You are on page 1of 153

Márai Sándor SAN GENNARO VÉRE
Vörösváry Publishing Co. Ltd. (Toronto) © Márai Sándor jogutódai

PASQUALINÓNAK, MERT HATÉVES VOLT, ÉS MINDEN REGGEL ELVITTE A SZEMETET A FÉLKARÚ HALÁSZNAK, MERT LECSENDESÍTETTE A TENGERT SANTO STRATÓNAK, MERT VIGYÁZOTT A HÁZRA És A BETEGEKRE A VIRÁGOKNAK AZ ÁLLATOKNAK A TENGERNEK A POSILLIPO SZEGÉNY EMBEREINEK ITÁLIÁNAK Az alakok a regényben az író képzeletének alkotásai és nem ábrázolnak eleven személyt

ELSŐ RÉSZ
1.
Tavasz elején híre kelt, hogy a Posillipo kerti házában él egy ember, aki meg akarja váltani a világot. Először Anastasia beszélt erről, a kertész leánya, aki délutánonként a frissen fejt tejet hozta. Amíg beöntötte a tejet az alumíniumbögrébe, fahangon, közömbösen mondotta: – Idegenek. Karácsony előtt jöttek. Énekelni kezdett, és lesietett a sötét lépcsőn. Ha későn hozza a tejet – a kertész itt, a Posillipón örökösen istállóban tartja, soha nem engedi a rétre teheneit, és tél vége felé megesik, hogy a vakoskodó, friss zöldségtől megfosztott állatok csak későn estefelé tejelnek –, Anastasia mindig énekel a lépcsőn, mert fél. A hír, hogy a Posillipo egyik kerti házába beköltözött egy ember, aki meg akarja váltani a világot, a dombtetőn nem keltett különösebb feltűnést. A meredek úton, amely Santo Strato utcájából, ahol a villanyerővel hajtott társaskocsi közlekedik, felvezet a Villa Ricciardinak nevezett település élőlényekkel zsúfolt bagolyvárába, a járókelők mellékesen beszéltek csak erről. A vidéken, már a régebbi időben, több ember élt, aki meg akarta váltani a világot. Ezért a hírt, hogy egy idegen érkezett, aki afféle Istenszagú ember, csak mellékesen említették. Semmi csodálatosat nem láttak benne. Először is idegenekről, különösen angolokról, mindent el lehetett hinni. Ezenfelül természetes és nem is ritka tünemény, hogy valaki meg akarja váltani a világot. A Mi Urunk Jézus Krisztus is megváltotta a világot. – Ámen – mondta a micisapkás boros, amikor a pacalárus erről beszélt. Többen ültek a hordókon, és figyeltek. A pacalárus kommunista. De itt volt a kőműves, akinek télen át nem volt munkája, s ezért most szentképeket árul és adományokat gyűjt egy távoli, bizonytalan földrajzi helyzetű, épülő kolostor céljaira. A pacalárus háromkerekű kerékpárjára ládát szerelt fel, s így hordja körbe a Villa Ricciardi és a dombtető lakásai közt a friss pacalt. Fekete, szikár ember, mindig haragos, és kitűnő előadó. A háromkerekű kerékpárra felszerelt láda tetején, babérlombok és citromok között ízlésesen helyezi el áruját, a pacalt – kettévágott birka– és kecskegyomrot –, s egy rövid pengéjű késsel nagyon ügyesen szeleteli fel a nyers zsigereket, melyekre citromot csorgat, és így nyújtja át az ízes falatot vevőinek, akik azonmód, helyben, kenyér nélkül megeszik a szivacsszerű mócsingot. Ez az ember kommunista. Nem hisz semmiféle megváltásban, csak abban, amit Moszkvából ígérnek. A kőműves most nem kommunista, mert szentképeket árul, s ez a szerény jövedelem visszatartja attól, hogy részt vegyen a párt életében. A pacalárus ezt mondta: – Az angolok mind kapitalisták. A világot nem tudják megváltani. Csak a kommunisták tudnak segíteni. Ti hányan alusztok a szobában? – kérdezte a kőművestől. – Nyolcan – mondta a kőműves nyugodtan. – Tudod, hány szoba van a Vatikánban? – kérdezte a pacalárus. De a boros most közbeszólt. Ez az ember kövér. Ő is micisapkát visel és feltűnő színű kötött ujjasokat. Fiatal korában lefényképeztette magát – a színes fénykép holdas tájat mutat, a háttérben a Vezúvot, amint vörös tüzet köp az égre, s az előtérben őt magát, a borost, fekete ruhában, nyakában fehér sállal, amint kezét tisztelgő, katonás mozdulattal micisapkája pereméhez illeszti. A bort Gragnanóban veszi, és gesztenyefa dongákból ácsolt hordóban tartja. Ezt mondta: – Tudod, hány szoba van a Kremlben!

– Sok – mondta büszkén a pacalárus. – Tudod, hányan alusznak egy moszkvai szobában? – kérdezte most a félkarú halas. A pacalárus elkomorodott. S mert sarokba szorították, gyorsan a hordók elé lépett, és játszani kezdett. A két fiú, akik szamárkordén hozzák fel a szenet Bagnoliból a Posillipóra, a kőműves, s még egy ember, aki amerikai mogyorót árul a közeli villamosmegálló mellett – egy platán árnyékában, szemközt Caprival –, elébbhajoltak, figyelő és szakértő pillantással, mert megértették, hogy kezdődik az előadás. Kezükben a pohárral, melyben csillogott a vörösbor, figyeltek. A pacalárus behunyta szemét, mint aki ihletet merít. Lassú taglejtésekkel adott elő. – Láttam Peppinót, az állatszelídítőt – mondta ünnepélyesen. – Emlékeztek reá! Az öregebbek emlékeztek. A pacalárus érezte, hogy a pillanat szerencsés, mint ahogy az utcai előadó, aki Tasso verseit szavalja a Porte Capuana közelében, érzi a lélektani pillanatot, amikor a környező emberiséget a szó és a művészet erejével ki lehet ragadni a köznapi közönyből. Ilyen pillanatokban az utcai művész számára van valami a kéjből. Feszültség és vonzás árad az előadó felé. Csendesen kezdte: – Egyszer, Calabriában, előadás közben, fellázadt az egyik oroszlán... A történet nem volt egészen új. A halas és a boros már hallották. Mégis figyeltek, mert a taglejtés, az arcjáték, egyszóval az előadás minősége fontosabb volt számukra, mint a történet. Csillogó, szakértő, fekete szemmel figyeltek. Csak az ember, aki amerikai mogyorót árul, figyelt fölényes arckifejezéssel, mert üzlethelyéről, a platán alól, egész nap Caprit és a tengert látja, a főútvonalon pöfögő amerikai gépkocsikat, s ezért nagyvilági a modora. De amikor a pacalárus az elbeszélésben elérkezett a jól ismert és mindig újra ellenállhatatlan szakaszhoz, amint Peppino, a szelídítő, letérdel a fellázadt oroszlán előtt, keresztet vet, és az Atya, Fiú és Szentlélek nevében kéri, ne falja fel őt a fenevad: mindenki felszabadultan tapsolni kezdett. A pacalárus ezt a részt csakugyan jól adta elő: letérdelt a hordók között, remegő kézzel keresztet vetett, hörögve, iszonyattól kidülledt szemmel kérlelte a láthatatlan, de a Művészet akaratából mégis különösen jelenvaló vadállatot, s aztán megkönnyebbülten állott fel, mert a siker jólesett, és úgy érezte, megmentette a becsületét. A kövér boros könnyét törölgette, úgy nevetett. – Látod – mondta aztán. – Van megváltás. – Ez csak egy történet – mondta fölényesen a pacalárus, és letörölte rongyos nadrágja foltozott térdéről a port. – Nincs más megoldás, csak a társadalmi igazság. – Ezt az újságban olvastad – mondta nyugodtan a félkarú halas. – Te egy bolond vagy – mondta a boros. – Az apám tengerész volt. Génuában is voltam – mondta sértődötten a pacalárus. Fölényesen fütyörészni kezdett, és kisétált az utcára. Zsebkendőjével elhessegette a pacalról és a citromokról a legyeket. Ebben az évben már tavasz elején tűrhetetlenül sok volt a légy a Posillipón.

2.
Az öreg báró, aki minden délután végigsétált a Posillipo sugárútján, a platánok és az eukaliptuszfák alatt, ezt mondta: – Én is láttam ezt az embert. Reggel egyedül megy fel a kilátóhoz. De estefelé a feleségével megy le a Marechiaréhoz. Ott ülnek, a Finestrella erkélyén, pizzát esznek és bort isznak. Azt hiszem, nincs sok pénze. Nem igaz, hogy minden angolnak és amerikainak van pénze. Ez szemüveget visel és szandált. Nem hiszem, hogy meg tudja váltani a világot. Ez csak egy idegen, aki idejött a feleségével, itt él egy ideig, bútorozott lakást bérel, és aztán megint elmegy. Több ilyen angol élt már itt. A végén mind elmentek. – Felemelte címergyűrűs, májfoltos, öreg kezét: – Én tudom, mert sok előkelő embert ismertem. Sajnos, az idegenek között ritka az igazán előkelő ember. – Cavaliere – mondta a tengernagy –, vigyázzunk! A világ egyre inkább anyagias szellemű. Én személyesen ismertem Moscati doktort, és bizonyíthatom, hogy vannak emberek, akik már életükben szentek. – Például Pio atya Foggiában! – mondta az öreg, aki estefelé a fagolyós szerencsejátékot vezette az eukaliptusz-fákkal kerített körönd szélén, mely a Marechiare öblének lejárójához vezet. Nem lehet tudni, mivel foglalkozik ez az ember, mert elegánsan öltözködik – nyáron is sötétkék ruhát visel és bőrtalpú cipőt –, s egész nap itt ül a körönd szélén, a padon. De esténként ő vezeti az utcai szerencsejátékot, melynek sok résztvevője akad. A játékosok egyenként ötven lírát fizetnek be, s aztán egy gyermekfej nagyságú fagolyót gurítanak – óvatosan – a járda peremének közelébe. Ötszáz lírát nyer, aki a játék szabályainak értelmében helyesen dobja a golyót. – Padre Pio itt van San Giovanniban – mondotta most ez az ember. – Néha négy napig is várni kell, amíg a látogató eléje kerülhet. Fekete félkesztyűt visel, mert Krisztus sebei vannak a kezén. – A lábán is – mondta mély hangon egy másik öreg, aki micisapkát visel, és mankóval jár, mert a télen levágták öt elüszkösödött lábujját. – Ez nem biztos – mondta a tengernagy. – Egészen biztos – mondta az öreg, aki a fagolyós játékot vezeti. – A nagybátyám is volt Padre Piónál. Mikor gyóntat, virágillat van körülötte. A vendéglőben olcsó az ellátás. A báró felemelte címergyűrűs mutatóujját: – Vigyázzunk – mondta. – Padre Pióról sokat beszélnek. De az Egyház még nem szólt. Vannak emberek, akiknek istenszaguk van, de egy idő múltán megtudja a világ, hogy az istenszag elillant. Más a helyzet Moscati doktorral. Az Egyház már szólt... A tengernagy, sipító hangon, közbeszólt: – Óvatosan szólt. Ismertem én jól Moscati doktort. Járt nálam, amikor a lányom beteg volt. Szirupot írt fel, és a leányom köhögése elmúlt. Ez még nem bizonyít semmit. – Nem – mondta rekedten, de szapora szóval a báró. – És az sem bizonyít, hogy az őrgrófnét, aki Szent Lajos terén lakik, meggyógyította a kiütéseiből. Élesztőt adott neki, és együtt imádkoztak. Tegnap voltam nála, semmi baja. Mindez nem bizonyít semmit. Novarában van egy állatorvos, aki tud embereket is gyógyítani, élesztővel. De az érsek már megengedte, hogy a Gesú Nuovo-templomban táblát helyezzenek el Moscati doktor sírja fölé és belevéssék a jó hírt. – Miféle jó hírt? – kérdezte gyanakodva az öreg, akinek levágták lábujjait. – A szentség hírét – mondta a báró. Ezt a szót – „szentség” – lassan ejtette ki, szakszerűen, minden szótagot külön. – Még nem szent, még nem is boldog – mondta izgatottan. – De már a szentség híre van körülötte. Fama sanctitatis .. . Bevésték a márványtáblába, a templomban, a doktor sírja felett. Ez már valami. Elismerem, még nem minden. A dicsfény, amely e pillanatban a doktor feje körül van,
[1]

A fiam hallotta a Nemzetközi Gyógyszertárban. mint az egytagú kínai szavak. mert nincs szentjük. [2] . De mind szegények voltak. hogy fia. A bombák itt rendszertelenül pusztítottak. sokfelé lyukas volt. A tengernagy megértette. Ezek a szirénák még a háborúból maradtak itt. – E! – mondta a báró. „.. A nap Baiae mögött ment le. és ismerősek a beszerzési források. Mind szegények voltak. Ez rokonszenves volt. Később az amerikaiak cigarettát és csokoládét adtak a nápolyi lányoknak és a kisfiúknak. – Volt esernyője? – kérdezte öregesen.. és hallgattak. – Csak bevándorolt. Amerikában?. A báró hunyorgott. Displaced person – mondta a bárónak. narancslevet ivott. csücsörített ujjakkal. olajos aranyfoltot hagyott a mélykék ég alján. a nagy esőzések idején. És kezét. Csak a báró állott. mint régen a hátasló. A Posillipo dombja felett a narancs-sárga eget nézte.egészen kis dicsfény. Néha eljött hozzám. Valahogy erre gondoltak. Bagnoliban az Ilva-gyár szirénái sivítottak.. amikor önmagával vagy a külvilággal eszmei párharcba kezdett.. akik sokat beszélnek. ha van hol aludni. Hallgattak. mintha labdázna: – Az amerikaiak kénytelenek átvenni a világ vezetését. de egy napig meg lehet élni belőle. Az ilyen dicsfény még halványodhat. Ez nagyon veszélyes. Különösen a négerek voltak adakozók. divatos. mert szüksége volt a mozgásra. az alacsony. néha nyert a játékon. püffögő. – Egy nő. Nápoly. Estefelé jött. A fiú motorkerékpáron járt. bedőlt. fonetikai helyezése szerint sok mindent jelentett. Így mondta – s közben alulról felfelé lóbálta kezét. kissé öregasszonyos hangon a tengernagy. panaszos. Fiatal emberek rohantak el a Posillipo széles sugárútján. mert már nagy gyakorlata volt. Nem voltak rongyosak. amely már inkább hangjegy volt számukra. Nem szeretem a szenteket. aki jogot tanul. Ültek a vasrácsos padon. bizalmasan. Tájékozatlanul morogta: – Esernyője? Nem tudom – mondta zavartan. Utánuk néztek. aki nyáron is bőrtalpú cipőt viselt és a golyódobálós szerencsejátékot vezette. Kalapját mellékes mozdulattal hátratolta feje búbjára. amikor a bombákat és a halálos veszélyt jelezték. Az ember. Bólogattak. A tengernagy is szegény volt. – Milyen szent? – kérdezte gyanakodva a báró. mert az amerikaiak nem céloztak. mert a tengernagyi inflációs nyugdíjból taníttatta fiát a nápolyi jogi egyetemen. akinek esernyője volt. mert a báró – öreges eszmetársítás következményeképpen – ezt mondta: – Az amerikaiaknak nincs szentjük. Ezt az „E! . Nem biztos. kíváncsian a tengernagy. A báró most vívóállásba helyezkedett. Ötszáz papírlíra nem sok pénz. – Ott született. – Lehet. másik keze öt ujját összecsücsörítette. De most ez volt a divat: a motorkerékpár. Oda amerikaiak is járnak. divatos pöfögő. de ez a ház néha. A betű. Jelenthette ezt: „No lám! . enyves szemmel. mint mindig. Madarak repültek a Posillipo bércfoka felé. hogy teljes erejű dicsfény lesz belőle. Keveset beszélt. nem járhat gyalog.. de szegények voltak. De mindenesetre a szentség híre és egyféle kis dicsfény van a doktor feje körül. és vastag. és ez is sokba került. alacsony motorkerékpáron. a magasba emelte. A bárónak volt egy háza Szicíliában. Egyik kezét csípőre tette. Igazi úriember volt. – Nem – mondta vékony. hogy volt esernyője. – Még soha nem láttam szentet. különösen a kikötő körül. „-t mindig értették. és egyikük sem látott még szentet. villa alakban.. Mind öregek voltak. büdös. kiskerekű. akinek esernyője volt – mondta makacson a tengernagy. gondolkoztak. – Van szentjük – mondta a tengernagy.

és nadrágot viselt. elmenjen-e innen? Az öregek ültek a padon. A levegőben gyantaszag úszott. és figyeltek. Mindketten botra támaszkodva jártak. hogy van pénzük. ahol az új futballpálya épült. De még nem voltak vének sem. aki a fagolyós játékot vezette. de most már azt sem tudja eldönteni. amikor társaival aludni tért Polyphemos barlangjába – lement a nap. Az ember. Az úttest túlsó oldalán megjelent az idegen házaspár.. meglátjuk! . Mikor az idegenek eltűntek a lejárat kanyarodójában. a legtöbb vitát ezzel az „E! . Nem sétáltak.. amelyhez Ulysses kötözte hajóját. A Posillipo dombja felett – ott. akinek lábujjait levágták a télen. hogy egy ember.”-vel végezték. és a lebukó napot nézték. Minthogy ez minden este így történt.. mindenfelé Campaniában. Hunyorogtak.. . Baiae és a Cap Misena fölött a domboldal házait és a bérctetőt arany csíkkal szegélyezte a fény. Az öregember. de látszott a járásukon. mint a nápolyi templomokban az olcsó festményeken a szentek fejét. hogy nem haladnak egy meghatározott cél felé. Az öcsémtől hallottam. A madarak elhallgattak az eukaliptuszfák lombjai között. s ahol a korlátról lelátni Nisida szigetére és a sziklára. Már nem voltak fiatalok. meg tudja váltani a világot. a báró ezt mondta: – Nem hiszem.Aztán: „Úgyis mindegy!”. „. ezt mondta: – E!. kissé együgyűen ezt mondta: – Nem biztos. Az asszony vörösszőke volt. Céltalanul mentek. A tenger felett vízimadarak kergetőztek és az ischiai hajó lassan himbált el a Marechiare öble előtt. hallgattak. Nápoly környékén.. aki a házbért rendesen fizeti. A tengernagy ezt mondta: – A házbért rendesen fizetik. Az idegenek mindig így jártak itt a Posillipón és Amalfiban. Mint aki nem tudja eldönteni. A férfi valóban szandált viselt és fekete szemüveget. Majd: „Hohó.. a környéken – kissé bizonytalanul. hová menjen.

„Tojás. kerti kapu felől jön. süket. mikor tévedtek ide a mongolok? A szaracénok. egyensúlyoz. Rekedten kiált. – Eccellenza – mormogja. De csak anyai ágon lehet mongol. s egy vérbeli nápolyi nem sokat tart az északi emberekről. aztán kissé térdet hajt.. görögök. Büszkén lépdel.3. Pasqualino. amikor nyílik az ajtó. mikor a tollas föveget lassú mozdulattal lebegtetve üdvözölték a vicekirályt. ahogyan itt mindenki ismeri a másik testi. Az alsó. családi. és fején hozza a tojásokkal megrakott kosarat. megáll a küszöbön. Feljebb. Egyik lábát óvatosan rakja a másik elé. az a mély. de ennek nincs semmiféle jelentősége. mint Velázquez képein a szüretelő spanyol parasztoknak. mert ősei prokonzulok voltak vagy rabszolgák. aki cipeli. Szótlanul megy el. Nápolyban királyok éltek. aztán néhány perc múltán visszajön. Toscanában és Piemontéban. A megszólítás az idők során. Pofacsontja széles. De a fajta átütése erős és makacs. Ahogyan most. angolkóros. Hatéves. amit könnyű bizonyítani. a táncos. Három szem karamellát kap és egy marék csikket. fején egy kosárral. és a szemetesveder nagyobb.. ragyogó fekete szeme van. amely kegyelmesek és nem kegyelmesek között az évezredes együttélés során kialakult. mert a Posillipón mindenki kegyelmes. különösen leegyszerűsítette a megszólítások és rangjelzések értékét. nyílegyenesen haladni felfelé a keskeny kerti úton. Nápolyban sok a kegyelmes. alkati zsiger tudat. A megszólítás ellen nem érdemes tiltakozni. De Nápolyban spanyolok is éltek. Ennek az embernek ősei részben spanyolok voltak. mint ő. általában az államhivatalnokok és a papok is kegyelmesek. A szemétért jön. ezenfelül a háztulajdonosok is. mint a Közép-tenger nyugati partján sok paraszti származékú embernek. mongolos. mint a japán színjátékokban az apró gésa az óriás kalaposdobozt. a kötélen. mint mindenki a környéken. beváltatlan szerelmi. török-mongol vonású arca van. mert a meleg tengeri pára lepedékes és az emberi torokban elködösíti a szavakat. Idősebb ember. reggel hatkor. Nem lehet tudni. Igy köszöntek a grandok és hidalgók. összeesküvők és kalandor polgárok éltek. tojás!” . – kiáltja már a kert aljában. mint Blondel. amikor az Anjou királyok magyar hadakkal hadakoztak Nápoly környékén. Ami kétezer éves távlatból ugyanaz. büszke. üzleti és politikai [3] . talán később. hogy büszkén becsengethessen. Latinok voltak. Tüdővészes. és visszahagytak ízléstelen épületeket. Ingyen nem fogad el semmit. A szemetesvödröt erőlködve cipeli lefelé a lépcsőkön. mint általában itt a nép. A cinkosság. Minden idegen kegyelmes. maga-viseletében inkább spanyol. és nagyon szép. fényes szeme alig észrevehetően ferde vágású. Nyolc felé jön a tojásárus. kifizetetlen számlákat. Észak-Itáliában. Válogatni kezdi a tojásokat. Elsőnek Pasqualino csenget. vagy egy fürt mimózát. Rómában pápák éltek. egy kaméliát nyújt át vagy útilaput. két karral leemeli fejéről a tojásos kosarat. és udvar volt. anyagi és lelki titkait. Lényében. Nem vár választ. Nem lehet könnyű. melyben háromszáz tojás van. a latinok közé? Talán a népvándorlás idejében tévedt ide egy mongol-török törzs. A szeméthordás csak ürügy számára. mert máskülönben leesne fejéről a tojásos kosár. a köznapi használatban elvesztette minden támadó élét és hódoló hangsúlyát. Ez az ember is a mongoloktól származik. és kolostor volt. merev testtartással. Elmúlt hatvanéves. s jobb kezét lassú mozdulattal homlokához emelve tiszteleg: ez a mozdulat már spanyolos. Okos. és úgy jár. reggel hatkor.

s az idegen ilyenkor visszafojtja . A táskát. ahová egyszer hazatérnek. Vagy a fiú. Azok az idegenek. és márvány síremlékeket a templomok előcsarnokaiban. a gyalázat. a származáshoz. s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű. Nagyon régi tapasztalattal tudják.” – kiáltja a kert aljában a postás. és közlékeny természetű. Könnyen lépdel a kerti úton. mindenütt Nápolyban. Fiatal ember. mert több régi házban állandóan látogatóba várták a pápát. ha valaki spanyol. kényelmes lépcsőfokokból épült a lépcső. A lépcsők márványból készültek. aki időközben kissé meghízott. mint a halas. s ezért nem örülnek.. inkább csak csoszogott. krétával fekete táblára írják fel az adós nevét. amikor várják a reggeli postát. Kancsal ember. A postás. aki parazsas bögrével jár körben és szemverés ellen füstöli a járókelőket. Másrészt azok sem várnak postát. dallamosan és rekedten.ígéreteket. a Torretta környékén. Vannak idegenek. Így írják: „Don Giuseppe. kürt hiányában. lapos sapkát és garabonciás-köpönyeget visel. Kancsal. melyben a leveleket hozza. Lassan lépdel fel a lépcsőkön. akiknek már nincs semmiféle hazájuk. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett.” Tartozik valamivel. s aztán a keleti városrész sikátoraiban. de reménykednek. mint a szerelem. mint a tojásos. amiről jobb nem tudni. aki néha évszázadokon át nem jött látogatóba. Tudják. Legtöbbször adófelszólítást hoz vagy valamilyen hivatalos körlevelet. a vérbajhoz vagy a mór– és bikaöléshez. ahol olajat és bort árulnak. hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt. Ilyesfajta idegenek számára fontos a posta. s ezért kiáltja. amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál. magasok és kényelmetlenek. hasztalan tér vissza ahhoz. A valóságban csak az idegenek számára fontos a posta. átérzi társadalmi szerepe viszonylagosságát. nem is szerelmesét. mint az. de hazát újra nem adnak –. aki most katona Firenzében. Napjaik igazi tartalma a valóságban nem is más. és mégis várják a postát. Ezenfelül utcaneveket is visszahagytak itt. akik tudnak írni és olvasni.. aki a gyümölcsöt és a főzeléket hozza és a másik. kissé táncol és szökell. gyanúsan előkelő. akiknek már nincs hazájuk. ha levelet kapnak. panyókára. A postás tudja ezt. állati és halálos délen. Ami fekete. Rómában. Ilyenkor még mindig reménykednek. piszkosak. a kert alján énekelni kezd a postás. Aztán vannak másféle idegenek – a Közép-tenger nyugati partján minden időben nagy számmal éltek ilyenek –. posta!. Mikor a tojásos elmegy. hogy nincs hazájuk – egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni. tehát spanyol. de ha jött. Ilyen lépcsőkön csak óvatosan és lassan. amely lebegve úszik utána. hanem egy országot vagy egy nőt. A postás is tudja ezt. Itt maradt utánuk a „don” – de igazában ez is inkább szégyen. az mindig a sűrű spanyol vér emléke. Visszahagytak néhány mozdulatot az emberek kezében és fejtartásában. csenget. hanem egy élménykör. ha elmennek Itáliából. akiknek még van valahol hazájuk. Egyrészt kevesen tudnak csak írni és olvasni. A házban és a környéken lakó helybeliek számára a postának nincsen túlságos fontossága. a palotákban széles. de az ilyen posta ritka. vagy máshoz ment feleségül. elsietett hazatérésekre adnak módot. alacsony. és szépen énekel. vállára vetette. 100 Líra. Már maguk sem tudják. „Posta. A korcsmákban. És mégis várják a postát. De ugyanakkor előkelő is. hogy a posta ritkán hoz jó hírt. hogy egyik postajárástól a másikig várnak a levelekre. Kürtje már nincs. Az idegenek tudják ezt. egyszóval olyasmit. igazában csak e pillanatokban élnek életük régi feszültségével: a pillanatokban. mikor felhaladt a lépcsőkön. már a kert aljában. Kürt hiányában énekel. mint az ember. valami köze van a vérhez. hogy itt a posta. ahol öreg pápák és kövér papok éltek. De néha írnak a rokonok Génuából. tehát aggályos méltósággal lehet felfelé és lefelé lépdelni. amit ő sajnál a legjobban. hideg-merev lovagiaskodás és embertelen népnyúzás emlékeit. Ennek van fontossága. miben. ír és csomagot kér. Már tudják. akkor lassan lépdelt a lépcsőkön.

Minden idegennek hasonló neve van. Ezért a postás. hogy naponta elfogadja ezt a csekélységet. és nyáron nagy a hőség –. Úgy érzi. csak egy áruház körlevelét. mintha rossz hírt lepleznének: – Meg fogok nősülni – mondja. ha nem hoz mást. A postás mosolyogva áll az ajtóban. hogy nem tudja türtőztetni magát. Ennek a szolgáltatásnak – a levelekért átnyújtott szerény borravalónak – nincs semmiféle titkos értelme. és ezt mondja. mosolyogva. udvariasan: – Nézze meg. nagyúri közönyből. A postás részéről inkább csak udvariasság és gyöngédség. . akkor is. ártalmatlan mesterkedés. ha kevés a posta. sokat tehet a mindennapos posta érdekében. ami az övé. vagy ha – feltehetően – nem kielégítő minőségű a posta. De mégis siet.. Ezt mindennap megkapja. Hozhat közömbös és utálatos levelet. mert végeredményben minden mindegy. hogy kedveset. valamilyen vesztegetés szándéka. Örül. hogy a postás figyelmesebben bánik az idegenek postájával. kezében levelekkel. s minden idegen olyasféle helyen született. nagylelkűen. hogy postát hozhat. De a postaváró idegenek részéről van egyfajta sötétebb szándék ebben.lélegzetét. de van valamilyen gyakorlati értelme is. mert a posta nélkül nincs már életének semmiféle értelme. a levélhordó. Nem a borravaló miatt örül. hogy hozzon postát. amikor csak lehet. ő. Kancsal emberek mindig úgy mosolyognak. Kis. Ilyen módon remélni lehet. s elhozza a címzettnek. a postást is szeretnék lelkesebbre hangolni. Nem rohan kinyitni az ajtót. Két cigarettát kap és húsz papírlírát. Ezenfelül el is veszíthet kihordás közben néhány levelet. csak spleenből. sem kimondani. Hozhat jó levelet. engesztelőt is mondjon. a postaváró idegen elé helyezi öblös táskáját. hogy legyen posta. mert olasz és jó szíve van. külföldi bélyegekkel –. Ezt a jó hírt csak azért ismétli. a levelekre mutat. Ez jó hír. udvariasan áll az ajtóban. ami nagy hőségben egészen természetes. De ha igazi postát hoz – több levelet. Kancsalon. mert az idegen városneveket és családneveket nagyon nehéz megkülönböztetni. s nem adja le a nagy melegben a külföldi levelet idegen címre – nem rosszindulatból. hanem a sorsot. amit amúgy sem lehet megérteni. titkos szerződés ez. – Még ezen a nyáron megnősülök – mondja. Igaz.. nincs-e az Ön számára még valami?. mert elárulná. akkor többet is kap. Azért örül. Aztán össze is cserélheti az idegenek leveleit. Nem a postást akarják így megvesztegetni. mint Southampton vagy Azerbajdzsán.

Már nincs nyoma a háznak. Nyolc felé. vagy vadgalamb Gaeta lankáiról: a boros. A vadászok között akad kettő. akinek háza van a Marechiarén. már kora reggel kissé viseltes. csak ugat. hogy megbeszélje Brutusszal a gyilkosság államvédelmi értelmét. A vadászat a Posillipón előkelő. és páncélrekeszt bérel a Banco di Napoli páncéltermében. ahol. tapadó. A vadászok és a kutyák a lejtő felé figyeltek. De még soha nem lőtt kacsát. és régebben párbajoknál segédkezett – időnként jól célzott lövést ad le a mélybe. pontosabban ezzel a párbajpisztollyal – melyet apjától örökölt. csak vadászik és halászik. Kétcsöves puskája és vizslakutyája van. s akkor a kutyával le kell rohannia a Posillipo lankáin át a tenger partjára. aztán arról. mert vérbeli vadászember kora hajnalban kel. a narancsfák. de zsákmány szempontjából kevés haszonnal kecsegtető foglalkozás. hogy esténként leüljenek az összehajtható. Vedius Pollion és Lucullus lakóházának irányába. aki minden reggel erre megy. Ez egy üres üzlethelyiség. a szőlőskert guzsalyos sűrűjéből néha felszáll egy madár. mert számol a lehetőséggel. Ezek az idősebb emberek tudnak valamit Brutusról. vagy túzok. Fogtechnikus volt Szomáliában. A vadászoknak társaskörük is van fenn a dombtetőn – „Circolo dei Cacciatori”. – És Vergilius idejött meghalni – mondta komolyan a postás. a tenger felé. közel a kilátóhoz. a véres szárnyakkal úszó kacsát. nagy múltú. Caesar meggyilkolását követő napon. egyetlen jól irányzott puskalövéssel azonnal leteríthetné a szárnyaló madarat. Itt van egy idősebb úr. De madár . de nem tart kutyát. mert a páncélrekesz tulajdonosa elégedetten és büszkén beszél erről. és az egyik járt a nápolyi múzeumban is. s ezért napközben irodaszerekkel ügynököl a belvárosban. hogy egyszer lő egy vadkacsát. mely az állatok helyes ösztönével nem vesz részt a vadászatban. ha a háztulajdonos elsüti a puskát. rozsdaszín vitorlás bárkájával. A kör tagjai korán feküsznek. Itt van az állatorvos. mert nem tudja megfizetni a kutyaadót. aki nem tud megélni a nyugdíjból. A vadászok ilyenkor sortüzet adnak le a mélybe. mert érdekli a vadászat. De ő sem lőtt még semmit. gyantaszagú köd száll. Itt van a nyugalmazott katonatiszt. Ő egycsöves puskával jön reggelenként vadászni. melyen a töltényeket tartja és zergetollas vadászkalapot nyom a feje búbjára.4. A Posillipo dombja hullámosan esik itt a mélybe. meg a világhelyzetet. Vedius Pollion házának romjai közelében. amelyet a Posillipo vadászai jutányosan bérelnek abból a célból. Öten vannak: a boros. Brutus vendégül látta Cicerót – az író. Ezt mindenki tudja a Posillipón. és megáll. Ilyenkor a vadászok már éberen lesben állnak a dombtetőn. De most nem csinál semmit. hasára övet fűz. a szőlőskertek. aki vontcsövű pisztollyal vadászik a láthatatlan kacsákra. A vadászok hajnalban a Posillipo dombjának felső hajlatánál állottak fel a kutyákkal. már kékarany párákkal füstöl a tenger és a domboldal lejtőin. Itt van egy ember. Innen Nisida szigetére látni. aki biztos kezű vadász. az Epomeo tűzhányó kialudt kráteréből. ahol Brutus lakott. De már nagyon hosszú ideje nem esett meg. A helyet kitűnően választották. a citromfák. a tüskés indiai fenyő bokrai. mert az ínyenc és életművész idejött élni. Kövér ember. március végén. kecskelábú asztalok mellett. térdnadrágot húz. aki emberorvos volt. mert innen szabad kilátás nyílik a tenger és minden égtáj felé. aki Szomáliából jött haza a múlt nyáron. s ha egyszer egy vízikacsa szállana erre. a salernói öböl felől vagy pacsirta Capri irányából. és a hullámok közül kimenteni a zsákmányt. a gránátalmafák között meleg. aki hosszabb ideig járt iskolába. De ebből sem tud megélni. és vörösbor poharazása közben megbeszéljék a vadászélet esélyeit. de előkelő szabású vadászruhát ölt. hogy Lucullusnak háza volt a Posillipón. a szomszédos Pozzuoliból jött át a szigetre. hogy valaki zsákmánnyal tért volna haza. aki gumicsizmát is vásárolt a vadászfelszereléshez. ahol a részvényeit tartja.

A kertek ilyenkor. mint aki a csodát várja. de jól ismert utakkal. Három éve ott lóg a bagoly. melyeket a tengeri térképeken vörös hullámvonalak jelölnek: az áramlások vízi országútjain poroszkálnak. különösen illatosak. A nap a Vezúv mögött kel fel. a boros a baglyot elevenen vette Gragnanóban. Capri és Ischia szikláira.. szétvetett lábbal. a lábfejeket kissé befelé fordítva. a dombtetőn. térdig feltűrt nadrággal állanak a csónakban. a szirt tövébe. s a halászok. Legyint. mellékesen. s ünnepélyes kürtöléssel tudatják. . a parton. mint aki várja a meglepetést. Minden reggel ott állnak a vadászok a kilátó közelében. az új állam zászlajával. mint egy totem. Ez a nézés nagyon régi. hogy szerencsésen átkeltek az óceánon. a Mergellina bárkásai. füttyentettem a kutyámnak. és verset írt róla. Ő az egyetlen a posillipói vadászok között. A parti emberek. mint aki minden esélyt ismer. tutajon. ahol a bort vásárolja. márciusban. rosszkedvűen. a szemöldökfára. a nisidai móló körül lebzselő csónakosokra. senki nem volt jelenvaló. az érkező hajókra. A pacalárus – gyomorbajos. A narancsokat már leszedték. nem sokat beszél erről a vadászkalandról. Az édesgesztenyefák s a tujafenyők gyantájának illata párolog a sós ízű levegőben. Úgy néztek a mélybe. akik több ezer éve őgyelegnek a kék öböl vízi ösvényei között. – Szomáliában több a madár. és nyolckor már magasan jár a tűzhányó felett. Pozzuoli öblének vízi csavargói úgy ismerik az ösvényt. és a tetemet odaszögelte a borospince bejárata mellé. amikor a baglyot lőtte. néha egy izraeli hajó is. A boros. tartózkodóan és szakszerűen. férfiasan. Shelley egyszer látott itt egy pacsirtát. amely embert vízen és szárazföldön érhet. Mind itt születtek. Fogtam a fegyvert. ahol a vadászok reggelenként lesben állanak. A hajók a nápolyi öbölben lopakodva kúsznak előre a láthatatlan. mert ez a lábtartás egyensúlyozza a csónak lengése által okozott helyzeti bizonytalanságot. Igaz.. Úgy néztek. gyanakvó és rosszindulatú ember – azt mondta. zsebkéssel ölte meg a vadmadarat és kifolyatta a vérét. a vadászok körében éppen úgy. De úgy is néztek. aki – három év előtt – lőtt egy baglyot. – Vadász sors – mondja szűkszavúan a boros. Komolyan néztek. A régen behajózott öböl vize tele van ilyen láthatatlan. aztán az egyiptomiak. – Érthetetlen – mondta a fogtechnikus. A kertészek fenyőgallyakat égetnek a mélyben. és hoznak szenet és olajat. de citrom még mindig akad a kertben. A bagoly szárnyait kifeszítette.nagyon régen nem járt erre. hogy huhog. szakszerűen. mint akik tudnak valami bizalmasat a tengerről és a földről. Agnanóban és Bagnoliban. Mindenki így néz a Közép-tenger nyugati partján. figyelmesen. A salernói öböl felől érkeznek az ausztráliai hajók. a szőlőskertek csalitjaiban. – Éjjel lőttem – mondja néha. nem mond többet. Úgy néztek maguk elé. Két kézzel markolták puskájuk csövét. mint a parton a gyermekek a kerti dűlőket. – Felébredtem. Erről a bagolyról sok szó esett három év előtt a környéken. mint a lakosság körében. A nagy hajók ilyenkor érkeznek a nápolyi öbölbe. Gibraltár felől jönnek az amerikai hajók. Igy érkezett egy napon a partra Ulysses. de ilyesmiben nem illik kételkedni. de hajósok számára jól ismert tengeri utakon. Csak hallani lehet a madarak hangját a kertek mimózafáinak illatos sűrűjéből.

– Pontosan – mondta nyugodtan a lóversenyrovat szerkesztője. a versenypályán –. De ez nem igaz. Egy bohócarcú. nádfonatos karosszékben. és villogó szemmel figyeltek. a morfiumcsempészek. vagy tanút keresni. a boltíves irodahelyiségek nyitott ablaka mellett a helyi lapok munkatársai . aki minden ló esélyeit ismerte Agnanóban. akik nyugodtan nézték az őgyelgő tömeget és aztán mindazok. Azt hiszik. Néha papok és koldusok vonultak végig a tömeg zűrzavara közepette. akinek műhelye volt Torre del Grecóban és üzlete Nápolyban – a Galleria Umberto egyik szögletében a fórumon –. Egy fiatal. kezükben az apró csészével. a valutások. fekete szakállas. A mi népünk babonás. akik idejöttek morfiumot venni. A nagy lármában és tolongásban volt egyféle nagyon régi rendtartás. az idegenvezetők. nem hisz a csodában. És a végén nem változott semmi. Mindenki a helyén volt. mint a másik. kis franciskánus. harsány. . ha a bankjegy túlságosan rongyos volt. szentképeket osztogatott a leányoknak és az amerikai matrózoknak. A csodában sem. – Mint az ügetőversenyek. Most mind előrehajoltak. A tavaszi napfény az üvegen át aranynyilakkal célzott reájuk. idejüket: a feketepiac kereskedői. A nép tudja ezt. Úgy tetszett. Tavasszal és ősszel. mint Nápolyban. mert délelőtt dolguk volt a rendőrségen vagy a városházán. Egyik olyan volt. de számol vele. aki visszadobta a papír ötlírást. A fórum. amely úgy villan ki néha a nápolyi égből. a leányok. mérges-erős fekete párolgott. a lóversenyrovat vezetője kimondott valami fontosat. erőszakos napsütés volt ez. hasas. mint az esélyek egyikével. Michele. mint aki megértett valamit. Komorabb és sivárabb a szegénység. A papok perselyt vittek. mint a lóversenyt vagy a totószelvényeket. pontosabban. Csak a csodában hisz. Mind itt voltak. A félemeleten. A szerkesztő ezt mondta: – Az idegenek ezt nem értik. Calabriában talán nagyobb a szegénység. ez igaz. Michele? . mint egy mennyei atomrobbanás szikrája. a hivatásos. – Talán. a cipőtisztítók. a Galleria Umberto üveg-tetőzete alatt. Az a fajta hirtelen. akik már több ezer éve itt töltötték.5.. Ezért nem hisz semmiben. a titkosrendőrök. akik az amerikai matrózokat várták. délben és este. komolyan intett: – Calabriában már semmiben sem hisznek. A kék levegő tejesen erjedt a kora tavaszi hőben. A fórumon ültek. – Ez igaz – mondta hirtelen a szerkesztő. alkalmi tanúk. és ez természetes. igazad van. – Még pontosabban – mondta a lóversenyrovat vezetője. a zugírók. Miért higgyenek a kormányban? Az elmúlt háromezer évben itt már nagyon sok kormány volt. V olt koldus. mert Nápolyban évenként kétszer van hivatalos csoda. – A kormányban sem – mondta a szerkesztő –. s egy hegyes szakállas ügyvéd hangosan adott elő a kávéház előterének asztala mellett az olasz kommunista párt esélyeiről. megjátsszák a csodát. alacsony. Igaz. A kámea– és gemmaárus. A koldusok unottan koldultak. A dollár néhány ponttal emelkedett vagy esett. aki naphosszat itt koldult. melyben a túlcukrozott. De nem vallásos. a nápolyiak vallásosak. komoly pillantású franciskánus leginkább a valutásokat kerülgette a persellyel. piszkos márványasztalok mellett. a Galleria Umberto négyhajós sétatere ebben az órában megtelt a néppel. Elgondolkoztak.

csak cigarettát. – Anastasio! Az az ember fenn a Posillipón!. nápolyi arca – nem mongol. Koldulás közben állandóan beszélt. akiket az olajtól zsíros. ismerném. és sárga szemüveget viselt. – Ha angol lenne. és lassan jártak. . Lengyel – mondta makacson. kövér ember volt. szeplős kezét a magasba emelte. Időnként egy öreg pap csoszogott a sokaságon át. és cigarettát koldult. Néha lekiabáltak ismerőseiknek. zsíros prémgallér tapadt nyaka körül. a bordélyok és a sikátorok pénzváltó üzletei felé.kártyáztak. A szerkesztő ezt mondta: – Fenn. – Német? – kérdezte a gemmaárus.. amely mutatta. V olt közöttük. más. – A lengyelek nem tudják megváltani a világot – mondta nyugodtan a gemmakereskedő. Így mondta: – E!. ezüstcsatos félcipőben. piszkos szalagok lobogtak kalapja körül. lila harisnyája lyukas félholdat mutatott a cipősarok felett. Kopasz volt. A szerkesztő felkiabált a félemeleti nyitott ablakba. inkább latin. szitkozódott. hóna alatt az irattáskával. Régimódi. – Nem – mondta fölényesen a lóversenyrovat vezetője. Amerikai tengerészek érkeztek. emberi külzete is alig volt. Mindig beretválatlan volt. ősz tincsei. A szerkesztő felállt. piros és pufók. Mind nevettek. a San Carlo színház őgyelgő statisztáinak.. A nők lassan jártak a tömeg szutykos kavarodásában. kissé bohócos arca – sugárzott. Senki nem figyelt reá. szétmállott. Tollas kalapja alól kilógtak gyapjas. Egy néger pap komoran és szomorúan állott a kavargás közepette. már közel a Posillipo tetejéhez. fekete hajzatú kerítők libasorban vezettek a vendéglők. a Frisie fölött. Színes. kövér. A matrózokra vigyáztak. mert kijárna az ügető-versenyekre. aki meg akarja váltani a világot. – Lengyel. Májfoltos. Egy öreg koldusasszony éneklő motyogással járt a kis kávéházak asztalai között. Vastag orrú. Már nem volt papi külzete. széles karimájú kalapján fehér penészfoltokkal ütött át a fejzsír és az izzadság. rongyos szarvasbőr kesztyűje volt és ezüstnyelű ébenfa sétabotja. – Nem angol – mondta megvetően a lóversenyrovat vezetője. lakik most egy idegen. Pénzt nem fogadott el. nem is spanyol. hogy a kikötőben horgonyzó hadihajó rendőrei. aki cinóbervörös. karjukon sárga szalaggal. Gumibotot lóbáltak. karján az esernyővel. dühösen. a tömegben ácsorgó valutakereskedőknek. rövidujjas kabátkát viselt. Ezt a jelmezt már évtizedek óta viselte. és a kiütközött szakáll sertéi – fehér és szürke szőrzet – hullafoltszerűen lepték el arcát. a közeli nagybankok ágenseinek. Egy ingujjas fiatal ember leszólt az ablakból: – Angol. ahol lapjának munkatársai kártyáztak. figyelmesen. Lila esernyővel hadonászott és beszélt valamit. öt ujját ékbe csücsörítette. reverendája zsíros és rongyos.. . Alacsony. aki hupikék hajat viselt. Csámpásan járt.

a legidősebb fiú. Tudják. Meztelen talpuk csattog a márványlépcsőkön. Akkor sem. s lejjebb. A bort megisszák ők maguk. melyhez a csigát estefelé halássza a Marechiare öblében. ahogy más elmenőben rámosolyog egy járókelőre az utcán. lebegő önkívületében csivog egyet: ez mind fontos. az emberi testeket is. akárkinek. kéretlenül. nevetnek. Az ötlet. Virágot hoznak. meghal tífuszban – de a gyermekek és az idevaló felnőttek megeszik a nyers. földtől még szutykos. a ház kertjében vagy a szomszéd kertekben. Az udvar hátsó bejáratával szemközt. Pénzük nincs. Egy kissé mindig kérnek – nem szavakkal. a sziklák között Antonio. és mezítlábasan elszaladnak. ha éppen kérne valaki. vagy néhány árticsóka. nem kérnek semmit. ha nyers csigát eszik az öböl partján. mert szegények. amit adhatnának. de a harmadik bérkocsiban. szőrös páncélzatú. Mindig mezítlábas. a finocchi. A köszönetet sem várják meg. a szó nyugati értelmében. mentes minden számítástól. A virág a Posillipón az emberi érintkezés egyik köznapi. Abból is adnának. Akkor sem. s nem csak a gyermekek számára az. hogy tépnek a kertben egy fürt mimózát. már két kézzel hadonásznak és vitatkoznak. mert a testek az évezredes itt-élésben alkalmazkodtak mindenféle betegséghez. de mindig őszinte válfaja. Tudják. Vagy – ősszel – édesgesztenye és naspolya. ez az eszelős sugárzás. Ez mind itt nő a kertben. Vagy – nyáron – cseresznye és tüskésfüge. a retektől. elmenőben dallamos üdvözletet kiáltani. udvarias. milyen nagyszerű élni. mert a napsütés. melyeket hálóval és szöges bottal halásznak. Giulia vagy Valéria. A gyermek. Tudják. fejük búbján kosárral. Ilyenkor hangosan sírnak és jajveszékelnek. melyben krumpli van vagy két csomag fokhagyma. De ugyanakkor mindig adnak is: egy kaméliát vagy egy mosolyt. aki becsenget. a Posillipo és a Marechiare kertjeiben. és nem kapnak tífuszt. mint hét– vagy nyolcéves. ha szomorúak. ha kiabálnak és haragosak. ahogy a mosoly fénye soha nem homályosodik meg a szájuk szögletén. a kezükben él. ánizs– és tejízű fiatal hagyma. hogy mosolyogni. mely a koporsót követi. az emeleti lakásban tanyázó idegeneknek. mert szegények. és átnyújtják. létezésük tényével. ha a temetőbe kísérik halottaikat. de nem piszkosak. De állandóan várnak is valamit. Néha a kertész leányai csengetnek. semmire nem kötelező. A gyermekek mindig angolkórosak.6. a hagymától. s legtöbbször tüdőbetegek is. s mire a temető kapujába érnek. A tészta és az olaj kevés. akkor sem. A mozdulat. de ez az emberfajta mindezt már fölényesen elviseli. csak átadják a virágot. a mindennapos életkérdések egyike. Az idegen tífuszt kaphat a nyers főzeléktől. Kérnek. Nem kérnek érte cserébe semmit. vagy egy köteg. Vagy három mandarin. drótszigonnyal kaparnak ki a part síkosan zöldmohás sziklái közül. A gyermekek mindig szurtosak. A virágot úgy hozzák. a salátától is. teli szájjal nevetnek. ahol nyolctagú családjával nyitott ajtó mellett vacsorázik a munkanélküli kőműves. udvarias. vagy mimózát. jódos ízű tengeri csigákat. csak nézéssel. ha átnyújtják a virágot. dallamos odaszólást. Giulia és Valeria elszaladnak. mert szegények. Nem az agyuk találja ki ezt. hogy adni is lehet. Mindig adnak. A délelőtti órákban félóránként csengetnek. az arra haladót mindig megkínálják olajos broccolával vagy csigalevessel. mint egy madár. Minden félórában csengetnek. vagy vörös kaméliát. mert a kerteket Campaniában [4] . az ég és az öböl arannyal szikrázó kék fénye mindent fertőtlenít. amikor szárnyalás közben. Pozzuoli felé a tengerparti kertekben. a létezés boldog. mert semmi egyebük nincs. Az idegen. mert a cipő a Posillipón s mindenfelé ezen a környéken. hogy nem a legnagyobb dolog meghalni. ritkán idősebb. mert így könynyebb az élet. kéretlenül virágot adni valakinek. Néha idegen gyermekek állanak az ajtóban. Vagy négy citrom. hanem a szívük. Virágot hoznak. a bassó -ban.

becsenget. a kereskedők ösztönös mozdulatával. narancs és fokhagyma nagyon sok van a Posillipón. és azon nyersen megeszik. valamilyen sötét fénnyel. Vagy egy narancsot. és következetesen ezt mondja: „Minőség!” Végül ő az erősebb. hogy az alku nem reménytelen. szemét égnek emeli – már nem a gyermek. komolyan és szótlanul néznek a vevőre. mert venni kell tőle valamit. Az ismétlődő jelenetnek van egyféle megújuló feszültsége. Az alku tárgya legtöbbször nem jelentős. hogy járni is alig tud. Az árusok némelyike oly fiatal. Még nincs hatéves. Némán. mert az imént tépték le a fáról. a villaházak valamelyikében. De a modorban – ahogyan fellép. Ez a jelenet egyhangú. – A minőség – felelik csendesen. a piacitól független posillipói ár esélyeit – szűkszavúan fejezi ki. felmászik a lépcsőn. ha az eladó ötéves. aki a szaracénoktól. csaknem áhítatosak. Egy zöldleveles citromot. félig nyitott szájjal áll az ajtóban. Aztán letérdelnek. és nem kapnak tífuszt. A „Haszon” vagy „Kamat”. a „Nettó” és a „Tára” alapfogalmait az anyatejjel szívta eszméletébe. Lassan. Ezért olyan következetes. a móroktól. Meghallgatja az ellenajánlatot. Most már mehetne. És mindig komolyak. Félreérthetetlen. Az összeg sem jelentős. elharapott szóvégekkel. térdelő helyzetben. az évadszerűség. Fején a kosárral. mint a szőlő. egyféle mintát. erőlködve mászik fel a magas lépcsőkön. a kereslet és kínálat. magasra emelt kezükben az áruval. fején a kosárral. az áru vételára. különösen nem. Az alku a jelentős. hát kerül a szomszéd kertből vagy a szamárkordés ember kosarából. kimondják az árat. A gyermekek. De kereskedni mindegyik tud. fél kézzel felmutat egy ütődött narancsot.sok helyt emberi ürülékkel trágyázzák. a „Bruttó”. Csengetnek. a kosarat a padlóra helyezik. és nagyon piszkos. amit hasonló. Aztán. ajánl. és fénylik a szemük. Mindig csak egy keveset mutatnak. fél kézzel emelik magasba az árut. kezében az üres kosárral. érték nélkül. megbotránkozott mozdulattal. s mindennap többször megismétlődik. Áru mindig van. nyugodtan. – A minőség – ismétlik komolyan. a naspolya és a mimóza. hanem a kereskedő mutatkozik meg. mihelyt levált az anyamellről. idegenek élnek. Már csak a szeme beszél. nagyon régi mozdulattal. hogy valahol. fejükön kosárral. s aztán kezét. óvatlan pillanatban. De ezek a gyerekek kihúzzák a retket és a salátát a földből. – Drága – mondja a vevő. Oldalt hajtott fejjel. Vagy néhány gerezd fokhagymát. ünnepélyes mozdulattal emelik magasba a mintát. rögtön. . mellére szorítja. Apjától tanulta. fürtökben teremnek. – Holnap is eljövök – mondja. úgy tetszik. vár valamire. a gótoktól és a normannoktól tanulta. halkan és komolyan. megállanak a küszöbön. egyféle sebesen dünnyögő indulatszó-beszédet. E fogalmakat örökölte a föníciaiaktól. Szemük mindig fénylik. Csendesen beszélnek. mintha illetlenséget hallott volna. hogy a csodára vár. hogy ez a biztatás jólesik az idegeneknek. Ha a gyermekek indián kémszolgálatukkal kitapogatták. a hírt drót nélküli hírszolgálatuk villanyos szikrajeleivel továbbítják egymást között. szemérmesen. erősen angolkóros és tüdőbajosan fénylő szemű. aztán a görögöktől. Tudja. De még mindig áll az ajtóban. Gyermek. A kereskedelmi élet alapfogalmait – a minőség. A napi áron felül. Azt is tudja. a piaci ár és a különleges. mint általában a szegények. de jobb minőségű áruért lenn a Mergellina sarkán az utcai árus vagy a gyümölcskereskedésben a hivatásos kofa kér. Legtöbbször csak kétszeresét kérik annak. mintha megtelt volna fénnyel. ha máshonnan nem. Minden másodnap jön egy kicsi. De néha a napi ár háromszorosát kérik. És mindig szépek. melynek arany héja még olajos. Beszélni is alig tud – a rekedtes nápolyi tájszólást beszéli. szurtos markában a harminc papírlírával és tíz cigarettavéggel.

Így mondja. némán: – Csodát. mint mikor valaki erőlködve néz.” Egy pillanatra elhallgat. de beszédesen. irka sincs.„Tegyél csodát – mondja némán. aztán elmarad. Ha meghal valamelyikünk. Könyv sincs. mert nincs több cipő otthon. De az első két. a sötétbe. három évet jár csak. Tegyél csodát. Semmi nincs. – Nyolcan vagyunk. akkor is tízen leszünk. Jövőre kilencen leszünk. Iskolába csak az első jár. Szeme nagyobb lesz. . Idegen vagy. Eddig is hallgatott. kerek és fénylő ez a szemgolyó. a farkasvakság órájában. Aztán tízen. Most némán hallgat.

Az ablak alatt megáll. mert elköltötték magukat a reneszánsz irtózatos pazarlásában. Ilyen mezítlábas alkalmi halászok nem jutnak a parton másféle tevékenységhez. a kert aljában. s mindenfelé a parton. harangozni kezdenek. az eukaliptuszok illatával. De ez a halas csak afféle vándorárus. hogy nem érdemes sietni. és lenyeli a friss halat. Hajnaltól éjfélig járnak munka után. Süt a nap és a madarak. törzsek és nemzedékek élnek egy hálóból. aki fején hozza a kenyereskosarat. Családok. ahol a hivatásos halászok élnek. Tevékenynek lenni annyi. Mindenki érzi. a hajnali fogás válogatott darabjait s aztán az apró. akit a part menti halászat hivatásos arisztokratái közel sem engednek éjjel a bárkához. csalán között. Igaz. egy tányér nyers halat. finom és könnyű kézzel. A kosár a halas feje körül imbolyog. aki segített húzni a kötelet. a vevő sem. hogy az énekszóra kinyíljon a zsalu és kinyúljon egy női kéz. Szép hangja van. foltozgatnak a parton. ahol San Nazzarót eltemették. mert keresik a munkát. hogy déltájban odaáll a Posillipo lejtőjén és a part menti halászhelyeken. nyaka körül színes kendő. és mezítláb áll az ablak alatt. Minden. nadrágját térdig tűri fel. A háló nagy érték. melyekre a Posillipo vadászai hajnalban hasztalanul céloztak flintáikkal. Dél felé ebben az éghajlatban már illatos a hajnali fogás és a Porta Capuana előtt. Ehhez értenek. Így bizonyítja. amikor kivonulnak Ischia irányában a tengerre. Bőrsapkáját göndör. Nem érnek rá dolgozni. Ő is énekel. csukott szemű fejét hátravetve. sem megoldásnak. De ez nem igaz. mert Pozzuoliban a törzsökös halászok nem is engedik az ilyen gyöszmékelő embert közel a csónakhoz. Ahogyan a madarak keringenek az aranykék ég alatt. fején a deszkavederrel. Szeret énekelni.. lenézik a munkát. vörös fürtös feje búbjára tolja. ujjai közül. A halas most munkába kezd. az a tevékenység. Fáradhatatlanul tevékenyek. az eladó sem. melyben. a Tojás Vár körüli parton. A halas is tevékeny. és elvegyül a mimózafák. kap egy részt a fogásból. Tudják. a kert aljában. És a sásból fonott kosarak. hogy a hal friss. harang alakú kosarak. Frigyes kalóz-vára és kincseskamrája. Senki nem siet. Mert mindig úton vannak. az alkotás és a munka lehetőségei – csak eszmeileg érdeklik őket. sütnivaló cigányhalat hozza. És a parti nádból font. Amit szeretnek. a magasból. A valóságban nem igazi halász ő. találomra nyúl a halaskosárba. már partközelbe szorult a háló. és várja. A halas korán reggel jön Pozzuoliból. Csak éppen elvégzik.7. ha hozzájutnak. mint a postás. két ujjal kihúz és a magasba emel egy síkos bőrű keszeghalat s így. II. nem ismerik el. ahol hosszú . nyitott szájába csúsztatja. szárítanak. A tetthez nem elég kegyetlenek. Ez a halas fiatal legény és nagy kujon. sötétzöld tengeri csalán között hevernek a halak. Most énekel. melyet naphosszat tisztogatnak. melyekben a rákokat hizlalják. Nem is munka. Igy énekel. A reggeli órában a tenger felől halványkék köd száll. Nem is alkotás. Az alkotáshoz most fáradtak.. melyekben jégtömbök. akkumulátoros fényszóróikkal és a hálóval. Vékony kötélen kosarat bocsát le a női kéz a mélybe. mint változtatni valamit a pillanat lehetőségein. aki a főzeléket és a gyümölcsöt hozza. A csónak is nagy érték. járnak-kelnek. – Alici!. a narancsfák között. Az a hírük a világban. amit tehet. A munkát mint életcélt. amikor a kápolnában. úgy tevékenyek. – énekli. Délben egy óra felé. édes kárörömmel énekelnek a kék ég alatt. Ilyenkor a halas. mint az ember. Az emberi lehetőségek változatai – a tett. a hajnali fogásból való. hogy lusták. csinálnak valamit. húzni a nagy háló kötelét. Behunyt szemmel. Ez mind nagy érték Pozzuoliban. Nem érzik életcélnak. hogy a tevékenység nem tett. mint a másik.

megtölti a kosarat fiatal szardíniával. hogy élni jó. most prózai áriát énekel. Nyilvánvaló. mely fürgén húzza a vékony kötelet. amely tele volt sötét indulattal. panaszosan. még ötven lírát kér. A halas rágyújt. és sajnálja.. Egyszóval. . és énekelni kezd. A halas megszámolja a bankjegyeket. Nem néz a magasba. akiknek már minden mindegy. – Alici!. A tengerről beszél. és elviszik a kórházakba. Most vigyorog. dallamos ária alakjában. az ellenajánlatot.asztalokon árulják a csigákat és a halakat. Csípőre tett kézzel áll és kémlel a magasba. A halasvedret fejére teszi. kérdezetlenül. a hal vételárát. A halas most. amikor bemutatta a próbát. a szegény betegek számára. tehát felét annak. s hozza. A sorsnak énekel. a fehér női kéz után. Egy cigarettát kap. melyek szeszélyesek és elkerülik ezt a partrészt. a halakról. Az árat énekli. de van benne valami nagyon jó. amit a halas az imént. a messzeségnek. de nem adhatja olcsóbban. megizzadt felső ajkán is csillog a vörös legénytoll.. és pislogva bámul a magasba. – énekli. A kosár lassan leereszkedik a mélybe. amely haragos és veszélyes. kért. az éjszakáról. Nem könnyű élni. De nem kap többet. és énekelni kezd. délután négykor összeseprik az árut. Mezítláb áll az ablak alatt. vörös hajzata csillog a fényben.

A veszekedés a Posillipón nem gyakori. Földrengésszagú napokon. melyek itt még nem békültek meg. Most beretválkozik. ahol az erkélyen. Kezében a nyitott beretvával figyel. Lehet. Mint a műértő. hogy a tengernek is része van ebben. az első akkordok. hallgasson még egy pillanatra. Az emeleti ablakban fiatal nő áll. Az utcai bejáratú földszinti lakás nyitott ajtajában egy ember áll és beretválkozik. a belsőbb szárazföldön. szagos tobozait gyűjti össze. hogy korán lépett be a szólamba. de van tevékenysége: néha kőműves. akinek nincs munkája. s ilyenkor reggel héttől este hétig megkeresi egy liter étolaj árát. ha tűzhányók állják körül. a kezdeti. akik az emeletes villaházakban laknak. és eladja az előkelő embereknek. akik itt éltek. hanem megnyilatkozni. Mint mindenki. a tenger. nem meggyőzni akar. akik a fákban és a források közelében laknak. Még úgy veszekszik. Tiszta inget öltött. ahol nincs gáz. Aki itt veszekszik. rekedt torokköszörülés után édes teltséggel. mint az őszi és tavaszi zápor. de mindig elemi erejű. Ilyen helyen az ember másképp veszekszik. és két kézzel mutat a mélybe. Afrika felől jövet. Néha a Parco della Rimembranzához felvezető sugárutat szegélyező ernyős fenyők lehullott. és rosszul intézték el az emberek sorsát. és kénes füsttel gőzölögnek fel a hegyekből. nyár végén. szétárad. mindent elönt. De most felhagy a beretválkozással. Az ember. a tűzhányók között. amikor a levegő megtelik füstszerű homállyal. a tenger partján. s két kézzel emeli magasba maroknyi rongycsomóvá gyűrt micisapkáját. szigorú pillantással. Szemközt már nyílik egy ablak. Aztán több ablak is nyílik. s hömpölyögve. mikor átrohan a vihar az Atlasz-hegység tövéből a Vezúv lávalankái felé. magasba emeli a beretvát. Ahogyan kirobban.8. és faszénnel melegítik az ételt. a lobogó hajzatú. s ezzel a jelzéssel int a fiatal nőnek. a magasba néz. a papok és kolostorok között. egyszerre veszekszik az emberrel. A veszekedés tárgya másodrendű. mint messzebb. akivel összeveszett. mint a szél. amikor Capri és Ischia között a tenger néha alulról felfelé hullámzik: a veszekedés a Posillipón rögtön. Aztán az utca felé figyel. az ég. Arcának másik fele még szappanos. aztán az elemekkel. a duett – s ezért az ember. aki most két kézzel mutat a magasba. aztán a görög és arabus istenekkel. ahol a meredek sikátor egyik lépcsőfokán a boros áll. aztán a démonokkal és szellemekkel. Néha ő is fagolyós gurító játékot játszik a Marechiare lejáratához vezető sikátor szélén. s akkor fanyar és ingerlő gyantaillattal telik meg a gazdag emberek szobája. a tüzes hegyek. A tobozokat a parazsas vaskosár forró hamujába dugják. váratlanul. iszapos rohanással sodor érvet és értelmet. fiatal nő most két kezét mellére szorítja. hogy tűzhányóknak is részük van ebben. a veszekedés megnyitó szólamának dallamát figyeli. Néha szenet hoz fel egy szamárkordén Bagnoliból a háztartások számára. A kezdeti nyitány után a boros és a fiatal nő ajkán most felcsendül a kettős szólam. szakít gátat és emberi kapcsolatot: mindebben a nagy természeti megnyilatkozások üteme ráng. ő is a veszekedést figyeli. és égő olaj láthatatlan pernyéje szállong a sűrű levegőben. mint Rómában. ártatlan élethelyzetekből – igazán a derűs égből –. a nyitány elhangzása után most ez az ember is oldalt hajtja fejét és komolyan. boldog és teljes dallammal kezd zengeni. vad lélegzettel süvöltenek a kék égből. akinek bérlete van a San Carlo dalszínházban. de mindig tevékeny. ahogy zuhan. forró párával üzennek a tenger mélyéből. Lehet. . Az ember másképpen veszekszik. ahol a boros áll. Ez az ember is állás nélküli – mint majdnem mindenki itt a környéken –. fél arcát már simára beretválta. ahol kialakult társalgási szabályok korlátozzák a veszekedést.

Hangját egyenletes lejtéssel mélyíti. de nem műkedvelő. a kezdeti ária után. tehát a nyersanyag. egyféle mezzoszoprán. s nem haragudni akar. Az igazi veszekedő is ritka. Mozdulatai takarékosak. A boros hallgat. S mint ahogy a színpadon nem az a színész alakítja jól a részeg embert. finom hallással és gyakorlott pillantással. Ezt mindenki érzi. a másik. A közönség lassan visszatér a lakásokba és a műhelyekbe. A fiatal nő. . Az ember. De a szemek fénylenek. tovább beretválkozik. Most elhallgatnak a veszekedők és mozdulatlanok. aki őszintén haragszik. Ezért figyelnek. mert most már az istenekkel veszekszik. A madarak csivogni kezdenek az olajfák poros lombjai között. A közönség az ablakokban – az erkélyeken és a bassók. sok gyakorlattal veszekszik. áthajol a vasrácson. fel az égre. és az erkélyről némán lenéz a mélybe. hogy a veszekedés ütemét most már szakszerű karmester vezényli. Az ember. a buffo hangja. mintegy elvágja a veszekedést. mennyi a nyilvános veszekedésben a személyes indulat. tehát művész. telt és öblös bariton – szárnyal a siroccoszagú levegőben. aki részeg. A nő még kezdő. szemét néha behunyja. csak jobb kezével beszél még. aki a veszekedést vezényelte. hajfonatai ziláltak. Az erkélyrácsnak dől. és elengedte hangját. Idősebb ember. kezében a beretvával. némán. tehát a művészet. A boros. s aztán mennyi az öntudatos színjáték. de mindig esemény. hanem messzebb. kitárta karját. rögtön megérzik. aki színjózanon játssza a részeget: úgy tudják a nézők e pillanatban. hogy nem az veszekszik jól. hanem aki tehetséges. A vita két szólama – a női hang. mert a nézők tapintatosak. Az igazi művész mindig ritka. Az ilyen látványosság nem ritka a Posillipón. A boros megértette. apró. köröző mozdulatokkal. amikor veszekszik. és elhallgat. az utcáról nyíló lakásbarlangok ajtajában – figyelmesen nézi a veszekedést. az artes. hanem előadni. Taps nem hangzik fel. hanem a nagy színész. a Posillipo lakásainak ajtajában. s ezért behunyta szemét. kezét tragikus mozdulattal emeli az égnek. A nézők.A mozdulat parancsoló jellege elől a fiatal nő nem tud kitérni. oldalt hajtott fejjel. hirtelen jelt ad. láthatóan elfordul partnerétől: már nem az erkélyre néz.

a fiúcska és egy kisleány. szemét lehunyja. A füstöt hosszan kifújja. naphosszat a platánok alatt játszanak. A befektetés. Az alkotás feladatát már elvégezték ősei. mert vevőköre – a gyermekek. Egy tarisznyából. A tetthez fáradt. háromezer év előtt partra szállottak a közeli Cumában. Fiatal férj. De ő is tevékeny. és lepihent. Az amerikai mogyorót egy kiterített barna csomagoló ívpapíron. ahol az egyik kagylómész odúban családjával lakik. ahonnan a tenger felé lejtő veteményeskerteket látni – s aztán a tengert és Caprit –. amely rongyos és rozoga. mimóza– és tengerszagú légkört. Az áru mindig ugyanaz: néhány marék amerikai mogyoró. melynek napi kockázatát vállalja. s a fanyar-erjedt borillat kiárad a Santo Strato útjára. nagyon ízlésesen. mert az udvarias mosoly ellen nem tudtak tenni semmit. és kellemessé varázsolja az amúgy is fülledten édes. mint újabban a németeket és az amerikaiakat.9 A platán alatt. a trolibusz vezetőjének. Mikor mindezt elrendezte. A munkát ő is megveti. a másállapotos anyák – ugyancsak későn nyitnak. A két gyerek a teknősbékák lassú mozgásával mászik körülötte. Mindezt ez az ember talán nem tudja fogalomszerűen. akik a nap folyamán vásárolnak majd nála. Amit csinál. Ez az ember is munkanélküli. A két idősebb gyerek. mosolyog. A fekvőszéket. ennyi a vásár –. a Villa Ricciardi sikátorából a fiatal asszony. a latinok és a görögök. Leginkább csak köszönni szeret: vevőkörének. Most már megtett mindent. két kezét összefonja tarkója mögött. A harmadik gyermeket. Nem nyitja üzletét korábban. foghíjas ínyét: ez mind a tevékenység egyik válfaja. Aztán rágyújt. a közelben megnyílt borosüzlet ajtaja mellett állítja fel. mindössze három gyermeke van. a közérdek. melyet vállára vetve hozott le a dombtetőről. Így készült a Város. Ez az ember negyvenöt éves lehet. A fekvőszéket reggel tíz felé hozza le a Villa Ricciardi egyik kapuja alól. s több és más is. a mosoly. amikor ősei. de kényelmes. mert e tevékenységnek ez a válfaja zavarja. amit családja. az áthaladó ismerősöknek. de a szakálla. Ez a boros hordós bort is árul. Tevékenysége antúl serényebb. Így készült a Közélet. amilyenben az egyiptomi cigarettát csempészik a kikötőbe a keleti hajók matrózai. felakasztja kabátját a platánfa egyik alacsony ágára. Capri irányában. de ugyanakkor . megpihen. a porban. elhatol a mogyoróárus fekvőszékének körzetéig. óvatos. ha néhány napon át nem beretválkozik. amint beretválatlanul kimutatja dohánylétől feketére pácolt. A mozdulat. a vevők számára. jól átgondolt. amint felső teste kissé előrehajol a karosszékben – soha nem áll fel –. De a szívével tudja. apró kupacokba halmozza. a csecsszopót. gondosan felállította. Ha vevő érkezik – tíz papírlíra egy marék mogyoró ára. előszedi az árut és a csomagoláshoz szükséges kelléket. Süt a nap. az ember. Csodálatosan tud köszönni. Most leül. a déli harangszó szavára felállította az árnyékban a fekvőszéket. Hátradől a fekvőszékben. A szaracénokat éppen úgy meghódította és elűzte a nyájasság. amikor ebédet visz a családnak. Amikor a fekvőszéket. az általános kereseti viszonyok szűkös lehetőségeihez méretezett és gazdaságosan kivitelezett vállalkozás. már őszes. ilyen nagyvilági mosollyal. csak a közös étkezés órájában hozza le a felsővárosi település. Aztán tevékenykedni kezd. Nyájasság és udvariasság ellen nem tudnak semmit tenni az idegenek. Újságpapírból apró zacskókat sodor. lábát nagyvilágian keresztbe veti. és tevékenykedni kezd. s karját hanyag lendítéssel a magasba emeli. Ezért pihen. s végül zavartan mentek el. szemközt Caprival. Ezek mind fegyverrel érkeztek ide a partra. A cigarettát bádogdobozból keresi elő. Igazában nem szeret eladni. s pihen kissé. a görög telepesek. aki az amerikai mogyorót árulja. a közhasznú tevékenység és a szakmai becsület érdekében tehetett.

s az iszákból apró mandolint keres elő. mint az ájultak. mert az ebéd feltételei mindig olyanok. barátait. A nap most erős. az utcán. meghívó mozdulattal helyet mutat maga mellett. A Tirrén-tengert nézi. a szó nagyúri. mint a madarak. mint a madarak. mert soha nincs együtt annyi pénzük. kétezer év előtt. versenyt esznek a gyerekek a madarakkal. mindig kínálás. amikor a családfő ujjheggyel kiemeli e választékos fogásokat a tálból. Félreérthetetlenül meghívja a vevőt egy marék amerikai mogyoró élvezetére. Mindenki ebédel. Esznek. Ritkán áll fel. melyek a járdára hullottak. mert ebben az éghajlatban az emberi szervezet nem kíván sok húst. lábát újfent keresztbe veti.. az olaj. Húst ritkán esznek. Az asszony és gyermekei a földre ülnek. közel a trolibuszmegállóhoz. Amikor az ebédnek vége. hogy éhesen nyeldekelnek. szemét. melyben vörösbor van. hátradől a fekvőszékben. Mikor az asszony végzett az ízléses terítéssel. egy kosárkából agyagkancsót vesz elő. előkelő értelmében. s nem akarja felesleges testi tevékenységgel fárasztani a szívét. A tenger mélykék és mozdulatlan. De így. hátradőlt a fekvőszékben. kék ködben Caprit. a földön. mert családos ember. A férfi egy rövid pengéjű. A gyermekek és a verebek megeszik a morzsákat is. retket rendez el az asszony. mint egy kisebb fajta csoda feltételei. Nem elad. nyitott szájjal. ujjheggyel esznek. hanem kínál. a járda szélén. családfői aggodalommal hajol a terített járdaszél fölé. parázslik egyféle végzetesség a lebegő. ahogyan az árura mutat. most a madarak is ebédelnek. Korán ebédelnek. hegyét a köszörűs letompította. Nápolyban több százezer ember alszik e pillanatban. körülnéz. s a körülálló várakozóknak – akikről föltehető. és sóváran szemlélik ezt a dúsan. Az asszony kartondobozt helyez a járda szélére. mint őseik. Étrendjük nem változatos. Senki nem tudja. a retek. színes kendővel. Egy mázos tálon néhány szem paprikát. egyesen és fürgén csipegetik fel a morzsákat. akik a járda mentében a trolibuszra várnak. melyet az asszony a kosár mélyéből keres elő. kalapját a faágra akasztotta. A polgármester sem tudja. és hunyorít. ruhástól. május derekán. Így várakozik. Csodálatos kecsesen tudnak az ételhez nyúlni. a hagyma. ülő helyzetben is rendkívülien udvarias. két tenyerét tarkója mögé fonja. a só. s néha egy kevés hideg. a Posillipón. A mogyoróárus és családja inkább puszta kézzel. s a tarka kendőn kirakja a tálakat és fogásokat. amíg felesége megterít a platán alatt. délután kettőkor. Most enni kezdenek. A bassóban alusznak. sült halat.sóhajt is. minden új értelmet kap. ügyes kezekkel. A mogyoróárus sem tudja. ami egy kiadós húsadag ára. május derekán. Aztán. délben. és a férfi felébred. Talán nem is terem annyi amerikai mogyoró. érdeklődéssel figyelik a terítés előkészületeit. a gyermekek is. a finomabb rómaiak. ha a vevő elment. A mozdulat. melyek körülöttük és a fa lombjai között ugrálnak. sötétkék és arany napfényben. nyájas érdeklődéssel. ahogyan Lucullus invitálta itt a közelben. Bugyrába helyezi az étkezés kellékeit. hagyma úszik és főtt burgonya. Egy másik tálban. a dobozt letakarja tiszta. honnan és miből terül meg mindennap ez a járdaszéli asztal? A madarak sem tudják. Délben. De talán azért nem esznek húst. de ezt csak ritkán használja. de ő a fekvőszékben marad. s a párás. mert ebben az éghajlatban a hegyes pengéjű kés már támadó fegyvernek számít. az árnyas platán tövében. csipegetve és csipegve. az asszony összeszedi az edényeket és az üveget. olajos vízben. s ebben van valami csodálatos. a gyermekeket hívja. borostás állát dörzsöli. S csakugyan. Az utasok. amennyit el kellene adni. a platán lombjai között. A kenyér. Finoman esznek. kegyetlen. Fehér kenyeret esznek. hogy egy nápolyi családapa húst vehessen maga és családtagjai számára. Ásít. Ezt mondja: – E!. csinos kupacban. a kék ég alatt. A férfi már rágyújtott.. választékosan és ízlésesen megterített asztalt – széles és nyájas. Kezét dörzsöli. A tenger partján . de a terítés takaros. a tenger partján. fanyelű kés tulajdonosa. A kés pengéje előírásosan rövid – hat centiméter –. fejük felett. az ágyon.

a fényben és a zenében. A gyermekek elszéledtek a fa tövéből. s érthetetlenül egyensúlyoznak álmukban. Halkan játszik. Hirtelen. Alszik. azonnal alusznak el. Így aludt Tiberius. Az asszony régi. s a szurtos. nagyon okos és nagyon közönséges dallamot játszik. nagyon szomorú. A platán lombjain át homlokára hull a kék fény. Az asszony az alvó férfi közelébe telepszik. Régen így aludtak a császárok. a mandolint nyakába köti. az oszlopos házak egyikében. kora délután. szemben. mikor megérinti a sivatagban a sziklát a hajnali fény. Egy ember. önmagától is zengeni kezd. akinek gyermekeket szült. a szomjúság vagy a szerelmi indulat. hogy van zenei hallása. közel a sziklához. és megragadt ott. s a mandolin. Caprival szemközt. nem fordulnak le a kerítés pereméről a mélybe. a Posillipo sétaútján. A férfi hallgatja álmában a zenét. a kőkerítések peremén. a hangszert melléhez szorítja. ha egy nápolyi kezébe veszi. szomorú asszony ilyenkor megszépül. két ujjal pengeti a rézhúrokat. de álmában hallja a zenét és érzi a meleg fényt. Az álom úgy tör rájuk. mint egy nagy testi szükség. akivel együtt él. A férfi elnyújtotta tornacipős lábát. Nem biztos. Capri szigetén. ahonnan a mélybe dobatta rabszolgáit és kegyenceit. Nápolyban nem az: csak egy ember. Álmában cigarettázik és mosolyog. aki alszik. A mogyoróárus is azonnal elalszik. nincs átmenet az ébrenlét és az álom között életükben. és mosolyog. A gyalogjáró közepén alusznak. a járda szélén. aki délben. a férfinak. mint az éhség. Sokáig ülnek így. Egy légy szállott orrára. mint a kövek keleten.alusznak. nagyon édes. aki amerikai mogyorót árul a Posillipo sugárútján. De a testének van valamilyen hallása. elugráltak a madarakkal. . s a járókelők közömbösen átlépnek az alvókon. eszméletlen állapotban hever a gyalog-járó közepén: mindenütt a világon utcai balesetnek számít.

csak a festék olvadt le a nagy melegben a szoborról. hogy valaminek történni kell. tengernagy! – Hallottam – mondta nyugodtan a tengernagy. Néha a madarak után néznek. – Ez az írógép miatt van – mondta az ember. sok gróf és báró s a hölgyeik – mindent megtettek. udvariasan. – Ezek az idegenek itt csak angolok. – És a madarakhoz. A báró. a tengernagynak: – Különösek az ilyen hírek. és magasba emelte karját. – Soha nem beszélnek – mondta a báró. mint most. a tűzhöz. Megfigyelte. a tenger felé. Azt hiszem. az Átszúrt Szívű Madonna szobra állítólag vérezni kezdett. aki az egyetemre jár. – A fiamtól tudom. ha a gazdagok törődni kezdenének a szegényekkel. A jelenvoltak – több herceg.. Ott is sok a bolond. Mindenki tudta. Egyszerűen csak bolond angolok. hogy a szegények ínségét enyhítsék. A via Chiaia egyik templomában. Igaz. – Nagy szellem. – Még a halakhoz is beszélt – mondta a báró. rögtön verset írt. De pogány szellem. – Séta közben megfigyeltem őket. aki meg akarja váltani a világot. a szélhez. nem olyan nagyon nehéz megtanulni. Hallott erről. Azonnal tömeg verődött össze a templomban. sokat beszél. – Egyszer kikötöttünk a flottával Southamptonban. Azt hiszem. vagy énekelt. néhány őrgróf. Egyik nagybátyám Oxfordban tanult. A vasalónőnk jár . egy ember. aki egész nap lila csillagokat szabdal körömollóval a papirosból. A kardinális beszélt a dómban arról. nemis akar szent lenni.10. nem úgy. nem próféták ezek. a vidéki házakban. A házbeliek nem törődnek vele. – Szent Ferenc is sokat beszélt. hogy ideje lenne. – Hallgatagok. hogy végre történik valami. és a bál jövedelmét a szegények téli ínségének felsegítésére adta. ez a bácsi hobbija. és az uraknak volt módjuk művelni magukat. Soha nem lesz szent. élőképekben lépett fel. De az egyházi hatóságok megvizsgálták a Mária-szobrot. hogy titokban ő is babonás. gyakran él az emeleti szobában egy idősebb ember. És amikor nem beszélt. Ott mindent tudnak. Az újságok is megírták. – Benedetto Croce soha nem írt verset – mondta a tengernagy. De lehet. melyen a délolasz arisztokrácia több tagja – gyönyörű fiatal nők és daliás férfiak –. csak az urak földjét akarják. Angliában sok a bolond. azt mondják. hogy ez az ember is ír verset – mondta öregesen a tengernagy. ezt mondotta este. – Az angolok kitűnően tudnak angolul hallgatni – mondta a tengernagy. Ezek az emberek. Úgy képzelem. – Mostanában nagyon sokan írnak verset. Sokkal nehezebb megtanulni. az egyik falmélyedésben. hogy Angliában. szótlanok. Az „Excelsior” Szállodában jelmezbál volt. mert remélték. – Írógépen sokkal könnyebb írni. akiknek itt a környéken most prófétahírük kerekedett. Nem is figyeltek rá. – Croce! – mondta a báró. Ez a nagybátyám mondotta. felemelt mutatóujjal. s a bál vendégeinek névsorát közölték a reggeli lapok. mert egyelőre nem történt semmi. a reménykedő ácsorgókat.. és nyilatkoztak az esti lapokban. mert akkor még dolgoztak Szicíliában a parasztok. hogy elsietett a reménykedés. és nincs pénzük – mondta makacson a báró. mint általában az angol bolondok. – Lehet. Mégis. a tömeg késő estig tolongott a templomban. hogyan kell hallgatni angolul. – Igaz – mondta a tengernagy. hogyan kell beszélni angolul. tengernagy?. s az utcán carabinierik oszlatták szét. aki a dobálós játékot vezette. amikor a parasztok már nem dolgoznak. az eukaliptuszfa alatt.

. Az Egyház már nagyon öreg és tudja. váratlanul gyermekek és új unokák születtek. a székek és a vendégek között. a papok – mondta az ember. A „Pacsirtá”-hoz címzett kávézóba léptek be. A cigarettát rövid faszipkába helyezte. Ez az érlelési idő letelik. aki a családfő és a tulajdonos volt a kávézóban. A dohány parázsló tüzét nézte. figyelmesen néztek most az idegenek után. a báros és családja tartott még egy kutyát. Elgondolkoztak. s két teknősbékát. amely a költő eszébe jut. Ezek az élőlények mind ott éltek. tengernagy? – kérdezte előkelően a báró. És kitárta a karját.. akiknek az a hírük. s ezek is ott másztak és sündörögtek a vendégek között. a Trinita Maggiorén. akik meg akarják váltani a világot. A gondolatnak.Croce házába. mert mind szegények voltak. s aztán a tollhegyről lerázza az itatósra a fölösleges tintacseppet és rögzíti a papíron az érett gondolatot. aki nem írt verset. de ezzel senki sem törődött. A papok. egy ferde hátú. – Egy kávét. mert a költők és a szentek ugyanaz a fajta ember. hogy nincs szükség újabb emberekre. Az öreg írók mind tollal írnak. Aztán tartottak még a söntésben és a kertben galambokat. de a szentség híre van körülötte. akik az eukaliptuszfa alatt ültek. mint akik félnek idő előtt érkezni valahová. rendkívül fontos – mondta komolyan a báró. akik meg akarják váltani a világot. a söntésben. Felcihelődtek. A költők néha iszákosak. egy macskát s egy kis bárányt. a székek és asztalok alatt. illatos mennyezetként borultak az asztalok fölé. emberi közösség is mindegyre szaporodott. hogy Croce tollal ír. makogva szaladgáltak az asztalok. púpos öreg asszony. amíg a költő bemártja tollát a tintatartóba. Nagyon sokan voltak. dörmögve mondta: – Ezek idegenek. Az idegen házaspár most megint feltűnt a Marechiare lejtőjéhez vezető út fordulója sarkán. A bárpult mögött a „Pacsirta” tulajdonosának felesége állott. mely nyűgös volt és igényes. akinek a lábujjait levágták –. együtt a családdal s a vendégekkel. felesége és a család – egészen pontosan a törzsvendégek sem tudták. Benn. – Az emberekkel – mondta az öreg. A harmincas években én is írtam néhány verset – mondta szerényen. Ilyesmi látszik az idegen embereken. Aki töltőtollal ír. minduntalan ölbe kellett venni. s bádogvödörbe zöld broccolileveleket vágott a házinyulak számára. s rágyújtott. Van egy öcsém a questurán. barátaim. mint Leopardi és Dante. aki a fagolyós játékot vezette. bizonyos érlelési időre van szüksége. az öreg. egy szamarat. lengő. amely segített a jeget és az italokat hozni fel a Posillipóra. Tőle tudom. hány tagú a család. az emberekkel. s ezért még több elevent akartak . de ennek az ő esetükben nincs jelentősége. A tengernagy ezt mondta: – Az Egyház nem törődik az ilyen idegen emberekkel. Mindenki örült az állatoknak. mostanában csak a rendőrség törődik. melyet a költő írás közben lassú mozdulattal bemárt a tintatartóba. tőle tudom. A házinyulak a kert kőfalán ugráltak. – Töltőtollal sem lehet jó verset írni. Senki nem figyelt rájuk. Írógéppel nem lehet jó verset írni – mondta megvetően. Csak olyan tollal lehet igazi verset írni. és beléptek a kávézóba. Most sok a menekült Itáliában. s mintha ugrálás közben is állandóan szaporodtak volna. A báró vállát vonogatta. akiknek valamilyen okból nincs kedvük visszamenni a hazájukba. A rendőrség számon tartja a menekülteket. a kávézó söntésében és a kertben. a vendégek és a háziak is. Néha befutottak a söntésbe. a vasrácsos padon. hogy meg akarják váltani a világot. A „Pacsirtá”-hoz címzett kávémérés kertjében a lila glyciniák kifeszített dróton lógtak és függő. gyorsan ír. Lassan jártak. mielőtt papírra vetik. – Eh. mert ez a törzsi. mint a házinyulak –. Ez a mozdulat. s így tudott valamit erről. A báros. Valamennyien. s mintha vitatkozna valakivel. cigarettát adott el az idegen házaspárnak. – Erről Moscati doktorral is beszéltem egyszer. Egy kerek asztal körül ültek le és figyeltek.

Vannak egészen ravasz kommunisták. akik délutánonként falkában jártak a Posillipón. mikor átmenet nélkül beszélnek arról. De nagyon nehéz megismerni. mint egy nő. Zöldesszürke szeme volt. és állandóan dohányzott. néhány házinyúl körülszaglászták az idegeneket. ha az ember nincsen egyedül. melyekre a Posillipo vadászai hasztalan lestek. Az idegenek egészen olcsó fajta cigarettát vettek. alvilági fénnyel sugárzott. tragikusan. Délutánonként futballoztak. Később egy pap lépett be. s néha idegesen. Nem lehetett tudni. mint akinek valami szégyenletes jut az eszébe. pattanásos arcú parasztfiú. haldoklótól jön! – Nem – mondta komolyan a fiatal pap. ahogy az idegenek mindig is vigyorognak. hogy akár egy mosollyal is beleszóljanak a helybeliek társalgásába. Szicíliából és Emíliából. mit gondolnak a kiátkozásról és a kommunistákról. – Az Egyház kitagadta a kommunistákat – mondta. Mindegy. aki a fagolyós játékot vezette. zavartan ezt mondta: – Csau. mint aki nem hallotta a közbeszólást. Már nem volt fiatal. mintha olcsó festékkel. Huszonöt papírlírát fizetett. A Vezúv sötétvörös. s a rongyos aprópénzt aggályosan rakosgatta össze. gondterhesen fizetett. Fekete csapat volt ez: fiatal parasztfiúk Campaniából. Nem feleltek. Száz és száz inas. mély hangon bőgött. most hirtelen beszélni kezdett. mert a lehunyó nap sugarai Baiae felől egyenesen a kráterre világítottak. aki nem számol a korával. minden mozdulatukat figyelte. Calabriából. Úgy gondolták. Nem szabad keresztelni kommunistákat. Hirtelen sötétedett. csontos. – Futballoztunk. hanyagon festené. szárnyast. ki a kommunista. A bárány. ami állandóan foglalkoztatja őket. Egy karcsú hajó. A döglött kráter és a legutolsó kitörés kiömlött lávájának villa alakú. mintha lappangó veszélyekre figyelmeztetné a part menti embereket. Az idegen férfi már őszült. Úgy beszélt. – Padre – kérdezte a báró –. Egy volt a fiatal papok közül. séta közben is. Az idegen pár is mosolygott. gépies mosollyal búcsúztak. a „Principessa Piemonte”. foltozott. fekete szemű és mongolos arcvonású. Az állatok körülsereglették az idegen párt.maguk körül. – Az újságban olvastam. Széles karimájú fekete bársonykalapot viseltek és kaftánszerű. Reverendája viseltes volt. Szótlanul mentek el. A tengernagy. gyereket. ha egy calabriai vagy campaniai parasztfiú bejuthatott egy papneveldébe. mert nincs joguk hozzá. . kiáltozni kezdettek a tenger felé lejtő domboldal csalitjai között. akik valahogy bejutottak a papneveldébe. cipője elnyűtt. elkeseredetten nevetett. mintha egy régen elkezdett rögeszmés társalgást fejezne be – mint az őrültek. egyik teknőc. vagy teknőcöt. és ilyenkor a por vastagon belepte reverendájuk szegélyét és cipőjüket. Ezek elmennek gyónni és áldozni is. most úszott el a Marechiare öble előtt és a hajótülök állatian. Az asszony haja fakóvöröses volt. Aztán felült a kerékpárra és gyorsan elhajtott. Mikor kiment az ajtón. Többen mosolyogtak. de bátortalanul. Fiatal volt. Aztán sétáltak. könynyebb szegénynek lenni. csak éljen. de még mindig olyan volt. Látnivalóan ez volt minden pénze. Kerékpáron érkezett. és a keze kissé reszketett. De nem lehetett tudni. feslett. vagy állatot. baszksapkát viselt. folyamágyszerű rajza parázslott a fényben. Egy a kisgyerekek közül a pap után futott. Ez helyes. A pap cigarettázott. és kezet csókolt. embert. gúnyosan. sem esketni. A fiatal pap lassan. inkább vigyorgott. Alkonyodott és a fácánok. Nagy szerencse volt. hosszú fekete kabátot. melyet mélyen homlokába húzott. tapintatos pislogással. sem temetni. Az Egyház tehetetlen – mondta hangosan. és a pult mellé állt. Az ember. Az idegen pár is indult. mint a szívbajos dohányosok keze. A fiatal pap zavartan tűrte a kézcsókot. mit gondoltak. vagy négylábút. akik nem viselnek pártjelvényt és nem írják alá a békeíveket. Ő is úgy viselkedett. Most többen cihelődtek. Erre a hangra az idegen pár elment. amikor rágyújtott. fekete.

Járásukban is volt valami gépies. V olt valami halálszagú ezekben az idegen emberekben. Ezt érezték. A báros és a vendégek némán néztek utánuk. .

akik úgy vélekedtek. több millióan. ami történt. hogy olaszok. akiknek volt kedvük élni. Délután aztán elmentek. és súlyos. de ötvenmillió ember még soha nem élt a félszigeten. egy titokzatos áramtelep gerjedelmével sugározta ezt a kék fényt. Ezek azt hitték. hogy az ő helyzetükben ilyen hatalmas és . A Campania zsíros és fekete földjei. melyet eddig adtak Itáliának. vaníliaillatú leheletük még március végén is lebegett az öböl és a kertek felett. Az elmúlt háromezer évben mindig élt itt több-kevesebb ember. A tenger és az ég sötétkékjében aranyszemcsék csillámlottak. hogy ilyen sokan vannak. akik a gyarmatokat követelték vissza. megnyílt az ég. Nemcsak Nápolyban. amely Nápoly és Salerno között. egy reggel. s mélylila. a vizezett tej kékségéből valami – de mindezen túl idevaló volt ez a kék ragyogás. hogy Brazíliában. s időszerűnek látták. Hírek érkeztek arról. akik személyesen ismerték és látták az idegen párt. amely Agnano felé hullott le a dombról. a márványtéglás padozatú szobákban. aztán Észak-Amerikából és Kanadából. Ez a kékség meleg volt. mély. V olt benne valami lelkesítő és félelmes is. ezek a lávapernyével trágyázott földek is megteltek a kék fénnyel. A tudatban. Ezek természetesen az idegen államok konzuljaihoz sem juthattak be. amely nagyobb. V olt. a tenger és az ég összjátékából. Ilyen hírek érkeztek más dél-amerikai államokból is. itt termett meg. Április vége felé. aki a földosztást ajánlotta. mit kell tenni. A tujafenyők és a narancsfák ez évben korán kezdettek virágozni. mert nem történt semmi. csak éppen olasz volt. V oltak. hogy éljenek és kivándoroljanak. Legtöbb ilyen olasznak nem volt semmiféle hivatalos írása. inkább csak hangulata volt. csak a kommunizmus segíthet. egyszerre volt valami felemelő és lesújtó. és minden megtelt kék fénnyel. aki végül elküldte őket. a tenger tükre alatt tanyázott. Voltak. mert remélte. harsánysárga és rikítókék virágok kiabáltak az apró kertekben. amíg az emberek. Hosszú sorban állottak így az olaszok a dél-amerikai kisebb államok konzulátusai előtt. a kék szemű kisgyermekek. melyet egy titokzatos atomrobbantás nyomában sodor az afrikai szél itt a nyugati partok felett. Sokan szerettek volna kivándorolni. megtelt pipaccsal. döglött gyíkok módjára. nyár végén. mint Európa. E hírek hatása alatt Nápolyban minden reggel több olasz – olyanok. a Santa Lucia utca sarkára és sorbaállott.11. mind az ötven-millió olasz helyet találhatna. egészen kora délutánig. Az amerikai vagy az angol konzulátus elé ezek a várakozók már el sem mertek menni. a hideg téli éjszakában a földön aludtak. az anilin. s kihallgatta a bárban s fenn a Villa Ricciardi lakóházaiban azokat. már feljogosítja őket arra. amíg aztán az ágens feljött a kerületi rendőrségről. mint a probléma egyik megoldását. sem útlevele. Nem is beszéltek az idegenekről többet. és nem hasonlított semmihez. de semmiféle lehetőséget nem láttak arra. A tél elmúlt és tavasszal kínálkozott valamilyen életlehetőség a lakosság számára. hogy elkerüljék a felesleges gyermekáldást. Két tenyérnyi kert a lejtőn. mint valamilyen illatos radioaktív felhő. Mindenütt. mert tudták. Mintha az Isten újfajta virágokat talált volna ki minden télen. Ennek nem volt semmiféle magyarázata. a tény. valamint Ausztráliából is. Az újságok csak keveset írtak arról. V olt benne a türkiz. Itáliában már nem fér el több ember. hogy az Egyház végre szólaljon meg. Megint mások azt hitték. Mások követelték. Mások a születésszabályozást követelték. Április vége felé a derűlátás hangulata áradt el a Posillipón. hogy az amerikaiak emeljék fel a segélyt. Az algaréteg. A mimózafák már február elején kivirítottak. ahol valamilyen idegen államnak konzulátusa volt. csak a portással beszéltek. mint villamos csapadékkal. és a papok tanítsák a gyóntatófülkében a nápolyi anyákat. hogy végre történik valami. hogy valamiből megéljenek – elment a venezuelai vagy columbiai konzulátus elé.

résen kellett állani. Ez nem volt igazi csoda. de elátkozott.előkelő államok konzulátusának kapujában várni valamire nemcsak felesleges. Szemfülesnek is kell lenni a csodához. Egyszer egy öregasszony Piemontéban hetvenmillió lírát nyert. sem ötletszerűen. Aztán szeptember tizenkilencedikén és december tizenhatodikán volt még egyszer csoda. hallás és éles szem kellett a csodához. s ez is csodálatos volt. de elvesztette a totószelvényt. reggel kilenctől tízig. De éppen így számon tartották a másféle. a vadcsodák lehetőségeit is. nem hivatalos. az ereklyetartóban. Az ember-sportjátékon. sikerületlen csoda. minden évben. amikor csodaszag volt a levegőben. a totón minden vasárnap nyert valaki. Hittek abban. hanem illetlen tolakodás is. de az ilyen csoda ritka volt. szakszerűen vártak a csodára. hogy nem elég megélni a csodát. A kivándorlás csodaszámba ment. A hivatalos csodáról a helyi újságok minden évben megemlékeztek. . Ez is csoda volt. ahol a szent vérének néhány cseppjét őrizték. de az általános reménytelenség közepette már csaknem annak számított. Május első szombatján az esti órákban volt az első hivatalos csoda Nápolyban. Tudatosan. a befalazott kegyhelyen. és nem tudta átvenni a pénzt. szaglás. Néha állást kapott valaki. A csodára nem vártak hebehurgyán. többféle szempontból. Ilyenkor kezdett San Gennaro vére buzogni a dómban. az amerikai olajtársaságnál vagy a vasútnál. Ebben hittek. s Pozzuoliban. Igy nem maradt számukra más megoldás. mint a csodára várni.

A kastély. A párkánynak támaszkodott. mire gondol Itália. van pénze. Egy napon megérkezett Togliatti. Togliatti és a kommunisták átveszik a hatalmat. Szobákat bérelt a szállodában. A nép úgy tudta. zömöken állott a pompeji vörösre mázolt. ahol az első világháború után egy orosz író lakott. összegyűlt a téren néhány ezer ember. Amíg beszélt. A szónokló kommunista hangja ide is felhatolt. De erről már senki nem beszélt. s akkor minden más és sokkal jobb lesz. mint mindenütt. akik ismerték Gorkijt. és testes volt. ahol királyok és őrt állók éltek. de beszéltek róla. Az első emeleten. az óriási gesztenyefák és eukaliptuszok dohos-közömbös ernyedtséggel mállottak széjjel. Szemüveget viselt. mint a gyilokkal megsebzett királyleányok a régi festményeken. Híre kelt. Rendőrök érkeztek bordóvörös dzsipkocsikkal. Soványan állt. málladozó. az erdő felé. melyek a felső kastélyhoz vezettek. lenézett a mélybe. A hang emelkedett és szállt a kék. redves volt. a kommunista. a Monte San Angelo bércei felé. történelmi lábszag tapadt meg. Csendesen álltak a napsütésben. de arca mozdulatlan volt. forró levegőben. beszéltek itt vele. mert a páramentes levegőben a villanyos hangszóró ereje szétpermetezte a hangot. ahol már megélt a tűlevelű fenyő is. lenn a téren. Senki nem tiltakozott. és nem lehetett tudni. kínai edények és délinövények között. A szobákban az a különös. Erről néhány napon át beszéltek. ahol a magasban. A kert is roskatag volt. A folyosók falában minden fordulónál mélyedések voltak. mert Itáliában már nem uralkodtak a királyok. ahová László király a nápolyi pestis elől menekült. a város főterére. mire gondol. ahol valamikor beteg és unatkozó királyok tanyáztak. Fia meghalt Abesszíniában. a csónakosok. mintha az idő termeszei megrágták volna. Nem lehetett tudni. a hajdani őrt állók pihenőhelyei. az egyik oszlop mellett egy királyleány állott. Sorrentóba. s ahol később Bourbon Ferdinand lakott. és mozdulatlanul állottak az utcasarkon. mint valamilyen indulatos nyári zápor vízszemcséit. ahol most a szálloda volt. Nem értették egészen pontosan. miért pihen. a boltíves szobákkal és oszlopos erkélyekkel. a tenger partján. hogy egy villaházban lakik. hallgattak. ékszerei is vannak. s egyik kezével botra támaszkodott. Ez a nő öreg volt. Itáliára. ahová kormányzónak küldték a fasiszták. Togliatti arról beszélt. és hallgatta Togliattit. Pihenni jött. Átszállott a magasba vezető gesztenyefák lombos boltívei felett. a nagy erkély egyik elkerített zugában. de mindenki hallgatott. aki most itt lakott. Ahogy nem lehetett tudni. hogy most minden nagyon rossz Itáliában. a halászok.12. Togliatti a jövőről beszélt. hatalmas épület. a Faito-hegy tövében. s akkor sokan elmentek a gyűlésre. Togliatti egy napon népgyűlést hirdetett Castellammaréban. a tengerre. nagyon sovány. a magasba. Még éltek emberek Castellammaréban és Sorrentóban. nem messze egy másik sorrentói villaháztól. közel a tengerparthoz. A palotába is felhatolt a hang. Ellebegett a rozoga délolasz barokk szobrok sorfala között. mire gondolnak a többiek. Ez a királyleány az aostai hercegnő volt. Gorkij. Senki nem helyeselt. de egy napon ő. A hangszóró elhintette Togliatti hangját az öböl felett. A kommunista a szabadban beszélt. Az öreg királyleány hallgatta a szónokló kommunistát. .

tiszta inget adtak a beteg gyerekre. apró máglyákat raktak a braciere -be. Egy őszön át halászni járt a félkarú halas bárkáin. Antonio. Ezért télen elszegődött Antonio egy suszterhez. Ez értelmes és hasznot hajtó mesterségnek ígérkezett. s így melegedtek. Antonio május vége felé tífuszban megbetegedett. De ebből sem lehetett megélni. Egyszer. és kiégtek a virágok. ritkán hoztak az üzletbe. Ez a suszter filozófus volt. Ez a kereskedelmi ötlet nem volt egészen új. De az asztalosnak sem volt munkája. Ez a munka tanulságos volt. s Antonio kezelte a csónakban a villanyos akkumulátorokat. amikor letelepedett a bassóban a családi asztal mellett. esténként. akik egyfogatú bérkocsin hajtottak fel a dombtetőre. sarkalás céljából. mint a Via Carraciolón az akváriumban az anemone-k. A hőség aznap robbanásszerűen füstölgött a Posillipón. s nézte az alkonyatot. Fényszóróval halásztak. melyeket az asztalos egy tönkrement építész felügyelet nélkül maradt raktárából. bomló és alakuló organikus folyamatok egyvelege. és mellén összefont karral szemlét tartott a családtagok felett – legtöbbször mind itt voltak. de olvasni igen. A kertek illata elillant a szárazságban. Előkelő. s ezért a zúzmarás télen a mester és segédje. az alacsony műhelyasztalra könyökölt és a sportújságot olvasta. a munkanélküli kőműves. Naphosszat egy roskadozó odú ajtaja mellett guggolt. kiszállott a Capo di Posillipo szirtfokán. Ischia és Pozzuoli között. Agnanóból hordott fel kézikocsin a Posillipóra. a vergiliusi kertekben. ha akad munkája. és Sorrentóban csapadékért könyörgő körmenetben vonultak fel a kertészek. apró forgácsokat faragtak a gerendákból. Az iskolában szorgalmasan elvégezte az első két elemit. hatalmas gépkocsival. De az ilyen alkalmi szaporulat okát nem firtatta senki komolyan. Ez a jövő meglehetősen homályosnak tetszett. Antonio gyakorlati munkaterületen folytatta a kiegészítő tanulmányokat. megújuló. kövér és finom ember volt. s akkor rögtön ágyat húztak a bassóban. Minthogy ebből sem lehetett megélni. Antonio tízéves volt. mert eleget tanult. mert napközben született egy új családtag. s a kis csokrokat megkísérelte eladni a szerelmeseknek. és innen bámulták a kilátást. aki a Villa Ricciardi bejárati kapuja mellett dolgozott volna. s néha többen voltak. mert tudták. Mikor iskolai tanulmányait cipő hiányában befejezte. Ezért tavasz közeledtére Antonio reggelenként ciklámeneket gyűjtött a Posillipo magaslatán. s Antonio néhány héten át reggeltől estig tétlenül hallgatta a suszter bölcselmi megjegyzéseit. de aztán kimaradt. Antonio apja. és nem volt cipője. s így viheti valamire. A totószelvényt minden szombaton személyesen töltötte ki az apa és a nagybácsik számára – a család minden férfitagja játszott a versenyeken –. mint előző este. az öbölben. a palma marinák örökké megújuló és szaporodó húsflórája. Az apa ilyenkor néha megemlékezett Antonio jövőjéről is. éjszaka. s jövedelem szempontjából inkább csak alkalmi jellegűnek tetszett. a virágokat csokorba kötötte. Eső már régen nem hullott. elszegődött az asztaloshoz. elhívták a nagymamát. Esőköpenyt viselt. s valamennyire számolni is. A forgácsokból művészies. és a táj megtelt körülötte a hajpomádé [5] . Tanulmányait nem fejezte be eredménytelenül: írni nem tudott. és tevékeny. de a suszternek nem volt munkája. aki iskolavégzett. hogy a család nem befejezett tünemény.13. Cipőt talpalás. de keveset hozott a konyhára: mindössze egyegy marék cigányhalat vagy a viharos tengeren töltött hosszú éjszakák után egy tányér csapzott szardíniát. hanem önmagában állandóan szaporodó. s a családban büszkén emlegették a gyereket. jött egy ember Milánóból. és várták a vendégeket. mint olyat.

hogy csinálni kell valamit. ünnepi. Hosszú karjával az asztalra könyökölt. Antonio másnap este nem ment fel a kilátóhoz. ahol teniszjátékost nevel belőle. A nagymama sáslegyezővel érkezett. tisztán áthúzták. noha egyedül volt. de a tragédiának – nem annyira a halál. a gyerek harmadnap félrebeszélt. és a szeme kifordult. aki az asztalnál ült. Azt mondotta. aki fehér gatyát és inget adott kölcsön a betegnek. A pénzt a rokonság összeadta. Egész napos munka után soha nem olyan fáradt az ember. egész nap ott ült a tiszta ágy mellett. új cipőket. és vörösbort ivott. s a . mint a költség okozta tragédiának – rossz híre kelt a környéken. De amikor tavaly az alsó kertben. mintha egész nap munkanélküli. meggyújtották az olajmécsest. Ezért nem is feleltek a szószátyár és fontoskodó embernek. s hozott egy port. Antonio huszonnégy óra gondolkozási időt kért. a nagy odúban. De Antonio láza nem szűnt. ahol sok szoba van és központi fűtés is működik a házban. Másnap is visszatért. A kőműves felment a V omeróra. az anya. s szeme – ragyogó. az asztalra ütött. s ott lakhat nála. Mindenki tudott jó tanácsot – általánosságban a tífusz és különösképpen a haldoklás ellen –. vörösborban. beadták a betegnek. Ez volt a nehéz pillanatok egyike a család életében. az anya. A nagymama. Lujza leánya tífuszban megbetegedett. magához intette Antoniót. aki néhány lépcsőfokkal feljebb lakott. gondolkozott. Amália. egy marék mogyorót hozott. Várták a látogatókat. mélybarna szeme – kifordult. Egyik léggömböt hozott. a szirtfokra. Jóllehet minden megtörtént. egy palotában. azt mondotta. s a tengerparton árult színes szemüvegeket az átutazó angol nőknek. A család állandóan tevékenykedett a beteg körül. hogy nem fogadják el az előkelő milánói ember ajánlatát. Ez az ember. és vásárolt tőle száz papírlíráért egy csokor cikláment. és ide fektették a lázas gyereket. leült a basso közepén a nagy ágy mellé. Végül ötvenezer lírába került Lujza leányának tífusza. s ez a változat ünnepélyes mozgalmasságot hozott a család életébe. A kőműves nem szólt a vitába. és leült az ágy mellett. mert őt is bosszantotta ez az együgyű tanács. aki most orvost ajánlott. bosszúságában sírni kezdett. A gyerek harmadnap már félrebeszélt. De hallgattak. amit a gyógyszerész adott tífusz ellen. aki szeretett többet mutatni. de a nap úgy múlt el. amikor ezt az ostoba megjegyzést hallotta.szagával. Végül úgy határoztak. szemközt a betegággyal. Szája elfehéredett. Így mindenki megtett mindent. Minden maradt a régiben. hogy orvost kellene hívni. A közös ágyat. mint máskülönben: Amália tisztára takarította a bassót. Az orvos eljött. Ezt a port este. keserűen. Az első emeleten lakott egy fényképész. Amália. de most már nem nézte az alkonyatot. Vesz neki esőköpenyt. Igazában már reggel óta haldoklott. akik idejében és kötelességtudóan érkeztek. hallgatott. és a kisleány meghalt. mint amire telt neki – orvost hívott. amit tífusz ellen tenni kellett. De negyednap éjjel Antonio haldokolni kezdett. amely a barlangodú közepén állott. miről van szó. Milánóban. De most megbetegedett Antonio. S az előkelő ember aztán nem jött többé. az ágy felett. A család este hosszan megvitatta az ajánlatot. és előre kért minden látogatásért és az oltásokért ezerötszáz lírát. Akkor elhatározták. Akkor az ember. Az ember. s nyájasan és jókedvűen társalogtak. Ezt már reggel észrevették. sóhajtozott és szótlanul sütötte az apró halat a tűzhely füstölgő parazsa felett. és hajlandó magával vinni Antoniót Milánóba. tanácsos lenne orvost hívni. másik néhány tucat szőrös csigát. ahol tavasszal a falat javította egy gyógyszerész kertjében. és fáradtan hallgatott. Mind – a gyerekek is – értették. a sorrentói Szűz képe alatt. a nagymama lelkiismeretesen eljött reggel. akik leültek az ágy mellé. Az apa. és legyezni kezdette a gyereket. Mindannyian tudták. hanem rögtön Antoniót kereste. és sásból font legyezővel hajtotta el a lázas gyerekről a legyeket. a nagyapa – a kertész. amit tífusz ellen és az uralkodó körülmények között a beteg gyermek érdekében tenni lehetett. az esti órában. Rendszeresen érkeztek látogatók. aki az amerikai mogyorót árulta. fekete ruhában.

a templomban. lassan indult lefelé a sikátor hosszú kanyarodóján át. az anya. hogy a gyerek estére meghal. a narancsszín. ünnepélyes. hangosan. varázsütésre mind eltűntek a házfalak kagylómész tégláinak hasadékaiban. A nagy. Éjfél után az anya észrevette. Megállapodtak. Mind megértették. Ezek is helyeseltek. Az imádkozók fél szemmel figyeltek reá. mind megnyugodtak. Valószínűnek látszott. Amália. mert a barnabiták kápolnájában senki nem bízott eléggé. mert tudta. Középen feküdt Antonio. Felköltötte az apát s egy nagybácsit. mert reggel. csinosan akart lemenni a Margellinakápolnába. ahol eltemették San Nazzarót. a csillagok a fény támadására elhalványodtak. felállott. a halványzöld. Éjfél után valóban akadozni kezdett a lélegzete. Fél öt felé csivogni kezdettek a környékbeli fácánok. Lefeküdtek a nagy ágyba. a gépkocsihoz. Reggel nyolckor egy kövér. Minthogy nem tudtak semmi mást csinálni. hosszú fejtörés után. Sütött a nap. erősödő árnyalatokkal. mint forró. aztán – szótlanul – összehajtotta a gyerek hideg teste körül az ágylepedőt. tiszta ruhát és fehérneműt keresett elő. és nem lehet hallani a lélegzetvételét. Egy kisgyereket. izzadva és szuszogva. Felváltva imádkoztak. Ezt követte. percenként. tele feszültséggel és várakozással. A csend fojtott volt. mert az közelebb van. gondolkozott. hogy a kilencedet az anya kezdi. az ággyal. a sikátor csendjébe. Belépett a küszöbön. de a nap még nem jelent meg az égen –. A nagybácsi ezt mondta: – Kezdjetek kilencedet. szája sarkában a cigarettacsutkával. aki még csak kétéves volt. mert látogatóba érkezett Aversából. . Salerno felett. Az orvos izzadt és cigarettázott. lenn a Mergellinán. karjai között a gyerekkel. letérdeltek az ágy köré. Megismerték. mint a többi. Nem beszélt. később ötpercenként. hogy a helyzet komoly. A többiek is hallgattak. aki a szoba alsó sarkában aludt.látogatók elmondották és a hazaiak – nyájasan. a beteg gyerek mellé. s leült a sarokba. Az ima kihangzott az éjszakába. mert tudták. hogy ez felesleges. megtapintotta érverését. fiatal korában tengeralattjárón szolgált. az orvos az ágyhoz lépett és a haldokló gyerek fölé hajolt. a színek ereje minden negyedórával fokozódott. hogy a beteg gyerek már inkább hideg. fekete melegben félelmes egyhangúsággal kongottak az imaszavak. közel az anya lábához. és haldoklott. félig meztelenül. álmosan. Mindig így aludtak. Ez a derengés még nem volt fény. A gyerek már hörgött. és elaludt. a haldokló gyerek mellé. Ez az ember volt a kerületi tisztiorvos. s amikor a táj megtelt fénnyel – hajnali öt felé. hogy felesleges beszélni. Nagyon meleg volt. derűsen és udvariasan – meghallgatták a tanácsokat. csak halványzöld lehelet. és megfogta a gyerek hideg kezét. Mikor valamennyien felébredtek és feltápászkodtak. A színfüggönyök lassan tűntek el a magasban. szemközt. és szótlanul megállott a bassóban. Antonio nem volt nehéz. A tapadós. Egyik leány a barnabiták kápolnáját ajánlotta. amikor végre döntöttek a tennivaló felől. Korán virradt. A nagybácsi felvette nadrágját – ő is calabriai volt. a halványsárga. mert tudták. Az apa visszafeküdt az ágyba. és éjjel néha felsírt. esőköpenyes ember lépdelt fel a sikátor macskakövein. A denevérek nyugtalanul keringtek. és a karjába emelte a vézna testet. a Vezúv mögött már hajnali negyed ötkor derengett valami. hogy okos ember. az ágy végébe fektettek. a halványkék fátyolfüggönyök emelkedő lebegése. rögtön reggel. és imádkozni kezdettek. Az orvos megnézte Antonio szemét. és végre történni kell valaminek. Így. és megismert veszélyes élethelyzeteket –. De ezt az ajánlatot lehurrogták. amikor a kilencedet kezdi. Hajnal felé. A két leány felébredt. nyitott utcai ajtó mellett. mely az útkeresztezésnél várta. ragyogó hajnali csillag gyorsabban emelkedett a magasságba. ahogy szokták: az apa feküdt jobbról és az anya balról. Amália most már sokkal nyugodtabb volt. Még élt Antonio. de most.

büszkeséget éreztek. hogy most már minden jóra fordul. – mondta a nagybácsi. mert tudták.. a via Tribunalén a hivatalnok megmondotta az anyának. Mégis. – E! . imádkozott és áldozott. Minden reggel nyolckor elment a család egyik tagja San Nazzaro kápolnájába misére. az Ospedale della Pace irodájában. amikor a kilencedik napon. és elhajtott. hogy a kilenced. A kilencedet gondosan betartották.. Az anya most megmosakodott. .Az apa és a nagybácsi kis távolban követték az orvost. mert tisztán akarta elkezdeni a kilencedet. ha minden következménnyel tartják. mindig segít. Egy pillanatig sem kételkedtek benne. hogy Antonio láztalan és másnap hazamehet. Az apa és a nagybácsi a sarokról néztek a távolodó gépkocsi után. Az orvos elhelyezte a gyermeket a kocsiban.

A rokonok az ágy körül helyezkedtek el. a báró. s az ember is eljött. mintha őrjöngenének a fájdalomtól. és belekarolt az asszonyba. Az ágy mellett villanylámpa égett és kaméliákat hintettek a takaróra. mindezt San Giovanni okozza. teljesen hülye kamaszt vonszolt sétára a Posillipo sétaútjain.”. több ténfergő ember a Marechiare lejtőjéről. reszkető fejjel bólintott. s másnap hajnalban átöltöztették.14. A tengernagy. Leányai úgy tettek. kissé öregesen. Már öreg volt. Sütött a nap. egy tizenhat éves szakállas. A félkarú halász. kitűnően betanult ütemes sopánkodással magyarázni kezdte a halottnak: „Itt van. Raffilinának is kelései voltak. sebtiben.. a gyásznép elégedett volt. Ezekben a hetekben sokan kaptak gennyes keléseket a Posillipón. Állát gézzel kötötték fel. ahol Antonio és családja lakott. tengernagy? A tengernagy. amikor elmeséli a római lemuriákat. szemközt a bassóval. a régi fehérneműben ravatalozták fel. mintha a távozó koporsó után vetnék magukat. Kiabált. Emlékszik. Pietro leányai ezt nagyon szépen csinálták. Éjjel háromkor halt meg. mikor kivitték a szobából a koporsót. A halott arcát organtinnal fedték le. a háziúr és még néhányan a sarokig kísérték a koporsót. és várták a látogatókat. – Manes exite paterni! – mondta sipító. de nem kezelték. Ovidius is ír erről. hogy a férfiak szelíd erőszakkal lefogják őket. és te már nem láthatod. Az özvegy. A sarokról eljött a fodrász és megberetválta a halottat. De Pietróért nem mondott senki kilencedet. Mikor a gyászkocsi és a gyászolók elérkeztek a sarokra. Mind eljöttek – a háziúr is. Fehér ágyban feküdt.. az előkelő bőrkereskedő. a báró. [6] . A sarkon most megjelent az idegen házaspár. Lassan mentek az öböl felé. hamarjában már nem lehetett tiszta fehér gatyát találni a házban. a kezén és a nyakán. azután nyugodtan visszaültek az ágy mellé. és a hulla fölé hajolt. Poggiorealéba. aki értett ilyesmihez. aki minden hajnalban és este paralitikus fiát. Általános furunkulózisa volt. kezét tördelte és gépies. Csak a rokonok mentek ki a temetőbe. a báró ezt mondta: – Őseink – és rágyújtott –. azt mondotta. s ezért. mintha átkozódna. A koporsó után természetesen csak a férfiak mehettek a temetőbe. Ötven éven át élt Pietróval. a házmesterlakás közepén. Ez helyes szokás volt. és tovább beszélgettek. és házmester volt a villaházban. és haragszik valamiért. tűrték. akinek most van a neve napja. A báró biccentett. Éjjel aztán kimostak számára inget és gatyát. vékony hangon. ingyen. a nyári konyha vasrácsos ablaka mögött állott. ő is eljött. hirtelen. kegyeletből. nem volt munkája. Két-három percen át jajveszékeltek így. a latinok ilyenkor szelleműzést rendeztek a lakásban. Mindketten fekete szemüveget viseltek. a női családtagok valamelyike leemelte a halottról a fátylat. A férfi nagyon sovány volt. Pasqualino arca tele volt rücsökkel. Most kinyújtotta csontos kezét az ablak vasrácsai között. s ezért – talán más okból is – meghalt. Mikor Pietro meghalt. és öklét rázta a halott után. de ha látogató érkezett. ahol a Mauzóleum felé fordul az út. és ordítoztak.

Mindig ugyanarról beszéltek. A szentek üvegszekrényekben állottak. fekete hajú nápolyi asszonyok – nemcsak azok. ott üres a fülke. Letérdeltek. ha ma nem találkozunk a Santa Catherinában. mert lármás és reménytelen minden. Ezt a jó alkalmat sokan siettek kihasználni. egy ügyvéd felesége. s közben halkan pletykáltak. akiknek csak a szokásos. felfigyeltek a hírre. ilyenkor meggyújtották a villanylámpát.” Általában a templomokban találkoztak a nápolyi hölgyek. A templom megnyitása előtti napon a szent szobrát körmenetben vitték végig az utcákon. aztán mindent. az oltár felett helyezték el. De ilyen lehetőség. „korán telefonálok. mint a templomokban. Zászlókat lobogtattak. aki hét napon át imádkozik az újonnan felszentelt templomban. hogy gyorsan és olcsón kapjanak teljes bűnbocsánatot. a fiatal szent szobrát. Az alkalmi kereskedők ellepték a Szent Pétertemplom környékét. vagy a varrónőhöz siettek. A puha húsú és fehér bőrű. akiknek időszerű. Ennek a szentnek most. Nem. teljes bűnbocsánatot kapjon. délelőtt. újraépítették. Tizenegyre találkozunk a Santa Luciában. jól nevelt nápolyi hölgy soha nem adott találkát barátnőjének. Hallgasson ide. első ízben sok látogatója akadt. mikor bevásárolni mentek. és teljes bűnbocsánatot lehet kapni. és a hölgyek itt találkoztak barátnőikkel vagy udvarlóikkal. az életről. a szentek üvegszekrénye előtt. és árultak aranyozott Péter-kulcsot. barátnőjének. Mindenkinek több temploma volt. akihez betértek. amikor újra megnyitották és felszentelték a templomot. amikor Nápoly különösen. drágám. amire a zarándoknak szüksége lehet. sebesen pergő suttogással imádkoztak. mert nem illett. mert azt hiszem. Különösen az asszonyok. De ez minden negyedszázadban egyszer esett meg. hanem a többiek is. okosabb. a Szent Évben. vagy estefelé. Maga fél tizenegykor indul le a városba a funicularéval. De amikor Santa Lucia templomát. sem kedvesének másféle nyilvános helyen. és a szállodák felemelték a szobaárakat. bevásárlás vagy randevúzás közben. amely megsérült az angol bombáktól. A nápolyi hölgyek ezekben a napokban már korán reggel telefonáltak egymásnak. A templomokban. kegyszert és óvszert is. komoly bűnük volt. s iparkodtak . Nem hallotta! Egy hétig tart. meglehetősen ritka volt. Azzal a gyakorlatiassággal. amellyel a szegény nápolyi nép minden előnyös alkalmat kihasznál. Donna Ninának. A nápolyiak nem sokat tartottak a Szent Évről. mindennapos és általános bűneik voltak – tódultak Santa Lucia templomába. mert az érsek kéthetes búcsút hirdetett. és egy orvos felesége volt –. minden városrészben. A szent oldalt hajtott fejjel nézett le reájuk a szekrényből. drágám. aki a Via Crispin lakott. Ilyenkor a világ minden tájáról sok ember tódult Rómába. Jó családból származó. szívszorítóan szomorú tud lenni. szentelt vizet. Cukrászdába nem jártak. a V omero-negyedben lakott. A jobb oldali kis oltár előtt leszek. aki messze. Az érsek elrendelte. találkozzunk inkább a Santa Luciában.MÁSODIK RÉSZ 1. Biztosan várom. „Drágám” – csivogta reggel kilenckor a telefonba Signora Mathilda. Rómában az Egyház minden huszonöt évben egyszer nyújtott csak ilyen lehetőséget. délelőtt. üvegketrec nélkül. és este tűzijáték volt a kikötőben. hogy minden hívő. drágám! Én tízre megyek a kalaposhoz. néhány nap alatt és néhány ima árán lehetett teljes bűnbocsánatot szerezni. szentképeket. s minden templomnak volt egy sajátos szentje. amikor gyorsan és olcsón. nadrágtartót.

Santa Ritának. az ilyen templomokba tódultak. Csak a sekrestyékben fűtöttek. a szent nevéről elnevezett templomban állott. rendkívüli élethelyzetben. A szegények tudták ezt. az évszázados por és fülledtség a boltívek alatt. Ezért a templomok – az órákban. melyiktől mit lehet kapni. a tükör előtt. s nem tudtak kiutazni Pompejibe a Csoda-tevő Szűz Máriához. s a házi szent arcképe legtöbbször a nappali szobában állott a fiókos szekrény üveglapján. minden üzlethelyiségben. hogy melyik szenthez mikor érdemes elmenni. ha egy nápolyi. a sistergő melegben. mert már nem bízik a háziorvos tanácsaiban. A templomokat nem fűtötték. Különösen télen jártak ehhez a szenthez a lábbajosok. Kávéház kevés volt és drága. ahol parazsas vaskosarat állított a sekrestyés a gyóntatószékek mellé. Ha valamelyik nápolyi templomban búcsút hirdettek. Ezek inkább Santa Ritához mentek. amikor olcsó kiárusítást rendeztek divatjamúlt használati cikkekből. amely a szentet csaknem életnagyságban ábrázolta. Mégis. nem volt külön temploma Nápolyban. sokan megfordultak. ahol a leányok fogadták a vendégeket – . a lobogó gyertyafény káprázata. A templomok állandóan tele voltak. Geroliminiben. vagy télen. mert nem volt idejük. a hivatalokban is. hogy kinyissák a poros ajtófüggönyökkel védett kapukat – rendszeresen megteltek nápolyiakkal. egymást követő vallás tapasztalatából féltek. Külön féltek a szegénységtől. s milyen áron és feltételek mellett lehet kapni valamit. amikor a hőség vagy a papok életrendje megengedte. tekintélyes és híres szentek. A munkanélküliek – nyáron. De a félhomály. a pipereasztalon mindig friss virág illatozott a bordélyszobában valamelyik kedves szent háromszínnyomásos arcképe vagy apró szobra előtt! – s valószínűleg nem akadt egyetlen szent Nápolyban vagy a környéken. akik különösebb válságban éltek. a nagy áruházakban. családi vagy üzleti bonyodalom fordulatai miatt mentek el. a nápolyi szegények évezredes tapasztalattal ismerték. a San Ferdinando-templomban. mert mindenki félt – nagyon régi. mindez kellemesen szabályozta a templomok éghajlatát. Aztán voltak a vidéki szentek. a nádfonatú székeken. hanem ott volt arcképük vagy szobruk minden kapu alatt. Nápolyban kevés helyen lehetett csak hosszabb időn át ingyen és zavartalanul ülni. hanem a környék valamelyik híres. Aztán volt a város hivatalos szentje. A nagy kép vagy szobor. a rendkívüli csodát akarták. fürödni. akik térdeltek a szentek szobrai előtt vagy az oltárok előtt.kihasználni az időközben kínálkozó alkalmakat. mint tél derekán. s végül a haláltól és a természetfelettitől. a vastag falak. a nagyon régi szellőzetlenség. San Filippo Nerit például nem szerették túlságosan. akikhez csak különösebb baleset. A lehetőséget. a lehetetlent. sem pénzük az utazáshoz. a mutatványos üvegketrecekben. ahogy a beteg elmegy egy híres kenőasszonyhoz a külvárosban. A bárokban állani kellett a bárpultok mellett. váratlan csodatevés következtében alkalmilag divatossá változott vidéki szentjéhez. a kemény fogakkal mardosó hidegben – járkálás és őgyelgés közben leggyakrabban a templomokban pihentek meg. de mert ennek a szentnek gőzfürdője volt Pozzuoli közelében. Aztán voltak a nehezen megközelíthető. mert az öregebb. De mindenkinek volt saját szentje. aki megütközött azon. aki a Lehetetlenségek szentje volt. sőt a bordélyokban is. Vagy csak üldögéltek a templomi homályban. aztán a betegségtől. Minthogy a szentek egészen közel voltak Nápolyban az emberekhez – nemcsak a templomok időtől mélybarnára füstölt félhomályában állottak. De ez sem volt szabály. nem a helyi szenthez fordul segítségért. hát néha felkeresték. ahol az egyik üvegszekrényben ott állott Santa Rita. a péknél. . vérszegény és érelmeszesedéses papok fagyoskodtak télen. Ez a szakismeret nápolyi családokban apáról fiúra szállott. télen is. nem bíztak a házi szentben. Minden családnak volt egy házi szentje. több ezer év és több. ott volt a szobákban.

amikor a „tre ora d'agonia” litániáit énekelték. Ahogy orvoshoz. a templom szomszédjában nem volt ritka a bordély. két vétel és eladás között mindig átmentek a Santa Brigida-templomba. világi vagy félvilági és félegyházi személyek. akkor Milánóba mentek. ami az élethez és az emberekhez tartozott. Ez a templom finom volt. aztán a közvetítőik. a kifőzés. De máskülönben mindig virágillat lebegett itt. imádkoztak és elhelyezték a perselyben az összehajtott bankjegyet. más templomokban. fel és alá. a hivatásos adócsalók. irodáiban is ott voltak.Rómába. Rómában a szentek körül minden éppen úgy hivatalos. mint a pénzügyminisztériumban. Ezért például peres ügyekben soha nem fordultak Szent Lőrinchez. a leánykereskedők. a fiúkereskedők. melyek inkább csak afféle bérházakba beépített és sikátorok közé ékelt imaházak voltak: az ilyen templomokban laktak is. de természetesen éltek is e templomokban: szaporodtak. ahol inkább akadt munka. Nem volt az egészen előkelő emberek temploma. aztán a templomba. mert a pap és a sekrestyés itt főztek. kevéssé látogatott. feltűnés nélkül. Az ilyen mellékes. a templomból jövet. Mindenütt ott voltak: a bassóban. Santa Brigida templomában valamelyik oltárnál állandóan miséztek. mint a nápolyi templomok legtöbbje. hogy az emberek már nem érezték a . a korcsma. de finom volt. Sokan hasonlítottak is Lucio Cecilio Giocondára. forró feketét. akik Napóleon-aranyat kínáltak eladásra. Ezek az emberek már nagyon régen jártak itt. aki megsült a hamuban. ahol felhörpintett egy csésze édes. mikor Pompejit elöntötte a láva. a bejárat felett a sekrestyés félemeleti lakásának ablakából pelenka és száradó gatya lógott. Ezek a szentek a nápolyi családdal tökéletes bizalmasságban éltek. Némelyik valutakereskedőnek még szemölcse is volt. befordult a szomszédos bordélyba. Mindig akadt néhány hívő. csak a saját. Az újkori valutaárusok természetesen már nem voltak pogányok. ügyvédhez sem mentek Rómába. mikor munkába sietett. az egykori fórum helyén. az ottani szentekhez. Legtöbb ilyen templom teljesen összetapadt az élettel. s ha már útra szánták el magukat. néhány percre. amellyel a szentnek tartoztak. Nápoly háromszáz temploma között ez volt az egyik. akitől éppen kérni akart valamit – bizonyos szentek bizonyos templomokban másképp intéztek el kéréseket. Tulajdonképpen senki másban nem bíztak. A templomok és a szentek olyan közelségben voltak mindenhez. s néhol olajos ételszag terjengett a templomban. betegeskedtek. A Galleria Umberto üvegkupolája alatt. reggeltől késő estig jártak fel-alá a valutakereskedők. a bal szélső teremben. kallódó templomokhoz tartozó egyházi. inkább csak a családi perpatvarok idején kérlelték Szent Lőrincet. És a nápolyi – az élet és a vallásosság pillanatnyi ösztönzésének engedve – egyforma készséggel tért be reggel. pontosan olyan szemölcse. a bárba. Úgy vélték. ahová válogatás nélkül betért mindenféle ember. a csempészek. több ezer éve. Vagy. helyi szentjeikben. s a nápolyiak pontosan ismerték az egyes szentek képességeit és sajátosságait. a morfium– és kokaincsempészek lakószobáiban. s bronz mellszobra ott állott a nápolyi múzeumban. hogy Rómában minden túlságosan központi. a barlanglakásban. Általános volt a vélemény. ritkán mentek. A nápolyiak ritkán utaztak. A pénzváltók. vagy az igazságügyben. noha némelykor – például húsvét előtt. a szomszédos házak életével. a zugbankárra. meghaltak és kereszteltek a templomban és a templom körül. Más volt. Különös világítása és sajátos szaga volt. a műhelyben. mint más szentek. agyonadminisztrált és hivatalos. A sikátorokban. aki mozdulatlanul ült a füstölgő gyertyákkal megvilágított oltárok valamelyike előtt. és több ezer ember szorongott a templomban – elviselhetetlenül. De a római szentek pártfogását nem keresték különösebb buzgalommal. igazibb templom volt. mint amilyent Lucio Cecilio Gioconda viselt orra mellett. Ezért a római szenteket nem keresték fel. savanyúan és áporodottan rossz illatú is tudott lenni. Két kötés. a római császárok szobrai közelében. mert ez a szent ilyesmihez nem értett. a prostituáltak és a nagyságák is. hogy fohászkodjék a szenthez. megállottak valamelyik szent – legtöbbször San Gerardo – üvegszekrénye előtt. a hercegek.

a műhelybe. mely a heveny ima. vagy a szeretkezés. . a bárba. területen kívüli jogokkal és tisztességgel övezett helynek.templomot olyan elkerített. a templomok és a szentek között. vagy pomádés hajzatuk hullámát. vagy félt valamitől. hirtelen szükségnek engedve. S aztán mentek odébb. Az utcán – akár a templomból léptek ki. És a test és a lélek ezekben az emberekben nem volt teljesen külön. S mindig siettek. Így jártak az emberek Nápolyban. Ezért felváltva. sietős léptekkel. Lelkük. hogy a szentek tehetnek valamit – kúsztak. vagy a bordélyból – fél kézzel megigazították nyakkendőjük elborzolt vonalát. A szentek tudták ezt. ahogy a termesz halad a bolyban. örökké szomjas volt. vagy éhes volt. vagy vágyakozott valamire. Igy éltek. szívükben a reménnyel. ki-és bejártak a templomba. akár a munkahelyről. vagy üzletkötés és gyakorlati tevékenység hevületében elkuszálódott. mint máshol. mert testüknek vagy lelküknek szüksége volt valamire. a kifőzdébe vagy a bordélyba. mint a testük.

Minthogy a szent nemritkán közülük lépett elő – a lakás-odúból. általánosan megegyeztek. egy rosszindulatú nagybácsi. ha igazi olaszok voltak. hogy még személyesen ismerték azt. s ezért csak óvatosan kötöttek megállapodást szentjeikkel. Inkább csak figyelték. és az őgyelgő gyerek szemébe nézett.. aki szent lett –. mindennapos. hogy a csodákat a szentek csinálják. vagy államférfi. nem bízik senkiben és semmiben. de néha alakot öltött. A kommunizmusnak sok híve volt. nem bíztak másban. Giuseppe”. akiben lappang valamilyen tehetség. a csoda. A feltevésben. „Ez a gyerek soha nem lesz szent” – mondta váratlanul valamelyik látogató. ki az. Lionella!” – mondotta a kételkedő rokon. De nem bíztak túlságosan a szentekben sem. ájtatos lelkendezés és hamis sopánkodás nélkül mérlegelték. hogy az anya csalódását enyhítse. és szent lesz belőle? Az ilyen szentjelölttől. a család térfogatán belül. Mégis.. nem vártak rögtön csodát. A kommunisták. A nápolyi anya mindig úgy nézte nyolc vagy tíz gyermekét. Nyugodtan. de mégis komolyan. . egyszerre túlvilági és e világi szerephez jutott. A lehetőséget. hogy valamelyik fiúcska vagy leányka tehetséges: zenész lesz. aki rendkívüli. beatus. Ez a remény ritkán vált valósággá. jószívűen. egyféle természetes vagy természetfölötti. – „Nem. mint az általános reménytelenség feloldásának egyik lehetősége. – „Ez a gyerek szent?. nem is tudták másképp szemlélni. de inkább csak egyféle zsarolási lehetőséget láttak benne.” – mondta még. Soha. titokzatos. De nápolyiak voltak. mint ahogy máshol reménykednek a sokgyermekes anyák. A szegénység. a reménykedő anyának. s megesett. aggódva. mint egy családtagot.. A csoda lehetett egyszerű. csak a csodában.. vagy író. hogy a család sok gyermeke közül valaki egyszer szent lesz. Legföllebb boldog lesz. de mindenképpen a soktagú család életében lappangó karriermódozatnak tekintették. A nápolyiak a lehetőségek közül a csodát vélték a legvalószínűbbnek. hozzátartozott életükhöz. ha nagyon régi. mondta szakszerűen a nagybácsi. aztán bonyolult.2. ahol éltek. Így remélték Nápolyban hogy a kis Giuseppe vagy Filippino egy napon talán szent lesz. kissé mosolyogva. fekete. – „Jer'ide.

hogy a szent kinyújtott. Több ezer éves gyakorlat megtanította őket – a fórumon. A valóságban számoltak ilyenkor. aki véletlenül a templomban tartózkodott. A másik közmondás volt. többet egymás után. A papok és a hívők tudtak egymásról valamit. aztán a hitelt. tapasztalás. tele volt ilyen ragadós ujjlenyomatokkal. mert fontos volt az is. Mindenkit be lehetett csapni. megeshetett. imádkoznak a szent üvegszekrénye előtt. A valóságban tárgyaltak és alkudtak. a tárgyalás a szentekkel. De sok anya élt Nápolyban és Salernóban. szabálytalanul. Csak az tud így nézni aki a természetfölöttire néz. vagy – ügyesen. melyek istenei változtak. hogy a csodák soha nem ismétlődnek. Ilyen módon remélni lehetett. A szentekkel óvatosan állapodtak meg. Ez a különös alku. mikor a rádió közvetítette a szentté avatás ünnepségét. két ujjal megérintették az üveglapot. de pontosan tudni akarták. ott szorongott az ünneplő tömegben –. Aztán megint néztek maguk elé. mennyit ér. az új számjegyeket. általános áldásból is származhat mellékesen valamilyen kisebbfajta előny. Ezért óvatosan ígértek és hosszan alkudoztak. – „Mindenhez összeköttetés kell” – mondták az idősebbek. imádkoznak. a szent lába elé. aki már kiszabadult. összevissza keresztet vetettek. Majd gyorsan. Merev nézéssel. nagyon figyelmes pillantással. életük egyik legbizalmasabb. mereven. mert pogányok és szegények voltak. hogy az ígéretet meg kell tartani. gyakorlott terepismerettel – úgy állottak. aztán az üzletekben. Nem ígértek sokat. Ezért iparkodtak lehetőleg a szenttel szemközt helyezkedni el. hogy nem elég kérni és ígérni. Sok gyakorlat. Tudták. természetesen a szentekben és a csodákban is csak óvatosan hittek. Néha lökdösték egymást a divatosabb. azt hitte. vagy keresztet rajzoltak általánosságban a levegőbe. személytelen. a bankokban. melyeket ők találtak fel. felkapott szentek előtt. Minden üvegszekrény. a váltót és valahogy mindent rögtön összekevertek az istenivel. s nem elég megtartani az ígéretet. a kereszt jelével illették homlokukat. hogy a szent nem látta és nem figyelt a könyörgésére. Maria Goretti a tisztaság és az ellenállás szentje volt. azt hihette. Nápolyban közmondás volt. hangtalanul mozgó szájjal számoltak. a kamatot. s egy időn át mereven néztek a szentre. Minthogy semmiben nem hittek feltétlenül. Egy idegen. letéptek egyféle ragadósnyálkás csókot szájuk szegletéről. csak a szenteket nem. aki éppen előadja ügyét. de egyáltalán nem titkolt ügylete volt. Ez a nézés különös volt. s ezt a maszatos csókot odaragasztották az üvegre. Aki látta őket a homályos templomokban. Ahogy a sekrestyés kiállt a mise órájában a nápolyi templom kapuja elé. A csodáért hajlandók voltak áldozatot hozni. milyen lesz a csoda. hogy megfelelő oldalról. különös szakértelem kellett hozzá. a templomok között. mert tudták. Gennaro. hogy ebből a gépies. Mikor Maria Gorettit szentté avatták. üveges. ahogy egyidejűleg találták fel az új isteneket. a szentek ilyesmiben nem ismerik a tréfát. amelyben szentek állottak. majd ujjheggyel szájuk szögletét érintették. „Az én leányom is ellenállt” – mondták ezek az anyák. Minden szóra vigyázni kellett. a természetet állandóan vegyítették a természetfölöttivel – több évezred mindennapjai megtanították őket. a lombardot. mely a szentet elválasztotta a külvilágtól. nem mond soha nemet. A papok mindezt tudták. Megállottak az üvegketrec előtt. s a szent anyja és testvérei ott állottak a Szent Pétertemplomban – ahogy a gyilkos is. a szívtájék körülötti mellrészt. sokan hümmögtek. amiről a gyóntatószékben nem beszéltek. áldásra emelt kezének irányában helyezkedjenek el. jó helyzetből szóljon a szenthez az. és most harmadrendű ferences barát volt. Ha az ember oldalvást állott. a sikátorban . szájukat. Aztán hirtelen kinyújtották kezüket. hogy a szentekkel óvatosan bánjanak. aki vállát vonogatta.3. hogy a város hivatalos szentje. mibe kerülhet. ahol a szentet a papok kiállították. itt.

kevéssé gyűrött pénzt kellett adni. Tiszta. elutasító mozdulattal nyújtotta ki jobb kezét. halk morgással. mint a hibátlan. bocsánatot kérek haragosaimtól” –. félig megrovó. szalagokkal átkötött. sokat kellett adni. aztán idősebb államhivatalnokok. amely beragyogta életüket és behatolt a templomok félhomályába is. telerakták a szent hívei fogadalmi tárgyakkal. olajos. Minthogy nem kértek mindig tisztességes dologhoz segítséget. olcsó gyűrűk és fülbevalók. Katonák is jártak ehhez a szenthez. Ha a nagy csodát kérte valaki. amit a veszély pillanataiban felajánlottak nekik. lovaglópálca. húsba és csontba. pergamenre írott kinevezési diplomák. az aranyozott. sok olcsó. hogy kezdődik az előadás –. A barokk a csiricsáré. Ezért alkudtak a szenttel nyilvánosan is. nikkel karkötőóra. Viselete kopottas. inkább csak a különcök jártak. a bejárattól jobbra állott San Gerardo. mongolos pofacsontú szent volt. akik nem ajánlottak fel készpénzt. amely valóságosan fájt annak. Pontosan fogalmaztak. mert az ilyen bankjegy a mindennapos gyakorlatban egy árnyalattal kevesebbet ért. hogy a fényben. határidőre. a félhomályban. aki ájultan nézett az égre. Csak annyit tudtak róla. töltőtoll. És a hívők körülrakták az üvegszekrényekben kedves szentjeiket mindennel. korall-láncok. hal-szagú alnép. készpénzben. cinóbervörös és kanárisárga az utcáról és a piactérről behatolt a templomba is. vagy a katonafiú írjon elégedett leveleket a távolból. a szent nem tehetett mást. hanem kegyes fogadalmakkal iparkodtak csodát kérni a szentektől – „két héten át nem dohányzom. Azok. a vallásos érzés nem ugyanaz. Az emberek nemcsak azt kérték. V oltak szegény.és csengetett – mint a mutatványos. tudták. fakó gúnyába öltözött szentek is. hajókompasz. Jártak ide a kikötőből csempészek. milyen csodát kérjenek a szentektől. hogy az ilyen ígéret nem hatja meg túlságosan a szenteket. aki adta. bankjegyekkel fizetett. akik parfümösen térdepeltek a csavargók között és nylonharisnyás lábszárukat mutogatták. amelyben állott. A valutaárusok is ehhez a szenthez siettek legtöbbször. Mindkettő ritka volt életükben. Betévedtek egészen finom dámák is. s olyan összeget. Tudták. fakult. régi lovassági kard. A Via Brigidán. de nem volt igazi áldozat. mint a salernói hetivásáron a ponyvás zsibárusok kirakata. szívük szerint. A csodát gyorsan akarták. Mégis. s mennyit ajánljanak fel. Nápolyiak voltak és igazán. évezredes tapasztalattal csak két dologhoz értettek: a csodához és a készpénzhez. még aznap. A szekrény belseje a szent lába körül olyan volt. de most szent. hogy jobban feltűnjenek és előnyösebben hassanak. Csak egyféle igazi. s ezért alaposan megfontolták. azonnal. olyan összeget. az élet velejébe vágó áldozat volt: ha valaki elszánta magát és készpénzben. selyembetétes érdem-rendek. de ezekhez csak kevesen. Rongyos bankjegyet sem illett adni. és félig áldó. A szegények és gazdagok egyformán kötelesek . hogy nem elég jelképesen valamilyen apró bankjegyet gyömöszölni a perselybe. A szent hallgatott. különösen a tengerészek és az idegenek. elefántcsont nyelű selyemlegyező. hogy még aznap fájjon. hogy a beteg gyerek gyógyuljon meg. úgy a papok is tudták. bohócos tarkasággal öltözött. A papok a szenteket tarkán öltöztették. vagy északon. aranyfog. akiről senki nem tudta egészen pontosan. aztán mindenféle rongyos. üzletkötés előtt és után. emberkereskedők. de önmagukban is megvalósulásra képes kérésekkel nem volt érdemes zaklatni a szenteket. mint nyugaton. megbízhatóan. ha a csoda sikerül. aki jelenti. Ilyen hasznos vagy erényes. az állam szavazza meg a nyugdíjat az öreg apának. Sovány. csak hallgatott. V olt itt halotti koponya. és miért volt szent. látcső. San Gerardóhoz sokan jártak. poros fekete zeke volt. Nyilvánvalóan irtózatos nehéz volt embernek lenni. Az összegszerűség is fontos volt. Az üvegszekrényt. Ez sem volt haszontalan. hogy nem volt pap. a hupikék. Lucia térjen haza szerelmeséhez. amelyet kértek. hol volt szent. mely becsületes arányban volt a csoda vagy egyszerűbben a segítség értékével. visszatartom magam a szerelmi gerjedelemtől. Általában a legtöbb szent színesen. Annyit kellett adni.

mint ahogy fáj a szegényeknek. Ezt is tudták. A hívők. volt valamilyen kereskedelmi szakszerűség. torok-gyíkban meghaljon. A szükség. A lottóüzletben egymás mellett állottak. magasztos csoda. mikor kitöltötték a lottócédulát. érvénytelen. az igazi szerelem is ritka tünemény az emberi életben – legtöbb ember kénytelen beérni sopánkodó veszekedéssel. De máskülönben. ravaszság. hogy mindennek semmi köze a valláshoz. mint a szerelem vagy a harag. A szent hallgatott. mert tudták. kialakult ára. a nagy szenvedély. A szentek is tudtak erről. hogy a kanadai dollár ára emelkedjék másnap a feketepiacon. tippeket adtak egymásnak. Mindez ügyes-bajos volt. hogy a vallásosság csak akkor igazi. De minderről csak a szentekkel lehetett beszélni. szégyenkezve. ha lobogó. hogy a készpénzzel sok mindent közvetlenül. hogy máskülönben minden alku. de természetes.voltak olyan fogadalmi díjat ajánlani fel. amiről a szegény nem is álmodott. Ezért szerényen közeledtek a szentekhez. mert legtöbbször csaknem szegényesen és torzan emberi csodát kértek. amely fájt. s másnapra kigyógyuljanak a nemi betegségből. hogy ez és ez a csoda ennyibe és annyiba kerül. szerelmi kifőzések selejtes táplálékával –. vagy a maffia valamelyik munka nélküli orgyilkosával. Olyasmit. amikor a papokról beszéltek. hogy a penicillin segítsen. Ha ötletszerű. mint a valutasíberrel. aztán a sajátos esetek. ugyancsak ritkák. De végül ők is fizettek. amit a szentekkel kötnek. hiszen máskülönben nem lehetnének gazdagok. Azt. a hívő és a pap. s aggályosan nyálazták a ceruza hegyét. mellyel a szentekhez fordultak. De ahogy az igazi harag. emberi kívánság volt. vagy a venereás betegségek orvosával. nyugtalan. mert a gazdagok természettől fukarak. amikor az ember közvetítő és alku nélkül szól az Istenhez. Ugyanakkor tudták. de pontosan be kellett tartani a fizetési határidőket. Tudták. Azt. hogy a gazdagoknak még jobban fáj. Minthogy a szentek nem tartották meg a pénzt. Azt. A hatóságok tudtak erről. a szentek és a csoda lehetőségeinek háromszögén belül az összegszerűség csaknem misztikus jelentőségű volt. a hitetlen emberek számára érthetetlen. A szentekkel ilyen kérdésekben másképpen kellett megállapodni. Ez nem volt előkelő. mint a szegények. úgy a nagy pillanatok. kételkedő. A vallásosság – ezt testükkel és lelkükkel tudták – csak emberi lehet. ami a szegény szemében már egyértékű volt a csodával. Részletre is lehetett csodát kérni. A szent tudta. vad. . Ezenfelül tudták a gazdagok. különösebb szenvedés nélkül. Nem lehetett azt mondani. amikor hitetlen emberek is fogcsikorgatva kényszerültek igénybe venni a szentek segítségét: mindez esetről esetre megszabta a csoda árát. hogy üzleti vagy szerelmi vetélytársuk hirtelen. melyet előző nap szereztek valamilyen sikátorban. Természetesen nem volt ezen a különös mennyei feketepiacon semminek szabott. Mert a maffia élt még. ha pénzt ajánlanak fel. a szenvedély olcsó pótlékjaival. a kívánt és könyörgött csoda természete. a szent segítsége nélkül is meg lehet vásárolni. olyasmit. Ezért az alkuban. vállat vontak. A papoknak kezet csókoltak. Ezért a gazdagok nehezebben adták ki a pénzt a csodára. homályos parázzsal füstölgött a barlanglakások mélyében. a hívő vagyoni és társadalmi helyzete. melyet a papok este elvittek a perselyből: tárgyilagosak tudtak maradni.

hogy a szegény. hogy íróasztala mellől Szent Antal szobrára lásson ki. olcsó holmit árulnak. Mégis a pap kinyitotta reggel a szétmálló templomot. legföljebb tízet. Aztán elment. és várt. Egy halász. nem nyújtottak semmi különöset. elhagyott templomokban rostokoló fancsali szentek tudtak néha hatalmasok lenni. avítt templomok. s kiakasztott egy táblát. s nem akarták. hogy haldoklók számára itt és itt lehet a közelben utolsó kenetet kérni. hogy valamelyik szent jelet adott. Ezek a szegény. aki többet is adott. Ezek az öreg. Délben a pap személyesen lakatolta le a templom vasrácsos ajtaját egy öreg. hogy egy délután. Önkívületben imádkoztak. Gyertyára sem költöttek. Gyónni majdnem soha nem járt ide senki. Néha mégis betévedt egy idegen. A kapcsolat a könyörgő ember és a természetfeletti erők között megtörtént. a bejárat mellett. Mint a műkincsek és régiségek szakértői. Valahányszor hívő érkezett. tönkrement templomok nem tudtak versenyezni a híres. inkább csak. De az ilyen jeladásokat ritkán követték közvetlenül csodák. mint a kolduló barátok. divatos belvárosi templomokkal. részt vett a mindennapok perpatvaraiban. rongyos ruhás Szent Antalhoz csak egészen szegény emberek jönnek. Néha nők jöttek. akik a száradó lepedőkkel teleaggatott régi házak szutykos ócskásüzleteinek limlomjai között kutatnak értékes régi képek után. akik hitetlenek voltak. váratlanul kigyulladtak Szent Antal feje fölött a villanylámpák fényfüzérei. Idegen hívő ritkán tévedt az ilyen templomokba. Délután ilyen templomokba nem jött senki. mert az összes szentek között még mindig Szent Antal volt az. szájuk hangtalanul mozgott. leült a sekrestyében. A pap tudta. delejes fény lövellt a panoptikumi szobor felé. akinek az ilyen elhagyott templomokban is akadt látogatója. a híres. Ezek néha sokat adtak. melyek megsérültek a háborúban. ennyit mondott a jel. De ezek a magányos. Sekrestyése sem volt az ilyen templomnak. Öreg papok ültek az ilyen elhagyott templomok sekrestyéjében. elhagyott szentek után a roskatag templomokban. Ezek úgy tudták. hogy kínjukban. mint a régimódi kereskedők egy félreeső utcában az üzlethelyiséget. hogy ez nem „véletlen”. divatos szentekhez. a poros kövek között. dísztelen templomában. ápolatlan papok reggel úgy nyitották ki a rozoga templomokat. Ezekben az elhagyott templomokban soha nem szólt az orgona. mint a pók a homályban. az ő számukra éppen ez az elfeledett. poros. málladékony. szívük fölött összekulcsolt kézzel. elevenebb templomokat kerestek. Napjában csak egyszer miséztek. csendesen felállt.4. Szemükből merev. akik csak virágot hoztak. ahol már nem divatos. A vágyak és kívánságok nem teljesültek rögtön. Mindenki tudta. Legtöbbször úgy ült. esküvők céljaira még a szegények is takarosabb. aki a Mergellina partján vonta déltájban a háló kötelét. A pap újságot olvasott. amikor fohászkodott. vagy egy törött kezű San Giovanni di Bosco előtt néha brillantinos hajú. a templom megvilágosodott és harsány zengéssel megszólalt az orgona. korán reggel. A szent ott ült a család asztalánál. szégyenkezve surrantak be a templomba. s kinézett az ajtófüggöny mögül. poros. hogy legyen valamilyen jogcím a templom nyitva tartására. Délben a pap kiürítette a perselyt. nyitott inggalléros csavargók állottak. mellékutcai szent a hatalmas pártfogó. Akivel ilyesmi történt. a San Pietro di Maiella kopár. sérült. Aztán azok jártak ide. V oltak egészen roskatag. s csak a rongyos szentek poros ketrecei előtt mertek imádkozni. úgy jártak különcök az olcsó. szerencsés életfordulatok. még . hogy ismerőseik köréből valaki meglássa őket. rozsdás lakattal. hitelt érdemlő módon adta elő. Ez éppen csak jel volt. akik ritkán adnak többet. mint öt papírlírát. sápadtan és pironkodva egy szent segítségét kérjék. Egy rongyos Szalézi Szent Ferenc. Néha híre kelt. és várt. Ezek az emberek talán nem mertek bemenni a fényes templomokba.

. és szemrehányóan imádkoztak. hazug szájjal morogtak. Mindenki tudta. megállottak a szent üvegszekrénye előtt. de remélhetett. Mások csak ígértek. s amikor a szerencsés fordulat valóban bekövetkezett. amire kérték. Ezzel az eshetőséggel számolni kellett. visszamentek. és a szent teljesítette.nem menekült meg. Mások nem fizették be a teljes felajánlott összeget. s az is megesett. amikor megalkudtak és befizették a perselybe az összeget – s aztán nem történt semmi –. a szent meggondolta magát. hogy az ilyen csalók rosszul végzik. hogy soha nem következett be. A csoda gyakran váratott magára. iparkodtak utólag lealkudni valamit a nagy szükségben felajánlott áldozati adományból. Ez csak azt jelentette. hogy a szentek néha üzennek. ódzkodtak és alkudoztak. csak előleget adtak. másnap vagy harmadnap visszamentek a templomba. Néha. a könyörgő ember nem volt érdemes a csodára.

hogy jókedvű. zengő szavakkal. A papok is hallgattak. ahol naphosszat hallgatnak. alpesi. Délben. azt mondották. A szerkesztő. hogy vannak emberek. Orosz menekülteket hozott. Kínába mentek. hanem a nagy papok is. – Padre Lombardi beszélt – mondta a szerkesztő. mint szentnek lenni egy kolostorban. – A levegő hideg fenn. Ezért nem lesz szent. végig a Tirrén-tenger partján – mondta nagy hangon. ürmös mellett. Kínából. – Nem hallgatnak mindig – mondta aztán irigyen és rosszindulatúan a szerkesztő. Most ezt mondta: – Ez a pápa nem lesz szent. mit ér az. S a tengerben mintha csillagszórók szikrái izzottak volna. A nápolyi nép egyfogatú bérkocsikon gurult a széles sugárúton: nyolc-tíz gyermek tollászkodott a kocsiban. Formiáig. fehér csuhás. – A barátok kis házakban laknak. a templomokban. – Padre Lombardi! – mondta a lóversenyrovat vezetője – most elküldték Dél-Amerikába. akik hallgatnak. A nap szikrázott a Via Partenope kövein. Az ember rögtön látja. Camaldul dombja felé. A reggeli lap szerkesztője hajnalban kinn járt a kikötőben. A Tojás-vár. mit látunk? – Ezt szónokian kérdezte. – Nem minden szent együgyű – mondta a lóversenyrovat vezetője. – Jó lehet intézményesen hallgatni – mondotta a lóversenyrovat szerkesztője. – Meglestem őket. Megtollasodtak. a redves kövek ragyogtak a fényben. Lényében és szenvedésében volt valami szenvedő. húsz papot. és a rádió közvetítette a beszédet. – Az Egyház hallgat – mondta komoran a gemmaárus. de máskülönben nagy hallgatás volt a pápa és a papok körül.5. Mintha a pápa is hallgatott volna. hogy ilyen helyen. aki szociáldemokrata volt. mert túl . a gyermekek. nem egészséges. amiről lemond. nagyon fehér az arca. a helyi lap szerkesztője ezt mondotta: – Ez a pápa polgár. hogy néha beszélgetnek és nevetgélnek is. Alig bírt járni. Láttam. bűnös emberek és izgalmas csábítások közepette. Néha beszélt. – Papokat látunk. és kinyújtotta karját nyugati irányba. Igen nagy erő kell hozzá. és zavartan nézték a fényt. Ez sokkal könnyebb. a gemmaárus és a lóverseny-rovat szakértője feltették a sötét szemüveget. a gépiesség és az őrültség egy neme. kolduló papok. mintha egy koplalóművész néha. – Ha felmegyünk Camaldulba. mert túlságosan okos. ilyen környezetben valaki megőrizze a lélek elevenségét – mondta ünnepélyesen. a híres püspökök és érsekek. Minden délben itt ültek. – Legtöbbször tunyaság az ilyen életmód következménye. a Caflisch-cukrászdában. Irigyen gondoltak arra. a bolsevisták elől. Római polgár. II. titokban megszakítaná a koplalás mutatványát. a ló is. mert égette szemüket a nap. Az oltár előtt térdre esett. Akik közelről látták. Éjjel a Távol-Keletről hajó érkezett a kikötőbe. aki bottal kezében vonszolta magát az oltárhoz. Ez a pápa ritkán mosolyog. – Egy pap mostanában nehezen lesz csak szent – mondta komolyan a szerkesztő. nem olyan nehéz. ahol a kontemplatív barátok élnek. s mindenki nevetett és kurjongott. a kocsis. Ez olyan. Szentnek lenni egy nagy városban. Most megint menekültek. – Minden szent – mondta fölényesen a gemmaárus – jókedvű. öreg papok ezek. Hiányzik belőle a szent együgyűség. A múltkor fenn voltam – mondta. A hús már csak lenge ruha volt ezen a pápán. Ezek a menekültek harminc év előtt szöktek el Oroszországból. és állát dörzsölte. és biztonságban hitték magukat. Frigyes császár kincstára. akik tudnak hallgatni. A kolostor kertjéből ellátni Gaetáig. Nemcsak az öreg. és éjjel falna egy karéj fokhagymás kolbászt. a bolsevisták elől. és szőrmekereskedéssel foglalkoztak. A cukrászda előtt angol nők ültek. Fehér szakállas. Nem hiszem. Láttam egy öreg barátot. és beszélt a menekültekkel.

amíg cipőjét tisztították. Vagy tízezer – mondta nagylelkűen. tétova léptekkel elment. nem éri be azzal. Mintha kitett csecsemőt talált volna az utcán. mint aki nem tud elválni egy nagyon kedves. Ez a titok. a fényben. és mosolyogni kell mindenkire. rálehelt a cipőre. Nem lehet mindig a csodára várni. az értelem önmagától szalonspicces szemvillanásával néztek egymásra és a világra. megaranyozta a nap. – De a szentek soha nem sértődnek meg. megható tüneménytől. súlyos sárgaréz verettel kirakott karosszékbe ültették üzletfeleiket. – Úgy kell elfogadni. A cigarettacsutkát a földre köpte. Komolyan néztek egymásra. mint általában a nápolyiak. dünnyögő hangon mondotta: – Soha nem szabad megsértődni. A szerkesztő türelmesen várta. Azt hiszem. gőgösen elnyújtotta. amíg cipői ragyogni kezdenek.sokat beszélt. aki fel és alá ténfereg Nápolyban. úgy beszéltek. – A szentek is hallgatnak mostanában – mondta a szerkesztő. de az ember most fél kézzel szívéhez szorította a szerkesztő lábát. szomorúan. babusgatni kezdte. – Én is hallgattam. és időnként fapálcával dobol a vállán viselt láda oldalán. amit az élet ad. – Kétszázezer – mondta a lóversenyszakértő. – Aki igazán szerény – mondta váratlanul és hangosan a lóversenyszakértő –. Büszkén és udvariasan kell mosolyogni. A szerkesztő fütyörészett. mintha morfint szedtek volna. Ládáját. Beszéltek. Itt beszélt. és fényesíteni kezdte a szerkesztő cipőjét. Egy cipőtisztító kuporodott az asztal elé. és lassan. Melengette a cipőt. mikor szárnyukat. ittasan és mégis józanon. a San Francesco di Paolában – és legyintett. Megint nevettek. és nyújtózkodott. ha megsértődnénk? El kell fogadni mindent. úgy babusgatta a szerkesztő lábát. – Ez lehetséges – mondta komolyan a gemmaárus. Idősebb. Az ilyen őgyelgő cipőtisztító rangban nagyon alul volt a törzsökös nápolyi cipőtisztítók között. hátán hordozta. mint aki egy feledhetetlen találkozás után egy élménytől búcsúzik. ahogy a sirályok vijjogtak a tenger felett. . idegesen. – A világ nagy ajándék – mondta a szerkesztő. Lábát. De az ember nem sietett. olaszok. és nagylelkűen kell elfogadni. aki arrogáns és nem fizeti pontosan a számláit. Ezek a fekete és sárga díszekkel kirakott trónszékek még a spanyol időkből maradtak Nápolyban. Kissé megrészegedtek a fénytől. néhány percen át. Aki ilyen trónszékben ült. repülés közben. – Aha – mondta gúnyosan a gemmaárus. De ez a kóbor ember csak a cipőtisztítás hulladékaiból élt. ahogy van. alkalmi cipőtisztítók egyike volt. Szemükben az a hideg részegség csillogott. és piszkos fehér amerikai matrózsapkát viselt. hogy a leprások kezét csókolgatni nem olyan nehéz. vörös bársonyronggyal még néhányszor megcirógatta a cipő orrát. A kóbor. Elnyújtott lábbal ültek a fényben. Így. az igazi szentek néha panaszkodnak is. akik hallgatták – mondta fölényesen a szakértő. A józan önkívület. – Lehettek ezren. melyen ragyogott a cipő. az utcai járókelőkre. – Százezer ember hallgatta – mondta a gemmaárus. – Valószínű. Méltóság volt bennük. a tisztítószerekkel és kefékkel. akik trónszékszerű. fogatlan ember volt. Ahogy a rovarok zümmögtek. spanyol vicekirálynak képzelhette magát. Ahogy a lepkék lebegnek a fényben. – A szegénységről és a gazdagságról beszélt. Aztán rágyújtott. A beszélgetés hallatára az angol nők a szomszéd asztaltól néha zavartan átnéztek. Nagylelkűen kell elfogadni. – Már csak a politikusok beszélnek – mondta a gemma-árus. A cipő már fénylett. komor pompa és ájult nagyszerűség. Hová jutnánk mi. – Lehetett ezer ember a templomban. Néhány lépés távolból még visszanézett a szerkesztő cipőjére. mint kezet csókolni egy hercegnőnek. kora tavasszal. s aztán odadobott az embernek két papír tízlírást és egy cigarettát.

. a lakásokra. Itt vannak még? A lóversenyrovat vezetője vállat vont: – A szentszagúak?... egyféle vigyorgó. zug valutakereskedők.. A nápolyi hideg szél harapása nevetségesen hatott. Megérezték e pillanatban. – Figyelik őket. de a harapás éppen úgy fájt. A questurán úgy tudják. hol vannak – mondta idegesen. – Az ilyen emberek. ha az idő múlik. nem maradnak soká egy helyben. amit minden idegen érez. mind sorban állottak a Via Partenope tengerparti korlátja mellett és várták a matrózokat. Fázni kezdtek. Türelmesen álltak a zúgó szélben. ünnepélyes elkülönzöttségben. A tramontana megharapta az emberek bokáját. ezt kérdezte: – Azok az angolok. Nápolyban.. s azt a mély. A szerkesztő. s mindenki felszisszent. Aztán hirtelen kialudt a fény. torkot szorító melankóliát. Nem tudom. Az angol nők riadtan ültek az ürmössel színig töltött poharak mellett. a nők. pislogva és szakszerűen nézték. mint akit a flotta emlékeztet valamire. a pálmákra és az emberekre. sötét szemüvegeik mögül. Az angol nők zavartan néztek körül. a fiúk. A hideg szél a Vezúv mögül rárohant a városra. akik meg akarják váltani a világot. Az amerikai flotta árbocain a tarka zászlók röpködtek a kék-arany fényben. Ásítottak.. A képeslapárusok. – Nem voltak szentszagúak – mondta komolyan a szerkesztő. a sétáló. mint egy régi céh tagjai. A kerítők kissé külön állottak. akik lengyelek. a hamisított töltő-tollárusok. Egy repülőgépanyahajó ment a középen. A fény ellobbant. körülötte lassan úsztak a cirkálók.. a tenger megőszült.Az amerikai flotta földközi-tengeri osztaga most úszott be a nápolyi kikötőbe. a kialudt fény nyomán lopakodó szürkületben. ez az ember meg akarta váltani a világot. A felvonulást. mintha farkaskutya harapott volna. Legtöbbször lecsukják vagy kiutasítják őket. szürke és zöld tajtékot köpdösött. hogy az alattomos szél be ne törje az ablaktáblákat. nyájas alattomosságot. – Nem tudom – mondta a lóversenyszakértő. mint mikor az öleb megmarja a gyanútlan sétáló lábát. és zavart arckifejezéssel nézték a flottát. Vártak. ahol nem zártak az ajtókilincsek és láncra kellett verni az ablakszárnyakat. amely a lármából és a fényből rekedten kiabált az idegenekre. a flotta megérkezett.

Hajnalban jég esett és betörte a Galleria Umberto üvegkupoláját. történt egy és más. Minduntalan történt valami. mert előbb el kell takarítani a háború romjait és a fasizmus maradékait. de előnytelen volt a fórum térségében gyöszmékelő nép. . melyek méltányosan ítélkeztek a fasiszta múlt felett.. mikor Egyiptomban járt.6. de a nép kezdett türelmetlen lenni. És csakugyan. A háború után. de a nép valahogy kézzel foghatóbb. A kikötőben kupacokba rakták a bombázott raktárházak tégláit.. melyek rövid időn át zajos visszhangot keltettek. A nép figyelt és várt. Minthogy nem tehetett mást. sok új állomás épült. figyelt és várt. „Politika” címszó alatt három könyvet vitt magával az útra: az Ószövetséget. A parlamentben törvényeket hoztak.. milyen pártba lépne be most Napóleon! Ezen elgondolkoztak. a valutaárusok és kokainkereskedők számára. és hidak feszültek a folyók felett. tengernagy. Ez jó volt a munkanélküliség szempontjából. Mit gondol. hogy a nép életében még nincs itt az ideje az örvendetes fordulatnak. az első években a kormányzat ezt a türelmetlenséget csitítani tudta az érveléssel. A báró egy este.. figyelmeztette a tengernagyot: – Napóleon – mondta –. Egészen pontosan senki nem tudta megmondani. Az amerikai segélyből sok minden épült. szaporodott. mire vár. tehát élt. személyesebb segélyt várt. Időnként politikai pártok alakultak. az Újszövetséget és a Koránt. a Posillipo eukaliptuszfáinak lombsátora alatt.

a nápolyi sikátorokban – a basso népe. ájultan. Értelmük sugárzott. Sugározva voltak szerencsétlenek és reménytelenek. hogy a politika. és odébb ment. hogy történik valami a föld mélyében vagy a tenger mélységeiben. állandóan áradt és gyűrűzött ez a finom remegés. összecsuklottak. mint a fény. hogy történik valami. A földrengések legtöbbször éjszaka jelentkeztek. de mindig lengő-mozgó. s jelentették. házaikat. Megszokták. terveiket ráépítették erre a föld alatti üzenetre. Nem a papokban csalódtak. de mindig észlelhető. mert azokat – emberi természetüket. Ezt a súlyos sorsot csak a csoda tudta elmozdítani. Legtöbbször csak a függőlámpa mozdult el a szobákban. amikor a Vezúv utolszor kitört. ez a napfényben fürdetett alkati nyomorúság olyan súllyal tapadt a lávaföldben. a teheneknek és a kutyáknak is. Ez a jeladás éjszaka – a fácánok károgása –. a Vezúv. De a nápolyiak ilyenkor a sikátorokban s a palotákban egyik oldalukról a másikra fordultak. üvegszemű nézéssel. a Stromboli. mint aki hirtelen megérti a sorsot és már nem is panaszkodik. De ezt a csodát nem várták többé a papoktól. életüket. házakat döntő földrengés már évtizedek óta nem morajlott Nápolyban. A nép kezet csókolt a papoknak. összefont karral. a Solfatara és a kialudtnak rémlő Epomeo ennek a mély tűzhelynek csak kéményei voltak –. hogy a veszély állandósult életükben. Álmaikban is tudtak erről. A sikátorokban éjszaka a galambok kezdtek búgni. ez a nyivó baj jelzés átmenet nélkül harsant fel. amit az emberek csinálnak. A csodát már nem várták a papoktól. Száz és száz nemzedék észlelte ezt a remegést. Ugyanakkor. amelyben éltek. Tudták. De állandóan voltak kis. csaknem állandó. s aztán a háziállatoknak. amire életük ráépült. s némán. A fácánoknak volt valamilyen földrengésjelző készülékük. alig rengett a föld. Mint minden ember. lassú lengéssel. melyekből a görögök a parton a templomokat építették. mint általában a madaraknak. átmenet nélkül. .7. Tudták. központi tenger alatti vulkán működött – az Etna. Ezek a kis. ingajelzése csak ennek a mélyebb bizonytalanságnak. aztán a hercegek és a nagy papok a palotákban – hallották az állatok jelzését. A papok csaknem mereven álltak ezen az ingó talajon. Sorsuk. s minden. A Földközi-tenger közepén. csak tavasszal jellegzetesebb földlökések ritkán döntöttek házakat. De egy hét múltán megint be lehetett csukni az ajtót. legtöbbször reggel három felé. kifordult szemmel néztek az égre. finom egyensúlytalansága valahol a mélyben helyrebillent. Komoly. Vagy reggel nem lehetett becsukni a szekrényajtót. tudták. intézményeik lényegét – kétezer éve közelről ismerték. mint a márványkövek. mert az ajtó éjszaka néhány milliméteres szögben elmozdult eredeti helyzetéből. gyöngéiket. mert a föld vagy a tenger láthatatlan. aki tűzhányó tövében született. hogy a csodát már nem lehet a papoktól várni. A háború végén. Az alvók. A Posillipo pagonyaiban és csalitjaiban elsőnek a fácánok rekedt kárálása jelentette. finom földrengések. ahol a láthatatlan.

a hirtelen kivirágzott mimózafák és az emberek megdermedtek. s a végén elfárad és megegyezik. Az ilyen néma kéregetőnek a gazdag emberek tapintatból nem adtak semmit. és szótlanul néztek. hogy csaknem sértés húsz vagy tíz papírlírát adni. szeszélyes fagyosság tört Nápolyra. Lobogó hajzattal nevettek. melynek láthatatlan oszlopcsarnokai és boltíves mennyezete alatt éltek. a basso örökké nyitott ajtaja előtt. De bosszú is volt a hallgatás. De nem a lakást fűtötték be. mert a hideg fény elől nem volt menekülés. mint Úrnapkor a körmenetben. a fényes moziba. mert bosszút akar és igazságot. Idegesen és szomorúan nevettek. De a szegények tovább hallgattak. Aki hallgat. mindig befűtöttek. és hangosan nevettek. . amikor hajnalban jég esett és betörte a Galleria Umberto üvegkupoláját. szemük csillogott. hasukat csapdosták maszatos tenyérrel. a nézés elől. Az apró máglyát szakszerűen. Néha megálltak a járda szélén. Mindenki nevetni kezdett. Sok ember vonult fel. Hideg szél süvöltött. mert műveltek voltak és előkelők. Néha rongyos és gyapjas asszonyok állottak a mozik előtt. melyben a szemetet vitték. A gazdagok ezekben az években sokat tanultak. puha. Aki beszél. mint akik végre teli tüdőből kinevetnek valamit. Amikor este vendéget vártak. Tudták. Már semmi egyebük nem volt. A rendőrök szótlanul kísérték a tüntetőket. s azután fújtatóval élesztették a szikrázó tüzet. hogy beszélni jó. lassan ittak egy pohár bort. Ezt a röhögést megkapták a tüntetők. Az előkelőbb emberek az ilyen rongyos asszonyok pillantása elől elfordították fejüket. a sötétkék ég alatt. hogy a szegények nem akarnak dolgozni. művészien és gondosan építették fel. A gyermekek a tűz fölé hajoltak. Senki nem tudta. mint valamilyen heveny járványt. szurtos fürtökkel hajoltak a lángok fölé. Tudták. azért szegények. de nem érdemes. amelytől az állatok borzongani kezdtek. a könnyük csorgott. Nem koldultak. Nem a lakásban. vád nélkül. Vagy zsákkal hátukon. A világot fűtötték be. a munkanélküliek között. némán és kérlelhetetlenül néztek. már alkuszik. megálltak a söntés asztala mellett. A tömeg megtorpant. Ilyen estéken a nápolyi nép néha befűtött. mint a kigyulladt puhafa szikravetése. a tífuszt vagy az influenzát. A tüntetők és a rendőrök is nevettek. és néztek. s az a váratlan. melyet a kikötő hulladékaiból hoztak elő. Nézésük külön hallgatott. beléptek egy bormérésbe. A Via Roma és az egyik vico szélén három rongyos gyerek sebtiben máglyát rakott a puhafa forgácsból. az a rögtönzött tél.8. fehér faforgácsokból rakták. hanem a lakás előtt. beléptek valamelyik politikai pártba. Panasz nélkül. A munkanélküliek tömege megtorpant. maszatos kezüket kinyújtották a szikrázó tűz felé. minden következménnyel. koszos arcuk fénylett a vörös parázs derengésében. a vörhenyes láng fényében. a sötét ég alatt a tengert és a partot – a palotát. s aztán néztek. a járdaszélen áll és nézi a menetet. a kommunista munkanélküliek tüntetést rendeztek a Via Román. csak néztek. fuldokolva. Úgy néztek. minden következménnyel. amely védelmet ígért. szemrehányóan. amikor a város lakosságának egyik fele jelmezesen vándorol az úttest közepén. miért nevet. A hallgatás számukra a kéj egyik különös válfaja volt. Barna szemük ragyogott. hanem a palotát. A gyermekek úgy nevettek. Már nem mondották. A gyerekek szikrázó röhögése ellenállhatatlan volt. Fehér fogakkal. mint mindenki délen: nagyon figyelmesen. A napon. Homlokba hulló. kajánul és diadalmasan nevettek. nem akar megegyezni. s tudták. amely az övék volt. hogy a szegények más okból szegények. s a másik fele az úttest két szélén. majdnem annyi. úgy nevettek. gyorsan besiettek a homályos utcáról. A tűz megvilágította piszkos és ragyogó arcukat. amikor az ilyen adomány amúgy sem oldja meg az általános problémát. Minthogy a gazdagok nem láttak semmiféle más megoldási lehetőséget.

mint egy kísérteties szállító raktárában egy tönkrement és messze költözött család emléktárgyai. mert ezekben az években mindenki tartózkodási engedélyt akart. a kikötőbe. ha nem voltak igazi idegenek – tehát turisták. akik régebben a nácik elől menekültek a fasiszta Olaszországba. s néha szavakkal. hogy az olasz tartózkodási engedély még nem jelent engedélyt az élethez. haza és állampolgárság nélkül. és összefont karral. állandóan utaztak a kontinensek között. a háború múltával. akik a tartózkodási engedély birtokában rögtön vállalkozásról vagy állásról álmodoztak Olaszországban. mi történik a kolostorokban. jó lenne valami újat kitalálni. menekülő idegenek voltak. akik csak néhány hétre jönnek és pénzt adnak ki Capriban. a kápolna karzatján felhalmozott. fémcsatos ládákban régi nápolyi hercegek és más előkelőségek balzsamozott tetemei hevertek. És új menekültek érkeztek. amikor az olaszok a lehetőségeket végiggondolták. amikor megszülettek. részvéttel meghallgatták. néha szavak nélkül megállapodtak abban. de voltak mindenféle pecsétes papírjaik. De az idegeneket szívesen látták. Nem lehetett tudni. vagy ha beengedték. s aztán hazautaznak –. s aztán. mint a politikusok. Kivándorolni csak az idegenek tudtak. hogy a leghelyesebb megoldás mégis a kivándorlás lenne. A jezsuiták messze voltak a néptől. mint aki hallgat valamiről. ami emberi volt. s így tapintatlan feltűnést keltett volna. A dominikánusok hallgattak. Az előkelő hullalom-tárat a dominikánusok őrizték. hanem útlevéltelen. s mert a tartózkodási engedély birtokában sem tudtak megélni. Az idegenek és menekültek maguk is tanácstalanok voltak. a menekültek. Már az olaszok többségének sem volt engedélye az élethez. szótlanul nézte a sikátort és a piacteret. A tartózkodási engedélyt végül mindenki megkapta. hogy Itália számára előnyös és értékes fordulat. amellyel a legtöbb országba nem engedték be. mintha menekülés közben is valamilyen turisztikai körúton lennének. A questor már ideges volt. itt maradtak. felnőtt ember. melyek birtokában. A menekülteknek nem volt útlevelük.9 Akadtak néha papok is. Az idegenek nem fizettek adót. akik úgy viselkedtek. A ferencesek koldultak és együtt éltek a néppel. a csoda. Ebben a templomban. Így például adót is fizethettek volna. vagy útlevelet válthattak és kivándorolhattak. A lehetőségeket végiggondolták. egészen közel mindenhez. ahonnan tovább juthattak. fiatal dominikánus. értelmetlen kérdésekkel unszoló gyermekeknek nem felel a tapasztalt. De kivándorolni nem lehetett. mert már az olaszok nagy többsége sem fizetett adót. és komoran hallgatott. akik bizonygatták. teljes jogú állampolgárok voltak. Összefont karral állott a templom kapujában. V oltak közöttük előkelő menekültek. senki nem talált ebben csodálnivalót. ha éppen ilyen a kedvük. rövidesen visszaküldték Olaszországba. Úgy hallgattak. idő múltával elhagyták Itáliát. . aki utasait szakszerű csomagolásban szállítja át az Idő vizén. A fiatal dominikánus úgy állott a templom előtt. mint Charon. ha ők. akkor is. V oltak buta menekültek. s a faládákban az őrgrófok és hercegek pácolt csontjai úgy sorakoztak. itt élnek és megtelepednek. az alvilági speditőr. a kommunizmus és a fasizmus esélyei közepette úgy érezték. Ezért. de a menekültek akkor megtudták. A San Domenico Maggiore kapuja előtt minden este megállott egy szikár. s ezt mindenki természetesnek vélte. az előkelő és buta menekültek. és udvariasan bántak velük. akik csak néztek és hallgattak. Olasz ezt nem tehette. ha egy idegen tolakodni kezd és adót fizet. s aztán rögtön másról beszéltek – ahogy nyűgös. az Európai Egyesült Államok. noha rögtön. mint a madarak. ahol senki nem bántotta őket. mert útlevele volt. Az ilyen képzelgéseket az olaszok türelmesen és udvariasan. a kivándorlás. sötét pillantású. Minthogy már az olaszok jelentős tömegei sem tudtak itt megélni.

A partról színes papírszalagokat dobáltak a tenger. mert visszajött Itáliába. a rokonoktól néha érkezett névre szóló csekk vagy csomag. s most megint elment. de akik csomagot tudtak küldeni a hazaiaknak. Olyan szegények voltak. akik dollárokat szereztek a tengerentúl. amikor a rokon elment idegenbe. De ki bukott meg? Itália? Vagy Amerika? Vagy a szökevény. Ez is fokozta a reménykedést. hogy nagy titok és nagy bukás ez. Híre érkezett. akik valahogyan kijutottak néhány év előtt Amerikába. tehát a valóságban. A szökevény. Aztán kézfejjel letörölték könnyeiket. Csak annyit értettek. Nem hoztak ajándékot. Mind tudták. Ezekről a hírességekről írtak az újságok is. és sírtak. batyuval kezükben. akikről nem írtak az újságok. amikor a kivándorló hazalopakodott. Szicíliában. Híres gengszterek – nem olyan romantikus rablók. mert félretett néhány dollárt. hogy végül csak Amerika segíthet. és hátba veregették egymást. ismétlőpisztolyos. a megingott hazatérő? Ezt nem tudta biztosan senki. aki huszonnyolc év előtt hagyta el Olaszországot. aki már rövid olaszhoni tartózkodás után ismét hajóra szállt. mi volt az. a korcsmákban s aztán a fórumon állandóan megvitatták. De ezek a hazatérők sem maradtak végül mindig Itáliában. az utazók és az otthon maradók. és otthon akart élni. A nagy hajó fedélzeti korlátjának támaszkodott. koldusszegény olaszok is visszalopakodtak – olyanok. És ez kézzelfogható volt. akik a maffia tagjai voltak régebben. és sírt. mert írtak. Egészen rongyos. névtelen olasz élt odaát. rádiós és gépkocsis gengszterek híre érkezett tengerentúlról. genovai barátok. s körülöttük állott a család. mint volt évek előtt. kereskedők. Ezeknek néha az olasz család küldött olcsó hajójegyet. finom kezű. csak batyujuk. Aztán csomagok érkeztek Amerikából a névtelen olaszoktól. nevettek. a hajó felé. hogy végül csak Amerika segíthet. hogy nem bírják tovább Amerikában. Mind sírtak. és most visszaindult Amerikába. amit nem bírtak odakünn. Több millió dolgos. vagy Ausztráliában. Csak álltak a kikötőben. moziszínészek voltak odaát. Ezt a lehetőséget a kávézókban. A zenekar az amerikai és olasz indulót játszotta. mert nem bírt már ittmaradni. De Amerikából. s aztán később kivándoroltak Amerikába: ott eredményesen dolgoztak tovább. írógépes. aki nem tudott még egyszer megszokni Itáliában. akik borbélyok. sírt. amikor hazajöttek. vagy Brazíliában. Álltak a kikötő peremén.Nagyon sokan hittek abban. integettek a hajó. hogy azok. hogy senki sincs már többé igazán otthon ebben a világban. és nem volt semmiféle pénzük. Néha megérkezett az olasz óceánjárók egyikével egy rokon. de az ilyen hírt bizalmatlanul olvasták az újságban. és visszament Amerikába. hogy poggyászuk sem volt. a távozó rokon után. személyesen nem lehetett elkezdeni az ilyesmivel semmit. s most hazatért. Ezeket a szökevényeket elkísérték a hajóhoz a rokonok és a nápolyi. mert az ilyen hivatalos ajándék valahogy eltűnt az államháztartás szövevényes rejtekei között. De nemcsak azok tértek vissza. amely éppen olyan szegény volt most is. Mégis nagyon sokan bizonygatták – makacson –. És nem tudták megmondani. . hanem valódi. Akadt. mint a szicíliai Giuliano –. udvarias. Amerika néha több százmillió dollár segítséget adott az olasz kormánynak.

Az olaszok hallgattak és figyeltek. üvegesen néztek –. noha gazdagok. Az olaszok tudták. A háború után a lakáshiány kergette őket szerelmükkel a szabadba. csaknem dacosan és gyermekesen komorak. Amikor a kőműves unokaöccse nyár elején látogatóba hazaérkezett Amerikából. A szerelmesek ritkán vettek virágot. A háborút. a nápolyiak úgy érezték. mikor néha önfeledten nevettek – s ez a sajátos szótlanság és zavar megkülönböztette őket mind az idegenektől. De az öregebb amerikai turisták már nem voltak szerelmesek. Az amerikaiakra már nem haragudtak. majd letakarták egy kölcsönkapott vörös műselyem takaróval. igazságról morogtak. és egyféle estélyt adtak a bassóban a hazatérő tiszteletére. s egyféle üvegesség a szemükben. S mert mind olyan üvegesen néztek – csak a négerek szeme villogott elevenen. szótlanok. magyarok. Meg akarták mutatni a fiúnak. Fiatalabb népek ezt még nem értették. Mindent összevetve. litvánok. Mussolini. búzát. Mások voltak. de néhány esztendős amerikai tartózkodás után már az olaszok is. hogy a franciák soha nem adnak semmit. mint az angolok. Érthetetlen volt. különös rajzokkal ékített nyakkendőket – a Szabadság-szobor. milyen az élet otthon. Az ilyen tünetek erősítették Amerika iránt a bizalmat. Az amerikaiak kissé zavartak és gépiesek voltak. Elhívták főzni Antonio nagyanyját Pozzuoliból. Komolyak voltak és szorgalmasak. A felelősség kérdése. s mégis olyan idegesen és zavartan viselkedtek. s ha egy nép elvesztette a háborút. amikor a franciákra került a szó. akkor is. van valami érthetetlen az amerikaiakban. Megmosakodtak és tiszta inget öltöttek.10. végül is az amerikaiak adták a legtöbbet. Ezt nem értették a nápolyiak. Ebből következett egy és más. V olt egyféle merev vonás a szájuk körül. mert inkább takarékoskodás céljából jöttek fel a dombtetőre. Nem voltak európaiak. Mások voltak. legyintettek. és a fiókos szekrény közepén nagy csokor mimózát helyeztek a kancsóba. Ezért. penicillint adtak a lakosságnak. akik hazatértek. Ezek színes nyakkendőket viseltek. a megszállást még nem felejtették el. Mi sem vagyunk olyan utolsó emberek. aki valaha is járt a Vezúv tövében. vagy Chicago látképével ékesített nyakkendőket. és bosszúról. Nyilvánvaló volt. Ragyogó fehér. hogy mindez következmény. és mindig zavartan mosolyogtak. Az amerikaiak. elhatározták. miután megnyerték a háborút. Végül mindig háború volt egy nagy nép életében. hamis fogsoruk volt. majd csokoládét. A franciákról nem is beszéltek. mint a franciák. hogy pénzük volt. hogy háborúban nem szabad meglepődni. hogy megünneplik az eseményt. akkor felelős volt valamiért. hogy más megszállók nem adnak semmit. inkább még kapni szeretnének. hogy a megszállók mindig meglepően és kevéssé vonzóan viselkedtek. idegesen. Ezek néha vásároltak virágot. és bort hoztak Ischiából. Antonio nyár elejére teljesen meggyógyult. akik a görög telepesek cumaei partraszállása óta ezen a vidéken jártak. A lengyel légió tagjai sem adtak semmit. németek. mint minden náció. a háború. A lakóbarlang téglapádimentumát felmosták és az ágyat áthúzták. és most megint cikláment árult a Posillipo bércfokán a szerelmeseknek és az idegeneknek. a kivándorlás kérdése – mindez valahogy messze volt már. hanem amerikaiak voltak. mert tudták. De Olaszországot nagyon sokféle náció katonái szállották meg az elmúlt háromezer évben. csak legyintettek. köztudomású volt. aki most jött haza Amerikából. s az olaszok emlékeztek. Széket is kértek kölcsön a Villa Ricciardi módosabb lakosaitól. a gyarmatok. vagy Grant tábornok. ezt akarták megmutatni. A nyugtalanító az volt bennük. Az olaszok nyájas elismeréssel bólogattak. mintha szomorúak lennének. benzint és sok pénzt is adtak. hogy valaki ideges és zavart . Az angolok például egy centet sem adtak.

melyek a füstölgő Vezúvot ábrázolták. mintha minden amerikai tizenöt éves lenne. Mindezt nehéz volt megérteni. A lányok úgy bántak velük. A bordélyokban is ilyen zavartak és szomorúak voltak az amerikaiak. A nápolyiak iparkodtak barátságosak lenni hozzájuk. egy szigorú iskolából néhány hétre kiszabadult a világba. amint piros tüzet és égő köveket köp fel az égre. és szabad elmenni a bordélyba is. fényképezőgéppel nyakukban. s aztán szótlanul fizettek. Egyáltalán. leültek a Via Carracciolón vagy a Via Partenopén a kávéházak elé. ahol most kissé rakoncátlankodhat: nem kell rendesen mosakodni. hamisított régiségeket. . A múzeumokban is zavartak és szomorúak voltak. minden eszközt. nagyon színes képeslapokat. De sokan hittek abban. Amikor nem fényképeztek vagy nem állongtak a múzeumok képei és szobrai előtt. Mindent eladtak nekik. amit otthon eredetiben és olcsó áron megvásárolhattak volna. vagy szerszámot. hogy végül csak az amerikaiak segíthetnek. hogy a bejáratnál egy öreg asszony elvegye sétabotjukat és esernyőjüket. de nem értették őket. Hosszan álltak a szobrok és a képek előtt. rögtön fényképeztek vagy vásároltak valamit: hamisított amerikai töltőtollat. Amikor csak lehetett. mindent tűrtek. ahol idegesen képeslapokat kezdtek írni és közben jeges narancslevet ittak. zavartan. nem kell mindennap tiszta inget ölteni. amellyel ölni vagy verekedni lehetett. Néha csaknem sajnálták az amerikaiakat. udvariasan. Tűrték.legyen. lehet sok fagylaltot enni. s vakáción lenne. amit csak lehetett. ha van pénze.

A kőműves vörösbort töltött a talpas poharakba. és Capri párásan fénylett a pálmák mögött. és sírni kezdtek. csak a kalapja mellé tűzött egy kis. mint családfőhöz illik. Szája reszketett. hogy a fiú. ritkán kaptak valamit. amivel aztán a rokonság lelkendezve kisegítette. valami szorongatja a torkát. csak izgatottan cigarettázott. Igazában ez volt az utolsó reménység.11. még nem volt a csoda. és halkan sírt. Azt mondta. mert senki más nem segít. Amália. ahol naphosszat sfogliattit. s újfajta. amelyet barna papírba burkoltak. – Favorite – mondta komolyan. Mind sápadtak voltak. ahogy csak a szegények tudnak sírni. amilyent a Torretta olcsó mozijában látható filmeken az amerikai moziszínészek viseltek. az anya és nagynéni. De mind olyan szemérmesek. Már nagyon régen nem történt semmi az életükben. Alkonyodott. A pap és a kommunista párt titkára meg a vendégségbe hívott fiatal leány ünnepélyesen és illedelmesen hallgattak. Giginát is. az ágy elé. aki hazatért. s meghívták Russo urat. tapintatosak és reménytelenek voltak. halványsárga nyakkendője volt. aki régebben idegenvezető volt Rómában és most politikával foglalkozott Pozzuoliban. A vendégekkel beszélgetett. Kibontották a csomagot. és szigorúan nézett maga elé. Máskülönben rendesen és szabályosan öltözködött. Nagyon ritkán kaptak csomagot. Ez a fiú. időközben kis bajuszt növesztett: olyan beretvával gondosan vékonyra beretvált bajuszt. de mindenestől közel volt ahhoz. és ittak. Kék és vörös pettyekkel ékített. Mind elfogódottak voltak. és megnézték az ajándékot. igazi lenzsinórral kötöztek át. mert félt. Az asszonyok megnézték a csomag tartalmát. úgy érezte. Meghívták még Lujza barátnőjét. amíg az asszonyok végeztek a vacsorafőzéssel és a csomagbontással. Két vendéget is hívtak vacsorára: Padre Carminét. Az ajándékot rögtön átadta. és töltögetett a poharakba. de nagyon komoly volt. A kőműves. csak néha keresett egy-egy szót. leveles süteményt sütöttek. Olaszul még jól beszélt. Mind leültek a tisztán megterített asztal mellé. hogy az életük reménytelen. egészen belülről. zöld tollat. Egyáltalán. A kőmíves is felállt. amit tehettek. a sarokba vonult vissza. szomorúan. udvariasan. aki Amerikából jött és ez a csomag. Egy pár gumitalpú cipőt szorított melléhez. nem mozdult. hogy tisztességgel fogadják az Amerikából hazatért rokont. arcát egy vörös selyemkombinéba rejtette. kihozatta ezt a gyereket –. [7] . műanyagból készült inget viselt. amikor végre történik valami az életükben. Tudták. Két kézzel megfogta a jövevény karját és visszanyomta a vendéget a székre. s a Via Román egy cukrászdában dolgozott. mint a vadászok. az anyja bátyját –. A vendég is felállt. és szeretett volna kimondani valamit. akit kamasz korában láttak utoljára – amikor egy amerikai nagybácsi. Halkan sírtak. s éppen az ilyen pillanatokban értik meg. De nem mert sírni. Antonio nem sírt. aki húszéves volt és csinos. most mindenki tollat visel a kalapján Amerikában. amit képzeletükben csodának neveztek. a kommunista párt körzeti titkárát. aki jezsuita volt Coloradóban. akkor már csak a szentek maradnak. amit nem kellett vasalni. és vastag. Ünnepélyesen és izgatottan várták a látogatót. egy franciskánust – Amália. És töltött. A fiú. Így megtettek mindent. ha Amerika nem segít.

aki Amerikából érkezett. – Ezt Amália néninek hoztam – mondta a vendég. A tárgyakat félretették. Ennek mind örültek. de tartózkodva vettek kézbe. mit vártak. amely olyan volt. mert a tárgyban volt valami félelmes és fenyegetően idegen. mint amit vártak. A nagymama nylonkefét kapott. bivalysajtot és borsos pogácsát. kecskecombot. nyáron sem. melynek hosszú nyele volt. A kecskecsontot kézzel emelték szájukhoz. Ezt a tárgyat tisztelettel nézték. – Ezzel sok halat lehet fogni – mondta bizonytalan. az örökmécses alá. a Niagara-vízesés volt látható. Hozott egy különös tárgyat. elismerően. ezért hoztam – mondta szerényen. Antonio gumitalpú cipőt kapott és egy perselyt. amelyen mesterséges csalétek fityegett. pacalt. mert egy rokon hazajött . – Gyűjtsél sok dollárt – mondta finoman az apa. forró feketét főzött és egy kerek. – Ez micsoda? – kérdezte a kőmíves. Amália és a nagymama felszolgálták a vacsorát. szívük szerint. melyet udvarias lelkendezéssel. ilyen szerszámmal szedik le a tálakról és a tányérokról a zsíros maradékot. broccolival. és lerágtak a csontról minden falat húsrostot. s külön nyílás volt rajta a dollárok és az amerikai aprópénz bedobási céljaira. – A nagy hal azonnal bekapja az ilyen horgot. és elismerően mormogtak. Ha megengedik. amikor átvette az ajándékot. A csalétek ujjnyi halat ábrázolt. Arról. amit a perselybe dobjanak. a másik kaliforniai őszibarack. az egyik ananászkonzerv volt. s a kőmívesnek egy újfajta halászhorgot. Az ajándék szerény volt. Mindenki tudta a Posillipón. mert soha nem ettek lágy tojást. és a Posillipo megtelt a kertek édes és fülledt mimózaillatával. Más. hogy ünnep van a munkanélküli kőmívesnél. zöld fügét és mandarint helyezett az asztal közepére. amely – kicsiben – zöldre festett amerikai posta-levélszekrényt ábrázolt. mosogatás előtt. aztán nagy tál olajban kisült apróhalat. hogy nincs dollárjuk. Amália egy nagy alumíniumköcsögben mérges. valamilyen különös szerkezetet. s egyetlen suhintással levágta a lágy tojás kemény kupakját. mázas tálban. és köszöntek. A meredek sikátor macskaköves kaptatóján lassan lépdeltek fel a hazatérők. amelynek közepén. csak a nagymama kezdett el sírdogálni. Zöldséglevest ettek. Lujzának hozott a fiú egy bársonymacskát. mint egy apró lapát – nem nagyobb. Az este leszállott Nápolyra. de nem mertek hozzányúlni. csámcsogás nélkül ettek. de ez a lapát gumiból készült. mert valahogy nem látszott illedelmesnek ez az ing. Ezt a tárgyat tehát mind megbámulták. naspolyát. Hozott egy világoskék műselyem nyakkendőt. Mind bólogattak és morogtak.12. Szeme ragyogott. amilyet Castellammaréban árultak a fazekasok. tapintatból és udvariasságból nem beszéltek. mint egy parányi nyaktiló. Lassan ettek. ánizsos édentésztát. Mind hangosan köszönték ezt a hasznos ajándékot. disznókolbászt. mint egy gyermektenyér –. melynek üvegszeme volt. Két konzervet hozott a fiú. húsos derelyét. megálltak a basso küszöbe előtt. amely olyan volt. s ezzel a tárggyal ügyesen és előnyösen lehetett a hátat dörzsölni. Hozott egy vérvörös női nylon hálóinget. – Amerikában. Ezenfelül a nagymama soha nem fürdött. valakitől. Hozott egy egészen újfajta tojásnyitót. narancsot. s aztán óvatosan félretették. Salerno felett megjelent a hold. finocchival és tésztával. Mikor végeztek az evéssel. érzékletesen. de igazában nem is tudták volna megmondani. kissé mentegetőző hangon a fiú. De finom mozdulatokkal. a fiókos szekrény lapjára.

aki amerikaimogyorót árult. mint aki már nagyon hosszú ideje nem hallott harangszót. vállára vette. az asszony két gyermeket vitt ölében. A harang szavát némán hallgatták. A Villa Ricciardi templomtornyában tíz óra felé megszólalt a harang. meghívtak az asztalhoz. dallamos nyelveléssel. amely egyszerre volt este tíz. más is. De mindenki köszönte és elhárította a meghívást. . feleségével és gyermekeivel lépdelt fel ez este is a sikátor kaptatóján. s a vörös mécses a Mária-kép alatt. a tarisznyát. A szobában sötét volt. délolasz. s így hivatásszerűen volt valamilyen távoli köze Amerikához. Ők is megálltak a küszöbön. És a férfiak cigarettacsutkái. s a parazsas vaskosár üszkös tüze. s az árus nyakában vitte üzletét. melyben a papírzacskókat és az amerikaimogyorót őrizte. A fekvőszéket. A háziak mindenkit.Amerikából. amelyben naphosszat hevert. mint a közönséges este tíz. aki ebben az órában áthaladt a könyökutcán. dallamosabb és reménytelenebb is. és udvariasan köszöntek. Az ember. Az időt jelentette. Az asszonyok végeztek a felszolgálással. A vendég úgy figyelt. Csak a hold világított. szapora és bőbeszédű kondulásokkal – az időt. s ugyanakkor több is. s most ők is leültek az asztal mellé. mert nem akarta fárasztani a szívét.

– Nagyon sok villanyos jégszekrény van – mondta a vendég. hogy a közelben hallgatódzik valaki. és mosolygott. Némán figyeltek. – Maine-ben – mondta a vendég. De nem tudom. – Az egy állam. amelyet háromezer év előtt a görögök kezdtek el ezen a parton. – Nincs nagyon sok felhőkarcoló – mondta halkan a vendég. láttam egy bálnát. Nem hencegett és nem hivalkodott. És villanyos beretva is van. ezt kérdezte: – Milyen Amerika! Mind előrehajoltak. Nem értették. Nem nézett senkire. kissé vontatottan. melyek akkorák. – Minden felhőkarcolóban nyolc villanyos felvonó van. Bólintottak. aranytárgyakat és rézbőrű rabszolgákat. Fegyelmezetten. A kérdés együgyű volt. s néha búzatáblák. Aztán megint nincs semmi. – És rádió is van. minden lakásban több. egy öbölben. mikor visszatért erre a partra. Úgy érezték.. akik hazatértek. mint Itália. de határozottan. – Egy tengerésztől hallottam. – De én nem tudom. s folytattak egy beszélgetést. Csak erdők vannak. milyen Amerika – mondta hangosabban. így beszélt. s a tengerpart. a kerek asztal körül. az idevalósiak megkérdezték: milyen Amerika?. S ha nevettek. – Hol? – kérdezte gyanakodva a könyvkereskedő. melynek asztalkendőjén már borfoltok és zsírnyomok ábrái terpeszkedtek. csendesen beszélt. milyen Amerika. Nagyon üres Amerika – mondta bátortalanul. Ez az út két óceán között vezet. Kényelmetlenül ültek a nádfonatos székeken. – A falvakban ritkán látni embert. A kommunista könyvkereskedő tiltakozni akart. szája idegesen remegett. Általában egyemeletesek a házak. de nem ezt várták. Kutyát is ritkán látni. – Van. A vendég gyorsan. az asztal körül: az időben ültek. És villanyos óra van a konyhában a falon. milyen Amerika – mondta határozottan. – De szabadság van – mondta a kőműves. de nem sok. de érezték. hogy ez az ember fél valamitől. A kőmíves udvariasan és halkan megkérdezte: – Mennyit keresel! – Most negyvenhét dollárt – mondta a vendég. meg földszintesek. készségesen felelt: – Nagyon sok autó van. gondolkoztak. Homályosan erre is gondoltak most. és szomorúan mosolygott. A híradás érdekes volt. nagyon régen ülnek így. aki Génuában született. bivalyt is ritkán látni. – Igen – mondta gyorsan a vendég. s akkor mindig százezer tehén van együtt és százezer bivaly. mint sokan. Hallgattak. – Nem tudom – mondta halkan a vendég. Egy napon elindult a partról egy olasz. s aztán. – Mindenkinek van autója? – kérdezte Antonio. Ott. Olyan volt. De néha látni.. A háziak figyeltek. s ez valahogyan mindenkinek jólesett. és nyelt egyet. A vendég most beszélni kezdett. Sok gépet látni és az országutat. elismerően. Ez az olasz akkor papagájokat mutatott. mint aki fél. A szeme türelmetlenül fénylett. sokáig. A kommunista párt titkára izgatottan köhögött. a tenger mellett. de úgy. mint akinek hangfogó tapad a hangján. Az asszonyok baljósan hallgattak. Ezek rendkívül gyorsan járnak fel és le – mondta Antonio. A kőmíves most udvariasan. . Inkább egyféle megfélemlítettség volt benne. Vagy három óceán között. És van villanyos hajszárító.13. egy hajóval. De nincs mindenkinek autója. – Mindenkinek van villanyos jégszekrénye – mondta komolyan Lujza. A víz ott hideg a tengerben. és Antonio szeme fénylett. A pap vállat vont. A vendég őszintén beszélt. A homályban összehajoltak és égő szemmel figyeltek. A pap köhintett. – Egyszer láttam egy bálnát is – mondta. Nem tudom. Tehenet. Ezt a választ várták.

– Hivatalosan – mondta a kommunista párt titkára. – A valóságban ötezernégyszáz. – Egy héten. ami az életükben törvényszerűen kialakult. – A kikötőben reggel hatszázhatvanötöt adtak – mondta komolyan a kőműves. – Ez is rossz rendszer – mondta a kommunista. Egy végtelen és időtlen vita részletérveit nem volt érdemes már elmondani.. akkor megtudod. az nem rossz rendszer – mondta a padre. libabőrzésre késztető borzongás. az százhúszezer egy hónapban. Lujza eddig hallgatott. – Hivatalosan hatszázhuszonnégy – mondta mutáló. Ha átszámítod. A kőműves némán számolt. – Az adót rögtön levonják. Mély csend volt a bassóban. Tudták. A kommunista zavartan mosolygott. a tűzhely mellől ezt kérdezte: – Mibe kerül ott egy liter olaj! . Most rekedten kérdezte: – Mennyi az! – Ötezer – mondta gyorsan a padre. – Ha te harmincezret keresel egy héten. De a padre leintette: – Hatszázötven volt tegnap. amit mondott. – Én a múlt héten dolgoztam. Most mind felkiáltottak. ahogyan a kéjre. – Igen – mondta a fiú. A társadalombiztosítást is levonják. – Ez nem biztos – mondta komoran a kőmíves. – Eh. Marad száz. – Hivatalosan huszonnyolcezer. A kőmíves reggel. hogy nem hazudik. A részletező indoklást nem mondták el.. – Ez nagyon rossz rendszer – mondta komolyan a kőmíves. Ezt fizeted minden héten adóba? – kérdezte gúnyosan. De szabadon harmincezer. komolyan és helyeslően.. – Most ennyit – mondta a vendég. padre – mondta idegesen a kommunista párt titkára. volt valamilyen különös. Azt szerették volna tudni. a dollár és a svájci frank meg az egyiptomi font kurzusát mindannyian pontosan ismerték. hogy nagyon rossz minden. – A Szovjetben. ahogyan a dollárra gondolt. – Nagyon rossz rendszer – mondta a kommunista párt titkára. mit kerestem? Ezret egy nap. megnézte az újságban a dollár szabadpiaci árfolyamát. A hét végére esni szokott. – De ma szerda van. Tudod. A vendég hangján érzett. A nagymama ezt mondta: – Te huszonnyolcezret keresel egy hónapban! – Nem – mondta a vendég. ami rossz az életükben. van-e megoldás az életük kérdéseire Amerikában. – De ez csak a szövetségi adó. Nekem nyolc dollárt vonnak le egy héten. Soha nem volt még egyetlen dollárja sem. – Hatszázhatvan – mondta a kommunista párt titkára.– Mennyi az? – kérdezte a tűzhely mellől a nagymama. Ezért a nagymama. Minthogy egyikük sem fizetett adót. Mindenki bólintott. és tudták azt is. De ebből lejön az adó. a parázsfújtatóval kezében. A pap hangosan számolt: – Huszonnyolcezer – mondta. mint itt. – Letette a poharat. a papok is.. mindabban. Antonio félhangosan számolt. – Amerikában minden sokkal drágább. hogy a szovjet rendszer nem megoldás arra. s az áhítatban. Áprilisban kell még állami adót is fizetni. De most Amerikáról volt szó. Mert noha semmiféle pénzük nem volt. – Hogy áll a dollár? – kérdezte a nagymama. hogy kevesebbet keresnek ott. számoltak és elkomorodtak. amikor a vendég elé indult a kikötőbe. Mégis. volt valami hihetetlen. kamasz hangon a kis Antonio. összefonta a karját. – Te fizetsz adót? – kérdezte az öreg emberek gyanakvó. egyszerre: – Nem igaz! . hitetlen hangján a nagymama. a bosszúra vagy a csodára gondol az ember. – Harmincezer egy héten. Abból lemegy adóra húszezer.

szemközt a tengerrel és Caprival. és a vastag. olajos bort az üvegbe. ha dolgozom. – Csak hét és fél deci. – De rosszkedvűen isznak. elnyújtották lábukat. s aztán visszatért az asztalhoz. Mindebben volt valami védettség. Te hatvan liter olajat keresel egy héten – mondta a vendégnek és számolt. s mert a hasas üveg megürült. A hordó űrtartalma hivatalosan tizenegy és fél liter volt. mert mindenki tudta. talpas poharat a tűzhely parázsló fénye felé emelte – hatvan líra. Nem is liter – mondta idegesen. aki két ujjal befogta az orrát. A munkások nem szeretik. Lujza. Vannak sztahanovisták. ha valaki többet dolgozik. amikor felhajtotta a pálinkát. – Amerikában nem ért mindenki ahhoz. a bassóban. s ha kell munkás. – De hatvan liter olajból már lehet adót fizetni. A kőműves magasba emelte a hordót és aranysugárban csorgatta le az édes. – Most mit csinálsz? – kérdezte a pap. És egy dollár. De egy liter egy dollár. a kőmíves közbeszólt: – Én tizenkét litert keresek itt egy héten. sok pálinkát. nappal is. Hallgattak.. Ha dolgozol. nem törődtek többé. – Szeretnek dolgozni? – kérdezte a pap. A kőműves bort töltött. – Nincs lázas munkatempó – mondta lassan a vendég. Előre elvégeztek minden munkát.. Gyorsan. Most egyedül voltak. Fejüket csóválták. intett Antoniónak. Mind ittak. – Most egy rádiógyárban dolgozom – mondta a vendég. Ezt láttam – mondta komolyan. villanyos kenyérpirítót. A szagát sem bírta. így az űrmértékkel is. Van francia bor is. mint általában a munkások. mintha leckét mondana fel. .Mielőtt a vendég felelhetett volna. az égbolt alatt. de olyan. Éneklő hangon beszélt. és ivott. – De drága. mint az orvosságot. akik már az ezerkilencszázhetvenes munkájukat végzik. Tizenkét liter olajat. hogy több ezer éve csalnak itt a parton mindenféle mértékkel. – Dolgoznak. az drágább. – Minden részletre megy – mondta csendesen a vendég. Ez a legolcsóbb. mert ma este maradéktalanul jól akarta érezni magát. – Nem szeretnek dolgozni – mondta a vendég. aki az ágy alól előgurította az ischiai hordót. s alakra úgy festett. Csendesen mosolyogtak. reszkető hangon megkérdezte: – Mit isznak Amerikában! – Pálinkát – mondta a vendég. Valamilyen óvatos. Láttam egy öregasszonyt. – De vigyázni kell. – Amerikában lázas munkatempó van – mondta Antonio. Ezek szeretnek dolgozni. Mikor elvette szájától a poharat. – Nem értek hozzá – mondta egyszerűen a vendég. – Oroszországban – mondta a kommunista – mindenki szeret dolgozni. – Adót fizetni soha nem jó – mondta komoran. – Az újságban olvastam. megoldotta melltartóját. amit éppen csinál. Favorite – mondta. Megmutatnak valamit. Úgy itta. akkor dolgozhatsz. mert amit részletre vesz az ember. gramofont is. mintha meghalt volna. a nagymama is. de inkább lassan dolgoznak. vehetsz az áruházban ruhát. Van olasz bor is. hangosan. – Van – mondta a vendég. De az űrtartalmat soha nem lehetett egészen pontosan megmérni. nagylelkűen. amivel a vevők. izgatottan isznak. mint egy hosszúkás tök. az odú egyik homályos szögletében. – Ez a bor – mondta a kőműves. ezerkilencszázhetvenig. nagyon régről szentesített játék– és csaláslehetőség volt az ilyen hordókban. gyors és tapintatosan szemérmes mozdulattal. mert a népért dolgoznak. – Te értesz a rádióhoz? – kérdezte gyanakodva a kőműves. – Bor van Amerikában? – kérdezte a tűzhely mellől a nagymama. mosolyogtak. melynek fekete kárpitján már ragyogtak az arany csillagok. Mindent részletre.

amíg egy nép megtanul inni. És ivott. a vendég – . minden szót megfontolt. A nagymama felsóhajtott. és a fújtatóval éleszteni kezdte a tűzhely parazsát. – És mi olcsó? – kérdezte a nagymama. azt hiszem. Így is hallgatták. minden következménnyel. mintha attól tartana. A vendég vállat vont. amit mond. amikor iszol – mondta a nagymamának. – Minden öröm – mondta. – Milyen öröm? – kérdezte kíváncsian Lujza. bizalmasan –. soha – mondta komolyan a nagymama. ami öröm. Nonna. a villanykörték olcsók. – Ahhoz sok idő kell és sok bor. S megint körülnézett. A padre komolyan felelt: – Az öntudat kínos. parázsló szemmel figyeltek. mert a törzsnek számolt be a világ esélyeiről. Mind előrehajoltak. De sokáig nem érkezett a kérdésre válasz. mint aki gyorsan el akar feledkezni valamiről. A vendég elgondolkozott. – De miről? – kérdezte Antonio. – Nem. minden szót.– Még nem tudnak inni – mondta elnézően a kőmíves. – Azt hiszem – mondta végül. te soha nem fogod be az orrod. El akarják felejteni. és minden szónak súlya és hitele kellett legyen. hogy valaki hívatlan meghallja. A vendég most körülnézett. Senki nem válaszolt. Lassan beszélt. . – Minden. És az ingek is. – Az öröm nagyon drága Amerikában – mondta a vendég. A bor. – Úgy isznak – mondta halkan. Akármi. aggályos lassúsággal.

A férfiak krákogtak. – Már megtértek – mondta ijedten a vendég. de kimondta. hangsúly nélkül a padre. A kőműves töltött. és soha nem is lesztek. A vendég.. – A vőlegényem Albániában szolgált. vékony hangon. Elmúlt az ideje. A dollár az asztal közepén hevert. – Soha nem lesznek kommunisták – mondta nyugodtan a padre. Ezek a vőlegények. fölényesen a padre. Gondterhesen néztek maguk elé. akik mind eltűntek valahol Albániában vagy Tripoliszban. mert Badoglio idő előtt békét kötött. amikor valami hiányozni kezd az életükben. Összerezzentek. és mindig tele vannak a templomok. mint mikor parazsat nyel valaki. Két ujjal óvatosan benyúlt az egyik rekeszbe. soha nem voltatok azok. De egy napon nyugtalanok lesznek. Mind megtérnek egy napon az amerikaiak. – Padre. Méltóságteljesen ültek. mind. Senki nem nyúlt utána. már hosszú ideje. Csak az boldog. Akkor nyugtalanok lesznek az amerikaiak és boldogok. néha behunyta a szemét. Figyeltek. mert elvesztettük a háborút. – Ha visszamégy Amerikába. Elnéző pillantással bámultak Lujzára. Most. De egy napon a felekezetek megtérnek. – Mi hiányzik akkor? – kérdezte a kőműves. de úgy érezték. és bankjegyet emelt ki. – Én láttam egyet – mondta most áhítatosan Antonio. A vőlegényről nem szerettek a családban beszélni. az összes felekezetek. és orrát fújta. mert felismerik a társadalmi igazságot. – Most még csak felekezetek vannak Amerikában – mondta nyugodtan. A hold hideg fénye bevilágított a bassóba és beezüstözte az arcokat. Nem néztek egymásra. Már mindenkinek lesznek villanyos gépei – mondta hangosan.14. aki megtért. . A vendég előhúzta kabátja belső zsebéből pénztárcáját. villogott a szemük. óvatosan a lámpa felé tartotta a bankjegyet. mit mondott. a tűzhely mellől Amália. A kérdés égett a torkában. – De hiányérzetük lesz. rikoltó hangon a kommunista párt titkára. a kommunista is. a bassóban és a sikátorokban. Szótlanul ittak. hogy Amália kimondta. – Ez nem ugyanaz. s csak a gyermekeik maradtak itt. Senki nem vette kezébe a dollárt. – Mind katolikusok lesznek! – Nem – mondta hangosan. – Ez egy dollár – mondta csendesen. Az lesz a nap.. – Milyen a dollár? – kérdezte sipító. – Nem vesztettük el a háborút – mondta izgatottan Lujza. egy napon megtérnek. de nem megoldás. nem illik a kérdéssel idő előtt előhozakodni. – Te hadidollárt láttál. és a vendég felé fordult. a háború kimenetelét illetően nem voltak meggyőző tanúk. A kommunizmus már csak egy veszély. – Nagyon sok templom van. – Már ti kommunisták sem vagytok igazi kommunisták . maga most kimondta. katolikusok lesznek-e az amerikaiak? Ez nem biztos. amit olasz betűkkel nyomtattak. mint a vallás. A férfiak összefont karral ültek. Mind kommunisták lesznek. Mind nagyon komolyak voltak. a borospoharak között. elfojtott izgalommal a kőműves. – Az Isten – mondta nyugodtan. A padre ezt mondta: – Majd meglátod. Nem tudta. ujjheggyel. figyelj – mondta ünnepélyesen. A tárca vékony volt. és nézték a dollárt. Csak letettük a fegyvert. a pap is. Csendesen. Mind ezt akarták kérdezni. udvariasan ültek. – Lassan beszélt ő is. – Nem tudom. fellélegeztek. – De az nem volt egészen ilyen. áthajoltak a férfiak vállán. – Hogyan térnek meg? – kérdezte kíváncsian a kőmíves. – Ostobaságot beszélsz – mondta száraz torokkal. Most olyanok voltak. mint az ezüstpapírral beragasztott alakok a betlehemes bábjátékban. Az asszonyok közelebb léptek az asztalhoz.

Lujza kinyújtott karja lebegett a levegőben. úgy játszott a csontokkal. Hangja rekedt volt. – Minden dolláron ez a kép van? – kérdezte megrendülten. A pap lehajtotta fejét. A vendég. – Ez egydolláros. nagy erővel pofon ütötte önmagát. a csillagfény mellett. Közelebb húzódtak az asztalhoz. mikor Amália pofon ütötte. hogy a dollár sem segíthet. hogy tud másféle dollárokról is. átmenet nélkül történt az életükben. de már fonnyadt. reszkető kézzel. – Honnan tudod? – kérdezte hirtelen Amália. égő arccal. aki elárulta. – Elég volt – mondta rekedten a kőműves. A férfiak sokáig hallgattak. Lujza harmincnyolc éves volt. lepedékes. A nők megértették. A pap. ahogy éjjel. a világ ellen. S mint aki tehetetlen. Lujza. A nagymama utánuk ment. Lujza nem sírt. halkan Antonio. és kimentek a kertbe. amikor Amália pofon ütötte Lujzát. széles mozdulattal. – Most láttad – mondta később a vendégnek a kőműves. A kommunista összefont karral ült. húsos. – Nem – mondta hirtelen Lujza. Amália átölelte Lujzát. melyek nem Washingtont ábrázolják. Most. átmenet nélkül. Hangosan és szuszogva sírt. – Ez Washington – mondta a vendég. kézzelfoghatóan. s a műértők aggályos-komoly arckifejezésével nézték a dollárt. És pofon ütötte Lujzát. . amilyen érméket a Campagnában ástak ki a földből a régészek csákányai és a parasztok ekéi. úgy nézte a dollárt. ijedt és gyors mozdulattal visszatette pénztárcájába a bankjegyet. a gyermekek is. Olyan arcéle volt. rágyújtott. néha köhintett. – Tedd el – mondta aztán. Minden ilyen gyorsan. hogy okosabb most elhagyni a szobát. Antonio az ajtóküszöbhöz ment. megértették. szép arcú. A vendégkisasszony felsikoltott. a falnak fordult. mint egy sötét árnyék. mint a régi érméken a matrónáknak. Csak felemelte karját. A férfiak nem néztek a nőkre. hogy ez az értesülés csak egyféle ledér bűn következménye lehet. És Amália pofon ütötte Lujzát. komoly gyűlölettel. a dollár fölé hajolt.– Ez a kép kit ábrázol? – kérdezte a kőműves. Nem is tiltakozott. Az ötdollároson más van. és figyelt. És ujjheggyel a dollárra mutatott. leültek a virágzó oleánderfa alá. Mintha nem is pofozták volna meg. Mind értették. hirtelen rengeni kezdett a föld. a holdfény ezüst oldatában. Amália most sírni kezdett. és szemérmesen jajongott. és a bankjegy fölé hajolt. óvatosságból ott ült le. melyek a vendégség asztaláról a földre hullottak. ahogyan az öbölben felvillant. és aztán rögtön kialudt a napfény. A gyerek. mintha eszelős támadásra indulna minden és mindenki ellen. eszelős pillantással. akit a vőlegény emlékbe hagyott. és leült a holdfényben egy kőre. Most itt hevert a dollár az asztal közepén. Mindez gyorsan történt. az asztal alatt ült és a csontokkal játszott – mint egy kis kutya. összefont karral.

A tengert látták. Mint az igézettek. A vendég elgondolkozott. hanem termelni és eladni. ezüst villanással. idegen nyelven. arról. hangosan mondta: – Mon ami!. mert a bokájára csavarták a hurkot. ahonnan a normannok és a gótok jöttek. külföldiek. – Amerikaiak – mondta Antonio. fénylő arccal ültek. Visszaült az asztalhoz.. szomorú arca dacosan elváltozott. támadó hangon. Egy pillanatig álltak az árnyak a fényben. – Ismeri őket. Templomba járnak?. – Kik ezek? – kérdezte bátortalanul a vendég. Mussolinit látták. Most nincs hazája. a pap a nyitott ajtóba lépett. – Az amerikaiak praktikusok. A két árnyék megtorpant. A kőműves nyugodtan mondta: – Ezek angolok. Fiatal. Az éjszakába beszélt.. – Ismerem – mondta a pap. padre? – kérdezte a kőműves. – Az ilyesminek híre megy.15. A holdfény most lobbant egyet. mereven. – Az emberek. Aztán megfordultak. szőkén és sörtől részegen. hogy meg akarja váltani a világot? – kérdezte hirtelen. meglepetten. egyszerre volt valóság és révület. ezt mondta még: – C'est toujours nous! A demain! Most a nő mondott valamit. akik mostanában meg akarják váltani a világot. A padre felállt. A macskaköves sikátor kaptatóján. igaz? Hogyan akarják megváltani a világot! – Bolondokat beszélsz – mondta szigorúan a pap. Aztán Mussolinit látták. Az Alpeseket látták. Maga jól ismeri őket. és így akasztották fel. Mindenki tudja itt a környéken. amint sötétkéken habzik a nápolyi öbölben. így lesték a választ. ahol egy arab mozaikmester színes köveket rak egy citromfa árnyékában egy ablakkeretbe. Palermót látták. amint trónusán ül. padre! – Nem angolok – mondta a pap. fejjel lefelé. – Minden amerikai angol. A pap nem felelt. – De azt hittem. onnan nézett utánuk. Mentegetőző hangon. mon pére!. akik meg akarják váltani a világot! Előrehajoltak. – Nem hiszem – mondta aztán. A kőműves lenézően legyintett. Honnan tudod. – Amerikában – kérdezte most a kőműves és a vendég fölé hajolt –. – Az teljesen mindegy – mondta apai fölénnyel a kőműves. amit e pillanatokban láttak. amint a milánói piactéren lóg. fehéren és sápadtan. mint aki bocsánatot kér. az oleánderfa tövében most két árnyék haladt végig. A pap nem felelt. padre.. másfajta emberek. amint kidagadt állkapoccsal beszél hozzájuk egy palota erkélyéről. A pápát látták. A kőműves vállat vont: – Beszélik. akik meg akarják váltani a világot. és súlytalanul lépdeltek lefelé. a sikátor meredélyén. nem járnak templomba – mondta a kommunista könyvkereskedő. – Ez egy tudós.. s apró pattanások vannak az [8] . – A cigaretta füstjét nézte. A kőműves és Antonio hangosan köszöntek. padre – mondta gyanakodva. Nem megváltani akarnak. hogy engedelmeskedni kell és veszélyesen kell élni. Sápadt volt. Maga biztosan tudja. A férfi felelt: – Oui. Franciául. már elutaztak. Mindaz. . Egyszóval. Igaz. Az odú megtelt hideg fénnyel. a hóban. Külföldi.. Mikor eltűntek. – Badarságot beszélsz. élnek Amerikában emberek.

A nők átölelték egymás vállát. Gigina. s mert nem tudta szavakkal elmondani. A tüzet eloltották. Szeméremből hallgatott egész este.arcán. most. combokat és karokat. a temető közös sírjaiban. nem hiszem. a sikátor aljában. és mindhárman lefeküdtek a közös ágyba. és oldalt hajtott fejjel hallgatták. A kőműves. Előbb gondosan halomba rakták az ajándéktárgyakat – a fiókos szekrény felső támlapjára. a vendégkisasszony – aki egész este hallgatott –. az örökmécses alá helyeztek mindent. Mintha megértették volna. Imádkozni sem mertek. Halottaikat látták. hosszan nézte a műcsalétket. az ölelés összefonódott zűrzavarában. . csontokat és fogsorokat. amint mozdulatlanul és részvétlenül néznek le rájuk sötét templomok poros falazatáról. A vendégek elmentek. amint apró fülkékben feküsznek Poggio Realéban. és némán. Mozdulni sem mertek. Nagy ijedtség volt a szívükben. nyitott szemmel feküdtek. A bádoghalacska csillogott a holdfényben. – Nem hiszem – mondta később suttogva és szomorúan –. Sokáig ébren és némán. Az ének felhallatszott a kertbe. A kőműves nem felelt. Mikor a sikátor alsó végéhez értek. Fehér és barna és aranyszín női testeket láttak. váratlanul énekelni kezdett. tűnődve ült a rendetlen asztal mellett. ingben. szemérmetlenül énekelni kezdett. A háziak kis idő múlva vetkezni kezdtek. Nem mertek szólni egymáshoz. búcsúra. hogy senki nem tud segíteni. Szenteket láttak. állát tenyerébe nyugtatta. Sok olasz halottat láttak. hogy ezzel fogni lehet valamit. nyakakat és hasakat. és az amerikai műcsalétket nézte. amit szeretett volna. Antonio leült az apa mellé.

a szigetekről és Afrikából. ízlelték. a tengeren át. melyek téli álmot alusznak. a kikötő felé. szagot. kényes kisasszonyok. s aztán vijjogva és süvöltve rohant tovább. vijjogó hang ismerős volt. mely csípte a szemet és kiütéseket okozott a bőrön. Mindebben volt valami félelmesen és megnyugtatóan ismerős. De négy felé. port. feldúlta az ágyhuzatot. síkos csigát és döglött halat. De az érintésre mindenkinek felelni kellett. s aztán láthatatlan port. A tenger minden évszakban másképpen felelt a délutáni szél ébresztésére. dagadt hasát mutatta. Szerette a sikátorokat. lopakodó surranással. és suhogva rohant a part felé. Aztán megmozdultak az öbölben a hullámok. lassú és ideges zengéssel. mint a kalóz a bárddal. eszelősen hadonászott. aki rendet akar csinálni a rendetlenség árán. Az ernyős fenyők hajladoztak a szél ölelésében. lassú hullámok. fűszeresek. szétdobált. Néha különös szagokat hozott a szél. a szél érintésére felébredtek. mint egy izgatott forradalmár. a nagy testek esetlen. mindent felsepert. a tenger. zengő. amikor a szél megszólalt. Nápolyban otthonos volt a szél. érchúrokon játszott és énekelt. hanem az afrikai szélvihar és a tűzhányók rengésének végzetében. A tramontana berohant a szobákba. s bűzhödt volt a lehelete. A nápolyiak. ijedten és bosszúsan. délután négykor: mintegy felébredt. s lépte nyomán porzott a víz. A Posillipo lejtős függőkertjeiben a kertészek felnéztek az égre. s ugyanakkor ernyesztően melegek és porosak. Minden pillanatban történhetett valami nagyon rossz vagy nagyon jó. az Atlasz hegység barlangjaiból. mint az országút a sivatagban. alattomos. mint egy őskori állat: ezüstös-fehér. tépdeste a függönyöket. hasasra fújta fel a nők alsószoknyáit. lengette a nyirkos ágylepedőket és a viharvert férfigatyákat. út menti végzet esélyei között. Nagy esőt hozhatott a szél. s a szél . A Szahara szagát hozták. lomha mozdulatával. a Kongó gőzpáráját. Mert a tenger is aludt délben és ebéd után. akik május közepétől már déltájban nyári álmot aludtak az utcán – egészen úgy. mikor a szél megérintette. Mindig négykor érkezett a szél. felfigyelt a hangra. Néha meleget fújtatott. lantot ragadott és énekelni kezdett. Mindenki tudta. belesett a lányok kombinéi alá. nem idevaló hullámok. embert. lomhán gyűrűző. Mikor a Posillipóra ért. állati piszkot. nyelvük hegyével majszolták a szelet. A függőkertek lépcsőzetesen hullottak alá a dombról a tengerpart felé. A sirocco nyálkás volt. sziszegő. s néha egyik oldaláról a másikra fordult. a Vezúv tövében. Vagy Salerno felől érkezett. hasasan. a Marechiare mélyzöld vizéből szökőkutak szállottak fel. Több neve volt. Végigrohant a könyökutcákon és hajtott maga előtt szemetet. megragadt mindenen. vagy hosszú szárazságot. Néha hűvös és illatos volt. szürke porral. Afrikából. a tuniszi öbölből. A szél végigfutott a tengeren. ahol kamaszosan nyúlkált az ablakok előtt kiakasztott száradó fehérneműk között. belföldi. széles. mint a bubifrizurás. A pálmák megrázták borzas fejüket. Messziről érkeztek ilyenkor lopakodó. A Posillipo kertészei figyeltek. amihez izzadt kézzel odanyúlt. hanem egy nagy sorsban is – nem afféle vidéki. az emberek arcába köpte a szemetet. gyümölcshulladékot. egyféle önvédő mozdulatlanságban. arra jött. A nagy viharok Afrikából érkeztek. A szél délután négykor érkezett. a dzsungel érzéki és rothadt illatát. végighentergett a parton. Szagolták. A tenger felől jött. Ez az ideges. Üveghangon. lustán. ezért voltak olyan ízesek. melyek ájultan vetették magukat a part szikláira. a sivatag egészen finomra szitált fehér porát. felocsúdott. hogy nemcsak tulajdon életének személyes sorsában él. lecsökkentve az alvás tetszhalotti állapotában a test tevékenységét – délután négykor.16. Aki itt született. de mindig ugyanaz a szél volt. Capri és Ischia között volt átjáró ösvénye. mint a telelő állatok.

körömmel ástak helyet a zöldborsónak és a művészek áhítatával. Ez néha segített. minden rovátka földet. mit hoz a szél és idejében hozza-e? Meleg. hónapokon és hónapokon át. mint ahogy a Posillipo egészen apró kertjeiben az egészen szegény kertészek dédelgették. kezükben az ásóval. És a föld is odaadta tüzes beleiből a pokoli trágyát. és körmenetet rendeztek. a veteményhez. amely néha láthatatlan. libabőrös ellenkezéssel. minden hónapban szökőkútszerűen lövellt fel az új és új termés: a rikácsolóan színes virágok. a forró lávahamut. tejszínű. fekete dühvel. a porhanyós lávahamut. szegénység és eltömegesedés közben. de finom tapintású ujjaikkal nyúltak mindenhez. Csak a művész tudja úgy szeretni művének anyagát – a márványt. a sós lecsapódásból. letépi a gránátalmafák és a fügefák éretlen gyümölcsét. előzmény nélkül. a dudvához is. fogvásítóan édes gyümölcsök. mindennap és minden éjszaka: a föld termett. nagylelkűen. amely hirtelen zuhan le az elsötétült égből. néhány négyzetméteres függőkertjeiben a campaniai kertészek a föld fölé. folyékony iszap alakjában csorgatta le a zsíros. Minden azon múlt. leheletükkel élesztették. a vásznat. tégla alakú. hogy ez volt a csoda. A függőkertek növényzete ilyenkor a hajnali párából élt. apró kertjeiből a finocchit. a párás műtrágyából. De néha csak port hozott a szél. és évmilliók óta szitálta az égi és pokoli műtrágyát erre a földre. De akármilyen reménytelen volt mindez. vagy égszakadást. És az apró. És volt valami az átokból is. akik körömnyi teknőchéjba véstek – homlokukon napellenzős ernyővel –. fekete láva-földet a tenger felé. borzongással. . engesztelő esőt hoz-e. Lehet. s ezért tulajdon testük és a családtagok ganéjával trágyázták az apró kerteket. amit a föld adott – a virágokhoz. zsíros és szutykos bőséggel. minden évszakban megművelték. s a zuhanó áradással néhány perc alatt kimossa a függőkertek megművelt. beültettek. Nem „művelték” a földet.tánclépéssel sietett a dombról az illatos lépcsőfokok lejtőjén át a tenger felé. érzéki szenvedélyével hajoltak a Posillipo apró. Minden barázdát. alatt és fölött történt valami a tengerparti tájon. De ez a pára kevés volt az élethez s kevés volt a halálhoz. néha feketén tapadó pernye alakjában lebegett a táj felett. szimatoltak. Tenyérrel simogatták a földet. hanem ajnározták. s testének anyagából minden évszakban. foszlós főzelékek. Nemcsak a termést mosta ki a földből. tűheggyel és fogpiszkálószerű acélvésőkkel domborművű csatajeleneteket vagy meztelen mellű nők ábrázolásait. vagy a Dallamot és a Gondolatot –. De ebből sem lehetett megélni. melengették. simogató reábeszélésre. a kerteket háromezer éve mindennap. s aztán sáros. A kert végül odaadta fekete testét a kertésznek. simogatták a földet. mint a Via Partenope üzleteinek kirakataiban a vésnökök. melyet a tenger permetezett széjjel. erre az ajándékozó és rabló mozdulatra. amely legtöbbször nem is volt az övék. A kertészeknek nem volt pénzük műtrágyára. s mégis termékenyítést váró tárulkozással a szerelmes kezének érintésére. színes zászlókkal. A Campania kertészei. hanem kitépte a földet a függőkertek kagylómész alapzatából. keserű és savanyú szagú szaharai port és szárazságot. minden apró árkot és minden rögöt megkapáltak. hajnali négy és öt között. sárba tapossa a citromfák és narancsfák termését? Mert néha így jött az eső. Égszakadás és szárazság. Mindebben volt valami az áldásból. Ilyenkor Sorrentóba siettek a kertészek. A kertészek úgy dolgoztak a tenyérnyi kertekben. mint egy veszett szerecsen. ahogy a szerető teste felel. néhány négyzetméteres kertek feleltek erre a forró lélegzettel suttogó hívásra. Talán ez volt a csoda. felástak.

Nem féltek a tengertől. És ők. végtelen és alaktalan lényének anyagiasságából tudott újulni és alakulni. sötétzöld vagy bársonyfekete zuzmói között el lehetett rejteni a zsákmányt: az ékszert. Ezért szerették. néha utálatos tüneményeket: praeservatívot. ösvények. A tenger egyszerre volt anyaméh és budi. s a szikla síkos. mandolinszót és édes éneket. mert ez volt az ismerős végzet. szigonnyal és kézigránáttal. melyeket babonás félelemmel. És még nem mondta ki az utolsó szót a tenger. döglötten hevert a forró légrétegek szennyesszürke lepedője alatt: talán ilyenkor volt a legveszélyesebb. vagy máskülönben is elégedettek voltak a csónakos által nyújtott külön szolgálatokkal. s ezért nem tudtak a tenger közepén a csónakos által felajánlott másfajta szolgálatokért külön fizetni. s aztán az új vallás szentjeitől. Ezért. A tengernek volt árnyéka. mindent tudtak a tengerről. A Marechiare öblében a fürdőzők római házak alapkövei és oszlopsorai felett úsztak. édes indulat daljátékának színpada. egy narancsot. emberi bélsárdarabot. minden pillanatban. melyekből úgy áradt a hirtelen hőség. de ugyanakkor titokzatosan fukar: a tengerre siettek. Akkor is szerették. nagyon régi. a nagyvilág esélye. a szilárd part és a víztükör között. akkor is. leharapta az emberek fejét. Ebben is volt valami némán félelmes és izgalmas. a táplálék és a halál. A tenger egyszerre volt fürdőszoba és kaland. habzó.17. Bizalmasak voltak vele. felszólítás nélkül. Tisztelték. átmenet nélkül. hadaróan beszédes és mormogóan fecsegő. mint a parazsas vaskosár hamuja alól. A partból még mindig elvett valamit. De nem féltek tőle. s aztán megint. V oltak rejtekhelyek a tenger szintje alatt. mert ébredése – ahogyan talpra ugrott. mert kevés volt a devizájuk. haskötőt. Olyan volt. Talán csak a tengerből lehetett valahogyan megélni. melynek hűvösségében aludni lehetett. s ha elragadta őket a csónakban a hajnal vagy az alkonyat. akik hajnali és alkonyi varázslatot reméltek a tengertől. fáradt és inas. mint ők: hallgatag.. láthatatlan sziklák a sötét víz alatt. még mindig változott és alakult valami. S aztán a másik. De az angol nők előbb aggályosan alkudtak. mert egyszerre féltek Poseidontól. zsörtös. Mindig táncoltattak a habok sajátos. pogány imaszavakkal. sírgödör és egy vad. mint az anyaföld: járni lehetett a tengeren. mert a tenger martján. szemére húzott kalapkarimája alól szemlélve az esélyeket. De reggelre ugyanez az öreg tenger megfiatalodott. melyet el kellett fogadni. Mindig veszélyes volt. öreg csónakokban. ahol lopakodva haladt előre a csónakos. a tenger régi istenétől. ahogy ők harapták le. hogy a földön élnek. aztán. . ha álmosan. Az amerikai nők a tengeren is nagylelkűbbek és tehetősebbek voltak. Néha öreg volt a tenger. ahogy a házi tolvaj jár a kertek alatt. amikor elfáradtak attól. a megállapodáson túl is fizettek. imádkoztak hozzá. a fegyvert vagy a rákokkal tömött hizlaló kosarat. átmenet nélkül. akik itt születtek. vita közben. udvarias és andalgó. ellenfelük orrát. lopakodó surranással. évezredek és évmilliók óta mindennap letört egy millimétert ebből a partból. és a diadalmas. amely nagylelkű. V oltak apró. könyökutcák. hánykódó tenger mutatkozott meg. ha kegyetlen volt és szeszélyes. melyekben megkapaszkodott a szigony és a csákány hegye. A tengerszint kétezer év alatt két méterrel emelkedett a parton. lassú. meglepő. Az esély volt a tengerben: a személyes esély. A tenger mindent tudott. de nem féltek tőle. dűlők és sikátorok. A Közép-tenger olyan volt. bőgni kezdett és az öklét rázta – irtózatos volt. templom és garniszálló. vagy angol és amerikai nőkkel. Önmaga anyagából. csoszogó. akik megharagudtak az ilyen pogányság miatt. a kaland esélye. mint az angolok. katolikusan kendőztek. Titokzatos utak voltak a tengeren. olajosan. forró katlanok a tengerben. csónakkal és hálóval..

ingujjasan ültek. s visszatértek a jódos és kénes tengerfenéki forrás buzogó. hogy ma valami rendkívüli történik. Délelőtt dögletesen meleg volt: földrengésszag. s egyszerre megváltozik minden. véreznek. ez a másik haza. Mindenki. alkonyatkor. Afrikában. az ételekből és az italokból. délután kettőkor kiabálni kezdtek.Imádkoztak a tengerhez. hogy a tenger megbocsátott azoknak. Mégis. délután négykor. akik létrás gépkocsival jöttek fel Posillipóra. a kagylómész kockákból épített pince mélyén. június elején. a gesztenyefa dongákból ácsolt hordók között. a szentek. az erdőirtás vagy az idegenlégió egyenruhás rejtettségének lehetőségei. melynek alakja lehetett. hogy partra szálljanak. gránáttal halászni. és mintegy ájultan elaludtak. A tenger lehetőség volt: nem volt eleje. és nem féltek tőle. fanyar. mert bőrükkel. Az ájult. akik a tenger partján születtek. amely ilyen sérült halászt vitt magával. a silányabb minőséget. a szerelem. délután négykor – . útlevél nélkül. a Lehetőséget. amikor ebben az évben híre kelt ezen a parton – június elején. hogy megjavítsák az elromlott huzalokat. Az amerikaiak. az idevalósiak. a tenger és az emberek. akik erre valók voltak. s ezt a tárcát aztán ők. megtalálják. újra és újra nekiindultak a csónakkal. hogy a vásári. fancsali szentek az üvegszekrényekben megmozdulnak. Másik alakja lehet. mert így zughalásztak. a húsukkal emlékeztek. emberekkel. A mimózák is büdösek voltak. az idevalósiak. a tromba marina megjelent e nyáron. nyájas vigyorral és édes kárörömmel lehetett eladni nekik minden vacakot: a tájakból azt. hogy a hatóság értelmesen cselekszik. A parton jódos. Néha. dühösen morgott. a tengeren. hogy innen valók. ahogy álmában a magzatvíz védő-óvó rejtettségének igézetébe tér meg a felnőtt ember. nem féltek tőle. Ezt a tigrist várták. vitorlás csónakon. mert ügyetlenül igazította a zughalász a gyutacsot. a Marechiare felé: rögtön sikoltani és jajongani kezdtek. s a tenger felböffent. idegeivel érezte és zsigereivel tudta. ágaskodó szökelléssel. az Atlanti-óceánon át. a lóverseny. fakezükkel hadonászni kezdenek. kénes források buzogtak fel a tengerfenékből. amit ők. A telefongyár munkásai. . szerencsével járt. a nyugati szél segítségével egyetlen éjszaka át lehetett jutni erről a partról Afrikába. Ezt mind ígérte a tenger. vagy meghalt a pápa. Mégis. ahol új lehetőségek lappangtak. A boros és a halas. A csodát várták. mint a tenger túlsó partján. a tájak fiai. hogy valaki szerelmeskedés közben. és a halászok kiugrottak a csónakból. De ebben kevésbé hittek. a Posillipo ernyős fenyői alatt. lapult a puma és a tigris a dzsungel párás bozótjában. visszahúzott karmokkal lappangott a Lehetőség. ingyen szerettek. csak partja volt. forró áramkörébe. de aztán beleköptek és belevizeltek. s mert már megfizettek a tengernek. A csempészekkel. amely a nagy hajókat hozta és vitte. az életnek megint belső méltósága és külső rendje lesz. hogy Afrika felől tromba marina. vastag fogás vagy a halálos baleset esélye. Talán kitör a Vezúv. a kokaincsempészet. amikor gránát hullott bele. sem vége. aztán a földre vetették magukat. Talán a rádió mond valamit: feltaláltak egy új bombát. a nőkből és a fiúkból azt. az erjedten alkoholszagú félhomályban. drágán. s akiket ők. és történik valami üdvös a nép érdekében. már meguntak és látni sem szerettek. És volt egy turisztikai tenger is. az állami totójáték. mindenestől több és más is volt a tenger. akik fél kezükkel adót fizettek: a csónak. aki a parton született. távoli földrészek kikötőibe. a kommunizmus esélyein túl vártak valamit. Minden éjjel gránátot dobtak a tengerbe. s elmerültek a tejesen pezsgő és a tengervízzel szénsavas erjedésben elvegyülő forrásvízben. mint a zsíros. Amikor a szennyes gőzoszlop. innen származnak. Talán földrengés. Ismerték a tengert. elveszít egy pénztárcát. vasas. s amikor a tenger engedte. félkezesen. ízléses tálalásban. és némán figyeltek. öklüket rázták. akiknek csekkkönyvük volt. láva és dögszag. Híre járt. összehunyorítottak. savanyú füst-bűz. micisapkával fejükön. Ezek a félkezűek sokan voltak a parton. A csoda alakja lehetett. a tuniszi öblök egyikébe s aztán tovább onnan. sokszor letépte a halász jobb kezét. forró csendben. vihar-tölcsér közeledik. A tenger cinkos is volt. már a reggeli órákban.

a Marechiare cölöpökre épített fürdőkabinjai felé. dünnyögve. jajongva. A szökőár mintha tölcsérszerű fekete csövön függene össze a fekete felhőkkel. A szél suhogását a félelmes. napóleoni mozdulattal. ennyi az egész – mondta mellékesen. amikor a természetesből természetfeletti lesz. a tengerpartról felhangzó. A basso népe kiállott a terrazza peremére. fél karját. – Az idősebb Plinius már írt erről. ahogy a pogány vallásos szertartások résztvevői énekelnek. Mintha a tenger színe alatt dühöngött volna a forró szél. az ájult tehetetlenségnek egy pillanatra vége. a Galli-sziget sziklái között énekelnének. a vonító karének visszhangzott a parton. mintha egy nép. hívó és nyívó. de nem földrengés. de valahogyan értettek ahhoz. A fekete tölcsér száguldott Salerno felé. A halász homlokába húzta sapkáját. sírtak. A tengernagy belépett a „Pacsirtá”-hoz címzett kávézó kertjébe. akik a parton álltak. Táguló orrcimpával szimatolt. mert végül is a tengeren történt most valami rendkívüli. mert ismerte a szavakat. Nem vitatkoztak. A báró és a tengernagy a kávézó irányába szaladtak. melyeket el kellett mormolni. Először három gőzoszlop tört fel a tengerből. keringő mozgással sietett végig a tengeren. igazában mi történik. Salerno felé. de mindenki elmondta véleményét. tegyen csodát. Dél felé fekete felhők borították az eget. s a szökőár most nekirohant a fürdőtelepnek és összetörte a cölöpöket. Kitört egy vulkán a tenger alatt. a köznapiból végzet. és iparkodott fölényes lenni. A boros gyorsan leengedte a pince bádogredőnyös bejárati ernyőzetét. Mindenki sápadt volt. S mert a tenger máskülönben csendes volt – ájultan és mozdulatlanul engedte elviharzani maga fölött ezeket az ágaskodó. mintha messze. A jajgató éneklés. A jajgatás a parton most már olyan ütemes volt. tenyere ellenzője alól figyelte a tengert. az égen már reggel piszkos. Vinnyogva. . amikor az emberi indulat közvetlenül találkozik a természet végzetes és közömbös irgalmatlanságával. Ezek a fürdőkabinok a Fidzsi-szigetek őslakosainak cölöpotthonaira emlékeztettek. Igazában nem volt ez ének és nem volt jajgatás sem. most megszólalna. mintha a láthatatlan és tapinthatatlan. vijjogó.kiabálni és jajongani kezdtek. szürkés-barnás felhők lógtak. Olyan volt. s végül is történik az életükben valami. ami történt. A tenger lelapult. Amalfi előtt. De sápadt volt. – Földrengés – mondta a tengernagy. s a felhők csecséből ezen a cuclin át szívta a gőzoszlop a veszettség tápanyagát. Az öreg báros a küszöbön állott. Nem tudták. amely ezer és ezer éven át hallgatott. mint mindig a tünemények. Pislogott. Sokan. Egyik vízoszlop a part szikláinak rohant és kristályszilánkokra tört. Mind hallgattak. Lucullus és Vergilius villájának romjai közül a jajgató karének. és ezt látták. de mindig ütemesen kiabáltak. makogó hangon a szirének. az önkívülethez. mintha irtózatos görcs kínozná. – A tenger alatt történik valami. föld alatti és tenger alatti szél énekelne. viselte a sorsát. baljós csendességben nem lehetett hallani. Néma és zajtalan szél volt ez. – Nem földrengés – mondta a báró. a karének egyszerre volt trágár és misztikus. mintha körmenetben énekelne a nép. mert úgy érezték. Közismert volt. hogy ez az ember le tudja csillapítani a háborgó tengert. és reszkető kézmozdulattal rágyújtott. a Marechiare odúházaiból. közel a kéjhez. Olyan volt. De ezt a gonosz világítás is okozta. A világítás is nyugtalanító volt. s a nap forrón és láthatatlanul tűzött a felhők mögött. és némán hallgatták a mélyből. Iparkodott szakszerű maradni. Többen a félkarú halászhoz futottak és kérlelték. priapikus szörnyeket –. táncoló. A gőzoszlopok nagy sebességgel haladtak a part felé. Olyan volt. mintegy hasra feküdt. mintha a hadihajó fedélzetén állana. A másik kettő imbolygó. s akkor tehetetlen a tromba marina. jajveszékelő kiáltozást. De nem figyeltek rá. szakszerűen. és ő volt a tengernagy. a part menti tájak felől. mintha ez segítene valamit. Ebben a csendben most felhangzott a mélyből.

asszonyok. eszelősen. amikor az emberek a lehetetlent kérik. a boros és a Posillipo bércfokának árusai. és komoly volt. A halász nem mondott nemet. keblükön gyermekkel. . az ál-virágkereskedők. A Villa Ricciardi templomtornyában ijedten. Többen állottak körülötte.szíve táján. és szellő sem mozdult. A pillanat komoly volt. Úgy viselkedett. S mert a tenger csendes volt. mint a szentek. de nem mondott igent sem. a jajgatás ebből az ájult csendből félelmes erővel hangzott ki. összevissza harangoztak. a kabát és az ing közé rejtette. Csak hallgatott.

a habzó. Szürkéskék szeme volt. Mindig udvariasak vagyunk. – Fiam – mondta a vicequestor –. a vörös hajú. mintha szégyellné magát. commandatore? . lehajtott fejjel. – Ülj le – mondta nyugodtan. Rekedten beszélt. már reggel elment. A vicequestor mögött. Mindketten.. és az ég különösen megvilágosodott. gúnnyal és jókedvvel. Lesütötte szemét. – Érted! [9] . igaz? És mindent tudunk – mondta gőgösen. és átnyújtotta az iratcsomót az ágensnek –. De a tenger most már nyugodt volt. és hosszúkás. Húsos. a főposta fasiszta pazarlással és pátosszal épített palotája előtt. – Az olasz belügyminisztérium a legjobb Európában. Tanulja meg. és megkínálta a fiatal ágenst. – Rómában okos emberek élnek – mondta türelmesen. Néhány cserép virág állott az ablakpárkányon. felemelte az iratcsomót. és zavartan forgatta kezében kalapját. Sárga selyemkendője lobogott a vállán. A vicequestor ezt mondta: – Ezt a jelentést nem küldhetem Rómába. Belépett. – Megbocsát – mondta. ezt a jelentést nem küldhetem Rómába. alattomos légjárat keletkezett. aki a kerületi rendőrségen az idegeneket ellenőrizte.. A questura szobájának ablakából a térre láttak. Tüzet adott neki. Mindketten leültek. – Csak mert önök is idegenek – mondta. akit Mussolini rendőrei megöltek. – Rossz hír. A vicequestor lenézett a fénybe. papucsszerű szandált viselt. vörös haja borzasan tapadt homlokán és halántékán. vörös hajú fiatalember. A fiatal ágens. A téren. Ő.. Kalap nélkül volt. a tenger irányába néztek. tele okossággal. pezsgő fényben úgy áradt a nép. és ragyogó. megvetően. A fiatalember zavartan felállott. Két ujjal. – Most mondjál el mindent – mondta a vicequestor. és kezében reszketett a cigaretta. Aztán vállat vont. Leült. Az idegen nő felállt. A vicequestor kövér volt. melyet most Matteottiról kereszteltek el. hogy az igazság mindig más. zavartan. és morogva kérdezte: – Mit tehetek. a fehér bőrű. Az idegen nő állott a küszöbön. – Nem a vihartól féltem. aztán odadobta az asztalra. Cigarettát húzott elő zsebéből. maga még fiatal. mert a lépcsőházban most hirtelen. Most villám csattant. – Brutta figura – mondta halkan. – Nagyon féltem – mondta. ravasz orra volt. gyanúval. fejét csóválta. – Nem – mondta aztán határozottan. A vörös ágens állott az ajtóban. sápadtan ült az asztal előtt. casertai.HARAMDIK RÉSZ 1. a rendőr és a nő. . Akkor csengettek az előszobaajtón. Homloka izzadt. a falon. signora – mondta. sötétbarna szeme. a politikusról. mint a hullámverés habos taréja a közeli parton. Most megint csengettek. festett. mert rossz hírt hoz. commandatore – mondta rekedten. Rágyújtott. – De ez az igazság. Átvette az ügyiratot. egyszerű feszület lógott.

Mindent. .

Most a középső ujjat hajtotta be. Bal kézzel tenyere felé hajtotta jobb keze mutatóujját. Lehet. Lehet.. Nevettek. Megakadt. Lehet. Két ujjal megfogta a kisujjat és zavartan. Jobb kezét felemelte: – Lehet. hogy öngyilkos. hogy kommunista volt. Behajtotta a gyűrűsujjat. de félt kivándorolni. hogy bolond volt. hogy igazi menekült volt. tájékozatlanul mondta: – Lehet. és rekedten mondta. Kisujja a levegőbe meredt. hogy valaha is megtudjuk az igazat.2.. hogy megölték. – Lehet. Az ágens ezt mondta: – Nem hiszem.. – Lehet. hogy ember volt. Vállat vont. . Kifújta a füstöt. hogy titkos kommunista ügynök volt. hogy. aki csalódott és elmenekült. hogy fasiszta volt. A vicequestor mosolyogva nézte.. aki menekültnek játszotta meg magát. ahogy gyereknek felel a felnőtt ember: – Lehet. és bujkált. – Lehet. Lehet.

Szakszerűen néztek egymásra. De nem teniszezett. A nőnek vízuma van az Egyesült Államokba. Ez volt minden. Külön ékezetük van a magyaroknak. – De még nő. hogy adják vissza nekik az ékezetet. nem láttak semmit. Az embereket kihallgattuk. a Marechiare alján.. ezekben az országokban az ékezet fontos. akkor elsietett a bárba. Úgy látszik. V olt egy erkélyük. – Igen – mondta az ágens. Négy szobában laktak. – A felesége? – kérdezte a vicequestor. Ez nem volt kellemes – mondta csendesen. A Parco della Rimembranzában ez a látogatott sarok. Kéz alatt – mondta csendesen. ahol kiállítják az okmányaikat. Láttam Bagnoliban egy cseh ügyvédet. Pontosan fizettek. a virágárus. Tavaly elkergettük innen a kéregetőket. ott feküdt ez az ember. – Kéz alatt. mert a névre nem tették fel az ékezetet. a cseheknek és a lengyeleknek. – Kopott ruhák. az irataikban. A nő soha nem kap semmit. sőt a mássalhangzókon is van ékezet. a hajójegy és az igazoló papírok mellett egy pénztárcában háromszázhatvan dollárt találtunk. széttárt karokkal. Együtt laktak. Vagy olyasféle jel. az íróasztal fiókjában. mint az ürgék. a hazájabeli betűkkel. általában. Azt mondják. A férfi szobájában. Már nem volt sok pénzük. Lóden felsőkabátja volt. Bolzanóban hordanak ilyent a tiroliak. telefonált. jó szövetből. mikor megkapta a vízumot. mind ragaszkodnak az ékezethez. – Értem – mondta a vicequestor. A mélység a kilátópont alatt százhúsz méter. Az egyik. érted? Nem kell sokat beszélni. – Együtt érkeztek. vissza akart menni az amerikai konzulhoz. ritkán van a közelben. V olt egy írógépe. aztán a románoknak. De ez idén visszajöttek. Volt egy angol teniszütője s egy fényképezőgépe. Mindent leltárba vettünk. – Vegyél nyugtát – mondta a vicequestor és előrehajolt. aki izgatottan járt fel és alá a folyosón. Úgy volt. Azt hitte. Később látták. Úgy látszik.. Mindenféle jel és ékezet van a nevükön. Azonnal kimentünk a brigadérossal. a közelbe. – A szél abban az órában negyvenkilométeres erősségű lehetett. akik a földbe vájt barlangban laknak. – Mi volt a lakásban! – Négy ruhája volt – mondta az ágens. nem is fényképezett. amilyent nálunk nem hordanak. – Gondolkozott. a tengerre. mint az ékezet. Mi legyen a pénzzel. – Mi is így gondoltuk. Ezt mind felmértük. Halkan kérdezte: – Milyen ez a nő! – Már nem fiatal – mondta az ágens. Az én feladatom volt. A városi mérnöki hivatal már tavaly ajánlotta. Ezek az emberek. De nem a felesége. Milyen ékezethez? Az ágens vállat vont: – Az ékezethez. hogy a párkány egy helyen ledőlt. A mélyben. A lakást feladták. A férfi Ausztráliába kapott vízumot. a magánhangzókon. hogy megmondjam a signorának. mindenki a korlátnak dől. Csak fenn. Ha most elkezdődik egy hagyatéki eljárás. Különösek ezek az emberek – mondta. Ehhez ragaszkodnak. Német gép. elbújtak a barlangban. commandatore! A vicequestor vállat vont: – Adjátok a nőnek. ebben az órában. A nő jövő héten megy Amerikába. ez fontos. minden idegent idehoznak. A férfi hajója másnap indult. A vidék elhagyott. kiabálni kezdenek. s egy napon . a tenger partján. hogy szétválnak. – Mind ragaszkodnak az ékezethez. A vihar hirtelen jött. – A kőpárkány azon a helyen repedezett – mondta az ágens. a templom közelében. A pénzt a brigadéros letétbe vette. A vicequestor figyelt: – Az ékezethez? Nem értem. Bagnoliban. de jól szabottak. mi történt. akik mostanában a vasfüggöny mögül jönnek. már nincsen semmijük. a hivatalokban. hogy meg kell javítani a kőpárkányt.3. Idegesen mondta: – Adjátok a nőnek. Ember ilyen szeles napon. – Nem a felesége – mondta az ágens.

Szent Ferencet ábrázolja. – Soha ne gondolj semmit – mondta. Fellapozta és betűzve olvasta: – Pico della Mirandola. V olt még neve a világban. afféle vadászkés. Mikor már nincsen ékezetük. – E!. De nem valamilyen régiség. hogy vigyázzunk rá. commandatore! A vicequestor borostás. A vicequestor bólintott: – Tudom – mondta. idegen nyelven nyomtatott naptár. betéttel – mondta csendesen az ágens. Ez tudós volt – mondta közömbösen. – Rövid verseket írt – mondta mellékesen. – Elég jó verseket írt. – De hominis dignitate – betűzte az ágens. mindenféle nyelven. de nem olyan színes. közönséges villamosjegy volt. hogy ékezet nélkül nem egészen azok a világban. – O sola beatitudo – mondta dallamos. Utasítást kaptunk Rómából. Nem értékes darab. Assisiban vásárolta ezt a kerámiát. – Csak figyelj. Mint egy nyelvleckére. nem tudtam. mikor a helyközi beszélgetések idejét mérik. rozoga írógépeiket. ahol ezt a jegyet adták. Mije volt még! – Személyes holmija? – kérdezte élénken az ágens.. – A másik egy verseskönyv – mondta az ágens. Milyen könyve volt még! – Egy Szentírás – mondta az ágens. modern homokóra. Rime e lettere – és zavartan mosolygott – di Michelangelo Buonarroti. nincs anyanyelvük sem. Olasz– francia. érted? Ékezettel vagy ékezet nélkül. visszatolta a jegyzőkönyvet külső zsebébe. amilyent falra lehet akasztani. Könyvei voltak! – Kevés – mondta az ágens. – V olt egy régi naptára. – Jó cím – és nevetett. – Miféle olasz könyvei voltak! Az ágens előhúzta jegyzőkönyvét. – És a szótárakkal.feleszmélnek. –V olt egy nikotinszűrős szipkája is.. a régi. Néhány soldo az ilyen homokóra. Ezért kínos. úgy készülnek a világra. – Inkább csak szótárak. hogy Michelangelo verseket is írt. amint beszél a farkashoz és a tűzhöz. – Ez a könyv címe. amelyeken vannak még ékezetes betűk. 1948 április 11. fölényesen a vicequestor. – Kis könyv. melyről letépték a lapok egy részét. Volt egy használt. Ezért cipelik magukkal görcsösen.. – Tudományos társaságok tagja volt. – Az ékezet a személyiségüket jelenti. Ez már a poggyászában volt. V olt egy homokórája. Aztán volt egy iránytűje. – Felnézett. Mit gondoljak erről. Mindenféle szótárai voltak. földrészeken át. – Ez volt az egyik szerző. amikor még ékezetük volt. Ezzel a két könyvvel akart Ausztráliába menni! – Úgy látszik – mondta gondterhesen az ágens. de volt még valaki. O beata solitudo – mondta fahangon az ágens. Firenzében nyomtatták – olvasta a könyv címét –. dúdoló hangon a vicequestor. szögletes kerámiája is. borítékban. mint voltak régebben. – Rövidlátóan pislogott. – Értem – mondta a vicequestor. Angol-német. ami történt. mint amilyent a mi [10] . amilyent a távírdászok használnak a postán. Ezek az emberek folyton készülnek a világra. – Ezt égették a kerámiára. Valamelyik vasfüggöny mögötti városban járhatott a villamos. Nézték egymást. Olaszul csak két könyve volt. Gyűrött.. Néhány nyakkendője volt. s ezért összevissza beszélnek és olvasnak. – Nagyon kevés. – mondta a vicequestor. Volt egy zsebkése. A szeme villant. – Ez érdekes – mondta a vicequestor. Kilyukasztott.. V olt egy kis. ez a hölgy. szamárfüles füzet volt. dugóhúzóval. beretválatlan állát dörzsölte. Francia-spanyol. – Az anyanyelvén. Félnek elveszteni valamit a személyiségükből. ez volt az utolsó lap ezen a naptáron. hanem közönséges. – Commandatore. szép selyemnyakkendők. A signora. azt mondta. – Lehet – mondta röviden a vicequestor. idegen városból való villamosjegye is.

benn járt a városban. megnézték! – Leberetválták a fejét. A boncolásnál alaposan megnézték. A nő mit mondott még a morfinról! – Semmit – mondta az ágens. A vicequestor felfigyelt: – Morfinista volt! Az ágens fejét rázta. A hóna alatt is megnézték. aztán beadta magának. Aztán a Finestrellában vacsoráztak. és megnézték. Hároméves morfin volt. hogy ismerik egymást. Előbb. Megrendezhette volna az öngyilkosságot az öreg morfinnal is. emlékező hangon. talán éppen azért öli meg magát. A vicequestor bólintott: – A haja alatt a fejbőrt. És volt húsz centigramm morfinja. Ez érdekes eset volt – mondta komolyan. – Émelyegni kezd. commandatore! Milyen esetre?.. Rágyújtottak. soha nem élt morfinnal. öreg morfin hatása nem biztos. A morfint még Auschwitzban kapta egy német katonától. ilyen öreg morfinnal ölte meg magát. Volt fecskendője is. kereste a padrét. – Ezek előző este az operában voltak. És sóhajtott. Reggelre meghal. kivándorlási vízuma volt. szobát bérel a környéken. – Kihallgattad? – kérdezte a vicequestor. Tebaldi énekelt. Cipője orrát nézte. a morfin mégis kényelmesebb. emlékszik. Nem volt tűszúrás nyoma a testén. – Levél egyik után sem maradt – mondta. De a priuszát megnéztem. a hajó indulása előtti héten. A morfinnal. A karzaton.. – Nem akart a morfinról beszélni. Ha ezt tudnám. Mert ha öngyilkos akart lenni. megmenekült. amely az asztalon hevert.. – Milyen esetre? – kérdezte csendesen a vicequestor.kereskedőink árulnak. ha közben hányni kezd és a morfin öreg.. lefekvéskor beadja magának a morfint ... commandatore. Ha elmegy hazulról. hogy nem bizonyít ebben az esetben semmit. Indulás előtt csinálta. s a cigarettaszipka hegyével a jelentésre mutatott. mint aki önmagának felel. Csendesen mondta: – Éppen ez az. – A signora azt mondta. Emlékszik. Salernóban vagy Sorrentóban. minden esetre.. – Megvizsgáltattam. mindenütt. csendesen. mint lezuhanni százhúsz méter magasból és a nyakát szegni a parton. commandatore?. Öt évig várt. aki megmenekült Auschwitzból és mehetne Izraelbe. – Már tavaly jelentettem. a legolcsóbb helyen. – Az ilyen ember. . az a helyzet. A signora azt mondja. akkor is. szakszerűen. – Talán – mondta gondterhesen az ágens. gyorsan.. mint ez is . V olt ilyen esetünk tavaly. miért öli meg magát! A vicequestor elgondolkozott: – Talán – mondta lassan. Az ilyen állott. Halkan beszéltek. – Én nem kezdek papokkal. Nem volt morfinista.. – A morfin öreg volt – mondta aztán. más jelentést írhattam volna. a Toscát játszották. akit öreg morfinnal mérgeznek meg. Egyetlen tűszúrás nem volt a fejbőrön. a bal kar ütőerébe. a morfint csak úgy tartotta. nyugodtan –.. Émelyeg és hány. – Padre Carminit – mondta az ágens. – Commandatore – mondta rekedten az ágens. commandatore! – Emlékszem – mondta vicequestor. – Ötvenhárom éves volt. Az ágens lehajtotta a fejét. szakszerűen. délután. Még hazulról hozta. A lengyel zsidó. s utolsó héten.. – A franciskánust? – kérdezte a vicequestor. És sóhajtott. De nem találta.. – Tudom – mondta nyugodtan a vicequestor. mert megmenekült Auschwitzból. aki utolsó pillanatban nem akart kivándorolni Izraelbe. – Miért? – kérdezte gyermekes hangon az ágens.

Mi volt a falakon. mossák le.Hat éve van itt. Tegnap két falat mosattam le a Posillipón – mondta hirtelen. Milánóból jött. I preti in prigione”. A vicequestor vállat vont: – Azért. mint a mi népünk – mondta oktató hangon. és kérte. határozottan. A könyvtárban dolgozik. a Posillipón! – A szokásos. gyermekesen. Rómában. Valamilyen kongresszuson voltak együtt. Ez a menekült és a padre már régebbről ismerték egymást. nem kell még félni. mert egy nép antiklerikális. és fejét rázta. nyugodtan –. – De nem kezdek velük. „Evviva la religione. [11] . Ennyit mondott a padre. Összefont karral nézték egymást. évek előtt. A vicequestor nevetett: – Félsz a papoktól? Már itt a földön félsz tőlük! – Nem tudom – mondta az ágens és sötéten. haragosan nézett. A padre fenn járt a questurán. Nem kezdek papokkal – mondta még egyszer.

.4. de az orvosi vizsgán visszadobták. Ezek mind megmenekültek. aki egy napon elhatározta. amikor a szüleivel eljött Szentpétervárról. hogy a németek ne szólhassanak bele. – Mit láttál még a táborban! – Egy ideig úgy viselkednek a menekültek.. – Értem – mondta nyugodtan a vicequestor. ideges amerikaiak. táborba csuktuk őket. És mennek. mert a litván színészt. hanem menekültek. amikor új hazát keresnek?. De amíg kiderül. aki nem mehetett Amerikába. kétféle menekült van: igazi menekült. mi történt az elmúlt tíz év alatt Paraguayban. – Jelentkeznek a különféle bizottságoknál. másfélék.. Néha festő. Kétéves volt. Azt hiszik. hogy kemény a mája. mint Szentpétervár.. nem mehet Kanadába. A vicequestor bólintott: – Mint Nagy Frigyes. V olt itt egy orosz. hogy ők már nem egyszerű. papok. mert Szentpétervárott született. adataikat. Kifújta a füstöt. – Az ágens összefonta karját. hogy ő is menekült. Nagyon sok apró ország van Európában és nagyon sok menekült. miért kell előbb vizelni. hogy Leningrád nem ugyanaz. mert megállapították. mint a kommunisták. hová mennek. A papok éppen úgy hallgatnak. hosszan utánanézett. Mi lett a litván színésszel! – Kanadába jelentkezett. megmondják a nevüket. aki Chilébe akart menni. visszadobta a bizottság. egészen rossz tüdőlelettel. akik most jönnek és mennek Itáliában. mi van az emberek veséjében és vérsejtjeiben. akik nem értik. Ezek a priuszok. még ők döntenek a sorsukról. mert a brigadéros kérte. Ezt jegyzőkönyvbe vették.. hogy ez igaz. Vért vesznek tőlük és vizeletet. – Norvégia – mondta szelíden. Azt mondták. nézzem meg a priuszokat. vagy átiratkozik Ausztráliába. Aztán orvosi vizsgára mennek. Legtöbbje bolond volt vagy tudós és író. mint akik tudják. commandatore!. akik évek óta itt élnek.. – Idegesség – mondta türelmesen a vicequestor. mi történt az elmúlt tíz év alatt Itáliában. mivel foglalkoztak azelőtt. – A hatalmak tudni akarják. de ez csak azért volt.. és hallgatnak. ezeket megmentettük. aztán magyarok. Vannak közöttük egyetemi tanárok. engedélyes idegenek. – Norvégia – mondta készségesen az ágens –. akik turistáskodni jöttek. azt sem tudjuk biztosan. nyugtalanok. hátradőlt. hogy . Ez már kissé megzavarja őket. Mind odébb akar menni. De ezekkel könnyebb volt. ha az amerikai vagy az ausztráliai konzul gyanakszik. Folytasd... nem mehet Chilébe. A mi régi menekültjeink. s aztán olyan. mint voltak régebben az idegenek. Az itteniek mindent tudnak egymásról. – Fiam – mondta türelmesen a vicequestor –.. Most nagyon komoly volt. mit akarnak. angolok. Az ágens vállat vont: – Minden homályos. amihez nyúl az ember. Nem tudják. V olt olyan hét.. de tanító hangon a vicequestor – megengedheti magának. Aki százhetven centiméternél alacsonyabb. – Chilében történhetett valami – mondta nyugtalanul az ágens – . Mindig voltak itt különcök. Én sem tudom. A háború alatt jöttek zsidók Ausztriából és Jugoszláviából. Néha kiabáltunk velük. kijelentik. Van. Bagnoliban. Ezek az idegenek. Akinek kemény a mája. németek... és itt ragadtak. sok minden történhet.. Chile csak százhetven centiméternél magasabb menekülteket vesz át. Kiabált. Ki tudja még az emberekről az igazat?. Nem lehet csodálni. Most ezek a régi menekültek is idegesek. Norvégia átvett öregeket is. aki Brazíliába jelentkezik. de éjjel meggondolja magát és másnap elmegy a chilei konzulhoz. hogy mindennap bementem a campóba. a táborban.

De ezeknek az embereknek már nincs más vesztenivalójuk.. – A zenekar is bűnös? – kérdezte együgyűen. Ezek mai napig nem kaptak vízumot. – Hivatalosan mind – mondta az ágens. az Eladott menyasszonyból. Ez lehetséges – mondta elégedetten. – Nem biztos. már többen morogni kezdtek. még engedelmesek voltak. Nem tudom. akkor az egész emberiségről ujjlenyomatot kell venni. hogy elébb elvesztették az otthonukat. A vicequestor felfigyelt: – Miféle zenekar?.. hogy ezek az idegenek különösen idegesek lesznek. aki lelkiismereti okból jött el hazulról. Ezeket nehéz kitoloncolni.. Ezek az újak már csak elmenni akarnak. különösen a hegedűsök. commandatore. – A régi menekültek mind haza akartak menni. Az egész bandát elvezették. vért. – Lehet – mondta az ágens. Figyelmeztesd őket. Bagnoliban. A vicequestor bólintott: – Ezekre nagyon kell vigyázni... a hazájukat és az anyanyelvüket. – Ezek közül hányan politikaiak?. aki menekült. de haza akartak menni. hiszen menekültek. akik Új-Zéland térképét tanulják egész nap.. Nagyon kevés. és Új-Zéland mögött már nincs semmi. Ezt sokan rossz néven veszik. – Lehet. az notórius. Nyolcadik hónapja ülnek itt a táborban. a campóban. Amikor vizelni kellett. Mentől messzebb! Vannak. – A nagyhatalmak kénytelenek vigyázni. hogy Olaszországban vannak. szórakozottan az ágens. Érted? Mindenki. hogy ők nem gonosztevők. mint a gonosztevőkről. s elhozták minden hangszerüket. – A valóságban kevesen. Vannak közöttük. Éjjel szöktek át a cseh határon. Frascatiba. s hat hónap múltán visszaszöknek ide Európába. az egész zenekar. Rendőröket kellett hívni. hogy az egész emberiség bűnös. Ha mindenki bűnös. tizennégyen. künn a világban. Smetana operájából játszanak. akik kimennek Ausztráliába. Egy napon megértik. fellázadtak. elvesztik a személyiségüket. aki mindent elolvasott. mindent. a pikulákat. ékezettel vagy ékezet nélkül. régebben és ma sem. mert megnézte a térképet. – A cseh zenekar – mondta az ágens. – Lehet – mondta komolyan a vicequestor –. hányan vannak most! – Négyezer-háromszáz – mondta katonásan az ágens... csak a személyiségük.. Bosszút akartak állni. Van itt egy bolgár festő. hogy ujjlenyomatot vesznek róluk. mert szegény és kis ország. Aki visszaszökik Európába. Csak az ujjlenyomat számít és az aktaszám. és mosolygott. az emigráció .nagylelkű legyen. akik a lelkiismeretük miatt jöttek el hazulról. mert félt.. De amikor meghallották. hogy már nincs nevük sem. s most.. mert van mit veszteniök. sem röntgenleletet a menekültektől. az egész. Amikor a vért kellett adni.. olyan. amely őket jelenti. A táborba kell csukni. amit Új-Zélandról tudni lehet. – Ezek hangszerekkel jöttek. Aztán vannak... oda megy. mihelyt megértik. Úgy értem. hanem zenészek. S amikor megértik. és sóhajtott. és mindennap gyakorolnak. ha egyszer visszaszöktek. és hangszereiket szorongatták. a nagybőgőt. Csoportban álltak. fiam – mondta türelmesen. amely az ügyiraton olvasható és az ujjlenyomat. Megfigyeltem. akik nem értik.. De a nagyhatalmak helyzete más. mert nincs állam.. vizeletet. jól mondom-e?.. Mert a név nem számít.. mert Itália is megengedheti ezt magának. különösen és meglepően idegesek lesznek. Kiabálni kezdtek. de nincs többé saját nevük. a rokonaikat. commandatore. mert azt hitték. A vicequestor fejét csóválta: – Miért nem játsszák Verdit? Vagy Cimarosát? . Sokan menekültek.. a menekültügyi bizottság költségén. Van. miért vesznek ujjlenyomatot róluk.. fedélközön kivitetik magukat. Ez is idegesíti őket. mert gyanúsak. Azt mondja. komoran az ágens. Mi sem kértünk. Csak a szám jelenti még őket. hogy ezek az emberek még haza akarnak menni – mondta átmenet nélkül. hogy a nevük és a személyiségük nem jelent többé semmit a világon. amely még egyszer átvegye őket . – Mit gondolsz? – kérdezte a vicequestor.

Az ágens hallgatott. – Hány százalék. eljött. Olyan.. illedelmesen. hogy odaát sor kerül rájuk. Olyan. – Akad ilyen ember is a menekültek között. pedig otthon is maradhatott volna. Ez a fajta ember soha nem százalék. aki belülről nem bírta az egészet. commandatore. . mert nem bírta nézni a bolsevizmust vagy régebben a nácizmust. útlevéllel vagy szögesdróton át. Maga mondta... commandatore – mondta komolyan.... de nincs ilyen százalék. – Ez az ember – a jelentésre mutatott – milyen volt?. – Ez igaz – mondta meghökkenten a vicequestor. – Nincs ilyen százalék – mondta csendesen az ágens. féltek. mert elvesztették a birtokot vagy az iparigazolványt. Sokan menekültek. Csendesen mondta: – Nem volt százalék... Aztán egymásra néztek... aki eljött. mondd?. Sokan eljöttek. kinézett az ablakon..valamilyen nagy hecc és kaland. mert nácik voltak vagy fasiszták. – kérdezte kíváncsian a vicequestor. s mosolyogtak. ez biztos..

olyan úri viseletű. Most már megmondhatom. Olyan volt. És az emberek. – Figyelek – mondta engedelmesen az ágens.5. Először is. Az ágens most ezt mondta: – Amikor beléptem. de ezekre vigyázunk. hogy csodát tud tenni. útra készen. De bennem egy-szerre megmozdult a rendőr. akik eljöttek hozzá és leültek vele szemközt. hogy ezt már megértetted. nagy volt a rend. összehajtható vaságyban aludt. Nem olyan volt a szoba. ugyanazt a bűntettet nyomozom . Csak ült és hallgatta az embereket. hogy ez az ember tud segíteni. mint Padre Pio. nem ígért semmit. A könyvet a kezében tartotta. Kitalálták. Talán azért. a legszükségesebb. amely a teraszra vezetett. Ezt nem lehetett félreérteni. – A lelet. De nem adott tanácsokat. egy idegen. Húszezer lírát fizettek. Erre figyelj – mondta komolyan a vicequestor. egyedül egy szobában. utolsó délután. a küszöbön. Senki nem mozdult... Megírni még nehezebb. mert másnap indult a hajója. – Beléptem a szobába. Csendesen léptem be. akármilyen formában. hogy tud segíteni. megálltam a küszöbön. Mást. Akkor is gyanús. hogy másnap megölje magát. Talán már Ausztráliára öltözött ilyen ünnepélyesen. nem is fogadott el pénzt. mint a többiek. a szoba közepén ült. – Mindig ugyanaz – mondta hálásan. nem volt nagy híre. Folytasd. a szándék. nem kért semmit. Meg kell mondanom. Csak a nevek változnak. hogy tud valamit. hogy nem volt csaló. Nem mondták.. Aztán. ez ami mesterségünk rendkívül egyhangú. hogy ez az ember tud valamit. aki beszélt vele. könyvvel kezében. – Csak azt mondhatom.. Nem fogadott el pénzt. gyorsan a fiatal rendőr. Örülök. De olyan szerencsétlenek és babonásak. már gyanús. Ennek az embernek az volt a híre. – A bűn mindig egyhangú. Commandatore. Nem tudták. Szegényes lakás volt. Valami történt ebben a szobában. Feltűnő rend volt. Szentkép. És egyszerre tudtam. De ez nem kért. hogy megőrültem és elbocsátanak a szolgálatból. a kolostorban. Már becsomagolt. ha a szegényeknek adja vagy a kórháznak. Nem írhattam be a jelentésbe. Sok a csaló. sem ajándékot. Először is. hogy ez az ember nem csaló. de talán nem is olvasott. mert azt hiszik. elég gyámoltalanul. jól mondom-e? . egyszerre megnyugodtak. Mindenkit fogadott. Különös volt. A cseléd engedett be. Csak a jóság érdekes. mindig úgy érzem. – Csak a kivitel változik. és nyelt egyet. Én is éreztem. Pozzuolit és Ischiát. A mi népünk rendkívül gyanakvó és a hiszékenységet csak megjátssza. – Igen – mondta fahangon a másik rendőr. de úgy beszéltek róla. De most már megmondhatom. mint aki tud valamit. mindenki után szaladnak. Ha pénz van körülötte. hogy jövök. Érezték. Nem tudom.. egy . a tanúk. ahol már csak egészen kevés használati tárgy van. Nagyon nehéz megmondani. Az ilyesminek gyorsan híre megy. figyelni kezdtem. Közönséges. feszület. Ha ülök a hivatalban és az aktákat lapozom. A nyitott ajtón át a tengert lehetett látni. A poggyászok az ágy előtt álltak. Mindenkit kihallgattam. commandatore – mondta rekedten. mint ahonnan egy ember Ausztráliába készül utazni. szemközt a nyitott ajtóval. Néhány olcsó bútor volt csak a szobában. – Akkor. az utolsó jó ruhájában.. – Mondd el – mondta röviden a vicequestor. ünnepi ruha. Sötétkék ruha volt rajta. Az ilyen híresztelés mindig gyanús. megálltam az ajtóban. Álltam a küszöbön. semmi. vagy kimegyek a tett színhelyére. A nép sokat fecseg. Halkan és rekedten beszéltek. mint egy pap szobája. és mosolygott. akiről elhiszik. commandatore.

olcsó és elhasznált gép. hogy magával hozza a zongorát. bölcs és mindent megbocsát. tűnődő hangon az ágens. hanem lábpedálos.. amihez addig köze volt.. Úgy ült a szoba közepén. egy szék. ilyen különös. – Csak azért említem. mint ezek a mi olcsó szentjeink. olyan mereven nézett. És olyan mozdulatlanul. értékes gép volt ez. amit a csoda körül az emberek művelnek. V olt. s ezeket aztán nyugtalanul őrizték. Mindaz. – De meg kell mondanom valamit. Nem kívánhattad. hanem menekültek és kilépők. Oda is elvitte a harangjátékot. – Nem – mondta az ágens. De amikor beléptem a szobába. kicsomagoltuk a két poggyászt. Ez az ember akkor már kidobott az életéből mindent. És gyanús. de először értettem meg. Abban a szobában. – Ezt soha ne felejtsd el. nagyon régi. Ez látszik a menekülteken. – Egész országokat kiraboltak – mondta komolyan a vicequestor. olyan szánalmasan kevés volt. commandatore? – kérdezte csendesen. de nem igazi idegenek. egy bűntény megtörtént. aztán a persely meg San Gennaro vére. abban a pillanatban. amit elrejtett és a poggyászokba rakott. És ez a magány izgalmas volt. szemközt a nyitott ajtóval és a tengerrel. Érti ezt. hogy itt történik valami. commandatore. A csodákban nem hiszek. mi a csoda. aki Németországon át jött ide. és mégis néznek. a szögesdróton át. elhozta a varrógépét. mert a nő másnap ezekhez az idegenekhez futott. ahol a menekültek poggyászait őrzik. Egyáltalán. mert becsomagolt. izgatottan –. Olaszország öreg. commandatore? – kérdezte kíváncsian. akiket a papok felöltöztetnek. s aztán néznek mindenkire az üvegszemükkel. amit aztán később megtaláltunk.. akihez akkor délután elmentél – mondta a vicequestor –. mint a bábuk. – Már nem volt semmije. Nem csak azért. Én nem hiszek a csodákban – mondta hangosan. Bábuk. Azt mondják. viaszból. Különösek ezek a menekültek – mondta bizonytalan. Egy embert kiraboltak. amilyet minden ócskapiacon árulnak. ami felesleges. aztán a bolsevisták. hogy van valami. értéktelen tárgyakat ragadtak meg. csaknem alázatosan. harangjátékot hozott. én jó katolikus vagyok – mondta zavartan. már kilépett Európából. A campóban. csak néhány használati tárgy és könyv. Ezt nehéz lehetett éjjel áthozni a német határon. történt valami. Nem csoda. Ezt láttam. Először a nácik. – Ne törődj vele. egy asztal. A Posillipón és a Marechiarén lakik most néhány ilyen idegen. – Talán – mondta ugyanilyen bizalmas hangon a vicequestor. Kilépett mindenből. – Mondd tovább. akik nem tartoznak a campóhoz. Ez az ember nagyon sovány volt. mint a szentek az üvegketrecben. csomagolás előtt sem. különös tárgyakat láttam. mások gramofont. és látom a bűntényt és az áldozatot. – A nő künn feküdt a teraszon. mintha a varrógép vagy a harangjáték lenne valóságosan mindenük. Értse meg. Semmi fölösleges. Miért magyarázzam? Nem hiszek benne. hogy ebben a szobában. – Értem – mondta az ágens. aki éjjel jött át a határon. Utolsó pillanatban. nem volt már semmi fölösleges. – Nem tesz semmit – mondta nagylelkűen a vicequestor.pohár. minden. Egy cseh asszony. és forróságot éreztem. Ennek az embernek a hazáját többször egymás után kirabolták. Egy litván. amikor elmentek hazájukból. ez volt az első gyanús jel.. pszichoanalitikus. – Nem mozdult – mondta az ágens.. mereven ült. Értse meg. az ember körül. mindenből csak egy darab. – De ez. s az. De melegem lett. De nem afféle finom. Nem tudom. Az mi. aki korcsolyát hozott.. mintha nem kapnék levegőt. Ezek az emberek hivatalosan már kilépők voltak. Mind a ketten olyanok voltak. megértettem. – Nem – mondta az ágens. és most itt állok a tett színhelyén. A haja őszült. Commandatore. Ahogy a férfi ott ült a szoba közepén. nem hozott az útra varrógépet. hogy a szobában előbb sem lehetett nyoma a kevés tárgynak. amikor megölte magát. Ez az ember később Uj-Zélandba ment. nyeldekelnem kellett. ami számukra még értékes. Másnap. a fekvőszékben. – De legtöbben magukkal hoznak a nagy rablásból egyet-mást. A Posillipo tetején lakik egy osztrák. . De elhozta. és lesütötte a szemét.

És akkor történt valami. . Nem szólt. és lassan megfordult a széken.mikor a vihar kitört. Akkor a férfi megérezte. Csak nézett. mint aki már messze van a férfitól.. Mint aki már elutazott.. nem ismert. hogy beléptem a szobába. De előtte való napon még az erkélyen feküdt. Úgy feküdt az erkélyen. Ott találtam meg a rossz hírrel.

– Csak ült a szoba közepén. Nem felelt. hogy én.. Amalfiban. mintha aludna. mit? – kérdezte a vicequestor. Mindent elmondtam. De itt nem mondhatom meg. nem udvariaskodtam. – Akkor hallgass – mondta komolyan a vicequestor. le kellett zárni ezt az ügyiratot is. Az öcsém is. s vigyázni kell. mikor utazik. commandatore – mondta sápadtan és komolyan. mert izzadt. és meg sem mozdult. Ez volt a feladatom. A szentek soha nem felelnek. A kilépőt meg kell látogatni. ha nem hiszed. Nem kérdeztem semmit. – Ahogy még soha. hogy meghallgat valaki és nem akar tőlem semmit. de beszélni kezdtem. nem kértem el a papírjait. Az ágens vállat vont. Észak-Amerikába nem kapok vízumot.. Ezért beszéltem. hogy. hogy elmondom – mondta csendesen.. – Nem hiszem – mondta az ágens. nyugodtan a vicequestor. Leültem vele szemben. ellenőrző látogatásra jöttem egy kilépő idegenhez. A helyzet egyszerűen az volt. – Mit felelt? – kérdezte kíváncsian a vicequestor. Az ágens lesütötte szemét. Vannak ilyen emberek. Szeretnék kivándorolni. Meg kellett kérdeznem. és villant a szeme. De mindebből most nem történt meg semmi. – Nem felelt semmit – mondta az ágens. – Miért beszéltél hozzá. De máskülönben csend volt. De fasiszták voltunk. És én egyszerre beszélni kezdtem. egyszóval. udvariasan. el kellett vennem tőle az olasz tartózkodási engedélyt. – Mindent. Nem akar megbocsátani. – Mit mondtál még? – kérdezte a vicequestor. A szobában csend volt. és hallgatott. Nem akar ítélni. és megtörölte homlokát. Udvariasan. Az ágens tenyerét dörzsölte. commandatore – mondta. Az ember ült a félig üres szobában. Így szól az előírás. egy székre. . hogy meg ne gondolja magát és a nyakunkon ne maradjon. – Azt hiszed. – Talán nem helyes. Soha nem bántottunk senkit. – Mindent – mondta. Anyámnál alszom. hogy beszélni kellett hozzá.. de meghallgatott. Néztük egymást. a signora künn feküdt a fekvőszéken. a szoba közepén. nem állt fel. – Mindent. hogy szent volt! – kérdezte következetesen a vicequestor. de nem megyek Dél-Amerikába. Megmondtam. Cipője orrát nézte. mindig udvariasan . könyvvel a kezében. Először életemben éreztem. Saját magamról beszéltem. – Mert olyan volt. a rendőr. – De azóta nincs nyugtom. A Via Roma felől felhangzott a gépkocsik lármája. Zavarban volt. Rám nézett. aztán a homlokát vakarta. szent volt? – kérdezte komolyan. – Nem hiszek a szentekben – mondta hirtelen durván.6. senkinek. hogy itt ne maradjon és vissza ne térhessen. mert fasiszta voltam. Az apám is fasiszta volt. Mindketten körülnéztek az üres szobában.

Amikor az amerikaiak megjöttek. Csendesen beszéltem. Nem volt egyetlen mozdulata sem a szoknya vagy a haja számára. meddig beszéltem. A nő. És még valami különös volt az ember körül.. s az egész helyzetben. akinek beteg a fia – mondta gyorsan az ágens.. ez az . de hiszen maga ismeri a priuszom. Nem tudom. Kopasz fejét oldalt hajtotta. elnyújtott hangon. a szél néha meglobogtatta térde körül a szoknyáját és elborzolta haját. könyökölő mozdulattal. – Mire gondolsz? – kérdezte aztán halkan a vicequestor. De később néha gondoltam arra is. hallotta. milyen egyszerű ölni. aki másképpen is kilépő. És egy pillanatra sem féltem attól. A kormányzat is későn értette meg.7. Úgy értem. mint egy gyermek. Salernóban voltam. hogy nemcsak fasiszták és fasiszta könyvek vannak Itáliában. aki másnap nemcsak Olaszországból lép ki. aki hirtelen megért valamit és kimondja a sötétben. Beszélj. amikor én beszéltem.. Egyszer az életben mindent el kell mondani – mondta éneklő. amikor mások érkeztek. Sokáig nézték egymást. azt hiszem. amit mondok. Ő is oldalt hajtotta fejét. hangosan.. – Veszélyesebbek. Sokan azzal kezdték az ellenállást. hogy olyan ember. hivatalos hangon az ágens. hogy más is hallja. Ezek az intellektuálisok mindig veszélyesek – mondta röviden. – Azt hiszed? – kérdezte bizalmasan. Sápadt volt. – Mert akkor délután nem volt körülötte semmi. nem olyan nagy dolog ölni. – Ne politizálj. s révedezve nézett maga elé. – Már sötétedett. aztán megértették. Hallotta. mint aki nagyon fáradt. – Később gondoltam arra. – Szolgálatára – mondta az ágens. A nő feküdt a teraszon. ez a nő és ez a férfi. Később sem. Azt hiszem – mondta hirtelen. mint a hivatásos bűnözők. – Mások is jöttek? – kérdezte a vicequestor. – Ennek az embernek mindent elmondtam. Fejét sem fordította felém. hogy olyan emberhez beszélek. – Hát elmondtam. sötét fénnyel. és egyedül hagyjon a férfival. commandatore. – Hallgass – mondta röviden a vicequestor.. Sok minden van bennük. aki tudja.. Addig már elvittek sok embert az ellenállók. és nem mozdult. hogy beléptem. De úgy. commandatore. hanem mindenből. megértettem. Feküdt. vagy becsukja a teraszra vezető üvegajtót. amit elképzel az ember valakiről. de nem kelt fel. mintha imádkozna. Amikor ezt megértették. jól dolgoztam. Vagy a kommunisták – mondta nyugodtan. álmatag hangon. A szeme villant egyet. egy személy lennének. hanem fasiszta ezüst gyertyatartók és fasiszta perzsaszőnyegek is. hogy még gondol rá. . A vicequestor az asztalra könyökölt. – Amíg beszéltem – mondta az ágens –. a gyertyatartókat és a szőnyegeket is elvitték az ellenállók. aztán összeszedték a fasiszták lakásában a könyveket. nem látszott rajta. – Mások is érkeztek? – kérdezte félhangon a vicequestor. Akkor sem. amit megértett –. – Később – mondta az ágens. Azt hiszem. Mintha ők ketten. hogy talán túl jól dolgoztam. csaknem dühösen. hogy talán mégis megölték. – Commandatore! – mondta rekedten az ágens. Engem később leküldtek Calabriába és Szicíliába. szomorúan. hogy összeszedték a fasisztákat. de a nő minden szót hallott. hogy üdvözöljön. – Mikor mindent elmondtam. csaknem gyermekes. amiről nem is tudja az ember. A nő. Ezt későn értettem meg. amikor beszélni kezdtem. – Az őrnagy.. Két keze ujjait összefonta.

mint aki már soha többé nem akar megmozdulni. hogy azért jött. hogy hülye. és nem lehet tovább otthon tartani. akik megsértődnek. megsimogatja a fiú beretválatlan arcát.. az utca közepén az apjának dől. s elindult minden reggel és este sétálni vele. – De nem is kellett. Most már nő a szakálla. Elakadt a szava. Amikor már nincs mit tenni. mert már nem bírta tovább. s ahogy ez az ember szótlanul húzza. Vagy vonítani kezd.. mert már nyugtalan. Senki nem néz rájuk. hirtelen. Az apa ilyenkor. Néha leülnek.. Hát ez lépett be. Csak bejött. aztán a professorét nézte. hülyén. hogy ölni nem nagy dolog. Nem tudom.. az idegen emberhez. valamelyik intézetben. nap mint nap. később. vonszolja a fiút... de amíg kisebb volt.. – Igen – mondta a vicequestor. Nem kérte. itt találta a fiút. hogy élni mégis nagy dolog. Születéstől hülye. attól. De a professore hozott a fiúnak egy pohár vizet. Az asszony még most sem mozdult. hülye fiút. hirtelen. késő délután és reggel. állatian hörög.. mert minden megtörtént. Kért valamit? – kérdezte tárgyilagosan. Nem tudom.. És a signora künn a teraszon. A professore fél kézzel. tud segíteni a hülye fiúnak. – Akkor csak hallgatnak és szenvednek. kiment a konyhába.. nyilvánosan. ez nem tűnt fel nagyon. ezt az apát és ezt a fiút. Úgy hallgattak. . – Csak azok sopánkodnak. volt Bengaziban és Albániában. aki láthatólag éhezik. Akkor belépett az őrnagy. a fekvőszékben. aztán hazajött. nem panaszkodnak – mondta együgyűen az ágens. Mindenki ismeri a Posillipón.. aki így lesz hülye. Ha az emberek nagyon szenvednek. Jézus.. sokáig. Talán hallott valamit. – Akkor a professore felállt. A fiú apja. Lehet. most nyugdíjas. A fiú reszketett. commandatore. Ez az ember soha nem ölné meg ezt a fiút. – Egy pohár vizet kért – mondta az ágens. a szobába. de ez a sovány ember.. a fiú hülyén nevetgél. hogy ez az idegen ember utolsó pillanatban. Kínos látvány. Soha nem panaszkodik.. Úgy hallgattak. Művelt ember. csaknem ünnepélyesen a vicequestor –. mert abban a korban van. az apjába karol és vonít. Ketten itatták. elutazás előtt. De megértettem. Mindennap látom őket... Talán azt remélte. Mint aki túl van mindenen. intézetbe valók. commandatore. A Posillipón mindenki ismeri egymást. A fiát vonszolja sétára. vannak-e szentek? De ezt az embert kanonizálhatják. fél kézzel. Mit lehetett itt még szólni? Ez az ember évek óta vonszolja a hülye fiút körben a Posillipón. A fiú már tizenhat éves. amikor már dereng a hülye agyában valamilyen nyugtalanság. Úgy feküdt. aki röhög maga elé. Jézus is segített a hülyéknek. a fájdalomtól egészen lefogyott. De néha elnézem őket. ő is hallgatott. és hozott a fiúnak egy pohár vizet. amikor elhallgattam – mondta. Mint aki másnap Amerikába utazik. s megértem. ahová majd beadják. az apa és a professore. nagyon sovány. vannak-e szentek. egy kerítés párkányára. néha illetlenül tapogatja magát az utcán. Az apa cigarettázik. – Ezekhez sem szólt? – kérdezte a vicequestor. hogy él és hülye. Az apa szolgált a második háborúban. s ahogy megy az utcán. mindennap. az apa vállára hajtja a fejét. és mindennap sétára vonszolja a szakállas. mint akik már nem várnak semmiféle választ. Talán hallotta. mint aki megért valamit. Mint aki nagyon fáradt. ez az ember is megismerhette már az idegeneket. hogy minden mozdulat fölösleges. – A lelki szegények – mondta csendesen. hogy másnap elutazik a professore. Vagy. hátulról fogta a fiú fejét. – Nem – mondta az ágens. Ez az ember túlélte a világháborút. hab jött a száján. és teljesen hülye. Mindenki látja. Mint aki megértette. Az apa nézte a fiút. hogy segítsen. mint akik valami után hallgatnak . És most beléptek. Nem kellett itt beszélni. séta közben. tíz éve. Jézus nem erre gondolt.ember még mindig hallgatott.

mellékesen. mint egy apró távcső nyílásán. a világos ablak felé.– Nem tudom. kissé fölényesen: – Van csoda?. talán arra gondolt. hogy van csoda. amikor a hülye fiúval belépett a szobába. Így mondta. ... amíg fél szemmel hunyorított és a messzibe nézett. – De ez az apa. A vicequestor kifújta a szipkából a hideg cigarettafüstöt. Átnézett a szipkán. mire gondolt – mondta gyorsan az ágens. Nézték egymást.

És a signora nem mozdult. A hülye fiú is felállt.. Itt temették el. Ezt ez az ember okozta. fénylettünk. úgy ült ez a szakállas fiú az apa térdén. Ezt mondta: „Nem adom. lehunyta szemét. Kérem a padre és a nő priuszát. Felálltunk. Feje fölött a feszület lógott. Mind leány. és megnyugodott. Akkor elkértem a tartózkodási engedélyét. Mind leültünk. V olt benne valami – mondta határozottan. És akkor megszólalt. – A fiú megnyugodott – mondta átmenet nélkül az ágens. a fiú is. hogy menjünk. És mintha tudná.8. mert bevallotta. – Egy idő múltán felálltunk. Az asztalra könyökölt. felemelte az ügyiratot. De nyugodtak voltunk. az apja térdén. értem – mondta. [12] . Be sem nézett hozzánk.. s ahogy a térdére könyökölt és lehajtotta a fejét. – Valamit csak mondott – mondta most hirtelen a vicequestor. Öt gyereke van. Korlátlan tartózkodási engedélyük van – mondta idegesen az ágens és a körmét rágta. Én már sok mindent láttam. Olyan erős volt a fény. Az iratok fölé hajolt. Bagnoliban. Erre emlékszem. hogy a halottaknak mindenütt van tartózkodási engedélyük Európában. Talán arra gondolt. Ez a mi mesterségünk soha nem mulatságos. de még sütött a nap. Négyen ültünk a szoba közepén. Komolyan mondta: – Azt hiszem. akik remélnek valamit. De akkor délután nemcsak a hülye fiú nyugodott meg. aki levágta három ujját. commandatore. Az ajtó felé mentünk. az apa is. – De másnap meghalt. mert nem lehet segíteni.. – Ez a nagy fiú most az apa ölébe ült. De addig nem esett egy szó sem. Köszönöm – mondta. hogy munkabalesetbiztosítást kapjon. Aztán hívd be őket hozzám. hogy időnként belépnek emberek a lakásba. a hülye is. mert az emberek már nem is tudnak olyan gonoszak lenni. De nem kap. Tizenegyre a padrét. Szelíden mondta: – De ezt a jelentést nem küldhetem Rómába. arcát az apa arcához szorította. finoman. Ősz haja volt. mint amilyen reménytelen a sorsuk. Most erős fény volt a szobában. hogy szándékosan vágta le a három ujját. Mindketten beretválatlanok voltak. akik a szobában ültünk. ez a haj is fénylett most. Ez a mi mesterségünk nem mulatságos. Június volt. Már este volt. – Igen – mondta a vicequestor. hátradőlt a karosszékben. Nem vonított. mert úgy éreztük. de ezek nem beszéltek. jobb keze mutatóujjával a halántékát dörzsölte. a leghosszabb nap az évben. hogy ez a reménykedés fölösleges. – Igen – mondta engedelmesen az ágens. mintha kaptunk volna valamit. commandatore. inkább magának. A professore térdére könyökölt. – Indeterminato.. Tegnap éjjel is háromig ültem ezzel az aversaival. Emlékezzél. – Nem volt joga – mondta az ágens. Mint egy kisgyerek. a professore is. s aztán belépett az apa és a fiú. hogy csak te beszéltél. Én is megnyugodtam. emberek. A padlóra nézett. Kettőre a nőt. – Nem lehet. A vicequestor fejét csóválta: – Megtagadta a tartózkodási engedély visszaadását? Ehhez nem volt joga – mondta komolyan. De nem nyújtott kezet. engedelmesen. Két ujjal. Mintha megszokta volna. Csak én beszéltem. mintha fényes víz ömlött volna ki. hogy mind. Összefonta karját. nincs több keresnivalónk itt.” Állt az ajtóban.. s a kőpadlón is fény volt előtte.

Csak felkeresett.. Megtűrik akkor is. otthon marad. Azt sem kérik tőlük feltétlenül.... jó hatalom. ha egy tisztelt név és egy jó szakember. Az ilyen rendszernek fontosabb.9 A padre ezt mondta: – Iparkodok felelni. mikor magam sem értettem egyet-mást. aki a fasiszták ellen volt. Most. akik nem voltak ilyen híresek. Az erőszakos rendszerek sokat tanultak az utolsó évtizedekben.. az erőszakos rendszer zónahatárain belül. aki viszonylagos és látszólagos szabadságban dolgozik és munkájával hasznára van a rendszernek.... mint egy mártír. hogy belépjenek az éppen időszerű pártok valamelyikébe... És még sokan. Sok emberrel beszélünk. És aztán.. Két kongresszuson találkoztam vele. De egy jó név. ha egy tudós.. ha csendesen otthon marad.. a rendházba. Tudnak valamit. egy író otthon marad. hogy megkapják a szellemi alkotó emberek . amikor Itália átjáróház a menekülő idegenek számára. Az ilyesmi népszerűtlen. A tömegek bizalmát csak akkor tudja megnyerni az erőszak. mindent elnéznek. mert van egyféle pogány hitele a tömegek szemében. egy szakembert. Nem hiszi. egy írót. Ez az ember nem kért semmit.. akit pótolni lehet. aki a tetejébe jó szakember is. ha a tudós. Egy ideig félretolták. a hazájában. Úgy értem. akit nem kedvelnek... de nem is bántották. igaz.. csak maradjon közöttük. akit a rendszer kénytelen elnémítani és üldözni. vagy akit elrettentő példa kedvéért fel lehet áldozni. Azt hiszem. Hivatalosan megróják őket. Nem bántották a nácik. Közelről mindez másképp van. iparkodtam megérteni. aki valamilyen munkahelyen ellenáll. Az erőszakos rendszerek mindent elkövetnek. ezekben az években. amikor minden fordult a hazájában. sem lelki vigaszt. sokan jöttek hozzánk.. Minden erőszakos rendszer örül.. hogy felmutathat otthon és a világnak egy művészt. Biztosan tudom.. úgy. Szükségük van az író és a tudós létezésének tényére.. mint egy mártír vagy egy száműzött. hazáján kívül. Mi is láttuk. nem bántották a kommunisták. akinek más a véleménye. De tűrték. gyakran megesik. ha véleményük vagy az. Csak azt mondom. ha nem politizál. Az ilyen ember többet ér a náciknak vagy a kommunistáknak. hogy a hatalmi rendszer. Tudják.. Ezzel az emberrel is ez történt. többet ér. Sokszor láttam ezt. Nem kért ajánlást a hatóságokhoz. elvonul. egy neves mártír. hogy régi ismerősök jönnek a rendházba. ártatlanul morog a rendszerre.. Nápolyban is élt néhány híres ember. Először a tények. az író a maga különös tekintélyével bizonyítja. igen. commandatore? Honnan tudom? . Mondom. milyen óvatosan bántak a fasiszták az írókkal és a tudósokkal. A bolsevisták is ezt csinálják. aki nem túlságosan fontos. Üldözik a politikust. amelyről éppen szó van. Erről mi is tudunk egyet-mást. Soha nem is mondta. Az ilyen rendszerek számára sokat ér az író és tudós. Nem kényeztették. Ahogy tudok. nem egyezik a pártvonallal. Az erőszakos hatalom tehetetlen a szellemi ember beleegyezése és helyeslése nélkül.. Croce.. amit kezdetben nem tudtak. semleges munkaterületen dolgozik. Jó neve volt. Itáliában. s ahogy később. a szakmájában. amikor megérkezett. mint a táltosnak vagy a varázslónak.. Itt. És jó neve volt.. ha ezek ellenük vannak. Az írás. hogy nem kényszerítették szökésre. szükségük van akkor is. amit csinálnak. hogy hallgasson. Amíg egyáltalán lehetséges volt. volt valami pénze. mindent elnéztek nekik. Itáliában. akit minden erőszakos rendszer szívesen megtűr otthon. aki nem volt fasiszta. de a valóságban mindig. akit külföldön ismernek. ahogy láttam. Közös a szakmánk. de nem bántotta senki. hogy kényszerítették. nem kért vallási tanácsot. hogy az erőszakos rendszereknek szükségük van az írókra és a tudósokra. Mit óhajt?. Segítséget kérnek vagy tanácsot.. Ezzel az emberrel is ez történt. a tudás és a hatalom viszonya titokzatos. érdemes támogatni. mindig. Nem egytől hallottam. művész. Az a fajta szakember volt.. Az erőszakos rendszerek örülnek. Üldözik a kis szakembert. amit hallottam.. Elmondom önnek.. commandatore?. akár hallgató állapotban is.

amit a hatalom kíván.. És ez elég különös. műveket kívánnak tőlük. hogy szükségük van szellemi ellenzékre. aki mártír. aki a rendszer hatalmi körzetében marad. Ahogy a választásokon.jóváhagyását. a választási eredménynek kihirdetett csalás mindig felmutat egy vagy két százalék ellenzéket. a tudóst. Ezért az erőszakos hatalmi rendszerek titokban többre becsülnek egy tudóst. és szemérmes mozdulattal orrát fújta. amely a tömegek szemében addig körülvette a szellemi embert.. de a tömegeknek nem kell többé.. melyek a hatalmi rendszer eszméit dicsőítik. Természetesen nem minden szellemi alkotó emberrel bánnak ilyen ravaszul és óvatosan a fasiszták és kommunisták. vastag lenből szőtt paraszt zsebkendőt húzott elő csuhája zsebéből. Mit mond. ő kell nekik. s az erőszakos rendszer ezt mondhatja saját tömegeinek és a világnak: látjátok. de mindenestől ártalmatlan világnézeti ellenzékben marad. az ártalmatlan ellenzéki szerepében többet használ a kommunistáknak. amit ír vagy tanít. ez sokat ér a diktátoroknak. és egy színes. már a fasizmus alatt. de nem lép be a pártba. Ilyen szellemi fügefalevélre szükségük van a diktátoroknak. a hazájában. nem becsülik sokra.. commandatore. dolgozik. Talán megértette egy napon.. de mi megtűrjük. De ezt a nagy többséget. nem vagyunk mi olyan barbárok. huszonöt éven át. sokkal többet ért Mussolininak. bocsásson meg. hogy csábítással vagy fenyegetéssel megnyerjék a papot. Hogy miért ment el hazájából ez az ember. a megrendezett bizalmi tüntetések. kenyeret adunk neki. A pap vallási tekintélye.. mint a tömegek félelme. ezt ön tudja legjobban. Amikor mindent elkövetnek. Talán éppen azért. Croce őszintén gyűlölte és megvetette a fasizmust. amelyek ezekben az országokban nem igazi választások. ebben a szobában. Először csábítják. mert az a vallási vagy mágikus hitel. a tömegek nem hisznek többé neki. a Via Trinita Maggiorén. az írót. az író. hogy ő. Másképpen. de otthon van. az író. elnémítanak. a könyvei között haragudott a fasizmusra. morgó. . akit durván üldöznek. melyet a kommunisták gúnyos áhítattal felmutatnak tömegeiknek és a világnak. aki itt a szomszédban.... Ez fontosabb számukra. a hamis választások.. s aztán azok. aki hiúságból vagy félelemből dolgozik nekik. hogy lelkesedjen érettük. megjelentette a Criticát és írta a könyveit. aztán fenyegetik. aki hasztalan prédikálja a szószékről. A pap. Kapnak egy írót. egy írót. Ez az ember ellenünk érez és gondolkozik. otthon. s közben. Nehéz kérdés. ha nem bántották?. rögtön értéktelen is az ilyen ember a hatalom számára. A nagy többséget kényszerítik. aki itt volt. a szellemi alkotó ember odaadta szavát az erőszakot gyakorló hatalomnak. egyféle műtárgy. Egyféle csendes. commandatore?. mint egy Croce. a tudós mágikus tekintélye.. mikor az erőszakos rendszerek uralkodni kezdtek ott. A diktátorok megtanulták... nem kényszerítjük meggyőződésével ellentétes mutatványokra és kijelentésekre. hogy abban a pillanatban.. mint ha közéjük áll. ezzel az emberrel is ez történt. akik toborozzák nekik a szellemi embereket. Kapnak egy papot. az ártalmatlan ellenzék. más méretekben. mert ha marad. Lehet. számkivetésbe kergetnek. hogy ezért ment el – mondta. De Croce. aztán a tudós.. Nem akart közéjük állni. egyszerre megsemmisül. amikor a pap. hogy el kell menni. De ugyanakkor tanultak a diktátorok még valamit.. nem lelkendezik a fasizmusért vagy a kommunizmusért. És nem akarta tovább elviselni. egy tudóst. nagyméretű. melyet jól megfizetnek. tudják a diktátorok.

Commandatore. a questurára. aztán a becsapottak és a reménykedők képzelete.. Hihetetlen. Nem lehetett kibírni. az emberek egy napon úgy érzik. Elmondják.. aztán a mélyebb gyanút. . a rádió recsegő egyhangúságát. A pap oldalt hajtotta fejét. Van a sivárságnak egy köre. hogy nem lehetett kibírni. az adókat. mondják.. a színházak sivárságát. s aztán összeadja. mindezt nem lehetett kibírni.. a magyarok nem primitívek. ami odaát. Ha ezt a sok személyes panaszt meghallgatja az ember. amit ismertek. A vicequestor cigarettával kínálta. Szandálos. a válasz néha egyszerű.10. Elmondják. Néha nem olyan egyszerű. amit hallott. s a többiektől. mert a nácik és a kommunisták mindig évszázados távlatban ígérik a megváltást és a beteljesülést.. a gyűléseket. mezítlen lábát térdén keresztülvetette. mint ide. Ez az igazság rendkívül egyhangú. lassú mozdulattal visszatette a zsebkendőt a barna csuha zsebébe. Ezektől az emberektől. És hozzánk önként jönnek. a messze jövőben. Reménykednek.. talán sokára.. ami talán rosszabb. mondják. A gyanút. ami nem emberszabású. a kommunista emberek életközössége. a mozik. Csendesen. Ezek a balti népek. mondják szemhunyorgatva az olasz és az amerikai vagy francia kommunisták és társutasok. amit nem lehetett kibírni. Nem lehet kibírni. hogy nem lehetett kibírni az egyhangú propagandát... de jó lesz. mint a messze. a lakásban és a munkahelyen. akik még ott élnek. hogy igazában mi az. nem várhatják meg ezt a jövőt.. kegyetlen és igazságtalan. És elfelejtik. megvalósul az osztálynélküli társadalom. temperáltabb. százmillióktól. amelyek megvalósultak azok számára. Rágyújtottak. Ezt ígéri a rendszer.. végül megérti.. a . amikor igazat szólnak.. akik nem élnek emberszabású életet a jelenben. akik a vasfüggöny mögül jönnek. és sokan éppen úgy elhitték. Megsemmisítettek a magánéletben és az államéletben mindent. a gépies lelkesedéseket. hogy ilyen embertelen áron megvalósul majd valami. Nálunk emberszabású lesz. mert nincs mire várni. hogy mindez csak a kezdete valaminek. az állandó gyanúsítást. a csoportvezetőt. s adott helyette egy mindennapi valóságot. emberibb lesz. hogy elvették a birtokot vagy az ipart. de aztán elkövetkezik egy pillanat. S minthogy azok. amiben ma száz és százmilliók élnek. a csehek. amint megváltoztattak és megsemmisítettek körülöttük mindent. a vasfüggöny mögött. a németek. csak ilyen kemény. Talán többen. A meneteléseket. Nem lehetett kibírni a kezdetleges életformákat. Nem lehetett kibírni.. Ezt mondják.. ami emberszabású volt. mint a börtön sivársága. az olvasmányok.. Ezenfelül adott egy ígéretet. mások félig öntudatlanul beszélnek hetet és havat. apa és gyermek között. Az a mindennapos valóság. A félelmet éjjel és a félelmet nappal. egy rendszer elvett mindent. primitívebb társadalmakban nem lehetett más. Ezt az emberek ezekben az országokban nem értik meg rögtön. a házbizalmit. Egyesek hazudnak. ami egyszer. akik nem tartoztak a kivételezettek kasztjához. akik elmenekültek a vasfüggöny mögül. ijesztően egyhangú. mi az. Aztán elmondják. teljesen reménytelen az életük. hogy náluk másképp lesz a pokol. a különféle zsarolásokat.. amikor a bolsevisták berendezkedtek ezekben az országokban. Ha megkérdezzük őket. Az első szólam a vád. hogy ezek a népek a vasfüggöny másik oldalán nem primitívek. milyen kezdetleges a társutasok. egyenletes hanglejtéssel mondta: – Ha meghallgatjuk ezeket az embereket. Összehajtogatta és gondos. aztán a lengyelek. hozzánk a rendházba sokan jönnek. az állandó sarcolást. hogy nem lehetett kibírni a félelmet.. a cigaretta apró parazsát nézte. amit megszoktak.. kezdetben. feleség és férj. hogy minden hivatalos képtelenséget és állami hazugságot el kellett hinni. amit nem lehetett kibírni. vagy a mesterségbeli szerepet. Nálunk másképp lesz. mindjárt a kezdetben. barbár Oroszországban. kétféle szólamot lehet hallani.

s ezért hallom a monoton könyörgésből a hitet.sztyeppéken. nem vagyok-e egyszerűen süket az ő litániájuk. mint egy vezércikk vagy egy vecsernye litániája. menekültektől. igazságosabb. s aztán nagyon lassan eszmélnek. de mindennap olvasom vagy hallom ezt.. a tömegeket megemésztik és nyersanyagnak tekintik a nagy rendszerek. És mindaz.. mondják. a zürjének és kirgizek között volt. mindenki ugyanazt mondja. hogy nálunk másképp lesz. kezdődik majd egy másik. az egyén nem cél többé. ahová járnom kell. füzetre és cipőre. A vecsernyék litániája tud egy hitetlen számára olyan monoton és unalmas lenni. aztán kint a campóban. lehet-e megváltani a világot?. Ez az ember?.. Mit mondanak?. Minden utcasarkon. pogány és igazságtalan.. milyen monoton ez a történet. A tömegek megsemmisítik az egyént. mint a társutas. mindent elhisznek.. embertelen világot. Százszor és százszor hallottam. hogy előbb el kell pusztítani egy ellenséges. hogy az ember. ahol a menekültek élnek. az egyetemen. emberibb világ. hiszen pap vagyok és katolikus vagyok. hanem eszköz.. ha ez a gonosz antik világ elpusztult. És mindegyik elmondja. ahogyan az első keresztények mondták. És a külföldi írók között is sokan ugyanazt mondják.. a másik nagy rendszer több egyéni szabadságot. mindez igazán egyhangú. mert aki hisz. Én olvasom őket. A sekrestyésem ugyanazt modja. a borozókban. A kommunizmus vallás.. Ez a mozgalom is tele van vallási energiával. csak már figyelnek ebbe az irányba. s aztán a fülelőktől. mondják a hívők. pogány és immanens vallás. de bizonytalanabb kenyeret ígér. minden folyóiratban. Azt kérdezte. ezért számomra az én vallásom vecsernyéjének litániája nem unalmas. a rádiókban. a kávéházakban. Ezt is gyakran hallom. hogy az egyik nagy rendszer kevesebb szabadságot és biztosabb kenyeret ígér. Hihetetlen.. A csalódott kommunista ugyanazt mondja. és eljön gyónni. amit hall az ember tőlük. Az emberek mindig. . s aztán mindenütt. De mert én hiszek a magam vallásában. mint a kommunisták litániája az én számomra. mint a kommunista. Aztán elmondják. a vágyódást és az éneket.. Egyik felháborodottan mondja. a fiatal olasz diákoktól.... Aztán. És éppen ezért sokszor kérdeztem magamtól. s aztán. . a szalonokban. Ez az ember mást mondott.. a kommunista vecsernye monoton litániája iránt? Ők is azt mondják. nem is társutasok. s ezért remélik.. a szív énekét.. mikor fél a haláltól.. hogy ez csak a kezdet.. akiknek nem telik könyvre. mondják. annak hallása van. Ezt mondják. másik közönyösen. akik még nem párttagok. a rendházban.

adjon fel minden vagyont és világi hatalmat. mint a szociális egyenlőséget és igazságtevést. a sztrájkjogért és a betegbiztosító pénztárért küzdjön. Azt mondják. akit meg lehet zsarolni.. Aki felölti. aztán nyolc órát szórakoznak és nyolc órát alszanak. ferencesek. mert tiltott műtéteket hajt végre. aki tud a titkos fegyverraktárakról? Alaposak. kolduló barát. hol. a rendházban is dolgoznak. hogy még a Sátánt is meg kell hallgatni... hol van egy volt katona. a következő pillanatban és ott. felöltötte a Rendetlenség Hercegének álruháját. és nem az Egyház feladata. őrültet játszik. nem is szabad mást hirdetni és prédikálni. nem szabad a túlvilági kárpótlással hitegetni az embereket. tárgyilagosan. lehet-e titkom? Ferences vagyok. hogy később egyszer zsarolni. És a rendtársaim mind koldulnak. És néha azt gondolom.. mit és kit lehet megközelíteni. így védekezik. az emberek olyan kegyetlenül szenvednek.. hogy most a Sátán jár a földön. Aztán vannak mások. a rendházban. amikor felmutatja a szentséget.. akit így megközelítenek. jegyzeteket készítenek. és nem hisznek semmiféle más igazságban. ha a pap messze él a világtól. mert a Sátán jár a földön. mint mi vagyunk. mint maguk itt a rendőrségen.. Aztán megint mások azt mondják. és már itt a földön követelik a megoldást. nem azt kérdik. hogy az egyház legyen ilyen mezítlábas. törzslapokat fektetnek fel. akik azt mondják. lehet-e megváltani a világot. – Ezeknek az embereknek sokféle álruhájuk van. a szociális egyház az egyetlen lehetőség. egész nap.. de nem az Egyház feladata. hogy hasznosabb. és mi. Túl közel és túl bizalmasan élünk. az Egyháznak meg kell valósítani itt a földön az evangéliumi igazságot. ahogy mi belátunk a hívők életébe. az Egyház tekintélye leáldozott. talán gyanakvóbbak vagyunk. s nem is látják másképp. Természetes. akik iparszerűen csinálják a kommunista összeesküvést az egész világon.. hogy gyanakodtam – mondta nyugodtan a pap. Mi itt Nápolyban. és a paptársaim között éppen olyan nyugtalanság és zavar van.. hogy az egyház legyen egészen szerény és szegény. akik azt mondják. Azt is mondják. . Mit mond? A rendházban! Természetesen. nem öltenek ilyen világmegváltó bohócruhát. papok és hívők. megint egy Szent Ferenc kell az Egyháznak.. Nem tudok másra gondolni. hogy ez nem jó. aki a szegénységet hirdeti és meg is valósítja. a szakszerűek. és mindezt hallom. ahol éppen vannak. Lehet. s akkor az Egyház megint erős lesz. Az Egyház kívánja mindezt. A világmegváltó eléggé olcsó álruha. helyesli. commandatore. De a világot nem akarják megváltani. Lehet. ornátusban. a tőke és a munka vagy az államszocializmus és a munkások viszonyában. commandatore. hogy a rendházban is nyugtalanok az emberek. És a rendtársaim is folyton erre gondolnak. egy Szent Ferenc kell.. Mi. Fáznak és éhesek és munkanélküliek. az emberek valósítsák meg itt a földön. Az igaziak. ami már itt a földön ígér kárpótlást. nyugodtan. Én az emberek között járok. talán azoknak van igazuk. Csak arra figyelnek. és megváltást ígér bolsevizmus alakjában. mint künn a világban. akik nem hajlandók a mennyországra várni. mert az emberek nagyon szenvednek. vagy használni. Követelik.. hogy rendet csináljon a munkás és a munkáltató. hogy a nyolcórás munkanapért. hol lakik egy orvos. emberi módon és kézzelfogható eszközökkel. egyféle szellemi bohócruha.. vagy megsemmisíteni lehessen. aztán egész Itáliában túlságosan közel élünk egymáshoz. De vannak. Most sokfélét követelnek az Egyháztól.. Lehet-e titkunk az emberek előtt? Nézzen meg engem. a jó szakemberek képzettségével és hozzáértésével. napjában nyolc órát dolgoznak a forradalom érdekében.11. ferencesek... csak az oltár előtt. egész nap koldulunk. – Természetes. A hívők belátnak az életünkbe. rendszeresen. Ezek. a szociális igazságot.. csak abban. hanem. az igazságos munkabérért. Követelik.

.. akik azt mondják. önmagában útszéli. Ami elkezdődött a világban. hogy meghallgat. hiszek-e abban. az erkölcsi igazságokkal és az üdvözüléssel. Ezért nagyon figyeltem. Igaz? . ez az eset nem egészen közönséges.. nem is hallani a vádat és a viszontvádat. a kolduló barátban. bízza az emberekre. mert ahogy ön jogosan kérdi. hogy ezt is a Rendetlenség Hercege sugalmazza. és megkérdezte.. commandatore. és én nem bízhatok tökéletesen önben. elhiheti. nem gyanakszunk-e egymásra. a rendházban. nem gyanakszik-e ön itt a rendőrségen a munkatársaira?. amikor egy napon eljött hozzám ez az ember.. ahogy érzem. azoknak szolgál.. mi. És megint vannak mások.. hogy harcos és küzdő Egyház legyen. akik semmi egyebet nem akarnak.. éppen olyan jogosan kérdezhetem én. csak azt. egy a százezer hasonló tragédia között.. Bocsásson meg. hogy az ő országa nem e világról való. hogy az.. csak egy irtózatos szerencsétlenséget látni. Látom. lemondott arról. mondják sokan.. commandatore. csak az emberek lelki üdvösségével. . Én is figyelem önt. Miért nevet? . Sok mindent mondanak ma az emberek.Az Egyház legyen megint ortodox.. De a személy és a tünemény nem volt útszéli. s nem csak a gyóntatószékben figyelünk. Én is úgy érzem. hogy az ő országuk e világról való legyen. Lehet. Mindent el akarok mondani. Nagyon figyelünk. hogy igazságot tegyenek itt a földön ember és ember között. figyel.. Köszönöm. papok. hogy néha már nem is látni az ellenfeleket. hogy meg lehet váltani a világot?. a rendőrség egyik vezetőjében. olyan irdatlan. Amikor az Egyház beéri azzal. ami történt. Ön nem bízik tökéletesen bennem. s ne törődjön mással. mert amikor az Egyház ortodox.. olyan mélyre megy. De szeretném elmondani.

12.
– Nyugodtan kérdezte, csaknem tárgyilagosan – mondta a padre. – Figyeltem, és akkor is, most is úgy érzem, nem volt őrült és nem komédiázott. Sorrentóban beszélgettünk, a rendház kertjében. Látom, amint az olajfa alatt ül, közel a régi kúthoz, egy kőpadon. Mögötte a tenger és Capri. Napbarnított, ősz, fekete szemüveget visel, nagyon sovány. Csendesen beszél, jó francia kiejtéssel. Kérdései pontosak, átgondoltak. Ha lelkendezik, ha egyetlen hamis hangja van, elküldöm valamilyen közömbös válasszal. Ezt a hamis hangot ismerem. A gyóntatószékben mindennap hallom. Valaki őszintén akar beszélni, de a jelleme vagy egy rögeszme nem engedi, hogy őszintén beszéljen, és hamis lesz a hangja. Ez nem így beszélt. Kora délután érkezett. Már alkonyodott, amikor elment. Nem gyónt. Azt hiszem, nem volt vallásos... Afféle udvarias katolikus volt, mint sokan ma az írók. Mint Santayana, aki itt halt meg Rómában, a spanyol bölcs, aki angolul írt, s nem volt vallásos katolikus, de rokonszenvből kitartott a katolikus vallás mellett, egyféle poézist érzett a mi vallásunkban. Ma sok ilyen író van, aki udvariasságból és rokonszenvből katolikus. Ezeket is figyeljük. Ez is ilyen volt. Ismerte Santayanát, ismerte Crocét is, járt náluk. Van egyféle titkos szövetség a világon, ami erősebb, mint a kommunisták szövetsége. Ez a filozófusok és költők anarchikus világszövetsége. Mindegyik mást hisz, de valahogy összetartanak. Azt mondta, Rómából jött vissza a vonattal Nápolyba, Rómában éppen Santayanát látogatta meg, aki haldoklott egy kolostorban. Azt mondta, Santayana költőhöz és filozófushoz méltó módon haldoklott, tehát nem sztoikus bölcsességgel és fölénnyel, hanem dühösen és csalódottan, mert filozófus volt, aki tudta, hogy nem érdemes meghalni... így mondta. A harmadosztályú vonatfülkében ült, mondta, Róma és Nápoly között, és a haldokló, rákbeteg Santayana arcát látta maga előtt, amikor a vonat Formiához ért. És mert Róma és Nápoly között ez az állomás, ahol az utas számára előbukkan a Földközi-tenger, ilyenkor, Rómából jövet, mindig megdobbant a szíve, és most is felállott, a folyosóra ment, hogy megnézze a tengert. Mert nagyon szerette a tengert. Úgy is halt meg, hogy levetette magát a magaslatról, és kitárt karral repült a mélybe, a tenger felé. Most is megnézte a tengert. És ebben a pillanatban, először életében, arra gondolt, hogy meg kell váltani a világot. Ezt most elmondta. Azt is mondta, hogy a pillanat különös volt, mert soha régebben, előbbi életében, nem gondolt komolyan arra, hogy a világot meg kell vagy meg lehet váltani. Azt mondta, addig csak elfogadta a világot, rossz és jó mivoltában, és soha nem érezte szükségét annak, hogy valaki megváltsa ezt a világot. És nem is tudja pontosan, mit jelent az, ha valaki megváltja a világot... Új társadalmi rendet jelent! Vagy mások lesznek az emberek? Megvalósul Isten Országa a földön! ... Vagy minden marad, ahogyan van, csak az emberek önmagukban, a lelkükben, megváltottnak érzik magukat?... Négy kérdés, mondta, négy kérdés foglalkoztatja a pillanattól, amikor Rómából jövet először gondolt arra, Formiánál, hogy meg kell váltani a világot. Lehet-e megváltani a világot, ez az egyik kérdés. A másik, mi a módja annak, hogy valaki megváltsa a világot?... Aztán, mit jelent a gyakorlatban, tehát kézzelfoghatóan, érzékelhetően... mit jelent az, ha megváltják a világot? És végül, csendesen, komolyan, de nagyon határozottan azt kérdezte, mit gondolok, olyan ember, mint ő, alkalmas-e arra, hogy megváltsa a világot?... Ezt kérdezte. Ismétlem, az őrült, a patologikus lehetőségét egy pillanatra sem felejtettem el, amikor beszéltem vele. És egy pillanatra sem feledkeztem meg arról, ki az, akivel beszélek... Egy emberrel beszéltem, aki a vasfüggöny mögül jött. Elhagyta hazáját, mert nem akart egy országban élni, ahol a bolsevisták uralkodnak. Egy ideig

utazgatott Európában, s aztán egy napon észrevette, hogy már nem tartozik sehová. Minden figyelmeztette, hogy már nem állampolgár, nem tagja egy emberközösségnek, hanem számkivetett és száműzött. Az önkéntes számkivetésben élők ezt lassabban észlelik, mint azok, akiket erőszakosan száműztek, vagy akik valamilyen veszély elől menekültek a számkivetésbe... Azok, akik önkényesen mentek a számkivetésbe, sokáig azt hiszik, van még mögöttük egyféle haza, s van körülöttük, az idegenben, egyféle szolidaritás. Egy napon aztán felébrednek. És megtudják, hogy teljesen egyedül vannak. Ez a lelkiállapot veszedelmes. A haza, amelyet önként hagytak el, tökéletesen megszűnt haza lenni számukra, mert nem egy országhatáron léptek túl, amikor elhagyták a hazát, hanem önként, szabad akarattal kiléptek egy érzelmi közösségből. És a világ, amelybe átléptek, soha nem fogadja be őket. A hatóságok éppen úgy éreztetik ezt velük, mint a szállásadójuk. Gyanúsak, mert odaátról jönnek. Gyanúsak, mert láttak valamit, mert szemtanúk. Gyanúsak, mert egy ember, aki járványos területről jön, talán bacilusgazda... hoz magával valamit, a testében vagy a lelkében, ami fertőző, s amiről nem is tud... Különös volt, hogy olyan szakszerűen beszélt velem, a pappal, a megváltásról, ahogy csak szakemberek beszélnek egymással. Mint egy külföldi orvos, aki idegenben egy orvostársa véleményét kérdi valamilyen új gyógymód vagy orvosság felől. Így mondta, hogy nem lát semmiféle más menekülési lehetőséget az emberiség számára, csak a megváltást.

13.
A pap kézfejjel megtörölte homlokát. Hallgatott, szája némán mozgott, szavakat és emlékeket keresett. Ezt mondta: – Én is így beszéltem vele. Szakszerűen. Első pillanattól mindvégig ilyen szakszerűen beszéltünk. Ez a feladat, mondta, a megváltás, lehet valamilyen kétségbeesett, reménytelen hangulatból következő ötlet, melynek egyféle sértődött nosztalgia az egyetlen értelme. Bizonyosan vannak emberek, akik ilyen sértődöttség és vágyakozás lelkiállapotában gondolnak a megváltásra, mint valamilyen ködös, utolsó menekülési lehetőségre. De ő nem így hiszi. Számára a megváltás nem ködös vágyakozás, hanem egy utolsó, nagy kísérlet, amely vagy megvalósul, vagy minden elpusztul a földön és az emberek világában. Azt mondta, a pillanat olyan komoly és veszélyes, hogy nem érdemes tétovázni, meg kell kísérelni a lehetetlent is. Megkérdeztem, miért hiszi, hogy a pillanat ilyen végzetesen veszélyes?... Türelmesen, lassan felelt. Mert az emberek számára meghalt az Isten, mondta. Isten önmagában természetesen nem halt meg, mondta, mert Isten örök. De minden vallás, minden filozófia az egyéni öntudat és lelkiismeret számára fogalmazta meg az Isten képzetét és az egyén ma eltűnik a tömegben. A tömegnek, amely felfalja az egyént, nincs istene. A tömegnek csak rendszerei vannak. És ő, aki az istentelen nagy rendszerek különféle elnevezésű, de lényegében azonos szándékú világában élt, tudja, hogy ezek a rendszerek ellenállhatatlan erővel semmisítik meg az egyéni ízlést, véleményt éppen úgy, mint az egyéni lelkiismeretet. Az emberiség, amelyet nem lelkiismerettől áthatott egyének alkotnak, egy napon kénytelen elpusztítani önmagát és a világot, mert nincs semmiféle erkölcsi parancs számára, amely megállítaná ezen az úton, a pusztulás útján. Ezért kell megkísérelni a lehetetlent is. Amikor a nácik elmentek, a bolsevisták megérkeztek ennek az embernek a hazájába, ő is, mint sokan mások... írók, tudósok..., elhatározta, hogy tárgyilagos marad és figyel. Nagyon sokat hazudtak az elmúlt években, így gondolta... mint nálunk is sokan gondolják, mindenütt a világban... a kapitalisták, a fasiszták bizonyosan sokat hazudtak a kommunizmusról, s ezért most, amikor a bolsevizmus életnagyságban, valóságszerűen közel jött abban az országban az emberekhez, ő, a tudós, elhatározta, hogy tárgyilagos marad és figyel. Szerette volna megérteni, lehetséges-e itt a földön „megváltás”? Van-e a szó társadalmi, gazdasági értelmében „megváltás”, amelynek célja, hogy földi, társadalmi, gazdasági eszközökkel itt a földön elviselhetőbb élethelyzeteket teremtsenek az emberek számára, mint amilyen az emberiség nagy tömegei számára a legtöbb földrészen kialakult! Minthogy az emberek nagy többsége nem él emberhez méltó életet, s minthogy a bolsevisták azt ígérték, hogy a kezdeti nehézségek leküzdése után mindenütt, ahol az ő rendszerüket megvalósítják, emberhez méltó élethelyzetek alakulnak majd ki, elhatározta, hogy tárgyilagosan figyelni kezd, van-e földi, gyakorlati, társadalmi megváltás?. . . Amit látott, kezdetben megzavarta, később fájdalmas csalódottsággal töltötte el, majd lázadásra, tiltakozásra ingerelte, s végül arra késztette, hogy önkéntesen elhagyja hazáját, ahol egy nagy csalás, a bolsevizmusnak nevezett világcsalás megvalósításán dolgoztak szakképzett ügynökök... Erről hosszan, részletesen beszéltünk, nemcsak akkor délután, később is. Ez az ember nem volt kommunista, nem volt társutas sem. De egy ember volt, aki gyűlölte az igazságtalanságot és erőszakot, s mindaz, amit a náci világban látott, olyan irtózattal töltötte el, hogy iparkodott várakozással és tárgyilagossággal közeledni a bolsevizmushoz, mert el sem tudta képzelni, hogy egy rendszer, amelyet a fasizmus erőszakkal megtámadott, ugyanolyan gonosz és igazságtalan legyen, mint a támadó volt... Ezt nem hitte. S amikor később megismerte a bolsevistákat, és elszörnyedt, s aztán később, amikor már ideérkezett hozzánk, ahol szabadság van... mert nálunk szabadság van, igaz, commandatore?...

hogy semmitől nem döbbent meg úgy. S amikor hallgattam ezt az embert.. hiszek-e abban. a bolsevizmust.... amikor megértette a tüneteket és a jeleket. mint amilyen undort és felháborodást a vasfüggöny mögött soha nem érzett. Akkor is az. tehát az írók és a tudósok csaknem egyhangúan a nácizmus ellen fordultak. a pap.. mindenütt Nyugaton. hogy másnap a titkosrendőrség pincéjébe viszik őket. itt nálunk is. A vasfüggöny mögött a szellemi embereknek. Azt mondta.. ha az ürügye és jelszava annyi. a csökkent értékűek csatlakoztak a fasizmushoz.. azt mondta a fasizmusra. Mert a tudósok és az írók. A nyugati országokban a legtöbb szellemi ember állást foglalt a fasizmus ügyében és csak nagyon kevesen helyeselték.. akik tegnap minden következménnyel. ahol a szellemi emberek szabadon beszélhetnek. nem hajlandók ugyanolyan hősiesen és minden következménnyel elítélni egy másik bűnös parancsuralmi rendszert.. Itáliában. hogy az erőszakos rendszer ellen nem lehet és nem szabad erőszakos rendszerekkel küzdeni. Nagyon megijedt. s aztán később. kezdeti demokratikus komédiák után berendezkedett a bolsevista parancsuralom. s az országokban. jól feleltek a nácizmusra és a fasizmusra.. meg kell játszaniok a mimikrit.akkor azt mondta nekem. s az elsőrendű szellemek egyhangúan elutasították.. mint a mi társutasainktól.. néha hősiesen elítéltek egy bűnös parancsuralmi rendszert. hogy ez igaz lehet. De amikor kijutott az ember hozzánk. a demokráciák és a bolsevista haderők végül leverték. Azt mondhatták. nincs pártjelvénye. mert megvallották. És egy napon eljött hozzám. egy világba. mint az uralkodó párt vagy a kormányhatalom véleménye. félni kezdett. Elutasították. hogy a nyugati értelmiség sok kiválósága nem hajlandó olyan feltétlenül haragudni a bolsevizmusra. mindenütt a világban. amikor kijutott a szabad Nyugatra. s aztán látta azt a titokzatos összeesküvést. Akkor nagyon megijedt. nincs programja. egy idő múltán. akik nem léptek fel minden következménnyel a bolsevizmus ellen. én. Aki számított valamit a maga világában. figyelni kezdett. hogy meg lehet váltani a világot?... És hazájában a legjobb szellemek. mint ahogyan irtóztak a nácizmustól és tiltakoztak ellene. amely kegyetlen.. amit mások. s ez a lényeg. sorstársai is láttak. ahol azelőtt a nácik uralkodtak.. mert a rendőrállam a lélegzetvételüket is ellenőrzi.. hogy nem tudnak nyilvánosan tiltakozni a parancsuralom ellen. megértettem a kétségbeesését... amikor kijutott ide.. amelynek nincs neve. commandatore? Mindenütt csak a jelentéktelenek. És amikor a nácizmust... mert nem szabadok. mert nem valószínű. tehát a fasizmus valamilyen alakját. .. csak lényege van. amikor másokat hallgattam. ez az ember megdöbbenve látta.. igaz. Ez az ember is így érezte. s néha nem is ok nélkül mondták. és ez igaz is volt. az első felháborodás múltával az undornak és a megvetésnek olyan tüneteit észlelte magán. Ez az ember azt mondta. akik nem tudnak ugyanolyan irtózattal és tiltakozással felelni a bolsevizmusra. Sokáig nem hitte el. igazságtalan és erőszakos rendszer volt. és megkérdezte. hogy a bolsevizmus ellen szervezték meg valahol a fasiszta védekezési kísérletet. mint ahogy haragudott a nácizmusra. mindig lehetett valamilyen szomorú s néha nem is jogtalan védekezésük és mentegetőzési lehetőségük. ha más a véleményük. hogy bűnös és esztelen kísérlet. hogy ugyanazok a szellemi emberek.

. de szívesen felhasználják őket a piszkos munkák elvégzésére. egyetemi tanár. kérdezte a pap. mert iszonyodva tapasztalják.. Ez volt a véreskezű náci pribék. végzetes elutasítással felel minden alattomos közeledési kísérletükre .. – Azt feleltem. mint általában hiszik.. erőtlen..: Az énekes... már otthon is nagyon figyelt. vagy védelmet remél. Tehát a csökkent értékű paraszt. hogy kevés. Figyelje meg. Akkor felocsúdnak és megrettennek. de a többségi Párt jóváhagyásával kórházi főorvos lesz. s kezdeti ingadozások után összeáll a kommunistákkal vagy a nácikkal.. Mert egy másik világban. mert sápot remél. mint a magánélet és a társadalmi élet problémáinak megoldási lehetőségét . Ez a megváltás.. mint a kommunizmus szabadalmazott. Mert nem érvényesült. amikor történik velük valami... Néha részt vállalnak a kommunista összeesküvésben.. akik úgy viselkednek.. valamikor. óvatos jóváhagyással. Mert nem tudta cselekedetekkel és eredményekkel pótolni azt.. s ez ma a kommunista üzemekben és a lakóházakban a spicli és a hajcsár. Nem kell más. A közepes orvos. néha csak biccentenek hozzá.... de érzi. egy ideig elfogadják a kommunizmust mint megoldást. a fegyelmezetlen életű és hiányos képzettségű munkás.. csak megvalósítani az isteni követelést az emberek világában... Bosszút miért? Mindig ugyanazért.. és azt hiszi.. a Párt majd felel helyette is. akinek számára a bolsevizmus érvényesülési lehetőség s ugyanakkor a társadalmi bosszú. Ez a fajzat nem olyan ritka és kevés. amit ír . nagyon figyelt.. Azt mondta. ami kell ahhoz.. a nácizmus. amely számukra védelmet és érvényesülést ígér. mi történik az emberekben... hiszen ezt az újságok is leírják.. hogy egy nép... Ez a fajta ember őszintén az erőszakos hatalommal tart.. hiányzik a többlet. a vasfüggöny egyik oldalán sem. mint romantikus értelmiségiek... hogy rosszak a módszerek.. valahol megbántották. De látta azokat. Ezt az emberfajtát szociográfiai értelemben nehéz meghatározni. ami a tehetségéből és a jelleméből hiányzott. aki elitta a hangját. Látott egyfajta embert. kegyetlenül megsértette. odébbállnak. hogy pap vagyok.14. egyféle vad és felelőtlen heccnek a lehetősége . akik valamilyen bonyolult öncsalással. A náci és a kommunista vezetőség megveti a kis prolit. szótlanul.. aki megtagadja a kommunizmust.. mert akkor megnyugszik.. – Mit feleltem?.. És kínlódik. Később ezek lesznek a hivatásos exkommunisták és társutasok. milyen ritka ezek között az. tehát nemcsak úgy. Jártunk fel és alá a kertben. akik soha nem voltak kommunisták. az egyéni kegyetlenségi hajlamok kiélésének. És aztán belép a Pártba. Az író. mi a rossz a kommunizmusban. hogy amikor ír. Beülnek a szabad világban az íróasztalok mögé és fölényesen. aki nem is tehetségtelen.. a falurossza. orrhangon magyarázzák azoknak. Ezt feleltem. Aztán látta azt a másik. nem. Nem. Mindig csak azt szajkolják. és egy napon megrémülnek. hiába van sikere. mindenre elszánt. az a többlet. ezek nem érdekesek. a kommunista vállalkozás . tudja.. megint csak nehezen meghatározható társadalmi réteget. megkapja Lohengrin szerepét. ha rikkant egyet és elénekli az Internacionálét. vagy bosszút remél. érzi.. akinek rendelőjét elkerülték a betegek. és az én hitem szerint már megváltották a világot. amely fasizmussal próbált védekezni a bolsevizmus ellen. akit így neveznek: a kis proli. félelmes hallgatással.. Ezek rögtön csatlakoznak minden többségi párthoz. az írói lelkiismeret kínjai enyhülnek. de talán ő az. igazán alkosson. ami az emberekkel történik. aki belülről.. hogy leírja. így vagy úgy. az egyéni felelősség.. Mert az erőszakos rendszerek egyike. őszintén rokonszenvezett a bolsevizmussal. commandatore. az értelmük minden elutasító kritikája dacára. A narancsfák már elvirítottak. hogy hiányzik a tehetségéből valami. hogy leírja. de végül is nincsenek döntően sokan. az erő.. okleveles szakértői. amely értelmiségi rétegnek mondja magát. Ez a fajta ember gyakori és inkább szánalomra méltó. ami kell ahhoz..

. Ezek egy napon megrettennek és odébbállnak. Azt mondta. akik szemlesütve panaszolják.. Néha csak otthon maradnak.. Ez a fajta szellemi nyomorék. tulajdonképpen felesleges a társadalomban...... erőszakos eszközökkel.. Erről többször beszélt. ezek a exkommunisták és társutasok úgy viselkednek. A lakást őrizték. aki beáll filozófusnak a kommunistákhoz. szemforgató társutasokat. hogy a módszerek rosszak. amikor elfogadták a párttól a katedrát vagy a kegyelemkenyeret.. a gyújtogató.. mint ők. akkor is valakik. hümmögnek.. aki kéjesen kasztrálja önmagát. amit az értelmükkel már kénytelenek elítélni..... akik a bendőjükkel még mindig éhesen gondolnak valamire.még fiatal és tapasztalatlan... igen. sőt a kegyelemkalácsot. a kivételezettségi előnyöket.. revideálnak. tenyerüket a szájuk elé tartják. Nem. akik egy napon sértődötten elódalognak abból a kommunista világból. hanem szakember módjára. Azt mondta. cselédsorba került. hanem kiirtotta a régi gárdát. a külföldi kiküldetést.. írás. És őrizték. Őrizték az utazási illetményeket... és így súgják azoknak. még történnek hibák. ha a saját erejükből nem tudnak azok lenni. amely nem emberszabású és ködös utópiák ígéretével elveszi az emberektől a magántulajdont. hogy kappanhangon énekeljen. hogy ő. Ha otthon maradnak. hogy ők is valakik.. Mindig a szellemi nyomorék. fájdalmas mosollyal járnak és kelnek a világban.. az igaziak csinálták.. akik szemlesütve. gyorsan beállt kárbecslőnek egy tűzbiztosítási társasághoz. akik remekbe csinálták a bolsevizmust.. ahogy Sztálin és a bolsevisták.. hogy ők csak azért kommunisták és társutasok.. figyelte otthon ezeket a szellemi piromániákusokat.. selypegve falaznak a nihilnek. hogy tulajdonképpen szép és jó lenne a bolsevizmus. amikor nem bízta a széplelkű romantikus kommunistákra. És abban is igaza volt Sztálinnak. hogy nem hisz az exkommunistáknak abban a merevgörcsös fenyegetőzésében.. Mindenkit lenéznek. a finom. aki nem volt kivételezett. Őrizték az illúzióját annak. ahol. mert így akarnak segíteni a népen.... A bankárfiú.. nem érdemes együtt lenni emberekkel. ahol még nincs bolsevizmus. aki nem tudja olyan jól a leckét. a szabad munkavállalás.. amikor azt hiszik. hogy aztán szerepet kapjon a szerájban. mint ahogy Sztálin csinálta. kihirdeti.. népmentés ürügyén. hogy Sztálin és hívei kitűnő bolsevisták voltak. művelt exkommunisták és társutasok megvalósítsák a bolsevizmust. Azt mondta.. aki megrettent a tűzvésztől. hogy ez a per.. amelyet segítettek megvalósítani. Nem szerette az exkommunistákat és a sápítozó. Kik ezek! Mindig a szellemi nyomorék. mert egy vállalkozást. hogy nem a módszerek rosszak. tehát nem liberális tessék-lássék engedmények módszereivel... a filozófus. akik megvetik a kommunizmust és a kommunistákat. mást őriztek. hogy a feleségük cselédet tartott egy társadalomban. mert soha egyetlen önálló bölcseleti gondolata nem volt.. És az emberek tudják.. az ideológusok korában. amelyet ő is segített felgyújtani. köhintenek egyet-kettőt.. Ezek a finom emberek. a tűzvésztől. Ezeket különösen nem szerette. De aztán megijedt a tűztől. nosztalgikusan suttogják.. hogy ezek a nyomorékok nem a nemzetet őrizték. ahol mindenki. és ő.. De nagyon ritka. Azt mondta. És azt is mondta..... csak embertelen. De a valóság más. Ha odébbállnak.. a bolsevizmust másképp is meg lehet valósítani. ha a bolsevisták meg nem akadályozzák. aztán azt. de a kommunistáktól katedrát kap.. De a nyomorék örökké nosztalgikus marad. De azt mondta.. hitélet és politikai véleménynyilvánítás jogát. hanem a kommunizmus mint eszme és gyakorlat. amely most már minden következménnyel elkezdődött a . ilyen álruhában őrzik a nemzetet. meggyőződött róla. a társutas-nyomorékokra a bolsevizmus megvalósítását. aztán a szabad vállalkozás. ahonnan. mert az osztályöntudat a kommunista világban feleslegessé tesz minden filozófiát. úgy. nem lehet másképp megvalósítani. az igazi kommunisták. ezeknek az embereknek nincs igazuk. aki bevallja. mert a poklot csak szakszerűen lehet befűteni. neki is megengedik. akik aztán a Párt gúnyos-cinikus segítségével lesznek. ex chatedra. hogy ők.. és aztán odakünn. amely még vagy már nem kommunista. amellyel a kommunistáknak azt ígérik. rothadt és embertelen.. mint a piromániákus. mindenekfelett a Szerepet.

Azt mondta. hogy ez a per a végén az istenhívő és a hitetlen emberek között fog eldőlni . hogy az emberi küzdelmek igazi értelme az istenhívő és a hitetlen emberek viaskodása. csak a megváltásban. akik megtagadták az embernek azt a képességét. de hitt abban. hanem a kommunisták és az exkommunisták között fog eldőlni. nem is a kommunisták és a nyugati szocialisták. hogy belső. szellemi forradalommal szabadítsa fel önmagát. Azt mondta. a végén nem a kommunisták és a szabad vállalkozás hívei. Ebben sem hitt.. Nem hisz másban. a társadalmi rendszerek rabságából. nem hisz semmiféle társadalmi megoldásban..világban. Az ő számára hitetlenek voltak azok. az embert.. hisz abban. .. nem hitt a vallásokban. Minthogy deista volt...

nem is hitte soha. már nem azt figyeltem. Mikor ezt hallottam. akit itt a rendőrségen nem szeretnek. Lehet. hanem feltevés. amelyek bizonyítják a feltevéseket. akinek hite van.. ez nem tény. ami megvalósíthatatlan. Azt mondta. Azt mondta. hogy másféle értelemben csakugyan az volt.. akik valahol a világ megváltására vállalkoztak. Ez orvosi szempontból lehetséges. Mindazok. Mennyivel valóságosabb a zene. és bebizonyította. Aki ilyen feladatra vállalkozik. amikor egy ember a lehetetlent... valami lehetetlent mondott ki. Beethoven végül megírta a Missa Solemnist... commandatore? Sírt Szent Ferenc. ütemes lármát hall.. hogy talán ő a Kiválasztott. ami orvosi szempontból annak látszik.. Parancsol! Hogy Beethoven zenét írt?. Bocsásson meg.. melyet az emberek a megváltás egyik lehetőségének éreztek. amelyet csak elviselt és elfogadott.. Látom. Egy ember. lehetséges. – Megkérdeztem tőle. Szent Ferenc nagyon megijedt. hogy megváltja a világot. így mondta. valamilyen megbízható vallomást.. mit gondol. de ez a lehetetlen követelés a hívő emberek nagy tömegei számára olyan perspektívát nyújtott.. miért néz így.. hogy ez az ember titokban mégis társutas volt. akit Isten kiválasztott a világ megváltására. mint Jézus. Vallomást arról.. ez a vállalkozás orvosi szempontból éppen olyan kevéssé volt „egészséges”. a lehetetlent akarja. Szent Ferenc sem hitte soha.. akik eddig ilyesféle igénnyel léptek fel önmagukkal és a világgal szemben. Megkérdeztem. utolsó pillanatig. ez az igazság az ön számára kényelmetlen. elmenekült az emberek elől. Így mondta. ima közben.15. – Iparkodtam tárgyilagosan kérdezni. egyszerűen csak szent volt. ezt is mondta még. van-e benne valami?. hanem azt. Jézus. Ez az ember tudott erről a félelemről. mint a hit? Akinek hallása van.. amikor másképpen figyeltem rá.. a kereszten is szenvedett a nagy szereptől. hogy nincs lehetetlen. de megvizsgált minden lehetőséget. hogy ez az ötlet – így mondta. s ez volt az első pillanat. emlékszem. Akinek nincs hallása. A képesség. commandatore. a paranoiás tünetek egyike.. ötlet. De én csak azt mondhatom. mit képzel megváltásnak? . a . a Mi Urunk Jézus Krisztus is patológiás volt-e?. amelyet aztán elküldhet Rómába. orvosi szempontból patológiás emberek voltak. Ön szeretne valami kézzelfoghatót hallani tőlem. . Micsoda?. Jézus egészséges volt.. hallja a zenét. harmonikus és előkelő ember. Gondolt arra is. hogy minden patológiás. őrült-e. Tény volt Szent Klára számára is. De nem lehetetlen. hogy az egészség és betegség határvonala éppen olyan pillanatokban. hogy megírja a Missa Solemnist. De vannak tények. mint amikor valaki elhatározza.. hogy az emberek egyféle megváltót látnak benne.... – mondta a pap. hogy hivatott a világ megváltására. De aki a lehetetlent akarja.. amikor a Missa Solemnist hallgatja. egybeesik. ezt a hasonlatot mondta. hogy segítsen. mint addig. Erre én is gondoltam néha.. Akkor még gyanakodtam. kém és ügynök. patológiás emberek voltak. hogy őrült vagy komédiázik.. amikor látta. Azt felelte. hogy az ön számára. hogy nemkívánatos idegen. vagy csaló. Ez tény. de soha nem keresett. nem tudja pontosan megmondani.. még nem patológiás és Jézus. hogy nem volt őrült.. commandatore. amikor kimondta. hogy az emberek. akiről azt mondják. Azt mondta. sem ügynök. – egyféle kóros kényszerképzet. Jézus mindig szenvedett a tudattól. figyelni kezdtem. valamit. amikor már tömegek jöttek feléje... hogy „az én országom nem e világról való” és „szeresd felebarátodat. mint tenmagadat”. Amikor Beethoven elhatározta. a természetfölöttit kísérli meg. És nem volt kém.. Szent Ferenc nem volt patológiás. az én számomra.. Azt mondta. még nem föltétlenül patológiás.. és kérték. nem hiszi. hogy ő az ember. De egyáltalán nem biztos. Az igazat kell mondanom. Maradjunk a valóságnál. Talán más is .

aki a megváltásról beszél. nem kínozzák-e éjszaka kínos. de ez a vállalkozás önmagában nem kóros. vagy az önzetlen és gyakorló jóság. kezdtem megérteni ezt az embert.. mert süket és nem megváltást akar. az orvos felteszi szemüvegét. És a papok legtöbbje két tenyérrel befogja a fülét. nem „patologikusabb”.. Amikor így beszélt. ha olyan emberrel találkozik. mint feladat és emberi vállalkozás. Azt mondta.. jól alszik-e. csak meggyógyítani egy beteg ember valamely testrészét. amikor egy ember. a kommunista vállat von. amelyet műkedvelőkre lehet bízni. és hatni kezd az emberek között. hanem uralkodni. Ha ezt egy üzletembernek mondja. az is süketen hallgat.. lehet. mint a zeneszerzés. mert az üzletember nem megváltást akar. csendesen és szomorúan a pap. aki a megváltásra vállalkozik.. Ha ezt egy kommunistának mondja. aki a megváltás lehetősége felől kezd érdeklődni. De Szent Ferenc nem így gondolkozott – mondta komolyan. túlemelkedik személyisége korlátain. az önzetlen jóság erejével.. megkérdi. Ha egy orvosnak mondja. . hümmög. az orvosok nem tehetnek mást. vagy az irodalom. kérdéseket intéz ahhoz. félelmi képzetek. A papok számára a megváltás nem olyan vállalkozás... mert ők sem megváltani akarják az embereket. hogy egyénileg van valami „patológiás” az emberben.„megváltás”. hanem eladni.

mi ferencesek. Nem érezte lehetetlennek. És néha én is elmentem hozzájuk. hogy talán itt ült.. Feladatnak érezte. leült egy sarokba. s ott aztán börtönbe vessék. commandatore. végiglépdelt Neapolis utcáin. hogy Rómába érjen. az epileptikus. Azt feleltem. ha sokat tanulunk.. utcai ruhában állt a sír előtt. egy alkalmi temetőben.. aztán találkoztam vele Pozzuoliban. Végül is. mert így tanított Szent Ferenc. ahol a menekültek élnek. akkor is. A nő ilyenkor mindig hallgatott. Mindössze négyen voltunk a temetésen. Gyalog mentünk. amelyen éppen ő. sokszor segített a tanácsaival. és Vergilius is halott volt. Horatius már halott volt akkor. hangosan kezdett beszélni. itt és itt... amely Pozzuoliból Nápolyba vezet. zsidó származású tarsusi ponyvaszövő hivatott megvalósítani.. Ezért hangosan beszélt... Amint lépdeltünk felfelé a Posillipo dombján.. vörös hajú ágens és még egy rendőr Bagnoliból. amire később.. Azt kérdezte. Lehet. hogy megváltsa a világot. hogy meg kell váltani a világot.. átment a Posillipo dombján. Puteoliban. fürdőzés közben. egyedül volt-e.. mert a domboldal itt meredeken emelkedik. amikor Formiánál meglátta a tengert. amely a Posillipóra vezet. s néha elfulladt a hangja. elindultunk gyalog az úton. és mutatta. így mutatta.. Ezeket a menekülteket. És én. mutatta. Sorrentóba. . hogy körülötte halott egy műveltség. Most idegesen. a tenger partján. hogy egy délután elment a cirkuszba... mit gondolok. római polgár volt. És tudta. Egy nővel élt . végigment a tengerparton... Kesztyűsen. Aztán. és nézte. Mind szegény idióták vagyunk. hogy Szent Pál valamelyik délután. a rendházba. Így mutatta. a pillanatban. Beadta a kávét. itt és itt . hanem Bagnoliban temetik el.. ez a hölgy. kocsit hajtott itt. felkelt a kőpadról. a cirkusz kakasülésén. mikor elutazik valaki. megértette. menekülés közben. és hallgatott. mint az állomáson vagy a kikötőben. amint két vidéki másodrendű gladiátor megöli egymást. végigment a Via Appián. vagy kísérte valaki. – Azt mondta. ha éppen itt halnak meg. máskülönben minden elpusztul.. és megváltsa a világot.. Értett az ásatásokhoz. s minden. megöljék. tudatlan pap vagyok. hogy ez a feladata.. Itt álltunk. Eszembe jutott egy délután. megnézett itt egy kocsiversenyt vagy valamilyen gladiátori viadalt. aztán innen a rendőrségről az ön embereinek egyike. ami ehhez a műveltséghez tartozik. A temetésen sem sírt. nem viszik Poggiorealéba. Szent Pál itt ült.. az előadás végén. Nero többször fellépett ebben a cirkuszban. az úton. egy fiatal. tudott különböztetni. visszaemlékeztem. a cirkusz kakasülőjén. Puteoliban.. és a vízi versenyeken is részt vett. Megfürdött a Solfatara kénes barlangjaiban.. mondta. Szent Pál.. amikor hét napon át Puteoliban időzött.. Akkor mondott valamit. s a szél elkapdosta a szavát. egy nő?. mondta. Különös nő. Ezt feleltem. ahol két új oszlopot ástak ki délután. Mert ezt tette. elindult a Vezúv irányában. mondta. És a nő nem sírt. A Marechiare alján laktak. – így beszélt – mondta a pap. s útközben beszéltünk. ahol senki nem ismerte. Erről beszélt. s Pozzuoliban elmentünk egy pillanatra az amfiteátrumba.. amikor temették. A kérdés meglepett. Cumaeból jöttünk. Mi idióták vagyunk. s amikor eljöttünk az amfiteátrumból. úgy állott a sír előtt. . commandatore.. Mert máskor is eljött. De akkor már tudtam... amikor lebocsátották a koporsót. s ezen az úton. mert üzenetet vittem a múzeum vezetőségétől. Én csak szegény. a tábor közelében. Szent Pál itt fürdött hét napon át. És lehet. ahol most megyünk. ahol az új ásatásokat kezdtük meg a püspök úr kertje közelében. elindult. nagy szél kerekedett Ischia felől.. Szent Pál. a nép között. hogy nem tudok tanácsot adni. de hiszen maga erről többet tud. amikor ez az ember Pozzuoliból hazakísért. közel a tengerhez.16. a táborból. hogy ilyen olcsón nem szabadulok ettől az embertől. És tudta.. aztán sétált fel és alá a parton. a katonai hatalom és a jogrendszer is. csaknem kiabált.. kalapban.

valamiben nem jár a helyes úton. hogy egyszer már sikerült. afféle szertelen nők. azt mondta. fakó.. akikben egyszerre megvilágosodik. s különösen. ahol az élet és a halál ismerős biztonsága vette körül őket.. hiszen más út nem vezetett akkor sem Puteoliból és Neapolisból Rómába. mielőtt elváltunk. egy nővel élt... emlékszem. mint amilyenek feltűntek a spanyol polgárháborúban.. mint Toynbee. Azt hiszem. ezen az úton. Megvallom. amikor a bűn közelíti meg a halandókat. amikor behantolták a sírt. ezt nem tudom biztosan. nem vetette le a kesztyűt. mert mindig a száműzöttek. Tudtam akkor is. ahol Szent Pál valóságosan fürdőzött hét napon át. aki az Egyház szentje. Nem éreztem egészen lehetetlennek. Ez a nő nem volt kozmetikálatlan hivatalnoknő. nem éreztem egészen lehetetlennek. mint az idegen országban. mielőtt a filobuszra szálltam. akkor is hallgatott. s mert az emberiség ugyanaz volt.. ez is zavart engem valahogyan. Úgy állott a sír mellett.. hogy a gondolataim bűnösek. mint a múltban. s mert a por és a kő. hogy a displaced personoknak olyan szerepük van ma a világban. aki a megváltásról beszélt az esti homályban. akkor hazamegy a földbe. s ez az ember a sötétben mellettem arról beszélt. amelyből vétetett. hogy talán volt néhány szenvedélyes. hogy Szent Pál életében soha nem volt egy Mária Magdaléna. de olyan. ugyanaz volt. hogy a menekülteknek nagy szerepük van a világban. Ez az ember beszélt arról is. De az ilyen mozgalmi nők. Erre gondoltam. mielőtt Rómába ment.. a sírban éppen olyan idegenek maradnak. Toynbee nem él itt. Ezek a temetések nagyon sivárak. nem tudnak megengesztelni egy férfit. ugyanaz volt és a tenger... ahol az idegen nővel lakott. s mert Puteoliból jöttünk.. commandatore.. Azt a nyugtalanságot éreztem. hevenyészett úti cél között. amelyen átutaztak. mint aki valahol.. Búcsúra azt mondta. a Marechiare alján. Egyedül volt dáma. Utánanéztem... – A dombtetőn elváltunk – mondta a pap. kevéssé ápolt nők vették körül Szent Pált. értse meg. csak a felbomló civilizációk szenvedő prófétái adhatnak irányítást. hogy valaki egyszer megint megváltsa a világot. nyugtalan voltam. ahol ez az ember. valószínűleg bájtalan. mint volt a zsidó száműzötteknek a babiloni vizek partján. amit Szent Pál egyszer már megkísérelt. amelyen ő haladt. Inkább dáma volt. amint ahogy volt a Mi Urunk életében. ahol sok mindent megértettek. mint aki búcsúlátogatásra érkezett valahová. Toynbeeről beszélt. a displaced personok azok.. hogy ez az ember vagy valaki más. így mondta. amely mellett mentünk. kalappal és kesztyűvel. nem érthettek. Pap vagyok. hogy megváltsa a világot. két bizonytalan. Mária Magdalénáról is beszélt. amit a társaságbeli hölgyek fontosnak vélnek. a lejáró szélén. .. Amikor Bagnoliban a koporsót leengedték a sírba. amit búcsúra mondott. amit odahaza. Aznap.. amíg utánanéztem.. s aztán később. s mert ugyanazon az úton mentünk. Kesztyűs kézzel állott a koporsó mellett. mindig nyugtalan voltam. nincs is köze semmihez.. aki már nem jár társaságba. Azt mondta. Ha egy embert a hazájában temetnek el. s illatos olajat öntött az Úr lábaira.. S mert már esteledett. hogy mindig mosolygott és hallgatott. commandatore. akinek a lelkében egy nagy feladat nyugtalansága van. ami csak akkor kísérti az embereket. Arról beszélt. tudom most is.. amely a Posillipo domboldalára.amíg mentünk felfelé az úton. Filozófus Angliában. – Ő lefelé ment. parancsol? Nem.. Mi szigorúan élünk. amelyen lépdeltünk. a tenger és a Marechiare irányába. amikor meglátogattam őket abban a házban. használt illatszert is. hogy Szent Pál nagyon magányos lehetett az ilyen nők között. De ez az ember is hitt abban. amely a Posillipo bércfokáról a Marechiare lejtője felé vezetett. hogy a világnak ma is. akik útközben halnak meg. közel a tengerhez. és arra gondoltam. még egyszer megkísérelje. ferences barát vagyok. azokban a pillanatokban. vad női alak körülötte. Utánanéztem. És nem vetett keresztet. mint a Via Appia. Azt is mondta még.. mikor ezzel az emberrel együtt voltam. afféle kozmetikálatlan mozgalmi nők lehettek Szent Pál körül.. mint ma a baloldali pártok irodáiban a hivatásos forradalmárnők. a magasba vezet. Csak azt tudom. ez érzik a levelein.. De ezek a menekültek.

Ezért csak sétált. a keletiekkel. S aztán eljött hozzám.. mint harmincmillió ember él ezen a világon. ahová ezek az emberek néztek. a haza nem lesz többé számukra más.. s készült Ausztráliába. De visszamenni sem akar. hogy egy ember.Van valami vad ezekben a hazátlan emberekben. új okmányok és új idegenség várja őket. lehet-e megváltani a világot?. hogy még valahol otthon lehetnek. és abba az alvilági sötétségbe nézett. hallgatják a packázó hivatalnokok kérdéseit. De már nem várnak semmit.. ... És ezek.. a tengerparton. nem lehet többé elölről kezdeni.. s ha ez az élménykör egyszer megszakadt. aláírnak okmányokat és nyilatkozatokat. az ilyen ember már nem akar sehová megérkezni. akik a nagy birodalmakon belül kóborló. Azt mondják azokkal együtt. aki valamikor a másik parton állott. S ha egyszer hazamennek. A nézésük is más. commandatore. csak éppen élnek.. itt és ott.. Hányan vannak? Nem lehet tudni. melyeket követelnek tőlük. engedéllyel vagy engedély nélkül. Ezek már mindenütt csak tartózkodnak. a kínaiakkal együtt több. éveken és éveken át. ezzel a nővel. de ugyanakkor tudják. akik útra keltek. Ez a mostani menekült társadalom már nem akar sehová megérkezni. és szakszerűen megkérdezte.. mint egy szerelmet.. Nincs otthona.. ahol új hivatalnokok. kóborló vagy rejtőző. sem visszamenni.. amely elviszi őket az idegenbe. mit gondolok. Mert egy hazát élni kell.. a hazáján belül is hazátlan. Iparkodnak udvariasak és simák lenni.. mint egy érzést. mint egy ismerős tartózkodási hely .. Ez az ember tudta ezt. felszállnak a hajóra. aki mind displaced. otthonaikból kitaszított hazátlanok. nincsenek okmányaik. hogy számukra már nincs semmiféle úti cél. sem lakáscímük. Tudják. szívükben soha nem hiszik.

miféle érzések.. Hol... nem mondhat el szavakkal. . most éppen azért nagyon nehéz megközelíteni az emberek lelkiismeretét. Nem lehet elmondani. De ezek a durvább esetek. ahogy egy papnak kötelessége beszélni. – Vagy valamilyen mozgalmat?. Nem árultak el senkit... mint kicsoda? Mint az erőszakos rendszerek? Mint a gyűlölet.. De nincs hatóság a földön. s aztán néha másokkal. S aki megélte. . akiknek még hazánk van és otthonunk.. amit elkövettek. A bűntudat. mindenütt. akkor meg kell kísérelni a lehetetlent.. Figyelmeztettem.. jóváteszik azt.. nem tudja meg soha. Megbánják. hogy számomra az ő gondolatai és tervei bűnösek. akit idejében.. Azt mondta..” És csakugyan.. ami a mostani időben igazán történik?.. a társalgás megszakadt. mondta.. valamiről... Ezeknek módjuk van megkönnyebbülni. ebben a szobában. talán az égben sem.. ez is lehetséges.. vannak.. De az a különös. Mert nem voltak erősebbek. mint a világ.. a kegyetlenség rendszerei? Lehet az egyes ember erősebb.. megvallják... ha részt vesz valamiben. soha nem tudunk érezni és cselekedni. beszélgetés közben. hanem ideát is van egy határvonal. kettőnk között?. Mert valószínűleg nemcsak a térképen van ez az „odaát”. Igen.. A mi időnkben történik valami. mert nem erősebb. mondta. sok mindenből eredhet . ember és ember között..... Azt mondta. Ezek az emberek úgy vonszolják magukat óceánokon át. Az egyéniség ma beéri azzal. fehér bőrűvel beszélnek. indulatok háborgatják leginkább a menekülteket? A bosszú? Vagy a különféle nosztalgiák. valahol a hivatalos vasfüggöny mögött. S aki nem élte meg. ravaszabb. gonosz világ?.. Sértően udvarias volt. . Erősebbek. commandatore? . s amit nem tudok. földrészek között.. de úgy. mert akkor rögtön hamis lesz és útszéli. bizonyos veszélyek vállalásával.. a hazatérés. mint.. ez a mulasztás megbocsáthatatlan. . de nehéz ezt az „odaát”-ot pontosan megjelölni.. Ezt nagyon komolyan mondta. akar-e pártot alakítani? – mondta a padre. soha elmondani. akiknek bűntudatuk van. miben lehet az egyes ember erősebb. Iparkodtam úgy beszélni vele. vad erő. Itt.. a voltunk-mi-másfélék-is nosztalgiái? . Ezek nem érdekesek. mondta. És úgy érzik... cselekvőképesebb. Csak megélni lehet..18. hogy az egyes ember bűntudatot érezhet. amit nem lehet szavakkal elmondani. mint a zsarnokság és a rendőrállam? Hol. odaát. ami ezekben az emberekben van. amely a mulasztás bűne alól felmenthetné őket. És ha lehetetlen. azt mondta.... miben lehet erősebb?. akiknek bűntudatuk van. aki tudja. amikor idegennel. de szavakkal nem mondhatja el. De nem elég részt venni.. mint aki valami valóságosról beszél. És nincs hatóság a földön. Talán ezért mondta..parancsol? Miért nevet. s amely megtelt gonosz érdek-szövetségekkel és agyafúrt fegyverekkel. lelkiismereti felelősség elől a közösségi jelszavak mögé.. mert nem tudok valamit. Az újkori menekültek bűntudata nem ilyen egyszerű. s ilyenkor mindig úgy éreztem. Ezek az emberek bűntudatot éreznek.. hogy „odaát” elkövetkezik egy pillanat. Mindig udvarias volt.. csak a döntő pillanatokban nem cselekedtek. meg lehetett volna menteni a szenvedések elől. vagy ha lehet. olyasmi. Mint aki ezt mondja: „Te nem tudsz valamit. egyedül kell cselekedni. amely e mulasztás miatt formálisan felelősségre vonhatná őket. amit a másik. Ez minden bűnük. amikor ezzel az emberrel beszéltem. mert az egyes ember elmenekül az egyéni. amit sokszor és alaposan átgondol. menekültekkel . Azt mondta. mi az.. Egyszer megkérdeztem. De aztán vannak mások. – Megkérdeztem. mint ez a felfegyverzett. mert elkövettek valamit.. mint a kínaiak.. beszélgetés közben elakadt a szavunk. Például nem mentettek meg valakit. mert nem követtek el valamit... a hazugság. mindig legyőzött. hogy a jelenkori menekültek legerősebb érzése és legkínosabb öntudata a bűntudat. így mondta.. Személyesen.. amelyben él. mert csak megélni lehet. És ilyenkor elakad a hangjuk.. mit gondol. úgy. az tudja. ahogyan mi. mert nem követtek el valamit. A gyakorlatban nevetséges ez a kérdés és nevetséges a feltevés.

hogy a bolsevizmus nem más. Ez az ember hitt benne... kétszáz évet”. tehát nem a tömegek között lappang. megnyílik előtte. mondta.. . a személyiségben. akik nem kísérelték meg a lehetetlent. aki „odaát” voltak és bűntudatot éreznek. mint lehetőség. hanem mérlegel. „majd másképp lesz”. Az igazi ellenfél másutt van.. amelyek fasizmusok.. Ezt egy napon megértik az emberek. Akkor már elkezdődött. vagy „várjunk száz. a bolsevizmus már csak következmény. Mi? A nihil. A bolsevizmus rendszer. aki a pillanatban. De a nihil mélyebb. vagy „vallási energiáról” beszél . mindenütt a világon. hanem az egyes emberben. így hitte. összehasonlít. „Odaát” van. nem kezd minden következménnyel tiltakozni.mélyebb. veszedelmesebb.. amikor a tökéletes és föltétlen nihil. egy napon bűntudatot éreznek. nácizmusok alakjában kialakultak a bolsevizmussal szemben. rendszerek védekezései egy rendszerrel szemben. Azt mondta.. És a védekezések. hümmög és azt mondja.amikor az emberek. mint a nihil társadalmi alakja.

ha nem felelhetek mást. átmenet nélkül. A csodát nem megérteni kell. hát még hívni és megvalósítani. Tudta. ne felejtse el. én.19 – Estefelé lekísértem a hajóhoz. Mind sírtak. Hirtelen azt kérdezte. hogy az embereket nagyon nehéz. az emberekről tudok. a tengerparton álltunk. Azt hittem. Érzékelni is nehéz. Mondjam meg neki. Van egyfajta ember. Csak emberek voltak. talán elragadott a helyzet vagy a pillanat. először én beszéltem.. ami egészen titokban engem is közelebbről érdekel ezen a földön. hogy élek és tudok erről a jelenetről és viselhetem Szent Ferenc csuháját. a sötét estében.. Kérem... az ember. de nem is az. de nincs módszeres csoda. ezt követelte. tudta.. Szent Ferenc tudta ezt. S abban a pillanatban mindaz.. Sütött a hold. És a pápa megértette és megölelte a táncoló Szent Ferencet. Ezek a költők és a szentek. Azt mondtam. a holdfényben. – De a hajó már elment. Türelmet kérek. hogy ennek az idegen embernek a holdfényben éppen olyan márványarca volt.. találkoztam-e személyesen a csodával... tudok egyetmást Szent Ferencről. tudok-e valamilyen bizonyítékot. Így mondjam meg.. amit ez a különös ember addig mondott. egymás szavába esve. Ezért. ami mindkettőnk számára a legfontosabb volt az életben. kínjában. a pap... commandatore. én. mert tudta. vagy beöltöztek papnak. a kikötőbe – mondta csendesen a padre. Kiabáltunk. Figyelmeztettem. hogy lelkendezve és felszabadultan beszéltünk. Ezért. s elmondtam neki mindent. hogy a csoda csak csodálatos lehet. S aztán. s ezért csuhát húztak. mint a Tasso-szobornak. hanem ahogy egy ember beszél egy másik emberhez. egyszerűbb. Egyedül voltunk a tengerparton. Mit mondott?.. A sziklafal tövében álltunk.. nem voltak olyan föltétlenül papok. aki meg tudta szólítani a szelet.. én. amire a vallásom tanít és a papi esküm kötelez? Nyersen beszélt. Délen. vagy csak azt papolom. mely a Piazzát emeli a magasba. a növényeket és a madarakat. a holdat. mindketten kimondottuk Szent Ferenc nevét.. csak nagyon nehéz eljutni a csodához. De szenvedélyesen kért bocsánatot. mint aki felmond egy leckét. Azt mondtam. szemközt Caprival és Nápollyal. de itt közvetlenebb.. Azt mondta. amikor már minden. hanem hívni. mi történt. S minthogy olyasmiről beszéltünk. commandatore. Szent Ferenc tudta ezt. mint amire kötelez az. hogy minden szó reménytelen. hogy van csoda. és türelmetlen volt. Mikor a pápa előtt állott. De ez nem ugyanaz.. de a valóságban már nem egymásnak beszéltünk. hogy ő igazi pap.. az író vagy az államférfi. hogy ezt mondom. mint Északon vagy Nyugaton. bocsánatot kért. commandatore. akik elkísérték őt a Szent Ferenc-i útra. ne feleljek.. bocsássa meg. De ne úgy mondjam. De most megértettem. hogy ez az ember is tud valamit a Szentről. És akik a környezetében éltek. ennek az embernek arca is fénylett most... hanem saját magunknak feleltünk Szent Ferenc nevével. Nagyon hálás vagyok az Úrnak. mondjam meg neki. Éppen olyan ritka. nincs több csoda. csak a csoda. mint aki támad. Később értettem csak meg.. Nehéz elismételni. Kiabált. .. vagy ennek az embernek a személyisége. a tenger partján. nem válogatta a szavakat. Ő. aki . Emlékezem. hogy pap vagyok. felbomlik körülöttük és nem segíthet más. amit az életről. és Északon ezt nem értik. táncolni kezdett. Ez az ember Északról jött. van-e csoda. akit az emberek maguk közül valónak éreznek. a kardinálisok is. a napot. hogy az igazi pap mindig ritka. Az északi ember mindenhez módszeresen közeledik. vagy szerettek volna papok lenni. Az én számomra. a tengerparton. a szerzetes. már nem bírt beszélni. olyan kézzelfogható és valóságos lett. Itt. mint két izgatott vitatkozó. amit a csodáról hiszek. úgy. a ferences barát... hiszek-e a csodában? Mielőtt felelhettem. akik kitanultak papnak. majdnem lehetetlen minden következménnyel megszólítani . aki nem őrült. ahol Tasso szobra áll. ahol már égtek a lámpák. Arról beszéltünk. és meg kell mondanom. ami megegyezés volt a világban.. kézzelfoghatóbb a csoda. ez a legszebb és a legtöbb. mint a művész.

Szent Ferenc. amit leír vagy kimond. hanem meg lehet érinteni tárgyakat. akkor Szent Ferenc verseit olvassa. Konfuciusz és Lao-ce csak filozófusok voltak. van benne valami a Szent Ferenc-i idiotikus erőből. a sötétbe.. tudta.. A városiak büszkén mutogatták a Szentet az idegeneknek. Csuhát viseltem. a pappal.. és minden szó fontos. aki azt hiszi. és most. mint most is. minduntalan gondol a Santóra. A nápolyi hajó már elment.zavarában táncolt a pápa előtt. de Castellammare felől jönnek éjjel is alkalmi bárkák. és lehet látni a ruháját.. és a zúgó szélben. mert idióta volt. ahol lehet látni még köveket. De Szent Ferenc nem tudta tanítani az embereket. mondta.. Ezt kiabálta. melyeket a Santo vánkosnak használt. én sem voltam olyan szigorúan és szabályosan pap. Itáliában. az éjszakában. Ő mondta.. így mondta. És ez az ember nem volt hívő. a szegénységhez és a megváltáshoz. Az ilyen ember körül minden fontos. a tengerparton. szabályos futóbolond. mint máskor. Azt mondta. aki átutazik Rómán. de nem lehetetlen. és ő nem költő. Nem volt velem az Úr kegyelme. Ilyen bárkára vártunk. akik nem megváltani akartak. vele is. nyugtalan vagyok. itt. Megszűnt a logika a társalgásunkban. és az öklét rázta az őgyelgők felé – „Tudnék én még gyerekeket is csinálni!. Szent Ferenc tudott nagyon türelmetlen és igazságtalan lenni. úgy felelt.. És hadonászott a szélben. akiben megnyílt a nihil. ne felejtsem el. mondta.. a holdfényben. Kérdeztem. hogy megváltsa a világot. És azt mondta. Nem gyónt. akiben erő volt. és kiáltozták: „Ecco il Santo. a tenger partján. amely tele van folttal... „Nem vagyok szent” – ezt kiáltozta. hogy pap vagyok.” Ilyenkor Szent Ferenc dühös volt. hogy meg tudná váltani a világot. és a kardinálisok sírtak. a menekülttel. És Keleten talán még Gandhi. A gyerekek Assisiban utánafutottak az utcán... és végre kimondhat mindent.. Szent Ferenc nem tudott semmit. Amikor utólag visszagondolok erre az éjszakai órára. Nem beszéltünk logikusan. mert indulatok kísértik meg az eszméletét. És nem volt közöttünk a rács. De aztán leült egy sziklára. S amikor gyönge. hogy idióta. és megmutatja. és megnyugszik. hogy költő. sokáig jártunk fel és alá a tengerparton. hanem tanítani. [13] . amely a gyóntatószékben elválasztja ilyen pillanatokban a papot és a hívőt. Ez csak egyszer történt velem az életben. aki meg akarta váltani a világot.. csak egyhez értett. mint ma egy idegenforgalmi látványosság. Ezt mondtam neki. de olyan volt éjjel a holdfényben. amelyeket ő érintett. egyféle nagyzási vagy kisebbségi hóbort áldozatának tetszik az ilyen ember. És megszűnt a logika az életünkben is. amikor hallgat. ezt mondta. De abban a pillanatban. előző életemben.. velem is.. hogy a Santo milyen kis méretű volt. Valami történt akkor. Nyugaton Jézus és Szent Pál után Szent Ferenc volt az egyetlen ember. erre nagyon nehéz felelni. Most már elmondhatom.. amikor a csupasz földön aludt.. Mint ma egy amerikai filmszínész. Szent Ferenc nem legenda. de nem voltam egészen biztos benne. Az is fontos. Ezért gondol mindig Szent Ferencre. mert lehet. amikor itt él közöttünk. ahol Szent Ferenc élt. hogy Szent Ferenc már életében olyan híres volt Assisiban. ujjal mutogattak rá. mint egy ember. A szélben kiabált. Ilyenkor félelmesek az emberek. elkergette a gyermekeket. Azt mondta. Azt mondta. ő is ilyen embernek érzi-e magát? Azt felelte. A nácik és a kommunisták között ő gyakran gondolt Szent Ferencre.. hogy őrült. és a tengerre nézett. ő nagyon gyönge és fáradt.”. mérgesen. Szél kerekedett a Vezúv felől..

licence... amikor mindenről lehetett beszélni.. aki displaced person. egy napon önként elhagytak mindent. mondta aztán. váltsa meg a világot. a lovagvárból. Ma sem lenne másképp. minek? Hát annak. sok mindent megértek. a tömeggel? Már Szent Ferenc számára nagy gond volt a tömeg.. akiknek semmiféle gyakorlatuk nem volt a szerzetesi életben. a pap. Az ilyesmihez mindenütt engedély kell. ahol a menekültek táborai vannak... Lehet. hogy találkozik valakivel. ha tudja. ha valakinek híre kerekedik. a várost . Nem szerénykedett. csak nem tudja pontosan a módját. mi volt a különös? Nemcsak az.. vagy férjhez menni. az otthont.. engedély kell hozzá. Ha most visszagondolok erre az órára. mert a hidegháborúban minden tömeggyűlés gyanús. vagy az emberiség életében. nem figyelt rám. s egy idegennek. vagy kertészkedni. a displaced personok.. Erről beszéltünk. Ez a dagály órája volt.. Talán a bárkára. – Ültünk a tenger partján. commandatore? De más okból is figyelne a rendőrség.. akiről egy pillanatra feltételezi. mondtam neki. Finnyás emberek. hogy van ilyen „know how”-könyv a megváltásról is. Az is különös volt. mondtam neki. Mit? Hát azt. és vártunk valamire. mert elhagytak valamit. Azt mondta. hogy máról holnapra szerzetesek legyenek. melyek megtanítják a csínját-bínját. táborozó együttélés. a kocsmából.. Nem. hogy nem tiltakozott. a házat.. Én is leültem – mondta a pap. hogyan kell két kezünkkel házat építeni. csak „az” .. mondta. a családot...... Igen. Angliában és Amerikában most mindent könyvből tanítanak. dehogy. Azt mondta. mert displacedek.. amikor rendet alapított. hogy vele mehessenek. mit kezdhet ő.. Szórakozottan beszélt a holdfényben. – Hát váltsa meg. csak egyedül kezdhetem el. commandatore. kézikönyvet nyomtatnak. vagy egy ilyen vándor. mondta szórakozottan. A dombokról.. mint egy ideggyógyász rendelőjébe. Nem mondtam ezt gúnyosan. Úgy jöttek Szent Ferenchez is tömegesen a displaced personok.. Váltsa meg a világot. milyen is lehetett a Szent Ferenc-i élet az első időben.. Gondoljam csak el. a gyakorlatban?. a megváltásnak. Nem feleltem. mint ma Bagnoliban és mindenütt.. mondta. A tenger zúgott. Mert egész városok népe jött elébe.. az üzletet.. Mint Szent Ferenc előtt álltak az emberek.. Ezt szemembe mondta. Neurotikusok tódulnának hozzám. koldus csuhás életében. vagy központi fűtést berendezni. Az üzletből jöttek.. az anyanyelvet. Ha elkezdem – ezt mondta –. Könyvből nem lehet megtudni. és sóhajtott... Azt mondta.. mint ahogy ezek az emberek. amelynek kiszögellésein ültünk. Mi „az”?. igaz?. amelyből megtanulhatná valaki. mindent elhagyjanak. mint aki már hajlandó lenne.20. hogy a tömeg nagy probléma. Igen. Tudja. aztán a hevenyészett. a városokból lejöttek az emberek. azt. Igen.. Az. hogy ilyesmivel foglalkozik. az idegen. a szerepet... A rendőrség rögtön felfigyelne.. Egész városok népe. elhiszi az ilyesmit.. És kérték. Képzelje csak el. mint ahogy ma is felfigyel a rendőrség. amihez addig közük volt. Nagyon ritkán esik meg. A lehetőség. és kérték. a hullámok közeledtek a szikla felé. gondterhesen. Aztán elnevette magát. mindenütt Umbriában. Inkább saját magának beszélt. Olyan emberek tódultak hozzá.. talán nem is engedik meg idegen országban a hatóságok. a ferences rendet. talán még Afrikában sincsen. hogyan kell megváltani a világot. Commandatore. Nem mondta hamis szerénységgel. maga éppen olyan jól tudja. a tenger partján egy idegennek. amilyen pap én vagyok. hogy fogadja el őket. Nagyon ritkán esik meg egy ember életében... hogy nem. egy menekültnek azt mondtam. hogy megváltsa a világot.. mert nem bírtak valamit.. Szent Ferenc talán akkor tévedett... Mert ez olyan óra volt. Képzeljem csak el. mint én. hogy én. Talán másra vártunk. . akik egy napon csajkával kezükben álltak a táborban a tűzhely előtt. Inkább gondolkozott. Én is így éreztem. hogy nincs könyv a világon. igaz. amelynek egyszer meg kellett érkeznie Castellammaréból... a családot.

hiú költő. Arról. ami az ilyen együttélésből következik. Az emberek már csak a Hatalomban hisznek és a Hatalom az Ördög műve. ünnepélyesen. hogy tudott beszélni az Istennel és a halakkal.. Mi a megváltás?. A rendészeti kérdések. Mert tudott angyali és szelíd is lenni. nincsenek emléktárgyai előző életéből. egyszerre. akik otthon maradtak. Autogramot csak ritkán adott. és ő. elvesztette nevéről az ékezeteket.. kezükben a csajkával. akikhez néha türelmetlen és szigorú volt. a haragot... És a megváltásról beszéltünk. fontos. a Tudás hatalma is.. hogy az emberiség már nem hisz az egyénben. hogy éjjel is felhívhassuk.. nincs útlevele. Akkor a világ rögtön felel. azokat is.. mert a siker mindig félreértés. a családot és a lakást. Még azt is mondta. és megengedte.. hogy Szent Ferenc is nagyon hiú volt. De azt mondta. a húsos fazék mellett. De mert nemcsak költő volt. a bosszúvágyat. Erre emlékszem. Nem akart mást. a féltékenységet.. És hoztak mindent. Ez a nagy titok. mit parancsol? Igen. vándorlás közben. amit leír. mennyei és földi. A tömeghisztéria. Minden Hatalom az Ördög műve. Így mondta. sem menekülést a megváltás ígéretébe. egyszerre. sem az egyéni megváltásban. Azt mondta. ahogy ma telefonon felhívunk egy nagy urat.. és tömegek fordulnak feléje.férfiak és nők. közvetlenül. Így hitte ez az ember. Ültünk a tengerparton. Ha valaki minden következménnyel megszólítja a világot. sötét testük néha ezüstösen megvillant a holdfényben. Az ő nagy titka az volt. a hiúságot.. mert nem akartak semmiféle megváltást.. a városokban. nagy. Az Istenhez úgy szólt. hogy nagyon sok a hiúság az ilyen vállalkozásban. figyeli magát. amit a megváltás lehetőségéről és a saját szerepéről gondol. aki megadta a titkos telefon-számát.. ő csak egy szegény menekült. beszélt arról. akkor a legnehezebb.. aki tudta. nem valamilyen végső hiúság-e minden. Ez mind gyötörte Szent Ferencet. És ha a megváltónak sikere van. csak megszólítani a világot. hanem szent is. nagyon nehéz a világot megváltani. . sütött a hold. akinek már nincsen semmije. ezért végül mindenkit megengesztelt. Arról beszélt. akinek már nincsen semmije. delfinek táncoltak a vízben. Ezért tagadta Szent Ferenc a tudást. hogy minden szó. csak a húsos fazekat őrizték. aki nem ismeri az Isten titkos telefonszámát. már ékezet sincs a nevén. hogy útközben.. Ő. sem fényképei a régi időkről. Így tudott Szent Ferenc az Istennel beszélni.. az emlékeket azokról. mert költő volt.

21.
– Akkor már jött a hajó Castellammare felől – mondta a pap. – Megkérdeztem, mit gondol, hogyan lehet ma, a mi időnkben megváltani a világot?... Már egészen sötét volt. Csak a tenger világított, belülről, kékes fénnyel. Ebben a fényben ült a parton, és felelt. Azt mondta, a megváltásnak mindig mortificatio, önfeláldozás az ára. Minden vallásban, minden társadalomban önfeláldozás kell ahhoz, hogy az emberek megváltottnak érezzék magukat. A kommunisták másokat áldoznak fel a társadalmi megváltás ígéretével... osztályokat, fegyvertársakat, aztán vélt vagy igazi ellenségeket áldoznak fel, s azt ígérik, ha mindenkit feláldoztak, s a tetejébe még a régi műveltséget és annak erkölcsi megegyezéseit is feláldozták, akkor bekövetkezik a társadalmi megváltás. De ő látta ezt a kommunista megváltást, és nem hisz benne. Biztosan tudja, hogy semmiféle rendszer nem tudja megváltani a világot..., sem társadalmi, sem vallási rendszer. Csak az egyén tudja megváltani, ha vállalja az önfeláldozást. De az önfeláldozás önmagában nem elég. Igazi önfeláldozásnak kell lenni, tehát olyannak, amelynek értelme nem gyöngeség vagy menekülés, vagy mutatvány, hanem valóban önfeláldozás, amely nem akar mást, mint megváltást az egyén önfeláldozása árán. Ez mindig így volt, mondta. Így volt egyén Jézus és Gandhi, s így is vállalták az önfeláldozást ... De Jézus és Gandhi nagyon ritka, mondta. És a szomorú az, hogy az egyén legtöbbször nem is tudja, van-e benne lehetőség, hogy Jézus és Gandhi mintájára vállalja az önfeláldozást. Azt is mondta... a hajó már parthoz ért..., hogy sietni kell. Ezt rekedten, csendesen mondta, mint egy titkot, amelyet fél kimondani a sötétben, mert talán meghallja valaki... Sietni kell, mondta, mert már nincs sokáig egyén a világban. Azt mondta, már most is alig van egyén, a mi napjainkban, mert már hárommilliárd ember él a földön, s ebben a nagy tömegben az egyéniségre a hasonulási kényszer olyan oldó, őrlő, morzsoló, minden egyéniséget és ellenállást felhígító erői hatnak, hogy az egyén megsemmisül. S ez a tömeg mindennap kórosan szaporodik, mindenütt a világban, s húsz vagy harminc év múltán már négymilliárd ember él majd a földön, mert a veszély, amit a Tudás, tehát az Ördög műve, a Hatalom erejével a világra bocsátott, olyan nagy, hogy az emberiség félelmében a szaporodás válaszával akarja túlkiabálni ezt a veszélyt, biológiai válasszal akarja túlordítani a technikai veszélyt... ezért szaporodik, mint a természetben a fajták, amelyek veszélyzónába kerülnek. De négymilliárd ember között, húsz vagy harminc év múltán, még sokkal nehezebb, igen, lehetetlen lesz egyénnek maradni, mert ebben a tömegben feloldódik az egyéni akarat, s ahogy itt a tengerben a szerves élet alapanyaga, egy tömeg élőlény, az alga, nem egyénekből áll, hanem egysejtű élőlényekből, úgy az egyéniség is ilyen feloldott tünemény lesz száz év múltán, egyféle két lábon járó, gondolkozó proteintömeg. Már most is olyan eretneki szerep, egyénnek lenni, hárommilliárd ember között, mint amilyen eretneki szerep lehetett háromszáz év előtt, a nagy, feltétlen egyéniségek korszakában, szocialista lelki hajlamú és magatartású embernek lenni... Ezért kell sietni, mondta. Hetven kiló hámsejt, amely része egy közösségnek, hetvenbillió kilogramm hámsejtnek..., nem tudja megváltani a világot... A hámsejtek nem is akarják megváltani egymást. Csak az egyes ember, az egyéniség tudja megváltani az embereket. És egyéniség, aki hajlandó vállalni az önfeláldozást, már nem lesz sokáig a földön. Ezt mondta. És felállt, megfordult, a hajó felé ment, mint aki siet. Tanácstalanul mentem utána. Nagyon féltem... Most már megmondhatom, hogy nagyon féltem abban a pillanatban. A kis hajó kikötött, és a kormányos integetett, hogy siessünk. Mikor a pallóra lépett, hogy a bárkába szálljon, megállt és hátrafordult. Azt kérdezte, hangosan, franciául... merem-e vállalni a felelősséget, hogy lebeszéljek valakit erről az elhatározásról? Nem feleltem rögtön. Zúgott a szél, a kis hajó himbált, a hullámok magasra ugrottak. Nem mondta, hogy elszánta

magát... csak azt kérdezte, merem-e vállalni a felelősségét annak, hogy valakit, aki elszánta magát az önfeláldozásra, lebeszéljek?... Nagyon fáztam. Belülről fáztam, mint akit a hideglelés gyötör. Mi a gyóntatószékben sok mindent hallunk, commandatore. De még soha nem kérdezte tőlem senki, joga van-e megölni magát. És az én hitem szerint senkinek nincs joga megölni magát. Akkor sincs joga, ha ez a megváltásnak az ára. De abban a pillanatban megértettem, hogy sietni kell, mert nincs többé „hit”, sem „jog”. Ez az ember már a pallón állott, útban volt a bárka felé... És akkor azt kiáltottam feléje, hogy nem merem lebeszélni. Nem felelt. Kissé támolyogva ment a csónak felé, végig a keskeny pallón, imbolyogva, ahogy a víz felett járnak az emberek. De kissé olyan is volt, a sötétben, mint aki a vízen jár. A bárkába szállott, a motor rögtön megindult, a kis hajó elsietett a vízen Castellammare felé. Ez kedden volt, emlékszem, elmúlt kedden. Úgy tudtam, csütörtökön indul Ausztráliába. Hazamentem a kolostorba. Rögtön elaludtam. Másnap vacsorára voltam hivatalos vendég, fenn a Posillipón, szegény rokonoknál, akik egy Amerikából hazatért fiatalembert ünnepeltek. És akkor éjjel még egyszer láttam ezt az embert, véletlenül. Az asszonnyal jött lefelé a sikátor meredekén. Jókedvű volt, barátságosan köszönt. Azt mondta, utazik... Másnap aztán az újságban olvastam. Nem, semmi mást nem tudok, commandatore. Ez minden, amit tudok... Igen, én temettem.

22.
A vicequestor az ajtóig kísérte a papot. Aztán visszament az íróasztalhoz, leült és ügyiratokat kezdett lapozni. Fél kézzel felvette a telefonkagylót, és mellékesen mondta: – Kérem a hölgyet.

a háború alatt. Padre. S aki a korlátnak támaszkodott. hogy itt franciául is gyóntatnak. a korlát hibás volt. Nem hiszek többé semmiben. De azt hiszem.. Majd történik valami. személy szerint senki nem üldözött. nem tudom. Beidéztek. És nincs itt senki... Menekült vagyok. amit gyűlöltem. De amikor megtudtam.. Nem fűtenek. személyesen vesztettek valamit. úgy értem. csak aki megélte. hogy egy pap feloldozhat. a vasfüggönyre . mert még nem volt pénz felépíteni. Olvastam az ajtó mellett az írást. minden. akik valahogy személyesen megsérültek a háborúban. sem haza. Ezért jöttem ide... Amikor megtudtam.. Már nem volt senkim. nem volt a férjem. Milyen hideg van itt .. És akkor lezuhan a mélybe a korlát egy darabja.. amihez az embernek valami köze volt.. mielőtt belépek a rendőrség épületébe. Három év előtt jöttem el vele.. Mondom. Talán éppen azért. De nem akartam gyónni. Most nem csak a hivatalos nehézségekre gondolok... Innen.. hogy elmegy. kettőre. És fenn a parkban is nagy szélvihar volt.. Az a rettenetes üresség... egyszerre megnyílt. Személyesen nem bántott engem senki. tartani az embert.. Már nem voltunk fiatalok. ott nem mondhatom el. hogy elmegy és nem akar visszajönni többé. Nem hiszek abban. Meg kell mondanom. igen. amikor a korlátnak támaszkodott. És amikor megtudtam. hogy elmegy. padre..... Addig hitegettem magam. ebből a templomból. Mert nem akarok feloldozást. Köszönöm... átmegyek a rendőrségre. és már nincs miben megkapaszkodni.. megértettem. mert a rendőrségre mentem. ez valahogy mind üldözött volt. amiben éltem. A nő ezt mondta: – Azt akarta.. Már csak abban és azokban bízom. a gyanakvásra. Senki nem látta. meghallgat-e? Úgy értem.. Ez a templom megsérült a háborúban. És amikor elmentem. Az apámat megölték a németek. hogy vele mehessek.. Ez a kerítés kőből épült. amikor a bolsevisták megjöttek. Azon a helyen. Bocsásson meg... Ezt senki nem érti. De maga nem látott engem. Nem is készültem. megeshet. Nem voltunk szerelmespár. aztán... a bombák között. a pincében.. Mert mindent meg kell mondanom. De az egész. Valahogy bizalmat éreztem. Odaát még ahhoz is közöm volt. . Tudom.. ha meghallgatott.. padre.. Őt sem bántották. Nagyon nehéz volt elmenni. Nem. nem tudom. amiről emléke volt. ha végeztünk. hogy egy nagy gyűlölet éppen úgy tudja kötözni. figyelni. csak ez az ember... amit valakinek el kell mondani. Tegnap is megnéztem. Ha valaki a kerítésre támaszkodik. Abban az órában nagy vihar volt a tengeren. Nem bírtam ott maradni nélküle. Kihallgatnak. mert ilyen sérült. ahol lezuhant. Hirtelen öregedtünk. hogy öljem meg. megértettem. Láttam magát. és újságot olvasott. mert sértés érte ezt a templomot ebben a háborúban. hogy néhány kődarab elmozdul. abban a másik pincében... ha ráér. Arra gondoltam. meghallgat-e.. mindent elkövettem. nem gondoltam arra. ebből a gyóntatószékből.. Mert mind valamilyen láthatatlan pincében éltünk. értem. Azok tudnak valamit. amikor beléptem ebbe a templomba.. volt ebben valami nevetséges. hogy elmegyünk. sem család. hogy gyónni fogok. mind a ketten.. Ezért kértem... a sekrestyében. hogy számomra nincs többé nélküle munka.NEGYEDIK RÉSZ 1... s ez a kis templom itt van a rendőrség szomszédságában.. Csak azért léptem be ide.. meghallgat-e mindent? Igen?. hogy várni kell. A kommunisták megszelídülnek. valamilyen iszonyatot éreztem... az is lezuhan. ahol nagyon sokan éltünk. mintha valamilyen mélységben élnék. V olt munkám.. hogy bejövök ide. Én is azt hittem. amit szeretett. amint a parazsas kosár mellett ült. Ezt meg kell mondanom. Köszönöm. padre. A kő korhadt azon a helyen. nehezebb volt elhatározni.

mint azelőtt. a bolsevisták. És egy napon az emberek önmagukban sem bíztak. Közelről minden más. néha nem volt kenyér vagy fűtőanyag. De közben mindig volt valamilyen közöny is. már csinosan öltöztem. . V olt már lakásom. mint a kínos álom. kezdtek fáradtak lenni.. amikor elhatározta. Talán félt attól. iszonyatot éreztem. Senki nem bízott senkiben. Elfáradtak haragudni és tiltakozni. hogy menni készül. Néha már úgy éltem. a németek. mert amikor megtudtam. aztán megint volt minden. hogy elfárad. Azt hiszem. A háború. amikor már önmagában sem bízhat. Valami bénult volt az egészben.. állásom is. hogy elmegy az országból. de este az Operába mentem. Délelőtt kivégeztek valakit. sampon.. ez mind olyan volt. hogy eljön egy nap. hogy elmegy. az. mert fellépett valaki... de közbül már volt fodrásznő.... három. Megint volt város körülöttünk és hidak. akit ismertem. Mint aki narkózisból ébred. Az ember élt. Emberek. Akkor elhatározta. De elmentem.. belülről elfárad haragudni és tiltakozni. És elmúlt egy év. akik tegnap még tiltakoztak a kommunisták ellen. Nem akartam nélküle maradni abban az ürességben.mint egy nagy rokonszenv.. színház. Aztán a borzalmas dolgok.. a kivégzések. az üldözések. vagy villanyáram. körömlakk. . ez volt a pillanat. hogy személyes ismerősök eltűntek. félt attól. akit ismertem.

.. Emlékszem.... rosszabb mindenkinél.. és ezért nem szabad gyöngének lenni. aki megéli az egészet. De erről sem beszélhetek a rendőrségen. Kevesen mennek el. nem csak a vasfüggöny ez a félreértés.. belülről. inkább elmegy. A részleteket majd elmondom a rendőrségen. hogy egy napon kénytelen kezet szorítani egy kommunistával.. indulás előtt. s már nincs ereje tiltakozni és haragudni. A háború után találkoztunk. V oltak mások. És ilyen emberrel nem hajlandó kezet fogni. Nem tudom elmondani a rendőrségen. padre. ő nem attól fél. egy ember. Aztán ezt mondta. a paraszt. hogy ezzel a felbomlással egyidejűleg ott. tudja... a házakban.. gyűlölet közben. mint a teste. Már nincs erejük. és hallgatott.. az ellenség keze ügyében is emberek. s az emberek. amit életében alkotott. De ő.. A nő két kézzel eltakarta arcát.. egy este. hogy a kommunisták levágják a kezét... a bolsevistáktól függetlenül. hogy ennek nagy ára van. De a különös az volt. Azt mondta. És nincs erejük.. A gonosztevőket sem nézte le. talán utolsó pillanatban. ami éppen úgy őt jelentette. elhatározta. mi az. zenét szereznek. És akkor én.. az ujjain át: – Kívülről. de valóságosan is. hogy vele megyek... hogy elmegy hazulról.. hogy elrejtsék azt. s mi az. Az intézetben dolgoztam. De mások nemcsak az életművükkel. amit alkottak. végül már alig tudták megkülönböztetni. hogy az emberek nem tudnak építés nélkül élni. Mert minden megszűnik. Már többször elmondtam. látja. amikor a botos felügyelők kényszerítik őket. akkor a munka. regényt írnak.. de feltalálnak. hogy elvegye egy másik ember lelkiismereti szabadságát. És aztán lassan minden megszűnt és felbomlott körülöttünk. amit a rendszer ellen éreznek. Úgy is épült. hanem az életükkel fizetnek. amelyet ő vezetett. épült is valami.. szétfoszlik.2. Van itt valamilyen irtózatos félreértés. És megértettem. amit parancsra és utálattal építenek ebben a világban. Elmentünk. még odahaza. Ezt mondta.. hogy van egy pillanat.... az utolsó pillanatban. a bolsevisták ellen.. De fél attól... mint a gyűlölet.. mert a világ mindig épül. innen. abban a világban. de nem szabad senki emberfiát lenézni . amit nagy szóval „életmű”-nek neveznek... De ő erre képtelen.. akik kényszermunkára fogják őket.. mindez érthetetlen.. nem vetett meg senkit. mert az emberek be akarják bizonyítani önmaguknak. vigyorogva. Erre nem volt hajlandó. nem is kevesen. akik előmásztak a romok közül és építeni kezdtek. de másképp is. amikor elhatározta. nem csak a két világ között. képmutató udvariassággal. Azt mondta. elhatároztam. akik vállalkoztak erre. Barátok voltunk.. az utcákon.. Arról beszélt. hogy benne is megszűnt és szétfoszlott valami. hogy elmegy.. Erről nagyon nehéz beszélni. ha ez az ember még közel volt.. amikor az emberek alkotókészsége erősebb.. hogy ő soha nem nézett le. ami hozzá tartozott. de tudják azt is.. utolsó este.. többféle rendőrségen.. Ezt is megértette. amint körülötte megszűnik minden. Fogcsikorgatva. mert ítélni kell felettük. Mi addig. ha valaki ezt a nevetségesen kisebb árat fizeti. hogy mindenütt..... a kabátos ember. hogy vele kell mennem.. ahogy a rabszolgák építenek. az emberekben. Elmenni . Legtöbben megadják ilyenkor magukat.. A félreértés az. amelyet végeznek. Ebből a tehetetlenségből élnek az erőszakos rendszerek . kezet szorítottak a kommunistákkal. aki arra a gonosztettre vállalkozik. önmagában valahogy értelmet kap.. amit a maguk kielégülésére és büszkeségére építenek. És ha gyűlölik azokat. Azt mondta. a munkás.. már csak akkor volt valahogy elviselhető. hogy mindenki szabotálja őket.. s akkor egy napon iszonyodni kezd. mert megsemmisül az a valami. mert fél..... amihez tartoztunk.. a pokolban is. vagy nincs módjuk. ami abban a rendszerben ébredéstől elalvásig körülvett. De a kommunistákat megvetette. mert az üresség.. A bolsevisták tudják és kihasználják ezt.. Tudják. az életművet hajítja oda. akiknek alkotó erejük van. mi történik egy emberben.

. félnek attól. És közöttünk és a világ között. a csatornában is. hazafiasabbak az új hazában.. és aztán jól vagy rosszul megvalósítják azt... hogy a másik személyiség. úgy is. Milliók és milliók élik meg. aki őket jelentette.. mit viselnek el az emberek gyanakvásban. és akkor elkezdődött.... Balázsból Blaise lesz és Jenőből Eugen vagy ilyesmi.. hogy egyféle állandósult hazugság volt. mint ahogy a szerelmesek vetkőznek meztelenre. hanem másvalaki. minden földrészen. rendezkedni kezdenek. ahhoz képest. hogy elmegyünk.. padre. nagy szemérmetlenség és meztelenség. Közöttünk.. ez a nehéz. lakást bérelnek.. felbomlik. És nincs menekvés. akit ismernek. mindennap. a hazugság.. aztán a szerep mögött volt valami.. Már megint vannak papírjai s névjegye. még egy fátyolt. amit otthon örököltek. Ez a vetkőzés sokáig tart. hogy akarnak valamit. körülnéznek az új kontinensen. ami ők voltak odahaza. Jó.. mégis őket jelentette.. Iparkodnak lelkes új hazafiak lenni. Képzeljen el két embert. az a valaki. még egy bőrréteget. akiknek minden ősük ott . mert félnek. De ezt soha nem lehet bevallani. hangsúlyoznak.. hogy milyen az élet odahaza. mint egy rögeszmére. az a másik egyéniség. a nevüket. a bölcsőtől a koporsóig. kitűzik a befogadó ország zászlaját. amikor már nincs útlevél. készen kaptak. Az élet. Nem gyónok. Az akarathoz kell valamilyen előgyújtás is.. és csak akkor lesz cselekmény az akaratból. És akkor elkezdődik kettejük között egy meztelenség. mint azok. de másképp is. s közben. egyedül vagy idegenek között. Ez a tudathasadás-szerű állapot. és a végén nagyon meztelen az ember. a lakóhelyen.. nem elég akarni. a családban. örökké. és maga megígérte. egyszer azt mondta. amíg az otthoniak. új ételek ízét ismergetik. megszűnik. mondom tovább. hogy elmegyünk külföldre. S ebben van valamilyen nagy megkönnyebbülés. mert megértik. a személyisége lazul. hogy kezüket a szájuk elé kapják. amelyet élnek.... de ez itt gyóntatószék. idekünn. tehetetlenségben. És közben tudja az ember. részt vesznek az idegenségben.. néhány ujjlenyomattal. Le kell vetni a hazájukat. amint valamilyen fertőzés.. a hazugság jelmezében is. felbomlik. Most nem a nehézségekre gondolok. a múltjukat. az idegen nyelv fogalmazása szerint nyomtatott névjegy. a személyiségnek ez a felbomlása ma általános tünet.. sem állampolgárság. hogy a személyiségük. ahol beérik azzal. megaláztatásban. hogy nem ez és nem az. az ostrom alatt is. Ennek nincs vége. néhány pecséttel a bőrükön vagy az okmányaikon. De másképp. új nevet vesznek fel. Előbb akarni kell azt. Ezt sem értik. az otthonról hozott személyiség hazugságát. mindent. ha panaszt hallok azoktól. Ez mind semmi. És az idegenben. cseppenként.. Az ember egy napon úgy érzi.. amit viselni kellett. hogy meghallgat.. a munkahelyen. mindennap lehúz róluk még egy leplet. éjjel. amikor elhatároztuk. amikor elkezdődik az a különös cigányság. Mi?.nagyon nehéz. a személyiségüket. köztem és közte. mindig elszégyellem magam. ez a hatóságilag ellenőrzött nomádság.. a vasfüggöny mögött. ami ruha.. Miért néz rám.. Már csak úgy emlékezik erre a személyiségre. az állampolgárságot. micsoda? Az a másik szerep.. hogy igazán akarjunk valamit. a pincében. akik elmentek. más volt. nélkülözésben odaát. amiről idekünn látják. melyek országoknak és nemzeteknek nevezik magukat.. valamilyen gyanús papírral a zsebükben. új módon köszönnek. Megérkeznek. Akkor egy napon le kell vetni ezt a hazugságot. ez a sátoros bolyongás sivatagok között. örökké. akik levetkőznek. hont foglalnak. És ezt az előgyújtást fellobbantani abban a fásultságban.. olyan iszonyat fogja el őket.... Először levetik a ruhát.. padre? Nem hisz nekem?. az otthoni. a bölcsőtől a koporsóig.. de a valóságban már csak tömegek.. Elmentünk. .. ami úgy tör ki most az embereken. Mint aki elvérzik a sivatagban. amit végtelenül lehet fokozni. Mert a személyiség mögött. Hát az. de van benne valami félelmes is. és nem csak a tüskésdrótok miatt nehéz. Az az állandósult „ez és ez vagyok”. úgy vesztik el ilyenkor az emberek. Amikor tervezgettünk... Elkezdődött valami. s ugyanakkor megértik. Nehéz elmondani.. egy térség közepén.. Ami elkezdődött. hogy iszonyatukban felfordulnak. de ez mind csak újabb meztelenség. a szemtanúk vesznek körül egy embert. Ha néha eszembe jut. Le kell vetni azt a nagyon különös hazugságot.. mindennap.. amit akarnak. amiről nem tudtunk.

. mintha nemcsak megtűrnék.született.. mintha valóságosan valami joguk és közük lenne ahhoz. És közben egyre hazátlanabbak. már szavaznak az idegen országban a választásokon. ami az idegen hazában történik. lobogtatják az új zászlót. S közben egyre meztelenebbek. és korteskednek.. az új állampolgársági okmányt. hanem valóságosan befogadták volna őket.

valahogyan így neveztek az emberek: otthon és haza. Nem pityeregtem. vagy Milánóban. kísérletezés után. akik valaha ebben az üzletben kalapot vásároltak.. hogy akármilyen okmányt nyomnak holnap valahol a kezembe. vagy adóalany. Csak állampolgár leszek vagy munkaerő.... És amit kap. mindig kevesebb lett mindenünk. ami valóságosan az otthonhoz tartozott. az otthont. akárhol voltunk. Svájcban vagy Párizsban.. hogy őt is elvesztem. valami igazán foghatót. Azt írta. észrevettem. két vándorlás között. a tenger partján.. Azt mondta. amit valaha. és körülnéztünk.. Mind innen jöttünk. nem leszek személyiség. s a vevők közül is. – mondta a nő. Mert útközben már féltem néha.. mint mikor a számkivetettségben régi fényképeket nézeget az ember... a papírokat. Átutaztunk az országokon. ahogy valószínűleg már nem volt meg az üzlet sem.. Szó szerint is. ahol éppen átengedtek. mint Indiából. Hát így vetkőztünk. Mert régebben.. a tenger. inkább csak hallgatott és figyelt.. egy bőrönd alján megtaláltam ezt a gondosan összehajtogatott..3. életem hátralevő idejében és a maradék úton. cáfolhatatlan bizonyítékot tartanék a kezemben. ez az egyetlen.. Föllélegeztem. De ebben a pillanatban megértettem azt is. sok ember ismerte. Így vigasztalta magát.. de öt világrészből érkezett minden héten néhány levél. már minden egészen jó lenne és elviselhető lenne. hanem mindent... Így mentünk országról országra. sok bizonytalanság és tévelygés. De egyszer Franciaországban.. amilyenbe otthon az árut helyezték a kereskedők. A különös az volt.. hogy most hazatérünk. a munkáját is. amikor még volt személyisége. Akkor megálltunk. az is a tengerből jött. az is a tengerből vált elő egyszer.... De most beszélt. mintha végre. egy papírzsákot. valamit. ahogy az ember egy napon már nem emlékszik .. mint Argentínából. – Úgy értem. hogy amikor elhagy az ember egy hazát. olyan különös nyugalom fogott el. mintha valamilyen döntő. ami anyag és ami szerves élet.. s már régen nem volt meg a kalap.. nem lehet elviselni. megbízhatót kaptam volna kézhez.. aztán a neveket és az emlékeket. És akkor lassan megértettük. amibe most már. mindig kevesebb poggyásszal mentünk tovább. az összes hazákat elhagyta. És mindenhonnan ugyanazt írták. hogy aztán nemsokára tovább menjünk onnan.. Hencegtek. egy este. valahol a világon.... vagy rezignáltan beszámoltak és megállapítottak. ahol a levélíró éppen van. padre. Hazulról már nem kaptunk levelet. Mert addig. őt is. Ez a másik haza. mint minden.. két ország között.. De amikor. vagy panaszkodtak. Nagyon féltem.. mert nem volt tanácsos onnan írni nekünk. mondta.. én már soha többé nem leszek igazán én. ahová egy napon megérkeztünk. De a lényeg mindig ugyanaz volt.. mert beengedtek.. Svájcból is ezt írták. s az a másik... Ez nem volt érzelmes roham. Akkor beszélni kezdett. és egy napon megérkeztünk a tengerhez. A tenger partján álltunk. azt a földrészt.. Az ember görcsösen cipel mindent.... Kanadából is. itt vagy ott. amelyen a hazai kalaposném neve és üzletének címe volt. amelynek címét ezen a papírdarabon olvasni lehetett.. A levélíró ugyanazt írta Afrikából. sok elpusztult. Ez volt az a lassú vetkőzés. az egy okmány. s minden országban levetettünk valamit. biztonságot éreztem.. idegenben a kezem ügyébe került. hogy egy üres papírzsákot hozok magammal már évek óta. hogy megnyugodtam. Ezt lassan értettük meg. ő sok levelet kapott. amelyet valaha ebben a zsákban vittem el az üzletből.. hogy voltam valamikor. csak éppen azt az országot. hogy már sok mindenbe beletörődött. Nem volt szentimentális kitörés. a szárazföldi haza. mint a hazát.. Gyűrött papírzsák volt. ahogy nem volt meg az üzlet tulajdonosa sem. mindig meztelenebbek lettünk.. igazi haza. – Mi sok levelet kaptunk ezekben az években. Hallgat. Istenem. bizalommal lehet megkapaszkodni. Az ember nemcsak a személyiségét vetette le. Ez a vetkőzés. mert valami.. padre?. hazai papírzsákot.. másképp is.

reggel négy felé. mert itt mindenki személyiség. De a tenger mellett éltünk. A Marechiarén vettünk lakást.. újabb kis megsemmisülés... amikor megértette. amely a Posillipóról a Marechiaréhoz vezetett.. odaát. hogy már nem sürgettem az időt. ezeket a sziklákat. mert megint elveszett valami. különösen gyorsan múlik az idő.. néha olyan volt. De most. Néztem és reménykedtem. amikor olyan sivár és reménytelen volt minden.. egészen közel a tengerhez. Mindent szeretett itt.. s az ilyen pillanat mindig egyféle kis iszonyat. s amikor az embernek már semmije sincs. a Földközi-tenger nyugati partja és a tenger. amíg valami felé él. .. soha nem láttam olyan hirtelenül.. A szobában is mindig úgy ült.. És reménykedtem. Közel a tengerparton a házhoz. kettő?. mindennapos atomrobbanás.. de nincsenek prolik. sürgettem az időt.. hogy itt nincsenek prolik.. nincs minek örülni reggel.. amely üres. aztán egy év. hol kellett otthon átszállni a villamosról az autóbuszra. de nem számolja. hogy mindennap közelebb viszi valamihez. a tenger mellett. ide. már nem siettem letépni reggel a naptárról a tegnapi napot... Nagyon szeretett itt lenni.. egyedül is.. Azt mondta. Néha láttam őt. De aztán. padre. És szerette a partot.. Ha nincs ez az érzés. éjszaka csavargók alusznak.. Egyszerre az idő is megszűnik. Mivel teltek el a napok. Vannak koldusok... nem is tartja vissza az időt. Ezekben az években megértettem. Salerno és a Vezúv mögött a napot. Hogyan éltünk?. megint kevesebb az a valami. De most megérkeztünk a tengerhez. Mert múlik az idő. úgy értem. nem is lassítja. . s a mélyben. a hónapok.pontosan. mintha minden új nap új lehetőséget jelentene valamilyen jó megoldás felé. Azt mondta. amint megvilágosodik.. Amikor eljöttünk hazulról.. ez az igazi... mintha eszébe jutna valami és felnevetne. Igaz... hirtelen tudott nevetni.. amint kiült a terrazzára. vagy a munkahelyére ment .. a homályban egy régi ház. padre.. ami megoldás lesz.. velem is. És ez nem szűnt meg idegenben sem. Azelőtt. Otthon.. és nézte a tengert. otthon. vagy élnek még emberszabású emberek. átmenet nélkül nevetni.. Nápolyba. amely mögött ciprusok sorfala van. hogy meg tud kapaszkodni a tengerben. Igen. ha az uszodába ment.. mennyire más értelme lehet az időnek egy hosszú raboskodásra ítélt ember vagy egy gyógyíthatatlan beteg számára. régi nápolyi canzonét. félálomban.. amelynek falán emléktábla hirdeti azt a híres. Azt mondta. De aztán elkövetkezett otthon egy pillanat. Ő is megértette. már csak él az ember az időben. a lejáratot. És mindig a tenger partján sétált. azt a rácsos kerti kaput.. nem kergeti az időt.. hogy mi történik. ahol már nem lakik senki. átmenet nélkül. ami bennünket jelentett... reggel mindig siettem letépni a naptárról a tegnapi napot. ami jó lesz. Hát itt éltünk. Nincs mitől búcsúzni este. Azt is szerette. különösen elkomolyodott. hogy olvasás vagy beszélgetés közben a tengerre lásson. de ebben a roskadozó kastélyban. akkor nem siet élni sem.. ez a másik haza. csak ezen a parton élnek már. Az ember csak addig él. A tenger emlékeztette valamire.

volt még négy hónapunk Itáliában. mi csak mesterséges dipik voltunk. hogy „közel. de ezzel valahogy nem tudtunk itt a parton törődni. Többször künn voltunk a kikötőben. Ő most azt mondta. Elsápadtak.. mert a tüdeje beteg volt.. Európában? És mit ismert meg később. ha egyáltalán mehet valahová. miből is? Európából? De mit jelentett egy litván favágó. mert mi nem voltunk valóságos dipik. hogy számomra ez a vízum nem ér semmit nélküle. És a vízumok megérkeztek. Emlékező. s Amerikát. amelyek nem fogadták be. és nem mehettem magyarázni a konzulnak. vagy nem tudott már megélni. gondolni kellett arra.. Sokféle válfaja volt ennek.. s esténként elnéztük a térképeket. milyen körülmények között kapta a pestist. Én aztán megkaptam az amerikai vízumot.. amikor elmenekült hazulról.. egy lengyel irodatiszt. milyen európai géppisztolyt. ahol mindenük és néha mindenkijük elpusztult. és a röntgene mindig rossz volt. a baj inkább az. európai ügyiratot? .. A nő most körülnézett a templomban. Térképeket vásárolt. és még nagyon sokan. aki Európából Ausztráliába kerül. amikor el kellett menniök innen. egy magyar napszámos számára. a kivándorlás pillanatában. utolsó pillanatban... mert a többieknek. mert jöttek a nácik vagy a bolsevisták. aki megkérdi. vagy nem bírta azt. hogy ki.. és egy másik menekült kérdésére.. s ezért egy napon kivándorlásra jelentkeztünk. mint aki keres valamit. aki egyféle meghatározott bubópestist kapott. egymástól. olyanok. amit tisztelt. kérdéssel ezt feleli: „Messze. Ausztráliát. akik körülöttünk éltek. mitől?.. s egy napon feleszméltünk.. még kevesebb pénzük volt. nem látta a nagy . de ő nem. vagy a menekülttáborok rácsa mögül. De nem kaphattunk együtt vízumot azért sem. Nem tudtuk elképzelni... úgy értette. mindenfelé Európában. tréfa a menekültről. Ezt senki nem értette. s nem lesz-e ez mégis kissé messze egymástól és sok minden mástól is? V olt egy tréfa a hitleri időkben..”. ahol én élek majd. milyen európai rendőrsapkát. out-of-camp-menekültek.. ezek az emberek elsápadtak. Itáliától. ő Ausztráliában és én Amerikában.. ez a földrajzi fogalom? Európa? Mit látott belőle.. nem is értették.. hogy komolyan elválunk.mit látott Európából. Így néztük a térképet. Mégis.. hol élünk majd. Ezen sokat nevettünk. mindenki várjon a sorára és örüljön. de nem kaptunk együtt vízumot. ezt is nehéz volt a konzuloknak megmagyarázni.... ha kivándorol. hogy semmi sincs közel. Neki Ausztráliába adtak vízumot.. Hát vártunk. amikor napszámos vagy irodatiszt volt egy faluban vagy egy kisvárosban. ahonnan kinézett országokra. hogy messzeség ma már nincsen. amit szeretett. mert az én tüdőleletem jó. A vízumokat megkaptuk. akik nem illettek be a dipimegjelölésbe.. az idevalósiaknak. millióan és millióan. hol. Azt mondták. Sokan hazudtak. mit látott. Az Egyesült Államokba akartunk menni mind a ketten.”. mert elhagytak valamit. mihez?. és találgattuk. milyen európai ujjlenyomatot. ahol ő él majd. azelőtt.. amikor még valóságosan láttak valamit. láttuk ezeket az embereket. Többször megvizsgálták a campóban.4. amikor valóságosan Európában élt.. Ausztrália és Amerika két különféle tartózkodási hely. mi lesz. nincs-e messze Ausztrália. a többi kénytelen külön beteg lenni... s a közös barakkba csak az mehet... mert ez volt az utolsó pillanat.. És mégis. s aztán attól a másvalamitől. aminek nagyon nehéz volt nevet adni. hogy mi is ilyen emberek vagyunk... akikkel éltünk. számomra ő Amerika. menekültnek Ausztrália is nagyon jó. amikor a nápolyi kikötőben a kivándorló hajó fedélzetére léptek és elsápadtak. más megjelöléssel. a harmadosztályú vagonablakból. mikor. önmaguknak is. hogy megszűnik körülötte minden. mintha egy pestistelepen pontosan megkülönböztetnék. a világnak is. Amerika is nagyon jó.. És legtöbbjük nem ismerte az európai irodalmat. Néztük a térképet. tárgyilagos hangon mondta: – Nagyon kevés pénzünk volt.

Úgy látszik. hiába volt az... . a hivatalos esztelenségek. De nem mondta meg. És mégis elsápadtak... ha az ember ma arra gondol. mint cinkosnak lenni. ami szép Európában. nagyon nehéz megmondani. legtöbbje nem látott semmit abból. Sokan hazudtak. s aztán a gyanakvás.. mit is jelent még igazában. hogy európai. európainak lenni annyi. mi lesz a neve. hogy mindenütt új és új titkos-rendőrségek alakultak Európában... holnapután az Isten tudja. Ő azt mondta. az mégis kapott valamit. hogy litván favágók vagy magyar napszámosok sápadtan nézzenek körül Nápolyban egy hajófedélzeten. aki itt született. tegnap a Gestapo. amikor el kell menniök innen. önmaguknak is.. Európában született?. hiába volt a vasfüggöny is. miben cinkos. És ez az Európa hiába alakult át az elmúlt évtizedekben csataterekké és koncentrációs táborokká. ma a Gépéu. a csodálatos európai templomokat. Ez a sok förtelem. Ő azt mondta. nem lehet büntetlenül Európában születni. aki európai?. a kis államok és a nagy államok közönyössége. hogy nem mondta meg...képtárakat.. ahol mindent elvettek tőlük. Úgy látszik. mindez nem változtat azon.. Úgy is halt meg később.

Orrát fújta. A pap kezét dörzsölte. zavartan. Az ég mélykék volt. De a hidegség úgy áradt ebből a kék égből.5. Már nem is volt templomi külzete ennek az épületnek. De aztán. A környékbeli egyházközségnek nem volt pénze. a mész. becsukta a táska zárját. ahol már semmi nem emlékeztetett az istenire. A nő most hallgatott. a por. mint egy kék szemű ember pillantásából a közöny. Rekedten mondta: . hogy a mennyezetet megcsináltassa. A főoltárt a háborús rongálás után még nem szentelték fel újra. Az épület mennyezetét beszakította egy bomba. és a résen át az ég egy foszlánya is látszott. Deszkák lógtak le a mennyezet szakadékából. és sóhajtott. mint a tenger az öbölben. púdert keresne. Egy hely volt. Csak az oldalsó oltárok egyikét szentelték fel. Kézitáskájában babrált. A templom üres volt. Minden csak a pusztulásra emlékeztetett. mert fázott. ahol a pap reggel misézett. A főoltárt vastagon belepte a mennyezetről lehullott törmelék. mintha pirosítót.

Meg akarta váltani a világot? Igen. idegesen beszélt az egészről.. és aztán elkezdődik.. nagyon nehéz erről beszélni. akik körül nincsen lehetetlen. Hát az... Nagyon nehéz megmondani.. Csak azt tudom.. aki egy napon elhatározza.. Mit mond. menni valahová.. szöges drótakadályokon félelem nélkül átvándorol az. Ő később azt mondta. Azt hittem.. A rendőrségen nem beszélhetek erről. és majd találkozunk félúton.. hogy nem felém jött ezekben az években.. hogy elkezdődött. Mondom.. hogy a vonaton kezdődött. s arrafelé megy. hogy elmegy Tibetbe. s aztán nem lehet elhessegetni.. Nem biztos. hogy beszéljek.. vagy más ilyesféle vállalkozásba kezd. Egy zenész vagy költő. mindenki szegény bolondnak tartja. akkor kezdődött.. padre! Miért akarja valaki megváltani a világot? Nézzen körül itt a templomban. És azt hittem.... tudja.. jól értette. Az ilyesmi nem kezdődik úgy. padre? De igen. az orvosa. ahogy most kimondom. Lehet. Mit? Hát azt. mert meg akarja váltani a világot. megmássza a legmagasabb hegycsúcsot a Himalája bércein.. mert már nem volt másféle célpont. egy lehetetlen ötletet.. a hazátlanság. Ő úgy számította. hogy ettől a pillanattól nem éreztem különösnek. amikor Rómából jött vissza Nápolyba. melyek hirtelen megjelennek az eszméletben. hogy ő is ilyen ember volt. Erre volt már példa. De megkísérlem. . hogy elmondjam. mint aki egy kényszerképzetet hesseget el. vajon lehetséges-e?. amikor azt hisszük. És ezek az évek. hogy a családja. Megértettem.6. a hatóságok. aki ilyen férfi közelébe kerül. Vannak ilyen dallamfoszlányok. Nemcsak úgy. hogy egy napon már nem vitatkoztunk arról. padre.. egy visszatérő gondolatot. De én akkor már nagyon közel éltem hozzá. Ki tud erre felelni. De lehet. ezt akarta. hogy van-e valamilyen kézzelfogható... egyféle dallamot. hogy mennyire lehetséges? És arról.. hogy színészkedem.. A különös inkább az volt. Vagy csak képzelődünk. amikor a vonat Terracina után kifut az alagútból. ő is éppen ilyen közel jött hozzám ezekben az években. bocsásson meg. ott.. De azért jöttem. hogy már előbb is tudtam. Igy gondolom... ahogy elment a hazájától és a mesterségétől. mikor vettem észre. emlékszavak. közel hoztak hozzá. padre.. Már csak arról beszéltünk. hogy nincs más megoldás. hogy vannak ilyen jelek?. Miért? De honnan tudjam én.. Ismétlem. hogy megváltja a világot. bosszankodva és mellékesen. egyszer a vonaton.. Másképp is. El kellett jutnom hozzá.. el tőlem. hogy akkor már meg is történt. És már nem voltunk fiatalok. ő is felém jön. Így beszélt a lehetőségről. Valószínű. Ausztrália vagy Amerika nem célpont.. nem én voltam számára ennek az utazásnak a célja. amely útközben eszébe jutott.. De én ezt nem hittem el soha. akivel kapcsolatban lehetséges? És arról. hogy minden nő megérti ezt. Én csak azt mondhatom. mint ha azt mondja. elmegy tőlem. mert azt hinnék. Így mentem feléje. tapintható jele?... hogy egy napon észrevettem. az idegenség... és Formia előtt meglátja az utas az öbölben a tengert. csak ő nem értette még. De ő az én számomra ezekben az években úti cél volt. Nem volt lehetetlenebb számomra. ahogy idegen országokon... sem lehetetlennek ezt a tervet... Megértettem. Sokáig azt hittem. Közben mosolygott is.. a barátai.. hogy csengetnek... egyszerre indultunk el egymás felé. Mert vannak emberek. miért akarja valaki egy napon megváltani a világot? És nem törődik azzal.. Ez az átmenet hirtelen következett be.. Először ő is mellékesen. hogy meg akarja váltani a világot. nem volt ürügy.. kissé gúnyosan. hogy hazamegy. hanem kontinensek. vagy hazudok. hogy arra gondol. s most már nem hagyja nyugodni.. mint aki önmagát neveti ki.. – Nem tudom pontosan megmondani. Most már értem. mert azt mondja. megértette. és belép valaki. Micsoda! .. hogy talált valamilyen úti célt a maga számára. Bocsásson meg. zavarja a gondolkozásban. De most egyszerre megértettem. Akkor csakugyan magánosnak éreztem magam. hogy csakugyan ő az. elmegy mindentől és mindenkitől..

. mit tapasztal. Rögtön. valamilyen veszedelmes sugárzás hatásának.. hogy vállalkozzék valamire. a megváltás. padre? . egészen az utolsó pillanatig. ha egy művésszel él együtt egy nő. amíg a kísérlet tart. És én is nyugodt voltam. Vagy elhallgat. mint amikor véglegest. iszonyodottan. Az ő sorsa az volt. ami erősebb. Mint mikor valaki bevesz kísérleti célból egy gyógyszert vagy egy mérget.. talán hatósági engedély is kell hozzá.. ha itt nem? És ki értse. hogy egy megváltóval élek. És nem hisznek többé abban. És mégis akad néha egy ember. hogy ebben a templomban bűn.. csendesen tollba mondja. amihez ceruza kell és körző. elég erős-e. És nem hisznek többé abban. Ezért voltunk nyugodtak. Talán felordít ilyenkor egy ember. mint minden. akiknek már nincs semmijük.. mennyire hat a méreg vagy a sugár... Be lehet csukni a bolondokházába. vele és körülötte? Mint egy fizikai vagy talán vegyi kísérlet közben. szája elé kapja kezét. amit akart... Vagy amit a világ még adhat neki. Vagy. De aztán elkövetkezik egy nap..Vannak emberek. A rendőrségen egész biztos. hogy nem tréfál. az eszméletükkel. akik a lehetetlennel mesterségszerűen foglalkoznak. aki megvalósítja a lehetetlent. mi történik. Úgy látszik. Csak arra figyeltem. hosszú tévelygés. Ez éppen olyan lehetetlen ezer és ezer millió ember számára.. tudományos célból. társának.. hogy nem tudom visszatartani valamitől. önként. hogy az ember leül vele szemközt. Talán meg tudom mondani. Azt. Ő elhallgatott. Végig. Hol értsék. Amikor egy ember ezt megérti. amit mondok. aki arra vállalkozik. amíg elment tőlem. Képzeljen el két embert. Lehet. kiteszi magát. S amit a papok és az Egyház eretnekségnek neveznek. padre. aztán ügyiratok.. amikor kimondta. mit érez. hogy nem értik. mint megváltani a világot.. öncsalásnak vagy világcsalásnak nevez. és nyugodt lesz. nem kételkedtem. És ahová az emberek józan vagy gúnyos. talán komédiának. amit én adhatok neki. őt és magam. Tudtam. De az igazat kell mondanom... hogy meg akarja váltani a világot.. ahonnan nincs visszatérés. nincs műfaja. mert megértettem. Már csak egy lehetőség maradt. Meg kell festeni a sixtusi kápolnában az Utolsó Ítéletet vagy ilyesmi. úgy látom magunkat... első pillanattól megértettem. olyan nyugodt volt. aminek nincs neve. maga. Mint mikor. s az emberek nagy többsége képzelgésnek. hogy ők ketten másképpen is segíteni tudnak egymáson. hogy az emberek másképp is segíteni tudnak egymáson. hogy nem őrült.. mint akik végre nyugodtak. amikor visszagondolok. ha maga nem?. valami félelmes történik. talán érti... vacsorázik. hogy nem őrült. Mintha elutaztak volna valahová. Inkább csak arra figyeltem. Azt. hogy megváltja a világot. akikkel ilyesmi történik. a gyóntatószékben. hogy aztán ne jöjjön többé vissza... és nyugodt maradt.. azokban a hónapokban nem volt számomra meglepőbb. a rendőr veszedelmes kísérletnek. hogy megváltsa a világot? Beszélhetek.. önmagában és a világban? Így figyeltünk. mint ahogy nem meglepőbb. milyen elváltozásokat észlel. jóvátehetetlent mond vagy cselekszik. amit az orvos őrületnek.. Ez volt a feladata. hogy soha nem kételkedtem abban. átmenet nélkül átlépnek a testükkel. Az emberek. nem lehet többé adni semmit. ilyen különösen nyugodt volt.. egy másik térfogatba.. Amikor kimondta. az asztal másik oldalán. De itt. a megfigyelőnek. És közben. A pillanattól. amikor a lehetetlent meg kell valósítani.. páter. mintha valamilyen vállalkozási tervről beszélt volna. vagy kételkedő kérdéseikkel nem tudják őket követni többé . Én rögtön értettem. Ezért megmondom... amikor kimondta.. Milyen is volt ez az első idő? Most. a hajlamaikkal... Csak ugyanakkor nagyon szomorú is voltam. ebben a templomban. mind a ketten... kísérletezés után egy ember megérti a sorsot. És ezt megértettük. És az. közömbös dolgokról beszélget. egy embernek. számukra és az emberiség számára. Vagy lehet az is.

Szemét elfödte tenyerével. És különös volt még az is. mert „erre jártak”. akik úgy jártak a szentszagú emberekhez. vagy megálltak az utcán. Elmondta. elfogulatlanul fecsegett és kérdezgetett. hirtelen történt minden. Moscati más volt. hogy Padre Pio nem akarta fogadni. mi volt a legkülönösebb? Nem éreztük rendkívülinek ezt a helyzetet. aki felkereste már Moscati doktort. aztán azok.. Mert a kíváncsiak éppen úgy. Aztán ismerik a szenteket is. menjen haza. olyan természetesen.7. mint akiknek . az együgyűek. mosolyogtak. sopánkodtak. mormogtak. pislogtak. paraszti származású. hogy „éppen csak benéztek egy pillanatra”. hogy ezeket a látogatókat nem lehetett elhárítani. V oltak közöttük notóriusok. aztán járt Padre Piónál Foggia közelében. a látványosság vágya. szeretettel és gyógyszerrel akart gyógyítani. tudós volt. beszélgető hangon. Nem lelkendeztek. a kóklerszerű. késő este. Ez az asszony nem volt ostoba. mert hírét vették a lehetőségnek... s ezt a szenvedést úgy húzták maguk után. Úgy jöttek. semmi köze hozzá. Vagy beállítottak délután. és úgy beszélt ezekről a látogatásokról. De mit is akartak? Mit is reméltek? Különös volt az is. Amikor nem hallott semmiféle választ. amit az emberek reménységben felépítettek a természetfölötti kapcsolatokra. sebesen pergő nyelven elmondtak valamilyen személyes gondot. Amikor végül a Padre elé jutott. hogy éljen egy olcsó. orvos. a babonás. V oltak közöttük gyanakvók és kritikusok. de ezt senki nem látta. mint egy sötét árnyékot. s állítólag mise közben fél méter magasban lebeg az oltár előtt. kora reggel. de végül nem kértek semmit. akik szúrós szemmel vizsgálódtak. a Padre hatvanéves. Mint aki nem akarja elmulasztani. hogy hirtelen beállítanak. A pap nem felelt.. – mondta átmenet nélkül. hogy rossz volt az ellátás. és nem hisz az embereknek. Úgy viselkedtek. jómódú. hogy a Padre félkesztyűket visel. „-vel nyögdécseltek. Néha panaszkodtak. mint a bámészak. régies divatú öltözékben ült a plüss szófán. a fancsali. amíg a Padre elé juthatott. mint a szakemberek.. csalódottan. akik egészen elfogulatlanul csácsogtak.. aki gyógyítani akart. megérintették a karját vagy a kabátját.. kifújták magukat. ez mind jelentkezett az ilyen látogatások alkalmával. remegni kezdett.. Mint akik már nagyon régen ismerik az emberi természetet. híres orvosokról. Aztán várták a választ.. keresztkérdéseket tettek fel. V olt egy öregasszony. és valahogy mégsem volt az. mondta. és hát gondolták. Három napig kellett várni a közeli városka szállodájában. állandósult szenvedésből léptek elő. bejelentés nélkül.. Panaszkodott. hogy ők is megnézik.. hogy soha nem kértek semmit. mert a Padre rögtön rámordult és hazakergette.. mozdulatlanul ült. elnyújtott „ee! . akik valamilyen nagy. gesztikuláltak és nyögő hangon. egészséges életet. szakszerűen. és kemény volt az ágy a fogadóban. Különös nép ez. akik már sok csodálatos emberi tüneményt láttak. És mosolyogtak. özvegy. hosszú. mintha valamilyen hatóságilag engedélyezett iparűzésről beszélne. padre.. aztán a fecsegők. No és most itt van Ön!. hogy hiú és ideges teremtés. megmondták. Napernyővel kezében. panaszt. V oltak közöttük olyanok. A nő várt egy kis ideig. Egy napon becsöngettek.. Néha gúnyosan mosolyogtak. Mindez elmondhatatlanul nevetséges és mulatságos is volt. Tudja. A vásári. akármikor.. pontosan különböztetnek és értékelnek. barátságtalan. valószínűleg tuberkulotikus. leültek. Előrehajolt felsőtesttel.. azt mondta. kételkedtek. kinyújtották a kezüket. mint az idegbajosok a kuruzslókhoz. Ahogy a látogatóink sem láttak semmi rendkívülit abban. A nappaliban ültünk.. nyugodtan mondta: – Átmenet nélkül. ahogy egy képzelt beteg beszél. aki élesen és jól látja az emberi hazugságokat. nem lehet becsapni őket. kínálkozó lehetőséggel... akik szemmel láthatólag csak kíváncsiságból jöttek. okos és erős ember. Moscati sokkal szelídebb volt. éljen tisztességes. Elmondta. bemutatkozás nélkül . mert stigmái vannak. Olyan társadalmian mondta ezt. a vallásokat és mindent. Azt mondta.

. amikor séta közben találkoztunk.. Ez volt a megdöbbentő. De a környékbeliek. hogy talán „ő” az?.. pillantással. nyájaskodva. senkivel. mint a bizakodók. komoly gyakorló orvos nézhet egy hirtelenében felbukkanó kuruzslóra. idősebb pap... Egy napon. másról beszéltek. egy franciskánus pap.. Aztán átmenet nélkül. és talán tud segíteni. Ezt nem tudom biztosan. ellenségesen nézett ránk. Mások kíváncsian néztek. akik éppen olyan hívatlanul érkeztek.. szemhunyorítással jelét adták. Ezek az emberek itt a környéken a természetfeletti lehetőséget mindennaposnak érezték. aki nem kér pénzt.. Az ilyesmi úgy lobog itt a lelkekben.. ahogy egy diplomás. De ez a pap hallgatott. beállítottak..” – és intettek.. V olt egy ismerőse. Egy este aztán megkérdeztem.. Érdekesek voltak a kételkedők. egy ember él.joguk van belépni a szobába.. hogy ők ehhez jobban értenek. őket nem lehet becsapni. vigyorogva.. ez a hír önmagától terjedt. és a küszöbről még ezt mondták: – E!. Néha szemtelenek voltak.. Ő soha. Mikor terjedt el a híre. a Posillipo. megvető fintorral elfordultak. átmenetileg.. Nem. átmenet nélkül. baljós képtelenség. Mindez mulatságos is volt.. akár ingyen is húz fogat. azzal talán beszélt egyszer.. egyetlen szót nem beszélt erről a környéken.. Mikor terjedt el a híre? Ki beszélt erről először? Egy szúrós szemű. fájdalom nélkül tud fogat húzni és tódul hozzá a nép. hogy két ujjal. amely a Vergiliusról elnevezett kerthez vezet. aki idegenből érkezett. Kimentek. ez a pap is hallott valamit. hogy ők is hallottak valamit.. A nagy természetesség mögött. és délutánonként széles karimájú kalappal fején komoran sétált az ernyős fenyőktől szegélyezett úton. aki fenn lakott a Villa Ricciardi bagolyvárában. mert mindig komoran. Úgy nézett.. ahol hírek szerint mostanában. ahogyan a környékbeliek ebben az időben viselkedtek. és az a híre. mert olcsón dolgozik. s közben figyeltek . volt valamilyen szorongást keltő. Valamilyen ürüggyel. Ez a természetesség. mint a lidérc.. a Marechiare embereinek magatartásában általánosan volt valamilyen megegyezés és tudatosság.. félelmes is.

Vagy menjünk el. milyen emléke maradt az őrültségről. . csak úgy gondoltam erre a lehetőségre. és az ajtó egyik oldalán volt. ő Ausztráliába. hanem a sorsunk. aki elméletben ért az atomrobbantáshoz.. amit én ajtónak nevezek. hanem az atomenergiával hajtott sors ideje. A pap csendesen. ami olyan hínáros. egyetlen pillanatra sem tudtam. végzetté alakult át. Az őrült a végzetet rögeszmének érzi.. hogy egyszer haza kell menni a szülővárosba. a mindennapos valóság. És az ajtó egyik oldalán volt a múlt. amíg a recsegő gépi zene elhallgat.. hogy elfárad belülről tiltakozni és hallgatni. butaságból vagy jóhiszeműen. mindenütt a világon?.. közvetlenül azután. Amikor hazagondoltam. az ajtó melyik oldalán áll?. a beteg. Boldog időkben a sors atmoszferikusan veszi körül az embert. és ettől a tudóstól hallotta a feltevést. édeskés dallam... az ajtófüggönyön át behallatszott a rekedt. hogy aztán végül önmagukat is megsemmisítsék és mindazokat.8. az. az orvosok és ő. Ha az őrület mindennapos állapottá változik át. becsomagolható egy kézi útitáskába. nincs honvágyuk. nem túlságosan nagy terjedelműek. és rendbe kell hozni a temetőben a sírokat. Így mondta: – Vacsora után volt. A jelen volt ez az ajtó. közöttünk és a világ között valamilyen csukott ajtó. az ajtó melyik oldalán állok?. beszélt Rómában nemrégen egy fizikussal. Az író megkérdezte. Békés időkben a sors olyan lassú. ami a sorsunk volt a tömegvilágban. olyanok. miben élünk. egyetlen pillanatra sem tudja pontosan. az embereknek. De a mi időnk nem békés. mint a boldog és egészséges élet. Vagy azt hitték. akik tudatosították a végzetet. erőszakos rendszerek megsemmisítettek mindent. és állandóan magunkkal visszük erre a végzetes vándorútra a sorsot.. a különös személytelenség felé. amivel az embertelen. közvetlen kényszerítő ok nélkül. A nácik és a kommunisták kigyógyítottak mindenféle honvágyból.. hogy ez a beteg meggyógyult. És az ajtó másik oldalán van a jövő. s a beteg azt felelte. az emlékek felé. amiben nem hisz. aki voltunk vagy a jövő felé. és ez természetes volt. hogy az újfajta bombák. s egy napon kényszerítik. nem vágyakoztam többé haza. amelyben éltünk. akik kapzsiságból. külső. hanem száz kilométeres körzetet vagy még nagyobb területet tudnak kiégetni százmillió fokos hőben a másodperc egy törtrészének ideje alatt. mert nem bírta tovább nézni otthon a csalást és a gonoszságot. minden pillanatban. ahogy ő elment. nem bírom tovább. mint mikor arra gondol az ember. s azon belül engem és önmagát. És mi a végzet előtt állunk. A nő most sokáig hallgatott. amely egészen kicsi. de melyik oldalán? Ott. mert ha az emberek úgy mennek el hazulról.... ezek az új bombák is ilyen portable-ek.... Azt mondtam. mint amikor valaki állandóan egy csukott ajtó előtt áll. akik így mennek el hazulról. Váltsa meg a világot.. olyan volt az egész. Arcát két tenyérrel fedte el. én Amerikába. Igy éltünk mi akkor. De mi nem vagyunk őrültek. Mert volt ebben az időben köztem és közötte. portable. És soha nem tudtuk már. elment. aztán a hidrogénbombák. a személyiség felé élünk. mert félt. Belekerültünk valamibe. De mi más időben élünk. az atom... de soha. végzetes idő. A nő megvárta.. Velünk az történt. hogy mondjon valamit.. Egy könyvet olvastam akkor. így mondta. cselekedni kell. mindennap. hogy meggyógyult. Nem volt honvágyunk. hordozhatók. mint aki szundikál. utópista ábrándozásból és tájékozatlanságból szövetkeztek velük. nem rögeszme. amihez köze volt.. kegyetlenségből.. Soha.. Azt mondta. Ebben a könyvben az író beszélt egy tudathasadásos őrülttel. Lassan felelt. melyek már nem egyes városokat. hanem emberek.. egyenletesen szuszogott. Csináljunk valamit.. a végzetté átalakult emberi sorsot. A múlt felé. csak. Ez a másik világ volt. mint az őrület. hogy a sorsunk meggyorsult.. künn ültünk a teraszon.. ahol mi állottunk?. Az élet nélkülünk történt odahaza tovább. Azt mondotta. ne értsen félre. A templom előtt kintornás ember ment el.

Ilyen hordozható. melyek megváltoztatták a világot. az emberiség is így érez. hogy dönteni kell. Ausztrália. Így mondta. s valahol volt még valami... amelyet én csukott ajtónak érzek. Amerika. mondta. akik aztán forradalmakkal vagy új társadalmi rendszerekkel. Ezt kellett végre eldönteni... Ez a pillanat. utazzunk el egy napra Assisiba.. Mind a ketten megértettük. És nem csak a veszélyek miatt érez így. aztán én és ő.. Vagy elmegyünk. de lehetett valamilyen utolsó megoldás is. az ajtó melyik oldalán állok?. mindig ezt az érzést idézték fel az emberekben. de akkor előbb történni kell valaminek. megéljük most a teljes emberi végzetet. amikor azt kérte. De nem csak én. hogy nem lehet rendszerekkel felelni rá. Nem értettem rögtön. erre az amerikaiak hivatalosan figyelmeztették a közönséget. mondotta. Nagy tudományos felfedezések. Már hajnalodott. Itt voltak a vízumok.. Csempészni is lehet az ilyesmit. vagy együtt maradunk. portable most a technikai végzet. új vallásokkal feleltek erre az érzésre. Ő azt hitte. Az emberben is történt valami. Ischia felett felhős volt az ég. az úton... Akkor mondta először. sűrítve. akkor elvesztünk. mondta. Ha nem sikerül a megváltás. a veszély most már olyan nagy. ami lehetett egyféle téboly..mint egy doboz . csak a megváltással. Az élet egy tört részében. És ilyen az emberi végzet is. hogy a megváltáshoz önfeláldozás kell. és nem tudom. Nagyon fáradt voltam. mind a ketten. amerre a világ erői kergettek. Fénylett a hold. .. bőröndben.

– „Nem elég titokban imádkozni” – mondta egyszerűen. De ami ebben a pillanatban történt velünk. mit is?. minden.. Amíg élek. És egy kifestett leány.. amely itt a tájból. ilyen korban. amit az ösztönök. nővér” – mondta. lenéztem a völgyre. Az apácák mozdulatlanul ültek a vasútfülke ablaka mellett. A csoda reménye nélkül nagyon nehéz. soha nem mert elmenni Assisiba. Ezt mondta: „Ez nem igaz. fiatal nápolyi férfi. és a fiúra mutatott. Autóbusz vitt fel a városba.. a nővérek. s ezért kellett előbb megélnem mindent.” Az idősebb apáca most megszólalt. Autóbusz vitt fel a városba. és éreztük. Látni akarta. hogy ez az utolsó lehetőség. Titokban imádkozik. már nem voltunk fiatalok. kábító ez a test nélküli öröm. Assisiba értünk. Néha kolostor látszott a dombtetőn. úgy vette körül az embert. Minden arcra. Ezt hittük. a házak köveiből áradt.. és éppen olyan sűrű. Mindig a legszebb helyekre épült a kolostor. Lenn a völgyben már lámpákat gyújtottak. – „Csak beszél. nem is mertem soha remélni.. A feszültség. ahol történt valami... nyugodtan a nővér. amikor az egyes embernek már nincs hatalmában a személyes sorsa. Róma után az első állomáson át kellett szállni egy vicinálisra. Ő is figyelt. amit ezen az úton láttam.. azt a kínos tudatot. Délután indultunk. zavarba hozni az apácákat. mint egy cselekmény. Azokra a pillanatokra is. A szállodaszoba ablakán moszkitóháló feszült. Így éreztük. mint a másik. akkor nincs csoda.. harmadik osztályon utaztunk. Akkor minden gépiesen történik tovább.9 – Soha nem járt Assisiban – mondta a nő. A firenzei gyorssal mentünk. Nem tudtam. Van másféle cselekmény is. Ebben a pillanatban éreztem valamit. hogy Assisiba utazzunk. amivel tele volt az előbbi életem. hogy az apácák is hallják.. De ilyen pillanat nincsen Assisiban... A helyszínt. aztán örömet..” A nápolyi legény zavartan rágta a körmét. . Azt mondta. emlékezni fogok ennek a huszonnégy órának minden pillanatára. Mindig félt ettől az úttól. Róma és Assisi között . Udvariasan. mint egy nászút. fehéren fénylett. amikor nem történt semmi. Olyan zavart. Úgy éreztem magam. egészen Perugiáig. valami. hogy ilyesmi is van a világon. vedrekben. így szerette volna megszégyeníteni. amikor minden más lesz. Minden szóra emlékezem. Ezért kellett talán elmennem vele Assisiba. az erkélyre léptem. vecsernyére készültek. Utaztunk. Ha most nem történik.” A kifestett fiatal nő szégyellte a kísérő ripőkségét. Nem imádkoztak. Messzire lehetett látni az alkonyati világosságban. merev pillantással néztek maguk elé. hogy nincs csoda. Aztán nem beszéltek többet. bennünk és körülöttünk. Mondom. amikor Assisiban kiszálltunk a vonatból. olyan volt... mint amit az emberek általában annak neveznek . nem beszéltek. A nápolyi suhanc hangosan. Ezért akarta. amiért talán érdemes volt élni. A vizet mi hordjuk... Mindenre emlékszem. A Monte Subasio bérce havas volt.. halogatta. mint általában az olasz városok pályaudvari névtáblája: régies.. elfogódottságot. A pályaudvar felírása másféle volt. amelynek nincs teste. Ez a kis vonat görbe utakon szaladt az umbriai dombok alatt Assisi felé... sápadtan figyelt. a test akarnak. A vizet ma is a nép viszi fel nekik. – Én sem. „Ne hallgasson rá. és az emberiség számára valóság lesz a tény. Megérinteni a köveket. talán lehetetlen élni. fénylettek a Portioncula ablakai. minden apróságra. a vasúti fülke szögletében.. a pillanattól.. cikornyás betűkkel írták fel a falra a város nevét. amit az emberek később csodának hittek. számunkra valóság lesz Ausztrália vagy Amerika. mint még soha azelőtt. A nápolyi suhanc sikamlós megjegyzésekkel akarta szórakoztatni a fiatal nőt. Két apáca utazott a fülkében s egy kövér. komolyan szólt. Van egy pillanat. A szállodában még fűtöttek. ezt mondta: „Figyelje meg. Ott állandóan történik valami .. Bementem a szobába. vagy valami más...

Ezt érezzük most mi is. Mentünk a macskaköves. felszabadultan. a sötét utcán. mesterkélt előzmények után végre egyedül maradnak egymással. hűvös utcákon. És volt ereje megélni ezt a találkozást. Azt mondta. a rangot. amely kiáradt Szent Ferenc testéből. megrovó hangon említette. Sütött a hold. A feszültség. még sokáig eltart. De a Cimabueket már szétrágta az idő. hogy itt olcsó a szálloda. Azt mondta.. De nem voltunk egyedül. Itt.. Így beszélt. a Frére Jaqueline. a fiatal Bernardonével találkozott Assisiban. mikor az otromba ceremóniák. Kimentünk a sötét estébe. Olyan boldog voltam. Halkan beszélt. mondta elismeréssel. aki megismerte és átült az asztalunkhoz. Hallgat.. amely Szent Ferenc és Szent Klára testét és lelkét teljesen áthatotta. színpadiasan. aztán a házfalakból. Figyelt. Most nagy a félreértés a Szent körül. a nedvesség. akik talán csak azért jöttek nászútra Assisiba. a vagyont. az erkélyen.. Lementünk a vendéglőbe. de aztán megértette.. Ezek másféle nászutasok voltak. melyet ilyen helyen mindenki érez. Semmit nem hagyott meg egyik a másiknak. hogy Szent Ferenc csinált-e ebből a városból Assisit. hogy Szent Ferenc rendkívül erotikus ember volt. tolluk ragyogott a holdfényben. mert a kommunisták remélik. Mint a nagy szentek. amilyent a nászutasok éreznek. ha ő. és hegyeket mozdít el. hogy Szent Ferenccel találkozott. Ez a nő megértette. Mellém állott az erkélyen. Erősebb. ez volt a legvadabb szerelem Napnyugaton. Rendkívül erős nő volt. Scifi Klára. De Szent Klárának nem volt senkije. a kövek között élt. a kérdésre. kíváncsi és ocsmány. minden ablakból sugárzott ez a különös feszültség. Azt mondta. melyek a szentséghez vezették. mint Szent Katalin. Először azt hitte. hogy ezt a szerelmet csak úgy lehetett megvalósítani. És volt ereje túlélni Szent Ferencet. Tejbe főzött mandulával etette a perugiai úrinő Szent Ferencet. Az erotika. Assisiban az ember soha nincs egyedül. mely ebből a tájból áradt. formálisan.. Karon fogott. Letépték egymásról a társadalmi szerepet. mint a radioaktív sugárzás. Szent Klára temploma előtt.. tanúk előtt. Két asztalnál ültek: egy nászutas pár ült az egyik asztalnál. nézte a tájat. Szent Ferenc és Szent Klára. és beszélt a sötétben. Ez a német tanár vacsora közben szakszerűen beszélt Assisiról. Néha találkozott Szent Ferenccel.. átváltozik. a kertfalak köveiből. amit egyszer megérintett és lelke erejével radioaktívvá változtatott. Az erotika. meredek.. sértetlenek. s a zöldpenészes sziklakoporsót most teljesen moziszerűen világítják meg a papok. Perugiát. A Giotto-freskók színei még ragyognak. mint a másik nő. Természetes volt. a Szent sírjánál. tovább tud sugározni. nehéz felelni a kérdésre. mert hallották. akihez meneküljön. akihez Szent Ferenc pihenni járt. padre? Beszélhetek?. vagy mindig is volt itt valami.. idegesen és hirtelen. zöld fénnyel. Minden más reménytelen volt. és zavartan hallgattak. Elbúcsúzott a némettől.. Szent Ferenc még sokáig sugárzik. V olt ereje a szegénységhez is. a sienai.. de a testünk csak szemtanú volt. amely nem menekül a test határai közé. mondta. kisugárzik a világba. Szent Klára is nagyon erős volt.. hogy járt a kriptában. Besötétedett. amíg valaki eljut oda. mint soha azelőtt. Erotikus volt. Assisiban. Mindent letéptek egymásról. mint aki nászúton van.Assisiban. Minden kevés volt. Ebben az időben már mindig ugyanazt gondoltuk.. a ruhát és aztán a testet. De Szent Ferenc nem áll kötélnek. a testükkel.. és erővé alakítja át... Minden kőből.. mondta. . a penész. Az a radioaktív sugárzás. mindenből. A nászutasok bort ittak. kegyelem és erő. amiből kiválhatott egy Szent Ferenc?... olyan volt. Azt mondta. jókedvűen. Szent Klára temploma előtt álltunk. a perugiai úriasszony. A téren álltunk. Olyan „végre egyedül”-érzés volt ez. és Szent Klára lesz belőle. s még mindig az erkélyen álltunk. Sajtot kért. a radioaktív szén atomjának sugárzási ideje hatezer év. mondta. amely kisugárzik a világba. Éji madarak nyugtalanul szállongtak a templom körül. a másiknál egy német egyetemi tanár. Arról beszélt. De egy ember erősebb. lassan mentünk a házak között. hogy nagyon sokat kell tévedni és szenvedni. hogy az erotikát el tudja terelni testéből. amikor már nem bírta a szerelmet és a kínokat. hogy sikerül egyféle társutast csinálni belőle. hogy ugyanazt gondoltuk. Azt mondta.. Mi is egyedül maradtunk..

mert a lényükben mind a ketten nagyurak voltak. amikor egyedül maradt a halott Szent Ferenccel. akikről beszélt. ezen az éjszakán... aki nem bugris és parvenü. Azt mondta. hogy visszatértünk Nápolyba. A stigmákról beszélt. akkor is.. ellenséges herceg előtt. a szavai valóságosak voltak. hogy öljem meg. Erről beszélt. a hitetlen ember. azon a titokzatos úton. a diplomáciai úton.Ez volt a legkönnyebb. Nem értik. hogy a Szent trachomás volt. Mondom. aki gyakran volt türelmetlen. mint egy nászút . hogy a nagy szentek mindig nagyúriak. ezt még a Szentföldön szerezte. Hallgattam. Csak a bugris és a parvenü lát mindenkiben engesztelhetetlen ellenfelet. egyszer. Az ő szegénysége végtelenül előkelő volt. .. amire én gondoltam.. mint ma egy proli. olyan volt az egész. de mindig udvarias volt Szent Klárához... ha ellenségek. néha igazságtalanul követelődző. valamilyen utolsó nászút. és elkövetkezett az utolsó éjszaka. Assisiban. fölényesen mosolyognak. az intellektuális nyomorék. mindig könyörtelen. hogy igazában senki nem látta Szent Ferenc stigmáit. és a kövek között. És nem értik azt sem. Szent Ferenc soha nem volt úgy szegény. Már nem volt külön. ahol éltek azok.. Két nappal előbb. amikor a kis. saját gondolatom. hogy egy szentnek soha nincs hazája. a holdfényben.. Beszélt. egyszerre gondolkoztam vele. Szent Klára temploma előtt. csak Szent Klára. Arról beszélt. És a nagyurak mindig megértik egymást. trachomás barát egyszerre ott állott a sötét bőrű.. amikor a szentekről beszélnek. A szegénységet úgy adta át Szent Klárának. az utolsó pillanatban. a templom előtt. arról. mint egy nagy gavallér egy ritka ajándékot. mert csodálatos mestere volt. kellemetlen mester és türelmetlen útitárs. amikor már nem lehet fokozni semmit. mert vándor és idegen a földön. Azt mondta. idegen. Ő. Ezek nem értik a szenteket. és aztán a másik. Amikor azt akarta. és megértették egymást.

10.
A nő most felnézett. A rácson át a gyóntatófülke homályába kémlelt: – Alszik, padre? – kérdezte. A pap felriadt. Csuhája zsebéből kockás, színes paraszt-zsebkendőt húzott elő, és orrát fújta. – Nem – mondta készségesen, társalgási hangon. – Favorite. – Mindent elmondhatok? – kérdezte a nő. A poros templom a tetőzet sérült, hézagos részein át megtelt súlyos déli fénnyel. A csonka szobrok – az olcsó, vásári Szent Antal a gyóntatószék közelében, egy Xaveri Szent Ferenc, melynek letörött mindkét füle, egy Szent Katalin, nyakában hervadt mimózakoszorúval – ragyogtak a fényben. – Tessék csak – mondta közömbösen a pap. – Nem aludtam. Összefonta hasán kezét, és behunyta a szemét. Halkan szuszogott.

11.
– De ezen az éjszakán még éltünk – mondta a nő, és mosolygott. – Jókedvűek voltunk. Azt mondta, azért vagyunk ilyen érthetetlenül, ellenállhatatlanul jókedvűek, mert itt közel van hozzánk minden, amit Szent Ferenc örökségbe hagyott a világnak. Itt még azt lélegezzük, ami Szent Ferencet körülvette, azt érintjük, amit ő is érintett. Nem dorbézoltunk, ne értsen félre, padre... De az éjszaka, aztán mi ketten, tele voltunk jókedvvel. Az alvó városon át lementünk a völgybe, és jókedvűek voltunk. Azt mondta, a megváltás feltétele, hogy az, aki az áldozatra vállalkozik, jókedvűen vállalja az áldozatot. Nem mondta meg, miféle áldozat az, amire gondol, s amihez jókedvűnek kell lenni... Csak később értettem meg, mire gondol... két nap múltán... amikor megláttam a tengerparton, szétvetett karral, arcát a nedves part menti homokba rejtve, holtan. Akkor éjjel nem értettem, mi az, amit áldozatnak nevez? De nem is kérdezősködtem, mert jókedvű voltam. Ez az éjszaka még az enyém volt. Azt mondta, Szent Ferenc olyan örömmel tudta megszólítani a világot, hogy a madarak, a halak is jókedvűek voltak, amikor szólt hozzájuk. És most bennünk is öröm volt. Hajnalban keltünk. A sírhoz mentünk, aztán ki a hegyekbe. Mindent látni akart, az utakat, a hegyi ösvényeket, amelyeken a Szent járt, a követ, mely vánkosa volt az erdőben, a csuhát, melyet utoljára viselt. Mindent meg akart érinteni. Még reménykedett... Hűvös, páramentes nap volt. Erős fényben jártunk fel és alá, a város és a környező dombok között. Nem fáradt el... Mint egy régész vagy mint egy detektív, úgy járt fel és alá. Mintha valamilyen nyomot keresne. Mintha Szent Ferenc elhullajtott volna az időben valamilyen titkos jeladást, amely őt illeti, személyesen... És amint fel és alá jártunk Assisiban, mint a nézelődő turisták, megértettem az ő nyugtalanságát... Itt voltunk, a helyszínen. Itt megtörtént... mi? Amire az emberek vártak. Egy kis termetű, trachomás ember, aki jómódú városi családból származott... ma azt mondanák, polgári eredetű volt...egy napon megkísérelte a lehetetlent. Sikerült?... Ezt kérdeztük mind a ketten. Jobb lett a világ? Emberségesebb? Szellemibb?... Ő, nagyon komolyan, azt mondta, igen. Mit csinált Szent Ferenc?... Semmi különöset. Írt néhány verset. Mondott néhány példázatot. Szólt az emberekhez, mikor betegek, hitetlenek, reménytelenek voltak... de ilyesmi már sokszor megtörtént az emberek között. Alapított egy szerzetesrendet. Valamilyen alakot adott a szegénységnek, ennek a gonosz emberi betegségnek... nem oldotta meg, nem talált fel társadalmi rendszereket, nem hirdetett forradalmat, csak megszólította a szegénységet is, mint mindent és mindenkit, s ez a szörnyeteg, a szegénység, kénytelen volt a megszólításra színt vallani, felelni. .. Egy kőkút párkányán ültünk, déltájban, fáradtan, az utcán, mely a szállodához vezetett. Babérfa állott a kút mellett és a márványteknőben, mely a falból csobogó forrásvizet felfogta, alumínium ötlírások hevertek. Erre is emlékszem. Elővettem a táskámból egy ötlírást, hogy a kútba dobjam. De megfogta a kezem. Azt mondta, ne dobjam a kútba a pénzdarabot, ha egyszer elmegyünk innen, nem szabad többé visszamenni Itáliába. Most még itt vagyunk, de innen most már elmegyünk... Ausztráliába vagy Amerikába, vagy valahová... és nem szabad többé visszajönni. Elszorult a szívem, amikor ezt hallottam. Miért, kérdeztem? Miért nem szabad többé visszajönni Itáliába? Azt mondta, azért, mert Itália a mi számunkra nem egy ország, ahová turista módjára néha betér az ember, hanem egy érzés. S ha egy érzésből az ember egyszer kilépett, nem szabad többé visszatérni, mert nem talál mást, csak városokat, köveket, embereket. Itália egy érzéskör, olyan, mint egy szerelem. A hazátlan emberek utolsó nagy ajándéka ebben a világban, mondta, s már az olaszok

számára is az, mert ez a sok, sok olasz kezd különösen hazátlan lenni az imádott Itáliában... Hát ne menjünk el, mondtam. Tépjük el a vízumokat. Annyi mindent eltéptünk az utolsó évtizedben, állampolgársági oklevelet, aztán leveleket, fényképeket, melyek többet és becsesebbet jelentettek számunkra, mint idegen államok vízumai... Tépjük el ezt a sok papírt, és maradjunk Itáliában. Sok volt az egész, nem bírtam már uralkodni magamon, sírtam és nevettem, amikor ezt mondtam. Aztán sokáig hallgattunk. Csak a víz csobogását hallottuk, amint a márványteknő oldalán peregtek a hideg vízcseppek. Assisiban mindig csend van. Legtöbbször csak a repkedő madarak hangját hallani s a harangokat. De most a madarak és a harangok is hallgattak. És ebben a pillanatban a világ is egészen messze volt, padre... Elhiszi? Az őrült világ, a gépi zörgéssel, az emberek beszéde a rádiókban, minden messze volt. És Itália egészen közel volt, mint egy szerelem. Nem tudom másképp elmondani. Most én kezdtem beszélni. Már nem volt éjszaka, nappal volt, erős fény és egy kőkút mellett ültünk, Assisiban. Már nem volt semmink, csak két vízumunk. És neki volt egy rögeszméje, a megváltás, a csoda lehetősége ... Azt mondtam neki, hogy talán ez a csoda. Az, hogy élünk, minden után, ami történt velünk és az emberekkel... élünk, és itt vagyunk Itáliában. És mindent szeretünk itt. Maradjunk itt, mondtam. Majd koldulunk. A hatóságok talán becsuknak majd valamilyen koncentrációs táborba, mert hazátlan idegenek vagyunk..., de az a tábor is Itáliában lesz. És a tábor felett ugyanaz a kék ég tündöklik majd, mint most, amikor itt vagyunk, Assisiban. Majd koldulunk, de olyan sok ember koldul Itáliában... fel sem tűnik, hogy két idegen is koldul. A gazdagok nem adnak majd nekünk semmit, a kolduló idegeneknek, de a szegények mindig adnak egy tál tésztát, néhány kisült halat, egy pohár bort. Az olasz szegényekben bízhatunk, azok nem hagynak el. Érveltem is... Szent Ferenc is koldult, bizonygattam, minden ferences barát koldul ma is. És akárhol leszünk Itáliában, ugyanaz a nap fénylik majd felettünk, ez a sűrű, égető, kábító napsütés, ami olyan, mint a morfin, az ember ernyedt és boldog tőle... valamilyen hideg és forró morfin ez egyszerre, a déli napsütés, az ember józan is, mámoros is, amikor beszívja ezt a ragyogó mákonyt. Emlékeztettem, hogy sokan élnek így Nápoly körül, a szigeteken, emberek, akik Északról vagy Keletről jöttek. A napokban halt meg Capriban Douglas, az angol író, aki három napra jött, és aztán húsz éven át maradt, s Amalfiban mutatták azt a magyart vagy osztrákot, aki egy napon ott felejtette magát, mert nem bírta abbahagyni ezt a morfinszerű déli kábulatot... Talán ez a csoda, mondtam. Maradjunk Itáliában, mert talán ez a csoda.

A nő most sokáig hallgatott. kettőnk számára. holdfényben sugárzott.. Nagyon fáradt voltam. ahol mindenféle egyházi és világi emberek jártak ki és be. Ő volt a dóm kincstárosa és a szertartásmester. amikor visszajött. Ő is figyelt. kék-vörös libériába öltözött lakáj fel és alá járt a helyiségben. a sekrestyében.. Kialvatlan voltam. padre?. hogy jelentkezzék holnap reggel kilenckor a táborban. Egy aranygombos. Nem érzett a sekrestyében annak a várakozásnak a fojtottsága. kék munkazubbonyt viselt és kanárisárga selyem nyakkendőt... Vergilius sírja az állomás felett. boltíves.. mint egy nagyúri házban a lakáj egy nagy fogadtatás alkalmával elrendezi mindazt. a polcokon a csoda kellékeit. Már nem volt többé mit beszélni. hogyan készül egy csoda.. s úgy rendezgette az asztalokon. ami a csodához kell. ahol a lakást béreltük. mint a bűvész. Három. nem megy el a táborba és nem engedi. amely nélkül nem léphet a kivándorló hajóra. A szertartás szereplői mind ilyen otthonosan mozogtak a sekrestye helyiségeiben.. valamilyen pápai kitüntetés szalagját. akik egy padon ültünk.. Mi pontosan érkeztünk. éjfél felé érkeztünk a nápolyi Mergellina állomásra. Bocsásson meg.. Már csak hallgatni akartam.. Az autóbusz felvitt a Posillipóra.. aki úgy mozgott.. fontoskodva és szakszerűen. szemtől szembe. amire az előkelő vendégeknek szükségük lehet. amikor a csoda történik?. amikor San Gennaro vére buzogni kezd az ereklyetartóban. Meghívó volt. Ez az előkelő.. akárhol leszek is a világban. padre. és intettek.. Mit mond?. igen. akik a gyönyörűen faragott.. nem értem. tréfálkozott az öltöző papokkal. úgy értem. a csodát. Aztán egy frakkos úr jelent meg. A vonaton hallgattunk. előadás előtt. mert elfelejtettek még valamilyen tífuszoltást. helyükre kell tolni a kelléket és a bútorokat. Aztán ezt mondta: – Délután visszautaztunk Nápolyba. Ezek az emberek a csodát készítették elő. a házba... Ezek az emberek a csoda . Ismeri ezt a bejárót. A nagy épület szomszédjában. Néha eltűnt egy pillanatra. mint a színpadi munkás... frakkos ember különös jelenség volt reggel kilenckor a dóm sekrestyéjében.. Még soha nem láttuk. hogy üljünk az ablak mellé egy padra. Mi. Néhány segédpap már öltözött. nagyon udvarias. De ez a másik épületrész már a dómhoz tartozik. Otthonosan járkált fel és alá. ahol engedélyt kapunk. s aztán gyalog mentünk le a tengerhez. kissé kopasz volt.. Most itt ültünk. a hazaúton is. szakemberek készülődnek itt szakszerűen valamilyen mutatványhoz . egy márványfalú helyiségben. És a papok. színes márvánnyal kirakott helyiség sorakozik ebben a sekrestyében. érdemes. A lakásban két levél várt. de nagyon figyeltem.12. hogy beoltsák tífusz ellen. nem felelni többé és nem kérdezni. és közelről láthatjuk a csodát. Azt mondta. mindazt. Hogy mondjam tovább? Igen... A frakkos ember világian viselkedett.. Elvették a belépőjegyeket. fürgén és tevékenyen. mind jókedvűek voltak. Ő volt a díszletező. Kitűnően szabott frakkot viselt. az ablak mellett. hogy jelenjünk meg másnap a dómban. A másikat a ferences barát küldte. mondom. a Marechiare felé. Átutaztunk Rómán. Bagnoliban.. szótlanul. rózsák között. amely a csodát megelőzi . Korán keltünk. Egyiket az ausztráliai bevándorló bizottság küldte neki. amíg elkezdődik. afféle mennyei hoppmester. Még soha nem láttunk csodát közelről. Egy munkás sietett ide-oda. Két kézzel elfödte szemét. kilenckor ott voltunk a dóm előtt.. Közönséges nápolyi bérház kapuján át kell belépni a sekrestyébe. mint egy díszelőadás előtt a szereplők.... Nézze meg egyszer. francia gótika. csak azt értettük.. olyan volt. miseruhákkal és kelyhekkel telerakott asztalok. Nápolyban. szekrények előtt öltözködtek.. Értem. már felöltötte a vérvörös mellszalagot a vakító plasztron fölé. reggel kilenckor. amikor az előadás kezdete előtt el kell rendezni a drapériákat.. a dóm szertartásmestere. Sütött a hold. a kellékes és a vendégfaltologató. egy bérház kapuján át vezet a bejáró a sekrestyébe. Nem volt soha a dómban.

. de valahogy természetes is. Nápolyban. A kardinálisnak. Csak figyeltünk. Szája némán mozgott. nem olyan poros. kövér. Egy püspök érkezett. de most már. érdeklődéssel. szemüveges. szótlanul.. egy hosszú asztalra. Különösen a kardinális volt komoly. időnként elővette zsebéből a Szentírást. magas rangú olasz papok léptek a sekrestyébe. A mellszobor. sápadt pap érkezett.... Díszruhás carabinieri kísérte a főpapot s még egy fiatal pap. Gyémánttal kirakott kelyheket. váratlanul. Lehajtott fejjel állott a kincseket szemlélő papok között. mert ismerős volt számukra a csoda. hiszen minden évben kétszer. a libériás lakáj. úgy nézett. amint a nápolyi kincseket nézte. vastag acélból szerkesztett pénzszekrény tűnt elő. megértettük. megismétlődik Nápolyban ez a csoda. kövérkés kanadai kardinális.szakemberei voltak. alacsony asztalra. buzogni kezd San Gennaro vére. mint ezek itt a templomban. aki átutazóban jár itt. Megértettük. s eljött. suttogva sem. a kanadai kardinális segédpapja és útitársa.. a láz-piros. hanem kanadai. udvariasságból. s az ajtó mögött egy. inkább lehajtotta a fejét. amikor a nápolyi dómban megtörténik a csoda. s aztán óvatosan.. Ez különös is volt. Nézze meg egyszer. aki a kardinálisok bojtos fövegét viselte. Ez a látogatás nagy tisztesség volt és nagy izgalom. figyeltünk.. a világosság felé tartott egy gyémántoktól és smaragdoktól tündöklő kelyhet. lesütött szemmel ment a bíboros nyomában.. Rakosgattak. A frakkos ember felnyitotta ezt az acél pénzszekrényt is. tréfálkoztak. amely a szentet jelképezi. a helybeliek és az idegenek. És most az egyik oldalbejárón át. És akkor átmentünk az oldalkápolnába. A kardinális segédpapja. mintha érdekelnék ezek a kincsek. ezt a süveget és mellcsatot viseli a nagy ünnepnapokon. hogy igazi pap. ékkövektől ragyogó szentségtartókat. akik már gyakran látták a csodát. lassan és ünnepélyesen felnyitott egy szépen faragott faliajtót. iparkodott úgy viselkedni. Ezen az emberen érzett. Nem mertünk szólni. amely a szentet jelképezi. mintha semmi köze nem lenne a jelenethez. padre. mellyel megtelt a fülke. miért. hogy a csodát az emberek igazán és őszintén csak ilyen emberi módon tudják várni és előkészíteni. foltos Szent Antal vagy Szent Ferenc. aztán a frakkos úr. hogy a kardinális vendég – nem olasz. mintha szégyellné magát valamiért. a kardinális elé helyezték a templom kincseit. Mint aki nem ezért jött ide.. csaknem szomorú.. Ez az ember nyugodt volt. mint a műértő a múzeumban. hogy jelen legyen. Mindenki zavart volt. de szomorúnak látszott az alacsony termetű. liturgikus díszruhában. segédpapokkal. és megértettem. köhécselő. amikor bemutatják a kápolnában a népnek. korszerű.. úgy kell viselkednie. mindenki kezet csókolt. Halkan beszéltek a papok.. És a papok. de a papok is izgatottak voltak. Egyetlen ember maradt nyugodt. bocsásson meg. szemüvegét igazította. márványfalba épített.. egymáshoz sem. Néha kézbe vett egy szebb darabot. a breviáriumot olvasta. hogy ezek a kincsek San Gennaro személyes kincsei.. A magas rangú papok körülményesen üdvözölték egymást. Akkor a frakkos kincstáros egy hosszú kulccsal. amely aranyból készült s egy díszes. A papok. Sokféle kincset raktak a hosszú. a tüdőbajos fiatalember nem nézett a drágaságokra. Most más. köhécselő. a frakkos hoppmester is. díszbe öltözött. aki ilyen váratlanul érkezett.. gyémántokkal kirakott mell-csatot. De a kardinális is zavarban volt. . Itt nem volt hókuszpókusz a csoda körül. A suttogásból.. nem nézett senkire.. naptárszerűen. afféle jelképes Szent Péterkulccsal. aki nem nézett senkire. néha idegesen mosolygott. a zubbonyos munkás mind a csoda szakemberei voltak. A papok.. és kezet csókoltak a kardinálisnak. de kissé zavartan nézték a kincseket. Nem tudom. a papok is . gyűrűket. Ezek már nem csodálkoznak. A szobor. Nézelődtünk. Ez a fiatal pap látnivalóan tüdőbajos volt. lassú mozdulatokkal. lassan visszatette a kincset az asztalra. Egyik nápolyi segédpap most kiválasztott egy püspöki süveget. A frakkos ember sürgött és forgott. és a breviáriumot olvasta. Nagy izgalom kerekedett a sekrestyében. Mint aki mást akart itt látni.. egy hektikás. égő tekintetű ember. tuberkulotikus fiatal pap. Hallgatott.

Fejébe nyomták a drágakövekkel kirakott süveget. mert egy pillanatra sem hagyta abba az imát. Látszott rajta.. egy pillanatig sem volt kétséges. úgy. Így vártunk. Olyan természetesen csinálták.. a bűvészetet.. az oltár körül.. színpadiasabb és szakszerűbb. ahogy a bűvész készíti előadás előtt a csodálatost. a félhangos mormogást. s ez a jelenet olyan volt. mi volt a különös?. ami a csodához... ez a különös turista. A csoda készült itt. hektikás kanadai segédpap nem nyugodott bele.. Mind értettük.. sem üzleties az egész. látszott. hogy a csoda nem lehet más. Végül is.. sem haragudni. és halkan köhécselt. ünnepélyesen és szakavatott kézzel öltöztették. Csak az égő szemű. olyan egyszerűen. hogy felöltöztessék San Gennarót. olyan meggyőzően babráltak az ezüstből és aranyból készült szent szobrán. S közöttük a kanadai kardinális. a pap és a frakkos ember a szentet. De a többiek. A frakkos ember és a segédpap most felöltöztették a szentet. jókedvűen készítették elő azt. ők is figyeltek. mint aki még mindig nem nyugodott bele. egyszerre bűvészies és csodálatos. imádkozás közben.. A magas rangú papok félkaréjban álltak.. hivatalból hinnie kellett a csodában. hogy zavarban van. Igazán csak a házinyúl és a cilinder hiányzott. hogy nem lehet másképp. hogy nem lehet másképp. és figyeltem. Olyan komoran nézett maga elé. Ennek az embernek vörös foltok égtek sápadt arcán. és tudja. vállára terítették a díszes palástot..Színarany és színezüst az egész szobor. a természetfelettihez szükséges. a szent ezüst mellén összekapcsolták a gyémántoktól villogó csatot. amely itt készült most a szeme előtt. már belenyugodtak. De más is volt. hogy nem tudtam felháborodni. aki időnként elővette zsebkendőjét. s mégis. mint mikor a pogány varázslók felöltöztetik a fetist. csak ilyen. padre. hogy beteg. lázas. Csak eltátottam a szájam. Nem tudtam felháborodni. pap volt. .

leginkább nők.. a frakkos ember. s valamennyien a csoda gyakorlott és kitanult szemtanúi voltak. És akkor az asszonyok kara váratlanul zsongani. Bizonyos csak az. hogy az volt. nem volt csoda. színpadiasan.. Maga pap.. ahol menetrendszerűen rendezik és akarják. cirkuszian előkészített mutatványba hirtelen... De hinni. V olt itt cirkusz. fehér kesztyűs carabinierik álltak fel az oltár két oldalán. padre. két üveglap között. habitüék. öreg asszonyok... miben? A hókuszpókuszban? San Gennaro vérének buzogásában? Nem hiszem. s a padokban néhány ember térdelt. a csodának ezek a statisztái. sem ámítás. hogy volt egy ember a kápolnában. Mi kezdődött?. az.. bocsásson meg. Mind letérdeltünk.. mint aki hisz a csodában. az nem önkívületben történt. Nem elég várni a csodára.13. nagyon sok villanyfüzér égett mindenfelé és díszruhás... megrendelésre.. – Maga nem látta soha a csodát?.. Úgy nézett. néhány tucat csoroszlya. s ezért hinnie kell. A csoda nem jön postán. mint egy égő kemencébe. hogy lássa? Értem... Itt él Nápolyban. szája némán mozgott. aztán volt szakszerűség és üzlet. a főpapok és a segédpapok. a hókuszpókusz közepette is lehetségesnek tartja... mint a commedia dell'arte egyik vásári előadását... Mint egy alvilági görög kórus egy régi misztériumjátékban. mert Nápoly már megszokta és unja ezt az ismétlődő csodát. padre. és nem látta? . nápolyi halaskofák. Térdeltünk és figyeltünk.. akik a kápolnában térdeltünk... Úgy várták a csodát. hanem belülről kiabáltunk mind. .... s már nemcsak a fogatlan vénasszonyok kiabáltak. hogy a csoda néha ilyen látványosan és mutatványosan készül. a carabinierik nyomában. türelmetlen. Ezt nagyon nehéz elmondani. mind.. mint egy darabka gyanta vagy szurok .. De ez nem biztos. jajongó.. És megértettük. Az oltárt faragott korlát választotta el a kápolna padsoraitól. bűvészkedés. hívó kiáltozás egyre hangosabb lett. babonaság. hogy a zúgás erősödött. Nem árt látni. Csak most mertem körülnézni. Ez a zúgás... Én csak azt mondhatom. többször egy évben. így mutatta.. hogy a csodát hívni kell..kérem. Ez a jajongás. belevetettük magunkat a csoda lehetőségébe. mint egy idegenforgalmi látványosságot. Egy szentségtartószerű arany kegyszertokban őrzik a vért.. kényelmesen. sok nő. ütemes.. hogy hinni kell benne és hívni kell. De másképp is várták. hogy még itt is... a templomban. zúgni kezdett. akik a kápolnában voltunk... aki a Szent családjának leszármazottja. feltétlenül. csendesen álltunk a szent előtt. még ott is megvalósulhat. Vakító fény volt a kápolnában. hogy ebbe a hidegen. akik a sekrestyéből jöttünk a kápolnába.. hanem hidegen.. liturgia. Lehet. Nagy tárgyismeret csillogott a szemükben. villogó szemű nápolyiak voltak.. akad közöttük.. Mikor ezek a hangok felnyögtek. néhány férfi... Én nem tudom. Üvegesen nézett maga elé... A vér száraz és alvadt.. aki hitt ebben. Ez történt azokban a . az oltár körül térdeltünk.. hogy megérti. elkezdődött valami. Megértettük. Nincs szüksége rá.. hogy csapzott. A lényeg az. átmenet nélkül. Ami itt történt. olyan erővel hisz. fogatlan aggastyánok. de volt valami más is. Hát így térdeltünk.. Mert a csoda számára nincsen lehetetlen. Vénasszonyok térdepeltek a padokban. s ezért nem hiszem. de nem ez a lényege.. hívő és sürgető litániába kezdtek. felkészülten. hogy nincs itt csalás. A segédpap gyertyával világította meg az ereklye üveglapját és a püspök az ereklyetartót a rövidlátó kardinális szemüvege elé tartotta. a jajongó. Mi voltunk a sereghajtók. A papok sem ebben hittek. A püspök most előhozta San Gennaro vérét az oltár mögül. mind belevetettük magunkat. A csoda?. Azt mondják. padre? – kérdezte a nő. de maga pap.. hogy ami az alvadt vérrel e pillanatokban történt. De történt valami más is.. A hektikás kanadai pap arcát figyeltem. hagyomány. Ahogy ezek a csoroszlyák hívták a csodát. – Figyel. úgy zsivajogtak.. még itt is lehet csoda. a vér száraz és alvadt. Nem voltak sokan.

. Néha már azt hittem. mutogatta. mintha valaki dinamittal gyújtana rá egy cigarettára. Egy segédpap közvetlenül a püspök mögött haladt. a gyanakváson. ingaszerű. . minden pillanatban sors és végzet. Hazamentünk és a teraszra ültünk. minden gondolatát ismerem. mintha valamilyen félelmes fetiscsecsemőt dajkálna.. Ez a végzet lehetett Ausztrália vagy Amerika. Úgy nézett. . aki mellettem térdepelt. ami nem bizonyítható.. hanem sors.... A püspök... Az. hogy a csoda megint egyszer sikerült. amikor az ember tehetetlen. amikor már nem tartottam vissza. kezében az ereklyetartóval. aztán töredékes franciasággal.. akik az oltár előtt térdepeltünk és néztük a kerek üveglapot. Hát holnap – ezt mondta.. Alkonyatkor a hőség úgy lebegett a tenger felett. franciául. Láttuk a csodát. az ellenkezésen. és égő gyertya lángjával világította át az ereklyetartót. tagjait nyújtóztatja és helyet változtat. rekedten ezt mondta: – Megölte! – Nem – mondta engedelmesen a nő. ami ellenőrizhető. A pap most váratlanul megszólalt. aztán. inkább tropikus. mint az érzékiség. de csak apró betűs hírt írtak róla. alvadt vérdarabot.. ütemes mozdulatokkal emelte a magasba az aranykeretes üveglapok közé forrasztott.. és folyékony lett... az éjszaka. ezzel egy időben és mindettől függetlenül.” A pap most mozgolódni kezdett a gyóntatófülkében. amely mögött az olvadt vér párolgott. mint az otthon.. Úgy mondta ezt. ahol a sikátor homályában. mint aki a hosszú üldögélésben elfáradt. van valami mérgezettség mindenben. amely már nem európai. mint aki búcsúra üdvözletet int. Van még egy lehetőség. amikor San Gennaro vére megolvadt. vacsorázott. . Minek a vér?. mint a felcicomázott fetis. Vihar előtti este volt. hogy nem csak az van. hogy a vér még nem olvadt meg. mindennap. Sötéten nézett maga elé. átmenet nélkül. amely a napot követte. Lehajtott fejjel térdelt az oltárhoz vezető lépcső legalsó fokán. minden pillanatban a végzetes felé éltünk.. Krákogott. A templomból rögtön hazajöttünk. Ez a légkör olyan. a növényekben. s ami velünk történt ebben az időben. felmutatta az olvadt vérrel telített üvegtartályt. amely felbomlott és megszűnt mögöttünk. mert Nápolyban már nem esemény a csoda. Az is van. És az ő hajója másnap indult. és aztán történt valami. a terített asztal mellett. más volt.. mindenben a végzet volt.. vagy az otthon. mint a nyögő asszonyok kara. Nem mertem az emberre nézni. mint aki ezt mondja: „Elég hinni. A lapok is megírták. A püspök diadalmasan emelte a magasba az arany ereklyetartót.. és a püspök diadalmasan. – Nem öltem meg. Most már nem tudtunk egymásnak mondani semmit. A nő orrát fújta. már nem esemény volt.. aztán a térdeplő kardinálishoz vitte a kegytárgyat. De volt egy pillanat. Bennünk történt valami. A kápolnában a csodaváró asszonyok most már sivítottak. . amely végül olvadni kezdett az ereklyetartóban. Ez volt az utolsó éjjelünk Nápolyban. amely éppen olyan idegen volt már.. A vízumok már nem voltak sokáig érvényesek. alvadt vért.. Nem tudom.. Útközben elmentünk egy ház előtt. a babonán túl valami valóságos.. a száraz. lassan járt fel és alá az oltár előtt. Fülledt este volt. ami ellenőrizhetetlen. mert a mutatvány sikerült. Úgy éltünk. vagy a világ. De mindezen túl történt még valami.. aki az oltár előtt térdelt. és rövidlátó. Barátságosan köszönt. mint a vér. rikácsolni és tapsolni kezdtek. a virágokban. ami más volt. hajnal felé... aztán kesztyűs jobb keze mutatóujjának hegyével hátratolta bal keze csuklóján a blúz ujját. ütemes mozdulattal ide-oda emelve az ereklyét. Az a fajta időjárás. – Mennem kell – mondta. Bennünk történt. megcsókolta a kerek üveglapot.pillanatokban.. mint a . s a bíboros és mindenki. Pillantása sem volt a megvalósult csoda számára. A püspök lassan jobbra és balra fordította az ereklyét. Sokáig nem mertem szólni hozzá.. hunyorító pillantással megnézte karkötőórája mutatóját.. . a tenger szagában. Csak a kanadai kardinális segédpapja nem csókolta meg az ereklyetartót. jól mondom-e? Van egy pillanat.. és a breviáriumot olvasta. de valamilyen mérgezettség is van benne.. váratlanul a ferences papot láttuk... aki társaságban ült itt.

sem arra. milyen erősnek kell lenni ahhoz. mint a hisztérika. kékessárga villanásokkal. hogy ismeri ezeket a neveket. tizenkét morfiumfiolát. De az ő számára ezek a nevek valóságot jelentettek. Azt mondta. számára nincs többé. s a kevés megmaradt. Bement a szobába.. Éjfél után megszólalt. tegyem meg neki ezt a szívességet. Ő meghalt itt. miért gondolja. tárgyilagosan. Sok orvos hiszi. . Ha nem teszem meg. ami összetartotta. Úgy beszéltünk.. hogy öngyilkosságnak lássék. vagy széjjelrepednek. Meg akar halni. amikor a siralomházban vigasztalta a halálra ítélt fiatal sienai férfit. Azt mondta. s ezért engem kér. Kérdeztem. hogy éljen. amikor nem lehet rábeszélni egy embert arra. de velem.. Igen. elég-e ez a morfin kettőnknek? Szakszerűen felelt.. a tenger sem. de Szent Katalin erősebb maradt. ő akkor is meghal. mondta. figyel. hogy az ember megölje magát. sokszor átgondolt mindent. amivel felel... a rendőrségnek. megtette New Yorkban. Így rendelkezett. akinek nincs ereje megtenni. megtette .. A Vezúv sem látszott. akitől ezt kérheti. személyiségeket. Hiszen ezt akartam. Ő majd ír levelet. amíg teljesen felszívódik a méreg. öljem meg. mint egy nagy utazásra. nem érdemes hatvan vagy hetven kiló hámsejtet ide-oda küldözgetni a kontinensek között. De ő nem őrült. hogy egyedül megtegye. mint egy tétel bélyegzett. s ha ez nincs. És egy fecskendőt. ő elevenen nem tud Európában maradni. az ő helyzetében. Senki nem fog kételkedni. de ez számára ügyes-bajos és nehéz vállalkozás lesz. Eddig nem is tudta.. oktatóan. hogy én erősebb vagyok?. amihez tartozott. Meghalt. Szent Katalinnak volt egy pillanata.. csendesen.. nem tartja őt. Egyedül voltunk. S aztán vigyázni. Európában. Egyetlen csillag nem volt az égen. Arra.. megmagyarázta. amelyhez a személyisége tartozott... Neveket mondott. nem kell semmi mást tennem. mert az az Európa. Nehéz pillanat volt. Könnyű megmagyarázni.. Azt mondta. nem ő. Ennyi idő kell. olyan aprólékosan készült fel. Nyugodtan felelte. hogy a nők mindig erősebbek. ahová elmenekült.. Mint aki előad egy iskolateremben. mondta. összecsomagolt személyes holmija közül előkereste a bádogdobozt. már csak hatvan és néhány kiló hámsejt érkezik meg. érzett a szaván. Nyugodtan beszélt. hogy meghal. ha a hámsejtek is itt maradnak. s ilyenkor csak cselekedettel lehet felelni. Stefan Zweig megtette Brazíliában.. hogy már régen. Csendesen beszélgettünk. Aztán átmenet nélkül elfeketedett a világ. Az a megtartó légkör. Ez volt a pillanat.. nincs többé. mint ahogy az eleveneket a földön a légnyomás vagy a mélyvízi élőlényeket a vízi nyomás tartja össze. az öngyilkossághoz igen nagy erő kell. Azt mondta. mert nem volt többé az az Európa.... amikor el kellett döntenie.. hogy nem elég.. aki meggyőződéses kommunista volt. padre?.. És Majakovszkij. mert nagyon fáradt. Ha ő megérkezik holnap Ausztráliába.. ami Európa volt. Azt mondta. és én aztán menjek el innen. nem hiszem. Szavaknak itt már nem volt értelmük.borszeszláng. Szent Katalin lesz-e vagy közönséges hisztérika. mindent el kell rendezni. előző életünkben . átsegítette a fiatal férfit a halálba.. amikor az emberek elszánták magukat.. hogy legalább hat órán át ne zavarjon senki. melyben utolsó vagyontárgyát őrizte.. s ez a csillagtalan nápolyi égbolt tud félelmes lenni. hogy meghaljon. Megkérdeztem. Ezt kértem. tudja. aki volt.. hogy milyen fáradt . a személyiség.. csak a karjába szúrni a tűt. minden részletre gondolt. mert most érzi csak. És Toller..... hogy cselekszenek. A személyiség itt marad. Azt mondta. Azt mondta. mondtam. Tárgyilagosan beszélt.. Ő mindent elkészít. mint mindig azelőtt. Mint ahogy a kivándorlásra készül fel az ember. hogy minden öngyilkos őrült. néhány sort. Ő csak egy ember. aki ideális kommunista volt. fagyasztott marhahúst. hogy öljem meg. Arra kért. de én vagyok az egyetlen ember a világon.. akkor lebegni kezdenek. Assisiban. Ez a pillanat. ezt mondta. nem érdemes vitatkozni vele. abban a pillanatban. már régebben. Van egy pillanat. amikor megszűnt körülötte minden. mert minden érvelésre készen volt a válasz. Hát akkor miért küldje a hámsejteket Ausztráliába? Egyszerűbb. nincs ereje hozzá. az őrület ereje. Niccoló di Toldót... olyan hangon beszélt. Türelmesen felelt. hogy ez nagyon nehéz.

mit hazudnak a kommunisták. hogy társaival aludni térjen Polyphemos barlangjába. mert egy napon úgy látták. Azt mondta. Ott tudtam meg. hiszen azt mondhatják majd. Lehet.. Toller és Majakovszkij hittek egy forradalomban.. és egy napon megértették. amikor valakinek a szívében megalvadt a vér. nem hisz ebben. megtette a második világháború után Franciaországban. amiből a halál következik.. ha áldozatot hoznak. hogy megölte magát. amikor horgonyt vetett ezen a parton. Aztán elhallgattunk.. a párkány ott mállott. Éjfél után bementem a szobámba. olyan volt. Akkor felmentem a közelbe egy házaspárhoz. hogy a mi szívünkben is megolvad egyszer az alvadt vér. amiben hittek... Mit feleltem?. egy napon felolvad és élni kezd.. amikor már közömbös. mint egy fekete szurokdarabka.. Nem öltem meg. hogy a vér. nincs mire várni. így vagy úgy. így jár mindenki. ha megöli magát. Messzire látni onnan... hogy így jár. Ischiát látni. Ulysses ehhez a sziklához kötötte a tutaját. és tajtékot vet a hab. És közel a tengerben van egy mohás szikla. aki elmegy közülük. nem hiszi-e. Már nem reméltem semmit.. Szél kelt a tenger felett. mind megértették ezt. nyögtek és hajladoztak a fák. mint egy vasmacska egyik szigonyága. és lenézett a mélybe. hogy csak lesodorta a vihar a magasból. És a többiek.. Mondom.. mondta. Ilyenkor nagyon nehéz felelni. mert beidéztek – mondta. minden.. De akkor ő már elment. töredezett. Figyelmeztettem. minden.. Zweig hitt egy Európában... arra. És még néhány nevet mondott. Azt mondta. A mélyben.. Megkérdeztem. Caprit. a csoda erejével egyszerre mégis olvadni és buzogni kezdett. akik megtették. Széttárta a karját.. Délfelé félni kezdtem. mint az üvegtartályban a szent alvadt vére?. erre gondolt.. hogy nincs többé az az Európa. hogy nincs sehol az a forradalom. amely valamikor egy ember szívében dobogott és aztán megalvadt.Moszkvában.. de olyan pillanatban él a világ. olyan. A világot csak akkor lehet megváltani.. Most át kell mennem a rendőrségre.. . De nem biztos. Ezt sokszor néztük régebben. aki nem vállalja ezt a nagy verekedést. amikor ott állott a Posillipo magaslatán. a parton. a kőpárkánynak dőlt.. velük vagy ellenük. érintetlenül... a viharban. aki nem volt kommunista.. Az asztalon ott hevertek a morfinosfiolák. amit megéltünk. és egy napon megértette. Sokáig álltam az erkélyen. más és más okból. a tenger partján van egy horgas szikla.. nincs többé. És Thomas Mann fia... amelyen mindig megtörnek a hullámok.... Itt tart most ő. Itt feküdt most. A vihar hirtelen érkezett... az eukaliptuszok és az ernyős fenyők. Hajnalodott.. azt mondják. ezt ismételte. akik megtették. Nem lehet érvekkel felelni. Reggel.. Emlékeztettem a csodára. ezt a rendőrség is megállapította. amikor visszamentem a teraszra. hogy a kommunisták számára öröm lesz.. már zúgott a vihar. amelyet délelőtt láttunk.

mintha számolna.16. A pap is hallgatott. Holnap az Egyesült Államokba utazom... csendesen.. karjára illesztette kézitáskáját. Sokáig nem jött senki. Aztán. . lassan kiment a templomból. és csendesen mondta: – Nem maradok itt. Gépiesen mondta ezt. Egy ideig hallgatott. A nő bal kézzel jobb keze kesztyűjének ujjait simította. A nő lehajtotta a fejét. A pap utánanézett a rácson át. – És három Ávét.. S mert hallgatott. a pap ezt mondta: – Szánja és bánja bűneit.. mintha sétálna. Szája némán mozgott. Kíváncsian kérdezte: – Itt marad? Itáliában?. de határozott hangon ezt mondta: – Nem szánom. És nem bánom. Készült felállni. Derékon lesimította ruháját.. A gyóntatófülke rácsozata felé hajolt. – Három Miatyánkot – mondta egyhangúan. A nő felállt. Hirtelen a nőre nézett. Egyenletes léptekkel.

amely tíz és tízezer kilométer távolból érkezik partjaikhoz. Vége . Néha rájuk mordultam. a megegyezés végleges. nagyobbat és hangosabbat. Most azt hiszik. mennydörögve. földrészek között. Gyorsan felejtenek. hogy a végén megértik. Lassan tanulnak és gyorsan felejtenek. s végül betemettem a lábuk nyomát. Megalkottam őket. kíváncsi és izgatott kézzel piszmognak titkaim körül. Ezt a titkot nem adom nekik. A titok nem a pusztítás. melyek megjelentek és eltűntek. mindent tudnak és világgá éneklik. amely alatt műhelyemben lobog a parázsló anyag. duruzsolva. hogy az energia nem más. mint az anyag és a fénysebesség négyzetének szorzata. Ehhez csak én értek. jajongani és rohanni az országutakon. süvöltve. hamar feledésbe merül. Ringattam őket. állandó és puha. mint én. hogy életet adjanak az anyagnak. aztán kopoltyúsan. A Vezúv ezt mondta: – Nehezen értik meg. De megalkotni egyetlen egysejtű élőlényt nagyon nehéz. De kis idő múltán visszatértek. Azt hiszik. de nem lehetetlen. Ennek titkát nem ismerik. nem marad semmi. amely valamikor műveltség volt.17. melyek változtak. De még nem mondtam ki az utolsó szót. Én nem változtam. A szél ezt mondta: – Afrikából az őserdők liánjainak és páfrányainak dohos-édes illatát hozom nekik. Lassan tanulnak. amikor tüzes követ és forró szurkot dobáltam utánuk. Aztán csend lesz. A hullám. Az élet lassú. A világot nem nagyon nehéz elpusztítani. s megint szemtelenek. először egészen kicsiben. Láttam jönni és menni őket. mert tanítani csak szigorral lehet. Amerikából a szárnyaló gépeket. És még nem mondtam ki az utolsó szót. A hegyeket lebontom leheletemmel. amit végül megértenek. az anyag fölé hajolnak. Minden hiába. sziszegve. Jajongtak és fogadkoztak. partok között. és ez számukra szerencse. városok és jogrendszerek. alszom. De az energia más is. s a sivatag bűzét. Vittem és hoztam őket. kárörvendő és eszelős büszkeséggel. földrészeken és óceánokon át. Láttam őket. partjaikon most már örökké viháncolhatnak. felépítették a városokat. hogy ők is tudnak robbantani. majd tüdővel lubickoltak hullámaimban. ahol korhadt vegetabiliák homokrétegei alatt hever a ganéj. Ahol én járok. s a kevés. Azt hiszik. az egyetlen energia. Pislognak. A tenger azt mondta: – A titok az enyém. Én mondom ki az utolsó szót. kiásták a hamuban sült városokat. Amikor átölelik egymást. ahol házaikat és rögeszméiket építették. minden háromszáz-négyszáz évben egyszer. titkaim kutatják. az én ringásom hullámmozdulatát majmolják. Döngetik a földkérget. Leselkednek. Ázsiából jeges hegycsúcsok hideg üzenetét hozom. megtöltötték a házukat hiúsággal és babonákkal. hetvenkednek. a tengert felkavarom és hegyeket építek a vízből. és elölről kezdtek mindent: feltalálták az isteneket. Mindig beszélek hozzájuk. ahogy akartam. Szemmel tartom őket.

Igen. Éljen a vallás. kunyhó Parázstartó vas..vagy rézedény Lelkek. boldog magányosság.. V. Határozatlan időre szóló Íme. Gaál László fordítása) Itt: Tessék Barátom!. A holnapi viszontlátásra! Vad alak Ó.. távozzatok innen! (Ovidius: Fasti.JEGYZETEK [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] Lovag Hontalan személy Földközi-tenger Alacsony ház. atyám... [10] [11] [12] [13] . a szent. Mindig mi.. 443. Papok a börtönbe.

6. 14. 11. HARAMDIK RÉSZ 1. 12. 2. 8. MÁSODIK RÉSZ 1. 8. 9 10. 4. 17. 14. 7. 5. 4. 13. 6. 11. 4. 15. 3. 3. 12. 9 10. .TARTALOM ELSŐ RÉSZ 1. 3. 5. 6. 5. 2. 8. 16. 13. 7. 7. 2.

15. 11. 9 10. 17. 21. 12. 19 20. 12. 4. NEGYEDIK RÉSZ 1. 16. 14. 8. 18. 7. 6. 2. 22. 5. JEGYZETEK . 13. 3. 16.9 10. 13. 11.