A SWOT analízis elfeledett lépései

Egyre többen feledik el azt a lényeges momentumot, hogy a SWOT analízis nem áll meg az adott pillanatbeli erősségek (strengths) – gyengeségek (weaknesses), lehetőségek (opportunities) és veszélyek (threats) összegyűjtésénél, hanem mindezekből lényeges következtetésekre sarkallja a cégeket. Ezek nélkül nem rajzolódik ki az irány, nem láthatók a stratégiai célok, és később sem tervezhetők az egyes Kár kihagyni a legfontosabb lépéseket – Kép: SXC stratégiai lépések. (A SWOT analízist az induló vállalkozóknak is érdemes elvégezniük.) Milyen a SWOT analízis – amikor valóban használni is akarják? A SWOT analízis – ahogyan az angol szavakból álló betűmozaik is mutatja - a vállalkozás adott pillanatban – meglévő belső és külső adottságait veszi sorra. Ráadásul mindezt úgy, ahogyan az a vevőnek, a piacnak fontos! Nagyon sokan belefutnak abba a hibába (is), hogy csak a – számukra fontos – erősségeket és gyengeségeket rögzítik, és figyelmen kívül hagyják, hogy mindezt a vevők és a piac szempontjából kellene figyelembe venni. Az a sokat hangoztatott mondat például, miszerint: „cégünk gyengesége, hogy nincs marketingünk” valójában nem szempont a vevők szemében. Ők ebből ugyanis nem a marketing hiányát érzékelik, hanem azt, hogy semmit nem is tudnak a cég létéről, előnyeiről, nincs is információjuk a termékeiről sem. Ez pedig máris jóval konkrétabb probléma egy cég számára, mint az, hogy nincs marketingje. Egy másik példa: erőssége lehet a cégnek a rátermett személyzete – azonban ezt is ki kell bontani vevői, piaci szempontból értelmezhető részletekké. A kollégák rátermettsége ugyanis jelenheti azt, hogy tanácsaikkal segítik tájékozódni az ügyfelet, betartják a határidőket, kifejezetten személyre szabott, egyedi megoldásokban gondolkodnak, folyamatosan elérhetők… stb. Azt is kiemelném, hogy a „cégünk megbízható” kijelentés szintén nem
Honnan tudjuk, hogy jól teljesít egy online kampány? Válságban talán az egyik legelső kérdésünk: „Megéri-e”, „Megtérül-e a kampányunk, a marketingre, vevőszerzésre számított költségünk?”. Komoly üzleti terveket készítünk egy-egy új termék bevezetése előtt. Piackutatásokat végzünk egy-egy kampányötlet megszületésekor, de vajon honnan tudhatjuk, hogy melyik

hogy mindezt a piac és vevőik szempontjából együttesen figyelembe véve vonjanak le következtetéseket. lehetőségeik és veszélyek feltárására használják. Ha a cég a SWOT analízis során a vevő szempontjából is értelmezi a válaszokat. a garanciák. a stabil személyzeti állomány… stb. valójában mekkora haszna van egy SWOT analízisnek: Ha ez megvan. Az adottságaink pedig mit sem érnek a nélkül. gyengeségeik. hanem arra. Ne álljunk meg félúton! – A pillanatnyi kórkép. mely valóban kiinduló pontja lehet a stratégiai tervezésnek. Egy étterem egy-egy adottságát vettem alapul. hogy melyik .értelmezhető az erősségek marketingeszköz lesz cégünk számára a legjobb fogás? között. a rugalmas problémakezelés. valamint jelöljenek ki irányvonalakat a cselekvési tervek számára. a folyamatosan egyenletes színvonal a termék. Megbízhatóság alá tartozik a szavahihetőség. Így talán közelebbi képet kaphatunk arról. a pénzügyi fegyelem. melyek a vevőszerzéshez szükségesek! egy-egy kampányötlet megszületésekor. nem végeztünk semmit. néhánytipikusan gyakori adottság figyelembe vételével elkészítettem erre vonatkozóan is egy kis SWOT táblázatot az alábbiakban. a várakozás nélküli gyors ügyintézés. vagy idetartozik a korrekt. hogy megtanulnánk használni őket! Ezért a SWOT analízist a profi cégek nem csupán az egyébként is ismert erősségeik. alkossanak célokat. Azonban ez még nem minden. részletes tájékoztatás. de vajon honnan tudhatjuk. A SWOT analízis következő lépése tehát – haladó stratégák részére – a következtetések levonása és irányvonalak kijelölése Nagyon leegyszerűsítve. A megbízhatóság Szakértőnk korábbi cikke itt olvasható! ugyanis mindenkinek más és más jelentéssel bír. még nem mozdítja előre a céget Mindaddig. az egyéb garanciák. innen már szinte gyerekjáték megalkotni azokat a lépéseket és célokat. a betartott határidők. Ez csak egy leltár. akkor olyan kézzelfogható állapotfelmérést kap önmagáról.és szolgáltatás minőségét tekintve. amíg a felmért tulajdonságok csak egy bőséges listát jelentenek.

akár törzsvevőkké. sőt.Ne feledje.hu . Farkas Erika a vevőszerző marketingrendszerek szakértője & marketingszöveg-író marketingszoveg. fontos. kell. milyen eszközökkel. hogy legyenek újabb eszközei és lépései arra. ami visszatérővé teszi a vásárlóit. és ne feledje az ajánlásokat kidolgozni… mindezek azonban már stratégiai tervezés lépései. Ha már ezt is elérte. majd hogyan teszi az érdeklődőit első vásárlókká. hogy a stratégiában kitérjen arra. és lépés sorozatokkal fog érdeklődőket szerezni vállalkozása számára.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful