Váray Károly

2

Köszönöm mindazoknak, akik segítették létrehozni ezt a művet.
15-18 éves korosztály–levelek összekeverve

33 LEVÉL 2005 jan.-feb.

3

Aki felfedezi saját írását, ne árulja el! Nem biztos, hogy az övé! Sajnos rengeteg hasonlóság mutatkozott!

A helyesírási hibák az eredetiség miatt nem lettek kijavítva.

4

1. levél
A mai fiatalság körében elterjedt az egyéjszakás kaland, illetve a homoszexualitás, leszbikusság. Az abortuszok száma nő a 14 évesek körében. Az én személyes kapcsolatom a komoly kapcsolatokra korlátozódik. Mivel én már együtt élek egy pasival, de van véleményem az un. buzikkal kapcsolatban. Szerintem a legtöbb embert a kíváncsiság hajtja, hogy milyen lehet a saját nemével való szex. Nem tudom, nekem is megfordult már a fejemben a leszbikusság. Mondjuk a férfiak közötti szex undorító. Maradjunk a régen bevált módszernél. Személyes tapasztalataim közé tartozik az is, hogy az egyik partnerem???? volt a másik meg nem. A dohányzásról annyit, szex után jól esik egy szál cigi. Lehet hogy káros de én nem szeretem. Lehet, hogy egyszer megöl a cigi, de annyi minden van ami különböző betegségeket okoz. .

A szerelem szerelmet keres
A szerelem szerelmet keres Férfi a nőben Nő a férfiben Ki érzelmet keres Annak mindegy kinek Az érintése A szerelem álomtenger Az érzelem csak nagykanál A szaftos lében A szerelem örök A nagykanál egyedül marad A kongó fazékban

5

2. levél
Napjainkban nagyon elterjedtek a homoszexuális és leszbikus emberek. Van aki divatból csinálja ezt. Vannak akik szerint ez egybetegség, de szerintem ez egy rossz dolog- bár nekik nem. Nem tagadom, hogy nekem nincs túl nagy véleményem erről. Én nem bírnák leszbikus lenni. Ez nem egy rendes dolog, mármint nem így kellene lennie. De az is igaz, hogy egy lány jobban megért egy másikat, mint egy fiú egy lányt. nagyon sok embert a kíváncsiság hajt. A lányokat pl. az, hogy milyen lehet egy másik lánnyal csókolódzni, aztán ha egyszer megtörténik lehet, hogy már így is marad. Viszont sok olyan lány van, aki azért nem vonzódik a férfiakhoz többet, mert talán megerőszakolták.

Ki bátor az éji fényben
Ki bátor az éji fényben Vigyázzon, ráeshet egy hullócsillag Ki férfi öléig jut Ne várjon közös andalító álmodozást Hol korcs nép vezeti a falkát, ott divat lehet a leszbi, de jegyezd meg divatból nem lehet gyereket nevelni

6

3. levél
Az alkohol nem nekem való, inkább bagózok. Énnekem undorító ha egy nő részeg, de férfiben is gusztustalan. A leszbiket elítélem bár nem találkoztam élőben eggyel sem. Szerintem azért találták fel a nőt meg a férfit, hogy úgy szeressék egymást és ne a saját neműeket. Semmi jó sincs benne és még undorító is. Én nem engedném meg ha rajtam múlna. Amúgy nem tudom, hogy hogyan tudják kielégíteni egymást. A buziknál ugyanaz a helyzet, de hogy mit lehet abban élvezni, a fenekükbe dugdossák a nemi szervüket. Undorító.

Ki alkohollal viteti csókját:

Ki alkohollal viteti csókját: az éretlen alma Bátorító nélkül édes a gyümölcs: inkább várj, jobb később, mint cefrében erjedő gyümölcs lenni

7

4. levél
A buzik és leszbikusok. Szerintem ezek nagyon undorító dolgok, az Isten nem a férfit a férfinak és a nőt a nőnek teremtette, hanem egymásnak őket vagyis a nőt a férfinak. Nem igaz hogy miért nem tudnak rendes emberek módján élni. Nagyon sok szép nő és férfi van, nem tudom megérteni, hogy miért pont a saját nemükhöz vonzódnak. Nem tudom, hogy mit tudnak ebben az egészben élvezni. Miért nem tudnak az élet rendjén élni. Miért jobb a férfiaknak a büdös seggjuk, mikor jobb helyre is tudnák dugni amilyük van. a nőkről nem is beszélve. Bonyolítják csak a dolgokat. Megveszik inkább a drága szerszámokat. Én ezt az egészet nagyon megvetem. Ennyit a homokosokról.

Ki nem hiszi próbálja ki

Ki nem hiszi próbálja ki Milyen a viasz reggeli Igaz van már virtuális szex Lassan a gépezetéké az élvezet

8

5. levél
A szerelem öl butít és Nyomorba dönt! De azért óvszert használj!

Ha már megittad a forró vizet
Ha már megittad a forró vizet Késő bánat Fájlalhatod az égő szádat Ne oltsd mohón szomjadat Megéred a holnapot

9

6. levél
A melegek – férfiak nők egyaránt –nem zavarnak, ha nincsenek a közelemben. Természetesen undorító dolognak tartom amit művelnek. Nem az a baj hogy léteznek, hanem az hogy büszkék is rá és hirdetik az igét, ahelyett hogy örülnének hogy megtűri őket a társadalom és csendben élnék az életüket. Manapság nagy divatja van annak, hogy ismert emberek bevallják a másságukat. Már ott tartunk, hogy a divat is őket követi. Némelyik hetero férfiről pl nehéz eldönteni, hogy hova tartozik, ha divatosan van öltözve. Egyszóval a nyilvánosság őket védi és támogatja, mondván hogy senkit sem szabad elítélni a külselye vagy a viselkedése alapján. Ezzel szemben más csoportokat pl. a dohányosokat rockereket mindenhonnan kinézik szinte üldözik őket mintha gyerekgyilkosok lennének. Ez egy kicsit furcsa számomra, mert a két utóbbi egyáltalán nem vagy fele annyira sem káros a fiatalságra, mint a melegek. De úgy látszik ezt a közvélemény és a média teljesen máshogy gondolja.

A leszbi képviselő papol
A leszbi képviselő papol Megmenteni a családot A buzi a családi adóról Ámorról mindegyik feledkezik Remélem ez csak átmenő mámor Cigitől füstös a parlament Csoda A cigi tiltása tönkrement Bizony nehéz fiam, lányom Veled együtt ettől Én is undorodom

10

7. levél
Engem személy szerint nem érint sem a leszbikusok, sem a homokosok esete. Én nem értek egyet azzal a közvéleménnyel, hogy ezek az emberek, azon kívül hogy a saját nemükhöz vonzódnak, mások lennének. ugyanolyan életet élnek, mint más, ugyanolyan ruhákban járnak, ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy élnek társadalmi életet, mint bárki más. éppen ezért ugyanúgy megilletik azok a jogok, mi a többi embert is. Nagy hülyeségnek tartom, hogy pl. nem minden országban engedélyezik, hogy összeházasodjanak. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy azzal kösse össze az életét akivel akarja. ezek az emberek részben azért is vannak kiszorítva a társadalomból, mert sajnálatos módon még a 21. –ik században is úgy kezelik ezt a dolgot, mintha egy súlyos büntetendő dolog lenne. Ugyan a homoszexuálisok esetében igen súlyos betegség az AIDS, de úgy gondolom ez nálunk csak 50 %-ban fordul elő! az AIDS-et ugyanis bárki elkaphatja. megfelelő védekezéssel és odafigyeléssel ezt a problémát a minimálisra lehetne csökkenteni. Közvélemény kutatások bizonyítják, hogy azok a leszbikusok illetve homoszexuálisok, akik nem az egyéjszakás kapcsolatot részesítik előnyben, sokkal tartósabb mélyrehatóbb az érzelmi hátterük és a kapcsolatuk, mint egyes heteroszexuális embereknél. Szerintem nem a leszbikusoknak és a homoszexuálisoknak eltitkolni a kapcsolatukat hanem a társadalomnak kéne ezt a véleményét megváltoztatni, és egyenlő emberként kezelni őket!

Normális vagy nem normális
Normális vagy nem normális A Józsi mennyasszony Mégiscsak abnormális Pista a férj és ő a bak Igaz pö…van a mennyasszonynak Bár a Kata férj is furcsa De ha így van Mehetünk a lakodalomba
11

8. levél
A leszbikusságról az a véleményem, hogy ha valaki el tudja fogadni a másságot és felvállalja az legyen. Én is ismerek 2 leszbikus lányt. az egyik felvállalja a másik nem. sok mindenki tudja már .nekem nincs semmi bajom velük. A leszbikus lányok sokkal jobban izgatják a fiúkat mint alapba a másik leány. Ez a tapasztalatom az egyik ismerősömnél. jobban fel izgatják és begerjesztik és rákésztetik őket olyanra amit lehet hogy más alkalommal nem tesznek meg. A leszbikusok forró vérű lányok. Néha a rezgő dolgok is izgatják őket. jó lucskosak, csúszósak így a mű „ bránar „ jobban bele megy a lukba. Éljenek a leszbikusok!

Jaj férfiak mi lesz veletek
Jaj férfiak mi lesz veletek Mindig éberek legyetek Ha leszbi lesz minden nő Az lesz férfi kesergő Talán nem nagy fantázia: Az északi félteke lesz Leszbia, a déli meg Buzia Talán majd az egyenlítőn Helyet kapnak férfik s nők Akik egymás szeretetén Élik az ember életét

12

9. levél
Szép jó napot! doktornő Az én szexuális életem kiváló, de nem beszélek róla, mert a barátom ra és rám tartozik senki másra az hogy az osztályunkban egy – két emberke aki kibeszéli, hogy ki kivel –mikor – hányszor az csak egy dolog kit érdekel saját magát égeti vele úgy is az egész osztály azt gondolja amit én! Az az illető egy igénytelen szégyentelen dög! tojok az egészre! az a lényeg, hogy én nem vagyok KURVA és nem is beszél engem ki senki! én komoly kapcsolatban élek! viszont látásra!

Megcsípett darázs

a

darázs,

a

Megcsípett a darázs, a darázs Csak az enyém a Balázs, a Balázs Kit érdekel más mit csinál Ha nálam van a boldogság

13

10.

levél

jó napot kívánok! nem szokásom kiforgatni a magán életemet. Szerintem nem tartozik másra. szerintem csak rám. vannak a mai világban buzik és leszbikusok azok ugyan úgy rájuk tartozik az ő magán élete. én cigizni cigizek de a drogot semmi pénzért nem próbálom ki., meg az alkoholt sem. sok fiatal lányt nem értem hogy a magán életüket miért az iskolában kell meg beszélni azt megértem ha a legjobb barátnőjével megbeszéli a szexuális életet, de annyira komolyan mégsem normális dolog. Kérdezzék meg a kurvákat azok biztos elmesélik a szexuális életüket. az én szexuális életem a partneremre és rám tartozik.

Jó napot, jó napot
Jó napot, jó napot Én semmit sem mondok Szerényke maradok Így leszünk boldogok

14

11.

levél

Én nem ítélem el a leszbikusokat. nem lehet mindenki egyforma, vannak olyan lányok akik a saját nemükhöz vonzódnak szerintem ez nem elitélendő dolog, sok leszbikus lány azt mondja hogy sokkal jobb ugyanazon neművel „szeretkezni „ mert tudják mi a jó a másiknak. Az ilyen emberektől színes a világ, na azért a melegektől néha rosszul vagyok, de vannak olyan férfiak akik szeretik egymást és együtt élnek esetleg „ férjhez „ mentek. nem tudom miért de a melegeket előbb elítélem, mint a leszbikusokat. Bár ez hülyeség a mássága miatt nem lehet elítélni az embereket. A fiúknak még állítólag tetszenek a leszbikusok, mert állítólag ere gerjednek. CZUPP

No fiúk irány Leszbia
No fiúk irány Leszbia Gerjedni Csak ha minden nő leszbi Kár kárhozatra gerjedni

15

12.

levél

Én szerintem elég gond, hogy manapság ennyi gond van az emberekkel. Legtöbb ember azért cigizik és drogozik mert kíváncsi. És ami a legnagyobb probléma manapság engedélyezik a homoszexuálisok esküvőjét. Igaz csak külföldön de ez szerintem elég ciki. Bár ez szerintem egy betegség lehet, hogy lányok – lánnyal, fiúk – fiúkkal élvezik a szexuális kapcsolatot. szerintem ez úgy lenne helyes, ha a nő a férfival lenne, létesítene szexuális kapcsolatott. De szerintem ha az ember / férfi / úgy érzi jól magát, hogy a párja egy ugyanolyan nemű vagyis az is férfi és a párjával érzi jól magát, akkor az rá tartozik. de be kellene tiltani hogy az utakon parkba stb… ne ne nyalják falják egymást, hogy ne bosszantsák a normális embereket. A cigiről annyit és az alkoholról, hogy az ember saját magát teszi tönkre, de csak idővel veszik észre.

Mond miért lettél stoptábla
Mond miért lettél stoptábla Télen mini ruhában Álmot szőni megálltál Hónapokig maradtál Azt hitted hogy nem szeretnek A reményt is elvesztetted Mire megint megszeretnek Lotyó leszel az ebeknek

16

13.

levél

Az ember szexuális élete. Egy nő annyi férfival csinálja ahánnyal akarja, ahogyan jó neki. különböző pozitúrákban, állva fekve ülve stb. Én nem dohányzom, nem iszom. De barátaim, barátnőim nagy része dohányzik sőt nincs is olyan barátnőm aki ne bagózna. De van olyan 1 barátnőm aki olyan, mint egy kurva de nem áll kint a 6.-os úton! akárhányszor megy diszkóba mindig más férfival csinálja, olyan is volt hogy kettő fiúval csinálja, olyan is volt, hogy nem emlékezett rá, hogy kivel csinálja. Amire én vágyok. szeretnék a szakmában elhelyezkedni, dolgozni, szeretnék egy hűséges férjet. Később szeretnék gyereket és külön költözni a szülőktől. vagyis apámtól mert a szüleim elváltak!de szeretek apámmal, élni, de öreganyám idegesít de nagyon!

Egy, kettő, három, négy
Egy, kettő, három, négy Jöhet a férfinép Van belőlük elég Állva ülve béget a birka Egyszer élünk bírni kell Kinek vére folyton forr Azon csak a szextor segít A férfi folyam hűsít

17

14.

levél

Homokosok Szerintem undorító amit ezek csinálnak! egymásba dugdossák a farkukat amikor a jó meleg pinába is dughatnák! Mit élvezhetnek ebbe? Ezek már nem emberek, hanem valami mutánsok. Leszbikusok. Ezek nem szeretik a kolbászt!? A jó kolbászt a lecsóra lecserélik? Isten Ádámot és Évát teremtette, nem Ádámot és Bélát. Ádám és Béla nem tud gyereket nemzeni. Nem kívánt terhesség. Sajnos sokszor hiba esik a számításba. A fiatalok hirtelen ugranak a hideg vízbe gondolkodás nélkül és ennek a következménye sajnos sokszor egy apró élet kioltását jelenti. A tudósok feltalálták a különböző védekezési eszközöket, próbáljátok meg használni! Üzenet: tegyetek a koton szökevények ellen. Dohányzás. Minden egyes szál cigi hét perccel rövidíti meg az életedet a szex 15 perccel hosszabbítja. Üzenem minden dohányosnak kurjatok az életetekért. Drogok. Miért iszol és vezetsz, amikor szívhatsz és repülhetsz. Tanárok – gyerekek A tanárok nem értik meg a diákokat. A diákok meg a tanárokat. Ezért nem megy a tanulás! próbálják megérteni a tinik szexuális problémáit. Üdv: Karcsibá!

Igazad van, gondolkodni kell
Igazad van, gondolkodni kell Mert az olthatatlan vágy Lehet hamisság Ne a tó tükrébe ugorj Hanem meggondolva a tóba

18

15.

levél

Buzik és leszbik Nekem a homokosokkal semmi problémám. Maximum a buzikat vetélytársamnak tekintem. Nekem ez a véleményem. Addig nem zavar amíg nyilvános helyen nem csinálják-. Sőt ha két pasi vonzódik egymáshoz az számomra kicsit izgatóan hat. Szerintem nem csak a testi vonzalom számít, ők szerelmesek egymásba, csak kicsit mások. Ez az ő dolguk. nem tudok mást „ mondani „. A pia és a szerelem között nem sok a különbség. az alkohol öl butít és nyomorba dönt. a szerelem öl, butít és ágynak dönt. ennyi.

A szerelem édes folyama
A szerelem édes folyama Bennünk van lefagyva Mozdulatlansága védi Éretlen gyermekkorunkat Ám egy pillanatban A felnőtté válás küszöbén A másik nem látására Olvadni kezd a méz S álmokra késztetve Megindul ereinkben A csodás keringés

19

16.

levél

az a helyzet, hogy a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok nem foglalkoztatnak. Nem folyásolják be az életemet. Az hogy vannak azzal nem ártanak nekem. Igazából véleményt, nem igazából tudok ehhez fűzni. Ez a társadalomnak a joga, hogy ki kivel folytat szexuális életet. Elég nagy probléma, hogy ilyen sok nemi betegség van a világon és főleg ezektől adódik. Az alkoholról is csak az a véleményem hogy kis mennyiségben nem káros az egészségre de ha valaki nem mértéktartó az már megint saját probléma. csak ne ittasan üljenek a volán mögé. A drog is egy olyan dolog hogy teljességgel nincs sok értelme a fogyasztásának. Ez is csak károsítja a szervezetet. Ezzel a káros szenvedélyekkel az emberek csak ártanak a társadalomnak. Személy szerint nem iszom és nem drogozom. összefoglalva a véleményem ezekről a dolgokról .A legnagyobb probléma, hogy az emberek nem gondolkoznak csak cselekednek, és csak utána ugymond 1 baj után látják, értik meg hogy mit okoztak.

Sírvers
Májamat az alkohol Szívemet a drog Nemi szervemet Mindenféle kór Lelkemet Az AIDS vitte el

20

17.

levél

Jó napot tanár úr! Az én szexuális életem nagyon jó! a szokásaimról nem szeretnék írni, mert az csak rám és a pertneremre tartozik. állandó partnerkapcsolatban élek. Dohányzom nem rendszeresen. Alkoholt szoktam fogyasztani nagyon ritkán általában társaságban. Gondolom ezt a „XY” beszólásai miatt kell írni. Mert sokszor kritikát – és nyomdafestéket nem tűrő beszólásai vannak! Leszbikusok nem ítélem el, meg a homokosokat sem, mert én is voltam már a saját nememmel!

Remélem ha férjhez mész

Remélem ha férjhez mész Míg férjed roskad Nem keresed a szomszéd Leszbi „édes „ kegyét

21

18.

levél

szerintem a szex a legjobb dolog a világon. Akkor a legjobb ha kettő ember kívánja egymást, vagy szerelemből teszik. Az orális szex a 2. legjobb dolog. Főleg akkor jó, ha a számba élvez. Szerintem általában a szex valamilyen buli alatt történik, amikor a lány részegre issza magát és a fiú kihasználja ezt. De van olyan is, hogy a fiú nem használja ki a lányt és tényleg haza viszi- ez a saját tapasztalatom. De már volt olyan is, hogy csak azért is kivitt és megtörtént és a következő napon nem emlékeztem semmire, csak s barátnőmtől tudtam meg, hogy mit is tettem. Pedig nem is tetszett a gyerek, mégis megtörtént. Én nem hiszek a szerelemben. Szerintem 1x élünk Addig is örökre kefélünk. Az alkohol nagyon durva tud lenni, ha nem figyelünk oda, hogy mennyit iszunk. Amúgy egy – két pohár nem árt, sőt kell egy buliba. Tegyük fel én buliba nem tudok úgy elmenni, hogy ne igyak. Mert nekem az kell, hogy jól érezzem magam, meg a cigi. A drogról annyit, hogy én SOHA nem próbálnám ki.

Ha a bimbó korán nyílik
Ha a bimbó korán nyílik virág Virág sem lesz elhervad A szerelem édes érzés A bimbóban elhervad

22

19.

levél

Egy nő nővel sokkal jobban élvezi a szexet, mert egy nő jobban ismeri a testét, mint egy férfi. A homokosok undorítóak, de sok férfi így születetett, hogy a férfiakat szereti. Szeretem a pornót nézni, és van amikor csinálom is. Nagyon szeretnék a pornóiparban dolgozni, mert jó érzékem van a szexhez. Ebben a szakmában nem az számít, hogy szereted a szexet, a kisugárzás és a beleélés is számít. Hát ezért dolgoznék a szexiparban. Remélem a vágyam sikerül és egyszer béres? leszek ebben a szakmában.

A jó pap is holtig tanul
A jó pap is holtig tanul Köszönöm a tanácsot Nem tudtam, hogy a szex Ipar lett már Talán a lány futószalagon Kínálja báját Szerintem sok nő Akár csak a homokos Fél az első szextől Ha együtt van férfi s nő Nézni a pornót Vajon melyik nemnek Nemét nézik izgatón

23

20.

levél

Ma Magyarországon az alkoholizmus nagyon súlyos probléma. Rengetegen szenvednek / függőségben / szenvedély betegségekben. Pl.: játékgépezés, alkoholizmus. Igazándiból ezekből a betegségekből orvos segítségével tudnak csak leszokni. De olykor jó jön egy megértő beszélgetés pl.: a feleség segít az alkoholista férjén. A másik probléma a fiatalok drog fogyasztása ami pár éven belül halált okozhat. Ezekre a problémákra drogközpontok vannak ahol segítik leszoktatni a fiatalokat pl. extasy, speed, marihuána, opiúm, LSD, de ide tartozik a cigaretta is. A drogot lehet vénásan is beadni tű segítségével, fertőzött tűvel szúrja meg magát egy másik fél is, akkor előfordulhat a AIDS is,ez is halálos. Az AIDS akkor is előfordulhat ha pl. egy fél rendszeresen változtatja a partnerét. Én magam heteroszexuális vagyok! és nem igazán érdekelnek a leszbikusok ill homoszexuális emberek!

Drog alkohol menekülés
Drog alkohol menekülés Mintha örök vihar lenne Pedig az ifjú szív Még szélben sem volt Keresd a szeretet viharát Meglásd a tornádó sem repít Keresd a hitet, ne a mámort Akkor nem veszted el Ámort

24

21.

levél

Sajnos szakmunkásba járok és ez miatt nem nagyon tudom az álmaimat megvalósítani. de ha minden jól megy majd, akkor átmegyek a szakközépbe, mert ha elvégzem a sulit akkor le érettségizek majd. Ez az érettségi többet ér, mint a sima szakmunkás papír. a nagy álmom, hogy híres sztár legyek, de mint írtam ez csak álom. szeretem a Tenniszt és ha akad szabad időm, akkor mindig Tenniszezek. Anyu azt mondta hogy nyáron beírat egy ilyen ítennisz iskolába Kaposvárra. Esetleg még Tenniszező nő is lehetne belőlem. Szeretnék még szinésznő is lenni, mert tudom, hogy van hozzá tehetségem. Remélem egyszer majd felfedez valaki, jó lenne fiatalon híressé válni. én eddig csak sztárokba voltam szerelmes. / énekes, szinész7, focista / nagyon szeretem a focit, főleg az Angol focit. Otthon a számítógépen is csak sportos játékokat játszom pl. focis, Tenisz, jéghokis, kosaras, STB. nagyon szeretek síelni ugyan is tudok is. meg szeretnék tanulni SNAU BORDOZNI - is, ez olyan, mint egy gördeszka csak nincs kereke. A papámmal majdnem minden télen elmegyünk síelni. de most nem voltunk sehol. ahová mindenképp elszeretnék egyszer jutni az USA, Anglia, THAIFÖLD. én eddig csak olasz – ba és Horváth – országba voltam. Anyu szerint soha nem leszek híres és ez elszomorít, hogy nem hisz bennem .- legutóbb egy focistába voltam szerelmes a neve ………. A Fradiban játszott, de már sajnos nem. most jelenleg nem vagyok senkibe sem szerelmes. 21006-02. 07.

Legyenek álmaid, millió szám
Legyenek álmaid, millió szám A sor úgyis tizedeli De ha van célod és kitartásod Elég csak egy, egyetlen egy Ami megmarad!

25

22.

levél

Nekem nyáron voltak olyan barátnőim, amik állandóan ki beszéltek. sőt az egyik szinte állandóan idegesítet és mindenek elmondott utána pedig azt mondta hogy csak vicc volt!!!!!! el se hittem neki hogy csak cicc. De az mindenkit kihasznált nem csak engem. Volt még rajta kívül két lány azok is bunkók voltak. volt egy fiú az legalább rendes volt. Az az egy. De azért jó volt kint leni nyáron, de ez miatt kicsit rossz is volt. És emiatt most bírom őket. Vala, ki mondta hogy a két lány meg akar verni pedig 3 ével fiatalabak. Mit akarnak?!

Julcsi mondja Marcsinak
Julcsi mondja Marcsinak Ancsinak piros a füle Marcsi mondja Panninak Ancsinak zsíros a piros füle Panni mondja Anninak Arcsinak zsíros a füle Anni mondja Adrinak Karcsinak nincsen füle Adri mondja Marcsi mindent elhisz Tehát hülye

26

23.

levél

Segfej köcsög loda, kurva ányad bazd szivenányád úgy meg baszom hogy ketté áll a füle. A csere bogaras kurva anyád. Olyan meleg vagy hogy télen kisütt milyatad a nap.

Na lám van itt szókincs
Na lám van itt szókincs Arany csak Bronz lehetne Elveszetten mellette

27

24.

levél

Összevesztem az egysk haverommal. Mondtam neki,hogy ha ez még egyszer előfordul megbaszom a narkós kurva anyádat te mocskos buzi strici rohadt geci. visszabaszlak anyádba te rákos fasz. Bazd meg a jó kurva anyád hátán apádat. Te mocskos rohadt állat. Úgy megbasszlak hogy 3 hétig úgy fogsz lépkedni mintha tojáson lépkednél. Úgy segbe baszlak a gumibottal, hogyx ezentúl csak űgy fingasz mintha lehelnél Utána megfogom a faszodat, rálépek és hanyatlöklek te buzi. Letépem a fejed te geci és beledobálom a tüdődbe. Kitépem a beledet és feltekerem rád. A herédet meg boxzsáknak használnám te pöcs. Befogod a pofádat mert úgy, mert úgy bele baszom a pofádat a betonba hogy kórházi ápolásra szorulsz. Olyan pofont adok te geciláda, hogy 3 hétig egyírányba forogsz. Megrohad az anyád lulyát te kurva geci maci. Úgy leszoplak hogy a szád akkora lesz mint az ózonlyuk. Megfogom a kibaszott macskádat és belebaszom a retkes pofádba. ez az iskola egy gané telep. Retkes büdös, és SZAR!

Lent, mint fent

28

25.

levél

Nagyon elegem van a fiúkból! Én mindig pórul járok! Itt az első barátom tök rendes volt de nem szeretem. Ugyanis egy iszonyú csúnya srác. A következő barátom viszont nagyon helyes volt! Vele 1 hétig jártam az idő alatt nagyon bele szeretem és nagyon nehéz volt elfelejteni! Most nagyon nagyon Szeretek valakit vele is jártam de ott hagyot és nem is a szemembe mondta hogy vége hanem az egyik barátnőmmel üzent. Vele 1 hónapig voltam ebbe a kapcsolatba nem volt semmi más. Sokat tervezet velem hogy lefekszek vele és hogy milyen gyengéd lesz mert én még nem voltam fiúval! Anyira benne voltam mindenbe! De vége lett! Miután szakítottunk 1 – egyesen rá taliztunk és csak nevetett velem szembe ráadásul az egyik barátnőm odament hozzá és a volt pasim azt akarta hogy a barátnőm lesmárolja hogy féltékeny legyek. De hála a barátnőm nem tette meg! Hétvégén írtam neki egy üzit és a válaszra 2 üzit irtam és irt a telomre 2 üzit de nem tudom miért, azért mert én is 2 küldtem neki vagy mert a válasz!Nagyon szeretem és szeretnék vele újra járni! Hát már úgy vagyok ezel hogy bármit megtennék érte akár mire képes lennék. A barátnőm szerint tegyem féltékennyé akkor majd meglepődik. De nincs kedvem féltékennyé tenni mert nagyon – nagyon szeretem és vele lennék éjel nappal. Röviden ennyi!

Kinek szemüvege homályos
Kinek szemüvege homályos A rút kiskacsát hattyúnak látja S éjjel nappal csodálja Ám a hamis hattyú fél Mert a leleplezés Feltárja a valóságot

29

26.

levél

A faszom tele van mindennel és mindenkivel! Nagyon szeretek egy fiút és ő észre sem vesz. Én mindent megteszek azért hogy másként tekintsen rám, és ne legyek kis kurva a szemében. De ez eddig nem jött össze, eddig! Már annyiszor gondolkodtam hogy megöljem magam, vagy álljak át leszbikusnak! De túlságosan szeretem azt a fiút hogy ilyet tegyek! Ez úgy kezdődött hogy nekiálltunk levelezni, persze én kezdeményeztem / mert kurvára tetszett a srác / és persze ő is bennevolt a levelezésben és én ennek nagyon örültem! Csak az a szar hogy ő úgy tekintett rám mint egy haverra és ez nekem nem tetszett és elkeztem nyomulni és lehet hogy ez nem jön be neki! És az olyan jól esett amikor karácsonykor sms-tünk, ő azt írta nekem hogy szeretne velem lefeküdni de én nem mentem bele mert megmondtam neki ha ő nem szeret és nem járunk akkor nem fekszenm le vele, mert én nem vagyok „ ribanc „ aki csak egy éjszakás kalandra jó! Lehet hogyha megtettem volna, előfordulhat hogy járnánk de ez nálam nem így működik! Már hónapok teltek el, mire elgondolkodtam lehet hogy az a baj hogy nem tőlem hallja hogy szeretem ezért hét végén írtam neki egy sms-t hogy nagyon szeretem de nem jelzett vissza! De ma köszönt! És olyan boldog vagyok! Csak van egy kis bibi! Tetszik egy másik fiú is a haverja a fiúnak akit szeretek és ő sem igen vesz észre! Most akkor velem van a baj? Én ezt nem értem a viselkedésem az oka vagy az öltözködésem …. Nem tudom! És az a legnagyobb bajom hogy olyan fiúk udvarolnak nekem akikkel soha a büdös életbe nem járnék! Már annyi fájdalmat okoztak nekem hogy ez miatt már hétszer felvágtam az eremet ! Odáig eljutottam, hogy felvagdostam a csuklómat, de felvágni soha nem mertem! Elegem van a fiúkból!

Lent, mint fent!

30

27.

levél

Volt egyszer olyam pasim, aki mindig nyálas üzeneteket küldözgetett. Én ezt nem tudtam elviselni ezért szakítottam vele. Már aznap szereztem egy olyan pasit aki normális nem küldözget nyálas, csöpögős üzeneteket. Ha küld akkor is olyat, hogy szeret stb. stb. Azzal a nyálas bunkó gyerekkel még mindig haverok vagyunk és + csókolni sem tudott, mert nem tud tök béna! Vele 2 hétig jártam ha ezt lehet járásnak nevezni. a mostanival már lassan 4 hónapja járok! Az, az előtti pasim pedig lebunkózott, mert nem maradtam vele bent! Őt is ott hagytam, mert túl erőszakos volt és kiderült hogy csak arra kellettem volna neki hogy jól meghúzzon vele 3 napig jártam És azután volt még egy akivel 1 hétig jártam, az meg tök nyálas volt még nyálasabb volt a legnyálasabb kutyánál is szóval őt is otthagytam! Szóval amióta ide járok összesen 4 pasim volt. Az egyik még mindig megvan de ő is néha bunkózik velem! Szóval minden pasi egyforma! A lányokat vagyis minket csak arra használnak hogy legyen valakijük akivel tudnak kurni! Szóval erről ennyit! Vége a mesének!

Kiszámoló
Egy, ez is nyálas Most már mindegy Kettő, na még egy Rettentő nyálas Három, már megint Nyálas a párom Négy, te lány A nyálasokból elég Öt, próbára jöhet

31

28.

levél

Minden napom szomorúsággal telik. Valahogy az egész életem megváltozott és nem tudom, hogy mit csinálok rosszul. Nem találom a helyem és mostanában az emberekkel sem jövök ki. az a leg rosszabb, hogy ez ellen nem tudok mit csinálni. Van egy nagyon jó barátom, aki tudom, hogy mellettem áll mindenben, de ő nem tudja elrendezni helyettem a dolgokat. Sokszor gondolkoztam azon, hogy talán jobb lenne, ha nem is lennék ezen a világon. teljesen kibuktam. Magánélet szempontjából sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném. Sokáig kevertem egy csávóval, akibe most, amikor nagyon össze vesztünk kezdek beleszeretni. Már hozzám sem szól, bunkózik összevissza, elmond mindennek a haverjainak és ha megyek oda buliba, ahol lakik „ mindenkinek „ meg van rólam a véleménye. Mindenki egy ribancnak tart, mert tavaly elkönyveltek és idén nem indulhattam tiszta lappal. Otthon is nagyon sokat veszekszek a szüleimmel, próbálok változtatni rajta, de nem megy. az a baj hogy nagyon felidegesítem magam minden kis apróságon és ebből mindig a veszekedés van. Valami végett kikészültek az idegeim és egy teljesen más ember lett belőlem. Már alig várom, hogy egy kis jó is történjen az életemben.

Az élet: cipelni a múltat
Az élet: cipelni a múltat Mely már nem változhat Csávók, haverok Illanó buborékok Egyszer át kell lépni a határt Ahol felnőttként vár a boldogság S ha jön ki igazán szeret Tisztán, becsületes múlttal Hogyan számolsz el magaddal Az esztelenségnek vége Talán megérted végre?!

HA MINDEN LAPOT KITÉPÜNK A KÖNYVBŐL TAGADNI A MÚLTAT, AKKOR ELTŰNIK A KÖNYV IS

32

29.

levél

Állásinterjú csaj – férfinek Bement a csaj, aztán jólvan. A csaj először beszélgetéssel próbálta rávenni a csávót, hogy megkapja az állást, de a beszélgetés nem sikerült és nem vették fel. Aztán a csaj bedobta a nagyágyúkat, vagyis a csaj a melleit a férfi pofájába rakta és ezután a férfi is rájött, hogy mi a dolga, csak a szex, a drog, meg a rock end roll. Kijött a csaj, aztán jól van. REMÉLEM NEM ELNYERNI! OPERÁLÓ ORVOSI ÁLLÁST AKART

33

30.

levél

2005. 02.13-án összejöttem egy fiúval. Most lettünk volna 1 évesek, de szakítottam vele, mert már mást szeretek. Nagyon sokszor voltunk együtt, iszonyú jókat szeretkeztünk. Ő volt a 3. fiú akivel szexuális kapcsolatom volt, vele ő volt a legjobb, olyan szenvedélyes volt. Kaptam tőle szülinapomra egy piros áttetsző piros a mellénél szőrös hálóinget. Lezuhanyoztam és azt vettem föl és hozzá egy átlátszó bugyit, tangát. És amikor ki nyitottam az ajtót, láttam rajta hogy meg van lepődve, berántottam a szobámba, elkezdtem símogatni, csókolgatni. Mikor már állt a farka nekem is nedves volt a puncim. Levetkőztettük egymást Kinyalta a puncimat én meg leszoptam. Már majdnem elélvezett a számba, de én nem szeretem a geci ízét, ezért, lovagoltam rajt. Egyszerre mentünk el, olyan csodálatos volt.

A hálóingen csak műszőr volt
A hálóingen csak műszőr volt Értéktelen bóvli Talán ha teveszőr folt díszíti Már férj lehetne a hódoló Minek a bugyi ha átlátszó Ilyen semmi ezrekért kapható?!

34

31.

levél

Gondolataim / csalódásaim / 10.es vagyok és volt 1 fiú akit tiszta szívből szerettem még a mai napig is. Az a helyzet, hogy az életemben ő volt a legelső fiú akivel kivel volt testi aktusom. De nem azért szeretem, mert hogy vele megtörtént az egész hanem a stílusát és a belső tulajdonságát szeretem. Nagyon rossz, hogy minden órában látom őt és már nem az enyém. Az egész úgy kezdődött, hogy mindig veszekedtünk és már nem olyan volt a stílusa mind rég amikor megismertem őt. Annyira megváltozót, hogy már rá sem ismerek de főleg akkor bunkó mikor társaival / hawerjaival van / DE mikor csak 2-en voltunk akkor olyan más volt minden még az égről a csillagokat le hozta volna, hogy csak vele legyek. Reménykedtem, hogy meg változik de még rosszabb lett.

Angyalom, le kellett volna
Angyalom, le kellett volna Hozatni a csillagokat Akkor ma is szívetekben Lenne az akkori fény

35

32.

levél

Leszbi csajok ismerkedése Cseten keresztül történhet meg ped: beirod, hogy csajszi jellemzéshez meg imádom a lányokat. Kezdődik a beszélgetés ki honnan kikivel volt már edig aztán személyes kontaktus létesités. aztán elmeni együtt buliba bepiálni és akkor kezdődnek el a simogatások, csókolózás, közben kacérkodás másokkal. Minéljobban közeledünk egymáshoz kivánjuk egymást kimutatjuk a szenvedélyünket egymás iránz amikor táncolunk csak magunknak élünk nemfoglalkozunk másokkal közben iszogatunk???????????????érezzük a piát végül elindulunk hozzánk haza. Az úton mindenki minket bámul, hamarosan haza érünk még kb 10 perc. Megérkeztünk szép lágy zene szól közben iszunk 1 pohár vörösbort és romantikázunk. Már a ruhadarabok szana szét vannak mi pedig fönnt a hálóba és szeretkezünk. Szép lágyan érzékiesen mintb amit tudjuk, mi a legjobb kettőnknek csókolózunk és simogatjuk 1mást széplassan nyalnikezdjük egymást közben ujjazuk 1mást mármind a 2-ten közeledünk a csúcsra még még még és áááááááá Elértük a csúcsot ennél jobb nincs is.

Van aki mélyben tapogat
Van aki mélyben tapogat S hiszi A csúcson jár

36

33.

levél

Sex a barátommal Már 10 hónapja együtt voltunk, de ez volt a legjobb legszenvedélyesebb szexünk. Feljött hozzám munka után. Én melltartóban és tangában feküdtem az ágyon. Bejött a szobámba és lekaopcsolta a TV-ét. Én felkapcsoltam azt a villanyt amibe piros égő volt. Ő elkezdett levetkőzni: A farka már állt. Én oda mentem hozzá és elkezdtem simogatni. Lehúztam az alsógatyáját és a számba vettem a farkát. Lassan lefeküdtünk az ágyra és elkezdtünk franciázni. Ő hevesen eljkezdett nyalni. Azt hittem megőrülök. Miközben nyalt ujjazott is. Én meg minél erősebben szoptam. Aztán szenvedélyesen magára húzott és elkeztünk szeretkezni. Olyan jó volt érezni azt a nagy farkát. Ráültem és lovagoltam rajta. Ő meg közben a mellemet maszírozta. Felültünk az ágyra és mozogtam tovább. A mellemet nyalogatta. Utána kutypózba ültem és hátulról nyomta neki Pár perc mulva éreztem hogy kiveszi és beteszi a seggembe. Eleinte fájt, de aztán egyre jobb lett. Utána visszatette a nedves puncimba a farkát és pár perc mulva egyszerre élveztünk el. Ez volt a legjobb szex vele.

ECCE HOMO

37

38