NNCL885-420v1.1 R. A.

Salvatore A SZILÁNK SZOLGÁJA Fordította: Sziklai István Borító: Todd Lockwood Kiadja a Delte Vison Kft. ISBN 963 86180 9 4 PRÓLOGUS Átsuhant a déli nap fojtogató hőségén - úgy mozgott, hogy mindig árnyékban maradjon, bármennyire kevés volt is belőle és mintha még a mindenütt jelenlevő por sem telepedett volna rá. A szabadtéri piac zsúfolásig megtelt - mint mindig -, kiáltozó kereskedőkkel és vevőkkel, akik minden egyes rézpénzért megalkudtak. A tolvajok a legjobb és a legforgalmasabb helyeket foglalták el, ahol úgy metszhették át az erszénytartó zsineget, hogy még csak észre sem vették őket - ha pedig mégis, akkor könnyen bele tudtak olvadni az élénk színek és lebbenő köntösök alkotta örvénylő tömegbe. Artemis Entreri tisztán ki tudta venni a tolvajokat. Egyetlen pillantással meg tudta állapítani, hogy ki jött vásárolni és ki lopni - neki pedig nem állt szándékában elkerülni az utóbbiakat. Szándékosan arrafelé vette az útját, ahol tolvajokat látott és ilyenkor hátravetette sötét köpenyének egyik szélét és felfedte duzzadó erszényét - és felfedte az ékkövekkel díszített tőrt is, amely erszényének és személyének tökéletes biztonságot nyújtott. A tőr a védjegye volt, egyike a legfélelmetesebb fegyvereknek, amelyet Calimport veszedelmes utcáin viseltek. Entreri élvezte a tiszteletet, amelyet az ifjú tolvajok mutattak az irányába - de ennél sokkal fontosabb volt, hogy ezt meg is követelte tőlük. Évekbe telt, mire elnyerte a legkiválóbb bérgyilkos kitüntető címét Calimportban, de már kezdett öregedni. Talán kezdett fakulni ragyogásának fénye. Ezért viselkedett ilyen kihívóan - hetykébben, mint bármikor ifjú éveiben -, arra bátorítva őket - és mindenki más is -, hogy próbálkozzanak csak meg vele. Átszelte a zsúfolt sugárutat és egy kicsiny, szabadtéri kocsma felé vette útját, ahol hatalmas vászontető alatt kerek asztalok helyezkedtek el. A taverna teli volt, de Entreri azonnal kiszúrta azt, akit keresett, az ismertetőjelének számító élénksárga turbánját viselő, feltűnő Sha'lazzi Ozoule-t. A bérgyilkos egyenesen az asztalához indult. Sha'lazzi nem egyedül ült ott, bár Entreri számára nyilvánvaló volt, hogy a másik három ember nem a barátai közül való, sőt az is, hogy egyáltalán nem is ismeri őket. Azok beszélgetésbe merültek, fecsegtek és nevetgéltek, miközben Sha'lazzi hátradőlt székén és körbe-körbe pillantgatott. Entreri odalépett az asztalhoz. Sha'lazzi idegesen és zavartan vállat vont, amikor a bérgyilkos kérdően rátekintett a hívatlan vendégekre. - Nem mondtad meg nekik, hogy ez az asztal le van foglalva? - kérdezte Entreri nyugodtan. A három férfi abbahagyta a beszélgetést és kíváncsian néztek fel rá. - Próbáltam elmagyarázni... - kezdte Sha'lazzi, miközben sötét bőrű arcáról a verejtéket törölgette. Entreri felemelt kézzel intette csendre és tiszteletet parancsoló tekintetét a három átutazóra vetette. - Dolgunk van. - Nekünk pedig enni és innivalónk - válaszolta egyikük. Entreri nem mondott semmit, csak zordan rámeredt a férfira, tekintetük összefonódott. A másik kettő tett néhány megjegyzést, de a bérgyilkos ügyet sem vetett rájuk, továbbra is az első kihívóra koncentrált. Egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, csak meredt rá, még erősebben, pillantása belefúródott a férfiba, feltárva előtte azt az akaraterőt, amivel szembekerült, a tökéletes eltökéltséget és önuralmat. - Mi ez az egész? - kérdezte az egyik férfi és felállt Entreri mellett. Sha'lazzi gyorsan mormolni kezdett egy, közkedvelt imát. - Téged kérdeztelek - erősködött a férfi és kinyúlt, hogy meglökje Entreri vállát. A bérgyilkos keze felfelé lendült, megragadta a felé nyúló kezet a nagyujjánál fogva, megcsavarta, majd lefelé kényszerítette azt, fájdalmas fogásba rántva a férfit. Eközben Entreri még csak nem is pislogott, oda sem nézett, hanem rettenetes tekintetével továbbra

is fogva tartotta a vele szemközt ülő, elsőként szóló alakot. Az Entreri mellett álló férfi halkan felnyögött, ahogy a bérgyilkos szorítása erősebb lett, majd szabad keze az öve felé mozdult, ahová görbe tőrét erősítette. Sha'lazzi rátért az ima következő sorára. A szemközt ülő férfi, akit Entreri halálos pillantása kötött gúzsba, intett a barátjának, hogy, nyugodjon meg és vegye el a kezét a tőrétől. Entreri odabiccentett neki és jelezte, hogy fogja a cimboráit és tűnjenek el. Elengedte a mellette álló alakot, aki sajgó nagyujját szorongatta és fenyegetően méregette a bérgyilkost. Azonban nem indult meg újra Entreri felé, mint ahogy a többiek sem tettek mást, csak összeszedték tányérjaikat és elsompolyogtak. Nem ismerték ugyan Entrerit, de ő mégis megmutatta nekik, hogy valójában kivel kerültek szembe, anélkül, hogy előhúzta volna a kardját. - Éppen ugyanezt akartam tenni - jegyezte meg Sha'lazzi kuncogva, ahogy a hármas távozott, Entreri pedig leült a vele szemközti székre. A bérgyilkos csak rámeredt és azon morfondírozott, hogy ez az alak mennyire elüt az átlagtól. Sha'lazzinak hatalmas feje és nagy, kör alakú arca volt, de sovány, szinte ösztövér teste. Nagy, kerek arca mindig, de mindig mosolygott, hatalmas, négyszög alakú, csillogó fehér fogai pedig kontrasztot alkottak sötét bőrével és fekete szemével. Sha'lazzi megköszörülte a torkát. - Meg vagyok lepve, hogy eljöttél erre a találkozóra - mondta. Számos ellenséget szereztél magadnak, amikor felemelkedtél a Basadoni Céhben. Nem félsz az árulástól, ó, hatalmas? - fejezte be szarkasztikusan és újra kuncogott. Entreri továbbra is csak meredt rá. Persze, hogy félt az árulástól, de beszélnie kellett Sha'lazzival. Kimmuriel Oblodra, a drow pszionicista, aki Jarlaxle-nak dolgozott, tökéletesen átpásztázta Sha'lazzi gondolatait és arra a következtetésre jutott, hogy nem készül összeesküvésre. Tekintettel az információ forrására - a sötételfre, aki nem kedvelte Entrerit -, a bérgyilkost nem nyugtatta meg teljesen a beszámoló. - A hatalmasokra is várhat börtön, ugye tudod - fecsegett tovább Sha'lazzi. - Olyan börtön, ami túl hatalmas, ugye érted? Számos olyan pasa van, aki otthonát csak őrök százainak kíséretében meri elhagyni. - Én nem vagyok pasa. - Valóban nem, de Basadoni tőled és Sharlottától függ - vágott vissza Sha'lazzi, Sharlotta Vespersre utalva, a nőre, aki ravaszságának köszönhetően lett Basadoni helyettese, aki túlélte a drow hatalomátvételt: és a céh névleges vezetőjeként szolgált. A céh pedig hatalmasabb lett, mint ahogy azt bárki is képzelte volna. - Ezt mindenki tudja. - Sha'lazzi ismét idegesítően kuncogni kezdett. Mindig is tudtam, hogy jó vagy, barátom, de azt nem, hogy ennyire! Entreri rámosolygott, bár vidámsága igazából annak szólt, hogy elképzelte, amint tőrét belevágja Sha'lazzi inas nyakába - már csak azért is, mert ki nem állhatta ezt az élősködőt. Entrerinek azonban el kellett ismernie, hogy szüksége van rá - és a hírhedt informátor pontosan így tudott mindig életben maradni. Sha'lazzi élete - sőt művészete - abból állt, hogy mindenkinek mindent elmondott, amit csak tudott - persze pénzért - és olyan jól űzte ezt a mesterséget, olyan szoros szálak fűzték Calimport uralkodó családjaihoz és az utcai keményfiúkhoz egyaránt, hogy túl értékesnek bizonyult ahhoz, hogy az egymással gyakran háborúskodó céhek meggyilkolják. - Mesélj hát a Basadoni trón mögött álló hatalomról - folytatta Sha'lazzi, szélesen vigyorogva. Biztos, hogy van még ott valami, igaz? Entrerinek komoly erőfeszítésébe került, hogy fenntartsa kőmerev maszkját mert tudta, hogy egy esetleges válaszmosoly túl sok mindent árulna el - bármennyire is szeretett volna vigyorogni azon, hogy Sha'lazzinak a leghalványabb fogalma sincs az új Basadonik kilétéről. Sha'lazzi soha nem tudhatja meg, hogy egy sötételf hadsereg ütötte fel főhadiszállását Calimportban, a Basadoni Céhet használva fedezéknek. - Azt gondoltam, hogy megegyeztünk, miszerint a Dallabad oázisról beszélgetünk - érkezett Entreri válasza. Sha'lazzi sóhajtott és vállat vont. - Számos érdekes dologról lehet beszélgetni - mondta. - Attól félek, hogy Dallabad nem tartozik ezek közé. - Ez a te véleményed. - Semmit sem változott az elmúlt húsz év alatt - felelte Sha'lazzi. Semmi olyan nincs ott, amiről tudnám, hogy te nem tudsz és ez már így van évek óta. - Kohrin Soulez birtokában van még Kharón Karma? - kérdezte Entreri. Sha'lazzi bólintott. - Hát persze -- mondta és kuncogott. - Még mindig és örökké. Már négy évtizede szolgálja őt és ha Soulez meghal, akkor nem kétséges, hogy harminc fia közül az egyiké lesz, hacsak a kíméletlen Ahdania Soulez meg nem szerzi előlük. Becsvágyó Kohrin Soulez lánya! Ha azért jöttél, hogy megkérdezd, megválik-e az öreg tőle, akkor már tudod a válaszomat. Tényleg érdekesebb dolgokról kellene beszélgetnünk, mint amilyen például a Basadoni Céh.

Entreri zord pillantása egy szívdobbanás alatt visszatért. - Miért adná el az öreg Soulez épp most? - kérdezte Sha'lazzi és drámaian széttárta inas karjait, amelyek olyan diszharmonikusnak tűntek hatalmas fejéhez képest. - Barátom, ez már talán a harmadik alkalom, amikor meg akarod venni azt a csodás kardot. Igen, igen! Először még csak egy kölyök voltál, néhány száz aranypénzzel a rongyos erszényedben. Gondolom Basadoni ajándéka volt, he? Entreri önkéntelenül is összerezzent, annak ellenére, hogy tudta, miszerint Sha'lazzi - minden hiányossága dacára -, a legjobb, aki Calimportban olvasni tud a mozdulatokból és arckifejezésekből és le is tudja vonni a mögöttük megbúvó igazságot. Mégis, az emlék, a friss eseményekkel karöltve, a szívéből merítette ezt az önkéntelen reakciót. Valóban Basadoni pasa adta neki azt a pénzt, egy réges-régi napon, adományként legígéretesebb alvezérének, pusztán csak ajándékként. Amikor erre gondolt, Entrerinek rá kellett döbbennie, hogy talán a pasa volt az egyetlen, aki ajándékot adott neki, anélkül, hogy ezért valamiféle viszonzást várt volna tőle. És a bérgyilkos alig néhány hónapja megölte Basadonit. - Igen, igen - mondta Sha'lazzi, inkább önmagának, mint Entrerinek -, majd újra a kard felől érdeklődtél, nem sokkal Pook pasa bukása után. Áh, ó nagyot bukott, tényleg nagyot! Entreri csak rávetette pillantását. Sha'lazzi, aki láthatóan csak most kezdte felfogni, hogy talán túl messzire merészkedett a veszedelmes bérgyilkosnál, zavartan megköszörülte a torkát. - Akkor megmondtam, hogy lehetetlent kérsz - közölte az informátor - Természetesen ez most is így van. - Most még több pénzem van - mondta Entreri csendesen. - Nincs annyi pénz az egész világon! jajongta Sha'lazzi. Entreri még csak nem is pislogott. - Tudod, hogy mennyi pénz van a világon, Sha'lazzi? - tette fel a kérdést nyugodtan, túlságosan is nyugodtan. - Tudod, hogy mennyi pénz van a Basadoni Ház pénzesládáiban? - Úgy érted, az Entreri Házéban - pontosított a férfi. A bérgyilkos nem cáfolta meg, mire Shalazzi szeme tágra nyílt. Itt volt hát, olyan világosan megfogalmazva, ahogy azt az informátor soha nem várta volna. Híresztelések terjengtek arról, hogy az öreg Basadoni meghalt, illetve, hogy Sharlotta Vespers és a többi tevékenykedő céhmester csak báb annak a kezében, aki a szálakat mozgatja: Artemis Entreriében. - Kharón Karma - mélázott el Sha'lazzi és mosoly terült szét az arcán. Úgy, tehát a trón mögött álló hatalom Entreri, az Entreri mögött álló hatalom pedig... nos, igen, úgy sejtem, egy mágus, mivel annyira akarod azt a bizonyos kardot. Egy mágus, igen, aki kezd egy kissé veszélyessé válni, he? - Találgass csak - felelte Entreri. - És talán még rá is hibázok? - Ha így lesz, akkor meg kell, hogy öljelek - mondta a bérgyilkos még mindig azon a rettenetes, nyugodt hangon. - Beszélj Soulez sejkkel. Tudd meg, hogy mi az ára. - De hát nincs ára - erősködött Sha'lazzi. Entreri gyorsabban mozdult, mint ahogy a macska kap az egér után. Az egyik keze lecsapott Sha'lazzi vállára, a másik ráfonódott a halálos ékköves tőrre, arca pedig kevesebb, mint egy hüvelyknyire állt meg az informátorától. - Ez nagy balszerencsét jelentene - közölte Entreri. - Neked. A bérgyilkos hátralökte az informátort, majd felegyenesedett és úgy tekintett körbe, mintha valami belső éhség épp az imént ébredt volna benne és most a prédáját keresné, amivel jóllakathatja. Csak egy rövid pillantásra méltatta Sha'lazzit, majd kisétált a vászontető alól, vissza a piactér forgatagába. Amint lehiggadt és végiggondolta a találkozót, Entreri csendben szapulni kezdte magát. Kiábrándultsága kikezdte tökéletességének élét. Nem is tárhatta volna fel nyíltabban gondjainak gyökerét, minthogy olyan buzgón érdeklődik Kharón Karmának megvásárlása iránt. A fegyver és kesztyű alkotta kombinációt elsősorban varázslók elleni harcra tervezték. És talán pszionicisták ellen? Azok ellen, akik Entrerit kínozták - Rai'gy és Kimmuriel, a Bregan D'aerthe két alvezére ellen -, akik közül az egyik varázsló volt, a másik pedig pszionicista. Entreri mindkettejüket őszintén gyűlölte, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy tudta: ők is hasonlóképpen éreznek iránta. A dolgokat csak még rosszabbá tette az a tény, hogy a bérgyilkos felismerte, a veszedelmes páros ellen egyedül csak Jarlaxle nyújt védelmet. Habár meglepetésére kezdett lassacskán és óvatosan megbízni a sötételf zsoldosban, kételkedett benne, hogy a zsoldosvezér jelentette páncélzat örökké tartana. Végső soron balesetek mindig történnek. Entrerinek védelemre volt szüksége, de a dolgokat a rá jellemző türelemmel és ravaszsággal kellett körbejárnia, annyira összekuszálva a nyomokat, amíg azoknak a követése már lehetetlenné vált és úgy törve előre, ahogy azt oly sok évvel ezelőtt tökélyre fejlesztette már Calimport kemény utcáin; felhasználva a valós és a hamis információk finom hálóját, addig bogozva őket, míg már sem barát, sem ellenség nem tudta teljesen kibontani azt. Amikor már csak ő ismerte az igazságot, akkor ő, és egyedül ő vette kezébe az irányítást.

A történtek kijózanító fényében, a figyelmes Sha'lazzival történt korántsem tökéletes találkozót távoli figyelmeztetésnek fogta fel, ami emlékezetébe idézte, hogy a sötételfekkel szemben csak akkor maradhat életben, ha ezúttal önuralma a legjobb teljesítményt nyújtja. Sha’lazzi valóban közel került ahhoz, hogy rájöjjön jelenlegi nyomorúságának okára és legalább felerészben pontosak voltak a megállapításai. A tésztaképű ember nyilvánvalóan felkínálja ezt az információt bárkinek, aki eleget fizet érte. Ezekben a napokban Calimport utcáin sokan nyüzsögtek olyanok, akik megpróbálták megoldani a Basadoni Céh váratlan és viharos előretörésének rejtélyét. Sha'lazzi megfejtette a talány felét és ezáltal a szokásos gyanú kapott lábra: nagyhatalmú ősmágus vagy különböző varázslócéhek állnak a dolog mögött. Zord hangulata ellenére Entreri kuncogni kezdett, ha arra gondolt, hogy milyen arcot vágna a férfi, ha rájönne a Basadoni trón mögött álló rejtély másik felére: arra, hogy, sötételf haderő érkezett Calimportba! Persze a neki szánt fenyegetés nem csupán üres szócséplés volt. Ha Sha'lazzi valaha is rájönne egy ilyen kapcsolatra, Entreri, vagy Jarlaxle ezernyi ügynökének valamelyike végezne vele. Sha'lazzi Ozoule hosszú, hosszú ideig üldögélt a kicsiny kerek asztalnál, miközben visszajátszotta Entreri minden szavát és mozdulatát. Tudta, hogy elképzelése, miszerint a Basadonik felemelkedésének valódi oka egy varázslónak köszönhető, pontos, de ez igazából nem volt szenzáció. Az előretörés módszerességét és a rivális házakra mért csapás elsöprő voltát figyelembe véve, a józan ész egy - de még valószínűbb, hogy több - varázsló jelenlétét feltételezte. Ami újdonságként hatott Sha'lazzira, az Entreri ösztönös reakciója volt. Artemis Entreri, az önuralom mestere, aki maga volt a halál árnyéka, korábban soha nem árult el ilyen belső zűrzavart - talán félelmet? -, mint most. Mikor ért hozzá korábban valakihez Artemis Entreri fenyegetően? Nem, ő mindig csak ránézett azzal a rettenetes tekintetével és kétséget sem hagyott afelől, hogy az illető egyenesen a biztos pusztulás felé halad. Ha valaki mégis kitartott, akkor nem érkezett újabb fenyegetés: a bérgyilkos nem fogra meg, nem ütötte meg. Csak a gyors halál várt rá. A szokatlan reakció komoly fejtörést okozott Sha'lazzinak. Rettenetesen vágyott rá, hogy megtudja, mi zaklatta fel annyira Artemis Entrerit, hogy így viselkedjen - de ugyanakkor a bérgyilkos modora egyértelmű és borzongató figyelmeztetésként is szolgált. Sha'lazzi nagyon jól tudta, hogy az, ami ennyire kihozza a sodrából Artemis Entrerit, az könnyen, nagyon is könnyen végezni tud Sha’lazzi Ozoule-lal. A helyzet érdekesen alakult, de ez a lelke legmélyéig rettegéssel töltötte el Sha'lazzit. * Faerunon nem hetekben, hanem az ún. tíznapokban mérik az időt (A ford. megjegyzése)

ELSŐ RÉSZ A HÁLÓ FOGSÁGÁBAN Olyan világban élünk, ahol a gonosz megtestesülése valóban létezik. Nem a hitvány emberekről beszélek nem is goblinokról - akik gyakran gonosz módon boldogulnak -, de még csak nem is saját népemről a sötételfekről, akik alávalóbbak még a goblinoknál is. Ezek a lények mindannyian - rettentő kegyetlenségre képesek, de ők - még a legrosszabb esetben sem - a gonoszság valódi megtestesítői. Nem, ez a titulus másokra illik, a papok és mágusok által gyakran megidézett démonokra és ördögökre. Az alsó síkok teremtményei a legtisztább gonoszság hordozói, a páratlan aljasságé, amely ellenőrizetlenül tombol. Hiányzik belőlük a megbánás képessége, a remény, hogy valami olyasmit tegyenek sajnálatos módon közel örökkévaló létükben, ami akár csak súrolhatná a jóság határáig. Azon gondolkodom, hogy vajon ezek a lények tudnának-e létezni a sötétség nélkül, amely a gondolkodó fajok szívében megtalálható. Vajon ők a gonoszság forrásai, mint ahogy ez számos hitvány ember és drow esetében így van, vagy ők csak annak eredményei, a rothadás fizikai megtestesülései, amely oly sok szívet megfertőzött már? Úgy hiszem, hogy az utóbbiak. Nem véletlen, hogy a démonok és az ördögök csak akkor léphetnek az anyagi létsíkokra, ha értelmes lények cselekedetei ezt lehetővé teszik. Tudom, hogy nem többek eszköznél, szerszámról, amely végrehajtja az aljas tetteket a gonoszság valódi forrásának szolgálatában. Mi hát a Crenshinibon? Egy tárgy, egy ereklye - még ha értelmes is -, nem bír ugyanolyan tudatállapottal, mint egy gondolkodó lény. A Kristályszilánk nem tud fejlődni, nem tud változni, nem tud módosítani módszerein. Az egyetlen hiba, amit megtanult korrigálni, az a balul elsült manipulációk terén érvényesül csupán, ahogy arra törekszik, hogy még inkább erősödjön szorítása a körülötte élők szívén. Nem tudja átgondolni - sem újragondolni - a célt, amelyért olyan kétségbeesetten küzd: nem, célja mindig ugyanaz marad. Ez hát az igazi gonoszság? Nem. Nem is olyan régen még másként gondoltam volna, még akkor is, amikor nálam volt a veszedelmes ereklye és kezdtem jobban megismerni. Csak mostanában - miután a Szárnyaló Szellem főpapja, Cadderly Bonaduce elküldött nekem egy hosszú és részletes beszámolót - kezdem megérteni a Kristályszilánk igazságát és kezdem felfogni, hogy ez egy rendellenesség, egy tévedés, és hogy a vég nélküli hatalomra és dicsőségre törekvése, amit bármi áron igyekszik elérni, pusztán második alkotója szándékának eltorzulása, a nyolcadik szellemé, amely utat talált az ereklye lényegét alkotó esszenciához. A Kristályszilánkot eredetileg hét halálúr alkotta meg, ahogy azt Cadderly kiderítette, akik a lehető legnagyobb hatalommal bíró tárgyat akarták megalkotni. A meghódítani szándékozott fajok még hatékonyabb alávetésére, az élőholt királyok úgy készítették el az ereklyét, hogy az magába szívja magának az életadó napnak az erejét. A halálurakat elnyelte együttes mágiájuk hatalma, amikor befejezték a tárgyat. Egyes bölcsekkel ellentétben, Cadderly ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, miszerint a hitvány lények értelmét nem szívta fel az ereklye hatalma, hanem éppen ellenkezőleg, megsemmisítette annak a Naphoz kötődő képessége. Így hát megtervezett támadásuk ellenük fordul és nem maradt belőlük más, csak némi hamu és szétszóratott szellemük felszívott maradványai. A Kristályszilánk keletkezéséről szóló történetet sokan ismerik, köztük a démonok is, akik olyan kétségbeesetten próbálják kezükbe kaparintani. A második történet azonban, amire Cadderly bukkant rá, jóval bonyolultabb és megmutatja a Crenshinibon valóját, az ereklye leghatalmasabb kudarcát, mint a jó szándék eltorzulását. A Crenshinibon először évszázadokkal ezelőtt került az anyagi világba, Zakhara távoli földjére. Akkor csupán egy varázsló eszköze volt, egy ereklye - még ha nagy erejű és hatalmas is -, amely tűzgolyókat tudott kilőni és hatalmas, lángoló fényfalakat létrehozni, amelyek még a húst is leégették a csontról. Keveset tudtak akkoriban a Crenshinibon sötét múltjáról, amíg egy szultán kezébe nem került. Ez a hatalmas vezér, akinek neve a korok homályába vész, megismerte a Kristályszilánk valódi történetét és számos udvari varázslójának segítségével úgy határozott, hogy bevégzi a halálurak befejezetlen munkáját. Ekkor következett el a Crenshinibon "második" megalkotása, amikor erejét és korlátozott tudatát megnövelték. Ez a szultán nem álmodott hatalomról, csak békét akart harcias szomszédaival. Így azután, az ereklye legújabb képességeit használva, kigondolta, majd megalkotta a kristálytornyok sorát. Az egymástól egy napi távolságban levő tornyok a fővárostól a kopár sivatagon át nyúltak el a királyság második legnagyobb városáig, amely gyakran esett áldozatul a portyázásoknak. Száznyi kristálytornyot hozott létre az uralkodó és már majdnem befejezte a hatalmas védelmi vonal kiépítését. De sajnos, a szultán túlfeszítette a Crenshinibon lehetőségeit és bár ő azt hitte, hogy minden egyes toronnyal egyre erősebbé válik az ereklye, valójában a Kristályszilánk és annak kivetülései egyre

gyengébbé váltuk. Nem sokkal ezután, hatalmas homokvihar tört ki és söpört végig a sivatagon. Ez a természeti katasztrófa csak előhírnöke volt a szomszédos sejkség támadásának. A kristálytornyok falai olyannyira gyengék voltak, hogy széttörtek az üveg puszta súlya alatt és ezzel magukkal rántották a szultán biztonságról szőtt álmait. Ellenséges hordák rohanták le az országot és meggyilkolták az uralkodó családját, amit annak tehetetlenül kellett végignéznie. A támadó, könyörtelen sejk nem ölette meg a szultánt - azt akarta, hogy a fájdalmas emlékek beleégjenek a fér fiba -, de a Crenshinibon magával vitte az uralkodót, vagy legalábbis szellemének egy darabját. Ezekről a korai időkről nem sokat tudtunk, még Cadderly sem, akinek hírforrásai között még félistenek is szerepelnek, de Deneir ifjú főpapja megvan győződve arról, hogy a Crenshinibon "második megalkotása" adja a kulcsot az ereklye jelenlegi hataloméhségéhez. Bárcsak a Kristályszilánk megmaradhatott volna hatalma csúcsán. Bárcsak a kristálytornyok erősnek bizonyultak volna. A hordákat visszaverték volna és a szultán családját, drága feleségét és gyönyörű gyermekeit sem gyilkolták volna meg. Most pedig az ereklye, amelyet a hét halott halálúr eltorzult személyisége és a szultán sérült és meggyötört szelleme hatja át, kétségbeesetten törekszik arra, hogy elérje és megtartsa legnagyobb hatalmát - bármi legyen is az ár. A történetnek számos értelmezése létezik. Cadderly, a nekem küldött feljegyzésében utal rá, bár nem von le határozott következtetést, hogy a kristálytornyok megalkotása lényegében az invázió kiváltó okaként szolgált, mivel a szomszédos sejkség vezérei attól féltek, hogy határmenti földjeiket hamarosan lerohanják. A Kristályszilánk tehát nagyszerű leckével szolgált nekünk. Nem mutatta-e meg világosan a nagyra törő vágyak hiábavalóságát, még akkor is, ha ezek a törekvések jószándékból erednek? A szultán erővel akarta megvédeni békés királyságát, de túl sok hatalmat vetett be ennek érdekében. Ez pedig felemésztette őt, családját és birodalmát. És mi van Jarlaxle-lal, akinél most a Kristályszilánk van? Menjek utána és próbáljam meg visszaszerezni az ereklyét, hogy azután átadjam Cadderlynek, aki majd megsemmisíti? A világ minden bizonnyal jobb hely lenne e nélkül a nagyhatalmú és veszedelmes ereklye nélkül. De azután újra ott lenne egy másik, gonosz célokra szánt eszköz, a gonoszság egy újabb megtestesülése, legyen az démon, ördög vagy a Crenshinibonhoz hasonló szörnyűséges alkotás. Nem, nem a megtestesülés jelenti a problémát, mivel az nem tud létezni és diadalmaskodni a gonoszság nélkül, amely az értelmes lények szívében lapul. Vigyázz hát, Jarlaxle, vigyázz. - Drizzt Do'Urden

Első fejezet AMIKOR ÖNMAGUNKBA NÉZÜNK Dwahvel Tiggerwilli lábujjhegyen óvakodott be a tulajdonát képező Rézgaras keskenyebbik végén található kicsiny, halványan megvilágított hátsó szobába. Dwahvel, aki egyike volt a legtehetségesebb félszerzet nőknek - jól használta fortélyosságát, remekül bánt a tőrrel és még inkább támaszkodott éles eszére -, általában nem szokott ilyen óvatossággal belépni erre a helyre, habár ez a ház annyira biztonságos volt, amennyire csak ház lehetett Calimportban. A szobában azonban ott volt Artemis Entreri és a világon egyetlen helyet sem lehetett biztonságosnak tekinteni, ha a halálos bérgyilkos a közelben volt. A férfi éppen fel-alá járkált, amikor a nő belépett és semmi látható jelét nem adta, hogy észrevette volna. Dwahvel kíváncsian pillantott rá. Tudta, hogy az utóbbi időben Entreri eléggé ingerült és ő egyike volt azoknak, akik a Basadoni Házon kívül tudatában voltak ingerültsége valódi okának. A sötételfek eljöttek és beszivárogtak Calimport utcáira, Entreri pedig tevékenységük fedezésére szolgált. Ha Dwahvelnek volt is valaha előzetesen kialakított elképzelése arról, hogy a drow-k valójában mennyire rettenetesek, akkor elegendő volt csak egyetlen pillantást vetnie a bérgyilkosra, hogy gyanúját igazoltnak lássa. Entreri soha nem volt ideges típus - a nő nem volt benne biztos, hogy most az és Dwahvel soha nem tételezte volna fel róla, hogy olyan ember, aki hadilábon áll önmagával. Még ennél is furcsább volt, hogy Entreri a bizalmába fogadta. Ez nem vallott rá. Dwahvel még mindig csapdára gyanakodott. Azonban tudta, hogy ez a helyzet pontosan az, aminek látszik, legyen bármennyire is meglepő. Entreri legalább annyira önmagához beszélt, mint hozzá, mintha csak a gondolatait akarta volna tisztázni és valamilyen okból kifolyólag amelyet Dwahvel még nem ismert -, megengedte neki, hogy jelen legyen. A legnagyobb megtiszteltetésnek tekintette ezt, de egyben felismer te a megtiszteltetéssel együttjáró lehetséges veszélyeket is. Ezzel a nyugtalanító gondolattal a fejében, a félszerzet céhmesternő csendesen letelepedett az egyik székbe és figyelmesen hallgatott, miközben árulkodó jeleket és utalásokat keresett. Az első és egyben legmegdöbbentőbb felfedezést akkor tette, amikor a szoba hátsó falánál elhelyezett széksorra pillantott. Az egyiken egy félig kiürült Moonshae-szigeteki pálinkásüveg hevert. - Látom őket ennek az átkozott városnak a gyomrában, minden utca minden sarkán - mondta éppen Entreri. - A hetvenkedők úgy viselik sebhelyeiket és fegyvereiket, mintha csak kitüntetések lennének, a férfiak és nők annyira el vannak foglalva a hírnévvel, hogy szem elől tévesztik, mi is az, amit valójában el akarnak érni. Csak a pozícióért és az elismerésért versengenek, semmi másért. Beszéde nem folyt össze, de Dwahvel számára nyilvánvaló volt, hogy Entreri valóban belekóstolt a pálinkába. - Artemis Entrerit mióta izgatják az utcai tolvajok dolgai? - kérdezte a félszerzet nő. A bérgyilkos abbahagyta a járkálást és közönyös arccal rápillantott. - Látom és megjegyzem őket, mert jól tudom, hogy hírnevem megelőz engem. Emiatt sokan vannak az utcán olyanok, akik tőrüket a szívembe mélyesztenék - válaszolta Entreri és újra járkálni kezdett. - Milyen nagy dicsőségre tenne szert a gyilkosom! Tudják, hogy öregszem és azt gondolják, hogy lassulok. És valóban, jól okoskodnak. Már nem mozdulok olyan gyorsan, mint egy évtizeddel ezelőtt. Dwahvel szeme összeszűkült a meglepő beismerés hallatán. - Ám ahogy, a test öregszik és a mozdulatok kopnak, úgy lesz egyre élesebb az elme - folytatta Entreri. - Engem is foglalkoztat a hírnév, de nem úgy, mint korábban. Az volt az életcélom, hogy a lehető legjobb legyek abban, amit csinálok, hogy le tudjam győzni ellenségeimet harcban és gondolkodásban. Tökéletes harcossá akartam válni, és egy sötételfnek, akit megvetek, kellett rámutatnia módszereim hibáira. Nemkívánatos utazásom Menzoberranzanba, mint Jarlaxle "vendége", megszégyenítette fanatikus eltökéltségem, hogy a legjobb legyek és megmutatta ennek hiábavalóságát egy olyan világban, amely teli van olyanokkal, amilyenné én is lenni akartam. Menzoberranzanban minden egyes kanyarban önmagam tükörképét láttam, harcosokat, akik annyira érzéketlenné váltak a körülöttük lévő dolgokra, annyira belemerültek céljukba, hogy még értékelni sem tudták az annak elérésért vívott küzdelmet. - Ők drow-k - mondta Dwahvel. - Nem tudjuk megérteni, hogy mi mozgatja őket. - Városuk gyönyörű hely, kis barátom - válaszolta Entreri -, olyan hatalommal, amely nagyobb mindennél, amit csak el tudsz képzelni. Mégis, mindezek dacára, Menzoberranzan üres és kopár, mentes minden szenvedélytől, a gyűlöletet leszámítva. Amikor visszatértem a húszezer bérgyilkos városából, valóban megváltoztam, mivel létezésem legalapvetőbb elemei kérdőjeleződtek meg. Mi célból élünk, végső soron? Dwahvel tömpe kis kezének ujjait egymásba fonta és a szájához emelte őket, miközben alaposan szemügyre vette a férfit. Azon töprengett, hogy vajon Entreri bejelenti-e visszavonulását? Megtagadja

az életet, amit eddig élt, a dicsőséget, amelyet elért? Csendesen felsóhajtott, megrázta a fejét és azt mondta: - Erre a kérdésre mindannyian magunk felelünk, nem igaz? A cél lehet arany, tisztelet, vagyon vagy hatalom... - Így igaz - közölte a férfi fagyosan. - Most már úgy járok-kelek, hogy jobban tudom, ki is vagyok, és, hogy az előttem álló kihívások közül melyek az igazán fontosak. Még nem tudom, hogy hova vet a sors, milyen próbatételek állnak még előttem, de egyet már megértettem. Az a lényeg, hogy élvezzem az odavezető utat. - Törődjek-e azzal, hogy hírnevem megmaradjon? - kérdezte váratlanul Entreri, éppen akkor, amikor Dwahvel fel akarta tenni a kérdést, hogy van-e elképzelése róla, vajon merre vezet majd az útja. Ez fontos információ volt, tekintettel a Basadoni Céh hatalmára. - Továbbra is akarok-e a calimporti bérgyilkosok közül a legsikeresebb lenni? - A válasz mindkét kérdésre igen, de nem azok miatt az okok miatt, amiért azok a bolondok ott parádéznak az utcasarkokon és nem is amiatt, hogy közülük számosan próbát tegyenek velem, hogy azután egy csatornában végezzék. Nem, én azért törődöm a hírnevemmel, mert ezáltal sokkal hatékonyabban tudom elérni azt, amit akarok. Azért adok az ismertségemre, mert ebbe a palástba burkolózva ellenségeim még inkább félnek tőlem és félelmük túlmutat a racionális gondolkodáson és a kellő elővigyázatosságon. Rettegnek, még akkor is, amikor ellenem indulnak, de az egészséges tisztelet helyett félelmük szinte megbénítja őket és folyamatosan újra meg újra átgondolják minden egyes lépésüket. Ezt a félelmet pedig felhasználhatom ellenük. Egyetlen blöffel vagy csellel el tudom érni, hogy kételyeikből tökéletesen téves elképzelések szülessenek. Mivel képes vagyok megjátszani, hogy sebezhető vagyok, majd pedig ezt saját előnyömre kihasználni az óvatlanokkal szemben, így, amikor valóban sebezhető vagyok, az óvatoskodók nem mernek a kellő határozottsággal fellépni ellenem. Szünetet tartott, majd bólintott és Dwahvel látta, hogy a férfinak sikerült a gondolatait rendeznie. - Az biztos, hogy ez irigylésre méltó helyzet - jegyezte meg. - Jöjjenek csak a bolondok utánam, egyik a másik után, a buzgó bérgyilkosok végtelen soraként mondta Entreri és újra bólintott. - Minden gyilkossággal egyre bölcsebb leszek és ahogy bölcsességem gyarapszik, úgy válok egyre erősebbé. Kalapját, ezt a furcsa, kicsiny karimájú fekete bolerót a combjához csapta, majd egyetlen csuklómozdulatával a karjára röpítette, ahol az végiggördült egészen a válláig, hogy azután a fején állapodjon meg, amelyet frissen nyírt haj koronázott. Dwahvel csak ekkor vette észre, hogy a férfi levágatta sűrű szakállát is, csak vékony bajuszt és az alsó ajka alatt kicsiny szőrzetet hagyott meg, ami lefutott az álláig és mindkét oldalán fordított T betűt formázott. Entreri a félszerzetre pillantott, huncutul rákacsintott, majd kisétált a szobából. Mi volt ez az egész? - gondolkodott el Dwahvel. Annyi biztos, hogy örömmel töltötte el a férfi kitisztuló látásmódja, mivel felismerte a bérgyilkosra nem jellemző rendezetlenségben annak nyilvánvaló jegyeit, hogy Entreri veszít önuralmából és ami még rosszabb, elveszti eltökéltségét is. A nő még sokáig üldögélt ott, és öntudatlanul is összecsücsörített alsó ajkához nyomta ökölbe szorított kezét, miközben azon merengett, hogy miért kapott meghívást erre a bemutatóra, miért volt szüksége Artemis Entrerinek arra, hogy feltárulkozzon előtte vagy bárki - még önmaga - előtt is. Dwahvel felismerte, hogy a férfi választ talált kérdéseire és váratlanul azt is megértette, hogy ő is megkapta a válaszát. Azért, mert Artemis Entreri a barátja volt.

Második fejezet SIKÁTOROK MÉLYÉN - Gyorsabban! Azt mondtam, gyorsabban! - bömbölte Jarlaxle. Karja újra és újra meglendült, láthatóan végtelen tőrfolyamot zúdítva a vetődő és bukfencező bérgyilkosra. Entreri vadul forgatta ékköves tőrét és kardját - ez utóbbi drow kovácsolta penge volt, amelyet nem kedvelt különösebben -, függőleges köröket írva le vele, hol kifele, hol befele pörgetve azokat, kivédve és félreütve a repkedő lövedékeket. Közben folyamatosan mozgott, ide-oda szökellt és kereste a rést Jarlaxle hibátlannak tűnő védekező testtartásában - amit még hatásosabbá tett a pörgő tőrök szakadatlan folyama. - Rés! - kiáltotta a drow zsoldos és egy, két, három tőrt bocsátott útjára. Entreri a másik irányba rántotta kardját, de tudta, hogy ellenfelének megállapítása pontos. Ezért hát előrebukfencezett, fejét és karját pedig leszegte, hogy testének kényesebb pontjait védje. - Uh, jól csináltad! - gratulált Jarlaxle, ahogy Entreri talpra szökkent, mivel a bérgyilkos csak egyetlen találatot kapott és ez a tőr is csak köpenyének lebbenő fodraiba fúródott, a bőre helyett. Ahogy, Entreri felállt, érezte, hogy a fegyver nekicsapódik lába hátsó részének. Attól félve, hogy belebotolhat, saját tőrét a levegőbe dobta, majd köpenyét gyorsan lerántotta a válláról és már készült is, hogy ugyanazzal a sima mozdulattal félrehajítsa. Hirtelen azonban mást gondolt és ahelyett, hogy eldobta volna a ruhadarabot, elkapta halálos tőrét és a fogai közé szorította. Lassan leírt egy félkört a zsoldosvezér körül, miközben óvatosan maga előtt lengette köpenyét, a drow piwafwit, pajzsként a lövedékek ellen. Jarlaxle rámosolygott. - Rögtönzés - mondta, jól hallható csodálattal. - Az igazi harcosok sajátja. - Alig mondta ki ezt, karja már ismét mozgásba lendült. Négy tőr száguldott a bérgyilkos felé. Entreri lebukott és teljesen körbefordult, de közben a levegőbe lökte a köpenyt, majd újra elkapta, amint bejezte a kört. Az egyik tőr végigkorcsolyázott a padlón, egy másik elsüvített a bérgyilkos feje mellett, éppen csak elkerülve azt, a másik kettő pedig belefúródott a szövetbe, a legelsőhöz hasonlóan. Entreri továbbra is lengette a köpenyegét, de az már nem lendült ki olyan széles ívben, mivel lehúzta a három tőr súlya. - Talán nem is olyan jó pajzsnak - jegyezte meg Jarlaxle. - Jobban értesz a beszédhez, mint a harchoz - vágott vissza Entreri. - Rossz kombináció. - Azért beszélek, mert élvezetemet lelem a küzdelemben, fürge barátom - érkezett Jarlaxle felelete. Karja ismét hátralendült, de Entreri már mozgásba is lendült. Az ember szélesre tárta karját, nehogy elbotoljon a köpenyben, majd egyenesen előrebukfencezett a zsoldos felé és egy szempillantás alatt leküzdötte a köztük levő távolságot. Jarlaxle egyetlen tőrt hajított el, amely súrolta Entreri hátát. A zsoldos a következőt kicsúsztatta mágikus csuklóvédőjéből és a kezébe fogta, majd rántott egyet a csuklóján és kimondott egy parancsszót. A tőr azonnal reagált és kardhosszúságúra nőtt. Ahogy Entreri rárontott, felfelé meredő kardja szögéből ítélve Jarlaxle gyomrára célozva, a drow már készen várta. A bérgyilkos azonban nem egyenesedett fel, hanem előrecsusszant és köpenyét körbelendítette, megpróbálva azt a sötételf lába köré csavarni. A zsoldos fürgén ellépett és majdnem sikerült is kitérnie, de az egyik tőr beleakadt a csizmájába és hátrazuhant. Jarlaxle gyors volt, mint minden drow, de Entreri sem maradt le mögötte. Az ember máris rárontott, döfésre emelt karddal. Jarlaxle egy gyors mozdulattal hárított, pengéje nekicsapódott Entreriének. A drow meglepetésére a bérgyilkos kardja elrepült. Jarlaxle rögtön megértette, hogy miért, amikor Entreri most már szabad keze előrelendült, megragadta a zsoldos alkarját és félrerántotta a fegyverét. A bérgyilkos másik keze pedig máris ott volt, benne a halálos ékköves tőrrel. Entreri rést talált védelmén, amire lecsaphatott és Jarlaxle nem tudta ezt a csapást kivédeni, de még csak ellépni sem előle. Ekkor azonban a kétségbeesés, a teljes és legvégső reményvesztettség mindent maga alá gyűrő rohama söpört végig a bérgyilkoson. Úgy érezte, mintha valaki épp az imént hatolt volna be az elméjébe és nekilátott volna széjjelszórni gondolatait, hol beindítva, hol leállítva reflexeit. Az ezt követő elkerülhetetlen szünetet kihasználva, Jarlaxle másik karja előrelendült és elhajított egy tőrt, amely gyomron vágta Entrerit, majd lepattant. A disszonáns, bénító érzelmek össztüze tovább bombázta a bérgyilkos elméjét, mire a férfi hátratántorodott. Alig volt tudatában mozdulatainak és némileg összezavarodott egy pillanattal később - ekkor már kezdett eloszlani szédülése -, amikor ráébredt, hogy a kis szoba másik oldalán ül, háttal a falnak, előtte pedig a mosolygó Jarlaxle áll. Entreri lehunyta szemét és végre sikerült a zavaros gondolatok szövevényét teljesen leküzdenie. Feltételezte, hogy Rai'gy, a drow mágus aki mindkettejüket kőbőr varázslattal ruházta fel, hogy teljes

szívvel vethessék magukat a küzdelembe, anélkül, hogy tartaniuk kellene a sérülésektől -, avatkozott közbe. Amikor azonban felé pillantott, sehol sem látta a varázslót. Visszafordult Jarlaxle felé és gyanította, hogy a zsoldos ismét felhasznált valamit kifogyhatatlannak tűnő trükkjeinek tárházából. Talán legújabb mágikus szerzeményét, a nagyhatalmú Crenshinibont alkalmazta, hogy megtörje Entreri koncentrációját. - Talán már lassulsz, barátom - jegyezte meg Jarlaxle. - Ez sajnálatos lenne. Jó, hogy akkor győzted le esküdt ellenségedet, amikor megtetted, mert Drizzt Do'Urdenben még több évszázadnyi fiatalos fürgeség maradt. Entreri vakkantott valamit válaszul, de a szavak valójában nagyon is belemartak. Egész életét a tökéletesség és az örökös készenlét vékony határmezsgyéjén töltötte. Még most is, életének közepén járva, biztos volt benne, hogy szinte minden ellenfelét le tudja győzni - pusztán képességei vagy ellenségeinek kicselezése, esetleg a csatatér megfelelő előkészítése révén -, de nem akart lassabb lenni. Nem akarta elveszteni harci kiváltságának élét, ami olyannyira jellemezte életét. Cáfolni akarta Jarlaxle szavait, de nem tudta megtenni, mert a szíve mélyén tisztában volt vele, hogy ő elveszítette volna azt a Drizzttel vívott harcot és ha Kimmuriel Oblodra nem avatkozik közbe pszionikus képességeivel, akkor Drizztet hirdették volna ki győztesnek. - Nem a gyorsaságoddal kerekedtél fölém - kezdett protestálni a bérgyilkos, miközben megrázta a fejét. Jarlaxle előrelépett, ragyogó szeme veszedelmesen összeszűkült - ezt a fenyegető arckifejezést, ezt a dühödt pillantást Entreri ritkán látta a mindig fegyelmezett sötételf zsoldosvezér csinos arcán. - Itt van nekem ez! - kiáltotta a drow és félrehúzta köpenyét, feltárva a bérgyilkos előtt az egyik zsebébe csúsztatott ereklye, a Crenshinibon hegyét. - Erről soha nem feledkezz meg. Valószínűleg e nélkül is le tudnálak győzni, bár jó vagy, barátom; jobb, mint bármelyik ember, akit valaha is ismertem. De ezzel a birtokomban... te csupán egyszerű halandó vagy. A Crenshinibonnal együtt, egyetlen gondolatommal meg tudlak semmisíteni. Soha ne feledd ezt. Entreri lesütötte tekintetét, miközben a hanghordozást és a szavakat emésztette és a Jarlaxle mindig mosolygó arcán megjelenő szokatlan arckifejezésre koncentrált. A Crenshinibonnal együtt?... Csupán egyszerű halandó? A Kilenc Pokolra, mit akart ez jelenteni? Soha ne feledd ezt, mondta Jarlaxle, és valóban ez olyan lecke volt, amelyet Artemis Entreri nem hagyhatott figyelmen kívül. Amikor ismét felpillantott, azt látta, hogy Jarlaxle ismét szokásos arckifejezését öltötte magára, azt a hamiskás, enyhén derűs pillantást, ami mindenkiben azt a benyomást keltette, hogy ez a ravasz drow többet tud, mint amennyit valójában tudott és többet annál, mint amennyit valójában tudhatna. Látva, hogy a sötételf ismét lecsillapodott, Entreriben felötlött ezeknek a barátságos gyakorlóharcoknak az újdonsága is. A zsoldosvezér senki mással nem edzett volna. Rai'gyt mellbevágta a hír, amikor Jarlaxle közölte vele, hogy rendszeresen akar vívni Entrerivel. A bérgyilkos megértette a varázsló gondolkodásban rejlő logikát. Jarlaxle részben azért maradt életben, mert titokzatos maradt, még a körülötte levők számára is. Igazából soha senki nem tudott egyértelmű képet alkotni a zsoldosvezérről. Szövetségeseit és ellenlábasait egyaránt bizonytalanságban tartotta és gondolkodásra, folytonos gondolkodásra késztette, most pedig annyi mindent feltárt Artemis Entreri előtt. - Azok a tőrök - mondta Entreri, aki visszatért a könnyed hangvételhez és felöltötte saját ravaszkás ábrázatát. - Csupán illúziók. - Az elmédben, talán - válaszolta a sötételf, a rá jellemző talányos módon. - Azok voltak - erősködött a bérgyilkos. - Ennyit nem tudsz magaddal hordani és nincs olyan mágia, ami ilyen gyorsan megteremtené őket. - Legyen, ahogy mondod - felelte Jarlaxle. - De hallottad a csendülést, ahogy a fegyvered nekik ütközött és érezted a súlyukat, amikor átütötték a köpenyed. - Azt gondoltam, hogy hallom a csendülést - pontosított Entreri, miközben azon töprengett, hogy talán sikerült végre valami támpontra bukkannia a zsoldos véget nem érő kitalálósdijában. - És ez nem ugyanaz? - hahotázott Jarlaxle, de a bérgyilkosnak úgy tűnt, mintha sötét felhang keveredett volna nevetésébe. Entreri felemelte köpenyét és látta, hogy tőrök - tömör fémtőrök döfik még mindig át a szövetet és több lyukat is talált az anyagban. Akkor hát csak egyesek voltak illúziók - vitatkozott tovább, minden meggyőződés nélkül. Jarlaxle csak vállat vont. Semmit sem akart kitálalni titkaiból. Entreri dühödten fújt egyet, majd elindult kifelé a szobából. - Tartsd mindig szem előtt barátom, hogy egy illúzió is meg tud ölni, ha hiszel benne - szólt utána Jarlaxle. Entreri megállt és zord arccal visszapillantott. Nem szokott hozzá az ilyen nyílt figyelmeztetésekhez, sem fenyegetésekhez, de tudta, hogy az ettől a drow-tól érkező fenyegetés soha, de soha nem üres

fecsegés. - A valós dolgok pedig meg tudnak ölni, akár hiszel bennük, akár nem - válaszolta a bérgyilkos és az ajtó felé fordult. Entreri a fejét rázva távozott, csalódottan, de ugyanakkor kíváncsian is. Jarlaxle-lal mindig így alakultak a dolgok, somolygott magában a bérgyilkos, de ami még ennél is jobban meglepte az az volt, hogy rájött: az okos drow zsoldosnak ezt az oldalát különösen ösztönzőnek találja. - Ez az - jelezte Kimmuriel Oblodra két társának, Rai'gynak és Berg'inyon Baenre-nek, aki nemrég csatlakozott a Bregan D'aerthe felszíni seregéhez. Menzoberranzan leghatalmasabb házának kedvelt fia, Berg'inyon úgy nőtt fel, hogy nyitva állt előtte a drow-k világa - legalábbis annyira, amennyire az csak lehetséges volt egy sötételf hím számára -, de anyja, a hatalmas Baenre Nagyasszony katasztrofális hadjáratot indított egy törpe királyság ellen, ami azzal végződött, hogy a Nagyasszony meghalt, a nagy drow város pedig a legsötétebb káoszba fulladt. Az óriási felfordulás és nyugtalanság idején Berg'inyon felajánlotta szolgálatait Jarlaxle-nak és a Bregan D'aerthe minden alól kisikló zsoldoscsapatának. Mivel a város legkiválóbb harcosai közé tartozott, és mert kapcsolatokkal rendelkezett a még mindig nagyhatalmú Baenre Házhoz, Berg’inyont szívesen fogadták és gyorsan haladt előre a ranglétrán, míg el nem érte a kiemelt alvezéri pozíciót. Most nem Rai'gy és Kimmuriel szolgálatában volt itt, hanem velük egyenrangúként hajtotta végre ezt a rutinfeladatot. Szemügyre vette az embert, akit Kimmuriel megjelölt, a formás nőt, aki a közönséges utcai kurtizánok öltözékét viselte. - Olvastál a gondolataiban? - jelzett vissza Rai’gy, akinek finom ujjmozdulatai tökéletesen kiegészítették a csinos és szögletes arcán megjelenő különféle kifejezéseket és grimaszokat. - Fürkész kém - nyugtatta meg Kimmuriel társát. - A csoport összekötője. Minden rajta keresztül zajlik. Neki jelentik, hogy mit találtak. Berg'inyon idegesen állt egyik lábáról a másikra, mivel kényelmetlenséggel töltötte el a különös felfedezés és Kimmuriel furcsa hatalma. Remélte, hogy a drow ebben a pillanatban nem olvas éppen a gondolatai között, mivel éppen azon töprengett, hogy Jarlaxle hogyan érezheti magát biztonságban egy ilyen alakkal a közelében. Úgy tűnt, hogy Kimmuriel olyan könnyen be tudott sétálni valakinek az elméjébe, ahogy Berg'inyon keresztül tudott sétálni egy nyitott ajtón. Kuncogni kezdett, amit köhécselésnek álcázott, amikor arra gondolt, hogy az okos Jarlaxle valószínűleg csapdával látta el azt az ajtót. Berg'inyon úgy döntött, hogy neki is meg kellene tanulnia ezt a módszert, hogy ha szükséges, sakkban tudja tartani Kimmurielt. - Tudjuk, hogy a többiek hol lehetnek? - kérdezték hangtalanul Berg'inyon kezei. - Teljes lenne-e a bemutató, ha nem tudnánk? - érkezett Rai'gy felelete. A varázsló szélesen elmosolyodott és hamarosan mindhárom sötételf arca alattomos és ragadozó vonásokat öltött. Kimmuriel lehunyta a szemét és hosszú, lassú lélegzetvétellel ellazította magát. Rai'gy elértette a célzást és előhúzott az övén található számos erszényének egyikéből egy mézgadarabba ágyazott szempillát. Berg'inyon felé fordult és mozgatni kezdte az ujjait. A drow harcos reflexszerűen összerándult - ahogy azt a legtöbb értelmes lény tenné, ha egy sötételf az ő irányába kezdene varázsolni. Az első varázslat működésbe lépett és a láthatatlanná tett Berg'inyon lassan elhalványodott. Rai'gy azonnal újabb tevékenységbe fogott, varázslata mentálisan támadta meg a célpontot, mozdulatlanságra kényszerítve azt. A nő összerándult és egy pillanatra úgy tűnt, hogy megdermed, de azután megrázta magát és idegesen pillantgatott körbe-körbe, most már nyilvánvalóan éberebben. Rai'gy felmordult, majd újra belefogott a varázslatba. A láthatatlan, Berg'inyon szinte gúnyos mosolyt villantott rá - hiába, vannak előnyei annak, ha valakit nem lehet látni! Rai'gy folytonosan ócsárolta az embereket, a drow nyelv ürülékre és dögökre vonatkozó összes szavát alkalmazva rájuk. Egyrészt nyilván meglepte, hogy a nő ellenállt a dermesztés varázslatnak - ami nem csekély mentális erőfeszítést igényelt -, másrészt azonban - ezt Berg'inyonnak el kellett ismernie -, a hetvenkedő mágus nemcsak egy ilyen varázslattal készült. Ha nem ütközik ellenállásba, a mágia ezen formájából egynek elégnek kell lennie. Ezúttal a nő tett egy lépést előre, majd úgy maradt, lépés közben. - Indulj! - mutatták Kimmuriel ujjai. Miközben jelzett, elméjének hatalma máris kaput nyitott a három drow és a nő között. Váratlanul a kurtizán mellett termettek, bár a nő még mindig az utcán volt, csupán néhány lépéssel odébb. Berg'inyon kiugrott, megragadta a nőt és berántotta a dimenziókon kívüli térbe, majd Kimmuriel bezárta az ajtót. Olyan gyorsan történt mindez, hogy ha valaki figyelte volna az utcát, annak úgy tűnt volna, mintha a nő egyszer csak eltűnne.

A pszionicista karcsú fekete kezét áldozata homlokához emelte és mentálisan egybeolvadt vele. Érzékelte az odabent lapuló rémületet, mert bár a nő testét fogva tartotta Rai'gy varázslata, elméje továbbra is működött és tudta, hogy sötételfek előtt áll. Kimmuriel csupán egyetlen pillanatig merült bele ebbe a rettegésbe, teljesen kiélvezve a helyzetet. Azután pszionikus energiáit a nőbe eresztette. A kurtizán teste köré kinetikus energiából szőtt páncélt húzott - ugyanazt az eljárást használta, amelyet Entreri és Drizzt Do'Urden párbajában fejlesztett tökéletesre. Amikor végzett, bólintott. Berg'inyon azonnal látható lett, amint csodás drow kardja lecsapott a nő torkára, mivel a támadás szétoszlatta Rai'gy láthatatlanság varázsának védő mágiáját. A sötételf harcos felgyorsította rohamát, remekmívű kardjaival vágott és döfött, majd keményen lesújtott, egy alkalommal pedig egyszerre lendültek pengéi és súlyos csapást mértek a nő fejére. Vér azonban nem tört elő, sem fájdalomkiáltás nem hagyta el a nő ajkát, mivel Kimmuriel páncélja minden csapást felfogott, elraktározva és megőrizve a drow brutális harci tánca által felgyülemlett óriási energiát. És ez csak folyt tovább és tovább, perceken át, mígnem Rai'gy, figyelmeztette őket, hogy a dermesztés varázs már a végéhez közeledik. Berg'inyon elhátrált, Kimmuriel pedig újra lehunyta szemét, amint a varázsló újabb varázslatba kezdett. A két szemlélődő, a harcos és a pszionicista, gonoszul elmosolyodott, amikor Rai'gy előszedett egy kénes szagú, piciny golyóvá gyúrt denevérguanót, amit azután egyetlen ujjpöccentéssel beküldött a nő szájába, szabadjára engedve a varázslatot. Tüzes fényfelvillanás jelent meg a nő szájának hátsó zugában, majd eltűnt, ahogy a golyó lecsusszant a torkán. Azután ismét a járdán álltak, nagyon közel az előbbi helyhez, ahová Kimmuriel újabb dimenziókaput nyitott, Rai'gy pedig durván kilökte rajta a nőt. Kimmuriel becsapta az ajtót és azután csak mosolyogva figyeltek. Először a dermesztés varázslat szűnt meg, mire a nő megtántorodott. Megpróbált kiáltani, de csak rekedt köhécselésre futotta a torkában égető fájdalomtól. Arca furcsa kifejezést öltött - végtelen rémületről árulkodott. - Érzi a kinetikus korlátban tárolt energiát - magyarázta Kimmuriel. Többé már nem én tartom vissza, hanem az ő akarata gátolja meg annak kibocsátását. - Meddig? - kérdezte az aggódó Rai'gy, de Kimmuriel csak elmosolyodott és intett nekik, hogy figyeljenek és élvezzék a látványt. A nő rohanni kezdett. A három drow látta, hogy alakok mozdulnak a közelében, egyesek megfontoltan - ők nyilván szintén kémek voltak -, még másokat láthatóan csak a kíváncsiság hajtott. Voltak olyanok is, akik megriadtak és igyekeztek eltávolodni a kurtizántól. Eközben a nő újra és újra sikoltani akart, de csak harákolni tudott a torkában érzett lüktető fájdalom miatt. Szeme hatalmasra tágult, olyan hátborzongatóan és mámorítóan nagyra! Érezte a belsejében kibocsátásért könyörgő hihetetlen mennyiségű energiát, de fogalma sem volt róla, hogy hogyan szabaduljon meg tőle. Végül nem tudta tovább visszatartani a kinetikus gátat és a probléma felismerése rémületét értetlenséggé változtatta. Váratlanul Berg'inyon összes rettenetes csapásának hatása megjelent rajta. Minden vágás és döfés, a fejére mért hatalmas csapás, a szívét átjárt csavart szúrás egyszerre fejtette ki hatását a szerencsétlen nőn. Az őt figyelőknek olybá tűnt, mintha egyszerűen széthullana több gallonnyi vért tört fel az arcából, a fejéből, a melléből. Szinte azonnal vége lett, de még mielőtt bárki reagálhatott, elmenekülhetett vagy a segítségére siethetett volna, Rai'gy utolsó varázslata, a késleltetett tűzgolyó működésbe lépett, lángba borítva a már halott nőt és számos körülötte állót. A robbanás hatósugarán kívül a nő bajtársai és a mit sem sejtő bámészkodók egyaránt kitágult szemmel bámulták a szénné égett holttestet - arcukon vegytiszta borzadály- ült, ami nagy elégedettséggel töltötte el a három könyörtelen sötételfet. Csodálatos bemutató volt. Valóban megérte az erőfeszítést! Berg'inyonnak a látványosság egyéb célt is szolgált: egyértelmű figyelmeztetés volt, hogy ügyeljen alvezértársaira. A drow-k kínzásokban és gyilkosságokban való jártasságának magas szintjét is figyelembe véve, ezek ketten különösen tehetségesnek bizonyultak: mesterségük igazi mesterei voltak.

Harmadik fejezet MEGALÁZÓ TALÁLKOZÁS Ismét a régi szobája felé tartott. Még a nevét is visszakapta. Luskan hatalmasságainak emlékezete mégsem volt olyan hosszú életű, mint ahogy állították. Az előző évben Csavargó Morikot azzal vádolták meg, hogy, megpróbálta meggyilkolni az ismert kalózvadászt, a Tengeri Szellem kiváló kapitányát, Deudermontot. Mivel Luskanban a vád és az ítélet általában egy és ugyanazt jelentette, a Csavargóra rettenetes halál várt a Foglyok Karneváljának nevezett össznépi látványosságon. Gyakorlatilag már neki is láttak, hogy a végsőkig kínozzák, amikor Deudermont kapitányt, akit megdöbbentett az iszonyatos jelenet, megbocsátott neki. Ám megbocsátás ide vagy oda, Morikot halálbüntetés terhe alatt mindörökre kitiltották Luskanból. A következő évben természetesen visszatért. Először még hamis személyazonosságot vett fel, de azután fokozatosan visszavette régi szokásait, viselkedésmódját, egykori utcai kapcsolatait, szállását, majd a nevét és a vele járó megbecsülést. Arról a városi elöljárók is tudtak, de mivel bővében voltak halálra kínozható keményfiúknak, úgy tűnt, hogy nem törődnek vele. Morik most már némi vidámsággal tudott visszanézni arra a szörnyű napra, ott a Foglyok Karneválján. Hihetetlenül ironikusnak vélte, hogy egy olyan bűnért akarták halálra kínozni, amit nem követő el, pedig lett volna számos olyan, amelyért jogosan ítélték volna el. Most már mindez emlék volt csupán, a Wulfgar neve jelentette problémák és veszélyek örvénylő emlékei között. Újra Csavargó Morik lett, és minden olyan volt, mint egykor... vagyis majdnem. Mert most jelen volt egy újabb elem is, egy sok fejtörést okozó és rettenetet keltő elem, amely beépült az életébe. Óvatosan szobájának ajtajához sétált, közben szeme végigkutatta a szűk folyosót és minden árnyékot leellenőrzött. Amikor megbizonyosodott afelől, hogy egyedül van, szorosan az ajtó elé állt, elfedve azt a mágikusan fürkésző tekintetektől és nekilátott, hogy hatástalanítsa az ajtófélfa két oldalán elhelyezett halálos csapdákat, fentről lefelé. Amikor végzett, elővett egy kulcskarikát és kinyitotta a zárakat - egyet, kettőt, hármat -, majd benyitott a szobába. Kioldott még egy csapdát ezúttal egy robbanó típusút -, majd belépett a szobába és bezárta az ajtót, ismét biztosítva azt, a csapdák kiélesítésével. A teljes folyamat több, mint tíz percet vett igénybe, de ezt a rituálét mindig végigjátszotta, ahányszor csak hazaérkezett. A sötételfek hívatlanul és bejelentés nélkül léptek be Morik életébe. Habár királyok kincseit ígérték neki, ha végrehajtja a feladataikat, megmutatták neki az aranypénz másik oldalát is. Morik következő lépése az ajtó melletti kicsiny emelvény ellenőrzése volt. Elégedetten bólintott, amikor látta, hogy a gömb még mindig a széles vázában pihen. A tartóedényt érintésre ható méreggel kenték be és nyomásérzékelő csapdát is rejtett. Sokat fizetett ezért a bizonyos gömbért - hihetetlen összeget, amiből a nehéz tolvajévek után akár vissza is vonulhatott volna -, de a félelemmel teli Morik számára megérte az árát. Nagyerejű, mágiától óvó varázslattal ruházták fel, ami megakadályozta, hogy dimenziókaput nyithassanak a szobájába és meggátolta, hogy varázslók sétáljanak be teleportáció útján. Csavargó Morik soha többé nem akart arra ébredni, hogy egy sötételf áll az ágya mellett és fölé tornyosul. Minden zár a helyén volt, a gömb a tartójában pihent, de mégis, valami finom jelzés, valami megfoghatatlan szellő, a tarkóján bizsergő szőrszálak azt súgták Moriknak, hogy valami nincs rendjén. Körbepillantott, egyik árnyékról a másikra, majd onnan a már régen befalaztatott ablakon függő szövetdarabra. Tekintete az ágyára vetült, az alaposan begyűrt lepedőre és a takarókra, amelyek egyike sem nyúlt túl az ágy peremén. Elég volt egy kicsit előrehajolnia, hogy belásson az ágy alá. Senki sem rejtőzött ott. A szövetdarab lesz az, gondolta magában és arrafelé indult, de közben kitérőket tett, nehogy megriassza a behatolót. Váratlanul irányt váltott és egy gyors lépéssel ott termett az ablaknál, kezében a tőrével, majd félrerántotta a szövetet és lesújtott, de csak a levegőbe suhintott. Morik megkönnyebbülten nevetett saját kényszerképzetein. Mennyire megváltozott az élete a sötételfek eljövetele óta! Mostanában mindig az idegkimerültség szélén állt. Összesen csak ötször látott drow-t és ebbe beletartozott az első alkalom is, nem sokkal azután, hogy Wulfgar a városba érkezett, amikor arra kérték - olyan okból, amelyet Morik még most sem értett teljesen -, hogy tartsa szemmel a hatalmas barbárt. Mindig éber volt, mindig figyelt, de emlékeztetnie kellett magát arra is, hogy a sötételfekkel kötött szövetség milyen potenciális előnyökkel járhat a számára. Az, hogy ismét Csavargó Morik lehetett, részben annak is volt köszönhető - legalábbis abból, amit sikerült neki ezzel kapcsolatban megtudnia -, hogy Jarlaxle egyik csatlósa meglátogatta a város egyik elöljáróját. Megkönnyebülten sóhajtott és visszaengedte a szövetdarabot, majd megdermedt meglepetésében és félelmében, ahogy egy kéz fonódott a szájára és egy tőr éles pengéje nyomódott a torkának. - Megvannak az ékszerek? - suttogta egy hang a fülébe és ebben a hangban hihetetlen erő és

nyugalom sűrűsödött össze, annak ellenére, hogy alig volt hallható. A kéz elengedte a száját, felkúszott a homlokába és hátrahúzta a fejét, hogy emlékeztesse milyen sebezhető és könnyű célpontot nyújt a torka. Morik nem válaszolt, elméjében csak úgy száguldottak a lehetőségek, a legkevésbé valószínűnek esetleges menekülése látszott, mivel az őt fogva tartó kéz rémítően erősnek tűnt, a nyakához tőrt szorító másik kéz pedig nyugodt volt, túlságosan is nyugodt. Bárki volt is a támadója, Morik azonnal megértette, hogy legyőzték. - Még egyszer kérdezlek. Utána szabadon eresztem csalódottságomat - suttogta a hang. - Te nem vagy drow - válaszolta Morik, részben azért, hogy időt nyerjen, részben pedig amiatt, hogy megbizonyosodjon róla: ez az ember, akiről tudta, hogy ember és semmi esetre sem sötételf, nem fog kapkodva cselekedni. - Talán az vagyok, egy mágus varázslatának álcájában - felelte a bérgyilkos. - De ez nem lehet, hiszen a mágia nem működik ebben a szobában. Vagy mégis? - Amint befejezte, durván ellökte Morikot, majd a vállánál fogva elkapta és körbe pördítette a megrémült zsiványt, még mielőtt az elzuhant volna. Csavargó nem ismerte a férfit, de azt azonnal felfogta, hogy közvetlen életveszélyben forog. Lepillantott saját tőrére, amely szánalmasnak tűnt ellenfelének csodálatos, ékkövekkel kivert markolatú fegyveréhez képest - mintha csak forgatóik egymáshoz viszonyított erejét fejeznék ki, döbbent rá az összerezzenő Morik. Csavargó Morik jónak számított a tolvajok között, akik a zsiványokkal teli város, Luskan utcáit rótták. Hírnevét, habár blöffjeivel nagyította fel, megérdemelten vívta ki város zsigereiben. Az előtte álló férfi, aki talán egy évtizeddel volt öregebb nála, azonban olyan nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt... Ez a férfi bejutott a lakhelyére és észrevétlen maradt Morik legaprólékosabb vizsgálódása ellenére is. Csavargó ekkor vette észre, hogy az ágyon a lepedő összegyűrödött - de hiszen amikor korábban odanézett, akkor még tökéletesen sima volt. - Nem vagy drow - ismételte Morik dacosan. - Jarlaxle nem minden ügynöke drow, nem igaz, Csavargó Morik? - felelte a férfi. A tolvaj bólintott és tőrét az övén függő tokba csúsztatta, azzal a céllal, hogy enyhítse a feszültséget, amire kétségbeesetten vágyott. - Az ékszerek? - kérdezte az alak. Morik nem tudta palástolni az arcára kiülő rettegést. - Már meg kellett volna vásárolnod őket Telsburghertől - jegyezte meg a férfi. - Az út nyitva állt, a feladat pedig nem volt nehéz. - Az út nyitva állt volna - pontosított Morik -, ha nincs egy alsóbb beosztású magisztrátus, aki régi haragosom. A behatoló csak meredt rá, nem árulva el sem meglepődést, sem ingerültséget, egyáltalán semmit arról, hogy törődik-e vagy sem Morik kifogásaival. - Telsburgher kész eladni nekem az ékszereket - tette hozzá gyorsan Csavargó -, a kialkudott áron. Habozása csakis abból fakad, hogy fél Jharkheld magisztrátus büntetésétől. Az a gonosz ember régi haragosom. Tudja, hogy visszatértem a városba és a Foglyok Karneváljára szeretne hurcolni, de nekem azt mondták, hogy nem teheti, mert feljebbvalói megtiltották. Köszönd meg Jarlaxle-nak a nevemben. - Akkor köszönd meg Jarlaxle-nak, ha azt teszed, amire utasítottak - válaszolta a férfi és Morik idegesen állt egyik lábáról a másikra. - Ő azért segít neked, hogy megtöltse az erszényét, nem pedig azért, hogy a szívét jóérzés öntse el. Morik bólintott. - Félek Jharkheld után menni - magyarázta. - Milyen magasrangú személyre csaphatok le anélkül, hogy felszítanám a luskani nagykutyák dühét és így végső soron kárt okoznék Jarlaxle erszényének? - Jharkheld nem gond - válaszolta a férfi olyan hangsúllyal, hogy Morik azon kapta magát: minden szavát elhiszi. - Rendezd le az átvételt. - Na de... - kezdte Morik. - Ma éjjel - érkezett a felelet, majd a férfi hátat fordított és az ajtó felé indult. Kezei lenyűgöző köröket írtak le Morik szeme előtt, ahogy egyik csapda a másik után, egyik zár a másik után nyílt ki. Csavargónak több percébe került, hogy átjusson az ajtón, pedig ő alaposan ismerte mindegyik csapdát - ő is szerelte fel őket - és neki kulcsa is volt a három, bonyolultnak szánt zárhoz, de most mégis kevesebb, mint két perc alatt szélesre tárult az ajtó. A férfi hátrapillantott és valamit a padlóra lökött, Morik lábai elé. Egy drótot. - Az alsó csapdán ez a drót túlzottan megfeszült ahhoz, hogy használható legyen - magyarázta az alak. - Megjavítottam neked. Azután kiment és becsukta az ajtót, Morik pedig hallotta a kattanásokat és az elcsúszó panelek zaját, ahogy az összes zár és csapda ismét a helyére került.

Morik óvatosan az ágyához lépett és félrehúzta a lepedőt. Egy lyuk tátongott a derékaljban, amit úgy vágtak ki, hogy tökéletesen beleférjen a behatoló. Morik tehetetlenül felnevetett, a Jarlaxle csapata iránt érett tisztelete meghatványozódott. Oda sem kellett lépnie a csapdával ellátott vázához, hogy tudja: a benne levő gömb hamis és a valódi épp az imént sétált ki az ajtaján. Entreri pislogott, amikor kilépett a késő délutáni luskani napfénybe. Kezét a zsebébe csúsztatta, csak azért, hogy érezze a mágikus eszközt, amelyet épp az imént szerzett meg Moriktól. Ez a kicsiny gömb bosszantotta Rai'gyt. Legyőzte mágiáját, amikor megpróbálta személyesen meglátogatni Csavargót, amit most valószínűleg szívesen megtesz majd. Már ez a gondolat önmagában is nagy elégedettséggel töltötte el Entrerit. A Bregan D'aerthe-nek közel tíznapba* tellett, mire sikerült megfejtenie Morik váratlan elszigeteltségének forrását és azt, hogy miként tudta a férfi a szobáját lezárnia a varázslók fürkésző tekintete elől. Ezután küldték el Entrerit. Nem voltak illúzió afelől, hogy erre az utazásra nem azért került sor, hogy tolvajképességeit bizonyítsa, hanem sokkal inkább amiatt, mert a sötételfek egyszerűen nem tudták, hogy milyen ellenállásra számíthatnak Moriktól és nem akarták kockáztatni egyik fajtársuk életét sem. Jarlaxle minden bizonnyal nem örülne neki, ha arról értesülne, hogy Rai'gy és Kimmuriel rákényszerítették Entrerit erre az útra, de a páros tudta, hogy a bérgyilkos nem fordul majd a zsoldosvezérhez. Így hát Entreri eljátszotta a kifutófiú szerepét a két félelmetes és gyűlöletes sötételf kedvéért. A gömb megszerzésére és a Morikkal történő üzlet megkötésére vonatkozó utasítások pontosak és világosak voltak. Most félre kellene tennie a mágikus tárgyat és használnia azt a varázsos jelzősípot, amellyel hívhatta a sötételfeket a távoli Calimportban. Entrerinek azonban nem volt sietős. Tudta, hogy meg kellett volna ölnie Morikot, egyrészt azért az arcátlanságáért, mert megpróbált elrejtőzni, másrészt pedig azért, mert nem sikerült megszereznie a szükséges ékszereket. Rai'gy és Kimmuriel természetesen követelnék ezt a fajta büntetést. Most igazolnia kell cselekedetét és ezáltal megvédenie Morikot. Meglehetősen jól ismerte Luskant, már többször járt itt - többek között alig néhány napja, amikor egy hosszabb látogatást tett a városban a drow elfek több ügynökével közösen, és kiderítették az igazságot Morik mágiablokkoló eszközéről. Az utcákon bolyongva hamarosan meghallotta a Foglyok Karneváljáról érkező ordításokat és örömkiáltásokat. Éppen akkor lépett be a nyílt tér hátsó részére, amikor egy szegény bolondnak a beleit hosszú kötél gyanánt kifelé húzkodták. Entreri alig figyelt a látványosságra, helyette a kínzást vezénylő, éles vonású, köntöst viselő, apró alakra koncentrált. A férfi rárivallt a vergődő áldozatra, hogy adja fel társait, itt és most, még mielőtt túl késő lenne. - Gondoskodj róla, hogy a túlvilág kellemesebb legyen! - sivította a magisztrátus, hangja épp olyan éles volt, mint dühös, szögletes vonású arca. - Most! Még mielőtt meghalsz! A férfi csak sikoltozni tudott. Entrerinek úgy tűnt, mintha már túl lenne azon a ponton, ahol még egyáltalán érthette a magisztrátus szavait. Elég hamar meghalt és ezzel a műsor véget ért. Az emberek kezdtek kisorjázni a térről, a legtöbben bólogattak, mosolyogtak és izgatottan beszélgettek Jharkheld mai remek előadásáról. Entreri csak ennyit akart hallani. Árnyékból árnyékba mozgott, miközben követte a magisztrátust a tér hátsó részétől a toronyig vezető rövid úton, amely a Foglyok Karneváljáért felelős tisztviselők szállásainak és azoknak a tömlöcöknek adott otthont, ahol azokat tartották, akik hamarosan nyilvános kínzásra kerülnek. Somolygott jószerencséjén, amikor arra gondolt, hogy Morik gömbje bizonyos mértékű védelmet nyújt azok ellen a varázslók ellen, akiket a torony biztonságossá tételéért fizetnek. Így hát csak az őrszemek és a mechanikus csapdák álltak az útjában. Artemis Entreri pedig egyiktől sem félt. Bejutott a toronyba, éppen akkor, amikor a Nap lebukott nyugaton. - Túl sok szövetségesük van - erősködött Rai'gy. - Nyom nélkül tűnnének el - válaszolta Jarlaxle széles mosollyal. Egyszerűen csak eltűnnének. Rai'gy felnyögött és megrázta a fejét, míg Kimmuriel, aki a szoba másikoldalán ült egy puha karosszékben, amelynek egyik párnázott karján átvetette a lábát, a mennyezetre meredt és a szemét forgatta. - Továbbra is kételkedsz bennem? - kérdezte Jarlaxle; hangja könnyed és ártatlan volt, egyáltalán nem fenyegető. - Mérlegeld, hogy mennyi mindent értünk el már itt Calimportban és a felszínen. Embereink vannak több nagyvárosban is, köztük Vízmélyén. - Embereket keresünk más városokban - pontosított Rai'gy. - Jelenleg csak egyetlen működik, az a kis gazfickó, Luskanban. - Szünetet tartott, rápillantott a pszionicistára és elmosolyodott. - Azt hiszem. Kimmuriel kuncogott, amikor a másik ügynökre gondolt, aki most Luskanban tevékenykedik, akiről

Jarlaxle nem is tudja, hogy elhagyta Calimportot. -A többiek még csak előzetes képzést kaptak - folytatta Rai'gy. Vannak olyanok, akik ígéretesek, és olyanok, akik nem, de jelenleg egyikőjük sem érdemli meg az ügynök titulust. - Akkor hamarosan így lesz - mondta Jarlaxle és előrecsúszott kényelmes székén. - Hamarosan jövedelmező üzlettársak lesznek belőlük, de ha nem, akkor találunk másokat. Nem lesz túl nehéz dolgunk a kapzsi emberek között. A helyzet itt, Calimportban... nézz csak körül. Kételkedsz annak bölcsességében, hogy ide jöttünk? A drágakövek és az ékszerek gyorsan áramlanak, egyenesen a drow lakossághoz, akik lelkesen bővítenék vagyonukat a Menzoberranzan adta korlátozott lehetőségeken túl is. - Szerencsések leszünk, ha Ched Nasad házai rájönnek, hogy a mi árajánlatunk olcsóbb az övékénél - a másik drow városból származó Rai'gy szarkasztikus maradt. Jarlaxle csak kaffantott egyet a gondolatra. - Nem tagadhatom, hogy Calimport jövedelmező - folytatta a varázsló -, de amikor először terveztük meg utunkat a felszínre, mindannyian egyetértettünk abban, hogy közvetlen és nagy haszonra teszünk szert. Mindannyian egyetértettünk abban is, hogy ez valószínűleg rövid ideig tart majd és a közvetlen nyereség megszerzése után jól tennénk, ha átgondolnánk helyzetünket és esetleg visszatérnénk saját földünkre, csak a legjobb kereskedelmi kapcsolatainkat és ügyleteinket hagyva hátra. - Ezért hát át kell gondolnunk pozíciónkat és én ezt teszem - közölte Jarlaxle. - Számomra nyilvánvaló, hogy alábecsültük felszíni tevékenységünk lehetőségeit. Terjeszkedjünk! Én azt mondom, hogy terjeszkedjünk. Válaszul ismét csak a lelkesedés hiányát tükröző fintorokat kapott. Kimmuriel még mindig a mennyezetet bámulta, mintha teljesen hidegen hagyná mindaz, amit Jarlaxle ígért. - A Fürkészek azt követelik, hogy korlátozzuk a kereskedelmünket ebben a körzetben - emlékeztette őket Jarlaxle -, de az egzotikusabb árukat készítők közül sokan élnek ezen a területen kívül is, akik olyan termékeket állítnak elő, amelyek valószínűleg roppant vonzóak lennének Menzoberranzanban. - Akkor kössünk egyezséget a Fürkészekkel, hadd jussanak el ők erre az új és jövedelmező piacra, amelyhez eddig nem tudtak hozzáférni - felelte Rai'gy, ami tökéletesen logikus ajánlat volt a Bregan D'aerthe történelmét ismerők számára, mivel az opportunizmusra építő zsoldoscsapat mindig megpróbálta felhasználni a "kölcsönös érdekek alapelvét", mint üzleti hitvallásának egyik pillérét. - Pattanások csupán - mondta Jarlaxle és maga elé nyújtotta nagy és mutatóujját, majd egymáshoz nyomta őket, mintha csak egy nemkívánatos foltot akarna eltüntetni. - Egyszerűen csak eltűnnek. - Ez nem olyan könnyű feladat, mint ahogy hiszed - közölte egy női hang az ajtóból és mindhárman odafordultak, amint az egyik formás lábát szabadon hagyó, magasan sliccelt ruhát viselő Sharlotta Vespers besuhant a szobába. - A Fürkészek azzal büszkélkedhetnek, hogy szervezetük keze messzire és széles körben elér. Megsemmisítheted összes házakat és összes ismert emberüket, sőt még azokat is, akik az ügynökeikkel üzletelnek, de mégis számos tanú marad majd. - Akik mit tennének? - kérdezte Jarlaxle, aki még mindig mosolygott, sőt megveregette székét, hogy Sharlotta üljön oda, amit a nő meg is tett és begyakorolt mozdulattal simult hozzá a drow-hoz. Ennek láttán Rai'gy ismét Kimmurielre pillantott. Mindketten tudták, hogy Jarlaxle megosztja az ágyát az ember nővel, aki az egykori Basadoni Ház leghatalmasabb megmaradt tagja volt - Entreri mellett -, és ez egyikőjüknek sem tetszett. Sharlotta alattomos volt, már amennyire az emberek azok lehettek, olyannyira alattomos, hogy már majdnem drow-nak is elment volna. Még a sötételfek nyelvét is elsajátította és jelenleg éppen a drow-k csendes, bonyolult kézjelekre építő kódnyelvét tanulgatta. Rai'gy tökéletesen taszítónak találta a nőt és Kimmurielnek - aki egzotikusnak ítélte meg - sem tetszett az ötlet, hogy Sharlotta esetleg veszedelmes ötleteket suttog Jarlaxle fülébe. Ebben a bizonyos kérdésben azonban mindkettejüknek úgy tűnt, hogy a nő az ő oldalukon áll, így nem próbálták meg félbeszakítani, mint általában. -A tanúk minden megmaradt céhnek beszámolnának - magyarázta Sharlotta -, aki pedig értesítenék Calimshan nagyurait. A Fürkészek Céhének megsemmisítése arra utalna, hogy valódi nagyhatalom érkezett titokban Calimportba. - Egy már van itt - felelte Jarlaxle vigyorogva. - Amelynek az erőssége a titoktartásban rejlik - vágott vissza Sharlotta. Jarlaxle lelökte őt az öléből, le a székről és a nőnek gyorsan maga alá kellett kapnia lábait, ha nem akart nem túl méltóságteljesen a tomporára huppanni. A zsoldosvezér felállt és ellépett Sharlotta mellett, mintha csak azt akarta volna kifejezni, hogy a nő véleménye egyáltalán nem számít és közelebb lépett alvezéreihez, akik fontosabbak voltak. - Egykor arról ábrándoztam, hogy a Bregan D'aerthe a felszínen a ki- és beszállító szerepét játssza majd el - magyarázta. - Ezt könnyedén elérjük. Most már azonban látom az emberek uralta társadalmak igazságát és ez gyengeségből árulkodik. Mi továbbléphetünk, sőt, tovább kell lépnünk. - Hódítás? - kérdezte Rai'gy savanyúan és szarkasztikusan. - Nem úgy, ahogy Baenre próbálkozott Mithrill Csarnok esetében fejtegette Jarlaxle lelkesen. - Ez

sokkal inkább beolvasztás kérdése. Ismét az a csúfondáros mosoly jelent meg az arcán. - Azoknak, akik játszani fognak. - És akik nem, azok egyszerűen csak eltűnnek? - tette fel a kérdést Rai'gy, de szarkazmusa láthatólag egyáltalán nem zavarta Jarlaxle-t, aki csak még szélesebben mosolygott. - Nem a minap végeztetek egy Fürkész kémmel? - Lényeges különbség van az inkognitónk megóvása és határaink kiterjesztése között - felelte a varázsló. - Jelentéstani - kacagott fel Jarlaxle. - Csupán jelentéstani. A háta mögött Sharlotta beharapta az ajkát és megrázta a fejét, félve attól, hogy újonnan meglelt jótevője éppen egy gigantikus és nagyon nagy veszélyeket hordozó baklövést készül elkövetni. Egy nem túl messzi sikátorból hallgatta Entreri a toronyból kiszűrődő kiáltások és zűrzavar hangjait. Amikor bejutott a toronyba, először lefelé ment, ahol kiszabadított egy különösen kellemetlen rabot. Amint sikerült a viszonylagos biztonság felé terelnie - a tömlöc hátsó részében található nyitott alagutak felé -, elindult ismét felfelé, majd a földszintet elérve továbbment felfelé, csendben és határozottan haladva az árnyékos és fáklyákkal megvilágított folyosón. Jharkheld szobáját könnyen megtalálta. Az ajtó még csak be sem volt zárva. Ha nem látta volna, hogy mit művelt a magisztrátus a Foglyok Karneválján, akkor esetleg Artemis Entreri elbeszélgetett volna vele Morikról. Most már nyitva állt az út a Csavargó előtt, hogy befejezze munkáját és megszerezze az ékszereket. Entreri azon töprengett, hogy megtalálták-e már az alagutak útvesztőjében a szökött foglyot, aki nyilvánvalón meggyilkolta szegény Jharkheldet. Micsoda szenvedés vár rá! Entreri féloldalas mosolyra húzta száját, mivel semmi bűntudatot nem érzett amiatt, hogy a nyomorultat saját céljaira használta. Végső soron az idióta okosabb is lehetett volna. Miért jönne el valaki hozzá hívatlanul és kockáztatná saját életét, csakhogy megmentse őt? Miért nem kérdezte Entrerit, még akkor sem, amikor a bérgyilkos kiszabadította bilincseiből? Ha elég eszes lett volna, hogy megérdemelje az életét, miért nem próbálta meg elfogni Entrerit, hogy kéretlen és ismeretlen megmentőjét saját helyére láncolja, ahol azután szembenézhetett volna hóhérával? Olyan sok rab volt mindig ezekben a tömlöcökben, hogy a börtönőrök valószínűleg észre sem vették volna a cserét. Így hát a gazfickó csak saját magának köszönhette sorsát és - Entreri szerint-annak, amit tett. Persze a gazember mondhatja azt, hogy valaki segített neki megszöknie, aki mindent úgy állított be, mintha ő hajtotta volna végre a gyilkosságot. A Foglyok Karneválját azonban az ilyen mentegetőzések aligha érdekelték. Mint ahogy Artemis Entrerit sem. Minden ezzel kapcsolatos gondját félredobta és körbepillantott, hogy meggyőződjön róla, egyedül van, majd a mágiát szétoszlató gömböt a sikátor egyik oldala mellé helyezte. Átment a szemben levő falhoz és belefújt a sípba. Azon töprengett, hogy, vajon a dolog miként fog működni. Végső soron mágiára lesz szükség ahhoz, hogy visszatérjen Calimportba, de hogyan fog ez lezajlani, ha magával viszi a gömböt? Nem oszlatja egyszerűen szét a gömb varázsa a teleportációt? Kékes fényfüggöny jelent meg mellette. Tudta, hogy ez egy mágikus ajtó és nem Rai'gy, hanem Kimmuriel Oblodra művének eredménye. Tehát így, somolygott magában. Talán a gömb nem hat a pszionikus képességekre. De az is lehet, hogy igen és ez a gondolat mélyen nyugtalanította az általában szenvtelen Entrerit, aki a gömbért indult. Mi történne, ha a tárgy valahogy mégis hatna a Kimmuriel által eltorzított dimenzióra? Lehet, hogy az ajtó rosszabbik végére kerülne - esetleg egy másik létsíkra? Entreri lerázta magáról a gondolatot. Az élet kockázatos, ha drow-kkal van dolgod, akár vannak mágikus gömbök, akár nincsenek. Gondosan és észrevétlenül zsebre tette a gömböt, úgy, hogy ha valaki figyelte volna a sötét sikátort, az is nehezen vehette volna észre a mozdulatot, azután gyorsan a portálhoz lépett, és egyetlen mély lélegzetvétellel átlépett rajta. Mikor kilépett, szédült és keményen kellett küzdenie, hogy el ne veszítse egyensúlyát - a céh épületén belül, a varázslóknak fenntartott egyik hátsó fülkében volt, a száz és száz mérföldnyire található Calimportban. Kimmuriel és Rai'gy állt ott és zordan meredtek rá. - Az ékszerek? - kérdezte a varázsló drow nyelven, amelyet Entreri értett ugyan, de nem túl jól. - Hamarosan - felelte a bérgyilkos, nehézkesen beszélve a mélységi drow-t. - Volt némi probléma. Mindkét sötételf meglepetten húzta fel a szemöldökét. - Volt - hangsúlyozta Entreri. - Hamarosan Morik átadja az ékszereket. - Akkor hát Morik él - jegyezte meg célzatosan Kimmuriel. - Miért próbált meg elrejtőzni elölünk? - Sokkal inkább a helyi magisztrátusok kísérelték meg elszigetelni őt a külső kapcsolataitól - hazudta Entreri. - Az egyik helyi magisztrátus - pontosított gyorsan, amikor látta, hogy arcuk savanyú kifejezést

ölt. - A kérdést orvosoltuk. Egyik drow sem tűnt elégedettnek, de nyíltan egyikük sem panaszkodott. - És ez a helyi magisztrátus mágikusan zárta le Morik szobáját a fürkésző, külső szemek elől kérdezte Rai'gy. - És minden más mágia elől - felelte Entreri. - Ezt is korrigáltuk. - A gömbbel? - tette hozzá Kimmuriel. - Morik szerezte be a gömböt - jegyezte meg Rai'gy és összehúzta a szemét. - Láthatóan nem tudta, hogy mit vesz - mondta Entreri, aki nem riadt meg, mert látta, hogy a csele beválik. Természetesen Rai'gy és Kimmuriel gyanakodhatnak ugyan, hogy ez az egész Morik műve volt és nem pedig egy alacsonyabb rangú hivatalnoké. Sejthetik, hogy Entreri úgy hajította az igazságot, ahogy az neki előnyös, de a bérgyilkos tudta, hogy semmi kézzelfogható dolgot nem árult el nekik, ami alapján léphetnének - legalábbis ha nem akarják magukra vonni Jarlaxle haragját. Az újbóli felismerés, hogy biztonsága szinte teljes egészében a zsoldosvezértől függ, aggasztotta Entrerit. Nem szeretett függni senkitől ez a szó nála egyenlő volt a gyengeséggel. Ideje, hogy fordítson a helyzeten. - Nálad van a gömb - szólt Rai'gy és kinyújtotta karcsú és megtévesztően finom kezét. - Nagyobb hasznát veszem, mint te - dacolt vele Entreri és a kijelentés a két sötételfet cselekvésre késztette. Alighogy befejezte a mondatot, Entreri máris érezte a bizsergést a zsebében. Egyik kezét a gömbre helyezte és érzékeny ujjai megérezték a varázsos tárgy mélyéről feltörő finom remegést. A bérgyilkos tekintete Kimmurielre szegeződött. A drow lehunyt szemmel állt ott, mély koncentrációba merülve. Ekkor értette meg. A gömb mágiája semmit sem tud kezdeni Kimmuriel félelmetes elmebeli képességeivel és Entreri már látta korábban ezt a pszionikus trükköt. A drow a gömbben rejtőző energiát használta, addig gerjesztve azt, amíg fel nem robban. Entreri eljátszadozott a gondolattal, hogy az utolsó pillanatig vár, majd a gömböt Kimmuriel arcába hajítja. Milyen élvezettel figyelné, ahogy a nyomorult drow saját trükkjének esik áldozatul! Kimmuriel egyetlen kézmozdulattal dimenziókaput nyitott a szobából, egy szinte teljesen üres, poros utcácskára. A portál elég nagy volt ahhoz, hogy a gömb átférjen, de Entreri nem tudott volna átlépni rajta. A bérgyilkos érezte, ahogy az energia gyűlik, egyre csak gyűlik... a remegés már egyáltalán nem volt gyengéd. De még mindig kitartott, továbbra is Kimmurielre bámult - csak nézett és várt, hadd tudja meg a drow, hogy nem fél. Itt nem az akaratok összecsapásáról volt szó. Entreri hegyméretű robbanást tartott a zsebében, Kimmuriel pedig elég mesze volt ahhoz, hogy ne származzon komolyabb kellemetlensége az ügyből, leszámítva azt, hogy ráfröccsen a bérgyilkos vére. Entreri ismét eltöprengett azon, hogy a gömböt a drow arcába hajítja, de ismét emlékeztette magát ennek a hiábavalóságára. Kimmuriel egyszerűen nem gerjesztené tovább a gömbben rejtőző energiát és ezzel teljesen elfojtaná a robbanást, úgy, mint amikor egy fáklyát a vízbe dugnak, kioltva annak lángját. Entreri pedig megadná az igazolást a két drow-nak, ami a végső elpusztításához kell. Jarlaxle talán dühöngene, de nem tagadhatná - és nem is tenné meg -, hogy jogosan védték meg magukat vele szemben. Artemis Entreri nem állt készen egy ilyen harcra. Még nem. Átlökte a mágikus gömböt a nyitott ajtón és figyelte, ahogy a másodperc egy tört részével később, porrá robban. A mágikus ajtó megszűnt. - Veszélyes játékokat játszol - jegyezte meg Rai'gy. - A te drow barátod az, aki a robbanást okozta - felelte közönyösen Entreri. - Nem erről beszélek - fortyant fel a varázsló. - Néped között van egy elterjedt szólás, amely szerint ostobaság egy gyermeket küldeni, hogy elvégezze egy férfi munkáját. Nekünk is van egy hasonló mondásunk, amely szerint ostobaság egy embert küldeni, hogy elvégezze egy drow munkáját. Entreri zordan meredt rá, de nem válaszolt. Ez az egész helyzet kezdte azokra a napokra emlékeztetni, amikor csapdába esett Menzoberranzanban, amikor rá kellett ébrednie, hogy húszezer sötételf városában nem számít mennyire jó, nem számít mennyire tökéletesen ért a mesterségéhez, mert soha nem kerülhet előrébb a társadalmi ranglétrán a húszezeregyedik helynél. Rai'gy és Kimmuriel néhány mondatot váltott egymással, amely többségében sértő, részben durva, részben finom utalásokat tartalmazott Entrerire nézve. Elfogadta ezeket, mindegyiket és nem szólt semmit, mert nem is szólhatott semmit. Inkább Dallabad oázisára gondolt és arra a bizonyos kard és kesztyű párosra. Elfogadta megalázó szavaikat, mert így kellett tennie. Egyelőre.

Negyedik fejezet SZÁMOS ÚT, SZÁMOS CÉL Entreri az ajtó vetette árnyékban állt és roppant kíváncsian hallgatta a szobából kiszűrődő monológot. A szónoklatnak csak kis részét tudta kivenni. A beszélő - Jarlaxle -, gyorsan és izgatottan hadart drow nyelven. Ráadásul Entreri - akinek korlátozott volt a mélységi drow szókincse - ilyen messziről amúgy sem halhatott volna mindent. - Nem fognak előttünk maradni, mert túl gyorsan mozgunk - közölte éppen a zsoldosvezér. Entreri ebből a mondatból minden szót hallott á le is tudta fordítani és Jarlaxle láthatóan valakinek nagyon örült. Igen, egyik utca a másik után esik majd el. Ki állhat ellen a mi együttes erőnknek? -A mi együttes erőnknek? - visszahangozta halkan a bérgyilkos és a drow szót újra és újra elismételte, csak hogy megbizonyosodjon róla: fordítása helyes. A miénk? Jarlaxle nem beszélhetett sem az Entrerivel, sem pedig a Basadoni Céh valamelyik megmaradt tagjával kötött szövetségéről. A Bregan D'aerthe hatalmához viszonyítva, ezek csupán apró erősítések voltak. Akkor talán Jarlaxle új alkut kötött, Entreri tudta nélkül? Talán megalkudott egy pasával vagy egy még nagyobb hatalmassággal? A bérgyilkos közelebb hajolt és különösen figyelt, hogy meghallja-e valamelyik démon vagy ördög nevét - vagy esetleg egy illithidét. Mindhárom lehetőség megborzongatta. A démonok túlságosan kiszámíthatatlanok voltak és túl vadak, hogy szövetségesként szóba jöhessenek. Bármit hajlandóak megtenni, ami az adott pillanatban saját igényeiket szolgálja, anélkül, hogy tekintetbe vennék a szövetség közös érdekeit. Az ördögök kiszámíthatóbbak voltak -túlságosan is kiszámíthatóak. Hierarchikus világszemléletükből adódóan csakis ők foglalhattak helyet az emelvény csúcsán. Mégis, összehasonlítva a benne felötlő harmadik, az illithidekkel kapcsolatos gondolattal, Entreri már szinte remélte, hogy Jarlaxle végre kiejti egy hatalmas démon nevét. A bérgyilkos még menzoberranzani tartózkodása idején arra kényszerült, hogy illithidekkel üzleteljen - az agyszívók elkerülhetetlenül hozzátartoztak a drow város életéhez - és soha, de soha nem akart újra találkozni azokkal a pépes fejű, undorító teremtményekkel. Még egy kicsit hallgatózott, Jarlaxle pedig szemmel láthatóan lenyugodott és kényelmesebben helyezkedett el székében. A zsoldosvezér még mindig beszélt, ezúttal magában motyogott a Fürkészek közelgő bukásáról, amikor Entreri besétált a szobába. - Egyedül? - kérdezte a bérgyilkos ártatlanul. - Mintha hangokat hallottam volna. Némi megkönnyebbüléssel konstatálta, hogy Jarlaxle nem viseli mágikus szemkötőjét, ami valószínűtlenné tette, hogy a drow az imént találkozott volna illithidekkel - vagy a közeljövőben tervezné azt. A szemkötő védelmet nyújtott az agyra ható mágia ellen és a világon senki nem volt járatosabb az ilyen dolgokban, mint a rettegett agyszívók. - Rendszerezem a dolgokat - magyarázta Jarlaxle, aki szemmel láthatóan ugyanolyan könnyedséggel és folyékonyan beszélte a felszíni nyelvet, mint a saját fajtájáét. - Annyi minden történik. - Leginkább veszélyes dolgok - válaszolta Entreri. - Egyeseknek - kuncogott Jarlaxle. A bérgyilkos kétkedően nézett rá. - Csak nem gondolod komolyan, hogy a Fürkészek erősebbek nálunk? - kérdezte a zsoldosvezér hitetlenkedve. - Nyílt csatában nem - érkezett a felelet -, de ez már évek óta így van. Sok ellenfelet nem tudnának legyűrni a pengék harcában, de eddig még mindig találtak módot a túlélésre. - Mert szerencsések. - Mert bonyolult szálakkal kötődnek nagyobb hatalmasságokhoz - javította ki Entreri. - Az embernek nincs szüksége izmokra, ha egy óriás őrzi. - Csak akkor, ha az óriást szorosabb barátság fűzi emberünk riválisához - vetette közbe Jarlaxle. Az óriásokról pedig köztudomású, hogy megbízhatatlanok. - Ezt az ügyet letárgyaltad Calimport nagyuraival? - kérdezte a korántsem meggyőzött Entreri. - Ki volt az és engem miért nem vontál bele ebbe a megállapodásba? Jarlaxle vállat vont és semmi támpontot nem adott. - Ez lehetetlen - jelentette ki Entreri. - Még ha meg is fenyegettél egyet-kettőt, a Fürkészek már túl régóta léteznek és túlságosan befészkelték magukat az egész Calimshant átszövő hatalom hálójába, sem hogy egy ilyen összeesküvés sikerre vezetne ellenük. Vannak szövetségeseik, aki megvédik őket más szövetségeseikkel szemben. Nincs rá mód, még Jarlaxle-nak és a Bregan D'aerthe-nek sem, hogy elhárítson minden akadályt, ami a terület hatalmi szerkezetének ilyen hirtelen és gyökeres átalakulása útjában áll, mint amit a Fürkészek megtizedelése okozna. - Talán a leghatalmasabb lénnyel kötöttem szövetséget, amely valaha is Calimportba járt - közölte Jarlaxle drámaian és a rá jellemző módon, rejtélyesen.

Entreri sötét szeme összeszűkült és a bosszantó drow-ra meredt, miközben jeleket keresett, bármilyen jelet, arról, hogy mit is jelent ez a szokatlan viselkedés. Jarlaxle gyakran volt titokzatos és mindig megfoghatatlan maradt, emellett pedig örökké készen állt arra, hogy kihasználja a hatalomhoz és a gazdagsághoz vezető alkalmakat, de most mégis valami nem stimmelt. Entreri szerint a Fürkészek elleni tervezett támadás baklövés volt, olyasvalami, amit a legendás Jarlaxle soha nem kővetett el. Az nyilvánvalónak tűnt, hogy az okos drow ténylegesen valami nagy hatalmú kapcsolatra vagy szövetségesre tett szert - vagy pedig csak mindenkinél jobban átlátta a helyzetet. Ebben Entreri kételkedett, mivel g, és nem Jarlaxle volt az a személy, aki a legjobb összeköttetésekkel rendelkezett Calimportban. De még ha valamelyik lehetőséget figyelembe is veszi, valami akkor sem volt teljesen rendben a zsoldossal. Jarlaxle beképzelt volt és arrogáns - naná, hogy az volt! -, de korábban soha nem tűnt ilyen magabiztosnak, főleg nem egy ilyen potenciálisan robbanásveszélyes helyzetben. A szituáció még veszedelmesebbnek tűnt, ha Entreri a Fürkészek elkerülhetetlen bukását követő időszakra gondolt. Jól ismerte a sötételfek gyilkos hatalmát és nem voltak kétségei afelől, hogy a Bregan D'aerthe lemészárolja a másik céhet, de a győzelem számos következménnyel jár majd túlságosan is sokkal ahhoz, hogy Jarlaxle ilyen kényelmesen üldögéljen itt. - Döntöttek már a szerepedről ebben az ügyben? - kérdezte a zsoldos. - Nincs szerepem - felelte Entreri és hanghordozása kétséget sem hagyott afelől, hogy ez a tény elégedettséggel tölti el. - Rai'gy és Kimmuriel mindent megtett, hogy félreállítsanak. Jarlaxle hangosan felnevetett, mivel az állítás valódi igazsága - tudniillik, hogy Entreri önként állt félre -, túlságosan is nyilvánvaló volt. A bérgyilkos rámeredt és még csak el sem mosolyodott. Jarlaxle-nak tudnia kellett a veszélyekről, amelyek felé tartott, arról a lehetséges katasztrófáról, amely visszarepítheti őt és a Bregan D'aerthe-t a Menzoberranzannak nevezett sötét üregbe. Talán ez így is volt, somolygott magában. Talán Jarlaxle hazavágyott és ilyen alattomosan készítette elő ezt a lépését. Entreri pusztán a gondolattól összerezzent. Akkor már jobb, ha Jarlaxle ott helyben megöli, minthogy visszavigye magával. Talán Entreri is olyan ügynök lesz, mint Morik Luskanban. Nem, gondolta a bérgyilkos, ez nem lenne elegendő. Calimport sokkal veszélyesebb volt Luskannál és ha a Bregan D'aerthe távozásra kényszerülne, ő nem vállalna ekkora kockázatot. Túl sok nagy hatalmú ellensége maradna itt. - Hamarosan megkezdődik, ha nem kezdődött meg máris - jegyezte meg Jarlaxle. - És hamarosan vége lesz. Hamarabb, mint ahogy azt hiszed, gondolta Entreri, de nem szólt semmit. Körültekintő számításainak köszönhetőn élt túl mindent, minden egyes lépés és szó következményeit figyelmesen mérlegelte. Jarlaxle-t rokonléleknek ismerte, de ezt nem tudta összeegyeztetni azzal az akcióval, amely pontosan ezen az éjszakán zajlik le, és akárhonnan nézte is, csupán óriási téttel játszott és szükségtelen szerencsejátéknak látta. De mi lehet az, amit Jarlaxle tud, ő pedig nem? Senki nem tűnt annyira oda nem illőnek, mint Sharlotta Vespers, ahogy leereszkedett a Calimport csatornáiba vezető létra fokain. A rá jellemző hosszú ruháját viselte, haja - mint mindig -, most is szépen be volt fésülve, egzotikus arcát pedig finoman kifestette, kihangsúlyozva ezáltal mandulaformájú barna szemét. Mégis szinte az otthona volt ez a hely és aki ismerte őt, nem lepődött volna meg azon, hogy itt találja. Különösen, ha ura kíséretéhez tartoztak. - Mi hír odafentről? - kérdezte Rai'gy, aki gyorsan beszélt és a drow nyelvet használta. A varázslót, annak ellenére, hogy bizalmatlan volt vele szemben, lenyűgözte, hogy a nő milyen gyorsan magába szívta a sötételfek nyelvét. - Feszültek - válaszolta Sharlotta. - Számos céh ma éjszakára elreteszelte ajtaját. Még a Rézgaras sem fogad vendégeket, ami példa nélkül álló eset. Az utcákon tudják, hogy valami készül. Rai'gy kesernyésen rámosolygott Kimmurielre. Ők ketten nem is olyan régen állapodtak meg abban, hogy tervük nagyrészt a lopakodáson és a meglepetésen alapul, hogy ezáltal a Basadoni Céh és a Bregan D'aerthe minden tagja nagyjából egyszerre érje él célját és így minél kevesebb tanú maradjon. Mennyire hasonlított ez Menzoberranzanra! Amikor a drow városban az egyik ház a másik ellen indult - ami nem volt túlságosan szokatlan eset -, a siker mértékét nemcsak a tényleges harc kimenetele szabta meg, hanem a szavahihető tanúk hiánya is, akik bizonyítékkal szolgálhattak volna az árulásról. Még ha a nagy város minden drow-ja kétséget kizáróan tudta is, hogy melyik ház kezdeményezte a csatát, semmilyen intézkedéseket nem foganatosítottak, csak akkor, ha döntő bizonyítékok álltak rendelkezésre. Ez azonban nem Menzoberranzan, emlékeztette magát Rai'gy. Idefent a gyanú vizsgálódást eredményezne. A drow városban a cáfolhatatlan bizonyítékok nélküli gyanú csak csendes gratulációt eredményezett.

- Harcosaink a helyükön - közölte Kimmuriel. - A drow-k a céhhátak alatt vannak, elég erővel ahhoz, hogy áttörjenek, a Basadoni katonák pedig körülvették a három főépületet. Gyorsan lezajlik az egész, mert nem számítanak az alulról jövő támadásra. Rai'gy továbbra is Sharlottát nézte, miközben társa a helyzetet részletezte és nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő egyik szemöldöke kissé megrándul. Elárulták volna a Bregan D'aerthe-t? Netán a Fürkészek felkészültek a lentről érkező támadás ellen? - Az embereik el lettek vágva? - förmedt a drow varázsló Sharlottára. Az roham első szakaszára célzott, amikor is megküzdenek a Fürkészek kémeivel az utcákon. Pontosabban, amikor legyilkolják őket. - Nem találtuk meg az embereiket - válaszolta Sharlotta az igazságnak megfelelően, az ebből fakadó szörnyű következményekre utaló meglepett hangsúllyal. Rai'gy ismét Kimmurielre pillantott. - Minden a helyén - emlékeztette a pszionicista. - Keego hada elözönli az alagutakat - felelte Rai'gy, aki egy ősi drow közmondást idézett fel, amely arra a réges-régen vívott ütközetre utalt, amelyben a tehetséges lázadó rabszolga, Keego által vezetett, elsöprő fölényben levő goblin sereget teljesen megsemmisítette egy kicsiny és gyéren lakott sötételf város hadereje. A drow-k elhagyták otthonaikat, hogy a nagyobb létszámú ellenséget a szűk alagutakban fogadják, a viszonylag nyílt város helyett. Lefordítva és a jelen helyzetre alkalmazva, Rai'gy szavai kiegészítették Kimmuriel megjegyzését: Minden a helyén volt ahhoz, hogy megvívjanak egy rossz csatát. Sharlotta kíváncsian nézett a varázslóra, aki felismerte a nő zavarát, mivel a Fürkészek házai alatt, az alagutakban várakozó Bregan D'aerthe csapatot aligha lehetett "hadnak" titulálni. Természetesen Rai'gyt a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, hogy Sharlotta megértette-e avagy sem a megjegyzést. - Nyomon követtük az eltűnt ügynököket? - kérdezte a varázsló a nőt. - Tudjuk hová menekültek? - Valószínűleg vissza a házakba - felelte Sharlotta. - Ma éjjel kevesen járnak az utcákon. Ismét az a nem túl finom utalás arra, hogy túl sok mindent fedtek fel. Vajon Sharlotta árulta el őket? Rai'gynak küzdenie kellett a késztetéssel, hogy ott helyben kivallassa át, azokat a drow kínzó technikákat alkalmazva, amelyek gyorsan és hatékonyan megtörnének minden embert. Azt azonban tudta, hogy ha így tenne, akkor felelnie kellene Jarlaxle előtt és a varázsló nem állt készen erre a harcra... egyelőre. Ha mindent lefújna ebben a kritikus pillanatban - ha az összes harcos, legyen Basadoni vagy sötételf, anélkül térne vissza a céhházba, hogy fegyvereiket nem csúfítja el a Fürkészek vére -, annak a zsoldosvezér nem örülne. Jarlaxle eltökélte, hogy végrehajtja ezt a hódítást, összes alvezérének minden tiltakozása ellenére. Rai'gy lehunyta a szemét és logikusan elemezte a helyzetet; próbált valami biztonságosabb, köztes megoldást találni. Volt a Fürkészeknek egy háza, messze a többitől, amit valószínűleg csak néhányan védenek. Ha megsemmisítik, az csak kis mértékben gyengítené a szemben álló céh szerkezetét és hatékonyságát, de talán ez a diadal elcsendesítené Jarlaxle várható dühöngését. - Hívd vissza a Basadoni katonákat - adta ki a parancsot a varázsló. - Visszavonulásuk látható legyen. Utasítsd őket, hogy legyenek olyanok, akik betérnek a Rézgarasba vagy más hasonló létesítményekbe. - A Rézgaras ajtaját bezárták - emlékeztette őt Sharlotta. - Akkor nyissák ki - parancsolta Rai'gy. - Mond meg Dwahvel Tiggerwillinek, hogy neki és apró klánjának ma éjjel nem kell remegve megbújnia. Katonáink legyenek láthatóak az utcákon, de ne egységes haderőként, hanem kisebb csoportokban tűnjenek fel. - És mi van a Bregan D'aerthe-tal? - kérdezte némileg aggodalmasan Kimmuriel. Ám korántsem olyan aggodalmasan, figyelt fel rá Rai'gy, mint amennyire az várható lett volna, tekintettel arra, hogy ő épp az imént vonta vissza Jarlaxle egyértelmű parancsait. - Berg'inyon és az összes mágiahasználónk induljon a nyolcas pozícióba - közölte Rai’gy, utalva a magányosan álló Fürkész ház alatti csatornára. Kimmuriel erre felvonta a szemöldökét. Mindketten tudták, hogy ebben a magányos épületben milyen ellenállásra számíthatnak és nem úgy tűnt, hogy Berg'inyonra és további mágiahasználókra lenne szükség a könnyű győzelemhez. - Olyan tökéletesen és körültekintően kell végezni vele, mintha magát a Baenre Házat támadnánk meg - jelentette ki Rai'gy, amire Kimmuriel még feljebb húzta a szemöldökét. - Készíts új terveket és helyezd át az összes elérhető drow-t a támadás végrehajtásához. - Elég lenne a kobold rabszolgáknak szólni, hogy végezzék el ezt a feladatot - szólt lekicsinylően Kimmuriel. - Sem koboldok, sem emberek - hangsúlyozott ki minden szót Rai'gy. - Ez a munka egyedül a drow-kra tartozik. Kimmuriel láthatóan elértette a varázsló gondolatmenetét és erőltetett mosoly derengett fel az arcán.

Sharlottára pillantott, majd biccentett Rai'gynak és lehunyta a szemét. Pszionikus energiáit használva nyúlt ki Berg'inyon és a többi Bregan D'aerthe parancsnok felé. Rai'gy figyelme teljes mértékben Sharlottára összpontosult. A nő javára kellett írnia, hogy sem arckifejezése, sem testtartása nem árulta el, mire gondol. Rai'gy azonban mégis biztosra vette, hogy éppen azon töpreng, vajon a varázsló mit gondolt: ő vagy valaki más volt az, aki értesítette a Fürkészeket. - Azt mondtad, hogy erőink elsöprőnek bizonyulnak - jegyezte meg Sharlotta. - A mai csatában talán - felelte Rai'gy. - De a bölcs tolvaj nem lopja el a tojást, ha ezzel felébreszti a sárkányt. Sharlotta csak bámult rá, miközben a fejét törte - ebben a drow biztos volt. Örömmel töltötte el a felismerés, hogy ez a túlzottan okos ember nő - akár bűnös, akár nem -, aggódik. Sharlotta visszafordult a létra felé és fellépett rá. - Hova mész? - kérdezte Rai'gy. - Visszahívom a Basadoni katonákat - válaszolta a nő, mintha a magyarázat magától értetődő lenne. Rai'gy megrázta fejét és intett neki, hogy lépjen csak szépen vissza. - Kimmuriel fogja továbbítani az üzenetet - közölte. Sharlotta habozott - Rai'gy élvezte a zavarodottság és gyötrődés pillanatát -, de azután ismét visszalépett az alagútba. Berg'inyon nem tudta elhinni, hogy a tervek megváltoztak - mi az értelme ennek a támadásnak, ha a Fürkész Céh zömét nem érinti a roham? Ő azonban Menzoberranzanban nőtt fel, egy matriarchális társadalomban, ahol a hímek megtanulták, hogy miként hajtsák végre a parancsokat kérdezősködés nélkül. Berg'inyon így hát engedelmeskedett. Menzoberranzan legnagyobb házában elsajátította a legkiválóbb harci taktikákat és a rendelkezésére állt egy látszólag elsöprő fölényben levő haderő, hogy végrehajtsák a feladatot: megsemmisítsenek egy kicsiny, magányosan álló Fürkész házat - egy őrhelyet, amely a barátságtalan utcákat figyeli. Annak ellenére, hogy felzaklatta a tervek megváltoztatása és hogy magában megkérdőjelezte ennek a vállalkozásnak az értelmét, Berg'inyon Baenre arcára elégedett mosoly telepedett. A felderítők - a csendes drow-k közül a legcsendesebbek - visszatértek. Alig néhány perccel korábban jutottak be a fenti házba, a varázslók által alkotott alagutakon. Drow ujjak villantak fel és a csendes kézmozdulatok nyelvén szóltak. Ahogy Berg'inyon önbizalma egyre nőtt, úgy lett egyre értetlenebb, hogy miért egyedül ezt az egy célpontot választották csak ki. Nagyjából húsz ember volt odafent a kis házban és látszólag egyikük sem volt mágiahasználó. A drow felderítők megállapítása szerint utcai verőlegények voltak - férfiak, akik túlélésüket annak köszönhették, hogy a megfelelő árnyékba húzódtak. A sötételfek éles tekintete előtt azonban nem léteztek megfelelő árnyékok. Míg Berg'inyonnak és seregének szinte pontos elképzelése volt arról, hogy mivel kerülhetnek szembe odafent, az emberek nem tudhatták, hogy milyen rettenetes végzett lapul odalent. - Felvázoltátok a csapatparancsnokoknak a visszavonulási útvonalakat? - tette fel a kérdést Berg'inyon, ujjait és arcvonásait használva. Kérdését egyértelműsítette azáltal, hogy a visszavonulás jelét bal kezével mutatta, ami azokra a lehetséges utakra vonatkozott, amelyeken az ellenség esetleg egérutat nyerhetett. - A varázslók elfoglalták a megfelelő pozíciókat - válaszolta csendben az egyik felderítő. - Az élen haladó vadászok ismerik az útvonalakat - tette hozzá egy másik. Berg'inyon bólintott, felvillantotta az indulást szimbolizáló jelzést, majd csatlakozott a támadó csoportosításhoz. Az ő csoportja lép be utolsóként a házba, de ők lesznek azok, akik a leggyorsabb úton jutnak el a tetőig. Két varázsló volt Berg'inyon csoportjában. Az egyik lehunyt szemmel állt ott, készen arra, hogy továbbítsa a jelzést. A másik is elfoglalta a helyét, szeme a mennyezetre meredt, miközben kezeit felemelte egyik öklében a Mélysötétből származó selussi gomba magjából tartott egy keveset. - Itt az idő - érkezett a mágikus suttogás, amely átszivárgott a falakon és eljutott az összes drow fülébe. A mennyezetre meredő mágiahasználó varázsolni kezdett, kezei megmoccantak és egymásba olvadó félköröket írtak le - a nagyujjak összeértek és szétváltak, a kisujjak összeértek és szétváltak, előre és hátra moccantak, előre és hátra, miközben a drow folyamatosan és halkan kántált. A varázst egy dallammal fejezte be, ami sokkal inkább szisszenésnek hatott és kinyújtott ujjai megérintették a mennyezetet. A kőplafon egy része fodrozódni kezdett, mintha csak a mágus ujjait tiszta vízbe dugta volna. A varázsló hosszú másodpercekig így maradt. A fodrozódás egyre erősödött, míg végül a kő zavaros folttá olvadt. A varázsló fölötti mennyezetrész eltűnt - egyszerűen sehol sem volt. A helyén egy felfelé vezető

folyosó nyújtózott, amely átfúrta a több lábnyi követ és a Fürkész ház földszintjén bukkant elő. Az egyik balszerencsés Fürkészt meglepetésként érték a történtek, sarkai éppen a váratlanul megjelenő lyuk fölé nyúltak. Karjaival hatalmas köröket írt le, miközben igyekezett megtartani egyensúlyát. A drow harcosok elhelyezkedtek a rés alatt és azután ugrottak. Természetadta levitációs képességüket használva felfelé lebegtek, egyre csak felfelé. Az első sötételf az ide-oda billegő Fürkész mellett lebegett fel és a gallérjánál megragadva, hátrarántotta, bele a lyukba. A férfinak sikerült kontrollálnia zuhanását és talppal előre ért földet, majd beroggyantva lábait oldalra gördült, hogy elnyelje az ütközés okozta sokkot. Hasonló kecsességgel egyenesedett fel és előhúzta tőrét. Arca elfehéredett, amikor felismerte: sötételfek - drow-k! - lebegnek fel a céhházba. Egy másik pedig - csinos és erős -, aki a legremekebb pengéjű kardot tartotta a kezében, amelyet a Fürkész csak el tudott képzelni, állt vele szemben. Talán megpróbált volna szólni a sötét elfhez, felajánlva megadását, de míg szája logikus, életmentő szavakat formázott, a puszta rémülettől megbénított teste nem engedelmeskedett. Fegyverét még mindig maga előtt tartotta, miközben beszélt és mivel Berg'inyon nem értette jól a felszínlakók nyelvét, nem volt rá módja, hogy kitalálja a Fürkész szándékát. Nem mintha a drow-t egyetlen pillanatra is érdekelte volna. Csodás kardja előredöfött, majd lefelé sújtott és a tőr, valamint az azt tartó kéz a földre hullt. Gyorsan visszahúzta a fegyvert, ismét visszanyerve egyensúlyát és a szükséges erőt, majd a kard ismét előrelendült. Egyenes és biztos mozdulattal tört át a húson és szelte át a bordákat, míg végül könyörtelenül belevájt az ostoba férfi szívébe. A férfi elzuhant, holtan, de arcán még mindig az a furcsálkodó, kábult kifejezés ült. Beg'inyon még annyi időre sem állt meg, hogy megtörölje pengéjét. Leguggolt, majd egyenesen felfelé szökkent és gyorsan fellebegett a házba. Összecsapása néhány szívdobbanásnál nem tartott tovább, de a szoba padlóját és a nyitott ajtó mögötti folyosót máris halott emberek tetemei borították. Berg'inyon csapata nem sokkal később elhagyta a szobát, még mielőtt a mágus faljáró varázsa elmúlt volna. Egyetlen drow sem sebesült meg komolyabban és egyetlen ember sem maradt életben. A Fürkész házban semmi kincs nem maradt, amikor végeztek - még az a néhány pénzdarab sem menekült meg, amelyet a céh tagjai titokban rejtettek el a kilazított padlódeszkák alá -, sőt még a bútorzat is eltűnt. Mágikus tűz falta fel a teljes padlózatot és az elválasztó falakat. Odakintről a ház csendesnek és biztonságosnak tűnt. Odabent azonban nem volt más, mint egy kiégett és üres burok. A Bregan D'aerthe szólott. - Nem várok elismerést - közölte Berg'inyon Baenre, amikor összefutott Rai'gyval, Kimmuriellel és Sharlottával. Ez egy gyakran használt drow szólás volt, ami egyértelműen arra utalt, hogy a legyőzött ellenfél nem elég értékes ahhoz, hogy a győztest büszkeség töltse el diadala láttán. Kimmuriel kényszeredetten elmosolyodott. - A házat tökéletesen megtisztítottuk - mondta. - Senki sem menekült meg. Azt tetted, amire kértek. Ez nem dicsőség, de elismerést érdemel. Akárcsak korábban, a nap folyamán, Rai'gy most is Sharlotta Vesperst mustrálta. Vajon megértette-e a nő a Kimmuriel szavaiban rejlő őszinteséget és ha igen, akkor átlátja-e mélységében azt a valódi hatalmat, amely Calimportba érkezett? Egyik céh számára sem lett volna kis teljesítmény ilyen tökéletesen megsemmisíteni egy másik céh házát - hacsak a támadó céh soraiban nincsenek történetesen drow harcosok, akik a házak közötti háborúskodások bonyolultságát a világon minden más fajnál jobban átlátják. Felismerte-e ezt Sharlotta? És ha igen, vajon elég bolond-e ahhoz, hogy megpróbálja ezt a saját javára fordítani? A nő arca javarészt kőmerev volt, de halványan töprengő is, ami elárulta Rai'gynak, hogy mindkét kérdésére igenlő lehet a válasz. A drow varázsló elmosolyodott ezen, mert megerősítette, hogy Sharlotta Vespers veszedelmes útra lépett. Quiensin ful biezz coppon quangolth cree, a drow tartotta az ősi szólás Menzoberranzanban és szerte a világon, ahol sötét elfek éltek. A végzet vár azokra, akik azt hiszik, hogy értik a drow-k gondolkodásmódját. - Mit tudott meg Jarlaxle, ami miatt megváltoztatta döntését? - kérdezte Berg'inyon. - Jarlaxle még semmiről nem tud - felelte Rai'gy. - Úgy döntött, hogy a háttérben marad. A hadműveletet rám bízták. Berg'inyon ismét fel akarta tenni a kérdést, ezúttal Rai'gynak címezve, de azután a mondat közepén megállt és csupán fejét hajtotta meg a kinevezett vezér felé. - Később talán elmagyarázod nekem döntésed okád, hogy ezáltal jobban megértsem ellenségeinket - mondta tiszteletteljesen. Rai'gy csupán biccentett. - Ott van még annak kérdése, hogy miként magyarázod meg ezt Jarlaxle-nak - jegyezte meg

Sharlotta, meglepően remek drow kiejtéssel. - Ő nem fog megelégedni egy fejbólintással. Rai'gy tekintete Berg'inyonra villant, ahogy a nő befejezte a mondatot, de elég gyors volt ahhoz, hogy lássa a vörösen izzó szemekben fellobbanó dühöt. Sharlotta meglátása pontos volt, de nem drow-tól, hanem egy iblithtől származott - ezt a szót használták a drow-k a végtermékekre -, ami lényegében sértő megvilágításba helyezte Berg'inyont, aki elfogadta magyarázatát. Apró hiba volt ez, de még néhány ilyen megjegyzés és kevés marad Sharlotta Vespersből még ahhoz is, hogy megfelelően azonosítani tudják. - Meg kell mondanunk Jarlaxle-nak - szúrta közbe a drow varázsló és továbbgördítette a beszélgetés fonalát. - Nekünk, akik idekint vagyunk, nyilvánvaló volt, hogy a tervet meg kell változtatni, de ő, aki elszigetelte magát, talán túlzottan is, másként látja a dolgokat. Mind Kimmuriel, mind Berg'inyon kíváncsian néztek rá - vajon miért beszél ilyen nyíltan Sharlotta előtt? -, de azután Rai'gy gyorsan és csendesen jelezte nekik, hogy figyeljenek. - Bele tudjuk keverni Domót és a vérpatkányokat - szólt közbe Kimmuriel, aki láthatóan elértette szavait. - Habár attól félek, hogy ezután arra kell vesztegetnünk az időnket, hogy lemészároljuk őket. Sharlottára nézett. - Ennek nagy része rád hárul majd. - A Basadoni katonák hagyták ott elsőként a harcot - tette hozzá Rai'gy. - És ők lesznek azok, akik úgy térnek vissza, hogy nincs vér a pengéiken. - Most mindhárman Sharlottára pillantottak. A nő kifelé meglehetősen nyugodtnak tűnt. - Akkor hát Domó és a vérpatkányok - egyezett bele, miközben láthatóan átgondolta a dolgokat, miközben folytatta. - Belekeverjük őket, anélkül, hogy hibáztatnánk őket. Igen, ez lesz az. Talán ők nem is tudtak a terveinkről, csak véletlenül lefizette őket Da'Daclan pasa, hogy őrizzék a csatornákat. Mivel nem akartuk teljesen felfedni magunkat a gyáva Domó előtt, az őrizetlen területeken maradtunk, javarészt a nyolcas pozíció körül. A három drow egymásra nézett, majd intettek, hogy folytassa. - Igen - mondta Sharlotta, aki egyre lendületesebb és határozottabb lett. - Ezt még az előnyünkre is fordíthatom Da'Daclan pasával szemben. Nem kétséges, hogy megérezte a közelgő végzetet és ez a félelme csak növekedni fog, ha az elszigetelt ház tökéletes pusztulásáról eljutnak hozzá a hírek. Talán arra a következtetésre fog jutni, hogy Domó hatalmasabb, mint ahogy azt valamennyien hittük, emellett pedig szövetségben áll a Basadonikkal és csak a Basadoni Háznak a Fürkészekkel kötött korábbi megállapodásai fogták vissza a vérpatkányok rohamát. - De ez nem fogja egyértelműen belekeverni a Basadoni Házat a végrehajtott támadásba? - kérdezte Kimmuriel, Rai'gy szócsöveként és ezzel még mélyebbre rántotta Sharlottát. - Nekünk ebben semmi szerepünk nem volt, csak annyi, hogy hagytuk megtörténni - töprengett a nő. - Elfordítottuk a fejünket, válaszul a céhünk ellen irányuló kémkedés erősödésére. Igen, ha ezt sikerül megfelelően kivitelezni, attól Domo még erősebbnek fog tűnni. Ha elhitetjük a Fürkészekkel, hogy a tökéletes katasztrófa szélén álltak, megfontoltabban fognak cselekedni és Jarlaxle is megkapja a győzelmét. - Ahogy befejezte, elmosolyodott és a három sötételf viszonozta mosolyát. - Láss neki - javasolta Rai'gy és kezével a csatornarendszerből kivezető létra felé intett. Sharlotta, a tudatlan bolond, ismét elmosolyodott, majd távozott. - A Da'Daclan pasa elleni ármánykodása szükségképpen érinteni fogja bizonyos mértékig Jarlaxle-t is - jegyezte meg Kimmuriel, aki tisztán látta maga előtt a hálót, amelyet a nő ostobán maga köré szőtt. - Kezdek félni, hogy valami nincs rendben Jarlaxle-lal - szólt közbe nyersen Berg'inyon, aki előtt nyilvánvaló volt, hogy ezek ketten átlagos helyzetben nem cselekednének ennyire függetlenül vezérüktől. - Megváltozott a véleménye - felelte Kimmuriel. - Nem akartatok a felszínre jönni - mondta Berg'inyon kényszeredett mosollyal, amely láthatóan megkérdőjelezte társai gondjainak valódi okait. - Nem, és örömmel fogjuk újra látni a Narbondel hőjét - értett egyet vele Rai'gy, aki Menzoberranzan nagy és ragyogó órájáról beszélt, az oszlopról, amelyen a sötételfeknek az idő múlását a hő jelezte, hiszen Mélysötéten a drow-k a fény infravörös tartományát használták a látásra. - Még nem töltöttél el elég időt idefenn, hogy megértsd, mennyire nevetséges ez a hely. Szíved hamarosan úgyis hazahúz majd. - Máris - felelte Berg'inyon. - Nem ízlik ez a világ, mint ahogy nem szeretem sem a látványát, sem a szagát annak, ami idefent van és legkevésbé tetszik nekem Sharlotta Vespers. - Ő és az a bolond Entreri - mondta Rai'gy. - Jarlaxle mégis mindkettőt kedveli. - A Bregan D'aerthe-ben töltött ideje a végéhez közeledik - közölte Kimmuriel és mind Berg'inyon, mind Rai'gy szeme tágra nyílt a vakmerő bejelentés hallatán. Valójában azonban mindketten pontosan ugyanezen a véleményen voltak. Jarlaxle már azzal is túl messzire ment, hogy egyáltalán a felszínre hozta őket. Talán túl messzire ment, miközben továbbra is megpróbálta fenntartani a zsiványcsapat jó kapcsolatait korábbi üzletfeleikkel, köztük Menzoberranzan

nagy házainak zömével. Hazárdjátékot folytatott, ami valóban kifizetődőnek is bizonyult, főleg mivel az egzotikus és hőn óhajtott árucikkek beáramlása a drow városba megnövekedett. A terv azonban csak egy rövid felszíni tartózkodásról szólt, ami ahhoz szükséges, hogy néhány ügynököt beszervezzenek, akik azután megfelelően lebonyolítják a kereskedelmi forgalmat. Jarlaxle azonban nagyobbat lépett, meghódította a Basadoni házat és felelevenítette kapcsolatát a veszedelmes Entrerivel. Azután - láthatóan saját szórakoztatására -, a zsoldosvezér a leggyűlöletesebb renegát, Drizzt Do'Urden után eredt. Miután megkötötte üzletét a kitaszítottal és ellopta a hatalmas ereklyét, Crenshinibont, hagyta elmenni Drizztet, sőt arra kényszerítette Rai'gyt, hogy használja Lolthtól kapott gyógyító varázslatát és mentse meg a nyomorult szökevény életét. És most itt volt ez az egyértelműen nem a haszonra, hanem a hatalomra való törekvés, egy olyan helyen, ahol Jarlaxle-t leszámítva a Bregan D'aerthe egyetlen tagja sem akart maradni. A zsoldosvezér apró léptekkel haladt előre ezen az úton, de mára hosszú és tekervényes ösvényt hagyott maga mögött. Egyre távolabb és távolabb vitte a Bregan D'aerthe-t megszokott tevékenységétől és egyre messzebb attól a csábítástól, amely a tagok többségét - köztük Rai'gyt, Kimmurielt és Berg'inyont - a szervezetbe vonzotta. - És mi van Sharlotta Vespersszel? - tette fel kérdést Kimmuriel. - Jarlaxle megszünteti ezt a problémánkat - válaszolta Rai'gy. - Jarlaxle kedveli - emlékeztette őt Berg'inyon. - A nő éppen most sző cselt ellene - felelte a tökéletesen magabiztos Rai'gy. - Mi ezt tudjuk és ő is tudja, hogy mi tudjuk, habár még nem gondolta át az ebből fakadó katasztrofális következmények lehetőségét. Mostantól fogva a mi parancsaikat követi. A drow varázsló elmosolyodott, miközben saját szavait emésztette. Mindig örömét lelte abban, ha egy iblith a sötételf társadalom hálójába kerül és fokról-fokra fedezi fel, hogy a ragacsos szálak milyen vastag réteget is alkotnak. - Tudom, mire vágysz, mert én is osztozom benne - mondta Jarlaxle. - Ez nem egészen az, amit elképzeltem, de talán még nem volt itt az ideje. Talán túlságosan hiszel az alvezéreidnek - felelte a hang a fejében. - Nem. Ők olyasmit láttak, amit mi, saját vágyainkkal eltelve, nem - töprengett Jarlaxle. - Bajkeverők, gyakran okoznak csalódást és nem lehet megbízni bennük, ha az adott feladatban személyes hasznuk forog kockán, de most nem ez volt a helyzet. Ezt alaposabban meg kell vizsgálnom. Talán vannak jobb utak, amelyeken elérhetjük kívánt célunkat. A hang belekezdett válaszába, de a drow zsoldos elvágta a beszélgetés fonalát és kizárta a hangot a tudatából. A váratlan elbocsátás emlékeztette Crenshinibont, hogy a sötételf iránt érzett tisztelete helyénvaló. Ennek a Jarlaxle-nak nagyon erős akarata volt és olyan nehezen lehetett becsapni, mint még senki mást azok közül, akiknek valaha is a birtokában volt az ősöreg és értelmes ereklye, ideértve azokat a hatalmas démonurakat is, akik időről-időre egyesítették erőiket a Crenshinibonnal az évszázadok folyamán. Valójában az ereklyének egyetlen olyan viselője volt, aki ilyen könnyedén és tökéletesen figyelmen kívül tudta hagyni a hívását: Jarlaxle közvetlen elődje, egy másik drow elf, akit Drizzt Do'Urdennek hívtak. Nála a mentális korlátokat az erkölcsi értékek alkották. Crenshinibon nem boldogult volna jobban egy jó pap vagy paladin kezében sem, akik mind ostobák voltak és vakok a hatalom legmagasabb szintjének elérésére. Mindez csak még nagyobb hatást gyakorolt az ereklyére Jarlaxle folytonos ellenállásának fényében, mivel a Kristályszilánk megértette, hogy ebben az esetben nem a lelkiismeret diktálta erkölcsökkel áll szemben. Természetéből adódóan Jarlaxle-t nem foglalkoztatta, hogy a Crenshinibon gonosz alkotás és nem törekedett arra, hogy kiadja a kezéből. Nem, mert - a Crenshinibon okoskodása szerint -, Jarlaxle mindent és mindenkit, amivel és akivel találkozott, csak eszköznek tekintett, járműnek, amivel továbbhaladhat az általa kívánt úton. Az ereklye tudott elágazásokat kiépíteni ezen az ösvényen, sőt talán még élesebb kanyarokat is, ahogy Jarlaxle egyre messzebb és messzebb kalandozott a főcsapástól, de az alapvető irány ezúttal megmaradt. Crenshinibon, a Kristályszilánk azonban még csak fontolóra sem vette, hogy új hordozót keressen, ahogy azt gyakran megtette a múltban, amikor akadályokba üközött. Habár érzékelte az ellenállást Jarlaxle-ban, ez a rezisztancia nem hordozott magában veszélyt, sőt még cselekvésképtelenséget sem. Az értelmes ereklye számára a sötételf hatalmas és talányos volt, emellett pedig benne rejlett a lehetőség, hogy általa a Crenshinibon elérje a legnagyobb hatalmat, amit valaha is ismert. Az a tény, hogy ez a drow nem csak egyszerűen eszköz a káosz és a rombolás szolgálatában, mint

a legtöbb démonúr vagy könnyen félrevezethető ember - ez a gondolat volt talán a legdagályosabb, amelyen az ereklye valaha is eltöprengett -, csak még érdekesebbé tette. Hosszú és közös út áll még előttük, vélte a Crenshinibon. Az ereklye eléri hatalmának csúcsát. És akkor a világ megfizet.

Ötödik fejezet AZ ELSŐ LÉPÉSEK A NAGY SZŐNYEGEN - Mások is próbálkoztak és egyesek még közel is jutottak - mondta Dwahvel Tiggerwilli, a félszerzet vállalkozó és az egész város egyetlen valódi félszerzet céhének vezetője, amely a zsebmetszőket és informátorokat tömörítette, akik rendszeresen összegyűltek Dwahvel fogadójában, a Rézgarasban. - A hírek szerint akadtak olyanok is, akik rátették kezüket arra az átkozott tárgyra. - Átkozott? - kérdezte Entreri és kényelmesen hátradőlt székében: ezt a pózt Artemis Entreri ritkán vette fel. Olyan szokatlan volt ez testhelyzet, hogy a bérgyilkost is felrázta és arra ösztönözte, hogy elgondolkodjon a helyről. Nem véletlen, hogy ez volt az egyetlen szoba a városban, ahol Artemis Entreri valaha is alkoholt fogyasztott - és még itt is csak mértékkel. Az utóbbi időben gyakran jött el ide - azóta, hogy korábbi társát, a szánalmas Dondon Tiggerwillit a szomszédos szobában megölte. Dwahvel Dondon unokatestvére volt és tudott a gyilkosságról, de azt is tudta, hogy Entreri egyfajta tiszteletből -, jót tett a nyomorulttal. Bármilyen tüske maradt is meg Dwahvelben az eset kapcsán, ez már elmúlt, különösen miután gyakorlatiassága felülkerekedett. Entreri tudta ezt és azt is, hogy szívesen látott vendég Dwahvel és társai szemében. Emellett azt is tudta, hogy valószínűleg a Rézgaras a legbiztonságosabb ház az egész városban. Nem, nem a védelme volt félelmetes - Jarlaxle a Calimportba hozott erőinek töredékével a földdel tehette volna egyenlővé -, hanem a fürkésző szemekkel szemben nyújtott biztonsága, amely a legkiválóbb varázslócéhekkel szemben is megállta volna a helyét. Dwahvel - a fizikai ellenállóképesség hangsúlyozása helyett - erre áldozta erőforrásaink nagy részét. Emellett a Rézgaras ismert információszerző hely is volt, így másoknak is megvolt rá az oka, hogy biztonságos maradjon. Bizonyos értelemben Dwahvel és társai éppen úgy maradtak életben, mint Sha'lazzi Ozoule bizonyították hasznosságukat esetleges ellenségeiknek. Entrerinek nem volt kedvére való az összehasonlítás. Sha’lazzi az utcából tett szert haszonra és nem volt hűséges máshoz, csak Sha'lazzihoz. Nem volt több egy alkusznál, aki az információkat az erszényével és nem saját találékonyságával gyűjtötte össze, azután pedig kiárusította annak, aki a legtöbbet kínálta érte. Úgy dolgozott, mint egy eladó és ebben az értelemben nagyon jól csinálta, amit csinált. Nem adakozott, csupán egy pióca volt és Entreri sejtette, hogy egy napon Sha'lazzit meggyilkolják majd egy sikátorban és senki nem fog törődni ezzel. Dwahvel Tiggerwillire is hasonló sors várhat, ismerte fel Entreri, de ha így is lesz, gyilkosa rájön majd, hogy sokan lesznek olyanok, akik megbosszulják. Talán még Artemis Entreri is köztük lehet. - Átkozott - döntötte el Dwahvel némi töprengés után. - Azoknak, akik megérzik harapását. - Azoknak is, akik egyáltalán megérzik jelenlétét - erősködött Dwahvel. Entreri elfordította és oldalra biccentette a fejét és végigmérte meglepetésekkel teli kis barátját. - Kohrin Soulezt csapdába ejtette a birtoklása - magyarázta Dwahvel. - Erődítményt épített maga köré, mivel tudja, hogy milyen értékes a kard. - Rengeteg kincse van - következtetett Entreri, bár tudta, hogy Dwahvelnek igaza van ebben a kérdésben, legalábbis, ami Kohrin Soulezt illeti. - Ez a kincs önmagában felkelti a varázslók haragját - felelte előre látható módon Dwahvel - és azoknak a dühét, akik biztonságukat varázslókra alapozzák. Entreri bólintott - nem cáfolta a félszerzet állítását, de nem is győzte meg. Kharón Karma lehet, hogy tényleg átok Kohrin Souleznek, de ha így volt, az csak amiatt lehetett, mert Soulez olyan helyre ásta be magát, ahol egy ilyen fegyver állandó csábítást és fenyegetést jelentett. Ha a kezébe kaparintja a nagy hatalmú kardot, Artemis Entrerinek nem állt szándékában még csak Calimport közelében sem maradnia. Soulez láncai az ő megmenekülését jelenthetik. - A kard egy ősi ereklye - jegyezte meg Dwahvel és ezzel még inkább magára vonta Entreri figyelmét. - Mindazok, akik a birtoklására vágytak, a karddal a kezükben haltak meg. A nő nem kétséges, hogy drámai figyelmeztetésnek szánta szavait, de Entrerire ez nem gyakorolt túl nagy hatást. - Mindenki meghal, Dwahvel -- felelte a bérgyilkos habozás nélkül, akinek válaszát a Calimportba érkezett evilági pokol tapasztalatai táplálták. - Az számít csak-, hogy miként élünk. Dwahvel furcsálkodva pillantott rá és Entreri azon töprengett, hogy ezúttal talán túl sokat mondott vagy esetleg arra csábította a nőt, hogy túl messzire merészkedjen és még többet tudjon meg a bérgyilkost és a Basadoni Céhet támogató hatalom valódi természetéről. Ha az eszes félszerzet valaha is túl sokat tudna meg az igazságból és Jarlaxle vagy az alvezérei rájönnének erre, akkor sem mágikus védelme, sem üzletfelei - de még Artemis Entreri sem -, sem pedig sokra tartott használhatósága nem mentené meg a zsoldosvezér könyörtelen katonáitól. A Rézgarast kizsigerelnék és Entrerinek nem lenne helye, ahol kicsit lazíthatna.

Dwahvel még mindig rámeredt, arca a hivatásával együttjáró kíváncsiságot és személyes - mi lehet ez? - részvétet tükrözött. - Mi az, ami ennyire kizökkentette Artemis Entrerit? - fogott bele a kérdésbe, de alighogy előtörtek belőle a szavak, ugyanolyan gyorsan mozdult a bérgyilkos is: az ékköves tőr elővillant az övéből, miközben kivetette magát a székéből és egy ugrással átszelte a köztük levő távolságot, túl gyorsan ahhoz, hogy Dwahvel őrei akárcsak konstatálják is a mozdulatot és túl gyorsan ahhoz, hogy akár maga Dwahvel észrevegye, mi is történik. A férfi egyszerűen csak ott volt, fölé tornyosult és hajánál fogva hátrarántotta a fejét, miközben tőre a torkát csiklandozta. De a félszerzet mégis érezte - nagyon is érezte -, az aljas, életorzó tőr marását. Entreri egy apró sebet ejtett rajta, de Dwahvel úgy érezte, mintha azon át teljes életerejét kitépnék a testéből. - Ha egy ilyen kérdés valaha is elhangzik ezeken a falakon kívül ígérte a bérgyilkos, akinek forró lehelete a nő arcába csapott -, megbánod, hogy nem fejeztem ezt a döfést. Ezután a férfi elhátrált, Dwahvel pedig gyorsan a levegőbe lökte a kezét, ujjait pedig előre-hátra mozgatta, jelezve a számszeríjászoknak, hogy ne lőjenek. A másik kezével megdörzsölte a nyakát, elszorítva az aprócska sebet. - Biztos vagy benne, hogy még Kohrin Souleznál van? - kérdezte Entreri, inkább csak azért, hogy témát váltson és visszatérjen az üzleti jellegű beszélgetéshez és nem annyira azért, hogy lényeges információkra tegyen szert. - Nála volt és ő még mindig él - felelte a láthatóan döbbent Dwahvel. - Ez elég bizonyítéknak tűnik. Entreri biccentett és felvetté korábbi testhelyzetét, bár ez az ellazított testtartás nem illett össze a szemében ragyogó veszedelmes fénnyel. - Még mindig biztonságos útvonalon akarod elhagyni a várost? - tette fel a kérdést Dwahvel. Entreri éppen csak biccentett. - Szükségünk lesz Domóra és a vér... - kezdte volna mondani a céhmester, de Entreri félbeszakította. - Nem. - Ő rendelkezik a leggyorsabb... - Nem. Dwahvel ismét vitába szállt a bérgyilkossal. Entreri kérésének teljesítése, tudniillik, hogy kijuttatja a férfit Calimportból anélkül, hogy bárki tudna róla, nem volt egyszerű feladat, még Domo segítségével sem. A bérgyilkos nyíltan és ugyanakkor bonyolult szálakkal kötődött a Basadoni Céhhez, amely viszont magán tudhatta Calimport összes hatalmasságának tekintetét. A félszerzet hamarosan elakadt, bár ezúttal Entreri nem szavakkal szakította félbe, hanem a tekintetével, azzal a túlságosan is veszedelmes pillantással, amelyet a bérgyilkos évtizedekkel korábban fejlesztett tökélyre. Ez a pillantás elárulta az áldozatának, hogy az utolsó fohászok ideje gyorsan közelít. - Ez valamivel több időt fog igénybe venni - közölte Dwahvel. Nem sokkal, efelől biztosíthatlak. Talán egy órát. - Senki nem tudhat erről Dwahvelen kívül - utasította halkan Entreri, hogy a szoba sarkainak árnyékában elhelyezkedő számszeríjászok ne hallják. - Még a legmegbízhatóbb alvezéreid sem. A félszerzet hosszan és rezignáltan felsóhajtott. - Akkor két órát - mondta. Entreri figyelte, ahogy távozik. Tudta, hogy a nő valószínűleg nem tud eleget tenni a kérésének és nem tudja őt kijuttatni Calimportból anélkül, hogy valaki ne értesülne az útjáról - az utcákat túlságosan is figyelték -, de így határozotton a tudomására hozta a félszerzet céhmesternek, hogy ha bárki túl nyíltan kezdene beszélni erről, akkor Entreri személyesen őt fogja hibáztatni. A bérgyilkos kuncogni kezdett erre a gondolatra, mivel nem tudta elképzelni magát, amint megöli Dwahvelt. Kedvelte és tisztelte a félszerzetet, mind bátorságáért, mind ügyességéért. Mindamellett szüksége volt arra, hogy távozása titokban maradjon. Ha mások - különösen ha Rai'gy és Kimmuriel - rájönnének, hogy elment, akkor kutatni kezdenének utána és - minden kétséget kizáróan - hamarosan kitalálnák, merre tart. Márpedig azt nem akarta, hogy a két veszedelmes drow Kohrin Soulez után érdeklődjön. Dwahvel hamarosan visszatért, jóval az általa pesszimistán jósolt két óra letelte előtt és Entreri kezébe nyomta a városnak ezt a részét ábrázoló hevenyészett térképet, amelybe belerajzolták az útvonalat. - Várni fog valaki rád a Félhold Sugárút végén - magyarázta. - Közvetlenül a pékség előtt. - Közölted a félszerzeteiddel, hogy a második szakaszon hagyják szabadon az utat - következtetett a bérgyilkos. Dwahvel biccentett. -A fajtársaimmal és a szövetségeseimmel. - És persze ők majd figyelni fogják a mozgásomat, a térképek alapján - mutatott rá Entreri. Dwahvel vállat vont.

- Te az álcázás mestere vagy, nem igaz? Entreri nem válaszolt. Azonnal indult, kilépett a Rézgarasból és befordult egy sötét sikátorba, majd a másik oldalán már úgy bukkant elő, mint aki magára szedett ötven fontot és kimondottan sántított. Egy órán belül kijutott Calimportból és az északnyugati úton rohant tovább. A hajnal már a Dallabad oázisra néző egyik dűnén találta. Sokáig és elszántan töprengett Kohrin Soulezen, felidézett mindent, amit csak tudott az öregemberről. - Öreg - mondta hangosan és sóhajtott egyet, pedig valójában Soulez az ötvenes éveinek elején járt még és alig volt tizenöt évvel idősebb Artemis Entrerinél. A bérgyilkos gondolatai a palotaerőd felé kanyarodtak és megpróbálta részletesen feltérképezni a helyet. Ebből a szögből Entreri csak néhány pálmafát tudott kivenni, egy kis tavacskát, egy nagy sziklatömböt, maroknyi sátrat - köztük egy méretesebb pavilont -, mindezek mögött pedig, szinte a sivatag homokjába olvadva, a barna színű, négyszög formájú erődítményt. Néhány, köntöst viselő - és láthatóan unatkozó őrszem járta körbe az erőd falait. Dallabad vára nem tűnt különösebben félelmetesnek - különösen nem az olyasféléknek, mint Artemis Entreri -, de a bérgyilkos ezt jobban tudta. Több alkalommal is meglátogatta Soulezt és Dallabadot, amikor még Basadoni pasának dolgozott és később is, amikor Pook pasa szolgálatában állt. Tudott a négyszögletes falakon belüli körkörös épületről, amelynek folyosói egyre szűkebb és szűkebb köröket leírva haladtak Kohrin Soulez nagy kincseskamrái felé, míg végül magának az oázis urának a magánlakrészében értek véget. Entreri felidézte Dwahvel utolsó leírását a férfiről és a helyről korábbi emlékei fényében és kuncogni kezdett, amikor felismerte, hogy a félszerzetnek igaza volt. Kohrin Soulez tényleg fogoly volt. A börtön azonban mindkét irányban működött és nem volt rá mód, hogy Entreri könnyedén beslisszoljon és elvigye azt, amire vágyott. A palota valóságos erőd volt, teli katonákkal, akik különleges kiképzést kaptak, hogy meghiúsítsák a területen túlságosan is gyakori tolvajok betörési szándékát. A bérgyilkos azonban úgy vélte, hogy egy dologban Dwahvel mégiscsak tévedett. Maga Kohrin, és nem Kharón Karma volt a börtön forrása. A férfi annyira félt értékes fegyverének elvesztésétől, hogy átadta magát a fegyvernek, ami uralta és felemésztette őt. A kard elvesztése fölött érzett félelme annyira megbénította, hogy semmi kockázatot nem vállalt fel. Entreri elgondolkozott: Mikor hagyta el Soulez utoljára Dallabadot? Mikor látogatta meg utoljára a szabadtéri piacot vagy csevegett régi cimboráival Calimport utcáin? Nem, az emberek maguk építik börtöneiket - ezzel tisztában volt Entreri, nagyon is tisztában -, hiszen valójában nem ugyanezt tette ő is, Drizzt Do'Urdennel kapcsolatos rögeszméjével? Nem emésztette őt is fel az az ostoba vágy, hogy megvívjon egy jelentéktelen sötételffel, akivel valójában semmi dolga nem akadt? Bízva abban, hogy ilyen hibát soha többé nem követ el, Artemis Entreri lepillantott Dallabadra és szélesen elmosolyodott- Igen, Kohrin Soulez jól tette, hogy erődjét az árnyékból árnyékba osonó vagy az éjszaka leple alatt érkező tolvajok ellen tervezte meg, de vajon mit fognak szólni majd azok az őrszemek, ha sötételfekből álló sereg üt rajtuk? - Vele voltál, amikor értesült a visszavonulásról - érdeklődött Sharlotta Vespers Entrerinél másnap éjjel, nem sokkal azután, hogy a bérgyilkos csendben visszatért Calimportba. - Hogyan fogadta Jarlaxle a hírt? -A rá jellemző nemtörődömséggel - válaszolta Entreri őszintén. Jarlaxle évszázadok óta vezeti a Bregan D'aerthe-t. Nem az a fajta, aki elárulná, hogy mit gondol a lelke mélyén. - Még Artemis Entrerinek sem, aki ki tudja olvasni egy ember szeméből, hogy mit vacsorázott előző este? - kérdezte a vigyorgó Sharlotta. Önelégült mosolya lehervadt, amikor a bérgyilkos halálosan komoly arcot vágott. - Még mindig nem érted új szövetségeseinket, akik egyesítették velünk erőiket - mondta tökéletes komolysággal. - Úgy érted, akik leigáznak minket - felelte Sharlotta és ez volt az első alkalom a hatalomátvétel óta, hogy Entreri rossz szót hallott tőle a sötételfekről. Nem lepődött meg, hiszen ki az, aki nem gyűlölné meg hamar a nyomorult drow-kat? Másrészről viszont a bérgyilkos mindig is olyannak ismerte Sharlottát, aki elfogadja azt a szövetséget, amit talál, amíg hozzásegítik ahhoz a hatalomhoz, amire olyan kétségbeesetten vágyott. - Ha úgy akarják - mondta Entreri egy szívdobbanásnyi szünet nélkül a legkomolyabb hangján. Becsüld csak alá a sötételfek bármelyik oldalát, harci képességeiktől kezdve addig, hogy vajon elárulják-e magukat vagy sem mozdulataikkal, és holtan végzed, Sharlotta. A nő belekezdett a válaszába, de azután félbehagyta és keményen kellett küzdenie, hogy a rá nem jellemző reményvesztettség ne jelenjen meg az arcán. A bérgyilkos tudta, hogy a nő kezdi ugyanazt érezni, amit ő érzett Menzoberranzanban tett útja során, ugyanazt, amit ő is kezdett ismét érezni,

különösen amikor Rai'gy vagy Kimmuriel a közelében voltak. Volt valami megalázó már csak abban is, ha ezek a csinos, szögletes vonású lények ott tartózkodtak, ahol ő volt. A drow-k mindig többet tudtak annál, mint amit ténylegesen tudhattak és mindig úgy tettek, mintha kevesebbet tudnának. Titokzatosságukat csak növelte gyakran finom lépéseik mögött megbúvó tagadhatatlan hatalmuk. És mindig jelen volt az az átkozott leereszkedés mindazok felé, akik nem drow-k. Az adott helyzetben, amikor a Bregan D'aerthe nyilvánvalóan könnyedén le tudta volna hengerelni a Basadoni Ház megmaradt tagjait - beleértve Artemis Entrerit is -, ez a leereszkedés még csúfabb hangszínt kapott. Szívbe markolóan és szüntelenül emlékeztették, hogy ki az úr és ki a szolga. Ugyanezt az érzést ismerte fel Sharlottánál is, amely minden egyes pillanattal erősödött és a bérgyilkos majdnem beavatta a nőt a Dallabad és annak leghatalmasabb kincse ellen irányuló titkos cselszövésébe. Majdnem - de azután Entreri belegondolt ebbe az ötletbe és megdöbbentette, hogy Rai'gy és Kimmuriel iránti érzései kis híján egy ilyen baklövéshez vezettek. Egész életében - nagyon ritka eseteket leszámítva - Artemis Entreri egyedül dolgozott, és éles elméjével csalta kelepcébe a nemkívánatos vagy a véletlen által az útjába sodort szövetségeseit. Elkerülhetetlen volt, hogy a társak túl sokat ne tudjanak meg a bérgyilkosról, ami kényelmetlenül érintette a férfit. Jelenleg az egyetlen kivétel - egyszerűen csak szükségből - Dwahvel Tiggerwilli volt és a nő - ezt a bérgyilkos biztosra vette - soha nem játszaná ki, még akkor sem, ha sötételfek vallatnák. Mindig is ez adta Dwahvel és félszerzet társainak báját. Sharlotta azonban teljesen más eset volt, emlékeztette magát célzatosan Entreri. Ha megpróbálta volna Sharlottát beavatni a Kohrin Soulezt érintő tervébe, utána már örökre szemmel kellene tartania. A nő valószínűleg kiszedné belőle az információt, majd elrohanna Jarlaxle-hoz, vagy talán Rai'gyhoz és Kimmurielhez, hogy azután Entreri hamarosan élettelenné váló testét használja létraként a feljebbjutáshoz. Emellett a bérgyilkosnak nem kellett felhívnia Sharlotta figyelmét Dallabadra, mivel már lépéseket tett ebben az irányban. Dwahvel az oázisba csábítja a nőt néhány jól elhelyezett hazugsággal és Sharlotta aki kiszámíthatóvá vált, ha személyes nyereségvágyára játszottak rá -, értesíti majd Jarlaxle-t és ezzel csak erősíti Entreri személyes sugalmazását, hogy Dallabad jelentős és nyereséges hódítást hozna. - Soha nem gondoltam, hogy hiányolni fogom Basadoni pasát - jegyezte meg a nő csak úgy mellékesen és ez volt a legárulkodóbb kijelentés, amit eddig tett. - Gyűlölted Basadonit - emlékeztette Entreri. Sharlotta ezt nem tagadhatta, de mégsem változtatta meg a véleményét. - Nem féltél tőle annyira, mint ahogy a drow-któl és ezt jól teszed közölte Entreri. - Basadoni lojális volt és így kiszámítható. A sötételfekre egyik sem illik. Ők túl veszedelmesek. - Kimmuriel elmondta nekem, hogy köztük éltél Menzoberranzanban - vetette fel Sharlotta. - Hogyan élted túl? - Azért menekültem meg, mert túlságosan elfoglaltak voltak ahhoz, hogy időt fordítsanak a megölésemre - felelte Entreri őszintén. Iblith voltam a számukra, egy nem drow kitaszított, aki nem ér meg ennyit gondot sem. Emellett most úgy tűnik, hogy Jarlaxle engem használt arra, hogy jobban megértse a calimporti embereket. Ez kuncogást csalt elő Sharlotta duzzadt ajkai közül. - Artemis Entreri aligha tekinthető tipikus calimportinak - mondta. - És ha Jarlaxle azt hitte volna, hogy minden ember olyan képességekkel bír, mint te, akkor kétlem, hogy idemerészkedett volna a városba, még akkor sem, ha egész Menzoberranzan menetel mögötte. Entreri aprót bólintott, udvariasan fogadva a bókot, bár soha nem volt oda a hízelkedésért. Entreri gondolkodásmódja szerint valaki vagy elég jó volt, vagy nem és ezen az öncélú fecsegés sem változtathatott. - És ez most a mi célunk is, mindkettőnk érdekében - folytatta Entreri. - Elfoglaltságot kell adnunk a drow-knak, amely láthatóan nem lesz olyan nehéz, hiszen Jarlaxle szívében váratlanul felébredt a vágy, hogy kiterjessze felszíni birodalmát. Nagyobb biztonságban vagyunk, ha a Basadoni ház háborúban áll. - De nem a városban - felelte Sharlotta. - Az elöljárók kezdnek felfigyelni lépéseinkre és nem fognak már túl sokáig tétlenül álldogálni. Nagyobb biztonságban vagyunk, ha a drow-kat lefoglalja a háború, de akkor nem, ha a harc túlterjed a házak között vívott összecsapásnál. Entreri biccentett és örömmel töltötte el, hogy Dwahvel Sharlottának szánt finom utalásai a lépteikre meredő tekintetekről ilyen gyorsan hasonló következtetések levonására késztették az okos nőt. Valóban, ha a Basadoni Ház túl messzire jut és mindezt túl gyorsan teszi, a ház igazi hatalma valószínűleg napvilágra kerülne. És ha Calimshan birodalma rájön az igazságra, Jarlaxle bandája elleni válaszlépése teljes és mindent elsöprő lesz. Korábban Entrerit szórakoztatta volna egy ilyen

felállás, de azóta el kellett vetnie. Kételkedett benne, hogy ő, vagy a Basadoni Ház bármelyik iblithje túlélné a Bregan D'aerthe visszavonulását. Az ezt eredményező teljes káosz miatt kellett visszanyúlnia a tartalék tervéhez. - De igazad van - beszélt tovább Sharlotta. - Le kell őket foglalnunk. Legalábbis katonai téren. Entreri elmosolyodott és most már könnyen ellenállt a csábításnak, hogy itt és most beavassa a nőt a Kohren Soulez elleni terveibe. Dwahvel azonban hamarosan gondoskodik majd erről és Sharlotta soha nem fog rájönni, hogy Artemis Entreri céljaira használták fel. De az is lehet, hogy az okos nő mégis rájön az igazságra. Akkor pedig esetleg Entrerinek meg kell ölnie. Artemis Entrerinek pedig, aki hosszú éveken át szenvedett Sharlotta Vespers kétszínűségétől, ez nem is volt olyan kellemetlen gondolat.

Hatodik fejezet KÖLCSÖNÖS ELŐNYÖK Artemis Entreri könnyen felismerte hangot, de a tónus szokatlan volt. A Jarlaxle-lal töltött hónapok alatt - idefent és Menzoberranzanban - még soha nem hallotta, hogy a zsoldosvezér haragjában ennyire felemelte volna a hangját. A drow éppen ordítozott és Entreri megelégedettségére, de legalább ennyire meglepetésére is, Rai'gy-val és Kimmuriellel tette mindezt. - A felemelkedésünket fogja jelképezni - bömbölte Jarlaxle. - Ellenségeinknek támpontot fog adni - vágott vissza Kimmuriel. - Nem fognak benne mást látni, mint egy új céhházat - riposztozott Jarlaxle. - Az ilyen építmények nem szokásosak - érkezett Rai'gy válasza, nyugodt és fegyelmezett hangon. Entreri ekkor lépett a szobába, ahol a három drow egymással szemben állt. A negyedik sötételf, Berg'inyon Baenre kényelmesen üldögélt az egyik fal melletti széken. - Nem fogják tudni, hogy drow-k állnak a torony megalkotása mögött - folytatta Rai'gy, miután gyors és lenéző pillantást vetett az emberre -, de azt felismerik, hogy új hatalom áll a Basadoni Céh mögött. - Ezt már most is tudják - közölte Jarlaxle. - Gyanítják, mint ahogy azt is, hogy az öreg Basadoni halott - fortyant fel Rai'gy. - Ne erősítsük meg a gyanakvásukat. Ne adjunk nekik felderítési lehetőséget. Jarlaxle összehúzta egyetlen látható szemét - a mágikus szemkötőt ezúttal a bal szemén viselte - és átható tekintettel meredt Entrerire. - Mindannyiunknál jobban ismered a várost - mondta. - Mit mondasz? Egy tornyot akarok felhúzni, a Crenshinibon kristálymását, olyat, amelyben végeztél Drizzt Do'Urdennel. A társaim attól félnek, hogy egy ilyen lépés azonnali visszavágást váltana ki a céhekből és esetleg még Calmishan hatalmasságaitól is. - Legalábbis a varázslók céhétől - szólt közbe Entreri. - Ők veszélyesek. Jarlaxle egy lépést hátrált: nyilvánvalóan meglepte, hogy Entreri nem ért egyet vele. - A céhek állandóan új házakat építenek - szállt vele vitába a zsoldosvezér - Vannak köztük olyanok, amelyek jóval fényűzőbbek annál, mint amelyet én akarok megalkotni a Crenshinibonnal. - De ők nyíltan bérlik fel a szükséges mesterembereket és ha szükséges, a varázslókat magyarázta Entreri. Gyorsan átgondolta, hogy mi lenne a talpraesett válasz, mivel tökéletesen meglepte Jarlaxle veszedelmes ötlete. Nem akart azonban teljes mértékben Rai'gy és Kimmuriel mellé sem állni, mivel tudta, hogy egy ilyen szövetség soha nem szolgálná az érdekeit. Ám a gondolat, hogy a Crenshinibon mása felállításra kerüljön pont Calimport közepén, a legjobb esetben is vakmerőségnek bizonyulna. - Láthatod magad is - vágott közbe a nevetgélő Rai'gy. - Még a lakájod sem hiszi azt, hogy ez bölcs vagy keresztülvihető ötlet lenne. - Beszélj csak a saját nevedben, Rai'gy - reagált azonnal Entreri. Szinte várta, hogy az állhatatlan varázsló tesz valamit ellene és tényleg, a drow pillantása, amelyet felé lövellt, elsöprő gyűlöletről árulkodott. - Egy torony Calimportban bajt kavarna - mondta Entreri Jarlaxle-nak -, habár nem elképzelhetetlen a felállítása. Talán felbérelhetnénk egy hírneves céh varázslóját a valódi építés fedezésére. Ez még könnyebben megoldható, ha a város határán kerülne erre sor, talán odakint a sivatagban, ahol a torony még fényesebben tündökölhetne a napfényben. - A lényeg az, hogy erőnk jelképét hozzuk létre - szólt közbe Jarlaxle. - Nem igazán a gyíkokat és a viperákat akarom lenyűgözni az üres sivatagban álldogáló toronnyal. - A Bregan D'aerthe céljait mindig jobban szolgálta, ha elrejtette erejét - jegyezte meg merészen Kimmuriel. - Meg akarjuk változtatni ezt a sikeres politikát, ebben a lehetséges ellenségekkel telezsúfolt világban? Úgy tűnik, hogy időről-időre elfeledkezel arról, hogy kik vagyunk, Jarlaxle és arról, hogy hol vagyunk. - Álcázni tudjuk a torony felállításának valódi módját, ha csinos summát fizetünk érte - vetette fel Entreri. - És talán rábukkanok olyan helyre, amely megfelel a szándékainknak - mondta a zsoldosvezérnek, majd Kimmuriel és Rai'gy felé fordult -, egyben pedig csökkenti jól megalapozott félelmeiteket. - Tedd meg - egyezett bele Rai'gy. - Bizonyítsd, hogy értékes vagy és azt, hogy tévedtem. Entreri a gúnyos bókot csendes kuncogással fogadta. A tökéletes hely már ott lapult az elméjében és ez csak még inkább Kohrin Soulez és a Dallabad oázis ellen fogja hangolni Jarlaxle-t és a Bregan D'aerthe-t. - Érkezett valami válasz a Fürkészektől? - kérdezte a zsoldosvezér, aki a szoba egyik oldalához sétált és leült egy székbe. - Sharlotta Vespers éppen most találkozik Da’Daclan pasával - válaszolta Entreri.

- Nem lehet, hogy megöli a nőt megtorlásképpen? - tette fel a kérdést Kimmuriel. - Nem lenne nagy veszteség - gúnyolódott Rai'gy. - Da’Daclan pasa túlságosan is megfontolt... - kezdte Entreri. - Úgy érted, hogy megfélemlített pontosított Rai'gy. - Túlságosan is megfontolt - mondta Entreri határozottan -, ahhoz, hogy ilyen hebehurgyán viselkedjen. Nem is lehet kétséges, hogy nem táplál haragot a lényegtelen őrhely elvesztése miatt, sokkal inkább érdekli a valódi hatalmunk és szándékaink felmérése. Talán megöli őt, főként azért, hogy megtudja, milyen választ váltana ki egy ilyen tett. - Ha megteszi, akkor esetleg teljesen megsemmisítjük őt és egész céhét - közölte Jarlaxle, mire többen felhúzták a szemöldöküket. Entreri kevésbé volt meglepve. A bérgyilkos kezdte gyanítani, hogy van valami rendszer Jarlaxle látszólagos őrültsége mögött. A zsoldosvezér jellemzően az a típus volt, aki talál módot arra, hogy kölcsönösen előnyös megállapodást kössön a hatalmi struktúrába olyan mélyen beágyazott emberrel, mint amilyen a Fürkész céh pasája, Da'Daclan volt. A sötételf zsoldos nem gyakran vesztegette idejét, energiáját és értékes katonáit a pusztításra legalábbis nem jobban, mint ami szükséges volt ahhoz, hogy megvesse a lábát. Ezúttal meglehetősen biztos kapaszkodót talált Calimportban, de éhsége láthatóan mégis tovább nőtt. Entreri ezt nem értette ugyan, de nem aggódott túlságosan, mert úgy számolt, hogy talál valamilyen módot ennek a kihasználására. - Mielőtt bármit is teszünk Da’Daclan ellen, meg kell gyengítenünk külső támaszát - jegyezte meg a bérgyilkos. - Külső támasz? - kérdezte egyszerre Jarlaxle és Rai'gy. - Da'Daclan pasa karja messzire elér - magyarázta Entreri. - Gyanítom, hogy létrehozott egy külső védelmi gyűrűt, amely még talán Calimport határain is túlnyúlik. A sötételfek arcvonásaiból Entreri látta, hogy sikeresen lefektette az alapokat és ezúttal ennél többet nem is kell mondania. Valójában jobban ismerte Da’Daclan pasát annál, hogy elhitte volna: az öregember ártana Sharlotta Vespersnek. Az ilyen egyértelmű bosszú nem vallott rá. Nem, ő újabb beszélgetésekre hívja majd Sharlottát, mert az okoskodása szerint a Basadonik valószínűleg azért merték ilyen arcátlanul megsemmisíteni külső házaink egyikét, mivel szert tettek új és hatalmas fegyverekre vagy szövetségesekre. Da'Daclan pasa tudni akarja, hogy a támadást a céh új vezetőinek önhittsége - már amennyiben a Basadoni haláláról szóló híresztelések igazak - vagy jól megalapozott önbizalom váltotta-e ki. Magának Sharlottának a személye, aki Basadoni halála esetén minden bizonnyal a szervezeten belül a legmagasabb polcra kerülne, legalábbis arra fogja késztetni, hogy mögöttes magyarázatot keressen a támadásban. Ebben az esetben pedig Da'Daclan nem fogja magára zúdítani a tökéletes katasztrófát. Így hát Sharlotta valószínűleg nagyon is élve hagyja el a Da'Daclan házat és nézhet utána Dwahvel Tiggerwilli korábbi állításának. Mikor pedig majd később, az éjszaka folyamán visszatér Jarlaxle-hoz, a zsoldos megerősítést kap arról, hogy Da'Daclannak van egy szövetségese a városon kívül, egy olyan szövetséges - ahogy azt majd Entreri elmagyarázhatja -, akinek a lakhelye tökéletesen megfelelő lenne egy új és lenyűgöző toronynak. Igen, minden jól alakul - legalábbis a bérgyilkos így hitte. - Csendesítsd el Kohrin Soulezt és Da'Daclan pasának nem lesz hangja Calimporton kívül magyarázta Sharlotta Vespers Jarlaxle-nak még ugyanezen az estén. - Nincs rá szüksége, hogy hangja a városon kívülre hallatsszon - vágott vissza Jarlaxle. - Tekintettel azokra a hírekre, amelyeket te és az alvezéreim szereztek, ennek az embernek itt, Calimporton belül is éppen elég nagy a támogatottsága ahhoz, hogy bölcsen és megfontoltan keressük a valódi hódításhoz vezető utat. - De Da’Daclan pasa ezt nem tudja - felelte Sharlotta habozás nélkül. Jarlaxle előtt nyilvánvaló volt, hogy a nő ezt a dolgot alaposan átrágta. A Da'Daclannal és az azt követő, utcai informátorokkal történő találkozóról módfelett izgatottan és lelkesen tért vissza. Valójában semmi lényegest nem sikerült elérnie Da'Daclannal, de azt érzékelte, hogy a férfi védekező állást vett fel. A pasát ténylegesen aggasztotta külső és jelentéktelen házát ért tökéletes pusztítás. Da'Daclan nem tudta, hogy a Basadonik új hatalma milyen mértékű, sem azt, hogy a céhen belül milyen irányítási elv érvényesül, és ez túlságosan is idegesítette. Jarlaxle szögletes állát kecses fekete kezébe támasztotta. - Azt hiszi, hogy Basadoni pasa meghalt? - kérdezte harmadszor és Sharlotta harmadszor is igennel felelt. - És ez nem utal a céh meggyengülésére? - következtetett Jarlaxle. - A te világodban talán igen válaszolta Sharlotta -, ahol a drow házak élén a közvetlenül Lolthnak szolgáló nagyasszonyanyák állnak. Nálunk a vezér elvesztése nem jelent mást, csak bizonytalanságot és ez mindennél jobban

megrémíti a vetélytársakat. A céhek általában nem háborúskodnak egymással, mert ha így tennének, az mindenkinek csak a kárára lenne. Ez olyasmi, amit az öreg pasák több évnyi, sőt évtizednyi tapasztalat árán tanulnak meg. És ezt a tapasztalatot átadják gyermekeiknek vagy a kiválasztott utódoknak, nemzedékeken át. Természetesen ez értelmesnek tűnt Jarlaxle számára, de mégis fenntartotta megrökönyödött arckifejezését, amivel arra buzdította a nőt, hogy folytassa. A zsoldosvezér valójában sokkal többet megtudott Sharlottáról, mint Calimport földalatti céheinek társadalmi berendezkedéséről. - Támadásunk eredményeképpen, Da'Daclan pasa elhiszi azokat híreszteléseket, amelyek szerint az öreg Basadoni halott - magyarázta tovább a nő. - A pasa úgy gondolkodik, hogy ha Basadoni meghalt, vagy legalábbis elvesztette a céh feletti irányítást, akkor mi sokkal veszedelmesebbek vagyunk. - Sharlotta felvillantotta csúfondáros és ironikus mosolyát. - Így ha minden külső szálat elmetszünk, először ezt a kisebb házat és utána a Dallabad oázist, akkor gyengítjük Da'Daclan biztonságérzetét - következtetett Jarlaxle. - És ez megkönnyíti a dolgomat, hogy nyélbe üssek egy megállapodást a Fürkészekkel - magyarázta Sharlotta. - Talán Da'Daclan még át is adja a megsemmisített őrposzt körül az egész háztömböt, hogy kiengeszteljen bennünket. Bárhogy lesz is, azon a környéken elveszti működési bázisát. - Nem túl nagy nyereség - jegyezte meg Jarlaxle. - Ez igaz, de a többi céh mennyivel több tiszteletet mutat majd a Basadonik felé, ha megtudják, hogy Da'Daclan pasa átengedte területének egy részét azután, hogy ennyire csúffá tettük? - búgta Sharlotta. Folytonos intrikálása, hatalmának fokozatos kiépítése csak növelte Jarlaxle iránta tanúsított tiszteletét. - Dallabad oázis? - tette fel a kérdést zsoldos. - Önmagában is nyereség - érkezett gyorsan Sharlotta válasza -, még anélkül a jutalom nélkül is, amit a Da’Daclan pasával vívott játszmában elnyerünk. Jarlaxle egy kicsit eltöprengett ezen, biccentett, majd Sharlottára vetette huncut pillantását és fejével az ágy felé intett. A nagy nyereségeknek a gondolata mindig is ajzószerként hatott rá. Jarlaxle valamivel később a szobájában járkált fel-alá, miután Sharlottát elküldte, hogy át tudja gondolni az információkat, amelyeket a nő juttatott el hozzá. A nő szerint - akit Dwahvel ültetett fel -, a Dallabad oázist Da'Daclan átadópontként használta, a hírek itt jutottak ki Calimportból a pasa távoli és hatalmas szövetségeseihez. Dallabad független erőd volt, amelyet egy Soulez nevezetű jelentéktelen tisztviselő irányított. Hivatalosan nem tartozott sem a Fürkészekhez, sem a város más céheihez. Soulez látszólag elfogadta a fizetséget az információ átadásban betöltött szerepéért és emellett - ahogy ezt Sharlotta elmagyarázta -, időnként vámot szedett az északnyugatra vezető úton. Jarlaxle tovább járkált fel-alá, a híreket emésztette és összefüggésbe hozta őket Artemis Entreri korábbi sejtéseivel. Azután megérezte legújabb szövetségesének telepatikus nyomását, de csak megizgatta mágikus szemkötőjét és lerázta magáról a hívást. Kell lennie itt valami kapcsolatnak, valami igazságnak az igazságon belül, valami megkonstruált kapocsnak Dallabad védtelen pozíciója és az egész helyzet véletlen egybeesése között. Hiszen nem Artemis Entreri javasolta korábban, hogy Jarlaxle hódítson meg valamit Calimporton kívül, ahol biztonságosan felállíthatja kristálytornyát? És most itt van ez: egy tökéletes hely, ami gyakorlatilag az ölébe hull hódítás gyanánt, egy olyan hely, ami dupla hasznot hoz a Bregan D'aerthe-nek mindenféle kényelmetlenség nélkül. A mentális nyomás erősödött. Erős hívás volt, az eddigi legerősebb, amit Jarlaxle még a szemkötőjén át is megérzett. Akar valamit, mondta a Crenshinibon a zsoldos fejében. Jarlaxle el akarta bocsátani a szilánkot, mert arra gondolt, hogy saját logikája révén tisztább képet alkothat az egész helyzetről, de a Crenshinibon következő állítása visszavezette ahhoz a következtetéshez, amely lassan formálódott benne. Artemis Entrerinek mélyebb érdekei fűződnek ehhez - erősködött a szilánk. - Talán egy régi haragos, esetleg valami kincs a nyilvánvaló nyereségen felül is. - Nem haragos - mondta Jarlaxle hangosan és levette a védelmező szemkötőt, hogy jobban tudjon kommunikálni a Crenshinibonnal. Ha Entreriben ilyen érzések lappanganának, akkor ezt a Soulez nevű alakot személyesen keresné fel. Mindig is büszke volt arra, hogy egyedül dolgozik. Elhiszed azt, hogy a Dallabad oázis nevének váratlan felmerülése, amelyet korábban soha nem említettek és amely megoldaná mind a Fürkészekkel, mind a toronyépítéssel kapcsolatos gondjainkat, pusztán véletlen egybeesés lenne? - tette fel a kérdést a szilánk, de még mielőtt Jarlaxle válaszolhatott volna, a Crenshinibon egyértelművé tette mire gondol. - Artemis Entrerinek van valami alantas szándéka az oázis elleni támadással. Nem is lehet kétséges. Valószínű, hogy tudta: hírhozóink azt fogják sejtetni velünk, hogy Dallabad meghódítása megrémítené Da'Daclan pasát és így jelentősen

megerősödne az alkupozíciónk vele szemben. - Még valószínűbb, hogy Artemis Entreri rendezte úgy, hogy az informátorok erre a következtetésre jussanak - gondolkodott hangosan Jarlaxle és a mondat vége kuncogásba fúlt. Talán úgy tekinti ezt, mint a megsemmisítésünkhöz vezető utat - vélekedett a szilánk. - Így megszabadulhat tőlünk és saját maga uralkodhat. Jarlaxle már azelőtt a fejét rázta, hogy a szilánk okfejtése teljes egészében eljutott volna az elméjébe. - Ha Artemis Entreri meg akarna szabadulni tőlünk, találna valami kifogást, hogy elhagyhassa a várost. És talán olyan messze futna, mint Csavargó Morik? - érkezett a következő ironikus gondolat. Ez bizony igaz volt, ezt Jarlaxle-nak is el kellett ismernie. A Bregan D'aerthe már bizonyította, hogy karja messzire elér a felszíni világban és talán elég hosszan ahhoz is, hogy elkapja a menekülőt. Jarlaxle azonban mégis erősen kételkedett a szilánk utóbbi okfejtésén. Először is, Artemis Entreri elég bölcs volt ahhoz, hogy megértse: a zsoldoscsapat nem menne vakon a Dallabad oázis vagy bármely más ellenség ellen. Emellett - Jarlaxle véleménye szerint -, egy olyan csel, amely a Bregan D'aerthe bukását okozná a felszínen, túlságosan is kockázatos - és ez nem lenne könnyebben elérhető, ha a bérgyilkos pusztán csak értesítené Calimshan hatalmasságainak, hogy sötételfek egy csoportja jött Calimportba? Okfejtését teljes egészében megosztotta a Crenshinibonnal és végül arra a közös megállapításra jutottak az ereklyével, hogy a legvalószínűbb felállást a szilánk gondolatának második fele adja: van valami titkos kincs az oázisban. A drow zsoldos lehunyta szemét és magába szívta a Kristályszilánk érzelmeit a hihető és egyre erősödő gyanúval kapcsolatban és újra felnevetett, amikor felismerte, hogy mindketten ugyanarra a következtetésre jutottak és mindketten hasonlóan vélekedtek róla. Mindkettejüket inkább mulattatta és lenyűgözte a dolog, ahelyett hogy haraggal töltötte volna el. Bármi volt is Entreri személyes mozgatórugója és a Dallabadot Da'Daclan pasához kapcsoló hír akár igaz volt, akár nem, az oázis értékes és látszólag biztonságos szerzeményt jelent majd. Inkább az ereklyének, mint a sötételfnek, ahogy ezt a Crenshinibon módfelett világosan Jarlaxle tudomására hozta. A Kristályszilánknak szüksége volt arra, hogy létrehozza önmaga mását, egy tornyot, amely összegyűjti a ragyogó napfényt. És ezzel egy lépéssel közelebb kerül örökkévaló, végső céljához.

Hetedik fejezet AMIKOR AZ ELŐNY KATASZTRÓFÁT FIAL Kohrin Soulez maga elé tartotta a karját és gondolatait a jobb kezén viselt, vörös zsinórzattal díszített fekete kesztyűre koncentrálta. A fonatok szinte lüktettek most, ami túlságosan is ismerős érzés volt a titokzatos és magányos embernek. Valaki megpróbálta kifürkészni őt és erődjét itt, a Dallabad oázisban. Soulez még erősebben koncentrált a mágikus kesztyűre. Nem olyan régen járt nála egy közvetítő Calimportból, aki szeretett kardjának, Kharón Karmának a megvételi lehetőségéről érdeklődött. Soulez természetesen elvetette az abszurd gondolatot. Ez a tárgy drágább volt a szívének, mint számos felesége közül bármelyik, még számtalan gyermekeinél is többet jelentett. Az ajánlat komoly volt, és minden képzeletet felülmúló gazdagságot ígért egyetlen fegyverért. Soulez eléggé ismerte a calimporti céhtagokat és elég régen volt már a birtokában Kharón Karma ahhoz, hogy tudja, egy ilyen komoly ajánlat, amelyet nyilvánvalóan elutasít majd, mindenféle alkudozási lehetőség nélkül, milyen következményekkel járhat, így nem lepődött meg, amikor ezek a fürkésző szemek kutatni kezdtek utána. Mivel további vizsgálódások arra utaltak, hogy az ajánlattevő Artemis Entreri és a Basadoni Céh lehettek, Soulez különösen körültekintőn figyelte ezeket a pillantásokat. A gyenge pontokat keresik majd, de nem találnak semmit és így egyszerűen odébbállnak majd vélte a férfi. Ahogy Soulez mélyebbre hatolt a kesztyű energiájába, kezdett felismerni egy új elemet, amely csak azért volt veszedelmes, mert arra utalt, hogy a jövendő tolvajt esetleg nem lehet majd olyan könnyen eltántorítani. Amit érzett, nem egy varázsló mágikus ereje és nem is egy pap istenéhez szóló fohásza volt. Nem, ez az energia különbözött attól, amit várt, de semmi esetre nem haladta meg Soulez és a kesztyű ismereteit. - Pszionika - mondta hangosan és a kesztyűjéről az alvezéreire nézett, akik a trónteremben álltak és figyeltek. Közülük három saját gyermeke volt. A negyedik Memnonból érkezett kiváló katona, az ötödik pedig egy híres, mára már visszavonult calimporti tolvaj. A kezére játszik, gondolta Soulez, hogy a Basadoni Céh korábbi tagjáról van szó. - Artemis Entreri és a Basadonik - mondta nekik -, már ha ők azok, akkor nyilván találtak egy pszionicistát. Az öt alvezér egymás között vitatta meg ennek a bejelentésnek a következményeit. - Talán ez volt a titka Artemis Entreri remeklésének mindeddig jegyezte meg a legfiatalabb helyettes, Kohrin Soulez lánya, Ahdahnia. - Entreri? - nevetett fel Preelio, az öreg tolvaj. - Erős elme? Biztosan. Pszionika? Bah! Soha nem volt szüksége rá, olyan kiválóan bánt a pengével. - Bárki is érdeklődik a kincsem után, rendelkezik az elme hatalmával - mondta Soulez. - Azt hiszik, hogy találnak egy fogódzót, egy gyenge pontot hozzám és a kincsemhez, amit ki tudnak használni. Ez persze csak még veszedelmesebbé teszi őket. Számíthatunk a támadásukra. Mind az öt alvezér megmerevedett a bejelentés hallatán, de egyikőjük sem tűnt túlságosan aggódónak. Calimport céhei nem szőttek komoly összesküvést Dallabad ellen. Kohrin Soulez komoly árat fizetett nemrégiben azért, hogy megbizonyosodjon az információ megbízhatóságáról. Mind az öten tudták, hogy egyetlen céh, de még két vagy három, összeszövetkezett céh sem tudna elég hatalmat összegyűjteni Dallabad megdöntéséhez - addig nem, amíg Souleznél van a kard és a kesztyű, ami a varázslók hatalmát semlegesíti. - Egyetlen katona sem fog átjutni a falakon - jegyezte meg Ahdahnia önelégült mosollyal. - Egyetlen tolvaj sem fog besurranni az árnyékokat használva belső építményeinkbe. - Hacsak az elme ördögi hatalmát nem használják - szólt közbe Preelio és az öreg Soulezre nézett. Kohrin Soulez csak nevetett. - Azt hiszik, hogy megtalálták a gyenge pontot - hajtogatta. - Meg tudom állítani őket ezzel feltartotta a kesztyűt - és persze, vannak más módszereim is. - A gondolatot függve hagyta a levegőben és mosolya vigyort csalt hallgatóságának arcára. Volt Souleznek egy hatodik alvezére is, akit valójában ritkán lehetett látni és akit ritkán zavartak. Elsősorban a vallatásoknál és a kínzásoknál alkalmazták és az alak a lehető legkevesebb időt töltötte az emberek társaságában. - Gondoskodjatok a fizikai védelemről - utasította őket Soulez. Az elméjét használó erővel magam foglalkozom. Elbocsátotta alvezéreit és hátradőlt székében, majd újra a nagyhatalmú fekete kesztyűre koncentrált, a vörös öltésekre, amelyek vérerekként futottak végig rajta. Igen, érezte azt a mohó fürkészést és bár azt kívánta, hogy a féltékenykedők hagyják egyszerűen csak békén, úgy gondolta, hogy kiélvezheti ezt a kevéske izgalmat. Azt viszont tudta, hogy Yharaskrik biztosan ezt teszi majd.

Messze lent Kohrin Soulez trónterme alatt, a mély alagutakban, amelyek létezéséről Soulez katonái közül csak kevesen tudtak, Yharaskrik már régen tudatában volt annak, hogy valaki vagy valami pszionikus energiákkal ostromolja az oázist. Yharaskrik agyszívó volt, egy illithid, akinek gumószerű feje egy hatalmas agyra hasonlított, és akinek arcából csápok nyúltak ki onnan, ahol az orrának, a szájának és az állának kellett volna lennie. Az illithidek külsőre rettenetesek voltak és fizikumuk is félelmetes volt, de igazi hatalmuk az elme birodalmában rejlett, a pszionikus energiákban, amely mellett eltörpültek az ember, de még a drow mágiahasználók is. Az agyszívók könnyedén le tudták hengerelni ellenfelüket, mentális energiákat kábító robbanásra használva fel és vagy rabszolgasorba hurcolták a szerencsétlent, elméjét lebénítva vagy lakomáztak belőle: rettentő csápjaikat a tehetetlen áldozatba mélyesztették és kiszívták az agyát. Yharaskrik évek óta dolgozott Kohrin Souleznek. Soulez legalább annyira tekintette a lényt szerződtetett szolgájának, mint csatlósának. Úgy vélte, hogy tisztes alkut kötött a lénnyel, azután, hogy az agyszívó lényegében ki lett szolgáltatva Soulez kényére-kedvére egy rövid csatában, amikor is az illithid agyrobbantását a kesztyű mágikus hálója csapdába ejtette és így Yharaskrik védtelenül állt a halálos kard elsöprő ellencsapása előtt. Valójában, ha Soulez támadott volna, akkor Yharaskrik beleolvadt volna a kőbe, és mivel energiáját nem a férfi ellen irányította, a kard képessége sem szólhatott volna közbe. Soulez azonban nem erőltette a csapást, ahogy azt a központ agy, amelyhez Yharaskrik tartozott, előre látta. Az opportunista férfi ehelyett üzletet ajánlott: felkínálta az illithidnek az életét és egy helyet, ahol kedvére meditálhatott - vagy bármi mást művelhetett -, cserébe bizonyos szolgálatokért, elsősorban a dallabadi oázis védelmének megszervezésért. Az eltelt évek során Kohrin Soulezben soha nem merült fel a gyanú, hogy a feladatait tehetségesen ellátó lény, nem másért érkezett Dallabadba, hanem mert különös fajtája őt választotta, hogy keresse meg és tanulmányozza a vörös-fekete kesztyűt - az agyszívókat gyakran küldték ki, hogy ismereteket gyűjtsenek azokról a dolgokról, amelyek gátolni tudják pusztító energiáikat. Yharaskrik valójában keveset tudott meg a kesztyű használatáról az elmúlt években, de a teremtményt ez nem izgatta különösebben. A zseniális illithidek a multiverzum legtürelmesebb lényei közé tartoztak, akik sokkal jobban élvezték a kutatást magát, mint a végeredményt. Yharaskrik módfelett elégedetten élt az otthonának számító alagutakban. Pszionikus energia csiklandozta az illithid érzékeit és az agyszívó elég energiafolyamot látott már ahhoz, hogy tudja: nem egy másik illithid próbálja meg pszionikusan kifürkészni Dallabad oázisát. Yharaskriknak, aki épp annyira bízott felsőbbrendűségében, mint fajtájának minden tagja, sokkal inkább okozott ez fejtörést, mint aggodalmat. Igazából egy kicsit felbosszantotta, hogy az az ostoba Soulez a pszichikus hívást kesztyűjével fogta el, de most ez a hívás visszatért, új célpontot keresve. Yharaskrik válaszolt, elméjének pásztázó szeme lefelé meredt, lefelé a föld mélyébe. Az illithid nem is próbálta elrejteni meglepetését, amikor meglelte a hívás forrását és az azt előidézőlényt, a drow-t, de máris nekilátott, hogy álcázza saját megdöbbent reakcióját. Haszakkin! - sikoltották önkéntelenül is a sötételf gondolatai, népének az agyszívókra alkalmazott kifejezését használva és ez a szó egyfajta tiszteletet sugárzott, amelyet a drow-k ritkán adtak meg olyan lényeknek, amelyek nem voltak drow-k. Dyon G'ennivalz? - kérdezte Yharaskrik, a sötételf város nevét említve, amelyet jól ismert még fiatalabb korából. Menzoberranzan - érkezett a pszionikus válasz. Oblodra Ház - következtetett a brilliáns elmével megáldott teremtmény, a szokatlan drow házra utalva, amelyet jól ismertek a Mélysötétben élő agyszívó közösségek egész Faerunon. Nincs többé - felelte Kimmuriel. Yharaskrik érezte a drow haragját és meg is értette azt, amikor a sötételf továbbította arrogáns családjának bukásáról szóló emlékeit. Volt egy időszak a Zűrzavar Korában, amikor a mágia nem működött, de a pszionika igen. Ebben a túlságosan is rövidke időben, az Oblodra Ház kihívást intézett Menzoberranzan nagy házainak vezetőihez, köztük a nagyhatalmú Baenre Nagyasszonyhoz is. Az energiavonalak azonban változtak, ahogy az istenek is változtak és a pszionika ideiglenesen használhatatlanná vált, miközben a hagyományos mágia hatalma visszatért. Baenre Nagyasszony válaszul az Oblodra Ház fenyegetéseire -, kisöpörte az egész családot és lakhelyüket is a városból, beletaszítva őket a Karomszurdok néven ismert szakadékba - Kimmuriel kivételével, aki okosan felhasználta Jarlaxle-hoz és a Bregan D'aerthe-hez fűződő kapcsolatait és sietősen visszavonulót fújt. Dallabad oázisának meghódítására törsz? - kérdezte Yharaskrik, aki őszinte választ várt, mivel a pszionikával kommunikáló lények gyakran hűségesebbek voltak egymáshoz, mint saját fajtársaikhoz. Dallabad a miénk lesz, még mielőtt véget ér az éjszaka - felelte őszintén Kimmuriel. A kapcsolat váratlanul megszakadt és Yharaskrik rögtön tudta az okát a sietős visszavonulásnak, amikor Kohrin Soulez ballagott be a sötét kamrába, jobb kezén azzal az átkozott kesztyűjével, amely

leárnyékolta a pszionikus energiákat. Az illithid fejet hajtott az ember előtt, aki az urának hitte magát. - Kémleltek bennünket - mondta Soulez rögtön a tárgyra térve. Feszültsége egyértelmű volt, ahogy megállt a rettegett agyszívó előtt. - Az elme szeme - helyeselt az illithid színtelen hangján. - Érzékel - Erős? - érdeklődött Soulez. Yharaskrik halkan gurgulázott, ami az agyszívóknál a rezignált vállrándítást helyettesítette és a tisztelet hiányáról árulkodott azon pszionicisták felé, akik nem voltak illithidek. Becsületes megnyilatkozás volt, annak ellenére, hogy a szóban forgó pszionicista nem ember volt, hanem drow és hogy azt a bizonyos sötételf házat jól ismerte Yharaskrik népe. Az agyszívó azonban így sem aggódott túlságosan a harc miatt, amit esetleg meg kell vívnia a drow-val. Yharaskrik elég jól ismerte a sötételfeket ahhoz, hogy tudja: az Oblodra pszionicista lesz valószínűleg Kohrin Soulez legkisebb problémája. - Az erő viszonylagos fogalom - érkezett az illithid rejtélyes válasza. Kohrin Soulez érzékelte a mágikus energiák bizsergését, amint a dallabadi palotájának földszintjére vezető hosszú csigalépcsőn kapaszkodott felfelé. A céhmester futásnak eredt, felfelé küzdötte magát, izmait a végsőkig próbára téve, de öreg csontjaiban nem érezte a fájdalmat. Arra gondolt, hogy a támadás máris megkezdődött. Valamennyire megnyugodott, lelassított, fújtatott és szuszogott, miközben levegőért kapkodott. Amikor felért a céhházba, azt látta, hogy katonák sietnek erre-arra és izgatottan beszélgetnek - inkább tűntek kíváncsinak, mit rémültnek. - Ezt te csináltad, atyám? - kérdezte Ahdahnia, csillogó sötét szemekkel. Kohrin Soulez értetlenül meredt rá, mire Ahdahnia - elértve a célzást -, az egyik keletre nyíló ablakhoz vezette. Ott állt valami, Dallabad oázisának közepén, Kohrin Soulez erődítményének külső falain belül. A ragyogó napfényben csillogó kristálytorony volt az, a Crenshinibon mása, a végzet előhírnöke. Kohrin Soulez jobb keze lüktetett a bizsergető energiától, ahogy a mágikus építményre nézett. Kesztyűje foglyul tudta ejteni a mágikus erőket, sőt még vissza is tudta őket fordítani elindítójuk felé. Soha nem hagyta cserben, de ahogy ránézett erre a csodálatos toronyra, a céhmesterbe belecsapott a felismerés, hogy ő és a játékszere milyen szánalmasak is valójában. Tudta - anélkül, hogy kiment és megpróbálta volna -, hogy nincs esélye arra, hogy elszívja a mágikus energiákat a toronyból, mert ha megpróbálná, elemésztődne a kesztyűjével együtt. Megborzongott, amikor elképzelte az elszívás fizikai megvalósulását: önmagát, amit vízköpőként dermed meg a lenyűgöző torony legtetején. - Ezt te csináltad, atyám? - kérdezte újra Ahdahnia. A lelkesedés eltűnt a hangjából, mint ahogy a szikrák is kihunytak a szemében, amint Kohrin felé fordult, vértelen arccal. Dallabad erődjének falain kívül, egy pálmafaliget menedékében a mágikus sötétséggömbökkel körülvett Jarlaxle a tornyot szólította. Az épület külső fala megnyúlt és egy csápot bocsátott ki magából, egy lépcsőzetes alagutat, amely áttört a sötétségen és a zsoldos lába előtt állapodott meg. Látva, hogy katonái a helyükön vannak, Jarlaxle felkapaszkodott a lépcsőn a torony belsejébe. A Kristályszilánknak küldött gondolatával visszahúzta az alagutat és így tökéletesen elszigetelte magát a külvilágtól. Az erőd udvarának közepén elterülő kilátóból figyelte Jarlaxle a kibontakozó drámát. Tudod tompítani a fényt? - kérdezte telepatikusan a tornyot. A fény az erő - válaszolta Crenshinibon. Neked, talán - közölte a zsoldos. - Számomra azonban kényelmetlen. Jarlaxle úgy érezte, mintha a Kristályszilánk kuncogna egyet, de az ereklye engedelmeskedett és a keleti falat megvastagította, ami jelentősen csökkentette a szobában uralkodó fény erősségét. Ezenfelül egy lebegőszéket is teremtett Jarlaxle-nak, hogy a drow körbe tudjon siklani a torony falai mentén és szemmel tarthassa a hamarosan meginduló csatát. Figyeld meg, hogy Artemis Entreri részt vesz a támadásban - jegyezte meg a Kristályszilánk és a széket átlebegtette a szoba északi oldalához. Jarlaxle elértette a célzást és figyelmét lefelé összpontosította, az erőd falain kívülre, ahol a sátrak, a fák és a sziklatömbök álltak. Végül - az ereklye segítségével -, a drow kiszúrta az árnyak között osonó alakot. Nem volt ott, amikor Da'Daclan pasa ellen terveztünk támadást - tette hozzá a Crenshinibon. A Kristályszilánk természetesen tudta, hogy Jarlaxle is éppen ezen töpreng. A burkolt célzás beleillett abba a gondolatmenetbe, amely szerint Entrerinek valami titkos elintéznivalója volt itt, ami vagy kívül esett a Bregan D'aerthe érdeklődési körén, vagy bizonyos következményekkel járt a zsoldoscsapat hierarchiájának második szintjére nézve. Akárhogy is legyen, Jarlaxle és a Crenshinibon ezt inkább szórakoztatónak, mint veszélyesnek ítélte

meg. A lebegő szék visszasiklott előző helyére a kicsiny, kör alakú szobán át, hogy a drow jól láthassa az első elterelő támadást, a külső fal tetején megjelenő sötétséggömböket. Az ott álló katonák pánikba estek, ide-oda rohangáltak és felhangzottak a kiáltások, hogy alakítsanak új védelmi vonalat a mágiától távolabb, de miközben visszahúzódtak - viszonylag rendezetten, ahogy azt Jarlaxle észlelte -, megindult a valódi támadás: az erőd udvarának talaja bugyborékolni kezdett. Rai'gy áthaladt az udvar alatt és faljárás varázslatokat lőtt ki egy varázsvesszőből. Az erőd alatti természetes járatból - amelyre szerencsés módon bukkant rá - a drow mágus az utolsó faljárás varázst is aktiválta és eltüntette a utolsó tíz lábnyi kő- és földréteget. A Bregan D'aerthe katonái azonnal előbukkantak - a drow-k lebegve érték el az udvart -, és sötétséggömböket idéztek maguk fölé, hogy ezzel megzavarják ellenségeiket és csökkentsék a gyűlöletes Nap vakító erejét. - Éjjel kellett volna támadnunk - mondta Jarlaxle hangosan. Hatalmam nappal éri el a csúcspontját felelte azonnal a Crenshinibon és a drow azonnal ráébredt ki nem mondott gondolatra. A Kristályszilánk egyáltalán nem finoman emlékeztette át arra, hogy egymagában erősebb, mint a Bregan D'aerthe együttvéve. Az önbizalom ilyen mértékű kinyilvánítása alaposan felkavarta Jarlaxle-t - olyan okokból, amelyeket még nem igazán értett. Rai'gy a lyuknál állt és utasításokat adott a sötét elfeknek, akik odarohantak, beugrottak a nyílásba, majd fellebegtek, csatára éhesen. A varázsló különösen elemében volt ezen a napon. Vére pezsgett, mint mindig, amikor meghódítottak valamit, de annak egyáltalán nem örült, hogy Jarlaxle a hajnali roham mellett döntött, ostobán elcserélve az előnyt, hogy katonái a sötétséget kihasználva támadjanak, a nappal jelentette hátrányra, csak azért, hogy a kristálytorony megalkotásával megfigyelő pontot alakíthasson ki. A torony megjelenése kétségtelenül lenyűgöző látvány volt, ami egyértelműen megmutatta a védőknek a támadók erejét. Rai'gy nem becsülte ugyan le egy ilyen megfélemlítő csapás erejét, de valahányszor azt látta, hogy katonái fájdalmasan hunyorítanak, amint kiérnek a lyukból a napfényre, a varázsló eltöprengett vezére meglepő viselkedésén és csalódottan csikorgatta a fogait. Emellett a puszta tény, hogy sötételfeket használjanak nyíltan az erőd ellen, meghaladta a szükséges hazardírozás mértékét. Nem érhették volna-e el ugyanezt a diadalt, ha azt teszik, amit Da'Daclan pasával terveztek: az emberek - esetleg a kobold katonák - nyíltan lecsapnak, míg a drow-k csendesen beszivárognak? Mi lesz majd Dallabaddal, ha meghódítják? Szinte mindenkit, aki életben marad - és sokan lesznek ilyenek, mivel a sötételfek minden támadást az ismertetőjelüknek számító, altatóméreggel bekent kézi számszeríjakkal indítottak - ki kell majd végezni, nehogy elárulhassák, kik voltak azok, akik legyőzték őket. Rai'gy emlékeztette magát, hogy hol a helye a szervezeten belül és tudta, hogy Jarlaxle-nak óriási hibát kell elkövetnie - olyat, ami számos Bregan D'aerthe katona életébe kerül -, hogy elegendő támogatásra tegyen szert a zsoldosvezér megdöntéséhez. Talán ez lesz az a hiba. A varázsló a kiáltások tónusából kihallotta, hogy odafent valami megváltozott. Felpillantott és észrevette, hogy a napfény erősödik, ahogy a mágikus sötétséggömbök eltűntek. A varázslattal létrehozott akna váratlanul eltűnt, magával rántva két lebegő katonát, amint a kő és a föld ismét megjelent. Az egész csak egy pillanatig tartott - mintha valami váratlanul kinyúlt volna és megragadta volna a mágiát, amely megpróbálta szétoszlatni Rai'gy függőleges faljárás varázsát. Ez a pillanat azonban éppen elég volt ahhoz, hogy teljesen megsemmisítse a két szerencsétlen drow katonát. A varázsló alig hallhatóan átkozta Jarlaxle-ot. Emlékeztetnie kellett magát arra, hogy a biztonsága mindennél fontosabb és hogy ez a támadás még ha végül teljes kudarccal zárul is -, személyes nyereséget is hozhat neki. Kohrin Soulez hátratántorodott. Minden érzékszerve sajgott - egyrészt a felismeréstől, hogy sötételfek érkeztek az elszigetelt Dallabadba, másrészt a mágikus ellentámadástól, amely elsöpörte kesztyűje hatalmát. Azért jött ki a főépületből, hogy összegyűjtse katonáit, kezében a vérvörös pengéjű Kharón Karmával, amelyet ide-oda lengetett, fekete hamucsíkokat hagyva minden lendítés után a levegőben. Soulez a támadás valódi színhelyére sietett, ahol sötétséggömbök, illetve a fájdalom és a rémület kiáltásai jelezték a kibontakozó csatát. A gömbök szétoszlatása nem jelentett komoly feladatot a kesztyűnek, mint ahogy a földbe vájt lyuk lezárása sem, amelyen át az ellenség folyamatosan érkezett, de Soulezt kis híján maga alá gyűrte az az energiahullám, amely szembeszállt az általa kibocsátott ellenmágikus erővel. Olyan nyers és tiszta volt ez a mágikus energiarobbanás, hogy esélye sem volt dacolni vele. Tudta, hogy a csapás a toronyból érkezett. A torony! A sötételfek!

A közelgő végzet! A férfi visszatántorgott a főépületbe és utasította katonáit, hogy a végsőkig harcoljanak. Ahogy végigrohant a magánlakosztálya felé vezető elhagyatott folyosókon, közvetlenül a nyomában szeretett leányával, Ahdahniával, Yharaskrikot szólította, hogy jöjjön érte és vigye el őket. Válasz nem érkezett. - Hallott engem - biztosította Soulez a lányát. - Csak addig kell megúsznunk, amíg Yharaskrik értünk nem jön. Akkor elmenekülünk és értesítjük Calimport urait, hogy sötételfek támadtak ránk. - A folyosókon elhelyezett csapdák és zárak majd lekötik ellenségeinket - felelte Ahdahnia. Támadóik meghökkentő volta ellenére is, a nő tényleg hitt abban, amit mondott. A kör alakú főépületet átszövő hosszú folyosókat súlyos, fémpántokkal megerősített, több rétegű kő- és faajtók zárták le, amelyek a legtöbb betörési kísérletnek - legyen az mágikus vagy fizikai eredetű -, ellenálltak. Emellett, a külső fal és a Kohrin Soulez belső szentélye között elhelyezett csapdák puszta mennyisége elrettentette és elcsüggesztette volna még a legtapasztaltabb tolvajt is. De nem a legokosabbat. Artemis Entreri észrevétlenül jutott el az erőd északi faláig. Nem kis teljesítmény volt ez - a megszokott körülmények között pedig egyenesen lehetetlen, mivel nyílt térség vette körül az erődítményt, amely közel száz lábnyi távolságra húzódott a fáktól, sátraktól, sziklatömböktől és az apró tavacskától. Most azonban nem a megszokott körülmények uralkodtak. Amikor a torony anyagiasult az erőd falain belül, a legtöbb őr odarajzott és megpróbáltak rájönni, hogy ez vajon az ellenség műve-e avagy Kohrin Soulez valamiféle titkos tervének része. Még a falakon álló őrök sem tudták kivonni magukat a hatás alól: döbbenten bámulták a lenyűgöző látványosságot. Entreri beásta magát. Kölcsönvett fekete köpenye - az álcázó drow piwafwi nem bírta volna sokáig a napon - némi védelmet adott arra az esetre, ha valaki esetleg kihajolna a húsz láb magas fal tetején és lepillantana. A bérgyilkos addig várt, amíg a harc zaját meg nem hallotta odabentről. A tapasztalatlan szem számára Kohrin Soulez erődjének fala sima felületnek tűnt volna, amelyen a csiszolt fehérmárvány illesztések lenyűgöző kontrasztot alkottak a barna homokkővel és a szürke gránittal. Entrerinek azonban inkább tűnt lépcsőnek a fal, lábtámaszokkal és kapaszkodókkal az ujjaknak. Csupán másodpercek kérdése volt, hogy elérje a fal tetejét. A bérgyilkos csak annyira húzódzkodott fel, hogy lássa a két őrt, akik éppen kapkodva töltötték újra számszeríjaikat. Az udvar irányába néztek, ahol a csata dühöngött. Hangtalanul lendült át a falon az immár piwafwit viselő bérgyilkos. Néhány pillanattal később már mint Kohrin Soulez egyik őre hagyta el gyilokjárót. Entreri csatlakozott azokhoz, akik vadul rohantak a főudvar felé, de azután kivált közülük, amint a harc közelébe értek. Nekitapadt a falnak és a nyitott főkapu felé tartott, ahol észrevette Kohrin Soulezt. A céhmester a drow mágia ellen küzdött és csodálatos kardját lengette. Entreri több lépéssel megelőzte a férfit, még mielőtt azt hátrakényszerítették volna. A bérgyilkos Soulez és a lánya előtt lépett be a főépületbe. Entreri csendesen és észrevétlenül rohant végig a folyosókon, keresztül a nyitott ajtókon, el az aktiválatlan csapdák mellett, megelőzve a két menekülő nemest és a vezér nyomában haladó katonákat, akik a folyosókat biztosították. A Soulez magánlakosztályába vezető főbejárathoz érkező bérgyilkosnak maradt annyi ideje, hogy felismerje: a kapun elhelyezett riasztók és csapdák aktívak így azután munkához látott. Amikor Ahdahnia Soulez belökte a fenséges, arany ajtószárnyakat, és apjával együtt beléptek a biztonságosnak tűnő szobába, Artemis Entreri már ott volt és készen állt, csendben meglapulva egy, a mennyezettől a padlóig érő faliszőnyeg mögött. A három dallabadi katona - jól kiképzett, kiváló fegyverekkel és páncélzattal ellátott férfiak, ragyogó láncingben és kis alkarpajzzsal -, három sötételffel nézett szembe az erőd nyugat falánál. A harcosok bármennyire is meg voltak rémülve -, annyira azért maguknál voltak, hogy háromszöget képezzenek és a fallal fedezzék a hátukat. A sötételfek legyezőszerűen szétszóródtak és egyszerre törtek rájuk. A lenyűgöző drow kardok minden harcosnál kettő -, olyan gyors körívekben csaptak le, hogy szinte elmosódott a határvonal a páros pengék között: nem is lehetett látni, hol ér véget az egyik és kezdődik a másik. Az emberek javára legyen mondva, szilárdan tartották állásukat, és ha szükséges volt, akkor hárították vagy blokkolták a csapásokat és elnyomták magukban a sürgetést, hogy rettegve felordítsanak és vakon rohamra lendüljenek - ahogy azt néhány közelben harcoló bajtársuk tette, katasztrofális kimenetellel. Időnként gyorsan néhány szót váltottak egymással, ellenségeik mozdulatait elemezve és fokozatosan kezdték kiismerni a cseles és brilliáns drow kardtáncot, legalábbis annyira, hogy egy-két ellentámadással megpróbálkozzanak.

Előre-hátra hullámzott a harc, de az emberek okosan tartották pozíciójukat és nem követték az időről-időre visszahúzódó sötételfek egyikét sem, így védelmük nem gyengült. Penge csendült pengének és a mágikus kardok, amelyeket Kohrin Soulez adott legjobban kiképzett katonáinak, felvették a versenyt a drow fegyverekkel. A sötételfek néhány szót váltottak, amit az emberek nem értettek. Azután a három drow egyszerre támadott, mind a hat kard elmosódó foltként emelkedett a magasba. Az emberek pengéi és pajzsai is felfelé lendültek, hogy hárítsanak és az ezt követő, fémnek csattanó fém csendülése egyetlen hangnak hatott. Hamarosan a hang ereje megváltozott, gyengült és mind a három ember felismerte, hogy támadóik mindegyike ledobta egyik kardját bár nem értették, miért. Pajzsok és kardok emelkedtek a magasba, hogy hárítsák az újabb támadást, de csak akkor jöttek rá, hogy lejjebb fedezetlenül hagyták magukat, amikor meghallották három kis számszeríj kattanását és megérezték a hasukba fúródó apró vesszőket. A sötételfek egy lépést hátra léptek. A középen álló ember, Tonakin Ta'salz, odaszólt társainak, hogy eltalálták, de minden rendben. A tőle balra álló harcos is ezt akarta mondani, de szavai érthetetlenné és bizonytalanná váltak. Tonakin éppen időben nézett rá, hogy lássa, amint arccal előre a porba rogy. Jobbról egyáltalán nem érkezett válasz. Tonakin egyedül maradt. Nagy levegőt vett és hátraszökkent a falhoz, miközben a sötételfek visszaszerezték ledobott fegyvereiket. Egyikőjük odaszólt valamit neki, amit nem értett, és bár a szavak nem mondtak neki semmit, a drow arckifejezését felfogta. El kellett volna aludnia, ezt közölte vele a sötételf. Tonakin ezzel teljes szívéből egyetértett, amint azok hárman váratlanul rárontottak és hat kard vágott felé egyetlen brutális és tökéletesen összehangolt támadásban. Tonakin Ta'salz becsületére legyen mondva: kettőt sikerült is hárítania. És ez így folyt le mindenütt az udvaron és végig a falak mentén. Jarlaxle zsoldosai, akik főleg fegyvereikre támaszkodtak - igaz, azok nem csekély mágiát hordoztak -, lehengerelték Dallabad katonáit. A zsoldosvezér utasította gyilkosait, hogy akit csak lehet, kíméljenek meg, használják a számszeríjakat és fogadják el a megadást. Azonban észre kellett vennie, hogy jó néhányan akadtak olyanok, akik nem várták meg, hogy azok, akik ellenálltak az altatóméregnek, vajon megadják-e magukat. A sötételf vezér erre csak vállat vont, különösebben nem aggódott. Ez egy nyílt csata volt, olyasmi, amiben sem ő, sem zsoldosai nem túl gyakran vettek részt. Ha Kohrin Soulez katonáiból túl sokat ölnek meg ahhoz, hogy az oáziserőd megfelelően működhessen, akkor majd Jarlaxle és a Crenshinibon találnak megfelelő pótlást. Bárhogy is legyen, azzal, hogy a Kristályszilánk puszta ereje visszakergette Soulezt a házába, a támadás máris a második szakaszába lépett. Minden csodásan alakult. Az udvart és a falakat máris biztosították, az épületbe pedig több ponton sikerült betörni. Végre Kimmuriel és Rai'gy is színre léphet. Kimmurielnek több foglya volt, akiket még ébren hurcoltak elé és ő arra kényszerítette őket, hogy mutassák meg a házba vezető utat. Mindent lebíró akaratát használva olvasta el gondolataikat, miközben átvezették őt és a drow-kat a csapdákkal telerakott útvesztőn át a díjig, amelyet Souleznek hívtak. Jarlaxle hátradőlt a kristálytoronyban. Egy része le akart menni és csatlakozni a mókához, de helyette úgy döntött, hogy marad és a pillanatot leghatalmasabb társával, a Kristályszilánkkal osztja meg. Még azt is engedélyezte az ereklyének, hogy a keleti falat ismét elvékonyítsa és így még több napfény töltse be a szobát. - Hol van? - Dühöngött Soulez és fel-alá rohangált a szobában. Yharaskrik! - Talán nem tudott átjutni - töprengett Ahdahnia. Miközben beszélt, közelebb lépett a faliszőnyeghez. Entreri tudta, hogy elő kellene lépnie, leterítenie a nőt, majd megkaparintani a nyereményét. Visszafojtotta a sürgetést, továbbra is éberen és kíváncsian figyelte, mi történik. - Nem! - szakította félbe lányát Kohrin Soulez. - Yharaskrikot ezek a dolgok nem tudják megállítani. Népe a dolgokat, pontosabban mindent, másképp lát. Ahogy apja befejezte, Ahdahnia levegőért kapkodott és átsuhant Entreri előtt. A nő szeme tágra nyílt, amint apja felé nézett, aki éppen kisétált Entreri erősen behatárolt látómezejéből. Bízva abban, hogy a nőt eléggé lenyűgözi az, amit éppen figyel, Entreri féltérdre ereszkedett és megkockáztatott egy pillantást a faliszőnyeg mögül. Egy illithidet látott, amint kilép a pszionikus dimenziókapuból és megáll a szobában Kohrin előtt. Egy agyszívó! A bérgyilkos visszatántorodott a faliszőnyeg mögé, gondolatai vadul örvénylettek. Az egész világon

csak kevés olyan dolog volt, ami meg tudta rázni Artemis Entrerit, aki zsenge ifjúkorától kezdve élt az utcán és hivatása csúcsára emelkedett, aki túlélte Menzoberranzant és számos, számos találkozást a sötételfekkel. Az agyszívók azonban ezen kevés dolog közé tartoztak. Entreri látott néhányat belőlük a drow városban és jobban undorodott tőlük, mint bármely más lénytál, amelyet valaha is látott. Nem a külsejük zaklatta fel őt, bár az igaz, hogy hihetetlenül rondák voltak, mindenféle mércével mérve természetesen az illithidekét leszámítva. Nem ez, hanem puszta viselkedésük, gyökeresen eltérő világszemléletük volt az ok pontosan az, amire Kohrin épp az előbb hivatkozott. Artemis Entreri egész életében azért volt előnyben ellenségeivel szemben, mert jobban értette őket, mint azok át. A sötételfek komolyabb kihívást jelentettek, mivel túl tapasztaltak voltak - egyszerűen túl jók voltak az összeesküvésekben és cselszövésekben ahhoz, hogy valóban megismerhesse őket... vagy legalábbis annyira, hogy megbízzon ismereteiben. Az illithideknél - habár csak kevés dolga akadt velük -, még alapvetőbb hátrányokkal kellett megküzdeni, amelyeken lehetetlen volt felülkerekedni. Nem volt rá mód, hogy Artemis Entreri megértse ezeket a lényeket, mivel nem volt rá mód, hogy olyan helyzetbe kerüljön, ahonnan úgy szemlélheti a világot, ahogy az illithidek teszik. Nincs rá mód. Ezért hát Artemis Entreri megpróbálta nagyon kicsire összehúzni magát. Minden egyes szóra, minden egyes hajlításra, minden egyes lélegzetvételre nagyon alaposan odafigyelt. - Miért nem jöttél korábban a hívásomra? - kérdezte Kohrin Soulez. - Sötételfek - felelte Yharaskrik azon a gurgulázó, színtelen hangon, ami Entrerit egy olyan öregember hangjára emlékeztette, akinek túl sok slejm van a torkában. - Bejutottak az épületbe. - Korábban kellett volna jönnöd! - kiáltotta Ahdahnia. - Lecsaphattunk volna... - Zihálásba fúlt a hangja. Hátratántorodott és majdnem elesett. Entreri tudta, hogy az agyszívó épp az imént sújtott le rá az elmét összezavaró mentális energiarobbanással. - Mit csináljak? - sikoltotta Kohrin Soulez. - Semmit nem tudsz tenni - felelte Yharaskrik. - Nincs reményed a menekülésre. - A... al... alkudj meg velük, a... atyám! - kiáltotta Ahdahnia, aki közben összeszedte magát. - Add meg nekik, amit akarnak. Egyébként nincs esélyed a menekülésre. - Elveszik azt, amiért jöttek - biztosította a nőt Yharaskrik és visszafordult Kohrin Soulezhez. Semmit nem tudsz felajánlani nekik. Nincs remény. - Atyám? - szólt Ahdahnia, váratlanul elgyengült, szinte szánalmas hangon. - Megtámadod őket! - kiáltotta Kohrin Soulez és halálos kardját az illithid felé nyújtotta. - Elsöpröd őket! Yharaskrik olyasféle hangot adott ki magából, amelyből Entreri - aki elég akaraterőt szedett össze, hogy ismét kikukucskáljon a faliszőnyeg mögül - felismerte: a lény jókedvű. Igazából nem nevetés volt ez, sokkal inkább hangzott reszelős köhögésnek. Kohrin Soulez is nyilvánvalóan megértette a választ, mivel arca pipacsvörösre vált. - Ezek drow-k. Érted most már? - tett fel a kérdést az illithid. - Nincs remény. Kohrin Soulez beszélni kezdett, újra követelni akarta, hogy Yharaskrik indítson támadást, de azután mintha csak mindenre rájött volna, elakadt a szava és csak bámult polipfejű társára. - Te tudtad - vádolta meg. - Amikor a pszionicista belépett Dallabadba, ő továbbította... - A pszionicista drow volt - erősítette meg az illithid. - Áruló! - ordította Kohrin Soulez. - Szó sincs árulásról. Soha nem voltunk sem barátok, sem szövetségesek - érkezett az illithid logikus felelete. - De te tudtad! Yharaskrik még csak válaszra sem méltatta. - Atyám? - szólt ismét Ahdahnia és ezúttal láthatóan remegett. Kohrin Soulez zihálva kapkodott levegőért. Bal kezét az arcához emelte és letörölte az izzadságot és a könnyeit. - Mit tegyek? - kérdezte, önmagához szólva. - Mit fogok... Yharaskrik ismét felkacagott - ami inkább volt köhögés -, és ezúttal egyértelmű volt Entreri előtt, hogy a lény a szánalmas Soulezt gúnyolja. Kohrin Soulez váratlanul összeszedte magát és a teremtményre meredt. - Mulatságosnak találod? - szólt oda. - Örömömet lelem az alsóbbrendű fajok között fellelhető iróniában - felelte Yharaskrik. - Nyüszítésed mennyire hasonlít azokéhoz, akiket te öltél meg. Mennyien könyörögtek hiábavalóan az életükért Kohrin Souleznek és most á könyörög hiábavalóan egy olyan ellenfél lábainál, aki hatalmasabb talán annál is, amit ő fel tud fogni. - De ez olyan ellenfél, akit te jól ismersz! - kiáltotta Kohrin. - Jobban kedvelem a drow-kat szánalmas fajtádnál - közölte egyenesen Yharaskrik. - Soha nem könyörögnek olyan kegyelemért, amit amúgy sem kapnának meg. Az emberektől eltérően ők elfogadják az egyéni gondolkodású lények kudarcait. Ennél több közös kapocs nincs is köztük, mint

ahogy köztetek sem, de ők megértik és elismerik ezt a gyarlóságot. - Az illithid enyhén meghajolt. - Ez a tisztelet a legtöbb, amit ajánlok neked, halálod óráján. - Yharaskrik magyarázóan hozzáfűzte: Energiát lőhetnék ki rád, amelyet elfoghatnál és a sötét elfekre irányíthatnál; akik már közel járnak, efelől biztosíthatlak. Ám úgy döntöttem, hogy nem teszem. Artemis Entreri tisztán felismerte a Kohrin Soulezben bekövetkezett változást, ahogy a kétségbeesés átalakult a "semmit sem veszthetünk" haraggá, ahogy azt már oly sokszor megtapasztalta a kemény utcákon eltöltött évtizedek alatt. - Csakhogy nálam van a kesztyű! - mondta Kohrin Soulez dörgő hangon és a csodás kardot Yharaskrik felé fordította. - Legalább enyém lesz az öröm, hogy elsőként lássam, ahogy bevégzed! Azonban miközben beszélt, Yharaskrik mintha beleolvadt volna a kőpadlóba és eltűnt. - Átok reád! - sikoltotta Kohrin Soulez. - Átok reád... - Kitörése félbeszakadt, ahogy megdöndült az ajtó. -A varázsvessző! - kiáltotta a céhmester a lányának és odafordult hozzá, a magánlakosztályát díszítő, padlótól mennyezetig érő faliszőnyeg felé. Ahdahnia csak állt ott, tágra nyílt szemekkel és egyetlen mozdulatot sem tett az övébe dugott vessző felé. Arckifejezése nem változott, csak egyszerűen a padlóra rogyott. Artemis Entreri állt mögötte. Kohrin Soulez szeme tágra nyílt, miközben figyelte, ahogy lánya összeesik, de úgy, mintha Ahdahnia elzuhanása nem lenne más, csak felszólítás saját biztonsága megóvására és tekintete rászegeződött Entrerire. - Sokkal egyszerűbb lett volna, ha egyszerűen eladod nekem a pengét - jegyezte meg a bérgyilkos. - Tudtam, hogy ez a te műved - mordult rá Soulez és egy lépést előrelépett. A vérvörös penge várakozóan felizzott. - Még egy esélyt adok neked, hogy eladd - mondta Entreri, Soulez pedig megtorpant, arcára kiült a hitetlenkedés. - Az ár az ő élete - tette hozzá a bérgyilkos és rámutatott Ahdahniára az ékköves tőrrel. - A saját életedért neked kell megalkudnod, de ezt azt alkut már másokkal kell nyélbe ütnöd. Újabb döndülés hallatszott fel a folyosóról, amit harc zaja követett. - Közel vannak, Kohrin Soulez közölte Entreri. - Közel és túlerőben. - Sötételfeket hoztál Calimportba - morrant rá Soulez. - Saját elhatározásukból jöttek - felelte Entreri. - Én csak annyira voltam bölcs, hogy ne is próbáljam megakadályozni őket. Így hát megteszem ezt az ajánlatot, de immár utoljára. Megmenthetem Ahdahniát. Nem halt meg, csak alszik. - Mondanivalója alátámasztására feltartott egy szokatlan külsejű, aprócska számszeríjvesszőt, egy altatóméregbe mártott drow lövedéket. - Add ide a kardot és kesztyűt, méghozzá most, és ő élni fog. A kard kevés hasznodra lesz a sötételfek ellen, mivel nincs szükségük mágiára ahhoz, hogy elpusztítsanak. - De ha az életemért alkuszom, akkor miért ne tegyem ezt karddal a kezemben? - kérdezte Kohrin Soulez. Entreri válaszul lepillantott Ahdahnia alvó alakjára. - Bízhatok abban, hogy megtartod a szavad? - érkezett Soulez kérdése. Entreri nem felelt, csak fagyos pillantással mérte végig a férfit. A súlyos ajtó hangosan megdöndült. Mintha csak a közelgő veszély zaja ösztönözte volna, Kohrin Soulez előrevetette magát és keményen lesújtott. Entreri megölhette volna Ahdahniát és még mindig kitérhetett volna, de nem tette. Visszasurrant a faliszőnyeg mögé és lehajolva végigküzdötte magát rajta. Hallotta maga mögött a szakadás zaját, ahogy Soulez vágta és szúrta a szövetet. Kharón Karma könnyedén átmetszette a súlyos anyagot, sőt még a mögötte levő falból is darabokat tépett ki. Entreri a szőnyeg másik végén bukkant elő, ahol Soulezt látta, aki máris felé indult, arcán félőrült, de ugyanakkor ujjongó kifejezés ült. - Milyen értékesnek fognak gondolni engem a drow elfek, ha belépve Artemis Entrerit holtan találják? - rikoltotta és előbb döfött, majd csinált egy cselt, végül pedig a bérgyilkos válla felé vágott. Entreri kardja már a jobb kezében volt, míg a tőrt baljában tartotta, amivel azután gyorsan felfelé csapott, eltérítve a vágást. Soulez jó volt, nagyon jó és félelmetes fegyverét máris védekezően maga elé rántotta, még mielőtt a bérgyilkos előrenyomulhatott volna. A tisztelet tartotta távol Artemis Entrerit a férfitől, és - ami még fontosabb -, a rettenetes pengétől. Eleget tudott Kharón Karmáról ahhoz, hogy felfogja: elég egyetlen karcolás is, még ha az egy sikeres hárítás végén csak a kezét találja is, hogy a seb elfertőződjön, továbbterjedjen és valószínűleg végezzen vele. Bízva abban, hogy megleli a megfelelő rést, a halálos bérgyilkos lassan, nagyon lassan cserkészte be a férfit. Soulez egy alacsony döféssel támadott újra, ami elől Entreri hátraszökkent, a magasan érkező szúrás elől pedig lebukott. A bérgyilkos félreütötte a vörös pengét és ellenfele törzse felé döfött. Ez

olyan ragyogóan gyors mozdulatsor volt, hogy szinte majdnem minden ellenfele kapott volna legalább egy sekély szúrt sebet. Ellenfele nem tudott még csak csapástávolságra sem kerülni Entrerihez. Azután össze kellett szednie magát és oldalra vágnia, hogy sakkban tartsa a bérgyilkost, aki valahogy egy gyors lépéssel a jobbján termett, miközben a harmadik döfést keményen félrecsapta. Kohri Soulez csalódottan felnyögött, ahogy ismét szemtől-szemben álltak, egymástól nagyjából tíz lábnyira és Entreri folytatta higgadt közeledését. Most már Soulez is mozdult, és igyekezett elvágni a bérgyilkos útját. Az egyik lábát húzta maga után, vette észre Entreri, aki készen állt az irányváltásra és hogy elvágja a szobából kivezető menekülési útvonalakat. - Annyira kétségbeesetten vágyódsz Kharón Karmára – kuncogott fel Soulez -, pedig még csak nem is sejted a fegyver valódi szépségét. Gyanítod-e, hogy milyen hatalommal és trükkökkel bír, bérgyilkos? Entreri folyton hátrált és ellépett - vissza balra, majd hátra jobbra és hagyta, hogy Soulez leszűkítse a küzdőteret. A bérgyilkos egyre türelmetlenebb lett, emellett pedig az ajtónál hallható zajok arra utaltak, hogy a folyosón az ellenállás véget ért. Az ajtó fenséges és erős volt, de nem tarthatott ki sokáig, Entreri pedig végezni akart, még mielőtt Rai'gy és a sötételfek megérkeznének. - Azt hiszed, hogy öreg vagyok - jegyezte meg Soulez és egy gyors rohammal előretört, kardjával előredöfve. Entreri hárított és ezúttal saját ellentámadása következett: kardját Soulez pengéje alá pördítette és félresodorta. A bérgyilkos elfordult és előrelépett, tőre pedig a férfi felé suhant, de túlságosan hamar vissza kellett húzódnia a nagyhatalmú kard elől. A hárítás szöge veszedelmes közelségbe kényszerítette a mágikus pengét Entreri védtelen kezéhez és mivel nem tudott blokkolni, gyors szökkenéssel el kellett hátrálnia Soulez kardcsapásai elől. - Öregember vagyok - folytatta rettenthetetlenül Soulez -, de erőt merítek a kardból. Harcban egyenlő vagyok veled, Artemis Entreri és ezzel a karddal a kezemben, biztos a végzeted. Újra előretört, de Entreri könnyedén visszahúzódott, az ajtóval szemközti fal felé csusszanva. Tudta, hogy egyre fogy a tere, de ez számára csak annyit jelentett, hogy Kohrin Soulez tere is fogy, mint ahogy az ideje is. - Ah, igen, fuss csak-, nyulacska - gúnyolódott Soulez. - Ismerlek, Artemis Entreri. Ismerlek. Nézd csak! - Ahogy befejezte, lengetni kezdte a kardot maga előtt, Entrerinek pedig pislognia kellett, mert a penge fekete csíkokat húzott maga után. Nem, nem is húzta, hanem kibocsátotta magából a feketeséget döbbent rá a bérgyilkos. Sűrű hamu töltötte meg a levegőt, mindent elfedő, átlátszatlan falat képezve, ami egyben Kohrin Soulez elképzelése szerint formálta át a küzdelem színterét. - Ismerlek! - kiáltotta Soulez és előrerontott, kardját suhogtatva, amelyből minden suhintásra hamuesőt zúdult elő. - Igen, ismersz engem - felelte Entreri nyugodtan, mire Soulez lassított. Entreri hangjának tónusa emlékeztette arra, hogy milyen erős is jelenlegi ellenfele. - Éjszakánként engem látsz, Kohrin Soulez, az álmaidban. Amikor rémálmaid legsötétebb árnyait nézed, látod-e azokat a szemeket, amelyek visszanéznek rád? Ahogy befejezte, előrelépett egyet, kardját kissé maga elé lökte, éppen a megfelelő szögben ahhoz, hogy Kohrin Soulez egyedül csak a közeledő kardot láthassa. A szoba ajtaja ezernyi apró darabra robbant. Soulez alig figyelt oda, hanem helyette előretört, hogy fogadja a támadást, és a döfésre készülő kardra először a csúcsánál, majd lejjebb vágott rá, félrecsapva azt. Entreri olyan remek szögben dobta fel a fegyverét, hogy ellenfelének gyors hárításai - amelyek kiegyenlítették egymás kipörgető hatását -, még mindig abba a hitbe ringatták Soulezt, hogy Entreri a kard másik végét fogja. A céhmester előreugrott, keresztül a kard által megidézett hamu átlátszatlan falán és keményen lesújtott oda, ahol a bérgyilkosnak lennie kellett volna. Soulez megdermedt, amikor szúrást érzett a hátában. Entreri tőre belemart a húsába. - Látod azokat a szemeket, amelyek visszanéznek rád rémálmaid árnyaiból, Kohrin Soulez? kérdezte újfent Entreri. - Azok az én szemeim. Soulez érezte, ahogy a tőr elszívja életerejét. Entreri nem döfte tövig a pengét, de nem is állt szándékában. A férfit legyőzte és ezt ő is tudta. Soulez a padlóra ejtette Kharón Karmát és karja az oldala mellé hanyatlott. - Ördög vagy - mordult rá bérgyilkosra. - Én? - kérdezte ártatlanul Entreri. - Nem Kohrin Soulez volt az, aki feláldozta volna a lányát pusztán egy fegyverért? Alighogy befejezte, szabadkezével gyorsan lenyúlt és lerántotta a fekete kesztyűt Soulez jobb kezéről. Soulez meglepetésére a kesztyű a kard mellé hullt a padlóra. A nyitott ajtóból egy hang hallatszott: fülbemászó, de mégis éles és dallamos nyelven beszélt, amelyet gyakran megtörtek durva és kemény mássalhangzók.

Entreri elhátrált a férfitól. Soulez megfordult és látta, amint a hamucsíkok a padlóra szállingóznak, felfedve előtte a teremben álló sötételfeket. Kohrin Soulez mély levegőt vett és igyekezett lehiggadni. Tárgyalt már a drow-knál rosszabbakkal is, emlékeztette magát. Megalkudott egy illithiddel és túlélte találkozóit Calimport leghírhedtebb céhmestereivel. Soulez ezután figyelmét Entrerire fordította, aki éppen ahhoz beszélt, aki a sötételfek vezérének tűnt és látta, ahogy a férfi egyre távolabb és távolabb kerül tőle. Ott pedig, pontosan mellette, hevert drága kardja, legértékesebb vagyontárgya - az ereklye, amelyet még saját lánya élete árán is megvédene. Entreri egy kicsit eltávolodott tőle. Egyik drow sem lépett közelebb, sőt úgy tűnt, hogy ügyet sem vetnek Soulezre. Kharón Karma pedig, kényelmes közelségben, mintha hívogatta volna. Kohrin Soulez minden energiáját összeszedte, megfeszítette izmait és kiszámította a legrövidebb mozdulatsort, amivel a fegyvert elérheti, majd a földre vetette magát, felrántotta jobb kezére a vörös zsinórzatú fekete kesztyűt és még mielőtt észrevehette volna, hogy mintha nem úgy illene a kezére, ahogy szokott, felmarkolta a nagyhatalmú, varázskardot. Felmordult, amint Entreri felé fordult. - Mondd meg nekik, hogy a vezérükkel fogok beszélni... - kezdte mondani, de szavai hamarosan érthetetlenné váltak; hangja elmélyült és vontatottan tört elő torkából, mintha csak valami rángatta volna a hangszálait. Kohrin Soulez arca rettenetesen eltorzult, mintha vonásai a kard felé nyúltak volna. A teremben minden beszélgetés abbamaradt. Az összes tekintet hitetlenkedve meredt Soulezre. - A... a Kilenc... Kilenc Pokolba ve... veled, Entreri! - habogta a férfi, akinek minden szavát rekedtes nyögés kísérte. - Mit csinál? - követelt magyarázatot Rai'gy Entreritől. A bérgyilkos nem válaszolt, csak szórakozott mosollyal figyelte, ahogy Kohrin Soulez küzd a kard hatalma ellen. A férfi arca ismét megnyúlt és füstcsíkok kezdtek szivárogni a testéből. Megpróbált kiáltani, de csak érthetetlen gurgulázás tört elő a torkából. A füst erősödött, Soulez pedig vadul remegni kezdett, miközben végig sikoltani próbált. De csak füst tárt elő a torkából. Azután mintha mindez véget ért volna. Soulez csak állt ott, Entrerire meredt és levegőért kapkodott. A férfi elég ideig élt ahhoz, hogy Artemis Entreri az arcán megláthassa a legrémültebb és legdöbbentebb kifejezést, amelyet valaha is volt alkalma megtapasztalni. Ez pedig nagy elégedettséggel töltötte el a bérgyilkost. Túlságosan is ismerős volt a mód, ahogy Soulez cserbenhagyta saját lányát. Kohrin Soulez váratlanul, sisteregve lángra lobbant. A bőr leégett a fejéről és csak egy fehér koponya maradt utána, tágra nyílt, rettegő szemekkel. Kharón Karma ismét a kemény padlóra zuhant, inkább tompa puffanással, mint fémes csengéssel. Kohrin Soulez koponyafejű holtteste mellérogyott. - Magyarázd meg - követelte Rai'gy. Entreri odalépett - kezén a kesztyűvel, amely hasonlított Kohrin Soulezéhoz, de nem illett össze azzal, mivel azt saját kezére készítették -, lenyúlt és nyugodtan felvette legújabb szerzeményét. - Imádkozz, hogy én ne kerüljek a Kilenc Pokolba, ahova te minden bizonnyal mész, Kohrin Soulez mondta a bérgyilkos a hullának. Mert ha én meglátlak ott, akkor az örökkévalóságig foglak kínozni. - Magyarázd meg! - követelte ezúttal erőszakosabban Rai'gy. - Magyarázzam meg? - visszhangozta Entreri és fejét a haragos drow varázsló felé fordította. - Ő bolond volt, én pedig felkészült. Rai'gy fensőbbségesen meredt rá, Entreri pedig csak rámosolygott és remélte, hogy saját vidám arckifejezése cselekvésre serkenti a varázslót. Nála volt most már Kharón Karma és viselte a kesztyűt, amellyel elfoghatta és új célpontra irányíthatta a mágiát. A világ épp az imént változott olyan irányba, amit a nyomorult Rai'gy még csak fel sem foghatott.

Nyolcadik fejezet EGY EGYSZERŰ OK - A torony marad, ahogy azt Jarlaxle kijelentette - mondta Kimmuriel. - Az erőd elég jól átvészelte támadásunkat ahhoz, hogy Dallabad zavartalanul működjön tovább, anélkül, hogy az oázison kívül bárki is tudna a támadásról. - Működjön - visszhangozta Rai'gy és szinte undorodva köpte ki magából a szót. Entrerire meredt, aki mellette haladt a kristálytorony felé. A varázsló pillantása eléggé arról árulkodott, hogy az aznap történteket a bérgyilkos művének tekinti és hogy úgy tervezte, ha valami rosszul sül el, akkor személyesen Entrerit fogja hibáztatni. - Akkor hát a Bregan D'aerthe egy nagyszerű vámszedőhely birtokosává vált? - Dallabad értékesebb lesz a Bregan D'aerthe számára, mint ahogy azt feltételezed - felelte Entreri, döcögősen használva a drow nyelvet. - Ezt a helyet elkülöníthetjük a Basadoni Háztól, addig, amíg ez másokat foglalkoztat. Az idehelyezett szövetségeseink figyelni fogják az utat és híreket gyűjtenek majd, még mielőtt azok Calimportba érnének. Számos kirándulást tehetünk innen, távol Da'Daclan pasa és csatlósai fürkésző szemétől. - És kik ezek a megbízható szövetségesek, akik Dallabadot fogják működtetni, a Bregan D'aerthe álcájaként? - érdeklődött Rai'gy. - Én Domóra gondoltam. - Domo és bűzhödt fajtája nem fogja otthagyni a csatornák mocskát - vetette közbe Sharlotta Vespers. - Túl jó az a lyuk nekik - morogta Entreri. - Jarlaxle arra célzott, hogy talán Dallabad túlélői elegendően lesznek - magyarázta Kimmuriel. Kevesen haltak meg. - Szövetség egy meghódított céhvel - fűzte hozzá Rai'gy sóhajtva és a fejét rázta. - Egy céhvel, amelynek bukását mi okoztuk. - Ez nagyon különbözik attól a helyzettől, mintha Menzoberranzanban egy bukott házzal szövetkeznénk - jelentette ki Entreri, aki látta, hogy hol a hiba a sötételf belső logikájában. Rai'gy a dolgokat Menzoberranzan sötét lencséin átlátta és a különböző házak, különböző családok tagjai közti, nemzedékeken át tartó viszályokat és régi sérelmeket vette alapul. - Meglátjuk - felelte a drow varázsló és intett Entrerinek, hogy maradjon hátra, miközben Kimmuriel, Berg'inyon és Sharlotta elindult felfelé a lépcsőn a mágikus kristálytorony második szintjére. - Tudom, hogy személyes okokból akartad Dallabadot - mondta Rai'gy, amikor egyedül maradtak. Talán ez bosszúállás volt, vagy azért történt, hogy viselhesd azt a kesztyűt, amely most a kezeden van és hordhasd azt a kardot, amely most a csípődet verdesi. Bárhogy legyen is, ne hidd azt, hogy olyasmit tehetsz, amiről én ne tudnék, ember. - Dallabad értékes kincs - válaszolta Entreri, egy hüvelyket sem hátrálva. - Jarlaxle-nak megvan a helye, ahol biztonságban felhúzhatja és működtetheti kristálytornyát. Ez mindannyiunknak nyereséget hozott. - Még Artemis Entrerinek is - jegyezte meg Rai'gy. Feleletképpen, a bérgyilkos előhúzta Kharón Karmát és vízszintesen Rai'gy felé nyújtotta, hogy az megvizsgálhassa és megcsodálhassa szépségét. A kardnak karcsú, de ugyanakkor borotvaéles, tündöklő vörös pengéje volt és végig köpenyes alakokat, valamint hosszú kaszákat véstek bele, közepén pedig jól kivehető volt a fekete vércsatorna. Entreri szétnyitotta a tenyerét, hogy a varázsló lássa a koponyát formázó markolatgombot és a fegyver nyelét, amely mintha kifehéredett csigolyákból állt volna. A markolatvédő felé haladva a nyél egy hátgerincet formázott, bordakosárral, a markolatvédő pedig egy medencecsontot, szélesre tárt lábakkal, amelyek a fej felé hajoltak vissza, de úgy, hogy a fegyver forgatójának keze kényelmesen beférjen a "csontos" résbe. A markolatgomb, a nyél és a markolatvédő mind fehér volt, olyan akár a kiszikkadt csont tökéletesen fehér, leszámítva a koponya szemgödreit, amelyek az egyik pillanatban fekete vermeknek tűntek, hogy azután a következőben vörös tűz lobbanjon bennük. - Elégedett vagyok a jutalommal, amit elnyertem - ismerte el Entreri. Rai'gy zordan meredt a kardra, de tekintete végül a másik, kevésbé nyilvánvaló kincsre tévedt: az Entreri kezét fedő, vörös varrással díszített, fekete kesztyűre. - Az ilyen fegyverek inkább átoknak bizonyulnak, mint áldásnak, ember - közölte Rai'gy. Arrogánsak és saját ostoba büszkeségüket túl gyakran csöpögtetik forgatójukba, ami katasztrofális eredménnyel jár. Farkasszemet néztek, miközben Entreri mosolyt erőltetett az arcára. - Melyik végét szeretnéd megízlelni? - kérdezte és közelebb nyújtotta a halálos kardot Rai'gyhez, a varázsló egyértelmű fenyegetését a sajátjával viszonozva. Rai'gy összehúzta sötét szemét és távozott. Entreri csak vigyorgott tovább, miközben figyelte, ahogy a varázsló felmegy a lépcsőn, de valójában

Rai'gy figyelmeztetése megpendített egy húrt odabent. Kharón Karmának nagy akaratereje volt - ezt Entreri világosan érezte -, és ha nem lesz óvatos, az katasztrófához vezethet úgy pusztulhat, ahogy a kard végül leszámolt Soulezzel. Entreri saját testtartását vette szemügyre és emlékeztette magát - visszafogott figyelmeztetésként -, hogy csupasz kezével sehol ne érintse meg a fegyvert. Még Artemis Entreri sem tagadhatta az óvatosság szükségességét a nem olyan régen bekövetkezett rettenetes halál fényében, amikor is Kharón Karma leégette Kohrin Soulez arcát. - A Crenshinibon könnyedén uralja a túlélők többségét - jelentette be Jarlaxle nem sokkal később legfőbb tanácsadóinak, a mágikus torony második szintjén általa megformált fogadóteremben. - Akik Dallabad oázisán kívül tartózkodnak, úgy tekintenek majd erre a napra, mint a Soulez családon belüli puccsra, amit a Basadoni céhhel kötött erős szövetség követ. - Ahdahnia Soulez beleegyezett, hogy marad? -- kérdezte Rai'gy. - Már akkor hajlandó volt magára ölteni Dallabad palástját, még mielőtt a Crenshinibon behatolt volna a gondolataiba - közölte Jarlaxle. - Hűség - fűzte hozzá Entreri alig hallhatóan. A bérgyilkos szarkasztikus csúfolódása ellenére Rai'gy beismerte: - Máris jobban kedvelem a nőt. - De megbízhatunk-e benne? - tette fel a kérdést Kimmuriel. - Megbízol bennem? - vetette közbe Sharlotta. - A helyzet hasonlónak tűnik. - Azt leszámítva, hogy a céhmester az apja volt - jegyezte meg Kimmuriel. - Egyáltalán nem kell félünk Ahdahnia Souleztól vagy azoktól, akik Dallabadban maradnak szakította félbe őket határozottan Jarlaxle, véget vetve a filozofikus vitának. - Akik túlélték és folytatni fogják munkájukat, mostanra már a Crenshinibon uralma alatt állnak, Crenshinibon pedig az enyém. Entreri figyelmét nem kerülte el a Rai'gy arcán egy pillanatra átsuhanó kétely Jarlaxle utolsó közlése nyomán, és valójában ő is elgondolkodott azon, hogy a zsoldosvezér nem keveri-e össze egy kissé, hogy ki kinek a tulajdona. - Kohrin Soulez katonái nem fognak elárulni minket - folytatta a zsoldosvezér határtalan önbizalommal. - Nemcsak, hogy nem fognak emlékezni erre a napra, hanem még azt a történetet is igaznak fogják hinni, amit mi mondunk nekik, ha így döntünk. A Dallabad oázis most már a Bregan D'aerthe-é, olyan biztosan, mintha egy sötételf sereget hoznánk ide a tevékenységünk megkönnyítésére. - És bízol abban, hogy Ahdahnia fogja irányítani ezt, annak ellenére, hogy épp az imént gyilkoltuk meg az apját? - Kimmuriel inkább mondta mindezt, semmint kérdezte. - Az apját a kardja iránti rögeszméje ölte meg. Ezt a lány maga mondta nekem - felelte Jarlaxle és miközben ezt mondta, minden tekintet az Entreri övén lazán függő fegyverre irányult. Különösen Rai'gy volt az, aki veszedelmes tekintetét Entrerin tartotta, mintha csak csendesen megismételné a legutolsó beszélgetésükkor elhangzott fenyegetéseit. A varázsló azokat a fenyegetéseket figyelmeztetésnek szánta, emlékeztetni akarta Entrerit, hogy ő, Rai'gy, mostantól fogva a bérgyilkos minden lépését még közelebbről fogja figyelni, és emlékeztetni akarta arra is, hogy hite szerint a bérgyilkos a Bregan D'aerthe-t saját személyes javára használta fel ami nagyon, de nagyon veszedelmes foglalatosság. - Nem tetszik ez neked - mondta Kimmuriel Rai'gynak, amikor visszatértek Calimportba. Jarlaxle Dallabadban maradt, hogy gondoskodjon Kohrin Soulez megmaradt erőiről és elmagyarázza azt az aprócska irányváltást, amelyet Ahdahnia Souleznek ajánlatos lenne végrehajtania. - Már hogyan tetszene? - felelte Rai'gy. - Úgy látszik, hogy minden egyes nappal dagad az ok, amiért a felszínre jöttünk. Azt gondoltam, hogy mostanra már ismét Menzoberranzanban leszünk, de ehelyett egyre jobban megvetjük a lábunkat a kövön. -A homokon - javította ki Kimmuriel olyan hangsúllyal, ami elárulta, hogy őt sem tölti el különösebb elégedettséggel, hogy a Bregan D'aerthe felszíni kiruccanása egyre hosszabbra nyúlik. Eredetileg Jarlaxle terve az volt - amit velük is megosztott -, hogy a felszínre jönnek és kapcsolatokat építenek ki - főleg emberekkel -, akik azután a nyereséget termelő fedezékként szolgálnának a drow zsoldoscsapat kereskedelmi ügyleteihez. Habár a zsoldosvezér soha nem részletezte elképzeléseit, a magyarázat azt a benyomást keltette kettejükben, hogy a felszínen töltött idő korlátozott lesz. Most azonban terjeszkedtek, még egy jól látható építményt is felállítottak - és továbbiakról is szó volt -, ráadásul újabb bázist hoztak létre a Basadoni Céhen felül. Ennél is rosszabbnak vélte mindkét sötételf - bár nyíltan nem mondták ki -, hogy talán valami más is meghúzódott Jarlaxle folyamatos hangulatváltásai mögött. Talán a zsoldosvezér hibázott, amikor elvett egy bizonyos relikviát a renegát Do'Urdentől. - Jarlaxle láthatóan egyre jobban megkedveli a felszínt - folytatta Kimmuriel. - Mindannyian tudjuk, hogy némileg belefáradt az otthonunkban zajló folytonos küzdelmekbe, de talán alábecsültük törődött-

ségének mértékét. - Talán - felelte Rai'gy. - Vagy talán csak a barátunknak arra van szüksége, hogy emlékeztessük: ez nem a mi helyünk. Kimmuriel komoran meredt rá, arckifejezése világosan elárulta kérdését, hogy miként lehetne "emlékeztetni" a nagy Jarlaxle-t bármire is. - Kezdjük a szélén - válaszolta Rai'gy, a zsoldosvezér egyik kedvenc mondását és a Bregan D'aerthe egyik kedvenc taktikáját felidézve. Amikor a zsoldoscsapat beszivárgott valahová vagy támadásra készült, ellenfelük szélső állásait kezdték el mardosni - a határvonalon köröztek és egyre csak rágtak, csak rágtak -, miközben folyamatosan szűkítették a kört. - Morik átadta már azokat az ékszereket? Ott feküdt előtte, romlott szépségében. Artemis Entreri sokáig és zordan bámulta Kharón Karmát és fedetlen kezeit izzadó tenyerénél fogva egymáshoz dörzsölte. Énjének egy része ki akart nyúlni, hogy megragadja a kardot, hogy megízlelje a csatát, amelyről tudta, hogy hamarosan meg kell vívnia és amelyben saját és a kard akaratereje mérkőzik majd meg. Ha megnyeri az ütközetet, a kard valóban az övé lesz, de ha veszít... Élénken emlékezett még Kohrin Soulez nyomorúságos életének utolsó, rettenetes pillanataira. Azonban pontosan ez az élet volt az, ami Entrerit a látszólag öngyilkos tettre ösztönözte. Nem lesz olyan, mint Soulez volt. Nem fogja hagyni, hogy a kard foglya legyen; az ember, aki saját kelepcéjébe esik. Nem; vagy úr lesz vagy halott. Ám mégis, az a rettenetes halál... Entreri a kardért nyúlt és megacélozta akaraterejét a várható összecsapásra. Mozgást hallott a szobájához vezető folyosóról. Egy pillanat alatt a kezén volt a kesztyű, a kardot pedig a jobbjába kapta és egyetlen sima mozdulattal a csípőjén függő hüvelybe csúsztatta, éppen akkor amikor a magánlakosztályába vezető ajtó - már amennyiben a Bregan D'aerthe kötelékébe tartozó emberek esetében magánjellegről beszélni lehetett -, szélesre tárult. - Jöjj - utasította Kimmuriel, aki máris megfordult és elindult. Entreri nem mozdult és erre hamarosan a drow is rájött, mert vissza fordult. Kimmuriel csinos, szögletes arcán talányos kifejezés ült. Ez a kíváncsiság hamarosan fenyegetővé vált, ahogy az álldogáló és mozdulni nem akaró bérgyilkost méregette. - Most már tényleg kiváló fegyvered van - jegyezte meg Kimmuriel. - Olyan, amely nagyszerűen kiegészíti csúf tőrödet. Ne félj. Sem Rai'gy, sem én nem becsüljük alá kesztyűd értékét, amelyet, úgy látszik, mindig a jobb kezeden viselsz. Ismerjük a hatalmát, Artemis Entreri és tudjuk, hogyan győzzük le. Entreri továbbra is a drow pszionicistára meredt, de még csak nem is pislogott. Blöfföl vajon? Vagy a találékony Kimmuriel és Rai'gy valóban találtak valamilyen módszert, amivel megkerülhetik a mágiát szétoszlató kesztyűt? Kényszeredett mosoly terült szét Entreri arcán, amelyet a bérgyilkos tökéletes magabiztossága táplált, aki tudta, hogy bármilyen titokra is utalt Kimmuriel az imént, annak kevés hasznát veheti ebben a mostani helyzetben. Entreri felismerte ezt és arckifejezése Kimmurielt is ráébresztette arra, hogy ha a bérgyilkos itt és most átszelné a szobát, könnyedén legyűrhetné a drow által felállított pszionikus védelmet a kesztyűjével és azután elintézhetné őt a nagyhatalmú karddal. Ha hűvös és fennhéjázó drow-t, ez zavarta vagy aggasztotta is, kiválóan álcázta. Akárcsak Entreri. - Van egy feladatod Luskanban - mondta nagy sokára Kimmuriel. Barátunk, Morik még nem adta át a kívánt ékszereket. - Tehát menjek és legyek ismét a küldöncötök? - kérdezte szarkasztikusan Entreri. - Ezúttal nincs üzenet Moriknak - közölte fagyosan Kimmuriel. Kudarcot vallott. A kijelentés véglegessége mélyen belevágott Entreribe. De sikerült addig elrejteni meglepetését, amíg Kimmuriel meg nem fordult és újra el nem indult. A bérgyilkos természetesen világosan felfogta, hogy Kimmuriel gyakorlatilag épp az imént mondta neki, hogy jusson el Luskanba és gyilkolja meg Morikot. A kérés nem tűnt furcsának, tekintettel arra, hogy a Csavargó láthatóan nem váltotta be a Bregan D'aerthe hozzá fűzött reményeit. Mégis, nem tűnt odaillőnek, hogy, Jarlaxle önként és ilyen könnyen átvágja az egyetlen szálat, ami egy olyan ígéretes piachoz kötötte, mint amilyen Luskan, anélkül, hogy legalább magyarázatot követelne a trükkös kis zsiványtól. Jarlaxle szokott furcsán cselekedni, annyi szent, de hogy ennyire megzavarodjon? Entreriben még az is felmerült - miközben Kimmuriel után indult -, hogy talán a gyilkosságnak semmi köze a zsoldosvezérhez. Érzései és félelmei csak erősödtek, amikor belépett a kis szobába. Nem sokkal Kimmuriel után lépett be, de odabent Rai'gyt - és egyedül csak Rai'gyt - találta. - Morik újra csalódást okozott nekünk - közölte azonnal a varázsló. - Nem kap több esélyt. Túl sokat

tud rólunk, és mivel ilyen nyilvánvalóan hűtlen hozzánk, mit tehetünk? Menj Luskanba és végezz vele. Egyszerű feladat. Az ékszerek nem érdekelnek. Ha nála vannak., azt teszel velük, amit akarsz. Csak hozd el nekem Morik szívét. - Ahogy befejezte, félreállt és ezzel szabaddá tette az általa létrehozott mágikus portált, amelyben Entreri elmosódottan látta a Morik lakóhelyéül szolgáló épület melletti sikátort. - Le kell venned a kesztyűdet, még mielőtt átlépsz - jegyezte meg Kimmuriel, olyan sunyin, hogy Entreri eltöprengett: talán ez az egész elrendezés csak csel, hogy védtelen helyzetbe sodorják. Természetesen a találékony bérgyilkos minderre menetközben jött rá és csak ránevetett Kimmurielre, miközben odasétált a portálhoz és egyenesen átlépett rajta. Most már Luskanban állt és ahogy visszapillantott, látta a mögötte bezáródó mágikus portált. Kimmuriel és Rai'gy arckifejezése zavarodottságról, dühről és nyugtalanságról árulkodott. Entreri gúnyosan integetett kesztyűs kezével, miközben a páros lassan elhalványult. Tudta, hogy azon töprengenek, miként is képes ilyen ellenőrzést gyakorolni a mágiát szétoszlató kesztyű felett. Megpróbálták hatalmát és korlátait felmérni, amit még magának Entrerinek sem sikerült eddig megismernie. Mivel pedig nem állt szándékában semmi támpontot adnia titkos ellenlábasainak, így hát lecserélte a valódi mágikus kesztyűt arra a hamisítványra, amellyel Soulezt is becsapta. Amikor a portál bezáródott, elindult kifelé a sikátorból és újra kicserélte kesztyűit, a nem valódi darabot pedig beleejtette az öve hátsó részén, köpenye fodrai alatt viselt zsákocskákba. Először Morik szobájába ment, ahol azt tapasztalta, hogy a kis tolvaj további csapdákkal vagy trükkökkel nem egészítette ki védelmi rendszerét. Ez meglepte Entrerit, mivel ha Morik újra csalódást okozott könyörtelen feletteseinek, akkor számítania kellett volna arra, hogy társaságot kap. Emellett a tolvaj láthatóan nem költözött ki a kicsiny helységből. Entreri nem elégedett meg azzal, hogy csak üljön és várjon, hanem visszatért Luskan utcáira, és egyik kocsmából a másikba, egyik sarokról a másikra ment. Néhány koldus közelített felé, de egyetlen pillantással elzavarta őket. Egy zsebmetsző megpróbálta elemelni az öve jobb oldalára erősített erszényét. Entreri ott hagyta ülve az árokban, miután kezének egyetlen csavarintásával eltörte a tolvaj csuklóját. Valamivel később, amikor úgy vélte, hogy ideje visszatérni Morik szállására, a bérgyilkos betért a Félhold utcában a Zsiványkard néven ismert szórakozóhelyre. A létesítmény kis híján üres volt; egy testes csapos a piszkos söntéspultot törölgette, vele szemben pedig egy apró, vézna emberke ült és fecsegett. A helyiségben tartózkodó néhány vendég közül csak egy alak keltette fel Entreri figyelmét. A férfi kényelmesen elhevert székén és csendben üldögélt a söntés másik végén, hátát a falnak vetve, viharvert köpenyének csuklyáját az arcába húzva. Egyenletes légzéséből, vállának tartásából és lekókadt fejéből ítélve úgy tűnt, mintha aludna, de Entreri felfigyelt néhány árulkodó jelre - mint például arra, hogy le-lebukó fejét olyan szögben tartotta, ami az alvást tettető embernek kiváló rálátást nyújtott -, ami mást sugallt. A bérgyilkos észrevette, hogy az alvást imitáló alak válla kissé megfeszül, amikor ráébredt jelenlétére. Entreri odalépett a söntéshez, közvetlenül az ideges, alacsony és vézna emberke mellé, aki így szólt: - Arumn ma éjjel már nem szolgál ki. Entreri rápillantott, sötét szeme tetőtől-talpig végigmérte a fickót. - Az aranyam nem elég jó neked? kérdezte a csapost, miközben lassan visszafordult, hogy felmérje a söntés mögötti testes embert. Entreri észrevette, hogy a csapos hosszan és alaposan végigméri. Látta, amint tisztelet költözik Arumn szemébe. Nem lepődött meg ezen. Ez a csapos is, mint számos másik, elsősorban azért élt túl mindent, mert ismerte az ügyfeleit. Entreri nem sokat tett azért, hogy kecses, határozott mozdulataiban elrejtse képességeinek valódi természetét. A söntés mellett alvást tettető ember nem szólt semmit, mint ahogy az ideges alak sem. - Hé, Josi csak a mellét dülleszti, ez minden - jegyezte meg Arumn, a csapos -, habár azt terveztem, hogy korán zárok. Ma éjjel nem sokan vágynak innivalóra. Entreri ennyivel beérte és ismét balra pillantott, az alvást imitáló fickó mozdulatlan alakjára pillantva. - Két mézsört - mondta, s néhány csillogó aranypénzt ejtett a söntéspultra, ami tízszerese volt az ital árának. A bérgyilkos tovább figyelte az "alvót" és szinte alig figyelt Arumnra vagy az ideges kis emberkére, Josira, aki folyamatosan mocorgott mellette. Josi még meg is kérdezte Entreri nevét, de a bérgyilkos ügyet sem vetett rá. Figyelt tovább, csak méregette és tanulmányozta a színészkedő alak minden mozdulatát, akiről már tudta, hogy Morik az. Visszafordult, amikor meghallotta a söntésen megcsendülő pohár hangját. Az egyiket kesztyűs jobb kezével felmarkolta és a szájához emelte a sötét italt, miközben a másik poharat baljába fogta, de ahelyett, hogy, felemelte volna, végiglökte azt a pulton, úgy, hogy az a külső peremen gellert kapjon és pontosan az alvást tettető ember ölébe öntse tartalmát.

A csapos meglepetten felkiáltott, Pocsolya Josi pedig talpra ugrott és Entreri felé lépett, aki egyszerűen oda sem figyelt. A bérgyilkos szélesen elmosolyodott, amikor Morik - mert tényleg Morik volt az -, az utolsó pillanatban kinyúlt és megragadta a mézsörrel teli lövedéket, kezét előre és oldalra lökve, hogy felfogja a becsapódás erejét és gondoskodjon róla, nehogy ráömöljön a kifröccsenő folyadék. Entreri lecsusszant a bárszékről, felkapta mézsörrel teli poharát és intett Moriknak, hogy induljon kifelé. Alig tett meg azonban egy lépést, amikor észrevette, hogy valaki a karja felé nyúl. Visszafordult és Pocsolya Josit pillantotta meg, amint felé mozdul. - Nem, te nem mész! - közölte a vézna fickó. - Nem mehetsz ki Arumn poharával. Entreri a karja felé mozduló kézre nézett, majd tekintetét egyenesen Pocsolya Josira emelte és tudatta a férfival, csupán a pillantásával és azzal a rettegett, nyugodt és egyben halálos testtartással, hogy ha csak súrolja is karját a keze, minden bizonnyal az életével fizet ezért. - Nem, te... - kezdte Josi újra, de elhalt a hangja és a keze sem mozdult. Megértette. A legyőzött vézna emberke visszasüppedt székébe. - Az arany bőven fedezi a poharakat is - szólt oda Entreri a csaposnak és Arumn nem is tűnt idegesnek. A bérgyilkos az ajtó felé indult és némi elégedettséggel töltötte el, amikor meghallotta, hogy a csapos halkan leszidja Josit, amiért olyan idióta volt. Az utca csendes és sötét volt odakint, Entreri pedig megérezte a nyugtalanságot Morikban. Kiolvasta azt a férfi óvatos testtartásából és ide-oda cikázó szemeiből. - Nálam vannak az ékszerek - közölte gyorsan Morik. A szállása felé indult, Entreri pedig követte. A bérgyilkos érdekesnek találta, hogy Morik azonnal átadta neki az ékszereket, amint beléptek az elsötétített szobába - Entreri az erszény méretéből ítélve úgy vélte, hogy a tolvaj szinte biztosan megfelelt urai elvárásának. Ha Moriknál voltak, miért nem adta át időben? Csavargó nyilván nem volt bolond és ismerte üzletfelei erőszakos és különösen veszedelmes természetét. - Azon töprengtem, hogy mikor hívatnak - mondta Morik, akik láthatólag igyekezett nyugodtnak tűnni. - A távozásodat követő napon megszereztem őket, de sem Kimmuriel, sem Rai'gy nem jelentkezett. Entreri bólintott, de nem mutatta, hogy meglepődött volna - és valójában, ha jobban belegondolt, a bérgyilkos egyáltalán nem is lepődött meg. Ezek mindenekelőtt drow-k voltak. Akkor öltek, ha úgy tartotta kedvük, ha örömüket lelték benne. Talán azért küldték ide Entrerit és mondták neki, hogy ölje meg Morikot, mert abban reménykedtek, hogy esetleg a Csavargó bizonyul az erősebbnek. Talán egyáltalán nem számított nekik, hogy mi történik. Pusztán csak élvezték volna a látványosságot. De az is lehet, hogy Rai'gy és Kimmuriel csak meg akarták gyengíteni azt a védművet, amelyet Jarlaxle készült felhúzni a Bregan D'aerthe köré. Haljon meg Morik és minden hozzá hasonló, nyessünk el minden szálat és térjünk haza. A bérgyilkos a levegőbe emelte fekete kesztyűs kezét és mágikus kisugárzások után kutatott. Észlelt egy keveset Morikon és gyengébb varázst is érzékelt a szobában és körülötte, de semmi olyasmit, ami fürkésző mágiára utalt volna. Nem mintha bármit is tehetett volna a területet vizslató varázslatokkal vagy a pszionikus energiákkal. Entreri mostanra már megértette, hogy a kesztyű csak a kifejezetten rá irányított mágiát tudja megragadni. Igazából a tárgy módfelett korlátozott hatalommal bírt. Elkaphatja Rai'gy villámcsapását és visszadobhatja a varázslóra, de ha a drow egy tűzgolyót lő a szobába... - Mit csinálsz? - kérdezte Morik a másra koncentráló Entreritől. - Tűnj el innen - parancsolta neki a bérgyilkos. - El ebből az épületből és ebből a városból is, legalábbis egy időre. A láthatóan meghökkent Morik csak bámult rá. - Nem hallottad, mit mondtam? - Az utasítás Jarlaxle-tól származik? - érdeklődött Morik, aki nyilvánvalóan teljesen összezavarodott. - Attól fél, hogyha engem felfedeznek, akkor kapcsolatunk révén, rávallhatok? - Én mondom neked, hogy tűnj el - felelte Entreri. - Én, és nem Jarlaxle, és nyilvánvalóan nem Kimmuriel vagy Rai'gy. - Fenyegetést jelentek rád? - tette fel a kérdést Morik. - Valahogy akadályozom felemelkedésedet a céhen belül? - Ennyire ostoba lennél? - érkezett Entreri válasza. - Egy király kincsét ígérték nekem! - tiltakozott Morik. - Az egyetlen ok, amiért beleegyeztem... - Mivel nem volt más választásod - szakította félbe Entreri. - Tudom, hogy ez az igazság, Morik. Talán a választási lehetőségek hiánya az egyetlen dolog, ami most megment téged. Morik a fejét rázta, láthatóan csak felzaklatták, de nem győzték meg a hallottak. -- Luskan az otthonom - kezdte mondani. Kharón Karma vörös-fekete villanással tört elő. Entreri lesújtott Moriktól jobbra, balra, majd pontosan a férfi feje fölött suhintotta meg a kardot. A penge mindhárom suhintásnál fekete hamucsíkot húzott maga után, így a bérgyilkos lényegében átlátszatlan falú dobozba zárta a Csavargót. Olyan gyorsan csapott le, hogy a kábult és elvakított zsiványnak még csak esélye sem volt, hogy előrántsa fegyverét. - Nem azért küldtek, hogy begyűjtsem az ékszereket, vagy hogy megrójalak és figyelmeztesselek, te

bolond - mondta Entreri fagyosan, nagyon, de nagyon fagyosan. - Azért küldtek, hogy megöljelek. - De... - Elképzelésed sincs arról, hogy milyen mértékű gonoszságra képesek azok, akikkel szövetkeztél folytatta a bérgyilkos. - Menekülj el erről a helyről. El ebből az épületből és ebből a városból. Rohanj az életedért, bolond Morik. Nem fognak keresni, ha nem találnak meg könnyen. Nem érsz meg nekik ennyi gondot. Rohanj hát, oda, ahol már nem láthatnak és reménykedj, hogy megszabadultál tőlük. Morik csak állt ott - a fekete hamufalak a mágia erejéből még mindig a levegőben függtek - és száját csodálkozva eltátotta. Egy picit balra nézett, majd jobbra és nagyot nyelt, ami egyértelműen elárulta Entrerinek, hogy még csak most kezdi felfogni: valójában mennyire esélytelen. A bérgyilkos korábbi látogatása ellenére, amikor az könnyedén átjutott Morik összes csapdáján, csak ez az elsöprő kardbemutató árulta el Moriknak a halálos igazságot Artemis Entreriről. - De miért tennék...? - merte feltenni a kérdést Csavargó. - Szövetségesük vagyok, a Bregan D'aerthe szeme északon. Jarlaxle maga utasított arra, hogy... - abbahagyta, amikor Entreri nevetni kezdett. - Te iblith vagy - magyarázta a bérgyilkos. - Hulladék. Nem drow. Ez eleve annyit jelent, hogy játékszernek tekintenek. Meg fognak ölni. Én azért vagyok itt, hogy a parancsukra végezzek veled. - Te azonban mégis dacolsz velük - mondta Morik és hangjából nem derült ki egyértelműen, hogy kezd-e hinni Entrerinek avagy sem. - Azt gondolod, hogy ez valamiféle hűségpróba - tippelt helyesen a bérgyilkos és minden egyes szónál megrázta a fejét. - A drow-k nem teszik próbára a hűséged, Morik, egyszerűen azért nem, mert nem is várják el. Esetükben csak az egyszerű félelmen alapuló cselekvések kiszámíthatóak. - Te azonban mégis hűtlennek bizonyulsz, ha elengedsz - jegyezte meg Morik. - Nem vagyunk barátok, nem tartozunk egymásnak, és alig ismerjük egymást. Miért mondod el ezt nekem? Entreri hátralépett és alaposabban fontolóra vette ezt a kérdést, mint ahogy azt Morik várta volna és hagyta, hogy a tolvaj felismerése illogikus lépéséről kitöltse gondolatait. Annyi bizonyos, hogy Entreri mostani cselekvése nem sok logikát hordozott magában. Elvégezhette volna a feladatát és visszatérhetett volna Calimportba, mindenféle komoly nehézség nélkül. Ezzel és a logikus gondolkodással élesen szemben állt, valamint kevés hasznot hozott volna, ha engedi elmenni Morikot. Miért pont most? - merengett a bérgyilkos. Oly sokszor ölt már gyakran ehhez hasonló helyzetekben és számos alkalommal olyan céhmesterek parancsára, aki meg akartak büntetni valami arcátlan fickót vagy meg akarták fenyegetni alárendeltjeiket. Az utasításokat követve olyan emberekkel végzett, akikről soha nem tudta meg, hogy mi volt a bűnük, talán olyan emberekkel is, mint Morik, aki valójában semmiféle bűnt nem követett el. Nem, Artemis Entreri nem tudta teljesen elfogadtatni magával ezt az utolsó gondolatot. Minden egyes gyilkosság, amelyet elkövetett, olyan emberek ellen irányult, akik kapcsolatban álltak az alvilággal, vagy olyan tévesen informált igazságtevőkkel, akik valahogy rossz helyre keveredtek és akadályozták a bérgyilkos munkáját. Még Drizzt Do'Urden, a drow bőrbe bújt gáncsnélküli lovag is azután nevezte ki magát Entreri ellenségének, miután megpróbálta megakadályozni, hogy a bérgyilkos visszavigye Regist és a mágikus rubinfüggőt, amelyet a kis bolond Pook pasától lopott el. Éveket vett igénybe, de Entreri számára Drizzt megölése volt a végső elégtétel a drow nemkívánatos és erkölcstelen közbeavatkozása miatt. Entreri elméje és szíve úgy vélte, hogy azok, akik a kezétől lelték halálukat nagy tétekben játszottak és félrelökték ártatlanságukat, hogy hatalomra vagy anyagi javakra törjenek. Entreri véleménye szerint mindenki, akit megölt, valóban meg is érdemelte a halált. Ő csak egy gyilkos volt a gyilkosok között, túlélője egy brutális játszmának, amely nem tett lehetővé más kiutat. - Miért? - kérdezte Morik újfent, kiszakítva Entrerit a merengéséből. A bérgyilkos egy pillanatig a zsiványra meredt, majd egy egyszerű és gyors választ adott arra a kérdésre, amely túl összetett volt ahhoz, hogy megfelelően rendezhesse magában, egy olyan választ, amely igazabban csengett, mint ahogy azt akár Artemis Entreri is felismerte volna. - Mert jobban gyűlölöm a drow-kat, mint az embereket.

MÁSODIK RÉSZ KI AZ ESZKÖZ? ÉS KI AZ ÚR? Entreri újra összeállt Jarlaxle-lal? Milyen furcsa párosításnak tűnik ez és egyeseknek - bevallom, kezdetben nekem is - az elképzelhető legnyomasztóbb rémálmok látomását vetette fel. Úgy vélem, hogy nincs a világon senki, aki fortélyosabb és találékonyabb lenne a Bregan D'aerthe vezérénél, Jarlaxle-nál, az opportunizmus csúcsánál, a furfangos vezetőnél, aki még egy rothé trágyájából is képes lenne királyságot teremteni. Jarlaxle olyan remek és teljes életet biztosított magának Menzoberranzan matriarchális társadalmában, mint bármelyik nagyasszonyanya. A rejtélyes Jarlaxle, aki ismerte apámat és aki azt mondja, hogy a múltban barátok voltak. Hogyan tud egy drow, aki Zaknafein barátja volt, szövetkezni Artemis Entrerivel? Első pillantásra a felvetés következetlennek, sőt abszurdnak tűnik. És mégis, én azt hiszem, hogy Jarlaxle igazat mondott apámmal kapcsolatban és tudom, hogy valóban szövetséget kötött Entrerivel - immár másodízben. Ha csak a hivatásukat nézem, nincs semmi rejtélyes ebben az egyesülésben. Entreri mindig is jobban kedvelte az árnyékok közt megbúvó pozíciót, ha fegyverként szolgálhatott sokat fizető mesterének - nem, nem is mesterének. Kétlem, hogy Artemis Entrerinek valaha is lett volna mestere. Inkább szolgálta a céhet, mint fizetett kardforgató. Egy ilyen tehetséges zsoldos minden bizonnyal talál magának helyet a Bregan D'aerthe-ben, elsősorban amiatt, mert a felszínre érkező zsoldoscsapatnak valószínűleg szüksége lesz emberekre, akik elfedik és fedezik valódi kilétét. Jarlaxle számára az Entrerivel kötött szövetség érthetően kézenfekvő dolognak tűnik. De van valami más, valami több is kettőjük között. Ezt tudom abból, ahogyan Jarlaxle beszélt erről az emberről és abból az egyszerű tényből, hogy a zsoldosvezér milyen messzire ment el, csakhogy megrendezze a végső harcot köztem és Entreri között. Nem másért, hanem a bérgyilkos lelki egyensúlyáért tette, és szinte biztos, hogy nem az én kedvemért vagy csak azért, hogy Jarlaxle jól szórakozzon. Úgy törődik Entrerivel, mintha a barátja lenne, még akkor is, ha nagyra értékeli a bérgyilkos sokoldalú tehetségét. Ez rejti magában a következetlenséget. Habár Entreri és Jarlaxle szakmai képességei kiegészítik egymást, vérmérsékletük és erkölcsi alapelveik látszólag nem illenek össze - ez két olyan összetevő, ami a sikeres barátság alapja lehet. Vagy nem. Jarlaxle szívében sokkal több a nagylelkűség, mint Artemis Entreriében. A zsoldos is lehet persze durva, de nem véletlenszerűen. A gyakorlatiasság irányítja mozdulatait, szemével mindig a lehetséges nyereségre figyel, de még ennek a hatékony pragmatizmusnak a fényében is, Jarlaxle szíve gyakran felülkerekedik nyereségvágyán. Például hányszor hagyott engem futni, pedig ha elvitte volna a fejemet Malice vagy Baenre Nagyasszonynak, komoly jutalmat kapott volna érte. Van-e Artemis Entreriben hasonló nagylelkűség? Egyáltalán nincs. Gyanítom, ha Entreri tudná, hogy Jarlaxle megmentett engem a biztos haláltól a toronyban, először engem próbálna megölni, majd haragja Jarlaxle ellen fordulna. Úgy vélem, hogy akkor Artemis Entreri rájönne, mennyire rosszak az esélyei. Nem személyesen Jarlaxle-lal szemben - bár a zsoldosvezér önmagában is ravasz és megérdemelten kitűnő harcos -, hanem a gyakorlatias drow számos, de számos halálos szövetségesével szemben. Ez a lényege annak, hogy a zsoldosvezért miért érdekli Artemis Entreri és miként tudja féken tartani. Jarlaxle felismeri a bérgyilkos értékét és nem fél tőle, mert a drow tökélyre fejlesztette azt a képességét, ami Entreriből sajnálatosan hiányzik: egy független szervezet létrehozásának képességét. A bérgyilkos nem fogja megpróbálni megölni a zsoldosvezért, mert Entrerinek szüksége van Jarlaxle-ra. Nyilván a drow rendezte így. Hálóját tökéletesen szövi maga körül. Ez olyan szervezet, amely mindig kölcsönös előnyökkel jár és amelynek biztonsága - szemben a Bregan D'aerthe számos veszedelmes vetélytársával -, eltéphetetlenül kötődik ahhoz az irányító és nyugtató jelenléthez, amelyet Jarlaxle-nak hívnak. Ő a konszenzusos megoldások nagymestere, az igazi diplomata, míg Entreri csak egy magányos ember, akinek mindent uralnia kell maga körül. Jarlaxle rákényszerít, Entreri irányít. Csakhogy Jarlaxle-t Entreri soha nem fogja semmilyen mértékben irányítani. Mert a zsoldosvezér túlságosan is beásta magát és túlságosan intelligens ehhez. És mégis, én azt hiszem, hogy szövetségük ki fog tartani és barátságuk erősödik majd. Minden bizonnyal lesznek köztük konfliktusok és talán nagyon veszélyesek is. Talán Entreri már értesült távozásom valódi körülményeiről és megölte Jarlaxle-t vagy meghalt, miközben megpróbálta. De minél tovább tart szövetségük, annál erősebb lesz és annál inkább épül majd barátságukra.

Azért mondom mindezt, mert hiszem, hogy végül Jarlaxle filozófiája fog diadalmaskodni. Artemis Entreri a párosnak azon tagja, akit tévedései korlátoznak. A tökéletes uralomra irányuló törekvése abból fakad, hogy képtelen bárkiben is megbízni. Ez a törekvés vezette oda, hogy a legkiválóbb harcossá legyen, akit valaha is ismertem, és ez vezetett egy olyan létezéshez, amelyről már ő is kezdi felismerni, hogy mennyire üres. Hivatásuk szintjén Jarlaxle biztonságot ajánl Entrerinek, bázist a tevékenységéhez, míg a bérgyilkos a zsoldosvezérnek és a Bregan D'aerthe minden tagjának egyértelmű kapocsként szolgál a felszíni világhoz. De személyes szinten, Jarlaxle ennél többet ajánl Entrerinek: esélyt kínál neki, hogy végre kitörjön a magára vett, magányos lény szerepéből. Emlékszem Entrerire, amikor elhagytam Menzoberranzant, ahol mindketten rabok voltunk, még ha más módon is. Akkor is a Bregan D'aerthe-szel volt, mint most, de odalent, a városban egy olyan sötét és üres tükörbe nézett, amely nem tetszett neki. Akkor hát miért tért vissza Jarlaxle-hoz? Ez Jarlaxle személyes varázsának köszönhető, annak az ösztönös felismerésnek, hogy ez a nagyon okos sötételf képes vágyakat és szövetségeket létrehozni. A puszta tény, hogy Entreri valószínűleg ismét Jarlaxle-lal van, azt mondja nekem, hogy a zsoldosvezér máris nyerésre áll a filozófiai szemléletük, vérmérsékletük és erkölcsi alapelveik közötti elkerülhetetlen összecsapásban. Habár Entreri ezt még nem értette meg, de biztos vagyok benne, hogy Jarlaxle inkább saját példájával és nem szövetségkötésükkel fogja erősíteni a bérgyilkost. Talán Jarlaxle segítségével Artemis Entreri megtalálja a kiutat jelenlegi üres létéből. De az is lehet, hogy a zsoldos végül megöli őt. Bárhogy lesz is, úgy vélem, hogy a világ jobb hely lesz ezáltal. - Drizzt Do'Urden

Kilencedik fejezet URALOM ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS A Rézgaras ezen az estén módfelett zsúfolt volt, nagyrészt félszerzetek ültek az asztalok körül, csontokkal kockázva vagy egyéb szerencsejátékokat űzve és mindenütt ment a suttogás a városban és a körülötte történtekről. Mindenki halkan beszélt, mivel a kocsmában tartózkodó néhány ember között volt két különös alak, akik a nemrégiben bekövetkezett viharos események tevékeny részesei voltak. Sharlotta Vespers nagyon is tudatában volt a rászegeződő tekinteteknek és tudta, hogy számos félszerzet titokban ma esti társának szövetségese. Majdnem elutasította Entreri meghívását, hogy jöjjön el ide egy magánbeszélgetésre és találkozzon vele itt, Dwahvel Tiggerwilli házában, de azután felismerte a hely értékét. A Rézgarasba nem tudott beférkőzni Rai'gy és Kimmuriel fürkésző tekintete, ami - ahogy Entreri mondta -, minden találkozó szükségszerű feltétele. - Nem hiszem el, hogy nyíltan sétálgatsz ezzel a karddal az oldaladon Calimport utcáin - jegyezte meg halkan Sharlotta. - Módfelett jellegzetes - ismerte el Entreri a legcsekélyebb riadalom nélkül. - Ez egy jól ismert penge - felelte Sharlotta. - Aki ismerte Kohrin Soulezt és Dallabadot, tudja, hogy önként soha ne válna meg tőle, de te mégis itt vagy és mutogatod mindenkinek, aki feléd pillant. Valaki azt gondolhatja, hogy egyértelmű a kapcsolat Dallabad bukása és a Basadoni Ház között. - Hogyan? - kérdezte Entreri és örömmel töltötte le a Sharlotta vonásain végigsuhanó színtiszta bosszankodás. - Kohrin halott és Artemis Entreri viseli a kardját - közölte a nő szárazon. - Ő halott és már semmi hasznát nem veszi a kardjának - vetette oda nyeglén a bérgyilkos. - Az utcákon úgy tudják, hogy a saját lánya által vezetett puccsnak esett áldozatul, aki a hírek szerint nem akar Kharón Karmának foglya lenni, mint ahogy Kohrin az volt. - Így tehát a fegyver Artemis Entreri kezébe hullt? - tette fel a kérdést hitetlenkedve Sharlotta. - Azt rebesgetik, hogy a puccs közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Kohrin nem volt hajlandó megválni tőle a felajánlott, hihetetlen mennyiségű aranyért - folytatta Entreri és kényelmesen hátradőlt székében. - Amikor Ahdahnia megtudta, hogy apja visszautasította az ajánlatot... - Lehetetlen - lehelte Sharlotta és megrázta a fejét. - Te tényleg azt várod, hogy elhiggyék ezt a mesét? Entreri féloldalasan elmosolyodott. - Sha'lazzi Ozoule szavait gyakran elhiszik - jegyezte meg . - A kard megvásárlására tett ajánlatok Sha'lazzin keresztül zajlottak alig néhány nappal a dallabadi puccs előtt. Ettől Sharlotta hátrahőkölt a székében, miközben keményen igyekezett, hogy megeméssze és rendezze az információkat. Az utcákon tényleg azt beszélték, hogy Kohrin egy puccs áldozatául esett a Kristályszilánkot használó Jarlaxle hatalma a megmaradt dallabadi erők felett biztosította az oázisból származó hírek egységességét. Amíg a Crenshinibon dominanciája fennáll, nem lesz bizonyíték amely felfedhetné a Dallabadot ért támadás valódi természetét. Ha Entreri igazat beszélt - és Sharlottának nem volt oka rá, hogy máskén gondolja -, akkor az, hogy Kohrin nem volt hajlandó eladni Kharón Kannát, nem kapcsolható össze a Basadoni Ház által elkövetett tolvajlással vagy támadással sokkal inkább szolgálhatott viszont a puccs egyik kiváltó okaként. Sharlotta komoran meredt Entrerire és arckifejezésében keveredett a harag és a csodálat. A férfi az irigyelt fegyver megszerzését már jó előre elrendezte. Sharlotta - aki tudott Entreri kapcsolatáról, amely a bérgyilkost a veszedelmes Rai'gyhoz és Kimmurielhez fűzte -, nem kételkedett benne, hogy Entreri segítette a sötételfek figyelmét Dallabadra irányítani, azzal a szándékkal, hogy ily módon gyűjtse be a kardot. - Sok rétegű hálót szősz - mondta a nő. - Túl régóta vesznek körül sötételfek - felelte közönyösen Entreri. Csakhogy te közvetlenül a szakadék szélén lépdelsz - vetette ellene Sharlotta. - Számos céh máris összekapcsolta Dallabad bukását a Basadoni Házzal, te pedig nyíltan parádézol Kharón Karmával. A más irányú pletykák is hihetőek persze, de tetteid nem nagyon teszik lehetővé, hogy eltávolodjunk Kohrin Soulez meggyilkolásának vádjától. - Hol áll Da'Daclan és Wroning pasa? - tetetett aggodalmat Entreri. - Da'Daclan óvatos és nem tesz hirtelen mozdulatokat - válaszolta Sharlotta. - Entreri befelé elvigyorodott a nő halálosan komoly hangja hallatán, mivel ez azt jelezte, hogy bekapta a csalit. - Azonban egyáltalán nem tölti el elégedettséggel sem a helyzet, sem a Dallabad körüli komoly hercehurca. - És mindig is ez lesz a helyzet - érvelt Entreri. - Hacsak Jarlaxle nem válik túl vakmerővé kristálytornyának megalkotásával. A férfi újra drámai komolyságot csepegtetett a hangjába, sokkal inkább azért, hogy felmérje Sharlotta reakcióját, mintsem, hogy olyan információt adjon át neki, amit a nő már úgy is tudott.

Észrevette, hogy a nő ajka kissé megrebben. Csalódottságában? Félelmében? Undorában? Entreri tudta, hogy sem Rai'gy, sem Kimmuriel nem elégedett Jarlaxle-lal és azt is, hogy talán a két független gondolkodású alvezér úgy véli: az értelmes és uralomra törő Kristályszilánk még komoly problémákat is okozhat. Ha azért küldték Morik után, hogy gyengítse a céh felszíni jelenlétét, akkor miért él még Sharlotta? Vagy talán ő is összejátszik a Bregan D'aerthe sötét trónjára törő két lehetséges trónkövetelővel? - Ami megtörtént, megtörtént és már nem lehet visszacsinálni mondta Entreri. - Én valóban vágytam Kharón Karmára. De melyik harcos nem vágyott rá? Azzal pedig, hogy Sha'lazzi Ozoule elterjesztette a megvásárlására tett bőkezű ajánlatról és az azt visszautasító Kohrinról szóló történetet és azzal, hogy Ahdahnia Soulez nyíltan kimutatta mennyire nem ért egyet apja döntéseivel, különösen a karddal kapcsolatban, mindez csakis a Bregan D'aerthe és a mi itteni munkánk előnyére szolgált. Jarlaxle-nak kellett egy biztonságos menedék, ahol felépítheti tornyát, mi pedig megadtuk neki. A Bregan D'aerthe-nek most már vannak szemei a városon kívül is és így időben észlelhetünk minden komoly fenyegetést, amely egyébként kívül esne közvetlen látókörünkön. Mindenki nyer az üzleten. - És Entrerié lett a kard - vetette közbe Sharlotta. - Mindenki nyer - mondta ismét a bérgyilkos. - Amíg nem megyünk túl messzire és nem válunk túl vakmerővé, amíg az egész világ nem fog össze ellenünk - szólt Sharlotta. - Jarlaxle évszázadok óta egy ilyen szakadék peremén él - felelte Entreri. - Még soha nem botlott meg. Sharlotta éppen válaszolni akart, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Entreri már úgyis tudja - a beszélgetés során az ide-oda röpködő szavakból, az egyre erősödő izgatottsága és lendülete kiváltotta ritka pillanatokból, amikor figyelmetlen volt -, hogy mit gondol. Csak azt akarta mondani, hogy ezek alatt az évszázadok alatt Jarlaxle még soha nem birtokolta a Crenshinibont, amiből egyértelműen adódott a következtetés: ezek alatt az évszázadok alatt a Crenshinibon soha nem birtokolta Jarlaxle-t. - Semmit ne szólj a Rai'gyt és Kimmurielt érintő aggodalmunkról - kérte Entreri. - Elég félelmetesek már így is és a megrémített lények, még ha drow-k is, komoly hibákat követhetnek el. Te és én messziről fogjuk figyelni őket. Talán lesz kiút, ha kitörne egy belháború. Sharlotta bólintott és Entreri hangjából helyesen szűrte le, hogy a beszélgetés véget ért. Felállt, ismét bólintott, majd kiment a teremből. Entreri egy pillanatig sem hitt ennek a bólintásnak. Tudta, hogy a nő nagy valószínűséggel egyenesen Rai'gyhoz és Kimmurielhez rohan, hogy ezt a beszélgetést a maga javára fordítsa. De hát ez volt a lényeg, nem igaz? Entreri épp az imént kényszerítette színvallásra Sharlottát, kényszerítette arra, hogy megmutassa, kik is valójában a szövetségesei az intrikák egyre terjeszkedő hálójában. A férfi utolsó mondata, hogy talán lesz egy kiút kettejük számára ebből az egészből, nyilván üresen csengett Sharlottának, aki jól ismerte őt és jól tudta, hogy a bérgyilkos soha nem izgatná magát azzal, hogy magával vigye, ha el akarna menekülni a Bregan D'aerthe-tól. Tőrt döfne a hátába és ez olyan biztos, mim az, ahogy ezt megtette azokkal, akik korábban a társának tartották magukat: Tallan Belmertől Rassiterig, a vérpatkányig. Sharlotta tudta ezt, Entreri pedig tudta, hogy a nő tudja. A bérgyilkosban ekkor vetődött fel, hogy talán Sharlottának, Rai'gynak és Kimmurielnek mégiscsak lehet valami igaza abban, hogy a Crenshinibon kedvezőtlen hatással van Jarlaxle-ra és hogy az ereklye a ravasz zsoldost olyan irányba vezeti, ami megpecsételheti a Bregan D'aerthe felszíni ambícióit. Ez persze aligha számított Entrerinek, aki nem volt biztos benne, hogy a sötételfek visszatérése Menzoberranzanba olyan rossz dolog lenne. Ami Entreri véleménye szerint sokkal fontosabb volt, az a zsoldoscsapat alapelveihez kötődő kapcsolatának alakulásában állt. Rai'gy és Kimmuriel hírhedten fajgyűlölők voltak és éppúgy gyűlölték őt, mint mindenki mást, aki nem volt drow talán még jobban is, mert Entreri képességei és túlélő ösztönei komoly fenyegetést jelentettek rájuk. Artemis Entrerinek nem okozott nehézséget, hogy megjövendölje, milyen sors vár rá Jarlaxle védelme nélkül. Habár valamennyire támogatást meríthetett Kharón Karmából, a varázslók végzetéből, nem gondolta, hogy a fegyver ki tudná egyenlíteni az esélyeket, ha csatára kerülne sor közte és a drow varázsló-pap és pszionicista páros között. Ha azok ketten felküzdik magukat a Bregan D'aerthe élére, száz drow harcossal a közvetlen parancsnokságuk alatt... Entrerinek nem tetszettek ezek az esélyek. Mindenféle kétség nélkül tudta, hogy Jarlaxle bukását szinte rögtön követné az övé is. Kimmuriel némi félelemmel haladt végig a Dallabad alatti alagutakban. Végül is ez egy haszakkin volt, egy illithid - kiszámíthatatlan és halálos. Mégis a drow egyedül jött - sikerült rászednie Rai'gyt, hogy ez így fesz a legjobb. Voltak bizonyos dolgok, amelyeket kizárólag csak a pszionicisták értettek meg és értékeltek. Az alagút egyik váratlan kanyarja után Kimmuriel szinte beleütközött a gumós fejű teremtménybe, aki nyugodtan üldögélt egy sziklán az egyik beugró hátsó részén. Yharaskrik szeme be volt csukva, de

Kimmuriel tudta, hogy ébren van, mivel érezte a lényből kisugárzó mentális energiát. Úgy tűnik, jól döntöttem, amikor a Bregan D'aerthe mellé álltam - közölte az illithid telepatikusan. Nem mintha valaha is kételkedtem volna benne. A drow-k erősebbek az embereknél - helyeselt Kimmuriel és az agyszívó telepatikus kapcsolatát használta, hogy megossza vele gondolatait. Erősebbek ezeknél az embereknél - javította ki Yharaskrik. Kimmuriel meghajolt, arra számítva, hogy ejthetik a témát, de Yharaskriknak még volt mondandója. Erősebbek Kohrin Souleznél - folytatta az illithid. - Őt megbénította az ahhoz a bizonyos mágikus tárgyhoz kötődő rögeszméje. Ez némi magyarázatot adott Kimmurielnek arra, hogy miként is jöhetett létre kapcsolat az agyszívó és a szánalmas dallabadi banda között. Miért vesztegetné az idejét egy ilyen hatalmas lény, mint Yharaskrik, ilyen alantas lényekre? Azért küldtek, hogy megvizsgáld a nagy erejű kardot és a kesztyűt - vonta le a következtetést. Meg kívánjuk érteni azt, ami időnként le tudja győzni erőinket - ismerte el nyíltan Yharaskrik. - Egyik sem olyan tárgy, amelynek ne lennének korlátai. Egyik sem olyan hatalmas, mint amilyennek Kohrin Soulez gondolta, vagy különben támadásotok soha nem jár volna sikerrel. Erre mi is rájöttünk - értett egyet Kimmuriel. Kohrin Soulezzel töltött időm a végéhez közeledett - mondta Yharaskrik, ami egyértelműen arra utalt, hogy az illithid, aki a multiverzum legaprólékosabb fajának egyikébe tartozott, úgy vélte: a kard és a kesztyű minden titkát megismerte. Az ember, Artemis Entreri, mindkettőt magának tartotta meg - magyarázta a drow pszionicista. Hát persze, mivel ez volt a célja - felelte az illithid. - Fél tőled és bölcsen teszi. Erős az akaratod, Oblodra Házból való Kimmuriel. A drow ismét meghajolt. Tiszteld a Kharón Karmának nevezett kardot és még annál is jobban a kesztyűt, amelyet az ember most a kezén visel. Ezekkel ellened fordíthatja hatalmadat, ha nem vagy óvatos. Kimmuriel biztosította róla, hogy ezt az Artemis Entrerit és veszedelmes új fegyverét máris közelről figyelik. A kettős tárgy vizsgálatával töltött napjaid tehát véget értek? - kérdezte ezután. Talán - felelte Yharaskrik. De az is lehet, hogy a Bregan D'aerthe talál neked egy olyan helyet, ahol kamatoztathatod különleges tehetségedet - ajánlotta fel Kimmuriel. Nem hitte, hogy keményen kellene győzködnie Jarlaxle-t egy ilyen megállapodásról. A sötételfek gyakran szövetkeztek illithidekkel Mélysötéten. Yharaskrik hallgatása mindent elárult az érzékeny és intelligens drow-nak. - Van jobb javaslatod? - kérdezte hangosan és kuncogott. Jobb volna, ha kívül maradnék az eseményeken és erről nem tudna senki a Bregan D'aerthe-ben, csak Kimmuriel Oblodra - válaszolta Yharaskrik teljes komolysággal. A válasz először összezavarta a pszionicistát és arra gondolt, hogy az illithid attól fél, a Bregan D'aerthe Entreri és Kharón Karma mellé állna, ha összecsapásra kerülne sor Yharaskrik és a bérgyilkos között, de még mielőtt belekezdett volna annak bizonygatásába, hogy ez nem így van, az illithid eljuttatott hozzá egy világos képet, a dallabadi oázis pálmafái fölé magasodó, a napfényben ragyogó kristálytorony képét. -A tornyok? - tette fel hangosan a kérdést. - Azok csupán a Crenshinibon manifesztációi. Creshinibon. - Ahogy az agyszívó kiejtette ezt a szót, Kimmuriel tisztán érezte a benne rejlő sürgetést és a dolog fontosságát. Egy ereklye - magyarázta telepatikusan a drow. - Új játékszer Jarlaxle gyűjteményében. Nem egészen - érkezett Yharaskrik felelete. - Attól félek, ennél jóval több, mint ahogy azt te is tudhatnád. Kimmuriel vörösen izzó szeme összeszűkült és figyelmesen Yharaskrik gondolataira összpontosított, amelyektől azt várta, hogy megerősítsék a Rai'gyval már régóta megbeszélés tárgyát képező félelmeiket. Nem tudok behatolni Jarlaxle gondolataiba - folytatta az illithid. - Valamilyen leárnyékoló tárgyat visel. A szemkötője miatt - jött Kimmuriel csendes válasza. - Sem varázsló, sem pap, sem pszionicista nem léphet be az elméjébe. Csakhogy egy ilyen egyszerű eszköz nem tudja legyőzni a Crenshinibon betolakodását - fűzte hozzá Yharaskrik. Honnan tudsz az ereklyéről? A Crenshinibon nem rejtély a népem előtt, mivel valóban ősrégi tárgy és már több esetben keresztezte az illithidek útját - vallotta be Yharaskrik. - Valójában a Crenshinibon, a Kristályszilánk gyűlöl minket, mert egyedül mi tudunk ellenállni a csábításának. Egyedül a mi hatalmas fajunk bír azzal a mentális fegyelmezettséggel, amely ahhoz

szükséges, hogy megakadályozzuk a Kristályszilánkot abban, hogy legnagyobb vágyát, a teljes alávetést elérje. Kimmuriel, te is ki tudsz lépni a Crenshinibon bűvköréből, méghozzá könnyedén. A drow egy hosszú pillanatig elmerengett azon, hogy ezzel az agyszívó mire akar utalni, de természetesen gyorsan eljutott arra a következtetésre, hogy Yharaskrik a pszionikára célzott, mint ami egyedül képes meggátolni a Kristályszilánk betolakodását, hiszen Jarlaxle hatékony szemkötője a varázslói mágia elvén és nem az elme hatalma alapján működött. A Crenshinibon támadása elsődlegesen az én ellen irányul - magyarázta az illithid. - Olyan rabszolgákat keres, akikben a nagyság és a gazdagság ígérete rejlik. Ebben nem különbözik annyira a drow-któl - utalt Kimmuriel arra a taktikára, amelyet a Bregan D'aerthe használt Morik esetében. Yharaskrik gurgulázó és bugyborgó hangján nevetett. Minél becsvágyóbb a tulajdonosa, annál könnyebben lehet uralni. De mi van akkor, ha ez a tulajdonos becsvágyó ugyan, de a lehető legóvatosabb is egyben? kérdezte Kimmuriel, mivel mindig is olyannak ismerte Jarlaxle-t, aki soha nem hagyná, hogy ambíciója felülkerekedjen józan ítélőképességén. Korábban legalábbis ez így volt, mivel mostanában ő, Rai'gy és mások is megkérdőjelezték a zsoldosvezér döntéseinek bölcsességét. Vannak alsóbbrendűbb lények, amelyek ellen tudnak állni a hívásnak ismerte el az agyszívó és Kimmuriel előtt nyilvánvaló volt, hogy Yharaskrik mindenkit, aki nem illithid vagy legalábbis nem pszionicista, alsóbbrendűnek tekint. - A Crenshinibon nem nagyon tudja befolyásolni a tiszta erkölcsű lovagokat és a jó papokat, az igazságos királyokat és a nemeslelkű parasztokat, de az, aki többet akar, márpedig az alsóbbrendű lények között, a drow-kat is beleértve, ki nem akar többet? És akit nem tántorít el céljától a cselszövés és a pusztítás felhasználása, az elkerülhetetlenül a Crenshinibon karmai közé kerül. Ez természetesen tökéletesen érthető volt Kimmurielnek és megmagyarázta, hogy Drizzt Do'Urden és "hősi" barátai miért adtak túl az ereklyén. Ez egyben megmagyarázta Jarlaxle jelenlegi viselkedését is és megerősítette Kimmuriel azon gyanúját, hogy a Bregan D'aerthe valóban letért a követendő útról. Általában nem utasítanám el a Bregan D'aerthe ajánlatát - közölte egy pillanattal később Yharaskrik, hogy Kimmuriel megemésztette a hallottakat. - Te és tiszteletre méltó fajtád a legrosszabb esetben is szórakoztatónak bizonyulna, egyben valószínűleg felemelő és nyereséges élményt is nyújtana, de attól félek, hogy hamarosan az egész Bregan D'aerthe a Crenshinibon uralma alá kerül. És miért félne Yharaskrik ettől, ha a Crenshinibon lesz ugyan a vezér de ugyanaz a becsvágy vezetné, mint ami minket mindig is mozgatott? - kérdezte Kimmuriel, bár tartott tőle, hogy már tudja rá a választ. Nem bízok a drow-kban - ismerte el Yharaskrik -, de eléggé ismerem módszereiteket és vágyaitokat ahhoz, hogy megértsem: nincs szükség arra, hogy az emberi csorda közepén egymás ellenségei legyünk. Nem bízom meg bennetek, de nem félek tőletek, mivel nem nyernétek semmit abból, ha elősegítenétek elmúlásomat. Nyilván tudod, hogy kapcsolatban állok azzal a közősséggel, amely az én népem része, és ha megölnétek, csak számos nagyhatalmú ellenségre tennétek szert. Kimmuriel meghajolt és elismerte az illithid megfigyelésének igazságát. Azonban a Crenshinibon - folytatta Yharaskrik -, nem a racionalitás alapján cselekszik. Mindent felemészt, a világra korbácsként sújt le, irányít mindent, amit csak tud és mindent maga alá gyűr, amit nem tud. Az ördögök átka, de kedveli a démonokat és tagadja a törvényeket a káoszból fakadó pusztítás kedvéért. Úrnőd, Lolth nagyra becsülne egy ilyen ereklyét és tökéletesen élvezné munkája gyümölcsét, de persze a Crenshinibon nem valami célért dolgozik, eltérően istennőd drow ügynökeitől, hanem pusztán azért, hogy elemésszen mindent. A Crenshinibon nagy hatalomhoz fogja juttatni a Bregan D'aerthe-t. Nézd csak meg az új, önkéntes rabszolgákat, akiket uralmatok alá Hajtott, köztük azzal az embernek a lányával, akit ti döntöttetek meg. Végül azonban a Crenshinibon cserbenhagy benneteket és olyan ellenségeket szabadít rátok, akikkel nem tudtok megbirkózni. Ez a Kristályszitánk története, ami újra és újra megismétlődik az évszázadok folyamán. Ő maga a zabolátlan éhség, amely a puffadásig zabál és azután bevégzi. Kimmuriel önkéntelenül is összerándult a gondolatra, mivel tisztán látta az utat, amely a mindig titokzatos Bregan D'aerthe küszöbéhez vezetett. Mindent felemészt - ismételte Yharaskrik. - Irányít mindent, amit csak tud és mindent maga alá gyűr amit nem tud. És te azok közé tartozol, akiket nem tud - fejezte be a gondolatot Kimmuriel. - Akárcsak te - mondta Yharaskrik vizenyős hangján. - A Vasakarat Tornya és az Üres Elme - sorolta az illithid azt a két jellemző és könnyen elérhető mentális védelmi módot, amelyet a pszionicisták gyakran használtak egymás közti csatáik során. Kimmuriel felmordult, mert jól ismerte azt a csapdát, amelyet az illithid épp az imént állított fel számára, a szükségből kötött szövetség csapdáját, amelybe Yharaskrik - aki nyilván attól félt, hogy Kimmuriel elárulhatja őt Jarlaxle-nak és a Kristályszilánknak -, belekényszerítette. Természetesen ismerte ezeket a mentális védekezési formákat és ha a Kristályszilánk ellene törne és uralni akarná,

most, hogy már ismeri a két óvóformulát, amely meggátolná az ereklye behatolását, automatikusan és elkerülhetetlenül felidézné őket magában. Pszionicista és gondolkodó lény lévén, Kimmuriel egója és önazonossága soha nem engedne teret egy ilyen birtokló és uralkodó jelenlétnek. Sokáig és zordan meredt az illithidre, mert gyűlölte a lényt, de mégis együttérzett Yharaskriknak a Crenshinibonnal szembeni félelmeivel. Vagy az is lehet - ötlött fel benne a gondolat -, hogy Yharaskrik épp az imént mentette meg az életét. Ha Crenshinibon ellene tört volna, hogy uralja - vagy elpusztítsa -, és ha Kimmuriel még időben rá is jött volna a behatolást elhárító védekezési formára, akkor is kedvezőtlen helyzetbe került volna ellenségével szemben - míg most éppen ellentétes volt a helyzet, hiszen ő, és nem a Kristályszilánk volt tudatában a kialakult helyzetnek. - Fedezni fogsz minket? - kérdezte az illithidet és remélte, hogy igenlő lesz a válasz. Érezte a rajta átgördülő gondolathullámokat, amelyek kétértelműek voltak és hiányzott belőlük minden határozott utalás, de azt világosan ki tudta venni, hogy Yharaskrik figyelő tekintetét a veszedelmes Kristályszilánkon fogja tartani. Szövetségesek voltak hát, még ha csak szükségből is. - Nem kedvelem őt - hallotta meg Dwahvel Tiggerwilli nagyon éles és izgatott hangát. A félszerzet odasuhant mellé és elfoglalta Sharlotta megüresedett székét Entreri asztalánál. - A magassága és a szépsége bosszant? - jött Entreri szarkasztikus megjegyzése. Dwahvel rálövellt pillantása maga volt a megtestesült hitetlenkedés. - A becstelensége - válaszolta. Erre Entreri felhúzta a szemöldökét. Hiszen Calimport utcáin - át magát és Dwahvelt is beleértve nem volt-e mindenki alapjában véve manipulátor? Ha a becstelenség volt az oka annak, hogy valaki nem kedvelt egy másik calimportit, akkor elég hamar egyedül találta magát. - Van különbség - magyarázta Dwahvel, miközben kezének egyetlen intésével megállított egy arra elhaladó felszolgálót és leemelt egy italt a megpakolt tálcáról. - Így hát visszaértünk a magasság és a szépség kérdéshez - csipkelődött Entreri mosolyogva. Szavai valóban szórakoztatták őt, de ami még ennél is jobban mulattatta, az a felismerés volt, hogy képes ilyen módon társalogni Dwahvellel - és ezt gyakran meg is tette. Artemis Entreri élete folyamán csak nagyon kevés olyan ember ismert, akivel könnyedén el tudott csevegni, de Dwahvellel mégis olyan fesztelenül beszélgetett, hogy még azon is elgondolkodott, talán fel kellene bérelnie egy varázslót, hogy megtudja: nem alkalmaz-e a félszerzet bűbájt ellene. Ami azt illeti, Entreri akkor és ott ökölbe is szorította kesztyűs kezét és egy pillanatig a tárgyra koncentrált, hogy ellenőrizze: érzékelhető-e olyan mágikus kiáramlás Dwahvel felől, ami ráirányul. De nem volt ott semmi, csak őszinte barátság, amely Artemis Entreri számára még idegenebb mágiafajtát jelentett. - Gyakran vagyok féltékeny az ember nőkre - felelte szarkasztikusan Dwahvel, miközben tökéletesen komoly arcot vágott. - Végül is elég magasak hozzá, hogy akár ogrékat is elcsábítsanak. Entreri kuncogott, amelyet olyan ritkán tett, hogy lényegében még önmagát is meglepte vele. - Van különbség Sharlotta és mások között, téged is beleértve - folytatta Dwahvel. - Mindannyian ugyanazt a játszmát játsszuk; végső soron a túlélés játékát. Mindannyian alakoskodunk és cselt szövünk, egyaránt kicsavarjuk a hazugságot és az igazságot, hogy elérjük a kívánt célt. Egyeseknél azonban, Sharlottát is beleértve, azok a célok nem világosak. Én értelek téged. Ismerem vágyaidat, céljaidat és tudom, hogy ha akadályozlak céljaid elérésében, akkor veszélybe kerülök. De egyben bízom abban is, hogy amíg nem gátollak terveid elérésében, nem kerülök kiváló pengéid rosszabbik végére. - Dondon is így gondolta - vetette közbe Entreri, arra a Dondon Tiggerwillire utalva, aki Dwahvel unokatestvére és Entreri legközelebbi barátja volt a városban. A bérgyilkos meggyilkolta a szánalmas Dondont, nem sokkal azután, hogy visszatért Drizzt Do'Urdennel vívott utolsó csatájából. - Amit Dondon ellen tettél, valójában nem lepte meg őt, efelől biztosíthatlak - mondta Dwahvel. - Elég jó barátod volt ahhoz, hogy megöld, ha olyan állapotban bukkansz rá, amilyenben végül is találtad. Szívességet tettél neki. Entreri vállat vont - nem igazán volt meggyőződve erről, mint ahogy arról sem, hogy mi motiválta, amikor végzett Dondonnal. Azért tette, hogy megmentse a félszerzetet a saját falánksága okozta végtől, a láncoktól, amelyek nem engedték ki a szobából és a folyamatos tehetetlenség állapotában tartották? Vagy egyszerűen csak azért ölte meg a Dondont, mert dühös volt az elbukott teremtményre, mert nem bírt ránézni többé a nyomorultra? - Sharlotta azért nem megbízható, mert nem érted igazi céljait és szándékait - folytatta Dwahvel. Hatalomra vágyik, az igaz, mint ahogy oly sokan, de az ő esetében senki nem tudhatja, hogy miként találja meg ezt a hatalmat. Nincs benne egy szemernyi hűség sem, még azokhoz képest sem, akik csak jellemükben és tetteikben következetesek. Nem, ő olyan, aki mindig a jobb üzletet köti meg, kerüljön az bármibe vagy bárkibe. Entreri bólintott és teljes mértékben egyetértett Dhwavellel. Soha nem kedvelte Sharlottát, és a

félszerzethez hasonlóan, soha nem bízott meg benne. Sharlotta Vespersnek nem voltak skrupulusai vagy játékszabályai, amiket betartott volna, csak szembeszökő manipulatív hajlama. - Örökösen átlépi a határvonalat - jegyezte meg Dwahvel. - Soha nem szívleltem azokat a nőket, akik a testüket használják arra, hogy elérjék azt, amire vágynak. Bírok némi sármmal, hisz tudod, de ilyen mélyen soha nem kellett meggörnyednem. A vidám befejezés ismét mosolyt csalt Entreri arcára, bár tudta, hogy Dwahvel csak félig-meddig tréfál. A félszerzet tényleg bűbájos volt: kellemes megjelenés, csodás és csábos öltözet, éles elme és környezetének pontos ismerete. - Hogyan jössz ki az új társaddal? - kérdezte Dwahvel. Entreri furcsálkodva nézett rá - a félszerzetnek mindig megvoltak a módszerei a gyors témaváltásra. - A karddal - tisztázta Dwahvel és úgy tett, mintha dühös lenne. Most már ő a tied vagy te vagy az övé. - Ő az enyém - nyugtatta meg Entreri, miközben keze a fegyver csontmarkolatára fonódott. Dwahvel gyanakodva méregette. - Még nem vívtam meg a csatámat Kharón Karmával - ismerte be Entreri, aki nem is akarta elhinni, hogy ezt teszi -, de nem hiszem, hogy olyan hatalommal bírna, amitől félnem kellene. - Nem ezt gondolta Jarlaxle is a Crenshinibonról? - tette fel a kérdést Dwahvel és Entreri ismét felrántotta a szemöldökét. - Megalkotott egy kristálytornyot - adott magyarázatot a mindenre figyelő félszerzet. - Ez a Kristályszilánk egyik legalapvetőbb vágya, már amennyiben a régi korok bölcseinek hinni lehet. Entreri már éppen meg akarta kérdezni, hogy honnan tud minderről, a szilánkról, a dallabadi toronyról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, de azután nem izgatta magát. Természetes, hogy Dwahvel tudta. Mindig is tudta - ez is része volt a sármjának. Entreri elég utalást ejtett el múltbeli beszélgetéseik során, hogy a nő mindenre rájöjjön és ezenkívül hihetetlen mennyiségű információforrással is bírt. Ha Dwahvel Tiggerwilli rájött arra, hogy Jarlaxle-nál található a Crenshinibonnak nevezett ereklye, akkor az sem lehetett kétséges, hogy elmegy a bölcsekhez és jó pénzt fizet azért, hogy minden kevéssé ismert részletet megtudjon a nagyhatalmú tárgyról. - Úgy véli, hogy irányítja - mondta Dwahvel. - Ne becsüld alá Jarlaxle-t - válaszolt Entreri. - Sokan megtették. Mindannyian halottak. - Ne becsüld alá a Kristályszilánkot - vágott vissza Dwahvel habozás nélkül. - Sokan megtették. Mindannyian halottak. - Akkor hát csodálatos kombinációt alkotnak - fűzte hozzá Entreri tényszerűen. Állát megtámasztotta a kezével és végigsimította sima arcát, majd ujjaival megráncigálta az arcán hagyott csekélyke szőrpamacsot, miközben az elhangzottakat és mindezek jelentését mérlegelte. Jarlaxle tud bánni az ereklyével - döntötte el végül. Dwahvel semmitmondóan vállat vont. - Ennél is lényegesebb - folytatta Entreri -, hogy Jarlaxle örülni fog az egyesülésnek, ha a Crenshinibon vele egyenrangúnak bizonyul. Ez a különbség köztünk - magyarázta és azt gondolta, hogy Dwahvelhez beszél, pedig valójában önmagához intézte szavait, miközben összerendezte a bonyolult témával kapcsolatos érzelmeit. Megengedi, hogy Crenshinibon a társa legyen, ha ez szükséges, és talál módot arra, hogy céljaik egy és ugyanazok legyenek. - De Artemis Entrerinek nincsenek társai - következetett Dwahvel. Entreri nagyon alaposan fontolóra vette a szavakat és még az oldalán viselt kardra is lepillantott, az értelemmel és befolyással bíró kardra, a fegyverre, amelynek megtörésére és uralására vágyott. - Nincsenek - ismerte be. - Nincsenek és nem is akarok társakat. A kard az enyém és szolgálni fog. De semmi trükk. - Vagy? - Vagy utat talál majd egy fekete sárkány savat köpő szájához - biztosította Entreri határozottan a félszerzetet olyan hangon, hogy Dwahvelnek esze ágában sem volt vitatkoznia vele. - Ki hát az erősebb - tette fel bátran a kérdést Dwahvel -, a társakkal bíró Jarlaxle vagy a magányos Entreri? - Én - jelentette ki a bérgyilkos a legcsekélyebb habozás nélkül. Talán most Jarlaxle tűnik annak, de végül társai között akad majd egy áruló, aki a bukását okozza. - Soha nem állhattad a gondolatát sem, hogy valaki parancsokat osztogat neked! - nevetett Dwahvel. - Emiatt bosszant téged a világ folyása! - Ha engedelmeskedsz egy parancsnak, az azt feltételezi, hogy megbízol a parancs kiadójában fortyant fel Entreri, de kötekedésének hangszíne elárulta, hogy egyáltalán nem sértődött meg. Valójában hangjába ritkán hallható lelkesedés költözött, ami csak újabb igazolása volt Dwahvel Tiggerwilli sokoldalú sármjának. - Ezért bosszant engem, kedves Dwahvel, a világ folyása. Már nagyon fiatalon megtanultam, hogy nem bízhatok senkiben és nem számíthatok senki másra, csak

magamra. Ha nem így teszel, az utat nyit az áruláshoz és kétségbeeséshez és sebezhetővé tesz, amit mások kihasználhatnak. Ha így teszel, gyenge vagy. Most Dwahvelen volt a sor, hogy hátradőljön és a szavakon rágódjon. - De mégis úgy tűnik, hogy megbízol bennem - mondta -, pusztán azáltal, hogy ilyesmikről beszélsz nekem. - Lehet, hogy gyengeséget találtam benned, barátom? Entreri újra elmosolyodott, de ez a féloldalas mosoly nem árulta el Dwahvelnek, hogy a férfi csak jól szórakozik vagy arra figyelmezteti, hogy ne nagyon erőltesse a témát. - Talán csak pusztán azért teszek így, mert túl jól ismerlek téged és a bandádat ahhoz, hogy ne tartsak tőletek - jegyezte meg a bérgyilkos gőgösen, majd felállt és kinyújtózott. - Vagy pusztán csak azért, mert még nem voltál olyan bolond, hogy megpróbálj parancsokat adni nekem. A vigyor megmaradt és Dwahvel is elmosolyodott, méghozzá őszintén. Most, hogy Entreri szemébe nézett, a felismerés szikrája lobbant benne. Talán beszélgetésük tényleg némi gyengeséget árult el Entreri fárasztó gondolkodásmódjához képest. Az igazság az volt - akár beismerte a férfi, akár nem -, hogy a bérgyilkos tényleg megbízott benne, talán jobban, mint ahogy bárkiben is élete folyamán. Legalábbis jobban azóta, hogy valaki először - és Dwahvel gyanította, hogy ez valamelyik szülője vagy családjának egyik közeli barátja lehetett - elárulta és olyan mélyen megsebezte. Entreri az ajtó felé indult, tökéletesen kiegyensúlyozott, laza és könnyed lépteivel, amelyek akár egy udvari táncosnak a becsületére is válhattak volna. Számos fej fordult felé, miközben távozott - mindig számosan voltak azok, akiket foglalkoztatott a halálos Artemis Entreri holléte. Dwahvelt azonban nem. Nem sokkal Dondon halála után kezdte megérteni kapcsolatukat és barátságukat. Tudta, hogy ha valaha is keresztbe tenne Artemis Entrerinek, a bérgyilkos biztosan megölné őt, de a félszerzet azt is tudta, hogy hol húzódnak a veszélyes vonalak. Dwahvel mosolya valóban őszinte, nyugodt és magabiztos volt, miközben figyelte, ahogy veszedelmes barátja elhagyja a Rézgarast azon az éjszakán.

Tizedik fejezet AKIK OKOSABBNAK HISZIK MAGUKAT - Uram azt mondja, hogy én fizetni neked, igaz? - mondta a barna bőrű, nyáladzó kis ember az erőd egyik őrének. - Kohrin Soulez Dallabad, igaz? Uram azt mondja, hogy én fizetek Kohrin Souleznek a vízért és az árnyékért, igaz? A dallabadi katona jól mulató társára nézett és mindketten végigmérték az apró emberkét, aki idióta módjára újra és újra meghajtotta a fejét. - Látod azt a tornyot? - kérdezte az első őr és tekintete a Dallabad felett ragyogóan csillogó kristályépítmény felé fordult. A kis ember pillantása követte az őr pillantását. - Ez Ahdahnia tornya. Ahdahnia Soulezé, aki most Dallabadot uralja. Az emberke nyilvánvaló döbbenettel pillantott fel a toronyra. - Ah-dahn-i-a - mondta lassan, vigyázva, mintha csak el akarná raktározni emlékezetében. - Soulez, igaz? Mint Kohrin. - Kohrin Soulez lánya - magyarázta az őr. - Menj és mondd meg az uradnak, hogy most már Ahdahnia Soulez uralja Dallabadot. Te neki fizetsz, rajtam keresztül. A kis ember vadul bólogatott. - Igen, igen - helyeselt és átadott egy szerény méretű erszényt - és az én uram találkozni fog vele, igaz? Az őr megvonta a vállát. - Ha tudok időt szakítani arra, hogy megkérjem, akkor talán - közölte és kinyújtotta kezét, amit az emberke kíváncsian méregetni kezdett. - Ha jut rá időm, hogy háborgassam őt - mondta az őr célzatosan. - Neked fizetek, hogy beszélj vele? - kérdezte a kis ember, mire a másik őr felhorkant és a fejét rázta az emberke ostobasága láttán. - Nekem fizetsz, én meg beszélek vele - fejtette ki az őr világosan. Nem fizetsz és urad nem találkozik vele. - De ha én fizetek neked... ő találkozik vele? - Ha úgy dönt - magyarázta az őr. - El fogom mondani neki. Ennél többet nem ígérhetek. A kis ember folyamatosan bólogatott, de tekintete oldalra sodródott, mintha csak az előtte álló lehetőségeket mérlegelné. - Fizetek - jutott végül dűlőre és átnyújtott egy másik, kisebb erszényt. Az őr kikapta a kezéből és fel-feldobta a levegőbe, a súlyát méregetve, majd megrázta a fejét és rosszallóan összevonta a szemöldökét, jelezve, hogy ennyi nem elég. - Ez mindenem! - tiltakozott a kis ember. - Akkor szerezz többet! - parancsolta az őr. Az emberke ugrott egyet, láthatóan elbizonytalanodott és komoly gondok gyötörték. A második erszény felé nyúlt, de az őr elhúzta előle és homlokráncolva nézett rá. Az emberke még ugrott egyet-kettőt, kicsi csoszogott, majd felrikoltott és elrohant. - Gondolod, hogy megtámadnak? - kérdezte a másik őr, bár hangjából érezhető volt, hogy nem különösebben aggódik emiatt az eshetőség miatt. A hat szekérből álló karaván ezen a reggelen érkezett Dallabadba, menedéket keresve a perzselő napsugarak elől. A hajtók húszan voltak és egyikük sem tűnt különösebben fenyegetőnek és egyikük sem nézett ki varázslónak. Ha a csapat támadást intézne Dallabad erődje ellen, azzal valószínűleg csak néhány pillanatnyi szórakozást okoznának a most már Ahdahnia Soulezt szolgáló katonáknak. - Azt hiszem, hogy kis barátunk már meg is feledkezett az erszényéről - felelte az első őr. - Vagy legalábbis elfelejtette azt, hogy miként is veszítette el. Társa erre felnevetett. Nem sok minden változott az oázisban Kohrin Soulez bukása óta. Még mindig ugyanazok a kalózkodó vámszedők voltak. Természetesen az ár elmondja majd Ahdahniának, hogy a szekérkaraván vezetője találkozni kíván vele - végül is Ahdahnia így gyűjtötte az információit. Ami pedig az ostoba nyomorulttól kizsarolt pénzt illeti, az nagyon gyorsan a jelenéktelenség ködébe vész majd. Igen, valóban nem sok minden változott. - Tehát igaz, hogy Kohrin Soulez halott - jegyezte meg Lipke, a felderítő csapat összekötője, a "kereskedőkaraván" vezetője. Kilesett a sátrába vezető ajtónyíláson, hogy szemügyre vegye a csillogó tornyot, amely nagy nyugtalanságot keltett szerte Calimshanban. Habár az nem volt nagy esemény, hogy Kohrin Soulezt végül megölték, mint ahogy az sem, hogy láthatóan a lánya vette át az uralmat Dallabad oázisában, de az itt történteket az egyik jelentős calimporti céhben beállt, nem mellékes hatalmi változásokkal összekapcsoló híresztelések miatt a terület számos hadura bizonyos előkészületeket tett. - Az is igaz, hogy láthatóan a lánya vette át az irányítást - felelte Trulbul és előhúzta az inge gallérja alá, a hátára erősített párnát, a "púpját", amitől esetlen, görnyedt alaknak tűnt. - Legyen átkozott a

neve, amiért az apja ellen fordult. - Kivéve abban az esetben, ha nem volt más választása - vetette fel Rolmanet, a belső kör harmadik tagja. - Artemis Entrerit Calimportban látták Kharón Karmával. Talán Ahdahnia eladta neki, ahogy azt a pletykák terjesztik. Talán elcserélte a mágiáért, amivel a lány létrehozhatta a tornyot, ahogy mások mondják. Vagy talán az alávaló bérgyilkos vette el azt Kohrin Soulez testéről. - A Basadonik vannak e mögött - érvelt Lipke. - Ismerem Ahdahniát és nem fordult volna ilyen vadul az apja ellen, főleg nem a kard eladása miatt. Nem szenvednek hiányt aranyban a dallabadiak. - De a Basadoni Céh miért hagyná rá Dallabad irányítását? - kérdezte Trulbul. Vagy ami még érdekesebb, hogyan bízhatnák rá az irányítását, ha még mindig hűséges apjához? Azok az őrök nem Basadoni katonák - tette hozzá. - Ebben biztos vagyok. Bőrük a nyílt sivatag megpróbáltatásairól árulkodik, mint ahogy a dallabadi polgárőröké is, nem pedig a calimporti utcák mocskáról. Kohrin Soulez jól bánt a céhével. Még katonáinak és szolgáinak is volt elég aranya, hogy szerencsejátékokat játsszanak a sátrakban, amikor áthaladtunk erre. Ilyen sokan ilyen gyorsan elfeledték volna hűségüket, ami a férfihez fűzte őket? Mind a hárman egymásra meredtek egy pillanatra és nevetésben törtek ki. A hűség soha nem állt jól Calimport egyetlen céhének vagy bandájának sem. - Jól fogalmaztad meg mondandódat - ismerte el Trulbul -, de számomra mégsem tűnik igaznak. Valahogy ez több, mint egy egyszerű puccs. - Nem hiszem, hogy bármelyikünk is ellentmondana neked - felelte Lipke. - Artemis Entreri Kohrin nagyhatalmú kardját viseli, de még ha csak annyi történt is, hogy egyszerűen Ahdahnia Soulez úgy döntött, itt az ideje, hogy biztosítsa magának Dallabad oázisát, akkor miért vált meg ilyen gyorsan egy ilyen nagy erejű, védelmező tárgytól? Nem most a legalkalmasabb az idő arra, hogy nyíltan megtorló támadást intézzenek ellene? - Hacsak nem fizette le Entrerit, hogy megölje az apját és a fizetség Kharón Karma volt - érvelt Rolmanet. Rábólintott szavaira, amelyek hirtelen merültek fel benne, mert úgy gondolta, hogy valami megfoghatóra bukkant, valamire, ami sok mindent megmagyarázna. - Ha így van, akkor ez évszázadok óta a legdrágább gyilkosság, amelyet elkövettek Calimportban jegyezte meg Lipke. - De ha nem ez történt, akkor mi? - kérdezte a csalódott Rolmanet. - A Basadonik - mondta határozottan Trulbul. - A Basadonik kellett, hogy legyenek. Kiterjesztették uralmukat a városon belül és most újra lecsaptak, abban reménykedve, hogy megszökhetnek fürkésző tekintetünk elől. Meg kell bizonyosodunk efelől. A többiek bólintottak, bár láthatóan habozva. Jarlaxle, Kimmuriel és Rai'gy kényelmes székeikben üldögéltek a kristálytorony második szintjén: Egy, varázstükör - Rai'gy és a Crenshinibon mágiájának együttműködése - továbbította nekik a három felderítő között lezajló beszélgetést, akiket azóta figyeltek, hogy a magát ostobának és púposnak tettető kis ember átadta erszényeit az erődön kívül az őrnek. - Ez elfogadhatatlan - közölte dacosan Rai'gy és szembefordult Jarlaxle-lal. - Túl messzire nyúltunk, túl messzire, ami fürkésző tekinteteket vonz. Kimmuriel továbbította gondolatait varázsló barátjának. Ne itt. Ne a toronyban, a Crenshinibon másában. Miközben elküldte az üzenetet, máris érezte a szilánk energiáit, amelyek ráncigálták őt és mentális védelmének peremén ólálkodtak. Elméjében visszahangzottak Yharaskrik figyelmeztetései és egyáltalán nem akarta felhívni a Crenshinibon figyelmét magára, így Kimmuriel váratlanul beszüntette minden pszionikus tevékenységét. - Mi a terved velük? - kérdezte nyugodtabban Rai'gy. Ránézett Kimmurielre és tekintete azt sugallta barátjának, hogy megkapta az üzenetet és fontolóra veszi a bölcs gondolatokat. - Végezzünk velük - javasolta Kimmuriel. - Olvasszuk be őket - pontosított Jarlaxle. - Húszan vannak a csapatban és nyilvánvaló, hogy egy másik céhhez tartoznak. Csodálatos kémek lesznek belőlük. - Túl veszélyes - jegyezte meg Rai'gy. - Akik behódolnak a Crenshinibon akaratának, minket fognak szolgálni - felelte a legteljesebb nyugalommal Jarlaxle. - Akik nem, meghalnak. Rai'gyt láthatóan ez nem győzte meg. Válaszolni akart, de Kimmuriel a karjára tette a kezét és intett neki, hogy ne tegye. - Megalkudsz velük? - kérdezte a pszionicista Jarlaxle-t. - Vagy inkább azt szeretnéd, ha katonákat küldenénk, hogy elfogják őket és a Kristályszilánk elé hurcolják őket, ahol eldől a sorsuk? - Az ereklye eléri az elméjüket a toronyból is - érkezett a felelet. Akik behódolnak, önként fogják megölni azokat, akik nem teszik. És ha az ellenállók többen lesznek? - akarta Rai'gy feltenni a kérdést, de Kimmuriel újra azt mutatta

neki, hogy maradjon csendben, és ezúttal a pszionicista felállt és arra kérte a varázslót, hogy tartson vele. - A Dallabad élén bekövetkezett változások és a jól látható torony miatt, egy ideig teljes készenlétben kellene állnunk - mondta Kimmuriel Jarlaxle-nak. A zsoldosvezér bólintott. - A Crenshinibon mindig éber - fűzte hozzá. Kimmuriel válaszul elmosolyodott, de valójában Jarlaxle megnyugtatónak szánt szavai csak még idegesebbé tették, mivel csak azt erősítették meg, hogy Yharaskrik értesülései a pusztító Kristályszilánkról láthatóan pontosak voltak. A két drow egyedül hagyta vezérét legújabb társával, az intelligens ereklyével. Rolmanet és Trulbul pislogni kényszerültek, amikor kiléptek a sátorból a szembántó napsütésbe. Körülöttük csapatuk többi tagja módszeresen, még ha nem túl lelkesen is, munkálkodott: lovakat és tevéket csutakoltak, valamint megtöltötték a vizestömlőket a Calimportba tartó útra. Másoknak az oázis peremét kellett volna felderíteniük és megszámlálniuk az őröket Dallabad erődjében, de Rolmanet hamarosan ráébredt, hogy mind a tizenhét társa itt van. Azt is észrevette, hogy sokan pillantgatnak feléje, arcukon furcsa kifejezéssel. Az egyik férfi különösen felkeltette Rolmanet érdeklődését. - Nem töltötte meg már egyszer azokat a tömlőket? - kérdezte halkan a mellette álló társától. - És nem kellene a keleti falnál az őröket számlálnia? - Ahogy befejezte a mondatot, Trulbul felé fordult és utolsó szavai elhaltak, ahogy végigmérte társát, aki csendben állt ott és sötét szeme sóvárogva meredt a kristálytoronyra. - Trulbul? - tette fel a kérdést Rolmanet, aki a férfi felé akart lépni, de mivel érzékelte, hogy valami nincs rendjén, mást gondolt és inkább távolabb lépett. A tökéletes békesség kifejezése terült szét Trulbul arcán. - Nem hallod? - mondta és pillantása végigsöpört Rolmaneten. - A zene... - Zene? - Rolmanet értetlenül meredt a férfire, majd ismét végigmérte a tornyot, miközben figyelmesen hallgatózott. - Csodaszép zene - felelte Trulbul módfelett hangosan, mire a közelben többen egyetértően bólintottak. Rolmanetnek nem kis erőfeszítésébe került, hogy egyenletesen lélegezzen és legalább nyugodtnak tűnjön. Most már ó is hallotta a zenét, a halk dallamot, amely békéről és virágzásról mesélt, jutalmat és hatalmat ígért..., de ugyanakkor követelt is. Hűséget követelt. - Dallabadban maradok - jelentette ki váratlanul Lipke, aki a sátorból lépett ki. - Több lehetőség van itt, mint Broucalle pasánál. Rolmanet szeme minden erőfeszítés dacára is tágra nyílt és nagyon keményen kellett küzdenie azért, nehogy riadtan körbepillantson és egyszerűen elrohanjon. Levegőért kapkodott, ahogy minden világossá vált előtte: úgy hitte, hogy egy varázsló mágiája ez, ami az ellenségeket barátokká változtatja. - Csodálatos zene - mondta egy mellettük álldogáló férfi. - Te is hallod? - kérdezte Trulbul Rolmanetet. Rolmanetnek óriási erőfeszítésébe került, hogy lehiggadjon, hogy derűs arckifejezést öltsön magára, amikor visszafordult barátaihoz. - Nem, ő nem hallja - közölte Lipke, még jóval azelőtt, hogy Rolmanet teljesen feléjük fordulhatott volna. - Nem látja a ránk váró lehetőségeket. El fog árulni minket! - Ez varázslat! - kiáltotta Rolmanet hangosan és előhúzta görbe kardját. - Egy varázsló bűbája ejt csapdába bennünket. Küzdjetek ellene! Álljatok ellen, barátaim! Lipke már rajta is volt, keményen felé suhintott a kardjával, amelyet a fegyverforgatásban jártas Rolmanet ügyesen hárított. Mielőtt visszavághatott volna, Trulbul máris Lipke mellett termett és halálos döfést irányzott Rolmanet szívének. - Hát nem értitek? - kiáltotta Rolmanet kétségbeesetten és csak szerencsével hárította a második támadást. Körbe-körbe tekintgetett, miközben folyamatosan hátrált, szövetségeseket keresve és ellenségeire figyelve. Észrevette, hogy a víz túloldalán újabb harc veszi kezdetét, amikor is több ember nekiesett egynek, akit a földre löktek és ott könyörtelenül ütötték és rugdosták. Mindeközben azt kiabálták, hogy a férfi nem hallja a zenét és hogy elárulná őket, legnagyobb dicsőségük óráján. Egy másik férfi, aki szintén ellenállt a csábító hívásnak, elrohant mellettük, mire a csoport üldözőbe vette, hátrahagyva az összevert embert, arccal lefelé, a vízben. Odébb, egy harmadik helyen is kirobbant a harc. Rolmanet két ellenfele felé fordult, a két emberhez, akik évek óta a barátai voltak. - Ez csak hazugság, egy trükk! - erősködött. - Hát nem értitek? Lipke egy ravasz alsó döféssel vetette rá magát, amelyet egy felső vágás követett, egy csavaró mozdulat, majd egy újabb felső

vágás, ami hátranyomta Rolmanetet, aki alig volt képes megtartani az egyensúlyát. Lipke pedig ismét támadott, leszegett fejjel rohamozva és döfése a sebezhetővé vált Rolmanetet célozta. Trulbul pengéje megvillant és megállította Lipke gyilkos döfését. - Várj! - kiáltotta Trulbul a döbbent embernek. - Rolmanet az igazat mondja! Könyörgöm, nézz az ígéret mélyére! Lipke azonban teljesen a Kristályszilánk kényszerítő ereje alá került. Megállt, de csak annyi időre, hogy Trulbul azt gondolja, valóban eltöpreng azon, hogy itt valami nem ideillő történik. Amikor Trulbul elvigyorodott, bólintott és leengedte pengéjét, Lipke egy nyeső mozdulattal felmetszette a torkát. Amikor visszafordult, Rolmanetet látta, aki teljes sebességgel menekült és a víz mellé kipányvázott lovak felé rohant. - Állítsátok meg! Állítsátok meg! - kiáltotta Lipke és üldözőbe vette a férfit. Mások is csatlakoztak hozzá és megpróbálták elzárni a menekülési útvonalakat, miközben Rolmanet felküszködte magát az egyik lóra és megfordította az állatot, amelynek patái feltúrták a homokot. A férfi kiváló lovas volt és útját is gondosan választotta meg, így a többiek nem is reménykedhettek benne, hogy meg tudják állítani. Kidübörgött Dallabadból, még annyi időre sem állt meg, hogy segítsen megmaradt társának, akit elvágtak, visszafordulásra kényszerítettek, majd hamarosan elkaptak és legyűrtek. Nem, Rolmanet egyenes vonalban és gyorsan vágtázott, lóhalálában a távoli Calimport felé vezető homokos úton. Jarlaxle és a Crenshinibon gondolatai elkanyarodtak, amint a mágikus tükörben követték a magányos menekülő útját. A zsoldosvezér érezte a kristálytoronyban növekvő hatalmat. Halk, zümmögő hang volt, ahogy az építmény összegyűjtötte a napsugarakat és prizmái, valamint tükrei segítségével fókuszálta őket a hegyes torony legtetejére. Természetesen felismerte, hogy a Crenshinibon mire készül. Tekintve, hogy milyen következményekkel járhatott, ha valaki megszökik, ez logikus megoldásnak tűnt. Ne öld meg - utasította mégis a Kristályszilánkot Jarlaxle, bár nem volt benne biztos, hogy miért adta ki a parancsot. - Kevés olyasmit tud mondani elöljáróinak, amit azok eddig ne tudtak volna. A kémek nem is sejtik, hogy mi áll a dallabadi trónfosztás hátterében és csak azt fogják feltételezni, hogy egy varázsló... - Érezte, ahogy az energia egyre csak gyűlik, de sem egyetlen szó, sem bármiféle tiltakozás, egyáltalán semmi reakció nem érkezett az ereklye részéről. Jarlaxle a tükörben nézte a menekülő, rémült embert. Minél többet gondolkodott ezen, annál inkább gyökeret vert benne a meggyőződés, hogy nincs valódi ok ennek az embernek a megölésére. Valójában, ha engedik, hogy visszatérjen uraihoz a teljes kudarcról szóló hírekkel, az igazából a Bregan D'aerthe érdekeit is szolgálhatja. Valószínű, hogy nem jelentéktelen kémeket küldtek egy ilyen fontos küldetésre és a mód, ahogy a csapatukat ilyen könnyedén lehengerelték lenyűgözheti elöljáróikat - talán annyira, hogy más pasák is eljönnek, immár nyíltan, Dallabadba, hogy fegyverszünetről alkudozzanak. Jarlaxle mindezeket a gondolatokat átadta a Kristályszilánknak is és megismételte az előbbi parancsát, csapata érdekében és titokban azért is, mert egyszerűen nem akart megöletni egy embert, ha az nem szükséges. Érezte ahogy az energia gyűlik, egyre csak gyűlik, és most már kibocsátásra várt. - Elég! - mondta hangosan. - Ne tedd! - Mi az, vezérem? - hallotta Rai'gy hangját, amint a varázsló és kebelbarátja, a pszionicista berohant a terembe. Amint beléptek, látták ahogy Jarlaxle ott áll és láthatóan dühösen mered a tükörre. Azután a tükör milyen fényessé vált! Felvillant, akár egy villám és ez olyan fájdalmas volt az érzékeny drow szemeknek, mint maga a Nap. Perzselő tiszta hőhullám lőtt ki a torony tetejéről, végigsöpört a homokon, míg végül sárgásfehér lepelbe borította a lovat és lovasát. Egy pillanat alatt végük lett, csak Rolmanet és lovasának megégett csontjai maradtak hátra a sivatag homokján. Jarlaxle lehunyta a szemét és összeszorította a fogait, elfojtva a késztetést, hogy felordítson. - Lenyűgöző bemutató - mondta Kimmuriel. - Tizenöten álltak át hozzánk és úgy tűnik, hogy a többi öt halott jegyezte meg Rai'gy. - Teljes a győzelem. Jarlaxle ebben nem volt ennyire biztos, de összeszedte magát és nyugodt pillantással fordult alvezérei felé. - A Crenshinibon megtalálja azokat, akiket a legkönnyebben és teljesen uralni tud - közölte az óvatos párossal. - Őket visszaküldjük a céhükhöz vagy ha együttműködésről van szó, akkor a céheikhez, megfelelő történettel a vereségükről. A többieket kifaggatjuk és ők önként fognak válaszolni a kérdéseinkre. Így talán mindent megtudhatunk erről az ellenségről, aki idejött, hogy kikémlelje a dolgainkat.

Rai'gy és Kimmuriel olyan pillantást váltottak, ami nem kerülte el Jarlaxle figyelmét és ami egyértelműen jelezte, hogy látták őt felzaklatva, amikor beléptek. Hogy ebből mire következtetnek, azt a zsoldosvezér nem tudta, de ebben a pillanatban nem volt különösképpen elégedett. - Entreri visszatért Calimportba? - kérdezte. - A Basadoni Házba - felelte Kimmuriel. - Mint ahogy mindannyian ezt tesszük - határozott Jarlaxle. - Feltesszük kérdéseinket az újonnan jötteknek és átadjuk őket Ahdahniának. Berg'inyon és egy kis létszámú egység hátramarad, hogy az itteni ügyekre felügyeljen. Azok ketten ismét egymásra pillantottak, de nem mondtak semmit. Meghajoltak és kimentek a teremből. Jarlaxle a tükörbe meredt, ahol az ember és a ló megfeketedett csontjai látszódtak. Meg kellett tenni - érkezett a Crenshinibon suttogása az elméjébe. Menekülése újabb kíváncsi tekinteteket vonzott volna, jobban felkészülteket. Még nem állunk készen erre. Jarlaxle felismerte a hazugságot, ha találkozott vele. A Crenshinibon nem félt a fürkésző, kíváncsi szemektől és egyáltalán nem félt semmilyen seregtől. A Kristályszilánk - arroganciája tetőfokán -, úgy hitte, hogy egyszerűen meg tudja téríteni bármely támadó sereg nagy részét, amit azután azok ellen fordít, akik nem hódolnak be az akaratának. Vajon mennyit tud irányítani? - gondolta Jarlaxle. Százakat? Ezreket? Milliókat? Az uralkodásáról szőtt képek - nemcsak Calimport utcáin, nemcsak magában a városban, hanem az egész birodalomban - átcikáztak gondolatain, amikor a Crenshinibon "meghallotta" a csendes kérdéseket és megkísérelt választ adni rájuk. Jarlaxle megizgatta szemkötőjét és koncentrált, gyengítvén kapcsolatát az ereklyével és megacélozta akaratát, miközben igyekezett megtartani gondolataiból magának annyit, amennyit csak tudott. Tudta, hogy a Crenshinibon nem azért ölte meg a menekülő embert, mert félt bármiféle megtorlástól. Nem is azért sújtott le ilyen mindent elsöprő erővel a magányos lovasra, mert nem értett egyet a Jarlaxle által felvetett érvekkel. Nem, a Kristályszilánk pontosan azért ölte meg az embert, mert Jarlaxle azt parancsolta, hogy ne tegye, mert a zsoldosvezér átlépte az együttműködés elvét és megpróbált uralkodni felette. A Crenshinibon pedig ezt nem tűrhette. Ha az ereklye ilyen könnyen ellentmondott egy ilyen dologban, vajon át tudja-e lépni azt a vonalat a másik irányba? Ez a módfelett zavaró gondolat nem nyújtott túl sok vigaszt Jarlaxlenak, aki életének nagy részében nem volt senki emberfia - de még nagyasszonyanya - rabszolgája sem. - Új szövetségesek állnak az uralmunk alatt és így most erősebbek vagyunk - jegyezte meg Rai’gy szarkasztikusan, amikor egyedül maradt Kimmuriellel és Berg'inyonnal. - Létszámunk növekszik - értett egyet Berg'inyon -, de ugyanígy tornyosul a felfedeztetés veszélye is. - És az árulásé - tette hozzá Kimmuriel. - Nézzétek csak meg: az egyik kém, aki Jarlaxle ereklyéjének befolyása alatt állt, ellenünk fordult, amikor a harc kitört. A szilánk uralma nem teljes és nem is megtörhetetlen. Minden egyes katonával, aki nem önként, hanem ilyen módon csatlakozik hozzánk, a belső felkelést kockáztatjuk. Habár valószínűtlen, hogy aki így menekül meg a befolyásolás alól, komoly kárt tudna okozni nekünk, hiszen elvégre mégiscsak emberekről van szó, de nem vethetjük el azt a lehetőséget sem, hogyha valaki kiszabadul és elmenekül, felfedi az igazságot az új Basadoni Céhről és Dallabadról valamelyik másik céhnek. - Abban már egyetértettünk, hogy milyen következményekkel jár a Bregan D'aerthe-re nézve, ha kiderül az igazság - tette hozzá Rai’gy vészjóslóan. - Ez a csapat azért jött Dallabadba, hogy bizonyos kérdésekre választ kapjon a paraván mögött és minél jobban kihúzzuk ezt a paravánt, annál valószínűbb, hogy felfedeznek minket. Önnön névtelenségünket kockáztatjuk ebben az ostoba hódítási törekvésben. A másik kettő hosszú ideig csak hallgatott. Végül Kimmuriel halkan csak ennyit kérdezett: - El fogod ezt magyarázni Jarlaxle-nak is? - Tárjuk ezt a problémát Jarlaxle elé - vágott vissza Rai'gy és hangja csöpögött a szarkazmustól vagy inkább a Bregan D'aerthe igazi vezére elé? Ez a vakmerő kinyilatkoztatás a másik kettőt még mélyebb hallgatásra késztette. Nagyon egyértelműen hallhatták: kimondásra került a gondolat, hogy Jarlaxle a csapat feletti irányítást átengedte az intelligens ereklyének. - Talán itt az ideje, hogy átgondoljuk terveinket - szólt komoran Kimmuriel. Mind ő, mind Rai'gy már hosszú, hosszú idő óta szolgáltak Jarlaxle alatt és mindketten értették a Kimmuriel megjegyzése mögötti következmények hihetetlen súlyát. A Bregan D'aerthe kicsavarása Jarlaxle kezéből valami olyasmi lett volna, mint elorozni a Baenre Házat Baenre Anyától, annak több évszázados, vaskezű uralma alatt. Bizonyos értelemben-mivel Jarlaxle olyan eszes volt, olyan több rétegű védelmet hozott létre és olyan tökéletes ismerettel bírt mindenről, ami körülötte történt -, a

zsoldosvezér még félelmetesebb ellenfélnek is bizonyult volna. Most pedig a követendő út nyilvánvalóvá vált mindhármuk számára: egy puccsra van szükség, amely azóta érlelődött, hogy a Basadoni Ház megtette első hódító lépéseit. - Van egy forrásom, amely még több információval tud szolgálni a Kristályszilánkról - jegyezte meg Kimmuriel. - Talán van rá mód, hogy megsemmisítsük vagy ideiglenesen megbénítsuk félelmetes hatalmát és így elkaphassuk Jarlaxle-ot. Rai'gy Berg'inyonra pillantott és mindketten zordan bólintottak. Entreri már kezdte kapisgálni, hogy milyen komoly felfordulást forralnak Jarlaxle és - ebből következően - ellene is. Nem sokkal azután értesült a Dallabadban történtekről, hogy a sötételfek többsége visszatért a Basadoni Házba és látta a tekintetekből és a hangszínekből, hogy a zsoldosvezér több fontosabb alárendeltjét nem nyűgözték le a közelmúlt eseményei. Mint ahogy Entrerit sem. Tudta, hogy Rai'gy és Kimmuriel panaszai javarészt jogosak voltak és tudta azt is, hogy Jarlaxle terjeszkedő politikája a Bregan D'aerthe-t valóban nagyon veszélyes útra terelte. Amikor az igazság a Basadoni Házban bekövetkezett változásról és a dallabadi hatalomátvételről végül kiszivárog - és Entrerinek most már kevés kétsége volt afelől, hogy ez megtörténik -, a terület minden céhe, összes nagyura és jelentűs hatalma egyesíti erejét a Bregan D'aerthe ellen. Jarlaxle eszes volt és zsoldoscsapata kétségtelenül hatalmas - a Kristályszilánk birtokában pedig még hatalmasabb -, de Entreri nem kételkedett abban, hogy végezetül megsemmisítik őket, a csapat minden egyes tagját. Nem, jött rá a bérgyilkos, ez nem valószínű, hogy megtörténik. Az alapokat már jóval előbb lefektették és Entreriben kevés kétely maradt azt illetően, hogy Kimmuriel és Rai'gy fellépnek Jarlaxle ellen, ráadásul hamarosan. Rosszallásuk minden egyes nappal erősödött, szavaik egyre vakmerőbbek lettek. Ez a felismerés felvetett egy zavaró kérdést Entreriben. Vajon a Kristályszilánk sarkalta őket a puccsra, ahogy azt Lolth istennő oly gyakran megtette Menzoberranzan házai között? Lehet, hogy az ereklye úgy okoskodott: az állhatatlanabb mágiahasználók egyike alkalmasabb tulajdonosa lesz? Vagy talán a puccs gondolatát a Crenshinibon ösztökélte - még ha nem is egyértelműen a befolyása alatt álló - Jarlaxle tettei váltották ki? Bárhogy legyen is, Entreri azt tudta, hogy ezáltal módfelett sebezhetővé válik, még legfrissebb mágikus szerzeményével is. Bárhogy is játssza végig ezt a játszmát, Jarlaxle marad túlélésének sarokköve. A bérgyilkos ráfordult egy ismerős sugárútra és észrevétlenül haladt át az utcákon nyüzsgő csőcseléken, egyedül, az árnyékban maradva. Találnia kell valami módot, hogy Jarlaxle visszaszerezze az irányítást és erősen meg tudja vetni a lábát. Szüksége volt Jarlaxle-ra a Bregan D'aerthe vezetéséhez - nemcsak tetteik miatt, hanem a szívük miatt is. Csak így tudja kivédeni a puccsot - a puccsot, ami csak katasztrófát jelenthet Entrerinek. Igen, biztosítani kell Jarlaxle helyzetét. Azután pedig találnia kell rá módot, hogy messze kerüljön innen, messze a sötételfektől és veszedelmes intrikáiktól. A Rézgaras őrszemei aligha lepődtek meg érkezésétől, sőt még arról is értesítették, hogy Dwahvel számított rá és a hátsó szobában várja őt. A félszerzet hallott már a Dallabadban történtekről, jött rá a bérgyilkos és megrázta a fejét, amivel emlékeztette magát arra, hogy nem kellene meglepődnie és egyben felhívta a flgyelmet magában arra is, hogy éppen a nő lenyűgöző információszerző képessége hozta őt ma este Dwahvelhez. - A memnoni Broucalle Ház volt - közölte Dwahvel, ahogy a bérgyilkos belépett és helyet foglalt a félszerzettel szemközt, a padlóra helyezett puha párnákon. - Gyorsan léptek - felelte Entreri. - A kristálytorony olyan, akár egy hatalmas jelzőfény a kopár sivatagban - válaszolta Dwahvel. Társaid, akik annyira törődnek a titoktartással, miért hívják fel magukra a figyelmet? Entreri egy szóval sem felelt, de arcvonásai sokat elárultak Dwahvelnek a félelmeiből. - Tévednek - Dwahvel feltételezése egybeesett ezekkel a félelmekkel. - Ott van nekik a Basadoni Ház, ami kitűnően álcázza egzotikus kereskedelmi ügyleteiket. Miért nyúlnak messzebbre és kavarnak egy olyan háborút, amelynek megnyerésére nincs reményük? Entreri most sem válaszolt. - Vagy talán ez volt a tényleges oka, amiért a drow csapat a felszínre jött? - kérdezte Dwahvel őszinte aggodalommal. - Talán téged is félretájékoztattak a csapat valódi céljairól és elhitették veled, hogy a haszon, a lehetséges kölcsönös haszon, miatt vannak itt, pedig valójában előretolt harci alakulatról van szó, amely a tökéletes katasztrófát készíti elő Calimportban és egész Calimshanban? Entreri megrázta a fejét. - Jól ismerem Jarlaxle-t - felelte. - A haszon miatt jött ide, ami kölcsönös haszon mindazoknak, akik vele dolgoznak. Ez az ő

módszere. Nem hiszem, hogy valaha is belement volna valami olyan potenciálisan katasztrófát rejtő dologba, mint amilyen egy harci alakulat szerepének eljátszása. Jarlaxle semmilyen mértékkel mérve sem hadúr. O csupán opportunista és semmi több. Keveset foglalkozik a dicsőséggel és sokkal többet a kényelemmel. - És mégis a fejére idézi a katasztrófát, amikor ilyen jól látható, és jól láthatóan hívogató, emlékművet emel, mint amilyen ez a figyelemre méltó torony - mondta Dwahvel. - Oldalra billentette dundi fejét és figyelmesen szemlélte Entreri aggódó arckifejezését. - Mi az? - tette fel a kérdést. - Mennyi mindent tudsz a Crenshinibonról? - kérdezte a bérgyilkos. - A Kristályszilánkról? Dwahvel grimaszolt, egy pillanatig mélyen gondolataiba merült, majd megrázta a fejét. - Felületesek az ismereteim - vallotta be. - Tudok a toronymásairól, de ezen kívül nem sokat. - Elképzelhetetlen hatalommal bíró ereklye - magyarázta Entreri. És nem vagyok biztos benne, hogy az intelligens tárgy és Jarlaxle céljai egy és ugyanazok. - Számos ereklyének van saját akarata - közölte Dwahvel szárazon. - Ez pedig ritkán jelent jót. Tudj meg róla mindent, amit csak tudsz - kérte Entreri - és gyorsan, még mielőtt félelmeid elkerülhetetlenül valóra válnak Calimportban. A férfi szünetet tartott és azon töprengett, hogy miként tudná a legjobban megértetni Dwahvellel a nemrég történteket. - Próbálj meg rájönni, hogy miként került Drizzt birtokába és hol... - Mi a Kilenc Pokol az a Drizzt? - jött Dwahvel kérdése. Entreri magyarázni kezdte, de azután megtorpant és nevetni kezdett, emlékeztetve magát arra, hogy milyen nagy is valójában a világ. - Egy másik sötételf - felelte -, aki már halott. - Ah, igen - mondta Dwahvel. - A vetélytársad. Az, akit "Do'Urdennek" hívsz. - Felejtsd el, mint ahogy én is elfeledtem - parancsolta Entreri. Csak azért került szóba, mert Jarlaxle kegyencei tőle szerezték meg a Kristályszilánkot. Egy híres és hatalmas pap alakját öltötték magukra, egy bizonyos Cadderlyét, aki azt hiszem valahol a Hópihe-hegységben vagy annak környékén él. - Hosszú út - jegyezte meg a félszerzet. - De megéri - válaszolta Entreri. - És mindketten tudjuk, hogy a távolság lényegtelen egy olyan varázslónak, aki birtokában van a megfelelő varázslatoknak. - Ez sokba fog neked kerülni. Acélosan edzett lábizmai egyetlen rezdülésével - egy olyan mozdulattal, amely még egy feleennyi idős, képzett harcosnak is nehéz lett volna - magasodott fel Dwahvel előtt a félelmetes Entreri, majd lehajolt és vállon veregette a nőt - kesztyűs jobb kezével. A félszerzet vette az üzenetet.

Tizenegyedik fejezet ALAPOZÁS Ez az, amire mindig is vágytál - mondta Kimmuriel Yharaskriknak. Az illithid meglepetést tetetett a pszionicista nyers kijelentése hallatán. Yharaskrik korábban azt magyarázta Kimmurielnek, hogy miként tudná elhárítani a Kristályszilánk behatolási kísérleteit. Az illithid pontosan azt akarta, hogy a helyzet így alakuljon. Ki fogja birtokolni? - kérdezte Yharaskrik a gondolatok útján. Kimmuriel vagy Rai'gy? Rai'gy - felelte a drow. - Ő és a Crenshinibon tökéletesen kiegészítik egymás. Legalábbis a Kristályszilánk távolból küldött közlése szerint. Ezt hiszitek mindketten - replikázott az illithid. - De az is lehet, hogy talán a Crenshinibon fenyegetést lát bennetek, ami valószínű és logikus feltételezés, és csak azért hiteget titeket, mert így akar téged és a bajtársaidat teljesen elsöpörni. Nem vetettem el ezt a lehetőséget sem - riposztozott Kimmuriel, láthatóan módfelett nyugodtan. Ezért jöttem Yharaskrikhoz. Az illithid sokáig hallgatott, az információt emésztette. A Kristályszilánk nem gyenge tárgy - magyarázta. - Ha arra kérsz... Csupán ideiglenes haladékot kérek - szakította félbe Kimmuriel. Nem kívánom összeugrasztani Yharaskrikot a Crenshinbonnal, mert megértettem, hogy az ereklye legyűrne téged. - Ezeket a gondolatokat anélkül osztotta meg az agyszívóval, hogy félt volna attól, megsérti a lényt. Kimmuriel felismerte, hogy a tökéletesen logikus gondolkodású illithidek nem rendelkeznek értelmetlen önérzettel. Minden bizonnyal hittek benne, hogy a legtöbb fajnál, az embereknél természetesen, de talán még a drow-knál is, felsőbbrendűek, de erre az egészséges önbizalomra rárakódtak az értelem elemei, amelyek megakadályozták, hogy megsértődjenek tökéletesen logikus állítások miatt. Yharaskrik tudta, hogy az ereklye lebírhat bármely lényt, ami gyengébb egy istennél. Talán van rá mód - felelte az illithid és Kimmuriel szélesen elmosolyodott. - A Vasakarat Tornya gerjesztette gömb be tudja borítani a Crenshinibont és le tudja győzni mentális behatolásra tett próbálkozásait és a csatatér közelében emelt tornyainak adott parancsait. Időlegesen - tette hozzá a lény hangsúlyosan. - Nem ringatom magam illúziókba: Egy sereget, amely Illithid társaimból állna, leszámítva, nincs semmi, ami állandó érvénnyel megpróbálhatná legyengíteni a nagy Kristályszilánk hatalmát, a siker reményében. - Ez több, mint elég lesz Jarlaxle bukásához - helyeselt hangosan Kimmuriel. - Ez minden, amit kérek. - Meghajolt és távozott, utolsó szavai pedig ott csengtek a fejében, miközben átlépett a dimenziókapun, amely visszaviszi Calimportba és a Rai'gy-vel megosztott magánlakrészébe. Jarlaxle bukása! Kimmuriel szinte alig hitte el, hogy részese ennek az összeesküvésnek. Hiszen nem Jarlaxle volt az, aki menedéket adott neki saját nagyasszonyanyja és házának rosszindulatú leánytestvérei elől, aki magával vitte és elrejtette át a város többi lakója elől, amikor Baenre Anya elrendelte, hogy az Oblodra Házat teljesen el kell törölni a föld színéről? Eltekintve a zsoldosvezér iránt érzett, megmaradt hűségétől, ott volt még a Bregan D'aerthe lefejezésének gyakorlati problémája. Mindenekfölött Jarlaxle-nak volt köszönhető a zsoldoscsapat felemelkedése, ő tette ismertté a bandát egy évszázaddal korábban és senki sem volt a csapatban - még a mindig önelégült Rai'gy sem -, aki egy pillanatig is kételkedett volna benne, hogy Jarlaxle milyen fontos politikai szerepet töltött be a Bregan D'aerthe túlélésében. Ezeket a gondolatokat Kimmuriel magával vitte, miközben visszatért Rai'gyhoz. A drow éppen mélyen elmerült a Jarlaxle megdöntésére irányuló támadás kiagyalásába. - Új barátod megadja nekünk azt, amit kérünk? - kérdezte a buzgón munkálkodó varázsló-pap, ahogy Kimmuriel megérkezett. - Valószínűleg - felelte a pszionicista. - Semlegesítsd a Kristályszilánkot és a támadás elsöprő lesz - mondta Rai'gy. - Ne becsüld alá Jarlaxle-t - fígyelmeztette Kimmuriel. - Most még nála van a Kristályszilánk, így hát először a nagy hatalmú tárgyat kell elintéznünk, de Jarlaxle nélküle is számos évet töltött el azzal, hogy megszilárdítsa uralmát a Bregan D'aerthe fölött. Nem törtem volna ellene, ha nem szerezzük meg az ereklyét. - De éppen a Crenshinibon megszerzése gyengítette meg őt - magyarázta Rai'gy. - Még az egyszerű katonák is félnek attól az úttól, amire léptünk. - Hallottam néhány olyan megjegyzést, amely szerint nem hisznek abban, hogy hatalomra jutunk szállt vele vitába Kimmuriel. - Vannak, akik úgy vélik, hogy uralni fogjuk a felszíni világot, hogy Jarlaxle a Bregan D'aerthe-t a gyengécske emberek fölé helyezi, majd dicsőségesen visszatér Menzoberranzanba, hogy meghódítsa azt. Rai'gy erre az állításra felkacagott. - Az ereklye hatalmas, efelől nincs kétségem, de vannak határai. Nem az agyszívó mondta éppen,

hogy a Crenshinibon uralma határainak elérésére tör? - Az, hogy ez a képzelet szülte hódítás bekövetkezik-e avagy sem, az a jelenlegi helyzetünkben mellékes - felelte Kimmuriel. - Ami számít, az az, hogy a Bregan D'aerthe katonái hisznek-e benne vagy sem. Rai'gy nem tudott vitába szállni ezzel a logikus gondolatmenettel, de még mindig nem volt teljesen meggyőzve. - Azzal, hogy Berg'inyon velünk tart, a drow-knak csak kevés szerep jut a csatában - érvelt a varázsló. - Most már rendelkezésünkre állnak emberek és több ezernyi kobold is. - Számos embert a Crenshinibon csábított sorainkba - emlékeztette Kimmuriel. - A Kristályszilánknak nem fog nagy gondot okozni, hogy uralja a koboldokat, ha Yharaskrik nem tudja teljesen semlegesíteni. - És ott vannak még a vérpatkányok is - folytatta Rai'gy hidegvérrel. - Az alakváltók jobban ellenállnak a mentális késztetéseknek. A bennük dúló viszály nem engedi érvényesülni a külső befolyásolást. - Felfogadtad Domót? Rai'gy megrázta a fejét. - Domót bonyolult lett volna - ismerte el -, de felfogadtam több vérpatkány alvezérét. A mi ügyünk mellé állnak, ha Domó elpusztul. Emiatt úgy rendeztem, hogy Jarlaxle Sharlotta Vesperstől értesüljön arról, hogy a vérpatkányok vezére nem a megfelelő időben jártatta a száját és túl sokat árult el a Bregan D'aerthe-ről Da'Daclan pasának és mi úgy véljük, hogy a céh vezetője parancsára szaglásztak Dallabadban. Kimmuriel biccentett, de arca továbbra is aggódó maradt. Jarlaxle kemény ellenfélnek számított az elmével vívott csatákban – megláthatja a kelepcét, amit neki állítottak és felhasználhatja Domót, hogy a maga oldalára állítsa a vérpatkányokat. - Domo tetteiről most számolnak be - közölte Rai'gy. - Nem kétséges, hogy a Crenshinibon hitelt akar adni Sharlotta meséjének, de Jarlaxle óvatosabban fog lépni, még mielőtt véglegesen Domo ellen fordulna. - Azt hiszed, hogy a vérpatkányok vezére még a mai napon halott lesz - vonta le a következtetést egy pillanat múltán Kimmuriel. - A Kristályszilánk Jarlaxle erőssége és így egyben a gyengéje is mondta Rai'gy és arcára csúfondáros mosoly telepedett. - Először a kesztyű, most meg ez - mondta őszinte sóhajjal Dwahvel Tiggerwilli. - Ah, Entreri, mit tegyek meg neked némi plusz pénzért, ha már nem leszel? Entreri nem értékelte a humorát. - Ki vele, de gyorsan - parancsolta. - Sharlotta lépései nagyon felidegesítettek téged - jegyezte meg Dwahvel, aki látta a nőt, amint az elmúlt néhány órában az utcákat rója szorgalmasan és számos találkozót bonyolít le a vérpatkány céh ismert közvetítőivel. Entreri csupán bólintott, mivel nem állt szándékában megosztani a legújabb híreket Dwahvellel ebben az esetben nem. Tudta, hogy a dolgok most már felgyorsultak, túlságosan is. Rai'gy és Kimmuriel elvégezték a támadás előtti alapozást, de legalább látszólag Jarlaxle is felfogott valamit a kibontakozó problémából. A zsoldosvezér nem sokkal korábban hívatta Entrerit, akinek annyit mondott, hogy el kell menniük és találkozniuk kell egy Domó nevezetű, különösen undorító vérpatkánnyal. Entreri gyanította, hogy ha Domo is részt vett az összeesküvésben, akkor Kimmurielnek és Rai'gynek hamarosan be kell töltenie egy megüresedett helyet a soraikban. - Két órán belül visszatérek - magyarázta Entreri. - Addigra legyen kész. - Nincs megfelelő anyagunk, hogy az általad kért tárgyat elkészítsük - panaszolta Dwahvel. - Csak a színe és a tömörsége a lényeg - felelte Entreri. - Az anyagnak nem kell pontosan ugyanolyannak lennie. Dwahvel megvonta a vállát. Entreri nekiindult a calimporti éjszakának. Fürgén mozogott, köpenyét szorosan a vállai köré csavarta. Nem messze a Rézgarastól befordult egy sikátorba. Gyorsan ellenőrizte, hogy nem követik-e, majd lesurrant a nyitott csatornafedélen át a város alatti alagutakba. Nem sokkal később már Jarlaxle előtt állt a megbeszélt üregben. - Sharlotta arról tájékoztatott, hogy Domo titkokat suttog rólunk közölte Jarlaxle. - A vérpatkány úton van? Jarlaxle bólintott. - És valószínűleg számos szövetségese is. Felkészültél a harcra? Entreri, napok óta először, őszintén elvigyorodott. Felkészült-e a harcra a vérpatkányokkal? Lehet-e másképp? Mégsem tudta teljesen figyelmen kívül hagyni azt, hogy honnan származott Jarlaxle információja. Felismerte, hogy

Sharlotta most az asztal mindkét végén munkálkodik és annak ellenére, hogy szorosan együtt volt Kimmuriellel és Rai'gyvel, nem vágta el nyíltan az át Jarlaxle-hoz fűző szálakat. Kételkedett benne, hogy a nő és drow szövetségesei ezt az alkalmat szánták volna a Bregan D'aerthe feletti uralomért vívott végső csatának. Egy ilyen bonyolult terv több időt igényel és Calimport csatornarendszere nem a megfelelő hely egy ilyen harcra, mivel túlságosan szem előtt van. Mégis... - Talán Dallabadban kellett volna maradnod még egy ideig - mondta Entreri -, a kristálytoronyban, hogy felügyeld az új tevékenységeket. - Aligha rémülök meg Domótól - felelte Jarlaxle. Entreri zordan meredt rá. Megtörténhet-e valóban, hogy ennyire nincs tudatában a Bregan D'aerthe-n belüli puccs jól látható megalapozásának? Ha igen, akkor ez növeli-e annak a valószínűségét, hogy Rai'gy és Kimmuriel áruló tetteit valójában a Kristályszilánk sugallta? Vagy talán csak azt jelenti, hogy Entreri túlságosan is óvatos volt ebben az esetben és ott is démonokat és ördögöket látott, ahol pedig nem is voltak? A bérgyilkos vett egy mély lélegzetet és megrázta a fejét, hogy kitisztítsa a gondolatait. - Sharlotta tévedhetett is - mondta Entreri. - Meglehet, hogy oka van rá, amiért meg akar szabadulni a bajkeverő Domótól. - Hamarosan megtudjuk - felelte Jarlaxle és az alagút felé intett, ahonnan a hatalmas, humanoid patkány alakját viselő vérpatkány vezér közeledett, három patkányember társaságában. - Kedves Domóm - üdvözölte Jarlaxle és a vérpatkányok vezére meghajolt. - Jó, hogy te jöttél el hozzánk - felelte Domo. - Ilyenkor nem szívesen megyek a felszínre, még a Basadoni Ház pincéibe se. Túl sok ott az izgalom, attól félek. Entreri összehúzta szemét és végigmérte a nyomorult likantrópot, majd elgondolkodott a legjobb esetben is furcsa válaszon, ami nem lehetett sem így, sem úgy értelmezni. - Más céhek emberei is ide jönnek le, hogy veled találkozzanak? - kérdezte Jarlaxle, amit szándékosan azért tett fel, hogy Domót sarokba szorítsa. Entreri kemény tekintettel meredt a drow-ra, mivel ráeszmélt, hogy Jarlaxle a Crenshinibon javaslatára kényszerítette védekezésre a vérpatkányt, hogy gondolkodásra késztesse azokról az esetleges cselszövéseiről, amelyeket így könnyebben kiszedhetnek belőle. Mégis, a bérgyilkosnak úgy tetszett, hogy a zsoldosvezér túl gyorsan lépett, hogy egy kis csevegéssel és némi diplomáciával begyűjthették volna az árulkodó jeleket, anélkül, hogy az intelligens ereklye durva mentális beavatkozására kellett volna hagyatkozniuk. - Azon alkalmakkor, amikor más céhek embereivel kell találkoznom, ők gyakran jönnek hozzám felelte Domo, aki megpróbált nyugodt maradni, bár Entreri észrevette, hogy hirtelen izgatottá vált, mivel testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte át. A bérgyilkos mindkét kezét nyugodtan az övére helyezte, csuklóit megtámasztotta két félelmetes fegyverének kardgombján - ez a testtartás lazábbnak és kényelmesebbnek tűnt, de így egyben érezhette is fegyvereit, készen arra, hogy előrántsa azokat és lesújtson velük. - És mostanában találkoztál valamelyikükkel? - tudakolta Jarlaxle. Domo összerezzent, majd ismét és Entreri ekkor megértette, hogy mi is történik. Az ereklye ott helyben megpróbálta átpásztázni a gondolatait. A vezér mögött álló három vérpatkány egymásra pillantott és idegesen mocorogni kezdtek. Domo arca eltorzult, kezdte felvenni emberi álcáját, de szinte azonnal visszaváltozott vérpatkány alakjába. Mély, állatias morgás tört elő a torkából. - Mi ez? - kérdezte a mögötte álló egyik vérpatkány. Entreri látta, ahogy a csalódottság egyre erősebben rávésődik Jarlaxle arcára. Kíváncsian pillantott vissza Domóra és azon töprengett, hogy talán alábecsülte a csúf teremtményt. Jarlaxle-nak és a Crenshinibonnak nem sikerült megragadniuk a vérpatkány gondolatait, mivel a Kristályszilánk behatolása előhívta a likantróp belső gyötrődését és ezzel a fájdalom és düh vérvörös falát, amely meggátolt bármiféle bejutást. Jarlaxle, aki egyre ingerültebb lett, zordan rámeredt Domóra. Elárult minket - döntötte el hirtelen a Crenshinibon. Jarlaxle gondolatait kételyek és zavarodottság töltötte meg, mivel semmi olyasmit nem látott, ami erre mutatott volna. Egy pillanatnyi gyengeség - érkezett a Crenshinibon suttogása. - Az igazság felvillanása a dühödt gyötrődés falán belül. Elárult minket... kétszer. Jarlaxle Entreri felé fordult, egyfajta finom jelzésként, amit a buzgó bérgyilkos, aki szívből gyűlölte a vérpatkányokat, azonnal fogott és felerősített. Domo és társai is fogták azonban a jelzést és egy villanással előrántották fegyvereiket a kardhüvelyükből. Mire kezükbe kerültek fegyvereik, Entreri már rohamozott is. Kharón Karmát maga előtt lengette a levegőben, fekete hamuból falat képezve, amellyel Entreri részekre szabdalhatta a harc színterét és

megakadályozhatta, hogy ellenségei összehangolják mozdulataikat. Balra penderült, megkerülve a hamufalat és lebukott, miközben fordult, így Domo hosszú és karcsú pengéje felette süvített el. A bérgyilkos kardja felfelé lendült, oldalra és messzire térítve el Domo fegyverét, majd a még mindig guggoló Entreri előrevetette magát - tőre mutatta az utat. Domo egyik társa azonban vadul rávetette magát és arra kényszerítette Entrerit, hogy hátraszökkenjen és lefelé csapjon a kardjával, hárítva a támadást. A bérgyilkos bukfenccel folytatta a mozdulatsort, hátrafelé, majd megtámasztotta a jobb kezét és egy erőteljes mozdulattal ismét talpra pattant és fürgén mozduló lábai segítségével szinte ugyanazt a testtartást vette fel, mint amikor elindította a mozdulatot. Az ostoba patkányember követte, Domót és két társát hátrahagyva a hamufal másik oldalán. Entreri mögött Jarlaxle keze egyszer, kétszer, háromszor lendült meg és tőrök száguldottak el a bérgyilkos mellett, éppen csak elhibázva a fejét, majd belefúródtak a hamufalba, lyukakat ütve a szállongó füstfüggönybe. A fal másik oldaláról nyögés hallatszott és Entreri ráébredt, hogy Domo társainak száma kettőre csökkent. Egy pillanattal később pedig már egyre, mivel a bérgyilkos teljesen felkészülve fogadta a vérpatkány rohamát, kardja felfelé lendült, félreütve a döfésre emelt pengét. Entreri előretört, mint ahogy a vérpatkány is, aki azt hitte, hogy megharaphatja az embert. Elég gyorsan megbánta ezt döntését, amikor Entreri tőrének pengéje benyomult a szájába. Egy gyors második döfés hátrataszította a lény fejét, a bérgyilkos pedig kibontakozott és fürgén megpördült. Látta, hogy újabb szörnyeteg tör át gyorsan a hamufalon és hallotta a visszavonuló Domo lépteinek zaját. Átgördült a vállán, át a hamufal alatt és elkapta a rohamozó vérpatkány lábát, amitől az átrepült felette és arccal előre Jarlaxle előtt landolt. Entreri még csak le sem lassult, folytatta a bukfencet és már újra talpon volt, majd teljes sebességre kapcsolva üldözőbe vette a menekülő Domót. Entreri számára nem volt idegen a sötétség, még az alagutak teljes feketesége sem. Valójában, legjobb munkáit idelent végezte el, de mivel felismerte, hogy hátrányban van a hőlátást használó vérpatkányokkal szemben, maga elé tartotta a nagyhatalmú kardot és megparancsolta neki, hogy adjon fényt - remélte, hogy mint számos mágikus kard, ez is tud valamiféle izzást kibocsátani. A varázsos ragyogás meglepte őt, mivel a fénynek feketés színe volt - Entreri még soha nem látott ilyet azelőtt - és a folyosónak szürrealisztikus megjelenést adott. A bérgyilkos lepillantott a kardra, hogy megállapítsa, mennyire szembeszökő a fény forrása, de nem látott semmi észlelhető izzást, így remélte, hogy valamennyire hasznát tudja venni legalább a lopakodásnak, annak ellenére, hogy belőle áradt a fény. Egy elágazáshoz ért és csúszva fékezett le - ide-oda forgatta a fejét és kiélesítette érzékeit. A léptek által vert halk visszhang balról jött, így arra rohant. Jarlaxle hamar végzett az elkábult vérpatkánnyal - karjai újra és újra meglendültek és vergődő lénybe egyik tőr a másik után csapódott bele. A drow zsebre dugta az egyik kezét, oda, ahol a Kristályszilánk volt, miközben átrohant a hamufalba ütött résen és megpróbálta utolérni társát. Mutasd az utat - utasította az ereklyét. Felfelé - érkezett a meglepő válasz. - Visszatértek az utcákra. Jarlaxle csúszva állt meg, meghökkenve. Felfelé! - hallotta a hangsúlyosabb, füllel nem hallható rikoltást. Az utcákra. A zsoldosvezér visszarohant a másik irányba, végig a folyosón a létráig, amely felvezetett a csatornarácson át a Rézgaras melletti sikátorba. Mutasd az utat - utasította újra a szilánkot. Túlságosan fedezetlenek vagyunk - vágott vissza az ereklye. - Maradj az árnyékban és térj vissza a Basadoni Házba. Artemis Entreri és Domo is arrafelé mentek. Entreri befordult az egyik folyosó sarkán, lassan és óvatosan. Ott állt nem messze előtte Domo és még két másik vérpatkány, karddal a kézben. Entreri megindult előre, mivel azt hitte, hogy meglátták és úgy számolta, hogy még ráronthat a hármasra, mielőtt azok megszervezhetnék a védelmüket. Váratlanul azonban megtorpant, amikor a Domo balján álló vérpatkány suttogni kezdett. - Érzem őt. Már közel jár. - Túl közel - helyeselt egy másik, kisebb lény, majd hunyorított és az árulkodó infravörös izzás ott csillogott a szemében. Miért van szükségük a hőlátásra? - töprengett Entreri. Tisztán látta őket Kharón Karmának fekete fényében, olyan tisztán, mintha egy halványan megvilágított szobában álldogáltak volna. Tudta, hogy egyenesen oda kellene rohannia és támadnia, de a történtek megbirizgálták kíváncsiságát, így kilépett a fal mögül, szemtől-szembe velük, hogy tisztán láthassák.

- Erős a szaga - értett egyet Domo is. Mindhárman idegesen tekintgettek körbe-körbe, miközben kardjukat lengették. - Hol vannak a többiek? - Nem jöttek, pedig itt kellene lenniük - válaszolta a baloldalon álló. - Attól félek, elárultak minket. - A Kilenc Pokolba azokkal az átkozott drow-kkal - dühöngött Domo. Entreri szinte hinni sem akarta, hogy nem látják - ez ismét csak a csodálatos kard újabb lenyűgöző tulajdonsága lesz. Azon töprengett, hogy talán látnák őt, ha szemüket a fény normális tartományára koncentrálnák, de ennek a kérdésnek a kiderítése egy másik napra marad. Összpontosított, hogy tökéletesen csendben osonjon és előrecsúsztatta az egyik lábát, majd utána a másikat az első elé helyezte és így Domo jobbjára került. - Talán jobban kellett volna hallgatnunk a sötételf varázslóra - folytatta suttogva a baloldalon álló. - Hogy forduljunk Jarlaxle ellen? - kérdezte Domo hitetlenkedve. Az maga a végzet. Semmi több. - De... - kezdett volna a másik vitatkozni, ám ekkor Domo durván suttogott valamit és ujját a másik arcába bökte. Entreri ezt a kis figyelemelterelődést arra használta, hogy pontosan a csoport harmadik tagja mögé kerüljön és tőrének hegyét a vérpatkány gerincéhez nyomja. A lény megmerevedett, amikor Entreri belesuttogott a fülébe. - Futás. A patkányember elszáguldott a folyosón, Domo pedig abbahagyta a vitatkozást, legalábbis annyi időre, amíg néhány lépésen át üldözte menekülő katonáját és különböző fenyegetéseket kiabált utána. - Futás - mondta Entreri, aki közben átsuhant a megmaradt, kisebb termetű vérpatkány mellé. Ez azonban nem futott el, hanem felrikkantott és megpördült kardja mellmagaságban szelte a levegőt. Entreri könnyedén lebukott a penge alá, majd felegyenesedett, miközben tőrével a lény bordái alá döfött, egyenesen bele a rekeszizomba. A lény ismét felüvöltött, de azután teste göcsbe rándult és vadul rángatózni kezdett. - Mi az? - kérdezte Domo, miközben megpördült. - Micsoda? A vérpatkány a földre zuhant és még mindig vonaglott, miközben haldoklott. Entreri ott állt jól láthatóan, tőrrel a kezében. A kisebb pengéből halvány izzást hívott elő. Domo hátraugrott és maga elé rántotta a kardját. - Táncoló penge? - hitetlenkedett. - Te vagy az, drow varázsló? Táncoló penge? - ismételte magában Entreri és lenézett izzó tőrére. Ennek nem volt semmi értelme. Visszanézett Domóra és látta, hogy a ragyogás kihuny a szemében, ahogy patkányemberből átalakul majd nem emberi alakjába. Látása hasonlóképpen váltott át az infravörösből a normális látótartományba. Kis híján ismét kiugrott a csizmájából, amint Artemis Entreri kísérteties alakja kirajzolódott előtte. - Miféle trükk ez? - kapkodott levegő után. Entreri nem volt benne biztos, hogy mit válaszoljon. Fogalma sem volt róla, hogy Kharón Karma mit művelt azzal a fekete fénnyel. Teljesen meggátolta a hőlátást, de láthatóan megtartott egy furcsa világító hatást, amely tisztán kirajzolódott a normális tartományban? Úgy működött, mint valami fekete tábortűz, még akkor is, ha Entreri nem érzett hőt kiáradni a pengéből? A hőlátást ugyanis komolyan gátolták az erős hőforrások. Valóban meghökkentő volt - egyike a számos talánynak, amelyek láthatóan Artemis Entreri előtt gyűltek össze -, de ez ismét olyan rejtély volt, amelynek megoldása egy másik napra várt. - Itt vagy hát, szövetségeseid nélkül - mondta Domónak. - Csak egyedül te és én. - Miért fél tőlem Jarlaxle? - kérdezte a vérpatkány, amikor Entreri előrelépett egyet. A bérgyilkos megállt. - Fél tőled? Vagy inkább megvet? A kettő nem ugyanaz, hisz tudod. - Én a szövetségese vagyok! tiltakozott Domo. - Mellette álltam, még az alárendeltjei erősködése ellenére is. - Ezt mondtad neki - jegyzete meg Entreri és lepillantott a még mindig vonagló és nyögdécselő alakra. - Mit tudsz? Beszélj világosan és gyorsan és akkor talán kisétálhatsz innen. Domo rágcsálószerű szeme haragosan összeszűkült. - Ahogy Rassiter sétált ki, amikor utoljára találkozott veled? - kérdezte, legnagyobb elődjére utalva a vérpatkány céh élén, a hatalmas vezérre, aki Pook pasát szolgálta Entrerivel együtt és akit a bérgyilkos ölt meg, amit soha nem feledtek el neki Calimport patkányemberei. - Utoljára kérdezlek - mondta Entreri nyugodtan. Oldalról enyhe mozgást észlelt és tudta, hogy az első vérpatkány tért vissza és most az árnyékok közt várakozik, készen arra, hogy rávesse magát. Ez nem igazán lepte meg és aligha adott okot a félelemre. Domo széles, csupafog vigyorral válaszolt. - Jarlaxle és társai nem alkotnak olyan egységes erőt, mint ahogy azt hiszed - heccelte a bérgyilkost. Entreri előrelépett még egyet. - Ennél jobbat is tudsz - mondta, de még mielőtt a szavak elhagyhatták volna a száját, Domo

felüvöltött és rávetette magát, miközben felé döfött karcsú kardjával. Entreri éppen csak megmozdította Kharón Karmát, csak annyira változtatott a kard szögén, hogy találkozzon Domo pengéjével és félrelökje azt. A vérpatkány azonnal visszarántotta a fegyvert és újra döfött, majd ismét. Entreri mindannyiszor tökéletesen hárított - mindössze apró mozdulatokat tett - és olyan szögben, hogy Domo kardjának döfései alig egy hüvelykkel kerüljék csak el. A vérpatkány ismét visszahúzódott és ezúttal egy hatalmas vágással támadott. Azonban túl sokat lépett hátra, így Entrerinek csak egy kicsit kellett hátradőlnie és Domo pengéje ártalmatlanul suhant el előtte. Ekkor indult a kiszámítható rohamra Domo társa, oldalról, az árnyékból, miközben a vérpatkány vezér tökéletesen játszotta szerepét ebben a begyakorolt formációban és egy hatalmas döféssel előretört. Domo nem fogta fel az Artemis Entreri mozdulataiban rejlő szépséget és hatékonyságot. Kharón Karma ismét megakasztotta és eltérítette támadását, de ezúttal a bérgyilkos keze Domo pengéjének éle alá, majd fölé lendült. Behúzta a hasát, miközben felfelé lökte Domo kardját és hamufalat hozott létre, elfeketítve a levegőt maga és a vérpatkány között. A lendületét követve, Entreri egy teljes kört irt le, a jobb oldalon. Amikor visszaperdült egyenesen Domo elé, jobb karja suhogva lendült lefelé és benne a kard hamucsíkot húzott maga után, miközben balja keresztbe mozdult teste előtt, a lefelé irányuló suhintás fölött és az ékköves tőrt egyenesen a rohamozó vérpatkány gyomrába hajította. Kharón Karma egy teljes kört írt le a levegőben a harcolók között, széles, kör alakú falat hozva létre. Domo egyenesen áttört rajta és makacsul újabb döféssel próbálkozott, de Entreri már nem volt ott. A bérgyilkos oldalra bukfencezett és amikor talpra érkezett, egy hatalmas vágást mért a gyomrába vágott tőrrel küszködő vérpatkány lábára. Entreri meglepetésére és örömére, a hatalmas kard nemcsak a patkányember hozzá közelebb eső térdét szelte át, hanem a másikat is. A teremtmény a földre rogyott, fájdalmában üvöltve, miközben életadó vére megállíthatatlanul ömlött. Entreri alig lassított; megperdült és erőtől duzzadva magasodott fel - ismét messze oldalra csapta Domo kardját, majd Kharón Karma lefelé és keresztbe lendült és félreütötte a vérpatkány vezér elhajított tőrét. Domo arckifejezése ezt követően gyorsan megváltozott - nyilvánvalóan kijátszotta utolsó trükkjét is. Most Entrerin volt a sor hogy támadólag lépjen fel és meg is tette: erős döfés fent, döfés középen és döfés lent támadórutinjától Domo kénytelen volt hátraszökkeni, miközben nehezére esett, hogy megtartsa egyensúlyát. Entreri előreugrott, egyáltalán nem könnyítve meg a hátrányba került teremtmény helyzetét. Kardja dühödten csapott le újra és újra, időnként hamut hintett, időnként nem, de minden alkalommal olyan tökéletes mintát követett, amely korlátozta Domo látását és választási lehetőségeit. Hamarosan szinte a hátsó falig szorította a vérpatkányt és Domo tekintete elárulta Entrerinek, hogy nem villanyozta fel a lehetőség, hogy sarokba szorítsák. Entreri jól értelmezte a dolgot és vágott, majd újra vágott, amivel a földre merőlegesen létrehozott egy hamusávot, majd egy másikat, ami az előzőre volt merőleges, és így, egy L-alakot kapott, ami meggátolta Domót abban, hogy lássa Entrerit és a tőle közvetlenül jobbra levő területet. A vérpatkány egy mordulással jobbra támadott, egy kétségbeesett döféssel, mert arra gondolt, hogy Entreri a hamufalat használja arra, hogy mögé kerüljön. Kardja csak a levegőt találta. Azután megérezte háta mögött a bérgyilkost, aki megsejtette, hogy mit vár a másik és egyszerűen a másik oldalról kerülte meg. Domo a földre lökte a kardját. - Elmondok neked mindent - kiáltotta. - El fogom... - Már megtetted - nyugtatta meg Entreri és a vérpatkány megmerevedett, amikor Kharón Karma áthatolt gerincén és egészen markolatig nyomult belé, elől pedig kibukkant, pontosan Domo bordái alatt. - Ez... fáj - zihálta Domo. - Sejtem - felelte Entreri és hirtelen megcsavarta a kardot. Domo levegőért kapkodott, majd meghalt. Entreri kirántotta a kardját és rohant, hogy visszaszerezze a tőrét. Gondolatai csak úgy száguldottak, mivel Domo megerősítette, hogy egyfajta felkelés történik a Bregan D'aerthe-n belül és ez kérdések özönét vetette fel. Domo nem árulta el Jarlaxle-t és nem is vett részt a zsoldosvezér elleni cselszövésben - legalábbis ebben Entreri módfelett biztos volt. Jarlaxle volt az, aki ezt a támadást kezdeményezte Domo ellen. Vagy valaki más? Miközben azon törte a fejét, hogy a Kristályszilánk vajon milyen mértékben játssza ki Jarlaxle érdekeit Jarlaxle ellen, Artemis Entreri maga mögött hagyta Calimport csatornáit. - Csodálatos - mondta Rai'gy Kimmurielnek. Mindketten a fürkésző tükröt használták arra, hogy

figyeljék, amint Artemis Entreri visszatér a Basadoni Házba. A varázsló rögtön ezután megtörte koncentrációját, mivel az okos bérgyilkos arcára vetett pillantás elárulta, hogy Entreri érzékeli a fürkészést. - Önkéntelenül is a kezünkre játszik. A vérpatkányok most már ki fognak állni Jarlaxle ellen. - Szegény Domo - nevetett Kimmuriel. Azonban rögtön abba is hagyta és hangulata komorabbra váltott. - És mi van Entrerivel? Ez az alak félelmetes, és még inkább az a karddal és a kesztyűvel, és túl bölcs ahhoz, hogy elhiggye: csak előnye származik abból, ha csatlakozik az ügyünkhöz. Talán végeznünk kellene vele, még mielőtt tekintetünket Jarlaxle-ra vetjük. Rai'gy csak egy pillanatig gondolkodott és beleegyezően bólintott. - Egy alárendelttől kell indulnia mondta. - Talán Sharlottától és kegyenceitől, mivel ők úgy is csak kevés szerepet kapnak a nagy puccsban. - Jarlaxle nem örülne, ha megtudná, hogy mi léptünk fel Entreri ellen - értett egyet Kimmuriel. - Akkor hát Sharlotta teszi meg és nem valami egyértelmű parancsra. Elültetem benne a gondolatot, hogy Entreri a megsemmisítésére tör. - Ha ezt fogja gondolni, valószínűleg egyszerűen csak elmenekül jegyezte meg Rai'gy. - Túlságosan büszke ehhez - vágott vissza Kimmuriel. - Azt is tudomására hozom, finoman és más forrásokon keresztül, hogy Entrerit sokan nem kedvelik a Bregan D'aerthe-ben, és már Jarlaxle is kezd belefáradni a függetlenségébe. Ha a nő azt hiszi, hogy a bérgyilkos egyedül áll vele szemben vérbosszújával vagy rivalizlásával és úgy véli, hogy használhatja ellene a rendelkezésére álló tekintélyes erőket, akkor nem fut el, hanem lesújt és keményen sújt le. - Újra felnevetett. - Habár veled ellentétben, Rai'gy, én nem vagyok benne olyan biztos, hogy Sharlotta és az egész Basadoni Ház képes lesz elvégezni ezt a feladatot. De legalább lefoglalják és eltüntetik egy időre - válaszolta Rai'gy. És ha végeztünk Jarlaxle-lal... - Entreri addigra valószínűleg már messze jár - mutatott rá Kimmuriel -, elfut, éppúgy, ahogy, Morik elfutott. Talán meg kellene keresnünk Morikot, ha nem másért, akkor azért, hogy megmutassuk, mi vár Artemis Entrerire. Rai'gy megrázta a fejét, mert láthatóan ráébredt, hogy neki és Kimmurielnek sokkal nyomasztóbb problémái vannak, mint eltenni láb alól egy jelentéktelen szökevényt egy messzi és érdektelen városban. - Artemis Entreri nem futhat elég messze - mondta határozottan. Túlságosan is sok bosszúságot okozott nekem, hogy valaha is elfelejtsem őt vagy megbocsássak neki. Kimmuriel azt gondolta, hogy ez a kijelentés egy kissé fennhéjázó, de a lényeget illetően egyetértett vele. Talán Entreri legnagyobb bűne saját tehetsége volt, somolygott a drow pszionicista. Talán az, hogy az átlagos emberek fölé emelkedett, önmagában véve olyan sértés volt, ami felszította a gyűlöletet Rai'gyban és Kimmurielben. A pszionicista és a varázsló is elég bölcs volt ahhoz, hogy elismerjék ezt az igazságot. Ez azonban nem könnyítette meg Artemis Entreri dolgát.

Tizenkettedik fejezet AMIKOR MINDEN HAZUGSÁG - Réteg réteg hátán! - dühöngött Entreri és öklével verte a Rézgaras hátsó szobájának kis asztalkáját. Ez még mindig az a hely maradt Calimportban, ahol viszonylag biztonságban érezte magát Rai'gy és Kimmuriel örökké kutakodó tekintete elől. Márpedig milyen gyakran érezte mostanában azokat a rámeredő szemeket! - Olyan sok réteg, hogy visszahajlanak egymásba, végtelen hurkot formálva! Dwahvel Tiggerwilli hátradőlt a székében és kíváncsian tanulmányozta a férfit. Mióta ismerte Artemis Entrerit, még soha nem látta ennyire magából kikeltnek és dühösnek - és amikor Artemis Entreri dühöngött, mindenki, aki a bérgyilkos közelében volt, jól tette, ha különösen elővigyázatos volt. A félszerzet még inkább meglepődött azon, hogy Entreri ilyen hamar haragra gyúlt, nem sokkal a gyűlölt Domo megölése után. Általában egy vérpatkány elpusztítása legalább egy napra jobb kedvre hangolta. Dwahvel azonban értette kiábrándultságának okát. A férfi sötételfekkel alkudozott és bár Dwahvel kevés valódi ismerettel bírt a drow kultúra bonyolultságáról, eleget látott ahhoz, hogy felfogja: a sötételfek az intrikák és a cselszövések mesterei. - Túl sok réteg - mondta Entreri, immár nyugodtabban, miután kiadta haragját. Dwahvel felé fordult és megrázta a fejét. - Elvesztem a hálóba font hálóban. Többé nem tudom, hogy valójában mi az, ami igaz. - Még életben vagy - mutatott rá Dwahvel. - Ebből azt gyanítom, hogy jól cselekszel. - Attól félek, hogy nagyot hibáztam, amikor megöltem Domót - ismerte el Entreri és ismét megrázta a fejét. - Soha nem rajongtam a vérpatkányokért, de talán ezúttal életben kellett volna hagynom, hátha ki tud fejteni valami ellenállást a Jarlaxle ellen szövődő összeesküvés ellen. - Még azt sem tudod, hogy Domo és nyomorult, hazudós társai az igazat mondták-e, amikor a drow cselszövésről beszélgettek - emlékeztette Dwahvel. - Lehet, hogy csak azért tették, mert azt akarták, hogy ezt a hamis információt vidd el Jarlaxle-nak és ezzel szakadást okozzanak a Bregan D'aerthe-n belül. Vagy Domo csak azért locsogott erről, mert így akarta megmenteni a fejét. Tudja, hogy milyen kapcsolatban állsz Jarlaxle-lal, és rájött arra, hogy neked az az előnyösebb, ha Jarlaxle parancsnokol. Entreri csak rámeredt. Domo mindezt tudta volna? Hát persze, jegyezte meg magában. Bármennyire is gyűlölte a vérpatkányt, el kellett ismernie, hogy elég eszes volt ahhoz, hogy a legproblémásabb céhet irányítsa. - Mindenesetre ez lényegtelen - folytatta Dwahvel. - Mindketten tudjuk, hogy a patkányemberek a legjobb esetben is csak gyalogok a Bregan D'aerthe belviszályában. Ha Rai'gy és Kimmuriel belevág a puccsba, Domo és rokonai nem sok eséllyel beszélhetik le róla Őket. Entreri újra megrázta a fejét - az egész dolog teljes csalódottsággal töltötte el. Hitt benne, hogy egy magányos drow-t bármikor képes lenne harcban legyőzni vagy gondolkodásban lefázni, de ők nem voltak egyedül, soha nem voltak egyedül. A csapaton belüli klikkek harmonikus lépései miatt Entreri soha nem lehetett biztos abban, hogy mi az igazság. A Kristályszilánk megjelenése csak még jobban összekeverte a dolgokat és elhomályosította az igazságot a puccs forrásával kapcsolatban - már ha volt puccs -, és arra késztette a bérgyilkost, hogy ténylegesen elgondolkozzon azon, vajon Jarlaxle még a parancsnok vagy már csupán az intelligens ereklye rabszolgája. Amennyire Entreri tudta, a zsoldosvezér megvédte volna őt, de azt is tudta, hogy a Kristályszilánk a halálát kívánja. - Mindent eldobsz, amit már egyszer megtanultál - szólt ismét Dwahvel, nyugodt és simogató hangon. - A drow-k sem játszanak más játékot, mint amit egykor Pook pasa játszott, vagy amit Basadoni pasa, vagy a többiek közül bárki. És a többiek együttesen mind ezt a játékot játsszák. Ugyanazt a táncot járják, mint amit évszázadok óta lejtenek Calimportban. - Csakhogy a drow-k jobb táncosok. Dwahvel bólintott és elmosolyodott, elismerve az állítást. - De akkor nem ugyanaz a megoldás? - kérdezte. - Ha minden csak csalás... - Hagyta, hogy a szavak ott maradjanak lógva a levegőben, amelyek az utca egyik legalapvetőbb igazságát hordozták és amelyet Entreri bizonyára éppoly jól ismert, mint mindenki más. - Ha minden csak csalás...? mondta újra, a folytatásra ösztönözve a férfit. Entreri kényszerítette magát, hogy lehiggadjon, kényszerítette magát, hogy elvesse a túlságosan nagyra duzzadt tiszteletet, sőt félelmet, amelyet a sötételfek irányában kialakított, különösen Rai'gy és Kimmuriel felé. - Az olyan helyzetekben, amikor réteg rakódik rétegre - recitálta az alapvető leckét mindazok számára, akik fényes jövőre vágytak egy céh keretén belül - és ha minden csak csalás, tekergőzz át a szemfényvesztés hálóján és az lesz az igaz, amit te teszel. Dwahvel bólintott. - Tudni fogod, hogy melyik út a valódi, mert ezt az utat te teszed valóságossá - helyeselt. - Semmi nem okoz nagyobb fájdalmat egy hazugnak, mintha az ellenfele hazugságainak egyikét valósággá

teszi. Entreri egyetértően biccentett és tényleg jobban érezte magát. Tudta, hogy így lesz, hiszen ezért surrant ki a Basadoni Házból, miután megérezte, hogy figyelik és egyenesen a Rézgarasba sietett. - Hiszel Domónak? - kérdezte a félszerzet. Entreri egy pillanatig töprengett, majd bólintott. - A homokórát megfordították és a homok már pereg - közölte. - Megvan az információ, amit kértem? Dwahvel lenyúlt székének alsó, porfogó huzata alá és előhúzott egy pergamenekkel teli mappát. - Cadderly - mondta és átadta Entrerinek. - És mi van a másikkal? A félszerzet keze ismét lenyúlt és ezúttal egy olyan zsákocskát húzott elő, mint amilyet Jarlaxle viselt mostanában az övén és Entreri tudta, anélkül, hogy belenézett volna, hogy egy, a Crenshinibonra hasonlító kristálytömböt rejt. A bérgyilkos némi aggodalommal vette át, mert ez a végső és megváltoztathatatlan beismerés volt annak, hogy nagyon veszedelmes útra lép - talán a legveszedelmesebbre, amelyen élete folyamán valaha is járt. - Nem mágikus - nyugtatta meg Dwahvel, látva aggódó arckifejezését. - Parancsomra került rá egy misztikus aura, hogy így is utánozza az ereklyét, egy felületes mágikus vizsgálódás esetén. Entreri biccentett és az erszényt az övére akasztotta, a csípője mögé, így azt teljesen elrejtette köpenye. - Csak a városból tudunk kijuttatni - magyarázta Dwahvel. - Sokkal olcsóbb lett volna felbérelni egy varázslót, aki elteleportál messze, nagyon messze. Entreri csak kuncogott a gondolatra. Ez már neki is ezerszer eszébe jutott, amióta a Bregan D'aerthe a városba érkezett, de mindig elvetette. Milyen messze futhatna? Megértette, hogy olyan messze nem jutna el, ahová Kimmuriel és Rai'gy ne tudná követni. - Maradj közel hozzá - figyelmeztette Dwahvel. - Amikor megtörténik, neked kell a gyorsabbnak lenned. Entreri bólintott és elindult kifelé, de azután megtorpant és zordan rámeredt Dwahvelre. A félszerzet nő törődött azzal, hogy miként fog kikerülni ebből az összecsapásból, ismerte fel és ez az igazság hogy Dwahvel iránta érzett aggodalmának nem sok köze van a személyes nyereséghez -, villámcsapásként érte. Olyasvalamit kínált neki, amit nem sokszor tapasztalt meg nyomorúságos léte során - barátságot. A bérgyilkos nem hagyta el rögtön a Rézgarast, hanem betért az egyik szomszédos szobába és nekiállt átlapozni az információhalmot, amelyet Dwahvel gyűjtött össze a papról, Cadderlyről. Vajon ez az ember lesz a válasz Jarlaxle dilemmájára és így Entreriére is? Leginkább a csalódottság munkált Jarlaxle-ban, amikor gyorsan visszatért Dallabadba. Különféle mágikus tárgyakat használt, hogy elősegítse csendes és láthatatlan útját, de nem kérte - és szándékosan nem kérte -, a Kristályszilánk együttműködését. Itt volt hát, ismerte fel a drow vezér, legújabb szövetségének valódi próbája előtt. Jarlaxle-ba belevágott a felismerés, hogy talán a Kristályszilánk túl nagy fölényre tett szert a kapcsolatukban, ezért úgy döntött, hogy helyre teszi a dolgokat. Azért ment, hogy lerombolja a kristálytornyot. Ezt a Crenshinibon is tudta. Jarlaxle érezte, ahogy az ereklye boldogtalanul lüktet az erszényében és azon töprengett, hogy a nagy hatalmú tárgy esetleg egy kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy összemérjék akaraterejüket és ebből az összecsapásból csak egyikük kerülhet ki győztesen. Jarlaxle pedig készen állt erre. Mindig is szívesen megosztotta a felelősséget és a döntéshozást vele, amíg az végső soron saját céljai elérését szolgálta. Mostanában azonban azt kezdte érezni, hogy a Kristályszilánk láthatóan megváltoztatja ezeket a célokat. Úgy tűnt, mintha egyre jobban és jobban olyan irányba hajlítaná őt, amelyet nem ő választott. Nem sokkal azután, hogy lement a nap, a mélyfekete calimshani estében Jarlaxle ott állt a kristálytorony előtt és zordan meredt rá. Elhatározását megacélozta és mentálisan felkészítette magát a küzdelemre, amelyről tudta, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezik. Egy utolsó pillantással megbizonyosodott afelől, hogy nincs senki a közelben, majd belenyúlt az erszényébe és elővette az intelligens ereklyét. Nem! - érkezett gondolatai közé a Crenshinibon sikolya. A szilánk nyilvánvalóan tudta, hogy mire készül a sötételf. - Megtiltom. A tornyok az én... a mi erőnk megnyilvánulásai és még növelik is ezt az erőt. Tilos bármelyiket is megsemmisíteni. Tilos? - visszhangozta Jarlaxle szkeptikusan. Ez nem szolgálja jól felfogott érdek... Én döntöm el, hogy mi az én jól felfogott érdekem - szakította félbe határozottan Jarlaxle. - És most az az érdekem, hogy lerontsd a tornyot. Összes mentális energiáját a Kristályszilánknak küldött egyetlen és nagy erejű parancsba sűrítette. És ezzel kezdetét vette az akaraterők csendes, de mégis titáni összecsapása. Jarlaxle, aki több

évszázadnyi tudással és tökélyre fejlesztett ravaszsággal bírt, egyenesen nekirontott a korok óta létező ősi mágiának, amelyet Kristályszilánknak neveztek. Másodpercekkel azután, hogy a csata megkezdődött, Jarlaxle érezte, ahogy akarata meghajlik, mintha csak az ereklye teljesen meg akarná semmisíteni az elméjét. Úgy tűnt neki, mintha képzeletének sötét sarkaiban tanyázó minden félelme valóságossá válna és feltartóztathatatlanul belopódznának a gondolataiba, az emlékeibe, lénye legmélyébe. Milyen csupasznak érezte magát! Mennyire védtelen volt a hatalmas Kristályszilánk dárdadöféseivel és parittyaköveivel szemben! Jarlaxle összeszedte magát és keményen munkálkodott azon, hogy szétválogassa a képeket, hogy kiszűrje az összes életre kelt borzalmat és elkülönítse ezeket egymástól. Azután, amennyire csak tudott, az egyik - élénken képzeletében élő - rémségre összpontosított és ellentámadásba lendült, a hatalom és az erő érzetét felhasználva és felidézte azt a rengeteg tapasztalatot, amelyen átküzdve magát Bregan D'aerthe vezére lett ez a sötételf hím, aki oly régóta tündökölt a Menzoberranzannak nevezett, nők uralta pokolban. Egyik lidércnyomás a másik után hullt el előtte. Ahogy a belül dúló közdelem lassan alábbhagyott, Jarlaxle elméje mélyéről előkaparta akaraterejét és az ereklye felé lökte, ismét kiadva egyetlen, nagy erejű parancsát. Rontsd le a tornyot! Ekkor újabb nyomás nehezedett rá és érkeztek a dicsőség képei, a kristálytornyok előtt földre rogyó seregek, a térden csúszva színe elé járuló királyok, akik birodalmuk kincseit hozták el neki, és Menzoberranzan nagyasszonyai, akik tanácsuk állandó uralkodójává kenték fel és úgy szóltak róla, ahogy korábban csak magáról Lolth istennőről. Ezt a második fajta manipulációt számos tekintetben még nehezebb volt Jarlaxle-nak irányítania és legyűrnie. Nem tudta tagadni a képek csábítását. Ennél is fontosabb volt, hogy nem tudta tagadni: mindezt elérheti ő és a Bregan D'aerthe, ha igénybe veszi a Kristályszilánk nyújtotta hatalmat. Érezte, ahogy eltökéltsége elillan, helyére a kompromisszum lépett, amellyel mind a Crenshinibon, mind Jarlaxle megkaphatja azt, amire vágynak. Készen állt, hogy visszavonja az ereklyének adott parancsot, hogy beismerje, mennyire nevetséges ötlet volt a torony lerontása, hogy feladja és újra alakítsa tagadhatatlanul jövedelmező szövetségüket. De ekkor emlékezett. Ez nem volt társulás, mivel a Kristályszilánk nem volt igazi társ csak olyan, aki irányítható, helyettesíthető és kiszámítható. Nem, emlékeztette magát Jarlaxle. Ez csak egy ereklye, egy varázsos tárgy, és bár értelmes volt, mégis csak teremtett intelligenciával bírt, amelynek logikája lefektetett és előre meghatározott célra irányult. Ebben az esetben ez a cél láthatón az volt, hogy annyi követőt és hatalmat szerezzen, amennyit csak mágiája révén tud. És bár Jarlaxle együttérzett, sőt még egyet is értett ezzel a céllal, élesen és határozottan emlékeztette magát arra, hogy ő az, akinek parancsolnia kellene. Ellenállt a csábításoknak, megtagadta a Kristályszilánk manipulációt, éppen úgy, ahogy legyűrte a támadás kezdetén brutális és nyers rohamát. Olyan megfoghatóan, mintha csak egy kötél pattant volna el, érezte a kattanást elméjében, amely megadta a választ. Jarlaxle volt az úr, Ő hozta a döntéseket, amelyek a Bregan D'aerthet irányítják és egyben uralják a Kristályszilánkot. A legcsekélyebb kétely nélkül tudta, hogy a tornyot jött megsemmisíteni és újra kiadta a szilánknak a parancsot. Ezúttal Jarlaxle nem érzett sem dühöt, sem elutasítást, sem tiltakozást, csak szomorúságot. A legyőzött ereklye zümmögve kezdte egybegyűjteni az óriási mágikus másának lebontásához szükséges energiát. Jarlaxle kinyitotta a szemét és elégedetten elmosolyodott. A harcban minden előzetes félelme megtestesült, de minden kétely nélkül tudta, hogy diadalmaskodott. Érezte, amint a kristálytorony esszenciája adta bizsergés kezd gyengülni. A megkötő energia el fog szivárogni. Azután a Crenshinibon mágiája biztosította anyagi kötelék szétoszlik a szélben. Pontosan úgy, ahogy parancsolta és amiről tudta, hogy a Crenshinibon meg tudja tenni: nem lesznek robbanások, sem összeomló falak - az egész torony lassan elhalványul majd. Jarlaxle bólintott, és épp olyan elégedett volt, mint mindig, amikor hosszúra nyúlt, küzdelmes életében győzelmet aratott. Elképzelte Dallabadat a torony nélkül és azon töprengett, hogy milyen új kémek bukkannak majd fel, hogy megállapítsák, hova tűnt a torony és miért volt ott korábban és hogy vajon még Ahdahnia irányítja-e az oázist. - Állj! - parancsolta az ereklyének. - A torony marad, mert én így rendelkezem.

A zümmögés azonnal elhalt és a nagyon alázatosnak tűnő Kristályszilánk elcsendesedett Jarlaxle gondolataiban. Jarlaxle még szélesebben mosolygott. Igen, megtartja a tornyot és úgy döntött, hogy reggel egy másodikat is felépít majd az első mellé. Dallabad ikertornyai. Jarlaxle ikertornyai. Legalább kettő. Most már a zsoldosvezér nem félt ezektől a tornyoktól, mint ahogy nem félt attól sem, amely arra ösztönözte, hogy megalkossa az elsőt. Nem, mert ma diadalt aratott és a nagy erejű Kristályszilánk használata a hatalom új magaslataira röpíti. És Jarlaxle tudta, hogy az ereklye soha többé nem fogja fenyegetni őt. Artemis Entreri a kis szobában járkált, amelyet kibérelt egy jellegtelen fogadóban, messze a Basadoni és az összes többi alvilági céhtál. Az ágy melletti apró asztalkán hevert a vörös zsinórzatú, fekete kesztyű és közvetlenül mellette Kharón Kanna - vörös pengéje csillogott a gyertyafényben. Entreri egyáltalán nem volt biztos ebben az egészben. Azon töprengett, hogy mit fog gondolni a fogadós, ha később majd itt találja koponyafejű, füstölgő hulláját a padlón. Ez nagyon is lehetséges, emlékeztette magát a bérgyilkos. Valahányszor használta Kharón Karmát, az mindig mutatott neki egy újabb csavart, egy újabb trükköt, és elég jól ismerte az értelemmel bíró mágiát ahhoz, hogy megértse: minél nagyobb hatalommal bír egy ilyen kard, annál nagyobb az akaratereje. Entreri már látta, hogy milyen eredménnyel jár, ha valaki vesztesen kerül ki az akaratok küzdelméből, amit ezzel a különösen alattomos karddal vívtak. Olyan könnyedén és élénken maga elé tudta idézni Kohrin Soulez rettenetes végét, mintha csak ma reggel történt volna: ahogy a férfi arcbőre lehámlik a csontjairól, ahogy az szétolvad. De ezt most és itt meg kell tennie. Hamarosan a Kristályszilánk ellen indul és komoly baj származna abból, ha eközben még mindig mentális csatáját vívná saját kardja ellen. Amennyiben csak ettől félt volna, esetleg elmorfondírozik azon, hogy eladja a kardot vagy elrejti valahol, de elég volt csak a többi, valószínűsíthető ellenségére gondolnia Rai'gyra és Kimmurielre -, hogy felismerje: meg kell tartania. Meg kell tartania és tökéletesen kell uralnia. Nincs más lehetőség. Entreri odalépett az asztalhoz, összedörzsölte a kezeit, majd az ajkához emelte és megfújkálta őket. Visszafordult, mielőtt a kardért nyúlt volna és gondolkodott, gondolkodott, valamiféle kiutat keresve. Újra azon töprengett, hogy eladja a gonosz pengét vagy átadja Dwahvelnek, hogy zárja el egy mély üregbe, amíg a sötételfek elhagyják Calimportot és amíg - esetleg -, visszatérhet. Ez az utolsó gondolat - hogy kiüldözik a városból Jarlaxle nyomorúságos alvezérei -, váratlanul lángra lobbantotta a bérgyilkos haragját és határozott léptekkel az asztal fölé magasodott. Még mielőtt ismét fontolóra vehette volna az esetleges következményeket, felmordult és kinyúlt, puszta kézzel ragadva meg Kharón Karmát. Azonnal megérezte a rántást - nem valóságos rántás volt, hanem valahonnan mélyebbről jött, valahonnan Artemis Entreri esszenciájából, a férfi lelkéből. A kard éhes volt - milyen mélyen átélte ezt az éhséget! El akarta nyelni, el akarta söpörni puszta lényegét, egyszerűen csak azért, mert elég vakmerő - vagy bolond - volt ahhoz, hogy megragadja a védőkesztyű nélkül. Ó, mennyire akarta őt! Érezte, ahogy megrándul az arca, hogy bizsereg a bőre és azon töprengett, hogy meggyullad-e. Entreri félretolta a gondolatot és újra a mentális ütközet megnyerésére összpontosított. Az intelligens kard csak húzta, csak húzta, fáradhatatlanul és Entreri a fejében hallott valamit, ami nevetésre hasonlított, amely fölényes magabiztossággal emlékeztette arra, hogy Kharón Karma nem fárad el, de ő igen. Újabb gondolat villant belé: a felismerés, hogy még akkor sem tudná elengedni a kardot, ha akarná, hogy most már nincs visszaút ebből a harcból, nincs sem menekülés, sem kegyelem. Ez volt az ördögi kard cselvetése: a legteljesebb reménytelenség érzetét osztotta meg azokkal, akik kihívták őt és egyértelműen tudatta a vele harcba szállókkal, hogy a küzdelem számukra keserűen és katasztrofálisan végződik majd. Entreri előtt oly sokan voltak azok, akiknek harci szelleme erre az üzenetre megtört, amit azután a kard ugródeszkaként használt ki, hogy teljessé tegye győzelmét. Entreriből azonban a csel csak még több dühöt fakasztott, az eltökélt és koncentrált harag és tagadás vörös függönyét. - Az enyém vagy! - morogta a bérgyilkos egymásnak csikorduló fogai között. - Egy vagyontárgy vagy, egy eszköz, egy darab megmunkált fém! - Maga elé emelte a tündöklő vörös pengét és megparancsolta neki, hogy bocsássa ki fekete fényét. Az nem engedelmeskedett. A kard továbbra is támadta Entrerit, ahogy korábban Kohrin Soulezt is és megpróbálta mentálisan legyőzni, hogy azután elégethesse bőrét, megpróbálta felfalni ót, ahogy korábban oly sokakkal megtette. - Az enyém vagy - mondta a férfi újra, most már nyugodt hangon, mert bár a kard nem hagyott fel a támadással, Entreri önbizalma, látva, hogy képes kivédeni a rohamokat, erősödni kezdett.

Váratlanul megszúrta valami odabent; egyfajta égető érzés volt ez, ahogy Kharón Karma minden energiáját beléeresztette. Ahelyett, hogy ellenállt volna neki, örömmel üdvözölte az energiát és elszakította a kardtól. Az energia remegő crescendóba csapott át, majd részeire hullt. Fekete fény derengett fel a szobában és Entreri mosolya ezzel összhangban lett egyre szélesebb. A fény bizonyította, hogy a bérgyilkos legyűrte Kharón Karmát és hogy most már valóban az övé. Leengedte a kardot, többször mélyen beszívta a levegőt, hogy lenyugodjon és igyekezett nem gondolni arra a tényre, hogy épp csak az imént tért vissza a teljes megsemmisülés szakadékának széléről. Ez többé már nem számított. Megverte a kardot, megtörte szellemét és most már éppúgy az ő tulajdona, mint ahogy a csípőjén függő ékköves tőr. Az persze bizonyos, hogy ezután mindig bizonyos mértékű figyelmet kell szentelnie a fegyvernek, mert Kharón Karma biztos megpróbál majd megszabadulni tőle, de ez legfeljebb múló kellemetlenséget okozhat. - Az enyém vagy - mondta újra, nyugodtan és megparancsolta a kardnak, hogy oszlassa el a fekete fényt. A szoba ismét csak gyertyafényben fürdött. Kharón Karma Artemis Entreri kardja - nem vitatkozott. Jarlaxle azt hiszi, hogy tudja. Jarlaxle azt hiszi, hogy ő nyert a mai napon. De csak azért, mert a Crenshinibon úgy rendezte, hogy ezt higgye. Mert a Crenshinibon azt akarta, hogy a zsoldosvezér és a rebellis alvezérei közti csata becsületes legyen, hogy kiderüljön, melyikük lesz a jobb tulajdonos. A Kristályszilánk még mindig Rai'gyt részesítette előnyben, mivel tudta, hogy ez a drow még becsvágyóbb és mert még szívesebben - már szinte buzgón - gyilkol. Ám a Jarlaxle-ban rejlő lehetőségek sem kerülték el az ereklye figyelmét. A csalások rétegei között nem volt könnyű megforgatni őt, de a Crenshinibon végül mégis pontosan oda vezette Jarlaxle-t, ahova akarta. És a következő nap hajnalán, egy újabb kristálytorony emelkedett a magasba Dallabad oázisában.

Tizenharmadik fejezet A MEGFRICSKÁZOTT HOMOKÓRA - Minden eshetőségre felkészültél? - kérdezte Entreri Dwahvelt következő találkozójuk során, amit a Rézgaras melletti sikátorban rögtönöztek, amelyet Dwahvel kémkedés elleni hatékony erőforrásai ugyanúgy levédtek az érdeklődő varázslók elől. - Minden olyan eshetőségre, amelyet felvázoltál - válaszolta a félszerzet egy figyelmeztető, de önelégült mosoly, keretében. - Akkor minden eshetőségre felkészültél - felelte Entreri habozás nélkül. A nő mosolyát sajátjával viszonozta, amely tökéletes önbizalomról árulkodott. - Minden lehetőséget átgondoltál? - kérdezte a félszerzet kétkedve. - Ezek sötételfek, a manipuláció és az intrika mesterei, akik maguk készítik saját valóságuk rétegeit és hozzák a szabályokat ebben a többrétegű valóságban. - De nem a szülőföldjükön vannak és nem ismerik Calimport finomságait - nyugtatta meg Entreri. Az egész világot Menzoberranzan kivetülésének tekintik, az ottani vérmérséklet kivetülésének és ennél is fontosabb, hogy miként mérik fel a körülöttük levők reakcióit. Én csak egy iblith vagyok, tehát alsóbbrendű, vagyis olyasvalaki, akitől nem várják, hogy saját valóságuk szövetét megcsavarja. - Eljött hát az idő? - kérdezte Dwahvel, még mindig kétkedve. Vagy te magad döntötted el, hogy mikor érkezett el a kritikus pillanat? - Sosem voltam türelmes ember - ismerte el Entreri, de csúfondáros vigyora nem tűnt el a beismeréstől, hanem csak még szélesebb lett. - Minden eshetőség - jegyezte meg Dwahvel - vagyis a valóság minden rétegét szándékodban áll megalkotni. Vigyázz, hozzáértő barátom, nehogy elvessz valahol valóságaid keverékében. Entreri erre összevont a szemöldökét, de azután visszaűzte sötét gondolatait, mivel felismerte, hogy Dwahvel jól felfogható tanácsot adott neki, most, hogy a legveszedelmesebb játszmába kezdett, az eddigi életében megismert legveszedelmesebb ellenfelekkel. Artemis Entreri ráébredt, hogy még a legkedvezőbb körülmények esetén is a siker - és ennélfogva puszta léte - a másodperc tört része alatti mozdulatától függ és ezt bármikor meghiúsíthatja a legcsekélyebb balszerencsés fordulat is. A végkifejletéhez közeledő esemény nem egy képzett bérgyilkos precíz csapása, hanem egy sarokba szorított ember kétségbeesett lépése volt. Mégis, amikor félszerzet barátjára nézett, Entreri magabiztossága és eltökéltsége megerősödött. Tudta, hogy Dwahvel nem okoz majd csalódást neki és megteszi a magáét a saját valóságát létrehozó folyamatban. - Ha sikerrel jársz, nem látlak többé - mondta a félszerzet. - És ha kudarcot vallasz, valószínűleg nem találom majd meg szétszaggatott és felrobbantott tested. Entreri a nyers szavakat a ragaszkodás kinyilvánításának tekintette és tudta, hogy valójában azok is voltak. Szélesen és őszintén mosolygott - ami ritkaság volt a bérgyilkosnál. - Látsz még engem - mondta Dwahvelnek. - A drow-k belefáradnak majd Calimportba és visszaiszkolnak fénytelen üregeikbe, ahova igazából tartoznak. Talán hónapok múlva, talán évek múlva, de végül elmennek. Ilyen a természetük. Rai'gy és Kimmuriel felfogta, hogy nem remélhetnek hosszú távú előnyöket sem maguknak, sem a Bregan D'aerthe-nek, ha kereskedelmi ügyleteiket kiterjesztik a felszínre. A felfedeztetés mindent elsöprő háborút jelentene. Végső soron ez áll a Jarlaxle-lal szembeni haragjuk fókuszában is. Így hát ők elmennek, de te maradsz, én pedig visszatérek. - Még ha a drow-k nem is ölnek meg, higgyem azt, hogy kevésbé veszélyes utakon jársz majd, ha elmentél? - horkantott a félszerzet, ami vigyorba ment át. Létezik ilyen út Artemis Entreri számára? Nem valószínű, mondom én. Új fegyvereddel és ezzel a védőkesztyűvel szerintem ismert varázslók megölését választod majd hivatásodul. És persze végül az egyik ilyen varázsló megtudja majd az igazat új játékszereidről és korlátaikról és nem hagy belőled mást, csak egy szétégett és füstölgő burkot. - Kuncogott és megrázta a fejét. - Igen, menj csak Khelben, Vangerdahast vagy maga Elminster ellen. Legalább halálod fájdalommentes és gyors lesz. - Mondtam, hogy nem vagyok türelmes ember - helyeselt Entreri. Meglepetésére - de legalább ennyire a félszerzetére is -, Dwahvel odarohant hozzá, felugrott rá és átölelte. Majd gyorsan leszökkent és elhátrált, miközben összeszedte magát. - Csak hogy szerencséd legyen, nem másért - mondta. - Természetesen jobban örülnék, ha te győznél, és nem a sötételfek. - Ha csak a sötételfek lennének - szólt Entreri és igyekezett könnyedén venni a beszélgetést. Nagyon jól tudta, hogy mi vár rá. Képességeinek - összes képességének - és idegrendszerének kőkemény próbája lesz ez. A katasztrófa legszélén sétálgatott. Ismét emlékeztette magát, hogy számíthat a megbízható Dwahvel Tiggerwillire, az egyik legtehetségesebb félszerzetre. Zordan rápillantott és megértette, hogy a nő az ő utolsó megjegyzésének megfelelően fog játszani és nem

adja meg neki a helytelenítés elégtételét, amit akkor kapna, ha beismeri, hogy a barátjaként tekint rá. Artemis Entreri csalódott volna Dwahvelben, ha nem így tesz. - Vigyázz, nehogy beleragadj a hazugságnak azokba a rétegeibe, amelyeket te hoztál létre - szólt Dwahvel Entreri után, amikor a bérgyilkos elindult és máris kezdett észrevétlenül beolvadni az árnyékok közé. Entreri nagyon komolyan vette ezeket a szavakat. A lehetséges események valószínű kombinációi hihetetlen méreteket öltöttek. Egyedül a rögtönzés tarthatta életben a kritikus pillanatokban és Entreri egész életét a katasztrófa peremén vészelte át. Több tucatszor, vagy annál is többször kényszerült arra, hogy furfangjára és kizárólag csak rögtönzésre támaszkodjon és valahogy mindig sikerült megúsznia. Elméjében mindig voltak tartalék tervek, minden előre nem látható esetre. Habár bízott magában és azokban, akiket a stratégiai fontosságú pontokra állított maga körül, egy pillanatra sem tévesztette szeme elől azt a tényt, hogy ha végül valami olyasmibe botlik, amire nem számított, hogyha az egyik kanyar rossz felé fordul és nem talál módot, hogy visszahajlítsa azt, akkor meghal. És akkor - amennyire Rai'gyt ismerte -, rettenetes halállal hal. Az utcák zsúfoltak voltak, mint a legtöbb calimporti sugárút, de a legfigyelemreméltóbb személy tűnt a legjelentéktelenebbnek. A koldusgúnyát viselő Artemis Entreri az árnyékok közt maradt, de nem mozgott át gyanút keltően az egyikből a másikba, hanem láthatatlanul beleolvadt a nyüzsgő utca hátterébe. Mozdulatai céltudatosak voltak. Zsákmányát egy pillanatra sem vesztette szem elől. Sharlotta Vespers nem is próbált az ismeretlenségbe burkolózni, ahogy végighaladt a főúton. Őt tartották a Basadoni Ház fejének, aki meghívottként lépett be a veszedelmes Da'Daclan pasa felségterületére. Jóval több gyanakvó, sőt gyűlölködő pillantást irányult rá, mint közönyös tekintet, de senki nem állította meg. Ő kérte ezt a találkozót Da'Daclantól, Rai'gy parancsára és most a védelme alatt állt. Így hát a hányavetiség határát súroló, tökéletes magabízás álcáját magára öltve lépkedett. Úgy tűnt, nem vette észre, hogy az őt figyelők egyike, aki árnyékként követte, nem Da'Daclan pasától kapja a parancsokat. Entreri jól ismerte ezt a területet, mivel a múltban több alkalommal is dolgozott a Fürkészeknek. Sharlotta viselkedése kétséget sem hagyva arról árulkodott, hogy formális alkudozásra érkezik. Ahogy a nő az egyik lehetséges találkozópontot a másik után hagyta el, a bérgyilkos hamarosan pontosan ki tudta következtetni, hogy hol kerül sor a megbeszélésre. Amit nem tudott azonban, az az volt, hogy ez a találkozó mennyire lehet fontos Rai'gyinak és Kimmurielnek. Vajon figyeled-e minden lépését furcsa hatalmaddal, amely az elmédből ered, Kimmuriel? - kérdezte magában. Fejben fontolóra vette azokat a terveket, amelyeket erre az eshetőségre tartogatott. Nem hitte, hogy a két drow - akik kétségtelenül buzgón munkálkodnak saját terveiken -, Sharlotta minden mozdulatát figyelik, de ettől ez még elképzelhető maradt. Ha ez valóban fennáll - ismerte fel Entreri -, akkor erről tudomást szerez majd, méghozzá nagyon hamar. Csak remélhette, hogy készen fog állni és megfelelően tudja módosítani elképzeléseit. Most már gyorsabban mozgott, megelőzte a nőt a mellékutcákon át, sőt még egy tetőre is felmászott, ahonnan átlendült a következőre és így haladt tovább. Nem sokkal ezután elérte azt a házat, amely arra a sikátorra nyílt, amelyről úgy vélte, hogy Sharlotta hamarosan befordul rajta - ezt a gyanúját csak erősítette, hogy ugyanazon a tetőn, amelyen ő tartózkodott, volt egy őr is, aki a sikátor távolabbi oldalát figyelte. Csendesen akár a halál, Entreri elhelyezkedett az őr mögött, aki láthatóan az útra összpontosított és egyáltalán nem vette észre. A körültekintő bérgyilkos - mivel tudta, hogy mások is vannak a közelben -, rászánt némi időt arra, hogy végigpásztázza a területet és ki is szúrt két őrszemet a szemközti tetőn és egy másikat a sikátornak ezen az oldalán, a szomszédos tetőn, amely közvetlenül a mögött a ház mögött állt, ahol Entreri éppen tartózkodott. Sokkal nagyobb figyelmet szentelt a másik három embernek, mint annak, aki közvetlenül előtte volt minden mozdulatukat, fejük minden moccanását felmérte. Leginkább azt vizsgálta, hogy merre irányítják tekintetüket. Végül, amikor megbizonyosodott afelől, hogy nem figyelnek oda, a bérgyilkos lecsapott és áldozatát berántotta egy tetőablak mögé. Egy pillanattal később Da'Daclan pasa mind a négy őrszeme látszólag ismét a helyén állt és mindannyian szorgalmasan figyelték a lenti sikátort, ahol Sharlotta Vespers, két Da’Daclan őrrel a nyomában, befordult a közbe. Entreri gondolatai csak úgy száguldottak. Öt ellenséges katona és egy feltételezett bajtárs, aki sokkal inkább az ellensége, mint a másik öt. Nem csapta be magát azzal, hogy elhitte: csak öten vannak. Da'Daclan emberei valószínűleg jelentős részét képezik a sugárúton hömpölygő több tucatnyi

embernek. Entreri mégis megindult: átbukfencezett a kétemeletes épület tetejének szélén, miközben megragadta azt a kezével, majd addig nyújtózott, ameddig csak tudott és végül ügyesen a meglepett Sharlotta mellé huppant. - Csapda - harákolta, majd szembefordult a nőt követő két katonával és felemelt kézzel intette őket megállásra. - Kimmuriel dimenziókaput helyezett el a tetőn, hogy segítse menekülésünk. A Sharlotta arcán megjelenő meglepetést gyorsan felváltotta a harag, majd a nyugalom, de mindegyiket begyakorolt módon rejtette el, úgyhogy egyedül csak Entreri vette észre az érzelmek változását. Tudta, hogy sikerült összezavarnia és hogy Kimmuriel említése hitelt adott bizarr kijelentésének, mely szerint csapdával állnak szemben. - Elviszem őt innen - mondta Entreri az őröknek. Mozgást hallott a távolból és a másik oldalról, ahogy a három őrszemből kettő, közte az, aki a sikátornak azon az oldalán volt, mint Entreri, elindult lefelé, hogy megnézze, mi folyik ott. - Ki vagy? - kérdezte a Sharlottát kísérő egyik ár gyanakvóan és keze hétköznapi utazóköpenye alá csúszott, rá gondosan megmunkált kardjának markolatára. -Menj - suttogta Entreri Sharlottának. A nő habozott, így hát Entreri nem hagyott további kétséget szándékai felől. Kirántotta az ékköves tőrt és Kharón Karmát, köpenyét pedig hátravetette és teljes pompájában feltárta magát. Előreugrott a másik katona felé - kardjával vágott, tőrével szúrt. Válaszul kardok csúsztak elő hüvelyükből. Az egyik eltérítette Kharón Karmának suhintását, de a férfi még a hárítás ellenére is hátrálni kényszerült. Ez volt Entreri elsődleges célja és a másik katona nem volt ilyen szerencsés. Ahogy kardja felemelkedett, hogy hárítson, Entreri finoman csavart egyet a csuklóját és tőrét a kard pengéje fölött mélyen a férfi hasába döfte. Mivel a többiek gyorsan közeledtek, a bérgyilkos nem végezhetett vele, de elég hosszú ideig hagyta ott fegyverét, hogy előhívja a tőr életorzó energiáját, amitől áldozata megismerte a legtisztább rettegést, amit csak el tudott képzelni. A katona valójában nem sebesült meg súlyosan, de így is a földre zuhant, a hasát markolta és rémülten üvöltött. A bérgyilkos visszazárkózott, háttal a falnak, amelyen Sharlotta Vespers küzdötte fel magát a tetőre. Az a férfi, akit a kardcsapás hátrálásra kényszerített, balról rontott Entrerire. A másik jobbról érkezett és még ketten rohantak végig a sikátoron, egyenesen felé tartva. Entreri kitört jobbra, a kardja mutatta az utat, majd gyorsan visszafordult balra. A négyes még éppen reagálni próbált a váltásra - ami nem érte őket teljesen váratlanul -, amikor a bérgyilkos ismét visszafordult jobbra és vadul megrohanta azt a katonát, aki még csak most kezdett felgyorsulni. Az őr vágások és döfések özönében találta magát. Saját pengéit - a kardot és tengerésztőrét -, meglehetősen jól forgatta. A katona nem volt kezdő a harcban, de ezúttal Artemis Entrerivel állt szemben. Valahányszor a férfi mozdult, hogy hárítson, Entreri szöget váltott. Dühére építve néhány hosszú másodpercig fémcsengés töltötte be a levegőt, de a azután a tőr átcsusszant és felhasította a katona jobb karját. Ahogy az lehanyatlott, Entreri megpördült, Kharón Karma pedig fürgén körbe lendült és hárította a bérgyilkos háta mögül érkező férfi döfését, majd a kard folytatta útját és a sérült katona leengedett védelme fölött, keményen belevágott annak mellébe. Ez alatt a manőver alatt, Entreri ördögi kardja fekete hamucsíkot húzott maga után. Az ív vízszintes volt és nem függőleges, tehát a hamu nem akadályozta a bérgyilkos ellenfeleinek látását, de a puszta látvány, ahogy ott lebegett a levegőben, elég időt adott Entreinek ahhoz, hogy elintézze a jobbról érkező embert. Ezután a bérgyilkos vadul meglengette és megforgatta a kardját, átlátszatlan falat hozva létre. A megmaradt három katona a fal másik oldalán maradt, és zavarodottan próbálták valahogy összehangolni mozdulataikat. Amikor végre elég kurázsit gyűjtöttek össze, hogy megrohamozzák a hamufalat, rá kellett jönniük, hogy a bérgyilkos nincs sehol. Entreri a háztetőről figyelte őket és a fejét rázta tehetetlenségük láttán, de egyben némi csodálattal is lenyűgöző kardja okán - minden egyes csatával egyre jobban kedvelte a fegyvert. - Hol van? - kérdezte az előtte álló Sharlotta. Entreri értetlenül nézett rá. - A kapu - mondta Sharlotta. - Hol van? - Talán Da'Daclan közbeavatkozott - felelte Entreri, miközben igyekezett elrejteni afölötti elégedettségét, hogy láthatóan Rai'gy és Kimmuriel nem követték közelről Sharlotta lépéseit. - Vagy talán úgy döntött, hogy magunkra hagy minket - tette hozzá, arra az elvre építve, hogy ha egy csipetnyi kételyt be tud lopni Sharlotta Vespersnek a világról és sötételf társairól alkotott képébe, akkor megteszi. Sharlotta csupán a homlokát ráncolta a kellemetlen gondolatra. A hátuk mögött hallható zaj tudatta velük, hogy a sikátorban a katonák nem adták fel és egyben

emlékeztették őket arra, hogy ellenséges területen vannak. Entreri elrohant Sharlotta mellett és intett neki, hogy kövesse, majd átugrott a szomszédos sikátor fölött egy másik épületre, majd egy harmadikra, utána pedig lefelé szökkent, egy zsákutca végébe és végül aláereszkedett a csatornába oda, ahova Entreri mostanában nem nagyon vágyódott, azóta, mióta meggyilkolta Domót. Nem maradt sokáig a föld alatt, hanem előbukkant egy sokkal ismerősebb környéken, a Da'Daclan területen túl és közelebb a Basadoni céhházhoz. A még mindig elöl haladó Entreri gyors iramot diktált, amíg el nem érte a Rézgaras melletti sikátort, ahol hirtelen megállt. Az inkább dühösnek, mint hálásnak tűnő Sharlotta - aki nyilvánvalóan kételkedett menekülésük valódiságában és abban, hogy szükség volt-e rá -, elsietett mellette, éppen csak rápillantva. Amíg a bérgyilkos kardja elő nem került és meg nem pihent a torkán. - Nem hinném - mondta a férfi. Sharlotta oldalpillantást vetett rá, Entreri pedig intett, hogy induljon el a Dwahvel létesítményének otthont adó sikátorban. - Mi ez? - kérdezte a nő. -Az egyetlen lehetőséged, hogy továbbra is lélegezz - felelte Entreri. Amikor Sharlotta még mindig nem mozdult, megragadta a karját és döbbenetes erővel taszította meg, jelezve az irányt. Kardjával noszogatta előre, tudomására hozva, hogy siessen. Egy kicsi szobába érkeztek, ahova a sikátorból nyíló titkos bejáraton át jutottak be. A szobában egyetlen szék volt, amelyre Entreri nem túl gyengéden lenyomta Sharlottát. -Azt a kevés eszedet is elvesztetted, ami valaha megvolt? - kérdezte a nő. - Talán én vagyok az, aki titkos megállapodásokat köt a sötételfekkel? - felelte Entreri és a pillantás révén, amelyet Sharlotta vetett rá, még mielőtt egy pillanat alatt összeszedte magát, a bérgyilkos köteteket tudott volna megtölteni gyanúja igazolására. - Mindketten annyit alkuszunk velük, amennyi szükséges - válaszolta a nő méltatlankodva. - Alku? Vagy inkább kettős alku? Van némi különbség, még a sötételfek esetében is. - A bolond szerepét játszod - csattant fel Sharlotta. - Mégis te vagy az, aki közelebb áll a halálhoz - emlékeztetette Entreri és nagyon közel lépett hozzá, ékköves tőrével a kezében, arcán pedig olyan kifejezés ült, ami elárulta Sharlottának, hogy nem blöfföl. A nő pedig jól ismerte a rettenetes tőr életszívó hatalmát. - Miért akartál találkozni Da'Daclan pasával? - jött Entreri lényegretörő kérdése. - A dallabadi változások gyanút keltettek - hangzott a nő őszinte és magától értetődő válasza, még ha magától értetődően nem is volt teljes. - Látszólag semmi olyan gyanú nem merült fel, ami zavarná Jarlaxle-t - érvelt Entreri. - De olyan igen, ami komoly gondokat okozhat - folytatta Sharlotta és Entreri tudta, hogy most rögtönöz. - Azért akartam találkozni Da'Daclan pasával, hogy megnyugtassam: az utcákra és mindenfelé visszatér a szokásos nyugalom. - Tehát a Basadoni Ház terjeszkedése a végéhez ért? - tette fel a kérdést Entreri kétkedve. - Nem zavar majd, ha kiderül, hogy hazudtál, és ez csak még nagyobb felháborodást szül, ha bekövetkezik Jarlaxle következő hódítása? - A következő? - Csak nem hitted, hogy hirtelen becsvágyóvá vált vezérünk megtorpan majd? - kérdezte Entreri. Sharlotta sokáig töprengett ezen. - Nekem azt mondták, hogy a Basadoni Ház kezd visszahúzódni, legalábbis látszólag - mondta. Amíg nem ütközünk mások érdekeltségébe. - Mint például a dallabadi kémekébe - egészítette ki Entreri. Sharlotta bólintott - egy kicsit túlságosan is gyorsan, vélte a bérgyilkos. - Akkor hát Jarlaxle éhsége végre csillapult és visszatérhetünk a csendesebb és biztonságosabb mindennapi ritmusunkhoz - közölte a bérgyilkos. Sharlotta nem felelt. Entreri ajka mosolyra görbült. Természetesen tudta az igazságot, abból, ahogy Sharlotta ilyen nyilvánvalóan hazudott neki. Soha nem kerülte volna meg Jarlaxle-t, hogy olyan játszmába kezdjen a zsoldos alárendeltjeivel, mint amit az elmúlt napokban játszott, ami Entrerit az egyik, Sharlottát pedig a másik irányba terelte, de most már tudta hogy, a zsoldosvezér a Crenshinibon éhségének foglya és a Dwahveltől kapott információ alapján tudta azt is, hogy ez mit jelent. Az igazság éppen az ellentéte volt annak a hazugságnak, amit Sharlotta épp az imént körvonalazott. Sharlotta, azzal, hogy Da'Daclanhoz ment és hogy azt mondta, ezt Jarlaxle kérésére teszi, elárulta neki, hogy a találkozó mögött Rai'gy és Kimmuriel áll, ami csak megerősítette Entrerit abban, hogy az ideje rohamosan fogy. Hátralépett és megállt, emésztette az információkat és megpróbálta kiókumlálni, hogy vajon hol fog sor kerülni a valódi harcra. Azt észrevette persze, hogy Sharlotta nagyon figyelmesen nézi. A nő egy vadászó macska kecsességével és sebességével mozdult: legördült a székről, fél térdre

érkezett, majd előhúzott egy tőrt, amelyet Entreri szíve felé hajított és a szoba másik, kevésbé jellegzetes ajtaja felé iramodott. Entreri a levegőben kapta el a tőrt, megforgatta a kezében, majd az ajtóba vágta, ahol az nagy döbbenéssel, markolatig a fába fúródva és rezegve állapodott meg Sharlotta tágra nyíló szeme előtt. A bérgyilkos megragadta a nőt és durván megpördítette, majd keményen arcul csapta. Sharlotta újabb tőrt húzott elő - vagy legalábbis megpróbálta. Entreri abban a pillanatban megragadta a csuklóját, ahogy előhúzta a pengét a rejtett tokból, majd gyorsan a nő hóna alá csavarta a kezét és olyan erővel rántotta meg, hogy Sharlotta kezéből minden erő kifutott, a tőr pedig ártalmatlanul a földre hullott. Entreri rántott még egyet a csuklón, majd elengedte. Ezután Sharlotta elé szökkent, kétszer arcul ütötte és keményen megragadta a vállainál fogva. Arra kényszerítette, hogy hátrafele mozogjon, míg végül ismét lehajította a székre. - Még mindig nem ismered azokat, akikkel ezeket az ostoba játékokat játszod? - mordult bele a nő arcába. - Kihasználnak majd a saját előnyükre és azután eldobnak. A szemükben csak egy iblith vagy, ami azt jelenti, hogy "nem drow", de azt is, hogy ürülék. Azok ketten, Rai'gy és Kimmuriel, a leginkább fajgyűlölők Jarlaxle alvezérei között. Semmi hasznot nem lelsz mellettük, Bolond Sharlotta, csak a rettenetes halált. - És mi van Jarlaxle-lal? - kiáltotta a nő. Pontosan az az ösztönös, érzelmi kitörés volt ez, amire a bérgyilkos számított. Itt volt hát az amennyire csak lehetséges - világos beismerés, hogy Sharlotta szövetkezett a Bregan D'aerthe eljövendő két uralkodójával. Entreri odábblépett a széktől, otthagyva a felzaklatott nőt. - Ajánlok neked egy esélyt - mondta a bérgyilkos. - Nem azért, mintha kedvelnélek, mert ez nem igaz, hanem azért, mert van valamid, amire szükségem van. Sharlotta megigazgatta ingét és tunikáját, megpróbálva visszanyerni méltóságát. - Mondj el mindent - tért a tárgyra Entreri velősen. - Mindent erről a puccsról. Hol, mikor és kik. Többet tudok, mint hiszed, így hát ne próbáld meg ostoba játékaidat játszani. Sharlotta kétkedve és önelégülten mosolygott. - Nem tudsz semmit - felelte. - Ha tudnál valamit, akkor azt is tudhatnád, hogy az idióta szerepét alakítod. Még mielőtt az utolsó szó elhagyhatta volna az ajkát, Entreri máris ott termett mellette, újra - egyik kezével durván megragadta a haját és hátrarántotta a fejét, míg a másikban az a rémületes tőr egyenesen védtelen nyakára irányult. - Utolsó esély - közölte nagyon nyugodtan. - És jól teszed, ha emlékszel rá, hogy nem kedvellek, drága Sharlottám. A nő nagyot nyelt és tekintete egybekapcsolódott Entreri halálos pillantásával. Entreri hírnevét csak még inkább növelte a szemében tükröződő fenyegetés, egészen addig, hogy Sharlotta - aki semmit nem veszíthetett és akinek nem volt rá oka, hogy hűséges legyen a sötételfekhez -, mindent kitálalt a tervről, amit csak tudott, még a módszert is, amelyet Rai'gy és Kimmuriel agyalt ki a Kristályszilánk ártalmatlanná tételére, a lámpássá formált és az elméből eredő mágiáról. Persze egyik hír sem érte váratlanul Entrerit. Ám mégis, amikor kimondva hallotta ezeket a szavakat, megdöbbent, mivel arra emlékeztették, hogy mennyire életveszélyessé vált a helyzete. Csendben elmormogta magában a több rétegű háló szálai között felépített, saját valóságáról szóló litániát és újra és újra elismételte magában, hogy ő is éppúgy ízig-vérig játékos, mint két ellenfele. Otthagyta Sharlottát és a befele vezető ajtóhoz lépett. Kihúzta a belefúródott tőrt és háromszor keményen megdöngette a falapot. Az ajtó néhány pillanattal később kinyílt és egy nagyon meglepettnek tűnő Dwahvel Tiggerwilli szökdécselt be a szobába. - Miért jöttél? - akarta feltenni a kérdést Entrerinek, de abbahagyta, amikor megpillantotta a felzaklatott Sharlottát. - Mit tettél? - követelt magyarázatot a félszerzet a bérgyilkostól. - Semmilyen szerepet nem fogok eljátszani a Basadoni Házon belüli viszálykodásban! - Azt fogod tenni, amire utasítanak - válaszolta Entreri fagyosan. Addig fogod itt tartani Sharlottát, mint a te kedves, ám magányt kedvelő vendégedet, amíg vissza nem térek és engedélyt nem adok, hogy elengedheted. - Engedélyt? - érdeklődött kételkedve Dwahvel és Sharlottától Entreri felé fordult. - Miféle őrültséget szabadítottál rám, te bolond? - Még egy sértés és kivágom a nyelved - szólt Entreri fagyosan, tökéletesen alakítva szerepét. - Azt fogod tenni, amire utasítottalak. Se többet, se kevesebbet. Amikor ennek vége lesz, még Sharlotta is köszönetet fog mondani neked, hogy biztonságban lehetett olyan időkben, amikor igazából egyikünk sincs abban. Dwahvel zordan bámulta a nőt, miközben Entreri beszélt, néma kapcsolatot teremtve közöttük. Az ember nő egy nagyon picit megbiccentette a fejét. Dwahvel visszafordult a bérgyilkoshoz. - Kifelé - parancsolta. Entreri a sikátorba nyíló ajtóra nézett, amelyet olyan tökéletesen illesztettek a falba, hogy csak a

körvonalai látszódtak nagyon halványan. -Ne arra... az csak befelé nyílik - mondta Dwahvel savanyúan és rámutatott a hagyományos ajtóra. Arra. - Odalépett a férfihoz és kitaszigálta át a szobából, majd megfordult és előbb becsukta, majd bezárta az ajtót. - Már eddig jutottak a dolgok? - kérdezte Dwahvel, amikor egyedül maradtak és elindultak folyosón. Entreri zordan elvigyorodott. - De tartod még magad a tervedhez? - kérdezte Dwahvel. -A váratlan fordulat ellenére is? Entreri mosolya emlékeztette a félszerzetet, hogy nem léteznek vagy legalábbis nem létezhetnek váratlan dolgok. Dwahvel bólintott. - Logikus rögtönzés - jegyezte meg. - Tudod, hogy mi a szereped - felelte Entreri. - És én úgy hiszem, hogy módfelett jól játszottam - mondta Dwahvel mosolyogva. - Túlságosan is jól - válaszolta Entreri, amikor egy újabb ajtóhoz értek, amely szintén a sikátor falából nyílt. - Nem tréfáltam, amikor azt mondtam, hogy kivágom a nyelved. Ennyit mondott, majd kilépett a sikátorba, maga mögött hagyva a megrendült Dwahvelt. Egy pillanattal később azonban a félszerzet máris kuncogni kezdett, mivel kételkedett benne, hogy Entreri valaha is kivágná-e a nyelvét, bármilyen sértést vágjon is a fejéhez. Kételkedett, de nem volt biztos benne - hisz soha nem lehetett biztos. Artemis Entreri már csak ilyen volt. A bérgyilkos még hajnal előtt elhagyta a várost és keményen lovagolt Dallabad oázisa felé hátasán, amelyet a tulajdonos engedélye nélkül vett kölcsön. Jól ismerte az utat. Gyakoriak voltak rajta a koldusok és az útonállók. Azonban ez a tudás sem állította meg a bérgyilkost, bár egy kicsit lelassította iramát. Csak amikor a Nap a bal válla fölé kúszott, növelte a tempót, mivel tudta, hogy időben kell Dallabadba érkeznie. Elmondta Dwahvelnek, hogy Jarlaxle visszatért a kristálytoronyba, ahová most neki a lehető leggyorsabban el kellett jutnia. Entreri tudta, hogy a félszerzet hamarosan elvégzi a terv ráeső részét. És amint elengedi Sharlottát... Entreri lesunyta a fejét és vadul vágtatott az egyre erősebb reggeli napsütésben. Még mérföldekre volt, de már látta a torony tetejének hegyes csúcsát..., de nem is egy toronyét, hanem többét, döbbent rá, mivel most már két oszlop magasodott a távolban, hogy köszöntse a hajnal fényét. Azt persze nem tudta, hogy ez mit jelent, de nem aggódott miatta. Jarlaxle ott volt, ezt számos forrásból megerősítették - független informátorok, akikhez nem ért el Rai'Gy és Kimmuriel, meg számos lakájuk keze. Nem sokkal ezután megérezte a fürkészést, és tudta, hogy figyelik. Erre a kétségbeesett bérgyilkos csak még mélyebbre hajtotta a fejét és lopott lovát még nagyobb sebességre sarkallta - eltökélten, hogy legyőzi a könyörtelen, magára kényszerített, rendelkezésére álló időt. - Nagy sebességgel siet Jarlaxle-hoz és nem tudjuk, hogy Sharlotta Vespers hova tűnt - mondta Kimmuriel Rai'gynak. Ők ketten - és harmadikként Berg'inyon - figyelték a bérgyilkost, ahogy az kegyetlen vágtában távolodik Calimporttól. - Lehet, hogy Sharlotta Da'Daclan pasánál maradt - válaszolta Rai'gy. - Nem tudhatjuk biztosan. - Akkor meg kellene tudnunk - mondta a nyilvánvalóan szorongó és ideges Kimmuriel. Rai'gy rápillantott. - Nyugalom, barátom - intette. - Artemis Entreri nem jelent fenyegetést nekünk, csak apró kényelmetlenséget. Még jobb is, ha az összes féreg egy helyre gyűlik. - Annál teljeseb és gyorsabb a győzelmünk - helyeselt Berg'inyon. Kimmuriel ezen elgondolkodott és feltartott egy kicsiny, négyszög alakú lámpást, amelynek három oldala le volt zárva, de a negyedik nyitva állt. Yharaskrik adta neki és biztosította róla, hogy amikor Kimmuriel meggyújtja a benne álló gyertyát és fénye a Crenshinibonra vetül, az elfojtja a Kristályszilánk hatalmát. Az illithid azonban figyelmeztette, hogy a hatás ideiglenes lesz. Még a magabiztos Yharaskrik sem ringatta magát abba az illúzióba, hogy bármi is képes lenne sokáig sakkban tartani a nagyhatalmú ereklyét. De nem fog sokáig tartani - ezt Kimmuriel és a többiek is tudták, még akkor sem, ha Artemis Entreri Jarlaxle mellett áll. Amint az ereklyét elfojtják, a zsoldosvezér bukása gyors és teljes lesz, akárcsak azoknak a bukása, akik hűségesek hozzá - Entrerit is beleértve. Ez a nap valóban édes lesz - pontosabban az éjszaka. Rai'gy és Kimmuriel úgy tervezték, hogy éjjel csapnak le, akkor, amikor a Kristályszilánk hatalma a leggyengébb.

- Bolond, de olyan bolond, akit azt hiszem őszinte félelmek vezérelnek - mondta Dwahvel Tiggerwilli Sharlottának, amikor visszatért a nőhöz a kis szobába. - Kérlek, mutass némi együttérzést iránta. A fogoly Sharlotta hitetlenkedve nézett rá. - Óh, már elment - közölte vele Dwahvel - és neked is ezt kellene tenned. - Azt gondoltam, hogy a foglyod vagyok - felelte a nő. Dwahvel kuncogott. - Az örökkévalóságig és még azon is túl? - kérdezte nyilvánvaló szarkazmussal a hangjában. Artemis Entreri fél és neked is kellene. Elismerem, keveset tudok a sötételfekről, de... - Sötételfek? - visszhangozta Sharlotta, meglepetést és értetlenséget tettetve. - Mi köze van ehhez az egészhez a sötételfeknek? Dwahvel ismét nevetett. -A hírek terjednek - szólt -, Dallabadról és a Basadoni Házról. A trón mögött álló hatalom jól ismert az utcákon. Sharlotta motyogni kezdett valamit Entreriról, de Dwahvel beléfojtotta a szót. - Entreri semmit nem mondott nekem - magyarázta. - Gondolod, hogy szükségem van arra, hogy olyan hatalmas emberrel alkudozzak egy ilyen közönséges információ megszerzéséért, mint Entreri? Sokféleképpen neveznek, de a bolond nem tartozik közéjük. A nő hátradőlt a székében és szúrósan meredt a félszerzetre. -Azt hiszed, hogy többet tudsz, mint amennyit valójában tudsz. Ez veszedelmes hiba. - Én csak azt tudom, hogy nem akarok ebben részt venni - vágott vissza Dwahvel. - Nincs közöm sem a Basadoni Házhoz, sem a Dallabad oázishoz. Nincs közöm a Sharlotta Vespers és Artemis Entreri közti vérviszályhoz. - Úgy tűnik, hogy máris részese vagy ennek a vérviszálynak - felelte a nő és szikrázó szeme összeszűkült. Dwahvel megrázta a fejét. - Megtettem, amit meg kellett tennem, de semmi több. - Akkor szabadon elmehetek? Dwahvel bólintott és félreállt, szabaddá téve az ajtóhoz vezető utat. - Akkor jöttem vissza, amikor már biztosra vettem, hogy Entreri messze jár. Bocsáss meg Sharlotta, de inkább ne legyek a szövetségesed, ha ezzel Entrerit az ellenségemmé teszem. Sharlotta még mindig szúrósan meredt a meglepetéseket okozó félszerzetre, de nem vitathatta az állításban rejlő logikát. - Hová ment? - tette fel a kérdést. - Calimporton kívülre, forrásaim jelentése szerint - válaszolta Dwahvel. - Talán Dallabadba? Vagy messze túl az oázison, végig az úton, ki egész Calimshanból. Úgy vélem, hogy én ezt az utat követném, ha Artemis Entreri helyébe lennék. Sharlotta nem reagált, de magában teljes szívéből egyetértett. Még mindig zavarodott volt a nemrég történtek miatt, de az tiszta volt előtte, hogy Entreri tetetett "mentőakciója", valójában az ő elrablását jelentette, hogy így préselje ki belőle az információkat. És ő túlságosan is sokat mondott, ezt ösztönösen érezte. Jóval többet mondott el, mint amennyit kellett volna, többet, mint amit Rai'gy és Kimmuriel valószínűleg elfogadhatónak találnak. Miközben elhagyta a Rézgarast, megpróbálta mindezt elrendezni magában. Annyit tudott, hogy a sötételfek megtalálják őt, méghozzá hamarosan. A nő bólintott és felismerte az előtte álló egyetlen lehetséges utat: teljes sebességgel futni kezdett a Basadoni Ház felé. Elmondja Rai'gymek és Kimmurielnek Entreri árulását. Entreri az ég keleti peremén alacsonyan járó Napra nézett és mély levegőt vett, hogy lehiggadjon. Lejárt az idő. Dwahvel elengedte Sharlottát, ahogy azt előre elrendezték. Nem volt kétsége afelől, hogy a nő azonnal Rai'gyhez és Kimmurielhez rohan és így a mindent eldöntő események mozgásba lendülnek. Ha a két sötételf még Calimportban van. Ha Sharlotta nem jött rá az emberrablásban rejlő cselre és nem rohant el a másik irányba, fedezéket keresve. Ha a sötételfek nem találták már meg jóval korábban a nőt a Rézgarasban és nem rombolták földig a helyet - mert ha így történt, akkor Dallabad és a Kristályszilánk már Rai'gy veszedelmes kezében lehet. Ha Rai'gy és Kimmuriel - értesülve a felfedeztetésről -, nem fordult sarkon és menekült vissza Menzoberranzanba. Ha Jarlaxle Dallabadban maradt. Ez az utolsó gondolat komolyan aggasztotta Entrerit. A kiszámíthatatlan Jarlaxle volt talán a legmegfoghatatlanabb tényező az ismeretlenek hosszú listáján. Ha a zsoldosvezér elhagyta Dallabadot, milyen bajt keverhet a terv szempontjából?

Vajon Kimmuriel és Rai'gy készületlenül éri és könnyedén megöli? A bérgyilkos minden kételyt lerázott magáról. Nem szokott hozzá az önmarcangolás érzéséhez, mint ahogy az alkalmatlanság érzéséhez sem. Talán emiatt gyűlölte annyira a sötételfeket. Menzoberranzanban a kétségtelenül tehetséges Artemis Entreri nagyon aprónak érezte magát. A valóság az, amit azzá teszel, emlékeztette magát. Ő volt az, aki az intrika és a csalás szálait szőtte, csak ő - és nem Rai'gy és Kimmuriel, nem Sharlotta, de még csak nem is Jarlaxle és a Kristályszilánk. Ő volt aki irányított. Újra a Napra nézett és oldalra pillantott, a Dallabad pálmái között terpeszkedő két, lenyűgöző kristálytoronyra és emlékeztette magát, hogy ezúttal ő és nem más az, aki megfordította a homokórát. Élesen emlékeztette magát arra, hogy pereg a homok, hogy az idő fogy, így hát megsarkantyúzta és megugratta lovát, majd gyorsan vágtázni kezdett az oázis felé.

Tizennegyedik fejezet ÉS LEPEREG A HOMOK Entreri elméjében a legelső helyen szerepelt az a gondolat, hogy miként fogja ellopni a Kristályszilánkot. Csak az járt a fejében, hogy azért jött ide, mert magának akarta, kerüljön ez bármibe is Jarlaxle-nak, bár gondoskodott arról, hogy némi szánalmat mutasson, amikor a zsoldosvezérre gondolt. Entreri visszajátszotta ezt az utolsó gondolatot és a célját, újra meg újra, mivel gyanította, hogy az ereklye hatalma csúcsán -, át fogja pásztázni elméjét. Jarlaxle a torony második emeletén várta egy spártaian berendezett kis teremben, amelyben csak két szék és egy asztalka volt. A zsoldosvezér a másik oldalon állt, éppen átellenben azzal az ajtóval, amelyen át Entreri belépett. Jarlaxle olyan messze helyezkedett el tőle, vette észre a közeledő bérgyilkos, amennyire csak lehetett. - Üdvözöllek - mondta Entreri. Jarlaxle, aki furcsamód ma nem viselte szemkötőjét, megbillentette széles peremű kalapját és megkérdezte: - Miért jöttél? Entreri úgy nézett rá, mintha meglepte volna a kérdés, de az elméjében rejlő, nem is annyira titkos gondolatot úgy csavarta meg, hogy az ironikusnak tűnjön: Ugyan miért is jöttem! A Jarlaxle-ra nem jellemző összevont szemöldök elárulta Entrerinek, hogy a Kristályszilánk "hallotta" a gondolatait és azonnal megosztotta gazdájával. Nem kétséges, hogy az ereklye éppen azt javasolta Jarlaxle-nak, hogy tegyék el az útból Entrerit, ám ezt a sugallatot a zsoldosvezér láthatóan ellenezte. - Az út, amelyre léptél, a bolondoké - közölte Jarlaxle, aki küszködött a szavakkal, ahogy a bensőjében vívott csata erősödött. - Semmi dolgod itt. Entreri a sarkára helyezte a súlyát, tépelődő testtartást felvéve. - Akkor talán mennem kellene. Jarlaxle még csak nem is pislogott. Bár nem igazán számított rá, hogy valakit, aki olyan okos, mint Jarlaxle, készületlenül érhet, ennek ellenére Entreri mégis mozgásba lendült: előrevetette magát egy bukfencbe, ami egyenesen ellenfele előtt ért véget. Jarlaxle megragadta az övén lógó erszényt - még csak nem is kellett elővennie az ereklyét -, másik kezét pedig a bérgyilkos felé nyújtotta. Tiszta fehér energiasáv lövellt ki belőle. Entreri vörös zsinórzatú kesztyűjével kapta el, beletemette és ott is tartotta. Pontosabban csak egy részét tartotta ott, mivel az energia túl sok volt ahhoz, hogy tökéletesen kontrollálja. A bérgyilkos érezte a fájdalmat, a gyötrő kínt, bár tudta, hogy a szilánk támadásának csak egy darabkája jutott át. Milyen hatalommal bír ez a tárgy? - gondolta végig megrettenve és arra jutott, hogy talán nagy bajban van. Félve attól, hogy az energia elolvasztja a kesztyűt vagy valahogy elnyeli azt, Entreri rögtön visszafordította a foglyul ejtett mágiát. Nem Jarlaxle-ra célzott vele, mivel nem állt szándékában megölni a drow-t. Entreri a sötetelf mellett a falba eresztette az energiát. Az pedig égető, vakító és mennydörgő robbanással csapódott be, amitől mind az ember, mind a drow oldalra tántorodott. Entreri folytatta útját előre, kitérve és kardjával hárítva, ahogy Jarlaxle karja meglendült és tőrök záporát zúdította rá. A bérgyilkos egyet megállított, egy megkarcolta, két másik elől pedig félreszökkent. Majd gyorsan előrelendült és azt hitte, hogy a földre terítheti a könnyebb sötételfet. Ám tisztán elhibázta és Jarlaxle mögött csapódott a falnak. A drow az elmozdulás köpenyét viseli vagy talán a díszes kalapja tette ezt, somolygott magában Entreri, de csak egy pillanatra, mert ráébredt, hogy sebezhető és rögtön jobbra lendült, Kharón Karmával pedig széles, hamucsíkot húzó ívet írt le, kettévágva az ellenfelek közti teret. Az éppen csak lassító Entreri egyenesen áttört ezen a látást akadályozó korláton és ezzel a kiszámítható mozdulattal annyi időre zavarta meg Jarlaxle-t, ami ahhoz kellett, hogy elég közel kerüljön hozzá - és ezúttal pontosan mérte fel támadásának irányát - és saját mágiáját működésbe hozza. Olyan ügyességgel, amely szinte az összes élő ember képességét meg haladta, Entreri hüvelyébe csúsztatta Kharón Karmát, tőrét kesztyűs kezével rántotta elő, a másikkal pedig előhúzta a másolatot rejtő erszényt. Elperdült Jarlaxle mellett, ügyesen lemetszette a megkavarodott drow övéről a zsákocskát és a tőre mellé, ugyanabba a kesztyűs kezébe fogta, miközben a hamisat a zsoldos lábához ejtette. Ezután Jarlaxle többször eltalálta - minden beléhasító találat olyan volt, mintha vaskalapáccsal sújtottak volna rá. Entreri gördülve távolodott és még épp időben pillantott hátra, hogy félreüssön egy újabb tőrt, a következőt azonban az oldalába kapta. A fájdalomtól kétrét görnyedve és nyögve, Entreri távolabb hemperedett ellenfelétől, aki most már látta -, egy kis harci pörölyt tartott a kezében. - Azt hiszed, hogy szükségem van a Kristályszilánkra ahhoz, hogy elpusztítsalak? - kérdezte Jarlaxle

magabiztosan, majd lehajolt, hogy visszaszerezze az erszényét. Ezután a magasba emelte a harci pörölyt és suttogott valamit. A fegyver az eredeti piciny másolatává ment össze, amelyet Jarlaxle nagy kalapjának széles szalagja alá gyűrt be. Entreri azonban éppen csak hallotta őt és látta a mozdulatát. Égető volt a fájdalom, bár a tőr nem fúródott túl mélyre. Ennél is rosszabb volt azonban, hogy egy dal hangzott fel a fejében, amely azt követelte, hogy adja meg magát az ereklyének, amely most már az övé volt. - Százféleképpen tudlak megölni, egykori barátom - közölte Jarlaxle. - Talán a Crenshinibon tudja ezt leghatékonyabban elintézni és igazából, nem nagyon vágyom rá, hogy megkínozzalak. Jarlaxle megszorította az erszényt és furcsa kifejezés jelent meg az arcán. Entreri azonban még mindig alig volt tudatában Jarlaxle szavainak és mozdulatainak. Az ereklye vadul ostromolta, az elméjébe nyúlt és a tökéletes kétségbeesés mindent elsöprő képeit tárta fel előtte, amitől a hatalmas bérgyilkos kis híján zokogva rogyott térdre. Jarlaxle megvonta a vállát és az izzadtságot a kezéről a köpenyébe törölte, majd újabb tőröket húzott elő a varázsos csuklópántban található végtelen készletből. Meglendítette és a gyilkos dobásra készülve, célba vette a láthatóan védtelen embert. - Kérlek, mondd el, hogy miért kell ezt megtennem - mondta a drow. - A Kristályszilánk szólított? Vagy talán a túl nagyra nőtt a becsvágyad? A kétségbeesés képei ostromolták; Entrerit a legmélyebb reménytelenség érzete öntötte el, amit csak valaha is megtapasztalt. Egy gondolatot sikerült csak kiszűrnie a bérgyilkos elnyűtt elméjének: Miért nem hívta elő a Kristályszilánk a hatalmát és emésztette fel őt most és itt? Mert nem tudja! - felelte Entreri akaratereje. Mert most én vagyok a gazdája és ez olyasvalami, ami a Kristályszilánkot egyáltalán nem tölti el örömmel! - Mondd el! - harsogta Jarlaxle. Entreri felidézte összes mentális energiáját, az évtizedek alatt kifejlesztett önfegyelmének minden unciáját és közölte az ereklyével, hogy hallgasson el, egyszerűen megparancsolta neki, hogy szüntessen be vele mindenfajta kapcsolatot. Az intelligens varázstárgy ellenállt, de csak egy pillanatig. Entreri a tiszta fegyelem és a tiszta düh falát húzta fel és a Kristályszilánk olyan tökéletesen el lett zárva, mint azokban a napokban, amikor Drizzt. Do'Urden hordozta. Akkor Drizzt, a jó kósza, egyszerűen erkölcsösségéből merítette az elutasítást, míg most Entreri egyszerűen csak akaraterejére támaszkodott, de az eredmény hasonló volt. A szilánk el lett zárva. A kelleténél egy pillanattal sem később, Entreri magához tért és amikor pislogva kinyitotta a szemét, meglátta a felé záporozó tőröket. Kitért és a saját tőrével hárított, amivel ugyan nem tudta megakasztani azokat, de legalább félreütötte őket és így nem találták el - vagy legalábbis nem kapták telibe. Az egyik az arcát érte, az arccsont-ja felett, nem sokkal a szeme alatt, de sikerült annyira megváltoztatnia a pörgését, hogy az nem a hegyével, hanem a nyelével előre csapódott neki. - Megölhettelek volna, ha visszafordítom a nyalábot! - ennyit sikerült Entrerinek kipréselnie magából. Entreri karja újra meglendült: ez a tőr alacsonyan érkezett és végigkarcolta az ide-oda szökkenő bérgyilkos lábát. Szavai azonban eljutottak a címzetthez és a zsoldosvezér megtorpant, felemelt karral - kezében újabb tőr várakozott, dobásra készen. Kíváncsian meredt Entrerire. - Halálra sújthattalak volna a saját támadásoddal - morogta a bérgyilkos, a fájdalomtól összeszorított fogain át. - Attól féltél, hogy megsemmisíted a szilánkot - vetette ellene Jarlaxle. - A szilánk energiája nem tudja megsemmisíteni a szilánkot! - vágott vissza Entreri. - Azért jöttél ide, hogy megölj - közölte Jarlaxle. - Nem! - A Kristályszilánkot akarod, bármi áron! - riposztozott a zsoldosvezér. Entreri törődötten nekidőlt a falnak, lába egyre jobban elgyengült a fájdalomtól, de összeszedte minden elszántságát és belenézett a drow szemébe - habár csak az egyik szemével látott, mert a másik bedagadt. - Azért jöttem ide - mondta lassan és minden egyes szavát alaposan megnyomta -, hogy elhitessem veled, az ereklyén keresztül, hogy ez a szándékom. Jarlaxle arca a ritkán látható értetlenség kifejezését öltötte magára és lejjebb eresztette tőrös kezét. - Miért vagy itt? - kérdezte és haragját szemmel láthatóan őszinte kíváncsiság váltotta fel. - Ők eljönnek érted - jött Entreri homályos magyarázata. - Fel kell készülnöd. - Ők? - Rai'gy és Kimmuriel - világosította fel Entreri. - Úgy döntöttek, hogy a Bregan D'aerthe fölötti uralmad véget ért. A csapat túl sok ellenséggel áll szemben. Miattad. Jarlaxle arckifejezése többször változott az érzelmek széles skáláján, a zavarodottságtól a haragig. A kezében tartott erszényre nézett. - Az ereklye becsapott - mondta Entreri és megpróbált valamennyire felegyenesedni, ahogy a

fájdalom végre kezdett gyengülni. Remegő ujjakkal lenyúlt, kihúzta a tőrt az oldalából és ledobta a padlóra. - A logikus döntések vonalán túlra kényszerít - folytatta. - Ugyanakkor pedig zavarja azon képességed, hogy... Abbahagyta a beszédet, amikor Jarlaxle kinyitotta az erszényt, belenyúlt és megérintette a szilánkot a másolatot.. Még mielőtt újra belekezdhetett volna, Entreri meglátta, hogy csillámlani kezd a levegő és kékes izzás töltötte be a terem másik felét. Azután egyszer csak átlátott rajta, mintha csak egy ablak lett volna, rá Dallabad oázisára. A portálon lépett át Rai'gy és Kimmuriel, Berg'inyon Baenre és két másik katona társaságában. Entreri kényszerítette magát, hogy felegyenesedjen és egy mordulással elűzte a fájdalmat: Tudta, hogy most a legjobbat kell nyújtania vagy valóban vége. Azt is észrevette, miközben Rai'gy előhúzott egy furcsa kinézetű lámpást, hogy Kimmuriel nem oszlatta el a dimenziókaput. Talán azt várják, hogy a torony összeomlik vagy az is lehet, hogy a pszionicista menekülési útvonalnak hagyta nyítva a portált. - Hívatlanul jöttetek - közölte Jarlaxle velük és előhúzta a szilánkot az erszényből. - Kéretlek benneteket, ha szükségem lesz rátok. - A zsoldosvezér méltóságteljesen kihúzta magát, tekintete Rai'gyéba mélyedt. Arcán az uralkodói erények tükröződnek, gondolta Entreri: olyasvalaki arca volt ez, aki parancsoláshoz szokott. Rai'gy felemelte a lámpást és ragyogása gyengéden beborította Jarlaxle-t és a szilánkot. Tehát ez az, jött rá Entreri. Ez a tárgy semlegesíti a Kristályszilánkot, amely felborítja az egyenlő eséllyel vívott harcot. A bérgyilkos azonban tudta, hogy a támadók elkövettek egy taktikai hibát, amire Entreri számított is. Ahogy a várható volt, a lámpást a Kristályszilánkra irányították - mivel azt feltételezték, hogy a Jarlaxle kezében levő játékszer a nagy hatalmú ereklye. Most láthatod, ahogy megtagadnak - tudatta Entreri telepatikusan a Crenshinibonnal, amelyet erősen belegyömöszölt az övébe. - Ők azok, akik szerinted elhozzák neked a téged megillető dicsőséget? Érezte, hogy a szilánk egy pillanatra megzavarodik, érzékelte a választ, amely szerint Rai'gy csak azért fojtaná el, hogy birtokolhassa és hogy... A zavarodottságnak ebben a pillanatában Artemis Entreri mozgásba lendült és egy telepatikus ordítással megparancsolta a Crenshinibonnak, hogy rombolja le a tornyot. Ugyanakkor Jarlaxle felé vetette magát és előrántotta Kharón Karmát. A szilánk, akit ez teljesen felkészületlenül ért, majdnem engedelmeskedett. Erős remegés futott végig a tornyon. Nem okozott valódi károkat, de a rázkódás elég volt ahhoz, hogy Berg'inyon és a két másik fegyverforgató, akik máris mozdultak, hogy Entreri útját állják, kibillenjen az egyensúlyából és, hogy a rengés megszakítsa Rai'gy varázslatát, amelybe belekezdett. Entreri irányt váltott és a legközelebbi drow harcosra rontott: félrecsapta az egyensúlyát vesztett sötételf kardját és keményen beledöfte a testébe a fegyverét. A sötételf elzuhant, a bérgyilkos pedig többször függőlegesen megsuhintotta Kharón Karmát, mire fekete hamu töltötte meg a levegőt, teljes felfordulást okozva a teremben. Oldalra vetette magát, Jarlaxle felé, egy bukfenccel. Jarlaxle szinte hipnózisban állt ott, és olyan szúrósan meredt a kezében tartott szilánkra, mintha az elárulta volna. - Felejtsd el - kiáltotta a bérgyilkos, aki épp időben rántotta félre a zsoldosvezért, hogy elkerüljék a mellettük elsuhanó, és természetesen mérgezett, kézi számszeríjvesszőt. – Az ajtóhoz – súgta Jarlaxle-nak és előrelökte. – Harcolj az életedért! Jarlaxle felmordult, majd visszatette a szilánkot az erszénybe és mozgásba lendült a vagdalkozó bérgyilkos oldalán. Karja többször egymás után megvillant és tőrfolyamot zúdított Rai’gyra, akit – ahogy azt várni is lehetett - megóvott a magára mondott kőbőr varázs. Egy másik sorozat zúgott Kimmuriel felé, aki energiájukat kinetikus gátjával nyelte el. - Add csak oda nekik! – kiáltotta Entreri váratlanul. Nekizuhant Jarlaxle-nak, letépte az erszényt, majd Rai’gynak és Kimmurielnek lökte, pontosabban kettejük közé, a szoba másik felébe, a pszionicista mágikus ajtaján túlra. Rai’gy azonnal megfordult és megpróbálta a nagyhatalmú ereklyét a lámpa ragyogásában tartani, miközben Kimmuriel a szilánk felé vetette magát. Entreri csak ezt az egyetlen, kétségbeesett kiutat találta. Durván megragadta a meglepett Jarlaxle-t és magával rántotta, majd megrohamozta Kimmuriel mágikus portálját. Berg’inyon állta útjukat – mindkét kardja vadul dolgozott, hogy rést találjon Entreri védelmén. Drizzt Do’Urden vetélytársának, a bérgyilkosnak azonban nem volt ismeretlen a kétkezes stílus. Ügyesen hárított, miközben kezdte megkerülni a remekül vívő drow harcost. Jarlaxle fürgén lebukott a másik katona suhintása elől, lekapta a nagy tollat csodálatos kalapjáról, ajkához emelte, majd erősen ráfújt. Az előtte levő teret tollak töltötték meg.

A katona felkiáltott és kezdte félrecsapdosni őket. Azután eltalált egyet, amelyik nem moccant és csak ekkor döbbent rá rémülten, hogy egy tíz láb magas, szörnyűséges, madárkinézetű lény áll előtte – egy diatryma. Entreri is hozzájárult a zűrzavarhoz: vadul lengette a kardját, hamuval hintve tele a levegőt. Azonban mindvégig arra koncentrált, hogy megkerülje a vagdalkozó pengéket és közelebb jusson a dimenziókapuhoz. Tudta, hogy egyedül könnyedén átjuthatna, birtokában a valódi Kristályszilánkkal, de valami okból, amelyet ő sem értett teljesen, de nem is vesztegetett rá egyetlen gondolatot sem, megfordult és újra meg ragadta Jarlaxle-t, maga után rántva a zsoldost. A késlekedésnek azonban fájdalmas ára volt. Rai’gynak sikerült egy sorozat mágikus lövedéket belelőnie a bérgyilkosba, amely szinte megrendítette. Azokat a lövedékeket, melyeket a varázsló Jarlaxle felé küldött, elnyelte a zsoldos kalapszalagjára tűzött borss, konstatálta savanyúan Entreri. Hát ez az alak nem fogy ki a trükkökből? - Öljétek meg őket! – hallotta Entreri Kimmuriel kiáltását és érezte, ahog Berg’inyon halálos kardja rohamosan közeledik hátulról. Entreri azon kapta magát, hogy összezavarodva gurul Dallabad homokján, Kimmuriel mágikus portáljának másik oldalán. Annyira azért észnél volt, hogy mozgásban maradjon, megragadja a hozzá hasonlóan dezorientált Jarlaxle-t, és magával húzza. - Náluk van a szilánk! – tiltakozotta zsoldos. - Tartsák csak meg! – ordítota Entreri. Mögötte, a kapu másik oldalán, hallotta Rai’gy bömbölő kacját. Igen, a drow varázsló úgy hiszi, hogy most már nála van a Kristályszilánk, gondolta a bérgyilkos. Hamarosan pedig megpróbálja majd használni és minden kétséget kizáróan olyan energiasugarat akar előhívni, amelyiket Jarlaxle használt a menekülő kém ellen. Talán ezért nem üldözték őket a portálon át. Ahogy futott, Entreri újra megérintette a valódi Kristályszilánkot. Érzékelte, hogy az ereklye dühös, de egyben döbbent és rájött, hogy egyáltalán nem örült annak, amikor Entreri közel ment Jarlaxle-hoz és ezzel bekerült Rai’gy semlegesítő fényébe. - Oszlasd el a mágikus kaput – parancsolta a tárgynak. – Ejtsd őket csapdába és zúzd össze őket. Visszapillantott és látta, hogy Kimmuriel portálja, amely félig kívül esett a Crenshinibon teljes uralmán, eltűnt. - A tornyot – utasította Entreri. – rombold le és együtt egész Faerunt behálózzuk a tornyok sorával! Az enegiával és lelkesedéssel teli kijelentés pontosan azt ígérte, mint amit az ereklye mindig is ajánlott gazdáinak, így rögtön teljesítette azt. Entreri és Jarlaxle hallotta, ahogy a föld feldübörög a lábuk alatt. Rohantak, az átellenben, Dallabad kicsiny tavának partján álló táborhely felé. Kiáltásokat hallottak maguk közül – az erőd katonái kiáltoztak – és csodálkozó kurjantásokat az oázisba érkezett kereskedőktől. Az ordibálás megsokszorozódott, amikor a kufárok meglátták őket és ráébredtek, hogy egy sötételf tart feléjük! Entrerinek és Jarlaxle-nak nem volt ideje, hogy foglalkozzanak a rémült és zavarodott csoporttal. Egyenesen az egyik közeli szekérhez rohantak, ahová a lovakat pányvázták ki és eloldották őket. Néhány másodperccel később - hátukban a dühödt ordibálás és átkozódás kórusával -, a páros vad vágtában hagyta el Dallabadot, habár Jarlaxle módfelett szokatlan látványt nyújtott egy ló hátán fényes nappal. Entreri kiváló lovas volt és könnyedén tartotta a lépést a sötételffel, annak ellenére, hogy előre és oldalra dőlve próbálta meg elállítani kiömlő vérét. - Náluk van a Kristályszilánk! - kiáltotta Jarlaxle mérgesen. - Meddig juthatunk? - Mágiájuk legyőzte az ereklyét - hazudta Entreri. - Most nem lehet a segítségükre az üldözésben. Mögöttük összerogyott az egyik torony, a másik pedig mennydörgő robajjal zuhant rá az előzőre, ahogy a megkötő energiák eltűntek és a mágia gyorsan szétoszlott a szélben. Entreri nem ringatta magát abba az illúzióba, hogy Rai'gy, Kimmuriel vagy akár bármelyik csatlósuk áldozatul esett a katasztrófának. Túl gyorsak és túl okosak voltak ehhez. Csak remélhette, hogy a törmelék annyi időre eltereli a figyelmüket, ami ahhoz kell, hogy ő és Jarlaxle elég messze jussanak. Nem tudta, hogy milyen súlyosak a sebei, de azt tudta, hogy nagyon fájnak és nagyon gyengének érezte magát. Az utolsó dolog, amire vágyott egy újabb harc volt a varázslóval és a pszionicistával vagy egy olyan remek kardforgatóval, mint amilyen Berg'inyon Baenre. Szerencsére üldözőknek nem volt nyoma és a percek órává nőttek, amikor is mind a lovaknak, mind lovasaiknak meg kellett állniuk, mivel teljesen kimerültek. Entreri a fejében hallotta a Crenshinibon újra és újra ismétlődő ajánlatát: az ereklye azt suttogta neki, hogy akkor és ott emeljen egy újabb tornyot, ahol menedéket lelhetnek és megpihenhetnek. A bérgyilkos majdnem megtette és egy pillanatig eltöprengett azon, hogy miért helyteleníti az ötletet

még most is, pedig a Kristályszilánk módszerei szemmel láthatóan ugyanazon cél felé vezettek, mint amerre ő tartott. Entreri sokatmondó mosollyal - ami inkább tűnt grimasznak a fájdalom gyötörte bérgyilkos arcán -, vetette el a gondolatot. A Crenshinibon valóban nagyon ravasz volt: mindig megtalálta az utat az ellenkezés pereme mentén. Emellett pedig Artemis Entreri nem felkészületlenül menekült el Dallabadból a nyílt sivatagba. Lecsusszant lováról és rádöbbent, hogy alig tud állni. Mégis sikerült lecsúsztatnia hátizsákját a válláról és maga elé ejtette a földre, majd fél térdre rogyott és megrántotta a zsák zsinórjait. Jarlaxle hamarosan mellette termett és segített kinyitni a csomagot. - Ital - magyarázta Entreri, aki nagyot nyelt, mert lélegzete kezdett akadozni. Jarlaxle a zsákban turkált, míg végül felmutatott egy kis fiolát, benne kékesfehér folyadékkal. - Gyógyító? - kérdezte. Entreri bólintott és érte nyúlt. Jarlaxle elhúzta előle. - Sok mindent kell megmagyaráznod - mondta. - Megtámadtál és nekik adtad a Kristályszilánkot. Entreri, akinek homlokát teljesen elborított a veríték, újra az italért nyúlt. Kezét az oldalára tette és amikor visszahúzta, az csurom vér lett. - Remek dobás - szólt oda a sötételfnek. - Nem teszek úgy, mintha értenélek, Artemis Entreri - közölte Jarlaxle és átadta az italt. - Talán ezért élvezem annyira a társaságod. Entreri egy hajtásra kiitta a folyadékot, majd ülő testtartást vet fel, lehunyta a szemét és hagyta, hogy a csillapító főzet kezdje összezárni sebeinek egy, részét. Azt kívánta, bárcsak még lenne öt ilyen itala, de ennek az egynek elégnek kell lennie - és úgy hitte, hogy arra elég is lesz, hogy életben tartsa és valamennyire feljavítsa. Jarlaxle néhány pillanatig figyelte, majd figyelmét egy jóval sürgősebb problémára fordította, amikor felsandított az égető és perzselő Napra. - Ez a napsütés a halálunkat okozza - jegyezte meg. Válaszul Entreri odébbcsusszant és kezét bedugta hátiszákjába, majd hamarosan előszedett egy apró modellt, amely egy barna sátrat ábrázolt. A szájához emelte, suttogott néhány szót, majd odébblökte. Néhány másodperccel később a modell kitágult, elérte egy valódi sátor méretét és tovább növekedett. - Elég! - mondta Entreri, amikor már elég nagyra nőtt ahhoz, hogy kényelmesen elférjen benne ő maga, a sötételf és a két ló. - Nem lesz nehéz megtalálni a nyílt sivatagban - vélte Jarlaxle. - Nehezebb, mint ahogy hiszed - nyugtatta meg a minden szónál levegőért kapkodó Entreri. - Amint benne leszünk, visszatér önmaga zsebméretű dimenziójába. Jarlaxle elmosolyodott. - Soha nem mondtad, hogy van egy ilyen, sivatagban jól használható eszközöd. - Mivel nem is volt, egészen a múlt éjszakáig. - Akkor hát tudtad, hogy ez az egész bekövetkezik és mi a nyílt sivatagba menekülünk - érvelt a zsoldosvezér és nagyon furfangosnak érezte magát. Mivel Entreritől távol állt, hogy vitatkozzon, csak megvonta a vállát, amikor Jarlaxle segített neki talpra állni. - Reméltem, hogy így történik - ennyit mondott csak a bérgyilkos. Jarlaxle érdeklődve nézett rá, de nem erőltette a témát. Most nem. Visszapillantott a távoli Dallabadra és láthatóan azon töprengett, hogy mi lehet egykori alvezéreivel és hogyan történhetett ilyen gyorsan ez az egész. Nem gyakran fordult elő, hogy a ravasz Jarlaxle ennyire összezavarodottnak érezte magát, mint most. - Megvan, amit akartunk - emlékeztette Kimmuriel dühöngő társát. - A Bregan D'aerthe ránk vár, hogy vezessük. Vissza Mélysötétbe és Menzoberranzanba, ahová tartozunk. - De a Kristályszilánk nincs meg! - tiltakozott Rai'gy és a másolatot a földre hajította. Kimmuriel furcsálkodva nézett rá. - Az volt a célunk, hogy megszerezzük a tárgyat? - Még mindig Jarlaxle-nál van - mordult fel Rai'gy. - Mit gondolsz, mennyi ideig hagy meg bennünket a vezéri pozícióban? Halottnak kellene lennie, az ereklye pedig nálam kellene, hogy legyen. Kimmuriel sunyi arckifejezése nem változott a varázsló furcsán megválogatott szavai hallatán sem azon szavak hallatán, amelyekről tudta, hogy a Crenshinibon ösztönzésére születtek és abból a vágyból táplálkoztak, hogy Rai'gyt a szilánk rabszolgájává tegye. Igen, Yharaskrik jól tette, hogy megtanította őt a hatalmas és veszedelmes ereklye finomságaira. Kimmuriel azonban egyetértett azzal, hogy helyzetük módfelett ingatag, amíg a nagyhatalmú Jarlaxle életben van. Kimmuriel soha nem akarta, hogy a zsoldosvezér az ellensége legyen - nem mintha barátságot érzett volna az öregebb drow iránt, hanem pusztán félelemből. Talán Jarlaxle máris úton van Menzoberranzan felé, ahol majd összegyűjti a Bregan D'aerthe ottmaradt tagjait - ami több, mint a felét jelenti a csapatnak -, ellene és Rai'gy ellen, valamint azokat, akik hajlandóak követni a drow

városban. Talán a zsoldosvezér még Menzoberranzan ősmágusának, magának Gromph Baenre-nek is szól, hogy tegye próbára képességeit egy másik varázsló, Rai'gy ellen. Ez nem volt kellemes lehetőség, de Kimmuriel világosan felismerte, hogy Rai'gy csalódottsága sokkal inkább nyavalygása másik okának szól - annak, hogy a Kristályszilánk is eltűnt Jarlaxle-lal együtt. - Meg kell találnunk őket - mondta a varázsló egy pillanattal később. - Holtan akarom látni Jarlaxle-t. Miként lelhetnék másként nyugalmat? - Most már a Menzoberranzanban lakozó hímek zsoldoscsapatának vezére vagy - felelte Kimmuriel. - Soha nem lelsz nyugalmat, nem menekülhetsz el az állandó veszélyek és a nagyasszonyok játszmái elől. Ez a hatalommal jár, társam. Rai'gy válaszul rávetett pillantása nem volt kifejezetten barátságos. Dühös volt, talán dühösebb, mint amilyennek Kimmuriel valaha is látta. Kétségbeesetten vágyott az ereklyére. Akárcsak Yharaskrik, ebben Kimmuriel biztos volt. Ha találnak valamilyen módot, hogy elkapják a Crenshinibont és Jarlaxle-t, minden erejét arra fordítja majd, hogy az illithid kaparintsa meg az ereklyét. Hadd uralja csak Yharaskrik és nagy hatalmú agyszívó rokonsága a Crenshinibont, hadd tanulmányozzák és hadd semmisítsék meg. Jobb lesz így, mintha Rai'gy kezébe kerülve eljutna Menzoberranzanba - ha a szilánk egyáltalán beleegyezne abba, hogy Menzoberranzanba vigyék. Hiszen Yharaskrik elmondta neki, hogy az ereklye hatalmának javarészét a Nap fényéből meríti. Mennyivel kellene óvatosabbnak lennie, ha a Crenshinibon a szövetségese lenne? Az ereklye soha nem fogadná el őt, mint ahogy azt a tényt sem, hogy fegyelmezett elméjével képes meggátolni azt, hogy beférkőzzön a gondolatai közé és uralja azokat. Csábító volt a lehetőség, hogy immár Rai'gy ellen dolgozzon, hogy meghiúsítsa a Jarlaxle utáni kutatást, de bármennyire is szerette volna, tudta, hogy Jarlaxle - a Kristályszilánkkal vagy anélkül - túl hatalmas ellenfél ahhoz, hogy hagyják elmenekülni. Az ajtón felhangzó kopogtatás kitépte merengéséből. A bejárat feltárult és Berg'inyon Baenre lépett be, nyomában több drow katonával, akik az összevert és megláncolt Sharlotta Vesperst vonszolták magukkal. Újabb drow harcosok következtek, akik egy nagydarab, lenyűgöző felépítésű patkányembert kísértek. Kimmuriel intett Sharlotta csoportjának, hogy álljanak félre és közvetlenül a patkányember elé állt. - Gord Abrix, szolgálatodra, jó Kimmuriel Oblodra - mondta a patkányember és mélyen meghajolt. A pszionicista szúrósan rámeredt. - Te vagy Calimport vérpatkányainak vezetője? - kérdezte, tört közös nyelven. Gord bólintott. - A Basadoni Ház szolgálatában álló vérpatkányoké - közölte. Szolgálom a... - Ez minden, amit tudnod kell és ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondasz, ha bölcs vagy mordult rá Rai'gy és a vérpatkány, bármennyire is óriási volt, önkéntelenül is hátrébbcsosszant, el a sötételfektől. - Vigyétek ki innen - parancsolta Kimmuriel Gord drow kísérőinek, immár az anyanyelvén. Mondjátok el neki, hogy hívatni fogjuk, ha úgy döntünk, hogy új feladatot adunk a vérpatkányoknak. Gord Abrixnak még sikerült újra meghajolnia, mielőtt kiterelték volna szobából. - És mi van veled? - kérdezte Kimmuriel Sharlottát és a puszta tény, hogy a saját anyanyelvén szólhatott a nőhöz, emlékeztette őt az ember találékonyságára és így esetleges felhasználhatóságára. - Mit tettem, amiért ilyen bánásmódban van részem? - kérdezte a végsőkig makacs Sharlotta. - Miből gondolod, hogy bármit is kellett tenned? - felelte Kimmuriel nyugodtan. Sharlotta válaszolni akart, de gyorsan ráébredt, hogy igazából semmit nem tud válaszolni a kérdésben rejlő egyszerű logikára. - Azért küldtünk, hogy találkozz Da'Daclan pasával, ami szükséges ügylet lett volna, de te mégsem tetted meg - idézte az emlékezetébe Rai'gy. - Entreri átvert és foglyul ejtett - tiltakozott a nő. - A kudarc az kudarc - mondta Rai'gy. - A kudarc pedig büntetést érdemel. Vagy még rosszabbat. - De elmenekültem és figyelmeztettelek titeket, hogy Entreri Jarlaxle-hoz rohan - szállt szembe vele Sharlotta. - Elmenekültél? - kérdezte Rai'gy hitetlenkedve. - Saját magad mondtad, hogy a félszerzet túlságosan félt attól, hogy fogva tartson, így hát elengedett. Ezek a szavak kényelmetlen gondolatokat ébresztettek Kimmuriel fejében. Vajon ez is Entreri tervének része volt? Vagy talán ő és Rai'gy nem a puccsra éppen legalkalmatlanabb pillanatban érkezett a dallabadi kristálytoronyba? Hát nem pont akkor, amikorra a Kristályszilánkot már valahová elrejtették és másolata a lehető legtökéletesebben játszotta el a csali szerepét? Érdekes gondolat volt, olyasvalami, amiről a későbbiekben talán elbeszélget majd azzal a félszerzettel, Dwahvel Tiggerwillivel. - Egyenesen hozzátok jöttem - közölte Sharlotta egyszerűen és határozottan, olyasvalakinek a

hangján, aki végre ráébredt arra, hogy már az égvilágon semmi veszítenivalója nem maradt. - A kudarc az kudarc - ismételte Rai'gy, ugyanolyan határozottan. - De nem vagyunk kegyetlenek - tette hozzá azonnal Kimmuriel. - Még abban is hiszek, hogy a kudarc jóvá tehető. Artemis Entreri kellemetlen helyzetbe hozott, ahogy magad is mondtad, ezért hát találd meg őt és öld meg. Hozd el nekem a fejét vagy a sajátoddal fizetsz. Sharlotta tehetetlenül tartotta fel mindkét kezét. - Hol kezdjem? - kérdezte. - Milyen erőforrások... - A Basadoni Ház és Dallabad összes erőforrása és katonája, valamint a patkányemberek és csahosaik teljes körű együttműködése a tiéd -válaszolta Kimmuriel. Sharlotta arckifejezése szkeptikus maradt, szemében felvillant egy szikra, ami nem kerülte el a pszionicista figyelmét. Mindenért Artemis Entrerit hibáztatta, legalább annyira, mint Kimmuriel és Rai'gy. Igen, a nő eszes és értékes ellenfele lesz bérgyilkosnak. Erőfeszítései, hogy megtalálja és elpusztítsa Entrerit, minden bizonnyal hozzájárulnak majd a saját és a varázsló munkálkodásához, amely Jarlaxle és a Kristályszilánk semlegesítésre irányul. - Mikor kezdjem? - jött Sharlotta kérdése. - Miért vagy még mindig itt? - mondta Kimmuriel. A nő értette a célzást és kezdett talpra kecmeregni. A drow őrök szintén átlátták a helyzetet odasiettek hozzá, felsegítették és gyorsan leoldották a láncait. Tizenötödik fejezet KEDVES DWAHVEL! - Ah, barátom, mennyire becsaptál engem - suttogta Jarlaxle Entrerinek, akinek a sebei még közel sem gyógyultak be, amitől legyengült, szinte magatehetetlen állapotba került. Miközben a bérgyilkos félig-meddig az öntudatlanságba ájult, a zsoldosvezér - aki birtokában volt a mágiának, amellyel meggyógyíthatta őt -, inkább úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló időt arra fordítja, hogy eltöpreng a történteken. Azt próbálta éppen megfejteni, hogy Entreri megmentette-e őt vagy a kárhozatba döntötte, amikor meghallott egy túlságosan is ismerős hangot. Jarlaxle tekintete Entrerire vetült és széles mosoly öntötte el fekete bőrű arcát. Crenshinibon! Az embernél van a Crenshinibon! Jarlaxle ismét lejátszotta fejben az eseményeket és gyorsan rájött, hogy Entreri mást is tett, nemcsak egyszerűen levágta az övén lógó erszényt abban az első, váratlan támadásban. Nem, az okos - de még milyen okos! - ember kicserélte Jarlaxle erszényét egy hasonmásra, amelyben a Kristályszilánk másolata is benne volt. - Én fortélyos társam - jegyezte meg a zsoldosvezér, bár nem volt biztos benne, hogy Entreri hallja-e vagy sem. - Jó tudni ismét, hogy nem becsültelek alá! - Ahogy befejezte a mondatot, lehajolt a bérgyilkos övén lógó erszényért, még mindig mosolyogva. Entreri keze felfelé lendült és megragadta Jarlaxle-t a karjánál fogva. A zsoldosvezér kezében egy szemvillanás alatt ott termett a tőre, készen arra, hogy beledöfje a szinte teljesen magatehetetlen férfi szívébe, de azután észlelte, hogy Entreri nem viszi tovább a támadást. A bérgyilkos nem nyúlt a tőréért vagy bármely másik fegyveréért; helyette szomorúan meredt Jarlaxle-ra. A zsoldosvezér a fejében hallotta, ahogy a Kristályszilánk hívja őt, arra buzdítva, hogy végezzen az emberrel és vegye vissza az ereklyét, ami az ő jogos tulajdona. Majdnem megtette, annak ellenére, hogy a Crenshinibon hívása közel sem volt olyan erőteljes és dallamos, mint amikor nála volt az ereklye. - Ne tedd - suttogta Entreri. - Nem tudod irányítani. Jarlaxle visszahúzódott és zordan bámult rá. - De te igen? - Ezért szólít téged - felelte Entreri, aki most még nehezebben lélegzett, mint korábban és a vér újra csorogni kezdett az oldalán ejtett sebből. - A Kristályszilánknak nincs hatalma felettem. - És miért nincs? - kérdezte Jarlaxle kétkedve. - Talán Artemis Entreri is olyan erkölcsi alapelvek szerint él, mint Drizzt Do'Urden? Entreri kuncogni kezdett, de azután eltorzult az arca a szinte kibírhatatlan fájdalomtól. - Drizzt és én nem is különbözünk annyira - magyarázta. - Legalábbis az önfegyelem terén. - És egyedül az önfegyelem az, ami meg fogja akadályozni, hogy a Kristályszilánk a hatalmába kerítsen? - érdeklődött Jarlaxle és hangja még mindig a teljes hitetlenkedésről árulkodott. - Úgy, tehát azt mondod, hogy nekem nincs akkora önfegyelmem, mint neked vagy mint... - Nem! - mordult fel Entreri és majdnem felült a kínról, amikor egy újabb fájdalomhullám mart az oldalába. - Nem - mondta nyugodtabban egy pillanattal később, miközben hátrahanyatlott és zihálva vette a levegőt. - Drizzt alapelvei eltaszították az ereklyét, mint ahogy az enyémek is. De nem az erkölcsiségből, hanem a függetlenségemből fakadó alapelvek. Jarlaxle még egy kicsit visszahúzódott és arcán a kételkedést a kíváncsiság váltotta fel. - Miért vetted el?

Entreri ránézett és válaszolni akart, de a sebtől csak grimaszba rándultak a vonásai. Jarlaxle köpenye redői alá nyúlt és előhúzott egy apró gömböt, amelyet odatartott Entrerihez, miközben kántálni kezdett. A bérgyilkos azonnal jobban érezte magát; észlelte, ahogy, sebe összezárul és könnyebben kap levegőt. Jarlaxle néhány másodpercig kántált még, és Entreri állapota egyre javult, ahogy, a másodpercek teltek, de még jóval azelőtt, hogy sérülései teljesen begyógyultak volna, Jarlaxle leállt. - Felelj a kérdésemre - harsogta. - Azért jöttek, hogy, megöljenek - érkezett Entreri válasza. - Ez nyilvánvaló. De nem tudtál volna csupán figyelmeztetni? - Nem lett volna elég - bizonygatta Entreri. - Túl sokan voltak ellened és tudták, hogy legfőbb fegyvered az ereklye. Így hát, ideiglenesen, semlegesítették. Jarlaxle első megérzése az volt, hogy újra visszaköveteli a Kristályszilánkot, majd visszatér és megfizet Rai'gynak és Kimmurielnek az árulásukért. Azonban elfojtotta ezt a gondolatot és hagyta, hogy Entreri folytassa. - Igazuk volt, amikor el akarták venni tőled - fejezte be a bérgyilkos vakmerően. Jarlaxle egyetlen pillanatig csak bámult rá. - Óvakodj tőle - javasolta Entreri. - Zárd el a hívását és gondold végig, hogy mit tett Jarlaxle az elmúlt néhány tíznap* alatt. Nem maradhatsz a felszínen, csak ha valódi kiléted titokban marad, ám te mégis kristálytornyokat emeltél! A Bregan D'aerthe, minden hatalma dacára és maga mögött tudva a Crenshinibon teljes erejét, sem uralhatja a világot, de még Calimportot sem. De nézd meg, hogy mégis mivel próbálkoztál. Jarlaxle többször is belekezdett a válaszába, de minden egyes ellenérve a torkán akadt, még mielőtt kimondhatta volna őket. A bérgyilkosnak igaza volt, most már tudta. Tévedett, méghozzá jókorát. - Nem mehetünk vissza és magyarázhatjuk ezt meg a trónbitorlóknak, - közölte a zsoldos. Entreri megrázta a fejét: - A Kristályszilánk ösztönözte őket a puccsra - magyarázta és Jarlaxle úgy hőkölt hátra, mintha arcul csapták volna. - Te túl ravasz vagy, de a Crenshinibon arra épített, hogy a becsvágyó Rai'gy könnyebben áldozatul esik kaotikus terveinek. - Azért mondod, hogy kiengesztelj - vádolta meg Jarlaxle. - Azért mondom, mert ez az igazság és semmi másért - felelte Entreri. Itt szünetet kellett tartania és eltorzult az arca, mert a fájdalom újra összerántotta a testét. - És ha ráfordítasz egy kis időt, hogy eltöprengj rajta, akkor te is tudni fogod. A Crenshinibon abba az irányba mozgatott, amerre menni akart, de nem minden nehézség nélkül. - A Kristályszilánk vagy irányított engem vagy nem. A kettő együtt nem lehetséges. - Manipulált téged. Hogyan kételkedhetsz ebben? - mondta Entreri. - De nem olyan szinten, mint ahogy, Rai'gyt sikerült manipulálnia. - Azért mentem Dallabadba, hogy megsemmisítsem a kristálytornyot, ami olyasmi, amit az ereklye biztos, hogy nem szeretne - vetette ellene Jarlaxle -, és mégis, megtehettem volna! A szilánk minden ellenkezését megtagadtam. Még folytatta volna, de Entreri a szavába vágott. - Megtehetted volna? - kérdezte hitetlenkedve. Jarlaxle hebegve válaszolt. - Hát persze. - De nem tetted meg? - Nem láttam okát, hogy ledöntsem a tornyot, amikor rájöttem, hogy meg tudom... - kezdte Jarlaxle magyarázni, de amikor meghallotta a szájából előtörő szavait, azok belemartak, méghozzá fájdalmasan. Átverték. Őt, az intrikák mesterét, elbolondították, amikor elhitették vele, hogy ő az, aki irányít. Hagyd nálam - mondta neki Entreri. - A Kristályszilánk folyamatosan próbál manipulálni, de semmi olyat nem tud nekem felajánlani, amire valóban vágyom és így nincs hatalma felettem. - Ki fog fárasztani - vetette oda neki Jarlaxle. - Rábukkan az összes gyengédre és kihasználja azokat. Entreri bólintott. - Fogytán az időnk. Jarlaxle értetlenül pillantott rá. -Nem öltem volna bele annyi időt és energiát, hogy elrángassalak azoktól a nyomorultaktól, ha nem lett volna tervem - jelentette ki a bérgyilkos. - Mondd el. - Ha eljön az ideje - ígérte a bérgyilkos. - Most pedig arra kérlek, hogy ne vedd el a Kristályszilánkot és kérlek, engedj pihennem. Hátradőlt és lehunyta a szemét, de nagyon jól tudta, hogy ha Jarlaxle rátámadna, akkor egyedül a Kristályszilánk védhetné meg. De azt is tudta, hogy ha használná az ereklyét, az valószínűleg rengeteg módot találna, hogy gyengítse a védelmét, ami azzal a

következménnyel járhatna, hogy félbehagyná feladatát és engedné, hogy egyszerűen az ereklye vezesse. Hogy a pusztulásba vezesse, tudta jól és talán egy olyan végzet felé, ami még a halálnál is rosszabb. Amikor Entreri Jarlaxle-ra nézett, némileg megnyugodott, mivel újra azt az okos és opportunista arckifejezést látta maga előtt, annak a drownak a vonásait, aki alaposan átgondolja a dolgokat, még mielőtt végleges és esetlegesen meggondolatlan lépéseket tenne. Hisz végül is, épp az imént magyarázta el a drow zsoldosnak, hogy a Crenshinibon visszaszerzése pontosan ebbe a kategóriába tartozna. Nem, bízott abban, hogy Jarlaxle nem tesz lépéseket ellene. A drow hagyni fogja, hogy a dolgok menjenek a maguk útján meg egy darabig, mielőtt bármit is megváltoztatna egy olyan helyzetben, amelyet nyilvánvalóan nem ért teljesen. Ezzel a gondolattal Entreri gyorsan álomba szenderült. Elszunnyadt, de még így is érezte, ahogy Jarlaxle gömbjének gyógyító mágiája újra betakarja. A félszerzet meglepődve látta, hogy ujjai remegnek, amint óvatosan kigöngyöli az üzenetet. - Nocsak Entreri, én még azt sem tudtam, hogy tudsz írni - nevetgélt, ahogy meglátta a pergamenre vetett gyönyörűen megformált sorokat, még ha azok egy kissé túlságosan is szálkásak és lényegretörőek voltak is a dagályos stílusú félszerzetnek. - Én kedves Dwahvelem! - olvasta hangosan, de azután szünetet tartott és eltöprengett a szavakon, mivel nem volt biztos benne, hogy miként tekintsen erre a köszöntésre. Ez vajon egy formális és az illem diktálta formula vagy az igaz barátság jele? Ekkor villant bele a félszerzetbe, hogy valójában milyen keveset is értett meg abból, ami lezajlott Artemis Entreri szívében. A bérgyilkos mindig is azt hangoztatta, hogy az egyetlen dolog, amire vágyik, az az, hogy ő legyen a legjobb, de ha ez tényleg így volt, miért nem használta ki a Kristályszilánk mindent elsöprő erejét, rögtön azután, hogy megszerezte? Dwahvel tudta, hogy nála van a tárgy. Dallabadi kapcsolatai részletesen leírták a kristálytornyok összeomlását és azt, hogy egy ember Entreri - és egy sötételf - akiről Dwahvel úgy vélte, Jarlaxle kellett, hogy legyen - elmenekült. Minden jel arra mutatott, hogy Entreri terve sikerrel járt. Ellenségeinek jogos hírneve ellenére Dwahvel egyetlen pillanatig sem kételkedett benne, még akkor sem, ha nem lettek volna a szemtanuk beszámolói. A félszerzet az ajtóhoz lépett és ellenőrizte, hogy bezárta-e. Majd leült kicsiny éjjeliszekrénye mellé, ráfektette a pergament, a két végét pedig nagy, ékkövet formázó papírnehezékkel szorította le, majd nekiállt olvasni, miután úgy döntött, hogy véleményt majd csak akkor formál, ha másodszor is elolvasta a levelet. Én kedves Dwahvelem! Elérkezett az idő, amikor útjaink különválnak és ez nem kevés sajnálattal tölt el engem. Hiányozni fognak a beszélgetéseink, kis barátom. Elég kevés azoknak a száma, akikben annyira megbízhattam, hogy őszintén elmondhattam nekik, mi jár a fejemben. Megteszem ezt most, még egyszer, utoljára, nem annyira abban a reményben, hogy tanácsot adsz nekem, hogy merre menjek, hanem inkább azért, hogy tisztázzam magamban az érzelmeimet ezekben a kérdésekben... de hát éppen ez volt a szép beszélgetéseinkben, nem igaz? Ahogy felidézem azokat a beszélgetéseket, rá kell hogy ébredjek: te ritkán adtál nekem bármiféle tanácsot is. Ami azt illeti, ritkán szóltál, inkább csak hallgattál. Ahogy saját szavaimra figyeltem és ahogy hallottam azokat, amit magyarázattal szolgáltak gondolataimra és mások iránti érzelmeimre, szépen elrendeztem őket magamban. Arckifejezésed, egy egyszerű bólintás, egy felhúzott szemöldök volt az vajon, ami elindított egy másféle logikai ösvényen? Nem tudom. Nem tudom - úgy látszik, hogy ez válik immár létezésem ismétlődő litániájává. Úgy érzem, mintha az alap, amelyre cselekvéseimet és vélekedéseimet építettem nem szilárd, hanem olyan ingatag, mint a sivatag homokja. Amikor fiatalabb voltam, minden kérdésre ismertem az összes választ. A bizonyosság és a határozottság világában éltem. Most, hogy már öregebb vagyok, és beléptem életem negyedik évtizedébe, az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, az az, hogy semmit sem tudok biztosan. Sokkal könnyebb volt egy húsz éves ifjúnak, sokkal könnyebb volt járni a világot azzal a céltudatossággal, amelynek gyökere... Amelynek gyökere a gyűlölet - feltételezem -, és az igény, hogy a legjobb legyek sötét mesterségemben. Ez volt a szándékom, hogy az egész világ legnagyobb harcosává váljak, hogy belevéssem nevem Faerun történelmébe. Oly sokan hitték azt, hogy mindezt csupán egyszerű büszkeségből teszem, hogy én azt akarom, hogy az emberek megremegjenek a nevem puszta hallatára, csupán csak hiúságból. Gyanítom, hogy részben igazuk volt. Mindannyian hiúak vagyunk, bármennyire is vitatjuk ezt a megállapítást. Azonban számomra a vágy, hogy hírnevemet öregbítsem, nem volt olyan fontos, mint az a vágy - nem, nem is vágy hanem szükséglet -, hogy tényleg hivatásom legjobbja legyek. Örömmel

fogadtam hírnevem szárnyalását, de nem büszkeségből, hanem amiatt, mert tudtam, hogy ez olyan félelemmel szövi át ellenségeim érzelmi páncélját, amely még több előnyt ad nekem. Egy remegő kéz pedig nem tud pontosan döfni. Még mindig a csúcs felé török, emiatt ne aggódj, de csak azért, mert ez ad némi célt az életemnek, amely egyre kevésbé jelent számomra örömet. Furcsa csavar számomra, hogy világom kopárságára csak akkor ébredtem rá, amikor legyőztem az egyetlen lényt, aki oly sokféleképpen próbálta megmutatni nekem ezt a rideg tényt. Drizzt Do'Urden hogy gyűlölöm még mindig! - életemet üres dolognak tartotta, igazi előnyök és igazi boldogság nélküli kopár csapdának. Valójában soha nem cáfoltam ezt az állítást, csupán úgy hittem, hogy mindez nem számít. Az ő életének a célja mindig is a barátaira és a közösségre épült, míg az enyém inkább önző lét volt. Bárhogy is, olyan volt ez nekem, mint egy játék, egy céltalan játék, egy darab, amellyel az isteneket szórakoztatjuk, egy séta, amely olyan dombokra vezet fel, melyek hatalmasnak tűnnek, de valójában apró buckák csupán, és olyan völgyeken át halad, melyek nagyon mélynek látszanak, de igazából egyáltalán nem számítanak. Attól félek, hogy egész kicsinyes életem benne van a sirámaimban. De az is lehet, hogy nem Drizzt volt az, aki megmutatta nekem a lábam alatti futóhomokot. Talán Dwahvel volt az, aki valami olyasmit adott nekem, amivel ritkán találkoztam, és soha nem értettem meg igazán. Barátság? Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy értem, mit takar ez a fogalom, de ha valaha is rávenném magam arra, hogy megpróbáljam kibogozni az értelmét, akkor az együtt töltött időnket tekinteném példának. Így hát, ez talán egyfajta bocsánatkérő levél. Nem kellett volna rád erőltetnem Sharlotta Vesperst, habár bízom benne, hogy halálra kínoztad őt, úgy ahogy utasítottalak és mélyre, nagyon mélyre temetted. Hányszor kérdeztél a terveimről, amin én csak nevettem, de tudnod kell, kedves Dwahvel, hogy a célom nem volt más, mint ellopni a nagyerejű és hatalmas ereklyét, még mielőtt egyéb, szintén érdekelt csoportok rátennék a kezüket. Tudom, hogy ez kétségbeesett kísérlet, de nem tehetek másként, mert az ereklye szólít engem és azt követeli tőlem, hogy vegyem el a jelenlegi, egyáltalán nem alkalmas gazdájától. Így hát megteszem, mivel tényleg én vagyok a legjobb a hivatásomban, és elmegyek innen, messze, nagyon messze és talán soha nem térek vissza. Ég veled Dwahvel Tiggerwilli, bármilyen vállalkozásba is fogj. Megnyugtatlak, hogy semmivel nem tartozol nekem, sőt én érzem úgy, hogy az adósod vagyok. Az előttem álló út hosszú és telve van veszélyekkel, de most már látom a célomat. Ha elérem azt, akkor már semmi nem árthat nekem többé. Ég veled! -AE Dwahvel Tiggerwilli félrelökte a pergament és kitörölt egy könnycseppet a szeméből, majd nevetni kezdett az egész abszurditásán. Ha hónapokkal ezelőtt bárki is azt mondta volna neki, hogy sajnálni fogja ezt a napot, amikor Artemis Entreri kisétál az életéből, belekacagott volna az arcába és ostobának nevezte volna. Ám itt volt ez, ez a levél, amely éppoly személyes volt, mint azok a beszélgetések, amelyeket Entrerivel folytatott. Ráébredt, hogy máris hiányoznak neki ezek a találkozók vagy talán azt fájlalta, hogy a jövőben nem lesz már alkalma eldiskurálni a férfival. Legalábbis a közeljövőben nem. Entreri szavai szerint neki is hiányoztak ezek a beszélgetések. Ez mélyen megérintette Dwahvelt. Ha arra gondolt, hogy ennyire hatott erre a férfira - erre a gyilkosra, aki húsz éve kisebb megszakításokkal titokban uralta Calimport utcáit. Került bárki is ilyen közel Artemis Entrerihez? Dwahvel tudta, hogy senki olyan, aki még élne. Újra elolvasta a levél befejező részét, amely nyilvánvalóan hazudott Entreri valódi szándékait illetően. Ügyelt rá, hogy ne említsen semmi olyat, ami elárulhatná az itt maradt sötételfeknek, hogy Dwahvel bármit is tudott róluk vagy az ereklyéről vagy a Kristályszilánk megszerzése körüli ügyekről. Hazudott a Sharlottával kapcsolatos utasításairól is, amit minden bizonnyal azért tett hozzá, hogy még inkább biztosítsa a félszerzet helyzetét és szánalmat keltsen iránta - ha a szükség úgy kívánja -, az elrabolt nőben és titkos támogatóiban. Erre a gondolatra Dwahvel megborzongott. Egyáltalán nem akart a sötételfek szánalmától függni! Erre nem fog sor kerülni, jött rá. Még ha a nyomok elvezetnének is hozzá és létesítményéhez, ő önként és szívesen megmutatja a levelet Sharlottának, aki ezek után értékesnek fogja őt tekinteni. Igen, Artemis Entreri kínosan ügyelt rá, hogy elrejtse Dwahvel részvételét cselszövényében és ez - a neki írt levél minden kedves szavánál ékesebben - mutatta meg a félszerzetnek kettejük barátságának valódi mélységét. - Fuss messzire, barátom és rejtőzz el barlangok sötétjében - suttogta. Óvatosan összegöngyölte a

pergament és beletette míves íróasztalának egyik fiókjába. A bezáródó fiók zaja súlyos visszhangot vert Dwahvel szívében. Hiányozni fog neki Artemis Entreri.

HARMADIK RESZ HOGYAN TOVÁBB? Van egyfajta szépség a démonok utolérhetetlen csúfságában. Nincs kétértelműség, nincs habozás, nincs tévképzet azzal kapcsolatosan, hogy miként kell elbánni az ilyen lényekkel. Nem alkudozunk démonokkal. Nem hallgatjuk meg a hazugságaikat. Eltaszítjuk őket, megsemmisítjük őket, megszabadítjuk a világot tőlük - még akkor is, ha jelen van a késztetés, hogy hatalmukat arra használjuk, hogy megmentsék azt, amit mi a jóság egy kis darabjának tartunk. Sokaknak nehézséget okoz, hogy ezt megértsék, mint ahogy azoknak a varázslóknak és papoknak a bukása is, akik eltévelyedtek és démonokat idéznek meg, majd hagyják, hogy ezek a teremtmények túllépjenek előhívásuk eredeti célján - mondjuk, hogy válaszoljanak egy kérdésre -, mivel megkísérti őket a lények által felkínált hatalom. Ezek a rossz véget ért varázshasználók úgy gondolták, hogy jót tesznek azzal, ha ezeket a démonokat a maguk oldalára kényszerítik, hogy megtámogassák ügyüket és seregüket alvilági harcosokkal. Hát nem lenne helyes azt tanácsolni egy jó királynak, hogy "irányított" démonokkal segítse ügyét, ha goblinok fenyegetik a birtokát? Nem hiszek ebben, mert ha a jóság megőrzése érdekében ilyen nyilvánvaló és megváltoztathatatlan gonoszra építünk, hogy legyőzzük a gonoszságot, akkor nincs ott semmi igazán értékes, amit meg kellene menteni. A démonok egyetlen helyes felhasználása így hát az, hogy csak akkor hívjuk elő őket, ha arra van szükség, hogy eláruljanak egy gonosz ügyet és csak olyan ellenőrzött helyen tegyük ezt, ahol nincs esélyük arra, hogy megszökjenek. Cadderly a Szárnyaló Szellem biztonságos idézőkamráiban tette ezt meg, mint ahogy - efelől nincs kétségem -, számtalan más pap és varázsló is hasonlóan cselekszik. Egy ilyen előhívás sem nélkülözi azonban a kockázatot, még akkor sem, ha a védőkört tökéletesen alkották meg, mivel mindig jelen van a csábítás, ami együtt jár mondjuk egy balor vagy nalfeshni manipulatív hatalmával. A kísértésben mindig fel kell ismernünk a megváltoztathatatlan gonoszt. A megváltoztathatatlant. Ami reménytelenül az. A megváltás gondolata döntő tényező kell, hogy legyen az ilyen alkudozásoknál. Fogjuk vissza a pengét, ha van esély a megváltásra, ne sújtsunk le, ha közel van a megváltás. Viszont csapjunk le keményen és szánalom nélkül, ha ellenfelünk esetében nincs remény a megváltásra. Azon töprengek, hogy ezen a skálán hol áll Artemis Entreri. Vajon túl van már minden segítségen és reményen? Úgy vélem, az első kérdésre igen a válasz, míg a másodikra nem. Nincs segítség Artemis Entreri számára, mivel soha nem fogadná el azt. Legnagyobb hibája a büszkesége - nem a kevésbé jó harcosok dicsekvő büszkesége, hanem a legteljesebb függetlenség és a hajlíthatatlan önállóság büszkesége. Beszélhetnék neki a hibáiról, mint ahogy bárki más is, aki valamiképpen megismerné őt, de nem hallgatna meg. Ám mégis van talán némi remény a megváltásra az ő esetében. Nem tudom, hogy mi haragjának eredete, de nagyon komolynak kellett lennie. Ám mégsem hagyhatom, hogy ez az eredet - akármilyen nehéz és rettenetes lehetett is -, bármilyen módon is felmentse őt a tettei alól. Az Entreri kardjára és ismertetőjeléül szolgáló tőrére száradt vérrel neki kell megbirkóznia. Azt hiszem, hogy nem viseli ezt könnyen. Égeti a bőrét, mint ahogy egy fekete sárkány lehelete égetné és belülről marcangolja. Láttam ezt az utolsó találkozásunkkor ezt a csendes és tompa fájdalmat sötét szeme sarkában. Legyőztem őt, megölhettem volna és úgy hiszem, hogy bizonyos mértékig remélte is, hogy befejezem a feladatot, végzek vele és ezzel pontot teszek a jobbára önmagára mért szenvedésének végére. Ez a fájdalom tartotta vissza pengémet, a bennem ébredő remény, hogy valahol mélyen Entreri rájött: változtatnia kell az addig járt ösvényen, mert az út, amelyen halad, az ürességbe és a legteljesebb kétségbeesésbe vezet. Számos gondolat cikázott végig a fejemben, ahogy ott álltam, fegyvereimmel a kezemben, ő pedig ott hevert védtelenül előttem. Hogyan sújthattam volna le rá, amikor láttam azt a kínt a szemében és tudtam, hogy ez a fajta kín előjele lehet a megváltásnak? És miként tehettem volna másként, amikor nagyon is tudatában voltam, hogyha engedem Artemis Entrerit kisétálni a kristálytoronyból, azzal talán mások végzetét pecsételem meg? Ez valódi dilemma volt, lelkiismeret és lelki egyensúlyom válsága. Abban a döntő pillanatban a választ apám, Zaknafein emlékében találtam meg. Entreri gondolkodásmódja szerint - ezt tudom -, ő és Zaknafein nem is különbözik annyira egymástól és tényleg van hasonlóság. Mindketten ellenséges és - jogos megítélésük szerint - gonosz környezetben éltek. Megítélésük szerint ők mindent megtettek, hogy ne öljék meg azokat, akik nem érdemelték meg. Jobbak-e vajon a Calimport nyomorúságos pasáiért harcoló fegyverforgatók és bérgyilkosok, mint a drow házak katonái? Emiatt Zaknafein és Artemis Entreri tettei sok tekintetben hasonlóak. Mindketten az intrikák, a veszélyek és a gonoszság világában éltek. Mindketten könyörtelen módszerekkel élték túl bebörtönzésüket. Ha Entreri úgy tekint

nyomorúsággal teli világára, a fogdára, mint ahogy Zaknafein tekintett Menzoberranzanra, akkor hát nem úgy viselkedett-e Entreri, mint Zaknafein, a fegyvermester, aki rengeteg sötételfet ölt meg, mint a Do'Urden Ház patrónusa? Ezt az egyezést akkor ismertem fel, amikor először mentem Calimportba, Entreri nyomában, aki fogolyként hurcolta magával Regist - és el kell ismernem, hogy ez a cselekedete is igazolható - és ez az egyezés mélyen megzavart. Milyen közel állnak hát egymáshoz, ha figyelembe vesszük a pengeforgatásban tanúsított tehetségüket és a bennük láthatóan meglevő hajlandóságot a gyilkolásra? Akkor talán a Zaknafein iránti mély érzelmeim állították meg a pengémet, amikor levághattam volna Entrerit? Azt mondom, nem és erősen hiszem azt, hogy Zaknafein sokkal inkább törődött azzal, hogy kit öl meg vagy kit nem öl meg. Igazán ismerem Zaknafein szívét. Tudom, hogy megvolt benne a képesség a szeretetre és Artemis Entreri valósága egyszerűen nem állhat meg ezzel szemben. Lehet, hogy nem ebben a megtestesülésében, de van-e rá remény, hogy fényre bukkanjunk a bérgyilkos öldöklő alakja mélyén? Talán van, és én valódi örömmel hallanám, ha ez az ember elfogadná ezt a fényt. Igazából azonban kételkedem benne, hogy bárki vagy bármi valaha is képes lesz fellobbantani az irgalom elveszett lángját a szenvtelenség vastag és láthatóan áthatolhatatlan páncélja mögött, amelyet Artemis Entreri visel. - Drizzt Do’Urden Tizenhatodik fejezet SÖTÉT HÍREK EGY RAGYOGÓ NAPON Danica az irdatlan hegy egyik párkányán üldögélt - nem messze tőle terült el a csodálatos Szárnyaló Szellemnek, a magasba törő oszlopok és külső támívek, a nagy és díszes, sokszínű üvegből készült ablakok katedrálisának otthont adó mező. Több hektárnyi földön élő sövény húzódott - egy része állatokra emlékeztetett, egy másik pedig önmaga köré csavarodott csigavonalban, hatalmas útvesztőt hozva létre. A katedrális Danica férjének, Cadderlynek, Deneir - a tudás istene - nagyhatalmú papjának műve volt. Ez az építmény volt a pap életének eddigi legszembetűnőbb hagyatéka, de Danica meglátása szerint a legnagyobb a két iker volt - akik az útvesztő bejárata körül szaladgáltak -, és fiatalabb testvérük, aki a székesegyházban aludt. Az ikrek berohantak a labirintusba Tömbváll Pikel, a törpe legnagyobb rémületére. Pikel, a druida módszerek gyakorlója - a mágiának ezt a formuláját mogorva testvére, Iván még mindig ellenezte - hozta létre az útvesztőt és a többi lenyűgöző kertet. Pikel beszáguldott az útvesztőbe a gyerekek mögött, miközben azt rikoltotta, hogy "Íík!" - meg ehhez hasonló pikelségeket -, és zöldre festett haját és szakállát rángatta. Az útvesztő még nem állt készen a látogatók fogadására és a gyökerek még nem rendeződtek el megfelelően. Természetesen, ahogy Pikel beszáguldott, az ikrek máris visszaosontak és most csendesen játszadoztak az útvesztő bejárata előtt. Danica nem tudta, hogy a zöld szakállú törpe milyen messzire jutott az összevissza labirintusban, de hallotta, ahogy hangja gyorsan elhal és rájött, hogy eltévedt odabent, immár harmadszor a mai napon, méghozzá elég hamar. Szélroham vágott végig a hegyoldalon és Danica vastag szálú, vörösesszőke hajfonatát az arcába csapta. Kifújt néhány szálat a szájából és oldalra pillantott, pont időben ahhoz, hogy meglássa Cadderlyt, aki felé közeledett. Remekül nézett ki cserbarna és fehér színösszeállítású tunikájában és nadrágjában, világoskék selyempelerinjében és szokásos széles peremű, tollas kalpagjában. Cadderly rettentően megöregedett, miközben megalkotta a Szárnyaló Szellemet, egészen addig, hogy Danica már őszintén azt hitte, hogy eltávozik az életből. Danica nagy rémületére Cadderly várta a halált és elfogadta azt, mint a szükséges áldozatot a monumentális könyvtár felépítéséhez. Nem sokkal azután, hogy befejezte a főépületet az olyan részletek, mint számos ajtó díszítése és az aranylevelek a csodálatos boltívek körül, talán soha nem fognak elkészülni -, az öregedés megállt és a férje majdnem olyan gyorsan kezdett visszafiatalodni, mint ahogy öregedett. Most a húszas éveinek végén járó, könnyed léptű férfinak tűnt, akinek szeme mindig felcsillant, amikor Danicára pillantott. A nő amiatt is aggódott, hogy esetleg a folyamat folytatódik és hamarosan azon kapja majd magát, hogy négy gyermeket nevel három helyett. Végül azonban Cadderly nem fiatalodott tovább, hanem megállt ott, ahol minden ízében éppolyan életvidám és egészséges fiatalembernek tűnt, mint akkor, amikor az egész felfordulás kezdetét vette az Épülés Könyvtárában, abban az épületben, amely ugyanezen a helyen állt, még a káosz átkának eljövetele és Deneir régi rendjének pusztulása előtt. Az eltökéltség, hogy mindent feláldozzanak az új katedrálisért és az új rend létrehozása kedves volt Deneir szemének, így Cadderly Bonaduce visszakapta az életét, az életet, amelyet annyira gazdaggá tettek felesége és gyermekei. - Ma reggel látogatóm volt - mondta Cadderly Danicának, amikor odaért hozzá. Vetett egy pillantást

az ikrekre és egyre szélesebben kezdett mosolyogni, amikor meghallotta az eltévedt Pikel újabb kétségbeesett kiáltását. Danica ámulva figyelte férje szemét, amely szintén mosolyogni látszott. - Egy ember Carradoonból - felelte és bólintott. - Láttam, amikor jött. - Hírt hozott Drizzt Do'Urdentől - közölte Cadderly, Danica pedig felé fordította az arcát, mivel hirtelen érdekelni kezdte a dolog. Ő és a férje az előző évben találkozott a különleges sötételffel, aki Cadderly széljáró varázslata segítségével tért vissza északra. Danica egy pillanatig a férjét tanulmányozta és eltöprengett az általában nyugodt arcon megjelenő izgatottságon. - Visszaszerezte a Kristályszilánkot - jött rá, mivel amikor utoljára ő és Cadderly együtt volt Drizzttel és ember társnőjével, Catti-brie-vel, éppen erről beszélgettek. A drow megígérte, hogy visszaszerzi az ősrégi, gonosz ereklyét és elhozza Cadderlynek, hogy az megsemmisítse. - Megtette - mondta a férje. Átnyújtott több összetekert pergamenlapot Danicának. A nő átvette és kigöngyölte. Mosoly kúszott az arcára, amikor megismerte Drizzt elvesztett barátjának, Wulfgarnak a sorsát, akit kiszabadítottak börtönéből, Errtu, a démon markából. Amikor azonban a második oldalra ért, tátva maradt a szája, mivel az irat beszámolt a Kristályszilánk ezt követő ellopásáról, amelyet egy Jarlaxle nevezetű sötételf gazfickó hajtott végre, aki egyik drow katonáját küldte el Drizzthez, Cadderlynek álcázva. Danica szünetet tartott és felnézett, férje pedig visszavette a pergameneket. - Drizzt úgy véli, hogy az ereklye valószínűleg a föld alá került, vissza Menzoberranzanba, a sötételfek városába, ahol Jarlaxle lakik - magyarázta. - Nos, akkor hát legyen boldog vele Menzoberranzan - mondta teljesen komolyan Danica. Ő és Cadderly sokat beszélgettek az intelligens szilánk hatalmáról és tudta, hogy az nem más, mint a pusztítás eszköze - a viselő ellenségeinek, a viselő szövetségeseinek és végül magának a viselőnek a pusztulását jelenti. Sosem volt és - férje véleménye szerint - sosem lehet más kimenetele a dolgoknak, ha a Crenshinibon jelen van. A Kristályszilánk birtoklása végső soron gyógyíthatatlan kórt jelent és nagy csapás mindazoknak, akik a közelben vannak. Cadderly már a fejét rázta, még mielőtt Danica befejezte volna a mondatot. - A Kristályszilánk a napfényhez kötődik, amely a szimbolikát tekintve talán a legnagyobb torzulása. -A drow-k azonban a sötét üregek teremtményei - vetette ellene Danica. - Hadd vigyék csak és tűnjenek el. Talán Mélysötéten a Kristályszilánk hatalma gyengülni fog, talán még meg is semmisül. Cadderly újra megrázta a fejét. - Ki az erősebb? - kérdezte. - Az ereklye vagy a gazda? - Úgy látom, mintha ez a bizonyos sötételf különösen ravasz lenne felelte Danica. - Gyanítom, hogy nem kis feladat elbolondítani Drizzt Do'Urdent. Cadderly megvonta a vállát és elvigyorodott. - Kétlem, hogy a Crenshinibon, ha egyszer utat talál új hordozója szívéhez, ami valószínű, hacsak ez a Jarlaxle lelkében nem hasonlít Drizztre, engedni fogja, hogy visszavonuljon a föld mélyébe - érvelt. Lényegében nem is érdekes a kérdés, hogy ki az erősebb. Az ereklye képessége arra épül, hogy finoman manipulálja hordozóját. Egyezséget akar kötni vele, nem pedig uralni akarja azt. - És egy sötételf szíve könnyen manipulálható - vonta le a következtetést Danica. - Egy átlagos sötételfé igen - helyeselt Cadderly. Néhány pillanatra csend támadt, miközben mindketten a szavakat és az új híreket emésztették. - Akkor mit teszünk? - kérdezte végül Danica. - Ha úgy véled, hogy a Crenshinibon nem fogja engedni, hogy visszavigyék a fénytelen Mélysötétbe, akkor hagynunk kell, hogy pusztítson a felszínen? Tudjuk egyáltalán, hogy hol lehet? A mélyen gondolataiba merült Cadderly nem válaszolt rögtön. A kérdés, hogy mit tegyenek, hogy milyen felelősséggel viseltetnek az adott helyzetben, a hatalom filozófiájának legmélyére hatolt. Vajon Cadderly feladata volt - papi hatalmát tekintve -, hogy megtalálja a Kristályszilánk új gazdáját, a sötételf tolvajt és erővel vegye el a tárgyat, hogy azután elpusztítsa? De ha ez a helyzet, akkor mi van a világban meglevő többi igazságtalansággal? Mi van a Lehullt Csillagok Tengerének kalózaival? Vajon Cadderlynek fel kellene bérelnie egy hajót és vadászni rájuk? Mi van Thay hírhedt Vörös Varázslóival? Vajon Cadderly kötelessége az, hogy felkutassa őket, majd egyenként megküzdjön mindegyikükkel? Azután még ott van a Zhentarim, a Vastrón, ott vannak az Árnytolvajok... - Emlékszel, amikor itt találkoztunk Drizzt Do'Urdennel és Cattibrie-vel? - kérdezte Danica, a férjének pedig úgy tűnt, mintha olvasna a gondolatai között. - Drizzt lehangolt lett, amikor ráébredtünk, hogy mi idéztük meg Errtut, a démont és ezzel kiszabadítottuk a hatalmas szörnyet száműzetéséből; abból a száműzetésből, amelyet még Drizzt mért rá, évekkel ezelőtt. Mit mondtál Drizztnek erről, hogy megnyugtasd?

- Errtu kiszabadítása nem jelentett különösebb gondot - ismerte be Cadderly újfent. - Mindig lesznek démonok, akiket gonosz szándékú mágusok felhasználhatnak. Ha nem Errtu, akkor egy másik. - Errtu csupán egyike volt a káosz számtalan ügynökének - fejezte be gondolatot Danica. -, mint ahogy a Kristályszilánk is csak a káosz egyik eleme. Mindazt a szenvedést, amit okoz, a káosz miriádnyi egyéb eszközzel tudja helyettesíteni, hogy ugyanolyan pusztítást végezzen, igaz? Cadderly rámosolygott és szenvedélyesen belemerült felesége mandula formájú barna szemének láthatóan végtelen mélységébe. Mennyire szereti ezt a nőt! Ő életének minden területén egyenrangú társa. Az intelligens Danica, aki a legnagyobb önfegyelemmel bírt, amelyet Cadderly valaha is látott, mindig átsegítette őt a nehéz kérdéseken és döntéseken, azzal, hogy meghallgatta és javaslatokat tett. - A szív kelti életre a gonoszságot, nem pedig a pusztítás eszköze fejezte be felesége gondolatát. -A Kristályszilánk az eszköz vagy a szív? - kérdezte Danica. - Ez itt a kérdés, nem igaz? - felelte Cadderly. - Vajon ez az ereklye olyan, mint egy megidézett szörny, a pusztítás egyik eszköze annak a kezében, akinek már romlott a szíve? Vagy ő a manipulátor, a gonoszság megteremtője, amely egyébként nem létezne? - Széttárta a karját, mivel nem volt válasza erre a kérdésre. - Bárhogy legyen is, azt hiszem, hogy kapcsolatba lépek valamelyik forrásommal az egyik külső létsíkon és utánanézek, hogy meg tudom-e találni az ereklyét és ezt a sötételfet, ezt a Jarlaxle-t. Tudni akarom, hogy mire használja a Kristályszilánkot vagy ami még nagyobb problémát jelentene, hogy a Kristályszilánk mire akarja használni őt. Danica éppen meg akarta kérdezi, hogy mire gondol, de azután rájött, még mielőtt kiejtette volna a szavakat és beharapta az ajkát. Talán a Kristályszilánk - ahelyett, hogy engedné ennek a Jarlaxle nevezetű lénynek, hogy a Mélysötétbe vigye - arra használja a drow-t, hogy egy sötételf sereg éke legyen? Talán a Kristályszilánk arra használja új gazdájának helyzetét és annak népét, hogy nagyobb bajt okozzon, mint korábban bármikor? Számukra még rosszabb, hogy ez a Jarlaxle Cadderly álcájában lopta el az ereklyét, azaz biztosan ismeri Cadderlyt. Ha pedig Jarlaxle ismeri, akkor a Kristályszilánk is - és akkor azt is tudja, hogy a papnak lehetnek információi arról, hogy miként lehet elpusztítani. Aggodalom villant át Danica arcán, amely nem kerülte el Cadderly figyelmét és a felesége ösztönösen is a gyermekei felé fordult. - Megpróbálom megtudni, hogy hol lehet ő és az ereklye és hogy eddig milyen felfordulást okoztak magyarázta Cadderly, aki félreértelmezte felesége arckifejezését és azon töprengett, hogy talán kételkedik benne. - Tedd meg - mondta a túlságosan is meggyőzött nő teljes komolysággal. - Most rögtön. Az útvesztőből érkező sipításra mindketten arra fordultak. - Pikel - magyarázta a nő. Cadderly elmosolyodott. - Újra eltévedt? - Újra? - kérdezte Danica. - Vagy még mindig? Oldalról dübörgés hallatszott és meglátták Pikel hagyománytisztelőbb testvérét, Tömbváll Ivánt, aki minden lépésnél zsörtölődve csörtetett az útvesztő felé. - Dú-dad - közölte a sárgaszakállú törpe szarkasztikusan és ezzel Pikelt utánozta, aki így nevezte hivatását. - Egen, Dú-dad - zsémbelt Iván. - Még a sövényből sem talál ki. - És segíteni fogsz neki? - tette fel a kérdést Cadderly a törpének. Iván kíváncsian megfordult, láthatóan csak most vette észre a párt. - Őt segítem egész életembe - horkantotta. Cadderly is és Danica is bólintott és hagyták, hogy Iván hadd képzelődjön. Ők nagyon is jól tudták még ha Iván nem is -, hogy a Pikelnek nyújtott segítség általában csak újabb gondokat okozott mindkét törpének. Annyi bizonyos, hogy néhány perc elteltével, Iván is éppúgy azt kiabálta, hogy eltévedt, mint Pikel. Cadderly, Danica és a becsapós labirintus mellett ücsörgő ikrek remekül szórakoztak. Néhány órával később, miután eldöntötte a szükséges varázslatok sorrendjét és ellenőrizte a mágikus védőkört, amelyet a megfiatalodott pap mindig használt, még akkor is, ha az alsó síkok leggyengébb lényeivel tárgyalt, Cadderly törökülésben ült idézőfülkéjének padlóján és a varázslat szavait kántálta, amellyel megidézhetett egy alacsonyabb rendű démont - egy ördögöcskét. Nem sokkal később, az apró, denevérszárnyú, szarvas teremtmény alakot öltött a védőkörben. Zavarodottan és mérgesen ide-oda szökellt, míg végül figyelme Cadderlyre irányult. Egy ideig tanulmányozta a férfit, minden bizonnyal magyarázatot keresett a viselkedésére. Az ördögöcskéket gyakran szólították az anyagi síkokra, néha információt kérve tőlük, máskor meg azt, hogy gonosz szándékú varázslók familiárisaként szolgáljanak. - Deneir? - kérdezte köhögős, reszelős hangon, amiről Cadderly úgy vélte, hogy egyben jellemző füstös természetes környezetére és emellett illik is hozzá. - Deneir papjainak. öltözékét viseled. Cadderly tudta, hogy a lény kalapjának vörös szalagját bámulja, amelyre porcelánból és aranyból készült medált erősített, és amely Deneir szimbólumát, a szem felett lángoló gyertyát ábrázolta. Cadderly bólintott.

- Pfúj! - mondta az ördögöcske és a padlóra köpött. - Egy varázslót reméltél, aki familiáris keres? - kérdezte Cadderly ravaszul. - Inkább reméltem bárki mást, mint téged, Deneir papja - felelte az ördögöcske. - Fogadd el, amit kínálnak neked - mondta Cadderly. - Végeredményben az anyagi síkra vetett egyetlen pillantás is jobb a semminél és menedéket nyújt pokoli létezésed elől. - Mit akarsz, Deneir papja? - Információt - felelte Cadderly, de amint kimondta, máris ráébredt, hogy kérdései valóban nehezek lesznek, talán túlságosan is egy ilyen gyengécske démonnak. - Mindössze annyit kérek tőled, hogy add meg egy nagyobb démon nevét, akit előhívhatok. Az ördögöcske kíváncsian bámult rá; fejét úgy döntötte meg, mint egy kutya és megnyalta vékony ajkát hegyes nyelvével. - De ne legyen nagyobb egy nalfershninél - tisztázta gyorsan Cadderly, látva az ördögöcske szélesedő mosolyát, mivel korlátozni akarta a legközelebb megidézendő lény hatalmát. Egy nalfeshni sem volt gyengécske démon, de szinte biztosan abba a kategóriába tartozott, amelyet Cadderly még irányítani tudott, legalábbis addig, amíg megszerzi tőle azt, amit akart. - Oh, van egy nevem a számodra, Deneir papja... - kezdte mondani az ördögöcske, de azután görcsbe rándult, ahogy Cadderly belefogott a kínzóvarázs kántálásába. Az ördögöcske a padlóra rogyott, vergődve és átkokat hörögve. -A név? - kérdezte Cadderly. - És figyelmeztetlek, hogy ha becsapsz engem és megpróbálsz felültetni, hogy egy erősebb lényt idézzek meg, azonnal elbocsátalak, de újra meg foglak találni. Ez a gyötrelem semmi ahhoz képest, amit akkor fogok rád mérni! Szavait áthatotta a meggyőződés és az erő, pedig valójában ennek a gyengéd embernek még az ilyen mértékű kínzás is fájdalmat okozott, még akkor is, ha csak egy nyomorult ördögöcskére rótta ki. Ám emlékeztette magát feladata fontosságára és ebből táplálkozott eltökéltsége. - Mizferac! - sikoltotta az ördögöcske. - Egy glabarezu, egy ostoba glabarezu! Cadderly elengedte az apró démont a kínzóvarázs fogságából, a teremtmény pedig egyet csapott a szárnyával, ismét felegyenesedett és fagyosan meredt a papra. - Teljesítettem kérésedet, Deneir gonosz papja. Engedj távoznom! - Tűnj hát el - mondta Cadderly és miközben az ördögöcske kezdett elhalványulni, néhány obszcén mozdulatot téve, még odavetette neki: - El fogom mondani Mizferacnak, amit az intelligenciájáról mondtál. Őszinte örömmel öltötte el az, amit még utoljára látott: az aprócska ördögöcske arcán megjelenő pánikot. Cadderly még ugyanazon a napon előszólította Mizferacot és ráébredt, hogy a hatalmas teremtű, ollókarú glabrezu megtestesíti mindazt, amit gyűlölt a démonokban. Alattomos, rosszindulatú, titokban áskálódó és szánalmasan csak önmagát szolgáló lény volt, aki minden szóból annyi előnyt igyekezett kicsikarni, amennyit csak tudott. Cadderly találkozójukat rövidre és lényegretörőre szabta. A démonnak egyéb külső létsíkbéli teremtményeknél kellett érdeklődnie a Jarlaxle nevezetű sötételf hollétéről, aki valószínűleg valahol Toril felszínén található. Ezenkívül Cadderly egy nagy erejű kényszerbélyeget is elhelyezett a démonon, ami meggátolta, hogy az anyagi világban kóboroljon, és azonnal visszarepítette az Abyssba, ahol az ottani információforrások alapján tájékozódhatott. - Ez el fog húzódni - közölte Mizferac. - Minden nap hívni foglak - felelte Cadderly, aki annyi dühöt préselt a hangjába, amennyit csak tudott, miközben minden más érzelmet kizárt belőle. - Minden egyes eltelt nappal egyre türelmetlenebb leszek és kínzattatásod egyre hosszabbra nyúlik majd. - Rettentő ellenségre teszel szert Mizferac személyben, Cadderly Bonaduce, Deneir papja - felelte a glabrezu, aki nyilvánvalóan megpróbálta megrémíteni őt azzal, hogy ismeri a nevét. Cadderly, aki olyan tisztán hallotta Deneir hatalommal teli dalát, mintha csak a saját szívében zengett volna, csak elmosolyodott. - Ha valaha is képes leszel lerázni bilincseidet és rá tudsz lépni Toril földjére, gyere csak és találj meg, bolond Mizferac. Nagy örömet fog okozni nekem, ha hamuvá égethetem fizikai alakodat és száz évre kiűzhetem lelkedet ebből a világból. A démon felmordult, Cadderly pedig elbocsátotta, mindössze egy kézlegyintéssel és egyetlen szót kiejtve. Hallott már minden fenyegetést, amit csak egy démon tudhat és ráadásul már többször is. Eddigi életének megpróbáltatásai után - amikor is szembenézett már vörös sárkánnyal, csatázott saját apjával, megvívta harcát a káosz átka ellen, de legfőképp, saját életét ajánlotta áldozatként istenének -, nem sok olyan lény maradt - legyen az démoni avagy sem -, amelyik még meg tudta rémíteni az ifjú papot. Az elkövetkező tíznap* során minden nap előszólította a glabrezut, míg végül a démon tudott némi információval szolgálni a Kristályszilánkról és a drow-ról - Jarlaxle-ról-, kiegészítve azzal a meglepő hírrel, hogy az ereklye többé már nincs a sötételf tulajdonában, aki azonban együtt utazik az új gazdával, egy bizonyos Artemis Entreri nevezetű emberrel.

Cadderly nagyon jól ismerte ezt a nevet azokból a történetekből, amelyeket Drizzt és Catti-brie mesélt neki, amikor egy rövid ideig a Szárnyaló Szellemben vendégeskedtek. A férfi egy bérgyilkos volt, egy kérges lelkű gyilkos. A démon szerint Entreri - a Kristályszilánk és a sötételf, Jarlaxle társaságában - úton volt a Hópihe-hegység felé. Cadderly megdörzsölte az állát, amikor a glabrezu megosztotta vele az információt - amelyről tudta, hogy igaz, mivel elmondott egy olyan varázslatot, amely teljes biztonsággal meggátolta, hogy a démon hazudjon neki. - Megtettem, amit kértél - morogta a glabrezu és türelmetlenül csattogta ollóban végződő végtagjait. - Megszabadultam a bilincseidtől, Cadderly Bonaduce. - Akkor hát tűnj el és így nem kell többé ocsmány ábrázatodat látnom - felelte az ifjú pap. A démon fenyegetően összehúzta hatalmas szemét és összecsattintotta ollóit. - Ezt nem fogom elfelejteni - ígérte. - Csalódott lennék, ha így történne - felelte Cadderly közömbösen. - Elmondták nekem, hogy zsenge gyermekeid vannak, bolond - vetette oda Mizferac, miközben halványulni kezdett. - Mizferac, ehugu-winance! - rikoltotta Cadderly, amivel visszatartotta a távozó démont, még mielőtt az eltűnt volna az Abyss kavargó füstjében. Varázslata puszta ereje tartotta fogva a démont, akinek fizikai alakját Cadderly mágiájának hatalma fájdalmasan meggyötörte. - Csak nem félelmet érzek, ember? - kérdezte Mizferac dacosan. Cadderly féloldalasan elmosolyodott. - Kétlem, mivel száz esztendő fog eltelni, még mielőtt újra az anyagi síkra léphetsz. - A nyíltan kimondott fenyegetés kiszabadította Mizferacot a megidézés béklyójából, de a démon mégsem volt szabad, mivel Cadderly egy újabb varázslatot hajtott végre, egy kényszervarázst. Mizferac mágikus sötétséget teremtett, ami az egész kamrát betöltötte. Cadderly teljesen belemerült a kántálásba - hangja a tettetett rémülettől remegett. - Érzem a bűzöd, ostoba halandó - közölte Mizferac és Cadderly a hangját oldalról hallotta, de helyesen azt gyanította, hogy Mizferac hasbeszédet használ, hogy megriassza. Az ifjú pap immár teljesen elmerült Deneir hömpölygő dalában, hallotta annak minden egyes gyönyörű dallamát, amivel gyorsan és tökéletesen használhatta mágiáját. Elsőként észlelte a gonoszt és könnyedén megtalálta a glabrezut rejtő hatalmas negatív energiát, majd az újabb nagy erejű negatív energiát is, amikor a démon kaput nyitott egyik társának. Cadderly hidegvérrel kitartott és folytatta a kántálást. - Először a gyerekeidet fogom megölni, bolond - ígérte meg Mizferac és beszélni kezdett új társához az Abyss torokhangú nyelvén, amelyet Cadderly tökéletesen értett, köszönhetően annak a varázslatnak, amelyet még azelőtt mondott el, hogy előszólította volna aznap Mizferacot. A glabrezu azt mondta a másik démonnak, hogy kösse le a papot, míg ő elkapja a gyerekeket. - Előtted fogom feláldozni őket - kezdett bele Mizferac a mondatba, de mondandójának vége érthetetlen sikolyba fúlt, amikor Cadderly varázslata működésbe lépett és böködő, vagdosó pengéket teremtett a két démon köré. A pap ezután egy fénygömbbel oszlatta szét a Mizferac előidézte sötétséget. Az összevissza kaszabolt és hasogatott Mizferac és társa - egy óriási szúnyogra hasonlító kisebb démon - láthatóvá vált. Mizferac bömbölt és egyetlen torokhangú szót ejtett ki - Cadderly feltételezése szerint ezzel akart elteleportálni. Sikertelenül. Az ifjú pap, akit oly hatalmas erővel töltött el Deneir hömpölygő dala, gyorsabb volt. Imája szétfoszlatta a démon mágiáját, még mielőtt Mizferac eltűnhetett volna. Ezt azonnal követte egy béklyóvarázs, ami Mizferacot szilárdan egy helyen tartotta, miközben a mágikus pengék pörögve folytatták pusztító tevékenységüket. - Soha nem fogom ezt elfelejteni! - bömbölte Mizferac, akinek hangjában keveredett a harag és a kín. - Helyes, így legalább okosabb leszel annál, hogy valaha is visszatérj! - dörmögte válaszul Cadderly. Újabb pengegátat hívott elő. A két széttépett démon, anyagi alakjuk több tucatnyi véres darabra szaggatva, száz évre kiűzetett az anyagi világból. Az elégedett Cadderly elhagyta démonvérrel borított idézőkamráját. Kérnie kell egy megfelelő varázslatot Deneirtől, amellyel megtisztíthatja a ruháját. Ami a Kristályszilánkot illeti, megkapta a válaszait - és helyesnek tűnt, hogy vette a fáradtságot és leellenőrizte hollétét, mivel úgy tűnt, hogy egy veszélyes bérgyilkos, egy ugyanolyan veszélyes sötételf és a még sokkalta veszedelmes Kristályszilánk úton van - egyenesen felé. Beszélnie kell Danicával és fel kell készítenie a Szárnyaló Szellemet és Deneir rendjét a várható csatára. Tizenhetedik fejezet SEGÉLYKIÁLTÁS - El kell ismernem, tényleg van valami szórakoztató ezekben a bestiákban - jegyezte meg Jarlaxle,

miközben Entrerivel egy hegyi szorosban kaptattak felfelé. A bérgyilkos gyorsan lepattant a lóról és az egyik sziklapárkányhoz rohant, ahonnan rálátott a lenti ösvényre - és az orkcsapatra, amelyről gyanította, hogy még mindig makacsul őket üldözik. A páros végre-valahára maga mögött hagyta a sivatagot és elérték a sziklás csapásokkal tarkított dimbes-dombos vidéket. - Bár ha itt lenne az egyik gyíkom Menzoberranzanból, egyszerűen felnyargalnék vele a domb tetejére és onnan át a másik oldalára - folytatta a drow. Lekapta nagy, tollas kalapját és kezével végigsimította kopasz fejét. A Nap ma erősen tűzött, de a sötételf láthatóan jól bírta; annál biztosan jobban, mint amit Entreri egy drow-tól várt volna ebben a perzselő napsütésben. A bérgyilkosnak ismét el kellett gondolkoznia azon, hogy esetleg Jarlaxle valamilyen mágiával védi érzékeny szemét. Hasznos állatok Menzoberranzan gyíkjai - közölte Jarlaxle. - Magammal kellett volna hoznom néhányat a felszínre. Entreri felsóhajtott és megrázta a fejét. - Éppen elég nehéz lesz bejutni a városokba egy drow-val az oldalamon - felelte. - Mennyivel inkább fogadnának szívesen, ha mindezt egy gyík hátán tenném? Visszanézett a hegyoldalra és megbizonyosodhatott róla, hogy az orkok csapata még mindig lépést tart velük, bár a nyomorúságos lények mostanra már nyilvánvalóan kimerültek. Ennek ellenére azonban, úgy követték őket, mintha valami elfojthatatlan kényszer űzné őket. Artemis Entrerinek nem okozott nehézséget, hogy rájöjjön, mi is hajthatja őket. - Miért nem veszed elő a mágikus sátradat, amiben egyszerűen felszívódnánk előlük? - kérdezte Jarlaxle immár harmadszor. - A mágiája korlátozott - felelte Entreri ismételten. Rápillantott Jarlaxle-ra, miközben válaszolt - meglepte, hogy az eszes drow ismét ugyanazt a kérdést tette fel. Lehet, hogy Jarlaxle valamilyen információt akar begyűjteni a sátorról? Vagy ami még rosszabb, talán a Kristályszilánk érintette meg a drow-t és finoman arra kérte őt, hogy Entrerit noszogassa ebbe az irányba? Ha előszedik a sátrat és eltűnnek, végső soron ugyanazon a helyen fognak ismét előbukkanni. Az is elképzelhető, hogy a Kristályszilánk rájött, miként tudja telepatikus hívását átjuttatni a létsíkokon. Lehet, hogy legközelebb, amikor Entreri és Jarlaxle használja a síkváltó sátrat, majd visszatérnek az anyagi síkra, már a Kristályszilánk által feltüzelt ork sereget találnak ott, amelyik csak rájuk vár. - A lovak egyre fáradtabbak - vetette oda Jarlaxle. - Le tudják futni az orkokat - válaszolta Entreri. - Ha hagyjuk, hogy elfussanak, akkor talán. - Ezek csak orkok - mormogta Entreri, bár alig akarta elhinni, hogy mennyire kitartó ez a csapat. Visszafordult Jarlaxle-hoz és már nem kételkedett abban, hogy a drow-nak igaza van. A lovak tényleg fáradtak voltak - sokáig lovagoltak aznap, még mielőtt felfedezték volna a nyomukat követő orkokat. Az állatokat gyakorlatilag halálra hajszolták a sivatagi homokon, csakhogy minél előbb kijussanak abból a nyílt, kopár vidékről. Talán eljött az idő, hogy véget vessenek rohanásnak. - Csak húszan vannak - közölte Entreri, aki figyelte, ahogy az orkok felfelé kapaszkodnak a lejtő alján. - Húsz a kettő ellen - emlékeztette Jarlaxle. - Gyerünk, rejtőzzünk el a sátorban, ahol a lovak pihenhetnek, azután jöjjünk elő és kezdődjön elölről az üldözés. - Legyőzzük és utána elkergethetjük őket - erősködött Entreri -, ha mi választjuk meg a csatateret és felkészülünk. A bérgyilkos meglepetten látta, hogy Jarlaxle nem lelkesedik különösebben az ötletért. - Ezek csak orkok - mondta újra Entreri. - Azok? - kérdezte Jarlaxle. Entreri válaszolni akart, de annyi szünetet tartott, amíg végiggondolta, hogy mi rejtőzik a sötételf szavai mögött. Ez az egész üldözés csak egy véletlen találkozás? Vagy valami többet rejtett ez a látszólag jellegtelen szörnyetegekből álló csapat? - Azt hiszed, hogy Kimmuriel és Rai'gy titokban irányítják őket - ez inkább állítás volt, mint kérdés. Jarlaxle vállat vont. - Azok ketten mindig szívesen használtak szörnyeket martalékként - magyarázta. - Hagyják, hogy az orkok vagy a koboldok vagy bármilyen másik lény, ami éppen kéznél van, rohama kifárassza ellenfeleiket, amíg ők felkészülnek a gyilkos csapásra. Semmi új nincs a taktikájukban. Ugyanezzel a csellel éltek, amikor elfoglalták a Basadoni Házat. Arra kényszerítették a koboldokat, hogy vezessék a rohamot és így a veszteségek zöme az ő soraikból került ki. - Elképzelhető - értett egyet Entreri és bólintott. - De lehet ez másfajta összeesküvés is, olyan, amelyik közülünk ered. Jarlaxle-nak néhány pillanatba belekerült, mire ezt megemésztette. - Azt hiszed, hogy én ösztönzöm az orkokat? - tette fel a kérdést. Entreri válaszul csupán megütögette az erszényt, amely a

Crenshinibont rejtette. - Talán a Crenshinibon kezdi azt hinni, hogy itt az ideje, hogy kiszabaduljon a markunkból - szólt. - A szilánk inkább választana egy ork gazdát, mint téged vagy engem? - Jarlaxle módfelett kétkedő volt. - Én nem vagyok a gazdája és soha nem is leszek - vágott vissza Entreri élesen. - Mint ahogy te sem, mert máskülönben elvetted volna tőlem az első éjszakán, azután, hogy elhagytuk Dallabadot és amikor túl gyenge voltam, hogy ellenálljak. Tudom, hogy ez igaz, és ezt te is tudod, mint ahogy a Crenshinibon is. Megértette, hogy minket már nem érhet el és fél tőlünk, vagy legalábbis tőlem, mivel rájött, hogy mit forgatok a fejemben. Tökéletes nyugalommal és olyan fagyosan mondta ki ezeket a szavakat, hogy Jarlaxle-nak nem okozott nehézséget, hogy kitalálja, mire gondol a másik. - El akarod pusztítani - jelentette ki a drow, szinte vádlón. - És tudom is, hogy hogyan tegyem - ismerte be nyersen Entreri. Vagy legalábbis ismerek valakit, aki tudni fogja, hogy miként tegye. A Jarlaxle csinos arcán átcikázó érzelmek a hitetlenkedéstől kezdve a haragon át jutottak el valami kevésbé egyértelmű, mélyen eltemetett érzésig. A bérgyilkos tudta, hogy kockázatot vállal, amikor ilyen nyíltan feltárja szándékát a drow előtt, akit olyan tökéletesen felültetett a Kristályszilánk és aki még mindig nem volt teljesen meggyőződve arról Entreri számos figyelmeztetése ellenére sem -, hogy jó ötlet volt átadnia az ereklyét. Vajon Jarlaxle megfejthetetlen arckifejezése azt jelezte, hogy a Kristályszilánk ismét hatalmába kerítette a drow vezért és rajta keresztül, de egyben együttműködve is vele, próbál megszabadulni Entreri zavaró jelenlététől? - Soha nem lesz szíved megsemmisíteni - jelentette ki Jarlaxle. Most Entrerin volt a sor, hogy zavart arckifejezést vágjon. - Még ha rá is jössz a módjára, amiben egyébként kételkedem, ha eljön a pillanat, Artemis Entrerinek nem lesz szíve megválni egy ilyen hatalmas és potenciálisan hasznos tárgytól, mint amilyen a Crenshinibon - közölte Jarlaxle alattomosan. Vigyor terült szét az arcán. - Ismerlek téged, Artemis Entreri - folytatta, még mindig széles mosollyal - és tudom, hogy soha nem dobnál el magadtól olyan erőt és lehetőséget, olyan szépséget, mint a Crenshinibon! Entreri szúrósan meredt rá. - A legcsekélyebb habozás nélkül - mondta. - És te is így tennél, ha nem kerültél volna a varázsa alá. Most már látom, hogy mi is ez a mágia: az ideig-óráig tartó nyereség, olyan féktelen lépéseken keresztül, amely csakis a legvégső és teljes bukáshoz vezethet. Csalódtam benned, Jarlaxle. Ennél fortélyosabbnak hittelek. Jarlaxle arckifejezése is megfagyott. Harag villant sötét szemében. A bérgyilkos egy pillanatra azt hitte, hogy a nap első harca most vár rá, mert a sötételf ráront. Jarlaxle lehunyta a szemét, teste ide-oda ingott, mialatt összeszedte gondolatait és összpontosított. - Küzdd le a késztetést. - Entreri azon kapta magát, hogy alig hallhatóan ezt suttogja. Az örökké magányos Entreri, aki egész életében csak magára számított, határozottan meglepődött, amikor meghallotta saját hangját. - Akkor hát folytatjuk a menekülést vagy harcolunk velük? - kérdezte Jarlaxle egy pillanattal később. - Ha ezeket a lényeket Rai'gy és Kimmuriel irányítja, akkor ezt hamarosan úgyis megtudjuk, főleg ha teljesen belevetjük magunkat a harcba. A magunk választotta hegyi harcmezőn a tíz az egyhez vagy húsz az egyhez arányú, orkokkal vívott harc a legkevésbé sem rémiszt meg, de igazából nem szívesen kerülnék szembe egykori alvezéreimmel, még úgy se, hogy ketten lennék kettejük ellen. Varázslói és papi hatalmánál fogva, Rai'gy olyan lehetőségekkel bír, amelyek még Gromph Baenre szívébe is félelmet lopnának, míg Kimmuriel taktikája számos esetben megjósolhatatlan, de még csak fel sem fogható. Azok alatt az évek alatt, amikor engem szolgált, még csak bele sem tudtam fogni, hogy megfejtsem azt a talányt, amelyet Kimmurielnek hívnak. Csak annyit tudok, hogy különösen hatékonyak a módszerei. - Folytasd csak - mormolta Entreri és visszanézett az orkokra, akik most már közelebb értek hozzájuk és a kiszemelt harcmezőhöz. - Ha így folytatod, még eléred, hogy azt kívánom, bárcsak otthagytalak volna téged is, meg a Kristályszilánkot is. Észrevette, hogy Jarlaxle arckifejezése egy kicsit megváltozik, ami talán halványan azt jelezte, hogy a zsoldosvezér mindeddig azon gondolkodott, ugyan miért is vesződött Entreri a lopással és az ő megmentésével is. Ha a bérgyilkos mindenképpen a Kristályszilánkot akarta megsemmisíteni, miért nem hagyta maga mögött azt és a Jarlaxle, valamint veszedelmes alvezérei közti viszályt? - Beszélni fogunk erről - felelte Jarlaxle. - Máskor - mondta a bérgyilkos és a párkányzat mentén jobb felé mozdult. - Sok a dolgunk és ork barátainknak sietős. - Fejjel előre a végzetünkbe - jegyezte meg Jarlaxle csendesen. Lecsusszant a lováról és követte Entrerit.

Nem sokkal később már a terep északkeleti oldalán helyezkedtek el, a legmeredekebb emelkedőn. Jarlaxle aggódott, hogy talán lesznek orkok, akik más úton jutnak fel - ami hasonló ahhoz, amelyet ők használtak -, és ezzel elvesztik a magasabb terep jelentette előnyt, de Entreri meg volt győződve arról, hogy az ereklye folytonosan szólítgatja ezeket a teremtményeket és arrafelé kanyarodnak majd, ahonnan a legegyenesebb úton érhetik el a Crenshinibont. Ez az útvonal a dombnak ezen az oldalán több nagyobb sziklatömbben ért véget, amelyet szűk és könnyen védhető ösvényen lehetett megközelíteni. Hamarosan - alig néhány perccel azután, hogy elérték új pozíciójukat - Entreri és Jarlaxle kiszúrták a lelkes és fáradhatatlan orkcsapatot, amint az alattuk levő sziklás kiszögeléseken küzdik át magukat. Jarlaxle belekezdett a szokásos locsogásába, de Entreri oda sem figyelt rá. Gondolatai befelé fordultak és Kristályszilánkot hallgatta, amiről tudta, hogy az szólítja az orkokat. Nagyon körültekintően vizsgálta a tárgy finom kisugárzását, amelyet túlságosan is jól ismert még abból az időből, amikor az ő birtokában volt az ereklye - bár megtagadta a Kristályszilánkot és amennyire csak tudta, tisztázta, hogy az semmit nem tud felajánlani neki, a Crenshinibon mégis fáradhatatlanul szólította és ígérgetett. Most is hallotta a hívást, amely keresztülsodródott a hegyszoroson, elérte az orkokat és könyörgött nekik, hogy jöjjenek el érte és keressék meg. Fejezd be a szólongatást - parancsolta Entreri hangtalanul az ereklyének. - Ezek a lények nem érdemlik meg, hogy akár téged, akár engem szolgaként szolgáljanak. Ekkor megérezte, hogy egy pillanatra az ereklye összezavarodik, megérezte az elillanó reményt - és ebből Entreri a legcsekélyebb kétség nélkül tudta, hogy Crenshinibon őt akarja gazdájának! -, amelyet... kérdések követtek. Entreri ebbe a pillanatba kapaszkodva, saját gondolatait belelökte a telepatikus hívás folyamába. Nem szavakkal szólt, nem beszélt orkul és kételkedett benne, hogy ezek a lények bármilyen emberi nyelvet megértenének, amelyet ő beszél -, hanem csak ork rabszolgák képeit mutatta meg, amelyek egy sötételf urat szolgálnak. Úgy becsülte, hogy Jarlaxle impozánsabb alak az orkok számára, mint ő. Entreri megmutatta, amint az egyik orkot éppen felfalja a drow, egy másikat pedig üt-ver, majd veszett örömmel tép cafatokra. - Mit csinálsz, barátom? - hallotta meg Jarlaxle sürgető szavait és hangereje elárulta neki, hogy drow társa már valószínűleg többször feltette ezt a kérdést. - Némi kételyt csepegtettek táborunk csúf kísérői közé - felelte Entreri. - Csatlakoztam Crenshinibon hívásához abban a reményben, hogy aligha fogják tudni elválasztani az egyik hazugságot a másiktól. Jarlaxle meghökkent arcot vágott, és Entreri tudta, hogy valószínűleg milyen kérdések bújhatnak meg vonásai mögött, mivel benne is számos hasonló kétség vert gyökeret. Egyik hazugság a másik mögött. Vajon a Crenshinibon ígéretei tényleg hazugságok? - kérdezte a bérgyilkos magától. Ezen alapvetően kusza kérdésen túl, Entreri azt is megértette, hogy Jarlaxle fél és jól teszi! - Entreri indítékaitól. Lehet, hogy a bérgyilkos úgy adta elő a dolgokat a zsoldosvezérnek, hogy az beleegyezzen abba, hogy Entreri és ne a sötételf hordozza a Kristályszilánkot? - Felejtsd el mindazokat a kétségeket, amelyeket a Crenshinibon éppen most ültet el benned közölte Entreri lényegretörően, tökéletesen olvasván a sötételf vonásaiból. - Még ha igazat szólsz is, félek attól, hogy veszélyes játékot űzöl egy olyan ereklyével, amelyet nem érthetsz meg - fortyant fel Jarlaxle némi magábafordulást követően. - Tudom, hogy mi ő - nyugtatta meg Entreri - és azt is tudom, hogy ő is érti, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Ezért akar a Kristályszilánk olyan kétségbeesetten megszabadulni tőlem és ezért szólítgat téged újra. Jarlaxle szúrósan meredt rá és egyetlen pillanatig Entreri azt hitte, hogy a drow megindul ellene. - Ne okozz csalódást nekem - mondta a bérgyilkosan egyszerűen. Jarlaxle pislogott, levette a kalapját és ismét letörölte az izzadtságot kopasz fejéről. - Ott! - szólt Entreri és rámutatott az alsó lejtőre, ahol harc robbant ki a különböző ork csoportosulások között. Néhány csúf, nagydarab alak békíteni igyekezett a feleket, amúgy ork módra. A legcsekélyebb szikra is lángra lobbanthatta a háborúskodást ezeknek a szörnyetegeknek a törzseiben, amely addig folytatódott, amíg az egyik felet teljesen el nem söpörték. Entreri pedig, a kínzások és a rabszolgaság, valamint a drow úr képeivel, nemcsak egy aprócska szikrát keltett életre. - Úgy tűnik, hogy akadnak néhányan, akik inkább az én hívásomra hallgattak, az ereklyéé helyett. - És én még azt gondoltam, hogy ez a nap tartogat némi izgalmat jelentette ki Jarlaxle. - Nem csatlakozunk valamelyik félhez, még mielőtt megölik egymást? Természetesen azért, hogy a vesztésre állóknak segítsünk. - És a segítségünkkel, ez a fél hamarosan diadalmaskodna - vonta le a következtetést Entreri és Jarlaxle gyors válasza nem érte meglepetésként. - Hát persze - mondta a drow - és azután a becsület arra kötelez bennünket, hogy a vesztésre állók mellé álljunk. Bonyolult délután elé nézünk. Entreri elmosolyodott és nekiállt, hogy a párkány mentén elhagyja jelenlegi búvóhelyét és találjon egy gyors, lefelé vezető utat.

Amikorra a páros elérte a harc színhelyét, rá kellett jönniük, hogy csúnyán alábecsülték az orkok létszámát. Nem húszan voltak, hanem legalább ötvenen és most mindannyian őrjöngve száguldottak fel és alá és semmire sem figyelve, egymást csépelték, bunkósbotokkal, ágakkal, kihegyezett botokkal és néhány valódi fegyverrel. Jarlaxle megbiccentette kalapját a bérgyilkos felé és intett Entrerinek, hogy menjen balra felé, míg ő jobbra tart és olyan tökéletesen beleolvadt az árnyak közé, hogy Entrerinek pislognia kellett, tényleg nemcsak a szeme csapta be őt. Azt tudta, hogy Jarlaxle, mint minden sötételf, kiválóan lopódzik. Azt is tudta, hogy bár a zsoldosvezér köpenye nem a megszokott drow piwafwi, ennek ellenére számos mágikus tulajdonsággal bír. Mégis meghökkentette, hogy valaki, aki nem használt láthatatlanság varázst, ilyen tökéletesen el tudta rejteni azt hatalmas, tollas kalapot. Entreri megrázta magát és balra futott - könnyedén az árnyékban tudott maradni, amelyet az elszórtan elhelyezkedő fák, sziklatömbök és sziklás gerincek vetettek. Megközelítette az első orkcsoportot - négy szörnyeteg csapott össze, három az egyhez arányban. A csendesen mozgó bérgyilkos a hármas hátába került és arra gondolt, hogy kiegyenlíti ez esélyeket egy váratlan döféssel. Tudta, hogy semmi zajt nem üt, mint ahogy azt is, hogy tökéletesen bújik egyik fától a másikig, onnan tovább egy szikláig, majd újra egy fáig. Ehhez hasonló támadásokat közel három évtizeden át hajtott végre és orvtámadását példa nélkül álló szintre fejlesztette - ezek pedig csak orkok voltak, együgyű, ostoba melákok. Mennyire meglepődőtt hát Entreri, amikor a harcoló trióból ketten felbömböltek, egy ugrással megpördültek és egyenesen rárontottak. Az ork, akivel harcoltak, ügyet sem vetett az eddigi harcra, hanem szintén Entreri ellen indult. Egyetlen megmaradt ellenfele pedig takarosan levágta, amint elrohant mellette. A keményen szorongatott Entreri balra és jobbra mozdította fegyverét, hárította a két hevenyészett lándzsa döfését és közben lemetszette az egyik hegyét. Most már a sarkára volt kénytelen helyezni egyensúlyát, ami rettenetesen bizonytalan egyensúlyt adott. Ha egy tényleg képzett ellenféllel küzdött volna, akkor már biztosan halott lett volna, de ezek csak orkok voltak. Gyenge minőségű fegyverekkel és túlságosan is könnyedén kiszámítható taktikával. Hárította első döféseiket, ami az egyetlen esélyük volt, de azok mégis csak jöttek előre, makacsul, ügyet sem vetve erre. Meglengette maga előtt Kharón Karmát, amitől a levegőt átlátszatlan hamufal töltötte meg. Az orkok áttörtek rajta - hát persze! -, de Entreri máris balra szökkent, majd visszapördült az első rohamozó ork mögé és tőrét mélyen beledöfte a teremtmény oldalába. Nem húzta vissza azonnal a pengét, bár könnyen megtehette volna. Könnyedén megölhette volna a másik, botladozó orkot is. Ehelyett azonban arra használta tőrt, hogy kiszívja az életerőt a már amúgy is haldokló lényből és ez az életenergia segítette saját testét, hogy gyorsabban gyógyuljon fel korábbi sérüléseiből. Amikor az elernyedt teremtmény a földre rogyott, a második ork már rajta is volt és vadul felé döfött. Entreri a lándzsaszúrást tőrével hárította, majd könnyedén felfelé lökte, fel a saját válla fölé, miközben lebukott és előrelépett, menet közben hatalmas ívet írva le Kharón Karmával. Az ork ösztönösen a karjával akart hárítani, de a kard átmetszette a végtagot és mélyen belevájt az ork oldalába, szétzúzta a bordáit, nagy lyukat ütött a tüdejébe, hogy végül a szívében állapodjon meg. Entreri szinte hinni sem akarta a szemének, de a csoport harmadik tagja annak ellenére is rárohant, hogy látta, milyen könnyedén és véglegesen pusztította el társait. A bérgyilkos hanyagul megvetette bal lábát a kétrét görnyedt, kardjára felnyársalt lény mellkasán és várta, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat. Amikor ez bekövetkezett, megpördítette a halott orkot és egy rugással kitépte belőle a kardját, amitől az egyenesen rohamozó és bömbölő társának útjába került. Az ork megbotlott és fejjel előre Entreri felé zuhant. A bérgyilkos keményen beledöfte a tőrét, egyenesen az álla alá, majd felnyomta a pengét, bele a fejébe. Előredőlt, ahogy a súlyos ork zuhanása folytatódott, míg végül megállította azt, jóval a föld fölött - az ork időnként még összerándult, majd meghalt. Egyet csavart, majd egyet rántott a tőrén és az máris kiszabadult Entreri pedig csak annyi pihenőt tartott, amíg beletörölte mindkét pengéjét a halott szörnyeteg hátába, majd újabb zsákmány után nézett. Ezúttal fürgébben kapkodta lábait, mivel az előbbi kudarca módfelett zavarta. Úgy hitte, hogy érti, mi történt - a Kristályszilánk figyelmeztette a csoportot -, de a gondolat, hogy amíg magánál hordja az átkozott tárgyat, addig kénytelen lesz nélkülözni kedvelt támadási formáját, ami egyben legnagyobb fegyvere volt önmaga megvédésére, nem töltötte el éppen örömmel. Átrohant a sziklás terep másik oldalára - amennyire tudott, az árnyékban maradva -, de most már keveset törődött azzal, hogy fedezéket keressen. Ráébredt, hogy övében a Kristályszilánkkal, valószínűleg olyan egyértelműen látható mindenki előtt, mintha csak egy lobogó tábortűz mellett üldögélne a sötét éjszakában. Egy kicsiny, bozótos borította részhez ért, amely egy meredek, kopár és sziklás emelkedő alján helyezkedett el. A nyílt terep láttán Entreri káromkodott egyet, de alig lassítva

nekivágott. Szeme sarkából látta, ahogy egy ork ráront - a lény lélekszakadva rohant felé, egyik karját hátralendítve, készen, hogy elhajítsa lándzsáját. Az ork alig öt lépésre volt tőle, amikor eldobta fegyverét, de Entrerinek még csak hárítania sem kellett volna a célt tévesztett lövedéket, mert az ártalmatlanul zúgott el mellette. Ő azonban reagált rá, méghozzá drámába illő mozdulattal, ami csak még jobban felbátorította az eddig is lelkes orkot. A szemmel láthatóan sebezhető emberre vetette magát - Entreri derekát célozta meg és megpróbálta a földre dönteni. A bérgyilkos két gyors lépéssel eltávolodott az útjából és kardját belevágta a felé vetődő és mellette elrepülő ork hátába - fegyvere recsegve törte át a lény gerincoszlopát. Az ork csúszva landolt az arcán - felsőteste és karjai vadul csapkodtak, de lábai nem moccantak. Entreri nem vette még a fáradtságot sem, hogy végezzen a nyomorult lénnyel, hanem rohant tovább. Ezúttal határozott irányba futott, mert meghallotta egy drow eltéveszthetetlen nevetését, aki láthatóan remek mókát talált magának. Ott találta Jarlaxle-t egy sziklatömb tetején, amelyet egymással csatázó orkok hatalmas tömege vett körül - a sötételf az Entreri által nem értett lelkesítő szavakkal buzdította ez egyik felet, miközben módszeresen és egymás után terítette le ellenfeleiket a tőreivel. Entreri megtorpant egy fa árnyékában és onnan figyelte a látványosságot. Jarlaxle mindenesetre hamarosan felet váltott és most a másik orkcsapathoz beszélt, miközben végtelen tőrfolyamot zúdított annak az oldalnak a tagjaira, akiket épp az imént lelkesített. Számuk egye fogyott, jól láthatóan, míg végre az ostoba orkok is rájöttek, hogy felültek a halálos cselnek. Együttes erővel fordultak Jarlaxle felé. A drow azonban csak egyre harsányabban kacagott, ahogy tucatnyi lándzsa szállt felé - és mindegyik csúnyán elvétette célját, köszönhetően a sötételf köpenyére mondott elmozdító varázsnak és az orkok gyenge célzóképességének. A drow pedig visszavágott, egyik tőrt hajította el a másik után. Jarlaxle ide-oda pördült magaslati pozíciójában mindig a legközelebbi orkot kereste meg és mindig célba találtak szinte tökéletes dobásai. Az árnyak közül, mint a düh forgószele, tört elő Entreri, hatékonyan forgatva tőrét, miközben kardját vadul lengette, szállongó hamufalat hozott létre, amellyel tetszése szerinti részekre szabdalhatta a csatateret. Elkerülhetetlen ügyességgel úgy rendezte a dolgokat, hogy egyszerre csak egy orkkal kerüljön szembe. Mint ahogy az is elkerülhetetlen volt, hogy néhány döfés és szúrás után a teremtmény haldokolva zuhanjon a földre. Entreri és Jarlaxle nem sokkal később ismét a hegy lejtőjén ballagtak felfelé, miközben a drow folyamatosan panaszkodott amiatt, hogy milyen kevés ezüstpénz volt az orkoknál. Entreri éppen csak odafigyelt, sokkal inkább aggasztotta a hívás, amely rájuk szabadította a lényeket - a Crenshinibon segélykérése vagy inkább kiáltása. Ez csak egy szedett-vedett orkcsapat volt, de mi lesz akkor, ha legközelebb a Kristályszilánk hatalmasabb lényeket talál majd hívni? - A szilánk hívása erős - szólt oda Jarlaxle-nak. - Évszázadok óta létezik - felelte a drow. - Tudja, hogyan vigyázzon magára. - Létezése hamarosan véget ér - mondta Entreri zordan. - Miért? - kérdezte Jarlaxle tökéletesen ártatlan hangsúllyal. Sokkal inkább a hangszín, mint maga a szó miatt torpant meg Entreri lépés közben, majd odafordult, hogy szemügyre vegye meglepetésekkel teli társát. - Újra át kell beszélnünk ezt? - tette fel a kérdést a bérgyilkos. - Barátom, azt tudom, hogy miért hiszed úgy, hogy a Kristályszilánk miért elfogadhatatlan mindkettőnk számára, de miért tételezed azt fel, hogy ez egyben az elpusztítását is kell, hogy jelentse? - érdeklődött Jarlaxle. Szünetet tartott, körbepillantott, majd intett Entrerinek, hogy kövesse és elvezette a bérgyilkost egy elég mély vízmosáshoz, egy elszigetelt mélyedéshez. - Miért nem hajítod csak el? Miért nem taszítod le erről a szirtről és hagyod, hogy valahol földet érjen? Entreri az elhagyatott kis völgyre nézett és majdnem fontolóra vette Jarlaxle tanácsát. De csak majdnem, mert a nagyon is fájdalmas igazság ott csengett-bongott az elméjében. - Azért, mert megtalálná a módját, hogy hamarosan visszakerüljön ellenségeink kezébe - felelte. - A kristályszilánk nagy lehetőséget lát Rai'gyban. Jarlaxle bólintott. - Érthető - közölte. - Mindig is túlságosan becsvágyó volt a saját javára. Azonban mit törődsz te ezzel? Hadd legyen csak Rai'gyé és legyen csak az övé egész Calimport, ha az ereklye a kezébe adja a várost. Mit érdekli ez Artemis Entrerit, aki otthagyta azt a helyet és aki a közeljövőben semmi esetre nem fog visszatérni oda? Az is valószínű, hogy egykori alvezéreim túlságosan el lesznek foglalva a lehetséges előnyökkel, amiket a kezükbe került ereklye kínál, még ahhoz is, hogy a hollétünk miatt aggódjanak. Talán ha megszabadulunk az ereklye hurcolásának terhétől, az egyben megszabadít bennünket a hátunkban lihegő üldözők miatt érzett félelmeinktől is. Entreri egy hosszú pillanatig fontolgatta ezt az érvelést, de egy gondolat nem hagyta nyugodni.

- A Kristályszilánk tudja, hogy én meg akarom semmisíteni - válaszolta. - Tudja, hogy teljes szívemből gyűlölőm és hogy találok valamilyen módot, amivel megszabadulok tőle. Rai'gy tudja, hogy Jarlaxle milyen fenyegetést jelent. Amíg te élsz, az ő helyzete soha nem lehet biztos a Bregan D'aerthe-en belül. Mi történne, ha Jarlaxle újra felbukkanna Menzoberranzanban és egybehívná a régi bajtársakat az ostobák ellen, akik megpróbálták elorozni tőle a Bregan D'aerthe trónját? Jarlaxle nem szólt semmit, de sötét szemének csillogása elárulta Entrerinek, hogy drow társa mindennél jobban szeretné megjátszani ezt a lépést. - Azt akarja, hogy meghalj - jelentette ki Entreri nyersen. - Holtan akar látni és ha a Kristályszilánk nála lesz, ez akkor már nem is lesz olyan nagyon nehéz feladat. Jarlaxle szemének csillogása megmaradt, de egy pillanatnyi gondolkodás után vállat vont és csak ennyit mondott: - Vezess. Entreri pontosan ezt tette: vissza a lovakhoz, vissza a csapásra, amely északkelet felé vitte őket, a Hópihe-hegységhez és a Szárnyaló Szellemhez. Entrerit módfelett elégedettséggel töltötte el, ahogy leszerelte Jarlaxle-t, módfelett elégedett volt, hogy a vitában elég erősen érvelt a Kristályszilánk megsemmisítése mellett. Csakhogy mindez igazából lótrágyát ért, mert mindezzel csak azt takargatta, ami a szíve mélyén igazából rejlett. Igen, elhatározta, hogy megsemmisíti a Kristályszilánkot és végignézi, ahogy az ereklye elpusztul, de nem azért, mintha félt volna a megtorlástól vagy az üldözéstől. Entreri egyszerűen csak azért kívánta a Crenshinibon végét, mert a másokat uraló ereklye puszta létezésétől felforrt a vére. A Kristályszilánk - azzal, hogy kényszeríteni akarta -, halálosan megsértette. Egyetlen gondolatot sem szentelt annak, hogy ez a nyomorúságos világ jobb lesz az ereklye nélkül és egyáltalán nem törődött vele, hogy ez így lesz-e vagy sem, de bízott benne, hogy jobban fogja élvezni a létezést, ha tudja, hogy a világban eggyel kevesebb olyan taszító és perverz tárgy marad, mint a Kristályszilánk. Ahogy gyökeret vertek Entreriben ezek a gondolatok, úgy erről természetesen a Crenshinibon is értesült. A Kristályszilánk azonban csak fortyoghatott dühében, és csak remélhette, hogy talál valakit, akinek gyengébb a szíve és erősebb a karja, mint Artemis Entrerié - aki majd megöli a bérgyilkost és kiszabadítja őt a markából.

Tizennyolcadik fejezet TISZTELETREMÉLTÓ ELLENFELEK - Entreri volt - mondta Sharlotta Vespers sunyi mosollyal, mikor néhány nappal később megvizsgálta a hegyoldalban az egyik ork hulláját. - A pontos vágások... és nézzétek, itt egy tőrdöfés, ott meg egy kardcsapás nyoma. - Sokan harcolnak karddal és hegyestőrrel - felelte a vérpatkány, Gord Abrix. A szánalmas fickó, aki most emberi alakját viselte, széttárta kezét, miközben beszélt és felfedte saját kardját és tőrét, melyek az övén függtek. - De kevesen sújtanak le ilyen jól - vitatkozott Sharlotta. - És ezek itt - helyeselt Berg'inyon Baenre tört közös nyelven. Körbelendítette a karját, amivel átfogta a hatalmas sziklatömb körül holtan heverő számos orkot. - Sebeik egyformán elhajított tőröktől származnak, méghozzá sok tőrtől. Csak egyetlen fegyverforgatót ismerek, aki ilyen készlettel rendelkezik belőlük. - Te a sebeket számolod és nem a tőröket! - csattant fel Gord Abrix. - Egy ilyen veszett harcban ez egy és ugyanaz - vonta le a következtetést Berg'inyon. - Ezek dobások és nem szúrások, mivel a sebszélek nem tépettek, csupán egyetlen gyors találatra vallanak. És azt valószínűtlennek tartom, hogy bárki is képes lenne több tőrt beledobni egy ellenfélbe, azután odarohanni, kihúzni őket, majd ismét beledobni azokat egy újabb ellenfélbe. - Akkor hát hol vannak a tőrök, drow? - kérdezte a még mindig kétkedő vérpatkány. - Jarlaxle tőrei mágikusak és ilyenkor eltűnnek - felelte Berg'inyon fagyosan. - Készletei szinte kifogyhatatlanok. Tudom, hogy ez Jarlaxle műve és nem is a legjobb teljesítménye, efelől biztosíthatlak benneteket. Sharlotta és Gord Abrix ideges pillantásokat váltottak, habár a vérpatkányok vezére még mindig kételkedett. - Még mindig nem tanultad meg kellőképpen tisztelni a drow-kat? - kérdezte Berg'inyon célzatosan és fenyegetően. Gord Abrix visszahőkölt miközben feltartotta maga elé üres kezeit. Sharlotta alaposan szemügyre vette. Tudta, hogy a vérpatkány harcolni akar még akár az előtte álló sötételffel is. Sharlotta még nem látta Berg'inyon Baenre-t harcban, de látta már alárendeltjeit, olyan sötételfeket, akik a legnagyobb tisztelet hangján beszéltek az ifjú Baenre-ről. De még ezeknek az alárendelteknek sem jelentett volna akadályt a gőgős Gord Abrix legyilkolása. Sharlotta akkor és ott ismerte fel, hogy saját léte attól függ, hogy milyen messze tud kerülni Gord Abrixtól és a csatornalakóktól, akik egyáltalán nem tiszteltek senkit, csupán mélységes gyűlöletet éreztek Artemis Entreri irányába és őszintén utálták a sötételfeket. Nem is lehet kétséges, hogy Gord Abrix a társait - legyenek azok vérpatkányok vagy bármi mások - a teljes pusztulás felé vezeti. Sharlotta Vespers pedig, az örök túlélő nem kívánt ennek a részese lenni. - A testek kihűltek, a vér megalvadt, de még nem tisztogatták le őket teljesen a dögevők - nézett körül alaposan Berg'inyon. - Néhány napja lehetett, nem több - tette hozzá Sharlotta és Gord Abrixra nézett, akárcsak Berg'inyon. A vérpatkány bólintott és csúfondárosan elmosolyodott. - Az enyémek lesznek - közölte. Odábbment, hogy a csatatér szélén álldogáló vérpatkány társaival megbeszélje a dolgokat. - Az övé lesz a halottak birodalmába vezető nyílegyenes folyosó - szólt oda Berg'inyon halkan Sharlottának, amikor egyedül maradtak. A nő érdeklődve nézett a drow-ra. Természetesen egyetértett, de azon már el kellett töprengenie, hogy ha ezt a sötételfek is tudták, akkor miért engedték, hogy Gord Abrix ilyen kulcsfontosságú szerepet játsszon ebben a túlságosan is döntő jelentőségű üldözésben. - Gord Abrix azt hiszi, hogy az övé lesz mindkettő - válaszolta -, de te nem tűnsz ilyen magabiztosnak. Berg'inyon kuncogott a megjegyzés hallatán - amit nyilvánvalóan abszurdnak tartott. - Nem kétséges, hogy Entreri halálos ellenfél - mondta. - Sokkal inkább, mint amennyire ismered - tette gyorsan hozzá Sharlotta, aki jól ismerte Entreri tetteit. - És mindenféle mércével mérve, mégis ő a könnyebb préda - biztosította Berg'inyon. - Jarlaxle több évszázadot élt túl eszére és ügyességére támaszkodva. Olyan helyen élt jólétben, amely sokkal vadabb annál, mint amit Calimport valaha is megtapasztalt. Elérte a hatalom legfelső szintjét egy olyan belviszályoktól gyötört városban, amely megakadályozza a hímek előrejutását. Szánalmas társunknak, Gord Abrixnak fogalma sincs Jarlaxle igazi természetéről, mint ahogy neked sem, és mivel ez alatt a tíznapnál* valamivel kevesebb idő alatt megtanultalak tisztelni, azt mondom neked, hogy vigyázz vele.

Sharlotta nem szólt semmit, csak sokáig szúrósan rámeredt a drow harcosra, aki meglepte őt. Tiszteletet mutat iránta? A gondolat örömmel, de egyben félelemmel is eltöltötte, mivel Sharlotta már megtanult olvasni a drow elfek által kimondott szavak mögött. Talán Berg'inyon csupán nagylelkű és megtisztelő bókban részesítette. De az is lehet, hogy csupán felültette őt - és csapdába vezette. Sharlotta lepillantott a földre és beharapta alsó ajkát, miközben gondolataiba merült és igyekezett elrendezni azokat. Talán Berg'inyon felültette át - vonta le következtetést -, épp úgy, ahogy Rai'gy és Kimmuriel felültették Gord Abrixot. Amint a hatalmas Jarlaxle-ra és a birtokában levő tárgyra gondolt, könnyen jött a felismerés, hogy Rai'gy semmilyen módon nem gondolhatta azt, hogy Gord Abrix és rongyos vérpatkány csapata képes lenne leteríteni a nagy Entrerit és a nagy Jarlaxle-t. Ha ez mégis megtörténne és a vérpatkányokhoz kerülne a Kristályszilánk, akkor milyen bajt kavarhatnának, még mielőtt a varázsló és Kimmuriel el tudná venni tőlük? Nem, Rai'gy és Kimmuriel nem hitte, hogy a vérpatkány vezér akárcsak az ereklye közelébe is kerülhet és egyébként nem is akarták, hogy oda kerüljön. Sharlotta rápillantott Berg'inyonra, aki csúfondárosan mosolygott, mintha csak olyan tisztán követte volna gondolatmenetét, mintha hangosan kimondta volna. - A drow-k mindig gyengébb fajokat használnak arra, hogy megkezdjék a csatát - mondta a sötételf harcos. - Hiszen soha nem tudhatjuk, hogy ellenségeink milyen meglepetéseket tartogathatnak nekünk. - Martalék - közölte Sharlotta. Berg'inyon arca kifejezéstelen maradt, semmiféle értelem nem látszott rajta - és Sharlottának pontosan erre a megerősítésre volt szüksége. Borzongás futott végig a gerincén, ahogy nézte ezt a tökéletesen fagyos tekintetet, ezt a szenvedély nélküli, nem emberi pillantást, ami nem túl finoman arra emlékeztette, hogy a sötételfek valóban mások és sokkal, de sokkal veszélyesebbek. Artemis Entreri volt talán azok közül, akikkel ő találkozott, az a lény, aki a legközelebb került természetét tekintve a drow-khoz, de a tömény gonoszság tekintetében, - legalábbis úgy tűnt neki -, még a bérgyilkos is csak halvány lenyomat hozzájuk képest. Ezek a hosszú életű elfek a hatékonyságra törő szívtelenség mesterségét olyan szintre fejlesztették, amit egy ember fel sem foghatott. Sharlotta megfordult, hogy végigmérje Gord Abrixot és lelkes vérpatkányait és magában megfogadta, hogy olyan távol marad a megpecsételődött sorsú teremtényektől, amennyire csak lehet. A démon a fájdalomtól a padlón vergődött, bőre füstölgött, vére fortyogott. Cadderly nem sajnálta a lényt, habár a kín belemart, amiért ilyen mélyre kellett ereszkednie. Nem élvezte a kínzást - még egy démon kínzását sem, márpedig ezek a lények rászolgáltak. Egyáltalán nem okozott neki örömet az alsó síkok lakóival folytatott alkudozás, de meg kellett tennie a Szárnyaló Szellemért, feleségéért és gyermekeiért. Tudta, hogy a Kristályszilánk eljön hozzá, eljön érte és a gonosz ereklyével vívandó, közelgő csata éppen olyan fontos lehet, mint a háború, amelyet a Tuanta auiro Miancay, a rettegett Káosz Átok ellen vívott. Éppolyan fontos volt, mint a Szárnyaló Szellem megalkotása - és mi maradna a lenyűgöző katedrálisból, ha a Crenshinibon porig rombolná? - Ismered a választ - mondta Cadderly olyan nyugodtan, ahogy csak tudta. -Mondd el és elengedlek. - Bolond vagy, Deneir papja! - morogta a démon, akinek torokhangú szavai újra és újra félbeszakadtak, ahogy teste újra meg újra görcsbe rándult. - Tudod, hogy milyen ellenségre tettél szert Mizerac személyében? Cadderly sóhajtott. -Akkor hát folytatódjék tovább - mondta, mintha csak magában beszélne, habár nagyon is tudatában volt annak, hogy Mizerac hallja a szavait és kristálytisztán érti, hogy ez milyen fájdalmas következménnyel jár. - Engedj el! - követelte a démon. -Yokk tu Mizferac be-enck do-tu - citálta Cadderly, mire a démon felbömbölt és vadul rángatódzott a padlón, a tökéletesen felrajzolt védőkörön belül. - Addig fog tartani, amíg csak akarod - mondta Cadderly fagyosan a démonnak. - Megnyugtatlak, hogy nem kegyelmezek a magadfajtának. - Mi... nem... kérünk... kegyelmet - mordult fel Mizferac. Azután egy hatalmas görcs rántotta össze a szörnyeteg testét, mire vadul dobálni kezdte magát és ide-oda gördült, miközben átkokat rikoltozott durva, démoni nyelvén. Cadderly csendben elmormogta a kényszervarázs hátralevő részét eltökéltsége abból táplálkozott, hogy folyamatosan emlékeztette magát: gyermekei hamarosan halálos veszedelemben foroghatnak. -Te nem tévedté' el, csak játszódtá'! - üvöltött rá Tömbváll Iván zöldszakállú testvérére. - Dú-dad útvesztő! - vitatkozott vele Pikel indulatosan. Az általában szófogadó törpe hanglejtése némileg meglepte testvérét.

- Egyre többet beszé'sz, mióta dú-dad lettél, nem igaz?- kérdezte. - Óó oj! - sipította Pikel és öklével a levegőbe sújtott. - Nos hát, nem kéne az útvesztődben játszódnod, amikor Cadderly ilyen sötét ügyekkel foglakozik förmedt rá Iván. - Dú-dad útvesztő - suttogta Pikel alig hallhatóan és lesütötte a tekintetét. - Egen, hívhatod, aminek csak akarod - zsémbelt Iván, aki nem különösebben örült testvére erdei ténykedésének és meglehetősen természetellenes dolognak tartotta ezt egy törpénél. - Lehet, hogy szüksége van ránk, te bolond. - Iván felemelte hatalmas fejszéjét és megfeszítette rövid, de erős karjának dudorodó izmait. Pikel a rá olyannyira jellemző vigyorral válaszolt és megemelt egy fahusángot. - Csodás fegyver a démonok ellen - motyogta Iván. - Sa-la... - kezdte Pikel. - Egen, ismerem a nevet - vágott közbe Iván. - Sa-la-la. Úgy gondolom, hogy egy démon valószínűleg tüzi-la-fa néven ismeri. Pikel vigyora mély rosszallásba csapott át. A megidéző kamrába vezető ajtó kiárult és egy nagyon kimerült Cadderly lépett ki rajta - vagy legalábbis megpróbálta. Ugyanis megbotlott valamiben és arccal előre a padlóra zuhant. - Hoppá - mondta Pikel. -A testvérkém elhelyezte egyik botoltató varázsát az ajtóra - magyarázta Iván, miközben talpra segítette a papot. - Aggódtunk, hogy tán a démon kisétá'hat. - Így aztán Pikel elgáncsolta volna és a padlóra zuhanó lényt agyonverte volna a bunkójával mondta Cadderly szárazon és talpra kecmergett. - Sa-la-la! - sipította Pikel vidáman, aki egyáltalán nem fogta fel az ifjú pap hangjában rejlő szarkazmust. - Az nem jő ki? - kérdezte Iván, elkukucskálva Cadderly mellett. - Mizferacot, a glabrezut, visszabocsátottam saját ocsmány síkjára nyugtatta meg Cadderly a törpéket. - Újra előhívtam és így feloldtam a száz éves száműzetést. Csak arra kényszerítettem, hogy válaszoljon egy bizonyos kérdésre és mivel ezt megtette, többé már nincs szükségem rá, vagy legalábbis remélem, hogy nem lesz szükségem rá. - Csak hagynod kellett vón, hogy én meg a testvérkém néhányszo' megpaskőjuk! - közölte Iván. - Sa-la-la! - helyeselt Pikel. - Takarékoskodjatok az erőtökkel, mert attól félek, hogy szükségünk lesz rá - magyarázta Cadderly. - Megtudtam a titkát annak, hogy miként semmisíthetem a Kristályszilánkot, vagy legalábbis megtudtam, hogy milyen lény képes ezt megtenni. - Démon? - érdeklődött Iván. - Dú-dad? - reménykedett Pikel. Cadderly megrázta a fejét és már válaszolni akart Ivánnak, de azután nem szólt semmit, amitől tökéletesen meghökkent vonásokat öltött a zöld szakállú törpe arca. Az összezavarodott Pikel csak vállat vont és mindössze ennyit mondott: - Óóó. - Nem démon - mondta a másik törpe végül. - Evilági lény. - Óóóriás? - Gondolj nagyobbra. Iván ismét beszélni kezdett, de azután szünetet tartott és felmérte Cadderly fancsali ábrázatát és ezt összevetette azzal, amin együtt keresztülmentek. - Hadd találgassak még egyszer - közölte végül. Cadderly nem válaszolt. - Sárkány - jelentette ki Iván. - Óóó - fűzte hozzá Pikel. Cadderly nem válaszolt. - Vörös sárkány - pontosított Iván. Cadderly nem válaszolt. - Nagy vörös sárkány - fejezte be a törpe. - Hatalmas vörös sárkány! Öreg, akár a hegyek. - Óóó - mondta Pikel, immár harmadszor Cadderly csak felsóhajtott. - Az öreg Fyren halott - szólt Iván és némi remegés költözött a kemény törpe hangjába, amikor felidézte magában az óriási vörös sárkánnyal vívott harcot, ami kis híján mindannyiuk életébe került. - Fyrentennimar nem az utolsó volt a fajtájából és nem is a legnagyobb, efelől biztosíthatlak - felelte Cadderly szabatosan. - Arra gondolsz, hogy azt a dógot vigyük el egy másik olyan szörnyhő'? - hitetlenkedett Iván. - Ami nagyobb, mint az öreg Fyren vót? - Ezt mondták nekem - magyarázkodott Cadderly. - Vörös sárkány, ősöreg és hatalmas. Iván megrázta a fejét és tekintete Pikelre villant, aki ismét csak óóózott. Iván nem tehetett róla, de kuncogni kezdett. Az óriási Fyrentennimarral akkor találkoztak, amikor éppen úton voltak az erőd felé, amelyben Cadderly saját aljas apjának csatlósai éltek. Cadderly nagy erejű mágiájának köszönhetően, sikerült "háziasítani" a szörnyeteget, aki az ifjú

pappal és többiekkel átrepült a Hópihehegység fölött. A hegyek mélyén vívott csata azonban megtörte a varázslatot és az öreg Fyren rövidéltű urai ellen fordult. Cadderlynek valahogy sikerült elég mágikus erőt összeszednie, hogy legyengítse a szörnyet és így óriásbarátjuk, Vander lemetszhette a fejét - de Iván tudta, mint ahogy többiek is, hogy győzelmük sokkal inkább a szerencséjüknek, mintsem az ügyességüknek volt köszönhető. - Drizzt Do'Urden beszé't neked egy másik vörösről, nemde? - jegyezte meg Iván. - Tudom, hol találunk egyet - felelte Cadderly komoran. Ekkor Danica sétált be a szobába, széles mosollyal - amíg észre nem vette a másik három arckifejezését. - Puff! - szólt Pikel és elhagyta a szobát, miközben apró, nyüszítő hangokat hallatott. A meghökkent Danica figyelte távozását. Azután a törpe testvéréhez fordult. - Ő egy dú-dad - magyarázta Iván - és semmi természetes lénytő' nem fél. Egy vörös sárkányba' azonban nincs semmi természetes. Aztat hiszem, hogy most nem túl bódog. - Iván horkantott egyet, majd testvére után indult. - Vörös sárkány? - kérdezte Danica Cadderlytől. - Puff! - felelte a férje.

Tizenkilencedik fejezet AKINEK SOHA NEM VOLT RÁ SZÜKSÉGE Entreri összevonta szemöldökét, amikor a nem túl távoli faluról drow társára pillantott, aki azt a nevetséges tollas kalapot viselte. Egyedül ez a fejfedő, széles peremével és a hatalmas diatryma tollal, amely mindig visszanőtt, miután Jarlaxle arra használta, hogy megidézze az óriási madarat, önmagában elegendő, hogy gyanút és valószínűleg nyílt utálatot keltsen a falu gazdái körében. És akkor még nem is esett szó arról, hogy a viselője egy sötételf... - Tényleg el kellene gondolkodnod valami álcán - mondta Entreti szárazon és megrázta a fejét, miközben azt kívánta, bárcsak meglenne még az a különleges mágikus tárgya, a maszkja, amely átformálja viselője megjelenését. Drizzt Do'Urden egykor arra használta, hogy északról Vízmélyén át Calimportba jöjjön, a felszínen élő elfnek álcázva magát. - Gondolkoztam az álcámon - felelte a drow és Entreri átmeneti megkönnyebbülésére levette a kalapját a fejéről. Jó kezdetnek tűnt. Jarlaxle azonban csupán leporolta a fejfedőt és rögtön ismét visszanyomta a fejébe. - Neked is van - tiltakozott a drow Entreri rosszallása láttán és rámutatott a kis karimájú fekete kalapra, amelyet a bérgyilkos viselt. Bolerónak hívták, a drow varázsló után, aki megtervezte takaros formáját és más alkotásaihoz hasonlóan, felruházta bizonyos mágikus tulajdonságokkal. - Nem a kalapról van szó! - válaszolta Entreri dühösen és megdörgölte az arcát. - Azok egyszerű gazdák, és valószínűleg nagyon egyértelmű érzelmekkel viseltetnek a sötételfek felé. Ezek az érzelmek pedig valószínűleg nem túl barátságosak. - A legtöbb sötételf esetében egyet is értenék velük - közölte Jarlaxle és ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, majd továbblovagolt a falu felé, úgy, mintha Entreri semmit sem mondott volna neki. - Ezért kell az álca - szólt utána a bérgyilkos. - Így igaz - felelte Jarlaxle és továbblovagolt. Entreri belevágta sarkait lova véknyába és gyors ügetésre ösztönözve, felzárkózott a megfoghatatlan drow mellé. -Úgy értem, hogy el kellene gondolkodnod azon, hogy magadra ölts egyet - jelentette ki nyíltan. - De hát már megtettem - érkezett a drow válasza. - És mindenekelőtt neked, Artemis Entrerit kellene felismerned! Hiszen én Drizzt Do'Urden vagyok, leggyűlöltebb vetélytársad. - Hogyan? - értetlenkedett a bérgyilkos. - Drizzt Do'Urden a tökéletes álca számomra - állította Jarlaxle közönyösen. - Vagy talán Drizzt nem jár nyíltan egyik városról a másikra, soha nem rejtve el vagy megtagadva örökségét, még azokon a helyeken sem, ahol nem ismerik jól? - Ezt teszi? - kérdezte Entreri alattomosan. - Nem ezt tette? - reagált gyorsan Jarlaxle, korrigálva az igeidőt, hiszen Artemis Entreri természetesen úgy tudta, hogy Drizzt Do'Urden halott. A bérgyilkos szúrósan meredt a drow-ra. - Nos hát, nem ezt tette? - érvelt Jarlaxle. - És azt mondom, hogy Drizzt nyugodtsága, amellyel ilyen nyíltan parádézott fel s alá volt az, ami megakadályozta, hogy a városiak szervezetten ellene induljanak és megöljék őt. Mivel ilyen nyíltan viselkedett, nyilvánvalóvá tette, hogy semmit nem kell rejtegetnie. Így hát én ugyanazt a módszert és még ugyanazt a nevet is használom. Drizzt Do'Urden vagyok, a Jeges Szelek Völgyének hőse, Mithrill Csarnok királyának, Harcpöröly Bruenornak a barátja és nem ellensége egyszerű gazdáknak. Sőt, még hasznukra is válhatok, ha veszély fenyegetné őket. - Hát hogyne - replikázott Entreri. - Hacsak valamelyikőjük nem keresztezi az utad, mert akkor elpusztítod az egész várost. - Ez a veszély mindig fennáll - ismerte el Jarlaxle, de nem lassította le hátasát és ekkor már elég közel értek a faluhoz, hogy az ottaniak láthassák, kik is közelednek. Vagy hogy kiknek is tűnnek. Őrök nem látszottak semerre, így a páros zavartalanul lovagolhatott be a településre - lovaik patája a macskaköves úton kopogott végig. Egy kétemeletes épület előtt megálltak, amelyen egy céhtábla függött - ráfestve egy habzó söröskupával és régi, viharvert betűk hirdették a következőt. Méltós gos Briar Kiv ló ulós Helye - .. ulós - olvasta Jarlaxle és megvakarta a fejét, majd hatalmasat sóhajtott. - Ez a gyülekező helye azoknak, akik tanulni vágynak? - Nem okulós - felelte Entreri. Jarlaxle-ra nézett, horkantott egyet, majd lepattant a nyeregből. Ámulós, esetleg ocsulós, de nem okulós. - Tehát ámulós vagy ocsulós - mormolta Jarlaxle. Átlendítette jobb lábát a lova felett és azután végiggördült az állat hátán, hogy egy szaltóval kecsesen érjen földet. - Vagy talán mindkettő egy kicsit! Ha! - Ragyogó mosolyt villantott fel. Entreri ismét szúrósan meredt rá és megrázta a fejét, miközben arra gondolt, hogy talán jobb lett volna, ha ezt az alakot otthagyja Rai'gynak és Kimmurielnek. Tucatnyi vendég volt odabent - tíz férfi és két nő -, meg az ősz hajú csapos, akinek úgy tűnt, hogy

borostás képére az ingerlékenységet mindörökre odavésték a gumiszerű ráncok és a pörsenések mellé. Egyik ember másik után vette észre a belépőket, de mégis mindegyikük megszokásból bólintott feléjük és utána elfordította tekintetét, hogy azután a következő pillanatban megdöbbent pillantást lövelljen a páros, de különösen a sötételf felé és kezük rákulcsolódjon a legközelebbi fegyver markolatára. Az egyik férfi felugrott a székéről, maga mögé lökve azt. Entreri és Jarlaxle csupán megbiccentette a kalapját és a söntéshez léptek - óvakodtak fenyegető mozdulatot tenni és arckifejezésük a lehető legbarátságosabb volt. - Mit akartok itten? - vakkantott rájuk a csapos. - Kik vagytok és mi dőgotok errefelé? - Utazók - felelte Entreri -, akik megfáradtak az úton és némi pihenőre vágynak. - No hát, már pedig itten nem fogtok taná'ni, de nem ám! - mordult rájuk a csapos. - Tegyétek vissza a kalpagotokat arra a ronda fejetekre és vonszoljátok ki a valagatokat az ajtómon kívülre! Entreri Jarlaxlre nézett, aki láthatóan egyáltalán nem zavartatta magát. - Azt hiszem, hogy maradunk még egy kicsit - jelentette ki a drow. - Megértem a habozását, jó uram... jó Gos Briar - tette hozzá, emlékezve a cégérre. - Gos? - visszhangozta a láthatóan összezavarodott csapos. - Gos Briar vagy, legalábbis ez a felirat odakint - közölte Jarlaxle ártatlanul. - Hogyan? - kérdezte a meghökkent férfi, majd sárga szemei felragyogtak, ahogy leesett neki. Méltóságos Briar - bizonygatta. - Az Á, meg a J betűk elrohadtak. Méltóságos Briar. - Elnézésed kérem, jó uram - mondta a sármos Jarlaxle lefegyverzően és meghajolt. Nagyot sóhajtott és rákacsintott Entrerire, akinek arcán az előre várható rosszallás ült. - Azért jöttünk, hogy egy kicsit okuljunk, ámuljunk és esetleg a végén felocsuljunk. Nem akarunk bajt és nem is hozunk rátok semmi ilyesmit, efelől megnyugtathatlak. Nem hallottál még rólam? Drizzt Do'Urdenről, a Jeges Szelek Völgyéből, aki visszaszerezte Mithrill Csarnokot Harcpöröly Bruenor törpe királynak? - Sose hallottam errő' a Drizzit Duddenről - válaszolta Briar - Most pedig kifelé innet, még mielőtt én meg a barátim ki nem lódítunk tégedet! - egyre hangosabban kiabált és bent tartózkodók közül többen megindultak, készenlétbe tartva fegyvereiket. Jarlaxle körülhordozta rajtuk tekintetét és mosolygott - láthatóan remekül érezte magát. Entrerit is szórakoztatta ez az egész, de még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy körbenézzen, csak hátradőlt a söntésnél álló széken és a barátját figyelte - kíváncsi volt, hogy Jarlaxle hogyan vergődik ki ebből magától. A gazdák szedett-vedett csapata természetesen egyáltalán nem aggasztotta az ügyes bérgyilkost, főleg mivel maga mellett tudhatta a veszedelmes Jarlaxle-t. Ha földig kell rombolniuk a falut, ám legyen. Ezért aztán Entreri még csak nem is kereste a bebörtönzött Kristályszilánk mindig meglevő, csendes hívását. Ha az ereklye azt akarja, hogy ezek az egyszerű bolondok vegyék el tőle, akkor csak próbálkozzanak! - Nem épp az imént mondtam, hogy visszaszereztem egy törpe királyságot? - tette fel kérdést Jarlaxle. - Jobbára segítség nélkül. Hallgass figyelmesen Méltós Gos Briar. Ha te és a barátaid megpróbálnak engem kihajítani innen, akkor a rokonaid ebben az évszakban nemcsak gabonát fognak a földbe ültetni. Nem is annyira az, amit mondott, hanem inkább az, ahogy mondta, volt a meghatározó - közönyösen és magabiztosan biztosította a csoportot arról, hogy még csak megrémiszteniük sem sikerült őt. A közeledő férfiak megtorpantak és mindannyian a másikra pislogtak, vezért keresve. - Valóban nem akarok bajt - mondta Jarlaxle nyugodtan. - Annak szenteltem az életemet, hogy eltöröljem az előítéleteket, amellyel oly sokan viseltetnek népem irányába, még ha gyakran jogosan is. Nem csupán egy törődött vándor vagyok, hanem egyben a köznép ügyeinek harcosa is. Ha goblinok támadnának szép városkátokra, én mellettetek küzdenék, amíg el nem űzzük őket vagy amíg a szívem utolsót nem dobban! - Hangja drámai magasságokba emelkedett. - Ha egy óriási sárkány rontana a falutokra, dacolnék tüzes leheletével, előrántanám a fegyverem és a mellvédre ugorva... - Azt hiszem értik, hogy mire célzol - szólt oda neki Entreri, majd megragadta a karját és visszarángatta a székére. Méltóságos Briar felhorkant. - Még csak fegyvert sem hordasz magadná', drow - mutatott rá. - Ezer ember mondta már ugyanezt és mára mindegyikük halott - felelte Entreri halálos komolysággal. Jarlaxle megbillentette felé a kalapját. - De elég a tréfából - tette hozzá Entreri, aki leugrott a székéről és köpenyét hátrahúzva felfedte két csodálatos fegyverét: az ékköves tőrt és a lenyűgöző Kharón Karmát, különleges csontmarkolatával. Ha harcolni akartok, akkor tegyétek most, mert így, miután elrendeztem a dolgot, még lesz időm, hogy találjak egy finom ebédet, egy még annál is finomabb itókát és egy puha ágyat, mielőtt leszáll az éj. Ha pedig nem, akkor arra kérlek benneteket, hogy térjetek vissza az asztalaitokhoz és hagyjatok minket békén, mert ha nem, akkor elfeledem, hogy ábrándos paladin barátom ennek a vidéknek a hősévé akar válni.

A vendégek ismét idegesen pillogtak egymásra és alig hallhatóan morogtak valamit. - Méltóságos Briar, a jeledre várnak - közölte Entreri. - Jól fontold meg, hogy mit választasz, mert különben hamarosan vérrel keverheted a borodat, ha több gallonnyi ömlik a padlóra. Briar intett a kezével, mire minden vendég visszasorjázott a saját asztalához. A fogadós nagyot horkantott és szortyintott egyet. - Remek! - jelentette ki Jarlaxle és a combjára csapott. - Hírnevem megóvott heveskedő barátom hebehurgya tetteitől! Most pedig, ha lennél olyan szíves és hoznál valami finom és ízletes nedűt, Méltóságos Briar - adta ki az utasítást és előhúzta erszényét, amely dagadozott a benne levő érméktől. - Egyetlen átkozott drowt se' szógálok ki a korcsmámba' - makacskodott Briar és keresztbefonta vékony, de izmos karját a mellkasán. - Akkor majd én örömmel kiszolgálom magam - felelte Jarlaxle habozás nélkül és udvariasan megbillentette tollas kalapját. - Ez persze azt jelenti, hogy kevesebb pénzt kapsz. Briari zordan meredt rá. Jarlaxle ügyet sem vetett rá, helyette inkább a söntés mögötti polcon sorjázó üvegek módfelett széles választékát vizsgálgatta. Karcsú ujjával az ajkát ütögette, miközben szemügyre vette az italok színét és azt a néhány üvegcsét, amelyen címke is volt. - Mit ajánlasz? - kérdezte Entrerit. - Valami ihatót - válaszolta a bérgyilkos. Jarlaxle rámutatott az egyik üvegre, kimondott egy mágikus parancsot, majd csettintett az ujjával, mire az üveg a polcról várakozó markába repült. Két újabb ujjmozdulat és parancs után két pohár állt a két utazó előtt a söntéspulton. Jarlaxle az üvegért nyúlt. A kábult és haragos Briar keze kicsapott, hogy megragadja a sötételf karját. Még csak a közelébe se jutott. Gyorsabban, hogy Briar reagálhatott volna, gyorsabban annál, hogy egyáltalán gondolt volna a reagálásra, Entreri keze rákulcsolódott a csapos kinyújtott kezére, lecsapta azt a pultra és odaszorította. Ugyanazzal a sima mozdulattal tört elő a bérgyilkos másik keze is, benne az ékkőves tőrrel, amely mélyen belefúródott a falapba Méltóságos Briar két ujja között. A vér kifutott a férfi pirospozsgás arcából. - Ha ragaszkodsz hozzá, nem sok marad a kocsmádból - ígérte meg Entreri a legfagyosabb és legfenyegetőbb hangon, amelyet Briar valaha is hallott. - Talán elég marad ahhoz, hogy megfelelő koporsót készítsenek belőle neked. - Kétlem - tette hozzá Jarlaxle. A drow tökéletesen ellazult, oda sem figyelt, láthatóan mindvégig várta, hogy Entreri majd közbeavatkozik. Kitöltötte az italt a két pohárba, majd kényelembe helyezte magát, beleszippantott a folyadékba, majd kortyolgatni kezdte. Entreri elengedte a férfit és körbepillantott, hogy meggyőződjön róla, senki sem mozdul, és visszacsúsztatta tőrét a tokjába. - Jó uram - mondta Jarlaxle. - Elmondom még egyszer, hogy semmi vitánk nincs veled és nem is akarjuk, hogy legyen. Hosszú és száraz út áll mögöttünk és nem kétséges, hogy az előttünk álló is ugyanilyen kemény lesz. Ezért tértünk be ennek a szép falunak a hasonlóan szép tavernájába. Miért akarod ezt megtagadni tőlünk? - A kérdés pontosabban az, hogy miért akarod megöletni magad? - vetette közbe Entreri. Méltóságos Briar az egyikről a másikra nézett, majd elismerve vereségét, a levegőbe lökte mindkét kezét. - A Kilenc Pokolba mindkettőtökkel - morogta és sarkon fordult. Entreri Jarlaxle-ra nézett, aki megvonta a vállát és csak ennyit mondott: - Már jártam ott. Nem igazán éri meg visszalátogatni oda. - Felkapta poharát és a palackot és odébbsétált. Entreri saját poharával a kezében, követte át a terem másik oldalára, az egyik szabad asztalhoz. Persze a közelben álló két asztal egyike hamarosan megüresedett, amikor az ott ülők fogták poharaikat és egyéb cuccaikat, majd eliszkoltak a sötételf közeléből. - Ez mindig így lesz - szólt oda Entreri a társának nem sokkal később. - A kémeim azt jelentették, hogy Drizzt Do'Urdennél az utóbbi időben ez már nem egészen így zajlott - felelte a drow. - Azokon a területeken, ahol ismerték, a hírneve feledtette bőrének színét, még a szűklátókörű emberek szemében is. És ez hamarosan így lesz az én esetemben is. - Hősi tettekkel elnyert hírnév? - nevetett kétkedve Entreri. - Akkor hát ennek a vidéknek a hőse leszel? - Vagy így, vagy a magam mögött hagyott, felégetett falvakból ered majd a hírnevem - válaszolta Jarlaxle. - Nem igazán törődöm vele, hogy miként érem el.

Ez a megjegyzés mosolyt csalt Entreri arcára és buzgón remélte, hogy ő és társa remekül fog boldogulni. Kimmuriel és Rai’gy a fürkészővarázzsal felruházott tükörbe bámult és figyelték, ahogy a közel húsz patkányember - emberi álcájukban -, beüget a faluba. - Már amúgy is elég feszültek - mondta Kimmuriel. - Ha Gord Abrix jól játszik, akkor a falusiak csatlakoznak hozzá Jarlaxle és Entreri ellen. Harmincan kettő ellen. Remek esélyek. Rai'gy lekicsinylően horkantott. - Talán elég jók az esélyek arra, hogy Jarlaxle és Entreri egy kicsit kifáradjon, még mielőtt megérkezünk, hogy bevégezzük a feladatot. Kimmuriel a barátjára nézett, de amikor ő is belegondolt, csak vállat vont és elvigyorodott. Nem fogja meggyászolni sem Gord Abrixot, sem bolhás vérpatkányait. - Ha hamar bejutnak és szerencsések lesznek - jegyezte meg Kimmuriel -, akkor gyorsnak kell lennünk. A Kristályszilánk is ott van. - A Crenshinibon nem hívogatja Gord Abrixot és azokat a bolondokat- felelte. Sötét szeme várakozásteljesen felragyogott. - Csak engem szólít, még most is. Tudja, hogy közel vagyunk és azt is tudja, hogy mennyivel nagyobb lesz, ha én fogom viselni. Kimmuriel nem mondott semmit, de alaposan végigmérte barátját, mivel gyanította, hogy amint Rai'gy elérte célját, akkor ő valószínűleg hamarosan szembekerül majd a varázslóval és a Crenshinibonnal. -Vajon mennyien lakhatnak ebben a kicsiny faluban? - kérdezte Jarlaxle, amikor a taverna ajtaja kinyílt és egy csapatnyi ember tódult be. Entreri éppen egy nyegle válaszon törte a fejét, de azután visszafogta magát és alaposan szemügyre vette az érkezőket. - Ilyen sokan nem - felelte és megrázta a fejét. Jarlaxle követte a bérgyilkos tekintetét és végigmérte az újonnan jöttek mozgását, a fegyvereiket amelyek jobbára kardok voltak és sokkal díszesebbek, mint amit bármelyik falusi is viselt. Entreri tekintete oldalra villant, mivel újabb alakokat vett észre odakint, a két kis ablakon keresztül. - Ezek nem falusiak - értett egyet Jarlaxle, a sötételfek bonyolult, de csendes jelrendszerét használva, de sokkal lassabban mozgatta az ujjait, mint ahogy szokta, hogy Entreri nagyjából megérthesse helyeslését. - Patkányemberek - suttogta a bérgyilkos. - Hallod a szilánkot, ahogy szólítja őket? - Érzem a szagukat - helyesbített Entreri. Egy pillanatig eltöprengett azon, hogy vajon tényleg a Kristályszilánk hívta-e ide ezt a csapatot, mintegy jelzőtűzként szolgálva ellenségeiknek, de azután félredobta a gondolatot, mivel amúgy sem számított. - A csatorna mocska ott a csizmájukon - vetette oda Jarlaxle. - A rothadás a vérükben - köpte a szót Entreri. Felállt a székéről és ellépett az asztaltól. - Tűnjünk el - mondta Jarlaxle-nak elég hangosan ahhoz, hogy a kocsmába betért tucatnyi patkányember közül a legközelebbiek halhassák Entreri lépett egyet az ajtó felé, majd egy újabbat, miközben nagyon jól tudta, hogy minden szem rá és piperkőc társára szegeződik, aki még csak akkor emelkedett fel a székéről. Entreri megtett egy harmadik lépést is... majd hirtelen oldalra ugrott és tőrét a legközelebbi patkányember szívébe mélyesztette, még mielőtt az előránthatta volna a kardját. - Gyilkosok! - rikoltotta valaki, de Entreri éppen csak hallotta, mert máris előrevetette magát és kivonta Kharón Karmát. Hangos fémcsengés töltötte be a levegőt, ahogy vadul hárította a hozzá legközelebb álló vérpatkány kardvágását - olyan erővel találta el a pengét, hogy az elrepült oldalra. Entreri kardja máris fürgén lendült visszafelé és belevágott a patkányember arcába, aki hátratántorodott, üresen tátongó szemgödrét markolva. Entreri nem vesztegette üldözésre az idejét, mert körülötte minden mozgásba lendült. Három patkányember - maguk előtt lengetve kardjukat -, gyorsan közeledett felé. A bérgyilkos megsuhintotta Kharón Karmát, hamufalat hozva létre, majd oldalra ugrott és begurult egy asztal alá. A patkányemberek máris reagáltak és oldalra fordultak, hogy kövessék, de mire ezt sikerült végrehajtaniuk, Entreri máris emelkedett felfelé, az asztallal együtt, amit azután az arcukba hajított. Majd alacsonyan vágott, térdmagasságban találva el egy párost - a csodás kard az egyikőjük lábát teljesen átszelte, míg másikét majdnem teljesen. Patkányemberek vetették rá magukat, de török záporoztak el a bérgyilkos mellett, visszaűzve őket. Entreri vadul lengette a kardját, hosszú és hullámzó, látást korlátozó falat hozva ezzel létre. Megkockáztatott egy pillantást a társára és látta, amint Jarlaxle karja vadul dolgozik, egyik tőrt a másik után repítve ellenségeikbe. Egy csapatnyi patkányember azonban, ahogy Entreri csinálta az előbb, felragadott egy asztalt és pajzsként használták azt. Több tőr fúródott a faalkotmányba, de nem tudták

átütni. A rögtönzött pajzs takarásában a patkányemberek nekirontottak a drownak. Saját ellenfelei - köztük több falusi is -, hirtelen túlságosan is lekötötték Entrerit ahhoz, hogy figyelemmel tudja követni az ottani eseményeket. A padlóval párhuzamosan meglendítette a kardját, megállítva az egyik falubeli pengéjét, majd a magasba lökte azt. Entreri a pengét heggyel felfelé kényszerítette, ahogy arra számítani lehetett, hogy majd azután oldalra taszítsa. Ahogy azonban ellenfele megpróbált ellentartani, Entreri becsapta: a penge hegye helyett fegyvere markolatát nyomta felfelé, a pengét pedig lefelé lökte, a férfi kardját ezzel a teste előtti keresztezésre kényszerítve. Gyorsabban, minthogy a falusi reagálhatott volna egy visszakezes csapással, Entreri nekicsapta kardja koponyában végződő markolatgombját a férfi arcának, a földre terítve ellenfelét. Kharón Karma máris lendült visszafelé, egy hatalmas vágással hádtotta egy másik támadó - ezúttal patkányember - kardcsapását, majd tovább csúszott a hárításból és lenyeste egy másik gazda vasvillájának a fejét. A bérgyilkos erőteljes csapásokkal jött előre, belépve két ellenfele köze - kardja keményen és dühödten csattant újra meg újra a patkányember kardjának, azt hátra, majd újra hátra és végül oldalra nyomva, rést keresve. Az ékköves tőr hasonló fürgeséggel munkálkodott - Entreri körkörösen forgatta a pengét a törött vasvilla nyele körül, hol az egyik, hol másik irányba taszítva azt, amitől a tapasztalatlan gazda ide-oda tántorgott, egyensúlyát vesztvén. Entreri könnyűszerrel megölhette volna, de más ötlete támadt. - Nem is tudod, hogy kik az új szövetségeseid, igaz? - kiáltott oda a férfinak és közben még keményebben csapott le a kardjával, úgy csapva le a pengével a vérpatkány kardjára, hogy azt kicsit oldalra billentse és a fegyver lapjával ütődjön neki a vérpatkány fejének. Nem akarta megölni a lényt, csak fel akarta hergelni. A bérgyilkos kardja újra és újra nekicsapódott a vérpatkánynak, megkarcolva, megböködve és felhorzsolva annak bőrét. Entreri látta, hogy a lény megrándul és tudta, hogy mi következik. Hátralökte a vérpatkányt egy hirtelen, de szándékosan rövid szúrással és mindkét fegyverével a gazdára rontott - tőre ide-oda táncolt a vasvilla körül, egyre lejjebb kényszerítve azt. Tett egy lépést a férfi felé, majd még lejjebb nyomta a fanyelet, amitól a falusinak kényelmetlenül előre kellett dőlnie - a bérgyilkos felé. Entreri pedig hirtelen kitört. A gazda előrebukott, Entreri pedig ölelésébe vonta, kardforgató karját a férfi köré fonva, majd megpördítette, hogy az egyenesen szembekerüljön a rángatódzó, átváltozó vérpatkánnyal. A férfi levegőért kapkodott és arra gondolt, hogy élete véget ért teljesen ki volt szolgáltatva Entrerinek, a hátának szegezett tőrnek, amely azonban nem döfött bele, így a gazda legalább annyira megnyugodott, hogy lássa a szeme elé táruló látványt. A rettenetes átalakulás láttán felharsanó sikolya - ahogy a vérpatkány arca szétmállott, és ide-oda tekergőzve és rángva átformálódott egy rágcsáló fejévé - beletépett a levegőbe és magára vonta mindenki figyelmét. Entreri előretaszította a gazdát a rángó, átalakuló vérpatkány felé. Elégedetten látta, hogy a gazda a törött vasvilla nyelét egyenesen beledöfi a vérpatkány gyomrába. Entreri körbepördült, mert még bőségesen maradtak talpon ellenségek. A gazdák zavarodottan álltak, nem tudván eldönteni, hogy melyik oldalon avatkozzanak be. A bérgyilkos azonban eléggé ismerte az alakváltókat ahhoz, hogy tudja: láncreakciót indított el és a felbőszült és izgatott vérpatkányok, amint meglátják átalakult fajtársukat, hasonlóképpen visszaalakulnak elsődleges alakjukba. Egy pillanatra Jarlaxle felé pillantott és látta, hogy a drow a levegőben lebeg, körbe-körbe forogva, miközben tőrök röppenek el meg-meglendülő kezéből. A röptüket követő Entreri látta, hogy előbb egy, majd egy másik vérpatkány is hátrahanyatlik a támadástól. Egy gazda a lábikrájához kapott - az egyik penge mélyen belefúródott. Jarlaxle szándékosan nem ölte meg az embert, konstatálta Entreri, habár megtehette volna. Entreri hirtelen összerezzent, amikor hasonló pengék zápora zúdult Jarlaxle-ra is, de a drow már számított erre és megszüntetve a lebegést, könnyedén és kecsesen visszahuppant a padlóra. Keresztirányú mozdulattal két tőrt húzott elő, amint ellenfelek tömege zúdult rá - ezúttal az övén található rejtett tokból rántotta elő őket és nem a bűvös csuklópántból. Ahogy visszaengedte őket az oldala mellé, Jarlaxle rántott egyet a csuklóin és valamit mormolt a bajusza alatt. A tőrök csodálatos, csillogó kardokká nyúltak. A drow széles terpeszt vet fel, majd mozgásba lendült - karjai keményen dolgoztak, kardjai fürgén mozogtak, köröket írva le fent, lent, az oldala mellett, ami a levegőt pattogó, suhogó hanggal töltötte meg. Az egyik pengéjét melle előtt keresztezte, majd a másikat is, miközben vadul pörgette őket, majd az egyiket a magasba emelte és úgy fordította a pengét, hogy az a feje fölött helyezkedjen el, párhuzamosan a padlóval. Entreri fancsali arcot vágott ennek láttán. Ennél azért többet várt a drow-tól. Számos alkalommal látta már ezt a harci technikát, különösen azok között a kalózok között, akik szép számmal előfordultak a Calimport közeli tengereken. "Bajvívó" stílusnak nevezték ezt a cseles, de egyben

becsapósan egyszerű harci eljárást, amely sokkal inkább volt látványos, mint hasznos. A bajvívó ellenfele félelmére és habozására épített és így csikarta ki a maga számára kedvezőbb támadási lehetőséget. Habár gyakran hatékonynak bizonyult a gyengébb ellenfelek ellen, Entreri ezt a stílust nevetségesnek találta az igazán tehetségesek ellen. Akkoriban több bajvívóval is végzett - egy harcban kettővel is, amikor azok pörgő pengéi véletlenül összeakadtak - és sohasem nyújtottak neki különösebb kihívást. Az abban a pillanatban Jarlaxle-ra rontó vérpatkányok sem mutattak túl nagy tiszteletet a technika iránt. Gyorsan körbefogták a drow-t, egy négyszöget formázva és hol az egyik, hol a másik rontott rá, arra kényszerítve, hogy erre, hol arra, majd amarra forduljon. Jarlaxle azonban könnyedén tartotta a lépést, és tökéletes harmóniában pörgette kardjait, miközben minden egyes kísérletező kedvű döfést vagy rohamot visszavert. - Ki fogják fárasztani - suttogta Entreri alig hallhatóan, miközben igyekezett eltávolodni legújabb ellenfelétől. Megpróbált olyan utat találni, amelyen eljuthat drow barátjához és kimentheti Jarlaxle-t az elkerülhetetlenből. Ismét a drow felé pillantott és remélte, hogy még időben odaér, de őszintén el kellett töprengenie, hogy vajon ez a kiábrándító Jarlaxle megéri-e a fáradtságot. Majd levegőért kapkodott, először zavarában, azután pedig a csodálattól. Jarlaxle hirtelen hátrafelé a levegőbe dobta magát és miközben szaltózott egyet, úgy fordult, hogy szembekerüljön azzal az ellenfelével, aki korábban a hátában volt. A vérpatkány odébb tántorodott, de két rövidre sikerült szúrás így is eltalálta - bár csak azért voltak ezek rövidek, mert Jarlaxle másik célpontot szemelt ki magának. A drow odébbgördült, majd összekuporodott, amiből mindent elsöprő kettős döféssel tört elő a szemközt álló vérpatkány felé. A lény hátravetette magát, csípőjét a levegőbe lökve, miközben pengéjével lefelé csapott, kétségbeesetten próbálva hárítani. Mielőtt még belegondolhatott volna, hogy mit tesz, Entreri felkiáltott, mert úgy látta, hogy barátjának befellegzett: ugyanis egy kardot lengető vérpatkány rontott rá Jarlaxle-ra közvetlenül balról, egy másik pedig hátulról és jobbról - még annyi helyet sem hagyva a drow-nak, hogy félreszökkenjen. - Elárulták magukat - nevetett fel Kimmuriel. Rai'gyval és Berg'inyonnal együtt figyelte a dimenziókapun át a történéseket, amely gyakorlatilag a harc sűrűjébe repítette őket. Berg'inyon ugyanolyan mókásnak találta az átalakuló vérpatkányok látványát. Előreugrott és megragadott egy gazdát, aki véletlenül keresztülbukott a portálon, egyszer oldalba szúrta a férfit, majd visszalökte őt a kocsma padlójára. Újabb alakok rohantak el előttük, újabb kiáltások jutottak el hozzájuk és miközben Kimmuriel és Berg'inyon feszülten figyelt, mögöttük Rai'gy lehunyta a szemét, ahogy belefogott a varázslatába amely a szokásosnál tovább tartott, mert a varázsló mindvégig hallotta a foglyul ejtett Kristályszilánk buzdító hívását. Gord Abrix szaladt el az ajtó előtt. - Kapd el! - kiáltotta Kimmuriel, a fürge Berg'inyon pedig kiszökkent az ajtón, bénító szorításba fogta Gord Abrixot és visszaugrott, magávalrántva vérpatkányt. Erősen tartotta Gord Abrixot és félrehúzta az útból, miközben az tiltakozva kiabált Kimmurielnek. Ám a drow pszionicista oda se hallgatott: teljes figyelme varázsló társára összpontosult. Az időzítésnek, amellyel bezárja az ajtót, tökéletesnek kel lennie. Jarlaxle még csak meg sem próbált kitérni és ebből Entreri tudta, hogy mindvégig erre a támadásra várt, erre csalogatta őket. Az alacsonyan kitörő Jarlaxle, akinek bal lába jóval a jobb előtt helyezkedett el és mindkét pengéjét teljes hosszában maga elé nyújtotta, valahogy fogást váltott és egy váratlan, ám tökéletesen kivitelezett súlypont átcsoportosítással felegyenesedett. Bal keze és benne a kardja balra mozdult. A jobb kezében tartott fegyvere átlendült a feje felett és amikor Jarlaxle lefelé fordította az öklét, a penge hegye egyenesen a háta mögé döfött. A két rohamozó vérpatkány hirtelen megtorpant - mellkasukat felnyitotta a két tökéletes szúrás. Jarlaxle visszahúzta pengéit, majd ismét pörgetni kezdte őket, azután balra fordult és a körívet leíró kardok élénkpiros sebeket fakasztottak mindenfelé a sebesült vérpatkány testén. Jarlaxle befejezte a körbeforgást és miután többször megvágta a háta mögött álló vérpatkányt, végzett vele egy nagy erejű, visszakezes keresztvágással, amely leröpítette a teremtmény fejét a nyakáról. Ezzel egyben porig rombolta Entrerinek a bajvívó stílus gyengeségéről alkotott véleményét is. A drow ezután a korábban megsebzett vérpatkány felé mozdult és pörgő kardjai megállították ellenfele fegyverét, arra kényszerítve, hogy felvegye pengéinek forgó mozgását. Egy pillanat alatt mindhárom penge a levegőben táncolt, köríveket leírva, de közülük már csak kettő volt kézben. A harmadikat a másik kettő csapásai és mozgása tartotta a levegőben.

Jarlaxle egy mozdulattal beleakasztotta ennek a kardnak a markolatát a saját pengéjébe, majd oldalra fordította és belehajította egy másik támadó mellkasába, hátrafelé, a padlóra lökve azt. Azután váratlanul és vadul előretört, pengéi tökéletes pontossággal táncoltak és lemetszette a vérpatkány egyik karját, majd a másik is ernyedten hullt a lény oldala mellé, a kulcscsontra mért, jól elhelyezett találat következtében - míg végül felhasította a lény arcát, majd a torkát. Ekkor felemelkedett Jarlaxle lába és nekitámasztotta a tántorgó vérpatkány mellének, hogy azután elrúgja magától, a hátára döntve a lényt, miközben Jarlaxle átrohant rajta. Entreri akart Jarlaxle-hoz jutni, de ehelyett a drow érkezett rohanva Entreri mellé és kiejtett egy alig hallható parancsszót, amire egyik kardja ismét tőr méretűre zsugorodott össze. A fegyvert gyorsan visszacsúsztatta tokjába, majd szabad kezével megragadta Entrerit a vállánál fogva és magával húzta át. A meghökkent bérgyilkos a társára pillantott. Egyre több vérpatkány özönlött a kocsmába, mindkét ablakon és az ajtón át, míg a megmaradt gazdák teljesen visszahúzódtak, kizárólag csak a védekezéssel törődtek. Habár még több, mint egy tucatnyi vérpatkány maradt, Entreri nem hitte, hogy neki és csodálatosan képzett drow harcostársának bármi gondot okozna, hogy ízzé-porrá zúzzák őket. Ám Jarlaxle továbbra is megdöbbentő módon a legközelebbi fal felé vette az irányt. Habár bizonyos esetekben hasznos lehet ilyen nagyszámú ellenféllel szemben, ha hátukat tömör felületnek vethetik, Entreri nevetségesnek tartotta ezt a gondolatot, tekintetbe véve Jarlaxle színpompás, sok teret igénylő stílusát. Jarlaxle ekkor elengedte Entrerit és megérintette hatalmas kalapjának csúcsát. Valahonnan a semmiből előhúzott egy Entreri által ismeretlen anyagból készült fekete korongot és a fal felé hajította. Miközben az pörgött, megnyúlt, lapos oldala a fal felé fordult, majd becsapódott és... odaragadt. De már nem volt ott többé semmiféle korong, csak egy lyuk - egy valódi lyuk -, a falban. Jarlaxle átlökte rajta Entrerit, majd ő is utánavetődött és csak annyi időre állt meg, hogy, a mágikus lyukat maga után húzza, amitől a fal ismét tömörré vált. - Rohanj! - kiáltotta a sötételf és elszáguldott, a sarkában Entrerivel. Még mielőtt Entreri megkérdezhette volna, hogy mi az, amit a drow tud, de ő nem, az épület egy hatalmas és mindent elnyelő tűzgolyóvá változott, amely beburkolta a kocsmát, az összes vérpatkányt, akik még mindig a bejáratnál és az ablakoknál kínlódtak és az összes lovat - köztük Jarlaxlét és a Entreriét is -, amelyet a közelben kötöttek ki. A páros repült néhány métert, de rögtön talpra pattantak és teljes sebességgel kirohantak a faluból, vissza a környező dombok és vadon adta árnyékok közé. Hosszú, hosszú percekig egy szót sem szóltak, csak rohantak, amíg végül Jarlaxle megtorpant egy kiszögellés mögött és nekidőlt a füves domboldalnak, fújtatva és lihegve. - Kezdtem megkedvelni a hátasomat - mondta. - Sajnálom. - Nem is láttam a mágiahasználót jelentette ki Entreri. - Nem volt a teremben - magyarázta Jarlaxle -, legalábbis fizikai valójában nem. - Akkor hogyan vetted észre? - akarta Entreri kérdezni, de azután nem mondott semmit, hanem eltöprengett azon a logikán, amely elvezette Jarlaxle-t az életmentő konklúzióig. - Rai'gy és Kimmuriel soha nem kockáztatnák, hogy Gord Abrix és cimborái megszerezzék a Kristályszilánkot - vonta le következtetést. - Mint ahogy azt sem gondolták, hogy a nyomorult vérpatkányok képesek lennének megszerezni azt tőlünk. - Már elmagyaráztam neked, hogy ez kettejük megszokott módszere - emlékeztette Jarlaxle. Elküldik a martalékot, hogy lekössék ellenségeiket, majd Kimmuriel ablakot nyit, amelyen át Rai'gy bevetheti hatékony mágiáját. Entreri visszanézett a falu felé, ahol fekete füstoszlop emelkedett levegőbe. - Jól számítottál - gratulált. - Mindkettőnket megmentetted. - Nos, legalábbis téged - felelte Jarlaxle és amikor Entreri kíváncsian felé fordult, látta, hogy a drow végigsimítja arcát az egyik ujjával, megmutatva a rajta viselt és Entreri által korábban még soha nem látott vörösarany gyűrűt. - Hiszen csak egy tűzgolyó volt - vigyorgott Jarlaxle. Entreri bólintott és viszonozta a vigyort, miközben azon gondolkodott, hogy egyáltalán létezik-e olyasvalami, amire Jarlaxle nem készült fel.

Huszadik fejezet AZ ÓVATOSSÁG ÉS A VÁGY KÖZÖTT EGYENSÚLYOZVA Gord Abrix a levegőért kapkodott és hanyatt esett, ahogy egy apró tűzgömb lebegette el mellette, át a kapun, be a kocsmába. Ahogy átjutott, Kimmuriel azonnal lezárta a dimenziórést. Gord Abrix látott már korábban tűzgolyót és nagyon jól el tudta képzelni, hogy milyen pusztítást végzett odabent. Azt is tudta, hogy épp az imént veszte el hűséges vérpatkány katonái közül mintegy húszat. Ingadozva egyenesedett fel és nyugtalanul nézett végig a három drow elfen - ami úgy tűnt, mindig együttjár azzal, ha találkozik velük -, amiatt, hogy most mit tesznek majd. - Te és a katonáid csodálatos teljesítményt nyújtottatok - közölte Rai'gy. - Megölted őket - mondta Gord Abrix dacosan, habár egyáltalán nem vádló hangon. - Szükséges áldozat volt - felelte Rai'gy. - Vagy csak nem hittem hogy bármi esélyük is lett volna legyőzni Jarlaxle-t és Artemis Entrerit ugye? - Akkor miért küldtétek oda őket? - fogott bele a kérdésbe a felingerelt vérpatkányvezér, de a hangja elhalt, amint kimondta, mivel következtetése elhamvadt, amint emlékeztette magát, hogy voltaképpen kikkel is áll szemben. Gord Abrixot és csatlósait csak figyelemelterelő végett küldték, hogy lefoglalják Entrerit és Jarlaxle-t, amíg Rai'gy é Kimmuriel felkészülnek saját kis végjátékukra. Kimmuriel ekkor újra megnyitotta a dimenziókaput, megmutatva a szétrombolt kocsmát, ahol megégett testek hevertek mindenfelé, de senki sem mozdult. A drow ajka felfelé görbült, csúfondáros mosolyra ahogy szemügyre vette a hátborzongató jelenetet, Gord Abrix hátán pedig borzongás futott végig, ahogy rájött, hogy éppen csak elkerülte sorsát. Berg'inyon Baenre átlépett az ajtón, a kocsma maradványai közé, amely most már sokkal inkább volt szabadtéri, mint zárt helyiség, majd egy pillanattal később visszatért. - Néhány vérpatkány még mocorog, de éppen csak - értesítette a drow harcos a társait. - Mi van a barátainkkal? - kérdezte Rai'gy. Berg'inyon megvonta a vállát. - Nem láttam sem Jarlaxle-t, sem Entrerit - magyarázta. - Lehetnek a törmelékek között vagy az is lehet, hogy a felismerhetetlenségig összeégtek. Rai'gy egy pillanatig töprengett, majd intett Berg'inyonnak és Gord Abrixnak, hogy térjenek vissza kocsmába és nézzenek körül. - Mi lesz a katonáimmal? - tette fel a kérdést a vérpatkány. - Ha meg lehet menteni őket, húzzátok őket ide - válaszolta Rai'gy. - Lolth Úrnő megadja nekem az erőt, hogy meggyógyítsam őket... feltéve, ha így döntök. Gord Abrix elindult a dimenziókapu felé, de megállt és kíváncsian pillantott vissza a titokzatos és veszedelmes drow-ra - bizonytalan volt, hogy hogyan is értse a varázslópap szavait. - Hiszed, hogy a zsákmányunk még ott van? - érdeklődött Kimmuriel Rai'gytól drow nyelven, amellyel kizárta a vérpatkány vezért a társalgásból. Berg'inyon az ajtóból válaszolt. - Nincsenek ott - szólt oda magabiztosan, habár az nyilvánvaló volt, hogy még nem lehetett elég ideje, hogy átkutassa a romokat. - Egy kis figyelemelterelésnél és egy szimpla varázslatnál több kell ennek a párosnak a leterítéséhez. Rai'gy szeme összeszűkült a varázslatára vonatkozó becsmérlő kijelentés hallatán, de valójában ő is egyetértett Berg'inyonnal. Remélte, hogy áldozatát könnyen és problémamentesen el tudja kapni, de a szíve mélyén tudta, hogy Jarlaxle nehéz és óvatos prédának bizonyul majd. - Gyorsan nézzetek körül - adta ki a parancsot Kimmuriel. Berg'inyon és Gord Abrix elrohantak, hogy átvizsgálják a romokat. - Nincsenek itt - mondta Ra’igy pszionicista barátjának egy pillanattal később. - Egyetértesz Berg'inyon gondolatmenetével? - kérdezte Kimmuriel. - Hallom a Kristályszilánk hívását - magyarázta Rai'gy, akinek arca grimaszba rándult, mivel tényleg hallotta, hogy az ereklye, aki még mindig a makacs Artemis Entreri foglya volt, ismét szólítja. - A hívás nem a kocsmából ered. - Akkor honnan? - érdeklődött Kimmuriel. Rai'gy csalódottan megrázta a fejét. Vajon honnan? Hallotta a könyörgést, de hely nem kapcsolódott az erősödő sürgetéshez. - Hozd vissza a csatlósokat - utasította a varázsló Kimmurielt, aki átlépett az ajtón és egy pillanattal később visszatért Berg'inyonnal, Gord Abrix-szal és két rettenetesen megégett, de még nagyon is élő vérpatkánnyal. - Segíts rajtuk - kérlelte Gord Abrix a varázslót és megperzselt cimboráit odavonszolta Rai'gyhoz. Ez itt Poweeno, jó barátom és tanácsadóm. Rai'gy lehunyta szemét és kántálni kezdett, majd kinyitotta a szemét és kezét kinyújtotta a kábult és izgő-mozgó Poweeno felé. A varázslat befejezéseként meglengette ujjait és a misztikus szavak utolsó sorát is kiejtette, mire szikrák törtek elő ujjbegyeiből és megrázták a szerencsétlen vérpatkányt. A teremtmény felsikoltott és ide-oda rángott a teste üvöltött a fájdalomtól, ahogy füstölgő vér és genny

kezdett szivárogni a rettenetes sebeit borító varból. Néhány pillanattal később Poweeno elcsendesedett, mindörökre. - Mit... mit tettél? - förmedt Gord Abrix Rai'gyra, aki már újabb varázslatba kezdett. Amikor a varázsló nem felelt, Gord Abrix felé mozdult - vagy legalábbis megpróbálta. Rá kellett döbbennie, hogy lába hozzátapadt a padlóhoz, mintha csak valami nagyon erős ragasztóba ragadt volna. Körbepillantott és tekintete megállapodott Kimmurielen. A drow elégedett arckifejezéséből látta, hogy a pszionicista az, aki fogva tartja. - Kudarcot vallottál - közölte Rai'gy, miután kinyitotta szemét és kezét a másik sérült vérpatkány felé nyújtotta. - Épp az imént mondtad, hogy csodálatos teljesítményt nyújtottunk - tiltakozott Gord Abrix. - Az még azelőtt volt, hogy kiderült: Jarlaxle és Artemis Entreri megszökött - magyarázta Rai'gy. Befejezte varázslatát és hihetetlen erejű villámot lőtt a sérült vérpatkányba. A teremtmény hátborzongatóan csapkodott, míg végül magzatpózba rándult és követte társát a halálba. Gord Abrix felbömbölt és kirántotta a kardját, de Berg'inyon máris ott termett és félrecsapta a vérpatkány pengéjét remekmívű drow fegyverével. A harcos két társára nézett. Rai'gy bólintására felhasította Gord Abrix torkát. A vérpatkány, akinek lába még mindig szorosan a padlóhoz tapadt, a földre rogyott, miközben könyörögve és tehetetlenül Rai'gyra bámult. - Nem ismerem azt a szót, hogy kudarc - mondta a drow varázsló fagyosan. - Elbereth király szerteküldte felderítőit a hírrel - nyugtatta meg Shayleigh, az elf, Ivánt és Pikelt, amikor a két törpe küldött megérkezett a Hópihe-hegységtől nyugatra elterülő Shilmista Erdejébe. Cadderly a törpéket rögvest elf barátaikhoz irányította, mivel biztos volt benne, hogy bárki is közeledjen feléjük, azt Elbereth király nagyszámú felderítője észre fogja venni. A Pikel által kiadott hangot Iván sokkal inkább a félelemmel, semmint a reménnyel kapcsolta össze, habár Shayleigh éppen az imént adta meg azokat a biztosítékokat, amelyekért idejöttek. De tényleg megadta-e? Tömbváll Iván figyelmesen szemügyre vette az elf leányt. Ibolyaszínű szemeivel és váll alá érő sűrű aranyszínű hajával tagadhatatlanul gyönyörű volt, még a törpének is, aki inkább az alacsonyabb, vaskosabb és szakállasabb nőket kedvelte. Volt azonban valami Shayleigh testtartásában és viselkedésében, ami finoman ellenpontozta dallamos hangját. - Nem ölhetitek meg őket, hisz tudod - figyelmeztette nyersen Iván. Shayleigh testtartása nem változott lényegesen. - Magatok mondtátok, hogy különösen veszedelmesek - felelte. - A bérgyilkos és a drow. Iván észrevette, hogy hangja baljóslatú ízt kap a sötételf említésére, mintha csak a lény puszta faja jobban sértené a nőt, mint a drow útitársának foglalkozása. - Cadderly beszélni akar velük - zsémbelt Iván. - Nem tud beszélni a holtakkal? - Óóó - szólt Pikel és váratlanul odábbszökkent, hogy rövid időre eltűnjön az aljnövényzetben, majd amikor újra előbukkant, egyik kezét a háta mögé rejtette. Shayleigh elé szökdécselt, arcán lefegyverző mosoly ült. - Drizzit - emlékeztette a nőt, majd előhúzta kezét a háta mögül, felfedve a benne tartott kecses virágot, amit épp az imént szakított le az elfnek. Shayleigh nem igazán tudta megtartani zord arckifejezését ezzel az érzelmi rohammal szemben. Elmosolyodott és átvette a vadvirágot, majd az orrához emelte és beszívta a csodálatos illatot. - Gyakran rejlik virág a gaz között - mondta, megértve, hogy mire céloz Pikel. - Mint ahogy druida is akadhat a törpék között. De ez nem jelenti azt, hogy mások ne lennének ott. - Remény - jelentette ki Pikel. Shayleigh nem tehetett róla, de kuncogni kezdett. - Legyen helyén a szíved - figyelmeztette Iván -, ahogy Cadderly mondá, mert különbe' a Kristályszilánk ráakad és saját vágyai felé hajlítja. Nagy reményt fűz hozzád, te elf. Shayleigh őszinte mosolya volt az összes biztosíték, amire szüksége volt. - Chaunticleer testvér nagyszerű tervet vázolt fel a gyerekek lefoglalására - mondta Danica Cadderlynek. - Így készen állok az indulásra, amint az ereklye megérkezik. Cadderly - arckifejezéséből ítélve -, egyáltalán nem támogatta ezt a gondolatot. - Csak nem hitted azt, hogy engedem, hogy nélkülem látogass meg egy ősöreg sárkányt? - kérdezte Danica és komolyan megsértődött. Cadderly nagyot sóhajtott. - Már találkoztunk korábban eggyel és egyáltalán nem lett volna vele semmi baj, ha nem hurcoljuk magunkkal a hegyeken át - emlékeztette őt a felesége. - Ezúttal még bonyolultabb a helyzet - magyarázta Cadderly. - Már csak azzal ki fogom meríteni az energiáimat, hogy ellenőrzés alatt tartom a Kristályszilánkot és közben még alkudoznom is kell egy szörnyeteggel. Ennél is rosszabb, hogy biztos vagyok benne, az ereklye szólítani fogja a sárkányt is.

És mi lehet alkalmasabb gazda a káosz és a pusztítás eszközének, mint egy nagyhatalmú vörös sárkány? - Milyen erős a mágiád? - tette fel a kérdést Danica. - Attól félek, nem elég erős - felelte Cadderly. - Akkor ez még egy okkal több, hogy én, Iván és Pikel veled tartsunk - jelentette ki Danica. - Deneir segítsége nélkül, adsz nekünk bármi esélyt, hogy megvívjunk egy ilyen sárkányféreggel? kérdezte a pap őszintén. - Ha Deneir nincs veled, akkor szükséged lesz ránk, hogy gyorsan kivigyünk onnan - válaszolta Danica széles mosollyal. - Hát nem erre valók a barátok? Cadderly válaszolni akart, de igazából nem volt semmi, amit ilyen eltökéltséggel szembeállíthatott volna, amelyet Danica szép arcán látott, ahol még ennél is több - a végtelen nyugalom - terült szét. Természetes, hogy vele akart menni és azt is tudta, hogy ezt aligha tudná meggátolni, csak akkor, ha mágikus úton és nagy ravaszkodások árán távozik. Persze Iván és Pikel is vele tart majd, habár összerezzent a gondolatra, amikor felmerült benne a kép, ahogy Pikel, a jövendő druida szembeszáll a vörös sárkánnyal. Nem állt szándékukban jobban felbosszantani a bestiát, csak annyira, hogy kölcsönkérjék tüzes leheletét egyetlen lángcsóva erejéig. Pikel, aki annyira a természetnek szentelte magát, talán nem lesz hajlandó önként otthagyni a sárkányt, amelyet talán a világban fellelhető legnagyobb torzulásnak tekintett. Danica tenyerébe fogta Cadderly állát és hátratolta férje fejét, hogy az pontosan a szemébe nézzen, miközben nagyon közel húzódott hozzá. - Elintézzük ezt az ügyet, méghozzá teljes megelégedésre – mondta és gyengéden megcsókolta férje ajkát. - Már rosszabbal is megvívtunk, szerelmem. Cadderly nem kezdett bele, hogy cáfolja felesége szavait, jelenlétének szükségességét vagy eltökéltségét, vagy azt, hogy vele tart erre a fontos és veszedelmes útra. Ehelyett közelebb húzta magához és megcsókolta - újra meg újra. - Túlságosan sok a dolgunk másutt - próbált Sharlotta Vespers magyarázkodni Kimmurielnek és Rai'gynak. A páros nem örült különösebben, amikor megtudták, hogy Dallabadba valahogy sikerült beszivárogniuk a memnoni hadurak kémeinek. A sötételfek aggódó pillantásokat váltottak. Sharlotta folyamatosan azt bizonygatta, hogy minden kémet elkaptak és megöltek, de mi van akkor, ha tévedett? Mi történik, ha csak egyetlen spionnak is sikerült megszöknie és elmondja a memnoni haduraknak, hogy mi az igazság a dallabadi változások körül? Vagy ha más kémek már rá is jöttek, hogy milyen hatalom áll valójában a Basadoni Ház megdöntése mögött? - Minden veszedelem, amelyet Jarlaxle vetett el, hamarosan learatásra kerülhet - mondta Kimmuriel társának a drow elfek nyelvén. Habár Sharlotta értette a szavakat, minden bizonnyal nem fogta fel a gyakran használt drow mondás árnyalt finomságát, amely arra a bosszúra utal, amelyet azokra a drow házakra mértek, amelyeket bűnösnek találták más drow házak elleni támadás bűnében. Kimmuriel szavai zord figyelmeztetésként hatottak, és arra emlékeztettek, hogy Jarlaxle Crenshinibon-ügylete esetleg túlságosan is sebezhetővé tette őket és most már mindegy, hogy miként próbálják ezt orvosolni. Rai'gy bólintott és megvakarta az állát, miközben mormolt valamit a bajsza alatt, amit a többiek nem értettek. Hirtelen előrelépett, egyenesen Sharlottához és mindkét kezét maga elé tartotta, úgy, hogy a mutatóujjai összeérjenek. Újabb szót ejtett ki, mire lángcsóva tört elő tenyeréből és beborította a meglepett nő fejét. Sharlotta próbálta eloltani a tüzet és sikoltozott, ide-oda rohangált a szobában, majd a földre vetette magát és ide-oda hempergett. - Gondoskodj róla, hogy azok, akik túl sokat tudnak, ehhez hasonlóan elfelejtsék a tudásuk - mondta Rai'gy fagyosan, amikor Sharlotta végül kilehelte a lelkét a lábai előtt a padlón. Kimmuriel zord arccal bólintott, habár egy buzgó vigyor halvány árnyéka felfelé görbítette vékony ajkának szélét. - Kaput nyitok Menzoberranzanba - közölte a varázsló. - Nem rajongok ezért a helyért és most már tudom, ahogy te is, hogy az itt megszerezhető esetleges nyereség miatt nem éri meg kockáztatni a Bregan D'aerthe-t. Már nem is sajnálom, hogy Jarlaxle ilyen ostobán átlépte az ésszerű óvatosság határait. - Jó, hogy megtette - helyeselt Kimmuriel. - Így legalább útra kelhetünk a barlangok felé, ahová valóban tartozunk. - Lepillantott az elszenesedett és füstölgő fejű Sharlottára és újra elmosolyodott. Majd meghajolt társa, hasonló gondolkodású barátja felé és elhagyta a szobát. Fellelkesítette a gondolat, hogy hamarosan hozzákezdhet a többiek eltávolításhoz. Rai'gy is elhagyta a szobát, de egy másik ajtón, amely egy lépcsőhöz vezetett, ahonnan a Basadoni Ház alagsorába lehetett eljutni és ahol nyugodtabban ellazíthatott saját szobájában. Kimmurielhez intézett utolsó szavai visszhangoztak a fejében minden lépésénél. Logikus szavak. A túlélés szavai egy olyan helyen, amely kezdett túl veszélyessé válni. De mégis... a fejében megmaradt egy hívás, egy tolakodó behatoló, egy segélykiáltás, amely minden

képzeletet felülmúló nagyságot ígért. Rai'gy helyet foglalt saját szobájának egyik kényelmes székében és újra meg újra emlékeztette magát, hogy a Menzoberranzanba való visszavonulás a megfelelő lépés a Bregan D'aerthe számára és hogy a felszínen maradás kockázata - még akkor is, ha egy hatalmas ereklyét üldöznek -, túlságosan nagy az elérhető nyereséghez képest. Nem sokkal később a kimerült drow elszenderedett, ami még a legközelebb volt ahhoz az alváshoz, amelyet egy sötételf megismerhet. És miközben "aludt", a Crenshinibon hívása újra elérte Rai'gyt - segítségért könyörgött, és cserébe hatalmas jutalmat ígért megmentésért. A hívás, amelyre számítani lehetett, hamarosan százszorosára erősödött, még több dicsőséget és hatalmat ígérve, de immáron nem a calimshani sivatagban álló lenyűgöző kristálytornyok képei jelentek meg, hanem egy teljesen opálszínű torony Menzoberranzan szívében - az éjfekete építmény saját belső hőjétől és energiájától izzott. Rai'gy óvatossága nem tudott kitartani ezzel a képpel szemben, a felvonuló Nagyasszonyanyák köztük a gyűlölt Triel Baenre - képével, akik azért jöttek a toronyhoz, hogy kifejezzék hódolatukat előtte. A sötételf szemei felpattantak. Összeszedte gondolatait, kiugrott a székéből és elindult, hogy mielőbb megtalálja Kimmurielt és megváltoztassa a neki adott utasításait. Igen, kaput nyit majd Menzoberranzanba, és igen, a Bregan D'aerthe zöme visszatér otthonába. De Rai'gy és Kimmuriel még nem végzett itt. Addig maradnak itt egy kis különítménnyel, amíg a Kristályszilánk megfelelő gazdára nem bukkan, egy sötételf varázsló-papra, aki megadja az ereklyének a legnagyobb mértékű hatalmat és aki cserébe ugyanezt kapja. Messze Dallabad oázisa alatt, egy sötét üreg mélyén Yharaskrik csendben gratulált magának, amiért sikerült úgy megváltoztatnia a Kristályszilánk hívását, hogy az még nagyobb ígéretekkel rabul ejtse Rai'gyt. Kimmuriel értesítette az illithidet a Bregan D'aerthe terveiben beállt változásról és bár kifelé az agyszívó elfogadta a változást, nem állt szándékában, hogy éppen most hagyja az ereklyét ellenőrizetlenül. Erős koncentráció és a saját elméje feletti uralom révén sikerült elkapnia az ereklye halk hívásának finom felhangjait, de arra már nem volt képes, hogy visszakövesse azt a kibocsátó forrásig. Yharaskriknak még egy kicsit szüksége volt a Bregan D'aerthe-re, bár azt az illithid is tudta, hogy amint a drow csapata megtalálja a Kristályszilánkot - és ezzel betölti szerepét -, valószínűleg ő és Rai’gy az ellentétes oldalon találja magát az elkerülhetetlen csatában. Akkor hát legyen így, morfondírozott Yharaskrik. Kimmuriel Oblodra, hasonlóképpen a pszionika művelője, aki jobban megértette a Crenshinibon fogyatékosságait, bizonnyal mellette fog állni a harcmezőn.

Huszonegyedik fejezet ISTENEK ÁLARCA - Miért élnél a sivatagban, amikor ilyen szépség található a közelben? - kérdezte Jarlaxle Entrerit. A páros gyorsan haladt a Méltóságos Briar tavernáját ért katasztrófát követő napokban, mivel Entreri felbérelt egy varázslót - akinek félreeső tornyára véletlenül bukkantak rá -, hogy mágikus úton szállítsa őket közelebb céljukhoz, a Szárnyaló Szellemhez és ahhoz a paphoz, Cadderlyhez. Nem került sokba, hiszen Jarlaxle-nak - természetesen -, láthatóan kifogyhatatlan mennyiségű arany állt a rendelkezésére. Most már tisztán látták az előttük magasodó Hópihe-hegységet. A nyár a végéhez közeledett és fagyos szél fújt, de Entreri nem igazán vitatta Jarlaxle-nak a vidékről alkotott véleményét. Ami meglepte a bérgyilkost, az az volt, hogy a drow szépnek talált valamit a felszínen. Lepillantva hatalmas és ősöreg fák lombjait látták, amelyek megtöltötték a Hópihe-hegység legnyugatibb lejtőinek támaszkodó, hosszú és ide-oda tekergőző völgyet. Még Entreri is, aki láthatóan ideje túlnyomórészét a szépség tagadásával töltötte, sem cáfolhatta maguknak a magas és csipkés hegyeknek a fenségességét, melyek tetején a ragyogó napsütésben fehéren csillant a hó. - Calimport az a hely, ahol élek - felelte Entreri némi hallgatás után. Jarlaxle csak felhorkant ennek hallatán. - A te tehetségeddel bárhol élhetnél ebben a világban - mondta. Vízmélyén vagy Luskanban, a Jeges Szelek Völgyében vagy akár itt is. Kevesen tagadhatják egy hatalmas fegyverforgató értékét, legyen szó akár egy nagyvárosról, akár egy kis faluról. Senki sem utasíthatja ki Artemis Entrerit... már persze csak akkor, ha ugyanolyannak ismerik ezt az embert, mint amilyennek én. Erre a bérgyilkos szemei összeszűkültek, de mindketten tudták, hogy csak a móka kedvéért - de az is lehet, hogy nem. Mert hiszen Jarlaxle állításában túl sok igazság bújt meg ahhoz, hogy ezt a racionálisan gondolkodó Entreri sértésnek vegye. - Meg kell kerülnünk a hegyeket dél felé, hogy eljussunk Carradoonba, ahonnan az utak már elvezetnek a Szárnyaló Szellembe - magyarázta Entreri. - Néhány nap múlva már Cadderly előtt állhatunk, ha jól kilépünk. - Tehát, ha jól kilépünk - szögezte le Jarlaxle. - Megszabadulunk az ereklyétől és utána... - Itt szünetet tartott és kíváncsian pillantott a bérgyilkosra. És utána mi lesz? Ez a kérdés jól kitapinthatóan a levegőben lebegett, de még soha nem hangzott el. Amióta elmenekültek a dallabadi kristálytoronyból, a páros meghatározott céllal és szándékkal futott - a Szárnyaló Szellembe, hogy ott megszabaduljanak a veszedelmes ereklyétől -, de tényleg, mi vár rájuk azután? Vajon Jarlaxle visszatér Calimportba, hogy ismét visszavegye a Bregan D'aerthe irányítását? Ezen már mindketten elgondolkoztak. Entreri rögvest tudta, amint ez a lehetőség felmerült benne, hogy ekkor nem fogja követni sötételf társát. Mert ha Jarlaxle-nak sikerül is valahogy felülkerekednie a Rai'gy és Kimmuriel által elvetett magokból kifejlődött változáson, Entrerinek semmi kedve nem volt újra csatlakozni a drow csapathoz. Nem állt szándékában minden lépését aprólékosan megfontolni, csak azért, mert a magát szövetségesének mondók többsége jobb szerette volna holtan látni. Hová menjenek? Együtt vagy külön? Mindketten ezen a kérdésen merengtek, amikor egy erős, de mégis dallamos, hatalommal átitatott hangot sodort feléjük a szél a tisztás túlfeléről. - Álljatok meg és adjátok meg magatok! Entreri és Jarlaxle felnézett és egyetlen magányos alakot, egy gyönyörű és kecses elf nőt pillantottak meg. Nyíltan közeledett feléjük egy remekmívű karddal az oldalán. - Megadni magunkat? - mormogta Jarlaxle. - Muszáj mindenkinek azt kérnie, hogy adjuk meg magunkat? És megállni? Hiszen nem is mozgunk! Entreri éppen csak odafigyelt, érzékszervei a környező fákat pásztázták. Az elf leány lépteinek határozottsága sokat elárult neki és gyanúja hamarosan beigazolódott, ahogy szinte rögtön előbb egy, majd még egy el íjászt szúrt ki, akik fegyverüket rá és társára emelték. - Nincs egyedül - suttogta a bérgyilkos Jarlaxle-nak, habár továbbra is mosolygott, és barátságos arckifejezéssel fordult a közeledő harcos felé. - Az elfek ritkán járnak egyedül - felelte Jarlaxle halkan. - Különösen, ha drow-val akadnak össze. Entreri mosolya lehervadt, ahogy szembenézett ezzel az egyszerű igazsággal. Minden pillanatban azt várta, hogy nyilak kezdenek záporozni rájuk. - Üdvözlet! - kiáltott oda Jarlaxle. Lekapta kalapját, hogy nyíltan megmutassa származását. Entreri felfigyelt rá, hogy az elf leány összerezzen, és a felismerés hatására kissé lelassít, mivel még a távolból is - még mindig harminc lépésnyire volt tőlük -, jól látszott - a látást megnehezítő kalap nélkül -, hogy Jarlaxle nyilvánvalóan drow. Az elf egy kicsit közelebb jött és arckifejezése tökéletesen nyugodt és sima maradt, semmit nem árult el. Ekkor merült fel Entreriben, hogy ez nem egy véletlen találkozás. Egy pillanatig a

Crenshinibon csendes hívását hallgatta és megpróbálta eldönteni, hogy vajon a Kristályszilánk újabb ellenfeleket szabadított-e rájuk, csakhogy megmeneküljön a markából. Semmi szokatlant nem észlelt: egyáltalán semmilyen kapcsolat nem volt az ereklye és az elf között. - Száz harcos van körülöttetek - mondta az elf leányzó és húsz lépésre megállt a párostól. - Semmit nem szeretnének jobban, minthogy teletűzdeljék apró kis drow szívedet a nyilaikkal, de nem ezért vagyunk itt. Hacsak nem vágysz erre. - Ez abszurdum! - mondta Jarlaxle, módfelett élénken. - Miért vágynék ilyesmire, te elf? Drizzt Do'Urden vagyok, a Jeges Szelek Völgyéből, a kósza, akinek a szíve nem is különbözik annyira a tiédtől, ebben biztos vagyok! Az elf ajka késpengévé vékonyodott. - Nem ismer téged, barátom - szólt Entreri. - Shayleigh, Shilmista erdejéből, ismeri Drizzt Do'Urdent - nyugtatta meg a nő őket. - És ő ismeri Jarlaxle-t is, a Bregan D'aerthe-ből és Artemis Entrerit, egyikét a legaljasabb bérgyilkosoknak. Erre a páros csak pislogni tudott. - Csak a Kristályszilánk mondhatta el neki - suttogta Jarlaxle társának. Entreri nem cáfolta meg ugyan, de nem is hitte. Lehunyta a szemét és újra megpróbált érzékelni valamiféle kapcsolatot az elf leány és az ereklye között és újfent nem talált semmit. Egyáltalán semmit. De kitől mástól tudhatta meg? - És te vagy Shayleigh, Shilmista Erdejéből? - kérdezte Jarlaxle udvariasan. - Vagy esetleg csak az ő nevében beszélsz? - Én vagyok Shayleigh - ismerte el az elf. - Engem és a környező fákon elhelyezkedő barátaimat azért küldtek, hogy megtaláljalak téged, Bregan D'aerthe-hez tartozó Jarlaxle-t. Nálad van egy tárgy, ami nagyon fontos számunkra. - Nálam nincs - mondta a drow értetlenséget tetetve és örült, hogy ezt az értetlenséget úgy álcázhatja, hogy közben igazat szól. - A Kristályszilánk Jarlaxle és Artemis Entreri birtokában van - jelentette ki Shayleigh határozottan. Engem nem érdekel, hogy melyikőtök viseli, csak az, hogy nálatok van. - Gyorsan fognak lecsapni - súgta oda Jarlaxle Entrerinek. - A szilánk kényszeríti őket erre. Attól félek, hogy itt nincs helye alkudozásnak. Entrerinek nem ez volt az érzése, egyáltalán nem. A Kristályszilánk nem szólította sem Shayleight, sem bármelyik elfet. Ha mégis így történt, akkor a hívás mindent kétséget kizáróan tökéletes visszautasításban részesült. A bérgyilkos látta, hogy Jarlaxle finom mozdulatokat tesz - valami varázslatra készül, ébredt rá - és kezét a drow karjára fektette, erőse megszorítva azt. - Valóban nálunk van a tárgy, úgy, ahogy mondtad - közölte Entreri Shayleigh-jel és Jarlaxle elé lépett. Most csak púp volt a hátán, semmi több. - Cadderlyhez hoztuk, a Szárnyaló Szellembe. - Mi célból? - érdeklődött Shayleigh. - Hogy megszabadítsa a világot tőle - felelte Entreri hetykén. - Azt mondod, hogy ismered Drizzt Do'Urdent. Ha ez igaz, akkor ismered Cadderlyt is, a Szárnyaló Szellemből, és úgy hiszem, hogy igazat mondtál. Akkor pedig valószínűleg azt is tudod, hogy Drizzt ugyanezt az ereklyét szánta Cadderlynek. - Amíg el nem lopta tőle egy sötételf, aki Cadderlynek adta ki magát - fejezte be határozottan a mondatot Shayleigh fölényes hanghordozással. Valójában ez volt minden, amit Cadderly elmondott neki arról, hogy ez a szokatlan páros miképpen jutott hozzá az ereklyéhez. - Bizonyos dolgok mögött olyan okok bújnak meg, amelyeket a felületes megfigyelők nem veszek észre - szólt közbe Jarlaxle. - Elégedj meg a tudással, hogy a Kristályszilánk nálunk van és hogy valóban Cadderlyhez visszük, a Szárnyaló Szellembe, hogy megszabadítsa a világot a Crenshinibon jelentette fenyegetéstől. Shayleigh a fák felé intett, mire társai előbújtak az árnyékok közül. Tucatnyi zord arcú elf jött el, mindannyian harcosok, remekmívű íjakkal, oldalukon csodálatos fegyverekkel, ragyogó és rugalmas páncélba öltözve. - Azt az utasítást kaptam, hogy vigyelek benneteket a Szárnyaló Szellembe - közölte Shayleigh. - Azt nem tisztázták egyértelműen, hogy élve vagy halva. Mozogjatok fürgén és csendesen és egyetlen olyan mozdulatot se tegyetek, amelyet ellenségesnek nézhetünk és akkor talán megéritek, hogy meglássátok a katedrális hatalmas kapuját, bár megnyugtatlak benneteket, hogy remélem, erre már nem kerül sor. Ezzel megfordult és elindult. Az elfek közelebb húzódtak a drow-hoz és a bérgyilkoshoz, kezükben íjukkal és lövésre készen tartott nyilakkal. - Jobban alakul a dolog, mint ahogy vártam - jegyezte meg Jarlaxle szárazon. - Akkor hát te vagy az örök optimista - felelte Entreri hasonló hangsúllyal. Körbenézett, hogy talál-e

valami gyenge pontot az elfek gyűrűjében, de csak a gyors és kérlelhetetlen halál arckifejezését látta mindegyikük csinos arcán. Jarlaxle is látta ezt, talán még tisztábban. - Megfogtak minket - ismerte el. - És ha minden részletet tudnak Drizzt Do'Urdennel történt találkozásunkról... - mondta Entreri baljóslatú hangon és hagyta, hogy a mondat vége a levegőben lebegjen. Jarlaxle egészen addig megtartotta hamiskás mosolyát, amíg Entreri el nem fordult és remélte, hogy nem kényszerül rá, hogy felfedje az igazságot társának arról az utolsó alkalomról. Nem akarta elmondani Entrerinek, hogy Drizzt életben van. Mert bár Jarlaxle hitt benne, hogy a bérgyilkos túllépett a Drizztel kapcsolatos pusztító rögeszméjén, de ha téved és Entreri megtudja az igazságot, akkor valószínűleg az életéért kell megharcolnia a remek harcossal. Jarlaxle körbepillantott a zord arcú elfeken és úgy döntött, hogy már így is épp elég problémája van. A Szárnyaló Szellemben folytatott találkozó során Cadderly azon kapta magát, hogy egy haragos megjegyzéssel vág vissza a drow és a felszíni elfek közti érzelmekkel kapcsolatban, amikor Jarlaxle azt vetette fel, hogy ő és a társa nem igazán tud megbízni valakiben, aki húsz haragos elf őrizete alatt kísérteti őket ide. - De hiszen az előbb már azt mondtad, hogy ez az egész nem miattunk van - érvelt Jarlaxle. Entrerire pillantott, de a bérgyilkos semmilyen segítséget nem nyújtott; egyáltalán semmit sem tett. A bérgyilkos egy szót sem szólt azóta, hogy megérkeztek, mint ahogy Cadderly jobb keze, egy Danica nevezetű magabiztos nő sem. Nagyon úgy tűnt, hogy ők ketten egyazon anyagból vannak gyúrva - és láthatóan ez egyikőjüknek sem tetszett. Szinte mindvégig egymásra meredtek, komor tekintettel, mintha csak valami rejtett ellentét lenne köztük, valami személyes viszály. - Ez így igaz - ismerte be Cadderly. - Más körülmények között, számos kérdésem lenne hozzád, menzoberranzani Jarlaxle és a legtöbb nem éppen merő udvariasságból érdeklődne tetteid iránt. - Egy per? - horkant fel a sötételf. - Ez hát a te módszered Cadderly magisztrátus? A pap mögötti sárgaszakállú törpe - a két zömök alak közül a nyilvánvalóan komolyabb -, felmordult és nyugtalanul fészkelődni kezdett. Zöldszakállú testvére továbbra is ostobán és naivul mosolygott. Jarlaxle gondolkodása szerint, aki mindig a hazugság mögött megbúvó dolgokat kereste, ez a mosoly arról árulkodott, hogy a zöldszakállú törpe a veszélyesebb kettejük közül. Cadderly pislogás nélkül állta Jarlaxle tekintetét. - Mindannyian felelősek vagyunk tetteinkért - mondta. - De kinek? - vágott vissza Jarlaxle. - Talán azt képzeled, hogy máris érted azt az életet, amelyet én éltem, te ítélkező pap? Vajon te miként boldogulnál Menzoberranzan sötétjében? Folytatni akarta, de Entreri és Danica egyszerre törte meg hallgatását és kiáltotta: - Elég ebből! - Óóó - mormolta a zöldszakállú törpe, mivel a terem teljesen elcsendesedett. Entrerit és Danicát éppúgy meglepte egyszerre tett megjegyzésük, mint a többieket. Szúrósan meredtek egymásra, láthatóan csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy egymásnak essenek. - Fejezzük be - szólt Cadderly. - Átadjátok a Kristályszilánkot és mentek a dogotokra. Kísértse múltatok saját lelkiismereteteket és engem csak az fog aggasztani, amit a jövőben tesztek. Ha a Szárnyaló Szellem közelében maradtok, akkor jobb, ha tudjátok, hogy tetteitek az én területemen zajlanak és tudjátok meg azt is, hogy figyelni foglak benneteket. - Már a gondolattól is remegek - felelte Entreri, megelőzve Jarlaxle-t, aki hasonló, ámbár kevésbé nyers válaszra készült. - Mindannyiunk balszerencséjére, az együtt töltött időnk még csak most kezdődik. Szükségem van rád, hogy megsemmisítsem ezt a nyomorult ereklyét és neked szükségem van rád, mert nálam van. - Add át - mondta Danica és fagyos pillantással mérte végig a férfit. Entreri gúnyosan rámosolygott. - Nem. - Esküszöm, hogy megsemmisítem - érvelt Cadderly. - Hallottam már korábban is ezeket a szavakat - érkezett Entreri felelete. - Eleddig én vagyok az egyetlen, aki le tudta küzdeni az ereklye csábítását, így tehát nálam marad, amíg el nem pusztul. Ekkor érezte, hogy odabenn megpendül valami, ahogy a bebörtönzött Kristályszilánkból kiáramlott a könyörgés, a fenyegetés és az általa addig ismert legmélyebb düh keveréke. Danica erre csak kaffantott egyet, mintha az állítás merőben abszurd lenne, de Cadderly elcsitította. - Nem várunk el tőled ilyen hősiességet - biztosította Entrerit. Nincs erre szükség. - De igen - replikázott a bérgyilkos, bár amikor Jarlaxle-ra nézett, úgy tűnt neki, mintha drow társa is Cadderlyvel értene egyet. Entreri persze megértette az ő nézőpontját is. Nagyhatalmú ellenfelek üldözték őket és a Kristályszilánk elpusztítása valószínűleg csak egy rettenetes csata árán érhető el. Entreri azonban a szíve mélyén tudta, hogy ott kell lennie, amikor ez bekövetkezik.

Lelke legmélyéből gyűlölte az ereklyét. Látnia kell, ahogy ez a másokat irányító, rettenetes tárgy véglegesen elpusztul. Nem tudta, hogy miért érez így, de ez egyszerűen és visszavonhatatlanul így volt, és tudta, hogy nem fogja átadni az ereklyét sem Cadderlynek, sem Danicának, sem Rai'gynak, sem Kimmurielnek - egyáltalán senkinek, amíg képes lélegezni. - Elintézem a dolgot - bizonygatta Cadderly. - Ezt mondod te - válaszolta a bérgyilkos szarkasztikusan és pillanatnyi habozás nélkül. - Deneir papja vagyok - fogott bele tiltakozásába Cadderly. - Az önmagukat jóságos papoknak nevezőket én a legmegbízhatatlanabb lények között tartom számon - szakította félbe Entreri. - Az én listámon a trogloditák és a zöld nyálka alatt foglalnak helyet. Ők a legnagyobb képmutatók és hazugok ezen a világon. - Kérlek, kedves barátom, ne izgasd fel magad - mondta Jarlaxle szárazon. - Azt gondoltam, hogy ilyen kitétel csak a bérgyilkosokra, az orgyilkosokra és a tolvajokra illik - szólt Danica, akinek hangszíne és arckifejezése egyértelművé tette az Entreri iránt érzett gyűlöletét. - Drága gyermekem, Artemis Entreri nem tolvaj - vigyorgott Jarlaxle, aki remélte, hogy enyhítheti az egyre növekvő feszültséget, még mielőtt az kirobbanna, és még mielőtt ő és társa azon kapná magát, hogy félelmetes ellenfelekkel néz szembe a teremben és azon kívül, ahol minden kétséget kizáróan papok tucatjai és az elfek csoportja nem csupán múló aggodalommal emlegeti a két nem igazán erényes életű páros érkezését. Cadderly egyik kezét Danica karjára tette, hogy megnyugtassa, majd vett egy mély levegőt és nekikészült, hogy újrakezdje a vitát. Entreri ismét a szavába vágott. - Akárhogy is forgatod a szavakat, az egyszerű igazság az, hogy a Kristályszilánk nálam van és szemben azokkal, akik megpróbálták, én vagyok az egyetlen, aki bizonyította, hogy képes féken tartani hívogató szavát. - Ha el akarod venni az ereklyét tőlem - folytatta -, akkor csak próbáld meg, de tudd, hogy nem fogom könnyen odaadni és még az ereklye hatalmát is használhatom ellened. Azt akarom, hogy megsemmisüljön. Te azt mondod, hogy szintén meg akarod semmisíteni. Akkor hát csináljuk együtt. Cadderly sokáig hallgatott, néhányszor rápillantott Danicára, majd Jarlaxle-ra is, de egyikük sem szólt semmit. Végül megvonta a vállát és visszapillantott Entrerire. - Legyen, ahogy akarod - egyezett bele. - Az ereklyét mágikus sötétségbe kell burkolni, majd egy ősöreg és hatalmas vörös sárkány leheletébe kell vetni. Jarlaxle erre bólintott, de megállt mozdulat közben és sötét szeme tágra nyílt. - Add oda neki - szólt oda társának. Artemis Entreri - aki egyáltalán nem vágyott rá, hogy bármilyen méretű vagy korú vörös sárkánnyal szembekerüljön -, még ennél is jobban félt attól, hogy milyen következményekkel járna, ha a Crenshinibon újra szabadon használhatná hatalmát. Most már tudja, hogy miként semmisítheti meg mindannyian tudják - és a Kristályszilánk soha nem hagyná őket életben, csak akkor, ha őt szolgálnák. Márpedig Artemis Entreri ez a lehetőséget mindennél jobban gyűlölte. Jarlaxle arra gondolt, hogy megemlíti: Drizzt Do'Urden ugyanilyen önfegyelmet mutatott, de azután inkább csendben maradt, mivel nem akarta, hogy a drow kósza neve bármilyen összefüggésben felmerüljön. Tekintettel arra, hogy Cadderly ismerte a helyzetet, valószínűnek tűnt a zsoldosvezér előtt, hogy a pap ismeri Drizzt és az ő találkozásának részleteit, azt pedig nem akarta, hogy Entreri rájöjjön: félelmetes riválisa életben van - legalábbis most nem, amikor úgy is olyan sok nyomasztó probléma áll előtte. Jarlaxle azon töprengett, hogy mégis inkább kitálal - hirtelen gondolat volt ez -, mivel ez a nyílt beismerés csak még jobban megnövelné Entreri arra való hajlandóságát, hogy befejezze ezt az egészet, hogy átadja a szilánkot és Jarlaxle-lal együtt fontosabb üggyel foglakozzon hogy megtalálja a drow kószát. Jarlaxle azonban visszafogta ezt késztetést és befelé elmosolyodott, mivel a késztetés forrásában felismerte a bebörtönzött ereklye finom telepatikus cselét. - Ravasz - suttogta és csak elmosolyodott, ahogy minden tekintet felé fordult. Nem sokkal később, mialatt Cadderly és barátai felkészültek az utazásra, amely elviszi őket a pap által ismert sárkánytanyára, Entreri és Jarlaxle a csodálatos Szárnyaló Szellem melletti mezőn sétálgatott persze nagyon jól tudták, hogy számos tekintet követi minden mozdulatukat. -Tagadhatatlanul csodálatos, egyetértesz? - kérdezte Jarlaxle, és visszanézett a lebegni látszó katedrálisra, az égbe törő oszlopokra, a külső támívekre és a hatalmas, színes ablakokra. - Egy isten álarca - felelte Entreri savanyúan. - Álarc vagy arc? - érdeklődött a meglepetésekkel teli Jarlaxle. Entreri szúrósan meredt társára és vissza, az égre tornyosuló katedrálisra.

- Az álarcot - mondta -, vagy az illúziót azok agyalják ki, akik arra törekszenek, hogy önmagukat mások fölé emeljék, mivel nem bírnak valódi tehetséggel. Jarlaxle kíváncsian pillantott rá. - Az az ember, aki gyengébben bánik a pengével vagy a gondolataival, még mindig a magasba törhet - magyarázta kurtán bérgyilkos -, ha el tudja hitetni másokkal, hogy egy isten vagy, valaki más rajta keresztül szól. Ez a világ legnagyobb csalása, amelyet felkarolnak a királyok és a nagyurak, míg Calimport vagy más városok utcáin azokat a jelentéktelen tolvajokat, akik mások erszényét hazugsággal akarják megszerezni, nyelvkivágásra ítélik. Ez belevágott Jarlaxle-ba - ez volt eddig a legszívbemarkolóbb és legtöbbet felfedő önvallomás, amit eddig sikerült kicsikarnia a minden kérdés elől kitérő Artemis Entreriből, ami komoly nyom volt annak kiderítésére, hogy ki is ez az ember valójában. Eleddig Jarlaxle azon volt, hogy valamiképpen a háttérben maradjon, míg Entreri, Cadderly és mindazok, akiket Cadderly magával akar vinni, szembenéznek a sárkánnyal és megsemmisítik az ereklyét. Most azonban, hogy bepillanthatott Artemis Entreri szívébe - ami egyedülálló alkalom volt -, Jarlaxle felismerte, hogy neki is mennie kell.

Huszonkettedik fejezet FÜRKÉSZŐ SZEMEK A hatalmas bestia pihent, de a sárkány még szunyókálása közben is rettenetesnek és haragosnak tűnt. Macskamódra gömbölyödött össze, hosszú farkát a feje köré tekerte, hatalmas, pikkelyes háta óriási hullámként tört a magasba, majd süllyedt lefelé, ahogy levegőt vett, miközben szürke füstpamacsok törtek elő orrlyukaiból és légvétele megremegtette a barlang kőpadlatát. Nem volt fény a sziklaüregben, kivéve a sárkányból áradó vörösarany izzást - forró hő volt ez, mintha csak a szörnyeteg teli lett volna energiával és pusztító tűzzel, amelyet csak a pikkelyei tartanának vissza. A fürkésző tükör másik oldalán a hat furcsa szövetséges - Cadderly, Danica, Iván, Pikel, Entreri és Jarlaxle - a csodálat és rettegés keverékével bámulták a sárkányt. - Használhatnánk Shayleight és az íjászait - mondta Danica, de ez természetesen lehetetlen volt, mivel az elfek a leghatározottabban elutasították, hogy bármiféle célból is együttműködjenek a sötételffel, és máris visszatérőben voltak erdei otthonukba, Shilmistába. - Használhatnánk Elbereth király egész seregét - tette hozzá Cadderly. - Óóó - közölte Pikel, akit láthatóan teljesen lenyűgözött a szörnyeteg, a hatalmas sárkányféreg, aki legalább olyan óriási és rettentő volt, mint az öreg Fyrentennimar. - Íme a sárkány - szólt Cadderly Entrerihez fordulva. - Biztos vagy benne, hogy még mindig csatlakozni akarsz hozzám. - A mondat vége azonban elhalt, amint észrevette a mohó csillogást Artemis Entreri szemében. A bérgyilkos benyúlt az erszényébe és előhúzta a Kristályszilánkot. - Lásd hát a végzeted - suttogta az ereklyének. Érezte, ahogy a szilánk kétségbeesetten és nagy erővel nyúl ki, épp úgy, mint ahogy Cadderly is érzékelte. Először Jarlaxle-t szólította és az opportunista drow már nyúlt is érte, de azután ellenállt. - Tedd azt el - suttogta Danica reszelős hangon és a zölden izzó szilánkról a szörnyetegre nézett. Felébreszti a sárkányt! - Kedvesem, csak nem gondolod, hogy ráveheted a sárkányt arra; hogy tüzes leheletét alvás közben használja? - emlékeztette Jarlaxle, mire Danica dühödt tekintetet villantott rá. Entreri, aki tisztán hallotta a Kristályszilánk hívását és felismerte, hogy mivel próbálkozik, azt is megértette, hogy a nő bölcsen szólott, mert habár valóban fel kell ébreszteniük a szörnyeteget, ez sokkal jobb lesz úgy, ha nem tudja, hogy miről van szó. A bérgyilkos az ereklyére nézett, majd rávillantott egy magabiztos, hetyke vigyort, azután visszaejtette az erszényébe és intett Cadderlynek, hogy oszlassa el a fürkésző tükröt. - Mikor indulunk? - kérdezte a bérgyilkos Cadderlyt és hangszíne teljesen világossá tette, hogy a szörnyűséges sárkány látványa a legkevésbé sem rázta meg és már alig várja, hogy a rosszindulatú ereklye véglegesen megsemmisüljön. - Elő kell készítenem a megfelelő varázslatokat - felelte Cadderly. Nem tart soká. A pap intett Danicának és két másik barátjának, hogy kísérjék ki a két nemkívánatos útitársat, majd ideiglenesen megszüntette a fürkésző tükör képét. Amint azonban egyedül maradt, ismét előhívta a sárkánybarlangot, miután magára mondott egy varázslatot, amitől képes volt látni a sötétben. A fürkésző tükör kutató tekintetét körbehordozta az irdatlanul hatalmas, bonyolult elrendezésű sárkánytanyán. Meglátta a földet átszelő nagy repedéseket és amikor követte az egyiket lefelé, rá kellett ébrednie, hogy a szunnyadó sárkányféreg alatt alagutakból és üregekből álló útvesztő terül el. Ezenkívül Cadderly meg volt győződve arról, hogy a sárkány barlangja - szerkezetét tekintve - nem túlzottan biztonságos. Egyáltalán nem. Ezt észben kell tartania, amikor majd kiválasztja azokat a varázslatokat, amelyek elröpítik a sárkánytanyára, ahol a hatalmas szörnyeteg él - akit csak Hephaistos néven ismernek. A mélyen koncentrációba merült Rai'gy lehunyta a szemét és hagyta, hogy a Crenshinibon hívása teljesen elárassza elméjét. Csak a düh és a kétségbeesés felvillanásait észlelte, majd a segélykérést, végül pedig az ígért dicsőség képei következtek. Látott azonban más képeket is, főként egy hatalmas, összetekeredett vörös sárkányét és meghallott egy szót, egy nevet, amely a fejében visszahangzott: Hephaistos. Rai'gy tudta, hogy gyorsan kell cselekednie. Kényelmesen elhelyezkedett a Basadoni Ház alatti magánszállásán és teljes szívével imádkozott Lolth Úrnőhöz: beszélt neki a Kristályszilánkról és a dicsőséges káoszról, amelyet az ereklye segítségével a világra szabadíthat. Rai'gy órákig maradt egyedül, imádkozva és mindenkit, aki az ajtaján kopogtatott - beleértve Berg'inyont és Kimmurielt is -, nyers és végleges ledorongolás kíséretében küldött el. Azután, amikor már úgy vélte, hogy felhívta magára a Pókkirálynő vagy legalábbis egyik kegyence figyelmét, a varázsló nagy erejű mágiájához folyamadott és megnyitott egy kaput a külső síkokra.

Mint minden ilyen varázslat esetén, Rai'gynak most is ügyelnie kellett, nehogy nemkívánatos vagy túlságosan is erős síklakó lények lépjenek át a kapun. Megérzése azonban helyesnek bizonyult, mivel a portálon át érkező lény nem más volt, mint egy yochlol. Ők voltak Lolth komornái, olyan szörnyetegek, amelyek sokkal inkább emlékeztettek hosszú nyúlványokkal ellátott, félig megolvadt gyertyákra, mint magára a Pókkirálynőre. Rai'gy visszafojtotta a lélegzetét és hirtelen elöntötte a félem, hogy talán hibázott, amikor említést tett az ereklyéről. Lehet, hogy Lolth magának akarja a szilánkot és most arra fogja utasítani őt, hogy vigye el neki? - Segítséget kértél az Úrnőtől - mondta a yochlol, egyszerre színtelen és torokhangon, ezen a rettenetes kétféle tónusú hangon. - Vissza kívánok térni Menzoberranzanba - vallotta be Rai'gy -, de ezúttal még nem tehetem. A káosz egyik eszközét meg akarják semmisíteni... - Lolth Úrnő tud az ereklyéről, a Crenshinibonról, Teyachumet Házból való Rai'gy - válaszolta a yochlol és a megnevezés, amelyet használt, meglepte a drow varázsló-papot. Valóban a Teyachumet Ház fia volt - de ezt a ched nasadi házat már több, mint egy évszázada eltörölték a föld színéről. Ez finom emlékeztetés, ébredt rá a drow, hogy Lolthnak és szolgáinak valóban hosszú az emlékezete. Egyben talán figyelmeztetés is, hogy ajánlott nagyon óvatosan eljárnia, amikor majd használni akarja a nagyhatalmú ereklyét a Lolth legnagyobb papnői által uralt városban. Rai'gy látta, ahogy a Menzoberranzan feletti uralmáról szőtt álma ott helyben elolvadnak. - Honnan fogod visszaszerezni ezt a tárgyat? - kérdezte a yochlol. Rai'gy csak habogni tudott, mivel gondolatai egy pillanatig egészen máshol jártak. - Hephaistos tanyájáról... egy vörös sárkánytól - nyögte ki. - Nem tudom, hogy merre... - Megkapod a választ - nyugtatta meg a yochlol. Azután megfordult és átlépett Rai'gy kapuján, ami azonnal bezáródott mögötte, bár a drow varázsló nem oszlatta el. Talán maga Lolth figyelte a beszélgetést? Rai’gynak ezen el kellett gondolkodnia és volt oka a félelemre is. Ismét belényilallt a Menzoberranzan feletti uralmáról szőtt álmainak hiábavalósága. A Kristályszilánk valóban hatalmas volt, elég hatalmas ahhoz, hogy a segítségével Rai'gy manipulálni tudja és elmozdíthassa a Nagyasszonyanyákat és így hihetetlen hatalomra tegyen szert, de az, ahogy a yochlol kiejtette a teljes nevét, elárulta, hogy valóban elővigyázatosnak kell lennie. Lolth Úrnő nem engedne meg egy ilyen változást Menzoberranzan hatalmi struktúrájában. Egyetlen rövidke pillanatra Rai'gy arra gondolt, hogy felhagy a Kristályszilánk visszaszerzésre irányuló erőfeszítéseivel és összeszedi megmaradt szövetségeseit, a begyűjtött nyereséget és visszatér Menzoberranzanba, hogy ott barátjával, Kimmuriellel az oldalán, a Bregan D'aerthe társvezére legyen. Egy röpke pillanatig tartott azonban csak ez, mivel a Kristályszilánk hívása máris újra elöntötte, hatalmat és dicsőséget ígérve neki és megmutatta Rai'gynak, hogy a felszín nem is olyan visszataszító hely, mit ahogy azt hiszi. A Crenshinibon segítségével Rai'gy végrehajthatja mindazt, amit Jarlaxle tervezett, de egy megfelelőbb területen - mondjuk egy goblinok által lakott hegységben -, ahol létrehozhatja holtukig hű csatlósaiból és rabszolgákból álló csodálatos seregét. A drow varázsló vékony fekete ujjait összedörzsölte és türelmetlenül várta a választ, amelyet a yochlol ígért neki. - Nem tagadhatod, hogy gyönyörű - mondta Jarlaxle, miközben ő és Entreri a katedrálison kívül üldögéltek, kicsit lazítva az utazás előtt. Mindketten tudatában voltak annak, hogy a legkülönbözőbb helyekről figyelik őket éber tekintetek. - Puszta célja tagadja meg a szépséget - felelte Entreri és hangszíne elárulta, hogy nem igazán vágyik ennek a témának az újbóli megvitatására. Jarlaxle figyelmesen szemügyre vette az embert, mintha csak azt remélné, hogy a fizikai vizsgálódás felfedi Artemis Entreri életének ezt a láthatóan sötét fejezetét. A drow-t nem lepte meg, hogy a Entreri nem kedveli az "álszenteskedő" papokat. Sok tekintetben Jarlaxle egyetértett vele. A sötételf hosszú ideje élt - nagyon hosszú ideje - és gyakran kiruccant Menzoberranzanból - emellett pedig gyakorlatilag ismerte a sötét városba érkező összes látogató minden mozdulatát -, és éppen eleget látott Toril rengeteg vallásos szektájából ahhoz, hogy megismerje az úgynevezett papok álszenteskedő dolgait. Azonban valami mélyebb dolog bujkált ebben az esetben Artemis Entreriben, valami, ami a zsigereiből fakadt. Kellett lennie valaminek Entreri múltjában, egy mélyen felkavaró eseménynek, amelyben egy pap is szerepet kapott. Talán igazságtalanul vádolta és kínozta meg őt egy pap, akik gyakran szolgáltak börtönőrként a felszín kisebb közösségeiben. Talán egykor ismerte a szerelmet is, de azt a nőt elcsábította vagy megölte egy pap. Bármi volt is ez, Jarlaxle tisztán látta a gyűlöletet Entreri sötét szemében, ahogy a férfi a csodálatos -

és minden tekintetben csodálatos Szárnyaló Szellemre nézett. Még Jarlaxle, a Mélysötét - amely valóban megfelelt a nevének - szülötte is, amikor tekintetét az égbe törő tornyokra emelte, úgy érezte, hogy csupasz lelke felemelkedik, szelleme megvilágosodik és megkönnyebbül. Társánál azonban láthatóan nem ez volt a helyzet és ez pedig Artemis Entreri egy újabb rejtélye volt, amelyet Jarlaxle-nak meg kell fejtenie. Tényleg érdekes ez az ember, gondolta a drow. - Hová mész, miután az ereklye megsemmisült? - kérdezte Entreri váratlanul. Jarlaxle nem válaszolt rögtön - mivel teljesen meg kellett emésztenie a kérdést és eltöprengenie, hiszen nem volt kész válasza. - Úgy érted, ha megsemmisítettük - javította ki a bérgyilkost. - Volt már dolgod valaha is vörös sárkánnyal, barátom? - Jarlaxle-nak már volt, ebben biztos vagyok - felelte Entreri. - Csak egyszer és igazából még csak szót sem akarok váltani mégegyszer egy ilyen szörnyeteggel felelte Jarlaxle. - Egy bizonyos ponton túl már nem lehet kiismerni egy vörös sárkányt, mivel ezek a lények nem rendelkeznek meghatározott céllal a személyes nyereség elérése kapcsán. Meglátják, megsemmisítik és elviszik azt, ami megmaradt. Valóban egyszerű lét ez, de ez csak még veszélyesebbé teszi őket. - Akkor csak lássa meg a Kristályszilánkot és semmisítse meg - vetette oda Entreri és érezte a pendülést, ahogy a Kristályszilánk felkiált. - Miért? - kérdezte Jarlaxle váratlanul és Entreri felismerte, hogy az örök opportunista drow meghallotta a csendes hívást. - Miért? - visszhangozta Entreri, majd Jarlaxle felé fordult és tetőtől-talpig végigmérte. - Talán túlságosan is elhamarkodtuk a tervünket - magyarázta Jarlaxle. - Most már tudjuk, hogy miként semmisítsük meg a Kristályszilánkot és ez az ismeret valószínűleg elegendő lesz ahhoz, hogy végérvényesen az akaratunk alá hajtsuk az ereklyét. Entreri nevetni kezdett. - Van igazság abban, amit mondok és ebből következően haszonra is szert tehetnénk - erősködött Jarlaxle. - Nem kétséges, hogy a Crenshinibon kezdetben manipulált, de most, hogy eldöntöttük, hogy te, és nem az ereklye az igazi mester, miért kellene elkapkodni a megsemmisítését? Miért nem azt döntjük el előbb, hogy tudod-e annyira uralni az ereklyét, hogy saját javunkra fordítsuk ezt? - Hiszen ha te minden kétséget kizáróan tudod, hogy képes vagy megsemmisíteni és ezt a Kristályszilánk is tudja, nos, akkor lehet, hogy nincs is szükség a megsemmisítésére - ment bele a játékba Entreri. - Pontosan! - kiáltott fel az egészen izgatott sötételf. - Hiszen ha tudod, hogy képes vagy megsemmisíteni a kristálytornyot, akkor nem lehetséges az, hogy két kristálytornyot húzz fel - válaszolta Entreri szarkasztikusan, mire Jarlaxle lelkes mosolya megdöbbentően gyorsan, egy szempillantás alatt lehervadt fekete arcáról. - Már megint beugrottam - jegyezte meg a drow szárazon. - Ugyanaz a csali a horgon és a Jarlaxle halacska csak még erősebben harap rá - felelte Entreri. - Csak annyit mondok, hogy a katedrális gyönyörű - szólt Jarlaxle, aki félrenézett és szándékosan témát váltott. Entreri újra nevetni kezdett. Akkor késleltesd őket - juttatta el a gondolatát Yharaskrik Kimmurielhez, amikor a drow elárulta az illithidnek a tervet, amely Jarlaxle, Entreri, a pap Cadderly, és barátainak a vörös sárkány, Hephaistos tanyájára tett látogatását hivatott keresztülhúzni. Rai'gyt még a nyílt összecsapás sem fogja eltántorítani - magyarázta Kimmuriel. - Mindenáron meg fogja szerezni a Kristályszilánkot. Mivel a Kristályszilánk erre utasítja őt - felelte Yharaskrik. Most mégis úgy tűnik, mintha sikerült volna kiszabadulnia a szorításából, legalábbis részben - vetette ellene Kimmuriel. - Számos drow harcost visszabocsátott a menzoberranzani rejtekhelyünkre és tervszerűen számolja fel felszíni érdekeltségeinket. Ez igaz lehet - ismerte el az illitihid -, de csak ámítod magad, ha azt hiszed, hogy a Kristályszilánk meg fogja engedni Rai'gynak, hogy elvigye őt a fénytelen Mélysötétbe. A relikvia erejét a nap fényéből nyeri. Rai'gy úgy véli, hogy a felszínen felállított néhány kristálytorony révén az ereklye elég napfényt tudna elvezetni Menzoberranzanba - fűzte hozzá Kimmuriel, mivel a drow varázsló pontosan erről a lehetőségről tett említést neki, bár ezt az eshetőséget maga a Crenshinibon közölte Rai'gyval. Rai'gy majd meglátja, hogy számos lehetőség áll előtte - érkeztek a pszionicistához Yharaskrik gondolatai, amelybe jókora adagnyi, szarkazmusba csomagolt, kétely vegyült. - Azok a változatos és csodálatos lehetőségek mindig ugyanazok. Ez volt az pont, ahol Kimmuriel Oblodra, aki öt veszedelmes ellenfél - Rai'gy, Yharaskrik, Jarlaxle,

Artemis Entreri és ötödikként a Kristályszilánk - között találta magát, nem akart továbbra is megmaradni. Mindamellett keveset tehetett, hogy megváltoztassa a közelgő eseményeket. Nem fog fellépni Rai'gy ellen - részben mivel tisztelte a varázsló-pap erejét és intelligenciáját, részben pedig azért, mivel szoros barátság fűzte össze a drow-val. A lehetséges ellenfelek közül legkevésbé Yharaskriktól félt. Tudta, hogy ha Rai'gy mellette áll, akkor az illithid nem nyerhet. Kimmuriel elég sokáig semlegesíteni tudja Yharaskrik mentális arzenálját ahhoz, hogy a drow varázsló elsöpörje az agyszívót. Habár tisztelte a Kristályszilánk manipulatív erőit, és azt is tudta, hogy a nagyhatalmú ereklye nem lenne elragadtatva egy pszionicistától, de Kimmuriel őszintén kezdte azt hinni, hogy az ereklye kiválóan összeillene Rai'gyval és együttműködésük kölcsönös előnyöket fialna. Jarlaxle nem tudta irányítani az ereklyét, de Jarlaxle-t nem figyelmeztették előre és időben, annak manipulatív képességére. Kimmuriel kételkedett benne, hogy Rai'gy elkövetné-e ugyanezt a hibát. Mégis, a pszionicista úgy vélte, hogy minden sokkal egyszerűbb és világosabb lenne, ha a Kristályszilánkot megsemmisítenék, de ő nem fog a drow varázsló ellen tenni, csakhogy ez bekövetkezzen. Az illithidre nézett és rádöbbent, hogy máris a barátja ellen fordult - legalábbis bizonyos mértékig -, azzal, hogy értesítette a polipfejű lényt - aki egyértelműen Rai'gy ellensége volt -, arról, hogy Rai'gy szövetségre szándékozik lépni a Kristályszilánkkal. Kimmuriel tiszteletteljesen meghajolt Yharaskrik előtt és a pszionikus szelek hátán visszaszárnyalt a Basadoni Házba, a saját különszobájába. Tudta, hogy nem messze alatta Rai'gy a yochlol válaszára vár, miközben azt tervezgeti, hogy miképpen csapjon le Jarlaxle-ra és a bukott vezér újsütetű társaira. Kimmurielnek fogalma sem volt róla, hogy hol illik ő ebbe az egészbe.

Huszonharmadik fejezet A KATASZTRÓFA PEREMÉN Artemis Entreri nyilvánvaló bizalmatlansággal méregette Deneir papját, amint Cadderly hozzálépett s lassan kántálni kezdett. Cadderly a védővarázst már elmondta magára, Danicára, Ivánra és Pikelre, de Entreriben felötlött, hogy talán a pap kihasználja az alkalmat, hogy megszabaduljon tőle. Hiszen hogyan lehetne könnyebben végezni vele, mint úgy, ha odaállítják egy sárkány leheletének útjába, miután elhitették vele, hogy megkapta a megfelelő mágikus védelmet egy ilyen tűzviharral szemben? A bérgyilkos Jarlaxle-ra nézett, aki visszautasította Cadderly segítségét és közölte, hogy megvan a saját módszere. A sötételf a bérgyilkosra nézett és megmozgatta ujjait, amivel egyben csendben megnyugtatta, hogy Cadderrly a megfelelő tűztől védő varázst mondta rá. Amikor végzett, Cadderly hátralépett és végigmérte a csoportot. - Még mindig Úgy vélem, hogy jobban boldogulnék egyedül - közölte, mire Danica és Entreri is haragosan ráncolta a homlokát. - Ha olyan egyszerű volna, hogy csak tűzből készült gátat emelnénk és az ereklyét csak oda kellene lökni a sárkány elé, hogy leheljen rá, akkor egyetértenék - felelte Jarlaxle. - Attól félek azonban, hogy rá kell bírnod a szörnyeteget arra, hogy leheljen. A sárkányférgek nem kapkodják el túlságosan leghatalmasabb fegyverük használatát. - Amint meglát mindannyiunkat, valószínűleg szabadjára ereszti dühét - vetette ellene Danica. - Puff! - helyeselt Pikel. - Eshetőségek, kedves Cadderly - mondta Jarlaxle. - Minden eshetőséggel számolnunk kell. Fel kell készülnünk minden lehetőségre, a játszma minden fordulatára. Egy ősöreg és intelligens sárkányféreg valószínű, hogy egyéb eszközökkel is bír. Beszélgetésük véget ért, amint észrevették, hogy Pikel körbeszökdécseli testvérét és némi port szór a tiltakozó és ide-oda csapkodó Ivánra, miközben valami furcsa dalt énekel. Azután széles mosollyal fejezte be a dalolást, majd a levegőbe ugrott és belesúgott valamit Iván fülébe. - Aszt mondja, hogy saját varázslatát is hozzátette - közölte a sárgaszakállú törpe: Elmontta reám és magára és azon töprengkedik, hogy más valaki is akarja-é. - Miféle varázslatot? - Másfajta tűzvédelmet - magyarázta Iván. - Aszt mondja, hogy a dú-dadok így csinálják. Erre Jarlaxle nevetni kezdett - de nem azért, mintha nem hitte volna el a törpe szavait, hanem mert a törpe druida látványát lenyűgözőnek találta. Meghajolt Pikel felé és elfogadta a törpe varázsát. A többiek hasonlóképpen tettek. - Olyan gyorsak leszünk, amennyire csak tudunk - mondta Cadderly és mindannyiukat elvezette a terem hátsó részében található hatalmas ablakhoz, amely a Szárnyaló Szellem egyik égbetörő tornyának magasan a föld felett húzódó emeletén helyezkedett el. - Célunk a tárgy megsemmisítése és semmi több. Nem ütközünk meg a szörnyeteggel, nem ingereljük és - itt Entrerire és Jarlaxle-ra nézett - semmit nem lopunk el a hatalmas Hephaistosztól. - Emlékezzetek - tette hozzá a pap -, hogy a rátok helyezett varázs kibírja Hephaistos tűzcsóváját egyszer, talán kétszer de ennél többször aligha. - Egy éppen elég lesz - válaszolta Entreri. - Túl sok is - mormolta Jarlaxle. - Mindenki tudja, hogy mi a szerepe és hol a helye, amikor belépünk a sárkány központi barlangjába? - kérdezte Danica, ügyet sem vetve a zsörtölődő drow-ra. Egyetlen kérdés sem hangzott el. Cadderly ezt igenlő válasznak tekintette és újra varázsolni kezdett, ezúttal egy széljáró varázst, amely elszállítja őket a katedrálisból délkeletre, a hatalmas Hephaistos barlangjába. A papnak nem állt szándékában mágikus úton besétálni a főbejáraton, hanem inkább aláereszkedett a mélyebb üregek felé, a barlangrendszer alsó részére, míg végül a sárkány központi barlangjának előszobájába ért. Amikor megtörte a varázst és ismét anyagiasultak, mindannyian hallották az alvó sárkányféreg hatalmas lélegzését, ahogy beszívta a levegőt, majd füst kíséretében kifújta. Jarlaxle az ajkához emelte az ujját és csendre intve mindenkit, miközben lassan előrearaszolt, olyan csendesen, ahogy csak tudott. Majd eltűnt egy kőkiszögellés mögött, és szinte rögtön elő is bukkant, ezúttal már a falat markolva, hogy megtámassza magát. A többiekre pillantott és zordan bólintott, bár kétség sem érhetett hozzá, hogy meglátta a szörnyeteget, már csak a máskor oly magabiztos arcán megjelenő kifejezés miatt is. Cadderly és Entreri mentek elöl, nyomukban Danica és Jarlaxle, a sort pedig a Tömbváll fivérek zárták. A kiszögellés mögött az alagút csak egy rövid ideig tekergőzött, hogy azután egy hatalmas barlangba nyíljon, amelynek padlóját repedések és hasadékok szőtték át keresztül-kasul. A kis csapat azonban éppen csak észlelte a terem kinézetét, mivel előttük - akárcsak a végzet hegye

-, ott tornyosult Hephaistos, akinek vörösarany pikkelyei a belső hőtől csillogtak. A szörnyeteg iszonyatosan nagy volt, még így összekuporodva is: puszta mérete kigúnyolta őket, mintha csak arra szólította volna mindegyikőjüket, hogy hulljanak térdre és hódoljanak előtte. Ez volt a sárkányokkal való üzletelés egyik csapdája: a színtiszta hatalom csodálatot gerjesztő aurája, ahogy a tehetetlenség áthatott mindenkit, aki megpillantotta a sárkány rettenetes pompáját. Itt azonban nem zöldfülű harcosokról volt szó, akik egyetlen gyors döféssel akarnak maguknak nagy hírnevet szerezni. Kipróbált veteránok voltak, mindannyian. Mindannyiuknak volt már a Hephaistoshoz hasonló szörnyeteggel dolguk - Artemis Entreri kivételével. Annak ellenére azonban, hogy ezen a területen járatlannak számított, Entrerit a világon semmi - sem sárkány, sem ősöreg ördög, sem démonlord - nem tudta elbátortalanítani. A sárkányféreg szeme - amely sokkal inkább hasonlított egy macskáéra, mint egy gyíkéra zöld íriszével és metszett pupillájával -, abban a pillanatban felpattant, ahogy a kis csapat belépett szembogara gyorsan kitágult, ahogy hozzászokott a tompa fényhez Hephaistos minden mozdulatukat figyelte. - Azt hittétek, hogy alva találtok? - mondta a sárkány halkan, habár ez is olyan volt, mint a meginduló lavina hangja. Cadderly szája egy szót formált - amit a többiek elértettek -, majd csettintett az ujjával és mágikus fényt hozott létre, amely betöltötte az egész barlangot. Hephaistos hatalmas, szarvas feje azonnal felemelkedett, szembogara gyorsan összeszűkült. Amint felmagasodott, körbe fordult, hogy szemtől-szembe kerüljön az arcátlan pappal. Oldalt, Entreri előkészítette a Kristályszilánkot, készen arra, hogy azonnal a szörnyeteg elé hajítsa, amint Hephaistos kész szabadjára engedni tüzes leheletét. Jarlaxle is készen állt: az ő feladata az volt, hogy veleszületett sötételf képességéből merítve, sötétséggömböt tegyen az ereklyére, amint a lángok beborítják. - Tolvajok! - bömbölte a sárkány. Hangja megrázta a barlangot és ettől remegés futott végig a padlózaton, ami megrendítően emlékeztette Cadderlyt, hogy mennyire instabil is ez az egész hely. Azért jöttetek ide, hogy ellopjátok Hephaistos kincsét. A megfelelő varázslatokkal készültetek fel és olyan mágikus tárgyakat viseltek, amelyeket erősnek gondoltok, de tényleg felkészültetek arra, hogy szembeszálljatok azzal a lenyűgöző csodával, amelyet Hephaistosnak hívnak? Cadderly énekelni kezdett és eggyé vált Deneir dalával, amelyben nagy erejű varázslat után kutatott, talán olyan után, mint amilyen az a hatalmas mágikus káoszvarázs volt, amelyet egykor Fyrentennimar ellen használt, amivel be tudta csapni őt és amivel elintézheti ezt is itt. Az elmúlt alkalommal a legjobb varázslata az öregedés megfordítása volt, amivel gyengíteni tudta a szörnyeteg óriási varázshatalmát, de ezt most nem alkalmazhatta, mivel ezzel gyengítette volna a sárkány leheletét is, amivel meghiúsította volna ittlétük egyetlen okát. Azonban a rendelkezésére állt másfajta mágia is, Deneir dala pedig diadalmasan harsogott a fejében. A dallal együtt azonban hallotta a Crenshinibon hívását is, amely disszonáns hangokat hozott a dallamok közé - nyilván zavaró célzattal. - Valami nincs rendjén - súgta oda Jarlaxle Entrerinek. - A szörnyeteg várt ránk és előre sejtette, hogy mit teszünk. Támadással kellett volna reagálnia, nem szavakkal. Entreri rápillantott, majd vissza Hephaistosra, a hatalmas fejre, amely előre-hátra ingott - mindig csak előre-hátra. Lepillantott a Kristályszilánkra és azon töprengett, hogy vajon az ereklye árulta-e el őket a szörnynek. Való igaz, hogy a Crenshinibon egyidőben küldte el segélykérését a sárkánynak és feszült ellene Cadderly varázslásának, de nem az ereklye volt az, ami figyelmeztette Hephaistost a behatolókra. Nem, ez annak a bizonyos sötételf varázsló-papnak volt köszönhető, aki ezalatt az alagutakban rejtőzködött egy maroknyi drow társaságában. Közvetlenül azelőtt, hogy Cadderly és a többiek a széljárás varázs segítségével megérkeztek a sárkánytanyára, Rai'gy mágikus suttogása elérte Hephaistost, amely behatolókról beszélt és azt sugallta, hogy a tolvajok olyan mágiával ellátva érkeznek, amelynek segítségével a sárkányféreg leheletét önmaga ellen fordíthatják. Most pedig Rai'gy a Kristályszilánk felbukkanására várt, a pillanatra, amikor ő és társai - köztük Kimmuriel - keményen lesújthatnak, hogy azután eltűnjenek, zsákmányukkal a markukban. - Tolvajok vagyunk és miénk a kincsed! - ordította Jarlaxle. Olyan nyelvet használt, amelyet Hephaistost leszámítva senki nem értett: a vörös sárkányok dialektusát, amelyről a nagy sárkányférgek úgy vélték, hogy csak kevesek képesek tökéletesen elsajátítani. Jarlaxle, aki a nyakán viselt láncon függő sípot használta, hibátlan hajlításokkal beszélt. Hephaistos feje lefelé zúgott, hogy egy vonalba kerüljön vele, miközben szeme tágra nyílt. Entreri oldalra bukfencezett, hogy szinte azonnal ismét talpon teremjen. - Mit mondtál neki? - kérdezte. Jarlaxle ujjai villámgyorsan mozogtak. - Azt hiszi, hogy egy másik vörös sárkány vagyok.

A teljes csend hosszú, hosszú pillanatai következtek, egy gigantikus szünet a még gigantikusabb vihar előtt. Azután mindenki egyszerre lendült mozgásba, kezdve Cadderlyvel, aki előreugrott és ujjával vádlón rámutatott a szörnyetegre. - Hephaistos! - üvöltötte a pap, amikor varázslatának megfelelő részéhez ért. - Égess meg, ha tudsz! Több volt egyszerű vakmerőségnél, több egyszerű kihívásnál és több egyszerű fenyegetésnél. Egy hatalmas varázslaton át érkezett a mágikus ösztönzés. És bár voltak valamiféle homályos sugallatok, amelyek óva intették az ilyen cselekedettől, Hephaistos hihetetlen mennyiségű levegőt szívott be, amitől Cadderly göndör barna fürtjei előrelendültek és az arcába hullottak. Entreri előrevette magát és előrántotta Crenshinibont, a padlóra lökve azt, éppen a pap elé. Jarlaxle, amint Hephaistos feje hátrabillent, a nagy kilégzéssel egy ritmusban lépett előre és sötétséggömböt bocsátott az ereklyére. Nem! - sikoltotta a Crenshinibon Entreri fejében, és olyan erős és dühödt volt ez a kiáltás, hogy a bérgyilkosnak a fülére kellett tapasztania a kezét, majd kábultan oldalra tántorodott. Az ereklye kiáltását mintha hirtelen elvágták volna. Hephaistos feje előrelendült és hatalmas tűzsugarat köpött, kigúnyolva Jarlaxle gömbjét, kigúnyolva Cadderlyt és összes varázslatát. Ahogy a sötétséggömb beburkolta a Kristályszilánkot, Rai'gy már meg is ragadta azt egy telekinézis varázslattal, és ettől a hirtelen és erős rántó mozdulattól a tárgy elrepült, el Hephaistos mellett, aki láthatóan észre sem vette, majd berepült a folyosóba, egyenesen az ott rejtőzködő varázsló-pap várakozó kezébe. Rai'gy vörösen izzó szeme összeszűkült, ahogy végigmérte Kimmurielt, mivel a pszionicista feladata lett volna megragadni a tárgyat - amit az láthatóan megtagadott. - Nem voltam elég gyors - jelezték a pszionicista ujjai társának. De Rai'gy ennél okosabb volt, mint ahogy a Crenshinibon is, mivel az elme hatalma az alkalmazott mágiaformák közül az egyik leggyorsabbnak számított. Rai'gy, aki még mindig szúrósan meredt a társára, újra varázsolni kezdett, célba véve a hatalmas barlangot. A tüzes örvény pedig csak ömlött, csak ömlött és mindennek közepén ott állt Cadderly, széttárt karral és kérte Deneirt, hogy rajta keresztül nézzen. Danica, Iván és Pikel meredten bámulták és úgyszintén imádkoztak, de Jarlaxle-t sokkal inkább aggasztotta a sötétséggömbje, Entreri pedig inkább a drow-t figyelte. - Nem hallom a Crenshinibon szüntelen hívását - kiáltotta túl Entreri reménykedve a bömbölve ömlő tüzet. Jarlaxle megrázta a fejét. - Az ereklye pusztulásának fel kellett volna emésztenie a sötétséget - ordította vissza és érezte, hogy valami rettenetes, valami rettenetesen rossz történik. A tűzfolyam megszűnt és a dühöngő Hephaistos előtt még mindig ott állt Deneir sértetlen papja. A sárkány szeme fenyegető réssé szűkült össze. Jarlaxle eloszlatta a sötétséggömböt és a bugyborgó, megolvadt kövön nyoma sem volt a Cremshinibonnak. - Megcsináltuk! - kiáltotta Iván. - Haza! - örvendezett Pikel. - Nem - mondott ellent Jarlaxle. Mielőtt még magyarázattal szolgálhatott volna, mély, zümmögő hang töltötte be a barlangot, egy olyan zaj, amelyet a sötételf már hallott korábban és ez nem töltötte el különösebb örömmel ebben a veszedelmes pillanatban. - Mágikus szétoszlató varázs! - figyelmeztette a többieket Jarlaxle. Veszélyben a varázslataink! Ez azt jelenti - ébredt rá mindenki -, hogy ott maradtak egy felingerelt, ősöreg, hatalmas vörös sárkánnyal egy teremben, mindenféle védelem nélkül. - Mit csináljunk?- mordult fel Iván és csatabárdjának nyelével nyitott tenyerét kezdte csapkodni. - Wú! - felelte Pikel. - Wú? - visszhangozta a megkavarodott sárgaszakállú törpe, akinek arca grimaszba torzult, ahogy zöldhajú testvérére meredt. - Wú! - mondta újfent Pikel, majd hogy kihangsúlyozza mondandóját, megragadta Iván gallérját, néhány lépést futott oldalirányába, az egyik repedés szélére, majd beleugrott, magával rántva Ivánt is. Hephaistos nagy szárnyai a levegőbe csaptak, a hatalmas sárkányféreg első felét a magasba emelve. Hátsó lábai a padlóba mélyedtek, mély árkokat szántva a kőbe. - Fussatok! - kiáltotta Cadderly, aki teljes mértékben egyetértett Pikel döntésével. - Mindannyian! Danica előrerontott, akárcsak Jarlaxle. A nő előrebukfencezett, hogy guggolóállásban érkezzen meg a sárkányféreg elé. Hephaistos egy másodpernyi késedelem nélkül kapott felé hatalmas pofájával. A

nő félrehengeredett és ismét guggolóállásba érkezett, csúffá téve a szörnyet. Cadderly nem ért rá erre figyelni és emlékeztette magát, hogy egyszerűen meg kell bíznia a feleségében. Tudta, hogy értékes másodperceket szerzett neki Danica és így talán képes lesz egy újabb mágikus támadó vagy védő varázst útjára bocsátani, Hephaistos ellen. Ismét beleolvadt Deneir dalába és ezúttal még tisztábban hallotta a dallamot, miközben a varázslatok között válogatott, amelyeket használhatna. Sikolyt hallott, Danica sikolyát és amikor felnézett, látta, hogy Hephaistos tüzes lehelete rázúdul a feleségére, belecsapódik a kőbe és tűzbál álló legyezővé terül szét. Cadderly is felkiáltott és kétségbeesetten nyúlt bele Deneir dalába az első varázslatot keresve, amellyel megváltoztathatja ezt a rettenetes látványt, az első olyan bűvigét kutatva, amely az eszébe ötlött. Földrengést idézett elő. Amikor az kezdetét vette - vad remegés és morajlás emelte fel és nyomta le a padlót, mint amikor hullámok szabdalják a tó vizét - Jarlaxle magára vonta a szörnyeteg figyelmét, tőrzáport zúdítva rá. Entreri is megmozdult - és önnön meglepetésére nem visszafelé, hanem előre, oda, ahova épp az imént csapott le Hephaistos tüze. Ott is csak bugyborgó kő maradt. Cadderly kétségbeesetten kiáltotta Danica nevét, de hangja elcsuklott, amikor a föld beszakadt alatta. - Tűnjünk el, de gyorsan - javasolta Kimmuriel -, még mielőtt. a nagy sárkányféreg észreveszi, hogy nemcsak hat betolakodó van a tanyáján. Ő és a többiek máris eltávolodtak valamelyest a nagy barlangtól. A távozás gondolata kellően körültekintő javaslatnak tűnt, amit Berg'inyon Baenre és a másik öt drow fegyverforgató buzgó bólogatása is jelzett, de ami mégsem tűnt elfogadhatónak a komor Rai'gy számára. - Nem - mondta eltökélten. - meg kell halniuk, itt és most. - És a sárkány szívesen meg is öli őket - helyeselt Berg'inyon, de Rai'gy csak a fejét rázta, jelezve, hogy ez nem elég jó megoldás neki. Rai'gyt és a Crenshinibont máris szoros szálak fűzték egybe. A Kristályszilánk azt akarta, hogy Cadderly és a többiek - az arcátlanok, akik felfedték elpusztításának titkát -, azonnal pusztuljanak. Azt követelte, hogy semmit se hagyjanak a véletlenre, ami ezt a csapatot illeti. Emellett telepatikusan arról győzködte Rai'gyt, hogy nem lenne-e hatalmas erősödés a Bregan D'aerthe-nek, ha egy vörös sárkányt is a soraikban tudnának? - Találjátok és öljétek meg őket! Mindegyiküket! - parancsolta Rai'gy erélyesen. Berg'inyon fontolóra vette az utasítást, majd katonáit két csoportra osztotta - az egyikkel elszáguldott az egyik irányba, míg a másikat az ellenkező irányba küldte. Kimmuriel hosszan meredt Rai'gyra és láthatóan egyáltalán nem volt elégedett. Végül azonban ő is eltűnt, egyszerűen csak átszivárgott a kőpadlaton. Magára hagyta Rai'gyt legújabb és leginkább kedvelt szövetségesével. Annak az alagútnak, ahol Rai'gy állt, az egyik beugrójából Yharaskrik anyagtalan alakja csusszant át a kövön és materializálódott - kezében a Crenshinibont egyszer már legyőző lámpással.

Huszonnegyedik fejezet KÁOSZ A tökéletesség legvégső határáig csiszolt reflexeinek köszönhetően Danicát elkerülték a lángok - bár nem sokkal -, de ahhoz elég közel voltak, hogy arca bal oldalán élénkpirossá váljon a bőre. Tudta, hogy most már nem segíti mágia, csak a több ezer órányi nehéz gyakorlás, az a számos év, amelyet harci stílusa és - ami ennél is fontosabb -, a támadások előli kitérések tökéletesítésével töltött. Danicának nem állt szándékában összecsapni a nagy sárkányféreggel, semmiképpen nem akart támadóan fellépni egy olyan szörnyeteggel szemben, amelyet nem hogy megölni, de még megsebezni sem igen tudott. Összes tehetsége, összes energiája és összpontosítása kizárólag a védekezésre irányult, amikor felvette a kiegyensúlyozott guggoló pozíciót, ahonnan elszökkenhetett mindkét oldalra, de előre és hátra is. Hephaistos agyarakkal teli állkapcsa elképesztően hangos csattanással csapódott össze, ahogy lesújtott rá, de a szörnyeteg csak a levegőt találta, mivel a szerzetes oldalra vetette magát. A nyomában száguldott egy karomcsapás, ami darabokra szaggatta volna Danicát, ha gurulásának lendületét nem állítja meg és lendül egyenesen visszafelé. Azután a sárkány ismét lehelt, egy újabb tűzcsóvát, ami mintha az örökkévalóságig tartott volna. Danicának a földre kellett vetnie magát és többször ide-oda hengergőznie, hogy eloltsa a hátán tüzet fogott ruhát. Amikor észrevette, hogy Hephaistos is kiszúrta menekülését és felé fogja irányítja perzselő leheletét, felfedezett egy repedést a falban és előredobva magát, bepréselte testét a védelmező sziklák közé. Ekkor két alakot vett észre. Artemis Entreri felé rohant, de nem messze tőle beleugrott a széles hasadékba, amelyet Cadderly földrengése hozott létre. A furcsa sötételf, Jarlaxle, a sárkány mögé szökkent és Danica döbbenetére egy varázslatot bocsátott Hephaistosra. A hirtelen előtörő villámnyaláb magára vonta a sárkány figyelmét és ez egy pillanatnyi cselekvési szabadságot adott a nőnek. Nem vesztegette az időt. Danica kétrét görnyedve rohant, és amikor a megperdülő Hephaistos meglendítette hatalmas farkát, hogy összezúzza, ugrott. Ugyanabban a hasadékban tűnt el, mint Artemis Entreri. Ahogy elhagyta a repedés peremét, rögtön tudta, hogy bajban van de valószínűleg még mindig kisebb bajban, mintha a sárkány barlangjában maradt volna. A lefelé vezető meredély ide-oda tekergőzött és kanyargott, emellett pedig teli volt törött és esetenként éles petemű kövekkel. Újra Danica edzettsége vette át a szerepet: keze és lába vadul dolgozott, tompítva az ütközéseket és lassítva csúszását. Valamivel lejjebb a rés egy üregbe nyílt és Danica az utolsó húsz lábnyi zuhanást mindenféle kapaszkodó nélkül volt kénytelen megtenni. Mégis sikerült úgy összehangolnia mozgását, hogy a lábai értek földet először, majd enyhén behajlottak, ahogy oldalra gördült. Csak görgött tovább, még egyet és még egyet, egészen addig, amíg gurulása el nem nyelte a zuhanás lendületét. Néhány pillanattal később talpra állt és ott találta magát szembe a falnak támaszkodó, horzsolásokkal borított - de egyáltalán nem megviselt -, Artemis Entrerivel. A férfi érdeklődve meredt rá, kezében egy meggyújtott fáklyával, amelyet azonnal félrelökött, amint Danica észrevette őt. - Azt gondoltam, hogy elemésztett Hephaistos első lángcsóvája - mondta a bérgyilkos, aki ellépett a faltól és előhúzta mind a kardját, mind a tőrét. A kisebbik penge fehér színű, erős fénnyel izzott. - Az ember nem kaphatja meg mindig azt, amit akar - válaszolta a nő fagyosan. - Attól a pillanattól gyűlölsz, ahogy megláttál - közölte a bérgyilkos és kuncogni kezdett, hogy jelezze: ez különösebben nem izgatja. - Már jóval régebben, Artemis Entreri - felelte jéghidegen Danica, majd előrelépett egyet, miközben szemét a bérgyilkos fegyverein tartotta. - Nem tudjuk, hogy milyen ellenségek várnak ránk odalent - mondta Entreri, de amint kimondta a szavakat, már tudta a nő arcára kiülő gyűlöletből, hogy semmiféle magyarázat nem lesz elegendő és mindenféle megadási kísérlettel csak még jobban felkorbácsolná a dühét. Artemis Entrerinek nem sok kedve volt megküzdenie a nővel, nem sok kedve volt teljesen feleslegesen harcolni idelent, de ugyanakkor nem is fog kibújni az összecsapás elől. - Így igaz - Danica mindössze csak ennyit felelt. Majd még közelebb lépett. Mindketten tudták, hogy ez a dolog egy ideje már érlelődött és annak ellenére, hogy mindketten elszakadtak társaiktól és annak ellenére, hogy alig ötven lábnyira volt a fejük felett egy dühödt sárkány, ráadásul egy olyan barlangban, amely láthatóan az összeomlás szélén állt, Danica ezt a találkozást nem annyira egy kihasználható, mint inkább egy szükségszerű alkalomnak találta. Minden logikus gondolata és józan érve ellenére, Artemis Entrerinek igazából nem okoztak csalódást a nő ilyetén érzelmei. Amint Hephaistos megdöbbentően gyorsan felé fordult, Jarlaxle kételkedni kezdett, hogy mennyire volt bölcs dolog az a figyelemelterelő villámcsapás. Mégis, a drow úgy cselekedett, ahogy egy

szövetségeshez illik, magára vonta a szörnyeteg figyelmét, hogy így Entrerinek és a nőnek lehetősége nyíljon a menekülésre. Valójában azonban - leszámítva a kezdeti sokkot, hogy egy felbőszült vörössárkány éppen felé fordul -, Jarlaxle nem aggódott különösebben. A nagy erejű szétoszlató mágia ellenére, amely elárasztotta a termet - és amely túlságosan erős volt ahhoz, hogy bármiféle sárkány alkalmazhassa, jött rá a zsoldosvezér -, Jarlaxle bízott benne, hogy elég trükkje maradt még ahhoz, hogy eltűnjön. Hephaistos hatalmas pofája a drow felé kapott, aki tökéletesen nyugodtan állt és könnyű célpontnak tűnt. Jarlaxle köpenyének mágiája miatt azonban a sárkányféreg elvétette célpontját és Hephaistos csak még hangosabban bömbölt fel, amikor feje nekicsapódott a tömör falnak. Ezután következett a megjósolható tüzes lehelet, de amint Hephaistos elkezdte kifújni a levegőt, Jarlaxle megmozgatta egyik gyűrűs ujját és megnyitott egy dimenziókaput, amelyen át a sárkány háta mögé érkezett. Most már könnyedén leléphetett volna, de még egy kicsit szerette volna lekötni a szörnyeteget. Előkapta egyik varázsvesszejét - több is volt a drow-nál -, amelyből zöldes, félig folyós nyálkát lőtt ki Hephaistos ide-oda csapkodó farkának a végére. - Most megvagy! - nyilatkoztatta ki Jarlaxle hangosan, ahogy a tüzes lángcsóva abbamaradt. Hephaistos ismét körbepördült és valóban, a szörnyeteg farka hurokba fordult, mivel a vége beleragadt az átmeneti hatású, de hihetetlenül hatékony ragacsba. Jarlaxle újabb adagot bocsátott útjára a varázsvesszőből, ami pontosan arcon találta a sárkányt. Ekkor Jarlaxle-nak eszébe ötlött, hogy miért is nem akart újra szembenézni egy ilyen bestiával: Hephaistos rettenetes őrjöngésbe kezdett, ősszetapadt szájából előtörő morgása magának az üregnek a köveit is megrázta. Olyan vadul csapkodott össze-vissza, hogy a farka feltépte a padlat köveit. Széles karimájú kalapját megbillentve, a zsoldosvezér ismét előhívta mágikus gyűrűjét, és annak portálszerű varázsát felhasználva eltűnt, hogy ismét a sárkány háta mögött bukkanjon fel a fal mellett, de kicsit távolabb attól a helytől, ahol az első dimenziókaput nyitotta. Onnan egy másik kijárat nyílt a teremből, amelyről Jarlaxle gyanította, hogy azon keresztül régi barátaihoz juthat el. Régi barátokhoz, akiknél valószínűleg ott a Kristályszilánk, mivel biztos volt benne, hogy az ereklyét nem semmisítette meg Hephaistos első tűzcsóvája, mint ahogy biztos volt abban is, hogy a tárgyat mágikus úton lopták el, közvetlenül azelőtt, hogy a mágiát legyőző varázs betöltőtte volna a termet. A legutolsó dolog, amit Jarlaxle kívánt, az az volt, hogy Rai'gy és Kimmuriel rátegye kezét a Kristályszilánkra és, hogy még egyszer utána jöjjenek - márpedig efelől nem voltak kétségei. Egy pillanattal később már a nagy barlangon kívül járt és az ide-oda csapkodó Hephaistos által kiadott dübörgő hangokat végre maga mögött hagyta. Belenyúlt csodálatos kalapjába és előhúzott egy kis denevért formázó fekete szövetdarabot. Néhány mágikus szót suttogott oda, majd a levegőbe lökte. A szövetdarab élő, lélegző lénnyé alakult át, amely megalkotóját szolgálta, és szárnyaival csapdosva odaszállt Jarlaxle vállára. A drow bizonyos utasításokat súgott a fülébe, azután ismét maga elé lökte a levegőbe, mire az aprócska felderítő elszárnyalt a homályba. - A magunk oldalára állítjuk Hephaistost - suttogta Rai’gy a Kristályszilánknak, miközben a drow számbavette, hogy milyen hatalmas nyereséggel járhat ez a nap. A sötételf tudta, hogy az lenne logikus, ha már kifelé tartana erről a helyről, hiszen ki mondhatja meg, hogy Kimmuriel és a többiek valóban képesek lesznek-e legyőzni Jarlaxle-t és hatalmas társait, akik vele érkeztek a sárkány tanyájára? Rai'gy elmosolyodott és nem igazán érzett félelmet, hiszen hogyan is félhetne, most, hogy az övé a Crenshinibon? Tudta, hogy hamar, nagyon hamar szövetségese lesz egy óriási sárkányféreg. Megfordult és elindult a Hephaistos központi barlangjához vezető széles folyosón. Az egyik beugróban hirtelen mozgás észlelt, miközben Crenshinibon figyelmezető sikolya harsant a fejében. Yharaskrik lépett elő, kevesebb, mint tíz lépésnyi távolságban. Az illithid szája körüli csápok fenyegetően csapkodtak. - Nem kétséges, hogy Kimmuriel barátja vagy - jegyezte meg a sötételf -, aki elárulta Kohrin Soulezt. Az árulás szövetséget feltételez - felelte Yharaskrik telepatikus úton. Nem volt árulás. - Ha azért jöttél ide, hogy velünk tarts, akkor miért nem tetted ezt nyíltan? - kérdezte a drow. Nem hozzád jöttem, hanem érted - jelentette ki a mindig magabiztos illithid. Rai'gy tökéletesen tisztában volt vele, hogy mi folyik itt, mivel a Kristályszilánk vegytiszta gyűlölete, amelyet a teremtmény iránt érzett, módfelett egyértelműen nyilatkozott meg a gondolataiban. - A drow-k és te fajtád a múltban számos alkalommal szövetkezett - vetette oda Rai'gy - és csak ritkán találtak okot arra, hogy összecsapjanak. Most is így lehetne. A varázsló nem félelemből akarta lebeszélni az illithidet valami meggondolatlan lépésről - távolról sem.

Azon gondolkodott, hogy talán egy újabb hatalmas kapcsolatra tehet szert itt, olyanra, amelyet kiaknázhat. Az elméjét betöltő sikoltás, amely a Crenshinibonnak az agyszívó iránt érzett legteljesebb gyűlöletéről árulkodott, ezt a szövetséget módfelett valószínűtlenné tette. Egy pillanattal később pedig ez még valószínűtlenebbé vált, amikor Yharaskrik meggyújtotta mágikus lámpást és annak fényét a Crenshinibon felé irányította. A tiltakozás a drow varázsló elméjében hirtelen már csak távolról hallatszott - nagyon távolról. Az ereklye visszakerül a sárkány lehelete elé - érkezet Yharaskrik telepatikus felszólítása. Pszionikusan megerősített parancs volt ez és Rai'gy önkéntelenül tett is egy lépést a központi barlang felé. A ravasz sötételf azonban több, mint egy évszázadot élt túl saját hazájának ellenséges környezetében és nem volt kezdő az ilyesfajta csatában. Leküzdötte a sürgető késztetést és megvetette lábát a kőpadlaton; tekintete visszafordult a polipfejű lény felé, miközben szeme fenyegetően összeszűkült. - Engedd el a Kristályszilánkot és esetleg életben hagyunk - mondta Rai'gy. Meg kell semmisíteni! - rikoltotta a fejében Yharaskrik. - Senki nem nyerhet általa, mert mindenkit elveszejt, még önmagát is. - Alighogy végzett, magasabbra emelte a lámpást és előre lépett egyet, izgő-mozgó csápokkal, amelyek éhesen nyúltak a drow felé, bár az még messze volt ahhoz, hogy fizikailag elérhessék. Viszont a pszionikus támadás hatótávján belül tartózkodott és erre egy töredék másodperccel később a varázsló is rájött, amikor belekezdett saját varázslatába. Kábító és összezavaró energiakúp söpört rajta végig, beléhatolt és feltúrta az elméjét. Érezte, ahogy hátrafelé zuhan és gyakorlatilag tehetetlenül figyelte, ahogy látómezeje már csak a falat fogja be, majd megállapodik a magasba nyúló mennyezeten. Szólította a Crenshinibont, de az túl mesze volt, elveszett a mágikus lámpás kavargó fényében. Az illithidre gondolt, arra, ahogy azok a rettentő csápok befúrják magukat a bőre alá és az agya felé nyúlnak. Rai'gy összeszedte magát és kétségbeesetten küzdött, de végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát és amikor Yharaskrik felé pillantott, látta, hogy az már nagyon közel van - olyan közel, hogy a csápjai szinte megérintik őt. Kis híján újabb varázslatba fogott, de azután ráébredt, hogy most jobb lesz óvatosabban eljárni és elhitetni a lénnyel, hogy legyőzte. Ez volt az illithidekkel vívott csaták titka, ahogy azt oly sok drow megtanulta. Rájátszani az arroganciájukra. Yharaskrik - akárcsak fajtája összes tagja -, aligha képzeli, hogy egy olyan alacsonyabbrendű teremtmény, mint amilyen egy drow, képes valahogy ellenállni pszionikus támadásának. Rai'gy egy egyszerű varázslatot mondott el, finom kézmozdulatokkal, miközben úgy tett, mintha magatehetetlen lenne. Meg kell lennie! - rikoltotta az illithid a gondolataiban. A csápok Rai'gy arca felé mozdultak, Yharaskrik keze pedig a Kristályszilánkért nyúlt. Rai'gy kibocsátotta varázslatát. Nem egy elsöprő varázs volt ez, nem morajlott fel egy hatalmas robbanás, de nem is egy villámcsapás vagy tűzcsóva volt. Egyszerű széllökés tört elő a drow kezéből, a heves és váratlan roham pedig visszacsapta Yharaskrik csápjait csúf arcába, a szél hátrafújta a teremtmény köntösét és egy lépésnyivel hátrább taszította. És kioltotta a lámpást. Yharaskrik lepillantott és arra gondolt, hogy pszionikus energiáit összegyűjtve ismét meggyújtja a lámpást, azután felpillantott és arra gondolt, hogy lecsap Rai'gyra egy újabb összekavaró pszionikus robbanással, hogy megakadályozzon egy újabb varázslatot. Ám még mielőtt az illithid valamelyik gondolata megvalósításába belekezdhetett volna, mindent összepréselő érzelemhullám söpört át rajta, ahogy a Crenshinibon felé sugározta a kétségbeesés és reménytelenség képeit és paradox módon a reményét, azzal a halvány ígérettel, hogy minden rendbe jön és mindenkire még nagyobb dicsőség vár. Yharaskrik pszionikus védelme szinte azonnal felállt, letompítva a Crenshinibon csábító hívását. Rai'gy sokkoló szorítóvarázsának energialökése mellkason találta az illihidet, felemelte a földről és háttal a padlóra lökte. - Bolond! - mordult rá Rai'gy. - Azt hiszed, hogy szükségem van a Crenshinibonra ahhoz, hogy elpusztítsam a hozzád hasonlókat? És valóban, amikor Yharaskrik ismét ránézett a drow varázslóra és egy újabb mentális támadásra gondolt, azon kapta magát, hogy egy apró, fekete varázsvessző végébe bámul. Az illithid azonban így is végrehajtotta a pszionikus robbantást, amitől Rai'gy hátratántorodott, de máris aktiválta a varázsvessző hatalmát. Az eszköz hasonló volt ahhoz, mint amelyet Jarlaxle használt arra, hogy a földhöz tapassza Hephaistos farkát és időlegesen beragassza a sárkány pofáját. Rai'gynak egy hosszú pillanatba került leküzdenie az összekavaró energiarobbanást, de amikor

ismét felegyenesedett, hangosan felnevetett a padlón elterülve heverő illithid láttán, akit a földhöz szorított a ragacsos zöldes massza. Crenshinibon mentális támadása ismét ostromolni kezdte a teremtményt, gyengítvén eltökéltségét. Rai'gy odasétált Yharaskríkhoz, fölétornyosult és belenézett a tehetetlen agyszívó kidudorodó szemébe, tudatván vele, hogy a harc véget ért. A nőnél láthatóan nem volt semmiféle fegyver, de Entreri okosabb volt annál, mintsem hogy megadásra szólítsa fel, hiszen jól tudta, hogy ez a remek harcos mire képes. Már korábban is összecsapott harcos szerzetesekkel - habár nem túl gyakran -, és mindig úgy találta, hogy teli vannak meglepetéssel. Látta, ahogy Danica lábizmai izgalmában újra és újra megfeszülnek - a nő már alig várta, hogy ráronthasson. - Miért gyűlölsz ennyire? - kérdezte a bérgyilkos félmosollyal az arcán és alig három lépésnyire megállt Danicától. - Vagy csak egyszerűen félsz tőlem és rettegsz azt kimutatni? Azt tudod, hogy van okod félni tőlem. Danica zordan meredt rá. Valóban gyűlölte ezt az embert és már sokat hallott róla Drizzt Do'Urdentől és még többet - és még rosszabbakat - Catti-brie-től. Összes érzékszervét szúrta és gyötörte mindaz, ami a férfiből áradt. Danica számára az, hogy Artemis Entrerit sötételfek társaságában találja, több volt, mint egyszerű vád a sötételfek ellen. - Ám mindazonáltal jobb lenne, ha nézeteltérésünket akkor rendeznénk, ha már messze, nagyon messze leszünk ettől a helytől - ajánlotta Entreri. - Habár a mi harcunk elkerülhetetlen a te szemedben, nem igaz? - A logika ezt diktálná - felelte Danica Alighogy befejezte a mondatot, máris kitört, lecsusszant a földre, be Entreri kinyújtott pengéje alá és kisöpörte a férfi lábát. - De egyikünk sem rabja a bölcs gondolkodásnak, nem igaz, ocsmány bérgyilkos? Entreri ellenállás nélkül várta be a gáncsot, sőt még segítette is Danica lábmozdulatát, amikor hátrafelé lökte magát, egy hátrabukfencbe, miközben felemelte a lábát, hogy az Danica lendülő lába fölé kerüljön. Nem vitte végig a mozdulatot és ahelyett, hogy talpra érkezett volna, lábujjhegyére helyezve a súlyát, megfordította lendületét és előrevette magát egy váratlan és mindent elsöprő rohamra. A még mindig döbbent Danica felemelte egyik lábát az érkező Entrerivel egy vonalba, majd hirtelen a hátára gördült és talpát tökéletesen időzítéssel nyomta neki a bérgyilkos belső combjának, amikor az felésuhant, a gyomrát célzó kardjával. A szerzetes a kétségbeesés szülte pontossággal lökte hátrafelé vállait és törzsének, valamint lábainak miden izma lenyűgöző összhangban rúgta odébb Entrerit, hogy távoltartsa magától azt a rettenetes kardot. A bérgyilkos a nő fölé ért, majd átsuhant fölötte, ahogy átrepült Danicán és az utolsó pillanatban sunyta le a fejét, hogy előrebukfencbe menjen át. Egy pördüléssel talpon termett, szemben a szerzetessel, aki szintén felállt már és rohamozott, csakhogy dermedten megtorpanjon, ahogy újra szemtől szemben állt a halálos kard és tőr párossal. Entreri érezte, ahogy az adrenalin átáramlik a testén, a valódi kihívás jeleként. Bármennyire is tudta, hogy milyen ostobaság ez az egész, ennek ellenére élvezte. Akárcsak a nő. Oldalról ekkor egy hang jutott el a fülükig - egy sötételf dallamos hangja. - Öljétek csak meg egymást és kíméljetek meg minket a további gondoktól - mondta Berg'inyon Baenre, aki két társával együtt lépett be a szűk kis területre. Mindhármuk kezében nagy erejű mágiával felruházott ikerpengék ragyogtak. A köhécselő és tucatnyi horzsolásból vérző Cadderly kikűzdötte magát a sziklaomlás alól és bebotorkált egy kisebb folyosóba. Belekotort egyik erszényébe és előhúzta fénycsövét, egy henger alakú tárgyat, amelyre folyamatos fényvarázst mondtak - az egyik végén állítható fókusszal. Meg kell találnia Danicát. Újra látnia kell őt. Az utolsó kép, amint a sárkány tűzcsóvája lecsap rá, félelemmel töltötte el és elkábította. Mivé lesz az élete Danica nélkül? Mit mond majd a gyermekeiknek? Cadderly Bonaduce életében minden elválaszthatatlanul összefonódott ezzel a gyönyörű és tehetséges asszonnyal. Igen, tehetséges, ismételte szándékosan magában újra és újra, ahogy a poros folyosóban botorkált és csak egyszer állt meg, hogy egy gyengébb gyógyvarázst mondjon egy különösen mély vágásra az egyik vállán. Kétrét görnyedt és újra köhögni kezdett, majd kiköpött némi földet, ami a torkán akadt. Megrázta a fejét és újra azt mormogta magában, hogy meg kell találnia a feleségét, majd felegyenesedett és maga elé irányította a fényt amely visszaverődött egy drow fekete bőréről. A sugár szúrta ugyan Kimmuriel Oblodra érzékeny szemét, de nem érte készületlenül. Az intelligens pap fejében minden gyorsan a helyére került. Sokat megtudott Jarlaxle-ról a drow-val és társával, a bérgyilkossal folytatott beszélgetésből és még ennél is több következtetést vont le az

alsóbb síkok lakóitól kicsikart információkból. Az meglepte, hogy egy újabb sötételffel találkozott - kit nem lepett volna meg? -, de távolról sem döbbentette meg. A drow és Cadderly tíz lépésnyire állt egymástól - egymásra bámultak, felmérve a másikat. Kimmuriel pszionikus energiájával kinyúlt a pap elméje felé - elég energiával ahhoz, hogy összezúzza egy átlagos ember akaraterejét. De Cadderly Bonaduce nem volt átlagos ember. A módszer, amellyel felemelkedhetett istenéhez, Deneir áradó dala, némileg hasonlított a pszionikus erőkhöz. Ez is a legtisztább mentális diszciplinákra épített. Cadderly ugyan nem tudott támadni az elméjével, mint ahogy Kimmuriel tette épp az imént, de tudott védekezni egy ilyen támadás ellen és ezenfelül, fel tudta ismerni a támadás természetét. Azután a Kristályszilánkra gondolt, mindarra, amit tudott róla, jellemzőiről és képességeiről. A drow pszionicista meglendítette egyik kezét, megtörve a pszionikus kapcsolatos és előhúzott egy csillogó kardot. Újabb pszionikus erőt idézett fel, amely fizikailag megerősítette az elkövetkező harcra. Cadderly nem tett hasonló előkészületeket. Továbbra is csak rámeredt Kimmurielre és mindentudóan vigyorgott. Egyetlen fordítóvarázst mondott csak el. A drow kíváncsian méregette, magyarázatra várva. - Legalább annyira a Crenshinibon pusztulását akarod, mint én - közölte a pap és a mágia fordította minden szavát, ahogy azok előtörtek a szájából. - Pszionicista vagy, a Kristályszilánk átka, legyűlöltebb ellensége. Kimmuriel nem mondott semmit, csak szúrósan meredt rá mind fizikai, mind mentális szemével. - Mit tudsz te, ostoba ember? - kérdezte. - A Kristályszilánk nem fogja engedni, hogy túl sokáig élj - mondta Cadderly -, és ezt te is tudod. - Azt hiszed, hogy segítenék egy embernek Rai'gy ellen? - kérdezte Kimmuriel hitetlenkedve. Cadderly nem tudta, hogy ki lehet az a Rai'gy, de Kimmuriel kérdése világossá tette, hogy egy fontos és hatalommal bíró sötételfről lehet szó. - Akkor hát mentsd magad és távozz - javasolta Cadderly olyan nyugalommal és magabiztossággal, hogy erre Kimmuriel összehúzta a szemét és még alaposabban szemügyre vette. Újabb pszionikus betörési kísérlet. Ezúttal Cadderly valamelyest beljebb engedte a drow-t, és elméjének fürkésző tekintetét Deneir dalához irányította, hogy az lássa a hömpölygő harmónia valódi hatalmát, hogy lássa végzetét, ha annyira ragaszkodik az összecsapáshoz. A pszionikus kapcsolat ismét megszakadt, Kimmuriel pedig csak állt ott mereven, és szúrósan meredt Cadderlyre. - Általában nem vagyok ennyire nagylelkű, sötételf - jelentette ki Cadderly -, de ezúttal fontosabb gondjaim vannak. Nem szereted a Crenshinibont és talán még nálam is szenvedélyesebben vágysz arra, hogy elpusztuljon. Ha ez nem történik meg, ha hagyod, hogy társad, ez a Rai'gy birtokolja, az a végedet jelenti. Segíts hát nekem, ha meg akarod semmisíteni a Kristályszilánkot. Ha te és a fajtád vissza kíván térni fénytelen otthonába, nem állok az utatokba. Kimmuriel még egy ideig fenntartotta egykedvű testtartását, majd elmosolyodott és megrázta a fejét. - Rá fogsz jönni, hogy Rai’gy félelmetes ellenfél - biztosította Cadderlyt -, különösen a Crenshinibonnal a birtokában. Mielőtt Cadderly válaszolhatott volna, Kimmuriel meglengette egyik kezét és teste anyagtalanná vált. Ez az áttetsző alak azután megfordult és egyszerűen átsétált a kőfalon. Cadderly egy hosszú pillanatig várt még, majd megkönnyebbülve sóhajtott egy nagyot. Hiszen csak rögtönzött és blöffölt. A mai napra előkészített varázslatai sárkányok és nem sötételfek ellen voltak hatékonyak, márpedig az, akivel az imént találkozott, valóban komoly hatalommal bírt. Ezt élesen érezte a pszionikus betörési kísérleteknél. Most már volt egy neve – Rai’gy -, és félelmei Hephaistos első tűzcsóváját illetően, beigazolódtak. Cadderly, akárcsak Jarlaxle, eleget tudott a nagyerejű relikviáról ahhoz, hogy felismerje: ha a sárkány lehelete megsemmisítette volna a Crenshinibont, akkor arról a területen tartózkodók közül mindenki tökéletesen megbizonyosodhatott volna. Most már Cadderly elég könnyen kitalálta, hogy hogyan és hová tűnhetett el a Kristályszilánk. Tudván, hogy más sötételfek is vannak a közelben és tetőzve mindez egy nagyon dühös vörös sárkánnyal, nem könnyítette meg hogy jobban érezze magát, amikor három hiányzó barátjára gondolt. Újra elindult, olyan gyorsan, ahogy csak tudott, majd ismét belesüppedt Deneir dalába és útmutatásért imádkozott, amely elvezeti őt Danicához. - Úgy látom, az a végzetem, hogy mindig azokat védelmezzem, akiket a legjobban utálok - suttogta Entreri Danicának és kezével intett nőnek, hogy mozduljon oldalra. A sötételfek szétváltak. Az egyik megindult, hogy szembenézzen Danicával, míg Berg'inyon és a másik a bérgyilkos felé vette az irányt. Berg’inyon azonban elhessegette a társát. - Öljétek meg a nőt, de gyorsan - mondta drow nyelven. - Egyedül akarok elbánni ezzel. Entreri Danicára nézett és feltartotta két ujját, rámutatva arra a kettőre, aki a nő felé tartott, majd

magára a nőre. Danica gyorsan biccentett és egy szempillantás alatt megkötötték az üzletet. A nő megpróbálja lefoglalni a két sötételfet, de mindketten tudták, hogy Entrerinek gyorsan végeznie kellene a harmadikkal. - Gyakran elgondolkoztam azon, hogy miként állnám meg a helyem Drizzt Do'Urdennel szemben mondta Berg'inyon a bérgyilkosnak. - Most, hogy már valószínűleg soha nem lesz erre esélyem, megelégszem veled, aki mindenben egyenlő vagy Drizztel. Entreri meghajolt. - Jó tudni, hogy bizonyos értékkel bírok a Baenre Ház gyáva fia számára - felelte. Tudta, miközben kiegyenesedett, hogy ezeknek a szavaknak a hallatán Berg'inyon nem fog habozni. Mégis, a drow támadásának elsöprő vadsága kis híján végzett Entrerivel, még mielőtt a harc valójában megkezdődhetett volna. Hátraugrott, és sarkára támaszkodva félreszökkent, ahogy a két kard keményen lecsapott rá, egymás mellett, mélyen lent, azután ismét lent, majd fent, majd hasmagasságban. Hátraugrott egyszer, kétszer, háromszor, majd sikerült kardjával kereszteznie Berg'inyon negyedik dupla döfését, abban a reményben, hogy ezzel lefelé kényszeríti pengéit. Akivel azonban most szemben állt, nem egy falusi gazda volt, de nem is egy ork vagy vérpatkány, hanem egy ügyes, veterán drow fegyverforgató. Berg'inyon bal kezében tartott pengéjét nekinyomta a bérgyilkos kardjának, de a jobbal gyors kört írt le, a magasba emelte és keményen lesújtott. Az ékköves tőr az utolsó pillanatban akasztotta meg és ütötte félre. Entreri átfordította a másik kezét és kardjának hegyét Berg'inyon felé lökte. Azonban nem fejezte be a döfést, hanem folytatta a fordító mozdulatot, pengéjét a drow fegyvere alá és mögé csúsztatva és azután egyenesen előreszúrt. Berg'inyon balkezes pengéjével gyorsan lefelé keresztezett a teste előtt, majd elhúzta jobboldali fegyverét a tőrtől és átlendítette keresztbe, balra, még lejjebb nyomva Entreri kardját. És ugyanazzal a sima mozdulattal, a kiváló drow harcos jobbkezes pengéjét felfelé pördítette, át a keresztező bal fölött - egyenesen a bérgyilkos feje felé, egy brilliáns mozdulattal, amelyről Berg'inyon Baenre tudta, hogy Artemis Entreri végét jelenti. Átellenben, Danica sem állt sokkal jobban. A harc a színtiszta káosz és a villámgyors, szinte vad mozdulatok keverékéből állt. A nő lekuporodott és a földre vette magát, majd a levegőbe rúgta magát és ide-oda cikázott, a drow kardok suhintásait egymás után kerülve el. Ezek ketten ugyan közel sem voltak olyan jók, mint az, aki a másik oldalon a társával harcolt, de végső soron mégis sötételfek voltak, és még a leggyengébb drow is remek harcosnak számított a felszínen. Ráadásul ezek ketten jól ismerték egymást és halálos pontossággal egészítették ki egymás mozdulatait, meggátolva, hogy Danica igazi ellentámadást indíthasson. Valahányszor az egyikük előretört és ez némi reménnyel kecsegtette a nőt, hogy elgurulhat a kettős döfésre lendülő pengék mellett, vagy becsusszanhat alájuk és térden rúghatja ellenfelét, a másik drow mindig elzárta a lehetséges támadási zónát, két csillogó kardjával tartva sakkban őt. Azokkal a hosszú pengékkel és pontos mozdulatokkal kezdték kifárasztani. Reagálnia kellett minden döfésre és vágásra - ráadásul gyorsabban, mint ahogy az megtörtént. Félre kellett ugornia a penge elől, amelyet a drow egyetlen csuklómozdulattal irányított felé. Entreri és másik drow felé nézett - pengéik vad táncot jártak, de a sötételf mintha fölénybe került volna. Danica tudta, hogy valami veszélyessel, valami kétségbeesett mozdulattal kell megpróbálkoznia. Rohanva tört előre, majd hirtelen balra váltott és kirobbant oldalra, pedig csak három lépésre volt a faltól. Mivel úgy tűnt, hogy beszorították, a legközelebbi sötételf utána vetette magát és beleszúrt... a semmibe. Danica felrohant a falon, majd elrúgta magát, egy hátraszaltóba, amitől az üldöző sötételf mellett ért földet. Ahogy leért, leguggolt és vadul körbepördült, egyik lábát kinyújtva, hogy kirúgja a sötételf lábait. Sikerülhetett volna, ha nincs ott a társa, akinek előrenyújtott pengéje mélyen belemart Danica combjába. A nő felüvöltött és hátratántordott, miközben hiábavalóan próbálta rúgásaival távol tartani a nyomába szegődött sötételfeket. Sötétséggömb borította be. Háta nekicsattant a sziklának és most már semerre sem mehetett. Rohant, szorosan a nyomában az anyagtalan Kimmuriel Oblodrával. - A kijáratot keresed? - kérdezte a drow pszionicista lehetetlenül vékony hangon. - A barátaimat keresem - felelte Cadderly. - Valószínűleg már kint vannak a barlangból - közölte Kimmuriel, ami lassításra késztette a papot. Valóban nem volt elképzelhetetlen, hogy Danica és a törpék a hegyből kivezető utat keresik - és Cadderly tudta, még az utazás előtti kutatásainak köszönhetően, hogy számos olyan kijárat nyílik a lenti alagutakból, amelyeket könnyű megközelíteni. Többtucatnyi folyosó szelte keresztül-kasul egymást, de egy rövid várakozás, valamint egy felemelt és nedves ujj elárulja, hogy merről fúj a

légáramlat. Ivánnak és Pikelnek nyilván nem lesz sok gondja, hogy megtalálják a földalatti labirintusból kivezető utat, de mi van Danicával? - Valami errefelé jön - figyelmeztette Kimmuriel és amikor Cadderly megfordult, látta, hogy a drow a falhoz simul és tökéletesen csendben áll ott, szinte eltűnik. Cadderly tudta, hogy a drow nem fogja segíteni harc esetén és valószínűleg csatlakozik a szembejövőkhöz, ha a közeledő lépések sötételf társaihoz tartoznak. De nem azok voltak, ezt Cadderly azonnal tudta, még mielőtt aggódni kezdett volna - nem, ezek nem lopakodáshoz szokott lények léptei voltak. - Te ostoba dú-dad! - ért el hozzá egy ismerősen mennydörgő hang. - Beleejtsz egy lukba, ami teli van sziklákkal! - Óóó oj - felelte Pikel, éppen akkor, amikor befordultak a sarkon és egyenesen beleléptek Cadderly fénycsóvájába. Iván felvisított és rohamra indult, de Pikel megragadta és visszarántotta, miközben valamit a fülébe súgott. - Hé, igazad van - értett egyet a sárga szakállú törpe. - Az átkozott drow-k nem használnak fényt. Cadderly melléjük lépett. - Hol van Danica? A megkönnyebbülés, amit a két törpe érzett barátjuk láttán, azonnal szétfoszlott. - Segítsetek megtalálni! - mondta Cadderly a törpéknek és Kimmurielnek, miközben megpördült a sarkán. Kimmuriel Oblodra, aki nyilvánvalóan tartott attól, hogy Cadderly és a két törpe nem lesznek éppen a legkellemesebb útitársak, már réges-régen eltűnt. Mosolya - valójában csúfondáros vigyora - csak még szélesebb lett, ahogy az egyik pengéje átvágott a másik fölött, mivel tudta, hogy Entrerinek semmije nem maradt, amivel háríthatott volna. Berg'inyon gyilkos szúrása pontosan a megcélzott helyet találta. De a bérgyilkos nem volt ott! Berg'inyon gondolatai vadul száguldottak. Hová tűnt? Hogyan lehettek az előbb még a helyükön a hárításra használt pengéi? Tudta, hogy Entreri nem mehetett messzire, de mégsem volt ott. A hirtelen kibontakozás szöge - amikor elhúzta fegyverét a tőrtől árulta el Berg'inyonnak az igazságot: ugyanabban a pillanatban, amikor ő átpördítette fegyverét, Entreri is előretört, de mélyen lent és Berg'inyon saját fegyverét használta arra, hogy a látását korlátozza. A sötételf magában gratulált a ravasz embernek, akit Drizzt Do'Urdennel egyenrangúnak tartottak, még akkor is, amikor érezte, ahogy egy ékköves tőr siklik a hátába és a szíve felé tör. - Az egyik lakájodat magad mellett kellett volna tartanod - súgta Entreri a drow fülébe, miközben a földre csúsztatta a haldokló Berg'inyon Baenre-t. - Melletted halhatott volna meg. A bérgyilkos kirántotta tőrét és körbefordult, a nőt keresve. Látta, ahogy eltalálják, látta, ahogy odébbszökken és látta, ahogy a sötétséggömb beburkolja. Entreri összerezzent, amikor látta, hogy a két sötételf - akik túl messze voltak ahhoz, hogy időben odaérjen -, kétfelé perdül, oldalról kerítve be nőt, majd berontanak a sötétbe, előretartott kardokkal. Egy töredék másodperccel azelőtt, hogy a sötétség ráhullott, a Danica előtt álló sötételf jobbra perdült, távolabb tőle, hogy körbefordulva és a lendületet kihasználva, gyorsan odaérjen hozzá - és ez volt minden, amit a szerzetes látott. Gyanította, hogy a másik balra mozdul, de abban is biztos volt, hogy mindketten olyan szűk körben fordulnak, ami meggátolja, hogy egyenesen kitörjön kettejük között. Három lehetőség - balra, jobbra, előre - ki volt zárva, mint ahogy hátra sem mehetett, mivel az a kőfal valóban tömör volt. Érzékelte mozdulataikat, bár csak felszínesen, de annyit így is tudott, hogy gyorsan törnek előre, gyilkolásra készen. Egy lehetőség maradt. Csak egy. Danica egyenesen felfelé ugrott, maga alá rántva a lábait és teljes kétségbeesésében még a combján ejtett seb fájdalmát is alig érezte. Nem látta a jobbról érkező drow kettős alsó döfését, mint ahogy a balról érkező kettős felső döfését sem, de érezte a sötételfek zavarodottságát, ahogy a pengék elkerülték. Magasra rántotta lábait, majd mindkét irányba kirúgott, lábait váratlanul és mindent elsöprő erővel csapva szét. Mindkét oldalon talált, a jobbján álló drow-t homlokon, míg a balján állót torkon rúgta. Teljesen kinyújtotta lábait, amitől mindkét drow elf elrepült. Tökéletes egyensúllyal ért földet és három villámgyors lépés után előrevette magát. Előrebukfenccel jutott ki a sötétséggömbből. Felegyenesedett és körbepördült - a bal oldali sötételfet kereste, valamint a másikat, akit rúgása homlokon talált és éppen most tántorgott ki a sötétséggömbből, hátrafelé, egyenesen Artemis Entreri várakozó karjaiba.

A drow hirtelen és hevesen megrándult, majd Entreri csodás kardja robbant elő a mellkasából. A bérgyilkos egy pillanatig benne tartotta a pengét és hagyta, hogy Kharón Karmának démoni ereje munkához lásson, amitől a sötételf arca füstölögni kezdett, majd lángra kapott és végül leolvadt a koponyájáról. Danica félrenézett, a sötétségre összpontosított és várta, hogy a másik drow elf kirontson belőle. Vér csorgott sebesült lábából és ereje gyorsan fogyott. Túlságosan szédült már ahhoz, hogy egy pillanattal később meghallja, ahogy a haldokló sötételf akinek túlságosan összezúzódott a torka, hogy levegőt vehessen -, utolsót hördül a sötétséggömbben, de még ha hallotta volna is ezt a megnyugtató hangot, az is csak kevéssé növelte volna reményeit. Tudta, hogy képtelen lesz talpon vagy akár csak eszméleténél maradni. Artemis Entreri pedig - aki biztos, hogy nem volt a szövetségese -, nagyon is eleven volt és nagyon, de nagyon közel járt már. Yharaskrikon felülkerekedtek. Rai'gy mágiája és a Kristályszilánk folyamatos mentális támadása teljesen maga alá gyűrte az illithidet. Az agyszívó még annyira sem tudta koncentrálni mentális energiáit, hogy beleolvadjon a kőbe és így megmeneküljön az őt fogvatartó ragacsból. - Add meg magad! - követelte a drow varázsló-pap. - Nem menekülhetsz előlünk. Elfogadjuk szavad, ha hűséget esküszöl nekünk - közölte a drow, aki nem vette észre azt az árnyszerű alakot, aki a háta mögül rontott elő, hogy visszaszerezzen egy bizonyos tárgyat. Crenshinibon tudni fogja, ha hazudsz, de ha őszintén teszel esküt, jutalmad nem marad el! Miközben a sötételf ezeket a szavakat mondta, Crenshinibon mindent visszhangzott Yharaskrik elméjének mélyén. A gondolat, hogy a Crenshinibont szolgálja, amely minden agyszívó számára a leggyűlöletesebb tárgyak egyike volt, őszinte undorral töltötte el a dudoros fejű lényt - akárcsak önnön pusztulása. És Yharaskrik éppen az utóbbival nézett szembe. Az illithid nem nyerhetett és nem menekülhetett. Crenshinibon szétolvasztja az agyát, miközben Rai'gy szétrobbantja a testét. Megadom magam - közölte az illithid telepatikusan mindkettejükkel. Rai'gy megszüntette mágiáját és a Crenshinibonnal tanácskozott. Az ereklye tudatta vele, hogy Yharaskrik valóban megadta magát. - Bölcsen tetted - mondta a drow az illithidnek. - Milyen pocsékolás lett volna a halálod, amikor pedig az én seregemet gyarapíthatod és összekötőként szolgálhatsz köztem és hatalmas néped között. - Népem gyűlöli a Crenshinibont és nem fog hallgatni a hívására jelentette ki Yharaskrik gurgulázó hangján. - De te másként látod a dolgokat - szólt a drow. Elmondott egy gyors varázslatot, amitől felolvadt a ragacs az illithid körül. - Most már látod az értékét. - Igen, valóban értékesebb, mint a halál - ismerte el Yharaskrik és feltápászkodott a földről. - Nocsak, nocsak, én áruló alvezérem - érkezett egy hang oldalról. Mind Rai'gy, mind Yharaskrik odafordultak és meglátták Jarlaxle-t, aki valamivel feljebb, a fal egyik beugrójában kuporgott. Rai'gy felmordult és a Crenshinibont szólította, hogy mentálisan zúzza szét egykori urát. Ám alighogy belefogott a néma felszólításba, egy mágikus lámpás emelkedett fel. Fénye az ereklyére esett és elfojtotta annak hatalmát. Rai'gy ismét felmordult. - Többre van szükséged, minthogy legyőzd az ereklyét! - üvöltötte és karját Yharaskrik felé lendítette. - Találkoztál már a barátommal? - Valóban félelmetes - ismerte el Jarlaxle és tiszteletteljesen megbillentette széles karimájú kalapját a nagy hatalmú illithid felé. - És ti már találkoztatok az enyémmel? - És ezzel oldalra pillantott, a széles folyosó egy távolabbi része felé. Rai'gy nagyot nyelt, mert miközben fordult, már ráébredt az igazságra. Vadul mozgatni kezdte karjait, valamiféle védőmágiát próbálva magára mondani. Veleszületett drow képességét használva, Jarlaxle sötétséggömböt bocsátott a varázslóra és az agyszívóra, egy töredék másodperccel azelőtt, hogy Hephaistos tűzsugara elborította és lángra lobbantotta őket a mindent elsöprő, rettenetes csóvában. Jarlaxle hátradőlt és leárnyékolta szemét a tűz fénye elől, a narancsvörös sugár elől, amely beleveszett a sötétbe. Azután hirtelen szisszenő hang hallatszott és a sötétség nem volt többé. Az alagút visszanyerte természetes feketeségét, amelyet némileg megvilágított a sárkányból áradó izzás. A fény azután százszorosára erősödött, ezerszeresére és ragyogó izzássá vált, mintha maga a Nap zuhant volna rájuk. Crenshinibon, jött rá Jarlaxle. A sárkány lehelete elvégezte munkáját és az ereklyét egybetartó kötelékek most megbomlottak. Egy pillanattal azelőtt, hogy a ragyogás túl erőssé vált volna, Jarlaxle még meglátta a nagy sárkányféreg hüllőszerű arcán megjelenő meglepett kifejezést, korábbi alvezérének szénné égett holttestét és Yharaskrik hátborzongató alakját, mivel az illithid éppen akkor kezdett beleolvadni a kőbe, amikor Hephaistos lehelt. Ez a visszavonulás azonban nem sok jót

eredményezett, mert a sárkány tüze szétolvasztotta a sziklát is. Hamarosan túl erős lett a fény a drow szemének. - Jó lövés... izé, lehelés volt - szólt oda Hephaistosnak. Jarlaxle ezzel sarkon pördült, átcsusszant a beugró hátsó falának repedésén és futásnak eredt, éppen idejében. Hephaistos rettentő tüze ismét előtört, szétolvasztotta a beugró kövét és végigkergette Jarlaxle-t a folyosón, megperzselve nadrágjának azt a részét, amelyen ülni szokott. Csak rohant és rohant az egyre erősödő fényben. A Crenshinibon szabadon engedett hatalma minden egyes kőhasadékot megtöltött. Nem sokkal később Jarlaxle már tudta, hogy a külső fal közelében járhat, így ismét aktiválta a mágikus lyukat, felhajítva a kőfalra, hogy azon keresztül azután a kinti alkonyatba jusson. Ez a terület is azonnal és jelentős mértékben kivilágosodott, mintha csak maga a Nap kelt volna fel. A fény a mágikus lyukon át szivárgott elő. A drow egyetlen csuklómozdulattal visszahívta a mágikus tárgyat, lezárva ezzel a portált, amitől a terület ismét visszanyerte természetes fényviszonyait - na persze, ha leszámítjuk azt a miriádnyi sugarat, amely máshol tört elő az izzó fényt árasztó hegyből. - Danica! - érkezett Cadderly kétségbeesett kiáltása a háta mögül. - Hol van Danica? Jarlaxle megfordult és észrevette a papot, meg a két kétbalkezes törpét - az egyik legfurcsább testvérpárt, amelyet a drow valaha is látott -, amint felé rohannak. - Artemis Entreri után ugrott be egy lyukba - mondta Jarlaxle megnyugtató hangon. - Remek és igazán találékony szövetséges. - Bumm! - közölte Tömbváll Pikel. - Mi ez a fény? - kérdezte Iván. Jarlaxle visszapillantott a hegyre és vállat vont. - Úgy tűnik, hogy a Kristályszilánk megsemmisítésére vonatkozó elméleted végül is helyesnek bizonyult - mondta Cadderlynek. Mosolyogva fordult felé, de a pap nem viszonozta jókedvét. Rémülten bámulta a hegyet, miközben aggodalom és félelem töltötte el drága felesége miatt.

Huszonötödik fejezet FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN Hephaistos intelligens sárkány volt, elég eszes ahhoz, hogy számos nagyhatalmú varázslatot ismerjen, hogy tucatnyi faj nyelvét beszélje, hogy legyőzze azt rengeteg ellenfelet, akik ellene törtek. A sárkány évszázadok óta élt már, bölcsessége pedig gyarapodott, ahogy a sárkányoké szokott, és ennek a bölcsességnek a mélyén Hephaistos felismerte, hogy nem kellene belebámulnia a Kristályszilánk szabadjára engedett energiáinak ragyogásába. Ám a sárkány nem tudott elfordulni az izzástól, amely a legtöményebb, legfényesebb és egyben legtisztább energia volt, amelyet valaha is látott. A sárkányféreg rácsodálkozott arra a csontvázszerű árnyra, amely előlibegett a fényesen izzó tárgyból, majd a másodikra, azután a harmadikra és így tovább, egészen addig, amíg már hét, réges-régen elpusztult halálúr kísértete táncolta körbe a megsemmisült Kristályszilánkot, úgy, mint akkor, amikor létrehozták sötét alkotásukat. Azután - egyik a másik után -, feloldódtak a semmiben. A sárkány hitetlenkedve bámult és olyan tisztán érezte az őszinte érzelmeket, mintha csak empatikus kötelék kötötte volna össze azzal az alakkal, amely ezt követően szivárgott elő az ereklyéből - egy ember árnya volt ez, a szomorúságtól megtörve és kétrét görnyedve. A rég halott sejk elorzott lelke a földön ült, és reménytelenség lengte körbe, ahogy a követ bámulta - olyan mindent elsöprő aura áradt abból az árnyból, hogy még Könyörtelen Hephaistos hideg szívébe is belenyilallott valami. Azután ez az utolsó kísértet is feloldódott a semmiben, és ekkor végre, gyengülni kezdett a Kristályszilánk fénye. És csak ekkor jött rá Hephaistos, hogy milyen hatalmasat hibázott. Mert az ősöreg vörössárkány csak ekkor ébredt rá, hogy teljesen megvakult, hogy szeme világát tökéletesen megsemmisítette a kiszabadult tiszta energia. A sárkány felbömbölt - de micsoda bömbölés volt ez! A harag és a düh leghatalmasabb üvöltése volt ez, amelyet az örökké mérges Hephaistos valaha is hallatott. Ebben az üvöltésben benne volt a félelem, de a megbánás is, továbbá a felismerés, hogy nem merészkedhet elő barlangjából, hogy üldözőbe vegye a betolakodókat, akik a színe elé hozták ezt az átkozott tárgyat, hogy nem léphet ki tanyájának falai közül a szabad ég alá, ahol a szemére éppúgy szüksége van, mint a többi érzékszervére ahhoz, hogy uralkodjon és hogy túléljen. Hephaistos szaglószervei annyit elárultak neki, hogy legalább azt a drow-t és illithidet sikerült elpusztítania, akik korábban a folyosóban álltak. Ez elégedettséggel töltötte el - meg azzal a felismeréssel, hogy valószínűleg a mai napon ennél többet nem remélhet -, így visszatért a nagy alvóterme mögötti titkos és mágiával elrejtett hatalmas üregbe, amelyet csak egyetlenegy bejáraton lehetet megközelíteni és ahol a sárkány aranyból, ékkövekből, ékszerekből és egyéb csecsebecsékből összehordott kincshalmát helyezte el. Itt a felbőszített, de legyőzött sárkányféreg ismét összegömbölyödött és nem vágyott másra, csak alvásra, békés szunyókálásra összehordott kincsei között, remélve, hogy a múló évek majd begyógyítják kiégett szemét. Álmodni is fog - ó, igen, álmodni -, arról, hogy felfalja ezeket a betolakodókat és majd munkába állítja hatalmas és intelligens elméjét, hogy megoldást találjon a vakságára, ha a szendergés nem gyógyítja be azt. Cadderly szinte a levegőbe ugrott az örömtől, amikor látta, hogy egy alak rohan ki az alagútból, de amikor rájött, hogy a száguldó alak nem más, mint Artemis Entreri és észrevette, hogy a vállán átvetett nő éppen csak mocorog és vér borítja, azonnal elszorult a szíve. - Mit tevél vele? - bömbölte Iván és megindult előre, de azután ráébredt, hogy olyan lassan mozog, mintha csak álmodna. Pikelre nézett és látta, hogy testvére is természetellenes lassúsággal halad előre. - Nyugodjatok meg - mondta nekik Jarlaxle. - Nem Entreri okozta Danica sebeit. - Honnan tudod te azt? - dörögte Iván. - Holtan is hátrahagyhatta volna a sötétben - érvelt a drow és ez az egyszerű logika láthatóan kissé lecsillapította a heves természetű testvérpárt. Cadderly azonban rohant. Ő kívül esett Jarlaxle varázslatának hatótávolságán, így a legkevésbé sem lassult le. Entreri felé száguldott, aki, amint látta, hogy közeledik, leengedte egyik vállát, ezzel Danicát álló vagy legalábbis megdőlt helyzetbe hozva. - Drow penge - mondta, ahogy Cadderly elég közel ért, hogy meglássa a sebet és a gyenge kísérletet, amellyel a bérgyilkos megpróbálta elkötni azt. A pap azonnal munkához látott, belehullva Deneir dalába és előszólítva az összes gyógyító energiát, amit csak tudott. Nagy megkönnyebbüléssel

fedezte fel, hogy szerelme sebei nem halálosak, és gyorsan be fognak forrni és meggyógyulnak. Mire végzett, a Tömbváll fivérek és Jarlaxle is megérkezett. Cadderly felpillantott a törpékre, elmosolyodott és bólintott, majd zavart arckifejezéssel fordult a bérgyilkos felé. - Amit az alagútban tett, azzal megmentett - mondta Entreri savanyúan. - Én pedig senkinek nem szeretek az adósa lenni. - Ennyit mondott mindössze, majd otthagyta őket és még csak vissza sem nézett. Cadderly és társai - köztük Danica -, még a nap folyamán beérték Jarlaxle-t és Entrerit, miután mindenki nagy megkönnyebbülésére világossá vált, hogy Hephaistos nem ront elő tanyájáról, hogy üldözőbe vegye őket. - Ugyanazzal a varázslattal térünk vissza a Szárnyaló Szellembe, mint amelyik idehozott minket közölte a pap. - Legalábbis udvariatlanság lenne, ha nem ajánlanám fel ezt a mágikus lehetőséget a visszaútra. Jarlaxle kíváncsian meredt rá. - Semmi trükk - nyugtatta meg Cadderly az óvatos drow-t. - Nem ítélkezem egyikőtök felett sem, mivel amióta az én területemre léptetek, csak nemes tetteket hajtottak végre. Azonban mindkettőtöket figyelmeztetlek, hogy nem fogom eltűrni, ha... - Miért akarnánk visszatérni veled? - vágott a szavába Artemis Entreri. - Mit nyernénk hamissággal átitatott ürgelyukadban? Cadderly válaszolni akart - egyszerre többféleképpen is. Rá akart ordítani erre az emberre, kényszeríteni akarta ezt az embert, meg akarta téríteni ezt az ember, el akarta pusztítani ezt az embert - valamit tenni akart, a váratlanul felmagasodó negatívizmus fala ellen. Végül azonban nem szólt semmit, mert valóban, mit tudna adni a Szárnyaló Szellem ennek a kettőnek? Gyanította, hogy sokat, ha azt akarnák, hogy begyógyuljon lelkük és életük. Amit Entreri tett Danicáért, arra utalt, hogy talán lesz erre lehetősége a jövőben. Hirtelen indíttatásból, a pap hagyta, hogy Deneir dala ismét elborítsa és egy aprócska varázst szólított elő, amely felfedte azok általános jellemvonását, akiket vizsgált. Egyetlen Entrerire és Jarlaxle-ra vetett pillantás elég volt hozzá, hogy meggyőzze: a Szárnyaló Szellem, Carradoon, Shilmista Erdeje és a Hópihe-hegységnek arra eső területe jobban jár, ha azok ketten az ellenkező irányba indulnak. - Akkor hát jó utat - mondta és megbillentette a kalapját. - Legalább adódott egy alkalom nyomorúságos életedben, amikor nemesen cselekedtél, Artemis Entreri. - Ezzel elindult, nyomában a testvérpárral, Ivánnal és Pikellel. Danica azonban hátramaradt és miközben lépkedett, Entrerit méregette. - Nem vagyok hálátlan azért, amit értem tettél, amikor a sebem legyűrt - ismerte el -, de ugyanakkor nem bújok el az elől sem, hogy befejezzük azt, amit a Hephaistos barlangja alatti alagútban elkezdtünk. Entreri már majdnem kimondta, hogy "Ugyan miért?", de azután mást gondolt, még mielőtt egyetlen szó is kiszökhetett volna a száján. Így csak vállat vont, elmosolyodott és hagyta, hogy a nő is távozzon. - Entrerinek új vetélytársa akadt? - jegyezte meg Jarlaxle, amikor azok négyen elmentek. - Talán Drizzt pótlására? - Aligha - felelte Entreri. - Nem elég jó ehhez? A bérgyilkos csak rántott egyet a vállán - még csak azzal sem törődött, hogy megmondja: elég jó-e a nő vagy sem. Jarlaxle nevetése rezzentette fel merengéséből. - Fejlődés - jelentette ki Jarlaxle. - Figyelmeztetlek, hogy nem nagyon fogom eltűrni a piszkálódásaidat - vetette oda Entreri. Jarlaxle erre csak még hangosabban nevetett. - Akkor hát azt tervezed, hogy velem maradsz. Entreri szúrósan rámeredt, amitől a másik vigyora is lehervadt, a bérgyilkos pedig eltöprengett, hogy van-e olyan kérdés, amelyre a másik nem tud azonnal felelni. - Rendben van, legyen hát - mondta Jarlaxle jókedvűen, mintha csak a hallgatást beleegyezésnek tekintette volna. - De figyelmeztetlek, hogyha keresztezed az utamat, akkor meg kell, hogy öljelek. - Ezt nehéz lesz megtenned a síron túlról - ígérte Entreri. Jarlaxle újra felnevetett. - Amikor fiatal voltam - kezdte -, volt egy barátom, egy fegyvermester, akinek a legnagyobb csalódást az jelentette, hogy azt gondolta, én jobb harcos vagyok nála. Valójában azonban, az egyetlen esetben, mikor jobbnak bizonyultam nála, az sokkal inkább volt köszönhető a szerencsémnek, mint az ügyességemnek. Nos, tehát ő mondta azt, hogy végre sikerült találnia valakit, aki ha felnő, legalább egyenrangú lesz velem sőt talán még jobb is, és talán ez a kiválóság, ez a gyermek valóban tehetségesebb volt, mint bármely más harcos korábban. - A fegyvermestert Zaknafeinnek hívták. Talán már hallottál róla - folytatta Jarlaxle.

Entreri a fejét rázta. - Az ifjú harcos, akiről beszélt, nem volt más, mint Drizzt Do'Urden - magyarázta Jarlaxle vigyorogva. Entreri keményen küzdött, hogy semmi ne látszódjék az arcán, de a meglepetés hatására belső érzései egy kicsit kiütköztek, ami éppen elég volt Jarlaxle-nak ahhoz, hogy észrevegye. - És valóra vált Zaknafein jóslata? - kérdezte Entreri. - Ha igen, bír ez valami jelentőséggel Artemis Entreri számára? - kérdezett vissza Jarlaxle. - Ha megismerné Drizzt és Jarlaxle egymáshoz viszonyított erejét, elárulna ez valami lényegeset Entrerinek? Mit gondol Artemis Entreri: megfelel-e a Drizzt Do'Urdennel szemben állított elvárásnak? Majd következett a döntő kérdés: - Entreri azt hiszi, hogy valóban legyőzte Drizztet? Entreri sokáig és komoran meredt Jarlaxle-ra, de vonásai végül ellágyultak. - Számít ez? - felelte és ez pontosan az a válasz volt, amelyet Jarlaxle a leginkább hallani akart új, és gondolkodásmódjából ítélve, sokáig vele maradó barátjától. - Még nem végeztünk itt - jelentette be azután Jarlaxle, hirtelen témát váltva. - Kószál még errefelé egy csapat, félelemmel és haraggal telve. Vezérük úgy döntött, hogy még nem távoznak, addig nem, amíg a dolgok úgy állnak, ahogy. Entreri semmit nem kérdezett, csak követte Jarlaxle-t, ahogy a sötételf megkerülte az egyik sziklás kiszögellést. A bérgyilkos néhány lépést hátramaradt, amikor meglátta a csapatot, amelyről Jarlaxle beszélt: négy sötételfet, egy veszedelmes pszionicista vezetésével. Entreri kezei azonnal halálos tőrének és kardjának markolatára vándoroltak. Nem sokkal odébb, Jarlaxle és Kimmuriel drowul beszélgettek, de Entreri legtöbb szavukat megértette. - Megvívunk most? - tette fel a kérdést Kimmuriel Oblodra, amikor Jarlaxle a közelébe ért. - Rai'gy halott, a Kristályszilánk pedig megsemmisült - felelte Jarlaxle. - Mi értelme lenne? Entreri észrevette, hogy Kimmuriel egyik kijelentés hallatán sem rezzen össze. - Ah, igen, de gyanítom, hogy most már megízlelted a hatalom édes ízét, igaz? - kuncogott Jarlaxle. - Úgy tűnik, hogy jelenleg te állsz a Bregan D'aerthe élén és úgy véled, hogy mindezt egyedül érted el. És nincs sok kedved megválni a megszerzett pozíciótól, igaz? Kimmuriel ingatni kezdte a fejét - most már nyilvánvaló volt Entreri előtt, hogy azért van itt, hogy békét kössön Jarlaxle-lal -, de a meglepetésekkel teli zsoldos nem hagyta, hogy válaszoljon. - Legyen hát akkor így! - kiáltotta drámaian. - Nincs sok kedvem újabb harchoz, Kimmuriel, emellett megértem és elfogadom, hogy az utóbbi időben a cselekedeteim okán, valószínűleg túl sok ellenségre tettem szert a Bregan D'aerthe soraiban ahhoz, hogy vezérként térhessek vissza. - Megadod magad? - kérdezte kétkedve Kimmuriel és láthatóan csak még éberebbé vált, akárcsak a mögötte álló közkatonák. - Nem igazán - kuncogott ismét Jarlaxle. - És figyelmeztetlek, hogy ha még mindig össze akarsz csapni velem, vagy tovább üldözöl és követsz, akkor tényleg kihívlak azért a pozícióért, amelyet jogosan nyertél el. Entreri erősen figyelt, majd megrázta a fejét, mivel biztosra vette, hogy valamit nagyon félreérthetett. Kimmuriel válaszolni akart, de csak néhány szót tudott kinyögni, majd egy nagy sóhajjal feladta. - Vigyázz a Bregan D'aerthe-re - figyelmeztette Jarlaxle. - Egy napon ismét csatlakozom hozzád és akkor követelni fogom, hogy osztozzunk meg a vezérségen. Elvárom, hogy a zsoldoscsapat olyan erős legyen akkor, mint most, amikor önként visszavonulok. - A másik háromra nézett. - Szolgáljátok őt becsülettel. - Ha valamikor ismét visszatérsz hozzánk, arra nem Calimportban kerül sor - biztosította Kimmuriel -, és sehol máshol az átkozott felszínen. Hazatérek Jarlaxle, vissza a barlangokba, ahol mi igazán uralkodhatunk. Jarlaxle bólintott, akárcsak a három másik közkatona. - És te? - érdeklődött Kimmuriel. Az egykori zsoldosvezér csak vállat vont és ismét elmosolyodott. - Nem tudom, hogy hova akarok a legszívesebben menni, mivel még nem láttam mindent itt. Kimmuriel ismét értetlenül meredt az egykori vezérre. Végül azonban csak bólintott és ujjának, valamint elméjének egyetlen csettintésével dimenziókaput nyitott, amelyen át ő és három csatlósa távozott. - Miért? - tette fel a kérdést Entreri és odalépett kiszámíthatatlan társa mellé. - Miért? - visszhangozta Jarlaxle. - Visszatérhettél volna velük - mutatott rá a bérgyilkos -, habár én soha nem tartottam volna veled. Úgy döntöttél, hogy nem mész, hogy nem veszed vissza a csapat irányítását. Miért adtad fel ezt, cserébe azért, hogy itt maradj, hogy itt maradj velem? Jarlaxle néhány pillanatig töprengett. Majd ugyanazokkal a szavakkal, amelyeket Entreri használt egykor - nem is olyan rég -, nevetve megadta a választ: - Talán mert jobban gyűlölöm a drow-kat, mint az embereket. Ebben a pillanatban Artemis Entrerit egy gyengéd szellő is elfújhatta volna. Még csak tudni sem akarta, hogy Jarlaxle honnan tudta meg, hogy ő mit mondott.

EPILÓGUS Entreri és Jarlaxle napokon át rótták a vadont, míg végül egy kis városba értek, ahol az emberek hallottak már Drizzt Do'Urdenről és legalábbis látszólag elfogadták a szélhámos Jarlaxle jelenlétét. A jellegtelen és roskatag gyűlésházban, amely tavernaként is működött, Artemis Entreri rábukkant egy hirdetményre, amely jelenlegi helyzetük fényében, valamelyest kecsegtetőnek tűnt. - Fejvadászok? - kérdezte meglepődve Jarlaxle, amikor Entreri elétette a falragaszt. A drow az egyik sarokban üldögélt, bort szopogatva, hátát a falnak támasztva. - Az igazság erőinek felhívása a fejvadászokhoz? - Valakinek a felhívása - pontosított Entreri és lecsüccsent az asztal melletti másik székre. - Az, hogy igazságot szolgáltatunk-e vagy sem, láthatóan kevés következménnyel bír. Jarlaxle féloldalas vigyorral meredt rá. - Igazán? - mondta, láthatóan nem igazán meggyőzve. - És abból milyen előnyöd származott, hogy kihoztad Danicát az alagútból? - Például az, hogy nem tettem az ellenségemmé egy nagyhatalmú papot - válaszolta a gyakorlatias Entreri fagyosan. - Vagy talán ennél többről volt szó - jelentette ki Jarlaxle. - Talán Artemis Entrerinek nem volt szíve hagyni, hogy egy nő egyedül haljon meg a sötétben. Entreri vállat vont, mintha mindez nem számítana. - Vajon Artemis Entreri hány áldozata lepődne meg ennek hallatán? - kérdezte Jarlaxle, tovább erőltetve a témát. - Vajon Artemis Entreri áldozatai közül hányan érdemeltek volna jobb sorsot, mint amit kaptak? fortyant fel a bérgyilkos. Jarlaxle tudta, hogy most az árnyak közt leélt élet igazolását hallotta. Egy bizonyos fokig a drow, aki túlélt mindent, méghozzá sötétebb árnyak között, mint amilyeneket Entreri valaha is ismert, egyet tudott érteni vele. Talán ebben az értelemben Artemis Entreriben volt némi mértéktartás. Mégis, a gyilkos átállása az igazság oldalára, furcsa és különös dolognak tűnt. - Artemis, a Könyörületes? - ezt nem hagyhatta ki. Entreri tökéletesen csendben ült egy pillanatig, a szavakat emésztve. - Talán - bólintott rá. - És ha esetleg továbbra is ilyen ostobaságokat mondogatsz, akkor tényleg felmutatok némi könyörületet és gyorsan öllek meg. De az is lehet, hogy nem. Jarlaxle erre hatalmasat kacagott, az egész dolog abszurditásán, az előtte álló, újonnan meglelt élet abszurditásán. Eléggé ismerte Entrerit ahhoz, hogy a férfi fenyegetését komolyan vegye, de valójában a sötételf úgy bízott Entreriben, ahogy saját fivérében. Márpedig Jarlaxle Baenre, Baenre Nagyasszonyanya harmadik fia, akit egykor Lolth Úrnőnek áldoztak anyja és testvérei, okosabb volt annál, hogy megbízzon saját fivérében.