You are on page 1of 282

Szöveggyűjtemény.

Jakab Attila

Magyarországi római katolikus és református sajtócikkek
(1919‒1944)

N° 1) Dr. H. Á.: „Az állam és a zsidóság”1
Ha már a nyelvegységet, mely egyszerü az egész világon, nem vagyunk
képesek megvalósítani, hát hogyan lennénk képesek megvalósítani az egységet,
világállamot, mely szövevényes és komplikált.
Azért van ez, mert a világállam már meghaladja azon keretet, ameddig véges
emberi képességeink terjeszkedni tudnak. Ezért le kell tennünk azon hiu
ábrándról, hogy egység legyen és bele kell nyugodnunk abba, hogy az
emberiség természetes élete a nemzeti tagosulás.
A zsidóság faji jellege a kozmopolitizmus. Ezen faj évezredeken át nem volt
képes asszimilálódni. A zsidó mindig csak tessék-lássék hazafi volt és ha a
hazát veszély fenyegette, mindig ugrásra készen állott, hogy mihelyt szükségét
látja és érdekében áll: átpártoljon az ellenséghez és megmentse az életét.
Közmondásossá vált azon zsidó-elv, hogy inkább legyek egy életen át gyáva élő
kutya, mint egy napig bátor, döglött oroszlán.
A lelkesedésnek, mely szükség esetén az egyéni életet feláldozza a haza oltárán
– ezen a hiánya onnan van, mert a zsidó nem érzi át annak szükségességét, hogy
egy nemzetet, amelynek békében egykor tagja volt, a háboruban, tehát a veszély
idejében támogasson. Míg békében élt és jó dolga volt, addig hazafi volt, de
mikor veszély fenyegette addig kényesen dédelgetett életecskéjét rögtön
megszünt hazafi lenni. És végeredményben mindegy is neki, akár orosz zsidó,
akár magyar zsidó, akár szerb zsidó, vagy francia, stb. ő mindenütt csak zsidó
csak zsidó.
A nagy világháboru után – a Kunizmus ideje alatt – Magyarországon nyiltan
kifejezére [sic] juttatták a zsidók, hogy ők elvetik a haza fogalmát, megtaposták
a nemzeti zászlót, fejbe verték azt, aki nemzeti szin szalagot mert viselni,
megtagadták a nationalizmust és őrülten verték a dobot a világpolgárság
érdekében.
Ha igaz, hogy az emberiség élete nemzet élet, ugy ezen nemzetekre tagosult
emberiség között a faji jellegénél kozmopolita, zsidónak nincs és nem lehet
létjogosultsága.

1

Fejérmegyei Napló 26. évf., 119. szám, 1919. okt. 12, 2-3. old.

1

A kozmopolitizmus megtörhetetlenül makacs faji jellegével nyiltan dicsekvő
zsidóság a nationalizmusra bomlasztó destruktiv hatásu. Olyan mint az erjedő
musthoz keveredett kenyérdarab, mely benne romlást és bomlást idéz elő.
Bármennyire kicsinyes is a bosszuállás, kétségtelen, hogy a legközelebbi
multban történtek miatt a zsidóság bármilyen sorsot megérdemelne, mert itt az
egyének hiába védekeznek azzal, hogy ártatlanok. A fajnak alapkarakteréből
következett be mindaz, ami a Kunizmus alatt történt. A fajok büneiért pedig az
egyének mindig igazságosan lakolnak, mert ártatlanságuk csak látszólagos, még
akkor is, ha nem ők maguk fejenként követték el a bűncselekményeket és
leszámoltam lelkiismeretemmel, mikor kimondom, hogy azok voltak a zsidófaj
lelkületének őszinte képviselői, akik a Kunizmust elkövették és nem azok a
zsidók, akik ma, csak azért, mert érdekükben áll: megtagadják a velük való
szolidaritást, látszólag elitélik és megbélyegzik eljárásukat.
Bármennyire iparkodtam mentséget keresni, nem sikerült találnom. Szigoru
logikával arra a drákói eredményre kellett jutnom, hogy a nemzetekre tagosult
emberiség keretében a zsidóságnak létjogosultsága egyáltalában nincs, vagy
legfeljebb oly csekély százalékban lehet, hogy a nemzeteknek a hazafiságon, a
nacionalizmuson alapuló létezését ne veszélyeztethesse. Az ezenfelüli
létszámnak ki kell vándorolnia. Ez nem antiszemitizmus és nem a zsidóság
ellen irányuló rosszindulat, még csak nem is visszafizetése a Kunizmus
borzalmainak, hanem egyszerü és mindenek fölött természetes önvédelem.
Megadja ehhez a jogalapot a Wilsoni elv: a népek önrendelkezési joga.
Nem szabad összekevernünk a zsidót mint fajt a zsidóval mint vallással.
Nekünk a zsidóval nem mint vallással van bajunk – bár ha beigazolást nyer,
hogy a zsidó vallás a goj elleni gyűlöletet szítja, vallási szempontból is
kifogásolandó – azonban azon bűn, amely miatt a zsidóság felett pálcát kell
törnünk, az a zsidóság faji jellege, a veleszületett kozmopolitizmus. Míg a
vallásban gyökerező hibát kikeresztelkedés által ki lehetne küszöbölni, a faj
jellegben gyökerező hibát a keresztvíz nem mossa le. Ezt a hibát egyes egyedül
kereszteződéssel lehetne csak megoperálni, ehhez azonban természetesen idő
kell.
A zsidóknak, ha a nemzeti államokban meg akarnak maradni, faji
öngyilkosságot kell elkövetniök. Ha pedig erre nem képesek, ugy velük
szemben Bismark-féle erélyes politikát kell követni, ha – Bismark képes volt a
német egység érdekében keresztülvinni azt, hogy két tartomány lakosai
összeházasodás által kereszteződjenek, és így a házasságok szerelmi
vonatkozások nélkül bizonyos politikai célzattal jöjjenek létre, ugyan ezt a
nemzetek is utánozhatják a zsidófaj beolvasztása érdekében. Ha pedig a zsidók
ezen – elismerem kegyetlen – operációnak magukat alávetni nem akarják, akkor
vándoroljanak ki oda, ahol létesésüket [sic] megtürik vagy alkossanak önálló
államot. De azt hiszem,a józanul gondolkodó zsidók maguk is belátják ezen
okfejtéseim helyességét és ha igaz amit mondanak, hogy undorral fordulnak el a
Kunizmus kegyetlenkedéseitől, ugy nem fog nehezükre esni formailag is
kiválni a fajból, melynek bűneitől állítólag undorral fordultak el.
Azonban míg a kereszteződés legalább egyszer fizikailag megtörténhetik, tehát
mondjuk mintegy 50 esztendőre a zsidókat minden jogtól meg kell fosztani.
Meg kell valósítani rájuk nézve azt, amit ők maguk akartak megvalósítani, el
kell venni tőlük földjeiket, megszüntetni a földbérleteket, megszűntetni
magántulajdon jogukat és a földből és tőkéből mely ily módon
kommunizáltatik, kikell [sic] egésziteni az [sic] Kunizmus által megcsonkitott
2

nemzeti vagyont, az ellopott milliárdokat az elértéktelenedett hadikölcsön és
egyébb értékpapirokat, a megcsökkent valutát, a zsidóktól elvett földeket pedig
parcellázva és felszerelve szét kell osztani a földéhes hadfiak között, akik a
hazaszeretet oltárán életüket áldozták és nem hüsseltek a kozmopolitizmus
árnyékában. Minderre pedig jogalap azon jogszabály, hogy vollenti nonfit
injuria, az akarónak nem történik jogtalanság! Ők akarták, hogy ne legyen
magántulajdon, tehát ne legyen nekik magántulajdonuk.

3

N° 2) Túri Béla: „A zsidókérdés”2
A zsidókérdés Magyarországon közel sem a kommunizmus óta létezik. A kommün, amely
zsidóproletár uralmat jelentett, csak alkalom – kegyetlenül szomoru és kihivó alkalom –
volt, hogy a zsidókérdés a magyar nemzet életében a maga élességével és egész méretében
merüljön fel.
A zsidókérdést tehát teljesen hamis beállításban kezelik mindazok, kik azt akár a
kommunizmustól vagy akár a világháborutól számítják. Pedig a hajlamosság megvan erre
mindama cikkekben és fejtegetésekben, melyekkel most még zsidó irók is szinte elárasztják
a napisajtót. Tudom, hogy van ebben a beállításban bizonyos okos vagy inkább ravasz
számítás a zsidó irók részéről. Elvégre szenvedélyek és tömegérzések legerősebb hullámzása
idején se veszti el mindenki az igazságérzetét és objektiv ítéletét, tehát a zsidókérdéssel
foglalkozó zsidó irók számítanak annak a kétségtelen tagadásba nem vonható ténynek
megvesztegető hatására hogy zsidók is szenvedtek a bolsevizmus alatt. Sőt hogy ott, ahol a
kapitalizmus jóformán egyet jelentett a zsidó pénzarisztokrácia uralmával, ott a
kapitalizmust kioperálni akaró bolsevizmus, mint társadalmi és gazdasági rendszer, zsidó
husba is mélyen vágott.
De a zsidókérdést, mint magyar nemzeti és keresztény társadalmi problémát kell nézni. Csak
így jutunk el a mélyére. Csak igy tudjuk megérteni, hogy a keresztény nemzeti politika, mint
állampolitika miért tudta megragadni annyira az egész nemzetet, hogy éppen a történelmi
összeroppanás idejében kezd kibontakozni olyan egységes nemzeti politika, mely a kellő
horizontra emelve, egyenesen nagystilünek és történelmi jelentőségünek igérkezik a nemzeti
megujhodás szempontjából.
Nem is érti az a nemzet mai hangulatát és a keresztény nemzeti politikának leglényegét az,
aki nem a faji életösztön és magasabb fokon a nemzeti fennmaradás szempontjából nézi azt
a népmozgalmat, azt a nemzeti akaratmegnyilvánulást, azt a hatalmas törekvést, mely ma a
zsidókérdés mögött feszül és egy kitörni készülő tüzhányóként zug-sistereg. Ezért nem értik
meg sem a társadalom, sem a politika mai uj képletét azok a nyugodtabb elméjü és a magyar
politikába érzületileg bekapcsolódott zsidók se, kik egyénileg nem érzik magukat
felelőseknek vagy bünöseknek azért, ami a háború alatt és kommün idején történt és
Magyarország pusztulására vezetett. Ezt világosan látni a komolyabb felszólalásaikból. Igy
Székely Sámuelnek: Felelős-e a zsidóság az ország romlásáért cimü nyugodt és objektivnek
látszó politikai fejtegetései iskolai például szolgálnak arra, hogy mennyire nem tudnak a
kérdés lényegéhez nyulni azok, akik lelkileg nem részesei annak a keresztény
társadalomnak, mely a megroppanása alatt öntudatra ébredt s mely nemzeti létet akar élni a
Duna-Tisza mentén.
Mert a zsidókérdésnek nem az a tengelye, hogy Károlyi Mihály, Linder Béla vagy Hock
János, kiknek személyén keresztül annyi gonosz lélek szabadult rá az országra és döntötte
azt romlásba, keresztények voltak-e. A kérdés mélyebben az, hogy miért lett a magyar föld
olyan posvánnyá, melyben Károlyitól kezdve Kun Béláig és Szamuellyig minden fertőző
bacilus megteremhetett s politikai hatalommá tudott válni. Az is kétségtelen, hogy a magyar
politika utolsó évtizedének harcai egyenesen aláásták a történelmi osztályok pozícióját és mi
állandóan ostoroztuk ezt a politikát, ha még oly nagystílű egyéniség, mint Tisza István
égisze alatt folyt is. Erkölcsi züllésünk és a keresztény közélet megbomlása azért
következett be, mert a zsidóság szellem mint a rozsda, gyökerében marta meg egy
nemzetnek szellemi épségét. Nincs európai állam, melynek közéletéből a keresztény etika
ugy kisikkadt volna, mint Magyarországéból és nincs európai állam, melynek a modern élet
ütőereit képező gazdasági folyamata annyira zsidóérdekeltségbe került volna, mint
2

Forrás: Nemzeti Ujság 1. évf., 37. szám, 1919. nov. 9, 1-2. old.

4

Magyarországon. Ezt a tényt mi már régen láttuk. Hirdettük is. De a liberalizmus mást
tanított. Másfele csábította a közvéleményt. Most mindezt brutálisan felszínre hozta és a
nemzet tudatába korbácsolta a háboru és a kommün.
A legnagyobb államférfiaik és elmék, mióta csak a zsidóság elhagyta ősi földjét, meg is
látták a zsidó fajnak minden értékes tulajdonai mellett is a nemzeti életre dekomponálóan
ható jellegét. Amit egy Mommsen megállapított, hogy a zsidó faj valamiképp mindig állam
marad az államban, mert nem tud azonosulni faji szellemében a keresztény társadalommal,
ez az, ami már dekomponálást és a nemzeti erő megtörését eredményezi. Tiberius császár
már a római birodalomban nemzeti veszélynek mondja a zsidóság nagymérvű bevándorlását.
Olyan liberális államférfiu, mint Bismarck, mert nemzeti politikájában konzervatív volt – és
senki nem is lehetett más – ugyancsak óvta, hogy az értelmi vezetés át ne siklódjék a nemnémet fajra és elemre. Goethe meg a kulturális téren tartva szemét, kérdi ezt: miképp
adhatnánk szerepet a zsidóságnak a legmagasabb kulturában, mikor eredetük és ittlétük
egyenes tagadása annak.
Mit jelent mindez, ha nem azt, hogy a zsidóság annyira más szellem hordozója, hogy egy
nemzetnek legbensőbb erejét ássa alá, ha abban akkora részt vesz, hogy a meggyöngült és
megpuhult nemzetre mint viaszra nyomja rá a maga szellemét. Az azután egyre megy, hogy
mágnások, gentryk vagy polgári politikusok és kormányok tartják-e a pecsétnyomót a
kezükben. Ez csak annak a korszaknak szomoru történelmi adalékához tartozik, de nem
változtat a kérdés lényegén.
A magyar nemzet ezt érezte meg, a kommunizmus alatt ezt látta meg, hogy a nemzeti élet
energiáját támadta már meg a zsidó áfium. De öntudatra ébredt. Keresztény nemzeti életet
akar élni. Ezt jelenti ma a keresztény nemzeti politika. S mert ezt akadályozta meg a zsidó
szellem és tőke, ezért került napirendre a zsidókérdés, nem mint pogrom, hanem mint
nemzeti programm.

5

N° 3) dr. Frisch Ferenc, „A zsidóság igazi vára”3
Az ország közhangulatának szinte osztatlan állásfoglalása remélni engedi, hogy a megindult
politikai harc, mely a keresztény nemzeti irány és a destruktiv nemzetietlen zsidó rétegek
között folyik, a mi győzelmünkkel végződik. Tévedés volna azt hinni, hogy ezzel aztán
minden rendben is van. Nem! Csak utána kezdődik a zsidóság igazi várának: a közgazdasági
területeknek ostroma. A politikai hatalmat megszerezhetjük az ország felrázott
közvéleményének segítségével, de a zsidóság gazdasági tulsulya olyan mélyen bocsájtotta
gyökereit a magyar talajba, annyira a kezükben van minden és annyira nincsen a mi
kezünkben semmi, csak jóakarat és az országmentés szükségességének világosan
appercipiált tudata, hogy hosszu és elszánt küzdelemre kell készen lennünk.
A zsidóság nem küzdene a politikai harc porondján most olyan kétségbeesetten, nem félne
olyan, a szó szoros értelmében vett halálfélelemmel attól, hogy a politikai suly teljesen a
keresztény nemzeti irány kezébe kerül, ha azt hinné, hogy itt minden megáll. Tudja, érzi,
hogy a vaslogika mást, még sokkal borzasztóbbat hoz reá: a gazdasági harc végén hatalmi
sulyának teles elvesztését. Ez a küzdelem a keresztény nemzeti irányzatot nem lelkesedése
erejében, hanem harcrakészültségében, tudásában, hozzáértésében és egyáltalában az élethez
való jogában teszi próbára. Ha ennek kimenetele a mi vereségünk volna, ‒ amit a zsidóság
maga sem remél, ezért fél a harctól, ‒ mindent elvesztettünk. Ellenesetben a zsidóság veszit
mindent, a talaj kisiklik alóla, hatalmának gyökerei nem kapnak többé táplálékot, a törzs
elszárad, sorvadás és pusztulás vár reá.
Aki ugy képzeli, hogy ez a küzdelem könnyü lesz, nem ismeri a zsidó kapitalizmus
felkészültségét, annak sejtelme sincs ama szervezet alaposságáról, amelyet a zsidóság
évtizedeken át kiépített magának a magyar nemtörődömség és a közgazdasági területek iránt
való érdeklődés minimuma mellett. Már a háboru előtt is félreismerhetetlenül az egész
magyar közgazdaság birtokba vétele volt a zsidó kapitalizmus gazdasági politikájának
célkitűzése. A terv végrehajtása lassan ment, a vidéken a magyarság még bizonyos
ösztönszerű ellenállást tanusított. A nagy harc a mi figyelmünket az ellenségre, bajainkra,
szenvedéseinkre terelte s ezalatt a nemzeti szellemtől távol álló kapitalizmus teljesen
rávetette magát gazdasági életünk összes területeire. Sűrű és keresztülhatolhatatlan
hálózattal, szinte bevehetetlennek látszó várrendszerré építette ki a maga hatalmát. Alig van
Magyarországnak faluja, amelynek takarékja ne lenne kapcsolatban a főváros
pénzmolochjaival, amelyek a vidék munkájának minden gyümölcsét elszívták és elszívják és
a páncélszekrényekbe, onnét pedig a keleti eredetü részvényesek és tantieméhes nemzetietlen
és keresztényellenes igazgatóság zsebébe vándoroltatják. A vidék elsorvadt, elgyengült
mivoltában az ellenállástól most már teljesen elállott s minden ugy történt, ahogy a bankkirályok párnázott ajtaju igazgatósági szobáikban egy nemzet tönkretételét okozó tervüket
kigondolták. Alapitás, affiliáció, az alapitások affiliációi, fuzió, érdekeltség-vállalás, ezek
azok az eszközök, amelyeket mindenkor biztosan és jó eredménnyel használtak a fővárosi
nagybankok, látszatra a vidék gazdasági fejlődését tolva mint célt előtérbe.
Három nagy fővárosi bank tünik ki ebben a gazdasági hódító hadjáratban: a Hitelbank, a
Kereskedelmi Bank és a Magyar Bank. A többi csak ezeket utánozza, ezek mellett kullog s
hova-tovább még maguk sem tudnak a beolvasztó politika ellen küzdeni. Ennek a három
nagy tőke-óriásnak számai mutatják a maga teljességében a zsidóság gazdasági
felkészültségét. Ma ott tartunk, hogy a Hitelbank alaptőkéje: 160 millió, tartaléktőkéje: 170
millió, a Kereskedelmi Banké 100 és 214 millió, a Magyar Banké: 120 és 64 millió. A
Hitelbanknak 50 affiliált pénzintézete van, a Kereskedelmi Banknak 34, a Magyar Banknak
27. A Hitelbank egyenes affiliációs hálózatát a háború alatt háromszorosra, a Kereskedelmi
3

Forrás: Nemzeti Ujság 1. évf., 65. sz., 1919. dec. 12, 1. old.

6

Bank több mint kétszeresére, a Magyar Bank háromszorosára emelte. A hitelintézeti
hálózatot természetesen csak akkor látnók teljesen, ha az összes affiliációk affiliációit és
ezek érdekeltségeit is látnók. Ennek bemutatása lehetetlenség. A kép eléggé tiszta, ha
néhány esetet emlitünk. A Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület, amely a Hitelbank
affiliáltja, a következő intézeteket affiliálta: az Endrődi Takarékpénztárt, az Öcsödi
Takarékpénztárt, a Nagyszalontai Népbankot, a Békési Népbankot, a Mezőberényi
Gazdasági Takarékpénztárt, a Csanádapácai Népbankot. A Pesti Magyar Kereskedelmi
Bank egyik affiliáltja az Erdélyi Bank és Takarékpénztár, ennek érdekeltségei: a Deési
Hitelbank, a Marosvásárhelyi Bank és Takarékpénztár, a Magyar Bank affiliáltja az
Egyesült Bank és Takarékpénztár Nagyváradon, ennek affiliáltja a Belényesi
Takarékpénztár, a Sárréti Népbank, a Mezőgazdasági Takarékpénztár Berettyó-Ujfalun, a
Derecskei Népbank. Csak találomra ragadtunk ki néhány példát, de ezek jól illusztrálják a
helyzetet. Az egyes vidéki pénzpiacok szálai bekapcsolódnak egy központba, ezek a
központok mint affiliációk a pesti nagy bankokhoz tartoznak, tehát végeredményben az
egész ország pénzügyi hitelélete a pesti nagybankoktól került függő viszonyba.
A Hitelbank körébe tartozó ipari, kereskedelmi, közlekedési és egyéb vállaltok száma 76, a
Kereskedelmi Bank vállalatainak száma: 138, a Magyar Banké: 80. Ezen számokhoz
jönnének még a vidéki alapítások, affiliált intézetek; ipari és egyéb alapításai és
érdekeltségei. Itt is csak néhány eset bemutatására szorítkozunk. A Békéscsabai
Takarékpénztár Egyesület – a Hitelbank affiliációja – ipari és egyéb érdekeltségei: a Csabai
Gőztéglagyár, Wágner és Társai Rt., az Első Gyulai Kötött- és Szövött Iparárugyár Rt., az
Alföldi Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelmi Rt., a Gömörmegyei Áruforgalmi Rt., a
Sajóvölgyi Villamossági Rt., az Erdélyi Bank és Takarékpénztár, a Kereskedelmi Bank
affiliáltja, érdekeltségei: az Erdélyi Mezőgazdasági Rt., a Magyar Föld Rt., a Heimann-féle
Műmalom, az Erdélyi Malom- és Faipari Rt. A Magyar Bank mutat fel legklasszikusabb
eseteket ezen a téren. Csak egyik affiliáltját, a Temesvári Bank és Kereskedelmi Rt.-ot
emlitjük. Ennek vállalatai: a Szentgyörgy Sörfőzde Rt., a Kandia Cukorka, Csokoládé és
Konzervművek Rt., a Kimmel J. és C. Rt., a Temesvári Telekbank és Építő Rt., a Délvidéki
Mezőgazdasági Ipari Rt., a Kavaráni Mész – és Aszfaltipar Rt., az Első Deltai Téglagyár, a
Lamoth Sándor Gőzmalom és Gépgyár Rt., a Czinner és Társa Szalámigyár Rt. és még egy
csomó vállalat.
Így épült ki a vidéki pénz-, hitel-, ipar-, kereskedelmi- és egyéb gazdasági organizáció a
nagybankok uralma alatt. Ezek csak a nagy tömegből kivett példák. Ugyanígy végig lehetne
menni az egész országon és kitünnék, hogy az ipar, kereskedelem, bányászat, közlekedés és
egyéb vállalkozás terén a három pesti nagybank a létező vállalatok mintegy 80%-át tartja
kezében. A szénbányászat terén a Hitelbank és Kereskedelmi Bank iparvállalataik ellátására
megszerezték az ország szénbányáinak 74.33%-át.
Ezekből a számokból bontakozik ki a zsidóság gazdasági hatalmának kiépítettsége. Ezen
gazdasági hatalmat lekicsinyelni sulyos hiba volna. Ezen erőtulsulyt csak hosszu, nehéz,
ádáz és mindenre kész, elszánt küzdelemmel lehet legyőzni. Amikor az egyik oldalon az uj
politikai kurzus pénzügyi kormányzata az államgépezet máról-holnapra való
működtetéséhez szükséges erőforrások előteremtése végett még mindig kénytelen épp
azokhoz fordulni, akik ellen a nagy harcnak indulni kell, a másik oldalon pedig lelkesedést
igen, de az élet realitásai iránt kevés érzéket tapasztalunk, a harc elejét sem látjuk, annál
kevésbé a végét. Félő, hogy azokat, akik a közgazdasági területek visszahódítását írják mint
jelszót zászlajukra, a titkos ambició sarkalja csak, a vezérigazgatói, igazgatói stb. állások, a
másoktól eddig irigyelt tentiemekre való titkos vágy ad csak szavuknak szint és nyomatékot.
Évek hosszu során át kipróbált tudás, hozzáértés, komoly munka, az egyéni ambicióknak a
közös cél alá való rendelése, a legjobb erők egyesítése: ezek szükségesek a küzdelemhez. A
közgazdaságért való küzdelemben minden ballépés mérhetetlen és helyrehozhatatlan károkat
7

okozhat s a végén azoknak volna igaza, akik azt állítják, hogy a magyar csak az
előkelősködő hivatal íróasztala mellé, a szónoki emelvényre, a fehér asztal és borospohár
mellé való, de amikor merkantilis érzékről, pénzügyi feladatokról, az élet gazdasági javának
megszerzéséről, megtartásáról és növeléséről stb. van szó, akkor a zsidót nem pótolhatjuk.
A politikai hatalom egyszerre a maga teljességében fog a kezünkbe kerülni, a gazdasági
területeken a fokozatos, de biztos térnyerés politikáját kell alkalmaznunk. Olyan eszközökről
kell gondoskodnunk, amelyek a zsidóság gazdasági hatalmát alapjában rendítik meg. Holmi
apró hitelintézetek alapítása jó szolgálatokat tehet a küzdelemben, de ezek nem bírják az
iramot és már alapításukban messze maradnak azon harci eszközöknek, amelyekre
szükségünk van. A zsidó kapitalizmus, láttuk, a vidék megszervezett gazdaságából meríti
erejét, ezt a vidéki gazdasági erőt kell tőle elvonnunk. Ez pedig csak intézményesen és a
vidéki pénz és hitelélet szervezeteinek gyökeres átalakítása utján lehetséges.

8

N° 4) „Társadalmi bajaink és a zsidóság”4
Társadalmunknak különösen intelligens részében még mindig sokan vannak,
akik a beléjük gyökeresedett liberális életfelfogás folytán nem látják azt a
szoros összefüggést, amely társadalmi bajaink és a zsidófaj elszaporodása
között fennáll. Ezeknek és mindnyájunknak okolására nagyon tanulságos Kiss
Sándornak ‹A cél› folyóiratban ‹A zsidóság pathológiája› címen megjelent
cikke, amely az idegen faj térfoglalását, mint fertőző betegséget állítja elénk és
biológiai alapon fejti meg annak káros következményeit, roncsoló hatását.
Azt mondja, amint a bacillusok főleg három formában támadnak az emberi
szervezetre: 1. elvonják a testtől a táplálékot és megbontják a test szöveteit, 2.
anyagcsere termékeikkel mérgezik a testet, 3. kárt idéznek elő; ugyanezek a
szimptomái a társadalomra nehezedő zsidó kórságnak is. És tényleg a
zsidóságnak a nemzetek életébe való beékelődése mivel kezdődik? Mindig a
társadalmi anyagforgalom utjait, vagyis a piacot, a kereskedelmet lepik el
először, amelynek szétágzó csatornáin azután mindenüvé eljutnak, akárcsak a
bacillusok a véráramlás utján. Mindenütt oda ékelődnek a termelő és fogyasztó
közé és ezzel azt a hitet keltik, mintha a kereskedelem terén nélkülözhetetlenek
volnának. Pedig ha csak ötven évvel tekintünk is vissza gazdasági életünkben,
avagy egy kis figyelmet fordítunk Német, Francia, Angolország
kereskedelmére, látjuk, hogy a keresztény népek és saját fajvéreink is képesek a
társadalmi anyagcsere lebonyolítására. Csakhogy a kettő között óriási a
különbség. Ha valamely nemzet kereskedelme a saját fajvérei kezében van,
ennek haszna egyenletesen terjed ki a társadalom minden rétegére és a
kereskedelem fejlődése lépést tart az egész társadalom fejlődésével. Ellenben ha
az idegen faj közvetíti az áruk forgalmát, bár igyekszik kielégíteni a
szükségleteket, de ebben csak a saját önös céljaira van tekintettel. Nem mint
együtt működő szerv, hanem mint élősködő vesz részt a nemzeti társadalom
életében, amely a termelők és fogyasztók kiszipolyozásával kizárólag magát
hizlalja, míg a többi osztályokat kezdetben csak alárendelt helyzetbe juttatja,
később pedig teljesen elnyomorítja és lezülleszti.
Az idegen faj mérgező hatása abban nyilvánul meg, hogy minden gondolat,
érzés, akarat, amely belőle kiderül, sorvasztólag hat a nemzeti lelkületre és
felforgatja a hagyományokat. E méregnek legveszedelmesebb hordozói a sajtó,
irodalom és színház, amelyekből a méreg hatása alatt kivész a magasztos
gondolat, a nemes érzés és tisztességes szándék és ez által nemcsak a családi
erkölcsöt züllesztik szét, hanem megutáltatják a tisztességet, csodálttá teszik a
gonoszságot, terjesztik a rutnak, aljasnak becsülését, a szépnek, kiválónak
megvetését, miként ezt ujabb irodalmunknak nem csekély számu terméke
igazolja. Förtelmes képe van az ilyen megmérgezett, rothadó társadalomnak,
tele van szenvedésekkel és gonoszságokkal. Most mikor a léha mágnás eladja
magát a zsidóknak és fajtagadóvá válik, mikor a magát magyarnak valló
kisasszony megszökik az oláh tiszttel avagy szidja az őt befogadó magyarságot,
mikor a megvásárolt pénzügyi politikus kis vagyonokra hárítja az ország
adóterheit, mikor a tőkés kiuzsorázza a munkást, mikor a munkás gyalázza
nemzete multját, ezek mind az idegen faj által belénk oltott méregnek közvetlen
vagy közvetett folyományai.
4

Forrás: Fejérmegyei Napló 28. évf., 80. szám, 1921. ápr. 10, 1. old.

9

Érdekes a cikk véleménye a zsidóság asszimilációjáról. Erre vonatkozólag azt
mondja, hogy miután az asszimilált zsidó a társadalmi szereplés összes
lehetőségeit ismeri és minden eszköz rendelkezésére áll a társadalom
megmérgezésére, sokkal veszedelmesebb, mint a nem asszimilált, u. n. galiciai
zsidó. Ez távolról sem képes oly rombolásra, mint a beolvadt zsidó. A galiciai
zsidók legnagyobb veszélyessége tulajdonkép abban van, hogy belőlük lesznek
az asszimilált, magyar zsidók, amik a társadalom megmérgezésében, mint
milliomosok, írók, újságírók, művészek, tudósok stb. leginkább bűnösök. Míg a
bevándorolt szakállt visel és kaftánban jár, jüddis nyelven beszél, addig a sarki
rendőr is megpofozza, de mikor grófok barátjává finomul, minisztert buktat és
írókat fizet.
A bacillusos fertőzés harmadik következménye a lázas állapot, aminek folytán a
szervezet kizökken a normális élet keréknyomából és bizonyos beteges izgalom
fogja el. Így van ez a társadalomban is, amelynek az idegen méreg szülte
izgalma különböző fokozatu lehet. Kezdődik az egyszerű szociális izgalommal,
kulminálódik a Marxtól beígért és a szocialisták által előkészített társadalmi
forradalomban. Ez a lázas izgalom a társadalom minden elemére kiterjed. A
megmételyezett társadalomban a csecsemőtől az aggastyánig, a
munkásegyesületektől a parlamentig, a családtól az államig minden permanens
izgalomban van. Az uszító eszméktől hemzsegő sajtótermékek senkit sem
hagynak nyugodni. És az a különös, hogy ebben a lázas állapotban a társadalom
elégedetlen rétegei nem a közös ellenség, az idegen faj ellen támadnak, hanem
egymásnak igyekeznek ártani, egymást iparkodnak megsemmisíteni, minek
folytán a fertőző elem teljesen urrá lesz a tagjaiban meghasonlott nemzeti
szervezet felett.
Azoknak, akik a mi szomoru tapasztalataink után is biznak a forradalom és
kommunizmus előkészítőinek megtérésében, hisznek megrontóink sajtójának
fogadkozásában, cikkünk Fáy András következő meséjével válaszol. Egyszer a
skorpió arra kérte a teknősbékát, vinné át a hátán a folyó tulsó partjára. A
teknősbéka kezdetben vonakodott, mert ismerte a skorpió orvul támadó,
alattomos természetét. A skorpió esküdözött, hogy hálátlanságot nem tudna
elkövetni. Nagy rábeszélő ügyességgel megejtette a teknősbékát, mire az
felvette a hátára. Már a víz közepén jártak, mikor a teknősbéka érzi, hogy a
skorpió furja a hátát. Felháborodva tett szemrehányást ezért a hálátlan
szószegésért. ‹Jobb lenne ostoba, válaszolt a skorpió, magadnak tennél
szemrehányásokat; miként bizhattál abban, hogy meg tudom tagadni
természetemet?› A magyar fajnak, ha nem vigyáz, erős kilátása van arra, hogy a
teknősbéka sorsára jusson.

10

N° 5) Forgács Gyula: „A zsidókérdés”5
Nem egyedül álló kérdés ez. Olyan, mint a többi nagy, akár politikai, gazdasági,
felekezeti, vagy szociális kérdés, csak a többivel, az egésszel való
összefüggésében szemlélhető és látható a maga valóságában. Ha felfújjuk és
közös nevezőre tesszük s minden bajnak okát a zsidóságban keressük, éppen
olyan nagyot tévedünk, mintha semmibe vennők. Sajnos, hogy e kínos kérdés
annyira elmérgesedett, hogy az átlag közvélemény csak e két végletkategóriában tűr meg véleményt és minden hozzászólást e szerint ítél meg. Az
egyik csoport azt mondja: A zsidóságot maga Isten elvetette és bünteti. Ne
álljunk Isten igazságának útjába. Bízzuk a zsidóságot a maga megérdemelt
sorsára. Maguk a zsidók között is sok híve van ez álláspontnak, természetesen
az ellenkező szemszögből. ‹Ne imádkozzanak értünk a keresztyének.
Hagyjanak magunkra… Nincs zsidó kérdés…, gyűlölet van.›
A többség azonban inkább a nagyítás szolgálatába áll (…) Ez az aktív
antiszemitizmus azonban arra hivatkozik, hogy a magyar faj és nemzet
érdekében ezt meg kell tenni, a zsidó kérdést gyökeresen kell megoldani és a
gyűlölséget e faj ellen addig kell szítani, amíg az véres, vagy hideg pogromot
nem eredményez.
A faj és vér theoria, amely nálunk sokkal jobban terjed, mint azt sokan
gondolják, kétségkívül utánzása a német hitvallásnak (…)
A zsidógyűlölet és az isteni kijelentés, a Biblia, a bibliai egyházak igazságainak
megvetése oly szoros kapcsolatba jutottak egymással napjainkban, hogy
lehetetlen erre fel nem figyelnünk és észre nem vennünk, hogy bár a
zsidókérdésnek van politikai, gazdasági és még nagyon sok más oldala, de a
lelki oldala és annak az isteni kijelentéshez való viszonya olyan szempontok,
amelyeknek figyelmen kívül hagyása mérhetetlen zavart és veszedelmet idéz
elő és ez a folyamat már meg is kezdődött. (…)
A zsidógyűlölet elválaszthatatlan összefüggésbe került a vér, faj és nemzet
bálványimádásával és a keresztyénség megtagadásával. Szörnyű örvény tátong
ez út végén: Csak akkor vagy igaz magyar, csak akkor szereted hazádat, ha
megtagadod a sinai zsidó-istent és az ő fiát és helyükbe ülteted a modern
bálványokat: fajt, vért, nemzetet, és azokat imádod.
Azon lehetne csodálkozni, hogy e közös veszedelemben miért nem fog össze
minden istenfélő zsidó ás keresztyén a közös ellenség ellen. Sajnos nem fog
össze. Úgy állnak szemben egymással, mint ellenségek. Ebben pedig mind a két
fél hibás. A zsidóság hibáit keressék meg ők maguk. Én csak a mi hibáinkról
szólhatok.
A mi hibáink külső és belső.
…ha mi beletartozóknak hisszük és valljuk magunkat a keresztyénség s annak
nagy egységei, az evangéliumi és presbiteri egyházak nagy testvéri
közösségébe, hát miért nem állunk melléjük, miért nem teszünk vallást mi is
úgy a mi hitünkről, mint az amerikai, skót, angol, ír, stb. presbiteri egyházak a
faj és vér bálványimádása eleln és miért nem követjük a német protestánsok,
hitvallók példáját, akik pld. 1935 márc. 17-én minden templomukban
felolvastak egy proklamációt: (…) ‹Aki a vért, fajt és a népet teszi meg Isten
helyett az állam tekintélyének teremtőjévé és urává, az aláaknázza az
államot…› (…)
5

Forrás: Református Élet 4. évf., 17. szám, 1937. ápr. 24, 170-171. old.

11

[171. old.:] Belső hibáink súlyosak. Keresztyénségünk erőtlen a miatt, hogy
veszíti a lelkiségét. Az anyag, a szimbólum, a külső, a szertartás, a számbeli
többség vannak előtérben. Csoda-e, ha a zsidó azt hiszi, hogy mi pld. a
keresztvizet varázsszernek tekintjük és sok református azt vallja, hogy a
keresztség nem változtat a zsidón semmit. (…)
A zsidó- és minden nagy kérdés megoldása lelki síkon mehet végbe. Ez a sík
azonban az istentelenség és hitetlenség vaskapujával van elzárva úgy zsidó,
mint keresztyén előtt. A kulcsa azonban Jézus Krisztusnál van, Ő a lelkek és a
lelki élet királya. Ha az Ő Lelke lesz úrrá bennünk és közöttünk, a Lélek az
anyagot, a külsőt, a szervezetet, a társadalmi rendet s az egész nemzetet
átformálja úgy, hogy alkalmas eszköz legyen Isten kezében örök céljai és tervei
megvalósításához.

12

N° 6) Németh János, „A zsidókérdés nem érzelmi kérdés”6
Évek, évtizedek sulyos problémája volt nálunk Magyarországon a zsidókérdés. Mindenkit
érdekelt, mindenki beszélt róla. Aktualitása az évek során nem veszített semmit erejéből, az
érdeklődés nem halványodott a sok írás, ankétezés, gyülésezés, támadás és ellentámadás
hatására sem. Ezt a kérdést nem lehet unalmassá csépelni. Ezt a kérdést még az
eredménytelenség, az erőfeszítések látszólagos hiábavalósága sem löki az elkedvetlenedésés tehetetlenségszülte közömbösség szürkeségébe. Mert ez a kérdés nem érzelmi kérdés.
Ha a sokszor rendreutasított hangoskodókat csak érzelem vezette volna, akkor a kedvük már
régen lelohadt volna. Ha ez a kérdés csak felszínes érzelmi kérdés volna, akkor nem akadna
annyi komoly és meghiggadt ember innen és túl, aki komolyan és higgadtan boncolgatja a
kérdés szövevényes szálait. Feltétlenül észre kell vennie minden komoly és higgadt
embernek innen és túl, aki ebben az országban él, hogy itt nemcsak apró, játékos és sokszor
haragosnak látszó hullámocskák borzolják a magyar élet felszínét, hanem, bár sokak
homályos látása elől elrejtett, de mégis meglévő hatalmas erők rejtőznek a mélyben. Azt is
észre kell vennie mindenkinek, hogy ezek a rejtett erők évek és évtizedek óta keresik
elkeseredett küzdelemmel az eltolódott egyensuly kiegyenlítődését. A zsidókérdés nem
felszínes érzelmi kérdés.
A zsidókérdés talán elsősorban szociális-gazdasági probléma. Ebből a szempontból
nagyszerű, világos és objektiv cikkben írt róla az Uj Nemzedék egyik multheti számában. A
világos, érthető és mindenekelőtt igazságos megoldást is javasolja. Ez a cikk bizonyára nagy
lépésekkel viszi a kérdést a megoldás, vagy legalább is a megértés felé.
Egy gondolatot szeretnék az Uj Nemzedék cikkéhez fűzni. A cikk gondolatmenete
értelmében nyugodtan elejthetjük a sokak előtt nem tetszetős és talán jelszónak lefokozott
zsidókérdést és helyette hangoztathatjuk a szociális igazságot. Mert hiszen erről van szó.
Mindazoknak, akik fájó szívvel szemlélik a magyar élet keserves jelenét és kilátástalan
jövőjét s annak a magyar ifjuságnak, amely ebben a keserves jelenben tehetetlenül kénytelen
nézni jövő reményeinek elhervadását, csak ez fáj: az igazságtalanság. Az értékek, javak,
munkaterek, a magyar föld és a magyar jövő elsikkadása vagy elsikkasztása azok elől,
akiknek joguk és elsősorban van joguk hozzá. Tehát nem szükséges beszélnünk
zsidókérdésről, beszéljünk csak a magyar jussok igazságos elosztásáról. Ha ezt
hangoztatjuk, akkor az égető kérdés szakadékának tulsó partján nem lesz joga senkinek a
kérdést a gyűlölet, a hangoskodó magyarkodás, vagy fiatalos antiszemitizmus érzelmi
kérdésévé lealacsonyítani s ebből önmagának áttörhetetlen védőpajzsot kovácsolni. Viszont
az innenső oldalon sem akadnak majd olyanok, akik az érzelmek hatása alatt
meggondolatlan, meddő és céltalan harci zajjal hátráltatják a sulyos kérdés komoly munkát
és megfontolást igénylő megoldását. Tehát dolgozzunk megfeszített erővel a szociális
igazság érvényesüléséért.
A szociális igazságon kívül még más kérdések is kapcsolódnak ebbe a problémába. Az
egyik: a magyar szellemiség problémája. Bármennyire érezzük is a szociális és gazdasági
eltolódások igazságtalanságát, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy különösen az
utóbbi időben a szellemiség területén is érezhető eltolódások vannak. És amikor
katasztrófálisnak kell mondanunk a szociális igazságtalanságokat, [2. old.:] ha a társadalom
vagy a törvény nem kiált vétót és nem parancsol megállást a lejtőn, épen úgy meg kell
látnunk a mai magyar szellemi élet megfertőzését, meghamisítását, átcserélését idegen
szellemre. A sok kincsünk, értékünk mellett ez is egyik erőnk volt, amelyre büszkék
lehettünk és amelyet féltő gonddal kellett volna őriznünk és fejlesztenünk. A magyar
szellemiség hozzátartozott és hozzátartozik a magyar életerő fenntartásához. Ha tehát a
6

Forrás: Dunántúli Hírlap 46. évf., 8. szám, 1938. febr. 20, 1-2. old.

13

megbillent egyensulyt a szociális igazság terén helyre akarjuk állítani, akkor egyuttal helyre
kell állítanunk a magyar szellemi élet irányát is. Nem szabad eltürnünk, hogy idegen szellem
károsan befolyásoljon és irányítson bennünket akár a tudomány és irodalom, akár a
művészetek és a népi kultúra terén. Első lépés volna a magyar szellemi élet
csatornahálózatának, a sajtónak megtisztítása, hogy ne csatornaszellemet, hanem
kristálytiszta patakok átlátszó és üdítő, éltető vizét vigye a magyar élet minden sejtjébe.
A szellemiség kérdésén túl és fölött még egy kérdés van: a keresztény erkölcsiség kérdése.
Erőlködhetünk a szociális igazságért, visszafoglalhatjuk esetleg erőszakkal a magyar
szellemiség bástyáit, ha közben megfeledkezünk arról, hogy erkölcsünket, lelkünket is
kikezdi valami ártó féreg. Fölemelkedhetünk hősies küzdelemmel annyira, hogy mi
diktálhatjuk a gazdasági és kulturális élet tempóját, ha mellette megfertőzött bennünket a
mocsárszellem és messze vagyunk a becsület, a tisztesség és a keresztény erkölcs
tisztalevegőjű magaslataitól. Ebben az esetben gazdasági-szociális és kulturális
erőlködéseink nem érnek semmit.
Félek, hogy ez a kérdés is a zsidókérdéshez tartozik. Csak egy friss eseményt emelek ki az
erkölcsi élet megfertőzéséből. Tele vannak a lapok a Lipót-köruti csecsemőgyilkossággal. A
rendőrség Schwarz Zoltánt, a Zsidó-kórház volt gyakorló orvosát vádolja a bünténnyel,
akinek nincs Magyarországon érvényes diplomája. A Nemzeti Ujság azt irja az esettel
kapcsolatosan: »Hirek szerint a Zsidó-kórház orvosainak mintegy háromnegyed része ilyen
külföldön szerzett, de nem nosztrifikált diplomáju orvos.« A bűnösség kérdésében nem
foglalok állást, az a rendőrség és biróság dolga, de ha ilyen esetek megtörténnek, ha élnek
ezen a magyar földön olyan emberek, akiknél az erkölcs, a becsület és a tisztesség nem
számít, akkor azok megfertőzik a magyar erkölcsi életet és ellenük védekeznünk kell. És
bárki terjeszti ezt a nem keresztény erkölcsöt, legyen az zsidó, vagy nem zsidó, minden
erőnkkel szembe kell szállnunk vele. Ha pedig ilyen szempontból nézzük a kérdést, akkor
már megint nem zsidókérdés, hanem a keresztény erkölcs kérdése válik belőle.
Még szeretnék rámutatni a társadalmi védekezés, vagy küzdelem helyes utjára. A kérdést
véglegesen a törvényhozás oldhatja meg különösen szociális téren. De a törvényhozásnak
támaszkodnia kell valami erőre. Nevelődnie kell olyan magyar ifjuságnak, amely belső értékeinél
fogva bármikor alkalmas a szociális igazság maradéktalan végrehajtására. A belső értékek
gyarapodjanak a tisztult magyar szellemiség forrásainál és undorral forduljon el ez az ifjuság
mindattól, amely szellemiségét megfertőzné. Továbbá minden értékének és minden jogos
törekvésének alapja a krisztusi erkölcs, amely erőt és tiszta látást ad a nagy létkérdések
megoldásához.

14

N° 7) „Gyöngyös: Illusztráció a zsidótörvényhez!”7
Gyöngyös, április 14.
A készülő zsidótörvénnyel kapcsolatosan Gyöngyösön, ebben a 21.000 lakosu, virágzó
mátraaljai városban statisztikát készítettek arról, hogy a város kereskedelme, ipara, de a
földvagyona tekintetében is m i a z a r á n y a kereszténység és a zsidóság között.
Bank, ház, malom, vendéglő
Hét bank van Gyöngyösön, ebből h á r o m k e r e s z t é n y , n é g y p e d i g z s i d ó
kézben. A három keresztény banknak ugyanennyi igazgató, összesen tíz tisztviselő és
három altiszt alkalmazottja van. A négy másik bankban kilenc igazgató és huszonhat
tisztviselő működik. A z i g a z g a t ó k m i n d z s i d ó k . A tisztviselők közül
h u s z o n h á r o m z s i d ó é s h á r o m k e r e s z t é n y , de az utóbbiak 5 0 p e n g ő s
h a v i f i z e t é s ü kistisztviselőnők.
Érdekes a h á z t u l a j d o n statisztikája is. A város főterén álló 16 h a t a l m a s
b é r h á z b ó l 12-nek a t u l a j d o n o s a z s i d ó . Ugyanitt a z ü z l e t e k m i n d
z s i d ó k é z b e n vannak. A város piacterén is minden üzlet tulajdonosa zsidó s közülük
t ö b b m i n t a f e l e a h á b o r u u t á n v á n d o r o l t b e . Jellemző a telefonbérlők
megoszlása is. Gyöngyös 371 telefonja közül 215 z s i d ó v á l l a l a t o k é s c s a k 156
k e r e s z t é n y e k é , de ebben a számban benne vannak a közhivatalok és egyesületek
telefonjai is.
A város h á r o m gőzmalma k ö z ü l k e t t ő n e k a t u l a j d o n o s a z s i d ó , míg az
ugyancsak h á r o m k ő b á n y a t e l j e s e n z s i d ó k é z b e n v a n . A két legnagyobb
csemegeüzlet szintén zsidóé, hasonlóképpen a négy nagy cipőáruház és a hét bőrkereskedés
is, míg a n é g y é t t e r e m k ö z ü l h á r o m n a k t u l a j d o n o s a z s i d ó .
Kereskedelem és ipar
T e l j e s e n z s i d ó k é z e n vannak a város jéggyárai, pálinka- és konyakgyára,
szeszfőzői. A borbizományosok és ügynökök szintén mind z s i d ó k , irodai alkalmazottaik
pedig 90 százalékban. Z s i d ó k e z e l é s b e n v a n a v á r o s e g y e t l e n m o z i j a
é s z á l o g h á z a , valamint az egyetlen füszer- és gyarmatárukereskedés is. A
gyümölcskereskedők, exportőrök között a l i g v a n h á r o m k e r e s z t é n y , a
c s o m a g o l ó k b a n v i s z o n t m i n d k e r e s z t é n y e k d o l g o z n a k . Kilencven
százalék a zsidók aránya a borkereskedelemben, a rövidáru, ruházati cikkek
kereskedésében, a fa- és szénkereskedelemben is. A keresztény kereskedők c s a k a
k ü l v á r o s o k b a n helyezkedhettek el, a belvárosban két nagyobb és három kisebb
üzleten kívül nincs keresztény kereskedés. A g y ó g y s z e r t á r a k é s
vaskereskedések fele van zsidó kézben, míg az öt
szikvízgyár közül csak egynek a tulajdonosa keresztény.
Szellemi pályákon és földbirtokban
A szellemi pályákon 39 ü g y v é d k ö z ü l 14 a k e r e s z t é n y , a z o r v o s o k n a k
p e d i g 3 9 s z á z a l é k a . A többi zsidó. Az iparvállalatok, malmok, fatelepek
tisztviselői mind zsidók. Ugyancsak zsidó tisztviselők ülnek a faszeggyár és a kőbányák
irodáiban is. A 760 k i s i p a r o s k ö z ü l v i s z o n t c s a k 9 8 a z s i d ó , főként
ékszerészek, mészárosok, női és férfi szabók, bádogosok, villanyszerelők, vendéglősök, női
kalapkészítők, kárpitosok. N i n c s e g y e t l e n z s i d ó i p a r o s sem a kőműves, ács,
vasöntő, szíjgyártó, kötélverő, takács, csizmadia, faesztergályos, kőfaragó és kerékgyártó
iparban. Hasonlóképpen nem tartanak nyilván e g y e t l e n z s i d ó n a p s z á m o s t é s
s z ő l ő m u n k á s t s e m , de két iparengedéllyel bíró z s i d ó h o r d á r működik a
városban.
7

Forrás: Uj Nemzedék 20. évf., 85. szám, 1938. április 15, 3. old.

15

A föld- és szőlőbirtoknak 60 százaléka került zsidó kézre. A n a g y b i r t o k o k azonban
majdnem teljesen az övék, míg a n a g y b é r l ő k között arányuk: 4:1. A nagy
gyöngyösvidéki szőlőgazdaságok, így a Westphalen-féle mintagazdaság, a csókási,
visontai, pusztacserepesi, annahegyi, atkári, hevescsányi, markazi, oroszi, bagolyvári
szőlőgazdaságok t u l a j d o n o s a i , i l l e t v e b é r l ő i m i n d z s i d ó k .

16

N° 8) Pap Béla: „Levél egy ‛református zsidóhoz”8
Kedves Barátom!
Keserűségedet lélektanilag megértem. Azok közé a kevésszámú zsidó közé tartozol, akik a
keresztséget nem divatból, nem félelemből, de komoly meggyőződéssel vették fel. Őseid
több mint száz év óta élnek ezen a földön, szereztek birtokot a Dúnántúlon s tudom, benned
is őszinte volt a szándék, hogy beolvadj a magyarságba. És most fáj, hogy a zsidójavaslat
bizonyos szerény anyagi korlátokat von a zsidóság további térfoglalása elé s amint mondod,
elsősorban nem is az esetleges anyagi veszteség bánt, mint inkább az az erkölcsi leértékelés,
amelyet a javaslatból a zsidóság felé kiolvasni vélsz.
Mondom, lélektanilag megértem nekikeseredéset [sic], de ha Te is ilyen tárgyilagosan nézed
a dolgot, meg kell állapítanod, hogy kevesen, nagyon kevesen vagytok áttért zsidók, akik ha
az ősi karaktert nem is tudtátok mindenben levetkőzni, mindent megpróbáltatok az
asszimiláció érdekében.
De vajjon ez a „minden” csakugyan minden-e? Benne van-e a szenvedés, a vérverítékezés
ezért a magyar földért, amely cserébe talán csak egy darab száraz kenyeret, vagy
vándorbotot tud adni. Mert egyet ne felejts el: Nincs olyan gyökeresebb magyar család,
amelynek ősei ne szenvedtek volna fogságot, megvetettséget, hitükért és magyarságukért,
akiktől ne koboztak volna el a Bocskay felkeléstől, a 67-es kiegyezésig családi vagyonokat,
akiknek egy-egy tagja nem töltött volna éveket, vagy évtizedeket a kufsteini börtönben csak
azért, mert magyarnak vallotta magát.
Nos, erről van szó. A Ti magyarságotokból még hiányzik a szenvedés ezért a földért. Ha
csakugyan asszimilált magyarnak érzed magadat néhány száz sorstársaddal, itt az idő, hogy
magyarságodról az egész világ előtt tanuságot tégy. Tanuságot úgy, hogy önként ajánld fel a
nemzet számára azt, amire a magyarság zömének mulhatatlanul szüksége van. Légy az első,
aki önként felajánlja földbirtokát telepitési célokra, aki – ha gyárat vezetsz – önként
felkínálod gyáradat és tőkédet a tősgyökeres magyarságnak. Ha csak száz keresztyén zsidó
akad, aki ezt megteszi, úgy a magyarság, mint az egészvilág elhiszi, hogy lehetséges zsidó
asszimiláció.
És ha mindezt megtetted és bár a közvélemény idegennek, élősdinek, betolakodónak tart, Te
mégis szereted ezt a földet és népet úgy, hogy ha kolduskenyeret sem ad, akkor sem tudsz
élni nélküle – akkor csakugyan magyar vagy!

8

Forrás: Magyar Út 7. évf., 17. szám, 1938. április 28, 1. old.

17

N° 9) „A biboros hercegprimás pásztorlevele a zsidó-keresztségekről. Legalább
három hónapi próbára bocsátás és egyházfői engedély!”9
Dr. Serédi Jusztinián biboros hercegprimás most megjelent X. pásztorlevelében
a zsidókeresztényekről
a következő latinnyelvű leiratot intézi papságához:
„A zsidók ezekben a napokban n a g y s z á m b a n k i v á n j á k a k e r e s z t s é g e t
f e l v e n n i . Ebben a kivánságukban bizonyára indítja őket az i d ő k
viszontagsága is és nemcsak az örök, hanem inkább a földi
boldogságot törekszenek maguk és fiaik számára biztosabbá
t e n n i . Mégis kegyetlenül és igazságtalanul járnak el azok, akik a bizalom hiányában
v a l a m e n n y i ü k e t v i s s z a u t a s í t j á k de épen ugy azok is, akik a szándék
előzetes megvizsgálásának és az alapos oktatásnak mellőzésével s i e t n e k nekik a
keresztséget feladni. Szabály legyen az, hogy mindenkit szeretettel kell fogadni, akik meg
akarnak térni; azután l e g a l á b b i s h á r o m h ó n a p i p r ó b á r a b o c s á j t a n d ó k
a felnőttek, amely idő alatt hetenként legalábbis két teljes órán át a plébános, vagy
helyettese által a katekizmus igazságaiban oktatandók.
A keresztelés n e t ö r t é n j é k m e g a z e g y h á z f ő k i k é r t e n g e d é l y e é s a
p o l g á r i t ö r v é n y e k r e n d e l k e z é s e i n e k b e t ö l t é s e e l ő t t . Ezenkivül
vigyázni kell arra és ez az egyházfőhöz intézett beadványban különlegesen felemlítendő:
vajjon érvényes-e vagy legalábbis érvényessé tehető-e a
házasság, amelyben a keresztelésre jelentkezettek élnek .
Ellenkező esetben pedig, például, ha a házastársak között k ö t e l é k i a k a d á l y áll
fenn, a keresztség szentségét n e m l e h e t kiszolgáltatni. Azokat pedig, akik azt vélik,
hogy a zsidók házasságát a keresztelés után az egyház előtt ujból meg kell kötni és így
érvényessé tenni, felvilágosítjuk arról, hogy ez a véleményük t é v e s , mivel az ilyen
házasság a természeti törvény alapján é r v é n y e s és magának a keresztségnek a felvétele
folytán a szentség méltóságára emeltetik.
Figyelmeztetjük végül a főtisztelendő papságot, hogy a k e r e s z t e l é s u t á n i s
k ü l ö n l e g e s g o n d o t f o r d í t s a n a k a k i t é r t e k r e .”

9

Forrás: Uj Nemzedék 20. évf., 290. szám, 1938. december 22, 9. old.

18

N° 10) „Glattfelder Gyula püspök a keresztségre bocsátásról”10
A keresztségtől távol kell tartani mindazokat, akik arra nem méltók. A keresztség
nem önbiztosítási művelet, hanem tiszta lelki vágyakozás, beleolvadás Krisztus
választottainak közösségébe. Nem szabad tehát keresztviz alá bocsátani szándékuk
tisztaságának erkölcsi bizonyítéka nélkül olyanokat, akik csak látszatkeresztények
volnának. Ilyen a régiek között is elég van. Ha tehát a zsidóellenes rendszabályok
hatása alatt szokatlan nagy számmal jelentkeznek keresztelkedésre, mindenekelőtt
meg kell magyarázni a legnagyobb kiméletességgel és minden elfogultság nélkül,
hogy az Egyház világi törvényekkel szemben nem képes védelmet nyujtani és sem
jogi, sem társadalmi vonatkozásban a kitérésnek nem szabad kivételes biztosítékokat
juttatni, miért is céltalan hitet csak azért változtatni, hogy az uj vallás földi előnyöket
nyujtson.
(…) Meg kell állapítanunk, hogy aki komoly szándékkal jelentkezik, azt
megkeresztelni s őt a kereszténység közösségébe beiktatni az Egyháznak
kétségbevonhatatlan joga. Nincs földi hatalom, sem eszmeáramlat vagy politikai
személy, amely megakadályozhatná Krisztus rendeletének végrehajtását. Ha tehár
mindazok, akik lelkükben és nevelésük foyltán már rég elidegenedtek őseik hitétől és
Krisztus egyházába felvételt kérnek, semmiféle emberi szempont nem akadályozhatja
meg, hogy vágyuk teljesüljön és keresztények legyenek. (…) Ha pedig a megtérő
szándék tisztasága felől erkölcsi bizonyságot lehet szerezni, akkor is csak kellő
oktatás és előkészítés után lehet a Szentség kiszolgáltatásához fogni. (…) Ez előírás
betartására a papságot sulyos lelkiismereti felelősség terheli, s egyetlen plébános se
kérjen felhatalmazást felnőtt egyén megkeresztelésére, akinek legalább olyanarányu
hitbeli tájékozottsága nincs, mint aminőt elemi iskolát végzett gyermekektől
megkivánunk s erről komoly vizsgálat során nem győződött meg. Jó figyelmeztetni
arra is, hogy a megkeresztelkedők ne akarjanak feltünést keltő keretek között
keresztelkedni, s ne keressenek előkelő keresztapákat, mert a keresztény erények
egyik legelőkelőbbje a szerénység s ezzel ellenkező tendencia a szándék
kifogásolható voltát sejtteti. Idegenből jött jelentkezőt csakis lakóhelyének egyházi
hatósága bizonylata alapján szabad keresztelésre bejelenteni.

10

Forrás: Nemzeti Ujság 21. évf., 5. szám, 1939. január 6, 2. old.

19

N° 11) „Dr. Ravasz László püspök a zsidótörvényről”11
Ravasz László református püspök a Pester Lloyd vasárnapi számában cikket írt a
zsidótörvényről. Megállapítja cikkében, hogy a zsidókérdés akkor jut megoldásra, ha a
zsidóság asszimilációra hajlandó része akadályoztatás nélkül fel tud olvadni a nép egészébe és
az asszimilálódásra nem hajlandó rétegek a nemzettesten kívül új önálló államban találják meg
helyüket. A kérdés megoldása nagy részben a nemzeti nevelés feladata. Az új javaslat
legnagyobb hibáját is abban látja, hogy az első törvényt jelentősen kiélezi, anélkül, hogy a
nemzetnevelés átalakításáról gondoskodnék. Ennek az az eredménye, hogy a törvényjavaslat
nem belső és természetes átalakulást von maga után, hanem máról-holnapra a társadalom
egész rétegződését radikális gyorsasággal megváltoztatja. (…)
– Ha azt kérdezik, miben látom az új javaslatot elhibázottnak (…), azt kell mondanom: abban,
hogy a keresztyénséget nem részesíti előnyben és közjogi rendelkezéseivel a magyarságnak
árt. A javaslat keresztyénellenes jellegét abban látom, hogy nem tesz különbséget izraelita
vallású zsidók és zsidóktól származó keresztyének között, ha pedig mégis megkülönböztet,
gyakran a zsidószármazású keresztyének kárára. Egészen bizonyos, hogy a vállalatok a hat-, a
tizenkettő- vagy többszázalékos kereteket teljesen izraelita vallású zsidókkal fogják kitölteni
és így előfordulhat majd, hogy valaki elveszti állását, mert keresztyén, egy másik ember
megtarthatja, mert zsidó. Nem tudom másként, csak keresztyénellenesnek felfogni a
törvénynek azt a határozatát is, hogy olyanok, akik esetleg már három nemzedéken át
keresztyén szülőktől származnak, egy napon arra a bizonyosságra ébrednek, hogy keresztyén
vallásúak ugyan, de a zsidó népcsoporthoz tartoznak.
A törvény megszavazása után több zsidó lesz Magyarországon, mint eddig. A törvény olyan
újítást hoz a magyar alkotmányba, amit mindeddig szakadatlanul elleneztünk és mostanáig el
is tudtunk hárítani: egy népcsoportot, amely az országban szétszórtan él, egységes államjogi
testnek jelent ki és külön képviseletet biztosít neki a törvényhatóságban és a képviselőházban.
– A törvény korlátozásai alól ki kell venni mindenkit, aki keresztyén házasságból, mint
keresztyén született, tekintet nélkül szülei és nagyszülei származására. Kívánatos volna, hogy
azok, akik valamely keresztyén egyházhoz tartoznak de a törvény a zsidó népcsoportba
sorozza őket, 20-30 év mulva, ha a magyarságuknak és keresztyén erkölcsüknek példás
bizonyságát szolgáltatták, kivonassanak a törvény hatálya alól.
– Kívánatos az is, hogy a lelkészek, apácák, diakonisszák vagy magasabb egyházi rangban álló
esküt tett világi tisztviselők az illető egyház legfőbb testületének javaslatára kivonassanak a
törvény hatálya alól. Kívánatos, hogy szellemi és kulturális érdemek alapján is lehessen
felmentést nyerni, úgyhogy például a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy-Társaság
és a Corvin Testület zsidó származású, de keresztyén vallású tagjait ne érintse a törvény.
Végül adassék meg az államfőnek az a jog, hogy a minisztérium ajánlatára egyeseket,
bármilyen valláshoz tartozzanak is, a törvény korlátozó rendelkezése alól élethossziglan
felmenthessen.

11

Forrás: Református Élet 6. évf., 4. szám, 1939. január 22, 35. old.

20

N° 12) „Az Uj Nemzedék levelesládája” rovatban: „Zsidó férjek keresztény
feleségei”12
Igen tisztelt Szerkesztő Ur? A II. zsidótörvény tárgyalásánál rólunk, vegyesházasságban élő
őskeresztény asszonyokról mindenki megfeledkezett, pedig ennek a készülő törvénynek mi
vagyunk a legszánalomraméltóbb áldozatai.
Az olyan vegyesházasságoknál, ahol keresztény férfi vett el zsidó, vagy zsidószármazásu
feleséget, a készülő törvény egyik félre sem jár semmiféle hátránnyal. Fordított esetben a
zsidó, vagy zsidószármazásu férfi magával rántja az állástalanságba az őskeresztény
feleséget és mi, őskeresztény asszonyok a törvény következtében kenyér nélkül maradunk.
Ma elitélik a vegyes házasságokat, de ez csak a mai nemzedékre vonatkozhatik, mert ezek
már tudják, hogy lépésük milyen következményekkel járhat. De minket senki sem
figyelmeztetett és így utólag nem érdemelhetünk ilyen szigoru ítéletet, mely az
életlehetőségtől foszt meg minket.
Mi a gyermekeinket igaz keresztény és magyar szellemben neveltük, férjeinket
megtérítettük, vagyis missziós munkát is végeztünk, megérdemeljük tehát, hogy a törvény
alkotói ránk is gondoljanak és ne kövessenek el jóvá nem tehető igazságtalanságot. A
törvény alkotóinak nem lehet az a szándéka, hogy amikor arra érdemes zsidókkal, mint
„tiszteletbeli keresztények”-kel is kivételt kivánnak tenni, bennünket, született
őskeresztényeket sujtsanak. Ilyet még a legintranzigensebb fajvédő elgondolása sem
kivánhat.
Nekünk még a kivándorlás kétes vigasza sincs megadva, hiszen életünk és érzéseink minden
szála ideköt minket. De ezen tulmenőleg is az a helyzet, hogy minket nem segitenének a
kivándorlást segítő zsidó szervezetek és a zsidók be sem fogadnának maguk közé, hiszen
nem is tartozunk közéjük.
De ha mégsem lehetne férjeinket teljes jogu keresztényeknek elismerni, legalább annyit
kérünk mi, őskeresztény asszonyok, hogy a törvény határozott rendelkezést tartalmazzon
arra nézve, hogy a vállalatok a zsidó származásu, de keresztény vallásu alkalmazottakat,
kiknek keresztény a felesége, az engedélyezett 12 százalék keretein belül addig nyugdij
nélkül ne bocsáthassák el, míg más zsidószármazásu alkalmazottat tartanak. Az olasz
zsidótörvényben erre már van is példa. Kiváló tisztelettel: Egy, a zsidó törvénytől sujtott,
őskeresztény asszony.

12

Forrás: Uj Nemzedék 21. évf., 27. szám, 1939. február 2, 4. old.

21

N° 13) „Az Uj Nemzedék levelesládája” rovatban: „Keresztény gyerekek zsidó
apja!?”13
Tekintetes Szerkesztőség! Kérem adjanak helyet annak a kérésnek, hogy azokat a
zsidószármazásu családfenntartókat, akik kereszténnyel kötöttek házasságot s gyermekeik
is keresztények, azért mert keresztény családot tartanak el, mindaddig ne lehessen
állásukból elbocsájtani zsidó fajiságuk miatt, míg alkalmaztatási helyükön a fenti
kellékeknek meg nem felelő zsidó alkalmazott van.
Indoklásul felhozom a következőket:
Ha a törvény ilyen módon nem biztosit védettséget a keresztény gyermekeket és keresztény
asszonyt eltartó családfőknek, akkor a legtöbb zsidó befolyás alatt álló vállalat elsősorban
éppen ezeket az alkalmazottakat fogja elbocsájtani és nem azokat, akik a fenti kellékekkel
nem rendelkeznek.
Ha a törvény nem védi, ugy mi lesz a sorsa az ilyen keresztény családnak?
1. Zsidó cég nem alkalmazza, mert kikeresztelkedett és keresztény családot tart el,
2. keresztény vállalat nem alkalmazza azért, mert a törvény szerint zsidó,
3. önálló ipart sem folytathat, tehát semmi életlehetősége nincs és így a törvény –
intenciójával ellentétben – keresztény családokat sujtana. Tisztelettel: Aláírás.

13

Forrás: Uj Nemzedék 21. évf., 35. szám, 1939. február 12, 4. old.

22

N° 14) Hirdetés14
Aki őskeresztény, készüljön fel annak bizonyítására!
Keresztény származását apai és anyai ágon a nagyszülőkig visszamenőleg okmányokkal
kell igazolni. Az igazolásnál nem kell megválnia pótolhatatlan vagy nehezen beszerezhető
eredeti okmányaitól, ha fehéralapu, eredeti-hü fotokópiákkal rendelkezik.
Készíti: SCHULMAN LAJOS, Kádár-utca 4.
(A Nyugatinál) olcsón, gyorsan és megbízhatóan. – Megvárható vagy telefonhívásra (113–
901) motoros küldöncével dijtalanul érte küld és haza is szállítja.

14

Forrás: Uj Nemzedék 21. évf., 154. szám, 1939. július 9, 3. old.

23

N° 15) Dr. Beresztóczy Miklós: „Magyar egyházjogi esetek” 15
1.
Mihály jómódú katolikus legény el akarta venni Rozál szegény zsellérlányt, de a
kapzsi szülők ellenzésén a terv meghiusult. Az elkeseredett Mihály bosszúból erre
polgárilag egybekel a zsidó korcsmáros Vera lányával. Hogy családját szégyenbe
hozza, a megkötött reverzálisban még gyermekeit is a zsidóknak ígéri; aztán Pestre
megy, ahol egy vállalatnál altiszti állást kap.
Mielőtt gyermeke megszületnék, megszólal Mihályban a lelkiismeret: csak nem neveli
magzatát zsidónak! Szeretne egyházilag is megesküdni, hogy szentségekhez is
járulhasson a közeledő húsvét alkalmából. Vera hajlik a tanácsot adó plébános
kérésére, megkeresztelkedik, a házasságot rendezik s a megszületett kis Misit a már
katolikus anya imája kíséri a keresztelőre.
Elmúlik negyven év; a szülők meghaltak; Misiből székesfővárosi főmérnök lett, aki
most keresi iratait, hogy árjaságát igazolhassa. Kínos meglepetésére most derül ki,
hogy jóllehet születésekor megkereszteltették a katolikus szülők és azóta is katolikus
nevelésben részesült, államjogilag mégis zsidó. Amikor ugyanis édesanyja
megkeresztelkedett, elfelejtették megváltoztatni azt a reverzálist, melyet az apa
annakidején bosszúból a zsidó fél javára kötött. Most tehát a negyven éve
megkeresztelt főmérnök szaladgálhat a rabbihoz, hogy kitérését bejelentve
államjogilag is katolikussá lehessen és emellett hivatalában is csak nagy nehézségek
között sikerült kivívnia, hogy a zsidótörvény miatt állását ne veszítse.
Tanulság: ha vegyesvallású szülők nem abban a vallásban lesznek egy vallásúakká,
amely vallásnak javára szól a megkötött reverzálisuk, ugyanazon alakiságok mellett,
ahogy a reverzálist kötötték, változtassák azt meg, hogy így gyermekeik az egyvallásra
tért szülők hitében neveltethessenek. Erre vonatkozik az 1894:XXXII. t.-c. 3. §-a: „…a
létrejött megegyezés (reverzális) később csakis abban az esetben változtatható meg, ha
a különböző vallású felek közül valamelyik fél a másik házastárs vallására tér át úgy,
hogy a házasság egyvallásúak házasságává válik.
Ez esetben a megegyezés ugyanazon alakiságok mellett, de csupán oly irányban
változtatható meg, hogy a születendő, valamint a 7-ik életévét még be nem töltött
összes gyermekek most már valamennyien a szülők közös vallását kövessék és abban
neveltessenek; a 7-ik életévet pedig már túlhaladott, de az 1868:LIII- t.-c. 2.§-ában
megszabott életkort még el nem ért gyermekek az idézett törvénycikk 3-8. §-aiban
körülírt módon a szülők vallására térhetnek át, de csakis a gyámhatóság beleegyezése
mellett.”
2.
A zsidó életrevalóság jellemzésére, másrészt a harmadrendek taglétszámának váratlan
emelkedésén örvendő vezetők okulására: a kultuszminisztérium illetékes
ügyosztályától ismételten kérnek bizonyítványt, sokszor plébánosuk biztatására, a
zsidótörvénytől érintettek, akik arra hivatkoznak, hogy nem vonatkozik rájuk a
zsidótörvény, mivel hosszabb vagy leggyakrabban rövidebb idő óta ennek vagy annak
a harmadrendnek tagjai.
Ezen az alapon a zsidótörvény alól való mentességüket igazolni természetesen nem
lehet. A röviden zsidótörvénynek nevezett 1939 : IV. t.-c. 2. §. 8. pontja kimondja,
15

Forrás: Egyházi Lapok 63. évf., 2. szám 1940. február, 23. old.

24

hogy a zsidótörvény rendelkezéseit nem lehet alkalmazni „arra, aki keresztény
hitfelekezetnek tényleges vagy nyugdíjas lelkipásztora” és a vonatkozó végrehajtás
utasítás (7720/1939. M. E.) 6. §-a hozzáteszi: „lelkipásztori minőséget a
pappászentelésről (lelkész-szentelésről) az illetékes egyházi hatóság által kiállított
bizonyítvánnyal kell igazolni.” Világos tehát, hogy csak a törvény szövegének nem
pontos ismerete adott alkalmat a fentjelzett kérelmek előterjesztésére. De még ha a
törvény a papokat és szerzeteseket minden megszorítás nélkül ki is venné sújtó
határozatai alól, ez a kivétel akkor sem vonatkoznék a férfi és női szerzetesrendek
mellett világiak számára létesített vallásos társulatok, az ú. n. harmadrendek (702.
kánon 1-2. §.) tagjaira.

25

N° 16) „A zsidótörvény keresztény áldozatai”16
A második, túlságosan enyhe és meghaladott
zsidótörvénynek megvan az a hátránya, hogy sokszor több
kellemetlenséget, utánjárást jelent a magyar dolgozónak, mint a
zsidóságnak,
melyet ezzel a gazdasági élet csúcsáról őt megillető helyre akartak szorítani.
Alábbi sorainkkal egy ilyen újabb esetre akarjuk felhívni az illetékesek
figyelmét. Ez ugyancsak egy szakmát érint, de ha ilyen a helyzet mindenütt,
nem sok jóra van kilátás.
Az történt, hogy
a közellátási miniszter két hónappal ezelőtt zár alá vétette a
seprűgyártás főanyagát: a cirokot
azzal a megokolással, hogy a kisiparosok és nagyüzemek nem termelnek
arányosan. A zárlatnak az lett a következménye, hogy anyaghiány miatt
több gyár leállította üzemét és várt arra, hogy a
nyersanyagelosztás megtörténjék.
Az elosztás azonban még mindig nem történt meg, és csak esetenként
engedélyeznek néhány mázsa cirokot feldolgozásra és ezzel a dolgozóknak
egy-két napi munkát.
A közellátási miniszternek ez az intézkedése nem kevesebb, mint kétezer
keresztény magyar munkást érint és velük együtt ezek többezer
hozzátartozóját fosztja meg a biztos kenyértől.
Balassagyarmaton is 120 seprőgyári munkás néz
kétségbeesetten az elkövetkező napok elé,
amikor talán már egymázsa cirokot sem engedélyeznek feldolgozásra és így
a gyár kénytelen lesz őket szélnek ereszteni.
Megállapítható, hogy a cirok zárolására nem azért volt szükség, mert
Magyarországon kevés a cirok, hiszen nemcsak belső használatra termelünk
elegendő mennyiséget, hanem kivitelre is. A cirokzárlatnak egészen más oka
van. Az, hogy
a gyárak az egész országban zsidókézen vannak és ez az
intézkedés a zsidók egyeduralmát akarta ebben az iparágban
megszüntetni. Kérdezzük: miért a magyar munkások bőrén?
Miért kell hatezer embert koldussá tenni néhány zsidó miatt?
Nem lenne sokkal észszerűbb, ha a seprűgyárakat az állam vagy a városok
vennék saját kezelésbe, vagy magánosoknak nyujtanának kölcsönt a gyárak
megvásárlására, hogy a munka zavartalanul tovább folyjék?
A munkásságot a zsidótörvény folyományaként ebben az iparágban az a
veszély fenyegeti, hogy nemcsak életkörülményei lesznek nehezebbek,
hanem a munkanélküliség réme is felködlik előtte.
A munkásság kérdi: megmentik-e, vagy azt akarják, hogy a zsidótörvényen ő
vérezzen el?

16

Forrás: Új Rend 2. évf., 14. szám, 1941. ápr. 5, 4. old.

26

N° 17) „A ‛félvérek”17
A házasság előtti kötelező orvosi vizsgáltról szóló törvényjavaslat keretében a
kormány szabályozni kívánja az úgynevezett vegyes házasságok kérdését is. Ezzel
kapcsolatban az úgynevezett félvérek házasságkötéséről is intézkedni kíván. A javaslat
alapintézkedése szerint a félvérek házasságkötés szempontjából általában zsidóknak
tekintendők, tehát keresztyénekkel nem köthetnek házasságot. Kivételt csak azok a
félvérek alkotnak, akik keresztyén vallásban születtek és mindkét szülőjük is
keresztyén vallásban született.
A félvér fogalmának ez újabb meghatározása lényegesen eltér attól, ami az 1939. IV.
tc. 1. §-ának II. bekezdésében (1-3 pont) foglaltatik; sokkal szigorúbb annál a
meghatározásnál is, amelyet a hasonló szellemű külföldi törvénynek (ú. n. nürnbergi
törvény stb.) alkalmaznak és méltatlanul sujtja az ú. n. félvéreknek túlnyomó
többségét.
Elméletileg kétségtelen, hogy az ú. n. félvért, vagyis akinek egyik szülője tiszta
keresztyén, a másik pedig zsidó származású, ha fajának meghatározását e két kategória
(„keresztyén” és „zsidó”) egyikében akarjuk kifejezni, pontosan ugyanannyira lehet
keresztyénnek vagy zsidónak tekinteni. Minthogy azonban a keresztyénség nem
pusztán faji, hanem kulturális és erkölcsi fogalom is, az 1939:IV. tc. igen helyesen az
utóbbi szempont figyelembevételével dönti el a kérdést. E szerint keresztyénnek az a
félvér tekintendő, aki (röviden összegezve) keresztyén vallásban született és
születésétől fogva keresztyén vallásban és szellemben nevelődött. A törvény a
nevelésre veti a hangsúlyt és ezért keresztyénnek tekinti a többi feltétel fennforgása
esetén – még azt a félvért is, aki legkésőbb 7 éves koráig felvette a keresztyénséget.
Annak, hogy az illető valóban keresztyén nevelést kapott, a törvény szerint lényeges,
de elegendő kritériuma az, hogy zsidószármazású szülője legkésőbb a gyermek 7 éves
koráig szintén áttért keresztyén vallásra.
A házassági javaslat ettől eltérően házasságkötés szempontjából csak azt a félvért
tekinti keresztyénnek, aki nemcsak maga, hanem fajilag zsidó származású szülője is
már keresztyén vallásban született. Köztudomású, hogy ez a félvéreknek csupán
elenyészően csekély töredékére áll. Mi lesz a többivel? Ez a többi, a túlnyomó
többség, e javaslat szerint kizárólag zsidóval köthet házasságot. Ez esetben azonban –
ugyanezen javaslat szerint – akkortól fogva ő maga is zsidónak fog minősülni. (A
javaslat ezt a jogvesztést ugyan csupán a házasság szempontjából is kivételezett
félvérekre kívánja megállapítani, ebből azonban értelemszerűen következik, hogy ez a
fortiori áll a többi félvérre is.) Gyakorlatilag ez tehát annyit jelent , hogy az ilyen
félvér (hangsúlyozzuk: a túlnyomó többség) egyáltalában nem léphet házasságra,
illetve csak zsidóval léphet, keresztyén minőségének elvesztése árán.
A félvérek házasságkötési jogának ilyen korlátozása semmiképpen sem szolgálja a
fajvédelem érdekét. Ellenkezőleg csak a zsidóság szaporodását eredményezi, vagy
„legjobb esetben” az erkölcstelen, házasságon kívüli nemi élet elterjedését. Világos,
hogy, ha egy félvér színkeresztyénnel köt házasságot, gyermeke már
háromnegyedrészben keresztyén lesz, akit még a legszigorúbb fajvédelmi törvények
(nürnberg, stb.) is teljes jogú keresztyénnek tekintenek. Világos az is, hogy az
egyképpen áll minden félvérre,tekintet nélkül arra, hogy zsidó származású szülője is
már keresztyénnek született-e vagy sem. Ez a disztinkció tehát fajvédelmi
szempontból teljesen indokolatlan. Fajvédelmi szempontból csak kétféle megoldás
lehet logikus: 1. vagy minden félvért ki kell zárni a keresztyén házasság lehetőségéből;
17

Forrás: Református Élet 8. évf., 26. szám, 1941. június 28, 1-2. old.

27

2. vagy valamennyiüknek meg kell adni – az 1939:IV. tc. egyéb feltételeinek
fennforgása esetén – ezt a lehetőséget. A javaslatban kontemplált felemás megoldás a
fajvédelem szempontjából is ellentmondó. Kizár a keresztyén házasság lehetőségéből
olyan valódi félvéreket, akikben kétségtelenül csupán 50 zsázalék zsidó vér van;
viszont megadja ezt a lehetőséget olyanoknak, akiknek esetleg mindkét szülőjük
százszázalékosan zsidó származású, de akinek családja már régebben kitérvén,
keresztyénnek számítanak. Bár az ilyen esetek bizonyára ritkák, elvileg nincs is
kizárva, hogy ilymódon fajilag százszázalékosan zsidószármazású egyének is
köthetnek százszázalékosan keresztyénekkel házasságot, míg kimutathatóan csupán 50
százalékban zsidó származású, de keresztyénnek született, a keresztyénségben
nevelkedett egyéneknek, köztük történelmi nevü családok félvér leszármazottainak ez
megtiltatik.
Magyarországon a multban igen sok vegyes házasság köttetett. Érthető, ha a kormány
ezt a jövőre nézve lehetetlenné akarja tenni; de semmiképpen sem méltányos
elgondolás az, hogy a multban kötött ilyen házasságok leszármazottai [sic] életbevágó
emberi és állampolgári jogaikból kizárják. A javaslat – nyilván szándéktalanul – ezt
célozza. Elvileg minden félvér számára két út van nyitva: vagy vissza a zsidóságba
vagy tovább előre a keresztyén magyarságba való teljes asszimilálódás felé. Minden
félvér tulajdonképpen már megtette az első lépést az utóbbi irány felé; a javaslat most
arra kényszerítené ezeknek túlnyomó részét, hogy forduljanak vissza a megkezdett
úton, merüljenek bele a zsidóságba, amelyből már zsidó szülőjük áttérése és a saját
keresztyén születésük és nevelésük folytán több, mint félig kiemelkedtek. Arra
kényszeríti őket, hogy váljanak újra zsidókká és így vesszenek el a keresztyén
magyarság számára. A törvényhozásnak ez nyilván nem lehet az intenciója.
A helyes megoldás az lenne, hogy mindazok a félvérek, akik az 1939:IV. tc. I. §-ának
II. bekezdése szerint keresztyéneknek minősülnek házasságkötés szempontjából is
keresztyéneknek legyenek tekintendők. Ez a megoldás pontot tenne az egész
úgynevezett félvér-kérdésre, amely közéletünknek amúgy is egyik legkínosabb
kérdése és végre jogbiztonságot nyujtanak ennek a szerencsétlen, önhibáján kívül
felemás helyzetben élő, valószínűleg többszázezer főnyi kategóriának, amely még ma
is – többé-kevésbbé bizonytalanul lebeg zsidóság és keresztyénség között, bár
születése, nevelése és hajlamai egyértelműen a keresztyénség felé vonzzák és ahhoz
való tartozásra elegendő jogcíme is van.
A törvényjavaslat szövegezője előtt nyilván az a cél lebegett, hogy kizárja a keresztyén
házasság lehetőségéből azokat, akik az 1939:IV. tc. szerint keresztyéneknek
tekintendők ugyan, de a keresztyénséghez fajilag semmi közük sincs. A javaslat
intencióival valóban nem áll ellentétben, ha kizáratnak ebből azok, akik csak az
1939:IV. tc. 1. §-ának 3-ik (harmadik) bekezdése alapján tekintendők (korlátozott jogú
keresztyéneknek. Fajvédelmi szempontból azonban teljesen elegendő, ha csupán ezek
záratnak ki a keresztyén házasságból, míg az 1939:IV. tc. 1. §-ának második
bekezdése alá eső, azaz kétségtelenül félig keresztyén származásúaknak
keresztyénekkel való házassága megengedtetik.
A javaslat, mai formájában vagy coelibátusra kényszeríti a félvéreket vagy arra, hogy
olvadjanak bele a ghettóba, amelyhez pedig soha semmi közük sem volt. Reméljük,
hogy a magyar törvényhozás bölcsessége megmenti e szerencsétleneket mind a két
fajta méltánytalanságtól.

28

N° 18) „Kilencszáz éves magyar zsidótörvények”18
A III. zsidótörvény vitája alkalmával nem lesz érdektelen, ha
visszapillantunk a régi magyar zsidótörvényekre. Mert tulajdonképpen nagy
tévedés második és harmadik zsidótörvényről beszélnünk, hiszen őseink is
látták már a zsidó faj térfoglalásának veszedelmét és – legyünk őszinték –
sokkal erélyesebben rendszabályozták meg őket, mint mi.
Az első magyar zsidótörvényeket még az Árpádházi királyok korában
hozták.
Szent László
a szabolcsi zsinaton törvényt hozatott a zsidó kereskedők és a vegyes
házasságok ellen, pedig a szabolcsi zsinat közel kilencszáz esztendővel
ezelőtt, 1092-ben volt.
Az aranybulla
a pénzváltás, sókamarásság, vámkezelés terén bevezette a teljes
zsidómentességet.
II. Endre
megújította az aranybulla zsidótörvényeit és bevezette a zsidók ismertető
jelét: a sárga folt kötelező viselését!
A mult leggyökeresebb zsidótörvényét
Nagy Lajos
hozta, ő ugyanis egész egyszerűen kiutasította az országából az egész
zsidóságot! Hogy azután a zsidóság hogy szivárgott be ismét, arra
vonatkozólag megbízható adataink nincsenek, de tény, hogy
Zsigmond és Mátyás királyoknak
ismét erélyes rendszabályokat kellett hozni a zsidók terjeszkedése ellen.
Rövid évszámokban: 1578, 1593, 1595, 1625, 1630, 1647 évek voltak az
erélyes zsidóellenes törvények fontosabb dátumai. Habsburg-időkben a
zsidóság helyzete fokozatosan javult és
a liberális időkben soha nem képzelt hatalomra tettek szert.
Legújabban a szegedi gondolat erősödésével ismét csökken a zsidók
szerencsecsillaga.
A zsidók magyarországi évezredes szereplésével és az egykori zsidó
törvényekkel kapcsolatban lehetetlen két felmerülő gondolattal nem
foglalkozni: A magyarországi összes fajták közül miért éppen a zsidóval volt
mindig baj?
Hogy történhetett meg az, hogy az ismételt zsidótörvények, sőt kitiltások
ellenére se tudtunk ezer év óta ettől a kártékony fajtától megszabadulni?
Azt hisszük, közel járunk az igazsághoz, ha erre a két kérdésre a
következőképpen válaszolunk:
Hogy a magyarországi összes fajták közül a zsidókkal volt a legtöbb baj,
annak csak az lehet a magyarázata, hogy a zsidóság természeténél fogva
kártékony, kibírhatatlan tulajdonságai vannak és ha ezer év alatt nem
változott, úgy semmi alapunk sincs azt hinni, hogy a jövőben változzon!
A másik kérdésre kemény a válaszunk, de őszinte. A zsidóság hatalmának
kizárólag azok a keresztény gyászmagyarok voltak az okai, akik
a zsidót ismét beengedték, vele szóba álltak, nála üzletet
kötöttek és így hatalmát elősegítették!
18

Forrás: Új Rend 2. évf., 28. szám, 1941. júl. 12, 2. old.

29

ezer év alatt elfelejtettünk ezek ellen is szigorú törvényeket hozni! Ezer évig nem
neveltük elég hatásosan a népünket, hogy felismerje a zsidóság bűneit és
veszedelmeit, nem adtunk elég szilárd erkölcsi alapot, hogy a zsidó léha,
erkölcstelen szellemet megvesse és annak hátat fordítson! Ezer év tanulsága int
bennünket, hogy ha most már véglegesen le akarunk számolni az egész
történelmünkön végighúzódó kérdéssel, akkor magunkat is meg kell reformálnunk,
nehogy valamikor újabb törvényeket kelljen hozni az új erőre kapott zsidósággal
szemben!

30

N° 19) „Keresztények zsidóvá lesznek, hogy zsidóval házasságot
köthessenek”19
Kötelességünknek tartjuk, hogy szóvá tegyünk egy olyan kérdést, amelyről talán jobb lenne
szégyenkezve hallgatni. Nevezetesen arról van szó, hogy a fajvédelmi törvény életbelépése
óta szinte nap, mint nap előfordul, hogy keresztények térnek át a zsidó vallásra, csak azért,
hogy a fejvédelmi törvényt kijátszva, zsidóval köthessenek házasságot.
És ez a jelenség mutatja a fajvédelmi törvény óriási hibáját. A fajvédelmi törvénynek
ugyanis az a célja, hogy megakadályozza a zsidók és magyarok házasságkötését, illetve
vérkeveredését, mert ezt magyar szempontból nem tartja kívánatosnak.
Ezért a törvény úgy intézkedett, hogy a jövőben izraelita-zsidó nem köthet kereszténymagyarral házasságot, de még a kikeresztelkedett zsidó sem, mert a törvény felfogása szerint
a zsidó a kikeresztelkedés által csak vallását változtatja, de a keresztség szentsége nem érinti
a faji vonatkozásokat. Azaz röviden: egy fajból keresztség útján nem lehet kilépni, illetve
kiválni.
Ez egészen világos rendelkezés lenne, ha…
Ha a törvény rendelkezett volna azirányban is, hogy vallásváltoztatás útján viszont nem
lehet egy fajba belépni!
De erre vonatkozólag nincs rendelkezés és ezért történhetik meg, hogy állandóan szaporodik
azoknak a keresztényeknek száma, akik az izraelita vallásra térnek. Mert így – lévén
mindkét fél zsidó, illetve izraelita – szabadon köthetnek a fajvédelmi törvény ellenére is
házasságot.
Ebből a tényből azután egész problémasor következik. Vagy nem kívánatos a zsidó s magyar
vérkeveredés s akkor keresztények nem lehetnek zsidóvá. Vagy megengedhető az izraelitamagyar és izraelita-zsidó házasságkötése s akkor az egész fajvédelmi törvény fércmunka.
Mindenesetre ezeket a kérdéseket sürgősen tisztázni kell. Mert a fajvédelmi törvény
jelenlegi formájában csak a magyarságot tesz nevetség tárgyává a világ és a nemzetközi
zsidóság előtt!

19

Forrás: Csepeli Őrszem 1. évf., 38. sz., 1941. nov. 14, 1. old.

31

N° 20) „Fajgyalázásért háromhónapi fogházra itéltek egy ujpesti
asztalosmestert”20
Fajgyalázási ügyet tárgyalt a pestvidéki törvényszék Csikmák-tanácsa. B. Molnár Pál 35
éves keresztény ujpesti asztalosmester ült a vádlottak padján. Az asztalosmester néhány
évvel ezelőtt feleségül vette Weisz Ilona zsidólányt s a felesége kedvéért áttért a zsidó
vallásra. Később elváltak s B. Molnár Pál jelentkezett a rabbinál s közölte vele, hogy vissza
akar térni a keresztény vallásra. Közben megismerkedett Zsiros Mária 22 éves keresztény
leánnyal s azzal közös háztartásba lépett. Feljelentésre megindult ellene az eljárás s ezért
került most a törvényszék tanácsa elé.
A vádlott tagadta bünösségét. Okmányokat mutatott fel, amelyek szerint mind a négy
nagyszülője is teljesen keresztény származásu volt. A biróság nem fogadta el ezt a
védekezést és a vádbeli cselekményért nem jogerősen háromhónapi fogházra itélte B.
Molnár Pált. Az ítélet megokolása szerint fajgyalázónak számit az a „fajilag keresztény” is,
aki a törvény szerint zsidónak tekintendő, vagyis az, aki a zsidó hitfelekezet tagja.

20

Forrás: Uj Nemzedék 24. évf., 123. szám, 1942. június 2, 6. old.

32

N° 21) „Kiket tartóztattak le eddig a keresztlevélhamisitási bünügy
gyanusitottjai közül? Bogdán wekerletelepi református lelkész vallomásának
megdöbbentő részletei”21
Bogdán Gyula…, aki 1923 óta papja a Wekerle-telepnek,22
keresztleveleket hamisitott
és főként Szlovákiába csempészték ki ezeket az okmányokat olyanoknak, akik ezzel az
okirattal az ottani zsidókitelepítések hatálya alól akarták magukat kivonni. (…)
aki fizetett, annak meg sem kellett keresztelkednie, átadta a pénzt és megkapta a
keresztlevelet.
(…) a müvelt, kétségtelenül tehetséges, nagycsaládu wekerletelepi református lelkészről
még a szükebb környezete sem tudta, hogy kétlaki életet él. Nappal odaadó buzgalommal
látta el lelkészi feladatait,
este pedig budapesti kártyakluboknak volt közismert, nagytételekben játszó
vendége.
Rabja lett a kártyának és az utóbbi időben mintegy 70.000 pengőt veszített. (…)
Bogdán közel 400 keresztlevél hamisitást vallott be,
De az a feltevés, hogy legalább 2000 ilyen okiratot állított ki. Egyelőre még nem lehet
megállapítani, milyen összeget kapott, és mit kerestek azok, akik „üzletfeleit” szállították.
Minthogy átlagban 4-500 pengőt fizettek,
valószínüleg többszázezer pengőre rug az az összeg, amelyet az okirathamisitók
zsebrevágtak.

21
22

Forrás: Uj Nemzedék 24. évf., 132. szám, 1942. június 13, 3. old.
Egyben Kispest képviselő testületének is tagja volt.

33

N° 22) Sipos Géza: „Azonnali módosításra szorul az erdélyi áttérési törvény.
A zsidótörvény teljes érvénytelenségét jelenti a mai állapot”23
Az az áttérési törvény, amely a mai napig Erdély egész területén érvényben
van, egy olyan politikát szolgált, amelynek egyetlen célja az
elnemzetleniesítés minél könnyebbé és gyorsabbá tétele volt. Ha erdélyben
valaki el akarta hagyni vallását, akkor nem kellett megjelennie saját
lelkészénél vagy papjánál, hanem az egyháztól teljesen függetlenül, az állami
anyakönyvi hivatal előtt kellett kitérési szándékát két tanú jelenlétében
bejelenteni. Erről jegyzőkönyvet vettek fel, az illető egyházat értesítetták (de
pl. nagyobb városokban a kitérő címét nem közölték), ‒ és ha közben az
áttérni készülő vissza nem vonta nyilatkozatát, akkor az áttérés minden
további nélkül egy hónap múlva hivatalos formában is megtörtént.
Ez a rendszer nemcsak azt zárta ki, hogy az egyházak tiltakozzanak a
kitérések ellen, ‒ hanem azt is, hogy tiltakozzanak az áttérések ellen, tehát az
ellen, hogy nem kívánatos elemek lépjenek be pl. a református egyházba,
minden lelki előkészítés nélkül. Így meg történhetett és ma is megtörténhetik,
hogy pl. egy izraelita reformátussá lesz a nélkül, hogy a lelkészi hivatalban
egyszer is megjelent volna, sőt a nélkül, hogy megkeresztelkedett volna.
Észak-Erdély visszatérése után természetesen ennek a törvénynek az
elnemzetleniesítő célja visszafelé sült el és a felszabadult lelkek siettek vissza
különböző okok miatt elhagyott egyházaikba. Öntudatosabb egyházközségek
eklézsia-követést kívántak ez esetben, ‒ de sok városi gyülekezetben ‒ sajnos
– bűnbánat és jóvátétel nélkül, pusztán formailag történt meg ez a
‹visszatérés›.
De ez még csak a kisebbik baj. Sokkal súlyosabb azonban az, hogy az
érvényben hagyott törvény nem vette ki a zsidóságot az ország törvényeinek
megfelelően e régi törvény hatásköre alól, hanem Erdélyben ma is nyugodtan
térhet át a zsidó református vagy más hitre, minden megkeresztelkedés,
személyes megjelenés, előkészület nélkül is. A római egyház úgy próbált ez
ellen tiltakozni, hogy az ilyen áttéréseket nem fogadja el s az áttérteket nem
kereszteli meg – így az oda térő zsidók előbb 1-2 hónapig ‹református› vagy
‹unitárius› hitűekké lesznek, azután az új hitből nyugodt lélekkel áttérnek.
Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy 1925-ig teljesen rendezetlen lévén a román
áttérési törvény, az azelőtti időkben zsidó hitre áttértek (mert ilyen gyászmagyarok is akadtak), az állami anyakönyvekben még áttérés előtti hitükkel
szerepelnek, s így történhetett meg az, hogy pl. Székelyudvarhelyen
iparengedélyt kapott a várostól egy Goldberg Mártonné Széles Erzsébet nevű
asszony, aki férjhezmenetelekor, 1921-ben, izraelita hitre tért át, minden
gyermekét zsidóként nevelte fel – de most a városi anyakönyvvel bizonyítani
tudta, hogy ő ‹nem is volt soha zsidó› ‒ holott ez az áttérés a református
egyház anyakönyvében szabályszerűen be van jegyezve.
23

Forrás: Református Jövő 3. évf., 27. szám, 1942. júl. 2, 4. old.

34

Arról is van tudomásunk, hogy budapesti zsidók egyszerűen leutaznak
Nagyváradra vagy Kolozsvárra és ott térnek át tetszésszerinti hitre, a
zsidótörvény teljes kijátszásával.
Ennek a lehetetlen helyzetnek megoldására azonnali intézkedés het [sic]:
először az állam kell, hogy kivegye a zsidóságot az Erdélyben még érvényben
lévő áttérési törvény hatásköre alól (ami egy igen egyszerű, kicsiny rendelettel
is megtörténhet), ‒ másfelől az egyes erdélyi egyházközségek külön vagy az
Erdélyi Egyházkerület egyetemlegesen kell, hogy megfelelő határozatot
hozzon a visszaélések megakadályozására.
A székelyudvarhelyi református egyház presbiteriuma – Dávid Gyula
lelkipásztor javaslatára – például kimondta, hogy a református egyház nem
hajlandó átvenni és anyakönyvezni csak az olyan izraelitákat, akik az állami
áttérés idejétől számított legalább egy éven keresztül, legalább heti egy,
összesen tehát 52 előkészítő órán résztvettek, hitünk igazságaival kellőképpen
megismerkedtek és áttérésük komolyságát bebizonyították. Ha ez nem történt
meg, az egyház nem igazolja az áttérést és erről anyakönyvi kivonatot adni
nem hajlandó.
Ez utóbbi intézkedés azonban eredményessé csak úgy lehet, ha egyetemessé
lesz, mert máskép könnyen kijátszható. Reméljük azonban, hogy mind az
egyházi, mind az állami intézkedés haladéktalanul megtörténik.

35

N° 23) Eglis István: „Mit nyert a munkásság a zsidótörvényekkel?”24
Aki az élet nagy felületével és a dolgozó tömegek szélesebb rétegeivel
kapcsolatot tart, az előtt nem titok, hogy a zsidóság jelenleg a népi
tömegek körében igyekszik sorsa iránt hangulatot ébreszteni, a dolgozók –
mezőgazdasági és ipari munkások – körében szeretne új szövetségesekre
szert tenni.
A magyar értelmiség, vagy – hogy ha a régi rossz szót akarjuk használni, ‒
a magyar középosztály körében nagyon jól tudja, hogy sikertelenül
kisérleteznék. A középosztály érezte a leginkább saját bőrén a zsidóság
nyomását, mert hiszen a zsidók maguk is csaknem kivétel nélkül mint
intellektüellek helyezkedtek el a magyar
é l e t b e n és így elvették az életlehetőséget is sokszor a magyar
értelmiség elől.
A munkássággal és parasztsággal más volt a helyzet. Ezek
k ö z v e t l e n ü l nem érezték a zsidóság átkát: az ő társadalmi
színvonalukon elenyészően kevés számú zsidó élt. Legfeljebb az
ébresztette fel bennük a zsidógyűlöletet, hogy a kiuzsorázói között
feltűnően sok zsidót láthattak. De ennek a kezdődő gyűlöletnek élét is
igyekezett maga a zsidóság elvenni, amikor a baloldali szervezkedéseken
keresztül á l t a l á b a n a z ‹ u r a k › e l l e n l á z í t o t t . A
liberális idők keresztény értelmisége meg is erősítette a népi rétegeknek ezt
a nézőpontját, mert ha tehette, n e m e g y k ö z ü l ü k a
zsidónál is antiszociálisabb volt.
Ez a nézőpont a szélsőbaloldali zsidóság f é l é v s z á z a d o s
zavartalan propagandájának
e r e d m é n y e k é p p e n sajnos nagyon is mély gyökeret vert
némelyhol a népi rétegek lelkében.
Öntsünk egyszer tiszta vizet a pohárba és körvonalazzuk, mit is nyert a
dolgozó nép a zsidótörvényektől? Közvetlen különb életlehetőséget a
zsidótörvény az értelmiségnek és a parasztság egy részének hozott. A
keresztény orvosok, ügyvédek, vállalkozók, kereskedők, írók, színészek, a
középosztály fiataljai, stb. k i f u t á s i é s
é l e t l e h e t ő s é g e k h e z j u t o t t a k a zsidótörvény
következtében. A kisgazdatársadalom földhöz jut. A munkásság ilyen
k ö z v e t l e n e l ő n y t n e m n y e r t a zsidótörvények
következtében.
A zsidótörvény a munkásságnak a következő előnyöket jelentette:
A z a n y a g i a s s z e l l e m m e g s z ű n é s é t. A ‹pénz
kormányozza a világot› elv kimondottan zsidó találmány. Ez a nagyfokú
anyagiasság az, ami végeredményben a zsidóságot elválasztja a többi
népektől; mert ebben az anyagiasságban pusztul el minden hősiesség,
emberiesség, az eszmények értékelése, a természetfeletti vallásosság,

24

Forrás: Új Rend 2. évf., 41. szám, 1942. okt. 10, 1. old.

36

hazaszeretet. Mindezek fölött, messze magasan a pénz, a z
a r a n y b o r j ú i m á d a t a t ö l t i e l a zsidó lelket.
Munkásvonatkozásban az aranynak ez az imádata teremtette meg a ‹minél
nagyobb haszon elvét› és a dolgozók e m b e r t e l e n
k i z s á k m á n y o l á s á t. Ennek következménye volt a hihetetlen
ellentétek világa: a szegénység mellett a kiáltó luxus, a veszedelmes
szociális feszültségek mindég robbanásra kész légköre.
Mikor a munkásság örömmel köszöntötte a zsidótörvények születését, hitet
tett amellett, hogy ebből a szellemből neki már elege volt! A keresztény
gazdasági életet pedig úgy magyarázza, hogy az ellenkezője a zsidó
szellemű gazdasági életnek, tehát nem az anyagiasságra, a ‹minél nagyobb
haszonra› és harácsolásra alapozott.
A kiuzsorázó anyagiasság helyet e m b e r i e s s é g e t kap a
munkásság, a keresztény gazdasági élettől, hogy ő is megtalálja
életlehetőségeit, családjának boldogulását. Olyan gazdasági életet nyer,
mely nem v a k é s s ü k e t a m u n k á s s á g
p r o b l é m á i v a l s z e m b e n, hanem elsőrangú kötelességének
tartja az emberről valú messzemenő gondoskodást, még akkor is, h a a
h a s z o n e g y r é s z é t f e l k e l l á l d o z n i.
A munkásság azt nyeri a keresztény gazdasági élettől, hogy az nem lesz
többé a h a j m e r e s z t ő v a g y o n i e l l e n t é t e k é s
t á r s a d a l m i f e s z ü l t s é g e k b e r e n d e z é s e, hanem
olyan rendszer, ahol munkája – és csakis munkája – arányában mindenki
tisztességesen részesül a gazdasági élet eredményeiből.
A munkásság ezért örült a zsidótörvényeknek, mert a z a z s i d ó
s z e l l e m eltűnését jelentette. Így közvetve az ő életét is új
vágányokra helyezi a gazdasági élet keresztény kezekbe való átmentése.
Természetesen a gazdasági életnek ilyen nagyszabású átalakítása nem
történhet meg máról holnapra. A keresztény szellemben vezetett vállalatok
mellett akadnak olyanok is, a h o l a c é g t á b l a u g y a n
változott, de a zsidó anyagias szellem
m a r a d t.
Ezeket a kivételeket használják fel azután a zsidók arra, hogy
rámutassanak: íme a zsidótörvények nem hoztak javulást a munkásság
életében!
Ma még az átmenet nehézségeivel küzdünk. Ez magábanvéve természetes.
Hogy pedig a kezdeti nehézségek minél hamarabb elmuljanak és
elkövetkezzék a gazdasági életnek teljes keresztény szellemben való
átállítása, arra minden magyarnak vállvetett munkával kell törekedni. A
zsidótörvények célja és értelme nem más, mint a m a g y a r s á g
m e g e r ő s í t é s e, tehát a népi tömegeknek megerősítése is. Ezt
másképpen, mint a fent jelzett módon soha nem érhetjük el.

37

N° 24) Sáfár Péter, „Munkás, ébredj öntudatra!”25
A kormány erélyes kézzel fogott hozzá, hogy az egész vonalon alapos tisztogatást
végezzen és az irodalom dzsungeljében is rendet teremtsen s megtisztítsa attól a szellemi
rothadástól, amelybe a zsidó-liberális éra juttatta. Mert hiába tagadjuk, vagy szépítjük a
dolgot, hiába aggatjuk magunkra a humanizmus tógáját: a zsidó liberális szellem
posványosította el a keresztény lelkületet, gondolkodást és életet és nevelte azokat a
szánalomra méltó keresztényeket, akik ma egyes-egyedül csak a keresztlevéllel tudják
keresztény mivoltukat igazolni – mert életük pogány, anyagias és erkölcsi felfogásuk
bizony nagyon szégyenletes.
Ebben a szellemben nevelték illetve szervezték a dolgozókat, a keresztény magyar
munkásokat is, akiknek szívéből kilopták a hitet, ellenségként tüntették fel és állították
eléje a saját véréből származott papságot nem a rabbit és hirdették előtte a
szabadszerelmet: szóval megfosztották emberi mivoltából és úgy nevelték, hogy a munkás
nem lehet csak vallástalan és istentagadó. Igaz, hogy ezt úgy hirdették: a vallás magánügy,
de gondoskodtak arról, hogy ezen úgynevezett magánügyét ne intézhesse el.
A szegény dolgozó embert teljesen anyagiassá tették, felfokozták benne az igényeket,
amelyek kielégítésére képtelen volt, és csak így lehetett az elégedetlenséget benne
megszilárdítani és ennek felhasználásával és élesztésével zavargásokra, tüntetésekre
kivezényelni. S míg a szerencsétlen munkásember a fegyveres erővel került szembe, zsidó
vezérei a kávéházak ablakaiból gyönyörködtek a jól sikerült zavargásokban.
A munkaadók és a munkás vezérek fajtestvérek voltak rendesen és pompásan támogatták
egymást. Hányszor fordult elő, hogy a munkaadók kívánságára rendeztek sztrájkot a
munkásvezérek, s amikor a munkavállalókat kikoplaltatták, a vezérek kiadták az utasítást:
fel kell venni a munkát emelt fővel, de sajnos eredményt most nem sikerült elérni – s míg a
keresztény munkás szegénnyé lett, a vezérek addig pesti háziurak lettek, mert a sztrájkon
csak ők kerestek.
Hogy ezek a piócák így tudták kiszipolyozni a keresztény magyar munkást és kivetkőztetni
még nemzeti, faji érzéséből és nemzetközivé tenni – ez a zsidó liberális szellem munkája
volt. Mert minden népnek van hazája, egy sem földönfutó, csak egy nép van, amelynek
volt hazája, de már nincs és nem is lesz soha, s ez a zsidónép, amely nemzetközi, amely
ráült minden nép nyakára, s mindenhol magához kaparította a gazdasági majd a politikai
élet irányítását és mindenhová beojtotta saját szellemét azokkal a liberális
díszkeresztényekkel, akiket hatalmába kerített.
Keresztény Munkástestvér! A munka nem kívánja, hogy vallástalan légy, a munka nem
kívánja, hogy magyar fajiságodat megtagadjad, a munka nem kívánja, hogy erkölcstelen
életet élj, a becsületes munka jogot ad, hogy emberhez méltó, tisztességes életet élj – mert
a kereszténység nem ellenséged, hanem megvéd. A haza nem ellenséged, hanem az a szent
rög, amely biztosítja a tisztességes kenyeret, a megélhetést a becsületes munka által.
Ébredj öntudatra, s állj szívvel-lélekkel istened, Egyházad és Hazád oldalán – és így
induljunk a szebb jövő felé.

25

Forrás: Csepeli Őrszem 2. évf., 21. szám, 1944. máj. 20, 1. old.

38

Dr. Mézes Zsolt László

Magyarországi evangélikus sajtócikkek (1919‒1944)
N° 1) Raffay Sándor, ev. lelkész, teológiai tanár nyilatkozata: A zsidókérdés
Magyarországon, a huszadik század körkérdése26
A zsidókérdésben hozzám intézett felszólítására sokáig kétségben voltam, feleljek-e vagy
ne s a mai zavaros időkben tanácsos és időszerü-e bármily kíméletes kézzel is e kényes
kérdéshez hozzányúlni? Mégis, mert a kérdés egész társadalmi életünkre nézve nagyon
fontos és mert úgy érzem, hogy engem semmiféle elfogultság nem feszélyez: rövidesen a
következőkben nyilatkozom:
Ad 1. E kérdésre feleletem az, hogy magának a körkérdésnek a feltevése is igazolja, hogy
a zsidókérdés megvan és annak közmegnyugvásra szolgáló megoldása fontos nemzeti és
társadalmi érdek. Lényegét az az ellentét képezi, amely a zsidóság és a hagyományos
nemzeti élet, kultúra, nyelv, céltüzés, irány és szokások között tényleg fennáll.
Ad 2. Ezzel már át is térhetünk a második kérdésre, hogy mi az oka a magyarországi
zsidókérdésnek? Nézetem szerint az, hogy a magyaroszági zsidóság, tiszteletreméltó
kivételektől eltekintve, a vele szemben nyilvánuló előzékenység és kedvezés dacára sem
képes beleilleszkedni a magyar nemzet sajátos és hagyományos szellemébe. Történeti
életéből folyólag oly korláttalanul szabados, a világpolgárságot propagáló irányt követ,
amely a kis- és rokontalanul álló nemzetek életét szükségszerüleg gyökereiben
megtámadja s amely a magyar nemzetnek se múltjával, se jelen szellemével, se jövendő
érdekeivel meg nem egyeztethető. Ezenkívül a zsidóság egyik része vallási szokásaival is
merőben ellentétbe helyezkedik az általános társadalmi szokásokkal és felfogással s
igazában önmaga zárja el a megértésre vezető asszimilálódás útját, sőt maga zárja el
magától a hozzá testvériesen közeledni hajlandó embertársakat is. Végül a zsidó fajban az
évezredeken át mindenütt mutatkozó elkülönültség különben is sok olyan egyéni és faji
tulajdonságot teremtett meg és fejlesztett ki, amelyek sokakat a társadalomban nem
rokonszenves magatartásra visznek s így önkéntelenül is az ellenérzést váltják ki e
különben sok tehetséggel felruházott faj ellen.
Ad 3. Ezért is a zsidókérdést társadalmi vagy törvényhozási reformokkal megoldani nem
lehet. Amint azt maga a zsidóság idézte elő, ugyanúgy csakis a zsidóság maga vezetheti el
a megoldás útjára. A magyar társadalom a zsidóságot sohasem gyűlölte, egyes kiváló és
érdemes zsidókat pedig akárhányszor különös figyelemmel és szeretettel emelt maga
mellé, sőt maga fölé. A zsidóságnak önmaga és a magyar társadalom, sőt a magyar
nemzet iránt,való kötelessége, hogy olvadjon össze a magyarsággal a nemzeti erdekek
szolgálatában, a magyarság nemzeti alapon fejlődő anyagi és szellemi haladásának
munkálásában; hagyjon fel a kozmopolitaság és a szertelenkedő nyugatoskodás
favorizálásával s legyen megértő, igazán hazafias, önzetlen testvér: és a zsidókérdés
magátol megoldódik.
26

A huszadik század könyvtára, A társadalomtudományi társaság kiadása, Budapest, 1917, 125. old.

39

Meg vagyok győződve, hogy nem egy zsidó polgártársam gondolkodik e tekintetben
velem egyezően s nem egy szeretné megszabadítani a zsidóságot azoktól, akik akár a
gazdasági élet, akar a kulturális és társadalmi munkálkodás terén önzően vagy
könnyelműen megfeledkeznek a nemzet építésének és a társadalmi megértés önzetlen
szolgálatának szent kötelességéről
Mindez azonban csak igénytelen egyéni nézet! De hát Ön, tisztelt tanár úr, egyéni
nézetemet óhajtotta megtudni.

40

N° 2) Karner Károly: „Zsidókérdés”27
1. Az utóbbi hónapokban szinte rejtélyes módon aktuálissá lett a «zsidókérdés». A mult
év tavaszán a katolikus «Új Kor» rendezett egy ankétot a zsidó- kérdésről. Már akkor is
érezhető volt a kérdés súlyos volta, sőt az is, hogy a helyzet telve van feszültségekkel, de
a megnyilatkozások még inkább elméleti síkban mozogtak. Azóta a «zsiidókérdés»
problémakomplexuma, vagyis a zsidó- ság hazai helyzete, részvétele a magyar köz-és
gazdasági élet különféle ágaiban, befolyása a magyar életre egyik legégetőbb
kérdésuünkké lett. Nem múlik el hét, hogy valamelyik politikus vagy vezetőember ne
tartaná szükségesnek a nyilvánosság előtt is állást foglalni e kérdésben. Röpiratok,
újságcikkek árasztják el a közvéleményt és sokszor egyenesen azt a benyomást
ígyekeznek kelteni, mintha a «zsidókérdés» megoldatlansága volna szülőoka minden
bajnak.
Mi ennek az oka? Egyesek - elég átlátszó tendenciával - külföldről támogatott, illetve
szított «szélsőséges mozgalom»-nak állítják oda a közhangulat felkavarását s tiltakoznak
az «idegenből hozott eszmék» terjesztése ellen. Holott: nyilvánvaló, hogy semmiféle
agitáció nem kavarhatná fel a közélet vizeit, ha a zsidóság maga nem szolgáltatná az
izgató és gyúlékony anyagot. Valóban, a hazai zsidóság elhelyezkedése, társadalmi állása,
viselkedése súlyos társadalmi kérdéssé lett.
Ennek az igazolása végett általában három mozzanatot szoktak hangsúlyozni - először,
hogy a zsidóság «idegen faj», másodszor, hogy kisajátította magának a magyar gazdasági
életet s vele megnehezíti a magyarság életlehetőségeit, sőt azokat egyenesen elveszi tőle,
végül harmadszor, hogy túlsúlyra jutott a magyar szellemi életben s azt saját
gondolkodásával és ideológiájával megfertőzve elidegenítette. .
2. Ismeretes, hogy a zsidóság már az ókorban is elkülönült a pogány népektől s ezzel
kihívta maga ellen azok ellenszenvét. Jeruzsálem pusztulása után a zsidóság
fennmaradásának egyetlen menedékét elkülönülésének a végletes keresztülvitelében látta.
Évszázadokon keresztül élt a gettóban, hol vísszaszoríttatván oda, hol pedig önszántából.
A zsidógyűlölet az évszázadok folyamán ismételten fellángolt, hol ösztönösen ennek a
népnek elkülönülése és idegensége miatt, hol azért, mivel visszaélt a vendégjoggal, hol
azért, mert a vendégfogadó nép bűneinek és a belőlük származó nehézségeinek a
megoldását kereste, amikor a zsidókkal szemben utat engedett aljas ösztöneinek. A
zsidógyűlöletnek ezek a kirobbanásai még nem tartoznak az «antiszemitizmus» körébe,
Antiszemitizmusról tulajdonképpen csak azóta beszélhetünk, hogy a zsidóság az európai
felvilágosodás hatása alatt nagyobb mértékben kezdett keveredni az európai, népekkel. A
zsidóság asszimilációja, vagyis a beolvadása a nemzsidó népekbe és az emancipáció,
vagyis a zsidóság vendégjogából származó korlátozások és megkötöttségek
megszüntetése és vele együtt a zsidóság «egyenjogúsítása» teremtette meg az
antiszemitizmust a mai értelemben. Az emancipáció nyitotta meg a zsidóság előtt a mult
század derekától fogva rohamosan kialakuló világkapitalizmus gazdasági életének a
különféle területeit s vele együtt a nyugati kultúra területén létesült civilizáció világát. Az
a mohóság, mellyel a zsidóság némely rétegei a nyugati népek közt asszimilálódni,
felszívódni, a gazdasági és szellemi életben résztvenni, sőt irányító szerepre szert tenni
igyekeztek, nemcsak a régebbi értelemben vett zsidógyűlöletet váltotta ki, hanem
küzdelemmé lett a zsidóság ellen. A harcot főként az antiszemitizmus propagálja,
27

Keresztény igazság,1937/5, máj., 123-129. old.

41

melynek alaptétele, hogy a zsidóság «alacsonyabbrendű faj» az európai fajokhoz képest s
már ez az alacsonyabbrendűség is ellenállásra és védekezésre kényszeríti a
«magasabbrendű» fajokat.
Hazánkban a 18. század elejéig viszonylag nagyon kevés zsidó lakott. 1720 táján alig
voltak 12.000-en.Bevándorlás következtében ez a szám a századvégéig az addiginak kb.
ötszörösére ugrott fel s azóta is állandóan növekszik.Különösen erős volt a bevándorlás a
Bach-korszak idején: 1840-től 1870-ig a zsidók száma kb. 200.000-rel szaporodott és
csak a legutolsó másfél évtizedbenesett némileg vissza. Igy is a lakosságnak 5.1 %-át
teszi, ami azt jelenti, hogyEurópában Lengyelország, Litvánia és Románia után
viszonylag nálunk él alegtöbb zsidó.
E vázlatos statisztikai adatok is mutatják, hogy Magyarország a Keletről, Galicíából,
illetve Lengyelországból Nyugat felé vonuló zsidóságnak egyik legfontosabb átvonuló
területe. A beszivárgó zsidóság a Trianon elötti Magyarország északkeleti megyéiben s
még mai hazánk keleti részeiben is Galiciában ismert életszokásait mutatja, itt az
országban veti le azokat hol rövidebb, hol hosszabb idő (legfeljebb két generáció) alatt és
veszi fel az európai civilizáció életstílusát.
A mult század első felében a zsidóságnak kb. háromnegyed része nálunk falun élt. A
negyvenes évektől fogva, amikor a törvények a zsidók letelepedésének egyik korlátozását
a másik után oldják fel, megkezdődik özönlésük a városba. Ma háromnegyedrészük
városban lakik s majdnem felerészük (204.000) Budapesten, mely legtöbbjüknek az első
állomás a nyugati országok és Amerika felé.
Köztudomású, hogy a zsidóság előszeretettel helyezkedik el azokban a foglalkozási
ágakban, melyek modern viszonyaink közt a legnagyobb mozgási szabadságot biztosítják
és legkevésbbé követelik a helyhez kötöttséget (kereskedelem, hitelélet, szabad pályák).
A városi lakosság, különösen a nagyvárosi, magában véve is gyökértelen, elvesztette
közvetlen és sorsszerű kapcsolatát a földdel, az őstermeléssel. Ez fokozott mértékben áll a
zsidóságra. Falun élő kis hányada is vagy kereskedő vagy szabad foglalkozást űz (orvos),
vagy itt-ott mint bérlő és földbirtokos gazdálkodik. Hogy ez magában véve sem mondható
egészséges társadalmi struktúrának, az nyilvánvaló. Nyilván ez a körülmény is
közrejátszik abban, hogy a hazai zsidóság mind terméketlenebbé lesz,
születésiarányszáma rendkívül kedvezőtlen. 1931-35 országos átlagban 1000 lélekre 22,9,
a zsidóknál pedig 10.9 élveszületés esett.
Már ez a néhány vázlatos adat is tanusítja, hogy a zsidóság nálunk a szó
 tipikus
értelmében vendégnép, Ezen nem változtat az a tény, hogy tagjainak egy töredéke
asszimilálódik és véglegesen beleolvad a lakosságba. Ugyanezért a zsidóság nálunk nem
is számíthat a népi kisebbségek közé. Hiszen kisebbségekalatt is állandóan itt élő és
meggyökeresedett lakosságot értünk.A zsidóság éppen meggyökeresedni nem tud, amit
különösen jellemzően tanusít vázolt társadalmi struktúrája.
3. Az antiszemitizmus szereti hangsúlyozni, hogy a zsidóság «faj», amelynek a vallás
csak egyik, de nem szükségképpeni jegye. Az antiszemitizmus számára a zsidó akkor is
zsidó marad, ha kikeresztelkedett. Az utóbbiak ellen az antiszemitizmus éppen olyan
gyűlölettel fordul, mint a telivér zsidók M a «keverékfajú» «félzsidók» ellen.
A fajok kutatásának egyik megindítója és ösztönzője éppenaz antiszemitizmus volt s a ma
divatos fajelméletek részben ugyancsak belőle táplálkoznak. Azt az antiszemitizmus is
elismeri, hogy a zsidóság nem egységes faj, hiszen az évszázadok folyamán minden
elzárkózottsága ellenére is rengeteg vérkeveredésen ment keresztül. A fajelméletek

42

képviselői mégis úgy gondolják, hogya zsidóság különféle csoportjait, így nevezetesen
annak két nagy ágát, a keleti («aszkenázi») és a déli vagy spanyol («szefardikus»)
zsidóságot egy egységbe lehet foglalni, mivel lényegileg ugyanazok a fajbiológiai elemek
határozzák meg mindegyiket, csak egyiknél egyik, másiknál másik elem lép előtérbe. Ez a
fajbiológiai alap, a «vér» döntően befolyásolja e fajelmélet szerint a lelki habitust és az
erkölcsi magatartást is. Ezértaz antiszemitizmus «fajvédelmi alapon» követeli a zsidóság
elkülönítését az európai népektől. «A zsidóság számunkra annyira fajidegen, hogy a vele
való legcsekélyebb vérkeveredés is káros és végzetes következményekkel jár». «A
magyar-zsidó keveredésből félvér, testileg, lelkileg korcs zsidók származhatnak csak.
Ezekben a félvérekben két egymással idegenül, ellenségesen szemben álló lény folytat
harcot egy egész életen keresztül. Miután a zsidókkal való ősszeházasodás lényegében
véve a magyar fajközösség szempontjából vérfertőzés, tehát minden eszközzel meg kell
akadályozni» (Bosnyák: «Magyarország elzsidósodása», 54- 55. lp.).
Ez a fajelmélet, mely egyenesen pogányos fajmitológiává lesz, természetszerűleg hívja ki
maga ellen a kritikát.Zsidók és nemzsidók egyaránt hangsúlyozták a tarthatatlanságát. Az
is nyilvánvaló, hogy alapvető fogalmai a természettudományos gondolkozás materialista
világnézetének a fegyvertárából valók s már ezért sem kielégítők. A fajkutatás terén azok
az irányzatok, melyek éppen ezeket az alapvető hibákat igyekeznek kiküszöbölni és a
lélek által meghatározott «stílus»-ból kiindulólag iparkodnak meghatározni a fajt, amint
arra újabban L. F. Clausz tett kísérletet, ugyancsak nem eléggé megalapozottak, de éppen
az antiszemita fajbiológiában nem is érvényesülnek.
A zsidóság fajvoltának a kérdését ennek ellenére sem lehet elintézni a fajelméletek
tapogatódzására, hibáira és a kutatási eredmények bizonytalanságára való hivatkozással.
Tagadhatatlan t. i., hogy a zsidóság olyan egységet alkot, amely igen sokszor már a külső
megjelenésben (a fajelméletek fogalmazásában mint «fenotypus») is megállapítható, de
még inkább jelentkezik mint lelki magatartás. Az antiszemitizmusnak igaza van abban, ha
a kikeresztelkedetteket általában «zsidók»-nak mínősíti, azaz azt hangoztatja, hogy a
valláscsere magában véve nem szünteti meg azt, ami a zsidót zsidóvá teszi. De nincs
igaza azantiszemitizmusnak akkor, amikor ezt a faj alsóbbrendűségéből vagy a
vérkeveredésnek misztikusan káros voltából származtatja. Ennek a jelenségnek az okai,
mint alább látni fogjuk, sokkal mélyebben feküsznek.
4. A zsidókérdést a magyarság számára égetővé és nehézzé nem kizárólag az teszi, hogy a
nálunk levő zsidóság szociológiai szempontból egészségtelen felépítésű vendégnép,
hanem kíváltképpen társadalmi elhelyezkedése
 a gazdasági és szellemi életben. Annak
az oka, hogy a galiciai zsidóság olyan zárt tömegekben kereste a mult század folyamán az
utat hazánkba és igyekezett itt legalább átmenetileg letelepedni, elsősorban az volt, hogy
gazdasági életünk fejletlensége és pátriárkális kiaknázatlansága sokkal több megélhetési
és üzletszerzési lehetőséget nyujtott, mint pl. Ausztria örökös tartományai. A zsidóság ezt
a lehetőséget a nála tapasztalható éleslátással ismerte fel és kemény munkával aknázta ki.
Az is tagadhatatlan, hogy a kiegyezés óta a zsidóság közvetítésévei került tőke az
országba, élénkült meg a gazdasági vérkeringés, indult meg az iparosodás. A baj csak az,
hogy ezt a gazdasági megizmosodást az ország drága áron fizette meg: a gazdasági élet
vezetése és irányítása nagy mértékbeni a zsidóság kezébe került. Ezen nem változtatott a
«keresztény kurzus» sem és jóllehet a zsidóság lélekszáma az utolsó másfél évtizedben'
számbavehetően fogyott, hatalmi túlsúlya a gazdasági életben ma legalább is olyan
mértékben érezhető, ha nem még erősebben, mint a háború előtt. Nincsenek részletes

43

statisztikai adatok arra nézve, hogy a nemzeti vagyon milyen hányada a zsidóság
tulajdona.De könnyen megállapítható, hogy a legnagyobb és legfontosabb ipariés
kereskedelmi vállalatok óriási többségben zsidó érdekeltségek kezén vannak s hogy a kisés nagykereskedelem egyes szakmáiban a zsidóság teljhatalmú úr. Ez tekintettel arra,
hogy vendégnépről van szó, magában véve is aggasztó jelenség. Erre nézve nem
megoldás az, amit manapság ismételten han- goztatnak, hogy t. i. a zsidóság a
számarányához mérten szoríttassék vissza a gazdasági élet egyes ágaiban, a nagytőke
jellegén ilyen intézkedés még akkor sem változtathatna, ha azt valóban sikerülne
tökéletesen keresztülvinni.
Különösen is súlyosbítja azonban a helyzetet, hogy a zsidóság gazdasági túlsúlya
hátráltatja és akadályozza a magyarság életerőinek a kibontakozását. E tekintetben a
multnak sok mulasztása terhel bennünket.Kezdetben jelentéktelennek látszó hibák a
társadalom nevelésében és a kormányzathan beláthatatlan jelentőségű súlyos
következménnyel jártak. Legnagyobbrészt saját hibánkból pusztult el a mult század
folyamán a középnemesség és húzódtak megmaradt roncsai szinte kízárólag a hivatalnoki
pályára, a helyett, hogy az ipari és kereskedelmi életben teremtettek volna maguknak
létfeltételeket. Mert egyoldalú előítélet az, hogyamagyarságnak nincs tehetsége az
utóbbira. Ma a látszat az, hogy a gazdasági élet irányítás a véglegesen kicsúszott a
magyarság kezéből.
5. A gazdasági életben tapasztalható viszonyokkal sok tekintetben rokon aszellemi élet
helyzete. A kiegyezés óta ezen a téren is mind erősebben érezhető a zsidóság
terjeszkedése. 1930-ban az orvosoknak 34.4, az ügyvédeknek pedig 49.2 %-avolt zsidó.
Ez azt jelenti, hogy az egeszségügyre és a jogi életre a zsidóság rendkívül messze menő
befolyást gyakorol. Még ennél is fontosabb, hogy a közélet és közszellem irányítása
szempontjából legfontosabb napi- és időszaki sajtóban a zsidóság félelmetes hatalommal
rendelkezik. Állandóan szemtanui vagyunk annak, hogy a zsidó irányítás alatt levő sajtó
milyen hihetetlen ügyességgel csinál jelentéktelen vagy nagyon is közepes tehetségekből
irodalmi nagyságokat (pl. Földes Jolán) és hogy milyen súlyos, sokszor kilátástalan
küzdelmet kell magyar tehetségeknek az érvényesülésért folytatni, ha nem áll mögöttük a
zsidó tőke érdekeltsége. Ezeket a közismert jelenségeket itt nem szűkséges részletezni,
lényeges azonban annak a megállapítása, hogy a zsidóság szellemi érvényesülésének a
lehetősége feltételezi a magyar értelmiség világnézeti és politikai széthullását, belső
elerőtlenedését és tehetetlenségét.
Az antiszemita propagandában a zsidóság túltengő érvényesülését gazdasági és szellemi
téren főként oly módon szokták kiaknázni, hogya szunnyadó nemzeti és faji önzés
ébresztésével irigységet keltenek a zsidóság ellen. De hangsúlyozni szokták azt a
szempontot is, hogy a zsidóság sikereit és érvényesüléset elsősorban erkölcsi
megkötöttségektől és lelkiismereti gátlásoktói mentes életstílusának köszönheti.
Közmeggyőződés, hogy gazdasági téren a zsidók nemcsak összetartásukkal és
szolidaritásukkal biztosítják maguknak az előbbrejutást, hanem az által is, hogy
furfanggal és ügyességgel kibújnak a törvény hatálya alól. A szellemi életben a széles
tömegek alacsony ösztöneire való lelkiismeretlen spekuláció látszik elsősorban zsidó faji
jellemvonásnak éppen úgy, mint ahogy a közfelfogás a zsidóknál az átlagot meghaladó
ösztönéletet és annak gátlások nélküli kielégítését tételezi fel. Az erkölcsi élet terére
tartozó dolgoknál a bizonyítás természetszerűleg rendkívül nehéz, sokszor szinte

44

lehetetlen. Igen nagy a veszedelem, hogy hibás általánosításokba esünk és hogy típusnak
minősítünk olyasmit is, ami valójában nem az.
6. Mindezek a mozzanatok teszik igazán égetővé azt a kérdést, hogy, mi is teszi a
zsidáságoz tulajdonképpen a szó teljes értelmében «zsidó»-vá. Aza «faj», amely rövid
néhány évtized alatt hazánk gazdasági és szellemi, valamint egész közéletében olyan
befolyásra tudott szert tenni és olyan hatalmi poziciót tudott magának biztosít ani, hogy
az antiszemiták nem ok nélkül beszélnekúj «honfoglalás»-ról, nem mondható a szó
köznapi értelmében tehetségtelennek, vagy a magyarsághoz viszonyítva
alacsonyabbrendűnek. Ilyesmit csak elvakult faji gőg állíthat. A zsidóság szembeszőkő
ügyessége, a lehetetlenből is tőkét kovácsoló, üzletet csináló fantáziája, átlagos
intelligenciájának csiszoltsága tagadhatatlan tények, melyekre éppen a zsidóság szívesen
hivatkozik is. Annál fontosabb annak a megállapítása, hogy miért fordul a népek
gyűlölete a zsidóság ellen, miért lesz a zsidóság gazdasági és szellemi túlsúlya
elviselhetetlen teherré, miért érezzük úgy, mintha átok volna mindazon, amít a zsidóság a
kezébe fog.
Mult századbeli, az emancipáció eszméjét szolgáló magyar törvényeink a zsidóságot
vallásfelekezetnek minősítik: ebben a meghatározásban minden hibája és fogyatékossága
ellenére is jelentős igazságmozzanat van. A zsidóság számára vallása valóban létének az
alapfeltétele; ha vallását elveszíti, akkor vele együtt menthetetlenül elpusztul. Vallásához
való ragaszkodása óvta meg attól, hogy az évszázadok folyamán szétszóródottsága
ellenére se szívódjék fel a népek tömkelegében. Azonban a helyzet jelenleg nem az, hogy
a zsidóság vallását egyszerűen más vallások, pl. a keresztyénség mellé lehetne állítani,
mint azzal egyenrangút. Sokszor halljuk ugyan azt, hogy a vallásos zsidó nem probléma
számunkra, hanem hogy a «zsidókérdés»-t nehézzé a vallástalan, hitetlen zsidóság teszi.
Ezt csak a felületes szemlélet mondhatja. A hithű zsidónak vallásában igen erős erkölcsi
tőkéje van ugyan, mely számára az alapvető erkölcsi törvé- nyek megtartását nem
kevésbbé teszi kötelességgé, mint a keresztyén ember számára. Tehát a hithű zsidót is
kötik pl. a becsületesség követelményei éppenúgy, mint a keresztyén embert. Ennek
ellenére a zsidó vallásnak van egy mozzanata, amely abba végletes meghasonlást visz
bele: ez pedig az, hogy a zsidóság Krisztust elutasította. Ez mindenek előtt történeti tény.
De ennél sokkal több is: állandó magatartás. Ma sem lehet senki zsidó a nélkül, hogy
magáévá ne tegye a kétezer évvel ezelőtti zsidó döntést és maga is el ne utasítsa Krisztust.
Ez más szóval azt jelenti, hogy az a zsidó, aki hű vallásához, kénytelen állandóan kivonni
magát Isten hívó szava alól, mely éppen Krisztus által szól hozzá is. Az Ó- és
Újtestámentom, akár akarják a zsidók, akár nem, elválaszthatatlan egységet alkot és ma az
Ótestámentom alapján sem lehet hinni Istennek, ha valaki Krisztust megtagadja. Mert az
Ótestámentom Krisztusban teljesedik be és Őreá mutat. Érthetetlenné válik az
Ótestámentom, ha a Krisztusra való vonatkozást kikapcsoljuk belőle, vagy elhallgatjuk
benne. Joggal mondja Pál apostol, hogya világos látást és vele a helyes cselekvést is
megakadályozó «lepel» takarja el a Krisztust tagadó zsidóság szívét, mikor az Írást
tanulmányozza (II. ,Kor. 3,14-15). Minél öntudatosabb zsidó valaki, minél jobban
ragaszkodik vallásához, minél vallásosabb, annál erőteljesebben kénytelen Krisztust
tagadni, másszóval annál hitetlenebb. Vallásossága emberi magatartás, mely a maga
alkotta istennek hódol és az igaz Isten elől menekül, mert éppen neki nem
engedelmeskedik.

45

A Kriszius-tagadás határozza meg a zsidóságot legmélyebb rétegeiben, ez a zsidó lét
tulajdonképpeni titka, benne rejlik a népet szétszórodottságában és hontalanságában is
konzerváló erő, belőle folyik egész életstílusa. Vallásos buzgóságát, sokszor fanatizmusát
és egész erkölcsi életét ezért járja át mindig az a sajátságos, szinte érthetetlen önösség,
mely mindig úgy veti alá magát a törvénynek, hogy annak betűjét megtartja, de vigyáz
arra, hogy ebből necsak kára ne legyen, hanem még nyereséget is húzzon és ösztönei
kielégüljenek. Megüresedett messiás-várása ezért formálódik át hatalmi ösztönné és keresi az érvényesülést mások vezetésében és az uralkodásban. Innét van a zsidóságnak az a
megdöbbentően tragikus szerepe a népek életében: ahova belép, bomlasztó erővé lesz.
Vallásos fanatizmusa és becsületességre igyekvő erkölcsisége sem tudja az életet
megszentelni s még kevésbbé új életet teremteni, hanem a bomlás és vele a halál csiráját
rakja le.
Mindennek a megállapítása keresztyén részről nem történhetik mélységes fájdalom
nélkül. A hitében erős keresztyénség számára ezért volt a zsidóság Pál apostoltól kezdve,
aki szívesen odaáldozta volna üdvösségét népe megtéréséért, mindig súlyos
megpróbáltatás és egyben halálosan komoly figyelmeztetés. A zsidóság lényének ezt az
alapvető titkát csak a valóban hívő keresztyénség láthatja meg és mondhatja ki a nélkül,
hogy az ítélet a saját fejére ne hulljon vissza. Mert a hitetlenné, sőt istentelenné lett
«keresztyén» népeken ugyanaz az ítélet teljesedik be, mint a zsidóságon. Ha az Isten
ítéletet tart «választott népe» fölött, úgy ítélet alá kerül az elvilágiasodott, hitében
megerőtlenedett vagy éppen Krisztusát megtagadó, keresztyén nevet viselő nép is. Innét
az a gyakorta tapasztalható jelenség, hogy a hitetlen «keresztyének» önzés, ha- szonlesés,
nemtelen indulatok kiélése, hatalomvágy tekintetében egy cseppet sem, maradnak el «a»
zsidók mögött, Nincs semmiféle velünk született erő, amely a gonoszságnak a hitetlen
«keresztyén»-ben való elhatalmasodása ellen biztosítékot adhatna: az «északi faj»
feltételezett jó tulajdonságai vagy az öröklött «vér» jellemmeghatározó misztikus ereje
épp oly kevéssé segít a német «újpogányokon», mint rajtunk ugyanezeknek a
fogalmaknak magyar nemzeti színekbe való csomagolása.
7. A «zsidókérdés» végső értelme szerint vallásos probléma, sőt helyesebblen a hit
kérdése. Nem oldja meg sem az amtiszemitizmus, mely a faj fogalmát állítva a
központba, sok helyes felismerést ad ugyan, de éppen a lényeges, ponton csődöt mond, de
nem oldja meg az asszimiláció vagy a cionizmus sem. Az előbbinek a helytelenségét
maguk a zsidók is kezdik belátni. A cionizmus számunkra legfeljebb akkor jelentene a
megoldáshoz való közeledést, ha valóban tudna földi értelemben vett hazát és új
életIehetőséget teremteni azegész népnek. Ettől azonban a cionizmus ma éppen olyan
távol van, mint volt a há- ború előtt. Az nyilvánvaló, hogy az asszimiláció lehetőségével
számoló és az ennek alapján vett emancipációt létesítő törvényhozásnak a jelenlegi
helyzethez mért korszerű és helyesebb belátások alapján történő revíziójára sürgős
szükség van. De a felől sem lehetünk kétségben, hogy a megoldást ez sem hozza meg.
Legtöbbet a megoldás tekintetében a kereszténység és pedig a hitében erős, Krisztusáról
életével bizonyságot tevő keresztyénség tehet.Az első és pedig sürgős követelménye
tekintetben az, hogy megszünjenek a «kikeresztelkedések». Annak a zsidónak a
megkeresztelésével, akinek a számára a keresztség nem több, mint lépcsőfok a társadalmi
érvényesüléshez, vagy az asszimiláció külső jele, vagy éppen menekülés az
antiszemitizmus elől, meggyalázzuk a keresztség szentségét és vétkezünk Isten ellen, aki
ezt a bűnt nem hagyja büntetlenül az egyházon sem. Viszont nyilvánvaló, hogy a valóban

46

megtérő zsidónak utat kell nyitni a keresztséghez, s akkor ennek a megtért zsidónak sem a
faja, sema vére nem alacsonyabbrendű, mint egyéb keresztyéneké. Ezt a keresztyénség
kétezer év óta vallja s ennek igazságát számos eset igazolja.
A «zsidokérdés» megoldását a keresztyén népeknek első sorban saját magukon kell
kezdeni azzal, hogy valóban, mindinkább keresztyénekké lesznek.A saját sorainkban levő
hitetlenség és vallástalanság, a vele járó erkölcsi lazaság, s nem utolsó sorban a
pogányossá lett nacionalizmus fő akadályai a helyes megoldásnak. Rajongás volna azt
mondani, hogy addig, amíg ezek a lelki előfeltételek nincsenek meg, nem lehet s nem
szabad semmit sem tenni. Sőt inkább megfontolt, józan és bölcs, de ennek ellenére gyors
intézkedésekre van szükség, melyek megakasztják a helyzet további elmérgesedését. De
jaj nekünk, ha ezen intézkedések közben a zsidókérdésnek bennünket keresztyéneket
illető, végső értelméről s a benne hozzánk szóló, tőlünk megtérést követelő halálosan
komoly parancsról megfeledkezünk!

47

N° 3) Hamvas József: “A zsidóság válsága”28
Nincs a földkerekségének még egy népe, amely annyi súlyos válságon ment volna
keresztül, mint a zsidóság. Es ezek a válságok nem tudták belesodorni őket abba a
sírgödörbe, melyben nem egy hatalmas nép tűnt el.
Az első nagy megpróbáltatáson akkor mentek keresztül, mikor az assziriai és babiloniai
fogságba hurcoltak őket. Innen vallásos és hazafias érzésben megerősödve tértek vissza.A
második nagy csapás Jeruzsálem elpusztítása volt. Mert ezzel hazájukat vesztették el.
De a zsidóság sorsa ekkor már nem volt ehhez az egy darab földhöz kötve. A római
birodalom bevonult Palesztinába és Palesztina népe bevonult a római birodalomba.
Kiváló kereskedő néppé lett. Gazdasági hálózata átfogta az egész akkor ismert világot. Ez
a hálózat azóta sem szűnt meg és a zsidóság életét felszabadította egy államnak, egy
földterületnek sorsa alól. Mozgékony tömeggé alakította, mely kihömpölygoött onnan,
ahol a gazdasági élet fejlődését elfogultság, zsarnokság vagy a rend felbomlása
megakadályozta és megerősödött, ahol világ hálózatának nyugodt középpontot tudott
teremteni.
Az utolsó században az eddig elzárt, külön életet élő zsidóság igen értékes tevékenységet
fejtett ki az egyes államokban. Még pedig nemcsak a gazdasági életet lendítette fel,
hanem a hazafias mozgalmakban a szellemi életben és az egész kultúra fejlődésében is
eredményes munkát végzett. És mégis sohase indult olyan széles vonalon támadás a
zsidóság ellen mint napjainkban.
A zsidóság mai válságának az a mélyen fekvő oka, hogya világtörténelem fejlődése olyan
ponthoz jutott el, ahol ő is bekerült a nagy leszámolások területére.
A tizenhatodik század a lelkiismeret felszabadulásának százada volt, a tizennyolcadik a
gondolkodás szabadságának megteremtője, a tizenkilencedik az egyén politikai
szabadságát rendezi, a huszadik század faladata az egyén gazdasági felszabadítása a
gazdasági élet hagyományainak rabsága alól.
Ez a magyarázata annak, hogy a problémát megoldó kisérletek a zsidóságot is
belesodorták a válságba. Minden törekvés, amely fel akar szabadítani, szemben találja
magát az intézményes renddel. Így a reformáció a pápasággal, a tudomány felszabadítása
az előítéletekkel, a politikai felszabadulás a rendi társadalommal, a gazdasági
felszabadulás a nagy tőkével és anagybirtokkal.
Kétségtelen, hogy a nagytőke erősebb támasza a mai gazdasági rendnek, mint a
nagybirtok, mely sok esetben függ az előbbitől és a hagyományok által is védettebb
helyzetben van. A nagytőke pedig nem egy államban a zsidóság tulajdona. Ezért könnyen
lesz népszerű azaz agitáció, mely a mai gazdasági rendet támadva a zsidóságot támadja.
Történelmi jelentősége annak a harcnak van, amit Németország indított meg a zsidóság
ellen. A harmadik birodalom faji öntudata, szívósan kitartó népe, nagy arányokra
tervezett aspirációja, kiváló rendszert alkotó képessége olyan nagyszerű szellemi
együttműködést teremtett, amelyhez nagyon hasonlít a háború előtt pompásan kifejlesztett
és győzhetetlennek hitt német hadsereg.
Hogy ebben a küzdelemben a némelség nem jár-e úgy, mint a világháborúban, mikor egy
ellenség ellen készült fel és az egész világgal szembekerült az ma még nyilt kérdés.
Azonban már ma is tény, hogya középosztály lefokozásával, pusztán a parasztságra és
munkásosztályra alapozott államrend szellemi színvonala süllyedt és a kiegyensúlyozott
28

Evangélikus élet, 1938/8, febr. 19, 8-9. old.

48

élet békés fejlődése hiányzik belőle. Újabb adat a születések csökkenéséről számol be.
Mussolini a középosztályt tette a gazdasági élet középpontjává, felemelte a tisztviselőt, az
iparost és kereskedőt,tisztességes létminimumot teremtett. A születések száma ott egyre
növekszik.
Mussolini gazdasági imperializmusa nem törölte el a régi rendet sőt megerősítette. Határt
szabott a nyerészkedésnek és a közvagyonból élősködő politikai üzletemberek kasztját
kiirtotta.Munkája elején ezért támadt rá a nagytőke, mely megvásárolt politikusok
támogatásával felelőtlenül fokozhatta a nyereséget. A nagytőkével szoros kapcsolatban
lévő államok ma sem tudnak közösségre lépni vele. Szerencsés tapintattal erősítette meg
helyzetét azzal, hogy a nemzeti életből a zavaró mozzanatokat kiemelte. Ezért bekült ki a
Vatikánnal is. Nem üzent hadat a zsidóságnak, de függetlenül akarja hazája gazdasági
életét intézni.
Hitler “Istenek alkonyá”-t akar rendezni. Egy nagy tűzben elégeti a régi világot, hogya
hamuból kikelhessen a boldogság és hatalom örökkévalóséga. Amíg Mussolini a positív,
a felszívó fajiság képviselője, Hitler a negatív, a kirekesztő, a primitiv fajiságé. A
történelem régen bebizonyította, hogy Mussolini rendszere eredményesebb.
Hogy óriási energia elpazarlésával Hitler mennyiben tudja a maga elméletét termékennyé
tenni és esetleges termését hogyan tudja megőrizni a világot járó zivataroktól és nem
viszi-e népét újabb katasztrófafelé, azt a jövő mutatja meg. A zsidóság gazdasági
világhálózatában azonban csak olyan kis rést tud vágni, ami az egész óriási szövevény
működését semmiképen sem zavarja.
Ezzel azonban a zsidóság válsága nem szűnt meg. Az egyén gazdasági felszabadulása
megy előre a fejlődés utján.Csak a bölcsesség és emberszeretet vezetheti veszedelmes
zökkenők nélkül előre. A zsidóság világhelyzete attól függ, hogy megérti-e ezt az
igazságot.

49

N° 4) „A cionizmus”29
Cionizmus néven a zidóságnak azt a törekvését értjük, mely oda irányul, hogy a
Szentföldet újból a zsidók országává tegye. A cionisták évtizedek óta erős propagandát
fejtettek ki. Az angol hadsereg Allenby tábornok vezérlete alatt elfoglalta Jeruzsálemet
1917 december 9-én, s a békeszerződések meghagyták Palesztinát Anglia kezén. Az angol
kormány egy zsidót, Samuel Herbertet nevezett ki főbiztosnak, és a zsidóknak
Palesztinába való vándorlása sokféle támogatásban részesült.De nem igen akad
vállalkozó. 1918-tól 1923 márciusig mindössze 27.000 bevándorló volt. A Szentföld
lakosainak száma 1922 októberében 755.858 volt. Ezek közül 83.794 zsidó.A
keresztyének száma 73.026. A lakosság zöme, 589.564 mohamedán vallású. A
mohamedánok legnagyobb része arab, kik rossz szemmel néznek a törökökre.

29

Harangszó 1924/20, máj. 11, 157. old.

50

N° 5) Korképek: „A miskolci zsidó társadalom…”30
A miskolci zsidó társadalom nagy ünnepséget rendezett dr. Spira Salamon rabbi
tiszteletére rabbiságának 25-dik évfordulója alkalmából. A miskolci róm. kath. egyház
nevében Spirát Zábráczky György apátplébános üdvözölte, aki többek között így szólt:
»Spira Salamon 25 év alatt a szeretetet és a magyar eszmét hir­ dette a város falai között.
A haza szerzetében és az érette való munkálkodásban nincs különbség keresztény és zsidó
között.«

30

Harangszó 1923/31, júl. 29, 245. old.

51

N° 6) Sz. J.: „A bolygó zsidó”31
Régi monda beszél arról az Ahasvérus nevű zsidóról, kinek jézus átka következtében,
nyugság nélkül kell bolyongania a világ végéig.
Jézus sohasem átkozott, mindig csak áldott. A konok zsidókat meg éppen csak megsiratni
és nem átkozni tudta. Lukács 19, 41—44.
De annyi igazság van a mondában, hogy a zsidó valóban Ahasvérus, megátkozta maga
magát Krisztust elvető bűnös konokságával s azóta ez a faj bujdosója a világnak.
A zsidó hontalan, pedig lakóhelye a
 széles világ.A föld kerekségén 25 millió
 zsidó él.
(Magyarországon 473,310 zsidó
 van. Százalék szám szerint csak Lengyelországban,
Lettországban és Litvániában van több zsidó, mint nálunk). Mindenütt találunk belőlük.
Kis magyar faluk szatócsboltjában éppúgy, mint New-York üzleti negyedének
felhőkarcolóiban. Az orosz paraszt épúgy tőle veszi a pálinkát, mint a spanyol mágnás az
autóját A zsidó mindenütt ott van, de mindenütt otthontalan. Alapjában véve gyökértelen,
idegen. Bolygó Ahasvérus.
A zsidó bo'dogtalan, pedig mindene van. Övé a magyar búza sikérje, a magyar gulya
zsírja s övé Alaszka lókaprémjének az ezüstje. Övé a gyár, a kereskedelem, a pénz.
Tavasszal ő veheti meg az első eperszemet, nyáron a legpazarabb szórakozást, télen a
legdúsabb bundát. Mégis boldogtalan. Luxusfogatán is, tömött erszényével is nélkülöző,
koplalólelkű szerencsétlen. Szegény Ahasvérus.
A zsidó elpusztíthatatlan, pedig mindenütt gyűlölik.Nincs nép, amelyet annyit kergettek,
szidtak, gúnyoltak, rugdostak és irtottak volna mint a zsidót. Hol Spanyol- országban, hol
Németországban, hol Magyarországon lángolt fel a századok folyamán utálatot lihegő
zsidóirtó pogromok tüze. Egyszer gyermekgyilkosság vérvádja, máskor keresztyén
jelvények megszentségtelenítésének, vagy kutak megmérgezésének állítólagos bűne löki
őket a vádlottak padjára.S a zsidó mégis egyre szaporodik. Elpusztíthatatlan. Miért?
Minden, találgató magyarázatnál elfogadhatóbb az, amit Pál apostol a római levél 11.
fejezetében fejt ki: „Ahasvérus a bolygó zsidó nem halhat meg addig, míg oda nem talál a
Krisztus keresztjéhez. „Az üdvösség a zsidók közül támadt“ s ennek az üdvösségnek a
zsidó nép is részesévé rendeltetett.
A zsidómisszió nem más, mint ennek világos felismerése. A zsidómisszió gondolatával
első ízben Luther foglalkozott egyik, az 1523. esztendőben kiadott iratában. Luther
nyomán az evangélikus egyház mindig eleven felelősséget érzett a bolygó zsidó
misszionálása iránt. Evangélikus ember alapította 1728-ban Halléban „Institutum
Judaicum“ neve alatt az első zsidómisszionárius-képző intézetet is. Azóta számos
zsidómissziói intézmény sarjadt ki protestáns talajon. Budapesten is van ma két
zsidómissziói intézet. Egyiket a skót egyház, másikat a norvég evangélikus államegyház
tartja fenn. Mi magunk e térén még úgyszólván semmit se tettünk.
Magyar testvér! A misszió hetében megkérdezem tőled, hogyan nézel te a zsidóra?
Utálattal, mert idegen fajta vérszagát érzed rajta? Haraggal, mert szipolyozó csápját érzed
a húsodba mélyedni? Tekints rá missziói lélekkel és felelősséggel.
A zsidómisszió nehéz, mert ez a fajta konok fajta. Nehéz, mert sok ellenszenvet kell
magunkban legyőzni vele szemben. De a zsidó-misszió kötelesség! Mikor ismerjük fel? A
magyar evangélikus egyház mikor igyekszik megfogni Izrael fia kezét a Krisztusra
mutató szeretettel s dolgozni azért, hogy a bolygó zsidó megnyugodjék a kereszt tövén?
31

Harangszó 1935/2, jan. 6, 9-10 .old.

52

N° 7) Ujdonságok: „Még a hitközségi adót is elsikkasztják…”32
Még a hitközségi adót is elsikkasztják. A pesti zsidó hitközség a főkapitányságon
feljelentést tett Móró Géza nevű 3l éves tisztviselője ellen, akit azzal bíztak meg, hogy a
hitközségi tagoktól a kultusz adókat behajtsa és ebből a pénzből 10 millió koronát
elsikkasztott.
Tizennyolc milliárdot sikkasztott Deutsch Jakab, a Sideron r.-t. vezérigazgatója.

32

Harangszó 1925/8, febr. 22, 63. old.

53

N° 8) Külföldi hírek: „A szatmári tanfelügyelő levágatta…”33
A szatmári tanfelügyelő levágatta a zsidó iskolásgyerekek pájeszát. A Szatmár melletti
Aranyos-Medgyesen a községi állami elemi iskolában megjelent Pop Dáriu tanfelügyelő.
A tanfelügyelő maga mellé vette az iskolaszolgát és a zsebéből egy hatalmas ollót véve
ki, a szolgával a zsidó iskolásgyermekek pájeszát levágatta. Az „operációt“ az összes
osztályokban a gyerekek nagy siránkozása közben végrehajtották.

33

Harangszó 1924/13, márc 23, 104. old.

54

N° 9) Ujdonságok: „Csak zsidó hullákat boncolhatnak…”34
Csak zsidó hullákat boncolhatnak Kolozsváron a zsidó orvostanhallgatók. A kolozsvári
egyetem orvoskari dékánjától rendelet jelent meg, mely arra szólítja fel a zsidó
orvostanhallgatókat, hogy gondoskodjanak zsidó hullákról. Mert — úgymond — nem
engedhető meg, hogy zsidó diákok keresztény ember hulláján tanulmányozzák az orvosi
mesterséget.

34

Harangszó 1923/43, okt. 21, 319. old.

55

N° 10) Határokon túl: „Németország”35
Németország. A szász evangélikus templomokban ezentúl tilos az ámen éshallelujah
zsidó szavak használata. Helyettük e két kifejezést kell használni: „Das walte Gott” és
„Gelobt sei der Herr!”

35

Harangszó 1933/44, okt. 29, 357. old.

56

N° 11) Figyelő: „Azt írják a külföldi lapok…”36
Azt írják a külföldi lapok, hogy Németországban Hitler uralomra jutásával meg- indult a
zsidóüldözés és hogy az angliai zsidó parlament tiltakozni készül, nemcsak, hanem
követeli, hogy Anglia hivatalosan interveniáljon. Anémet kormány és a német lapok, sőta
német-zsidó körök is a legerélyesebben tiltakoznak e külföldi híradások ellen, amelyeket
légből kapottaknak mondanak. Ha igaz, amit írnak, valóban tiltakozni kell az emberi
kultúra nevében, mert a vallási, vagy faji alapon megszervezett üldözés mindenképen
barbár dolog. Csodálatos azonban ezzel az "afférrel" kapcsolatban ismét tapasztalni a
nagyszerű zsidó szolidaritást, amely a legkisebb sérelemre az Északi Sarktól a Fokföldig
azonnal reagál és tiltakozik. Kinek jut eszébe a szovjetoroszországi keresztyénüldözések
miatt tiltakozni? A hivatalos Anglia néma marad. Hja! A morális kötelességeknél
fontosabb az üzleti érdek.

36

Evangélikus élet 1933/10, ápr. 2, 6. old.

57

N° 12) Lapszemle: „A Missziói Lapok márciusi száma…”37
A „Missziói Lapok” márciusi száma egy olyan lelkész érdekes véleményét közli, aki
évtizedek óta dolgozik a misszióban. Véleménye a következő:
„A mai zsidóság keresztség-krizisében aránylag csekély részben látok érdekmozgalmat.
Legalább számomra egészen világos, hogy amögött egy sokkal komolyabb probléma
búvik meg: az egész zsidó hitéletnek teljes és végleges csődje, a vallásos zsidóság
összeomlása. Sokan, a zsidóság jobb elemeihez tartozók közül érzik ezt, és hogy belső
meggyőződéses alapot találjanak, a kereszténységhez próbálkonak csatlakozni, bár elég
sokszor igen ügyetlenül.
A keresztségre jelentkezőknek hónapokig tartó „próba”-időre utasítását határtalan naivság
megnyilvánulásának tartom, ami nem vezet másra, mint a képmutatás kitenyésztésére. Az
én tapasztalásom szerint az áttérésnek – megjegyzendő: ha elfogadtatik – bizonyos gyors
energiával, és a hozzátartozó melegséggel kell történni, hogy maradandó eredményre
vezessen, tehát értelmetlen halogatás nélkül, mert ez csak a kínzás érzetét kelti. A
keresztség rendeltetése nem az, hogy kész hitárut szállítson, hanem, hogy kezdő ütem
legyen egy új élethez.
Ellenben a lelkészeknek olyan beállítottságúaknak kell lenniök, hogy a keresztséget
megtagadják, ahol az illetőben a belső ébredésnek semmiféle jelentőségét nem látják. A
lelkipásztori ösztön észreveszi ezt. Véleményem szerint a keresztelésprobléma meg van
oldva, mihelyt a lelkészek megtanulták mikor és hol kell nem-et mondaniok. Minden
általános állásfoglalás, különösen elutasító értelemben, könnyen igazságtalansággá
válhatik.”
Ehhez – a szerzője miatt – nagyon figyelemreméltó véleményhez csak annyit tartok
szükségesnek hozzáfűzni, (mondja a Missziói Lapok cikkírója) hogy részemről igen
különösnek találnám, hogyha egy lényegénél fogva misszionálásra rendelt egyház a
zsidók áttérésével kapcsolatban elvi aggályokat táplálna vagy azt gondolná, hogy a zsidók
megkereszteléséért magát mentegetnie kell. A misszionáló egyház egész történelme
folyamán soha sehol nem helyezkedett arra az álláspontra, hogy valakit valamelyik fajhoz
való tartozása miatt a kereszténységtől el kell rekeszteni. Isten üdvözító kegyelme minden
embernek megjelent (Titus 2,11). A misszióra vonatkozólag az egyház Urának olyan
világos és határozott parancsa van (Máté 28, 19), hogy attól az egyház senki kedvéért
nem tágíthat.

37

Evangélikus élet 1939/10, márc. 11, 10-11. old.

58

N° 13) Heti krónika: „A magyar nemzetgyűlés…”38
Gróf Bethlen az elmúlt vasárnap a budai Vigadóban rendezett népgyűlésen ki­
nyilatkoztatta, hogy az ő szemében a zsidókérdés nem világnézeti kérdés. „Én nem ismerhetem
el azt, hogy az én keresztyén világnézetem üldözést parancsoljon bármivel szemben. Ha zsidók
követik el a bűnöket, meg kell fegyelmezni őket, de nem azért, mert zsidók, hanem azért, mert
bűnt követtek el. És ha keresztyének követik el a bűnt, akkor nem szabad felmenteni őket azért,
mert keresztyének és semmi egyebek.

38

Harangszó 1925/11, márc. 15, 86. old.

59

N° 14) „Az egyház nemzeti szolgálata” (Kapi Béla püspöknek a dunántúli kerület közgyűlése
elé terjesztett évi jelentéséből39)
Az egyház élete elválaszthatatlan a nemzet szolgálatától. Életteljességét tagadná meg, ha
ezen szolgálatáról lemondana és kiszakadna Istentől adott munkamezejéből, ha elfordított
fejjel visszavonulna saját lelki világába. Örök igazságokat képvisel.Isteni erőket
közvetít.Nemzetnevelő munkát végez. Összhangzatos, egész embertípust formál az
Istenbe ágyazott emberből. A Lélek indítására általa válik valósággá a hit, a kötelesség, a
hűség, az önfeláldozás, a szolgálat, a bizonyságtevés embere. Isten akarata szerint
hordozza a lelkiismeret drága kincsét s megszólaltatja azt politikai viharzásokban, állami
kormányzati ténykedésben s híven őrzi Isten szavát a nemzet életében. Istennel való
eleven kapcsolata által kidolgozza a nemzet lényegét.Tisztítja történeti öntudatát. Mélyíti
kötelességteljesítését. Változások között és válságok bizonytalanságában örökkévaló
értékre mutat s a nemzet etikájában tartalommal telíti az áldozat, a testvériség, a hit és
bizodalom fogalmát.
Egyházunk nemzeti szolgálata lélekébresztő szolgálat.Hivatásuk csorbítása nélkül
erősítettük
híveink
lelkét
nemzeti
küzdelmeink
között.Rádióközvetítéses
istentiszteleteinkben szintén ezt cselekedtük.Mivel délelőtti istentiszteleteink
veszélyezettekké váltak, intézkedtem, hogy azok a reggeli órákban tartassanak.
Szolgálatunk azonban még így is hézagossá vált s templomaink látogatottsága
meggyérült.
Egyházunk nemzeti szolgálata áldozatos szolgálat.Több gyülekezetünk saját károsodása
nélkül közvetlenül átszenvedte a bombázások borzalmait.Több helyen tömegsír mellett
imádkoztak lelkipásztoraink.Evangélikus családjaink gyásza megnövekedett.Anyagi
veszteségeknél nagyobbnak érezték szeretteik elvesztését.Istenbe vetett hitüket azonban
sohasem temették a romok alá.Egyházegyetemünk gyűjtési mozgalmat indított a
bombakárosultak javára. Gyülekezeteink már előzetesen belekapcsolódtak a hasonló
országos mozgalomba, így tehát az egyházi gyűjtésnek nem lesz nagyobb eredménye.
Bizonyos azonban, hogy híveink és gyülekezeteink anyagi áldozata elkerül a nemzeti
áldozatkészség oltárára. Egyes gyülekezeteink saját bombakárosult híveink felsegítésére
külön áldozatokat is hoztak.
Iskoláinkat sok helyen igénybevették.Középiskoláink és sok helyen népiskoláink munkája
nehézségekbe ütközött. Diákotthonunk megszokot munkája is korlátok közé szorul.
Néhány gyülekezetünk harangját ajánlotta fel.
Egyházunk nemzeti szolgálata munkaszolgálat.Lelkészeinken kívül tanítóink és tanáraink
felajánlották pihenési idejüket és munkaerejüket.Lelkészeink közül tábori lelkészi
szqlgálatra behívatott 12 lelkész, közülük 5 harctéri szolgálatot teljesít.Két hónapi katonai
alapkiképzésre behívott 4 paróchus lelkész és 6 segédlelkész.Tanáraink és tanítóink közül
sokan rendes katonai szolgálatot teljesítenék.Helyettesítésük sokszor leküzdhetetlen
nehézségeivel igyekezünk megbirkózni.
Nemzeti szolgálatunkhoz attól kérünk erőt, aki nemzetünket teremtette, minket
nemzetünk tagjaivá tett és bennünket a nemzet áldozatos szolgálására kötelezett.

39

Evangélikus élet: 1944/40. okt. 7., 2-3.o., Kapi Béla püspöknek a dunántúli kerület közgyűlése elé terjesztett
jelentéséből: Az egyház nemzeti szolgálata

60

A zsidókérdés rendezésére vonatkozó kormányintézkedések egyházunktól elvi
állásfoglalást követeltek. Meggyőződésünk szerint a zsidókérdés megoldása politikai
feladat, lebonyolítása közigazgatási teendő, így tehát az a politikusok és kormányzati
tényezők dolga. Bizonyos azonban, hogy Isten az egyházat ebben a nemzedékben is az Ő
örökkévaló evangéliumának hirdetésére kötelezte. Bizonyságot kell tennie Isten erkölcsi
világrendjének változhatatlan törvényeiről. Erősítenie kell az igazságot, szeretetet és
jóságot, és kárhoztatnia mindent, ami Isten örök törvényeivel ellenkezik.
A kormánnyal írásban és élőszóval folytatott tárgyalásokon azon kérelmet terjesztettük
elő, hogy az evangélikussá lett zsidók mentesíttessenek a sárga csillag viselésétől,
alkalmazhassanak keresztyén háztartási alkalmazottakat, számukra külön tanács
szerveztessék s a rendelkezések végrehajtása keresztvén szellemben történjék. A kormány
megengedte a sárga csillag mellett a kereszt feltételét, bizonyos esetekben keresztyén
háztartási alkalmazottak alkalmazását, a keresztyén zsidók számára külön tanács
szervezését s megígérte a rendeletiknek
keresztyén szellemben végrehajtását Az
események folyamán alkalmat kellett keresnünk kérelmünk újabb előterjesztésére. A
református és evangélikus egyház püspöki karának pásztorlevél kibocsátására vonatkozó
elgondolását külső kényszerítő körülmények miatt elejtettük s a lelkipásztorokhoz írt
tájékoztatástól is eltekintettünk.
Gyakorlati szempontból három leiratomban ismertettem lelkész­testvéreimmel
állásfoglalásomat. Április 22-én kelt 2427/1/943—44 számú leiratomban kértem, hogy a
zsidó származású evangélikus hívek lelki életének védelmére törekedjenek. Várható újabb
áttérési mozgalommal szemben fenntartottam 1938.évi december hó 28-án kiadott
789/X/938—39. számú rendelkezésemet, mely szerint a jelentkező egyéneket személyük,
életük, családjuk, működésük szerint szigorúan el kell bírálni és csak azt szabad komoly
előkészítés után egyházunkba felvenni, kinek egyénisége, múltja, lelkülete és egyházunk
tanításának hivő ismerete biztosítékot nyújt arra nézve, hogy egy
házunknak tényleg hivő tagja lesz. Fenntartottam továbbá a kötelező 6 hónapos oktatásra
vonatkozó rendelkezésemet és a gyülekezet világi vezetőségének és presbitériumának
tanácsa igénybevételére vonatkozó utasításomat.
1944. évi június hó 8-án kelt 2371/1/943—44. számú leiratombankiegészítettem a fenti
rendelkezéseket a püspöki kar határozatával, mely szerint a félévi tanítási idő legalább 60
tanítási órából áll és azpüspöki intézkedéssel felemelhető próbaidőnek tekintendő. A
tanítás minden gyanú kiküszöbölése érdekében teljesen díjtalan. Felhívtam a figyelmet
arra, hogy a jelentkezés elbírálásánál figyelni kell arra, hogya családban van-e már
evangélikus vallású, ha pedig más egyházhoz tartozó családtag van, akkor az áttérni
szándékozót ahhoz az egyházhoz kell utasítani.
1944. évi július hó 15-én kiadott 3246/1/943—44. számú leiratomban rámutattam arra a
sajnálatos jelenségre, hogy a keresztvén egyházakat valósággal megrohamozzák az
áttérésre jelentkezők s megingatják bizalmunkat az áttérési szándék lelki komolyságát
illetőleg. Mindhárom leiratomban hangsúlvoztam, hegy egyházunk nem tagadja meg a
zsidókkal szemben fennálló misszió-feladatát, de nem adja oda
 magát egyéni önző
érdekek kiszolgálására. Egyházunk védelmezni tartozik az Isten által gondjaira bízott
keresztség szentségének igaziértékét. Ezért csak hivő meggyőződésű, komoly lelki
vágyódástól vezetett egyének jelentkezését fogadja el és így igyekezik hű maradni
önmagához és Istentől nyert rendeltetéséhez.
A zsidókérdésre vonatkozó iratokat egybegyűjtve a püspöki irattárban elhelyeztem.

61

N° 15) Dyl: „Zsidókérdés előlről”40
De jól esnék most felvenni az ugyemegmondtam napóleoni pózát. Lassan kiderül, hogy jó
olyanokra is hallgatni, akik a kérdéseket nemcsak külpolitikai dühükben szokták felvetni,
de valamit gondolkoznak, meg imádkoznak is. Nem akarunk fennhéjázni azzal, hogy mi
megmondtuk, hogyan kell megoldani azsidókérdést, de egyet-mást azért írtunk arról,
hogy mit nem lehet csinálni. Bizonyos szempontok pedig, melyeket az egyházias
szempontokat megillető udvarias, szokott mellőzéssel kezeltek, most, hogy kicsit telt az
idő, kellemetlenül mérvadóvá válnak. Pedig nekünk nagyon sok felé kellett beszélnünk,
nehogy félreértsenek. Szólnunk kellett az államhoz, a magyarsághoz, az egyház híveihez,
s külön az egyház puszta tagjaihoz, a zsidósághoz, a betértekhez, a betérőkhöz, s főleg
beszélgetésbe kellett kezdenünk ebben a kérdésben is az Istennel.
Az állam azt üzente nekünk, hogy vegyük tudomásul a zsidótörvényt. Mi rögtön
mondtuk, hogy állampolgári hűségünkben nem lesz hiba, de óva intettük a
törvényalkotást, nehogy vallási törvényt csináljon a fajikérdésböl.Magyarországon csak a
zsidóság hitte, s a parlament, hogy a zsidókérdést vallási alapon lehet kezelni. Aztán
kiderült, lelkészhez azzal a kéréssel, hogy imádkozzék beteg gyermekéért, hogy nem is
lehet megfogalmazni, vajon ki a zsidó vallásilag. Hát nem nevetséges, hogy 1938 dec 31én még keresztyén a betért zsidó, újévkor azonban már zsidó, keresztvíz ide, keresztvíz
oda?És főképp visszafelé kijelölni egy ilyen dátumot! Azt mondani, hogy mától kezdve
nem számít valami, az igen. De hogy eddig számít, azóta nem, ez csak önkényes datálás
lehet. Különben is az a szövevényes törvény, amiből több a kibúvó, mint a háló, s még ma
sem érthető azok előtt, akik folyton ebben a kérdésben kénytelenek dolgozni, a
legbiztosabb ítélőbírája önmagának. Nem is azt siratjuk, hogy mennyi egyházi
dilemmától szabadultunk volna meg, de inkább azt mondjuk, mennyi társadalmi
fejetlenségtől szabadult volna meg a magyarság, ha rögtön világosan mertünk volna
beszélni. Az államnak a törvény végrehajtásához éppen annyi hatalma volt akkor, mint
van ma. Mért kellett akkor mindig tovább foltozni a szigorúságot?
Ebből a tapogatózásból kifolyólag kellemetlen kívánságok ostromolták az egyházat.
A magyarság azt kívánta, ne vegyünk fel az egyházba zsidót. Hivatkozott arra, a zsidóból
sohasem lehet jó keresztyén, amúgysem, ma pedig méginkább. Mi azonban a lelkészi
hivatalokban tapasztaltunk sokszor meglepő lelkitusákból leszürődött komoly
istenkeresést egyes zsidóknál, s láttunk azóta is, azelőtt is nagyon komoly egyházhűségű
zsidókat, sőt egész zsidó családokat. Kinek lehet szeme ahhoz, hogy megállapítsa vala­
kiről: ez érdekember, ez meg hivő, mikor mind ugyanúgy beszél, s mind elvállal
ugyanolyan examinálást, s prédikációkat, amilyeneket csak megkívántunk tőlük? És
egyáltalában mikor és hol szerezhet a magyarság, mint nép olyan hatalmat, mellyel
hatályon kívül lehetne helyezni Krisztus missziói parancsát, mely minden népekre és
minden időkre egyformán vonatkozik? Tehát zsidóra is, s ezerkilencszázharmincnyolcra
is. Mi nem tehettünk mást, mint hogy megkereszteltük azt, aki kívánta a keresztvizet.
Istené az ítélet.
A zsidóság viszont azt kérte tőlünk: hassunk oda az államnál, hogy a törvényt enyhítsék.
Védjük meg a zsidó egyháztagokat. Arra hivatkoztak, hogy nekünk őriznünk kell a nyájat.
És semmit sem tehettünk értük. Az egyház az igehirdetésért, az Istenszolgálatért felelős,
de nem szólhat bele az állam ügyeibe. Hogy az állam kit enged az élete ütőereihez, s a
40

Evangélikus élet 1941/24, jún. 14, 2-3. old.

62

magyarság kikkel osztja meg a kenyerét, ezt az egyház nem döntheti el. Legfeljebb
kivánja, hogy a nemzet életét szeretet és igazság irányítsák, s bánkódhatik, ha
elrugaszkodik benne a gyűlölet. Különben is nagy kérdés, hogy mi jelen esetben a nemzet
életében érvényesülő szeretet és igazság? Konkréte: hogy igazság és igazán érvényesülő
szeretet volt-e az, ha a zsidóság egészen szabadon élhetett a lehetőségeivel magyar
földön?
Summa-summárum, magyarul megírtuk annakidején, hogy a nemzet és az egyház
kérdéseit itt külön kell választani Az állam szabályozza a maga életét, mi pedig folytassuk
a magunkét. Ő nem mondhat le a maga élete irányításának jogáról, mi pedig az Isten
iránti engedelmességünkről.
A már betért zsidóink kértek harmadszor, hogy oldjuk meg az ő egészen katasztrofális
helyzetüket, főleg azokban a kérdésekben, melyeket a vegyesházasok gyermekeinek
életében vetett fel a zsidótörvény. Akkor keveselték és farizeuskodásnak tartották, amit
vallottunk.Pedig kiderül, hogy ma sincs más válaszunk.A ma betérő zsidóság semmivel
sem kívánhat magának jobb sorsot, mint volt az első keresztyéneké. Szenvedés, hogy
igazán hisznek: Krisztusért. Ha nem hisznek igazán, akkor a fenti kérdést fel sem tehetik.
Megmondtuk azt is, hogy a gazdasági őrségváltás zökkenőkkel fog járni, mert a törvény
elsősorban a kis zsidókat érinti, s főleg azt a zsidó réteget, mely többé-kevésbbé
asszimilálódott. És valóban, a zsidótörvény végeredményben nyugdíjintézet lelt a zsidók
számára.A keresztyének dolgoznak tovább, a nyugdíjazott zsidók pedig ülnek hiánytalan
végkielégítésükön. Mondtuk azt is, hogy nehéz lesz az őrségváltás, nem a szakértelem
hiánya miatt, hanem a társadalmunk laza erköicsei miatt. A zsidóság valóban sokat elért
azóta is pénzzel. Lassan rá kell jönnie mindenkinek — az egyházra nem hallgatóknak is
—, hogy nem elég a politikai véresszáj, ha nincs a politikai követelés mögött puritán
tisztesség is, s főleg, ha hiányoznak a tisztázott elvek.
Szóval, lassan rájövünk, hogy noha a zsidókérdésről beszéltek nálunk legtöbbet az utolsó
évtizedben, mégsem volt a zsidótörvény szellemileg, lelkileg és elvileg előkészítve.
Reméljük, hogy a harmadik zsidótörvény majd bölcsebb és szilárdabb alapvetésen
nyugszik.

63

N° 16) Figyelő: „Az Est…”41
„Az Est” december 28-i száma közli, hogy Németországban karácsony előtt az összes
lapszerkesztőségek bizalmas rendeletet kaptak, hogy ünnepi cikkeikben sehol a
Bethlehem és a Názáret szót ne használják, mert ezek a szavak a zsidóságra
emlékeztetnek. Ha igaz a hír, jellemző a forradalomra, amelyben mindenek elvesztik
bölcsességüket és ítélőképességüket. Ha nem igaz, jellemző arra a szellemre, amelyről
nevezett lap nem egyszer tett már bizonyságot.

41

Evangélikus élet 1933/49, dec. 31, 5. old.

64

Szöllőssy Ágnes

Magyarországi szerzetesrendek sajtócikkei (1919‒1944)
Rövidítések: FK – Ferences Közlöny, MBFK – Magyar Barát. Ferences közlöny, MK – Mária
Kongregáció, PhSzle – Pannonhalmi Szemle, PSz – Pécsi Szentföld, SzA – Szent Antal

1919
„Antiszemitának lenni, antikommunistának lenni helyes dolog: de még nem kereszténység.”
A nagy ébredés (-) MK XIII/2. k., 1919. nov., p. 2.
„Szomorú lett a helyzete a szentföldnek, amennyiben a szabadkőműves békekonferencia a
szentföldet a cionista zsidóknak akarta odaítélni, aki megett a zsidó pénzhatalmasságok állnak.
… Palesztina nem a zsidók szentföldje, hanem a keresztényeké: amióta a mi urunk Jézus
Krisztus megszentelte, amióta születésének és sírjának helye ott áll, amióta Palesztina tele van
szórva katholikus kegyhelyekkel s szentélyekkel, a Szentföldet a zsidóknak, még hozzá a
nemzeti alapon szervezkedő cionista zsidóknak átadni a keresztények óriási sérelme nélkül nem
lehet.” (szerk.): „A katholikus missziók a világháború után”, MK XIII/2. k., 1919. nov., p. 7.
„Elveszett az az ország, amelynek hitetlen, elvtelen, erkölcstelen üzérsajtó vezeti a
gondolkozását.” … „a legtisztább igazság, hogy Magyarország a háborút a «Népszava», az
«Est», a «Világ» és hasonló defetista, hazaáruló lapok miatt vesztette el, s a bolsevista őrültbe
nem ugyanezek a lapok vittek bele minket? Nem a «Népszava», a «Világ», az «Est», a «Pesti
Napló» s egyéb zsidó lapok magasztalták-e a forradalmat, a hazaárulókat, a szocialista
népbolondítókat?” (-): „A keresztény sajtó diadalútja”, MK XIII/2. k., 1919. nov., pp. 7-8.
„…a vörös rémuralom kitörésekor, sőt, már az októbervégi forradalom alkalmával… felforgató
elemek: zsidók, szabadkőművesek és szociáldemokraták kerültek a törvényes hatalom helyett
az ország élére.” (-): „Mária gyermeke el nem veszhet”, MK XIII/3. k., 1919. dec., pp.1-3. (1,
3).
„Ki a szociáldemokrácia elméleti szerzője? Marx Károly, egy Németországból száműzött zsidó
származású író, ki főleg Das Kapital c. háromkötetes munkájával vetette meg a
szociáldemokrácia elméleti alapjait. Kinek a nevéhez fűződnek a szociáldemokrácia első nagy
sikerei és mozgalmai a munkásnép között? Lasalle Ferdinánd, tüzesvérű zsidó agitátoréhoz.”
MK XIII/3. k.,1919. dec., p. 6.

1920
„…pappal találkozni szerencsétlenség, ellenben zsidóval találkozni szerencsét hoz” - a városi
babona „a zsidó-bolseviki rémuralom, a megszállás, az ország kirabolása után” is fennmarad,

65

amikor papot ugyan keveset lehetett találni az utcán, de „annál több pöffeszkedő, autón robogó,
parancsoló és akasztó zsidót. Ahol a hit megszűnik, ott megszületik a babona”.
(-): „Fogózz a gombodba!”, MK XIII/4-5, 1920. jan.-febr., pp. 5-7. (6).
„Katholikus lapokat, keresztény újságokat követeljünk mindenfelé: a kávéházakban, a
vendéglőkben, a pályaudvarokon, a trafikokban, a fürdőhelyeken, a borbélyműhelyekben, társas
összejöveteleken, stb. … ki a kápolna homályából, ahová a bolsevizmus alatt behúzódtunk, ki a
nagy nyilvánosságra!” (-): „Keresztény megújhodás és a Mária-kongregáció”, MK XIII/8-9,
1920. máj.-jún., pp. 1-3. (3).
„…gyakorlati szempontból a katholikusok és protestánsok… együttműködésére szükség van.
Még pedig két szempontból is. Először, mert egyenkint s megosztva gyengék volnánk a
destrukció, a zsidóság és a szocdem szervezett hadával, támadásaival és gyűrűjével szemben. A
keresztényszocialista munkásszakszervezetek például még így is csak alig tudnak megküzdeni a
mindent elborító vörös árral.” …”A sajtó terén a zsidó sajtóval szemben keresztény lapjaink
csak úgy tudják megtörni a jeget… ha közös politikai és gazdasági törekvéseik védelmére a
sajtó terén is egyesült erővel lépnek fel.”…”Hitbeli és egyházfegyelmi kérdésekre a
szövetkezés nem vonatkozhatik.” (-): «Keresztény» és «katholikus» mozgalmak”, MK XIII/8-9,
1920. máj.-jún., pp. 4-7. (5).
„A katholikus országokban kevesebb az öngyilkos, a vegyes vallásúakban több, legtöbb a
protestáns országokban s általában legtöbb a zsidók között.”… „Poroszországban 1901-7 között
… 10.000 protestánsra esett 2.52 öngyilkos, 10.000 katholikusra 1.01, 10.000 zsidóra 2.94. … a
katholikus vallás, főleg a gyónás szentsége által, sokkal jobban tud vigasztalni.”
(-): „Az öngyilkosságok száma és a vallás”, MK XIII/8-9, 1920. máj.-jún., pp.16-17.
„Nem lesz szerencsénk, ha keresztény pappal találkozunk! No, ezt a zsidók jól kieszelték, hogy
a keresztényeket saját papjaik ellen izgassák. S mennyire igazuk van! A kommunizmus idején
Pest utcáin nem lehetett reverendát látni, de annál több kaftánt és zsidót, meg Szamuelyt, meg
Kohn Bélát és ugye akkor mindenkinek «szerencséje» volt. Csupa boldogság volt az élet! Arról
nem is szólok, hogy milyen keresztény lehet az, akinek Krisztus papját látni
szerencsétlenség! Ha zsidók vagy pogányok bántanák a papokat, érteném: de ezt u.n.
katholikusok teszik… Le ezzel az ázsiai műveletlenséggel!” Laci bácsi [Jámbor László S.J.]:
„Levelek egy leánykongreganistához”, MK XIII/8-9, 1920. máj.-jún., pp. 26-27.
„MAGYARORSZÁG ÉBREDÉSE. Színi kép. Előadható csupa férfi, csupa nő, vagy vegyes
szereplőkkel.[Szereplők – a megszólalás sorrendjében: Hit, Remény, Honszeretet, Magyar
nemes, Magyar földmíves, Hunyadi, Pártoskodás, Hitszakadás, Pázmány, Ahaszvér,
Szabadkőmívesség, Forradalom, Tót, Oláh, Horvát, Munkás, Hadnagy, Székely, Angyalok] A
Hit a háttérben egy sziklamagaslaton áll, mellette a Honszeretet s a Remény. Körülötte
magyarok s a magyarországi nemzetiségek képviselői, férfiak, nők, gyermekek, nemzeti
viseletben. A Hit kezében apostoli kettős kereszt.
Hit: Vitéz leventék, hős turáni fajta,/Ti nagyratermett, büszke nemzedék:/Induljatok a hosszú
vándorútra!/ … Nem sors szeszélye hí,/De küld az Úr! Nyugatnak legyetek/bástyája ti, s
törjön meg rajtatok/félhold s ötágú csillag rémuralma./Az Úr küldötte nektek egykor
Vajkot,/Istvánt belőle Ő tett s törzsetek/Megszentelé az Imrék, Margitok,/Erzsébetek s

66

Lászlók hajtásival./Ne féljetek, mert veletek az Úr/s az ő kegyelme századokra nyúl!
Magyar nemes…
Remény…
Honszeretet: … Legyen igazság s szeretet a törvény,/Mely egybefűzi mind, ki itt lakik,/S
habár a nyelv nem egy, mit itt beszélnek,/Forrasszon eggyé úrt és gazdagot,/Szlávot,
magyart, székelyt és németet/Az egy haza s az egy honszeretet.
Magyar földmíves: Oly nagy e föld s oly dús aratása,/Hogy mindegyiknek bőven jut kenyér, /
Fogjuk meg egymás kérges tenyerét/S miként a munka és harc közös,/Legyen közös a bor
s a búza is.
Nemzetiségek: Testvéretek vagyunk s leszünk örökre,/Eggyé fűz össze minket ez a rög/Az
egy hit és az egy szent hivatás!/(Összeölelkeznek)
Hit: Török-tatár ha százszor tör reátok,/Minden veszélyben egymásra találtok!
Élőkép: Napsütéses táj; felvonul nagy sereg arató s aratólány, különböző magyar s nemzetiségi
viseletben, aratóünnep, … gabonával, kévékkel telt felszalagozott szekér gurul be, körötte
öregek a fák árnyékában hevernek s áldomást koccintanak, előtérben a fiatalok magyar és
nemzeti táncot lejtenek. Vidám régies zene. Aratóének. Majd egyszerre beborul, sűrű villámlás;
trombitaszó s fegyverzaj hallik, majd halálos sikolyok, a háttérben tűz lobog fel, falvak égnek, a
színen (elől) török és tatár harcosok rohannak át, az asszonyok felé fenyegetőzve.
… [Hunyadi, újabb csatajelenet, Hit, Pártoskodás, Hitszakadás, Pázmány]
Pártoskodás: … El innen, álnok!/Bálványimádó! Rajta, emberek!/Testvériség, egyenlőség,
szabadság/Nevében induljunk véres csatákra!
Ahaszvér (fellép, alattomosan a Pártoskodáshoz és Hitszakadáshoz): Csak szítsatok minél
több meghasonlást!/A Getto népe bennetek bízik!/(Magában) Mert míg ti egymás ellen
agyarkodtok,/Mienk a vásár! Rajta, jó bolondok!/Mit ér a hit s a jelszavak – nevetség;/A
fő az üzlet, s az nekünk virít!
Hitszakadás: Nem kell tekintély! Éljen a szabadság!
Ahaszvér (izgat): Úgy van! Szabadság! Demokrácia!/Döntsük meg az avult dogmák uralmát!/
Legyen szabadság hit béklyóiból!
Szabadkőmívesség (fellép, kézen vezet egy vörösruhás, kalapácsos ifjút, a Forradalmat): …
Új rendbe fűzzük az avult világot./Vesszen tekintély, vallás és haza!
Ahaszvér (ki közben sürgölődve nógatta, sugdosta a parasztokat, pálinkát mért nekik, s az
uraknak pénzt kölcsönzött): A felvilágosultság ez maga!
Szabadkőmívesség: Ki művelt ember, ezt kell vallnia!
Ahaszvér (titkon a Szabadkőmívességhez): Csak rajta, Testvér! Munkádban segítlek!/A pénz s
a sajtó, parlament s munkások – mind a tied, ha hozzám hű maradsz./Mért tűrjük a
kereszt gyűlölt hatalmát?/Fel, rajta! Forradalmat! Harcokat!/Ha kell a fél világot hadba
vonjuk./Csak hadd gyilkolja egymást a keresztény./A zsákmányon majd ketten
osztozunk/Testvér! Álarcom! Folytasd művedet:/Találj ki új, szép, hangzatos jelszókat!
Szabadkőmívesség: Ne félj! Velem jön a Forradalom./Amerre ő jár, buknak a királyok,/
Megreng az oltár; vad tüzek fölött/Bűn s őrület ülnek halotti tort./Ez ifjú nekünk
szövetségesünk.
………
Forradalom: … Nincsen haza, csak úr van és szegény/Csak Tőke s Munka. Aki dolgozik,/A
proletár hazája a világ./Világ szegényi: egyesüljetek!/(Vörös lobogót lenget, alája
munkások gyülekeznek; Ahaszvér pénzzel, pálinkával toboroz a zászlónak híveket)
Törjétek el a rabbilincseket!/Királyt, papot, törvényt ne tűrjetek! Űzzük el azt, ki címert

67

tart s keresztet (A Hitet a Reményt s Honszeretetet elűzik)
Szabadkőmívesség: Az önrendelkezés legyen a jelszó!/Te tót, te horvát, te rutén s oláh,/Miért
tűritek a magyarok igáját?/S ti magyarok, nem szebb-e a szabadság,/bár kisebb téren,
mint a rabiga?... Csak engedjétek be a cseheket,/A szerbet és oláhot!Nem kell háború,/
Nem akarunk már látni katonát!
(A nemzetiségek közül többen a Forradalomhoz állnak)
Tót: Szlovák vagyok s nekem a cseh testvérem!
Ahaszvér (ösztönzi): Úgy, úgy! A cseh az husszita s pogány./Az új államhoz pénzt majd én
adok. (Itatja a tótot.)
Oláh: Én nagyromán vagyok. Erdély enyém!
Horvát: Szerb és szlovén az én testvéreim.
Nemzetiségek mind: Gyerünk, el innen! Önrendelkezés! (Nemzetiségek el)
Munkás: …
Forradalom: Halljátok-e a harci zajt köröttünk?/Felkél az elnyomott, …/A meglepett
burzsujvilág remeg/Aknát rak és szít ellenforradalmat./Állítsatok vörös hadsereget,/…
Ahaszvér (ravasz mosollyal): Ti küzdjetek, vérezzetek; míg én/Leszek politikai megbízott.
Forradalom (énekli): Ez a harc lesz a végső…
Néhányan vele énekelnek, isznak, fenyegető mozdulatokkal, kézigránátok s tőrök
emelgetésével rémítik a nemest és a parasztokat. Ahaszvér mindenütt ott sürög.
… Terrorfiúk, vérszomjas ördögök,/Rohanjatok a védtelen seregre!
Terrorfiúk rohannak elő a magyar csoportra. Többeket megölnek,… nők sikongása,…a
háttérből közös imádkozás hallatszik: Asszonyunk Szűz Mária… Egyszerre villámcsapás, heves
zápor a terroristákat mintha forgószél vinné el, eltűnnek. A magyarok mintegy aléltságból
ocsudnak fel. Az ima hangjára előjön a Hit s Hazaszeretet s a magyarok bizalommal sereglenek
felé.
Hit: Imátokat meghallgatá az Úr!
Hazaszeretet: Romok helyén most újból építhettek.
Hit: Ha el nem űztök, el nem vész e hon!
Magyar nemes és földmíves: Előbb azonban tisztogatni kell.
Darutollas vitézek jönnek a nemzeti hadsereg ruhájában. A Forradalmat, Szabadkőmívességet,
Ahaszvért megláncolják.
………
Ahaszvér (mikor megkötözik): Mit bánttok engem, a hű hazafit!/Nem vagyok-e én is magyar:
akár ti?/Kereskedelmet, nagyipart, hitelt/Kitől kapott az ország? Irodalmat/Sajtót,
színházat nemde én csináltam!/Ha engem bántotok, reszkessetek,/Egész világgal gyűlik
bajotok,/Mert Izraelnek messze ér keze!
Magyar nemes: Vesszünk el inkább! Rabok nem leszünk!
Földmíves: Haljunk meg inkább, de mint – magyarok!
Magyarruhás nők Szűz Máriás lobogót hoznak a katonáknak.
Egy nő: Vegyétek ezt a zászlót: rajta leng/A győzelemnek képe: a Nagyasszony!
Hadnagy: Fel, magyarok, szent esküvel fogadjuk:/E lobogót követjük a halálig! ...
(a munkáshoz): Testvér, te is magyar vagy. Kit követsz?
Munkás: Én is e zászlót követem. Be bánom,/Hogy ámítókra bíztam sorsomat!
Magyar nemes: Jöjj szende Hit, jöjj Hazaszeretet,/Segítsetek e hont megmenteni!/ …
Feldarabolva vérzik a Haza,/Testvéreink, ó, elszakadtak tőlünk./ Imádkozzunk! Hogy újra
egyesüljön/Mit ezer éve István egybefűzött.

68

Letérdelnek s a Mária-zászló előtt énekelnek: Ah, hol vagy magyarok…
Tót (lerongyolódva jön, szélről megáll, megilletődve hallgatózik s nézi az imádkozókat): Ó
szebb világ volt, amikor még én is/Együtt imádtam az Istent veletek!/Azóta rútul
megrabolt a cseh/…/Isten neve tilos az iskolában,/és a Nagyasszonyt nem szabad
dicsérni./Sasvár, Nagyszombat,/Máriavölgy csodája,/A Boldogasszony búcsúhelyei,/
Istentelen tivornya bűntanyái….
(más oldalról a székely jön)
Székely: … Testvéreink! Ó jöttök-e hamar?
Horvát: Tévedtem én is! Azt hívém, a szerb,/Mert nyelvem érti, testvérem leszen./… Róma
szent hitét/Keletnek árnyegyháza nyomja el./…Szeress továbbra István népe s én is/
Szeretni foglak új évezreden át!
Hit: Fogadd magyar, a szörnyű s üdvös leckét:/Hibáidért megbüntetett az Úr,/De visszavesz
kegyébe, hogyha ismét/Fenn lengeted a szent kereszt jelét./Újítsd meg ősi frigyedet az
Úrral,/Öltözz a hit erős vértjébe ujra,/S a Boldogasszony újra megsegít!/Tied lesz ujra az
egész Haza,/S nagyobb leszel, mint voltál valaha!
(A magyar, tót, horvát, stb. összeölelkeznek s aztán letérdelnek a Hit zászlója köré.)
Ének: Ó Nagyasszony, nemzetünk reménye…
(Eközben megnyílik a háttér, a magasban angyalok közt a Boldogasszony a kisdeddel, előtte
István király térdel s lemutat a népre; lábainál a magasban az egész Magyarország nagy
térképe látszik zöld levelű, piros és fehér virágos füzérrel környezve; a térdelők boldog
elragadtatással nézik.)
Angyalok kara: Virágos kert leszen/Híres Pannónia/Mely kertet öntözi/Híven Szűz Mária.
(Az angyalok bíztatón lengetik pálmáikat, a látomány eltűnik, csak a magyar térkép marad
fényárban látható; mire a térdelők felállva éneklik a Himnusz utolsó szakát): Szánd meg Isten a
magyart, stb. (Függöny) (-) MK XIV/2, 1920. okt., pp. 1-7. [Különlenyomatban megrendelhető
a szerkesztőségben. Hirdetése a következő évfolyamok lapszámaiban is megtalálható.]
„A középkor legszebb intézményei közé tartoznak a lovagrendek. … Fellépését és működését a
mozgékonyság és pusztán védő harccal szemben a támadó szellem jellemzi. Az ellenséget
nemcsak visszaszorítani, hanem porba kell tiporni.” …. A világi szellem …. mindent a vétek, a
lélekrontás szolgálatába állít. „Ez a természet nagy profanizációja, a modern szabadkőműves
világ jellemző jegye… Ezzel a táborral szemben Gárdára, lovagrendre van szükség, mely…
rendes tagjaiban felesküszik a Máriás fehér zászlóra, hogy … nem tűr semmiféle súlyosabb
erkölcssértést…” (-): „A Zrinyi-Gárda”, MK XIV/4, 1920. dec., p. 6.
„Egy jó katholikust többször kinevettek a vendéglőben, ha pénteken böjtöst evett. Egyszer aztán
megpróbálta, mi lenne, ha zsidónak tettetné magát. «Mi ez?» – kérdezte a pincért jó hangosan.
«Nem disznóhús?» «De igen» – feleli a pincér. «Akkor vigye ezt vissza és hozzon helyette
borjút. Én zsidó vagyok s a vallásom tiltja, hogy disznóhúst egyem.» S valóban, az egész terem
tisztelettel hallgatta és senki sem nevetett rajta.” (-) MK XIV/4, 1920. dec., p. 11.

1921
„Azt mondani: hála Isten, most már keresztény kurzus van, keresztény politika van, most már
nyugodtan alhatunk – siralmas vakság, … mely nem méltó … Szűz Anyánk leventéihez.”

69

„Nagy feladatok várnak ránk, kongreganista Testvérek! A pogány Európát az önzés és a bűn
tengelyére szerelték, mely íme most, a megpróbáltatás súlya alatt, nyomorúságosan porba hull.
… A társadalom annyira telítve van a 130 esztendős pogányság kigőzölgéseivel, hogy a
keresztény frázisokba öltöztetett pogány tartalom még a jóhiszeműek tapsát is felcsattantja…
Divatba fog jönni a kereszténység. A neofiták magas emelvényről, kezükben vezéri lobogóval
fogják Krisztust hirdetni, aki nem lakik az ő szívükben. Úgy nevezem ezeket, hogy született
destruktívek, akik az arannyal is úgy dobálóznak, mintha sár volna a kezükben. Nagy
zavarodása fog történni az elméknek és nyelveknek, meginog az egész világ. Imádkozzunk,
hogy szilárdak maradjunk…” Tamás Viktor: „A kongregációk a katolikus hitélet
fellendítésében”, MK XIV/5, 1921. jan., pp. 2-4. (4).
„Amióta a keresztény nép ráébredt a zsidó sajtó és a zsidó faji terjeszkedés veszedelmére,
mindjobban kifejlődik az antiszemitizmus, mint öntudatos önvédelmi mozgalom a zsidóság
túlkapásaival szemben. Keresztény erkölcsi szempontból az antiszemitizmust, amíg nem lépi át
az igazságosságnak és a bűnösökkel szemben is kötelező szeretetnek korlátait, nemcsak
hibáztatni nem lehet, de helyeselni is kell. Azonban ennek a ma divatos antiszemitizmusnak
csúnya kinövései is vannak és ezek közé tartozik a tudományosan is igazolatlan fajielméletnek
az a túlzása, amelynél fogva mindent, ami szemita vagy zsidó eredetű, teljesen rossznak,
erkölcstelennek és elhibázottnak hirdetnek s így többi közt az ószövetségi szentírást is zsidó
csalások és erkölcstelenségek foglalatának tekintik.”… „Mit tartsunk erről az ószövetséget
megtagadó antiszemitizmusról? Két szóban foglalhatjuk össze a feleletet: ez a felfogás 1.
tudományellenes, 2. keresztényellenes… de tisztán antiszemita szempontból is ügyetlen és
célját tévesztett. … Az ószövetségben annyi erkölcsi fenség van, hogy azt a mai destruktív
zsidóságnak átengedni már e szempontból sem célszerű.” … „A mai zsidóság voltaképpen nem
a próféta-zsidóságnak, hanem pusztán a farizeus-pártnak folytatása és örököse, amely
megtagadta az ószövetséget és a prófétákat és keresztre feszítette az általuk hirdetett Krisztust.
A talmud ellensége a kereszténységnek, de ellensége az ószövetségnek is. Ószövetség és
újszövetség szorosan összefüggnek s a trienti szent zsinat átokkal sújt minden katolikust, aki
akár az ószövetségnek, akár az újszövetségnek bármely könyvéről tagadja az isteni sugalmazást
és eredetet. Ne kövessük tehát az oktalan túlzókat s a zsidógyűlölet kedvéért ne tagadjuk meg
keresztény voltunkat. (B. B.)” Bangha Béla: „Az ószövetség és az antiszemitizmus”, MK
XIV/6, 1921. febr., pp. 5-6.
„Hogy a zsidónők hogyan öltözködnek, táncolnak és fürdenek, ahhoz persze nincs sok közünk;
de hogy saját társadalmunk be ne szédüljön a keresztényellenes áramlatok bódító s
lealacsonyító forgatagába, arról igenis gondoskodnunk kell. Kongreganista leányaink és
asszonyaink … adjanak maguk jó példát. Mutassák meg, hogy az igazi úrinő máskép
öltözködik, mint a Lipótváros avagy a fővárosi kabarék chanteuse-ei és komédiásnői s az utca
szemetje…Fiatalembereink, férfiaink hagyják az ilyeneket egyedül,… hadd keressenek
maguknak lovagot a Makkabeus-sportegyletből vagy a galileista-körből. … Nagyon okos és
időszerű kezdeményezés a Zrínyi-gárda is … Itt a mi romlatlan férfiifjúságunk tehet igen
sokat… A pisszegés ilyen «hölgyek» láttára éppoly jogos az utcán is, mint pl. a színházban.” (): „A kongregáció és az erkölcstelen divat”, MK XIV/7, 1921. márc., pp. 4-5.
„Hallottál már valamit a Széchenyi-bálról? Az a legelőkelőbb köröknek szokott mulatsága
lenni. És az előkelőség nem holmi Dob-utcai krajzlerájosnékból és Király-utcai rüfkékből

70

szokott összeverődni, hanem elegáns, a legelőkelőbb intézetekben nevelődött, franciául, angolul
beszélő comme il faut hölgyekből és kisasszonyokból. … még a hátuk is csupasz volt.” …”Egy
táncmurin a rendezőség kijelentette, hogy nem tűri meg a modern (értsd a szemérmetlen, zsidó)
táncokat, mire a leányok maguk rendelték meg a cigánynál a vanszteppet, meg a foxtrottlit és a
legduhajabb módon járták másnap reggelig… Hát van ennél féktelenebb könnyelműség? És
teszik mindezt lányok, asszonyok akkor, midőn ellenségeink, mint koncon marakodó kutyák
ronggyá tépték országunkat, és minden igaz magyarnak volna oka vérkönnyeket sírni…” Laci
bácsi: „Levelek egy lánykongreganistához”, MK XIV/8, 1921. ápr., pp. 11-13.
„…történelmi és természettudományos műveknél vigyázni kell,… mert nagyon sok hamis,
irányzatos mű forog közkézen, amelyeket a vallás ellenségei terjesztenek s amelyeknek az igazi
tudományossághoz édeskevés köze van… ezek történeti és természettudományi hamisítványok,
melyeket persze szabadkőműves és zsidó könyvkiadók szorgalmasan terjesztenek a világ
minden nyelvén; ők tudják miért.” … „Tudnunk kell, hogy miként a napi sajtó, úgy a
könyvkiadás és könyvkereskedés is világszerte főleg zsidó kezekben van. A zsidók
természetesen nem a nagy keresztény íróknak adják az elsőséget, hanem összekeresik a világ
minden tájékáról azt, ami szennyes és erkölcstelen, vallásellenes és egyházgyalázó; azt aztán
lefordítják minden nyelvre s ezerféle formában és kiadásban odarakják az ostoba, tudatlan és
hiszékeny keresztény olvasóközönségnek. Az megveszi a könyveket, megfizet értük, de
nemcsak a pénzét adja oda nekik cserébe, hanem odaadja a lelkét is, beveszi azt a szellemi
táplálékot, melyet a kereszténység ellenségei tálalnak fel neki; … engedi, hogy a zsidó kufárszellem megmérgezze és megfertőzze a keresztény népnek egész gondolkozását és erkölcsi
világát. Hány bűn, hány elzüllés, hány bukás, hány tiszta lélek ártatlanságának elvesztése, hány
kalandor élet, hány gyilkosság és hány elvetemültség sarjadt már ezekből az olvasmányokból,
amelyeket ez a keresztényellenes kufár szellem s nem utolsó helyen egyenesen ártó, mérgező
szándékból szórt szét a keresztény nép közé! S mi … behódolunk az ellenséges aknamunkának
a magunk is segítjük a sötétség vitézeinek megfertőzni keresztény lelkünket, ifjúságunkat,
népünket!...” (-): „A kongreganisták és az olvasmány”. Ajánlja olvasni: Herczeg, Gárdonyi,
Tormay könyveit. MK XIV/10, 1921. jún., pp.1-4. (3, 4).
„Az inkvizíciót a Spanyolországban elhatalmasodott zsidóság hívta életre. A szemita népfajnak
ugyanis Spanyolországban igen nagy számban letelepedett fiai átlépték a határt, melyet az
állami- és egyházjog közéjük és a keresztények közé állított. Talán sehol nem okozott a zsidó
nyerészkedési vágy és uzsora oly óriási pusztítást, mint Spanyolországban. Az ebből eredő
gyűlölet orkánszerű zsidóüldözésben nyilvánult meg s ez aztán nem hozott nekik más
választást, mint a keresztséget. Sokan csak látszólag tértek ki; ezek közül sokaknak sikerült a
legmagasabb állami hivatalokba is bejutnia, ahol aztán befolyását és vagyonát latbavetve, arra
törekedett, hogy a zsidóságot a spanyol nemzetiség és a keresztény vallás fölött győzelemre
segítse. Annyira ment ez a mesterkedésük, hogy végül már a keresztény Spanyolország léte
forgott kockán. Ekkor léptették életbe védelmül az inkvizíció intézményét.” … „1480-ban IV.
Sixtus jóváhagyásával két dominikánus vette át a vizsgálóhatóság … vezetését. Ezeknek
túlkemény és néha megfontolatlan eljárása… mind gyakoribb közbeszólásokra indította a pápát,
aki végre is egy főinkvizítort állított az intézmény élére. …1492-ben száműzték az országból a
politikai szempontból veszélyes és megtérni nem akaró zsidókat és mórokat, ami által újra
rengeteg álkeresztény került az Egyházba.” (-): „Mi is volt a spanyol inkvizíció?”, MK
XIV/10, 1921. jún., p. 10.

71

„Taft az amerikai elnök 1909-ben tüntetőleg otthagyta a színházat, mikor egyszer egy sikamlós
jelenetet játszottak, pedig Taft protestáns és szabadkőműves volt. Míly szégyen. Katolikus
férfiak és nők, talán még kongreganaisták is nyugodtan végignézik a pesti erkölcstelenség zsidó
mákvirágait a színpadon.” (-): „Színház és erkölcs” MK XV/2, 1921. okt. p. 5.
„Úgy tapasztaljuk, hogy mostanában rossz idők járnak a katolikusokra. Bár még
Csonkamagyarországban is 62% a katolikusok és csak 21% a kálvinisták száma (sic!), azért
mégis a magasabb hivatalokba aránytalanul nagyobb számban a reformátusok kerülnek be. A
katolikusok már-már moccani sem mernek, a protestánsok meg képzelt sérelmeikkel
telekiáltják a világot.” Laci bácsi: „Levelek egy leánykongreganisához”, MK XV/3, 1921. nov.
p. 10.
1922
„… az erkölcstelen tánc a legnagyobb istentelenségre vezetheti az embert. Gondolj Heródiásra
(sic!), arra a zsidó rüfkére, aki érzékies tánca által annyira elbolondította Heródes szívét-fejét,
hogy ez kész volt országának felét is a bűnös élvezetért ölébe dobni! De a táncnak nem ez volt
az ára, hanem Keresztelő Szent János feje. Maga Heródes is elszörnyülködött az ízléstelen
kérésen…” Laci bácsi: „Levelek egy leánykongreganistához”, MK XV/5, 1922. jan., pp. 1213. (13).

1923
„… a kongregáció jól rendezett tábor, mely téged is a föld röge fölé magasan felemel s az
égboltozatra erősít! … az erények téged is csillaggá avatnak, mely az Egyház egét díszíti,
szépíti és bátorítóan, biztatóan mosolyog le a többi emberekre. … Míg így ragyogsz társaid
közepette, velük együtt félelmetes tábort alkotsz a sötétség hatalmasságaival szemben. De csak
addig, míg az erény ki nem alszik! Harmadik elmélkedés (-) MK XVI/5, 1923. jan., p. 7.
„Nem nagyon régen volt, – mikor a szociáldemokrácia és kommunizmus … szörnyűségeket
garmadával elkövető lovagjainak nemigen hittek a katolikusok, mert látták, hova törekszenek,
t.i. a teljes elméleti, erkölcsi és gazdasági lesüllyesztés felé, hogy a romokon kezdjék el építeni
a maguk lehetetlen, abszurd álomvilágát. Vér és könny, rom és szenny jelezte működésük útait.
Ezt láttuk. – De már kezdik elfeledni!... Most, mikor a városok megrontása után a falu népének
jelenleg elanyagiasodott s hozzáférhetőbb rétegeit kezdik igen hatásosan mételyezni – nem
fejtenek ki az illetékesek kellő ellenállást. Ez baj! Pedig jól tudhatja minden katolikus, hogy
Krisztus és Marx, katolikus hit és szociáldemokrácia egy lélekben el nem fér! Ilyen két úrnak
nem lehet egyszerre szolgálni! Résen kell lenni tehát! A jelszó ez: ki velük a faluból! Mert a
katolikus jóravaló népnek sem szélhámosságaikra, sem ördögi gonoszságaikra szüksége nincs!
(p.k.) Credo, Őrtorony. Egyházi hírek. I. évf., 1. sz., p. 14.
„… a szeretetnek a testvérnél kell kezdődnie. … A nagyvilágban odakint szintén összetartanak
azok, akik azonos célokat követnek; alig is lehet nagyobb összetartozást és kölcsönös

72

támogatást képzelni, minthogy pl. a szabadkőművesek, zsidók, szocialisták egymásnak
mindenben segítségére vannak. Amit ők érdekből tesznek, azt mi, kongreganisták, egymással
szemben nem tehetnők meg nemesebb indító okból?” (-): „A testvéri szeretet ápolása a
kongregációban”, MK XVI/9, 1923. máj., pp. 4-5. (4).
„Kongreganista testvérem, tudod-e: … hogy a vallás ellenségei sokkal többet tesznek a
rossznak terjesztésére, mint mi a jónak védelmére?... hogy ők már gyermekkorukban sietnek
megmérgezni az ifjú lelkeket?... hogy a szociáldemokrácia az elbolondított keresztény
munkások pénzén szervezi hadjáratait az Isten és a haza ellen?... hogy a zsidó sajtó jórészt
keresztény pénzen irtja a kereszténységet? … hogy a katolikusok közömbössége folytán az u.n.
keresztény irányzat hovahamar teljesen protestáns irányzat lesz?...” (-) MK XVI/10, 1923. jún.,
p. 5.
„Felháborító vallásgyalázás tartja izgalomban a város [Zalaegerszeg] keresztény
közvéleményét. A város ősi fogadalmi körmenetén történt. A nagy körmenet a Szent Flórián
szobortól a vármegyeház felé haladt az Oltáriszentséggel, amikor a Braun-cég egyik
alkalmazottja, Masauszker László az Oltáriszentségre mutatva azt kérdezte: – Az esperes az, aki
azt a szemétlapátot viszi? A vallásgyalázó kereskedősegéd ellen a felháborodott hívők
megtették a följelentést az ügyészségnél. A város keresztény közönsége most várja, hogy a
bíróság kellő büntetésben fogja részesíteni a vallásgyalázó kereskedősegédet. És mi is várjuk,
Krédisták! És nem engedjük, hogy ez és hasonló ügyek elaludjanak és nyomtalanul eltűnjenek.
Elvégre Isten a Mindenség Ura és főképp az embereké! Hát ne gyalázza minden hepciáskodó,
piszkos száj!(-) (az Új Nemzedék 1923. jún. 22-i számából átvett hír) Credo I/ 2-3, 923. aug.,
Őrtorony, p. 12.
„Egy vármegye (Zala) sajtóstatisztikájából látható többek között, hogy míg az intelligencia
közeledik a keresztény lapokhoz, addig a falu népe a forradalmi sajtókloaka közvéleményével
úszik. Egy helyütt 31 «Népszava» jár csizmás katolikus embereknek… (No, szeretném én
azoknak a lelkét látni!...) – Miért romlik a nép? Miért nem vigyáz a pap, jegyző, tanító? Vagy
még nem volt elég az 1919?!” Credo I. évf., .2-3,1923. aug., Őrtorony, p.15.
„Ellenség van a föld alatt!... a levert társadalom-felforgató szocialista-kommunista,
szabadkőműves tábor, az egyház egyéb ellenségeivel szoros fegyverbarátságban… nem halt
meg! Ne áltassuk magunkat! Alkalomadtán még egyszer megtenne mindent, csakhogy most
már ügyesebben… Ellenség van a levegőben! … mérgezett, az egyházzal, Krisztus eme
titokzatos testével ellenséges nézetek, gyilkos közvélemény, ezernyi sajtóterméktől táplálva,
éjjel-nappal ontja a halált! Nem veszed észre?... Aranyborjú-imádás eszeveszett tébolya….
Elhomályosítva még az igazán jó katholikus lelkületét is.” Ellenség van a szíveinkben! Pusztító
állhatatlanság a megkezdett jóban, őrjítő könnyelműség és komolytalanság a kűzdelemben,
mely eldobja magától a már-már kivívott győzelmet!... A megújhodásért küzdő testvérek
égbekiáltóan bűnös elcsüggesztése! Ó. Szörnyű ellenségek! Van-e valami a világon, amiben
bízhatunk? … Igen. Íme most hordoztuk meg az újszövetség frigyszekrényét! … Ne feledd,
hogy csak az integritas fidei vezet az integritas regnihez! És integritas fidei itt terem – az
Eucharistia sugaraiban!” (Bőle Kornél O.P. beszédéből az Országház-téren tartott XV.
Katholikus Nagygyűlésen 1923.okt.7-én.) Credo I/4, 1923. nov., p. 2.

73

„A zsidókérdés megoldása ez volna: A zsidók szűnjenek meg zsidók lenni, ha nem is vallási
értelemben, de mindenesetre a különállóság és (készakarva kerülöm a «faji» szót) osztályönzés
teljes legyőzésével. Legyenek olyan őszinte és jó magyarok, mint a mi németeink, (nagyrészt)
tótjaink is voltak, akkor egyszerre vége lesz az antiszemitizmusnak. De amíg a kérdés
megoldása helyett csak a kérdés leplezésében mesterkednek, hiányozni fog a kiegyezésnek s
megbékélésnek legfőbb alapja: a megbecsülés.” (átvétel a Magyar Kultúrából) Credo I/4, 1923.
nov., p. 10.
„H. kérdésére, továbbá feledékenység, nemtörődömség, könnyelműség kikerülése és egynémely
lelkiismereteknek megsebzése céljából ide iktatjuk, kik képviselték és (sajnos!) képviselik még
mindig nagy részben a magyar sajtót: Molnár Ferenc – Neumann, Szomori Dezső – Weiss Mór,
Szomori Emil – Weiss Manó, Bíró Lajos – Blau Emil, Lengyel Menyhért – Lefkovits, Kóbor
Tamás – Biermann Adolf, Nádas Sándor – Neumann J., Szomaházi István – Steiner Arnold,
Miklós Andor – Klein Ármin, Révész Béla – Reicher Ármin, Béla Henrik – Bernstein Ohajem,
Adorján Andor – Leckenbach Mochem, Kemény Sándor – Kohn, Kabos Ede – Rosenberg,
Sebestyén Károly – Schossberger, Kéri Pál – Krámer, Tímár Szaniszló – Schwarzberger, Jászi
Oszkár – Jakobovits, Lakatos László – Wellner, Farkas Pál – Wolfner, Fabinyi Füzesséri –
Forschner Izidor, Bede Jób – Rosenberg, Jób Dániel – Ziffer Dávid, Gábor Andor – Greiner,
Molnár Jenő – Müller Jakab, Újvári Péter – Neuwelt Pinkász, Erdőssi Dezső – Ehrenwald
Dávid, Berkes Imre – Bergl Izidor, Bernát Ottó – Singler, Emőd Tamás – Fischer, Szép Ernő –
Schön, Lázár Miklós – Léderer, Göndör Ferenc – Krausz Náthán. És ezért vígan vásárolja a
rengeteg katholikus tömeg ezeknek az írásait!” (-) Credo I. évf., 4. sz. 1923. nov.,
Levélszekrény, p. 17.

1924
„Dr. Ravasz László dunamelléki református «püspök» november 17-én az egyházkerületi
gyűlésen panaszkodott, hogy «a katholikusok között olyan tendencia van kialakulóban, amely a
protestantizmustól a lét jogosultságát kívánja elvitatni»…Elismerjük, hogy voltak és vannak a
magyar protestánsok között hívő lelkek. Vannak, akik imádják a háromszemélyű Egy Istent,
bizalommal fordulnak Jézus Krisztus, a megváltó Fiúisten felé, ragaszkodnak Isten írott
szavához, a szentíráshoz, vallják, hogy az Isten kegyelme nélkül nem igazulhatunk meg, és így
tovább. De épen ezt értjük legkevésbé, hogy ezek hogyan maradhatnak meg a
«protestantizmusnak» nevezett zagyva és önmagának ellentmondó, nem is annyira
«rendszerben», mint inkább lelkiállapotban. Maga Dr. Ravasz László sok tekintetben katholikus
hitelveket vall.” … „a protestantizmus tulajdonképpen „alkalmi vallás, amely keletkezését a
XV. és XVI. század folyamán lábrakapott visszaéléseknek köszönhette. A katholikus
Anyaszentegyház számos főpapja és papja elhanyagolta kötelességét, így terjedhetett az
elégedetlenség, amely csakhamar túllőtt a célon, és a tényleges visszaélések megszüntetése
mellett már a keresztény tanítás módosítását is zászlajára írta”… „Ha őszinte, egyenes lélekkel
kutatnak Isten akarata után, és el vannak tökélve, hogy követik is: haza fognak találni az apai
házba, amelyből őseik – rendesen önös okból – kiléptek. Rajtunk, katholikusokon áll, hogy
nekik a hazatérést megkönnyítsük: tanítás, jó példa és imádság legyenek a fegyvereink.” Dr. br.
Vécsey József Aurél: „A protestánsok visszatérítése”, Credo II. évf., 1. sz., é.n. [1924], pp. 1112.

74

„Keresztény háztulajdonosok kiirtásának nevezhető az a szörnyű folyamat, hogy egyre-másra
gazdát cserélnek Budapesten a házak, a villák pedig – 90%-ban – zsidókézbe kerülnek. És
mégis Izrael fiai panaszkodnak? … A keresztények pedig tunyálkodnak és torzsalkodnak. …
Pusztulunk, veszünk… (-) Credo II. évf., 1. sz., é.n. [1924], Őrtorony, pp. 11-12.
„Segítsetek Testvérek!” a főiskolás kongreganistákon. „Kétszázkilencvenezerről közel
ötszázezerre emelkedett a 2. félév tandíja¸ középiskolákban is már a százezernek határköveit
nyaldossa. Mi lesz ennek az őrületnek a vége? Az, hogy magyar véreink egymás után
kiszorulnak az egyetem s a középiskolák padjaiból, s így magától oldódik meg a numerus
clausus kérdése fajunk pusztulására.” (-) MK XVII/7, 1924. márc., p. 4.
„Kik írták az újságokat 1918-ban? Az Est 30 munkatársa közül 25 zsidó, A Nap 20/18, Az
Újság 25/19, Budapesti Hírlap 18/10, Déli Hírlap 23/19, Friss Újság 7/7, az MTI 20/15,
Népszava 20/16, Neues Peser Journal 23/23, Neues Politisches Volksblatt 12/12, Pester Lloyd
32/32, a Világ 20/16. Tehát összesen 250 közül 211 zsidó. Ez akkor volt. Kinek köszönhető a
nagy lezüllés? És ma kik olvassák ezeket az újságokat? 5.271.976 római katholikus (ebből
175.274 görög szertartású), 1.670.144 kálvinista, 497.012 evangélikus, 50.990 görögkeleti,
6.224 unitárius, 473.310 zsidó (legtöbben Budapesten!), 10.487 egyéb (köztük 4187 baptista,
1773 nazarénus). Hát nem magunk vesszük a kötelet saját akasztásunkhoz, amikor ezeket az
újságokat fizetjük, rendeljük? Hogy ők-e a nagyobb hazaárulók és országpusztítók, vagy mi,
újságolvasók – döntse el a nyájas olvasó.” (-): „Beszédes számok”, Credo II. évf., 2. sz., 1924.
márc., Őtorony, p. 45.
„Bátor, szintvalló, Egyházukért a síkra szálló katolikusokra van szükség.” … „Mi katolikusok
nem zárkózhatunk el a küzdelem elől soha. A katolicizmus jel, amelynek ellentmondatik;
mindig támadják, tehát mindig szükség van védőkarokra. Nem bújhatunk el Nikodémusként a
zsidók félelme miatt”…”ebben a szent harcban kell, hogy mi álljunk legelöl…” „Harcolj, mint
Krisztus igaz katonája!” Bangha Béla: „Az egyház harcai és a kongregáció” MK XVII/8, 1924.
ápr., pp. 4-5.
„Minden jel arra mutat, hogy erősen csúszunk lefelé a krisztusi kereszténység szellemében
elgondolt megújulásban!... szegény, elkábított emberek úton-útfélen leköpik, megjegyzésekkel
kísérik, gúnyolják Isten szolgáit; zsidók, szabadkőművesek markukba vigyorogva fonják a
kötelet a keresztény kurzus végleges «felfüggesztésére»; protestáns atyánkfiait a legnagyobb
erőfeszítéssel segítik be a hatalmasok minden állásba, hivatalba, akcióba, vitézségbe, satöbbibe,
s ugyanakkor szépen megindokolva elkésnek, lemaradnak a katolikusok mindenünnét – a szent
békesség és egység jelszavával…” Bőle Kornél O.P.: „Fel a gátra!”, Credo II. évf., 4. sz., 1924.
júl-aug., p. 65.
„Szükségesnek tartom, hogy élesen rávilágítsak azokra a sajnálatos kereszténytelen és pogány
vonásokra, kilengésekre és kultuszokra, amelyek igen sok egyetemi mozgalomban,
egyesületekben, szövetségekben – magukat kereszténynek tartó diáktömörülésekben – főleg az
utolsó néhány esztendőben lábra kaptak. Faji gondolat, fajvédelem, nacionalizmus, nemzeti
ébredés: ez mind nagyszerű, de ha az Istengondolatból és a katolikus keresztény vallásos
világnézetből ezeket kikapcsoljuk, akkor az pogányság, a szónak legteljesebb értelmében,

75

bármily szép és tetszetős köntösben jelenik is meg… Hihetetlen könnyelműséggel és
műveletlenséggel állítják szembe a nacionalizmust és katolicizmust, és mennyire vakmerő…
frazeológiával vonják le a legfelületesebb és legmegszégyenítőbb következtetést, hogy a
katolicizmus a magyar nemzeti faji gondolat ellensége. Turán – és Róma: ez az a két jelszó,
amely a magyar földön küszködő nemzet fiait kezdi foglalkoztatni s amelyet némelyek
szétbontásra használnak; pedig nagy kár. Turáni, szittya, faji, nacionalista gondolat: ezek
Krisztus nélkül – ismétlem – pogány fogalmak, ez nem kereszténység; mi Turánból sajnos
olyan örökséget és átkot hoztunk magunkkal, amellyel nem nagyon dicsekedhetünk a nemzetek
színe előtt. Hagyjuk mi Turánt Turánnak, és forduljunk teljes és alázatos lélekkel Róma
felé”…”mi nem szegődünk pártoknak és kormányhatalmaknak szolgálatába, mielőttünk csak
egy nagyhatalom van: s ez Jézus Krisztus és a katolikus Anyaszentegyház. Igaz ugyan, hogy
ezért a felfogásunkért nem kapunk óriási anyagi támogatásokat.” … „Szent meggyőződésünk
…, hogy Magyarország föltámadása a magyar katolicizmus felvirágzásával és diadalával van
egybekötve.” Dr. Lotz Antal: „Az Egyetemi Mária Kongregáció hivatása”,
MK XVIII/1, 1924. szept., pp. 4-6. (5-6).

1925
„Ős Turánban még rólunk regélnek/Elfeledett, elhagyott testvérek/Büszke ménen velünk
járták/Valaha az Ural táját/…/…/Ezer esztendő, hogy elszakadtunk tőlük/Ők rabok azóta – s
rab lett mibelőlünk./---/---/«Te boldogabb, te nemes testvérünk,/Nyújtsd vezérlő s áldó jobbod
nékünk!/Légy előttünk fénylő fáklya,/Karjaink, nézd, feléd tárva/Ölelésed szomjúhozzák –
/Testvér, várunk, jöjj mihozzánk/S minket, kik utunkat veszítjük a porba,/Magyar nép: te ragadj
föl a csillagokba!» Krüger Aladár: „Turán hí, jöjjetek!”, MK XVIII/6, 1925. febr., p. 5.
„Világlexikon. Enciklopédia R-t. kiadása. Budapest, 1925. A cím után ítélve nagy várakozással
veszi az ember kézbe ezt a csinos kiállítású, közel ezer oldalas kötetet. Az «enciklopédia»
fogalma magába foglal mindent, amiről tudomása van a mai világnak. Ez a lexikon azonban
inkább khon-lexi s az enciklopédia alatt érts mindent, ami fokhagymaszagú. Ez azután van
benne bőven. Tormay Cecilt, Bangha Bélát elintézi hat sorban, Leninről hasábokat ír, sőt
bárgyúan-gonosz ábrázatát is közli. Valóságos liberális-breviárium, zsidó konferencierpalántáknak melegen ajánlható. A címe «világlexikon». Hát én nem tudom, vajjon csak a
baloldali dolgok jelentik a világot? Mindenesetre nagyon jó volna, ha a benne felemlített és
égig magasztalt nyalka izro-indián nagyságok jövőre a «másvilág»-lexikonban szerepelnének.”
Laurisin Lajos: „Kritika rovat”, FK V/3, 1925. márc., p. 149.
„Sokat beszélnek manapság a munkáskérdésről, de keveset cselekszenek. A zsidó tőkével
dolgozó szociáldemokrata agitátorok feltolják magukat a munkások védőinek, valóságban
azonban csak bolondítóik.” Dr. Dobrovich Ágoston: „A cselédkongregáció fontossága”, MK
XIX/2, 1925. okt. pp. 4-6. (4).
„Legyen szabad felhívni n.b. figyelmét arra, hogy Budapest összes könyvesboltjai el vannak
árasztva rendkívül gyanús könyvekkel. Minden kirakat tele van pl. Hugo Victor ú.n.
Nyomorultak c. regényével és a »Notre Dame« cíművel. Oly hihetetlenül olcsón árusítják …,
hogy önkéntelenül arra kell gondolnunk, hogy itt a Sátán játszik közre és ennek az olcsóságnak

76

valami háttere van. … Amikor a feleségem olvasni kezdte, azonnal láttuk, hogy itt a katolikus
anyaszentegyház tanai vannak pellengérre állítva. Azonnal visszavittem a könyvárusnak azzal,
hogy ez valószínűleg indexen lévő könyv, így nem szabad olvasnunk. … „a könyv … minden
családnál közkézen forog. Mérhetetlen mételyt terjeszt.” Egy olvasó a főszerkesztőnek.
Levélszekrényünkből. MK XIX/3, 1925. nov., p. 2.
„Nincs vége a világháborúnak. Hiába a békeszerződés, hiába a szövetkezés… az ellenséges
világfelfogás nem ismer békét, csak életre-halálra szóló harcot. Az egyik oldalt valami
szatanikus szellem szállja meg a rothadó Európa társadalma nagy többségének lelkét, mely …
kegyetlenül üldözi mindazt, aki Istenben hisz, különösen, ha katolikus. Ezzel szemben a másik
oldalt – bár szaporodik a jóknak száma, akik Istent imádnak – de táboruk még mindig elenyésző
a másikkal szemben. Itt volna már az ideje hogy Szűz Mária rendezett és rettegett csapata
tudatára ébredne gondviselésszerű missziójának és határozott programmal, mint acies ordinata,
mint rendezett csapat vonulna fel a harctérre. Először is tudnia kellene, hogy Ki ellen kell
harcolnia; … a legveszedelmesebb ellenségünket Krisztus Urunk jelölte meg e szavakkal:
«inimici domestici ejus» … a közömbös, vagy az igaz hívőkön gúnyolódó gonosz kollegák,
akik rendszerint nem zsidók és nem másvallásúak, hanem nagyrészt katolikus testvérek. De hol
kezdjük? A vérbajosnak a vérét kell megújítani, és akkor maguktól begyógyulnak a sebek. A
társadalmi kérdések mind megannyi seb a társadalom testén és hiába tapasztgatjuk be azokat,
mert rossz a társadalom vére, a vérsejtek: a családok romlottak meg, ezeket kell megorvosolni
és azután a sebek maguktól begyógyulnak.”… „Végül országszerte fel kell emelnünk a
szavunkat az ellen, hogy Budapest az ország botránya és a világ egyik legszégyenletesebb
erkölcsi pocsolyája. Budapestre özönlik fel a tisztább levegőjű vidék ifjúsága és népe és
belekerül a bűzhödő gennyfészekbe, így aztán vissza a vidékre, és így lesz Budapest az ország
átka.”…”Legyen a kongregáció a társadalom kovásza, ne csupán ájtatossági egyesület.” Bús
Jakab S.J.: „A Mária-kongregációk feladatai korunkban” MK XIX/3, 1925. nov., p. 3.

1926
„A Világ c. napilap betiltásának kezdeményezésére megindult országos mozgalomhoz a Credotábor férfiai is csatlakoznak. Kár ilyen … minden fennálló rendet felforgatni akaró,
tudálékoskodó, egyházellenes, istentelen lapnak létezését Mária országában egy percig is tűrni.
Türelmünkkel visszaélve, Istent nem ismerve, hazát nem szeretve, szabadkőműves köpönyege
alatt mindig készen áll a tőr, hogy leszúrjon mindenkit, aki Istenéhez és hazájához hű!
Pusztuljon az ilyen sajtó! (-) Credo IV. évf., 3. sz., 1926. márc., p. 78.
„… a zsidóság meglátta és felismerte a szabadkőművességben rejlő szervezkedési és hatalmi
lehetőségeket s megtett minden előkészületet arra, hogy a szabadkőművességet a maga képére
formálja át.” … „A szabadkőművesség ma akkora szerepet játszik a zsidóság világuralmi
politikájában és terveiben, hogy vitatnunk kell előbb az egész zsidóság élet- és
fejlődéstörténetét, mert csak így tudjuk megérteni őket. Hatalmas és misztikus gondolat
örvénye sötétlik elénk, amikor a zsidóság szerepével foglalkozunk; azzal a kérdéssel, milyen
helyet foglal el a zsidóság Isten terveiben, a világtörténelemben. Micsoda végzetet hordanak ők
sötét és meggörnyedt vállaikon? Az ókori zsidóságra hármas szerep várt, hogy fenntartsa az egy
Istenben és a Megváltóban való hitet, hogy belőle szülessék a Messiás és hogy végrehajtsák

77

rajta a megváltást, feláldozzák a kereszten.” … „hogy a Messiásban való hitet az egész világon
fenntartsák, Isten nagy kereskedelmi érzéket adott nekik, amellyel már a régi világban az első
kereskedő nemzet lettek, s összeköttetésben voltak a föld minden nemzetével… A zsidóság
meg is felelt hivatásának, s fenntartotta a hitet és a vágyat a Megváltó eljövetele iránt. Hogy
belőlük származzék a Megváltó, szükség volt a faj fennmaradására. Ezért adta neki az Úr azt a
páratlan faji erőt, amely még most is ellenáll minden beolvasztási kísérletnek, s ha el is vegyül
más fajokkal, azokat a maga képére formálja át. A zsidóság tehát faji tisztaságban maradt fenn a
messiási időkig, de akkor már Isten terveinek megfelelően diaszpórában, azaz az egész világon
szétszórva élt, hogy erre az időre beoltsa a nemzetek lelkébe a hitet a Megváltóban. De amikor
a Megváltó megérkezett, nem annak várták, aki jött, hanem hatalmas nagy királynak, aki
megszabadítja őket a rómaiak zsarnokságától. Ez a felfogás vitte őket arra, hogy Krisztust
félreismerjék, keresztre feszítsék s így végrehajtsák a megváltás művének mintegy technikai
részét. Itt fordul meg a zsidóság lelke és történelme… Ettől kezdve a zsidóság válik
képviselőjévé az összes keresztényellenes törekvéseknek, s az – amit gőgős műszóval
antikrisztianizmusnak nevezünk – határozza mg szerepüket az egész világtörténelem
folyamán.” … „A középkor keresztény népei istengyilkos nemzedéket láttak bennük, ghettokba
… szorították őket, mindenképpen korlátozták a szabadságukat, s ez az ezernyolcszáz éves
elnyomás rettenetes erővel kovácsolja eggyé, összetartóvá az egész világon szétszórva élő
népet. Csendesen éltek a ghettokban és vártak. Közben pedig titokban, de nemzedékrőlnemzedékre halmozták az aranyat, a vagyont és készítették terveiket a világuralom
megszerzésére, ha eljön az ő idejük. El is jött a XVIII. században, a gazdasági és állami
liberalizmus kezdetén, amikor egyenjogúsíttatva minden tekintetben, kétezer év pihent, fel nem
használt faji energiájával vetették rá magukat a hatalom mohó megszerzésére. Az a munka,
amit végeztek kb. száz év óta, olyan csodálatos, olyan nagy, hogy páratlanul áll eddig a
világtörténelemben: egy tizenötmilliós nép, amely kétezer év óta hazátlanul, szétszórva meg
tudta őrizni fajiságát (hol vannak Európa többi, kétezer év előtt élt kis nemzetei?), a legnagyobb
elnyomásból hirtelen, egy ugrással veti magát a hatalom magaslatára. Ne szégyelljük és ne
tagadjuk: ma mindenütt a zsidó pénz és üzleti érdek diktál, a zsidóság meztelen, buja erkölcse
tobzódik a ruhákban, könyvekben, táncokban. Hogy a történelemnek ez a páratlan, érdekes
eseménye megtörténhetett, lehetetlen fel nem tételeznünk egy egységes, központi irányítást, s
csakugyan, az ezen a téren végzett kutatások minden tekintetben beigazolták ezt.” … A cél …
az egész világnak szabadkőművessé tétele által kitört világforradalom révén megalapozni egy
Dávid király törzséből származó király uralkodása alatt álló zsidó világbirodalmat. A zsidó
anyagi és szellemi uralom a keresztények felett.” …(Vindex): „A szabadkőművességről”,
Credo IV. évf., 6-7. sz., 1926. jún-júl., pp. 114-118.

1927
„… az osztályharc Róthenstájn Móricai és egyéb slézingerjei az ellenünk vívott harcuk
hadiköltségét rajtunk vasalják be: minden egyes nyomtatvány előállítási költségébe már be
vannak kalkulálva azok a járadékok, amelyekből a nemzetárulás és vallásgúnyolás
csatornahőseinek anyagi igényeihez hozzá kell járulnunk. Amíg tehát a nyomdai munkásság a
zsidó vezérek járma alatt nyög, voltaképp a katolikus sajtó is félig Népszava-támogató sajtó –
sajnos, ez alól még a kongregációk lapja és a Szív sem kivételek.” Katolikus nyomdák kellenek
és katolikus nyomdászokat kell nevelni „akik … függetlenek a fojtogató moszkvaiaktól.” (-):

78

„A világi apostolkodás intézményes művelése a kongregációban”, MK XX/6, 1927. febr., pp. 46.(6).
„… állok a Keleti pályaudvaron a genfi kocsi előtt, máris elém csetlik egy 28 év körüli
«kislány», amúgy 16 évesnek öltözködve…vastagon kiszínezett arccal, … hosszú cigarettát
dugott a szájacskájába.” „ … végiglebegett a vonaton és hangosan a «kalóz urat» kereste;
nyilván valami olcsó gavallérra vadászott. A vonaton azonban úgy látszik csupa úri nép utazott
és a hölgyike udvarló nélkül maradt. Pech! No de sebaj, Győrnél várt rá a Mámilében és
Rebeka.” Laci bácsi: „Levelek egy leánykongreganistához”, MK XX/10, 1927. jún., p. 7.
…”A keresztényszocializmus fontosságát minden [kongreganista] nagygyűlésen hangoztatják,
mégis csak szenved, kínlódik anyagi és erkölcsi támogatás híján. Az én falumban is szélnek
kellett ereszteni a nehezen megszervezett tagokat, mert nem volt, aki ellássa a titkári teendőket.
Kaszinózó, billiárdozó kongreganisták! Ti feleltek az így elkallódó lelkekért! … Tanuljunk a
szabadkőművesektől! Náluk minden páholynak van külön beosztása is. Az egyik minden
erejével a Galilei Kört támogatta, a másik az elemi iskolai tanítók lelkét mérgezte, hogy
előfizetett nevükben a «Világ»-ra, a harmadik a külföldi tapasztalatok megteremtésén
fáradozott, a negyedik állandóan felszínen tartotta az antimilitarista eszméket, stb.” …
„szervezkedés és egységes munka nélkül semmire se megyünk. Erőink szétforgácsolódnak, ha
mindenki mindennel bíbelődik. Azért nem látszik meg ezen az országon a Regnum Marianum,
a 66%-os katolicitás.” Alexius: „Világi apostolkodás”, MK XXI/3, 1927. nov., 45-46. (45).
„Van… a mi közönségünknek egy nagy fogyatkozása – a tudományos és művészeti propaganda
iránti közöny. Aki például fáradságot vesz magának ara, hogy egy nagyobb város
hangversenyközönségét megfigyelje: tapasztalni fogja, hogy a jelenlévők felekezeti arányszáma
rendszerint megfordítottja a lakosság felekezeti arányszámának. Legerősebben a zsidó közösség
van képviselve, aztán jönnek a protestánsok s csak legvégén következik a lakosság zömét
alkotó katolikusság. És kb. ugyanez áll a tudománypártolás tekintetében is. Fölolvasások,
előadások, tudósok, művészek rendszerint nem számíthatnak tömeges érdeklődésünkre, még
azokéra sem, akik különben minden népgyűlésen ott szoronganak a politikai hozzáértésükkel
(?) … Az igazi ok a kellő érdeklődés hiányában van. Abban a kulturpasszivitásban, amelybe a
kegyúri és főpapi gondolkodás egyházi téren beleringatta a közönségünket és ezzel
párhuzamosan világi téren is elszoktatott bennünket attól, hogy a művészet kérdéseiben
igényeink legyenek s hogy ezek érdekében erkölcsi és főként anyagi kötelezettségeket
vállaljunk.” Dr. Muntyán István: „Mit tehetnek a kongregációk a katolikus kultúra
védelmében?”, MK XXI/4, 1927. dec., pp. 53-54.

1928
Ajánlott sajtótermékek: Nemzeti Újság, Új Nemzedék, Új Lap, Katolikus Szemle, Magyar
Kultúra; ellenjavallt: Pesti Hírlap, Pesti Napló, Újság, Budapesti Hírlap, Magyarország,
Magyarság – „protestáns és liberális”, Magyar Hírlap – „zsidó-szabadkőműves”, Népszava –
„szocdem”, Nyugat, Színházi élet – „zsidó érzékiséggel túlfűtött”, Tolnai Világlapja – „zsidó és
nagyon csekély irodalmi értékű”. (-): „Új év: a sajtóapostolkodás ideje”, MK XXI/5, 1928. jan.,
p. 71.

79

„Egy megtévedt lány azzal jött el lelkipásztorához, hogy ő zsidó akar lenni, mert zsidóhoz
megy férjhez. Tudja, hogy ez a legborzasztóbb cselekedet, mert elhagyja Krisztust, megtagadja
az üdvözítő igazságot, de mégis megteszi, mert a sötét éjszaka húzza, mert kialudt a tábortűz és
mert elvész az úttalan utakon. Felületes, megtévesztett, szenvedélytől elvakult leány. Elveszett
a sötét éjszakában.” Kriegs-Au Emil: „Megyünk a Szűzanyához”, MK XXI/6, 1928. febr., pp.
85-87. (87).
„Testvéreim! Fel a fejjel! Fel a nemes öntudattal! Mi a nemesi gárdának vagyunk a tagjai! …
rajta, kemény gerinccel, felvetett homlokkal, büszke, hitvalló, kredista öntudattal előre!”
Mihályffi János: „Mi és a világ”, Credo VI. évf.. 9. sz.. 1928. szept.. pp.146-150. (149).
[A szerző vonaton utazik. A kupéban két útitársa van, egy fiatal lány, akiről beszélgetésük
során megtudja, hogy volt apácanövendék, és egy zsidó fiatalember. A lány a Színházi Élet-et
és a Pesti Hírlap Regénytára egyik füzetét olvassa.] „Mondhatom, a zsidó fiatalember jobban
tetszett nekem, mert igazán szánalmat érdemelt. Kis időre kimentem a folyosóra s amikor
visszatértem, ceruzámat tartotta elém: «Tiszteletes úr, nem az öné ez? Az ülés alatt találtam.»
Tehát e szegény, beesett mellű, görbehátú, züllött zsidógyerek azt sem tudta, hogyan szokták
szólítani a katolikus papokat! Talán fogalma sem volt, van-e különbség a katolikus pap és a
protestáns pásztor között. És ha ezt sem tudta, mit tudhatott akkor a katolikus hitigazságok
lélekemelő és szívnemesítő igazságaiból, az Egyházról, Krisztusról, a Szentháromságról! Nem
tehetett róla, vagy legalábbis nem annyira hibáztatható, mint az a lány, az a volt
apácanövendék. Hisz mást sem olvasott, mást sem látott, csak ami a zsidó mentalitás terméke
volt. Kabátja zsebéből az Est kandikált felém.” Hitter József S.J.: „Mit olvassak?” MK XXII/4,
1928. dec., p. 64.
„Van a Balaton partján egy kis falu, Kenese. 420 katolikus él itt, kétannyi másvallású közé
ékelve, vegyes házasságoktól gyengítve. Szegény, sok gyermekkel megáldott emberek ezek…
számukra valamelyes jólétet a fürdőző közönség biztosít. Mikor a község fürdőjellegét felvette,
elözönlötték e kis falut a Dob- és Dohány-utcaiak. És a nép erkölcse nemsokára aláhanyatlott.
A hajdan tisztességtudó nép teljesen elvadult s hitközönyössé lett…”
(F. Gy.né): „Nyaralók apostolkodása”, MK XXII/4, 1928. dec., p. 67.

1929
„Míly összetartók a zsidók vagy akár a protestánsok is a katolikusokkal szemben!... A
kálvinista, a lutheránus, a zsidó elfelejt minden mást, ha arról van szó, hogy a maga fajtája- s
hitbelieket kell támogatni.”… „ A protestánsok háttérbe szorítják a 2/3-nyi katolikusságot
mindenhol, minden vonalon.” Incze István: „Talpra, kongreganisták!”, MK XXII/6, 1929.
febr., pp. 101-102. (101).
„Jézus ma is itt él közöttünk, de … itt élnek az ő ellenségei is…. A passió nem szűnt meg,
hanem folytatódik ma is. A krisztusgyilkosok neve ma más… de szerepük ugyanaz, a
fegyvereik ugyanazok, hadi taktikájuk nem változott. Az, akit az Evangélium Kaifásnak nevez:
a zsinagóga itt van ma is és nem kevesebb dühhel harcol Krisztus ellen, mint akkoriban,

80

legfeljebb azzal a különbséggel, hogy most más nevet vett fel, s a «demokrácia»,
«liberalizmus» vagy «szabadkőműves» látszólag ártatlan neve mögé rejtőz. A zászlaján
azonban ma is ez áll: «Halál a názáreti Jézusra: emlékére, személyére, tanaira, intézményeire,
egyházára, híveire!» «Tépjük ki az élők földjéről s az ő neve ne emlegettessék többé.» (Jer.
II.19.) … Amint 2000 évvel ezelőtt, úgy ma is körülfogják az írástudók: a racionalisták, a
szabadgondolkodók, istentagadók…; itt vannak a szadduceusok is… az anyagelvűség, a
földimádás, a vér filozófusai; …ott van azután Heródes is, a vérfertőző zsarnok,… az
érzékiségbe sűllyedt, kizárólag buja vágyaiknak élő emberek egész hadával, akiknek, mint az
apostol mondja: Istenük a has. Itt van ez a had körülöttünk: újságírók, regényírók,
filmgyárosok, színműírók, s bohémek egész légiója akik sajtóban, regényekben, színházban,
filmen, festészetben durva nevetség tárgyává teszik Krisztust és az ő szolgáit; sarat hajítanak
feléje.”… „Ne tegyünk úgy, mint a tanítványok, akik … mint Szent Péter Krisztus
kínszenvedésének idején Jézus ellenségeinek pitvarában szeretnek melegedni a tűz körül, s
rettenetesen félnek attól, hogy Kaifásék két élesnyelvű szolgálója, a közvélemény és a sajtó
nyelvére veszi őket… «No, te is a galileai Jézussal tartasz: te is klerikális vagy?».” Bangha Béla
S.J.: „Krisztus királysága a XX. században”, MK XXIII/2, 1929. okt., pp. 21-23 (22-23).

1931
„Az emberiség nem fogja elkerülni a szovjetpokol tüzének szörnyű szétáradását az egész
«művelt» világon, ha még idején rá nem tér a katolikus erkölcs és társadalomtudomány
elveinek útjára. Ha az Evangélium szellemében át nem szervezi az egész gazdasági és termelési
rendet, amelyet zsidók és puritánok tettek uralkodóvá a hitújítás nyomában, mihelyt a katolikus
gondolat uralma Európa közéletében megdőlt…” (-): „Az őrtoronyból”, MK XXIV/9, 1931.
máj., pp. 141-143. (142).
„Nem lehet kereszténynek lenni az Istennel vasárnap, de pogánynak lenni embertársainkkal
szemben a hétköznapokon. … Sokan vannak, akik … most is parazitái a társadalomnak, akik
nem vetnek és mégis bőven aratnak. Ezek ellen harcot hirdetünk, ezekre sújtson le a korbács,
mint egykor a jeruzsálemi templom előcsarnokában … Ébredjünk hát fel ólmos álmunkból s ha
nem használt a lágyság, használni fog a kard… Vívjuk meg a harcot a hófehér Mária-lobogók
alatt a sötétben bujkálók ellen, a démon s mammon vitézei ellen, s akkor, ha mindenhol
megnyílnak az áldozatkész szívek szeretetcsatornái, akkor az enyhített nyomor mellé a dühös
elvakultság helyett beköltözik a szeretet.” Turcsek László: „Ébredjünk fel végre!”, MK XXV/3,
1931. nov., pp. 35-36.

1932
„Érdekes, hogy a zsidók, sőt a protestánsok is mennyivel öntudatosabbak: azok nem azt nézik,
hogy az egyéni ízlésüket minden tekintetben kielégíti-e ez vagy az a lap, hanem: ha egyszer az
ő álláspontját védi, akkor kitartanak mellette körömszakadtáig; másként pedig frontot csinálnak
ellene. Mikor leszünk mi katolikusok is olyan eszesek és összetartók, mint a tulsó parton ülők?”
(-): „Az őrtoronyból”, MK XXV/5,1932. jan., p. 70.

81

„Lágymányoson, a Duna partján 500-600 ember «lakik» ólakban… van 75%-os rokkant, akit
leszállítottak 50 %-osra, majd 25%-osra, és most 1,20 P-t kap egy hónapra…. Pestlőrinc
határában, a szeméttelepen …emberek százai, ezrei mászkálnak a szeméthegy oldalán s ételt
keresnek a dögletes hulladék között. …. Az egész hegylánc lassan ég és meleg, ezért akik
fáznak, beleássák magukat a förtelmes piszokba. … a szemét vasúton érkezik, az új
szállítmányt egymást taposva megrohanják.” „Új társadalmi osztály van kialakulóban: a végső
nyomorban sínylődők osztálya. Valami nagynak kell itt jönnie. Vagy nagy segítésnek, vagy
nagy kirobbanásnak. Teljesen tőlünk függ, hogy melyik következik be. A Szent Erzsébet
Karitász Szövetség már megkezdte áldásos működését, csak még sok és lelkes munkatársra van
szükség. Íme, az új szociális program a Mária-kongregációban!” Nagy Töhötöm S.J.: „Fővárosi
nyomortanyákon” [„Kiserdő, Lágymányos, Angyalföld, Szeméttelep, Bihari út, Hangyatelep,
Jeruzsálem,” stb.] MK XXV/6, 1932. febr., p. 95.
„… az összes cégtáblákon, amiket csak láthatunk, nem magunk közül való nevek vannak.” …
„akadtak olyan bátor és erősakaratú férfiak, akik összehozzák a katolikus kereskedők összes
cégeit közös egységbe a katolikus vevőközönséggel” [Katolikus kereskedők megalakították az
Összetartás Szövetség-et] „… fel kell építeni a katolikus gazdasági életet. Nem
antiszemitizmusról van szó. Az Egyház külön szertartásokban imádkozik a zsidók megtéréséért;
mi nem gyűlölhetjük tévelygő testvéreinket és nem is gyűlöletből követeljük a mi
kereskedelmünket az övék ellen. Mi csak azt akarjuk, hogy pótlódjék a katolikus társadalomnak
egy óriási hiánya: hogy nincs életerős, önálló nagytömegű kereskedőosztálya. A katolikus
értelmiség államtól függő köztisztviselő, de ha gazdag katolikus kereskedőosztály lenne, az
adná független bázisát, pénzügyi alapját az összes katolikus mozgalmaknak. Például a mintegy
félmilliós magyar zsidóság éppen azért, mert a kereskedelmi és gazdasági életben helyezkedett
el, életben tud tartani nyolc nagy hetilapot (4 reggeli és 4 esti lapot) és számtalan más
orgánumot. Az ötmilliónyi (tehát 10-szer több) tömeget képviselő magyar katolikusok
mindössze egy reggeli és egy esti lapot tartanak el, tízszer többen egy negyedrészét az u.n.
baloldali sajtónak.”… „A katolikus cégek tudnának gyárakat alapítani … a katolikus gyári
munkásságnak nem kellene a szocdem vörös kohóiban égni, hanem keresztényszocialista
szakszervezetekben harcolhatna a társadalmi és gazdasági élet megújításáért.” „…Az
Összetartás Szövetség röpiratai széles körben el vannak terjedve. Katolikus vásárlóknak
kedvezmények. Támogasd a katolikus kereskedelmet!” (I. A.): „Katolikus kereskedelem!”, MK
XXV/6, 1932. febr., pp. 100-101.
„Vasárnapi szentmisén testileg jelen lenni: az nem katolicizmus. Féltéglával mellet verve
öntudatoskodni, zsidót, kálvinistát szidni, az még nem katolicizmus. Sőt, katolikus lapokat
olvasni … áldozatos Krisztuskövetés … nélkül, szintén nem katolicizmus.” … „Az élet ma oly
nehéz, és a problémák oly bonyolultak, hogy csak a saját üres lelkét és üres fejét árulja el az,
aki nagyképű ítéletet mond mások «erkölcstelensége» fölött. Elítéljem őket, amiért szórakozni
akarnak a nehéz robot után? Követ dobjak rájuk, mert fiatalok és szeretnék egy kissé élvezni ezt
a nekik örömökben oly szegény életet? Nem teszem. Hanem elítélem magamat és magunkat,
amiért olyan keveset, vagy semmit sem tettünk annak érdekében, hogy az örök katolicizmus a
kor változott ízlésének megfelelő csomagolásban kerüljön az emberek kezébe. Tiltom a pogány
szórakozást, de nem adok helyette krisztusi vidámságot…? Szidom a munkást, amiért
szociáldemokrata? De vajjon tapasztalt-e az az ember tetterős támogatást, a legjogosabb érdekei
mellett való erélyes síkraszállást katolikus részen Folytassam? Minek? Testvérek, tartsunk

82

őszinte lelkiismeret vizsgálatot. És ezentúl kevesebbet beszéljünk, de többet cselekedjünk!” …
„Tavasz van, Testvérek! …Merjünk tisztogatni! Merjünk nagyot söpörni a saját portánkon!”
Alexius: „Krisztus Urunkkal kézenfogva az utcaforgatagban”, MK XXV/8, 1932. ápr., pp. 138139.
„«Honnan van az, hogy mi [ifjúmunkások] erről [Rerum novarum, az egyház szociális tanítása],
itt, a keresztény Magyarországon, eddig nem hallottunk semmit, pedig a 20 évet legtöbben már
betöltöttük? Miért nem mondják meg ezt egészen nyíltan a proletárságnak? És miért nem
tesznek eszerint?... Miért nem állnak a proletárság mellé, mint ezt XIII. Leó és XI. Pius
kívánják?!»… Megértelek titeket, a lélek vágóhídjára hajtott proletárlelkek, hogy nektek nem
kell ez a kereszténység, hogy előttetek nem szabad használni ezt a jelzőt, mivel farizeust,
vérszipolyozót jelent előttetek. Most már megértem, hogy nektek nem kell ez a templombajáró,
szenteltvizet hintő, a fekete proletárgyűrű közepén cinikusan vagy bambán farizeuskodó
kereszténység, megértem, hogy ti csak az evangéliumi, a krisztusi, a XIII. Leók és XI. Piusok
által képviselt katolicizmust akarjátok!” (egy settlement-munkás): „Krisztussal a külvárosban.
Színfoltok az Egyetemi Kongregáció settlement-munkájából”, MK XXVI/1, 1932. szept., pp. 23. (3).

1934
„«Talán bizony őrzője vagyok testvéremnek?» – Káinnál többet embertestvérével ma sem tesz
sok keresztény: embertestvérével ő sem törődik, s ha agyon nem csapta is, de vérét vette,
kilakoltatta, kültelekre telepítette, odúba zárta, kétségbeesésbe kergette, megtagadta tulajdon
embertestvérét, pedig nem vétkezett többet mint ő, nem panamázott, nem lopott, nem
könyökölt, emberhullákon nem taposott. És mégis. Vagy éppen ezért? … A társadalom
lelkiismeret furdalását várjuk? … Csak zörgessen a nyomor vándora minden második magyar
ház kapuján s ne tágítson, míg benne állandó lakást nem talál. Csak érjen a nyomor szennyes
árja minden második ház küszöbéhez. Jön, zúgva száguld. Budapesten már minden negyedik
ember fuldoklik benne. Akad már olyan falu vidéken, ahol egy utcában húsz házban végigjárhat
az ember anélkül, hogy egy pengő készpénzt találna valahol; ahol a dermesztő hidegben már
lakása utolsó bútorait is feltüzelte számtalan család, ahol megfagytak emberek.” … „Egy
egészen új és félelmetes társadalmi osztálytagozódás van kialakulóban: azon millióké az egyik,
akiknek semmijük, azon keveseké a másik, akiké minden.” … „Ne amiatt vádoljuk magunkat
legfájdalmasabb töredelemmel a gyónásban, hogy szórakozottan imádkoztunk… hanem másról.
Hogy a szívünk még mindig kemény. A markunk még mindig szűk marok. Sőt, annyira
fösvények vagyunk és szívtelenek, hogy nincs «fölösleges» holmink.” … „hogy nyugodt
lelkiismerettel melegszünk kandalló és kemence mellett, mikor ezreket vesz meg az Isten
hidege… hogy dohogva vágunk zsebre ezerpengős fizetéseket, amikor akadnak varrónők, akik
egy női blúz elkészítésén 10 fillért keresnek s olyan munkásanyák, akiknek napi bére 24 fillér;
hogy kényelmesen feszengünk 3-10 szobás lakásokban ketten-hárman, mikor mások
tucatszámra ólban szoronganak. Mikor gyóntunk így utoljára? Vagy mindehhez nekünk, a mi
privát lelkiismeretünknek semmi köze? Ez a társadalom dolga, az államé, a karitászé? A Káinlélek úgy tartja: ő nem őrzője testvérének.” … „Rajta is a Káin-bélyeg…”
P. Vid József S.J.: „Káin-bélyeg”, MK XXVII/5, 1934. jan., pp. 98-99.

83

„A hitlerizmus oly élesen helyezkedett szembe a katolikus felfogással, oly kizárólagosan a
fajistenítésre épült fel, hogy ennek a teljes és mély gyökerekbe nyúló meghasonlásnak
feltétlenül be kellett következnie. Ma már egy öntudatos katolikus német fiatalember sem tartja
a hazafiság egyedüli igaz megnyilvánulásának a hitlerizmust. Pedig sokáig ez a felfogás
uralkodott. S mert a hitlerizmus nagyon sok pontban az egyház ellen fordult, épp ezért teljesen
szakított vele. …Az állam egyedül akar polgárokat nevelni új ideológiája számára, a katolikus
fiatalság nagy része azonban mereven ellenáll s tradicionális hitéhez tiszteletet parancsoló
elszántsággal ragaszkodik.” … „A kormány nem engedélyez semmi aktivitást. Semmit.”, …
„jelvény, zászló, színdarab, gyűlés, kivonulás, kirándulás tilos” [sokan rejtve mégis
megpróbálják] „akiket ily alkalommal gumibotokkal vernek szét”. .. „Sok kongregáció vezető
lemondott, a mozgalom helyett a Neu-Deutschland és a Jungmänner Verband van
engedélyezve.” Ezekben kb. húszezren vannak, főleg jezsuita és más pap vezetőkkel, de
folytonos üldözésnek és gúnynak kitéve… „Aki érvényesülni akar és haladni, annak feltétlenül
be kell lépnie az állam valamelyik hivatalos egyesületébe. Hétvégén katonai gyakorlatok
vannak, menetelések, lelki élet semmi. A vasárnapi misehallgatás lehetetlen. … A vizsgáknál,
érettséginél, egyetemi szigorlatoknál, az állások betöltésénél az az első irányadó szempont,
hogy az illető mely egyesületnek a tagja. Erről előzetesen kérdőíven nyílt kérdést tesznek fel,
ahol még arról is van kitöltendő rubrika, hogy miért nem lépett már ki a katolikus egyesületből.
Ebbe a rovatba [a Mária-kongregáció tagjai] közös megállapodás szerint valamennyien ezt
írták: mert egyszer hűséget esküdtem, s a német férfi állja a szavát. Ezzel azonban be is fejezte
a szereplését, mert a vizsgán elbukott. Hihetetlen!? Nekem is az volt! Ma már tudom, hogy így
van. Aki pedig nem lépett be az SA-ba, azt nyugdíjazták.” … „A félkatolikusok eltüntek a
Hitler-Jugend és az SA tömegeiben…. Rájuk számítani nem lehet. … spionok tömegeitől
vannak körülvéve. A hűsegesek nagy része azonban nyíltan kitart. Megismertem olyan fiúkat,
akiket a szülői házból tagadtak ki, mert nem akartak az SA-ba belépni…. Az állami
hivatalokból már mind kisöpörték azokat, akik katolikus egyesületekben vannak s nem akarnak
kilépni. Bemutattak nekem egy fiatalembert, akit állásából bocsájtottak el, miután 400 márkát, s
jobb állást ígértek neki, ha belép az SA-ba. S ő nem lépett be. …Itt egy hősies, fiatal generáció
óriási áldozatokat hoz! Nem tudom, vajjon megértik-e ezt ott Magyarországon?... Ez a mai
német katolikus ifjúság helyzete. Éles harc, amelyben állami hatalom hősi fiatal jellemekkel áll
szemben, akik inkább a vértanúság iskolájába járnak, de elvüket nem tagadják meg.” Meszlényi
Sándor (Salzburg): „A horogkereszt alatt”, MK XVIII/3, 1934. nov., pp. 4-6.
„Mire tanít bennünket a németországi könyvégetés? Sokan komédiának, … idétlen ötletnek
tarják, a hatalomtól és erejétől megittasodott nyárspolgári parvenűség komolytalan
hencegésének.” … „Mi nem tartjuk komédiának, akkor sem, ha sok égetni való írót hagyott a
veszélytelenek lajstromán, és még több máglyára való könyvet felejtett a könyvespolcokon” …
mert „csakugyan vannak államra, nemzetre, fajra, erkölcsre, hitre, tisztességre gyilkoló-hatású
írók és irodalmi művek, s ezektől megoltalmazni nemcsak a kritikátlan tömegeket, hanem
mindenkit … komoly kötelessége és feladata azoknak, akikre mások irányítása és védelme van
bízva. Ez az, ami a könyvégetésben nem komédia, s amivel Hitler szokatlan, modernnek ugyan
nem mondható, de hatásos figyelmeztetésben részesítette a világot.” P.Vid József S.J.: „Égő
könyvek világánál”, MK XXVIII/4, 1934. dec., pp. 4-5.

1935

84

„Nem a keresztlevél, nem a rózsafüzér, nem a kék szalagon viselt máriás érem, sőt, még a
toronyra tűzött kereszt sem az ismertető jel, csak az irgalmas szeretet.” … „Hitvány képmutatás
azoknak a vallásossága és minden ájtatoskodása és oltárdíszítése és térden csúszkálása, akik
nem gyakorolják igen bő mértékben az irgalmas szeretetet.” Velőssy Elek: „Jótékonyság vagy
igazságosság?”, MK XXVIII/5, 1935. jan., p. 12.

1936
„Azt még értem, hogy zsidó kapitalisták és gerinctelen szabadgondolkozók erkölcsi tehetség
híján semmi komoly ellenállást nem tudnak kifejteni olyan, dogmákon nyugvó szellemi és
politikai áramlatokkal szemben, mint a bolsevizmus. Sokkal nehezebb azonban megérteni, hogy
a katolikus hitbuzgalmi egyesületek százezreket, sőt milliókat számláló tömegei teljesen
kimerülnek az ernyesztő sopánkodásban…” „a vörös veszedelem ma hazánknak, fajtánknak, a
művelődésnek, az emberi életnek és következőleg az Isten országának is legnagyobb
ellensége”…”csak litániával és rózsafüzérrel nem lehet a Sátán gépfegyvereit elnémítani”.
Varga László S.J.: „Szociális tetteket!”, MK XXX/1, 1936. szept., pp. 7-8.
„Szeresd okosan a munkát! Mindennap a meghatározott időben, pontosan kezdj a tanuláshoz…
És ha a kötelező iskolai tanulás után még marad időd: képezd magad, legyenek ambícióid!
Tanulj nyelveket, kísérletezzél, olvass. Végy példát sok zsidófiúról!” Tornyos Gyula S.J.:
„Dolgozzál!”, MK XXX/2, 1936. okt., pp. 15-16 (16).

1937
„Magyar óra van. A tanár úr éppen Pázmány érdemeit méltatja, miközben a hátsópad jobb
szélén, biztos fedezékben, az egyik galíciáner lélekzetvisszafojtva nézi a Színházi Élet
«erkölcsös» képeit. Miután végignézte és egy lépéssel magasabbra hágott a «műveltség»
lépcsőjén, továbbadja. Négy paddal északnyugatra pedig N. Laci, a «felvilágosult» fiú csak úgy
falja a 10 filléres merész fantáziájú kalandjait, amelyet iskolába jövet vásárolt a sarki zsidónál.
Tízpercben összehívom kongreganista testvéreimet és elhatározzuk, hogy itt sürgősen tenni kell
valamit. Az elhatározást tett követi. Felvonulunk a terembe. A «díszes» irodalmi termékeket
pedig egyszerűen széttépjük és a szemétkosárba helyezzük méltó és örök nyugalomra.” (K.L.
VII. oszt. Alföld): „Kongreganista diákparlament – Az osztály temeti a ponyvát”, MK XXX/7,
1937. márc., p. 18.
„A liberalizmus levantei erkölcsei… elviselhetetlenné tették a magyar társadalmi életet,
kitermelvén a magas kapitalizmust és a proletariátust.” „Gőg, önzés, hitközöny, istentelenség
álomkórsága ülte meg a lelkeket.” Károly Béla: „Pálmaág Prohászka sírjára”, Maurinum III/4,
1937. ápr., pp. 53-55. (54).
„«A zsidó üzleti szellem az erkölcsiség gyilkosa.» (Prohászka)” [a szövegkörnyezettől léniával
elkülönített idézet] Maurinum III/4, 1937. ápr., p. 66.

85

„Isten országának életelme a harc, amit Krisztus félre nem érthető módon jelentett ki: nem
jöttem békét hozni, hanem kardot. (Mt 10,34) … Vajjon tudjuk-e, hogy Európa megmenekülése
teljesen tőlünk függ, és éppen ezért a kereszténységet ismét uralkodó társadalmi hatalommá kell
tennünk, ha nem akarjuk, hogy új vandálok és hunok csináljanak belőle testünknek temetőt,
lelkünknek kárhozatot? … Sajnos, azt kell mondanunk, hogy e tekintetben a mi seregünk olyan
fegyelmezetlen, hogy eleve vert hadnak kell mondanunk… ilyen sereget még mozgósítani sem
lehet! Hiszen ebben tengernyi a renegát, a titkos vagy nyílt szökevény. Ezeknek a
kereszténysége legfeljebb abban áll, hogy minden romlásnak forrását a zsidóságban látják, s
akik az öreg rómait utánozva csak egy hitigazságot ismernek: Judeam esse delendam. Le kell
számolni a zsidókkal könyörtelenül és véglegesen s akkor mentve vagyunk. Ugyanakkor persze
nem hajlandók beismeri, hogy hitványságban, züllöttségben, pénzimádatban pompásan
versenyeznek a zsidóval, és lelkeik fenékig fertőzve vannak e szerencsétlen faj romlásával.”
Varga László S.J.: „Isten frontján”, MK XXX/9, 1937. máj., pp. 2-4. (2, 3).
„… az élettan kezd az élet tudományává válni, több olyan problémája van, amely ma már
nemcsak a szakembereket érdekli, hanem napjaink tudományos és világnézeti, szociális és
politikai mozgalmainak is legaktuálisabb témái. Ilyen mindenekelőtt a fajkérdés, mely sok
tekintetben korunknak vezető gondolatává lett. Fajkérdés, fajgondolat, falvédelem,
fajnemesítés, fajegészségtan és hasonlók ma már mindennapi fogalmak, közszájon forgó
jelszavak. Érdemes és szükséges tehát vele foglalkozni a mi folyóiratunk hasábjain is, ha
korszerűek akarunk maradni. A fajkérdés azonban nemcsak a legaktuálisabb kérdések egyike,
hanem mint afféle vajúdó gondolat, a legnehezebbeknek, a legzavarosabbaknak is egyike… A
következőkben … mi is csak élettani szempontból vizsgáljuk a fajkérdés mai állását, tekintettel
annak világnézeti vonatkozásaira” [ismerteti Gobineau elméletét egyes népek kultúrájának
felívelése és fajtisztasága, ill. „szerencsétlen vérkeveredés folytán bekövetkező” romlása,
hanyatlása összefüggéséről.] „Fajgondolata teljességgel arisztokratikus volt, … mert fennen
hirdette a fajok különböző értékűségét, és az egész emberiség szempontjából a legértékesebb
fajnak az északit tartotta.”.. „Különösen hatott Németországban az északi faj
felsőbbrendűségéről vallott nézete s pesszimizmusa az emberiség jövőjét illetően, ha az északi
faj megcsappan vagy kipusztul.” [Ezután Mendel öröklődési törvényét ismerteti, ami a termtud.-ban a fajbiológia mint önálló szaktudomány kialakulását eredményezte. Ebben Eugen
Fischer és Egon v. Eikstedt álláspontját ismerteti, melyek szerint a faj nemes jellege nem a
felsőbb társ. rétegekben, hanem a népben gyökerezik.] „Azóta vér és faj (Blut und Rasse)
egybevágó, együttjáró fogalmak és a jelenlegi faji mozgalmak jelszavai… Manapság a
fajkérdés körül hihetetlen harc folyik, melyben a legszélsőségesebb irányok küzdenek egymás
ellen.” A fajgondolat fanatikusai szerint valamely nép legnagyobb kincse kiváló nemes fajának
vérében rejlő, öröklődő állománya…. A másik oldalon teljesen tagadják a fajfogalomnak az
emberre vonatkoztatható realitását. [Itt hosszú, több oldalas, igen részletes ismertetés
következik, melyben a szerző kitér Mendel és saját kora növényeken és rovarokon végzett
örökléstani kutatásara, a fajok folyamatos változására, a változások örökléstani szempontú
klasszifikációjára (modifikáció, mutáció, kombináció)] „Valamely szervezet megjelenési
formája phaenotypusa nemcsak öröklődő állományától, gaenotypusától függ, hanem mindig az
utóbbi és a környezet együttes hatásának eredménye.” … „A külső viszonyok nagymértékű
megváltozása… újabb mutálást válthat ki.” … „Az emberiség faji tagozódását, népi
kialakulását csupán biológiai alapon megmagyarázni ép olyan egyoldalú, téves eljárás volna,
mint az ember értelmes, szellemi mivoltát tagadni. Az ember testből és lélekből álló valóság s

86

ebben a dualizmusban a lelket illeti meg az elsőség. … Amint meg kell engednünk azt, hogy a
testi öröklés szabályai közvetett hatással vannak a lelki sajátosságokra, éppúgy, sőt fokozottabb
mértékben kell azt is elfogadnunk, hogy a léleknek is van alakító hatása a testre s hogy a
szellemi hatások (pl. vallás, kultúra) is alakítják az emberfajtákat. … Ezek és hasonló dolgok
kutatása nem tartozik már a biológiai vizsgálódás körébe; a föntebbi biológiai vizsgálatokból
mégis néhány, világnézeti szempontból is fontos következtetést vonhatunk le. …. Ma – a
technika, civilizáció következtében –, az emberiség erős, benső érintkezése, keverődése oly
nagyfokú, hogy közöttük éles határt nem tudunk vonni. Tehát látjuk, hogy még a biológia
szerint is a fajta a legváltozóbb, a legnehezebben meghatározható természeti értékek egyike,
semmivel sem nagyobb érték, mint a kultúra, vagy a nyelv. Ezért ezt az egyes ember és egész
népek életének vezető elvéül, értékmérőjéül, vagyis világnézeti alapul megtenni nem lehet.” …
„… minden faj különleges szellemi értékeknek, a faji léleknek hordozója, ez pedig különböző,
sajátságos, faji kultúrák formálója. Nagy, de nem egyedüli érték, miért is a fajgondolat, a fajtan
nem lehet világnézeti alap.” Az örökletes jelleg és a környezet kölcsönhatásáról elmélkedik az
USA népeinek példáján; megállapítja továbbá, hogy „a vérkeverődés még nagyon vitatott
probléma a fajkérdéssel kapcsolatban” (belterjesség Kínában, Dél-Amerikában stb.) „A mai
európai népek nem egyfajtájúak, hanem nagyon tarka, de harmonizált fajtakeverékek, melyek
legtöbbször már önmagukban sem tiszta fajták egész sorának kereszteződése révén alakultak ki,
történetük folyamán. Így pl. a magyarság fölépítésében ugor, török, alpin, dinári, balti fajták
vesznek részt.” Nézete szerint a fehér- és a szinesbőrű fajták újkeletű keveredése (pl. a
gyarmatokon), vagy „az eredeti fajtakeverékben nem szereplő fajták – pl. az európaiak számára
a keleti fajták – keveredése” veszélyes lehet, amit meggyőződése szerint „törvényes úton
kellene megakadályozni, vagy megnehezíteni. Ez természetesen nem jelenti az idegen fajta
értékeinek alábecsülését, mely önmagában lehet akár kiválóbb is. A fajták között különben sem
lehet tárgyilagos értékrendet felállítani.”… „Még kevésbé jelentheti ez az elv az idegen fajtának
a köteles emberbaráti szeretetből való kizárását. Az Egyház mindig a legnagyobb
erőfeszítéseket tette misszióival a legtávolabb eső népek felemelésére.” stb. stb. Végül a hazai
demográfiai helyzet értékelésére tér át: „szomorúan vészes tünet”, hogy „bizonyos kultúrfokon
egyes társadalmi rétegek önkényesen szabályozzák a gyermekek számát,… és a
legkatasztrófálisabb e folyamatban az, hogy az eltolódás a szaporaságban mindig a silányabb
népelemek javára történik, melynek pedig inkább kiküszöbölése volna kívánatos” …
Mayer Sixtus: „A fajkérdés élettudományi és világnézeti vonatkozásai”, PhSzle, Tanulmány.
XII/3, 1937. jún., pp. 195-207.
Muckermann átfogó ismertetése a fajkutatás helyzetéről, az örökléstan irányzatairól, a
fajfejlődés törvényszerűségeiről és az emberi faj fejlődéstörténetéről. Véleménye: „a német nép
esetében kizárt a homogén faji összetétel; egyfajúságról, tisztafajúságról sem esetükben, sem
más nép esetében szó se lehet. … a fajok már a történeti idők elején vegyesek voltak.” A szerző
„határozottan elutasítja… azt a kísérletet, hogy a fajkülönbség lelki alapjainak megállapítására
kritériumokat vegyenek fel. Ilyen lelki jegyek nincsenek, vagy legalábbis ma még ismeretlenek.
Hangsúlyozza a szerző azt is, hogy minden faj egyenlő értékű, s ezért elveti a különböző
szempontú fajértékelési felvetéseket.” … „Az északi faj manap annyira hangsúlyozott és
dicsőített erényei, pl. a kezdeményező és az alkotó készség, más fajokban ugyanúgy
fellelhetők”. Dr. Karsai Géza: Hermann Muckermann: Gundriss der Rassenkunde. Paderborn,
1935. (könyvismertetés) PhSzle XII/3, 1937. jún., Könyvek. Fajkutatás, p. 236.

87

1938
„«Boldog, aki meg nem botránkozik bennem.» Nemcsak ma, hanem már 1700 éve
megbotránkozott az Ószövetségen Marcion a görög bölcselő és tűzzel-vassal megkísérelte
kiirtani. Különösen kettőn akadtak meg: miért a zsidó népet bízta meg az Isten a Szentírás
megírásával, és miért nem adja mindenki kezébe: szabad prédaként?! Dr. Klemm a
«Kereszténység, vagy faji vallás» nagyszerű könyvében ezt írja: «Az istennel az ember nem
szállhat vitába, nem vonhatja őt felelősségre, hogy miért éppen a zsidóság által akarta a
kinyilatkoztatást adni az emberiségnek.» És ha ez megtörtént: «az ember részéről kötelesség az
isteni szónak hívő elfogadása, mert ez a szó nemzetek és fajok fölötti jelleggel bír és mindenkit
illet.» (111-112 oldalak). Isten szabadon választott, s az ő nagy irgalmától bízta szavát a zsidó
népre. Épen így tehette volna meg az egyiptomiakat, vagy elámiakat, vagy a görögöket
kinyilatkoztatásainak hordozóivá. Hogy miért éppen a zsidókkal gyakorolta e nagy kegyet, mi
csak következtethetünk. Talán, mert a legerősebb faji vonásokat tüntetik fel és a világ négy
táján szétszórt 18 millió zsidó ma is, mint egy egységes tábor áll a hatalmas népek között. És
azért csak íly értelemben mondhatjuk «zsidó-biblia», mert abban visszatükröződnek a választott
nép lelkének sajátságai, erényei, bűnei, kifejezésmódja, költészete, lelkülete. Más szavakkal:
Isten az egész emberiséggel akadta közölni törvényeit, kegyelmének eszközeit, örök igazságait
és ezért ennek a sémi népfajnak fiait használta fel eszközül terveinek keresztülvitelére, mint
ahogy a választások alkalmából a sok jelölt közül egyet szemelünk ki bizonyos szerep vagy
hivatal betöltésére. És ez sokak szemében botránykő: Isten mért éppen a zsidóságot választotta
ki és miért nem például minket és a mi őseinket? Ezen a kérdésen egy mélyen-látó, gondolkozó
lélek meg nem ütközik. Mert a lényeg: Isten adta a kinyilatkoztatást. Az már nem lényegbe
vágó, hogy kinek kezén keresztül íratta le és juttatta el hozzánk. Tehát a biblia nem
«Zsidóbiblia», hanem Isten szava. Igaz, hogy emberek kezébe tette le, és héber betűkkel íratta
le, éppen úgy lehetett volna azonban a kinyilatkoztatás eszköze az egyiptomi ékírás vagy kínai
rajzokkal rótt tekercs.”
P. Szabados Anzelm O.F.M.: „Isten szava emberkézben”, FK XVIII/3, 1938. márc., pp. 87-89.
(87-88).
„A katolikus kereszténység antiszemitizmusa immár 1900 éves. A kereszténység és zsidóság
kettészakadása és szembekerülése az első nagypénteken kezdődött meg, amikor a kezeit mosó
Pilátusnak a büszke zsidók ezt kiáltották: Krisztus vére rajtunk és a mi gyermekeinken.
Megfogant az átok és teljessé lett a szakadás Krisztus Urunk feltámadásával. Ettől fogva két
ellentétes tábor a világuralomra törő, messiásváró zsidóság és az «egy akol, egy pásztor»
gondolatát hirdető kereszténység. A két ellenfél közül az egyiknek győznie, a másiknak buknia
kell. Mivel hiszünk Krisztusban, ezt mondjuk: a zsidóságnak kell buknia. Csak az a kérdés:
hogyan. S ez az ugrópont. Igazságnak és szeretetnek kell vezetnie bennünket a megoldásban.
Nem nehéz észrevennünk, hogy nálunk az élet anyagi és szellemi terein (tudomány, irodalom,
művészet, népi kultúra, sajtó) is igazságtalanság uralkodik. Ugyanígy megvan a rossz uralma a
jó felett legfontosabb értékeinkben: erkölcsben, becsületben, tisztességben. Nem elég a zsidókat
visszaszorítanunk arra a területre, mely a suum cuique elvénél fogva őket megilleti, nem elég a
zsidókban ostoroznunk a zsidó bűnöket, hanem azt magunkban, testvéreinkben is ki kell
irtanunk. A másik irányelv a szeretet. Krisztus Urunk mondotta: «Szeresd felebarátodat, mint
tenmagadat.» A helyes önszeretet: a jónak, az igazságnak a szeretete. Amikor megtűrtük, hogy

88

a rossz felettünk, bennünk is elhatalmasodjék: nem szerettük helyesen önmagunkat. A felebaráti
szeretet helyes mértéke: Inimicus causea, amicus rei. Még azt a határt kell megjelölnünk,
ameddig a bűn pusztításában és a bűnös szeretetében elmehetünk. A kereszténység, közelebbről
az Anyaszentegyház Krisztus Urunk misztikus teste, akik e szent templomot az antikrisztus
eszméjének árusításával megfertőzik, azokkal szemben jogos a korbácsos Krisztus példájának
követése. A bűnöst azonban szeretnünk kell. Életét, sőt életlehetőségeit elvenni az
Anyaszentegyházunk tanításának egyetlen sora sem engedi. A bűnösnek lehetővé kell tenni az
igazság megismerését, mert Krisztus igazságának győznie kell!” (Miklós Zoltán jh.) Maurinum
IV/4, 1938. máj., p. 80.
„Ma annyian látják vágyaik, reményeik, eszméik beteljesülését megtestesülve Hitlerben,
Mussoliniban… Mennyivel inkább láthatjuk mi Krisztusban s az ő éltében! Ezt hirdeti Szent
Ferenc és az Ő szelleme” P. Sall Sziveszter OFM. FK XVIII/5., 1938. máj., p. 148.
…„Szent István szól hozzánk: a korszerű és szociális polgári szellemről.
A polgárság életformájával és szellemével már évezredekkel előbb találkoztunk a különböző
népeknél, de igazában csak a 19. század európai világában jutott teljes kifejlődéshez. A
népesség roppant megnövekedése s a szertelenül megduzzadt szükségletek, a rendkívül
felfokozott életkedv s az akarat ebben a világban való uralkodáshoz, az anyagelvű s szabadelvű
világnézet földi paradicsomának hite s a korlátlan fejlődés reménye tették lehetővé e szellem
győzelmét. Már a múlt század második felében éles bíráló akadtak gazdasági és szellemi
vonatkozásban”, …Marx, Carlyle, Ibsen, Nietsche, Dosztojevszkij személyében. Támadások
szélsőbalról, szélsőjobbról, melyek eredményeképpen a polgári életforma válságba került
„Legújabban Berdiajew Miklós… orosz bölcselő elemezte a polgárság szellemét (Von der
Würde des Christentums und der Unwürde der Christen. Luzern, 1936. 39-55.) A műveltség
virágzásának kora után minőségileg aláhanyatlik. A szentségre és lángészre, eredetiségre
törekvés helyébe a hatalom, életberendezkedés és a jólét vágya lép. A lovag és a szerzetes, a
bölcselő és a költő nemes alakját a világ feletti uralom vágyától hajtott polgár, a hódító,
szervező és haszonember váltja fel. Számító ésszel, mesterkélt, körmönfont ízléssel és puffasztó
jóléttel berendezett életpáholyából a hatalmasok, teltzsebűek és testi élvezetekben dúskálók
pompás fensőbbségével, önhitt fölényével nézi az világot. Világító Napja az Aranyborjú, s egész
élete törekvéseinek jelképe a pénzeszsák. Szereti a világot,…szertelenül hiú és önelégült, az
első helyeket kereső, fennhéjázó farizeus. Nem szereti az embereket, kerüli a nyomort… Nincs
érzéke az élet tragikuma iránt, nem érti a Golgotát, a szenvedés számára örök rejtjeles
beszéd.”… „E szellem nincs ranghoz, álláshoz, vagyoni állapothoz kötve, hanem egyedüli
mértéke az élet javaival szemben elfoglalt álláspont és gyakorlati viselkedés.”… A polgári
szellem ellentéte a vándorszellem. A keresztények e világ vándorai, akiknek nincs maradandó
lakásuk …. A vándorlás állapotának belső átélése különbözteti meg a keresztényt a polgártól, s
miként az utóbbi, hasonlóan az előbbi is minden társadalmi osztályban lehetséges. A magyar
polgári szellemet vizsgálva a fentebb vázoltak igazságát nem tagadhatjuk: sok polgártársunkra
ismerhetünk rá az említett vonásokban. …Külön hátránya azonban még a mi fejlődésünknek,
hogy történeti okok következtében a mi polgárságunk jórészben idegenekből toborzódott, s így
nemcsak világnézeti, hanem nemzeti szmpontból is gyökértelen földünkön és népünk között.
Egyrésze pedig minden külső magyarosodás ellenére az egészségtelen, nemzetközi jellegű,
középeurópai nagyvárosi szellemnek lett lelkes terjesztőjévé. Ez a szabadelvű, hitetlen, minden
nemes és szent dolgot kigúnyoló, léha és erkölcstelen szellemi légkör hosszú évtizedekig

89

mérgezte a feltörekvő magyar értelmiségnek a gondolkodását is. Ez alakította ki a mi színtelen,
elpuhult, érzelmileg megmozdíthatatlan, közömbös, kávéházi társadalmunknak szomorú
típusát.”…
„Szent István szól hozzánk: az eredeti, öncélú, tősgyökeres magyar szellemről!”
„…A magyar már régóta megszokta, hogy az idegent majmolja, és sokszor oly dolgokat vegyen
át tőle, amelyek nála régebben és tökéletesebben megvoltak. Sajnos, nem ismerjük, nem
tanulmányozzuk eléggé önmagunkat, sajátos faji adottságainkat, csodálatos képességeinket,
nagyszerű lehetőségeinket. Egyik legjellemzőbb tulajdonságunk a szabadabb katonai
életforma. Fergeteges, keleti katonanép vagyunk, lazán összefüggő, kis, gyors, szemfüles
egységek harcosai. E rendkívül becses, … jeles adottságainkat már hosszú évtizedek óta két
nagy veszély fenyegeti. Egyrészt a nyárspolgári szellemnek meghunyászkodó gyávasága…;
másrészt még meglevő katonai virtusunknak idegen keretekbe való túlságosan merev
beleerőszakolása. …Több katonai szellemet, korszerű, de magyar alapon! – ezt kívánja tőlünk a
katonásan kemény István királynak emlékezete. Mert Szentkirályunk katonás egyéniség volt! …
Szent István katonáinak fegyvere két belső és három külső ellenség ellen villant meg: Koppány
ellen Veszprémnél és Ajtony ellen a Maros mentén; Sámuel ellen a Morva völgyében,
Boleszlávval szemben a Kis Kárpátok vidékén és II. Konrád német császár ellenében Kapuvár
körül. Ezekben jelképesen benne rejlik a magyar kard hivatása. Belül: le kell sujtania
mindazokra, akik a szentistváni Magyarország alapjai ellen támadnak, a Korona és az államfő
hatalma alól kivonják magukat. Kifelé: a magyar kardnak küldetése van északon, keleten és
délen; nyugat felé tisztelettel tekint arra a népre, amely hittérítőket és értékes műveltségbeli
indításokat adott Szent István birodalmának, amely együtt vérzett és épített a miénkkel ezen a
földön.”… „Szent István király szól hozzánk! Arra int, hogy … a cselekvő vallásosságot
képviseljük; hogy polgári életünkben a korszerű és szociális haladás embereivé váljunk; hogy
fajtánk és nemzetünk oszthatatlan egységéért, dicső katonai küldetéséért és életerős fejlődéséért
minden áldozatra készek legyünk!” Dr. Vanyó Tihamér: „Szent István szól hozzánk”, PhSzle
XIII/3, 1938. jún., Figyelő, pp. 204-213.
„A gyakorlatban össze lehet-e egyeztetni az általános felebaráti szeretet szigorú parancsát és a
zsidósággal szemben hatékony védekezést? Pl. egy városban vagy községben kimondhatjuk-e a
jelszót: « csak katolikusoknál vásárolunk», amikor előre tudjuk, hogy ennek következtében a
zsidó kereskedők tönkremennek?”
„Ej Testvér, micsoda nagylelkű farizeusi felebaráti szeretet! Hát attól nem kell félni, hogy a
katolikusok tönkremennek? Az ő összetartásuk ellen csak viszont-összetartással védekezhetünk.
– A rablókat és tolvajokat elkülönítik a többi embertől! – Hát ez is ellenkezik a krisztusi
főparanccsal?” Puhl Imre kong. VII. gimn. tanuló, Pécs Pius-intézet
„A felebaráti szeretet parancsával elsősorban azt nem lehet összeegyeztetnünk, hogy
támogatásunkkal egy olyan népfajt erősítsünk, amelynek elhatalmasodása oly sok keresztény
kereskedőt tett tönkre. És ne féljünk attól, hogy a zsidó tönkre megy. A zsidó lakosság úgyis
csak zsidóknál vásárol. Ha mármost arra törekszünk, hogy az országban annyi zsidó kereskedő
legyen, amennyi a zsidó lakosság igényeit kielégítheti, vagyis ha azon leszünk, hogy a zsidó
kereskedelem ne foglalhasson el előkelőbb helyet, mint lakosságának számarányához illik,
ezzel nem kerülünk szembe az erkölcsi paranccsal sem. És éppen nem lesz bűn, ha ezt azért
tesszük, hogy így a zsidóság hatalmától, erkölcstelen és destruktív szellemétől megóvjuk
magunkat és a nemzetet.” T.Z. váci kegyesrendi gimnázium

90

„A felebaráti szeretet szigorú krisztusi parancsolatát össze lehet egyeztetni a gyakorlatban a
zsidók elleni hatékony védekezéssel. Mert: 1. Ha nem zsidó boltosnál vásárolunk, azzal is
felebarátunkat, sőt testvérünket segítjük. 2. Köztudomású, hogy sok zsidó meggazdagodása
érdekében nem egészen egyenes eszközöket használ. Miért ne segítsük akkor inkább becsületes
keresztény testvéreinket? 3. A zsidóság minden eszközzel támad bennünket (szabadkőművesek,
zsidó sajtó, stb.), miért segítsük akkor ellenségeinket? A felebaráti szeretet törvénye nem
parancsolja, hogy magunk alatt fűrészeljük a fát.” Hász István G.prem.gimn.
„Hitvédelmi levélszekrény – Zsidókérdés - felebaráti szeretet”, MK XXXI/10, 1938. jún., p.
23.
„Mostanában sokszor hallom, hogy zsidókon nem fog a keresztvíz, s a kikeresztelkedett zsidó
nem lehet jó keresztény. Igaz ez?”
„Miért éppen a zsidó nem lehet jó keresztény? Igaz, hogy főleg manapság a megtérések
előfordulhatnak politikai számításból is, és az ilyen megtértek talán nem lesznek mindjárt jó
keresztények. De ez a jelenség talán csak a zsidóság között tapasztalható? Koránt sem. Voltak
nemzetek, amelyeket a keresztség felvétele után csak évtizedekkel később itatott át igazán a
krisztusi hit. És a zsidó konvertiták egy része meggyőződésből lett keresztény, éspedig jó
keresztény! Erre nem egy példát lehetne felhozni. S ha valaki nem meggyőződésből lett mégis
keresztény, még mindig megvan a lehetőség, hogy később ő maga is, de főleg utódai kiváló
keresztények legyenek. Csak a tökéletes elfogultság a zsidókkal szemben és az Egyház
lényegének nem ismerése akarhatja a zsidókat a kereszténységtől visszatartani.” Horváth
Kálmán VII. o.t. Prem.Gimn. Szombathely
„Erre a kijelentése nálunk a tapasztalat adott okot. Különösen a háború után sok zsidó
keresztelkedett meg félelemből, vagy üzleti érdekből. Ezeken persze nem fogott a keresztvíz.
Természetesen nem abban az értelemben, mintha a keresztségük nem lett volna érvényes,
amennyiben, ha akár félelemből is komolyan meg akartak keresztelkedni. Hisz sok zsidó
származásúra akadhatunk, akik nemcsak nagyon jó keresztények, hanem a magyar szellem
közösségébe is beolvadtak. Elvi szempontból pedig még kevésé tehetjük az előbbi kijelentést.
Már az apostolok is sokat fáradtak a zsidók megtérítésén, pedig ők tudták, kiket keresztelnek
meg.” T.Z. váci kegyesrendi gimn.
„Hitvédelmi levélszekrény – Zsidón nem fog a keresztvíz?”, MK XXXII/1, 1938. szept., p. 22.
„A könyv és a kard legyen az ország jövendő reménységének, a magyar ifjúságnak országépítő
és országmentő fegyvere. Elsősorban a könyv, a szellem fegyverével tudja legyőzni,
meghódítani. A szellem fegyverével tudja fajának ellenségeit ebben az országban a vezető
állásokból kiszorítani. A szellem fegyverével, magas képzettségével eléri azt, hogy nem engedi
magát az uzsorásoktól, az árdrágítóktól kiszipolyozni, egy idegen faj dolgozó rabszolgája
lenni.” Németh Kálmán: „Mindent vissza…”, Maurinum V/1, 1938. okt., pp. 7-9. (8).
„Az Egyház és a nemzetek, különösen a «totális» állam alkotására törekvő nemzetek
viszonyának kérdése sokhelyütt újra égetően aktuális”…az Egyház titkáról elmélkedik:
„A Messiás a zsidó népnek volt megígérve…, de Krisztus Jézus személyisége és életpályája
áttöri ennek a szűk, népi határait, s az igaz Istent hívő zsidóságnak és a pogányságnak új
egységét teremti meg az Ő isteni mivoltáról szóló evangélium, a csodálatos jó hír által. … Az
Egyház, a Messiást befogadó zsidókból és a hívő pogányokból álló Ecclesia tehát a Synagoga
örökébe lépett, de ez nemcsak egyszerű szerepfolytatást jelent, hanem nagyfontosságú

91

üdvtörténeti változást, egy titokzatos isteni terv megvalósulásának kezdetét: az Isten személyes
belépését az emberiség éltébe, s közvetlen benyúlását ennek folyamatába.” … „Az Úr halála …
tragédia … a világosság és sötétség küzdelmének szentjánosi értelmében. Az isteni
világosságnak csodálatosképpen az a sorsa a világban, hogy az áteredő bűnt elkövető lelki
sötétség nem fogadja be, még ha a vérrokonság és a faji együvétartozás útján próbálkozik is”….
Az apostolok „Izrael dicsőségének felragyogását, a hitetlen nép hirtelen hívőé fordulását
várták…. Isten országának elérkezését, melyet a Messiás-király valósít meg Izraelben és Izrael
által az egész világon. Kérdés, van-e ennek … alapja az ószövetségi kinyilatkoztatásban?
Kétségkívül. Az ősevangélium, Isten országának első jó híre a bűnbeesés után érte az embert,
az egész emberiségnek, s nemcsak a zsidóságnak szólt tehát; s a hívő Ábrahámnak tett ígéret is
arról beszél, hogy benne áldást nyer a föd minden nemzetsége (Gen 12, 3), de ennek a jó hírnek
és isteni ígéretnek letéteményese és hordozója Izrael lett.” … „De övéi nem fogadták be,
megölték vakságukban… ezért ígérte meg a feltámadt Krisztus a második eljövetelét a
Szentlélek egész világra kiáradása által.” Békés Gellért: „Az egyház és a nemzeti eszme”,
PhSzle XIII/5, 1938. dec., Tanulmány, pp. 341-351.

1939
„A kereszténység csak a zsidóság szurrogátuma, csak hogy Rómával mint középponttal.”
„A kereszténység csak a zsidóság szurrogátuma, pótléka? Aki a történelmet és a keresztény
hittant kissé is ismeri, ilyet nem állíthat. Ha a kereszténység keletkezésénél volt is bizonyos
külső kapcsolata a zsidósággal az Úristen akaratából, – s ehhez senkinek semmi hozzászólása
nem lehet – ebből a kereszténység pótlékszerű folytatására következtetni nagy tudatlanság és
rosszakarat. Ha már a két világnézet egymáshoz való kapcsolatát ezzel a kevésbé ízléses szóval
akarjuk jelölni, azt mondhatnók, hogy a régi kinyilatkoztatott zsidó vallás előpótléka,
bevezetője és előképe volt a kereszténységnek, aminek a kereszténység megjelenésekor el
kellett tűnnie. Ennek a bevezető, Krisztust-váró vallásnak nem éppen rokonszenves és
hivatásuknak meg nem felelt képviselői, vagy kivált utódaik miatt nem lehet árnyat vetni a
világ Világosságának az Egyházára. Ez lehet egyesek számára olcsó, tudatlanságra építő trükk,
de nem gondolkozó embert meggyőző érv.” (-)
„Jézus egyszerű zsidó ember volt.”
„Aki ezt a mondatot először leírta, megérdemli, hogy valaki úgy lépjen eléje, mint az a zsidó
szolga lépett Jézus elé Kaifás házában, mikor Jézus az igazság fölényével igazolta, hogy nem
«egyszerű ember».” (-)
„Az evangélium ellentmondásokat tartalmaz Jézus eredetét illetőleg.”
Jézus két törzstáblája Szent Máté (1,1-17) és Szent Lukács (3,23-38) evangéliumában
eltéréseket mutat, amelyekből azonban – az eltéréseket magyarázó feltevések szerint is –
ellentmondásokra még nem lehet következtetni. Főleg akkor nem, ha tekintetbe vesszük a nem
olyan egyszerű zsidó házasságjogi körülményeket és a tényt, hogy Szent József Jézusnak csak
nevelőatyja volt. A kérdés áttekintését lásd: Katolikus Lexikon II.k.432.l.” (-)
„Hitvédelmi levélszekrény”, MK XXXII/6, 1939. febr., p. 22.
„Kölcsey halálának hírére Wesselényi Miklós fájdalma ezekben a szavakban tört ki: Nem
közénk való volt. … Az ilyen emberek, az ilyen magyarok valóban nem közénk valók, ha
egyedül maradnak és eszméik magvai a szívek kőkemény talajára hullanak, de akkor

92

menthetetlenül bekövetkezik az az idő, amikor «más hon áll a négy folyam partjára, más szózat
és más keblű nép», ahogyan Kölcsey írja … fájdalmas feljajdulásában. Kölcsey ezekben a
szavakban a Széchenyi által hirdetett nemzethalál gondolatának költői megfogalmazását adja, s
a ma magyarjainak éppen úgy szól, ma éppen úgy aktuális, mint száz évvel előbb volt.” … „A
mai magyar életnek egyik legégetőbb problémája, hogy az ezeréves törzsről eltávolítsa azokat
az élősdi fagyöngyöket, melyek életerejét elszívják és ha nem történik intézkedés, akkor
pusztulást hoznak reá. A zsidókérdést azonban nem lehet úgy beállítani, mintha ez lenne az
egyedüli komplexum, melynek kibogozása egyszerre tiszta helyzetet teremt. Nem, de nagy
lépéssel haladunk előre, mert annak a lelki megújhodásnak, amely nélkül Új Magyar Élet nem
lehetséges, egyik előfeltétele, hogy megszabaduljunk annak a zsidó kultúrának illetéktelen
befolyásától, mely szisztematikusan igyekezett tönkre tenni a modern embernek az
abszolutumba vetett hitét” … „én most csak arra akarok rámutatni, hogy Kölcsey mennyire
nem irreális álmodozó volt, amikor száz évvel ezelőtt meglátta azt a veszedelmet, amelyet a
zsidóság jelent és szinte modern színekkel festi a valóságos helyzetet. Kölcsey a zsidókérdéssel
Szatmármegye gyűlésén 1830-ban elmondott beszédében foglalkozik, … amely beszédben mint
az első magyar falukutató áll előttünk. Szól a parasztság jövedelméről, terheiről, eladósodásáról
és ennek egyik okát a zsidóság elszaporodásában és növekvő gazdasági súlyában látja. Rámutat
arra, hogy a zsidó viseli ugyan a közterheket, de kétszeresen veszi meg azt a föld népén.
Kezükben van a marhakereskedelem és a borral és pálinkával való egész kereskedés. A
továbbiakban így folytatja: «Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet,
mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Az 1804-i populáris öszveírás 2290 zsidó férfit
számlál, az 1826-ikban pedig 2872 találtatott ezen nemes megye kebelében; következőleg a
zsidónépesség 582 férfival, s ha az asszonyokat is ide számláljuk, legalább l164 lélekkel
szaporodott, még pedig azon időben, mely alatt a keresztény adózó nép száma több mint
16,000-vel kevesedett meg. Senki sincs a Tek. Vármegye itt ülő tagjai közül, akiknek a zsidók
ezen szaporodására a szomszéd Galíciának sorsa eszébe ne jusson. Távol vagyok attól, hogy
azon rémítésekre menjek vissza, melyeket Eisenmengernek és más hasonlóknak tudósításai
terjesztettek el. De bátran említem azt az iszonytató rajzolatot, melyet Pr. Schulze Galíciának az
Izrael fiai által történt lesüllyedéséről az egész ausztriai birodalom láttára előállított.» A
továbbiakban megerősíti az említett írónak azt a felfogását, hogy amely országban a zsidók
elszaporodnak, az a vagyoni végromlás szélén áll, majd pedig egy francia politikus
véleményével erősíti a maga ellenérzését a zsidósággal szemben: «Nem kicsiny és szegény
statusba való a zsidó, hanem nagyba és gazdagba. Itt segíti az industriát, ott megöli.» Mi
megértjük azt az időt, amikor a nagy államok rájöttek, hogy a zsidóság számukra is csak
romlást jelent. Kölcsey szavait olvasva látjuk, hogy a kérdésnek materiális vonatkozásait
domborítja ki, és a zsidóság valóban csak az anyagi erőforrások birtokában indította meg azt a
rendszeres lélekmérgezést, amelytől most szabadulni akarunk. Kétségtelen, hogy száz évvel
előbb Kölcsey … rámutatott a kérdés lényegére és tragikus az, hogy éppen erre a száz évre esik
a zsidóság nagy honfoglalása abban az országban, «melynek Árpád vére győzelemben csorga
szent földjére.» A Himnusz költője szellemi örökségül hagyta ránk a zsidókérdés problémáját és
reméljük, hogy nekünk sikerülni fog a magyar rögöt az illetéktelen kezekből visszaszerezni. A
történelmi szolidaritás azonban arra kötelez, hogy Scyllat kikerülve a Charybdisen ne törjük
össze nemzetünk gyönge hajóját! Akinek becsületes magyar szíve van, megérti, hogy itt mire
gondolok. Vannak jelenségek, melyeket nem lehet félreérteni. Vigyázzunk és dolgozzunk!” Dr.
Svéda Pál: „Kölcsey Ferenc és a zsidókérdés”, Maurinum V/3, 1939. febr., 4-7.

93

„Magyar földön magyar életet akarunk élni. Ősi magyar földön új magyar életet!” … „Akarunk:
Új Magyarországot. Nacionalista társadalmat. Katonai szellemet. Faji öntudatot, fajvédelmet.
Lelki reformot. Keresztény összetartást. Evangéliumi harcos szeretetet. Egyszerűséget.
Alázatosságot. Társadalmi reformot. Szabad pályát minden magyarnak. Gazdasági reformot.
Magyarnak a magyar földet. Harcot a szegénység leküzdésére. Munkát s a munka becsületét.
Közéleti tisztaságot. Profitéhség letörését. Visszaélések kiirtását. Egyetlen lenyűgöző magyar
akaratot. Magyar életet.” (G. V.): „Új Magyar Élet – Maurinisták a kopjafás zászlók alatt”,
Maurinum V/3, 1939. febr., 18-20. (20).
„A Mohácsi vész előtt néhány évvel mondta Szathmáry György esztergomi érsek a velencei
követnek, hogy a magyarokat inkább a szenvedély, mint a megfontolás vezeti a közéletben:
potius furore quam ratione ducuntur. Ennek az élesszemű megállapításnak szomorú valósága
vezette el a magyarságot Mohácshoz, minden későbbi nemzeti tragédiánk kiindulópontjához.”
Az Isten már több csodát tett, csakis ennek tudható be, hogy Magyarország még egyáltalán
fennáll. …„Furcsa reformláz, mely mindig csak a más megreformálásával akarja a közösséget
megmenteni, a magáéra pedig rá se gondol”… „Most az országot őrlő szenvedély nemzeti színű
palástba öltözött, mint négyszáz évvel ezelőtt, de ez alá is elbújhatott és el is bújt minden önző
érzés. A méltánytalanul bántak, a kisemmizettek jogos panaszába belekeveredett az izgága
természetek korteslármája, előkelő sznobok szereplési viszketegsége, lemaradt versenytársak
irigysége … aztán ide sorakozott egy sereg délibáb kergető utópista, fiatalok, öregek egyaránt,
a hóbort előrehaladottabb vagy kevésbé előrehaladottabb fokán.” …(a baj csak az, hogy)
„napjainkban az őrültek és az utópisták nagyon gyakran népeket kormányoznak. Az ostobák
pedig, akiknek mindig szükségük van arra, hogy bálványt imádjanak, a hagyományos
bálványokat új hit, új babona bálványaival cserélik fel.” (idézi Nitti volt olasz miniszterelnök
La Désagrégation de l’Europe. Paris, Spes. p. 566.)… Ennek a vezérkarnak jelentőséget ad egy
rétegnek a csatlakozása, melynek összetevői: közepes, vagy azon aluli értelmi tehetség,
erőszakos, ellentmondást nem tűrő fellépés, magát csalhatatlannak tartó önhittség. Ez az elem a
győzelemre juttatója minden irányzatnak. Ortega y Gasset szerint ennek az emberfajtának
mindenről van végleges véleménye, ami a világban történik, vagy aminek történnie kellene.
Azért is nem hallgat meg mást.”…Ortegát idézi: „»Korunk közepes embere, ez az új Ádám,
nem kételkedik önmagáról sohasem. Önmagában való bizalma valósággal mennyei.
Veleszületett elzárkózottsága minden más gondolatvilággal szemben lehetetlenné teszi neki,
hogy magát másokkal összehasonlítsa…. Ez a közepesség magát tökéletesnek és
csalhatatlannak hiszi a maga összehalmozott közhelyeivel, előítéleteivel, másoktól kölcsönzött
gondolatfoszlányaival, sokszor pedig egyszerűen véletlenül fölszedett nagyhangú, tartalmatlan
szavaival.. « Eszméik terjesztésében az apostolok buzgóságát és az inkvizitorok
türelmetlenségét megszégyenítik.”… … „Értelmi, erkölcsi középszerűség, fiatalkori válság
túltengése valamely mozgalomban magával hord néhány olyan tulajdonságot, melyek
megcsúfolásai műveltségünknek, emberi érzéseinknek. Ez a tömeghangulat vagy szenvedély
gondos irányítás mellett más igazságát el nem ismeri, a magáét meg nem okolja. …Más
igazságának hangoztatása felségsértés előtte. Bécsben a nép ellen elkövetett bűn vádja miatt
került börtönbe az a pap, ki prédikációjában és a templom ajtajára kiragasztott közleményben
tudtára adta a hívőknek, hogy a legújabban papok ellen indított erkölcstelenségi pöröket a
bíróság alaptalanoknak találta. Ez a mesterségesen szított tömeghangulat nem ismeri el a más
érdemét, más szolgálatát. Vádaskodik, gyaláz mindenkit, aki nem tartozik hozzá.” [Példákat
hoz, bár ne tenné] „Németországban, Ausztriában, elég gyakran nálunk is, a katolicizmust

94

vádolják ellentmondást nem tűrő hangon, hogy zsidóbarát. Igazán tömegtudatlanság, agitátori
lelkiismeretlenség kell ehhez. Az osztrák keresztény szocialista párt hírhedt volt
antiszemitizmusáról. Magyarországon egyedül a katolikus néppárt volt antiszemita, a papság
ellene volt a zsidók egyenjogúsításának, a keresztény-zsidó házasságnak, stb. S hol voltak
ebben a harcban azok apái, akik most az Egyházat zsidópártisággal vádolják? Az Egyház akkor
is a természetjog alapján állt, most is ott áll. Politizáló egyházról beszélnek azok, kik titokban
és nyíltan mindent megtesznek, hogy az Egyházat szekerükbe fogják, de mivel meg nem
engedett módon nem politizál az ő javukra, kilátásba helyezik, hogy majd ők a helyes útra
vezetik vissza. Sekrestyés nagyzolás! … Tömeghisztéria történelmünk egyik legnagyobb
válságának idején. Ha nem kaphatják meg a hatalmat, „hadd ússzon a barát”, mondották
egészen úgy, mint annak idején mondották Tomoriról. Meghatóan idegen palástba akarnak
burkolódzani, mint annak idején Szolimánéba szellemi elődeik. A dinamikus elem után nem
ártana kutatni, mekkora része van ennek a veszedelmes lelkiállapotnak felidézésében a statikus
elem, a boldog beérkezettek erkölcsi és szellemi középszerűségének. Annyi bizonyos, hogy a
középszerűség mérhetetlen kultusza, pozíciókhoz való görcsös ragaszkodás, azokon való rokoni
vagy baráti megosztozkodás a szenvedély leghathatósabb lendítőkerekei.”
Dr. Szalay Jeromos: „Az idők sodrában”, PhSzle XIV/1, 1939. febr., Figyelő, pp. 40-45.
„A magyar életben folyó nagy tisztogató munkának egyik jelentős lépése az új sajtótörvény. Ez
igyekszik útját vágni annak, hogy a szabadság nevében tovább is mérgezzék a nép lelkét neki
nem való, lelki világától, ősi természetes ízlésétől idegen szellemi táplálékkal, és a tényeknek
olyan beállításával, amely csak bomlást és a zsidóság ördögien kitervelt, eszközökben nem
válogató világuralmát van hivatva szolgálni. A törvényt azonban végre is kell hajtani: ehhez
keresztény újságírókra van szükség. A «Maurinum» tehát ebben is nagy szolgálatot tesz, amikor
a szunnyadó tehetségeknek teret nyújt arra, hogy kicsiszolódva alapos ismeretekkel
használhassanak népünknek.” Svéda Pál dr.: „A megtett út…”, Maurinum V/5, 1939. jún., pp.
17-20. (20).

1940
„«Magyarországon minden jött-ment zsidó üzletet tudott nyitni. – Addig nem nyugszom, míg
nem lesz üzletem!»...” (-): „Önnevelés. Merj célokat kitűzni!”, MK XXXIII/5, 1940. jan., p. 20.
„Mit gondolsz, mivel lehetne legjobban az önmegtagadó és keresztény életnek megnyerni a mai
fiúkat: otthon és az iskolában nyújtott keményebb neveléssel, vagy értelmi meggyőzéssel? Ez
utóbbi esetben milyen indítóoknak tulajdonítanál legnagyobb hatást? Pl. hogyan győzhetnéd
meg egyik barátodat, hogy gátlás nélkül nem táncolhat, strandolhat, szórakozhat, élhet úgy,
mint a megkereszteletlen pogány, vagy zsidó?” (-): „Ankétvázlat a gyakorlati pogány és
keresztény életfelfogásról”, MK XXXIII/6, 1940. febr., p. 10.
„Nem rajongok a zsidókért. A zsidókérdés megoldása szükséges. Azonban nem látok világosan,
hogy magyar és keresztény szempontból helyes-e, mikor osztályunkban minden személyes ok
nélkül olyan zsidó fiút is megaláznak, aki kivételesen különb a legtöbb kereszténynél? Vagy
összeegyeztethető-e úriember ízlésével, amiről egyetemi hallgató bátyám számolt be: az egyik

95

reggel az egyetem zsúfolt termében nagyhangon valaki kihirdette, hogy a zsidók vonuljanak az
utolsó padsorba?”
„Nem. – Igazi magyarok úri ízlésével és keresztény szellemével ez nem egyeztethető össze. A
zsidókérdés életben való megoldásának kissé komolyabb feltételei vannak: tanulás és céltudatos
munka. Ezzel kell legyőzni a zsidókat. A másik csak kényelmes hazugság, önámítás. És esetleg
olcsó alkalom a népszerűségre: korlátolt emberek előtt.” (-):
„Hitvédelmi levélszekrény”, MK XXXIII/7, 1940. márc., p. 22.
„A liberális jelszavak magyar gyűjteményét új, hamis elvek érvényesülése, a «vallási türelem»,
az «egység», a «béke» jelszavainak végnélküli, bárgyú és farizeusi ismételgetése egészíti ki.” (): „A jövő frontja”. Rovatvezető: Tornyos Gyula S.J., MK XXXIV/1, 1940. szept., p. 10.
„Tudod-e, … hogy a legtisztább ősi fajmagyarság Dunántúl tiszta katolikus vidékein található,
és a magyarság kérdéseinek képviseletét mégis önérzet nélkül másoknak engedjük kisajátítani?
… hogy míg más világnézetek terjeszkednek és szervezkednek, addig a katolikusoktól a
«türelem» és «egység» jelszavával visszaélve, bárgyúságot követelnek?” MK XXXIV/1, 1940.
szept., p. 11.

1941
„Hogyan érvényesítsem máson az akaratomat, a nélkül, hogy az a keserűség utóízét hagyná
maga után?”
„1. Kezdd a dicsérettel és az őszinte elismeréssel! 2.Lehetőleg közvetve tereld a figyelmet
mások hibájára! 3. Mielőtt máson kifogásolnál valamit, a saját gyarlóságodról beszélj! 4.Vezesd
rá a másikat, hogy a számára kellemetlen megállapítást, döntést, maga tegye! 5. Tapintatosan
tedd lehetővé, hogy a másik befolyásodnak engedve is megőrizhesse önérzetét! 6.Dicsérj
minden, még oly kis eredményt is. Légy nagylelkű a dicséretben és oszd örömmel az
elismeréseket! 7. Éreztesd a másikkal, hogy jónak tartod őt – és jól fog viselkedni! 8. Tudj mást
bátorítani! Mutass rá a hibák mentő körülményeire, melyeket javítani szeretnél! Tüntess fel
mindent könnyűnek, amit a másiknak tennie kell. 9. Arra törekedjél, hogy a másiknak élvezet
legyen kívánságaid teljesítése!” (-): „Apostoli önképzés”, MK XXXIV/6, 1941. febr., p. 10.
„ … Krisztus Mária karján bevonul a templomba… az agg Simeon felismeri a Megváltót! A
Messiást!... Az ószövetség célba ért, s most átmegy az újba, Krisztusba, a Zsinagóga átmegy
az Egyházba.” Szunyogh X. Ferenc OSB: „Gyertyaszentelő Boldogasszony”, SzA XIV. évf.,
2. sz., 1941. febr., p. 17.
„A Nyugat [folyóirat] országveszejtő dekadenciája” …társadalomkritika volt ugyan, de
helytelen. „Nem antiszemitizmus azt mondani, hogy a zsidóságot kívánták országvezető elitté
tenni. A Nyugat 1917-18-as évfolyamainak mindegyikében erről tanuskodnak szinte számról
számra a zsidó Ignotusnak (Weigelsberg Hugónak) vezércikkei.” „… a mai magyar katolikus
társadalmi mozgalmak is éles kritikát kívánnak gyakorolni a fennálló társadalmi rend felett és
annak megváltozását kívánják, … de utóbbiaknak megvan a maguk építő programja, tudják mit
akarnak állítani a mai társadalmi rend helyébe.” Illyas Antal: „Hitvédelmi levélszekrény”, MK
XXXIV/8, 1941. ápr., p. 20.

96

1942
„K. Szepi (Nadap) szintén dolgozik a nyáron” [17 éves székesfehérvári diák fogattal követ
szállít; a lap szerkesztőjének írott levélben számol be a nyári szünidő eseményeiről] «… és a
kemény, rideg kövekkel megrakott szekér nyikorogva … viszi a zsidó vállalkozó kövét; de már
nem sokáig!» Hiradó IV/1, 1942. júl. 27.
„Mikor érjük meg már, hogy a zsidó üzleti szellem fondorlatainak vége legyen? Éveken át
mételyezte a magyar szellemet a ponyvairodalom. Százezer és milliós példányszámban jelentek
meg ezek az idegen szellemiséget lehelő fércmunkák. Persze nem mind fogyott el … Most
Antal István véget vetett ennek a rákfenének. Többet nem jelenhetnek meg ilyen szennyiratok.
Mit tesznek erre a zsidók? Előráncigálták pincékből, padlásokból, raktárakból a még el nem
fogyott példányokat. Pékkosárban, triciglin, kordéban utcáról utcára hurcolják Budapesten.
Egy-egy utcasarkon megállnak és azonnal sátort vernek: »többé nem kapható!« kiáltással,
falragasz hirdetéssel adják boldognak-boldogtalannak. Soha ilyen szürete nem volt a
ponyvának! Vigasztalás: nem sokáig tart, mert még a zsidóknál is áll a tétel: egyszer minden
jónak vége szokott lenni.” (-): „Azt idő rostáján”, SzA XV/9, 1942. szept., p. 142.
„A népek történelmében nem egy világjáró magyarral találkozunk, akik nagyszerű
képességeikkel hazájuktól messze tanúságot tettek fajtánk kiválóságáról, el nem múló hálára
kötelezték azokat a népeket, melyek szellemi, gazdasági kultúrájuk, egész életberendezésük
megalapozását, fejlődését, nekik, munkájuknak köszönhetik. A sok közül itt ismerjük meg azt,
aki királya lett a most vívó világháborúban szerepet játszó fekete madagaszkáriaknak, ennek a
ma már kincseket kitermelő sziget lakóinak. Benyovszky Móric gróf, a mindenre elszánt,
vakmerő magyar élete hősi tettekben gazdag volt. …Madagaszkár meghódításáért abban az
időben a francia és az angol nemzet versengett, de egyiknek sem sikerült. … Benyovszky Móric
gróf vállalkozott a gyarmatszerzésre. Tárgyalt a francia kormánnyal. Ugyanakkor az angolok is
megszimatolták, mi készül. Elküldtek hát hozzá alattomban egy Winblath nevű zsidót. A zsidó
először is a barátság útját egyengette. Felajánlott Benyovszkynak 3000 forintot azzal, hogy
majd Madagaszkáron visszaadja. Benyovszky nem ugrott lépre. A zsidót iszonyúan elverte és
kidobta. … 1774. február 2-án érkezett Benyovszky Madagaszkárba. …” Magyar büszkeség (): Sümegi Szűz Mária Képes Naptára az 1943. évre. Szerk.: P. Kocsis Ödön O.F.M. Sümegi
ferences rendház. 1942, pp. 42-43.

1943
„A destruktív sajtó sodort bennünket az őszirózsás forradalomba, tehát Trianonba, s a
tanácsköztársaság márciusába.” … „Soha irtózatosabb rabságban nem sínylődött a tisztességes
emberek lelke. A gondolat szabad nyilvánítása számukra a gajdeszt jelentette. A gonoszság,
kegyetlenség és ostobaság e borzalmas korszaka úgy elmúlt, mint egy rettenetes álom. A
keresztény megújhodás napjaiban aztán a sajtó visszatért fennkölt hivatásához.” … „A sajtó
szentélye megtisztult a kufároktól, pitvarából eltávolították a galambárusokat.” … „…
sajtóküzdelmeink mezején ma már nem kell védekeznünk a revolverzsurnaliszták ellen, mert

97

ilyenek nincsenek többé!” Dr. Helvey Lajos: „Nemzeti dal vagy internacionalizmus?”, PSz
IV/3, 1943. márc., pp. 1-2. (2).
„Franciaországban, a tiszta katolikus országban az egész hivatali apparátus, a tudományos és a
politikai élet, a gazdasági világ és a hírlapirodalom, sőt, a hadsereg is a szabadkőművesek
hatalmában volt, ennek eredménye lett a jelen világháborúban Franciaország gyászos
összeomlása. … Franciaországban a szabadkőműves páholyok elnyomták a keresztény
gondolatot, Oroszországban a szellemi elnyomáson túlmenőleg egyszerűen kiirtották, halomra
gyilkolták a keresztény gondolkozású embereket is és 20 éven keresztül olyan nemzedéket
neveltek fel, mely minden emberiességből teljesen kivetkőzött. … Az egyik helyen a
szabadkőművesek közösségének, a másik helyen a túlnyomórészt zsidó népbolondítók
közösségének érdekei alá tiporták az egész országot. … A keresztény gondolat az, amely össze
tudja békíteni az egyént a közösséggel, az embert az állammal. A keresztény államnak egyedül
vannak egyenrangú állampolgárai.” Dr. Krüger Aladár: „Egyéniség és közösség”, PSz IV/4,
1943. ápr., p. 2.
„A koppánykodó pogány vagy a liberális-szabadkőműves magyarság érdekeit gyakran a szívek
békéje, a tudomány és művészet szabadsága, a magyar egység, a felekezeti nyugalom szent
jelszavait megtévesztőleg hangoztatva vélik megvédeni. Ez pokoli taktika. «Ellenségeskedést
vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az Ő ivadéka közé!» Harci jelünk a Nagy Jel,
a Sátántipró Asszony!” Tornyos Gyula S.J.: „A jövő frontja”, MK XXXVII/4, 1943. dec., p. 9.
„Az ifjúság egységét nemcsak őszinte, jóakaratú emberek sürgetik, hanem liberálisszabadkőműves és újpogány fedezékek mögül uszító és pénzelő érdekeltségek is, – tisztáznunk
kell tehát az «egység» fogalmát. Emberek közti igazi, teljes egység csak szellemi, világnézeti és
lelki alapon lehetséges. Nekünk, mivel egyéniségek és katolikusok vagyunk, igényünk van!
Akik az igazságot és a jót akarják és elfogadják, azokkal hajlandók vagyunk teljes egységben
összefogni. De csak azokkal! – mert az igazságot nem árulhatjuk el.“ (-): Őrség (rovat). MK
XXXVII/4, 1943. dec., p. 12.

1944
„Az az igazán baráti nemzet, amely szinte oltalmába vette a Kárpátok Medencéjét, a bevonulás
első napjaiban ellenszenvesnek tűnt fel sokak előtt. … Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy erősen
szorítanunk kell nagy szövetségesünk kezét, hogy átvészeljük ezt a történelmünkben ezideig
példátlan veszedelmet.” (-) „… fölöttünk is lőttek le ellenséges gépeket. A csendőrök az egyik
lelőtt gépből kiugrott pilótát bevitték a községházára: zsidó volt.” (-) „… ejtőernyős-vadászok
voltunk, amíg katonák nem jöttek a falunkba. A csendőrökkel karöltve iparkodtunk egész napon
át bujdosó négereket elfogni.” (-)
[Diákok leveleiből válogatta a szerkesztő] Hiradó VI/1, 1944. máj. 1., pp. 8,10; VI/2, 1944. jún.
1., p. 9.
„Főpásztori szent örömmel és buzgó imával kísértem kezdettől fogva Főtisztelendőségednek
arra irányuló törekvését, hogy dicső Honvédségünk Kiváló Tisztikarának buzgó tagjait a Máriakongregáció jó gondolatának és a Mária-kongregációba való belépésnek megnyerje! … Mert

98

íme, annyian jelentkeztek a Mária-kongregációba való felvételre, hogy most már mint az Urak
Budapesti Kongregációjának Tiszti Osztálya külön megalakulhat a m. kir. Honvéd Tisztikar
budapesti Mária-kongregációja! Sokat várunk Tiszt uraink Mária-kongregációjától!”
[A tábori pk. 1944. március 20-i leiratából P. Szabó Józsefnek a Mária-kongregáció
prézesének.] Közli a szerk. MK XXXVIII/1, 1944. szept., p. 2.
„Mardosó szégyennel kell megállapítanunk, hogy a keresztények nagy része is együtt úszik az
árral, együtt üvölt a farkasokkal, és orvosságnak, sőt egészségnek tartja a leggyilkosabb
fertőzetet. Ezek most a fehérre meszelt sírok, belül tele undorsággal és rothadással…
Kificamodott lelkek tömegét találjuk ma az ájtatos emberek között, akik …jellemükkel meg
viselkedésükkel egyenesen rossz hírbe hozzák a kereszténységet… silány emberek a legjobb
társadalmi rendszerrel sem tudnak boldogulni, mert bámulatos következetességgel járatják le a
legnagyobb eszméket is.” P. Varga L. S.J.: „A megváltottak”, MK XXXVIII/1, 1944. szept., p.
3.
„A természettörvénnyel vagy isteni paranccsal ellenkező rendszer esetén mennyiben szabad
közreműködnünk?”
A közreműködés lehet kifejezett és látszólagos. Az első eset mindig erkölcstelen, tehát bűn
terhe alatt tilos. A második esetben azonban arra is tekintettel kell lennünk, milyen fokban
veszek részt tiltott dolgokban. A távoli közreműködés sokkal kisebb mértékben esik erkölcsi
beszámítás alá, mint a közeli. Tehát a pusztán látszólagos közreműködés esetén is, mennél
közelebb állok felelősségben a bűnhöz, annál súlyosabb ok is kell hozzá, hogy megengedhetővé
váljék. (Egészen más dolog rikkancsnak lenni egy világnézetileg kifogásolható lapnál, mint
főszerkesztőnek. A főszerkesztőt tehát nem mentesítem a felelősség alól, míg a rikkancs élete
fenntartására vállalhat munkát, ha nem is ért egyet a lap elveivel. Azt is tekintetbe kell venni,
hogy az ő részvétele nélkül is megtörténnék a lap terjesztése szinte ugyanolyan fokban.)
Ugyanez áll az élet összes többi vonalaira.”
„Milyen ellenállást fejthetnek ki a katolikusok?”
„Megkülönböztetünk passzív és aktív ellenállást. Ez ismét bevett eszközökkel történhetik, vagy
rendkívüli (pl. fegyveres) közbelépéssel. Erkölcstelen törvény esetén tehát passzív ellenállás
MINDIG KÖTELEZŐ. Aktív ellenállás bevett eszközökkel MINDIG SZABAD. Aktív
ellenállás rendkívüli eszközökkel CSAK AKKOR, HA – a cél elérése erkölcsileg bizonyos; –
az eszközök önmagukban véve nem erkölcstelenek; – nem származik belőle még nagyobb kár a
közösségre.” (sz.f.): „Egy kongreganista gyűlés problémáiból”, MK XXXVIII/2, 1944. okt., p.
8.

99

Erdős Zoltán

A dél-dunántúli felekezeti sajtó cikkei (1919-1944)
(tematikus összeállítás)
1. Zsidóság, a nagytőke és a munkásmozgalom. A zsidók térfoglalása
Dunántúl 10. évf., 136. sz. (1920. júl. 18), 2. old.: [x]: „Nem antiszemitáskodás…”
Nem antiszemitáskodás, hanem tény megállapítás vezeti tollunkat, amikor a vád alá
helyezett tíz magyar népbiztosnak most folyó bűnperéhez megjegyzéseket fűzünk. A
vádlottak padjára került tíz magyar népbiztos csaknem kivétel nélkül keresztény. A
Vantus Károly, a Haubrich, a Bajáki, a Dovcsák, a Nyisztor, az Ágoston, mind keresztény
emberek. Kérdezzük csak meg, hol vannak a magyar bolsevizmus nem keresztény
hangadói? A Kun Béla, a Kunfi Zsigmond, a Bőhm, a Pogány József, stb.? Hol vannak
ezek, amikor ítélni kell? Zsebeiket megtömve, ott hagyták a munkásságot a veszély
idején, megszöktek, hogy kényelemben, jólétben tovább dőzsöljenek. De az öntudatos
elvtársaknak ezt nem kell tudniok, ezt nem írja meg az ő igazságos és tárgyilagos
sajtójuk, nehogy felnyíljon az elvtársak szeme. Ezért ez a sajtó tovább tömjénez a nagy
pénzekkel megugrott nem keresztény vezéreknek, akiknek a kommunista politika, a
munkásérdekek csalfa szolgálata csak üzlet volt. Haubrich Jóska és a többiek, ha előbb
láttak volna át a szitán, ha nem engedték volna félrevezetni és kijátszani magukat, ugy ma
nem ülnének a vádlottak padján, míg Kun Béla, Bőhm és Pogány páholyból nézik s szivar
füstje mellett olvassák a keresztény magyar népbiztosok bűnperét.
Pécsi Est 14. évf., 17. sz. (1921. szept. 11), 1. old.: [G.L.]: „Végre valahára”
Végre valahára kezd leesni a munkásság szeméről a hályog és tisztán látnak. A nagy
felforgatásnak, a vörös kommunizmus betyár hada pusztításainak kellett jönnie ítélőszék
elé, hogy bizonyságot tegyen a munkásság eddigi vezetőinek kettős arcáról s
vakondmunkájáról. Mert most végre kibujt a szeg a zsákból, most végre valahára
világosan látjuk, miért álltak a munkásosztálytól idegen faju vezérek a népmozgalmak
élére, de azt is, miért támogatták bizonyos nagytőkések a kapitalizmus ellen állítólag
harcoló szociáldemokráciát.
Amit a „népvezérek” eddig oly ügyesen elhallgattak, hozzuk csak szépen napfényre: a
nagytőkéről rántsuk le a leplet. Magyarországon a háboru előtt a zsidók kezén volt
5.970,258 katasztrális hold birtok, mint tulajdon, mint bérlet pedig legalább 4 millió,
összesen közel 10 millión katasztrális hold. A kincstárnak és az egyházaknak együttvéve
sincs annyi. Hogy most a háboru alatt s után mennyire meggyarapodott az idegen faji
birtok, kitűnik abból, ha meggondoljuk, hogy ők itthon konjunkturáskodtak s
valutáskodtak.
Jobban szembeötlik a zsidók gazdasági tulsulya, ha elolvassuk dr. Lászlófalvi 1904ben
kiadott statisztikáját, amely szerint a magyarországi pénzintézetekben elhelyezett tőkéből
100

a zsidók tulajdona 240.225,000, a keresztény magyaroké 214.199,000 korona. Amint
látszik, az alig egy milliónyi zsidónak többje van, mint a 16 millió kereszténynek.
Még a vaknak is be kell látnia, hogy Magyarországon kik az igazi nagytőkések,
kapitalisták. S mégis, miért látjuk ép a zsidókat a szoc. dem. mozgalmak élén, miért épen
a zsidó vezérek lobogtatják azt a vörös lobogót, amellyel állítólag a kapitalisták ellen
akarnak kivonulni?
De csak akarnak (?) mert hallottuk-e a „népboldogítók” ajkáról, vagy olvastuk-e a
„Népszavában” vagy a „Munkásban”, hogy a maga érdeme szerint nekirontottak volna a
bakancs…., a valutásoknak, a hatalmas Rotschildnak, akinek vagy husz év előtti
vallomása szerint napi egymillió kétszázezer korona jövedelme van. Ehelyett azonban
sokkal jobban fáj nekik egy püspök, de még egy nyomorgó káplán is, mint Lánczy Leó;
többet ír az irgalmas nénikéről, mint a bíborban és bársonyban pöffeszkedő
multimilliomosnéről.
Ügyes taktika! A kizsákmányoló kapitalizmus ellen joggal dühöngő néptömeg forradalmi
hangulatát a faji nagytőéről a keresztényekre s azok intézményeire akarják rávezetni. A
kapitalista ölelkezik a szoc. dem. vezérrel: a „Népszava” saját bevallása szerint a
jellegzetesen kapitalista Archimedes-páholytól pénzt fogadott „agitációs célokra”.
Végre valahára lássuk be, hogy a vezérek nem a munkásság javát akarják a
szociáldemokráciával, hanem saját tőkéjük megvédését.
Pécsi Est 20. évf., 33. sz. (1925. feb. 11), 2. old.: „A zsidóság rohamos térfoglalása Pécsett. A
városi polgárság tiltakozik az idegen vallásúak ellen – Első zsidók letelepedése – Rohamos
térfoglalásuk”
Pécs, febr. 10. – Pécs városa megszabadult a török járom nyüge alól, annak keserves
emléke azonban sokig megmaradt a lakósság lelkében. Hogy ujra ilyen veszedelemnek ne
tegyék ki magukat, 1692-ben a város polgársága a belvárosi templomban ünnepélyesen
megfogadta, hogy idegen vallásu embert nem tűr meg Pécsett s a környékén.
Fogadalmukat ugylátszik, nagyon komolyan veszik, mert az azt követő időszakban
Pécsett egyáltalán nincsenek zsidók.
Az első zsidók Pécsett
A török világ megszűntével az első zsidó, mikor lépte át városunk határát, pontosan nem
lehet megállapítani. 1787. népszámlálás még nem tud zsidókról, az 1825. esztendőről
maradt statisztika azonban 18 zsidót talál a 8402 lakosu városban. A lakósságnak ez 0,2
százaléka. Ezek alapján az a véleményünk, hogy az első zsidók Pécsett jó 100 évvel
ezelőtt telepedtek le.
Alig szaporodnak…
Elmúlik 35 esztendő s a zsidóság száma alig emelkedik. 1840-ben ugyanis a város
lakóssága 14.287 s a zsidók száma 27, ami számokban ugyanszak a lakósság 0,2
százalékát jelenti. A zsidóság ez alatt a 35 esztendő alatt csak 9 egyénnel szaporodott.
Hatalmas tempóban előre…
A liberális kornak nagyobb dicsőségére azonban, mintha csak megakarták volna javítani
előbbi mulasztásaikat, hatalmas tempóban terjeszkedtek s szaporodtak. Óriási az ugrás.
Alig 30 esztendővel később, számuk már 1623. Pontos statisztikai adatok alapján 1869ben következő a helyzetkép: a város összlakosságának száma 28.863, ebből zsidó 1623,

101

ami 6,8 százalékot jelent. Csak gondolatjelben említjük meg, hogy itt már akkor is nagy
szeretettel fogadták a bevándorlottakat. Itt még nem állapodnak meg! Alig 20 évvel
később számuk felrug 3124-re. Más szavakkal 1890-benPécs lakósainak száma 34.067,
ebből zsidó 3124. A legutóbb kiadott hivatalos statisztika a zsidók térfoglalásáról a
következőképpen számol be. 1910-ben Pécs lakóssága 49.822. Ebből zsidó 4026.
Százalékban kifejezve, ez a szám azt mondja, hogy Pécs lakósságának 8,1 százaléka
zsidóvallásu s idegen faju.
A legujabb helyzet…
Ez már napjaink kérdése. Erről majd a jövő krónikása lesz hivatva beszélni. Mi csak
nagyon röviden szögezzük le a tényeket. Bár Pécsett a lakosság numerus claususról csak
nagyon kis mértékben lépi át a statisztikában, a valóságban annál erősebben. 1910 óta is
szép számmal növekedett városunk lakossága. Ugy gondoljuk, ebben a zsidók
segédkeznek. Csak egy jelenséget ragadunk ki: a városatyák száma 105 körül van jelenleg
s ebből vagy egy harmad zsidó. (35-40 a zsidók száma.)
Nem gondolnák, hogy igazságtalanságot követne el a pécsi polgárság, ha a városi
választások alkalmával a városatyák soraiban is megtartaná a numerus clausust.
Pécsi Est 20. évf., 344. sz. (1925. feb. 12) 2. old.: „Zsidóság Baranyában. A lakósság
számának kicsiny százalékát teszik – Két százaléknál többre nem emelkedtek”
Pécs, február 11. – Lapunk tegnapi számában beszámoltunk a zsidóság rohamos
térfoglalásáról Pécs városában. Hogy az itt tapasztalt tényeket némileg tompítsuk, a mai
alkalommal a baranyamegyei zsidósággal ismertetjük meg olvasóinkat.
A régi időben…
A rendelkezésünkre álló statisztika arról tanuskodik, hogy 1787-ben Baranyában összesen
640 zsidó élt, ami a vármegye 174.963 lakóssgának 0,4 százalékát teszi ki. A következő
50 esztendő alatt ez a szám 1523-ra emelkedik, ami az összlakósság 00,7 százalékát
jelenti. 1825-ben ugyanis a megye 223.845 lelket számlált.
A liberális korszak hajnalán…
1869-ben a statisztika már nagyon beleesik a magyarországi filoszemita korába s ezt a
zsidóság számának emelkedésén meg is látszik. Ebben az esztendőben már 4890 zsidó él
vármegyénkben. – Ekkor a megye összlakóssága 261.643, így a zsidóság már 1,9
százalékban telepedett le. Az emelkedés folytatólagosan még mindig tart. Így az 1890.
népszámlálás statisztikája már 2 százalék zsidóságról számol be.
Legujabban…
Az 1910-es népszámlálás hivatalos statisztikája vármegyénkben 4802 zsidót talál. Az
összlakósság száma 302.656. Így a zsidóság a vármegye lakósságának 1,6 százaléka.
Nagyon kedvező ez a szám, ha egy kis összehasonlítást teszünk. Míg magában Pécs
városában 4024 zsidó él, addig az egész megyében csak 4802. Tehát az egész megyében
alig van valamivel több zsidó, mint magában Pécs városában. Vigasztaló ez a kép akkor,
ha megyénket összehasonlítjuk a Duna jobbpartjának többi megyéivel. Az
összehasonlításból kitűnik, hogy a Dunántulon épp a megyénkben élnek legkisebb
számban a zsidók.

102

Pécsi Hírek 2. évf., 30. sz. (1930. júl. 28), 4. old.: Dombói: „Fajvédelem, avagy minként
szolgálja a szociáldemokrácia a nemkeresztény nagytőkét?”
A fajvédelem eszméjének felszínre-vetődése, a forradalmak utáni időkben történelmi
szükségszerűség volt és oly jogalappal bírt, amelyet nem lehet elvitatni. Korántsem volt
az a politika – ahogy a szociáldemokraták hirdetik – ellenkezőleg: a beleső ellenséggel
szemben alakult egészséges és jogos önvédelmi intézkedés, az agonizáló magyar
gondolatnak felrázására irányuló, a beteg magyar társadalom vérkeringését új, becsületes
utakra lendítő erkölcsi statárium volt azok ellen, akik nem is titkolták, hogy a magyar
állam és társadalmi rend fundamentumának felfordítására törekszenek.
Nincs szándékunkban most a fajvédelmi gondolatnak bővebb fejtegetésébe bocsájtkozni,
csupán a szociáldemokrata sajtónak a magyar nemzeti fajvédelem és a keresztény
társadalom ellen indított hajszájából szeretnénk egy összefüggő részt kiszakítani, hogy
nagy vonásokban újólag megvilágítsuk a szociáldemokráciának, helyesebben: a
szociáldemokrata vezetőknek következetlenségét s a szociális gondolattal
homlokegyenest ellenkező magatartását.
A Népszava legutóbb megjelent „Mi az igazság” című agitációs füzetében olvassuk a
következőket:
„Meg kell állapítanunk, hogy nagyon furcsán fest a keresztény társadalom háborgása a
zsidóság gazdasági elhatalmasodása miatt. Mert, ha egyáltalában felelősségre lehetne
valakit vonni a zsidóság gazdasági elhatalmasodása miatt, akkor azért elsősorban a
keresztény társadalomnak kellene felelnie. A keresztény társadalom volt az, amely
lehetővé tette a zsidóság nagyarányú térfoglalását… Milyen jogon támadhatja tehát a
kereszténység a zsidóságot az elhatalmasodásáért? A keresztény társadalom tehát vessen
magára, amikor a zsidóság gazdasági elhatalmasodásáról beszél és legyen tisztában azzal,
hogy ennek a – szerinte – kártevő jelenségnek az okát önmagában keresse. Minket nem
téveszt meg az antiszemita handabanda. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a gazdasági élet soksok nyomorúsága nem a zsidóság elhatalmasodásában leli magyarázatát, hanem a
kapitalista termelésben, amelynek csak egyik részét alkotja a főképen zsidó kézben levő
banktőke, de ez még maga nem az egész kapitalizmus.”
Megvalljuk őszintén, eddig bizonyos tartózkodással fogadtuk a komoly keresztény
szociálpolitikai íróknak azon észleléseit, hogy a szociáldemokrata mozgalmakban „sokkal
fontosabb szerepet játszik az ügyes spekuláció, mint a munkásosztály érdeke.” Bár
sejtettük, biztosra azonban mégsem mertük venni, hogy a szociáldemokrata mozgalmak
„sokkal inkább a zsidó emancipációt,, mint a keresztény népek felszabadítását célozzák” s
hogy „Rotschild és fajtársai, akiknek sokkal több vagyonuk van, mint az egész egyháznak
és főnemességnek együttvéve, szentek és sérthetetlenek maradnak.” Most azonban
minden kétséget kizáróan meggyőződtünk arról, hogy a keresztény társadalom, mint a
szakszervezetekbe tömörített munkásság a szociáldemokrácia lényegét és hivatását
illetően kézzel fogható módon falhoz lettek állítva. Marx még csak annyit jegyzett meg,
hogy „a szociálista munkásmozgalmaknak és a nagytőkének egyelőre közös céljaik
vannak”, szellemi leszármazói azonban már minden kertelés nélkül hirdetik, hogy „nem
változik senkinek a sorsa, ha a zsidó kapitalista helyére keresztény kapitalista kerül.”
Bárhogy is igyekszünk, nem tudjuk magunkban leküzdeni az érzést, hogy Marxtól
Bernsteinig és Snowdentől Garami Ernőig felszínre került minden egyes baloldali

103

szociálpolitikus egyetlen egy faj és plutokratikus osztály szolgálatában állva, saját maga
tartja a legnagyobb humbugnak az egész szociális kérdést…
Egy emberöltő távlatából már nagyon világosan látjuk, hogy milyen kezek egyengették az
utat a gazdasági élet mai bábeli zűrzavara felé. Nagyon jól tudhatja minden épeszű ember,
hogy a „keresztény” társadalmat érheti a legkevesebb vád azért, hogy a keresztény és
magyar munkástömegek rettenetes helyzete: a szociális kérdés napjainkban szinte
késhegyre-menő osztályharccá fajult s egyre-másra meghasonlásokat idéz elő a nemzet
kebelében. Érthetetlen tehát az a rabulisztika, amely a nem-keresztény tőkéről
visszafordítja a vádat a keresztény társadalomra s bebeszéli a keresztény munkástömegek
naiv lelkébe, hogy nem a zsidó nagytőke, hanem a keresztény nagytőke az egyetlen
ősellensége a munkástársadalomnak s hogy a fajvédelem végeredményben nem az idegen
fajták túlkapásainak letörésére, hanem a munkástömege élniakarásának elfojtására
irányul. Nem tudjuk azt sem eldönteni, hogy a keresztény társadalom eddigi türelme volte nagyobb, vagy a szociáldemokrata vezetők vakmerősége, szemenszedett antiszociális
álorcáskodása, amellyel a hazugságnak és az erkölcstelenségnek hatalmi polcot
tülekedtek ki úgy a magán-, mint a közlétben?...
Állandó a panasz a szociáldemokraták soraiban, hogy a „klerikális” lapok a
szociáldemokráciáról való tárgyalásaik során elvesztik higgadtságukat és olyan
kijelentésekre ragadtatják magukat, amelyek „a tárgyilagosság rovására esnek.”
Ami a tárgyilagosságot illeti, arról jobb nem is beszélni. Azon pedig ne csodálkozzék
senki, hogy a józan gondolkodású ember a baloldali szociálpolitika örvényeibe tekintvén
– elveszti higgadtságát.
2. Zsidó kulturális és közélet, integráció és asszimiláció
Dunántúl 10. évf., 213. sz. (1920. okt. 19), 3. old.: „Cionista matiné Pécsett”
A nemrég alakult pécsi cionista egylettegnap délelőtt matinét tartot [így] a nőegylet
helyiségében. Lenkei Lajos megnyitó szavai után Spitzer Hugó dr. eszéki ügyvéd, a
jugoszláviai zsidó nemzeti szövetség elnöke és Licht Sándor dr. zágrábi ügyvéd alelnök
tartottak beszámolót a zsidó nemzeti mozgalomról. Flesch Ármin dr. mohácsi főrabbinak
a pécsi cionistákat további munkára buzdító szavai után Lenkei Lajos köszönte meg a
hallgatóság érdeklődését.
Pécsi Est 14. évf., 50. sz. (1921. okt. 19), 3. old.: „A magyarok bejövetele a rendet és a
nyugalmat biztosította.” Dr. Pfeiffer Izsák nyilatkozata
Pécs, október 15. – Azt mondják, hogy ez az ország „keresztény Magyarország”. Így is
írják. Pedig nem az. Még nem egészen az. Amikor a keresztény erkölcsök hirdetői
utrakeltek: gáncsot vetettek és vetnek ma is eléjük.
Pedig – mint alább dr. Pfeiffer Izsák pécsi rabbi is mondja – itt nem görbült meg senkinek
még a hajaszála sem senkit nem ért jogtalanság azért, mert állítólag keresztény uralom
van.

104

Épp ezért nem is indokolt a pécsi zsidóság ismert magatartása se minden olyan dologgal
szemben, ami magyaros és nemzeti.
Elmentem Pfeiffer Izsák dr. pécsi rabbihoz. Hallani akartam véleményét a pécsi zsidóság
magatartása felől.
– Főtisztelendő uram, nem akarok felekezeti heccet csinálni. Ellenkezőleg – kezdem a
beszélgetést. – Engedje megkérdeznem, hogy minő okra vezeti vissza a zsidóság mai
visszahúzódó magatartását?
Dr. Pfeiffer Iszák tudja, hogy a mint mond, az a nyilvánosságé lesz, tehát óvatos.
– Kérem, ami személyemet illeti, azelőtt is visszavonult életet éltem. Ami a
hitsorsosaimat illeti, az már más. Azt azonban határozottan állítom, hogy mai
magatartásuk nem megbeszélés eredménye – mert arról nekem is tudnom kellene –
hanem spontán megnyilvánulás. Pozitív tudomásom a dologról nincs. Csak hallomásból
tudok egyet-mást és pedig annyit, hogy a magyar nemzeti hadsereg bevonulása idején az
első színházi előadáskor a „Dunántúl” állítólag ilyen félét írt: végre megtisztult a színház
az oda nem való elemektől és magunk maradtunk. Ez a sértés nagyon bántja a zsidóságot.
sajnos a hosszunap estéjén az imaházból kijövő zsidóságot is gunydallal illették. Magam
nem megyek sehová, de hát az ilyen csipkelődés fáj a zsidóságnak.
Azonban Istennek hála, kijelenthetem, hogy a magyarok bejövetele csak a legpéldásabb
rendet és nyugalmat biztosította.
A zsidóknak ez a tartózkodó magatartása most már elmúló félben van. Nem tart sokáig.
Eddig szól Pfeiffer Izsák rabbi úr nyilatkozata.
Mi közöljük a nyilatkozatot, de a „Dunántúl”-ra vonatkozó vádat nem tartjuk alaposnak a
zsidóság részéről. A „nem oda való elemek”-kel a zsidóság miért rézi önmagát találva?
Azt nem is akarjuk hinni, hogy a szerbek helyett sértődtek meg. Ugy talán azok oda való
elemek voltak?
Dunántúl 12. évf., 18. sz. (1922. jan. 22), 5. old.: „A pécsi izraelita nőegylet…”
A pécsi izraelita nőegylet Kiss József estje teljes mértékben beváltotta az érdeklődést,
melyet az elhunyt nagynevű poéta jelentősége megérdemel. A január 26-án este 8 órakor
a Pannonia nagytermében megtartandó est műsora teljes fényében vonultatja föl a poéta
kincsesházát, melyet földi javakban szegény, küzdelmes élete itthagyott. Pfeiffer dr.
főrabbi megnyitója után Szente Pál hangulatos, az elnémult költőhöz írt versét szavalja
Kurucz Vilmos. Reiner Katalin, a Nemzeti Színház művésznője Kiss Józsefnek „Ó, mért
oly későn” és „Sulyom Peti hegedűje” című megzenésített költeményét énekli. Balla Sári
a Simon Judit című híres versét szavalja melodráma keretében, melynek muzsikáját
Hubay szerezte. Déry Gyula irodalmi felolvasás keretében méltatja Kiss József költészetét
és annak jelentőségét, amely felolvasást Kaufer Stefi, Balla Sári, Szigeti Endre és Kurucz
Vilmos illusztrálnak a költő legszebb veresiből szavalatokkal. Végül a melodrámára
feldolgozott „Rabasszony” c. megrázó balladát mutatja be Kaufer Stefi. Az ének és
melodrámák zongorakíséretét Spitzer Ilonka zongoraművésznő látja el. Az estélyre,
melynek tiszta jövedelmét a nőegylet a szegények közötti azonnali szétosztásra fordítja,
jegyek 10, 50 és 30 koronás árban Blancz József könyvkereskedésében előre válthatók.

105

3. Viták a numerus clausus végrehajtása körül
Pécsi Est 18. évf., 53. sz. (1923. márc. 7), 1. old.: „A numerus clausust Pécsett akarják
meglékelni?!’
Zsidó polgártársaink és csatolt részeik a rassaiak, a rupertek és a szociáldemokraták csak
nem akarnak napirendre térni a zártszámtörvény fölött. Vagyis nem akarják azt az
egyenlőséget, hogy minden faj és felekezet arányosan vehessen részt az ország vezetésére
előkészítő főiskolai oktatásban. Ők többet, mást akarnak.
Semmi zárt szám! Abszolút szabadságot kívánnunk! [így] – mondják. Legyen annyi
orvos, ügyvéd, mérnök, tanár, hivatalnok, gazdász, minden fajból, rendből, felekezetből,
aki, ahány, ahogyan csak tud és akar. Legyen az öt százaléku zsidóból tizenöt százalék
tanár, negyvenét százalék orvos, harminchárom százalék mérnök, negyvenöt százalék
ügyvéd. És így tovább. Ha kell még több mint a békeidők utolsó tanévében volt. A nagy
birtokosok között (19,9%), a nagybérlők (19,0%), az önálló kereskedők (57,9%), és
bankárok (88,8%) között ugy sincsenek elég számmal képviselve. A szent liberálizmus
nevében tehát hagyassanak tovább is szabadon azok a zsilipek, amiken keresztül eddig
elözönlötték az országot.
Az első az elv, még ha öngyilkosságot követünk is el fajunkon. A jogok és szabadságok
légürei terét kell megteremteni minden törtető számára, még ha az torkon ragad,
kiszipolyoz, földhöz teremt is. Ne legyen védelem, ne legyen menekvés. Ne lehessen
magyar összefogás. Ne lehessen a magyar érdek, a magyar akarat, a magyar ujra ébredés
ebben az országban. Atyáink jóhiszemű rajongása után bekötött szemmel fusson tovább is
ez a jóhiszemű nép. Kamcsoltassa [?] el, győzesse le, majd használtassa ki önmagát.
Mert ez lett nekünk hatvanéves szabadelvűségünk. Elernyedésünk, lerongyolódásunk
szabadságlevele. Ezzel szemben a zártszámtörvényben a nemzet életösztöne nyilatkozott
meg. A zsidóság az első pillanatban felhőkölt ellene. Azután az emigránsokkal kiáltotta
tele a világot. Legujabban lékeket keres rajta. Budapestről Szegedre és az Erzsébet
egyetemre a mostani pécsi egyetemre menekült. És az első évben megtévesztette a
szegedi egyetem vezetőségét. Hajlamosság mutatkozik, hogy annyi zsidót vegyenek föl,
amennyit a zártszámtörvény határáig üresen hagytak a keresztények. Majd kihasználták a
törvényháza rendelkezéseit a szerzett jogokról. Becsusztak valahol valahogy az egyik
fakultuson [így], ahol kimutattak egy félévet – azután átmentek a nekik tetsző egyetemre,
a nekik legjobban tetsző szakra. Hát ez nem helyesen van így.
Dunántúl 13. évf., 54. sz. (1923. márc. 8), 1. old.: Késmárky István dr. egyetemi tanár,
joglíceumi igazgató: „A numerus clausust Pécsett akarják meglékelni?”
Pécs, márc. 7. – Ezen a címen egy nagyhangú vezércikk jelent meg a Pécsi Estben, mely
már egy előző alkalommal is megtámadta az Erzsébet-tudományegyetemet, most meg
kacsintani látszik a pécsi joglíceumra – mert hisz csak ez van Pécsett – mint olyan
intézetekre, melyek kijátszák a numerus clausust és jogtalanul felveszik a zsidó
hallgatókat. Más alapját a cikknek nem tudom adni, mint azt a szomorú tapasztalatot,
hogy Pécsett nem lehet olyan képtelen hírt szárnyra bocsátani, melynek a könnyen hívők
fel ne ülnének, sőt az élénkebb fantáziájúak ne vezércikkeznének róla. Polemiába

106

bocsátkozni nem akarok és nem is fogok, hanem a komoly publikum részére előadom a
száraz tényeket. Nem hallomásból, nem is fantáziából veszem az adatokat, hanem
személyesen jelen voltam január 18-án az Erzsébet-tudományegyetem jogi karának
gyűlésén, hol a beiratásra újonnan jelentkező hallgatók felvételéről határoztunk.
Jelentkezett 54 hallgató, ebből 19 zsidó. Felvétettek a keresztények mind, egynek
kivételével, ki kommunista viselkedése miatt utasíttatott el, a zsidók közül 3. Tehát a
numerus claususnak megfelelő szám. Csak ugy mellesleg említem meg, hogy a három
zsidó fiú orosz fogságot kiállt, ezüst és arany vitézségi éremmel kitüntetett egyén volt.
Íme az Erzsébet-tudományegyetem mint a numerus clausus meglékelője. Felemlítem még
azt is, de ezért már nem állok jót, mert én is csak hallomásból tudom, mint a vezércikkező
úr, hogy az első félévben az Erzsébet-tudományegyetem jogi fakultása a numerus
claususon felül jelentkező zsidó hallgatókat elutasította, ezek a Pázmány-egyetemhez
fordultak, az meg a minisztériumhoz fordult, hogy ez eddig engedélyezett számot 800-al
emelje fel, ami meg is történt és akkor az Erzsébet-tudományegyetemről elutasított zsidó
jogászokat felvették. Ugy mondják, nem állok jót érte.
Ami a pécsi joglíceumot illeti, a numerus clausus végrehajtását elrendelő miniszteri
rendelet a most lefolyó félévben érkezett ide. Azóta egy beiratkozás volt, most januárban,
mikor is a jelentkező négy uj zsidó hallgatót – köztük pécsi fiút – nem vehették fel a
numerus clausus miatt. Igaz, hogy a pécsi joglíceumon valamivel több mint percentnél a
zsidó hallgatók száma, de ezek már a miniszteri rendelet előtt be voltak iratkozva és így
tudni kellene a vezércikkező urnak, hogy a numerus clausus ezekre nem vonatkozik,
ezeket felvettük, mert fel kellett vennünk. Különben fantáziájának az a szüleménye, hogy
mi ugy gondolkodunk, hogy ha 200-at szabad felvenni, de csak 120 keresztény
jelentkezik, akkor 80 zsidót tehetünk hozzá, mennyire felel meg az igazságnak, ismét csak
tényre hivatkozom, a joglíceum első évi tanfolyamára felvehető 60 hallgató. A második
félévre csak 55 jelentkezett és a fentebb említett 4 zsidó, kiket kénytelenek voltunk
elutasítani. Ez a szigorú tényállás, nem hallomás, nem fantázia után írva.
Pécsi Est 18. évf., 280. sz. (1923. dec. 11), 1. old.: „Tűrhetetlen állapot a pécsi egyetemen. Az
ifjúság jogos felháborodása – Detektívekkel igazoltatták a keresztény hallgatókat – Elégtételt
követelnek”
Pécs, dec. 10. – Ma délelőtt az anatómiai intézetben a pécsi egyetemre nézve olyan
jellemző eset történt, amilyet csak a numerus clausus pontos betartása tehet jóvá.
Az anatómiai óra előtt a keresztény hallgatóság felháborodással tárgyalta a Kormányzó ur
névnapja alkalmával történt ünneprontást a zsidó orvostanhallgatók boncolási gyakorlatai
által és a Dob uccai kettős katonagyilkosságot. Az egyik keresztény hallgató felszólította
a – a numerus clausus nagyobb dicsőségére – tulnyomószámban levő zsidókat, hogy
távozzanak az előadásról és míg nem lesznek az ügyek elintézve, addig ne jelenjenek
meg.
A jogos keresztény magyar érzés diktálta szavak majdnem megtették a hatásukat, mármár kimentek a zsidók, mikor egy jeles gondolkozásu gyakornok maradásra szólította fel
őket s viszont – ismét a numerus clauzus nagyobb dicsőségére – a kisebbségben levő
egyes ker. hallgatókat névszerint megnevezvén, a keresztény hallgatóságot a terem
elhagyására szólította fel.

107

Majd nemsokára a Rector Magnificus is megjelent detektívek kíséretében és igazoltatta a
hallgatóságot. Intette őket az ügy békés elintézésére és hangsúlyozta, hogy ő sem
zsidóbarát.
A keresztény ifjuság nem akarván verekedést provokálni, a numerus clausus idején is
tulnyomó számban levő zsidó ifjakkal, – kivonult az egyetem anatómiai intézetéből. Most
izgatott hangulatban követeli a teljes elégtételt.
Dunántúl 13. évf., 285. sz. (1923. dec. 16), 2. old.: „A pécsi egyetem és a keresztény gondolat.
Semmi akadálya sincs az egyetem keresztény és nemzeti jellege kidomborításának”
Pécs, dec. 15. – Az Erzsébet-egyetem zsidóellenes zavargásainak hullámai még mindig
nem csendesedtek el egészen. Ma reggeli számunkban hírt adtunk arról, hogy a
keresztény egyetemi szervezetek holnap, vasárnap tiltakozó ülést óhajtanak tartani a
Budai Külvárosi Katolikus Körben a numerus clausus pontos betartása érdekében.
Ezenkívül értesültünk arról is, hogy a tegnapi napon ismét majdnem tüntetésre került sor
az anatómiai intézetben. Ép ezért a helyes tényállás felderítése és a keresztény közönség
felizgatott kedélyének megnyugtatása végett ismét a legilletékesebb helyen, az egyetem
rektoránál érdeklődtünk a történtekről.
Nagy József dr. rector magnificus munkatársunkat most is a tőle megszokott
előzékenységgel és kedvességgel fogadta és készséggel adott minden részletkérdésre
nézve felvilágosítást.
Mindenekelőtt elmondotta a rektor, hogy a holnapi tiltakozó ülés tárgyában, meg az
egyetem legfőbb mecénásának, Zichy Gyula gróf megyéspüspöknek megnyugtatása
érdekében ma délelőtt személyesen felkereste Mosonyi Dénes dr. püspöki helynököt.
Előtte is kifejezésre juttatta abbéli nézetét, hogy a keresztény társadalom részéről
semmiféle elhamarkodott lépésnek megtétele egyáltalán nem kívánatos. Ahhoz, hogy a
társadalom helyesen ítélhessen, a dolgok és körülmények tisztánlátása elengedhetetlen.
Igaz, hogy szerzett jogok méltányos figyelembe vétele folytán életküzdelme és
hányattatása idején ez az exisztenciájáért küzdő egyetem az orvoskar négy felső
évfolyamán kevésbé tudta betartani a numerus clausus megkívánta nemzetiségi és faji
arányszámokat. Ez azonban korántsem jelenti azt, mintha az egyetem a másunnan
kiszorult elemek refugiumává óhajtana lenni. Az orvoskar első évfolyamán, valamint a
többi karokon is a numerus clausus arányszáma a legszigorúbban be van tartva, ez ellen
már semmi panasz sem emelhető. A felső évfolyamok állapota egy a forradalmi idők
szülte kórállapot, melyet azonban csak kitartó munkával és nem erőszakos felfordítani
akarással lehet meggyógyítani. Az utóbbi módon való eljárás olyan volna, mintha egy
tüdőgyulladásban szenvedő beteget a Dunába dobnánk, hogy ott a hullámfürdőben
lehüljön égő teste, ahelyett, hogy lassu és kitartó borogatással iparkodnánk
talpraállítására. Ilyen borogatást, ilyen kitartó, komoly munkát kíván a pécsi egyetem is
Pécs keresztény társadalmától. Elvégre ez az egyetem ma Pécsnek és elsősorban Pécs
vagyontalan, dolgozó keresztény társadalmának egyeteme. Nem a magának minden távoli
kényelmet is biztosítani tudó zsidó társadalom, hanem az erre képtelen keresztény pécsi
közönség fogja első sorban és főképen ez egyetem intézményeinek, intézeteinek és
klinikáinak áldásait élvezni. Ennek a keresztény társadalomnak ép ezért nem szabad
megfeledkeznie soha ezekről az áldásokról, nem szabad elfelednie, hogy ez az egyetem a

108

tudomány legkiválóbb keresztény bajnokait egyesíti falai között, és működéséért nem
gáncsot, hanem csak hálát és elismerést érdemel. Ha tényleg igaz volna, hogy az
orvoskari felsőbb évfolyamok el vannak zsidósodva, hát akkor a keresztény ifjuságon
múlik és a keresztény társadalmon, hogy ezeket az évfolyamokat ismét elkeresztényesítse.
Ehhez azonban nem tüntetés, nem verekedés, nem izgatás kell, erre nem az az eszköz,
hogy a keresztény ifjuság távol tartsa magát az egyetemtől. Ez csak eszköz volna az
egyetem elnéptelenítésére és fegyvert adna az egyetem régi ellenségeinek annak
eltörlésére irányuló törekvésükre. Ennek pedig épen a keresztény társadalom és ifjuság
látná a kárát. A keresztény társadalomnak és ifjuságnak ellenkezőleg, támogatnia,
felkeresnie kell ezt az egyetemet, mert a maga nagy tömegeivel csak így tudja az egyetem
részéről is óhajtott keresztény jellegét ujból kifejezésre juttatni.
Ma délelőtt a bajtársi szövetségek budapesti kiküldöttei is felkeresték a rector magnificust
és előtte kifejtették a keresztény ifjuság óhajait. Így az ifjuság mindenekelőtt azt kérte,
hogy az egyetem keresztény jellegének kidomborítása érdekében a termekben a sima
keresztet függesszék ki, a tantermek első padjai pedig a keresztény hallgatóknak
tartassanak fenn. A rector az ifjusági kiküldötteket a legszívesebben fogadta és megígérte,
hogy e kívánságaikat örömmel viszi a tanács elé, mert hisz az ifjuság követeléseivel az
egyetem tanácsa ily módon teljesen egyetért és az egyetem keresztény jellege
kidomborításának nézete szerint semmi akadálya sincs. Az agresszív tüntetések azonban e
cél elérésére egyáltalán nem alkalmasak, ellenben nagyon is alkalmasak arra hogy a sok
anyagi nehézséggel küldő egyetemet a Mr. Eversole által már kilátásba helyezett külföldi
támogatástól is megfossza. Ennek pedig megint csak a vagyontalan keresztény ifjuság
tudományos képzése látná kárát.
Az egyetemi internátusból és menzából kizárt három ifju egy napig sem hagyta el az
internátust s miután magukat kellően igazolták, a rector intézkedését velük szemben
hatályon kívül helyezte. Ellenben Almássy jogszigorlótól, akitől a felügyelő tanárral
szemben tanusított kihívó magatartása miatt vonták el az internátusban élvezett
vendégjogát, ezt az intézkedést ép e magatartása folytán továbbra is fenn kellett tartani. A
keresztény társadalom – mondotta a rector – különben igen jól tenné, ha az egyetemi
hallgatók iránti áldozatkészségét nem egy ilyen arra méltatlan ifjunak, hanem az arra
igazán érdemes ifjaknak tevékeny támogatásával mutatná ki. Jobb butorok, jobb táplálék
stb. stb. bizony-bizony sokszor és nagyon jól elkelne abban az egyetemi internátusban és
menzában. Ilyenkor azonban az áldozatkészség nem akar jelentkezni. Ez csak akkor
mutatkozik, ha azzal is a tanári kar jól megfontolt és a tényállás tiszta meglátásán alapuló
intézkedései ellen akar tüntetni.
Sok port vert még fel annak a Glanz nevű zsidó medikusnak a felvétele, aki a tavalyi
zavargások idején állítólag a keresztény hallgatók közé lőtt. Ez a Glanz most állítólag
megint azt a kijelentést tette, hogy ha hozzáérnek, ő most is megint az ifjuság közé fog
lőni. A rector erre vonatkozólag az ifjusági kiküldötteknek kijelentette, hogy ha a
vizsgálat ezt a tényállást igazolja, Glanz többé felvéve nem lesz.
A tegnapi nap folyamán egyébként a bonctan intézetben nagyobb rendzavarás nem
történt. Mindössze a zsidó hallgatóság zárt sorokban vonult fel az előadási terembe, a
Dischka Győző-utcában ugy látszik, a zsidó hallgatóság esetleges támogatása érdekében
nagyobb számu zsidó elemek sétáltak fel és alá. A keresztény ifjuság a zsidóságnak ezen
az egyetem rectora által is legélesebben elítélt magatartását látva, minden agresszivitás
nélkül, tüntetőleg elhagyta az intézetet. Mára azonban már a rend teljesen helyreállt, a

109

kedélyek lecsillapodtak. Ma már a rector a rendőri őrszemeket is visszavonatta az
egyetem elől és az Alma Mater falain belül megkezdődött ujra a teremtő és építő munka.
Pécsi Est 18. évf., 287. sz. (1923. dec. 19), 1. old.: „A zsidó diákság újabb incidenst provokált
az egyetem biológiai osztályán”
Pécs, dec. 18. – Ugy látszik, azok az izgalmak, amelyek károsan befolyásolták az utolsó
héten az egyetem életét csak nem akarnak lecsillapodni. Tegnap ismét olyan incidens
történt az orvoskar biologiai osztályán, ami csak még jobban elmérgesíti a helyzetet. Az
egész eseményt csak száraz ridegen közöljük le. Vonja le a közönség következtetéseit.
Tegnap délután 3 órakor mintegy 20-25 keresztény hallgató várta a biologia óra
megkezdését a központi egyetem épületében. Egyszerre megnyílott az ajtó és 20-30 zsidó
hallgató zárt sorokban, gunyos mosollyal bevonult a terembe.
A gunyos mosoly és a kihívó magatartás természetszerűleg általános felháborodást keltett
a keresztény hallgatók sorában, akik erre elhatározták, hogy felszólítják a terem
elhagyására. Mint a legidősebb orvostanhallgató a megjelentek között Esztergály Szörény
eleget tett a határozatnak és felszólította a zsidó diákokat, hogy távozzanak. A zsidó
diákok ki is vonultak és panaszra mentek a rektorhoz.
Mivel közben a diákság értesült, hogy a biológia órát nem tartják meg, a keresztény
hallgatók is elhagyták a termet s az utcán az egyetem előtt beszélgettek.
Ekkor váratlan esemény történt. Nagy József dr. rektor magnificus, hajadonfőn, a
zsidóhallgatókkal az élén [így] kijött az utcára s ott kérdőre vonta Esztergály Szörényt a
zsidó diákok kiutasítása miatt. Esztergály kijelentette, hogy a keresztény diákok nevében
beszélt.
– Semmi közöm a keresztény egyetemi hallgatókhoz – válaszolt erre indulatosan a rektor.
Tőlem jöhetnek akár huszezren is. Én elsősorban rendet akarok.
Majd az ott sétáló egyik rendőrrel le akarta tartóztatni. Mivel azonban a rendőr, tekintettel
arra, hogy erre semmi ok nem forgott fenn, vonakodott a kérelmet teljesíteni, a rektor az
aulába hívta be Esztergályt és ott igazoltatta le ezen kijelentéssel:
– Többet nem léphet az egyetem épületébe. Megindítom Ön ellen a fegyelmi eljárást és
lázító magatartásáért kifogom [így] tiltani az egyetemről.
4. Vallásgyalázási botrány az egyetemen
Dunántúl 14. évf., 130. sz. (1924. jún. 7), 1. old.: „Nagy József dr. rektor az egyetemen történt
incidensekről”
Pécs, junius 6. – Nagy József dr., az Erzsébet Tudományegyetem rektora az egyetemi
bonctani incidensekkel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette közzé:
– A pécsi egyetem bonctani intézetében történt eseményekkel kapcsolatban a legtévesebb
hírek láttak a sajtóban napvilágot. A lefolytatott hivatalos vizsgálat megállapította, hogy
egyik anatómiai demonstráció alkalmával az intézeti rend és a professzor utasításával
ellentétben a két anatómiai szolga a hallgatók jelenlétében készítette elő temetésre a
felboncolt hullákat. E művelet közben néhány hallgató a hullák jövendő életére

110

vonatkozólag ízléstelen megjegyzéseket tett s ugy látszik ez bátorította fel az egyik
szolgát arra, hogy a koporsóba tett hullát vizes kezével befecskendezte, azt mondván,
hogy most már be van szentelve, mehet a mennyországba.
– Ezen a körülálló hallgatók, a kik között négy zsidó hallgató volt, nevettek, de semmiféle
halotti éneknek profanizálása nem történt. A bonctani szolgát az esetből kifolyólag
elbocsájtottam az egyetem szolgálatából, a tiszteletlenül és cinikusan viselkedő hallgatók
ellen pedig megindítottam a szabályszerű fegyelmi eljárást. Ebben az ügyben az orvoskar
fegyelmi tanácsa lesz illetékes az ítéletet kimondó egyetemi tanácsnak javaslatot tenni, az
ítélet pedig jóváhagyás végett a kultuszminiszter elé fog felterjesztetni. Ami az anatómiai
intézet előtt lefolyt verekedéseket illeti, azok véleményem szerint, mivel az utcán
történtek, a rendőrség hatáskörébe tartoznak.
Dunántúl 14. évf., 137. sz. (1924. jún. 17), 1. old.: „A kultuszminiszter a pécsi egyetemen
történt hullagyalázásról”
Budapest, jun. 16. – (MTI) A Pécsi egyetem bonctani intézetében előfordult incidens
ügyében az orvosi kar a vizsgálatot befejezte. Nagy József dr. pécsi rektor a mai nap
folyamán megjelent a kultuszminiszternél és jelezte, hogy a tanács, mint határozatra
illetékes hatóság ítéletét már legközelebb meghozza a terhelt Hoffmann Géza
orvostanhallgatóval szemben és Hufnagel napidíjas szolgát már el is bocsátotta. Az
iratokat átteszik a pécsi kir. ügyészséghez, hogy amennyiben fegyelmi vétségen
tulmenőleg bűncselekmény forogna fenn, a bűnvádi eljárás haladéktalanul
megindíttassék.
Budapest, jun. 16. – Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a pécsi
egyetemen történt hullagyalázás ügyében a következő nyilatkozatot tette:
– A pécsi egyetem boncolótermében történt incidensek során az incidensek egész sora
válik szükségessé. A gyanusított egyetemi hallgatók közül Hoffmann Géza
orvostanhallgatóval szemben igen komoly terhelő momentumok is merültek fel a
fegyelmi eljárás során. Ha ezek alappal bírnak, a legszigorúbb megtorlást fogjuk
alkalmazni. A hullaboncolások körül a jövőben követendő eljárásra nézve a
kultuszminiszterium illetékes ügyosztálya tervezetet dolgoz ki, amely a boncolások
rendjét fogja szabályozni. Ez azonban sérelmet senkire nézve sem jelent.
Dunántúl 14. évf., 148. sz. (1924. júl. 1), 2. old.: „Ítélet a pécsi egyetemi botrány ügyében.
Nagy József dr. rektor fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen”
Budapest, jun. 30. – Szombaton délelőtt megjelent Klebelsberg Kunó gróf vallás és
közoktatásügyi miniszternél Nagy József dr., a pécsi egyetem rektora, és a miniszter elé
terjesztette az egyetemi tanács felterjesztését, amely a boncolási intézetben történt
incidens ügyében a junius 23-án hozott tanácsi fegyelmi ítéletet tartalmazza. Az ítélet
megállapította, hogy Hoffmann Géza orvostanhallgatónak az egyetem bonctani
intézetében tanusított és beigazolt viselkedése sem a hely komolyságával, sem az orvosi
tudomány és hivatás méltóságával össze nem egyeztethető, az elhalt embertársaink iránt
kötelező tiszteletet valóban sértő volt és ezzel az egyetem méltóságához nem illő és

111

elítélésre méltó viselkedésével az egyetemnek mérhetetlen erkölcsi és sulyos
következményekkel járható kárt okozott. Ezért a tanács Hoffmann Géza negyedféléves
orvostanhallgatót a tanulmányi, fegyelmi és tanügyi szabályzat 83. szakaszába ütköző
cselekménye miatt a hivatkozott szabályzat 90. szakaszának 4. pontja alapján a pécsi
egyetemről örökre kiutasította és egyben elhatározta, hogy ugyane szakasz 5. pontja
alapján előterjesztéssel él a kultuszminiszterhez az iránt, hogy e fegyelmi büntetés
hatályát az összes magyar egyetemekre és főiskolákra terjessze ki. Kimondta a tanács azt
is, hogy a fegyelmi vizsgálat iratait a királyi ügyészséghez teszi át annak megállapítása
végett, hogy a pécsi egyetem bonctani intézetében a szóban forgó üggyel kapcsolatban
nem történt-e büntető jogba ütköző cselekmény, hogy ezáltal szabad folyást engedjen a
független magyar bíróság eljárásának is. A vallás és közoktatásügyi miniszter a tanács
előterjesztésének helyt fog adni.
Ezzel az incidenssel kapcsolatban a vizsgálatot lefolytatott pécsi rektort az egyik napilap
élesen megtámadta, ami arra indította Nagy József dr. rektort, hogy a vallás és
közoktatásügyi minisztertől maga ellen fegyelmi vizsgálat megindítását kérje, egyben
felhatalmazást kérjen arra, hogy az illető lappal szemben a büntető fenyítő eljárás
megindítására a felhatalmazást a királyi ügyészségnek megadhassa.
Nagy Józsefet a proletárdiktatúra bukása után az általános igazolások alkalmával teljesen
igazolták, a közoktatásügyi miniszter a fegyelmi vizsgálat megindítására annál kevésbé
látott okot fennforogni, mert a kifogásolt tényálladék egyébként is a rágalmazási per
alapját fogja képezni és a további intézkedések a bírói eljárás kifejlődéséhez képest
fognak megtörténni.
5. A zsidóság – felekezet vagy nemzet?
Pécsi Est 18. évf., 231. sz. (1923. okt. 12), 1. old.: [Perr Viktor]: „A zsidóságról”
Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Örömmel olvastam a „Pécsi Est” csütörtöki számában a pécsi
zsidóság komoly vallási törekvéséről szóló riportot és a hozzá fűzött azon megjegyzést,
hogy a komoly vallsi törekvés „a legnagyobb elismerésünket vívja ki.” Örömmel
olvastam, mert íme a „Pécsi Est”, mely a pécsi ker. szocialisták, mások szerint a
klerikálisok lapja, ugy kezeli a zsidókérdést, mint ahogyan kell: amíg ugyanis egyrészt
élesen és férfiasan szembeszáll azokkal a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági
hatalmi törekvésekkel és visszaélésekkel, amelyeknek főexponensei tulnyomóan a
zsidóság köréből kerülnek ki, másrészt kalapot emel a zsidóság komoly vallási törekvései
előtt.
Mert ez két különböző dolog, nem pedig csak elméleti disztingválás.
Hiszem – hogy ne említsük a liberálizmusnak és a szociáldemokráciának közismert zsidó
vonatkozásai és csak a legujabb jelenségeknél maradjunk, most olvasható dr. Monzie
francia szenátornak beszámolója a bolsevista Oroszországban tett tanulmányutjáról,
melyen azt a tapasztalatot szerezte, hogy „a bolsevizmus alatt tulajdonképp zsidó
világuralmi törekvések rejtőznek, mert nemcsak a bolseviki vezérek tulnyomó része
zsidó, hanem mindabból, amit csináltak, félreérthetetlenül kitetszik, hogy a zsidók
hatalomra segítése s a nemzsidók rabszolgasorba süllyesztése a végcél és most az orosz

112

zsidó bolsevizmus láttára ugy érzi, hogy Magyarország fiainak haragja a rajtuk ragadozó
hiénákkal szemben érthető és jogosultnak tekinthető.”
Ha a zsidóság csak zsidó vallásu magyarnak bizonyult volna mindig, ha a gazdasági
liberálizmus jelszava alatt nem iparkodtak volna oly szellemi légkört teremteni, mely a
nemzeti érdekek és érzés elsorvasztására irányult (Társadalomtudományi Társaság,
„Huszadik Század”, a „Hét”, „Nyugat” stb.), ha a szociáldemokráciát nem nevelték volna
tulnyomóan zsidó vezéreik nemzetietlenül (ellentétben az angol, francia munkásság
vezéreivel), ha a forradalmaknak és a megszállásnak épp ugy megvolnának a zsidó
vallásu vértanui, mint a keresztény vallásu magyaroknak, ha a mai általános gazdasági
leromlás mellett is nem tulnyomóan a zsidóság haladna a rohamos meggazdagodás felé s
mégis nem ők jajgatnának a külföld felé elnyomásról, ha a zsidóság benne rejlő
képességeket tudatosan is a magyarság szolgálatába állítaná stb., akkor nem lenne
antiszemitizmus.
A nyár folyamán a világ zsidóságának vallásos orientációját kiépítő szervezet, az „Aguda
Jisroel” Bécsben kongresszust tartott. Ezt a nem offenzív, vagy defenzív célzatu, hanem
tisztán a pozitív vallásos munkára vállalkozó szervezetet és kongresszust a katolikus
egyház előkelőségei, köztük a bécsi pápai nuncius üdvözölte, Seipel dr. pedig, aki
jelenleg Ausztria feje és megmentője s aki katolikus pap is, keresztényszocialista is,
hivatalosan fejezte ki örömét afölött, hogy az „Aguda Jisroel” mint tisztán vallásos célu
alakulat, meggyőződéssel és hűséggel száll síkra az Istenben való örök hit eszméiért.
A zsidósággal szemben tehát nem az a kívánságunk, hogy ne legyenek zsidók, hanem az,
hogy legyenek necsak jó, hanem balsorsban is magyarok, és sohase helyezkedjenek
szembe a mégis csak keresztény Magyarország keresztény tömegeinek érdekeivel.
Ne sértődjenek meg mint „zsidóság”, ha szembeszállunk a hűtlen, magyartalan és
gazember zsidókkal, hanem küzdjenek ellenük ők is. Röviden: a zsidóság feledtesse a
multat – pozitív tettekkel!
Addig azonban várunk!
Pécsi Est 19. évf., 177. sz. (1924. aug. 1), 2. old.: „Maga zsidó, tehát nem magyar! A bíróság
fölmentette a Csaba Bajtársi Szövetség alvezérét”
Tremmel Mátyás meggyilkolása után a pécsi egyetemen Pável Dezső, a Csaba Bajtársi
Szövetség alvezére azt a rendeletet adta ki, hogy a zsidó vallásu hallgatók az első
padsorokban nem foglalhatnak helyet. Kallós (azelőtt?) Pál orvostanhallgató az egyik
előadáson az elsősorban [így] ült le. Pável felszólította, hogy menjen hátsó padba, mert az
első sorokban csak magyar hallgató ülhet le.
– Maga zsidó, tehát nem magyar! Mondotta neki. Kallós becsületsértés címén feljelentette
a Bajtársi Szövetség alvezérét.
A büntető járásbíróság mai tárgyalásán Pável beismerte, hogy azt mondotta Kallósnak, a
zsidók nem magyarok.
Kallós jogi képviselője rámutatott arra, hogy tisztán elvi kérdés eldöntése vár a bíróságra.
Dr. Korbuly József Pável védője azt fejtegette, hogy Pável Dezső nem követett el
bűncselekményt. A bíróság felmentette Pável Dezsőt, miután nem látott bűncselekményt
fenforogni [így].

113

Pécsi Katolikus Tudósító 7. évf., 5. sz. (1929. máj.), 12. old.: „Hát mégis…!?”
A tudósok ugyan már régen eldöntötték azt a tudományos vitát, hogy a zsidóság faj-e,
vagy felekezet, de a liberális sajtó időközönként tudatos felületességgel megfeledkezik a
tudományos eredményekről. Ha dicsőségről (!) van szó, ha mindjárt olyan – nem is kétes
értékűről –, mint a Simon kisasszony világdiadala, akkor siet hangsúlyozni, hogy íme a
zsidóság mint faj megint dicsőséget hozott árva hazánkra. Máskor – ha pld. a numerusz
klauzuszról van szó, – nemes egyszerűséggel felekezetnek tekinti magát.
Néha azonban eltéveszti a játékot. A közelmultban pld. azt írta az egyik liberális esti
újság, hogy a Horánszky-utcai rablás egyik tettese „keresztény külsejű”. Amiből
világosan következik: ha van keresztény külsejű egyén, akkor van zsidó külsejű is! A
külsőről pedig nem lehet megítélni, hogy ki milyen vallásnak a követője. Ez nyilvánvaló!
Semmi külső ismertetőjele nincs a nazarénusnak, vagy a katolikusnak, a reformátusnak,
vagy baptistának. De faji ismertetőjelek már bőven akadnak. Ha azt mondom pld.:
Rothenstein külsejű egyén, akkor tudom, hogy nem vallási, hanem faji
megkülönböztetésről van szó! Mert a Mister Európa (Rothenstein) ugyanannak a fajnak a
kivirágzása, mint a Miss Európa…
Pécsi Katolikus Tudósító 14. évf., 5. sz. (1936. máj.), 95. old.: „Magyar zsidó”
– Nekem a zsidósághoz semmi más közöm nincs – Polonyi György írja – mint, hogy az
őseim zsidók voltak. De nem függ össze semmi érzelmi közösség egy másik emberrel,
csak ezért, mert zsidó… én magyar vagyok. És igenis hajlandó vagyok vállalni minden
szenvedést és megpróbáltatást, ami a magyar közösséghez való tartozásomból rám hárul,
mert magyarnak és csak magyarnak érzem magam. De nem voltam hajlandó vállalni
azokat a terheket, miket azon a címen akartak rám rakni, hogy zsidó származású vagyok.
Mert állítom, hogy ma 1936-ban Magyarországon nem lehet zsidónak és magyarnak lenni
egyszerre. Mert lehet valaki ugyanakkor jó katolikus és jó magyar, lehet egy személyben
meggyőződéses protestáns és magyar, de nem lehet százszázalékos magyar, amikor
százszázalékos zsidó is akar lenni. Mert zsidónak lenni – hangsúlyozom: itt
Magyarországon és ma, 1936-ban – nem vallási kérdés. A katolikus vagy protestáns
magyar, ha katolicizmusát vagy protestantizmusát hangoztatja, nem kerül ellentétbe a
magyar államisággal, a zsidó magyar, ha zsidó voltát hangsúlyozza, többé már nem
magyar, hanem csak zsidó. Akkor már ő az, aki a magyarság közösségéből kirekeszti
magát és faji alapra helyezkedik. A zsidó magyar, ha üldözés esetén nem egyénileg oldja
meg a maga asszimilációs problémáját, hanem a zsidó közösséghez menekül, akkor már
nem tekinthető magyarnak… Elméletben el lehet képzelni, hogy jöhet egy kor, amelyben
a zsidó vallás csupán vallás lesz és éppúgy megfér az állami gondolattal, mint a katolikus
vagy protestáns. De mégegyszer mondom, ma 1936-ban nem ez a helyzet… A zsidó
számára két út van: vagy beolvad a magyarságba, vagy Palesztinában éli ki faji öntudatát.
De magyar zsidó: az fából vaskarika. (Uj Kor)

114

6. Diákmegmozdulások a numerus clausus kapcsán
Dunántúl 17. évf., 245. sz. (1927. okt. 28), 1-2. old.: „A pécsi egyetem ifjúsága Pécs város és
Baranya keresztény társadalmának támogatását kéri a numerus clausus revíziója ellen indított
harcában” [A cikk első része a Vasváry Ferenc rektor, és az új egyetemi tanács tiszteletére
rendezett zenés felvonulásról, illetve Vasváry válaszáról ad hírt.]
Tiltakozó nagygyűlés a numerus clausus módosítása ellen
Közvetlenül a díszfelvonulás után fél 7 órakor a bajtársi egyesületekbe tömörült ifjuság a
központi egyetem fizikai előadó termében gyülekezett össze, hogy tiltakozzanak a
numerus clausus tervbe vett módosítása ellen. Az ifjuság nagygyűlésén megjelent
Vasváry Ferenc dr. rektor és Vértesy Frigyes dr. teológiai tanár, az Emericana lelkésze.
A nagygyűlést Dobszai László, a bajtársi egyesületek nagy bizományából delegált elnök
nyitotta meg, aki a rektor és a bajtárak üdvözlése után rátért arra, hogy a közeli napokban
történt váratlan események, a numerus clausus bejelentett módosítása és a Szomori ügy
tették szükségessé, hogy a pécsi keresztény ifjuság is állást foglaljon ezekben a
nagyfontosságu kérdésekben, amelyek közül a numerus clausus revíziójának
megakadályozása létérdeke a magyar ifjuságnak. Végül bejelentette, hogy igenis az
ifjuságnak joga van ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.
Utána Szikszay Jenő joghallgató ismertette a numerus clausus történetét bejelentve, hogy
a parlamentben bármit is határozzanak, az ifjuság utolsó lehelletéig ellene lesz a
revíziónak. Szikla Arisztid orvostanhallgató és Lajos Iván jogszigorló tüzes beszéde után
lelkes éljenzés közben Vértesy Frigyes dr. teológiai tanár intézett beszédet az ifjusághoz.
Kijelentette, hogy az ifjuságnak küzdeni kell a numerus clausus mellett. Azonban
figyelmezteti az ifjuságot, hogy ez a küzdelem ne a zsidó hallgatók inzultálásában nyerjen
kifejezést. Mert az ököllel való harc és küzdés alkalmas arra, hogy az ifjuság elveszítse a
keresztény társadalom jóindulatát. Már pedig ennek a társadalomnak segítségére az
ifjuságnak nagy szüksége van. Inkább harcoljon az ifjuság passzív rezisztenciával, de
semmi esetre olyan eszközökre, amelyek ellenségeket szereznek az ifjuságnak. Több
indítvány után a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta az alábbi memorandumot, amelyet
elküldenek a Mefhosz budapesti központjának. A memorandum így hangzik:
1. A pécsi magyar királyi Erzsébet Tudomány Egyetem ifjusági szervezetek egységes
állást foglalnak az 1920. XXV.-dik törvénycikk, az ugynevezett „numerus clausus”
törvény eredeti szövege, szelleme és értelmezése mellett.
2. A pécsi egyetem magyar ifjusága a legerélyesebben tiltakozik minden olyan kísérlet
ellen, amely a „numerus clausus” bármily módosítását vagy megszüntetését célozza.
3. A pécsi egyetem magyar ifjusága kéri törvénybeiktatását annak is, hogy a törvény
1920-as szellemének és értelmezésének változatlan fenntartása mellett a külföldi
diplomák a numerus clausus arányszáma szerint nosztrifikáltassanak.
4. A pécsi egyetem magyar ifjusága a numerus clausus törvény fenntartása és kiterjesztése
érdekében folytatott harcban szolidáris az összes magyar egyetemek magyar ifjuságával
és velük együtt kész elvei mellett a végsőkig kitartani.
Ezután Hánzséros Jenő indítványára a nagygyűlés elhatározta, hogy egy alakítandó
bizottság utján Pécs város és Baranya keresztény táradalmát is felkéri a pécsi egyetemi
ifjuság numerus clausus mellett állásfoglalására.

115

Végül az ifjuság felkérésére Vasváry Ferenc rektor arra kérte az ifjuságot, hogy a rendet
tartsák fenn és ne veszítsék el a józan gondolkodásukat.
Este 8 óra után a Himnusszal fejeződött be az ifjuság lelkes és a magyarságtól izzó
levegőjű nagygyűlése.
A rendőrség betiltotta a budapesti egyetemi ifjuság parlamenti felvonulását
Budapest, okt. 27. – Miután a rendőrség nem engedélyezte a egyetemi ifjuság pénteki
parlamenti felvonulását, amely alkalommal a numerus claususra vonatkozó
memorandumukat akarták átadni az országgyűlés két elnökének, a döntést az egyetemi
ifjuság megfellebbezte és még a mai nap folyamán kihallgatásra jelentkeztek a
belügyminiszternél.
Rassay Károly képviselői engedélyt kért a képviselőház alelnökétől, hogy holnap
napirend előtti felszólalásban szóvátegye az egyetemen lejátszódott eseményeket. Rassay
Károly felszólalására Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter azonnal válaszol.
Dunántúl 17. évf., 266. sz. (1927. nov. 23), 3. old.: „Vasváry Ferenc dr. rektor fegyelmi
eljárást indít a hétfői verekedésben résztvett egyetemi hallgatók ellen. Az orvos és jogkari
dékánok folytatják le a vizsgálatot.”
Pécs, nov. 22. – A pécsi Erzsébet egyetem hétfői izgalmas napja után ma teljes csend és
nyugalom uralkodott a központi épületben és a klinikákon. Az ifjúság, amelynek
többségétől távol áll a zavargás, verekedés és rendbontás, ma lehiggadtan mérlegelte a
tegnap történtek sulyos következményeit. Az ifjúság ma is azt hangsúlyozza, hogy a
bőrgyógyászati klinikán történt összetűzésre nem került volna sor, ha ezt a zsidó hallgatók
megjegyzései nem váltják ki, viszont a zsidó ifjúság a leghatározottabban tiltakozik ez
ellen, mintha a keresztény egyetemi ifjúságra becsmérlő kijelentéseket tett volna. A mára
elcsendesedett egyetemi front érdekességeiről munkatársunk a következő részleteket
jelenti:
Vasváry Ferenc dr. rektortól nyert értesülésünk szerint ma délelőtt a kultuszminisztérium
és a belügyminisztérium hívták fel telefonon a pécsi egyetem rektori hivatalát. A
kultuszminisztérium részéről Magyary Zoltán dr. miniszteri tanácsos, a
belügyminisztérium részéről Issekutz Aurél dr. h. államtitkár érdeklődtek Vasváry Ferenc
dr. rektortól a tegnapi verekedés részleteiről és a diákság hangulatáról, amelyet a fővárosi
lapok túlzott színekkel ecseteltek. Az egyetem rektora azonban mindkét minisztérium
részére megnyugtató információkat adott.
A tegnapi verekedés ügyében a rektori utasítására az orvosi és jogikari dékánok
megindították a vizsgálatot. Egyben megindult a kivizsgálása annak, hogy a zsidó
hallgatóság részéről valóban megtörténtek-e a keresztényeket gyalázó kijelentések.
Néhány keresztény hallgató ellen akiknek a részvétele a verekedésben már beigazolódott,
a rektor megindította a fegyelmi eljárást, amely kizárással is végződhetik.
A vizsgálatot rendkívül megnehezíti az ifjúság szolidaritása. A dékánoknak nem
hajlandóak megnevezni azokat, akik a verekedésben résztvettek. Sőt még a zsidó
hallgatók sem mondják be azoknak a keresztény hallgatóknak a nevét, akiket pedig név
szerint ismernek. Ez a nem várt szolidaritás rendkívül kedvező hangulatot váltott ki a
keresztény ifjúság körében.

116

Az ifjúság ma távoltartotta magát az egyetemről és így a professzorok az előadásokat nem
tarthatták meg. Ismételnünk kell, a fővárosi lapok téves információival szemben, hogy
nem a rektor adott szünetet, hanem az ifjúság demonstratíve nem jár szerdáig az
előadásokra.
Vasváry Ferenc dr. rektornak, mint a mai számunkban jeleztük, átadták az Ifjúsági
Nagybizottság tegnapesti határozatát. Az ifjúság vezetői ezzel kapcsolatban azt is
kijelentették, hogy már a hétfői verekedésért nem vállalják a felelősséget.
A mai nap folyamán az alábbi nyilatkozat közzétételére kérték fel a zsidó egyetemi
hallgatók a Dunántúl szerkesztőségét:
A „Dunántúl” című napilap 1927. évi november 22-i számában „A pécsi egyetemi ifjúság
tüntetése” c. cikkel kapcsolatban az 1914. évi XIV. tc. 20. §-a alapján kérjük a
következők közzétételét:
A hétfőn délután a bőrklinikán történtekről kizárólag felettes egyetemi hatóságainknak
tartozunk felelősséggel és beszámolóval. Azonban miután az említett cikkben több olyan
kitétel szerepel, ami alkalmas a közvélemény teljes megtévesztésére és a város annyira
kívánatos békéjének megbontására, kénytelenek vagyunk közölni a következőket:
1. Valótlan az, hogy a „zsidó hallgatók a tanterem ablakából gyalázkodó szavakat
kiabáltak a lent várakozó keresztény ifjúságra, akiket az ablakból leköptek”. Valótlanság
ezen kitétel azért, mert egyrészt ezen eljárás semmi módon nem volna összeegyeztethető
egyetemi polgári mivoltunkkal, másrészt józan meggondolás szerint is képtelenség, hogy
egy 16 főnyi kis csoport provokáljon egy 150 főnyi tömeget.
2. Valótlanság a cikk azon kitétele, hogy a „zsidó hallgatók bonckéssel várták a
keresztény ifjúságot”, amely kitétel ellen a legerélyesebben tiltakozunk.
Soraink közzétételét kérve vagyunk tekintetes Szerkeszt Úrnak megkülönböztetett
tisztelettel: a magyar király Erzsébet tudományegyetem zsidó vallású hallgatói.
A város nyugalma és az egyetemi ifjúság érdeke azt kívánja, hogy ezek a sajnálatos
incidensek meg ne ismétlődjenek. Örömmel értesülünk a keresztény ifjúság vezéreitől,
hogy az ifjúság megőrzi nyugalmát és nem engedi meg a dolgok elfajulását.
*
Ma délelőtt 10 órakor a szegedi egyetemi ifjúság a földrajzi intézetből átvonult a központi
egyetem épülte elé, ahol az egyetem bejárata előtt ujra csoportosult. A kivonult gyalogos
és lovasrendőrök zavargásoktól tartva az egyetem épületébe nem engedte be a zajongó
csoportokat. Eddig semmiféle incidens nem fordult elő. A különböző klinikákra az
ifjúságot csak igazolás után engedik be. A központi egyetem körül lovasrendőrök
cirkálnak.
Dunántúl 17. évf., 269. sz. (1927. nov. 26), 2. old.: „Vasváry rektor ma két hirdetményt
intézett az ifjusághoz”
Pécs, nov. 25. – A pécsi egyetem központi épületében és a klinikákon ma a legteljesebb
rend és fegyelem uralkodott. A keresztény hallgatók nagyszámban jelentek meg az
előadásokon, a zsidó hallgatók azonban demonstratíve távoltartották magukat az
egyetemről.
Vasváry Ferenc dr. rektor ma délelőtt hirdetményt tett közzé. Az egyik hirdetményben
nyomatékosan felhívja az ifjúság figyelmét arra, hogy az előadások önkényes nem

117

látogatása a legsúlyosabb fegyelmi vétségként minősül. Az igazolatlanul mulasztók ellen
a legszigorúbb rendszabályokat lépteti életbe. A másik hirdetményben pedig felszólítja az
ifjúságot, hogy botokkal ne járjanak előadásokra.
A zsidó hallgatók küldöttsége ma délben memorandumot nyújtottak [így] át a rektornak,
amelyben a hétfői és csütörtöki sérelmeiket foglalták össze és egyben bejelentették, hogy
hétfőig nem járnak előadásra.
Vasváry rektor válaszában megnyugtatta a küldöttség tagjait és garantálta, hogy az
egyetemen nem történhetik semmi bántódásuk, mert a rend biztosítására a legszigorúbb
altiszti igazoltatásokat rendeli el.
A zsidó küldöttség felkereste Reuter Kamilló orvoskari dékánt is, akiknek [így] szintén
átnyújtották a memorandumukat és bejelentették, hogy hétfőig távoltartják magukat az
előadásokról.
A mai nappal a Dunántúl szerkesztőségéhez több nyilatkozatot küldöttek be a legutóbbi
incidenssel kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy az ügy az illetékes fórumok előtt
vizsgálat alatt van, újabb nyilatkozatoknak helyet nem adhatunk.
Dunántúl 22. évf., 270. sz. (1932. nov. 29), 1. old.: „A pécsi egyetem ifjúsága az eredeti
numerus clausus törvény betartását kéri a kormánytól”
Az ifjúság memorandumot nyújtott át az egyetem rektorának
Pécs, nov. 28. – A pécsi Erzsébet tudományegyetem keresztény hallgatósága ma délelőtt
negyed 12 órakor az egyetem központi épületének fizikai előadótermében impozáns
keretek között tartotta meg a Magyar Nemzeti Diákszövetség rendezésében az ország
összes egyetemeivel egyidőben nagygyűlését.
A gyűlésen Schneider Béla joghallgató terjesztette elő a Magyar Nemzeti Diákszövetség
által szerkesztett egységes határozati javaslatot, amelyet a nagygyűlés egyhangú
lelkesedéssel tett magáévá. A határozati javaslatban az ifjúság kéri a kormányt, hogy a
„numerus clausus” törvényt később módosító rendelkezéseket helyezze hatályon kívül és
így a jelzett törvény a maga eredeti alakjában érvényesüljön, továbbá, hogy a külföldi
diplomák nosztrifikálásánál is a jelzett törvény arányszámai vétessenek kizárólagosan
alapul.
A leghatározottabban tiltakozott a nagygyűlés a romániai magyarellenes és
antirevizionista atrocitások ellen is
Végül az ifjúság küldöttséget alakított, amely Schneider Béla joghallgató vezetésével a
határozatot a kormányhoz leendő továbbítás végett Hodinka Antal dr. rektornak
átnyújtotta.
A rektor az ifjúság memorandumát átvette és kijelentette, hogy azt eljuttatja a
kultuszkormányhoz.
A nagygyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget és az ifjúság az egyetemi polgárokhoz
méltó rendben szétoszlott, mivel a kultuszminiszter délelőtt 11 órától 1 óráig szünetet
engedélyezett.
A debreceni egyetemen helyreállt a rend
Debrecenből jelentik. A debreceni egyetemen ma délben 12 órakor az egyetemi ifjúság
felvonult a központi épület díszudvarára, ahol a bajtársi egyesületek nevében Tóth Tibor
kerületi vezér átadta az ifjúság memorandumát Rugonfalvi Kiss István egyetemi

118

rektornak. Az ifjúság ebben a memorandumban a numerus clausus legszigorúbb
megtartását kéri. A rektor szavai után az ifjúság példás rendben szétoszlott. Rugonfalvi
Kiss István bejelentette, hogy a debreceni egyetem mozgalmát befejezettnek lehet
tekinteni, és nem kell félni attól, hogy az egyetem rendjét újabb incidens megzavarja.
Az egyetemi hallgatók küldöttsége a kultuszminiszternél
Budapestről jelentik. Az ország minden egyetemén ma délelőtt 11 és 1 óra között a
diákok távolmaradtak az előadásokról. A diákok küldöttsége délben a rektoroknál és
Hóman Bálint kultuszminiszternél memorandumot nyújtott be, amelyben kérik, hogy az
1922. évi numerus clausus törvényt teljes szövegében állítsák vissza és foglalják ennek a
törvénynek keretébe a külföldi diplomák nosztrifikálását is.
Dunántúl 27. évf., 64. sz. (1937. márc. 20), 2. old.: „A pécsi egyetem ifjúsága örömmel és
megnyugvással vette tudomásul a tanács határozatát. Pénteken délelőtt nagygyűlést tartott a
hallgatóság. Este lampionos szerenáddal ünnepelték a rektort”
Pécs, márc. 19. – Nemcsak a pécsi, hanem az összes magyar egyetemek ifjúsága is nagy
örömmel értesült arról a nagyjelentőségű határozatról, amelyet tegnap hozott a pécsi
egyetem tanácsa az ifjúság memorandumával kapcsolatban. Ennek az örömnek és
megnyugvásnak jegyében folyt le pénteken délelőtt 11 órakor a diák-nagygyűlés, amelyet
a pécsi egyetemi ifjúság vezérei hívtak össze, hogy részletesen ismertessék a hallgatóság
előtt az egyetemi tanács határozatát.
A gyűlést a Magyar Hiszekegy elmondásával nyitották meg, majd a Turul Szövetség
egyik alvezére mondott hosszabb beszédet és általános éljenzés és taps közben jelentette
be, hogy az egyetem tanácsa az ifjúság valamennyi kérését teljesítette. Hálával emlékezett
meg a rektorról, aki hosszú esztendők után végre meghallgatta az ifjúság kérését, és nem
követte elődjeinek gyakorlatát, hogy az ifjúság memorandumát a papírkosárba
süllyesztették el. Most, hogy az ifjúság mozgalmát siker koronázta, a hallgatóságra hárul
a feladat, ellenőrizze a jövő tanévben az egyetemi felvételeket, hogy a numerusz klauzusz
betartása gyakorlatilag is érvényesüljön. Majd az ifjúság szónoka Molnár Kálmán dr.
egyetemi tanár nyílt válaszával is foglalkozott. Hangsúlyozta a szónok, hogy az ifjúság
nem kételkedik a tudós professzor jóakaratában és jóindulatában, de egyes kitételeit
sérelmezi. Főként Molnár professzornak azt a megállapítását, hogy az ifjúság terrorizálta
az egyetemi tanácsot. Az ifjúság nem alkalmazott ilyen eszközöket és kívánságait kérés
formájában terjesztette a tanács elé.
Felolvasta az ifjúság szónoka Kassák Lajosnak a Népszavában megjelent és Molnár
professzorhoz intézett levelét is, amelynek egyes kitételeit a hallgatóság soraiból nagy
felzúdulással fogadták. A cikkre való hivatkozással a szónok sajnálattal állapította meg,
hogy Molnár professzor válaszát a liberális sajtó arra használta fel, hogy újabb támadást
intézzen az ifjúság ellen.
Tisztelet és hála a rektor iránt
Ezután a nagygyűlés elé terjesztették az alábbi határozati javaslatot, amelyet az ifjúság
egyhangú lelkesedéssel elfogadott. A javaslat így hangzik:
„Tisztelt Nagygyűlés! Egyetemünk ifjúságának 1937. február 25-én délelőtt 12 órakor
tartott nagygyűlésén az egyetemi tanácshoz felterjesztett memorandumunkra a Rektor Úr
Őmagnificenciája március hó 18-án az ifjúságnak a következő választ adta:

119

1. Az összes karokon a jövőben maximálisan csak a népességben elfoglalt arányszám
szerint fognak felvétetni a zsidó hallgatók, és a karok figyelme arra fog irányulni, hogy a
jelenleg túlzott százalékarány az előbb említett normális mértékre apadjon le.
2. A zsidó hallgató külföldi egyetemen szerzett diplomáját az Erzsébet tudományegyetem
egyik kara sem nosztrifikálja.
3. A bölcsészeti karra beiratkozott álbölcsészeket a jövőben csak a numerus clausus
arányában veszi fel az orvosi kar, hogy a zárt szám áthágható ne legyen.
A felolvasottak alapján az egyetemi ifjúság összes kérései teljesítve lettek. Ezzel az
egyetemi tanács a kor szellemének és az egyetemi ifjúság kérésének megfelelően
határozott, miért is mély hálánkat és tiszteletünket tolmácsoljuk elsősorban Dambrovszky
Imre dr. rektor úrnak, az ifjúság szeretett patrónusának. Köszönetünket tolmácsoljuk
továbbá a tudományegyetemi tanács összes tagjának. A T. Nagygyűlésnek javasoljuk,
hogy a Rektor Úrnak az ifjúság érdekében kifejtett munkájáért és az ifjúságba helyezett
bizalmáért, amellyel kérésünk diadalrajuttatásában segítségünkre volt, ma este 8 órakor
lampionos felvonulást rendezzünk.”
A javaslat felolvasása után percekig zúgó éljenzéssel ünnepelték a rektort, majd a
nagygyűlés a Himnusz eléneklésével véget ért.
A délelőtti diáknagygyűlés határozata alapján pénteken este fél 9 órakor az egyetemi
ifjúság zenés, lampionos felvonulást rendezett Dambrovszky Imre dr. rektor tiszteletére.
A Mailáth téren a rektor lakása előtt Örvényesi Richárd joghallgató, az Emericana
Ludovicana corporatiojának szeniora köszöntötte a rektort és tolmácsolta neki az ifjúság
háláját.
– A mai nappal ismét a békés és nyugodt munka veszi kezdetét – mondotta. – Az a
munka, amelyért annyit harcoltunk és amelyért mindnyájunk szíve dobogott.
A rektor megköszönte az ifjúság tisztelgését, majd a hallgatók díszmenetben elvonultak
és az országzászlónál elénekelték a Himnuszt.
7. Konfliktusok, atrocitások
Pécsi Est 17. évf., 127. sz. (1922. jún. 7), 1. old.: „Ébredő zsidóság vagy a zsidó ébredés?”
Pécs, junius 6. – Az ébred zsidóság vagy a zsidó ébredés adott életjelt magáról hétfőn este
a sétatéren, amikor két békésen sétáló fiatalembert egy körülbelül száz főnyi társaság
megtámadott. Az ügy históriája a következő: A Pannonia pincéjében áldomásozó, faji
jellegében meglehetősen homogén sporttársasághoz berontott két síró ifju:
– Az ébredők verik a sétatéren a zsidókat.
Erre a mintegy százfőnyi társaság felkerekedik és rohan a sétatérre.
– Ébredő vért iszunk!
– Ha ébredő, ereszd ki a belét!
– Szadista ébredők!
– Üsd a fejét!
Mikor felértek a sétatérre, borokkal nekiestek a két mitsem sejtő ifjunak. A sétatér
árnyékos fái alatt este 10 óra tájban már meglehetős sötét volt s így nagy kavarodás
támadt. Az uj Makkabeusok a nagy rohamlendület és sötétség következtében nem tudták

120

egymást se felismerni s így az „ébredőknek” szánt ütések sokszor célt tévesztettek, amit a
következő felkiáltások is bizonyítottak:
– Vigyázz, én is zsidó vagyok!
– Zsidók, ne üssük egymást! stb.
Oriási volt a tumultus. A kioszban [így] ülők egy-ketten elindultak, hogy közelebbről
lássák, mi történik. Erre a makkabeusi tábor oszlani kezdett, még pedig oly gyorsan, hogy
egyikük a botját is otthagyta az egyik „ébredő” kezei közt zsákmányul.
Ekkor már az a Pfeifer Márk dr., aki eddig hátulról leghangosabban kiabálta, hogy:
„Szedd ki a beleit, ha ébredő!” – már legelöl járt a visszavonulásban.
A két „ébredő” pedig szépen utána sétált a száz hősnek és látta őket bevonulni a Pannonia
pincébe, ahova aztán a rendőrség emberei is levonultak megállapítani, hogy kik voltak a
nap hősei, akiket aztán előállítottak.
Reméljük megkapják, amit érdemelnek 100:2 arányu vitézségükért.
Megállapítást nyert, hogy ezt az egész makkabeusi felbuzdulást az okozta, hogy a két ifju
antiszemita hírben áll. Most csak az a kérdés, hogy ezt a felbuzdulást miért tartogatták
épp mostanáig? Talán csak a nemzetgyűlési választásnak zsidóknak tetsző pécsi II. ker.
eredménye bátorította őket? Nem lesz ez korai?
Hétfőn este előfordult verekedésből kifolyólag az ÉME Elnöksége kijelenti, hogy a
verekedést mely az illetőknek teljesen egyéni akciója volt, helyteleníti s azzal nem
azonosítja magát.
Pécsi Est 18. évf., 55. sz. (1923. márc. 9), 2. old.: „Siklóson zsidó-ébredők garázdálkodnak.
Bezuzzák a keresztények cégtábláit – 3 zsidó gyermek ébred munkája”
Pécs, márc. 8. – Tudvalevő, hogy pár héttel ezelőtt megalakult az ÉME siklósi csoportja.
Az alakulás után közvetlenül a keresztény társadalom színe-java belépett az egyesületbe.
A helybeli faj társadalomnak természetesen nem volt inyére az alakulás s még
természetesebb, hogy minden lehetőt elkövetnek a keresztény társadalom inzultálására és
vérig boszantására.
Siklósi tudósítónk két feljegyzésre méltó esetről értesít bennünket:
Két bál
Nemrégiben a siklósi keresztény társadalom mulatságot rendezett a katolikus leánypolgári
iskola közreműködésével. A rendezők elkövették azt a sulyos hibát, hogy zsidókat is
meghívtak a mulatságra.
S mégis, amikor az estély megkezdődött, a villamostelepen hirtelen üzemzavar támadt.
(Persze, a telep vezetője zsidó.) z az üzemzavar a zsidó vendégek gunyolódását váltotta
ki. A hatást tehát elérték. Milyen nagyszerű látvány volt, gyertyafény mellett táncolni.
Mennyivel más volt azonban a Purim-bál! Százas égők égtek és fénylettek az ez
alkalomra rendelt csillárokban.
A zsidó ébredők
Amióta Siklóson megalakult az ÉME, a legélesebb hajsza indult meg tagjai ellen. (Ugy
látszik, az elvek tiszteletben tartását egyesek megkövetelik, de meg nem adják.)
Bojkottálják őket a zsidók. Mult csütörtökön pedig három zsidógyerek egy korcsmai
mulatozás után végigvonult az utcán és három keresztény cég tábláját és csatornáit
bezuzták.

121

Amikor felelősségre vonták őket, az válaszolták, hogy ők is ébredők, de zsidó ébredők.
A csendőrség őrizetbe vette őket s megindították ellenük az eljárást.
Dunántúl 24. évf., 1. sz. (1934. jan. 3), 3. old.: „Sárga folttal ragasztották tele tegnap a pécsi
zsidók üzleteit”
Pécs, jan. 2. – Néhány nappal ezelőtt majdnem valamennyi pécsi üzlet kirakatára apró
plakátokat ragasztottak „keresztények csak keresztényeknél vásároljatok” felírással. A
kiragasztott röplapokat rövidesen eltávolították. Néhány napig semmise történt, hétfőn
este azonban kisebb csoportok járták végig a Király utcát és minden zsidó üzlet
kirakatára egy ötpengő nagyságú sárga cédulát ragasztottak ezzel a felírással: zsidó.
Az egyik üzlet előtt megállt két érdeklődő fiatalember, a PVSK „Kiki”néven közismert
játékosa és annak bátyja. Egyikük letépte a sárga cédulát. A következő pillanatban egy tíz
főből álló csoport támadt rájuk. Úgy a futballistát, mint bátyját egy-egy üveggel leütötték.
Amikor segélykiáltásaikra rendőr került elő, a támadók szétrebbentek és eltűntek az utca
esti sötétjében.
A megtámadottak azonnal megtették a feljelentést ismeretlen tettesek ellen, de nyomozást
indított az ügyészség is a sárga cédulát előállító nyomda ellen, miután a nyomtatványon
nincs rajt a nyomda cégjelzése. A sárga cédulákat különben már eltávolították az üzletek
kirakatairól.
Dunántúl 33. évf., 183. sz. (1943. aug. 14), 5. old.: „Ismeretlen tettesek vandál pusztítása a
mágocsi zsidó temetőben”
Pécs, aug. 13. – Kegyeletsértő, vandál pusztítás történt a baranyamegyei Mágocs község
izraelita temetőjében. A mágocsi izraelita hitközség feljelentése szerint ismeretlen
tettesek az éjszakai órákban behatoltak a zsidó temetőbe és ott fejszékkel,vagy egyéb
vastárgyakkal, összetörtek több márvány síremléket, a sírokat feldúlták, a sírhalmokat
feltúrták, a virágokat letaposták.
Ezután a vandál pusztítók a temetőben lévő halottasház ajtaját kitörték és a tetőzetet
kődarabokkal erősen megrongálták. A temetőben végzett pusztítás után a tettesek tovább
garázdálkodtak a községben, ahol a zsidó imaház és a zsidó lakosok lakásainak ablakait
kövekkel bedobálták. A tettesek a zsidó temető feldúlásával és az imaház ablakainak
betörésével 7-8000 pengő kárt okoztak.
A zsidó hitközség a felháborító cselekmény miatt feljelentést tett a hatóságoknál és
egyben bírói szemle megtartását kérte a sásdi kir. járásbíróságtól. A sásdi kir. járásbírság
meg is tartotta a szemlét, a pusztításról jegyzőkönyvet vettek fel és azt a feljelentéssel
együtt a további eljárás végett megküldötték a pécsi kir. ügyészségre.
Az ügyészség intézkedik most, hogy a csendőrség folytassa le a legszélesebb körű
nyomozást a tettesek kiderítésére, hogy azok elvehessék méltó büntetésüket.
8. A zsidóság nemzetközi helyzete

122

Christlicher Hausfreund 7. évf., 40. sz. (1931. dec. 25), 7. old.: „Der reichste Jude der Welt”
Der reichste Jude der Welt, Aaron Hardoon, der Chrösus Chinas ist kürzlich gestorben.
Da er kinderlos war, nahm er 11 Knaben an; 900 Diener standen ihm zur Verfügung. 120
Häuser und viele Terrains waren sein.
Dunántúl 28. évf., 9. sz. (1938. jan. 13), 1. old.: [H.B]: „Bevándorlás?”
Az egyik hétfői újság a budapesti pályaudvaron szertett tapasztalatai alapján megírja,
hogy a nagyváradi gyorssal tömegesen jöttek Erdélyből utasok „rokoni látogatásra”. Csak
egy pár napra, mint ahogy némelyik utas mondta. De volt olyan is, aki nyíltan bevallotta,
hogy mostanában nem lehet visszamenni és bánatos hangon tette hozzá: „Itt Pesten kell
valahogy elhelyezkednünk.” Az a körülmény, hogy ezek a rokonlátogatásra érkezett
idegenek tömérdek kézipoggyásszal, hatalmas ládákkal jöttek, arra enged következtetni,
hogy a rokonlátogatás esetleg nem egy-két napig, hanem évekig is eltarthat. A liberális
vezérlap mindezt jóelőre, a Goga-kormány uralomra lépésekor megjósolta és kilátásba is
helyezte, hogy a hontalanná vált üldözöttek kénytelenek lesznek majd visszajönni a
magyarországi rokonaikhoz.
Keresztények vagyunk, tehát nem gyűlölködünk, de minden elfogultságtól és
elvakultságtól mentesen ki kell jelenteni, hogy végzetes baj lenne úgy gazdasági, mint az
ország békéjének szempontjából, ha új bevándorlók özönlenék el az országot. Amikor
itthon a munkanélküliség, a nélkülözés, a lakástalanság réme fojtogat ezreket, amikor
Brazíliába, a német munkatáborokba küldik a dolgozni akaró magyarok ezreit, amikor
minden falat kenyérre két éhes száj jelentkezik, akkor a józan önzés, a helyesen
értelmezett felebaráti szeretet azt parancsolja, hogy idegenek nem jöhetnek az országba.
Sem Galíciából, sem Erdélyből, sem zsidók, sem másfajta elemek…
S ha erre azt mondaná valaki, hogy ez gyűlölködő, elfogult, reakciós álláspont, akkor
hivatkozunk Franciaországra, amely a hazai közvélemény szerint a felvilágosultságnak, a
szabad gondolatnak, a liberális demokráciának a klasszikus hazája. S z a „humanista”
Franciaország nem akar kaput tárni a hontalanná vált romániai zsidók előtt. Franciaország
– írja az Epoque című lap – a jelenlegi gazdasági viszonyok között nem fogadhatja tárt
karokkal a kiűzötteket. Bármily ridegen hangozzák, mondja, nekünk franciáknak
elsősorban saját érdekeinket kell tekintenünk. Országunk ma már nem engedheti meg a
nagylelkűsködést. Ebben egyébként minden francia egyetért.
De nagyon figyelemreméltó az a határozott és nyílt állásfoglalás, amit ebben a kérdésben
az Egyetemes Zsidószövetség egyik vezető tagja leszögezett: „Zsidó vagyok ugyan, de
mindenekelőtt franciának vallom magamat, s mint francia erélyesen tiltakozni fogok,
hogy a román zsidók Franciaországba jöjjenek."
Ha Franciaország – amely annyira távol esik Romániától és dúsgazdag ország – ilyen
keményen elutasítja a kiutasított zsidókat, akkor ez a szegény Magyarország sem
fogadhatja tárt karokkal a bevándorlókat. Mi már bőségesen kivettük a részünket a
nagylelkűségből akkor, amikor évtizedeken át, a liberalizmus parancsára, tárt karokkal
fogadtuk a Galíciából beözönlő kazárokat. Ha a múltban nem lettünk volna olyan
nagylelkű humanisták, ha – mint a franciák – elsősorban saját érdekeinket tekintettük
volna, akkor nem lenne ma Magyarországban a zsidókérdés körül olyan éles harc és

123

gyűlölködés. Végzetesen nagy hiba volt, hogy a polgáriasult zsidó közvélemény, az egész
liberális sajtófront nem úgy gondolkozott, mint a zsidószövetség vezetője. Ellenkezőleg,
annyira szívügyévé tette az egész liberális Magyarország a galíciai bevándorlást, hogy
megkövezte, kiközösítette, a gyűlölet pergőtüzét zúdította azokra, akik a kazárok szörnyű
pusztításaira hívták fel az ország figyelmét. Emlékezzünk csak Bartha Miklósra
(Kazárföldön), Dudinszky Nesztor rután plébánosra (Rabszolgák földjén), az Egánokra,
akiket erkölcsi számkivetésbe üldözött a felvilágosult liberális sajtó azért, mert
évtizedekkel ezelőtt rámutattak azokra a veszedelmekre, amelyek azóta már
bekövetkeztek végzetes pontossággal.
Ha a polgáriasult zsidóság elsősorban magyarnak vallja magát, ha okulni akar a múltban
elkövetett bűnein, ha a hatalmi mámor el nem szédíti, akkor nem propagálhatja a romániai
zsidók bevándorlását. A pesti liberális sajtó igen rossz szolgálatot tesz a zsidóságnak, ha
nyílt állásfoglalás helyett ravasz trükkökkel, színlelt vaksággal, mellébeszéléssel akarja
bekötni a látó szemeket…
9. Érvek a zsidóság korlátozása mellett. A zsidótörvények vitája és végrehajtása
Pécsi Katolikus Tudósító 15. évf., 6. sz. (1937. jún. 1), 118-119. old.: [Dr. É.Gy.]: „A zsidóság
és a keresztényi türelem”
Magyarországon a zsidókérdés az elemi csapások tüneteit kezdi magára ölteni. Időnként
felszínre vetődik az ország életében, mindig megindulnak az akciók és a dikciók,
betörnek a fejek és a kirakatok, majd hirtelen, mint az árvíz, vagy sáskaveszedelem,
letakarodik a közélet napirendjéről. Sutba kerülnek a védekezőeszközök, (a védekezők
is), megmaradnak azonban zavartalanul a bajtokozók, a kár is, veszedelem is, és
természetesen a kérdés is, – felelet nélkül. Az ily csatazajban sajátos jelenségként szokott
megszólalni egy jól kiszámított, de szende külsejű hang, amely az időszakos küzdelem
vége felé az egyik oldalon orkánná fajul, a másik oldalon bölcselkedéssé mélyül, végül is
azonban a kérdés elodázásának eredményében újra egyesül.
A hang pedig a zsidókérdéssel szemben egy másik kérdéssel kérdez és válaszol (jellemző)
emigyen: A zsidó nem éppen olyan ember? Hol a zsidó kérdésben a felebaráti szeretet és
a keresztényi türelem?
Ez a jól irányzott kérdés már a maga mivoltában is olyan, hogy hamisan akarja
megsejtetni, illetőleg beállítani a zsidókérdésnek a komoly katolikus és keresztényi
szempontból vett lényegét. Úgy hangzik, mintha valami indokolatlan, felfújt és gyűlöletes
faji irigység vagy hatalmi féltékenység okozná a zsidókérdést. Mintha valaki csupán azt a
sajnálatos tényt kifogásolná, hogy az alig 6%-ot kitevő zsidóság e hazában a pénz és
sajtóhatalom, s ebből kifolyólag a gazdasági- és kultúrélet területének legalább 60%-át
tartja hatalmában. Mintha itt a zsidófajú ember gyűlöletérő volna szó, nem pedig egy
olyan szellemről és magatartásról, amely ravaszul és kíméletlenül rombolja a többség
isteni jogon magasabb és történelmi létét egyedül biztosító erkölcsi világát! Azaz a
krisztusi morált, s vele a sajátos nemzeti szellemét!
Ezzel a kancsal sejtéssel szemben világosan meg kell mondanunk a hangoskodóknak, de a
hiszékeny bölcselkedőknek is, hogy a keresztény társadalom nem a zsidóság pénzét és
hatalmát sérelmezi, hanem azt a módot, amellyel a zsidóság megszerzi, megtartja azt, s

124

főleg azt, ahogyan és amire ezt a gazdasági fölényét, hatalmi többletét felhasználja, –
vagy nem használja! Elmulott már ugyanis annak a naivitásnak az ideje, amikor azt
hittük, hogy a szorgalom és kitartás az a versenyszám, ahol a keresztény ember elveszti a
küzdelmet.
Éppen nem!
A keresztény termelő, iparos, kereskedő, művész azzal a zsidóság által idehozott erkölcsi
szellemmel nem bírja az iramot, amely a gazdasági és kultúrélet mezején a maga tíz
parancsolatát ebben a két szóban sűrítve érvényesíti: több haszon!
Ez az eljárás ott öldösi elsősorban a katolikus világnézetet, hogy a katolikus és keresztény
ember a jogos érvényesülés lehetősége miatt előbb-utóbb maga is vagy rákényszerül
ezekre az utakra, vagy a maga erkölcsi megkötöttségei és lelkiismereti gátlásai miatt
lekerül az anyagi és szellemi élet alacsonyabb szintjére, magával vivén azt az összetört
hitét, hogy az erkölcs csak a túlvilági életben boldogít, de itt a földön nem szükségszerűen
hasznos és előnyös.
Hogy mindez nem feltevés, hanem tény, elég ha bárki kissé körülnéz a hadiszállítók
történelmi névsorában, a kartell és tőzsdevilág vezérkari főnökei között, a valutasíberek, a
színház, mozi, orfeumok, a jólfizetett kabaréírók szenzáció ujságok berkeiben, vagy a
Színházi élet, a Délibáb agyonhirdetett szereplői között. Találni ezek között u. n.
díszkeresztényeket is, sőt (íme az eredmény!) mindig többet és többet. De a történelmi
kezdet és a fordított numerusz klauzusz a zsidóságé!
Ami pedig a hatalom gyakorlását illeti, elég ha az 1918 előtti Az Est, Világ és
Magyarország példányaiban lapozunk, amelyeknek hasábjain tervszerűen – és mint az
események mutatták, sikeresen, – folyt a taglózása mindannak, ami a kereszténységgel,
különösen az egyházzal és a nemzeti érzéssel összefüggött. A politikai hatalom terén
kitalálás-e mindaz a szomorúság és gyalázat, amely Kun Béla, Garami, Kunfi, Jászi,
Pikler, Szamuelly nevével magyar, Lenin, Trockij, Litvinov nevével világviszonylatban
összefügg?
Meddig érjen a keresztényi türelem, ha aztán egy vendégei segítségével megcsonkított
nép megkínzatása után alig másfél évtizeddel minden kommunista perben ugyanazokat az
elemeket ismeri fel s tapasztalni kénytelen, hogy a munkástársadalmát Buchinger Manók
és Mónus Illések ugyanazon marxista elveken teremtik, amelyek az őszirózsás
forradalmat s annak következményeit ránkszabadították?!
A keresztény világszemlélet valóban nem ismeri a fajtabeli megkülönböztetést sem
születés, sem bőrszín szerint. De különböztet és ítél felfogás és magatartás szerint, – mert
ez kötelessége. „Aki nincs velem, ellenem van!” Keresztényi türelem van és kell, hogy
legyen az egyes emberrel szemben. A keresztény felfogás mindig pálcát tört a személyi
erőszakoskodások felett, felszólalt az üldözések ellen. De ebből nem következhet, hogy
keresztényi türelemmel nézze hitének és eszméinek megtiprását, a lelkek kiszolgáltatását,
még akkor sem, ha ez az anyagi és hatalmi eszközökön keresztül burkoltan történik is. Ez
nem lenne kereszténység, hanem csendes vagy ostoba együttműködés az Antikrisztussal.
Hát odáig nem terjedhet a felebaráti szeretet, hogy a krisztusi elvekkel segítsünk támadni
Krisztus ellen.
A gyakorlatilag a fejére olvasott felebaráti szeretet nevében már igen sok megbocsájtó és
lovagias kézmozdulat történt a keresztény magyar társadalom részéről a zsidóság
irányában.
De hol a viszonzás?...

125

Hogy ne általánosítsunk? Tett-e már valamit a magát különbnek érző zsidóság olyan
irányban, hogy elválassza magát azoktól, akiknek magatartása és célja jogosan vonta
maga után ítéletünket? Jó lesz, ha a zsidóság a szemforgatás már kiismert harci eszközei
helyett a maga okosságát önmagára, befelé fordítja. Ha ott keresi a megoldást, ahol a
zsidókérdés gyökere van: önmagában, szellemében és magatartásában.
A keresztény társadalom addig nem tehet mást, mint változatlanul küzd a maradéktalan
keresztényi világnézet érvényesüléséért a gazdasági életben, a sajtóban, a művészetek és a
napi politika terén. Gyors megbocsájtó készségét, türelmét és megértését arra az időre
tartalékolhatja, amíg a tények sorozatából azt látja, hogy azzal Krisztusért és nem ellene
cselekszik.
Addig pedig szemeit és emlékezetét használja, nem pedig félrehangolt érzelmeit…
Dunántúl 28. évf., 117. sz. (1938. máj. 25), 3-4. old.: „Pécs város közgyűlése hódolattal
üdvözölte a 70 éves kormányzót” [A cikk nagy része a törvényhatósági bizottság üléséről
számol be, melyen a városatyák köszöntötték a 70 éves Horthyt és bizalmukról biztosították az
új kormányt. Az ülésen Mattyasovszky-Zsolnay Tibor a zsidókérdésről beszélt.]
Mattyasovszky Zsolnay Tibor a pécsi lelkiségről és a zsidókérdésről
A felszólaló nagy figyelem közben vázolta a mai politikai helyzetet, megemlékezett a
közhangulatba átültetett felelőtlen törekvésekről, amelyek még a beruházási programm
végrehajtását is veszélyeztethetik és figyelmeztetett mindenkit, hogy minden vagyon,
bárkinek a kezén legyen is, nemzeti vagyont képez és ha hozzá nem értő kezek nyúlnak
feléje, akkor annak nem igazságosabb megoszlása, hanem összeomlása és
megsemmisülése következik be. Megállapította, hogy valóban a magyar gazdasági életet
túlnyomó részben nem a keresztény magyarság tartja kezében. Ez elsősorban egyrészt a
keresztény magyarság eddigi nemtörődömségén múlott. Lehet, hogy az üzérkedéssel és
spekulációval szerzett vagyonok mások rovására való gazdagodást jelentenek, viszont
nem lehet elfelejteni azt sem, hogy új értékek termelésével is lehet gazdagodni és ez az
értéktermelés végeredményben az ország gazdagságát emeli. Amíg hiányzik belőlünk a
termelőmunka megbecsülése, addig óvatos kézzel szabad csak hozzányúlni a gazdasági
élet átszervezéséhez, mert saját hibáinknak mások rovására való írása olyan önámítás,
amely keserű felébredést okozhat.
Beszédének további folyamán Pécs lelkiségéről szólt. Kiemelte, hogy ebben a városban
sohasem talált termékeny talajra az uszítás, a felekezeti gyűlölködés, mert ebben a
városban mindig a keresztény és nemzeti irányzat tartotta kezében a hegemóniát. A helyi
pénzintézetek, a gyáriparunk csaknem száz százalékosan keresztény kézben van. És Pécs
kulturális, tudományos s társadalmi életére sem volt befolyással a zsidó szellem.
– Sőt állíthatom azt is – mondotta –, hogy a zsidóság talán sehol sem illeszkedett be
annyira a keresztény magyar erkölcsi és közéleti felfogásba, mint itt Pécsett. Ezért a pécsi
példa irányt mutathat az egész ország számára.
Örömmel emlékezett meg arról, hogy az új kormánynak Pécs városa adta az erőskezű
belügyminisztert, aki hivatott arra, hogy rendet és biztonságot teremtsen minden
felforgató törekvéssel szemben. Megemlékezett a miniszterelnök programmjáról is, amely
megnyerte a lelkeket és a magyarság bízik abban, hogy a nagyszabású programmot a
kormány száz százalékban végre is hajtja.

126

A tetszéssel fogadott beszéd után a közgyűlés a polgármester javaslatát egyhangúlag
elfogadta és elhatározta, hogy az Imrédy-kormányt táviratilag üdvözli.
Dunántúl 29. évf., 4. sz. (1939. jan. 5), 2. old.: „A második zsidótörvényjavaslat indoklása. »A
kitérés a zsidóknál nem hoz változást«”
Pécs, jan. 4. – A magyar közvéleményben különböző híresztelések terjedtek el a
karácsony előtt benyujtott zsidó törvényjavaslat indoklásáról. Illetékes helyen ezekkel a
híresztelésekkel szemben most szükségesnek látták a hiteles indokolást közzétenni,
amelynek főbb szempontjait az alábbiakban ismertetjük:
A törvényjavaslat indokolása az általános részben behatóan kifejti hogyan alakult ki
Magyarországon a zsidóság különösen nagy arányszámban. Eszerint Magyarország a
keleti és a nyugati zsidóság között mintegy átmenetként fekszik és valósággal vándorútja
a nyugatiasodó zsidóságnak. Ez az átvonuló zsidóság még nem vetkőzte le keleti jellegeit
és csak részben vette át a nyugati kultúrformát. Innen magyarázható, hogy Magyarország
a nyugati államokhoz még csak nem is hasonlítható helyzetben van zsidóságával
szemben. A tősgyőkeres magyar zsidóság a beszivárgókkal annak különleges sajátosságai
ellenére túlnyomórészben közösséget érzett s ezzel az ellentéteket még csak fokozta.
Súlyosan esik latba az is, hogy a kitérés a zsidóknál nem hoz változást, vagy csak nagyon
ritkán. A tűzharcosi minőség hadkitüntetettre szóló átváltozását a tűzharcos jogosultság
igazolása körüli visszaélések tették indokolttá. Emellett a honosítási és állampolgársági
kérdésekben is több ízben bűncselekményeket vagy fegyelmi vétségeket követtek el. A
köztisztviselői pályától azért tiltja el az új törvény a zsidókat, mert a zsidóság
általánosságban nem tud elvonatkoztatni a különleges zsidóérdekektől abban a
mértékben, amint azt a különös tárgyilagosságot és odaadást kívánó közszolgálati viszony
követeli. A zsidók külön szavazati jogát azért kíváják [így] biztosítani, hogy sajátos
szempontjaikkal ne zavarják meg a nagy nemzeti akaratmegnyilvánulások nemzeti
jellegét. Hogy pedig virilis úton nem lehetnek tagjai a törvényhatóságnak, erre azért van
szükség, hogy gazdasági erejének révén a zsidóság aránytalanul túlsúlyba ne kerülhessen
ezen a téren.
Megállapítja a javaslat indoklása, hogy a zsidóság Magyarországon a kereskedelmi és az
ipari pályák elözönlése és ezek révén a gazdasági hatalom megszerzése után az ország
szellemi irányításában is befolyáshoz jutott. Szinte teljes mértékben hatalmába kerítette a
sajtót és ezzel a hatalommal különösen Budapesten a forradalmak letörése előtti
időszakban teljes zsidó befolyást és irányítást juttatott érvényre. A forradalmak után
ugyan némi haladás következett be a tiszta népi és nemzeti érdekeket szolgáló sajtónál,
nyilvánvaló azonban, hogy a nemzeti sajtókérdés megoldása törvényhozási intézkedés
nélkül lehetetlen. Hasonló volt a zsidóság térfoglalása a sajtó mellett a művészetek terén
is, így elsősorban a színművészetben és filmművészetben, ahol ugyancsak nemzeti érdek
a zsidó szellemiségnek kellő mértékre való leszállítása, annál is inkább, mert e
művészetek a zsidó szolidaritás közismert erejével túlnyomórészt a saját fajtájához
tartozókat juttatta a sokszor ezeknél értékesebb nem zsidó művészek háttérbe szorításával
is érvényesüléshez.
A részletes indoklás a nem említett szakaszokhoz is hosszas érveket fűz.

127

Dunántúl 29. évf., 32. sz. (1939. feb. 9), 6. old.: „A pécsi izr. hitközség állásfoglalása a
zsidótörvény ellen”
A pécsi izr. hitközség február 6-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen határozatot
hozott a II. zsidótörvényjavaslat ellen. A határozat „tiltakozó szavát emeli a zsidójavaslat
és annak igaztalan indoklása ellen.” A javaslatot az alkotmányba és a jogegyenlőség
elvébe ütközőnek tartja. Ellenkezik ez a javaslat – mondja a tiltakozó határozat – az
emberi igazsággal, az isteni törvénnyel és a magyar szellemmel. Ezután rámutat a
panaszos tiltakozás a pécsi zsidóság történetére, a szerb megszállásra és arra, hogy a pécsi
zsidók mindig magyarok voltak és azok is maradnak.
Dunántúl 30. évf., 7. sz. (1940. jan. 11), 5. old.: „A mohácsi 400 hold zsidó birtokra 800
igénylő jelentkezett”
Mohácson éppúgy, mint Pécsett, tömeges igénylés érkezett a zsidókézen lévő földekre. A
városháza által elvégzett összeírás szerint mintegy 400 hold föld van a mohácsi zsidók
kezén. Erre a birtoktestre nem kevesebb, mint 800 igénylés érkezett. A jelentkezők a
legkülönbözőbb társadalmi rétegekből kerültek ki. Van közöttük napszámos, kisiparos,
kisbirtokos, sőt olyan jómódú gazda is, aki 50 holdat kért és bejelentette, hogy a vételárat
hajlandó azonnal kifizetni. Az illetékes hatóságoknak mindenesetre nehéz dolguk lesz a
rengeteg igénylő közül a legérdemesebbek kiválogatásával.
Dunántúl 31. évf., 194. sz. (1941. aug. 27), 1. old.: „Félmillió hold föld”
Bárdossy László miniszterelnök parlamenti bemutatkozó beszédében egyik legfontosabb
magyar problémának jelölte meg a földkérdés megoldását. Bejelentette, hogy a kormány
különösen és elsősorban a zsidók tulajdonában levő mezőgazdasági ingatlanok
felhasználásával – amennyire csak lehet – gyorsítani kívánja a földbirtokpolitikai törvény
végrehajtásának az ütemét.
Bánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter júniusban adott nyilatkozatában
kijelentette, hogy a zsidó birtokok átvételének meggyorsítását nemzeti érdeknek tartja s
gyorsítani fogja e birtokok igénybevételét. Júniusi hivatalos jelentés szerint az addig
átengedésre kötelezett zsidó birtokok összes területe150 ezer kat. hold volt, s ugyanakkor
közölte a földművelésügyi miniszter, hogy rövid időn belül nagy területre hoznak
átengedésre kötelező határozatot.
Az azóta eltelt két és félhónap [így] újból arról győződhetett meg a magyar társadalom,
hogy a Bárdossy-kormány nem az ígéretek kormánya, mert amit ígér, azt valóra is váltja,
s minden téren a magyarság megerősödésén dolgozik. Így nagy lendületet vett a
kormányzatnak a zsidó birtokok magyar kézre juttatására irányuló földbirtokpolitikai
tevékenysége is. Ez év júniusa óta ugyanis a földművelésügyi miniszter több mint
negyedmillió kat. hold zsidóbirtokra hozott átengedésre kötelező határozatot. Ezzel tehát
a zsidótörvény hatálybalépése – 1939 szeptember – óta napjainkig az átengedésre
kötelezett zsidóbirtokok összes területe jóval meghaladja a 400 000 kat. holdat. Miután

128

pedig egy évvel ezelőtt több mint 600 ezer zsidó kézen volt az országban, ma már –
midőn az átengedés terén nagy léptekkel haladunk a félmillió hold felé – az összes
zsidóbirtokok területének csaknem háromnegyede – 70 százaléka – újból a dolgos
munkás magyar nép kezében van.
Ez a szép eredmény azonban nem jelent megállást. Amint a földművelésügyi miniszter
legutóbb kijelentette, a kormány arra törekszik, hogy az év őszén nagyobb arányban
vegyék át a földet a zsidó tulajdonosoktól s a birtokbahelyezés minél gyorsabban
megtörténhessék, bár ezt a folyamatot a zsidóbirtokosok igyekeznek késleltetni és a
földművelésügyi miniszter átengedésre kötelező határozatát a törvényadta lehetőségek
kihasználásával a kir. ítélőtábláknál megpanaszolják. Ez a késleltetés azonban csak ideigóráig húzhatja az átadás terminusát, annyira, hogy minden gátló körülmény mellett is
közelebbről az átengedésre kötelezett birtokok a magyar kisemberek kezébe jutnak. Ezért
hoz a kormány a föld népének megerősítése érdekében a háború alatt is hatalmas
erőfeszítéssel súlyos áldozatokat. Ennek a nagy munkának a befejezésével azé lesz tehát a
magyar föld, aki megműveli s aki, szükség esetén, meg is védi.

129

Simon Attila

A szlovákiai katolikus és evangélikus sajtó viszonya a
zsidókérdéshez
(1919‒1944)
N° 1) Kalina, Ján: „Nový svet”42

42

Duchovný pastier 1924. febr. 1, pp. 29-31.

130

131

132

N° 2) „Ak nie Palestina, tak teda Birobidžan, alebo Magadaskar”43

43

Slovák 1937. márc. 25, p. 3.

133

N° 3) „Či bol Kristus socialistom alebo komunistom?”44

44

Katolická jednota 1922/8, pp. 113-116; 1922/9, pp. 129-135.

134

135

136

N° 4) „Židovstvo – otvorená rana Slovenska”45

45

Katolická jednota 1920/9, pp. 6-11.

137

138

N° 5) „Moralkoholizmu”46

46

Slovák 1922. okt. 11. pp. 1-2.

139

140

N° 6) „Židia na Slovensku”47

47

Slovák 1921. szept. 8, pp. 1-2.

141

142

N° 7) „Verbujú Maďarov proti Slovákom”48

48

Slovák 1923. okt. 24, p. 3.

143

N° 8) „Slovenským Židom”49

49

Slovák 1927. szept. 18, p. 1.

144

N° 9) „Čo hovorí Písmo sv. o židovskej otázke?”50

50

Duchovný pastier 1940/1-2, pp. 22-28.

145

146

147

148

149

150

151

N° 10) Dr. Štefan Zlatoš: „Kresťanská spravodlivosť a židovský zákon”51

51

Slovák 1939. máj. 7, p. 4.

152

N° 11) „Štát musí vyradiť Židov z hospodárskeho a verejného života”52

52

Slovák 1939. febr. 10, p. 1.

153

Bajcsi Ildikó

Református sajtócikkek a (cseh)szlovákiai magyar sajtóban
(1918‒1938)

N° 1) Zajdó László: „Két könyv a bolsevizmusról”53
Két könyvet olvastam legközelebb közvetlenül egymás után. Az egyik nagyon régi; olyan
idős, mint az ujtestámentom, tehát- majdnem kétezer éves. Ezt Flávius József
(JosephusFlávius) zsidó történetíró irta, aki pap volt Jeruzsálemben, s mikor kitört a
rómaiakkal a zsidó háború, a galileai zsidó csapatoknak egyik főparancsnoka lett. Mint
szemtanú írta könyvét, melynek' cime: „Flávius József ókori héber történetírónak, a
galileai zsidó hadak főparancsnokának, A zsidó háborúról is Jeruzsálemnek Titus caesar
által ostrommal történt beviteléről irt hét könyve".
A másik könyv nagyon fiatal; 1925-ben lett kiadva, irtaSarolea Károly edinburghi angol
egyetemi tanár. A könyv cime; „Szovjet Oroszország, vagyis tapasztalatok SzovjetOroszországban.
Aki a bolsevizmust alaposan megakarja ismerni, annak ajánlom, hogy olvassa el ezt a két
könyvet.
A régi könyvből azt tudjuk meg, hogy Jeruzsálem ostromakor Krisztus után 72-ben a
boisevistákatZélótáknak hívták; Jeruzsálem legaljasabb csőcselékéből és a vidékről
Jeruzsálembe menekült rablókból állott a zélóták serege. ,Ezek Jeruzsálemben a legfőbb
hatalmat magukhoz ragadták és olyan borzasztó rémuralmat gyakoroltak a saját
honfitársaik felett, hogy ahhoz képest a szovjet népbiztosok uralma még türelmesnek
mondható. Az összes utakon rakásszámra hevert a végtelen számú halott, akiket
lemészároltak és azokat eltemetni se engedték, hanem a nap heve alatt hagyták elrohadni
a halottakat. Minden emberi jogot lábbal tiportak, kinevették még az istenségei is és a
prófétáknak a kijelentései felett mint silány mesék felett gúnyolódtak. Rablási vágyuk
kielégíthetetlen volt és folytonos házmotozásokat rendeztek. Férfiakat meggyilkolni és
nőket bántalmazni mulatságnak tartották. Mikor a véres zsákmányból — mondja Flávius
József — már megtöltötték a bendőjüket, a dobzódásnak hevültek neki. Felfodorították a
hajukat, női ruhába öltözködtek, illatszerekkel kenték- fenték be magukat és hogy
külsejük minél jobban tessék, kifestették a szemöldökeiket; szertelen trágárságukban
mindenféle aljasságokat űztek és piszkos, gaztetteikkel az egész várost beszennyezték.
Táborhelyükké a templomot tették, melynek kincseiből bőven telt nekik mindenre; mert a
templom ékességeit és kincseit elprédálni ők nem tartották istentelenségnek. Egymás
között három pártra szakadtak s rettenetes harcokat vívtak egymás ellen s a Jehova fényes
53

Szeretet 1926. máj. 10, 5-6. old.

154

szent temploma egészen be lett mocskolva a vérontástól. Ez volt a templomban az a
pusztító utálatosság, melyet Krisztus Urunk megjövendölt. Isten templomának
csarnokaiban egy tóvá folyt össze a mindenféle holttetemeknek vére. A tele lévő
gabonaraktárakat és egyéb szükségleti cikkek raktárait felgyújtották; úgy hogy majdnem
az összes gabonakészlet elhamvadt, amely az ostromlottaknak több évre elégséges lett
volna: elvégre is éhínség folytán esett el a város. A zéloták a várost, terror alatt tartva a
népet, mint valami nagy testet marcangolták. Nagy félelem és a legiszonyúbb rettegés
fogta el az embereket; a félelem azonban torkukra forrasztotta a jajveszékelést. A zéloták
pedig a rakásra felhalmozódott hullákon tipródva harcoltak s az emberölésnek vagy a
kegyetlenkedésnek semmiféle módját el nem mulasztották. Mikor az éhínség
beköszöntött, betörtek a házakba és erőszakkal elvették a lakosok utólsó darab kenyerét
is. Nem könyörültek sem az ősz fejnek, Sem a csecsemőnek; a kisgyermekeket felkapva a
földhöz vagdalták. A legkegyetlenebb kinzásmódokat találták ki, csakhogy élelmiszereket
hajszolhassanak fel; a szerencsétleneket — hegyes pálcikákat veregetve testükbe —
megkínozták; többeknek olyan kínokat kellett elszenvedniük, amelyeknek még csak a
puszta hallása is borzalmat kelt, csakhogy egy kenyérnek a náluk léteiét bevallják, vagy
egy maroknyi eldugott lisztnek a hollétét megmondják. Pedig ezek a kínzó hóhérok
maguk nem is koplaltak, hanem csak azért dühöngtek így, hogy maguknak mindig 6
napra előre beszerezzék az eleséget. A legtekintélyesebb és jobbmódu embereket hamis
vádak alapján kivégezték, hogy vagyonukat maguknak megszerezhessék! A házakat
kirabolva, a legyilkoltak ' hulláit is kirabolták, leráncigálva a lepleket a holttestekről,
vigyorogva mentek ki a házból; a holttesteken kardjaik] élességét próbálták ki; akik még
lélegzettek a halldoklók közül, azokat kardjaikkal össze-vissza vágdalták. Mikor már
kiállhatatlan volt Jeruzsálem utcáin a hullabűz, a holtakat a várost védő falakról]
ledobálták a völgybe és a hegyoldalra; mikor ezeket a várost ostromló római fővezér Titus
meglátta és látta azt is, hogy miként folyik le a hegyoldalon a rothadásnak indult
hullákból vastagon a geny, felsóhajtott és kiterjesztett karokkal Istent hívta fel
tanúbizonyságul arra, hogy ez nem az műve.
Amikor már nem volt mit rabolni a néptől, a szentségtörésre adták fejőket; elszedegették
a templomból a sok kegyadományt, az istentiszteletnél használatos edényeket, kelyheket,
tálakat, asztalokat, kanócokat. Szóval annyi gazságot követtek el a zéloták, ezek az ókori
bolsevisták, hogyha a rómaiak még késlekedtek volna a gonoszak ellen jönni, — mondja
Flávius — úgy vagy a föld nyílt volna meg, hogy nyelje a várost, vagy vízözön pusztította
volna el, vagy pedig tüzes menykő gyújtotta volna fel, mint Sodomát, mert istentelenebb
nemzedéket hordozott hátán a Sodomabelieknél. A római hadsereg, mint Isten ostora,
elfoglalta Jeruzsálemet, a templomot felgyújtotta, a várost lerombolta, a zélotákat kardélre
hányta.
A másik könyv a mai Szovjetoroszországról szól. Mintha a 2000 év előtti zélóták
támadtak volna fel és ők ragadták volna kezükbe a szerencsétlen orosz nép feletti legfőbb
hatalmat A lelkület, mely hajdan Jeruzsálemet elpusztította, jelenleg pedig Oroszországot
fojtogatja, egy és ugyanaz. A jeruzsálemi zélóták vér szerinti utódai az orosz bolsevisták
vezérei. Akik vérre és hatalomra szomjuhozva nem kegyelmeztek a saját honfitársaiknak
sem, azoknak hasonló lelkű utódai hogy könyörülnének az idegen nemzetiségű
embereken?! Megismerhetjük e könyvből azt a rettenetes elszegényedést, mely
Oroszországon erőt vett A szegénység általános és nyomasztó; a lakosság túlnyomó része
rongyokban jár. Moszkvában a nyomor és piszok mindenhová betolakszik. Megszűnt a

155

személy- és vagyonbiztonság. A nemzetközi vonatot is kirabolják. A követségeken
éjjelenként a követség tagjai állanak őrt. A mulató helyek tele vannak részeg emberekkel,
éjjel az uccák ezer és ezer kolduló gyermekkel és asszonnyal. A proletár szennyben ét
nyomorban él; de az intelligens osztály helyzete még szomorúbb. Cári ezredesek és
tábornokok az uccasarkon koldulnak; úgyszintén a középosztály és főnemesség többsége
is koldulással vagy a legterhesebb testi munkával tengeti életét
A keresztyén vallás tilalmas dolog Oroszországban; az Antikrisztus köztársaságában még
az iskolás gyermekektől is megkövetelik, hogy nyilvánosan hitet valljanak az ateizmus
(istentelenség) mellett Egy templom homlokzatára a szovjethatóságok ezt a felírást
helyezték el: „A vallás a nép ópiuma. Vagyis a vallás nép butító, rajongó és tönkretevő,
álmokba merítő szere, Trockij pedig egy könyvében a mozit ajánlja a keresztyén méreg
ellenszerének.
A termelés siralmas állapotban van. A gazdasági terményekért nevetségesen alacsony
árakat fizetnek. Ezért a földművelő nép nem hajlandó terményeit a piacra vinni. Emiatt a
bolsevista vezetők hadjáratot indítottak a makacs földművelők ellen. Falvakat égettek fel,
túszokat szedtek, terrorcsapatokat küldtek a nép nyakára. De a földművelők mindezek
dacára csak annyi főidet voltak hajlandók megművelni, amennyi saját szükségletüknek
fedezésére elegendő volt. Emiatt a megművelt terület rohamosan csökkent, az
élelmiszerek elfogytak; a katasztrófát még az is növelte, hogy abban az időben, mikor a
mezőgazdasági termelés csaknem teljesen megszűnt, egymás után nagy szárazság és több
rossz termés következett be. így Oroszországban a nép milliói (10 milliói) pusztultak el
éhínség következtében.
Mindez előrelátható volt, mert agrárállamban a földművelőké a végszó. A bolsevista
diktátorok kénytelenek voltak magukat megadni. 1921. március havában Lenin
nyilvánosságra hozta „új gazdasági politikáját” Elismerte, hogy a kommunizmust nem
lehet megvalósítani, helyreállította a magántermelést és a magánkereskedelmét. De furcsa
vége lett Oroszországban a kommunizmusnak. Ez a kudarc azonban 10 millió ember
életébe került Kézzelfogható borzalmas tanulság ez, mely örök időkig óva inti a világ
szocialista álmodozóit hasonló kísérletezésektől.
Az ipar is pang Szovjetoroszországban. A gyárak kapui zárva vannak. A közszükségleti,
ruházati cikkek árai elviselhetetlenek. Hivatalnokok és naplopók milliói élősködnek a
népen.
A közlekedési utak elromlottak; a középületek elhanyagoltak; a könyvek
megvásárolhatatlan drágák; a szabad sajtó elnyomva.
Minden kommunista ellensége a vallásnak, az egyháznak és Jézus Krisztusnak. Az
elvtársak kötelessége tiszteletlen maga viseletét tanúsítani a keresztyén vallás hirdetőivel
és a keresztyén vallás jelképeivel szemben.
A papokat koldusbotra juttatják s minden az egyházat bomlasztó mozgalomnak pártját
fogják. Ennek dacára a vallási élet hatalmas fellángolást mutat. Mikor az orosz főpap
Moszkva valamelyik negyedében isteni tiszteletet tart, olyan tömeg kíséri útján, hogy a
villamos közlekedés szünetelni kénytelen. A templomok tömve vannak buzgó
gyülekezetekkel. Az emberek 1 tömegesen tódulnak a vallásos-estélyekre, hol vitákat
rendeznek vallásos kérdések felett. A vita éjfélig — sőt tovább is eltart, s a vitában papok,
munkások, föld-művelők és szellemi munkások is részt vesznek. A hallgatóság
visszafojtott lélegzettel figyel, olykor-olykor viharos taps zug át a termen vagy hangos
tiltakozás és a hallgatóság nagy része a vörös őrség jelenléte ellenére nyíltan a nemzeti

156

egyház mellett foglal állást. — Egy vallásos estén a Kerenszky kormány egyik volt
hivatalnoka felszólalt az egyik püspök után és védeni kezdte a szovjet kormányzatot. De
nem volt szerencséje, mert hangosan félbeszakították és a gyűlés után sietve megugrott,
nyomában a felzudult tömeggel. Az egyház a 7 esztendős megpróbáltatás után közel
került a nép szivéhez. A papság tekintélye régebben csökkent, mert közel állt a zsarnok
cári uralomhoz, ma azonban vértanúi vérében megtisztult. Az egyház régen a politikai
szolgaságnak volt eszköze, ma már a hitetlenek is azt mondják, hogy Oroszországban az
egyház lesz a nemzeti felszabadulás, az újjászületés eszköze. — Mert nincsen olyan
egyház, mely Őszintén elismerhetné, vagy épen támogathatná azt a kormányt, amelynek
nyíltan bevallott célja a keresztyénség eltörlése. Kimutatja a tudós szerző a rettenetes
terror gyümölcseit; a ma terialismus lealacsonyító hatásait; kimutatja, hogy a bolsevisták
1923 végéig 28 püspököt, 1219 papot, 6000 tanárt és tanítót, 9000 orvost, 54.000
katonatisztet, 260.000 közkatonát, 70.000 rendőrt, 12.950 föld- birtokost, 355.250
szellemi munkást, 193.290 testi munkást és 15.100 földművelőt végeztek ki. A cárt és
családját szintén ők mészárolták le Jekaterinburg egy sötét pincéjében.
Megállapítja a tudós szerző, hogy a zsidók nagy szerepet játszottak a bolsevizmus
legkegyetlenebb megnyilvánulásaiban és a bolsevista vezetők túlnyomó része zsidó. Ami
Szovjetoroszország tanügyét illeti, az is óriási mértékben lezüllöt, az erkölcsi állapotok
pedig olyanok, az iskolákból a leányok a kórházak szülészeti osztályába kerülnek. — A
tanítványok istentagadók; az iskolai társaskörükbe csak azok kerülhetnek be, kik
nyilvánosan megtagadják a keresztyénséget. A tanulóknak templomba menni nem szabad;
egy kis fiút azért csaptak ki az iskolából, mert az édesanyja egy szép cipő vételével
rávette arra, hogy vele templomba menjen. — Az iskolák főcélja az, hogy a
bolsevizmusnak ügyes agitátorokat neveljenek.
Előadja a szerző, hogy milyen nagy propagandát fejtenek ki az orosz bolsevisták az egész
világon, minden országban, hogy a föld népeit világforradalomba vigyék; előadja, a
zsidóság szerepét a bolsevizmusban és megállapítja, hogy valamennyi bolsevista
forradalom irányítója — akár Budapesten, akár Bajorországban — mindig és mindenütt
zsidó volt, tehát a világforradalom irányitói is zsidók. Aztán cáfolja azt, mintha a
bolsevizmus az egész zsidóság összeesküvése volna a keresztyén civilizáció ellen és azt
ajánlja, hogy válasszuk külön a zsidóság zömét a bolsevizmustól és annak gaztetteitől és
csak a zsidóság egy elenyésző kisebbségét tartsuk a világforradalom mozgatójának.
Jósolja az antiszemitizmus roppant elterjedését és azt, hogy ez a zsidóságra nézve
végzetes pogromokra fog. vezetni, ha a Népszövetség védelme alatt valahol KözépAzsiában meg nem alakuló zsidó állam, — a ahová a pogrom elkerülhetetlen veszélyének
kitett zsidó — tömegeket ki nem telepítik.
Jósolja végül azt is, hogy Oroszországban a bolsevizmusnak egy hatalmas katonai
forradalom fog véget vetni.
Tanulságos és mélyen megrázó mind a két könyv; ajánlom minden komoly keresztyén
figyelmébe. Ajánlom pedig Varga Lajos egyháztörténetirónak a kommunizmusra
vonatkozó figyelmeztetésével, aki egyháztörténelmi nagy művében ekként értékelte a
kommunizmust: „A kommunisták az ujabb időben ismét életjelt adtak magukról a párisi
kommün céltalan, őrült gyújtogatásában és vad rombolásában. De ha ennek az iránynak
ilyen az érett gyümölcse, akkor a műveltség barátai részéről nem várhatnak egyebet, mint
kárhoztatást, mint élet-halál harcot az utolsó emberig.

157

N° 2) Narancsik Imre: „Zsidók áttérése”54
A mi krisztusi szent Egyházunk megkapta a misszió nagy parancsát: „Menjetek szét e
széles világra és kereszteljetek meg minden népeket". Ezért áldoznak oly sokat a
pogányok megtérítésére messze országokban. így a zsidókat is szeretettel fogadjuk és
szívesen vezetjük be őket az Ur Jézus Evangéliumába. Azonban rendnek kell lenni e téren
is. Meg kell tartani a fél éves előkészítést, mely alatt nemcsak az ágendázók kátéját kell
megismerni a hozzánk térőnek, de megtanulni is, hanem be kell vezetni e kedves lelkeket
a teljes Szentírás ismeretébe. Hogy megértsék az Igét. Ezért velük a tanítás és magyarázás
mellett bibliaórát is tartunk. Bevezetjük őket a keresztyén imaéletbe. Hogy imádkozó
keresztyénekké váljanak. Ráneveljük őket a „saját lelki lábukon való járásra". Azután
megvetétjük velük a teljes Biblián kívül a Szikszay imakönyvet, amelybe szintén
bevezetjük mindnyájukat és zsoltáros könyvet is szerzünk be nekik. Megmagyarázzuk az
énekeinket, az ünnepieket, stb. Hátul az imákat is és megmagyarázzuk a fontosabb
zsoltárokat és dicséreteket. S amikor fél év után látjuk a templombaj érésükön,
kegyességükön a komoly szándékot, akkor hitvallást (ágendázást) tesznek a presbitérium
előtt. Ha a presbitérium jónak látja a felvételt és felhatalmazza a lelkipásztort a
keresztelésre, akkor mindig templomban, gyülekezeti istentiszteleten (lehetőleg vasárnap
délelőtt) megkereszteljük a hozzánk jövő zsidót: de előbb a gyülekezet előtt is
bizonyságot kell tennie arról, hogy Jézus Krisztus az igazi Messiás és hogy ő is csak az
Úr Jézus által hiszi bűnei bocsánatát és az őrök életet. Ezután a keresztelés következik,
melyet a gyülekezet felállva néz végig. Így vesszük fel a hozzánk megtérő kedves
lelkeket az Isten népe közé, az Úr Jézus Egyházába. Végül beírjuk a megkereszteltek és
az áttérők anyakönyvébe.
Negyedikes gimnazista koromban a stilisztikánk egy teljes, de annál sápadtabb Sík
Sándor-versen mutatta be a helyes modern magyar lírát és ugyanott idézett egy-két strófát
rosszakaratúan Adytól vagy Tóth Árpádtól. Ez volt a talajától elszakadt és megátkozott
irodalom bemutatása.
Az eljárás ma is megvan. De mennyire groteszk lenne, ha valamelyik főirástudónk ezzel
intézné el ma is Móricz Zsigmondot még! »Móricz? Ki ez a zsidó? Pedig
mindentudóságokban kitelik tőlük. Hallottam a destruktív szót utálattal, gyűlölettel,
félelemmel kimondani. Pedig nem szolgál rá — nálunk nem.
Az értelme: új, modern, korszerű, de leginkább találó rá az ellentétje - konstruktív.
Jelzi: a magyar indexre kerülést, a nem ismerést, hajszát a személy ellen. A fegyverrel
némaságra kényszeritett énekes ép úgy destruktív, mint Balassán át mindazok máig, akik
a magyar irodalmat jelentik és adták. Kivétel nincs.
Azt gondolom azért, hogy nem szégyenli senki ezt a pokoli pecsétet. Az erősek jele lett,
akiknek az a feladatuk, hogy építsenek. Minden építés egyszersmind rombolás is.
A destruktiveink azok, akiknek nem kell céh, akik számításba jönnek, akik a magyar
irodalom képviselőt Nem irányváltoztatás, csak a speciális magyarnak feltörése ők.
Mindig egyirányúan.
Látják a földjüket és a népüket, szeretik a próféta ostoros keserűségével. Tragikumuk:
nem tudnak megalkudni, csak szórakoztatókat mondani. Jellemzőjük: éreznek, dolgoznak,

54

Baráti Szó 1. évf., 1930. okt. 14.

158

hisznek. Alkotnak. Móra Ferencet olvasom, aki szintén destruktív. A szegény emberek
írója, ez avatja azzá.
Az örökös ver sacrum hazájából gondol a magyar föld márciusára.
Ahogy minden destruktivot, ezt is gyötri a vágy földje után, valami kényszerűség vonja
hazafelé.
Móra is érez és vele éreznek mind A tengerparton eltemeti a kimúlt sirályt és ezzel a négy
Zrínyi-sorral ellátott márványtömböt tesz takaróul föléje :
»Isten holt madarát Isten holt magyarjaősi pogány módon fövénybe kaparja, Keserű
szívét is melléje takarja, Keserű tőnek is lehet édes sarja.«
(Beszélgetés a ferde toronnyal.. B.- pest, 1927. 66. 1.)
Legjellemzőbb ez a keserűség rájuk. Tudom, hogy mi vési szájuk mellé azt a kettős
vonást.
Aki pedig dokumentumot akar, hogy mit is tesznek — olvassa el a könyv utolsó lapjait
242-től kezdődően. Meglátja és hallja a magyar robinzonádat.
Sorsuk és tragédiájuk „keserű tő” — de értsük meg: vetésünk, munkájuk nyomán sarjad.

159

N° 3) Sz. n.: „c. n.”55
A millennisták szektáját az amerikai RusselTaze Károly alapította 1881-ben. Munkáját
azzal kezdte, hogy a Biblia különösebben az ótestámentom történeti adatait
összefügésükből kiszakítva jövendőmondás céljaira használta, s a hirdette, hogy Krisztus
nemsokára megjelenik, megkezdi ezeréves uralmát e földön. Első dátum 1874 volt, a
második pedig 1914, amikor a világháború kezdődött, amely körülményt Russel a maga
javára ügyesen ki is használt. Követői magukat biblia tanulóknak is nevezik. A Russel
utóda Rutheford lett, aki Krisztus eljövetelét 1925 őszére várta.
A millennistáknak Krisztus ezeréves uralmán kívül nagyon kevés keresztyén jellegű
tanításuk van. Még csak az apostoli hitformát fogadják el. Azt mondják, hogy az igazi
megváltó Mihály arkangyal, s Jézus Krisztus csak az emberi alakja volt. A
millennizmusban Krisztussal csak a millennisták fognak élni, a többiek elpusztulnak.
Szerintük nincs bűn, nincs kárhozat, nem lesz végítélet, a föld is őrökre megmarad!
Tanaikat jövendöléseiket főként az ótestámentomra építik. A két fundamentális
keresztyén tanítást: a Szentháromságról és a feltámadásról szóló tant elvetik. Úgy hogy
ezek után egészen jogosan felmerül az a kérdés, hogy vajjon a millennisták szektáját
lehet-e még egyáltalán a keresztyénséghez számítani? Sajátságos dolog a is, hogy míg a
millennisták a keresztyén egy házakat gyűlölik, megvetik, lépten nyomon ócsárolják,
addig a zsidókat, különösen a cionistáka nagyon kedvelik, sőt magasztalják. Érthető tehát
hogy a zsidók jelentékeny anyagi támogatásban részesítik ezt a mozgalmat. 1924-ben Dr.
Fehrman svájci orvos egy st. galleni gyűlésen nyilvánosai ki is jelentette, hogy a
millennistákat a zsidói pénzelik. A millennisták beperelték Dr. Fehrmant, de a
törvényszék felmentette, mert állítási igazolta.A millennisták tévelygései eklatáns
bizonyságot szolgáltatnak arra vonatkozólag, hogy laikus ember a Bibliát csak lelki
épülés céljából használhatja, de aki abból hit igazságokat akar merítení, annak előbb
theologiai, történeti és nyelvészeti tanulmányokat kell végeznie.

55

Református Egyház és Iskola 17. évf., 13. sz., 1937, 2. old.

160

N° 4) Sz. n.: „A kereszténység németországi helyzete”56
Dr. Révész Imre debreceni theol. professzor a Leány Kálvineumban rendezett egyik
vallásos estélyen a fenti cimen előadást tartott, megállapításai annyira érdekesek, hogy a
Lelkészegyesület címü lap nyomán szükségesnek tartjuk arról olvasóinknak röviden az
alábbiakban beszámolni: dr. Révész professzor erőteljesen kiemelte, hogy igen nehéz
megértenünk és elhinnünk, hogy Németországban, a protestantizmus bölcsőjében a
keresztyénséggel baj van. De a helyzet az, hogy a jelenlegi uralom nem viseltetik
rokonszenvvel a keresztyénség iránt. Nehéz megérteni, hogy a 1/3 részében protestáns és
2/3 részében római katholikus Németországban mi baj lehet, hiszen a nemzeti szocialista
párt pozitív keresztyénség alapján áll és konkordátumot kötöttek Rómával. Világos
látásunkat nagyban akadályozza az, hogy a sajtónk híradásai sem tárgyilagosak. Ha a
felelős tényezőket kérdeznénk meg, azt felelnék, hogy semmi egyéb baj nincs, csupán a
papok veszekednek. Pedig a helyzet valójában igen súlyos.A lelkészek többsége csonka
bibliából prédikál és a Jézust, mint árja hőst mutatja be. Jézus életének tényeiből csak a
„pozitívumot" fogadják el, azt pl, hogy kiverte a kufárokat a templomból. Az áldozatot, a
szenvedést, az elégtételt, a bűnbocsánatot nem, mert ez „negatívum". A kollektív német
lélek mindenre elég és kitermelte az új nacionalista ethika alaptételét: egyedül az jó, ami a
nemzetnek használ és egyedül az rossz, ami a nemzetnek árt. A tízparancsolat nem
kötelező, mert Mózes írta, a „Jákob istene" nem a németek Istene.
Müller Lajos, az evangélikus birodalmi prímás, volt katonai lelkész germán szellemben
átdolgozta a Hegyi Beszédet és a Máté V:39. verset így fordította szabadon: „Ha a
bajtársad arcúl üt, ne rögtön add vissza, mert hátha megbánja tettét és elszégyelli magát."
Ha pedig ilyen nagy nép el tudja veszíteni a fejét, akkor ezeket a jelenségeket nem lehet
kizárólag a német különlegességnek tekinteni. Itt az Antikrisztus szervezett felvonulásáról
van szó. Hogy honnan ered ez a nagyerejű áramlat, arról sokat lehetne beszélni és a
múltba tekintő gondolataink révén eljuthatnánk Nietzschéhez és nem utolsó sorban a
vallási és theologiailiberálizmushoz. A német keresztyénség idejében felismerte az
Antikrisztus koncentrikus támadását és magasztosan védekezik. Egymásközt elásták a
protestánsok és katholikusok a harci bárdot, megszűnt a felekezeti harc.
Nagy Gyula theológus, aki tanulmányait Németországban végzi, ottani tapasztalatairól
beszámolva a Református Híradó lapjain a többek között ezeket írja: A németországi
egyházi harcok sok tekintetben kapcsolatban vannak a zsidókérdéssel s az ÓTestámentum problémájából indultak ki. Kezdve azon a „felvilágosult" hesseni tanítón,
aki még a vallásórán sem akarja a gyermekek kezébe adni az Ó-Testámentumot, mert „azt
zsidók írták, a zsidók pedig ellenségeink!" — s végezve egyes magánfelfogások
tudományos színezetű támadásain, melyek egy zsidó történelemkönyvet látnak az ÓTestámentumban, végtelen ezen a területen a harcok skálája. A harcok azonban még
tovább vezettek s ma már egyenesen Krisztus és a keresztyénség vált kérdésessé sokak
számára. Tény, hogy a nemzeti eszmék hódításával egy nagy szellemi irányzat indult
meg, mely a „vér és faj" új hitvallása jegyében egy külön germán népi vallást akar
megteremteni. Valamennyi között a legszélsőségesebb a Ludendorf tábornok felfogása,
aki még 1922 őszén ezt irta: „Az Új-Testamentum hitünk alapja és az erkölcsi erő
56

ReformátusEgyházésIskola 17. évf., 16. sz., 1937, 4-5. old.

161

ősforrása" ma már a legizzóbb támadásokat indítja könyvek és folyóiratok hasábjain
Krisztus és a keresztyénség ellen. Még veszélyesebbek azonban Hauernek, az új német
hitmozgalom szellemi vezérének nagy tudományos felkészültséggel indított rohamai.
Felfogása szerint a keresztyénség a sémita népek szellemi terméke és nem felel meg az
északi embernek, a germán fajnak nincs szüksége Krisztusra.

162

N° 5) Knight György: „Csehszlovákiai utazásunk néhány benyomása”57
A keresztyén vendégszeretet az a jellemző jel, mely elválasztja a Krisztusban hivőket a
hitetlenektől. Legutóbbi látogatásunk alkalmával, melyet Smith Róbert prágai skót lelkész
kíséretében a csehszlovákiai magyar ref. egyháznál tettünk, nagy mértékben igénybe
vettük ezt a keresztyén szívességet. KeletenNagyszőllőstől kezdve nyugaton Pozsonyig
mindig csak szívességet és nagylelkűséget találtunk; és hálás szívvel tértünk vissza
otthonainkba, visszagondolva erre a vendégszeretetre és jóságra, amelyben részesültünk.
Mik voltak a benyomásaink ebben a gyors túrában? Nem dicsekszem 2 heti
csehszlovákiai tartózkodás után, mint ahogyan azt az amerikaiak tennék, hogy abban a
helyzetben vagyok, hogy könyvet tudok írni Csehszlovákiáról. Mi csak az egyházzal
találkoztunk, és csak az egyházi életben vettünk részt. Természetesen mindent a legjobb
színben láttunk, mert csakis keresztyénekkel találkoztunk. Az emberek azt kérdik tőlem,
hogy érzem magam Magyarországon? Azt felelem, nehéz erre válaszolnom, mert egyházi
körökkel érintkezem leginkább és így olyan egyénekkel érintkezem, akiknél legfontosabb
a Krisztus iránti hűség és akik azokban a jellem¬tulajdonságokban osztozkodnak, mely
megkülönbözteti minden ország keresztyénét —, akik Krisztusban élnek. Ugyanekkor
azonban faji és nemzeti jellemvonások törnek elő a közös keresztyén örökségből. A
keresztyén skótnak is megvan a maga Aberdeeni vicce és a magyar református bár
Csehszlovákiában él, megkülönböztethető a szlováktól, hogy a magyar szereti a bort.
Legutóbbi túránk legfontosabb benyomása az új kis egyház bátorsága.
Nekem, egy nemzeti államegyház fiának, ahol az egyház teljes hatalommal bír az
országban, ahol az egyház mély gyökereket vert a történelemben, kinyilatkoztatás volt
látni azokat a teljesen új problémákat, mellyel a Szlovákiában lévő magyar ref.
Egyháznak meg kell küzdenie, 18 éves múltjával, és körülhatárolt lehetőségeivel az
ország életében; kinyilatkoztatás volt az a keresztyéni bátorság, mely tudja, hogy
Krisztussal minden elérhető. Nagy érdeklődéssel látogattunk meg három árvaházat a négy
közül, melyet az Egyház létesített ilyen rövid időt, alatt és el voltunk ragadtatva attól a
barátságos atmoszférától, melyet a gyermekek és a tantestület között találtunk, mindenütt
megtalálták a tökéletes középutat a szigorú felügyelet és szabadság közt.
Nagy hatást gyakorolt ránk a templomok sűrű látogatottsága. Az éneklés szivhezszólóan
gyönyörű volt és az az igazi érdeklődés és szeretet, mely az Egyház iránt nyilvánult.
Mindketten azonban azt éreztük, hogy éppen ebben a nagy lelkesedésben, melyet a
magyar református érez az egyháza iránt — nagy veszély rejtőzik. A zsidókról mondják,
hogy vallásukat köteléknek tekintik, mely összefűzi őket egy fajjá. Vájjon a
köztársaságban élő magyarok nem tekintik-e vallásukat egy olyan köteléknek, mely
összetartja fajukat. Vájjon a rendes egyházi tag felteszi-e magának azt a kérdést, hogy
szeretné-e, ha egyházát elárasztanák szlovákok, rutének vagy más nemzetségbeliek, akik
az „élő kenyeret” keresik? Szívesen látnák-e ezeket, vagy pedig a magyar nyelven beszélő
egyház csak magyarok részére való? Mindketten azt éreztük, hogy az egyház nem elég
erős missziói erő az országba! — saját népe között az volt és 18 évet vett I igénybe a
megszervezése. De Csehszlovákiába!igen sok olyan ember él, aki kifejezetten
vallásnélküli, az ország nagy többsége katholikus és igen nagy része, ha nem is
57

Református Egyház és Iskola 17. évf., 21. sz., 1937, 4-5. old.

163

vallásnélküli, de határozottan vallásellenes. Utazásunk alatt sehol nem láttunk
aggresszivevangélizáló munkát, egyetlenegy egyház kivételével, hol gyökerénél támadják
meg az istentelenségek, mint ahogy- más országokban teszik. Állami hivatalnokkal
folytatott beszélgetésünkből kifolyólag azt a benyomást szereztük, hogy a Magyar
Református Egyházat nem veszik komolyan és úgy tekintenek rá, mint valami magától
értetődő vesszőparipára, mely a magyarsággal jár. És ha ez a benyomásunk helyes, akkor
ez azt jelenti, hogy a magyar református Egyház nem szerepel eleget a közéletben, nem
beszél eleget férfiaknak és nőknek hitről és hitetlenségről és nem hirdeti, hogy mit
képvisel itt ebben a világban, ahol egyre változnak az értékek. Hogy egy angol kifejezést
használjak: „saját ideáljait, eszméit ápolgatja, hogy melegen tartsa őket."
Megengedik, hogy ezt őszintén megmondjam, mint mindkettőnk benyomását?
Smith Róbert lelkész, valamint én is a skót Egyház kinevezett zsidó misszionáriusai
vagyunk. Mindketten ugyanazon véleménnyel vagyunk munkánk felől és úgy látszik
nagyon „modern" álláspontot foglalunk el abban, hogyan közelítse meg a keresztyén a
zsidót. Ez a vélemény az, hogy csak olyan nagy városokban mint Budapest és Prága
legyenek speciális zsidó missziók. Mert ezekben a városokban a zsidó legtöbb- nyíre
vallástalan, emellett azonban éhezve keres valamit, amiért éljen. Amerikában pl. a
keresztyénségnek az a furcsa kinövése a — Christian Science — leginkább zsidókból áll.
A skót Egyház tapasztalata úgy Budapesten mint Prágában az, hogy nem kell kimenni és
összegyűjteni a zsidókat ilyen városokban, jönnek ők maguktól és kérnek oktatást. De
ahol a zsidók még orthodox közösségben élnek, amit századok óta megszoktak, mint
Szlovákiában és a Ruténfödön, azon a véleményen vagyunk mindketten, hogy nem lenne
bölcs dolog külön zsidómissziót szervezni, sőt helytelen lenne.A nagy városokban a zsidó
hall Jézus Krisztusról és eredeti ellenségeskedés és bizalmatlanság fala le van törve
lelkében, mikor azt találja, hogy Jézus valóban szép és vonzó egyéniség és nem az a
szörny, amilyennek a zsinagógákban lefestik. Az orthodox zsidó még ezalatt a félreértés
alatt él, aminek a következménye, hogy ha egy zsidó keresztyénné lesz egy ilyen helyen,
akkor a Krisztus iránti gyűlölet növekedik a többi zsidó között. Mi az oka a zsidók
tudatlanságának e terén? Valószínűleg az, hogy az a keresztyén, akivel a mindennapi élet
keretében kereskedelmi és más téren találkozik, nem mutatja eléggé a Mester jellemét és
igy nem képes letörni a tudatlanság és gyanakvás falát. Sok helyen látogatásunk alatt
örömmel láttunk kitűnő viszonyt reformátusok és zsidók közt, ahol nyoma sem volt az
antiszemitizmusnak. De milyen sokszor „ez a jó viszony" csak a két kisebbségnek a közös
érzése ugyanazon nehézségek leküzdésében. Vájjon van-e valami ebben a viszonyban a
„keresztyén felebarátságból vagy pedig csak az udvarias megtűrése egymás vallásos
nézetének, mely jellemzi a XX. századot? Ezt a kérdést intéztük önmagunkhoz
mindketten, mikor köztetek voltunk. És ezért elhatároztuk, hogy megkérjük az Egyházat,
közelítse meg zsidó szomszédait Jézus nevében, abban a szerető lélekben és azzal az
áldozattal, amely Jézusban adatott nekünk. Nem szeretnénk külön missziót látni
Ruténföldön, de azt szeretnénk, ha minden egyes keresztyén Krisztus tükörképe volna
zsidó szomszédaink szemében. Adjon Isten bátorságot és bölcsességet a református
Egyháznak, hogy szembenézhessen mindazzal a különleges nehézséggel, amely előtte áll
és bár lehetne a jónak legnagyobb ereje a köztárságban.

164

N° 6) „Ludendorff és a keresztyénség”58
Amint a német egyházi lapok jelentik Ludendorff második feleségének hatása alatt
filozófiai vallásos pogány ligát alapított, hogy antiszemitizmusát szabadon kiélhesse,
elvetette az Ótestámentumot, hogy a lelkipásztorok befolyásától mentesítse magát
elvetette az Újtestámentumot és teljes pogányságot hirdet. Folyóiratában a
keresztyénséggel szemben nem talál elég elitélő szavakat. Azt mondja róla, hogy idegen
vallás, amely faji tulajdonságaikat megöli, a nép összetartását tönkreteszi. Szerinte a
Biblia a zsidók céljait szolgálja.

58

Református Egyház és Iskola 17. évf., 22. sz., 1937, 7. old.

165

N° 6) Knight György skót lelkész: „A Skót Misszió ma”59
Mi újság a skót misszióban ma? Csodálatos története van ennek, — amint Isten a múltban
felhasználta, úgy felhasználja ma is.
Minden kornak meg van a maga módszere és én hiszek az Isten vezetésében a küldetést
illetőleg is, nagy szerepet tölt be úgy a magyarok, mint a magyar zsidók életében.
Az iskola, mely igen szerény keretek között indult meg Saphir idejében, ma egyik
legtekintélyesebb iskolája A fővarosnak. Elemi, polgári és kereskedelmi osztályaiban 450
leány nyer oktatást. A skót iskola páratlan a maga nemében Magyarországon. Mindegyik
iskola kötelezve van a gyermekeket a szülők vallására tanítani, úgy hogy minden
iskolának gondoskodni kell a református gyermekek részére református, a zsidó
gyermekek részére zsidó vallás stb. oktatásról. Természetes a skót iskola is betölti ezt a
törvényt. Azonban a skót és angol iskolák mintájára van nálunk egy külön óra naponkint,
melyen minden gyermek köteles részt venni, ez a napnak első tanítási órája, a keresztyén
bibliai tanítás. Minden szülőnek, aki gyermekét az iskolába küldi, tudomása van erről az
óráról és bele kell egyezniük abba, hogy azt látogassa, mert különben nem lehet az iskola
növendéke. A tanítás keresztyén szellemben, minden álnokság nélkül folyik. Az iskola
annyira népszerű, hogy annak 80%-a zsidó leányokból áll és a jelentkezők listáján már
sokan várnak a felvételre.
Miben áll a skót keresztyén iskola vonzóereje a zsidó népre? A felelet az, hogy ők tudják,
hogy az iskola teljesen keresztyén alapon áll és száműzve van onnan az antiszemitizmus.
Tudják azt is, hogy ebben az iskolában senkit sem kényszerítenek az áttérésre. Sok hálás
szülő mondott már köszönetét az iskolának azért a jó vallásos nevelésért, melyben
gyermekük részesült s amely jellemükre csak áldásos volt.
Istennek lelke is munkálkodik a leányok szívében, akik 8 éven keresztül megszentelt
egyéniségű tanárnőikkel találkoznak, tőlük Jézus életéről és szeretetéről sokat hallanak, a
volt) növendékek klubjában pedig az iskola gyümölcseit láthatjuk. A tél folyamán 40
leány vett részt a Bibliai összejöveteleken, a saját maguk által szépen berendezett klub
termekben, melyek az iskola legfelső emeletén vannak. Négy zsidó leány, kik még
megkeresztelve nincsenek, mivel még nem töltötték be a 18 éves korhatárt (csak 18 évet
betöltött egyének változtathatják itt vallásukat) tanítanak keresztyén gyermekeket
vasárnapi iskolában! És hány zsidó leány van, akik nem nyilvánítják ki a Jézusban való
hitüket, nehogy otthonukból száműzzék őket, de ha megházasodnak, gyermekeiket Jézus
szerétében nevelik fel, abban a szeretetben, melyet az iskolában megtapasztaltak.
Az iskola internátusát egy skót hölgy vezeti aki igyekszik az otthonban a keresztyén
légkört állandósítani. A nyári szünet alatt a kedve) Balaton mellett üdülnek a leányok.
Tragikus dolog Budapesten, de az így van más nagyobb városokban is, hogy a zsidók
nagy része a zsinagógával való összeköttetést elvesztette és így erkölcsileg csődbe jutott.
Több gyermek van az iskolában és az internátusban, akik a családi életet nem ismerik, sőt
olyanok is vannak, akiknek szüleik elváltak és ismét megházasodtak úgy, hogy a
gyermekek most nem tudják tulajdonképpen, kihez is tartoznak Ezzel a cseppet sem
kedvező helyzettel úgy házvezetőnő; mint a tanítónők állandóan küzdenek. Nehéz ilyen
körülmények között előre haladni.
59

Református Egyház és Iskola 17. évf., 30. sz., 1937, 2. old.

166

Lehetőségek azonban vannak. Az iskolának leány cserkész csapata egyedül álló zsidó
intézmény Magyarországon. Legutóbb a leányok a nyári táborozásukat egy olyan faluban
tartották, ahol egy református lelkész éppen konferenciázott gyülekezetének ifjúságával a
hitélet elmélyítései céljából. A cserkész csapat részt vett ezen él többen olyan bátran
tettek bizonyságot arról, hogy mit jelent életükben Jézus, hogy bizonyságtevésük nyomán
lelki ébredés támadt abban a keresztyén faluban. Íme, a zsidó leányok!
A zsidó hölgyek hetenkint mindig egyszer összejönnek és a kerület szegényei részére
pompás ruhadarabokat varrnak és kötnek. Az összejöveteleket bensőséges imával fejezik
Nem nagyszerű dolog, hogy zsidó hölgyek szegény keresztyén embertársaik részére ruhát
készítenek?
A tél folyamán hetenkint több mint 16 féle bibliakör működött az épületben, férfiak, nők,
fiatalok, öregek részére. Minden rendű rangú embernek rendelkezésére állunk.
Legnagyobb munkánk azonban az egyes érdeklődőkkel van. A zsidók nem szívesen
látogatnak nyilvános összejöveteleket és bár a missziói evangelizáló összejövetele elég jól
látogatott, a hét legnagyobb részét a lelkész az élet kenyerét kérésé magános
Nikodémusokkal tölti el. Egy évvel ezelőtt a budapesti egyházmegye egy határozatot
hozott, mely szerint minden zsidó érdeklődőnek
6 hónapi próba időt kell eltölteni a keresztség előtt és így jár el a Skót Misszió is,
személyes és közős oktatásban részesíti az érdeklődő zsidó férfiakat és nőket 6 hónapon
keresztül. Az utóbbi évben 35-en részesültek a Misszióban ilyen oktatásban, többnyire a
műveltebbek köréből.
Kik ezek az emberek és honnan jöttek? Isten tudja csak. Némelyek a régebbi növendékek
közül valók, némelyek a jelenlegi növendékek szülei, akik a gyermekeik által vezettettek
Krisztushoz. Némely itt a környéken lakik s talán a magyar vagy az angol
istentiszteleteket látogatta. Mások jönnek és azt mondják, úgy értesültek, hogy a Skót
Misszióban hallhatják az örök élet igéjét. Meg kell említeni, hogy a Misszió 96.
esztendeje áll fenn. Milyen végtelen az az áldás, mely kiáradt a Misszióból erre az
országra, nemzedékről nemzedékre az iskolában való tanítás és evangélizálás által.
Ami azonban legjobban elszomorítja az ember szívét az, hogy a mélyen vallásos zsidó,
aki tanítás és keresztség által buzgó tagja lett a református egyháznak, a született
keresztyénekben kevés buzgóságot lát, sőt a gyülekezetben gyakran idegenkedéssel
kezelik. Én magam hallottam egy keresztyén ember véleményét, mely szerint Krisztusra
nézve sértés, ha egy piszkos zsidó szereti őt. Zárom azonban soraimat azzal a kéréssel,
támogassa mindenki a Skót Misszió nagy céljait, amely igyekszik a keresztyén népekkel
megértetni, hogy Krisztus követője csak az lehet, aki bírja az ő Lelkét és megértéssel
viseltetik az ö testvéréhez, kik ma Európa népének szomszédjai.

167

N° 7) Keresztury: „Dr. Kuyper Ábrahám.1837-1920”60
Dr. Kuyper Ábrahám.
1837-1920.
b) Kuyper, mint politikus.
Azt már említettük, hogy Kuyper 1874-ben Gauda képviselőjeként a németalföldi
parlament tagja lett. A túlfeszített munka azonban beteggé tette és egészségét
helyreállítani külföldre ment. Amidőn két év múltán visszatért: lemondott mandátumáról,
mert érezte, hogy eredményes munkát mindaddig nem végezhet a parlamentben, míg
kellő erkölcsi súllyal bíró, politikailag iskolázott és öntudatosított választók nevében nem
beszélhet. Tehát minden energiáját ennek az organizációnak szentelte. Politikai
meggyőződése Groen van Prinsterer elveiből formálódott. „A kálvinizmus eredetében
theologiai, de ugyancsak politikai karakterű." A forradalom szellemével szemben csak az
evangélium segít. A nép szuverenitásával szemben Isten szuverenitása érvényesítendő. Az
állam életét is Isten Igéjének kell uralni.
Organizációs munkásságának első feladata volt a hitvalló keresztyének közt az
összetartozandóság érzetét felkelteni és ezzel őket egy politikailag is számottevő
tényezővé csoportosítani. Erre kedvező alkalom nyílott az u. n. iskolaharc kapcsán.
Németalföldön ugyanis a szabadgondolkozók és róm. katholikusok nyomására a liberális
rezsim az 1857-ben alkotott iskolatörvénnyel u. n. neutrális iskolákat állított fel minden
községben. Állami támogatásban csak ezek az iskolák részesültek. Felekezeti iskolákat az
egyes gyülekezetek is tarthattak fenn, de ez a gyülekezeti tagokat a vallástalan neutrális
iskolák fenntartását célzó iskola-adó alól nem mentesítette. A szabadgondolkozók és róm.
katholikusok így gondolták a holland népet evangéliumi keresztyén jellegétől
megfosztani. Ezzel szemben Kuyper a Standaardban a keresztyén szülők lelkiismeretére
apellálva hangoztatta, hogy a keresztyén szülők gyermeke keresztyén iskolába való.
Amely iskolában a bibliának nincs helye, ott a keresztyén gyermeknek sincs helyei
Kuypergenialitása intuitíve megérezte, hogy ennek a harcnak megnyerése a liberális
rezsim halálát jelenti. Amikor aztán a Standaard propagandája nyomán a keresztyén
áldozatkészség a neutrális iskolák mellett egymásután emelte a hitvallásos iskolákat: a
liberális rezsim 1878-ban a Kappeyne Iskola-törvényével válaszolt, melyet Kuyper
„csípős resolutio"-nak nevezett el. Ez az iskola-törvény kifejezetten nem szüntette meg a
hitvallásos iskolákat, de csak a neutrális iskolák] bizonyítványait ismerte el
érvényeseknek éj olyan feltételeket szabott a hitvallásos iskoláig tanítóinak kiképzése,
valamint olyan követelményeket az iskolák építése terén, amely a beszüntetéssel jelentett
egyet. Ez a „csípős resolutio" Kuypert és társait (Dr. Savomin-Lohman, Prof. de Geer
Jutfas stb.) újabb akcióra tüzelte A kálvinista nép legszentebb javainak elrablását látta
benne. Csaknem félmillió szülő aláírásával (164.000 katholikus, belátták tévedésüket és
rávették, hogy ez a törvény az ő iskoláikat fenyegeti) kérték a királyt, hogy e törvényt
erősítse meg! Bár a király megerősítette, de mái nyilvánvaló volt, hogy a liberális
parlamenti többség valóságban kisebbség. 10 évvel később a liberális kormányzást a
keresztyén Mackay kormány vette át és az 1888 évi Mackay Iskola- törvény biztosította a
keresztyén iskolák, állami elismerését és támogatását.
60

Református Egyház és Iskola 17. évf., 48. sz., 1937, 2-3. old.

168

Abban a szívós küzdelemben, amelyet Kuyper a hitvallásos iskolák megmentéséért
eredményteljesen vezetett, a keresztyén népréteg politikai súlyának tudatára ébredt és
egyre ön- tudatosabban aspirált a kormányzás átvételért is. Ezt az aspirációt Kuyper így
indokolja: „Isten olyan értelemben, hogy csak az egyház és szív számára létezik, de az
életből kimarad: kálvinista ember előtt valami megfogadhatatlan Ennek az erősödő
politikai öntudatnak intézményes megszervezettségre és élesen körvonalazott programmra
volt szüksége. „A forradalom- ellenes párt" organizációjának hiányait a választási
bizottságok minden községbeni beállításával pótolta; a pártprogrammot pedig az 1878ban „Mi programmunk" címmel megjelent terjedelme] (1300 oldal) munkájában foglalta
össze. Ennek a programúinak szociális, politikai és egyházi vonatkozású elgondolásait
csak egészen röviden óhajtom ismertetni.
Kuyper politikai programmját nagy vonásokban a következőkben összegezhetjük:
Az állam Istentől rendelt intézmény. Kormányzó szervei a hatalom — gyakorlás jogát
nem a szuverén nép kegyétől nyerik, hanem szuverén Isten megbízása folytán
gyakoroljál, hogy a keresztyén nép javát munkálva Isten nevének szerezzenek dicsőséget.
Kuyper tehát élesen szembehelyezkedik a liberális állameszmével, mely a hatalom —
gyakorlás jogát szuverén nép megbízásának tekinti.
A francia forradalom úgy képzelte el az ország felépítettségét, hogy az a központi fiatalon
erejének megfelelő különböző nagyságú föld darabok egymáshoz-ragasztásának
eredménye tekintet nélkül történelemre, nyelvre, erkölcsre, tradícióra, általában minden
természeti és lelki adottságra. Ezzel szemben Kuyper szerint az ország a közös érdekek,
nyelvi, erkölcsi azonosságok alapján a történelem folyamán kialakult organizmus,
amelynek a decentralizáció rendszere szerint úgy kell összeműködni, hogy a családok,
intézmények, nemzetiségek megtarthassák érdekeiket és sajátosságukat biztosító
autonómiájukat. Az államhatalom feladata pedig gondoskodni arról, hogy a különböző
életterületek érdekeik védelme közben összeütközésbe ne kerüljenek.
Ezért küzdött Kuyper a választójog kiszélesítéséért, annak az erkölcstelen uzusnak
eltörléséért, mely szerint a szavazati jog a vagyoni képesség mértéke szerint igazodott és
a modern állam, minden hatalmat birtokában tartva, a néptől minden eszközt elrabolt,
amellyel érdekeit a központi közigazgatás önkényével szemben védhette volna. A
parlamentnek a nemzet közvéleményét kell visszatükrözni.
Az igazságosság elvét és á keresztyénség átültetését, mint a pogánynépekkel gyakorolható
legnagyobb jót, követelte a gyarmatpolitikában is. A gyarmatbirtokok anyagi kiaknázása
ki¬zsákmányolás. Ezzel a követett eljárással szemben a bennszülötteknek önállóságra
nevelését és erkölcsi felemelését kívánta az egyedül célravezető pogánymisszió útján. A
pogány-misszió tehát nem „szükséges rossz, hanem teljes mértékben állami támogatást
igénylő eszköz, amelynek segítségével a keresztyén holland kulturnép isteni küldetését
betöltheti. A gyarmatbirtokokra épen oly jó és hívő hivatalnokokat kell küldeni, mint
anyaországiak.
A zsidókérdésben elfoglalt álláspontját „Liberálisok és Zsidók" c. munkájában szögezte
le:
1. „A pillanatnyi veszedelem nem abban van, hogy a zsidók a liberalizmust dédelgetik,
hanem abban, hogy a liberálisok teljesen elzsidósodnak."
2. „A zsidóság a reformtörekvések és a különféle meglevő vallási irányzatok dacára is
szigorúan zárt csoport, amely a liberalizmusra gyakorolt szellemi hatása következtében e
csoport törekvéseinek valami fanatikus, teljesen Krisztusellenes jelleget kölcsönöz.”

169

3. Nekünk nincs lehetőségünk a zsidóságot valamely jobb irányba terelni.”
4. „A zsidósággal szemben az egyetlen, keresztyénhez illő magatartás: versenyezni vele
az erkölcsi komolyságban; megmutatni, hogy szellemileg a zsidóság felett állunk;
szeretetünkkel, szavainkkal, segítségünkkel misszionálni őket.”
Kuyper református keresztyén volt, nem lehetett antiszemita. Hitte, hogy a zsidóságnak
Istenországa jövendő épülése folyamán még szerepe lesz.

170

N° 8) Garamvölgyi Károly: „Hogyan irnak rólunk a külföldi lapok?”61
(R. H. Markham nemrégiben járta be Közép-Európát és tapasztalatairól a jól ismert
Christian Century hasábjain számol be. Mivel cikke az egyházak mulasztásairól szól,
közérdeklődésre tarthat számot. A cikket alábbiakban ismertetjük):
— Most utaztam azon a földön, melyet talán „Mindenki földjé“-nek lehetne nevezni. A
gazdag és szép Duna-völgye ez, mely több mint egy tucat különféle fajtának lett otthona.
Egy olvasztó kemence ez, mely azonban soha sem tudta tartalmát eggyéforrasztani. Az
összes elemek megmaradtak egymás mellett jobbára érintetlenül, mint kövek egy ősi
templomban, melyeket több országból hordtak össze. A különféle fajok között többféle
rivális vallás létezik. De ezek mind lemaradtak a felfelé törekvő emberiség mögött.
Munkácson azt mondta a vezetőnk, hogy 24 zsinagóga van. Ezek és az őket látogató
zsidók keleties szint kölcsönöznek a városnak. Ott, Európa szívében bárki Bagdadban
vagy Jeruzsálemben képzelheti magát. Ezer és ezer fiú és ifjú viseli a pajeszt, az idegen,
széles karimájú kalapot és csúf, fekete öltönyt, mig a számtalan pap kaftánt, szőrme
sapkát és más ismertetőt hord. A vallás mélyen rányomta bélyegét a városra. Az utcák, a
terek és bevásárló helyek szinte kiabálják: „Mi hiszünk Jehovában."
De a szent helyek nem valami feltünést keltök. Piszkosak, elhanyagoltak, omladozók,
régiek. A legtöbb zsinagógában nagyon régi könyvek vannak olyan nyelven irva, melyet
már nem beszélnek. Ezen iratok és a mindennapi élet szürke eseményei között nagyon
csekély az ösz-szeköttetés. Ezek a legfanatikusabb zsidók, ceremóniájukat kínosan
betartják, de sokban különböznek ősatyjuktól: Jákobtól. Munkács vallása simává teszi az
életet, de megöli az előhaladást.
Munkácstól északra, délre, keletre vagy nyugatra bármelyik városba lépjünk be, a nap
bármely szakában nyitott katolikus templomra találunk. Mintha egy kaptafára készültek
volna, valamennyi inspiráló, nemes, a legszebb épületek. Hidegek és vigasztalók, belül
pedig a sok arany, kép, szobor, tömjén tiszteletet ébreszt. Az alacsonyabb néposztály
milliói, különösen asszonyok naponta látogatják őket és mise alattaz örökkévalósághoz
közel érzik magukat.
Eldugott falvakban és városokban a lakosság millióinak lelki erőforrása a kat. egyház.
Enyhíti az élet keménységét, elviselhetőbbé teszi a nélkülözést és sok szeretetadományt
oszt szét. Továbbá a középeurópai zűrzavarban ez jelenti az egyetlen egységet és
harmóniát. Nem lekicsinyelhető tény, hogy olaszok, németek, horvátok, magyarok,
csehek, szlovákok, lengyelek stb. ugyanazon egyház tagjai. De a kát. egyház, mint a
munkácsi zsinagógák nagyon távol áll az élet küzdelmeitől, melyben közép Európa
milliói sínylődnek.
Az orthodox egyházról az a megjegyzése, hogy hosszú szakállu, díszes öltözetű papjai
csak arravalók, hogy az állatja mellett élő paraszt szomorú világában az egyetlen „színes
pont“-ot képviseljék. Ez az egyház nem kezdeményezett szociális reformot, nem indított
el egy hatalmas, tömegeket felvilágosító mozgalmat és nem mutathat fel kiemelkedő
tudományos eredményt. A szenvedő emberiségnek ez a vallás adhatott vigaszt, de nem
adott szociális vezetést.
61

Református Egyház és Iskola 18. évf., 2. sz., 1938, 5. old.

171

Ezek után a protestáns egyházakra tér ki. Kelet-Magyarország, Nyugat-Románia és DélCsehszlovákia sok városában találhatunk bevett protestáns egyházakat, melyekben
vasárnaponként a mi amerikai és angol énekeinket hallhatjuk énekelni. Vannak
Presbiteriánus, Lutheránus és Unitárius gyülekezetek, melyek nagy múlttal és tekintéllyel
dicsekednek. Több közülök a reformációtól fentáll és az emberek milliói számára nagy
lelki szolgálatokat végzett, midőn a felvilágosodás úttörője és az erkölcsök nemesítője
lett.
De napjainkban ezen egyházak legtöbbje nem jelent többet, mint relikviát. A modern élet
országutja — úgy látszik — más irányt vett és őket egy elhagyatott mellék uton hagyta.
Nem tudták kielégíteni az ébredő tömegek szükségleteit és nem volt bátorságuk ahhoz,
hogy elnyomott milliókat egy jobb jövő felé vezessenek.
Nem olyan ember írja e sorokat, aki az egyházon kívül áll, hanem olyan egyén, akinek
elődei nemzedékeken keresztül nagy szolgálatot végeztek az egyházban. Szavai
kemények, de gondolkodásra késztetők. „Ezek az egyházak valóban nem tudják vezetni a
híveiket, akik egy jobb jövőért küzdenek. És ha a szenvedő nép vezetők után néz, akkor
azokat az egyházon kívül kénytelen keresni. Ez egy borzasztó európai realitás. Ha az
egyházak le akarják gyűrni a diktátorokat, akkor hűségesebben kell a tömeget szolgálni.
Ez az egyetlen út“ — fejezi be cikkét R. H. Markham.

172

N° 9) Sz. n.: „A világ érdeklődése”62
A világ érdeklődése
Románia felé fordul. A legutóbbi választások ugyanis nem hozták meg a régi kormánynak
a kívánatos többséget s így a román király a román nemzeti keresztyén párt vezetőjét
Goga Oktáviant bizta meg a kormány megalakításéival. Az új miniszterelnök erős
zsidóellenes meggyőződéséről ismeretes. Ezen meggyőződésének miniszterelnöki
kinevezése után is kifejezést adott hangoztatva, hogy körülbelül ötszázezer zsidónak el
kell hagynia Romániát. Francia kormánykörökben bizonyos aggodalommal tekintenek a
romániai változások felé, mivel Goga Oktávian olasz és német barátságáról is ismeretes s
attól tartanak, hogy Románia csatlakozni fog a német-olasz szövetséghez. Ebben a
tekintetben ma még zavaros a helyzet s nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. A magyar
kisebbség aggodalmak és bizakodások között tekint az uj román kormányra. „Ma még
nem tudhatjuk, — írja a Magyar Nép című erdélyi lap — hogy mit hoz a jövő.
Mindenesetre vannak olyan tünetek, amelyek aggodalommal töltik el a magyarságot,
viszont vannak olyan előjelek is, amelyek bizakodásra jogosítanak fel. Aggasztó a cselédrendelet, amely nemcsak a zsidóságot sújtja, hanem annak hatásait a magyarság is érzi.
Eltiltották ugyanis, hogy zsidó családok negyven éven aluli keresztyén cselédleányokat
alkalmazzanak. Ez az intézkedés különösen sulytja a Székelyföldet, ahol meglehetősen
sovány a föld. A székely cselédleányok, akik messzeföldre mentek szolgálatot teljesíteni,
pótolták azt a jövedelmet, amivel a kevésbé termékeny föld adós maradt. Most a
cselédrendelet egy csapásra megfosztja a székelységet a biztos jövedelmi forrástól. Az új
román kormány március végére írta ki az országos választásokat s így a jelenlegi zavaros
és bizonytalan román helyzet tisztulását csak a választások utáni időre várhatjuk.

62

Összefogás 1938. febr. 1, 2. old.

173

N° 10) Ágoston Sándor: „Van-e zsidókérdés?”63
Egyik szomszéd állam miniszterelnöke azt felelte erre, hogy zsidókérdés van, ha van,
akkor a szemébe kell nézni és meg kell oldani. Be is nyújtott egy törvényjavaslatot, ami
ott a politikai, társadalmi és gazdasági életben nagy izgalmat okozott. E sorok írója figyeli
azóta az egyházi lapokat. Ami eddig a kezébe került, azokból nem olvasott egyetlen
cikket sem, amely ezt a kérdés református keresztyén szempontból vette volna vizsgálat
alá s a református keresztyén ember álláspontját világosan kifejtette volna. Pedig ebben a
kérdésben a református embernek is kell véleményének lennie.
Református keresztyén szempontból legelső kérdés az, hogy mit mond az Isten Igéje? A
zsidó-kérdést a Szentirásban a római levél IX—XI. fejezete tárgyalja. E szerint Izráel
kiválasztása az üdvösségre és a pogány ok előtt az üdvösség kapujának későbbi
megnyitása Isten ingyen kegyelmének munkája. Izráel azonban nem ismerte fel az
üdvösség útját, de azért ez az út még ma sincs előtte lezárva. És ha Isten Izráel előtt a
kegyelem ajtaját nyitva tartotta, akkor azoknak, akik ezt az utat már megtalálták, vagyis a
keresztyéneknek sincs joguk ezt az ajtót bezárni. Nincs joguk Izráelt kevélyen lenézni és
kirekeszteni az üdvösségből. Sőt ellenkezőleg felelősek azért, hogy Izráel az üdvösséget
felismerje és a Krisztusban való igazságot megtalálja. Ezt mondja az írás.
Mit mond a történelem?
A zsidók történelme az Ótestámentumból ismeretes előttünk. A zsidó állam Krisztus után
170-ben végleg megbukott és feloszlott. A zsidók története Krisztus után azoknak az
országoknak a történetével együtt vizsgálható, amelyekben el-oszlottak. Ez pedig olyan
óriási mező, melyet ennek a cikknek szűk keretei között nem ölelhetünk fel. Kiragadunk
tehát belőle egy jellemző részt. Spanyolországból ezelőtt 450 évvel 300.000 zsidót
kikergettek. A kiüldözött zsidók egy része Boszniába menekült. Boszniában a
mohamedánok uralma alatt megmaradtak spanyoloknak és megmaradtak zsidóknak. Még
ezelőtt 30 évvel Szarajevóban külön városrészben laktak, spanyol viseletben jártak és
spanyolul beszéltek. Valószínű, hogy ez még most is igy van. Egy másik részük
Hollandiába menekült. Hollandia később református állammá lett s ezeket a spanyol
zsidókat ott ma hiába keressük. Beleolvadtak a református holland népbe. Hollandokká és
reformátusokká lettek. Ugyanaz a nép, ugyanaz a faj, miért maradt spanyol és zsidó
Boszniában és miért lett reformátussá és hollanddá Hollandiában? Azért választották ki
ezt, a két helyet, mert csak ez a két hely volt Európában, ahol nem üldözték őket. A
boszniai mohamedánok sem üldözték a zsidót, de mégsem lett mohamedánná, mert az ő
vallása ennél magasabb rendű vallás volt, viszont a boszniai keresztyénségben sem
ismerte fel az üdvösség útját. Itt nem találkozott a Krisztussal. A hollandok sem
kényszeritették őket arra, hogy keresztyénné legyenek, mégis azok lettek, mert a
hollandokon észrevették, hogy ezeknek a hitében van valami ami az övékénél többet ér. A
református hollandok élete tudott előttük világítani és ennek a világosságánál felismerték
az üdvösség útját, felismerték a Krisztust. Ezt mondja a történelem.
Mit mond a Heidelbergi Káté?
A Káté azt mondja, hogy mivel Isten minket ingyen kegyelmébe fogadott, azért Isten
iránti hálánkat többek között azzal is meg kell mutatni, hogy istenfélő életünkkel
embertársainkat is megnyerjük a Krisztusnak. (86. kérdés.) Ezt csinálták meg a holland
63

Református Egyház és Iskola 18. évf., 21. sz., 1938, 1. old.

174

reformátusok. Azokat a spanyol zsidókat, akik Boszniában megmaradtak spanyoloknak és
zsidóknak, minden erőszak nélkül, magasabbrendű életükkel, istenfélő életűkkel
megnyerték a Krisztusnak.
Hát a magyar reformátusok tettek-e valamit ezen a téren? Kétségkívül tettek, de nem
sokat. Nekünk is vannak zsidókból lett egyháztagjaink. És ha mi ezekre panaszkodunk,
hogy sokan közülök nem igazi reformátusok és igazi keresztyének, akkor tegyük a
szivünkre a kezünket és kérdezzük meg magunktól, hogy világoltunk-e előttük Istenfélő
életünkkel, olyan erős fénnyel, hogy ők az okai egyedül annak, hogy Krisztust még
mindig nem ismerték meg? Meg kellett-e nekik látni, hogy a református keresztyének
élete az övékénél magasabbrendű élet? Ha lehetne tartani egy olyan népszámlálást, hogy a
törzsökös reformátusok közül hány százalék valóban a Krisztus gyermeke és hány
százalék valóban Krisztus gyermeke az áttért zsidók között, vájjon ez az arányszám a
törzsökös reformátusok javára billentené-e a mérleget?
Most aztán tegyük fel mégegyszer a kérdést: van-e hát zsidókérdés, aminek a szemébe
kell nézni és meg kell oldani?
Minden református ember tegye fel a kérdést: istenfélő életemmel hány zsidó
embertársamat nyertem meg Krisztusnak? Ez a kérdés.

175

N° 11) „Rei. Keresztyénység és a zsidókérdés”64
Dr. Ravasz László püspök a főrendiházi beszédében a kérdésről szólva a többek közt
ezeket mondta: „Szükségesnek látom hangsúlyozni, hogy bármilyen divatos
eszmeáramlatokkal szemben a keresztyén egyház soha le nem mondhat a zsidósággal
szemben a maga missziói hivatásáról és parancsáról... Sehol a Szentírásban nem láttam,
hogy „tegyetek tanítványokká minden népeket, csak a zsidót nem. A keresztyén egyház
sohasem fog lemondani a maga missziói parancsáról bármily divatos fajteoria kedvéért.
De ugyanakkor a keresztyén egyház hangsúlyozza azt, hogy a lelkek megnyerésénél őt
nem asszimilációs törvények vezetik, hanem az örökkévaló Evangéliumnak a parancsa.
Nem azért keresztelünk meg egy lelket, hogy az asszimilálódjék egy klubhoz, hanem
azért, hogy asszimilálódjék a Krisztushoz. De a keresztyén egyházak súlyos mulasztást
követtek el akkor, mikor minden kritika nélkül, kellően meg nem vizsgálva az áttérés
motívumait, vették át a jelentkező zsidóvallású embereket és azt mondották: a ti
asszimilációtok ügye el van intézve. Ezzel lehetőséget nyújtottak arra, hogy sok ember ne
a Krisztusért, hanem egyébért jöjjön a keresztyén egyházba... A keresztyén egyházak
tartsanak bölcs mérsékletet a zsidók átvételénél Van nékünk elég sok rossz keresztyénünk
a saját tagjaink közül miért hozzunk a zsidó atyánkfiai közül nagy importot?...”

64

Református Egyház és Iskola 18. évf., 24. sz., 1938, 7. old.

176

N° 12) Csomár Zoltán: „Gyülekezeti munka. A debreceni ORLE konferencia
(folytatás)”65
Az ORLE konferencia második napja augusztus 25.-én, csütörtökön reggel Bakó László
szegedi lelkipásztor: „Az Úr kérdez, szeretsz-e engem?” c. bibliamagyarázatával vette
kezdetét. Az első előadást dr. Vasady Béla egyetemi professzor, ORLE tanulmányi
főtitkár tartotta „A Szentírás ihletettségé”-ről, mindvégig lenyűgöző erővel. Nagyhatású
előadásában két tételt hangoztatott: 1. a Szentirás: Isten Igéje, annak magyarázata pedig:
2. az Ige szolgálata. Hogy a Szentírás Isten Igéje, ez teológiai tétel, ebben benne van az is,
hogy ihletett. Ennek elfogadása hit dolga. A testimoniumSpiritusSancti nélkül nem
beszélhetünk az Ige inspirációjáról, mely Isten lelkének műve és titka. Beszélt az előadj a
dinamikus inspirációról, mely hangsúlyozza a Szentírásban Isten lelkének munkáját és
párhuzamosan azt is, hogy Isten embereken keresztül működik ebben a világban. A
dinamikus inspiráció domborítja ki valóságosan Isten szuverénitását előttünk. Ha
Szentírás Isten Igéje, abból következik, hogy annak hirdetése az Ige szolgálata. Az Ige
szolgálatában nem lehet az írást semlegesen szemlélni, hanem vele szemben állást kell
foglalni, párbeszéd indult meg közöttem és az írás között, magamra kell alkalmazni azt.
Ha ezt teszem, akkor fog az írásból felém Isten szava szólni.
E magas nívójú, bizodalmas hittel telített beszéd után, dr. Hoffman Konrád a zsidó
missziói világbizottság titkára angol nyelven tartotta meg előadását, melyet Szenes László
segédlelkész tolmácsolt. Az előadó a politikai vonatkozások kikapcsolásával szólt a
zsidó-kérdésről és hangsúlyozta, hogy a missziót átérző keresztyén egyházaknak, nem
szabad gátat vetni, sőt a komolyan megtérni akaró zsidóknak meg kell könnyíteni a
megtéréshez vezető utat. A napjainkban nagyfontosságú kérdéshez több hozzászólás
hangzott el. Muraközy Gyula budapesti kálvintéri lelkipásztor szólott a gyülekezetében
történt áttérésekről, melyek közül sok őszinte volt. Hozzászólt még. Papp Béla,
Görömbey Péter, Pongrácz Kálmán, Nagy Sándor, Konrád László, melyekre dr. Hoffmán
válaszolt.
Nagy érdeklődés közepette emelkedett szólásra dr. Ravasz László püspök, aki leszögezte,
hogy e kérdést nem lehet jelszavakkal megoldani. Mi elsősorban ref. szempontból nézzük
ezt a nehéz kérdést. Jézus azt mondotta: „Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden
népeket” ...ezen az alapon nem zárhatunk egy népet sem ebből a feladatkörből. Ezért a
református egyház a zsidó misszióról soha le nem mond. Nem lenne egyébként olyan
megoldatlannak látszó probléma a zsidó-kérdés, ha olyan keresztyének tudtunk volna
lenni, amilyeneknek lennünk kellett volna. Azt, hogy zsidó-kérdés van, nem lehet
letagadni, a megadásához azonban tisztánlátás és szeretet kell. Mi segítünk megoldani a
kérdést, de üres jelszavaktól nem engedjük a kezünket megkötni. Ravasz püspök beszédét
többször szakította félbe a helyeslés és hosszasan megéljenezték.
A következő tárgy: „A lelkipásztor teendői a reverzális körül” volt, melyről Darányi
Lajos sárospataki lelkipásztor szólott. Rámutatott a jelenlegi kuszáit helyzetre, mely
ebben a kérdésben uralkodik és vázolta a kat. egyház magatartását e kérdésben. Muraközy
65

ReformátusEgyházésIskola. 1938. 18. évf. 39. sz., 5.

177

Gyula, hozzászólásában azt fejtegette, hogy katolikus részről is egyenlő fegyverekkel
való küzdést várnak. Boda József veszprémi lelkipásztor konkrét eseteket sorolt fel.
Hozzászóltak még e kérdéshez: Esze Tamás, dr. Farkas Pál, Kovács J. István és Csapó
István, akik e kérdés végleges rendezését sürgették.
Délután a református nők tartották konferenciájukat a ref. főgimnázium tornatermében.
Szász Imre esperes imádságával kezdődött a konferencia, melynek első előadását Csanádi
Györgyné tartotta meg: „Mi bízatott reánk“ címen. Részletesen ismertette a református nő
kötelességét az egyházi élet különböző viszonylataiban. Az értékes előadáshoz
hozzászóltak: Nagy Imréné, hajdúnánási lelkészné, Elek Márta tanítónő, Arany Dénesné
lelkészné, Kovácsné, Huszár Jolán, Fazekas Lajosné és végül dr. Szász Imre esperes. A
második előadó: dr. Ferenczy Károly nyíregyházai missziói lelkész volt, aki a református
női munka megszervezéséről szólott. Ehhez az előadáshoz hozzászólt: dr. Makkay Sándor
egyetemi professzor is, aki rámutatott arra, hogy minden ref. nő tegye meg kötelességét
családjával, egyházával szemben, ahogy képességével, erejétől telik. E nagyértékű
hozzászólással a konferencia végétért.
E konferenciával egyidejűleg tartották meg összejövetelüket a vallásoktató lelkészek a
debreceni egyház tanácstermében, mely nagy érdeklődés mellett folyt le. A konferencia:
Lőrincz Géza, székesfehérvári v. o. lelkész imájával vette kezdetét, majd Szabó Károly
elnök megnyitó beszéde következett. Kántor József titkári jelentését olvasta fel. Dr.
Muzsnay László budapesti, dr. Illyés Endre dóczi intézeti, Cseh József miskolczi v. o.
lelkészek aktuális kérdéseket, könyv-ismertetéseket és miniszteri rendeleteket tárgyaltak
meg. Papp József debreceni v. o. lelkész imádságával ért véget a konferenciának ez a
része.
Még egy konferencia volt e délután folyamán a fentiekkel egyidejűleg, a ref.
segédlelkészek konferenciája, melyen dr. Bartha Tibor, Szenes László, Dobos János,
Orosz Árpád, dr. Kovács István, Kiss Antal Jenő, Balogh Lajos segédlelkészek adtak elő,
illetve szólottak hozzá a kitűzött kérdésekhez.
Augusztus 26.-án, pénteken a konferencia harmadik napján, reggel 8 ó. kezdettel áhítat
volt lelkészek számára a kistemplomban, ahol dr. Vass Vince kecskeméti lelkipásztor
beszélt: „Az Űr kérdez, mid van amit ne kaptál volna" címen. Ezután vette kezdetét az
ORLE díszközgyűlése a vármegyeháza dísztermében. A díszterem és a karzat zsúfolásig
megtelt résztvevő közönséggel. A gyűlést Farkas István püspök imádsága vezette be,
melyet dr. Ravasz László ORLE elnök magával sodró megnyitó beszéde követett, aki
egyórás hatalmas beszédben sorakoztatta fel mindazokat az időszerű kérdéseket,
melyekkel az ORLE-nek számolnia kell.
Elsősorban az általános helyzetet vázolta Ravasz püspök. Beszéde elején szólott a német
kérdésről, hatalmi súlyának megnövekedéséről, ezzel párhuzamosan a magyarság
magatartásáról, melynek kapcsán ezeket kell tartani szem előtt: úgy menni együtt, hogy el
ne tűnjünk, úgy barátkozni, hogy bele ne haljunk. Mindez egyetlenegy utat állít a
magyarság elé: megőrizni szellemi, gazdasági függetlenségét, öntudatát, mert ennek a
népnek nincs más védelme és menedéke sem földön, sem égen, csak önmaga. Ha nem
adja oda magát egy világért, erősebb lesz, mint egy világ. Ebben a munkában nagy
szükség van a kálvinizmusra. A szél ellenében a nádasok zúgnak és lármáznak, de mélyen
meghajolnak, a kőszikla hallgat, de megáll. A magyar kálvinizmus szótalan folytatja, amit
négyszáz esztendeig csinált: hallgat, ellenáll, mint a gránit.

178

A továbbiakban szólott Ravasz püspök az eucharisztikus kongresszus alkalmával
kinyilvánitott magatartásáról a magyar protestantizmusnak. Ez alkalommal azzal a
tiszteletteljes hallgatással állott félre az ünneplő testvér útjából, mellyel a saját hitét
komolyan vevő keresztyén ember tartozik a más vallású testvérének meggyőződését
becsülni. Ez a félreállás és hallgatás azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben a
protestantizmus elhanyagolható mennyiség csupán. Beszélt István király napjának
törvénybe iktatásáról is, azonban kihangsúlyozta, hogy ez nem a katolikus szentnek kijáró
tisztelet és ünnep, hanem egy olyan nap, melynek megvan a nemzet történetében a maga
ősi gyökere.
Beszéde második részében a kollégium jubileumáról szólott a püspök és kijelentette, hogy
a debreceni kollégium a református szellem alkotása, műhelye és szent kútja. Nem
fejedelmek, nem államhatalom, nem barokk urak ajándékozták, hanem a magyar ref. nép
filléreiből épült. Rámutatott a debreceni világgyűlés jelentőségére is és hangoztatta, hogy
ez nem volt ellentüntetés semmi más gyűléssel szemben, csupán az volt a célja, hogy a
Magyarországra érkezett külföldi reformátusokat összegyűjtse. Végül megemlékezett a
püspök Kölcsey Ferencről, aki liberális és demokrata volt. Kölcsey Ferenc egy nép
lelkének megszólaltatója volt, emléke előtt hódolva nyitom meg az ORLÉ gyűlését, —
fejezte be nagyhatású beszédét Ravasz püspök.
A nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után HettsyKálmán az ORLE főjegyzője az
indítványokat terjesztette elő, majd az üdvözlések következtek a különféle testületek
részéről. Ravasz püspök válaszolt az üdvözlésekre, megköszönve a megnyilatkozó hálát
és ragaszkodást.
A közgyűlés Harsányi Pál esperes vezetésével egy bizottságot küldött ki a köztemetőbe,
ahol megkoszorúzták az ORLE nagynevű elnökének: Baltazár Dezsőnek a sírját. Több
ügy letárgyalása után, Görömbey Péter imájával véget ért a közgyűlés.
Ezzel befejezést is nyert a háromnapos nagyszabású ORLE konferencia szellemi része. A
konferencián mindnyájan éreztük, hogy ha van bennünk mozduló akarat az összefogásra,
készség a Lélek javainak befogadására, ha az összetartozandóság tudatával kéz a kézben
megyünk egymás mellett úgy, hogy kezünket el nem bocsájtjuk, hanem egyek vagyunk
minden jószándékvalóraváltásában és Isten ügyének szolgálatában, akkor e jelben: az
összefogás jegyében győzni fog rajtunk: evangéliumi munkásokon keresztül az Isten
ügye, amint meg van írva: „Vesztek erőt, minek utána a Szentlélek eljö reátok és lesztek
nekem tanúim, úgy Jeruzsálemben, mint egész Judeában és Samáriában, a földnek mind
végsőhatáráig.” (Ap. csel. 8. v.)

179

Gabriel Andreescu
Articles on Jewish topics in the Romanian Orthodox Church
publications
Biserica Ortodoxă Română
“Evreii cer odihnă de Sâmbătă şi desfiinţarea celei de Duminică”
[“The Jews demand rest on
Saturday, and not on Sunday”], Biserica Ortodoxă Română, L, Nr.
1 (610), Ianuarie 1932, p. 92.

***
„Discuțiune despre creștinism și iudaism”, [”Discussion on
Christianity and Judaism”], Biserica
Ortodoxă Română, XLIX, No. 10 (607), October 1931, p. 663.

180

***
„Zbârleală evreiască în apărarea unui haham” [”Jewish tantrum in
defense of a Jewish innkeeper”], Biserica Ortodoxă Română, XLIX,
No. 5 (602), May 1931, p. 471.

***
„Un rabin contra sinuciderilor” [”A rabbi against suicides”],
Biserica Ortodoxă Română, XLVI,
No. 5 (566), May 1928, pp. 477-478.

***

181

„Vaticanul contra antisemitismului” [”The Vatican against antiSemitism”], Biserica Ortodoxă Română, XLVI, Nr. 5 (566), May
1928, p. 474.

**

182

„Evreii, poporul cărţii!” [”Jews, the people of the Book!”], Biserica
Ortodoxă Română, XLVI,
No. 3 (564), March 1928, p. 280.

***
„Pângărirea mormintelor evreieşti din Peatra-Neamţului” [”The
desecration of Jewish tombs in Peatra-Neamţ”], Biserica Ortodoxă
Română, XLVI, No. 3 (562), January 1928, p. 80.

183

***
„O revistă « creștină »” [”A « Christian » magazine”], Biserica
Ortodoxă Română, 40, No. 12 (498), September 1922.

184

Telegraful Român
Editorial. „Necesitatea soluționării problemei evreești”
[”The need to solve the Jewish Problem”], Telegraful Român
No. 3, 10 January 1938, pp. 1-2.

185

***

186

Pr. Aurel Radu, „Problema evreiască în ara noastră” [”The
Jewish Problem in our Country”], Telegraful Român No. 35,
29 August 1937, p. 1.

187

189

***
„Au plecat!” [“They left!”], Telegraful român, No. 47, 16
November 1941, p. 4.

190

***
„Cernău i i Chi inău“ [Cernăuți and Chișinău], Telegraful român,
No. 32, 3 August 1941, p. 3.

191

***
Chestiunea jidovească” [“The Jewish Issue”], Telegraful român,
No. 14, 5 April 1942, p. 4.

***
„Au să dispară din Europa” [“They will disappear from Europe”],
Telegraful român, No. 40, 4 October 1942, p. 4.

192

Luminătorul
Bishop Alexei of Saratov (translated by Pr. Codrat Rață), „Morala
Talmudului” [“The morality of the Talmud], Luminătorul, LXIV,
No. 12, 15 June 1931, pp. 648-656.

193

201

Îngerul
Pr. Ioan Frăsineanu, „Paradoxul Israelului” [”The Paradox of
Israel”], Îngerul, VIII, No. 11, November 1936, pp. 1-10.

202

209

Péter Izabella
A román görög katolikus egyház sajtócikkei
(1919‒1944)

Nr. 12.

CULTURA

CREŞTINA

Pag. S i l .

Orientali» Christiana. Num.. 5 Octobre 1923. P. Leonar­
das Limmers O. F. M., Hierarchia latina Orientas 1622—1922.
Pars I. Pontificio istituto Orientale, Piazza délia Pilotta 35.
Roma 1, 6 Lire. Această disertaţie cuprinde biserica constantinopolitană şi teritoriile din Asia şi Africa supuse în veacufile trecute stăpânirei persane şi turceşti. Ne privindu-ne
direct pe noi, nu vom insista aici eu deamânuntul asupra ei.
Insistăm însă asupra publicaţiunilor atât de valoroase ale
Institutului Ponitificiu Oriental. Seria I a acestor publicaţiuni
îmbrăţişează chestiuni biblice şi semitice. Séria II e creştină.
Fascicolele nu apar regulat. Intr'un an însă ele dau un vo­
lum de 320 pagini şi cuprind mai cu seamă recensiuni şi bi­
bliografii privitoare la Orientul Creştin. Până acum cetim că
ar fi apărut (afară de No 5) încă 4 fascicole şi anume: L'unité
dans le Christ (3 franci francezi); Ecclesiologia dissidentium
antiquiorum (4 fr.); L'église orthodoxe penukrainienne créé en
1921 (4 fr.); Le dossier américain de l'orthodoxie panukrainienne (8 fr.). — Se anunţă apoi apariţia unei lungi serii de
publicaţiuni, dintre care partea covârşitoare priveşte pe Ruşi,
poporul cel mai număros din Orientul creştin. (Ce însemnează
a avea la Roma un preot iscusit şi devotat ca păr. rus Cyrille
Karalevskyj!). Sunt unele care ne interesează direct şi pe noi
cum ar fi: Prof. Felice Capelle S". I., Gli impediment matri­
moniali neu' Oriente. — Deve il cleru orientale recitare il
divino officio? Mai departe: Prof. Jean M. Hanssens S. /.,
Recueils de decisions romaines sur les Rites Orientaux (Cu­
legere de deciziuni romane asupra riturilor orientale). — Inte­
resantă pare a fi şi lucrarea anunţată de Prof. Marcel Viller
S. /., Héros et doctrines de l'ascétisme oriental (Eroi şi doc­
trine ale ascetismului oriental,).
(ig.)
Rubrica

Homiletică.

Predică pe Duminecă a 10-a după
înălţarea Si. Cruci.
» M u i e r e te-ai
ta«.

slobozit

de boala

( L u c . 1 3 , 12).

Fariseii îl î n v i n o v ă ţ e a » a d e s e o r i p e Isns, zicând, ct
el calcă, nesfinţeşte ziua S â m b e t e i , fiindcă şi 'n a c e a s t a
ca d e a l t c u m în t o a t e zilele făcea minuni. O a r e lucru-

Pag. 312.

CULTURA CREŞTINA

Nr. 12.

rile a c e s t e a s ă v â r ş i t e p e n t r u m ă r i r e a lui D u m n e x e u şi
p e n t r u b i n e l e a p r o a p e l u i , să fie o nesfinţire a zilei d e
S â m b ă t a ? £ a d e v ă r a t , că D u m n e z e u a p c r u n c i t să sfin­
ţ i m o a n u m i t ă zi din s ă p t ă m â n ă , prin a c e e a , că nu s ă ­
vârşim a n u m e lucruri grele şi să a s c u l t ă m sf. L i t u r g h i e ,
d a r t o t u ş i D u m n e x e u nu p o f t e ş t e c a să n u facem chiar
nimic in zilele a c e s t e a . O m u l t r e b u i e să-şi p e t r e a c ă viaţa
tn l u c r a r e n e î n c e t a t a ş i ' n t r ' u n chip d e o s e b i t e d a t o r
o m u l să p r e a m ă r e a s c ă p e D u m n e a e u chiar in silele d e
sărbătoare.
Ferizeii nu n u m a i a c u m a l-au a t a c a t p e Isus, c â n d a
v i n d e c a t S â m b ă t a p e m u i e r e a , c a r e avea duhul n e p u t i n ţ e i
d e o p t s p r e z e c e ani, ci şi atunci, c â n d t o t în zi d e S â m b ă t a
a v i n d e c a t p e o m u l , c a r e e r a b o l n a v d e 3 8 d e ani. L a
v o r b e l e n e s o c o t i t e ale farizeilor răutăcioşi, Isus a r ă s p u n s :
T a t ă l m e u p â n ă a c u m lucrează, şi eu lucrez. A i e v e a .
D u m n e z e u p u r u r e a iusrează, p e n t r u c ă el t o t d e a u n a a
fost, e s t e şi va fi. Viaţa lui e luorare şi a c t i v i t a t e , d e
a c e e a se şi n u m e ş t e în sf. S c r i p t u r ă : Dumnezeul
vin, ca
să s e d e o s e b e a s c ă d e zeii păgânilor, cari e r a u m o r ţ i ,
fiindcă a v e a u ochi şi nu v e d e a u , urechi şi nu au»eau,
mâni şi nu s i m ţ e a u , picioare şi nu u m b l a u .
Dumnexeu
t r ă e ş t e delà sine, p e n t r u c ă el e s t e însăşi viaţa.
El trâe ş t e în făpturi, cari n u m a i prin el s u n t şi cari s'ar nărui,
d a c ă D u m n e z e u nu le-ar ţ i n e a cu b r a ţ u l s â u p u t e r n i c .
F i i n d viaţa lui D u m n e z e u o lucrare n e î n c e t a t ă , şi noi,
cari s u n t e m făcuţi d u p ă chipul şi a s e m ă n a r e a lui, t r e b u i e
să lucrăm fără d e î n t r e r u p e r e . D u m n e z e u şi p e strămoşii
noştri chiar d e a c e e a i-a aşezat în raiul p ă m â n t e s c , ca
să-1 p ă z e a s c ă şi să-1 lucreze.
D a c ă o m u l nici m p a r a d i s
n ' a p u t u t sta fără lucru, e vădit, că nici afară d e el na-şi
p o a t e p e t r e c e viaţa în t r â n d ă v i e . Viaţa o m e n e a s c ă să
desfăşoară în o clipă d e t i m p , a cărui margini s u n t :
n a ş t e r e a şi m o a r t e a . C e e a c e se c u p r i n d e între a c e s t e
d o u ă margini, i-s'a d a t omului, ca să lucreze, şi prin
l u c r a r e a a c e a s t a din t i m p , să s e facă v r e d n i c d e viaţa
veşnică. C e e a c e s e a m ă n ă o m u l aici, a c e e a va s e c e r a in
veşnicie.
C e l c e s e a m ă n ă întru prisosinţă, a ş a
iară cel c e s e a m ă n ă cu s g â r c e n i a , puţin

va
va

şi
şi

secera,
secera.

Nr. 12

CULTURA

CREŞTINA

F a g . 313.

î m p r e j u r a r e a a c e a s t a t r e b u i e să n e î n d e m n e la n e o b o ­
sită l u c r a r e , p â n ă ce îi ziuă, p e n t r u c ă va veni n o a p t e a ,
c â n d n i m e n i nu mai p o a t e lucra, căci s'a sfârşit t i m p u l
câştigării d e vrednicii. T o a t e a ş a r ă r a â n c u m se vor
afla în ceasul morţii. D e -aceea zice şi A p o s t o l u l :
»Şi
făcând b i n e l e să nu slăbim... Deci d a r p â n ă c â n d a v e m
v r e m e , să facem bine c â t r ă t o ţ i , şi m a i v â r t o s c ă t r ă cei
ai noştri d e o c r e d i n ţ ă * . (Gal. 6, 9 , 10).
R o s t u l n o s t r u aici p e p ă m â n t — d u p ă c u m n e în­
v a ţ ă sf. P a v e i — e s t e : făcând binele să nu slăbim. N e ­
î n c e t a t să facem bine. A c e a s t ă p o r u n c ă o împlinim prin
r u g ă c i u n e n e î n t r e r u p t ă . L a r u g ă c i u n e nu~i d e lipsă ca
b u z e l e n o a s t r e î n c o n t i n u u să s e m i ş t e , nici limba n o a ­
s t r ă î n c o n t i n u u să l u c r e z e , ci n u m a i inima să n e M t ă
p e n t r u D u m n e z e u şi gândurile să n e fie î n d r e p t a t e 3pre
el. L a săvârşirea faptei b u n e , nu-i d e lipsă ca manile şi
picioarele să n e fie p u r u r e a în m i ş c a r e , ci n u m a i voinţa
n o a s t r ă să l a u d e p u r u r e a p e D u m n e z e u . C â t e d e u ş o r
să l u c r ă m în fiecare m o m e n t p e n t r u D u m n e z e u , n u m a i
să voim, şi c â n d facem orice lucru i e r t a t să-1 î n d r e p t a m
s p r e m ă r i r e a lui D u m n e z e u
D e a c e e a zice A p o s t o l u l :
»Deci ori d e m â n c a ţ i , ori d e b e ţ i , ori altceva d e faceţi,
t o a t e s p r e m ă r i r e a lui D u m n e z e u să le faceti«. (1 C o r .
10, 3 1 ) .
O p r e l i ş t e a D o m n u l u i d e a nu lucra în ziua a ş a p t e a ,
mulţi d i n t r e jidovi o î n ţ e l e g e a u greşit, n e p u t â n d p ă t r u n d e
spiritul ei şi d e a c e e a învinovăţeau p e Isus, că v i n d e c â n d
S â m b ă t a bolnavii, calcă p o r u n c a lui D u m n e z e . E t nu a u
ştiut, ori n ' a u voit să facă deschilinire î n t r e lucruri'e
grele, a i e v e a o p r i t e , şi între lucrurile c u c e r n i c e ale iu­
birii. E a d e v ă r a t , că D u m n e z e u în ziua a ş a p t e a a odihnit,
a d e c ă a î n c e t a t d e a mai face alte făpturi, d a r în ziua
a ş a p t e a a făcut o reprivire g e n e r a l ă a s u p r a t u t u r o r
celor zidite şi le-a aflat b u n e . Şi p e n t r u noi privirea
lucrurilor lui D u m n e z e i i să fie o c u p a ţ i a d e c ă p e t e n i e , 1b
zilele c â n d d ă m o d i h n ă t r u p u l u i o b o s i t . In zi d e s ă r b ă ­
t o a r e , s o c o t i n d cu mai m u l t ă luare a m i n t e lucrurile
D o m n u l u i , a d o a r ă - i a t o t p u t i n ţ a , î n ţ e l e p c i u n e a şi i u b i r e a
şi din făpturi n ă z u e ş t e - t e , să c u n o ş t i m a i deplin p e zi­
ditorul veşnic. P e lângă aceasta creştinul bun cearcă s i

gag.

314.

CULTURA

CREŞTINA

Nr. 12.

v a d ă şi eu m a p e t r e c u t s ă p t ă m â n a t r e c u t ă şi d a c ă află
c e v a s c ă d e r e î n d a t ă o şi î n d r e a p t ă . E l u c r u p i à c u t lui
D u m n e z e u şi r e c o m a n d a t d e sf. Biserică, ca zilele d e
s ă r b ă t o a r e să le sfinţim p r i n p r i m i r e a si. t a i n e , cu d e o ­
s e b i r e a m â r t u r i s i r e i şi a sf. c u m i n e c ă t u r i . In zilele
a c e s t e a t r e b u i e să n e o c u p ă m nemijlocit cu D u m n e z e u ,
cu ei t r e b u i e să g r ă i m , c u v â n t u l lui t r e b u i e să-1 ascultăm*
să n e grijim d e lucrurile i m p o r t a n t e ale sufletului.
In
celelalte zile ale s ă p t ă m â n e i , n e o c u p a m mijlocit cu
D u m n e z e u , î m p l i n i n d u - n e cu inimă şi g â n d c u r a t d a t o rinţele statului n o s t r u .
Şi în zilele n o a s t r e s u n t fără n u m ă r farizei d e a c e i a ,
cari s e s m i n t e s c şi n e chiar b a t j o c o r e s c , c â n d n e î m ­
plinim cu c o n ş t i e n ţ i o z i t a t e d a t o r i t e l e n o a s t r e , m a i óies
cele faţă d e D u m n e z e u .
Creştinul b u n şi c c n ş t i u d e
d e m n i t a t e a sa nu ia îă s a m ă s m i n t e a l a a c e a s t a prefăcutăa r ă u t ă c i o ş i l o r , ci a d u c â n d u - ş i a m i n t e , că mai v â r t o s s e
cade a asculta de Dumnezeu, decât de judecăţile n e ­
î n t e m e i a t e ale lumii, c o n t i n u ă fără stânjinire împlinirea
î n t o m n a i a p o r u n c i l o r d a m n e z e e ş t i şi b i s e r i c e ş t i . J u d e ­
c a t a lumii sau a mulţimii a fost şi va fi t o t d e a u n a , d e o ­
s e b i t ă şi c o n t r a r ă j u d e c ă ţ i i D o m n u l u i şi a o a m e n i l o r sèi,
p e n t r u c ä e a se î n d r e a p t ă d u p ă î n ţ e l e p c i u n e a î n ş e l a t e i re
a trupului, şi nu d u p ă s p u s e l e veşnic a d e v ă r a t e ale s p i ­
ritului l u m i n a t d e h a r u l d u m n e z e e s c . O a m e n i i cei răi îşi
află o d e s f ă t a r e î n s p ă i m â n t ă t o a r e în a v e d e a şi p e alţii
în a c e e a ş i o s â n d ă cu ei.
S ă r e s p i n g e m î n c e r c ă r i l e a c e s t e p r i m e j d i o a s e a!e
a c e l o r a , c a r e a l e ş u e s c la c u r ă ţ e n i a g â n d u r i l o r şi a f a p ­
telor n o a s t r e şi n e b ă g â n d u - i în s e a m ă , să săvâşim n e ­
î n c e t a t , u n d e ş-i c â n d n u m a i p u t e m b i n e l e , căci astfel
u r m ă m pilda lui Isus H r i s t o s şi n e facem t o t mai a s e "
menea Părintelui nostru ceresc, care pururea lucrează.
TELLUS.

REVIST-ft

LUMRRft

BLfl-J
ANUL XVI-

MAIU 1 9 3 6

NR. 5 .

316

CULTURA CREŞTINA

Occidentului* apărută In 1917, anul de
intunerec şi de presemne sigure ale
prăbuşirii germane. Ceeace ii face de
înţeles şi fondul pesimist şi primirea
înfrigurată ce i-s'a făcut în patria junkerilor deconcertaţi, (n).

Emigraţia sionistă
Recentele incidente sângeroase din­
tre arabii şi evreii din Palestina îşi au
tâlcul lor în năvala sionistă asupra
Pământului Făgăduinţii. Directorul In­
stitutului Francez din Damasc, d. Robert Montagne, a publicat in ultimul
număr al revistei „Politigue Strân­
gere' un studiu amănunţit şi documen­
tat asupra acestei chestii care, din
motive uşor de gâcit, preocupă mai
nou intens presa mondială.
Cifrele, dealtfel, grăiesc mai eloc­
vent ca orice ritor. Şi graiul cifrelor
spune că pe când înainte de 1930 imi­
graţia evree în Palestina dădea anual
între 5 şi 10,000 indivizi, în 1934 întră
în Ţara Sfântă cam 40,000 de evrei.
Cel mai mulţi cu paşapoarte in regulă.
Destui insă şi prin vămile cucului. Şi
această revărsare e în continuă cre­
ştere. Aşa se face că de unde în 1920
in toată Palestina nu erau decât 66,000
evrei, în 1931 trec de 175,000, ca nu­
mai după alţi doi ani să se ridice la
240,000, iar la sfârşitul Iul 1935 să se
apropie de 350,000! Şi să nu se uite
că sunt amarnic de spornici: 42°/ na­
talitate, faţă de 21 la mie mortalitate.
00

Desvoltarea centrului sionlstic, — a
oraşului Tel-Avio — după toate ace­
stea nu mai surprinde: are deja 120,000
locuitori şi lucrările de noui şi noul
clădiri se urmează cu febră. Portul
Jaffa nu mai dovedeşte massele de
materialii de construcţie ce sosesc
mereu spre consternarea şi furia ara­
bilor ce au monopolul de a fi hamalii
şi cărăuşii acelui port. Clocotului ce-i
frământă aceştia ii dau expresie, nu
odată, prin greve, sabotaj şl încăerări
sângeroase.
Indignarea arabilor o potenţează şi
faptul că tot petecul de pământ la
care se poate ajunge apucă exclusiv

Nr.

5

pe mâini evreeştl. Iar aceasta se poate
in urma împrejurării că emigraţii evrei
plătesc peste aşteptări: un loc cumpă­
rat de-un arab dela un alt arab, de
ex., cu 10,000 lire palestiniene, poate
fi vândut unui evreu cu 200,000 lire.
După care „fericitul" vânzător poate
visa o aşezare boierească la Cairo...
Ispita fiind mare, mulţi ii cedează. Şi
aşa minoritatea evreiască bănoasă se
impune mereu şi economiceşte faţă de
majoritatea numerică a musulmanilor.
Cum se va rezolva acest proces ne­
milos? Rămâne să se vadă. Fapt e
că inferioritatea numerică a evreilor e
compensată de potenţialul economic.
Dar şi inferioritatea economică a ara­
bilor Îşi are compensaţia sa în poten­
ţialul apărării rasiste. Intr'aceea Ieru­
salimul a devenit punctul nevralgic şi
zona critică in care dospesc contraste
rasiste cu rădăcini ce duc departedeparte, în neguri de vremi şi încru­
cişări de căi istorice, (n).

Annuario Pontificio
Pentru 1936 a ieşit zilele trecute de
sub teascurile Tipografiei Vaticane. E
o lucrare straşnică, de 1260 pagini, cu
orientări minuţioase privitor la clerul
catolic de toate riturile. Din datele
statistice ale acestui anuar reiese că,
la 31 Decemvrie 1935, ierarhia In
ascultare de Sf. Părinte Piu XI (al
261-lea Papă dela Sf, Petru,) numără:
Cardinali: 68. Decanul de vârstă (are
85 de ani) al colegiului purpuraţilor
romani e Granito di Belmonte. In tim­
pul pontificatului actualului Papă au
murit 60 de cardinali (cu L6picier,
mort zilele trecute, 61). Patriarhi: 14,
dintre cari 10 residenţiali, 4 titulari.
Mitropoliţi rezidenţiali 214; vlădicii
cu titlu de mitropolii: 38. Episcopi
residenţiali: 912. Mitropolii şi vlădicii
titulare: 685. Abaţii şi prelaturi >nullius*: 47.
In teritoriile misionare se află: 274
vicariate apostolice (in frunte cu epi­
scopi sfinţiţi); 103 prefecturi apostolice
şi 33 teritorii misionare independente.

BLRJ
ANUL XIX IAN.-FEBR. 103» NR. 1—S*

„PROTOCOALELE ÎNŢELEPŢILOR
SIONULUI"
De când apare în zarea istoriei, Israil este un mister şi un
scandal permanent. Purtător şi trădător al unei misiuni osebite, el
duce dealungul veacurilor o existenţă ţesută din contradicţii neîn­
ţelese. Urgisit de toţi şi umilit până Ia strivire, afişează orgo­
liul celui mai îndrăzneţ vis de mărire şi dominaţiune universală.
Risipit pe toată faţa globului, are o unitate etnică indestructibilă.
Amestecat în viaţa tuturor popoarelor, el este protagonistul celor
mai contrastante idealuri de viaţă; se acomodează climatelor
şi se identifică cu ţelurile naţionale de pretutindeni, purtând totuşi
în sine o lume străină şi neasimilabilă. Prigonit, se întăreşte; în­
frânt, nu încetează a spori şi a provoca.
Este, fără îndoială, în acest destin straniu, o mare enigmă a
istoriei. Şi e sigur, că ea nu va putea fi înţeleasă niciodată pe
plan pur omenesc. In scrisoarea sa către Romani, Sf. Pavel îi de­
schide perspectivele ameţitoare ale transcendentului; şi e sigur că
numai în această lumină a planurilor divine i-se vor putea descifra
rosturile'). Dincolo de pornirile particulare, de natură socială şi
etnică, antisemitismul are o rădăcină metafizică. „Dacă lumea
ureşte pe Evrei, pricina este că-i simte totdeauna străini pe plan
supranatural... Are oroare de însăşi vocaţiunea lor" ).
Această încadrare teologică este singura care atacă problema
integral, în esenţa ei. Ceeace nu vrea să zică însă că ea n'ar
avea şi aspecte sociale, economice şi politice concrete. Problema
evreească există, fără doar şi poate. Ea nu este numai imaginară,
nici produsul unor simple agitaţiuni demagogice sau descărcarea unei
porniri de invidie păcătoasă. Ci are temeiuri reale. Evreii au rol de
ferment care, în doză potrivită, ajută dospirea şi stimulează cre2

T

) Cfr. admirabilul comentar scris la cele trei capitole IX—XI a scrisorii
către Romani, de ERIK PETERSEN:
Le mystere des Juifs et des Gentils dans
1' Eglise". — Ed. Desclee de Brouwer. Paris.
*) J. MARITAIN: Les Juifs parrni Ies nations. — In „La Vie intellectuPile", 25 Febr. 1938, pg. 27,

Nr. 1-2

CULTURA CREŞTINA

71

şterea aluatului uman în care e aruncat; dar, în cantitate prea
mare şi ajuns la putere disproporţionată, răstoarnă echilibrul firesc
şi provoacă distrămarea organismelor sociale. Din ferment se pre­
fac în disolvant. Eternul neastâmpăr care-i munceşte face, între
altele, „că pretutindeni îi vedem pe Evrei în primele rânduri ale
partidelor de răsturnare socială sau religioasă. Se prea poate de altfel
că, chiar şi în acest rol distructiv, ei ascultă de un fel de vocaţiune
providenţială. Dar nu poate surprinde pe nimeni dacă provoacă
reacţiune". — Nu un antisemit face această observaţie, ci tocmai
unul care le este prieten şi care vede mai adânc şi mai creştineşte
întreaga chestiune: Paul Claudeiz).
Astăzi, în urma unui întreg complex de împrejurări, problema
a ajuns la o răspântie deosebit de periculoasă. Valul de antise­
mitism este în creştere îngrijorătoare şi manifestările lui sunt tot
mai violente. Lucrurile nu se vor potoli, de sigur, prin răsuflate
apeluri la toleranţă, la umanitarism şi la lozincile goale ale revo­
luţiei franceze. Ori cât am condamna exagerările de netăgăduit
pe care le are curentul antisemit, nu este mai puţin adevărat că
s'a ajuns, în multe privinţe, la situaţii anormale, care nu mai pot
dăinui. Nici o colectivitate etnică creştină nu se poate lăsa con­
dusă şi dominată de o spiritualitate care îi este în adâncul ei
străină; ci fiecare din ele are nu numai dreptul ci şi datoria de
a-şi asigura desvoltarea în conformitate cu caracterul său specific,
armonia generală fiind asigurată prin principiile de temelie ale mo­
ralei şi spiritualităţii creştine, de toţi acceptate.
Problema este însă prea mare decât să poată fi îmbrăţişată
în câteva pagini de revistă. Ajunge atâta să-i afirmăm existenţa
şi datoria grabnică de a se căuta o deslegare, fie şi vremelnică
numai, cât de cât mulţumitoare. Toate popoarele au datoria de
a-şi da contribuţia în acest scop, chestiunea fiind de interes general,
internaţional. Evreii înşişi sunt chiemaţi în locul întâi să înles­
nească restabilirea păcii, asigurându-şi, cu jertfe de moment, li­
niştea pentru o nouă jperioadă de vreme.
Cu aceeaşi tărie trebue să accentuăm însă, imediat, şi celalalt
principiu de bază, care trebue să ne călăuzească în vălmăşagul
problemei evreeşti şi în căutarea noilor orânduiri aducătoare de
linişte. Acesta este: creştinismul nostru. Oricari ar fi astăzi ne­
ajunsurile convieţuirii de veacuri cu evreii; oricari ar fi anomaliile
sociale şi economice provocate de ei; oricari ar fi păcatele lor
*) PAUL CLAUDEL: Lettre au Directeur de Presences
cartea: Les Juifs. Ed. Pion. Paris 1937, pg, VII.

(Daniel Rops); în

72

CULTURA CREŞTINĂ

Nr. 1-2

imaginare ori reale, etc. noi nu putem şi nu trebue să uităm nici
un moment că noi suntem creştini şi evreii sunt oameni. Au drep­
tul să fie trataţi omeneşte; şi noi suntem datori să respectăm, în
tot ce facem, spiritul dreptăţii şi al iubirii creştine. Trebue găsită,
de sigur, o nouă aşezare a lucrurilor; bărbăteşte, fără falsă mior­
lăiala umanitaristă, Dar cu dreptate; în pace. Mai ales fără ură
şi fără violenţă. Nici lărmălaia idioată, nici ciomagul nu este chiemat să facă lumină în chestiuni atât de complexe şi atât de grele.
Ci raţiunea călăuzită de duhul bunătăţii şi al buneivoinţi împru­
mutate.
Condamnăm, în consecinţă, exagerările antisemite şi osândim
pornirea de ură şi de violenţă care murdăreşte de atâtea ori mişcă­
rile sănătoase şi lăudabile de renaştere naţională. Respingem o
seamă de metode şi de mijloace profund necreştine, care se pun
în circulaţie pentru a spori mania şi ura împotriva unor oameni pe
care soarta i-a aruncat în mijlocul nostru. Trebue să osândim în
chip deosebit pe aceia cari născocesc vini şi păcate inexistente,
pe care le pun în cârca neamului evreesc, spre a ţine aprins în
mulţimile neştiutoare focul duşmăniei şi setea de răsbunare.
„Protocoalele înţelepţilor Sionului" fac parte din această ca­
tegorie de arme antisemite. Fantoma lor apare destul de des şi
în unele publicaţii româneşti. De aceea e bine să ştim despre ce
e vorba. Ar fi păcat, adecă, să pătăm tendinţa dreaptă şi
firească, de a repune elementul românesc în drepturile sale inte­
grale, cu mici meschinării pe cât de nedemne pe atât de nefolo­
sitoare.

*
In anul 1905 Sergei Nilus, un rus, a tipărit la Tsarkoje Selo,
în a treia ediţie, o carte adventistă a sa: „Marele în mic, sau: e
aproape Anticrist şi domnia diavolului pe pământ", care apăruse
întâi în 1901. Această a treia ediţie a rămas celebră, fiindcă avea
un adaos senzaţional. In prefaţă, autorul atrage atenţiunea asupra
lui, prin cuvintele următoare: „In 1901 am reuşit să obţin dela o
cunoştinţă de a mea... un manuscript, pe car» mi 1-a pus la dispo­
ziţie, şi în care era expusă, cu precizie şi adevărătate extraordi­
nară, desvoltarea conjuraţiei judeo-masonice mondiale, care are să
ducă lumea noastră coruptă la ruină inevitabilă. Prezint aci, sub
titlul general „Protocoalele înţelepţilor Sionului", acest manuscript
tuturor celor ce vreau să audă, să vadă şi să înţeleagă". — Cartea
s'a tipărit în puţine exemplare. I-au urmat însă diferite alte
ediţii; unele din ele publicate de alţi autori sub titluri diferite.
Toate înşă în 1. rusească, Europa n-a luat cunoştinţă de ele,

Nr. 1-2

CULTURA CREŞTINĂ

73

Se schimbă însă lucrurile în 1919. In toamna acestui an o tra­
duce în nemţeşte căpitanul Muller von Hausen şi o publică, sub
pseudonimul Gottfried zur Beek. Cartea are titlul: Die Geheimnisse
der Weisen von Zion'), Are 252 pagini. „Protocoalele" propriu zise
cuprind însă numai pg. 68—143. Tot restul sunt fel de fel de note,
explicaţii, documente date de autor, care vreau să întregească şi
să dovedească şi mai limpede proiectele infernale din „Proto­
coale". Lucrarea e dedicată „Principilor Europei", ca să se ştie
păzi de conspiraţia evreească ce ameninţă ţările şi biserica.
Un adevărat drum de triumf se deschide deacum pentru mi­
sterioasele „procese-verbale". In Germania mai întâi. Susţinută
de nobilime, de principii fostei case domnitoare a Prusiei, de exkaiserul însuşi, popularizată în multe ediţii ieftine, discutată cu vio­
lenţă în presă, mai ales de antisemiţii cari au găsit în ea un mi­
jloc extraordinar pentru a convinge mulţimile că evreii sunt cauza
tuturor relelor de care suferă ţara, cartea a ajuns la o răspândire extra­
ordinară, însuşi Alfred Rosenberg, doctrinarul naţional-socialismului, a publicat o prelucrare în 1923; ceeace făcuse mai înainte T.
Fritsch. Au urmat apoi serii şi ediţii nenumărate, un adevărat
potop de broşuri, comentarii, extrase, tratate sumare pentru munci­
tori etc. în sute de mii şi milioane de exemplare.
Nu numai în Germania. S'a molipsit, cu iuţeală de fulger, lu­
mea întreagă. încă în 1920 o găsim tradusă în 1. polonă, trei ediţii
franceze, una în Anglia, trei la New-York, alta în Scandinavia, în
Italia şi până şi în Japonia. Pretutindeni senzaţie enormă şi suc­
cese tipografice extraordinare. Ford, celebrul fabricant de automo­
bile, a scos numai decât o gazetă specială: „The Dearborn Inde­
pendent", care se ocupa de uluitoarea descoperire. In câteva zile
a ajuns la un tiraj de peste 300.000; iar adunate în broşură, arti­
colele despre protocoale s'au mai vândut în peste o jumătate mi­
lion exemplare.
Vâlvoarea aceasta extraordinară este explicabilă. Conţinutul
protocoalelor este uluitor, iar prezentarea lor a avut caracterul
unui strigăt de alarmă de ultimă oră. Era vorba doar de un plan
diabolic şi monstruos, care voia răsturnarea întregei aşezări omeneşti
actuale, pentrucă pe ruinele generale să înalţe dominaţia univer­
sală a lui Israil. Cele mai ticăloase mijloace de corupţie şi te­
roare aveau să se întrebuinţeze în acest scop, cu metodă şi sistem,
după reţeta tainică dată de suprema conducere a neamului evreesc,
T

) Noi folosim ed. 5-a, publicată în ed. „Auf Vorposten", la Charlottenburg
în 1920,

74

CULTURA CREŞTINĂ

Nr. 1-2

spre a fi aplicată consecvent în toată lumea. Toţi evreii de pe
pământ apăreau dintr'o dată ca o formidabilă conspiraţie în slujba
unor scopuri infernale.
Câteva texte spicuite din „Protocoale" vor arăta cât de în­
temeiată părea consternarea şi indignarea generală.
„Profeţii ne-au învăţat, că Dumnezeu însuşi ne-a ales pe noi să fim stă­
pânii lumii întregi. El ne-a dat şi talentul necesar ca să putem împlini această
mare misiune... (Şed. 5 pg. 84) ')• — „Va trece încă vreme multă, poate un veac
întreg, până când lovitura de răsturnare pregătită de noi pentru aceeaşi zi în
toată lumea, va ajunge la ţintă, când neputinţa totală a guvernelor existente va
fi în general recunoscută. Ajunşi însă odată la dominaţia deplină, ne vom şti
îngriji ca să nu se poată face nici o conjuraţie împotriva noastră". (Şed. 15. pg.
110). — „Vom realiza o mare centralizare administrativă, prin care vom con­
centra în manile noastre toată puterea. Vom reglementa din nou, prin legi date
de noi, toate domeniile de viaţă publică a supuşilor noştri. Aceste legi vor în­
lătura, rând pe rând, toate concesiunile şi libertăţile de care s'au bucurat neevreii. Imperiul nostru se va caracteriza printr-un despotism atât de grozav,
încât va fi în stare în oricare moment şi în toate locurile să înăbuşe în faşă
orice încercare de rezistenţă din partea neevreilor". (Şed. 5. pg. 83).
Iată acum şi câteva mijloace preconizate pentru atingerea acestui scop. —
„Lozinca noastră este: putere şi vicleşug... Vom întrebuinţa deci mituirea, în­
şelăciunea, trădarea, dacă ne ajută la ajungerea scopurilor noastre" (Şed. 1. pg.
72). — „Cu ajutorul presei am ajuns la influinţă, rămânând totuşi în umbră;
graţie ei avem acuma în mâinile noastre nunţi de aur, fără a ne sinchisi că a
trebuit să-1 stoarcem din puhoaie de sânge şi de lacrimi..." (şed. 2, pg. 76). —
„Noi vrem exact contrarul: adecă degenerarea neevreilor. Puterea noastră razimă pe foamea permanentă şi pe slăbirea muncitorului..." (şed. 3. pg. 78). —
„...Trebue neapărat să distrugem din sufletul neevreilor orice idee a lui Dum­
nezeu şi a Spiritului sfânt, înlocuindu-o cu socoteli de cifre matematice şi cu
pretenţiuni trupeşti". (Şed. 4. pg. 82). — „...Cu râvnă neobosită va trebui să
lucrăm la continua înrăutăţire a raporturilor dintre popoare şi ţări; prin aţâţarea
invidiei şi urei, prin lupte şi răsboaie, prin privaţiuni de tot felul, prin înfome­
tare şi răspândire de epidemii va trebui să aducem toate popoarele la un aşa
grad de istovire, încât neevreii să nu mai afle nici o scăpare, decât să se
plece cu totul dominaţiunei noastre". (Şed. 10 pg. 99). — „Iar dacă vreo ţară
necreştină ar îndrăsni să ni-se opună, va trebui să fim în stare a ridica pe ve­
cinii ei la răsboi împotrivă-i. Şi dacă vecinii ar încerca să facă cauză comună
cu ea ridicându-se împotriva noastră, vom deslânţui răsboiul mondial". (Şed. 7.
pg. 89).
„Prin toate aceste mijloace vom obosi în aşa măsură pe necreştini, încât
ei se vor vedea nevoiţi să ne ofere singuri stăpânirea lumii. Noi, în schimb,
prin toată firea noastră avem darul de a cuprinde în noi, fără nici o sguduire,
toate puterile de stat ale lumii şi a constitui o putere cârmuitoare superioară.
In locul domnitorilor de acum, vom aşeza o fantomă înspăimântătoare, care
se va numi administraţia suprastatală. Braţele ei se vor întinde, ca nişte căngi,
în toate părţile şi vor reprezenta o putere atât de mare, încât vor îngenunchia
sub domnia noastră toate popoarele" (Şed. 5. pg. 86).
') Cităm după ediţia a 5-a germană a lui Gottfried

zur Beek, din 1920,

Nr. 1-2

CULTURA CREŞTINĂ

75

Iată ce gânduri tenebroase ţes, în şedinţe secrete, înţelepţii
Sionului! N-a fost, deci, un noroc extraordinar că, cel puţin în
ceasul al 11-lea, s'a descoperit cumplita taină judaică?! Nu era ex­
plicabilă revolta generală în faţa acestei mişelii ? Era cât se poate
de firească concluzia antisemiţilor: măsuri drastice pentru a pre­
veni catastrofa, represalii necruţătoare împotriva netrebnicilor con­
spiratori! Actele de violenţă ale mişcărilor creştine căpătau deacum aureola legitimei apărări, — Se ştie că, întradevăr, acesta a
fost cursul evenimentelor. Unele ţări, ca Germania, au tras, în
chip oficial, ultimele consecinţe ale acestei judecăţi.
Noroc pentru lumea noastră, că toată spaima era o nălucă.
Toată alarma s'a născut dintr'o mare rătăcire. Nimic nu era ade­
vărat din catastroficele proiecte mondiale.
Este de sine înţeles, că din primul moment Evreii au prote­
stat cu tărie împotriva „Protocoalelor". Le-au declarat falsuri, nă­
scocite spre aţâţarea mâniei împotriva lor. — Dar cuvântul lor n'a
fost ascultat. Erau doar' interesaţi în cauză. Dar şi dintre cre­
ştini, spiritele ponderate au rămas din primul moment neîncreză­
toare. Prea erau isbitoare monstruozităţile din „Protocoale", decât
să poată fi adevărate. Nici cel mai diabolic duh n'ar putea con­
cepe în serios astfel de grozăvii. Dar mi-te să faci din ele un
program de viaţă pentru atâtea milioane de oameni, risipiţi pe faţa
întregului pământ, cari să le pună în aplicare cu neînduplecată
consecvenţă pretutindeni, ani dearândul, păstrându-se totuşi cel
mai desăvârşit secret asupra lor. Şi numai această împrejurare din
urmă: păstrarea secretului, presupune un adevărat miracol, greu
de imaginat.
In curând aceste bănueli s'au transformat în certidune ştiin­
ţifică, încă în 1924, B. Segel, în cartea sa „Die Protokolle der
Weisen von Zion kritisch beleuchtet" (Berlin), a arătat cu argumente
convingătoare adevărul şi a pus în lumină originea falsului. —
Valul alarmist însă n'a putut fi oprit. S'a avântat în el şi un preot
catolic din Austria, Gaston Ritter, care credea în autenţia proto­
coalelor i). Totuşi, între catolicii Germani spiritele s'au liniştit,
mai ales în urma lămuririlor date în foaia oficială a Ordinariatului
Berlin, care scoate o serie de „Studien zum Mythus des XX. Jahrhunderts" a lui Rosenberg, în cari a găsit prilej să pună la punct
') GASTON RITTER: Das Iudentum und die Schatten des Antichrist".
Graz, 1933. — După lămuririle ce s'au dat editorului, cartea a fost retrasă (lin
circulaţie.

76

CULTURA CREŞTINĂ

Nr. 1-2

şi chestiunea aceasta'). — Iar anul trecut, pentru cititorii de
limbă franceză, a scris un studiu definitiv P. Charles S. I. în „Nouvelle Revue Theologique" din Louvain ), studiu tipărit apoi şi în
broşură aparte, care a ajuns în scurtă vreme mai multe ediţii.
Acest studiu al P. Charles ne serveşte şi nouă de îndreptar prin­
cipal.
s

*
Ajunge însuşi cuprinsul faimoaselor Protocoale pentru clasa­
rea lor inapelabilă. Alarmante la prima citire, ele se vădesc ridi­
cole la cea dintâi încercare de examen mai adâncit. Nici urmă de
„plan" şi de sistem în vălmăşagul de contradicţii şi naivităţi gran­
dilocvente care vreau să răstoarne lumea din ţâţâni. Nici o
normă şi nici o cohesiune. Baliverne ignorante, scăldate în cinism
vulgar.
Să luăm, de pildă, miraculoasa lor reţetă financiară. Ea con­
stituie măduva întregului program (p. 127). Ne şi aşteptăm, a
priori, la te miri ce concepţii geniale şi revoluţionare, dată fiind
priceperea practică îndeobşte cunoscută a fiilor lui Israil în acea­
stă materie. înţelepţii dau, într'adevăr, cea mai mare atenţiune
acestei probleme. O tratează în patru şedinţe încheiate (20—23).
Au şi grija să anunţe, că toată politica lor e răzimată pe cifre.
(In Protocoale însă ele lipsesc cu totul). Iată câteva din ge­
nialele lor vederi.
„înţelepţii" au înainte de toate o politică straşnică a impozi­
telor. Şi anume: impozite mici, repartizate echitabil! S'a mai auzit
aşa c e v a ? — Ceva nou de tot: impozitul progresiv pe avere!
(pg. 118—129). — Şi încă o născocire nemaipomenită: timbre care
vor trebui aplicate pe tot felul de scrisori şi contracte. Această
grozavă invenţie şi-o admiră referentul însuşi: „Inchipuiţi-vă, dom­
nilor — exclamă el — cu cât vor fi mai mari veniturile acestor
taxe decât toate incassările statelor creştine!" (pg. 130). Ce se
va face însă cu această imensă grămadă de bani? Se va păstra
din ei o sumă minimă în cassa Statului; restul se va pune în cir­
culaţie prin vaste lucrări de utilitate publică. Ceva nou de tot,
precum se vede, ca şi Curtea de conturi care e prezentată ca o
instituţie de care nu s'a mai auzit (pg. 130).
') Vezi în special subtanţiala notă din: „Amstblatt des Bischoflichen
Ordinariat Berlin — Studieri zum Mythus des XX. Jahrhunderts".
p. l/II. ed. IV.
Berlin 1935.
*) P. CHARLES: Les Protocolles des Sages de Sion. — In no Ianuarie
1938 a revistei: „Nouvelle Revue Thiologique".
Cu întregiri în nrii din Sept. şi
Nov. 1938 a aceleiaşi,

Nr. 1-2

CULTURA CREŞTINĂ

11

Un capitol important este, de sigur, politica monetară. Aici
alte perle de înţelepciune nouă. „Statele de astăzi — zic înţe­
lepţii — nu pun destui bani în circulaţie". Cum se va îndrepta
acest neajuns? Simplu de tot: „Ştiţi prea bine, că etalonul aur a
cauzat ruina Statelor... Noi vom introduce o valută proporţionatâ
după costul vieţii. Este absolut egal, din ce material va îi acest
mijloc de schimb. Poate fi din hârtie, din lemn ori din metal.
Esenţialul e că vom pune în concordanţă circulaţia de bani cu
numărul populaţiei... La naşterea fiecărui copil, vom spori în chip
corespunzetor această sumă, şi vom scăriţa-o la fel după fiecare
deces" (pg. 131—132). Simplu ca bună ziua: faci bani din lemn
şi dai fiecărui om suma corespunzetoare şi — gata! Cam aşa
cum voiau unii demagogi dela noi să plimbe maşinile de tipărit
bani în toate părţile, să le aşeze în capul satului şi să îmbogă­
ţească pe toţi într'o clipită! Unde s'a mai văzut aşa genialitate
financiară?! —
„înţelepţii" însă nu se opresc aci. Au alte născociri şi mai
grozave. Aşa, de ex. ei „nu vor tolera nici un fel de stagnare în
circulaţia banului". Foarte frumos. Dar cum vor ajunge la rezul­
tat? Simplu de tot: „în acest scop vom desfiinţa orice împrumut
de stat pe termen lung şi cu dobândă fixă. Unica formă de îm­
prumut de stat va fi cea a bonurilor de tezaur, cu termen scurt şi
dobândă de 1" o- O dobândă atât de neînsemnată nu va mai lăsa
ca Statul să fie prada vampirilor, adecă a marilor creditori, cari îi
sug sângele" (pg. 134). — Adorabilă prostie! Pentrucă să ai fi­
nanţe publice consolidate, nu trebue să ţii seamă de piaţă, nu tre­
bue să ai fonduri de stat, nu trebuesc rente etc. ci ajunge mira­
colul numit „bon de tezaur". Procentul de 1%, bun pentru toate
locurile şi ţările de acum şi până 'n veac, va atrage ca o vrajă
bani berechet în cassa Statului. Au tot dreptul „înţelepţii" să se
înfoaie în pene pentru această născocire miraculoasă, care pro*
bează definitiv „inteligenţa extraordinară a poporului ales", şi în
deosebi „genialitatea" lui financiară (pg. 135). — O perlă încă, de
îrtcheere: chestiunea burselor de valori. „Le vom desfiinţa, zic
înţelepţii, pentrucă nu putem permite ca respectul faţă de puterea
noastră să fie clătinat printr'o permanentă fluctuaţie a propriilor
noastre hârtii de stat. Ci le vom fixa un curs oficial, anume va­
loarea nominală, pedepsind orice scădere ori creştere a lor. — Nu
se poate admite nici urcarea (hausse), fiindcă ea este cauza scă­
derii (baisse)". (Filosofie fără replică: urcuşul e pricina coborîşului!).
In locul burselor, se vor înfiinţa institute de credit de stat atât de
puternice, încât în oricare moment vor fi în stare să arunce pe

18

CULTURA CREŞTINA

Nr. UJ

piaţă ori să cumpere milioane de acţiuni comerciale. In felul
acesta „toate afacerile comerciale vor fi în manile noastre. Vă
puteţi închipui ce putere formidabilă vom avea"! (pg. 138). —
Uită „înţelepţii", fireşte, să ne spună cum, cu ce mijloace va face
statul acest joc de bursă fantastic, din moment ce el nu are fon­
duri şi nici la împrumuturi nu recurge, cum au spus mai sus. „Cu
aceeaşi procedură literară — remarcă just P. Charles — ar putea
declara scurt, că se vor face stăpâni peste ploaie şi peste vânt,
trăgând concluzia că va sta în puterea lor să facă vreme bună
ori vreme rea, după plac, ori unde pe pământ".
Intr'adevăr, celebrele „planuri" financiare ale „înţelepţilor"
sunt de-o lamentabilă naivitate. Simple inepţii, şi nimic mai mult.
Ce fericiţi am putea fi acuma, dupăce le cunoaştem, dacă ar cu­
prinde într'adevăr măcar un sâmbure de cuminţenie. Le-am aplica
noi şi ne-am scăpa din strânsoarea atâtor nevoi economice-financiare. Cu banii de lemn ciopliţi în plus la naşterea fiecărui copil,
cu bonurile de tezaur lo/ şi fixând un curs forţat hârtiilor de stat,
ar trebui să coboare automat belşugul pe pământ. Cât de mulţu­
miţi ar zâmbi miniştrii de finanţe. Nu i-ar mai chinui problema echi­
librului bugetar şi ar putea da tuturor departamentelor credite quan­
tum satis. Avem doar lemn şi hârtie să facem bani după plac!
La atâta se reduc înfiorătoarele planuri financiare ale înţe­
lepţilor Sionului! — Să mai pierdem vremea cu ele? Păcat.
Nu sunt de loc mai breze subtilităţile politice ale Protocoa­
lelor. Cinismul cu care se preconizează întrebuinţarea unor mij­
loace ticăloase provoacă disgust. încolo, în fond, nimic nou şi
nimic de temut. Ciudăţenii inofensive.
înţelepţii militează pentru un despotism luminat. Mulţimile
stupide nu pot fi cârmuite altfel. De sigur, acuma ar fi greu să
li-se răpească toate libertăţile pe faţă şi deodată. Va trebui pro­
cedat exact invers: trebue dus la extrem abuzul de libertate, până
când el însuşi va provoca ruina şi setea după o conducere tare.
Atunci despotul — pe care Protocoalele îl numesc la început timid
preşedinte, pentrucă pe urmă să-1 vedem rege din casa lui David
şi stăpân al lumii ales de Dumnezeu — va apare protectorul şi
salvatorul mulţimilor; aşa va trebui să cârmuiască apoi şi în viitor:
să salveze toate aparenţele libertăţilor, pe care însă în realitate
le va goli de orice conţinut. Corupţia, teroarea, vicleşugul, înşe­
lăciunea etc. sunt armele de care se va servi. îşi va alege sfet­
nici numai creaturi absolut devotate şi supuse. Presa va fi ţinută
sub cenzură; o presă de opoziţie, de el înfiinţată, va induce lumea
în eroare fiindcă va fi crezută independentă. Magistraţii vor fi
0

îsfr. 1-2

CULTURA CKKŞTJNÂ

fy

pensionaţi la 55 de ani, pentrucă în locurile rămase vacante să
poată îi numiţi favoriţii de încredere. Iar ca o diversiune pentru
mulţime, se va face mare tărăboi cu programe gigantice de lucrări
şi construcţii de pretinsă utilitate publică.
Banalităţi de acest fel se întind pe pagini încâlcite, cu o exas­
perantă suficienţă şi monotonie. Este deconcertantă în deosebi
grija acordată unor amănunte de organizare absolut de prisos şi
în acelaşi timp incoherenţa întregului. Nu mai puţiu sacra igno­
ranţă îşi arată stăpânia şi în această materie, ca şi în cea finan­
ciară. Măsurile propuse pentru înfrânarea presei, ca ceva nou de
tot, se cunosc şi se aplică de mult. Rolul Preşedintelui şi al Par­
lamentului, tehnica legislativă ni-se prezintă încurcate şi pline de
contradicţii. Autorul a auzit ceva de separaţiunea celor trei pu­
teri ale statului, dar când vrea să le înşire se încurcă şi nu scoate
decât două, omiţând pe cea judecătorească. In legătură cu acea­
sta, să mai notăm o nostimadă: nu numai în procesele criminale,
ci şi în cele civile avocaţii înţelepţilor vor fi asimilaţi cu magi­
straţii, funcţionari de stat, un fel de referenţi ai justiţiei. Asta-i
marea reformă care ni-se pune în vedere! — Dar dacă, Doamne
fereşte, aceste planuri teribile s'ar descoperi şi ar ajunge în
manile creştinilor ? Ce va fi atunci ? înţelepţii s'au gândit şi la
această nenorocire indescriptibilă. „Pentru acest caz avem Ia în­
demână un ultim mijloc, la pomenirea căruia se cutremură şi ini­
mile cele mai curagioase. — în curând în toate oraşele mari se vor
construi linii de tren şi tuneluri suterane. Din aceste ascunzi­
şuri, noi vom face, în caz de pericol, să sboare în aer toate ora­
şele, cu toate guvernele, oficiile, colecţiile de documente şi praf
se va alege de toţi neevreii" (pg. 94). — Nu-i aşa că-i groaznic ?
Noroc că „Protocoalele" s'au descoperit şi oraşele tot n'au sburat
în aer. Să fim deci liniştiţi, din partea asta!
Concluzia la care duce analiza cuprinsului, P. Charles o re­
zumă aşa: „Protocoalele nu conţin absolut nimic ce ar semăna cât
de departe măcar cu un plan sau organizaţie oarecare. Autorii
lor nu cunosc nici elementele economiei financiare; n'au idee de
instituţiunile politice; amestecă naivităţi formidabile cu pretenţiuni
neruşinate. Nimic constructiv... nici măcar umbra unei schiţe de
program". — Perfect explicabil că acum, când marea taină e dată
în vileag, nici un stat de pe lume nu s'a grăbit să se fericească
cu miraculoasele reţete ale înţelepţilor. Şi nu o va face nici în
viitor.

*

CULTURA CREŞTINĂ

Nr. 1-2

Dela început, ciudăţenia cuprinsului însuşi a dat de gândit.
Protocoalele nu puteau îi ceeace se prezentau. Dar ce ? Şi cum
au ajuns la forma lor de azi?
Misterul s'a lămurit în curând.
Când le-a publicat întâi, Sergei Nilus a dat şi o istorie fan­
tastică a originii lor. Ar fi vorba de procesele verbale luate în
24 şedinţe secrete ţinute de căpeteniile evreilor din toată lumea la
Bazei (Elveţia), în August 1897, cu prilejul congresului sionist ce
s'a ţinut acolo, la iniţiativa lui Teodor Herzl. Guvernul rusesc ar
fi avut un spion la acest congres. El a reuşit să pună mâna, cu
apucături din romanele poliţiste, pe o copie a proceselor verbale
secrete. Copia a ajuns la Nilus. — Iată legenda.
Intr'adevăr, în 1897 s'a ţinut un congres sionist la Bazei. Cu
aprobarea tuturor guvernelor. Avea un obiectiv precis, limitat:
mişcarea sionistă. Toate desbaterile au fost publice. Nici un fel
de şedinţă secretă nu s'a ţinut. Nimeni n'a auzit de ele. Nici po­
liţia, nici presa, cu toată extraordinara ei vigilenţă. Este deadreptul absurd să se fi putut ţinea nu una, ci 24 şedinţe secrete în
atmosfera de acolo. Mărturisirile gazetarilor, stenografilor, date în
faţa tribunalului din Berna, în procesul deschis în această cauză,
sunt absolut concludente.
Aşadară, Protocoalele nu sunt autentice. Ci falşe. O mică
eroare de cronologie confirmă şi ea această bănuială. — In şedinţa
10-a, înţelepţii zic: „Ne vom îngriji să alegem astfel de Preşedinţi
(în ţările creştine), în trecutul cărora să fie ceva punct negru, o
„Panama" oare care. Astfel îi vom avea în mână; ei vor fi sim­
ple unelte a voinţei noastre" (pg. 97). Aluzia este evidentă: scrii­
torul s'a gândit la preşedintele Franţei E. Loubet, ales în 18 Febr.
1899, pe care poporul 1-a primit cu strigătul de „Panama, Panama".
In 1899! Congresul sionist a fost la 1897. Deci: legenda cu şedin­
ţele secrete etc. cade, — De altfel, în acele pretinse şedinţe s'ar
îi scris cu siguranţă evreeşte. Dar „Protocoalele" citează Scrip­
tura deadreptul în latineşte. In şedinţa 5-a, înţelepţii exclamă, ca
un preot catolic: „Per me reges regnant". (Prov. 8, 15. — pg, 84).
Este însă inutil să se mai caute dovezi critice. Taina s'a
lămurit deplin pe altă cale. Pe una care nu suferă contradicţie. —
A limpezit-o ziarul Times dela Londra, în numerele sale din 16, 17
şi 18 August 1921. Corespondentul din Constantinopol al marelui
cotidian a dat peste o ladă de cărţi, părăsită acolo de un ofiţer al
fostei armate ruseşti, care făcuse parte din poliţia politică, Okhrana.
Intre ele, şi o carte franceză, căreia îi lipsiau foile dela început.
Răsfoind-o, gazetarul a fost isbit de asemănarea unor pasagii din
carte cu textele „Protocoalelor" atunci în mare discuţie. Puse

Nr. 1-2

CULTURA CREŞTINA

81

faţă-n faţă cele două cărţi, impresia s'a transformat în certitudine
şi evidenţă: Protocoalele erau plagiate din cartea franceză, cu
anumite modificări cât se poate de puţin inteligente.
S'a constatat în curând că era vorba de o carte tipărită la
Bruxelles în 1864, sub titlul: Dialogue aux enfers entre Machiavel et
Montesquieu, ou la politique de Machiavel au XlX-e siecle. In loc
de numele autorului se scrie: „par un contemporain". Acest „con­
timporan" s'a dovedit a fi fost advocatul din Paris Maurice Joly,
un mare adversar al politicei interne pe care o practica Napoleon
III. Se ştie că Napoleon a fost alCs întâi preşedinte de republică
pe patru ani, în 10 Dec. 1848; prin lovitura de stat din 2 Dec.
1851 s'a numit preşedinte pe 10 ani, cu puteri aproape nelimitate;
pânăce, prin plebiscitul din 2 Dec. 1852, s'a proclamat împărat.
Democrat, Joly veştejeşte apucăturile piezişe prin care Napoleon,
păstrând aparenţele regimului liberal, tindea în fond la un despotism
tot mai vădit. Se înţelege însă că atacarea făţişă a lui Napoleon
era cu neputinţă. Atunci Joly a născocit forma dialogurilor pome­
nite. — In culoarele lumei de dincolo, umbra lui Machiavelli,. teo­
reticianul despotismului fără scrupule, stă de vorbă cu Montesquieu,
reprezentantul statului de drept modern, pe care 1-a înfăţişat în
„De l'esprit des lois" (1748). In 24 de conversaţii, cei doi politiciani discută tema: cum ar putea cineva răpi libertăţile unui popor
şi acum, în plin veac 19, păstrând însă aparenţele democratice.
Trec în revistă constituţiile statelor europene şi se opresc la che­
stiunea: ar putea cineva, printr'o lovitură de stat, pune mâna pe toată
puterea? Intr'o serie întreagă de conversaţii Machiavel susţine că aşa
ceva e posibil şi arată, tot mai uluitului Montesquieu, seria în­
treagă de şiretlicuri şi ticăloşii, cu ajutorul cărora se poate ajunge
la această ţintă: cum trebue reglementată presa, justiţia, şcoala,
finanţele etc. învins în discuţie, cinstitul Montesquieu face obser­
varea mirată, că preopinentul său a vorbit toată vremea despre
Franţa şi închee cu exclamaţia: „Dieu eternei, qu'avez-vous per­
mis!" — Umbrele se retrag în celulele lor.
Este evident: o satirizare a metodelor de guvernare întrebuinţate
de Napoleon III. Acesta a şi înţeles-o. Cartea a fost confiscată;
de aceea e şi foarte rară. Mai târziu s'a descoperit şi autorul, care
a fost trimis la puşcărie.
Aceasta este originea Protocoalelor. Unul din marii antise­
miţi ruşi a născocit şedinţele secrete dela Bazei şi pune în gura
„înţelepţilor Sionului" cinicele ironii ale lui Machiavel din cartea
lui Joly. Pretutindeni, fireşte, face adaptările de text necesare. —
Totuşi paralelismul este continuu, pe toată linia. Abia ici colo,
6

CULfURA CREŞTINA

NV.

Ui

falsificatorul a avut curajul de a adaogă dela sine câte un cuvânt
ori o observaţie fără importanţă. încolo, e păstrată până şi ordi­
nea. Atât B. Segel în cartea pomenită mai sus, cât şi P. Charles
S. J. în studiul său dau, pentru ilustrare, pagini lungi din cele două
texte, puse pe două coloane. Plagiatul este absolut evident, dela
început până la sfârşit. Chiar de aceea, noi renunţăm la repro­
ducerea acestor texte paralele. Vom reţine totuşi ceva, pentru a
învedera felul cum a înţeles să lucreze falsificatorul.
Deosebit de interesant începutul însuşi. Protocoalele încep
ex abrupto, fără nici o introducere lămuritoare. Explicaţia e sim­
plă: din exemplarul „Dialogului" găsit la Constantinopol lipsesc foile
dela început. Protocoalele încep exact la pg. 8 a „Dialogului". Iată
cum:

Joly

Protocoale

Să lăsăm vorbele... şi să rămânem
la idei. Iată cum îmi formulez eu si­
stemul.
Instinctul rău e mai puternic în om
decât cel bun.

Să lăsăm orice frazeologie şl să stu­
diem fiecare idee în sine... vom for­
mula deci sistemul nostru.

Toţi oamenii aspiră la dominaţiune
nu este nici unul care să nu devină
opresor dacă poate,
toţi, ori aproape toţi sunt gata a
sacrifica drepturile altuia intereselor lor.

Fiecare om aspiră la putere.
Fiecare s'ar face dictator dacă ar
putea.
puţini sunt cari să nu sacrifice bu­
nurile tuturor pentru a ajunge la bi­
nele lor propriu.
Cine a putut înfrâna fiarele sălbatice
care se chiamă oameni?
La începutul ordinei sociale, ei s'au
supus forţei brutale şi oarbe; mai târ­
ziu legii, care nu este altceva decât
aceeaşi forţă, mascată însă.
Libertatea politică este o idee...

Cine ţine în frâu aceste animale la­
come care se chiamă oameni?
La originea societăţilor stă forţa bru­
tală şi fără frâu; mai târziu legea, adeca tot forţa, reglementată prin forme.
Libertatea politică nu este decât o
idee relativă...
Per me reges regnant

Trebue să observăm că oamenii cari
au instincte rele sunt mai mulţi decât
cei cari au bune.

Per mo reges regnant.

Aşa merge paralelismul dela un capăt Ia altul. Falsificatorul
nu face alta decât să strice frumuseţa stilului din original şi să
introducă, cu stângăcie grosolană, ici colo cuvintele ori frazele ne­
cesare spre a trece subtilele ironii ale lui Machiavelli în seama
născocitei cabale evreeşti. Nu mai continuăm, prin urmare, cu
aşezarea textului pe două coloane. Ne ajunge mărturia categorică
a autorilor citaţi.
Mai putem invoca, totuşi, încă o mărturie. Una cu caracter
oficial: sentinţa unui tribunal, care s'a pronunţat în cauză. — T.

83

Fischer, îost şef al naţional-socialiştilor din Elveţia şi redactor al
ziarului „Der Eidgenosse", a tipărit şi el „Protocoalele". Asociaţia
comunităţilor evreeşti din Elveţia 1-a dat în judecată, în temeiul
unei legi a cantonului Berna, care opreşte răspândirea „literaturii
murdare": Schundliteratur. Reclamanţii pretindeau că „Protocoalele"
cad în această categorie, ele fiind un fals răspândit spre a face
odioşi pe evrei. Procesul s'a desbătut la Berna, în 29 şi 30 Oct.
1934, apoi în primele 2 săptămâni ale lui Mai 1935. Sentinţa s'a
dat la 15 Mai 1935. Tribunalul a constatat falsul, a declarat „Pro­
tocoalele" de „Schundliteratur", şi a condamnat pe inculpaţii Fischer
şi Schell. — S'a făcut însă apel şi Curtea de casaţie cantonală, în
27 Oct. 1937, a reformat sentinţa tribunalului, achitând pe acuzaţi.
Antisemiţii s'au şi grăbit să strige în lumea largă, că prin aceasta
autenticitatea „Protocoalelor" era confirmată. Minciună sfruntată.
Curtea confirmă şi din partea ei aprecierile tribunalului şi consta­
tarea falsului. Sentinţa a reformat-o din alte consideraţiuni. Şi
anume, s'a pus întrebarea principială: ce se înţelege prin „Schund­
literatur?" Termenul, adecă, este foarte elastic şi neprecis. După
interpretarea Curţii, prin Schundliteratur legiuitorul cantonai a în­
ţeles literatura imorală, sau pornografică (art. 14 al legii cantonale).
„Protocoalele" sunt, ce-i drept, o scriere de reacredinţă, un fals
urgisit şi veninos, dar nu sunt pornografie, ci o scriere de natură
politică, de care legile cantonului nu se ocupă. — Şi nici nu putea
judeca altfel. Dacă s'ar îi aprobat sentinţa tribunalului, s'ar fi
creat o jurisprudenţă primejdioasă. Intre altele, toate certurile şi
controversele religioase ar fi ajuns în faţa justiţiei şi scrierile pole­
mice din acest domeniu ar fi trebuit declarate „literatură rea",
adecă pornografică.
Prin aceasta însă fondul procesului a rămas neatins. Şi Curtea
a constatat falsul. L-a reprobat. De aceea a condamnat pe acu­
zaţi la suportarea cheltuielilor de judecată. Bucuria pripită a anti­
semiţilor nu avea, prin urmare, nici un temei. Procesul a pus în
lumină definitivă nu numai falsul însuşi, ci şi urzeala lui întreagă.
S'a vădit, între altele, că el a fost pus la cale de un detectiv rus,
Ratschkowsky, din încredinţarea căruia a lucrat la Paris un anu­
mit Golowinsky încă înainte de 1903, când s'au şi publicat întâia
dată în revista antisemită „Snamja", al cărei redactor era unul din
marii aţâţători ai progromurilor evreeşti, Kruschewan.
Caracteristică pentru mentalitatea nazistă este împrejurarea
că nici dupăce s'a făcut lumină deplină, A. Rosenberg n'a renunţat
la acest bun mijloc de ăţâţare a urilor. Pentru el n'are impor­
tanţă dovedirea falsului, fiindcă, în definitiv, autorul prim, Joly
6*

84

CULTURA CREŞTINĂ

Nr.

1-2

trebue să îie neapărat identic cu Joel, deci evreu şi el. Argumen­
tarea este ilariantă. Ce importanţă are originea lui Joly? Poate
îi evreu ori buşman, ori rudă de sânge cu Wotan. Rasa lui nu
poate sdruncina faptul evident, că pretinsele „procese-verbale" ale
şedinţelor secrete ţinute la Bazei în 1897, în realitate au apărut la
Bruxelles încă în 1864, ca o satiră la adresa metodelor de guver­
nare ale lui Napoleon III. — Din întâmplare însă, se cunoaşte per­
fect de bine sângele şi toată descendenţa lui Joly. îşi trage ori­
ginea dintr'o veche familie catolică din Franche-Comte. Tatăl său,
dintr'o veche familie de funcţionari francezi, mama italiană din
Bastia Piemontului. — Iar a presupune, cum tot mai încearcă unii,
că sioniştii dela Bazei au copiat intenţionat pe Joly pentru a se
feri de urmările eventualei descoperiri a secretului, este simplă şi
pură stupiditate, care nu merită nici un răspuns. Aşa se fac pla­
nurile teribile de „dominaţie universală"?
Ultimul refugiu al antisemiţilor: tot „şeful", A. Hitler. El spune
aşa: n'are nici o importanţă că „Protocoalele" sunt un fals; ele tot
rămân adevărate! Fiindcă în realitate Evreii aşa procedează; aplică
în concret toate procedeele preconizate în ele
— Judece oricine
seriozitatea acestei enormităţi: că Evreii urmăresc dominaţia lumii o
arată evident „Protocoalele"; iar că „Protocoalele" sunt autentice, se
dovedeşte prin faptul că Evreii urmăresc în realitate această ţintă.
Logica este sdrobitoare. Numai cât, în cazul acesta, trebue să re­
nunţăm la orice raţiune şi la orice bun simţ.
Nu e necesar să mai fixăm concluzii de încheere. Ele se de­
sprind de sine. „Protocoalele înţelepţilor Sionului" sunt un fals
ordinar. Ele n'au de a face nimic cu congresul sionist dela Bazei,
nici cu o pretinsă conducere tainică a Evreilor. Ci s'au fabricat
pentru a aţâţa duşmănia creştinilor împotriva lor.
De sine se înţelege însă că prin aceasta problema evreească
nu e rezolvată. Ea este independentă de „Protocoale". Deslegarea ei trebue căutată; dar în spiritul dreptăţii şi iubirii. Pornirile de
ură şi violenţă sunt necreştine şi nu fac decât să încurce lucrurile
şi mai rău. Iar aţâţările la ură prin falsuri şi calomnii sunt crime,
pe care conştiinţa creştină le respinge şi le condamnă. — Nu
minciuna, ci „adevărul ne va mântui".
AUG. POPA.
») A. HITLER: Mein Kamf, ed. 1 9 7 - 2 0 1 , Mlinchen 1936, pg. 337: Ceea ce
atâţia evrei fac în chip inconştient, aici se spune conştient. Şi asta-i important.
Este tot una, din capul cărui evreu au ţâşnit aceste destăinuiri; hotărîtor este,
că ele descoper cu certitudine deadreptul îngrozitoare fiinţa şi activitatea po­
porului evreesc..."

Anul XXXVI.

Blaj, Sâmbătă 5 Iunie 1926.

DIRECTOR:

Numărul 23.
REDACTOR RESPONSABIL:

Dr. ALEXANDRU RUSU

Dr. AUGUSTIN P O P A

IEDACŢ1A ŞI ADMINISTRAŢIA
ILAJ-JUD. TÂRNAVA MICĂ

ABONAMENTUL
Pe un an . . . 180 Lei
Pe 6 luni . . .
90 Lei
Pentru străinătate 360 Lei

INSERATE:
Un şir garmond: 5 Lei. La
fublicări repetate di
învoială

Numărul 3*50 Lei

Foaie bisericească-politieă. — Apare in fiecare Sâmbătă.

O sectă nouă
„Creştinismul r e v i z u i t " a l d l u i A . C. C u z a — D e ce n u p u t e m
s p r i j i n i L . A . N . C. — C o m p r o m i t e r e a u n e i l o z n i c i ,
c a r e n e v a t r e b u i ca m â i n e
de prof. AUGUSTIN POPA.
Din focul răsboiului mondial ideea crea
întărită. Anii ce au urmat, cu
frenezia lor materialistă, au arătat tot mai mult
nevoia înoirii generale a omenirii pe temeiu­
rile principiilor evanghelice. Pe zi ce merge
tot mai multe glasuri cer refacerea morală a
i individului şi a societăţii, reînereştinarea
singuraticilor ca şi a întocmirilor sociale şi de
stat.
Luptând cu greutăţi înoite, biserica lui
Hristos se strădueşte, în câmpul ei, să reali­
zeze tot mai mult din acest program. Şi în
«uite părţi începe a se simţi rezultatul. Se
formează grupări nouă de apostoli ai idealuri­
lor creştine, cu menirea de-a duce credinţa şi
florala în toate câmpurile de manifestare ale
vieţii, în literatură şi artă, în ştiinţă şi politică.
Noi ne-am dovedit şi în această privinţă
latnini dela r o i t ă : greu de pornit. Refacerea
Mutră
pas cu „leul", prefăcut în rac. Cu
Itât mai mare trebuie, deci, să ne fie bucuria
când vedem desfăşurându-se şi la noi un steag
de luptă creştină, fie pe teren cultural, fie so­
cial ori politic. Ar fi trebuit, în consecinţă, să
iprijinlm din răsputeri mişcarea, social-cultunlă la început, politică mai apoi, pornită sub
îngăduitorul nume: Liga Apărării
Naţionale
treştine. Se cădea ca între primii ei luptători
si fim noi, cari suntem din oficiu răspânditorii
iideei creştine.
;
Nu am făcut-o. Aveam motive să stăm în
[rezervă. Dela început ne-a repugnat creştiţiiimul lărmuitor şi bătăuş al grupării. Violenţa
»u poate fi metoda blândului, deşi atât de hofârltului, Isus. Membrii grupării nu erau, şi
nici nu s'au silit a deveni, creştini mai buni
decât mulţimea celor răsleţiţi în diferitele par­
tide existente. Le lipsea un program social şi
jjolitic de creştinism pozitiv, constructiv. Toată
jirma se făcea pentru lozinci negative, de diitrugere.
Credeam însă că toate aceste neajunsuri
din greutăţile începutului şi aşteptam
£ se cristaliseze concepţiile şi programele
jreştine ale Ligii. Dar p r o g r a
politic-social
jţâriie într'una. Măsurile, mai mult decât projllimatice, propuse în publicaţiile Ligii — în
fiderea alegerilor —, pentru stârpirea Evreilor,
iu pot avea pretenţia de-a se numi un prom de realizări creştine. In schimb s'a limăt — vorba
— temelia doctrinară a
|ll: concepţia ei despre creştinism. A lămurit-o
Şedinţele, d. prof. A. C. Cuza, într'o vorbireţinută ia Bucureşti şi
broşurică:
„Învăţătura lui Isus, iudaismul şi teologia cre[jtinâ". E
să o cunoască şi
noştri. |

eşit

ţine

Ivoresc

m u l

vine

Itfyjram

bine

în
cititorii

,Concepţia mea despre creştinism —
spune d. Cuza — nu este concepţia teologiei
creştine: care se prezintă ca dogma, invocând
pentru dânsa tradiţia. Dogmele teologiei, chiar
prin destinaţia lor — ca interpretări omeneşti —,
sunt supuse revizuirii continue". O reviiuire a
lor o face d. Cuta, ţinând „a subtitui
dogmei
adevărul". Dar care e criteriul'ultim al adevă­
rului? „Spiritul liber, care nu are decât o sin­
gură lege — divină şi ea ca şi dânsul —
logica...
Eu nu recunosc altă autoritate şi altă
călăuză, decât spiritul adevărului".
Iată-1 deei
pe creştinul domn Cuza judecător suprem
peste noianul de dogme schimbătoare ale
creştinismului, răsturnând cu o lovitură întreagă
teologia. Asta, fiindcă dsa are logică şi spirit
liber!
, '*•
Dar teologia creştină a celor 20 veacuri
merită această palmă, fiindcă: „1. nu a înţeles
creştinismul; 2. nu a continuat acţiunea lui Isus
împotriva Iudaismului; 3. a făcut ca Judaismul
— desfiinţat de Isus — să-si întindă astăzi
stăpânirea pe întregul pământ". Cu alte cu­
vinte: Creştinismul l-au înţeles până acum nu­
mai Isus din Nazaret şi, în veacul 20, d. A. C.
Cuza dela Iaşi. Să nu se pară o blasfemie această alăturare de nume. In concepţiile dlui
Cuza, „Isus este fiul lui Dumnezeu în înţeles
abstract şi simbolic". (Nu ştim cum se împacă
această enunciaţie- cu cea dela pag. următoare:
Taina fiinţei lui Isus este deslegată în cuvin­
tele dela Ioan: Şi cuvântul trup s'a f ă c u t . . .
„cari trebuesc înţelese, nu simbolic ci absolut
literal: Isus este cuvântul — Spiritul — lui Dumne­
zeu
întrupat"!)
Oricum am rămânea cu „înţelesul fiinţei
lui Isus", un lucru e cert, după d. Cuza: Isus
a fost trimis să lupte împotriva răului, a sa­
tanei— Evreii. A venit să desfiinţeze Iudaismul.
„Dumnezeul Iudaismului este Iehova, El Şadai
— care corespunde şi după nume ca şi după
faptele lui cu Set, Şeitan, Satan — spiritul întunerecului, al răului, al urei, al nimicirii,
Dumneieul gelos eare încheie legământ nu­
mai cu J i d a n i i . . . " Prin adevăr, prin binele
propovăduit, „Isus a desfiinţat Judaismul —
prin răsturnarea tuturor dogmelor lui". „Aceasta
a fost misiunea lui Isus: D e s f i i n ţ a r e a î n v ă ţătnrei d i a b o l i c e a Jidanilor*'.
Am ajuns la punctul culminant din „cre­
ştinismul" dlui Cuza. Aici zace noutatea sen­
zaţională, dela înţelegerea căreia depinde „vii­
torul întreg al civilizaţiei umane" în general,
şi al României în special. Intr'adevăr senzaţio­
n a l ! Şi încă nimănui nu i-a plesnit prin cap
acest adevăr aşa de simplu, aşa de limpede:

Isus a venit să desfiinţeze legea veche cu
dogmele ei diabolice. Singurul rău şi păcat în
lume este această operă a diavolului, care se
zice „Sfânta Scriptură", singura robie din care
trebuiam răscumpăraţi era jugul lui Satan în­
trupat în Jidani.
Nimeni nu va nega că este o concepţie
nouă şi ciudată aceasta. N'a avut-o nici un
creştin încă, nici un teolog, nici apostolii şi, e
mai pe sus de orice îndoială, nici Mântuitorul
Isus. Căci Isus nu a venit să strice Legea şi
prorocii şi, din întâmplare, nu a pus suprem
judecător peste învăţăturile descoperite de
Dumnezeu, în Legea veche ca şi în cea nouă,
logica dlui Cuza. Rămâne deci singurul creştin
adevărat, dela facerea lumii până azi: d. A. C.
Cuza. — S ă ne trăiască!
Dar să lăsăm gluma! D. Cuza nu este.
creştin. Este un raţionalist sectar, sau mai
bine un simplu politician. „Liga creştină", care
se inspiră din aberaţiile anticreştine ale dlui
Cuza, nu este nici ea creştină, niei nu are un
program creştin. Este o sectă anticreştină, sau
mai bine: un partid politic antisemit, oricât
s'ar lăpăda de acest nume!
De ce dar ţine.cu orice preţ la eticheta
„creştină"? — P e n t r u c ă această lozincă încă nu
a fost exploatată spre scopuri de d«magogie
electorală. I-a rămas dlui Cuza gloria sinistră
de-a târăi în noroiul luptelor politice steagul
curat al evangheliei, pentru scopuri necreştine.
Păcat şi pagubă! Cu cât e mărgăritarul de preţ
mai mare, cu atât e mai mare pagubă să-1
arunci în noroi.
Să fim înţeleşi: nu ne-am pronunţat asu­
pra problemei semite. Aceasta există şi dl Cuza
este liber să facă în jurul ei tărăboi cât o
vrea şi cât va îngădui d. O. Goga. Ii este în­
găduit 'chiar şi să dea soluţii, realisabile, fi­
reşte. Dar să o facă în numele său şi să nu
învăluie în steagul creştinismului divagările
dsale bizare. Va veni vremea, când să pornim
şi noi, Românii, o mişcare de însănătoşare a
vieţii publice pe baza moralei creştine, să
pornim o luptă pentru un program integral
creştin. Steagul evangheliei ne trebueşte pe
atunci.
Până atunci e mai onest şi mai evanghe­
lic să fie vorba noastră: Aşa, aşa; nu, nu, adecă
liberal, naţionalist, antisemit, raţionalist e t c
Numele de creştin să-1 poarte acela care este.
Cine face altfel riscă să fie prins cu ocau»
mică şi poate să nu o sfârşească prea bine.
In j u r u l votului d e l a Sibîiu. într'un ar­
ticol intitulat «Verdictul Românilor adeleni
publicat în numărul dela 30 Maiu al ziarului
„Adevărul", d. L. B. (Lucian Borcea?) arată. ÎH:
chip deosebit de convingător, că nimio nu în­
vederează mai clar desastrul colectiv al dlor
Goldiş, Lupaş, Lapedatu şi Goga, decât rezul­
tatul alegerilor din jvdeţul Sibiiului, „fieful c o ­
mun 6Î celor 4 miniştri, porniţi Ia distrugerea
partidului naţional".
H

Numărul 52

Blaj, Sâmbătă 25 Decemvrie 1926.

/inul XXXVI.
DIRECTOR:

REDACTOR RESPONSABIL :

Dr. ALEXANDRU RUSU

Dr. AUGUSTIN P O P A
ABONAMENTUL',,

REDACŢIA ŞI ADMINISTRAŢIA
8LA1 - ]UD. TÂRNAVA MIC A

INS.
V;
•^teca
Un şir garmoi. •
publicări repetate aupa
:: :: învoială. :: ::

Pe

un

an

.

.

.

li

180 Lfef

Pe 6 luni . . . 90 Lei
Pentru străinătate. 360 Lei

„Universitâţi

iV u m ă r u l

3 50 Lei

Foaie bisericească-politieă. — Apare în iiecare Sâmbătă.

Păstorii...
de Prof. AUGUSTIN POPA.
Plinirea vremii a sosit. O clipă încă . . .
şi dorul chinuitor al veacurilor e realitate dulce.
Dumnezeu însuşi a venit pe pământ.
Nu este Dumnezeul întunecat la faţă, cu
privirea încruntată, din legea lui Moise. Nu a
venit între tunete şi fulgere. Nu stă pe tron de
foc, în lumină neapropiatâ. Nu-i încunjurat de
legionari temuţi şi cărturari vestiţi. Nu. Dum­
nezeul nostru are faţa gingaşă de copil plăpând.
In ochisorii-i de inger zimbeste căldura "veşniciei. Peşteră e leagănul lui şi o fecioară
blândă îl alintă.
îndrăzniţi deci cu toţii, fii oropsiţi ai lui
Adam! Priviţi pe Dumnezeu în faţă şi nu veţi
muri. Acela despre care au vorbit prorocii; acela
după care aţi suspinat mii de ani: „rouraţi ceriuri...", a venit pe pământ. Hristos se naşte,
măriţi-1
întimpinaţi-1!
Dar vai, în larga lume nu se mişcă ni­
meni. Nimeni nu aleargă să-1 vadă. E noapte
neagră şi e ger afară; întunerec şi îngheţ în
inimi. Invălită în groază şi neputinţă, omenirea
doarme. — Doarme, în toga orgoliului şi desfrâului, Roma Cezarilor zeificaţi. Atena artelor
şi filosofia stă buimăcită de atâta înţelepciune
deşartă şi sofistărie stearpă. Pe pământul Daciei
doar Mureşul şi Oltul îşi şoptesc taina străină;
oamenii îşi îneacă'n beţie groaza de Zamolxe
cumplitul. Ierusalimul însuşi, cetatea prorocilor
şi a marilor rabini, stă încremenit în rituri seci
şi, traficând idealurile sfinte, visează un Mesia
răzbunător, scăldat în sângele neamurilor. Un
limbet de copil, fie şi dumnezeesc, nu-1 mişcă.
— S'a născut Mesia şi lumea doarme, în noapte
adâncă!
Doar un foc s'aprinde'n zare, la turnul de
veghe. Sunt „păstori... priveghind
şi păzind
ttrăjile nopţii, împrejurul turmei lor" (Le 2, 8).
In frig şi în noapte ei stau la datorie! Ochii
lor nu se închid şi gândul lor nu doarme. Păzindu-si avutul de hoti şi de fiare, în liniştea
adâncă mintea le dapănă poveşti a p u s e . . . Pe
aici a petrecut, în urma turmelor, şi David al
lui Iesse. Văile acestea au răsunat sub vraja
harfei lui şi aici s'au înălţat spre ceriuri psalmii
cei dintâi. Aici trebuie să se nască si Mesia,
7

»

regele păstorilor... In ochii lor pierduţi în ne­
mărginire, se iveşte o lacrimă de dor şi de nă­
dejde: „Rouraţi, ceriuri...!"
In aceeaş clipă „ingerul Domnului a stătut
lângă dânşii şi mărirea Domnului a strălucit
împrejurul lor... Iată vestesc vouă bucurie
mare..." Coruri de ingeri au umplut văzduhul:
„Mărire lui Dumnezeu întru cele de sus!" — In
clipa următoare, iată-i pe păstori alergând cu
de grabă spre peştera sfântă. Ei cei dintâi
dintre pământeni văd faţa Dumnezeului întru­
pat; ei cei dintâi vestesc şi altora taina mi­
nunată.

O, de trei ori fericiţi păstori, cari în nopţi
cu ceaţă vă păziţi turmele şi meditaţi tainele
ceriului! Cel dintâiu zimbet al lui Mesia al
vostru este; pe voi cade binecuvântarea lui cea
mai scumpă!
*
*
*
Privirea copilului din Betleem a alungat
stafiile păgâne din „Dacia felix". Dar curând
văl cernit a acoperit faţa neamului nounăscut.
Noaptea şi durerea s'au lăsat, grele şi reci, pe
văile Carpaţilor. Sufletul neamului nostru se
sbătea şi se stingea, în tăcerea nopţii.
Dar iată, în ceaţă s'aprind întâiele focuri
de veghe. Istoria scrisă de prieteni şi duşmani,
le însemnează cu roşu în paginile ei: anul!700,
Sunt păstori luminaţi de slava Betleemului,
preoţi veniţi din Roma eternă, cari le străjuesc.
însuşi sufletul lor aprins arde în întunerec. Ca
făclii aprinse aleargă în noapte şi, pe unde
trec, trezesc şi aprind sufletele. Săraci şi necă­
jiţi, cu o mână pe. Cea
şi cu alta pe plug,
se mistuie până la sfârşit şi îşi cheltuiesc zimbind ultima fărâmă de suflet. Dumnezeu şi
neamul sunt două taine mari ascunse în cărţile
lor bătrâne, două idealuri, cari în sufletul lor
se contopeau într'o singură comoară. Ei vreau
să dea'lui Dumnezeu suflete româneşti!
Si pe zi ce trece, întunerecul se distramă.
Fiori de viaţă nouă clocote în inimi. Nădejdi
şi aspiraţii mari încolţesc. „Visul nostru de aur"
se înfiripă. După sbucium de veacuri se îm­
prăştie şi norii din urmă, lumină şi strălucire
mare învăluie munţi şi văi... dela Nistru până la
Tisa!
O, cât de mândri trebuie să fiţi voi de
această zi, smeriţi strâjeri ai sfintelor focuri de
pază! Voi cucernici păstori cu faţa arsă de
necaz şi suptă de dureri, cari v'aţi împărţit su­
fletul în mii şi mii, ca să treziţi viaţă nouă în
trupuri amorţite. Cât de fericiţi trebuie să fiţi!
Aţi biruit!
Acum, răsplata. Care vă e răsplata? — Vă
vine greu, vă e ruşine să o spuneţi, s'o mai
stie
si
alţii!
t
>
>
Că trăeşti în mizerie, luptând din greu
pentru uh bruş de pâine, când alţii se lăfăie în
bunătăţi Ia cari nu au muncit, nu o poţi striga în
larg. Eşti doar apostol al idealismului. Mai bine
rabzi. Mâini blestemate cearcă să distrugă alta­
rele străbune, să stingă focul lângă care ai
păzit sufletul neamului. Şi te doare, că mâna
păgână e mână de frate. Dar când sfârnari de
credinţe si maniaci îmbătrâniţi în ură au nerusinarea să te treacă în tabăra străinilor, când
arhiereii tăi sunt huiduiţi în Senatul tării romaneşti ca cei din urmă trădători, când trebuie
să-ţi dovedeşti românismul în faţa acelora, pe
cari tu i-ai învăţat româneşte, nu, atunci nu
mai poţi înăbuşi un strigăt de revoltă.

Cum? Se poate uita într'o clipă o muncă
de veacuri? Pentru un ropot de aplauze co­
mandate, poate cineva, împotriva conştiinţei sale
pune pecete de ocară pe fruntea bisericii noaştre, care în două sute de ani nu găseşte nimic,
de ce ar trebui să roşească? Cumplită ironie a
sorţii şi mare decădere! Dar ce se va alege de
acest neam, care aşa îşi cinsteşte părinţii?
„Ierusalime, Ierusalime, care ucizi pe proroci..."
*

*

Totuşi tu preot român, unit cu Roma
eternă, rămâi neclintit la postul tău de veghe.
Răutatea zilei este o dovadă, că noaptea încă
nu a trecut, mântuirea încă nu e deplină. Un
văl de ceaţă mai acopere încă sufletului nea­
mului. Ţine deci aprins focul sacru şi stai pri­
veghind lângă turma ta. Dacă în frig şi în
noapte, în necaz şi durere, privind spre înălţimi
vei sta la datorie cu încredere nezdruncinată,
mântuirea va veni — căci trebuie să vină — deplină.
Ea este, poate, chiar mai aproape de cum o crezi!
Copilul plăpând din ieslea Betleemului s'a
dovedit rege al puterilor. Peste ruinele Ierusa­
limului ucigaş, peste hotarele Romei trufaşe,
peste înţelepciunea Atenei mândre, se întinde
biruitoare împărăţia Lui. Pe locuri pustii a vrăjit
cultură, iar în locul orgiilor păgâne ne-a dat dan­
gătul clopotelor de Crăciun. Zimbetul lui cald
a topit îngheţ de veacuri şi răspândeşte pace
necuprinsă.
El va veni şi la noi şi ne va mântui.'
Bucuria va fi mare, răsplata nespusă. Dar nu
uita: El trebuie să te găsească, ori în ce vreme,
la locul de pază, veghind, cu părinteasca grijă,
împrejurul turmei tale iubite!
Un cuvânt d e î n c u r a j a r e . Ieşirile vio­
lente ale d-lui ministru V. Goldiş împotriva bi­
sericii noastre — prin cari a cercat să justifice
în şedinţa dela 16 Decermrie c. a Senatului,
mentalitatea sa filoortodoxâ — şi atitudinea
ostilă a majorităţii Senatului faţă de arhiereii
noştri, cărora li-s'a strigat să stea jos, au pro­
vocat un resens destul de vădit chiar si în
anumite cercuri ale guvernului. Ca o dovadă a
acestuia reţinem din ziarul „Politica" — un
ziar favorabil guvernului — şirele publicate
sub titlul „Ostilitate deplasată' — în numărul
său dela 20 Decemvrie c.
Iată ce spune acest ziar în legătură cu
cele întâmplate în Senat:
„Cu prilejul discuţiei în Senat a măsu­
rilor luate de d. Goldiş, ministrul cultelor, refe­
ritor la eparhii şi salarizarea preoţilor, s'a ob­
servat o accentuată ostilitate din partea unor
domni senatori împotriva reprezentanţilor bisericei unite.
„S'a mers până acolo, încât episcopii repre­
zentanţi ai bisericei unite au fost împiedecaţi
de a vorbi. Li-s'a strigat, nu numai foarte puţin
reverenţios, ci şi foarte puţin românesc, când
s'au ridicat, cum se şi cădea, să apere cauza
bisericei pe care o reprezintă: Jos!

Pag.

6.

Dinarul sfântului Petru. Drept r e c u n o ­
ştinţă pentru n u m e r o a s e l e şi î n s e m n a t e l e b i n e ­
faceri, de cari s'a învrednicit biserica noastră
din p a r t e a Sfântului Scaun al Romei şi pentru
a intra şi noi în m i ş c a r e a deosebit de fru­
m o a s ă cunoscută s u b numirea „dinarul sf.
P e t r u " , 1. Preasfinţia Sa păr. mitropolit Vasile
a d i s p u s — în ultimul cercular —, că a doua
zi de Crăciun s ă se colecteze în toată a r h i d i e ceza pentru sf. P ă r i n t e .
Colecta a c e a s t ă se făcea p â n ă azi n u m a i
în gremiu, şi d a c ă se e s t i n d e acum a s u p r a în­
tregii arhidieceze, g ă s i m că este un gând din
cele mai bune, care — realizat cu încetul pe
teritorul întregii n o a s t r e provincii bisericeşti —,
p o a t e contribui în mare m ă s u r ă la cimentarea
legăturilor n o a s t r e cu Roma p a p a l ă .
Dupâcum
atât de bine observă cercularul nostru, nu partea
m a t e r i a l ă hotâreşte aici, ci partea morală şi
d a c ă p r e o ţ i m e a n o a s t r ă va şti — cum s p e r ă m
a fi cazul — să p u n ă în d r e a p t ă lumină rostul
şi i m p o r t a n ţ a acestei dispoziţii, suntem siguri că
interesele mari ale bisericii n o a s t r e vor ti ser­
vite p r i n t r ' â n s a în chipul cel mai norocos.
Un singur lucru l-am fi vrut altfel: d a t a
colectei. Crăciunul este d e s i g u r s ă r b ă t o a r e a
iubirei şi a d r a g o s t e i şi cu a c e s t prilej lumea
este poate mai darnică, d a r d u p â c e aici se
priveşte mai mult laturea morală a mişcării,
c r e d e m că ar fi mult mai potrivit, ca d a t a c o ­
lectei s ă fie trecută pe s e r b â t o a r e a sfinţilor
apostoli Petru şi P a v e l .

•••••••••••••••
SARBĂI ORI FERICITE doreşte clien­
te/ei sale firma GAROL BINDER.

•••••••••••••••
Ai fost o m a t r o a n ă r o m â n ă m o d e s t ă în
pretenţii, d a r m a r e la suflet şi în s i m ţ e m i n t e !
De aceea d e p l â n g e m noi cu atâtea lacrimi
sincere, pierderea Voastră, bătrâni cinstiţi şi
neîntrecuţi în simţeminte şi fapte!
Noi, m ă t u ş i c a Rozalia, nepoţii Tăi r e c u n o ­
scători — şi te rog să ne admiţi între ei şi pe cei
ce nu-ţi suntem nepoţi d u p ă s â n g e — altar Ţ i - a m
ridicat în inimile noastre. P e acest altar vom
jertfi, zi de zi, unul câte unul, mereu, din p r i n ­
cipiile T a l e pline de idealism binefăcător, în
lumea realistă de azi, p â n ' atunci, p â n ă când
vom pleca şi noi pe calea, u n d e T u mergi, p r ă b u s i n d u - s e a c e s t altar numai d e o d a t ă cu inima
noastră! . . .
Şi acum, T e rog iartă, că Ţ i - a m tulburat
s o m n u l dulce şi liniştea m o r m â n t u l u i , treci-mi,
că ai fost atât de b u n ă şi iertătoare, cu vederea
neputinţa m e a de a nu fi fost de faţă la p e ­
t r e c e r e a T a la cele veşnice. Nu din vina mea
s'a î n t â m p l a t ! D a r ca slujitor la sf. altar îmi
voi şti face datorinţa, r u g â n d u - m ă , şi aici, p e n ­
tru odihna T a lină şi dulce!
In urmă, mai ascultă-mi o r u g ă c i u n e :
Acolo... s u s , în alte lumi mai luminoase,
mai fericite, vei întâlni şi pe s c u m p a mea m a m ă ,
care m'a l ă s a t orfan nu de mult! Ea încă a fost
un suflet b u n ! T e rog a s i g u r ă - o , că eu aici jos
îmi plec g e n u n c h e l e zilnic pentru odihna s u ­
fletului Ei. F a c ă — o rog — şi Ea tot astfel
înaintea tronului atotputernicului şi milostivului
D u m n e z e u pentru u ş u r a r e a necazurilor, sute şi
mii, ale vieţii mele p ă m â n t e n e !
E grea, măicuţo, calea p ă m â n t e a n ă fără
sfatul mamei dulci!
Pe plaiurile nemuririi, m ă t u ş i c a Rozalia,
fericită s ă - Ţ i fie cărarea, iar între noi p o m e ­
nirea T a v e ş n i c ă !
I
Nepotul
I
păr. D10N1SIE
I

U N I R E A

Nr. 52

Precizări într'o chestie de importantă.*)
I.

Este Liga „creştină", ori „auticreştină"?
S i m ţ i m de d e p a r t e fiorul s a c r u ce ni-l
trimite, ca o solie caldă a păcii, C r ă c i u n u l
creştin, p e r s o n a l i z a r e a atât de m a i e s t o a s ă a î n frăţirei cerului cu p ă m â n t u l prin n a ş t e r e a fer­
m e c ă t o r u l u i P r u n c , D u m n e z e u a d e v ă r a t şi om
a d e v ă r a t , c h i e m a t să î m b l â n z e a s c ă tigrii şi leii,
a d u n â n d u - i în a c e l a s» staul cu mieii.
Se c a d e deci cu a c e s t sfânt prilej să cer­
cetăm cărările sufletului n o s t r u . D a c ă le vom
găsi sucite, să le î n d r e p t ă m . Spinii şi p o l o mida să îi s m u l g e m . P e t r i c e l e l e sâ le c u r ă ţ i m .
Undele otrăvitoare ale d i s c o r d i e i s a t a n i c e să
le î m p r ă ş t i e m . Să- d ă m loc luminei, căldurei
suflului fericitor al păcii, „ p a x c h r i s t i a n a " . . .

Atacuri contra LANC.
In d e c u r s u l a n u l u i t r e c u t ni-s'au a p l i c a t
lovituri, pe cari nu le-am m e r i t a t . Înceta vor
o a r e la un s e m n d a t de C r a i n i c u l păcii, blaji­
nul Fiu al lui D u m n e z e u , în b l â n d a a t m o s f e r ă
a ieslei din B e t l e e m ? . . .
Nu n e - a m p i e r d u t curajul nici c u m p ă t u l
s u b ploaia de g l o a n ţ e , cari n e - a u ciuruit fla­

mura

„Ligii

apărării

naţionale

creştine",

— şi n e - a u r ă m a s m â n d r e , s t r ă l u c i t o a r e con­
s e m n e l e : Hristos,
Regele, Naţiunea"...
Ce e
d r e p t a fost o m a r e î n d r â s n e a l ă să creiem un
front de luptă r a d i c a l ă şi n e c r u ţ ă t o a r e s u b
s t e a g u l creştin, însă n e a s t a t î n a i n t e f'gura
s e n i n ă a neînv nsului d u c e Isus, s u b p e r s p e c t'va a t a c u r i l o r f u l g e r ă t o a r e , a c h i n u r i l o r c r u n t e
şi a s p i n i l o r împletiţi în s â n g e r a t ă c u n u n ă .
Aceia c a r i * n e - a m g r u p a t în o r g a n i z a ţ i a
politica zisă LANC, am g ă s i t m â n g â i e r e şi în
cuvintele a d â n c i ale ferventului etician Thomas
Carlyle: „Orice c u n u n ă nobilă este şi va fi
t o t d e a u n a pe p ă m â n t p c u n u n ă de s p i n i " .
Atacuri
a t r e b u i t să î n d u r ă m din o miie
de laturi cu t o a t e a r m e l e a r s e n a l u l u i c a l o m ­
niei si m i n c i u n e i s c â r b o a s e . . . H i d r a
necreştină
cu o furie n e b ă n u i t a s ' r a r u n c a t a s u p r a î n d r ă s n e ţ u l u i g r u p „cuzist", î n c e r c â n d s ă - i sfâşie
în b u c ă ţ i corpul n e p r i h ă n i t , şi a c e a s t a în n u ­
mele f a s c i n a n t e i
.democraţii" pseudoumanitariste.
C â t e v a p i l d e ne s e i v e ş t e n u m a i d e c â t
„ a n u m i t a p r e s ă " , care n u m ă r cu n u m ă r c a u t ă
sâ-şi v e r s e veninul în sufletele d e s o r i é n t a t e .
Ziarul „Dimineaţa"
la 18 D e c . 1925 p u ­
blică, cu multă satisfacţie, c u m u n i c a t u l s t u d e n ­
ţilor jidani d i n Iaşi zişi „ i n d e p e n d e n ţ i " (zicem
noi: „de orice îndatoriri p a t r i o t i c e " ) î m p o t r i v a
serbării a n i v e r s ă r i i zilei de 10 D e c e m v r i e , d a t a
î n c e p u t u l u i luptei a n t i s e m i t e în sinul s t u d e n timei u n i v e r s i t a r e . Se a r u n c ă aci cu mult ve»

nin în faţa t i n e r e t u l u i u n i v e r s i t a r creştin a c u z e
dî „ o b s c u r a n t i s m " , „ b r u t a l i t a t e " , „ i n a c t i v i t a t e " ,
„ a n a r h i e " , „ d e s c o m p u n e r t „ t u r b u r a r e " , „hu­
liganism"...
Ziarul n e c r e ş t i n „Lupta" din 17 D e c .
1926 v o r b e ş t e de „ n u m e r u s c l a u s u s " ca de o
*,. Chestia >Lir»ei apărării naţionale creştine*
i L A N C , care a reuşit să introducă în p a r l a m t n t chiar
un frumos număr de deputaţi, nu poate să nu intere­
seze pe cetitorii »Un¡ri¡«. De aceea având în acest num&r, câteva pagini în plus, ne-am simţit datori sâ des­
chidem coloanele pentru pr cizările pâr. Dr. T Malaiu,
profesor la Academia de teologie din Gherla, la cari s'a
adaus apoi, în chip necesar, o nouă lămurire a punctu­
lui de vedere, susţinut — încă din vară
de redac­
torul nostru. Cititorii vor cântări, în liniştea serilor de
Crăciun, ambele păreri şi dacă pe urma acestor noui
precizări toată lumea se va alege — cum sperăm — cu
dorinţa d e a cere dela toate partidele politice o ma
creştinească îndrumare a vieţii noastre publice, ambele
părţi vor putea fi' deplin mulţumite.
Unirea.
1

teză criminală ce face „să-ţi plesnească obra­
zul de r u ş i n e " , ca de o „ a g i t a ţ i e anarhica, ,âreia nu i-se o p u n e nici bu>iul simţ al poporu­
lui, nici acela al c o n d u c ă t o r i l o r lui".
Dacă din t a b ă r a d u ş m a n ă crucii, primim
loviturile cu r e s e m n a r e a s o l d a t u l u i , care ştie
s ă - ş i facă d a t o r i a , în s c h i m b mult mai dure­
ros ne a t i n g cele venite din partea fraţilor

creştini.
Un g l a s al presei m a g h i a r e creştine s'a
s p u s î n t r - o g a z e t ă s â c u i a s c ă mai anul trecut,
c o n s t a t â n d u - s e că în o r g a n i z a ţ i a LANC s'ar
găsi „ s e m ă n a r e a p a t i m i l o r " , g r u p a r e a oameni­
lor „cu suflet r ă s b o i n i c " , „gesturi barbare".
In vara a c e s t u i an chiar şi în coloanele
p r e s e i n o a s t r e blâjene ni-s'au s p u s cuvinte
g r e l e , . Că am profesa un „creştinism lârmuitor şi b ă t ă u ş " , că n e - a r „lipsi un program so­
cial şi politic d e c r e ş t i n i s m positiv, construc­
tiv", că am face larmă . p e n t r u lozinci nega­
tive, de d i s t r u g e r e " , că în lipsa unui program
de „realizări c r e ş t i n e " , LANC s'ar „inspira
din a b e r a ţ i i l e a n t i c r e ş t i n e ale dlui Cusa" şi
deci mai pe s c u r t : „Nu este nici ea creştina,
nici nu a r e un p r o g r a m c r e ş t i n " , ci „este o
sectă a n t i c r e ş t i n ă , sau mai bine un partid po­
litic a n t i s e m i t * . (A se vedea „Unirea" din 5
Iunie 1926).
Ce ironie a s o r ţ i i ! . . Pleci în răsboiu pen­
tru p a t r i e , ca pe u r m ă să fii a c u z a t de lipsă
de p a t r i o t i s m ; faci a p o s t o l a t creştin, pentru a
fi n u m i t d u ş m a n al crucii, s e c t a r anticreştin...
Nimic mai t r a g i c , însă totuşi potrivit — se
v e d e — naturii n o a s t r e o m e n e ş t i . . . Pe MussoUni o lume î n t r e a g ă îl înalţă p â n ă la nori, In
v r e m e c e dl Brănişteanu
( B r a u n s t e i n ) oftează
a d â n c : „Nefericita Italie, s t ă p â n i t ă de Mussolini!..."

t

Filosemitismul este un blam desonorant
pentru orice creştin.
A fi antisemit
se p a r e la p r i m a impresie
a fi o r u ş i n e p e n t r u un creştin adevărat. Şi
totuşi nu e cazul, ci m a i d e g r a b ă a fi un filosemit e s t e un blam d e s o n o r a n t p e n t r u un cre­
ştin care se r e s p e c t ă . Iată de ce. Astăzi prin
tabăra semită,
cel puţin în concepţia euro­
p e a n ă , î n ţ e l e g e m organ zaţia mozaică, adică a
acelora cari se c o n d u c de principiile Testa­
m e n t u l u i V e c h u , sau de Legea lui Moisi, aug­
m e n t a t ă b i n e î n ţ e l e s cu s e c t a r i s m u l Talmudu­
lui: P e b a z a Legii m o z a i c e înalţă fiii lui Izrail
s i n a g o g e l e , s p l e n d i d e m o n u m e n t e arhitectonice,
cari in lungul şi latul R o m â n i e i Mari se ieau
la î n t r e c e r e cu locaşurile d e s t i n a t e cultului
creştin, î n t e m e i a t pe Legea lui I s u s Hristos.,.
In t a b ă r a c r e ş t i n ă M e s i a a sosit, în cea
s e m i t ă m o z a i c ă Isus nu e r e c u n o s c u t de Me­
sia, ci e huiduit ca un „ s e d u c ă t o r " , şi în chip
blasfem se a ş t e a p t ă un alt M e s i a , care sâ se
erijeze de c u c e s u p r e m al „neamului ales"
in c u c e r i r e a şi s t ă p â n i r e a p ă m â n t u l u i , inclusiv
toate n e a m u r i l e . Or, se p o a t e imagina un cre­
ştin c o n ş t i e n t , c a r e sâ se l a p e d e de Hristos şi
să devină a d e p t u l Legii m o z a i c e ? . . . Categoric,,
nu. Morala c r e ş t i n ă c o n d a m n ă cu ultima energ e acest ibridism criminal, cerând fiecărui
creştin s u b gravi profesia crezului creştin:
„Cred .. î n . . . Isus H r i s t o s , Fiul lui Dumnezeu".
C â t p e n t r u Legea m o z a i c ă , a c e a s t a tste aduc â t o a i e de moart>-, căci a trecut umbra aştep­
tării a d v j n t u l u i m e s i a n i c , î n t e m e i a t pe proorociile T e s t a m e n t u l u i Vechiu cu regimul teocra­
tic, — şi a r ă s ă r i t s o a r e l e M e s i a Isus Hristos,
a ş t e p t a t u l n e a m u r i l o r . C â n d mândru se înalţă
soarele, u m b r e l e d i s p a r în g o a n ă fugară, Aşa¡ d a r ă a m u r i t Legea lui Moisi, s'a abrogat,

Nr.

52.

U N I R E A

dacă nu în clipita morţii lui Hristos, desigur
Mijloacele de luptă.
— şi aceasta e părerea unanimă a teologilor
Mijloacele de luptă împotriva perpetuării
— în ziua Rusaliilor, sau a înălţării Domnului
mozaismului, astăzi cu ideal de hegemonie
Ia cer.
pansemită de nuanţă talmudistă, pot să fie aDovezi palpitante
ni-se servesc din par- tât de varii cât e de mare numărul combatan
[tea celor mai distinşi doctrinari ai concepţiei ţilor antisemiţi.
creştine pentru a se da sentinţa de condam­
O mulţime de măiestrii ai condeiului, în
nare a mozaismului
semit.
documentate opere statistice, se încearcă a
Într'o adunare la Ierusalim, în Conciliul' trezi opinia publică împotriva atotputernicei
apostolic „s'au s:ulat — zice Scriptura—oare- plutocrafii
recrutate în majoritatea cazuri­
cari din erezul Fariseilor, cari crezuse, şi zi­
lor din „neamul ales", adică elemente judeoceau, că trebuie a-i tăia împrejur pe ei (pe
mozaice.
păgâni) şi a le porunci să păzească legea lui
Alţii în instituţia sinagogei văd focarul
Moisi". Apostolul Petru s'a ridicat categoric
baciiar al tuturor molimelor sociale, începând
împotriva legii mozaice zicând: „Ce ispitiţi pe
dela nihilism şi anarhism până la bolşevism şi
Dumnezeu a pune pe cerbicia ucenicilor jugul,
democraţie. De aceea prin scrisul lor în acest
pe care nici părinţii noştri, nici noi n'am pu­
sens fac propagandă antisemită.
tut să-1 purtăm" (Fapte 15, 5 - 1 0 ) .
Unii, chiar pateri iesuiţi, prin conferenţe
Antiohenilor Apostolii le comunică: „Plă­ religioase înţeleg să demascheze chiar dela
cut-a Sfântului Spirit şi nouă, ca mai mult
înălţimea amvonului, imoralitatea
scrisului,
nici o greutate (nihil ultra oneris) să nu pu­
caracteristică internaţionalei iudeo-masonice.
nem peste voi" (Fapte 15, 28).
Sunt mulţi, cari prin deducţii exagerate
Teologii lomişti
fixează terminul de a b ­
bănuiesc a afla păcatele incurabile ale rassei
rogarea legii mozaice pe ziua morţii lui Hri­
iudaice până şi pe calea analizei de sânge.
stos, iar Scotiştii
pe ziua de Rusalii, când
N'au lipsit nici exageraţii de domeniul
Noua Lege s'a publicat solemn.
biblic-exegetic.
S'a abandonat respectul Legii
anticve mozaice, date sub reg mul Teocraţiei
Nu numai. Legea lui Moisi în partea sa
istorice a Testamentului Vechiu, şi în chip
ceremonială a devenit un cult falş şi super­
arbitrar s'a încercat eliminarea elementului
stiţios, deci păcat moral opus virtuţii religiuprofetic, şi a tuturor aluziilor Testamentului
nei. Pentru creştinul botezat ceremonialul mo­
Vechiu, în special ale Thorei mozaice cupr nse
zaic al circumciziunei constituie un act de tră­
dare a credinţei în Hristos. Apostolul neamu­ în Pentateuh, pe motivul blasfemie, că ar fi
rilor scrie Galatenilor
apodictic: „Iată eu, pur şi simplu invenţia „satanei". Punctul de
PaveJ, zic vouă, că de vă veţi tăia împrejur, plecare al acestora este un raţionalism biblic
de nuanţă protestantă.
Hristos nimic nu vă va folosi" (Gal 5, 2). A ob­
serva ceremonialul mozaic însemnează a nu
Ni este viu în memorie şi un alt proce­
crede în Hristos Mesia sosit, ci a aştepta un
deu antisemit, acela al insultei, al bătăii, pus
alt Mesia viitor, precum e cazul Jidanilor în­
în practică până la gradul extremist al prochinători prin sinagogi. Deci Legea lui Moisi, gromului, Li diferite ţări dealungul istoriei.
cu tot respectul istoric ce i-1 datorăm, după
Ghetourile
Romei vechi, menite să izo­
promulgarea legii creştine, constituie pentru
leze primejdiosul şi odiosul neam jidovesc de
noi şi în genere pentru orice om — şi toţi
restul lumii nobile romane, sunt şi ele un in­
oamenii sunt chiemaţi la mântuire, fără de­
diciu necontestat al sentimentelor antisemite
ce le nutreau strămoşii romani.
osebire de rassă — un prilej de moartea su­
*
fletului, de păcat mortal, adică este „Lex morDemonstraţia
de stradă, mijloc atât de
tua et morţi fer a".
efectiv pentru a creia o opinie publică favo­
Intercalăm aci observaţia, că preceptele
rabilă ori nefavorabilă unei idei, poate se con­
judiciale şi morale (decalogul) din Legea mo­
stituie o metodă practică şi simpatică de pro­
zaică, nu constituie desigur „Lex mortua et
pagandă antisemită, în special pentru tineretul
mortifera", însă forţa de a obliga emanată din
creştin viguros şi expansiv. Să nu se obiecteze,
legea mozaică şi-au pierdut-o şi, după pro­
că această manieră nu ar cadra cu principiile
mulgarea Legii creştine, le revine „vis oblicivilizaţiei şi ale umanitarismului. Biserica a
gandi" din „Lex naturae", şi „Lex christiana". făcut şi face mereu uz de acest mijloc în fa­
vorul apostolatului creştin (ex congresele euAntisemitismul este o d a t o r i e .
haristice cu procesiuni impozante). Se ştie
prea bine, că şi ideile subversive, anarhice,
In consecinţă, a deschide focul împotriva
bolşevice sunt propagate de socialdemocraţia
frontului mozaic semit
— sau, cu alte cu­
în marş mai ales pe calea demonstraţiei de
vinte, a fi antisemit
—, este o elementară da­
stradă. Ne sunt proaspete în memorie încer­
torie de onoare pentru oricare soldat gregar
cările de lovitură de stat ale comuniştilor no­
al crezului creştin, şi cu atât mai mult, a forştri la Bucureşti, ori „Komunistenputsch"-ul
tiori pentru comandamentul armatei înşiruite
dela Viena în 1919, condus de agitatori jidani,
sub steagul lui Hristos, slujitorii altarelor cre­
cari au adunat pe bulevardele metropolei auştine, preoţimea, căreia s'a încredinţat aposto­
striace zeci de mii de indivizi suspecţi sub
latul evanghelic — potrivnic apostolatului mo­
steagul roşu şi purtând placarde cu „Los von
zaic —, fără vre-o reticenţă: „Drept aceea
Rom". „Proletari din toate ţările uniţi-vă", etc.
mergând învăţaţi toate neamurile,
botezându-i
pe ei în numele Tatălui şi al Fiului şi al Sfân­
Programul politic de realizări.
tului Spirit,., şi iată eu cu voi sunt... până la
Intre mijloacele de luptă antisemită loc
sfârşitul veacului" (Mt. 28, 19—20).
de frunte ocupă şi programul
politic de rea­
Minunatul regim al republicei israelitice, lizări.
numit — după Flavius jfosephus
— „Theo
Acest din urmă mijloc şi 1-a ales — şi
cratia", încetează şi el în clipita, când la în­
singur pe acesta —, o:ganizaţia „Liga
apă­
trebarea lui Pliat. „Râstigni-voi pe împăratul
rării naţionale creştine".
Ca orice organi­
vostru?" — arhiereii în numele poporului se
zaţie, LANC se bazează pe un program bine
lapădă cu o frivolitate scârboasă şi un dis­
precizat, şi pe un statut, publicate în revista
preţ mai mult decât cinic de stăpânirea lui
oficială „înfrăţirea Românească" din Cluj, la 1
Dumnezeu-Iahve, declarând publice: „Nu avem
Octomvrie 1925.
împărat, ci numai pe Cezarul". Regimului teoNu e locul să facem aici istoricul inte­
ciatic temporar i-s'a substituit unul spiritual
resantei mişcări cu program creştin, până ce
de durată eternă, al lui Isus Hristos (lo. 15, 19).
s'a ajuns la Înjghebarea definitivă a LANC, la

Pag- 7.
18 Septemvrie 1925. Remarcăm, că prin mo­
desta străduinţă a subsemnatului, încă pe Ia
începutul lui Ianuarie 1925 s'a format la Oradea
„Partidul
social creştin",
lucru încrestat în
„Unirea" din 14 Martie cu satisfacţie, obser­
v á n d o s e : „Lucrurile sunt încă la începutul în­
ceputului, dar cum ideea unui atare partid
este din cele mai bune, nu-i eschis ca din
mica seminţă de azi să iasă ca mâine arbo­
rele tare şi puternic al unui partid de seamă,
care să conteze în politica ţării".
E bine să se ştie, că înainte de a întocmi
un program politic creştin, ne-am ţinut de da­
torie a conştiinţei să studiem la detaliu pro­
gramele politice similare din alte ţări, în spe­
cial programul belgian, al organizaţiei catolice
italiene
„II partito popolare italiano", In evo­
luarea sa dela origine până la congresul din
Neapol, al partidului vienez „Christlichsoziale
Partei" cu cele 4 forme ale sale născute după
dezastrul din 1918, anume: Wahlprogramm,
Aktionsprogramm, Koalitionsprogramm şi Pro­
gramul der wiener christlichsozialen Partei, al
prelatului Giesswein,
al unei organizaţii so­
cial creştine timişorene
din 1916, al congre­
sului preoţilor nostru ţinut la Cluj în 16 Ma1919, al clericalilor cehoslovaci
ş. a.
E folositor să se cunoască dela început,
că oricât ar fi de antisemiţi luptătorii de sub
steagul LANC, totuşi cuvântul
„antisemit"
până azi în programul LANC, ori în progra­
mele fostelor
organizaţii (social creştină,
„Acţiunea românească" etc.), din cari a luat
naştere LANC, nu a intrat, deşi bine ştiam,
că aşa ceva nu este în detrimentul genuinităţii
spiritului creştin dintr'un program politic. Ca
probă a tezei noastre ne serveşte un program
politic aprobat de întreagă elita bisericii ro­
mano-catolice austriace, începând dela cardinal
şi arhierei până jos la credinciosul de rând, pro­
gramul creştin-social vienez, care garantează
indiscutabil forţa frontului politic creştin faţă
cu frontul social-democrat anticlerical filosemit
alui Dr. Otto Bauer.
lată în traducere una
dintre întâiele declaraţii ale numitului program:
Partidul vienez creştin-social „refuzând prin­
cipial lupta de clasă tinde spre armonizarea
intereselor diferitelor pături sociale, pe bază
creştină, germană şi
antisemită .
11

Substratul creştin al unui program poitic nu se construeşte din teze de natură
dogmatică.
Ar fi şi caraghios să auzi depu­
taţii discutând dela tribuna parlamentară mi­
sterul incarnaţiunei, ori teza biblică a inspiraţiunei, în legătură cu Deuteronomiul, lahve
şi Moisi. Dacă pe această baza s'a aranjat un
un atac împotriva LANC, luându-se la critică
un studiu biblic raţionalizant al d-lui A. C.
Cuza, însemnează, că la noi — şi ca la noi la
nimenea — se cere, să cuprinzi între articolii
programului politic creştin toate regúlele ermeneuticei biblice şi cele ale exegezei Testa­
mentului Vechiu, şi alte robinsoniacie şi donchihonade. Datorinţa de a apăra tezaurul dog­
matic al creştinismului îi revine singur
bise­
ricei adevărate, pentru care o organizaţie po­
litică trebuie să aibă întreg respectul.
O organizaţie politică creştină vrea —
şi aceasta în toate programele politice creştine
e nota comună — întronarea eticei
creştine
în viaţa de stat, înlăturând etica pozitivistă
atee, atât de simpatică pseudodemocraţiei in­
ternaţionale. Or, tezaurul etic creştin al celor
două biserici naţionale este comun. Iată de ce
LANC este organizaţia politică creştină, care
poate să curme urgisitele asperităţi confesio­
nale dintre fiii de acelaş sânge şi de aceeas
limbă ale bisericilor naţionale surori.
Bisericile naţionale
se bucură de re­
spectul special al LANC şi morala creştină,
aşa precum ele o profesează, vrem să o ştim
înfăptuită în viaţa publică a României întregite

Pag.

8

Pentru a da expresie acestei idei, am spus în
programul LANC, că pe lângă naţionalismul in­
transigent, principiul nostru călăuzitor este
^creştinismul
integral".
Eîntr'adevăr fără precedent—nu
numai
în istoria neamului nostru, dar şi în treeutul
altor neamuri — un program politic, în care atât
de clar şi cu atâta curaj să se fi expus ideea
creştină ca temelie indestructibilă, de valoate
eternă a vieţii de stat.
Câteva enunciaţii p r o g r a m a t i c e .
Dăm aci loc câtorva din eniinciaţiile pro­
gramatice ale LANC: „Cele două biserici
na­
ţionale
în trecutul neamului au ţinut locul
statului naţional. Au acelaş merit în conser­
varea noastră etnică şi culturală. Neamul tre­
buie să fie recunoscător bisericilor naţionale
şi să le ridice la autoritatea
şi
importanţa
cuvenită în viaţa publică. Statul numai spri­
jinit pe ideea creştină
şi mână în mână cu
bisericele naţionale poate soluţiona importanta
problemă a formărei caracterului
cetăţenesc.
Având aceste consideraţiuni vrem:
a) Desăvârşirea autonomiei
bisericilor
naţionale eliberându-le de sub orice tutelă
politică.
b) Regulamentarea raporturilor cu Scaunul
papal în sensul apărărei intereselor şi demnitătei naţionale.
c) Armonie frăţească între bisericile na­
ţionale, cu excluderea desăvârşită a luptelor
confesionale.
d) înzestrarea bisericilor naţionale cu
mijloacele materiale
necesare şi salarizarea
preoţilor în măsura cuvenită slujitorilor alta­
rului"... (La fine: „Reprimarea sectelor peri­
culoase Statului").
Vrem mai departe:
„Educaţia naţională, românească şi cre­
ştină, care să se razeme pe tradiţiile naţionale
şi să cultive sentimentul demnităţei indivi­
duale". „Cultura fără moralitate nu piomovează
consolidarea şi regenerarea. Trebuie să re­
spectăm legile din convingere, nu sub pre­
siunea materială. Fără moralitate
respectul
legilor nu este asigurat. Moralitatea
are
aceiaş însemnătate şi pe tărâmul economie,
unde desfrâul ruinează ţara. Drept aceea vrem
formarea
conştiinţei
morale prin desvoltarea
sistematică a ideei creştine, a spiritului de
disciplină şi a sentimentului de datorie; supri­
marea localurilor de pervertire a moralei pu­
blice, a literaturei şi publicaţiunilor pornogra­
fice"... Viem: „Cultivarea demnităţei de ostaş,
concomitent cu educaţia naţională şi creşti­
nească a soldatului". Vrem: „Educaţia patrio­
tică şi religioasă
a
muncitorimea.
încheieri.
Cele expuse' până aci, credem, sunt prea
suficiente, pentru a convinge pe toţi cei de
bună credinţă, că LANC nu este un „secta­
rism" frivol,' nici un „revizionism" uşuratec,
nici „compromiterea unei lozinci".
Am dorit din tot sufletul, începând dela
18 Septemvrie 1925, decând fiinţează LANC,
să avem onoarea a susţine — cu orişicine —
o discuţie
temeinică
privitor la programul
Ligii, însă până astăzi am fost lipsiţi de această
plăcere. Or, din parte bisericească, după ale
noastre vederi, este dat un obligament de
ordin canonic, de a se cerceta — îndată după
apariţie — orice sistem creştin nou, plane
„sectă nouă" şi de a se pronunţa sentinţa fie
aprobatoare, fie reprobatoare asupra chestiunei".
O ligă primejdioasă idealului creştin
trebueşte strivită!
...Insă, dacă pe calea dispreţului lipsit
de demnitate vreai să - ţi asiguri biruinţa asupra
cuiva, griji, că simpatia Lmii poate să fie de
partea celui învins, după vorba aplicată fide­
lului Caton:
Victrix eausa diis placuit, sed victa Catoni...
Prof. Dr. T i t u s Malaiu

UNIREA
II.

Partid Antisemit.
Stăm cu tot sufletul în slujba ideei creş­
tine. De dragul ei suntem gata nu numai să
muncim, ci chiar să ne recunoaştem greşelile
şi să le îndreptăm. Ar fi, de fapt, o crudă iro­
nie şi un mare păcat, dacă tocmai noi am stropi
cu noroi un steag creştin ce pleacă la luptă.
Şi aceasta o susţine păr. Dr. Malaiu, spunând,
că atacând noi, în vară, aberaţiile anticreştine
aledluiA. C. Cuza — de acestea ne-am ocupat
în primul rând, de Ligă numai per tangentem
—, am lovit un neprihănit steag creştin.
Dacă-i asa, o revizuire a conştiinţei se
impune. Ne-am pus, deci, din nou întrebarea:
este LANC mişcarea creştină de realizări po­
zitive, pe care o dorim, ori nu ? Am fi fost
fericiţi să putem da acelaş răspuns, ca şi dl
Malaiu. Durere, că la întrebarea lui dacă „Liga
este creştină ori, anticreştină" nu putem avea
decât vechiul r ă s p u n s : Nici una nici alta, ci
simplaminte: Partid antisemiţi
Este deadreptul neînţeleasă încăpăţinarea, cu care LANC se
fereşte de acest nume, care de loc nu-i de ocară, şi poartă altele, cari nu i-se potrivesc.
Intâiu: LANC după toate definiţiile din
lume, luând vorbele în înţelesul lor de azi,
nu este o ligă, ci un partid politic. Iată de­
finiţia dlui D. Guşti:
„Partidul politic este o
asociaţie liberă de cetăţeni, uniţi permanent
prin interese şi idei comune de caracter gene­
ral, tinzând la puterea de-a guverna pentru
realizarea unui ideal etic social". Dacă „Liga"
nu e o astfel de organizaţie, atunci vorbele şi-au
pierdut înţelesul şi logica a dispărut din lume.
Ligă ar fi fost „Acţiunea românească" la în­
ceputurile ei, când avea de ţintă refacerea
moralităţii publice pe alte căi, decât guvernarea
politică. Azi, dacă ţine cu orice preţ la acest
nume, s'ar putea zice cel m u l t : „Liga cuzistă",
întrucât dl Cuza a reuşit să lege grupări heterogene şi să le pună în slujba idealului său
politic.
Al doilea: Partidele politice se numesc
după ideea fundamentală ce le călăuzeşte şi
deosebeşte de altele similare. Or, „Liga creştină"
nu e mai creştină,
decât oricare din parti­
dele noastre burgheze.
Nici în program, nici
în metode, nici în oameni.
Toate, programele partidelor noastre mari
cuprind solicitudinea pentru vieaţa sufletească
a neamului, cinstirea religiilor, apărarea bise­
ricilor, grija de soarta preoţimei. Nici „Con­
cordatul" nu-i uitat. (Vezi de ex. programul
partidului naţional-ţărănesc, în „Rouânia" din
13 Oct. c ) . Toate aceste partide sunt antisemite
în înţelesul cerut de dl Malaiu: Nu au de gând
să-şi supună membri la circumcisiune, nici să
sărbătorească sabbatele. — Iar şcoala
confe­
sională,
acest postulat firesc al unui „creşti­
nism integral", o uită din program şi Liga, caşi
celelalte.
Mai mult: Toate celelalte partide au în
vedere creştinismul, aşa cum îl înţeleg şi repre­
zintă bisericile noastre. Singur „Liga" are îndrâsneala să „revizuiască" creştinismul si să-1
ciuntească în aşa fel, ca să justifice doctrina
antisemită a dlui Cuza. Deci: Nu
programul
Ligii e clădit pe ideea creştină, ci
creştini­
smul e revizuit
conform
programului
po­
litic.
Se spune, desigur, că părerile dlui Cuza
nu sunt ale Ligii. Dar, în toată lumea se ştie,
că cel mai competent şi mai autorizat repre­
zentant al ideologiei unui partid este conducă­
torul lui. (Pe această premisă a fost clădit şi
articolul nostru din vară). Dacă dl Cuza e o
escepţie, de ce stă şi acum la cârmă? E po­
sibil, ca apostolul ideei creştine să fie un necrestin declarat?

Nr. 52

Adevărat, că un program politic nu trebuii
să cuprindă dogmele credinţii. Dar tot aşa di
sigur e, că nu are voie să le discute şi sâ li
răstălmăcească. — De sigur, etica creştini
trebuie să fie temelia unei mişcări politici
creştine. Dat este această etică cu totul înde
pendentă de înţelesul religios al credinţei? Nu
Concepţia creştină e unică şi nu poate fitaiati
în părţi independente. Chiar dl Malaiu se strâ
duieşte — dintr'o confusie în jurul terminulu
ce are cuvântul „antisemit" azi — să ne coli'
vingă cu argumente
dogmatice,
că trebuie si
fim antisemiţi !
Iată de ce acei cari vreau să poarte numeli
de creştin, trebuie să ia această vorbă in înţeleşul ei deplin. In această privinţă ar trebui si
dea de gândit, cel puţin unora dintre membri Ligii
cazul cu „Action Française
• Aceasta esti
grupare întemeiată pe etica şi disciplina creş­
tină catolică. După declaraţia unui fruntaş a
ei, în chestiunile cari privesc biserica înţelegi
să întrebe „ce crede biserica catolică desprt
sine şi socoate gândul -bisericii o normă pe
care statul trebuie să o respecte". Totuşi a fost
desaprobată de autoritatea bisericească, fiindcă
unii fruntaşi ai ei au un fel de concepţie creş­
tină „sui generis".
In ce priveşte metodele de luptă, e de
prisos să mai stăruim. Ura, violenţa, larma et'c.
nu pot fi arme creştine nici odată. Comparaţia
între demostraţiile „creştine" ale Ligii şi con­
gresele euharistice este aşa de îndrăzneaţi,
încât renunţ la o calificare, ca să nu ies din
tonul sărbătorii Crăciunului.
Despre creştinismul oamenilor
noştri
singuratici, din diferite partide, cred că nu tre­
buie să cheltuim nici o vorbă. Sunt ta fel. Mai
calzi, şi mai reci, ei prezintă toate gamele şi
nuanţele dela preoţi până la „revizionişti"şi atei,
Aşadară nu ideea creştină deosebeşte L.
A. N. C. de celelalte partide şi nu acesta e
numele, care i-se potriveşte. Ideea ei călăuzitore e alta: antisemitismul.
Adevărat, că acea­
stă vorbă nu e întrebuinţată în program. Dar
probabil numai din motivul, că li-s'a parat
prea delicată. Căci, în schimb, tot al doilea
cuvânt în programele şi scrierile „Ligii" este:
„Jidanii" şi preocuparea principală: Reţeta
pentru stârpirea acestei plăgi naţionale. — Nu
tac cap de acuză din asta. Problema evreiasca
la noi e acută. Nu-i rău să-i cauţi soluţia. Şi
celelalte partide o cunosc. Dar nu sunt de
acord cu metodele de extirpare propuse de
dl Cuza; şi pe bună dreptate. — Dar, ori-cum
ar fi : Nu-i o ruşine să lupţi pentru neamul
tău şi chiar să ţi-se zică antisemit.
Concluzia: LANC ar face foarte bine sâ
vorbească cum îi e portul şi să se numea­
scă simplu: Partidul
antisemit
al dlui Cvaa.
Iar cititorii noştri, cunoscând precizările dlui
Malaiu, vor înţelege mai bine de ce LANC
a fost atacată de presa creştină maghiară,
uniţi şi ortodoxă deopotrivă. Vor putea hotărî
şi ce trebuie să facă biserica: Este datoare sâ
se înşiruie cu toată puterea sub flamura pur­
tată de d. Cuza, ori doară poate „să perziate
îndărătnic în indiferentism vinovat", ori catar
ameninţa un alt fruntaş al acestei mişcări, câ
„între turmă şi aceşti păstori rătăciţi, conflictul
se va deschide fatal şi inevitabil!"
11

Prof. Augustin Popa.

O n o u ă d e c l a r a ţ i e a d-lui Iorga. într'un
congres al partidului său, ţinut, pe la mijlocul
lui Decemvrie, în capitala Bucovinei, d. pro­
fesor N. Iorga a făcut, în legătură cu boala M..
Sale Regelui, următoarele declaraţii, cari e bi'rie,
să fie cunoscute şi din partea cititorilor noştri*
„Regele este bolnav. Lucrul acesta ne doare
mai mult decât dacă am fi noi bolnavi. Se»
pune ţara în primejdie şi dacă se îmbolnăveşte

Anul LI

Blaj, la 11 Octomvrie 1941

Cenzurai

Numărul 41

PROPRIETAR—DIRECT OR
REDACTOR

AUGUSTIN P O P A

DUMITRU NEDA
Redacţia ş i a d m i n i s t r a ţ i a
StAJ.JUD. T Â R N A V A MICA

Foaie înscrisă în Registrul de
publicaţii al Trib. Târnava-Mlcî
eub Nr. 2—1938.

iupj

INSERATE
conform regulamen. de aplicare a tarifului comer­
cial, categoria V.

ctto,
Sep.
iM .

7

A

a

ABONAMENTE
Pe un an . . . 200 Lei
Pe 6 l u n i . . . 100 Lfi
Pentru străinătate 400 Lei

)St

erieeasoi-pojitici — Apare în fiecare Sâmbătă

>ri ai
.i
ffltru
s'au

Nn mai' plânge 1

Peşti

Psalmistul
a cunoscut bine lumea
viaţa
când
a
numit
pământul
„Valea Lae nu
wlmilor"".
(
P
s
.
83,
7).
Sunt
nenumărate
prile­
învii
jurile şi pricinile cari împânzesc
cu picurii
iurerii privirea pământeanului.
Nu acesta a
'ost însă gândul dintru început al Ziditorului
făptura sa, omul, cel zidit după chipul şt
asemănarea lui Dumnezeu.
Mântuitorul a şi
trecut prin lume ştergând lacrimi şi înflorind
timbete pe feţe cernite. Cum a făcut şi cu
ie at
care-şi petrecea la groapă
aha văduva din Naim,
Curţi
unul născut fiu al său, căreia-i zice mişcat :
idit Nu mai plânge!
şi-i dă, viu, pe cel plâns cu
•nsili
lucrimi amare. — Aproape două mii de ani
îspec
nu trecut deatuncl. Sub alte şi alte
forme,
dup
dea petrecute la poarta târguşorului din Pă­
mântul Făgăduinţei s'au mai petrecut şi se
ţetrec mereu sub soare.
. ca

m

1. Văduvă şi mamă ce-şi plânge fiii răicifi dela calea adevărului, ori chiar
morţi,
st \frin păcate grele, pentru împărăţia
ceriurilor,
fost şi este Biserica Domnului.
E aşa de
iiare numărul celor ce s'au îndepărtat
dela
finul ei şi s'au înstrăinat dela dreapta
creHă! Prăpădul pricinuit de erezii
dealungul
bacurilor
nu
şi-l
poate
închipui
nimeni.
Cum
ideii
uraşi nimenea nu-şi poate da cu mintea ce
celor ce tânjesc în păcate
am wensă-i mulţimea
>sc Wle, fiind morţi harului.
Pentru toţi aceştia
m 'reasa lui Hristos
n'a încetat să verse laftni din belşug, cerînd mereu pe seama lor
forul pocăinţa şi al întoarcerii la calea cea
Mă. — i
parohie, în care familie nu
strac
află vre-un astfel de fiu ori fiică ce stoarce
arinii Maicii sale ? Nu eşti şi tu de aceştia ?

iţi
n

n

c a r e

Nu există între fiarele pământului speţă
mai urgisită decât a vânzătorilor de neam.
Limba omenească nu are destule blesteme,
nici iadul destule munci, pentru această afu­
risită progenitură a Satanei, care-şi scoate
capul pretutindeni, în vâltorile mari ale istoriei.
Din mila Domnului, noi nu ne putem
plânge prea mult din această parte. Mai puţin,
în tot caza), decât multe alte popoare, mici
şi mari. Sufletul românesc are oroare orga­
nică de această otravă, care nu şi-a putut
clădi la noi cuib de infecţie. — In ciuda dis­
cuţiilor şi certurilor, a criticilor fără frâu şi
fără socoteală, acţiunile mari naţionale au
fost purtate de neamul întreg şi neîmpărţit.
Aşa în trecut. Aşa astăzi. Unitatea de simţire
şi de jertfă, de care a dat dovadă naţia noas­
tră în tot cursul anului de prăbuşiri şi de ui­
mitoare refacere, încununată cu biruinţele
dela răsărit, este urv spectacol unic în pagi­
nile istoriei.
Şi totuşi — n e avem şi noi, ne avem şi
astăzi trădătorii noştri. Nu pe front, în rân­
durile eroilor cari frământă din sângele lor
nouă slavă românească. Ci aici acasă, în rân­
durile dese ale mulţimii căreia soarta nu-i
cere jertfa supremă. — Nu sunt, de sigur,
nici aici trădători de întâia categorie, cari să
pacteze cu duşmanul. Dar trădarea are gra­
daţii şi variante multe. Unele din ele împân­
zesc întreaga viaţă publică, paralizează în
mare măsură energia de luptă şi puterea con­
structivă a neamului, fără a fi b ă g a t e în sea­
mă, sau tolerate cu un gest de dispreţuitoare
nepăsare. Sunt o serie de păcate şi metehne,
mai mult ori mai puţin naţionale, cari în vre­
muri de p a c e îşi au doar r ă u t a t e a lor speci­
fică determinată de morală, acuma însă, în
aceste ceasuri d e supremă încordare a tutu­
ror puterilor, trebuesc socotite a d e v ă r a t e acte
de trădare şi t r a t a t e în consecinţă. — Iată
câteva din ele.

2. Pildă de urmat e pilda Miresei Dompentru păstorii sufleteşti şi pentru
toţi
W au răspundere pentru alţii. Nu-i al lui
"ristos preotul nesimţitor
la poticnelile ti­
stului încredinţat
grijei sale, şi nici du"'c, sau cinstit şi creştin părinte
trupesc,
'a care nu supraveghiază,
ori îşi lasă o'ykle „să-şi trăiască tinereţele" în sensul
jobozi sunt să-şi facă de cap după cum
Să începem cu forma cea mai inofensivă,
nă patimile vârstei. Păcatu-i moarte, şi cel trântorii. Cei cari pierd vremea lui Dumnezeu
^°rt trebuie înviat, câtă vreme avem pe Hristos în trândăvii. Sunt destui, pe t o a t e treptele
_ f Poate fi înduplecat cu rugăminţile,
stăsociale. Dela r e n t i e r i i b u r t o ş i , cari ru­
Hele şi lacrimile noastre, să repete minunea megă în tihnă veniturile moştenite, până Ia
* Naim. Sf. Monica, şi nenumărate
alte diferiţii paraziţi cari îşi storc existenţa cu cersi părinţi, au încercat şi au isbutit.
şitoria ori cu alte meşteşuguri, din corpul so­
- Asta cu atât mai vârtos că Fiul Macietăţii muncitoare. — In mijlocul naturii vii,
\i
o inimă atât de plină de milă! l-a
a cărei lege fundamentală este acţiunea, l e ­
deajuns să vadă o inimă sdrobită, şi nici neşul a fost totdeauna un stârv moral, în plină
aşteptat să-L roage, ci s'a apropiat în- putrefacţie. Astăzi, când fiecare dram de ener­
de maica îndoliată, cu cuvântul
mân- gie este valoare nepreţuită în marele iureş
: Nu plânge!, ca să se atingă apoi de
de înălţare a neamului, lenevia este adevă­
dorniia somnul morţii şi să-l învieze.-—
rată trădare.
va face, deci, pentru cei ce-L roagă ?
Mai răspândită şi mai periculoasă mi se
pare totuşi o altă formă a abominabilului pă­
l0w

lce

J s

8 e

la

IUlCe

s

a r e

st

n i a i

d

l e r i i

Ce

n u

cat, străin de origine, dar deplin romanizat:
chiulul. „Şmecherul" este un tip alintat al so­
cietăţii noastre, în care procopseala depinde
de „învârteală" şi deştept însemnează „pişi­
cher" sau „hoţ". — De prisos să lamentăm acum asupra acestui capitol dureros, care n'are
nevoe de nici o exemplificare. Ne lipseşte
simţul datoriei, „deşteptăciunea" ne cutropeşte
corectitudinea, frivolitatea omoară conştienţiozitatea. Iar fără pedanteria datoriei con­
ştiente, fără precizia de şurub a fiecărei slujbe
şi funcţiuni, mecanismul uriaş a l u n e i naţiuni
în război nu poate merge bine. Şi ce exem­
plu strălucitor avem în faţa noastră, între noi
şi cu noi alăturea în luptă! Nu talentul, nu
sclipirea geniului fac grandoarea şi tăria cutropitoare a naţiei germane; ci adâncul sen­
timent al datoriei, exactitatea, corectitudinea
infalibilă de care este stăpânit fiecare german
de pe front şi din marea lume de acasă. —
In comparaţie cu ei, câţi dintre funcţionarii
noştri nu trebuesc socotiţi, şi nu sunt cu ade­
vărat trădători de neam!
Dar n'avem timp să examinăm situaţia
mai deaproape. Nu ne lasă în pace cârcotaşii,
reptile sâsăitoare, care se târăie pe sub opre­
liştile legilor şi ordonanţelor, purtând în şoapte
otrăvite miasmele tuturor spaimelor şi nemul­
ţumirilor. Pentru ei nimic nu-i bun, şi din toate
părţile ne pândesc rele nevăzute. Numai duş­
manii au dreptate şi crezare. — Nenorociţii!
Şi nici nu sunt măcar plătiţi de inimicul, că­
ruia îi slujesc cu flecăreala lor neadormită şi
cu înspăimântările lor b ă b e ş t i ! Uită, că cel
ce a pus mâna pe plug şi pe sabie, ca noi,
nu trebue să privească decât înainte şi să
biruiască. Bârfeala, văicărelile, cârcoteala şi
toate celelalte păcate ale neastâmpărului
limbii, slăbesc vigoarea organismului naţio­
nal. Intră deci şi ele în apele murdare ale
trădării.
Să nu uităm, în urmă, hienele, cu toate
tovarăşele lor răpitoare, ce se hrănesc cu
cadavre şi se îngraşă pe morminte.
Dintre toţi trădătorii de neam, fauna
speculanţilor de tot felul e cea mai scâr­
boasă. Pentru ea, acest război sfânt al nea­
mului este un praznic de îmbogăţire şi huzur.
Şi, Doamne, cât de mulţi sunt! Urletele lor
de şacali flămânzi stăpânesc tot pustiul vieţii
economice, dela micul vânzător de aţă dosită
până la marele acaparator de talpă şi la marii
moguii ai industriei şi finanţei naţionale, cari
sunt mari patrioţi, fiindcă îşi numără câştigu­
rile nu în mii, ci în milioane.
Inchipuiţi-vă acum, că toată această ver­
mină de trădători: leneşi şi bârfitori, chiu­
langii netrebnici şi scârboase animale de

r a

şire neîntemeiate. Din potrivă, glasul lor ar
trebui să fie plin de laude. Milioane de tone
d e petrol au fost scoase din adâncul pămân­
tului, şi rafinate. Nesfârşite sute şi sute de
v a s e au pornit încărcate pe Dunăre în sus,
milioane de cisterne au transportat preţioasa
esenţă [spre frontul de luptă. Cinci mii de
trenuri cu trupe şi materiale de război au
fost îndrumate şi trecute prin tară de către
vrednicul personal român al Căilor Ferate
fără o singură nenorocire.
Mii de tone de
cereale, de porumb, de lemn, de tot felul, au
fost furnizate şi transportate. Toate aceste în­
făptuiri nu se pot preţui îndeajuns. Umăr la
umăr luptă soldaţii români cu cei germani pe
front, jertfindu-şi tot ce au mai scump pentru
Patrie şi neam. Soldatul român s'a bătut cu
neasemuită vitejie, şi succesul cel mare n'a
zăbovit. Credincios şi oţelit şi-a ţinut Mare­
şalul Antonescu cuvântul dat, sprijinit de cor­
pul ofiţerilor şi soldaţilor săi pe care ştie că
se poate rezima."

Conspiraţia lojilor

_

Li N i R E A
vede situaţia francmasoneriei în România. In
baza acestor liste, au făcut parte din franc­
masoneria română: 2 prim-miniştri, 11 gene­
rali, 9 miniştri nenumăraţi funcţionari supe­
riori din ministere şi profesori universitari,
precum şi o droaie de ingineri, medici, scrii­
tori gazetari etc.
;
Cum a activat francmasoneria în Româ­
nia?

Tinerimea s'a bucurat de o atenţie deo­
sebită din partea francmasoneriei care a tins
Ia descreştinarea ei, pentru a se da ţării o
generaţie de atei, nepatrioţi, frivoli şi revo­
luţionari: „Francmasonii au continuat acţiunea
de descreştinare a tineretului — România de
mâine — prin organizarea de festivaluri şi
tinerea cinematografelor deschise Dumineca
şi Sărbătorile, sustrăgându-1 astfel de sub in­
fluenţa educativă a Bisericii. Biserica noastră
a intervenit de nenumărate ori în vremea
democraţiei, cerând statului să împiedece
anarhizarea tinerimii, în propriul său interes.
Intenţiile ei au rămas însă totdeauna fără
răspuns" — p. 89.
Cercetăşia întemeiată de generalul en­
glez Baden-Powel, francmason notoria, con­
dusă în toate ţările şi la noi, numai de masoni,
a tins la distrugerea sentimentului religios, în
tineretul căzut în sfera ei de influenţă. In
România a condus-o înainte de războiu C. G.
Costaforn, frate mason. O formă avansată a
cercetăşiei a fost străjeria cu al său păgân
cult de adorare a focului.
Sectele religioase ce ne-au împânzit ţara
au fost întreţinute de masoneria românească:
„Sectarismul religios — zice d. T. Petrescu
la p . 94 — nu-i decât bolşevism religios şi nu
face altceva decât să anarhizeze, să bolşevizeze spiritul poporului român, pregătind pe
cale religioasă revoluţia socială şi politică de
mâine".
Alt mijloc de manifesfare a francmaso­
neriei româneşti a fost acela de a discredita
pe şefii bisericii în faţa poporului dreptcredincios, prin presă mai ales. Faimosul proces
al Metropolitului Primat Ghenadie, om cu de­
săvârşire integru a fost, într'adevăr, montat
şi regizat din umbră — cum arată documente
masonice autentice — de masonii români.
Francmasoneria e poate cel mai puternic
duşman pe care atât Creştinismul cât mai ales
statele naţionale l-au cunoscut în istoria lor
modernă şi contemporană. Cartea d. Toma
Petrescu merită deci să fie citită şi bine aprofundată de orice român şi de oriee creştin.
Traian Cosma

Cartea d. Toma Petrescu
„Conspiraţia
Lojilor" («Frăţia Românească" Bucureşti, 1941),
a făcut o vâlva neobişnuită. Trei ediţii au
dispărut din librării într'un timp record.
Scrisă fără patimă şi bazată pe docu­
mente a căror autenticitate nu poate fi pusă
la îndoială, cartea e o succintă prezentare a
principiilor masonice precum şi a activităţii
acestei secrete organizaţiuni în sânul popo­
rului român.
Francmasoneria este „Biserica lui Satan"
şi italianul Benedetto Croce o consideră „cea
mai mare calamitate a timpurilor moderne".
Este, din toate punctele de vedere, antipodul
Creştinismului. Şefii ei supremi au şi stat
multă vreme chiar în Roma, dorind anume a
sfida puterea şi prestigiul Pontificilor romani.
Scopul Francmasoneriei este instalarea
unei republici mondiale sub inspiraţia şi con­
ducerea poporului e v r e e s c ; la aceasta se va
ajunge prin distrugerea religiilor, îndeosebi a
Creştinismului, distrugerea statelor şi distru­
gerea armatelor naţionale. Citez câteva păreri
masonice concludente, din opul d. T. Petrescu.
„Inamicul umanităţii este clericalismul;
inamicul este preotul; inamicul este acel care
îndrăsneşte să se pretindă că este interme­
diarul între necunoscut şi o a m e n i . . . trebue
deci, ca lumea să fie debarasată de preoţi"
(Masonul Colfavru în 1887), p . 50-51.
„Descreştinarea lumii prin toate mij­
loacele, mai ales strangulând creştinismul,
câte puţin, prin noui legi contra clerului, în
S t e l e m ă r u n t e . Ca şi în nopţile de vară
felul acesta se va ajunge la lichidarea Bise­ care le-au învăluit, multe, truda şi faptele,
ricilor. Graţie instrucţiei laice fără Dumnezeu, lumina cea mare de suflet şi gând, ce mână
se va avea o generaţie atee" (Conventul se­ şirurile nesfârşite de luptători, e risipită, e
cret masonic din 1879), p . 52.
împărţită, împărtăşită în firimituri nesfârşite.
Se string picăturile acestea curate, adesea,
„Va veni vremea când crucile şi icoanele
multe altădată, rămâne numai cât un bob de
vor fi aruncate în foc, potirele şi vasele sfinte
schimbate în unelte folositoare, bisericile pre­ scântee. Dar lumina e pretutindeni... Şi toate,
la un loc, fac bolta de stele limpezi, a unui'
făcute în săli de concert, de teatru sau adu­
neam.
nări şi, când n'ar putea sluji asemenea scop,
în hambare de grâne şi în grajduri de cai.
Regimentul io Roşiori, a putut cu vred­
Să nădăjduim că va veni o zi, când mulţimea
nicie, să smulgă o asemenea făşie înaltă de
luminată de astă dată, se va minuna cum de
lumină pentru gloria lui. Şi regimentul a trenu s'a săvârşit încă demult o asemenea pre­ cut-o ca pe un stindard, brigăzii sale, a 6 a
facere. Sa va face atunci tabula rasa din to­ de Cavalerie.
varăşii popimii.,. Statul ca şi Biserica, vor
Rînd pe rind, numele soldaţilor viteji se
fi şterse de pe faţa pământului" (Francma­ înşiră pe lista aceasta a onoarei ostăşeşti, şi
sonul Nost în cartea sa „La Peste religîeuse"), vor rămâne acolo, scrise pentru totdeauna.
p. 54.
Astfel, va şti întreaga brigadă, şi noi
Dl Toma Petrescu dă mai multe liste ce toţi cu ea, că plotonierul Chiţicaru
Dumitru,
însumează aproape 30 de pagini din care se Ja Alexandrovka, a intrat până în linia ina-'
Tipografia Seminarului Blaj ~
~— ~ ~

Nr

41

micului, amuţîndu-i două t u n j
plutonierul Ciurumelea Origore, s ' a T ' ' '
malul Nistrului, până subt o bl'este
- 'mată, a săpat, a p u s şi a aprins trohn ^
când cazemata în a e r ; că sergent i
Nicolae, subt gloanţe, a distrus
^
caz».
mate din fortăreaţa Nistrului •
ca
Radu fon, tot la fortăreaţa Nistrulu' g e n t ' j
mat trei c a z e m a t e ; că sergentul Bab " stir.
Ur

(

?at p

p a t

8er

0

la Alexandrovka, a secerat cu mitrali ^
bul inamicului, din flanc; că fruntaşul»
tot la Alexandrovka, a ajuns, cu mitraliera?
duşmani, f l a n c â n d u - i . . .
f
n l r

Stele m ă r u n t e , frumoase, limpezi,
care toate contribue la măreţia cerului

CUrat

,

Ştiri mărunte
P e r s o n a l e . P r e a v e n . Ordinariat arhi ,
p e s e a făcut m a i n o u următoarele numiri- pi.
Eugen Ciunganu,
d i r e c t o r u l cancelariei mitropoi •
tane, numit p a r o h al p a r o h i e i Mediaş I şi protopc
districtual; păr. Eugen Arieşan, paroh în Făgăraş a
fost v i c e p r o t o p o p în Gheorgheni, numit paroh a
v i c e p r o t o p o p a c t u a l î n T â r n ă v e n i ; păr. loathk
Spătăcean, a d m . par. î n Cetea, numit paroh în Benir
păr. Octavian Pop, p a r o h î n Gârbovita, numit paroh
la L o p a d e a - v e c h e ; p ă r . Emil Rogojenschi, din Sădii
n u m i t p a r o h î n P o h o r l ă u ţ i , Bucovina; păr. Am
Fărcaş, utilizat l a S i l v a ş u l - d e - C â m p i e , a fost in»
drat adm. p a r o h i a l î n Rădăuţi, Bucovina; păr. &:
gorie Sanislau,
paroh î n Ceanul-Mic, numit pan!
î n Luna I ; păr. Vasile
Câmpean,
admin, parohii!
L u n a II, a fost n u m i t î n a c e e a ş i calitate la C&
nul-Mic.
epist

Sf. S c a u n ş i p r i z o n i e r i i d e război. In urma
actualului conflict, c a r e a învrăjbit atâtea neamuri,
mulţi cetăţeni p a ş n i c i a u fost internaţi de naţiuni. !
beligerante î n l a g ă r e , iar alţii, şi mai mulţi,
p â n e a a m a r ă d i n p r i n s o a r e , fiind luaţi prizonieri
La V a t i c a n s'a c o n s t i t u i t un oficiu de informaţii,
care, prin m i j l o c i r e a reprezentanţilor Vaticanului ta
diferitele ţări, i n f o r m e a z ă pe cei rămaşi acasă^
soarta p r o z o n i e r i l o r ş i a internaţilor. Din când îi
c â n d reprezentanţii p a p a l i coboară în mijlocul te
aducându-le câte u n c u v â n t de mângâiere şi ţ i *
du-Ie a p r i n s ă s p e r a n ţ a î n zile mai bune.
1

P e d e p s i r e a s p e c u l a n ţ i l o r . In şedinţa de Mart
a Consiliului m i n i s t e r i a l pentru aprovizionare,!
Mareşal A n t o n e s c u , c a r e a prezidat acea şedinţă,
dat ordine î n v e d e r e a intensificării arăturilor şi t
s ă m â n t ă r i l o r de t o a m n ă , pentruca după aceea, sâ
poatătrece n u m a i d e c â t la transporturile de le»
şi la repararea d r u m u r i l o r şi a clădirilor de u t i l *
o b ş t e a s c ă . Tot a t u n c i , şi totIDomnia Sa, a ordona
s e ia măsuri de i n t e r n a r e î n lagăr a speculări'*
Ideea se p a r e c ă i-a v e n i t după inspecţia meu ^
d i m i n e a ţ a a c e l e i a ş z i l e î n piaţa Oborului «•
reştean.
Cursuri p e n t r u p r e d i c a t o r i s'au orga»
S
de către Inst. p e n t r u p r e d i c a r e al Univerţit l
tolice din S t a t e l e U n i t e . E l e au fost urmate
60 preoţi d i n diferite parohii, cu scopul dea
P
liora felul d e a p r e d i c a , de a-i obişnui să vo
l a radio, e t c .
. ,
Ş c o a l e l e c a t o l i c e d i n [Insulele fUWj,:.
fost grupate î n „ A s o c i a ţ i a Educativă « 1 ° ^ . .
c e a s t a ş i - a ţinut î n s ă p t ă m â n i l e trecute P ^ ^ .
g r e s , în c a r e s'au e x a m i n a t p r o g r a m » „ r
rile p e d a g o g i c e , c a r e s e speră că
j tâ Ş'"'
ş i din p a r t e a autorităţilor civile ce nu o
arătat s i m p a t i a lor f a t ă de aceste şcoa •
;

ele

âpr

0(

t

a

A v i z . S e a d u c e la c u n o ş t i n ţ a ^ e r i i ' '
Şcolii Normale de fete din Blaj, dm au .
t, *
î n c a z u l c ă n u s'au p l a s a t încă în »
^ ],$;
pot plasa c a i n f i r m i e r e (cu serviciui
^p,:
talul de răniţi d i n Institutul Recunoşa ^
^
Li s e v a da d e o c a m d a t ă c a s ă Şi rna
ot"'
Cât timp s t a u la spital, sunt sub cU , ^ .„r
fete
Congregaţiei ş i a C r u c i i Roş""»
ân

ocr

r

v

c e v e T

1

d e

dresa D i r e c ţ i u n i i Ş c o a l e i Normale
Crucea R o ş i e , Filiala Blaj.
f Victor Vamoşiu,
P ^ ^

^
£1

nice

( f l r h i d i e c e z ă ; , a t r e c u t la cele v e ş ^ ^
\
fie pom«"
temvrie
vieţ».
\ \ tt
al v ă d u vci e, i .î n—anul
V e ş n44
i c ăal să-i
[
,rC

nrnRVl t

t

Anul XXXI.

Blaj, Sâmbătă 2f1 August 1921.

Numărul 35.
ABONAMENTUL
Pe un an . . . 4 0 Lei
Pe 6 luni . . .
2 0 Lei
Pe 3 luni . . .
12 Lei
Numărul 1 Leu

REDACTOR:
DR. ALEXANDRU RUSU
RE0ACŢ1A ŞI ADMINISTRAŢIA

— o —

BLA] - JUDEŢUL ALBA DE ]OS

Pentru inserate se plă­
teşte 2 lei de şir garmond.
La publicările ulterioare
se socoteşte taxa jumătate.

MANUSCRISELE NU SE
—ÎNAPOIAZĂ.

Foaie bisericească'politică. — Apare în fiecare Sâmbătă.

Un punct luminos in
istoria Ardealului.
(-f-) Asociaţiunea pentru literatura şi cul­
tura poporului român îşi ţine anul acesta adu­
narea generală in Sighetul Marmaţiei. Părţile,
pe cari ar fi trebuit să le eutreere mai ade­
seori, pe vremea stăpânirii streine, când cul­
tura românească In ţara lui Dragoş Vodă era
destul de slab reprezentată, se vor bucura şi
astăzi de cinstea, ce le-o face cea mai înaltă
instituţiune culturală a tuturor Românilor din
Ardeal şi părţile adnexe.
La Sighet merge Asociaţiunea cu un trecut
glorios de 60 de ani de muncă culturală. Păr­
ţile Maramureşului
româneşti, cari
sunt
curat unite, se bucură din tot sufletul de această cinste, ce li-se dă, căci caracteristica
ei a fost munca pentru cultura tuturor Româ­
nilor, ori-cărei biserici ar aparţinea. Ca una,
care e în slujba culturii, ea nu'putea fi indife­
rentă faţă de celea două biserici româneşti, a
căror menire se întâlnea cu drumurile ei de
atâtea ori. De aceea, Asociaţiunea nu se îndestuita numai cu atâta, că alegea de membrii
onorari pe arhiereii amânduror bisericilor ro­
mâneşti, ea îşi lua şi în comitet pe cei mai
de seamă reprezentanţi ai ambelor biserici. Ca
şi în munca pentru câştigarea libertăţii, în
munca pentru cultura poporului, preoţii erau
în frunte.
Asociaţiunea noastră vedea cu aceiaşi
ochi buni pe amândouă bisericile româneşti,
de aceea, pentru cazul nenorocit, când ea ar
trebui să-şi dea sfârşitul, în statute prevede,
ca averea ei să se împartă, in părţi egale,
între metropolia din Blaj şi cea delà Sibiiu.
Prin aceasta doria ea să dea certificat amân­
durora, că ele luptă pentru cultura poporului
românesc. In chestiunile şi certurile confesio­
nale, Asociaţiunea s'a ferit să se amestece, şi
a căutat să fixeze chiar oprelişte pentru aceaata în Statute. Pe lângă aceea, că e pru­
dent acest lucru, el e şi just, căci nu e rostul
ei de a învenina traiul bun dintre fiii aceluiaş
n e a m ; şi, nici nu poate face această treabă
cum se cade, întru cât mulţi din membrii ei
nu se pricep la chestiuni dogmatice, şi deci
nu pot să spună o vorbă la loc.
Ţinem s i ficsăm acest punct luminos din
istoria Românilor. EI astupă gura liliecilor de
teapa lui Mangra, cari spuneau la Bucureşti,
c i de aceea nu progresează Românii Ardeleni
cu paşi mai repezi !n cultură, pentru că ti îm­
piedecă uniţii!
Ia fruntea Asociaţiunii avem oameni de
aceia, cari ne garantează, că vor fi conduşi de
acelaş spirit larg românesc, pe care l'au avut
ca busolă înaintaşii lor. Asociaţiunea trebue
să fie foarte băgătoare de seamă, ca să nu
supere pe nici una din bisericile româneşti.
Ea trebue să fie foarte precaută şi să nu se

lase a fi purtată de valurile turbate ale confesionalismului, căci aceasta i-ar cauza pierderi
foarte mari. Ori de clte ori grăeşte cineva în
numele, ori la serbările ei, ea trebue să aibă
o rară prudenţă, ca să nu jicnească întru nimic
pe vre-o parte a neamului nostru. Ea este
„pentru literatura şi cultura poporului româ­
nesc" întreg; scopul ei e nu să divizeze pe
oameni în două tabere, ci să-i unească. Să nu
zică vreunul, că au trecut vremile ei de glorie.
Cei ce umblăm, în numele ei, pe sate, vedem,
cât e de necesară şi astăzi în mijlocul popo­
rului românesc. Comitetul central şi-a pus în
program eternizarea anumitor puncte din istoria
culturii poporului nostru, în oraşe. E bine, ca
să se observe mai mult caracterul românesc
al acestui colţ de ţară. Dar mai mult va trebui
să se ocupe Asociaţiunea de cultura poporului
dela sate, în care urmele răsboiului şi, mai
ales, robia din Rusia au tăiat brazde foarte
adânci. Preotul şi învăţătorul de acasă au ne­
plăceri cu oamenii, şi glasul lor nu poate avea
acelaş efect ca al unor oameni, cu cari el, în
vieaţa lui, nu a avut nici cea mai mică ciocnire
de interese, şi care, cu cultura lui superioară,
e în stare să-i dea mai mult.
Asociaţiunea are o mare menire încă în
istoria poporului nostru, şi nu ştiu, dacă nu
va trebui să treacă vechile graniţe. Dar ea nu
va trebui să-şi piarză nici pe un moment din
ochi trecutul ei glorios, aducător de roadă: să
nu se amestece în chestiunile confesionale, şi
mai ales să nu se lase a fi cârmuită de acei
Oameni, din ori care biserică ar fi ei, cari bagă
ceartă şi ură între fraţii de acelaş sânge. Ea
poartă In frunte menirea scrisă „pentru litera­
tura şi cultura poporului român", a întregului
popor românesc, fără deosebire de confesiune.
Nu poate face deci nici cea mai mică greşală,
care ar supăra, cât de puţin, pe vreuna din
bisericile româneşti. Aceasta o cere tradiţia ei
de 60 de ani, i-o reclamă marile interese româ­
neşti, cari pretind ca Ardealul să fie cât mai
compact, mai unit în suflete şi în gândiri.
C o n c o r d a t u l . „Dimineaţa" publică un
articol referitor la încheierea concordatului
între România şi Vatican. Autorul articolului
dupăce descrie mersul şi greutăţile tratativelor,
ţine a şti, că s'a şi semnat şi adus la Bucureşti
textul concordatului unde urmează a fi întărit
de dnii Averescu şi Goga şi ratificat de par­
lament în cursul sesiunii viitoare. Ştirea despre
acest stadiu înaintat al tratativelor privitoare
ia concordat, abia dacă nu e frematură, la ceeace
cenchidem şi din o condiţie, care se spune, că
ar fi între principalele clause ale concorda­
tului, o clausă care nu poate fi o realitate, ci
mai mult o pie dorinţă al unor mentalităţi, cari
nici in plin veac al XX-lea nu se pot Împăca
cu o concepţie care stăpâneşte fn apusul lu­
minat deja din sec. al XVIII-lea, ea un rezultat
al răsboaielor religioase: egala îndreptăţie a
tuturor confesiunilor. Clauza vizată de noi din
„Dimineaţa" e următoarea: ,Statul român nu

recunoaşte biserica catolică apostolică şi în
consecinţă nu o consideră pe picior de egali­
tate cu biserica ortodoxă, ci ea apare numai
ca o biserică tolerată!
Iţi face impresia, că s'ar cita un articol
din Approbatae i t Compilatae în care e vorba
de tolerarea poporului românesc şi a religiei
lui „usque ad beneplacitum Principis".
Credem, că din o fază a pertractărilor
autorul articolului din „Dimineaţa" va fi tras
concluzii neexistente, şi cari aşa oum ni-se
comunică nu pot să existe.
Aşteptăm desminţirea forurilor competente.

Crestaturi.
Z i u a R e g e l u i l a B l a j . In 241. c. am săr­
bătorit ziua naşterii M. Sale Regelui. Oraşul S'a
împodobit cu flamuri. In catedrală I,|P. S. Sa Mi­
tropolitul Vasile, cu asistenţă număroasă, a ce­
lebrat o liturghie solemnă, fiind de faţă toate
autorităţile. La 12 ore elerul şi reprezentanţi
ai poporului s'au prezentat la I. P. S. Sa Mi­
tropolitul şi prin graiul cald al Părintelui ca­
nonic Bălan 1-a rugat să tălmăcească senti­
mentele de credinţa nestrămutată ce le păs­
trează Blajul Regelui tuturor Românilor. I. P. S.
Sa arată, din euvintele Mântuitorului: „daţi Ce­
zarului cele ce sunt ale Cesarului etc.", că su­
puşii datoresc credinţă şi ascultare capului
ţării, fie acela bun ori rău. Cât de mare va fi
prin urmare această datorinţă a noastră faţă
de un Stăpânitor, care ca nimeni altul a în­
ţeles glasul neamului, a luptat şi a suferit
pentru el, ajungând prin mărimea-i sufletească
să-şi mărească ţara şi întărească tronul, în
vreme ce alte ţări s'au sfârticaf şi tronuri
puternice s'au năruit.
Şi Blajul îi este îndeosebi recunoscător,
pentru grija ce i-o poartă. I. P. S. Sa a trimis
M. Sale telegrama următoare:
„Clerul şi poporul Mitropoliei
române
unite din Ardeal,
corpurile profesorale
şi
autorităţile
civile din Blaj, inălţănd, in ziua
naşterii Majestăţii
Voastre, rugăciuni
ferbinţi către Atotputernicul
pentru
AugustaVă persoană
şi Casa Domnitoare,
cu oma­
gială
supunere
depun
la picioarele
M.
Voastre, gloriosului
făuritor
al
României
întregite,
simţemintele
lor de credinţă ne­
clintită şi dragoste
nefăţărită .
P r o p a g a a t d a n a ţ i o n a l ă în nouile ţi­
nuturi alipite vrea să o servească noaua foaie
a guvernului: „Ţara noastră", pusă sub con­
ducerea ministrului naţionalităţilor. In haosul
de azi, când gazetele apar şi dispar ca ciu­
percile, nimic neobişnuit în acest gest al gu­
vernului. O gazetă bună pentru popor numai
bucura ne-ar putea. Avem însă o nedumerire.
Gazeta va înghiţi de sigur milioane şi va creiâ
câtorva fericiţi situaţii de invidiat. îşi va ajunge
însă scopul? Ne îndoim. E foarte just ceeace
scrie „înfrăţirea" din 21 Aug. c. in legătură cu
aceasta: „Propaganda naţională fn nouile pro­
vincii o fac miile de preoţi şi învăţători, faţă
u

Pag- 2 .

U N I R E A

Nr. 3 5

de cari guvernul generalului Averescu a avut i toate căile sunt deschise, pe care o avusese i se sisteze beneficiul de pane, ţipăul
tradi­
o purtare din cele mai vitrege.
| în vremuri de robie. Acestor mici de suflet ori ţional, care a crescut atâţia oameni mari; o
Şi nu se poate îngădui, ca atunci, când invidioşi profeţi mi-ar plăcea să-le cadă în
funestă urmare a împărţirii pământului, care
mână „Anuarul institutelor de învăţământ gr.- ia pânea din gura celor mai lipsite odrasle ale
adevăraţii răspânditori aicultureişi conştiinţei
naţionale sunt nevoiţi să-şi părăsească locurile cat. din Blaj pe anul şcolar 1920/21", apărut
neamului.
lor de muncă din pricina unei situaţii pe care de curând în tipografia Seminarului din Blaj.
— Altceva este însă, ce atrage lumea la
n-o mai pot îndura, tu, guvern, să arunei în Va afla acolo cifre, cari grăesc mai mult decât
Blaj: e puterea educativă a acestor şcoli, e
vânt încă câteva milioane sub cuvânt, că „ac­ orice fraze. Din el se va convinge toată lumea, aerul moral ce transpiră din toate fibrele instică şcolile Blajului trăesc, că sunt mai pline de | tutelor lui bătrâne, e munca cinstită şi d e s tivezi" propaganda naţională.
vieaţă
decât ori-când până acuma, că puterea j toinică, care nu numai cu vorba, ci cu pilda
Cu banii pe cari-i vei cheltui pentru
lor
de
atragere e în creştere şi că continuă a j şi cu fapta, răzimată pe tradiţia genescoaterea unui ziar de propagandă vei putea
sădi
în
sufletele tinere alături de cunoştinţele ' raţiilor perândate şi pătrunse de idealismul
să plăteşti salarul pe un an de zile a 500 de
necesare
vieţii idealele religioso morale, cari ! religios-moral şi naţional, creşte caractere. Un
învăţători, sau vei putea să repari şi să scoţi
singure
pot
creşte caractere
de cari România
din ruină sute de şcoli, — şi făcând aceasta
singur suflet, o credinţă, un ideal şi o ţintă
|
întregită,
durere,
are
nevoie
neasemănat mai i are întregul corp didactic. Aici nu sunt ins­
vei fi lucrat într'adevăr pentru activitatea pro­
j mare decât singuraticele provincii de m a i î n a - tructori, ci părinţi, cari simt pe umerii lor p o pagandei naţionale".
i inte. — Când interesele neamului unit au cerut, ; vara tradiţiilor şi a răspunderii înaintea lui
C a z u l d e l a Sf. G h e o r g h e . „Gazeta
Blajul şi-a trimis falaaga de profesori vestiţi ; Dumnezeu pentru fiecare suflet plăpând înTransilvaniei (25/VIII) publică următorul co­
să conducă institutele de învăţământ din toate | credinţat lor. Această convingere străbate nu
municat oficial, dela ministerul cultelor:
, părţile, la centru şi la periferii, dela Sighetul j numai instrucţia religioasă şi exhortaţiile, exerInstrucţia făcută de tribunalul din Braşov, Marmaţiei, până la Cluj, T u r d a , . Ibaşfalău şi
j ciţiiie spirituali şi întrunirile reuniunilor raata şcoala normală de fete din Sf. Gheorghe a Timişoara. Dar puteri tinere, din cele mai
i riane, ci şi cohorta cercetăşească, şi creşterea
dovedit, că toate acuzaţiunile aduse împotriva
alese au luat locul celor duşi. Peste 40 puteri i socială a elevilor (a se vedea serbările şcolare
d-Iui director G. Bota au fost învinuiri ne­ didactice au funcţionat la aceste institute,
! de toată frumseţa; 3/15 Maiu în primul Icre) şi
drepte şi însinuări nedemne. In consecinţă afară de academia teologică.
; orele de naturală şi fizică. Aici profesorii se înMinisterul Instrucţiunei Publice a hotărît rein­
Iar numărul elevilor a întrecut toate aştep­ ; tregesc împrumutat şi unul nu strică, ce edi­
tegrarea d-lui director G. Bota şi aplicarea de
tările. Cu toate, că Ardealul sufere de prea fică celalalt. Există un spirit al Slujului care
măsuri disciplinare în contra acelor ce s'au
viează şi pulsează în toată munca lui. Singur
multe şcoli medii şi secundare, nu mai puţin
făcut vinovaţi de asemenea acuzaţiuni, precum
acesta, — dar acesta uşor poate explica
şi pedepsirea acelora, cari însărcinaţi de mi­ de 662 elevi au cercetat liceul de băeţi (în 10 , constatarea pe care o face direcţiunea şcolii
nister cu preliminările anchetei, au procedat clase); 231 fetiţe liceul de fete, 79 elevi şcoala
normale ia pg. 62 a Anuarului: „Deja în anul
normală, 46 fetiţe şcoala primari şi 48 băeţi
cu o uşurinţă condamnabilă.
1918/19 ni-s'a dat voie din partea Consiliului
şcoala primară de băeţi, iar elevi de meserii
Dirigent
şi a Preaven. Consistor Arhiepiscopesc
şi negustorie 105; în total 1200 de elevi (exa­
minaţi 1100). — Micar'că au scăzut şi aju­ să primim ca eleve ordinare fete cu pregătirea
toarele faţă de trecut. Internatele au adăpostit, ' de lipsă. — Constatăm şi în acest loc, că
ce e drept, cu preţ modest un număr însemnat ; pasul acesta a avut pentru şcoala noastră o
(—) Nu este român de bine, pe care sâ
de elevi, pe unii cu taxă redusă. (Internatul influintă binefăcătoare. Purtarea corectă şi dinu-1 intereseze soartea şi starea celor dintâi
! liginţa neîntrecută a fetelor o premenite de-a
scoale româneşti, dintre zidurile cărora a ieşit Vaacean de băeţi 160 alumni; dintre cari 10
i binele simţul estetic şi purtarea cuviincioasă
inteliginţa Ardealului în cea mai mare parte. cu întreţine gratuită, 15 fii de preoţi şi învă­
ţători cu reducere de 500/ ; Internatul Vaacean I a băieţilor . — Şi să ne gândim acum la ins­
Ele au făcut din Blajul vremurilor grele Mekka
de fete 82 eleve, 17 cu taxă redusă; internatul titute de stat, ajunse faimoasei — Atmosfera
românismului. — După întregirea neamului
şcolii normale a adăpostit c. 50 elevi). S'au j tradiţională, de moralitate şi de muncă, calea
mulţi voiau să-l faci obiect de muzeu. Nu
i de educaţie probată, supravegherea părintească
credeau să mai poată avea acea putere de împărţit şi bursele obicinuite din fundaţiunile
arhidiecezane (c. 30,000 Lei). A trebuit însâ să i şi pururea trează, scurt: spiritul Blajului este,
atragere şi acea putere de muncă acum, când
a

n

:

Anuarul şcoalelor din Blaj.

8

0

B

m Foiţa „Unirii". @ @

Şcoala şi patriotismul,
In curând porţile zăvorite ale şcolilor se
r o r da în laturi, şi veselia gălăgioasă a bă­
ieţilor va spăria tăcerea din ungherele vastelor
sale, ce-au dormitat toată vara. Şirul orelor
de prelegeri îşi va lua cursul obişnuit, şi corpul
profesoral îşi va începe munea binecuvântată
de a desvolta inteligenţa tinerimii şi de a
Încorda In inimi adevăratul simţământ al pa­
triotismului.
Acest simţământ, de care are atâta nevoie
neamul nostru astăzi, când curentele mocir­
loase ale cosmopolitismului îşi lăţesc pe atâtea
căi ş f tn atâtea părţi miasmele otrăvitoare, acest simţământ trebuie hrănit în şcoli cu mai
multă tărie decât oricând, fiindcă şcoala e ade­
văratul său loc de naştere, şi acolo se poate
desrolta mai bine, decât ori-unde.
Intre cei patru pereţi se întâmplă fer­
mentarea fi contopirea diferitelor clase so­
ciale, sub focul sentimentului patriotic comun,
şi sub comuna vieaţă intelectuală. Acolo bă­
ieţii de plugar aduc dragostea de sămânţul
hrănitor al ţării, iar băieţii de intelectuali aduc
din sinul familiei lor aprecierea justă şi adâmeă a vieţii naţionale independente.
Profesorului îi revine sarcina să conducă
cu prudenţi şi cu tact spre o desvoltare nor­
mală avântul patriotic al sufletelor tinere, care
lăsat de capul său poate să treacă în manifes­
t ă r i foarte păgubitoare. El trebuie s i faci deo­
sebire Intre adevăratul sentiment patriotic, şi

Intre cel fals. Pe cel dintâiu, să-l nutrească în
tot chipul şi cu orice prilej; iar pe cel fals
să-l suprime, în faşe.
Astăzi, când avem libertate naţională, pa­
triotismul se declamă, în gura mare, pe stradă,
în cafenele, şi pretutindeni din partea acelora,
cari vreau să-şi facă un rost în lume din această îndeletnicire uşoară, etalând cu reclami
acest sentiment ca şi o marfă de târg.
Un tânăr de pe băncile şcolii uşor se
poate înşela, crezând, că acela e stăpânit de
patriotism Intr'un grad mai înalt, care-1 ştie
declama pe o gamă mai înaltă; şi, din contra,
uşor îl trece cu vederea pe un bărbat valoros,
care în tăcere îşi aplică tot focul sufletului său
la promovarea intereselor ţării. Tânărul îl iea
de model pe» cel dintâiu, şi aşa va crede, că e
la culmea chemării sale de român atunci, când
va putea înjura p« toţi evreii din şcoală, ori
eând îşi va putea descărca toată ura asupra
colegilor de neam străin. Şi această procedură
o va observa şi dupăce va ieşi în vieaţa pu­
blică, ori chiar politiei, căutând să-şi acopere
uscăciunea sufletului sterp prin provocarea unor
dispoziţii sufleteşti de ură, fără să ştie, că una
este adevăratul sentiment patriotic şi alta e
patriotismul ca element de acţiune politică.
Patriotismul adevărat, ca şi religiositatea,
e un sentiment adânc, care izvoreşte din dra­
goste şi se manifestă deci prin o muncă ce
contribue la promovarea binelui şi a fericirii
patriei în proporţia puterilor fizice ori psihice
a diferiţilor indivizi. Iar ura faţă de străin e
numai un sentiment lateral şi incidental al adeviratului patriot. Patriotismul nici când nu
se poată hrăni numai din ura faţă de duşman,

căci ura e numai siluirea unei inimi nobile, ce
se crede împiedecată de răutatea străinului în
avântul său spre adevăr şi frumos. Ura faţă
de străini e numai o stare anormală şi trecă­
toare a sufletului omenesc, aşa, precum răsboiul
ce izvoreşte din ură nu-i altceva decât o stare
anormală şi trecătoare a societăţii.
Nu în ură faţă de străini şi nu prin acte
de ură să se manifeste patriotismul în şcoală.
Iubirea să fie motorul tuturor faptelor, căci
singură iubirea e sentimentul ce ajută la nobilitarea sufletului tinerimii. Să ştie aeel tânăr,
că mijloacele de pedepsire, ce ies din mini»,
i-le aplici străinului pe orice teren numai silit
de el, şi numai ou părere de rău. Numai aşa
va primi tinerimea o adevărată creştere pa­
triotică în şcoală şi numai aşa vom câştiga şi
sufletele străinilor de neamul nostru pentru aaceastă patrie nouă şi binecuvântată.
Noi mai ales, cei eari am avut fericirea
de a studia în şcolile Blajului sub unguri, ştim
cum sufletele noastre se înflăcărau de dragostea
neamului nu prin strigăte violente, ci prin
vorba stăpânită, prin o clipire de ochi a pro­
fesorului, căruia nu-i era iertat să spună ce ar
fi vrut, printr'o mică aluzie nevinovată, când
se făcea toată instrucţia prin prisma naţiona­
lismului, fără să fi putut arunca cineva acuza,
că se face propagandă naţională in şcoală.
Aşadar în chipul în care am primit şi
ni-s'a desvoltat acest sentiment nobil, în acelaş
chip vom şti să-l plantăm şi în sufletele tinere
încredinţate conducerii noastre de ţară şi bi­
serică, lărgind numai cadrele după libertatea
noilor împrejurări mai favorabile decât în trecut.
Icran.

Anul XXXIII.

Blaj, Sâmbătă 25 August 1923.

Numărul 34.
ABONAMENTUL

REDACTOR

Pe un an . . . 9 0 Le!
Pe 6 luni . .
45 Lei
Pe 3 luni . . .
24 Lei
Nnmârnl 2 Lei

OR. A L E X A N D R U R U S U

EDACŢIA ŞI ADMINISTRAŢIA
BLAJ - JUDEŢUL ALBA DE !OS
MANUSCRISELE

NE

NU

ÎNAPOIAZĂ,

- — o —

Pentru inserate se p l ă ­
teşte 4 lei de şir g a r m o n d .
La publicările ulterioare
s e s o c o t e ş t e t a x a jumătate.

SE

EEE—

Foaie bisericească'poîitică. — Apare în fiecare Sâmbătă.

in cuvânt de alarmă.
( = ) Intr'un n u m ă r r e c e n t al „ N e a m u l u i
românesc" d e s u b d i r e c ţ i a dlui N. Iorga, a c e s t a
«publicat un articol, c a r e fiind d e - o a c t u a l i t a t e
palpitantă şi în a c e e a ş i v r e m e d e - o g r a v i t a t e
neobişnuită, a făcut ocolul întregii p r e s e r o ­
mâneşti, s t ă r u i n d a mai r ă m â n e a î n c ă mult
timp la o r d i n e a zilei.
Articolul p r i v e ş t e „ f a s c i s m u l " d e i m p o r t
li celor cari cred că au d a t o r i a să n e feri­
cească cu d â n s u l , şi fiindcă a s u p r a a c e s t e i
aiişcări nu s t r i c ă să ne s p u n e m şi noi c u ­
vântul, g ă s i m că e b i n e să v e d e m Î n a i n t e d e
toate cum s i m t e d. Iorga în a c e a s t ă c h e s t i u n e .
Iată deci p ă r e r e a dlui I o r g a :
>In R o m â n i a , azi, se c o n s p i r ă .
»Se conspiră — ar p ă r e a o contrazicere d e
termeni — a p r o a p e făţiş. Se organizează p r o c e ­
siuni ale complotiştilor şi ele străbat, s u p t stea­
guri cari n u sunt ale ţării şi s u p t care nu s'a
fâcut nici o vitejie şi nici o faptă b u n ă , străzile
oraşelor, în s u n e t e l e muzicei militare, p u s ă la
sposiţie d e organele militare. A u t o r i t a t e a iea
parte la întrunire, cu şefii în frunte. O b u n ă
parte din ofiţerime ţine să a d a u g e la prestigiul
nanifestaţiei, în cursul căreia se aruncă, între
multe prostii, şi calomniile cele mai urâte. Şi
risre apar, în care se s p u n e l i m p e d e că a venit
epoca violenţelor şi că, p e n t r u a resolvi chestii
naţionale sau morale, nu este alt mijloc decât
i se a d u n a oricine, d e ori u n d e , în „centurii*
I «legiuni*, p e n t r u a d a cu »ciomagul* în adtersari şr, fireşte, a lua p u t e r e a şi a exercita
dictatura.
>Se c o n s p i r ă . Dar C I N E conspiră?
• Dacă ar fi n u m a i câţiva ideologi înebuniţi
it ambiţie şi otrăviţi d e n e i z b â n d a insuficienţii
or, câţiva adolescenţi cari, fără a şti ce e viaţa,
pretind a-i resolvi d i n t i ' o izbitură t o a t e p r o b l e ­
mele, d a c ă s'ar adăogii n e b u n i i , a căror i m p u l ­
sivitate c a u t ă orice prilej d e a se vădi şi şartanii, cari se acaţă d e orice ocazie p e n t r u a-şi
aercita o n e s t a m e s e r i e , încă ar fi d e iertat din
partea opiniei p u b l i c e s ă n ă t o a s e . T o ţ i aceştia
suit incurabili.
>Dar e sigur azi, că S U N T ŞI A I U R E A
INSPIRATORII.
»Ei se află a c o l o u n d e legea t r e b u i e păzită,
acolo u n d e o n o a r e a ţării t r e b u i e apărată, a c o l o
aide prestigiul ei t r e b u i e înfăţişat. S e afli în
ADMINISTRAŢIE, se află in A R M A T Ă , se află
la G U V E R N , se află, mi-se s p u n e , ŞI A I U R E A .
*E u n e x e m p l u unic de p r ă b u ş i r e a unei
societăţi. Şefii ei înşii, p e n t r u scopuri m e s c h i n e ,
conspiră c o n t r a existenţei ei.
»VOIU U R M Ă R I D O V E Z I L E Şl L E V O I U
PREZINTĂ, P E N T R U CA, D A C Ă 6 N E N O R O ­
CIRE S E V A P R O D U C E , S Ă S E Ş T I E T O Ţ I
VINOVAŢII*. —
Chestiunea pare a fi deci tntr'adevăr de
o gravitate escepţională şi d a c i d. N . Iorga
tu mişcarea „Fasciei naţionale române (F. N.

R.),"
aceasta nouă formă a mişcării antisemiste
de ieri, v e d e un „exemplu
unic de
prăbuşire
a unei
societăţi",
şi îndrăzneşte s'o spună
aceasta, făcând aluzii la persoane foarte înalte,
evident că nu mai e vorba de un lucru mărunt,
care să poată fi ignorat din partea opiniei
publice.
Cât ne priveşte pe noi, suntem adânc
mâhniţi pentru relele cari s'au încuibat în
această tară si de câteori aceste rele ies la
suprafaţă, In forme cari ne u m i l e s c înlăuntru
şi ne fac atâta rău înafară, ne cuprinde o a d e ­
vărată revoltă sufletească faţă de toţi aceia, cari
le-au produs ori sunt o piedecă în cale înlă­
turării lor cât mai degrabă. Ştim şi aceea, că
aceste rele se datoresc în mare parte influ­
enţei păgubitoare pe care elementul jidovesc
— mult mai răspândit în aceasta ţară decum
ar trebui — o exercită csupra mersului afa­
cerilor publice. Şi dacă dorim o asanarea a
stărilor dela noi — s i o dorim din tot sufletul
*

—, va înţelege oricine, că nu noi vom putea
lua în apărare pe aceia, a căror morală şi î n ­
treagă mentalitate este un element disolvant
pentru orice societate creştină. Suntem prin
urmare, cu trup şi cu simer, pentru o acţiune
cât mai puternică şi cât mai conştientă, pe
urma căreia să se ridice moralul societăţii
noastre atât de stricate, întroducându-se pe
întreagă linia a c e e a sănătoasă mentalitate cre­
ştină, care — o spunem cu adâncă convingere
— singură poate consolida şi veşnici c e e a c e
s'a câştigat cu jertfa supremă alor atâtea sute
mii de eroi.
Dar dacă suntem pentru a c e s t e idei, şi
dacă înţelegem să şi lucrăm pentru înfăptuirea
lor din toate puterile, nu putem aproba, în
schimb, modul în care mişcările mai noue de
cari este vorba, caută să ne facă binele pe
care-1 dorim. Şi nu-1 putem aproba, nu numai
pentrucă vrea să ne ducă pe calea violenţei,
care nicicând n'a produs vre-un bine statornic
în lume, ci mai ales pentrucă nu vedem că pe
această cale s'ar pute* produce o adevărată
îndreptare a lucrurilor.
Si iată de c e !
Mişcările de violenţă împotriva poporului
j i d o v e s c — sau, ce este aproape echivalent,
împotrivă capitalul internaţional încăput în
mare parte pe manile lui —, fac ţării, sub ra­
port financiar, cel mai mare rău cu putinţă,
întru cât puternicii factori politici şi economici
ai străinătăţii, cari ştiu să aprecieze puterea
banului tn mai deplină măsură, reacţionează tot­
deauna pe urma acestor mişcări. Iar lipsa de
sprijin, ori poate chiar duşmănia acestora,
poate însemna pentru ţară — o d o v e d e s c cu
vârf şi îndesat evenimentele din urmă — p a ­
g u b e ce nu pot fi r e c o m p e n s a t e prin nimica
în lume.
Şi totuşi nu acesta este principalul motiv,
pentru care nu putem aproba calea retorsiu­
nilor violente. S l i b i r e a , ori chiar eliminarea
elementelor de corupţie este o acţiune de s a l ­
vare — dacă se poate numi aşa — mai mult

negativă.
Iar binele adevărat şi statornic nu
poate să răsară decât de pe urma unei acţiuni
positive,
care se refacă î n s e ş i puterile n e a ­
mului, împrumutându-le înţelegerea, puterea de
voinţă şi energia necesară pentru a stârpi din
jurul său atmosfera ucigătoare ce ne î m p r e ­
soară. Şi aici se deschide un larg teren de
m u n c ă positivă şi n e s p u s de înălţătoare pentru
toate acţiunile sociale şi eu deosebire pentru
cei ce stau în serviciul bisericii. Acesteia îi
revine în ultima analiză, aproape esclusiv, sar­
cina uriaşă de-a reface şi î n t ă r i sufletul n e a ­
mului, faţă de care dacă nu va şti să se e x e ­
cute cum se cuvine, nimic nu va putea să
seape acest neam de peirea sigură. Dar şi altfel
ar fi o mare ruşine, dacă acest neam b i ­
ruitor, care este în număr absolut covârşitor,
n'ar şti să g ă s e a s c ă pentru înlăturarea relelor
altă cale decât a c e e a a violenţelor.
1

Mergând deci alături de d. Iorga intru a
nu aproba calea violenţelor inutile şi atât de
păgubitoare, insistăm cu tărie ca toţi să ne
punem pe lucru, ridicând carul neamului, mai
ales cu ajutorul bisericii, din mocirla în care
se sbate.
I n j n r n l n n n i „ A v i z " o r t o d o x . In n u ­
m ă r u l din 19 A u g u s t al r e v i s t e i „ L e g e a R o m â ­
n e a s c ă " , o r g a n u l oficios al e p a r h i e i o r t o d o x e
din O r a d e a - m a r e , eitim u r m ă t o r u l „Aviz",
dat
s u b N r . 1988/923 şi s e m n a t de „ C o n s i s t o r u l
eparhial român":
„Toţi învăţătorii,
cari au fost
admişi
„la examenul
teologic in vederea
hirotonirii
de preot, se vor prezenta
la examen
îna­
intea
Comisiunii
examinatoare
dela
Con„zistorul
nostru,
în ziua de 3 Septemvrie
n.
„1923".
N o i i p r e o ţ i o r t o d o c ş i s e fac deci f o a r t e
p e u ş o r în a c e a s t ă e p a r h i e a Orăzii. F ă r ă a
li-se i m p u n e m ă c a r c u r s u r i l e de 6 s ă p t ă m â n i
o b i ş n u i t e în p ă r ţ i l e mai s u d i c e ale o r t o d x i s m u l u i a r d e l e a n , la O r a d e a - m a r e „ î n v ă ţ ă t o r i i " —
p r o b a b i l d e cei c u r s i ş t i , fiindcă ceilalţi a n e v o i e
îşi v o r lăsa plăţile mai b u n e — n ' a a d e c â t să
c i t e a s c ă c e v a „ t e o l o g i e " şi să s e a n u n ţ e a u t o ­
rităţii b i s e r i c e ş t i d e a c o l o . L i - s e p u n e un t e r m i n ,
c a b u n ă o a r ă cel de 3 S e p t e m v r i e c , şi p r e z i n tându-se înaintea Comisiunii examinatoare, se
s u p u n unui a n u m i t „ e x a m e n t e o l o g i c " , făcut
„în v e d e r e a h i r o t o n i r i i d e p r e o t " . T r e c e r e a
a c e s t u i e x a m e n p a r e dinainte a s i g u r a t ă în v e ­
d e r e a înmulţirii c u o r i c e p r e ţ a p r e o ţ i l o r p e n t r u
a p u t e a face c u v e n i t a p r o p a g a n d ă o r t o d o x ă în
Bfhor. Şi astfel cei ce au fost a d m i ş i c a azi la
e x a m e n , c a m â i n e v o r fi a d m i ş i la h i r o t o n i r e ,
iar c a p o i m â i n e v o r fi p r o p u ş i m i n i s t e r u l u i
c u l t e l o r p e n t r u a fi r e m u n e r a ţ i c a p r e o ţ i c u
califîcaţie „ c o m p l e t ă " . A c e a s t a din u r m ă , p e n t r u
a se putea consolida „biserica dominantă" a
ţ i r i i i şi p e n t r u c ă „ n e d r e p t ă ţ i l e unui t r e c u t d e
r o b i e " , c u m a r zice p ă r . C i u h a n d u d e l a Arad,,
să fie m ă c a r a c u m r e p a r a t e .
a

Că a p o i m i n i s t e r u l c u l t e l o r v a admite, o r i
nu, a c e s t e calificaţii „ c o m p l e t e " , nu ştim. Ş t i
m

Anal

Numărul 51—52.

hgiafc Sâmbătă 20—7 Decemvrie 1924.

XXXIV.

ABONAMENTUL
Pe un an . . . 120 Lei
Pe 6 luni . . .
60 Lei
P e 3 luni . . .
30 Lei
H n m ă r u l 2*50 L e i

KEU.-iCTuR
OR. ALEXANDRU RUSU

RF.DACTU
BLA' IL

i

,.

,

"
MANUSCRISELE NL
ÎNAPOIAZĂ.

e a

Pentru inserate se plă­
teşte 4 lei de şir g a r m o n d
La publicările ulterioare
se socoteşte taxa j u m ă t a t e

„Universită

= r . - - =

Foaie bisericeaseă-p Utieă. — Apare în fiecare Sâmbătă.
Jsfi

omenie.

Nici o sărbătoare creştină nu se poate
asemăna, în ce priveşte bucuriile pe cari le aduce credincioşilor, cu sărbătoarea Crăciunului,
aniversara Naşterii după trup a Mântuitorului
lumii. Noaptea sfântă din Vitleemul ludeei, cu
minunile dumnezeeşti cari au însoţit cel mai
însemnat eveniment al istoriei mondiale, trezeşte
în toate inimile imnuri de slavă pentru Celce
„aşa a iubit... limea, încât şi pe Fiul său unul
născut l-a dat pentru dânsa", iar bucuria in­
timă şi de-o nemărginită delicateţă a familiei
sfinte se revarsă cu îmbielşugare asupra tuturor
familiilor creştine, cari în lumina suprapământeană a acestei sărbători a dragostei
divine,
înţeleg să-şi reîmprospeteze
legăturile de sim­
patie şi de iubire, cari apropie pe oameni de
olaltâ. Dela 1582, acum se prăznueşte Crăciunul
mai întâia iarăş deodată din partea bisericilor
apusene şi răsăritene: un nou motiv pentru a
ne putea bucura împreună, lăudând pe Dumne­
zeul măririi pentru pacea sfântă, ce-a venit s'o
aducă între noi.

*
* *
Gândurile acestea ni-se impun acum cu
deosebire şi pentru Anul sfânt, a cărui inau­
gurare se pace la Roma din partea sfântului
Părinte, chiar în ajunul acestei sărbători.
Por­
ţile mari ale celor patru bazilice, cari se vor
deschide în această sară de Crăciun cu cere­
monialul tradiţional pentru un întreg an de pace
sfântă, invită în chip special pe toţi credincioşii
să se pogoare fără preget în propriile lor inimi,
înlăturând de acolo toate piedecile, pentru a se
putea deschide şi porţile lor în faţa Dumne­
zeului culcat în ieslea de Crăciun a Vitleemului
ceresc. Alături de ceice au fericirea să mediteze
chiar în acest ajun la poarta
dela
SanPietro, deschisă de Vârhovnicul sfintelor lui
Dumnezeu biserici, să ne oprim şi noi în pragul
porţilor deschise ale sufletelor noastre, făcând
sfântă juruinţă,
că asemenea sfintelor porţi
dela Roma, ele vor rămânea mereu deschise în
faţa harurilor cereşti menite a le da viaţa cea
supranaturală.

** *
S'o facem aceasta cu toţii, căci glasul care
ne cheamă este din ceriuri, caşi acela al înge­
rilor din noaptea cea sfănlă. Iar ceice voim ca
Anul sfânt să lase în sufletul nostru urme sta­
tornice, să căutăm toate mijloacele pentru a
putea lua parte la pelerinajul plănuit pe acest
an la cetatea eternă a Romei creştine. Alături
de superba columnă ain forul Traian,
această
martoră de veacuri a comunei noastre origini
de sânge, ne cheamă acolo şi mormintele sfin­
ţilor Petru şi Pavel, glorioşii
apostoli
ai
Domnului, cari prin moartea lor au pecetluit
pentru totdeauna unitatea desăvârşita
a cre­
dinţei comune, care ne leagă de dânşii şi de
celce, ca următor infalibil în scaunul sfântului
Petra, este chiemat s'o păzească.

Rorate cocli...
de
Este sfântul Crăciun.
M o ş albit de vremuri bătrâne, cu
barba înzepezită de crivăţul geros. Anii
lui fac 1 9 2 4 şi ce mult e aceasta. . .
Dar inima lui poartă căldură, de pe
buzele lui se deprinde raza binefăcătoare
şi adierea senină, care desghtaţă sufletele,
le face să plângă, să tresalte, să se în'
roureze, să trăiască, să vază coborând pe
strălucirea stelelor mântuirea, pe Filius
hominis, pe pruncul Isus, salvatorul.
Ce bun prilej de a pregăti iesle sfântă
în sufletele noastre!
Patima
ne
împăienjeneşte
p r i v i r i l e şi nu vedem pe Isus. Dormi'
tăm în cătuşele sensualismului. Sacrificăm
zeilor păgâni Moloh şi Dagon tot ce
avem mai preţios. Trăim din superstiţie
şi stăm în slujba întunerecului. N o i cei
făcuţi frumoşi din mâna Creatorului, ne
facem singuri întunecoşi, brutali,
de'
cadenţi, luăm masa scârboasă alui „homo
terrenus". Pe faţa noastră tronează pa'
tima urei. V r e m să ne ^desfiinţăm fraţii.
Ortodoxul vrea să nu aibă odihnă în
oase până ce nu mânâncă pe unit şi
unitul poartă sâmbetele pravoslavnicului
rătăcit.
Şi ce rău este aceasta! . . . Coroana
creaturilor, omul, şi încă omul cu inimă
română şi creştină, pus de Dumnezeu la
poarta Orientului ca sentinelă a civilizaţiei,
să nu stăpânească, ci să fie stăpânit! . . .
Ce ruşine este ura fraternă ! Ce contrast
al idealismului naţional şi creştin!...
Rouraţi ceruri!... Să ne vină prin'
cipele păcii. El, Isus, blândul, să ne în'
moaie sufletele cu mirul bucuriei, ,oleo
laetitiae", ca să dispară scoarţa groasă,
pentruca iar să ne îmbrâţişem fraţi cu
fraţi. . .
Năpasta discuţiilor perma'
n e n t e n e p l a c e . S e scrie mult, ca să
se dovedească adevărul dogmatic în fa'
vorul uniţilor şi al ortodocşilor.
Sibiianul afirmă, că legea „ s t r ă m c
şească" este cea ortodoxă învrăibită cu
Roma eterni, şi nu vrea să'şi dea odihnă»
oaselor sale, până nu va aduce Ia această
„strămoşească" matcă pe toţi „rătăciţii"
uniţi.

Dr. Titus Malaiu.

Blăjanul stă uluit. Ia în socoteală
calităţile autorului acestui program stra'
tegic. Ji caută originea. Cercetează e x '
trase matriculare. Şi ce credeţi, că d e s c c
pere în ele? Cine sunt înaintaşii vajnicului
„Neodihnit" ? Tatăl e Vasile, protopop
ortodox in Braşfalăul de sus, născut din
Nicolae notar comunal în aceeaş lc cali­
tate şi din Veronica Morar, fată g r e c e
catolică din Ţigău (protopopiatul Bistriţei,
dieceza de Gherla), măritată la 8 N o e m '
vrie 1855 în etate de 16 ani. Scurt şi
clar: Bunica după tată a lui Nicolae,
este grecccatolică. Şi tot aşa după mamă,
care este Măria, născută din Rafila M ă '
rieş, greco'catolică din Visuia ( p r o t o p c
piatul Cătina din arhidieceza Blajului).
Deci şi bunica după mamă a I. Preasfinţitului dela Sibiiu este greco'catolică.
După toate normele logicei, legea lui stră'
moşească este aşadară cea unită ! . . . Şi
oare este o crimă aceasta? Pentru j u d e
cătorul obiectiv nici decât nu este o
crimă, ci ceva firesc. Păr. mitropolit al
Sibiiului poate fi mândru, că este născut
din bunice unite cu Roma, fiindcă şi înalt
Preasfinţia Sa rosteşte acelaş credeu caşi
înalt Preasfinţia Sa dela Blaj, anume
textual după Denzinger: Eig fxiuv âyiav,
xatlolixtiv

xai

ănotiroĂixrjv

ixxXriaiav.

E'

ste simbolul Niceno'Constantinopolitan,
formulat în conciliul ecumenic dela N i cea ( 3 2 5 i. H r s ) şi în cel dela Constantinopol ( 3 8 1 d. Hrs.). Conciliul dela
Nicea a fost prezidat de episcopul Hosiu
şi de preoţii romani Victor şi Vincenţiu,
toţi trei delegaţi ai papei Silvestru dela
Roma, iar complectarea dela Constanţi'
nopol a obţinut aprobarea Romei papale l
D i h o n i a , care învrăjbeşte sufletele,
a fost necunoscută pentru strămoşii no-'
ştri. Ei au avut o credinţă, legea r o m a '
nească, depusă în simbolul de credinţă.
Şi astăzi când mărturisim acelaş Credeu,
cine va fi trădătorul de neam, care să
scormonească cenuşa dihoniei, aruncându'
ni-o
în ochi, pentruca orbiţi să alergăm
spre prăpastie!?
B i r u i n ţ a este în piepturile nobile
ale acelor fraţi români, cari vor şti sâ
calce în picioare patimele deslănţuîte cu

P a g . 2.

U N I R E A

atâta furie destructiva, cari vor şti s l
fixeze odată pentru totdeauna, că . noi
uniţii şi ortodocşii, de când existăm cu
nume creştin, totdeauna am mărturisit
aceeaş credinţă: „Cred într'unul D u m n c
z e u ! " . . . şi prin urmare singur ura ble'
stemată, sămânată de străini între noi,
nc desparte!
Dar
este vremea să ne trezim la
conştiinţa adevărului, că unificându/ne în
religiune nici tu ortodox nu te faci ca'
tolic, nici tu catolic nu treci la ortodoxie,
căci ambii aţi mărturisit totdeauna aceeaş
credinţă cu Roma eternă. „ N o x praecessit,
dies appropinquavit". .. Ambiţiile per'
sonale egoiste, şi, dacă trebuie chiar şi
persoane prea lacome de stăpânire, vor
dispare ca fumul ce se'mprăştie în spaţiu,
iar legiunile luptătoare pentru ridicarea
clădirii de granit, cu durată eternă, a nea'
mului românesc, vor realiza într'un con'
gres impozant unificarea religioacă a t u '
turor Românilor — î n t r ' u n s i n g u r
p a t r i a r h a t u n i t cu R o m a .
... Trimite, o cerule^raza T a caldă,
şi desgheaţă sufletele epigonilor mici de
suflet, mari de patimi. „Rorate coeli d e
super . . . excita corda nostra !". .. Şi nu
om, ci Dumnezeu însuşi va veni: „Deus
tpse veniet", Dumnezeu ' omul Isus, ca
să ne înveţe cum se cade Românului să
intoneze cântarea îngerească:

Mărire întru cei de s u s lui Dum­
nezeu ! . . .
I n i m ă d e m a m ă . Gestul frumos al dlui
Hoza dela Sibiiu, pomenit în numărul trecut,
n'a rămas izolat. Curând după aceea ne au so­
sit adică dela Arad următoarele şire:
„In numărul DV. 47 din 22 Noemvrie c.
. a m citit în articolul de fond despre o orfană
„de preot, care ar merge acasă pe Crăciun,

m

H

Foiţa „Unirii"

HI.

H

Lumină şi umbră.
— Vitleemul şi chestia Sionismului —
de Dr. Paul Lauran.
întreagă suflarea creştineasca se îndreaptă
ati cu gândul spre sfânta cetate a Vitleemului, unde s'a năssut celce este o adevărată în­
trupare a dragostei dumnezeeşti...
Vitleemul este un orăşel drăguţ cu o po­
pulaţie de circa 6000 suflete. Locuitorii trăesc
mai ales din fabricarea obiectelor sacre (cruci,
rotarii ş. a.), la ce se pricep de minune, dar
şi din prăsirea vitelor şi agricultură, având un
ţinut foarte roditor, de unde l-au şi numit Arabii: „Beit Lahem*, ceeace înseamnă: ,Casă
de pane".
Dar ceeace pe noi creştinii ne interesează
mai tare în Vitleem, e grandioasa
biserică a
Naşterii, zidită în anul 330 de Constantin cel
mart, din mijlocul căreia cobdrându-te pe câ­
teva trepte in jos, te afli în sfânta peşteră,
sub altarul căreia în litere metalice se află
Inscripţia: „ H i c d e V i r g i n e M a r f a C h r l s t n s
a a t n s est*.
Aici î s continua ard 15 lumânări, dintre
cari 6 aparţin Grecilor, 5 Armenilor şi 4 Latini­
lor, o dovadă că biserica e proprietatea co-

„dar mama ei văduvă nu-i poate trimite banii
„de lipsă. Trimit deci eu 300 Lei, pentru a-i
„transpune orfanei, ca să se stâmpere astfel
„atât dorul mamei, cât şi al Dorichii. Cu stimă:
„Măria Dr. Fântânar."
Şirele acestea grăiesc dela sine şi vor
grăi muit cu deosebire scumpei copile, care
va fi primit de atunci banii de drum, pe cari
îi i-am trimis pe calea direcţiunii liceului de
fete dela Beiuş.
„Trei suflete — ne scrie. în legătură cu
•aceste danii, duioasa mamă — se vor ruga în
sara cea sfântă pentru binefăcătorii lor".
Amin.
î m p o t r i v a p o r n o g r a f i e i . Toată lumea
vorbeşte — şi de astădată vorbele cuprind mult
adevăr —, că aproape toate resorturile vieţii
noastre publice sunt stăpânite de adevărată anarhie. Şi dintre doctorii mulţi, cari au făcut
diagnoza acestei boale îngrozitoare, găsim că
are foarte mult adevăr cunoscutul scriitor Liviu
Rebreanu, care sub titlul „Anarhie şi porno­
grafie" scrie în numărul dela 21 Dec. al zia­
rului „România" următoarele adevăruri incon­
testabile:
„Un agent, şi poate cel mai periculos, al
„propagării anarhiei este tStuş pornografia, în­
g ă d u i t ă numai pentru a da iluzia libertăţii. Ni„căiri în lume, libertatea tiparului nu se înţe„lege ca la noi. Sub scutul libertăţii presei se
„permite subminarea sistematică a simţului mo„ral al neamului românesc. Valul de anarhie
„e precedat de un formidabil val de porno­
g r a f i e . Ziare lăturalnice, nenumărate reviste,
„broşuri, cărţi ilustrate, cinematografe, teatre,
„ceaiuri dansante patronate de societăţi de bi­
nefacere, etc. toate lucrează parcă dintr'un or„din secret întru zdruncinarea sufletelor prin
„nimicirea pudoarei fireşti, prin excitarea per­
m a n e n t ă a pornirilor animalice. Se face o
„educaţie sistematică de cinism şi amoralitate,
„care pregăteşte sufletele pentru o răsturnare a
„tuturor convenţiilor sociale.
„Toleranţa faţă de propagarea pornografiei
„e inexplicabilă. Pornografia e avantgarda a„narhiei. Nu se poate combate anarhia câtă
„vreme se îngădue lăfăirea pornografiei. In clipa,
mună a Grecilor, Armenilor şi Latinilor. Pe rând
servesc aici la altarul din sf. peştera, în destul
de bună înţelegere. Adevărat, că atunci, când
am umblat pe acolo, şi Palestina era sub do­
minaţie turcească, am văzut în vestibulul bise­
ricii câţiva soldaţi armaţi, dar ni-se spunea,
că, dându-şi lumea seamă de sfinţenia locului,
numai foarte rar se întâmplau certe, provocând
intervenţia armatei turceşti.
Ei bine, în peştera aceasta simplă şi să­
răcăcioasă, deasupra căreia e zidită una dintre
cele mai bătrâne şi venerande biserici creştine,
s'a născut Fiul lui Dumnezeu, Mântuitorul lumii.
De acici s'a înălţat asupra lumei întregi soa­
rele dreptăţii, care prin razele sale a răspân­
dit peste toată zidirea căldura dragostei, fi lu­
minoasa îndrumare a păcii şi bunăînţelegerii
celei adevărate.
Dar în vreme ce toţi creştinii privim azi
cu mare bucurie spre sfânta cetate a Vitleemului, care ca un soare strălucitor stă deasu­
pra lumei întregi... iată, că din toate părţile
lumei, zeci de mii din urmaşii ai acelora, cari
oareeând au strigatt „Răstigneşte-L", „Râstigneşte-L!" — aleargă spre Palestina, cu gândul
tainic, ca formându-şi acolo o puternică ţară
naţională, prin cultura şi preponderanţa lor să
iacă oarecum umbră luminei puternice ce ră­
sare din cetatea Vitleemului şi să Împiedece
răspândirea razelor sale binefăcătoare.
Rău văzuţi aproape în toate statele, aju­
toraţi cu banii miliardarilor din Europa şi

r. DI—1>¿
„când educaţia întru pornografie va fi stăvilită*
„deabia atunci se va putea începe lupta împo„triva anarhiei...
In faţa acestor constatări, făcute cu auto-,
ritatea unui suflet de scriitor care pătrunde mai
'jdânc decât alţi muritori chestiunile ce taie îi
însăşi viaţa neamului, ne bucurăm din inimă, că
conferenţa dlui profesor N. Minovici, ţinută Du­
mineca trecută la Ateneu, despre „Lupta contra
pornografiei", a fost ascultată, dupăcum spus
gazetele, de un public imens. „Imoralitatea, a
spus d. Minovici de încheiere, roade din teme­
lie sănătatea neamuluinostru.
Trebuie deci si
reacţionăm cât mai e vreme. Statul trebuie si
ia o atitudine iiotărîtă, marele public trebuie
să-1 ajute, iar noi să ne facem datoria, semna­
lând pericolul şi indicând mijloacele de profi­
laxie, căci sănătatea morală a neamului trebuie
salvată". Şi vorbele acestea, sprijinite de date
concrete, cu adevărat înspăimântătoare, vor avea,
să sperăm, efectul dorit.
Lupta împotriva pornografiei trebuie s i
pornească, într'adevăr, pe întreaga linie, iar î t
fruntea acestei oştiri de purificare morală tre­
buie să fie biserica, pentru care ea constituie
un program de viaţă.
S ă r b ă t o r i r e a p r o f e s o r i l o r B a b e i şl
M a r i n e s c n , doi savanţi ai ştiinţei medicale
române, a căror nume a trecut de mult hotarele
ţării, a fost — pentru raritatea lui — un mo­
ment îa istoria vieţii noastre culturale. In frunte
cu mitropolitul primat, cu ministrul instrucţiunii
şi al sănătăţii publice, şi cu reprezentanţii uni­
versităţilor, toată intelectualitatea românească a
sărbătorit Dumineca trecută victoriile ştiinţifice
ale acestor doi tipici reprezentanţi ai ştiinţei
româneşti, a4ucladn-le elogiile cele mai bine­
meritate. Unul în domeniul bacteriologici, iar
al doilea în acela al neurologiei, au produs în­
tr'adevăr rezultate cari ne fac cinste.
Plecăm deci şi noi steagul recunoştinţei
naţionale în faţa acestor eroi ai culturii româ­
neşti, dorind din tot sufletul ea munca lor, apreciată atât de frumos şi din partea străină­
tăţii, să găsească mulţi şi vrednici imitatori.

America, Evreii aleargă la Palestina, ca acolo
să zidească noul Sion evreesc.
Şi într'adevăr, cu puterea miliardelor s'au
făcut acolo aproape minuni. Emigranţii trimit
celor rămaşi acasă epistole mângăitoare şi
pline de laude. Având diurne fabuloase, câştigă
maeştrii, inginerii, medicii şi toţi câţi au înîncercat norocul şi au mers acolo. Guverna­
torul Samuel, pus de Englezi, se mândreşte
azi cu zidirea alor zeci de scoale primare,
câteva licee, scoale industriale, sanatorii ş. a.
Aceste laude, divulgate în lumea largă,
sunt potrivite pentru de a atrage mulţimea
Evreilor spre noul H a n a a n . . . şi mulţi — ade­
renţii înflăcăraţi a Sionismului — sunt de con­
vingerea, că li-se va împlini visul de aur, de­
venind un puternic popor independent, într*»
bogată şi fericită ţară naţională evreeascâ.
Ca unul, care în persoană am străbătut
şi am cercetat toate localităţile mai importante
ale Palestinei, sunt dc convingerea, că, din mo­
tive economice-financiare şi climatice, pe Evrei
îi aşteaptă acolo o mare desiluzie. Până vor
avea ajutoarele de milioane în funţi sterlingi,
vor avea de lucru, va fi câştig şi le va merge
bine Evreilor, dar ce vor face atunci, când vor
seca izvoarele miliardarilor, cari totuşi au să
se isprăvească odată?
Vor face comerciu?... Dar CM cine? —
Doară cu Fellahii păgâni, cari ţin de mai mart
păcat să calci pe o sfărmătură de pâine, decât
să furi sau să jăfuieşti. — Ori, poate cu Be-

Nr. 5 1 — 5 2 .

U N I R E

A

Pag- 3.

Proteeţiunea cea deopotrivă
Ministerul de interne

pune

ţ a r a la c o n t r i b u ţ i e în

formă a proselitismului

favorul

ortodoxiei — O

nouă

oficial
de Dr. A l e x a n d r u Rusu.

Ca o nouă dovadă pentru sprijinul pe care
actualul guvern înţelege să-1 dea bisericii orto­
doxe — pe căi cu totul potrivnice legilor tn vi­
goare si chiar a Constituţiei, care statoreşte pro­
teeţiunea »cea deopotrivă* pentru toate cultele
ţării —, dăm aici următorul ordin ministerial
adresat, pe cât ştim, tuturor prefecturilor de
dincoace de munţi:
MINISTERUL DE INTERNE
Direcţianea comasată.

Bucureşti, 10 Oct. 1924.

Nr. 22840 C/924.

D o m n u l e prefect,
I. Preasfinţia Sa Mitropolitul Sibiiului
ae face cunoscut cu adresa Nr. 102/924, că bi­
sericile ortodoxe din Transilvania, * mai ales
cele dela oraşe, se găsesc într'o situaţie mate'
rială foarte grea şi cere să se înscrie în bu­
getele judeţelor şi comunelor sume corespuns
zătoare pentru ajutorarea lor.
ComunicândU'Vf! cele ce preced, Vă ruf ă m să luaţi măsuri ca să se înscrie în bu­
getele comunelor rurale din acel judeţ suma
accesară pentru a se putea satisface această
«erere.
p.

ministru

Consilier P O P A

p. director general

Indescifrabil

O dinui este precis: Să luaţi măsuri, că in
bugetele comunelor rurale") să se înscrie stima
necesară pentrn a se putea satisface cererea bi­
sericii ortodoxei Şi prefecţii s'au executat întoc­
mai. Deosebirea este numai, că în ordinele date
din partea lor subalternilor — preturilor — nu
aiai figurează cuvintele »Vă rugăm*, lăsând
executarea la discreţia lor, ci se impune pur şi
simplu: *Spre ştire şi conformare*, o formulă care
s'a repetat apoi întocmai şi îa ordinele acestora
către primăriile tuturor comunelor rurale.
*) Pentruce numai în acestea, când Preasfinţitul
Hicolae s e plânge chiar de sărăcia dela oraşe ? N. R.

duinii, locuitorii desertului, cari şi azi se tetovează şi poartă verigi de aramă în nas şi în
arechi ?
Cu acest fel de oameni, de cari nici până
azi nu s'a lipit nici cea mai mică doză de ci­
vilizaţie, voeic Evreii să facă c o m e r c i u ? !
Sau vreau poate să desvoalte o industrie
înfloritoare cu planul ca apoi să facă export
pentru Europa şi Africa. — Dar pentru aceasta
ar avea lipsă de un port modern corespunzător,
care lipseşte, pentrucă unicul portjaffae vai şi
amar. — Vapoarele nu se pot apropia de el,
trebuind să se oprească la distanţă de câţiva
chilometri şi marea mediterană e vestită prin
aceea, că aproape nicicând nu e liniştită, ci
se agită continuu. Pentruca din Jaffa să devie
deci un. port modern şi corăspunzător, poate
nici toate miliardele Rotschilzilor n'ar fi de ajuns.
Cât priveşte, în sfârşit, agricultura, Sioniştii dau şi aici de obstacole aproape invin­
cibile în solul şi clima Palestinei. E drept, că
o fâşie de pământ dealungul mării, până la o
adâncime de 3—4 kilometri, e de o fertilitate
extraordinară, ca un paradis pământean, dar
străbătând mai tnlăuntru, afară de câteva văi
(a jordanului, a Chedronului şi jurul Vitleemului), nu vezi altceva, decât p u s t i e t a t e . . .
stani acoperiţi cu spini şi nicăiri o pădure.
Afară de aceasta solul este sărac şi de apă.
Izvoare are puţine. In cele mai multe locuri
se bea apă stătută de ploaie, adunată în ci­
sternele săpate în piatră,

La dorinţa mitropolitului ordox dela Sibiiu şi la porunca ministerului de interne, toate
comunele rurale de dincoace de munţi, vor
trebui deci să înscrie In bugetele lor anumite
sume pentru ajutorarea bisericii ortodoxe. Sute
şi mii de comune rurale cu populaţie minori­
tară germană, ori maghiară, care — dupăcum
se ştie — profezează alte culturi, şi cele aproape
1500 de sate române unite, în cart, cu, escepţia
unei infime minorităţi, nu este nici picior de or­
todox, şi a căror situaţie materială este, sub ra­
portul cultului, cel puţin tot atât de ptecară ca
şi aceea a bisericilor ortodoxe, v o r t r r b u i d e c i
•A p l ă t e a s c ă o c o n t r i b u ţ i e s p e c i a l ă p e n ­
tru scopurile de proseiftism ale unei
b i s e r i c i , c a r e v r e » s& n e d e s f i i n ţ e z e
prin chiar această contribuţie a noastră.
Or, aceasta este deadreptul revoltător! Nu
ajung, se vede, sumele cu adevărat fabuloase,
scoase din dările noastre ale tuturora, cu
cari ortodoxismul este subvenţionat pe cale
bugetară, deci legală, în detrimentul altor culte
şi în special a bisericii noastre, deopotrivă de
româneşti cu cea ortodoxă, ci mai suntem impuşi
— pe cale de ordine ministeriale, cari nu ştim
să aibă căderea de-a impune astfel de sarcini —
şi cu dări speciale, menite a da în mâna orto­
doxiei o armă în plus pentru desfiinţarea bise­
ricii noastre.
Dar, lucrul acesta nu se poate odată cu
capul. Autorităţile noastre bisericeşti au inter­
venit — pe cât ştim — cu toată energia pentru
revocarea acestui ordin nedrept, dar şi până
când aceasta s'ar face, cu deosebire însă pentru
cazul nedorit, că această intervenţie n'ar avea
efectul dorit, preoţimea noastră are datoria
sfântă de-a lămuri pe credincioşii din consiliile
comutuile asupra nedreptăţii ordinului citat fi
de a lucra cn t o a t e puterile, pentru©»
b u g e t e l e c o m u n a l e s ă n a fie f o g r e n n a t e
cu a c e a s t ă s a r c i n a , contrara. ConstitaSioniştii zilelor noastre, cari prin între­
prinderile lor îndrăzneţe cearcă să se ridice
deasupra soarelui răsărit din sf. cetate a Vitleemului pentru a-1 umbri, sau, dacă ar
fi cu putinţă, a-1 chiar întuneca, nu-şi vor
putea ajunge prin urmare nicicând scopul,
pentrucă blăstămul înfiorător rostit de stră­
moşii lor la picioarele Oolgothei: „Sângele Lui
asupra noastră şi asupra fiilor fiilor noştri]"...
şi-a produs în cursul secolilor — precum ne
arată istoria — efectele sale şi le va produce
de sigur şi de-acum înainte.
Visul lor de aur are să rămână deci şi
de-acum înainte un vis. Iar Vitleemul creştin
va continua să arunce şi pe viitor lumina sa
orbitoare asupra lumii întregi.
UZINELE DE FIER ŞI 00MEM1 LE DIN REŞIŢA S A.

AVIZ.
S e a d u c e din nou la c a n o ş t i n ţ a pur­
tătorilor d e c h ' t a n ţ e definitive a s u p r a a c ­
ţiunilor emiiinnei a 111-a (realizata lo Maiu
1923), câ sunt invitări să-şi p n z a i t e chi­
t a n ţ e l e c o m p l e c t a c h i t a t e ce- i-os-edâ ia
ghişet;4e societăţii, B n s u r e s ' î , S:r. Pover­
nei N o . 2, între orele 9 — 1 2 , sp <; a o b ­
ţine acţiunile definitive.
UZINELE DE FIER ŞI DOMENIILE
102 (1 - l)
DIN REŞIŢA S A.

ţ i e i ş t t u t u r o r l e g i l o r t u v i g o a r e . In toate
caşurile, când noile bugete comunale s'ar fi
compus deja cu luarea în considerare a ordi­
nului numit, şi nu mai este locul altui remediu,
îşi vor ţinea de datorinţă să apeleze la forurile
competente, pentruoa sarcina aceasta să fie ştearsă.
Oricine va trebui doar să înţeleagă, că
totuşi este prea mult, să se aştepte dela noi,
ca înşine să subministrăm materialul de luptă
celorce atentează la existenţa noastră.
O c ă l ă t o r i e c n t ă i e . Ştim cu toţii, cu
câtă evlavie au primit fraţii neuniţi pe „Sanc­
titatea" Sa dela Ierusalim, care în nemărginita
sa iubire faţă de punga Românilor, a împărţit
laude, titluri, medalii şi blagosloviri.
Am zis, că toate acestea le-a făcut din
iubire faţă de punga Românilor, căci numai
aceasta au avut-o în vedere şi înaintaşii
„Sanctităţii" Sale, după cum o arată pe larg
fi dl Ghibu în coloanele revistei „Societatea
de mâine" din Cluj. Dar cu privire la călăto­
ria actualului patriarh mai putem aduce şi noi
câteva fapte concrete. Cetim anume în revista
franceză „Les nouvelles reiigieuses" Nr. 20 din
15 Oct. c , că starea financiară a patriarhiei
din Ierusalim e cât se poate de lamentabilă.
Sfânta patriarhie înoată în o datorie de vre-o
45 milioane, franci. De aceea patriarhul Damianos a făcut apel la protestanţi, a trimis agenţi
prin ţările ortodoxe, şi când a văzut că milo­
steniile nu prea curg a plecat însuş Ia —
cerşit. Aşa se explică, că şi fraţii ortodocşi din
România au avut rara fericire şi nespusa mân­
gâiere de-a vedea în mijlocul lor pe „Sanctita­
tea" Sa Damianos.
Dar patriarhul se gândeşte şi la alţi fii
şi prietini de ai săi. In Statele Unite a trimis
pe Pantilimon Atanasios, arhiepiscop de Napluz. Acolo, cu ajutorul Grecilor emigraţi şi a
altor persoane marcante din lumea protestantă,
a format un „Comitet american pentru apăra­
rea locurilor sfinte din Palestina". Se sperează colectarea alor vre-o 3 milioane dolari,
cam 540 milioane Leii A dat şi o circulară, care
însă a făcut mult sânge rău. Din ea apare, că
numai Grecii ar fi apărătorii sf. mormânt; de
alţii nu se face nici o amintire. Americanii,
cari sunt binişor informaţi şi ştiu cum stau
lucrurile, au început a comenta afirmaţiile gra­
tuite ale circularei. Şi atunci „Sanctitatea" Sa,
temându-se ca nu cumva să eşuieze toată afaw L r e a , s'a arătat numai decât gata a ceda Americanilor o parte din drepturile sale, se în­
ţelege pentru parale grele. Ameninţă eu aceea,
că dacă dispare patriarhatul grec, atunci şi
locurile sfinte sunt pierdute pentru creştinătate.
Din punct de vedere panortodox, chesti­
unea se prezintă deci toarte grav, dupăce ajungând patriarhia la sapă de lemn, e pe cale
de-aşi pierde şi puţina autoritate ce i a mai
rămas în faţa lumii, înţelegem deci foarte bine
pe fraţii ortodocşi dela Sibiiu, cari ar vrea să
pună Statul român la o nouă contribuţie, îndemnându-1 să facă pe Samarineanul îndurător,
pentru a scăpa de peire sigură pe cel ce „a
căzut în tâlhari" ( = secularizarea lui CuzaVodă, care i-a luat cele 177 moşii româneşti,
pe cari ie avuse înainte).
Fraţii sibieni au se vede mustrări de con­
ştiinţă pentru fapta românească a Iui Cuza! (gf.)
D o s a r e l e p r e o ţ i l o r . In locul „Informa­
ţiilor" de până acum, ultima circulară a arhidiecezei noastre Introduce, începând chiar cu
acest an, anumite „Dosare" menite a da celor
dela cârma bisericii, neasâmănat mai bine de­
cât „Informaţiile", posibilitatea de-a cunoaşte
activitatea persoanelor din serviciul ei.
La introducerea acestor dosare 6'au avut
în vedere — dupăcum spune cerculara părin­
telui mitropolit — următoarele:

Lakatos Artúr
A romániai/erdélyi magyar római katolikus, református és unitárius sajtócikkek
(1919‒1944)

N° 1) Borbély István: „Jézus hite”1

Jézus hite a zsidók hitéből fejlődött ki. A zsidó hit nemzeti hit volt, melyben Isten
mindenható, de egyszersmind bosszúálló hatalom, kinek akarata az embernek elkerülhetetlen
végzete. Az embernek vele kapcsolatban a meggondolás nélküli vak engedelmesség legfőbb
kötelessége.
Ezt az engedelmességet Mózes törvényei szabályozták, amelyek mind isteni kijelentés
erejével bírnak. Az ember Izraelben végzetének bábjátéka volt, kinek engedeilenségét az Úr
még késő ivadékaiban is megbüntette. Igazságos, de kegyetlen Úr volt Izrael Ura, ki
összetörte és porig alázta az ellenszegülőket; ‒ viszont a benne bízókat kiváltságos népnek
tekintette. A kiváltságosságnak e hite adta az izraelitáknak szívós, vallásos önérzetét, mely
kétezer év óta dacol a világgal.
Ennek a zsidó hitnek végső ideálja a nemzeti kiváltság, tehát bizonyos fokig politikai ábránd,
mi annál erősebben élt bennük, minél irgalmatlanabbul üldözték őket. Minden gyötrelmük
közben hitték, hogy a szenvedések után elkövetkezik majd Istennek országa, melyben ők ‒ a
választott nép ‒ ellenségeikkel szemben felmagasztaltatnak. E vallásos meggyőződésükkel
szorosan összefüggött az a messiási reménységük, hogy eljön az embernek fia, ki diadalmassá
teszi Istennek választott népét.
Jézus leginkább azzal vonta magára kortársainak figyelmét, hogy a várva-várt Messiás
szerepét vállalta magára. Abban is korának felfogását követte, hogy Isten országának
eljövetelét tanította. Külső keretei szerint Jézus szerepe nagyon jól beleillett korának érzelemés gondolatvilágába.
Az első összeütközés a rómaiakkal abból származott, hogy ő Istennek az országát nem a
túlvilágon, hanem már ezen a földön meg akarta valósítani. A rómaiak ezért azt hitték, hogy
közönséges politikai forradalmár, ki a római uralom megdöntésén fárad. Jogi szempontból ez
volt ellene a legsúlyosabb vád. A zsidók ezt a tanítást örömmel vették volna, hiszen a
várvavárt politikai függetlenségnek bekövetkezését remélhették tőle. Nagy volt azonban
megbotránkozásuk, amikor megtudták, hogy Jézusnak nincsenek politikai aspirációi. Ő nem
karddal s nem csatákon akarta követőit diadalra juttatni. Ő az embernek viszonyát Istennel
szemben akarta másképen megjelölni. Nem fegyverrel s nem külső ellenségen akart ő
diadalmaskodni, hanem kinek-kinek lelkében akarta érvényre juttatni Istennek országát. A
1

Keresztény Magvető LVI. évf., 4. füzet, 1924, 177-179. old.

247

zsidók ebben a szándékban árulást láttak hagyományos nemzeti törekvéseikkel szemben s
hamis prófétának mondották, ki azáltal, hogy kiforgatta a törvény igaz értelmét, Istennek még
nagyobb haragját vonta az amúgy is szörnyű módon sújtott népre.
De Jézusnak vallásos hite nem volt filozófiai rendszer sem, amely Isten centrális fogalmának
segítségével akarta volna a világegyetem létezését s célját megmagyarázni, egy középponti
fogalomból vezetvén le s a köré csoportosítván minden problémát, mi vele összefügg. Ilyen
elméleti célzatosságot hiába keresünk benne, mert ott nincsen semmi efféle. Jézus teljesen
gyakorlati jelentőségű dolgot akart hitében megoldani: az ember életét akarta erkölcsi
értelemben szabályozni. Ennél fogva minden gondja az ember üdvössége volt. Aztán ő nem
az emberiséggel, mint tömeggel, hanem csak az egyes emberrel foglalkozott; nem a tömegből
akart kiváltságos nemzetet csinálni, hanem az egyénből akart személyiséget nevelni, ki
minden körülmények között ura tudjon lenni önmagának. Ebben a törekvésében rejlik
világtörténeti jelentősége.
A személyiség, mint ideál Jézusnak legsajátosabb alkotása. Mi a személyiség? Világért sem
puszta eszménykép, amely felé csak törekednünk lehet, hanem olyan cél, amit tényleg meg is
valósíthatunk. Jézus azt akarta, hogy életünket és világunkat olyanná formáljuk át, amely
formában nemcsak az embernek Istenhez hasonló jobb része domborodik ki, hanem amely
formában benne van az ember létezésének célja s értelme is. Így vált Jézus gondolatvilágának
központi fogalmává a nevelendő ember, kiben magának Istennek kell visszatükröződnie. Íme,
Jézus keresztény hitének lényege.
A spekulatív bölcselet hamar észreveheti, hogy egy rendszeres életbölcselethez ennek a
keresztény alapgondolatnak sokkal szélesebb s részleteiben sokkal világosabb kifejtése
szükséges. Ám, Jézus ilyen rendszerré sohasem akarta kiépíteni gondolatait, mert ő nem
bölcselő (filozófus), hanem nevelő (pedagógus) akart lenni. Az kétségtelen, hogy a
személyiségeket nevelő keresztény hitnek Jézus halála után át kellett alakulnia s egyfelől a
héber ellenhatás, másfelől a görög filozófia hatása következtében teljes rendszeres
életbölcseletté kellett kiegészülnie. Jézus személyes hatása s a környezet fogékony jóindulata
az első keresztények részére bízvást nélkülözhetővé tehette az egyes tanítások elméleti
megokolását; azonban később a személyi varázs hiányozván, tárgyi és összefüggő
okfejtéseknek kellett pótolniuk azt. így vált a kezdetben teljesen gyakorlati vonatkozású
keresztény hit később hitrendszerré, vagyis tudománnyá s veszítette el értelmi elemek
kedvéért őseredeti természetes gyakorlatias közvetlenségét. E tekintetben Pál apostol tette a
döntő kezdeményezést.
A keresztényi felekezetek közül egyedül az unitárius kereszténység az, amely hitének
fontosabb részéül nem az elméleti rendszeres megokolást, hanem a jézusi gyakorlatiasságot
vallja. Ezért van az, hogy amíg a többi keresztény felekezeteknél mind a mai napig az elméleti
részen, a dogma theologián, van a hangsúly, addig az unitáriusok inkább az etikának
művelésével foglalkoztak.

248

N° 2) Csifó Salamon: „Egyház és állam”2

Gautama, a buddhizmus alapítója, azt mondja: . „E földön semmi se állandó, semmi se való.
Elmúlik az élet, mint a tűz szikrája s mint a lantnak hangja. Lennie kell valamely magasabb
értelemnek, ahol, amelyben nyugalmat nyerhetünk. Ha ezt el tudnám érni, világosságot
hoznék az embereknek; ha magam szabad lehetnék, megszabadítanám a világot". (E. Clodd:
Childhood 172 1.). Nagyszerűen visszatükrözik e szavak az emberi léleknek egy végetlen
lény utáni sóvárgását, annak megismerésére való törekvését. S valóban, a gondolkozó ember
annyi minden rejtélyt látván e világban, ráadja magát a szemlélődésre, keresvén, kutatván
mindennek a végokát. Keres, kutat, míg kap egy legfőbb értelmet, egy abszolút lényt, ki által
megfejthetni véli a nagy mindenséget; majd megállapítja ezzel a végtelennel való viszonyát.
Így születik meg a hit; így születik meg az a hit, mely nyugalmat ad, világosságot hoz és
szabadságot létesít. Nagy dolog a hit! Igaza van szentkönyvünknek, hogy ebből származnak
az életnek cselekedetei és Jézusnak, hogy hegyeket lehet azzal elmozdítani. A hit eszméket
termel, ront és épít szüntelen; újabb és újabb eszméi kiragadják az embert a mulandóság
hónából s az örökkévalóságra irányítják figyelmét s így veszi észre, hogy csakis, akik
eszmékre építenek, azok építenek az örökkévalóságnak, mert minden egyéb elmúlik mint a
tűz szikrája, mint a lantnak hangja.
Amilyen a hitem, olyan vagyok én; és mindenki olyan, mert a hit cselekedetekben nyilatkozik
meg; amit és amint cselekszünk, az és olyan a mi lényünk. Ha a hit külsőleg megnyilatkozott,
az a vallás. Nem álmodozás, nem szóbeszéd, nem kegyes szemforgatás és nem is csak
templomi magamutogatás, hanem kizárólag cselekvés a vallás. Cselekvés az egyéni, családi
és társadalmi életben. S mivel a hit a vallásban láthatóvá, tapasztalhatóvá válik, nagy hatással
van mindenkire úgy, hogy bátran elmondhatjuk, hogy az emberiség egész élettörténetében,
élettörténetének minden változatában, fejlődésében és kultúrájában soha semminek se volt és
nem lesz akkora közvetlen befolyása, mint a vallásnak. Hiszen, ha a történelemnek csak egyes
kimagasló alakjait vesszük is, bizonyosan állíthatjuk, hogy azok mind vallásosak voltak. A
hagyomány legnagyobb ilyen alaknak Dávid királyt állítja előnkbe, de Nagy Sándort is
ilyennek tekinthetjük. Vallásos regényességgel vannak mindketten körülvéve s ők maguk is
magukat isteneik kiváló kegyeltjeinek tekintették. Socrates, egy, nem a saját, hanem valami
másnak a hangját hallotta kebelében s ez a démoni hang — így nevezte ő azt — ízt,
magasztosságot adott korszakalkotó etikai bölcsészeiének. Pál apostol megszabadította Jézus
szellemét a zsidó törvényszerűségtől és nemzetiségtől és egyesítette az emberiséget
egyszerűen vallásos látomásai által. Szent Ágoston ezer évig uralta a kereszténység életét,
mert Pál apostolt olvasván a kertben, levetkőzte testi vágyait s a földi polgári jog helyett Isten
országában akart polgári jogot szerezni. Assisi Szent Ferenc és Szent Katalin még ma is
tisztítják az emberek szívét, mert egykor tiszta szívvel meglátták az Istent. A modern Európa
annak a máglyának a hamuján épült fel, melyet Luther a pápai bullával gyújtott fel. De e tűz is
lángját ama fénytől nyerte, mely felgyúlt egykor Pál előtt és lesújtotta őt a damaszkusi úton.
2

Keresztény Magvető LXI. évf., 1-2 füzet, 1929, 33-45 old.

249

Ama három ember közül, kik a XVIII-ik század végén kihúzták a francia kath. egyház nagy
tévedéseit fenntartó oszlopokat s a fejlődésnek új irányt adtak, kettő vallásos volt. Voltaire
úgy halt meg, mint Istent imádó, embereket szerető, ellenséget nem gyűlölő, de a babonát
utáló ember. Rousseau elhagyatva halt meg, de oly könyveket hagyott hátra, melyekből
mindenki megismerheti a vallásos buzgóságnak azt az elragadó erejét, hogy miféle eszméi
voltak neki az embernek Istenhez való hasonlóságáról. Leibnitz meg így kiált fel: „Vedd el a
vallást és nem találsz alattvalót, aki a hazáért és igazságért vagyonát és életét feláldozná!"
Nagy, felette nagy hatása volt és van minden időben az igaz, őszinte vallásosságnak, az igaz,
őszinte vallásnak. És e hatás mindig közvetlen. A vallásban felette nagy a jótékony, termelő,
sőt szervező erő. A szervező erőt említettem. Ugyanis, emberi természetünk szerint
vallásunkat közöljük másokkal s a vallás összehoz, társít minket mindazokkal, kikkel
rokonérzéseink, rokonvágyaink és eszméink vannak. Ekkor célokat tűzünk ki: fenntartani,
terjeszteni eszméinket, megvalósítani az életben elveinket; később meghatározzuk egyik a
másikunknak jogait és kötelességeit s így szervezkedünk és mikor ezt tesszük, akkor már,
amint nevezzük,egyházat létesítünk. így jő létre az egyház, ami nem egyéb, mint az egy hitet
vallóknak szervezett egyesülete.
Mi az egyház? Erről különféle felfogások és nézetek keletkeztek. Egyik részen állanak a
theologusok, másik részen a történészek és harmadik oldalon a jogászok. A theologusok illető
egyházuk hittételeit előre elfogadva, állapítják meg, hogy mit értenek az egyház fogalma alatt.
Abban, az unitáriusokat kivéve, mind megegyeznek, hogy az egyház tagja bárki is kizárólag
csak a keresztség által lehet. Aztán abban is, hogy csakis a keresztény egyház nevezhető
egyháznak s így minden más vallásos társulat, pl. a mohamedán, buddhista, zsidó stb. Nem
egyház. A történészek és jogászok legnagyobb része szintén elfogadja a dogmatikus
álláspontot, de a kiválóbbak e szüklátkörüségen felülemelkednek. A magam részemről
azokkal tartok, akik nem tagadják meg más vallásos és erkölcsös társaságtól sem az egyház
nevet s akik — bár gyönyörű szimbolikus cselekedetnek tekintik a keresztelést —
keresztényeknek mégis csak azokat tartják, akik elfogadván Jézust mesterüknek, élik az ő
életét, vagyis szimbolikusan kifejezve, akik eszik az ő testét és isszák az ő vérét, akik szellemi
életének a názárethi próféta az egyedüli vezére és irányítója. így tehát, ismétlem, hogy
keresztény egyház alatt értem azt a vallásos és erkölcsi szervezett testületet, mely Jézus
tanításait igaznak tartva, elfogadva, e tanításokon építi fel híveinek vallásos és erkölcsös életét
s ezek alapján keresi földi boldogságát és jövő üdvösségét. E meghatározás után tisztában
lehetünk azzal, hogy én a Jézus tanításain felépült úgynevezett keresztény egyházról fogok
szólani. Az állam fogalmának meghatározása már sokkal könnyebb, bár ennek meghatározása
körül is többféle nézet uralkodott. Úgy látszik azonban, hogy a jogászok legtöbbjének sikerült
az állam fogalmára nézve csaknem mindenki által elfogadható meghatározást találni. Az
állam létrejöttét az emberi szükségérzetnek tulajdoníthatjuk. Az ember elsőrendű szükséglete:
a lakás, az étel és ruházat bármily primitív alakban is. Ezeket megszerezni vagy
munkával,vagy csak lopással, ne mondjam, rablással lehet. A becsületes, szorgalmas munka
eredményét mindig kockáztatta a lopás. Élni, dolgozni pedig csak csendben, rendben,
békében és biztonságban lehet. Ezeket biztosítani, az ellenük vétőket megbüntetni létesült az a
szervezet, melyet államnak nevezünk. Valamint a szervezet,. úgy a hozzáfűzött eszme is sokat
250

változott, míg a modern korban egészen meghatározódott. A magam részemről teljesen
elfogadom dr. Nagy Ernőnek e meghatározását: „Az állam valamely határozott területen
állandóan megtelepedett embersokaságnak (népnek) egy egységes főhatalom alatt magasabb
személyi életre (személyiségre) történt egyesülete." (Dr. Nagy E.: Közjog. 1. lap.)
Ennek elfogadásával tisztán áll előttem a keresztény egyház és állam fogalma. Szükségem
volt e kettőnek meghatározására azért, mert ezeknél két hatalom tűnik szemünkbe s a két
hatalom céljának, hivatásának, az emberi életre való kihatásának kérdése, azok viszonyának a
megállapítása nagy feladat mind az egyházi, mind a világi emberek előtt. Állam, államok
léteztek jóval a kereszténység előtt, de a kereszténység alig 2000 esztendős, élete azonban
teljesen bevegyült az államok életébe s ott nagy átalakításokat végzett. Így van ez különben
mindenik világvallással. A zsidóknál állam és egyház vagy vallás együtt álltak, a buddhizmus
ég fiát adott a császárban a buddhistának, a mohamedánizmus kalifát a szultánban. S a
kereszténységet közvetlen megelőző időszakban a nagy római birodalmat alkotó egyes kis
országokban, tartományokban a vallás és állam együtt éltek; mint jó házasfelek, egymás ellen
semmit se tettek, de egymásért éltek és haltak. A kereszténységgel azonban ilyen egységet
teremteni állam és egyház között nem lehetett. Mint mindnyájunk előtt ismeretes, a
keresztény vallás, mint egyház is, a kicsiny Palesztinában, Jeruzsálemben alakult meg.
Palesztina annak a nagy római birodalomnak volt egy része, mely akkor az egész civilizált
világot magába foglalta. Az egyház Palesztinában még meg sem erősödhetett, mielőtt Titus
Jeruzsálemet elpusztítva, a zsidókat szétszórta. Itt tehát az egyház és állam viszonyáról nem
sokat mondhatunk. Legfentebb annyit, hogy a keresztények a zsidók részéről üldözésben
részesültek. Így volt ez különben a római birodalom minden részében. Úgy, hogy a
keresztények jó ideig nem merték megvallani nyíltan, hogy ők keresztények. Hogy mégis
tudtak szervezkedni, az annak tulajdonítható, hogy kezdetben, mint halotti társulatok tagjai
jöttek össze. A római birodalomban ugyanis kétféle vallás volt: megengedett és idegen.
Minden meghódított tartomány lakóinak szabadon lehetett vallásukat gyakorolni, de már attól
eltérőt senkinek sem. A császárok voltak a pontifex maximusok, vagyis a vallások fejei s csak
az a vallás létezhetett, mit az állami mindenhatóság engedélyezett. A császárok szobrai előtt
— mert a császárokat is az istenek közé sorolták — bizonyos meghatározott időben
mindenkinek áldoznia kellett. Ez alapjában véve egy szimbolikus áldozat volt, mert a
császárok szobra a birodalom egységét képviselte; aki tehát itt áldozott, az a birodalom
egységének hódolt. A zsidó vallás a megengedettek közé tartozott, s míg a keresztényeket úgy
tekintették, mint ennek egy felekezetét, nem volt bántódásuk, sőt a római egyesületi és
gyülekezési jog alapján, joguk volt társulatot alapítani, különösen ama célból, hogy az elhalt
hívek tisztességes eltemettetése biztosíttassék. Így hát, mint halotti társulatok tartották meg
hitüket, terjesztették a hitet és szeretetet; szaporodtak és szerezhettek még vagyont is anélkül,
hogy magukat nyíltan Jézus követőinek vallották volna. Lassanként azonban a titok kipattant s
ekkor nyílt üldözés lett osztályrészük, mert veszedelmes volt egy oly társaságot megtűrni,
mely a jövő élet reményeiért lemond a világról, mely egyetemes Istent tanít; az állami
eszmével szemben az Isten országáról prédikál, szabadságról, egyenlőségről és testvériségről
beszél a rabszolgák honában. Tíz császár részéről szenvedtek a keresztények nagy üldözést; a
tizediknek — Diocletiánnak — a IV-ik század elején a keresztények ellenségei büszkén
vésették szobrára: „Diocl.-nak, aki a keresztény babonát az egész világról eltörölte." A
251

kereszténység azonban nem babona volt és nem volt eltörölve. Alig néhány év múlva, 312ben a világ feletti győzelméről beszélhetett. Nagy Konstantin akkor a keresztények
segítségével meghódítja Rómát s uralkodó társával, Licinicussal, kiadja 323-ban a milanói
edictumot, mely biztosította az egész birodalomban a keresztény vallásnak szabad
gyakorlatát. Nagy Konstantin majd az egész birodalmat kezére szerezte s mivel pontifex
maximus volt, úgy gondolta, hogy csak igazságosan cselekszik, ha felveszi a keresztényeknél
is a kereszténység védője és külső püspöke (externus) címet. A kereszténység államvallássá
lett s ezzel rá nézve egy új élet kezdődött meg. A császár gondoskodott az egyház
szükségleteiről; védelmére kel annak, kiváltságokkal látja el a püspököket, felmenti
katonáskodás, közmunkák, adózás alól az egyház szolgáit, sok világi ügyek elintézését a
püspökökre bízza, megengedi az egyháznak, hogy birtokot szerezzen, ajándékot és örökséget
elfogadjon, templomai menedékhelyül szolgálhassanak; ámde, mint az egyház védője,
beleszól az egyház ügyeibe is; a sok vallási vitatkozást meg kell szüntetni, így gondolkozott s
ezért zsinatot hív össze, sőt, mikor a püspökök nem tudnak dönteni, dönt ő hittani
kérdésekben is. Nagy Konstantin tehát úgy tekintette magát, mint a keresztény egyház fejét.
Nagy segítséget adott az egyháznak, de azt is várt attól. A kereszténység egészen az állam
hatalmi körébe került. Állam és egyház kötelesek egymást kölcsönösen támogatni; ez az elv
valósult meg Nagy Konstantinnál. Így rendeződik az állam és egyház közti viszony, melynek
változhatatlanságára számítottak, hiszen mindenki, ha valamit alkot, azt hiszi, hogy alkotása
örök időkre megmarad. Ez a rendezés, t. i. az állam és egyház kölcsönös támogatása
byzantinizmusnak neveztetik. Ez uralta a helyzetet egészen a VIII-ik századig, úgy, hogy a
római birodalom súlyos politikai helyzetével a kereszténység is nem egyszer súlyos helyzetbe
került. Az egyháznál azonban volt egy eszme, mely az V-ik század elejétől mindig
reménységgel és a helyzet megváltoztatásával kecsegtette s ez eszméje megvalósítására az
állam védelme alatt türelemmel várt. Ez az eszme az volt, melyet Szent Ágoston adott „de
civitate dei" (Isten állama) című művében. Nagy Konstantin politikáját követték utódai, de
már nemsokára II. Constantinnak Osius cordubai püspöktől e szavakat kellett hallania:
„Szűnjél meg kérlek, óh császár! Emlékezzél halandóságodra, ne avatkozzál az egyházi
ügyekbe s nekünk ezekben ne parancsolj, hanem azokat inkább tőlünk tanuld. Neked Isten
polgári hatalmat adott, reánk egyházát bizta; írva van: Adjátok meg a császárnak, ami a
császáré, Istennek, ami az Istené. Tehát nekünk nem szabad földi hatalommal birni, de neked
sem sajátod a tömjén és a szent ügyek hatalma." (Szeredy Egyh. jogtan L. 207.) Vagyis eljött
hamar az az idő, mikor az egyház megerősödve le akarja győzni az államot, amire segítségül,
sőt biztatóul jött Szent Ágoston említett munkája, mely kifejti, hogy Istentől eredő két
hatalom van a világon, a világi és egyházi. Az egyház az Isten állama, az állam pedig csak
földi állam. Az egyház nem része az államnak, hanem különvált, önálló állam. Az egyház
célja Isten akaratát keresztülvinni, az állam köteles ebben közreműködni, meg kell teremtenie
a békét, a rendet, a jogi biztonságot, hogy az egyház cselekedhesse Isten akaratát. Ha az állam
segíti az egyházat, azzal csak kötelességét teljesíti, de viszontszolgálatot nem várhat, mert a
kötelesség teljesítéséért nem jár ellenszolgálat. Az állam nem követelhet befolyást az egyház
ügyeibe, sőt, inkább köteles az egyháznak engedelmeskedni. E gondolatokban már nemcsak
az az eszme volt benne, hogy az egyház és állam, mint két hatalom közül az egyház alárendelt
legyen, hanem az is, hogy nem férhet meg e kettő, mint egymás mellé rendelt hatalom, sőt,
hogy az egyház felette áll az államnak. Ezt igazolni is törekedtek és erre csodálatosképpen
252

megint a soha nem létező Ádám és Éva bűnbeesésének meséjét vették elő. Az igazolás ilyen
eszmemenettel történt. Az emberek nem maradtak meg a vétkezés előtti állapotukban. Ha
megmaradtak volna, egy társulatot alkotva, Isten bölcs vezérlete alatt, a szeretet köteléke által
összefűzve, céljaikat elérhették volna. De mert megromlottak, hát társulat vált szükségessé,
melyben földi jólétük és örök üdvösségük miatt egyesülni tartoznak. A bűn által az emberek
Istentől és az ő társaságától elszakadtak, a hatalom és bírvágy hajlandóvá tette őket a mások
jogainak megértésére. Hogy az Istennel való összhang visszaállíttassák, Isten elküldötté fiát,
ki az egyházat alapította, ami az emberek üdvösségét munkálja. De ezt csak úgy lehet
munkálni, ha béke és rend van, amiért szükséges, hogy az emberek egy közös hatalom alatt
társaságba egyesüljenek. így jött létre az egyházi hatalom, mely az üdvösséget, tehát a
földöntúli életet is szolgálja és az állam, mely békét, rendet, biztonságot teremt. Szóval készíti
elő az utat a másiknak sikeres munkálkodására. Mindkét hatalomnak engedelmeskedni kell.
Később, mikor már arról volt szó, hogy egyik felette áll a másiknak, arra is kaptak apostoli
szózatot, hogy melyiknek kell főképp engedelmeskedni s idézték az apostol szavait: „Inkább
kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek." Megvolt az eszme, az elv tehát
függetleníteni elsősorban az egyházat az államtól, másodsorban azt az állam fölé emelni.
Hogy ez nem sikerült több száz éven át, nem az egyházon múlt. A népvándorlás korában
örvendett, hogy létét megtarthatta; a mohamedánizmus hódításakor pedig imádkozhatott,
hogy teljesen meg nem semmisült. Így a byzantizmuson minden szándéka mellett se
változtathatott. Sőt keletet az annyira hatalmában tartotta, hogy a keleti egyház attól mind e
mai napig szabadulni nem tudott. A római birodalom összeomlott. Rómának, mert akkor, a
VI. századtól, már katolicizmusról vagy nyugati kereszténységről beszélhetünk, más támasz
után kellett néznie. Megnyerte ezt a támogatást az egyre erősödő germánfajnál, ezek közt
különösen a frankoknál. A byzantinizmustól azonban itt se tudott jó ideig megszabadulni. A
frank uralkodók épen oly szerepet biztosítottak maguknak, mint a régi római császárok.
Védelmezték az egyházat, a pápákat, de ők nevezték ki a püspököket, ők adományozták a
birtokokat, ők adtak befolyást a püspököknek az államban, Legjellemzőbb Nagy Károly frank
uralkodónak az intézkedése. Nyugaton jól tudták mindenütt, hogy ha az egyes uralkodó
családok hatalmukat megerősíteni, a monarchiát kifejleszteni, a világi nemességet
ellensúlyozni akarják: szükségük van a püspökökre, az egyházra. Adlak is kiváltságot ezeknek
eleget, de nem függetlenségük biztosításával. Nagy Károly hűbéresévé tette a püspökséget,
sőt magát a pápát is; ő adományoz püspökségeket még világiaknak is, de követeli a hűségi
esküt, politikai céljainak szolgálatát, katonaság előállítását. Segítségére megy a pápának,
birtokot ad neki, de követeli a császári koronát és a hűségi esküt a pápától is. Szóval nyugaton
áll a byzantinizmus, úgy hogy a nyugati egyházakat csak nem mint nemzeti katolikus
egyházakat lehet tekinteni, melyek felett az államfők uralkodnak, hoznak törvényt, a pápa
csak annyiban szól bele a dolgokba, amennyiben meg tud az uralkodókkal egyezni. A frank
római császárság N. Károly után mind erőtlenebb lesz, míg 160 év után 960-ban elfoglalja
helyét a német római császárság és akad néhány erős, hatalmas császár, kik N. Károly
politikáját követve, pápákat tesznek és kergetnek el, akik az egyház segélyével hatalmas
birodalmat akarnak létesíteni, melynek feje legyen a német császár, kultuszminisztere a pápa.
Itt is csak a byzantinizmus. De változik a helyzet. Mély elméjű, erős akaratú és kiváló számító
néhány pápa kerül a pápai székre, kik a megreformált Benedek-renddel, a clugnyi szerzetnek
nyugaton egészen ellepő befolyásával hozzá kezdenek Szent Ágoston eszméinek
253

megvalósításához. Kimondják, hogy az egyház nemcsak független az államtól, hanem felette
is áll annak. Megkezdődik aztán VII. Gergellyel az úgynevezett invesztitúra harca, mely
odavezetett, hogy 1122-ben a wormsi concordatum szerint a-pásztorbotot és gyűrűt a
püspököknek többé már nem az uralkodó, hanem a pápa adományozza. A németrómai
császárok csak jelen lehetnek a püspökválasztáson, adományoznak birtokot és nyernek hűségi
esküt. Kimondják a test és lélek, a nap és hold elméletét. A testet a lélek élteti, a hold a naptól
kapja fényét: lélek és nap az egyház, test és hold az állam. Nincs többé két hatalom, csak egy,
ez pedig az egyházé, az egyházat megszemélyesítő pápáé. És küzd a német császárság régi
eszméiért, elveiért, de a küzdelemben az utolsó Hohenstaufen is elesik. János király
Angliában föld nélkül marad s országát, mint hűbért fogadja el III. Inczétől. Eléri a pápaság,
mire vágyott; az egyház, amit sohase remélt. De VIII. Bonifatius nem elégszik meg az elődei
által biztosított hatalommal; ő mint Isten helytartója csak rendelkezni akar. Feszíti a húrt és a
húr Szép Fülöp francia király kezében elpattan. Kimondják, hogy az állam és egyház viszonya
nem alapítható a szentírásra. S aztán következik a pápai hatalom hanyatlása, az avignoni
fogság, a pápai szakadás. S romok között következik az ébredő humanizmussal a monarchiák
függetlenségre törekvése, mikor a német nemzet 1338-ban egyhangúan mondja ki, hogy neki
az a császára, akit ő annak választ és nem az, akit a pápa megkoronáz; a császár pápai
koronázás nélkül is császár. Dante „De monarchia" című művében megtámadja a pápának
állam feletti hatalmát. Jönnek a reformáló zsinatok vergődései s végül a reformáció, mely
újabb elméletet viszen be az egyház és állam közti viszony kérdésébe. Mindezek a pápai,
tehát az egyházi hatalom korlátozását munkálják. Már a reformációt megelőző századokban
megindult volt a törekvés arra, hogy az államokat függetlenítsék az egyháznak befolyásától.
De nehogy azt higgyük, hogy a reformációt a német fejedelmek tisztán a vallás ügyéért
támogatták. Nem! Hanem inkább politikai okokból. Hiszen Miksa császár nyíltan megírta
Bölcs Frigyesnek, hogy vigyázzanak a szerzetes (Luther) bőrére, mert még nagy hasznát
vehetjük neki. Tény az, hogy a reformáció felette sokat ártott a kath. egyházi hatalomnak. Egy
tridenti és a múlt században a vatikáni zsinatnak kellett bekövetkeznie, hogy az egyház
hatalmából megmenthesse azt, amit lehetett. És sokat megmentett. Azt az elvét, azt az
eszméjét, hogy a világfeletti uralom, az övé, nem adta fel, várja az alkalmas időket. De azt
hiszem, sokáig kell várakoznia, mert az idők megváltoztak s a monarchikus, valamint a
republikánus kormányok megszaporodtak, megerősödtek, ezek pedig nem kedveznek az
arisztokráciának, vagy mondjuk még inkább, az autokráciának.
A reformáció az emberi előhaladásnak és művelődésnek új irányt adott. Az egyház és állam
közötti viszony kérdésének megoldásaira újabb elméletek keletkeztek. Egyfelől a kath. és
másfelől a protestáns egyházakban, de maguk az államok is adtak a világnak oly világi
jogászokat és törvényalkotókat, kik figyelemre méltó terveket, eszméket terjesztettek a világ
elé, a kérdés végleges rendezésére. A katolikus egyháznál figyelemreméltó a
Franciaországban keletkezett gallikanizmus, mely a pápa jogait kívánja szabályozni francia
földön; Németországban a febronianizmus, mely már nemcsak a pápa hatalmát korlátolja,
hanem a püspökét is függetleníti s mintegy a nemzeti katolikus egyház megalkotását célozza,
melyben állam és egyház egymástól függetlenül élnek. Ott van végül a jozefinizmus, mely az
előbbi alapon indulva, csaknem a byzantinizmusig megy, midőn II. József, kiről az elnevezés
is van, beleszól császári hatalmi parancsával az egyház ügyeibe, püspökségeket szervezvén és
254

törölvén el, szerzetesrendeket oszlat fel, vagyont foglal le, ünnepeket, búcsújárásokat töröl el.
Szóval a protestantizmus hatása alatt a katolikus egyházban megnyilatkozott elméletek is
arravalók voltak, hogy rendezzék a viszonyt az egyház és állam között. Ez azonban végleg
még sehol sem sikerült, mert Róma ragaszkodik régi, a világ feletti hatalma eszméjének
elismeréséhez, az államok pedig függetlenségeikhez s így az úgynevezett konkordátumokban
keresik az ideiglenes megoldást. A protestáns egyházak állami helyzetét már maga Luther
megkönnyítette azzal, hogy az egyházat a fejedelem főhatósága alá helyezte. Luther az
egyetemes papság elvét hirdeti. Mindenki pap s így a fejedelem a legfőbb pap. Ez az
egyházfejedelemség. A későbbi időben igazolni kellett ezt az elméletet. Igazolásul háromféle
újabb elmélet keletkezett. Egyik az, amit episzkopális rendszernek neveznek. Eszerint 1555ben az augsburgi vallásbékével megszűnt a hívők felett a katolikus püspökök hatalma,
átáramlott az a fejedelemre, akit az jogosan megilletett. Bírja tehát az államfő az egyházi
hatalmat világi szuverenitásánál fogva; azonban e hatalmat a tanítói hivatal —papság—
tanácsa szerint tartozik gyakorolni. Az államfő hatalma tisztán csak külső, míg a belső
dolgokat a papság — az úgynevezett consistoriumban — intézi. A nép kötelessége e rendszer
szerint: engedelmeskedni az említett világi és egyházi hatalomnak. A másik a territoriális
rendszer. Ez azt tartja, hogy az egyházi hatalom az állami hatalomnak alkateleme, annyira,
hogy az államhatalom gyakran még a tisztán egyházi ügyekbe is, mint pl. a liturgiai
szabályzat megállapításába is beleavatkozik. E merev állásponton úgy igyekeznek enyhíteni,
hogy azt mondják, hogy a fejedelem jogköre csak a külső békére, a rend fenntartására
irányulhat, de nem a belső békére, a hitvallás terére, mert a vallás a lelkiismeret dolga lévén,
abba a fejedelem be nem avatkozhatik.
Harmadik a collegialis rendszer. E szerint az egyház szabad egyesület; a hívők szabad
elhatározása ad annak létet; az egyházhatalom nem alkateleme az államhatalomnak, az
egyháznak saját jogai vannak s azzal szemben a fejedelemnek csak annyi joga van, mint
bármely más szabad egyesülettel szemben. Lehet a fejedelemnek egyházhatalmi joga, de csak
akkor, ha az átruháztatott reá, azonban ez nem olyan államfői hatalom, mely őt
szuverénitásánál fogva illetné meg. Államfői jogánál fogva a fejedelemé csak a legfőbb
felügyeleti, és védelmi jog. Ez elvek közül a mult században a collegialis rendszer elvei
kezdettek diadalmaskodni egyes országokban. nemcsak a lutheri, hanem az összes, különösen
pedig a protestáns egyházakkal szemben s tagadhatatlanul jótékony befolyással voltak. Kálvin
nézete szerint az államnak az egyház hatalmi kérdésében semmi beleszólása nem lehet.
Azonban, amint a kálvinizmus egyes országokban szervezkedni tudott, Kálvin merev
nézetéből sokat engedett, velünk együtt elismeri, hogy az államhatalmat megilleti az egyház
felett a legfőbb felügyeleti és védelmi jog, de már belső ügyeinkbe az államhatalomnak
semmi beleszólása nem lehet. Az államnak kötelessége védeni érdekeit, de amíg mi az ellen
nem cselekszünk, egyházunk dolgaiba a beleszólási jogot el nem ismerhetjük, a legfőbb
felügyeleti és védelmi jog mélységes tiszteletben tartása mellett, lelkiismeretünket
kormányozni csak egyedül Istenre bízhatjuk. Az egyház és állam közötti viszony kérdése
tehát még nincsen megoldva. Mindenfelé igyekeznek ezt rendezni. E tekintetben is különböző
elvek nyilatkoznak meg. Ilyenek; hol az állam és egyház egyek, amikor vagy az egyház
uralkodik az állam felett vagy az állam az egyház felett. Továbbá, ahol az állam és egyház
teljesen külön válnak egymástól. Ilyen az amerikai rendszer, hol az állam hatásköréből a
255

vallás ügye ki van zárva; a laikus államrendszer, mely a vallást nélkülözni kívánja, de az
erkölcsi világ részére polgári morált állapít meg, melyet teljesíteni mindenkinek kötelessége.
A jogállam elmélete, mely az államot elválasztja minden vallástól és egyháztól s a polgárokra
csakis a tőle származó állami szabályokat tartja kötelezőnek. Végül a szabad egyház szabad
államban elmélet, mely szerint az állam és egyház egymás mellett léteznek, de mint külön
önálló testületek. A külső dolgokat intézi az állam, a belsőket az egyház, a vegyeseket közös
megegyezés útján szabályozzák.
Mint említettem az egyház és állam közti viszony kérdése még nincs mindenütt és, nincs
teljesen megoldva. Ha bárhol is ezt megnyugvásra megoldani akarják, szükséges tekintetbe
venni, nemcsak a kereszténység, hanem az egyes egyházak célját és főleg múltját, az
emberiség érdekében eddig kifejtett munkálkodását. Mert hát mit is tettek és tesznek az
egyházak? Befolyásolták az emberi társadalomnak minden körét, az emberiségnek minden
rétegét és pedig jótékonyan. Befolyásolták a magán viszonyokat, az állam- és nemzetközi
viszonyokat s oly intézményeket létesítettek és tartottak fenn, melyek egyes államok erkölcsi
életébe mélységesen belenyúlnak. Megtanítják az embereket engedelmeskedni a
felsőbbeknek, tisztelni a jogi rendet, a törvényeket, eltűrni inkább, mint megbosszulni a
sérelmeket; az adott szónak, a fogadalomnak, az eskünek szentségét hirdetik lenn és fent
egyaránt, de hirdetik egyúttal a felelősséget is még a trónoknak is; munkálkodást, kötelesség
teljesítést parancsolnak. Szelídítik és emelik az erkölcsi életet, javítják a bűnösöket,
menhelyet adnak az üldözötteknek. Felszabadítják a rabszolgákat, egyenlő emberi jogokat
tanítnak, mint Isten gyermekeinek, enyhítik nyomorát a testvérnek, ott vannak születésünknél
s végig kísérnek egész életünkön s utolsó Isten hozzádban áldást mondanak porainkra is.
Tanintézeteket, népnevelési intézményeket létesítenek, szegény, árva, gyám- és kórházakat
állítanak és tartanak fenn s mindezeket hittel és szeretettel bearanyozzák. Küzdenek fényűzés,
nyers mulatságok, uzsora, durvaság ellen és beviszik a vagyonszerzés mesterségébe a becsület
morálját. De ki tudná mind elősorolni azt a sok jótékony befolyást és munkát, melyeket az
egyházak tettek és tesznek?!
Nagyon megfontolandó tehát minden államra nézve, mikor az egyházak és állam közti
viszonyt rendezni akarja, hogy mit és miképp cselekedjék. Megfontolandó az különösen, hogy
az államok változnak, meg is semmisülnek, a fajok oda lesznek, beolvadhatnak,
kipusztulhatnak; de míg világ s a világon ember lesz, addig a hit, a vallás és az ezeken alapuló
egyházak mindig létezni fognak. A forma, az alak megváltozhatik, de nem a lényeg, nem az
alap, mert az személyválogatás nélkül van az emberi kebelbe oltva s gyökerét onnan senki ki
nem tépheti, mivel Isten ellen nem lehet tusakodni, a vallást pedig ő ültette keblünkbe.
A keleti egyház mind ama küzdelemben és célokban, melyek a nyugati egyházat olyan
jelentékennyé tették, nem sok részt vehetett. Nyolcszáz évnek hitvitája, majd a
mohamedánizmus és a keresztes hadjáratok okozta szenvedések megnyomorították. A
konstantinápolyi pátriárka maradt, ami volt: alárendeltje a császárnak, később függött még a
szultánoktól is. Legerősebb lett az orosz birodalomban, ahol Katalin cárnő óta az egyház és
államfőség teljesen a cár kezében összpontosult. A török fennhatóság alá tartozott
tartományok, amint felszabadultak, igyekeztek szervezkedni. Teljesen a Byzanti mintára, úgy
hogy azokban az országokban, melyekben a gör. keletiek nagyobb tömegben voltak és
256

vannak: az uralkodót tekintik az egyház fejének, kinek kezében a legfőbb egyházhatalom
összenő. Szóval, áll ez országokban a byzantinizmus vagy újabb felfogás szerint a
caesareocratia. Jórészt ennek tulajdonítható, hogy a keleti egyház messze hátra maradt a
nyugatival szemben, s a VIII-ik század óta az emberiség és művelődés érdekében kifejtett
fontos lépések megtételében. Ez az oka, hogy a reformáció szele sem érintette közelről és
jótékonyan s a szabad gondolkodás és vizsgálódás nála teljesen visszamaradt. Csak az újabb
idő, a nyugattal való érintkezés mutat valami sarkalást. De, hogy merev maradiságából mikor
fog a keleti egyház a szabad fejlődés és haladás útjára lépni? Csak Isten tudja, mert sok
mindennek meg kell először változnia. Legelső sorban a sok babonát, előítéletet kell eldobnia
s azután az emberi jog által diktált szabad fejlődés útjára lépnie.

257

N° 3) Borbáth Dániel: „A mi zsidókérdésünk”3
Egy 1926-os statisztika szerint Palesztinában a lakosság 14%, Lengyelországban 10,5%,
Litvániában 7,15%, Magyarországban 6% Romániában 5,5% Ausztriában 5,4%a zsidó. Ezzel
szemben Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban a
lakosság egy lakosságát sem érik. Magyarország tehát a negyedik, Románia az ötödik zsidó
állam. Így az egész világot foglalkoztató zsidókérdés úgy is, mint magyarokat, úgy is, mint
romániaiakat, közelről érdekel.
A zsidókérdésnek több formája van.
Kelet- és Közép-Európa zsidói által kezdeményezett cionizmus ma a zsidóság jelentős részét
foglalkoztatja. Az 1897-ben Baselben tartott első cionista kongresszus a cionizmus célját a
zsidó nép részére Palesztina területén, más államokkal egyenjogú, hasonló állam
szervezésében jelölte meg. A cionistáknak fáj az, hogy a zsidók elvesztve régi hazájukat, más
népek közé elegyedve, azok kultúrájának munkásai. A zsidó ne szégyellje, hogy zsidó, hanem
büszkén hordozza és ápolja mindazt, ami zsidó sajátosság. A zsidó állam újjáalkotása, a zsidó
nyelv ápolása, zsidó kulturális egyesületek alapítása által a zsidók egyenlőségüket vissza kell
nyerjék a népek között. Ezt akarja a cionizmus.
Az antiszemitizmus zsidóellenesség. Mivel károsnak minősíti a zsidó szellemet, annak
kiirtására törekszik. Az antiszemitizmust először vallási kérdések mozgatták. Egy vallásos
ellenszenv volt a Megváltót megfeszítő néppel szemben. Később nemzeti, gazdasági, politikai
tényezők által irányított fajantiszemitzmussá változott, s ma ebben a formájában létezik. A
fajantiszemitizmus az egész zsidóságnak, mintegy „degenerált, értéktelen és káros” fajnak a
történelem színpadáról való leszorítását és kiirtását akarja. Ha csak az elmúlt évtizedek
magyar életére nézünk, igazat kell azoknak, akik szerint a keresztyén erkölcsi élettel
ellenkező, modern szellemi mozgalmak a nemzeti szokásokkal c és irodalommal ellentétes
szokások és irodalom művelői nagyion jelentős részben zsidók voltak. Egy német író a
magyar antiszemitizmussal kapcsolatban megjegyzi, hogy az 1918-as forradalom és
kommunizmus után erősödött meg. Ennek magyarázata az, hogy a magyar nemzeti életre
nézve oly szomorú és káros események irányítói nagyrészt zsidók voltak. A keresztyén és
nemzeti szokásokat károsan befolyásoló, a liberalizáló és forradalmasító, a börze zsidók
minden államban szükségszerűleg hozták létre a védekezést. Azonban e védekezésnek e mai
formájában nincs létjogosultsága. Világosan kell előttünk álljon, hogy a fenti káros jelenségek
előidézői nem a hithű zsidók, hanem a vallástalan, a zsinagógáktól elszakadt modern
zsidóság. E zsidóság nem azonosítható az egész zsidó néppel. Továbbá látnunk kell, hogy az
antiszemitizmust űző „keresztyén” egyesületek tevékenysége semmiképpen sem keresztyén.
A modern zsidóság ténykedéseire nem lehet a keresztyénség felelete hithű zsidók pajeszének
(zsidó kultuszjegy) erőszakos durva levágása, az Úr- Isten Ó-szövetsége zsidó szövegének és
zsidó templomoknak tisztességtelen megrongálása, kirakatablakok betörése, zsidó fiúk
tanulmányi akadályozása, stb. A modern zsidóság káros befolyása ellen egészen más utakon,
pozitív utakon kell a keresztén és nemzeti védekezésnek megnyilvánulnia.
3

Kálvinista Világ IV. évf., 1930. máj. 15, 76-77. old.

258

A zsidókérdésnek vannak vallási formái is.
Alkalmam volt egy Palesztinában járt ev. Lelkész úti beszámolóját hallani. Beszédének egyik
mély hatást gyakorló része volt az, amikor arról beszélt, hogy a jeruzsálemi templom egy
megmaradt kis faldarabjához hogyan járulnak óráról órára hithű kegyes zsidók. S buzgó
imáikban, mint a kétezer esztendővel ezelőtti zsidók, hogyan esedeznek az Úr Sionjának
dicsőségéért. Nemcsak Jetruzsálemben, de szétszórtságban nagyon sok helyen élnek komoly
vaqllásos zsidók az Ótestamentum váradalmában.
A mi zsidókérdésünknek is vallási formája van. Nem gazdasági, sem nem ne4mzeti
motívumok mozgatják, hanem a keresztyén szeretet és felelősség. Alapja Jézus Krisztus
misszió parancsának való engedelmesség ( Mt. 28:19-20). A mi zsidókérdésünk első
hordozója Jézus volt, ki munkája végén keservesen mondta Jeruzsálem felett: „ Jeruzsálem,
Jeruzsálem! Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti fiait
szárnyai alá.” . e zsidókérdés kínosan égette Pál apostol szívét ( Róm. 9:1-5.) A keresztyénség
komoly felelősségteljes napjaiban mindig élő volt e kérdés. Luther 1523-ban „ Das Jesus
Kristus ein geborener Jude sei” című irata végén az ev. Keresztyénségnek átadja e kérdést. A
misszió évszázadában a keresztyén világnak megint fontos kérdése lett. E zsidókérdésnek kb.
ez a tartalma: Isten választott népének, akik által Isten előkészítette az üdvöt, akik az ígéretek
birtokosai, akik közül adta test szerint a Krisztust, a prófétákat és apostolokat, ennek a népnek
bizonyságot tenni arról, hogy az ígéret beteljesedett, beteljesedett az isteni nagylelkűség útján:
„ Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen”. A kereszt Krisztusában van a váltság, a fiúság és az élet.
Ő a testté lett Isten, hozta le a földre az Isten királyságát, és Általa teljesedik be az. Benne
élet, kívüle sötétség van.
A zsidókérdésnek egyedül itt, ebben a nehéz kötelességteljesítésben van a megoldása. A
kegyes zsidók váradalmára ez az egyetlen adomány. Egy ilyen Krisztusban élő Izrael nem
lehet aq gazdasági, szociális, nemzeti és erkölcsi életre káros, hanem csak áldás. A zsidó
nemzet száméra ez az egyetlen áldásos modus vivendi.
Nyugat Európa keresztyénei közül többen vállalták a zsidókkal szembeni kötelességüket. Ők
küldték le misszionáriusaikat Budapestre, Bukarestbe, Csernovitzba, Galacba, Iasiba,
Kisenevbe és Kolozsvárra. Keresztyénné lett zsidók a skót, német, norvég stb. nemzet fiaival
végzik e nehéz munkát. Ha mi nem is tehetjük meg, hogy jelenleg saját országunkban
munkálkodjunk, mert e munka nagy előkészületeket kíván, de azt megtehetjük, hogy állást
foglalva a zsidókérdésben kezdjük el tanulmányozni e munkát, és készüljünk reá.
E misszióterület nem Afrikában, sem nem Ausztráliában van. Isten e népet városainkba,
kapuink elé helyezte. Isten Országa ügyét komolyan hordozók számáéra nem lehet közömbös
e tény.
Basel, Borbáth Dániel

259

N° 4) Bangha Béla: „Nem szégyen-e?”4
Nem szégyen-e, hogy nekünk, keresztényeknek mindig újra meg újra kell magyarázni, hogy
nem mindegy milyen lapot olvasunk és támogatunk? Nem szégyen-e hogy ezt csak nekünk
kell magyarázni; mert mindenki más amúgy is tudja? Én még nem láttam zsidót, aki
keresztény lapot vett volna meg, vagy keresztény lapot járatott volna, akármilyen féle kifogás
alapján. Sőt, azt sem hallottam, hogy a zsidóknak zsidó sajtóegyesületre, sajtógyűlésekre,
sajtóprédikációkra volna szükségük. Mert a zsidó okos és értelmes; még az utolsó falusi
korcsmáros leánya is gyermekkorától tudja, hogy neki nem szabad egyetlen fillérrel sem
erősíteni a keresztények sajtóját. Ő tudja, hogy micsoda hatalom a zsidók szempontjából hogy
a legtöbb lap az ő kezükben van, hogy mindenütt az ő újságjaik kaphatók és olvashatnak,
hogy minden problémához ők szólnak hozzá, ők irányítják az eszméket, az ízlést, a
közgondolkozást.
Sőt, a zsidók másban is nagyon-nagyon okosak. Mi roppant áldozatok árán tartjuk fenn
iskoláinkat, egyesületeinket, nevelőintézeteinket, szerzeteinket. A zsidónak mindez nem kell.
Ő anélkül is ura tud lenni a helyzetnek: csak kezében kell tartania a sajtót. Akkor ő járhat a mi
iskoláinkba is, a mi intézeteinkbe, a mi szerzeteseinket taníttatja, ápoltatja magát; azért mégis
minden úgy történik, ahogy neki kell, ahogy neki tetszik. Mert mindenben azok az eszmék
érvényesülnek, amelyeket az ő sajtója képvisel.
Csak éppen a keresztény nem lát be semmit, s vakon, gyáván, árulón hordja Góliátnak a
fegyvert Dávid ellen.
Mért nem látja be a keresztény, hogy sajtójára neki is szüksége van? Miért nem érti ezt meg
száz és száz sajtóprédikáció és sajtóbeszéd után sem? Miáért olyan hallatlanul tudatlan és
műveletlen ( és nem ám csak a sültparasztja, hanem akárhányszor a méltóságos úr és a
kegyelmes asszony is!? ). Hogy csak azért is vágja a lába alatt a fát? S ha rászólunk, ha
figyelmeztetjük eljárásának gyermekesen ostoba és veszedelmes voltára, akkor még neki áll
feljebb; még ő toporzékol, hogy mit papolunk neki, hogy persze el akarjuk venni a személyes
szabadságát, ő azt olvas, amit akar; hogy még csak azt sem engedjük meg neki, hogy a lába
alatt elvágja a fát!. Nevetséges kifogásokkal hozakodik elő, a keresztény lap neki unalmas; a
keresztény lap egyszer nem úgy írt, ahogy ő szerette volna; egyszer apró volt a betűje, egyszer
meg nagyon is nagy; a politikai pártállása nem tetszik neki, stb. érdekes: a zsidó ilyesmivel
sohasem hozakodik elő. Pedig bizonnyal neki is van kifogásolni valója a saját lapjain. De
azért kitart mellettük, keményen, miért? Mert intelligens. Mert okosabb, mint a keresztény.
Mert nem olyan gyermekesen ingatag és öntudat nélkül való, mint a keresztények nagy része!
Valahányszor a villamoson megyek és látom, hogyan repülnek le a kalapok a templom előtt,
de ugyanakkor a kezekben ott vannak a keresztényellenes napilapok és képes folyóiratok, oda
szeretném kiáltani ezeknek a kalapemelgető álkatolikusoknak: ugyan, hagyjátok abba! Ti is az
Istent egyszerre tisztelni a Mammonnal! Ti is gyermekes ellentmondásban leleledztek; azt
hiszitek, az már katolicizmus, ha valaki a kalapját kiszellőzteti a templom előtt, de
4

Erdélyi Lapok I. évf., 1932. jan. 3, 2. old.

260

ugyanakkor az eszét-szívét, érzékeit,. Az ízlését, felfogásait a kereszténység s a katolicizmus
esküdt ellenségeinek dobja oda, mintegy azt mondván: itt van, nesztek! Legyen tietek az
eszünk és szívünk, játszatok vele, ahogy akartok; én nem veszek észre semmit, én nem bánok
semmit, pofozzatok, rugdossatok, piszkoljatok, magam nevetek rajta legjobban, ha
kigúnyoltok, megloptok, félretaszíttok!
Hihetetlenül megszégyenítő ez a gondolkozni nem-tudás. Hogy hiszen az alap is jó, neki nem
árt, és más ilyen eszmeszegény kibúvókkal hozakodnak elő. Nem veszik észre, hogy az a lap,
amelyet a szívükön melengetnek, soha egyetlen szót sem emel a katolikusok érdekében, soha
keresztény eszméket nem penget, katolikus elveket nem véd, katolikus vezéremberek
megnyilatkozásait nem ismerteti. A mi legszentebb törekvéseinket elhallgatják,
lemosolyogják, háttérbe szorítják. De azért a keresztény semmit sem vesz észre, nem lát és
nem hall semmit. Nem látja azt a tudatos aknamunkát, amelyet bizonyos lapok a keresztény
gondolat érvényesülése, ősi jogai, intézményei, emberei ellen folytatnak.
Nem csoda, ha egy-egy országban ti vagytok a legszegényebbek, az előre nem jutók, a
hátramaradottak. Meg is érdemlitek. Aki ennyire kevéssé öntudatos, és ily kevéssé értelmes,
aki ennyire megtagadja, elárulja saját táborát, aki ennyire cserbenhagyja a saját zászlaját, a
saját sajtóját, az megérdemli, hogy elnyomják, kipréseljék, mint a citromot, és aztán sarokba
dobják!

261

N° 5) Bokor Sándor: „»Nem erővel, sem hatalommal…« Ifjúsági konferencián5

Valami 18 esztendő repült el azóta, hogy Babilon hős legyőzője, a diadalmas Cyrus Izrael
népét szabadon bocsátotta és megengedte nekik, hogy hazatérjenek.
Lobogó hazafiúi érzéssel, szent elhatározásokkal érkeztek vissza Jeruzsálembe. Egyetlen egy
nagy vágy hevítette őket: újjáépíteni e szent város falait, otthonaikat, legelsősorban pedig a
Jehova templomát. Akkor lesz csak képes újra Izrael arra, hogy dicsőséges feladatát a világ
népei között tovább folytassa, világítólámpása legyen a setétben tapogató nemzeteknek.
Ezzel a grandiózusan nagy céllal szemeik előtt, nagy lekesedéssel rakták le jehova hajlékának
alpköveit…
És azóta tizennyolc év múlt el… a Jehova hajléka még sicns felépítve… Sőt, az egész
Jeruzsálem romokban hever még.
Vajon mi lehet e lesújtó kudarcnak az előidéző oka?! … Mi bénította meg ennek a lobogóan
lelkes népnek az erejét?!...
Ugyanazok az infernális erők, amik alattomban ma is ott működnek az emberek lelkében.
Ezek: 1, a minden nemesebb érzést porba tipró anyagimádás: ennek nyomában: 2, az
irtóztató anyagi leromlás és 3, ennek kérlelhetetlen következménye: a rettenetes nyomor és
kétségbeesés.
A régi dicsőség elhalványodott. A szent lelkesedés kihűlt. Szegény erőtlen, halálra vált lett a
nép.
Nincs ennél szívet tépőbb sors!
Ragyogóan fényes kultúrát teremtette valaha a mórok Dél-Spanyolországban. Lánglelkű dicső
maradványai előtt ámulva áll meg ma is a világ. És utódaik a marokkói nomád szaracénok,
milyen rideg egykedvűséggel tekintenek fel őseik remekműveire. Lesüllyedtek a fél baromi
sorba. Végelpusztulás, végelkárhozás biztos lejtője ez!.
Tökéletesen ilyenféle sors függ a mi fejünk felett is ma.
Tizenhárom esztendővel ezelőtt hazajöttek a népek egy szörnyűséges világfelfordulás
gyehennájából. Nagy elhatározásokkal jöttek onnan haza Európa kultúrnemzetei. Egyetlen
nagy szándék acélozta meg izmaikat: újjáépíteni a romokba dőlt világot. Rajzottak a lélekben
a szebbnél szebb tervek.
És ma mégis csak ott vagyunk, ahol Izrael népe volt a babiloni fogság után. Az anyagimádás
szívtelen démona lábbal tiport minden szent ajándékot. Bűnök mérges dudváit burjánoztatta

5

Reformátusok Lapja VI. évf., 17 sz., 1932. jún. 10, 209-211. old.

262

fel a lelkében helyette. Ezért elkövetkezett az anyagi leromlás. Logikai elkerülhetetlenséggel
jött erre a munkanélküliség, a sápadtképű nyomor és kétségbeesés.
Végső elkeseredéssel néz a ma embere a sötét jövőbe… Mi van ott megírva vajon a számára?
… Végelpusztulás?...
Nem!
A reménytelen vak sötétségben égi fény lobban fel Izrael előtt. Prófétát támaszt nékik Isten,
aki új erőfeszítésre bíztatja őket az Úrnak nevében.
Zakariás csodás víziót mond el nekik. Elragadtatásában hétkarú aranyos gyertyatartót látott.
Olyat, aminő a szent helyen vagyon. A helyett azonban, hogy a szolgálattévő pap keze táplálta
volna azt, közös nagy tartályból maguk látták el olajjal magukat. Ezt a közös nagy tartályt
ismét két élő olajfa táplálta, amik a templom jobb- és baloldalán álltak.
Aminő elengedhetetlen tápláló forrása az a két olajfa a gyertyatartóknak, olyan éltető forrása
Istennek lelke népe száméra hogy messze világítson és tanúbizonyságot tegyen róla a
nagyvilág előtt.
Ez a szent vízió isten üzenete. Izrael népe azt lelkébe fogadta, és Isten megáldotta érte.
Kijelentésének szent edényévé lett.
Izrael a babiloni fogság után megszűnt politikai ország lenni. Függetlenségét önálló nemzeti
létét elveszítette. Sohasem is szerezte vissza többet. Örökösen kisebbségi sorsban élő nép lett
azután. Mi adott hát mégis olyan kiválóan ragyogó helyet ennek a népnek a világ
történelmében, hogy túlragyogták parancsoló uraikat is?! – Mi magyarázza meg azt a mély
benyomást, amit ők a világtörténelemre gyakoroltak volt?!
Mély vallásosságuk, kiválasztottságuk!
„ Nem erővel, sem hatalommal, hanem az Lelkem által , ezt mondja a Seregeknek Ura” (
Zakariás4, 6).
Minekünk is, anyaszentegyházunk támogatásában, építésében, felvirágoztatásában kell
összpontosítanunk lelki erőinket, a mi mostani kisebbségi sorsunkban. Mint színes kagylóhéj,
az hadd oltalmazza legszentebb ideáink drágagyöngyszemeit. Nekünk is világítanunk kell,
hatványozott hithűséggel, komoly istenfélelemmel. Oly mély tisztelettel kell illetnünk
Istennek dolgait, mint Izrael fiai tették, akik sohasem léptek rá eldobott papírdarabkára,
nehogy véletlenül Istennek a neve legyen arra írva és netalántán lábbal taposnák azt.
Ez az egyetlenegy Isten rendelte út áll ma a kisebbségi sorsban élő magyar kálvinista ifjúság
előtt… A másik a szaracénok sorsa… Harmadik meg nincsen.

263

N° 6) Baráth Béla: „A Hitlerizmus és az egyház”6

A római Szentszék által már több ízben és évtizedek óta megállapított igazság, hogy korunk
legnagyobb és legveszélyesebb tévedései egyrészt a naturalizmus, melyből a természetfeletti
vallások és irányzatok megvetése, a velük szembeni nemtörődömség, vagy éppen gyűlölet
fakad, és a túlfűtött nemzeti érzés, mely a népek közötti ellentétek átkos tünetét, az örökös
háborús készülődések nehéz válságait hozta el reánk.
Amint előre látható is volt, a túlzó nacionalizmus nem állt meg, csak a győzők oldalán.
A világháborút követő békében a legyőződöttek ügyéhez is hozzászegődött. S ha valahol, úgy
az egy tömbben élő 60 milliós német nép életében éreztette első sorban és legradikálisabban a
maga hatásait.
A német nép letörése úgy politikai, mint gazdasági téren csak sietette ennek a szellemi
áramlatnak felfokozódását és megerősödését. A békeszerződések halálos ítélet jellegű
intézkedései, a szociális nyomor és a gazdasági válság csak emberére várt, hogy a megsértett
és nemzeti létében veszélyeztetett tömegek megszervezéséhez vezessen a német vizeken.
S ez az ember nem is késett soká. Mint ahogy az olasz életben Mussolini alakjában
jelentkezett és fogta össze a nemzeti erőket, úgy a németeknél az elfojtott keserűség s a
feltörő élni akarás bátor szócsöve gyanánt a Hitler Adolf egyéniségében testesült meg.
A versaillesi békeszerződések reformmozgalma, a nagy német egyesülés, az Anschluss
gondolata, a kapitalizmus és a marxizmus elleni szervezkedés, szocializálási törekvéseknek,
egészséges föld- és telekreformnak koráramlatai, általa és gyorsan növekedő tábora által
szólaltak meg úgy a nemzeti, mind az európai nemzetközi fórumok előtt.
De mert új világnézet is akart lenni ez a megmozdulás, központi eszméjét sem hallgatta el,
mely a német nemzetiség, a germán vár és északi faj gondolatában kulminál. Mindent, ami
nem ezekhez tartozó, lebecsül, lekicsinyel, a német nép életéből kiküszöbölendőnek ítél.
A még ma sem visszavont huszonnégy programpont szerint a nemzetiszocializmus a „pozitív
kereszténység” alapjára helyezkedik, amennyivel az a germán erkölcs világával azonosítható.
Sokan követői közül épp ezért az eddigi keresztény hitvallásokkal való szakítást, annál inkább
a római Egyháztól való elfordulást követelték meg híveiktől. A régi germán, pogány vallás
felújítását, vagy legalábbis egy új „német keresztény vallás” kialakításának szükségességét
hangsúlyozták. Az erkölcsi élet terén pedig bátran és nyíltan hirdették, hogy az a jó, ami a
német érdekeknek szolgál (tehát a cél szentesíti az eszközt) és hogy az erőszaknak van előnye
a jog és az erkölcs fölött.

6

A Nap XII. évf., 5. sz., 1933. máj., 3-5. old.

264

Érthető, hogy ezek miatt a tételek miatt a német püspöki kar hamarosan állást foglalt a német
nemzetiszocializmus mozgalmával szemben.
Mind addig – úgy szólnak ezek a főpásztori intézkedések – amíg a hitlerizmus fenti tételeiben
programpontjait az Evangélium szelleme szerint nem revideálja, katolikus, hithű léleknek a
mozgalomhoz csatlakoznia nem lehet. Az általa hirdetett” pozitív kereszténység” nem a
Krisztus kereszténysége, evangéliuma.
Tudom, hogy Hitler ez idei hatalomra jutásával sokban megváltozott a helyzet a katolikus
elbírálás szempontjából. Bár a párt hivatalos programpontjain mindmáig változtatás nem
történt, mégis a vezérnek február 1 és 23-i nyilatkozatai, melyekben a kereszténységet „az
egész erkölcstan alapjául, a családot pedig az állami és népélet sejtjéül” , a konkordátumok
további fenntartását ígéri- sokban enyhítettek a helyzeten.
Bertram kardinális lelkipásztorai számára részletes utasításokat közöl pásztorlevelében a
nemzeti szocialisták kezelése kérdésében. Szentségekhez bocsáthatók. Egyenruhájuk
viselésével szemben sem emel kifogást az Isten házában, még akkor sem, ha ott tömegesen
jelennek meg. Minden hivatalos felvonulás a párt jelvényeivel azonban, minden egyházi
tevékenység a párt életében továbbra is tilos. Az egyház és a papság kerülje el mindezekben a
politikai állásfoglalásnak még a látszatát is.
Az igazi krisztusi felfogás ma sem egyeztethető össze a nemzeti szocializmus központi
eszméjének, a germán rasszológiának mindenek fölöttiségével, és más nemzetiségek, főképp a
zsidóság elleni küzdelmével. Ma is áll az Írás szava, mely szerint a Krisztusban nincs pogány
és zsidó, rabszolga és szabad, férfi és nő ( Gal 3. 28)
A tudományos etnológia tanítja, hogy ma még inkább, mint régen, még nagynevű német
képviselői révén is ( Kretschmer, Günther, Luschan, stb.) hogy fajtiszta népek ma már nem
léteznek, ha csak az eszkimókra nem gondolunk, hogy a fajok keveredése az emberiség
kulturális előrehaladása irányában csak előnyös lehet, hogy kisebb értékű fajok nincsenek,
következőleg faj sincs, mely a vér szempontjából vezető szerepre tarthatna igényt. Különben
is az ember értékét nem a vér és a származás adja meg, hanem a lélek, mely élteti. Épp ezért
üldözni a zsidót zsidó vére és születése miatt esztelen, helytelen és embertelen.
A zsidó szellem ellen küzdeni, mely sok képviselőjében a keresztény kultúra ellen tör, s a
legradikálisabb, legfelforgatóbb irányzatok képviselője a gazdasági életben is meg nem
engedett eszközök segítségével vezető szerepre vágy, lehet sok esetben megindokolt és jogos
nemzeti önvédelem.
Mindig is tudatában kell lennie azonban minden ilyen és hasonló védelmi akciónak, hogy
végeredményben igazságtalanságot igazságtalansággal jóvátenni nem lehet, hanem hogy az
igazságosság szellemében olyan új rend kialakításán kell minden reformmozgalomnak
fáradoznia, mely a zsidó szellem bélyegét leveti önönmagáról, és új lelkülettel töltekezik.
Sajnos a nemzetiszocialisták táborában, protestáns követőinek egy részének oldaláról még ma
sem szűntek meg a törekvések a „német keresztények” új, német Egyházának a kialakítására.

265

Szerintük a protestánst, aki más fajiságúval lép házasságra, megesketni nem szabad, s az
Egyházból ki kell közösíteni.
Mindezek a rövid adatok és gondolatok is azt igazolják, hogy ha a Hitler-féle közeledés
alapján enyhült is sokban a német katolicizmus állásfoglalása a nemzeti szocialistákkal
szemben, mégis csak helyénvaló az ottani püspöki kar intelmei híveikhez: „ A katolikus
megnyilatkozások kipróbált hagyományaihoz való hűséges ragaszkodás a mai időkben is
parancs és kötelesség számunkra a nemzeti szocializmus kérdésében”. Ha Hitlernek nagyok is
az érdemei a nemzeti élet összekovácsolásában s a marxizmus elleni küzdelemben – a jövő
fogja itt is véglegesen megmutatni, hogy mozgalma mire képes – világnézeti szempontból sok
kérdés még tisztázásra vár.
Merjük azonban remélni, hogy a pártvezérnek a keresztény állapothoz való közeledése őszinte
volt és nemcsak politikából és taktikából származott. Merjük hinni, hogy ebből a gesztusából
nem a már évekkel ezelőtt neki tulajdonított és általa mindmáig meg nem cáfolt mentalitás
szólalt meg a közelmúlt történetében, mely szerint neki a hatalom megszerzése és biztosítása
miatt a római katolikus egyházra is szüksége van; szándéka, hogy mielőbb a marxizmussal
végez, utána az „internacionális római-zsidó szellemtől éltetett kereszténységre” kerül sor.
Ha végleges diadalra akarja juttatni ő is ügyét, a megkezdett úton megállnia nem lehet, az
Evangéliummal, a Krisztussal, az örök Rómával ujjat húznia nem tanácsos, nem szabad.

266

N° 7) Sulyok István: „Az új zsidó”7

A pesti sajtóban felette hasznos és tanulságos vita folyik a zsidókérdésről. Olyan ez a vita,
mint a búvó patak, itt is, ott is váratlanul előtör, bármennyire megtesz mindent a hegyek
terpeszkedő nagy súlya, hogy végképpen elnyelje és napvilágra többé ne engedje…
A vita onnan indult ki, hogy Németh László, a kitűnő író a Tanú és a Válasz című
folyóiratok szerkesztője a jugoszláviai magyarok szépirodalmi lapjába a Kalangyá-ba
tanulmányt írt a magyar irodalom fejlődésének tényezőiről.
Ebben a cikkben ilyen mondatokat írt le:
„a szászok nem vesztették el az erdélyi Fejedelemséget, sőt hasznára voltak a másik két
nemzetnek: nem lehetnének a zsidók a magyar irodalom szászai?”
„ Egy helyére szorított és képességeink és problémáink irányába bontakozó magyar zsidó
irodalom: szerencse. Egy ránk burjánzó, bennünket is elhamisító magyar-zsidó irodalom:
csapás.”
Majd pedig néhány mondatban kétségének adott kifejezést ac felől, vajon Ignotus volt-e
hivatott arra, hogy az új magyar irodalom irányítója és legfőbb arbitere legyen.
Érthető tehát, hogy Ignotus volt az, aki az írásra legelsőre felszisszent és válaszolt.
A válasz azt mondja, amit az zsidó felfogás mondhat és mondani szokott, amely makacsul
nem akarja tudomásul venni, hogy zsidókérdés van, többek között a magyar irodalom és
újságírás síkjain is. (legfeljebb az az új benne, hogy Németh Lászlót Gogával hasonlítja össze,
azt állítván, hogy egyes egyedül Goga volt az, aki a magyar irodalomban felfedezte a zsidó
elemet. Vajon Ignotus tényleg nem olvasta Szekfű erre vonatkozó megállapításainak
sorozatát, a vagy csak kis „hazafias” gáncsot szeretne vetni Németh megjegyzéseinek útjába,
amely a nemzet köztudata felé vezet?. Egyik sem volna méltó Ignotushoz, és az ügyhöz,
amelyről szó van.)
Ebből az émelygős és talmi gondolatvilágból veszi érveit a többi vitázó: Hatvany Lajos, és
Zsolt Béla is. Nem jelentené a vita folyásának jobb megvilágítását, ha ezekkel a kínosan
kihegyezett hozzászólásokkal bővebben foglalkoznánk. Hiszen ez a felfogás, amely riadozva
menekül a zsidóprobléma elől, az első szóra az antiszemita komplexum mögé búvik, s a zsidó
szót még kiejteni sem akarja, hovatovább a bornírtság határán kezd már járni.
*
Ezek a régi magyar zsidók. Azok, akik minden gondolatot, szellemi irányzatot, műveltségi
folyamatot s politikai mozgalmat tehetségüknek egész megfeszítésével úgy akarnak a magyar
7

Erdélyi Lapok III. évf., 1934. jún. 24, 10. old.

267

közönség száméra közvetíteni, megreformálni, irányítani, beharangozni, hogy minden csak
azt igazolja, amit semmiféle becsületes igazságtevés nem hagyhat jóvá: a zsidóságnak
mindkét félre egyformán egészségtelen túltengését a magyar élet valamennyi fontos pontján.
Vannak azonban új zsidók is, akik rájöttek arra, hogy a társadalmak fejlődésében nem
érvényes a Cou-módszer. Akik tudják: hiába hajtogatják a legékesszólóbb írások, hogy
nincsen zsidókérdés – a felfakadó sebek, a növekvő hiányérzetek a legérhetőbb nyelven, a
fájdalmak és a szenvedések nyelvén jelzik, hogy van!
Ezeknek az új magyar zsidóknak a hangján szólalt meg a Magyarország ( VI-20.) hasábjain:
Pap Károly író.
Ugyebár nem hallották még a nevét? Pedig egy egészen kitűnő könyvet írt. Nyíltan és
becsületesen zsidó könyvet.
Ezt a könyvet az egész magyarországi sajtóban Aradi Zsolt és Balla Borisz kitűnő lapja, az új
katolikus Korunk Szava ismertette! Valósággal felfedezte. A legmélyebben azok, amelyekben
Ignotus, Hatvany és a többiek terjesztik gondolataikat!.
Felfedezte azonban a kitűnő művet Babits Mihály is, mint a Baumgarten alapítvány kurátora,
s az egyik nagy díjjal akarta megjutalmazni. Ezt a döntést viszont a magyar kultuszminiszter
alapszabályszerű jogaival első ízben élve, - megsemmisítette!
Mit hirdet hát ez az új ember, ez az ismeretlen Pap Károly, hogy – íme – végzetes erejű
malomkövek között őrlődik reménytelenül?
*
Különösen kitűnik az ő hitvallása azokból, amikkel ebben a nagyion tanulságos és amellett
feledte időszerű eszmecserében jelentkezik.
Íme, ilyeneket mond:
„Mindez, - (amit cikke bevezetőjében a magyar zsidóság helyzetéről állapított meg) – nem
csupán az én megállapításom: Németh László cikkeiből is, amiket a múltban írt, körülbelül
ugyanez olvasható”.
„ Mégis, hogy van az, hogy most Németh Lászlót az antiszemitizmus vádjával illetik?”
„Az antiszemitizmust általában két nagy táborra osztják: az egyik a gazdasági kérdés
függvénye, kenyér, pénzprobléma. A másikat amely minden gazdasági kérdéstől független,
ebben a mondatban foglalhatnám össze: tisztellek, becsüllek, te zsidó, aki odaadó munkában
élsz itt, de egyek sohasem lehetünk, és te sehol sem állhatsz az élen, mert más sors van a
hátad mögött, és más az enyém mögött. Ez Németh László felfogása is.”
„Kérdés: lehet-e ezt a felfogást antiszemitizmusnak nevezni, amint azt Hatvany, Ignotus és
mások tették?”
„Nem!”
268

„ Ez minden nép sajátos szellemi kincseinek féltése”.
A zsidó, aki múltjából oly tragikusan szakadt ki, s vérében van az ezeréves kívánt és hajszolt
bolyongás, ezt nehezen érti meg…”
Majd később:
„ Sok téren a zsidóság éppen ama tulajdonságai révén, amelyeket másféle sorsa útján szerzett,
előnyben van. S előnyt az ember csak úgy szeretetből dob el, vagy félelemből. Ha fenyegetik,
hogy erőszakkal elveszik tőle…”
„ Kívánatos volna, ha a zsidóság a magyar tragikum átérzéséből lemondana előnyeiről. De
épp olyan kívánatos volna, hogy a magyarság ugyancsak szeretettel lássa a zsidóság
tragikumát, amely idősebb testvére az ő tragikumának…”
S végül, mint fejtegetésének végső következtetése: „meg kellene tudnunk a zsidóság anyagi,
szellemi javainak fejlődését, a múltból a jelenbe, mostani társadalmi helyzetét, tehát mindazt,
amiből egy rideg és igazságos kép alakulhat az egészről. S ha ez a rideg kép áll, akkor
szeretettel és bátorsággal kell megkeresni azt az utat, amely az államhatalom közönye ellenére
s a gyűlöletből és politikai jelszavakból élők kiküszöbölésével megtalálja a megértő
összefogás praktikus, majdnem azt mondhatnám politikai kereteit…”
*
Ennek a mélyről jövő írásnak minden szavát helyeselni tudjuk, mert igaznak és komolynak
érezzük.
Ha mindez csak távoli elmélet lenne, kár volna ma ezekről a nyilvánosság előtt beszélni.
Mélységes meggyőződésünk azonban az, hogy a gyakorlati kérdéseknek az a kusza
szövevénye, amelyet ez a probléma ma eltakar, az erdélyi magyar nemzet életének s
jövendőjének valósággal a tengelye, amely körül minden forog.
Összefogott s céltudatosan vezetett gazdasági erők nélkül a kisebbségi sors társadalmi
széthullást, kulturális süllyedést, politikai erőtlenséget jelent.
Aki azonban ismeri azt a túlnyomó szerepet, amelyet a magyar nyelvű zsidóság az erdélyi
magyar társadalom gazdasági és szociális életében betölt, annak látnia és tudnia kell: egyetlen
lépést sem tehet az új fejlődés útján előre az erdélyi magyar nemzeti közösség, amíg ki nem
derül s végérvényesen el nem dől, hogy ez a gazdasági összefogás és céltudatos irányítás
megtörténhetik-e a magyar zsidó gazdasági tényezők tevékeny s fegyelmet vállaló
részvételével, egyszerűen csak a zsidóság nélkül kell-e kialakulni, avagy pedig számolnia kell
a zsidóság tudatos ellenállásával!
Amíg magyarnak számíthatnak lapok, amelyek kizárólag a zsidóság világérdekeit tartják szem
előtt, minden szavukban s a magyar köntössel állandóan megtévesztik a tájékozatlan magyar
közönséget, igazi életjogainak állása felöl; amíg bizonyos körök eszmei magyarsága összefér
zsidó nemzeti és politikai törekvések hathatós gyakorlati támogatásával, s amúgy ugyanezek a
269

körök magyarságuk tartalmából egyes egyedül az örökös bírálat és a bomlasztó fölényeskedés
jogát gyakorolják, az építő részvétel és az önkéntes teherviselés kötelességeit azonban szinte
kizárólag a zsidó mozgalmak száméra tartogatják, - addig még arról sem lehet szó, hogy a
magyar gazdasági összefogás kiépítése komolyan és eredményesen napirendre kerülhessen!
Az erdélyi magyar nemzeti társadalmon beteljesült Mennenius Agrippa meséje: az
anyagcserét közvetítő, a szellemi gócokat nedvekkel tápláló, szinte valamennyi
gazdaságtársadalmi szerve nyíltan vagy titokban kivonult Cion hegyére, s ott önállósította
magát!
Ez a folyamat a társadalmak életében nem kevésbé végzetes, mint amilyen az emberi
orgánumban volna.
S ha egyszer kiderül s mindenki látja majd, hogy az erdélyi magyarság gyors süllyedésének s
politikai elerőtlenedésének éppen ez a folyamat az egyik legfőbb oka,- az az egész magyar
zsidóság száméra végzetes következményekkel járhat!
Nem rögeszme tőlünk tehát, s mánia sem, ha egyetlen alkalmat sem mulasztunk el, hogy erről
a nagy sorsdöntő kérdésről szóljunk, világosan s tisztán látjuk, amit előbb vagy utóbb
mindenki látni fog. Amikor már sok mindenre késő lesz!.
Ez a nagy probléma ezer és egy okból éppen ma végzetesen és tragikusan aktuális, amikor a
nemzeti túlerő jelszavai minden fronton döntő rohamokra indulnak. S az önvédelemnek az
egyetlen fegyvere a maga nemzeti erőinek tisztultsága, s buzogásának bősége marad!
Nem gyűlölettel vagy elfogultsággal, hanem élő és megértő igazi kereszténységgel akarjuk
nézni ezt a kérdést; vakságot azonban a kereszténység sem jelent…!
*
Ami Magyarországon ez idő szerint csak emésztési zavar, az az erdélyi magyarság számáéra a
gazdasági szervek működésének vagy teljes pangásának kérdése. Így nő ki az életből az
irodalom, s hat az irodalom az életre. S így lesz Pap Károlynak, az új zsidónak becsületes
vallomásából állomás, ahol valóban meg is lehetne állani, és a további utazás irányai felett
elmélkedni, akinél még van mi felöl elmélkedni.

270

N° 8) Boros György: „A keresztény vallás jövője”8

Tudatosan választottam előadásom címéül és tárgyául a keresztény vallás jövőjét. A
világháború utáni kereszténységet halálos veszedelem fenyegeti. A hatalmas Németország
először a zsidóságnak üzent háborút és eltávolított hazája földjéről rendkívül sok értékes
zsidót. Azután a keresztény egyházak következtek. A Luther hazájának többé nem kell sem a
Luther vallása, sem más keresztény vallás, talán szintén azért, mert alapítója, Jézus, zsidó
volt. Olaszországban a vallás teljesen háttérbe szorult az államérdek mellett. A vallás is épp,
mint az egész alája van rendelve fascismusnak. Sem egyéni vélemény, sem egyéni hit nem
talál teret.
Ha nem csalódunk, amióta a pápa a Vatikán körül egy kis önálló országhatárt kapott, azóta
oda visszavonult és a fascista állam célja kizárólag a világi uralom egységének biztosítása,
nem tűrvén semmi ellenállást. A spanyol belháború — független bírálók szerint — annak a
papuralomnak a következménye, amely a legkeményebb eszközökkel elfojtott minden szabad
gondolatot és a haladás legkisebb megnyilvánulását. Majdnem száz éve mondotta egyik
legjelesebb spanyol tudós és bölcsész Castelar Emil egyik parlamenti beszédében: a katolikus
egyház újabb viszályokat és bonyodalmakat fog okozni az országban, ha továbbra is
önhatalmú állam lesz az államban; ha népünk nyakára nehezedik az inquizitio, mely az
értelmiséget korlátozza ; minden szellemi életet megbénít, enervál és megölni igyekszik. A
nagy szónok Castelar nem ért célt, nem tudta elválasztani az egyházat az államtól. Lám, ma
ugyanabban az államban már másfél éve dúl a testvérharc, mert a hit — az egyházi hit védői
nem engedik szabaddá a lelkiismeretet, hogy teremtsen magának olyan országot, mely nem a
világból, hanem az égből, Isten lelkéből való.
Az International titkára Dr. Faber a f. évben Bosztonban azt mondta: az egyházak előtt két
lehetőség van: vagy szembeszállnak az állammal, vagy keresnek új utat, módot a
kibontakozásra. Ha az elsőt választják az államhatalom elsöpri, mint Oroszországban. Ha
megfelelő tapintattal és bölcsességgel igyekeznek védeni és megtartani azt, ami van, talán célt
érnek. Ő, aki szoros kapcsolatban van az európai országok vezetőivel, tehát jól van tájékozva,
szomorúan jósolja, hogy Európában a haladó civilizáció lassan megszűnik és bekövetkezik a
nagy süllyedés.
Minthogy az egyházak látják a helyzetet és érezik a veszedelmet, ahelyett, hogy tovább
harcolnának a felvilágosodás, a föltárt hitigazságok, a tudományos eredmények mellett, mind
jobban közelednek az ortodoxia felé; Angliában a hatalmas angol katolikus egyház gazdag
tagjai nemcsak kacsintgatnak a külső díszben pompázó katolikus egyház felé, hanem be is
lépnek, ami sajnos bizonyítja, hogy nem hitre, nem is vallásra van szükségük, hanem üres
külsőségekre. Ennek következménye az, hogy Németországban Barthnak a misztikus felé
hajlása és a szabad gondolkozás elfojtása körül kifejtett elméletei, majdnem általános
felkarolásban részesülnek.
8

Keresztény Magvető LXIX. évf., 6. füzet, 1937, 263-268. old.

271

A szovjet, vagyis Oroszország birodalmában az uralkodó keleti egyház templomaival és
papjaival együtt megszűnt. Vallásról mi távol állók nem tudunk. Annyi látszik, hogy a
keresztény vallás elveszítette talaját. Helyébe lépett a kommunizmus. Ez a szó nálunk nem
vallást, hanem államellenes új népmozgalmat akar jelenteni, de a valóság a legkeményebb
egyeduralom, a fegyver szuronyai között mindenki ellen, aki nem hódol a parancsnak. A
következmények minden hírlapolvasó előtt ismeretesek: legjobb esetben száműzés vagy
Szibéria, de általában tömeges kivégzés a legfelsőbbektől le az alantas alkalmazottakig.
Tájékozást nyújt e rendkívül érdekes és izgatóan kegyetlen ügyben egy orosz történelem
tanár, aki magát nem meri megnevezni. Így ír: Az orosz kommunizmus nem az, aminek Lenin
szánta. Nem is a Marx-féle szociológia, hanem egészen új valami, berendezkedve határtalan
agitációra a néptömeg lélektana alapján. Az orosz nép a miszticizmusra, ezzel együtt a
babonás hitre hajlandó. Az orosz kommunizmus a vagyonos osztály ellen indult, tehát
osztályharcot hirdetett, s ezzel az eredeti gondolat átalakult politikummá és tört, rontott
kegyetlenül, mint minden háború. Egészen valószínű, hogy a vezérek elhitették a tömegekkel,
hogy helyesen járnak el, elhitették, hogy nekik engedelmeskedni kell és végrehajtani a
parancsot, tehát az eredetileg ideálisnak látszó gondolat parancsrendszerré alakult, mellyel
szemben minden önálló kezdeményezés, sőt még önálló gondolkozás is megszűnt.
Nehéz elképzelnünk, hogy vajon ez a nép gondolt-e, gondol-e boldogságra, amire mi alapítjuk
életünket és reményünket? Túlvilági életre aligha.
Anélkül, hogy tovább kísérnők ezt az érdekes tárgyat, ismeretlen írónknak feljegyezzük egy
figyelmeztetését: a római birodalom a kereszténység ébredésekor óriási világhatalom volt, az
új hitmozgalmat el akarta fojtani az oroszlánok vermében és a börtönökben, de a keresztény
vallás él és élni fog, ellenben a nagy birodalom már régen letűnt. Hazánkban a keresztény
egyházak: görögkeleti, görög katolikus, római katolikus, protestáns és részben a baptista
egyházak fennállását és hitéletét a törvény védi és biztosítja. Ez áttekintő szemlélet után
előttünk áll a kérdés: hát mi unitáriusok tudunk-e szerepet vállalni a vallás jövője érdekében.
Minthogy a vallás, vagyis az egyház, mint önmagában álló szervezet vállalja az ember földi és
földöntúli boldogsága biztosítását, vajon az unitárius vallás megtud-e felelni ennek a
magasztos feladatnak? A kérdésre igennel csak az tud felelni, aki e vallás lényegét, s az
emberhez és Istenhez való viszonyát ismeri. A vallás, mint hit az emberi lélek eredeti,
veleszületett, vele élő és vele módosuló eleme. A lélek élete és fejlődése, bibliai nyelven
szólva, tökéletesedése, adva és biztosítva van azáltal, hogy táplálkozni akar, mert növekedni
vágyik. A lélek fürkészi az isteni élet titkait, a lélek készen áll a rejtett és kijelentett titkok
befogadására s lénye szerkezeténél fogva, tovább terjesztésére, mert tudja, hogy ő tagja Isten
országának, mert megmondatott, hogy Isten országa tibennetek van.
Mi unitáriusok közel érezzük magunkat a tökéletes lélekhez, Istenhez, mert tudjuk, hogy Isten
kiválasztottja vagyunk, ami azt teszi, hogy Isten magához fogadja a benne bízókat. Az
unitárius vallás nem speculativ, nem elméletek összetételéből, hanem Istenben vetett
bizalomból származott. Ennek tulajdonítható, hogy oly nagy odaadással ragaszkodik tanító
mesteréhez Jézushoz, mert ő az egyedüli, aki elvezeti az égi Atyához, mert ő az élet, az út és
az igazság.
272

Az unitárius vallásnak nem volt és nincs szüksége dogmára, mert aki hisz Istenben, az már a
hit erejénél fogva vallásos, ő Isten gyermeke, aki lelke által megismeri, és szívérzése útján
megtisztítja hitét, látja Istenét, felfogja, megérti és követi parancsait. A régi, de az újabb kori
unitáriusok is kényszerítve voltak, hogy írott hitvallásokra támaszkodjanak, nemcsak mert
mások azokban találták vallásuk erősségét, hanem azért is, mert az ember szokva van ahhoz,
hogy gondolatát szavakba öntse s írásba foglalja. Az unitáriusok Isten egyszülött és tulajdon
fiában a bűntől és haláltól megváltójukat szemlélték. Nem vére kiontására tekintettek, hanem
az emberiség javáért vállalt és végzett szabadító munkájára. Megszabadította a halál
félelmétől, a pokol szenvedéseitől és visszatérítette önmagához. Azt kellett megtudni, hogy
Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene. Az unitárius vallás az élet vallása. Aki ebben
a hitben él, Istenben él és Isten lelke ő benne. Minthogy ez azt jelenti, hogy minden ember
saját üdvének és boldogságának szerzője és biztosítója, vajon van e szüksége papra,
templomra és az egyház által nyújtott segítő és üdvözítő munkára ?
Igennel felelünk. Az ember lelkének eledelre és italra van szüksége. A régiek azt tanították,
hogy Isten választott magának szószólókat, kik az ő akaratát megismervén, azt hirdették.
Ennél is többet hittek, azt, hogy Isten inspirálta, vagyis saját lelkét lehelte az alkalmasnak
talált közbenjárókba. Ezt ma is hisszük és hirdetjük, hogy minden ember lelkes lény,
felruházva Istennek minden jóra vezérlő lelkével, tehát egyesek helyett mindenek részesülnek
a kiválasztásban és az elhívásban, de valamint a kemény és a hatalmas tölgyfának számos
rügye alszik, sokszor egész élet ideje alatt, úgy az ember lélekcsirái is. Ezeknek a
fölébresztésére, növelésére és tökéletesítésére vannak elhívva és előkészítve a papok.
Az ember Istenhez vágyódik, de miként a kisgyermeknek a tápláló anyatejet, az embernek is
kínálni kell és nyújtani kell a lélek eledelét. Erre legalkalmasabb hely a templom, hol a papot
várja az Isten igéje hirdetésére épült szószék. A mai ember már föl van szerelve az ismeret és
a tudás gyarapítására számtalan segítő eszközzel: a közművelődés hajlékával, a vallást hirdető
lapokkal, a gyakori felvilágosításokkal.
E helyen legyen szabad rámutatnom arra a históriai tényre, hogy mi unitáriusok már fél száz
esztendővel ezelőtt bátorsággal hozzákezdettünk népünk társadalmi műveléséhez a Dávid
Ferenc Egyletben. Nem féltünk a világosságnak semmi fényétől. Nem ijedtünk meg a
kisleánytól vagy az ifjútól, aki a templomba magával hozta és előadta a költő versbe foglalt
gondolatait. Mi Jézust és Pált követve a Máriákat és Priscillákat Isten követeinek tekintettük.
Hittük és hisszük, hogy a jó cselekedetek Isten akaratának megvalósítói az emberek földi
boldogsága biztosítására. A régi latin közmondással tartunk: aki dolgozik, imádkozik.
Mi unitáriusok hitünket legdrágább kincsünknek tartjuk. Ehhez ragaszkodunk, s ezt szeretjük,
mint édesanya gyermekét, mint az ifjú az életét, mint a hitves az élettársát. Ezért hisszük,
hogy jövője biztosítva van ...

273

N° 9) Rády Elemér: „A zsidókérdés rendezése”9

Itt, az „Idők sodrában” című rovatban hétről hétre beszámoltam a népek életében végbemenő
voltozásokról, emberekről sorsokról, s mindenkor egy szempont vezetett: megéreztetni az új
idők új szellemének előretörését, bemutatni egy korhadozó rendszer helyére épülő új világ
lassú, de határozott fejlődését. Ugyanez a cél vezet most is, amikor a magyarországi szellemi
és gazdasági életben történő nagy változás megindulásával foglalkozva ismertetem annak a
törvényjavaslatnak a jelentőségét, amely „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának
hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat” címmel a zsidókérdés rendezését akarja
elérni.
A javaslatot most tárgyalja a magyar képviselőház, s ezekben az órákban, mikro ez a cikk
íródik, már javában folyik a vita, amely a magyarság és zsidóság nagy perében hivatott
meghozni a döntést. Amikor a javaslatot és azokat az okokat ismertetem, amelyek a kérdés
rendezését sürgetőleg írták elő, tulajdonképpen nem kellene mást tennem, mint szóról szóra
kiidéznem azt az ötoldalnyi indoklást, amelyet a javaslathoz fűztek. Ez az indoklás világosan
kimutatja, hogy a kapitalizmus feltörésekor a zsidóság milyen mohósággal vetette rá magát
Magyarországra, amely még szűz talaj volt ez új szellemű ún. „gazdasági rend” számára. Míg
1840-ben az ország területén még csak 241000 zsidó volt, 1900-ban már közel kilencszázezer
zsidót találunk itt. A gyors, mérték nélküli bevándorlás eredményezte azután, hogy ez az
újonnan jött zsidóság nem tudott hozzásimulni a keresztény népességhez. Erkölcseiben és
életfelfogásában idegen elem volt a keleti gettók népe, amely azután fokozatosan építette ki
pozicióit, amit megkönnyített az is, hgoy a kapitalizmus erkölcsi világa sokkal közelebb állott
ehhez a népelemhez, mint Magyarország keresztény népeinek erkölcsi habitusához.
Csak az utóbbi években kezdenek komolyan foglalkozni azzal a kérdéssel, milyen szerepe
votl a zsidóságnak az újkori kapitalizmus kifejlődésében. Magyarország gazdaságtörténete
igen tanulságos és igen jellemző adalékokkal szolgálhat erre vonatkozólag.
Az egész magyar kapitalizmusban érezhető a zsidóság befolyása, kezdeményező szerepe,
amelynek kétségtelenül megvannak az elismerést érdemlő oldalai is, de minden keresztény
világnézeti alapon álló gazdaságpolitikusnak éreznie kell, hogy a patriarchális magyar
gazdasági életformát szétmorzsolta, az új gazdasági rendszerbe pedig nem építette be a
népvédő szociális szempontokat, intézményeket. Ez az egyik oldala a kérdésnek; a másik
,amely a szociális kérdést bizonyos fokig zsidókérdéssé transzponálta, az, hogy a zsidóság
ismeretes mohóságával gazdasági autarchiára hajló érzelmeivel, mint a javaslat indoklása
mondja: „ minden vonatkozásban sokkal nagyobb teret foglalt el a gazdasági életben, mint
amennyi az ország lakosságában elfoglalt számarányának megfelel”. Tehát az egyensúly
megbomlott a gazdasági élet terén: ez a probléma első része.
A másik szorosan összefügg ezzel. A szellemi élet a modern kapitalizmus hatása alá került.
Az újság és könyvkiadás, a színház és művészet nagy részben üzletté devalválódott. A
9

Magyar Lapok VII. évf., 1938. máj. 8, 5. old.

274

modern technika megváltoztatta a szellemi termékek terjesztését, kiadását, az új gépek
birtokába csak az juthatott, akinek pénze volt, és akinek pénze volt, az üzletet akart a pénzével
csinálni.
A sajtó – és könyvkiadás is üzlet, mégpedig jó üzlet lett, s a zsidóság ezt csakhamar belátta.
Még mielőtt mások rájöttek volna, a szellemi termékek már a zsidóság üzletévé váltak. Ez az
új szellemi-kapitalizmus azután a maga külön szellemiségével telítette meg a magyarságot, s
elsősorban a szellemi termelés produktumait fogyasztó középosztályt. Az egyensúly tehát
ismét a magyarság rovására, a szellemi élet vonalán is felborult.
A gazdasági és szellemi térfoglalásból következett azután az általános hatalmi pozíció
elnyerésére irányuló törekvés. A polgári szabadságeszmék, a liberalizmus gondolatvilága, az
egyenlőség elve egyszerre fegyverré lettek kezében. Varga László, a kiváló magyar jezsuita
tudós írja egy tanulmányában: „Valami szertelen gátlást nem ismerő, démoni mohósággal
aknázta ki ez a társaság a demokrácia és polgári szabadság lehetőségeit az érvényesülésre. Pár
évtized alatt akarta mindazt elérni, amiről apáik hasztalan álmodoztak, háromezer éven
keresztül. Rávetették magukat az eszmeterjesztés minden eszközére. Valósággal kisajátították
a sajtót, könyvkiadást, színházat, a mozi ipart és a tömegszórakoztatás üzemeit. E téren
minden újdonságot, divatot, szenvedélyesen felkaroltak s nem az értéket, hanem a sikert
tekintették a legfőbb zsinórmértéknek.”
Ez volt tehát az a helyzet, amely a kérdés megoldását a gazdasági és szellem egyensúlyhelyzet
rendezését egyre sürgetőbben írta elő.
A magyarság vezetői közül sokan rádöbbentek már évtizedekkel ezelőtt arra, hogy a helyzet
így tarthatatlan. Társadalmi és politikai mozgalmak indultak, Egan, Verhovay és mások nevei
jelzik ennek az első magyar fajvédő irányzatnak a feltörését. 1884-bern már tizenhét
képviselőből álló Antiszemita Párt foglalt helyet a magyar képviselőházban, s az 1894-ben
megalakult Katolikus Néppárt programjában is felismerhetőek voltak a zsidókérdés
megoldására irányuló törekvések. A háború előtt ismeretes a „ Huszadik Század” című
baloldali folyóirat ankétja a zsidókérdésről, 1917-ből. Ekkor három pap-ember az evangélikus
Raffay Sándor, a református Ravasz László és a katolikus szociális mozgalmak előharcosa,
Giesszwein Sándor szinte egyhangúlag mondották : a „ zsidókérdés van, és ezt éppen úgy
nem lehet letagadni, mint a nemzetiségi kérdést”.
A tragikus októberi forradalom és proletárdiktatúra után a magyar szellemiség érezte, hogy a
zsidó szellemiség milyen szélsőséges baloldali elhajlásokra képes és ellenhatásként az
antiszemitizmus hatalmasan előretört. Az akkori világáramlatok nem kedveztek ennek az új
irányzatnak; a háború utáni közszellem világszerte a baloldali radikalizmus felé hajlott, s így
az első magyar jobboldali mozgalmak is elapadtak. Csak az új német írók ismerik el, most
közel húsz esztendő után, hogy az új Európában a jobboldali politika első úttörője, az 1920-as
évek Magyarországa volt. A kérdést akkor le kellett venni a napirendről, s a világhelyzet csak
most érett meg arra, hogy ismét hozzányúljanak. De nem csak a világatmoszféra kedvez a
megoldásnak, hanem a belső viszonyok is követelik a rendezést. A magyar közvélemény már
telítődött a helyzet tarthatatlanságának az érzetével, s ha a kormány maga nem nyúl a
kérdéshez, a népakarat maga tör fel, esetleg nem kívánatos formában. Számtalan mozgalom
275

jelentkezett, röpirat és tudományos munka jelent meg, amelyek egyre határozottabban
követelték a rendezést. Elég legyen itt utalni Kovács Alajos Dr.-nak a Statisztikai Hivatal volt
elnökének a munkájára, amely a hivatalos statisztikákból merített számok megcáfolhatatlan
adataival mutatott rá az aránytalanságokra. Ő rajzolja meg azt a fordított gúlát, amely azt
mutatja, hogy a zsidóság a gazdasági életben egyre szélesedő helyet foglal el, a jobb és
nagyobb jövedelmű pozíciókban, addig egész vékony réteggel van képviselve a fizikai
munkások soraiban.
Amikor a magyar kormány a zsidókérdés megoldásáról szóló javaslatot beterjesztette, nem a
zsidóság iránti ellenszenv, hanem az a szempont vezette, hogy a megbolygatott egyensúlyt
helyre kell állítani. Egy nép sem lehet belsőleg egészséges, ha egy másik népelem az
egészséges arányokat megbontja. Ezért a magyar zsidótörvény nem akar mást, mint a
gazdasági és szellemi életben elősegíteni az arányos elosztódás folyamatát.
Objektíven nézve, a zsidóság is hálás lehet ezért, mert saját belső népi egyensúlya is
helyreállhat. Sajnos a magyarországi zsidóságot most az egyoldalú érzékenység járja át, s
noha a zsidótörvény az ország 5 százalékának a gazdasági életben a 20%-os keretet biztosítja,
tehát nagyon is méltányos, és nem vezeti be a faji teóriákat- mégis a zsidóság jogsérelmet lát a
javaslatban. De talán eljön az az idő, amikor a magyarországi zsidóság is átlátja, hogy az
olyan humánus rendelkezés, amely csak a túlkapásokat nyesi le, ha burkolt világhatalmi
törekvéseknek útját is állja, a tisztességes, becsületes élet feltételeit biztosítja. És ez az etikai
alap, amely az ilyen rendezésnek létjogosultságot, erkölcsi igazolást ad.

276

N° 10) Baráth Béla: „Mi hogyan nézzük? Zsidótörvények és a katolicizmus” 10

Régi, évezredes pere a kereszténységnek és Izrael népének az ún. zsidókérdés. Amióta a
zsidóság halálra vitte Megváltóját, amióta véres üldözéseket indított a keresztény vallás és
annak követői ellen, és tevékeny részt vett azokban, bármely oldalról érték is azok a Krisztus
Egyházát és híveit, azóta fennáll ez a világprobléma. Koronként néha súlyosabban
jelentkezik, és élesebb szembenállásokhoz vezet. Helyenként kemény összecsapásokat vált ki,
és gyökeres intézkedéseket foganatosít. A mi napjainkban is mifelénk is érthető okokból újból
előtérbe került és egészen új, eddig ismeretlen megoldásokhoz vezetett.
Szekfű Gyula mutatja ki érdekes „Három Nemzedék”-ében, miképpen szaporodott el az
utolsó évszázadban Közép-Európában főképp Magyarországon az állandó bevándorlás
következtében, a zsidóság, miként foglalta el a liberális emancipációs törvény hatása alatt
nemcsak a gazdasági vezető helyeket, hanem a magyar szellemi élet irányítását is. A
világháború előtti országban minden tízedik ember zsidó volt. Az értelmiségi pályákat meg
éppen elözönlötte nem egy esetben fele arányban sajátította ki magának a zsidóság.
Vagyonilag a nagy világégés csak megerősítette sorait. A háborút követő idők és forradalmak
bolsevizmus és proletárdiktatúrák újból kimutatták destruktív lelkületét és gondolkodását. A
modern cionizmusa, a zsidóknak a kisebbségi életben a magyar sorokból való kiállása még a
liberalizmus híveit is megrendítette, asszimilációs, a beolvasztás reményében vetett hitükben.
Általában a régi liberális gondolkodást és politikát kezdte felszámolni az új idők szelleme. A
népiség gondolata, a faji eszme tört előre, és sajátosan népi kultúrát, nemzeti érvényesülést,
fajtisztaságot, fajvédelmet sürgetett. Ma is ezektől a koreszméktől hangosak a törvényhozás, a
politika, sőt a tudományok csarnokai is. És a fajvédelem szolgálatában rendre-rendre jelennek
meg a veszélyeztetett területeken a zsidótörvények, is a magyaroknál is.
Zsidótörvényt eddig is ismert a világ, a történelmi magyar élet. A legrégebbikét az Egyház
állította fel, a valláskülönbség házasságbontó akadályában, mellyel egy keresztény és nem
keresztény, mai formájában: egy kat. Egyházban megkeresztelt és nem keresztény, tehát zsidó
között is a házasságot, külön felmentés nélkül, érvénytelennek minősítette. Ez tehát nem
újdonság. Ami új a mai zsidótörvényeinkben, az abban áll, hogy ki akarnak zárni a jövőre
nézve minden asszimilációt, ill. hogy bizonyos határidőtől fogva lezárnak minden a
nemzettestbe való beolvadást. Nálunk az 1939 évi zsidótörvény, az 1919 aug. 1 után
kikeresztelkedett zsidókat továbbra is zsidóknak kezeli. A mostani zsidótörvény tervezet
szerint pedig: zsidónak a jelen törvény hatályba lépése után kötött házasságából eredő
leszármazói is mind zsidók. Míg régebben, főképp a liberális időkben ,a vallásváltoztatással, a
keresztség felvételével a zsidó megszűnt zsidónak lenni és a zsidóság minden esetleges
kellemetlen következményeitől mentesült, ma továbbra is zsidó marad, zsidónak kezelendő,
előnyökben ez által nem részesül.

10

A Nap XX. évf., 6. sz., 1941. aug., 6-7. old.

277

S ebben a pontban áll elő a látszólagos ellentmondás a modern állam és az egyház között. Az
Egyház ma is vallja a szentpáli mondást, mely szerint Krisztus Jézusban sem a körülmetélés
nem ér semmit, se a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény (Gal. 6. 15).
A keresztség miatt a fajiságot nem tekinti. Különböző népiségű híveinek egyforma jogot
biztosít az Isten Országába. Nála másodrendű polgár, kisebbségi hívő nem létezik. Az állam
viszont ma a fajiságot nézi elsősorban, s a vallással csak másodsorban törődik. Számára a
kikeresztelkedett zsidó továbbra is zsidó nemzetiségű marad, kit zsidótörvényének szakaszai
alá foglal, s azok szerint kezel.
Be kell vallanunk azonban, hogy ez az ellentmondás csak látszólagos. Az egyházat mindig is
a lélek, annak Istenhez való viszonya érdekelte és nem a faj. Épp ezért a népiség problémáját
a fajbiológia megállapításait hatáskörén kívülieknek tekintette, melyekbe csak akkor szólt
bele, ha erkölcsi kérdéseket is érintettek, mint pl. az eugénikai sterilizáció esetében, vagy ha a
fajgyűlölet szolgálatába állottak azok vagy vagyon- és életkérdésben vezettek
igazságtalanságokhoz a fajok harcában és küzdelmében. Persze sohasem állította az Egyház,
hogy a keresztség révén valaki fajiságában megváltozik. Amint létezik számára keresztény,
katolikus, magyar, német, francia, angol vagy olasz, úgy számol zsidó kereszténynél is, mint
ahogy az állam- és fajelmélet is ismer keresztény zsidót. Bár az összetételben másutt van a
hangsúly az Egyháznál, mint a világi használatban, a két fogalom itt is, ott is társítható
fogalom marad, így ki nem zárja egymást, nem ellentmondó a logika szabályai szerint. A
vallás és a nemzetiség rubrikája szépen megfér egymás mellett, kiegészíti egymást bárkinek
anyakönyvi, személyazonossági adatai között. Nem tagadhatjuk persze ezzel, hogy a félvérek
megállapításánál az államnak a dolog természetéből kifolyólag hatalmi szóval kell eljárnia.
Ami a zsidókérdés új házassági tervezetét illeti, az egyházjog elbírálása szerint aq házasság
szentség lévén, lényegében az Egyház jogkörébe vág s akadályainak felállításait tekintve is
kizárólagosan hozzá tartozik azok megállapítása. Az államé a házasság polgári
következményeinek a rendezése. A mostani magyar törvényjavaslat azonban a zsidó fajiságot,
a megkeresztelt zsidó fajiságát is, a jövőben házassági akadálynak nyilvánítja egy
nemzsidóval megkötendő életfrigy esetében.
Amint a polgári házasságot sohasem ismerhette el szentségi házasságnak az egyházi
gondolkodás, úgy a tervezet ezen részei ellen is fel kellett emelnie a szavát, amint ezt a
hercegprímás személyében meg is tette. Az ő szavaival élve: lett volna az államnak más
módja is ahhoz, hogy polgárait az efféle házasságoktól visszatartsa és elrettentse. Az ily
házasságok polgári elbírálása terén írhatott volna elő szigorú rendszabályokat és
intézkedéseket. Nem a zsidók miatt tehát, hanem elvi alapon nem fedi a javaslat a katolikus
állásfoglalást. Senki se álljon tehát elő azzal, hogy az egyház újból csak akadékoskodott, nem
érti meg az idők szavát és ellene volna minden egészséges és kívánatos fajvédelemnek.
Amint ezt a törvényt és javaslatot a zsidóság hatalmi túlsúlya, a gettó zsidók részben faji
elütősége , de mindenképp idegen kultúrája és lelkisége a mai idők népi, faji irányzata váltotta
ki, melyekért az egyház nem felelős. Úgy létrejöttében is az egyház se nem vétkes, se nem
részes. Egy bizonyos, hogy általa nehezebbé vált a zsidóknak Krisztushoz találása, a lélekből
278

megtérések nagy kegyelme, a kereszténnyé levés,. Melytől eddig egyedül várta a zsidóság
szellemi lelki átalakulását az evangéliumi gondolkodás.

279

N° 11) „Legyen rend a zsidó gimnázium tájékán!”11

Kaptuk közlésre az alábbi levelet:
Tekintetes Szerkesztőség!
Nem mondható épületes eseménynek voltam szemlélője és megdöbbenve állapítottam meg,
hogy ilyen eset ma egyáltalán megtörténhetett. Megtörténhetik, hogy zsidó gimnáziumi
tanulók terrorizálhatnak, testi épséget veszélyeztethetnek tanári segédlet mellett. Sokszor
megtörténik, hogy a gimnázium előtti utcarész tele van zsidó tanulóval, s felnőttnek is
könyökölni kell, hogy tovább juthasson. De álljon itt maga az esemény, mindenki okulására.
Beszéljen az helyettem is!
Március 15-én délután három óra körül a zsidógimnázium közelében 5-6 jól megtermett zsidó
gimnáziumi tanuló ment végig a gyalogjárdán a gimnázium felé. Velük szembe ment egy kis
keresztény gyerek, aki a gyalog-járdát elfoglaló zsidó tanulók mellett csak könyöklés árán
tudott továbbjutni. Az ott álldogáló zsidó tanár erre a hátrább, kb. húsz méter távolságra levő
ugyancsak nagyobb gimnáziumi tanulónak odakiáltja, hogy fogja meg. Az eleget tesz a tanár
rendelkezésének úgy, hogy a kis keresztény diákot teljes erejével rázza, - míg én erélyesen rá
nem szólok- mégis csak a tanár odaérkezésekor engedi el és hagyja abba a rázást!
- „Nem mondtam, hogy rázzad”, - mondja, majd a kisdiákhoz fordul:
- Igazold magad!
A gyerek azonban ezt nem tudta megtenni,l de a faggatásra bemondta, hogy a polgári iskola
növendéke.
-„Na majd lesz rá gondom, hogy máskor ne lökdösd az utcán a járókellőket” végzett vele a
zsidó tanár.
- „Ön pedig a személyes szabadság megsértését követte el március 15-én!” Jegyeztem meg
én.
Mélyen tisztelt Szerkesztő úr! Nem tudom elképzelni, hogy a kultuszminiszter úr jogot vagy
felhatalmazást adott volna zsidó pedagógusoknak a keresztény ifjúság nevelésére,
ellenőrzésére, illetőleg igazolására? Erre szeretnék megnyugtató választ kapni.
Kiváló tisztelettel,
R. G.
*
11

Magyar Lapok XI. évf., 1942. márc. 19, 4. old.

280

Válaszunk annyi: a kultuszminiszter nem bízta zsidókra a magyar ifjúság nevelését vagy
megrendszabályozását. A jelenet tehát zsidó dühkirohanás volt. Szerencse hogy Ön ott volt,
ellenkező esetben talán tettleg is bántalmazta volna a kis magyar diákot.
Ez alkalommal felhívjuk az illetékes hatóságok figyelmét arra a tűrhetetlen állapotra, amely a
zsidó gimnázium környékén uralkodik. A tanítási idő végén csürhe módjára özönlenek ki a
kapun a diákok, és mindent elsöprő, jellegzetes zsidó áradással veszélyeztetik minden arra
haladó testi épségét. Másutt is van iskola, és másutt is hazamennek a diákok, de – rendben,
tanáraik felügyelete alatt. Ha a zsidó gimnázium vezetősége nem tud rendet és fegyelmet
tartani, akkor rendészeti közegek lépjenek közbe, hogy 1-2 óra között biztonságosan lehessen
közlekedni a zsidó gimnázium táján.

281

N° 12) „Mit akar a zsidóság? Bepillantás a cionista méregkeverők műhelyébe”12

Szinte izzik a levegő, az egész világ levegője, attól a küzdelemtől, amely a kereszténység és
zsidóság között végbe megy napjainkban. Szeges ellentétetek harca ez. Nemcsak
gazdaságpolitikai ez a harc – mind ahogy némelyek gondolták: erkölcsi célkitűzésbeli
ellentétek harca ez. A Krisztus hirdette felebaráti szeret és a mérhetetlen önzés harca.
Késhegyre menő küzdelem, amely azonban nem lehet kétséges, hiszen a gonoszság győzhet
ugyan pillanatokig, de végső diadal csak a jóság oldalán lehet. Vigasztaló dolog, hogy Európa
ez a betegt orvos ismeri már a saját maga betegségét, sikerült megállapítani a diagnózist, tudja
annak okát. Belátta, hogy mástól segítséget nem várhat, önmaga orvosa kell, hogy legyen, ha
gyógyulni akar. Belátta azt is, hogy orvossága tűz és vas.
Mi, katolikusok, milyen álláspontot foglaljunk el ebben a kérdésben?
Az életre-halálra való védekezés álláspontját. A jogtalan támadóval szemben önmagunk
megvédésére minden szabad. Keresztény vallásunk és kultúránk, emberi és krisztusi
erkölcsünk, sőt, még gazdasági függetlenségünk és jólétünk is olyan javak, amelyeknek
érdekében megvédésébe harcolnunk, küzdenünk kell.
Az alábbiakban néhány „világmegváltó” gondolatot közlünk a cionista bölcsek
jegyzőkönyvéből. Régi dolog ez már: Herzl Tivadar, a cionizmus nagy magyar apostola hívta
össze az első cionista kongresszust 1897-ben Svájcban, amelyen sakterek, bankárok, tudósok
fejtették ki szándékaikat, gondolataikat, és foglalták jegyzőkönyvbe. Ennek a
„Jegyzőkönyvnek” kalandos története volt: csel útján jutott keresztény kézbe, s – érdekes
véletlen – Oroszországon keresztül szerzett róla tudomást Európa. Angol (!), német, francia
fordításokban az egész világ olvashatta és olvashatja ma is.
Az a néhány gondolat, amit itt közlünk, fényt vet a világháború belső rugóira, az önző és
semmit, senkit nem kímélő zsidóság igazi arcára.
„Az legyen a feltétlen politikád, hogy meggazdagodj a más vagyonából, mert csak ilyen
eszközzel szerezheted meg fölötte az uralmat. Igaza van a mi vezérünknek, mikor azt mondja,
hogy a háború borzalmai és terheit a mi csaló tanaink helyettesítik. Ezekkel és hasonlókkal
fogunk győzni, és uralmunk alá hajtani a föld urait…A gójok arisztokráciája, mint politikai
erő, halott, s mi nem vehetjük számításba azokat. De mint birtokosok, veszélyesek reánk
nézve, s ezért bármi áron meg kell őket fosztani a földjeiktől. Emelni fogjuk a munkabéreket,
de nem adunk a munkásoknak kedvezményeket, s így elérjük azt, hogy emelkedni fognak a
legfőbb életszükségletek árai, sőt mi több, azon leszünk tervszerűen, de titokban, hogy a
munkások anarchiát támasszanak és alkohol-élvezetre szokjanak.
A gójok nem számolnak a reális helyzettel mindaddig, míg körmükre nem ég a gyertya. Tehát
folytonosan követeléseket támasztunk és így leszünk a munkásosztály segítségére, ébren
12

Katolikus Világ XX. évf., 1942. nov., 244-245. old.

282

tartva közte a nagy gazdasági eszméket, melyek tevékeny propaganda hatása alatt kifejlődve a
mi gazdasági (szocialista és kommunista) teóriánkat fogják világszerte szolgálni. Mikor az
általános gazdasági krízist meg fogjuk szervezni – természetesen titkos eszközök és arany
segítségével, ami a mi kezünkben van- a krízist, mely meg fogja állítani a pénzügyi
tranzakciót, és a kereskedelmi életet, akkor az Európa minden országában az utcákon ődöngő
mérhetetlen számú munkásokra fogjuk hárítani a baj okát. Ez a sokaság aztán kész örömmel
fogja kiontani azok vérét, akiket félrevezetve meggyűlölt már gyermekkorában, s akiket ennél
fogva minden javaikból kirabol. Ők nem fogják bántani a mi népünket, mert mi tudjuk,
melyik pillanatban kell attakra vezényelni őket”.
„Ma már nyíltan megmondható: eléretett a cél. Még csak rövid út van hátra, s a jelképes
Kígyónak a köre ( a mi népünk emblémája) bezárul. Mikor megtörténik, minden európai
állam karmaink közé hull.”
„ösztönzésünkre a nép kiirtja az arisztokráciát, amely természetes védője és gyámola vala.
Ma, minthogy az arisztokrácia legyengült, néhány kapzsi egyén jármába hull, akiket a
munkások mint elviselhetetlen terhet leráznak nyakukról. Mi mint a munkásság megmentői –
mert ennek tüntetjük fel magunkat – amikor felajánljuk nekik azt, hogy belépve a mi
szocialista, anarchista és kommunista hadseregünkbe, ellenszolgáltatásul támogatni fogjuk
őket a testvériség törvénye és az emberi szolidaritás parancsa szerint, a saját szabadkőműves
célunkat szolgáljuk. Az arisztokráciának, mely a nép munkája után él, érdeke hogy a
munkások életerősek, jól tápláltak, egészségesek legyenek. Nekünk pedig az az érdekünk,
hogy a gójok elkorcsosodása következzék be. A mi erőnk a munkásság állandó rossz
táplálkozásában és gyengeségében rejlik. Így kerül hatalmunk alá és nem lesz sem ereje, sem
energiája a küzdelemre.”
„Az éhség sokkal nagyobb erőt ad a kapitalistának a munkás fölött, mint amilyennel az
uralkodó rendelkezett az arisztokrácia fölött. A nyomor által elérjük azt, hogy mi
kormányozzuk a népet és irányítjuk utainkon. Mikor egyetemes uralmunk ideje elérkezik, a
megnevezett eszközökkel gördítünk akadályt utaikba. A Mindennapi kenyér szüksége
elhallgattatja a gójokat és kényszeríteni fogja elfogadni a mi hatalmunkat és alattvalóként
szolgálni bennünket.”

283