Rose Woods – „Be My Valentine”

Felipe már a hatodik kört futotta a háztömb körül. Lassan meglesz a tíz kilométer – konstatálta. Ez volt a limit. Tíz kilométer reggel, és tíz este. Minden nap. Akár esett, akár fújt. Közben pedig megnyugodott, ellazult, a fizikai erőfeszítés segítségével tudatosan kisöpörte a fejéből azt a sok szarságot, ami bántotta. Azt, hogy az apja már megint lelépett – másodjára az idén. És valószínűleg nem utoljára. Néhány havonta megbolondult az öreg. Hajtotta a vére. Ilyenkor eltűnt pár hétre, még csak hírt sem adott magáról. Ők pedig retteghettek otthon, hogy ő maga állít-e majd be, vagy csak a rendőrség a hírrel, hogy megtalálták a holttestét valami félreeső helyen. Biztos visszajön – nyugtatgatta magát a fiú. – Idáig még mindig visszajött. Azután pedig ismét eltűnt, az anyja meg éjszakákat töltött azzal, hogy sírt utána. Csak sírt, és iszogatott. A bánat ellen – mondta az asszony, de a fia tudta, hogy inkább az alkoholizmus volt az, ami arra késztette, hogy a szájához emelje a poharat, nem pedig az apja hiánya. Közben meg ő két helyen melózott egyszerre, hogy legyen pénzük a lakbérre, ételre, meg az ikrek ruháira. Másra már nem is maradt. Az anyja is hitelbe ivott rendszerint. Pedig neki is kellett volna egy új edzőcipő. Tudta, hogy ebben nem mehet meccsre, hisz’ kis híján leszakad a lábáról. A csapattársai nem nézték ugyan ki szegényes felszerelése miatt, mind tudták, milyen nehéz helyzetben van, de az edző szólt, hogy ebben a cipőben nem engedi a pályára. Veszélyes. Úgyhogy most főhet a feje, honnan kerít új cipőt szombatig. De perpillanat nem akart ezen agyalni. Gondolatait inkább erővel az előtte álló feladatra irányította. Az esti iskolában ma írják a dolgozatot, és ezen múlik az ösztöndíj, úgyhogy észnél kell lennie. Nem törődhet sem az Rose Woods – „Be My Valentine” Oldal 1

apjával, sem az anyjával, de még a fáradtságával és a meccsel sem. A szülei viselkedésére semmi befolyása nincs, a fáradtság majd elmúlik, a meccs pedig csak szombaton lesz, úgyhogy addig még van ideje kitalálni, mihez kezdjen. Akár még kölcsön is kérhet a főnökétől. Mármint attól az embertől, aki a nappali munkahelyén a főnöke. Ő biztos fog neki adni egy kevéske pénzt, amit utána levonhat a béréből. Rendes fazon. Tiszteletre méltó. Nem úgy, mint az, aki az éjszakai munkahelyén a felettese. Az egy igazi szemétláda. Felipe tudta, hogy a férfi egyre inkább haragszik rá, mert folyton elkésik a melóból az iskola miatt. Lassan új munkahely után kell néznie. Pedig ez nagyon jól fizet. De most ezzel nem törődhet. Csakis a dolgozattal. Azon sok múlik, semmi másra nem szabad gondolnia. Az egyetemi felvételi, a továbbtanulás, az élete függ tőle. Rótta tovább a köröket. Mire észbe kapott, már tizenöt kilométernél járt. És akkor meglátta a lányt. Épp a zebrán jött át. Gyönyörű volt. Hosszú, szőke haja a hátára omlott, kék szeme csillogva, csodálattal és végtelen optimizmussal telve tekintett a világba. Fehér pulóverben, szűk, fekete nadrágban és magas sarkú cipőben volt. Sok lány úgy egyensúlyozott ilyen sarkakon, mintha gólyalábon járna. De nem ő. Neki légies és könnyed volt a járása, mintha csak táncolna. Felipe azt várta, hogy a következő pillanatban talán a levegőbe emelkedik, és elrepül, mint egy tünékeny felhő. Egyszerűen képtelen volt levenni róla a szemét. Megállt a járda közepén, és nézte őt. Nem törődött azokkal, akik nekiütköztek, és elégedetlenségüknek hangot adva, szitkozódva kerülték ki végül. Bámészkodása nem maradt észrevétlen. A szép szőke lány is észrevette Felipét. Már átért a zebrán, a járdán lépdelt, egyenesen a fiú felé, és úgy mosolygott, hogy kétség sem férhetett hozzá, nagyon is Rose Woods – „Be My Valentine” Oldal 2

tisztában volt vele, milyen hatást váltott ki a másikból. Ám a mosolya nem volt önhitt vagy túlságosan is elégedett. Inkább szégyenlős. Szép fehér foga elővillant halványrózsaszínre rúzsozott ajkai közül, a szemét zavartan lesütötte, és a hajával babrált, mintha nem is tudná, hogy reagáljon a nyílt rajongásra. Egyre közelebb ért, már majdnem Felipe mellett járt, a fiú pedig elhatározta, hogy megszólítja őt. Mindössze egyetlen bökkenő maradt, nem tudta, mit is mondjon neki. De abban biztos volt, hogy nem fogja hagyni csak úgy elmenni őt. Valamit mondani fog. Mindenképp. Kinyitotta a száját, ami azonban végül kijött rajta, az egyszerűen katasztrofális volt. – Szia – nyögte, és néhány másodpercig el sem akarta hinni, hogy ez a riadt kotkodácsolás az ő torkából tört fel. Legszívesebben nyakon vágta volna saját magát. A lány egy pillanatra megtorpant, majd felkacagott, a legszebb, legdallamosabb hangon, amit a fiú valaha hallott. Nem gúnyosan, hanem őszinte vidámsággal, magával ragadóan. Aki a közelében volt, nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vele együtt, Felipe pedig azon kapta magát, hogy csakhamar ő is nevet – saját magán. – Szia – felelte a lány, majd nemes egyszerűséggel kikerülte a fiút, aki arcán bárgyú vigyorral és leplezetlen imádattal tovább bámulta őt. – Várj! – kiáltott Felipe, mikor feleszmélt kábulatából, és rádöbbent, hogy a lány mindjárt faképnél hagyja. – Nem ismerkedem az utcán – vetette oda a másik a vállán keresztül, és csak ment tovább, többé tudomást sem véve Felipéről. A fiú tudta, hogy gyorsan ki kell találnia valamit, különben szem elől téveszti a lányt. De vajon mit tegyen, hogy ez a szépség végre szóba álljon vele? Ha túlzottan rámenős, azzal csak elriaszthatja.

Rose Woods – „Be My Valentine”

Oldal 3

Az agya lázasan járt, és hirtelen merész ötlete támadt. Futni kezdett, de nem a lány felé, hanem pont az ellenkező irányba. Olyan gyorsan futott, mint még soha, úgy érezte, valósággal szárnyal. Szakadt sportcipője megnehezítette ugyan a dolgát, mert alig tartotta a lábát, de nem törődött vele. Erejét megfeszítve rohant, már alig kapott levegőt. Felipe évek óta rótta a köröket a háztömb körül, úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét. Jól tudta, hogy könnyen lerövidítheti az utat, ha átvág a sikátoron. Így pont a lakótömb túloldalán lyukadt ki. Csak egy rövid szakaszon kellett még végigfutnia, majd befordulva a sarkon ugyanarra az útra jutott ki, mint ahonnan elindult, csak épp az ellenkező végén. Így megint szembe került a lánnyal. Ismét mellbe vágta a szépsége. Már nem csak azért esett nehezére levegőt venni, mert olyan gyorsan futott – valami más is akadályozta. Lenyűgözte a sugárzó tökéletesség, a nyilvánvaló életszeretet és töretlennek tűnő vidámság. Mint egy kisdarab napfény, friss fuvallat, tiszta, hamisítatlan csoda, ebben a csúf világban. Felipe csúf világában. A lány megtorpant egy pillanatra, mikor meglátta a fiút ismét közeledni, de utána elmosolyodott, és egyenesen a szemébe nézett, miközben felé lépkedett. Felipe le sem tudta venni a tekintetét róla, mintha hipnotizálták volna. – A nevem, Felipe – nyögte ki mégis, mikor a lány egy vonalba ért vele, ám válasz helyett csak egy újabb mosolyt kapott, és a lány már el is haladt mellette. Ismét futni kezdett, el a sikátor bejáratáig, keresztül a szűk átjárón, majd végig a háztömb túloldalán. De mikor bekanyarodott a sarkon, egyáltalán nem azt látta, amit várt. A lány eltűnt. Bárhogy kereste is, nem találta. Meglátott viszont egy fiatal fiút – csupán egy kamasz volt még –, aki valami oknál fogva azonnal felkeltette a figyelmét. Valahogy nem tetszett neki, ahogy lopva újra és újra körbekémlelt,

Rose Woods – „Be My Valentine”

Oldal 4

miközben gyors léptekkel haladt, majd megtorpant az épülettömb szívébe vezető árkádsor előtt. A srác egy ideig csak állt, és valamit figyelt a még ragyogó napsütésben is folyton árnyékba burkolózó boltíves folyosó belsejében, majd irányt változtatott, és arra indult, amerre az imént nézett. Felipe önkéntelenül követte, mikor a sarkon befordult, azonnal meg is látta gyorsan távolodó hátát. És azt is látta, ami a fiatal fiú érdeklődését felkeltette – a lányt, aki őt annyira lenyűgözte. Alig egy másodperccel korábban sejtette meg az aljas szándékot, minthogy a fiú támadásba lendült volna. Már nem volt ideje kiáltani vagy bármi mást tenni, hogy megakadályozza a katasztrófát. Tehetetlenül figyelte, amint a srác villámgyorsan odalép a fiatal nőhöz, és jókorát taszít rajta, miközben a vállán lógó táskáját meg maga felé rántja. A lány elveszítette az egyensúlyát. Rémülten felkiáltott, és megpróbálta elkerülni, hogy térdre essen, de nem sikerült neki. Felsikoltott fájdalmában, mikor földet ért, de azonnal meg is próbált felállni, a táskáját közben nem engedte el. Ám támadója ekkor újra ellökte, mire elvágódott az aszfalton. Hogy az esést tompítsa, kénytelen volt elengedni a táskát és letenni a tenyerét. Közben a fiú a sikeresen megszerzett zsákmányát a hóna alá csapva, futásnak eredt. Felipe látta, hogy a lány ülő helyzetbe küzdi magát. Sápadt volt, és levegő után kapkodott, de úgy tűnt, jól van. Úgyhogy azonnal a tolvaj után vetette magát. Soha nem érezte még magát olyan energikusnak, mint akkor. Olyan volt, mintha az ereje megkétszereződött volna. Már nem csak edzett, folyamatosan karban tartott izmai hajtották előre, hanem az elszántság és a bosszúvágy is. Hamar utolérte a srácot – igazából annak nem sok esélye volt ellene. Ő is érezhette ezt, mert mikor Felipe közel ért hozzá, megállt, és szembefordult vele. – Mi a fenét akarsz, öreg? – kiáltotta. – Neked ehhez semmi közöd. Rose Woods – „Be My Valentine” Oldal 5

– Ebben tévedsz – vigyorodott el Felipe. – Több közöm van hozzá, mint gondolnád. De ha visszaadod azt a táskát, akkor már itt sem vagyok. A fiú ocsmány káromkodás kíséretében lendítette felé a követelt tárgyat. Felipe az utolsó pillanatban azonban kitért az ütés elől, majd ő maga lendült támadásba. Jóformán az utcán nevelkedett, egyik balhéból a másikba keveredve, egyik banda után a másikhoz csapódva. A múltja nem vált csak úgy semmissé azután sem, hogy „jó útra tért”. Fél kézzel elkapta az ismét felé csapódó táskát, a másikkal pedig villámgyorsan a fiú arcába öklözött. Annak orra nagyot reccsent, és azonnal ömleni kezdett a vére. Feljajdult, és az arcára tapasztotta mindkét tenyerét. Mivel így a táska kiszabadult, Felipe egyszerűen csak hátra lépett, zsákmányával a kezében. Egy darabig még figyelte ellenfelét, nem kell-e ellentámadástól tartania, és mikor meggyőződött arról, hogy a srác immár teljesen ártalmatlan, megfordult, és elindult vissza az árkádsor felé. A lányt ugyanott találta, ahol hagyta. Azt hitte, kétségbe lesz esve valamelyest, talán még sírni is fog, de arra nem számított, amivel végül szembesülnie kellett. A földön ült, hátát a föléjük magasodó épület falának támasztotta, és valami borzalmas hangot adott ki, miközben szemmel láthatóan levegőért küzdött. Felipe halálra rémült a szörnyű harcot figyelve, melyet a lány folytatott minden egyes korty oxigénért. – Mi a baj? – kérdezte, ijedten, miközben lerogyott mellé. A lány a táskája után nyúlt, de a keze erőtlenül lehullott. Felipe rémülten nyújtotta oda neki, majd mikor látta, hogy reszkető kezével még mindig nem boldogul, ő maga húzta el a táska cipzárját és borította tartalmát a járdára. Azonnal észrevette a kis fehér hengert, már nyúlt is utána, és a lány kezébe nyomta, pillantása találkozott rémült tekintetével. Felipe most már pontosa tudta, mi baja van. Épp Rose Woods – „Be My Valentine” Oldal 6

elégszer látott asztmás rohamot ahhoz, hogy rögtön felismerje. – Nyugodj meg! – mondta halkan a fiú. – Minden rendben lesz, de most az a legfontosabb, hogy megnyugodj és koncentrálj! A lány bólintott. Fújt a szájába az asztmapipával, majd csukott szemmel, eltorzult arccal próbált levegőhöz jutni. Még nézni is rossz volt a kínlódását. Keze a táskája fülét markolászta. Felipe előre hajolt és elkapta a görcsös, remegő ujjakat. A lány csodálkozva nézett fel rá. Kék szeme világított sápadt, megviselt arcában. – Engem nézz! – utasította halkan Felipe. – Csakis engem. Mindjárt jobb lesz, hidd el. A lány ismét bólintott, szemét a fiú vonásaira függesztette. Egy pillanatra sem nézett félre, még csak nem is pislogott, miközben még mindig szívszaggató sípoló hang kíséretében próbált levegőhöz jutni. Felipe figyelte, mint nyugszik meg a lány fokról-fokra a szeme láttára. Csuklóját simogató ujja alatt a másik pulzusa egyre lassabb és egyenletesebb lett, arcába lassanként visszatért a szín, lélegzetvételei immár normálissá váltak, szeméből egy idő után eltűnt a halálfélelem. – Jobb már? – kérdezte, mire a lány bólintott. – Igen, köszönöm. Felipe felsegítette, majd lehajolt, hogy összeszedje a táska szétgurult tartalmát. De nem adta át a kissé megviselt, ám sértetlen csomagot, hanem megfogta a lány kinyújtott kezét, és inkább bemutatkozott. – Felipének hívnak. A lány halványan elmosolyodott, szája széle még mindig reszketett valamelyest, de már sokkal jobban nézett ki, mint néhány perccel korábban. – Tudom. Az előbb már mondtad. Az én nevem pedig Isabella.

Rose Woods – „Be My Valentine”

Oldal 7

– Isabella – mosolyodott el immár a fiú is. – Gyönyörű név. – Köszönöm. És azt is, hogy segítettél. Nem tudom, mi lett volna, ha nem vagy itt. Szeretném viszonozni valahogy. Felipe szája valósággal fülig szaladt. – Az nem lesz nehéz. Szeretném, ha egyetlen napra félretennéd azt az elved, hogy nem ismerkedsz utcán, és meginnál velem egy kávét. – Most dolgom van – fordult egy pillanatra a háta mögötti üveg forgóajtó felé Isabella. – De délután ráérek. – Délután edzésem van – csóválta a fiú a fejét. – Nem baj. Megvárom, hogy végezz. – Akkor sem jó. Utána iskolában leszek, azután pedig dolgozom. – Dolgozol? Éjszaka? – És délelőtt is. Igazából máris késésben vagyok. – Értem. Akkor mégis, mikor érsz rá? – Csak korán reggel – fintorodott el Felipe. – Ha neked is jó úgy. – Persze. Holnap hatkor, ugyanitt. Oké? – Oké. – Felipe képtelen volt kontrollálni az arcán szétterülő vigyort, holott tökéletesen tisztában volt vele, milyen idiótán fest. – Holnap találkozunk – mondta Isabella, majd gyorsan lábujjhegyre állt, és futó puszit nyomott a fiú arcára. Mielőtt Felipe felocsúdott volna, már el is tűnt a forgóajtó egyik szárnya mögött. Felipe még állt ott egy darabig, az érzéseket kóstolgatva, melyek elöntötték a röpke érintés hatására. – Ez volt a legőrültebb találkozás egész eddigi életemben – motyogta, miközben tenyerét arra a parányi, tűzforró pontra szorította, ahol a lány ajka az arcát érintette. Olcsó karórája hirtelen éktelen lármába kezdett, amiből rádöbbent, hogy azonnal indulnia kell, ha nem akar elkésni. Ám pár lépés után még egyszer visszafordult a forgóajtó felé. Rose Woods – „Be My Valentine” Oldal 8

Tudta, hogy már nem láthatja a lányt, mégis vonzotta szemét az épület bejárata. Ekkor látta meg a táblát a homlokzaton: „Tánciskola”. Legszívesebben ő is táncra perdült volna bolond örömében. Hangosan felkacagott, nem törődve vele, hogy esetleg hallja, látja-e valaki gyerekes jókedvét. Tekintete a virágbolt kirakatára tévedt, amely előtt elhaladt, és még szélesebbre húzódott a mosolya, mikor meglátta az üveg belső oldalára ragasztott feliratot: „Be My Valentine”. El is felejtette, milyen nap van. Idáig nem volt jelentősége. A vigyort még azután is képtelen volt letörölni a képéről, hogy eszébe jutott, ha másnap hatkor itt akar lenni, akkor bizony nem sok ideje marad alvásra. De hát kinek van szüksége alvásra, ha ilyen gyönyörűség várja, mint Isabella?

Rose Woods – „Be My Valentine”

Oldal 9