You are on page 1of 36

Csíkszeredi zsidók és keresztények viszonya a helyi sajtó tükrében

Péter Izabella

Csíkszereda, román nevén Miercurea Ciuc, 42 ezres lakosságú város, Hargita megye
közigazgatási központja melynek mára sajnos egyetlen zsidó lakosa sem maradt. Bár a városban
soha nem volt nagyszámú zsidó lakosság, hisz közismert volt a „nem székely származású
egyének” iránti intoleranciájáról1, a XIX. század utolsó évtizedétől kezdődően Csíkszeredában
is megtelepedtek a zsidók.
Az első zsidó, Hetman Móric betelepedésétől a deportálásig hosszú út vezetett, amely
alatt nemcsak a betelepedett zsidóság, hanem a város lakossága is sokat változott: a virtuskodó
zsidóellenességtől egyes zsidók teljes jogú polgárokként való elismeréséig, deportáláskor a
zsidók feljelentéséig, illetve az általuk használatlanul maradt lakások igényléséig vagy javaik
visszatértük esetére való megőrzéséig széles skálán mozogtak a keresztények és zsidók
interakciói.
Jelen tanulmány célja ezen kölcsönhatások vizsgálata a Hargita Megyei Levéltár
iratanyagára, a korabeli csíkszeredai sajtóra, a csíkszerdeai hitközség magánlevéltárában
található anyagokra, illetve Szabó Katalin mélyinterjúira támaszkodva.
Ennek érdekében tekintsük át röviden a csíkszeredai zsidóság történetét.

Néhány statisztikai adat a zsidóság betelepedéséhez Csík vármegye és Csíkszereda
területére
Csík vármegye és Csíkszereda területére viszonylag későn és kis számban telepedtek be
a zsidók. Ehhez hozzájárult a terület elszigeteltsége – a vasút csak későn, a XIX. század végén

1

A csíkszeredai zsidó hitközösség magánlevéltára – 70/1974 – dr. Adler Miklós levele Vántsa Zoltán református

tiszteleteshez.

1

kötötte össze Erdély többi részével –, valamint a hagyományos katolikus öntudat is, amely a Csík
vármegyei székelyek identitástudatának fontos részét képezte.
Az 1869-es népszámlálási adatok szerint a vármegyének 305 izraelita vallású lakosa
volt2, amely viszont folyamatosan nőtt és 1910-re, elérte a 2357 főt. Az első világháborús nagy
veszteségek – az 1920-as népszámlálás már csak 1861 zsidó nemzetiségűt mutat – után lassan
kezdett újra növekedni a zsidók lélekszáma, 1930-ra újra elérve az 1910-es szintet: ekkor 2345
személy vallja magát zsidónak. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a változás csak abszolút
számban tekinthető növekedésnek, hiszen a lakosság összlétszáma ebben az időszakban nagyobb
növekedést mutat, így a zsidók százalékos aránya a magyar lakosság körében tulajdonképpen
csökkent.3
A következő évtizedben újra lassú elszivárgás állapítható meg, egyes adatok szerint a
magyar hatalomátvételkor a vármegye területén 1940-ben 2067 zsidó élt.4 Az 1941-es
népszámlálás a vármegye területén 70 kikeresztelkedett zsidót jegyzett, akik a zsidótörvények
alapján zsidónak számítottak.5
Csíkszereda adatai hasonlóképpen alakultak: a városban Zsögöd, Taploca, Somlyó
falvakkal együtt 1869-ben 5 zsidó élt, 1880-ban pedig 19. 1910-ben azonban már 241 izraelita élt
a városban és a város szerves részét képező falvakban. A nagy háború következtében a szeredai
zsidóság létszáma is csökkent. 1920-ban 205 zsidó lakosa volt a városnak, és csak 1930-ra éri el
újra az 1910-es szintet 302 izraelita vallású személlyel. Ez a szám az elkövetkező évtizedben
2

A népszámlálási adatoknál Varga E. Árpád, Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című munkájára

támaszkodtunk (Hargita megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) adatai 1850-2002 valamint Hargita
megye településeinek felekezeti adatai http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm
3

Ennek magyarázata valószínűleg a román népszámlálási biztosoknak abban a törekvésében keresendő, amellyel a

zsidókat arra bíztatták, hogy inkább izraelitának és zsidónak vallják magukat. Ez a román kormány hivatalos
propagandájának részét képezte, melynek célja a magyarság létszámának csökkentése volt a magyar zsidók
leválasztásával. Valószínűleg ennek a politikának valamint a cionizmus térhódításának következménye volt az, hogy
ekkor és a következő népszámláláson a magyar zsidók egy része már nem vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Lásd:

Tibori

Szabó

Zoltán:

Csík

vármegye

zsidósága

a

betelepüléstől

a

megsemmisítésig.

I-III.

http://www.adatbank.ro/inchtm.php?kod=230
4
5

Ferencz S. Alpár: A csíkszeredai zsidókról. In: Székelyföld [Csíkszereda], IV. évf., 1. sz., 2000. január, 72. old.
Tibori, i.m.

2

csak keveset változott, az 1941-es magyar népszámlálás 299 zsidót talált Csíkszeredában.
Ezekből a deportálás után három személy tért viszza. Számuk a kivételezettekel, a túlélő
munkaszolgálatosokkal és a Csernovicból betelepedett zsidókkal együtt 1947-ben 126 fő.
Mindezek az adatok a magyarság lélekszámához viszonyítva csak kis arányokat
mutatnak, melyet a következő táblázat szemléltet:
Év

Összlakosság

Izraelita Arány

1850

961

-

0

1857

1016

-

0

1869

1247

5

0,4

1880

1597

19

1,19

1890

1789

13

0,73

1900

2858

160

5,60

1910

3701

241

6,51

1920n

2675

188

7,03

1930**

4807

268

5,58

1941

6926

299

4,32

1947*

126

1948a

6143

69

1,12

1956a

11 996

7

0,06

1956n

11 996

61

0,51

1977n

30 069

15

0,05

1992

45 769

5

0,01

1999

47 000

4

0,008

3

Azonban ez a népességbeli növekedés is kiváltotta a helybeliek intoleranciáját. Vitos
Mózes6 Csíkmegyei füzetek. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez című munkájában,
amely 1894 és 1902 között jelent meg, aggódva szól a zsidóság betelepedéséről.
„Egyedül Csíkmegye tiszta katholicizmusának kell tulajdonítanunk, hogy itt a múlban
soha nemzetiségi kérdésről szó nem lehetett. Így csíkmegye hitbeli és nemzetbeli egységének
eszméjét tényleg egymástól elkülönítve gondolni alig lehet, de nem is szabad. (...) Úgy hogy a
jelen rohamos idegen szemita faj invasiója miatt is aggódó sejtelemmel tekintek székely vérünk
messze jövője felé.”7
A befogadók
Egy közösségben, mely számára a csíksomlyói búcsú a nemzeti identitás része, mely
mítoszt kreált magának a vallás megőrzéséből, az idegen vallásúak betelepedése nagy tiltakozást
váltott ki. Ezért a zsidók hátrányban voltak a betelepülő örményekkel szemben, akik ugyan
hasonlóképen kereskedők voltak, viszont a vallásuk katolikus volt, ami a túlnyomóan katolikus
vármegyében az elfogadás alapjait teremtette meg számukra.
Vitos Mózes azon sajnálkozik, hogy valamikor a zsidóság aránya Csík vármegyében
0,61% volt, de ez a szám rövid idő alatt megszázszorozódott. A klasszikus antiszemitizmus
minden vádját felsorakoztatja a zsidók ellen: hogy a kocsmák bérletéből élnek, uzsorával
foglalkoznak, erénynek tartják, ha egy keresztényt rászedhetnek.8 „Látjuk, hogy elfoglalták a
földbirtokos (Magyarország-Erdélyben) a nagy és kisipart, nagy és kiskereskedelmet, az egész
sajtót, meghamisították a magyar közvéleményt s lefoglalták a magyar politikai közéletet, szóval
ők lettek a helyzet uraivá, vagyis Magyarország a zsidóság Eldorádójává lett.”9

6

Vitos Mózes, (1847- 1902) helytörténész, szerkesztő, római katolikus pap. Nagy műve a Csíkmegyei füzetek.

Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez, amely 1894 és 1902 között jelent meg. A monográfia jellegű munka
1022 oladal terjedelmű, 34 füzetben, folytatásokban adta ki, hogy könnyebben hozzáférhetővé tegye a nép számára.
Minthogy Vitos Mózes hosszú időn keresztül a Csíki Lapok munkatársa is volt, hatása a csíki közvéleményre
számottevő volt.
7

Vitos, I. 9. o.

8

Ibidem, 37. o.

9

Ibidem, 36. o.

4

Ebbe a zárt, így az idegenekkel szemben intoleráns és ugyanakkor gazdaságilag elmaradt
közösségbe telepednek be a zsidók.
A vármegye gazdasági helyzetéről szintén Vitos Mózesnél olvashatunk, aki a nemzetiségi
kérdésen kívül viszonylag objektíven értékeli a megye helyzetét: kereskedése és ipara a
„kezdetlegesnél alig több”10, egyedül a fa és ásványvíz kivitel az, ami jelentősebb szerepet töltött
be a gazdaságban. A vasút, mely későn épült ki, sem jelentett igazi előrelépést, hiszen nem
tudták megszervezni a termékek eladását: „ha esetleg többet találnának dolgozni, mint amennyi
«Csíkország» belfogyasztására szükséges, azt se tudnák, mit tegyenek vele.”11
Csíkszeredáról Orbán Balázs sem nyilatkozik túl hízelgően: „Szereda egy oly gyarló
kicsiny helység, melynél nagyobb s városiasb küllemmel bíró falu Csíkban akárhány van. Az
egészet két utcza alkotja, melyek egyenes szögben találkozva az egésznek egy T alakot adnak, az
északról délnek tartó utcza déli végénél van a vár, e körül a volt határőri ezredek csinosabb tiszti
lakjai. A keletről nyugatnak tartó másik utcza nyugati végénél van a város (egyetlen, s nem
nagyon díszes) temploma, ezek közt pedig apró földszintes, deszkával fedett házikók, csak
néhány kisszerű bolt, néhány iparos és sütőczég s a sok korcsmát jelölő gyalult forgácsczég
sejteti, hogy városban vagyunk. – A mint jelene igénytelen e városnak, úgy multjáról se sokat
tudunk.”12
A város még 1900-ban is a legelmaradottabbnak számított „az összes székely városok
közül az építészeti beruházások terén.”13 Az 541 lakásból csak 24 volt emeletes és csak ötnek
volt fürdőszobája!
Ez a vallásos, zárt közeg már akkor antiszemtita volt, amikor még egyetlen zsidó sem
lakta, bár ezt többen is annak számlájára írják, hogy keresztény lakosai nem ismerték,
csodabogárként, furcsaságként kezelték őket.14 Miután azonban több zsidó is betelepedett
10

Ibidem, 6. o.

11

Vitos, I. 261.o.

12

Orbán Balázs: A székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból, Pest, 1868,

http://mek.oszk.hu/04800/04804/html/
13

Frank Miklós: Csíkszereda város fejlődése – építőipari szempontból in: Az 50 éves ipartestület 1884-1934,

kiadó:Csíkszereda és vidéke ipartestülete, 1934, 80.
14

Tivai: „Nálunk a nagy publikumnak fogalma sem volt a zsidóról.” I.m. 55.

5

Csíkba, ez a hozzáállásuk lassan megváltozott, elfogadták, befogadták őket. Ebben nagy szerepe
volt azoknak a gazdasági hatásoknak, amelyeket a zsidók betelepedése indított el: új
munkahelyek teremtése, magasfokú orvosi ellátás, szanatórium, a fogyasztási cikkek kínálatának
diverzifikációja.
Ennek ellenére, a különböző visszaemlékezések és újságcikkek alapján arra a
következtetésre juthatunk, hogy a befogadás soha nem volt teljes, a zsidók bármennyire is
szerettek volna integrálódni, a katolikus közösség mindig idegenként tekintett rájuk, és
kívülállóságukat mindig érzékeltette is velük.
A csíkszeredai zsidóság rövid története
Székelyföldre Moldvából, Bukovinából, illetve Galíciából telepedtek be a zsidók, bár
elszórtan Erdély más területeiről is érkeztek. Ezek egy része vándorkereskedő volt, akik végül itt
megtelepültek, de főként a fakitermelés és fafeldolgozás illetve a gabonakereskedelem vonzotta
őket. Bár azelőtt is történtek próbálkozások a betelepülésre, 1890 előtt a vándorkereskedők
továbbáltak, mivel „nem tudtak beilleszkedni a „nem székely származású egyéneket nehezen
befogadó lakosság körébe”.15
Betelepedésüket azonban felgyorsította, hogy 1875-ben Csíkszereda megyeszékhely lett,
valamint az ún. székely körvasút16 megépítése is – ez alkalommal főként Háromszékről érkeztek
zsidók Csíkba. Mivel a jómódú zsidók főként a fafeldolgozó cégek tulajdonosaiként
munkahelyek teremtésével elősegítették a lakosság pénzhezjutását, valamint a jól felkészült
zsidó orvosok megbecsülést szereztek, lassan enyhült az ellenük érzett ellenszenv, és befogadják
őket a csíki társadalomba. Ez a befogadás azonban korántsem jelentett elfogadást is. Státusuk
inkább megtűrt volt.
Ez is előrelépést jelentett azonban az első Csíkszeredába betelepedett zsidó helyzetéhez
képest. Hetman Móric valamikor az 1860-as évek második felében költözhetett be családjával
Csíkszeredába. A fennmaradt feljegyzések szerint a város lakossága, bár megtűrték az ecetárust,
„virtusból” megfurták a hordóit, szekereikkel összetörték a tornácát, ablakait betörték, hiszen
15

Ibidem.

16

A Brassó–Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Gyergyószentmiklós–Déda–Marosvásárhely vasútvonal, amelyet 1897-

ben avattak fel, de teljesen csak 1909-re épült meg.

6

„zsidó volt, ami a legnagyobb hiba!”17 Annak ellenére, hogy Hetman előtt soha nem is láttak
zsidót, Csíkban „egy szakasztó szálig antiszemita volt minden ember.” 18 Jogorvoslatra nem volt
esélye, a városvezetőség sem segített. Tivai Nagy Imre Emlékezés régi csíkiakról című
könyvében ezt úgy értékelte, hogy a város lakói számára „nagy gyalázat” volt, „hogy egy eleven
zsidó meg mert húzódni” a falai között, és mindenki gáncsolta, megkeserítette életét, sőt a
zsidóval való „virtuskodás” úgymond kötelességszámba ment!19 A városvezetés is közrejátszott
ebben, hiszen a legnagyobb télben szedette le a rozzant faházikó ajtaját, ablakait. Hetman Móric
csupán egyetlenegyszer vesztette el türelmét és kétségbeesésében Bécsbe írt levelet: „Euer
Majistät, hier ist ribillion...” melyre azonban választ nem kapott.
A betelepedés azonban, bár nem nagy arányban, folytatódott, és lassan a csíkiak is
megtanultak együtt élni a zsidókkal. A csíki újságokban, mint a Csíki Lapok, ill. Csíki Hírlap
helyet kaptak a zsidók hirdetései is és zsidó témájú cikkek is megjelenhettek. Közben
folyamatosan fejlődött a hitközség, Chevra Kadishát létesítettek, majd imaházat építettek és
Vorbetert, saktert szerződtettek. A XX. század első évtizedében zsidó iskola létesült, a temetőnek
földterületet vásároltak majd zsidó templomot is építettek.
A templomnak otthont adó kis utcában több zsidó család is lakott – ezért is nevezték
Zsidó utcának: a Nágler család, dr. Adler Miklós, Mandel Béla cipőkereskedő, a Berkovics és a
Popper család. Ezen kívül a város több részén szétszórtan több zsidó család élt: Friedman Jakab,
kávéháztulajdonos, az Adler család, Berkovics Samu, bádogosmester, Hauzer Hermann, órás és
ékszerész, Hirsch Hugó, főorvos, Ackermann Ignác, kiskereskedő, Klein Sámuel, fűrészgyáros,
Friedlander Emil, fakereskedő.20
A beilleszkedést teljesssé tette dr. Pál Gábor, a csíksomlyói gimnázium igazgatójának
lépése, mely által „Adler Miklóst, háromszéki szörcsei Adler József iparos fiát, mint első zsidó

17

Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda, 2009, 55.

18

Ibidem.

19

Tivai, 56.

20

Ferencz S. 20.

7

vallású tanulót a Katolikus Gimnázium tanulói közé felvette, megnyitván az utat a zsidók fiainak
itteni tanulására.”21
1913-ban saját rabbit is választottak Glasner Jakab személyében. Az eddig a tölgyesi
hitközséghez tartozó kis közösség önálló hitközséggé alakult: létrejött a Csíkszeredai Orthodox
Izraelita Anyahitközség.
A rabbiválasztás megosztotta nemcsak a város izraelita de keresztény lakóit is, és
figyelemel kísérték nemcsak Csíkszereda, de Erdély több városában is. A városban lévő két
hírlap, a Csíki Lapok és a Csíki Hírlap pártállástól függően ellentétes beszámolókat közölt a
kampány lezajlásáról, melyek azonban nem nélkülöznek némi antiszemita élt sem. Mivel
Kálmán Gusztáv, kereskedelmi államtitkár is részt vett a rabbiválasztásban, a választási ügy
országos szintű botránnyá dagadt. A Csíki Lapok 1913-as (XXV.) éfvolyamának első száma így
értékeli a lezajlott eseményeket:
„E becsületes székely városban (...) főrabbiválasztásra készültek az izraelita polgártársak.
Mondanunk sem kell, hogy a választásban politikai szempontokat is belekevertek az okból
hasznot húzó illetékesek s a mungó képviselőválasztások megszokott eszközeivel: erőszakkal,
terrorizmussal, esetleg trafik- vagy italmérési engedély kilátásba helyezésével igyekeztek
tervüket valóra váltani. Mint hithű ember, természetesen Kálmán Guszti is beleütötte a
választásba az orrát, s így történt, hogy egy bizonyos Glasner Jakab nevű rabbi érdekében az
érdekelt hatóságok útján külön-külön igyekezett „meggyőzni” minden választót, hogy Glasner
révén üdvözülhet.
(…) Hallottunk a szomszédban főispáni presszióról, de a zaj ott is hamarosan elült (…)
Egyébbként úgy mondják itt izraelita polgártársaink, sőt összes laptársaink úgy könyvelték el a
választást, mint amely nyugodtan, presszió és trafik nélkül, impozáns módon adta meg Glasner
Jakabnak túlnyomó többséget.”22
A választást követően a rabbi beiktatása 1913 január 19-én viszont már a megbékélés
jegyében zajlott le, „a városon való összes díszfogatok kivonultak a rabbi fogadására s

21

dr. Adler 70/1974.

22

Csíki Lapok, 1913. január 1, 1. sz., 2.o.

8

felbokrétázva, zászló elővitele mellett vonult be a városba a díszes menet.” 23 A dolog nagy
horderejére utalva a Csíki Hírlap cikkírója így fogalmaz: „valósággal lázban volt e Csíkrendítő
esemény miatt Csíkszereda”24
A beiktatás utáni banketten adakozást rendeztek a Csík megyei árva- és szeretetház
javára, melyből a zsidóság alaposan kivette a részét.25
A beiktatás kapcsán vetette papírra rövid elmélkedését Tivai Nagy Imre a csíki
zsidóságról. Röviden áttekintve a zsidók szívós kitartását, amellyel alig negyven év alatt az
egyetlen betelepült zsidótól kezdődően a

városnak már saját hitközsége, temploma, saját

temetője van, nagy jövőt jósolt a zsidó közösségnek: „Egy cseppet se csodálkozzék majdan ötven
esztendővel ezután élő nemzedék azon, ha Csíkszeredában a zsidó templom fog a város
legyszebb helyén épülni és a rabbi lesz egyik legjelentősebb irányadó férfiú a város életében. A
zsidó templom nem fog sokáig a régi disznópiac eldugott zugában szerényen meghúzódni,
előkerül az majdan a piac legszebb terére, mert a komoly, vallásos meggyőződés és összetartás
utat tör magának a legnehezebb akadályokon is, a vallástalan nemzetköziség pedig meg fog
lapulni s kézcsókra jelentkezik a szívós kitartással összeharácsolt aranyborjú előtt.”26 Ez a
hangnem, mely akkor is lenéz, ha dícsér, kíséri végig a zsidókról való legpozitívabb
megnyilvánulásokat is a város életében.
A csíkszeredai zsidók az első világháború végéig egyre jobban beilleszkedtek a
közösségbe, a 82-es székely gyalogezred honvédei között számos zsidó név szerepel. A háború
azonban nem kímélte a várost, házai egy része megsemmisült a keletkezett tűzvészben, lakossága
visszaesett, a pusztítás nyomai még 1922-ben is látszottak. A zsidó hitközség is komoly
23

Tivai, i.m. 53.

24

Csíki Hírlap, III. évf., 1913. január 25, 4. sz., 3.

25

„Glasner Jakab anyakönyvezető-rabbi beiktatása alkalmából (...) a Csík megyei árva- és szeretetház javára a

következők adományoztak: Zimmermann Adolf, dr. Harmat Leó, közkórházi főorvos 20-20 koronát, Boskovitz
Kolozsvárról, Habzelman Mór Kolozsvárról 3-3 koronát, Lazs Lázár MÁV-felügyelő Kolozsvárról, Aczél Ödön 2-2
koronát, Niszel Adolf, ifj. Berkovits Lázár, Gottlieb Géza 1-1 koronát, Magyar Hermann 5 koronát, Mátrai Ignácz 4
koronát. Fogadják a nemes szívű adományozók adományaikért köszönetünk kifejezését, Csík vármegye árva- és
szeretetháza igazgató választmányától. Csíkszereda 1913. évi március hó 31-én. Birtha József igazgató elnök.” Csíki
Lapok, XXV. Évf., 1913. április 9., 15.sz., 3.o.
26

Tivai, 54.

9

veszteségeket szenvedett úgy anyagiakban, mint emberéletben. Az háború hősi halottai között
volt Magyar Herman, Fischer Frigyes, Josheph D. Hoffman, Grünwald Dezső, Breier Fülöp, de
dr Adler Miklós, Magyar Herman, Fischer Frigyes, Grünwald Dezső és Ackermann Ignác
hazatértek a frontról. A rituális fürdőt és az előimádkozó lakását ezalatt kifosztották, a
templomot megrongálták. Szerencsére az átvonuló regáti román zsidó katonák elvitték a
templom tóráit és egy romániai hitközségbe menekítették. A tóraszekrény ajtajára felírták, hol
találhatják majd meg a háború után, ahonnan később vissza is szerezték őket. 27
A háború elvesztése és a trianoni békeszerződés gyökeresen új helyzetbe kényszerítette
Csíkszereda minden polgárát. A zsidók számára, akik eddig is kisebbségben éltek, a
hatalomváltás nem volt akkora megrázkódtatás, mint a magyarok számára, nemzetiségi
szempontból kezdetben még enyhe javulást is hozott. A román hatóságok inkább a zsidó
nemzetiséget próbálták erősíteni a magyarság kárára, a zsidókat arra biztatták, hogy inkább
jiddisül beszéljenek, népszámláláskor magukat zsidónak és ne magyarnak vallják.28
Ennek hatására a nagyfokú asszimilálódást felváltják a „poszt-asszimilacionista” ill.
„poszt emancipacionista” tendeciák, a helyi zsidók is a cionizmus felé orientálódtak.29 Az 1918
november 20-án megalakult Erdélyi Zsidók Nemzeti Egyeseületének célkitűzése a zsidók
nemzeti kisebbséggé nyilvánitása volt. 1930-ban pedig létrejött a Zsidó Párt. Ennek ellenére a
román politika azon törekvései, hogy a zsidókat szembeállítsák a magyarsággal és azok
létszámát csökkentendő magukat zsidó nemzetiségűeknek vallják, a legtöbb esetben csődöt
mondott. A helyi – így a csíkszeredai zsidók is magukat izraelita vallású magyaroknak
tekintették.
Talán ennek volt köszönhető az is, hogy bár a csíkiak alapvetően nem kedvelték a
zsidókat, a két világháború közötti időszakban, amelyben a román politikát az antiszemitizmus
egyre hangsúlyosabbá válása jellemzi, Csíkban nem voltak zsidóellenes uszítások.

27

Ferencz Salamon Alpár: A Holokauszt helytörténetének oktatása V-VIII. osztályban. A csíkszeredai zsidóság

története. Kiadatlan, 29.
28

Randolph L. Braham: A magyar Holokaust, Gondolat, Budapest, 1988, I. 141.

29

Ferencz S. 32.

10

A háború után, 1920-21-ben a hitközség újraépítette templomát, a hívek száma
növekedett, a város életében változatlanul részt vett a zsidóság is. 1928-ban új hitközségi elnököt
választanak a Madéfalván gőzgépes gáterrel rendelkező Grünberg Mátyás személyében és
miután Glasner Jakabot Kolozsváron főrabbivá választják, annak helyét Krausz Romeo foglalja
el.
Mindennek politikai háttere azonban az egyre fokozódó román antiszemitizmus
térhódítása: 1930-ban a Corneliu Zelea Codreanu által megalapított Szent Mihály Arkangyal
légiójából megalakul a hírhedt Vasgárda, majd 1937-től egyre több antiszemita rendelet lát
világot. A Goga-Cuza kormány idején Romániában egyre több zsidóellenes törvényt hoznak,
melyek céja „a zsidóság térhódításának visszaszorítása” és „a román nemzeti érdekek védelme
volt”. Ezekről az intézkedésekről a csíkszeredai média is rendszeresen tájékoztatott, hiszen a
zsidó közösség is a város polgáraihoz tartozott.
Változott azonban a helyzet a második bécsi döntés után, mikor a magyarországi
zsidótörvényeket Cskszeredában is bevezették, a zsidó lapokat erdélyszerte betiltották, a zsidók
állampolgárságát pedig visszavonták. Ennek ellenére a helyzet érdekessége, hogy míg a
Gyergyói Lapok és a sepsiszentgyörgyi Székely szó nyíltan felvállalta az antiszemita uszítást, a
Csíki Lapokban csak elvétve fordultak elő zsidóellenes élű cikkek.
A zsidókkal szembeni visszaéléseket általában az anyaországból Csíkba helyezett
városparancsnok, Éder Elemér számlájára írják, aki csak kisszámú hívet tudott maga köré
toborozni, azokat is inkább a „lecsúszott egzisztenciájú egyének közül”: „Általában azt a gonosz,
rossz, türelmetlen szellemet, amelyet a megszálló és idehozott vegyes, másodrangú tisztviselő
osztály magával hozott, az itteni lakosság csak kevés, elvakult, poziciót akaró, könnyű fajsúlyú
rétege fogadta szimpátiával, míg a komolyabb része távolmaradt és sokszor éreztük segíteni
akarását és részvétét a megalázásunkban. Volt aki résztvett a hírhedt Éder ezredesnek a görög
keleti templom értékeinek kifosztásában... ezekkel szemben hálánk és elismerésünk jár Dr.
Kovács Károly, Dr. Pál Gábor, dr. Nagy András. Ifj. Dr. Gál József, Kovács Pál és még sok
csíkszeredai lakótársainknak, akik felülemelkedtek az akkori idők piaci hangulatán, nem
engedve, hogy a sár reájuk freccsenjen.”30
30

Adler, 70/1974.

11

Ezekben az időkben válik jelentőségteljessé azonban a keresztény egyházak
képviselőinek – Bíró Ferenc katolikus plébánosnak, illetve Kovács Pál református lelkésznek – a
magatartása. Főként mert Bíró Ferenc nagy befolyással bírt a városvezetőség tagjaira, akiről
Adler Miklós úgy nyilatkozott, hogy „minden politikai városi ügynek fő irányítója volt.” 31 Míg
Kovács Pál gyakran megpróbál közbelépni a zsidóellenes intézkedések enyhítése érdekében,
Bíró Ferenc nyíltan kifejezi rosszallását bármikor próbálják bevonni hasonló közbenjárásokra.
Pedig épp a város felsővezetésének aktív közbenjárására lett volna szükség amikor a Éder
Elemér ezredes – egyébként teljesen törvénytelenül – 80.000 pengő hadisarc befizetésére
kötelezte a város zsidóságát, és a későket vagy fizetésképteleneket kitoloncolással fenyegette.
Éder a zsidókat három kategóriába osztotta: azok, akiket ki kell toloncolni az országból,
ez kb. a zsidók 20%-át jelentette, akiket „csak” az ország más területeire kell küldeni – kb. 60%,
és a maradék 20%-ot tekintette helyben annyira megbízhatónak, hogy a városban maradhasson.32
Ezt az elképzelését később meg is valósította: 1940 novemberében 24 családból 81 személyt,
akik a követelt 100-150 pengő közmunka díjat nem tudták befizetni, Gyimesfelsőlokra
szállítottak és ismételten megpróbálták átdobni a román határon. Ez a román határőrök
ellenállása miatt meghíúsult, így visszahozták őket a városi fogdába, majd november 16-án
Kőrösmezőre deportálták őket. A deportáltak érdekében Slachta Margit, a Szociális Nővérek
főnöknője járt közben, amelynek hatására a deportálásokat leállították, a 36 ukrán határon
átdobott személyből azonban 21 személy eltűnt. Érdekükben Pál Gábor, ismert csíki közéleti
személyiség is közbenjárt. Bíró Ferenc katolikus lelkész azonban felháborodva követeli a hozzá
forduló Slachta Margittól, hogy őt hagyják ki az ilyen dolgokból, hiszen „nekem sem ingem, sem
gatyám, engem nem érdekel!”33A deportálásokat Shultz Benő és felesége élték túl.
1942-ben a következő deportálások alkalmával 19 majd újabb 22 család deportálását
rendelik el a 8130/1939-es törvény alapján. Az ok, amelyre hivatkoznak, hogy jelenlétük
nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet. Bár Csíkszereda szociális munkása, Veres Judit
megpróbál Sándor Imre kolozsvári püspöki helytartóhoz fordulni segítségért, próbálkozása
sikertelen. Slachta durván elutasító levelet kap Bíró Ferenctől is, amikor az újabb deportálások
31

Ibidem.

32

Bodea, 63.

33

Adler, 70/1974.

12

leállítását szeretné elérni: „Bocsánatot kérek, ha ilyen hatalom áll rendelkezésére ott, ne
méltóztassék még egyszer engem is belekalkulálni, mert az ilyen papi szerepet én nem
vállalom.”34
Stróbl Emma közbenjárása Farkas Pál rendőrkapitánynál sokkal hetékonyabbnak
bizonyult, hiszen még aznap ígéretet kap: a fellebezések elbírálásáig nem lesznek deportálások.
Ennek ellenére 1942-ben több családot dobtak át Ruténiába.
Közben a városban maradt zsidók helyzete is romlott: rendőri felügyelet alatt álltak,
hetente jelentkezniük kellett a KEOKH-nál (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság)
hiszen állampolgárságukat visszavonták. A zsidó fiatalokat eleinte még besorozták katonai
szolgálatra, de a kitüntetéseiket nem hordhatták. Kezdetben az érettségizettek karpaszományos
önkéntesként szolgálhattak, de fokozatosan elvették tőlük a karpaszományt, a bajonettet, majd az
egyenruhát is. Ennek egyik példája Lempert Andor karpaszomány jogosultság elismerése iránti
kérelme, amelyet azon a címen utasítanak vissza, hogy a saját nyilatkozata szerint zsidónak
tekintendő.35 Hasonlóképpen besorozták Török Lipótot és fiát is, aki az első világháborúban
szerzett kitüntetéseit nem hordhatta.
Az 1939 márciusában életbe lépő honvédelmi törvény (1939:II) megteremtette a
munkaszolgálat alapját: a „megbízhatatlan” elemeket, mint például a zsidókat, kommunistákat és
más nemzetiségűeket a fegyvertelen munkaszolgálati egységekbe sorozták be. Az első
időszakban a munkaszolgálatosok főleg utakat, repülőtereket építettek, mocsarakat csapoltak le,
később többek közt a második magyar hadsereg kötelékébe osztották be őket.
Székelyföldön több munkaszolgálatos század működött. 1942 nyarán két munkásszázadot
vezényeltek ide Bihar megyéből gyimesközéplokra és az Uzvölgyébe. A csíki és háromszéki
zsidók nagy részét s 110/40-es számú munkaszázadba sorozták be, melynek elsődleges feladata a
csíkszeredai szálloda alapjainak kiásása volt. Később Ukrajnába vezényelték őket, ahonnan a
rendezetlen visszavonulás alkalmával többüknek is sikerült hazatérnie. Ennek ellenére sokan a
különböző betegségek, az alultápláltság, a hideg és nem utolsósorban a saját feletteseik
34

Majsai Tamás, Egy epizód az Észak-Erdélyi zsidóság második világháború alatti történetéből. Margit Slachta

fellépése a Csíkszeredáról kiutasított zsidók érdekében. In: MEDVETÁNC, 1988/4, 1989/1, 15.o.
35

Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1859-1968, 239/ 29 cs. 215, 216 lap. 1941. október 3.

13

kegyetlensége miatt haltak meg.36 A visszaemlékezők megemlítik a taplocai Szabó Zoltánt is, aki
szekérbe fogatta a zsidó munkaszolgálatosokat, úgy kínozta őket. A munkaszolgálat egyik neves
áldozata volt Sarkadi Elek karmester is, aki kiütéses tífuszban halt meg valahol Ukrajnában.
A munkaszolgálatban lévő zsidók számára egy menekülési lehetőséget lehetett a
kikersztelkedés. A keresztény munkaszolgálatosok ugyanis fehér karszalagot kaptak és
elbánásuk is különbözött a zsidókétól. A Gyulafehérvári Katolikus Érsekség levéltárában
található Reiszmann Gyula budapesti izraelita áttérési kérése, amelyet a Kolozsvári
Helytartóságnak küldött be. Reiszmann Gyula a 101/72-es

munkaszázadban Csíkcsicsóban

teljesített szolgálatot, a szeredai vasút átépítésénél dolgozott. Felesége és kislánya már áttért, ő
viszont betegsége miatt nem tudott részt venni a felkészítőkön. A csicsói plébános, Buzás Imre
vasárnaponként oktatja és javasolja megkeresztelését. A helytartó azonban Márton Áron
1939/376-os rendeletére hivatkozva37 úgy értékeli, hogy a leghamarabb fél év elteltével
keresztelhető meg, „a vallási ismeretek teljes elsajátítása után”.38
A csíkszeredai Rosenthal Franciska esete egyáltalán nem kirívó, a szeredai főesperes Bíró
Ferenc csak akkor küldi fel kérését, amikor – jelentkezése után egy évvel – a rendeletben
megszabott felkészülés befejeződött. A főesperes megállapítja, hogy „lelkiismereti belső
fordulatról és minden világi indító ok teljes kizártságáról van szó”39. A válasz nem késik:
amennyiben házassága rendezett vagy rendezhető, megkeresztelheti.
Ennek ellenére a lakosság nem szimpatizált a fajgyűlölőkkel, inkább az „importált”
tisztviselőréteg számított antiszemitának a városban. Amikor Magyarország német megszállása
után Csíkban is bevezetik a sárga csillag viselés kötelezettségét, sok csíki lakos kiemelt
36

Ferencz S. i.m. 44.o.

37

Márton Áron az 1939-es év első püspöki körlevelében adta ki a zsidók keresztelésére vonatkozó utasításait, mely

az 1939/376-os jelzetet kapta. Ennek megfelelően a keresztség szentsége csak akkor szolgáltatható ki, ha a szándék
őszinteségéről meggyőződtek. Ennek eredményeként egy év elméleti és gyakorlati felkészülést írt elő. A felkészülés
minimum heti egy óra elméleti oktatást jelentett és bevezetést a liturgiába. Mindemellett más feltételeket is be kellett
tartani: pl. teljesíteni kellett az érvényben lévő polgári törvények előírásait, és a más egyházmegyékből jövő zsidók
nem kaphattak engedélyt a megkeresztelésre. Azok, akiknek előző házassága az egyház törvényei szerint nem volt
rendezhető, szintén nem kaphattak engedélyt
38

Gyulafehérvári Érseki Levéltár, Helytartósági Iratok, 25 cs. 2604/ 1943. augusztus 15.

39

Ibidem, 433/ 1944. január 22.

14

tisztelettel tekint a csillagviselőkre. Dr. Nagy András írja: „Bevezették a zsidók számára a sárga
csillagot, azt mi kicsinyes piszkoskodásnak vettük és aki ilyent viselt, annak szinte tüntetőbben
köszöntünk, elvégre Dávid csillaga megtisztelő jel, olyan, mint Krisztus híveinek a kereszt.”40
A gettósítás és deportálás azonban 1944. május 3-án elkezdődött, a csíkvármegyei
zsidóságot két gettóba internálták: a csík- és kászonszéki zsidókat Sepsiszentgyörgyre, a
Gyergyó-székieket Szászrégenbe. Az 1942-ben olyan engedékenynek mutatkozó Farkas
rendőrkapitány most diadalmasan ünnepelte a város zsidótlanítását:
„E négyéves, küzdelmes idő után következett el az ominózus 1944. év május 4-ike
hajnala41, amikor minden zsidó lakta ház ajtajában megjelenő detektív-rendőr csoportok
felverték az alvókat és sürgetve bekísérték a rendőrségi fogdába a közösség minden tagját
szerény kis csomagjaikkal, ahol még alkalmuk volt az otthoni alkalmazottaknak azt
megdézsmálni, és ahol öregek, gyermekek a padlón fekve tölthették el a legtöbbük utolsó
csíkszeredai éjszakáját. A processust intéző Farkas főkapitány, mint egy győzelmes csatát
megnyert hadvezér – aznap délutánján szokásától eltérően – nem ment templomba, hanem az
udvaron székén lovaglóülésben kéjteljesen nézte a legyőzött ellenséget.”42
A városból és környékéről 312 zsidó lakost szállítottak teherautókon a sepsiszentgyörgyi
gyűjtőtáborba. Szántó Mihály főmérnök családja valamint a Fried és az Ackermann család a
városban maradhatott. Bár Farkas Pál felajánlotta a mentességet az Adler családnak is, ezt nem
vették igénybe, ők is a deportáltakkal mentek.
A zsidók elszállítása után a rendőrök házkutatást tartottak azon családoknál is, akiket
„zsidóbarátoknak” ismertek, ott hagyott értékeik után kutatva. Annak ellenére, hogy nagyon
kevés ember volt, aki nyíltan ki mert volna állni a zsidók mellett, mindenki nagyon félt, mert már
a deportálás előtt zaklatták azokat is, aki a zsidó orvosokkal kezeltették magukat, voltak olyanok,
akik vállalták, hogy a zsidók értékeit megőrzik.43

40

dr. Nagy András: Lót visszanéz, Csíkszereda, 2001, 216. o.

41

Adler doktor tévesen emlékszik, a deportálás Csíkszeredában is május 3-án kezdődött.

42

Dr. Nagy, i.m. 216. o.

43

Bács Béla, Szabó Katalin, Voltak. Emlékezés a csíkszeredai zsidó közösségre, Csíkszereda, 1999, László Klára

visszaemlékezése, 17. o

15

A szentgyörgyi gettóból Szászrégenbe szállították, majd Auschwitzba deportálták a
csíkszeredai zsidókat is. Ezek közül Török Klárának, dr. Kiszelnik Ferdinándnak valamint Adler
doktornak sikerült hazatérniük. A munkaszolgálatra rendelt zsidóknak nagyobb esélyük volt a
hazatérésre: Popper Zoltán, Bermann Samu, illetve bátyja, Berkovics Arnold és egyik testvére
hazatért Ukrajnából, ahová a 110/40-es századot vezényelték, annak ellenére, hogy több
keresztény társuk akart tőlük mindenáron megszabadulni.
A hazatérők ugyanazokkal a problémákkal küszködtek, mint Magyarország más
városaiban is a visszatérő zsidók: javaik eltűntek, házaikba/üzleteikbe keresztények költöztek.44
A helyzet érdekességét viszont az adja, hogy míg Magyarország többi területein csak 1944-ben
kezdődött meg a zsidó ingatlanok igénylése, Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának iratai
szerint már 1943-ban gondnokság alá helyezték azokat az ingatlanokat, „amelyeknek
tulajdonosai legalább egy éve távol vannak s tartózkodási helyük ismeretlen és hazatérésükben és
vagyonkezelésükben akadályozva vannak”.45
Ezt a csíkszeredai lakosok ki is használták. Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának Iratai
között a zsidók javainak adminisztrálása megnevezésű 72-es csoportban találhatunk olyan
kérelmet, amelyben már 1943 október 5-én özvegy Dávid Ferencné kéri, hogy özvegy Dazbek
Sándornénál a Kossuth Lajos utcai 66-os udvaron az üres szobát utalják ki számára. Egy hasonló
kérést azzal utasítanak el, hogy ezeket a lakásokat csak megbízható, nemzethű egyéneknek
utalhatják ki, különben is a városvezetőség még vár ezzel a dologgal.46
Azonban nemcsak az egyéni károk voltak nagyok, maga a hitközség is oly méretű
veszteségeket szenvedett, amelyből soha nem tudott felépülni teljesen: „A zsinagógának a
berendezését összetörték, a héber könyveket tönkretették, az épületeket megrongálták. A rituális
fürdő berendezését teljesen megsemmisítették, a sachter lakását tönkretették, a temetőkerítést

44

Nagy Teréz emlékezik, hogy a zsidó bérlői deportálása után, mikor hazaérkezett, a lákást kiürítve találta:

„Mikorra hazajöttem, a lakás le volt pecsételve. Egy nagy, esővíznek való üst volt, még azt is elvitték. A tiszta üresüres lakást kaptam. Ibidem, 25. o.
45

Ide tartoznak az 1941 és 42-es deportálások áldozatainak lalásai is. Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának

iratai 1859-1968, 239/ 28 cs. 53 lap. 1943. május 12.
46

Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1859-1968, 239/72, 178. lap.

16

elhordták, a sírokat megrongálták a háború alatt.”47 Így az 1960-as években megkezdődik a
csíkszeredai zsidóság kivándorlása Izraelbe. Az 1947-ben még 129 lelket számláló közösség
létszáma folyamatosan csökken, és 1992-re már csak 5 lakosa maradt, mára pedig egyetlen zsidó
lakos sem él Csíkban.

Zsidók és keresztények viszonya a helyi sajtó tükrében
Csíkszeredában a vizsgált időszakban több sajtótermék is működött. Ezek közül
kiemelkedő jelentőségű a Csíki Lapok. A közgazdasági és társadalmi hetilap 1888-tól 1944-ig
jelent meg, először Györgyjakab Márton nyomdájában, majd miután Vákár Lajos átveszi a
Szvoboda József-féle könyv- és papírkereskedést, az ő kiadásában. A lap felelős szerkesztői
között volt Vitos Mózes katolikus pap, Élthes Gyula, Dr. Csipak Lajos kanonok majd 1926-tól
1944-ig Részegh Viktor töltötte be a főszerkesztői állást.
A román uralom alatti időszakban a lap nevét románul is ki kellett írni, Ziarul Ciucului
néven jelent meg, majd a 30-as években a főszerkesztő és laptulajdonos neve is románul volt
kiírva. A kezdetben társadalmi lap mindvégig figyelemmel követte a román illetve a magyar
politika eseményeit is, beszámolt a város életét befolyásoló fontosabb politikai eseményekről is.
Ugyanakkor a városban két másik – rövidebb élettartamú hetilap is működött: A Csíki
Hírlap szintén hetilapként jelent meg 1911-ben, a Csíki Lapok konkurenseként. Az akkori
alapítók, Pál Gábor és Gál József a lap célkitűzéseiként a függetlenséget, a közszolgálatiságot, és
az igazságosságot fogalmazták meg.
A Csíki Néplap 1931 és 1944 között jelent meg Csíkszeredában, politikai, társadalmi és
közgazdasági hetilapként. Főszerkesztője kezdetben Domokos Pál Péter, majd 1933-tól Péter
Ferenc nyomdatulajdonos. A lap helyet adott a környék irodalmi megnyilvánulásainak, a csíki
közélet deomokratizmusát képviseli az 1940-es évek „importált méltóságos-szellemével”
szemben.
47

Ferencz S Alpár: A Holocaust történetének tanítása V-VIII osztályban. A csíkszeredai zsidóság története, 2010,

53.o

17

Bár ezek a lapok adott pillanatban ellentétes szempontból mutatják be az eseményeket,
elemzésükből kibontakozik a csíkszeredai zsidóság és a magyar nemzetiségű „őslakosság”
viszonya. Ezt a fogalmat szándékosan használjuk, hiszen, a nagyfokú betelepülések ellenére bár
magában a városban nem is, de a Csíkszeredával egybeolvadt falvakban – mint Zsögöd,
Csíksomlyó és Taploca – ma is „jövevénynek” számít minden idegen.
A zsidók csíkszeredai története három különböző korszakot ölel fel. Ezeket a vármegye
illetve a város különböző államalakulatokhoz való tartozása fémjelzi: míg az első világháború
végéig, illetve a trianoni döntésig az Osztrák-Magyar Monarchia törvényei érvényesek az itt élő
zsidókra, 1919 után a Románia részévé vált Csíkszereda, majd a második bécsi döntés 1940-ben
újra visszacsatolta Magyarországhoz. A három szóban forgó államalakulat törvényei
különbözőképpen viszonyultak a zsidósághoz, ugyanakkor a helyi lakosság magatartása ezen
törvények alkalmazásával szemben is változik, attól függően is, hogy mennyire tekintik
sajátjuknak az adott politikai alakulatot, amelyben élnek. Ezen törvények meghatározzák a
zsidóság jogait illetve azok megvonását is Csíkszeredában.
A Monarchia területén élő zsidók számára az 1849. december 30-án proklamált Olmützi
Alkotmány jelenti az emancipáció egyik fontos állomását. Ebben ugyanis bennfoglaltatott az
állam összes lakóinak vallási egyenlősége, valamint a polgári és politikai jogoknak a
felekezetektől való függetlensége. Bár ezt az alkotmányt 1851-ben visszavonják, a polgárok
törvény előtti egyenlősége érvényben marad. A neoabszolutizmus idején azoban az emancipáció
kérdése lekerül a napirendről és csupán az 1867-es kiegyezés hozza el a téma újratárgyalását. Az
egyenjogúsítás végül akkor valósult meg, amikor az Országgyűlés elfogadta gróf Andrássy
Gyula miniszterelnök törvénytervezetét, melynek megfelelően a 1867/XVII törvénycikk
kimondja, hogy az ország izraelita lakossága a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai
jog tekintetében egyenjogúvá válik. Az emancipáció utolsó lépése pedig a zsidó vallás „bevett
vallásá” való nyilvánítása volt 1895. november 2-án a 1895/ XLII törvénycikk által. Ugyanebben
az évben jelent meg a polgári házasságokról szóló törvény, mely az eddig prozelitizmusnak
minősülő zsidó-keresztény házasságokat is törvényesítette.48 Ezáltal megnyílt az út a vegyes

48

Gyémánt László: Evrei din Transilvania în epoca emancipării (1790-1967), Editura Enciclopedică, Bukarest,

2000, 211. o.

18

házasságok között (amit viszont a katolikus egyház sérelmezett49), elősegítve és meggyorsítva
ezzel a zsidók asszimilálódását.
Ezek a törvények a zsidók számára elhozták a biztonságot, annak ellenére, hogy amint azt
a csíkszeredai Hetman Móric esetén is láthattuk, a helyi „virtuskodásoktól” nem tudta megvédeni
őket. Ennek ellenére a törvény előtt zsidók a keresztényekkel egyenjogúaknak számítottak és a
csíkszeredai közösség integráns részét képezték. Ez a helyzet az újságok cikkein is nyomon
követhető: reklámjaik megjelentek a lapokban, a zsidók házassági illetve elhalálozási hirdetései
is szokványosak voltak, ugyanakkor minden lehető alkalommal adakoztak a köz javára.
A Csíki Lapokban ehhez hasonló hirdetéseket olvashatunk:
„Mózes József férfi-, női-, fiú- és gyermek-ruhás üzlete a Kossuth Lajos utcabeli
Grünwald féle új házban.”
„Dréher sör-forgalmazó Niszel-testvérek főraktára Csíkszeredán.”50
„Ébresztőgramofonok eladók Ackermann Ignácznál.”
Berkovics és Kóka bádogos üzletének reklámja 1921-ben majd minden számban
megjelenik.51
A házassági hirdetések is gyakoriak: „Friedlander Emil, csíkszeredai fakereskedő folyó
év aug. hó 11-én tartja egybekelési ünnepélyét Schuller Ella kisasszonyal Paşcani-ban
(Románia).” Ugyanakkor névváltoztatási kérelmek is megjelennek az újságok lapjain, melyek az
asszimilálódás vágyát fejezik ki: „Kesztenbaum Sámuel csíkszeredai lakos kérést nyújtott be a

49

Érdekes módon, bár a katolikus egyház tiltakozott a polgái házasság bevezetése ellen, mint amely jogait csorbítja,

a harmadik zsidótörvény esetén ugyanezt a hivatkozási alapot használják fel a törvény elutasítására. Serédi
Jusztinián esztergomi érsek a felsőház 1941. július 18-i ülésén így fogalmazott: "Az 1894: XXXI. tc. súlyos tévedést
követett el, amikor az állam hatáskörébe vonta a házasságot: ez a törvényjavaslat pedig, amely azt alátámasztja,
következetes marad a tévedésben, amikor új házassági akadályokat állít fel. Viszont a nagyméltóságú püspöki kar a
katolikus hívekkel együtt következetes az igazsághoz, amikor az isteni törvényre támaszkodva, az új házassági
akadályokkal éppúgy szembehelyezkedik, mint annakidején szembehelyezkedett a polgári házassággal is." A
püspöki kar tanácskozásai. Az 1939. évi június hó 10-ére összehívott országgyűlés felsőházának naplója (19391944). II.kötet. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat nyomása, Bp., 1942.II.k.) 283. o.
50

Csíki Lapok, 1911. december 20, 51. sz. 6.

51

Csíki Lapok, 1921. január 6, 1. Sz. 3.

19

m. Kir. Belügyminiszterhez, hogy saját mint kiskorú gyermekeinek nevét „Kertész”-re
változtassa.”52
A lap rendszeresen közli a különböző helyzetekben adakozók névsorát is. Ezek között
gyakran találunk zsidókat is: „...a csíkszeredai önkéntes tűzoltóegylet zenekarának hangszer
beszerzésére az alábbiak adakoztak: Klein Sámuel Fűrészgyára, Friedlander Emil (50 kor.), Fried
Samu, Magyar Herman (20 kor.), Zimmermann Adolf, Lacher Gyula, dr. Zakariás Manó,
Friedman Adolf, Niszel Jakab, Lebovits Lázár (10 kor.), Niszel Adolf, Grünwald Albert (6
kor.).”53
A közéleti, társadalmi témák megválasztásakor a lapok felelős szerkesztői figyelembe
veszik, hogy előfizetőik között sok a zsidó, így ebben az időszakban gyakran találhatunk olyan
cikkeket, amelyek a zsidóságot érintő kérdésekkel foglalkoznak. Egyik ilyen visszatérő téma a
romániai zsidóság helyzete. A Csíki Lapok gyakran közölt összehasonlításokat a magyarországi
és a regáti zsidók helyzetéről, előnyösen ítélve meg a helyi zsidók helyzetét, ugyanakkor elítélve
a román „barbarizmust”: „Az a helyezet, melyet a romániai zsidóság nyög, valóban tarthatatlan.
Minden modern állam a jogegyenlőség áldásait megosztja a zsidókkal. Csak egy-egy elmaradt
keleti ország tűri még meg azt a társadalmi bélyeget, amely a zsidóságot elkülöníti a keresztény
népektől. Románia azonban a kultur-államok lépcsőfokáig jutott. Nincs indokolva többé a
zsidóság visszaszorítása e földön.”54
Míg azonban a Csíki Lapok inkább filoszemita alaphangulatú, a Csíki Hírlap épp az
ellenkező álláspontról tudósít. Pár hónap eltéréssel jelenik meg a cikk a Hírlapban, amely a
zsidók jogokért való harcáról szól: „A romániai zsidók újabban akarják politikai és polgári
egyenjoguságukat kivívni. Romániában a zsidóknak korántsincs oly tág mozgási terük, mint
másutt, hazánk is említve. Az az irányzat uralkodik ma is, hogy a zsidók nem honpolgárok (...)
csak mint megtűrt idegenek szerepelnek ott. (...) Románia álláspontja körülbelül az önvédelmi
álláspont, mert látják, hogy az államnak több kárt okozhatnak a zsidók, főleg a bevándorlók,
mint hasznot.”55

52

Csíki Lapok, 1913. július 2, 27. sz. 2.o. apud: Ferencz S. Alpár, i.m.

53

Csíki Lapok, 1911. március 15, 11.sz.

54

Csíki Hírlap, 1913. február 1, 5.sz. 4. o. A zsidók újból jogokat kérnek. apud: Ferencz S. Alpár, i.m.

55

Csíki Hírlap, 1913. július 12, 28.sz.

20

Ennek ellenére, azt a hangnemet, amelyet Vitos Mózes a Csíkmegyei füzetekben használ
egyik újság sem teszi magáévá. Sőt, a Csíki Hírlap is megpróbál enyhíteni a cikk negatív
hangnemén, végszóként így fogalmazva: „Ezek éríntése mellett azonban kalapot emelünk azon
zsidó honfitársak előtt, akik a magyar égisz hatása alatt asszimilálódva osztoznak jó és rossz
balsorsunkban.”56
A trianoni békeszerződés után sem tűnik úgy, hogy hangsúlyosan változna a lapok
orientációja. Mindkét nemzet kissebbségben lévén, egymást támogató álláspontot vehetünk észre
a cikkekben. Az 1921-es év 12. számbeli vezércikke Új Bábelt építünk címmel jelent meg.
Ebben Ágoston ignác hangsúlyozza: „Fajunk szeretete, vallásunkhoz való ragaszkodásunk nem
zárja ki embertársaink önzetlen szeretetét, mások hitbeli meggyőződésének tiszteletben
tartását.”57
Bár néha előforulnak olyan rövid hírek, amelyek rejtett antiszemitizmusról árulkodnak,
ezek nem feltünőek a közéleti cikkek sokaságában. Például az aforizmák között találhatunk
ilyeneket: „Az uzsorás olyan, mint a vérszípó, azzal a különbséggel, hogy a vérszípó, ha
jóllakott, lefordul áldozatáról, ellenben az uzsorás soha nem tudván jóllakni, örökösen szipolyoz.
(San-Toy)”58 Bár ez az aforizma nem a zsidókról szól, a köztudatban már annyira
összekapcsolódott az uzsorás és a zsidó fogalma, hogy alapvetően mindenki elértette az utalást.59
Sajnos a Csíki Lapok évfolyamaiból 1921 és 1936 között nem maradt fenn kutatható
példány. A zsidók hirdetései azonban ebben az időszakban is folytatódnak, a Hutter kávéház
zene estélyeitől kezdve Özvegy Grishaber Mórné bornagykereskedő Daradics-házi pincéjéig
több zsidó reklámot is találhatunk.60
A két világháború közötti korszakot azonban Romániában egyre inkább az
antiszemitizmus eszkalálódása jellemzi. Az 1937. december 29-én hatalomra kerülő Goga-Cuza
kormány állampolitikai rangra emelte az antiszemititzmust és elkezdte a zsidók kiszorítását a
közéletből: betiltotta a zsidó lapokat, megvonta a kocsmaengedélyeket, kizárta őket a
56

Csíki Hírlap, 1913. július 12, 28.sz.

57

Ágoston Ignác: Új Bábelt építünk , Csíki Lapok, 1921, 12 sz. 1 o.

58

Csíki Lapok, 1921. január 6. 1 sz. 3. o.

59

A kérdésnek ez a vetülete a második világháború alatt válik érdekessé, amikor a rendőrség fellép az „árdrágítók”

ellen. Ezekben az esetekben azonban gyakran nem a zsidók az árdrágítók, ahogy azt a felsorolásokból láthatjuk,
viszont a cikkek társadalmi visszhangja épp a zsidók elítéléséhez vezet.
60

Csíki Lapok 1291. 12. sz, 3 o. és 18. sz. 6. o

21

közszállításból, megtiltotta a zsidóknak keresztény háztartási alkalmazottak tartását és ami a
legrosszabb, elrendelte a zsidók állampolgárságának felülvizsgálását. A Vasgárda tevékenysége
is egyre inkább hozzájárult ahhoz, hogy zsidóság fenyegetve érezze magát az országban.
Ez a Csíki lapokban a zsidó témájú cikkek fokozatos eltűnéséhez vezetett, bár még
mindig megjelennek a zsidó hirdetések:
„Dr. Adler Miklós orvos katonai szolgálatából hazaérkezett és rendeléseit megkezdte.”
„Dr. Fejér Mano (Emanuel) orvos rendel bel, nő, gyermek, bőr és nemibetegek részére.”61
Ugyanakkor a július 28-i szám hírül adja, hogy Csíkmegyében 8 zsidó orvost helyeztek
rendelkezési állományba: Dr. József Edvard gyergyóditrói, dr. Weisz Móric, kászonaltízi, dr.
Pokenaru Kahan Jenő, szentdomokosi, Dr. Gerson Samu gyergyótölgyesi, Berkovics József
csíkszeredai, Harnisch Marcel úzvölgyi, dr. Siegler Emil ditró-hodosi, és Herskovits József
gyimesközéploki orvosokat bocsátottak el szolgálatból.62
A második bécsi döntés előtti hónapban hasonlóképpen beszámol a lap arról is, hogy az
állami monopolpénztár „30 napos felmondással bezárja az összes zsidó kézben lévő
dohányárudákat.”63
A lap harminchatodik száma azonban már a második bécsi döntés után jelent meg, ennek
hangnemén már érezhető a törés a keresztény-zsidó kapcsolatokban. Ha eddig nem jelentek meg
számmottevő zsidóellenes cikkek, innen kezdve a lap átveszi a hivatalos kormánypolitikát és már
a hatalomátvétel utáni legelső lapban megtalálható egy burkolt zsidóellenes kirohanás:
A cikkíró rámutat arra, hogy bár „a bécsi döntéstől mostanáig csak pár nap telt el, de a
város kereskedelmében ez a pár nap az árdrágításnak égig érő létráját állította fel.” Épp ezért
gyors és erélyes rendszabályokat sürget, megjegyezve, hogy „ez ma elsőrendű faji kötelesség,
melyet meg kell értenie kereskedőnek és fogyasztónak egyaránt.”64
Ennek ellenére, Alter Salamon nemzetiszínű zászlórudait még ebben a lapszámban is
reklámozzák.65 Észak-Erdély „visszatérése” az erdélyi zsidóság nagy részéből megelégedettséget

61

Csíki Lapok, 1940. július 14, 27. sz. 3 old.

62

Csíki Lapok, 1940. augusztus 11, 32. sz. 4 o.

63

Csíki Lapok, 1940. augusztus 18, 33. sz. 4 o.

64

Csíki Lapok, 1940. szeptember 8, 36. sz. 3 o.

65

Ibidem, 4.o

22

váltott ki, remélték, hogy ezáltal megszabadulnak a fokozódó román meghurcoltatásoktól.66
Mivel azonban nem voltak információik a magyarországi helyzetről, ez az öröm korainak
bizonyult: az észak-erdélyi zsidók a „visszatérés” által valójában rosszabb helyzetbe kerültek,
mint a Románia területén maradt társaik.67 A második bécsi döntés idején 1940. augusztus 30-án
Magyarországon már érvényben volt az első két zsidótörvény68, melyeket a terület katonai
megszállása után azonnal alkalmaztak az észak-erdélyi zsidók esetében is. A zsidók illúziói arról,
hogy a hatalomváltással a sorsuk jobbra fordul hamar szétfoszlottak. A zsidó lapokat, egyleteket,
szövetségeket betiltották. A katonai hatóságok zsidóellenes intézkedéseit a polgári hatóságok
még meg is tetézték.
Az erdélyi magyar sajtót átszervezték, ami által a hírlapok a jobboldal szócsöveivé
váltak. Bár az Erdélyi Lapok már 1932-es megalapításától kezdve antiszemtita hangokat ütött
meg, a kisebb városokban megjelenő lapok a fordulatig nem tartalmaztak nyílt zsidóellenes
úszításkat. Most a nagyobb lapokkal egyetemben (mint pl. A Hitel, Pásztortűz vagy a Katolikus
Szemle) a kisvárosi újságírók is átvették fajvédelem címen a zsidók elleni gyalázkodást. Így a
dési Szamosvölgye, a sepsiszentgyörgyi Székely Szó vagy a gyergyószentmiklósi Gyergyói
Lapok.

66

Braham, i.m. I. 144. o

67

Ibidem, 143. o.

68

Az 1938/XV. törvénycikk, vagy első zsidótörvény „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb

biztosításáról” 1938. május 29-én lépett hatályba. A törvény kimondta, hogy a szabadfoglalkozású pályákon, illetve
a tíz személynél többet foglalkoztató vállalkozásoknál a zsidók aránya nem haladhatja meg a 20%-ot.
Az 1939:IV tc. „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” vagyis a második zsidótörvény
egyévre rá, május 5-én jelent meg. A törvény kimondta, hogy zsidók sem honosítás, sem házasságkötés útján nem
szerezhetnek magyar állampolgárságt, megtiltotta számukra az állami tisztségviselést, előírta hogy a zsidó
származású bírókat, ügyészeket nyugállományba kell helyezni, és a középiskolai tanárokat, tanítókat és
közjegyzőket el kell bocsátani. A szellemi pályákon 6 százalékban maximálta a zsidók számát, de nem zsidó lehetett
rendező vagy igazgató a filmgyártásban és színházaknál valamint az írott sajtóban sem.
A törvény részletesen meghatározta azt is, hogy ki tekinthető zsidónak. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább
egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt.
(V.ö. Braham, i.m. 106. és 130.o.)

23

Épp ezért érdekes megfigyelni, hogy a csíkszeredai hírlapok sokkal visszafogottabbak
ebben a tekintetben. 1940 és 1944 között ugyan megjelennek a zsidók magatartását helytelenítő
cikkek és a Csíki Lapok is átveszi a nagymagyarkodó – azaz inkább a székely vér védelmét
hangsúlyozó „importált méltóságos-szellemet”, de az öt évfolyam alatt alig találtunk nyíltan
gyalázkodó, úszító cikkeket.
Ebben a korszakban két érdekes tény figyelhető meg: az első időkben, közvetlenül a
hatalomváltás után felerősödik a „faji öntudat” hangoztatása, gyakran idéznek teljes
terjedelemben ünnepi beszédeket, melynek fő motívuma a nemzethűség. Ugyanakkor ezzel
párhuzamosan eltűnnek a zsidó témájú cikkek a lapokból, mintha a zsidók nem is lennének már
tagjai a város társadalmának. Az előző évekhez képest nagyon kevés zsidó hirdetés jelenik meg,
hiszen míg az 1920-as években majdnem minden lapszámban több hirdetés is megjelent, az
1940. augusztus 30 és 1944 közötti időszakban összesen négy hirdetést találtunk, melyekben a
zsidó orvosok – dr. Berkovits József és dr. Fejér Manó János tudatják pácienseikkel, hogy
katonai szolgálatból hazatértek és a rendelésüket újra megkezdték. Az 1941-es évfolyam első
számában pedig Neumann Jenő vendéglős Boldog Új Évet Kíván a klienseinek. Mindeddig a
lapok tudósítottak még a romániai zsidók helyzetéről is, most viszont már a városparancsnok
zsidókra vonatkozó rendelkezései sem jelennek meg a lapokban.
Vizsgáljuk meg azonban a „visszatérés” utáni első lapszámok miként viszonyulnak a
megváltozott helyzethez. Az 1940. október 13-i 41. szám például első oldalon közli az
antiszemita kirohanásairól már ismert Bíró ferenc főesperes Horthy Miklósnak szóló köszöntőjét.
Bár a beszéd nem zsidóellenes, mégis felvonultatja a megszokott jobboldali szólamokat:
„Az emberi élet nagy értékeit, a szabadságot, a fajiság megbecsülését és az ezzel járó
szeretetet csak az a nép tudja igazán értékelni, amely nép ezeknek az értékeknek évszázadokon
keresztül birtokában volt. (...) Az elnyomatás ideje alatt tisztán őriztük meg és mentettük át
szabadságszeretetünket” – ez idő alatt „fajiságunk tudata még jobban kijegecesedett.”69
Ezt a kezdeti időszakot az országzászló avatások és nagy ünnepi beszédek jellemzik,
amelyekben talán a leginkább érezhetők a zsidóellenes kirohanások. A cikkek, beszédek azonban
nem annyira a zsidók támadására, mint inkább saját nép, saját vér dicséretére törekszenek: „most
a visszacsatolás alkalmából hangsúlyoznunk kell, hogy a lapnak a célja a székely faji öntudat
69

Csíki Lapok, 1940. október 13, 41. sz. 1 o.

24

ébrentartása.”70 Ennek ellenére a cikk a lap politikai orientációját is meghatározza: „az országos
politikában a székely népnek az erőteljes jobboldalon van a helye!”71
A különböző ünnepi beszédek ugyanakkor lehetőséget adnak a helyieknek, hogy
kifejezzék a zsidósággal kapcsolatos ellenérzéseiket, és ebből az első időkben a lapokba is
beszivárog néhány idézet. Ilyenkor elsősorban a magyar néplélek nemességét, a székelység
nagyságát és küzdelmeit hangsúlyozzák, de mindezekben a beszédekben burkoltan vagy
nyíltabban mindig található egy főhajtás a fajelmélet előtt.
A román sajtónak az az állítása, miszerint Székelyföld visszasírja a román uralmat, óriási
tiltakozó akcióba torkollott: a csíkszeredai országzászló avatáson 1941. január 12.-én több, mint
tízezer ember tett esküt a magyar zászlóra. A rendezvényen Bíró Ferenc által mondott ünnepi
beszédből és annak fogadtatásából kaphatunk valamelyest képet az egyház ezen képviselőjének
elgondolásairól és annak hatásáról a csíkszeredai közvéleményre. Az újságíró szerint ugyanis
„Minden szava nyomán égnek törő lelkesedésbe csapott a hatalmas gyülekezet”.72
Szavai szerint „...minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy az erős és tiszta legyen.
(...) ütött a forradalom tizenkettedik órája: a levitézlett liberalizmus és a benne burjánzó
szabadkőművesség elvégezte hit és nemzetromboló munkáját: megérdemli dicstelen sírját.”73
Amint látjuk, Bíró a klasszikus antiszemitizmus szólamait szólaltatja meg, amely a zsidókat a
liberalizmussal és a szabadkőművességgel azonosítja és bár a beszéd többi részéből a lap nem
közöl, láthatjuk, hogy hallgatóságát képes volt megragadni, tehát az általa közvetített eszmék
kedvező fogadtatásra találhattak.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Dr. Csipak Lajos kanonok egyetlen idézett
beszédében sem találni meg ezt a fajelméletet igenlő jobboldali nézőpontot.
Hasonlóan érdekes Zadravecz István tábori püspök74 csíkszeredai látogatása majd
csíksomylói zarándoklata volt. E látogatás alkalmával tartott szentmisén oly sok ember vett részt,
70

Csíki Lapok, 1940. október 27, 43. sz. 1.o

71

Ibidem

72

Csíki Lapok, 1941. január 9. 3 sz. 3 o

73

Ibidem

74

Uzdóczy Zadravecz János István (1884-1965) ferences szerzetes, az Antibolsevista Comité és az Etelközi

Szövetség egyik alapító tagja, a Prónay-különítmény, valamint a Magyar Királyi Honvédség római katolikus tábori
lelkésze, a parlamenti Felsőház tagja, egyházi szónok és író, népszerű lelkipásztor „antibolsevista” nézeteiről volt
híres.

25

hogy a hívek nagy része nem fért el a templomban.75 Épp ezért volt olyan község is, ahol
zarándokútja alatt három-négy beszédet is tartott.
A lapok azonban csak elvétve közölnek olyan részleteket, amelyekben a zsidókat explicit
módon támadnák. A gyakorlat inkább az utalások módszere volt, amelyben nem zsidóztak,
hanem liberálisokról, szabadkőművesekről, bolsevistákról vagy uzsorásokról, árdrágítókról
beszéltek. Épp ezért a következő szövegrészlet, amelyet a felszabadulás után bevonult újoncok
eskütételekor Virág Ferenc alezredes mondott el, kirívó példának számít: „Ez a kufár csaló faj
nem átallotta akkor, mikor ott a harctereken véreztünk és küzdöttünk a szép hazánkért önző
érdekeikért a saját anyagi jólétükért alattomban hátulról kicsavarni a derék székely kezéből a
fegyvert.”
Az ilyen cikkek azonban ritkák, inkább közvetlenül az uralomváltáas után találkozhatunk
velük és majd később az 1944-es év folyamán. Ezekből is kifejeződik azonban a lap poitikai
hovatartozása. Ez az irányultság azonban nem akadályozza meg a lap főszerkesztőjét, hogy a 45.
számban meg ne emlékezzen a város híres zsidó származású konvertita orvosáról, Hirsch
Hugóról, aki feleségével Kolozsvárra költözött.
Hirsch Hugó sebészorvos az első világháború alatt telepedett le Csíkszeredában, és újító
eljárásaival, nagylelkűségével elismerésre tett szert a csíkiak körében. Hirsch Hugó az
asszimilálódot zsidókat képviselte a városban, kikeresztelkedett és szoros kapcsolatban állt a
katolikus egyházzal, a ferencesrend tiszteletbeli tagja – konfrátere volt. Bár mindvégig zsidónak
tekintették – „és ezt sokszor fejéhez is vágták”76 a csíkiak bíztak benne és tisztelték.
Csíkszeredában ő hozta létre 1912-ben a kórház sebészeti osztályát, bevezette a röntgenés laborvizsgálatokat, majd saját gyógyintézetet hozott létre ami által a városban lévő kórházi
ágyak számát megkétszerezte. Az intézet Hirsch-szanatórium néven egész Erdély-szerte ismertté
vált. Mivel a rászorulókat nagyon olcsón vagy akár ingyen is kezelte, a gyerekekkel pedig
nagyon gyengéd volt, sokan szerették a városban, orvosi működésének huszonöt éves
évfordulójára

„országot-világot

megmozgató

ünneplést

szerveztek

a

számára,

mely

lavinaszerűen hetekig tartott, és amely napokon körülbelül 5000 ember vonult fel köszöntésére

75

“De még a 8000 főt befogadó csíksomlyói és ditrói nagytemplom is szűknek bizonyult.”1941. mácius 2, 9. sz. 3.

o.
76

dr. Nagy András, Városkép és ami hozzá tartozik, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1995, 57. o.

26

ajándékok tengerét rakva lábai elé. A köszöntések után a Vigadó mozitermében háromszáz
személyes közebéd volt estig tartó szónoklatokkal”77
Ez az ünneplés is mutatja, hogyan értékelték az emberek azt, ahogy „a város szellemi és
társadalmi életébe beleavatkozott. Néha csak a a háttérből, gyakrabban látható és kézzelfogható
módon, bőkezűen osztogatva szellemieket és anyagiakat, de el is várva ezért az elismerést, sőt
hódolatot”78
Elköltözésekor a Csíki Lapok a következő kiscikkel emlékezett meg munkásságáról:
„Dr. Hirsch Hugó szinte 3 évtizeden keresztül állott nagy orvosi tudásával ennek a
népnek a szolgálatában. Ezen felül ide nőtt egész lelkével és szívével a csíki földhöz, amelyet
olyan mélyen megértett és szeretett. Most, amikor a nyugdíjas életének hátralevő idején
Kolozsvárra távozott és itt hagyta munkás életének minden emlékét, meghatódva búcsúzunk
Tőle, mindazoknak a nevében, akik szerették és nagyrabecsülték benne, nemcsak a tudós orvost,
hanem az egész kultúrájában magyar megépítésű és magyar sorsot vállaló embert, - aki
feleségével együtt annyi áldozattal állott népünk küzdelmében éppen annak legnagyobb
megpróbáltatása idején.”79
A főorvos halálakor az 1941. június 15.-i már számban másfél oldalas vezércikket
szentelnek Hirsch Hugó emlékének, amelyben újra a magyarsághoz való kötődését
hangsúlyozzák: „És mi láttuk, hogy Ő helyén állott, velünk állotta az őrhelyet, keresztény és
magyar szellemben, akkor is, amikor jól ment, akkor is, amikor egy világ összeomlott és a
magyar éjszaka eltemetni látszott.Velünk álmodott a magyar feltámadársól”.80 Temetésén a
Ferencrend tartományfőnöke mondott beszédet, testét Bíró Ferenc szentelte be.
Érdekes, hogy életében soha nem tartották magyarnak, csak amikor elköltözött a városból
és emlékezni kellett rá, akkor értékelték igazán „magyarságát”.

77

dr. Nagy, i.m. 57. o

78

Ibidem.

79

Csíki Lapok, 1940, november 10, 45. 5. o.

80

Csíki Lapok, 1941. június 15, 24 sz. 1. o.

27

A város másik kiemelkedő zsidó személyiségéről Sarkadi Elekről is szépen méltató
cikkek jelennek meg a Csíki Lapokban. Sarkadi Elek, akit ismerősei csak „Lekó”-nak neveztek
az 1930-as években a gimnázium zenetanára, ugyanakkor a város Dal- és Zeneegyletének
karvezetője volt. Hirsch Hugóhoz hasonlóan ő is kikeresztelkedett, mert keresztény nőt vett
feleségül. Vezetése alatt az addig pár főből álló dilettáns vonószenekar pár év alatt negyven tagú
szimfonikus zenekarrá változott. Kedélyes, szeretnivaló emberként emlékszik rá Dr. Nagy
András, aki „együtt táncolt a karmesteri emelvényen a Mágnás Miska pattogó ütemeivel”.81
A második bécsi döntés után Csíkszeredába bevonuló katonaság ünnepélyes fogadásakor
Sarkadi vezényli a magyar Himnuszt, majd több alkalommal is bebizonyítja, hogy a kisvárosi
enei élet is lehet kiemelkedő. Több országos versenyen első helyet ért el a Mátrai képek, Székely
keserves, Jézus és a kufárok című művekkel. Tevékenységéről a Csíki Lapok is beszámol: „A
Csíkszeredai dal- és Zeneegyesület, amely Sarkadi Elek karnagy vezetésével olyan
felbecsülhetetlen magyar munkát végzett és végez”82 Budapestre utazik. Az Országos Magyar
Dalszövetség erdély visszatértével ünnepi hangversenyt tartott, melyre Erdélyből mindössze 4
dalárda kapott meghívást. Ezek között volt a Sarkadi Elek vezette csíki dalegylet is, amely az 50.
szám tanusága szerint óriási sikert aratott. Természetesen itt sem felejtik el kihangsúlyozni a
dalárda magyar jellegét: „nemcsak a dalárda székely jellege biztosította a siekrt, hanem az a
megújult magyar énekkari szellem, amelyben a Csíkszeredai dal- és Zeneegyesület Sarkadi Elek
kiváló szaktudásában és irányításában úttörő volt a magyar dal életében.” 83
A kiváló karnagyot azonban ez a „magyar” munkássága sem tudta megmenteni a
zsidóságától: bár érdemeire hivatkozva egészen 1944-ig sikerült felmentését elérni a
munkaszolgálat alól, végül mégis be kellett vonulnia, és Ukrajnában, kiütéses tífuszban halt meg.
Hasonló rövid cikkben emlékeznek meg Michna Rezső kereskedő halálakor is:
„Hozzátartozott ehhez a városhoz, melyhez nemcsak a jó békebeli időkben volt hűséges, hanem
akkor is, mikor a sors nehéz megpróbáltatásokat mért ránk. Kemény, szép alakját ott láttuk az
elmúlt 22 esztendő minden magyar megnyilvánulásában.”84

81

Dr. Nagy, i.m. 49.

82

Csíki Lapok, 1940. november 24, 47. sz., 5.o

83

Csíki Lapok, 1940. december 15, 50. sz. 3.o

84

Michna Rezső, mint a Magyar történelmi események számontartója. Csíki Lapok, 1941. május 11, 19 sz. 3 o.

28

Neumann Jenő, a „mindenki által tisztelt és becsült szállodás és vendéglős” is kiérdemel
néhány megemlékező sort halálakor.
Amint láttuk, mindeddig a cikkeknek csak nagyon kis része vonatkozott közvetlenül a
zsidókra, inkább a székelységről, mint felsőbbrendű fajról szóltak, és ebben implicit módon volt
csak benne a zsidók lenézése, nagy néha becsmérlése. Az öt évfolyam cikkeit áttekintve, ezek a
cikkek teszik ki a zsidókra vonatkozó írások nagy hányadát. A fennmaradt publikációk
körülbelül négy csoportba sorolhatók:
1.

Az első és talán legfontosabb zsidókérdéssel foglalkozó cikkek a fakitermelés és

kereskedés kérdésével kapcsolatban említik a zsidókat. Tudjuk azt, hogy a Székelyföldre
betelepedett zsidók nagy része a fakitermelésben volt érdekelt. Ez a kérdés viszont a székelyek
számára életbevágóan fontos volt. A megjelenő cikkek ebben a témakörben a zsidóknak a
faiparból való kiszorításáról szólnak, ezt követelik egyre hangosabban. Már 1940. október 20.-án
Antal Áron Csíkmenaság országzászló avatásán kifejtette, hogy „a zsidó kufárokat távol kell
tartani az erdőkitermeléstől, hogy legalább az oláh rabló gazdálkodásból megmaradt erdők igazi
segítségére legyenek népünk megélhetésének.”85
Hasonlóképpen a 43. szám is vezércikként hozza le „A székelység az új helyzetben” című
publikációt, amely ugyanezt a témát boncolgatja: „a fakereskedelem a székelység gazdasági
életének legjövedelmezőbb ága. Ki kell venni a zsidók kezéből. (...) Tűnjenek el tehát a
megbízhatatlan, a tolakodó és tülekedő elemek, akik a magyar ügynek az oláh uralom alatt árulói
voltak!”86
Az elv – miszerint az egész székely fakitermelést székely kezekbe kell venni –
megvalósítása azonban nem is olyan egyszerű. Már 1940 decemberében problémák adódnak a
kérdésben: „Az erdélyrészi gazdasági tanács legutóbbi ülésén foglalkozott a székelyföldi faipar
helyzetével és megállapította, hogy ennek az ősi székely iparnak jelentős része ma már nincs
keresztény kezekben. A meglévő keresztény vállalatok sem tudnak megfelelő számban
keresztényeket alkalmazni. A zsidó törvény végrehajtási utasításainak megfelelően gondoskodni
kell keresztény szakemberekről és új munkaalkalmakat kell teremteni.”87 Épp ezért már
januárban újra felmerül az erdőgazdálkodás „átállításának” kérdése, amelynek azonban
85

Csíki Lapok, 1940. október 20, 42. sz. 1 o.

86

Csíki Lapok, 1940. október 27, 4.3 sz. 1 o.

87

Csíki Lapok, 1940. december 22, 51. sz. 6. o.

29

kicsengése meglehetősen pesszimista: mindezekkel az intézkedésekkel sem oldható meg a
csíkmegyei erdőgazdálkodás problémája, erre egyedüli lehetséges megoldás a szövetkezeti
szerveződés lenne.88 Épp ezért a téma újra és újra felmerül, 1942-ben pedig már a Balassa féle
vizsgálatok a kultuszminiszter utasítására több százezer koronára menő pereket indítanak Haim
Simon, Haim Sulem, Segal Sulem fakitermelők ellen.89
2.

A cikkek egy külön kategógiája az Erdélyi Párt programját és munkásságát

mutatván be kitér a zsidókérdésre is. Ezek azért érdekesek, mert a pártprogram bemutatása által,
amelyhez a csíkszeredai Dr. Pál Gábor is tartozott egy érdekes, paradox kép bontakozik ki a
szeredai keresztény-zsidó viszonyról. Tudjuk azt, hogy Pál Gábor volt az az iskolaigazgató, aki
legelőször zsidó tanulókat fogadott be a Csíksomlyói Gimnáziumba, elősegítvén ezzel a zsidók
jobb beilleszkedését a kisváros közösségébe. Az erdélyi képviselők vezetőjeként az
országgyűlési beszédein azonban nem érezhető az a tolerancia, amelyről Adler doktor vagy Nagy
András is megemlékeznek. 1940. december másodikán az országgyűlésen elmondott beszédében
külön kitért a zsidókédésre: „az uralomváltás után a zsidóság kivált a magyarságból, politikai
pártot alapított, amely velünk szemben lépett fel. A szembehelyezkedést és kiválást elősegítették
a Budapestről emigrált zsidók”, azonban azt is elismeri, hogy „voltak olyan zsidók is, akik a
magyarság érdekei mellett foglaltak állást.90
Ezzel szemben az Erdélyi Párt gyakran hangoztatja minden adandó alkalommal, hogy
„nemzeti vagyonnak tekintjük a földet és a tőkét, mindkettő megoszlásában és használatában
nemzeti szempontoknak kell érvényesülniük.” A párt nagyváradi gyűlésén felszólaló teleki Béla
gróf újra kihangsúlyozza: „a zsidókérdésről már többet beszéltek, mint amennyit cselekedtek”.
Mivel a zsidók iparengedélyeket nem kaphatnak, feketén dolgoznak, és csak a magyar haza
kárára vannak azáltal, hogy adót nem fizetnek. Enek a helyzetnek megoldását a magyar
állampolgárság nélküliek azonnali kitelepítésében látja.91

88

Dr. Karda Ferenc: A csíkmegyei erdőgazdálkodás átállítása, Csíki Lapok, 1941, január 19, 3. Sz, 2 o. „ Nem oldja

meg azt a nemzeti feladatot, hogy a csíki erdőkitermelésből örökre és végérvényesen kirekessze módszereikkel
együtt azokat a személyeket és szervezeteket, melyek a fakereskedelem kisajátításával fajtánk erkölcsi és vagyoni
romlását előidézték.”
89

Csíki Lapok, 1942. március 8, 10 sz, 3 o

90

Csíki Lapok, 1940. december 8, 43. sz, 8. o.

91

Csíki Lapok, 1943. április 4, 14. sz, 1 o.

30

Ugyanez a gondolat jelenik meg június 6-án Kállay Miklós beszédének átiratában,
amelyet az Erdélyi Párt nagyválasztmánya előtt tartott: a végleges megoldás a zsidóság lehető
teljes kitelepítése. A háború okozta lakásínség megoldását is abban látja, hogy el kell venni
azoktól, akik jogtalanul nagy lakásokat foglalnak el.92 Később egy cikkben találkozunk is az
elmélet alkalmazásának bemutatásával: a ditrói Rosenfeld Lipót örököseinek ingatlanját
kisajátították a polgári leányiskola céljaira.
Bálint József erdélyi képviselő 1943. december 17-én a zsidó kérdéssel kapcsolatban
kifejti, hogy „a zsidó kérdés már 2000 éves. Akkor keletkezett, amikor isten fiát elítélve a zsidók
önmaguk felett mondták ki az ítéletet. Kijelentette, hogy a keresztény egyházak megalapításával
megszűnik a zsidó vallás létjogosultsága.”93 Ugyancsak ő volt az, aki a zsidótörvény benyújtása
alkalmából így kiáltott fel: „debuisset fridem!” azaz, miért nem hamarább?
3.

Zsidótörvényekről és azok alkalmazásukról beszámoló cikkek.

A fenti cikkben történő utalás a zsidótörvényre azért érdekes, mert mint már rámutattunk
arra, a zsidókról és zsidótörvényekről meglepően kevés információt nyújtanak a szeredai
hírlapok. Nem találunk így egyetlen sort sem arról a tényről, hogy a hatalomváltás után azonnal
életbe lépett a Numerus Clausus törvény is, és ennek következtében a város gimnáziumában az
1940-41-es tanévben már egyetlen zsidó diákot sem fogadtak, de hasonlóképpen nem jelent meg
egy sor sem az érvényben lévő két zsidótörvényről sem.
1942. április 30-án arról tudósít a Csíki Lapok, hogy kormányrendeletre megtörtént a
zsidó üzletek azonnali hatállyal történő bezárása, november 15-én pedig arról, hogy a kormány
bevezette a zsidó vagyonadót. Csak lábjegyzetben jelenik meg, hogy irodaszerek,
nyomtatványok szállítására való versenytárgyalás alkalmával csak az jelentkezhet, aki igazolni
tudja, hogy nem esik az 1939/IV. törvénycikk hatálya alá, vagy a biztosítási, ügyletközvetítői
tanfolyamra csak zsidónak nem minősülő magyar állampolgárok vehetők fel. Magáról a
zsidótörvényról azonban egyetlen jelentést, értelmezést sem találhatunk. 1944-ben is csupán
három rövid cikkben jelentik a zsidó hadkötelesek behívását, a zsidó telefonelőfizetők adatainak
lekérését valamint azt, hogy június 30-i hatállyal az ország területén minden zsidó iskola
megszűnik. Mindössze ennyi található öt évfolyam alatt a zsidótörvényekről a Csíki Lapokban.
Ezen kívül pár alkalommal idéz a lap egy-egy részletet Hitler vagy Göbbels beszédéből,
92

Csíki Lapok, 1943. június 6, 23. sz, 2 o

93

Csíki Lapok, 1944. április 23, 17. sz, 1 o.

31

amelyben megjelenik a zsidó, mint ellenfél: „az örök zsidó könyörtelen háborút erőszakolt
ránk”94 és „nincs késedelem a felkészülésre, le kell számolni ezzel a pusztító vésszel, mielőtt a
zsidók az egész világot forradalmasítanák.”95
4.

Néhány cikk ezen kívül foglalkozik az árdrágításokkal, amelyek elkövetőiként

gyakran utalnak a zsidókra, viszont a tényleges letartóztatási listák közlésekor kiderül, hogy
legtöbbször magyar személyekről van szó. Az használt kifejezések viszont egyértelműen a
zsidókra engednek következtetni: „Ez a nemzet már egyszer megromlott a spekulánsok, az
árdrágítók lelkiismeretlen patkánykodásán”, ezért az árdrágítás elleni küzdelmet támogatni
nemzeti kötelesség. Egyik cikk azt is megemlíi, hogy országos megmozdulás történt, hogy „kötél
általi halálbüntetést érdemeljen mindenki, aki a közellátást veszélyeztető cselekedeteivel a
nemzet ellenségeinek számít.” Ezt az indítványt, a szerző szerint Csíkvármegye egyhangú
lelkesedéssel szavazná meg.96
Található még néhány kirohanás az „Aladárok” ellen, akik „a nemzet élete, fennmaradása
érdekében alkotott törvényeket – busás hasznért persze – segítik kijátszani, kerülgetni.97
Mindezen a kirohanások, bár nem számottevőek – az 5 évfolyam alatt összesen 13 olyan
cikket találtunk, amely explicit módon zsidókra vonatkozott és negatív értékítéletet vagy uszítást
tartalmazott – azt is figyelembe kell vennünk, hogy néhány zsidó halottat méltató cikken kívül
nem találtunk olant sem, ami a zsidókat pártfogásába venné. Csak néhány halk szó hallatszik,
mely szerint „nem időszerű ma az emberek lelkét politikai gyűlölködések felé hangolni.”98
Azok az emberek, akik „nem engedték, hogy a sár rájuk freccsenjen”99 és nem vettek
részt a csíkszeredai uszításokban, valószínűleg nagyon kevesek voltak. Bár a lapokban nem
érződött a zsidóellenes uszítás – ami meglepő, hisz tudjuk, hogy a városvezető Éder Elemér,
valamint a csendőrkapitány Farkas Pál tudvalevőleg antiszemita beállítottságú személyek voltak.
Emelett dr. Ábrahám Alispán is azok közé az emberek közé tartozott, akik „tapsolva fogadtak”
minden zsidóellenes megnyilvánulást.

94

Hitler beszéde, Csíki Lapok, 1943. március 28, 13. sz, 2 o.

95

Göbbels beszéde, Csíki Lapok, 1943. február 28, 9. sz, 2 o.

96

Csíki Lapok, 1942. január 11, 2 sz, 3 o.

97

Csíki Lapok, 1943. január 10, 2 sz. 3 o., és január 3. 1 sz, 4 old.

98

A Nemzeti Megújhodás Pártjának gyűlése Csíkszeredában. Csíki lapok, 1943. január 10, 2 sz, 2 o.

99

Lásd Adler 70/1974

32

Az akkori idők „piaci hangulata” valószínűleg általános volt a városban, erre két példát
tudunk felhozni. Egyik Grünberg András visszaemlékezése Szabó Katalin és Bács Béla Voltak
című kis füzetében. Eszerint „már gyermekkorunkban, az iskolában osztálytársaink igyekeztek
mindig eszünkbe juttatni zsidó voltunkat és nem a legszimpatikusabb formában. Nagyon kellett
vigyázzunk viselkedésünkre, hogyan válaszoltunk, hogy kicsúfoló szavakat ne halljunk.”100
Amint láttuk, azok is, akikről Adler doktor elismeréssel emlékezett meg, más
helyzetekben zsidóellenes kifakadásokat tettek. És persze érdekes az is, hogy Tivai nagy Imre
Csíki Pantheonjából is hiányoznak a zsidók, amint dr. Nagy András könyvében is csak egy páran
kapnak helyet. Bármennyire is hangoztatják később filoszemitizmusukat, gyakran kiderül, hogy
ők is csak a „mérsékeltebbek” közé tartoztak. Bár Szabó Ilona, Pici néni is úgy nyilatkozott,
hogy „nem volt nálunk, hogy zsidó s román, s nem tudom mi akkor”, pár mondattal előbb
mesélte el, hogy amikor Popper Zoltán kibotlasztotta, „mondtam, hadd el kurva zsidó, mert a
beledet kiontom.” Ez azonban akkor csak barátok közötti ugratásnak minősült... legalábbis Pici
néni vallomása szerint.101
Egy nagyon árulkodó esetről számol be a Csíki Lapok 1944. május 14.-i száma is. Ettől
talán egy kicsit árnyaltabbá válik a zsidók és keresztények viszonyáról kialakult képünk. A
bocsánatot kérünk rovatban jelent meg egy felháborodott cikk arról, hogy „egy minden kétséget
kizáró őskeresztény” építészről elhíresztelték, hogy zsidó. A cikkíró így panaszkodik a város
pletykaéhségéről: „a hírt elültették ebben a kitünő talajban. Nem kell búsulni. Hihetetlen
gyorsasággal megfogant és terebélyesedni kezdett. A város suttogni kezdett és hozzálátott ennek
a csemegének a fogyasztásához. Habzottak a szájak, csattogtak az agyarak. A kisváros élvezett.
Ősi szokás szerint, élvezte, hogy rosszat csinál, hogy másnak a becsületébe vájkálhat, hogy
gáncsolhat, mondjuk, egészen kiteríthet valakit.”102 Csak a lap negyedik oldalán derül ki, hogy
az illető Szabó Dezső, aki be is jelenti, hogy mindazok ellen, akik ezt apletykát terjesztik,
bűnvádi eljárást fog indítani. A dolog kegyetlensége, hogy mindezt akkor tették, amikor a

100

Voltak., 29. o.

101

Senki sem gondolta volna, hogy zsidó... Interjú Szabó Ilonával, in: Voltak, 21. o.

102

Csíki Lapok, 1944. május 14, 20. sz, 1 o.

33

csíkszeredai zsidókat deportálták103, így az illető élete kerülhetett volna veszélybe azáltal, hogy
zsidónak tartották.
Végigkövetve a csíkszeredai zsidóság történetét, ahogyan az kibontakozik a levéltári
anyagokból, visszaemlékezésekből és újságcikkekből, egy paradox kép tárul elénk: egy zárt,
katolikus kisvárosba betelepedett zsidók kezdettől fogva az elutasítással, kiközösítéssel néztek
szembe. Bár az idő múlása látszólag javított ezen a helyzeten, mindig újra és újra bizonyítaniuk
kellett hűségüket a befogadókhoz, ennek ellenére a második bécsi döntés utáni magyar
hatalomátvételt az erdélyi zsidóság közül talán ők szenvedték meg a leginkább.
A Csíki Lapok

cikkeinek áttekintése megtévesztő lehet számunkra, ugyanis más

városokhoz képest, ahol az újságok nyíltan felvállalták a zsidóellenességet, és propagálták a
zsidóellenes úszításokat, Csíkszeredában csendben történt a két kőrösmezei, valamint az 1944
május 3.-i auschwitzi deportálás is, anélkül, hogy a sajtóban ennek valami nyomát látnánk.
Ugyan úszítások sem voltak, de az embertelenségek elleni felháborodás, a zsidók védelmének
egyetlen hangja sem hallatszik ki a politikai-társadalmi cikkek sokaságából. Mindezekben az
időkben a zsidók nem számíthattak megértésre, támogatásra a városvezetőség vagy a katolikus
egyház részéről, bármiféle segítséget is kaptak, az csak egyéni volt és nagyon ritka esetekben
nyilvánult meg.

103

A hirdetés szövegéből kiderül, hogy Szabó Dezső május 11-én küldte be a cikket a laphoz, a csíki zsidókat pedig

május 3-án gyűjtötték össze.

34

Bibliográfia

1. A püspöki kar tanácskozásai. Az 1939. évi június hó 10-ére összehívott országgyűlés
felsőházának naplója (1939-1944). II.kötet. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársulat nyomása, Bp., 1942
2. BODEA, Gheorghe I.: Tragedia evreilor din nordul Transilvaniei, Cluj-Napoca, 2001.
3. dr. Nagy András: Lót visszanéz, Csíkszereda, 2001.
4. dr. NAGY András: Városkép és ami hozzá tartozik. Csíkszereda, 1995
5. FERENCZ Salamon Alpár: A csíkszeredai zsidókról. In: Székelyföld [Csíkszereda], IV.
évf., 1. sz., 2000. január
6. FERENCZ Salamon Alpár: A Holokauszt helytörténetének öktatása V-VIII. osztályban.
A csíkszeredai zsidóság története. Kiadatlan Randolph L. Braham: A magyar Holokaust,
Gondolat, Budapest, 1988
7. FRANK Miklós: Csíkszereda város fejlődése – építőipari szempontból in: Az 50 éves
ipartestület 1884-1934, kiadó:Csíkszereda és vidéke ipartestülete, 1934
8. GYÉMÁNT László: Evrei din Transilvania în epoca emancipării (1790-1967), Editura
Enciclopedică, Bukarest, 2000
9. KATZ, Jakob, Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada 1770–1870. MTA
Judaisztikai Kutatócsoport, Budapesta, 1995.
10. Keresztény egyházfők beszédei a zsidókérdésben. Editor: Fisch Henrik, Budapesta, 1947
11. MONA Ilona: Slachta Margit, Bp., 1997. At: http://www.ppek.hu/k418.htm
12. NEUMANN, Victor: Istoria evreilor din România., Timisoara, 1996.
13. ORBÁN Balázs: A székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei
szempontból, Pest, 1868, http://mek.oszk.hu/04800/04804/html/
14. PATAI, Raphael, The Jews of Hungary. History, Culture, Psychology, Detroit, Wayne
State University Press, 1996
15. TIBORI SZABÓ Zoltán: Csík vármegye zsidósága a betelepüléstől a megsemmisítésig. IIII. http://www.adatbank.ro/inchtm.php?kod=230
16. TIVAI NAGY Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda, 2009

35

17. VARGA E. Árpád, Erdély etnikai és felekezeti statisztikája
http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm
18. Vitos Mózes Csíkmegyei füzetek. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez
19. VOFKORI György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története, Békéscsaba, 2007.
20. VOLTAK. Emlékezés a csíkszeredai zsidó közösségre, Csíkszereda, 1999 (Bács Béla
János, Szabó Katalin szerk.)

Levéltári források:
A csíkszeredai zsidó hitközösség magánlevéltára – 16/1971 – dr. Adler Miklós nyilatkozata a
csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, székelyudvarhelyi és maroshévizi zsidó hitközösségek
háborús veszteségeiről a bukaresti Zsidó Hitközösségek Szövetsége felé.
A csíkszeredai zsidó hitközösség magánlevéltára – 70/1974 – dr. Adler Miklós levele Vántsa
Zoltán református tiszteleteshez.

A Hargita Megyei Levéltár iratanyaga:
-

Csíkszereda Város Polgármesteri hivatalának Iratai 1859-1968: 237, 339, 340 cs/r854
Ide vonatkozható anyagok: 239 csoport:
o 13. Persoanele urmărite de autorităţile maghiare 1940-1944
o 18. Recensământul populaţiei, 1941
o Decizii şi hotărâri
o Cereri şi adeverinţe pentru obţinerea cetăţeniei
o Lucrări privind administrarea bunurilor evreilor – 1941

Szabó Katalin mélyinterjúi László Klárával, Leitmann Péterrel, Szabó Ilonával, Nagy Terézzel és
Szentes Gáborral
Sajtótermékek:
-

Csíki Lapok, 1913, 1921, 1936, 1939-1944-es évfolyamok.

-

Csíki Hírlap, III. évfolyam, 1913.

36