You are on page 1of 91

NNCL1162-496v1.

CLARK CARLTON

ÁL/ARC

Fordította Dr. Rába Előd


Szerkesztő Mentes Endre
INTERCOM Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Kft. Budapest 1997
ISBN 963-8370-19-X

-1-
Első fejezet
Sean Archer cipője sarkát gyengéden Pegazus oldalába nyomta, úgy ösztökélte sebesebb
repülésre a paripát. A halhatatlan teremtmény szárnyai csattogva szelték a szikrázóan kék eget;
szorosan a nyomában pedig ott száguldott egy unikornis, hátán Michaellel, Sean fiával. Ló és ifjú
lovasa most épp eltűntek egy felhőből épült habkastélyban. A ködfátyol mögül felszűrődött a
gyermek ezüstösen csilingelő kacagása. Sean letekintett az alant elterülő horizontra, és
megpillantotta a kisfiú meggypiros léggömbjének tetejét. Pegazus láthatatlan lépcsőfokokon
ereszkedett le oda, ahol Michael és egyszarvúja megpihentek.
- Gyere, Mikey! A végén még lekéssük őket. - szólt Archer mosolyogva.
- Látod, hogy éhes a lovam - ellenkezett Michael, és az unikornisra mutatott. A csodaszép
táltos egy hatalmas tejszínkupacot majszolt, aranyos fogai csakúgy harsogtak, mikor harapott egyet-
egyet a finom csemegéből.
- Majd eszik, ha odaérünk. Gyere, kisfiam, induljunk!
Apa és fia egy vattacukor-szorosban haladtak úti céljuk felé, mikor megpillantották a repülő
rókát üldöző csapatot. Élénkpiros ruhában és fekete cilinderben feszítő fiúk és lányok érkeztek
szárnyas malacon, repülő oroszlánon, kétfejű sárkányon, sőt volt köztük olyan is, aki egy rózsaszín
elefántot lovagolt meg, amelyik hatalmas füleivel csapkodta a csípős levegőt.
- Hahó! - kiáltotta Michael, mikor a vadászcsapat elsuhant mellettük.
A két lovas tekintetével a repülő rókát kereste, de ehelyett egy közeledő helikopter rotorjait
pillantották meg. Archer megborzongott. A piros ruhás vadászok eltakarták előle a pilótát, a férfi
arcát furcsamód mégis ki tudta venni. Ez az arc eleinte az övére hasonlított, de aztán vonásai
különös átalakuláson mentek keresztül. Archert pokoli düh öntötte el, szinte úgy érezte, elemészti
az égő gyűlölet. A pilóta rideg és kifejezéstelen arccal felemelte fegyverét, és megcélozta Michaelt.
- Michael! - üvöltött fel Archer. Egy ugrással a fiú unikornisán termett, és megragadta a
gyeplőt, hogy félrerántsa a lovat a gyilkos golyó útjából. A lövedék keresztülrobbant a piros
léggömbön, és átfúrta Archer mellkasát. A férfi levegő után kapkodott, de átkarolta fiát, és testével
fedezte őt, miközben újabb lövedék süvített el mellettük.
Archer sarkát keményen az egyszarvú vékonyába vágta, s az állat kissé imbolyogva, ám
villámsebesen menekítette ki őket a veszélyből. Nemsokára meglátták otthonukat, és ereszkedni
kezdtek. Az unikornis patái végül földet értek a kertben, és Archer a ház biztonságot nyújtó falai
közé cipelte kisfiát.
Óvatosan kikémlelt az ablakon, de sehol nem látta a helikoptert. Michael még mindig ott
csimpaszkodott a nyakában, lélegzete a meggyszörp édes illatát árasztotta.
- Apa, te vérzel - szipogta a kisfiú.
- Az a fontos, hogy neked nem történt semmi bajod - csitította Archer, és végigsimított a
gyerek borzas haján. Egyszerre úgy érezte, hogy a csöpp kis test hűlni kezd. Kisfia a kezei között
foszlott köddé...

Archer csuromvizesen riadt föl rémálmából. Visszatérő álom volt, mely ezer meg ezer
alkalommal gyötörte, kínozta, s nem hagyta nyugodni soha, még akkor sem, mikor ébren volt. Fel-
ült az ágyban, arcát a kezébe temette, s várta, hogy teljesen felébredjen. Az álom lassan
szertefoszlott, s helyére betolakodott a valóság. A valódi élet, amelyben nyolc éve gyászolta kisfiát.
Fia halála valódi pillanatának emléke kísértette, üldözte, hajszolta. A Grifith Park
datolyapálmái között körhintáztak. A faragott, festett falovakat nemrég restauráltatta a városvédő
egyesület, s a nosztalgikus hangulatot egy rekedten csengő-bongó gőzorgona muzsikája tette
teljessé. Michael egy rózsaszín egyszarvún ült, apja pedig Pegazuson, a szárnyas paripán. Egyszerre
egy széllökés kifújta Mike kezéből a lufit. A kisfiú a léggömb madzagja után kapott, és majdnem
lecsúszott az unikornisról. Archer elkapta és az ölébe ültette fiát. Ekkor hirtelen lövés dörrent a
-2-
vásári zsivajban, és a piros léggömb kipukkadt. Archer először csak enyhe szúrást érzett a lapockája
mellett, de egy pillanattal később már gyilkos fájdalom mart belé. Szeme előtt minden ködössé vált,
az ingét áztató vért is csak elmosódott piros foltként érzékelte.
Egyetlen gondolata az volt, hogy mentse a fiát, de mikor a gyerek után nyúlt, érezte, hogy
fejéből kiszáll a vér. Leugrott az egyre forgó körhinta rámpájára, de egyszerre fojtogató émelygést
érzett, és végül elájult. Az agyára boruló szurokfekete éjszakában elkeseredetten kapaszkodott
öntudatának roncsaiba, hogy újra magához térjen. Sebzett, nyomorult csúszómászóként, de végül
sikerült elvergődnie Michaelhez. A körhinta imbolygó deszkáin végignyúlva megfogta a gyermek
parányi kezét - és összeborzadt. Elég volt egy érintés, hogy felfogja a szörnyű valóságot: a gyilkos
golyó keresztülfúródott az ő testén, és Michael szívében állt meg.
A kisfiú pólója csupa vér volt, szemei mozdulatlanul meredtek a messzeségbe. Már nem
hallhatta apja kétségbeesett kiáltozását. Archer a vértócsába rogyott, s mielőtt végképp elvesztette
volna az eszméletét, még látta a pálmák között a hollywoodi hegyek felé kúszó gyilkost.
Most, nyolc évvel később Archer hideg verejtékben úszva ült az ágy szélén, és próbálta nem
felébreszteni feleségét. De Eve nem aludt, az iménti álomtól még ólmos szemhéjait résnyire nyitva
aggódón figyelte férjét. Pontosan tudta, hogy Sean miről álmodott, s azt is, hogy most mi megy
végbe benne. Azt még csak-csak el tudta viselni, hogy nem egyszer férje kiáltására ébredt éjnek
éjjelén, azt viszont nem volt képes megszokni, amit ilyen alkalmakkor mindahányszor látott: a férfi
arcára kiülő fagyos rémületet, a torokszorító fájdalmat. „Sean - mondta neki akárhányszor -, nem
kínozhatod ezzel magad örökké. Ez nem hozhatja vissza. Még ha a nap minden órájában erre
gondolsz is, ő már nem lesz köztünk. Rá fogsz menni, ha nem nyugodsz bele abba, amin már nem
lehet változtatni.”
Archer azonban pontosan tudta, hogy amíg a fia gyilkosa szabadon van, néki nem lehet
nyugta. A képek körbe-körbe járnak az agyában, és épp olyan élesen élnek benne, mint amilyen
tisztán azon a napon látta őket. És mindannyiszor, mikor végigéli ezeket a képeket, elviselhetetlen
bűntudat nehezedik rá. Ha nem került volna a szövetségiekhez, ha nem vált volna ügynökké, Mikey
most is élne.
Sean felállt, és kinézett az ablakon a felhőtlen égbolton pirkadó hajnali nap első vörös
sugaraira. Ez a nap is perzselően száraz, tikkasztó kaliforniai napnak ígérkezett, ami kiégeti a füvet,
s az életet állatból, emberből egyaránt. Az El Nino ideje volt ez, a forró száraz déli szél és az
émelyítő fejgörcsök időszaka. Nem kellett felöltöznie, úgy látszik ruhástul aludt, pedig csak le akart
dőlni egy kicsit, mielőtt lefürdik és alszik egy rövidet. Magában átkozódva, hogy ilyen sok időt
elpazarolt, sietősen gyűrött zakója zsebébe rakta FBI jelvényét. Sürgette az idő. Kiterjedt
besúgóhálózatának egyik téglájától azt a fülest kapta, hogy fiának gyilkosa végre a bukott angyalok
városában tartózkodik.

A fiatal szoprán szólista úgy tizenhét körüli bájos leányzó volt, s még az egyházi kórus
egyenruhaként viselt klepetusa sem tudta a szem elöl elrejteni csinos, gömbölyded formáit. A
szökőkút felé tartott, és természetesen nagyon is jól látta azt a papi reverendába öltözött férfit, aki
észrevehetően nem is próbálta titkolni elégedettségét a lány szív alakú arca, és hasonlóan szabályos
formákat sejtető, árulkodón sustorgó ruhája láttán. A papnak öltözött férfi nyilvánvalóan nem volt
tisztában azzal, hogy álcája nem éppen a legtökéletesebb. Első pillantásra katolikus papnak tűnt, de
leleplezte a nyakán lévő fehér gallér. Ilyet viseltek többek között a mormon gyülekezet lelkészei, de
katolikus papok soha. A szoprán baptista volt, és nem ismerte más egyházak szokásait, de annyit
komolyabb teológiai előtanulmányok nélkül is meg tudott mondani, hogy meglehetősen különös és
furcsa dolog Isten szerény szolgájától, hogy úgy megbámulja. Mikor a lány elhaladt mellette, a férfi
sarkon fordult, és utána indult a szökőkút irányába. A lány azt aztán végképp megbotránkoztatónak
találta, hogy mikor lehajol, hogy a mindenfelé szikrázó vízcseppekben felfrissítse az arcát, a pap,
mintegy véletlenül, az övének nyomja a testét.
- Hogy képzeli! - csattant föl a lány.
A férfi egyenesen a szemébe nézett. A lány felháborodása semmiféle reakciót nem váltott ki
belőle. Cseppet sem bocsánatkérőn elmosolyodott, tekintete végigsiklott a lány formás alakján,
majd visszatért a szemeihez.
- Ezer bocsánat.
-3-
A szopránnak el kellett ismernie magában, hogy fogva tartja a férfi szeméből sugárzó nyers
erő. Nem lehetett egy percig sem kérdéses, hogy ilyen egyházfival eddig még aligha találkozott.
Olyan könnyed természetességgel adta a lány tudtára legönzőbb, már-már állati vágyait, hogy az
valósággal karizmatikus zsarnoki hatalommal ruházta fel a férfit. A lánynak végtére sikerült
kivonnia magát a csábító bűvköréből, és visszament a kórushoz. A több mint kétszáz fős kórus ma
reggel Handel Messiását énekelte a Nemzetközi Kórustalálkozó keretében megrendezett versenyen.
És ő szólót fog énekelni.
Castor Troynak eszébe jutott ugyan, hogy kövesse a lányt, eléggé izgalmas feladatnak
látszott megszerezni, de a kezében tartott táska emlékeztette a férfit, hogy egészen más természetű
ügyben jött a Kongresszusi Központba. Beszállt a személyzeti liftbe, megnyomta az alagsor
gombját, és elindult a központi elektromos vezérlőterem felé.

Sean Archer nagyon sietett a munkahelyére, de nem lépte át a megengedett sebességhatárt a


hivatalba menet. Beállt a kijelölt parkolóba, s csak ekkor figyelt fel az állandósult alhasi fájdalomra,
ami figyelmeztette, hogy elfelejtett WC-re menni. Pedig már két órával ezelőtt is későn lett volna.
Miközben a kezét mosta, belepillantott a tükörbe, és döbbenten nézett arra a koravén, űzött
férfira, aki most visszatekintett rá. Hideg vizet fröcskölt arcára, táskás szemeibe megpróbált valami
életet dörzsölni, aztán korholni kezdte magát saját hiuságáért. Úristen, Sean - gondolta magában -,
erre aztán tényleg nincs időd.
Beviharzott az előadóterembe, de olyan lendülettel, hogy a kezében tartott kávéból egy
kevés ráfröccsent utolsó tiszta ingének mandzsettájára. Archer érkezésével tapintható lett a
feszültség a helyiségben. Az emberek most idegesen fészkelődni kezdtek. Az újonc Loomis szinte
rátapadt az előtte vibráló képernyőre. Castor Troy fényképe világított a jobb felső sarokban,
miközben a bűnöző dossziéja végeláthatatlan sorokban kígyózott felfelé a monitoron. Loomist
elképesztette a bűnlajstrom, amit a Troy testvérek összehoztak eddigi karrierjük során. Pályafutásuk
kezdetén, apró gyermekként, a szomszédok macskáinak és kutyáinak kínzásával és kivégzésével is
beérték, hamarosan azonban egy szerelmi vetélytárs következett a sorban, akit, miután kissé
meglocsolták benzinnel, alaposan összeégettek. Végül ellopták az iskolabuszt, és Malibu kies
szikláiról a szakadékba vezették. Ezzel ünnepelték meg tizenkettedik életévüket. Tizenhárom
évesen Castor megerőszakolta a földrajztanárnőjét, és megkísérelte meggyilkolni az igazgatót, aki
aztán elkövette a hibát, hogy az esetet jelentse a rendőrségnek. A hatóságok tanúk hiányában
semmit sem tudtak rábizonyítani a fiatalkorúak bírósága elé citált Troy testvérekre. Castor csúfneve
már ekkoriban Ganxta Szappan volt, merthogy mindannyiszor kicsúszott az illetékesek kezei közül.
Fent jelzett igazgató néhány évvel később tragikus körülmények között lelte halálát:
autószerencsétlenség áldozata lett...
Minden újabb év múltával egyre látványosabbak és nagyobb szabásúak voltak Castor
bűntettei, de kitűnő diák volt, aki már tizenöt évesen túl volt az érettségin. Az egyetemi felvételije
előtt nevet változtatott, és ezzel gyakorlatilag lekerült a rendőrség. listájáról. Mielőtt lediplomázott
volna, jelentkezett a CIA akadémiájára, ahova a remek képességekkel rendelkező fiatalembert
azonnal föl is vették. Castor mindent elsajátított, amit az ügynökségen csak meg lehetett tanulni, így
hamarosan kilépett, és ahol utcakölyökként abbahagyta, ott most első osztályú zsoldosként folytatta
tovább. Ha jól megfizették, nem volt válogatós. A CIA szolgálatában eltöltött idő alatt kiépített
kapcsolatai lehetővé tették számára, hogy a bombamerényletektől az emberrabláson és a
terrorizmuson keresztül egészen a politikai merényletekig bármit elvállaljon, amire csak a világ
valamelyik pontján szükség lehet. Az iraki-iráni háború alatt mindkét félnek tett szolgálatokat. Őt
fizette a Palesztin Felszabadítási Szervezet, Muammar Kadhafi, az IRA és ezenkívül
megszámlálhatatlan orosz, olasz, örmény, hongkongi maffia. Szinte bizonyos volt, hogy ő a felelős
annak a mormon püspöknek is a haláláért, akit egy poligám szekta végeztetett ki nemrégiben.
Archer az asztalára tette kávéját.
- Jött valami hír az SIS vagy az LAPD titkosszolgálatától?
- Egyelőre semmi, uram - felelte Buzz Williams anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna
szemét számítógépe monitoráról. Már húsz perce várta, hogy letölthesse a hálózaton érkező
információt, és még mindig semmi. A jókötésű, rövidre nyírt hajú Buzz most úgy nézett ki, mint
egy ugrásra kész, ragadozó hajlamú programozó matematikus.
-4-
- Akkor hívd fel őket! - kiabálta magából kikelve Archer. - Hívd fel őket hússzor, vagy
ahányszor csak kell! És mi a fene van a repülőterekre meg a buszpályaudvarokra kiküldött
emberekkel?
Wanda Tan előtt az asztalon már három telefonkagyló várta, hogy végre folytassa a
megszakított beszélgetéseket, de most félretette a negyediket is, hogy jelenthessen a főnökének.
Elvált asszony volt, aki egyedül nevelte gyermekét, és pontosan tudta, hogy milyen reakciókra
számíthat, ha Sean Archer Castor Troy után nyomoz.
- Uram - kezdte, de hangjában volt valami, ami inkább az apának szólt, mint a főnöknek -,
mindent és mindenkit ráállítottunk Troyra, a műholdaktól a kifutófiúig. Mostanra rég felszívódott,
már ha egyáltalán tényleg itt volt.
- Azt mondtam; hogy itt van! - kiáltotta Archer, és öklével a tenyerébe csapott. - Ne
kérdezze, honnan tudom, de biztos vagyok benne. És addig fogjuk keresni, amíg meg nem találjuk!
Wanda reménytelenül sóhajtott fel. Ő legalább megértette a főnöke makacssága mögött rejlő
indítékokat, a többi ügynök viszont már kevésbé. Archer dühösen nézett végig a magukban füstölgő
ügynökökön, és végül Tito Biondin állapodott meg a tekintete. A fekete ügynök lecsapta a kezében
tartott kagylót, székén ellökte magát asztalától, felállt, és kifelé tolta Archert.
- Gyere ki egy kicsit, Sean - szólt, és a folyosóig tuszkolta a kényszeredetten hátráló
Archert.
- Mi az istent csinálsz, Tito!? - dühöngött Archer, mikor kiértek.
- Te mi az istent csinálsz!? - intett fejével Tito a többiek felé. - Nézz már rá az embereidre
egy pillanatra! Itt dolgoznak látástól vakulásig egy pillanatnyi pihenő nélkül. Mondd, mégis mi a
fenét képzelsz te!?
- Majd pihennek akkor, amikor én is.
Archer becsapta maga mögött az iroda ajtaját, és dühösen végigvágtatott a folyosón. Tito
utánaeredt, hogy beérje. Karjánál fogva megragadta Archert, és visszarántotta. A két férfi ugrásra
készen állt egymással szemben.
Tito beleszagolt a levegőbe, és elfacsarodott az orra.
- Szűzanyám, mikor fürödtél utoljára, Sean!? Pálinkát lehetne főzni a szagodból.
Archer felemelte a karját, és beleszagolt a hónaljába. Aztán nagyon gyorsan visszaeresztette
a kezét. Tito nem túlzott.
- Mi lenne, ha elküldenénk a zakódat kitisztíttatni? - mondta Tito, és már vette is le a zakót
Archerről. - Van egy tiszta ingem az irodámban. Gyere!
Sean legjobb barátjának szeméből aggodalmat olvasott ki. Szó nélkül követte Titót.
Castor óvatosan felvitte a ragasztót a porcelánburkolat szélére, majd finoman ráhelyezte a
tetőrészt a bonyolult áramkörökkel komplikált robbanószerkezet peremére. A ragasztó gyorsan
megkötött. Castor elnyomta a Gitane-t, és épp egy újabbra akart rágyújtani, mikor lépteket hallott.
Az idős, hajlott hátú gondnok közeledett. A cigarettafüst eredetét kutatva jutott el Castorhoz. Nem
mintha az illetéktelen dohányzás miatt kívánt volna tiltakozni, inkább maga is szívesen elszívott
volna egy staubot, ha megkínálja valaki. Majd leesett az álla, mikor a biztonsági zóna egyik ajtaja
mögül egy papot látott előbukkanni.
- Mit csinál maga itt, padre? - kérdezte erős spanyol akcentussal.
Castor spanyolul felelt. Mulattatta a gondolat, hogy most papként azokat a nyelvleckéket
hasznosíthatja, amiket egy szerelmes asszony ölelő karjai között vett annak idején.
- Hála Istennek, hogy rám talált. Úgy érzem magam ebben a labirintusban, mintha csak
Theseusként bolyonganék itt.
- Padre, ide senki nem léphet be, ez biztonsági terület - felelte válasz helyett a gondnok. -
Egyáltalán, hogy jutott be abba a szobába?
Ami tiszteletet a reverenda kiváltott a gondnokból, annak már nyoma sem volt benne. Castor
mérlegelte még egy pillanatig azt a lehetőséget, hogy megtört szívvel meggyónja a gondnoknak
titkos szenvedélyét, és kérje, el ne árulja senkinek, hogy idejár pöfékelni. De érezte, hogy az öreg
már túlságosan is gyanakszik. Atyailag a gondnok vállára tette a kezét, és a lépcső felé sétált vele.
- Tudja, általában úgy áll a dolog, hogy én vagyok az, akinek gyónnak az emberek, nem
megfordítva. De most mégis kivételt kell tennem. Képzelje, bombát helyeztem el az épületben...
- Bombát?
-5-
- Azt, azt. Tudja, pokolgépnek is nevezik az ilyesmit.
A gondnok hitetlenkedve meredt Castorra.
- Bummm. Egy hatalmas detonáció, amit tűz, pusztulás meg áldozatok követnek... De igazán
nem szabad aggasztania magát emiatt.
Castor könyökét az idős férfi lapockái közé nyomta, és óriásit taszított rajta. A gondnok
végigzuhant a lépcsősoron, és leérve a hátára esett, miközben fejét beverte az utolsó lépcsőfokba.
Castor elolvasta a felmosó vödörbe durva betűkkel rányomtatott nevet: az öreget Felixnek hívták.
Belerúgott a vödörbe, ami végigbucskázott a fokokon, az elhasznált, mosószeres víz pedig kiömlött
a fokokra. Leballagott Felixhez, rálépett a tehetetlenül fekvő, félig eszméletlen gondnok homlokára,
és teljes testsúlyát beleadva hirtelen oldalra rúgta a fejet. A csigolyák élesen roppanva törtek
darabokra. Castor elégedetten nézett végig a hibátlanul megrendezett baleset áldozatán. Ekkor
távolról felcsendült Handel Messiásának egy részlete, enyhén gospelszerű előadásban.
„Troy Atya” keresztülnyomakodott-a főbejáratnál összetömörült tömegen, de egy pillanatra
megállt, amint ráismert a kórus első sorában éneklő ifjú és szemrevaló szopránra. Az énekes épp
készült belépni, hogy elénekelhesse az áhítva várt szólót. Azonban még fel sem nézett a kottából,
már érezte magán a férfi átható, szúrós pillantását. Mikor tekintetük összekapcsolódott, a lány
zavarában leejtette a kottát, a lapok széles ívben, jobbra-balra libbenve hullottak a színpad szélén
lévő függöny elé. A lány oldalazva a függönyhöz ment, hogy felszedje a papírokat, de mire lehajolt
értük, már ott találta a férfit is. Troy lassan lehajolt, felvette és - szemét a lányra szegezve - átadta a
lapokat. Csak férfiak énekeltek ebben a pillanatban.
- Sohasem rajongtam a Messiásért. Egy kissé hivalkodó mű, azt hiszem. Agyoncicomázott,
mégis tagadhatatlanul jellegtelen dallammenetek. A te hangod azonban még egy ilyen másodrendű
komponistát, mint Handel is géniusszá avat.
Castor elmosolyodott, néhány ütemen keresztül még tette a szépet, aztán eltűnt a kijárat
irányába.
A lány visszalépett a helyére, de még mindig tele volt izgalommal, mikor a mellette álló
kórista megbökte a könyökével, hogy rajta a sor. Először csak egy erőtlen sóhajtás jött ki kiszáradt
torkán, aztán végre megtalálta a hangot.

Eve lehúzta kezéről a latexből készült sebészkesztyűt, s csak ekkor vette észre, hogy
felkarjára is rászáradt a jókora tumor felvágásakor előspriccelő vér és faggyús váladék.
Lezuhanyozott, s közben azt találgatta, vajon hány évig nőhetett észrevétlenül a daganat abban az
asszonyban. Pusztán annyi volt a panasza, hogy az utolsó öt kilót - akármit csinál - már sehogy sem
tudja leadni.
Ennyit az apró győzelmekről - gondolta magában Eve, ahogy felvillant előtte az ágy szélén
rázkódó Sean képe. Megpróbált telefonálni neki, mielőtt a műtőbe ment volna, de persze semmi.
Ahogy elővette táskájából a mobil készülékét, nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy most majd
sikerül elérnie a férjét. Tudta, hogy Sean megint Castor Troy nyomában van, de ezt is csak onnan,
hogy Tito felhívta az irodából. Eve beütötte a szám felét, aztán a benne kavargó düh és
reménytelenség megállította kezét egy pillanatra, mint mindig, ha belefogott ebbe a többnyire eleve
kudarcra ítélt foglalatosságba. Aztán, mint mindig, mégis megpróbálta. Sean titkára vette fel a
kagylót.
Archer épp egy vitaminokból és aszpirinből álló koktélt vett be abban a reményben, hogy a
gyógyszerek majd elmulasztják az állandó kávézástól kialakult hasogató fejfájását, mikor a belső
telefon kicsöngött.
- Mr. Archer, ismét a felesége keresi.
Archer leküldte a tablettákat, és a kagylóért nyúlt, ám ekkor Tito viharzott be a szobába.
- Sean, Ethan Goddard névre kibéreltek egy kis személyszállító gépet az Anderson
Airfielden. Találd ki, hogy ki fizette a számlát!? Pollux Troy!
Nem csak a feleségéről feledkezett meg ebben a pillanatban Archer, de arról is, hogy
egyáltalán levegőt vegyen. Érezte, ahogy az adrenalin elönti az egész testét, a fejfájása pedig egy
szempillantás alatt elmúlik. Ahogy felugrott ültéből, a görgős irodaszék nagyot csattanva gurult
neki a falnak.

-6-
- Azonnal szedd össze az embereket, Tito! Indulunk! És az egyik emberünket rakd fel arra a
gépre.
- Rendben. De Castornak egyelőre pora-nyoma.
- Ahol az egyik testvér feltűnik, ott a másik sem várathat soká magára - felelte Archer. A
szíve úgy vert, mint egy reménytelenül szerelmes udvarlóé, akinek végre igent rebegtek. Valósággal
kirobbant az irodából.

Második fejezet
Castor már-már zavartalan nyugalommal élvezte a repülőtérre vezető utat a Lexus
bőrülésébe süppedve. A kocsit Dietrich Hassler vezette, akinek tükörsimára borotvált koponyáján
szinte elcsúszott az utat övező lámpák kék jelzőfénye. A fények a komor, fekete hegy irányába
vezettek, melynek ormait az éjszakai félhomályban is kivehető szürke fellegek borították. Castor
maradéktalan nyugalmát csak Dietrich ízléstelenül megválasztott, középszerűen divatos, de
méregdrága ruházata zavarta. Ha az ízlésellenes bűntettnek beillő zakó még nem lett volna elég,
vagy a szembántó látvány elől menekülve Castor behunyt szemmel utazta volna végig az utat, akkor
is számolnia kellett még a valószínűleg valamilyen egészen vad állat nevéről elkeresztelt arcszesz
émelyítő terrorjával. De nem volt az a laboratórium a világon, ami felvehette volna a versenyt
Dietrich saját fejlesztésű illatkombinációjával, ami egyaránt tartalmazta a rothadó hús, valamint a
konzerv savanyú káposzta jellegzetes illataromáit. A mustársárga nyakkendő pedig valójában
csupán Dietrich utolsó elkeseredett kísérlete lehetett aznap reggel, hogy megpróbálja oldani a
megjelenéséből szünet nélkül áradó céltalan agresszivitást. A Lexus beállt egy Rover mellé, s most,
hogy végre megérkeztek, Castor alaposan körülnézett. Miután meggyőződött róla, hogy senki nem
láthatja őket, egy vastag kötetnyi százdollárost csúsztatott Dietrich ocsmány zakójának zsebébe.
Dietrich igen elégedettnek, de még ennél is kíváncsibbnak mutatkozott.
- Ennyi lé egy detonátor-kapcsolóért meg egy fuvarért, Caz? Ki a célpont? Tudod, hogy
tartom a számat.
- Egy faszkalap, aki túl sok kérdést tett föl - köpött ki Castor. Nagyon tudta gyűlölni az ilyen
Dietrich-féléket. Már kint volt a kocsiból, amikor megenyhült annyira, hogy tudott valami
kedvesebbet is mondani annál, hogy „kapd be”. - Add át az üdvözletem a húgodnak.
- Naná. Aztán mit mondjak, ki küldi? Nem marhultam meg. Na, jó utat, bárhova is mész! -
állt ki a kocsival Dietrich. Most, hogy már egyedül volt, megkönnyebbülten ült a volán mögött.
Mindig is értékelte Castor Troy stílusát, de annál, hogy megkapja a szolgálataiért járó dohányt, csak
arra vágyott jobban, hogy mielőbb el is tűnhessen vele.
Castornak találkozni kellett az öccsével. Látnia kellett azt az egyetlen emberi lényt, akit
szeretett, s aki nélkül csak félembernek tartotta magát. Ennek a találkozásnak az útjában pusztán
csak egy három mázsa összsúlyú, északi húsból épített ikertorony állt: Lars és Lunt Lindstrom, két
jeges tekintetű egypetéjű iker, akik valószínűleg vagy telepatikusan kommunikálhattak egymással,
vagy egyáltalán sehogy. A két állig felfegyverzett izomtorony most félreállt, hogy árnyékukból
előtűnhessen Pollux Troy. Mintha csak egy ember és egy kolibri keresztezéséből született volna,
Pollux egy pillanatra sem volt nyugalmi állapotban, valamijének állandóan izegnie-mozognia
kellett. Teljes ellentéte volt kimért, fegyelmezett testvérének. Még a hangjában is volt valami, ami
egy örökösen pörgő, pici elektromos motor zümmögésére emlékeztetett. Castor észrevette, hogy
testvérének cipőfűzője ki van kötve. Önkéntelenül is lehajolt, hogy bekösse, ahogy ezt már ezer más
alkalommal is ugyanígy megtette.
- Késtél huszonhat percet - mondta vakaródzva Pollux. - Tudtam, hogy gondod lesz a
deutérium beépítésével. Veled kellett volna mennem.
Castor már épp végzett a cipőfűzővel, de erre szemei tágra nyíltak, kétségbeesetten kapott a
fejéhez.
- Úristen... -, suttogta maga elé.
- Mi van?
- El... én elfelejtettem bekapcsolni azt a szart! - Pollux sóbálvánnyá vált, az örökös ficergés
egyszeriben abbamaradt, ahogy vér tolult az arcába.

-7-
- Te most csak szórakozol velem, ugye!? - csattant fel, majd a Lindstrom testvérek felé
fordulva folytatta. - Szerintetek is viccel, nem!?
Pollux Castorhoz ugrott, és két kézzel megragadta a torkát, úgy üvöltötte az arcába.
- Mondd már, hogy csak viccelsz, a fenébe!!!
Castor kényelmesen lefejtette magáról testvére kezeit, és arcán a döbbent ijedtség széles,
pajkos mosolynak adta át helyét.
- Naná, hogy viccelek, tesó! Minden rendben ment.
Pollux visszatért megszokott ideges rángatózásához, és ezzel a dolog el is volt intézve.
Mikor azonban Castor köszönésféleképpen szeretettel magához ölelte testvérét, úgy húzódozott,
mint egy agyonbabusgatott kisgyerek, aki már túl lenne az egészen, de mégsem ellenkezhet a
kórházszagú nagynénivel. Pollux kiszabadította magát, és elfordult, de Castor visszarántotta, hogy a
másik oldalról is megszorongassa egy kicsit. Pollux tudta, hogy ezen úgyis túl kell esnie, úgyhogy
viszonozta az ölelést. A Lindstromöket annyira zavarba ejtette a jelenet családias atmoszférája,
hogy nem néztek se a fivérekre, sem egymásra. Ilyen rituális köszöntésre az ő esetükben soha nem
került sor. És soha nem is fog.
Mikor Pollux végre végleg letudta a családi kötelmeket, elindult a gép felé.
- Utálom, mikor tesónak hívsz - köpött ki.
Castor elbűvölőnek találta testvére tartózkodását, és ismét elmosolyodott. Aztán visszament
a Lindstrom fivérekhez.
- Remek kézilányok vagytok, fiúk, kösz a gyermekőrzést - ezzel átnyújtott nekik egy-egy
köteg százdollárost. Castor már értette kettejük titkos jelrendszerét, és megtanulta, hogy az ikrek
nem szeretik, ha mindenben egy kalap alá veszik őket. Mindegyik megkapta külön-külön a saját
részét, de ennyi év után még Pollux sem volt képes megmondani, hogy melyikük lehet Lars, és
melyikük Lunt.
- Szüksége van még ránk, főnök? - kérdezte Lars vagy Lunt.
- Csak húzzátok meg magatokat néhány napig, más dolgotok nincs semmi. Ja, és majdnem
elfelejtettem - tette hozzá egy sokat sejtető mosoly kíséretében -, kerüljétek el a belvárost. A szmog
különösen sűrűnek ígérkezik úgy tizennyolcadika körül.
Az ikrek szinte egyszerre bólintottak, aztán zsebre vágták a pénzt, és távoztak.
Castor felkászálódott a gépre, és elfoglalta helyét a pilótafülkében.
- Gyerünk, indulás! - sürgette a pilótát.
A pilóta legszívesebben megkérte volna a klienst, hogy ugyan foglalja már el a helyét az
utastérben, de mivel kisebb vagyont fizettek neki ezért a fuvarért, hát inkább befogta a száját. A
turbinák felsivítottak, és ráálltak a kifutópályára.
Castor hátrament, és beült az egyik tágas utasülésbe. Már épp kényelembe akarta magát
helyezni, az utazáshoz bizonyos meszkállal teli poharak kíséretében, amikor vanília és gardénia
illata csapta meg érzékeny szaglószervét. És érzékeny szaglószerve most azt mondta Castornak,
hogy itt valaki igen finom ízléssel válogatott rendkívül drága parfümök közül. A légikísérő bokájára
tévedt tekintete egyre feljebb siklott, egészen a világ valószínűleg legformásabb, és leghosszabb
combjáig. Tekintete az ígéretes kezdeten felbátorodva így továbbsiklott, kíváncsian várva, hogy
mindez hova vezet. Sejtette, hogy fenékhez, de a szorosan simuló miniszoknya alá alig bújtatott
feszes popsi még túlzó elvárásait is felülmúlta. Tekintete most már mohón követelte a folytatást, és
nem kellett csalódnia. A dekoltázs két kemény, telt és teljességgel eredeti mellet mutatott. Castor
Troy a szilikonnak még a szagát is mérföldekről megérezte, ez óvta meg attól, hogy zselatinos
zacskókon tapicskáljon, mikor eredendően csak szeretkezni akart egy kiadósat. Nem kérem szépen:
Ez a két halom itt maga volt az élő bizonyítéka annak, hogy Isten nem egy férfi oldalbordájából
teremtette Évát. A nő leült, és teletöltötte a férfi poharát meszkállal. Castor tapasztalatból értette a
célzást, és azonnal ki is ürítette poharát.
- Isten hozta a fedélzeten - köszöntötte Castort a stewardess. - Szolgálhatok még valamivel?
- a nő szájából előbújó szavak olvatagon és bódítón vették körül a férfit. Castor megbűvölten nézett
fel, és a nő szemeiben saját vágyainak tükörképét látta. Így megnyugodva szentelhette idejét a
pillantását fogva tartó puha, érzéki ajkaknak.

-8-
- Hát persze - vonta ölébe a gyönyörű nőt. - Szárnyalni csakis így lehet. - A stewardess
csengőn felkacagott, és cseppet sem botránkozott meg azon, hogy a férfi tenyere tér és idő korlátait
meghazudtolva simogatta egyszerre a combját, és a fenekét.
Pollux figyelmét is felkeltette az incidens, és elégedetten konstatálta, hogy a mai éjszaka
sem az unalom jegyében fog eltelni. Némi idő elteltével átballag majd a turbékoló párhoz. Miután
levetkőzött, Castor egyenesen követelni fogja, hogy a hölgy halmozza el kegyeivel Caz testvérét is.
Egy pillanatra úgy tűnt, hogy az utaskísérőt zavarja Castor füstös, pálinkás lehelete, de
továbbra sem mutatott ellenállást. Castor egyre szemtelenebb nyomulásával szemben. A nő épp a
haját igazgatta, mikor a gép hirtelen megremegett. Castor felpattant a helyéről, és ezzel kis híján a
földre döntötte a stewardesst, pedig a döntésmechanizmussal kapcsolatban korábban más tervei
voltak. Castor Troy feltépte a pilótafülke ajtaját, és berontott.
- Valami van a kifutópályán - motyogta a pilóta, és úgy nyújtogatta a nyakát, mintha a
vaksötét éj meghatódhatna igyekezetén, és megoldaná helyette a helyzetet. Váratlanul, éppen velük
szemben, felvillantak egy Humvee fényszórói. Castor gyanúja bizonyossággá vált, mikor a fényeket
közeledni látta.
- A francba! Itt van Archer!
Castor egy szemvillanás alatt a pilóta halántékának szorította fegyverét.
- Gyerünk, az istenit - üvöltötte, és közben olyan erővel nyomta a pisztoly csövét a pilóta
fejének, hogy az majdnem elájult.
Ekkor egy lövés fülsüketítő dörrenése csattant a pilótafülkében. Castor kezéből a földre hullt
a fegyver, értetlenül bámult a sértetlen üvegre: a lövés a háta mögül jött. A mögötte álló utaskísérő
meglepően agilisan, pontos pozícióban tartotta fegyverét egyenesen Castor fejére célozva.
- FBI! Állítsa le a gépét!
- Hülye kurva! – motyogta csalódottan Castor, és küldött még rá egy kis kakaót.
A lökhajtásos gép nekilendült, és a magas sarkú cipőt viselő Winters ügynök elvesztette
egyénsúlyát. Még mielőtt felállhatott volna, Pollux rávetette magát, és fejét a padlóba verte. A nő
álla nagyot csattant a burkolaton, Winters beleharapott a nyelvébe. Pollux mellé kúszott, és
kicsavarta kezéből a fegyvert.
A Humvee-ban Tito saját és Archer pisztolyát két kezében tartva célzott Castorra, miközben
Archer teljes gázzal egyenesen a repülőgép orra felé irányította a járművet. Tito arca lassan
elfehéredett, óvatosan társára nézett, s mikor meglátta a férfi szemében a fanatikus elszántságot, úgy
elsápadt, hogy a Ku Klux Klán sem talált volna semmi kivetnivalót bőrszínében, és bátran felvette
volna tagjai sorába.
- Ha nem tűnt volna fel, tizenhat tonnányi alumíniummal készülsz dodzsemezni - próbálta
Tito jobb belátásra téríteni Seant. Mindhiába. Miközben Tito a halálra készült, még az is eszébe
jutott, hogy ő voltaképpen katolikus, így bocsánatért esedezett a katolikus Istenhez. Azt ugyan nem
egészen tudta, hogy miért kéri könyörületét, de hát azt sem, hogy mi lesz a jutalma, ha elnyeri.
Mindenesetre nem volt sok ideje az élet értelmén elmélkedni, már csak másodpercek választották el
őket a frontális ütközéstől. Archer nem tudta igazán, hogy ellenfelétől milyen reakcióra számítson,
de ami történt, az kétségtelenül Castor Troy torz agyának egyik jellemző megnyilvánulása volt.
Castor a ruhájánál fogva fölrántotta a földön fekvő Winterst, aztán hátracsavarta a nő karját, a bal
kezében tartott pisztolyt a homlokának szegezte, és nekinyomta az ügynök arcát a pilótafülke
üvegének. Castor egy széles vigyort küldött Archer irányába.
Archernek, mint életében már annyiszor, ismét hóhérral és áldozatával kellett szembenéznie.
Zsarolták, és ő nem akart több halottat. Félrerántotta a kormányt, és beletaposott a fékbe, épp csak
elkerülve ezzel a biztos ütközést.
A hirtelen blokkolástól felvisított a Humvee motorja, az utasteret égett gumiszag borította el.
A szövetségi erősítés ekkor érkezett a helyszínre. A kis sugárhajtású gép ismét felszálláshoz
készülődött. Tito a lassan elülő porban sehol sem találta Archert.
Tito most szemét a kifutópályára szegezte, és hitetlenkedve nézte, ahogy kinyíló ajtóban
megjelenik Winters lobogó haja. A nő kétségbeesetten kapaszkodott a repülőgép burkolatába, hogy
a mögötte álló Castor hátulról ne tudja kilökni a kifutó sebesen suhanó betonjára. Troy végül
megunta a dulakodást, és a tehetetlen nő arcába lőtt. Rúgott rajta egyet, Winters körmei egy
pillanatig mintha belevájtak volna fémbe, aztán az élettelen test kizuhant a gépből.
-9-
Castor cinkosan Polluxra vigyorodott, aki most épp pisztolyát szegezte a pilóta homlokának.
Hangosan felröhögtek, s ez a hang még az egyre gyorsuló személyszállító turbináit is túlharsogta. A
pilóta megborzongott. Azon tűnődött, nem lenne-e jobb még most megállítani a gépet, hiszen
valószínűleg úgyis végeznek vele, ha egyszer biztonságosan földet érnek. Castor leolvasta a férfi
arcáról bizonytalanságát, és beleüvöltött a fülébe.
- Emeld azt a gépet!
A pilóta letörölte homlokáról a szemébe csöpögő izzadtságot, és hozzákezdett, hogy a
levegőbe emelje a gép orrát. Castor már épp egy újabb röhögéssel akarta nyugtázni
megmenekülésük tényét, mikor valahonnan éles, sikoltó fémes hang tört elő. Castor az ajtóhoz
ugrott, és kihajolt.
A férfi tágra nyílt szemekkel bámult a repülőgép tetején utazó helikopterre, és a benne ülő
Sean Archerre, aki pokoli gyűlölettel meredt zsákmányára. Castor állta tekintetét. Felismerte, ha
Archer már nem tudja féken tartani indulatait, nem is lehet ennyire veszélyes. És ehhez csak valami
olyasmit kellett tennie, amihez még pisztolyra sem volt szükség - pusztán Archer képébe kellett
vigyorognia. Pontosan azt a hatást váltotta ki, amit várt, Archer vonásait most már eltorzította a
féktelen harag.
Castor előrántotta fegyverét, és az ide-oda imbolygó gépről megpróbálta leszedni a
helikoptert. Archer lebukott a golyók elől, melyek pókháló alakú repedéseket hagyva csapódtak be
a helikopter üvegébe. Az egyik lövedék eltalálta Archer karját, a helikopter elemelkedett a repülő
fölül.
Castor elégedetten figyelte, hogy a rémült Archer egy pillanatra elveszíti uralmát a jobbra-
balra bucskázó helikopter fölött. A személyszállító végre emelkedni kezdett.
Castor Polluxra nézett, aki az éjszakai égboltot vizsgálta az ablakból. Menekülésük sikere
nem volt kétséges. Hirtelen azonban a gép orra levágódott, Castor és Pollux előre zuhantak a
pilótára.
- A kurva életbe! - üvöltötte Castor. - A kibaszott kurva életbe...
A többit elnyelte a betonon csikorgó kerekek őrült sikolya.
- Jesszus atyaúristen! - motyogta maga elé Tito, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy
amit lát, az valóság. Archer, miután egyensúlyba hozta a gépet, szabályosan landolt, mégpedig a
repülő farokrészén. Válaszul az akcióra, a repülő tovább gyorsított, a maximális terhelésre kapcsolt
turbinák egyre magasabbra emelték a gép orrát. A helikopter azonban, akár egy rodeósztár, nem
hagyta lerázni magát. Pollux megkönnyebbülten nevetett fel, mikor látta a felszállópálya végét. A
pilóta tudta, hogy mit kell tennie, de hirtelen fagyos rémület lett úrrá rajta. Egy kétfedelű jelent meg
az égbolt alján, leszállásra készülődve. A pilóta már csak a reflexeire hagyatkozhatott, s épp hogy
elkerülték az ütközést. De valaminek, vagy a betonnak vagy a szembejövő gépnek
nekikoccanhattak, mert az egyik tank megsérült. A pilóta idegesen pillantott Castorról Polluxra,
miközben visszatette a gépet a kifutóra.
- Mi a fenét csinálsz? - nyomta a pilóta fülébe a fegyverét Castor.
- Azt akarja, hogy felrobbanjanak a tartályok!? Meg kell állnunk! - kiáltott vissza a pilóta, és
keményen Castor szemébe nézett.
Castor minden további kérdezősködés nélkül kivégezte az engedetlen személyzetet. A
műszereket mindenütt agyvelődarabok, és vértócsák borították. Castor félrelökte a hullát, de nem
látott semmit. Próbálta felemelni a gépet, de az nem reagált. Az irányíthatatlanná vált repülő egy
földkotró mellett száguldott el, Castor már nem térhetett ki, így a gép szárnya beleakadt a
munkagépbe, és levált a testről.
Archer ezalatt megpróbálta kiszabadítani a helikoptert az időközben ámokfutóvá lett
repülőgép farkáról. Felpörgette a motor fordulatszámát, de semmi nem történt - valamiben
elakadhatott a megmaradt szárny felé eső oldalon egyensúlyozó helikopter. Ekkor egy váratlanul
érkező széllökés keltette erős légellenállás lesodorta a farokról a gépet, amit Archer azonnal kiemelt
veszélyes pozíciójából. Szemből ugyanis egy hangár közeledett, s nem hiányzott sok ahhoz, hogy
az ügynök matricaként végezze az épület falán.
Castornak és Polluxnak már nem volt ekkora szerencséje. A szárnyaszegett repülő
becsapódott a hangárba, úgy gyűrve maga előtt az épület alumínium falát, mintha az csak

- 10 -
alufóliából lett volna. A két testvér eleven töltet volt a lövedékként száguldó repülőben. Mikor a
gép végre megállt, a sérült farok idétlenül meredt elő a hangáron szakított résből.
Hirtelen nyugalom, megmagyarázhatatlan békesség szállta meg Sean Archert, miközben
letette a helikoptert. Hasonlított ez a nyugalom ahhoz, amit a hosszútávfutó érez, mikor a
célegyenesbe ér, és hátrafordulva látja, hogy üldözői messze leszakadtak tőle. Talán egy kicsit
lassul a tempója, lehet hogy kiesik egy pillanatra a ritmusból, de már megengedheti magának, hogy
megízlelje a győzelem örömét. Ahogy lekászálódott a helikopterről, sokkal inkább emlékeztetett
egy morcos közlekedési rendőrre, mint a nap hősére.
Tito, Wanda és Buzz, megelőzve Archert, négy másik emberrel együtt a sérült hangárfal
irányába indultak. Csak Sean hallotta meg a géppisztolyzávárzat csattanását.
- Feküdj! - vetette magát a földre, de a feje fölött már fel is hangzott a fegyverek kereplése.
A visszhangzó hangár felerősítette a gellert kapott, mindenüvé becsapódó lövedékek zaját. Az egyik
golyó súrolta Loomist, akinek leszakadt füle helyén véres seb nyílt. A fájdalomtól elgyengült
ügynök földre rogyott. De nem mindenki úszta meg ennyivel.
Castor beszüntette a tüzelést, hogy újratölthesse a tárat. Közben szemével a roncsok közé
szorult Polluxot kereste. Öccse tenyerén hosszú, mély seb éktelenkedett, annak a kísérletének az
eredményeképp, hogy Pollux megpróbálta kipréselni magát a mindenünnen kiálló fémlemezek
közül. Most azon igyekezett, hogy háton araszolva, vízszintes helyzetben jusson át azon, ami a
gépből maradt, de ráhúzta magát egy éles szögben kiálló fémszilánkba. Pollux felhagyott a
reménytelen kísérletezéssel: végképp a csapda foglya volt.
Archer a hangár felé rohant, vaktában tüzelve a repülőroncs irányába. Futtában a ruhájánál
fogva berántotta Loomist egy villástargonca mögé, és ott megállt egy pillanatra, hogy felmérje a
veszteségeket. Tompa émelygés fogta el, mikor három halott ügynököt kellett összeszámolnia. És
még nem volt vége.
Castor próbálta kimenteni kelepcébe szorult testvérét. Megkísérelte kifelé hajlítani a
Polluxot szorosan körülölelő fémkarmokat, de mindhiába. Dühében ütni, rugdosni kezdte a roncsot,
de segíteni ez nem segíthetett.
- Menekülj el innen - szólalt meg a sötétben Pollux erőtlen hangja.
- Miről beszélsz?
- Menj... Nem hagyhatod, hogy mindkettőnket elkapjanak... - Polluxnak nehezére esett
beszélni. A tüdeje valósággal égett a fájdalomtól. A szilánk valószínűleg átszúrta a bal tüdejét.
Castor lehajtotta fejét, a szája remegett elkeseredésében. Soha nem lenne képes úgy élni,
hogy az öccse nincs vele. Odahajolt Polluxhoz, hogy megcsókolja a homlokát.
- Bárhova kerülj is, kihozlak - mondta Castor, és eligazította a testvére szemébe hulló
tincseket. Pollux halványan bólintott.
Archer csatlakozott a hangár elé érkező szövetségiekhez. Tito észrevette, hogy Sean jobb
karja időnként fájdalmasan megrándul.
- Most elkaptuk őket, Sean - köszöntötte Archert barátja.
- Ugyan, mindig ezt mondod. - Archer újratöltötte fegyverét.
- Zárjátok le a kijáratokat. Bemegyek. - Az ügynök belépett a hangárba, aminek ez a része
szerelőcsarnokként funkcionált. Mindenütt repülőgép-alkatrészek, hidraulikus emelők, hatalmas
turbinák álltak. Archer érezte a levegő vibrálásán, hogy Castor életben van, és kiszabadult az
összetört gépből. Talán leszámolhat vele itt és most, de az is lehet, hogy tovább kell üldöznie.
Castor a gép roncsaitól némán lopakodott a csarnok hátsó kijáratához. Kinyitotta az ajtót, és
levetette magát a tizenöt láb mélységben lévő betonra. Éles fájdalom hasított a lábába, ahogy
egyensúlyát vesztve talajt ért. Felállt, és egy halvány körvonal felé vonszolta magát. Jól számított,
ez volt a hangár szélcsatornájának hátsó kivezető nyílása. Letette maga mellé a fegyvert, és
nekiveselkedett a nehéz fémajtónak. Vagy őbenne maradt már kevés erő, vagy az ajtó volt
beragadva, mindenesetre újra nekifeszült.
- Hátrafordulni! - szólalt meg mögüle egy hang. Archer két óriás méretű ventillátor között
állt. A szélcsatorna turbinái voltak.
- Sean, kezdem kicsit unni, hogy más dolgod sincs, minthogy állandóan belerondíts a
bulimba - fordult kényelmesen Castor Archerrel szembe.
- És ezúttal mennyi folyik be a bulizásból?
- 11 -
- Ugyan már! Most mit kötözködsz. Épp csak átugrottam az Államokba egy hétre...
- Le vagy tartóztatva - kiáltotta közbe Archer, gondosan megnyomva minden hangsúlyt. -
Bármilyen hihetetlen, jogod van hallgatni...
- Jó, jó, jó; jó, jó... - mondta megadóan Castor, mintha csak épp most tört volna meg, és adná
be a derekát, hogy vallomást tegyen. Castor, miközben beszélt, szélesen gesztikulált, de szemével
időnként maga mellé pislantott a földre, és közben óvatosan pisztolya felé araszolt.
Archert azért nem lehetett ilyen könnyen átverni.
- Sean... - kezdte Castor. Végre megérezte lábával a fegyvert. - Sean, tudod, történni fog
valami jövő héten szombaton. Az a helyzet, hogy nagyobb csapás lesz, mint bármi, amit az Isten
kitalált a fáraók szórakoztatására.
Castor igazat mondott, ezt Archer pontosan tudta. De míg végigfuttatta agyában a
lehetőséget, és közelebb lépett Castorhoz, egy árnyalatnyival lazábban feszült ujja a ravaszon.
- Majd mindent elmondasz szépen a cellád hűvösében.
Castor indokolatlanul harsányan, röhögött fel, jelezve, hogy nem találta túlságosan
viccesnek Archer fenyegetését.
- Mit érsz azzal, ha lecsukatsz, Sean? Őrületbe fogod kergetni a feleségedet, és a lányodat.
Gondolom, szépen fejlődik a kicsike. A halmok halmozódnak, a dombocskák domborulnak... Mi is
volt a neve - Janie?
Archer elsápadt, összeszorította fogát, és olyan keményen markolta a pisztolyt, hogy
megfájdult bele a keze.
- Még egy szó a családomról, és nem beszélsz többet.
Castornak leesett az álla ámulatában.
- Csak nem akarsz lelőni egy fegyvertelen embert, Sean!? Ez igazán nem vallana rád.
Castor olyan ártatlan képet vágott, mintha egy háromszínnyomásos poszteren tündöklő,
gombolyaggal játszó kiscica lett volna. Az ügynöknek akarata ellenére el kellett ismernie, hogy
szorult némi vér ellenfele pucájába. Castornak ennyi elegendő is volt arra, hogy felkapja a földről a
pisztolyt, célozzon, és tüzeljen.
Archer visszahátrált a két turbina mögé, és fedezéket keresve belépett a szélcsatorna
irányítókamrájába. Lepillantott a kijelzőkre, és döbbenten látta, hogy a rendszer üzemben van.
Elfordította az egyik kapcsolót - de semmi. A többivel is ugyanígy járt. A kamrából csak egy kijárat
volt, az, ahol bejött.
Castor elégedetten vette tudomásul, hogy Archer csapdába esett. Maga elé tartott fegyverrel
közeledett a vezérlőkamrához, aztán tüzelt. A golyó keresztülhatolt a kamra üvegén, és Archer
közvetlen közelében kapott gellert. Az ügynök a visszacsapódó golyó elől hátravetette magát, és
fenékkel az irányítóasztalra huppant. Mint egy varázsütésre, mindenütt fények gyúltak ki, a
monitorok feléledtek, és valahol fenyegetően kigyulladt egy piros lámpa.
Castor dobhártyája kis híján beszakadt a hatalmas turbinákból feldübörgő hangorkántól.
Megpróbálta az iszonyú légnyomásban a földre vetni magát, de a légtornádó felkapta, mint egy
rongylabdát, keresztülrepítetté a hangáron, és iszonyú lendülettel a fémfalhoz csapta. Troy eszmélet
vesztve folyt le a falról. Archer kikapcsolta a turbinákat, és kilépett a fülkéből. Ekkor ért oda
lélekszakadva Tito.
- Mondd; hogy nem lépett meg! - hadarta lihegve.
Archer nem nézett Titóra. Egyre csak Castor földön heverő, élettelen testét bámulta. Tito és
Archer odamentek a falhoz. Nem mondták ki, de mind a ketten kicsit attól tartottak, hogy Castor
egyszer csak sértetlenül felugrik, és sorozattüzet nyit rájuk. Gúnyos mosolya valahogy túlélte magát
Castort is, és most valahol ott lebegett a merev üveges szemek fölött. Sean fölé hajolt, s egy
pillanatra az az érzése támadt, hogy a kifejezéstelen szemek valahogy őt vizsgálják, de aztán egy
vállrándítással elhessegette magától ezt az ostobaságot. A biztonság kedvéért azért nagyot rúgott a
holttest oldalába, azonban nem volt reakció. Tito Archerre nézett, de semmilyen érzelemre nem
tudott következtetni barátja vonásaiból.
- Jól vagy? - kérdezte Tito.
- Persze. Csak azt hiszem, hugyoznom kell.
Maga akart maradni. Mikor végre rátalált a férfi WC-re, lekapcsolta a villanyt, és ráült az
egyik WC műanyag tetejére. Tudta, hogy itt nem láthatja senki, és végre szabad utat engedhet
- 12 -
érzelmeinek. Lassan szipogni kezdett, aztán az egyik könnycsepp után következett egy másik, majd
egy harmadik... Ahogy letörölte arcáról a nedvességet halkan motyogva korholta magát: Jesszusom,
Archer, mi történt veled. Épp most nyerted meg a megyei szépségversenyt, hogy így odáig vagy?
Nem boldogságot érzett, csak megkönnyebbülést.
A mentőkocsi megérkezett, mindenütt orvosok vették körül az áldozatokat. Legutoljára
Castor Troy került sorra. Bár a teste nem hűlt ki, semmilyen életjelet nem mutatott. De mikor a
mentőorvos sztetoszkópjának fémtükrét Castor szája elé helyezte, a felület halványan bepárásodott.

Harmadik fejezet

Pollux Troy hangszálainak lőttek. Egy álló órán keresztül üvöltött, amíg a tűzoltók
lángvágóval kiszedték a roncsok közül. A segélycsapat legénysége nem bánt hímes tojásként a
sebesülttel, különösen azután, hogy olyan állandó jelzőkkel illette őket, mint ami például az ''uzi”
szóra rímel. Amikor az egyik lángvágó véletlenül túl közel került Polluxhoz, és egy kicsit
megpörkölte, Troy azt üvöltözte, hogy testvérével együtt kinyírja az egész bagázst, de előbb
lángvágóval egy kicsit kiégetik a szemüket, hogy az így kapott bejáraton irrigálják azt a hülye
agyukat is. Az egyik tűzoltó keresett valamit, amivel betömheti Pollux száját. Először Pollux
zoknijára gondolt, de úgy érezte, hogy ez mégiscsak megalázó egy jó pár zoknira nézve, így egy
olajos rongyot tömött a fogoly szájába.
Mikor Pollux végre kiszabadult a roncsok fogságából, kiköpte a rongyot, de egyik
megmentője barátságosan visszagyűrte a talpig bilincsbe vert Pollux ingzsebébe, mondván, hogy
szüksége lehet még rá. Troy csak a fejét és a lábát tudta úgy-ahogy mozgatni. Berakták egy
páncélozott rabszállító furgonba, és Pollux ezúttal engedelmesen viselkedett, remélve, hogy ott
találja majd Castort.
- Hol van? Mit csináltak vele? Látnom kell a testvéremet! - üvöltötte Pollux, de rázárták az
ajtót, az induló motor zaja pedig végképp alig hallhatóvá tompította elkeseredett könyörgését. A
Szövetségi Nyomozó Hivatal helyettes vezetője, Victor Lazarro egy római szenátor büszkeségével
lépett ki Lincoln Continentaljából. Egyenesen Castor Troy lepedővel letakart testéhez ment, és
megemelte a leplet. Már várták a hordágy köré sereglett fotósok. Most hogy a figyelem
központjában állt, Lazarro kínosan vigyázott arra, hogy előnyösebb profilját fényképezzék. Túl sok
idő múlt el azóta, mikor utoljára valami nagyobb halat vont ki a forgalomból. A magas, jókötésű
férfi szemébe ugyan senki nem mondta, de egy ideje megindult a szóbeszéd, hogy már nem a régi. -
Meglátjuk, ehhez majd mit a szólnak a washingtoni irodakukacok... - gondolta elégedetten.
Lazarro határozottan átvágta magát az újságírók gyűrűjén, és biztosra véve, hogy úgyis
követik, Sean Archerhez ballagott.
- Remek munkát végeztél, Sean! Öregbítetted a Hivatal hírnevét!
Sean szomorúan megrázta a fejét felettese szavaira. Kezével a lemészárolt ügynökök felé
intett.
- Igen, remek munka, Victor... Különös tekintettel az áldozatok számára. Winters, Pincus,
Weincoff és Christianson voltak azok, akik öregítik a Hivatalt.
A tetemek kiterítve várták, hogy elszállítsák őket. Sean még mindig őket nézte, és közben az
özveggyé lett asszonyokra, az árván maradt gyerekekre gondolt. Lazarro azon nyomban megbánta,
hogy eddig csak a saját sikerével volt elfoglalva. Az egyik fotós elég szemfüles volt ahhoz, hogy
lekapja az élettelenül fekvő ügynököket. Lazarro vonásai megkeményedtek. Archer azonnal
odalépett az újságíróhoz, kirántotta a Nikont a kezéből, kivette a filmet, majd visszadobta a
kamerát.
- Ez szigorúan titkos információ - mondta magyarázatképpen Lazarro. - Tilos a fényképezés!
Mikor egy félóra múlva Lazarro visszatért a hangárból, Archer még mindig az áldozatok
körül kószált, időnként odament hozzájuk, hogy utoljára még az arcukba nézhessen, megérinthesse
őket. Aztán egyszer csak térdre rogyott. Lazarro odalépett hozzá, átkarolta a vállát, és felsegítette.
Beültette a kocsijába, hogy elvigye az újságíróktól, el az áldozatoktól.
- Jól vagy, Sean?
Archer a kocsi padlóját bámulva bólintott.
- Menj haza. Aludd ki magad, aztán mondj el mindent Eve-nek!
- 13 -
Sean Lazarróra nézett, és látta rajta, hogy nem udvariasságból mondta, amit mondott.
Gyomra hatalmasat kordúlt, és ez eszébe juttatta, hogy álló napja nem evett semmit.

Sean házának teraszán ült üdítőt kortyolgatva. Az öreg faház most valahogy idegennek tűnt.
Mikor is volt utoljára, hogy az ablakdeszkákat átfestette? Mikor tűnt el a tetőről az antenna? Még
mindig megvan a fán az a madáretető?
Archer nem tudta kiverni fejéből Castor fenyegetését. Mit érsz azzal, ha lecsukatsz, Sean?
Az őrületbe fogod kergetni a feleségedet és a lányodat. A pszichiáter, akihez megromlott
házasságuk miatt kellett néha eljárniuk, egy alkalommal azt mondta, hogy Archer azért üldözi olyan
megszállottan Castort, mert ezzel tulajdonképpen a felesége és a gyereke elől menekül. Erre Sean
felállt, megköszönte a hasznos segítséget, és távozott. Pedig most, ahogy ezt a furcsán idegen házat
nézte, már nem is volt olyan biztos benne, hogy a pszichiáter szamárságokat beszélt...

- Szia! - lépett a szobába Sean.


Eve meglehetősen mogorva hangulatban ült a nappaliban. A máskor mindig fiatalos, csinos
középkorú asszony sima homlokán mély árok jelent meg, érzékien vastag ajka pedig elhalványult.
- Valami baj van? - kérdezte Sean az asszonyt.
Eve a konyha irányába intett a fejével. Sean a nappaliból látta a reggelizőasztal alatt
kalimpáló lábakat. Lánya, saját bevallása szerint, „bakit” hordott, de neki inkább úgy tűnt, hogy egy
pár lánctalpas hadosztályt visel a lábán. Sejtette, hogy tinédzser lánya bizonyos intim testrészein
tetováltatta magát, de még sohasem volt alkalma megcsodálni a sort alól kikandikáló bájos grafikát.
Egy rózsakoszorú volt, ami egy húsos marihuánalevelet font körül. Eddig még nem is lett volna
semmi baj, de hogy a lánya néhány karton Marlboro társaságában múlassa a konyhában az időt,
nos, ez már kicsit sok volt. A tényállás részleteiről Eve sietett felvilágosítani a férfit.
- Jamie hozott ugyan egy kettest történelemből, viszont áruházi lopásból jelest kapott. Mikor
a rendőrség a helyszínre érkezett... ellopta a rendőrkocsit is.
- Tessék!?
Archer berobogott a konyhába, és így lehetősége nyílt megpillantani azt a jókora méretű
dobozt, amelyből a kartonok származtak.
- Újabban cigarettát lopunk? - Miközben be szélt, feltűnt neki, hogy lánya alsó ajka piros, a
felső viszont fekete színben pompázik. - Tüdőrákos hajléktalanként szeretnél érettségi után
elhelyezkedni?
- Ahogy mondod, mintapapa. Ne is kérdezd, hogyan történt.
- Elloptál egy járőrkocsit?
- Nem loptam el, csak kölcsön vettem. A hülye rendőr benne hagyta a kulcsot az indítóban.
Az egész suli szerint tökös dolog volt elkötni.
Jamie töltött magának egy kávét. Majd keresztbefonta a karját, jelezve, hogy nincs több
mondanivalója. Archer egyrészt utálta, ha lánya mintapapának szólítja, másrészt fogalma sem volt,
mit tegyen. Segítségkérőn nézett Eve-re. Eve elfordult, hogy most már oldja meg, ahogy tudja.
- Rendben - fújta ki a levegőt Sean. - Akkor mondd el pontosan, hogy mi történt.
- Mintha valaha is elhitted volna, amit mondok! - kiabálta hisztérikusan Jamie, és kirohant a
konyhából. Eve felállt, kinyitotta a bejárati ajtót a távozó Jamie előtt, majd becsukta utána.
- Hát... Megpróbáltad, Sean.
- Akármit mondok neki, semmi se jó. Ha cigarettát akar venni, akkor miért nem veszi meg
pénzért?
- Mert lopni akar. Szerepet játszik.
- Választhatta volna a pandúr szerepét is.
- Nem beszél arról, amit érez, hanem eljátssza nekünk. Dühös és frusztrált, és ezt így adja
tudtunkra.
- Ha ezt meg tudja ismételni naponta kétszer-háromszor kamerák előtt is, akkor nem lesz
gond a jövőjével.
Eve reménytelenül meredt Archerre.
- Tudom, hogy sok a dolgod, de nem tudnál időt szakítani a pszichiáterre?
- Azt hittem, te viszed el.
- 14 -
- Ha nem akarjuk, hogy nevelőtiszthez küldjék, akkor mindkettőnknek el kell mennie vele.
Neki ugyanis kettő szülője van: egy apja meg egy anyja.
- Szerinted mindenért én vagyok a felelős?
- Ha tudni akarod, igen.
Eve felállt a pamlagról, kezébe vette az orvosi táskáját, és öltözködni kezdett.
- Mennem kell, várnak a betegek - mondta, és puszit nyomott férje arcára. - Ha kikísérsz,
összegzem neked néhány szóban a hét legfontosabb eseményeit.
Archer mély lélegzetet vett, és belekezdett.
- Eve, beszélnünk kell...
Eve nem hallotta meg, mert már bele is kezdett a véget nem érő litániába.
- Először a hűtő adta vissza lelkét a teremtőnek, utána Jamie iguánája. A temetés
harmadikán volt, az exhumálás negyedikén. A tetemet ezután elszállíttattuk kitömetni, a kész
műalkotást nyolcadikára ígérték. Ötödikén a szerelmünk napjáról maradtál le. A romantikus
atmoszféra megteremtését szolgáló vacsora maradéka a működésképtelen hűtőben lapul. Jamie
szerint már járni is tud. A szépség és a szörnyetegre szóló jegyedet Jamie-nek adtam, akinek
valószínűleg elnyerte a tetszését a darab, azzal együtt, hogy figyelme jelentős részét annak
szentelte, hogy kiböfögjön a páholyból. Édesanyád telefonált a születésnapja alkalmából, és...
Archerbe élesen hasított minden szó. Valóban nem állna többől a kapcsolatuk, csak a sietős
találkozások közt elkövetett hibáiból? Megragadta Eve karját, és magához húzta a nőt. Eve eléggé
ismerte Seant ahhoz, hogy ne ijedjen meg, de most még a szíve is hangosabban kezdett dobogni.
- Mi... Mi történt, Sean?
Sean megpróbált szavakat formálni, de hirtelen kiszállt belőle minden erő - és hát olyan sok
mindent kellett volna most elmondania. Esdeklőn Eve-re nézett, aki megértette ebből a pillantásból,
hogy a hatalmas, sötét gomoly kezd eloszlani fejük fölül, hogy az a fiatal, életvidám fickó, akibe
annak idején beleszeretett, most ebben a pillantásban megint itt van vele.
- Róla van szó? - suttogta fojtott reménnyel hangjában.
- Végül elkaptad? Akkor vége?
Sean alig láthatóan bólintott. Mintha csak legördült volna egy hatalmas kő a melléről, és újra
tudna járni. Szinte fizikailag is érezte, hogy évek óta először végre meg tudta osztani érzéseit azzal
a nővel, aki ismerte minden fájdalmát, és aki így is képes volt szeretni őt. Mindezekbe az érzésekbe
keserűen vegyült fiuk halálának emléke.
Eve magához szorította a férjét. Sean egy pillanatra úgy érezte, a nő nagyobb nála, hogy
karjaival ő védi mindkettőjüket. Remegés futott rajta végig, ahogy hozzáért felesége bőréhez.
- Mindent rendbe hozok, Eve, ígérem! Keresek majd valami nyugalmas irodai állást, és
elvisszük Jamie-t ahhoz a pszichiáterhez. Együtt.
A nyakára hulló könnycseppek is azt mondták Eve-nek, hogy férje a szívéből beszél. Már
rég nem merte hinni, hogy egyszer ez is megtörténhet.

Sean Archer aludni szeretett volna, de képtelen volt rá. A zuhanyzóban állva meg kellett
állapítania, hogy a mellkasán lévő néhány szőrszál közül is deresedik már egy-kettő. Előbb-utóbb
több lesz a fején is az ősz hajszál, mint a fekete. Akkor már írhatja is a végrendeletét. Lehet, hogy
kér egy kis hajfestéket Eve-től, azzal majd a mellszőrzetét is befestheti. Elképzelte, hogy milyen
lenne mahagóni színűen. Aztán arra gondolt, hogy Castor Troy nélkül tényleg színesebb egy kissé a
világ.
A gardróbot kinyitva meglepetten tapasztalta, hogy mindene ki van mosva, sehol egy
gyűrődés, sehol egy szennyes zokni. Ezt meg hogy csinálta Eve? Végül is ugyanolyan elfoglalt,
mint ő, Lehet, hogy tényleg nem ismeri a feleségét? Vagy csak most kezdte újra felfedezni az
asszonyt a maga számára? A hideg víz felfrissítette, a táskák is eltűntek a szeme alól. Egy-két hét
rendszeres edzés, és jobb formában lesz, mint valaha.
Mikor elhaladt a lánya szobája mellett, gondolta benéz hozzá. Az ágyon mindenfelé
szétszórtan hevertek Jamie ruhái. Általában feketék voltak, és legalább a zseb dzsörzéből készült,
hogy a hetvenes évek divatjának hatása semmiképp sem maradhasson észrevétlen a kollekción. A
ruhákon szanaszét hevertek a sminkkészletek, volt például egy, ami negyven különböző árnyalatú

- 15 -
szemhéjfestéket tartalmazott. A tucatjával megborított fekete rúzs és körömlakk meg a metálsárga
szemceruza már nem okozott meglepetést.
A kitömött állatokat Jamie megtartotta, de ujjnyi vastagon állt rajtuk a por. A porfogóknak
nem is olyan rég még különálló személyiségük volt. A kis Jamie karjában a bugris borz mindig
énekelt és táncot járt, mókás mókus meg állandóan mogyorót követelt magának, de azért Jamie-t is
megkínálta a zsákmányból. Ha az új kedvenc a kitömött iguána lesz, Archer találgatni sem merte a
játék jövőbeni személyiségét. Megesküdött, hogy ha Iggy Pop lesz a neve, elköltözik otthonról.
Sean lepakolt néhány dolgot a paplanról, hogy az ágy szélén alvó lányát betakarja, aztán csendesen
kiment.
Mikor becsukta maga mögött az ajtót, Jamie lerúgta a takarót, és a konyhába rohant.
Dühösen rágyújtott egy Marlboróra, igyekezett nem köhögni, és azzal bíztatta magát, hogy a cigi
jólesik neki.

Mikor másnap reggel Archer kocsijával beállt a FBI hivatalának parkolójába, eszébe jutott,
hogy mindig úgy képzelte, ha egyszer eljön ez a nap, akkor ünnepelni fognak. De most csak
ürességet érzett magában: nem volt mit ünnepelni társaik elvesztésén. Mire az ellenőrzőponthoz ért,
már meglehetősen depresszív hangulatban volt. A pultnál Eddie várt az ujjlenyomat azonosításra.
Ha rátört a mélabú, Archer mindig azzal terelte el figyelmét szomorúságának okáról, hogy
megpróbálta elképzelni, milyen agyafúrt trükköt találhatott ki Eddie, hogy nem csúszik le a
nadrágja. Az idősödő őr kissé puha testén sehogy sem állt az egyenruha. A nadrág valahol a
combközépnél kicsit feljebb állomásozott, ami a fizikai törvények pimasz megtagadásának
számított. Eddie nem hordhatott az uniformishoz nadrágtartót, a zakója pedig a hasa közepénél
váratlanul véget ért, úgyhogy ahhoz biztosan nem erősíthette. Archer legvalószínűbb, és egyben
kedvenc variációja az volt, hogy Eddie gombot varrt elképesztően hosszú nyakkendőjének végére,
és azzal tartja meg a gatyát. Egyszer talán megkéri Eddie-t, mutassa meg a nyakkendője, de eddig
még mindig elrettentette a gondolat, hogy mit csinál majd, ha tényleg lesz rajta egy gomb.
- Az ujjlenyomatát, Mr. Archer!
A férfi a szkenner üveglapjára nyomta hüvelykujját, mire a monitoron a piros szín zöldre
váltott. Ahogy Archer felfelé ballagott a lépcsőkön, több elismerő gratulációt és cinkos
összekacsintást kellett kiállnia. Felérve már kint a folyosón várták az emberei. Tito kezdte a
tapsolást, mindenki mosolygott, de aztán, mikor látták rajta, hogy most nincs ehhez hangulata,
békén hagyták.
- Köszönöm az elismerést, ami nyilván elsősorban a csapatnak szól. És most, ha nem veszik
zokon, folytassuk a munkát. - Ezzel Archer bement az irodájába, de nyitva hagyta maga mögött az
ajtót.
Buzz csalódottan nézett főnöke után, Wanda ennél határozottabban reagálta le az
eseményeket.
- Kihányja szerinted valaha azt a karót, amit lenyelt?
- Milyen karóról beszélsz? - kérdezte Buzz. - Nekem azt mondták, hogy az telefonpózna
volt.
A nyitott ajtón keresztül Archer hallotta a beszélgetést. Elszomorította, hogy társai fel sem
fogják, hány meg hány ember életébe került, hogy Castor Troyt kivonják a forgalomból. Az Archer
irodájába tartó Kimberly Brewster viselte azt a terhet, hogy a hivatal szürke hétköznapjaiba egy kis
életet vigyen. Mindennap valami más ruhával lepte meg ellenkező nemű munkatársait, s ha nem is
mindegyik tudott volna este visszaemlékezni rá, hogy mit viselt aznap Kim, azt mindegyikük
mikroszkopikus aprólékossággal és rendkívül plasztikusan el tudta volna mesélni, hogy mi volt a
ruha alatt. Ha Kimberly csak egyszerűen állt a folyosón, már az is a közerkölcsök elleni súlyos
kihágásnak számított, ráadásul mozdulatlanul ülve is tudott szambázni. A nő egyik kezében a
főnökének szóló üzenetekkel, a másikban egy hatalmas üveg Perrier Jouet pezsgővel lépett Archer
irodájába.
- Táviratokat hoztam, Mr. Archer. Általában gratulációk. Ezt - emelte fel az üveget - a CIA
küldte. Mi legyen a sorsa?
Kimberly azt remélte, hogy főnöke legalább annyit felajánl, hogy a nap végén ünnepeljék
meg a győzelmet.
- 16 -
Archer megnézte a címkét, látta, hogy egy drága márka, és visszatért a monitorhoz.
- Küldje vissza, Mrs. Brewster, és mondja meg, hogy azt üzenem, ne pocsékolják az
adófizetők pénzét. Az én pénzemet, a maga pénzét... Van valami más?
A nő legszívesebben azt válaszolta volna, hogy ugyan mártsa már vazelinbe az üveg nyakát,
aztán tuszkolja fel abba a feszes seggébe, de inkább csak annyit mondott:
- Nincs, uram.
Kimberly kifele menet összefutott Wandával. Tanácstalanul néztek össze.
- Négy év után még mindig Mrs. Brewsternek hív...
Archer nem volt fából, és igenis figyelemre méltatta Kimberly vonalait, de csak azután,
hogy a nő már nem láthatta fürkésző tekintetét. Kimberly viszont azon tűnődött, hogy Mr. Archer
felesége vajon a feleségeknek abba a kis számú, és rendkívül szerencsés hányadába tartozik-e, akik
férjének tudata leszűkül az otthon fellehető örömökre, vagy egyszerűen csak volt olyan peches,
hogy hozzáment egy aszexuális munkaalkoholistához. A második lehetőség valahogy
valószínűbbnek tűnt.
Főnöke a monitoron újra végigtekintett Castor Troy dokumentumán. Archer előtt egymást
követve tűntek fel az ismeretlen arcok, akik mindannyian Castor áldozataként vesztették életüket.
Az első egy kelet-európai kormányfő volt, a második egy venezuelai olajmágnás, gyerekeivel és a
feleségével együtt. De a listán szerepelt egy bordélyház kerítőnője is, aki túlságosan nagy babérokra
tört a szakmájában.
Ezután a szőke hölgyek egész sorozata következett. Őket Castor egy arab olajsejk háremje
számára szállította. Ehhez a szálhoz egy holland túlélő, Cynthia van Dúzer vezette el őket. A
lánynak az volt a bűne, s egyben a szerencséje is, hogy festett szőke volt. Mikor a sejk rájött, hogy
időnként egy-egy üveg kemikáliára is szükség lenne ahhoz, hogy az egyébként tetszetős áru
megtartsa állagát, egy Mercedesből kidobatta a lányt a sivatag közepén. A szomjhalál elől Cynthiát
beduin pásztorok mentették meg, akik átadták a közelben, a sivatagban gázlelőhelyek után kutató
német geológus csoportnak.
Cynthia végül visszakerült Amerikába, ahol is Archert bízták meg az ügy
felgöngyölítésével. A lány sokat beszélt egy Jeremy LaGarde nevű férfiről. LaGarde jó kiállású,
vonzó, sármos férfi volt, aki szenvedélyének tekintette a nőkkel való foglalatoskodást. Cynthia
állítása szerint remek szerető volt, de hosszadalmas szeretkezéseik közben a sötét démon is
megmutatkozott a férfiban, aki néha többet kívánt pusztán árnyalatnyi szadizmusnál. LaGarde-nak
igen jómódú és befolyásos barátai voltak, akiknek láthatóan egyetlen életcéljuk az volt, hogy
luxusszállodákban rendezett pazar partikat adjanak vendégeik számára. A férfi jóban volt Cynthia
modellügynökségének vezetőjével is, és a lány vissza tudott emlékezni néhány filmproducerre meg
egy híresen makulátlan előéletű kokaindílerre is.
Archernek nem volt nehéz rájönnie, hogy LaGarde és Castor Troy egy és ugyanazon
személy. Seant mindig is lenyűgözték Castor grandiózus vállalkozásai. Úgy tűnt, hogy a Troy
fivérek azt tűzték ki célul, hogy megdöntik a világ leghíresebb bűntetteinek rekordjait, mégpedig
minden kategóriában. Archer fiatal ügynökként azzal tüntette ki magát, hogy elvágta ennek a
szexuális rabszolgakereskedelemnek az útját, és olyan bizonyítékokat tudott a bíróság elé tárni, ami
menekülésre kényszerítette Castor Troyt. Troynak tömérdek ingatlana és befektetése volt
mindenféle álnevek alatt, s ezeket leleplezve már vád alá lehetett helyezni adócsalás,
drogkereskedelem és egy sor más bűntény elkövetésének gyanújával. Ebben az időben vált kollégái
körében általános véleménnyé, hogy Archer még hasonlít is valamelyest Castorra. Ez indította el
Seant azon az úton, melynek végén szinte együtt gondolkozott, együtt lélegzett ellenségével,
ismerte a múltját és megérezte a jövőjét. Castor Troynak hasonlóképp monomániájává vált az
ügynök, de sokkal inkább a kivégzése lebegett szemei előtt, mint az információszerzés.
Archer most a dokumentumon szereplő utolsó áldozatot nézte, egy FBI-ügynök ötéves
kisfiának képét. Fia halála után Sean nem nevezte volna magát vallásos lelkületű embernek, a
halálon túli életben sem hitt, abban meg aztán végképp nem bízott, hogy a lélek idővel újra
visszatér erre a világra. De amint a dokumentum aljára odaírta, hogy Az ügy lezárva, titokban abban
reménykedett, hogy fia valahol meghallja szavait.
- Elkaptam, Mikey. Megbosszultalak - suttogta a képnek.

- 17 -
Sean megnyomta gépén az Enter gombot, és a kép eltűnt a monitorról. A férfi ugyanazt a
fekete ürességet érezte belül, mint amit most a képernyőn látott. Kényszerítette magát, hogy
elszakítsa tekintetét a tátongó űrtől, és körbenézett szobája falain. Az irodát Tito házvezetőnője
segített berendezni és dekorálni, de munkája eredményét ellepték a mindenüvé odaragasztott
cikkek, fényképek, térképek - Castor Troy totemei. Archer életében most először volt képes egy
befejezett történet relikviáiként tekinteni ezekre a tárgyakra. Saját rögeszméjének óriás
szemétkupaca tetején ült. Újra felfedezni az életét - talán nehezebb, mint ahogy hitte.
Műanyag-zsákokba kezdte dobálni a feleslegessé vált papírokat. Talán magának is kéne
szereznie egy nagyobb nejlonzsákot, aztán a sötétben kuksolva várhatná, hogy a takarítószemélyzet
holnap hajnalban elszállíttassa. Archeren pánik vett erőt, mert fogalma sem volt, hogy tölthetné ki
az életében keletkezett űrt.
- Dolgozzál! - mondta magának. - Temesd magad a munkába, akkor a benne lévő üresség
majd megint nem fog látszani. - Egy fényképekkel teli kartondobozt véletlenül lesodort az
asztaláról. A képek úgy hullottak alá, akár ősszel a falevelek.
Tito megállt egy pillanatra az ajtóban, ahogy meglátta a fényképeket szedegető barátját.
- Sean?
A váratlan szólításra Archer hirtelen megpördült.
- Van valami híred, Tito? – kérdezte.
- A jó hír az, hogy Loomis fel fog gyógyulni. Szükség lesz sebészeti beavatkozásra, de azt
mondják, hogy kap majd egy új fület.
- Már ezt is meg lehet csinálni? Na és mi a rossz hír?
- Brodie és Miller a Különleges Akciócsoporttól keres téged.
- Semmi időm azokra az álcabajnokokra - folytatta a takarítást Archer.
- Pedig muszáj lesz időt szakítania ránk - szólalt meg ekkor egy valószínűtlenül mély hang.
Archer hátrafordult, és a teljes háromszáz font élősúllyal rendelkező Ned Brodie-t látta
becammogni az ajtaján. Nyomába a fiúsan karcsú, rövidre nyírt hajú Hollis Miller lépett az irodába.
Egy discet tartott maga elé, és rögtön a tárgyra tért:
- Ezt a gép roncsai között találtuk, Pollux Troy holmijai között. Ha megengedik...
Archer intett, hogy foglaljon helyet a komputer előtti székben. A képernyőn hamarosan
megjelent egy meglehetősen impozáns tervezésű bomba rajza, a következő oldalon pedig egymás
után sorjázva a műszaki dokumentáció tetemes adathalmaza. Archer óvatosan körülnézett, hogy
más is majd megsüketül, vagy csak ő nem hall semmit saját szívdobogásától.
- Porcelánburkolat, a hőfénykép sem mutatja ki, úgyhogy sosem találjuk meg...
Archer a képernyőt nézte, és maga elé motyogva szólalt meg:
- Nagyobb csapás lesz, mint bármi, amit az Isten kitalált a fáraók szórakoztatására.
- Micsoda? - kérdezte Hollis.
- Ezt mondta nekem Castor, mielőtt meghalt. Nem hazudott.
Miközben Archer elbeszélte a történteket, Tito végig azon töprengett, hogy vajon csak a
monitor fényei teszik-e, vagy barátja tényleg elzöldült. Miután az akciócsoport vezetői elhagyták az
irodáját, Archer döbbenten vette magán észre, hogy az eddig benne tátongó üresség egy pillanat
alatt semmivé lett. A hatalmas kő ismét ránehezedett, bár nem tudta eltagadni maga elől, hogy
ebben a teherben van valami megnyugtató is. Megint eltöltötte az a képzeletbeli érzés, hogy ismét
önmaga.

Negyedik fejezet

Az egyik kihallgatótiszt legszívesebben dezodorral fújta volna be az egész börtönt. Pollux


Troy úgy bűzlött, mintha mindennapjait egy cefréshordó és egy dögkút között osztaná meg. A
fegyencet egy hazugságvizsgáló gépre tették, mely nem csak a szívritmusát, vérnyomását és a
légzését figyelte, de a bőrén észlelt elektromos konduktivitás változásait is. Ragyogó masina volt,
csak éppen Pollux légzése már akkor a hiperventilláció szintjén volt, mikor behozták a szobába. A
kihallgatótiszt egyáltalán nem tévedett, mikor arra tippelt, hogy a fegyenc alapos diétával készült a
kihallgatásra. Pollux, amióta behozták, zsírszalonnán és nyers répán élt. A desszertet valószínűleg a

- 18 -
fém étkészlet, vagy a rács nyalogatása jelenthette, ami óriásira növelte anyagcsere-háztartásában a
vastartalmat. Ez az elképesztő diéta gyökerestül összekuszálta vérének és bőrének kémiai állandóit.
Archer és Lazarro több más FBI-ügynök társaságában a Sean irodájába telepített monitoron
figyelték Pollux kihallgatását. A meglepő az volt, hogy Troy ideges kapkodása, rángatózó szemei
tanúsága szerint, a fegyenc az összeomlás határán volt. A hozzákapcsolt gép adatai alapján azonban
épphogy el nem bóbiskolt az unalomtól.
- Mondja el még egyszer, hogy mit tud a bombáról - mondta Thomas „Torquemada” Fuschs,
a makacsul hallgató bűnözők veterán logopédusa.
- Most mondtam el hetedszer - nyögött reménytelenül Pollux izgága hangján. - Azt csak
keresztrejtvény helyett találtam ki. Szellemi agytorna volt, néha elunom magam, de soha nem
építettem meg egyetlen rohadt bombát sem.
Archer és Lazarro a számítógép monitorjára néztek, de ismét változatlanul egyenletes volt
minden érték. Archer keményen Lazarro szemébe nézett, és csak annyit mondott:
- Hazudik.
- Sean, ezt a gépet nem lehet átvágni. Az biológiai csoda lenne.
- Manipulálja a gépet, nem átveri. Pollux Troy zseniális szociopata. Ne kérdezd hogyan, de
még azelőtt legyőzte a gépet, mielőtt rákötötték volna. Megépítették a bombát, és tizennyolcadikán
fel fog robbanni.
- Honnan veszed?
- Tudom, és kész.
Lazarro szomorúan megrázta a fejét.
- Bízom az ösztöneidben, Sean. Mindig is bíztam bennük. De nem tehetünk semmit
bizonyítékok nélkül.
Archer végighordozta tekintetét a szobájában egybegyűlteken. Minden jelenlévő arcáról
ugyanazt olvashatta le: bizonyítékok nélkül nem tehetünk semmit. Legszívesebben egyénként
megragadta volna valamennyiüket, és úgy ordította volna az arcukba, hogy neki van igaza, és
emberéletek ezreibe fog kerülni, hogy nem hisznek neki. Eszébe jutott, hogyan tanították Eve-et a
szülés előtt a fájások enyhítésére. Mélyeket lélegezni, lassan beszívni, majd kifújni a levegőt... Be...
ki... Nem tudta eldönteni, hogy hisztérikus dühe csillapodott-e, de annyit mindenesetre elért, hogy a
kollégák elhagyják az irodáját.

A Hivatal előtti emlékműnél munkások serénykedtek. Archer pontosan tudta, hogy az a


dolguk, hogy négy újabb csillagot helyezzenek a meglévő számtalan mellé. Ezek a
szolgálatteljesítés közben meggyilkolt ügynökre emlékeztették az élőket. Pincus, Chritianson,
Winters és Weincoff. Talán nemsokára még több munkát fog adni a kőfaragóknak Castor bombája.
Vajon a tűzszerészek vesztik előbb életüket, vagy tízezren Los Angeles lakosai közül? Mit tehetne,
hogy ezt megakadályozza? A gondolataiba merült, Archer észre sem vette, hogy két alak közeledik
felé. Brodie és Miller voltak.
- Kér egy kávét, Sean? - kérdezte Miller.
- Köszönöm, nem.
- Esetleg bekaphatnánk együtt valamit, mit szól hozzá?
Archer, aki ismét az aggasztó helyzet megoldásán törte a fejét, nem válaszolt.
- Mondott magának bármit is Castor a bomba helyét illetően?
- Van valaki, aki tudja: Castor öccse, Pollux. Ő viszont hallgat, mint a sír, amíg a bomba fel
nem robban.
Brodie egy vállrándítással felelt.
- Végül is berakhatnánk a cellájába egy ügynökünket, hogy kiszedje belőle, hova rejtették a
bombát.
- Hova szállították Pollux Troyt?
- Erewhonba - felelte Brodie. - Hál' Istennek elegendő bizonyíték áll rendelkezésünkre
ahhoz, hogy mindkét fivért többszörös életfogytiglanra ítéljék.
Erewhon börtöne egy szuperbiztonságos és szupertitkos létesítmény volt, ahová Amerika
legveszélyesebb bűnözőit zárták. A szökés lehetetlen volt, még azt is alig néhány ember tudta, hogy

- 19 -
egyáltalán hol található. Archer hallott valamit arról rebesgetni, hogy vagy Colorado távoli
hegységeiben vagy Kalifornia valamelyik sivatagában építették meg.
- Nincs sok értelme - mondta Archer. - Pollux Troyjal kellene illusztrálni a paranoiáról szóló
összes kézikönyvet. Az egyetlen ember, akivel hajlandó volna a bombáról csevegni, a testvére,
Castor. A halottak pedig nem beszélnek.
Brodie és Miller sokatmondóan egymásra néztek. Vegyült némi bűntudat is abba, ahogy
most szinte egyszerre Archer felé fordultak.
- Sean, talán éppen ebben rejlik a megoldás - szólalt meg végül Miller.
Archer nem sok jót vélt kihallani a nő hangjából, de nagyon-nagyon érdekelte a dolog.

- Megoldhatónak látjuk, hogy Castor Troyként lépjen Erewhon börtönének falai közé - szólt
Brodie, miközben Millerrel együtt a Hivatal Tartarusnak elnevezett, mélyen a föld alá épített
létesítményei felé tartottak a gyorsliften. Archer füle pattant egyet, ahogy a föld felszíne alá érve
nőni kezdett a nyomás. Megkérte Brodie-t, hogy legyen olyan szíves, és ismételje meg, amit
mondott, de Miller leintette.
- Jól értette.
Sean kényelmetlenül fészkelődött öltönyében. A földalatti folyosókra pumpált oxigén
mesterséges szagánál csak a hideg neonfények zavarták jobban.
- Miért nem küldik be az álommanót? Lehet, hogy Pollux alvás közben beszél néha.
Miller válasz helyett kényelmesen rágyújtott egy cigarettára.
Brodie és Miller egy kórterembe vezették Seant. A szoba közepén, egy sápadt, ernyedt test
feküdt, körülbelül olyan életvidáman, mint egy lapos macska. Valamennyi testnyílásából csövek
álltak ki, az egyik épp ebben a pillanatban továbbított néhány deci vizeletet egy gondosan lezárt
tartályba.
Archer bátortalanul közeledett a testhez. Tudat alatt már rég tisztában volt vele, hogy ki az.
De a szemével akarta látni. Bár a csövek elfedték a férfi arcát, a tetoválásokat nem lehetett
eltéveszteni.
- Miért tartják életben? - kérdezte Archer. - Ameddig lélegzik, veszélyes lehet.
- Nyugalom, Sean. Körülbelül annyira veszélyes, mint egy karalábé. Már csak vegetál -
felelte Miller, és elnyomta a csikket Castor combján. A láb még csak meg sem remegett.
Archer rajtakapta magát, hogy Castor testét méregeti, és meglepte kettejük testfelépítésének
hasonlósága. A különbség egyedül Archer pocakjában rejlett, amit azóta szerzett be, mióta már nem
tudott hazajárni ebédelni, és beérte az állandó hamburgerezéssel is. A legnagyobb különbséget
mégis testszőrzetük jelentette. Archer mellkasa majdnem sima volt, míg Castorét szinte teljesen
beborította az erős, fekete szőrzet.
- Képesek vagyunk rá, hogy tökéletes álcát biztosítsunk a maga számára, Sean. Szó szerint
álarcként viselheti Castor Troy valódi arcát.
- Maguknak elment a józan eszük... - nyögte ki Archer.
- A barátai korántsem őrültek, Mr. Archer. Pusztán csak a tényeket tárták ön elé - szólalt
meg egy görkorcsolyán érkező középkorú férfi. Miközben beszélt, Montain Dew-t kortyolgatott egy
hatalmas papírpohárból, a nyakára csúsztatott walkman-fejhallgatóból pedig valami Abba-szám
szólt. Hosszú, lófarokba fogott ősz haja kis híján beterítette pólójának hátsó felét, melyen a „gurulni
jó”-felirat ékeskedett. Köszönésre nyújtott kezén egy mikiegeres kvarcóra volt. A rajzfilmfigura
szemei ide-oda jártak, mintha csak azt figyelné, kinek van bármi kifogása az ízlésrombolás eme
csimborasszója láttán.
- Malcolm Walsh vagyok. Én irányítom a Különleges Akciócsoport Fiziológiai Álca-
kísérleteit.
- Tisztában vagyok azzal, hogy kicsoda ön - válaszolta Archer faarccal.
- De azt nem tudja, hogy mire képes - figyelmeztette Miller. - A test fizikai méreteinek
sebészeti úton történő megváltoztatásától, a bőrátültetésen keresztül...
- Álcázni tud egy lebukott ügynököt, új arcvonásokat adhat egy koronatanúnak - tért át a
szakmai részről a felhasználhatóságra Brodie. - Még a hangszín és a kézírás megváltoztatására is
képes.
- Több besúgónk tűnt már itt el, mint az East-Riverben - tette hozzá vigyorogva Miller.
- 20 -
- Kérem, a végén még zavarba hoznak - szólalt meg most Walsh. - Mutassuk inkább meg
vendégünknek, hogy mindez hogyan is történik.
Walsh előregurult. Archer követte a nagy akváriumhoz, amiben fehér patkányok voltak.
Mindegyik hátán furcsa púpok éktelenkedtek. Ha az ember közelebbről is megvizsgálta ezeket a
kinövéseket, észrevehette, hogy emberi fül és orr alakot formáznak. Az egyik patkány hátán nem
volt más, csak egy friss heg.
- Ez a helyes kis jószág itt Pee Wee. A mai műtétünkhöz volt segítségünkre. Talán felismeri
a paciensünket, Sean.
Walsh a műtő melletti megfigyelőszobához vezette Archerékat. Az asztalon Loomis, az
újonc feküdt csukott szemmel, tágra nyitott szájjal. A sebész épp a Castor lövése nyomán leszakadt
fül után maradt sebet tisztította meg. A sebész mellett egy technikus figyelte, ahogy egy különös
gép tűi körbe-körbe forogva alakítanak egy majd tenyér nagyságú friss emberi szövetréteget.
- Mi ez? - kérdezte Archer.
- Egy bőrátültető rendszer - felelte Walsh, miközben chipset majszolt.
A gép finom mozdulataival a szövetből egy emberi fül formáját alakította ki. Mikor
elkészült, a sebész felemelte, eltávolította a fölöslegessé vált szövetdarabokat, majd
összehasonlította Loomis ép fülével. A végtermék pontos tükörképe volt az eredeti fülnek, csak épp
halvány rózsaszínű volt.
A sebész óvatosan a csonkhoz illesztette az elkészült testrészt, és miután milliméterre
pontosan beállította helyzetét, elkezdte felvarrni az új fület. Archer a szemközti falon felállított
óriás kivetítőt bámulta. A kinagyított képen még jobban látszott, hogy az öltések egy-másfél percen
belül nyomtalanul felszívódnak. Ahogy a fül apró hajszálerei bekapcsolódtak a véráramba, színe is
pontosan olyan lett, mint ahogy Loomis azt gyerekkorától fogva megszokta.
- A hamis fülét is ugyanúgy fogja érezni, mint az eredetit?
- Itt semmi sem hamis, Sean - válaszolta Walsh. - Minden teljesen organikus. A sebet
szerves, emberi csontokból kivont zselatinból készült szálakkal öltötték össze, nyom nélkül
felszívódnak egy órán belül. Mivel kizárólag olyan szerves anyagokkal dolgozunk, amit a szervezet
minden további nélkül befogad, Loomisnak nincs más dolga, mint felébredni. Aki nem tudja,
melyik fülét vesztette el, magától soha nem fog rájönni.
Walsh görkorcsolyáján a szomszédos laboratórium felé vezette Archert.
- Az ön esetében - már amennyiben vállalná a feladatot - a változtatások nem lesznek
ennyire véglegesek, de amíg vissza nem állítjuk az eredeti állapotot, senki sem tudhat róla.
Walsh most felkapott egyet a sorban egymás mellé helyezett arc méretű szövetprototípusok
közül. Sárgás porcanyagból készült, úgy nézett ki, mintha poros méhviasz lett volna. A szövet alatt
apró támasztóbordák sorakoztak, melyek az átlátszó műanyag tartóformán nyugodtak. Walsh az
egyik mintát átnyújtotta Archernek, aki úgy helyezte arca elé, mint valami maszkot. Egy arcdarab,
valahonnan az áll mellől levált, és a földre esett.
- Ez bizonyosan meg fogja téveszteni Polluxot - húzta el a száját Archer.
Walsh lehajolt, felvette, majd visszaillesztette a darabot, s csak ezután válaszolt.
- Ez, Mr. Archer, egy morfogenetikus sablon. Készítünk egy ilyet Castor Troy arcáról is,
melyet úgy alakítunk ki, hogy pontosan illeszkedjen a maga koponyájához, és...
- És akkor ön lesz Castor Troy - fejezte be a mondatot Miller.
A teli szájjal chipset ropogtató Walsh kezdte idegesíteni Archert. Lehet, hogy csak
titkosszolgálati megfontolásokból nem kapott még eddig Nobel-díjat, de azért megtanulhatott volna
csukott szájjal enni.
- Arról beszél, hogy rám varrják Castor arcát?
- Csak egy időre, Sean. Csak egy időre - szólalt meg Brodie. - A folyamat abszolút
visszafordítható.
- Vagy így, vagy úgy, de a küldetése mindenképp véget ér tizennyolcadikán.
Archer újra kezébe vette a sablont, és kelletlenül forgatta kezében. A furcsa anyagnak
mintha lett volna valami sugárzó, aranyszínű fénye. Castor bőrébe bújni - furcsa borzongás fogta el
a gondolatra.
- Miután ismertették velem a tényeket; hadd mondjak én is valamit. Maguk mind komplett
őrültek.
- 21 -
Brodie észrevette az Archer szája szélén bujkáló mosolyt. A szemei szinte felfénylettek.
Mintha már csak egy kis noszogatásra lett volna szüksége, és beleegyezik a dologba.
- Sean, te ismered legjobban Castort. Az évek alatt szinte magadba szívtad őt.
Nincs időnk mást keresni maga helyett, feltéve, hogy van egyáltalán bárki magán kívül, aki
alkalmas a feladatra - tette hozzá Miller.
- Nem... - felelte Archer felindulva. - Erről szó sem lehet. Hol a kijárat? - úgy forgatta körbe
a fejét, mint egy sarokba szorított vadállat.
- Nézze, több mint tízezer ember élete forog kockán. Most nincs időnk arra, hogy
meggyőzzük magát.
Archer a fal felé fordult, megtámasztotta kezével a fejét. A zakója ujja nedves lett a
homlokán összegyűlt izzadságcseppektől. Brodie odalépett hozzá, halkan suttogni kezdett.
- Sean, tudjuk, a fia halálakor megesküdött: soha nem engedi, hogy Castor Troy még egy
életet kioltson. Megpróbált mindent, de kudarcot vallott. Talán most jött el az ideje, hogy teljesítse
az esküt.
- Szemét állat... - tört ki Archerből. Brodie nyilván beleolvasott a pszichológiai aktáiba. A
Hivatal pszichiátere tudott egyedül fogadalmáról, márpedig őt orvosi titoktartás kötelezi. Archert
elfogta az undor, mindenkit félrelökött az útjából, és meg sem állt a folyosóig.
- Hát ez nem ment valami jól. - suttogta Walsh.
- Vissza fog jönni - mondta Brodie. - Higgye el.
Archer a WC-t kereste. Mikor végre megtalálta, nem tudta, hogy a kagyló fölé hajoljon,
vagy inkább a nadrágját tolja le. Elől-hátul jött belőle az áldás.

Archernek nem esett nehezére, hogy összeszedje azokat az embereket, akikről biztosan
tudta, hogy valamilyen kapcsolatban álltak Castorral. Huszonnégy órán belül, mind az irodája előtt
várakoztak a kihallgatásra.
Fitch Newton megigazította rendkívül hosszú nyakkendőjét, és szemrebbenés nélkül
tagadott.
- Hát mit hisznek, hogy valami véreskezű ámokfutó vagyok én? Nagyon sajnálom, hogy
összeismerkedtem Mr. Troyjal, de elhihetik nekem, hogy kapcsolatunk természete pusztán az
orchideák iránti közös rajongásunkra szorítkozott. Olyan embernek ismertem meg, aki megveti a
csipkézett szélű vagy a hurkos bibéjű orchideákat. Ugyanaz a hevület fogta el egy-egy szép
fehértorkú példány láttán, akár engem. Teljesen el voltunk képedve a nejemmel, mikor megtudtuk,
hogy egy bűnözővel volt dolgunk. Képzelheti azt a döbbenetet! Szegény Emmy...
Tito meg Archer kénytelen volt végighallgatni mindezt, pedig tudták, hogy a pasas
fegyverkereskedő, és legutóbb plutóniumot szállított Castornak, aki Pakisztánba továbbította az
árut. Mr. Newton hosszas faggatózásra annyit volt hajlandó elárulni, hogy Troy valóban vásárolt
tőle egy kaptárt a méheinek.
Aldo „Snow” Andino teljesen más eset volt. A kokaindíler akkoriban tett szert némi
reputációra, mikor a néhány év előtti szűkös időkben elképesztően tiszta kokaint szállított
filmsztároknak és producereknek. Mostanra néhány jól fizető, biztos vevőre szűkült le vásárlóköre,
de nem úgy nézett ki, mint aki rosszul él. Talpig fekete bőrszerelésben volt, s csak akkor derült ki,
hogy alatta nem hord semmit, mikor a meleg irodában ki kellett gombolnia a dzsekijét. Sikerének
titka abban rejlett, hogy soha nem fogyasztotta a kábítószert, amit másoknak árult. Egyszer
elkapták, de a vizeletvizsgálat kimutatta, hogy a Xanax a legkomolyabb méreg, ami szervezetében
kering. Andino nemen és igenen kívül nem nagyon mondott semmit, de a nemeivel és az igenjeivel
se sokat. Mikor felállt, búcsúzóul csak ennyit szólt:
- Uraim. K.B.V.F.
- Az mit jelent? - kérdezte később Archer Titót.
- Mit tudom én... A Cs.M.B.H.-t még tudtam a múltkor.
- Ja, igen. Csókold Meg a Bal Herémet. Haha.
Azonkívül, hogy néha Castor sofőrjeként szerepelt, Dietrich Hassler valóságos intézmény
volt Santa Barbarán és a Hollywood Parkban. Lóversenyben utazott, és az ő feladata volt
megakadályozni, hogy egy olyan nemes sportot, mint a lósport, ócska kis szerencsejátékká
degradáljanak. Az esetlegesség, a véletlen és az ehhez hasonló szavak fizikai fájdalmat okoztak
- 22 -
Dietrichnek. Vagy a lovak véréből vett le egy-két decit, vagy más agyafúrt trükköt eszelt ki, hogy
kiküszöbölje a rút vakszerencsét. Ha volt tuti befutója, arról Castor is tudott. De itt, az FBI
irodájában galériatulajdonosi minőségében volt jelen.
- Igazán remélem, hogy segítségükre voltam - búcsúzott félórányi folyékony hazudozás
után. - Jöjjenek le valamikor a galériámba, fantasztikus Moholy-Nagy-grafikáim vannak. Oh,
milyen meleg van itt benn. - Ezután elővett egy japán legyezőt, és azzal csapkodta magát, amíg ki
nem ért.
- Mintapolgárok valamennyien - szólalt meg csüggedten Archer. - Te, ez a Dietrich miért
viselkedett ilyen...
- Melegen?
- Aha.
- Úgy tudni, szeret fuvolázni.
- Fuvolázni?
- Mármint hogy rábukik a mikrofonra.
- Hogy mit csinál?
- Az isten szerelmére, Sean. Azt pletykálja mindenki, hogy beveszi a szájába.
- Ja, az más... - Archer egy ideig nem szólalt meg. - Már értem.
- Ki a következő? - terelte végre másra a szót Tito.
- A nő. Ő az utolsó - intett a folyosón várakozó asszonyra, aki kisfiát az ölében tartva ült a
padon. Finom, kissé szlávos vonásai voltak, de arcának tiszta szépségét beárnyékolta a fájdalom.
Kecses alakját divatjamúlt, olcsó konfekcióáru fedte. A furcsa összhatásban szinte ikonszerű
arcának kifejezése kicsit olyan volt, mintha valaki összemontírozta volna A kisdedet tartó madonna
és a Mária a keresztnél olcsó, idealizált, technicolorban megálmodott ábrázolásait.
- Dietrich húga, Sasha Hassler - mondta Tito. - Egy ideig együtt voltak Castorral.
- Mindent tudok Miss. Hasslerről. Elégszer hoztam már be ide.
Behívatták őket. A kisfiú letette a zsírkrétát, amivel eddig rajzolgatott, az ölében lévő papírt
meg odanyújtotta édesanyjának, hogy nézze meg. Archert Adam, mint minden ötéves kisfiú, saját
fiára emlékeztette. Sasha szemei fellángoltak a gyűlölettől, mikor gyermekével belépett az ügynök
irodájába.
- Mit akar tőlem? - kérdezte alig leplezett undorral a nő. Egy kicsit megenyhült az arca,
mikor elkapta a fiát néző Archer gyengéd pillantását.
- Mikor látta utoljára Castor Troyt?
- Mit számít?! - köpött ki Sasha. - Castor halott! Maga ölte meg, nem?!
- A kérdésre válaszoljon.
- Nézze. Nem követtem le semmit. Rajzot tanítok egy általános iskolában, hagyjanak
békén...
- De csak feltételesen van szabadlábon, nem igaz?
A szemét állat. Hát milyen ember az, aki ezzel mer zsarolni?! - gondolta Sasha, és magához
szorította kisfiát.
- Miss Hassler, ugye nem akarja, hogy a fia nevelőintézetbe kerüljön?
A nő rávetette magát az ügynökre. Karmaival szét akarta tépni Archer száját, de Sean
elkapta csuklóit, és megállította a kezét az arca előtt.
- Tedd csak tönkre ennek az ártatlan gyereknek az életét a törvény szent nevében, te szemét
állat! Az ilyen szar alakok, mint te, úgysem értenek máshoz!
Archernek csak az információ kellett volna. A nő volt az utolsó reménye, hogy megtudja a
bomba helyét, anélkül, hogy be kellene feküdnie Walsh kése alá. Nem volt más eszköze, mint a
fenyegetés, de most elképzelte, hogy mit jelentene a nőnek, ha elszakítanák a gyerekétől. Elengedte
a nőt, vett egy mély levegőt, és újra, de most már szelídebben megkérdezte:
- Mikor látta utoljára Castor Troyt?
Sasha egyenesen a szemébe nézve válaszolt:
- Évek óta nem láttam.
Valószínűleg nem hazudott. Sean csak most vette észre, hogy a kisfiú a nadrágjába
kapaszkodik. Adam megpróbált bátran viselkedni, és nem sírni, de már szipogva mondta:

- 23 -
- Ne bántsa a mamámat a bácsi... - A kisfiú azt kérdezgette magában, hogy miért bántják az
ő mamáját mindig a férfiak. Ha felnő, ő nem is akar férfi lenni.
- Soha nem bántanám a mamádat, Adam - felelte Archer.
Sasha átölelte a gyerekét, és kivitte az irodából. Archer arca nem árult el semmit, de valami
nagyon szorította legbelül.

Archer anélkül ment el az irodából, hogy Titónak megmondta volna, hova indul, illetve
hogy mikor jön vissza.
Sean úgy keringett Castor teste körül, mint egy zsákmánya fölött köröző sas. Miller és
Brodie teljes részletességgel elmagyarázták neki, hogy pontosan mi fog történni, és hogyan.
Elképesztő képeket mutattak arról, hogy egy-egy paciens milyen volt előtte, s milyen lett utána.
Mire tizennyolcadszor is körbesétálta Castort, döntött. Meg kell csinálnia.
- És mi van Lazarróval? - kérdezte Archer. - Beleegyezett ebbe?
- Nem tudhat róla - felelte Brodie. - Csak az, amíg ő döntéshelyzetbe kerülne, egy hónapot
venne igénybe. Ez szigorúan titkos akció. Ezért Walsh saját házilaborjában fog sör kerülni rá.
- Tudjuk, hogy Tito közel áll magához. Neki elmondhatja. De senki másnak rajta kívül -
vette át a szót Miller. - Egy szót se senkinek. Sem Lazarrónak, sem a feleségének, sem az anyjának.
Archernek nem nagyot tetszett ez a titkolózás. Ismét úrrá lett rajta a páni félelem. De aztán
arra a tízezer emberre gondolt, akit néhány nap múlva egy óriási detonáció fog darabokra szaggatni,
és némán bólintott.
- Rendben van. Belemegyek - szólalt meg aztán.
Miller csak most vette észre, hogy egy ideje nem vesz levegőt. Brodie Sean vállára tette a
kezét.
- Menjen haza, és pihenje ki magát. Holnapra olyan lesz, mintha kicserélték volna. Egy új
ember.
Archer utoljára még egyszer Castor Troy szemébe nézett, aztán elindult. Nem nézett vissza.

Ötödik fejezet

Archer kiszállt kocsijából, és majdnem megbotlott a felé guruló kosárlabdában. A srácok a


telefonpóznára szerelt kosárra dobáltak, és most odakiáltottak neki, hogy küldje vissza a labdát.
Sean az egész zűrös nappal a háta mögött olyan merevnek érezte a testét, mint a telefonpózna volt,
ameddig illett volna most eldobnia, ha nem akar leégni a szomszéd kölykök előtt. Erőlködve
lehajolt, és elhajította a kosárlabdát, de nem hogy nem ért pontot a dobás, de az egyik srácnak még
a labda után is kellett futnia, nehogy messzebb guruljon, mint ahol Archernél volt.
- Bocs - mondta vállvonogatva a férfi.
Mikor belépett a házba, Sean fülét sikoltó gitárok és iszonyatos gerjedés ütötte meg. Be
akart menni Jamie-hez, már csak a rendőrségi kihallgatás miatt is, de az ajtó előtt meggondolta
magát. Belépett a nappaliba, ahol Eve a párnát magához ölelve, összegörnyedve aludt a pamlagon.
Sean óvatosan behúzta maga mögött az ajtót, és odalépett a feleségéhez. Hátának íve még most is
megbabonázta, akárcsak a kecses nyakra omló szőke hajfürtök illata. Gyengéden rázogatva
felébresztette feleségét.
- Eve, Eve. Kelj fel, drágám.
- Sean? - nyitotta ki szemeit a nő, aztán fejét befúrta a férfi ölébe. - Rosszat álmodtam.
- Mit álmodtál?
- Hogy zuhansz. Volt rajtad ejtőernyő, de nem nyílt ki.
- Ott voltál mellettem, hogy megments?
- Nem.
Archer egy pillanatig habozott.
- Hogyhogy?
- Nem tudom... Talán mert még soha nem volt szükséged a segítségemre.
Archer a nő arcát két tenyerébe temetve, magához emelte Eve száját, és megcsókolta. Az
asszony szenvedélyesen csókolt vissza. Sean ujjai megfeszültek az asszony hátán, amint Eve keze a
férfi inge alá csúszott, Az asszony szíve vadul dobogott, érezte, ahogy visszatér a már elveszni
- 24 -
látszó szenvedély, hogy végre „megtört a jég”. Keze érintése szinté égette Sean mellkasát, s a nő
megadón fogadta a férjében tomboló vágyat, mikor ujja a férje szívéhez közeli kör alakú
forradáshoz ért.
A férfi megrándult, aztán már nem volt vele többé. Eve ismerte Sean fájdalmát, s mikor férje
elfordította a fejét, tudta, hogy csak őt óvja Sean, éspedig, saját magától.
- Nyugodj meg, Sean - csitította az asszony.
Sean nem tudott Eve-re nézni, egyre csak a plafont bámulta.
- Ennyi év után sem tudok túllépni ezen... Csak egy kicsit kellett volna balrább fordulnom,
és most Mikey élne.
- Te pedig halott lennél - mondta Eve, de érezte, hogy fájdalma egyre messzebbre viszi tőle
Seant. Hirtelen elgyengítette saját tehetetlenségének tudata, remegni kezdett legbelül. Inkább magát,
mint férjét bíztatva szólalt meg:
- Rendbe jön minden, meglátod. Hiszen már nem él az az ember, most majd minden jó lesz.
- Eve... - kezdte Archer, de elszorult a torka. Úgy érezte, hogy most mindent elpusztít maga
körül, amit szeret, s hogy tönkreteszi azt az egyetlen lényt, akinek a szerelmében vakon bízhatott.
Legszívesebben elmondott volna neki mindent, de ezzel őt is veszélybe sodorhatta volna.
- Drágám, ha még meg kellene tennem valamit, hogy végképp lezárjam ezt az egészet, akkor
te is azt mondanád, hogy tegyem meg, nem? Bármilyen őrültség is legyen, ugye?!
Eve elengedte a férfit. A homlokán széles ránc jelent meg, a szemei egy pillanat alatt,
mintha kihűltek volna.
- Úristen, Sean! Ugye nem azt akarod mondani, hogy küldetésre mész?!
Archer fejében a pszichiáter szavai visszhangoztak: ismétlési kényszer, szexuális zavarok,
rögeszmés viselkedés.
- Utoljára, Eve. Amíg távol vagyok, Jamienek és neked anyádhoz kell mennetek Santa Fébe.
Nagyon fontos, hogy...
- Azt mondtad, hogy most már velünk leszel - kiabálta könnyek között Eve. - Megígérted.
Mi lehet ennél fontosabb?
- Nem mondhatom el. Hidd el, hogy nincs más választásom...
- Azt akarod, hogy azt mondjam neked, hogy menj csak el?! Hát jó! Menj, menj el, de akkor
most rögtön - kiabált magából kikelve Eve. Archer kétségbeesetten nézett rá.
- Kifelé!!! - az asszony ellökte magától Archert, aki leesett az ágyról. Eve összegörnyedve
szorította a párnát, épp abban a helyzetben, ahogy akkor feküdt, mikor Archer belépett a szobába.
Sean arra gondolt, hogy majd a pamlagon alszik, de aztán mintha kisfia szobájának nyitott
ajtaja őt hívta volna, hogy töltse ott az éjszakát. Mikey ajtaját sosem csukták be éjszakára, mert a
kisfiú félt a szellemektől, és azt gondolta, ha nyitva van az ajtó, apja meg tudja menteni. Archer
elheveredett a mintás ágytakarón, felkapcsolta a kis bohócot formázó olvasólámpát, és körbenézett
a szobában. Élete legszebb éveinek múzeumában járt. Miközben gondolatai messzire elkóboroltak,
szórakozottan csavargatta a jegygyűrűt az ujján. Lepillantott, és eszébe jutott, hogy holnap már nem
lesz rajta.
Sean megnyomta a bohóc orrát, és a sötétben végignyúlt az ágyon. A matrac ugyan rövidnek
bizonyult, de amúgy sem áltatta magát azzal, hogy ma éjjel nyugalmas álma lesz. A plafonon
fluoreszkáló műanyag csillagok és bolygók világítottak. Seannak eszébe jutott az a karácsony este,
mikor Mikeyvel felragasztották a mennyezetre a csillagokat. Akkor kisfia még csak az égbolt
összevisszáságát csodálta esténként, de Sean már alig várta a napot, mikor a csillagok belsejébe
rajzolt furcsa krix-kraxokból Mikey először kiolvassa saját nevét. Most, hogy már csak Sean
olvashatta el újra, az égbolton ragyogó név mögül mennybéli csillagok ragyognak rá.

De más fények is pislákoltak. Los Angeles Kongresszusi Központjának mélyében a bomba


piros ledje halálos pontossággal tartotta számon a hátralévő időt. Az épület homlokzatán az egyik
neoncső ki-kialudt. Nem cserélték ki, holnap úgyis változik a felirat. A neonbetűk már a raktárban
hevernek szép sorban: Valahogy így: ÜDVÖZÖLJÜK AZ AMERIKAI BÁROK
SZÖVETSÉGÉNEK VENDÉGEIT!

Tito nem nagyon jutott szóhoz, miközben Archer a metrón előadta neki a tervet.
- 25 -
- Ez tiszta őrültség. Neked teljesen elment az eszed, ha ebbe belemész, Sean. Még hogy más
bőrébe bújni! Ráadásul pont az övébe! Még azt sem tudjuk, hogy hol van az Erewhon börtön. Tito
kezében egy szendvics utolsó falatjával meg egy doboz kólával gesztikulált. Hétköznapokon mindig
utazás közben reggelizett. Miközben Archer Castor dossziéját lapozgatta, véletlenül leejtett néhány
fotót.
- Nincs választásunk, Tito. Meg kell csinálni. - Archer még egyszer át akart futni Castor
anyagán, ami tulajdonképpen teljesen fölösleges volt, úgyis tudta fejből az egészet.
Tito idegesen bekapta a falatot, és dühösen felpattant a helyéről. Szabad kezével egy
fogantyúba kapaszkodott.
- Esélyed sincs arra, hogy átverd Polluxot. Castor vedelt mint egy kefekötő, állandóan bagó
lógott a szájában, és a legyet is röptében, mégpedig a nap huszonnégy órájában és óráján keresztül
bármikor. Az igazat megvallva, egyáltalán nem hasonlított rád. - Ezzel elfordult Archertől, aztán
hirtelen a fogantyúra helyezve testsúlyát megpördült a tengelye körül, és Sean felé dobta a kólás
dobozt. Archer elkapta, és megitta a maradékot.
- Most mi van?
- Máris véged, Sean.
- Mert?
- Castor Troy balkezes volt.
Archer a jobb kezében tartott kólás dobozra nézett.
- Ne aggódj, elvégzem a házi faladatomat. Ha Walsh csak a felére is képes annak, amivel
dicsekszik, akkor ki fogom szedni Polluxból, hogy hol van az a nyomorult bomba. Tito reményt
vesztetten felsóhajtott, ezzel jelezve, hogy beletörődött barátja döntésébe. Sean idegesen babrált a
jegygyűrűjével. Kíváncsiságból lehúzta, és egy darabig furcsán bámulta a gyűrű alól előtűnő fehér
csíkot. Walshnek erről sem szabad majd megfeledkeznie.
- Rád szeretnék bízni valamit - szólalt meg Archer, és átnyújtotta Titónak a gyűrűt. Tito
elmosolyodott, és eszébe jutott az a pillanat, amikor az esküvőn Archer tanújaként utoljára a
kezében tartotta ezt a gyűrűt. Zsebre tette, Sean arcába nézett, de egyszerre ismét nem látott mást,
csak aggodalmat a barátja szemében.

Walsh magánklinikája pusztán egy ütött-kopott tanyaépületből meg egy nagyobb bedőlt
oldalú istállóból állt. „Holstein tehenek” legelésztek az udvarban, ahova most a Ford furgonnal
beálltak. A mexikói sofőr láthatóan megelégedett annyival, hogy a festék legalább még összetartja
kocsiját. A Fordban zötykölődő Tito és Archer hálát adtak a Mindenhatónak, mikor beálltak az
istállóba, és végre épségben kiszállhattak a roncsból. Walsh közeledett feléjük.
- Erre, fiúk - kiáltotta.
Mellé álltak az istálló egy félreeső sarkában elhelyezett fémplatóra, majd leereszkedtek a
földalatti laboratóriumba.
Walsh a bejáratnál belefújt egy műanyag csőbe, s a biztonsági rendszer azonnal azonosította
az orvost a DNS-minta alapján. Egy óriási kör alakú ajtó csúszott félre, Tito és Archer beléptek, és
végighaladtak a fehérre festett folyosón. A laboratórium közvetlen bejáratánál Miller az utolsó
slukkokat szívta cigarettájából, de ahogy a közeledők feltűntek, sietve eloltotta a csikket. Beléptek a
megfigyelőterembe, ahol Brodie idegességét pattogatott kukoricát rágcsálva próbálta meg éppen
levezetni. A műtőben egy technikus a kivetítőt állította be, melyen Castor Troy testének komputeres
grafikája volt kinagyítva - a gép Troy bőrét lehagyta a képről. Archert rosszullét fogta el.
- A számítógépes grafika tökéletesen szimulálja Troy csontozatának, izomzatának és
érrendszerének felépítését. Így anélkül, hogy egy karcolást is ejtenénk rajta, hibátlan munkát
végezhetünk - magyarázta Walsh. - Most pedig vetkőzzön le.
- Tessék?
- Archer, nem tudjuk elvégezni az operációt, ha maga fel van öltözve.
Archer Millerre nézett. A nő megvonta a vállát.
- Láttam már ilyesmit.
Attól fogva, hogy Sean levetkőzött, Miller nem nézett többet rá, úgy tűnt, egy férfitest
látványa kellemetlen emlékeket ébreszt a nem túlságosan nőies lányban. Archer ágyéka előtt
összefont kézzel állt, és megrándult, mikor valami hozzáért a vállához. Tito nyújtott felé egy
- 26 -
köpenyt, amit valahonnan a szomszédos helyiségből szerezhetett. Archer hálásan burkolózott a
frottír ruhába. Még egyszer odapillantott a mozdulatlan Castorra. A napok óta mozdulatlanul fekvő
test izmai vesztettek valamit tónusukból, de Troy minden más szempontból teljesen egészségesnek
látszott.
- Vágjunk bele, nem? - szólt Walsh. Archer kelletlenül bólintott, és nem vágyott igazából
tudni, hogy Walshék pontosan mijébe is fognak belevágni. - A vércsoportjuk különbözik, de ezen
nem lehet változtatni. A magasságbeli különbség minimális, fél inchen belül van. A lábméret is
közel egyezik. A pénisz nagysága petyhüdt állapotban szintén stimmel, mindkettejüké átlagos.
- Ez meg hogy jön ide? - kérdezte Archer. - Úgysem fogja látni senki.
- Börtönbe megy, Sean. Mindenki látni fogja. Castornak csak egy heréje van, úgyhogy az
egyik heréjét amputálnunk kell.
- Micsoda?! - kiáltott fel önkéntelenül Archer, és védekezőn maga elé szorította a kezét.
- Csak vicceltem - mondta Walsh, és tollával máris siklott tovább a kezében tartott papíron a
következő tételhez. Titónak és Brodienak szép csendben folyt a könnye a visszatartott röhögéstől.
Mint egy rabszolgakereskedő, úgy nyomta bele tollát Walsh Archer úszógumijába.
- Mit szólna egy abdominoplasztikához?
- Hogy milyen plasztikához?
- Lecsapolnánk a hasikójáról a hájat. Erre a vendégem.
- Mehet.
Remek. A hasizomzatot pontosan Castoréhoz fogom igazítani. Ez viszont nem maradhat itt -
mutatott az Archer mellkasán lévő széles hegre.
Ekkor megszólalt Walsh mobilja.
- Szervusz, aranymálinkóm! - a felesége hívta a szomszédos farmépületből. Archernek a
beszélgetést hallgatva el kellett ismerni, hogy valószínűleg sikeres házasságok is köttetnek ezen a
földön.
- Almás pite? Nekem is félre tudnál tenni belőle egy picit? Az elkövetkező huszonnégy
órában el leszek foglalva, igen, de majd eszünk az ágyban, jó? - Walsh a többiek jelenlététől nem
zavartatva magát, nyomott néhány puszit a mobil mikrofonjára. - Én is szeretlek,
csattanómaszlagom.
Egy nővér levette Archerről a köntöst. Az aneszteziológus a készülékét a csupasz asztalhoz
tolta, melyre Archer nyugtalanul feküdt fel.
A műtőasztalon nem volt semmilyen lepedő, a felszíne olyan volt, akár egy vízágyé. Miután
Archer a rugalmas felszínen kényelmesen elhelyezkedett, és az ágy tökéletesen felvette körvonalait,
a felület megszilárdult, és mozdulatlanná merevítette Sean testét. Ahogy az arcára helyezett
maszkon keresztül áramlani kezdett Archer tüdejébe az altatógáz, a férfinak eszébe jutottak a
nagynénjénél, Elisabeth-ben eltöltött nyarak, amiket főleg New Jerseyben élő rokona
fürdőmedencéje miatt kedvelt. Olyan érzés fogta el, mint akkor, amikor a víz felszínén lebegve
bámult fölfelé hosszú perceken át. Most a víz örvényleni kezdett alatta, s a káprázatban úgy tűnt,
Eve hajol fölé sebészkéssel a kezében.
- Nagyon szeretek, kicsim! - akarta suttogni, de a nyelve nem engedelmeskedett.
Áthatolhatatlan sötétség borult rá.
A két egymás mellé kiterített test fölött szenzorok kezdték pásztázni Troy és Archer
bőrfelületének minden egyes négyzetmilliméterét. Az érzékelők miniatürizált videokamerák
tömegéből álltak, amik egyenesen a központi számítógépbe táplálták a légy szemének felbontásával
rögzített információt. A program összevetette a két adathalmazt, és kiszámította a szükséges
módosítások helyét és mértékét. Amikor magára az operációra kerül majd sor, Walsh maga egyetlen
metszést sem fog ejteni, ehelyett komputer vezérelte vékony lézersugarak végzik majd el a
szükséges beavatkozásokat.
Az előkészületeket az asszisztensek tették meg, miközben Walsh az adatokat ellenőrizte.
Amint a gép megkezdte a combok, a has, a farizmok átformálását, Archer szinte ikertestvéreként
kezdett hasonlítani Troyra. Walsh a posztoperatív kezelést szükségtelenné tévő, saját fejlesztésű
hajszálvékony lézerei azonnal elégették maguk után a szöveteket és az apró hajszálereket, így még
vérzés sem léphetett fel. Troy tetoválásainak átmásolása nem jelenthetett problémát, viszont a
kopott festékszín kikeverése több időt vett igénybe, mint maga a reprodukció. Walsh a combra
- 27 -
tetovált nagy szfinxszel kezdte, aztán Szemirámisz függőkertje következett, majd a babiloni
oroszlános kapu. Walsh rosszallóan csóválta meg a fejét a világ következő csodájának másolása
közben. A rodoszi kolosszusra görög tunika helyett római tógát rajzolt a tetováló mester.
A szemek már egy kissé aprólékosabb munkát igényeltek. Walsh mikrotűket mélyesztett
Archer íriszének harmincnyolc szeletébe, és kékről barnára festette át őket. A pupillából kiinduló
minden egyes íriszizmot a sárgásbarna különböző árnyalatára kellett átszínezni, és ezenkívül ott
volt még a bal szembogár zöldesfekete, apró, almát fórmázó hibája. Walshal párhuzamosan az
egyik asszisztens Archer ujjlenyomatain dolgozott. A férfi ujjaira egy speciális műbőrt helyeztek
Castor Troy ujjlenyomatával. A szőrzet elméletileg sokkal egyszerűbb problémát jelentett, azonban
rendkívül időigényesnek bizonyult a Castor testén összesen megtalálható 42436 szőrszál beültetése.
A beültetést végző robotkar halkan zümmögve, elképesztő sebességgel dolgozott, miközben Walsh
egy kézi lézertűvel ritkította a kopaszodó Troyéhoz megegyezőre Archer büszkén burjánzó
frufruját. Kis idő múltán Archer szinte teljesen átvette Castor Troy római szenátorra emlékeztető
külsejét.
- És most - szólalt meg hosszú idő óta először Walsh -, mielőtt belevágnánk a nehezébe,
szeretném ha mindannyian szemügyre vennék az eredményt, nem hagytunk-e ki valamit.
Az asszisztensek összegyűltek Archer körül, és elégedetten bólogattak. Némi különbség az
izomtónusban, a kéz- és lábformában az alapos megfigyelő leheletnyi eltérést vehet észre, de
gyakorlatilag azonos volt a két test. A laboratórium üvegablaka előtt elhelyezett
megfigyelőasztalnál Tito, Miller és Brodie lenyűgözve figyelték, ahogy a lézersugarak finom
bemetszéseket ejtenek a két arc szélein. A csodálatuk azonban egy szemvillanás alatt semmivé
foszlott, mikor Walsh a két fülnél fogva lefejtette Archer arcát a koponyájáról. Brodie lefordult a
székről, és sugárban hányt bele a szemétvödörbe.
Walsh Archer arcát egy mesterséges vérrel teli fürdőbe helyezte. Az arc bőre halvány
rózsaszínűen derengett a vákuumtartályban, melyből egy csövön folyamatosan szivattyúzták ki a
folyadékot, majd egy szűrőberendezésen keresztül visszainjektálták a tartályba. Egy asszisztens a
számítógép szimulált grafikája alapján megkereste a főbb ereket, majd azokat rácsatlakoztatta
néhány átlátszó csőre, melyek szintén a fürdő mellett elhelyezett oxigénfrissítőhöz vezettek. A
folyadékban lebegő maszkba visszatért a szín.
Walsh a két arccsontozat különbségeiből eredő eltéréseket kiküszöbölő sablont ráhelyezte
Archer arckoponyájára, és erre fektette fel Castor arcát. A teremben összegyűlteket annyira
lenyűgözte a művelet precizitása, a pontosan illeszkedő felületek harmonikus találkozásának
csodája, hogy észre sem vették, ahogy Castor szemgolyói vadul ide-oda kezdenek rángani arctalan
koponyájában. Az eddig stabil EEG hullámok áthágták az eddig mért összes határértéket. Castor
Troy álmodott. Azt álmodta, hogy valaki lenyúzta az arcát. Egy pillanatra felébredt rémálmából,
rájött, hogy nem álmodik, ez maga a valóság, és sokkos állapotban ismét kómába zuhant. Az EEG
újra pontosan ugyanazt mutatta, mint az elmúlt napok során mindig.

Hatodik fejezet

Archer az altatástól még félig kábultan ébredt fel a kivilágított egyszemélyes kórteremben.
Egy férfi ápoló ült az ágyánál fitness magazint lapozgatva. Sean fájdalmasan felnyögött.
- Örülök, hogy magához tért, Mr. Archer - szólt az ápoló. - Megyek, és hívom Dr. Walsht.
Archer nem emlékezett rá, hogy hol van. Balesete volt? És hol van Eve meg Jamie? Aztán
egyszerre meghallotta a közeledő Walsh görkorcsolyájának zaját, és szorongató érzés fogta el.
Felderengett neki, hogy hozzájárult valamiféle operáció elvégzéséhez, de sehogy sem tudott
visszaemlékezni, hogy miféle operáció lehetett. Rémület lett úrrá rajta, mikor rádöbbent, hogy forró
arcát kötések borítják.
- Üljön fel, Sean - utasította Walsh -, és tartsa mereven a fejét! - Ezzel az orvos egy
sebészollóval óvatosan levágta a kötéseket.
- Hát íme! - Walsh hangjából alig leplezett büszkeség csengett ki, ahogy végignézett
munkája eredményén. Archert a mosdó fölötti tükörhöz vezette. Sean félve emelte fel tekintetét.
Archer elhagyta Csodaországot, és mikor a foncsorozott felületről Castor Troy arca visszatekintett
rá, belépett a baljóslatú Tükörországba. Felüvöltött a sokktól.
- 28 -
- Sean, mi baj van? - kiabálta Walsh, mikor Archer öklével a tükörbe csapott. Az üveg
megremegett, de nem tört be. Archer felemelte az éjjeliszekrényt, és a fémlábbal próbálta meg
bezúzni. A tükör még most sem tört be. Archer vadul bámulta ellensége arcát, és megrázkódott.
Újra elöntötte a vak düh, és addig csapkodta a tükröt a szekrény vaslábával, amíg az apró darabokra
nem tört. Most vagy ötven Castor Troy bámult vissza rá a földről.
- Megölöm őket! - üvöltötte, és hirtelen élesen emlékezett mindenre.
- Kiket akarsz megölni, Sean?
- Brodie-t és Millert. Mindkettejüket megölöm!
Archer felkapott egy tükörszilánkot, hogy megvizsgálja az arcát. Walsh megrémült, hogy
esetleg fegyverként akarja használni az éles szilánkot.
- Sean, szedd össze magad! - utasította Walsh.
De ekkorra Archer már nyüszítve kúszott a földön, akár egy ijedt csecsemő. Aztán lassan
felfogta megalázó helyzetét, és erőt vett magán. Büszkesége segített visszanyerni az önuralmát.
Walsh és az őr felsegítették az ügynököt a földről, és az ágyra ültették.
- Sajnálom - szólalt meg kapkodó lélegzettel. - Nagyon sajnálom, már jobban vagyok.
Walsh biztatóan megveregette Archer vállát.
- Hát persze, hogy jobban van - mondta. – A fogsorát még ma meg fogjuk csinálni. Sárga
nikotinfoltokat kell felvinnünk a fogaira, és ez a művelet legalább egy-két órát fog igénybe venni.
Archer lepillantott szőrös mellkasára, lapos hasára. A sebhelynek nyoma sem volt. Szólni
sem tudott, mikor Tito, Brodie és Miller beléptek a szobába. Tito önkéntelenül is pisztolyáért nyúlt,
ahogy meglátta Castor arcát.
- Én vagyok az, Tito.
Tito elnevette magát saját tévedésén.
- Azt hiszem, beválik a tervük - Archer köszörülő fájdalmat érzett a torkában. - Kivéve a
hangomat. Az még mindig az enyém.
Walsh, megtapogatta Archer gégefőjét. - A gégéjébe építettünk egy hangmodulátort. Úgy
látom a megfelelő helyen van. Amint bekapcsolom a chipet, kis gyakorlással tökéletesen fogja
produkálni Castor hangszínét. Ezt pedig igya meg - nyújtott Sean felé egy műanyag poharat. - Ez
majd teljesen rendbe hozza.
- Mi ez?
- Forró csoki, sok tejszínnel és cukorral.

Miután a szükséges fogászati átalakításokkal is végeztek, Archer hangja gyökeres


változáson ment keresztül. Ha a hangot egy kicsit az orrürege félé irányította, és egy kicsit
mélyítette, pontosan olyan hangszíne volt, mint ellenségének.
Troy viselkedésmódjának utánzása valójában sokkal keményebb diónak bizonyult Archer
számára, mint az, hogy elviselje magán az orvostudomány legújabb fejleményeit. Archer csak
kivételes alkalmakkor ivott alkoholt, akkor is leginkább csak bort, Castor Troy viszont megállás
nélkül vedelte a meszkált. Seant leginkább a cipőfény ízére emlékeztette a torkát égető szesz. De az
a tudat sem segített sokat, hogy a Mexikóban igen népszerű pálinkát úgy isszák, hogy az ízharmónia
kedvéért az üveg aljára dugott hernyót is lenyelik. Egy pohártól szédülni kezdett, a másodiktól már
be is rúgott. Szervezetének nem lesz ideje megszokni; hogy ezentúl limonádé meg csökkentett
zsírtartalmú tej helyett töménnyel kell beérnie...
Archert mindig is irritálta a cigarettafüst, és a második slukktól olyan hasogató fejfájást
kapott, hogy megesküdött, akármilyen eszközzel, de elveszi a lánya kedvét a Marlborótól. Neki
viszont Tito tanácsára negyedóránként el kellett szívnia egy cigit, ráadásul a tükör előtt utánoznia
kellett Castor nagyképű, fölényeskedő mozdulatát is. Nem elég, hogy úgy állt a kezében a Marlboro
Lights, mint egy céda kezében a fakanál, de ráadásul társa egy idő után elkezdte átszoktatni a
Gitane-ra. Bár volt már tüdőlövése, az kismiska volt ehhez képest.
Különben is nagyon elégedetlen volt új külsejével. Neki, akinek soha nem hullott a haja,
most gyér hajszálait kellett igazgatnia, hogy a feje ne csupán egy összefüggő homlokból álljon.
Aztán ott volt a gusztustalan mellszőrzet is, ami állandóan beleakadt a cipzárokba, éjjel meg mindig
viszketett, ha hason fekve aludt.

- 29 -
A balkezesség is állandó problémát jelentett. Habár annak érdekében, hogy a férfi
megtanulhassa Castor kézírását, Walsh igazított Archer kezének inain, egyelőre mégis csupán
gyerekes macskakaparásra futotta Sean ügyességéből. Sokat edzette bal kezét, s bár Tito kólás
doboz-próbája másodszorra már fényesen sikerült, Archernek minden étkezés előtt figyelmeztetnie
kellett magát, hogy ne a jobb kezében tartsa a villát.
Senki, maga Archer sem érezte úgy, hogy félkészült, de szorította őket az idő. Éppen az
összepakolással foglalatoskodott, mikor Brodie belépett szobájába.
- Most hívtam Lazarrót, hogy Castor Troy váratlanul felébredt a kómából, és börtönbe kell
szállítatni. Huszonhét órád van.
- Rendben.
- Erre nem lesz szükséged - mutatott Brodie a táskára. - Mostantól az Állami Büntetés-
végrehajtási Intézet fog mindennel ellátni, amire csak szükséged lesz. Megkérhetnélek, hogy fordulj
a fal felé?
Brodie összebilincselte Archer kezét, aki majdnem elnevette magát, mikor meg kellett
hallgatnia a jogait. Kifelé menet elhaladtak a műtő mellett, ahol Castort gépek segítségével még
mindig életben tartották. Valaki megszánhatta a tehetetlen testet, mert protoplazmával töltött
maszkot helyezett az arctalan fejre. A maszkból kikandikáló szemekre harminc másodpercenként
műkönny csöpögött egy pipettából.
Sean megállt Castor mellett, és arra kérte Brodie-t, hogy emelje fel a maszkot. A csonka
fejről Brodie-nak Lon Chaney jutott eszébe Az operaház fantomja eredeti, némafilm változatából.
Archert inkább Mikey egyik kedvenc csontvázfigurájára emlékeztette, Skeletorra a He-Man
képregényekből.
- Errefelé nem szokás elégetni a szemetet? - mutatott Sean Castorra.
- Addig nem, amíg a szerveit el nem küldjük oda, ahol hasznukat vehetik - felelte Brodie. -
Egy kislány őt hónapja vár megfelelő retinára, hogy visszanyerje a látását, és a mi Castorunk lesz a
donorja.
Archer örömmel vette tudomásul, hogy Troy legalább holtában hasznossá teszi magát az
emberek közösségében.
A fekete helikopter egy dühös dongó agilitásával ereszkedett le az FBI leszállópályájára.
Fegyveresek vették körül a teret, és Archer észrevette, hogy egy másik csapat is érkezik az
elégedetten lépkedő Lazarro vezetésével. Tito a géphez vezette a bilincsbe vert „Castor Troyt”.
- Most már sínen vagy, haver - dünnyögte Tito. - Ha három nap múlva nem vagy kint,
értesítem Lazarrót.
- Kint leszek.
A két férfi sokatmondón egymásra pillantott, mielőtt a fegyveres őrök odaértek volna
hozzájuk.
- Ezt az embert kitűntető bánásmóddal kezeljék, uraim! - mondta Tito az érkezőknek. - Ha
nem figyelnek oda egy pillanatra, még leharapja a töküket. - Tito nagyot taszított Archeren, aki
felbukott a lábát fogva tartó láncokban. Színielőadás nem is kezdődhetne hatásosabban.
- A tiédet seggfej még azért nem téptem le, mert sehol sem találtam.
Archer megfeszített izmokkal állt ellen annak, hogy az őrök a gépre rakják. Tito elmormolt
egy imát a fogai közt, ahogy a helikopter az égbe emelkedett: Archer szíve vadul vert az egyre
magasabbra csapó dübörgésben, miközben az egyik őr ellenőrizte a bilincseit. A fickó Archert a
Mad magazin címlapját elcsúfító vörös hajú és szeplős, vásott kölyökre emlékeztette.
- Ugye nem felejtették el, hogy ma estére kóser menüt rendeltem.
A vörös hajú Alfred E. Neuman erre térddel gyomorszájon rúgta, a másik ugyanazzal a
lendülettel Archer fejére fekete zsákot húzott. Egy injekciós tű fúródott a combjába, és Archer előtt
elsötétült a világ.
Az FBI leszállópályáját Archer emberei a két emelettel följebb lévő kilátóról figyelték.
- És pont most ment kiegészítő kiképzésre Archer - sopánkodott Loomis, ahogy visszatértek
az irodába. - Nem kéne mégis értesíteni Archert?
- Szó sem lehet róla. Szigorú utasítást hagyott, hogy nem léphetünk vele érintkezésbe, amíg
az „edzőtáborban” állomásozik.

- 30 -
- Eddig minden rendben - gyújtott rá egyik cigarettáról a másikra Miller. Brodie nehezen
felsóhajtott.

Kicsit sok lesz a halálból ennyi - gondolta Archer, ahogy lassan magához tért. Ezen a héten
már másodszor taszították az üres, álomtalan semmibe. Ez nem álomba merülés volt, hanem a
pusztulás kegyetlen élménye. Álmaiban az emberek repülni tudtak, a nyomorékok járni, de még a
rémálmok is jobbak voltak a vákuumban való, eszméletvesztett lebegésnél. Bármilyen élet csak
jobb lehet ennél. Talán még az is, ami most várt rá.
Egyelőre még nem látott rendesen. Homályosan emlékezett valami olyasmire, hogy
narancssárgába öltözött emberek behajítják ide, és mintha a fejét is beverte volna, aztán megint
elájulhatott. Ahogy megpróbálta felemelni a fejét, mozdulataira a fémlánc csörrenése válaszolt.
Résnyire nyitotta a szemét, hogy kivegye azt a narancssárga foltot, ami lehet, hogy egy
mérföldre, de az is lehet, hogy csak néhány lépésnyire volt tőle. Ez a folt a Red Walton nevet és az
őrmesteri rangot viselte. Ezenkívül volt még nála egy vízágyú is, mivel az őrök parancsnokaként az
ő feladata volt az újoncok eligazítása.
- Felállni! - üvöltött Archerre, és ráfogta a vízágyút.
Archer próbált felállni, de túl gyenge volt még.
- Felállni! - ismételte torkaszakadtából Walton, de Archer összeesett. Az őrmester a
nagynyomású vizet egyenesen Archer arcába engedte. Az ügynök fejjel előre csapódott a mögötte
lévő falba, és odatapasztotta az iszonyatos erővel érkező vízsugár. Sean megpróbálta kiszabadítani a
nyomásból a fejét, hogy nyitott szájjal levegőt vegyen, de csak egy adag tetűirtót sikerült lenyelnie.
Végül magához tért. Elé dobtak egy pár nehéz, fém csizmát, amit furcsa pántok borítottak, a talpán
pedig bonyolult, szimmetrikus mintázat volt. Egy-egy csizma legalább tíz fontot nyomott.
- Vegye fel! - ugatta az őr. Archer lenézett a csizmákra. A talpakon mintha érzékelőket látott
volna, a csizmát belülről borító műanyag pedig elektromos áramköröket rejthetett.
- Nem azt mondtam, hogy kúrd meg azt a csizmát, te perverz állat, hanem azt, hogy vedd
fel!
Archer belelépett a fémcsizmákba. Abban a pillanatban valami satuként szorult a bokájára,
és többé nem engedte.
- Túl szűk - szisszent fel Archer.
- Akár a hóhér kötele. Inkább fogd be a pofád!
Archer megemelte a lábát. Körülbelül olyan könnyen ment, mintha a Jupiteren járna.
- Ez egy mágneszáras csizma - mondta Walton. - A nap minden órájának minden percében
jelzi, hogy éppen hol vagy. Ha kiállsz a sorból, bekapcsoljuk a mágneszárat. - Walton a csuklójára
szerelt adó-vevőbe szólt: - A huszonkettő-negyvenhatos mágneszárat bekapcsolni!
A csizmában Archer érezte a bekapcsolt elektromos áramkört, ami a padló mágneses teréhez
tapasztotta. Walton az övéből elővette az oldalán lógó hosszú narancssárga botot, és Archer
combjába nyomta. Sean megpróbált hátralépni, de moccanni sem tudott, a csizmák odaszegezték a
fém padlóhoz. Üvöltve vágódott előre, ahogy a magasfeszültségű áram belehasított a testébe.
- Felkelni! - üvöltötte Walton, és most a rab mellkasába nyomta a botot. Megrázkódott az
iszonyatos elektrosokktól, és a légszomjtól tátogva lábra vergődött. Ekkor villanyborotvával a
kezében egy második őr is belépett a cellába. Walton parancsára letépte Archerről a ruhát.
- Mostantól az Erewhon fegyence vagy. Nincsenek jogaid. Itt sem az emberi jogokért
nyafogó szervezeteknek, sem a Genfi konvenciónak, sem a jó édes anyádnak nincs beleszólása
abba, hogy veled mi történik. Ha én azt mondom, tartsd ide a segged, akkor azt teszed, amit
mondok, világos?! Fogd meg a bokád, te tetű!
Archer rettegve nézett a botra, aztán előrehajolt. Sean hallotta a gumikesztyű csattanását, és
Kennedyre gondolt. „Ne azt kérdezd, hogy a hazád mit tehet érted, hanem azt, hogy te mit tehetsz a
hazádért!” Levegőt mélyen be, ki... - parancsolt magára, miközben Walton elképesztő alapossággal
végezte munkáját.
- A huszonkettő-negyvenhatos mágneszárat kikapcsolni! - emelte Walton a szájához az adó-
vevőt. Archert rögtön elengedte a fémpadló. A második őr odadobott neki egy az amerikai büntetés-
végrehajtás hőskorát idéző; fekete-fehér csíkokkal borított overallt. A cella ajtaja kicsapódott, és
Archert végigvezették egy ablaktalan folyosón.
- 31 -
A falak mindenhol ugyanolyan fémszürkék voltak, mint az a helyiség, ahonnan Archert ki-
vezették. Xenon égők szembántó fénye világította be a folyosót, ami az ellenőrzőponthoz vezetett.
A terem közepén a Biztonsági Központ széles ablakai mögül narancssárga öltönyös őrök figyelték
kényelmes székeikből a monitorokat. A képernyőkön az épület összes szárnyának grafikus
ábrázolásai sorakoztak, melyeken fehér körök jelezték az elítéltek tartózkodási helyét. Az ablakon
bepillantva Archer látta, hogy most valamennyi kör a Központi Gyülekezőterembe tart.
Walton megragadta Archer kezét, és hüvelykujját egy szkenner üveglapjára nyomta. Castor
Troy fényképe jelent meg a monitoron, igazolva Archer személyazonosságát.
- A huszonkettő-negyvenhatos beléphet a Központi Gyülekezőterembe - szólt bele Walton
adó-vevőjébe. Aztán vékony, pengeszerű ajkait széles vigyorra húzta. - Ötven dollárba fogadtam,
hogy nem éled túl a vacsorát. Ne okozz csalódást, Castor!
Egy ajtó kicsapódott előtte, és Archer a szűk cellákkal keretezett folyosóra lépett. A cellák
felszereltségét a célszerűség és a gazdaságosság jellemezte. Célszerű volt nem túl sok pénzt ölni a
válogatott gyilkosokba. A cellában minden acélból készült, s valamennyi tárgynak le volt kerekítve
a vége. A berendezés egyik fele egy WC-ből állt, ami - mint azt Archernek később módjában állt
megtapasztalni - naponta egyszer, reggelente önműködően öblített. A másik bútordarabot Archer
először valami fémasztalnak nézte, aztán rájött, hogy az a priccs. Miután elhagyta saját, 2246-os
számú celláját is, az egyik őr a túlsó ajtó irányába mutatott, a Központi Gyülekezőterem felé, ahol a
nap egyetlen étkezése, a vacsora került most felszolgálásra.
Archer beállt a sorba, magához vett egy tálcát, és levett két tányért a pultról. Az egyiken
szürke, sós ízű és langyos kockák voltak, a másik kisebb tányéron apró édeskés zöld kockák.
- Mi ez? - kérdezte Sean a konyhástól, egy nagydarab, szempántot viselő kövér fickótól. A
konyhatündér arcára egy horogkeresztbe kapaszkodó sas volt tetoválva.
- Panírozott osztriga édes szószban, picinyem.
Archer tekintete felizzott.
- Hol van az ezüstnemű, hol a szalvéták?!
- Ezüst és szalvéták? - A pasas még akkor is röhögött, amikor újabb vendégét szolgálta ki.
Archernek még egy pohár víz is járt a vacsorához. A pohár fémből készült, nehogy valaki elkezdjen
okoskodni.
Ahogy Archer az asztalok felé fordult, a fegyencek beszélgetésének halk duruzsolása
egyszerre megszakadt. A váratlanul beállt csendben még az elektromágneses mező zümmögését is
hallani lehetett. Ez volt az első vizsgafeladat: mivel mindenki Archert figyelte, neki tökéletesen
kellett Castor Troy szerepét alakítania. Szemével szeretett öccsét kereste, és mivel sehol sem találta,
leült egy asztalhoz. A fegyencek római eleganciával; vagyis a kezükkel ettek. A zöld kocka talán
tofu lehetett, de semmi íze sem volt. Az utóíze viszont arról árulkodott, hogy valószínűleg nyugtatót
kevertek az adagjukba. Egy hatalmas termetű szakállas férfi, akinek a foga szinte zöld volt,
egyfolytában őt bámulta. Archernek, aki megpróbált üres semmitmondást sugárzó tekintettel
falatozni, fogalma nem volt, hogy ki ez, és hogy mit árthatott neki Castor.
Egy kecskeszakállas, tűzfoltos homlokú figura fordult most Archerhez. A homlokán lévő
bőrhiba úgy festett, mint Új-Zéland térképe. Archer nem nagyon bánta, hogy nem kell a
Zöldfogúval foglalkoznia, mikor a kecskeszakállas erős francia-kanadai akcentussal megszólalt.
- Zut alors! Castor Thoy! Emlékszel hám?
A fickó új lehetett. Archer még egyszer felnézett a homlokára, és már be is ugrott neki, hogy
ki újdonsült beszélgetőpartnere.
- Fabrice Voisine... persze, tudom már, hogy ki…
Archer észbekapott.
- Tudom, hogy ki kapott el. Sean Archer vitt be, miután a kanadai parlament öt tagját
megmérgezted Atlantic Cityben, a Ceasar's Palaceben.
- Nem kellett volna aszoknak az angolul vahtyogó seggfejeknek a Quebecois ellen
szavazniuk. Hallottam, hogy handán elintéztek.
Archer rádöbbent, hogy szinte mindenki ezt a beszélgetést figyeli.
- Szerinted úgy nézek ki, mint akit „handán” elintéztek, te franciabuzi?!

- 32 -
Fabrice rájött, hogy jobb, ha összehúzza magát. Nem akart ellenségeket magának
Erewhonban, és különösen nem akart Castor Troyjal ujjat húzni. Nemsokára Castor lesz itt a
császár.
- Nem, szó sincs hóla. Komolyan fantastique, ahogy kinézel. És van itt neked valami. -
Fabrice az overallja mélyéről ritka kincset, egy bébiételes üvegnyi szeszt varázsolt elő. Archer
valószínűnek tartotta, hogy lassan gyűjtögetett ennyit össze a fegyencektől bizonyos szexuális
szolgáltatások fejében.
- Castor, valódi meszkál! Még férget is szereztem bele!
Archer távolról gusztálta a vizeletszínű folyadék alján lebegő zöld kukacot. A gyomra
könyörgött, sírt, fenyegetőzött, de Sean magán érezte a kíváncsi pillantásokat. Egy hajtásra kiitta az
egészet, elégedetten elvigyorodott, aztán alaposan megrágta a pálinka bukéját jelentő gyűrűsférget. -
Asszem, már nem él - mondta faarccal, és kiöltötte a nyelvét, aminek végén ott ékeskedett az
összerágott állat turmix formájában. Fabrice másokkal együtt harsányan felröhögött, és Archernek
minden önuralmára szüksége volt, hogy le ne hányja őket. A Zöldfogú mentette ki szorult
helyzetéből azzal, hogy rávetette magát Archerre, és ütemesen verni kezdte, hatalmas
ökölcsapásokkal frissítve fel Castor memóriáját.
Miközben a Zöldfogú minden áron azon igyekezett, hogy lehetőleg valamilyen szokatlanul
fájdalmas módon, de azért feltétlenül lecsavarja Archer fejét, Seannak nem maradt más választása,
mint hogy térdét egy expresszvonat gyorsaságával a fejét szorító óriás ágyékába küldje. Az egyik őr
szájához emelte adó-vevőjét.
- Rendzavarás a Gyülekezőben. Mágneszárakat bekap...
- Parancs visszavonva! - avatkozott közbe Walton, és elégedetten lépkedett a dulakodók
irányába.
A Zöldfogú felüvöltött, egyik kezével az ágyékához kapott, a szabaddal pedig a szemközti
falig hajította Archert. Archer nagy nehezen talpra állt, és azt kellett látnia, hogy a többiek
meglehetősen lelombozódva néznek rá. Szinte alig tartotta őket vissza az előbb bevitt rúgás attól,
hogy fújolni kezdjenek. Egyikük különösen csalódottan bámult, s Archer csak egy pillanattal
később jött rá, hogy Polluxot látta. A Zöldfogú úthengerként robogott felé, s az ügynök most éppen
ezt akarta a saját javára fordítani. Keresztbe vetette magát a földön, mire hatalmas támadója óriásit
csattanva bukott el benne, s mielőtt még Zöldfogú felállhatott volna, Archer felpattant, s teljes
testsúlya lendületét beleadva, könyökkel előre zuhant a fickó szakállas fejére.
A közönség szimpátiáját Archer ezzel mindenképp elnyerte. A Zöldfogú feltápászkodott, és
vérbe borult aggyal egy hatalmas jobb egyenest küldött Archer irányába. Sean felkészülten várta az
ütést, elkapta a kinyújtott kart, és ellenfele egész háromszázötven fontnyi testsúlyát megpördítette a
tengelye körül. Az óriás tehetetlenül szánkázott végig az acélpadlón. Ágyéka ismét szabadon
maradt, de Archer ezúttal kihasználta a fémcsizma nyújtotta lehetőségeket is.
- Fej-re-so-ha! - hangsúlyozott minden egyes szótagot egy-egy rúgással Archer. A Zöldfogú
üvöltött fájdalmában. Mivel Archer lábát kezdte feltörni a fémcsizma, átváltott kézi vezérlésre, és
úgy ütötte az óriás fejét, állát, orrát, ahogy csak erejéből tellett. Az utolsó ütés akkora volt, hogy
Zöldfog végigszánkázott a fémpadlón, orrával véres csíkot húzva maga után. Becsületét mentendő
még egyszer felállt, és támadásra emelte a kezét.
Red Walton, aki eddig semmit sem tett, hogy leállítsa a verekedést, most kedveszegetten
lépett közbe.
- Mágneszárakat bekapcsolni - adta ki az utasítást nem túl lelkesen. Archer ismét enyhe
elektromosságot érzett, és egy lépést sem tudott tenni. A Zöldfogú kétségbeesetten eresztette le
karját, orrából fekete-fehér csíkos rabruhájára folyt az orra vére. Archer sikítva merevedett ki,
ahogy az elektromos botból a közvetlenül a gerincoszlopába áramló iszonyatos feszültség ívvé
feszítette a hátát, majd végigfutott az idegeken. Ekkor Walton beleöklözött védtelen gyomorszájába,
Sean pedig tehetetlenül előrecsuklott.
- Miért engem? Nem én kezdtem.
Walton válaszul állcsúcson ütötte. Archer összeesett, de mivel a talpát még mindig a
padlóhoz szegezte a mágneses tér, teljes testsúlyával térdre zuhant. A fémes fájdalomtól szikrázott
előtte minden.
- Ha egyszer kijutok innen... - suttogta Archer maga elé.
- 33 -
- Na, mi lesz akkor? - kíváncsiskodott Walton.
- Kirúgatom magát.
Walton először nem mondott semmit, csak értetlenül bámult le Archerre. Aztán hangos
röhögés tört elő belőle, amihez röviddel később a többi őr meg a fegyencek is csatlakoztak. Walton
most Zöldfogúhoz fordult.
- Ezért a szárítóba kerülsz, Dubov. - A fegyencek rémülettől elkerekedett szemmel, szótlanul
bámulták Dubovot. Mi lehet az a szárító? töprengett Archer, miközben az őrök botjaikkal
előreterelték az artikulálatlanul üvöltő óriást. Dubov egyszer csak elhallgatott, mert az
áramütésektől elvesztette az eszméletét. Az őrök végtagjainál fogva megragadták, és elcipelték
valahova.
- Mindenki vissza a cellájába, vagy holnap nincs kaja, világos?!
A fegyencek unottan vették tudomásul az ismerős fenyegetést, de elkezdtek
visszaszállingózni a celláikhoz. Walton Archerhez lépett, és közel hajolt az arcához.
- Számodra a nászutasoknak fenntartott lakosztályt utaltam ki. Vár már a jegesvödörben
előhűtött pezsgő, a hatalmas franciaágy meg a pezsgőfürdő.
Archer inkább csatlakozott a többi elítélthez. Pollux lelassítva sétált, hogy Archer beérhesse.
- Hé, tesó... - szólította meg Polluxot Archer. Pollux az ügynökre meredt, és lassan tetőtől-
talpig végigmérte.
- Tesó?! - köpött ki kelletlenül: - Te nem lehetsz a testvérem.

Hetedik fejezet

Archer visszafogott lélegzettel állt. Egy pillanatnyi hatásszünet után Pollux elvigyorodott.
- Az én testvéremet nem kapta volna soha el az a töpörödött pöcsű Sean Archer - korholta
Pollux. - Mondd, hogy a bomba legalább rendben van.
Archer megkönnyebbülten nagy lélegzetet vett.
- Még nem találták meg. Figyelj, Pollux... - Bár elfogta az undor, Archer mégis Pollux
vállára tette a kezét. Walton rájuk meredt, és botjával fenyegetőzve hallgatásra intette őket.
Megfogadták a tanácsát...
Archer felmászott egy létrán, mely szűkös cellájához vezetett. Miután az összes elítélt
elhelyezkedett, mind a kétszázötven cellaajtót egyszerre zárták be. Az egyik öreg, fehér szakállas
fegyenc, akit csak „az Idős”-ként emlegettek, nem érte el a legmagasabb sorban lévő celláját, így
kizárták. Vékony, reszkető hangján egyre azt kiabálta: „Ne, könyörgöm, ne.” - mikor elhurcolták,
hogy valami titokzatos büntetést mérjenek rá.
A cella olyan alacsony volt, hogy felállni sem lehetett benne. Erewhonban nem volt rádió,
televízió vagy könyvtár. Nem volt mosoda, nem volt mozi és nem volt udvar sem. Archer úgy vélte,
hogy valószínűleg a föld gyomrában lehetnek, mivel ugyanazt a nyomást érezte a fülében, mint
amikor a Tartarusban járt. Mikor a multifunkcionális bútorzatra nézett (a fémlap egyaránt betöltötte
az ágy, a szék vagy az asztal szerepét) megesküdött, hogy soha életében nem fogja alábecsülni egy
matracos ágy kényelmét.
- Castor! - szólalt meg valaki a szomszédos cellában. - Ez a tied. - Egy remegő kéz
konzervdoboznyi Scotchot nyújtott át a rácson keresztül. A későbbiekben érkezett még bourbon és
gin is, néhány ritkaságszámba menő cigaretta és némi fehér kockává préselt étel; ami helyi
viszonylatban az egyetlen keményvalutának számított. A helyi erőknek minden okuk megvolt azt
hinni, hogy Castor mostantól az új erewhoni császár, és mindent meg is tettek, hogy uralkodójuk
kegyeibe férkőzzenek.

Castor eszmélete lassan kezdett visszatérni. A fájdalommal kezdődött. A lüktető, szaggató,


fejét elborító éles fájdalommal. Aztán az is eljutott a tudatáig, hogy valami puha és nedves dolog
borítja az arcát, de valahogy túlságosan közelről érezte ezt a valamit. Fölfele nézett, és tágra nyílt
szemmel bámulta a monitorokon végigfutó görbéket. Egyszerre csak elhomályosodott a látása,
aztán újra kitisztult. Iszonyúan viszketett a szeme. Megpróbált pislogni, de nem ment. Miért nem
tud pislogni? Lehet, hogy megbénult? Nem. Érezte, hogy ökölbe tudja szorítani a kezét. Akkor

- 34 -
megdörzsöli a szemét. Először levette a maszkot, aztán a szeméhez nyúlt. Nem volt szemhéja.
Aztán rádöbbent, hogy nincs orra, szája füle sem: csak nyers izmokat és véres húst tapintanak ujjai.
Önkéntelenül felült, leugrott az ágyról, és letépte a rácsatolt vezetékeket. Hirtelen gyengeség
fogta el, a fájdalomtól tompán felnyögött, és rongybábúként zuhant össze. Az ágy szélébe
kapaszkodva valahogy sikerült felállnia, és kezével kitapintania a falon lévő kapcsolót. Éles fények
derengtek fel mindenütt a kórteremben, Castor átvergődött a fürdőszobába, és lassan, félve a
tükörhöz lépett. Halálra váltan üvöltött fel.
Nem kapott levegőt. Ha legalább hányni tudott volna, de nem volt semmi a gyomrában.
Mikor a sokkos remegés nagy nehezen elmúlt, körülnézett a laboratóriumban. Egy családi fotókkal
borított asztalt látott nem messze a fal mellett. Kezébe vette az egyik képet. Egy középkorú, hosszú,
őszes haját copfba fogó férfi látszott a képen, ahogy Bali egyik strandján csókot nyom szerető
hitvese arcára.
Castor gézzel körbetekerte az arcát, mikor végre megtalálta a kijárati felvonót. Felliftezett a
sötét fészerbe, és kilépett a szabad ég alá. Az eléje táruló látványból az éjszakai megvilágítás
ellenére sem volt nehéz kitalálnia, hogy egy marhafarmon lehet, valahol a tengerpart közelében. A
tiszta éjszakai égbolton szikrázón ragyogtak a csillagok miriádjai. Az ilyen éjszakák ihlették van
Gogh-ot alkotásra - gondolta Castor. - Vagy éppen arra, hogy levágja a fülét.
A tücsökciripelésen és a tehenek csapta zajon beszélgetés és nevetés hangjai szűrődtek át.
Castor a ház közvetlen közelében álló tölgyhöz sietett, majd mögé bújva benézett a konyhaablakon.
A laboratóriumban látott képről ismerős őszes hajú férfi és a felesége vidáman tejet iszogattak meg
pitét falatoztak a házban. Castor a gyorsforgalmi út szélén álló postaládához ment, és leolvasta róla
a címet: 1216 Ramsey Canyon Drive. Lars és Hunt térkép alapján könnyen idetalálhatnak. Most
már csak telefonálnia kellett. Ahogy messzebbre pillantott a Csendes-óceán partszakaszát követő,
autópályán, nem sokkal feljebb megpillantott egy benzinkutat, mellette pedig egy nyilvános
telefonfülkét.
Castor mindenekelőtt cigarettát akart szerezni... Megpróbált a benzinkutas szimpátiájára
alapozni, de mikor az nem hajlott a jó szóra, más megoldást keresett. Az ámuló fickó előtt letekerte
a fejét borító gézt, és barátságosan elmosolyodott. A tükörben már korábban kifigyelte, hogy a
kiváltott hatás leírhatatlan. A benzinkutas nyüszögve, remegő kézzel tolt elé egy karton Marlborót,
sőt még némi apróval is megtoldotta az adományt. - Csak menjen már el! - könyörgött a halálra
rémült férfi. Hát ennyit a jó szándék és a félelem motivációs különbségeiről - gondolta Castor, és
már sajnálta, hogy nem a pedagógus pályát választotta.
Lars és Hunt egy percig sem hitte el, hogy Castorral beszélnek. Mindenki úgy tudta, hogy
meghalt. A hangja pedig csöppet sem volt ismerős, lévén, hogy Troynak nélkülöznie kellett az
ajkait beszéd közben. Egy szavát sem hitték, de felkeltette az érdeklődésüket a dolog annyira, hogy
utánanézzenek. Ha másért nem is, azért mindenképp, mert a magát Castor Troynak nevező figura
valósággal könyörgött.
- Ide kell jönnötök - ismételte el többször is. - Ezt nem tudom egyedül megcsinálni.
Egy órával később Walshékat egy Range Rover fékcsikorgása ébresztette fel. Alig telt el
néhány másodperc, és a svédek egy bevonuló hadsereg lármájával törték be a bejárati ajtót. Selena
Walsh felkapcsolta az éjjeli lámpát, és nem látott mást csak a szoba légterét teljesen kitöltő
fegyvereseket, akik történetesen épp őrá meg a férjére céloztak.
- Kik maguk? És mit akarnak? - tette föl a szemüvegét Walsh.
Castor az ikrek közti szűk résen átverekedve magát válaszolt:
- Maga szerint mi a faszt akarhatok?! - sziszegte Castor, fogai között cigarettával. A füst
innen-onnan, arcának különböző üregeiből tört fel, és arctalan koponyáját gyengéden cirógatva
szállt fölfelé, a szoba mennyezete irányába. Selena ütemesen, rövid lélegzetvételnyi szüneteket
tartva velőtrázón sikoltozni kezdett. Ha tudta volna, mi vár rá, tartalékolta volna még az erejét.
Castor kedvtelve nézett a nőre. Azt hiszem, végképp megihletett ez az éjszaka, de mivel ecsetet nem
látok sehol... - morfondírozott magában. Egy perccel később Castor egy igen éles kést tartott Selena
füléhez. Már épp beváltotta volna fenyegetőzését; mikor az összetört Walsh végre felajánlotta teljes
körű együttműködését. Először is megadta a számítógép belépési kódját a svédeknek, akik a gép
adattára segítségével végigkövethették az akció minden egyes fázisát. Odahívták Castort, aki most
megtudhatta, hogy mit viselnek koponyájukon a divatozó FBI-ügynökök az idei szezonban.
- 35 -
A fegyenceknek napi negyvenöt perc állt rendelkezésükre, hogy kielégítsék
mozgásigényüket. Ilyenkor szívhatták el a naponta járó egy szál cigarettát is, ami valószínűleg
ugyanazzal a nyugtatóval volt megfűszerezve, mint a vacsorájuk is. Az „udvar” valójában
ugyanolyan páncélterem volt, akár a Gyülekező, csak épp a két végében felállítottak egy-egy
kosarat is. Az egyik oldalon volt még egy hatalmas videokivetítő is, amin az Ontario tó hullámzó
felszíne biztosította a kosarazáshoz elengedhetetlen, felszabadult hangulatot.
„Castor Troyt”, miután képességeiről futótűzként terjedt a hír, mindkét csapatba
beválasztották. Miután kisorsolták, hogy végül is kivel legyen, többen is odagyűltek a pálya köré,
hogy megnézzék maguknak a börtön új üdvöskéjét. Az első passzot Archer az arcába kapta, a
másodikat viszont sikerült megtartania. A középpályáról megpróbálta eltalálni a palánkot, de még
előtte az ellenfélhez került az ernyedten vánszorgó labda, és a másik oldalon pont is lett belőle.
Csapattársai nem merték leküldeni a pályáról, nehogy úgy járjanak, mint Dubov, de erre végül nem
is kellett sor kerüljön, mivel Castor-Archer egy vállrándítással lesétált a pályáról, és Pollux mellé
ült.
Pollux üres tekintettel, orrát piszkálva bámulta a videoprojektort. Meggyújtotta cigarettáját,
s a füstöt lassan beszívta, majd előbb az orrán, aztán a száján kilélegezte. Mikor megszólalt, szavai
ugyanilyen lassan folytak le ajkain.
- Persze ez az állandó elektromos zümmögés csak azért van, hogy minket szépen lassan az
őrületbe kergessen. Már hogyha előbb nem kapunk tőle agytumort.
Archer egyszerre érzett undort és sajnálatot az izgága kis ember iránt, aki, úgy tűnt, állandó
harcban áll saját testével. Pollux a tó hullámait bámulta.
- Erről a rohadt videoszalagról már nem is beszélek. Mindig ezt nyomják. Mintha csak
könyörögnének, hogy legyünk szívesek már fellázadni. - Pollux idegesen körülnézett. - Különben
is, hol a pokolban vagyunk?
Archer megvonta a vállát, és elvette a feléje nyújtott cigarettát. Szívott egy slukkot, s ekkor
észrevette, hogy Pollux árgus szemekkel figyeli a mozdulatot. Archer egy pillanatig habozott, hogy
letüdőzze-e a füstöt. Végül leküldte, s majdnem öklendezni kezdett. Pollux majomszerű mozdulatai
a másodperc töredéke alatt kimerevedtek. Halkan, szinte suttogva szólalt meg.
- Figyellek egy ideje.
Archer arca megkeményedett, és Polluxra bámult.
- Na és?!
Pollux újra felpörgött, zümmögő hangja mintha egy furcsa, idegtépő dallamot játszott volna.
- A dobásaid pocsékok. Régen zsákoltál, most meg szinte tolod magad előtt a labdát. A cigit
meg úgy fogod, mint egy piruló apáca. - Pollux most Archer kezére nézett. - És minek csavargatod
állandóan az ujjadat? - Polluxnak feltűnt, hogy Archer a beszélgetés alatt folyamatosan képzeletbeli
jegygyűrűjét birizgálja. Archer odapillantott, és örömmel nyugtázta, hogy Walsh eltűntette a fehér
csíkot az ujjáról. Vakart rajta még egyet, mintha csak a makacs viszketést intézné el végképp, majd
értetlenül ránézett Polluxra, hogy most meg mi a franc baja van.
- Erős kételyeim vannak afelől, hogy te... te vagy.
Pollux ekkor hirtelen Archer bal szeméhez kapott, és felhúzta a szemhéját, hogy megnézze,
ott van-e az ismerős szemhiba. Archer elkapta Pollux kezét, és ellökte magától. Pollux lecsúszott a
padról, de rögtön visszapattant, és kihívón farkasszemet nézett Archerrel.
Archer egy pillanatig még mérlegelte lehetőségeit, aztán hirtelen ötlettel hangosan elnevette
magát. Pollux vállára tette a kezét, aki először megpróbálta lerázni magáról a kart, de végül
megadón hagyta, hogy Archer magához húzza.
- Az üldözési mániád a régi, Pollux. Jobban tennéd, ha újra szedni kezdenéd a
gyógyszereidet.
- És milyen gyógyszereket írt fel nekem a doktor bácsi, kedves bátyám?
Archernek ez a rész igazán nem okozott gondot:
- Vivevexet, Placanolt és Depren-B-t, hogy kicsit stabilizálják azt az ingadozó
kedélyállapotodat. - Archer észrevette, hogy még van egy slukk. A dekket lassan a szájához emelte,
mélyet szippantott, és élvezkedve bent tartotta a füstöt. Aztán egyenesen Pollux arcába fújta.

- 36 -
- Pollux, kómában voltam. A reflexeim a béka segge alatt, az agyam olyan, mint egy tisztára
törölt winchester. Totális káosz körülöttem minden. Még azt sem tudom, hogy az a hülye Dubov mi
a francos fenét akart tőlem tegnap. - Archer kicsit megnyugodott, mikor látta, hogy Pollux gyanúja
lassan elalszik.
- Azt nem lehet elfelejteni! - kuncogott Pollux. - Aznap hetyegtél a feleségével, mikor őt
idehozták.
- Tényleg?
- Bezony.
- És szorgos kislány volt?
- Hát, mire hozzám került, már nem nagyon szorgoskodott... - kacsintott Pollux.
- Úgy látszik, sok mindent elfelejtettem. Annál inkább szükségem lesz a segítségedre.
Polluxnak nem nagyon tetszett, amit hallott. Nem vallott Castorra. Archer közelebb hajolt
hozzá.
- Nézz körül - kezdte suttogva. - Az ide zárt barmoknak legalább a felét csúnyán átkúrtuk.
Szerinted mi történne, ha rájönnének, hogy nem vagyok a régi, hm?! És akkor ki fog majd
megvédeni téged?
Pollux körbepillantott a teremben. A fegyencek éhes cápákként lesték szemük sarkából a
Troy fivéreket. A két Sudnick vérbosszút esküdött ellenük azon a napon, mikor egy
fegyverszállítmányt a csecsenek kezéről az oroszoknak játszottak át. Mellettük Annunzio Suarez
állt hadnagyaival, akinek az volt a sérelme, hogy annak idején egy kamionjuk teljes nyolcmillió
dolláros kábítószer-rakományát lenyúlták. Aztán ott volt még a Chang Gang. Velük Troyéknak
vérszövetséget kellett kötniük ahhoz, hogy végre átadjanak nekik egy hadiipari software-t, amit
Castor megrendelőjének szállítaniuk kellett. Archer átölelte Polluxot, aki ezt szokása szerint
vonakodva fogadta, de azért ezúttal sem bújt ki a családi rituálé alól.
- Ölelj meg, Pollux! Mutassuk meg ezeknek a faszjankóknak, hogy a Troy fivérek
mindhalálig összetartanak.
Pollux megölelte Archert, és látványosan megtapogatta testvérét. Mikor végül elengedték
egymást, Archer szétnyíló inge mögül feltűnt a gízai piramisok képe.
- Tudom, hogy a tizedik születésnapomra kaptam, csak azt nem, hogy miért.
Archer lélegzet-visszafojtva várta, hogy a még mindig bizonytalankodó Pollux beleessen a
csapdába.
- Ugyan már! - felelte szinte énekelve. - Az volt életünk legrosszabb napja!
Archer tudta, hogy most végtelen fájdalomnak kell tükröződni az arcán, és Mikeyre gondolt,
miközben fojtogatta a lelkiismeret-furdalás, hogy a fia iránt érzett gyászával ilyen módon kell
visszaélnie.
- Istenem! Akkor, amikor apa túladagolta magát a megyei kórházban - mondta Archer.
Pollux feje majdhogynem vibrálni kezdett, ahogy az emlékek feltolultak benne.
- Tehetetlenül feküdt az ágy mellett, azok a disznók pedig még csak meg se próbálták
megmenteni az életét. Te adtál neki szájon keresztül mesterséges légzést. Már akkor látszott, hogy
ki vagy.
Archert megdöbbentette, hogy Castor Troy sötét lénye mellett ilyen odaadó szeretet is
megfért. Pollux szemei bepárásodtak, mikor újra megszólalt.
- Emlékszel, mire esküdtél meg a temetésen?
- Hogy kinyírom apám orvosait?
- Úgy értem, utána - szólt Pollux, és gyerekes arckifejezéssel, szégyenlősen hajtotta le a
fejét. Ujját végighúzta a „bátyó” vállán, és csak ezután szólalt meg. - Azt ígéjted... hogy mindig
vigyázni fogsz rám.
„Ígéjtem?” - gondolta Archer. A hét összes undorító élménye közül ez volt a
leggyomorforgatóbb. Ha most sem hányja el magát, sikerülhet kiszednie belőle, amiért ezt az
egészet idáig végigcsinálta.
- És fogadni mernék, hogy meg is tartottam az ígéjetemet.
- Ez volt az egyetlen, amit soha nem szegtél meg.
Pollux sugárzó szemeket meresztett Castorra. Archer arcáról lassan eltűnt a mosoly, ahogy
feladatára koncentrált.
- 37 -
- Hagyjuk a fenébe a múltat - váltott hangot -, mikor előttünk áll a jövő is. Még nem
csináltak ki bennünket. - Archer elővett egy kisüveg konyakot, meghúzta, majd Pollux felé
nyújtotta. - Még ott van a bomba.
- Naná! - Pollux elvette az üveget. - Tízmillió dollár! - sóhajtotta: - És most mind a cali
drogbárók zsebében marad.
Cali drogbárók? - Archer nagyon meglepődött. Erről halvány lila gőzük sem volt a
Hivatalban.
- Nem is ez a legrosszabb, Pollux.
- Ugyan, mi lehet rosszabb annál, mint hogy az ember elveszít tízmillió dollárt?
- Az, hogy itt fogunk rohadni, mikor felrobban. Egy valóságos műremeket építettél. A
Modern Művészetek Múzeumában volna a helye! - Archer olyan lelkesnek tűnt, hogy Pollux simán
elhitte: őt magát is ki kéne állítani mesterműve mellé.
- Hát ez nem is kétséges. De most már be kell érnie az L.A. Kongresszusi Központtal.
Archer bólintott, aztán elmosolyodott: - Kösz, Pollux - mondta, és ezúttal őszinte volt.
Pollux döbbenten nézett. - Mi az, hogy „kösz”?!
Pollux Troy összezavarodott. Rejtély lapult ott, ahonnan nem várt semmilyen titkot. Nem
tudta, hogy mi az, de megrémítette. Archer felfogta, hogy bizonyos fokig leleplezte magát azzal,
hogy nyilvánvalóvá tette győzelmét. Pollux azért ennyiből nem jöhetett rá az igazságra, de Archert
már egyáltalán nem érdekelte, hogy mire jött rá és mire nem. Egyszerre úgy érezte, hogy tényleg
megérte keresztülverekednie magát ezen a hátborzongató feladaton. Élvezettel eljátszott a
gondolattal, hogy majd megírja és eladja történetét Hollywoodnak, busás keresetéből pedig
főiskolára járatja Jamie-t, Eve-vel pedig európai körútra fognak menni.
- Azt hiszem, ezek tényleg kikészítettek téged - mondta Pollux, és fintorogva nézett
Archerre. Ebben a pillanatban a kivetítőn megjelent Red Walton életnagyságú képe:
- Figyelem. Egyikük fegyelemkihágást követett el. Caspar Dubovot, a negyven-ötvenhatos
számú elítéltet a Deszikkációs Zárkába helyezzük életfogytiglani büntetésének hátralévő éveire.
Pollux, Archer a többi fegyenccel együtt némán meredt Waltonra. A kamera objektívja az
őrmesterről a mellette álló embernagyságú, üvegborítású kapszulára siklott. A kapszulában Dubov
ült, akit fémbilincsek tartottak szorosan fogva. Üvöltve esedezett kegyelemért rekedtes, most mégis
valahogy gyermekinek tűnő hangján.
- Ne, könyörgöm ne bántsanak! Megígérem, hogy jó leszek!
Archernek fogalma sem volt, hogy mi fog következni, de szánalom fogta el szerencsétlen
Dubov láttán.
Walton megnyomta az előtte lévő pult gombjait, majd beleszólt a csuklóján lévő adó-
vevőbe.
- Az egy-huszonhármas deszikkációs kapszulát bekapcsolni - mondta, és egy popsztár
önhittségével kacsintott a kamerába.
A kapszula belsejében csövek fúródtak Dubov oldalába. Mindegyik cső végéből
sündisznótüskékre emlékeztető vékony tűkből álló fémgömbök meredtek előre. Dubov eszeveszett
sikollyá erősödő üvöltése végül kissé tompult, mikor a kapszula tetejére rázárult egy üvegbura.
Archer legszívesebben elfordult volna, mikor a kapszula mellett álló orvos bekapcsolt egy
szivattyút, ami sűrű, sárgás folyadékot szívott ki Dubov testéből, majd azt a gép mellett álló
tartályba szállította. Dubov már nem kiabált. Másodpercek alatt múmiává aszalta a pokoli szerkezet,
a férfi szemei kifejezéstelenül, üvegesen meredtek előre. Egy hidraulikus lift vízszintes helyzetbe
fordította, majd a mennyezet felé emelte a Dubovot magába záró kapszulát. A kamera most totálra
váltott, és követve Dubov távolodva zsugorodó kapszuláját, a kivetítőn látható kép megpihent a
mennyezeten. A fegyencek a mennyezet narancssárga fényében most több mint száz csontvázzá
aszalt és éppen csak életben tartott fegyencet pillanthattak meg. A kamera ismét Waltont mutatta.
- Köszönöm a figyelmüket, uraim. És ne feledjék, az igazság ideát van, a szárítóban.

Archer cellájának szűk fémpadlóján fekvőtámaszozott. Türelmetlenül várta már, hogy végre
átadhassa a megszerzett információt, és akcióba léphessenek. Épp felülésekre váltott, mikor Walton
botjával megütögette a rácsokat.

- 38 -
- Látogató - szólt, mire Archer szélesen elvigyorodott. Soha nem örült még annyira a rengő
hasú Ned Brodie látványának, mint most fog. Miller is itt lesz, és tetszik, nem tetszik, kapni fog tőle
egy puszit. Még Brodie-nak is puszit fog adni. Hazafelé megállnak majd egy bárnál, és alaposan le
fogják magukat inni a sárga földig. Walton beleszólt az adó-vevőbe, mire a cella ajtaja kicsapódott.
Szinte vonszolta maga után súlyos fémcsizmáit, hogy mielőbb a kihallgató helyiségbe érjen.
Mikor a terembe ért, érezte, hogy a mágneszárat bekapcsolták. Archer szinté sugárzott, ahogy a vele
szemben lévő ajtó kicsapódott. Lelkesedése azonban abban a pillanatban szertefoszlott, ahogy
megpillantotta látogatója kék szemét.
Archer úgy érezte magát, mintha villamosszékben kivégezték volna, csak aztán valahogy
mégis életben maradt. Saját arcát nézte, de egy másik ember fején. Nem tudta elszakítani tekintetét
a látványtól. Azt remélte, hogy csak álmodik.
- Mi a gond? Nem tetszik a vadonatúj személyiségem? - szólt hozzá saját hangja.
Archer értetlenül bámult egykori önmagára. Rossz előérzettel figyelte a pimasz tekintetet
saját szemében, a cinikus vigyort saját arcán. Egyszerre minden világos lett.
- Castor? - nyögte ki rekedten.
- Nem. Már nem - felelte Castor Troy, és gunyorosan elhúzta a szájat, ami nem is olyan rég
még Sean Archer tulajdonát képezte.

Nyolcadik fejezet

Archer térde megrogyott. El is esett volna, ha a fémcsizma nem szögezi a padlóhoz a talpát.
- Ez nem igaz - suttogta rekedten. - Nem hiszem el.
Castor elvigyorodott.
- Fantasztikus. Mintha a tükörbe néznék, de mégse magamat látnám. Na mindegy. Tudom,
hogy itt nehéz napilapokhoz jutni, úgyhogy hoztam neked egyet.
Castor a padlóra dobta a Los Angeles Times aznapi számát. Az első oldalon öles szalagcím
hirdette a szenzációt: TÍZ HALOTT A POKOLI TŰZVÉSZBEN. A cikket két arckép illusztrálta:
Malcolm és Selena Walsh.
- Szörnyű tragédia - csóválta a fejét Castor. - Walsh egy zseni volt, de nagyon szűkmarkúan
osztogatta művészete áldásait. Képzeld, meg kellett kínoznom a feleségét, hogy hajlandó legyen
elvégezni rajtam a műtétet.
Archert hányinger fogta el.
- Megölted őket?
- Naná, hogy megöltem őket, te húgyagyú! És elégettem minden bizonyítékot, amiből
kiderül, hogy ki voltál te valamikor.
Castor rágyújtott egy újabb Gitane-ra.
- Jó lesz, ha megszokod a gondolatot, hogy innen nem jutsz ki többet.
Archernek ezekben a pillanatokban nemcsak a torka, de egész tüdeje összeszorult. Kis híján
elsírta magát... halálos ellensége szeme láttára.
- Mire készülsz, Castor?
A terrorista szeme összeszűkült.
- Egyvalamit tisztázzunk - sziszegte, és ujjával Archerre mutatott. - Castor te vagy. Én Sean
Archer vagyok.
- Mire készülsz!? - üvöltötte Archer sötétlilára vált arccal.
Castor felkacagott, és szívott egyet a cigarettájából.
- Olyan lehetőséget kaptam tőled, amilyen egy életben csak egyszer adódik. De hát
Amerikában vagyunk, nem igaz? Tegnap még koldus, holnap már királyfi. Hálám üldözni fog.
Castor elpöckölte a füstölgő csikket, s az épp Archer két csizmája között landolt.
- És most, ha megbocsátasz, mennem kell. Szét kell kúrnom egy príma állást, és meg kell
kúrnom egy príma feleséget. Bocsánat, szeretkeznem kell vele. Minden jót.
Archer eszelős dühvel hadonászott a távozó Castor után.
- Gyere vissza, te szemétláda! Gyere vissza!
- Ejnye, Sean, ez a stílus nem illik hozzád - csóválta meg a fejét Castor, és az ajtó melletti
hívógombbal riasztotta Waltont.
- 39 -
Az őr berontott a helyiségbe. A hadonászó Archer láttán gyorsan kábításra állította botját, és
egy mozdulattal ártalmatlanná tette az „elítéltet”. Archer a padlóra hanyatlott, álla nagyot koppant
az acéllapon.
- Sajnálom, uram - szólt Walton.
- Semmi baj. Ezek a pszichopata bűnözők mindenre képesek.
Azzal Castor sarkon fordult, és faképnél hagyta Archert.

Amikor Sean magához tért, legelőször is azt vette észre, hogy állából csöpög a vér. Az őrök
a cellája felé vonszolták - Walton kis híján tőből kiszakította a karját.
- Azt ajánlom, húzza meg magát, Castor. Most, hogy Pollux is elment, nagyon magányos
lesz idebent.
- Pollux... mit csinált? - motyogta Castor, miközben talpra állították, és belökték a cellájába.
- Sean Archer megegyezett vele, hogy tanúskodik. Cserébe szabadlábra helyezték.
A cella rácsai becsapódtak. Archer az acélrudakat markolva nézett a távozó Walton után.
- Meg kell hallgatnia, Walton! Most rögtön!
Az őr megfordult, és elvigyorodott.
- Miért, különben mi lesz? Kirúgat? Ha nem marad nyugton, elkülöníttetem.
Archer továbbra is tiltakozni próbált, mire Walton rövid parancsot mormolt a csuklójára
csatolt adó-vevőbe. A cella rácsaira szinte azon nyomban acéllemezek ereszkedtek. Néhány
másodperc múlva már se hang, se fény nem hatolt be a cellába.
Archer a sötétben a padlóra roskadt. Még soha életében nem érezte ennyire egyedül magát.
Tenyerével megdörzsölte arcát, de azon nyomban émelygés fogta el - eszébe jutott, hogy még az
arca sem az övé.

Tito lakótársa, Anson lement a Gelson's-ba vásárolni. Barátaik, Miguel és Brian nemrég egy
adoptált kislánnyal tértek vissza Romániából, és megígérték, hogy este a kicsit is áthozzák
vacsorára. Anson valami román specialitást akart főzni, de a kiválasztott pistou nevű ételhez árpa és
friss cékla is kellett. Titóra várt a feladat, hogy megvegye a sört, valamint hogy szerezzen egy
román nyelvkalauzt és egy posztert Nadia Comaneciről. Beszerzőkörútjáról hazatérve megállt az
ajtóban, és felkapta az újságot a küszöbről.
Castor már korábban megtalálta a házat. Archer kocsijában érkezett, zsebében Archer
tárcájával és menedzserkalkulátorával. Titónak elállt a szava a meglepetéstől, mikor a konyhába
lépve egy meszkált nyakaló alakkal találta szemben magát. Ösztönösen eldobta a bevásárlószatyrot,
és előrántotta pisztolyát, de a következő pillanatban megkönnyebbült mosoly terült szét arcán. A
konyhában „Sean Archer” ült.
- Jesszusmária, Sean. A szívbajt hoztad rám. Mi a fene történt?
- Te vagy a titkos ügynök - vonta meg a vállát Castor. - Mondd meg te.
Castor levette a lábát az asztalról, és jól meghúzta az üveget. Érdeklődve várta, hogy Tito
bekapja-e a horgot.
A néger leeresztette fegyverét, és homlokát ráncolva Castorra nézett.
- Te aztán jó kis hangulatban vagy - csóválta meg a fejét, és felemelte a bevásárlószatyrot a
padlóról. - Mi történt? Gondolom, Pollux azonnal átlátott a szitán, és le kellett fújni az egészet.
Castor mosolyogva nézte a zsebeiben kotorászó Titót. A néger rövid keresgélés után az
asztalra helyezte Archer jegygyűrűjét.
- Ezt nehogy itt felejtsd.
Castor először undorodó pillantást vetett az ékszerre, de aztán érte nyúlt, és felhúzta
Archerénál némileg vastagabb ujjára. A gyűrű megakadt az ízületnél. A mozdulat láttán Titó
gyanakodni kezdett.
- Kösz - bólintott Castor. - E nélkül mintha nem is volnék magam. Adsz egy sört?
- Először meszkál, aztán sör? - Tito kipakolta a szatyrot, s közben belepillantott az újságba.
Mikor meglátta a Walsh halálát hírül adó szalagcímet, mozdulatlanná dermedt. Minden önuralmára
szüksége volt, hogy meg tudja őrizni a nyugalom látszatát. Kissé merev léptekkel a hűtőhöz sétált.
- Érkezik a sör - szólt.

- 40 -
Kivett egy üveget a kartonból, majd hirtelen mozdulattal megfordult, és Castor felé dobta. A
terrorista felemelte jobbját, és megpróbálta elkapni a sört, de elvétette. Az üveg kupakja meglazult,
s miközben Titó a pisztolya után kapott, habos folyadék fröcskölt szét a konyhában.
Castor nagyon gyors volt. Bal kezében már ott volt a pisztoly, és el is sütötte, mielőtt még a
néger célba vehette volna őt. Az első golyó Tito torkát találta el. A férfi szájából piros hab
bugyogott elő, remegő kezéből kiesett a fegyver. Castor a fröcskölő söröspalackra nézett.
- Ezt még gyakorolnom kell - állapította meg. A második golyó Tito két szeme közé
fúródott.

Castor magával vitte a sört. Természetesnek tartotta, hogy egy olyan precíz ember, mint
Sean Archer térképet is tart a kocsijában, és így is volt. Segítségével hamarosan megtalálta
Archerék kertvárosi családi fészkét. Az Oldsmobile csendesen gurult az ápolt kertekkel szegélyezett
utcán. A környéken gyerekek fogócskáztak, asszonyok mentek át a szomszédba cukrot kérni, a
férfiak pedig füvet nyírtak, vagy az oleandereket nyesegették.
- Atyaúristen, micsoda élet ez - motyogta Castor, miközben nyakát nyújtogatta, hogy
kisilabizáljon egy házszámot. - Lehet, hogy itt még a farkam se áll fel.
A munkába induló Eve komoran nézte, amint az Oldsmobile elhaladt a ház előtt. Azután az
autó megállt, visszatolatott, és beparkolt. Castor az ülés alá dugta a sört, és széles mosollyal
kipattant az autóból. Eve szerette, ha férje mosolygott - ez egyébként ritkán fordult elő -, de e
pillanatban nem tudta rávenni magát, hogy viszonozza az üdvözlést.
- Gondolhattam volna, hogy előbb-utóbb a címünket is elfelejted - jegyezte meg élesen.
- Bocs. Gyilkos napom volt.
Castor nem bírta abbahagyni a vigyorgást. A nő sokkal szexisebb, mint várta. Eve a kocsija
felé indult, s ő hátulról csatlakozott hozzá, hogy a fenekét is szemügyre vehesse. Nem rossz...
vékony derék, formás tompor. A nő feltette napszemüvegét, és hátat fordított neki.
- Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megjössz. És az a szörnyen fontos feladat?
- Melyikre gondolsz? - kérdezett vissza Castor. A francba, a nőt is meg kell ölnie?
- Honnan tudjam? Soha nem mondasz semmit.
Castor arcára ismét kiült a vigyor.
- A dolgok nem a számítások szerint alakultak. Hova készülsz?
Eve megvonta a vállát: - A kórházba.
- A kórházba? Miért, beteg vagy?
A nő napszemüvege fölött rápillantott, majd az égre emelte tekintetét. Castor észrevette az
orvosi táskát. Hoppá.
- Hiába próbálsz levenni a lábamról. Még mindig dühös vagyok rád. - Eve továbbindult a
Volvo felé. - Van valami maradék a jégben. Egy pizza. És valami rossz thaiföldi kaja.
- Jó munkát - szólt utána Castor.
Eve bedobta táskáit a kocsiba, és némán behuppant a volán mögé.
- Várj egy percet, drágám - kérte Castor megbántottságot színlelve.
- Mi van?
Eve beindította a motort. Castor a kocsihoz lépett, az ablakon át benyúlva megfogta a nő
nyakát, és szájon csókolta. Eve döbbenten meredt rá.
- Mi ütött beléd?
- Nem szoktam megcsókolni a feleségemet, mielőtt elválunk?
- Nem!
Eve gázt adott, és Castor ajkát nyalogatva nézett utána. Jóízű a ribanc. Tuti, hogy olyan,
mint a többi melózó picsa: mondd neki, hogy szép, vágj hozzá pár ékszert, és elolvad, mint a vaj.
Eközben Eve-nek a kocsiban az a képtelen gondolata támadt, hogy férje szájának cigaretta-
és söríze volt.
Castor alaposan szemügyre vette Archerék otthonát. A ház egy tökéletesen felújított
kétszintes bungaló volt.
- Fúj - motyogta. - Milyen kurva régi.

- 41 -
Bement a nappaliba, és körülnézett a sötét színű, század eleji bútorok között. A gondosan
kiválasztott Tiffany-lámpák és Parrish-nyomatok a Nouveau-esztétikát tükrözték. Castor a
berendezést furának, érthetetlennek és rondának találta.
Hamarosan rábukkant Castor dolgozószobájára, melyet azonnal felismert a régi serlegekről,
FBI-kézikönyvekről és a sorozatnyi Tom Clancy regényről. Leült az íróasztalhoz, és módszeresen
átkutatta a fiókokat. Ki ez a gyerek, akinek a képével tele van a ház? Biztos a kölyök, akit
megöltem. Castor átnézett egy halom karácsonyi üdvözlőlapot, egy rakás számlakivonatot (az FBI-
osok éhbérért dolgoznak), és végül ráakadt egy skiccfüzetre, melyben Archer a kalandjait
dokumentálta. A füzetben fényképek és kivágott újságcikkek sorakoztak. Castor most
megismerhette a noteszban említett nevekhez tartozó arcokat: Wanda Tant, Buzz Williamset,
Loomist és Victor Lazarrót.
Castor megkívánt egy cigarettát. Becsukta a fiókokat, és nekilátott füstölnivalót keresni. A
kutatást a konyhában kezdte, pontosabban a konyhaszekrény fiókjaiban. Eve egy vázában frissen
vágott dáliákat helyezett az asztalra. Castor növekvő nikotinéhséggel nyitotta ki az utolsó fiókot,
amely tele volt gyertyákkal és tésztavágó formákkal, legmélyén pedig több kisalakú notesz lapult. A
legfelső könyvecske borítóját egy japán ukejroe nyomat díszítette: rajta agyagpipát szívó, fehér arcú
nők. A notesz sárgás lapjait préselt virágszirmok tarkították, melyekből enyhe szantálfa-illat áradt.
Az első oldalon precíz gyöngybetűkkel írott figyelmeztető szöveg állt: Ez a napló Eve
Donovan Archer tulajdona. Legintimebb gondolataimat tartalmazza; ezért ha férjem, lányom vagy
bármelyik barátunk beleolvasna, egymás iránti szeretetünkkel és bizalmunkkal élne vissza. Aki
megtalálja ezt a könyvet, tegye vissza a helyére, és ne olvasson tovább.
Castor végiglapozta a könyvecskét. Az utolsó bejegyzés néhány napja íródott.
„Sean megint elfeledkezett a szerelmünk napjáról. Hülyének érzem magam, amiért
elmentem a Jurgensan's-ba, és fontonként 72 dollárért angelikát vettem, hogy Nesselrode-süteményt
készítsek neki. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem szabad őt okolnom a csalódottságomért, hiszen az a
saját elvárásaimból fakad. Azt hittem, hogy egy romantikus vacsora és a barackszínű, csipkés
melltartó meg a hozzávaló csipkés bugyi megtöri ezt a lélekölő átkot. Már közel két hónapja, hogy
nem szeretkeztünk...”
Castor elfintorodott. - Micsoda elbaszott fickó - motyogta magában. Megcsörrent a telefon.
Castor összerezzent ijedtében, és gyorsan visszatette a naplót a fiókba. Ez most már az ő telefonja,
fel kell vennie. De vajon hol van? Valahol megnyikordult egy ajtó, és Castor egy tinédzser lány
bársonyos bőrű lábait pillantotta meg. A gyerek lefelé szaladt a lépcsőn, hogy felvegye a drót
nélküli telefont. Castor a fal mellé húzódva figyelte Jamie-t, aki sűrű kuncogások közepette
sustorgott a telefonba. A lányon nem volt más, csupán bugyi és egy szakadt póló. Castor
felkapcsolta a konyhában a villanyt, mire Jamie felé fordult. Mikor látta, hogy az apja az,
elfintorodott, és újra hátat fordított. A feszültség fokozódik - gondolta Castor. - Archer feleségének
is jó segge van, de a lánya: igazi csemege. Mikor Jamie észrevette, hogy „apja”, még mindig
figyeli, telefonostul felment a szobájába, becsapta az ajtót maga mögött, és rágyújtott egy
Marlboróra. Castor megérezte a dohányfüst illatát, és tüdeje szinte belefájdult a vágyakozásba.
Kettesével szedve a lépcsőket felment az emeletre, és fülét Jamie szobájának ajtajához szorította.
- Itthon van az apám - hallotta a lány hangját. - Issssszonyúan utálom... Igen, megkaptam az
emailjeidet... A verset is. Te írtad?... Tényleg?
Castor kopogtatott az ajtón:
- Várj egy percet - mondta halkan Jamie, aztán kezével eltakarta a kagylót. - MI VAN!? -
kiabálta az ajtó felé.
A gomb elfordult, és az ajtó nyílni kezdett. Jamie odaugrott; és megpróbálta becsapni, de
Castor bedugta lábát a nyílásba.
- Le kell tennem, Karl, majd visszahívlak - hadarta Jamie vállát az ajtónak vetve, és
kikapcsolta a telefont. - Nem tiszteled a magánszférámat, mintapapa.
- Velem ne beszélj ilyen hangon... kisasszony - vette fel a „szigorú atya”, szerepét Castor. -
Gyerünk, Jamie. Engedj be.
Castor erősen meglökte az ajtó, és fenyegetően benyomult a szobába. A lány homlokát
ráncolva meredt rá.
- Jamie? - ismételte fintorogva.
- 42 -
Jamie nagy döbbenetére Castor először tetőtől talpig végigmustrálta „lányát”, tekintete csak
azután állapodott meg az arcán. De miféle tekintet volt ez... Castor a lány háta mögött hímzett
párnát pillantott meg, rajta Jamie nevével.
A lány kicsinek és kiszolgáltatottnak érezte magát.
- Biztosan nem hallottad, amit mondtam... Jamie. Megkívántam valamit, amit pillanatnyilag
csak tőled kaphatok meg.
Jamie kővé meredve állt. Apjának furcsa viselkedése teljesen összezavarta. Egy prédára éhes
ragadozó hipnotizáló tekintetét érezte magán, s ő maga kéjesen-borzadva várta, hogy mi fog
történni. Mit tud tenni, ha apja hozzányúl?
Castor keze elindult felé... . a jelenet mintha lassított felvételen zajlott volna... azután a kéz
elhaladt mellette. Castor felemelte a doboz Marlborót, és kirázott belőle egy szál cigarettát.
- Ööhm... Penny hagyta itt - magyarázkodott Jamie.
Castor megvonta a vállát, kecsesen megdöntötte fejét, és rágyújtott. Szemét lassan lehunyva
kéjesen szívott egyet a cigarettából, majd egyenletes, hosszú sugárban kifújta a füstöt.
- Ha ez a mi titkunk marad, én sem szólok anyádnak.
Jamie néhány másodpercig csak hápogni tudott.
- Mióta dohányzol? - nyögte ki végül, és végigmérté apját.
Castor keresztbe tett lábbal állt előtte. Egyik kezét ökölbe szorítva a csípőjének támasztotta,
miközben kedvesen mosolyogva kirázott még néhány szál cigarettát a dobozból.
- Lesz egy-két változás az életünkben. Pappa tartogat pár meglepetést.
Azzal Castor sarkon fordult, és kisétált. Jamie, utána bámult.
- Pappa? - suttogta, és lerogyott az ágya szélére.

Castor nem tudta pontosan, hány órakor szokott Archer megjelenni a munkahelyén, de a
kilenc órát meglehetősen biztos tippnek tartotta. Csak elegánsan, utasította magát, mikor belépett a
lobbiba, felöltve szigorú Archer-arcát. Biccentéssel köszöntötte a kövér biztonsági őrt, aki épp egy
szendvicset majszolt.
- Mr. Archer, elfelejtett bejelentkezni - hallotta maga mögül az őr recsegő hangját.
Bejelentkezni? Castor megfordult, és észrevett egy másik ügynököt, aki épp az azonosító-
berendezés leolvasójára nyomta a hüvelykujját.
- Elnézést... Edward - szólt, az őr névtáblájára pillantva.
- Edward? - vonta fel a szemöldökét a kövér férfi. - Miért ez a hivatalos hang?
- Bocs… Eddie - korrigált Castor, és a leolvasóra nyomta hüvelykujját. Egy pillanatra
elhagyta híres magabiztossága - vajon Walsh a megfelelő ujjlenyomattal látta el őt?
A monitor mintha egy másodpercig habozott volna, de azután pirosról zöldre váltott.
A folyosón Wand Tan jött szembe vele, és ő udvariasan köszöntötte a nőt.
- Önnek is jó reggelt, uram - felelte kissé meglepődve Wanda. Archer legjobb esetben is
csak egy futó „helló”-t vetett oda neki reggelente.
- Hól van Pollux Troy?
- A kihallgatószobában, Lazarróval.
Castor befordult jobbra, de Wanda hangja megállította.
- Mondom, a kihallgatószobában.
- Persze - bólintott Castor, és hátraarcot csinált. Egyszer már kihallgatták ebben az épületben
- erre kellett menni? A folyosó szinte végtelennek tűnt. A legkülönfélébb irodák mellett haladt el,
míg végül rábukkant egy ajtóra, amit egy jótét lélek szerencsére ellátott a „Kihallgató” felirattal, A
külső helyiségben ott állt Lazarro, és a kémlelőtükrön át Polluxot nézte. Bent az asztalon egy tál
sajtos omlett és egy adag hasábburgonya állt, de Pollux csak nehezen tudott enni, mért csuklóját
bilincs szorította. Castornak egy hosszú pillanatába tellett, amíg felismerte Lazarrót.
- Hogy van a koronatanúnk, Victor?
- Azonkívül, hogy ketchuppal kéri a krumplit, egy büdös szót se szedtünk ki belőle. -
Lazarro idegesen dobolt háta mögött összefűzött ujjaival. - Ha feltesszük, hogy a bomba valóban
létezik, nincs sok időnk hátra. Ez kész őrület, Sean! Ebből katasztrófa lehet!
- Öt percet kérek négyszemközt Polluxszal. Bízz bennem, Victor. Beszélni fog.
Lazarro farkasszemet nézett Castorral.
- 43 -
- Tudom, hogy ebben az ügyben az ösztöneidre hallgatsz, Sean. De az mégiscsak túlzás,
hogy egyezséget kötsz ezzel a pszichopatával...
Lazarro indulni készült, de megtorpant.
- Nem tétszik ez nekem, Sean. Nagyon nem tetszik.
Mikor Lazarro végre kiment a folyosóra, Castor belépett a belső helyiségbe. Gyorsan
leeresztette a redőnyt, és kikapcsolta a mikrofonokat.
- Köpnöd kell, Pollux. Próbálj jó pofát vágni a dologhoz.
- Jó pofát? - Pollux ellökte maga elől az ételt. - Mikor egy ilyen pofát látok? Mindjárt elfog a
hányinger!
Castor maga elé húzta a tálcát, és nekilátott az omlettnek.
- Te kapsz hányingert? Nekem kell naponta százszor belebámulnom ebbe köcsögpofába.
Oda a szemem, az állam, a tökéletes metszésű orrom. Ennyi erővel a seggemet is az arcomra
varrhatták volna.
A kémlelőtükörbe pillantva Castor egy olyan ábrázatot látott, amely tagadhatatlanul szebb
volt, mint saját eredeti arca.
- Az a rohadék elvette az életemet. Cserébe én is elveszem az övét.
- Micsoda? - meredt rá Pollux. Válla idegesen rángott, kezével combja belső oldalát
vakargatta.
- Jól hallottad, tesó. Jó útra térek.
Pollux a bátyjára meredt.
- Archer az agyadat is elvette?
- Képzeld csak el: Dillinger mint J. Edgar Hoover. Carlos, a Sakál mint az Interpol főnöke.
Muammar Kadhafi a Moszád élén...
Pollux abbahagyta a vakaródzást, és feszülten figyelt. Egyszerre felfogta, milyen lehetőség
rejlik a helyzetben.
- Rendelkezésemre áll a világ legnagyobb magánhadserege - folytatta Castor. - És ami a
legjobb: ebben a játékban a jó fiú leszek.
- Nem - felelte Pollux fülig érő szájjal. - A legjobb az, hogy ebből az állásból nem tudnak
kirúgni. - Pollux pillantása megbilincselt kezére tévedt, s arcáról leolvadt a mosoly. - És velem mi
lesz, Castor?
A terrorista ünnepélyesen bólintott. Agyában már körvonalazódott a terv.
- Vallomást teszel. Én hős leszek, és elő fognak léptetni. - Castor meggyújtott egy cigarettát,
és Pollux szájába dugta. - Te pedig, Pollux... szabad leszel, mint a madár.

Ha az FBI saját erőből meg is találta volna a bombát, nem valószínű, hogy hatástalanítani
tudták volna. Castor újra elment a Kongresszusi Központba, és még bonyolultabbá tette a bomba
szerkezetét, félrevezető áramkörök újabb rétegét állította csatasorba, hogy megnehezítse a
tűzszerészek dolgát. Mikor ezzel is végzett, még egyszer meglátogatta Polluxot, majd bejelentette,
hogy a fogoly vallomást tett, és csatlakozott a különleges egységhez, amelynek tagjai perceken
belül ellepték az épületkomplexumot.
A porcelánborítás mögül megfejthetetlen logika szerint tekergő drótok szövevénye tűnt elő.
A tűzszerészek körülbelül úgy érezték magukat, mintha egy ufó műszerfalán kellene eligazodniuk.
Az osztagot vezető százados farkasszemet nézett a gonoszul világító alkatrészekkel, és azonnal
tudta, hogy a drótok túlnyomó többsége csupán az aktív áramkört hívatott álcázni. Az egyetlen
könnyen felismerhető alkatrész egy csúcstechnológiás rezgésérzékelő volt. Az osztagparancsnok
izzadni és remegni kezdett, mikor a visszaszámlálóra pillantott: kevesebb mint négy percük maradt.
A technikus is elsápadt - nyilvánvaló volt, hogy ennyi idő alatt semmit nem tudnak tenni. Castor
ezalatt türelmetlenül várakozott odakint.
- Jesszusom - suttogta a százados. - Mit csináljunk?
- Szerintem meneküljünk - felelte a technikus, és felegyenesedett. Érezte, hogy hónaljából
kövér izzadságcsepp indul el lefelé az oldalán.
Castor komor arccal lépett a helyiségbe.
- A bombát rezgésérzékelő védi, uram. Elég egyetlen drótot elvágni, és... - Az
osztagparancsnok nem fejezte be a mondatot.
- 44 -
- Távozzon az embereivel együtt, százados - utasította hidegvérűen Castor.
- Nem tudja hatástalanítani, uram - ellenkezett a technikus.
- Induljanak! - förmedt rájuk Castor. A különleges egység tagjai örömmel engedelmeskedtek
a parancsnak, és úgy eliszkoltak, mint a nyulak. Castor ellenőrizte, hogy-válóban mind eltűntek-e,
majd mobiltelefont húzott elő a zsebéből. A készülék némi átalakítás után már távirányítóként
funkcionált. Castor megnyomta a csillag gombot, mire a bomba fényei lassan kihunytak. A
visszaszámláló óra huszonhét másodpercnél megállt. Még mit nem, mondta magában Castor, és
ajkára szorított ujjal eltöprengett. Azután újra megnyomta a csillag gombot, és a visszaszámlálás
folytatódott. Castor addig várt, amíg már csupán két másodperc volt hátra a robbanásig, akkor ismét
kikapcsolta a bombát. Így mindjárt más - gondolta. Elővett egy kis üveg Eviant, az ásványvízzel
befröcskölte arcát és gallérját, majd elindult kifelé az épületből, kezében trófeájával, a két tartállyal,
melyek tartalma, az A és a B folyadék immár nem keveredhet össze. Útközben visszaállította
mobiltelefonját, és felhívta Lazarrót.
- Sikerült - jelentette lakonikusan. Tudta, hogy néhány percen belül újságírók és tévések
hada veszi majd körül, de őt csak az érdekelte, hogy egy bizonyos ember tudomást szerezzen
páratlan hőstettéről.

Archer testi-lelki nyomorával küszködve baktatott a kosárlabda-pálya széle mentén. Az


„udvar” elnevezésű pont volt az egyetlen alkalom, amikor az elítéltek sétálhattak. A
videoképernyőn mindig ugyanazok a képek villogtak: egy régi természetfilm az Ontarió-tó
állatvilágáról. Archer szemének azonban még az unalomig ismert felvételek is kellemesebbek
voltak, mint a körülötte nyüzsgő elítéltek; ezek a patkány-, hal- és majomképű szörnyetegek.
Archer ügyelt rá, hogy magabiztos hatást keltsen, megőrizze a jogát a sétához. Mindeddig senki
nem állt az útjába, de a rabok sejtették, hogy Castor és Pollux csak együtt igazán erősek.
Ennélfogva nem kell cigarettát vagy italt küldeniük neki ajándékba, és a desszertről sem kell
lemondaniuk. Archer igyekezett kiszellőztetni a fejéből a kezdődő őrület aggasztó jeleit.
Megszaporázta lépteit, mintha ki tudná sétálni agyából a kellemetlen érzést.
A videofal egyszerre megvillant, és búgó hang figyelmeztette az elítélteket. Ma is
kiszárítanak valakit? A képernyőt Red Walton arca töltötte be.
- Uraim, ma különleges jutalomban lesz részük. Televíziót nézhetnek. Az utasítást Sean
Archer ügynök úr adta ki az FBI-tól.
A fegyencek örömrivalgással fogadták a hírt, Archer pedig érezte, hogy szívverése
felgyorsul. A képernyőn a televíziós híradó felvételei jelentek meg.
Az izzadó Castor Troy kimerülten, de nyugodtan sétált ki a Kongresszusi Központ
épületéből, kezében a hatástalanított bombával. A kép mellett most a hírolvasó arca jelent meg.
- Sean Archer FBI-ügynököt a mai napon az egész város hősként ünnepli. Az ügynöknek az
utolsó másodpercekben sikerült hatástalanítania egy, a Los Angeles-i Kongresszusi Központban
elhelyezett bombát. A legújabb fejleményekről Valerie Rice számol be.
Castor eleinte a szerénykedő hős szerepét játszotta, de hamarosan elragadta a hév, és
élvezettel lubickolt a reflektorfényben. A kép előterében egy csinos szőke riporternő kommentálta
az eseményeket. A fegyencek hangos ovációval köszöntötték a fiatal nőt, nem törődve vele, hogy
csupán egy képernyőnek füttyögnek. Archer alig hallotta a riporter szavait.
- Szinte bizonyosra vehető, hogy a bombamerénylet kiszemelt áldozata Eduardo Castillo, a
kolumbiai Legfelsőbb Bíróság főbírója volt. Castillo ugyanis be nem jelentett villámlátogatást tett
volna ma a Kongresszusi Központban.
A riporternő ekkor a mellette elhaladó Castor felé fordult, és mikrofonját az „ügynök” arca
elé tartotta.
- Mr. Archer, tudják már, hogy kit gyanúsítsanak a merénylet előkészítésével?
Castor megállt, és látható élvezettel szemlélte a csinos nőt.
- Erről egyelőre nem beszélhetek - felelte. - De ha az illető most lát minket, szeretnék üzenni
neki valamit.
Castor belenézett a kamerába.
- Ügyes próbálkozás volt. De most kiderült, ki itt a főnök.
Castor felemelte kezét... és végigsimított saját arcán.
- 45 -
Archer soha nem hitte volna, hogy emberi lény ilyen hihetetlenül dühös tud lenni. A
bensejében lángoló haraghoz képest a pokol hűvös és árnyékos helynek tűnt. Castor Troy az ő
ruháit viseli! Archer lélegzete elakadt a felháborodástól, biztosra vette, hogy tüdeje és minden belső
szerve pillanatokon belül felrobban. Mikor újra megnyugodott kissé, és már kapott levegőt,
tekintete az egyik őrre esett, aki ujjlenyomata segítségével azonosította magát, hogy kijusson az
egyik, tiltott zónának számító folyosóra, Archerben halvány remény ébredt. Eszébe jutott, hogy
saját ujjlenyomatát nem veszítette el, hiszen Walsh csupán ráhelyezte ujjaira Castor bőrrajzolatát.
Kérdés, hogy az erewhoni komputer összeköttetésben áll-e az FBI washingtoni központi gépével.
Ha igen, a letapogató talán elfogadja az ujjlenyomatát.
Jól tudta, hogy a börtönben semmiféle éles tárgyat nem talál. Miután visszatért cellájába,
szemfoga hegyével látott hozzá, hogy letépje ujjáról a Castor bőrét imitáló szövetréteget. A művelet
pokoli fájdalommál járt, de mikor vérző hüvelykujjára nézett, megpillantotta saját ujjmintázatát.

A kövér biztonsági őr sugárzó mosollyal köszöntötte a hivatalba visszatérő Castort. Castor


végigsétált a folyosón, és mosolyogva várta a hazatérő hősnek kijáró ünneplést. Néhány
munkatársától valóban kapott elismerő intéseket, de senki nem állt fel az üdvözlésére, ahogy
tapsolni sem mertek. Castor megállt a kávéfőzőgép mellett, és végigjáratta tekintetét a komoly
arcokon.
- Maguk nem néznek tévét? Hol az üdvrivalgás? Hol a pia meg a kurvák?
Munkatársai döbbenten néztek rá, sőt, néhányan egyenesen undorodva. Castor rájött, hogy a
piával meg a kurvákkal egy kicsit túllőtt a célon, ezért felnevetett, mintha csak viccelt volna. Az
irodában voltak olyanok, akik még sohasem látták Archert nevetni. Egyik-másik nő egyszerre
szexisnek találta őt, Loomis, a vakmerő zöldfülű egyenesen odalépett hozzá, vigyorogva
megtapsolta, és kezet nyújtott neki. Castor vidáman megszorította kezét, amire többen is tapsolni
kezdtek. Castor mindenkivel kezet fogott, és szerényen hajlongott. Mikor végre elhalt a taps,
beszédet intézett munkatársaihoz.
- Loomis, Buzz, öh, Wanda... és a többiek. Köszönetet szeretnék mondani mindannyiuknak.
Köszönöm, hogy ennyi évig elviselték a kibírhatatlanul unalmas természetemet. Mostantól pedig
vegyék úgy, hogy újjászülettem.
Castor körülnézett a helyiségben. Munkatársai egytől-egyig olvadoztak a gyönyörűségtől.
Loomis újabb, az elsőnél is lelkesebb tapsvihart indított el.
- Köszönöm, köszönöm. Igazán szóra sem érdemes - mosolygott Castor, és behátrált az
irodájába.
Wanda és Kim Brewster épp olyan tátott szájjal meredtek, mint a többiek.
- Csoda történt - csóválta a fejét Wanda. - Archernek személyisége nőtt.
- Lehet, hogy beleoperáltak egyet - felelte Kim, majd rádöbbent, hogy a kezében tartott
aktákat vissza kellene vinnie főnöke szobájába.
Mikor belépett, Castor épp egy e-mailre válaszolt. Kim kihúzott egy alsó fiókot, mire Castor
felugrott, és rácsapott a lány fenekére:
- Ejha, Kim!
Kim elképedve meredt főnökére.
- Elmegyek kávéért - szólt Castor. - Maga is kér?
- Nem... Köszönöm, nem - hebegte Kim, és pislogva nézett az elviharzó „Archer” után.
Castor visszatérve Lazarrót találta az asztalánál. A főnöke sötét tekintettel nézett rá, mire
Castor megállt, és viszonozta a pillantást. Lazarro meglengetett egy sárga jegyzetfüzetet.
- Látom, már gyakorlod a nagyfőnöki aláírást - szólt, és az asztalra lökte a füzetet.
Castor megvonta a vállát. Csupán Archer aláírását gyakorolta.
- Mi a gond, Victor? – kérdezte, és lazán a falnak dőlt.
Lazarro kissé felemelte hangját.
- Nagyon jól tudod, hogy „mi a gond”. Hátba támadtál. Elküldted Washingtonba a bomba-
ügyről készített feljegyzéseidet. Tudod, hogy ezek után minek néznek ott engem?
Castor vállat vont, és belekortyolt kávéjába.
- Idiótának? - bökte ki.

- 46 -
- Igen. Idiótának! - fakadt ki Lazarro. - Inkompetens, szenilis, nyomozásra alkalmatlan
idiótának!
- Victor, én csak azt tettem, amit a szabályzat előír.
- A szabályzat? Azt írtad nekik, hogy én tagadtam a bomba létezését!
- De hát tényleg tagadtad, nem?
- És te is!
Lazarro hátat fordított Castornak, és kibámult az ablakon.
- Az isten áldjon meg, Sean, nagyon jól tudtad, csak az alkalomra várnak, hogy kitehessék a
szűrömet. Hogy tehettél ilyet? Tizenöt éve vagyunk barátok. Mindenre én tanítottalak meg.
Lazarro sóhajtott, és úgy tett, mintha egy kukáskocsit figyelne. Castor is az ablak felé
fordult.
- Akkor ezt nem is érdemes tovább taglalni - szólt, kerülve Lazarro tekintetét.
Lazarro úgy érezte, mintha kést forgatnának a testében. Felállt, és kihúzta magát, hogy
megőrizze a méltóság látszatát. Rámeredt a furcsa idegenre, aki Sean Archernek nevezte magát.
- Ne hidd, hogy megadom magam - sziszegte.
Castor megfordult, hogy megnézze, elment-e Lazarro. A főnök azonban megállt az ajtóban,
Castor válaszát várva. A terrorista csupán röpke pillantásra méltatta. Lazarro sietős léptekkel
eltávozott, abban a biztos tudatban, hogy „Archer” titkol valamit. Ki fogja deríteni, mi az, még ha
mindkettejüknek az állásába kerül is.
Castor a könyvespolchoz lépett, kezébe vette az Archer család fényképét, és gyakorolni
kezdte Sean fagyos fotó-mosolyát. Azután a tükör elé állt, hogy ellenőrizze az eredményt, és
rámosolygott magára. Sean Archer - pályafutásod végre a magasba ível - gondolta. Mikor
visszatette a képet a helyére, tekintete megakadt egy poros könyvön: Ön és az FBI - Tájékoztató új
munkatársainknak. Castor becsukta szobája ajtaját, és visszaült az íróasztalhoz.

Kilencedik fejezet

Mikor Castor szatyrokkal megrakodva visszatért az élelmiszerboltból, Jamie épp a


büntetődobást gyakorolta a hátsó kertben. A lány feketére festette a haját, sápadtlila rúzst viselt, és
vastag, fekete vonalakat rajzolt a szeme köré. Igen különös látványt nyújtott: olyan volt, mintha
Kleopátra kosárlabdázna. Épp megint rontott, amikor Castor odalépett hozzá.
- Mehet egy meccs?
Jamie lebiggyesztette ajkát, és undorodva sóhajtott.
- Ne akard, hogy megint elseggeljelek, mintapapa. Nem tesz jót a fejlődő pszichémnek.
- Csak nem félsz, hogy veszítesz? - kérdezte Castor, és letette a szatyrokat.
Jamie laposan odapattintotta neki a labdát. Castor kapásból egy gyönyörű hárompontost
dobott. A lány csodálkozva nézett rá, és most magasan passzolt neki. Az eredmény egy zsákolás
volt. Jamie elment a lepattanóért, és dobni készült, amikor „apja” megállította.
- Próbáld magasabb ívben dobni a labdát. Figyelj a vállad és a kosár szögére.
Jamie csúnya kis gombbá csücsörítette száját, de látszott, hogy igyekszik megfogadni a
tanácsot. Utánozta Castor mozdulatát, és zsákolt. Arca egy pillanatra kisimult, alig észrevehető
biccentéssel jelezte, hogy örül a tanításnak. Castor elvigyorodott, és a szatyrok felé indult, amikor
meghallotta a felhajtón közeledő Beamer tülkölését.
- Mennem kell, apu. Itt van Karl.
Apu! - gondolta Castor. Örült, hogy Jamie végre nem mintapapának szólította, de aztán
eltűnődött, vajon miért örül neki. Hiszen Jamie nem az ő gyereke. Pillanatnyi diadalérzete azonnal
semmivé foszlott, mikor megpillantotta Karlt. A fiú szolid, jól ápolt polgárgyerek volt, khakiszínű,
vasalt nadrágot viselt és fehér pólót. Mikor Castor felé fordult, hogy mosolyogva köszöntse,
kivillant hófehér, fogszabályozóval tökéletesített fogsora. Castor undorodva nézte Karl rövidre
vágott, fényes, gesztenyeszínű haját, és a behízelgő mozdulatsort, amellyel a fiú kinyitotta Jamie
előtt a kocsi ajtaját. Karl kényeskedő külseje egy percig sem tévesztette meg Castort. Megérezte,
hogy sok közös van benne meg a fiúban. És Karlnak több esélye van megkapni Jamie-t, mint neki.

- 47 -
A kórházból hazafelé menet Eve az estéjét tervezgette: megnézi a vetélkedőt a tévében, és
eszik az ágyban egy szendvicset. Sean kocsija a felhajtón állt, de a házban sötét volt, így Eve arra
következtetett, hogy férje már lefeküdt. Fáradt és álmos volt, még az ajtóig vezető öt lépcsőfokot is
nehezére esett megmászni. Odabent koromsötét volt, Eve tapogatózva kereste a villanykapcsolót, de
ekkor egy gyufaszál meghitt sercegésére lett figyelmes. A sápadt narancsszín fényben férje arcát
látta. „Archer” még mindig öltönyben volt, s egy olyan nyakkendőt viselt, amely évek óta
érintetlenül lógott a szekrényben. Castor meggyújtott néhány gyertyát, melyek az elegánsan
megterített asztalon álltak. A férfi mosolyogva nyugtázta Eve döbbent arckifejezését.
- Csak azt ne mondd, hogy elfelejtetted, Eve.
Az asszony értetlen tekintete elárulta, hogy igen.
- Ma van a szerelmünk napja! - Castor szinte énekelve ejtette ki e szavakat, s közben egy
sötétzöld üvegből bort töltött Eve-nek, majd átnyújtotta az asszonynak a poharat. A bort
kortyolgatva Eve érezte, hogy férje meleg pillantása lassan felolvasztja a lelkében terpeszkedő sötét,
jeges gombócot. Castor kihúzta számára a széket, s mikor Eve leült, a férfi hátulról megcsókolta a
nyakát. Eve megborzongott a gyönyörűségtől, s elnémította felébredő gyanakvását, mert minden
porcikája árra vágyott, hogy az utolsó cseppig kiélvezhesse ezeket a pillanatokat. De hiába, a
gyanakvás visszatért: ez a vacsora csak rossz hírt jelenthet. Castor istenítő pillantást vetett „nejére”,
majd eltűnt a konyhában, s nemsokára egy tál csemegével tért vissza: zsenge zöldsaláta,
leheletvékonyra vágott dió, füstölt goudasajt és mogyorós mártás sorakoztak a tálon művészi
elrendezésben. Eve élvezettel kóstolgatta az ínyencfalatokat. A második fogás tejszínes-
paradicsomos csigatészta volt gyöngyhagymaszósszal.
- Miért érzem úgy, hogy egy ismeretlen férfival vacsorázom? - csóválta meg a fejét Eve.
Castor elvigyorodott, és elegánsan megtörölte száját az asztalkendővel.
- Nagyon fontos... hogy titokzatosság lengje körül ezt az estét - szólt, olyan finoman ejtve a
szavakat, mintha rózsaszirmok volnának. - Legyen a dolog... meglepetés.
Eve kutató tekintettel nézett „férjére”, aki felé emelte a poharát. Mosolya azonnal semmivé
foszlott, mikor kapiskálni kezdte, miről van szó.
- Meglepetés, Sean? Tőled? A te dolgaid körülbelül annyira meglepőek, mint hogy reggel
felkel a nap.
Eve leejtette villáját, gyorsan kortyolt egyet a borból, majd lecsapta a poharat.
- Ezúttal mennyi időre mész el?
- Elmenni? - Castor döbbent pillantása egészen meggyőzőre sikeredett.
- Hát nem arra megy ki ez az egész? A bor, a vacsora... Mikor kezdődik az újabb bevetés,
Sean?
Castor megfogta Eve másik kezét, amely eddig idegesen dobolt az asztalon.
- Nem megyek sehova, Eve.
- Mindig ezt mondod. És aztán mindig elmész.
Castor mélyen az asszony szemébe nézett.
- Biztosan megérdemlem a szemrehányást - zümmögte mély, erotikus hangon. - Sean Archer
a legimpotensebb és legunalmasabb fickó a földön.
Eve lehajtotta fejét, és maga elé meredt.
- Ez nem igaz, Sean - felelte szemlesütve. Castor megszorította az asszony kezét.
- Dehogynem igaz. De talán meg tudok változni. Azért vagyok most itt, hogy kettesben
legyünk. Szeretném látni, hogyan táncol a gyertyafény a gyönyörű...
Castor elhallgatott. A francba. Milyen színű a nő szeme? Romantikus eleganciával közelebb
hajolt, és belenézett Eve szembogarába. Barna?
- ...barna szemedben.
A férfi felállt, és az asszony széke mögé lépett. Mélyen beszívta a haja, a bőre illatát. Mikor
ujjai Eve nyakához értek, az asszony forrónak érezte őket. Eve maga is tűzbe jött, de gyanakvása
még nem csitult el teljesen, s csak akkor akarta beadni a derekát, mikor a férfi valóban ráveti magát.
- Csak... megfelelő körülmények között akartam elmesélni neked - búgta -, hogy
előléptetnek.
- Tessék?
Castor letérdelt a nő elé, és áradó tekintettel nézett fel rá.
- 48 -
- Ez még nem hivatalos, de úgy néz ki, hogy Lazarro... nyugdíjba vonul. Tippelj, ki lesz az
utódja.
- Ez csodálatos, Sean. - Eve szeme könnybe lábadt, de bizonytalansága megmaradt. A férfi
egyik kezével átkarolta a vállát, a másikkal a combját simogatta.
- Szóval nem megyek sehova. Legfeljebb... fel a hálószobába, veled.
Eve-en most már végképp úrrá lett az elragadtatás. Fejét a férfi vállára hajtotta, s a kéjtől
elgyengülten hagyta, hogy „Sean” felemelje, és karjában vigye fel a lépcsőn. Beléptek a
hálószobába, de Castor nem állt meg, hanem egyenesen továbbment a fürdő felé. Óvatosan
beállította Eve-et a zuhany alá, és ütközésig csavarta a csapot. Az asszony ruhája egy pillanat alatt
csuromvizes lett.
- Öltönyben vagy, Sean...
- Ne törd meg ezt a spontán lendületet - búgta a férfi. A helyiséget lassan betöltő gőzfelhő
homályában a csempézett falhoz szorította a nőt. Nyelvével mélyen Eve szájába hatolt, s két
kezével leszaggatta az asszony elázott blúzát. Eve megadóan a csempének dőlt, és behunyt szemmel
várt, amíg Castor lerúgta cipőjét, és kibújt nadrágjából.
- Olyan, mintha először volnék veled - szólt a férfi, és az őrületig felizgult Eve átadta magát
ennek a sötét, bizsergető valaminek, amiről pontosan érezte, hogy minden, csak nem szeretkezés.
Magában hálát adott Istennek, hogy Castor Troy meghalt. A halála felszabadította férjében ezt a
csodálatos vadállatot, ezt a bestiát, amely nyelvével és erős ujjaival belé hatolt, s véget nem érő
extatikus borzongással ajándékozta meg őt. És Castor valóban nem fukarkodott kivételes
férfiasságának ajándékaival...

„Minden elítélt vetkőzzön le a zuhanyozáshoz” - hangzott az általános érvényű utasítás.


Erewhonban a rabok hetente egyszer zuhanyozhattak, pontosabban kellett zuhanyozniuk, hiszen ez
kötelező program volt. Archer látta, hogy a többiek mind kibújnak a rabruhából, és meztelenül
üldögélnek a jéghideg acéllapon. Ő maga is így tett, s mikor végre kinyíltak a cellák rácsai, beállt a
Higiéniás Zóna felé terelt elítéltek sorába. Furcsán érezte magát így, egy szál acélcsizmában. A
raboknak nyilvántartási számuk szerint kellett sorba állniuk, aki rossz helyre állt, annak az őrök a
hátába nyomták az elektromos botot, majd visszakísérték a cellájába, ahol három nap elkülönítés
várt rá. Az acélfalakkal szegélyezett karámban lépkedve Archer az otthonáról álmodozott.
- Kíváncsi vagyok, marad-e melegvíz, mire sorra kerülünk - kérdezte a 2245-östől. A rabnak
hosszú, sárgásszürke haja volt, és egyik szeme hiányzott; az üres szemüreghez tartozó szemhéját
vastag fekete cérnával varrták össze. A férfi emellett meglepően alacsony termetű volt, így
egészében véve egy mesebeli gonosz törpére emlékeztetett.
- Melegvíz? Mit gondolsz, hol vagy? A Ramadában? Egyetlen zuhany van, az alá kell
beállnod harminc másodpercre. Annyi időd se lesz, hogy a seggedet megmosd.
- Levehetjük a csizmát?
- Nem - válaszolta a törpe. - A csizmát csak akkor veszik le rólad, mielőtt bedugnak a
szárítóba.
Archer eltöprengett a lehetőségen.
- Hogyan juthat oda az ember? – érdeklődött.
- A Deszikkációs Részlegbe? Mi a fenét érdekel ez? Kiszárítanak, mint a sózott húst.
- Csak mondd meg, hogy jutok oda.
- Gyűjts össze három rossz pontot. - A 2245-ös lehalkította hangját. - Vagy üss meg egy őrt.
- Nincs duma - szólt rájuk az egyik őr, és megmarkolta botját. Néhány perc múlva Archer a
sor elejére került. Szinte pánikszerű félelem lett úrrá rajta, úgy érezte magát, mint a vágóhídra terelt
állat. Nem lepődött meg, mikor megpillantotta Red Waltont, aki egy hordozható rádiós terminálba
táplálta be az elítéltek tisztálkodási adatait. Mikor a fali kijelző zöldre váltott, Walton elkurjantotta
magát:
- Zuhany!
A 2245-ös beszaladt a jéghideg vízsugár alá, felemelte karját, és pánikszerű gyorsasággal
mosakodni kezdett. Harminc másodperc leteltével a kijelző pirosra váltott, és a vízsugár megszűnt.
- Kifelé! - parancsolta Walton.

- 49 -
A 2245-ös továbbcammogott, Archer látta, hogy a törpe csizmájában áll a víz. A lábbeli
menet közben cuppogó hangot hallatott. A törpe beállt a meztelen, didergő elítéltek közé, akik mind
arra vártak, hogy Archer végezzen, és visszamehessenek a cellájukba felöltözni. A kijelző zöldre
váltott.
- Zuhany! - förmedt rá Walton Archerre. Archer azonban mozdulatlan maradt.
- Keresed a bajt, Castor?
-, Igen - felelte Archer, és jobb ökle a másodperc tört része alatt szoros kapcsolatba került az
őr állával. Walton megpördült, és szó szerint a fal adta neki a másikat. A két ütéstől elveszítette az
eszméletét, s ahogy összerogyott, két szeme két különböző irányba nézett. A rabok lelkesen
felordítottak. A központi mágneszár egy másodpercen belül aktiválódott, s attól kezdve egyetlen
elítélt sem tudott megmozdulni.
Archer kinyitotta fájós öklét. A fájdalomból ítélve néhány csontja biztosan megrepedt.
Mikor a narancssárga ruhás őrök körülzárták, feje fölé emelte kezét, tudván, mi következik.
Mosolyogva fogadta a gyomrába, gerincébe és combjába fúródó elektromos botokat. Szánalmas
húscsomóként fetrengett, rángatózott, mígnem jótékonyan befogadta a „kis halál”.
Mikor magához tért, minden mozgott körülötte. A Deszikkációs Részleg tömör acélból
készült hidraulikus kapuja felé vonszolták. Az ajtó kitárult, s Archert egy pillanatig elzsongatta a
helyiség meleg levegője. Tekintete a mennyezetre tévedt, és megpillantotta a halvány narancssárga
fénybe vont deszikkációs kapszulákat. A koponyává aszalt fejű, kiszárított rabok guvadó szemei
mintha csodálkozva meredtek volna az új jövevényre. Archer magában majonézes üvegben
fulladozó óriás tücskökhöz hasonlította őket. A mennyezetről drótkötélen lógó kapszulák különböző
csövek útján tartották a kapcsolatot a külvilággal. A csövek egy része táplálékot adagolt az
élőhalottaknak, a többi pedig elszállította a salakanyagot
Archer idegesen pásztázta a helyiséget. Hamarosan megtalálta, amit keresett: messze fent, a
mennyezet közelében egy kémlelőablak nyílt a központi őrszobába.
Felülről üres kapszula ereszkedett alá. Miközben a tároló a megfelelő állásba fordult, Archer
ájulást tettetett, és összeroskadt. Az őrök felnyalábolták, és beültették a kapszulába. Egy biológus
mérnök, vastag kanülöket szúrt az artériáiba, és bekapcsolta a dehidratáló készüléket. Archer keze
és lába kilógott a kapszulából. Mikor veszik már le a csizmát? Érezte, hogy a folyadék gyorsan
távozik a testéből, s bőre egyre jobban ráfeszül izmaira. Végre lazult a lábfején a szorítás. Az egyik
csizmát kikapcsolták, és lehúzták a lábáról. Mikor a másikat is meglazították, Archer kinyitotta a
szemét.
Mielőtt még lehúzhatták volna a csizmát, Archer irgalmatlanul állba rúgta vele az őrt. A
másik őr elektromos botja után kapott, de Archer addigra megragadta a férfi gallérját, és arccal a
kapszula üvegfalának rántotta. Az üveg apró szilánkokra repedt, s azok össze-vissza vagdalták az őr
arcát. Archer még erősebben beleszorította az őr fejét az üvegbe, s a férfi ezután már nem mozdult.
Archer ekkor lerúgta a gyűlölt csizmát.
A fegyvertelen biológus mérnök rémülten hátrált. Archer felkapta az elektromos botot, és
elkábította a mérnököt, majd ismét rácsatlakozott a dehidratálóra, és visszatöltésre állította a
készüléket. A gép másodpercek alatt pótolta testnedveit. Archer kitépte magából a kanülöket, és
gyorsan levetkőztette az egyik ájult őrt.
Miközben Archer odalent öltözött, a központi őrszobán posztoló fegyőr egy pillanatra
abbahagyta megkezdett Blackjack-partiját a komputerrel, és rutinszerűen lenézett a Desszikkációs
Részlegbe. Egy másodperccel később felvijjogtak a riasztószirénák. A rabok ugyan még soha nem
hallották ezt a hangot, mégis azon nyomban kitalálták, hogy valaki szökni próbál. Walton, aki
mindeddig irodájában próbált magához térni, most hasogató fejfájása ellenére felugrott, és
összeállított egy rohamosztagot. Egy percbe sem telt, és a fegyőrök már rohantak is a Deszikkációs
Részleg felé.
Archer észrevette, hogy a Részleg ajtaja még mindig tárva-nyitva áll. Rövid keresés után
megtalálta a falon a zárógombot, és az ajtó dörrenve becsukódott. Archer az elektromos bot
segítségével leverte a kapcsolót, és rövidzárlatot okozott az ajtó mechanizmusát irányító
áramkörökben. Így egy ideig biztonságban érezhette magát, de már csak egy irányba menekülhetett:
felfelé.
Walton adó-vevőjén keresztül utasításokat küldött a központi vezérlőterem személyzetének.
- 50 -
- Nyissák ki ezt a kurva ajtót!
Az ajtó - mint valami rossz lift - félig kinyílt, majd újra becsukódott.
- Lőjék le! - ordította Walton, mikor az ajtó ismét nyílni kezdett. Az őrök nem voltak elég
gyorsak, és az ajtó ismét bezárult. Walton könyökével utat csinált magának az őrök közt, s mikor
legközelebb kinyílt az ajtó, célba vette Archert.
Archer a padlótól a mennyezetig érő feszítőkábelekbe kapaszkodva felfelé mászott az
oxigént, táplálékot, vizeletet és bélsarat szállító csövek pókhálószerű szövevényében. Walton
golyója egyenesen a fő vizeletszállító csőbe fúródott.
Az ajtó becsukódott, majd ismét kinyílt. Walton beszorította a nyílásba elektromos botját, s
a rohamosztag tagjai berontottak a helyiségbe.
Archer elérte a mennyezetet, belekapaszkodott a táplálékosztó csőbe, és átlendült az egyik
kapszulára. A tartályok hinta módjára lengtek, ahogy végigmászott rajtuk. Az őrök eközben odalent
tüzelőállást vettek fel, és gondolkodás nélkül lőttek mindenre, ami mozgott. A kilyuggatott
csövekből és kapszulákból barna, sárga és szürke folyadék záporozott a fejükre, lehetetlenné téve
számukra, hogy pontosan célozzanak. Walton undorodva felordított, és vaktában belelőtt egy
kapszulába. A tartály szilánkokra robbant, s hibernált lakója egyenesen az őrökre zuhant.
A kiszárított rab teste szétomlott, mint valami túlfőtt csirke. Karja, keze, lába és feje levált
törzséről, s a csonkokból sárszerű vérmassza szivárgott. Az őrök borzadva húzódtak hátra. Walton
kitörölte szeméből a gusztustalan folyadékot, és a magasba pillantva látta, hogy Archer elérte a
központi őrszoba előtti utolsó kapszulát.
Archer egy pillanatra megállt, és elolvasta a tartály feliratát: „PUCK, MILES M.; 32
rendbeli nemi erőszak; ítélet: 204 év; hátralévő idő: 197 év 4 hónap, 3 nap, 2 óra, 27 perc.” A
másodpercek egyre fogytak.
- Hintázunk egyet, Puck - motyogta Archer, és meglengette a kapszulát. A tartály
nekicsapódott az őrszoba kémlelőablakának, de további három ütésre volt szükség, mire a vastag
üveg betört. Archer a kapszula hátán belendült a helyiségbe. Az ott tartózkodó őrparancsnok és
helyettese azonnal rátámadtak. Archer felkapott egy nagyobb üvegdarabot, és mély sebet ejtett vele
az őrparancsnok mellkasán. A fegyőr összegörnyedt a fájdalomtól, és elejtette elektromos botját.
Archer elkapta a fegyvert, és szembefordult másik támadójával, aki mindaddig ugrásra készen állt
mögötte.
- Gyere csak - biztatta Archer a fegyőrt, és leguggolt, mint a támadni készülő tigris. Az őr
előrelendült, és meglendítette botját, de Archer saját fegyverével kivédte a támadást. Mielőtt még az
őr újabb ütésre emelhette volna a fegyvert, Archer teljes erőből a nyakába döfte a sokkolót. Az őr
egész testében összerándult, törzse megfeszült, szeme kiguvadt, és miután összecsuklott, úgy
rángatózott az üvegcserepeken, mint valami partra vetett, vérző fejű hal. Archer egy ugrással a
vezérlőpultnál termett, és hamarosan meg is találta, amit keresett: a börtön kereszt- és hosszmetszeti
diagramját. Első pillantásra kiderült, hogy minden lehetséges menekülő útvonal felfelé vezet. A
grafika egy sor helyiséget mutatott, melyek egy hosszú folyosóba torkolltak. A folyosó csakis a
személyzeti bejárathoz vezethetett. Archer körülnézett, és szeme megakadt egy csatornaszerű
járaton, amely a csövek kivezetésére szolgált. A csövek melletti járatban egy embernek is bőven
volt hely.
Archer fürgén bemászott a csatornába, s a csöveket követve hamarosan egy újabb járatba
jutott, amely a börtön generátorházába torkollott. A helyiség ajtaja szerencsére nyitva volt, s így
Archer kijutott egy folyosóra. Elrohant egy kávézó mellett, magára vonva egy csapatnyi őr
figyelmét, akik azonnal talpra ugrottak, és üldözőbe vették. Archer tudta, hogy még magasabbra
kell jutnia, a következő szintre. Talált egy VÉSZKIJÁRAT feliratú ajtót, amelyhez ujjlenyomat-
leolvasó tartozott. Üldözői egyre közelebb értek. Archer a szkennerre nyomta hüvelykujját, és
visszafojtott lélegzettel várt. Az őrök befordultak a sarkon. A kijelző piros jelzést adott, és az
„ujjlenyomat leolvashatatlan” üzenetet írta ki. Archer megnedvesítette ujját, és újra próbálkozott.
A kijelzőn ekkor a következő szöveg jelent meg: BELÉPNI JOGOSULT. KÉREM A
KóDOT. Archer ujja elindult a kettes szám felé, de egyszerre megállt. Majdnem a személyi
azonosítószámát ütötte be.

- 51 -
- A francba, Archer! - kiáltott rá saját magára. Eve születésnapja november 25-e, a házassági
évfordulójukat pedig április 22-én ünneplik. A golyók már a füle mellett süvítettek, mikor beütötte
a helyes kombinációt: 11-25-4-22.
Az ajtó kitárult, és Archer tigrisbukfenccel a nyílásba vetette magát. Az őrök ekkor már
csupán öt lépésnyire voltak tőle, s az ajtó Red Walton orra előtt zárult be. Az őr a leolvasóra
nyomta hüvelykujját, de Archer ekkor már felfelé iramodott egy szűk csigalépcsőn. Hol vagyok?
Úgy érezte magát, mint az üldözött vad. Nem fogják lelőni, hanem addig hajszolják, amíg a szíve
felmondja a szolgálatot. Alig néhány másodperc múlva Walton és emberei is behatoltak a szűk
toronyba. Archer hallotta maga alatt üldözőinek szapora, fémesen kongó lépteit, feje körül gellert
kapott golyók pattogtak.
Vele szemben, a fal mentén keskeny létra nyúlt felfelé. A lépcsőről csak ugorva érhette el.
Átszökkent rá, és szaporán folytatta útját. A létra egy csapóajtónál ért véget, melyet négyfelől
fénycsík szegélyezett, jelezve, hogy a tető a szabadba nyílik. Archer egy lökéssel kitárta a
csapóajtót, s azonnal fulladozni kezdett: mintha egy vödörnyi sós vizet zúdítottak volna az arcába.
Köhögve, hunyorogva mászott ki a vakító napfénybe. Feje fölött sirályok keringtek. A csapóajtót
fémplató vette körül, s Archer gyorsan felállt, mert tenyerét égette a felforrósodott vaslemez.
Lassan újra ki tudta nyitni a szemét, de a látványtól kővé meredt: a börtön az óceán közepén volt.
A fémplató, amin állt, egy rozsdás, öreg fúrótorony része volt.
Hogyan tovább? Ugorjon bele a tengerbe, és próbáljon partra úszni? De mi van, ha északon
vannak, a víz jéghideg és nyüzsögnek benne a cápák? Archer megfordult, és tekintete megakadt egy
teherszállító helikopteren. Az őrök minden bizonnyal a gépet használják komp gyanánt, hogy nap
mint nap kijöjjenek erre a pokoli helyre. Vajon benne van a kulcs? Archer beült a pilótafülkébe.
Benézett az ülés alá. Kulcs sehol. Megnyomott néhány gombot. Semmi nem működött.
A csapóajtó ismét kinyílt, és a nyílásban a vadul lövöldöző Walton feje tűnt fel. Archer
kihátrált a helikopterből, és körülnézett. A plató egy alacsonyabban fekvő szintben folytatódott,
mely átmenetileg menedéket nyújthatott a golyók elől. Archer ugrás közben megbotlott, és az
oldalára esve ért földet. Hogy tompítsa az ütést, oldalra gurult, és teste egy nagynyomású
víztömlőbe ütközött. Tekintetével követte a csövet, mely egy forgótárcsával nyitható csaphoz
csatlakozott.
Az őrök elérték a felső plató szélét, és vadul tüzelni kezdtek rá, épp amikor sikerült kinyitnia
a tűzcsapot.
A tömlő szinte azonnal megfeszült, és Archernek birkóznia kellett vele, mint valami
óriáskígyóval. Végül sikerült megfékeznie a megvadult tömlőt, legalábbis annyira, hogy nagyjából
az őrök felé irányíthassa a sugarat. Üldözőit váratlanul érte az ellentámadás. A nagynyomású víz
elvakította őket, kiütötte kezükből a fegyvert, s nem egy őrt a tengerbe lökött. Waltont a sugár
egyenesen mellbe találta, és félelmetes erővel a plató szélére taszította. Az őrnek csak nagy nehezen
sikerült megkapaszkodnia a vasszerkezetben. Archer a szeme sarkából észrevett valamit a vízben.
Arra fordult, s egy vontatóhajót pillantott meg, nyomában egy Zodiac-csónakkal. A két hajó nyugati
irányba tartott, a nyílt óceán felé. Walton, aki most egy pillanatra felszabadult a vízsugár nyomása
alól, visszatornászta magát a platóra, és kutatni kezdett elejtett fegyvere után.
Archer eldobta a tömlőt, amely vízköpő sárkány módjára vonaglani kezdett és
felegyenesedett. A férfi odaugrott egy csövekből álló piramishoz, felmászott rajta, és kis híján
beverte a fejét egy daru kampójába. A következő pillanatban csupán egy gyors fejmozdulat
mentette meg Red Walton golyóitól. Megfordult a tengelye körül, két kézzel megragadta a kampót,
és elrúgta magát a csövektől. Kilendült a víz fölé, majd a megfelelő pillanatban elengedte a kampót,
és a tengerbe zuhant. Esés közben ösztönösen áthelyezte súlypontját a felsőtestére, majd kinyújtotta
lábát, és fejjel lefelé csapódott a hullámok közé. Körülötte lövedékek fúródtak a vízbe, jól hallotta
furcsa, sípoló zajukat.
Megvárta, amíg a vontatóhajó a közelébe ér, akkor belekapaszkodott a Zodiacba, és felhúzta
magát. Golyózápor közepette eloldotta a csónakot, majd bekapcsolta a gyújtást, és teljes gőzzel
elindult a part irányába. Minden tagja pihenésért könyörgött, de ezt a luxust még nem engedhette
meg magának. Tudta, hogy a hajszának még koránt sincs vége. A csónakmotorra pillantva
megállapította, hogy fogytán az üzemanyag. Milyen messze lehet a szárazföld?

- 52 -
Tizenkét perc elteltével végre megpillantotta a partot. A ködfátyol mögött lassan
kibontakoztak a San Pedro-i hegyek körvonalai.
Egyszer csak árnyék vetődött a csónakra. Archer riadtan felnézett, majd, megnyugodva
állapította meg, hogy csak egy pelikán lebeg fölötte. A madár zuhanórepüléssel a vízbe csapódott,
és egy hallal a csőrében bukkant fel ismét. Archer korgó gyomorral, irigykedve nézte a lakmározó
pelikánt. Mit nem adna egy frissen sütött halért, és ha még egy pohár hideg vizet is kaphatna
hozzá...

Álmodozásának a hirtelen beálló csend vétett véget. A csónak motorja ugyanis rövid,
akadozó köhögés után végleg leállt. Archer megvonta a vállát, majd kezébe vette a lapátot, és
evezni kezdett. Fájt minden porcikája, s úgy érezte, karjában az inak menten elszakadnak.
Alig néhány száz métert tett meg, amikor újabb árnyékot pillantott meg a vízen. Ez
alkalommal azonban egyúttal motorzúgás is megcsapta a fülét. A börtön helikoptere gyorsan
ereszkedett, és Walton, mint valami égből lebukó, dühös angyal Archer feje felé irányította a
géppuska csövét. Archer kétségbeesetten körülnézett, és bójasort vett észre a vízen. A bójákra a
helyi közlekedési vállalat logóját festették. Archernek támadt egy ötlete; eldobta a
használhatatlanná vált evezőt, és a tengerbe vetette magát.
A hideg víz felfrissítette, és erővel töltötte fel sajgó izmait. Egyszerre furcsa magabiztosság
töltötte el. Szinte jókedvű nyugalommal úszott a hat lábnyi mélységben, miközben odafent egy
helikopterre való lövész várta, hogy szitává lyuggathassák felbukkanó fejét. Ha eddig sikerült
túljárnia az eszükön, most is sikerülni fog, feltéve, hogy még egyszer levegőhöz jut. A felszín felé
fordult, és megpillantotta a víz fölött alacsonyan lebegő gépet. A rotorok szele koncentrikus,
körkörös hullámokat kavart a víz színén, s Archer tudta, hogy ezeknek a köröknek a középpontja az
egyetlen hely, ahol viszonylagos biztonságban lehet. Valóban senki nem vette észre, mikor
felbukott. Jól kilihegte magát, majd nagy levegőt vett, újra alá merült, és a legközelebbi bója felé
kezdett úszni. Már tudta, mit jeleznek az úszó gömbök.
Megragadta a bója láncát, és lefelé húzta magát, egy széles, elmosódott csík felé. A növekvő
nyomás egyre elviselhetetlenebbé vált. Walton szüntelenül tüzelt, de Archerben már nem tehetett
kárt. Az ügynök egyre mélyebbre ereszkedett, s végül elérte a vízalatti vasút alagútját. Továbbúszott
a felkavaródó iszapban a betonépítmény mentén, s hamarosan rábukkant egy szabadulást ígérő,
citromsárgára mázolt zsilipajtóra. Rángatni kezdte a zárat, de az nem akart engedni. Archernek erőt
kellett gyűjtenie, újra levegőt kellett vennie, hogy kinyithassa. Castor Troyra gondolt, aki Eve
ágyában fekszik, s fellobbanó dühéből igyekezett új erőt meríteni. Még egyszer próbálkozott, s a zár
végre engedett. Utolsó erejével nekiveselkedett a vasajtónak, s pokoli kínokkal fizetve minden
centiméterért, kinyitotta.
Red Walton semmit nem akart a véletlenre bízni. Egy pöccintéssel kibiztosította a helikopter
rakétavetőjét, és tüzelt. A rakétákat ugyan nem vízi bevetésre tervezték, mindazonáltal alkalmasak
voltak arra, hogy száz yardnyi körzetben mindent elpusztítsanak. Archer tüdeje majd szétrobbant,
mire nagy nehezen kitárta a zsilipkamra ajtaját. A rakéta füstölve száguldott a víz felé. Archer épp
akkor úszott be a zsilipkamrába, mikor a robbanó lövedék elszáguldott mellette. A rakéta egy
tengerfenéki kagylótelepbe csapódott, s a robbanás apró gyöngyházszínű repeszek tömkelegét
szórta szét a környező vizekben.
Archer átadta magát az oxigénhiányból eredő delíriumos kábulatnak. A dekompressziós
kamrát víz alatti lámpák világították meg. Archer kellemes pezsgést érzett a fejében, szeme előtt
minden fényárban úszott, s felesége arcát látta maga előtt. Azután minden elsötétült. Nem tudta
tovább visszatartani lélegzetét, s egy másodperccel azelőtt hogy elérte a vízfelszínt, kitört tüdejéből
az elhasznált levegő. Félig vizet, félig levegőt lélegzett be, s mikor rájött, hogy a felszínen van,
köhögve, fulladozva kapkodott a drága, életmentő oxigén után. Kimerültségében csupán arra volt
ereje, hogy a hátára forduljon, és lebegjen, mint a vidra. A kamra végében egy létrát pillantott meg.
Lassan odaúszott, bemászott egy belső ajtóhoz, és kinyitotta. Azonnal viharos erősségű szél vágta
mellbe, és a következő pillanatban eszelős sebességgel száguldó vonatszerelvény süvített el az
arcától néhány centiméterre. Még két másodperc, és a vonat már messze járt. Archer hátát a falnak
vetve elindult dél felé. Remélte, hogy jól választotta meg az irányt, és a közelebb eső állomás felé
halad. Húsz perccel később a szerelvény ajtaja kitárult, és az utasok megrökönyödve bámulták a
- 53 -
víztől csöpögő sárga overallba bújt, mezítlábas férfit, aki cuppanva leroskadt közöttük az ülésre.
Archert jelen pillanatban egyetlen kérdés foglalkoztatta: Hogyan kerülök kapcsolatba a
feleségemmel?

Tizedik fejezet

Castor aznap éjjel minden igyekezetével azon volt, hogy kielégítse Eve szexuális éhségét, de
a feladat lehetetlennek tűnt. Kizárólag a nő vágyaira koncentrált, s így egy idő után sikerült
eljuttatnia Eve-ét arra a pontra, amikor a nő passzivitása aktivitásba csapott át, s Eve attól kezdve
lelkes és odaadó hívő módjára áldozott a férfiúi vágyak oltárán. Órák teltek el, mire megpihentek,
de rövid alvás után Castor felébresztette az asszonyt, és csak újabb szeretkezés után hagyta megint
elszunnyadni a kéjektől kimerült Eve-et. Ő maga azonban nem tudott aludni. Felkelt az ágyból,
nadrágot, inget húzott, és ránézett az alvó asszonyra. Corteznek érezte magát, a diadalmas
hódtónak, aki uralma alá hajtotta Montezumát és az egész azték nemzetet. Azé a nő, aki használja,
Sean Archer - gondolta magában.
Átment a dolgozószobába, és titokban elszívott egy cigarettát. Közben elolvasta az irodából
magával hozott FBI-kézikönyv utolsó fejezeteit, majd ott helyben elbóbiskolt. A felkelő nap sugarai
ébresztették. Kiment a konyhába, megitta az előző napi kávé hideg maradékát, és felöltözött.
Kocsija felé tartva már épp rá akart gyújtani, amikor észrevette, hogy Eve ott ül az
Oldsmobile anyósülésén. Észrevétlenül zsebébe süllyesztette a cigarettát, és beszállt a kocsiba. Az
asszony komor volt, sötét ruhát viselt, és retiküljét ölében tartva, egyenes háttal ült. Nem is
emlékeztetett az előző esti szex-tigrisre. Castor egyenesen ijesztőnek találta, hogy Eve nem is néz
rá, és nem is köszön neki. Még akkor is a semmibe meredt, mikor végre megszólalt:
- Tegnap este azt hittem... - Szünetet tartott, és feltette napszemüvegét. - Tegnap este azt
hittem, hogy ez nem is az én férjem. - Castor megmerevedett. - Aztán felébredtem az éjszaka
közepén, és ott találtalak a dolgozószobádban.
A férfi megvonta a vállát.
- Nem tudtam aludni. Folyton hánykolódsz. - Megcsörgette a slusszkulcsot. - Mennem kell.
Késében vagyok.
Eve kissé furcsának találta, hogy „Sean” a szemére veti a hánykolódását. Ezt a témát a
legelső randevújukon egyszer és mindenkorra lezárták.
- Ma van a napja, Sean - szólt, és várta a férfi reakcióját. „Sean” azonban üres tekintettel
nézett rá, további segítséget várva. Férjének hirtelen magába fordulása nem volt szokatlan Eve
számára, sőt úgy érezte, visszatért a régi Sean Archer.
- Tudom, hogy nagyon nehéz, de el kell mennünk.
Hová akarja elrángatni? A pszichiáterhez? Cipőboltba?
- Nem hagyhatnánk ki most az egyszer? - fintorgott. - Mennem kell szolgálni és védeni.
Szolgálni és védeni? Ez a Los Angeles-i Rendőrség mottója, nem az FBI-é - gondolta Eve.
- Majd utána szolgálsz és védsz - felelte. - Elmegyünk, és kész.
Castor elgondolkodott.
- Na jó - bólintott, és az asszony ölébe ejtette a slusszkulcsot. - De te vezetsz.
Eve nyugat felé indult, és ráfordult a Pacific Coast Highwayre. Azután az Agua Calientén
behajtott egy kanyonba. Csodálattal nézte a szikamorfákat, melyek egy patak mentén tornyosultak.
Ezek a fák ennyi év után is olyan különösek számára, aki a sivatagban nevelkedett. Nagyok, görbék,
és mindenféle irányba nőnek, mintha elgyengült öregemberek volnának, akik alig tudják felemelni
ráncos karjukat. És a durva, repedezett kérgük vagy ötven színárnyalatban fénylik a szürke és a zöld
között. Castor nyugtalanul izgett-mozgott, már nagyon vágyott a reggeli nikotinadagra. Eszébe
jutott, milyen aranyosan festett Jamie, mikor dohányzott. Azután Karlra gondolt, és elkomorodott.
- Ki ez a Karl nevű taknyos, aki Jamie-hez jár?
- Taknyos?
- Igen, taknyos. Nem tetszik nekem a stílusa. Szerintem liliomtiprásra készül.
- Szerintem pedig nagyon rendes fiú. Az apja borkereskedő. Most adott el egy hatalmas
földdarabot egy golfklubnak.
- Jól van, gazdag. Na és aztán? Akkor is túl öreg a lányunkhoz.
- 54 -
- Nem tudom. Körülbelül olyan idősek, mint mi voltunk, amikor találkoztunk. - Eve
elmosolyodott. - Emlékszel az éjjel-nappali fogorvosra?
Castor az asszony csillogó fehér fogaira pillantott, és maga is elmosolyodott.
- Hogyne emlékeznék - bólintott. - Sose felejtem el.
Eve folytatni akarta a témát, de Castor elhallgattatta. Keze megpihent az asszony combján,
és lassan araszolni kezdett felfelé.
- És a tegnap este? Hogy tetszett...
Ebben a pillanatban megszólalt Archer személyhívója. Castor tovább simogatta Eve
combját, majd orrát a nő nyakába dugta, és beszívta hajának illatát. A személyhívó másodszor is
megszólalt, de Castor nem törődött vele.
- Nem kellene megnézned? - kérdezte Eve. Castor elővette a csipogót, leolvasta a számot,
majd kikapcsolta a kis szerkezetet. Ujjával megérintette Eve ajkát, ahogy előző este is, de az
asszony ezúttal elfordította a fejét. Merev volt és hideg, s hangjában feszültség csengett.
- Ne csináld, Sean. Se az idő, se a hely nem alkalmas erre.
Eve-et bizonytalan szégyenérzet fogta el, ugyanaz az ódzkodás, amit akkor érzett, mikor
először tárta fel Sean előtt énjének erotikus oldalát: szenvedélyes vágyait, a hajlandóságot, hogy
olyan dolgokat tegyen, amiket „rendes lány nem csinál”. Miért tért vissza ez a szégyen? Néhány
órája még meghitt közelségben érezte magát férjéhez, most pedig távolságtartó félénkség lett úrrá
rajta.
A kocsi lassított. Castor körülnézett, és meghökkenve vette tudomásul, hogy egy temetőben
járnak. Elhaladtak egy kerttel körülvett templom mellett, és a St. Mary's-by-the-Sea magasan fekvő
lankái felé közeledtek. Eve szinte transzszerű némaságba zuhant, mikor felfelé hajtottak a keskeny,
kanyargós szerpentinen. A kocsi végül megállt, és Castor kivárta, amíg Eve kiszáll. Csak a nőre
hagyatkozhatott, hiszen fogalma sem volt, merre kell menni.
- Na gyere - szólt rá Eve, mert úgy érezte, kettejük közül most neki kell erősnek lennie.
Kezet nyújtott „Seannak”, s a férfi kiszállt a kocsiból. Átsétáltak a park azon részén, amelyet Land's
End néven ismernek, majd a szétszórtan álló sírkövek között folytatták útjukat. Kitárult előttük a
végtelen óceán, csupán a ködfátyolba burkolózó parti sziklák nyújtottak némi támpontot a szemnek.
A látvány fájdalmasan szép és megrázó volt, s Eve lelkét mély szomorúság töltötte el. Az asszony
egyszer csak megállt egy sírhalom mellett, és csendes imádságba merült. Castor kibetűzte a
márványba vésett szavakat:
Michael Noah Archer. Szeretett fiunk és testvérünk. Emléked szívünkben él.
Castor egy pillanatig elgondolkozott saját szerencsés természetén. Milyen jó, hogy ő nem
tudja megérteni ennek az asszonynak az érzéseit egy olyan ember iránt, aki már nyolc éve meghalt.
Hogyan lehetséges, hogy ilyen hosszú idő elteltével is ennyi fájdalom van a lelkében? Hogyan
lehetséges, hogy egy halott gyerek emléke éveken át tüzelni tudja Sean Archer megszállott
gyűlöletét a gyerek gyilkosa iránt?
Eve letérdelt a sír mellé, és lesöpörte a száraz leveleket a márványlapról.
- Boldog születésnapot, Mikey - szólt, és kinyitotta a tárcáját. Gyermekjátékokat rakott a
sírkőre: egy kis buldózert, egy gumicápát, egy űrhajót és egy csomag gyümölcsízű rágógumit.
Mikor felállt, arca mintha kővé vált volna. Egyszerre azonban Castor felé fordult, és a férfi
mellkasára rogyott. Castor megtartotta a gyásztól elgyengült, síró asszonyt. Azután Eve zokogás
helyett keserű jajveszékelésbe kezdett.
- Elvette a fiunkat, Sean. Elvette tőlünk a kisfiunkat!
Castort ingerültség fogta el. Hallgass már, te ringyó! - akarta kiabálni. Mereven tartotta Eve-
et, és rámeredt annak a gyereknek a sírjára, akit eszében sem volt megölni. Sean Archernek nem lett
volna szabad ujjat húznia velem - gondolta. Azután egy rövid pillanatig furcsa, fájdalmas érzések
szorították össze a mellkasát: a pótalhatatlan veszteség, az áldozattá válás érzete. Eszébe jutott apja
korai halála, annak az embernek az elmúlása, akit egykor gyűlölt és imádott, s aki ma már semmit
nem jelent neki. Apja még ma is élhetne, ha néhány nagyképű ápoló nem löki félre mint
leköpnivaló, narkós söpredéket.
Castor visszaemlékezett rá, hogyan tanította meg őket az öreg lopni, hogyan jutalmazta őket
cukorral, könyvvel és mosollyal, ha megszerezték neki a heroinra valót. Castor egyszer
beleszippantott az anyagba, de apja ráförmedt:
- 55 -
- Ne merészelj hozzányúlni!
- Miért? - Castoron már kezdett úrrá lenni a meleg, álmodozó kábulat. - Van itthon elég.
- Azért, mert nem akarom, hogy úgy végezd, mint én - felelte az öreg. Ez a pillanat győzte
meg róla Castort, hogy apja szereti őt.
Azután Sasha Hasslerre gondolt, az egyetlen nőre, akit szeretni tudott. A lány az amatőr
pszichológus szerepében tetszelgett, miután elvégzett néhány elméleti kurzust a városi főiskolán.
Azt állította, hogy az apa halála volt az a pillanat Castor életében, amikor hátat fordított az emberi
értékeknek, és hadat üzent minden létező hatalomnak. Na és ha igaza volt a csajnak, akkor mi a fasz
van? - gondolta dühösen Castor. Egyszerre kedvet érzett, hogy megfojtsa Sashát, megfojtsa Eve-et,
és megfojtsa az anyját is, aki már a délelőtti vetélkedőt is picsarészegen nézi. Eve még mindig a
karjaiban sírt, mikor Castor haragja egyszerre elpárolgott, és szomorúságnak adta át a helyét.
- Ne sírj - szólt a férfi, és megcirógatta az asszony haját. - Kérlek, ne sírj.

- Jókor kapcsolja ki a csipogóját - fogadta Wanda az ajtón beviharzó főnökét. Castor még
mindig nyomott hangulatával küszködött, és válasz helyett legszívesebben pofon vágta volna
titkárnőjét.
- Miért, mi történt?
- Castor megszökött!
- Megszökött? Erewhonból?
A lány bólintott. Buzz lépett oda hozzájuk, és átadott egy körözőlevelet Castornak. A
terrorista megremegett, és Wanda azt is észrevette, hogy kicsit elsápadt. Bekötött szemmel vitték
Erewhonba, de a helikopterút csupán két óráig tartott. Biztos, hogy Archer már Los Angelesben
van. De nem adhatja most fel. Össze kell szednie magát.
- Mindenki álljon rá erre az ügyre - parancsolta. - Vonják be a Los Angeles-i rendőrséget is.
- A Los Angeles-i rendőrséget? - csodálkozott Buzz. - Castornak van annyi esze, hogy ne
merjen visszajönni Los Angelesbe.
- Higgye el, már itt is van.
Buzz és Wanda először Castorra, majd egymásra meredtek.
- Mozgás! - kiabált rájuk Castor. Két munkatársa elviharzott, ő maga pedig sarkon fordult,
és elindult vissza a parkolóba.

Pollux intenzíven vakaródzott, Castor pedig egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Lunt és
Lars virslit ettek és limonádét ittak hozzá. Mind a négyen a Santa Monica Pier alatt álltak, a
görkorcsolyázók forgatagában. Néha egy-egy pillantást vetettek a miniszoknyás hotdogárus
lányokra.
- Figyeljétek a feleségemet - adta ki az utasítást Castor, füstfelhővel adva nyomatékot
szavainak. - Őt próbálja majd először elérni.
- Ugyanazt csináljuk, mint az FBI? - kérdezte Lunt vagy Lars.
- Miért ne? - vonta meg a vállát Castor. - Egy helyről kapjátok a fizetéseteket. És ha
megvan, ne pöcsöljetek vele, nyírjátok ki. Indulás.
A két svéd a Cirque du Soleil sátrát megkerülve elindult a Rover felé. Pollux lenézett a
vízre, majd bátyjára pillantott. Még mindig nem sikerült megszoknia Castor új arcát.
- És én? Én mit csináljak?
- Semmit - felelte Castor. - Mindenki azt hiszi, hogy köptél. Túl veszélyes lenne mozognod.
- Nem érdekel! Nem fogok ölbe tett kézzel ülni.
Pollux egyszerre vakarta fülét és halántékát. Azután felpattant, és fogát csikorgatva elindult.
Castor azonban utána szólt:
- Pollux! Várj.
Pollux megfordult, és a bátyja kezében lapuló pisztolyra nézett.
- Tedd el a Glockom - szólt Castor. - Tiszta bolondokháza van odakint.
Pollux elvigyorodott. Bátyja Archer arcával is képes volt a jól ismert családias fintort
produkálni. A terrorista öccse kezébe nyomta a fegyvert, és kezük egy másodpercre
összekulcsolódott. Pollux hálásan nézett bátyja festett kék szemébe.

- 56 -
Archernek cipőre és ruhára volt szüksége. Metróval beutazott a belvárosba, utastársai,
többségükben elegáns, öltönyös üzletemberek, jóformán keresztülnéztek rajta. Néhányan ugyan
vetettek rá egy-egy gyanakvó pillantást, de csak a szemük sarkából. Archer úgy érezte magát,
mintha láthatatlan lenne; kedve lett volna ugrándozni és kurjongatni, hogy felhívja magára a
figyelmet. Egy jólöltözött úr úgy zárta ki őt látóteréből, hogy arca elé emelte széthajtott újságját.
Archer döbbenten pillantotta meg a címoldalon „saját” képét, s fölötte a szalagcímet:

ELŐLÉPTETIK A BOMBA-ÜGY HŐSÉT


Sean Archer az FBI nyugati parti főcsoportjának új igazgatója

A szerelvény végre megérkezett a Nickelre, a hajléktalanok egyik gyülekezőhelyére. Archer


leszegett fejjel szaladt fel a lépcsőn, és a felszínre érve körülnézett. A St. Vincent de Paul's
segélyközpontja volt a legközelebb. Besietett az ajtón, és elolvasta a szolgálatban lévő önkéntes
névtábláját: RUTHE.
- Mit tehetek magáért, kedvesem? - kérdezte a nő. Igazi angyal - gondolta Archer, mikor a
mosolygó arcra nézett. Ruthe nyugdíjas özvegyasszony volt, és hetente egyszer Encinóból járt be a
központba dolgozni. Virágos blúzt viselt, hozzá rózsaszín rúzst kent az ajkára, és a jelek szerint
nagyon jól értett az alkoholisták, narkósok és egyéb lecsúszott alakok nyelvén. Mikor Archer
odalépett hozzá, letette kézéből a humanitárius szervezet újságját.
- Úgy látom, zűrös éjszakája volt – jegyezte meg.
- Az biztos.
- Szeretné kialudni magát?
- Nem, köszönöm. Viszont szükségem lenne egy másik ruhára. És cipőre is...
Archer már épp hazudni készült: hogy a gatyáját is elveszítette a kockán, vagy valami
hasonlót akart mondani, de Ruthe a szavába vágott.
- Nem kell magyarázkodnia. Lássuk, mit tehetünk magáért.
Bevezette Archert egy rosszul megvilágított raktárhelyiségbe, amely tele volt fogasokon
lógó használt ruhákkal. Sean kiválasztott egy nadrágot, egy inget és egy pár cipőt.
- Két dollár lesz - mondta Ruthe, és már megint mosolygott. - A pénzt visszaforgatjuk a
központ fenntartására - tette hozzá, mintha bizony Archer feltételezte volna, hogy ezen valaki
keresni akar.
- Sajnos... egy fillérem sincs - mondta szégyenkezve Sean, és a nő szemébe nézett. Ez a
szempár valamikor nagy hatással lehetett a férfiakra.
- Akkor az adósom marad - mosolygott Ruthe. - Megadja?
- Abban biztos lehet - bólintott Archer.
- Reggelizett már? - kérdezte a nő. Archert tetőtől talpig melegség járta át. Most már három
feladata volt: megölni Castor Troyt, kirúgatni és lecsukatni Red Waltont, és egy szál rózsát meg egy
soknullás csekket küldeni ennek a tündérnek és a központnak. Ruthe felkísérte őt a konyhába, ahol
reggelit ugyan már nem osztottak, de Ruthe a készülő ebédből összegyűjtött neki egy tálcára valót.
Az étel csak egy árnyalattal volt kevésbé ehetetlen, mint az erewhoni koszt, Archer mégis az utolsó
falatig megette. Kifelé menet cuppanós csókot nyomott Ruthe arcára, aki elpirult, és úgy kuncogott,
mintha egy gazdag és jóképű lovag udvarlását fogadná.
A belvárosból öt mérföldet kellett gyalogolnia Los Felizig. Mikor Archer végre elérte az
utcát ahol Tito lakott, szíve már a torkában dobogott. Erewhonban elhatározta, hogy minden
barátjának elmondja, mennyire szereti és becsüli őket. Eltökélte, hogy bevallja Titónak, milyen
sokat jelent számára a barátságuk, közös vakációra hívja a fiút, és ráveszi őt, hogy újra járjanak
kondizni. Csak az zavarta, hogy. mindezt Castor Troy arcát viselve kell majd megbeszélnie
barátjával. Aztán eszébe jutott, hogy Castor talán megtalálta Titót - szíve most még gyorsabban
kezdett verni. Úgy tűnt, Tito otthon van, hiszen kocsija a ház előtt parkolt. Sean mosolyogva
folytatta útját az épület felé.
Sárga szalag. Tito lakásának bejárati ajtaján sárga szalag feszült. Archer körülnézett, de
sehol nem látott rendőröket. Csak egy csapatnyi tinédzser cholo vette észre őt, mikor belépett a
hátsó udvarba.

- 57 -
Kifeszítette a lakás egyik hátsó ablakát, s azonnal megakadt a szeme az emberi test krétával
rajzolt körvonalán és a megszáradt vértócsán. A falakon jól látszottak a golyók ütötte lyukak.
Archer előtt forogni kezdett a világ. Leroskadt a fal tövébe, s tenyerébe temette arcát. Fejében
hangosan dobolt az ordító düh és a dermesztő mély szomorúság s ez az érzés túlzotton is ismerős
volt neki. Ha felesége és lánya még élnek, most azonnal figyelmeztetnie kell őket. Összeszedte
magát, és a telefonhoz lépett.
- Dr. Archerrel szeretnék beszélni. Sürgős ügyben.
Saját hangja hallatán undorodva elhúzta a száját. A ritmus és a szavak a saját énjét
tükrözték, de a hang Castor Troyé volt. A gégeporcon rögzített hangmodulátor elektromos indái
körülfonták Archer hangszálait. Megpróbálta kimozdítani helyéből a készüléket, és gyakorolni
kezdte, mit fog mondani.
- Szia, Eve. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de... - Hangja statikus sercegésbe fulladt,
mintha egy olcsó rádióból szólt volna. Elengedte a modulátort, és káromkodott:
- A francba. - Ez ismét Castor Troy hangja volt.
Felesége eközben egy nyolcéves kislány szeme fölött tátongó seb összevarrásán fáradozott.
A kezelés közben a gyerek Kis Hableány babáját szorongatta, és cseppet sem mutatta, hogy
nyugtalanítaná a beavatkozás. Kiderült, hogy már harmadik alkalommal hozták be hasonló
sérüléssel. Eve-nek gyanús volt a dolog. Több mint valószínű, hogy a kislány nem a hintáról esett
le.
- Azért még én is lehetek olyan szép, mint apu? - kérdezte a gyerek.
Eve lopva a férfira pillantott. „Apu” kopasz volt, fejét pókhálót ábrázoló tetoválás
„díszítette”. Kifúrt orrcimpáját vékony lánc kötötte össze a fülével, szemhéját vastag fekete
festékréteg borította. Szeme körül sötét táskák éktelenkedtek, pupillája kitágult, tekintete zavaros
volt. Eve biztos volt benne, hogy narkós.
- Hát persze, kicsikém - felelte Irisnek. - Ha majd nagy leszel, te is festheted magad. Nem
lesz heg a homlokodon.
Benyúlt a fiókba, és egy zacskó cukorkát vett elő. Meg akarta kérdezni a szülőt, adhat-e
édességet a gyereknek, de aztán rájött, hogy ha „apun” múlik, akkumulátorsavat is nyomhatna Iris
kezébe. A kislány karján is volt néhány horzsolás, s Eve éppen ezek eredetén töprengett, mikor egy
nővér lépett be a kezelőbe.
- Dr. Archer, a férje keresi a hármason.
Eve a nővérrel együtt elindult a recepcióspult felé.
- Hívja le a gyermekvédőket... És ne hagyja, hogy az a görény meglépjen.
Azzal felvette a telefont.
- Sean? Halló?
A vonal túlvégéről zihálás hallatszott.
- Halló? - ismételte az asszony. Archer magában hálát adott az égnek, hogy Eve még él.
- Jól figyelj, Eve - szólt. - Az a férfi, akit a férjednek hiszel... nem a férjed.
Eve szeme kitágult a döbbenettől.
- Kivel beszélek?
- Nagyon kérlek, figyelj rám. Jamie-vel együtt utazzatok el anyádhoz Santa Fébe. A
fickónak ne mondd meg, hova mentek. Ez nagyon fontos.
Eve úgy érezte, mintha sárkányok pingpongoznának a gyomrában. Vadul kalimpáló szívvel,
rettegve dadogta:
- Nem érdekel, ki maga... de ne hívjon többet. - Azzal lecsapta a kagylót.
Archer karja lehanyatlott, és egyszerre úgy érezte, mintha ólomból lennének a végtagjai.
Csak akkor tért magához, mikor meghallotta egy járőrkocsi szirénázását. Óvatosan
előremerészkedett az utcai frontra, és kilesett az ablakon. A szirénázó kocsi közeledett, majd
továbbhajtott. Archer felugrott, és az íróasztalhoz lépett, ahol Tito a fegyverét tartotta. Lőszert
talált, de fegyvert nem. Az utolsó fiókban azonban örömteli meglepetés várta: ráakadt Tito '56-os
Buickjának kulcsaira. A kocsit Tito a garázsban tartotta.
A nagy V-8-as brummogva életre kelt. A tankban volt elég benzin, és a hamutartó is dugig
volt parkolóórába való aprópénzzel. Archer megnyomta a garázsajtó nyitógombját. Már épp kifelé

- 58 -
tolatott a garázsból, amikor a cholók elállták az útját. A vezetőjük - a legmagasabb s egyben
legkövérebb fiú - hajhálót viselt. Archer a visszapillantóban mustrálta őket. Van-e náluk fegyver?
- Hova mész, öreg? - förmedt rá a cholók vezetője, akit Mookie-nak hívtak, ha hinni lehetett
a nyakára tetovált feliratnak. A többi srác csatlakozott hozzá, élő kerítést alkotva az autó mögött.
Archer feltekerte az ablakot, és könyökével gyorsan bezárta az ajtót.
- Tiz dollárt teszek rá, hogy ez a figura nyírta ki Titót - szólt a vezér mellett álló cholo, aki
nyelvében és szemöldökében egyaránt ékszereket viselt.
Mookie intett a fejével, és a fiúk körülvették a kocsit. Archer gyorsan bezárta a hátsó ajtókat
is. Mookie a kocsi elé lépett. Fenyegetően nézett Archerre, s közben igyekezett megjegyezni az
arcát. A többiek eközben az ablakokat püfölték. Az üveg riasztóan recsegett, hallatszott, hogy
bármelyik pillanatban betörhet. Archer tövig nyomta a gázpedált, mire Mookie egy ugrással a
motorháztetőn termett. A többiek szétrebbentek, a vezérnek azonban sikerült megkapaszkodnia az
ablaktörlőben. Archer beletaposott a fékbe. Az ablaktörlő letört, és Mookie egy másodperccel
később már az aszfalton hasalt. Mikor a Buick eltűnt a sarkon, Mookie előhúzta dzsekijéből
mobiltelefonját, és feltárcsázta a 911-et.
- Autólopást szeretnék bejelenteni, és ne tegyen várakozásra.

Archer eltökélte, hogy megkeresi Eve-et. Bekapcsolta az autórádiót, a régi készülék csak
lassan melegedett be, a hangerő fokozatosan nőtt. Archer a KFWB-re kapcsolt, hogy meghallgassa
a híreket. Mikor lehajtotta a napellenzőt, egy napszemüveg pottyant az ölébe. A rádióban a
kosárlabda-bajnokság aznapi fordulójának eredményei után egy rendőrségi felhívást olvastak be:
Castor Troy nemzetközi terrorista röviddel bebörtönzése után megszökött a fegyházból. A
veszélyes bűnöző valószínűleg Los Angelesben tartózkodik. Aki bármiféle információval
rendelkezik Troyról, kérjük hívja a...
Archer kikapcsolta a rádiót. Most haladt el saját háza előtt. A közelben a Los Angeles-i
rendőrség járőrkocsijai és FBI járművek parkoltak, de Archert ennél sokkal jobban idegesítette,
hogy Castor két svéd izompacsirtája, Lars és Lunt Lindstrom a háza teraszán ücsörög.
- Istenem, segíts - fohászkodott Archer. A közelben maradni életveszélyes lett volna, ezért
egyenletes sebességgel továbbhajtott. Csak az vigasztalta, hogy Eve és Jamie minden bizonnyal
egészségesek, ha ilyen nagy a felhajtás körülöttük.
A következő sarkon rendőrautó fordult be mögé. Archer jobbra indexelt, és
megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a járőr továbbhajt. Az ismerős utcák és ismerős házak
most parazitáktól nyüzsgő, alattomos szörnyetegekként leselkedtek rá. Pánikba esett, képtelen volt
eldönteni, hova menjen, mi legyen a következő lépés. Dilemmája szinte elviselhetetlen súllyal
nehezedett rá. A terhesgondozóban tanult légzéstechnika talán segít... Ki... be... ki... be... A lassú
sóhajtozástól úgy-ahogy megnyugodott, és újra képes volt összeszedetten gondolkodni. Sean - úgy
kell gondolkodnod, mintha Castor volnál. Hova menne? Hol érezné biztonságban magát, hol kapna
egy meleg ebédet? Egy másodperc múlva már tudta is a választ.

Tizenegyedik fejezet

A Buick nagyokat huppant a mindenhol gödrökkel, bukkanókkal tarkított földúton, melynek


szélén házaknak aligha nevezhető, kopott romok sorakoztak. Archer járt már itt, és akkor is
megdöbbentette, hogy még élnek emberek a szemétkupacokon kapirgáló gazdátlan tyúkok és a
kidobált konzervdobozokat nyaldosó bolhás macskák között.
Megállt egy magát hencegőn boltként hirdető lerobbant bungaló előtt. A rácsos ajtón
belépve egy fémháló mögött álló ázsiai bevándorló fogadta, akinek volt mersze a mögötte porosodó
polc lejárt szavatosságú cikkekből álló készletét pénzért árulni.
A fémhálón keresztül Archer kedvére válogathatott az alsó sorban álló két üveg fehér bor
közül. Végül a drágábbikat választotta, és egy marék aprópénzt szórt a pultba süllyesztett
fémdobozba. Az ázsiai a rács alatt áthúzta a fémdobozt, és neheztelő pillantások kíséretében kaparta
össze a negyeddollárosokat. Belerakta az immár üres dobozba a bort, és meghúzott maga mellett
egy kart, ami berregve jelezte a vásárlónak, hogy most rajta a sor. Archer visszahúzta a dobozt, s

- 59 -
ezzel a tranzakciót mindketten lezártnak tekinthették. Az ügynök akkor sem köszönte volna meg a
vásárlást, ha nem Castort, az otromba fajankót kellett volna alakítania.
A ház, amit keresett, egy zsákutca végén, elhagyatottan állt. Itt véget ért a lakott terület, s
csak egy illendőség kedvéért emelt gát választotta el az épületet a mögötte húzódó gyorsforgalmi
úttól. Úgy tizenöt éve, mikor az első útépítő munkás megjelent a környéken, hogy hozzá kezdjen a
Christopher Columbus Transcontinental Freeway megépítéséhez, ezek a telkek gyakorlatilag
értéktelenekké váltak. A zajtól repedezett falú, szmogtól piszkos házon még mindig láthatók voltak
a fent felejtett karácsonyi dekorációk maradványai. A néhai lampionok és angyalhajak furcsamód a
hetvenes évek stílusát tükrözték, ha még oly homályosan is. A bejárati ajtóhoz lépve Sean orrát a
rohadás savanyú bűze csapta meg. Erre már rég járhatott a postás, de a rozsdaládán még kivehetően
állt a tulajdonos neve: Helen O. Troy.
Archer kopogására a fekete-fehér tévé előtt kuporgó idős asszony kikászálódott székéből, és
a készülék tetejére helyezett protézis felé igyekezett. Ősz haját az ötvenes években divatos copfokba
fogta, ami egy retrospektív fruska küllemével ajándékozta meg a jobb évtizedeket látott, éltes
Helent. Betette a műfogsort, a bejárathoz csoszogott, és óvatosan kinyitotta az ajtóra szerelt öt-hat
zárat, majd a biztonsági lánc fedezéke mögül kikandikált. Amikor a szűk résen keresztül meglátta,
hogy ki áll az ajtóban, szélesre tárta házának bejáratát, és sírva fakadt.
- Kisfiam! Az én drága kisfiam hazajött! Castor, kincsem!
- Szia, mama! - felelte Archer, és kissé tartózkodva fogadta az áporodott szagú asszony
ölelését. Azt viszolygása ellenére sem volt képes felfogni, hogy lehet valaki annyira kegyetlen és
rideg, hogy saját édesanyjával így bánjon. Akármekkora felelősség terhelte is Helen Troyt azért,
hogy két gyermekéből ámokfutó pszichopata vált, ezt nem érdemelhette.
- Gyere be, Castor! Tudtam, hogy egyszer majd meglátogatsz. - Helen hallotta a híreket a
tévében, és azt remélte, hogy menekülő fia majd őt is magával viszi. Annyira, de annyira
hiányoztak neki a gyerekei. Minden nap csak azért imádkozott, hogy egyszer még velük lehessen.
Most, hogy Castor itt volt, a fájdalom elmúlt, s olyan örömöt érzett, mint évtizedek óta soha.
A földszinten a padlót mindenhol szemétkupacok borították. A nejlonzacskókból,
újságpapírokból és egyéb háztartási hulladékokból álló torlaszokon keresztül ösvények vezettek az
olyan kiemelt fontosságú területek felé, mint amilyennek a tévé, a hűtőszekrény és a WC számított.
A falakat az évtizedek festették - feketére.
- Hoztam neked bort, mama - szólalt meg Archer, és átadta az üveget. Troy édesanyja ismét
elpityeredett.
- Akarod, hogy most kinyissam?
- Nem, dehogy. Tedd csak félre magadnak.
- Nem vagy éhes? Van itthon egy kis oldalas, amit megmelegíthetnék.
Archernek bizony kopogott a szeme. Csakhogy ültéből ezekkel a kopogó szemekkel épp
rálátott a konyha asztalon zöldülő, a ráfagyott avas zsírtól büdösödő maradékra, úgyhogy hagyta
szemeit tovább kopogni. Nem elég, hogy a fél ország őt üldözi, még majd pont egy kiadós
ételmérgezés hiányzik neki a legjobban.
- Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes. De szívesen pihennék egy kicsit.
- Akkor menj csak fel a szobádba. Aztán majd viszek fel valamit, ami segít elaludni. Ne félj,
anyád tudja, hogy mire van most szükséged...
Archernek a leghalványabb elképzelése sem volt arról, hogy melyik szoba az övé. Az egyik
hálószobában macskaeledeltől bűzlő alumínium tálak hevertek mindenfelé. A szanaszét szórt
nejlonokból és csontocskákból ítélve, a jószívű Helen terebélyes macskafarmját csirkenyakon
tartotta. Archer el sem tudta képzelni, hogy ezen a nyomortanyán kik veszik meg annak a rengeteg
csirkének a többi részét.
Bepislantott a másik helyiségbe, és meglepetten tapasztalta, hogy a ház többi részével
ellentétben ez meglehetősen takaros és rendben tartott. A szobából utolsó lakója láthatóan még
tinédzserkorában távozott, mégpedig örökre. Az illető jó ízléséről a falakra kiragasztott Kiss-,
Aerosmith- és Blue Öyster Cult-poszterek árulkodtak. Csak a Charles Mansont ábrázoló
újságkivágások rontották némileg az összhatást. A polcon egy míves bongot talált. Úgy látszik, a
szoba ifjú ura ezen a téren adott a jó modorra. A mívesen kidolgozott marihuánás pipa egy pocakos
varázslót ábrázolt. Az ember a vizet a pocakba öntötte, a füstöt pedig a hegyes süvegen át kellett
- 60 -
szívni. Semmi olyasmit nem talált Archer, aminek hasznát vehette volna: sem pénzt, sem fegyvert,
sem mást.
Az ügynök levetkőzött, lefeküdt, és betakarózott az ágyra terített paplannal. Hirtelen nem
volt képes idegenként tekinteni erre a szobára. Otthon neki is volt egy ilyen múzeumterme. Egy kis
hálószoba, ahol többé nem folyik az idő. Benyúlt a mellette álló éjjeliszekrény fiókjába, ahol egy
fényképet talált. A fotón Castor, Pollux és Dietrich Hassler volt látható, úgy kábé tizenhét éves
koruk körül. Akkoriban adták maguknak a spanyolos csengésű Hada galeri nevet. A banda a
hetvenes évek csillogó villogó ruháiban pompázott, feltupírozott, feketére festett hajuk úgy állt a
fejükön, mint egy kucsma. Archer elégedetten elmosolyodott, ahogy közelebbről is megnézte
Dietrich kisminkelt arcát. Hát persze. Meg kell találnom Dietrich Hasslert - gondolta magában.
Már majdnem besötétedett, mikor Troy mamája tálcával a kezében belépett a szobába.
- Mit csinálsz te itt? - kérdezte meglepetten.
- Tessék?
- Miért fekszel Pollux ágyában?
- Háát... Az övé mindig kényelmesebb volt.
- Most is? Ugye nincs pisiszaga?
Archer erre aztán végképp nem tudott mit válaszolni. Az egész háznak átható húgyszaga
volt.
- Mit hoztál?
- Kakaót - szinte énekelt a hangja. - Mint mikor kicsik voltatok.
Archer beleszürcsölt az italba.
- Igazán jó vagy hozzám.
- Hát, legalább a saját anyád legyen jó hozzád, ha már egyszer az a szemétláda Sean Archer
rád szabadította fél Amerikát.
Archer félrenyelt, kicsit gargarizált a forró, bugyborékoló kakaóban, aztán elmosolyodott.
- Jól. vagy? - kérdezte Helen Troy. - Olyan idegesnek látszol.
- Fáradt vagyok, ennyi az egész.
- Vedd le a zoknidat! - szólt jótékonyan Troy néni, és lekapcsolta az éjjeli lámpát. Archer
engedelmeskedett az anyai szónak. - Anya most bedörzsöli a lábadat, és hipp-hopp, már el is
aludtál. - Sean nem ellenkezett. A félhomályban Castor édesanyja kedvtelve szemlélte az Archer
bokájára tetovált Szfinxet. Nem volt igazán hiteles ábrázolás, mivel a szfinx dús, érzéki ajkait
Marilyn Monroe csábos szájáról mintázták.
- Kicsi Castor... Emlékszem, mikor elloptad a vázából a havi lakbért, hogy ezeket magadra
tetováltasd. A világ hét csodáját: - Szeretettel nézett a már álomba merült „fiára”. - És te akartál
lenni a nyolcadik! - suttogta boldogan.

Archer kora délutánig ágyban volt, és ismét visszatérő álmára riadt fel. Pontosan ugyanazt
álmodta, mint mindig, azzal a különbséggel, hogy mikor Michael eltűnt a karjaiból, arca átváltozott
Castorévá. A rossz álom ellenére végre kipihente magát, és tiszta fejjel láthatott neki az előtte álló
feladatoknak. Troy néni hozott némi kávét egy gyanús állapotú bögrében, majd ismét felajánlotta az
oldalast. Mikor „fia” újólag visszautasította, lemondóan vállat vont, és megmelegítette magának.
Archernek néhány félig záp tojás jutott, amit megfőzött, és gyanús állaga ellenére jóízűen
elfogyasztott. Eközben Helen Troy egy női bokszmérkőzést nézett a tévében. Mikor leszállt az este,
Archer készülődni kezdett.
- Vigyázz magadra, Castor! - búcsúzott Troy édesanyja, és már el is törött a mécses. Tudta,
valószínűleg nem látja többé a fiát. - Mondd meg Polluxnak, hogy jöjjön el, és látogasson meg!
- Mind a ketten eljövünk, jó? Majd elviszünk vacsorázni.
- Hű, az remek mulatság lenne! - Helen Troy hosszú évtizedek óta nem látott éttermet
belülről.
Archer a szemébe húzott egy baseball sapkát. Percek múlva már maga mögött is hagyta ezt a
szomorú környéket, és az autópályán elindult Beverly Hills kápráztató fényei felé.

Jamie ellógott a suliból, hogy Karl elvihesse Tijuanába egy újabb tetoválást csináltatni. Karl
első dolga az volt, hogy alaposan leitatta az ifjú hölgyet, amit könnyen megtehetett egy tinédzser,
- 61 -
ha már átlépte az ország déli határát. Grillezett homárt ettek, amit jó néhány margarita koktéllal
öblítettek le, s csak ezek után következhetett a „kishalálnak” is keresztelt helyi specialitás. A
legtöbb huszonegy év alatti amerikai ifjú elsősorban ezért jött el idáig, a Senor Froghoz címezett
kocsmába. A pipcér egy szódával, tequilával és sörrel teletöltött poharat koszos törlőrongyával
letakarva az asztalhoz csapott, ettől az ital tejszerűen fehér lett. Ezután a pasas a delikvens szájához
nyomta a poharat, és kérlelhetetlenül lenyomta az illető torkán a habzó italt. Jamie-nek orrán száján
jött a hab, miközben a készséges személyzet ide-oda rángatta a fejét.
A tetováló művész egy ifjú kreol fickó volt, aki félmeztelenül dolgozott. A hátára a Diego
Rivera falfestményei voltak tetoválva. Jamie kiválasztotta az áhított képet, ami ezúttal a Charlie
angyalait ábrázoló mívesen kidolgozott hármas portré volt. A fenekére kérte, hogy szülei előtt
titokban tarthassa új szenvedélyét. Karl elégedetten bámulta, ahogy Jamie hason fekve letolja a
bugyiját, és a tetováló tű végigszánt a lány finom bőrén. A fiún fájdalmasan feszült a nadrág. Már ki
is nézett egy motelt a határ amerikai oldalához közel, és addig is, míg majd a határon várakoznak,
ráveszi Jamie-t egy kis kézimunkára.

Dietrich Hassler galériájában értetlenül állt egy koreai művész nemrégiben beszerzett teljes
sorozata előtt. A festőt a párizsi kritikusok egyöntetűen szavazták meg az idén a „poszt
nonreprezentatív irányzat legfontosabb képviselőjének”. A fickónak valószínűleg az lehetett a titka,
hogy a megfelelő ágyakban fordult elő a megfelelő pillanatban. A festményei hatalmas, egymás
mellé helyezett fekete, fehér és szürke csíkokból álltak. Finomság nem ebben rejlett, hanem abban,
hogy mindegyik képen volt egy bizonyos csík, amire a művész golyóstollal vagy ceruzával egy
randa rovart rajzolt. Az egyik ilyen mestermunka épp reggel kelt el potom háromezer dollárért.
Dietrich akár a csokicsíkos bugyiját is eladta volna, ha megveszik ennyiért. Végül is egy
galériatulajdonos felelősségteli munkájának terhét viselte a vállán. Dietrich a fárasztó délelőtt után
bezárta a boltot, és elégedetten sétált a parkban várakozó Lexusa felé.
Azonnal észrevette a tőle nem messze parkoló Buick körül ólálkodó zsarukat. Sietősen beült
kocsijába, mikor észrevette, hogy az a pöcsagyú Sean Archer is a helyszínen fontoskodik.
- Valaki nagy szarba léphetett - mormolta maga elé, amint sietősen kiállt az utcából.
- Ja. Én - szólalt meg Archer, és felemelte fejét a hátsó ülésről.
Dietrich páros lábbal taposott a fékbe, és előrántotta pisztolyát az öltönye alól. Hátrafordult,
és „Castor Troy” fejére célzott. A kereszteződés közepén veszteglő kocsiba hátulról belekoccant a
mögötte haladó, de Dietrich megkönnyebbülve lélegzett fel, most hogy felismerte a potyautast.
- Jesszusmária, Castor! Majdnem összeszartam magam az ijedtségtől.
- Indíts! És vedd elő a telefont. Fel fogsz hívni néhány embert.
- Hova akarsz most menni?
- Szökésben vagyok, ember! Szerinted hova a fenébe akarok menni?!
- Mit tudom én. Hozzám?
- Igen, hozzád. Telefonálj Fitchnek és Aldónak!
Dietrich Hassler fényűző otthona egy parkolóházzal szemben fekvő épület legfelső két
szintjén terpeszkedett. Az épület tetejére ráépítettek egy galériaként is szolgáló üvegkupolát, ahol a
város kápráztató fényei szolgáltatták a megvilágítást rafinált orgiáihoz.
A pazar palota posztmodern babérokra törő építésze valamiért mániásan ragaszkodott az
üveghez, így a két szintet, ugyancsak üvegfal választotta el egymástól. A lakásban mindenütt
kortárs festőművészek felbecsülhetetlen értékű műremekei voltak kiállítva. A képek nagy részét
saját magától volt kénytelen ellopni, hogy a csillagászati biztosítási összegeket zsebre vághassa. A
nappaliban néhány gigantikus Oldenburg-szobor volt fölállítva, a bejárati ajtónál ezek fogadták
Dietrich vendégeit. Archer kedvesebb fogadtatásban is részesült már. Az első alkotás egy óriási
palacsintasütőt ábrázolt, amiben láthatóan sonkás szalonna készült. Csak a sonkaszelet akkora volt,
mint egy ágymatrac. A másik Oldenburg egy elképesztő méretű bonbonier volt, ami színültig volt
párna nagyságú betűkkel. Archer befogadói alázattal szemlélte a kiállítás darabjait. Amint Dietrich
felfelé lépkedett a nappaliként is használt galéria csigalépcsőjén, Archer szeme a falon egy
mozivászonnál alig kisebb képre tévedt. A festményen Castor gengje volt látható, Sasha portréja
alatt, a kép sarkában Hassler húgának saját szignója volt. Az ügynöknek el kellett ismernie, hogy a
lány kimondottan ügyesen fest. Archer követte Dietrichet a tetőszintre, és lenyűgözve pillantott fel
- 62 -
az üvegmennyezeten tündöklő égboltra. FBI-ügynök korában még egyszer sem sikerült ide betennie
a lábát, és most dühös ámulattal szemlélte, hogy ellensége barátai milyen fényűzően tengetik
napjaikat.
Dietrich a fürdőszobában gyorsan megborotválta koponyáját, aztán némi kábítószerrel
együtt visszatért Archerhez. „Castor” hallgatásából arra következtetett, hogy jót tenne neki egy kis
gyorsulás.
- Inkább később - felelte a kérdésre Archer, aki épp egy videomonitoron nézte, ahogy Fitch
és Aldo belépnek a házba. Felérve először a négy testőr lépett be. Az egyikben Archer felismert egy
rögbijátékost, aki egy makacs térdsérülés miatt nemrég elhagyni kényszerült ígéretesen induló
pályafutását. A pályán szimpatikusnak tűnő fekete fickó most tar koponyával, állig felfegyverkezve
puffasztotta a mellét. Előnyös dekoltázsából épp ki nem dőlt a mellkasán csillogó töméntelen arany.
A fuxos bokszos kitárta az ajtót, amin két meglepően jó karosszériával felszerelt hölgy riszálta be
magát. Archer furcsállta, hogy az előtte sem ismeretlen Livia Durgenschott és Cindee Cuppens még
Castor háremét gazdagítják. Az ilyen lányokat a Castor-félék már csak a partik sznob közönsége
miatt sem szokták kétszer egymás után felvenni. Mindketten irtó szexisen és egyben irtó dögösen
tudtak rágózni. A sort Fitch és Aldo zárta.
Mielőtt még az újonnan jöttek észrevehették volna, Sean bement a mosdóba, .és lelocsolta
hideg vízzel az arcát.
Na, mi az a fene nagy meglepetés, amiért iderángattál bennünket, Dietrich? - kérdezte Aldo,
miközben a lányok már keverték is a pultnál az italokat.
Sean a tükörbe meredve mondta maga elé. Castor Troy vagy. Nem szedsz be semmit, és
nem tűröd az ellenkezést!
Archer kihúzta magát, és sikerült hatásos belépővel meglepnie a leesett állú Fitchet és Aldót.
Livia és Cindee szemei felragyogtak.
Fitch nyerte először vissza a hangját, ezért aztán feljogosítva érezte magát arra, hogy
mindjárt üvöltözni is kezdjen.
- Te tisztára bediliztél! Ránk akarod szabadítani az egész kikúrt FBI-t?!
- Archernek nem te kellesz. Engem akar! - vágott vissza az ennél azért több tiszteletre
számító Archer. - De előbb kapom el én őt, mint ő engem... ehhez kelletek ti...
- Ezt felejtsd el - mondta Aldo. - Radioaktív vagy.
Az ajtó irányába fordult, hogy faképnél hagyja a társaságot, de Archer hátulról elkapta a
vállát, maga felé rántotta, és nekicsapta a falnak. Aldo a pisztolyáért nyúlt, de Archer számított erre,
és megelőzte. A gengsztert most saját fegyverével tartotta sakkban. Archer felpillantott a testőrökre,
akik körbevették a heveskedőket, és minden irányból pisztolyt szegeztek rájuk.
- Arcoskodni akarsz Castor Troyjal, haver!? - üvöltötte az ügynök, egyenesen bele Aldo
arcába. - Hát akkor csak rajta, gyerünk, mert elárulhatom, hogy kibaszott kurva szar napom volt!!!
Archer körbepillantva látta, hogy a testőrökről ömlik a verejték. Úgy látszik, Castornak
mégis van némi respektusa emberei körében. Cindee és Livia elbűvölten küldték tüzes pillantásaikat
„Castor” különböző testrészei felé. És ezek között korántsem a szem volt a legfrekventáltabb.
Archer keményen Aldo szemébe nézett, a pisztolyt erősen a mellkasába nyomta, és ordított
tovább, ahogy csak a torkán kifért.
- Úgy látszik, faszfejek, hogy kezditek elfelejteni, ki az ellenség. - Archer egyre jobban
megkedvelte szerepét. Úgy érezte, játék közben sikerült elkapnia a figurát. Csak egy kicsit Elvisesre
kellett venni enyhe Gene Hackmanes beütéssel. Lassan elmosolyodott (Jack Nicholson a
Ragyogásban), leeresztette a pisztolyt (Henry Fonda a volt egyszer egy vadnyugatban), kicsit
pörgette az ujján (Anthony Quinn akármiben), aztán visszatolta a fegyvert Aldo pisztolytáskájába
(ezt improvizálta). Mindenki megkönnyebbülten lélegzett fel. Archer továbbra is Aldóhoz intézte
szavait.
- Három évvel ezelőtt Sean Archer berángatott magához, és annyira rád ijesztett, hogy
összeszartad a vadonatúj Armani öltönyödet.
Aldo elsápadt és az általános derültség közepette azon tűnődött, hogy vajon honnan a
fenéből tudja ezt Castor. Dühödten nézett a mellette tele szájjal röhögő Fitchre.
- Látom, jól mulatsz, Fitch. Akkor is ilyen vidám voltál, mikor '94 májusában négykézlábra
állva sírtál Archernek, hogy bármit megteszel, akár le is szopod, csak engedjen ki?! - Fitch
- 63 -
hallhatóan koppant, és újra felcsaptak a közös derű hullámai. Fitch bánta már, hogy nem hozta
magával a kedvenc gránátját. Most feldughatná Castor seggébe, és egy kicsit távolabbról
gyönyörködne a hatásban.
- Mindannyiunknak meg van rá a nyomós oka, hogy kicsinálja Archert! - vett szónoki
fordulatot az ügynök, most hogy pozíciója megszilárdulni látszott a gengszterek között.
Dietrich Hassler komolyan bólintott.
- Mondd el nekik, hogy mi a terved, Caz.
Archer rövid szünetet tartott, és kényelmesen rágyújtott egy cigarettára. Kezdte megkedvelni
a dohányzással járó új gesztusokat, a cigaretta meggyújtásának rítusát, és a tüdejét kipárnázó kis
gomolyfelhők fűszeres ízét. Olyan élvezettel szívta be a füstöt, mint egy kisbaba az anyatejet.
- A szokásos emberrablással kezdjük, aztán pedig egy kis operáció következik - szólalt meg
rövid hallgatás után.
- Operáció?! - Fitch szeme elkerekedett. Azt várta, hogy Castor valami hosszas, fájdalmas
kínhalált talált ki Archer számára. Olyasmit, mint amilyen a múltkori ötlete volt a cipőkanállal. Az
mindenkinek bejött.
- Kicsit átrendezem az arcvonásait. Nem fogtok hinni a szemeteknek.
Fitch és Aldo Archert közrefogva átölelték a vállát.
- Számíthatsz ránk, haver!
Archer megkönnyebbülten fújta ki a füstöt. Minden rendben, nem szúrt el semmit.
Dietrich Hassler elővett a zsebéből egy aranyszelencét, kinyitotta, és kiemelt belőle egy
kapszulát. A kapszulát kettétörte, és tartalmát a pultra kikészített egyik kézilabda méretű
kristálypohárba öntötte, aztán alaposan fellocsolta meszkállal. Az utolsó cseppekkel a hernyó is
belepottyant e koktélba.
Csak ezt ne! - fohászkodott magában Archer.
- És hol marad a szokásos tószt, Castor?! - Dietrich tényleg mindent megtett, hogy főnöke
kedvében járjon.
Archer üres tekintettel várta az ihletet, de fogalma sem volt, hogy mit mondjon.
- A régi sikerekre... - hangzott a gyenge kezdés, és már előre rettegett, hogy a folytatás sem
vezet majd semmi jóra. - Az új sikerekre... - az agya helyén feneketlen űr tátongott ebben a
pillanatban. - És a... hehe... tajtsikerekre! - nyögte ki erőltetetten, a köszöntő mégis tetszést aratott.
A gyengécske szóviccben a jelenlévők vagy valami mélyebb, filozofikusabb humort véltek
fölfedezni, vagy egyszerűen csak annak örültek, hogy megvolt a startjel, és kezdődhet a buli. Az
italnak határozottan hányás íze volt, úgyhogy Archer örömmel adta tovább a többieknek, akik
élvezettel itták ki a maguk részét a „varázsgömbből”. A felszabadult nevetés inkább az előbbi
feszültségnek szólt, de lassan a lányok és a testőrök is egyre emelkedettebb hangulatban társalogtak.
Archer összerágta a pohár alján heverő férget, és ismét bemutatta az Erewhonban nagy sikert aratott
nyelvkidugó sszámát. A nyelvhegyen-éktelenkedő-szétrágott-lárvatetem című mutatvány most sem
hagyta cserben, és a lányoknál, úgy tűnt, ismét komoly sikert könyvelhetett el magának.
- Elég. már az üzletből, Caz. Táncolni akarunk! - sikítoztak a lányok, és lőn, valaki betett
valami trance-et a CD-lejátszóba. Castor üres gyomorra ivott, és bizony a hatás nem is váratott
magára sokat. Elkezdett ágaskodni benne valami. Livia kezénél fogva vonszolta táncolni az
üvegpadlóra Seant, miközben Cindee bekapcsolta az üvegtéglák alá rejtett hangulatvilágítást.
Ahogy a Quantrex átvette az uralmat Archer szervezete fölött, a férfi úgy érezte, ő csak ezeknek a
fényeknek a játéka, de az is lehet, hogy színes fénysugarakból áll a teste. Cindee a párhoz
csatlakozott, a lányok két oldalról szorosan Archerhez simulva táncoltak.
Archert egész testében átitatta a zene, tagjai ellazultak, átadhatta táguló tudatát a
hozzásimuló testekből áradó energiáknak. Lassan felfogta, hogy az ágyékában ágaskodó vágy nem
kis részben Cindee keze munkájának eredménye. A lányra nézett, aki erre száját bársonyosan
rátapasztotta a férfiéra. Mikor a lány nyelve behatolt az ajkai közé, a férfi úgy érezte, hogy egész
testét kitölti valami puha, égetően és tisztán érzéki dolog. Livia ezenközben mindkét kezével újra és
újra végigsimított Sean fenekén. Archernek halványan az a gyanúja támadt, hogy egy úthenger az
idegekkel átszőtt aszfalttenger felszínét fodrozza a farizmán. Livia maga felé fordította, és lassított
felvételben végignyalta a férfi ajkait. Archer meg tudta számlálni Livia Bombay ginjének mind a
hét különböző ízárnyalatát az aromák erőssége szerint spektrumba állítva. A borókafenyő volt a
- 64 -
legerősebb, az ánizs a leggyengébb. A folyamatosan párolgó összetevők pontos százalékos arányát
többször átszámolta a levegő változó oxigéntartalmának függvényében. Mikor Livia az arcába
nézett, Sean önkéntelenül hátrébb rántotta a fejét a hatalmasra felnagyított, halszemoptikával felvett
arc elől.
- Emlékszel a Charger meccsre, Caz? Azóta négyszer csináltuk.
És Archer meg mert volna esküdni rá, hogy közös szeretkezésük minden pillanatára
emlékszik. Castor egyszer egy futballmeccs kellős közepén bonyolódott testgyakorlásba Liviával,
és ezzel elnyerték az eredetileg játékba temetkező nézősereglet legmesszemenőbb szimpátiáját. A
meccsre összegyűlt közönség annyira messzire ment rokonszenvének kinyilvánításában, hogy
mindenki vetkőzni kezdett, ezzel ünnepelték meg a szokatlan eseményt. Archer biztosan érezte,
hogy ezer meztelenül serénykedő francia táncosnő emeli egyre magasabbra nadrágjában az Eiffel
tornyot.
- Naná, hogy emlékszem. - Ekkor azonban Archerben megszólalt egy riasztó, ami
figyelmeztette, hogy sürgősen tennie kell valamit, csak azt nem tudta, hogy mit. Pisilnie kellett?
Hánynia? Nem és nem. Mikor becsukta a száját, akkor jött csak rá, hogy szájpadlását és nyelvét
mindenütt kaktusszal és homokbuckákkal tarkított sivatagok borítják. Vizet keresve elindult a
palacsintasütő felé, de az akkorára nőtt, mióta legutóbb látta, mint egy parkoló. Megpróbálta
kiolvasni a tojásszemekből, vagy legalább leolvasni a sonkaszájról, hogy hol a fürdőszoba, de egy
idő után észrevette, hogy kicsit ottragadt. Tovább ment, és ezúttal az absztrakt festmények sűrűjén
kellett átvágnia magát. A kalandos négy méter megtétele közben többször feléje nyúlt néhány
rombusz és deltoid, de sikerült ügyesen kikerülnie őket. A konyhába vezető lépcsőn seggen csúszva
szánkázott le, és ezzel a technikával már karnyújtásnyira is volt az áhított csaptól. A csap krómozott
felületén az univerzum legszebb tájékai tárultak szeme elé, ezért még egy kicsit halogatta a
szomjhalál elkerülésére indított akció utolsó stációjának leküzdését. Aztán mégis kinyitotta a
csapot, és mohón nyelni kezdte a vizet. Az univerzum legszebb tájai között most megjelent egy
ismerős arc tükröződése is. Archer megfordult, és egy keresztbe font karral bosszankodó nőt
pillantott meg. Nagy kérdés volt, hogyan tudhat bárki is ilyenkor dühös lenni, és főleg, hogy kire.
Be kellett azonosítania az illetőt.
- Sasha Hassler. - A félhangosan motyogó Archer azt hitte, hangjában majd öröm és diadal
csendül, de amit meghallott, az csak alig kivehető, távoli visszhangnak tűnt. - Kora: 35. A texasi
Austinban ismerkedett meg Castorral egy Pearl Jam koncerten. - Abbahagyta, mert egy pillanatra
Archernek az az érzése támadt, hogy valamit nem jól csinál. Mintha csak a feje fölbukkant volna az
óceán hullámaiból.
- És te hogy vagy, drágaságom?
A nő karja kivágódott, és mereven, nyitott tenyérrel egy hibátlanul kivitelezett hatalmas
pofont adott Archernek. Sean ebből megtudta, hogy Hiroshima voltaképp az ő feje, és hogy a
szövetséges haderők végső pusztítást mértek rá. Nagyon megijedt, hogy egy déli szél a radioaktív
felhőket esetleg a többi testrésze felé fújhatja...
- Mi a fenéket keresel te itt?! Neked már rég halottnak kéne lenned!
Archer felpillantott a beszélő gombafelhőre, aztán merev testtel előre zuhant, és nagyot
csattanva landolt az arcán. Dietrich Hassler épp jött megnézni, hogy mi a fene folyik a konyhában.
- Hát... ha Castor Troyt már egy kis Quantrex is kiüti - vonta le a tanulságot Dietrich -, akkor
minden igaz, amit biológiaórán az öregedésről tanultunk.

Karlnak komoly alhasi fájdalmai voltak a frusztrációtól, és az idegei sem voltak már teljesen
rendben. A lány visszautasította a hotelszobát, kézimunkáról meg szót sem lehetett ejteni. Pedig
Karl a tetoválás után még koponyás ezüst fülbevalót is vett neki. Mit akar ez még?! Jamie
folyamatosan váltogatta a csatornákat a kocsirádión, állandóan a kedvenc számait keresve, de lehet
hogy csak direkte őt akarta idegesíteni. Jó, tudja, hogy kellemetlen érzés lehet a frissen tetovált
seggén ülni, de az azért túlzás, hogy amikor megálltak pisilni, a lány keresztülvágott a fél dél-
amerikai kontinensen. Ha valaki így öltözik, és állandóan Sonic Youth-t hallgat, akkor ne
viselkedjen úgy, mint egy bentlakásos leánynevelde éltanulója. Mintha Karlnak az lenne a hobbija,
hogy a pénzét időnként kidobálja az ablakon, hátha ezzel elnyeri a kisasszony kegyeit. Hát senki
nem foghatja Karl Gustaffsonra, hogy nem volt türelmes, de aki túlfeszíti a húrt, az jobb, ha
- 65 -
felkészül a következményekre. Mert következmények, azok lesznek. Esze ágában sem volt Jamie-t
hazáig vinni. És már így is vészesen közel voltak.
Castor a teraszon állt, és azon merengett, hogy hol a fenében lehet most Archer.
Meggyújtotta az utolsó cigarettáját, és rádöbbent, hogy ma ez volt a negyedik doboz. Akárhányszor
tette fel magának ugyanazt a kérdést, sehonnan nem jött válasz. Legszívesebben most kitaposta
volna valakinek a belét. Ekkor meghallotta Karl BMW-jét. közeledni. Jamie arcáról pontosan le
fogja tudni olvasni, hogy a lány megvolt-e Karlnak.
Jamie megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy a ház közelébe értek. Összepakolta az
ajándékokat, és ügyetlenül leplezve zavarát, megszólalt:
- Hát akkor, köszi a cuccokat meg a kaját, Karl. Végül is jól elvoltunk, nem?!
Hülye kis szűzkurva - gondolta magában Karl. Megfogta a lány fejét, és durván csókolgatni
kezdte Jamie-t. Jamie összeszorított szájjal próbálta lelökni magáról a fiút, de az egyre erősebben
szorította, és nyelvével összenyálazta az egész arcát.
- Karl, ne...! Hagyd már abba!
A teraszról Castor látta, hogy Jamie megpróbál sikertelenül kiszabadulni Karl kocsijából.
Lesétált a lépcsőn, hogy közelebbről is megvizsgálja a jelenetet. Onnan már pontosan látta, hogy
Karl mit forgat a fejében.
- Karl, megőrültél?! - Jamie megpróbálta kinyitni az ajtót, de a fiú lefogta a kezét, majd
megnyomta az ülés oldalán lévő gombot, és a két test vízszintes helyzetbe dőlt, ahogy az ülés
támlája elengedett.
- Karl, apámnak pisztolya van, agyon fog lőni, ha meglátja, hogy mit csinálsz!
Karl kioldotta az övét, és letolta a nadrágját.
- Az a seggfej sosem lőne le senkit. És különben is, azt mondtad, hogy sosincs otthon.
Az ajtó üvege apró darabokra robbanva tört be. Jamie felsikított, ahogy Castor keze benyúlt
az üres kereten, és kiemelte a félmeztelen Karlt a szilánkokon keresztül. Ezután Castor belemarkolt
a fiú hajába, és nyakát hátrafeszítve üvöltötte az arcába.
- Ki a kisfaszom vagy te, hogy így beszélsz Sean Archerről?!
Jamie kimenekült a kocsiból, be a házba. Castor a pólójánál fogva belecsapta a tehetetlenül
kapálózó Karlt a BMW szélvédőjébe, ami bemattosodott, és beroppant Karl feje alatt. A fiú legurult
a motorháztetőn a földre, de Castor már lépett is hozzá ütésre emelt kézzel. A fiú fektében elpördült
Castor elől, bevágódott a kocsiba, tolatni kezdett, és már indított is. Valószínűleg a házuk elé is
rükvercben állt be.
Castor berontott a nappaliba, ahol Jamie a pamlag sarkán összekuporodva várta. Nem nézett
rá.
- Mondd, te tisztára meghülyültél? - ripakodott „lányára” Castor.
- Hát ez jellemző rád! - kiabálta Jamie könnyek között. - Egy seggfej meg akar erőszakolni,
erre te az ő oldalára állsz!
Castor hitetlenkedve rázta a fejét.
- Neked úgy tűnt, hogy az ő oldalára álltam?!
A lány a padlót bámulta.
- Úgy tűnt?! - Most már kiabált. - Ha egy ilyen pinavadásszal állsz szóba, akkor jobb, he
felkészülsz egy-két dologra. Mégis, mit gondoltál, mit fog csinálni? A védekezésre nem gondoltál?
Hoppala - gondolta magában a lány. - Hát ezt most igazán nem fogja megbeszélni az
apjával. Elhúzott szájjal szólalt végül meg:
- Úgy érted, hogy volt-e nálam óvszer?
- Úgy értem, hogy volt-e nálad valami, amivel védekezni tudsz! - Ezzel Castor a zsebébe
nyúlt, és előrántott egy pillangókést. Odaadta Jamienek. A lány döbbenten nézett hol a késre, hol az
„apjára”.
- Az enyém?
- Ha legközelebb valami van, alulról szúrj, és csavard meg a pengét, hogy a seb ne
záródhasson össze.
Jamie gyakorolta egy kicsit a mozdulatot Castor segítségével. Pár perc múlva az alapok már
megvoltak.

- 66 -
- Később, ha gyakorlod, gyorsabban is fog menni. Most pedig mosd meg a fogad, és feküdj
le! Holnap iskola van.
Jamie csodálattal nézett fel rá, aztán átölelte „apját”. Castor nem nagyon tudta, hogy mit
kezdjen a helyzettel, de aztán felrémlett neki, hogy talán viszonoznia kéne az ölelést. Jamie nyomott
egy puszit a férfi arcára, aztán izgatottan felrohant a szobájába. Castor letörölte az arcát, felkapta a
kocsi kulcsát az asztalról, és elindult cigit venni. Nem csoda, hogy Archer állandóan a nyomomban
volt. Ki a fene bírná tíz percnél tovább elviselni ezeket a családi bonyodalmakat?! - gondolta.
Már majdnem kint volt, mikor csöngött a telefon.
- Sean Archer - vette fel a kagylót.
- Én vagyok az, tesó - halotta Pollux hangját. - És épp az igazi Sean Archert nézem.
- Hol van?
Pollux a Dietrich Hassler lakásával szemközti házból figyelte infratávcsövén, ahogy Sasha
ágyba teszi Archert.
- Sejtettem, hogy be fog nézni néhány régi barátodhoz, és hidd el Castor, ha nem tudnám
kiről van szó, meggyőződésem lenne, hogy imád a bőrödben lenni.

Tizenkettedik fejezet

Archer ismét visszatért a mindent elborító sötétségből. Nem emlékezett rá, hogy hol van, de
felrémlett neki valami zűrös história Hirosimáról, Sasháról meg rengeteg vízről. Végignézett
magán, és azt látta, hogy egy szál alsónadrágban van, nedves és enyhén bűzlő nadrágja az ágy
mellett hever. A berendezésből, meg a falakon függő, nőies ízlést sejtető litográfiákból könnyen
rájött, hogy Sasha hálószobájában van. Eltakarta magát, ahogy csak tudta, de észrevette, hogy a
mellette fekvő nőn szinte alig van valami. Lehet, hogy óvszert keres a szekrény polcán, most-hogy
ő így megébredt?
- Talán beszélgethetnénk - próbálkozott Archer.
- Beszélgethetnénk? Egész életedben nem voltál képes mást kiejteni a szádon, mint hogy
„vedd le”, „ülj bele”, „fordulj meg”, meg hogy „holnap megadom”. - Aztán a gardróbból elővett
egy a hetvenes éveknél frissebb Castor-imidzset tükröző öltönyt, és az ágyra dobta.
- Vedd le ezeket a rongyokat, és öltözz fel. Aztán tűnj el innen!
- Addig nem, amíg le nem rendeztem a dolgaimat a bátyáddal - felelte Archer, miközben
belebújt a fekete selyem öltönynadrágba.
- Akkor siess. Ha Sean Archer rájön, hogy itt vagy - most kérlelve a férfihoz fordult -,
elvesztem a fiamat...
A nő védekezőn maga köré fonta karjait, és reszketve a földre szegezte a szemét. Archer
végre megértette, hogy nem egy profi bűnözővel van dolga, hanem egy halálra rémült, gyermekét
féltő anyával. Elszégyellte magát azért, hogy amit pusztán ijesztgetésnek szánt, az így megrémítette
Sashát. Önkéntelenül is kiesett szerepéből.
- Tudom, hogy elkövettem veled szemben néhány dolgot, ami megnehezítette az életed...
- Ugyan már. Annyi időt sem hagytál magadnak, hogy elkövess ellenem bármit is - vágott
közbe felháborodottan a nő. - Egyszerűen csak leléptél, és még egy címet sem adtál meg.
Castor Trov vagyok - emlékeztette magát Archer.
- Nem az vagyok már, akinek megismertél, Sasha. És lehet, hogy nem jelent valami sokat,
de... bocsáss meg nekem.
A nő hátat fordított. Egy régi, tán sosemvolt szerelem kései visszhangjait igyekezett
elnyomni a benne zakatoló gyűlölet keserű szemrehányásaival. Hirtelen meglágyultak vonásai,
mikor kisfia a szobába robogott. A gyerek meg sem állt a játéktartó dobozig, ahonnan kivett néhány
Power Rangers figurát. Archer ingét gomboló kezei megálltak, és megbabonázva bámulta a
kissrácot. Sasha elkapta elérzékenyült pillantását, mire Archer zavartan sietett befejezni az
öltözködést. A tükörben megvizsgálta a végeredményt. Az olíva színű olasz ingen arany
cérnaszálak futottak végig. Ő az életben nem venne fel ilyen öltönyt, arról nem is beszélve, hogy
kábé egy heti fizetésébe kerülne csak maga az ing.
- Nem is rossz - szólalt meg hangosan, miközben magában helyesbített. Végre egy ruha, ami
stimmel az arcához. De nem az arc teszi az embert - őt legalábbis biztosan nem.
- 67 -
- Jól kell, hogy álljon, végül is a te öltönyöd.
Most aztán Archer tényleg nem tudta, hogy mit gondoljon. Sasha évek óta még csak hírét
sem hallotta Castornak, és mégis megőrizte a ruháit. Mi a fenét eszik egy ilyen nő ezen a
seggfejen?! Az asszony megsimogatta a szőnyegen játszó kisfiú fejét.
- Helyes srác.
- Persze, hogy helyes, Castor. Végül is... - itt elakadt egy pillanatra. Órákkal ezelőtt még azt
hitte, hogy a férfi halott. Jobb, ha most elmondja neki, talán már soha nem lesz rá alkalom. - ...a te
fiad. - Zavartan pillantott fel a férfira. Nem számított különösebb reakcióra, arra meg aztán végképp
nem, hogy Castor halálra váltan elsápad.
Archer és Sasha még csak nem is sejtette, hogy a szemközti parkolóépület tetején milyen
veszély leselkedik rájuk: Castor és „csapata”, Pollux segédletével támadásra készülődött. Wanda,
Buzz és Loomis a tárakat töltötték, miközben Pollux és Castor a két alak körvonalait figyelték a
fegyvereikre szerelt infratávcsöveken. Vajon mire készülhet Pollux a 197-es IQ-jával? - kérdezte
magától Wanda. Az ügynököknek nem nagyon tetszett, hogy ilyen hamar szoros véd- és
dacszövetség alakult ki a két ősi ellenség között, de csak a zöldfülűnek számító Loomis merte
megkérdezni „Archertől” azt, ami mindannyiukat foglalkoztatta.
- Honnan veszed, hogy Pollux fel fogja dobni a saját bátyját?
- Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos - felelte komoly meggyőződéssel a
hangjában Castor.

Castor kiadta a parancsot a fegyverek kibiztosítására, feltételezve, hogy amint Archer


felveszi a cipőjét, és befejezi az öltözködést, rögtön el is indul.
- Ne vacakoljatok sokat vele, lőjétek agyon, és kész!
Buzz és Loomis leengedték a fegyvereiket, hogy tiltakozzanak, de Castor úgy nézett rájuk,
hogy inkább nem szóltak semmit.
Wanda hallotta a távolodó Pollux lépteit, és azon tűnődött, hogy főnöke miért hagy
szabadon flangálni egy többszörös életfogytiglanra ítélt fegyencet.

Az igazi Archer még mindig alig tért magához a hírtől, hogy ellenségének gyereke van.
- Hány éves? - kérdezte, miközben a cipőjét fűzte.
- Öt.
Seannak az volt az érzése, hogy az életnek nincs egyéb fontosabb dolga, minthogy vele
gonosz tréfát űzzön.
- Senki nem tudja, hogy te vagy az apja.
Sasha azon tűnődött, vajon hogyan fog reagálni Castor. Csak nem akar a saját gyerekének is
olyan életet szánni, ami belőle magából kiölt minden emberi érzést?!
- Miért nem?
- Féltem, hogy baja esik. Hogy valaki bántani fogja, csak azért fogja ezt tenni, hogy rajtad
bosszút álljon.
- Ratatátata! - Adam egy műanyag géppisztollyal tüzelt rájuk. Sasha lehajolt, és kivette a
kezéből a játékot.
- Tudod, hogy anya nem szereti, ha puskával játszol. - Az asszony visszarakta a játékpuskát
a dobozba, és Archer felé tolta a kisfiút.
- Adam, ez itt az apukád, köszönj neki szépen!
Adam egyre a földet bámulta, és nem mozdult.
- Na, menj csak oda hozzá, picim. – Sasha mélyen a férfi szemébe nézett, ahogy a fiú kitárt
karokkal „apja” felé imbolygott. Archer idegesen megrándult, miközben ügyetlenül felemelte a
kissrácot. A férfit ellentmondásos érzések rohanták meg, de magához ölelte Castor ártatlan
csöppségét. Könnyek folytak végig arcán, és önkéntelenül is erősen magához szorította Adamet.
- Ne szorítsd annyira, Caz. Caz?
Sasha látta, hogy Castor teljesen máshol jár, de el sem tudta képzelni, hogy mi mehet végbe
most benne. Archer megint a parkban volt, a körhinta szédítően forgott vele. Hallotta Mikey
nevetését, látta a piros lufit, és idegesen megrándult, ahogy a fegyverdörrenés emléke tízezredszer is
keresztültépte magát feltoluló emlékein. Lazított a szorításon, és óvatosan letette a kisfiút. Adam
- 68 -
kíváncsian tekintgetett felfelé. Jó érzés volt beletemetkezni ennek az embernek az erős ölelésébe, és
olyan megnyugtató biztonságban érezte magát a felnőtt férfi karjai között, mint eddigi rövidke
életében még soha. Adam csillogó szemekkel elmosolyodott. Archer már nem tudta, mit érezzen,
égette saját fia elvesztésének emléke, és fájt, hogy az apai érzések most így előtörtek belőle. Dühös
volt, hogy ilyen kiszámíthatók és ennyire kihasználhatók ezek az érzések. Visszatolta a kisfiút az
anyjához.
- Ez-a gyerek nem az én fiam!
- Igenis a te fiad! - sziszegte Sasha, és sebzett tekintetével meg tudta volna ölni ezt az
érzéketlen, kegyetlen férfit, aki most csak arra képes, hogy hülyén kibámuljon a fénytelen estébe.
Archer hirtelen felkapta a fejét, és egész testében megmerevedett.
Mintha valami árnyékot látott volna a szemközti tetőn. Aztán alig hallható fémes kattanás
következett. Az adrenalin szökőárban futott végig rajta.
- Földre! - kiáltotta, és hasra vágta magát. Mikor Sasha nem követte elég gyorsan, a
bokájáért nyúlt, és a gyermekét tartó asszonyt magára rántotta. Fél másodperc múlva az ablaküveg
ropogva tört szilánkokra, ahogy a sorozatlövések fejmagasságban keresztülhasítottak a szobán. A
golyók feltépték a tapétát, a festmények vásznait, és forgácsokat hányva elkezdték bedarálni az
ablakkal átellenben álló bútorokat.
A szemközti tetőről Archer emberei újabb és újabb sorozatokat küldtek Sasha
hálószobájának irányába, miközben Loomis gránátvetővel tüzelt a betört ablakkeretre. A gránátok a
szobában landolva felrobbantak, és könnygázzal töltötték meg a légteret. A többiek egy pillanatig
sem szüneteltették a pokoli golyózáport.
A nappaliban két testőr éppen kanasztázott, mikor felhangzott a fegyverropogás. Az
üvegasztalt nagy kaliberű lövedékek robbantották szilánkjaira. Az üvegdarabok mélyen
belehasítottak a két férfi arcába, testébe. A volt rögbi híresség kapott egy golyót a térdébe, egy
másikat pedig tar koponyájába. Már nem állt fel. Társa kitépett egy üvegszilánkot a lábából, és
fedezékbe menekült.
Fitch éppen a konyhaasztalon kefélte Cindee-t, mikor a golyók elkezdték leszedni a
fűszertartókat és az edényeket a falról. Az egyik golyó gellert kapva belevágódott a lefolyó csövébe,
a víz széles sugárban ömlött végig a konyha járólapjain.
Fitch és Cindee a villanytűzhely mögött kerestek fedezéket egy tócsába kuporodva. Ekkor
egy gránát repült a konyhába, nekicsapódott a hűtőnek, és ott is robbant föl. Gáz borította el a
helyiséget. Fitch vadul köhögve, saját váladékaiban fuldokolva végre megtalálta a padlóra szórt
ruhák között pisztolyát.
A Sasha hálószobájában terjengő füstfüggöny takarását kihasználva Archer hason csúszva
kikúszott a szobából, s már majdnem elérte a nappalit, amikor meghallotta a nő rémült sikolyát:
„Adam!” Archer maga mögé pillantott. A halálra rémült, levegő után kapkodó kisfiú
kétségbeesetten próbált meg felállni. Arcán hangtalan sikoly. A golyózápor hirtelen abbamaradt.
- Tűz! - hallotta Archer saját hangját a szemben lévő tetőről, és egy pillanatra Castor
árnyékát is megpillantotta. Ellensége felemelkedett, és kezében géppisztollyal igyekezett jó
példával elöl járni a vonakodó beosztottak előtt. Balról jobbra húzva fegyverét sorozattüzet nyitott a
hálószobára. A hátsó falon vonalat húzó golyónyomok egyenesen Adam feje felé tartottak.
Archer meredten bámult annak az embernek a fiára, aki megfosztotta őt legdrágább
kincsétől. Hatalmas ugrással Adam mellé ugrott, és mélyen az ablakok alá hajolva, kifelé cipelte a
karjaiban tartott kisfiút. Ekkor egy katona vetette be magát az Archer feje fölött lévő ablakon. Míg a
támadást megnyitó lövöldözés tartott, a rohamosztagosok köteleken leereszkedtek az ablakok
magasságába, és most a faltól lábukkal elrugaszkodva egyre-másra lendültek be a betört ablakokon.
A kommandós célzásra emelte a fegyverét, de a lefoglalt kezű Archer tiszta erőből ágyékon rúgta.
A katona fájdalomtól eltorzult arccal görnyedt össze, ekkor Sean még egyszer meglendítette lábát,
és ezúttal állon találta. A pontos rúgás ereje a rohamosztagost kilökte az ablakon, ahonnan
métereket zuhant lefelé, míg a derekára szerelt biztosítókötél visszarántotta.
Adam sokkos állapotban sikoltozott, és összeszorított szemmel, fülre tapasztott kézzel
próbálta kizárni magából a körülötte tomboló poklot. Archer leguggolt a gyerek walkmanjéért, a
fejhallgatót a kisfiú fejére tette, és bekapcsolta a magnót. Adam fülében édesen csengett fel Judy
Garland hangja. Az „Over the Rainbow”-t énekelte az Óz, a csodák csodájából, és ez a
- 69 -
valószínűtlen váltás megnyugtatta a kisfiút. Mintha csak ez a felnőtt kicserélte volna a lövöldözős
kazettát a mesekazettára. Archer, a testével fedezve a gyereket, kirontott a hálószobából. Sasha a
hallban várta őket, és Archert az ingénél fogva egy nagy szekrényhez rántotta. Közösen elkezdték
szétrúgni annak hátsó, műanyag falát. Mikor a lyuk elég nagy volt már ahhoz, hogy átpréseljék
magukat rajta, elindultak a szekrény mögé rejtett, csövekkel, vezetékekkel zsúfolt, szűk
szerelőfolyosón.
Fitch és Cindee helyzete a konyhában egyre kilátástalanabbá vált. A mérges gáztól vért
köhögtek, és akárhányszor megpróbált valamelyikük felállni, golyózápor volt rá a válasz. Fitch épp
megkísérelt félig felegyenesedve kilőni az ablakon, mikor az üres kereten át egy kommandós
lendült be lábbal előre. Fitch arcába kapta a kilencven kilós rúgást. Félholtan, eszméletvesztve esett
össze. A rohamosztagos a biztonság kedvéért azért a mellkasába küldött egy sorozatot.
Cindee a romok között talált egy húsklopfolót, és védekezőn maga elé emelte. Az első golyó
a lány vállába fúródott, és szinte odaszögezte a hűtőhöz. Aztán Cindee is kapott egy sorozatot a
mellébe. Teste vércsíkot hagyva a fehér hűtőajtón, élettelenül csúszott a konyhapadlóra, miközben a
gázálarcos kommandósok az ajtókon, az ablakokon beáramolva ellepték a szitává lőtt lakás romjait.
Dietrichen egy szál alsónadrág, és egy AK-47es volt, mikor a fegyveresek megpróbáltak
betörni hálószobájába. A viszonttűzben a támadók első sora holtan esett össze, a mögöttük lévők a
bejárati ajtón voltak kénytelenek visszavonulni. Archer, Sasha és Adam épp kiléptek a
szerelőfolyosóból a galériába, mikor a kupola üvegmennyezete csörömpölve robbant be a fejük
fölött. Az üvegzáporba a tetőről a derekukra szerelt köteleken lefelé ereszkedő kommandósok
fegyveréből előcsapó sortüzek lövedékei vegyültek.
Aldo és testőre a bárpult mögé húzódva próbálták viszonozni a mindenfelől érkező
lövéseket. A testőr felemelkedett a pult mögül, de nem maradt annyi ideje sem, hogy célzásra
emelje pisztolyát. Az első találat a karján érte, és kitépte kezéből Glockját, a második egyenesen a
koponyájába fúródott. Az öreglyukon át távozó golyó Aldo arcát saját testőrének vérével és
agydarabjaival fröcskölte tele. Aldo a csigalépcső felé rohant a rázúduló sortűzben.
Archer a szoba közepén álló hatalmas pamlag mögé tolta Sashát és gyerekét, amikor föntről
padlót ért előttük egy jól megtermett ügynök. Archer félrelépett, és két kezét összefogva hatalmas
ütést mért a támadó fegyvert tartó jobb karjára. A géppisztoly nagy ívben elröpült a pamlag
irányába. Dulakodni kezdtek, de az ügynök egy Archer arcára mért ökölcsapással kiszabadította
magát. Sean előtt egy pillanatra elsötétült a világ, és ellenfele ezt kihasználva a padlón heverő
fegyver felé vetette magát.
Hasra érkezett, és már épp elérte volna a géppisztolyt, mikor egy pici láb odébb rúgta előle
azt. Amíg a férfi meglepetten meredt fölfelé a kisfiú bátor tekintetébe, Sasha előreugrott, felkapta a
fegyvert, és a tust páros kézzel markolva belevágta egy újabb, felülről érkező kommandós
tarkójába. Aztán tüzet nyitott, és a feje fölül leszedett egy harmadik katonát is. Archer épp akkor
tért magához, mikor az eddig Adamre meredő ügynök felállt, és Sasha felé fordult.
Sean a gázmaszkos férfira ugrott, és leteperte a földre. A maszk a két test zuhanása közben
lecsúszott az ügynökről. Archer a férfi dühös és ijedt arcára meredt. „Buzz!” - kiáltott fel
önkéntelenül. Órákkal később Buzz még mindig azon töprengett, hogy Castor Troy miért szólította
a keresztnevén. Ebben a pillanatban azonban csak félelem, és gyűlölet volt benne.
Castor arcának látványa új erővel töltötte el az ügynököt. A combja mellől előrántotta kését,
és „Castor” oldalába akarta mélyeszteni, de Archer megelőzte, kicsavarta Buzz kezéből, és a
pamlag alá dobta a kést.
Archernek kezdett elege lenni abból, hogy állandóan saját emberei törnek az életére,
miközben egyszerűen csak el akar tűnni innen. Nem ölhette meg Buzzt. Magasan a feje fölé emelte
az ügynököt, és belecsapta az ebédlő üvegválaszfalába.
A támadók újabb hulláma érkezett a helyszínre. Archer felpillantott a felső szint galériájának
aljára rögzített óriási festményre, ami fölött géppisztolyával a kezében Dietrich állt.
- Dietrich! A képet!
Dietrich egyből megértette, hogy mit akar Archer, és fölülről szétlőtte a képet rögzítő
huzalokat. A hatalmas festmény rázuhant az érkező kommandósokra, akik most másodpercekig
nem tudtak tüzet nyitni. Ez lélegzetvételnyi szünethez juttatta az ostromlottakat.

- 70 -
- Tűnjünk el innen! -, kiabálta Dietrich. Sasha, Archer és Adam, fölsiettek a lépcsőn az
emeletre.
- Gyerünk! Lőjétek már le őket! - adta ki a parancsot adó-vevőjén Castor a támadók
harmadik hullámának, akik most törtek be az alsó szintre.
Adam megbillent, és egyensúlyát vesztve lefele csúszott a lépcsőn.
- Tüzeljetek már barmok! - hallották a kommandósok „Archer”, hangját megreccsenni a
fülhallgatóikban, miközben felemelt fegyverrel várták, hogy a mozgó célpont kikerüljön a
takarásból. Archer visszafordult, és a gyerek után vetette magát, akinek sikerült elkapnia a bokáját,
miközben az üvegpadlón keresztülhasítottak a fegyveresek golyói. A két szintet elválasztó
üvegfalon jó két méter átmérőjű kör alakú nyílás tátongott. Adam mindvégig nem hallott mást, csak
Judy Garland kedves dalocskáját az édesen csacsogó kék madárkákról. Ahogy a lépcsőn fölfele
verekedték magukat, a kommandósok vakon tüzeltek feléjük. Hálószobájából Dietrich a támadók
szaggatta lyukon keresztül viszonozta a sorozatokat.
A kommandósok elfoglalták a házat. Liviával és az egyik testőrrel a szaunában végeztek,
ahová az alkalmi szeretők az időt múlatni visszavonultak. Mindent elözönlött a katonák sáskahada.
Archer és kis „családja” Dietrich hálószobájába értek, ahol Aldo és az egyetlen életben maradt
testőr vártak rájuk. Dietrich kitárt egy falba süllyesztett titkos kijáratot.
- Két irányban menekülünk. Ha megússzuk, a Topangában találkozunk. Indulj, Caz!
Archer rövid bólintással jelezte, hogy rendben, majd átadta Adamet édesanyjának. Sasha
boldogan szorította magához a kicsit, szabad kezével pedig átölelte „Castort”. Tudta, hogy a
férfinek befellegzett. Csak a Sátán személyes közbelépése mentheti meg Castort attól, hogy rövid
időn belül elkapják. A hurok egyre szorult, és a lépcsőn már fel is hangzott a katonai bakancsok
csattogása.
- Köszönöm, Caz. Köszönöm.
Archer hátralépett, és a rejtett ajtó felé tolta a nőt.
- Nagyon vigyázz a kisfiadra! - búcsúzott.
Dietrich a kupola velük átellenben lévő ajtajára mutatott. Archer nem vesztegette az időt, és
azonnal indult. Nyomában felértek az egyenruhás ügynökök is. Dietrich és Aldo, remélve, hogy
követhetik Archert, megpróbálták feltartani a támadókat, de a túlerő végzetesnek bizonyult. Az
automaták tüzében holtan rogytak össze mind a ketten.
Archer a kupola széléhez lapulva, festmények és szobrok fedezékében igyekezett eljutni az
ajtóig. Félúton felfedezett egy újabb rést is az üvegfalon. Ez nem a kupola tetejéről nyílt, ahol a
kommandósok leereszkedtek, hanem a padló magasságában. Aki itt bejött, az valószínűleg most is
itt lehet. Archernek már csak egy rövid lépcsőn kellett lemenni, hogy elérjen az ajtóig. A felénél
tartott, mikor a lépcső alja közelében lévő Henry Moore szobor mögül egy fej bukkant elő. Castor
volt, kezében egy pisztolyt tartott. Archer ösztönösen kihasználta magasabb pozíciójából adódó
helyzeti előnyét, és páros lábbal Castor képébe ugrott.
A hatalmas lendülettel érkező Archer ledöntötte Castort a lábáról. A pisztoly messzire repült
a két földre zuhanó testtől. Seannak esés közben még sikerült gyomorszájon vágnia ellenfelét.
- Hagyd békén a családomat! - üvöltötte Archer a levegő után kapkodó férfi arcába.
Dühösen újra rá akarta vetni magát Troyra, de az ezúttal már résen volt. Castor félregurult, és
karjával hátulról nelsonba fogta Archer nyakát.
- Már késő. A kölyköd teljesen odavan értem. Az asszony meg valóságos nőstényördög az
ágyban. Képzelheted, ha még én sem bírok vele!
Castor szabad kezével kitapogatott egy földön heverő, háromszög alakú üvegszilánkot.
Élvezettel ízlelgette végső győzelmének pillanatát. Szerette volna elnyújtani, és még teljesebbé
tenni a diadalt. Mély sebet akart ejteni az ügynökön, mélyebbet, mint amilyet nemsokára a nyakán
fog ejteni, hogy gyönyörködhessen az ütőérből kifolyó meleg, piros vér látványában is. Archer
megborzongott az irtózattól, mikor Castor, mintha csak a szeretőjéhez beszélne, a fülébe lihegve
suttogni kezdett.
- Ma éjjel tisztára fogom nyalni a feleséged édes, kis punciját. Addig csinálom, amíg a teljes
extázisban sorozatban fog elélvezni. Ez egy egészen kivételes éjszaka lesz. - Most már alig
hallhatóan lihegett. - A te halálodat fogjuk ünnepelni.

- 71 -
Castor túllőtt a célon. Sean nyakába már belevájt az éles üvegdarab, de az egész testében
remegő pusztító düh kirobbantotta Archert a halálos szorításból. Könyökével olyan erővel csapott
hátra az őt fogva tartó Troy hasába, hogy az lerepült róla. Castor, aki már biztosra vette győzelmét,
most teljesen megzavarodott. Csak annyit tudott, hogy Archer valahonnan még eszeveszettebben
fog támadni.
- Sean, hol vagy? - hallatszott ekkor közvetlen közelből.
Loomis lépett a galériába egy rakétavetővel a kezében. Archer, Castort a földön hagyva, a
kijárat felé ugrott. Loomis kioldotta a rakétát, ami hatalmas robbanással csapódott a tűzlépcsőre
nyíló ajtó fémburkolatába. Archer már kint volt.
- Bassza meg! - üvöltötte Castor, mikor felfogta, hogy Archer megszökött. Troy a lángokban
álló lépcsőhöz futott, de ott már nem juthatott át. Keresztülvágott a galérián, és lefelé rohant, hogy a
kijáraton át még elérje Archert. Sean ezenközben kiért a tetőre, ahonnan már eltűntek a mindenfelől
az épület belsejébe özönlő kommandósok. A tűzlétrán leereszkedett a kupola alatti szintre, és a
magasban óvatosan körülnézett. Senki sem látta meg.
- Helló, öcsi-pöcsi! - szólalt meg mögötte Pollux hangja. Archer sarkon pördült, és Pollux
pisztolyának csövével találta szembe magát. Az ügynök gondolkozás nélkül ütött, de Pollux már el
is sütötte fegyverét. A félrerántott csőből kirobbanó golyó horzsolta Archer karját, aki elvesztette
egyensúlyát, és kis híján alázuhant a mélybe. Az ügynök ép karjával a tűzlétra egyik fokában
megkapaszkodva nézett felfelé Pollux elégedettségtől sugárzó arcába.
- Biztos nem felejtetted el régen látott kisöcsédet. - A legfelső szint peremén álló Pollux
kezéből a cigit Sean ingébe dobta. Archer mellkasán mély sebet égetett a több száz fokos parázs.
Troy kéjesen figyelte az áldozata arcára kiülő rémületet. Csak egyetlen mozdulat, és Archert úgy
kell összesöpörni a toronyépület előtti járdáról. Pollux kényelmesen előrelépett, és testsúlyával a
tűzlétra fokához szegezte a fájdalomtól felüvöltő ügynök ujjait.
A bejáratnál Loomis és Castor figyelték a fölöttük lejátszódó jelenetet. Loomis célzásra
emelte géppisztolyát, és küldött egy sorozatot a golyók elől jobbra-balra lendülő célpont irányába.
Archer testsúlya alatt engedni kezdtek a létrát tartó rozsdás csavarok. Az ügynök kapott még egy
utolsó esélyt.
- Ne pazarold a skulót. Pollux egy golyóval elintézi - utasította Castor Loomist.
- Becsaptál, és rávettél, hogy olyan dolgokat mondjak el neked, amiket még soha senkinek -
folytatta fent Pollux. - Ideje, hogy a sírba vidd magaddal a titkaimat.
Archer erejének végső tartalékait összeszedve ellökte magát a faltól. A tűzlétra tartócsavarai
kiszakadtak, és Pollux, aki testsúlyát a felső létrafokba kapaszkodó ügynök ujjaira helyezte,
megbillent, majd lezuhant a mélybe. Az ívben elhajló létra Archert a szemben álló parkolóház
negyedik szintjén tette le.
Castorban összeomlott a világ, miközben testvére aláhulló alakját nézte: Pollux kegyetlen
puffanással ért betont. Összezúzott, élettelen teste körül lassan vértócsák gyűltek össze. Castor
tudata kikapcsolt, ahogy a földre rogyott. Magához térve látta a szomszédos épület szélén menekülő
Archert, de most ez sem tudta érdekelni. Pollux testéhez vonszolta magát. Minden csupa vér volt.
A fájdalomtól eszét vesztve, kifejezéstelen arccal maga elé meredve Castor a mellkasához
szorította Pollux felismerhetetlenné roncsolt fejét.
- Hívja már azt az orvost! - üvöltött a tétován álldogáló Loomisra.
- Minek törődik vele? Ez csak Pollux Troy.
Castor előrántotta a pisztolyát, és pontosan az ügynök két szeme közé lőtt. Ettől egy kicsit
jobban érezte magát. A lövés hangjára Buzz és Wanda érkezett a helyszínre.
- Mi történt? - kérdezte Wanda, aki döbbenten meredt Loomis holttestére.
- Mit gondol, mi a franc történt? - üvöltött Troy a nőre. - Castor Troy lelőtte!
Buzz és Wanda elképedve néztek.
- Mit álldogálnak itt?! Hívjanak már segítséget!
A két ügynök elsietett, és Castor körülnézett, hogy látta-e valaki. Miután megbizonyosodott
róla, hogy egyedül van, Pollux mellkasához szorította az arcát. Szinte érezte, ahogy az élet távozik a
hűlő testből. Megpillantotta Pollux kikötött cipőfűzőjét, és még egyszer utoljára megkötötte.
- Sean Archer meg fog fizetni ezért, Pollux! - suttogta a holttestnek. - A családja életével fog
megfizetni.
- 72 -
Eközben Sean a parkolóépület második szintjéig jutott, amikor a lent húzódó síneken
észrevette a közeledő tehervonatot. Már nem volt ideje lejjebb mászni, és a vonat is gyorsabban
haladt, mint szerette volna, de más választása nem lévén ugrania kellett. A szerelvény haladási
irányával párhuzamosan futni kezdett a tűzlétra rövid fémrámpáján, majd elugrott, és egy
hűtővagon tetején sikerült megkapaszkodnia. Biztonságos helyzetbe húzta magát, és hanyatt fekve
feltekintett a csillagos égre. Sehol nem látott helikoptereket. A szél jólesően simogatta arcát. Nem
tudta volna megmondani, hogy vajon sír-e vagy nevet a megkönnyebbüléstől.

Tizenharmadik fejezet

Castor aznap reggel már nem ment vissza Archer házába, inkább egyenesen az irodába
indult. Ilyentájt még senki nem volt a Hivatalban, így meszkállal kissé feljavított kávéját
kortyolgatva egyedül maradhatott gondolataival.
Lazarro is korán érkezett, mert még rengeteg csomagolnivalója volt. Sean Archer
dossziéjának lapjait már előző nap dobozba rakta, ma a saját holmijait kellett összeraknia.
Eredetileg azt remélte, hogy még kilenc előtt végez, de hamar rá kellett jönnie, hogy jó darabig
eltart, amíg szétválogatja több évtizedes pályafutásának emlékeit. Papírjait rendezve, ide-oda
mászkált a kongó irodák között. Hóna alatt épp az Archer-féle dobozt szorongatta, mikor döbbenten
megtorpant Sean szobájának résnyire nyitott ajtaja előtt.
Bepillantva szemtanúja lehetett a mesterét felülmúló tanítvány az ő számára eddig
ismeretlen dühkitörésének. Archer először is hozzávágott egy üvegpoharat a falra akasztott,
családját ábrázoló fotóhoz, majd kitépte a képet a keretből, és apró darabokra szaggatta. Épp
dühösen a földhöz csapta a kezében tartott papírfecniket, mikor szeme sarkából észrevette a
rámeredő Lazarrót.
Nyugalmat erőltetett magára, és mosolyogva megkérdezte:
- Mit akarsz?
- Csak szerencsét szeretnék kívánni a karrieredhez, mielőtt végleg lehúzol a vécén. - Lazarro
mindeddig azt gyanította, hogy valaki lefizette Archert, de most meggyőződésévé vált, hogy
egyszerűen csak megőrült. - Kiérdemelted a helyemet, Sean. Igazad volt a bombával kapcsolatban,
rájöttél, hol bujkál Castor, sőt még azzal az elmebeteg Polluxszal is jó egyezséget kötöttél.
Lazarro belépett a szobába, és letette az asztalra a dobozt.
- Csak egy-két apróbb hibát követtél el.
Lazarro lehajolt a szőnyegen heverő fényképdarabokért, és zsebre tette őket. Castor görgős
székén az ajtóhoz tolta magát, és mielőtt becsukta volna, még látta belépni az épp munkába érkező
Kimet fehér bőrből készült minidresszében.
- Ne csigázz tovább, mert megöl a kíváncsiság! - szólt, és lehúzta az irodaajtó üvegére
szerelt reluxát.
- Először összeszűröd a levet Millerrel és Brodie-val. Aztán mindkettő meghal, mikor leég a
Walsh-klinika. Meghal a legjobb barátod, de oda se neki, föl se veszed. Hirtelen rászoksz a
dohányzásra meg vedelni kezdesz. Mintha csak valami rejtegetnivalód volna...
Mennyit tud Lazarro, és mennyi az, amit még csak sejt? - morfondírozott magában Castor.
- Nem tudom, Sean, hogy ki pénzel, és azt sem, hogy mi céllal. De ha kell, nyugdíjas
éveimet annak fogom szentelni, hogy téged elkapjalak.
Castor felkapcsolta a villanyt. Elégedetten nyugtázta magában, hogy Lazarro nem tud
semmit.
- Victor, hidd el, igazán sajnálom, hogy Washingtonban nem értékelik az éleslátásodat.
Igazad van, tartozom egy vallomással. De nem hiszem, hogy örülni fogsz neki.
Castor Lazarróhoz lépett, és állítólagos barátságukat kicsúfolva, ex-főnöke vállára tette a
kezét.
- A helyzet az, hogy én Castor Troy vagyok.
- Mi...?! Ezt... ezt nem értem.
Castor szabad kezével teljes erőből szívgödrön ütötte az idős férfit. Lazarro tüdejéből
kiszorult a levegő. Kimerevedett testtel, kétségbeesetten, könyörgő tekintettel meredt gyilkosára, de
Castor szemében semmiféle érzelem nem tükröződött. Újra meg újra beleöklözött Lazarro
- 73 -
mellkasába, amíg annak szíve végképp fel nem mondta a szolgálatot. Lazarro úgy dőlt végig a
padlón, mint egy zsák. Castor felemelte áldozata csuklóját, de már nem észlelt kitapintható pulzust.
- Most már érted - szólt, és kivette a fénykép darabjait Lazarro zsebéből. Azután visszasétált
íróasztalához, és beleszólt az intercomba.
- Kim, legyen szíves, törölje a tízre beírt megbeszélést. - Kis, szünetet tartott. - Ja, igen. És
hívja az ügyeletes orvost, mert Lazarrónak szívrohama van.
Castor ezután belenézett Lazarro dobozába, és meglátta Archer dossziéját. Ne
magányoskodjon az a szegény meszkálos üveg - gondolta, és az egész paksamétát betette íróasztala
fiókjába. Aztán jobbat gondolt, és húzott egyet az italból.
Letérdelt Lazarro holtteste mellé, és tenyerét a férfi mellkasára helyezve elkezdte
„újraéleszteni” Lazarrót. A boncolás meg fogja állapítani, hogy így törtek el a bordái. A két
ügyeletes orvos hamarosan beviharzott az irodába, ahol „Sean” elkeseredetten küzdött Lazarro
életéért.
- Gyerünk, Victor, ne add fel, a fenébe is! Gyere vissza!
Castor reménytelen tekintettel nézett az érkezőkre, akik gyengéden elhúzták Lazarrótól,
majd megpróbálták kitapintani a szerencsétlen pulzusát. Castor Polluxra gondolt, és az arcára kiülő
fájdalom bárkit meggyőzhetett arról, hogy testvéreként szerette az elhunytat.

Mikor megfelelő távolságba ért Dietrich lakásától, Archer leugrott a vonatról. Kicsit
megpihent, és számba vette sérüléseit. Elképesztő gyűjteményt szedett össze zúzódásokból, égési
sebekből és vágásokból. A családjáért való aggodalom azonban megfelelő gyógyírnak bizonyult a
testi bajok ellen.
Nem maradt túl sok ideje. A levegőt helikopterzúgás és a járőrkocsik szirénáinak vijjogása
töltötte be. Sikerült találnia egy hajléktalant, aki hajlandó volt elfogadni Castor flancos ruháit a saját
rongyaiért cserébe, s így kevésbé feltűnő külsővel indulhatott útnak otthona felé.
Azt még nem tudta, hogyan fog bejutni a házba, de bízott benne, hogy útközben támad
valami ötlete. A Broadwaynek arra a részére ért ki, ahol a dél-amerikai bevándorlók között
mindenütt öltönyös irodai alkalmazottak igyekeznek szűkre szabott ebédidejük alatt valamelyik
gyorsétkezde menedékébe érni. Az emberek errefelé hozzászoktak a zűrös figurák jelenlétéhez, de
most furcsán megbámulták Archert, aki egy szemeteskukát maga elé tartva masírozott a déli
csúcsforgalomban.
- Ne tiporjátok sárba az Egyesült Arab Emirátusok Szövetségének jogait! - kiabálta: - Éljen
az Ír Felszabadítási Front, melynek hős katonái az egyetlen igaz ügyért ontják véreteket!
Figyelmezzetek, és ne fordítsátok el orcátokat a fényességes Zarathustrától, mert eljövend a végső
kinyilatkoztatás Armagedonjának tisztító tüze, és ti mind jól pofára fogtok esni!
Útját kisebb koccanások jelezték, ahogy a szemeteskukát diadalmasan maga fölé emelve
áthaladt egy forgalmas kereszteződésen. Mivel még mindig nem reagált senki rögtönzött
magánszámára, a fémkukával elkezdte csapkodni egy elektronikai szaküzlet kirakatát. Az üvegen
minden irányban repedések szaladtak végig, majd az ötödik-hatodik kísérletre a kirakat végképp
megadta magát, és hangos csörömpöléssel betört.
Megszólalt a riasztó, és néhány vagányabb sihederkorú bűnöző Archer köré gyűlt. Sean
védekezőn magához szorította kedves kukáját, a fiatalok pedig kiválasztották az értékesnek tűnő
kirakati tárgyakat, és kereket oldtak. Az érkező járőrkocsi már csak a szemetessel táncoló Archert
találta a helyszínen. Az egyik rendőr a szemtanúk néhány szavas beszámolója után az utolsó, tévét
cipelő tolvaj után eredt.
Archer sapkáját mélyen a szemébe húzta, és megismételte követeléseit. A rendőrkocsi
sofőrje tanácstalanul tekintgetett rá a kocsi nyitott ajtaja mellől, miközben CB-n jelentést adott a
diszpécsernek. Archer az anyja után vágyódó boci hangját utánozva, szelíden közeledett a
magányos rendőr felé, aki idegesen intett neki, hogy maradjon csak ott, ahol van.
Ekkor Sean fejével beleöklözött a járőr hasába, kirántotta övéből a gázsprayt, és lefújta a
tehetetlenül összegörnyedő sofőrt. Bevágódott a kocsiba, és már indított is. A másik járőr épp ekkor
tért vissza. Igaz; a tolvajt nem kapta el, de legalább megszerezte az összetört tévét, most pedig
nyitott szájjal bámult távolodó szolgálati kocsija után.
Archer magában elismerte, hogy lányának volt igaza. Tényleg könnyű járőrkocsit lopni.
- 74 -
Castor az FBI hullaházában állt, és behunyt szemmel várta, hogy a boncmester kihúzza a
fagyasztóból a Pollux Troy feliratú tálcát.
- Kifelé! - utasította a fehérköpenyes férfit.
A boncmester döbbenten bámult rá. Bal lábbal kelt fel ma reggel: elromlott az ébresztőórája,
ezért lekéste a buszt, és egész úton rohannia kellett. Mikor végül beért, idegességében leöntötte
magát kávéval - és mindennek a tetejébe most ez a Mr. Sean Seggfej is őt ugráltatja azért a hat
dollár ötvenéért, amit a hullatologatással keres óránként.
- Elnézést, hogyan mondta?
- Azt mondtam, hogy kifelé! - ismételte Castor anélkül, hogy akár csak ránézett volna.
- Maga egy faragatlan bunkó, ha szabad ezzel a megjegyzéssel élnem - válaszolta a
boncmester. Castor egy pillanatig latolgatta magában a lehetőséget, hogy eltöri ennek a takonynak a
gégefőjét.
- Választhat: kitakarodik vagy megölöm.
A boncmester jó érzékkel az előbbit választotta. Felötlött benne egy kép, ahogy egy nap
Seggfej úr az irodájában a makacs bűz forrása után kutatva egy félig rohadt testrészt talál majd az
egyik fiókban. És amikor rálel, azt is megtudja majd, hogy melyik testrész is volt az pontosan.
Határozottan tetszett neki a kép.
Miután magára maradt Pollux holttestével, Castor eltűnődött, hogy vajon létezik-e túlvilági
élet. Ha igen, akkor ő is minél előbb meg akar halni, hogy ismét testvérével lehessen. Persze csak
miután Sean Archernek még az írmagját is kiirtotta erről a világról. Behunyta a szemét, és
felrémlett előtte a beteges, sápadt, ötéves kisfiú képe. Ő maga hétéves volt abban az időben, mikor
anyjuk elmesélte, hogy miért adott gyerekeinek olyan nevet, ami miatt folyton csúfolták őket az
iskolában. Ha valahol megjelentek, már előre hallották a többiek gúnyolódását: „Kasztrált,
Holdugsz”
„Tudjátok, a mese úgy szól, hogy Kasztor és Pollux féltestvérek voltak, és nagyon, de
nagyon szerették egymást” - kezdte a történetet anyjuk egy este, mikor felhozta nekik az
elmaradhatatlan kakaót. Castor olyan ámulattal hallgatta anyja szavait, hogy véletlenül
belehamuzott a bögréjébe. „Pollux Zeusz fia volt. Ez a Zeusz volt a főmufti a görög istenek között.
De Kasztor apja csak egy hétköznapi tökfej volt, mint amilyen a ti apátok is. Egyszer aztán a
Kasztort elkapták valami marhalopás miatt, és Pollux véresre sírta a szemeit, mikor meglátta, hogy
meghalt a testvére. A Kasztor csak félig volt halhatatlan, és a Hádészbe kellett mennie, ahol a
halottak voltak. Pollux a faterjához, a Zeuszhoz imádkozott, hogy ölje meg őt is, és akkor legalább
mehetne a bátyja után a Hádészbe. De a Zeusz azt akarta, hogy a fia vele legyen, úgyhogy aszonta
Polluxnak, hogy megengedi, hogy megossza a halhatatlanságát a Kasztorral. Az év egyik felében az
Olümposz hegyen vedelték a bort az istenekkel, a másikat a Hádészban kellett lehúzniuk. De soha
többé nem váltak ám el egymástól, ahogy ti se fogtok soha.”
Castor egész életében vakon hitt ebben a mesében. Gyengéden megérintette testvére
színtelen, áttetsző homlokát, mielőtt visszahúzta volna rá a lepedőt.

Archer mindenütt járőrkocsikba ütközött, akármerről próbálta is megközelíteni a házat.


Castor láthatóan mindent megtett azért, hogy Sean még véletlenül se tudja figyelmeztetni feleségét.
Beállt egy kis mellékutcába, ahová még a leglelkiismeretesebb rendőrnek se jutna eszébe behajtani,
és leállította a motort. A járőrkocsi fedélzeti számítógépébe beütötte saját, FBI-nál rendszeresített
belépési kódját, és Sean Archer utasítására riadót rendelt el minden körzetben. Magában azért
fohászkodott, hogy még érvényes legyen a kód. Ha Kasztor felülíratta, nincs semmi esélye.
Idegtépő várakozás után a gép végre jelezte, hogy a nulla-nullás riadót a rendszer engedélyezte. A
járőrkocsik vonakodva követték az új parancsot, ami szerint a metró kelet-nyugati piros vonala
mentén kellett elfoglalniuk új pozícióikat. Az indoklás szerint Castor Troyt utoljára a Parthenia
megállónál látták, és a megadott útvonal mentén bárhol felbukkanhatott.
Archer a visszapillantó-tükörből figyelte, amint a járőrkocsik szirénázva eltűntek a
környékről. A magasban köröző helikopterek ugyanezt tették. Öt perc múlva a házat bekerítő
egységek is eltisztulnak. Ideje hazamenni.

- 75 -
A rendőrkocsit a háztól úgy kétszáz méternyire hagyta. Az ablakokon át senkit nem látott,
de örült, hogy most mindenki a házban tartózkodik. Így könnyebben juthat be. A szomszéd kertje
felől akart közeledni, hogy alaposabban szemügyre vehesse, milyen további módszerekkel
védekezik Castor. Mikor átmászott a kerítésen, eszébe jutott, hogy azt sem tudja, kik a szomszédai.
Néha ugyan látott egy pocakos ír fickót füvet nyírni, de hogy az illetőt hogy hívják, az rejtély volt
előtte.
Az udvar vége felől közelítette meg a házat. Látta a nyugágyban heverésző Larsot, aki éppen
egy rendőrségi rádiót hangolt a megfelelő sávra. Az avokádófán, ami mögött rejtőzött, ott volt még
Jamie madáretetője. Óvatosan benyúlt a faházikóba, és két ujjával kiszedte a bejárati kulcsot. A fa
lombjai között riadtan csivitelt egy madár. Lars még épp elkapta tekintetével a felröppenő
vörösbegyet, de hogy mi ijesztette el, azt már nem látta.

Wanda úgy nézett a belépő Castorra, mintha szellemet látna.


- Hát maga mit keres itt?! - kérdezte döbbenten.
- Miért, hol kellene lennem? - kérdezte Castor, és körülnézve egy teljesen kihalt FBI irodát
látott. Az emberiség megoldotta volna a bűnözés problémáját, amíg ő Polluxnál volt? - Hol vannak
a többiek?
- Maga után indultak erősítésnek!
- Utánam?!
- A biztonsági kóddal riasztotta az összes egységet. Csak maga ismeri azt a kódot!
Castor legszívesebben a falba verte volna a fejét. Hogy a fenébe nem változtatta meg azt a
nyomorult kódot!? Alábecsülte Archert, és ez hiba volt.
- Nyilvánvalóan más is tudja a kódomat! - Most már dühösen kiabált. - Mindenkit rendeljen
vissza a helyére! Most azonnal!

A hajléktalantól kapott koszos tornacipőnek legalábbis annyi előnye volt, hogy nem csapott
zajt. Archer az előtérben lesve látta, hogy Lunt a hallban szendvicset falatozik, miközben a
pisztolyát tisztítja. Mikor a svéd kiment, hogy hozzon a konyhából még egy kis kávét, Archer
kihasználta a pillanatot, és fellopakodott az emeletre.
A hálószoba ajtaja csukva volt, de a fürdőből kiszűrődött a vízcsobogás. Sean belépett, és
tekintete az ágyon heverő ruhadarabokra esett. Felesége hálóinge mellett egy bokszernadrág feküdt.
Kimerülten, a végsőkig elkeseredve rogyott az ágy szélére. Ő soha nem viselt bokszert. Annyira
elfogta a düh és harag, hogy szinte megfeledkezett Eve jelenlétéről. Mikor fél perc elteltével
meglátta Eve arcát, eszébe sem jutott, hogy a nő nem az övét nézi.
- Eve... - kezdte fáradtan. Úgy érezte, a szívében sajgó bánat felemésztette minden erejét.
Az asszony tekintetében tükröződő rémület azonban visszarántotta a valóságba. Eve be akart
rohanni a fürdőbe, de Archer mögé került, és betapasztotta a száját. A nő megpróbálta kitépni magát
a szorításból, de Seannek meg kellett akadályoznia, hogy riassza az őröket. Az asszony fogait
„Castor” tenyerébe mélyesztette. Archer megpróbált nyugodt hangon, meggyőzően megszólalni.
- Nem akarlak bántani, Eve. Csak ne sikíts, rendben?
Eve feladta a küzdelmet.
- Akkor minden oké, ugye? - Archer hangjában kérés volt, nem fenyegetés, és ezt megértette
a nő. Sean elengedte feleségét, aki hátralépve bámult a betolakodóra. Szemében gyűlölet és vád
égett.
- Tudom, hogy ki maga! - mondta, még mindig lélegzet után kapkodva. - Maga Castor Troy.
Maga telefonált, és... Maga ölte meg a fiamat!
Archer szeme könnybe lábadt. Eddig csak a nő gyászát ismerte, fékevesztett dühét még nem.
- Én telefonáltam, de nem én vagyok Castor Troy. Én vagyok a férjed.
Eve dühödten támadt rá ismét. El akarta pusztítani ezt a vadállatot, ezt a beteg, elborult
elméjű, perverz szemetet. Archer erősen megragadta a nő vállát.
- Meg kell hallgatnod, Eve. A múlt héten, amikor a pamlagon feküdtél... veszekedtünk,
miután megérintetted a sebhelyet a mellkasomon. Azt mondtam, hogy el kell mennem.
A nőt megdöbbentette, hogy valaki a magánéletük ilyen intim részleteit ismeri, de végül is a
férje FBI-ügynök: talán poloskák vannak elrejtve a házban.
- 76 -
- Az volt a feladatom, hogy Castor Troynak álcázva bemenjek egy szövetségi börtönbe, és
információkat szerezzek.
Eve egy kicsit megnyugodott, mikor a ház körül felhangzottak a szirénák. Elhatározta, hogy
húzza az időt, és szóval tartja Troyt.
- Ez képtelenség.
- Az FBI sebésze rám operálta Castor arcát. Ismerted azt az embert, a neve Malcolm Walsh.
Állítólag egy véletlen tűzeset végzett vele. Nem csak az arcomat, a hangomat, mindent
megváltoztatott rajtam. De Castor Troy valahogy magához tért a kómából, és mindenkit megölt, aki
tudott a bevetés részleteiről. Előtte azonban kényszerítette Walshot, hogy operálja rá az én arcomat.
Eve nemigen tudott mit kezdeni azzal, amit hallott. Sebész volt, és egy ilyen műtétsorozat
számára egyenlő volt egy biológiai csodával. De mikor az előtte álló férfi barna szemébe nézett,
mintha valami ismerős nézett volna vissza rá. Az idegen hang is rejtett magában valamit, amihez
nagyon is köze volt. Úgy érezte, mintha férje egy másik emberen keresztül üzenne neki. De az
érzések nem győzhették meg annak ellenkezőjéről, amit a saját szemével látott. A földszintről Lars
kiáltott fel.
- Dr. Archer, minden rendben van?
Eve-nek fogalma sem volt, hogy mit csináljon. Kiáltson segítségért, vagy próbálja meg
kideríteni az igazságot? Archer a szája elé tette az ujját.
- Figyelj, ha bizonyítékra van szükséged, szerezd meg! A férjed vércsoportja nullás Rh
negatív. Castoré AB.
Lépések közeledtek fölfelé a lépcsőn. Eve rémülten fel akart sikoltani, de Archer térdre
borulva könyörgött neki.
- Emlékszel az ejtőernyős álmodra? Most zuhanok, és szükségem van a segítségedre!
- Dr. Archer, minden rendben van? - kérdezte Lars.
- Igen, csak nem hallom, mert a zuhanyzóban vagyok - kiáltott ki a nő a fürdőszobából.
Sean szinte vigyorgott a boldogságtól, ahogy kimászott az ablakon, és leereszkedett a ház
oldalánál álló fa ágain. Fent a hálószobában Eve szeme a bokszeralsóra tévedt, és arca falfehér lett.

Eve a dolgozószobában ült, de képtelen volt a munkájára koncentrálni. Nem tudott a


számítógép monitorán lévő adatokra figyelni, s a háztartással, a családdal együtt járó gondok is
hidegen hagyták. Még az ajtót is magára zárta, hogy a svéd ikerszörnyek békén hagyják. Érveket és
ellenérveket próbált összegyűjteni, igyekezett a legésszerűbb, leglogikusabb magyarázatot
megtalálni arra, ami egy ideje körülötte történt. Férje új, furcsa szokásokat vett fel. Máskülönben
miért lenne cigarettaszagú a lehelete, és mik azok az üvegek a kocsijában? Vad szeretkezésük is
túlment azon a határon, ami kettejük között eddig valaha is megszokottnak számított. És az is furcsa
volt, hogy olyan érzéketlenül elterelte a szót az éjjel-nappali fogorvosról.
Mikor meghallotta férje kocsijának zaját, ijedten a monitor felé fordult, és látványosan
belemerült a neurológiai rendellenességek egyik alfajának tanulmányozásába. A hallból hamarosan
felhallatszott érkező „férjének” hangja.
- Menjetek, nézzetek egy kicsit körül! - adta ki Castor az utasítást az ikreknek. - A
rendőröknek meg szóljatok, hogy ne a füvön parkoljanak.
Castor felment az emeletre, és bekopogott Eve-hez.
- Gyere be.
Az asszonyt látszólag annyira lekötötte munkája, hogy köszönés közben fel se pillantott az
érkezőre. Castor „felesége” vállára tette a kezét, és azonnal megérezte, hogy Eve feszült.
Masszírozni kezdte az asszony nyakát, de Eve ettől csak még tartózkodóbbá vált.
- Idegesnek látszol. Meg kellene ismételnünk a múltkori szerelmes éjszakát. Nem gondolod?
- Ma sajnos nem lehet. Nagyon le vagyok maradva ezzel a cikkel.
Castor félelmet látott a nő szemében. Lehet, hogy Eve tud valamit, de az is lehet, hogy mit
sem sejt. Ki fog derülni.
- Tudom, most arra gondolsz, hogy furcsán viselkedem az utóbbi időben. Mintha kicseréltek
volna, igaz?
Eve halványan bólintott.

- 77 -
- Hát, az az igazság, hogy tartozom egy vallomással. De nem hiszem, hogy örülni fogsz
neki. - Castor ujjai lassan körülfonták az asszony finom nyakát.
- Beleolvastam a naplódba, és megpróbáltam egy kicsit változtatni a dolgokon. Igyekeztem
méltóvá válni hozzád.
Eve megkönnyebbülten lélegzett fel. Végül is ez volt a leglogikusabb, és legmagától
értetődőbb magyarázat. Persze, hogy ez az ember a férje. Fejét a férfi erős mellkasára fektette, és
átadta magát a „Sean” tenyeréből áradó melegségnek.
- És hogy bebizonyítsam, hogy nem csak a szájamat jártatom, a temetés után elviszlek
bennetek Jamie-vel egy gyönyörű utazásra.
Eve-nek egy pillanatra elszorult a szíve. Olyan sokan haltak meg az utóbbi időben Sean
kollégái közül.
- Milyen temetésről beszélsz?
- Victor Lazarro ma szívrohamot kapott. A szobámban halt meg. Rettenetes volt.
- Úristen, Sean! - Eve gyengéden átkarolta a férfit, és a szemébe nézett. Castor mindent
beleadott a szívtépő-gyászát-rosszul-leplező-keménygerincű-férfi című szerepbe.
- Először Tito, most meg Victor... - mondta könnyeivel küszködve. - Nem akarlak téged is
elveszíteni...
- Ne mondj ilyet, Sean! - Eve viszonozta a férfi ölelését, de közben azon töprengett, vajon
van-e otthon vérmintavevő tűje.

Eve félt lefeküdni, de tudta, hogy a mellette fekvő férfi gyanút fog, ha nem közösen térnek
nyugovóra. Gondolatok cikáztak a fejében, s egyszerre azon kapta magát, hogy férje mélyen alszik,
ő maga pedig már vagy fél órája ugyanazt az oldalt „olvassa”. Gyorsan elővett egyet a kórházban is
használt vákuumos vérmintavevő fecskendők közül. Az apró készülék a bőrbe szúrva azonnal
visszaszívott egy-két csepp vért. Castor forgolódott álmában, így meg kellett várnia a pillanatot,
amíg a férfi hátat fordít neki. Ekkor villámgyorsan belészúrta a tűt. Castort felébresztette a
fájdalom, de mire megfordult, Eve már elrejtette a fecskendőt az éjjeli szekrényen lévő bonbonos
dobozba.
- Mi volt ez? - kérdezte álmosan Castor.
- Micsoda? - kérdezett vissza Eve, és bekapott egy cukorkát.
- Megcsípett valami - dörzsölte meg a vállát Castor.
- Biztos szúnyog volt. Nyitva hagytam az ablakot, mert nagyon fülledt az éjszaka. Megyek
és becsukom.
Mikor Castor ismét álomba merült, Eve fogta a tűt, és lement a földszintre felöltözni. A
fecskendő tartalmából egy cseppet két üveglap közé nyomott, és elindult a garázsba.
A félelemtől reszketve indította kocsiját, s mikor valaki megkopogtatta a Volvo ablakát,
majdnem felsikoltott. Az egyik posztoló rendőr volt.
- Elnézést, Dr. Archer - szólt a rendőr. - Hová indul ilyén későn?
- Baleset történt. Sürgősen be kell mennem a kórházba.
- Értem - válaszolta a rendőr, és kinyitotta a kaput. Már épp visszaindult volna a
járőrkocsijához, amikor Eve még odaszólt neki.
- Kérem, ne ébressze fel a férjemet. Fárasztó napja volt.
A rendőr megértően bólintott.

A kórház fehér folyosói kongtak az ürességtől. A laborrészlegben ilyenkor csak a takarító


dolgozott. A doktornő szobája előtt ülő rendőr unottan bólintott, mikor Eve megérkezett. Az
asszony a mintát az analizátorba helyezte, és némán könyörgött, bárcsak a lelet nullás negatív lenne.
A monitoron hamar megjelent az eredmény: Férfi, AB vércsoport. Eve meredten bámulta a
képernyőt. Egyszerűen nem tudta felfogni, amit látott. Egy másodpercig már azt sem tudta, milyen
vércsoportú is a férje. Most melyik a jó? A negatív Rh nullás vagy az AB? Aztán elfogta a
gyomorforgató undor annak az éjszakának az emlékére, amit egy olyan férfival töltött, aki nem
lehetett a férje, mégis hét különböző pozitúrában vette birtokba a testét.
- Úristen, Sean! - A könnyek véget nem érő patakokban folytak le az arcán.

- 78 -
- Köszönöm, hogy hittél nekem - szólalt meg Archer, aki mindeddig egy röntgengép mögött
lapult. Eve válltáskájáért nyúlt, és kirántott belőle egy pisztolyt. Elszánt nyugalommal szegezte a
férfira.
- Ezt most miért csinálod? És honnan szerezted azt a fegyvert?
- Az ál-férjemtől loptam.
- De miért fogod rám? Én az igazi férjed vagyok!
- Azt nem tudhatom - rázta a fejét fáradtan Eve. Úgy érezte, Tükörországban jár, és már
semmiben nem mert hinni. - Az is lehet, hogy az igazi Sean Archer halott.
Archer reménytelenül megrázta a fejét. A mozdulat valahogy ismerősnek tűnt Eve számára.
A férfi fejére célzott a pisztollyal, és keményen a szemébe nézett.
- Mondd el... Mondd el az éjjel-nappali fogorvos történetét!
Archer neki akart támaszkodni a mögötte álló asztalnak, de Eve nem engedte. Sean maradt
ahol volt, és kezét a tarkójára tette, Eve végig a szemét figyelte, ahogy a férfi előadta a régi
történetet.
- Tizennyolc évvel ezelőtt egy lányt, akinek udvarolni akartam, meghívtam vacsorázni. Egy
főleg szárnyas-különlegességéket kínáló étterembe vittem, mert fogalmam sem volt róla, hogy az
ifjú és rendkívül bájos hölgy megszállott vegetáriánus. Se tej, se tojás... még zselatint sem evett. Az
egyetlen dolog, amit rendelhettem neki, babsaláta volt. Amikor úgy tűnt, hogy több balszerencse
már nem érhet minket az első randevúnkon, a lány foga beletört egy kavicsba, ami a salátában
rejtőzött. Nekem sírni lett volna kedvem, de mivel a lány overallt viselt, és copfban hordta a haját, a
törött fogával már annyira aranyos volt, hogy kitört belőlem a nevetés. Engesztelésképpen vettem
egy fekete rágógumit, és ráragasztottam az egyik szemfogamra, hogy őt se zavarja a nevetésben a
foghíj. Aztán útnak eredtünk, hogy találjunk a városban egy éjszakás fogorvost. A kocsiban
countryzenét hallgattunk, és hajnalig utazgattunk ide-oda. Fogorvost ugyan nem találtunk, de sok
minden mást igen.
Eve leeresztette a pisztolyt, és ismét eleredtek a könnyei. Sean letérdelt elé, és a
könnyáztatta arcot simogatva fejezte be a történetet.
- Mert lehet, hogy fájt még az a fog, de te mégis megcsókoltál.
Az asszonyból kitört az elmúlt időszak minden feszültsége. Leejtette a pisztolyt, és kezével a
férfi mellkasát ütötte.
- Az isten szerelmére, Sean. Hogy tehetted ezt velünk!? Tudod…. Tudod, hogy mit csinált
velem?
Archer felesége combjára tette a kezét.
- Bármi történt is, tudom, hogy az én hibámból történt. És tudom, hogy ezt soha nem
hozhatom helyre.
- De nagyon ajánlom, hogy erősen próbálkozz! - mondta a nő szipogva. - Addig is, mondd
meg, hogyan húzzunk ki téged ebből a csávából?
Archer végre megtehette, amire már napok, sőt talán évek óta vágyott. Megölelte a feleségét.
Testük forrón egymáshoz simult, de Archer nem bírta megcsókolni szerelmét. Castor Troy ajkaival
soha... Ebben a pillanatban néhány mérfölddel arrébb, Castor Troy felébredt, és döbbenten
tapasztalta, hogy Eve nincs mellette. Levette a trikóját, és a fürdőszoba tükrében megvizsgálta a
csípés nyomát. Megdörzsölte a piros foltot, de az egyáltalán nem viszketett, és nem is úgy nézett ki,
mint egy szúnyogcsípés.

- 79 -
Tizennegyedik fejezet

Eve keze a méregszekrényben sorakozó üvegek és fiolák között végül megállapodott egy
sárga ampullán.
- Kelatar - magyarázta Seannak -, erős altató. Legalább négy-öt órára teljesen kiüti.
- Kitűnő. Mi a holnapi programja?
- Ő is körülbelül olyan bőbeszédű, mint te, úgyhogy nem sokat tudok. Csak annyit mondott,
hogy Victor temetése után elvisz bennünket valahova.
- Victor halott? - kérdezte döbbenten Archert. Még Tito halálát sem tudta felfogni igazán, és
most Lazarrót is elveszítette. Tisztában volt azzal is, ha egyszer Jamie és Eve elutaznak valahová
Troy-jal, onnan soha többé nem térnek vissza.
- Hol temetik?
- A Saint Mary temetőben.
Ahol a fia is fekszik. Archernek megint az az érzése támadt, hogy a sors iróniája kezd
cinizmusba hajlani. Minden körbe-körbe forog, és ő nem szállhat ki ebből az ördögi ringlispílből.
Persze a tengerparti helyszínnek megvoltak a maga előnyei is.
- Ez nekünk kedvez. Nagyon nehéz biztonságosan lezárni azt a területet. Talán sikerülni fog.
- Mi a terved?
- Csak el kell találnom a kábítólövedékkel. Amint elvesztette az eszméletét, megpróbálok
Wandával vagy Buzzal beszélni, mielőtt a biztonságiak lekapcsolnának.
- Nekem mi lesz a dolgom? - Eve már előre látta magát, ahogy kezét tördelve, ijedt
őzikeszemeit aggódón a hősre szegezve, a pálya széléről nézi végig az izgalmas eseményeket.
Tisztára, mint a régi mozifilmekben.
- El kell hagynotok a várost. Találj ki valami hihető ürügyet. Nem akarom, hogy neked vagy
Jamie-nek bármi baja essék.
- Nem fog menni. Jamie-t még ki tudom menteni valahogy, de ha én sem leszek ott, akkor
biztosan gyanút fog.
Archer habozott.
- Miután elsütötted azt a fegyvert - folytatta a nő -, és ő eszméletlenül összerogyott,
szükséged lesz a segítségemre. Végül is a feleséged vagyok, nem igaz!? Ha én tanúsítom, hogy te te
vagy, az valószínűleg többet ér, mint ha te ezzel az arccal magyarázkodni kezdesz. Nem hiszem,
hogy leállnak veled diskurálni, miközben egy temetési szertartás kellős közepén FBI-ügynökökre
lövöldözöl.
Archer két vállra volt fektetve.
- Nincs mese. Most az egyszer tényleg pótolhatatlan vagyok - mosolygott rá Eve.
Archer a földet nézte, aztán odalépett az asszonyhoz, és gyengéden átölelte.
- Mindig is az voltál.
- Sean, milyenek az esélyeink?
- Gyatrák, de ennél többet aligha tehetünk. Ha megpróbálnád bárkinek elmondani azt, amit
pedig bizonyítani is tudsz, még a telefont sem érnéd el. Erről Castor személyesen gondoskodna. És
fogytán az időnk.
Sean lefejtette magáról a nő karjait, és gondterhelten feleségére pillantott.
- Ha rosszul ütne ki a dolog, fogd Jamie-t, és tűnjetek el!
- Ne aggódj, nem lesz semmi probléma. - Az asszony újra megölelte a férfit. Ekkor közeledő
léptek zajaira lettek figyelmesek.
- Bevett szokásnak számít orvosi körökben, hogy a kollégák lépést tartva vágtatnak végig a
folyosón? - kérdezte Archer.
- Csak ha valaki a szakmai gyakorlat helyett az alaki kiképzést választotta.
- Ez Castor.
- Erre! - mondta az asszony, és a hátsó lépcsőre nyíló ajtón át az intenzív osztály felé vezette
Archert.
Castor és a két svéd pisztolyukat maguk elé tartva robbantak be a nő szobájába. Mikor
megbizonyosodtak róla, hogy üres, visszatértek a folyosóra. Az intenzív osztályon égett a villany,
Eve valószínűleg ott lesz.
- 80 -
Dr. Archer épp egy tetőtől talpig bepólyált férfi arcán igazította meg a gézt. Mikor
felpillantott az érkezőkre, és meglátta kezükben a fegyvereket, ijedten felsikított. Azután
visszanyerte lélekjelenlétét, és magyarázatot követelt a férfiak tűrhetetlen viselkedésére.
- Sean, mit keresel te itt!?
- Ugyanezt én is kérdezhetném tőled.
- Hát nem mondta a rendőr? Be kellett jönnöm egy baleseteshez!
Eve visszafordult a beteghez, de Lunt kivette a kezéből a mullpólyát, és elkezdte letekerni a
férfi fejéről.
- Mit képzel maga? Sean, állítsd már meg! Mr. Alandro állapota válságos, teljesen
összeégett!
- Lesz még válságosabb is az állapota...
Lunt lefejtette az utolsó gézréteget is, és a férfi arcán láthatóvá váltak a friss égési sebek. A
szörnyen összeroncsolt arcról leégtek a szemhéjak, s a csupasz szemgolyók vadul rángani kezdtek
az erős neonfényben. Eve arca elvörösödött, és szólni sem tudott felháborodásában, Castor viszont
elfehéredett az elébe táruló ismerős látványtól, és kényszeredetten elfordult. Eve elvette Lunttól a
gézt, és gondosan bekötözte Alandrót.
- Ne haragudj - mondta Castor. - Az ember hülyéségeket csinál, ha éjnek évadján arra ébred,
hogy a felesége eltűnt mellőle az ágyból.
Eve szeretettel nézett férjére, erre a „nagy csacsira”, és adott neki egy megbocsátó puszit.
- Az én hibám. Fel kellett volna ébresztenem téged, mikor elmentem. Most pedig ne
haragudj, de még sok dolgom van. Különben is; mit gondoltál, ki van a kötés alatt!? A szeretőm?
- Na, igen...
Mikor Castor végre elment, Archer kilépett a mosdóból, és átölelte a feleségét.
- Erősnek kell lenned - mondta, s Eve szótlanul bólintott.
Castor nem vállalt fölösleges kockázatot. Miközben a kocsihoz lépett, hátrafordult a két
svédhez.
- Ti itt maradtok, és le sem veszitek róla a szemeteket.
- Gondolja, hogy tud valamit?
- Nem oszt, nem szoroz. Holnap úgyis meghal. Mindannyian meg fognak halni: a nő, a
gyerek... és persze a férj is.

Archer ugyanazon az úton távozott a kórházból, amelyiken bejött: a szeméttárolón keresztül.


Amúgy sem kifogástalan ruházata addigra igencsak zilált állapotban volt. Holnapra kell egy öltönyt
szereznie, és kell egy puska is. Lehetőleg távcsöves. Dietrichnek a Topanga Canyonban meglapuló
kis „menedékháza” meglehetősen messze volt a várostól, és Archer már nem is tudta, pontosan
merre fekszik, de emlékei szerint valahol a hindu templom után kellett keresnie.
A latin-negyedbeli házak között elhaladva meglátott egy öreg Fordot. A platós kocsira a
„Gonzales és fiai” feliratot festették, a kocsi egy kertrendezéssel foglakozó család tulajdonában
lehetett. Az ajtót könnyedén ki tudta nyitni, és a vén tragacs gyújtása sem makrancoskodott.
Miközben maga mögött hagyta a kopott környéket, magában megfogadta, hogy busásan megtéríti
Gonzalezék kárát. A fenébe is, velük fogom rendbe hozatni a kertünket. Két légy egy csapásra! -
gondolta. Most, hogy Eve-et visszakapta, elöntötte az optimizmus. Ha minden jócselekedetet ilyen
hatékonysággal lehetne megszervezni, a saját életét is percek alatt rendbe hozhatná.
A teherautó hangos pöfögéssel fordult be a Topanga Canyon mélyén megbúvó kis farm
udvarára. A motorzaj fölébresztette a félálomban hánykolódó Sashát. A tűzharc után órákig lapult
kisfiával a rejtekajtó mögött, arra várva, hogy a rendőrök végre elhagyják az épületet. Azóta alvás
helyett inkább csak forgolódott, és az volt az első gondolata, hogy a rendőrök jöttek el érte és
Adamért. Megkönnyebbülten szaladt ajtót nyitni az érkező Archernek.
- Caz, te még egy macskán is túlteszel. Annak csak kilenc élete van, de te egyszerűen
elfelejtetted, hogyan kell meghalni.
- Van kávéd?
A nő bólintott, és elindult a konyha irányába.
- A bátyád túlélte? - kérdezte a férfi.
A nő csendesen megrázta a fejét. Hosszú másodpercek teltek el, míg újra megszólalt.
- 81 -
- Aldo is meghalt.
Archert nem indította meg a hétpróbás bűnözők tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála,
de a nő arcán tükröződő fájdalom mélyen megindította.
- Hogy van a gyerek?
- Sokáig tartott, amíg valamennyire megnyugodott. De lefekvés előtt azért már játszott egy
kicsit. - Sasha szünetet tartott, majd komolyan a férfire nézett. - Köszönöm.
- Mit?
- Hogy megmentetted az életét.
Archer bólintott.
- Kellene egy orvlövész-puska - szólt. - Meg valami rendes ruha. Lehetőleg fekete.
- Persze. Gondoltam, hogy nem miattam jöttél - felelte sértődötten Sasha, és eltűnt az egyik
hátsó szobában. Miközben a kávé készült, Archer valami ennivaló után nézett a hűtőben. Bekapott
egy félig zöld banánt, és elrágcsált némi snacket, majd benézett a nappaliba, ahol Adam készülő
portréja állt. Archernek ismét el kellett ismernie, hogy Sashában rendkívüli tehetség lakozik. Arra
gondolt, hogy Eve-nek is tetszene a kép, ha láthatná.
Sasha kezében hosszú fekete tokkal, karján fekete öltönnyel tért vissza. A férfi mormogott
valami köszönetfélét, aztán elmondta, hogy Lazarro temetésén készül megölni „Archert”.
- Nézd, Caz - kezdte a nő, miközben Archer átöltözött. - Az a temető holnap lesz tele FBI-
ügynökökkel. Nem kéne egyedül csinálnod. Néhány telefon, és össze lehetne szedni valami
erősítést. Még mindig sokan maradtunk, akik szívesen látnák Archert kiterítve.
- Szó se lehet ilyesmiről. - Archer felhúzta a cipzárt a nadrágján. - Ez az én meccsem.
Felkapta a fegyvert, és indulni készült. A nő keresztbe font karral, mozdulatlanul ült az ágy
szélén, de szemei elárulták érzéseit. Archer úgy érezte, hogy tekintetének nem szabad találkoznia
ennek az erős, mégis törékeny, legyőzött asszonynak a tekintetével. Búcsúzóul megcsókolta a nő
arcát.
- Bármi történjék is ma, Sasha, egyet megígérhetek. Sean Archer soha többé nem fog
zaklatni titeket. - Az ajtóból még egyszer utoljára visszafordult. - Köszönök mindent, Sasha.
Sasha még sokáig ülve maradt az ágy szélén. Mitől lett ilyen lovagias? - tűnődött magában.

Feketét vegyen fel? Los Angelesben az utóbbi tíz évben már nemigen számított a
hagyományokkal való gyökeres szakításnak, ha valaki nem fekete ruhában jelent meg egy
temetésen. Az emberek inkább azzal törődtek, hogy a ruha eleganciájával jelezzék az esemény
ünnepélyes jellegét, illetve személyes jelentőségét. Így aztán temetések alkalmával sem találkozott
az ember sokkal több fekete ruhával, mint mondjuk, egy esküvőn.
Persze Eve tisztában volt vele, hogy mindezzel csak saját figyelmét akarja elterelni az elmúlt
időszak gyászos eseményeiről. Igen, feketébe fog öltözni az elhunyt Victor Lazarro emlékének
adózva. Nagyszerű ember volt, közel állt hozzájuk, és férjének amolyan atyai jó barátja is volt.
Biztos jól fog esni a feleségének a gesztus.
Ezek után gondolatai visszatértek férjéhez. Seannak az élete függhetett attól, hogy ő milyen
alakításra lesz ma képes. Tudta, hogy meglátszik rajta az idegesség, és soha nem is vágyott komoly
színészi babérokra. Most mégis segítséget jelentett a középiskolai színjátszó körben eltöltött néhány
hónap. A tréningeken mindig azt mondták, hogy ne küzdjön negatív érzései ellen, hanem használja
fel őket. Még az első felvonás ígérkezett a legkönnyebbnek. Miután Castor elment, meg kellett
győznie a lányát, hogy hagyja ki a temetést. Legnagyobb meglepetésére ez egyáltalán nem is volt
olyan egyszerű feladat, mivel Jamie kifejezetten el akart menni a ceremóniára. Ez a hirtelen
pálfordulás annyira váratlanul érte az asszonyt, hogy kénytelen volt üzleti alkuba bocsátkozni a
lánnyal. Végül megegyeztek. Néhány perc múlva Eve feltette napszemüvegét, és kilépett a ház
kapuján. Castor már várta is a kocsiban.
- És Jamie hol marad? - kérdezte a férfi.
- Ezt én is szeretném tudni. Ellopott ötven dollárt a tárcámból, és nyomtalanul eltűnt.
Egyszerűen nem tudja elviselni, ha öt percig nem lehet rajta a bakancsa meg valamelyik szakadt
ruhája.
Castor végigmérte az asszonyt, de nem volt biztos a dolgában. A napszemüvegtől nem látta
tisztán Eve szemeit.
- 82 -
- Majd én elintézem.
- Jobb is lesz, mert nekem már nagyon elegem van. - Eve az ölébe tette válltáskáját, és most,
hogy a függöny már felment, és túl volt a belépőjén, kicsit megnyugodott. Óvatosan Castorra nézett
a szemüveg fedezéke mögül, és észrevett egy apró fülhallgatót a férfin. A készülék időnként halkan
megreccsent, ami valószínűleg azt jelentette, hogy Castor üzenetet kap valahonnan.
Victor Lazarro temetésén nem hogy nem esett az eső, de egyenesen kívánni sem lehetett
volna szebb nyári napot. A ragyogó, szikrázón kék égen csak néhány felhőpamacs látszott itt-ott. A
pázsit zöldjét ellenpontozó vakító fehér sírkövek pedig sokkal inkább szolgáltattak hátteret egy
hollywoodi rendező giccses beállításához, mint egy gyászos temetéshez. A ruhák között csak
elvétve akadt teljesen fekete, viszont meglehetősen sokan tartották a tarka nyári ruhát a
legmegfelelőbb viseletnek a mai napra. Csak a gyászolók tekintete volt sötét, ők viszont nem bánták
volna azt sem, ha szakad az eső. Az talán elviselhetőbbé tenné számukra ezt a harsány, életerős
világot.
Eve nagyon nehezen tudta csak megállni, hogy Castorra nézzen. Nem akarta felkelteni a
gyanúját, és attól is tartott, hogy a svéd vérebek minden mozdulatát lesik. Legalább ezt biztosan
akarta tudni, és Larsék felé pillantott. Semmi kétség, le sem veszik róla a szemüket.
Castor az első sorhoz vezette Eve-et, és helyet foglaltak. Lazarro felnőtt gyerekei nem túl
hízelgő pillantásokat lövelltek Castor irányába, és hallhatóan „Archerről” sugdostak egymás között.
Fájt Eve-nek, hogy Renata Lazarro észrevehetően kerüli a tekintetét. Biztos megsértette valamivel
Lazarrót a férje bőrébe bújt Castor annak halála előtt. Megérkezett Buzz és Wanda is. A tény, hogy
együtt jöttek el a temetésre, burkolt üzenet volt környezetük számára, hogy innentől elvárják:
barátaik is összetartozó párnak tekintsék őket.
A pap egy jóképű mexikói-amerikai fiatal férfi volt. Olajosan fénylő kreol bőre, és a
kopaszodó férfiak körében sárga irigységet kiváltó dús fekete haja először csak egy újabb látványos
show-elemnek tűnt. Amikor azonban komoly, szomorú hangján megszólalt, kiderült, hogy nem
csak a kötelesség hozta ide.
- Azért gyűltünk most össze, hogy megemlékezzünk Victor Lazarro példaértékű életútjáról.
Olyan férfit ismertünk meg benne, aki életét egyetlen célnak szentelte. Az volt a hivatása, hogy
megőrizze nemzetének virágzó békéjét, olyannak, amilyennek nap mint nap láthatjuk, és amelynek
áldásaiban mindannyian részesülünk...
- Halleluja, testvér! - kiáltotta Castor. Eve elpirult szégyenében, miközben a gyászoló
egybegyűltek sokatmondóan egymást böködték, hogy na ez az az Archer... A Lazarro család
reakciójából Castor is le tudta vonni a következtetést, hogy valószínűleg túllihegte a dolgot. A pap
kis szünetet tartott, majd folytatta a beszédet.
- Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy mélyen vallásos érzületű férfiút kell
tisztelnünk az elhunytban. Az ő akaratának teszünk eleget azzal, hogy a szertartást latinul
celebráljuk. In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti.
A pap keresztet vetett, és a hívek követték példáját. Eve-nek egy pillanatra úgy rémlett, hogy
Castor egy horogkeresztet rajzolt a levegőbe.
Archer bármelyik sírkő mögött elrejtőzhetett volna, de belső szükségszerűségnek érezte,
hogy Michael Noah Archer síremléke mögül álljon bosszút Castoron. Félresöpörte a kőről azokat a
játékokat, amiket még Eve hagyott ott néhány nappal korábban, és ellenőrizte fegyverét. Behelyezte
a nyugtatóval feltöltött lövedéket a závárzatba, és visszatolta a reteszt.
- Domine, de morte aeterna in die illa tremenda quando caeli movendi sunt et terra - folytatta
a pap, és Eve feltűnés nélkül az órájára pislantott. Ha férjének állandóan, nap nap után ilyen
feszültségben kell élnie, akkor még az is csoda, hogy csak ennyire ment tönkre a házasságuk. Lehet,
hogy neki is van némi tartozása Seannal szemben? Castor észrevette, hogy Eve gondolatai
elkalandoznak.
Archer remek lövész volt, de elbizonytalanította a tudat, hogy csak egyetlen lehetősége van.
Keresztet vetett, és célra emelte fegyverét. Hirtelen, mintha déja vu-je lett volna. Pedig csak
bezárult a kör. Most Archer volt a merénylő, és Castor a célpont. És ezúttal nem lesznek vétlen
áldozatok.
- Requiem aeternum dona eis, Domine... Amen - fejezte be a pap. Szavaiból őszinte
fájdalom áradt, és Eve sajnálta, hogy a mellette ülő tömeggyilkos megakadályozza abban, hogy
- 83 -
szabad utat engedjen saját gyászának. A nyájból azonban több ifjú hölgy is inkább csak azon
tűnődött, hogyan ragadhatta el a hajadonok közösségétől a szent szolgálat ezt a jóképű fiatalembert.
Sean Archert is elöntötte a vallásos érzület. Nem is előérzetet, abszolút bizonyosságot érzett,
ahogy ujját a ravaszra helyezte. Az a hangulat kerítette hatalmába, amit egy lámpalázas színésznő
érez a fellépés előtt. Lehet, hogy a kezdésig remeg a hangja, izzad a tenyere, és azt sem tudja, hogy
fiú-e vagy lány, de ha felgördül a függöny, már egy másik személy bőrébe bújva lép színpadra.
Sean ujja megfeszült az elsütő billentyűn.
Aztán leengedte a fegyvert.
Valaki Castor elé lépett, takarásban hagyva a férfit. A hajától semmit sem lehetett kivenni.
Sean dühösen szórta szitkait az illetőre, amíg meg nem látta, hogy ki az. Jamie ült le Castor és Eve
közé az első sorba.
A lány egy ötvendollárost csúsztatott anyja zsebébe.
- Köszi anya, de el kellett jönnöm. Miattad, és... és apa miatt.
Castor egyetértőn mosolygott Eve-re. Tudom, hogy tudod - mondta tekintetével, és Eve-et
elöntötte a páni félelem.
Jamie azt azért észrevette, hogy nincs minden rendben, szülei titkolnak előtte valamit.
Azzal, hogy eljött, láthatóan megbántotta anyját, akire apja úgy nézett, mintha beigazolódott volna
egy régi balsejtelme. Az apja legalább megfogta a kezét.
A Hivatal díszgárdája előlépett, és eldördült a díszlövés.
Archer újra lövésre emelte a puskát. Tudta, hogy az imént nem hibázott volna, de egy
elszalasztott alkalom még nem jelentette azt, hogy ne tudná bármikor megismételni a mutatványt.
Visszatért belé a biztos kézhez elengedhetetlen nyugalom. Ebben a pillanatban Castor tiszta
célpontot jelentett.
Archer ujja ismét megfeszült a ravaszon, mikor lépteket hallott maga mögött. Mi lehet ez? A
keze egy csöppet megremegett, mikor elsütötte a fegyvert.
Eve behunyta a szemét, ahogy fejmagasságban elsuhant Castor mellett valami, ami aztán a
pázsitban landolt. Magában azon fohászkodott, bárcsak ne Sean fegyverének lövedéke lenne. De az
volt. Az újabb díszlövés elnyomta a lövés zaját, senkinek nem tűnt fel semmi.
Miután elsütötte fegyverét, Archer tudta, mi a dolga. Már fordult is ütésre emelt kézzel, de
elkésett. Egy nagykaliberű kézifegyver hideg markolatát érezte nyakszirtjének csapódni. A világ
elsötétült előtte, és zuhanni kezdett a „kis halál” feneketlen mélységébe. Még érezte, hogy a
pisztoly csövére szerelt hangtompító a fülébe nyomódik, aztán semmi.
A díszgárda tisztje letekerte a koporsóról az amerikai zászlót, és átnyújtotta Mrs.
Lazarrónak. Eve kétségbeesetten kutatta tekintetével a környéket. Most már biztos, hogy végük van.
Castor fülhallgatója megreccsent. Valami fontos üzenetet kaphatott, mert felállt, és kicsit távolabb
ment.
- Lunt, Jamie-t ültesd a kocsiba, és állj a temető hátsó kijáratához! Ott találkozunk. - Mióta
Pollux már nem volt velük, úgy látszik, Castor megtanulta megkülönböztetni a két fivért egymástól.
A gyászolók sorban részvétüket nyilvánították az elhunyt hozzátartozóinak, aztán lassan
megindultak a bejárat előtt parkoló kocsik felé. A reményvesztett Eve végső, elkeseredett lépésre
szánta el magát. Wandához sietett.
- Wanda! - Az ügynök meghallotta a kétségbeesést Eve hangjában.
- Eve, mi történt?
Eve belekapaszkodott Wanda karjába, ám ekkor meglátta a limuzinnál várakozó Jamie-t
Lunt kíséretében.
- Majd... majd felhívlak - mondta összetörten Eve. Castor győzelme teljes volt. Odalépett
„feleségéhez”, belekarolt, és elhúzta Wandától.
- Megbocsátanak, de most a templomba megyünk, hogy meggyújtsunk egy szál gyertyát a
drága halott emlékére.
Buzz és Wanda értetlenül követték szemükkel a távozókat. Valami nincs köztük rendben.
Lehet, hogy összekülönböztek?
A templomban uralkodó félhomályban csak néhány reszketeg gyertyaláng világított csupán.
Eve szíve elszorult, ahogy az üres padokon végigszaladt a tekintete. Castor végigtuszkolta az
asszonyt a főhajón, és betolta az oltár közelében lévő sekrestye ajtaján, amit hangos csattanással
- 84 -
vágott be maga mögött. Eve először Lunt széles hátát pillantotta meg, aztán a férfi szétterpesztett
lábai között észrevette földön heverő férjét is. Sean mozdulatlanul feküdt. Eve még a lélegzetét is
visszatartotta, hogy meghallhassa a férfiét. Igen, talán még élt.
- Nézd, drágám, kit kaptunk el. Ez a csúnya Castor Troy itt ólálkodott a temetőben, és biztos
megint valami gonoszságon törte a fejét.
Eve-nek hányingere volt. Egész testében remegve, kérdőn meredt Castorra.
- Miért hozattad ide?
- Arra gondoltam, hogy mielőtt bevinnénk, megfizethetnénk azért a rengeteg szörnyűségért,
amit ez a velejéig romlott ember elkövetett ellenünk. - Mikor Castor befejezte a mondatot,
belerúgott Archer bordáiba, aztán a gyomorszájába.
- Gyere, add át magad az élvezeteknek! - mondta Eve-nek Archer, további rúgásokkal
nyomatékosítva a felszólítást.
- Te rohadt szadista állat! - kiáltotta Eve, és Castornak esett.
- Eve... Szégyenkeznem kell miattad. Az ilyen beszéd nem illik hozzád. - Castor egyszerűen
lefogta a nőt. - Tudod, lényem egy része egy kicsit remélte, hogy nem tudsz semmit. Találd ki,
melyik részem volt az?
Castor a földre dobta Eve-et, aki azonnal férjéhez kúszott. Sean még élt. Eve hallotta a
szívdobogását, mikor a mellkasára tapasztotta a fülét.
- Eve! - tért magához Sean. Az egyik szemét alig tudta kinyitni, annyira be volt dagadva.
Nehézkesen felemelte karját, és a bordáiba hasító éles fájdalommal mit sem törődve átölelte a
zokogó asszonyt.
- Hát nem édesek? - Castor rövidke köröket írt le földön fekvő pár körül. - Tényleg azt
hittétek, hogy ilyen könnyen fog menni, seggfejek!? - Castor Archer fülébe rúgott. - Ezek a serény
fiúk - mutatott az ikrekre -, egyszerűen végezni akartak veletek, és kész. De én jobbat gondoltam.
Olyan megoldást találtam a mi kis problémánkra, amitől szép kerek lesz a továbbiakban magasba
ívelő karrierem története.
Castor rágyújtott. Archernek iszonyatosan csengett a füle.
- Szóval, megérkezem az én kis családommal váratlanul elhunyt mentorom temetésére, ám
ekkor valami rettenetes dolog történik. Castor Troy, ez te vagy Sean, kijátszva a biztonságiakat - itt
Troy Archer arcába hamuzott - megtámad engem. Én persze megölöm, de későn. Az elvetemült
gonosztevő lemészárolja feleségemet és leánygyermekünket. A három utolsó ember, aki
lebuktathatna, halott, én pedig nemzeti hőssé válok, a média ünnepelt sztárjává, akinek fájdalmában
egy ország osztozik majd.
Archer Castorra nézett.
- Hagyd ki őket ebből. Ez csak kettőnkre tartozik.
Castor mélyet szívott cigarettájából.
- Kettőnkre tartozott. A fiad csak véletlenül került bele. És te voltál az, aki nem tudott
túllépni ezen.
- Egyetlen apa sem lenne képes rá - suttogta Archer.
- A családdal hiába is jössz nekem, Sean - csattant fel Castor. - Azt hittem, ennél azért
jobban ismersz.
Archer kétségbeesetten kényszerítette magát, hogy kiutat keressen a reménytelen helyzetből.
Ekkor észrevette, hogy lába egy nehéz gyertyatartó-állvány közelében van. Nem jelentett komoly
esélyt, de meg kellett próbálnia. Ha el tudná dönteni, még segítségére lehet. Például szétverhetné
vele Castor fejét.
- Jobban ismerlek téged, mint te saját magadat, Caz... - Castor felkapta a fejét. Archer
lefeküdt volna Sashával? Nem. Sean az a fajta balek volt, aki otthon hagyja a farkát a nejénél, ha
elindul valahova. - Van egy fiad - mondta Archer. - Találkoztam vele. Adamnek hívják.
- Na ja. Valószínűleg szaladgál a világon néhány kölyköm. Nagy ügy. Elegem van ebből a
bújócskából. Először a feleséged hal meg, aztán a lányod és végül te. Ellenvetés, kifogás? - ezzel
pisztolyát Eve halántékának szegezte. Archer lába nekifeszült a fémállványnak, amikor kopogtak.
Castor Luntra nézett, mire az vállat vont.
- Lars lesz a kölyökkel - mondta Castor. - Vezesd be őket. Végre egyesül a család.

- 85 -
Lunt kinyitotta az ajtót, és döbbenten hőkölt hátra. Sasha állt az ajtóban egy Kalasnyikovval
a kezében. Azért jött, hogy megölje a svéd „árulókat”.
- Sasha! - kiáltotta hitetlenkedve Castor. Sasha látta, hogy a férfinél pisztoly van, de nála
volt a kezdeményezés.
- Magának csak Mrs. Hassler, Mr. Archer. Dobja el a fegyvert!
- Dehát Sasha, én…
- Eldobni! - kiáltotta a nő. Castor engedelmeskedett. Kintről egy autó fékcsikorgása
hallatszott. Lars és Jamie közeledtek. A fejhallgatóban Lars hallotta, hogy valami nincs rendben
odabenn.
Sasha Archerhez hajolt.
- Jól vagy, Caz?
Archer bólintott.
- Te el vagy tévedve! - kiáltotta Castor. - Én vagyok Castor, ez meg Archer. Sasha, kicsim,
csak egy percet adj, hogy megmagyarázzam!
- Fogytán a türelmem. Teljesen kikészítenek a viccei. - Sasha ujja megfeszült a ravaszon.
Lars egy sorozatot küldött a plafonba, hogy lehűtse a kedélyeket.
- Lődd le, Lars! - üvöltötte Castor.
- De kit?
- Mindegyiket!
Lars egy pillanatig habozott. Ezt kihasználva Archer feldöntötte a nehéz állványt. Castor
lehajolt a pisztolyáért, Sasha pedig Lars felé eresztett egy sorozatot. Lunt Sashára lőtt, miközben
Eve Castor ágyékába rúgott. Archer felállt az állvánnyal, és darabokra törte Lunt koponyáját, aki
így csak a vállán találta el Sashát. Sasha gépfegyverének lövedékei elakadtak Luntban, és már nem
érték el Larsot. Sasha leejtette a Kalasnyikovot, amit Sean kapott fel. Castor, akit Lars fedezett, az
ajtó felé rohant. El kell érnie a szövetségieket, hogy megölesse velük „Castor Troyt”.
- Keresd meg Jamie-t, és hozz segítséget! - kiáltotta a fegyverropogásban Archer Eve-nek.
Sean szédelegve kitámolygott a sekrestyéből.
Lars és Castor irányába tüzelt, akik a templom kapuja felé rohantak, és időnként
hátrafordulva viszonozták a sorozatokat. Eve a vészkijáraton menekült. A parkolóba érve szemével
Sean limuzinját kereste.
- Jamie! - kiáltotta, mikor meglátta a kocsit. - Jamie!
A fekete limuzin üres volt. Az indulni készülő Wanda és Buzz meglátták a ziláltan,
kifulladva érkező Eve-et, aki rémülten fordult hátra, mikor egy sorozat hangos csörömpöléssel
szétzúzta a templom egyik ólomüveg ablakát.
- Mi a fene történik itt? - szállt ki a kocsiból Buzz. Odarohantak Eve-hez.
- Eve, hol van Sean?
- Wanda, mondanom kell valamit. Tudom, hogy képtelenség, de próbáld meg elhinni.
Sashából elszállt minden erő. Mikor megpillantotta Castor pisztolyát maga mellett, bár kínzó
fájdalmat érzett a vállában, odavonszolta magát a fegyverhez. A tár még majdnem tele volt. Soha
nem lőtt még balkézzel, de nem volt választása. Az ajtóhoz ment. Archer a templom első
padsorának fedezékéből tüzelt az utolsó sor mögött menedéket kereső Castorra és Larsra. Ha csak
felemelték a fejüket a menekülők, Archer géppisztolya késztette őket maradásra.
- Feküdj! - kiáltott át neki Archer, aki látta a hátsó sorok fedezékéből kiemelkedő Larsot. A
svéd egyenesen az ajtóban felbukkanó és tiszta célpontot jelentő Sashára emelte fegyverét.
- Adj nekem is valamit! - utasította Castor Larst, aki egy pisztolyt dobott felé. Sasha nem
vetette magát a földre, de nem is lépett vissza a sekrestye védelmébe. Teljes testfelületét fedezék
nélkül hagyva, maga elé nyújtott karral viszonozta Lars támadását. A feléjük záporzó lövések
poklában egyikük sem talált. Most Castor emelkedett fel a hátsó padsor Sashához közelebbi vége
felől. Archer Sashára vetette magát, hogy lerántsa a kövezetre, de elkésett. Castor lövése feltépte az
asszony nyaki ütőerét, amiből lüktetve kezdett kiáramlani a nyolcliternyi élet. Sasha Sean karjai
között csuklott össze. Archer óvatosan leengedte a nőt, mikor látta, hogy a találat halálos. Sasha
egyre fehéredő testét élénkpiros vér folyta körül.
- Segítsd Adamet! - suttogta alig hallhatóan. - Ne engedd, hogy úgy végezze, mint én.
Archer megsimogatta az asszony sápadt, áttetsző arcát.
- 86 -
- Vigyázni fogok rá.
Sasha hosszú, fekete szempillái megremegtek, aztán már nem mozdult többé. Archer gonosz
tréfát látott abban, hogy Castor volt az, aki végzett Sashával.
Lars a keresztet tartó fémdrótokra célzott, és tüzet nyitott az oltárra. Archernek sikerült
idejében elugrani a lezuhanó hatalmas kereszt útjából.
Castor és Lars kihasználták a pillanatot, és a kapu felé vetették magukat. Archer már talpon
is volt, és Lars után eresztett két lövést. Az első golyó leszakította a svéd fülét, a második pedig a
gerincét találta el. Lars mozdulatlanná merevedett tagokkal esett össze. Csak az agya működött, a
svéd egész teste megbénult, még a lélegzése is leállt. Mindenesetre éppen eléggé életben volt ahhoz,
hogy végigélje saját halálát. A fuldokló férfi fel akart üvölteni, de nem jött ki hang a torkán.
Főnöke, aki még csak meg sem fordult, mikor őt eltalálták, már el is tűnt a templomkert bokrai
között.
Archer lépett ki a templom kapuján. Látott valami mozgást a bokorban, rálőtt, de a pisztoly
üresen csattant. A bokorban lapuló nyúl, akit megriasztott a fémes hang, ijedten iszkolt el.
- A francba! - mormogta Sean, mikor ellenőrizte a tárat. Eldobta a pisztolyt, és a
tengerpartra vezető szűk ösvényen menekülő Troy után vetette magát. A köztük lévő tetemes
távolság rohamosan csökkent. Castor tüdeje sípolva tiltakozott a füst helyett beáramló iszonyú
oxigénmennyiség ellen. Végtére is az alkoholistákat sem küldik úszóversenyre.
Archer feltartóztathatatlanul közeledett, és már Troy sarkában volt. Castor a vállán át maga
mögé pillantott, és mikor látta, hogy nincs esélye, megfordult. Legalább szemből akart védekezni.
De Archer eltűnt. Hol a fenében lehet? Sean egy bokor mögül előreugorva teljes testsúlyával Troyra
vetette magát. Az ütközés ereje kitépte Castor kezéből a fegyvert. Iszonyatos dühvel estek egymás
torkának, és mindkettejüknek sikerült a másik nyaka köré fonnia ujjait. Archer úgy érezte, hogy a
fejére szorító nyomás kirobbantja a szemgolyóit.
- Add fel, Castor. Előbb-utóbb úgyis lebuksz - suttogta rekedten, és a gégéjében
megreccsent valami. Castor kezeinek szorítása letépte a hangmodulátort Archer hangszálairól.
- Ha megöllek, akkor nem! - Castor befeszítette térdét kettejük közé, és letépte magát
Archerről. A pisztoly felé ugrott, és már nyújtotta is érte a kezét, amikor egy kéz kinyúlt a pisztoly
közvetlen közelében lévő bokorból, és felkapta a fegyvert. Jamie célzásra emelte kezét. Az ijedt
lány igyekezett mind a két férfit sakkban tartani.

Tizenötödik fejezet

- Add nekem a pisztolyt, Jamie! - mondta Castor.


- Nehogy odaadd neki! - kiáltott Archer. Döbbenten vette észre, hogy a saját hangján beszél.
Jamie teljesen összezavarodott. - Miért nem hiszel a fülednek? Hallgasd a hangomat!
- Vigyázz, ez csak trükk! - szólalt meg ugyanazon a hangon Castor. – Én vagyok az apád!
Jamie most már semmit sem értett. Kezében a fegyver bizonytalanul imbolyogva hol egyik,
hol másik férfin állapodott meg. Lehet, hogy tényleg nem ez az ember az apja? Olyan furcsán
viselkedett az utóbbi időben... De hát, hogyan lehetne Castor Troy az apja?
- Lődd már le, Jamie! - kiáltotta Castor.
- Ne lőj, kicsikém... - kérte lányát Archer.
- Lődd le!
Jamie lassan apjára emelte a pisztolyt, és tüzelt. A detonáció hátralökte a lányt, aki ijedten
engedte le a fegyvert. Archer megpördült, amint a golyó belehasított a vállába. Castor vigyorogva
felpattant, és kitépte a gyerek kezéből a pisztolyt.
- Te kis hülye! Hogy lennél már az én gyerekem, ha ilyen pancserul lősz!? - ezzel akkora
pofont adott a lánynak, hogy az egy fának esett.
Castor Archer szeme közé célzott.
- Az isten szerelmére, Sean! Fejezzük már be ezt az idióta faszságot, oké?
Castor meghúzta a ravaszt, Sean pedig szemét összeszorítva várta a „nagy halált”. A lövés
eldördült, de Sean még életben volt. Akkor ki lőtt?
- Ne mozduljanak! - kiáltotta egy női hang. Wanda és Buzz érkeztek. Több FBI-ügynök is
követte őket Eve társaságában.
- 87 -
Castor nagyot sóhajtott.
- Csak a tárgyalás költségeit szeretném megspórolni az adófizetőknek. Úgyhogy, ha hátrébb
lépnétek.!
- Ne mozduljon! Mindkettejüket letartóztatom, amíg a DNS-vizsgálat meg nem állapítja a
személyazonosságukat. Tegye le a fegyvert!
- Jó, jó... Rendben van. Azért próbálkozni csak lehet!? - mondta Castor, és körülbelül olyan
arckifejezést vágott, mint egy postás, akit in flagranti talál a belépő férj.
Mindenkit meglepett a kis magánszám, és ez Castort minimális előnyhöz jutatta. Arcát
elöntötte a düh, Jamie-hez ugrott, magához rántotta, és a lány nyakát karjával mellkasához
szorította. Eve felkiáltott. Castor, élő pajzsként használva Jamie-t, a tisztáson hátrálva egy kapu felé
indult.
- Köszönj el szépen a fatertől! - mondta Castor, és fenekével belökte a kaput. A lány hagyta,
hogy Troy magával vonszolja, miközben óvatosan a ruhája alá nyúlt. A férfi már keresztüljutott
túszával a kapun, mikor Jamie előrántotta a rugóskést, és mélyen beledöfte Castor combjába. A
pengét jól meg is csavarta a szétnyílt húsban, ahogy azt annak idején Castor megtanította neki. A
férfi ellökte magától a lányt, és kihúzta a kést a sebből. Jamie rémülten menekült. Az ügynökök
azonnal tüzet nyitottak a fedezék nélkül maradt Castorra, aki a fák közé futott. Alig tett meg néhány
métert, egy fegyveres lépett elé Uzival a kezében. A fiatal ügynök a lövés zajára figyelt fel, és
érkezett a helyszínre.
- Archer ügynök? - kérdezte bizonytalanul, és ennyi tétovázás Castornak elég is volt ahhoz,
hogy leüsse az FBI-ost, és megszerezze tőle a géppisztolyt. Troy a fákon keresztül már meg is
pillanthatta a Csendes-óceán kék ígéretét.
Sean Wandához lépett.
- Maradjon a helyén - utasította Wanda Archert, akinek már kezdett elege lenni abból, hogy
a saját emberei állandóan megakadályozzák, hogy elkapja Troyt.
- Kellene a pisztolya. - Archer reménytelenül felsóhajtott. - Wanda, ne tegye ezt velem. Én
vagyok az, Sean, a karót nyelt főnök. Nézze Wanda, amíg mi itt diskurálunk, Castor meglép!
Wanda egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán megfeszült az ujja a ravaszon. Erre
Archer kitépte Wanda kezéből a fegyvert, és Castor után eredt. Minden idegszálával a domb
emelkedőjén imbolygó alakra koncentrált.
A domb tetejére érve Castor lepillantott a strandon napozó emberekre, az óceán hullámait
szelő yachtokra és motorcsónakokra. Elégedetten bólintott. Végigszánkázott a meredek
domboldalon a part irányába. A nyomába érkező Archernek nem volt nehéz kitalálnia ellensége
szándékát. Castor egy mólón igyekezett az ott veszteglő motorcsónakokhoz. A két hatalmas
sporthajó napbarnította legénysége egymással viccelődve készült egy kis házi gyorsasági versenyre.
A parthoz közelebb kikötött hajó kapitánya látta meg elsőként a sántítva közeledő Castort.
- Jól van, uram?
- Nem - felelte Castor, és fájdalmasan felszisszenve a kabátja alá nyúlt. Előkapta az Uzit, és
beleeresztett egy sorozatot a kapitányba. A legénység tagjai rémülten ugráltak a vízbe, mikor Castor
beült a hajóba, és begyújtotta a motort. A motorcsónak orra kiemelkedett a vízből, és a hajó
megindult a nyílt óceán felé.
Archer még látta, ahogy Castor hajója elhagyja a mólót. Troy hátrafordult, és küldött egy
sorozatot a móló felé. Archer hasra vágódott. A második hajó kapitánya kapott egy golyót a
karjába, embereivel együtt rémülten vetette magát a vízbe a mindenfelé röpködő golyók elől. A
hajó motorja még járt. Sean beleugrott, és a gázba taposott.
Hamarosan beérte Castor hajóját. Megcélozta ellenfelét. A lövedék Troy válla fölött
csapódott be, a férfi lebukott, és így Archer második lövése is célt tévesztett. Most Castoron volt a
sor. Hirtelen felegyenesedve fordulásból tüzelt géppisztolyával. Archer oldalra vetette magát,
miközben a szélvédőt darabokra szaggatta a sorozat. Felemelkedve rémülten látta, hogy mind a két
motorcsónak egyenesen egy part felé haladó halászhajó irányába tart. Castor félrerántotta a
kormányt, mégis eltalálta a halászhajó tatját. Mindkét hajó megpördült. Archer igyekezett balról
kerülni a halászhajót, de csónakja így is ráfutott a bárkára. A motorcsónak az oldalára dőlve a
levegőbe emelkedett, majd leesve oldalba találta Castor amúgy is megviselt hajóját. A terrorista

- 88 -
tövig nyomta a gázpedált, és a motorcsónak lassan elindult. Archer megfordult hajójával, és
folytatta az üldözést.
Könnyedén utolérte Castort, és a két csónak most fej fej mellett haladt. A két férfi közvetlen
közelről egymásra szegezte fegyverét. Castor vad vigyorral meghúzta a ravaszt, de egy váratlanul
érkező hullám megbillentette lassan haladó csónakját. Archer szinte karnyújtásnyi távolságra volt a
terroristától, nyújtózkodva akár a fegyvert is kitéphette volna a kezéből. A hajók oldala összeért,
együtt szaladtak rá egy újabb hullámra. A billenéstől mindkét férfi elveszítette az egyensúlyát.
Archer feltápászkodva egy közeledő rendőrségi motorost pillantott meg.
A vízi járőr a két csónak közé került, melyek most körülötte kergették egymást. Castor
golyózáport zúdított a rendőrökre, mire Archer belehajtott a terrorista csónakjába. Nem messze
tőlük egy tartályhajó közeledett a kikötő felé. Archer hirtelen ötlettel a tartályhajó felé kormányozta
a két összeakadt csónakot.
Castor azonnal megértette, mire készül ellenfele, azt azonban nem vette észre, hogy Archer
a saját hajóját elhagyva átugrott az övébe. Az üresen maradt csónak felgyorsult, belerohant a
tartályhajóba, és felrobbant. Castor veszélyesen közel került az égő roncsokhoz, ezért éles kanyarba
döntötte hajóját. Archer a vízbe bukott, sikerült azonban megkapaszkodnia a motorcsónak
oldalában. Castor újratöltötte az Uzit.
A terrorista megfordult, tekintetével Archer után kutatott. Az ügynök nem volt sehol.
Egyszerre azonban a csónak orra lesüllyedt, és a visszaforduló Castor megpillantotta a vízből
kiemelkedő Archert. Az ügynök egy ugrással a csónak orrán termett, s ugyanazzal a lendülettel
Castorra vetette magát. A terrorista meghúzta a ravaszt, addigra azonban Archer már ledöntötte őt a
lábáról. A géppisztoly kiesett a kezéből, és odébb csúszott. Archer fürgén a fegyver után mászott,
megragadta, és lövésre emelte.
Castor azonban nem adta meg magát ilyen könnyen. Felkapta a csónak horgonyát, és a
megforduló ügynök felé hajította. A horgony állon találta és leterítette Archert. Az Uzi ezúttal még
messzebbre esett, se Archer, se Castor nem látta, hová. Fegyver híján a terrorista ellenfelére vetette
magát, és egy szempillantás alatt ráhurkolta a horgony kötelét Archer nyakára.
Castor a kötél végét csuklója köré tekerte, és teljes erőből megszorította az Archer nyakára
feszülő hurkot. Az ügynök arca szürkéslilára vált, teste megfeszült, és feje hátrahanyatlott a
gázpedálra - a csónak ismét gyorsulni kezdett.
Castor még szorosabbra húzta a kötelet a kétségbeesetten rugdalózó Archer nyakán. A
motorcsónak egyre sebesebben szelte a hullámokat. Castor minden idegszálával ellenfelére
koncentrált, így nem vette észre, hogy a hajó a part felé rohan.
Archer érezte, hogy teste megadja magát. Mintha ezer fekete méhecske zümmögött volna a
fejében, azután egyszerre síri csönd vette körül. Tudta, hogy ez a halál. Szeme előtt fényesség gyúlt,
meglátta nagyszüleit, rég elpusztult kutyáit... és Mikeyt.
Ekkor azonban a csónak elérte a partot. Oldalával a hullámtörő sziklákba csapódott,
felborult, és utasai a kövekre zuhantak. Archer már korántsem érezte halottnak magát, a pokoli
fájdalom biztosította róla, hogy él. Tüdejét teleszívta levegővel, s ereje lassan visszatért. Castort
annál jobban megviselte a karambol, hosszú másodpercekig nem kapott levegőt. Karjaival
kétségbeesetten hadonászott, mígnem sikerült aprókat sóhajtania.
Archer kimászott a csónak alól, és megpillantotta a köveken heverő Uzit. Castor is felemelte
vérző fejét a szikláról. Látta, hogy a felborult csónak alatt fekszik, gyorsan kimászott hát, és ő is
meglátta a fegyvert. Újabb másodperc telt el, mire észrevette, hogy Archer már elindult a
géppisztolyért. Igyekezett gyorsabban mászni, de lába beleakadt a kövek közti résekbe.
A fegyvert Archer kaparintotta meg. Ingatag lábakon állva oldalához emelte az Uzit, és
ellenfele hunyorgó szemébe meredt. Most először látott félelmet Castor Troy tekintetében. A
terrorista lassan, bizonytalanul felállt, mint egy kisgyerek, aki élete első lépéseit készül megtenni.
Teste-lelke remegett a fájdalomtól és a rettegéstől. Ki kellett találnia valamit, amivel időt nyerhet.
- Nem fogsz lelőni, Sean - szólt rekedten. - Fegyvertelen vagyok.
Archer jól megvetette a lábát a sziklákon. Hallgatta a hullámtörőn szétfröccsenő víz zaját, s
érezte arcán a hűvös cseppeket. Futó pillantást vetett a tiszta, fényes, kék égre - egy másodpercig
azt hitte, fiát látja odafent, a szárnyas unikornis hátán. Mikey lenézett rá...
Archer ujja a ravaszra feszült.
- 89 -
- Be kell vallanom valamit - szólt. - De nem fogsz örülni neki. - Lassan leeresztette
fegyverét, mire Castor reménykedni kezdett, és kissé kihúzta magát. - Igazad van, Castor. Nem
lövök rád. - Archer rezzenéstelen, hideg tekintettel nézett a terroristára. - Legalábbis nem az
arcodra.
Sean Archer rövid sorozatot küldött Castor Troy mellkasába. Három golyó fúródott a
terrorista testébe, közülük egy a bal tüdejét lyukasztotta ki. Castor megtántorodott, döbbent arccal
térdre rogyott, majd az arcára esett, és nem mozdult többé.
Mikor Archer végre leeresztette fegyverét, tüdejéből nevetés és sóhaj keveréké tört elő. A
tenger felől az FBI helikoptere közeledett. Archer megfordult, hogy integessen a gépnek, mire
azonban visszafordult Castor felé, a terrorista eltűnt.
Castor nem halt meg, de haldoklott. Sebzett hiéna módjára kúszott a köveken, véres csíkot
húzva maga után. Hamarosan elérte a felborult csónak még pergő stabilizáló csavarját. A pengék
körfűrész módjára surrogtak.
- Nem lesz vége, Sean. Valahányszor a tükörbe nézel, az én arcomat fogod látni.
Castor a pengék fölé tartotta fejét. Archer egy ugrással ott termett, és félrelökte a terroristát,
Castornak csupán az álla sérült meg kissé. A terrorista nem adta fel, és újra a pengék felé kúszott.
Archer pillantása megakadt a csónak oldalán lelógó horgonykötélen. Felkapta a horgonyt, és
a stabilizálóra dobta. A propeller felcsavarta a kötél teljes hosszát, s végül berántotta a horgonyt is,
amely beszorult a mozgó alkatrészek közé, és megakasztotta a pengéket. Castor rázuhant a
mozdulatlan propellerre, és üres tekintettel bámult maga elé. Archer odalépett hozzá, és lábával
kissé meglökte. Castor nem mozdult. Az ügynök pillantása a jegygyűrűre tévedt.
Lehajolt, lehúzta Castor ujjáról a gyűrűt, majd távolabb sétált, de egy pillanatra sem vette le
szemét ellenfeléről. Vajon most már tényleg meghalt? Archer kezébe vette az Uzit, és egy ideig
várta Castor következő feltámadását. De Castor Troy most már valóban meghalt.
A helikopter lebegve megállt fölöttük, és Archer a leeresztett hevederhez rögzítette a
holttestet.
- Vigyázzanak az arcára - szólt fel Buzznak és Wandának. Buzz behúzta Castor testét a
gépbe, majd aggódva Archerre pillantott.
- Jól van, Sean? - kérdezte.
- Hogyan szólított?
- Seannak szólított, Sean - mosolygott Wanda, és kinyújtotta a kezét, hogy besegítse Archert
a gépbe.
Mikor a helikopter a felhők közé emelkedett, Archer ismét látni vélte fiát. Az egyszarvú
békésen legelészett. Mikey megpillantotta apját, és integetett neki, majd az unikornis hátán eltűnt a
felhők között. Már nem volt nála a piros luftballon.

A nap már alacsonyan járt, mikor a helikopter végre földet ért. Archer testéből addigra
minden erő elszállt. Az FBI felcserei hordágyra fektették, és átszállították egy mentőhelikopterbe,
Castor Troy hordágyhoz szíjazott, mozdulatlan teste mellé. Archer szívverése felgyorsult, mikor
látta, hogy egyedül hagyják a hullával.
A helikopter ajtajában Eve arca jelent meg.
- Tarts ki, Sean. A legjobb sebészek várnak rád.
- Vele mi van? - Archer fejével Castor felé bökött.
- Már nem bánt senkit - felelte Eve halkan.
- Mindig ezt mondják - suttogta elhaló hangon Archer, majd ájult álomba zuhant.
Walsh komputer-rendszerét rákapcsolták az FBI washingtoni központi gépére, s így sikerült
is rekonstruálni a tudós kísérleti eljárásainak jó részét. A műtéthez a világ legjobb sebészeit hívták
meg. A specialisták Archer történetének hallatán először hitetlenkedtek, majd ámulatba estek, végül
pedig hálát mondtak jó sorsuknak, hogy részt vehetnek az egyedülálló operációban.
Amit Walsh viszonylag rövid idő alatt teremtett, azt a szakembereknek hosszú hetekbe
tellett eltüntetni. Castor holttestéről eltávolították Archer arcát, és optimális körülmények között
tárolták a további felhasználásig. Archernek tudomásul kellett vennie, hogy ha nem sikerül
visszaültetni eredeti arcát, kénytelen lesz beérni egy frissen elhalálozott páciens vonásaival - az
természetesen szóba se került, hogy Castor arcát tartsák meg. Sean kérte, hogy a régi sebhelyet is
- 90 -
operálják vissza a mellkasára - Castor Troy ugyan meghalt, de amit tett, soha nem merülhet
feledésbe.
Az FBI történetének legfurcsább epizódjáról az Egyesült Államok elnöke is tájékoztatást
kapott. Az elnök még az operáció előtt meglátogatta Archert.
- Megtisztelő az érdeklődése, elnök úr - szólt az ügynök. - De valamit el kell mondanom. Az
alkotmány szerint az Egyesült Államok polgárainak szabadságvesztésük ideje alatt is joguk van az
emberséges bánásmódhoz. Ezzel szemben Erewhonban...
Az elnök tudott Erewhon létezéséről, ám az ottani viszonyokat nem ismerte. Red Waltont,
az őröket és a Deszikkációs Részlegben dolgozó biológus-mérnököket letartóztatták, és ügyük
tárgyalásáig saját börtönükben kellett raboskodniuk. A hibernált fegyenceket haladéktalanul
felélesztették.
Archer a vártnál hamarabb felépült. A kórházból egyenesen Los Angelesbe repült
jelentéstételre. Aznap reggel hamiskás mosollyal az arcán lépett be az irodába. Örömmel fogadta
munkatársai tapsát, s bár csak délelőtt tíz óra volt, kibontotta a magával hozott drága pezsgőt, és
koccintott kollégáival. Ezután többen megkérdőjelezték a személyazonosságát, de voltak olyanok
is; akiket egy hajdanvolt munkatársukra emlékeztetett: arra az emberre, aki még nem tudta, mi az a
bosszúvágy.
Archer nagy doboz csokoládéval ajándékozta meg Miss Brewstert (aki viszont megkérte őt,
hogy ezentúl szólítsa Kimnek), és zenét hallgatott a szobájában elhelyezett rádión. Körülnézett az
irodában, és arra a véleményre jutott, hogy a helyiségre ráfér némi felújítás. Az íróasztala felől
például orrfacsaró bűz áradt. Archer átkutatta a fiókokat, de semmit nem talált.
Amíg arra várt, hogy jelentését meghallgassák, hozzákezdett „tartozásai” rendezéséhez.
Elintézte, hogy Adam Hasslert örökbe fogadja egy dél-dakotai farmercsalád, és megbízta a
„Gonzalez és fia” céget kertjének rendbetételével. Gondoskodott róla, hogy a furgon visszakerüljön
jogos tulajdonosaihoz, és Gonzalezéket kárpótolják jövedelem-kiesésükért. A St. Vincent de Paul
menhelynek busás adományt küldött, Ruthe-t pedig száz szál vörös rózsával lepte meg.
Mikor leszállt az este, Eve leült az ebédlőasztal mellé, hogy elolvasson néhány zárójelentést.
Gondolatai azonban minduntalan elkalandoztak. Hamarosan közeledő autó zajára lett
figyelmes, majd kinyílt a bejárati ajtó. A sötétből egy férfi sziluettje bukkant elő.
- Szia, Eve. - A férfi Sean Archer hangján szólalt meg.
Eve felpattant, és vadul dobogó szívvel, a sötétbe burkolózó alakhoz rohant. Könnybe lábadt
szemmel, szenvedélyesen odabújt férjéhez.
- Apu? - Jamie lefelé jött a lépcsőn.
- Igen, én vagyok az.
- Bocsáss meg, hogy rád lőttem, apu. Örökre elástam magam nálad?
A lány elsírta magát. Odarohant apjához, akire oly nagy szüksége volt, és szorosan átölelte.
Sean viszonozta az ölelést, és ránézett Jamie tiszta, festetlen arcára.
- Semmi baj, csak ne csinálj ilyet többet - felelte nevetve. Eve szívét melegség öntötte el,
mikor férjét annyi év után újból kacagni hallotta.
- Előléptettek, Eve - újságolta Archer. - Én vagyok az FBI területi igazgatója. Irodai
munkám lesz - mondta, és letörölte Eve kicsorduló könnyeit.
- Tudod, mihez volna kedvem? - kérdezte Eve.
- Mihez? - suttogta Archer. Testén bizsergés futott át.
- Melletted elaludni.
Sean Archer átölelte feleségét, és - immár saját szájával - megcsókolta őt.

- 91 -