Elisabeth Forest

Légy az enyém
Greenshire-i szerelmek 1.

regény

Légy az enyém
Greenshire-i szerelmek I.

írta: Elisabeth Forest
Berkesné Zombor Anikó
2014.
© Minden jog fenntartva

Mottó:

Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
Gondolattal, mint vadszőlő a fát:
Nagy levelek, s a szem semmit se lát
A zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
Gondolatért – a szebb valót magát
Kívánom: téged! Jössz-e, jössz-e hát
Hozzám, de tüstént? Mezítelenül
Álljon derekad, s minden ágadat
Zúgasd, erős fa, s lombos köteled
Szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
Örömben: - látlak, hallak s új leget
Kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! –
Nem gondolok Rád – itt vagyok Veled.
Elizabeth Barrett-Browning
(a Portugál szonettek-ből)

Első fejezet

Valamikor az 1820-as évek végén:

G

reenshire a szigetország legbájosabb vidéke, ebben

mindenki egyetért, még azok is, akik megrögzötten
ragaszkodnak a város minden kényelméhez és nyüzsgő
izgalmához. Meglepően pezsgő társasági élet zajlik itt
vidéken. A báli szezon ideje alatt persze mindenki a
fővárosban tartózkodik, de nyáron, az előkelő társaság tagjai
előszeretettel tesznek eleget Lord és Lady Outridge
menetrendszerinti meghívásainak, melyek évről évre egyre
nagyobb megtiszteltetésnek számítanak. A lord és a lady
örömmel bocsájtja otthonát nyaranta akár több hétre is a
szórakozni vágyó urak és hölgyek rendelkezésére. A
vendégek pedig csak jönnek és jönnek, az óriási ház minden
szobája gazdára lel ilyenkor, a körülötte elterülő pompás park
pedig megtelik sétáló kisasszonyokkal és fiatalurakkal,
mindenfelől nevetés és beszélgetés hangjai hallatszanak, az
esték zenétől, pohárcsilingeléstől, a szórakozó társaságot
ellátó szolgák folyamatos jövés-menésétől hangosak. Pont
úgy, mint ma.
Amelia Devereux, Outridge hatodik grófjának egyetlen
lánya, a kivilágított bálterem egyik homályosabb, viszonylag
csendes sarkában állt, megbújva édesanyja csodaszép
virágokat nevelő, meglepően jó rejtekhelynek tűnő cserepes
növénye mögött. Itt viszonylagos nyugalomban lehetett, rejtve
a kíváncsi szemek elől, miközben ő maga mindent látott, a két
Mrs. Devenport jóvoltából pedig – akik a fal mellett sorakozó

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 6

kényelmes karosszékek közül foglaltak el kettőt – mindent
hallott is.
Pillantása az idős hölgyek felé tévedt. Sógornők voltak, és
mindketten özvegyek. Mindenki Devenport ikreknek hívta
őket a hátuk mögött, pedig vérségi kapcsolat nem volt
közöttük. Megboldogult férjeik révén, mindössze házasság
útján kerültek rokonságba egymással. Mégis, egy valódi
testvérpár tagjai sem hasonlíthattak volna ennél jobban
egymásra. Mindketten testesek voltak és pirospozsgásak,
mindig egyforma, levendula színű ruhát viseltek, még a
hajukat is ugyanolyan frizurába fésültették a komornájukkal.
És mindketten imádtak pletykálni.
– Egy valódi misteriosi hercegnő – mondta épp az egyik
Mrs. Devenport, Penelope talán, Amelia egyszerűen képtelen
volt megkülönböztetni őket egymástól. – Mary mesélt róla.
– A komornádat, kedvesem, nem tekinteném a
legmegbízhatóbb forrásnak – válaszolta a másik Mrs.
Devenport. – De ebben az esetben talán mégis igaza lehet. Az
én Lisbethem ugyanezt mondta.
Amelia nem szerette a pletykát. Úgy gondolta, a szóbeszéd
olyan fegyver, amely veszélyesebb a pisztolynál. Könnyedén
tönkretehet bárkit, sőt, közvetetten akár ölni is képes. A
hölgyek szavaira azonban felfigyelt. Egy hercegnő érkezése
Misteriosból, ebből az apró országból a Kárpátok szívéből,
még Greenshire színes mindennapjai közepette is
kuriózumnak számított.
– Mary azt hallotta, páratlan szépség, ráadásul ragyogóan
okos és angyalian kedves is. A fővárosban versengenek a
férfiak a kegyeiért – folytatta Penelope Devenport, miközben
egyetlen mozdulattal szélesre tárta legyezőjét, és hevesen
meglengette a finom holmit. A hajába tűzött tollak bólogatni
kezdek a hirtelen támadt szélvihar hatására.
– No, persze – kuncogott a másik Mrs. Devenport, név
szerint Prudence –, ilyen impozáns cím és tetemes örökség

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 7

várományosaként akár rút is lehetne a hölgy, akkor is
számtalan férfi legyeskedne körülötte.
– Igazad van, kedvesem, de az ő esetében a szépség, a
kellem és az engedelmes természet szerencsés módon
keveredik. Ez teszi vonzóbbá az urak számára a többi első
bálozó csitrinél. Némelyiküknek még ott a tojáshéj a fenekén,
mégis úgy viselkednek, mintha a lábuk előtt heverne az egész
világ.
Az asszony szeme elé emelte lornyonját, és egyébként
barátságos, de most hirtelen szigorúvá váló tekintetét
körbehordozta a bálteremben forgolódó, kivétel nélkül
fehérbe öltözött fiatal lányok során.
– Talán csak egy kivétel van közöttük – pillantott ismét
sógornőjére. – Amelia igazán tisztelettudó kislány, magasan
kitűnik a többiek közül.
– Igazad van, drágám – bólogatott Penelopé –, de ne
feledd, hogy Amelia már nem első bálozó. Ez a harmadik
szezonja a társaságban, bőven volt ideje arra, hogy
csiszolódjon.
– Helyben vagyunk – nyögött fel halkan a lány.
A szülei tizennyolc éves korában vezették be a társaságba,
és most, midőn a harmadik szezonja vette kezdetét, még
mindig csak huszonegy évet számlált. Ezek a hölgyek mégis
úgy beszéltek róla, mint egy matrónáról.
Nem áltatta magát. Abban a világban, ahol a lányok nem
ritkán tizenhat-tizenhét évesen férjhez mennek, ő már
túlkorosnak számított. Mégis újra és újra arra a felismerésre
jutott, hogy még nem akar feleség és anya lenni. Ahhoz
túlságosan is élvezte a szabadságot – már amennyi abból a
hozzá hasonló fiatal lányoknak jutott. Hajadonként sem
tehette azt, ami épp az eszébe jutott, sokszor érezte úgy, hogy
legszívesebben hisztérikusan tiltakozna a testét-lelkét gúzsba
kötő ostoba szabályok és szokások ellen. Ám engedékeny
édesapjának köszönhetően még mindig nagyobb önállóságot

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 8

élvezett, mint amennyi meggyőződése szerint a legtöbb férjes
asszonynak kijutott.
Gyermekkori barátnői közül már többen megházasodtak.
Amelia elborzadva gondolt arra a változásra, amit ez az
esemény jelentett az életükben. Onnantól kezdve akaratukat és
vágyaikat kötelesek voltak alárendelni férjük érdekeinek és
szeszélyeinek. Erre ő soha nem lett volna képes.
Legalább az álmaival szabadon kívánt rendelkezni.
Már rég sejtette, hogy más, mint a többi vele egykorú lány.
Legtöbbjük azt tekintette élete legfőbb céljának, hogy családja
elvárásának megfelelően hozzámenjen egy elfogadható
külsejű, gazdag férfihoz, gyermekeket szüljön és boldogan
éljen, míg meg nem hal. Közben pedig imádkozott, hogy
egyszer megtalálja a szerelmet, amelyről a költők verseltek.
Házasságon belül vagy kívül, az már nem számított. Sokan
már azzal is megelégedtek volna, ha a férjük udvarias
tisztelettel bánik velük.
Ő azonban másról ábrándozott. Író akart lenni.
Egészen kicsi korától kezdve folyton történetek és mesék
keringtek a fejében. Ha unatkozott, ha szomorú volt vagy félt
valamitől, ha jobb kedvre akart derülni vagy egyszerűen csak
nem tudott este elaludni, visszavonult ebbe a kitalált, saját
maga által alkotta világba, halálra rémítve és az őrületbe
kergetve ezzel a családját.
Egy idő után furcsa késztetés lett úrrá rajta. Úgy érezte,
ezeket a történeteket le kell írnia. Mára pedig azt vette a
fejébe, hogy egyre nagyobb számú kéziratait valami módon
publikálja majd. Talán folytatásokban közölhetné egy hetilap,
vagy…
De nem. Egy gróf lánya nem engedheti meg magának,
hogy nevét olyan szemérmetlen és botrányos dologgal
emlegessék együtt, mint egy regény. Mert Amelia regényeket
írt. Szenvedélyes szerelmi történeteket, tele ármánnyal,
árulással és küzdelemmel, melyben végül a jó mindig elnyerte
jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését – természetesen. Az ő
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 9

főszereplői, némi kalamajkát és rengeteg kalandot követően,
valóságos ismerőseivel ellentétben, valóban boldogan éltek,
míg meg nem haltak.
Amelia soha nem tartotta magát különösebben naiv
teremtésnek. Bár a szülei boldogok voltak egymás oldalán –
még ha házasságuk nem is szerelemből, hanem sokkal inkább
alapos megfontolásból köttetett –, tudta, köreikben ritka az
olyan boldog családi élet, mint az övék. A gróf és a grófné
között kialakult egy olyan szoros kötelék, melyet leginkább a
közös tisztelet alapozott meg, és az együtt töltött évek során
kialakult szeretet, valamint a gyermekek érkezése, még
erősebbre fűzött. Amelia tudta, apja és anyja boldogok, és ez
őt is boldoggá tette. De tisztában volt vele, a szülei esete
ugyancsak egyedi. Egy kezén meg tudta volna számolni a
társaságban kötött, felhőtlennek mondható házasságokat.
Legutoljára épp legjobb barátnője, Evelyn Milborrow
pecsételte meg saját sorsát, mikor igent mondott Lord Lucas
Brightmore-nak, Kenway grófjának. Alig pár hónap
együttélés kellett csak, hogy Evelyn rájöjjön, Lord Kenway
nem olyan, mint amilyennek első pillantásra hitte. Pedig
Amelia úgy gondolta, ha valaki, hát csupa élet és öröm
barátnője megtalálja a boldogságot a házasságban. Mára
azonban Evelyn elkeseredett, állandó búskomorságban
szenvedő fiatalasszonnyá vált, akinek hangulata csak még
tovább romlott, mikor megtudta, hogy áldott állapotban van.
Amelia összerázkódott, ahogy felsejlett előtte barátnője
bánatos kék szeme, szép, szomorú arca, és a Lord Lucas
vonásait felhőző kétségbeesés, valahányszor boldogtalan
feleségére pillantott. A lány nem tudta pontosan, mi ingatta
meg ilyen végérvényesen barátnője férje iránti szerelmét. De
azt elhatározta, hogy ő bizony levonja az eset tanulságát. Az
okos ember tanul a hibáiból, de az igazán okos mások
szerencsétlen lépései nyomán okul. Rá pedig sok rosszat lehet
mondani, de azt nem, hogy ostoba lenne.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 10

Nem, ő soha nem fog férjhez menni. Inkább megtalálja a
módját, hogyan jelentesse meg a regényeit. Biztosan ki tudna
találni valamit. Esetleg használhatna álnevet.
A két Mrs. Devenport még mindig a misteriosi hercegnőről
fecsegett, de a lány azt a csekély érdeklődést is elveszítette a
téma iránt, amit addig érzett. Úgy döntött, eleget hallott,
inkább megkeresi Evelynt, hátha tehet valamit azért, hogy
felvidítsa barátnőjét.
Ám elhatározását nem volt egyszerű kivitelezni. Ha
előbújik rejtekhelyéről, a két Mrs. Devenport számára azonnal
nyilvánvalóvá válik, hogy minden egyes szavukat kihallgatta.
Pedig egyáltalán nem ezért rejtőzött el a növény mögött. Ő
egyszerűen csak az anyja elől bujkált, aki eltökélte, hogy
egyszer és mindenkorra kiveri lánya fejéből a romantikus
ábrándokat, és az idén végre kiházasítja. Döntését nyomban
tett követte. Ami azt illeti, az aznapi összejövetelt is épp ebből
a célból rendezte.
Amelia elbújt, hogy elkerülje a felesleges összecsapást az
édesanyjával. Erős akaratú volt, de sohasem tiszteletlen.
Márpedig ebben az esetben nehezen tudta volna saját
elképzeléseit érvényre juttatni, anélkül hogy szembeszegüljön
az anyjával. Így jobbnak látta, ha minden rendelkezésére álló
eszközzel kerüli a konfrontálódást. Ennek viszont az lett az
eredménye, hogy csapdába esett. Egyik oldalon a cserepes
növény és a két Mrs. Devenport, másik oldalon a fal.
Mindössze egy picike nyílás maradt a virág alsó ágai alatt,
ahol talán kiférhetett. Ehhez viszont szinte hétrét kellett
görnyednie, és rák módjára kihátrálnia fedezékéből. A
terjedelmes szoknyarésszel büszkélkedő báli ruha ugyan
megnehezítette ezt a mutatványt, de Amelia mégis átküzdötte
magát az akadályon. Már majdnem kiszabadult, mikor
tomporával nekiütközött valami szilárdnak. Rémülten
egyenesedett fel és pördült meg a sarkán. A hirtelen
mozdulattól kis híján elveszítette az egyensúlyát, csupán az
utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia abban a
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 11

valamiben, aminek nekitolatott, és ami gyanús módon
hasonlított egy fekete estélyi öltözékbe bújtatott emberi
alakhoz.
– Te meg mit csinálsz itt?
Az ismerős hang hallatán Amelián végigszáguldott a
megkönnyebbülés.
– Hála az égnek, hogy csak te vagy az, Tony.
– Csak? – vonta fel sötét szemöldökét gúnyosan Lord
Anthony Saint-Germain, mire a lány elpirult.
– Nem úgy értettem – hadarta védekezésképp, és
szórakozottan kifújt az arcából egy rakoncátlan mézszőke
hajtincset. – Csak megijedtem, hogy Harry egyik
vőlegényjelöltje az.
Lord Harry Devereux, Outridge grófjának idősebb
gyermeke és egyben örököse, Amelia bátyja, legalább olyan
komolyan gondolta, hogy húgának férjhez kell végre mennie,
mint édesanyjuk, és azon kívül, hogy ezt nyíltan kifejtette
minden lehetséges alkalommal, igyekezett is a lányt apró, jól
irányzott lökésekkel az oltár felé terelni. Példának okáért,
előszeretettel hívta meg minden olyan barátját szülei házába
hosszabb-rövidebb látogatás erejéig, akiknek még nem volt
feleségük.
Persze, Lord Anthony is a bátyja barátja volt, de egyben
Amelia egyik legjobb barátja is. Egészen kicsi lány kora óta
ismerte a férfit, aki gyakorlatilag többet tartózkodott Lord
Outridge házában, mint saját rezidenciáján, ahol a szolgákon
kívül úgysem várta volna senki. Anthony szülei, már nagyon
régen meghaltak. Óriási vagyont és Saint-Germain
vikomtjának címét hagyták a fiukra. Anthony és Harry már
akkor is jó barátok voltak, de onnantól elválaszthatatlanokká
váltak. A Devereux család valósággal örökbe fogadta a fiút. A
hosszú időre visszavezethető barátság volt az oka annak is,
hogy Ameliával illetlen és szokatlan módon tegező
viszonyban voltak. A lány képtelen lett volna merev és
formális magázódásra.
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 12

Felmosolygott a magas, csinos férfira, majd mikor
észrevette, hogy még mindig a karját szorongatja, gyorsan
elengedte és távolabb lépett.
Anthony kifogástalanul nézett ki, mint mindig. Mintha
skatulyából húzták volna elő. Ruháján sehol egy ránc, sehol
egy szösz, sötét haja jólfésült, tökéletes. Arisztokrata
származásáról árulkodó nemes vonású arca derűs. Ám bőre –
az elvárásoknak és a divatnak ellentmondva – napbarnított,
akár egy földművesnek. Mutatva, mennyire szeret a
szabadban tartózkodni, nem törődve azzal, milyen
szégyenletesnek számít, hogy nem előkelően sápadt, mint a
társaság tagjai általában. Ez pedig Ameliának eszébe juttatta,
hogy Lord Anthony Saint-Germain soha, senki véleményével
nem törődött. Az egész emberből rendíthetetlen nyugalom,
hűvös elegancia és megingathatatlan önbizalom áradt,
amelytől a lány csak még ziláltabbnak, még rendetlenebbnek
érezte
magát.
Ugyanakkor
erős,
de
merőben
megmagyarázhatatlan biztonságérzet töltötte el, valahányszor
Lord Anthony közelében tartózkodott. Mielőtt azonban még
lett volna ideje eltöprengeni ezen az érzésen, a szeme sarkából
megpillantott egy úriembert, aki épp feléjük tartott, méghozzá
roppant eltökélten.
– Jaj, ne! – nyögött fel Amelia.
– Szóval, Redway még nem adta fel – állapította meg
Anthony, midőn követte a lány pillantását.
– Még szép, hogy nem adja fel, mikor Harry minden
lehetséges alkalmat megragad arra, hogy bátorítsa. Ami nem
túl megerőltető feladat, hisz’ a herceg úgy el van telve
magával, hogy az már ízléstelen. Meg van róla győződve,
hogy minden lány kész örömest a karjaiba omlik, amint a
legcsekélyebb érdeklődést mutatja irányába – húzta el a száját
Amelia, majd reménykedve nézett a férfi szemébe. – Tony,
megtennéd, hogy táncolsz velem?
Anthony először meglepődött a kérés hallatán, majd
halványan elmosolyodott és meghajtotta a fejét.
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 13

– Lady Amelia, megtisztelne ezzel a tánccal?
– A legnagyobb örömmel, Lord Anthony – pukedlizett a
lány, majd belekarolt a férfiba és valósággal a táncparkettre
rángatta.
– Micsoda hév – morogta Anthony az orra alatt, de
mosolya időközben vigyorrá szélesedett a lány sietsége láttán.
– Ha észreveszi, hogy veled táncolok, akkor békén hagy –
suttogta Amelia cseppet sem diszkréten, majd halkan
hozzátette: – Egyelőre, legalábbis. Sajnos, arról álmodni sem
merek, hogy felfogja végre, Harry minden ígéretének dacára
sem leszek a felesége.
– Az még eszedbe sem jutott, hogy nem csak a bátyád
buzdítása miatt akar olyan kétségbeesetten udvarolni neked? –
dörmögte Anthony, mire a lány elnevette magát.
– Ugyan már, ne viccelj velem!
A férfi tenyere a derekára simult. Amelia felmosolygott
partnerére, mikor a keringő első hangjai felcsendültek.
– Sosem fogod kitalálni, mit hallottam a Devenport
ikrektől – váltott témát, hogy elterelje a szót a kényes témáról.
– Azért hadd próbáljam meg! A misteriosi hercegnőről
beszélgettek, ha nem tévedek. – Anthony felnevetett az apró
fintor láttán. Úgy tűnt, Amelia szentül meg volt győződve
arról, hogy újdonságot oszt meg vele. A férfiban volt annyi jó
érzés, hogy mentegetőzni kezdjen. – Ne haragudj, de nem volt
nehéz rájönni, mire gondolsz. Mindenki őfelségéről beszél
Amelia könnyedén megrántotta a vállát.
– Feltételezem, egy ilyen érdekes esemény folyamatosan
napirenden van. A hír úgy terjed, mint a futótűz, és amúgy is,
mindig én értesülök utoljára az ilyesféle dolgokról. A két Mrs.
Devenport szerint, a fővárosban minden férfi körülötte
legyeskedik. Azt is mondták, hogy gyönyörű szép és nagyon
kedves hölgy. Szeretném megismerni, Tony. Van fogalmad
arról, milyen izgalmas és egzotikus lehet az élete? Az
országában polgárháború dúl, ő pedig itt kapott menedéket az

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 14

udvarban. Sajnálom szegényt, de ugyanakkor kicsit irigylem
is. Igaz is, te nemrég érkeztél onnan. Láttad talán?
Anthony halványan elmosolyodott a lány kíváncsi kérdése
hallatán. Ha nem első kézből tapasztalja, el sem hitte volna,
hogy történhet olyan esemény a társaságban, amely számot
tarthat Lady Amelia érdeklődésére, aki – a hölgyek
többségével ellentétben – soha nem foglalkozott a léptennyomon szárnyra kapó híresztelésekkel. A hercegnő érkezése
minden jel szerint felkavarta még őt is. Viszont megkapó volt,
ahogy lelkesedését igyekezett elrejteni. Nem ment neki túl jól.
Az arca kipirult, és ennek nem csak a keringő gyors üteme
volt az oka. Zöld szeme izgatottan csillogott, az egész lány,
szinte vibrált a türelmetlenségtől, miközben a válaszra várt.
– Igen, láttam. Sőt, beszéltem is vele. Valóban szép, de,
hogy kedves-e, arról nehezen tudnék nyilatkozni, mivel alig
pár szót váltottunk, mikor bemutattak bennünket egymásnak.
Amelia gyors pillantást vetett a két fejjel magasabb férfi
markáns arcára, hogy lássa, nem csak ugratja-e. Tony folyton
viccelt. Mivel azonban fekete szeme most csupán nyugodt
derűt sugárzott, úgy döntött, nem gúnyolódott, hanem az
igazat mondta. Megnyugodva bólintott és ismét átadta magát
a tánc örömének.
Tony tökéletes táncos – állapította meg, mint minden
egyes alkalommal, mikor a férfi felkérte. Erős és határozott,
valósággal repült a parketten az irányítását követve. Ráadásul
csodásan érezte magát mellette. Vele nem kellett folyton azon
aggódnia, milyen lehetetlen, megbotránkoztató kijelentést
tesz, ha nem figyel oda eléggé. A férfit képtelenség volt
megdöbbenteni.
Csak
nevetett
Amelia
legfurább,
legmeghökkentőbb ötletein és megállapításain. Anthony
oldalán önmaga lehetett, ez olyan nyugalommal töltötte el,
amelyről nem szívesen mondott le. A férfi volt az egyetlen,
akinek azt is elárulta, milyen tervei vannak az írással
kapcsolatban. Még a bátyjának sem beszélt róla, mert tudta,

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 15

Harry csak kinevetné, és felesleges ostobaságnak bélyegezné
az álmait.
– Szívem szerint megkérnélek, hogy maradj mellettem
egész este – szaladt ki a száján a vallomás, mire a másik egy
pillanatra megmerevedett. Egyetlen másodperc volt csupán,
de Amelia megérezte, és nyomban kuncogni kezdett. – Ne
aggódj, nem fogok ilyet tenni. Csak arra gondoltam, hogy két
legyet üthetnék egy csapásra. Jól érezném magam, és talán
Harry barátai is elbizonytalanodnának egy kicsit, ha látnák,
hogy van kísérőm. De nem kell félned, nem akarom elrontani
a szórakozásodat. Ráadásul az emberek azonnal kombinálni
kezdenének, ha nem tágítanál mellőlem, a mama pedig
szörnyen dühös lenne rám, amiért hírbe hozom magam,
tovább rontva amúgy is csekély esélyeimet a férjhez
menetelre.
– Ki mondta, hogy kevés esélyed van? – kérdezte Anthony
rekedten, mire a lány ismét felpillantott. A férfi hangja furcsa
volt, nem a megszokott könnyedséggel csengett, ám a
szeméből most sem tudott kiolvasni őszinte érdeklődésnél
többet.
– Ismersz, Tony – vonta meg kecsesen a vállát. –
Elriasztom a férfiakat, nem pedig vonzom. Bennem semmi
nincs abból, amivel állítólag a misteriosi hercegnő
rendelkezik. Nem vagyok szép, sem engedelmes, de még csak
kedves sem. Talán azt szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy
megvan a magamhoz való eszem, de ez vajmi kevés egyéb
kívánatos jó tulajdonság híján. Ráadásul hiányzik belőlem a
házasságra való hajlandóság is.
– Előbb vagy utóbb kénytelen leszel megadni magad a
társadalom és a családod elvárásainak – felelte Anthony ismét
azon az idegen, csikorgó hangon, de az arca továbbra sem
árulta el, mi okozta nála ezt a furcsa hangulatot.
– Lehet. De lehet, hogy nem – felelte Amelia tettetett
könnyedséggel. – Harry barátai hamarosan feladják, és olyan

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 16

jelölt után néznek, aki sokkal készségesebb. A mamáék pedig
rájönnek, hogy hiába erőltetik a dolgot.
A hangja határozottabbnak tűnt, mint ahogy érezte magát.
Igazság szerint fogalma sem volt, hogyan kerülhetné el
továbbra is a fenyegető jövőt: a házasság lehangoló
kötöttségét.
A melódia utolsó akkordjai is elhaltak, és a táncosok halk
tapssal honorálták a zenészek játékát. Anthony megfogta
Amelia kezét, és a karja hajlatára fektette.
Harry termett mellettük, szinte a semmiből.
– Megtudhatnám, miért hagytad faképnél Redwayt? –
sziszegte, gondosan ügyelve arra, hogy a körülöttük állók ne
hallják meg a számonkérést.
Harry Ameliáénál egy árnyalattal sötétebb zöld szeme
haragosan villogott. A haja is valamivel sötétebb volt, mint a
húgáé, de ezektől a különbségektől eltekintve, a közöttük lévő
hasonlóság egyértelmű volt, és egyből nyilvánvalóvá tette a
fennálló rokonságot.
Amelia színpadiasan felsóhajtott, majd az égre emelte a
tekintetét, mintha hangtalanul türelemért fohászkodna.
– Nem hagytam faképnél – felelte, makacsul állta fivére
kemény pillantását. – Anthony felkért táncolni, és én igent
mondtam neki.
– No persze, Anthony – fordult most Harry villámló
tekintettel szótlanul ácsorgó barátja felé. – Megkérhetnélek,
hogy ne támogasd a húgom ebben a renitens viselkedésben?
Saint-Germain teljes magasságában kihúzta magát, és így
nyilvánvalóvá vált, hogy ő a termetesebb kettejük között,
pedig Harry is figyelemreméltóan nagyra nőtt. Amelia
aprónak és jelentéktelennek érezte magát az árnyékukban.
– Ami azt illeti, a hölgy a következő táncot is nekem
ígérte. Valamint az az utánit és minden azt követőt ma este.
A lánynak egy pillanatra elakadt a lélegzete a szavak
hallatán, azután viszont elégedetten mosolygott fel a bátyjára.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 17

– Tony, kérlek, ne add alá a lovat – sóhajtott Harry
lemondóan. – Tudom, hogy ebben nem értesz velem egyet, de
Ameliának mihamarabb férjhez kell mennie. Ez az ő érdeke
is.
– És férjhez is fog menni – hagyta helyben Anthony, mire
Amelia csodás elégedettsége egy csapásra szertefoszlott.
Szemrehányó pillantást vetett alkalmi lovagjára, aki azonban
már folytatta is: – De ma este arra van szüksége, hogy jól
érezze magát. És most, ha megbocsájtasz, barátom… A
húgodnak biztosan jól esne egy kis frissítő.
Rákacsintott a lányra, és gyengéden a büféasztal felé
irányította, olyan nyugodtan, mintha meg sem történt volna a
bosszantó közjáték.
– Meg sem érdemlem a figyelmességed – sóhajtott Amelia,
de engedelmesen követte Anthonyt. – Te mindig olyan
megértő vagy, soha nem veszíted el a türelmed. Harry
bezzeg…
– Én nem vagyok a bátyád – vágott közbe a férfi,
meglepően hevesen.
– Nem, persze, de olyan vagy nekem, mint egy testvér.
– Aligha – dörmögte Anthony, teljesen összezavarva ezzel
Ameliát, ám, mielőtt megkérdezhette volna, mire is gondol
pontosan, mozgolódás és halk sustorgás támadt az ajtónál. Az
izgalom végighullámzott a termen, de Amelia hiába
nyújtogatta a nyakát, képtelen volt megpillantani, mi
okozhatta a váratlan felbolydulást.
– Mi történt? – kérdezte végül Anthonyt, aki jóval a többi
ember feje fölé magasodott, így gond nélkül láthatott mindent.
– Azt hiszem, a bátyád épp most lett szerelmes… ismét.
A roppant rejtélyes válasz, nem hogy magyarázattal
szolgált volna, csak még inkább felkavarta a lányt.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 18

Második fejezet

L

ord Saint-Germain fejében abban a pillanatban

kezdett körvonalazódni a terv, mikor Amelia meglepő
kijelentését meghallotta:
„Legszívesebben megkérnélek, hogy maradj mellettem
egész este.”
Határozottan elakadt egy pillanatra a lélegzete.
Isten látja lelkét, mennyire szeretné, hogy Amelia
megkérje, maradjon mindig mellette. Egészen azóta, hogy
három évvel korábban rádöbbent, a lány gyönyörű fiatal nővé
érett, gyakorlatilag a szeme láttára, mégis szinte észrevétlenül.
Mindig is szoros és különleges kapcsolatban volt Ameliával.
Sohasem egyszerűen csak a barátja húgát látta benne, inkább
egy különleges és értékes embert, aki roppant fiatal kora
dacára már az első pillanatban lenyűgözte őt intelligenciájával
és egyediségével. Harry számtalan alkalommal a tudtára adta,
hogy nem érti, egyáltalán miért áll szóba a testvérével, elvégre
„csak egy lány”, akinek semmi más nem jár a fejében, mint
ostoba ábrándos történetei egyike. Hogy is magyarázhatta
volna el, miként lopta be magát Amelia a szívébe. Lenyűgözte
jólelkűsége, fantáziája sokszínűsége, és annak ellenére sem
lankadó lelkesedése, hogy környezetében senki nem értette
„hóbortjait”. Amelia volt az első, aki magától értetődőnek
vette Anthony jelenlétét. Kezdettől fogva családtagként
kezelte őt.
Három évvel ezelőtt pedig jött a felismerés – mint egy
villámcsapás, hirtelen a semmiből –, hogy beleszeretett a
lányba. Tudta, soha nem felejti el azt a verőfényes nyári
napot. Épp Harryvel beszélgetett a kastély kertjében, Amelia
pedig aktuális regényén dolgozott, mikor hirtelen eleredt az
eső. Fogalma sem volt, hogy történhetett, hisz’ egyetlen árva
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 19

felhő sem volt az égen, a nap száz ágra sütött, mégis langyos
cseppek kezdtek záporozni a fejükre.
Amelia
meglepetten
felkiáltott,
majd
elkezdte
összekapkodni a szanaszét heverő, sűrűn teleírt lapokat,
nehogy tönkremenjenek. Anthony ösztönösen lódult felé,
hogy a segítségére siessen, és nagy igyekezetében homloka a
lányéhoz koppant. Amelia felnevetett és ránézett. Zöld szeme
csillogott, egy esőcsepp hintázott a szempilláján, a nap fénye
szivárványszínűre tört az apró kristályon. Ő pedig azon kapta
magát, hogy mindennél jobban szeretné lecsókolni onnan azt
a cseppet, hogy utána tovább haladjon a lány arcára, állára,
leheletnyit szétnyílt, vörös ajkára.
Anthony annyira megrémült a hirtelen jött érzéstől, hogy
miután gyorsan Amelia kezébe nyomta az összegyűjtött
lapokat és mormogott valamit bocsánatkérésképp, azonnal
faképnél hagyta a csodálkozó lányt. Tudta, ostobán
viselkedik, de nem érdekelte. Mint ahogy azt sem, hogy bőrig
ázik a záporban. Sok idő telt el, mire úgy ítélte meg, eleget
sétált. Visszamehet a kastélyba, mert elmúlt a veszélye annak,
hogy amint meglátja, karjába kapja Ameliát és addig csókolja,
míg a lány mindent elfelejt kettőjükön kívül.
Haragudott magára, amiért így érzett. Úgy kellett volna
tekintenie a lányra, mint saját édes húgára. Sokáig hitte, csakis
egy szörnyetegnek gyúlhat vágyra ilyen ártatlan teremtés, a
legjobb barátja testvére iránt.
De egy idő után a lelkifurdalása enyhült. Amelia és ő végül
is nem voltak vérrokonok. Sőt, semmilyen rokonok sem
voltak. Semmi elítélendőt nem tett, egyszerűen csak
beleszeretett. A szándékai pedig tisztességesek voltak. Ennek
ellenére nem tudta megmagyarázni még önmagának sem,
miért fél mégis feltárni érzéseit Amelia és a családja előtt.
Ám minden megváltozott, mikor Lady Outridge a fejébe
vette, hogy kiházasítja a lányát, Harry pedig olyan lelkesen
segédkezett édesanyjának elhatározása véghezvitelében.
Anthony abban a pillanatban elhatározta, mikor az első
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 20

lehetséges kérőt meglátta Amelia körül legyeskedni, hogy
színt vall végre. Úgy tervezte, először is Lord Outridge-hez
megy. Mégiscsak ő a család feje. Gyakorlatias ember, nem
mellesleg imádja a lányát, bizonyára a legjobbat akarja neki.
Márpedig Anthonynak szilárd meggyőződése volt, hogy
Amelia számára ő a legjobb választás. Most már csak azt kell
elérnie, hogy a lány is így gondolja. Tudta, ez sokkal
keményebb dió lesz, mint a gróf áldásának elnyerése. De
Amelia kijelentése a kezébe adta a megoldást.
„Legszívesebben megkérnélek, hogy maradj mellettem
egész este.”
El fogja érni, hogy Amelia igenis megkérje. És attól
kezdve soha többé nem tágít mellőle. Csak úgy kell tálalnia a
dolgot, hogy a kisasszony belemenjen.
Összecsikordult a foga, mikor meglátta, hogy Redway
végre sikerrel járt, és a lány minden önvédelmi mesterkedése
ellenére mégiscsak a közelébe férkőzött. Az egész egy óvatlan
pillanatban történt, közvetlenül azután, hogy mindketten
üdvözölték az újonnan érkezett vendéget, a hercegnőt, és
jócskán benne volt Lady Outridge keze is.
Anthony elismeréssel adózott Amelia önuralmáért. A
hölgynek egyetlen arcizma sem rándult, ami tekintve, hogy
korábban mennyire igyekezett elkerülni ezt a táncot,
ugyancsak lenyűgöző volt. Tökéletes neveltetése, veleszületett
kedvessége és figyelmessége megakadályozta, hogy
visszautasítsa a herceget, akinek karjába az édesanyja lökte.
De merev arckifejezése, az, hogy vonásaira szinte ráfagyott a
semmitmondó, udvarias mosoly, mutatta, mennyire nehezére
esik engedni az unszolásnak.
Redway borzalmas táncos – állapította meg Anthony
halvány mosollyal. Már kétszer lépett Amelia lábára, mióta a
parkettre vezette. A lány egyre ingerültebbnek és
elkeseredettebbnek tűnt. Szeretett volna a segítségére sietni,
de nem okozhatott botrányt, anélkül viszont semmit nem
tehetett. Illetve, talán mégis.
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 21

Akár hagyhatja is, hogy Redway szó szerint kitapossa
számára az utat.
Enyhe lelkifurdalás fogta el, miközben magában már azon
spekulált, mennyire kapóra jön neki a herceg ügyetlensége.
Most már egészen biztos volt benne, hogy a lány nem fogja
visszautasítani az ajánlatát. Ez után a tánc után Amelia kapva
kap a lehetőségen, mi szerint játsszák el, hogy jegyesek.
Persze, csak a lány fogja azt hinni, hogy szerepet játszanak.
Anthonynak feltett szándéka volt, hogy végül megtartják majd
az esküvőt, ezért nem látta semmi akadályát, hogy Lord
Outridge-et beavassa a tervébe. Mérget mert volna venni rá,
hogy a gróf üdvözölni fogja elképzelését, és Lady Outridge
miatt sem aggódott. Elvégre az volt a célja, hogy kiházasítsa a
lányát. Ha pedig Ameliát még egy tánc erejéig Redway
társaságában hagyja, akkor vele is minden rendben lesz. Csak
ügyesen kell felvetnie az elgondolásait.
Az egyetlen, aki keresztülhúzhatja a számításait, az Harry.
Tisztában volt vele, milyen jól ismeri őt a barátja, kész
csodának tartotta, hogy nem jött rá már az első pillanatban,
mit érez a húga iránt. Tudta, Harry nem örülne a szerelmének
és a szándékainak. Megdöbbenne, ha megkérné Ameliát, talán
még árulásnak is tekintené, hisz’ szentül meg van róla
győződve, hogy Anthony ugyanúgy húgaként tekint a lányra,
mint ő maga. Ha tudná, milyen szerelmes a barátja, talán
Amelia közelébe sem engedné. Azt pedig végképp nem tűrné,
hogy csellel vegye rá a házasságra. Holott, ő épp erre készült.
A fejébe vette, hogy mindenáron meghódítja a lányt. Jobban
szeretett volna udvarolni neki, ahogy illik, bókokkal,
szerelmes szavakkal, virágcsokrokkal elhalmozni, zeneestekre
és színházba vinni, ahogy más fiatalemberek tették szívük
hölgyével. De tudta, Amelia esetében ez nem válna be.
Olyannyira nem, hogyha bevallaná az érzéseit, a lány a
legjobb esetben is kinevetné, de lehet, hogy szóba sem állna
vele többé. Ez pedig Anthony számára nem szerepelt a
lehetséges variációk között. Feleségül veszi Ameliát, ezért
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 22

bármit megtesz. Ha kell, akkor kompromittálja. Feltéve, ha
másképp nem megy. Nem szívesen folyamodna ilyen végletes
megoldáshoz, mert szeretné, ha a lány magától jönne rá, hogy
ők összetartoznak, de elhatározta, a legvégsőkig elmegy, ha
arra van szükség. Boldoggá teszi Ameliát, akár akarja a lány,
akár nem. Ezt azonban nem kötheti Harry orrára. Amilyen
forrófejű a barátja, hamarosan egy hajnali találkozón találnák
magukat, az pedig aligha javítaná az esélyeit választottjánál,
ha kárt tenne a bátyjában. Ráadásul képtelen lenne ártani
Harrynek.
Pillantása a másik férfira tévedt. Ugyanott állt, ahol az
elmúlt negyedórában végig, s szemét le sem vette arról a
nőről, akibe minden jel szerint rögtön beleszeretett, amint az
feltűnt a terem ajtajában.
Lady Alexandreia, Misterios hercegnője, nem sokkal
korábban érkezett, és szemmel láthatóan első látásra elbűvölte
a fiatalembert, aki azóta el sem mozdult mellőle, és dühösen
méregetett minden egyes férfiút, aki tíz lépésnél közelebb
merészkedett imádata tárgyához.
Anthony nem hibáztatta ezért a nyilvánvaló rajongásért. A
hercegnő valóban gyönyörű volt. Még annál is szebb, mint
ahogy emlékezett rá. Rengeteg fekete haját rafinált kontyba
fésülve hordta, színe éles ellentétben állt porcelánsimaságú,
áttetszően finom arcbőrével, amelynek elegáns sápadtságát
csak még tovább fokozta elefántcsontszínű ruhája. Olyan volt,
mint egy jelenés, nem hús-vér ember, hanem valamiféle éteri
lény.
Lord Saint-Germain tekintete Amelia felé tévedt, és
önkéntelenül is összehasonlította a két nőt. Alexandreia
földöntúli tökéletessége egyáltalán nem ért fel Amelia őszinte,
megcáfolhatatlan és kétségtelen életszeretetével. A lány tele
volt energiával, valósággal vibrált, szűnni nem akaró
lendülettel vetette bele magát mindenbe – apró és nagy
feladatba egyaránt. Tony talán ezt szerette benne leginkább.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 23

– A szép Devereux testvérek mindenkit meghódítanak
maguk körül – hallott meg hirtelen egy bánatos női hangot,
közvetlenül a háta mögött. – Amelia a férfiak szívét töri össze,
Harry pedig a nőkét.
Mikor sikerült úrrá lennie a váratlan kijelentés okozta első
döbbenetén, kíváncsiságának eleget téve, az éleslátó
megállapítás szavakba öntője felé fordult. Charlotte Dewhurst
lemondó, melegbarna tekintetével találta magát szemközt. A
szomorkás pillantás fokozatosan váltott át zavartan
szégyenkezőbe, miközben tulajdonosa rájött, hogy hangosan
is kimondta azokat a szavakat, melyek a szívét nyomták. A
bájos, pirospozsgás arc hirtelen kigyúlt, két skarlátvörös folt
jelezte, Charlotte mennyire kellemetlenül érzi magát.
Tony megnyugtatónak szánt mosolyt villantott rá.
– Igen. Mind őfelsége, mind Redway roppant elbűvöltnek
tűnik, nemdebár?
Charlotte először meglepetten pislogott rá, majd hálásan
elmosolyodott, amiért Anthony úgy tett, mintha nem vette
volna észre a vágyódó felhangot a szavaiban.
Nyílt titok volt, hogy Charlotte évek óta gyengéd
érzelmeket táplál Harry iránt, amit azonban a férfi csupán
elnéző derűvel és némi tehetetlen sajnálattal viszonzott. A
társaság köreiben Charlotte vénlánynak számított, mivel már a
huszonhatot is betöltötte. Tizenhét éves kora óta rajongott
Harryért, aki azonban egyértelművé tette, hogy soha nem lesz
kettejük között semmi. Ennek ellenére a lány soha nem
törődött bele a figyelemre méltó lelkierővel és méltósággal
viselt elutasításba. Édesapja egyre növekvő rémületére és
dühére, sorra kosarazta ki a kérőket, akik egy időben szép
számmal legyeskedtek körülötte, később azonban már csak
néhány mindenre elszánt lovag maradt, aki szerencsét próbált
annál a nőnél, akiről mindenki tudta, kiért dobog a szíve.
Anthony soha nem volt képes megérteni sem barátja, sem
Charlotte makacsságát. Harry olyan következetesen és
mereven zárkózott el a lány társaságától, mintha legalábbis
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 24

félne tőle, hogy egyszer meginog, és mégis enged az általa
jelentette kísértésnek. Charlotte pedig olyan állhatatosan és
büszkén hordozta magában viszonzatlan érzéseit, hogy Lord
Sain-Germain csakis csodálni tudta ostoba hajlíthatatlanságát,
mellyel az aggszüzek savanyú életére kárhoztatta fiatal testét
egy elérhetetlen és – Harry megátalkodottságát tekintve –
méltánytalan ábrándért. Ugyanakkor – hiába volt a férfi a
legjobb barátja – szánta is azt a nőt, aki olyan ostoba volt,
hogy beleszeretett Harrybe.
Fura bajtársiasságot érzett Charlotte iránt, miközben azon
töprengett, a lány megjegyzését a gyanú kényszerítette-e ki,
mely szerint osztoznak a Devereux-k iránt érzett viszonzatlan
rajongás keserűségén, vagy mindössze puszta véletlen volt,
hogy a boldogtalan vallomást épp Anthony hallotta meg.
Nagyon remélte, hogy inkább az utóbbiról van szó.
Semmiképp sem szerette volna, ha idő előtt kiderül Amelia
iránt érzett szerelme.
A zene hirtelen elhallgatott, ám a herceg, ahelyett hogy
visszakísérte volna Ameliát a frissítős asztalhoz, félrevonta őt,
és valamit lázasan magyarázni kezdett neki. Úgy tűnt, most,
hogy végre a kezei közé kaparintotta, többé el sem engedi.
Tony elkapta Amelia segélykérő pillantását, amit lopva
küldött felé, miközben – más választása nem lévén – elfogadta
Redway felajánlott karját, és odaadó figyelmet színlelve
követte az egyik ablakhoz. Természetesen egy herceget nem
kosarazhatott csak úgy ki.
Bár Anthony korábban megígérte Ameliának, hogy a segít
neki távol maradni Redway sóvárgó karmaitól, és ígéretét
betartandó, legszívesebben feltörölte volna a kegyelmes úrral
a bálterem tükörfényes padlóját, most mégis erőt vett magán
és hátat fordított a párnak.
– Megtisztelne a következő tánccal? – nézett egyenesen
Charlotte melegbarna szemébe. Az őszinte zavar, amelyet ott
látott, kis híján mosolygásra késztette.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 25

Figyelte, mint váltja fel az értetlenséget a kisasszony arcán
először a döbbenet, majd a rémület.
– Ön táncolni akar velem? – habogta a lány, mire Anthony
tovább nem tudta megállni, jókedvű mosolyt villantott rá.
– Csak, ha nincs ellene kifogása.
Pillanatnyi habozás után Charlotte elmosolyodott, és felé
nyújtotta fehér kesztyűbe bújtatott kecses kezét.
– Nem tudom, milyen játékot űz velem, Lord SaintGermain, de isten a tanúm rá, nem bánom, ha belerángat.
Amennyiben az lesz az eredménye, hogy elnyeri Amelia kezét
és szívét, örömmel veszek részt benne, és azt kívánom, bár
Harry esetében is működne valamiféle praktika.
Anthonynak az arcára fagyott a mosoly Charlotte szavai
hallatán. Tehát a kisasszony mégiscsak átlátott rajta. Ez egy
kicsit aggasztotta, de hamarosan úgy határozott, megbízik a
jóindulatában. Lazán megrántotta a vállát.
– Harry a legkedvesebb barátom. Sőt. Inkább olyan nekem,
mint a testvérem. De azt kell mondjam, egy istenverte bolond,
amiért nem látja meg az igazi értéket.
– Kérem, Lord Saint-Germain! – emelte fel a kezét a lány,
amivel belefojtotta Anthonyba a szót. – Épp úgy tisztában
vagyok közös ismerősünk ízlésével, mint ön. És a saját
korlátaimnak is tökéletesen tudatában vagyok.
– De akkor hogy lehet…
Charlotte ismét félbeszakította a férfit:
– „Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz majd szikratűz a
szembe, hogyha győz, s ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.”
– Shakespeare – mosolyodott el Anthony a lány szavai
hallatán. – Meglehetősen találó idézet.
– Ahogy mondja, uram. Az érzéseimen sajnos mit sem
változtat, hogy nekem a viszonzatlanság fájdalma jutott. –
Egy pillanatra megremegett a szája széle, és a férfi már-már
attól
tartott,
talán
könnyekre
is
fakad,
ám
megkönnyebbülésére nem így történt; képtelen lett volna mit
kezdeni egy síró nővel.
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 26

A lány a táncparkett felé fordult. A keringő első hangjai
épp abban a pillanatban csendültek fel, a tükörfényes padló
hamarosan elveszett a pergő-forgó táncosok lába alatt.
– Szabad? – nyújtotta a karját Anthony, majd átkarolta a
most már készséges Charlotte-ot. Szeme sarkából még látta
Amelia meglepett, és talán egy egészen picit bosszús
pillantását.
A férfi gratulált magának a fondorlatosságáért, és alig
tudta megállni, hogy elkezdje elégedetten összedörzsölni a két
tenyerét. Sikerült felkeltenie a lány figyelmét.
Aki azonban az egész közjátékból nyilvánvalóan semmit
sem látott, az Harry volt. Anthony csüggedten állapította meg,
hogy barátját nem csak a legkevésbé sem érdekelte a
Charlotte és közte kialakult bajtársiasság, de úgy tűnt,
Alexandreián kívül az égvilágon senkit és semmit nem látott
maga körül. Misterios titokzatos, szépséges hercegnője
szemmel láthatóan teljesen elbűvölte Lord Devereux-t.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 27

Harmadik fejezet

A

melia szülei vidéki házának szalonjában üldögélt,

már meg sem próbált úgy tenni, mintha az ölében fekvő
verseskötetet olvasná. Gondolatai minduntalan az egy héttel
korábbi bál eseményeihez kanyarodtak vissza, pontosabban
egy személyhez, akinek azon emlékezetes este tanúsított
magatartása sehogy sem akart kimenni a fejéből.
Mióta az eszét tudta, mindig számíthatott Anthonyra.
Jelenléte a Devereux család életében mindennapos,
természetes és magától értetődő volt. Akárcsak a lojalitása.
Igazából meg sem lepődött, mikor felajánlotta, hogy segít neki
távol tartani Redwayt. Annál jobban megdöbbent, amiért
végül mégsem állta a szavát. Az pedig, hogy ehelyett
Charlotte Dewhurst társaságában látta viszont, végképp fejbe
kólintotta.
Harryvel ellentétben, aki folyton csapta a szelet valakinek
– bárkinek, kivéve Charlotte-ot, akiről pedig egész Greenshire
tudta, milyen gyengéd érzelmeket táplál az ő azokra
érdemtelen bátyja iránt –, Tony soha nem mutatott
érdeklődést egyetlen közös nőismerősük iránt sem. Harry
persze időnként tapintatlanul és meggondolatlanul elkotyogta,
hogy barátját sem hagyják hidegen a közelebbi kapcsolatra is
hajlandó hölgyek bájai. Amelia többször hallotta meg
véletlenül, mikor a testvére és barátai hódításaikat ecsetelték
egymás között. Természetesen Harry ki sem nyitotta volna a
száját, ha tudja, hogy a húga is fültanúja pikáns történeteinek.
Mivel azonban erre még álmában sem gondolt volna, arcpirító
részletességgel ecsetelte ezeket a kalandokat, a döbbent
Amelia legnagyobb zavarára, amely zavar azonban nem
akadályozta meg a kisasszonyt az újra és újra ismétlődő,

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 28

természetesen minden egyes alkalommal akaratlan és
óhatatlan hallgatózásban.
Ilyen alkalmakkor Harry néha célzott arra, hogy Lord
Saint-Germain ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a
hölgyek körében. Ám a lány soha nem látta, hogy Anthony
komolyan udvarolt volna.
Harry folyton szédített valakit, ám érzelmei rendre
álhatatlannak és szeszélyesnek bizonyultak, alkalmanként a
legmélyebb kétségbeesésbe taszítva rajongása folyton változó,
jobb sorsra érdemes célpontjait, és azok családját egyaránt.
Édesanyjuknak folytonos fejfájást okozott fia kicsapongó
természete. Lord Devereux bámulatos gyorsasággal esett
szerelembe bárhol és bármikor, majd ugyanazzal a lendülettel
már ki is ábrándult, és talált – elmondása szerint – újabb
eszményi teremtést.
Vele
ellentétben
Anthony
inkább
a
megközelíthetetlenségéről volt híres. Pedig a társaságban szép
számmal jelen lévő lányos anyák mit nem adtak volna egy
ilyen jellemes és feddhetetlen hírű udvarló figyelméért.
Harrytől bezzeg úgy óvták szemük fényét, mint a tűztől.
Féltek, hogy Lord Devereux összetöri a lányuk pici szívét.
Szó mi szó, erre meg volt minden esély.
Rossz hírét tekintve – amiről ugye csakis ő maga tehetett –
Amelia különösen dühítőnek találta bátyja az irányú
igyekezetét, hogy kiházasítsa egyetlen lánytestvérét. Anthony
támogatását viszont nagyon is helyénvalónak és magától
értetődőnek tekintette, és most szégyenkezve, egyszersmind
bosszúsan gondolt arra, mennyire bántja Lord Saint-Germain
viselkedése. Szinte már árulóként tekintett rá. Holott Tony
nem tett semmi rosszat.
A lányt a komornyik tapintatos torokköszörülése
zökkentette ki ellentmondásos gondolatai közül.
– Tessék, Atkinson!
– Lady Alexandreia van itt – jelentette be a magas, sovány
férfi megfejthetetlen arckifejezéssel. – Lord Devereux-t
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 29

kereste, de mikor megmondtam neki, hogy jelenleg nincs
itthon, a hölgy sírva fakadt.
Atkinson olyan elborzadással mondta ki az utolsó
szavakat, mintha őfelsége valami szörnyen megbotránkoztató
dolgot művelt volna azzal, hogy szabad folyást engedett a
könnyeinek. Amelia talán még jót is mulatott volna a
komornyik zavarán, ha nem lepi meg a tény, mi szerint
Misterios csodaszép hercegnője épp az ő ajtajuk előtt sírta el
magát. Nyugtalanságát csak tovább fokozta, hogy bátyja neve
is szóba került ezen megdöbbentő esemény kapcsán.
Amelia jól ismerte a testvérét. Tisztában volt vele, milyen
könnyelmű természete van Harrynek, mennyire imádja a
nőket, milyen szenvedélyesen tud szeretni. Ám minden
meggondolatlansága és felelőtlensége ellenére, Harry valami
csoda folytán mindeddig nem követett el semmi
jóvátehetetlent. Bár a társaság az ő botrányaitól volt hangos,
számtalan összetört szívet, meghiúsult házasságszerző terveit
sirató lányos anyát, valamint dühös apát és fivért tudhatott
maga mögött, mégsem maradtak utána törvénytelen gyerekek,
sem megrontott szűzlányok. Úgy tűnt, vagy óriási szerencse
kíséri meggondolatlannak tűnő tetteit, vagy mégis csak tudja,
mit csinál, és messzire elkerüli a bajt.
Illetve, csak elkerülte. Eddig. Mert valami olyasmit
művelni Misterios nagyhatalmú – ebből eredően az otthonától
ilyen távol is roppant befolyásos – trónörökösével, ami miatt
őfelsége sírva kopogtat az ajtajukon, nem épp okos dolog.
– Kísérje be, Atkinson – ugrott fel Amelia, és idegesen
körbenézett édesanyja ízlésesen berendezett kisszalonjában.
Mint rendszerint, most is mindent rendben talált. A
személyzet tudta a dolgát, a szobalányok rátermettek voltak és
lelkiismeretesek. Édesapja nagylelkű és igazságos munkaadó
volt, gondos földesúr, aki szívén viselte mind bérlői, mind
alkalmazottai jólétét. Tisztességes megélhetést biztosított
nekik, ám cserébe alapos, becsületes munkát várt. Az emberei

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 30

tisztelték, és túlságosan is szerettek nála dolgozni ahhoz, hogy
akár egyszer is mulasztást kövessenek el.
A kifinomult ízléssel berendezett szalon természetesen
most is ragyogott. A fényes rózsafa íróasztalon vidáman
csillant meg az óriási ablakokon beszűrődő napsugár. A
rózsaszín és sárga számos árnyalatában pompázó kárpitok
otthonossá, a székek és a párnákkal borított kanapé
hívogatóvá tették a helyiséget. A kényelem és kellemes
pihenés ígéretével kecsegtettek.
Nyílt az ajtó, és ez elvonta Amelia figyelmét a kritikus
szemlélődésről. Az ajtónyílásban először Atkinson jelent meg,
majd az idős férfi mögül – mielőtt még az szóhoz juthatott
volna –, őfelsége, Lady Alexandreia, Misterios hercegnője
bukkant fel.
– Jaj, annyira örülök, hogy itthon találom – kezdett
beszélni szaporán a nő. Amelia csodálkozva, ugyanakkor
egyre növekvő kétségbeeséssel figyelte, hogy a hölgy szája
széle vészesen remegni kezd, amúgy is vörös szeméből pedig
kicsordul egy újabb könnycsepp. – Már attól féltem, senki
nem lesz, aki segíthet.
– Nem értem – felelte a lány, és egyelőre tehetetlenül
figyelte a roppant feldúlt Lady Alexandriát. – Atkinson azt
mondta, a bátyámat kereste.
– Eredetileg valóban Lord Devereux-hoz jöttem, mert csak
őt ismerem annyira, hogy a diszkréciójában bízva a segítségét
kérjem. De ön a húga. Bizonyára ugyanolyan nemes jellem,
mint Lord Harry. Abban reménykedem, ön is tud nekem
segíteni, és közben a hallgatását is kérhetem. Könyörgöm!
Nem tudom, ki máshoz fordulhatnék.
A fiatal nő ismét sírva fakadt. Szavai teljesen
összezavarták Ameliát. Mi az, hogy csak Harryben bízik? És
miért van szüksége segítségre? Az pedig, hogy ismeretlenül is
rá akarja bízni a titkát, csak mert Harry húga… A hölgy vagy
roppant naiv, vagy szörnyen kétségbeesett.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 31

– Kérem, foglaljon helyet – szedte össze magát végül. –
Azonnal csengetek teáért.
Miközben kiadta az utasítást a másodperceken belül
megjelenő Atkinsonnak, majd visszafordult a halkan szipogó
hölgy felé, végig azon gondolkozott, mi is állhat Alexandreia
zaklatottságának hátterében, és mi köze lehet az egésznek
Harryhez.
– Szolgálatára állhatok még valamiben fenségednek? –
kérdezte aztán, mikor már kezdett túl hosszúra nyúlni a csend.
A teát felszolgálták, Atkinson ismét eltűnt a csukott ajtó
mögött, a hercegnő azonban még mindig csak a szemét
törölgette. A dermedt némaságot mindössze a szipogása törte
meg.
– Kérem, szólítson Alexandreiának, mint minden barátom
– nézett fel végül. Kék szemében egy pillanatra halvány
mosoly villant, ami csakhamar ki is hunyt. – Szeretném, ha a
barátom lenne, Lady Amelia. Oly kevés maradt belőlük
mostanára. Mióta a bátyám meghalt és én lettem a trónörökös,
rengeteg látszólagos jóakaró és hamis hízelgő jelent meg
körülöttem. Valódi bizalmasom azonban nincs. A bátyja az
első ember, aki valóban érdek nélkül közelített hozzám, és
szeretném hinni, hogy önben is megbízhatok. Tudom,
ostobaságnak tűnik a titkaimat egy olyan ember előtt
kiteregetni, akit nem ismerek, de nincs választásom. Nagy
szükségem van arra, hogy valakivel megosszam a gondokat,
melyek a vállam nyomják.
– De én egyáltalán nem értem, mit vár tőlem – dadogta
Amelia, és közben azon gondolkodott, mikor is közeledhetett
utoljára Harry érdek nélkül egy szép nőhöz.
Látta, hogyan nézett a bátyja a hollófekete hajú, törékeny
szépségű hercegnőre. Talán nem a vagyonára vagy a
befolyására áhítozott, mint a legtöbb ember, de nagyon is
akart tőle valamit, ez nyilvánvaló volt.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 32

– Egyelőre csakis a figyelmét kérem – felelte Alexandreia.
Mikor Amelia bólintott, folytatta: – A szüleim és a bátyám két
évvel ezelőtt haltak meg.
– Nagyon sajnálom – kezdte Amelia, mire Alexandreia
apró kezének egyetlen határozott, parancsoláshoz szokott
mozdulatával beléfojtotta a szót. – Az a nap, mikor szeretteim
áldozatául estek egy szörnyetegnek, aki saját érdekeit másokéi
elé helyezte, életem legszörnyűbb, legszomorúbb napja volt.
De engem úgy neveltek, hogy tudtam, családom tagjai akár az
életüket is feláldoznák a népért, mely uralkodójává választott
bennünket. Én pedig hűtlen lennék az áldozatukhoz, az
emlékükhöz, ha a haláluk miatt keseregnék. Nekem most
mindent meg kell tennem azért, hogy visszaülhessek Misterios
trónjára. A gazember, aki elüldözött és az ország
kormányzójának kiáltotta ki magát, úgy akarja a nép
jóindulatát megnyerni, hogy feleségül vesz. De én inkább
meghalok, mint hogy az övé legyek. Viszont egyedül képtelen
vagyok szembeszállni vele. Egyetlen ember segíthet nekem, a
vőlegényem.
Amelia döbbenten meredt a hercegnőre, annak szavai
hallatán.
– Pardon, nem tudom, jól hallottam-e. Azt mondta, a
vőlegénye?
– Igen. Nicolait és engem még gyermekkorunkban
jegyeztek el egymással. Apja és az én apám nagyon jó
barátok, ezen kívül pedig távoli unokatestvérek voltak.
Édesanyja a születésekor halt meg, édesapja pedig néhány
évvel később, egy balesetben. Akkor Nicolai a rokonaihoz
került, akik vele együtt elhagyták az országot. Apám próbálta
megkeresni őket, de csak azt sikerült kiderítenie, hogy egy
ideig valamelyik európai uralkodócsalád vendégszeretetét és
védelmét élvezték. Azután eltűntek szem elől. Miután
Misterios a gazember Stevo kezére került, elhatároztam, hogy
magam próbálom megtalálni. A kontinenst már átkutattam, de
egyelőre nem jártam sikerrel. Az utolsó reményem ebben az
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 33

országban van. Nicolainak itt kell lennie. Sehol máshol nem
lehet. Muszáj ráakadnom, vissza kell jönnie velem
Misteriosba. Ha egyedül megyek vissza, a kormányzó elfogat,
és erővel feleségül vesz. Az emberek szerették apámat, és
engem is támogatnak, de félnek Stevo hatalmától. Soha nem
szállnának nyíltan szembe vele, még az én érdekemben sem.
De ha olyan férfi oldalán térnék vissza, aki maga is az
uralkodó családból származik, és akivel apáink akarata szerint
házasodtunk össze, akkor a királyt és a királynőt látnák
bennünk. Stevonak nem lenne más választása, mint átadni az
ország irányítását.
Amelia feje zsongott az elhangzottaktól. El sem tudta
képzelni, milyen nehéz lehet Alexandreia helyzete. Nem csak
árván, támogatás és barátok nélkül maradt ilyen fiatalon,
hanem olyan felelősség is nyomta a vállát, amely alatt bárki
összeroppant volna. Végig kellett néznie szerettei halálát,
tehetetlenül kellett tűrnie a politikai játszmákat. Ő mégis azt
tervezte, visszatér egy olyan országba, ahol csakis nehézségek
várnak rá.
Becsülte a lányt a bátorságáért, de fogalma sem volt,
hogyan segíthetne neki.
– Az önök királya biztosított arról, hogy menedéket nyújt
számomra, ám én vissza akarok menni Misteriosba. Arra is
ígéretet kaptam, hogy segít nekem megtalálni Nicolait. Ezért
irányított az ön bátyjához.
– A bátyámhoz? – A lány megint elveszítette a fonalat.
– Őfelsége szerint Lord Harry a legrátermettebb ember. Az
egyedüli, aki megtalálhatja a vőlegényemet. Az önök királyán
kívül, csakis neki mertem elmondani jövetelem valódi okát, és
most ön is a bizalmasom lett – mosolyodott el halványan
Lady Alexandreia. – Bízom benne, hogy megőrzi a titkom.
Lord Devereux pedig biztosított arról, hogy minden tudásával
a segítségemre lesz.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 34

– Harry? Azt hiszem, ön mégsem a megfelelő személyhez
fordult – felelte Amelia, és azt sem tudta, elnevesse magát
vagy inkább sírjon.
A családja ugyancsak nagy pácba került, Harry pedig
tovább rontott a helyzeten, mikor nem tisztázta a hercegnővel
a félreértést. Fogalma sem volt, mi késztethette a királyt arra,
hogy a bátyjához küldje Alexandreiát, de arra volt egy tippje,
ő miért nem vallotta be, hogy híján van az elvárt
képességeknek.
Látta, miként bámulta Harry a hercegnőt. Szoknyabolond
természete most is felülkerekedett a józan eszén. De ezúttal
óriási kalamajkába sodorta magát azzal, hogy nem tudott gátat
szabni a vágyainak. A lehető legalkalmatlanabb nőt szemelte
ki. Ráadásul, ki is használta Alexandreia jóhiszeműségét.
Valahogy tisztáznom kell ezt a félreértést – gondolta
Amelia elkeseredetten. – Harrynek komoly problémával kell
szembenéznie, ha nem sikerül.
Az agya lázasan járt. Arra gondolt, talán szólhatna az
apjának. Outridge grófjaként jelentős befolyással rendelkezik.
Egészen biztosan tudna valamit tenni annak érekében, hogy
kihúzza fiát a slamasztikából. Azután elvetette az ötletet. Nem
akarta sem apjukat, sem anyjukat megrémiszteni Harry
legújabb fiaskójával.
Anthony! Ő biztosan tudna segíteni – jutott eszébe a
megoldás. – Az egyetlen, aki segíthet, az csakis Lord SaintGermain. Ő tudni fogja, mi a teendő.
Kicsit megkönnyebbült. Biztos volt benne, most már
minden rendben lesz. Amint Tony kezébe veszi a dolgokat,
minden helyre fog jönni.
Miután megnyugodott valamelyest, tudatosult benne, hogy
Alexandreia még mindig beszél.
– Őfelsége biztosított, hogy keresve sem találnék a
testvérénél megfelelőbb segítőt. A szolgálatokkal, melyeket a
bátyja a hazájuknak tett bizonyította, hogy rendelkezik
azokkal a képességekkel, melyek alkalmassá teszik a feladat
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 35

végrehajtására. – Alexandreia letette a teáscsészét, majd
hirtelen előrehajolt és megfogta Amelia kezét. – Annyira
örülök, hogy önöket a barátaim közé sorolhatom. A bátyja és
ön visszaadták a jövőbe vetett hitem. Köszönöm.
Ameliában az értetlenséget lassan felváltotta egy erős
balsejtelem. Egyszer hallotta, hogy az apja és Harry
veszekedtek. Valamiféle veszélyes munkáról volt szó, mivel
azonban egy szót sem értett a vitából, nem tulajdonított nagy
jelentőséget neki. Lord Outridge és a fia között gyakori volt a
nézeteltérés.
Most azonban új értelmet nyertek az akkor hallott szavak,
az éledő gyanú pedig heves rosszullét formájában
hatalmasodott el rajta. Feje kóválygott, a szoba forgott
körülötte. Egyetlen szót sem értett. Egyáltalán nem tudta,
milyen szolgálatokról beszél Alexandreia, csak abban volt
biztos, hogy sürgősen friss levegőre van szüksége.
Felállt, és bizonytalan léptekkel az ablakhoz indult.
Hallotta, amint a hercegnő aggodalmasan a nevén szólítja, de
képtelen volt válaszolni. Úgy érezte, megfullad, a frissítő,
megnyugtató mély levegő utáni vágy mindennél erősebb volt
benne.
Csak halványan érzékelte, hogy a szalon ajtaja kinyílt, és
valaki belépett rajta. Fejében Alexandreia szavai
visszhangoztak: „A szolgálatokkal, melyeket a hazájuknak
tett…” Miféle szolgálatokat tett Harry a hazának?
Erős karok ölelték át a derekát, szilárdan tartották. Hálásan
dőlt a kemény mellkasnak.
– Mi történt? – ismerte fel Lord Saint-Germain mély
hangját.
– Nem tudom – felelte Alexandreia nyilvánvalóan ismét a
sírás határán. – Mi csak beszélgettünk. Egész eddig
tökéletesen jól érezte magát. Talán el fog ájulni?
Istenem add, hogy ne kezdje ismét az egereket itatni –
fohászkodott magában Amelia. Hangosan azonban csak
ennyit mondott:
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 36

– Jól vagyok. Még soha életemben nem ájultam el, ezután
sem áll szándékomban. A mama szerint erős vagyok, mint egy
bányaló.
Az utolsó mondatot olyan halkan tette hozzá, hogy csak
Tony hallhatta. Ha egy kicsit is jobban érzi magát, Ameliának
eszében sem lett volna elárulni, mit szokott mondani az
édesanyja. Így azonban meggondolatlanul kicsúszott a száján
Lady Outridge nem épp szalonképes véleménye. De Lord
Anthonytól távol állt, hogy megbotránkozzon. Sőt, diszkrét,
mélyhangú nevetése arról biztosította a lányt, hogy nagyon is
tetszik neki az önkéntelen vallomás.
– Mi folyik itt? – csattant hirtelen Amelia édesanyjának
hangja. – Na de, Anthony! Miért ölelgeted a lányom?
Amelia halkan felnyögött, miközben megpróbálta minél
hamarabb összeszedni magát. Határozottan jobban volt, a
megrázkódtatás okozta gyengeség máris múlni látszott.
Úgy viselkedem, mint valami hisztérika – korholta magát,
miközben megpróbált kibontakozni Tony karjai közül,
egyelőre vajmi kevés sikerrel. – Talán az egész csak egy
óriási félreértés. Harry egyszerűen nem lehet az az ember,
akire Lady Alexandreiának szüksége van. Hamarosan
tisztázódik minden. Nem lesz itt semmi probléma.
Ebben a pillanatban újabb hang hallatszott az ajtó felől:
– Kedveseim! Micsoda öröm, hogy itt Greenshire-ben
üdvözölhetjük Misterios hercegnőjét. Ugye nem haragszik,
Lady Outridge, hogy bejelentés nélkül érkeztünk, de Prudence
és én arra gondoltunk, segítségére lehetünk őfelsége
szórakoztatásában.
A szóáradatot megszakító döbbent csend jelezte Amelia
számára, melyik volt az a pillanat, mikor Mrs. Devenport
meglátta őt, Anthony karjaiban.
– Azt hiszem, Penelope, szórakozásban itt nincs hiány –
kuncogott a másik Mrs. Devenport. – Ahogy elnézem, Lord
Saint-Germain és Amelia bőven biztosítanak látnivalót
őfelsége számára.
Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 37

Amelia arca lángba borult. Hasztalan próbálta lerázni
magáról Tony kezét. Anélkül hogy dulakodni kezdett volna
vele, képtelen volt szabadulni.
Mi a csuda ütött ebbe az emberbe? – dühöngött magában.
– Hát nem látja, mekkora bajban vagyunk?
Egy idő után végleg felhagyott a szabadulási kísérlettel,
úgyis hiábavalónak bizonyult. Valami oknál fogva Anthony
továbbra is szorosan tartotta, miközben a két Mrs. Devenport
suttogva tárgyalta ki a látottakat. Halk kacarászásukat Lady
Alexandreia csuklásokkal tarkított zokogása egészítette ki.
Amelia óvatosan az anyjára pillantott. Lady Outridge
továbbra is a szoba közepén állt, sápadtan, de egyenes háttal.
A lány azt kívánta, bár mondana végre valamit.
A kívánsága hamarosan teljesült, ám nem azt a mondatot
hallotta, amelyet várt.
– Hölgyeim, megkínálhatom önöket friss teasüteménnyel?
Tévedtem – állapította meg magában Amelia. – Bizony,
lesz itt még probléma. Méghozzá nem is akármekkora.

Elisabeth Forest – Légy az enyém

Oldal 38

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful