You are on page 1of 11

Sámson II

Sámson és a filiszteusok

Bír. 15,1- 6,3

Egy idő múlva Sámson elment
meglátogatni a feleségét, és egy
kecskegidát vitt magával
kiengesztelésül. Még nem tudta, hogy
lányát az apa másvalakinek adta.
Búzaaratás ideje volt.
A búza egy része még lábon állt, másik
részét már levágták, s kévékbe rakták a
mezőn.
Sámson apósa engedélyét kérte, hogy
bemehessen feleségéhez. A kor
szokásaiba kapunk betekintést: Az apa a
ház ura, mindenhez az õ beleegyezése
kell. A gazda zavartan mondta neki: „Én
már azt gondoltam, hogy végképp
meggyűlölted őt ezért hozzáadtam a
vőfélyedhez.” A férfi kapkodva keresett
valami megoldást, mert érezte, hogy
ezzel Sámsont magára haragítja. „De a
húga még nála is szebb. Legyen ő a tied
helyette!”
Sámson mélyen megbántódott.
Haragosan meg is fenyegette az apósát:
„Ez egyszer nem én leszek a hibás, ha
rosszat teszek is a filiszteusokkal.”

Timnából egyenesen a mezőre ment
Sámson, ott fogott háromszáz rókát.
Csóvákat készített, a rókákat kettesével
a farkuknál összekötötte, úgy, hogy a
farkuk közé tett egy-egy csóvát. Majd
ráhajtotta őket a filiszteusok lábon álló
gabonájára.
Egymás által, meg az égő csóva által
űzött állatok rohantak mindenfelé. Így
felgyújtották a lábon álló gabonát, a
kévéket, sőt még a szőlőket és az
olajfás kerteket is.
A filiszteusokat ez a kár igen
érzékenyen érintette. Kérdezgették,
vajon ki tehette. Egész téli
gabonakészletük odaveszett, sőt a bort
és az olivaolajat is éveken át hiányolni
fogják.
Most saját bőrükön tapasztalhatták,
amit éveken át ők tettek Isten népével,
az izráelitákkal, mikor elrabolták tőlük a
termést.
Hamar kiderült, ki rejlik e nagy pusztítás
mögött: Sámson követte el, amiért
feleségét a timnai ember másnak adta.

Ezért a Timnában és környékén lakó
filiszteusok megharagudtak e timnai férfira,
és a lányával együtt megégették.
Mire Sámson még jobban megdühödött;
haragját nem lehetet lecsillapítani. Azt
mondta nekik: „Ha ti így tettetek, én meg
bosszút állok rajtatok, és csak azután
nyugszom meg!”
Ezzel megragadott minden filiszteust, akit
csak elkaphatott, és hatalmas csapásokkal
agyba főbe verte őket.Majd elhagyta
Sámson a filiszteusok területét és
visszavonult az étámi sziklahasadékba.

Tim

Étám sziklahasadéka elég
magasan, Júda
hegységének a déli részén
feküdt, Étám patakjánál,
gyaníthatóan Corától
keletre. Talán erődítmény
vagy rablóbarlang lehetett.

Magányosan töltött ott el Sámson valamennyi
időt, új lehetőséget várva, hogy harcot kezdjen
a filiszteusokkal, akik Isten népén annyi éven
át zsarnokoskodtak.
A filiszteusok Júda ellen vonultak, és tábort
ütöttek Júdában, Lehinél. Amikor a júdabeli
emberek megkérdezték, miért vonultak föl
ellenük, így válaszoltak: „Azért vonultunk föl,
hogy megkötözzük Sámsont, és úgy bánjunk
vele, ahogyan ő bánt mivelünk.” Ez nem sok
jót ígért Sámsonra nézve…
A júdaiak erre úgy határoztak, Sámsont
kiszolgáltatják a filiszteusoknak, hogy aztán ők
békében élhessenek. Mintegy háromezer
júdabeli vonult az étámi sziklahasadékhoz, ahol
Sámson meghúzódott, hogy elfogják. Szemére
hányták, hogy veszedelmet hozott rájuk, s a
filiszteusok megtámadták őket. Megkérdezték:
„Miért tetted ezt velünk?” „Ahogyan õk bántak
velem, én is úgy bántam velük” – válaszolt
Sámson. Mire a júdaiak azt mondták: „Azért
jöttünk ide, hogy megkötözzünk, és a
filiszteusok kezébe adjunk.”„Esküdjetek meg,
hogy nem vertek agyon!” – kérte Sámson, aki
nem akart erõszakot alkalmazni honfitársai
ellen, de félt attól, hogy megölik õt.

„Nem!” – mondták. – „Csak jól
megkötözünk, és a kezükbe adunk, de
semmi esetre sem ölünk meg.”
Erre megkötötték Sámsont két új kötéllel,
és elvezették a szikláról a völgybe. Amint
a filiszteusok meglátták a megkötözött
Sámsont, ujjongani kezdtek.
Sámsont viszont megszállta az Úr Lelke.
Elszakította az erõs köteleket, mintha
csak tűz égette volna meg azokat. Szinte
lemállottak a kezéről.

Akkor talált egy szamár-állcsontot, mely
a kezében erős fegyverré vált. Ezzel vert
agyon ezer filiszteust, a többiek
elmenekültek.
A júdai emberekről nem olvasunk itt
többet.
Amint a harcot befejezte, Sámson
gyõzelmi éneket énekelt. „Szamár
állcsontjával rakásra vertem õket,
szamár állcsontjával agyonvertem ezret!”
Ez dicsekvő ének, mely nem az Úr iránti
hálából fakadt, akinek ezt a hatalmas
erőt köszönhette. Majd elnevezte a
helyet „Ramath Lehi”-nek (vagy csak
„Lehi”-nek), ami Állcsont-magaslatot
jelent.

Gáza – „Az erõs”; a filiszteusok legdélibb
városa, fél órai járásra a Földközi-tenger
partjától. Fontos átjáró város az Egyiptom
és Szíria közötti karavánúton, mely három
világot kötött össze: Afrikát, Ázsiát és
Európát. Az ApCsel 8,26-ban ezt olvassuk:
Fülöp menjen „a Jeruzsálembõl Gázába
vezetõ útra, amely néptelen.”

Sámsonnak tudnia kellett volna, hogy
győzelmét az Úrnak köszönheti, mindenben
tőle függ. Hamarosan elviselhetetlen
szomjúság tört rá, azt hitte, belepusztul. Ekkor
az Úrhoz fordult: „Te ilyen nagy szabadítást
vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan
kell meghalnom, vagy a körülmetéletlenek
kezébe kell esnem!
Az Úr kegyelmes, megmentette Sámsont a
haláltól. Közvetlenül Sámson mellett
megnyitott egy mélyedést, melyből víz fakadt.
Sámson ihatott végre. Amint megelevenedett a
víztől eltöltötte a hála. Tanúskodik a név, amit a
forrásnak adott: Kiáltó-forrás. E forrás még
sokáig adott vizet, e könyv írásakor még
feltétlenül! Ezt követően húsz évig volt béke
Izráelben.
A következő esemény ez alatt a húsz év alatt
történt valamikor.
Sámson egyszer a filiszteusok országába
ment, egy déli városba, Gázába. Ott betért egy
parázna nőhöz. Éjfélig maradt nála. Közben a
város vezetõi meghallották, hogy a hírhedett
Sámson a városba jött. Gyorsan intézkedtek.
Erősen őrizték a városkaput, nehogy Sámson
észrevétlenül elhagyhassa a várost.

Csöndben vártak, hogy
meglepetésszerűen
támadhassanak rá, amikor
el akar menni. Azt hitték,
reggel felé indul majd
tovább. Sámson azonban
felkelt éjfélkor, megragadta a
városkaput a két ajtófélfával
együtt, kiszakította zárastul,
a vállára vette, és elvitte. A
meglepett filiszteusok csak
néztek utána! Senki sem
merészelte e nagyerejû hõst
üldözni. Sámson a nehéz
városkaput keleti irányba, a
hegyekbe vitte, mígnem egy
magas hegytetõre tette,
Hebrónnal szemben. A
történet megmutatja, hogy
az Úr nem akarja
cserbenhagyni szolgáját,
Sámsont, bár bizonyára
nem tetszett neki, hogy a parázna nőnél járt. Figyeljük csak meg: most nem olvassuk,
hogy az Úr Lelke szállt volna Sámsonra. Az előző eseményeknél így történt. Az Úr a
tévúton járó Sámsont sem hagyta el, bár nem áldotta meg nőügyeit.

Aranymondások:
„Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”
(1Kor 1,31b)
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!
Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”
(Zsolt 50,15)

VÉGE
Készítette: ifj. Mátyás Árpád lelkipásztor
matyasarpi26@gmail.com
A bibliai történet leírása kisebb módosításokkal Evert Kuijt: 365
bibliai történet gyermekeknek és tanítóknak című könyvéből
lett átvéve
(www.kateteka.hu)
Szabadon másolható és terjeszthető!