Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1.

(5: Előszó)

Lee Carroll - Jan Tober: Indigó GYEREKEK (I. rész) AZ ÚJ GYERMEKEK MÁR KÖZTÜNK VANNAK
Ha Ön szülő és

gyermeket nevel,
ez a könyv Önnek szól Gyermekeid nem a te gyermekeid. Ők az önmagára vágyakozó lét fiai és lányai. Általad születnek, de nem tőled vannak. Bár veled vannak, mégsem birtoklod őket. Szereteted odahatod, de gondolataidat soha: nekik sajátjaik vannak. Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek soha, lelkeik a holnap házaiban lakoznak, s e házak kulcsaihoz még álmodban sincs hozzáférésed. Légy olyanná, mint ők, de ne kényszerítsd őket, hogy rád hasonlítsanak. Te vagy az íj, melyből gyermeked, mint eleven nyílvessző, kipattan. Legyél a Nyilas kezének öröme! (Kahlil Gibran: A próféta)

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (8-10: Mit takar az indigókék megjelölés?) ELSŐ FEJEZET MIT TAKAR AZ INDIGÓKÉK MEGJELÖLÉS? Az első definíció így hangzik: az "indigókék gyermek" olyan gyermek, aki új és szokatlan pszichológiai tulajdonságokkal rendelkezik és akinek viselkedési szokásait tudományosan eddig még nem írták le. Ezek a tulajdonságok egységes tényeken alapulnak és arra ösztönzik a gyermek nevelőit, hogy változtassanak nevelési szokásaikon. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a szokatlan tulajdonságokat, ezekben az új és értékes teremtményekben kiegyensúlyozatlanságot és csalódottságot idézünk elő. Ennek a fejezetnek a célja az indigókék gyerekek tulajdonságainak a bemutatása és értékelése. Úgy tűnik, többféle indigókék gyermek létezik, az ő jellemzőiket a fejezet későbbi részében adjuk meg, de a következő listában megismertetjük Önöket az indigókék gyerekek legáltalánosabb viselkedési szokásaival. Ráillenek-e ezek valakire azok közül, akiket ismer?

Íme tíz a legáltalánosabb jellemzők közül: 1. Egyfajta felsőbbségi tudattal jönnek a világra (és sokszor így is viselkednek). 2. Úgy érzik, megérdemlik, hogy "itt legyenek" és csodálkoznak, ha valaki ezt a nézetet nem osztja. 3. Az önbizalom nem probléma a számukra. 4. Nehézségeik vannak az abszolút tekintélyelvűséggel (elvárják a magyarázatot és a választási lehetőséget). 5. Egyszerűen nem tesznek meg bizonyos dolgokat; például nem szeretnek sorba állni. 6. Csalódottá válnak az olyan rendszerektől, amelyek rutinnal működnek és nem követelik meg a kreativitást. 7. Gyakran más megoldásokat találnak bizonyos problémákra, mint a társaik az iskolában, mint a szüleik odahaza; emiatt nonkonformistának tekintik őket. 8. Antiszociálisak, hacsak nem a magukfajtával vannak együtt. Ha nincs körülöttük hozzájuk hasonló, gyakran magukba zárkóznak, és az az érzésük támad, hogy senki emberfia nem érti meg őket. Az iskola nehezen viselhető el a számukra. 9. Nem reagálnak a fegyelmező ijesztgetésre ("Na várj csak, amíg apád hazajön és észreveszi, mit csináltál!"). 10. Nem félénkek: egykettőre közlik, ha szükségük van valamire. A későbbiekben részletesebben megvizsgáljuk ezeket a tulajdonságokat, de előbb hadd mondjuk el, miért is hívják ezeket a gyerekeket indigókék gyerekeknek. A pszichológia története alatt különböző rendszerek jöttek létre az emberek csoportosítására. Valójában mindannyian valamilyen viselkedési csoportba tartozunk, erről lehet olvasni és megpróbálhatjuk magunkat azonosítani, s bizony ez sokszor szórakoztató. Ezek a rendszerek az embert különböző módokon próbálják meg kategorizálni. Nyilvánvaló, hogy egy képletet keresnek, ami mindenkit valamilyen csoportba oszt, azért, hogy az elmével foglalkozó szakemberek bizonyos támpontokhoz jussanak. Ezek közül a rendszerek közül néhány igen régi, néhány pedig teljesen új. Mindjárt a legelején egy pszichológushoz fordulunk segítségért, hogy erről rövid értékelést adjon, így akadémiai szinten kezdhetjük el a téma feldolgozását. Richard Seigle nem pusztán gyakorló orvos, hanem foglalkozik humán és spirituális témákkal is, mint a veleszületett gyógyítási képesség.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (10-12: Az emberek csoportosításának rendszerei) Az ember csoportosításának rendszerei Dr. Richard Seigle A nyugati civilizáció története folyamán szükség volt a kutatásra, meghatározásra és a megítélésre. Amint újabb földrészeket fedeztünk fel és rajta új kultúrákat, először azt figyeltük, hogy ki hasonlít ránk és ki nem. Azokat az embereket, akik nem hasonlítottak ránk színben, hitben vagy kultúrában, alsóbbrendűnek tekintettük történelmünk számottevő részében. Tudományosan szólva, megpróbáltuk kategorizálni az embereket színük, fejformájuk, bőrszínük, intelligencia szintjük stb. alapján. Az antropológusok és pszichológusok éveket töltöttek azzal, hogy modellezzék, hogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk. Álljon itt néhány példa a különböző kategorizálási rendszerekből: • • • • • Intelligencia tesztek, mint a Wechsler-féle (WAIS) és a Stanford-Binet személyiségteszt. Személyiségteszt: MMPI, MCMI, A és B típus. Projektív személyiségelemzések: Rorschach, TAT és az SCT. Memória tesztek, mint a WMS és a Bender-féle. Sajátos pszichológiai tényezők. A következő tényezők néha a csoportosítás alapjául szolgáltak: családi struktúra és szokások; kultúra; álmok; egyéni pszichológia; kötődés és vonzódás; mítoszok; vallások; tudatos és tudatlan motivációk és gondolatok. Elismert pszichológusok foglalkoztak a személyiség különböző jegyeivel: Freud, Jung, Adler, Berne, Fromm, Kernberg, Klein, Maslow, Peris, Reich, Rogers, Skinner, és Sulivan.

Gandhi azt mondta: "Képességünk arra, hogy egységet teremtsünk a különbözőségek között, civilizációnk gyönyörűsége és szakítópróbája lesz majd". Az évezred vége magasabb szeretettudatot és toleranciaszintet sejtet, mindezt pár száz évvel korábban megtanulhattuk volna a bennszülött kultúráktól, ha nem néztük volna le őket. A tradicionális mellett vannak spirituális és ezoterikus csoportosítások is, amelyek az embereket például születési attribútumaik alapján csoportosítják; ilyenek az asztrológia, az életenergia, vagy a szent állatokkal való asszociáció - a kínai vagy az amerikai indián kultúrákban. Bármit is gondoljunk ezekről a látszólag tudománytalan rendszerekről, hivatalosan is elismert tény, hogy ezek a legrégebbi tudáshoz tartoznak és az ősi szövegekben is említést kapnak. Ezek a rendszerek, régiek és újak, arra szolgálnak, hogy az ember megértse önmagát. Nancy Ann Tappe 1982-ben írta könyvét, amelynek címe: Understanding Your life trough colours (Életünk megértése színek alapján). Ez az első ismert publikáció, amelyben ezeknek a gyerekeknek a viselkedési szokásaik azonosításra kerülnek. Nancy

az emberi viselkedést színcsoportokra osztotta és intuitív módon már a kezdetek kezdetén egy pontos és sokatmondó rendszert alkotott. Ez a könyv jellegénél fogva ezoterikus, és nagy örömmel tölti el az olvasót, amint közben önmagára ismer. Nancy továbbra is előad és csoportokat vezet a világ minden táján az emberi viselkedésről. Azoknak, akiknek furcsának tűnik az emberek színek alapján való csoportosítása és úgy gondolják, hogy ez csak a metafizikában érdekeltek számára lehet érdekes, azt mondjuk, hogy nemrégiben Dr. Hartman Taylor is foglalkozott ehhez hasonló kategorizálással. Ő nem az indigókék gyerekekkel foglalkozik, pusztán azért említjük, hogy rámutassunk, hogy az emberi cselekvések színekkel való asszociációja nem csak a "szellemlátók" számára lehet érdekes. Dr. Hartman a hippokratészi vagy középkori csoportosítást veszi alapul: szanguin, melankolikus, flegmatikus és kolerikus. Ezekhez társítja a pirosat, kéket, fehéret és a sárgát. Amint azt említettük, Nancy Tappe színcsoportosítása intuitív módon keletkezett, de ennek ellenére nagyon pontos gyakorlati megfigyelésen alapul. Könyvében az egyik színcsoport - már bizonyára kitalálták - az indigókék. Ez a színcsoport nagyon pontosan jellemzi ezt az "újfajta" gyereket. Ő már 17 évvel ezelőtt felfigyelt erre! Úgy hisszük, ezért Nancyt dicséret illeti. Ha érdeklik a jóslatok, a harmadik fejezetben olvashat egy tévésztárról, aki tulajdonképpen előre látta a "sötétkék" gyerekek megjelenését! Jan felkutatta Nancyt, mert úgy érezte, ennek a könyvnek az érdekében szükség van rá, hogy személyesen beszéljen vele. Ezért Jan Nancyt arról kérdezte, hogy alapjában véve mit is kell érteni az indigókék életszín alatt. Mindketten úgy éreztük, hogy a könyv indításához jól jön, ha megszólaltatnánk Nancyt, mivel először ő azonosította és vezette be ezt a kifejezést. A Nancyvel való interjú részletei végigkísérik a könyvet.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (13-24: Bevezető az indigókék gyerekekhez) Bevezető az indigókék gyerekekhez Jan Tober interjúja Nancy Ann Tappe-pel (első rész) - Nancy, Ön volt az első, aki ekképpen azonosította ezeket a gyerekeket és aki elsőként könyvet írt róluk. Az Understanding your life through colour (Életünk megértése a színek alapján). Mit jelent az, hogy indigókék gyerek és miért hívja így őket? - Azért hívom őket indigókék gyerekeknek, mert ez az a szín, amelyet látok, amikor rájuk nézek. - Ez mit jelent pontosan? - Ez az életszínük. Az emberek életszínén keresztül tudom meg, hogy mi a küldetésük ezen a földön, mit kell megtanulniuk és hogy mi az evilági szerepük. Valamikor a nyolcvanas évek közepén úgy éreztem, hogy két új szín adódik majd a színképhez, mivel kettő akkorra eltűnt. Eltűnt a fukszia és a bíborvörös (magenta) ritkává vált. Ezért úgy gondoltam, hogy ezek helyett két új szín jelenik majd meg. Nagyon meglepődtem, amikor

Palm Springsben egy fukszia jellemű embert láttam, mivel ez a szín a huszadik század elején kihalt. Mindenkivel megosztottam, hogy lesz még további két életszín, de nem tudtam, hogy melyek lesznek ezek. Mialatt az új szín felbukkanására vártam, "megláttam" az indigókéket. A San Diego-i Állami Egyetemen végeztem kutatásokat abból a célból, hogy a színcsoportokról részletes pszichológiai leírást állítsak össze, amely a tudományos kritikával szemben is megállja a helyét. Abban az időben egy pszichiáter, Dr. McGregor dolgozott velem. Megpróbálok emlékezni egy másik orvos nevére, de nem jut eszembe. A gyermekkórházban dolgozott. Az ő esete volt az első, amit észleltem. A felesége szült, de elméletileg nem lehetett volna gyereke. A gyermek nagyon erős szívzörejjel született. Dr. McGregor szólt nekem, hogy nézzem meg és mondjam el mit "látok". Így néztem meg a gyermeket és először állapítottam meg, hogy egy új életszínnel van dolgom, amely az én életszín skálámban nem szerepelt. A gyermek körülbelül hat hét múlva meghalt. Ez nagyon gyorsan történt. Ez volt az első fizikai tapasztalat arról, hogy az újszülött gyermekek különböznek azoktól a gyerekektől, akiket én korábban megfigyelhettem. 1975-ben a San Diegó-i Egyetemen abbahagytam a tanítást, így biztosan tudom, hogy ez előtte történt. Valójában nem csináltam túl nagy ügyet ebből, egészen addig, amíg elkezdtem írni a könyvem. Két évembe telt, amíg sikerült kinyomtatni 1982-ben, majd a következő kiadást is megérte 1986-ban. Úgyhogy valamikor a 70-es években vehettem észre ezt a jelenséget. A nyolcvanas években elkészítettem a besorolásokat és megkezdtem a személyiségleírásokat. Akkoriban az indigókék gyerekek 6-7 évesek lehettek és nekem csak rájuk kellett néznem, hogy megállapítsam, milyen személyiségről van szó. A legnagyobb dolog, amit megállapíthatok, hogy nekik még nincs "programjuk", mint nekünk. És ez még nyolc év múlva sem jelenik majd meg. 26-27 éves korukra majd egy nagy változást figyelhetünk meg. Ez jelzi azt, hogy valami nemsokára megjelenik. Az idősebbek megerősödnek abban, amit tesznek, és a fiatalabbak tisztába kerülnek azzal, hogy mit fognak tenni az életben. - Kissé úgy tűnik, rajtunk múlik, mivé válnak? - Ezt még kutatjuk. Ezért is késlekedtem az erről szóló könyvvel. Örülök, hogy ti most ezt megcsináljátok. - Úgy tűnik, nagy az érdeklődés és szükség van rá. - Igen, való igaz, mivel az emberek nem értik az indigókék jelenséget. Ezek a gyermekek inkább komputerizált emberek, ami azt jelenti, hogy inkább fogják a fejüket használni, mint a szívüket. Úgy hiszem, ezek a gyerekek tökéletes vizualizációs képességekkel születnek. Tisztában vannak azzal, ha ezt használni tudják, akkor ezt senki sem veheti el tőlük. Technikai irányultságúak, és ez azt sugallja a számomra, hogy technikailag még fejlettebbekké válunk a közeljövőben. Négyéves korban ezek a gyerekek értenek a számítógéphez, amihez 65 évesen mi nem. Ezek a gyerekek technológia használatára születtek, ami alapján előre láthatjuk, hogy mi is fog történni az elkövetkezendő tíz évben. Olyan technikai fejlődést láthatunk majd, amiről még csak nem is álmodtunk. Azt hiszem, ezek a gyerekek egy kaput nyitnak meg, és annyira fejlettekké válunk, hogy semmit sem kell majd fejlesztenünk, csak saját magunkat.

- Egyetértek. - Ez az ő céljuk. Úgy látom, a környezet annyira meggátolja ezeket a gyerekeket, hogy néha gyilkolni is képesek. Ami engem illet, én hiszek egy paradoxonban. Ahhoz, hogy választani tudjunk, meg kell ismerjük a sötétséget és meg kell ismerjük a világosságot. Választás nélkül nincs növekedés. Ha pusztán robotok lennénk, amelyek követnek bizonyos utasításokat, nem lenne szabad akarat, nem lenne választási lehetőség; semmi sem lenne. Itt most megállnék egy pillanatra. Az utóbbi időkben azt mondogatom a tanítványaimnak, hogy ha tényleg hiszünk abban, hogy volt a kezdet, akkor hinnünk kell a Bibliának, mert azt írja: "A föld pedig (kezdetekben) kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett." Sötétség mindig volt és Isten azt mondta "legyen világosság". Aztán megteremtette a világosságot. A sötétséget nem teremtette - az mindig jelen volt. Az egész teremtés a szétválasztódás folyamata. Elválasztotta az éjszakát a nappaltól, a világosságot a sötétségtől, a földet a mennytől, az égboltot a levegőtől, a földet a víztől. Szétválasztja a férfit a nőtől. A teremtés törvénye a szétválasztódás a választás lehetőségéért; választási lehetőség nélkül nincs fejlődés. Úgy látom, hogy mindig a szélsőségek között mozgunk - a szentek legszentebbike, és a rosszak legrosszabbika között. A legtöbbünk valahová középre kerül, a szentek felé kívánkozva, annak ellenére, hogy hibákat követünk el. Azt látom, hogy a szélsőség egyre jobban háttérbe kerül: a legszentebbek átlagos emberekké válnak; a legrosszabbak is; és ez az egyensúly egy még finomabb szintre kerül. Ezek a gyerekek, akiket láttam ideértve azokat is, akik megölték iskolás társukat vagy szüleiket - indigókék gyerekek voltak. Azok közül, akiket láttam, csupán egyetlenegy volt indigókék humanista, a többi konceptualista volt. - Ez egy nagyon érdekes megjegyzés; azok a gyerekek, akik megölik a társukat, általában indigókék gyerekek. Azt értem, hogy az életútjuk nagyon világos. Valahogy azonban a küldetésük elé akadályok gördülnek, épp ezért csak az a választási lehetőségük marad, hogy megszabaduljanak attól, amit akadálynak vélnek? - Ez a túlélés egyik formája. Amikor mi gyerekek voltunk, borzalmas dolgok jutottak eszünkbe és el akartunk szaladni, mert nagyon féltünk. Ők viszont nem félnek. - Nincs félelemtudatuk, mert tudják, hogy kicsodák. - Igen, hisznek önmagukban. - Lássunk más kérdéseket. Legjobb tudomása szerint mikor vették észre az első indigókék gyermeket, és most az indigókék gyerekek születése százalékos arányban mennyire rúghat? - Az a megállapításom, hogy a tíz év alatti gyerekek 90 százaléka indigókék gyermek. Nem tudnám megmondani, hogy mikor kezdtek világra jönni, csak azt tudom, mikor kezdtem el velük foglalkozni. A könyvemet, az "understanding your life through colour"-t 1986-ban adták ki. Azt hiszem, először 1982-ben láttam indigókék gyermeket. Már jóval előtte észrevettem, de akkor még nem tudatosodott igazán bennem. 1985-ig tartott, mire

tudatosodott bennem, hogy ez az új életszín itt van és itt is marad. - Vannak különböző típusok? Ha igen, melyek a jellemzőik? - Van négy különböző típus, mindegyiknek külön célja van: 1. A HUMANISTA: az első típus. Ő a tömegekkel fog dolgozni. Ők a jövő orvosai, ügyvédei, tanárai, kereskedői, üzletemberei és politikusai lesznek. A tömeget fogják szolgálni és nagyon tevékenyek lesznek. Rendkívül szociálisak, mindenkihez szívélyesek. Véleményük megalapozott. Testük esetlen, amint mondtam, nagyon tevékenyek, és néha fejjel rohannak a falnak, mert elfelejtik meghúzni a féket. Nem tudnak egy játékkal játszani, mindenre szükségük van, mindent maguk elé tesznek, hogy választhassanak. Van ezen belül két típus, akiknek ha azt mondod, hogy menjen, takarítsa ki a szobáját, állandóan újra kell őket figyelmeztetned, mert valami más állandóan elvonja a figyelmüket. Felmennek a szobájukba és elkezdik takarítani, amíg meg nem látnak egy könyvet. Majd leülnek és olvasni kezdenek, mivel ezt nagyon szeretik. Tegnap repülőn utaztam, és egy hároméves gondterhelt indigókék gyermek volt a repülőn. Az anyja odaadta neki a biztonsági szabályzatot, ő kinyitotta, aztán nagyon komolyan, mintha felnőtt lenne, "olvasni" kezdett. Öt percig tanulmányozta, és bár tudom, hogy nem tudott olvasni, ő úgy gondolhatta, hogy olvas. Ez az indigókék humanista. 2. A KONCEPTUALISTA: őt sokkal inkább a projektek érdeklik, mint az emberek. Ő lesz a holnap mérnöke, építésze, dizájnere, asztronautája, pilótája, katonatisztje. Testalkatuk nem esetlen, gyerekkorukban atléta alkatúak. Hajlamosak a vezetésre; a fiúk gyakran az anyjukat próbálják meg irányítani, a lányok pedig az apjukat. Ha sikerül, elég nagy bajhoz vezethet. Ennek a típusnak hajlama van a szenvedélybetegségekre, különösen tizenéves korukban. A szülőknek oda kell rájuk figyelni. Ha ilyeneket mondanak, hogy "ne menj a szobámba", épp ez az a pillanat, amikor át kell kutatni a szobát. 3. AZTÁN VAN A MŰVÉSZ: ő sokkal érzékenyebb és gyakran törékenyebb, de ez nem minden esetben van így. Őt a művészet érdekli. Kreatív és őbelőle válik a holnap tanára és művésze. Bármibe is kezdjenek, a dolog kreatív részét vállalják. Ha orvos lesz belőle, akkor lehet sebész vagy kutató. Ha a szépművészeteknél köt ki, akkor belőlük válnak a legjobb színészek. Négy- és tízéves koruk között 15 különböző dologgal is foglalkoznak; ötpercenként mással és mással. Ezért a zenészek vagy művészek szüleinek azt mondom, hogy ne vásároljanak hangszereket, csak béreljék azokat! Az indigókék "művész" 5-6 különböző hangszeren játszik, aztán tinédzser korában egy hangszerre koncentrál és annak mesterévé válik. 4. Az INTERDIMENZIONÁLIS: ő nagyobb termetű bármelyik típusnál. Egy-kétéves korukban nem lehet nekik semmit sem mondani, mert mindenre azt válaszolják, hogy "tudom, meg tudom csinálni, hagyjatok békén". Ők lesznek az új vallások és filozófiai elméletek létrehozói. Erőszakosak lehetnek, mivel jóval termetesebbek és nem illeszkednek be oly mértékben mint a többiek. Nos a következő húsz évben az összes fizikális életszín el fog tűnni, kivéve a pirosat - és itt csak az életszínekről beszélek. Csak a mentális színek - a sárgásbarna, a sárga, a zöld és a spirituális színek: a kék, az ibolya - maradnak fenn. A humanista indigókék a sárga és az ibolya helyébe lép. Az interdimenzionális indigókék az ibolya helyére kerül. Ebből

látszik, hogy az ibolya mind a négy szinten jelen van. - Intuitív módon fognak majd gondolkodni? - Ma hallottam a következőt: van egy barátnőm, akinek az unokája négyéves. Látogatása során Santa Barbarában a menyét és Zacharyt, az unokát elvitte vacsorázni. Az édesanya folyton dicsekszik Zachary képességeivel, mivel a tanítónője állandóan megdicséri, hogy milyen gyorsan tanul és milyen tökéletes válaszokat ad a kérdésekre; aztán meg úszásból is dicséretet hoz haza. Félelmet egyáltalán nem érez. Egy jó étterembe mentek és desszertként egy nagy csoki pudingot kértek. A gyerek már alig várta. Kihozták a desszertet nagy felhajtások közepette és középre tették, majd mindenki kapott egy kanalat. Zachary nagy szemeket meresztve nevetett, aztán kinyúlt a pudingért és maga elé húzta az egész tányért és enni kezdett. Az édesanyja végül megszólalt: "Zachary, tudod, hogy mit jelent az, ha azt mondom, hogy merész vagy?" A gyerek letette a kanalát, összehúzta a szemöldökét és azt mondta: "Igen." "Nos, mit gondolsz, mit jelent" - kérdezte az anyja. "Azt, hogy hiszek magamban". Négy éves gyerek! Ezt jelentette neki a merészség. A kijelentés, amit Zachary tett, teljesen világos: ezek a gyermekek hisznek önmagukban. Ha megpróbáljuk elmagyarázni nekik, hogy rossz dolog, ha hisznek magukban, ők tudják, hogy fogalmunk sincs, mit beszélünk. Ilyenkor azt javaslom a szülőknek, hogy fogják vissza magukat, és ne mondják a gyereknek, hogy ezt vagy azt ne tegye. Ehelyett mondják azt: "Nos, miért nem magyarázod el nekem, hogy miért akarod ezt tenni? Üljünk le és beszéljük meg. Mit gondolsz mi fog történni, ha megteszed?" Amikor a gyermek elmondja, hogy mi történik, akkor kérdezzük meg tőle, hogyan kezelné ő az ügyet. Aztán megkapjuk tőlük a választ. Ha nem így csináljuk már fiatal koruktól kezdve, az indigókék gyerekek kicsúsznak a kezünkből, hacsak nem humanistáról van szó. Ők egyáltalán nem fognak erről beszélni velünk. - A fiatal kor alatt mit ért? - Már csecsemő korukban elkezdhetjük. Beszéljünk hozzájuk, hadd hallják a hangunkat: "Most ki fogjuk cserélni a pelenkát, ezt meg kell tennünk, ne légy türelmetlen, így a mama is örül majd, te is. Te sem sírsz és én sem leszek szomorú emiatt, és mindenki örülni fog! Igaz? Kicseréljük a pelenkát." - Egy másik fontos problémát vetett fel; kezeljük ezeket a gyerekeket felnőttként, amikor beszélni kezdenek? - Mindenesetre nem beszélhetünk velük felsőbbrendű stílusban. Ilyenkor szembe is köphetnek. Ők nem az ősz hajat és a ráncokat tisztelik. Az elismerésüket ki kell érdemelnünk. - Mit szeretne még elmondani az olvasóknak az indigókék gyerekekkel kapcsolatban? - Fontos, hogy odafigyeljünk rájuk. Ne próbálkozzunk tekintélyelvű módon reagálni, legyünk bátrak ebből a szempontból. Hagyjuk a gyereket beszélni, majd ő elmondja, hogy mire miért van szüksége. Tényleg pusztán az odafigyelésre van szükség. Ez minden; az indigókék gyerekek nagyon nyitottak. - Legyünk észnél!

- Így van. Ha visszaélést észlelnek, az iskolában megmondják a tanárnőnek vagy felhívják a rendőrséget. Biztosan hallott már olyan két-hároméves gyermekről, aki a szüleit azzal boldogította, hogy kihívta a rendőrséget, vagy valamilyen hasonló dolgot művelt. Ha ők úgy érzik, hogy velük szemben visszaélés történt, automatikusan felkeresik a hatóságokat. Ezt megteszik és ezen akár fel is háborodhatunk. - Azt hiszem, mi hozzájuk képest a szivárványhídon állunk. - Azt hiszem, ez igaz. Én őket a harmadik és a negyedik dimenzió hídjának tekintem. A harmadik dimenzió egy racionális dimenzió: a gondolkodás dimenziója. A negyedik dimenzió a lét dimenziója. Itt mi a szeretetről, a tisztességről, boldogságról beszélünk, de mindezeket ritkán valósítjuk meg. Bár úgy tűnik, egyre jobbak vagyunk ezen a téren. A negyedik dimenzióban gyakorolni is fogjuk mindezt. Elkezdjük megérteni, hogy a háborúskodás hiábavaló, ha valakit megölünk, az olyan, mintha magunkat öltük volna meg. Ezek a gyerekek ezt már tudják. Az első indigókék gyerekekről szóló csoportbeszélgetésem alatt a szülők és a gyerekek együtt jelentek meg. Bébiszitterek vigyáztak a gyerekekre. Négy gyerekre jutott egy bébiszitter. Délután behoztuk a gyerekeket és a szülők figyelhették őket, amint egymással játszanak és egymást kikérdezik. Volt egy öreg elektronikus írógép, ezt beraktuk a szoba közepére közéjük. Amint azt már említettem ezek a gyerekek technikai beállítottságúak, és az egyik már le is ült az írógép elé, míg a többi a szoba más részein tartózkodott. Lenyűgöző kísérlet volt. Amíg az egyik játszott az írógépen, egy másik mögötte figyelt. Aztán ha az első abbahagyta, a hátulról figyelő kezdett el játszani az írógéppel, egy másik gyerek jött a játszó mögé és figyelte hátulról. Úgy tűnt, mintha sorukra vártak volna, de nem álltak mégsem sorba. - Ezek a gyerekek nem szeretnek sorban állni. - Igen, a szülők látták is ezt. A 15 gyerek közül csupán egy ment oda egyik szülőjéhez és ült az ölébe. A többiek egyáltalán nem törődtek szüleikkel. - Mikor történt ez? - Azt hiszem, 1984-ben. Ezek a gyerekek pusztán azt kérik, hogy emberként kezeljék őket, és ne legyen különbség felnőtt és gyermek között. Van egy mulatságos történetem az unokámról. Akkor történt, amikor nyolc éves volt. A lányom nem szeretett volna neki fegyverre hasonlító játékot venni. Nem lehettek ilyen játékai és nem játszhatott háborúsdit. Az elektronikus játékok is tiltva voltak. Amikor körülbelül három éves lehetett, én a fürdőszobában göndörítettem a hajamat egy hideg és egy meleg sütővassal. Épp a meleget használtam, amikor ő felvette a hideget és azt mondta "bang bang". Én is feléje tartottam az enyémet és azt mondtam, "bang-bang". Futkosni kezdtünk a házban. A lányom rámszólt, hogy nem szabadna ezt tennem. Erre azt mondtam, "de hát ő kezdte". Aztán nagyot nevettünk. Amikor nyolc éves lett, odajött hozzám és azt mondta: "Nagyi, tudod, hogy mit szeretnék karácsonyra?" "Nem, nem tudom". Erre azt válaszolta, hogy egy Nintendót. A

lányom összeszorított fogakkal mondta nekem, hogy ne merészeljek ilyesmit venni. Nevettem és magamban azt gondoltam: "A nagymamája vagyok és megkért rá. Ezt meg kell érteni." A városba mentem, megvettem a játékot és utána elutaztam. Két hónappal később érkeztem vissza. A lányom felhívott és azt mondta: "Tényleg meg kell köszönnöm, hogy Colinnak Nintendót vettél karácsonyra". Erre azt mondtam: "persze, persze, tudom", erre ő - "tényleg komolyan mondom. Rájöttem arra, hogy úgysem tudnám elvenni tőle. Ezért résen kellett lennem. Elkezdtünk üzletet kötni. Azt mondtam neki, ha megcsinálja a leckéjét, akkor ennyi és ennyi ideig játszhat a Nintendón. Elég sok rossz jegyet hozott az iskolából, mert nem akart együttműködni. Ezért azt mondtam, ha az iskolában együttműködik a többiekkel, tíz perccel többet játszhat a Nintendón. Ha jobbak lesznek a jegyeid, ennyi és ennyi percet játszhatsz majd. Ha rosszabbak lesznek, akkor ugyannyival kevesebbet." Aztán hazajött az iskolából és megcsinálta a leckéit, majd megkérdezte, hogy van-e még valami, amit meg kellene csinálnia. Ha a lányom azt mondta, hogy csináljon még valamit, akkor ő rákérdezett, hogy ez mennyi játékidőt jelent a Nintendón. A matematika jegyei nagyon gyengéről kiválóra erősödtek. Két héttel ezután a tanárnő jelentkezett telefonon és megkérdezte, hogy mi Colin teljes átváltozásának az oka. A lányom elmondta neki. Majd a tanárnő csodálkozásának hangot adva azt mondta, hogy ő lett a legjobb gyerek az iskolában: elémegy és megkérdezi, hogy van-e valami, amiben segítségére lehet a tanárnőnek. Ezt hazamenetel előtt is megteszi, aztán otthon elmondja, hogy mit tett és megkérdezi, hogy ezért mennyi játékidőt kaphat. Kitűnő tanuló lett belőle. Sokan azt mondják az internetről, hogy káros és veszélyes dolgokhoz ad hozzáférési lehetőséget. De ha a szülő beszél a gyerekkel és elmagyarázza neki, hogy milyen dolgokat ne tegyen, akkor nem kerülnek hozzájuk veszélyes anyagok. Azokra kell odafigyelni, akik mégis hozzájutnak ilyenekhez. Ezek a gyerekek nagyon okosak, de olyanok, mint mi, sokszor rosszul választanak. Ha nyugodt körülményeket biztosítunk a számukra, akkor nagyon bölcsen fognak majd választani, mivel nagyszerű gyerekek. Igaz-e mindez? Lehet, hogy Önt nem érdeklik az olyan emberek, akik színeket látnak az emberekben. A következőkben olyan riportokat és beszélgetéseket mutatunk be, amelyeket négy professzorral és tanárral készítettünk a témát illetőleg. Nancy csoportosítása kiállja-e a szakemberek kritikáját? Lássuk, mit mond erről Dr. Barbara Dillenger. Dr. Barbara Dillenger legtöbb idejét tanácsadással tölti. Az emberi természet specialistája és az élet egészének áttekintésére, az életcélra, az életadta leckékre koncentrál. Tisztában van a különböző típusok létezésével és azzal, hogy az ilyen tipológia miként segít abban, hogy rájöjjünk, kik vagyunk valójában. Látott már indigókék típusba tartozó gyereket és nem késlekedik a következőket a tudomásunkra hozni. Köszönjük nagyszerű hozzájárulását a könyvhöz.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (25-30: Az indigókék gyerekekről)

Az indigókék gyerekekről Dr. Barbara Dillenger Amint azt Nancy Tappe felfedezte, létezik négyféle indigókék típus: a humanista, a konceptualista, a művész, és a legritkább az interdimenzionális. Ezekben van közös vonás és éles különbözőség is. Lássunk három életből vett történetet: az első egy művészről, a második egy humanistáról és a harmadik egy konceptualistáról szól. A művész: egy küldetés története Travis indigókék művész; zenei tehetség. Már négy évesen közönség előtt mandolinozott. Egy ötéves gyerekekből álló együttest szervezett. Miután országos sikereket érnek el, elkészítik első CD-jüket. Tizennégy évesen szóló albuma felkerül a tízes listára. Mindegyik dal szövegét és dallamát ő írja és játssza. A Chicago Tribune méltatása szerint ő "a mandolin Mozartja". Egyik koncertjén a következő történt: A férjemmel azért mentünk el, hogy meghallgassuk ezt a csodagyereket. A női toalettben egy beszélgetésnek voltam a tanúja, amely így indult: "A férjem ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek a koncertre, úgy gondolja, hogy ettől jobb kedvre derülök." - A beszélgetésből arra következtettem, hogy a nő nemrég veszíthette el gyerekét. És tényleg kiderült, hogy két héttel a szülés után a gyermek meghalt. Szívem megtelt együttérzéssel. Közben Travis felment a színpadra. Az előadás alatt egy olyan dalt énekelt, amelyet kilencévesen írt "Tarts ki" címmel a nagyapja halálára. Ez a dal a kedvencem, számos élettapasztalatról szól és arról, hogy Isten segítségével hogyan kell kitartanunk. Hatalmas taps után a koncert véget ért. Aztán pillantásom ugyanarra a hölgyre esett, akit a toalettben beszélni hallottam. Travisszel beszélgetett. Könnyes szemmel mondta neki: "Ez az utolsó dal segített nekem abban, hogy meggyógyuljak. Nagyon örülök, hogy eljöttem". Travis megköszönte. Amikor a hölgy elment, a gitároshoz fordult és azt mondta igazi tizenéves vidámsággal: "Igen, erről szól a történet". A szívem ismét megtelt örömmel, és életet lehelt a testembe. A fiú 17 évesen éretten továbbra is játszik és zenét szerez. Egy igazi indigókék sztár, aki teljesíti küldetését. A humanista; történet az otthoni fegyelemről Todd indigókék humanista. Nagymamája meglátogatása során egy kényelmetlen incidens történt. A nagymama ágyán egy szép kínai arcú zenebohóc ült. A nagymama kedvenc babája, még a férjétől kapta. A bohóc szomorú arca Toddot valamire emlékeztette a "múltból", úgyhogy a baba fejét apró darabokra törte. A nagymama láthatólag meglepődött az eset kapcsán. Todd három- vagy négyéves lehetett és semmilyen bűntudatot nem érzett. Miután visszanyerte lélekjelenlétét, a nagymama felemelte a babát a földről és megkérdezte Toddot, hogy melyik a kedvenc játéka. "A rendőrautó" - válaszolta Todd. Erre a nagymama: "Elmehetek hozzátok és széttörhetem azt a rendőrautót?" A nemleges válasz után Todd nagy szemeket meresztett. "Nos, ez a ház a nagymamáé és a nagypapáé; általában nem törünk össze dolgokat csak úgy, szeretjük, ha örömmel teli és boldog a hangulat. Ha most az én helyemben lennél, mit

tennél?" Todd átgondolta a helyzetet és azt mondta: "Szükségem van egy kis időre". A ház egyik szobájába ment; elzárkózott a kezdődő partitól, becsukta az ajtót és teljesen egyedül ült a szobában. Pár perc múlva a nagymama bement hozzá és beszélgetni kezdett vele a haragról, félelemről és a pozitív megnyilvánulásokról. Természetesen egy négyéves gyerek szókincséhez igazodva. Amit itt látunk, az az indigókék humanista, aki szereti az embereket és a szabadságot. Az elszigetelődést választja már ilyen fiatalon is. Ez az önfegyelmező bezárkózás: Todd számára méltó büntetés az illetlen viselkedésért. A nagymama később egy vadonatúj szövetarcú angyalt kapott egyik barátjától. A konceptualista - iskolai történet és a változás szükségessége Tim 12 éves. Kétségbeesett édesanyja hozta el hozzám. Nem akart iskolába járni. Nem látta értelmét az ott eltöltött időnek. Különösen értelmetlennek találta az angol órákat. Azt hiszem, az édesanya azt várta tőlem, hogy meggyőzöm Timet arról, hogy iskolába járni pedig szükséges. Tim indigókék konceptualista és nagyon érdeklik a komputerek. Megkérdeztem Timtől, hogy miért nem szereti az angol órát. "Mert a tanár buta és azt akarja, hogy a Huckleberry Finnt olvassam." Azt javasoltam neki, hogyha ez a helyzet, akkor lehetne okosabb is, mint a tanárok, és akár tanulhatna is tőlük. Elmondtam, hogy az angol az iskolában követelmény, de lehet más módon is tanulni. Aztán megkérdeztem tőle, ő hogyan oldaná meg a helyzetet. Timnek azonnal kéznél volt a válasz. Elmondta, hogy néhány barátjával, akik ugyanazt gondolják az angol óráról, iskola után egy angolos csoportot szerveznek. Egyértelmű volt, hogy nem érdekli őket Huckleberry Finn. Az Interneten próbáltak kisegítőket keresni, akik óra után felügyelnék őket az iskolában. Erre azt válaszoltam, hogy ez nagyon jó ötlet. Az édesanyának leesett az álla, amikor azt javasoltam, hogy támogassa ezt az ügyet és keressenek egy tanárt, aki óra után segíthet. Tim úgy érezte, hogy megértették, és megnyugodott. Úgy hallom, ez nem oldotta meg Tim összes iskolai kihívását. Felügyelt internet kurzusát egy új angol órával helyettesítette. Most ismét jár iskolába. Briliáns konceptualista ötletei azt mutatják, hogy az iskola struktúrájában, amely néha tehetetlen és tekintélyelvű, változások szükségesek. A jelenlegi iskolai struktúra nem segíti a megvilágosult indigókék gondolkodásmódot. Tim édesanyja időközben az iskolareform szószólójává vált. Okosabbak, mint mi voltunk? Az indigókék jelenséghez kapcsolódik még valami más is. Minden szülő azt gondolja, hogy az ő gyereke okosabb az átlagnál. Ez megerősítést nyer a jelenleg megfigyelhető jelenségek által. Úgyhogy kedves anyukák, Önök egyáltalán nem elfogultak! Az átlagos szint változóban van. Ez a tendencia megfigyelhető a gyermekek legújabb felmérési tesztjeiben. Valóban hisz abban, hogy gyereke okosabb annál, mint amilyen Ön volt gyerekkorában, vagy esetleg okosabb azoknál a gyerekeknél, akiket korábban nevelt? Elképzelhető, hogy az okosságot problémának tekintjük, ahelyett, hogy egy nagyszerű tulajdonságnak tekintenénk?

Hozhat-e az "okosság" káros funkciókat? Honnan vesszük ezt? Felkészületlenek az iskolák az új kihívásokra? (Lefogadom, hogy egész idő alatt a fejében bujkált ez az intuitív gondolat.) Okosabbak-e ezek a gyerekek, mint mi voltunk? Ezért tűnik-e úgy, hogy a legtöbb "új" gyerek egy újfajta intelligenciával és bölcsességgel jön a világra? A téma mindenhol riadalmat kelt. Észrevette már, hogy a hírekben arról beszélnek, hogy a gyerekeink az iskolában nem kapják meg a kellő felkészítést és átlag alatti teszteket írnak? Egész biztosan hallott már ilyet. De ennek ellenére a látszat nem fedi a valóságot és a következő tény elgondolkodtató; arra is utal, hogy nemzetközi szinten történik valami a gyerekeinkkel. Valóban bizonyított, hogy a mai kor gyermekei mentálisan jobban fel vannak szerelkezve, mintsem iskoláink meg tudnának birkózni a képzésükkel, vagy hogy egyáltalán helyesen fel tudnák mérni a helyzetet. Lássunk egy idézetet az "Emelkedő görbe: hosszú távú emelkedés az IQ-szintben és egyéb mérésekben" c. értekezésből (Ulric Neiser, American psychological Association, Washington). Általánosan megfigyelhető, hogy mindenki panaszkodik arra, hogy a gyermekek képességei zuhanóesésben vannak és hogy az iskolák nem képesek felkészíteni a gyerekeket az élet feladataira. A képességmérő szakemberek érdekes felfedezést tettek, ami ellentmond ennek: az IQ adatok az elmúlt ötven évben megdöbbentő növekedést mutatnak, a fekete és fehér gyerekek IQ tesztjei hasonló szintet értek el. Ez a trend a Flynn effektus nevet kapta. James Flynn jelentős szociológus volt, aki ezt először dokumentálta provokatív hangvételű könyvében. Lehetséges egyik generáció IQ szintjét a másikhoz mérni? Melyek azok a környezeti tényezők, amelyek a legjobban befolyásolják az IQ-t? Miféle intelligenciát mérnek tulajdonképpen az IQ tesztek? Képességmérő szakemberek, társadalomkutatók és a szociál-, kognitív- és fejlődés-pszichológiai kutatók vitatkoznak azon, hogy a Flynn-effektus együtt a diszgenikus hipotézissel - ezt Charles Murray vezette be könyvében a "The Bell Curve"-ban - miből származtatható. Ez a könyv kötelező olvasmánya mindenkinek, akit érdekelnek a legújabb kutatások az intelligenciáról és annak méréséről. Hadd beszéljünk az IQ szintről és az "okosságról" az indigókék gyerekek esetében. Szeretnénk bemutatni egy nagyszerű hozzászólót, Dr. Doreen Virtue-t, aki a gyerekek iránt érzett szenvedélye mellett könyvírással foglalkozik. Több országos magazinban megemlítik filozofikus gondolatait és mélyenszántó tanulmányait, amelyekben tudományos tényeket társít metafizikai gondolatokkal. Könyvünk második, harmadik és negyedik fejezetében is szerepel majd.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (30-31: Tehetségesek vagy szerencsétlenek?) Tehetségesek vagy szerencsétlenek? Dr. Doreen Virtue Tudjuk, hogy az indigókék gyerekek Istenadta tehetségüket magukban hordozzák. Sokan közülük született filozófusok, akik az élet értelméről és a föld megmentésének lehetőségeiről gondolkodnak. Veleszületett tudós, feltaláló és művészi képességekkel rendelkeznek. Társadalmunk, mivel a régi módszereken alapszik, nem veszi észre az indigókék gyerekek tehetségét. Sok tehetséges gyerekről tévesen azt gondolják, hogy korlátolt - állítja a Kreatív és Tehetséges Gyerekek Nemzeti Alapítványa, egy non-profit, független, nem szektariánus szervezet, amely segítségnyújtásra hívatott. Ennek a szervezetnek a vezetői azt állítják, hogy sok gyerek elvész a köznevelési rendszer buktatóiban. Sok gyermeket tévesen hiperaktívnak nyilvánítanak. Számos szülő nincs tisztában azzal, hogy gyermeke rendkívül tehetséges. A következő jellemvonásokat sorolják fel, hogy a szülők azonosítani tudják gyermeküket: • • • • • • • • • magas fokú érzékenység sok fölös energiája van hamar elunja magát, úgy tűnik, kevés ideig tud összpontosítani a körülötte lévő felnőttek és szülők stabil érzelmi viszonyára van szüksége ellenáll a tekintélyelvűségnek, ha az nem demokratikus irányultságú sajátos tanulási szokásokat vesz fel, különösen az olvasásban és a matematikában könnyen csalódottá válik, mivel nagyra törő gondolatai vannak, de nem talál felnőttet, aki támogatná ezeknek az ötleteknek a megvalósításában tapasztalati úton tanulnak, ezért ellenállnak a nyers magolásnak és annak, hogy a tanulási folyamatban csak hallgatók legyenek nem tudnak nyugton ülni, amíg nem köti le valami a figyelmüket; rendkívül együttérzők; sokféle félelmük van, mint például halálfélelem; szeretteik elvesztésétől való félelem ha kudarcélményük van, könnyen feladják a kiútkeresést, ezután állandó tanulási gátlások jelentkezhetnek.

Nem olyan ez, mintha egy indigókék gyerek leírása lenne? Önök mit gondolnak erről? Ez az alapítvány megerősíti a mi megfigyeléseinket, hogy a tehetséges gyerekek visszahúzódnak, ha veszélyeztetve, sorba állítva érzik magukat, és feladhatják kreativitásukat azért, hogy tartozhassanak valahová. Sok gyerek, akiket teszteltünk, igen magas IQ hányadost mutatott, de sok esetben csökkent kreativitást. Dr. Kathy McCloskey a következő tudományos tanácsadó. Gyakorlati tapasztalatait és

eset-tanulmányait nagy elismeréssel fogadjuk.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (32-37: Erős gyermekeink) Erős gyermekeink Dr. Kathy McCloskey A kerületi mentális egészségügyi központban, ahol dolgozom, az előző évben három indigókék gyereken végeztem hivatalos pszichológiai teszteket. Mindhárom gyereket egy kerületi pszichológus küldte hozzám, akiben a szülők és a tanárok elbeszélései alapján gyanú ébredt. A szülők a gyerekek beilleszkedési és figyelemmel kapcsolatos zavaraikról panaszkodtak. A gyerekek nála semmilyen panaszra utaló jelet nem mutattak, bár a szülők nem szűntek meg panaszkodni a gyerekek kezelhetetlenségéről, amelyek vagy az iskolában vagy otthon, vagy mindkét helyen előfordultak. A pszichológusnő, akit Amandának fogok hívni, gyermek pácienseit szeretettel és kedvesen kezeli, elutasította ezeket a panaszokat, mivel szemmel láthatólag semmiféle zavarról nem volt szó. Hivatalos tesztelést kért. Az első hozzám küldött gyermek egy tizennégy éves kaukázusi lány volt. Szülei autóját engedély és jogosítvány nélkül vezette, majd a közeli non-stop bevásárló központban lófrált. Az iskolában kihagyott egy évet. Társai és a tanárok kiközösítették, korafejlett fizikuma és sziporkázásai miatt. Szülei soha sem nyerhettek vitát vele szemben. A szülők arról panaszkodtak, ha ez így megy tovább, bele fognak pusztulni. Ennek a lánynak az IQ tesztje a verbális képességek terén 129 pontos volt és 112 pontos a tér és vizuális képességek terén. (120-129 magas intelligencia szint, a 130 fölötti igen magas) az összes nyelvi tesztben felsőszintet ért el. Legalacsonyabb eredményei korához képest átlagosak voltak! Más szavakkal: nem volt gyenge semmilyen téren - valójában sokkal jobb eredményeket ért el, mint más, hasonló korú társai, mind a kognitív, mind pedig az iskolai tesztek alapján. Mi történhetett? Ennek a lánynak Ritalint és Cylert, két, a hiperaktivitás kezelésére alkalmazott elsődleges gyógyszert adtak, kevés sikerrel. A szülei azt állították, hogy a lányuk mindig ilyen volt, hogy semmi sem segített rajta. Amikor beszéltem vele, látszott, hogy okosan, felnőtt módjára képes kommunikálni; szeme és arca is ezt árulta el. Hogy úgy mondjam, kiderült, hogy "egy érett" lélekről van szó. A gond az volt csupán, hogy ezt rajtam kívül senki sem vette észre. Amanda és én a legújabb tesztek alapján ezt tisztábban láttuk. Ez a lány szülei közbenjárásának köszönhetően egy speciális iskolába iratkozhatott be. Ez persze nem volt könnyű: a szülőknek támogatásért kellett folyamodni, hogy a nem túl olcsó, de rendkívül magas hatásfokú iskolát kifizethessék a lányuknak. Most oda jár és kiválóan tanul, mivel szülei nyitottak voltak lányuk problémáira. Most úgy is kezelik, mint ahogy az egy igen tehetséges indigókék gyereknek kijár. A második hozzám küldött gyermek egy kilencéves afroamerikai fiú volt. Két évvel

korábban adoptálták, nemrég költöztek a városba. Arról számoltak be, hogy gyerekük túlfűtött; még csak nem is tud nyugodtan egy helyben ülni, állandóan izeg-mozog, az iskolában pedig a tanárok arról panaszkodtak, hogy kitér a kérdések elől, zaklatja társait, engedély nélkül feláll a székéről stb. A szülők attól féltek, hogy a gyereknél ezek kezdődő fizikai kiegyensúlyozatlanságok jelei, mivel a gyerek édesapja drogfüggő volt. Az is megfordult a fejükben, hogy a gondok oka az, hogy a gyermek korai éveiben bizonytalan otthoni és iskolai körülmények között nevelkedett. A tanárok gyógyszeres hiperaktivitás-kezelést javasoltak, de a szülők szerették volna biztosan kideríteni, mi történt, mielőtt még ezeket az erős drogokat alkalmazzák. Míg ennél a gyereknél az IQ teszt mind a verbális, mind a viselkedési teszt alapján 116 és 110 pontos volt, volt két altesztje, amelyek a legmagasabb szintet ütötték meg: a szociális szabályok, normák, az absztrakt gondolkodás altesztek voltak ezek. Iskolai tesztjei azt mutatták, hogy az összes tárgyból a legmagasabb fokon áll, amely arra utalt, hogy ez a fiú egy "túlteljesítő" típus. Azt hiszem, ennek ellenére iskolai tesztjei pontosabb mérési eredményt mutatnak képességeiről, mint IQ tesztjei. Ez néha előfordul, amikor tehetséges gyermekeknek nehéz, kaotikus kezdeti időszakuk van. Nagyon valószínű, hogy az altesztek kitűnő eredményei valósabb képet adtak igazi képességeiről. Még egyszer megemlítem, hogy ezt a gyereket hiperaktívnak minősítették, bár valójában képességei átlagon felüliek voltak. A probléma az, hogy ezt az iskolában senki sem ismerte fel! Mint az első gyermek esetében, beszélgetéskor őnála is magas fokú érettséget tapasztaltam. Felnőtt módjára, intelligensen beszélgetett. Ezt az érettséget szemei is tükrözték, ő is "érett léleknek" bizonyult. Nos, mit is kezdjünk a fölös energiáival? A szülei még otthon kidolgoztak a gyerekkel együtt egy módszert, hogy a gyermek ledolgozza fölös energiáit. Segítettek neki, hogy kidolgozzon bizonyos leckéket, úgy, hogy fizikálisan is aktív legyen közben; ismételjen hangosan szavakat, memorizálás közben egy lábon álljon; találjon ki és játsszon el szerepeket különböző történetekben, stb. A szülők megegyeztek abban, hogy ezeket a leckéket megmutatják a tanároknak is, úgy, hogy azok ne nézzék ezt a saját nevelési módszereik ellen való támadásnak. A harmadik és egyben utolsó hozzám küldött gyerek egy nyolcéves afroamerikai fiú volt, aki sokkal fiatalabbnak nézett ki, mint amennyi valójában volt. Édesanyjával, mostohaapjával és 18 hónapos testvérével élt együtt. Ezt a kisembert az anyja azért vitte el Amandához, mert két alkalommal is elszökött az iskolából és megpróbált egyedül hazajutni. Rendőri segítséggel jutott haza. Azt mondta az anyjának, hogy megöli magát, és amikor megkérdezték tőle, hogy miért, csak rázta a fejét és bámult maga elé. Ez a gyermek éppúgy, mint fiatalabb testvére, megrázó hatást tett rám. Bizonyos értelemben az indigókék gyerekekkel való előző két kapcsolatom mintha csak erre az esetre készített volna fel. A nyolcéves gyermek nyugodt tekintettel mondta nekem, hogy ez az élet nem sokat ér a számára, ha anyjának nem sikerül egy kicsit is szeretnie - azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy itt van. Fiatalabb testvérének hasonló volt a tekintete és az arckifejezése, nem tudott beszélni, de mélyen belenézett a szemembe. Esküdni mernék, hogy ez a gyermek a tekintetével azt mondta, hogy ne áruljam el a titkait! Az anya elmondása szerint az idősebb gyermek vigyázott testvérére anélkül, hogy

megkérték volna rá. Ezenkívül pedig állandóan terrorizálta az anyját. Az óvoda óta túlfűtötten viselkedett, állandóan feleselt; kész volt másokat manipulálni; úgy tűnt mintha tudná, hogy mások milyennek szeretnének látszani. Anyja két évvel ezelőtt elvitte egy terapeutához, de már nem járnak, mióta javult a helyzet. Most azonban a gyerek semmitől sem riad vissza, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy elkezdi a Ritalin (methylphenidate chloride) kezelést. Az anya azt is mondta, hogy az idősebbik fiú azt gondolja, senki sem szereti igazán. Az is kiderült, hogy a kisebbik fiú nevelése elviszi az összes idejét és a férje nem segít neki ebben. Ráadásul az utóbbi négy évben legalább négyszer változtattak otthont és iskolát a férje munkája miatt. Bár ő otthon maradna, hogy vigyázzon a gyermekre, de anyagi okoknál fogva dolgoznia kell. Azt kívánja, hogy a férjének több ideje jusson mindkét fiú nevelésére. Tisztában van azzal, hogy a nagyobbik fiú hiányolja az édesapját, aki az utóbbi időszakban a börtön rendszeres vendége volt, és akivel a gyereknek eddig alig volt kapcsolata. Sem Amanda, sem én nem vártuk azokat az eredményeket, amelyek a tesztek kitöltése után mutatkoztak. Ez a nyolcéves gyermek a különösen tehetséges szintet érte el minden képességvizsgáló tesztben. Csupán az iskolai írástesztben ért el átlagos eredményt (a többi a legfelsőbb besorolásba esett). Annak ellenére, hogy iskolai tanulmányai az utóbbi időben megszakadtak - a tanárok és az édesanya elmondása szerint a gyermek nem mutatott semmilyen érdeklődést a leckék iránt sem az iskolában, sem otthon - pedig kognitív és iskolai képességei tízezer gyerek közül pusztán egyre jellemzőek! Első találkozásunkkor ízelítőt kaptam abból, hogy a tanárai és szülei mit élhettek át, amikor vele foglalkoztak. Felemelt és megvizsgált mindent a rendelőmben, még a fiókokat is kinyitotta. Számtalan felszólításomat, hogy üljön le, nem is vette észre. Ezért máshogy próbáltam közelíteni hozzá. Nyugodt hangon szóltam hozzá, mint egy felnőtthöz. Azt mondtam, hogy engem zavar, ha valaki bejön az irodámba és engedély nélkül elkezd kutatni a fiókjaimban. Kifejeztem, hogy az az érzésem, nem szeret, vagy nem tisztel engem. Megkérdeztem, hogy az ő szobájában kutatott-e már valaki engedély nélkül, és kiderült, hogy már kétszer is volt erre példa: egyszer az iskolában és egyszer otthon. Aztán bocsánatot kért. Elfogadtam bocsánatkérését, majd kezet fogtunk, mint két jó barát. Bár négy héten keresztül találkoztunk, eztán nem mutatott semmilyen helytelennek minősíthető magaviseletet vagy tiszteletlenséget. Figyelmes, illedelmes volt és keményen dolgozott a tesztek megírásakor. Amanda ugyanezt figyelte meg, hasonlóan kezelte és hasonló eredményt ért el. Ennél a kisembernél a kulcsszó a tisztelet volt! Még egyszer elmondanám, hogy az oktatási struktúrában senki nem ismerte fel ezt! Amint ezeket írom, Amanda és én megpróbáljuk mindezt a szülőkkel megosztani anélkül, hogy megbántanánk őket, hisz tudjuk, hogy az édesanyára túl nagy nyomás nehezedik. De csak ők tudják megváltoztatni a gyermek környezetét, hogy a mindennapi elvárásokat és korlátokat megtanulja kezelni. Összefoglalóul leírjuk az indigókék gyerekek felismerésének két fontos módját: 1. Ha az indigókék gyerek "problémákat" okoz, fontos, hogy teszteljük: • nem minden indigókék gyerek ér el kimagasló teszteredményeket, de a legtöbbjük vagy mindegyikük legalább egy téren kimagasló eredményekre

képes, • az iskolai tesztek gyakorta jeleznek majd átlagos értéket.

2. Ha egy gyerekről azt gondolják, hogy hiperaktív, nagy az esély arra, hogy indigókék gyerekről van szó! • • figyeljük azokat a formabontó viselkedési szokásokat, amelyeket a hiperaktivitással tévesztenek össze, az indigókék gyerekeket könnyen a hiperaktív, bajkeverő kategóriájába sorolják, mivel a régi módszerek, mint például felelésre való felszólítás, nem működnek.

Az indigókék gyerekekkel a munka olyan, mintha saját magunkat alakítanánk. A tőlük kapott leckék oly nyilvánvalóak! Hivatalosan elismert pszichológusként dolgoztam velük és örülök annak, hogy bevethetem szakmai tekintélyemet, amikor sürgetem a változásokat az iskolai rendszerben. Sok olyan emberre van szükségünk, mint Amanda, aki észreveszi, hogy a dolgok nem mindig azonosak azzal, aminek látszanak. Kivételezettnek érzem magam, hogy segíthettem Amandának ebben a három esetben. Nagy és mély tiszteletet érzek ezek iránt az új gyerekek iránt.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (38: Tanároké és szerzőké a szó)

Tanároké és szerzőké a szó A legtöbb ember, akit ebben a témában megkérdeztünk, a gyakorlatban találkozik ezekkel a gyerekekkel. Sokan közülük tanárok, bölcsődei dolgozók, vagy napközi otthonos foglalkoztatók. Ezek a nők és férfiak mindennap találkoznak ezzel a jelenséggel. Sok esetben több tíz éves tapasztalattal rendelkeznek; ők mondják el nekünk, mennyire lenyűgöző az, ami manapság a gyerekekkel történik. Kedves szülők, mi mindnyájan azt szeretnénk mondani, hogy nincs aggodalomra ok! Sok szakmabeli, aki az Ön gyermekeivel is foglalkozik, tisztában van a változásokkal. A fal, amibe beleütközhetünk, a nevelési rendszer és nem a benne dolgozó egyének. Ezt ők el sem tudják mondani Önnek, csak akkor jut eszükbe, amikor Ön már rég kiment a tanáriból. Már hallottak arról, amit Ön közöl velük, de nincs még működő modell előttük; ők nem tehetnek erről. A második fejezetben leírjuk, mit tehet Ön az oktatással kapcsolatosan. Most hadd ismertessük meg Debra Hegerlével, aki kisegítő tanár Kaliforniában. Ő is a gyakorlatból ismeri a problémát. Hallgassuk az ő bölcs szavait; napokat tölt együtt indigókék gyerekekkel. Mint Önök közül sokaknak, neki is van indigókék gyermeke.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (39-43: Indigókék gyerekek) Indigókék gyerekek Debra Hegerle Van egy hétéves indigókék gyerekem. Végigkísértem őt, mint kisegítő tanár a bölcsödén, az óvodán keresztül, jelenleg első osztályos. Megfigyelhettem viselkedését mind az indigókék, mind a nem-indigókék gyerekekkel. Ez igen érdekesnek bizonyult! Számomra komoly kihívást jelent a tapasztalatok rögzítése, mivel a gyerekek egyszerűnek látszó dolgokat tesznek. Az indigókék gyerekek másképp mutatják ki az érzéseiket, mint a nem-indigókékek, mivel magas fokú önbizalommal és integritással rendelkeznek. Úgy olvasnak bennünk, mint egy nyitott könyvben és gyorsan felismerik, majd semlegesítik a hátsó szándékainkat, igen egyszerű módon. Még akkor is átlátják a hátsó szándékot, ha ezt mi magunk észre sem vesszük. Szükségét érzik annak, hogy az eseményeket feldolgozzák. Csak akkor igényelnek külső segítséget, ha ezt számukra tisztelettel és a választási lehetőségekkel együtt kínáljuk fel. Szeretnek szituációkat saját magukban végiggondolni. Születésüktől fogva tehetségesek: mint a szivacs, úgy szívják magukba az ismeretet, különösen akkor, ha a figyelmüket felkeltik és olyan témára vezetik, ami az érdeklődési köreikkel megegyezik. Az életből merített tapasztalatok segítenek nekik legtöbbet a tanulásban. Ezért olyan helyzeteket teremtenek, amelyekben fejlődhetnek és tanulhatnak. Akkor reagálnak a legjobban, ha mint felnőtteket kezeljük őket. A hátsó szándékot nemcsak ösztönösen felismerik, de még arra is képesek, hogy azokat visszafordítsák a kisugárzójuk felé. Pszichológiai manipulációik miatt gyakran nonkonformistának tekintik őket. Ha érzik, hogy a kérésünk mögött hátsó szándék áll, akkor kategorikusan ellenállnak és úgy érzik, ezt jogosan teszik. Úgy látják, ha Ön nem rendezi a szülő-gyermek viszonyt, akkor őnekik kell kezdeményezniük. Amikor jó pszichológiai manipulálóknak nevezem őket, akkor tulajdonképpen arra gondolok, hogy ezzel megértetik velünk, felnőttekkel, mikor alkalmazunk elavult manipulációs eszközöket. Tehát ha állandó ellenállásba ütközünk egy indigókék gyerekkel szemben, akkor először mindig magunkat vizsgáljuk meg. Lehet, hogy tükröt tart elénk és arra bír rá bennünket, hogy új módszereket találjunk képességeik és tehetségük fejlesztésére, illetve hogy elkezdjük a következő szint feladatainak megvalósítását. Az indigókék gyerekek veleszületett gyógyítási képességekkel is rendelkeznek, amelyeket - bár tudtukon kívül -, de használnak is. A leglátványosabb az volt, amikor megfigyelhettem, hogy csoportokat alkotnak a gyerek körül, aki betegnek vagy rossz közérzetűnek tűnik, megosztva így az energiamezőjüket vele. Leggyakrabban párosával helyezkednek el, de néha csoportokban, háromszög vagy gyémánt alakzatú felállást alkottak. Ezt nagyon természetesen teszik. Amikor befejezték, valami mással foglalták le magukat. Lenyűgöző volt látni. Ezt tették, anélkül, hogy megbeszélték volna. Néhány esetben nem tudták, miért is teszik ezt. Természetes volt a számukra, hogy ha valakinek szüksége volt rá, akkor odamentek hozzá anélkül, hogy szóltak volna, aztán magára hagyták. Egy másik érdekes megfigyelés az év folyamán való "ki- és bekapcsolódás" volt. Voltak

olyan periódusok, amikor vonzották, máskor pedig taszították egymást, illetve amikor szükségük volt vagy amikor nem volt szükségük egymásra. Nem teljesen világos a célja, de összefügghet a személyiség fejlődésével. A közelség persze soha sem szűnt meg az elkülönülés pillanataiban sem, de mégsem mentek egymáshoz oda, amíg nem volt minden rendben. Egy történetet szeretnék elmesélni, amelynek a szereplője a fiam. A háttérről is beszélnék, hogy jobban megérthessék a helyzetet. A férjem és a szülei Amerikában felnőtt kínaiak, én pedig német és finn szülőktől származom. A férjem szülei nagy hangsúlyt fektettek a nevelésre, és gyerekeik erős siker-kényszerben nevelkedtek. Ez néha az ő gyerekeikre is kivetül és megfigyelhető, amikor azok egymással versengenek, hogy ki az ügyesebb, okosabb és gyorsabb. A férjemmel egyetértünk abban, hogy ne csatlakozzunk ilyenfajta neveléshez. Ez azonban nem befolyásolja környezetünket. Ráadásul képzeljék el, hogy az én gyerekem az öt unoka közül az egyetlen fiúgyermek az egyetlen felsőbbrendű - gondolom, máris sejtik, hogy mire gondolok. Az apósoméknál voltunk karácsonykor. A fiam majdnem négyéves volt, és a Millennium Falconnal (csillagok háborúja játék hatéveseknek) játszott, amit aznap kapott tőlünk. Egy óriás, ami kinyílik és belül mindenféle kabinok találhatók, bennük hasonló, de nem egyforma méretű ajtókkal. A fiamat a játéknak ez a része nem érdekelte, csak repülőset játszott és időnként lőtt vele, szabadjára engedve fantáziáját. Az egyik nagybátyja elkérte tőle a játékot, majd kiszedte a kabinok piciny ajtóit, aztán odaadta a fiamnak, és megkérdezte tőle, hogy össze tudja-e rakni. Egy rakás egyszínű ajtó észrevehetetlen méretbeli különbségekkel! Ráadásul amilyen hanggal ezt kérdezte tőle! Ennek a nagybácsinak három lánya van, és egy sor manipulációs trükköt használ, amikor el akar érni náluk valamit. Nem lepett meg viselkedése. Azonban lenyűgöző dolog történt. Megpróbáltam közbelépni, de a fiam felém fordult, szemében hideg nyugodtsággal, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Azt figyelte, mit fogok csinálni, és abban a pillanatban, amikor úgy tűnt, hogy kiolvasta az anyaoroszlán szándékait a "nem hagyom a fiamat" - gyorsan reagált. Rám nézett és pillantása azt mondta, hogy "nyugi mama!" Éreztem az energiaáramlást, ahogy átvette az egész szoba parancsnokságát. Mindenki abbahagyta a beszélgetést és őt figyelte. Ő nyugodtan azt válaszolta nagybátyjának: "Nem tudom. Még soha nem csináltam ilyet, de megpróbálhatom." Aztán elkezdte pontosan és akkurátusan visszahelyezni a piciny ajtókat! Amikor kész lett, ismét energiaáramlást éreztem, a fiam rám nézett, mintha azt kérdezné: "mama, jól csináltam?" Csak mosolyogtam és azt mondtam "Helyesen tetted". Mindenki megértette a kétértelmű szavakat, unokabátyját is beleértve, aki a mi jelenlétünkben azóta sem játszott ilyet egyik gyermekkel sem. Nem beszéltünk akkor este erről. Mindnyájan tudtuk, hogy ezt magunkban kell feldolgoznunk, saját leckeként. Csak azért, mert ez a lurkó akkor este úgy döntött, hogy tanulni fog! Mindegyik indigókék gyermek tanárnak születik! Értsük meg, azt várják tőlünk, hogy azt tegyük, amit ők természetük szerint tennének. Ha nem így teszünk, akkor manipulálnak bennünket, míg meg nem értjük, hogy a feladatokat az életben nekünk magunknak kell megoldanunk. Amikor a fenti eset megtörtént, a fiam mindenkit tanított valamire, ideértve saját magát is.

Azt értettem meg, hogy hagyjam cselekedni; kora ellenére képes rá. Álljak félre és csak nézzem! Ebben az esetben ez nagyon érdekesnek bizonyult. Ő gyorsan és pontosan felmérte a helyzetet. Annak alapján, hogy mit akart megtapasztalni, megtervezte a reakcióját. Amikor látta, hogy van segítség, azonnal "támadást" indított és összeszedte összes energiáját, hogy elvégezze a feladatot. Miután befejezte, éppolyan gyorsan visszatért korábbi játékához. Sok hasonló esetet láttam, amelyben az indigókék gyerekek ugyanígy viselkedtek. Felmérik a helyzetet és annak alapján döntenek, hogy mit szeretnének megtapasztalni. Ez attól is függ, hogy biztonságos környezetben érzik-e magukat. Biztonságos környezetben mindig így reagáltak. A biztonság nagyon fontos, mivel minden gyermeknek biztonságra van szüksége ahhoz, hogy felfedezze környezetét. A biztonság a számukra azt jelenti, hogy másképp tehetnek meg dolgokat! A biztonság a legtöbb, amit adhatunk nekik. Dr. Robert Gerard előadó, író, látnok és gyógyító. Hosszú évekig az Oughten House Publication könyvkiadó tulajdonosa volt. Robert csoportos beszélgetéseket és előadásokat tart világszerte a DNA gyógymódról. Megunta tovább hallgatni, hogy a gyerekek mekkora problémát jelentek. Intuitív módon felismerte, hogy gyermeke indigókék és elég bölcs volt ahhoz, hogy el tudja fogadni az ezzel járó kihívásokat. Ezért gyereke neki nem problémát jelent, hanem örömöt! Jan és én úgy találtuk, hogy általánosan igaz az, hogy az indigókék gyerekek vagy formabontó kellemetlenségeket okoznak, vagy ők állnak a család fénypontjában! Nem lenne igazságos, ha könyvünkben ez nem jelenne meg.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (43-47: Az Ég küldöttei) Az Ég küldöttei Dr. Robert Gerard Az, hogy a hét és fél éves lányom apja lehetek, nagyon nagy áldás a számomra; sok mély tapasztalatot éltem meg általa. Minden ilyen eseményt életem ajándékának tartok, mintegy felébredésnek. Sokszor mondták nekem, hogy a lányom egyike azoknak az indigókék gyerekeknek, akiket az Ég küldött a földre. A szülő és a szakember szemével nézve csakugyan azt mondhatom, hogy az indigókék gyerekek tényleg különlegesek. Fontos, hogy megértsük őket. Egy szerető szülő odafigyeléssel és nyitott szívvel észreveszi, hogy ezek a gyerekek nagyfokú tisztánlátással és emlékképekkel rendelkeznek. Ezek a gyerkőcök figyelnek ránk és időnként figyelmeztetnek arra, hogy játsszunk, nevessünk és legyünk szabadok. A szemünkbe néznek, hogy saját magunk gyerekkorát lássuk a szemeikben. Úgy tűnik, tisztában vannak azzal, hogy mi történik a mi életünkben és figyelmeztetnek spirituális hiányosságainkra. Addig, amíg nem húzódnak görcsösen magukba a szülői vagy a társadalmi szigor miatt, bátran előállnak és elmondják véleményüket. A lányom, Samara Rose állandóan figyelmeztet bennünket, ha én és a feleségem között nem harmonikus a viszony. Mint a többi gyerek, aki a 80-as évek végén született, Samara is - a név Istentől származót jelent - azért jött a földre, hogy mindennap új igazságokra vezessen rá bennünket. Az indigókék gyerekek a földi életet, szüleiket és

barátaikat hivatottak szolgálni, ha azok meghallgatják őket. Mit is jelent az indigókék kifejezés a számomra? A legegyszerűbb válasz az, hogy egy olyan embert, akivel egyszerű együtt élni. Három gyerek felnevelése után könnyű lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy Samara más tudásanyaggal érkezett közénk. Az indigókék gyerek könnyed és szeretetreméltó; sokan közülük bölcsnek néznek ki és erőteljes a tekintetük. Erősen ragaszkodnak a mához. Boldognak tűnnek és megvan a sajátos viselkedésük. Számomra az indigókék gyerek egyfajta küldöncöt jelent, akit az ősanya és az ősapa teremtője küldött meghatározott szándékkal. Az indigókék gyerekek olyan üzeneteket adnak át, amelyek jelenlegi tudásunkat meghaladják. Nézzük jól meg ezeket a gyerekeket, hallgassuk meg, mit mondanak, majd gondolkodjunk el rajta. Így próbálnak segíteni, hogy megtaláljuk célunkat és belső békénket. Nézzünk a szemükbe! Áldottak legyenek a gyermekeink! Pontosan tudják, mit kell véghez vinniük ezen a bolygón. Örülök ennek a jelenségnek, nem csak mint szülő, hanem mint tanácsadó is. Kiadó vagyok, a házam sokszor hasonlít szállodához; minden író, művész és üzlettárs, aki megfordult nálunk, nagy örömét lelte Samara-ban. Fölmennek a szobájába és "ki mit tud"-ot játszanak. Amikor lejönnek, békésebbnek és nyugodtabbnak tűnnek. Ha ilyenkor üzletről akarok velük beszélni, általában azt válaszolják, hogy fáradtak ehhez! Samara nagy hatást tett rájuk, mert találkozóinkon mindig megkérdezik, hogy van. Egyre világosabbá vált, hogy amikor Samara felnőttekkel beszél, előhozza belőlük a gyermeket, a lét egyszerűségét. Másrészt pedig társaival nincs szerencséje. Vagy istenítik, vagy elutasítóan viselkednek vele szemben. Sokszor kell arra nevelnem, hogy kedvesen fejezze ki magát. A legtöbb indigókék gyerek angyalokat és más éteri lényeket lát. Időnként részletesen le is írják ezeket. Ezek nem a túlfűtött képzelet szüleményei, hanem maga a magyarázat. Egymás között az indigókék gyerekek nyíltan beszélnek arról, hogy mit látnak, egész addig, amíg el nem bátortalanítják őket. Szerencsére egyre több ember nyílik meg és figyel oda ezekre az égi küldöncökre. A gyerekeinkről alkotott elképzeléseinket felváltja a kíváncsiság és a bizalom. Az indigókék gyerekek szeretik a tárgyilagosságot a kommunikációban. Könnyen zavarba jönnek, ha a beszélgetés nincs összehangolva. Szeretnek spontán módon megnyilvánulni és sokszor érthetetlen oknál fogva izgatottakká válnak. Sok embernek nehézsége támad, mivel olyan ósdi elképzelésekkel közelítenek feléjük, amilyeneket ezek a gyerekek nem fogadnak el. Gyerekkorában hányszor zaklatták Önt azzal a kérdéssel, hogy "mi leszel, ha nagy leszel?". Hirtelen egy jövőbeni mesterségen kellett gondolkodnia. Ezzel nem ragadták ki a jelenből? Ezt megkérdezni egy gyerektől erőszakos durvaság. Ezek a gyerekek önmagukat adják, ennél többre nincs is szükségük. Hagyjuk hát őket békén, hogy azzá lehessenek, akikké valójában lenniük kell.

Az indigókék gyerekeknél előforduló gondok Eddig az indigókék gyerekek pozitív tulajdonságairól szóltam, van azonban három dolog, amelyből gondok származhatnak. Ezt szakemberként és szülőként is megfigyelhettem.

1. Több figyelemre van szükségük és úgy érzik, hogy az élet túl értékes ahhoz, hogy hagyják elröpülni. Azt szeretik, ha zajlik körülöttük az élet. Sokszor kierőszakolják a szülőből kéréseik teljesítését. A szülők gyakran esnek abba a hibába, hogy elvégeznek valamit a gyerek helyett, pedig szerepet kellene adniuk neki. Ha a szülő egyszer megosztotta a feladatot, biztos lehet abban, hogy a gyerek úgy fogja követni, mintha kötéllel lenne hozzákötve. 2. Előfordul, hogy ezek a gyermekek felháborodnak a társaiktól elszenvedett visszautasítások miatt. Nem értik, hogy pajtásaik miért nem szeretetből cselekszenek. Az indigókék gyerekek gyakran segítenének társaikon, de visszautasításba ütköznek. Amikor az indigókék gyerekek még nagyon kicsik, nehézséget jelenthet a többi gyerekhez való alkalmazkodás. 3. Az indigókék gyerekeket gyakorta figyelemhiányosnak vagy hiperaktívnak minősítik. Bizonyára sok ilyen esetet valósan diagnosztizáltak, genetikai vagy kémiai alapokra támaszkodva. De mi van azokkal az esetekkel, amelyeket félreértettek, mivel a tudomány számára idegen a gyermek spirituális és éteri síkon való megfigyelése. Beszélgettem gyermekekkel és felnőttekkel, akik hiperaktívnak vagy figyelemhiányosnak tűntek, de akiknél észrevettem, hogy gondolataik az éteri és a spirituális területek felé irányultak. Azok az indigókék gyerekek, akikről figyelemhiányt állapítottak meg, nem tudnak következetesen a lineáris gondolkodásmódnak és céloknak megfelelni. Ez azonban nem hiányosság, hanem egy értékelendő tulajdonság. A kreatív beszélgetés, tevékenységük és hajlamaik kifejezésének biztossá tétele kulcs lehet a figyelemhiány kezeléséhez. A figyelemhiány megállapítása negatív tényként befolyásolhatja a gyermek egyéniségét. Ily módon a tünetek nem hogy megszűnnének, de súlyosabbá válnak. Ez könnyen ahhoz vezethet, hogy az egyén megtagadja a belső iránytűje jelentőségét és alábecsüli képességeit. Alapos megfigyelésre van tehát szükség, mielőtt valakinél megállapítanánk a figyelemhiányt és olyasmit kezdenénk el kezelni, amit nem vizsgáltunk meg alaposan. Az indigókék gyerekek következő generációja érkezik a földre? Szülőként és felnőttként tudjuk-e értékelni a Teremtő küldötteit? Oda tudunk-e figyelni ezekre a gyerekekre? Nem lehet kétségünk afelől, hogy erősebb tudattal érkeztek hozzánk, hogy a valósággal, amelyben mindannyian élünk, sikeresebben birkózzanak meg. Hadd maradjanak mindannyian tiszták szívünkben, és nyitottak lelkünkben, fogadjuk el ezt az ajándékot, melyet az ég küldötteinek kezéből kapunk.

Lee Carroll és Jan Tober - Indigó gyerekek 1. (48: Szívmelengető történetek az indigókék gyerekekről)

Szívmelengető történetek az indigókék gyerekekről Ebben a fejezetben további két történetet szeretnénk megosztani Önökkel az indigókék gyerekekről. Azért is érdemes elmesélnünk ezeket, mert mindegyik indigókék gyermek egyedi, és a legjobban úgy ismerhetjük meg őket, ha valamilyen formában találkozunk velük. "Egy csodálatos dolgot szeretnék megosztani még abból az időből, amikor Emma nem tudott se járni, se beszélni... Családom körében ezt az esetet azóta is csodaként emlegetjük. 1996 márciusában az apám, akiről megállapították, hogy pangásos szívbénulása van, otthon a szerettei körében elsápadt, az evéshez túl gyenge volt; egész idő alatt a székében aludt. A kis Emma csak tizenöt hónapos volt, nem tudott még beszélni, sem állni vagy járni, de már nagy együttérzést és megértést mutatott. Valami végigfutott kis elméjében. Megsejthette, hogy nagyapja nem érzi jól magát és szüksége van a vigasztalásra. Odamászott hozzá, térdeire támaszkodva föltápászkodott és átadta neki kedvenc játékát, egy plüss nyulacskát. Hihetetlen volt, hogy nagyapja hirtelen visszatért az életbe és mosolyogva beszélt a kislányhoz. Ez két nappal azelőtt történt, hogy a nagypapa eltávozott volna az élők sorából. Csodálatos pillanatok voltak ezek! Az erről készült fényképeket azóta is örömmel nézegetjük." (Jean Flores, Brooklyn, New York) "A lányom 1988-ban született. Kétéves korára már jól beszélt. Háromévesen egyszer a játszótéren kislányokkal szeretett volna játszani, akik a szemébe nevettek, mert túl kicsinek tartották ahhoz, hogy maguk közé fogadják. A lányom szenvtelen arccal jött vissza és tényként közölte: «Mama, ők nem tudják, hogy ki vagyok.»" (Linda Etheridge, tanár)

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful