You are on page 1of 38

Veres Timea – Sápos Aranka – Jakab Attila

A kassai katolikusok és a zsidóság 1938-1944
(levéltári dokumentumok, memoárok, korabeli sajtótermékek tükrében)

Zsidókérdés Csehszlovákiában 1918-1939 között
Az első Csehszlovák Köztársaság, amely a Monarchia romjaiból nőtte ki magát,
megalakulása után, és történetének első időszakában (a két világháború között),
a demokratikus berendezkedés útját választotta. 1920. február 29-én az
Ideiglenes Nemzetgyűlés elfogadta a Csehszlovák Köztársaság alkotmányát,
mint 1920/121. számú törvényt. Az alkotmány szerzőit elsősorban a harmadik
Francia Köztársaság és az Egyesült Államok alkotmánya inspirálta.
A zsidó lakosság számára az újonnan alakult állam új perspektívákat nyújtott –
elsősorban a politikai életben – és lehetővé tette a nemzetiségi alapon való
politizálást. A kormány támogatta a zsidó nemzetiség1 elismerését, mint a
nemzeti hovatartozás fogalmát, melyet a zsidók többsége el is fogadott. Sikerült
elérni, hogy az addig magukat magyarnak valló zsidók többsége statisztikailag
megszűnt, gyengítve ezzel a magyar nemzetiségű lakosok arányát. Kassa
izraelita lakossága is élt az adott lehetőséggel, és az első Csehszlovák hivatalos
népszámlálás során (1921-ben) „közel 2/3-uk [!] zsidó nemzetiségűnek vallotta
magát.”2 A lakosság nagy többsége disszimilálódott, de a fiatalabb zsidó
lakosság körében a harmincas évek elején már jelentkeztek a többségi szlovák
nemzetbe való beolvadás első jelei.

Kovács Éva szerint: „A zsidó nemzetiségi státus bevezetése mögött meghúzódó politikai törekvések elsősorban
arra irányultak, hogy a magyar nemzetiség számarányát így is csökkentsék, de nem mellőzhetők a liberális
szándékok és az ébredő zsidó reneszánsz hatásai sem, valamint az a körülmény, hogy a Csehszlovákiához került
Kárpátalja (Podkarpatská Rus) területén jelentős, etnikai sajátosságokkal is jellemezhető, ortodox,
asszimilálatlan zsidó tömegek éltek. A zsidóság nemzetiségként való felfogásában egyaránt benne rejlett a
magyar etnikumtól való disszimiláció és a zsidó nemzeti öntudatra ébredés lehetősége is.” Kovács Éva: Felemás
asszimiláció, Dunaszerdahely: Lilium Aurum, 2004, 198.
2
Az 1921-es és 1930-as csehszlovák népszámlálás alapján Szlovákia lakosságának 2,39%, ill. 2,01%-a vallotta
magát zsidó nemzetiségűnek, és 4,53%, ill. 4,11%-a pedig izraelita vallásúnak. Az 1930-as népszámlálás szerint
Szlovákiában a zsidók száma 136.737 fő volt (4,11%). Ebből cseh és szlovák nemzetiségűnek (a népszámlálási
íven új nemzetet, a csehszlovákot hozták létre) 44.019 (32,19%) vallotta magát, németnek 9.945 (7,27%) és
zsidó nemzetiségűnek 65.385 (47,81%). Naučný slovník aktualit 1939, Praha: Nakladateľ L. Mazáč, 1939, 616.
Kassán az 1930-as népszámlálás szerint a zsidók 51,2%-a, azaz 5.733 személy vallotta magát zsidó
nemzetiségűnek, a többiek csehszlováknak vagy magyarnak vallották magukat. Encyklopédia židovských
náboženských obcí, Bratislava: SNM – Múzeum židovskej kultúry, 2009, 207.
1

Az 1918-ban megalakult Zsidó Párt minden nagyobb zsidó lélekszámmal bíró
városban rendelkezett helyi szervezettel.3 A Zsidó Párt politikája a fennálló
rezsimmel szemben lojális volt, a nemzetiségi jogok betartását és kiterjesztését
célzó politikát folytatott, és gyakran lépett koalícióra a magyar pártokkal.
Elsősorban a keleti területek jórészt ortodox hitközségeire támaszkodhatott.4 A
Zsidó Pártot a cseh politikusok a zsidó kisebbség képviseletének tekintették
ugyan, ellenben maga a zsidóság ezt nem tekintette annak (főleg nem
Szlovákiában és Kárpátalján). A Zsidó Párton kívül a zsidóság legfontosabb
szervezetei voltak még a Zsidó Nemzeti Tanács és a Csehszlovák Cionista
Szervezet. A többféle felekezeti irányzathoz tartozó zsidóságot a nemzeti elv
alapján a zsidó nemzeti mozgalom igyekezett összefogni.
A cionizmus a 30-as években, az antiszemitizmus és a független Szlovák Állam
eszméjének előtérbe kerülésekor, erősödött meg. A cionista szervezetek a
politikai paletta bal oldalán, a szociáldemokraták és a kommunisták mellett
helyezhetők el. Prága-orientáltságú modern szerveződés volt, amely leginkább a
fiatal generációt hódította meg.5
A masaryki liberális és demokrata értékek térhódításának köszönhetően egészen
az 1930-as évek közepéig politikai antiszemitizmusról nem lehet beszélni
Csehszlovákiában. Egyedi esetek azonban előfordultak. Antiszemita utalások
találhatók például Szlovákia egyik legerősebb pártja, a Szlovák Néppárt
retorikájában is.
Nádai Kálmán, a Katholikus Lelkipásztorban (1938) megjelent „A zsidó
ünnepek megtartása a zsidó és nem zsidó iskolákban” című cikkében, idézi
Masaryk volt köztársasági elnök mondását: „A katolikusoknak annyi joguk lesz,
amennyit maguknak kivívnak”; majd saját véleményének ad hangot: „Tény az,
hogy ebben a tekintetben hátra vagyunk tolva, a fal mellé állítva s kivívni is alig
tudunk valamit. Pedig, amint helyén van, hogy a tanügyi kormányzat tekintettel
van a zsidó ünnepekre, és zsidó vallású tanulókra, épp úgy kellene lennie a kat.
növendékek lelki szükségleteire is. Zsidó iskolákban 36 nap, más iskolákban 13
nap az ünnepnap – rendes ünnepnapi szüneteken kívül a zsidó tanulók számára!
Minket katolikusokat is közelről érdekel tehát, miképpen mentették fel az iskola
látogatása alól. És, emellett élvezik még a mi ünnepnapjainkat is, amelyeket az
állam is elismer, pl. dec. 8-án, Úrnapját, a karácsonyt stb. Íme, egy elenyésző
vallási kisebbségnek mennyi előjoga és kedvezménye van! És minálunk?”6

Az 1918-ban, Pőstyénben, magalakult Zsidó Pártnak nem sikerült a szlovákiai zsidóság körében országos
befolyást szerezni, inkább a helyi közigazgatásban kaptak kisebb-nagyobb szerepet.
4
Kovács Éva: „Disszimiláció, zsidó azonosságtudat, regionális identitás Szlovákiában (1920–1938)”, Regio.
Kisebbségtudományi Szemle 2, 1991/2, 1-5.
5
Uo., 3.
6
Katholikus Lelkipásztor, 1938. január 1.
3

2

A 30-as évek második felétől, a politikai antiszemitizmus nyílt megjelenésétől
kezdve, az újságok hasábjain zsidóellenes cikkek tömkelege jelent meg.7
A zsidók gazdasági szerepét, a nemzeti, vallási különbözőségét és
a magyarokhoz, németekhez való viszonyát használták fel az antiszemitizmus
gerjesztésére. Magyarosítással, irredentizmussal is vádolták a zsidókat.
Az írások a magyar nyelv használatáért támadták őket, kétségbe vonták
lojalitásukat, a magyarosító politika hátterében a zsidókat látták, akik még
mindig alattomosan áskálódnak a szlovák politikai törekvések ellen.
Antiszemita jelleget öltöttek azok a cikkek is, ahol a zsidók és katolikusok
kapcsolatát mutatták be. Nem egy esetben jelent meg olyan hír, hogy a zsidók
világhatalomra törnek. A regionális lapok antiszemitizmusa tartalmilag nem tért
el az országos jelentőségű lapokétól.
Mivel a Csehszlovák Köztársaság alkotmányban biztosította a zsidók jogait, és
több mint két évtizeden keresztül békés, toleráns politikát folytatott a zsidókkal
szemben, az ország a zsidó emigránsok számára célponttá vált. Tömegesen
érkeztek zsidók Lengyelországból és Szovjet-Oroszországból. A többségükben
ortodox zsidó bevándorlók általában jiddisül és valamennyire lengyelül,
ruszinul, esetleg németül beszéltek, és a zsidó nemzetiség lélekszámát
gyarapították. 1933 után az újságok a zsidó emigránsokat veszélyes, nem kívánt
elemeknek, élősködőknek állították be.
A 30-as években megerősödő nemzeti (német, magyar) irredenta törekvésekért
is azokat a zsidókat vádolták, akik németnek vagy magyarnak vallották
magukat. A magyar ajkú zsidó kisebbség mellett a német ajkú zsidó közösség is
a támadások célpontjává vált.
A sajtó számára hálás témának bizonyultak a mindenkori választási eredmények.
A pártok a sajtótermékeiken keresztül igyekeztek besározni egymást. Az egymás
közötti rivalizálásban és vádaskodásban szerepet adtak a zsidóknak is.
A 30-as évek második felétől a zsidóellenesség már teljes egészében
kibontakozott. A korabeli politikai hangulatot jól tükrözi a sajtó, a maga
mindinkább növekvő számú antiszemita cikkeivel.

Az antiszemitizmus formái Csehszlovákiában
A szlovák társadalomban az antiszemitizmus a következő formákban
jelentkezett:

7

A kelet-szlovákiai régió sajtótermékeiben megjelent antiszemita írásokat Monika Stavorová vizsgálta meg.
Stavarová, Monika: „Prejavy antisemitizmu a v regionálnej tlačí na Východnom Slovensku v 30. rokoch 20.
storočia” (www.pulib.sk/elpub2/FF/Chovanec1/pdf_doc/46.pdf).

3

1. Gazdasági téren a többségi nemzet irigyelte a zsidók szerepét a gazdasági
életben. Az iparban, a kereskedelemben, a mezőgazdaságban a jelentősebb
pozíciókat ugyanis a zsidók töltötték be, mint ahogy a kiskereskedelem,
valamint a kézművesség terén is. A vállalkozási engedélyek nagy többsége is a
zsidókhoz fűződött. A kisipari engedélyek 21%-a, a szövetkezeti szeszfőzés
közel 50%-a, és az üzemi szeszfőzés engedélyeinek 100%-a volt a zsidóké.
Továbbá a fűrésztelepek működtetésének 38%-a, a fakereskedések 78%-a, és a
fakivitel 80%-a.8 Jelenlétük meghatározó volt a szolgáltatói iparágban és a
szabadfoglalkozásúak között. Sőt mi több, sokan álltak az állam szolgálatában
is.9
Kassát illetően, a két világháború közötti időszakban, a zsidóság 60%-a a
kereskedelemből élt. Tulajdonukban volt a textil és a ruházati vállatok többsége,
továbbá nagyrészt a fafeldolgozó üzemek és építőanyag forgalmazásával
foglalkozó cégek. Dolgoztak, mint kézművesek, értékesítési ügynökök, üzleti
utazók és magántisztviselők. Továbbá adóhivatalok, vasúti igazgatóságok,
bíróságok, pénzügyi központok, posta és egyéb létesítmények alkalmazottai
voltak. Fodor & Lustig fafeldolgozó üzem tulajdonosai voltak. Székely és társa
festéket, lakkot és ásványi olajat gyártottak. Adolf Friedmannak szappangyára
volt. Fleischer és társa gépeket és turbinákat gyártott. Glass & Friedmannak
betonozó üzeme és bútorgyártó cége volt; valamint alkoholkészítéssel,
bőrfeldolgozással és mezőgazdasági növények feldolgozásával is foglalkozott. A
városban 50 zsidó ügyvéd, 30 orvos, 16 mérnök, 7 gyógyszerész több
professzor, író, művész, publicista és újságíró dolgozott, alkotott.
2. Politikai vonatkozásban számottevő volt a zsidók részvétele a baloldali
politikai pártokban. Ebből kifolyólag azzal vádolták őket, hogy ők a felelősek a
bolsevizmus terjedéséért. A Szociáldemokrata Pártnak és a Kommunista
Pártnak, melyek abban az időben a legjelentősebb pártok közé tartoztak
Csehszlovákiában, sok zsidó tagja volt.
A Národné noviny 1933-ban írta: „a szocialista – kommunista politika a
zsidóságban találta meg legnagyobb támogatóját. Seregestől látjuk a zsidókat a
szlovákokra veszélyes tevékenység mellett, ami bomlasztja és károsítja a
szlovák nemzetet”.10

8

Az 1939-es évre vonatkozó adatok.
Az 1930-as évi statisztikai adatok alapján a jogászok 50%-a zsidó volt, az orvosi és egészségügyi ellátást 34%ban zsidók biztosították, a közigazgatásban pedig több mint 30 ezer zsidó dolgozott. Hegedűs, Roman:
„Protižidovská politika v období slovenskej autonómie” (www.pravespektrum.sk/article.php?); Letz, Robert:
„Pomoc prenasledovaným Židom na Slovensku v rokoch 1939–1945”, Viera a život 9, 1999/3, 181.
10
Idézve Jurašek, Dalibor: Židovský kódex (Bakalárska práca, Bratislava, 2009) c. munkája alapján
(http://diplomovka.sme.sk/praca/3564/zakaz-popierania-holokaustu-v-slovenskej-republike-a-jehodosledky-naakademicku-slobodu.php).
9

4

A zsidóellenes rendelkezések kezdeményezői nem is titkolták, hogy azok
elfogadásánál éppen a bolsevizmus terjedésének a megakadályozása volt az
egyik elsődleges motivációjuk. Az autonómia kikiáltásának napján, 1938.
október 6-án, a néppárti politikusok (ľudákok) A szlovák nemzet manifesztuma c.
kiadványukban leszögezték: „kitartunk a nemzetek oldalán, akik harcolnak a
marxista – zsidó felfordító, erőszakos ideológia ellen”.11
A topolcsányi járási hivatal jelentésében (1938. november 8.), mely 93 zsidó
kitiltásáról és áthelyezéséről szól, a következő olvasható: „Mivel a zsidóság,
főleg a fiatal generáció már a csehszlovák kormány alatt kommunista politikai
tevékenységet folytatott, a végrehajtott intézkedések nagyon jók voltak a
kommunista hangulat csillapítására.”12
3. Nemzeti vonatkozásban a zsidók szlovákellenes (magyarosító) eszköznek
számítottak a magyar kormány kezében. A szlovák lakosság körében még az
Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után is élt az a meggyőződés, hogy a
szegény emberek kifosztása, a szlovákok magyarosítása a zsidóknak volt
köszönhető. Karel Kálal, korabeli cseh író, a szlovákok magyarosítását
összekapcsolta a zsidókérdéssel: „A zsidók a magyarosítás tőkéjeként és
szellemességükkel szolgáltak. (…) Minden helyen a magyarosítást szolgálták a
zsidók nagy árért: korlátlan szabadságért, emellett tisztességtelen módon
gazdagodtak, kirabolva családokat és egész falvakat.”13
A Národné noviny 1933-ban a következőket írta: „A rendszerváltás előtt a
zsidók a legelhivatottabb és a leghatékonyabb eszközei voltak a
magyarosításnak és a rendszerváltás után a nemzetellenesség összetevőiben
láthatjuk őket. A szlovák városokban napjainkban is a zsidók magyarkodnak, a
magyar újságok legelkötelezettebb megrendelői a zsidók. (…) Történelmi tény,
hogy városaink azért magyarosodtak olyan gyorsan, mert a magyarok a
zsidókban találták meg azt a társadalmi eszközt, mely nyelvileg, gazdaságilag és
kulturálisan szívósan és csöndben hajtotta végre az elnemzetiesedés munkáját
nem a mi hasznunkra.”14
1938 októberében, a müncheni döntés után, a pozsonyi zsidó közösség vezetője
a magyar konzulnak 15.000 pozsonyi zsidó aláírásával petíciót nyújtott át
Pozsony visszacsatolásáért a Magyar Királysághoz.15 Erről az eseményről
Žilinská dohoda. Druhá svetová vojna: občasník o moderných dejinách Slovenska, 1. októbra 2006
(www.druhasvetova.sk/view.php?cisloclanku=2006090006).
12
Hlásenie Okresného úradu v Topoľčanoch Prezídiu krajinského úradu v Bratislave z 8. 11. 1938 o priebehu
deportácií. Idézve Nižňanský, Eduard. (ed.): Holokaust na Slovensku 1 (Dokumenty), Bratislava, 2001, 307 c.
munkája alapján.
13
Kálal, Karel: Karla Kálala spisy slovákofilské, Zväzok V. 1928. Idézi Jurašek, op. cit., 14.
14
Štefánek, A.: Základy sociografie Slovenska. 1944, 94. Idézi Jurašek, op. cit., 14.
15
Ďurica, M. S.: Dejiny Slovenska a Slovákov v časovej následnosti faktov dvoch tisícročí, Bratislava: LÚČ,
2003, 375.
11

5

George F. Kennan amerikai diplomata a következőket jegyezte le: „A szlovákok
rögtön értesültek lépésükről, olyan gyűlöletkeltő bizonyítéknak tekintették, mely
alátámasztja állításukat, hogy a zsidók nem lojálisak a szlovákokkal.”16
4. A keresztény antiszemitizmus tulajdonképpen a klasszikus antijudaizmusból
indult ki; arra épített.

A kassai katolikusok viszonyulása a zsidósághoz
Első megközelítésben, amit a későbbiekben mélyreható (főképpen egyházi)
levéltári kutatással kell kiegészíteni, a kassai katolikus egyháznak, illetve
társadalomnak a zsidósághoz való viszonyulását két fontos forrás alapján lehet
feltárni. Egyik a Kassai Katolikus Tudósító, a másik pedig a szintén Kassán
megjelenő Felvidéki Ujság.17
Mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy ebben az időben – vagyis az
1938–1944 közötti időszakban – Kassa törvényhatósági joggal felruházott
szabad királyi város volt, amely a kegyúri jogokat a polgármesteren keresztül
gyakorolta. Ez városi viszonylatban az egyház és a politika szerves
összefonódását jelentette.18 A rendőrség pl. folyamatosan harcolt az
erkölcstelenség ellen, amelyet a cseh uralom maradványaként fogott fel.19 Ily
módon joggal feltételezhető, hogy minden, ami történt, az legalább
hallgatólagosan bírta az egyházi vezetők beleegyezését; miközben a
városvezetés és a városi notabilitások minden esetben valósággal tüntettek
katolikus/keresztény mivoltukkal. A kassai városi elit (notabilitások és
egyháziak együtt) előszeretettel használta a „város katolikus társadalma”
önmeghatározást,20 és mind a politikusok, mind az egyháziak mindkét
Ďurica, M. S.: Jozef Tiso 1887 – 1947, Bratislava: LÚČ, 2006, 366. Idézi Dalibor, op. cit. 15.
Teljes mértékben fehér folt a kassai görög katolikus, református és evangélikus egyházak viszonyulása a
zsidósághoz.
18
Lásd „Vasárnap ünnepélyes keretek között teszik le az esküt a kassai katolikus egyházközség világi vezetői”,
Felvidéki Ujság 1940. október 26, 3. Kik lettek egyházközségi vezetők? Pl. Radványi Géza dr. m. kir. ítélőtáblai
tanácselnök (elnök), Dányi József dr. miniszteri tanácsos, Gazdy Béla kir. főügyész, Iványi József kir.
tanfelügyelő, Szent.Imrey Pál alispán, Pohl Sándor dr. polgármester, kegyúri képviselő.
19
„Éjszakai körút a kassai örömtanyákon”, Felvidéki Ujság 1939. febr. 26, 4. „A rendőrség letartóztatta Hajász
Jánosnét, Kassa legveszedelmesebb magzatelhajtóját”, Felvidéki Ujság 1939. márc. 7, 5. „A rendőrség bezáratta
Kassa város leghírhedtebb találkahelyét, a Mária utcai Róth-féle fürdőt”, Felvidéki Ujság 1939. április 28, 5.
„Tiltott magzatelhajtás miatt letartóztattak egy kassai szülésznőt”, Felvidéki Ujság 1941. április 30, 6.
„Magzatelhajtó szülésznőket ítélt el a kassai törvényszék”, Felvidéki Ujság 1942. szeptember 5, 11. „Több mint
150 előállítás történt kassai rendőrség erkölcsrendészeti- és cigány-razziáján”, Felvidéki Ujság 1943. május 14,
8. „Dologházra ítéltek egy javíthatatlan magzatelhajtó nőt”, Felvidéki Ujság 1944. július 1, 10.
20
Lásd „Hálaadó istentiszteletek Magyarország Kormányzójáért”, Felvidéki Ujsag 1940. március 1, 3: „Pénteken
a kormányzó országlásának 20-ik évfordulója napján Kassa valamennyi templomában ünnepi hálaadó
istentiszteletet tartottak. A város katolikus társadalma a Dómban délelőtt 9 órakor megtartott szentmisén
imádkozott a magyar nép vezéréért. Az ünnepélyes szentmisén a város katonai, egyházi és polgári társadalma
teljes számban képviseltette magát.”; „Tost Barna plébános 40 éves papi működését ünnepelte a kassai katolikus
társadalom”, Felvidéki Ujság 1940. július 15, 3. „Az őrségváltás necsak személycsere, hanem a szellem cseréje
16
17

6

kiadványban rendszeresen publikáltak;21 egymás rendezvényein részt vettek.22
Az összhangot eléggé beszédesen támasztja alá az a tény, hogy a felsőházi
egyházi vezetők által meg nem szavazott harmadik zsidótörvényre (1941. évi
XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894: XXXI. tc. kiegészítéséről és
módosításáról”) vonatkozóan a Felvidéki Ujság alig közölt tájékoztatást, hiszen
ez a fajvédelmi törvény kifejezetten ellenkezett a keresztény házassági joggal.23
Egyben bevezette a „fajgyalázás” bűntényét.24 A törvény elfogadását követően
azonban „Dr. Pohl Sándor polgármester elrendelte a Kassát övező zsidó
szombatzsinór azonnali leszedését”.25
Ebben, a folyamatosan hangoztatott („kirakatínak” is nevezhető)
kereszténységben, azonban sokkal több volt a formalitás, mint a tényleges és
mélységes hit. Erről tanúskodik Madarász püspök vehemens hangú felszólítása
Kassa „katolikus társadalmához”, amikor döbbenettel kellett szembesülni az
üres templommal. „A Dóm ünnepélyes istentiszteletek alatt szinte kong az
ürességtől. A Szentatya koronázásának évfordulóján tartott istentiszteleten, mely
katolikus és magyar szempontból a legnagyobb horderejű ünnepélyek egyike,
sem volt száznál több hívő. S ha derék honvédségünk, néhány hivatali főnök és
a középiskolai ifjúság nem lett volna jelen, az ünnepély szinte üres falak közt
folyt volna le. Húsvét vasárnapján, az Egyház legnagyobb ünnepén a katolikus
értelmiség teljes számmal távol maradt, a fenntartott helyek üresen állottak s
csak a jó kassai hívő nép mentette meg a templom becsületét! Hol volt az
egyházközség, amelynek szoros szent kötelessége ilyenkor nagy tömeggel
megjelenni a templomban? Hol voltak a katolikus egyesületek, a Credo,
Emericana, Cserkészek, Kongregációk, a katolikus akció tagjai stb. stb.? Ez nem
katolikus és nem magyar öntudat! Kassa katolikus magyar társadalmának szent
kötelessége ilyenkor ünnepélyes vallomást tenni katolikus gondolkodásáról,
hazafias érzületéről. (…) Mélyen elszomorít és elkedvetlenít ez a hitközönyös,
legyen! Közi-Horváth József képviselő előadása a katolikus dolgozók kassai díszközgyűlésén”, Felvidéki Ujság
1942. április 24, 3.
21
Lásd pl. Dr. Pohl Sándor, Kassa polgármestere, „Katolikus önérzet”, XXII. évf., 11. szám, 1942. november, 13. A XXX. Országos Katolikus Nagygyűlésen elmondott beszéd. Sinyei Merse Jenő kultuszminiszter, „Legyen a
magyar közoktatás alapja a vallás és a magyar lélek vallásosságát erősítse a hiten és erkölcsön felépülő magyar
közoktatás”, Uo. 4. Dr. Madarász István, kassai megyéspüspök, „Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet…”,
Felvidéki Ujság 1941. december 24, 1. „A szülők felelősek gyermekeikért. Madarász István dr. megyéspüspök
pásztorlevele a szülők szent és felelősségteljes hivatásáról”, Felvidéki Ujság 1942. február 21, 5. Dr. Madarász
István, „A betlehemi szent család példája”, Felvidéki Ujság 1942. december 24, 1. Dr. Madarász István kassai
püspök, „ A Béke Fejedelme”, Felvidéki Ujság 1943. december 24, 1.
22
„A zsidókérdés az Egyesült Párt helyi szervezetének elnöki tanácsülésén”, Felvidéki Ujság 1938. december 31,
3. Az ülést nem más, mint Tost Barna prelátus-plébános nyitotta meg.
23
„A zsidókérdés rendezése. Ki tekintendő zsidónak. Tilos a keresztények és zsidók közötti házasság”, Felvidéki
Ujság, 1941. június 9, 2; „Megjelent a fajvédelmi törvény végrehajtási utasítása”, Felvidéki Ujság 1941. október
4, 3.
24
Lásd pl. Felvidéki Ujság 1942. január 24, 3; február 14, 6; április 28, 4; szeptember 7, 5; október 2, 6; október
28, 4; 1943. február 12, 4.
25
Felvidéki Ujság 1941. július 26, 8: „A zsidó törvények szerint a szombatzsinór azt a területet határolja, melyen
belül a hithű izraeliták szombati napon lakásukról eltávozhatnak anélkül, hogy ezzel a vallástörvényükbe ütköző
cselekedetet követnének el.”

7

nemtörődöm magatartás. Szeretettel kérem Kassa katolikus magyar értelmiségét,
hogy ezt a rossz s méltatlan magatartást változtassa meg s a főünnepeken
tartandó ünnepi istentiszteleteken vegyen részt. Ne várjon erre külön meghívást,
mert az államünnepekre szóló meghivók azt jelentik, hogy a hivatalos
istentiszteleten a hatóságok felekezeti különbség nélkül tartoznak megjelenni. A
katolikus nagy ünnepeken azonban a hatóságok katolikus vezetői már csak a
példaadás végett is jelenjenek meg.”26
A katolikus egyház és a politika összefonódását két történés érzékelteti a
legjobban. Az egyik Kassa városvezetőségének hozzájárulása ahhoz, hogy
Madarász István megyéspüspök, aki maga is a politika világából került a
püspöki székbe (1939), hiszen 1929 és 1938 között miniszteri osztálytanácsos
volt Budapesten, 1940-ben kettéossza a Szent Erzsébet székesegyházi plébániát,
és a város déli részén létrehozza a Béke Királynéjáról elnevezett új plébániát,
amelyet a ferencesekre bízott. A másik, ennél sokkal nagyobb horderejű,
történés pedig a város törvényhatósági bizottságának azon döntése (6774//39
1941. kgy. szám, 1941. febr. 26-i ülés), hogy 1941. június 22-én Kassa városát
ünnepélyesen felajánlja Jézus Szentséges Szívének.27 Ez tehát nem egy egyházi
kezdeményezés, hanem egy városvezetői politikai döntés volt, amelyet az
egyháznak kellett kivitelezni; vagyis a ceremóniát megszervezni és
lebonyolítani. Az természetesen más kérdés, hogy a június 22-én hajnalban
kirobbant német-szovjet háború miatt a délutáni nagyszabású körmenetből nem
lett semmi, maga a felajánlás azonban megtörtént.
A Kassai Katolikus Tudósító alapjában véve az egyházközségek és egyesületek
értesítője volt. Tost Barna prelátus-kanonok-plébános (Tost László
országgyűlési képviselő testvére) püspöki jóváhagyással adta ki havonta (már
csak 1944-ben negyedévenként). Felelős szerkesztője kezdetben Pálffy István,
majd Bogdányi Ferenc (1943. januártól) volt. Elsősorban lelkiségi,
valláserkölcsi jellegű írásokat közöl. Említést érdemel a „filmszemle” rovata,
amely valláserkölcsi értékrend szerint rangsorolta a filmeket: jó, közömbös és
rossz kategóriákba. Az egyes számokból az domborodik ki, hogy a kassai
katolicizmusnak valójában a más keresztény felekezetek jelentettek problémát
(vegyes házasságok), s nem annyira a zsidóság. Ebből kifolyólag ez utóbbi nem
is kapott hangsúlyos szerepet a kiadványban.
Teljesen más a helyzet a Felvidéki Ujsággal, amely helyi szinten elég jól tükrözi
a korabeli politikai és társadalmi közhangulatot; annak változásait, illetve
állandó elemeit. Ez utóbbi alapvetően a zsidóság folyamatos megbélyegzését,
26

Felvidéki Ujság 1940. március 26, 1.
Lásd Kassai Katolikus Tudósító XXI. évf., 6-7. szám, 1941. június, 3-5. Valamint Felvidéki Ujság 1941. június
18, 4; június 19, 3; június 20, 3; június 21, 1; június 23, 3. A felajánlást minden évben megismételték. Lásd
Felvidéki Ujság 1942. június 6, 3; június 11, 3; június 13, 3; június 15, 3; valamint 1943. június 7.
27

8

valamint az ellenséges hangulatkeltést jelentette. Ennek alapját az képezte, hogy
a zsidóságot döntően a „magyar ügy” elárulásával vádolták a csehszlovák
államiság idején,28 amelyet alapjában véve „rabságnak”, „megszállásnak”
bélyegeztek.29 Ehhez társult még, hogy a zsidóságot, nagy általánosságban, a
liberalizmussal, illetve a bolsevizmussal – vagyis a katolicizmus legfőbb
ellenfeleivel/ellenségeivel – hozták összefüggésbe; és természetesen mindenért
okolták.
A Felvidéki Ujság egy kifejezetten politikai napilap volt, amelynek első száma
1938. dec. 25-én, vasárnap, jelent meg. Kezdetben Dr. Bárczay János
országgyűlési képviselő volt a főszerkesztője, és Dr. Pajor Miklós országgyűlési
képviselő, majd a Katolikus Akció alelnöke, a főmunkatárs. 1940. aug. 17-től
(III. évf. 187. sz.) Puskás Jenő lett a felelős szerkesztő. Helyét, 1943. március 1től (VI. évf. 48. sz.), Kassai Zoltán vette át. Ekkor lett főmunkatárs Forgách
Géza. 1943-ban a Kassai Magyar Élet Lapkiadó volt a tulajdonos. Saját
önmeghatározása szerint „a keresztény tömegek érvényesüléséért, a keresztény
etika diadaláért küzd[ött] minden során keresztül”.30 Lényegében ezt erősítette
meg Nyisztor Zoltán31 egy előadásában, amikor a Felvidéki Ujságról
kijelentette, hogy annak „minden sorát az igazi kereszténység szelleme hatja
át”.32 Implicite ez azt is jelentette, hogy a nyilvánvaló zsidóellenesség is szerves
eleme az „igazi kereszténységnek”.
A lap indulását a kassai katolicizmus meghatározó alakja Tost Barna prelátus
köszöntötte: „A felszabadult Kassa új napilapja ismét a ‘Felvidéki Ujság’ lesz.
Örömmel üdvözlöm. Isten áldását kívánom útjára és szívből óhajtom, hogy
hirdesse a magyar igazságot és törhetetlenül álljon a keresztény tiszta erkölcs
alapján.”33 Irányultságában döntően nemzeti és keresztény volt, ami tökéletesen
megfelelt a korabeli kassai katolikus egyházi vezetésnek. Azt is mondhatni,
hogy a kettő szétválaszthatatlanul összefonódott egy „nemzeti-keresztény”-be.
A lap már első számában azonnal ismertette, mind a Felvidékre is kierjesztett
1938-as magyar zsidótörvényt, amelyet „nemzetmentő új fejezetnek” értékelt,34
mind a „Karácsonyi szent misék és istentiszteletek sorrendjét”.35

R. Vozáry Aladár, „Őszintén és nyiltan a zsidókérdésről”, Felvidéki Ujság 1939. jan. 5, 5. Lásd még Felvidéki
Ujság 1939. márc. 1, 1-2; 1939. márc. 10, 1; 1939. márc. 23, 5; „A felvidéki zsidók ‘magyarsága”, Felvidéki
Ujság 1942. június 6, 3.
29
„Tost Barna prelátus-plébános előadása a kecskeméti liceumban. Kassa huszéves cseh rabságának történetét
ismertette Tost Barna. Viharosan ünnepelte Kecskemét magyarsága a kassai prelátus-plébánost”, Felvidéki Ujság
1939. jan. 13, 4.
30
„Miért szokatlan a Magyarságnak a Felvidéki Ujság állásfoglalása?”, Felvidéki Ujság 1940. április 30, 3.
31
A két világháború közötti katolikus újságírás jelentős alakja (lásd http://lexikon.katolikus.hu/N/Nyisztor.html).
32
„Nyisztor Zoltán: Ellenségünk az álkeresztény sajtó”, Felvidéki Ujság 1942. január 26, 3.
33
Felvidéki Ujság 1938. december 25, 2.
34
Felvidéki Ujság 1938. december 25, 2.
35
Felvidéki Ujság 1938. december 25, 5.
28

9

A források értelmezéséhez és megértéséhez mindenképpen tudni kell, hogy a két
világháború között a kassai zsidóság egyike volt Dél-Szlovákia legnagyobb és
legjelentősebb zsidó közösségeinek. A kassai zsidók aktívan bekapcsolódtak
a város életébe, jelentős egyesületeknek36 voltak a tagjai és vezetői, a város
képviselőtestületében zsidó ügyvédek és orvosok tevékenykedtek, és többen
dolgoztak a városi hivatalokban is. A zsidók köréből ismert képzőművészek,
írók, színészek, építészek, újságírók és sportolók kerültek ki. A zsidóság a város
történelmi fejlődésének szerves részévé vált. Ez volt az az időszak, amikor
a kassai zsidóság a virágkorát élte. Ha számszerűsíteni akarjuk ezt
a megállapítást, akkor elmondhatjuk, hogy az 1930-as évek végén Kassán
minden ötödik lakos zsidó volt (az 58.090-ből37), s a római katolikus után (1938
végén ez 36.192; 63,3%) a második legszámottevőbb vallási felekezetet az
izraelita alkotta a városban. A városban öt zsinagóga állt, és a zsidóságon belül
több irányzat is képviseltette magát (ortodox, neológ, hasszid, status quo ante).
1938 végén Kassán 11.420 zsidó lakos élt (19,7%), és közülük feltehetően több
mint 10 000 elpusztult a Holokausztban.38
A folyamatosan zajló betelepedés39 azonban lakásínséghez vezetett. 1942
októberében a Felvidéki Ujság cikkszerzője kifakadt: „A Kassára költöző
keresztény magyar családok kénytelenek hónapos szobában lakni, mert nincsen
lakás. A városi lakáshivatalra vár a feladat, hogy megszűnjenek a mai
egészségtelen állapotok.” Megítélése szerint ennek az áldatlan helyzetnek az az
oka, hogy „a város legszebb lakónegyedeit még mindig a zsidóság tartja
megszállva. Hat és hét szobás luxuslakásokban 2-3 személy lakik és igen nagy a
száma azoknak a 4-5 szobás zsidó lakásoknak, ahol az év legnagyobb részében
senki sem lakik, mert a lakás tulajdonosa külföldre szökött, börtönben ül, vagy
kisegítő munkaszolgálatot végez.”40
Mindez annak fényében érthető meg igazán, ha tudjuk, hogy mikor Kassát az
első bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszacsatolták, az
anyaországi zsidósággal egyetemben megindult a kassai zsidóság jogfosztása is.
A háborút közvetlenül megelőző időszakról, illetve a háborús időszak első
Dokumentumok a zsidó egyesületek feloszlatásáról. Archív mesta Košice, továbbiakban AMK, Košice
muncip. mesto 1939–1945, rok 1944, 23 901 – 24 020 inv. č. 125, krab. 182. (Lásd Melléklet 1).
37
Ennek több mint 10%-a ínségesnek számított. Lásd „Ezer munkaképes ínséges szerepel Kassán a
szegénygondozó nyilvántartásában”,Felvidéki Ujság 1940. november 26, 7: „A legutóbbi kimutatás szerint a
szegénygondozó nyilvántartásában a munkaképes ínségesek 1076 családdal és 4241 lélekszámmal, a csökkent
munkaképességű és női családfenntartó ínségesek 766 családdal és 2069 lélekszámmal, összesen 1842 családdal
és 6310 lélekszámmal szerepeltek.” 1940 karácsonyán ebből „száz kassai szegényt ajándékozott meg Madarász
István dr. megyéspüspök”, Felvidéki Ujság 1940. december 24, 2. 1941-re a helyzet a következőképpen
változott: „5041 munkaképes szegényt, 1862 női családfentartót és csökkentett munkaképességű lakost tartott
nyilvántartásban július végén a szegénygondozó”, Felvidéki Ujság 1941. augusztus 14, 4.
38
Mivel pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, csak feltevésekre támaszkodhatunk. Lásd „Kassa lakóssága
vallásfelekezetek szerint”, Felvidéki Ujság 1939. június 23, 4.
39
1941-ben a kassai lakosság száma felugrott 66.647-re. Lásd Felvidéki Ujság 1941. március 31, 5.
40
Felvidéki Ujság 1942. október 13, 2.
36

10

éveiről Szabó Lajos református lelkész így ír: „...lelki szolgálataink új ága lett
a zsidó származású áttérők oktatása, megkeresztelése és konfirmációjuk után
befogadása a keresztény egyházba. Kassán pedig sok zsidó volt, és a cseh éra
alatt a legnagyobb részük a magyarság mellett állott azokban a nehéz években,
mikor keserű kisebbségi sorsot jelentett magyarnak maradni. De ők vállalták,
s ezért az ősi kassaiak szerették és becsülték őket. Ám nem úgy az ‘anyások’
nagy része, és különösen nem úgy a nyilasok, akik nagy számmal voltak Kassán,
a nyilasok vezérének, Szálasinak a szülővárosában. Szálasi még hatalomra
kerülése előtt számos alkalommal meglátogatta Kassát, s a kassai nyilasok fő
célkitűzése lett, hogy a vezér szülőhelyét teljesen zsidótlanítsák. Ezért vad
uszítás kezdődött a zsidók ellen, akik 1943-ban már sehová sem menekülhettek.
Egy hely látszott csupán menedéknek: ha áttérnek a keresztények vallására. Bár
a józanabbak tudták, hogy az sem menedék, ott is megtalálja, kikéri és megöli
őket a fasizmus. De mégis voltak sokan, akik reménykedtek, hogy hátha, hátha
mégis Krisztus egyháza kiterjeszti védőszárnyait felettük, és legalább a puszta
életüket meg tudja menteni. És ezek persze nem meggyőződésből, hanem
a megsemmisüléstől való félelem miatt kérték felvételüket a keresztény
egyházba. Mindegyik keresztény egyházba sok-sok zsidó áttérő jelentkezett.
A mi kassai egyházunkban eleddig is voltak már számosan, akik még a fasizmus
előtt lettek reformátusok, meggyőződésből. A legtöbbjükből jó keresztény lett,
buzgó és áldozatkész egyháztag...”41
Ezt a lelkipásztori visszaemlékezést, azonban jelentősen árnyalja a sajtó által
közvetített korabeli kép. Minden bizonnyal a kassai zsidóság jelentős számával
és társadalmi súlyával, szerepével magyarázható, hogy a Felvidéki Ujság
kihagyhatatlan témái között (pl. különböző harctéri jelentések, helyi
bűncselekmények) szerepel minden, a zsidóságot érintő, a zsidóságra vonatkozó
(belföldi és külföldi, de különösképpen helyi) hír.42 Ily módon a lap kedvezően
értékelte, és pozitívan közvetítette olvasói felé az 1939-ben tárgyalásra került II.
zsidótörvényt.43 Januárban hosszan közölte Imrédy Béla miniszterelnök pécsi
Szabó Lajos, Utolsó szalmaszál, Budapest: Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség – Kazinczy
Ferenc Társaság, 2000, 125. Szabó 1942 augusztusában lett a kassai református egyház lelkésze. Lásd Felvidéki
Ujság 1942. augusztus 17, 5.
42
Pl. „A zsidó nagyvagyonokat kisajátítja az olasz állam”, Felvidéki Ujság 1939. febr. 16, 4; „Tömegesen
végzik ki az áruló zsidókat a Pruth-menti városokban”, Felvidéki Ujság 1941, július 5, 4; „Teljesen zsidómentes
már a [cseh] Protektorátus gazdasági élete. Miképen törték meg a zsidók gazdasági hatalmát a Protektorátus
területén?”, Felvidéki Ujság 1941. szeptember 2, 4. „A szlovákiai zsidó kódex”, Felvidéki Ujság 1941.
szeptember 19, 3. „Látogatás egy zsidónegyedben [vagyis a varsói gettóban], ahol dolgozni tanulnak az
eljövendő zsidó állam polgárai”, Felvidéki Ujság 1942. január 19, 4. Darvas János, „Séta Kievben, ahol egyetlen
zsidó sem él”. Felvidéki Ujság 1942.január 24, 7; „Csillaggal jelölik meg a zsidó házakat Szlovákiában”,
Felvidéki Ujság 1942. március 17, 7. „Néhány hónap mulva egyetlen zsidó sem lesz Szlovákia területén. A
szlovák belügyminiszter a zsidókérdéshez”, Felvidéki Ujság 1942. március 30, 6. „Végrehajtották Szlovákiában
a zsidó birtokok kisajátítását”, Felvidéki Ujság 1942. május 28, 4. „Hogyan élnek az európai zsidók uj telepítési
területeiken keleten?”, Felvidéki Ujság 1942. november 11, 6. „Gyüjtőtáborokban helyezik el az olaszországi
zsidókat”, Felvidéki Ujság 1943. december 1, 5.
43
„Az egész magyar nemzet egységesen kivánja a zsidókérdés gyors megoldását. Uj szakaszokat iktatnak a
zsidójavaslatba?”, Felvidéki Ujság 1939. jan. 22, 1-2. Az írás közvetlenül a vasárnapi miserendek ismertetése
41

11

beszédét, amelynek egyik fő mondanivalója a „zsidó szellemiség” elleni
küzdelem szükségessége volt, összekapcsolva a földbirtok politikával, amely
jövőbeni célként fogalmazta meg a zsidó tulajdon kisajátítását.44 Kassai
viszonylatban a keresztény rétegek, különösen az „elit” vagy középosztály, a
saját megkönnyített felemelkedését, és pozícióinak lényeges javulását várta a
törvénytől; még akkor is, ha pontosan tudta, hogy tulajdonképpen hálátlanul
viselkedik azzal a helyi zsidósággal szemben, amely nélkül Kassa városvezetése
nem őrizhette volna meg a magyar jelleget.45 Ezt az ún. „őskeresztények” javára
történő gazdasági és társadalmi átrendeződést törvényi úton, az
iparjogosítványok újraelosztásával remélték elérni. Nem véletlen, hogy a
folyamodványban fel kellett tűntetni „kereskedést űzni kívánó családi és
utónevét, életkorát, vallását, állampolgárságát és lakását”, valamint mellékelni
kellett a „születési anyakönyvi kivonatukat (keresztlevelüket); a szülők
anyakönyvi kivonatát (keresztlevelét) vagy házassági anyakönyvi kivonatát
(házasságlevelét), végül esetleges házastársuk anyakönyvi kivonatát
(keresztlevelét)”.46 Ebből teljesen egyértelmű, hogy az elbírálásban az egyik
meghatározó kritérium a vallási hovatartozás volt! Az államilag megszervezett
„őrségváltás”47 lebonyolítója az országos Baross Szövetség kassai csoportja volt,
előtt kapott helyet a lapban. Vitéz Rácz Jenő, „A zsidókérdés megoldása létünkért folyó”, Felvidéki Ujság 1939.
jan. 24, 2. A nyugalmazott honvédelmi miniszter számára teljesen nyilvánvaló, hogy a zsidóság az egy
(különálló) faj; és „ezen nem segít az sem, ha felveszi a kereszténység szentségét, mert a kereszténység a fajtát
megváltoztatni nem tudja”. Szerinte: „Mi magyarok csak urak lehetünk a Kárpátok medencéjében”, Felvidéki
Ujság 1939. jan. 31, 1-2.
44
Felvidéki Ujság 1939. jan. 17, 1-2.
45
„Kassa és a zsidó asszimiláció. Szent-Ivány József adatai a felvidéki zsidóság magatartásáról”, Felvidéki
Ujság 1939. febr. 4, 5.
46
„Julius 1-én érvényüket vesztik a felvidéki iparjogosítványok. Március 15-ig kell uj engedélyeket kérni”,
Felvidéki Ujság 1939. febr. 8, 3
47
Lásd Huba Ferenc, „Gazdasági őrségváltás Kassa kereskedelmében. Érdekes statisztika a végrehajtott
iparrevízióról”, Felvidéki Ujság 1940. március 23, 6. „Törvénybeütköző módon akarják megakadályozni a
gazdasági őrségváltás lebonyolítását a kassai járásban”, Felvidéki Ujság 1940. április 13, 5. „A tűzifaelosztásban
csakis igazolt keresztény fakereskedők vehetnek részt”, Felvidéki Ujság 1940. augusztus 24, 4. „Keresztény
kézbe ment át a kassai cipőkereskedelem”, Felvidéki Ujság 1941. szeptember 4, 3. „800.000 pengő értékű
textilárut zároltak a kassai kamarai kerületben”, Felvidéki Ujság 1941. szeptember 17, 3. „Október elsejétől
kezdve zsidó kereskedő nem adhat el rádiót”, Felvidéki Ujság 1941. szeptember 20, 7. „Megnyílt Kassa első
keresztény kézben levő katonai felszerelési szaküzlete”, Felvidéki Ujság 1941. október 16, 4. „A keresztény
kereskedők sürgetik a kijelölési rendszer bevezetését a zsidó kézben lévő konfekciós szakmában”, Felvidéki
Ujság 1941. november 15, 6. „Csak keresztények folyamodnak nagykereskedői iparigazolványokért”, Felvidéki
Ujság 1941. november 21, 7. „Csak keresztény kézben van a kassai csoportnak”, Felvidéki Ujság 1939. febr. 16,
3. „Vásároljunk a Baross Szövetség tagjainál”, Felvidéki Ujság 1939. június 11, 11.
47
Felvidéki Ujság 1939. április 16, 2.
47
Felvidéki Ujság 1939. április 21, 6.
47
„Kétszáznál több zsidó tért át Kassán január 1. óta katolikus hitre”, Felvidéki Ujság 1939. március 10.
47
Pl. Felvidéki Ujság 1939. július 5, 2; 1940. április 27, 3; május 10, 4; augusztus 31, 9; november 9, 5;
december 18, 6; 1941. március 8, 6; július 31, 3; szeptember 25, 5; október 21, 7; október 27, 6; 1942. január 16,
6; január 23, 6. „Karády Katalint és Mezey Máriát elítélték a zsidótörvény kijátszása miatt”, Felvidéki Ujság
1942. április 15, 7. Lásd még Felvidéki Ujság 1942. december 19, 6.levő ipari üzem és keresztény kereskedő fog
áruellátásban részesülni”, Felvidéki Ujság 1942. február 19, 7. „Revízió alá veszik a szesznagykereskedő
engedélyeket. Zsidók nem foglalkozhatnak a revízió végrehajtása után szesz-, bor- és sörnagykereskedéssel”,
Felvidéki Ujság 1942. március 18, 4. „Az áruellátásban nem részesülő zsidó vaskereskedők raktári készleteit
keresztény kereskedők fogják átvenni. Csakis a származásukat igazolt vaskereskedők részesülnek áruellátásban”,
Felvidéki Ujság 1942. május 9, 5. „A sóeladást is ki kell venni a zsidók kezéből. Az állami-monopóliumot

12

amely feladatául tűzte ki a helyi keresztény társadalom megszervezését,
valamint a keresztény gazdasági érdekek védelmét.48 Ezt a keresztények
természetes folyamatnak tekinthették, hiszen Serédi Jusztinián hercegprímás a
zsidójavaslat felsőházi vitájában világosan kimondta, hogy „a zsidóság
térfoglalásának visszaszorítása a nemzet jogos önvédelme”, 49 ami lényegében
felmentette őket az alól, hogy lelkiismereti problémáik legyenek. Arról nem is
beszélve, hogy a szomszédos katolikus Szlovákia szintén hasonló
zsidótörvénykezést léptetett életbe.50
A magyarországi zsidótörvények arra ösztökélték a kassai zsidóság egy nagyon
elenyésző hányadát, hogy megkeresztelkedjen. Ez azonnal nyugtalanságot
váltott ki a város keresztény társadalmában, ahogy az a Felvidéki Ujság 1939.
márciusi számából kiderül. „A mai idők szőnyegen forgó problémája a
fajtisztaság és árjakérdés – írja a szerző – az egyházi és világi hatóságok
számára tetemes munkatöbbletet jelent. Beszélgetést folytattunk a kassai róm.
kath. plébániahivatal adminisztrációs vezetőjével, akitől hallottuk, hogy Kassán
1939. január 1-e óta több mint 200 zsidó tért át a katolikus vallásra. Komoly,
tiszta szándékkal lettek katolikussá. Az áttértek között nemcsak bankigazgatók
vannak és orvosok, ügyvédek meg tisztviselők, hanem egyszerű munkásemberek
és háztartási alkalmazottak, akiket igazán nem lehet számítással gyanúsítani,
mert számukra nem volt döntő fontosságú a vallási kérdés rendezése. A róm.
kat. anyaszentegyház az áttérni szándékozókat a jelenlegi helyzetben egészen
természetesen és indokolt tartózkodással fogadja és a rendesnél is nagyobb
gonddal vizsgál meg minden egyes esetet, felterjeszti azt a püspöki hivatalhoz és
ad véleményt minden egyén hitbeli tájékozottságáról, úgyszintén szándékának
komolyságáról és tisztaságáról. Ezeknek lelkiismeretes megállapítása végett
Cselényi István pápai kamarás, dr. Suhaj Béla, Bartók Béla és Listyák Jenő
hittanárok foglalkoznak az áttérni szndékozó egyének lelki életével, a róm. kat.
vallás tanaiba való bevezetésükkel, szándékuk tisztaságának és komolyságának
megállapításával, még pedig a nagyszámra való tekintettel, kisebb homogén
csoportokba osztva őket. A lelkipásztorok munkájának legszebb eredményei
voltak azok a kedvező vélemények, melyeknek alapján 200 lélekkel szaporodott
a katolikus egyház Kassán.”51
A második zsidótörvény elfogadását (1939. május 3) követően az Ujság
rendszeresen tájékoztatta olvasóit arról, hogy zsidók miképpen próbálták meg
képező só még mindég nagyobbrészt zsidó kézen keresztül kerül a fogyasztókhoz”, Felvidéki Ujság 1942.
október 20, 7.
48
„Hatalmas küzdelmet indított a Baross-Szövetség kassai csoportja a keresztény kereskedők és iparosok
érdekeiért. Májusban több mint 3000 kereskedő és iparos érkezik a kassai Baross nagygyűlésre – Már 250 tagja
van a kassai csoportnak”, Felvidéki Ujság 1939. febr. 16, 3. „Vásároljunk a Baross Szövetség tagjainál”,
Felvidéki Ujság 1939. június 11, 11.
49
Felvidéki Ujság 1939. április 16, 2.
50
Felvidéki Ujság 1939. április 21, 6.
51
„Kétszáznál több zsidó tért át Kassán január 1. óta katolikus hitre”, Felvidéki Ujság 1939. március 10.

13

kijátszani a törvényt.52 Hasonlóképpen visszatérő téma a zsidókat segítő
keresztény strómanok problémája.53 Erről a szintén kassai szerkesztésű Új Élet,
katolikus szociális és világnézeti havi szemle a következőket írta: „Új kaszt
születik a zsidótörvény jóvoltából: a falazók kasztja. Izráel élelmes népét
ugyanis nem nagyon sújtja a zsidótörvény: bizonyos körökben nagyszerű
szimattal mindig megtalálják a maguk megmentőit, a kitűnő összeköttetésekkel
rendelkező derék honfiakat, akik megfelelő tiszteletdíj ellenében ritkán utasítják
vissza a falazás szép tisztjét. Az élet viszont megy tovább a maga útján, a zsidó
nagytőke továbbra is hatalom, a munkást éppúgy kiszipolyozzák, mint a
múltban, a kisember éppen úgy szenved – egyedül a falazók kasztjának megy
jobban. (…) A tehetetlen magyar szédült fejjel áll a ‛csodálatos átváltozás’
zivatarában…, tudomásul veszi, hogy ugyanakkor, amikor a zsidótörvény már
kövérre hizlalta a falazók osztályát, a vállalkozó szellemű kisembernek
valóságos kálváriát jelent, amíg iparengedélyhez jut, ha kedve és ambíciója még
a kezdet kezdetén szét nem morzsolódik a magyar bürokrácia nagyszerűen
működő malomkövei közt. (…) A magyar vezetőknek a legnagyobb feladatuk
az legyen, hogy visszaadják a csalódott, fásult magyar tömegnek hitét és
bizalmát.”54
A stróman-rendszert, minden hatósági erőfeszítés ellenére, mindvégig nem
sikerült felszámolni. Valójában mindenütt az 1944-es deportálás oldotta meg.
Ennek két magyarázata van. Az egyik, hogy a társadalmilag és egzisztenciálisan
mindinkább perifériára szorított zsidóság55 és a szegényebb, az egyházakhoz
csak formálisan, szociológiailag kötődő szegényebb néprétegek érdekei
találkoztak.56 Másik, hogy a keresztények egy része valamilyen szinten lojális
maradt zsidó munkaadójukhoz.

52

Pl. Felvidéki Ujság 1939. július 5, 2; 1940. április 27, 3; május 10, 4; augusztus 31, 9; november 9, 5;
december 18, 6; 1941. március 8, 6; július 31, 3; szeptember 25, 5; október 21, 7; október 27, 6; 1942. január 16,
6; január 23, 6. „Karády Katalint és Mezey Máriát elítélték a zsidótörvény kijátszása miatt”, Felvidéki Ujság
1942. április 15, 7. Lásd még Felvidéki Ujság 1942. december 19, 6.
53
Pl. Felvidéki Ujság 1939. július 9; 1940. szeptember 14, 9; szeptember 21, 9; október 25, 7; november 12, 6;
1941. február 26, 7; 1941. május 9, 6; november 19; 4; 1942. május 7; június 16, 4; június 18, 4. „Kíméletlen
irtóhadjárat a strómanok ellen. Megjelent a ‘stróman-törvény’ végrehajtási utasítása”, Felvidéki Ujság 1942.
szeptember 24, 3. „.A zsidókérdést csak a fajvédelem eszközeivel lehet rendezni. A strómanokat, a gazdasági
élet parazitáit ki kell irtani”, Felvidéki Ujság 1943. június 25, 2. Lásd még Felvidéki Ujság 1944. április 14, 3:
„Zsidófedezésért elitéltek egy háztartási alkalmazottat”. „Elveszik a strómanoktól a nevükre íratott zsidó ház- és
kertingatlanokat”, Felvidéki Ujság 1944. május 22, 4; július 8, 3.
54
Új Élet 1940/2 (84. szám), 52.
55
Pl. 4800/1939-es „kormányrendelet a zsidó törvényhatósági bizottsági és községi képviselőtestületi tagok
mandátumának felülvizsgálásáról és megszüntetéséről”, Felvidéki Ujság 1939. augusztus 24, 4. Lásd még a
kassai Kereskedők Testületében a zsidók kiszorítása érdekében a szélsőjobboldali Turul Szövetségbe tömörült
keresztény kereskedőt által folytatott küzdelmet: Felvidéki Ujság 1940. március 18, 3; április 1, 3; április 8, 3;
április 10, 4; május 10, 4; június 11, 5; június 17, 4; július 27, 7.
56
„Zsidóval társult a szegény piaci árus, akinek egyéni iparigazolványával vagontételekben vásárolta össze az
almát az iparral nem rendelkező társ”, Felvidéki Ujság 1940. november 27, 7.

14

Jóllehet katolikus egyházi vezetők az Ujság hasábjain soha nem nyilatkoztak
meg zsidókérdésben Madarász püspöknek, a városvezetéssel egyébként teljesen
összhangban levő lelkületére jól rávilágít az az előadás, amelyet „A keresztény
kultúra és a magyarság” címmel 1940. március közepén tartott a kassai
Kazinczy Társaságban. A püspök szerint a „Patrona Hungariae” volt az
eszménye a magyar népnek, és mintaképe a magyar családi életnek. A mintakép
jótékony hatása abban is lemérhető, hogy „a magyar szép- és drámairodalomban
az erotikus szellem sohasem uralkodott, hogy a régi magyar családi életben
házasságtörés, elválás, a gyermektelenség mesterséges előidézése sohasem, vagy
csak elvétve fordult elő”. A püspök álláspontja szerint: „Ha ezen a téren
korunkban sajnálatos eltévelyedés, sőt katasztrofális süllyedés észlelhető, ez a
magyarság szellemétől teljesen idegen, nem-árja sajtó szép-, dráma- s
kabaréirodalom megmételyező hatására s ennek folyamán kialakult erkölcsi laza
közvéleményre és a Mária-kultusz hanyatlására vezethető vissza.”57 Ebben a
korban a „nem-árja” egyértelműen a zsidó, aki tehát értelemszerűen a
magyarság erkölcsi hanyatlásának okaként jelenik meg. Odáig természetesen
már nem terjedt ki a püspök figyelme, hogy a Mária-kultuszt a magyar
reformátusok is vehemensen ellenzik; már több száz éve.
A európai háborús helyzetben Magyarországon is értelemszerűen
árukorlátozásokat vezettek be. A Felvidéki Ujság számára ez újabb támadási
felületet biztosított a zsidóság ellen. A lap most már a feketézés, az árdrágítás,
illetve az árufelhalmozás miatt elítélt zsidókról is folyamatosan tájékoztatott.58
1942. szeptemberében közölte a köztisztviselők polgármesterhez intézett nyílt
levelét: „Radikális intézkedéseket kérünk a tej-fronton! Meg kell akadályozni,
hogy a zsidók a keresztény családok elől kétszeres áron felvásárolják a
tejkészleteket”.59
Ehhez társult a német-szovjet háború kitörését követően (1941. június 22) a
rémhírterjesztés problematikája. „Ne higyjünk a suttogó propaganda
művészeinek – írta a napilap –, a vagyonukkal együtt elmenekült, angol
emlőkön táplált zsidó hazaáruló emigránsoknak és még itt élő fajtestvéreiknek,
kik külföldön kovácsolt galád hírekkel vagy belső események szándékos
elferdítésével és terjesztésével akarnak rémeket festeni elénk. Ezek az ellenséget
szolgálják s így válnak ellenséggé.”60

„‘Bátran cselekedni s bátran szenvedni magyar erény.’ Madarász István dr. megyéspüspök előadása a
Kazinczy Társaságban”, Felvidéki Ujság 1940. március 18, 3.
58
Pl. Felvidéki Ujság 1941. május 17, 5; 1941. október 28, 4; december 24, 5; 1942. február 28, 8; március 13, 4;
április 25, 9; július 1, 6; július 15, 4; július 23, 4; szeptember 4, 6; szeptember 18, 6; október 29, 7; 1943. május
5; június 5, 9; június 19, 11.
59
Felvidéki Ujság 1942. szeptember 25, 4.
60
„Rémhírterjesztés hazaárulás!”, Felvidéki Ujság 1941. julius 3, 2. Lásd még Felvidéki Ujság 1942. augusztus
13, 6; október 21, 3; november 6, 4.
57

15

A zsidók (belső) ellenséggé nyilvánításából értelemszerűen következett a
vagyon, különösképpen a földbirtok eltulajdonításának igénye. Annál is inkább,
mivel az állam – amennyiben nem akart hozzányúlni a nagybirtokokhoz –
egyedül a zsidók tulajdonában levő földekkel, szőlőkkel és gyümölcsösökkel
enyhíthette a földínséget,61 és motiválhatta frontszolgálatra a nincsteleneket!
Később azonban kiderült, hogy mindez jórészt csupán hitegetés volt.62 A
tényleges kedvezményezettek a vitézi rend tagjai, közülük is többnyire a tisztek,
lettek.63 Ezt kiválóan tükrözi az a megosztás, amikor is 20 000 holdat
különítettek el a „sokgyermekes hadviselt földmíveseknek” (5 hold alatti
területeket kaptak), miközben a Vitézi Szék 130 000 holdat kapott, hogy 5-100
holdas birtokokat juttasson a tiszti és legénységi vitézeknek.64
A jog- és vagyonfosztás, valamint a társadalmi életből való kiszorítás után,65 a
konfliktus egyfajta egzisztenciális „önvédelmi” létharccá alakult át a belső
„élettérért”. Ezt Schell Péter Abaúj-Torna vármegye főispánja66 fogalmazta
meg: „Amikor mi a zsidókat ki akarjuk szorítani a gazdasági életből – mondta a
Magyar Élet Pártja gyűlésén –, ez nem jelent gyűlöletet vagy antiszemitizmust,
ez önvédelmet jelent, amelyet saját érdekünkben kötelességünk megtenni. Ha
nem akarunk elpusztulni, fel kell vennünk ezt a harcot és maradéktalanul be kell
fejeznünk. (…) Nekünk, keresztényeknek a zsidókérdéssel kapcsolatban fontos
kötelességeink vannak, hogy a közgazdasági pályákon a zsidók helyét
maradéktalanul betölthessük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy számunkra
„Eddig 893 nagyobb zsidóbirtok átengedését rendelték el”, Felvidéki Ujság 1941. december 18, 2. „TokajHegyalján megkezdődött a zsidó szőlők kisajátítása”, Felvidéki Ujság 1942. március 2, 6. „Zárolták a zsidók
tulajdonában levő ingatlanokat. A zárlat az öt holdnál nagyobb gyümölcsösökre és szőlőkre, valamint az 500
holdnál nagyobb mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozik”, Felvidéki Ujság 1942. március 20, 3. „‘A zsidóság
nem minden esetben szerezte ugy a földet, ahogyan a keresztény erkölcsök megengedték’. Bárczay János dr.
államtitkár beszéde Sátoraljaujhelyen”, Felvidéki Ujság 1942. március 30, 5. „Ötnegyedmillió hold magyar föld
sorsa, Felvidéki Ujság 1942. május 26, 2. „Abauj-Torna vármegyében 11.000 katasztrális hold kerül zsidóktól
ismét magyar kezekbe ”, Felvidéki Ujság 1942. július 18, 4 és július 20, 7. „A földmivelésügyi miniszter uj
rendelete 700.000-nél több katasztrális hold zsidóföldet juttat a kisemberek kezére”, Felvidéki Ujság 1942.
szeptember 16, 5.
62
„Tizenöt nagyobb abauji zsidó birtokot haszonbérbe adnak keresztény gazdálkodóknak. Megfelelő
szakképzettségü és tőkeerős pályázók a vármegyei gazdasági felügyelőhöz adják be ajánlatukat”, Felvidéki
Ujság 1943. január 30, 3. „Ujabb 13.000 hold zsidó birtokot juttatnak sokgyermekes családoknak”, Felvidéki
Ujság 1943. április 21, 3. „Sürgősen felhasználásra kerülnek az összes zsidóbirtokok. Megjelent a rendelet a
háború hőseinek és fiuleszármazóinak földhözjuttatásáról”, Felvidéki Ujság 1943. szeptember 2, 3. „AbaujTorna vármegyében is elkezdődött az 5 holdon aluli zsidóbirtokok átadása. 26 községben 48 családnak juttatott
már földet a vármegyei közjóléti szövetkezet”, Felvidéki Ujság 1943. december 1, 7.
63
„Magyar vitézek kezébe kerülnek az öt katasztrális holdnál nagyobb, de száz holdnál kisebb zsidóbirtokok és
husz holdnál kisebb szöllők”, Felvidéki Ujság 1942. szeptember 26, 2. Lásd még Felvidéki Ujság 1942. október
10, 2; november 27, 2. „Abauj-Torna vármegyében a zsidóbirtokokból létesített vitézi telkek már várják a
második világháború uj vitézeit”, Felvidéki Ujság 1943. december 23, 6.
64
„Az elvett zsidó birtokok szétosztása”, Felvidéki Ujság 1943. június 28, 1.
65
1942. november elején az ismeretlen cikkíró felháborodik, hogy „miért van a kassai telefonelőfizetők között
még mindég 75 százalék zsidó, mikor az uj keresztény cégek nem tudnak telefonhoz jutni?”, Felvidéki Ujság
1942. november 6, 4. Lásd még „Mától kezdve nem rendelhetnek a kassai zsidó fogtechnikusok”, Felvidéki
Ujság 1942. december 29, 5.
66
„A Führer a Német Sasrend érdemkeresztjével tüntette ki vitéz báró Schell Péter főispánt”, Felvidéki Ujság
1943. szeptember 17, 2.
61

16

könnyebb legyen a boldogulás, kevesebb munka árán több haszonhoz jussunk,
hanem azt jelenti, hogy dolgoznunk kell, nélkülöznünk és tanulnunk, hogy azon
a helyen, ahol a zsidó boldogulni tudott, mi is tudjunk boldogulni, mi is
megállhassuk a helyünket. A zsidótörvény nem lehet munkanélküli kereseti
lehetőség a keresztények számára! Rá kell nevelnünk fiatalságunkat a kereskedő
és ipari pálya megbecsülésére és szeretetére.”67
Ahogy erősödött Szlovákiában a zsidóüldözés úgy kapott mind nagyobb helyet a
Felvidéki Ujságban a szökött szlovákiai zsidók kérdése. A kassai rendőrség
számára, a sorozatos bűncselekmények és a helyi zsidóság felett gyakorolt
szigorú felügyelet mellett, ez fokozott megterhelést jelentett.68 Később a napilap
a szlovákiai zsidók deportálásával kapcsolatban azt írta, hogy „a zsidókat
koncentrációs táborokba fogják vinni, ahol gyárakban és műhelyekben,
főképpen, mint asztalosokat és szabókat fogják alkalmazni, mert ez a két
foglalkozás az, amelyre leginkább alkalmasak.”69
Ebben a kontextusban kifejezetten sokatmondó az a szlovák egyházi
állásfoglalás, amely eredetileg a Katolické Noviny lapban jelent, és amelyet a
Felvidéki Ujság is leközölt. Joggal feltételezhető, hogy ez áttételesen egyben a
kassai katolikus (és keresztény) egyházak vezetőségének az álláspontját is
kifejezte.70
„Az utóbbi időben a zsidóellenes intézkedésekkel kapcsolatban többször esik
szó a katolikus egyházi hatóságoknak állásfoglalásáról ebben a kérdésben. Az
egyházi tényezők ellen támadások hangzottak el, hogy tömegesen engedik a
zsidókat a keresztséghez és hogy a zsidók érdekében a kormánynál is lépéseket
tettek. Más oldalról meg azt hangoztatták, hogy az egyházi körök azonosítják
magukat a kormány intézkedésével a zsidóknak a közéletből való
eltávolításának kérdésében és a zsidóknak Szlovákiából való kivándorlása
kérdésének megvalósításához fogot, akkor meg olyan hangokat hallhatunk hogy
hogy tűrhetik püspökeink és papjaink szó nélkül az ilyen embertelen
„Időszerű magyar sorskérdésekről beszélt Schell Péter főispán a szikszói pártgyűlésen”, Felvidéki Ujság 1942.
március 17, 3. Lásd még „A zsidókérdésben a magyarságot nem a gyűlölet, de az önvédelem vezeti. Boda István
főiskolai tanár előadása a zsidókérdés tudományos és gyakorlati vonatkozásairól”, Felvidéki Ujság 1942. április
20, 4.
68
Lásd Felvidéki Ujság 1942. március 21, 5; április 17, 2 és 6; április 18, 5; április 23, 3; június 24, 2 és 6;
szeptember 17, 3; szeptember 22, 4; szeptember 23, 5; szeptember 24, 3; október 3, 4; október 20, 7; október 30,
11; december 24, 6; 1943. január 12, 5; március 10, 6; március 11, 4; március 16, 6; április 24, 4 és 9; május 25,
3; június 7, 6; július 16, 5; július 17, 6; augusztus 3, 5; augusztus 14, 3; szeptember 14, 7; szeptember 15, 5;
október 1, 4; november 3, 6; november 25, 6; november 26, 6; november 30, 4; december 11, 11; december 30,
7; 1944. január 12, 3; február 11, 7; február 15, 6; február 17, 6.
69
„A szlovákiai zsidók kitelepítése”, Felvidéki Ujság 1942. május 21, 7; „Eddig 60.000 zsidót telepitettek ki
Szlovákiából. A zsidókérdés fejlődése és megoldása Szlovákiában. Vašek antal dr. főtanácsos nyilatkozata a
külföldi ujságiróknak”, Felvidéki Ujság 1942. november 4, 6.
70
Ezt támasztja alá az a tény, hogy a deportálások közepette, alkalmazkodva a törvényi előírásokhoz”, a
református egyetemes konvent elrendelte a zsidó irodalmi művek kiselejtezését. Felvidéki Ujság 1944. június 1,
5.
67

17

cselekedeteket. Ezek a különböző egymásnak ellentmondó híresztelések arra
kényszerítik a felelős egyházi tényezőket, hogy a katolikus közönség
megnyugtatására a következőket hozzák nyilvánosságra:
1. A katolikus papok tömegesen egyáltalán nem keresztelték a zsidókat, bár az
egyháznak nem áll módjában visszautasítani senkit, ha őszintén kéri a
keresztséget, mert Krisztus urunk egyházát minden nemzet és minden ember
számára alapította. Az is igaz, hogy csak olyan embert lehet megkeresztelni, aki
őszintén, belső meggyőződésből kívánja is azt. Hogy az egyház erről
meggyőződhessen, mindenki számára, aki meg akar keresztelkedni hosszabb
elkészítő idő ír elő, amelynek az előírások értelmében három-tíz hónapig kell
tartania a megkeresztelkedendők tudása és vallásossága szerint. Ezután az idő
után is csak a püspöki hivatal engedélyével lehet az illetőt megkeresztelni.
Hangsulyoznunk kell, hogy egyedül az egyház hivatott annak megítélésére,
hogy kit lehet megkeresztelni és kitől kell megtagadni a keresztség felvételének
kérését. Az egyház ezt a kivételes jogát a multban a legnehezebb körülmények
között is megvédte s ezen a téren a jövőben sem hagyja magát korlátozni.
2. Ez határozza meg a katolikus egyház állásfoglalását a zsidók keresztelését
illetőleg is. Néhány zsidó még abban az időben keresztelkedett meg, amikor
ebből semmi előny sem származott reá, sőt ellenkezőleg a zsidók üldözték ezért,
sót gyakran maga az államvezetés is. Ezeket a zsidókat hívőinknek tekintjük
éppen ugy, mint a többieket és kötelességünk helytállni értük. Az ilyen
megkeresztelkedett és vallási kötelességeit teljesítő zsidók érdekében közben is
jártunk.
3. A többi zsidóval szemben és a velük szemben foganatosított intézkedésekkel
szemben a következő álláspontot szögezzük le:
A zsidó nemzet tragédiája abban áll, hogy nem ismerte el a Megváltót, sőt
keresztre feszítette. Maga a Megváltó is könnyet ontott a zsidó nép
megátalkodottsága fölött s megjövendölte bűnhődésüket, az egész világon való
szétszóródásukat.
Ez Jeruzsálem pusztulása után be is következett és a zsidók több mint két
évezrede élnek kisebb vagy nagyobb csoportokban a többi nemzet fiai közt az
egész világon. Ez alatt a hosszu idő alatt sehol sem olvadtak be a többi
nemzetbe. A kereszténység elleni ellenséges beállítottságukat sohasem
változtatták meg, sőt az oroszországi és spanyolországi véres
keresztényüldözésekben a zsidók is kivették a részüket. Ez magyarázza meg,
hogy a nemzetek időnként megnyilvánítják elkeseredésüket a zsidósággal
szemben olyan tulzott szigorral és kegyetlenséggel, amely ellenkezik a
keresztény erkölcsökkel. Nálunk is káros volt a zsidók hatása. Rövid idő alatt
csaknem egész gazdasági és pénzügyi életünket kezükbe kaparintották népünk
kárára. Nemcsak gazdaságilag, hanem kulturálisan és erkölcsileg is károsan
hatottak népünkre.
Az egyháznak tehát semmi kifogása sem lehet az államnak ama törvényes
intézkedései ellen, amelyekkel meg akarja szüntetni a zsidók káros hatását.
18

A zsidókérdés megoldásánál azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a
zsidók is emberek és ezért velük is emberségesen kell bánni. Különösen arról
kell gondoskodni, hogy ne sértsük meg az érvényben levő jogrendet és ne
vétsünk a természeti és az isteni törvények ellen. Minden egyes embernek
természetes joga, hogy becsületes munkával magánvagyonra tegyen szert és ezt
a keresztény erkölcstan alapelvei szerint élvezhesse. Egész természetes joga
minden embernek az is, hogy családot alapítson. És ha már a családi élet mellett
határozott, akkor nemcsak a családi élet kötelességeit kell teljesíteni, hanem
jogait is élvezheti ennek keresztény szempontjai szerint. Szükségesnek tartottuk
ennek leszögezését (…), hogy a katolikus közönség ismerje meg a felelős
egyházi körök álláspontját is.”71
Mindezek fényében a zsidóellenes rendelkezések egész sorozatát életbe léptető,
vagy meghozó, városvezetés72 keresztényi lelkületét érdekes megvilágításba
helyezi az az 1942. márciusi polgármesteri kezdeményezés (7958/1942. szám)
amelyről érdekes módon a Felvidéki Ujság nem tájékoztatott, az a Katolikus
Tudósítóban jelent meg, mindegy bizonyítva, hogy a politikai és az egyházi
területek ebben az időszakban Kassán összemosódtak, átfedték egymást:
„Felhívás Kassa város polgárságához!
A világ Megváltójának kereszthalála ünnepén, f. évi április hó 3-án,
nagypénteken délután 3 órakor álljunk meg a rohanó élet forgatagában rövid
elmélkedésre. – A hivatalokban műhelyekben, kereskedésekben, gyárakban,
üzemekben csak úgy, mint otthon a háztartásokban álljon meg minden testi és
szellemi munka. – Rövid, egyperces magunkbaszállással, emelkedett szívvel
emlékezzünk és elmélkedjünk a Legnagyobbról, a Legszentebbről, a világ
Megváltójáról, aki életét áldozta és vérét ontotta érettünk, akinek kezében
vagyunk mindenkoron, akitől származik minden jó, boldogság, hatalom és
dicsőség. – Hozzuk meg e lélekemelő csekély áldozatot és helyezzük oda a
kereszt tövébe a Legszentebb Áldozathoz!
Kassa, 1942. évi március hó 10-én.
Dr. Pohl Sándor s. k., polgármester”73

„A szlovák katolikus egyházi körök érdekes állásfoglalása a zsidókérdésben. ‘Az egyháznak semmi kifogása
sem lehet az állam törvényes intézkedései ellen”, Felvidéki Ujság 1942. május 1, 4.
72
Pl. „Kassán is megszüntették a zsidó törvényhatósági bizottsági tagok mandátumát”, Felvidéki Ujság január
15, 2. Ez az intézkedés személy szerint dr. Halmi Bélát és dr. Wirkmann Ármint érintette. Dr. Brükk Sándort,
Rónai Lászlót és Vende Pált felszólították, hogy 60 napon belül igazolják: nem zsidók. „Jogerősen megszűnt a
kassai városi törvényhatósági bizottsági zsidó tagok mandátuma. A Közigazgatási Bíróság elutasította az igazoló
választmány határozata ellen beadott panaszokat”, Felvidéki Ujság 1942. május 2, 10. Van valami szürreális
abban, ahogy a folyamatos zsidóellenes rendelkezések közepette ügyeltek arra, hogy minden jog- és
szabályszerűen történjék! Vélelmezhető, hogy ez volt az, ami a törvénytisztelő és jogkövető zsidóságot
védtelenné tette, és teljes mértékben kiszolgáltatta a folyamatoknak.
73
Kassai Katolikus Tudósító XXII. évf., 3. szám, 1942. március, 7.
71

19

Ugyancsak a korabeli lelkületre világít rá, azt érzékelteti Tost Barna prelátusplébános 1943-as „Újévi üdvözlet”-e is: „Szeressük a hazát s legyünk az
újévben zúgolódás nélkül az egységes belső frontnak fenntartói. Ezt sürgetik
egyházi és világi elöljáróink minden alkalommal! Én nem tudom elfelejteni
annak a tízéves német fiúcskának elragadó példáját, aki Pestre jött vakációi
nyaralásra, s amikor az első reggelinél kínálgatták kávéval, kaláccsal, vajjal,
gyümölccsel, süteménnyel, szerényen megköszönte s csak egy pohár tejet kért
kenyérrel, mert ‛a Vezér is csak ezt szokta reggelizni.’ Ez a fegyelmezettség, a
zúgolódásnélküli belenyugvás a háborús helyzetbe, hogy most a Haza javáért
meg kell elégednünk azzal, amink van és nem zúgolódni minden csekélységért,
ez az igazi hazaszeretet. Kezdjük az újesztendőt Jézus szent nevében”74
Évtizedek távlatából és a korabeli történések ismeretében, azért mindenképpen
elgondolkodtató, hogy egy meglett korú vezető egyházi ember75 az Adolf Hitler
kancellárt eszményítő, és mindenben követő, német kisfiút állította példaképnek
a katolikus olvasói/hívői elé!
Minden bizonnyal a 2. magyar hadsereg már gyakorlatilag titkolhatatlan doni
tragédiájával függ össze Madarász István kassai püspök „Világnézetek
sodrában” c. írása, amelyben az ateista világnézetek veszélyére figyelmeztetett.76
Beszédes nagyböjti körlevele is, amelyben a hazaszeretetről és a hitről értekezik:
„Az igazi hazaszeretet – áldozatvállalás”.77 Ezek már jelzik azt az
elbizonytalanodást és szorongást,78 amely Kassa társadalmát lassan-lassan
kezdte hatalmába keríteni.79 Mindinkább előtérbe került a „belső arcvonal”
szükségességének kérdése. Annál is inkább, mivel a harcterekről folyamatosan
rossz hírek érkeztek: a tengelyhatalmak elveszítették az Észak-Afrikát,80 a
szövetségesek júliusban partra szálltak Szicíliában, Mussolini lemondott, majd
Olaszország letette a fegyvert (1943. szeptember), és hadat üzent
Németországnak (október). Arról nem is beszélve, hogy az elveszített kurszki
páncéloscsata után (1943. július) a szovjet csapatok megállás nélkül szorították
74

Kassai Katolikus Tudósító XXIII évf., 1. szám, 1943. január, 2.
Ekkor ünnepelte 25 éves plébánosi jubileumát. Lásd Kassai Katolikus Tudósító XXIII évf., 2. szám, 1943.
február, 2-7.
76
Felvidéki Ujság 1943. február 20, 3.
77
Felvidéki Ujság 1943. március 10, 3.
78
Mindez országos viszonylatban is érezhetővé vált. Lásd „Serédi Jusztinián: Mindenütt hirdessük a magyar
nemzet történelmi érdemeit és igazságát! A bíboros-hercegprímás nagyboldogasszonynapi szentbeszéde az
esztergomi bazilikában”, Felvidéki Ujság 1943. augusztus 16, 3; „A háborúról, békéről és a Budapest elleni
fenyegetésről prédikált vasárnap Ravasz László református püspök. ‘Krisztus egyháza felemeli szavát a béke és
kiengesztelődés érdekében”, Uo., 4. „A hercegprimás felhívta a külföldi katolikusokat, hogy ne legyenek
közömbösek Magyarország sorsa iránt”, Felvidéki Ujság 1943. december 13, 3.
79
„A magyarság Kassa várát a jövőben is minden erejével védelmezni fogja”, Felvidéki Ujság 1943. szeptember
20, 3. „Kassa mindig magyar volt és magyar marad”, mondta Kállay miniszterelnök; Felvidéki Ujság 1943.
november 11, 1. Ghyczy Jenő, „Az európai béke nem épülhet fel a kis nemzetek romjain”, Felvidéki Ujság 1943.
november 27, 3.
80
„Berlinben befejezettnek tekintik a stratégiai időnyerés miatt folytatott tuniszi hadjáratot”, Felvidéki Ujság
1943. május 8.
75

20

vissza a németeket nyugati irányba.81 Ilyen körülmények között avatta fel Kassa
a Hazaszeretet és Áldozatkészség Oltárát, ahol hetente gyűjtötték az
adományokat. Ez egyszerre volt egyházi és politikai ünnepség,
megyéspüspökkel és főispánnal; a kereszt és a rohamsisak jegyében.82
Ugyanakkor Magyarországnak is szembesülnie kellett azzal, hogy a moszkvai
háromhatalmi konferencia eldöntötte, hogy a háborút a feltétlen fegyverletételig
folytatja, és a fasizmust megsemmisíti.83 Amire Németország természetesen a
végsőkig való kitartással reagált.84 Magyarország nem igazán érzékelte, hogy
megszűnt a mozgástere. Ezt bizonyítja Kállay Miklós miniszterelnök azon, az
eljövendő katasztrófát sejtető kitétele, miszerint a Kárpát-medencében „csak a
magyar államiság tud és tudott tartósan békét, biztonságot nyújtani”.85
A már idézett Szabó Lajos lelkész az 1943-as évben áttértekkel kapcsolatban –
amely jelenségről egyébként mind a Katolikus Tudósító, mind pedig a Felvidéki
Ujság hallgat – a következőket írta: „Most 1943-ban sok zsidó áttérő
jelentkezett nálunk. Egyenlőre úgy bántunk velük, ahogy a felettes hatósági
előírás rendelte, vagyis hat hónapi előkészítés után vettük fel őket az egyházba.
Később, amikor jöttek a kemény zsidóellenes rendeletek, ezt a felvételi
előkészítést lerövidítettük hat hónapról hat hétre, sőt néha már csak napokra,
hiszen nyilvánvaló volt, hogy az egyetlen cél most nem a hitképzés, hanem
a lelkek mentése a fasiszta Antikrisztustól. (…) Intelligensek voltak mind,
legtöbben kereskedők, voltak tisztviselők, illetve kényszernyugdíjazottak.
Figyelmesen hallgattak, soha nem vitatkoztak a hitigazságok felett, hiszen tudva
tudták, hogy ez az új hitre térés csak utolsó szalmaszál. Még azt is meg kell
ragadni: hátha, hátha… Egyházunk lelkészei között is volt egy zsidó
származású: Egressy Lajos hitoktató lelkész. (…) De ebben az évben már őt is
kikezdték, bajtársi egyesületek fenekedtek rá, egykori tanítványai közül többen.
A kereskedelmi főiskola nem egy sihedere még a hitoktatásban való részvételt is
megtagadta azzal, hogy őket zsidó ne oktassa a keresztény hitre. Minden
tekintélyünkkel és erőnkkel álltunk oda lelkésztársunk mellé, a turulista ifjakkal
szemben, mint a megbódult egyháztagokkal szemben, és Egressy egészen
a nyilas hatalomátvételéig a kassai református lelkészi kar tagja maradt.”86
1944 elején a magyar társadalomban, amely okokat és magyarázatokat keres a
számára egyre kedvezőtlenebb történésekre, már jól érzékelhető a félelem.
Madarász kassai püspök a nagyböjti szózatában azt próbálja megmagyarázni a
A Felvidéki Ujság a folyamatos visszavonulást „elszakadó hadmozdulatok”-nak nevezte.
Felvidéki Ujság 1943. június 13, 3.
83
Felvidéki Ujság 1943. november 2, 1.
84
„Bármeddig tart a háború, Németország nem kapitulál. Hitler kancellár szózata Münchenben a német
nemzethez”, Felvidéki Ujság 1943. november 9, 1. „Hitler: Ez a ránk kényszerített háború csak német
győzelemmel végződhet”, Felvidéki Ujság 1943. november 30, 1.
85
Felvidéki Ujság 1943. november 8, 3.
86
Szabó Lajos, op. cit., 126. A lelkész visszaemlékezéseit mindenképpen érdemes lenne összevetni a korabeli
levéltári forrásokkal!
81
82

21

katolikus híveknek, hogy „azért szenvedünk, mert száműztük Krisztust az élet
minden vonaláról”87; ami eléggé anakronisztikusan hangzik egy önmagát
„keresztényként” meghatározó, és Jézus Szívének felajánlott városban, ahol az
egyházak mindenféle privilégiumokat élveznek. A zsidóságra vonatkozóan a
püspöknek természetesen nincs egy szava sem. A forrásokból az
körvonalazódik, mintha a kassai katolikus egyház nem is abban a társadalomban
élt volna, amely minden erejével a „zsidókérdés” végleges megoldásán
fáradozott.

A kassai zsidóság sorsa Magyarország német megszállása után
Az 1944. március 19-i német megszállást követően a Felvidéki Ujság-nak, 1944.
március végétől kezdődően, szinte nincs már olyan száma, amelyben ne írnának
a zsidóságot érintő megszorító intézkedésekről. Mintha gát szakadt volna át. A
napilap számára a zsidókra vonatkozó hírek minden mást felülírnak; szinte
betöltik az egyes számokat.88 Ugyanakkor az is kiviláglik, hogy teljes az
összhang a német katonai és a magyar hatóságok között: „…a németek
egymillió pengő óvadékot hajtottak be a kassai zsidóktól, …egyes kassai üzletek
árukészletét igénybevették, …zsidó személyeket őrizetbe helyeztek és …ezen
személyek lakásait kiürítették és igénybevették. (…) a német közbiztonsági
hatóságoknak előbb említett eljárása mindenkor a magyar kormányhatóságokkal
egyetértően történt és kizárólagosan a közbiztonság megóvása érdekében tett
óvintézkedésnek tekintendő. (…) Az állam minden polgára… tartsa mindig és
mindenkor szem előtt, hogy ha valamit mond, azért vállalja a legteljesebb
felelősséget. (…) A Magyarországon tartózkodó német hadsereg és német
közbiztonsági szervezet egyúttal magyar érdekeket szolgál és éppúgy küzd a
magyar jövőért, mint harctéren küzdő honvédeink…”89
Folyamatosan megszűntek a kivételezések,90 és Kassa közönsége, „célkitűzései
megvalósításában odaadással” támogatta,91 a város törvényhatósága pedig
„lelkes bizalmáról biztosította a Sztójay-kormányt”.92 Mindenképpen a
zsidókérdés radikális megoldását várták tőle.93 Sokatmondó tény, hogy ebben az
1944. április-júniusi időszakban, miközben számos híradás jelenik meg a
87

Felvidéki Ujság 1944. február, 3.
Felvidéki Ujság 1944. március 27, 2; március 29, 1; március 30; március 31; április 3; április 11; április 17.
89
„Hírverés és felelősség”, Felvidéki Ujság 1944. április 8, 3.
90
„A zsidó ‘eltűntek’ hozzátartozói kötelesek a sárga csillag viselésére”, Felvidéki Ujság 1944. április 13, 2. „A
‘hadiözvegy’ és a ‘hadiárva’ elnevezés csak az anyakönyvben elismert hősihalottak hozzátartozóit illeti meg. A
‘kivételezési’ bizonyítvány egymagában nem mentesíti a zsidókat a sárgacsillag viselésének kötelezettsége alól”,
Felvidéki Ujság 1944. április 20, 2.
91
Felvidéki Ujság 1944. április 14, 3.
92
Felvidéki Ujság 1944. április 18, 1.
93
„Oláh György kassai beszámolója a politikai helyzetről. Az igazi, nagy reformmunka csak ezután, a
zsidókérdés likvidálása után kezdődik”, Felvidéki Ujság 1944. április 22, 3. „Vitéz Jaross Andor nyilatkozata: A
kormány örökre véget vet a zsidóság parazita szerepének”, Felvidéki Ujság 1944. április 25, 1;. Baky László
államtitkár: Minden zsidót kitelepítünk ebből az országból”, Felvidéki Ujság 1944. május 17, 1 és 3.
88

22

zsidósággal kapcsoaltban, a deportációkról, a transzportokról egy szó sem esik,
mint ahogy egy szóval sem említik meg azokat a viszonyokat, amelyek közé a
kassai zsidóság a téglagyári gettóban került. Leginkább szembetűnő a tények
elhallgatása, és úgy általában a mély hallgatás a katolikus egyház képviselőinek
részéről is. Madarász István kassai püspöknek csak a kormányzó születésnapja
alkalmából tartott ünnepi pátosszal teli beszéde került be a lapba.94 Pedig egyre
több olyan rendelkezés jelent meg, amely miatt az egyháznak nemcsak
lehetősége, de egyenesen kötelessége lett volna tiltakozni.
A Kassai Katolikus Tudósító áprilisi számában P. Fehér Mátyás, püspöki
könyvtáros, „Diadalmas élet” című esszéjében, félreérthetetlen módon fejezi ki
véleményét: „Egy elmúlt évszázad liberálisai szégyenfalra szegezték
a legszentebb eszményeket. Isten sírját megcsúfolták, a kereszténység csak tűrt
cseléd lett a saját otthonában és tűrnie kellett, hogy a felvilágosultság és
a modern haladás nevében sírboltba zárják, mint minden haladás és kultúra
ellenségeit. Parlamentekben, egyetemek tanszékein Hamupipőke sorban
tengődött a keresztény szellem, mert nem tűrték meg azt sem, hogy régi
dicsőségét emlegesse önmagának vigasztalásul. S most, egy évszázad múlva,
mikor a hajdani pribékek porát már a szelek hordják a szélrózsa minden ága felé,
most mintha derengene. Húsvét hajnal ennek a nemzedéknek mostani élete.
Valóban, a hosszú tespedést öntudatos merni akarás váltotta fel. Feltámadt
a keresztény szellem, vagy inkább felébredt, mert ‘nem halt meg a leányzó,
hanem alszik’. Mint valami óriás, aki lerázta magáról a kicsi akarnokok láncait
és hosszút nyújtózkodva a mély álom után elindul az élet felé. Most látjuk
a kereszténység sírásóinak a döbbenetét. Módunkban van az Élet megfeszítőinek
megrökönyödését szemmel kísérni. Megjelenik körünkben a halottnak hitt,
akiről az vélték, örökre elintézték. Most megjelenik és követeli a maga jogait,
számonkéri jussát és tud a lábával dobbantani, ha tanakodó arcokat lát.”95 A
szövegben van valami szürreális. Úgy tűnik, mintha egy nagyon hosszas
szenvedési időszak után a kereszténység végre megérdemelt szabadságra jutna.
Mintha az egész Horthy korszak nem a nemzeti-kereszténységről szólt volna!
1944 áprilisa folyamán a Magyar Királyi Rendőrség kassai kapitánysága egyre
több, a kassai zsidók szabad mozgását érintő, korlátozó intézkedést adott ki.
Április 17-én felhívta a figyelmet arra, hogy valamennyi zsidó viselje
a megkülönböztetett jelzést, mégpedig jól látható helyen, és nemcsak
közterületen, hanem mindig és mindenhol, ha elhagyják a lakásukat.
A rendelkezések ellen vétőket igen szigorúan megbüntették. „...minden esetben
internálási eljárást tesz folyamatba a rendőrkapitányság azok ellen is, akik zsidó
származású vagyontárgyak elrejtésében vagy jogtalan elidegenítésében
közreműködnek, legyenek azok akár keresztények, akár zsidófajú egyének. (…)
94
95

Felvidéki Ujság 1944. június 19, 3.
Kassai Katolikus Tudósító XXIV. évf., 2. szám, 1944. április, 1-2.

23

Különösen a zsidó nők részéről tapasztalható a sárga csillag ügyeskedő
eltakarása: könyvekkel, kottákkal, de különösképpen a ‘korszerű’ óriás
kézitáskákkal…”96 Mindjárt másnap a Felvidéki Ujság beszámolt arról, hogy
már több kassai lakost megbüntettek azért, mert nem viselte a sárga csillagot.97
A büntetés 300 vagy 400 pengő volt, illetve, ha ezt nem fizették be, akkor 20-30
napos elzárásra ítélték az illetőt. A későbbiekben azonban a sárga csillag nem
viselése még súlyosabb következményekkel járt, a rendelkezés megsértőit
a rendőrség internálási eljárás alá vonta.
Az 1944. április 21-én kiadott rendelet értelmében este 7 órától reggel 6 óráig
zsidó nem tartózkodhatott a város utcáin. Mindenkit, aki megsértette
a rendeletet, internálási eljárás alá vontak, kivételt csak azok képeztek, akik
légoltalmi segédszolgálatot teljesítettek.98 A zsidóknak egész nap otthon kellett
tartózkodniuk, és meg kellett várniuk a kilakoltatásra kirendelt bizottságot.
Azokat, akiket nem találtak otthon, szökevénynek tekintettek, és ellenük
körözést adtak ki.
A kilakoltatott zsidók két órán belül kötelesek voltak jelentkezni a téglagyár
területén működő átvevő bizottságnál.99 Ellenkező esetben szintén
szökevénynek tekintették őket, és sor került internálásukra. Kivételt azok
a zsidók képeztek, akiket este 7 óra után lakoltattak ki. Ők a következő nap
reggelén jelentkeztek. „A mai naptól kezdve zsidó nem tartózkodhat és nem
járhat az utcán. Kivételt csak az az eset képez, amikor igazoltan, halaszthatatlan
ügyeket kell elintéznie.”100
Nem egészen egy hét múlva, 1944. április 27-től, egy belügyminiszteri rendelet
értelmében, zsidó lakosok már nem tartózkodhattak a város területén sem.
„Folyó évi április hó 27-én 18 óra után Kassa város területén – a téglagyári tábor
kivételével – zsidó személy nem tartózkodhat. (…) Azokat a zsidókat, akiket
ezen időpont után a hatóság a város területén feltalál, azonnal letartóztatja és
internálja. Kivételt képeznek azok a személyek, akiket a lakásuk szerint illetékes
rendőr- vagy csendőrjárőr ugyanezen a napon lakásukban további intézkedésig
meghagyott és külön névjegyzékbe foglalt. Minden más zsidó jelentkezni
tartozik ugyanezen a napon 17-19 óra között a téglagyár átvevő bizottsága előtt.
Azokat a zsidókat, akiket ezen időpont után a hatóság a város területén feltalál,
azonnal letartóztatja és internálja.”101 Nem mentesültek a rendelkezés alól az
első világháború zsidó hadiözvegyei és hadiárvái és a honvédelmi mentességet
élvező zsidók sem. Ők szintén kötelesek voltak jelentkezni a téglagyárban, 50
96

Felvidéki Ujság 1944. április 17, 3.
Felvidéki Ujság 1944. április 18, 5.
98
Felvidéki Ujság 1944. április 21, 5.
99
Lásd Melléklet 3.
100
Felvidéki Ujság 1944. április 24, 3.
101
Felvidéki Ujság 1944. április 27, 2.
97

24

kg-nyi engedélyezett csomagukkal és 15 napra elegendő élelemmel. 102 Kivételt
képeztek azok, akik a kapitányság vezetője vagy a hármas bizottság által aláírt
igazolvánnyal rendelkeztek; továbbá a Zsidó Tanács tagjai, ezek hozzátartozói
és az egyes intézményekben névjegyzék alapján visszahagyottak.
Az „elkülönítést” örömmel üdvözölte és nagyon pozitívan értékelte a
„keresztény szellemiségű” Felvidéki Ujság: „Bátran állíthatjuk, hogy a zsidók
voltak a drágaság okai. Ime, alig hogy zár alá helyezték őket, az árak
lemorzsolódása máris megindult. (…) Nem jelent már ritka cikekt a tejtermék
sem. Sőt, a kínálat erősebbnek bizonyult, mint a kereslet. (…) Az a mérgező
hatás tehát, amelyet a zsidók közgazdasági életünkre kifejtettek, szinte márólholnapra meg fog szünni. A zsidók árfelhajtó szerepe kettős célt szolgált:
elvonni a keresztény tömegektől a legszükségesebb élelmezési és közszükségleti
cikkeket, hogy ezzel demoralizálják az állam népét, szítsák a keresztény
tömegek elégedetlenségét, ugyanakkor lerombolják a pengő vásárlási erejét. A
zsidók káros befolyásukat aránytalanul jobb gazdasági helyzetük segítségével
tudták biztosítani. Ennek megszüntetése kellett ahhoz, hogy lehetetlenné tegyék
őket.”103
Az „elkülönítéssel” természetesen új problémák jelentkeztek, amelyek az
elkövetkező hetekben folyamatosan ott szerepeltek a hírek között: egyrészt az
elrejtett zsidóvagyon,104 másrészt az elhagyott zsidólakások. Ezek rendszeresen
fosztogatták,105 másrészt a kiutalásukat mintha sehogyan sem tudta volna
megoldani a városvezetés.106
Ugyanakkor olyan kérdések is felmerültek, hogy „mi lesz azokkal, akik zsidó
családba nősültek?”107; „ki minősül zsidónak és ki nem zsidó a félvérek
közül?”.108 Ezek mutatják, hogy a valóságban milyen drámai helyzetek alakultak
ki, amelyekkel családoknak kellett szembesülniük.
A gettósítással egy időben természetesen megsokasodtak a szökések.
A korábban – 1942-43 folyamán – Szlovákia területéről érkezett zsidók,
Magyarország németek általi megszállása után, megpróbáltak visszamenni.
102

Felvidéki Ujság 1944. április 28, 3.
„Elkülönítették a zsidókat, zuhannak az árak.”, Felvidéki Ujság 1944. április 27, 2. Lásd még „A Südost Echo
a magyar zsidókérdés megoldásáról”, Felvidéki Ujság 1944. május 5, 2. Otto Braun a Birodalmi Nagy- és
Külkereskedelmi Gazdasági Csoport Magyar Bizottsága elnöke szerint „Magyarország most megteremti igazán
európai értelemben vett gazdasági életét”.
104
Felvidéki Ujság 1944. április 27, 6; április 28, 3-4; április 29, 3; május 1, 3 és 8; május 3, 5; május 4, 5; május
5, 4; május 20, 2 és 9; május 24, 2; május 25, 3-4; május 30, 3; június 13, 5; június 24, 7; július 6, 6; július 7, 6;
július 20, 7; július 27, 6; augusztus 17, 7; augusztus 30, 4.
105
Felvidéki Ujság 1944. április 29, 9; június 20, 6; június 28, 5; július 3, 5-6; augusztus 5, 6; augusztus 8, 4.
106
Felvidéki Ujság 1944. április 29, 6; május 1, 3; május 4, 3 és 5; május 10, 4; május 13, 4; június 10, 7; június
22, 3; június 28, 3.
107
Felvidéki Ujság 1944. május 1, 5.
108
Felvidéki Ujság 1944. május 4, 2.
103

25

A Felvidéki Ujság szinte naponta beszámolt arról, hogy olyan zsidókat fogtak el
a szlovák-magyar határon, akik úti okmányok nélkül és a lap szerint kétszáz
pengős keresztlevéllel akartak átszökni szlovák területre.109 Az elfogott zsidókat
átadták a rendőrségnek. Voltak olyanok, akik a lap szerint „gerinces
keresztényre akadtak”, aki látszólag belement a zsidóbújtatásba, de titokban
értesítette a rendőrséget.
A „Csatáry-ügy” és a gettósítás110
Csatáry
László 1944.
május
1-én
gettóparancsnokként,
illetve
111
rendőrfogalmazóként hirdetményt tett közzé, amelyben felsorolta azokat az
utcákat, amelyek a kassai gettót alkották. Továbbá felhívta a gettó területén élő
„keresztény fajú” lakosság figyelmét arra, hogy azonnal költözzenek ki, mert a
gettóparancsnokság személyi- és vagyonbiztonságukat nem garantálja tovább.
Elrendelte, hogy „a Gettó területén lakó keresztény fajú egyének az ott lakó
zsidó fajú egyénekkel nem érintkezhetnek”, a gettóban lévő üzletek, iparosok,
üzemek zsidókat nem szolgálhatnak ki, lakásába senki nem fogadhat be
zsidókat, és élelmiszert sem adhat nekik, illetve a zsidók a gettóban nem
tartózkodhatnak az utcán, lakásuknak csak az udvarra nyíló ablakait tarthatják
nyitva. A keresztények kérelmeikkel közvetlenül is fordulhatnak a
gettóparancsnoksághoz, zsidók viszont csak a Zsidó Tanácson keresztül.
A hirdetményt kiplakátolták a kassai utcákra, és az újságokban is megjelent.
Csatáry volt az, aki megszervezte a gettó lakóinak áttelepítését a téglagyárba is.
A szökött zsidókon kívül a téglagyárban későn jelentkezett zsidókat is
internálási eljárás alá vonták. Akik későn jelentkeztek, azokat visszakísérték
a rendőrségre, ahol őrizetbe vették őket.
A városi gettó területén lakó keresztényeknek a városháza közigazgatási
ügyosztályán kellett jelentkezniük, ahol díjmentesen lakásigénylő űrlapot
kaptak. Az illetékes hatóságok figyelmeztették a gettóban maradó lakosságot,
hogy egyenlő elbírálás alá kerül az ott élő zsidókkal.112 Nyilván nem minden ok
nélkül ment híre annak, hogy a lezárt zsidó lakásokban leltározó bizottság tagjai
„vagyontárgyakat tulajdonítanak el”, mivel az emberek azt látták, hogy
Felvidéki Ujság 1944. április 26, 5; április 29, 4; május 5, 6; május 11, 4; május 12, 6. Egy lengyel nő
Lengyelországból Szlovákiába, majd onnan Magyarországra szökött, de Magyarország német megszállása után
vissza akart menni Szlovákiába. Lásd még Felvidéki Ujság 1944. május 26, 4; július 13, 4.
110
Lásd Balassa Zoltán, „Csatáry László – egy kőszívű kassai rendőrtiszt
(www.felvidek.ma/nezopont/publicisztika/33980-egy-koszivu-kassai-rendortiszt); Gellért Ádám, „Az 1944-es
kassai deportálások”, Élet és Irodalom 66. évf., 33. szám, 2012. augusztus 17.
111
Felvidéki Ujság 1944. május 3, 2. Csatáry László a felhívás alján felelős kiadóként (f. k.),
rendőrfogalmazóként és gettóparancsnokként van megjelölve.
112
Felvidéki Ujság 1944. április 29, 6.
109

26

a hivatalnokok aktatáskájukban vitték el a dolgokat, pedig azokat „csak
a városházára szállították”. A cikk szerzője éles támadást intézett azok ellen,
akik ezeket a koholmányokat mondták: „a tömegben elrejtőzve gyáván és
a legaljasabb eszközökkel gyanúsítanak és kritizálnak. Akik ilyenre képesek,
nem magyar emberek. Megérdemelnék, hogy éppen olyan elbánásban
részesüljenek, mint a zsidók.”113
A leltározásban a lakáshivatal városi tisztviselője, egy altiszt és a leltározás
munkájához beosztott tanító vett részt. Először körülnéztek a lakásban, majd
általában a középső szobában helyezkedett el a leltározó bizottság. Mintha
tudták volna, hogy hol kell keresni, és hol fogják megtalálni, kis faliszekrényből
előszedték a ládák és szekrények kulcsait, kinyitották őket, és mindent leltárba
vettek.114 Ruhákat, porcelánt, perzsaszőnyegeket, evőeszközöket, a képeket
leszedték a falról, és kiválogatták azokat, amelyeket a városházára akartak
elszállítani.115
A kassai zsidó kereskedők téglagyárba való kerülésével mintegy 300 kereskedés
maradt árván.116 Ezek között sok volt az élelmiszerkereskedés, ahol romlandó
árut tároltak. Kassa város iparhatósága és a közellátási hivatal azon volt, hogy
a romlandó árut a keresztény kereskedőknek utalják ki, és pár nap múlva
megkezdték a romlandó áruk összegyűjtését a zsidó üzletekben. „Azok
a keresztény kereskedők, akik ilyen árura igényt tartanak, készpénzfizetés
ellenében átvehetik a zsidó üzletekben felhalmozott élelmiszereket” – írta
a lap.117
A városban 270 kisebb-nagyobb ipari üzemet zártak le. „Mivel ezek zsidó
tulajdonosai eltávoztak, az üzemekben egyelőre megszűnt a munka. Ennek
következtében sok keresztény munkás átmenetileg munka nélkül maradt. Kassa
város iparhatósága most azon fáradozik, hogy úgy a lezárt kereskedéseket, mint
a zsidó iparüzemeket mielőbb keresztény kézbe juttassák” – írta a Felvidéki
Ujság.118
1944. április végéig a kassai zsidó ipari üzemek és üzletek átvételére több mint
hatezren jelentkeztek Kassáról és környékéről.119 Természetesen azt az
iparhatóság is elismerte, hogy olyan nagy a kérvények száma, hogy csak keveset
lehet belőle kedvezően elintézni, ezért inkább szüneteltette a kérvények
113

Felvidéki Ujság 1944. május 17, 5.
Jelentés a zsidólakások ingóságainak átadásáról. Leltár: Visszamaradó a németeknek. AMK, Košice muncip.
mesto 1939-1945, rok 1944, inv. č. 125, krab. 177. (Lásd Melléklet 2).
115
„Leltározó séta egy kassai zsidó lakásban”, Felvidéki Ujság 1944. május 17, 5.
116
Felvidéki Ujság 1944. április 29, 8. A Kassán zsidó kézben lévő gyógyszertárakra pályázatot írtak ki. Három
ilyen gyógyszertár működött: Megváltó, Páduai Szent Antal, Rákóczi. Lásd Felvidéki Ujság 1944. július 19, 3.
117
Felvidéki Ujság 1944. május 5, 3.
118
Felvidéki Ujság 1944. április 29, 8.
119
Felvidéki Ujság 1944. április 29, 8.
114

27

elbírálását, amiben erősítette az a miniszteri rendelet is, amely szerint
a zsidóktól elvett üzletekben leltározni kellett. „Ezeket senkinek átadni,
keresztényeknek kiutalni nem lehet.”120 Ahogy nem lehetett ipart kérni, és
egyben lezárt zsidó üzletre igényt tartani sem. Jól szemlélteti ezt a Felvidéki
Ujságban megjelent kommentár is „Mindenki kereskedőnek érzi magát Kassán”
címmel. Szerzője felhívta a figyelmet arra, hogy szakértelem és megfelelő tőke
nélkül senki ne igényeljen a bezárt zsidó üzemekből, mivel boldog-boldogtalan
igényt tart a zsidóktól elvett üzletekre, üzemekre. „„Pedig ehhez nem elég, ha
a múltban ‘büdös zsidóztunk’, ehhez jóval több kell: szakértelem és pénz. (…)
Mert a két feltétel nélkül tényleg elfecsérelt nemzeti ajándék lenne az a juttatás,
amit a szakképzettség és pénznélküli keresztények kapnának. Nem szabad újabb
Aladárokat, újabb heréket kitenyészteni, mert ezzel esetleg egy nehezen
helyrehozható gazdasági válságot idéznénk elő, olyat, amilyet ezzel az
elhamarkodott lépéssel igen nehezen lehetne átvészelni és kijavítani.” A cikk
írója (Vértes Gyula) megjegyzi, hogy a kérvényt beadók olyanok, akiket „soha
senki nem látott az igazi munka frontján” és „ahhoz a társadalmi osztályhoz
tartoznak, akik rendszerint ott jelennek meg, ahol könnyen, lehetőleg munka
nélkül lehet valamihez hozzájutni”.121
„Kassáé lett az a szomorú nevezetesség, hogy Magyarországon ott szervezték
meg az első hazai zsidó gettót” – írta Szabó Lajos.122 A város régi téglagyárában
tízezer kassai és környékbeli zsidót zsúfoltak össze szörnyű körülmények között.
Legnagyobb részük vagy nagyon fiatal, vagy nagyon öreg volt, hiszen
a férfiakat előzőleg kiválogatták közülük, s elvitték munkaszolgálatra a frontra.
A gyár területén nem volt elegendő víz, és a legelemibb feltételek is hiányoztak.
Ebben az időben a Magyar Nemzetiszocialista Párt Abaúj-Torna vármegyei és
kassai szervezete vezetősége szükségesnek tartotta, hogy a következő
kiáltvánnyal forduljon Kassa város magyar társadalmához: „Testvérek! Az első
lépés megtörtént! Gettóban a legnagyobb ellenség, a zsidóság! Szociális
igazságot, új zsidómentes szellemet kívánunk! A régi rendszer képviselőivel
szemben bizalmatlanságunkat kifejeztük, bizalmatlanságunkat változatlanul
fenntartjuk! Nemzetiszocialista vezetőket az élre! Sorakozzatok a Magyar
Nemzetiszocialista Párt zászlaja alá! Kitartás!” Elmúlt az ideje
a kétszínűsködésnek, elmúlt „az ideje annak, hogy új álarcban még mindig
hátrafelé tekingessenek egyesek. Végre tudomásul kell vennie mindenkinek,
hogy az első, de igen fontos lépés után még határozott és kemény lépések
Felvidéki Ujság 1944. május 3, 6. Lásd még: „Hivatalos közlés szerint egyelőre nem lehet igényelni zsidó
üzleteket, árukészleteket és üzlethelyiségeket. Egyideig vállalatvezetőket sem rendelnek ki”, Felvidéki Ujság
1944. május 13, 2. „Zsidó üzlethelyiséget berendezéssel és áruval igényelni nem lehet. Hadviseltek kapják a
zsidó üzletek készleteit”, Felvidéki Ujság 1944. június 1, 2; „A Kereskedők Testületének tájékoztatója a zsidó
üzlethelyiségek igénylése ügyében”, Felvidéki Ujság 1944. június 28, 5.
121
Felvidéki Ujság 1944. május 6, 5.
122
Szabó Lajos, op. cit., 130.
120

28

vannak hátra ahhoz, hogy az igazi magyar nemzetiszocialista munkaállamot
megteremtsük. Aki ennek útjában áll, az el fog tűnni a magyar életből.”123
A téglagyárban „a keresztény zsidók külön barakkot kaptak, a hatos számút. Az
volt a különbség, hogy egy páter naponta bejárt hozzájuk, gyónhattak,
áldozhattak” – írja az 1944. áprilisában téglagyári gettóba került Kálmán Márta
Örökség című önéletrajzi regényében.124 Erre vonatkozóan a kassai Állami
Levéltárban is vannak dokumentumok, amelyek bizonyítják, hogy Hamay
Paszkál, Kassa déli plébániájáért felelős ferences atya, kérte, hogy „a kassai
téglagyárban lévő zsidó táborban tartózkodó keresztények számára
istentiszteletet tarthassak”.125 Madarász István, kassai megyéspüspök, akkoriban
jóváhagyásra továbbküldte a kérést a rendőrkapitányságnak.
Mindenki tudta, hogy „az első magyar zsidó gettóban a halálba gyűjtik a magyar
zsidóságot. De hát ki mer szólni? Sőt, voltak számosan, akik kárörömmel
szemlélték ezt az embertelenséget. Az egész nagy Kassa városában egyetlen
ember volt csupán, aki szólni és tenni mert: Pfeiffer Miklós nagyprépost.”126 Ő
szervezte meg azt az ökumenikus keresztény lelkészi küldöttséget, akik szerettek
volna közbenjárni a keresztény vallású zsidók lelki gondozása ügyében.127
Eredetileg Madarász István püspöknek kellett volna vezetnie ezt a küldöttséget,
de ő kitért a feladat elől. Túl indulatosnak tartotta magát, és ez a várható vita
során szerinte inkább csak ártott volna az ügynek. Ezért a küldöttség vezetője
Pfeiffer Miklós lett. Minden kassai keresztény egyház nevében és megbízásából
kérte, hogy a keresztény zsidók között elvégezhessék a keresztényi küldetésüket.
Meg kellett állapítani a gettóban élő keresztény zsidók számát, akik számára
felajánlották a katolikus leányegylet tágas székházát. Pfeiffer nemcsak a zsidókeresztényekért emelte fel szavát, hanem a gettó összes lakójáért is.
1944. május 9-én a kassai Zsidó Tanács a Főpolgármesteri Hivatalhoz
folyamodott azzal a kéréssel, hogy „a thorák és héber könyvek egy részét a
táborba és a gettóba vihessük ki, azokat pedig, amelyekre szükségünk nem lesz a
kassai r. kath. káptalan könyvtárában, vagy pedig a tekintetes Polgármesteri
Hivatal által e célra kijelölendő más helyen helyezhessük el”.128
A téglagyárban elkülönített zsidóknak néhányan (többnyire nők) élelmiszert
akartak becsempészni, amiért a rendőrség több kassai lakos ellen indított
büntetőeljárást. „Mindenképpen elítélendő, hogy a keresztény magyarság ősi
ellenségei iránt szánalmat érezzünk, és különösen a hatóságok szigorú
123

Felvidéki Ujság 1944. május 6, 4.
Kálmán Márta: Örökség, Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1982, 263.
125
Állami Levéltár Kassa, Magyar Királyi Rendőrkapitányság 1938–1944, isz. 4747/1944.
126
Szabó Lajos, op. cit., 131.
127
Uo., 132.
128
AMK, Košice muncip. mesto 1939-1945, rok 1944, 19711-20700, inv. č. 125, krab. 177. (Lásd Melléklet 4).
124

29

rendelkezései és tilalma ellenére segítséget nyújtsunk nekik. Ha a keresztények
mindenképpen eleget akarnak tenni adakozó hajlamuknak, a jótékonyság szép
gesztusát hatványozottan gyakorolhatják keresztény elesetteken.”129 Egy
asszony orvosnőként szeretett volna bejutni a téglagyárba, hogy élelmiszert
vigyen be, de elkapták, és rendőri felügyelet alá helyezték. Kálmán Márta is
megemlékezik néhány segítőről: „Pfiszterék mindenkinek segítettek, ahogy
tudtak. Elvitték megőrzésre Apuka dupla fedeles arany zsebóráját, egy arany
amulettet, amelyen öt briliáns szilánk volt… És Pfiszter Gyula valahogy
a gettóba is bejutott, sorra kérdezte az ismerősöket, mit tudna segíteni, mire
volna szükségük.”130
Az elkülönítési parancs kihirdetése után több kassai zsidó lakos elrejtőzött vagy
megszökött, de általában még május vagy június folyamán megtalálták, illetve
elfogták őket.131 Elvétve azonban még július-augusztusban is voltak feltárt
esetek.132
A gettósítás idején egy hét emberből álló társaság élelmezéséről egy keresztény
asszony gondoskodott, de amikor rájuk találtak, a segítséget nyújtó nőt is
letartóztatták.133 A Pataky Tibor utcai szappangyár lelakatolt légoltalmi
pincéjében is találtak hét bujkáló kassai zsidót, akik még az elkülönítés előtt
bevonultak a pincébe, és lezárták annak bejáratát.134 A rendőröknek az lett
gyanús, hogy két férfi nap, mint nap ellátogatott egy péküzletbe, ahol
élelmiszerjegyek ellenében kenyereket vásároltak. Figyelni kezdték őket. Az
egyik elfogott szappanfőző volt, ezért voltak nála a gyár kulcsai. Társával
a vészkijáraton jutottak ki a városba, hogy élelmiszert vegyenek. Voltak olyanok
is, akik megszöktek a téglagyárból, és megpróbáltak elbújni.135 És végül voltak
olyanok, akik nem ki, hanem beszöktek a téglagyárba, mégpedig annak
ruharaktárába, hogy bundákat lopjanak. A három 17-18 éves fiú azonban nem
tudott elmenni a felügyelő tiszt miatt, így elaludtak a bundák között. Amikor
a tiszt a horkoló fiúkra talált, 3 bunda volt mindegyiken.136
A Felvidéki Ujság, 1944. májusában, közölte a zsidóügyek kezelésével
megbízott
államtitkár,
Endre
László,
nyilatkozatát
körútjának
129

Felvidéki Ujság 1944. május 9, 6.
Kálmán Márta, op. cit., 261.
131
Lásd pl. Felvidéki Ujság 1944. május 24, 4. „Budapesten elfogták az elkülönítés elöl megszökött gazdag
kassai zsidókat”, Felvidéki Ujság 1944. június 7, 5; június 16, 3; június 20, 2; június 21; 4; június 22, 6; június
27, 6 és 8; június 28, 5.
132
Felvidéki Ujság 1944. július12, 7-8; augusztus 19, 10; augusztus 24, 3: „Felfedték a leggazdagabb kassai
milliomos zsidók rejtekhelyét. A Róth-család jól élt az önként vállalt szobafogságban is”; szeptember 2, 3:
„Napvilágra kerültek a kassai Róth-palota titkai. Földalatti rejtekhely. A ház öt keresztény lakóját letartóztatták”.
133
Felvidéki Ujság 1944. május 20, 4.
134
Felvidéki Ujság 1944. június 20, 7.
135
Felvidéki Ujság 1944. május 24. Egy, a téglagyárból szökött péksegéd elbújt a cigánytábor egyik házában, de
elfogták.
136
Felvidéki Ujság 1944. május 27, 9.
130

30

tapasztalatairól. Az államtitkár 34 városban járt, közöttük Kassán is. Véleménye
szerint „évtizedek mulasztásait” kell jóvátenniük, mégpedig „gyorsvonati
sebességgel”.137 Endre szerint mindezt emberséges eszközökkel teszik, és „a
zsidóságnak az elkülönítés csak átmenetileg okozhat idegességet…, illetve nem
éri őket sérelem”. „Mi a nemzet életét védelmezzük a zsidó méreg
eltávolításával – nyilatkozta –, önvédelmi intézkedéseket foganatosítunk, de
…mindig emberséges eszközökkel és azoknak az erkölcsi tényezőknek
figyelemben tartásával, amelyek még ilyen intézkedésekkel is köteleznek egy
művelt államot.” Az államtitkár egyik legmélyebb élménye a körútjával
kapcsolatban az volt, hogy a lakosság minden városban és községben őszinte
örömmel fogadta a zsidótlanítással járó intézkedéseket. A legtöbb helyen ingyen
bocsátottak rendelkezésükre szállítóeszközöket, hogy minél hamarabb
megszabaduljanak tőlük. Az államtitkár sérelmezte azt, hogy a zsidók eltépték,
elégették készpénzüket. Ezek ellen internálási eljárás kezdődött. Végül Endre
leszögezte, hogy „e szigor és erély mellett gyűlölködés nélkül, keresztényi
lélekkel végezzük kötelességünket”.138
A valamennyi joguktól megfosztott, városi gettóba zárt zsidó lakosok, akik
közül többen a Zsidó Tanács tagjai voltak, megpróbáltak a menekülés utolsó
szalmaszálába kapaszkodni, és hamis okmánygyárat rendeztek be, de
hamarosan rájuk találtak, és őrizetbe vették őket.139
A sorsuk beteljesülésétől rettegő, gettóban maradt házaspárok, egész családok
mérgezték meg magukat, többnyire altatószert vagy morfiumot vettek be.140
Ezek az esetek mindennaposak voltak.
A kassai, illetve a vidéki zsidóság deportálása 1944. május 15-től141 június 2-ig
tartott. A deportálást végrehajtó hatóságokat egy hármas bizottság vezette,
melynek a helyi csendőr- és rendőrparancsnok mellett egy SS-százados volt a
tagja. A bizottság élet és halál ura volt Kassán. Parancsait Csatáry közvetítette a
tényleges parancsvégrehajtók felé. Csatáry volt az, aki megszervezte a gettó

137

Felvidéki Ujság 1944. május 20, 5.
Felvidéki Ujság 1944. május 20, 5.
139
Felvidéki Ujság 1944. május 23, 3. A letartóztatottak: Glück Sándor gyógyszerész, Strausz Sándor
magántisztviselő, dr. Kabos Ármin ügyvéd, Spira Ignác kereskedő, Kreisz Henrik nagykereskedő, Müller Albin
bankigazgató, Róth Herman bornagykereskedő, dr. Pollacsek Vidor terménykereskedő, Zipszer Ignác
textilnagykereskedő, Fuchs Emil fatermelő, Róth Lipót cipőkereskedő, dr. Guthlon Gyula ügyvéd, Ungár Jenő
kereskedő, Goldberger Sándor hitközségi titkár, Schlesinger Vilmos fatermelő, Fried Anna gépírónő, Lefkovics
Erzsébet háztartásbeli, Kaufman Edit gépírónő.
140
Felvidéki Ujság 1944. május 22; május 23; június 1; június 5. Lásd még Felvidéki Ujság 1944. július 29, 2:
„Két holttestet találtak egy lepecsételt kassai zsidólakásban”.
141
Lásd http://www.rovart.com/hu/kassai-zsidok-_1180. A mintegy 7684 kassai zsidót szállító két deportáló
szerelvény másnapján (május 16) a Felvidéki Ujsag gyakorlatilag csak a zsidókról írt: vagyonrejtegetés,
fajgyalázás, lakásfosztogatás, szökés, öngyilkosság. És az az írás, miszerint „a zsidók maguk létesítették
Magyarországon az első gettót. Ötszáz esztendővel ezelőtt alakult ki a gettó-rendszer nálunk”, 7.
138

31

lakóinak áttelepítését a téglagyárba, a bevagonírozások idején pedig ott állt a
rámpán, és ő döntött, hogy ki, mikor, milyen ütemben kerüljön be a vagonokba.
Mindeközben pedig Herbai Sándor építészmérnök az egyháztanács ünnepélyes
ülésén, megkapta a „Pro Ecclesia et Pontifice” (vagyis az Egyházért és a
Pápáért) pápai kitüntetést, valamint beiktatták az új megválasztott plébániai
főgondnokot, Herditzky József városi főjegyzőt.142 Úgy tűnik számukra Kassán
az élet a legtermészetesebben folyt a maga medrében.
Arról, hogy Kassán nagyon komolyan gondolták a zsidókérdés „végleges”
megoldását, arról szintén a Felvidéki Ujság tudósít. 1944. május 22-én felhívást
tette közzé: „Valamennyi kivételezett zsidónak jelentkeznie kell a rendőrségen”.
Ez azokra vonatkozott, akik addig mentesültek a sárga csillag viselése alól.143
Néhány nappal később pedig figyelmeztetés jelent meg: „Letartóztatják azokat a
kivételezett zsidófaju egyéneket, akik elmulasztották a jelentkezést”.144 A
napilap ugyanakkor tájékoztatta olvasóit, hogy „Ötvenhét zsidó ügyvédet törölt
a kassai kamara”.145
Napokkal az után, hogy a kassai és a környékbeli zsidókat deportáló utolsó
szerelvény is elhagyta Kassát (június 3), a kassai rendőrkapitányság 1944. június
közepén felhívást adott ki, hogy haladéktalanul be kell jelenteni a házakban
bujkáló zsidókat. „A Magyar Királyi Rendőrség kassai kapitányságának
tudomására jutott, hogy a város területén lévő házakban, légoltalmi pincékben,
padlásokon és egyéb helyeken az elkülönítés elől megszökött vagy magukat
kivont zsidók rejtőzködnek és zsidó vagyontárgyakat is elrejtenek.
A rendőrkapitányság ezért ezúton hívja fel a háztulajdonosokat, házmestereket
vagy házgondnokokat, hogy a házakat, ahhoz tartozó padlásteret és légoltalmi
pincéket haladéktalanul, de legkésőbben két nap alatt vizsgálják át és
amennyiben azokban zsidó vagyontárgyakat vagy zsidószemélyeket találnak,
azonnal jelentsék be ezt a körülményt a rendőrhatóságnak.”146 Ha ezt nem teszik
meg, ők lesznek felelősségre vonva.
Jóllehet Kassa és környéke zsidóságát deportálták, a Felvidéki Ujság továbbra is
kötelességének érezte, hogy a zsidókra (és itt már főképpen Budapestről van
szó) vonatkozó híreket közölje.147 Június közepén pedig felhívást tett közzé,
hogy Kassán „Vegyék köztulajdonba a zsidó tulajdon alól fölszabadult
142

Felvidéki Ujság 1944. május 17, 5.
Felvidéki Ujság 1944. május 22, 2.
144
Felvidéki Ujság 1944. május 27, 8.
145
Felvidéki Ujság 1944. május 27, 5.
146
Felvidéki Ujság 1944. június 16, 5.
147
„Sárga csillaggal megjelölt házakba költöztetik össze a zsidókat. A felszabaduló lakásokat a keresztényeknek
utalják ki”, Felvidéki Ujság 1944. június 12, 2. Lásd még Felvidéki Ujság 1944. június 13, 2; június 15, 2; június
16, 7; július 4, 2.
143

32

történelmi nevezetességű házakat!”148 Egyben arról is tájékoztatott a napilap,
hogy az immár teljesen „zsidótlanított” várost június 25-én, a korábbi évek
gyakorlatát követve, ünnepélyes program keretében, újra felajánlják Jézus
Szívének.149 Másnap azonban a római katolikus egyházközség tudatta, hogy a
már megszervezett felajánlási körmenet elmarad.150 Feltételezhető, hogy az
egyházban valaki érzékelte: ez már mindenen túlmegy! Végül „Kassa
felajánlása Jézus Szent Szívének” mégis megtörtént, mégpedig június 18-án: „A
Kormányzó Úr születésnapján, vasárnap, amikor a 9 órai püspöki ünnepi
szentmisén megjelennek a Dómban a város egész képviselete, a katonaság, az
összes hatóságok és hivatalok vezetői, a szentmise végén, az Oltáriszentség előtt
megismétlik Kassa és hazánk felajánlását Jézus szentséges Szívének. Ez a
felajánlás pótolja az ünnepélyes nagy körmeneten tervezett felajánlást, melyet az
állandó légiveszély miatt ezidén nem tarthatnak meg. Az egyházközség
elnöksége felkéri az egyháztanács és képviselőtestület összes tagjait, valamint a
katolikus egyesületeket, hogy az ünnepélyes szentmisén zászlók alatt jelenjenek
meg.”151
Jóllehet a Felvidéki Ujság egy szóval nem említette, hogy Horthy kormányzó
július elején leállította a deportálásokat, azt mindenképpen fontosnak tartotta
közölni, hogy „csak három hónapi hitoktatás után keresztelik meg a
zsidókat”,152; illetve hogy „külön érdekképviseletet kapnak a keresztényvallású
zsidók”.153 Arról sem feledkezett meg, hogy tájékoztassa olvasóit mind a
zsidókkal való bánásmódról szóló hivatalos német nyilatkozatról,154 mind pedig
a magyar hatóságok állásfoglalásáról. Eszerint Magyarországon „a zsidókérdés
megoldása a humanitás szellemében és olyan módon fog megtörténni, amely
megfelel a probléma komolyságának és jelentőségének.”155 Budapestet
leszámítva a probléma „megoldása” már hetekkel korábban az egész országban
megtörtént.
Döbbenetes és elgondolkodtató fejleménye a történéseknek, hogy a kassai
zsidók elhurcolása után, 1944. októberében, jelent meg a Kassai Katolikus
Tudósítóban az az írás, amely tagadta, hogy zsidókat ezrével keresztelnének
meg. Nyilván a budapesti zsidókról volt szó, de a katolikus lap szerkesztői

148

Felvidéki Ujság 1944. június 15, 3.
Felvidéki Ujság 1944. június 15, 5.
150
Felvidéki Ujság 1944. június 16, 2.
151
Felvidéki Ujság 1944. június 17, 5.
152
Felvidéki Ujság 1944. július 13, 2. Lásd még július 26, 2: „Legalább három hónapig kell várniok azoknak,
akik ki akarnak keresztelkedni. A budapesti érseki helytartóság ujabb közleménye”; július 29, 2: „A
lelkipásztorok csak azokat a zsidókat kereszteljék meg, akik nem keresztlevelet, hanem Krisztus lélekmegujító
kegyelmét keresik”.
153
Felvidéki Ujság 1944. július 14, 4.
154
Felvidéki Ujság 1944. július 20, 2.
155
Felvidéki Ujság 1944. július 28, 2.
149

33

fontosnak tartották, hogy Kassán is felhívják erre a figyelmet, és eloszlassanak
félelmeket. Pedig Kassán akkor már nem is voltak zsidók.
„Zsidók tömegei lepték el a pesti utcákat a plébániák előtt… botránkozott – az
eseményeket többnyire színes szemüvegen keresztül néző – legtöbb napi lapunk
több héten keresztül. Hivatva érezték magukat püspökeink lelkiismeretét
ébresztgetni, dogmáinkra vigyázni és szentségeink méltóságára ébren őrködni.
A felelőtlen vádaskodással, rágalom-szórással, a legelemibb teológiai tudás
hiányával elég széles körben sikerült megingatniuk az emberek egyházi
elöljárókba vetett bizalmát, sőt egyik-másikban még az istenhitet is. Pedig…
pedig… Nem igaz, hogy az Egyház ezrével keresztel ma zsidókat! A szentségek
hivatott őrei és kiszolgáltatói is tudják ám, hogy a keresztség felvételére most
jelentkezett zsidók közt elég nagy számban találhatóak olyanok, akik pusztán
politikai előnyökért óhajtják felvenni. Éppen ezért az Egyház rendkívül
szigorúan szabta meg a feltételeket, és igen élesen vizsgálta és vizsgálja meg
a keresztelendők alkalmasságát. Mindenekelőtt kizárta azokat, akik nem
tanultak meg a templomban áhítattal és tisztességgel viselkedni és fegyelemmel
lenni. Kizárta azokat, akik csak formailag akartak a hitoktatásokon részt venni
s elkéstek, vagy csak minden második, harmadik órára jöttek el. Végül kizárta
azokat, akik az oktatás hat havi próbaideje után sem mutattak fel kellő tudást
hittani dolgokban, vagy megmutatták ugyan tudásukat, de a hit tételét hányaveti
modorban fölényesen kezelték. Igaz, ellenben az, hogy az egyik plébánián egy
160-as csoportból egyetlenegyet engedett keresztségre a plébános. Egy másik
plébánián egy 200-as csoportból mindössze ötöt, és így tovább. Ahol pedig
egyik-másik kritikátlan, vagy részrehajló pap részéről jelentkezett
könnyelműség, elnézés és kedvezés a kiválasztásban, ott az egyházmegyei
hatóság könyörtelenül és büntetően is fellépett. Ez volt az Egyház gyakorlata
a zsidó-keresztelésben.”156
Végezetül Kálmán Márta önéletrajzi regényéből némi képet kaphatunk arról,
hogy nem volt egyházi álláspont. Voltak emberek, akik segítettek és voltak, akik
nem; hiába voltak papok, apácák, keresztények. A lány a téglagyárból
öngyilkossági szándék gyanújával került a kassai kórházba. „Este bejött egy
barna reverendás, szemüveges pap, akit többször láttam Fényes néninél. Megállt
az ágyam mellett, megkérdezte, segíthet-e valamiben. Igen, mondtam,
kereszteljen meg. Kiment majd a rémült arcú apácával és egy tálkával jött
vissza. In nomine patri et spiritui sancti, amen, és keresztény voltam. In periculo
vitae157, nem kellett hozzá semmi. (…) Öreg, szemüveges apáca volt az
osztályos nővér. Nem ismertem ki magam rajta. Megkérdeztem a pátert.
Vigyázzon vele, mondta. És addig ne szökjön, amíg nem mondom.” 158 A fiatal
156

Kassai Katolikus Tudósító XXIV. évf., 4. szám, 1944. október, 2-4.
Életveszélyben.
158
Kálmán Márta, op. cit., 284.
157

34

lánynak sikerült Pestre jutnia, de újból a kassai páter, Katona Jusztinián,
segítségét kellett kérnie. „Másnap délben két staccato csengetés, és a páter ott
állt a szobában. Mintha mi sem lett volna természetesebb, mintha ezért jött volna
Kassáról a hívó szóra, mint a tündér a mesében.”159

Összegzés
A kassai történelmi példa nagyszerűen megvilágítja, hogy a II. világháború
idején Magyarország egyik jelentős városában a lokális elit által olvasott,
tulajdonképpen nekik írt, sajtó miképpen alakította és közvetítette a zsidóságról
alkotott – összességében negatív – képet. Történelmi távlatból visszatekintve
úgy tűnik, hogy az akkor magyar társadalom számára a legfontosabb, megoldása
váró problémát a „zsidókérdés” jelentette.160 A folyamatos ellenséges
hangulatkeltés és kiszorítás a társadalmi élet minden területéről,161 társulva egy
egzisztenciális társadalmi szorongással és félelemmel, lényegében érzéketlenné
és immunissá tette a kassai, önmagát katolikusként/keresztényként meghatározó
társadalmat a zsidók szenvedésére és megpróbáltatásaira. A fizikai elkülönítést
(gettósítást,162 majd deportálást) természetesnek vették; annál is inkább, mivel
közvetlen anyagi hasznot reméltek belőle. De vélelmezhetően egy másik,
szociálpszichológiai tényező is szerepet játszott. 1944 tavaszán nyilvánvaló volt
a háború elvesztése, hiszen a német hadsereg 1943 nyara óta folyamatosan
hátrált. A frontvonal ekkor (1944. májusában) már a Kárpátok előterében
159

Kálmán Márta, op. cit., 293.
Sinkó Ferenc, „A zsidókérdés alapjai”, Új Élet. Az ifjú katolicizmus szociális és világnézeti folyóirata 8. évf.,
1939/2 (72. szám), 83-86. A szerző a kérdés lényegét abban látja, hogy a „megváltatlan zsidó lélek” kétezer éve
viaskodik Istennel és a kereszténységgel. A problémát pedig alapjában véve a másság, „a külön törvényű élet”
jelenti. Szerinte „végső fokon az oldja meg a zsidókérdést, ha megtanul e nép úgy élni, ahogy Krisztus élt”. A
megkeresztelkedett zsidók holokausztja azonban azt mutatja, hogy a keresztény magyar társadalom részéréről
hiányzott a valódi befogadó készség. „Kállay: A zsidókérdés megoldásában a nemzet etikájának is érvényesülnie
kell”, Felvidéki Ujság 1942. április 30, 2. Hiszen „‘A magyarokban a legerősebb a más faju, más vallásu és más
köntöst viselők iránti szeretet.’ Kállay Miklós miniszterelnök nagy beszéde Ungvárott a szentistváni
gondolatról”, Felvidéki Ujság 1942. október 19, 3; „Lukács Béla: A zsidókérdés ugy erkölcsi, mint gazdasági
vonatkozásokban a megoldás utján halad”, Felvidéki Ujság 1943. január 25, 2.
161
Pl. „Zsidók nem lehetnek magyar sportegyesületek tagjai”, Felvidéki Ujság 1942. február 3, 7.
162
Erre már 1942-ben megvolt az igény: „Kassa városához is megérkezett Bihar vármegye törvényhatósági
bizottságának átirata a zsidók intézményes kitelepítésének előkészítésére vonatkozólag. Május 15-én foglalkozik
a kisgyűlés az átirattal”, Felvidéki Ujság 1942. május 8, 4; „Az összes zsidó ingatlanok lefoglalását, zárt
lakónegyedekbe való átköltöztetését és a zsidóságnak teljes elkülönítését javasolja Ungvár törvényhatósági
bizottsága. A közgyűlés egyhangulag elfogadta a javaslatot”, Felvidéki Ujság 1942. május 9, 5; „Kassa város
kisgyűlése egyhangulag elfogadta dr. Pohl Sándor polgármester előterjesztését a zsidókérdés ujabb rendezésére
vonatkozólag. A zsidó fogalmának faji alapon való meghatározását kéri a város közönsége. A zsidók
kitelepítésének előkészítése. A zsidó és zsidó eredetű vagyonok záralávételének szükségessége. A
kivételezettség és mentesítés megszüntetését kívánják. Teljes elkülönítés a keresztény társadalmi és gazdasági
élettől”, Felvidéki Ujság 1942. május 16. 3. Pohl polgármester 14.511/1942-II. sz. előterjesztése lényegében
Bihar vármegye 82/1942 sz., és Ungvár városa 40/1942 sz. határozatait tette magáévá. Az egészből azért nem
lett semmi, mert Budapesten hiányzott hozzá a Kállay kormány politikai akarata. Az azonban semmiképen nem
hagyható figyelmen kívül, hogy az új Magyar Katolikus Lexikon pozitívan tartja számon Pohl Sándor kassai
polgármestert (http://lexikon.katolikus.hu/P/Pohl.html).
160

35

húzódott, és egyre közelebb került az ország határaihoz. Ha a lakosságban (az
alsóbb néprétegekben) nem is, de a vezető, irányító rétegben (az ún. „úri
keresztény középosztályban”163), amely a zsidótörvények tényleges
haszonélvezője volt, mindenképpen felmerülhetett, fel kellett, hogy merüljön: az
elmúlt évekkel (1938-tól) el kell majd számolni. A szembenézés és a
felelősségvállalás helyett az egyetlen, számukra racionális, megoldást
választották: a jogfosztott és kisemmizett zsidók fizikai megsemmisítését. A
német megszállás teret engedett a politikai akaratnak (hiszen az igény
megvolt164), és biztosította a művelet koordinálását.
A források elsődleges, mindenképpen elmélyítésre váró, vizsgálata egyben arra
is rávilágít, hogy az 1938 és 1944 közötti időszakban Magyarországon a
megkeresztelkedés önmagában véve nem sokat jelentett, valójában alig javított
valamit a „zsidónak”, „zsidó fajúnak” minősített egyén helyzetén.165 Hiszen
származása alapján – mivel a felmenői egy adott generáción túl óhatatlanul
zsidók voltak – a hatóságok szemében ő továbbra is zsidó (fajú) maradt.166 Az őt
megkeresztelő keresztény egyház a maga részéről osztozott ebben a faji
kategorizálásban, és csupán a lelki vigaszt és az „üdvösséget” biztosította
számára. A megkeresztelkedett zsidó a földi létben valójában sem szenvedései
és megpróbáltatásai enyhülését, sem pedig védelmet nem remélhetett a
keresztségtől; legjobb esetben valamiféle együttérzésre számíthatott. A segítség
minden esetben egyéni volt, akár erkölcsiek, akár anyagiak a vezérlő
megfontolások. A segítőnek azonban mindenképpen számolnia kellett azzal,
hogy nagy eséllyel feljelentik. A Felvidéki Ujság minden évfolyama erről
tanúskodik!
A kassai források egyértelműen arra engednek következtetni, azt támasztják alá,
hogy a vizsgált időszakban, de különösképpen 1944-ben, a kereszténység
A keresztény középosztályra, különösen a lánygyermekeik „öntudatos magyarságra” és „áldozatos
honleánnyá” való nevelésére vonatkozóan érdekes adalékkal szolgálnak A Szent Orsolyarendiek Kassai
Angelinum Leánynevelő Intézet R. K. Leánygimnáziumának és Leánylíceumának Évkönyvei az 1938-39-estől az
1943-44-es iskolai évekig. Ezekből kiderül, hogy a valláserkölcsi nevelés középpontjában a szentmiséken való
részvétel és a szentségek gyakori vétele (gyónás, áldozás) állt. A szociális nevelés pedig a jótékonykodást és a
háztartásvezetést foglalta magába. Jóllehet azelőtt minden első osztályban voltak zsidó tanulók is (legtöbben az
1939-40-s tanévben), az 1943-44-es tanév eső osztályában már nem találunk izraelitát. Ekkor már mindössze 4
izraelita tanult a gimnáziumban (1 másodikos, 2 harmadikos és 1 negyedikes). A líceumnak egyetlen évben sem
volt izraelita tanulója.
164
„Nincs messzi a zsidókérdés végleges megoldásának ideje. Reményi-Schneller Lajos beszéde”, Felvidéki
Ujság 1941. március 10, 3.
165
Erről tanúskodik egy sokatmondó eset. „Kulcsár Géza 39 éves okleveles gazda még 1915-ben
kikeresztelkedett, keresztény nőt vett feleségül és gyermekei is a római katolikus egyháznak a tagjai. Ennek
dacára Kulcsár Géza a zsidótörvény értelmében zsidónak számít és mint ilyen munkaszolgálatra köteles egyén.”
Mivel egész baráti köre kereszténynek ismerte, „ezért valahonnan egy szürke katonai igazoló lapot szerzett,
amelybe beírta személyi adatait, sőt a rangfokozat rovatba zászlósi rangot írt be. A turpiság azonban kiderült,
úgyhogy Kulcsár Géza tettéért a bíróság elé került.” Hatheti fogházbüntetésre ítélték. „„Szégyenérzetből
hamisított, mert barátai előtt el akarta titkolni, hogy munkaszolgálatos”, Felvidéki Ujság 1942. november 24, 5.
166
Lásd Melléklet 5.
163

36

Magyarországán nem vallási, hanem faji kategória volt; a zsidó ellentéte. Ebből
kifolyólag nem is volt spirituális tartalma, vagy mélysége.167 Egy tartalom
nélküli formává silányult. A politikai és egyházi vezetők tulajdonképpen a
nemzeti és a keresztény önmeghatározás égisze alatt egyesültek. Ebben az
játszott szerepet, hogy ugyanannak a társadalomszervező, társadalomirányító
uralkodó rétegnek voltak a tagjai. Egy feudális színezetű és berendezkedésű
társadalmi rendben még az ellenségeik is azonosak voltak: a liberalizmus, a
szocializmus és a bolsevizmus, illetve a demokrácia.168 És mindezek mögött
természetesen a zsidóságot látták.169 Még a háborúért is őket okolták.170
Az egyházi vezetők felelőssége, ami a kassai példából jól körvonalazódik,
elsősorban abban áll, hogy szótlanul tűrték, hogy a politika és az államhatalom
kisajátítsa a kereszténységet, és a keresztényt, mint jelzőt, a saját tevékenysége
meghatározására, megindokolására és legitimálására felhasználja.
Azt a kérdést, hogy egészen pontosan mi indokolta a zsidók deportálását, azt
Endre László belügyminiszteri államtitkár válaszolta meg egy berlini lapnak tett
nyilatkozatában. Szerinte: „A zsidóság Magyarországon egészen nyíltan a
bolsevizmus szálláscsinálója lett. Az ország védelmének érdeke követelte meg,
hogy eljárjunk velük szemben, mert a zsidók nemcsak belső bomlasztással
szolgálták az ellenséget, hanem tevőleges kémkedéssel és szabotázzsal is.” 171 A
szovjet hadsereg fenyegető közeledésével Magyarország tulajdonképpen
beteljesítette az „önvédelmi” küzdelmet. Gyakorlatilag ez volt azokban az
években a magyarság egyetlen „sikeresnek” mondható harca. A történéseket
pedig passzívan szemlélő társadalom felmérte, hogy amennyiben a zsidók
eltűnnek az országból, akkor a háború végén semmiről nem kell számot adnia,

Ezt már 1938-ban világosan megfogalmazta „„Az osztrák események nyomán” c. írás ismeretlen szerzője:
„Ne áltassuk magunkat, ha nagy tömegeket látunk templomainkban, hogy nagy társadalmi átformálásokat is
végre tudnánk hajtani! A tömegek templomainkban annyit jelentenek, hogy az emberek nagyobb százaléka vallja
nyíltan, hogy halála után tovább szeretne élni, hogy hiszi Isten és a lélek létezését. Tévedne azonban az, aki azt
hinné, hogy ez a vágy és ez a hit befolyásolja magatartását a közéletben, vagy akár a gazdasági életben is.”, Új
Élet 7. évf. 1938/4, április, 146.
168
„Európaellenes egységfront jött létre az angol plutokrácia és a bolsevizmus között”, Felvidéki Ujság 1941.
július 14, 2; „A demokratikus államforma csődje”, Felvidéki Ujság 1941. július 22, 3; „A keresztény világnézet
harca a bolsevizmus ellen”, Felvidéki Ujság 1941. július 29, 3; „A demokráciák bűneivel foglalkozott Kassa
törvényhatósági bizottsága”, Felvidéki Ujság 1942. szeptember 18, 3.
169
Darvas János, „A zsidó és a Szovjet. Őszinte fénykép a galiciai és ukrajnai zsidókérdésről”, Felvidéki Ujság
1942. február 17, 6. A szerző szerint: „A Szovjetben a zsidóság oly nagy mértékben lett részese az
államhatalomnak, mint sehol másutt a világon. Ezért a Szovjet egyben nemzeti szívügye is lett a Szovjetben élő
zsidóságnak, a saját előnyös társadalmi helyzetét, a saját előkelő hatalmi fokozatát, rangját védi, ha fanatikusan
küzd a Szovjetért.” Dr. Marjay Frigyes cikksorozata: „Világbolsevizmus – világzsidóság”, Felvidéki Ujság 1943.
március 13, 8; március 16, 4; március 17, 4.
170
„Harc a végső győzelemig! Hitler kancellár nagy beszédben bejelentette, hogy Németország a végsőkig
folytatja a rákényszerített háborút. (…) Hitler meggyőződése, hogy a zsidóság harcol ellene!”, Felvidéki Ujság
1940. november 9, 1; Dr. F. P. Krüger, „A világ zsidósága készítette elő a háborút”, Felvidéki Ujság 1942. június
20, 2.
171
Felvidéki Ujság 1944. május 17, 2.
167

37

és főképpen semmit nem kell visszaadnia,172 mert egyszerűen nem lesz kinek –
és lényegében mindent el lehet felejteni! Hiszen amiről nem beszélünk, az
tulajdonképpen nem is létezik!

Felvidéki Ujság 1944. szeptember 11, 4: „Csak névre szóló igazolvánnyal lehet zsidó vagyontárgyakat
vásárolni. Tilos az igazolványokat másra átruházni”; szeptember 23, 8: „Hétfőn megkezdik a zár alá vett zsidó
bőráruk kiárusítását. Tovább folyik a butor-árusítás is”; szeptember 28, 4: „Megkezdik a zsidóüzletek áru- és
anyagkészleteinek értékesítését”; szeptember 29, 3: „Hétfőn megkezdik a zár alá vett zsidó zongorák
kiárusítását”.
172

38