Egyházmegyei közgyűlés Székelyhídon

Az Érmelléki Református Egyházmegye az idei esztendőben, rendhagyó módon, Székelyhídon tartotta rendes éves közgyűlését, április 9-én. A közgyűlés Bara László egyházmegyei főjegyző, nagykágyai lelkipásztor igehirdetésével kezdődött, aki az ApCsel 2, 37 skk. versei alapján szólt az egybegyűltekhez. Ma is aktuális a kérdés – hangzott az igehirdetésben -, amit az első pünkösdkor megfogalmaztak: - Mit cselekedjünk, atyámfiai? Választ kell kapnunk erre az égető kérdésre, hogy tudjuk, mi a teendők, hol a helyünk az egyházban, és hogy be tudjuk tölteni azokat a feladatokat, amelyek elvégzése reák hárul. Az igei tanítást követően megtörtént a számbavétel, és megállapítást nyert, hogy a közgyűlési tagok túlnyomó többsége jelen van, a gyűlés határozatképes. Dr. Hegedűs Lóránt szavait idézve. Ugyanakkor megköszönte minden lelkipásztornak, kántornak, harangozónak, önkéntes diakónusnak, presbiternek, egyházfinak az elmúlt évben végzett állhatatos szolgálatát, kitartását a mindennapok küzdelmeiben. Megköszönte az egyházmegye lapjánál tevékenykedő szerkesztő-bizottsági tagok munkáját, mindenki munkáját, aki írásokkal gazdagította a lapot, valamint az internetes oldalát az egyházmegyének. Elmondta, hogy az egyházmegyében 16 gyülekezetben szolgált; 6 gyülekezetben volt esperesi vizitáció; 4 helyen pedig átadás-átvétel. Egyperces néma csenddel emlékeztek meg a közgyűlés tagjai mindazokra a szolgatársakra, akik az elmúlt esztendőben tértek meg Teremtőjükhöz. Az elmúlt esztendőben csupán 3 lélekkel apadt az egyházmegye lélekszáma, vagyis 2012. december 31-én 21 259 volt. Ez leginkább annak tudható be, hogy bizonyos gyülekezetekben a lélekszámnyilvántartások lelkiismeretes felülvizsgálata, családlátogatások és más módok által pontosabb adatokat hozott a felszínre. A családok száma 9654. 3329 személy nem fizet fenntartói járulékot (!!). Keresztelő: 244; temetés: 523; természetes apadás: 289; 377-en konfirmáltak, 112 házasságkötés volt. 16 gyülekezetben van hétköznapi istentisztelet, 11 gyülekezetben gyermek-és ifjúsági istentisztelet, 22 gyülekezetben felnőtt, 19 ifjúsági, 8 gyülekezetben nőszövetségi, 6 gyülekezetben presbiteri bibliaóra. Minden gyülekezetben megtartásra került az egyetemes imahét.

Dr. Kürti László egyházmegyei főgondnok köszöntő szavaiban a szeretet fontosságát emelte ki. Hiába volt a fáraóknak, császároknak, királyoknak, cézároknak korszerű hadserege, birodalmuk összeomlott, mert azokból hiányzott a szeretet. Ez az alap ma is, ahogy mindenkor nélkülözhetetlen. A világ sokszor elutasította már a szeretetet, de az egyház, amelyben sokszor, mint búvópatak most is ott van a szeretet folyama, még mindig áll. Az Isten áldása legyen az ő egyházán, és mindazokon, akik nemcsak hirdetik, de cselekszik is a szeretetet-hangzott a jókívánság. A napirend megállapítása és a hitelesítő személyek kijelölése után főjegyző úr ismertette az elmúlt évi közgyűlés jegyzőkönyvét. Rákosi Jenő esperes, székelyhídi lelkipásztor Ézs 12 részének verseivel köszöntette az egybegyűlteket, és bűnbánatra szólította fel a közgyűlés tagjait, néhai

Az ÉRDA tevékenységéről szintén esperes úr tartott beszámolót. Kiemelte, hogy Balogh Anikó

2
diakónus mindvégig milyen hűséggel és odaadással végezte a munkáját. Sajnálattal jegyezte meg, hogy Anikó már nincs közöttünk. Az egyházmegye gyülekezeteiben, tavaly októberben még tanszercsomagokat hordott ki. November 10-én Érsemjénben ismét megrendezésre került a jótékonysági koncert, amelynek beindítása szintén Anikóhoz kötődik, aki ezen már nem vehetett részt. December 4-én esperes úr csomagot vitt az ÉRDA nevében a Sámuel bentlakás gyermekeinek, 22-én hagyományosan a fogyatékkal élők és nagycsaládosok találkozójára került sor, akik között 150 karácsonyi csomag került kiosztásra. A távlati tervek között szerepel új diakónus alkalmazása, valamint a diakóniai munka még hatékonyabbá tétele, amelynek része lesz az egyházkerületi diakóniai szolgálatba való hivatalos bekapcsolása az ÉRDÁ-nak. A közgyűlés igazán izgalmas témához érkezett ezen a ponton: Rákosi Jenő esperes bejelentette, hogy ebben az esztendőben az egyházmegye hozzáfogna egy állandó székhelyű esperesi hivatal létesítéséhez, a szükséges épület megépítésével. 2011. december 15-én döntött az egyházmegyei tanács ennek az épületnek a szükségességéről. Akkor hangzott el javaslatként, hogy tanácsos lenne egy új épület felhúzása, ott, ahol erre a célra alkalmas területet találnak. A hivatalnak könnyen megközelíthető, központi helyen kell megépülnie, a teleknek az egyházmegye tulajdonát kell képeznie. Mivel minden egyházmegyében, ahol van önálló székhelyű esperesi hivatal, az városon található, jó lenne, hogy ez Érmelléken is így legyen. Ennek értelmében szóba jöhet Margitta, Székelyhíd és Érmihályfalva, mint városi ranggal bíró települések. Esperes öt szempont alapján tette meg két határozati javaslatát: történelmi, földrajzi, református lakosság, infrastruktúra, és etimológia. A történelmi szempont szerint az Érmellék reformációja 1557-ben Székelyhíd reformációjával kezdődik. Esperesi székhely 1920-tól napjainkig 26 éven keresztül volt Székelyhídon, vagyis a leghosszabb ideig. Földrajzi szempontból az egyházmegyét figyelembe véve a központnak Székelyhíd tekinthető, bár csak eggyel több azon gyülekezetek száma, amelyik közelebb hozzá, mint Margittához. Érmihályfalva ilyen szempontból periferikus. Székelyhíd két főút kereszteződésében helyezkedik el, Temesvár-Szatmár, Debrecen-Zilah, a legközelebb esik Nagyváradhoz, ahol a püspökség van, illetve van határátkelőhelye is. A református lakosság szempontjából 59% él közelebb Székelyhídhoz, 41% Margittához. Infrastrukturális szempontból közel kellene legyen a hivatal egy református templomhoz, rendelkeznie kell elegendő parkolási hellyel. Összességében alkalmas hely van erre Székelyhídon, a református templomtól nem messze, a parókia mögött, amelyet meg lehet vásárolni kedvező áron. Az ötödik, etimológiai szempont pedig az, hogy az egyházmegye nevében benne van az Érmellék, az Ér folyó ott folyik el Székelyhíd mellett.

Református Érmellék
Esperes bemutat egy látványtervet, amin egy „magyaros” kinézetű emeletes házat lehet látni, nagyjából ahhoz hasonló épületben lehet gondolkodni, ami még azért szükség szerint módosítható. Hozzávetőleges költségvetése 2013-as árakon 170 000200 000 ron közötti összegre tehető, a telek ára ebben nincsen benne (ez 40 000 ron). A közgyűlés mindkét határozati javaslatot elfogadta, vagyis, hogy az esperesi hivatal Székelyhídon épüljön fel, és hogy megvásárolja az egyházmegye az előbbiekben bemutatott telket, a református parókia mögött, valamint, hogy hozzávetőlegesen a bemutatott látványterv szerint épüljön fel a hivatal. Rövid szünet után Darabont Tibor missziói előadó, ottományi lelkipásztor tartotta meg beszámolóját a gyengeségek és erőségek, a lehetősségek és a veszélyek feltérképezéséről számolva be. Annak ellenére, hogy gyülekezeteink földrajzilag igen közel esnek egymáshoz, érzékelhető bizonyos távolságtartás is, mindenki a saját égető gondjaival van elfoglalva. Nehéz egységes tervet megalkotni az egyházmegye missziós tevékenységéhez, mert, ahogy a mondás is tartja: ahány ház, annyi szokás. Szabó Zsolt katekétikai előadó beszámolójából kiderült, hogy a gyülekezetekben 2119 vallásórás korú gyermek van. A jelentések pontatlansága miatt igen nehéz volt összeállítani az idei katekétikai jelentést. 26 gyülekezetben végzi lelkész a gyülekezeti katekizációt. Mivel az iskolai vallásoktatók csak csekély száma lakik helyben, nehéz a szakmai kapcsolattartás a lelkész és a vallásoktató között. 335-en fognak konfirmálni az idei esztendőben, ugyanakkor örömteli, hogy 11-en felnőtt konfirmáció volt tavaly. Jakó Sándor Zsigmond ifjúsági előadó, jankafalvi lelkipásztor ismét az ifjúsági élet mozgalmasságáról számolt be. Hála Istennek, az ifjúsági munka gazdag tevékenysége bőséggel szolgáltatott alapot a beszámoló számára. Ezen a helyen nem soroljuk újra azokat az eseményeket, rendezvényeket, amelyekről az elmúlt évben részletes beszámolókat közöltünk újságunk lapjain. Az idei év tervei között szerepel egy ún. munkatársképző tanfolyam beindítása az Érmelléken, amely már sikeresen működik évek óta az Erdélyi IKE szervezésében, de erről is lehetett már olvasni idei elmúlt lapszámainkban. Balogh Katalin az iskolai vallásoktatásról számolt be. Kitért arra, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a vallástanárnak attól kezdve, hogy az adott év szeptemberében megindul a tanév. Sokszor ki vannak szolgáltatva az iskolaigazgatók lojalitásának, vagy éppen egyházellenességének. Vannak, akiknek nem könnyű, hiszen előfordul, hogy éreztetik, hogy a vallástanár csak megtűrt személy az iskolában. Akadnak olyanok is, akiknek nagyon nehezen jön ki a kötelező óraszám, akiknek nincs címzetes állásuk, sokszor csak egy-két óra hiányzik, amit meg kell keresni. Kövendi István, a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium iskolalelkésze, kügyi lelkipásztor a gimnáziumban végzett szolgálatáról

3
tartott beszámolót. Negyedik éve szolgál iskolalelkészként, hetente háromszor tart áhítatot az intézményben. A diákok egyre jobban megbíznak benne, megkeresik a gondjaikkal, megszólítják szünetekben az iskola folyosóján. Érdekesség, hogy feladata immár a református iskola falain kívülre is elviszik, hiszen az ugyancsak nagyváradi Szent László katolikus gimnáziumban, nulladik, illetve I-IV. osztályban mindegy 80 református gyermek jár, akikkel heti egy órában foglalkozik. Csütörtökönként a Lorántffyban bibliaóra van a bentlakók számára. Köszönetet mondott az Érmelléki egyházmegye anyagi és lelki támogatásáért, amivel évről évre hozzájárul az iskola működéséhez. Idén tíz éve, hogy a Sámuel bentlakás Micskén megnyitotta kapuit, tudatta beszámolójában Bertalan Csilla igazgatónő. A bentlakás az ÉRDA égisze alatt működik, mint non-profit szociális intézmény, amely elsősorban külföldi adományokból tartja fenn magát. 13 bentlakó, és 14 helybéli gyermekkel foglalkoznak. Délutánonként szakemberek segítségével végzik el a házi feladataikat. Hétvégén programokat szerveznek a gyermekek számára. Egyre több szociálisan hátrányos helyzetű családról tudnak, lehetőség szerint élelmiszerrel, ruhával támogatják őket. Az elért eredmények önmagukért beszélnek. Simon-Szabó István egyházmegyei számvevő, éradonyi lelkipásztor a gyülekezetek anyagi tevékenységéről számolt be részletesen. Érdekességnek bizonyult, hogy a más gyülekezetek, egyházi intézményeknek nyújtott anyagi segítségek igen csekély összeget mutattak a tavalyi évben is, mindössze pár ezer lej volt, ezzel szemben a 37 gyülekezet pénztármaradványa több, mint egy millió lejre rúg, amely összeg elsősorban az ezer léleknél nagyobb gyülekezetben marad fenn az év végén. A két végletet az a két gyülekezet jelenti, ahol az egyikben 69, 82 ron volt a pénztármaradvány, míg a másikban 332 770,70 lej volt. Az átlag egy főre eső anyagi hozzájárulás adatai a következő volt: egyházfenntartói járulék 72,33 lej, perselypénz 18, 85 lej, adományok 20, 23 lej. Azok az anyagilag veszélyeztetett gyülekezetek, amelyek legalább 5000 lejt nem tudnak egyik évről másikra átvinni. Egyházmegyei számvevő köszönetet mondott Perecsenyi Juditnak, az esperesi hivatal irodavezetőjének a jelentés összeállításában nyújtott segítségért. Szűcs Zoltán kórházlelkész, apátkeresztúri lelkipásztor a margittai kórházban végzett lelkészi munkájáról tartott beszámolót. A vigasztalás, a lelki bátorítás a korházi kezelések során nagy segítség a beutaltak számára. Alkalmanként 20-30 személy vesz a kórházban úrvacsorát. Rendszeresen csütörtökönként vannak istentiszteletek. A margittai Pop Mircea korház mellett a Caritas Catholica öregek otthonában is végez szolgálatot. Az elmúlt évben Bibliák kerültek kiosztásra nagy mennyiségben, valamint úgy a Harangszó, mint a Református Érmellék gyülekezeti lapokat terjesztett a beteglátogatások során, más,

2013. május
hitépítő, vigasztaló kiadványok mellett. Kovács Gyula margittai lelkipásztor, lelkészértekezleti elnök a lelkészértekezlet tavalyi munkájáról. A lelkészértekezletekről részletes beszámolókat lehetett olvasni az újság előző számaiban. Ugyancsak nemrég lehetett olvasni a presbiteri szövetség éledező tevékenységéről az Érmelléken a Református Érmellékben, amit Ványi Attila, a presbiteri szövetség elnöke foglalt össze jelentésében. A nőszövetségek életéről szóló beszámolót Bara László főjegyző ismertette. A beszámoló kiemelte a nőtestvérek áldozatos szolgálatát, amelyek a gyülekezetek életében a legkülönfélébb formában jelentkeznek, valamint megemlékezett néhai Dr. Karászi Rozáliáról, érmihályfalvi gyermekgyógyászról, aki egy évtizeden keresztül töltötte be elnöki tisztségét az érmelléki nőszövetségben. A jubileumi debreceni nőszövetségi találkozón 1700 nőtestvér vett részt a Királyhágómellékről. Herman Csaba, albisi énekvezér ismertette az egyházmegye zenei életét, beszámolva a kórus-és hangszeres találkozókról, valamint a tavalyi zenetáborról, amelyekről bővebben szintén lehetett már olvasni egyházi lapunkban. A közgyűlés tárgysorozatának végén a nagykágyai egyházközség földeladásáról döntött. Köszönet illesse a székelyhídi egyházközséget a közgyűlés vendégül látásáért. Isten áldása legyen minden közgyűlési tag, és az általuk képviselt gyülekezetek életén! Kulcsár Árpád, főszerkesztő

Jótékonykodással egybekötött születésnapi bál
Harmadik alkalommal szervezték meg a micskei Sámuel Bentlakás jótékonysági bálját a helyi Balogh Péter művelődési otthonban, ami egyben születésnapi ünnepség is volt. A bentlakás 10 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit azon gyermekek számára, akik szociálisan hátrányos helyzetük miatt nem részesültek megfelelő neveltetésben, úgy anyagi, mint szellemi téren. Az est fővédnökei Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos elnöke voltak. Jelen voltak még Bara László, az Érmelléki Református Egyházmegye főjegyzője, Cseke Attila és Szabó Ödön parlamenti képviselők, Bradács Alíz Ildikó, Margitta körzet RMDSZ-elnöke, Tripó István helyi polgármester. Magyarországról is érkeztek a rendezvényre, Hunka Erika a hajdúnánási gyógyfürdő igazgatója, valamint férje, aki az önkormányzatot képviselte.

4
Az ünnepségen mintegy 160 személy gyűlt össze, akiket a házigazda, Bertalan Lajos köszöntött. Ünnepi beszédében kihangsúlyozta az egyház és a magyar érdekvédelmi szervezet jelentős szerepét tevékenységükben, hiszen támogatásuk nélkül nem tudnák végezni jótékonykodó munkájukat. Köszöntőt mondott még Csűry István, Kelemen Hunor és Tripó István. Kelemen Hunor elismerését nyilvánította ki az intézmény vezetőinek, kiemelve azt, hogy szükség lenne még ilyen helyekre, ahol magyar gyerekeket nevelnek, készítenek fel az életre. A polgármester megköszönte, hogy az intézmény családias körülményt biztosít a gyerekek számára.

Református Érmellék
Közreműködésüknek köszönhetően a bál anyagilag is sikeresnek mondható, hiszen több mint 12 000 lejt sikerült összegyűjteni a bentlakásban élő gyermekek számára. Bertalan Csilla, a Sámuel Ház igazgatónője valamint munkaközössége ezúton is szeretne köszönetet mondani a támogatóknak. Romocea Anikó, tanítónő

Teljes jutalom
„Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok ” 2Jn 8 Sz. T! Ha valaha ültettük már fát, tudjuk, hogy a fa, mint minden más növény, gondoskodást igényel. Feltételezem, senki sem kényszerből ültet fát, hanem azért, mert a jövőre tervez, és ha nem is eszik annak a fának a gyümölcséből, amit elültet, azokra gondol, akik majd enni fognak, vagy akik a fa árnyékában ülnek majd. (Általában azért van gyümölcse a munkánknak, és eszük a fáról, és élvezzük a hűsét. ) Ehhez azonban arra van szükség, hogy ápoljuk, gondozzuk, törődjünk vele, beoltsuk, hogy megóvjuk a károkozóktól. Nem elég elültetni azt a fát, és magára hagyni, mert úgyis megnő magától. Vannak már gyökerei, amivel nedvességet szívhat fel a talajból, süt rá is az Isten napja, majdcsak megnő. Egy erdésztől hallottam, hogy amikor nagy vihar van, akkor a leghamarabb azok a fák dőlnek ki, amelyek belülről el vannak korhadva, életképtelenek, illetve azok, amelyeknek még nagyon gyengék a gyökerei, a csemeték. Igaz, néha az egészséges fák is kidőlnek, ha erős a vihar, de sokkal nehezebben veszítik el a talajjal a kapcsolatot az erős gyökereik révén, amivel a földbe kapaszkodnak. Inkább csak az ágaikat tépázza meg az idő. Erős gyökérzetre van szükség, hogy a csemeték meg tudjanak állni az élet viharaiban. Ezért kell rájuk odafigyelni, ápolni, öntözni, ha nem kapnak a száraz talajból elég nedvességet, amíg erős, szívós, kitartó gyökérzetre nem tesznek szert. Egyszóval vigyázni kell rájuk. Erről beszél az a rövid levél is, amit a bibliaolvasás rendjén hallottatok, és ami az I. sz. –i városok közül, az egyik legnagyobban, Efézusban keletkezett. A szerző vigyázásra hívja fel a figyelmet. A vigyázás elsősorban éberséget feltételez. Ezt jelenti az eredeti kifejezés is: ébren lenni, virrasztani, ébernek lenni, vigyázni. Ezzel a kifelejtéssel találkozunk akkor, amikor Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy pásztorok tartózkodtak kint a mezőn, Betlehem határában, és vigyázták a nyájat. Ébernek kellett lenniük, nehogy a nyájból egy is elkóboroljon, vagy valami egyéb veszélynek legyenek kitéve. Ezt a

Az ünnepség hangulatát színvonalassá tette a nagyváradi Sanzon együttes által biztosított zene, a székelyhídi Tini Dance Center tánccsoport műsora és a bentlakásban élő gyerekek előadása. Vacsora közben a jelenlévők betekintést nyerhettek a bentlakás elmúlt 10 évébe. Az est folyamán a vendégek többféle módon is jótékonykodhattak: tombolajegy, támogatási jegy vásárlásával, illetve felajánlás által. Értékes tombola ajándékok kerültek sorsolásra: három hajdúnánási hétvége két személyre, két egyhetes üdülés a helyi fürdőbe, a nagyváradi Szigligeti Színház egy színházi estje, mely után a vacsorát a Queens étterem biztosította, üzemanyagjegy, csemegekosarak és ajándéktárgyak. A tombola-ajándékokat a helyi és környékbeli vállalkozók ajánlották fel.

5
kifejezést használja Jézus Krisztus is, amikor szemrehányóan kérdezi a tanítványoktól: „nem bírtatok vigyázni velem egy óráig sem?” (Mt 26, 40). A tanítványok ébersége lankadni látszott, és Krisztus legnehezebb óráiban nem tudtak együtt lenni vele lelki tusájában, hanem elaludtak. Nem véletlenül folytatja Jézus azzal, hogy „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek…” (41v.) Ébereknek kell tehát lennünk, ahhoz, hogy a kísértésekben meg tudjuk állni. Erre azonban előbb fel kell készülni. A felkészülésben Isten segítsége sokszor embereken keresztül érkezik hozzánk. A szülőkön kívül ilyen segítők lehetnek a nagyszülők, a keresztszülők, akiknek kötelességük, hogy a vigyázásra megtanítsák azokat, akiket a Mennyei Atya rájuk bízott. Törődni kell az elültetett fával, másképp nem fog megnőni. Vagy ha megnő, lehet, olyan hajtások lesznek rajta, amelyek túlságosan sok nedvességet igényelnek, és elszívják a vizet a gyümölcsterméstől. Ha idejében észrevesszük a hajtásokat, még gondoskodni tudunk róluk, ha nem, veszélyeztetjük a termést. Sokaknak azonban úgy tűnik, nem feltétlen cél a gyümölcstermés, megelégszenek azzal, hogy a fa egyáltalán van. Pál apostol is használja a kifejezést, amikor a viszálykodó korinthusi gyülekezetnek azt írja: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” (1Kor 16, 13). A tévtanítások könnyen megtéveszthetik még a kipróbáltakat is, de még inkább, ha olyanokról van szó, akik még a hitben járatlanok, tapasztalatlanok, és pont abban a korban vannak, amikor mindent válogatás nélkül elfogadnak. Hiányzik az a szűrő, amin keresztül a rossz dolgok nem jutnának át, és ellent tudnának állni a félrevezetésnek, megtévesztésnek, a kísértéseknek. Olykor szigorúnak kell lenni, meg kell metszeni a fát, hogy alkalmas legyen a gyümölcstermésre. Ugyanezt mondja Pál a Rómaiaknak is, a hozzájuk intézett levél végén: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok, és azoktól határolódjatok el ” (Róm 16, 17). Itt a vigyázást, az éberen való figyelést, a tiszta tan mellett való őrködést már radikálisabb lépéseknek is követnie kell: meg kell történnie az elhatárolódásnak. Vajon a mai gyermekek képesek már erre? Képesek arra, hogy a veszélyesnek látszó dolgoktól tudatosan elhatárolódjanak, mert hozzászoktak már egy kellő mértékű éberséghez, ami nem engedi szunnyadni az ő lelki életüket? A Szentlélek nem azt mondja itt az igében, hogy vigyázzatok egymásra, hanem azt, hogy vigyázzatok magatokra. Íme, a gyülekezeti életben való felnőtté válás nagy kihívása és feladata: önmagunkra vigyázni. A gyermekek sokszor még azt sem értik, amikor elkezdenek járni a konfímációi előkészítőkre, hogy miért kell megtanulni azt a rengeteg választ, miért nem szabad hiányozni az előkészítőkről. Mindent nekünk kell megmagyaráznunk a Szentlélek segítségével, hogy ők is, saját akaratukból

2013. május
szükségesnek lássák az előkésztő órákat, és a Kátéval velejáró tanulást, és ne csupán olyan kényszernek tekintsék, ami hamarosan lejár, és akkor megszabadulnak egyszer és mindenkorra tőle. Arról már csak félve merek szólni, hogy nemcsak arra vigyázzanak, hogy a kísértés el ne sodorja őket végképp Istentől, hanem adott esetben a gyülekezetnek olyan élő tagjaivá legyenek, akik önként vállalnak szolgálatot az Úr nevében, a gyülekezet közösségében. Pál, amikor Kolosséba ír, azt mondja egy ottani szolgálattevőnek a levél utolsó soraiban: „Mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál, hogy azt betöltsed!” (Kol 4, 17). Aggódó szívű szülök mondják: sokat várunk el a gyermekektől. Csökkenteni kell a tananyagot. Mintha csak azt kérnék: ne prédikáljuk a Biblia minden könyvéről, némelyeket ki is hagyhatunk, ne várjuk el, hogy az egész Bibliát megismerjék a gyülekezeti tagok, elég, ha néhány fontosabb történetet ismernek. A többi a lelkipásztor dolga. Ha nem vigyázunk, akkor még az eddig elért munka eredményeit is elveszíthetjük. Hogy a konfirmándusok mennyire tudják megbecsülni az értük folytatott munkát, azt ők kell elmondják, az azonban már a mi feladatunk, hogy elsősorban nem a munkára önmagára fordítsuk a figyelmüket, hanem arra, hogy mi a munkának a végső célja, miért is történik ez az egész. A konfirmáció fontos, és értékes dolog, éppen ezért tudni kell megbecsülni az elért eredményeket, tisztelni azt, amit elsajátítottatok az elmúlt hónapok alatt. Sokszor, egye-egy kimerítő előkészítő óra után, alig hogy kifordulnak a gyülekezeti teremből a gyermekek, már az ablak alatt hangos szóval fogadkoznak: csak egyszer legyen vége a konfirmációs előkészítőknek, ők úgy bevágják a szekrény legeldugottabb zugába a Heidelbergi Kátét, hogy soha többet ne találják meg. Más gyerek szándékosan megrongálja otthon, abban a reményben, hogy az így használhatatlanná tett könyvecskéből többet nem kell tanulnia. Annál nagyobb a csalódása, amikor szembesül vele, hogy a következő kátéórán a lelkésztől ajándékba kap egy teljesen új példányt. Olyat is hallottam már, hogy valaki elégette a Kátéját, mert azt hitte, ha a sajátját elpusztítja, akkor az olyan, mintha magával a hitvallással számolt volna le végérvényesen. Sajnos a gyermekek, akárcsak a felnőttek, hajlamosak sokszor olyasmit elkövetni, ami meggondolatlanságukról tanúskodik. A jutalomnak csak akkor van értéke, ha az a jutalom teljes. Amikor ezt a kifejezést halljuk, hiszem, mindannyiunkban felmerül az a helyes gondolat, hogy ez „a jutalom nem a mi érdemünkért adatik, hanem kegyelemből” (HK 63). A kegyelmi jutalmát pedig semmiféleképpen nem lehet kiérdemelni, még csak a jól végzett munka gyümölcsének sem tekinthetjük. Így lehetséges az is, hogy a konfirmáció alkalmával egymástól eltérő képességű gyermekek egyaránt megfelelnek a „kikérdezés” során, és egyformán

6
részesülnek az áldásból is. A jutalom ajándék, a jutalom nem teljesítmény-alapú. Részesedjünk benne mi is! Ámen. Kulcsár Árpád Értarcsa

Református Érmellék
ifiben. Sajnos Kolozsvári előadónk Gede Csongor nem tudott eljönni ezért az előadást felosztották három részre. Az első rész a helyem a világban volt, amivel kapcsolatban Törő Attila osztotta meg velünk gondolatait erről a témáról, a második: helyem a gyülekezetben, amit Orbán László lelkipásztor tartott meg, mely során felvázolt több gyülekezeti modellt. A harmadik: helyem az ifiben, amelyet Erdei Zsuzsa tartott, melynek során átértékelték a munkatársak magukban, hogy ők hol állnak saját ifijeikben. Ezt az előadást ebéd követte és utána egy órás szabadidőt kaptunk. A szabadidő lejártával újra egy tartalmas előadáson vettünk részt, amit Erdei Zsuzsa tartott. Az előadás témája: Milyen a jó vezető. Az előadás során csoportokba rendeződtünk és feladatokat kaptunk. A jó vezetővé váláshoz elengedhetetlen az Istenfélelem és az imádkozás. Személyes kapcsolatot kell létesítenünk Jézussal, ezen kívül elengedhetetlen a helyes önismeret. Hamar elrepült az idő és elérkezett a vacsora ideje, amit esti áhítat követett Orbán László vezetésével. Az áhítat után a munkatársak elmondták tapasztalataikat, megfigyeléseiket és gondolataikat az első MKT-ról. Törő Attila ezután imaközösséget szervezett, amit fórum követett: milyen problémákkal szembesülünk, hogyan lehet őket megoldani?! A munkatársak felvázoltak pár problémát saját ifijükben és megoldást próbáltak találni ezekre a problémákra. Elérkezett a programsorozat vége, és szabad beszélgetést folytattunk, majd mindenki elment pihenni. Vasárnap reggel újra zenés ébresztőre keltünk. A reggelit főpróba követte és egy rövid áhítat. A vasárnap délelőtti istentisztelet végén négy énekkel szolgáltunk és Magyar Norbert a gyülekezet előtt röviden összefoglalta a hétvége eseményeit. Az istentisztelettel véget ért az első MKT szemináriuma. A következő MKT szemináriumnak micskei gyülekezet fog helyet adni május 24- 26 között. Darabont Csenge – Éva, székelyhídi IKE tag

M. K. T. (Munkatárs-képző tanfolyam)
Idén április első hétvégéjén került megrendezésre Székelyhídon az első MKT első szemináriuma. Résztvevők érkeztek Érszőllősről, Margittáról, Diószegről, Csokalyról, Szentjobbról, Bogyoszlóból, Érkeserűből és Székelyhídról. Rákosi Jenő esperes úr rövid áhítattal nyitotta meg az MKT-t, majd Balogh Katalin vallástanárnő vette át a szót, aki nem csak vallástanár, hanem ő volt az, aki régen Erdélyben az első MKT-n részt vett Székelyhídat képviselve. Ismerkedéssel folytattuk mely során egymás nevét és egyéb dolgokat tudtunk meg egymásról. Majd Balogh Katalin vallástanárnő elmesélte nekünk régi emlékeit és megosztotta velünk fontosabb gondolatait. Vacsora után fórummal folyattuk tovább, amit Balogh Katalin tanárnő, Jakó Sándor és Orbán László lelkészek vezettek. Fórumunk témája: Honnan jövünk hová tartunk. Melynek során elgondolkodtunk többek között azon is, hogy milyen kell legyen egy jó vezető. Felsoroltunk fontosabb tulajdonságokat, hogy mivel kell rendelkezzen egy jó vezető. Önvizsgálatot is tartottunk és rájöttünk, hogy vezetőnek lenni felelősségteljes dolog.

Gyökössy Endre

Az aznapi fórumot Jakó Sándor lelkész zárta be aminek keretébe egy kis történetet olvasott fel, majd közös imával és énekléssel zártuk be. Mielőtt elmentünk volna aludni még beszélgetéssel és ismerkedéssel töltöttük az időt. Másnap reggel énekszóval ébresztettek bennünket, hogy a napunk szépen induljon. Reggeli után Jakó Sándor lelkész tartotta az áhítatot, amit egy rövid szünet követett. Majd a program tovább folytatódott egy előadással melynek témája: Helyem a világban, a gyülekezetben,

Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv magyarázata

Amikor erősen fújt a Lélek
Másfél évig Korinthusban

ApCsel 18, 1-17 „Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment.” – Egészen különös, hogy az eredeti szöveg az eltávozott igét olyan szóval fejezi ki, ami abban az időben csak akkor használtak, amikor házastársak

7
hagyták el egymást véglegesen. Isten Szentlelke megengedte, hogy Pál elváljon Athéntől – méghozzá úgy, hogy még válólevelet sem ad. Sose íródik meg az athéni levél, Pál, szívében Krisztussal, kisétált Athénből. Körülbelül ötórai gyaloglás, egy rövid hajóút és máris Korinthusban van! Korinthus Görögország két részének (Peloponézoszi-félsziget) találkozásánál, a Korinthoszi-öböl partján fekszik. Korinthuson keresztül áradt a római jog, a római törvény, hatalom, pénz, a római erőszak és fegyelem. Az Impérium Romanum békéje: A Pax Romana, a maga fegyelmével, keménységével, ám sokszor védelmével. – És Korinthuson keresztül indult el Róma felé kelet minden különös vallása, misztikája, babonája és egyre züllöttebb életformája. Rómában, ha valaki kirívóan züllött életet élt – pedig akkor Roma már erősen romlott volt – azt mondták rá: Ó, a korinthusi erkölcs! – Ilyen város volt Korinthus. Igazi nagyváros. Mégpedig egészen „modern” város. Alig százéves, mert a régi, virágzó Korinthust Kr.e. 146-ban a római császár elfoglalta és földig romboltatta, hogy ne legyen „riválisa” Athén és Spárta városának. Aztán majdnem pontosan száz év múlva, Kr.e. 44-ben Julius Caesar tündökletes módon újjáépíttette és be is népesítette Korinthust. Itt rendezték meg időről időre az Iszthmoszi játékokat Poszeidón, a tenger istenének tiszteletére. Az ünnepi vetélkedés-sorozat tulajdonképpen az olimpiai játékok „lemásolása” volt, ugyanazokkal a versenyszámokkal: versenyfutás, kocsihajtás, birkózás, ökölvívás, stb. Hívő zsidó természetesen nem vehetett részt a versengésben, nemcsak azért, mert a játékosok meztelenek voltak, hanem mert mindez egy pogány isten tiszteletére történt. Korinthusban egyébként rengeteg pogány szentély állt. A legnagyobb tiszteletnek Aphrodité örvendett, a szexus, a vér és az arany istennője – hogy Adyt idézzem. Templomai a tengerparton álltak, és ezer leány állt az istennő – no meg a kikötő matrózainak szolgálatára… Ami romlottság volt, az Korinthusban mind jelen volt. Nem hiába terjedt el becsmérlő jelzőként ez a kifejezés: korintiazesztai = korinthusi módra élni… - A várost egyébként szíriaiak, egyiptomiak, görögök, latinok, négerek, etiópok, macedónok lakták. A hallatlan gazdagság és a nagy nyomor vígan megfért itt egymás mellett. Hogy mást ne mondjunk, fénykorában a lakosság kétharmada rabszolga volt! Kétszázezer szabad embert háromszázezer, minden jogától megfosztott „beszélő eszköz” szolgált ki! Mindez csak azért fontos, hogy tudjuk, hova ment Pál. - Az előző fejezetben nem értettük: hogyan mer Athénben Igét hirdetni? Most más szempontból kell feltenni a kérdést: hogy mer Korinthusban, ebben a velejéig romlott városban Igét hirdetni? Meg kell tanulnunk, hogy nem az dönti el az igehirdetés sorsát, milyen a város, hanem milyen az, akit Isten Szentlelke oda „fúj” és arra kényszerít: Mondjad! Milyen csoda az csontjaiba rekesztett tűz! Pál magától nem mert volna

2013. május
Korinthusban misszionálni, de a Lélektől indítatva egy évig és hat hónapig ott marad és hirdeti az Igét. Egészen másképp, mint Athénben. Athénben nagyon okosan, gondosan, alaposan felkészülve hirdette. Láttuk, nem sok eredménnyel. A korinthusi levélből tudjuk, milyen érzülettel ment ebbe a városba Pál. (1Kor 2,1-5; 1,18.22-24). Pál valóban nem beszélt ott másról, mint a Megfeszítettről, a Töviskoronásról. Lehet, hogy egyre betegebben, gyöngébben, törékenyebben. És helyzete is napról napra nehezebb. A zsinagógában kezdi itt is. Egy darabig megy is a dolog. Aztán Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója megtér és keresztyénné lesz. Ettől a perctől kezdve szinte nincs maradása azok miatt, akik buzgó ortodox zsidók lévén, felháborodnak ezen az elpártoláson. Képzeljük csak el a helyzetet! Emberileg teljesen érthető, hogy szinte elvesztették a lábuk alól a talajt. „A mi elöljárónk, a papunk valami gyanús szektához csatlakozott! Micsoda szörnyűség!”- Hát hogyne keseregtek volna! Nagy felindulásukban szét is tépték volna Pált, ha egy házaspár szent és áldott testvér barátsága nem fogja körül. Kik ők? Iparos-társak, munkatársak és testvérek az Úrban. Akvilla, magyarul azt jelenti: sas. Priszcilla nevének értelme pedig: kis öreg. Milyen kedvesen szólította férj a feleségét: Édes kis öregem! – Ezt jelenti Priszcilla. Lehet, kicsit talán idősebb volt, lehet, hogy okosabb. Lehet, sőt majdnem biztos, hogy hitben mélyen járt, mélyebben, mint a férje. Megesik; mi férfiak azért ne sértődjünk meg! Sátorponyva-, vagy mások szerint bőrsátor-készítők voltak. Cserzők. Hiszen akkoriban a sátrakat főként bőrből készítették. Ezen vitatkoznak a teológusok – de nem ez a lényeg. Kenyeret és munkát adtak Pálnak, és ennél még sokkal többet: szeretetükkel is körülvették. Amikor nagy bajba került, akkor is ők vannak mögötte, különös testvér-barátok, tartva őt, imádkozva. Szabad egy kicsit kitérnem? Megkérdezhetném: van-e neked ilyen „Priszcillád”, testvár-barátod? Akire mindig, minden körülmények között számíthatsz. Aki imádságos háttér, aki ha éppen gyönge vagy, akkor fenntartón és megtartón erős; ha mélyben vagy, akkor könyörög és kiált helyetted is?! – Van neked ilyen? Ha igen, akkor nagyon köszönd meg, mert ezen a földön alig van nagyobb kincs, mint a testvér-barátság az Úrban! Pál tehát egy kis keresztyén magot talált Korintusban, mert Priszcilla és Akvilla keresztyének voltak. Ők pedig úgy kerültek ebbe a városba, hogy Claudius császár kiűzte Rómából a zsidókat. A római történetíró így írja: „Egy Chrestos nevű zsidó miatt a császár kiűzi a zsidókat Rómából.” – Az történt ugyanis, hogy az izraeliták akarták kiradírozni a pici római keresztyén gyülekezetet „egy Chrestos nevű zsidó miatt”, és addig lármáznak, verik az asztalt és mennek Claudius nyakára, hogy végül a császár mérgében az összes zsidót kisöpri Rómából. Akkor ez egy tollvonás volt. Minden zsidónak el kell hagynia Rómát, egyik hétről a másikra, és valahol másutt új otthont teremtenie. Borzasztó dolog volt ez akkor, sok

8
százezer zsidónak! Amikor viszik a motyójukat, Akvilla és Priszcilla szörnyen megrendültek lehettek: földönfutókká lettünk… hová menjünk?! Valahogy elvergődtek Korinthusba – és ott egy év és hat hónapig együtt lehetnek Pállal! Biztos vagyok benne, hogy ez után ez a kis öreg feleség azt mondta férjének: - Érted már apus, miért kellett nekünk Rómából Korinthusba jönnünk? Érted már? Így visszatekintve értjük mi is sokszor az életünket. Meglátjuk és megértjük a dolgokat, sokszor tíz-húsz évre visszamenőleg. Sok idő telt el, míg a Sas és a Kisöreg, férj és feleség összenéztek és értették. Áldjuk Istent, hogy Ő szövögeti a mi sorsunkat is, míg mi szövögetjük a magunk kis sátorponyváját. Amikor a korinthusi zsidók nem tudják elviselni, hogy a zsinagóga-elöljáró is keresztyén lett, akkor Pál elmegy egy Jusztus nevű görög pogányból lett keresztyén ember házába, és ott hirdeti az Igét. Közben megjön Szilás és Timóteus is, remek híreket hoznak Thesszalonikából. Pál végre nincs egyedül. Akkor azonban rettenetes feszültség támad, az apostol egészsége romlik. De Jézus mindig akkor lép közbe, amikor kell. Amikor nagyon törékennyé válik Pál és nincs más választása, minthogy vagy megint megkövezik vagy agyonverik, vagy kiseprűzik. Akkor látomása támad, és a Gazda szól neki: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” Később kiderül, hogy még a római prokonzul, Gallió is védi, és olyan emberek, akik majd később lesznek a Krisztuséi. És Pál megerősödik ettől a látomástól. Tudja: már nincs egyedül! Szívedre a kezed! Te sose csuklottál össze, sose féltél?! Mindig bátor, határozott voltál? – Bár többször lenne ilyen látomásunk, amikor azt mondja a Gazdánk: Ne félj! Nos, ezt mondja Pálnak is, és jókor, mert máris viszik Gallió elé, aki a híres Senecának édestestvére. Nagyon okos ember. Amikor megtudja, hogy vallási vitáról van szó, egyszerűen elzavarja a pörlekedőket: Ne vitázzatok itt előttem, menjetek, ehhez semmi közöm, veszekedjetek az utcán, ez nem politika, nem jogi ügy, hanem csak valami érdektelen vallásos szófacsarás! – Nagyvonalúak voltak a rómaiak, ebbe nem avatkoznak bele. Tragikomikus, ami most történik. Amikor nem sikerül a zsidóknak Pált elintézni, akkor meglesik az elöljárót, Szószthenészt, ahogy jön le a lépcsőn, és jól elagyabugyálják. Megverik a saját papjukat: „Így intézed ezt az ügyet, ezért vagy te a mi vezetőnk?!…” Pál pedig megy az ő híveivel. Akvilla és Priszcilla várja őket, hiszen ők imádkoztak érte és boldogan fogadják, hogy nem börtönözték be! Közben a zsidók verik a vezetőjüket. Hogyan kezdődik az első korinthusi levél? Ha valakinek még nem tűnt volna fel, akkor most tartsa vissza a lélegzetét, mert így hangzik az első mondata: „Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér…” Néhány Szentírás-kommentár azt mondja: a Szószthenész név akkoriban olyan

Református Érmellék
gyakori volt, mint most a Pista vagy a Jancsi. A levélben szereplő Szószthenész nem ugyanaz a Szószthenész volt! Nos, nekem ezt ne mondja senki. Ugyanaz a Szószthenész volt, mert egyszerűen lélektani képtelenség, hogy ne az legyen! Képzeljük el, Szószthenészt veri a saját gyülekezete, püfölik, feldagad a feje, véraláfutásos lesz keze-lába, és végül ott marad a porban fekve egyedül. Kik jönnek elő az utcasarokról Szószthenészt bekötözni, valahová elvinni, megvigasztalni? Krisztus követői! Olyan nagy csoda, hogy Szószthenész is Krisztus-követő lett? Lehet, hogy amikor Priszcilla és Akvilla még javában örvendezik Pál megmenekülésének, néhány testvér máris beállít egy tépett ruhájú, vérző emberrel a karjukban. Hirtelen felismerik, Kriszpusz csodálkozva megszólítja: Szószthenész, hát mi történt veled?… És míg Szószthenész sebei gyógyulnak, lelke is alakul, megújul: megtér. Érthető ez emberileg? Hát hogyne! Szószthenész megbizonyosodott arról, hogy a krisztus-követők nemcsak beszélnek a szeretetről, hanem élik is azt. A szeretet erejére és Jézus Krisztus kegyelmére építve gondolom azt, hogy Szószthenésznek egyszerűen meg kellett térnie! És ő kerül oda a korinthusi levél elejére; hiszen komoly tanúságtevő erővel bír, hogy a zsinagóga második elöljárója is úgy gondolta, mégsem botrány a keresztről szóló igehirdetés, hanem ellenkezőleg: ez az egyedüli út az üdvösségre.
(következő lapszámunkban folytatjuk)

XIX. Érmelléki ifjúsági kórustalálkozó
2013. április 14-én délután fiatalok töltötték meg a margittai templomot. Ugyanis a XIX. ifjúsági kórustalálkozóra gyülekeztek, amelynek az idei évben a Margittai gyülekezet adott otthont.

Az albisi ifjak

9
A találkozót Jakó SándorZsigmond egyházmegyei ifjúsági előadó igehirdetése nyitotta meg, aki a 108 zsoltár második verse alapján tolmácsolta felénk Isten üzenetét „Kész a szívem Istenem, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen.” Kifejtve azt, hogy mit jelent már fiatalon elkészíteni szíveinket az Úrnak való szolgálatra és dicséretre. Az igehirdetés alapigéje az idei kórustalálkozó mottója lett tulajdonképpen, hiszen a fiatalok távozás előtt megkapott emléklapjain is ez állt mintegy figyelmeztetésképpen.

2013. május
A köszöntést a kórusok zenei szolgálata követte. Az idei kórustalálkozón hat egyházközség kórusa képviseltette magát és örvendeztetett meg mindnyájunkat zenei szolgálattal: Albis, Érkeserű, Érkörtvélyes, Érsemjén, Margitta és Micske. A kórusok három énekszámmal készültek erre a találkozóra, az előadott énekek széles skálán mozogtak, akárcsak a kórustagok életkora. A zsoltárokon kívül spirituálék, valamint más ifjúsági énekek is elhangzottak, amelyekhez legtöbb esetben zenei kíséret is társult, ezzel szép harmóniát teremtve.

Az érkeserűi gyermekek Az igehirdetésre válaszként hangzottak az 57. Zsoltár (8-12 verse) szavai, amelyet Kovács Gyula margittai lelkipásztor tolmácsolt a fiatalok és az egybegyűltek számára „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! Ébredj, lelkem, ébredj lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! Magasztallak, Uram a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön. ”

Az érsemjéni csoport Az éneklés az istentisztelet szerves alkotó része, amely a gyülekezet felajánlása, válasza, énekelt imádsága Istennek. Az éneklés lényünk mélyrétegeit is megszólítja és megszólaltatja; közösségteremtő ereje nyilvánvaló. Isten nagyságos tetteiről, a megváltásról bizonyságot kell tenni. Ezt teszik az énekkarok is. Az énekkar szerepe a gyülekezetben, az istentiszteleti szolgálatban kiemelkedően fontos, hiszen az énekkar puszta létével prédikál. Tagjai egyszerre vesznek levegőt, együtt mozdulnak, akár válaszolgatnak egymással, közösséget élnek.

Az érkörtvélyesi fiatalok A margittai ifjak

10
Szolgálatukkal Istent dicsérik, és az embernek szereznek örömet. „Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó” idézte Luther Márton szavait Herman Csaba, érmelléki egyházmegyei zenei előadó, aki megköszönte a kórusok szolgálatát, valamint a kórusvezetők egész évi áldozatos munkáját, jótanácsokkal látta el, és biztatta őket a további zenei szolgálatra. Felhívva a figyelmet arra, hogy a református énekeink egyik alapköve a zsoltárok éneklése, ezért fontos, hogy ne mellőzzük, hanem előszeretettel énekeljük és zengedezzük lelkesen.

Református Érmellék

A II. Helvét Hitvallás
XXX. fejezet. A világi felsőbbség (A felsőbbség Istentől van.) Mindenféle felsőbbséget maga Isten rendelt az emberi nem békességére és nyugalmára, mégpedig úgy, hogy e világon az első helyet foglalja el. Ha ez a felsőbbség ellensége az egyháznak, sok mindenben akadályozhatja és háborgathatja, ha azonban barátja, sőt tagja az egyháznak, akkor igen hasznos és kiváló tagja annak, mert igen sokat használhat neki és nagyon hathatósan segítheti. (A felsőbbség tiszte.) A felsőbbség legfontosabb kötelessége a békéről és a köznyugalomról gondoskodni és azt fenntartani. Ezt bizonyosan sohasem végezheti sikeresebben, mint akkor, ha igazán istenfélő és vallásos, azaz ha az Úr ószövetségi népe kegyes életű királyainak és fejedelmeinek példájára az igazság hirdetését és az igaz hitet előmozdítja, mindenféle hazugságot és babonát kiirt mindenféle istentelenséggel és bálványimádással együtt és védelmezi Isten egyházát. Általában azt tanítjuk, hogy az egyházról való gondoskodás elsősorban dolga az istenfélő felsőbbségnek. Tartsa tehát a kezében Isten igéjét és gondoskodjék róla, hogy ezzel ellentétes dolgot senki ne tanítson. Továbbá jó és Isten igéjéhez szabott törvényekkel kormányozza az Istentől reábízott népet és tartsa meg fegyelemben, kötelességében és engedelmességben. Igazságos bíráskodással törvénykezzék: ne legyen személyválogató, se ajándékot ne fogadjon el, az özvegyeket, árvákat és bajban levőket oltalmazza, a gonosztevőket, csalókat és erőszakosokat tartsa féken, sőt irtsa ki; mert nem hiába kapta Istentől a fegyvert (Róm 13, 4). Forgassa tehát Istennek ezt a kardját minden gonosztevő, pártütő, rabló vagy gyilkos, jogtipró, istenkáromló, hamisan esküvő és minden olyan ember ellen, akit Isten parancsa értelmében meg kell büntetni, vagy éppen meg is kell ölni. Fékezze meg a javíthatatlan eretnekeket is (ha igazán eretnekek), akik nem szűnnek meg Isten szent felségét káromolni és az Ő anyaszentegyházát háborgatni, sőt tönkretenni. (A háború.) Ha pedig szükséges volna háborúval is megoltalmazni a nép javát, Isten nevében kezdjen háborút, de csak akkor, ha előbb minden lehető módon kereste a békét, és ha a maga népét csak háborúval mentheti meg. És míg ezt hitből teszi a felsőbbség, ezekkel a cselekedeteivel, mint igazán jó cselekedetekkel, Istennek szolgál és az Úr áldása van vele. Elítéljük az anabaptistákat, akik egyfelől tagadják, hogy a keresztyén ember közhivatalt viselhet, másfelől tagadják, hogy a felsőbbség bárkit is jogosan kivégeztethet, vagy háborút viselhet, vagy, hogy a felsőbbség előtt esküt kell tenni stb. (Az alattvalók kötelessége.) Mert miképpen Isten népe javát a felsőbbség által akarja munkálni, akit a

A micskei gyerekek Bízunk benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idei kórustalálkozó is építő jellegű volt és ifjaink megújult tapasztalatokkal gazdagodva térhettek haza saját gyülekezeteikbe. Reméljük, hogy az elkövetkezendőkben minél több gyülekezet ifjúsága részt vesz ezeken az áldott találkozókon, ahol együtt és egymástól tanulva épülhetünk egymás hite által.

A találkozó résztvevői Herman Csaba Érmelléki egyházzenei előadó

11
világnak atyául adott, úgy azt parancsolja, hogy minden alattvaló ismerje fel a felsőbbségben Istennek ezt a jótéteményét. Tiszteljék tehát és becsüljék a felsőbbséget, mint Isten szolgáját, szeressék, járjanak kedvében és imádkozzanak érte, mint atyjukért, továbbá engedelmeskedjenek minden jogos és méltányos rendelkezésének. Végül pedig fizessék hűségesen és szívesen a vámokat és adókat és más ilyen természetű szolgáltatásokat. És ha a közjó vagy a haza érdeke és az igazságosság úgy kívánja, hogy a felsőbbség kényszerűségből háborút indítson, tegyék le életüket és ontsák ki vérüket, mégpedig Isten nevében szívesen, bátran és jókedvvel a közjóért és a felsőbbségért. Azért aki ellene támad a felsőbbségnek, Isten súlyos haragját vonja magára. (Szekták és pártütések.) Elítéljük tehát a felsőbbség minden megvetőjét, a lázadókat, az állam ellenségeit és a pártütő semmirekellőket, egyszóval mindazokat, akik akár nyíltan, akár alattomban kibújnak előírt kötelességeik alól. Kérjük a mi kegyelmes mennyei Atyánkat, Istenünket, áldja meg a nép vezetőit, minket is és egész népét a mi Urunk és egyetlen Megváltónk, a Jézus Krisztus által, akinek legyen dicséret, dicsőség és hálaadás örökkön örökké. Ámen.
(Vége)

2013. május
megkeresheti lelkipásztorát, és kérhet további magyarázatot, felvilágosítást. Most, hogy a sorozat az utolsó, 30. fejezettel véget ér, mégis pár szóban, nagyon röviden, had elevenítsük fel a Hitvallás keletkezési körülményeit, illetve néhány adatot, a keletkezése óta eltelt egyháztörténelmi időszakból, amelyek rávilágítanak arra, hogy hitvalló őseink hogyan viszonyultak hozzá, és milyen formában hasznosították gyakorlati hitéletükre nézve. A Hitvallás szerzője egy svájci lelkipásztor, Bullinger Heinrich (1504-1575), aki 1561-ben, a pestisjárvány idején fogalmazta meg, egyfajta végrendeletszerűen. III. Frigyes, heidelbergi választófejedelem kérte meg néhány évvel később, hogy támogatásul és megerősítésül küldjön neki egy összefoglalást az igaz hitről, amellyel az 1566. augsburgi birodalmi gyűlésen meg tudja védni, és igazolni tudja az akkor már terjedő Heidelbergi Kátét azzal, hogy a svájci kantonokban is hasonló módon hisznek. A magyar anyanyelvűek az 1567. debreceni zsinaton fogadták el, de megjelenésére még 1616-ig kellett várni, amikor Szenczi Csene Péter le is fordította magyar nyelvre. Előzőleg már megjelent Heltai Gáspár nyomdájában, és ismert volt, de még nem magyarul. Ezt követően egy pár évtizedig máris háttérbe szorult, hogy Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony támogatásával 1654-ben ismét megjelenhessen. A lelkészképzésben az 1700-as évek első évtizedeiben vetette meg véglegesen a lábát, amikortól kezdve (mindmáig) vizsgaanyagként szerepelt a lelkészi szolgálatra készülők oktatási rendjében. A gyülekezetekben igazán akkor vált ismerté, amikor bölcs gondolkodású prédikátorok vasárnapról vasárnapra prédikáltak az egyes fejezetek szerint. A délutáni istentiszteleteket úgy is nevezték, hogy katekizáló istentiszteletek, amelyeken általában a Heidelbergi Kátét magyarázták. A zsinat kívánt jó példával előjárni, ezért 1785-1824 között több ízben is a gyűlések rendjén prédikációk formájában vették végig a Hitvallást. Mindenképpen meg kell említenünk Málnási Lászlót (1722-1797), aki 1768-1773 között 78 prédikációt mondott el a II. Helvét Hitvallásról Nagyszebenben. Zsinati jegyzőkönyvekből tudjuk meg, hogy 1860ra annyira megfogyatkoznak a Hitvallás példányai, hogy minden lelkészt zsinati határozatban köteleznek, hogy abból szerezzen be a maga számára, vagy ha nem lehetséges nyomtatott példányhoz hozzájutnia, akkor másolja le. Ez a feladat annál is szükségesebbnek bizonyult, mivel legközelebb csak 1932-ben jelent meg újra nyomtatásban. (Ez volt a 4-ik kiadása). 1968-ben jelent meg először, és minden egyházközség parókiális könyvtárában megtalálható Dr. Tőkés István úttörő műve, amely két kötetben a hitvallást magyarázza (latinul és magyarul) az eredeti szerző saját szavaival, fő műveinek felhasználásával.

Néhány gondolat a II. Helvét Hitvallásról
Kedves Olvasóink! Egy sorozat végéhez érkeztünk el, amely egyszerre indult szeretett lapunkkal. Még az első szerkesztőbizottsági megbeszélésen merült fel, hogy jó lenne folytatásokban közölni a II. Helvét Hitvallást, mint amely református anyaszentegyházunk kevésbé ismert, mondhatnánk azt is, ismeretlen hitvallása a Heidelbergi Káté mellett. Az „Elsőéves előkészítő konfirmációra” c. kis füzetben, amelyet 2009-ben adtak ki újra Dr. Kozma Zsolt átdolgozásában a 73. Kérdés azt kérdezi: Melyek református egyházunk hitvallásai, amelyek összefoglalják számunkra a Szentírás tanításait? A felelet így hangzik: Az Apostoli Hitvallás (Hiszekegy), amely más egyházak hitvallása is, és két sajátos református hitvallás, a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás. Vagyis már gyermekkorban meg kell tanulnunk, hogy van II. Helvét Hitvallás, de többet nem hallunk róla… szinte soha. Ezért éreztünk fontosnak, hogy megismertessük olvasóinkkal ezt a hitvallást. Az eredeti elképzelés az volt, hogy magyarázatokat is fog írni valaki majd hozzá, de ettől a szándéktól végül eltekintettünk, egyfelől terjedelmi okból, másfelől azért, mert úgy ítéltünk meg, hogy a szöveg eléggé világos, a mégis felmerülő értelmezési nehézségek tisztázására pedig minden kedves olvasó a saját gyülekezetében

12
Nos, e néhány vázlatos, tömör gondolatot had zárjuk azzal, hogy, aki hűséges olvasója volt lapunknak, és a régebbi példányokat összegyűjtötte és megőrizte, most már bár mikor előveheti, és újra olvashatja, felidézheti anyaszentegyházunk fontos hitvallási tanításait. Kulcsár Árpád Értarcsa újdonsült barátoktól ismerősökig.

Református Érmellék
régi, otthoni barátokig,

„Ahol mindig esik az eső, És a szívekben süt a Nap”
2. rész Honfoglalás Ballynahinchben Benyomások és élmények Észak- Írországban - az első négy hónap Minden kezdet nehéz, mondja a közmondás, és ez így igaz. Nekünk, mint családnak 2009 decemberében egy új fejezet kezdődött el az életünkben. E kezdet nehézsége elsősorban azzal járt, hogy minden értelemben meg kellett találjuk a helyünket. Ezekről az élményekről szeretnék most mesélni. Mintha tegnap történt volna. Az élmények és érzések együtt törnek elő. Visszaemlékszem az első napra, amikor a szolgálati lakásba beköltöztünk. Egy gyönyörű kétszintes ház, mint a mesében. A házunk egy domboldalra épült, ezért a szintek fordítottak voltak mintha fejjel lefele fordították volna. Az emeleten volt a bejárat és a konyha, lenn pedig a hálószobák. Az elején furcsa volt, de aztán megszoktuk. A két szobás panel-lakás után, az új otthon a maga 7 helyiségével, két fürdőjével, kétszintes udvarával, palotának tűnt. Be kell valljam, hogy nem is tudtuk „belakni” teljesen, csak olyankor, amikor vendégek érkeztek hozzánk és több személynek is egyszerű volt a szállást megoldani. A leginkább a konyhát szerettük, ami az ún. family-roommal (nálunk nappali) nyílt egybe. A fürdőkön kívül volt még kandalló szobánk, irodánk, 3 hálószobánk, öltöző és raktárszobánk is. Ezeket nemcsak az érdekesség kedvéért soroltam fel, hanem azért is, mert egy átlagos angol család ilyen házban él. Az elején mindig eltévedtünk a szobák között, s igazándiból nehezen tudtuk úgy hozzáidomítani az életünket, hogy beleilleszkedjünk ebbe az életstílusba: amiben nagy a tér és sok a lehetőség. De egy idő után természetessé vált és igaz a mondás, hogy a jót könnyű megszokni. Nagyon megszerettük ezt a lakást a kilátásával és a környezetével együtt. Kertvárosban éltünk, egy csendes zsákutcában. Régen rét és erdő borította ezt a helyet, azt kiirtották és helyébe lakóparkokat építettek. A miénket Carlisle Parknak hívták, az utcát Meadowvale-nek: rét völgyének. Sok vendégünk volt,

Két dolgot tapasztaltunk még meg. Az egyik, hogy ép lakásban ép lélek. A lakás az a hely, ahol feltöltődik az ember, ellazul, levetkőzi az álarcait, önmaga lehet. Itt volt erre tér és lehetőség. Nagy kegyelem ezt a harmóniát megtapasztalni és így megélni. A másik egy angol szállóige, mely szerint „home is where happy memories are grown” azaz, „otthon az, ahol kedves emlékek születnek”. Honvágyunk sokszor volt az itthon miatt, de annyi kellemes élmény és életre szóló emlék született nekünk ebben a házban, hogy igazi otthonunknak tekintettük és ma is szeretettel emlékezünk rá. A szomszédokkal való kapcsolat fölöttébb érdekes volt. Három család élt körülöttünk, akiket szomszédainknak tekintettünk. Mindet ismertük látásból, köszöntünk is udvariasan egymásnak, esetleg annyit megkérdeztünk egymástól nagy ritkán, hogy: Hogy vagy? De a két és fél év alatt egyiknek sem léptük át az otthona küszöbét, a nevüket is a postástól tudtuk meg, legfeljebb valaki a gyülekezetből elmondta, és csupán annyit tudtunk róluk, amit a mindennapi rutinjukból az véletlenszerűen láttunk: mikor mentek munkába, mikor jöttek haza és ki hogyan tölti a hétvégéjét. A szomszédság külföldön egy olyan intimszféra, mint a családi költségvetés: senkire sem tartozik és senkinek semmilyen beleszólása nincs abba, hogy hogyan gazdálkodom vele. A szomszédaink nem szerettek egymással sem barátkozni, nagyon ritkán szerveztek egy-egy kerti partit családi barátokkal, megjegyzem egyszer egy évben és ezzel kimerült a vendégeskedésük. Soha nem tudtuk meg, hogy élnek-e a szüleik és vannak-e gyermekeik, mert ilyen szerű látogatások nem történtek. Hihetetlenül furcsa volt ez az élethelyzet nekünk. Ezt elneveztük „kultúrsokknak” (még lesz ilyen). Mert ha belegondolunk, sokkoló hatású akár csak olvasni is ezeket a dolgokat. Velünk szemben is ugyanilyen közömbösek voltak, mint egymással. Valószínű tartottak is az elején tőlünk, amikor megtudták, hogy Romániából jövünk, de nem néztek le a származásunk miatt, ehhez pedig valószínű

13
az is hozzájárult, hogy lelkészi családként érkeztünk közéjük.

2013. május
velünk, elfogadtak és a lelkészi családnak illő tiszteletet megadták. A gyülekezetbe nem véletlenül kerültünk be és nem akármilyen helyet kaptunk. Komolyan készültek a befogadásunkra, miután néhány hónappal előtte családostól megismertek és az interjút megejtettük. Nekik sem volt egyszerű megszokni egy új, ráadásul furcsa akcentussal beszélő lelkészt. De mindig bátorítottak és dicsértek. Nagyon sok család hívott meg az otthonába vendégségbe, segítettek minden értelemben, hogy megtaláljuk a helyünket és volt két olyan család, akik elhívást éreztek arra, hogy minket különösen felkaroljanak és az ott töltött időszakban végigkísérjenek. Ők lettek a mi családi barátaink és őrzőangyalaink. A gyülekezeti életről most csak ennyit, mert erről még lesz szó a következőkben, elöljáróban pedig csak azt szeretném veletek megosztani, ami a legszebb érzés és legnagyobb élményünk volt, ami miatt érdemes volt ezt a két és fél évet közöttük eltölteni, hogy ezzel az érzéssel és élménnyel gazdagabban térjünk haza. Olyan volt ez a kis gyülekezet, mint egy nagycsalád, akik lelki vezetőiket (a principálist, engem, a másodlelkészt és az ifjúsági munkást) minden tekintetben megbecsültek, szerettek és tiszteltek, ezt szóval és tettel ki is fejezték is, akik teljes mértékben megbíztak bennünk és minden ötletünkben, kezdeményezésünkben, nehézségeinkben és örömeinkben támogattak. Ezt pedig nemcsak a vezetőikkel szemben gyakorolták, hanem egymással is. Itt éreztem és éltem meg az egység áldását, a 133. zsoltár szerinti testvéri szeretet és egyetértés áldását, az Isten akarata szerinti gyülekezeti egységet. Orbán László és Noémi, Szentjobb

Ballynahinch egy átlagos, néhány ezer lakosú kisváros, sok templommal, iskolával, gyorsétkezdével és kocsmával, de kevés kulturális vagy egyéb kikapcsolódási lehetőséggel. A kisvárosban volt egy rendszeres menetrenddel, reggeltől-estig általában üresen cirkáló 40 személyes busz. Ennek a busznak a meglétét a mi gondolkodásmódunk nem értette meg: elsősorban azért, mert a távolságok kicsik voltak, a jegy ehhez képest nagyon drága volt és mivel mindenkinek kocsija volt, senki sem ült fel rá. Magyarul: fölösleges volt. (Sokszor kérdezgettük egymástól, aztán már csak önmagunktól, hogy miért is fogyasztják az üzemanyagot - kár a friss levegőért is -, fizetnek két váltásban egy-egy alkalmazottat és komoly pótlékot is juttattak a sofőröknek, az unalom miatt :-) De ez szerintünk nem is vicc…pazarlás. Mondogattuk többször is, hogy Angliában a pénz az utcán hever, mert akárhányszor sétálni mentünk, mindig kaptunk aprópénzt az utcán. Kineveztünk egy perselyt is erre a célra, aminek az összegével támogattunk egy afrikai missziós projektet, nem is akármilyent: az utcán összegyűlt pénzből vettünk egy tehenet egy afrikai családnak. Ez is kultúr-sokk volt, pozitív értelemben. Volt a kisvárosnak egy fantasztikus könyvtára. Sok könyvvel volt ellátva, amit pedig igényeltél azt megrendelték. Az egész országban bárki ingyen használhatta a könyvtárakat, a belépő pedig minden könyvtárban érvényes volt, s bármelyik helységbe visszavihetted a könyveket. A könyvtárban külön ki volt alakítva egy gyermek részleg, vonzó bútorzattal, megfelelő méretű székekkel. A pár hónapos kisgyerekeknek is volt már belépőjük és 3 hétre 10 könyvet kölcsönözhettek. A kisvárosban mindenki ismert látásból mindenkit. Az utcán mindig köszönnek egymásnak az emberek. Gyermekbarát városka volt, sok baba-mama kör működött, ahova szeretettel fogadták be az idegeneket is, ugyanakkor sok játszótérrel rendelkezett. Minket is jól ismertek, barátkoztak

A jankafalvi énekkar története
Jankafalva Bihardiószegről 3 km-re eső kis szórványfalu. Amikor Bihardiószeg Gellért Gyula lelkészt választotta pásztorául, Jankafalva is ébredezni kezdett. Felmerült az igény egy saját templom építésére. A gondolatot tett követte, így hosszú évek vajúdásának eredménye az a kis otthonos templom lett, amely a 300 éve, a törökök által lerombolt templom helyére épült, néhány méter eltéréssel. A templom építésével párhuzamosan épült, szerveződött Jankafalva gyülekezete is. Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka a gyülekezeti kórus megalakulása. A gyülekezet egy részében feltámadt az éneklés utáni vágy. 2000 második felében össze is gyűltek néhányan éneket tanulni. Ugyanebben az évben, október 31-én, valamint karácsonykor el is énekeltek egy-két megtanult éneket. Ez még nem adott különösebb célt a kórusnak.

14

Református Érmellék
fáradoztak. Ezek előadását az ünnepek mellett a 2002es kórustalálkozóra tervezték. A kórus tagjai nem kottaolvasó emberek, ezért a szólamokat hallás után tanulják. Mégis nagy elismerést szereztek a kórustalálkozón a kétszólamú énekeikkel, tekintve a kórus kis létszámát, amely akkor hét tagot számlált.

A kórus 2000-ben, harangszenteléskor Ezért 2001 januárjában eldöntötték, hogy elmennek az év júniusában megrendezendő jubileumi kórustalálkozóra Berettyószéplakra, és meghallgatják a többéves tapasztalattal rendelkező kórusokat. Erre az alkalomra egyszólamú énekekkel készült a kórus. 2002-ben, a templomszentelési ünnepségen A kórus végül úgy döntött, hogy szívesebben énekel egyszólamú énekeket orgona-, valamint népdalzsoltárokat mandolin- és furulyakísérettel. Két gyermek elkezdett tanulni furulyán játszani. 2002. augusztus 18-án templomszentelésre került sor. Erre az alkalomra nagy erővel készült a kórus. A létszám öt felnőttel és a két furulyázó gyermekkel gyarapodott, így lettek összesen tizenöten. Az ünnepségen a kórus szép műsorral szolgált. Ezen a felejthetetlen eseményen a jankai gyermekek rövid színdarabot adtak elő. A kántori szolgálatban részt vállalt Kéménczy Antal, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, valamint Orosz Otília Valéria egyházmegyei zenei előadó. Reméljük, hogy az Albisy Zólyomi Miklós énekkar Jankafalván ezután sem veszít lelkesedéséből és még sok szép műsorral színesíti Jankafalva gyülekezeti életét és a tágabb közönséget. [Forrás: Orosz Otília Valéria: Téged, óh Isten, dicsérünk. Kórusok az Érmelléki Református Egyházmegyében, Nagyvárad 2009]
(Vége)

A kórus Berettyószéplakon, 2001-ben A kórustalálkozó híre eléggé összekovácsolta a csoportot. Újult erővel fogtak az énektanuláshoz. Felléptek az egyházi ünnepek alkalmával, hogy szokják a közönséget. Végül nagy izgalommal léptek fel a berettyószéplaki kórustalálkozón, ahol sok biztatást kaptak. Nagy előrelépés volt ez a kórus számára. Felbuzdult erővel folytatták az énektanulást, tanulva a nagy múltú énekkarok szolgálataiból. A 2001 őszén felszentelt nőszövetségi zászló avatásán az énekkar mandolin-, illetve orgonakísérettel előadott egyszólamú énekei nagy sikert arattak. Ekkor merült fel a kérdés az énekkar névadásával kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy történelmi nevet kerestek, célszerűnek találták a 300 évvel ezelőtt élt Albisy Zólyomi Miklós nevének felvételét. Az ő özvegye adományozta az ősi kelyhet a jankafalvi templomnak. Ugyanez év karácsonyán énekelték az első kétszólamú kánont. Ennek sikerén felbuzdulva több kétszólamú darab megtanulásán

Egyházmegyei Lelkészértekezlet Gálospetriben
Az egyházmegye lelkészi kara március 6-án tartotta idei első negyedévi lelkészértekezletét, amelynek ez úttal a Gálospetri gyülekezet adott otthont.

15
Botos Júlia vedresábrányi segédlelkésznő az Ézs 61, 4-7 igeversei alapján végezte igei szolgálatát a templomban, majd Balla Sándor helybéli lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket az 1Jn 4,9 szentírási szavakkal.

2013. május
szűkében tolongásba torkollott, és tudatosította bennünk milyen sokan is vagyunk! Botos Csaba feleségével és életrevaló kisfiával érkezett. Ő tartotta az előadásokat az egész tábor alatt. A téma a Bunyan regény volt, bevezetésnek mondott néhány érdekességet az íróról, például, hogy írástudatlan volt, de prédikált, ezért zárták börtönbe, és ez alatt írta a regényt, illetve nagyjából felvázolta a cselekményt, de a legjobban az járt, aki el is olvasta. Az előadás hatására sokan felismerték, hogy a Jólét városa, amelyben élnek, valójában a romlásba vezet; a csillogó lepel a Romlás városát takarja, és ez remek témát adott a kiscsoportos beszélgetésekhez. A kiscsoportos pompás lehetőség volt arra, hogy új barátokat szerezzünk, hiszen nem véletlenszerűen válogattak össze minket, nagyjából egyforma volt az életkorunk is. Meghallgattuk egymás problémáit, véleményét, beszélgettünk és imádkoztunk egymásért. Senki sem tud 4 nap alatt mind a 130 emberrel különkülön foglalkozni, de a csoportos foglalkozások, játékok és az angyal-bárány játék is segített, hogy legalább egy 10%-ot jobban megismerj. Csütörtökön újra szembesültem azzal, hogy rengetegen vagyunk, a személyi csendességhez alig lehetett találni olyan helyet, ahol nem volt senki. Az idő kitartóan nyirkos maradt, az embereknek az égbe állt a haja, de a kedélyállapotunk egyre jobb lett, bár mindenkinek hiányzott már az a kis D vitamin. Következett az előadás. Eljutottunk a szoros kapuhoz. Mindent levetkőztünk. Nem vittünk semmit, amiért vagánynak tartottak minket, semmilyen ékszert, drága mobilt, diplomát, tudást. Teljesen csupaszok voltunk az Isten előtt és megkíséreltük a lehetetlent: átmenni a tű fokán. A délutáni előadásokra két csoportra választottak minket. Nagyon köszönjük Illyés Tamásnak, Fazekas Ferencnek és Fekete Mártonnak a „haladókhoz” szóló előadásokat, de akárhányszor visszatértünk a templomba, a „kezdők” arcán ott tükröződött a Szentlélek munkája, és gyakorlatilag fogalmam sincs milyen csodák történhettek velük, amíg nem voltam ott. Bár a péntekről sem mondhatjuk, hogy a világ leg csapadék-mentesebb napjára virradtunk, de a nagy játékot megtartottuk. Sokáig bolyongtunk az erdőben, volt, aki el is tévedt. A nyolcfős csapatok igéket raktak össze és tanultak meg, Biblia- kvízeztek, hordágyon cipelték egymást, énekeltek és jól érezték magukat. Miután visszatértünk még egy tradicionális lengyel táncra is futotta az erőnkből, amit a tábortűz követett. Az a tipikus lesi tábortüzes hangulat elevenedett fel, a megható és meglepő bizonyságtételeivel és az elmaradhatatlan és megunhatatlan Marcello D’orta gyűjteménnyel. Sűrű nap volt és későn értünk haza, de a buszban végig énekeltünk. A szombat egy elképesztő nap volt! Délelőtt Botos Csaba figyelmeztetett minket, hogy „a csirkéket is ősszel számolják”, azaz nem a kezdeti lelkesedés számít, hanem az állhatatosság minden viszontagság között.

Az értekezlet az egyházközség gyülekezeti termében folytatódott tovább, ahol Kovács Gyula margittai lelkipásztor, lelkészértekezleti elnök köszöntött mindenkit, és üdvözölte Dr. Kis László nyugalmazott egyetemi professzort, a debreceni Kossuth utcai református gyülekezet missziói gondnokát, aki nem először hozott építő gondolatokat az érmelléki lelkipásztorok számára, hiszen a tavalyi esztendőben már hallhattuk egy másik előadását. Ez úttal a nemzet ünnepe, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc adta a témát, amelynek kapcsán a professzor úr részletesen végigtárgyalta nemzetünk történelmének fontosabb állomásait, hallgatósága nagy megelégedésére. Az értekezlet a Gálospetri gyülekezet szeretetvendégségével zárult, amiért illesse köszönet őket, és Isten gazdag áldása! Kulcsár Árpád

Evangelizációs Tábor Magyarkécen
Április 10.-én vette kezdetét az idei Húsvéti Evangelizációs Tábor. A kis falu, Kéc, lassan alig bírja el Isten áldásait: a 130 fiatalon kívül otthon többen talán pityeregtek, amiért ők már nem jelentkezhettek. Rengetegen imádkoztunk a táborért, minden helység hozta a maga konfirmándusait és kereső barátait. Vittük őket az Úr elé, hisz tudtuk, itt minden évben csodák várnak ránk. A szerda reggel a templom teljes pompájában fogadott minket, John Bunyan műve, „A zarándok útja”-nak helyszíneit illusztrálták körben a kiragasztott rajzok, így ha baloldalra ültünk a Romlás városába csöppentünk, míg jobb oldalt már a Mennyország várt. Az esős, kissé még feszengő hangulatot egy ismerkedős játékkal kezdtük feloldani, ami végül hely

16

Református Érmellék
ember, bár nem is tudom mire számítottam. Mikor bemutatkozott, mondta, hogy 39 éves. Mikor megérkezett annyinak is tippeltem. De mikor aztán elkezdett énekelni! Minden óra után 10 évet fiatalodott. És közel 2 órát énekelt, amiből 1 óra csak a ráadás volt! Valószínűleg jól érezhette magát, mert sokszor egyszerűen hagyott minket énekelni, ő csak átszellemülten zongorázott. Többen mondták, hogy látni vélték Jézust a sorok között, velünk együtt tapsolt, és mosolygott.

Az üdvösségünk ajándék, örökség, de meg kell tartanunk! Az Istennel egy olyan szövetséget kötöttünk, amely komolyabb, mint a házasság! Délután leoltottunk minden égőt, és csak a lampionok fényében derengtek társaink körvonalai. Tudtuk, hogy ott vannak ők is, fogtuk egymás kezét, hallottuk egymás izgatott lélegzését, de az Úr jelenléte volt a legerősebb. Talán ez is egy nagy adag bátorsághoz juttatott minket, hogy sokan átlépve a komfort zónánkat, Isten parancsának engedelmeskedve kiálljunk, és elmondjuk milyen munkát végzett el bennünk az Úr, és mennyire szeretjük őt. Sokan féltünk az elkötelezettségtől, a próbatételektől. Forgattuk a szívünkben a Lukács 12-t. Azután kéz a kézben kisétáltunk. A focipályán felállítottak egy fakeresztet, előtte tüzet gyújtottak. A homály segített a fantáziánknak: mintha valóban Krisztus elé járultunk volna, úgy ahogy vagyunk, vittük a bűneink, de azok az ő kegyelméből elégtek. Mi, az Ő menyasszonya. Talán annyira egyek voltunk, mint ahogy ő azért valamikor imádkozott. Vasárnap az egész folytatódott. Páran az istentiszteleten is bizonyságot tettek, immár a gyülekezet előtt is. Folyamatosan búcsúzkodtunk, telefonszámot, e-mail címet cseréltünk. A délutáni istentiszteleten annyian voltunk, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Hogy miért?

A kéci templom kijárata felett egy térkép nyúlt végig. Ez a keresztyén ember útját ábrázolta a Romlás városától a Mennyig. A feladatunk az volt, hogy kitűzzük a jelünket oda, ahol jelenleg érezzük magunkat. Tábor végére érdekes volt végigmustrálni a nyuszikat, banánokat, kacsákat, pillangókat a csüggedés mocsarában, vagy, ahogy éppen kifelé indulnak a Romlás városából, a kereszt előtt tolongnak, vagy a Kísértések völgyét meg a Kétségbeesés várát nyüvik. Ez valahol emlékeztetett minket arra, hogy a keresztyén élet mennyire nem kéjutazás, viszont tábor végére átéltük, hogy „az Isten országa köztetek van!” Határozottan ott éreztük magunkat! Tomucza Renáta Margitta
ISSN 2068-5130 http://ermellek.ref.hu

Az Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeti lapja
Megjelenik havonta. Főszerkesztő: Kulcsár Árpád lelkipásztor. Szerkesztő bizottsági tagok: Illyés Tamás, Jakó Sándor Zsigmond, Mike Pál, Oroszi Kálmán, Rákosi Jenő lelkipásztorok. A szerkesztőség elérhetőségei: Postacím: 417570 Értarcsa nr. 251. Bihar megye. Tel: 0788-736190, Email: rujsag@yahoo.com. Nyomtatás: Europrint, Nagyvárad. Felelős vezető: Derzsi Ákos.

Mert megérkezett a „sztárvendég”, Pintér Béla! Engem személy szerint meglepett milyen egyszerű