You are on page 1of 508

Trójai faló a Belügyminisztériumban

Az ÁVH szervezete és vezérkara
1953–1956

Közelmúltunk hagyatéka sorozat
Sorozatszerkesztő
Gyarmati György

Trójai faló a Belügyminisztériumban
Az ÁVH szervezete és vezérkara
1953–1956

Szerkesztette
Gyarmati György–Palasik Mária

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – L’Harmattan Kiadó
Budapest, 2013

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

© Gyarmati György, Palasik Mária et al., 2013
A borítót tervezte, képszerkesztő:
Nemes Péter

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára1067 Budapest, Eötvös u. 7.
Tel.: (1) 478-6020
Postacím: 1369 Budapest Pf. 367.
Honlap: www.abtl.hu
Email: info@abtl.hu
A kötet megrendelhető, illetve kedvezménnyel megvásárolható:

L’Harmattan Könyvesbolt
1053 Budapest, Kossuth L. u. 14–16.
Tel.: (1) 267-5979
harmattan@harmattan.hu
www.harmattan.hu
ISBN 978-963-236-724-8
A kiadásért felel:
Gyarmati György, az ÁBTL főigazgatója és Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó igazgatója
A mutatókat készítette:
Gellériné Lázár Márta
Nyomdai előkészítés:
Nemes Péter − www.biographis.hu
Nyomdai munkák: Avaloni Nyomda
Felelős vezető: Anderle Lambert
Minden jog fenntartva!

Tartalomjegyzék

Gyarmati György–Palasik Mária
Az ÁVH intézménytörténetének
társadalmi-politikai környezete, 1953–1956
Cserényi-Zsitnyányi Ildikó
A Belügyminisztérium szervezeti változásai, 1953–1956

7

63

SZERVEZETI ÁBRÁK
A Belügyminisztérium, 1953. július
A Belügyminisztérium, 1954. október
A Belügyminisztérium, 1956. október

130
131
132

Fekete Edit–Palasik Mária–Simon István
A Belügyminisztérium 1953–1956 közötti vezérkarA
Pályaképek

135

FÜGGELÉK
Rövidítésjegyzék
Képjegyzék
A pályaképek szerzői
Névmutató
A pályaképek szereplői

479
481
485
487
495

Gyarmati György–Palasik Mária

AZ ÁVH INTÉZMÉNYTÖRTÉNETÉNEK
TÁRSADALMI-POLITIKAI KÖRNYEZETE
1953–1956
Az ÁVH intézménytörténetének forrásproblémái
A Történeti Levéltárban folyó múltfeltárás része a második világháborút követően új szervezeti rendben és új feladatkörrel életre hívott államvédelmi
szervek intézménytörténete. Ez, főként német nyelvterületen, hagyományosan megbecsült összetevője az állam- és politikatörténeti rekonstrukcióknak.
A régebbi múltat illetően a magyar historiográfiában is voltak/vannak ennek a
hagyománynak követői. A 20. századot és főként annak második felét tekintve
azonban már kevésbé jellemző, hogy a – számottevő mértékben bővült – közpolitika történetével foglalkozók kellően részletes intézménytörténeti háttérismeretekre támaszkodhatnának. Ez arra is visszavezethető, hogy „sztorit” (különösen kémsztorit) írni – ha nem is feltétlenül könnyebb – mindig hálásabb,
több értelemben is kifizetődőbb, mint a hivataltörténet labirintusaival bíbelődni, mivel az olvasóközönséget kevésbé érdeklik a bürokratikusan aprólékos
„unalmas részletek”. Az intézménytörténet ebben a közelítésben nem lenne
más, mint a sztoricentrikus múltidézés segédtudománya. Ez részben igaz: elsősorban a modern politika egyre kiterjedtebb intézményesültsége és a vele járó
bürokratizálódás miatt, hogy „az oligarchia vastörvényére” (Robert Michels)
már éppen csak utaljunk. Az államszocializmus-kori titkosszolgálatok most
vizsgált (magyar) esetét illetően viszont sokkal inkább egy rendszerspecifikus
ellentmondásra vezethető vissza az intézménytörténet művelésének renyhesége. A kérdéskört körüllengő homály oszlatásának ugyan – mint mindenkor
– esetünkben is elégséges a vonzereje, de ezúttal nem csupán az esetlegesen
fennmaradt „rejtjelkulcsok” fejthetők meg nehezen, hanem gyakorta a rájuk
utaló segédletek is hiányosak – vagy eltűntek.
Az iratok rekonstrukcióját több ok is nehezíti. Az egyik, hogy a most vizsgált
rendszer kiépülése, berendezkedése maga is számos, titkolódzásra beállított jellemzőt hordozott, holott – „a konspirációs főszabály” közepette – a múlt század
második felében névcserékkel is operáló magyar politikai rendőrségváltozatok
(ÁVO, ÁVH, BM III. Főcsoportfőnökség) csak részben voltak titkosak. Egyik
profiljukat – részlegesen – időről időre megmutatták a nyilvánosságnak. Nem
7

csupán alakzatban a rendszer ünnepein – május 1-jei felvonulások alkalmával
vagy a Rákosit köszöntő ÁVH-dalárdával –, hanem a hétköznapokban is. Elég
olyan rettegést idéző hívószavakra utalni, mint a „fekete autó”, a „csengrőfrász”
vagy a „koncepciós perek”, illetve az „Andrássy út 60.”.1 E hívószavakat láncra
fűzve, a Rákosi-korszak mint a félelem – a félelemben tartás – évtizede is megírható lenne. A másik ellentmondásos újszerűség: a korábbi – polgárinak mondott – társadalomszervezéshez képest Magyarországon a 20. század második
felét kitöltő kommunista pártegyeduralom a társadalom működésének minden
szegmensét teljes egészében maga alá próbálta gyűrni; mondhatni, államosította a társadalmat. A regnáló hatalom az alattvalók teljes körű ellenőrzése
érdekében oly mértékben terjesztette ki a legmegbízhatóbb támaszának tartott
politikai rendőrség kompetenciáját, hogy az saját ténykedése során „párton belüli párt” jelleggel működött2 – vagy legalábbis ezt szimulálta. Szimulálta, mert
egyszerre jellemezte a bürokratikus szőrszálhasogatás és az anarchikus ötletszerűség, rende(ze)tlenség, miáltal megvalósítatlan maradt – szakmai zsargonnal
élve – a „totális elhárítás”. Így, a bürokratikus etatizmushoz képest inkább kiszámíthatatlan-konszolidálatlan rezsim volt, mivel a társadalom maradéktalan
– egyénekig menő – kordában tartását zabolázatlan és szeszélyes önkénnyel
hitte elérni, mindhiába. Gerő Ernő belügyminiszter, akit Sztálin halálát követően épp e hatalmi szféra – ezen belül elsősorban az ÁVH – megrendszabályozásának feladatával bíztak meg, még 1954 áprilisában is az alábbiakat vélte
hangsúlyozandónak az MDP Politikai Bizottsága elé szánt jelentésében: „az
átszervezés végrehajtása során kiderült, hogy a BM nem rendelkezik egész sor
olyan alapvető szabályzattal, utasítással, rendelettel, amely különösen fegyveres testületeknél nélkülözhetetlen, amelynek hiánya önkényeskedésre, súlyos
politikai és szakmai hibákhoz vezet.”3 A politikai rendszer és egyik alrendszere,
államvédelmi (titkos)szolgálata közötti szoros hatalomszociológiai összezártság
viszont épp e tudatosan kiépített egymásrautaltság miatt hatott vissza – ha
tetszik immár akaratlanul, de logikusan és öntörvényűen – a rendszer működőképességére vagy annak végletes erodálódására is, amit majd az 1956-os
összeomlás tesz nyilvánvalóvá. (Erre alább még visszatérünk.)
1
Utóbbit akkor is így emlegették, amikor azt előbb Sztálin útra, később Magyar Ifjúság útjára, majd
Népköztársaság útjára keresztelték át. Az ÁVH központja – nem sokkal önálló, országos főhatósággá válása
után – 1950/51 fordulóján átköltözött a Duna-parti Jászai Mari téri új épületbe, és ott is székelt 1956-ig.
A Kádár-korszakban ez volt az MSZMP KB országos, központi irodaépülete – közkeletű elnevezéssel a
budapesti „Fehér Ház”. Ma az Országgyűlés Képviselői Irodaháza.
2
A kifejezést Szász Béla használja, aki előbb önkéntes bedolgozója, majd – a Rajk-per részeként – meghurcoltja volt a Rákosi és Péter Gábor nevével fémjelzett terroruralomnak. Szász Béla: Minden kényszer nélkül.
Európa–História, Budapest, 1989, 313–344.
3
MNL OL M-KS 276. f. 53/172. ő. e. Jelentés a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának a Belügyminisztérium átszervezésének tapasztalatairól, 1954. április 7.

8

Ez azonban már – harmadik okként – visszahat az intézménytörténeti
rekonstrukció (viszonylagos) késedelmességére. Elsődlegesen a vonatkozó
iratok egy részének hiánya és – ebből eredően – a szervezeti-működési rend
utólagos rekonstruálhatóságának buktatói miatt. A jelenlegi kötet időkörére vonatkozó intézménytörténeti forrásbázis egy köztes helyzetet reprezentál.
A leginkább forráshiányosnak tekinthető világháború utáni első nyolc évhez
képest – amikor Péter Gábor irányította a kommunista politikai rendőrséget
– több maradt meg, de kevesebb, mint az 1957-től datálható Kádár-korszakból. A magyarországi államszocializmus bő négy évtizedének államvédelmi-állambiztonsági iratait tekintve mindvégig jellemző volt az iratpusztulás, illetve a
tudatos pusztítás. Ezt a „múltmegsemmisítő” tevékenységet éppúgy jellemezte
a célirányosság, mint a rapszodikusság. Volt úgy, hogy a kettő párhuzamosan
zajlott, például az 1956-os forradalom napjaiban, illetve 1989/90 fordulójának
hónapjaiban. Az viszont már a Történeti Levéltár saját iratátvételi tapasztalata,
hogy újabb forráscsoport-töredékek beérkezése tette lehetővé a korabeli politikai rendőrség egyik-másik részlegének (illetve működési területének) a beazonosíthatóságát, beillesztését az intézményi-szervezeti „táblába”. Emiatt írhattuk
nemrégiben azt, hogy utólag, visszamenőlegesen kezd összerendeződni a letűnt
korszak titkosszolgálati iratainak rendje – pontosabban annak fennmaradt hányada – úgy, ahogy az hivatali működése idején sem létezett.4 Ez nem pótolja
ugyan a végképp eltűntnek tekinthető iratokat, de a megmaradt rész szisztematikus rendezése és vizsgálata mégiscsak lehetővé tesz egy valamivel módszeresebb – noha továbbra sem hézagmentes – rekonstrukciót a politikai rendőrség
szervezeti-működési jellemzőiről. (Írhatnánk azt is, hogy szervezeti-működési
rendetlenségéről, mert az alábbi oldalak erről is szólnak.)
A rekonstrukciót nehezítő negyedik ok szintén irathiány, de az előbb említettekhez képest más természetű. Abból ered, hogy a 20. század második felét
meghatározó úgynevezett bipoláris világrendben Magyarország a Szovjetunió
nyugati tartományainak egyike volt. A fegyveres megszállással nyomatékosított
politikai alárendeltség közel fél évszázada során a katonai ellenőrzöttség mellett
a jelenlét a politikai rendőrség irányításában-felügyeletében – 1956-ig legalábbis – messze túlment azon, amit az ide delegált „tanácsadók” kifejezés érzékeltetni-megjeleníteni képes. Rajtuk kívül a hazai államvédelmi szervek vezetőinek
számos tagja közvetlen – időlegesen a magyar kommunista pártvezetés számára is homályban maradó – moszkvai alárendeltségben tevékenykedett (Pálffy
György, Tömpe András, Földy Lajos, Szűcs Ernő). Péter Gábor 1945–1947
közötti egyik helyetteséről a mai napig csak annyi tudható, hogy Kovács János
Gyarmati György: Tizenöt éves az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Betekintő, 2012/3.
http://www.betekinto.hu/2012_3_gyarmati (A letöltés ideje 2013. május 6.)

4

9

(ál)néven a szovjet államvédelem egyik alezredese volt. A már említett itthoni
irateltüntetések ellenére ugyancsak tudható, hogy a szovjet tanácsadók nemcsak résztvevői voltak a különböző vezetőszervi üléseknek, hanem tervezetek,
jelentések, tájékoztatók orosz fordítású kézhez vételén túl egyes ügyeknél
közvetlenül is bábáskodtak, illetve maguk is informálták kiküldő szerveiket
itteni munkájukról, tapasztalataikról.5 Ebből adódóan a szovjet utódállamok
különböző levéltáraiban olyan iratok is rejtőznek, amelyek a magyar titkosszolgálatok működését illető információk sokaságát őrzik. (Ezek mennyisége
alighanem több annál, mint ahány helyen az eredeti magyar „szigorúan titkos” minősítésű iratok korabeli elosztó utalásaiban a „kapják … T. elvtárs”
kitétel fellelhető.) A szovjet zóna más európai országai közül – a szervezetiműködési irathiánytól leginkább sújtott 1945–1956 közötti időszakra vonatkozóan – eddig román levéltárakban bukkant fel egy kevés „hézagpótló” töredék. Az említett időszak Jugoszláviájában, pontosabban a belgrádi levéltárak
anyagai között pedig azért vélelmezhető ennél is több információ, mivel déli
szomszédunk szolgálatai az államközi kapcsolatok rendezettsége idején sem
fordítottak kisebb figyelmet a magyar „társszervek” tevékenységére, mint az
1948-ban kezdődő Kominform-szembenállás éveiben.
Menet közben kényszerültünk tehát számot vetni azzal, hogy a politikai
rendőrség szervezettörténeti bemutatására vállalkozva „mit nem tudhatunk”,
pontosabban hol vannak a megismerhetőség forráshiányra visszavezethető
határai. Ezzel szembesültünk már a Péter Gábor irányítása alatti időszakban
is, amikor hozzákezdtünk a háború utáni évek dokumentációjának közreadásához,6 és akkor is, midőn a Sztálin 1953-as halála és az 1956-os magyar
forradalom közé eső évek belügyminiszteri kollégiumának anyagait publikáltuk.7 (Ez utóbbi kiadása mellett elsősorban az szólt, hogy – szerteágazó témakörei ellenére – kompakt forráscsoportról van szó.) Az említett munkák
készítése közben szerzett kutatói tapasztalat, valamint az egyidejűleg folytatott
archontológiai feltárások segítették elő, hogy a Történeti Levéltár egy ugyanKajári Erzsébet: Bevezető a Belügyminisztérium Kollégiuma 1953–1956 közötti iratainak tanulmányozásához. In A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései, 1953–1956. I–III. Összeállította Kajári Erzsébet.
Szerkesztette Gyarmati György és S. Varga Katalin. Történeti Hivatal, ÁBTL, Budapest, 2001–2006, I.
45–50. (A továbbiakban: BM Koll.); Okváth Imre: Egymás ellen. Kémek a Katpolon. Rubicon, 2002/6–7.
16–19.; Huszár Tibor: A pokol malmai. Corvina, Budapest, 2009; Baráth Magdolna: „Testvéri segítségnyújtás”. Szovjet tanácsadók és szakértők Magyarországon. Történelmi Szemle, 2010/3. 357–386.; Dávid
Ferenc: A magyar katonai titkosszolgálatok és a szovjet partnerszolgálatok kapcsolata, 1945–1947 között.
In Európa peremén. Válogatott írások Oroszország és a Szovjetunió történetéből. Szerkesztette Bebesi György
és Lengyel Gábor. PTE, Pécs, 2013, 295–308.
6
A politikai rendészeti osztályok, 1945–1946. Főszerkesztő Gyarmati György. Szerkesztette Krahulcsán
Zsolt és Müller Rolf. ÁBTL–L’Harmattan, Budapest, 2009. (Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből. 1.)
7
BM Koll. I–III. I. m.
5

10

azon évben két „ávéhás” intézménytörténeti kiadvánnyal tud előállni: egyrészt a Kádár-korszak rendszerrestauráló nyitányáról,8 másrészt a Rákosikorszak leáldozásának éveiből – a jelenlegi kötettel.
Mielőtt hozzálátnánk a leíró jellegű intézménytörténetnek, számot kell
adjunk a Belügyminisztériummal „összevont” ÁVH működése, „a két szerv
egyesítése”9 politikai motivációinak hátteréről, vagyis annak politikatörténetéről. Bár evidenciának tekinthető, hogy a hatalmi szervek átváltozása
– létesítése, átalakítása vagy éppen megszüntetése – minden korban, rendszerben a politikai akaratérvényesítés lenyomata, ez még inkább érvényes a
magát mindenhatónak és mindenhez értőnek tételező kommunista uralmi
rendben. De szólni kell erről két más okból is. Az egyik, hogy Magyarországon a sztálinista paradigma meghatározó volta közepette kiépíteni kezdett pártegyeduralmat olyan gyakorisággal és szeszélyességgel kényszerítették újabb és újabb irányváltásokra, korrekciókra, hogy lényegében egyik
modellváltozata sem tudott konszolidálódni: mondhatni az „ideiglenesség
állandósult” – egészen a rendszer 1956-os összeomlásáig. Csak a most vizsgált három évben három köztes cezúra követte egymást: az 1953 közepén
kezdődő – desztalinizáló – új szakasz, az 1954/55 fordulóján teret nyerő
– resztalinizálni igyekvő – visszarendeződés, majd pedig 1956 tavaszán az
SZKP XX. kongresszusa nyomán erőre kapó újabb desztalinizáció, amelynek szele végképp megbuktatta Rákosit.10 A másik, az intézmények, szervezetek – főleg az egyenruhás testületek – mindenkori nehézkessége, a
változtatási törekvésekkel szembeni testületi ellenállása. Ezeket a politikai
irányváltásokat – főleg, hogy az egyik még ki sem futotta magát, és máris
jött a következő fordulat – még akkor is vonakodva, ellenérzéssel, korábbi
habitusuk őrzésével követték az érintettek, ha a politikai ösztönzés/kényszer
egyértelműen a változ(tat)ást kívánta. Esetünkben viszont éppen arról volt
szó, hogy a vizsgált évkörben – Rákosi Mátyás és Nagy Imre nevéhez köthetően – két egymással vetekedő politikai irányvonal viaskodott. Történt
mindez úgy, hogy a revideálás részben korábbi, részben már változóban levő
tevékenységük elmarasztaló minősítésével függött össze, ami annak ellenére
A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése, 1956–1962. Szerkesztette Cseh
Gergő Bendegúz és Okváth Imre. ÁBTL–L’Harmattan, Budapest, 2013.
9
Gyarmati György: Tizenöt éves az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Betekintő, 2012/3.
http://www.betekinto.hu/2012_3_gyarmati (A letöltés ideje 2013. május 6.)
10
Lásd erről részletesebben, Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. II. 1956-os Intézet, Budapest, 1999; Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon,
1945–1956. ÁBTL–Rubicon, Budapest, 2011. Említhető emellett 1955 tavaszáról egy negyedik –
Moszkvából kiinduló –, kifejezetten a politikai rendőrség működési rendjére vonatkozó kurzusváltó
kezdeményezés is, amely azonban nem illett a teljhatalmát éppen visszaszerző Rákosi resztalinizáló
törekvései közé, erre majd részletesebben is kitérünk.
8

11

kezdte ki és erodálta fokról fokra a testület identitását, működését, hogy ezt
a jó ideig elfedni próbált zavarodottságot jobbadán maguk a megújulásként
értelmezett-magyarázott átalakítások idézték elő. (Erre később még visszatérünk.)
Eseti utalásoktól eltekintve nem szólunk külön „a szocialista törvényesség” megteremtése fogalomról,11 noha az egyfelől a vizsgált évek unalomig
ismételt „hívószava” volt, másfelől összefügg vizsgálatunk tárgya, a politikai rendőrség rendszerbeli státusának újragondolásával is. Az alábbiakban
olvasható korszeletelemzés alighanem részletezés nélkül is megjeleníti az
említett szlogen „fából vaskarika” jellegét.12 A törvényességet ekkoriban
legitimálni hivatott partnerintézmények – ügyészi, bírói szervek – továbbra is egy csónakban ültek azzal az ÁVH-val, amelynek korabeli működését
egy több mint két évtizede megjelent könyvnek már a címe is közérthetően fogalmazza meg: „törvénytelen szocializmus”.13 Az volt korábban is,
és – ugyanazt másképp jeligére – zömmel az maradt az általunk most vizsgált időmetszetben is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sztálinista-rákosista
rendszernek – ezen belül az NKVD-nek vagy az ÁVH-nak – ne lettek volna
saját írott és íratlan szabályai, csakhogy azok inkább a civilizációs rendszernormák fonákját reprezentálták. Ezen alighanem az sem változtatott volna,
ha esetleg valamifajta „államvédelmi törvényt” ütnek össze, mivel a korszak
törvényhozói és törvényszolgái menetrendszerűen hágták át saját – hirdetett
– normáikat is. E képtelenség ellen tiltakozott Bibó István is, midőn 1956
októberének forradalmi napjaiban papírra veti: „Elég volt abból az ostobaságból, mely burzsoá specialitásoknak nyilvánította a szabadság történetileg
kialakult technikai biztosítékait, melyek hosszú időre visszanyúló történeti
fejlődés eredményei, és melyeknél jobbat eddig senki nem talált: a népképviseleti alkotmányt, a szabad választásokat, a közigazgatás bírói ellenőrzését,
az államhatalmak elválasztását, a szólás- és sajtószabadságot.”
A kortárs politikai szóhasználat – és ennek nyomán a történeti munkák zöme is – „a szocialista
törvényesség helyreállítása” formulával él. Csakhogy a pártegyeduralom kiépítésének folyamatában
nem volt olyan időtartam (vagy akár csak pillanat), amikor így működött volna a rendszer. Ezért
nem volt mihez képest „helyreállítani” az úgynevezett szocialista törvényességet. Ezért relevánsabb
a megteremteni formula – de mint látni fogjuk, az is csak politikai jelszó, beváltatlan ígérvény volt
és maradt.
12
Csak illusztrációképpen: a legfőbb ügyészség létrehozásáról szóló pártközponti előterjesztés szerint „el kell törölni a bírói és államügyészi szakvizsgát”. Az államvédelmi szervek ügyészi felügyeletére létrehozandó „különleges osztályokat” pedig „külön megvizsgált és megfelelően minősített
[olyan] dolgozókból kell összeállítani”, akiknek a képesítése érdekében „öthónapos nyomozóképző
jogi tanfolyamot kell szervezni.” MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
13
Törvénytelen szocializmus. A tényfeltáró bizottság jelentése. Szerkesztette Révai Valéria. Zrínyi Kiadó–Új Magyarország, Budapest, 1989.
11

12

Előzmények
A politikai rendőrség intézményi pályafutásának vázlata, 1945–1953
Magyarországon a politikai rendőrség, amelyet már a második háború végén
kizárólagos kommunista irányítással és közvetlen szovjet ellenőrzés alatt szerveztek meg, a kommunista párt eszköze lett a hatalom megszerzésében, majd
később gyakorlásában. Az államhatalom intézményi hierarchiájában szédületesen gyors „hivatali karriert” futott be. Kezdetben, 1945–1946-ban még csak
a magyar főváros, Budapest rendőrkapitányságának egyik alárendelt osztálya
volt (Politikai Rendészeti Osztály), élén Péter Gáborral.14 A szakmának hamar
búcsút intő szabósegéd a két világháború közötti magyar illegális kommunista
pártnak volt a tagja, egyidejűleg – minden valószínűség szerint 1932 óta – a
szovjet állambiztonsági szervek15 beszervezett ügynöke lett.16 Péternek kezdetben még – akarva, nem akarva – osztoznia kellett a terület kiépítésében (a titokban szintén szovjet ágens) Tömpe Andrással,17 a Magyar Államrendőrség Vidéki
Lásd A politikai rendészeti osztályok, 1945–1946. I. m.
A szovjet állambiztonsági szervek neve, illetve szervezete többször módosult a Szovjetunió fennállása
idején. A legelső ilyen volt a már 1917-ben életre hívott Cseka. Későbbi elnevezései voltak: GPU,
OGPU, NKVD, NKGB, MGB, KGB, de lényegében ezek is hasonló államvédelmi, állambiztonsági
feladatot láttak el, hol „önálló” minisztériumként, hol a Belügyminisztérium szervezetébe illesztve, hol
meg a szovjet pártvezetés közvetlen alárendeltségében. A legelső, még Feliksz Dzerzsinszkij által alapított Cseka neve azonban oly mértékben rögzült, hogy az utódszerveknél dolgozókat – még a második
világháború után is – többnyire „csekistáknak” hívták a közbeszédben. Ez a második világháború után a
magyarországi párt-, illetve belügyi zsargonban is elterjedt, és még a Kádár-korszakban is visszaköszönt.
Éppen úgy, ahogy közkeletűen Magyarországon is „ávósoknak” hívták leginkább az ÁVH-nál szolgálókat, holott rendeltetésszerűen az ÁVO kevesebb mint két évig (1946–1948) volt Péter Gábor „cégének”
a neve. Az 1956-os magyarországi forradalom napjaiban mind az „ávós”, mind pedig az „ávéhás” elnevezés ugyanazt jelentette.
16
Gyarmati György: Péter Gábor fiatalsága, 1906–1945. In A Történeti Hivatal Évkönyve, 2000–2001.
Szerkesztette Gyarmati György. TH, Budapest, 2002. (Trezor 2.) 25–78.
17
Tömpe András (1913–1971) gépészmérnök, a spanyol polgárháborúban a nemzetközi brigádok főhadnagya volt. Hazatérése után azonnal bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. 1944 májusában
behívták katonának, egy büntetőszázaddal Ukrajnába került. A fronton átszökött a szovjet csapatokhoz, ahol
partizánkiképzésben részesítették, majd 1944 végén csatlakozott Nógrádi Sándor partizánmozgalmához. Az
Ideiglenes Nemzeti Kormány még 1945 januárjában megbízta Debrecenben a Magyar Államrendőrség Politikai Osztályának vezetésével, 1946. május 28-án pedig a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság
Politikai Rendészeti Osztályának vezetője lett. 1947 márciusában a szovjet felderítés ezredeseként Latin-Amerikába került. 1959 elején térhetett haza, májusban bízták meg a II/3., vagyis a Hírszerző Osztály vezetésével.
1961. március közepéig töltötte be ezt a posztot, amikor is felmentették osztályvezetői beosztásából, és egy
szűk évre a BM II. Főosztályának egyik helyettes vezetője lett. (ÁBTL 2.8.1. 244/1961. március 18-i belügyminiszteri parancs.) 1962. február és december között az MSZMP KB Adminisztratív Osztályát vezette,
részt vett a törvénysértő perek lezárásáról szóló párthatározat kidolgozásában. A végrehajtás következetlensége
feletti viták miatt kérte felmentését, mert az ekkoriban zajló „bársonyos tisztogatás” közepette számos, általa
elbocsátandónak ítélt egykori ávéhás tisztet tartottak meg vezető funkcióban. Az 1501/1962. november 30-i
belügyminiszteri paranccsal újra állományba vették a III. Főcsoportfőnökségen. Később a Corvina Idegen
Nyelvű Kiadó igazgatója lett, majd 1967-től berlini nagykövet. A csehszlovákiai válság kibontakozását onnan
14
15

13

Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának vezetőjével. Tömpe és Péter
párharcának az lett a vége 1946 őszén, hogy az utóbbi vezetésével a politikai
rendőrség már országos hatáskörű szerv lett; a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven kivették a rendőrség alá-fölérendeltségi kötelékéből. Már csak Rajk László belügyminiszter és szűkebb kabinetjének egy-két
tagja volt szolgálati felettesük. 1948 őszén a következő belügyminiszter, Kádár
János még tovább emelte az intézményi hierarchiában: kizárólagos miniszteri
irányítás alá rendelve át is szervezte az ÁVO-t, és lett belőle a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (BM ÁVH). Mivel ez a szerv Kádár János miniszter
és az ekkor már vezérőrnagy Péter Gábor irányításával jól teljesített a kommunista párti diktatúra kiépítése idején szervezett koncepciós kirakatperekben,
mondhatni jutalmul, 1950 januárjától önálló országos hatókörű főhatósággá
szervezték át Államvédelmi Hatóság (ÁVH) néven. Korábbi feladatai mellett ez
a szerv lett a hírszerzés, a polgári és katonai elhárítás, a határőrség, az idegenrendészet, valamint a belső karhatalom irányítója, és az – ítélet nélküli fogságban tartást szolgáló – internálótáborok és kényszermunkatáborok fenntartása
mellett ide került a büntetés-végrehajtás (börtönök) egy része is. Ezt az országos
főhatóságot továbbra is Péter Gábor irányította – immár altábornagyi rangban.
Ő maga azonban korábban is mániákusan intrikált felettesei ellen. Elöljáróit,
Rajk László, majd Kádár János belügyminisztert – és közvetlen munkatársaikat
– módszeresen igyekezett lejáratni Rákosi Mátyásnál. Utóbbi a hidegháborús
ellenségkeresési hisztéria eluralkodása idején szinte kedve szerint válogathatott
– és válogatott is – e kínálatból aszerint, hogy éppen kik illettek közülük leginkább potenciális áldozatként a soron levő prekoncepcióhoz. Mígnem, 1953
elejére, magára Péterre is sor került.
1950 és 1953 között az ÁVH – működését tekintve – mintegy államvédelmi
minisztériumként volt Rákosi Mátyás legfőbb támasza a terroruralom gyakorlásában, a megfélemlítésre és a félelemben tartásra alapozó rendszer működtetésében.
Éppúgy félték az ÁVH-t, „a párt öklét” a kommunista pártfunkcionáriusok, akiket az „éberségi tisztogatások” során tüntettek el, mint a volt szociáldemokraták
ezrei, akiket „osztályárulóként” hurcoltak börtönökbe, lágerekbe. A „klerikális reakció” elleni hadjárat részeként tucatnyi főpapot és több száz további – különböző
felekezethez, illetve rendhez tartozó – egyházi személyiséget rabolt el hívei köréből
a lefüggönyözött fekete autó. „Árurejtegető osztályellenségként” pedig a szovjet
mintára „kuláknak” nyilvánított módosabb parasztok és kiskereskedők-vendéglőkísérte figyelemmel. Aggályait megfogalmazta a hazai pártvezetésnek, de véleményét túlzónak találták,
így 1968. augusztus 24-én lemondott. (MNL OL M-KS 288. f. 5/472. ő. e. 100–104.) Ezután a Magyar
Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének főtitkára volt. Az MSZMP vezetése méltánytalanul és
igazságtalanul belekergette egy megalázó fegyelmi ügybe, amelyben nem hagyták, hogy tisztázza magát.
1971. december 15-én önkezével vetett véget életének.

14

sök („kupec-kulákok”) ezrei jutottak hasonló sorsra. A hidegháborús hisztéria,
illetve a vele járó – rohamtempójú – iparosítási és fegyverkezési megalománia
következményeit szenvedték a rendszer osztálybázisának számító munkások is.
A különböző termelési kampányok, normaemelések által gerjesztett rohammunkák keretében értelemszerűen szorult háttérbe a legelemibb munkavédelmi
előírások betartása, illetve nőtt a selejtes termékek hányada. Ezek miatt kerültek
azután rács mögé – jobb esetben szigorított „javító-nevelő” munkára – újabb
ezrek, akiket „a termelés szabotálásában” találtak vétkesnek. Nem jártak jobban
a Magyarországon akkor még legnagyobb létszámú agrártársadalom szegényebb
rétegei, a „dolgozó parasztok” sem. Közülük azért kerültek ugyancsak ezrével
börtönbe – esetleg mezőgazdasági munkára „szakosodott” büntetőmunka-táborokba –, mert nem voltak hajlandók belépni a „szocialista mezőgazdasági
termelőszövetkezetekbe”. Más esetben meg azért, mert nem teljesítették időre
a „vetési tervet”, illetve a szintén kötelező – de évről-évre kiszámíthatatlanul
megváltoztatott – terménybeszolgáltatási kvótát.
Az állandósuló nélkülözések által is gerjesztett elégedetlenség nem volt ismeretlen a hatalom birtokosai számára sem, többek között éppen a politikai rendőrség konspiratív hangulatjelentéseiből, de tilos volt ennek nyilvánosan hangot
adni. A szinte mindenütt jelenlevő besúgók feljelentése alapján „rendszerellenes
izgatás” címén bárki ellen eljárást indíthattak. Az állandósuló éjszakai rettegéseik miatt a (városi) kortársak emlékezetében ez lett a „csengőfrász” időszaka,
mivel végképp kiszámíthatatlanná vált, hogy kit, mikor, miért hurcolnak el és
rágalmaznak meg. Egy korabeli államvédelmi eligazító 27 kategóriáját sorolta
fel és írta körül az ellenségek különböző válfajainak. Köztük voltak a reakciósok, a fasiszták, a horthysták, a kulákok, a klerikális reakció, a frakciósok, az
osztályárulók, a trockisták, a titóisták, stb. A 28., zárótétel szerint ellenségként
volt nyilvántartandó „minden olyan személy, akire ellenőrzött adat van, hogy
ellensége a fennálló népi demokratikus rendszernek”.18 E definíció azzal teszi
végképp parttalanná a bő kéttucatnyi ellenségkínálatot, hogy az úgynevezett
ellenőrzött adat többnyire „helyben készült”, a prejudikálást előbb vallatás közben kinyilatkoztatták, majd tényállítássá transzformálták. Már csupán annak
bevallatását kellett elérni: bármilyen eszközzel, bármi áron! Az Államvédelmi
Hatóság működésének eredményességét, hatékonyságát a konspiratív felderítés,
illetve a nyílt nyomozás „realizált” ügyeinek a számával mérték. (Bármelyik év
önigazoló, kényszerű bizonykodással teli zárójelentése erről szól – a Péter Gábor
nevével fémjelezett időszak után is.) A terroruralom működési mechanizmusát
BM Koll. I. 148–157, 175–179, 289–299. Lásd még Gyarmati György: Ellenségek és bűnbakok kavalkádja Magyarországon (1945–1956). In A Nagy Testvér szatócsboltja. Tanulmányok a magyar titkosszolgálatok 1945 utáni történetéből. Szerkesztette Gyarmati György és Palasik Mária. ÁBTL–L’Harmattan,
Budapest, 2012, 93–131.
18

15

elemezve természetesen kimutatható – és ki is mutatandó –, hogy a politika rendőrsége mindezt „a párt nevében”, a legszűkebb pártvezetés instrukciói/elvárásai
alapján végezte. De a meghurcoltakat nem „a párt” vallatta, kínozta, verte nyomorékká, nem a távoli, alig megfogható fensőbbség, hanem annak helybéli szoldateszkája zaklatta és alázta meg – mondhatni – naponta. E működési renddel,
módszerrel vívta ki magának az Államvédelmi Hatóság, hogy a társadalom megítélésében, „közérzületében” maga lett a rendszer leggyűlöletesebb intézménye.
A meghurcoltatások sokféleségét aligha lehet összesítő adatokkal érzékeltetni, de a represszió tömegességéről talán a számok révén is szerezhetünk benyomást. 1948 és 1953 között majdnem 400 ezer parasztot ítéltek
el „közellátási bűntett” címén. Ez a korabeli agrárgazdaságok egyharmadát
érintette. Ennél is rövidebb időintervallum alatt, 1951 elejétől 1953 májusáig a „kihágási bíróság” jogkörével felruházott rendőrség összesen 850 ezer
esetben szabott ki büntetést. Az ötvenes évek elején a politikai rendőrség
1 200 000 állampolgárról vezetett – potenciális vagy tényleges megfigyeltként – úgynevezett „nyilvántartó kartont”. 1950 tavaszától 1953 májusáig
a különböző feljelentések, illetve előzetes rendőrségi vizsgálatok nyomán az
ÁVH összesen több mint egymillió büntetőeljárás megindítását kezdeményezte az ügyészségnél. A bíróságokhoz végül is kereken 650 ezer vádirat
érkezett, és a gyorsított eljárásban lefolytatott perek 60%-ában, 390 ezer
esetben született elmarasztaló ítélet.19 Ehhez az kellett, hogy Magyarország
bíróságainak büntetőtanácsai a jelzett intervallum minden munkanapján
átlagosan napi hétszáz büntetőügyet tárgyaljanak, amelyek közül naponta
kereken négyszáz zárult elmarasztaló ítélettel!20
A felsoroltakon kívül a repressziót szenvedett nagyobb csoportok közé tartozott – a kommunista hatalomátvétel után – több mint ötezer internált,
valamint az egykori középpolgársághoz sorolt mintegy 13 ezer ember, akiket
Budapestről és a nagyobb városokból telepítettek ki. Szintén hiányoznak
az összesítésből az ország nyugati és déli határvidékéről deportáltak ezrei
– részben délszláv nemzetiségűek –, akiket Tito Jugoszláviájának ellenséggé nyilvánítását követően hurcoltak el lakhelyükről, hogy elejét vegyék a
vélelmezett (etnikai) rokonszenven nyugvó politikai diverziónak. Az említettek zömének az ország keleti felében, a hortobágyi, illetve nagykunsági
tanyákon jelöltek ki kényszerlakhelyet embertelen körülmények között.21
Az egyre hisztérikusabb hidegháborús ellenségkeresési propaganda vezérfoMNL OL M-KS 276. f. 52/24. ő. e. Nagy Imre beszéde az MDP KV 1953. július 27–28-i ülésén.
Gyarmati György: A politikai rendőrség (ÁVH) útja 1956-hoz. In ÁVH – Politika – 1956. Politikai helyzet
és az állambiztonság Magyarországon, 1956. Szerkesztette Okváth Imre. ÁBTL, Budapest, 2007, 73–74.
21
Bank Barbara–Gyarmati György–Palasik Mária: „Állami titok”. Internáló- és kényszermunkatáborok
Magyarországon, 1945–1953. ÁBTL–L’Harmattan, Budapest, 2012.
19
20

16

nala mentén érvényesített diszkrimináció ugyanakkor teljesen felborította a pártdiktatúra – eredendően osztályszemléleten alapuló – ellenség- és
barátfelismerő rendszerét. Ha a retorzió nagy csoportjait eszerint különítjük el, akkor kiderül, hogy – idesorolva még a „kulák-kizsákmányolókat”
is – kevesebben voltak az ideológiai alapú „osztályellenség” körébe tartozók
és az ebből eredően internáltak, kitelepítettek, börtönbe és munkatáborba
toloncoltak: arányuk együttesen sem haladta meg a repressziót elszenvedők
20%-át. A döntő többség azokból a munkás-paraszt kategóriákból került
ki, akik – elvileg – az új rendszer kedvezményezettjei közé soroltattak, vagy
éppen párttagsággal együtt járó tisztségeket is vállalva „saját káderei” voltak
annak. Ennek a szinte parttalanná váló társadalomellenes hajtóvadászatnak
volt az intézményi letéteményese az Államvédelmi Hatóság.
Az ÁVH mint trójai faló a Belügyminisztériumban, 1953–1956
Rákosi Mátyás szovjet mintát adaptáló diktatúrája olyan katasztrofális helyzetbe sodorta az országot 1953 elejére, hogy emellett még a moszkvai pártvezetés sem tudott
szó nélkül elmenni. Ezért Sztálin halálát követően a szovjet pártelnökség a magyar
vezetést 1953 júniusában Moszkvába rendelte. Itt Rákosit – aki 1952-től már miniszterelnök és a párt első embere is volt – a nevéhez fűződő politikával együtt kemény bírálatban részesítették. Meghagyták ugyan a párt élén, de miniszterelnöknek
Nagy Imrét, a korábban Rákosi által félreállított politikust jelölték, és viszonylag
nagy mozgásteret szándékoztak számára biztosítani. A találkozón a belügyminiszter,
L. Berija mondta ki a témánk szempontjából mellőzhetetlen mondatot: „Az sem
helyes, hogy három év alatt 1,5 millió [ember] ellen indult büntetőeljárás. Ez azt
mutatja, hogy a BM, az ÁVH, az igazságügy rosszul dolgozik, és azt tesz mind, amit
akar. A BM-et egyesíteni kell az ÁVH-val, tekintélyes vezetővel az élén.”22 Majd a
második tárgyalási napon hozzáfűzte, hogy a tárgyalásokról Magyarországon nyilvánosságra hozandó dokumentumban meg kell indokolni, miszerint „Rákosi elvtárs
helytelenül beleavatkozott az ÁVH–Belügyminisztérium ügyeibe, és ennek formáiról is beszélni [kell]. (Utasításokat adott nyomozásra, letartóztatásra, a letartózta22
Berijának a büntetőeljárásra vonatkozó másfél milliós adata alighanem a közigazgatási eljárásban foganatosított úgynevezett rendőrbíráskodást is magában foglalta. Azt viszont a fellelhető magyar források is
alátámasztják, hogy a repressziót elszenvedettek száma – mint fentebb már részleteztük – egymillió körül
mozgott, ami az ország korabeli felnőtt lakosságának a 15 százalékára rúgott. Vö. Palasik Mária: Látlelet a
magyar függetlenségről. Egy résztvevő feljegyzései az 1953-as moszkvai tárgyalásokról. Kapu, 1989. május
5. 4–10. (Amikor a rendszerváltás előtt a feljegyzést közöltük, a hivatalos jegyzőkönyv még nem került
elő a levéltárakból, így kuriózumnak számított, de a feljegyzés készítője, Földvári Rudolf – akkor még –
óvakodott nevét adni hozzá. – P. M.) Lásd még Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők
tárgyalásairól (1953. június 13–16.). Közli T. Varga György: Múltunk, 1992/2–3. 234–269.

17

tottak bántalmazására, stb.) Ha ezt nem írjuk be, Rákosi elvtárs megismételheti hibáit”.23 Ugyancsak Berija volt az, aki új belügyminiszternek Gerő Ernőt javasolta.24
A Nagy Imre miniszterelnökségét indító – alapvetésében Moszkvában körvonalazott
– 1953. júliusi kormányprogram nyomán határoztak arról, hogy addigi túlhatalmát
letörendő helyezik az Államvédelmi Hatóságot szigorúbb intézményi ellenőrzés alá.
Az új szakasz kormánya 1953. július 17-én hatálytalanította a Minisztertanácsnak az
ÁVH-t létrehozó (4353/1949. számú) rendeletét, egyúttal pedig elrendelte, hogy az
Államvédelmi Hatóságot össze kell vonni a Belügyminisztériummal (500/6/1953.
számú határozat).25 A döntést azonban nem hozták nyilvánosságra. Az átszervezéssel
megbízott Gerő Ernő a világháború óta a magyar kommunista párt második emberének számított, de Moszkva még Rákosinál is megbízhatóbb politikai rezidensének
tekintette.26 Az új miniszter határozott intézkedések sorával látott hozzá, hogy betagolja az ÁVH-t a tárca szervezeti rendjébe.27 Ezt megkönnyítette, hogy kivették a
belügy kompetenciájából a leghagyományosabban ide tartozó területi közigazgatás –
az úgynevezett tanácsigazgatási rendszer – kormányzati irányítását-felügyeletét. Ettől
kezdődően a belügyi tárca egyértelműen rendőr-minisztériumként működött.
Gerőnek az is segített az ÁVH ismételt belügyi fennhatóság alá terelésében,
hogy a szervet nyolc éven át vezető Péter Gáborral már nem kellett számolnia,
őt ugyanis – még 1953 januárjában – maga Rákosi Mátyás vétette őrizetbe.
Péter odaadó pártszolgálata és Rákosi iránti személyes hűsége megkérdőjelezhetetlen volt. Bukását nem csupán az váltotta ki, hogy túl sokat tudott az első
ember addigi viselt dolgairól, hanem az is, hogy figurája éppen beleillett egy
formálódóban levő újabb előítéletes perkoncepcióba. Rákosi ez alkalommal
a szovjet anticionista kampányt kívánta egy hazai per keretében adaptálni.
Péterrel együtt több tucat vezető ÁVH-s kádert is leváltottak, illetve őrizetbe
vettek, néhányan pedig – arra számítván, hogy rájuk is sor kerülhet – öngyilkosok lettek.28 A tervet Sztálin halála után okafogyottnak nyilvánították
Palasik, Látlelet, i. m. 8.
Azt viszont már a Moszkvában miniszterelnökké választott G. Malenkovval mintegy duót alkotva előlegezte meg, hogy míg „korábban a kapcsolat nagyrészt ünnepi ülésekből és tapsból állt, […] a jövőben
a kapcsolatnak más formáját fogjuk érvényesíteni, [ami] egészen más, […] felelősebb és komolyabb lesz,
mint a múltban volt. L. Berija és G. Malenkov észrevételei. Jegyzőkönyv a Kremlben 1953. június 16-án
tartott szovjet–magyar tanácskozásról. MNL OL M-KS 276. f. 102/65. ő. e.
25
MNL OL XIX-A-83-a 87. d.
26
Gerő a Komintern moszkvai apparátusában gyűjtött két évtizednyi tapasztalatával, valamint megőrzött
ottani pártkapcsolatai révén mindenkor naprakészen tudta követni a Kreml falai mögött zajló változásokat.
27
Erről részletesen lásd Baráth Magdolna: Az államvédelem az egységes Belügyminisztériumban. Betekintő,
2010/3. http://www.betekinto.hu/2010_3_barath (A letöltés ideje 2013. április 3.)
28
Péter letartóztatása után lett öngyilkos az ÁVH Vizsgálati Főosztályának vezetője, Juhász László (1923–
1953) államvédelmi ezredes, aki Péter Gábor bizalmi köréhez tartozott, és Péter őt nem hivatalos helyettesének tekintette. 1953 januárjában, amikor Péter Gábort letartóztatták, ellene is őrizetbe vételi parancsot
adtak ki, de erre már nem került sor, mert közvetlenül előtte agyonlőtte édesanyját, majd saját magát is.
23
24

18

ugyan, de Pétert továbbra is őrizetben tartották, majd – jobb híján gazdasági
visszaéléseket olvasva a fejére – életfogytig szóló börtönbüntetést kapott.29
Ez a procedúra annyiban követte a koncepciós perek logikáját, hogy Péter
Gábort és társait sem valós ténykedésük alapján ítélték el, holott esetükben a
törvényesség visszatérő semmibe vétele és a terrornak a mindennapokba való
átültetése igazán az elmarasztalás alapja lehetett volna. Ez azonban a rendszer
működésének lényegét – közvetve magát Rákosit – „leplezte volna le”. Emiatt
ügyeltek arra, hogy – noha az eljárás teljes titoktartás közepette zajlott – még
zárt tárgyalásokon se firtassák, hogy a kommunista párt mely prominenseinek engedelmeskedve volt ő a politikai rendőrség élén az elkövetett törvénytelenségek szolgálatvezetője. Mindeközben – 1953–1954 fordulóján, Péter
és társainak első- és másodfokú elítélésének hónapjaiban – az engedélyezett
pártnyilvánosságban harsány propagandakampányt folytattak az úgynevezett
szocialista törvényesség megteremtéséről.
Ez egyben azt is jelentette, hogy a politikai rendőrségnél szolgálatukat Péter
Gáborral együtt kezdő „alapító atyák” egy része az új szakasz kezdetére eltűnt a
vezérkarból. A Belügyminisztériumba betagolt ÁVH vezetője az a Piros László
államvédelmi vezérőrnagy lett, aki korábban – Péter Gábor helyetteseként –
az ÁVH Határőrség parancsnoka volt. Piros László mind Péter Gábor altábornagy, mind Gerő Ernő miniszter regnálása alatt mindvégig parancsvégrehajtó
státusban volt, de annyit időközben megtanulhatott, hogy Rákosi továbbra is
a magyarországi pártállam első számú vezetője maradt. Szem előtt tartotta ezt
akkor is, amikor Gerő oldalán végezte Péter – őrizetbe vétel utáni – vallatását,
és nem feledkezett meg erről akkor sem, amikor a korábbi koncepciós perek
nehézkesen meginduló felülvizsgálata során hűségesen éltette tovább a kihallgatások célirányosan tendenciózus hagyományát, az újabb irányelv szem előtt
tartásával: „a pártvezetés és Rákosi elvtárs tekintélye ne csorbuljon”. Szolgálataival kiérdemelte, hogy amikor Gerő Ernő 1954 nyarán megvált a belügyi
tárca vezetésétől, ő legyen az utódja (1954. július 6-tól 1956. október 25-ig).
A miniszteri kinevezéssel döntési kompetenciát szerezve Piros László igyekezett
érvényre juttatni minisztériumának állományában és tágabb környezetében az
ÁVH – immár évtizedes – testületi felsőbbrendűség-tudatát. Hivatali presztízse fél év múltán tovább erősödött, miután 1955 elején póttagnak választották
a Magyar Dolgozók Pártja legszűkebb irányító testületébe, a Politikai Bizottságba. Ugyancsak 1955 folyamán – az indoklás szerint a megszaporodott és
– Száberszky József (1904–1953) rendőr ezredest 1948-ban az ÁVO-ról helyezték át a Pénzügyminisztériumba főosztályvezetőnek. 1953. január 15-én a Péter Gábor-ügy kapcsán elrendelték az őrizetbe vételét, de Száberszky előtte egy órával öngyilkos lett. Lásd még Kövér György: Írott orális történelem. Forrás,
2011/7–8. 177–183.
29
ÁBTL 2.1. VI/1., VI/1-a., VI/1-b., VI/1-c., VI/1-d. és 2.1. VI/19., 19-a., 19-b.

19

sokirányú feladatok miatt – újra felvetődött egy önálló és most már nevében is
államvédelmi minisztérium létrehozásának ötlete, amit ekkor a pártvezetés elvetett. Ahhoz azonban hozzájárult, hogy a tárca belső szervezeti rendjében jobban
elkülönüljön az államvédelmi munka, mivel az – úgymond – a belügyi szférán
belül is fokozottabb titoktartás mellett végzendő. Ezzel a felhatalmazással élt
Piros László, amikor addig is szűk körből verbuvált politikai irányító stábját,
az úgynevezett kollégiumot kettéválasztotta. 1956 elejétől elkülönítve működött ugyan az Államvédelmi Kollégium és a tárca egészét reprezentálni hivatott
Belügyi Kollégium, eközben viszont az utóbbiban is az államvédelmi főtisztek
voltak többségben.30
Miniszteri kinevezése után Piros László nagy vehemenciával igyekezett megerősíteni a politikai rendőrség pozícióját, és ráadásul ennek körülményei is egyre
kedvezőbbé váltak. A Belügyminisztérium szervezeti rendjében ugyanis már az
1953-as újjászervezés kezdetétől a „megszüntetve megőrzött” ÁVH került hegemón helyzetbe. 1953 decemberében a Gerő-féle minisztérium – saját kimutatásaik szerinti – 30 központi egységéből 18 látott el az államvédelemhez kapcsolódó
feladatot, ideszámítva a Börtönügyi Osztályt is. A további 12-höz a közrendészet,
a közlekedésrendészet (Országos Rendőrkapitányság), a tűzoltóság, a polgári védelem, a személyzeti, a pénzügyi, az adminisztratív, a gazdasági-technikai ellátó
szervek, valamint a Dózsa Sportegyesület tartozott. Ugyanakkor e 12 egységből
nyolcnak az élén szintén államvédelmi rendfokozattal rendelkező vezető állt. Azaz
30-ból összesen 25 központi egységet vezetett államvédelmis és csupán kettőt
rendőrtiszt, egyet pedig a már fentebb is említett büntetés-végrehajtási tiszt.31 Rajtuk kívül egy tűzoltó és egy légvédelmi tiszt volt még a vezetők között. Az időközbeni átszervezések és vezetőcserék nyomán az ÁVH – pozicionálisan – tovább
erősödött. 1955 decemberére a 32 egységéből 22 tartozott az államvédelemhez,
21 élén államvédelmi tisztekkel, míg a maradék egyet továbbra is büntetés-végrehajtási tiszt vezette. A tíz egyéb egységből pedig hat élén állt államvédelmis és
továbbra is csak kettő élén rendőr. Vagyis ekkor a 32-ből 27 egységet vezettek államvédelmi rendfokozatú tisztek. Gyakorlatilag csak a Dózsa Sportegyesületet, az
Országos Rendőrkapitányság központját, a légoltalmi parancsnokságot és a tűzrendészeti parancsnokságot nem szállták meg a korábban önálló – és továbbra is
„egyenlőbbek az egyenlők között” – államvédelmisek.
30
Az, hogy az államvédelmi főtiszt miniszter, Piros László és első általános helyettese, a „civil” Gábri Mihály mindkét testület tagja volt, éppúgy evidensnek tekinthető, mint az, hogy az Államvédelmi Kollégium
öt tagja az e kötelékbe tartozó főtisztek közül került ki. Ehhez képest viszont a Belügyi Kollégiumnak – a
tárca két vezetőjén kívül – hat államvédelmis főtiszthez képest összesen két rendőr tagja volt: az országos
rendőrkapitány, Pőcze Tibor vezérőrnagy, és Kopácsi Sándor ezredes, budapesti rendőrkapitány. 1956-os
testületi működésükről lásd BM Koll. III. kötet.
31
Ő volt Garasin Rudolf, akit a Szovjetunióból kért haza a magyar pártvezetés 1951-ben, de gyakorlatilag
már 1949-től részt vett a magyarországi táborrendszer kialakításában.

20

A közrendőrséget sem sorolhatjuk ide, mivel 1956 elején a Belügyminisztérium húsz nagy rendőri területi szerve (a Budapesti Főosztály és a 19 megyei
főosztály) közül csak négy élén állt rendőrtiszt, a többit államvédelmi tisztek, illetve főtisztek vezették. Ugyanekkor rendelkezett Piros László arról, hogy – egy
közigazgatási szinttel lejjebb – a járási belügyi szervek rendőri státusú vezetőit is
gyorsított ütemben kell államvédelmi tisztekre cserélni. Fél év sem telt el, és 1956
júniusában jó ütemű – és tovább folytatandó – előrehaladásként konstatálták
a tárca irányítói, hogy 120 járási osztályvezetői (tulajdonképpen rendőrkapitányi32) posztból 69-et (57%) már államvédelmi parolit viselő tisztek töltenek be.33
Az 1953-ban önállóságától megfosztott, belügyi alárendeltségbe visszaparancsolt
ÁVH lényegében a felállításától államvédelmi minisztérium lett, miközben az intézmény cégtábláján továbbra is Belügyminisztérium volt olvasható.
Az intézményvezetői kör átalakulásában – a Belügyminisztérium kulisszák
mögötti „ávéhásításában” – szerepe volt persze a Sztálin halálát követő szovjet és
magyar kommunista pártvezetés politikai irányváltásainak is. A Nagy Imre miniszterelnökségéhez (1953. július 4.–1955. április 18.) kötött új szakasz politikája
elmozdulni látszott a nemzeti sajátosságokat valamelyest toleráló – és az addigi
hisztérikus terroruralom szélsőséges kíméletlenségeit némileg enyhítő – „racionalizált diktatúra” irányába. Meghirdette a már említett „szocialista törvényességet”,
miközben nyögvenyelősen és a nyilvánosság kizárásával indult meg a koncepciós
perek felülvizsgálata. Csak a legkirívóbbak közül szemezgettek, és az úgynevezett
munkásmozgalmi káderek (kommunisták és a volt szociáldemokraták) ügyének
felülvizsgálatát is a kényszeredett vonakodás jellemezte. Azok esetében viszont,
akik nem tartoztak a pórul jártak említett csoportjába – és ezek száma több
tízezerre rúgott –, fel sem merült, hogy ők is a korábbi években szó szerint
mindenütt ellenséget kereső/találó hisztéria áldozatai. Többnyire maradtak a
rács mögött, illetve ha – büntetésüket letöltve – szabadultak is, rehabilitálásuk
szóba se jöhetett, továbbra is megbélyegzettként viselték a büntetett előéletűek
(„priuszosok”) egzisztenciális és joghátrányait.
Nagy Imre új szakaszának kezdetén felszámolták az internáló-, illetve kényszermunka-táborokat, és számosan szabadultak amnesztiával is. Ez még akkor is
viszonylag gyors politikai enyhülés érzetét keltette, és javította a közhangulatot,
ha figyelembe vesszük, hogy a posztsztálinista miniszterelnök vonatkozó rendelettervezetét Gerő Ernő a Politikai Bizottságban több megszorító javaslattal
korrigálta: ennek eredményeként 1953 utolsó hónapjaiban ítéltek el olyanokat,
akik addig – épp a bizonyíthatatlan gyanú, illetve rágalmak miatt – „csak” in1953–1956 között a későbbi megyei rendőr-főkapitányságokat a Belügyminisztérium megyei főosztályainak, a járási rendőrkapitányságokat a Belügyminisztérium járási osztályainak hívták, élükön
főosztályvezetők, illetve osztályvezetők álltak.
33
A járási osztályt vezető rendőrtisztek száma ekkor 51. BM Koll. III. 646.
32

21

ternáltak voltak. Ezzel együtt, a különböző összesítő jelentések – némileg eltérő
– adatai szerint, 44–47 ezer személy került ki a börtönökből, internáló- és kényszermunkatáborokból, vagy hagyhatta oda addigi kényszertartózkodási helyét.
A kitelepítettek azonban továbbra sem költözhettek vissza elkobzott lakásaikba,
és arról sem volt szó, hogy egykori ingóságaikat visszaigényelhetik, vagy ellenértéküket megkapnák. Miután a legszigorúbban a fővárosba való visszatérésnek
igyekeztek gátat vetni, az innét kitelepítettek a Budapest környéki községekbe
húzódva próbáltak maguknak új egzisztenciát teremteni.34 Miközben – az addig
szabadlábon hagyottak körében – némileg csökkentették az állandó rendőrségi
felügyelet (ref.) alatt élni kénytelenek kvótáját, az újonnan szabadon engedettek
zömét viszont épp a ref. ekkori elrendelésével sorolták a továbbra is szemmel
tartandók sokaságába, és ezzel összefüggésben határoztak a titkosszolgálati operatív hálózat (a szervnek dolgozó ügynökök, informátorok) megerősítéséről is.
A „szocialista törvényesség” megteremtésének hirdetése közepette folytatódott tovább annak megcsúfolása. Igaz, ez valamelyest visszafogott intenzitással
és kevésbé súlyos ítéletekkel fenyegető „tényállás” megjelölésével zajlott, de
mindez immár az időközben megszervezett Legfőbb Ügyészség segédletével
történt. E változatlanul koncepciósnak nevezhető perek sorából példaként
említünk néhányat. Az előbbi bekezdésben érintett rabtábor-szabadítások során 1953. október elején Tiszalökön – a hivatali verzió szerint – zendülés történt. Itt olyan német nemzetiségű – a Szovjetunióból már 1950/51 fordulóján
„visszakapott” – egykori hadifoglyokat tartottak őrizetben, akiknek családját a
második világháború után „Németországba” (annak különböző nagyhatalmi
megszállási zónáiba) telepítették, azaz őket Magyarországon nem volt hova
szabadítani. Ők épp a fenti okból lettek – az ÁVH irataiban egyöntetűen „fasiszta” minősítésű – visszatartottak. Miközben magyar, délszláv, görög őrizetes
társaik már szabadultak, fokozódó türelmetlenségükre – a „hazai” internálás
két és fél évére – ráterhelődött a korábbi, szovjetunióbeli hadifogság 6–8 éve
is. Az ÁVH korabeli hivatalos verziója (magyarázkodása) szerinti zendülésről
nem volt ugyan szó, de arról igen, hogy a táborőrség tüzet nyitott a szabadulásukat kormányrendelet alapján követelő őrizetesekre. Tizenheten megsebesültek,
és öten bele is haltak sérüléseikbe. Ehhez képest „felbujtóként” két rabot ítéltek öt-, illetve hatévi börtönbüntetésre, miközben Gerő Ernő belügyminiszter a
BM kollégiumi ülésén – egymás között vagyunk elvtársak – maga is azt konstatálta, hogy „a tiszalöki eset a parancsnokság és a politikai osztály hibája” volt.35
Másik példa. Bányamérnökök egy lefogott csoportját 1952 augusztusától próbálta elítéltetni az ÁVH „szervezetszerű szabotázstevékenység” vádjával. Mivel
34
35

Bank–Gyarmati–Palasik, i. m. 56–57.
Lásd uo. 43–46., illetve BM Koll. I. 354.

22

ehhez másfél éven keresztül sem sikerült elégséges bizonyítékot „produkálniuk”,
1954 márciusában Piros László államvédelmi altábornagyhoz – Gerő belügyminiszter első helyetteséhez – és közvetlen szolgálati főnökükhöz, Dékán István
államvédelmi vezérőrnagyhoz (belügyminiszter-helyettes) fordultak segítségért.
Lényegében azon sopánkodtak, hogy „a cég tekintélyét” rombolná, ha elmarasztalás nélkül kellene elengedniük a koholmányokat elismerni nem hajlandó
őrizeteseket. Folyamodványuk meghallgatásra talált, és a megfelelő szintű közbenjárás nyomán – ügyészségi, bírósági statisztériával – kirótták a vádlottakra
az 1,5 évtől 3,5 évig terjedő szabadságvesztéseket. Történt mindez azért, hogy a
politikai rendőrség tekintélye – úgymond – ne csorbuljon.36
A harmadik Szalai Sándor szociáldemokrata szociológusprofesszor esete, akit
1950-ben tartóztatott le az ÁVH, és a Szakasits-per ötödrendű vádlottjaként
rótták ki neki az életfogytig szóló börtönbüntetést. A Nagy Imre-kormány által
indított rehabilitációs eljárások során kénytelen-kelletlen vették az ügyét újra
elő.37 Kihallgatója, Farkas Miklós államvédelmi főhadnagy 1954-ben ugyanazokat a hamis vádakat akarta rábizonyítani, amelyek alapján négy évvel korábban
elítélték, és ugyanazokat a vallomásokat jelölte meg bizonyítékul, amelyeket
korábban kínzással csikartak ki belőle. A koncepciós szándék sem változott. Az
1954. október 27-i kihallgatási tervutasítás szerint: „leleplezni Szalai Sándort,
mint aki az amerikaiak részére anyagokat adott ki”.38 További másfél év kellett ahhoz, hogy a BM Vizsgálati Osztálya beismerje: „Szalai Sándor ügyében
a kémkedés és szervezkedés büntette nem bizonyítható”, beismerő vallomást is
csak akkor és azért tett, mert „súlyosan tettleg bántalmazták”, és ez alapján indult meg per-újrafelvételi tárgyalása.39 Büntetését 1956. március legvégén szakították félbe, miután nyilatkozott, hogy a „Belügyminisztériummal szemben
semmilyen követelésem nincs”.40
Az új szakasz égisze alatt is folytatódó törvénytelenségek negyedik változataként említhető Kéthly Anna ügye, akit a korabeli Európa baloldali politikai palettáján is tekintélyes személyiségként tartottak számon. Őt is az 1950-es
„munkásáruló szociáldemokraták” elleni hajsza keretében vették őrizetbe, de
– társaitól eltérően – három és fél éven át vádemelés és ítélet nélkül tartották
fogva. Körültekintő gondossággal mellőzték szabadon engedését az 1953. évi
Az ítéletek többségét az Elnöki Tanács 1957-ben semmisnek nyilvánította. Lásd erről részletesebben
Cserényi-Zsitnyányi Ildikó: Kibányászott „lignitbűnök”. A Rákosi-korszak egy bányamérnökperének anatómiája. ÁBTL–L’Harmattan, Budapest, 2013.
37
Lásd Gál Éva: „Lejáratás” és „bomlasztás” – A Kádár-kori államvédelem esete Szalai Sándorral. 1. rész.
In Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás. Tudósok, tanárok a titkosrendőrség látókörében. Corvina–Nagy Imre
Alapítvány, Budapest, 2013, 187.
38
ÁBTL 3.1.9. V-143389. 15.
39
Gál Éva, i. m. 188.
40
ÁBTL 3.1.9. V-143389. 197.
36

23

amnesztia idején is, mígnem 1954 januárjában ítélte életfogytig tartó börtönre, immár „a szocialista törvényesség” bíróságainak egyike. Akkor marasztalták
el „a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és
vezetése, valamint külföldi szervezet részére közhivatali minőségben folytatólagosan elkövetett kémkedés bűntettében”, amikor a felette ítélkezők, és még
inkább azok politikai feljebbvalói már épp a korábbi hasonló jogtiprások revízióját – illetve elmismásolásuk lehetséges módozatait – kényszerültek fontolgatni.
Kéthlyt 1954 novemberében – London és Moszkva(!) közbenjárása nyomán –
helyezték végül szabadlábra: több mint négy éven át tartó meghurcoltatás után
olyasmikért részesült „egyéni kegyelemben”, amelyeket nem követett el.41
Az új szakasz felemás enyhülése közepette a rendszert működtető pártapparátus, valamint a politikai rendőrség apparátusa egyaránt abban volt érdekelt,
hogy az intézményesített terror jogtiprásainak következményeivel minél kevésbé
kelljen szembesülniük. A nyilvános lelepleződéstől való félelem – a terroruralmi
„mundér becsülete” – szoros hatalomszociológiai érdekközösséget teremtett a
pártvezetés (és a pártirányítás apparátusa), valamint a politikai rendőrség vezérkara között. Nehéz, majdhogynem lehetetlen volt úgy vizsgálni – főként a
látványosabb – törvénytelenségeket, hogy ne feszegessék az ügyben kompromittálódottak felelősségét. A követendőnek gondolt pártpolitikai irányvonal
különbözőségén túlmenően ez is ott munkált a Nagy Imre és Rákosi Mátyás
közötti konfliktus hátterében. Úgy tűnik, hogy Gerő Ernő is akkor csatlakozott
vissza egyértelműen Rákosi mögé, amikor attól tartott, hogy a törvénytelenségek felülvizsgálata „veszélyezteti a párt vezető magjának jelenlegi formában
történő fennmaradását” – közte saját státusát is.
Az ÁVH 1953 utáni vezérkara, valamint különböző szintű beosztotti állománya
egyfelől azokból állt össze, akik – egy kortárs pártaktivista szófordulatát kölcsönözve – „a káderek közötti tatárjárás”42 ellenére megúszták a Péter Gábor lefogásával párosuló tisztogatást. Az újabb államvédelmi garnitúra jórészt a pártoktatás
gyorstalpaló tanfolyamain szerezte képesítését. Az ekkoriból fennmaradt vezetőszervi anyagok maguk is arról szólnak, hogy e „másodgenerációsok” iskolázottsága, felkészültsége még Péter Gábor korszakának tiszti, altiszti karát is jócskán
alulmúlta. Ezt tanúsítja a korabeli parancsok, utasítások, jelentések fennmaradt
hányada is. Bikkfanyelven íródott szövegeik leginkább az alapfokú pártszemináriumok ideológiai zsargonjával voltak szinkronban, miközben – a nyelvhelyesség ismeretének elképesztő hiányáról téve tanúságot – az adott tárgyra irányuló funkci41
Kádár Zsuzsanna: Elrabolt remények. A magyar szociáldemokrácia a párt felszámolása után. Napvilág Kiadó,
Budapest, 2012, 108–111.
42
MNL OL M-KS 276. f. 65/51. ő. e. Balogh Elemérnek, az MDP Pártfőiskola tanárának levele Rákosi
Mátyáshoz 1954 júliusában.

24

onális (tartalmi) értelem többnyire alig volt belőlük kihámozható. És ha mégis, az
abban merült ki, hogy igyekeztek igazodni a változó politikai széljáráshoz. Az új
szakasz első évében még fellelhető némi elhatárolódás a Péter Gábor vezetése alatti kegyetlenkedésektől: az eufemizáló formula szerint nem folytatható a korábbi
„avantgardizmus” (sic!), a szókimondóbb „a törvényesség durva megsértésének
általános gyakorlatát, a dolgozó tömegek nagyarányú zaklatását és az önkényeskedést”43 rótta fel az ÁVH-nak. A változtatási igény szerint a politikai rendőrségnél
(is) „szoktatnunk kell magunkat a demokratizmushoz”.44 A Moszkvában 1954
végén jóváhagyott újabb politikai irányváltás nyomán Piros László belügyminiszter, illetve az általa felügyelt ÁVH – miután maguk is segédkeztek Nagy Imre
megbuktatásában – teljes mellszélességgel sorakozott fel a teljhatalmat visszaszerző Rákosi mögé. Az MDP KV Politikai Bizottságának 1955. január 25-i ülésén
a Belügyminisztérium káderhelyzetéről készített beszámoló nyomán elfogadott
határozatba külön illesztettek be egy passzust, miszerint „kíméletlen harcot kell
folytatni – és felszámolni – minden olyan szemlélet ellen, mely az ÁVH-t a párttól
független szervnek tekinti,”45 ami azért szembetűnő, mivel a vonatkozó előterjesztés semmi ilyesmire nem utalt. Ezen az ülésen (a PB tagjaként utoljára46) Nagy
Imre is jelen volt: akár e határozat kiegészítéséből is érzékelhette a – nem csupán
számára – vészjósló újabb irányváltás előszelét. Ez az újra nyomatékosított „pártszolgálati kötelezvény” gördült alá a politikai rendőrség szervezeti hierarchiájában pár héttel később: „nem voltunk elég következetesek, bátrak, az osztályharcos
szellem, a kommunista csekista éberség tompult, gyakran ingadozás, liberalizmus
volt munkánkban tapasztalható” – hallhatták beosztottjai Pirostól 1955 márciusában, a BM pártaktíva értekezletén. Beszéde egyszerre volt testületi önkritika és
cége nevében Rákosinak tett – az újraigazodást kifejező – hűségnyilatkozat.47
Piros belügyminiszter számára aligha volt megerőltető a felsorakozás a
resztalinizációs Rákosi-vonalhoz. A kurzusváltás ráadásul hivatala szempontjából is kamatoztatható korrekcióval kecsegtetett. Ez tűnik ki abból, hogy a hruscsovinak is mondható új szovjet titkosszolgálati doktrína hazai adaptálása során
annak csak egyik felére koncentrált. Lavrentyij Berija MGB-vezér 1953 nyarán
megejtett eltüntetése után Hruscsov (szintén ukrán „pártiskolázottságú”) harcostársa, illetve kegyeltje, Ivan Szerov került az újjászervezett szovjet titkosszolgálat
43
MNL OL M-KS 53/172. ő. e. Gerő Ernő belügyminiszter 1954. április 7-i jelentése az MDP Politikai
Bizottságának a Belügyminisztérium átszervezésének tapasztalatairól.
44
Uo.
45
MNL OL M-KS 276. f. 53/216. ő. e.
46
Mármint második miniszterelnökségének kezdetéig, 1956. október 23-ig számolva, mivel ezt követően
ágynak esett, és betegsége idején a Központi Vezetőség 1955. április 14-i plénumán kizárták a Politikai
Bizottságból, és döntöttek a minisztertanács elnöke tisztségéből történő visszahívásról is.
47
Piros László belügyminiszter nyitóbeszéde a Belügyminisztérium 1955. március 18-i pártaktíva értekezletén. Idézi Kajári Erzsébet: Bevezető… In BM Koll. I. 38.

25

(ekkortól KGB) élére. Szerov tábornok a KGB elnökeként hívta össze 1955 márciusában a Kreml európai csatlósállamainak hasonló feladatkörben tevékenykedő
vezetőit Moszkvába, hogy megtárgyalják a szovjet politikai irányváltás reszortterületüket érintő feladatait.48 A meginduló nemzetközi enyhülést és a szovjet külpolitikai nyitást leképező titkosszolgálati rezsimkorrekció lényege az volt, hogy
a preventív, beszivárgó felderítésre – ennek részeként az ügynökhálózati munka,
valamint az operatív technika kiemelt fejlesztésére – helyezték át az információszerzés és az elhárítás súlypontját. Ez „támadólagos elhárítás” címszó alatt addig
sem volt ismeretlen a bennfentes szakzsargonban, és most ez kapott elsőbbséget.
Magyar vonatkozásban ennek azért lett politikai „irányvonal” felhangja – azon
kevesek számára, akik tudhattak róla –, mivel ezt a titkosszolgálati rezsimváltást
már az új szakasz első belügyminisztere, Gerő Ernő is kívánatosnak nyilvánította.
„Az operatív munka sokkal jobban megfelel népi demokráciánk jellegének, azonkívül olcsóbb és helyesebb módszer a karhatalmi munkánál. Nekünk elsősorban
megelőző munka kell, nem karhatalmi munka” – hangzott a tárca gazdájának
útmutatása 1953 augusztusában.49 Ehhez képest mégis akkori helyettese (majd
utódja) felfogása érvényesült: Piros a következő évben a belső karhatalom egységeit erősítette meg három újabb ezreddel. A titkosszolgálati vezetők 1955. márciusi moszkvai összejövetelének új iránymutatásait illetően viszont „félsüketnek”
bizonyult. A támadólagos elhárítás doktrínává emelését mintha nem hallotta
volna, csupán az az általános szlogen maradt meg emlékezetében, hogy az új
helyzetben az államvédelmi munka hatékonyságának növelése fokozott terheket
ró erre a területre. Hazatérve, az MDP Politikai Bizottságának készített beszámolójában ennek megfelelően kezdeményezte egy önálló Államvédelmi Minisztérium létrehozását.50 Mint már említettük, ezt elvetette ugyan a pártvezetés, de
figyelembe veendő, hogy ekkoriban az „új helyzet” értelmezése (is) mást jelentett
Moszkvában és megint mást Budapesten. Magyarországon a Nagy Imre miniszterelnök nevével fémjelzett „új szakasz” fejleményeinek a felszámolása, eltakarítása volt napirenden: ehhez nem annyira „a reakció fő fészkeivel szembeni”
kesztyűs kézzel bánás, hanem a – „fokozott éberséget” újra meghirdető – kemény
kéz politikája tűnt célravezetőnek. Ennek intézményi bázisa pedig a Rákosinak
szekundáló, Piros László vezette Belügyminisztérium volt.

Piros László belügyminiszter nyitóbeszéde a Belügyminisztérium 1955. március 18-i pártaktíva értekezletén. Idézi Kajári Erzsébet: Bevezető… In BM Koll. I. 38.
49
Lásd BM Koll. I. 104., valamint Bánkuti Gábor: Jezsuiták a diktatúrában. L’Harmattan–JTMRT–
ÁBTL, Budapest, 2011, 134–135.
50
Okváth Imre: Jelentés a szocialista országok állambiztonsági vezetőinek titkos moszkvai tárgyalásáról,
1955. március 7–12. Hadtörténelmi Közlemények, 2001/4. 696.
48

26

A diszlokációs rejtőzködés mint a szervezeti átalakítás fedőneve
A minisztérium átalakítása közepette rendre előbukkan két probléma: „Ki, hol
van?”, és „Mi, mennyi?” Az utóbbi az állománylétszámra – annak csökkentésére – vonatkozott, de mindvégig fontosabb volt ennél a vezényleti-alárendeltségi hovatartozás. Az átalakítás kezdetén mintha politikai szándék mutatkozott
volna az ÁVH részlegeinek az új belügyi rendszerben való széttelepítésére – államigazgatási értelmű dekoncentrálásra –, a korábban egytömbös „párt ökle”
nyitott(abb) tenyérré lazítására. Gerő Ernő miniszter közvetlen felügyelete alá
sorolták be például az „élet-halál ura” Vizsgálati Osztályt (a Kormányőrség is
szerepelt az eredeti tervezetben, de azt végül elvetették). Dékán István és Györe
József miniszterhelyettesek között úgy porciózták szét Péter Gábor örökségét,
hogy előbbi kapta a „kemény mag-reszortokat” (kémelhárítás, hírszerzés, belső
reakció, operatív technika, KEOKH), míg utóbbi a másodlagos fontosságúakat: adminisztratív, gazdasági ügyek, ipari-, mezőgazdasági-, közlekedési- és
postaiszabotázs-elhárítás, börtönügy, államtitok-védelem és cenzúra. A „belső
szétdobás” kezdeti diszlokációs ambícióra utal, hogy két-három további „nehézsúlyú” államvédelmis reszort, a – honvédelmi tárcát is érintő (és irritáló)
– katonai elhárítás, valamint a Határőrség és Belső Karhatalom Piros László
első miniszterhelyettes közvetlen benefíciuma lett. A bizonytalankodásnak tűnő
fogalmazás oka, hogy a pártvezetés kulisszái mögött a Határőrség (HŐR) és a
Belső Karhatalom (BKH) egységes vagy külön-külön parancsnoklása tárgyában
rövid vita zajlott a rálátással bíró és beleszólni jogosult kevesek körében – el
egészen a kérdésben „illetékes” szovjet tanácsadókig. Ezt gyorsan rövidre zárta
az MDP Politikai Bizottságának 1953. július 15-i ülésén hozott döntés: a Gerő
Ernő miniszter által is támogatott összevonási álláspont jutott érvényre, és ő
maga egy hét múltán már ki is adta parancsát a HŐR és a BKH összevonásáról. Ezzel egyben első helyettesét, Pirost erősítette, aki ugyanazon politikai
bizottsági határozat részeként a Kormányőrség feletti közvetlen diszponálást is
megkapta.51 A politikai verdikt korántsem jelentette, hogy ezzel befejeződött az
átalakítás. Gerő keresetlen nyíltsággal nehezményezte, hogy „fontos anyagok
nem készültek el, s […] az átszervezés időszaka tűrhetetlenül elhúzódik”. Aligha csillapította ingerültségét a HŐR–BKH új parancsnoka, Valencsák József
államvédelmi ezredes észrevétele ugyanezen az augusztusi kollégiumi ülésen,
miszerint a minisztérium belső metamorfózisát részletező előterjesztésből kimaradt a BKH átszervezése.52
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.; BM Koll. I. 75.
BM Koll. I. 72–75. Gerőt, az „új seprő” belügyminisztert ez azért is idegesítette, mert a tárca egészét
illetően jutott arra a következtetésre ugyanitt, hogy „az átszervezés a munkát eddig gyengítette”. I. m. 76.
51

52

27

Nem csupán innét maradt ki, és nemcsak ez tartozott a hiánylistához. Alighanem az említett vitával és a „ki mit felügyel közvetlenül” hatásköri rivalizálással53 is összefüggésben állhatott, hogy nincs két olyan jelentés, amelyek egymásra
rímelnének a változások nyomon követhetőségét illetően, illetve segítenék az
eligazodást a tárca – és ezen belül az immár széttagolt ÁVH-szervek – állománytáblájában, „káderkataszterében”. A legkorábbi átszervezési javaslat előírja ugyan,
hogy az ÁVH-törzs (5751 fős) és a BM-központ (3008 fős) korábban 8759 fős
együttes számához képest 2202 fős létszámleépítés az elvárás, miközben az értelemszerű párhuzamosságok – személyzeti, egészségügyi, kulturális, anyagi ellátási
részlegek – fúziója mellett azonnal megindult az államvédelmi szervezeti egységek „előléptetése”: csoportok alosztállyá, alosztályok osztállyá emelése.54 Ebben a
kalkulációban azonban – mint már utaltunk rá – nem szerepelt a korábbi ÁVH
Határőrség és a Belső Karhatalom stábja, holott ők a legnagyobb kontingenst
jelentették. Ez ugyan az MDP Politikai Bizottsága elé terjesztett és ott 1953. július közepén megtárgyalt előterjesztésben szervnévként(!) említődik Piros László
első miniszterhelyettes közvetlen felügyelete alá sorolva, de a legfelső pártvezetés
tagjainak aligha kellett tudniuk arról, hogy az új ügyrendi sémavázlat, illetve a
külön szerepeltetett – létszámcsökkentést ígérő – káderkimutatás nem egyezik.
A papír mindent eltűr jeligére alighanem úgy tudták „kimutatni” az átalakítással egyidejűleg elvárt 2000–2500 fős összevonási létszám-megtakarítást, hogy az
államvédelmi parolis kontingensbe már nem illesztették bele, Piros első miniszterhelyettes leendő stábjához pedig – a közben zajló vita miatt – még nem adták
hozzá a HŐR–BKH hivatásosainak 1000 fő körüli keretszámát.
A létszámadatokkal való megfelelésorientált bűvészkedést – ami adott esetben
saját pártbéli elöljáróik megtévesztését is magában foglalta – két későbbi évekből
származó fejlemény látszik alátámasztani. A fentebb már említett, alkalmanként
ördög ügyvédje szerepet vállaló HŐR–BKH-parancsnok, Valencsák ezredes meglehetősen nyers megjegyzésre ragadtatta magát a miniszteri kollégium 1954. február 23-i ülésén: „Állománytáblázatok nélkül nem lehet dolgozni!”55 Több mint
Az 1953. augusztus 25-i kollégiumi ülésen elfogadott hatásköri lista azt sugallja, hogy kivonják a HŐR–
BKM-et az ÁVH-t továbbra is felügyelő Piros László miniszterhelyettes vezénylete alól, mivel annak parancsnokát – az Országos Rendőrkapitányság vezetőjéhez hasonlóan – ugyanúgy „a pártvezetés [előzetes jóváhagyása nyomán] a Minisztertanács” lett jogosult megbízni, mint a miniszterhelyetteseket. BM Koll. I. 123.
Az 1953. november 24-i kollégiumi összejövetelen arról folyt a diskurzus, hogy – fegyelmi vétség esetén – a
határőrök-karhatalmisták ellen (tiszti becsületbíróságra emlékeztető) „házon belüli” belügyi drillben járjanak
el, ami egyfajta testületi kivételezettséget jelentett, avagy (fegyveres testülethez tartozókként) őket is ab start
katonai ügyészségi-bírósági perrendtartás szerint vonják-e felelősségre. BM Koll. I. 374.
54
BM Koll. I. 105–108. Ugyanitt kívánják rendezni az addig „függetlenített” ÁVH-élsportolók (többnyire
focisták) státusát úgy, hogy őket „be kell osztani az egyes főosztályok és osztályok állományába (71 fő)”. Az
egyes – főként államvédelmi – szervezeti egységek státusemelkedéseit módszeresen veszi számba e kötetben
Cserényi Zsitnyányi Ildikó intézménytörténeti tanulmánya.
55
BM Koll. I. 620.
53

28

fél évvel az új szakasz meghirdetése után az anomália felett nehéz volt átsiklani,
és talán még jól is jött a miniszternek, merthogy azt Gerő – az 1953 előtti rezsim
bírálatává transzformálva – maga is beemelte az MDP Politikai Bizottsága számára
készített 1954. áprilisi jelentésébe: „megnehezítette a munkát az is, hogy nem állt
rendelkezésünkre megfelelő állománytáblázat, létszámadatok, stb”.56 A párt vezető
szervének szánt beszámoló készítése közepette a BM vezérkara önnön presztízse
okán is igyekezett tisztába jönni a saját háza tájához tartozókkal. Innét tudható
ugyanakkor az is, hogy – Gerő szóhasználatával élve – időközben legfeljebb „az adminisztratív kisegítő és gazdasági szervek” létszáma apadt ténylegesen, az államvédelmi részlegek ezzel szemben tovább gyarapodtak. Újabb év elteltével, 1955 kora
nyarán pedig, amikor szóba került a Belügyminisztérium mellett egy külön államvédelmi minisztérium (vagy közvetlen pártközponti szervként egy Államvédelmi
Bizottság) létesítése, az osztozkodási tervezet – immár a sorállományúakat is hozzácsapva – 33 250 főben adja meg a rendőri BM-főhatóság, és 35 664 főben a Piros
László által forszírozott Államvédelmi Minisztérium kívánatos létszámát. Ez együtt
68 914 fő, ami több mint másfélszerese az alig két évvel korábban előirányzott, már
egységesített BM 43 820 fős normállétszámának.57 A Nagy Imre miniszterelnök
menesztése utáni adat akkor is több, ha hozzászámoljuk a Határőrség (sorozottakat
is magában foglaló) 18 577 fős állományát,58 ugyanakkor e túlduzzasztott keretbe
sem férünk bele, ha megvalósultnak tekintjük azt az ambíciót, amely még Gerő
minisztersége idejéből származott, hogy a Belső Karhatalom 1953. szeptemberi
9500 fős keretét – mint már utaltunk rá – három újabb karhatalmi ezred felállításával „11 924 főre kell felemelni”.59 Mégiscsak a kereskedelmi akadémiát végzett
– számolni tudó – Rákosinak lenne igaza? Mintha ő maga is kikerekedett szemmel
konstatálta volna 1955 februárjában, hogy „a Belügyminisztérium egy óriási cég:
80 ezer ember tartozik hozzá”.60
Ebben a rendszerben eligazodni nem csupán az utókor kutatójának, hanem
a kortárs belügyeseknek, az államvédelem irányítóinak sem lehetett könnyű.
Eseti példával próbáljuk illusztrálni a bonyodalmakat. Fennmaradt az átalakítás
kezdetéről, 1953 augusztusából egy hatásköri lista, amely a Belügyminisztéri56
MNL OL M-KS 276. f. 53/172. ő. e. Jelentés az MDP Politikai Bizottságának a Belügyminisztérium átszervezésének tapasztalatairól, 1954. április 7. A jelentés egyik háttéranyaga olvasható: BM Koll. I.
612–620. A jelentést – némi értelemszerű korrekcióval – közli: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai,
1948–1956. Főszerkesztő Izsák Lajos. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998, 259–266.
57
MNL OL M-KS 276. f. 53/222. ő. e.
58
BM Koll. I. 320–321. Ezen belül a rendszeresített tiszti létszám 1948 fő, de ebből akkor csak 1760 volt
a ténylegesen alkalmazott. Utóbbiakról az olvasható ugyanabban a jelentésben, hogy „közülük 122 nem
végzett katonai iskolát, […] s a tisztek többsége 1948–50-ben végzett, amikor még az iskolák színvonala
alacsony volt”. Uo. 331.
59
MNL OL M-KS 276. f. 53/136 ő. e. Javaslat a Belső karhatalom szervezeti felépítésének megváltoztatására és létszámának felemelésére, 1953. szeptember 1.
60
A Magyar Dolgozók Pártja határozatai, 1948–1956, i. m. 266.

29

um központjához tartozó szervek vezetőinek és fontosabb kádereinek kinevezését
(leváltását, áthelyezését, elbocsátását) volt hivatva szabályozni.61 (Ezt a továbbiakban BM-nómenklatúra néven említjük.) A dokumentum több mint másfél ezer
vezetői posztot jelöl meg, magában foglalva a hatalmi nézőpontból „utolsó posta”
határőrőrsök parancsnokait, valamint azok politikai helyetteseit, a Belső Karhatalomnál századparancsnokokig és azok politikai helyetteseiig bezárólag.62 Mindent (súlyozatlanul) összevetve, a nómenklatúra-jegyzék alapján adódó – nagyon
különböző szintű! – belügyminisztériumi vezetői státusok száma 1557, amiből
mindössze 344 pozíció (22%) nem volt államvédelmis reszort.63 (Lásd az összesített táblázatot a tanulmány végén.)
Az ÁVH belügyminisztériumi vezérkarát vizsgáló kötetünk nem száll alá a nómenklatúra alsó fokaira. A felső vezetői szint kinevezését vizsgálva két mozzanat
érdemel említést. Az egyik, hogy – magát a tárca vezetőjét nem számítva – Gerő
Ernő belügyminiszternek 52 olyan magasan pozícionált közvetlen alárendeltje
volt, akinek vezetői megbízatását vagy elmozdítását az MDP csúcsszerveinek
(Politikai Bizottság, illetve Titkárság) kellett előzetesen jóváhagynia.64 További
67 felső vezetőt (a Határőrségnél és a Belső Karhatalomnál parancsnokot) volt
jogosult kinevezni saját hatáskörében. (Lényegében e 119 pozícióhoz köthető az a – döntő többségében államvédelmis – garnitúra, akiknek az életútja a
kötetbe kínálkozott.65) A belügyminiszter első helyettesének, Piros Lászlónak
további 140 középvezetői körre (alosztályvezetők, középszintű parancsnokok
politikai helyettesei) terjedt a kinevezési jogköre. A másik jellegzetesség, hogy
a Belügyminisztériumba visszasorolt Államvédelmi Hatóság nómenklatúrarendjét – főként alacsonyabb posztokat illetően – szétosztották, szétterítették a
miniszterhelyettesek között, miáltal nem államvédelmi vezetők is rendelkeztek
politikai rendőrségi alárendeltekkel. Mivel azonban az egységesítés után eleve az
utóbbiak voltak – és maradtak – többségben, ez könnyítette meg későbbi minisztersége idején Piros László helyzetét abban a tekintetben, hogy e tárca szintű
„vegyesfelvágott-rendszerben” – elsősorban az 1955-től tapasztalható politikai
visszarendeződés idején – különösebb ellenőrzés nélkül támogassa kebelbéli bajBM Koll. I. 123–128.
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1952 végén vezette be a fegyveres testületeknél „a parancsnok politikai helyettese” intézményt, amely a korábbi úgynevezett társparancsnoki (komisszár-) rendszert
megszüntetve, helyreállította az egyszemélyi parancsnoklás gyakorlatát. A béketábor magyar hadserege.
Szerkesztette Ehrenberger Róbert. Petit Reál Könyvkiadó, Budapest, 2001, 167–169.
63
E számításnál már figyelembe vettük, hogy Piros László miniszterkénti hivatalba lépése után megindult
a vidéki rendőri vezető posztok államvédelmi tisztekkel való feltöltése.
64
Ide tartozott a hírszerzés 9 külföldi rezidense is, akiket – diplomáciai fedésben – külföldi követségekre
helyeztek ki. A hírszerző rezidensek – ugyancsak követségekre telepített – beosztott munkatársait (a nómenklatúra húsz ilyen státust jelöl) viszont már a miniszter állambiztonsági helyettese bízta meg.
65
A többlet – 186 pályakép – zömmel abból adódik, hogy egy poszton többen is megfordultak.
61
62

30

társainak előmenetelét nem államvédelmi (főként rendőri) vezetői pozíciókba
helyezésekkel. Magyarán, mintha ez a BM-nómenklatúra segítene megfejteni,
hogyan tette lehetővé a belső drillben a minisztérium „ávéhásítását” az 1953-as
desztalinizálási buzgalom szétszórattatási koncepciójának az ellenkezőjére fordítása – mondhatni annak kifigurázása, megcsúfolása.
Szó sincs arról, hogy a meglévő források faggatása nyomán véglegesnek tekinthető eligazítással szolgálhatnánk az egységesített Belügyminisztérium mamutméretű konglomerátumáról. A fenti létszámvizsgálat kutatási hozadéka is
inkább csak a belügyi számmisztika útvesztőibe segít bepillantást nyújtani. Így
vagyunk még azon a területen is, ahol azt gondolhatnánk, hogy a számok segítik a pontosabb tájékozódást. A minisztérium átszervezéséről többször idézett
jelentés egy pontja kitér az egyes belügyi reszortszervek Budapest–vidék megoszlására. Értelemszerű, hogy a Határőrség állományának túlnyomó többségét
vidéki diszpozíciókban foglalkoztatták, és a Belső Karhatalom egységei is olyan
nagyobb városokba telepítve védték az állam rendjét, mint Budapest, Miskolc,
Debrecen, Szombathely és Székesfehérvár. Forrásunk szerint a (nem politikai)
közrendőrség garnitúrájának több mint 90%-a ugyancsak a vidéki Magyarország településein posztolt, miközben a szűkebb értelemben vett államvédelmi
törzsegységek kétharmada (66,7%) a fővárosban buzgólkodott, holott e koncentrációt még a „vízfej” vagy „fejnehéz” országközpont kiemelt szerepe sem
indokolta ilyen arányban. Sietve tesszük hozzá, hogy ez a kétharmad–egyharmad Budapest–vidék kádermegoszlási arány már a „javított kiadást” rögzítette,
miután az új szakasz első évében közel ezer (955) fővel erősítették meg a vidéki
ÁVH-részlegeket,66 nem szólva a Belső Karhatalom szintén „vidéki” erő(szak)
tartalékot képviselő újabb három ezredének hivatásosairól. Egyik-másik reakcióüldöző alegység még így is „üzemzavart” jelentett, ha munkaterves feladataikhoz rendkívüli megrendelés társult. A feloszlatott szerzetesrendek némelyike
ellen 1955 nyarán megfogalmazott újabb „letartóztatási tervet” a IV. (Belsőreakcióelhárító) Osztály 5. alosztálynak azért sikerült csak bő féléves késedelemmel „realizálnia”, mivel – mint (igazoló) jelentésükben írták – teljes kapacitásukat lekötötte a
börtönből házi őrizetbe utalt Mindszenty József prímásérsek elhelyezésével összefüggő hirtelen jött (terven kívüli) feladat.67
MNL OL M-KS 276. f. 53/136 ő. e., illetve MNL OL M-KS 276. f. 53/276 ő. e.
Bánkuti Gábor: Jezsuiták a diktatúrában. I. m. 141–142. Mindszenty Józsefet és az egyidejűleg házi őrizetbe „szabadított” Grősz József kalocsai érseket előbb a mecseki Püspökszentlászlón gondolták elhelyezni.
A pécsi püspökök egykori nyaralója azonban – téli megközelíthetőségének, fűtésének megoldatlansága
miatt – alkalmatlannak bizonyult nem csupán elhelyezésükre, hanem őrzésükre is. De ezzel már csak
odatelepítésük után szembesült a titkosrendőrség, és a tél közeledtével kellett számukra újabb elhelyezésiőrzési körletet találni. Innét telepítették azután tovább Mindszentyt a felsőpetényi volt Almásy-kastélyba,
Grőszt pedig a Szolnok melletti Tószegre, miáltal az ezzel megbízott ÁVH-részleg feladata nem csupán
duplázódott, hanem megháromszorozódott.
66
67

31

Köztes összegzésként három főbb mozzanat rögzíthető az új szakasz nyitányával újra belügyi alárendeltségbe regulázott ÁVH szervezettörténetéről. A kezdetben kimutatható szétporciózási – és létszámkarcsúsítási – szándékokhoz képest
nem csupán gyorsan helyreállt a szervezet elitkorpusz-öntudata, hanem terebélyesedve élt és virult tovább. Az államvédelmi szervezet hidraként fogta át és
dominálta egyre inkább magát a Belügyminisztériumot, reszortegységei szaporodtak és emelkedtek az intézményi hierarchiában, ehhez illő létszámgyarapodást is elkönyvelve. Szembetűnő személyi-politikai jellemzővé vált, hogy Piros
László mennyire ragaszkodott ahhoz a Határőrséghez, ahol egykoron pályafutását kezdte. Ennek közvetlen irányítását tartotta meg 1953/54-ben – immár Határőrség–Belső Karhatalom formációban –, amikor Gerő alatt szolgálva a tárca
első miniszterhelyettese volt, és ezt szervezte át saját közvetlen alárendeltségébe
1954 nyarától, amikor ő maga lett a belügyminiszter. 1955 tavaszán – az MDP
PB póttagjává történt ismételt megválasztása nyomán – tovább erősödött Piros
László személyi-intézményi hatalma. Ezzel érte el, hogy az év végére már hat
miniszterhelyettessel kormányozhatta az ÁVH-birodalmat, s közülük mindössze ketten voltak „cégen kívüliek”: Gábri Mihály, a miniszter frissen kinevezett első helyettese,68 valamint Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy. Az altábornagy
miniszteren kívül Dékán István vezérőrnagy és további három ezredes – Hárs
István, Bartos Antal, Fekete Károly – viseltek miniszterhelyettesi poszton ÁVHparolit. Dékán István ekkortól egyben a miniszter államvédelmi helyettese lett,
ami igazodott az új, elkülönülő Államvédelmi Kollégium felállításához. Utóbbi
„tehermentesítése” érdekében csoportosították át Hárs István ezredes irányítása
alá a belsőreakció- és szabotázselhárító részlegeket. (Ezek lényegében a bő fél
évtizeddel későbbi III/III-as feladatköreit fedték le). Eközben Piros miniszter
továbbra is megtartotta a „régi” államvédelmi törzsek közvetlen felügyeletét,
kivéve az 1956 tavaszán újra szétválasztott Határőrség és Belső Karhatalom parancsnokságait, amelyek a belügyminiszter 24/1956. számú, 1956. március 29-i
parancsa alapján Gábri Mihályhoz kerültek.
Működési zavarok – és a (kötelező) titkolódzás bumerángja
Az új szakasz másfél éve alatt hallgatólagosnak mondható, majd 1955-ben ismét
manifesztált pártvezetés–ÁVH közötti érdekközösséget rúgta fel Rákosi Mátyás,
az MDP első titkára 1956 tavaszán. Ennek közvetlen előzménye N. Sz. Hruscsovnak az SZKP 1956. februári XX. kongresszusán elmondott úgynevezett titkos
Gábri Mihály – szintén pártközponti „civil” delegáltként – Egri Gyulát váltotta, aki 1954. július és 1955
novembere között volt a belügyminiszter első helyettese.
68

32

beszéde volt. A programon kívüli referáda fellebbentette a fátylat Sztálin paranoiás terroruralmáról, és ennek szolgálatvezetőjeként a szovjet állambiztonságot
másfél évtizeden át vezető L. Beriját állította pellengérre. E „szovjet mintának”
Rákosi csak az utóbbi felét adaptálta: úgy próbálta megőrizni tekintélyét, hogy a
vezényletével celebrált törvénytelenségek sokaságát a korábban Péter Gábor vezette politikai rendőrség „túlkapásaiként”, illetve „provokációjaként” tüntette fel.
Noha a bukását megelőző hónapokban – 1956. március és június között – Rákosi
fokozatosan beismerni kényszerült saját irányító szerepét a koncepciós perekben,
eközben refrénszerűen az ÁVH (korábbi) vezetését nevesítette – nem is alap nélkül – tettestársi szerepkörben. Igaz ugyan, hogy így sem kerülhette el bukását,69
azt azonban sikerült elérnie, hogy az addig is egyszerre gyűlölt és rettegett politikai
rendőrség szintén kikezdhetővé, mintegy testületi bűnbakká vált.
Ily módon a Péter Gábor vezette (1953 előtti) ÁVH rémtettei – és az ezért viselendő felelősség – tovább örökítődött, átháramlott az immár Piros László által irányított minisztériumra, illetve munkatársai megítélésére is, és okkal. Piros volt az,
aki 1955–1956-ban újra normává emelte a „mindenki gyanús” (akár a párton belül
is) korábbi csekista inkvizíciót. Beosztottai a miniszteri eligazításokon ugyanazokat
a szólamokat hallhatták tőle iránymutatásként, amelyek 1953 előtt, Rákosi és Péter
Gábor regnálása alatt voltak a politikai rendőrség ideológiai vezényszavai: „élesedik
az osztályharc”, „minden területen fokozni kell az éberséget” vagy éppen: „nagyon
nagyfokú az ébertelenség” (sic!).70 Ez azonban, különösen Rákosi menesztése után,
1956 nyarától egyszerűen nem volt érvényesíthető. Nem azért, mert ez ellenére lett
volna az MDP új első titkárának, Gerő Ernőnek. (Sőt!) Azért nem, mert időközben
megváltozott a helyzet. A kortárs Kornai János a következőképpen idézte meg ezeket
az október előtti hónapokat: „nő a politikai feszültség, az emberek elégedetlensége
kitör valamilyen formában az ősszel. Szeptemberben, októberben érezhető volt, hogy
egyre inkább felgyorsulnak az események. Azt azonban, hogy pontosan mikor és
hogyan megy végbe a robbanás, talán senki sem látta előre – én bizonyosan nem”.71
Hungaricus szerint a „lehet változtatni” társadalmi közhangulat, az újra „felfakadó
politizáló kedv” azt is elkezdte pedzegetni, hogy Rákosi megbuktatása után miért ne
lehetne Gerő is meneszthető.72 Mielőtt azonban ennek az új helyzetnek a bemutatáRákosi megbuktatását saját politikai bizottsági tagjainak egy része – tőle eltanult módszerekkel – eszközölte
ki a Kremlben, úgy, hogy abba „Deus ex machina” vonták be a börtönben ülő egykori ÁVH-vezetőt, Péter
Gábort is. Egy vele megíratott, Rákosit kompromittáló „vallomás” Moszkvába juttatása nyomán döntött a
szovjet pártvezetés arról, hogy Rákosit menesztik. Lásd Gyarmati György: A Rákosi-korszak, i. m. 379–383.;
Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések. 1940–1956. Szerkesztette Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente. Napvilág Kiadó, Budapest, 1997, 2: 1018–1023.
70
MNL OL XIX-B-1-x 3. d. 10-1525/1956., BM Koll. III. 551.
71
Kornai János: A gondolat erejével. Osiris, Budapest, 2005, 111.
72
Hungaricus (Fekete Sándor): 1956. Cikksorozat a magyar nemzeti-demokratikus forradalom néhány tanulságáról. D. M. Budapest, 1988, 133–140.
69

33

sára rátérnénk, nélkülözhetetlen néhány olyan – eddig mellőzött – mozzanat érintése, amely már az 1953 utáni „egységesített” Belügyminisztérium szervezeti-működési
anomáliájaként könyvelhető el.
Időközben már más fegyveres testületek is egyre nyíltabban határolódtak el a politikai rendőrségtől. A mundéros korporációk között szinte mindenkor tapasztalható
rivalizáláson túlmenően ennek egyik oka az ÁVH nyersen képviselt felsőbbrendűségtudata volt. Rendszeresen visszatérő konfliktusforrás volt, hogy államvédelmi tisztek
rendőrtiszt feletteseiket akkor sem tájékoztatták bizonyos ügyekről, ha az reszortfeladatként kötelezettségük lett volna. Az államvédelmi tisztek rendre – és időnként
testületileg – szabotálhatták el következmények nélkül azokat a továbbképzéseket,
tájékoztatókat, eligazításokat, amelyekről előzetesen tudni lehetett, hogy nem saját
elöljáróik tartják. A rendőrség évek óta sérelmezte, hogy őket rendszeresen olyan feladatok ellátására is kirendelik – ÁVH-s akciókhoz –, amelyek feladatkörükön kívül
esnek. Ezek az „alsóbb szintű” napi konfliktusok jelentések révén tudottak voltak
ugyan, de ritkán kerültek terítékre a Belügyminisztérium vezetőszervi ülésein. Azért
sem, mert – szóltunk már róla – a kollégiumot is az ÁVH-s főtisztek uralták. Ez a
felgyülemlett testületi sérelem hallható ki Kopácsi Sándornak, a budapesti rendőrség
vezetőjének az alábbi hozzászólásából a BM Kollégium ülésén, nem sokkal azután,
hogy az 1949-ben kivégzett Rajk László volt belügyminisztert és sorstársait 1956.
október 6-án „bűnbánó” tiszteletadás mellett eltemették: „Rajk Lászlót rehabilitáltuk,
rehabilitálni kell a rendőrséget is”.73 (E szűk körben elhangzott, „belső használatra”
szánt kifakadás szélesebb körű társadalmi recepciójára még visszatérünk.)
A rendőrség és a honvédség egyaránt sérelmezte, hogy mindkét fegyveres testületnél államvédelmisek reszortja volt az úgynevezett belső elhárítás. A néphadsereg
tisztikarában 1954-től minden évben követték egymást a csoportos elbocsátások. Ez
a növekvő bizonytalanság mellett akkor is a „mundértárs” ÁVH-val szembeni – „bezzeg ott van állás” – ellenszenvet növelte, ha néhányuknak sikerült magukat oda áthelyeztetni. 1956 szeptemberében repülőtisztek egy csoportja jelentkezett kihallgatásra
Bata István honvédelmi miniszternél, és az egyenruhájukon viselt fegyvernemi jelzésük (kék színű parolijuk) megváltoztatását kérték. Ezt azzal indokolták, hogy rendszeresen ÁVH-soknak nézik őket, és emiatt lettek atrocitások szenvedő alanyai. (Az
esetleírásokból az derült ki, hogy a szórakozóhelyeken mind a „civilek”, mind a más
fegyvernemhez tartozók kiközösítették maguk közül az államvédelmis egyenruhában
parádézókat, de ezek – különösen illuminált állapotban – nehezen voltak megkülönböztethetők,74 így akkor is szorult helyzetbe kerülhettek honvédségi, repülő fegyvernemi jelzést viselők, ha „csak” a gyűlölt államvédelmisekkel akartak tengelyt akaszBM Koll. III. 897.
1950-ben a magyar fegyveres testületek számára is a szovjet „társszerveknél” rendszeresített fegyvernemi,
illetve rangjelzéseket vezették be. Ezek az egyenruhás társadalom tagjai számára is idegenek, szokatlanok és
főképp nehezen voltak azonosíthatóak, még kevésbé ismerte ki magát ezek között a civil lakosság.
73
74

34

tani.) Magyarán, a korábban is meglévő, de inkább csak lappangó – illetve szőnyeg
alá söpört – ellentét az ÁVH és más fegyveres testületek között 1956 nyarára–őszére
nyíltszíni elutasítássá gerjedt.
Ezzel párhuzamosan hasonló irányba mutató változás volt tapasztalható az MDP
– éppen átalakított – vezetésében, a Politikai Bizottságban is az ÁVH iránt. A testület tárgykörünkben legközvetlenebbül érintett tagja, Piros László ebből úgy próbált
kitörni – „előre menekülni” –, hogy a Rákosi menesztése körüli hetekben, 1956
júliusában gondolta időszerűnek a politikai rendőrségről egy nagy átfogó kiállítás
megrendezését. Előterjesztésében úgy vélte, hogy ezzel lehet „népszerűsíteni az államvédelmi szerveket”; javaslatát a PB elfogadta.75 A fennmaradt dokumentumok
alapján viszont úgy tűnik, hogy az MDP Politikai Bizottsága is mindinkább próbált
kihátrálni ebből a „keresztapa” szerepből. 1956 júliusától októberig a testület ülésein
majdnem minden alkalommal napirenden volt a politikai rendőrség működése. Időközben egyre több kifogás, illetve nyers elmarasztalás hangzott el „a cég” ténykedése
kapcsán, ami – elvtársias bírálatként – közvetve-közvetlenül a bizottság mindig jelen
levő póttagjának, Piros László belügyminiszternek és egyben az ÁVH felügyelőjének
is szólt. Az pedig már a Pirossal szembeni testületi bizalmatlanság nyílt demonstrálása volt a szűkebb pártvezetés részéről, hogy őt mellőzve hívták életre azt az ad hoc
vizsgálóbizottságot, amelyik feladatul kapta: állítsanak össze egy jelentést a koncepciós perekben részt vett államvédelmi tisztek tevékenységéről. Az elkészült jelentés
egyik megállapítása szerint „a részletkérdések vizsgálatánál olyan elképesztő brutalitások kerültek felszínre, hogy nehéz annak példázására [sic! – talán érzékeltetésére]
szavakat találni”. Az előterjesztésben „terheltként” nevesített 31 személlyel szemben
felelősségre vonásról döntött a Politikai Bizottság, elfogadva, hogy emeljen vádat az
ügyészség a „szocialista törvényességet” legsúlyosabban megszegők ellen. Immár nem
vette figyelembe, hogy közülük tizenegyen ekkor is a Belügyminisztériumban szolgáltak, Piros László közvetlen alárendeltségében: öten államvédelmi alezredesi, öten
államvédelmi őrnagyi rangban, egy fő pedig rendőr alezredes volt; mindannyiuknak
távozniuk kellett. De egy részüknek csak időlegesen, mert 1956/57 fordulójától többen megigazulva kaptak újra bizalmat a kádári megtorlás szervezetében.76
MNL OL M-KS 276. f. 53/294. ő. e.
Jelentés a nagyobb politikai ügyek vizsgálatában részt vett államvédelmi tisztek tevékenységéről. Készítették: Czinege Lajos, az MDP KV Adminisztratív Osztályának megbízott vezetője és Fekete Károly
belügyminiszter-helyettes. Megtárgyalta az MDP KV Politikai Bizottság 1956. augusztus 9-i ülése.
MNL OL M-KS 278. f. 53/298. ő. e. A dokumentumot közli Gyarmati György: A politikai rendőrség… In ÁVH – Politika – 56, i. m. 86–95. A jelentésben a kiszuperálásra „állami – és/vagy – pártvonalon felelősségre vonni” kategóriába soroltak egy része elleni eljárást azután a forradalmi napok zűrzavara
„függesztette fel”, hogy a kádári megtorlás rendszerében tegyenek (újra) tanúságot rendszerhűségükről.
Ebből a körből hat menesztett személy (Hevesi István, Ikladi Lajos, Kapitány István, Köteles Henrik,
Rajnai Sándor, Szamosi Tibor) életpályája található meg a jelen kötetben, közülük – Szamosi kivételével
– öten tűnnek fel majd újra a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályának kötelékében 1956
végétől. Lásd A megtorlás szervezete, i. m.
75

76

35

1956. augusztus végén pedig arról határozott az MDP Politikai Bizottsága, hogy
– vélhetően az éppen menesztettek pótlására – „8–10 kulcspozícióban” párthű és
vezetőképes káderekkel kell megerősíteni az államvédelmi szerveket.77 Ugyanezen
az ülésen tárgyalták a Politikai Bizottságba nem sokkal korábban visszakerült Kádár
János visszatérő panaszát Piros László ellen. Kádár szerint az ÁVH főnöke őt 1956
márciusától titkosszolgálati módszerekkel figyeltette.78 Ezzel azonban nem zárult le
az ügy. Az MDP Politikai Bizottsága 1956. szeptember 28-án foglalt állást a koncepciós perekben érintett államvédelmi tisztek büntetőjogi felelősségre vonásáról, és
döntött arról, hogy hozzá kapcsolódóan meghallgatja Nonn György legfőbb ügyész
beszámolóját. Október 5-én, Nonn tájékoztatója után a PB jóváhagyta a letartóztatásokat. Ez alapján vették őrizetbe Péter Gábor egykori közvetlen munkatársai közül
Farkas Vladimirt, Faludi Ervint, Szendy Györgyöt, Szántó Györgyöt és Toldi Ferencet még október 5-én, majd egy hét múlva Farkas Mihályt.79 Piros belügyminiszter
magából kikelve kommentálta szűkebb munkatársi körben 1956 nyarán, hogy az
ügyészség, amely szerv korábban a legtöbb esetben befogadta az általuk lezártnak
tekintett nyomozati iratot a bírósági eljárás megindítására, újabban – úgymond a
liberalizmustól megfertőzötten – rendre visszadobja anyagaikat, sőt még a letartóztatásokkal kapcsolatban is akadékoskodik. Amikor pedig a más fegyveres testületekben (honvédség, „közrendőrség”) már évek óta zajló, nagyarányú létszámleépítés – amely 1956 tavaszától a közigazgatás gyökeres átszervezésének fontolgatásával
társulva – az őszi hónapokban elérni látszott a politikai rendőrséget is, Piros maga
közvetítette egy feljegyzésben alárendeltjei kétségbeesését a szűkebb pártvezetésnek:
„az államvédelmi tiszteknél nagyon komolyan jelentkezik egy olyan jogos aggály,
hogy ha most, ebben a helyzetben kerülnek ki a Belügyből, sehol sem fogják őket
munkára alkalmazni, mert azt fogják gondolni, hogy ők a törvénytelenségek miatt
kerültek ki”.80 Ez a feljegyzés ugyanakkor nem csupán a törvénytelenségekben való
részvétel tarthatatlansága miatt menesztett tisztek érdekében íródott. Más funkciója
is volt. Nem sokkal korábban – ugyancsak 1956 októberében – az MDP vezetése
kimutatást kért a tárcától: három évvel a szervezeti visszatagolás után hogyan is áll
az államvédelmisek létszáma a Belügyminisztériumban? Ez – az előzmények ismeretében – minden valószínűség szerint része volt Piros László mind módszeresebb
pártközponti szorongatásának. Az állománykimutatást október 19-re állította össze
Kónya József államvédelmi őrnagy, a BM Szervezési Osztályának vezetője, és egy
nappal később, 1956. október 20-án szignálta a hozzá csatolt magyarázó jelentést.81
MNL OL M-KS 278. f. 53/301. ő. e.
Míg a Pest megyei párttitkárként reaktivált politikai bizottsági tag, Kádár fürkészése a resztaliniszációs
törekvések közepette bizonyult csekista túlbuzgóságnak, ugyanez idő tájt az exminiszterelnök Nagy Imre
titkosszolgálati megfigyeltetése a napi ügymenet magától értetődő részének számított. Lásd erről Rainer
M. János: Nagy Imre. II. kötet. 1956-os Intézet, Budapest, 1999, 157–209.
79
Lásd még Baráth Magdolna, i. m.
80
Piros László feljegyzése a Politikai Bizottsághoz, 1956. október 18. MNL OL M-KS 278. f. 53/308. ő. e.
81
Mindkét dokumentumot lásd MNL OL XIX-B-1-au 33-618/1956.; 33-619/1/1956.
77
78

36

Kimutatás az államvédelmi szervek 1953. júliusi (egyesüléskor) és a jelenlegi
(1956. október) rendszeresített összlétszámáról (polgári alkalmazottak nélkül)
Központi szervek
I. Főosztály
II. Főosztály
III. Főosztály
IV. Főosztály
V. Főosztály
VI. Osztály
VII. Főosztály
VIII. Főosztály
IX. Főosztály
X. Osztály
XI. Osztály
XII. Osztály
XIII. Főosztály
XV. Osztály
Vizsgálati Főosztály
KEOKH és Útlevél Osztály
Dzerzsinszkij Főosztály
Módszertani Iroda
Központ összesen

1953. VII.
104
78
1052
87
116
20
100
406
306
72
32
192
604
63
46
41
8
3327

Megyei szervek
Budapesti Főosztály
Baranya megye
Bács-Kiskun megye
Békés megye
Borsod megye
Csongrád megye
Fejér megye
Győr megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Komárom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs megye
Szolnok megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye
Megyék összesen
Központ összesen
MINDÖSSZESEN

187
170
151
105
194
130
119
157
97
93
92
85
144
124
116
107
91
140
132
121
2555
3327
5882

1956. X. Létszámnövekedés Létszámcsökkenés
144
40
149
227
534
518
144
27
131
15
21
41
218
118
490
84
467
161
88
16
32
155
37
652
48
197
197
93
30
73
27
109
68
17
9
3750
423
131
141
116
83
171
106
85
136
94
78
81
69
111
95
93
85
76
121
114
87
2073
3750
5823

37

423
-

56
29
35
35
23
24
34
21
3
15
11
16
33
29
23
22
15
19
18
34
482
59

Első ránézésre nem látszik ok kétségbe vonni, hogy a kimutatás adatai valós
állapotot rögzítenek. Az egykori osztályszervezet főosztályi rendbe szervezése
– és számozásuk esetenkénti módosulása – utánajárást kíván ugyan, de nem
lehetetlen a struktúrán belüli eligazodás. A III. (Katonai Elhárító) Főosztály garnitúrájának közel felére csökkentését magyarázhatja az elhárítás egyik „kollektív
alanya”, a néphadsereg létszámának időközbeni számottevő leépítése (a Farkas
Mihály honvédelmi minisztersége idején kétszázezret meghaladó kontingenshez
képest). Elsősorban ez lehetett az oka, hogy az államvédelmi korpusz létszámgyarapodása (1013 fő) a végelszámolásban 423 főre mérséklődött. A kimutatás
második részében, a megyei szervek adatait nézve azonban csalásgyanús a közel
félezer (482) fős „vidéki” káderapasztás jelzése, különösen úgy, hogy sehol nem
utaltak növekedésre, holott – fentebb idéztük –, még Gerő miniszterségének
utolsó hónapjában határoztak a megyei és járási államvédelmi szervek közel
1000 fős megerősítéséről.82 Utódja, Piros László ezt elszabotálta volna, miáltal a
vidéki főosztályok eredendően is káderhiányos helyzetét rontotta volna tovább?
Ez egyszerűen képtelenség. Nem a matematikával lehetett a baj: a politikai elvárásnak való megfelelés diktálta a kimutatás rovatainak adatait – illetve a helyenkénti adatelspórolást. Az 1956. októberi ÁVH-tükör „mindösszesen” számsora
szerint a központi államvédelmis kontingens bő 400 fővel emelkedett ugyan, de
ezt belső átcsoportosítással úgy gazdálkodták ki, hogy közben még 59 főt meg is
spóroltak az 1953-ban jóváhagyott normállétszámhoz képest. Ez már politikai
matematika, szemfényvesztési kísérlet. Motiválója pedig az, hogy a saját pártvezetőtársai által hónapok óta módszeresen kipellengérezett Pirosnak igencsak
elege lehetett tárcája szapulásából. Megpróbálta elhitetni, hogy az ő háza
táján rendben mennek a dolgok – ideértve a politikai rendőrség „megbízható új káderekkel” való megerősítését is, azok helyére, akiket éppen ezekben
a napokban menesztettek. Ezek számára a fentebb idézett haladékkérés inkább szolgált figyelemelterelésül. Ha e közbenjárás vitát gerjesztene a Politikai Bizottságban, már elérte célját: nem a közölt adatok hitelességét fogják
firtatni. A maradó állomány intaktsága aktuálisan fontosabb volt számára.
Azért mondható ez, mivel a helyzetjelentés ugyan „az ördög a részletekben
bújik meg” bürokráciatermék tipikus példája, de még csak nem is a számokkal való játszadozás volt az igazi turpisság. A kimutatás rendeltetése egy ennél
is vaskosabb hazugság elfedése volt. Ekkorra ugyanis már célszerűbbnek tűnt
palástolni az ÁVH minisztériumon belüli valóságos, mindent uraló helyzetét.
A strukturális hazugság alapja az, hogy a beterjesztett anyag csak a „klasszikus”,
szűkebb értelemben államvédelmi feladatokat ellátó szervezeti egységeket vette
82

Ugyancsak regisztrálatlan a három újonnan rendszeresített BKH-ezred törzsállománya.

38

számba. Mintha nem is államvédelmi besorolást, rangot viselnének ekkoriban
a Belső Karhatalom, vagy a – közkeletűen mindvégig „zöldávósoknak” hívott –
Határőrség kötelékében szolgálók ezrei, és nem lennének szétszórva államvédelmi parolis és kiemelt államvédelmi javadalmazású bajtársak a minisztérium alá
tartozó „nem államvédelmi” területek majd mindegyikén. Külön szóltunk arról
fentebb, hogy – Piros László miniszter iniciatívája nyomán – milyen erőltetett
menetben szállták meg 1955 végétől a közrendőrség megyei, városi, járási parancsnoki posztjait az államvédelmisek. Az, hogy államvédelmi alezredes vezette
a minisztérium Ének- és Táncegyüttesét, államvédelmi őrnagy volt a művészeti
vezető és államvédelmi főhadnagy dirigálta a tánckart, inkább utólagos olvasatban lehet mulatság – vagy vitriolos kiszólás – tárgya. (Olimpikon sztárfocistáink is kergették a labdát akkoriban államvédelmi századosi, őrnagyi rangban,
miközben ez sem a maga idején, sem későbbi nosztalgiázásaink során nem lett
botránykő.) Az anyagi ellátási, a tervezési vagy éppen az egészségügyi területek irányító garnitúrája nemkülönben államvédelmisekből állt. Az átszervezés
közepette a „párhuzamosságok” megszüntetését célzó összevonások nyomán
rendőrtisztek csak másod- vagy harmadrendű posztokon kezdenek feltűnni, a
Személyzeti Főosztály szervezeti rendjéből pedig fokozatosan kiszorultak az eredetileg – már 1953 előtt is – ott szolgáló rendőrtisztek. A BM most vizsgált vezetői körében Sajnovics János esete volt az egyetlen, aki 1953 előtt rendőrtiszt,
majd egy éven át államvédelmi őrnagy, hogy azután – az Országos Rendőrkapitányságra áthelyezve – ismételten rendőr őrnagyként/alezredesként lépegessen
előre a hivatali ranglétrán. A példa viszont hivatkozásként szolgálhatott arra,
hogy az egységesített Belügyminisztériumban az államvédelmi és rendőri posztok – úgymond – csereszabatosak voltak, azt értve ezen, hogy aggály nélkül és
sorozatosan voltak delegálhatók államvédelmi tisztek rendőri beosztásokba.
Az október 23. előtti napokban a Politikai Bizottság – a korábbi hetenkénti
összejöveteleihez képest – már majdnem minden napon ülésezett. Egyszerre
rendelkeztek állandó ügyeleti rend bevezetéséről a fővárosi és a megyei pártbizottságokon, valamint arról, hogy a belügyi szerveknél biztosítani kell, hogy
„munkájuk megfelelő mederben folyjék”. Nagyon zavaros helyzet állt elő, főleg
ha azt is figyelembe vesszük, hogy az Országos Rendőrkapitányság 1956. október 22-i összevont tiszti értekezletén – számos újabb rendőrség kontra ÁVH
testületi sérelem sorolása nyomán – már magának a miniszternek a menesztését is felvetették.83 E ponton szükséges visszatérni Kopácsi Sándor budapesti
rendőrkapitány fentebb már idézett kifakadására azt illetően, hogy milyen
következményekkel járt Rajk László – és társainak – immár nyilvános rehabilitálása. A folytatólagosan vezető pozíciót betöltő („elvtárs és harcostárs”)
83

Kajári, Bevezető. In BM Koll. I. 43.

39

hivatalos személyek részéről a kivégzettek újratemetésekor elhangzott mea
culpa nekrológokat nem csupán azért volt visszataszító hallgatni, mert egykori
tettestársak tetszelegtek „mosom kezeimet” pilátusi szerepben.84 Azért is, mert
óhatatlanul adódott a kérdés: ha a koncepciós perekben vétkes és időközben lelepleződött Rákosit menesztették – és ő jobbnak látta Moszkváig meg sem állni
–, milyen sorsra érdemes a keze alá dolgozó Államvédelmi Hatóság? Az az ÁVH,
amelyik mindvégig bűnsegédi bűnrészese, napi kivitelezője volt a társadalom
rettegésben tartásának. A szélesebb közvéleménynek aligha volt elégséges információja arról, hogy – a kulisszák mögött – immár a posztrákosista pártvezetés
is megpróbálja kordában tartani saját politikai rendőrségét, de aligha volt szüksége arra, hogy bennfentes információkra alapozza ellenszenvét. Annak évtizedes embertelenségeit éppen elegen tapasztalták meg saját bőrükön ahhoz, hogy
ne csupán Rákosiból, hanem annak „pandúrjaiból” is elegük legyen. Ez 1956
októberében – ha nem is kalkuláltak vele – magától értetődő konzekvenciája
volt Rajk László és társai nyilvános gyászszertartásának, és ebből a közérzületből
táplálkozott a hónap utolsó hetében a „Vesszen az ÁVO!” jelszó.
A vizsgált időszak végéhez közeledve egyetlen újabb szervezeti egység életre
hívásának politikatörténeti hátterére térünk ki még röviden. Piros László miniszter egyik utolsó, 1956. október 3-i parancsában tűnik fel az Ipariszabotázselhárító Főosztály szervezeti rendjében az uránérc-bányászati csoport.85 Ez az
intézményi hierarchiában – főosztály, osztály, alosztály, csoport – többszörösen
alárendelt, szervezés alatt álló új egység volt. Idejekorán létesítették, abban az
értelemben, hogy az országban ekkor vezettek eredményre – szovjet koncesszióként – az évek óta folytatott geológiai kutatások: a Mecsek-hegység délnyugati
lejtőin, Pécs közelében elkezdődött az uránérc kinyerésével kecsegtető kutatóaknák mélyítése. A hangsúly a nyitányon van. Ehhez képest figyelemre méltó, hogy alig három hét múltán – a budapesti műegyetemisták 1956. október
23-án elfogadott 16 pontjában – már azt olvashatták a kortársak, hogy „nyílt
és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránkészletéről, kiaknázásáról, az
orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes vaA beszédek egyikét Apró Antal mondta, aki a Rajkék meghurcolásáról döntő legszűkebb pártfórum, az
MDP Politikai Bizottságának tagja volt 1949-ben is, a másikat – egykori „spanyolos” bajtársként – Münnich Ferenc tartotta, aki a Rajk-per idején Budapest rendőrfőkapitánya, 1956 októberében Magyarország
belgrádi követe volt. A harmadik szónok az „örök agitátor” Orbán László, aki 1949-ben és 1956-ban egyaránt a pártközpont osztályvezetője és – tisztségéből eredően is – központi vezetőségi tag volt. Lásd Szász
Béla, i. m. 339–344. Fekete Sándor olyannak érzékelte a Rajk-temetés elfojtott indulatait, hogy „egyetlen
sodrással áldozataik mellé lehetne lökni a gyilkosokat is, de csak a másodszereplők álltak előttük [díszőrséget], a tervezők és végzést hozók hiányoztak”. Hungaricus, i. m. 137. Ekkor nem csupán Rákosi volt
Moszkvában, hanem a szovjet vezetőkkel ott tárgyaló Gerő Ernő és Kádár János is. Utóbbi kettő is jobbnak
látta azonban, hogy csak a temetés másnapján, október 7-én érkezzen vissza Budapestre.
85
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3. Az uránkutatásnak az elhárítási rendbe applikálását – a Belügyminisztérium 1955. évi államvédelmi munkáját megtárgyaló – 1956.
május 11-i politikai bizottsági ülés kezdeményezte. MNL OL M-KS 276. f. 53/286. ő. e.
84

40

lutáért Magyarország szabadon értékesíthesse”.86 Ez messzemenően belefért a
forradalmi napok más vonatkozásban is markáns szuverenitásigényébe. Így nem
is annyira a fellegjáró vágyálom realitásfoka kérdéses, hanem az, hogy miképp
szivárgott ki a fogantatás pillanatában a természete miatt aligha publikus beruházás ügye. Úgy, hogy a megelőző évek földtani-térképezési kutatásainak figuránsai, furdancsosai részben kirúgott műegyetemi hallgatókból verbuválódtak,
akik kapcsolatban maradtak nem csupán alma materüknek az uránkutatásban
részt vevő professzoraival,87 hanem volt hallgatótársaikkal is. Mivel e terület titkosszolgálati felügyelete még hiányzott – illetve mert az e téren ügyködő szovjet
urán-nyomkeresők figyeltetése tájainkon nem volt ildomos –, a diákok hírlánca
már akkor összeért, amikor az első csákányvágás megesett a magyar uránérc
kitermelése érdekében. A bányászat indítása éppen napirendre vétetett – ezért is
applikálta azt elhárítási munkarendjébe a titkosszolgálat –, a forradalmi hírverés
viszont egy ütemmel megelőzte az üzemszerű termelést.88
A kérdéskör tanulsága: miközben Piros László minden erőfeszítésével azon
volt, hogy az általa irányított Belügyminisztériumot – ahhoz „szakmailag” illő
konspiratív módszerekkel – államvédelmi minisztériummá alakítsa át, ezzel egyidejűleg mind személye, mind az Államvédelmi Hatóság egyre inkább a mindenért okolható generális bűnbak szerepébe került. A folyamat Rákosi – bukását megelőző – felelősségáthárító „búcsúajándékával” indult, majd fokozatosan
szembefordultak az ÁVH-val legközvetlenebb társszervei (honvédség, rendőrség, ügyészség) is. A Politikai Bizottságban vezetőtársai hónapok óta mind nyíltabban szapulták Piros előterjesztéseit, és az általa irányított politikai rendőrséget; testületi határozatban kiebrudalták mellőle tucatnyi bizalmas beosztottját,
és záróakkordként immár alárendeltjei kezdeményezték félreállítását.89
Szakolczay Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc. 1956-os Intézet, Budapest, 2001, 125.; Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945–1956. ÁBTL–Rubicon, Budapest, 2011, 407–409.
87
Horváth Zsolt információi Jantsky Béla Kossuth-díjas geológus unokaöccsétől, Frivaldszky Jánostól
származnak, aki azt is megemlítette, hogy a Műegyetem ásvány- és kőzettani tanszékének vezetője, Papp
Ferenc professzor ugyancsak jó kapcsolatban volt diákjaival. Lásd még Horváth Zsolt: Műegyetem, 1956–
57. A forradalmi tanév története. Műegyetemi Kiadó, Budapest, 2006.
88
Üzemszerű magyarországi uránbányászat ekkor még nem volt. 1953–1954 folyamán a Maszobal (Magyar–Szovjet Bauxit Alumínium Rt.) égisze alatt hol nekilendülő, hol elakadó geológiai feltárás folyt.
Ugyancsak titkosítva, „Bauxitbánya Vállalat” néven hozta létre a Minisztertanács 1955. július 1-jén a pécsi
központú uránüzemet, pontosabban annak első stábját, és ez 1956 márciusában került magyar felügyelet
alá – az egykori maszobalos szovjet irányító garnitúra megtartásával. A cég 1956. december 1-jén egy pénzügyminisztériumi határozattal (332.P.28/1956) kapta a Pécsi Uránércbánya Vállalat elnevezést. A fejtés –
két kutatóakna kellő mértékű mélyítése nyomán – 1957 folyamán vált üzemszerűvé, és (helybéli dúsítást
követően) 1958-ban indult útnak a Szovjetunióba az első ércszállítmány. Lásd A magyar uránbányászat
története. Szerkesztette Németh János. MacMaestro Kft, Pécs, 2001, 9–25.
89
Külön tanulmányt kívánna utánajárni annak, hogy a pártegyeduralom korabeli vezetői mely tényezőktől vezéreltetve voltak annyira magabiztosak hatalmuk megkérdőjelezhetetlenségét illetően, hogy – akaratlanul bár,
de – legmegbízhatóbb, „tűzön, vízen át” rendszerű támaszukat kezdték el szétzilálni. A megmaradt források
86

41

Volt – és van – e kérdésnek ugyanakkor egy külső, átéléstörténeti olvasata is:
az érem másik oldala. Azoknak a tízezreknek, akik a megelőző évtizedben megfordultak az ÁVH vallatószobáiban, celláiban – és túl is élték azt –, szabadulásukkor kötelezvényt kellett aláírniuk: „az ÁVH-n történt kihallgatásomról, az ott
tapasztaltakról, látottakról és hallottakról soha senkinek, semmilyen körülmények
között említést nem teszek. Tudomásul veszem, [hogy] ha a nyilatkozatban foglaltakat megszegem, az ÁVH ellenem bűnvádi eljárást indít.” Hasonló némasági fogadalmat vártak el a börtönből szabadulóktól is. A társadalom megfélemlítésének
és rettegésben tartásának ez is rendszerimmanens része volt. A retorzió kínjainak –
alig kalkulálható – mértékén túl alkat és közvetlen környezet kérdése is volt, hogy
ki meddig vállalta a kényszerűen tett némasági fogadalmat, különösen 1956 tavaszától, midőn már az első számú elkövető (Rákosi) kényszerült ezekről nyilvánosan színt vallani. A koncepciós perek életben maradt meghurcoltjai közül többen
megjelentek és megszólaltak a Petőfi Kör vitáin. Sorra hullottak ki a „csontvázak
a szekrényből”, és az immár nyilvánosan tudhatóhoz saját közegében ki-ki hozzáillesztette, mit élt át, hogyan bántak ővele. E kibeszélések révén vált mindinkább „kritikus tömeggé” a törvénytelenségek garmadája, főként azután, hogy a
kör egyik ülésén Újhelyi Szilárd nyilvánosan fogalmazta meg: „itt már nem egyes
csoportokat, hanem egy egész országot, az egész népet kell rehabilitálni.”90 Az
imperatívusz elsősorban az intézményesített terrort pártszolgálatban gyakorló
államvédelmisek fejére hullott vissza. Már a besúgók hadának jelentései sem
kellettek ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen a politikai rendőrségen: róluk – viselt
dolgaikról – beszél a fél ország. Ennek egyik példája, amikor Piros belügyminiszter aggodalommal vegyes indulattal fakadt ki az Államvédelmi Kollégium
tagjai előtt már 1956. május vége felé: „oda jutottunk, hogy az államvédelmi
munkáról széltében-hosszában beszélnek. Kiszivárognak a dolgok.”91 A titkosrendőrség egyre inkább elvesztette félelemgerjesztő mivoltát, demisztifikálódott.
alapján az valószínűsíthető, hogy a pártvezetés egyfelől a társadalom számára kívánt teljesíteni, jó színben feltűnni, a „vétkes ávéhások” köréből szemezgetve – és immár nyilvánosan megnevezve – politikai koncnak szánt
felelősöket. Ez a próbálkozás általánosságban kevés, Rajkék bűnbánó eltemetése után pedig már megkésett
is volt. Másfelől Piros László belügyminiszter egyre módszeresebb „körbelövése” – bizalmas munkatársainak
eltávolítása környezetéből – arra utal, hogy végszükség esetén őt szánták beáldozni „Péter Gábor módra”, mert
a közgondolkodásban a Rákosi–Péter-korszak rémségei egyre inkább átháramlottak a másodgenerációs Pirosféle BM–ÁVH-ra. Ebből az a látszatszerűség – de politikai haszon! – származhatott volna, hogy a pártvezetés az
élharcosa az ÁVH megfegyelmezésének, megzabolázásának. Erre viszont a – végsőleg még mindig – rákosista
hatalmi mechanizmus látványosan gyors széthullása miatt már nem maradt idő, ugyanakkor közrejátszott
abban, hogy a pártegyeduralom lényegében egy nap alatt semmivé porladjon. Gerő Ernő és Jugoszláviából vele
együtt visszatért vezetőtársai – valamint itthon tanácstalankodó szekundánsaik – 1956. október 23-án még
úgy tudták, hogy ők az ország irányítói, egy nappal később, október 24-én pedig legfeljebb azt konstatálhatták,
hogy noha még nem mások, de már ők sem. (Nem kizárólagosan, ami az egypárti diktatúra alapvetése.)
90
Hegedűs B. András: Petőfi Kör – a reformmozgalom fóruma. In A Petőfi Kör vitái. I. Szerkesztette Hegedűs B. András, Rainer M. János. Kelenföld Kiadó–ELTE ÁJK, Budapest, 1989, 21.
91
BM Koll. III. 551

42

Fokozatos ellehetetlenülésében immár egymást erősítő módon játszott szerepet
tényleges brutalitásainak közbeszéd tárgyává válása, valamint a ténykedése köré
szőtt rémtörténetek, városi legendák sora. (Ezek között szerepelt – és bukkan fel
időnként még manapság is –, hogy egyik-másik foglyukat az ÁVH székházából
a Dunába emésztették.92)
A politikai rendőrség feladatvégzésének szerves része volt a titoktartás, de az a
hisztérikus titkolódzás, ami a rendszer egészét és különösen az ÁVH ténykedését jellemezte, idővel visszahullott rájuk. A koncepciós perek és a justizmordok
zöme ugyan „Péter Gábor és bandája” nyakába volt varrható, de ezen banda
félreállítása a legszigorúbb titkolódzás közepette, kulisszák mögött történt, és
jó ideig ugyanígy gondolták elintézhetőnek – úgymond „pártbelügyként” – a
rehabilitálásokat is. Azaz a szélesebb közvéleménynek sem módja, sem oka nem
volt arra, hogy a politikai rendőrség jogfolytonosságában, működésének kontinuitásában érdemi változást érzékeljen. Az Államvédelmi Hatóságnak a Belügyminisztériumba való 1953-as visszaintegrálásáról semmilyen hír sem látott
napvilágot. A közvélemény nem érzékelt semmit a szervezeti változásból, a felemás belső tisztogatásokról. A politikai névtelenek milliói számára az Államvédelmi Hatóság a rendszer legfőbb hatalmi biztosítéka, a kommunista diktatúra
általuk megtapasztalható – és megtapasztalt – legközvetlenebb megtestesítője
volt és maradt. Az ÁVH garnitúrája, ténykedése és módszerei között nem volt
a társadalom számára is érzékelhető érdemi különbség a korábbiakhoz képest
1953 után sem, még a rangok és egyenruhák is változatlanok maradtak. Mindemellett az 1953 előtti meghurcoltatások is csak ekkoriban, 1956-ban tűntek
– részlegesen és nem hivatalosan – kibeszélhetőnek.
Mindezek együttesen vezettek oda, hogy az októberi forradalom napjaiban az
Államvédelmi Hatóság lett az első számú közellenség. Még a pártvezetéshez képest is nagyobb mérvű lett a vele szemben fellobbanó gyűlölet, az elégtételszerzés indulata. Az ugyan tisztázatlan volt, hogy a rendszer jellegét – átalakítását –
illetően hogyan tovább, de mindvégig egyöntetű követelés volt, hogy az ÁVH-t
meg kell szüntetni, fel kell oszlatni.93 A szovjet hadsereg kivonulásának inici92
Ahhoz képest, hogy az ÁVH központja 1950/51 fordulóján költözött át az új, Jászai Mari téri székházába,
egy 1951. áprilisi ügynökjelentésben már az olvasható, hogy ott – egyebek mellett – „ÁVH házi krematórium működik, ahol az embereket elégetik. Van az épületben egy Dunába torkolló csatorna, [… és] olyan
vegyszerrel preparálják a hullákat, hogy azok a vízben mindjárt oszlásnak indulnak.” ÁBTL 3.1.5. O-9538.
93
Közhangulatot, társadalmi közérzetet jellemzőnek tekinthető Bibó István idevágó kortársi vélekedése:
„Egy magát proletárdiktatúrának valló kormány tud-e létezni ÁVO nélkül? Mert Nagy Imre is abba a
helyzetbe kerül[t], hogy vagy a proletárdiktatúra alapproblémáját kezdi ki, vagy az ÁVO-ra támaszkodik.
Közbülső lehetőség nincsen énszerintem. És ha arra lyukad ki, hogy nem akar az ÁVO-ra támaszkodni,
akkor én minden jóban benne vagyok.” Bibó István interjúk. Összeállította Hanák Gábor és munkatársai. OSZK Történelmi Interjúk Tára–Magyar Mozgókép Megismertetéséért Alapítvány, Budapest, 2011,
(DVD) – Bibó azt követően vállalta államminiszterré delegálását, miután Nagy Imre miniszterelnöki nyilatkozatban hirdette meg az Államvédelmi Hatóság feloszlatását. Kádár restaurációja viszont az ÁVH-val

43

atívája mellett ez volt a leggyakrabban, legradikálisabban és a legkitartóbban
hangoztatott követelés. Ez volt olvasható szó szerint mindenütt: a forradalom
napjaiban megjelenő újságokban, annak különkiadásaiban, szórólapokon, plakátokon, falfirkákon. Mire Nagy Imre október végén erről nyilatkozott, maga a
cég már jórészt szét is hullott. Aki tudott, eliszkolt, elbújt, aki tehette a szovjet
hadseregnél kért menedéket, vagy épp a szomszédos Csehszlovákia határvidékén húzta meg magát átmenetileg, de volt, aki Izraelig menekült.
Látlelet a Belügyminisztérium vezérkaráról, 1953–1956
„A legsürgősebb feladat e dúvad-állam minden megnyilvánulását felszámolni.”94 1956 őszének forrongó napjaiban írta ezt Bibó István. Metaforája alapján
„dúvad-államvédelemnek” is aposztrofálhatnánk a Péter Gábor hagyatékaként
alig változó – a korrekciókat kényszeredetten-konspiráltan eszközlő – politikai rendőrségnek az országot és társadalmát folytatólagosan őrizetesként kezelő
ténykedését. Mondhatnók persze, hogy ez volt rendeltetésszerű feladata, „ezért
tartották”. Diktatúrában a hatalom arcát mindenekelőtt annak – vezérkultus�szal is gyakorta körülbástyázni próbált – első számú irányítója határozza meg.
Hozzá képest a többiek még a vezetői garnitúrából is inkább csak nevek, elmosódott karakterű, „tulajdonság nélküli” árnyékfigurák. Még inkább arctalan a
bürokraták másod-, harmadvonalbeli köre – esetünkben a Rákosi-korszak politikai rendőrségének vezérkara. E köddé vált társaságról igyekszik fellebbenteni
a fátylat a következő oldalakon közölt portrésorozat. A töredékes források nyújtotta korlátozott lehetőségekkel élve törekszünk arra, hogy legalább arcvonások
mozaikos-töredékes kontúrjaival tegyük megismerhetővé a rendszer arctalan
szolgáinak sziluettjét.
Jelen kötet a Nagy Imre miniszterelnökségéhez kötődő új szakasz kezdetén,
1953 júliusában átszervezett Belügyminisztérium szervezeti és személyi változásait térképezi fel az 1956. októberi forradalmi robbanásig. Eközben a korábbi
ÁVH95 – 1956 nyaráig majdhogynem zökkenőmentes – „továbbélését” is bemutatja az intézményen belül. Több levéltárban számtalan különböző szintű
való „társbérletet” választotta, mindvégig a rendszer első számú házőrzőjeként tartva azt maga mellett a
konszolidáció évtizedeiben is – el egészen a rendszer bukásáig. Ezen kondíciók közepette – úgy tűnik –
Bibó jogkövető állampolgárként vette tudomásul a történteket, viszont mindvégig tartózkodott attól, hogy
Kádár regnáló rendszerével közösséget vállaljon. Lásd erről Gyarmati György: Szabadlábon fogságban.
Adalékok Bibó István 1963 utáni éveihez. Tolle Lege, III. évfolyam 1. sz. (2013. január) 19. http//tollelege.
elte.hu (A letöltés ideje 2013. június 26.)
94
Bibó István: Elvi tisztázás, 1956. október 27–29. BIVT, IV. 142–149.
95
Lásd Cserényi-Zsitnyányi Ildikó: Az Államvédelmi Hatóság szervezeti változásai (1950–1953). Betekintő,
2009/2. http://www.betekinto.hu/2009_2_cserenyi_zsitnyanyi (A letöltés ideje 2011. május 20.)

44

parancsot, vezetői utasítást, különféle testületi ülések jegyzőkönyveit, határozatait kellett kézbe venni ahhoz, hogy elkészüljön a szervezeti struktúra és az adott
szervezethez tartozó vezetők listája, majd – esetenként részleges – pályarajza.
A kutatás elsősorban a Belügyminisztérium főosztályaira, osztályaira, valamint
azok vezetőire összpontosított, de sok esetben a kisebb, alárendelt szervezeti
egységekre is találtunk adatokat, amelyeket – ha tehettük – szintén megneveztünk. Munka közben időnként úgy éreztük magunkat, mint Mengyelejev a periodikus rendszer elkészítése közben; éltünk a gyanúperrel, hogy egyes helyeken
még kell lennie valamilyen egységnek, de megnevezésükhöz nem áll rendelkezésünkre forrás. Azaz – mint korábban már utaltunk rá – az iratok hiánya, jobb
esetben még nem hozzáférhető helyen való lappangása ellenére közreadjuk azt,
ami az eddigi feltárások alapján tudható. (A szolgálatban állott vezetők névsora
nem teljes, és egyelőre néhány szervezeti egység elnevezése, többeknek a feladatköre sem ismert.) A hiányok ellenére is azt feltételezzük, hogy hasznára lehet
a korszak kutatóinak: segít megérteni, hogy a politikai rendőrség 1945 utáni
történetében hol helyezkedik el az a bő három év, amikor az ÁVH főhatósági
önállóságát megvonták. Rögtön hozzáteendő azonban, hogy e lefokozás végrehajtása nem volt egyértelmű. Nagy Imre kormányra kerülése után betagolták
ugyan az egykori ÁVH-t a Belügyminisztériumba, csakhogy ezt a korra jellemző hivatali konspirációval, titkosan intézték. Mint említettük, a döntést nem
hozták nyilvánosságra, a közvélemény mit sem tudott róla. Ennek lesz azután
– egyik – következménye, hogy három év múltán, az 1956-os forradalom jelszavai között kiemelkedő helyet kapott az – elvileg „úgy” már nem létező – ÁVH
megszüntetésének a követelése.
A vezetők életrajzát – a minisztereken és helyetteseiken kívül – a központi
állományra korlátoztuk, ezen belül is a főosztályvezetőkre, helyetteseikre és az
osztályvezetőkre vonatkozó adatokat és információkat gyűjtöttük, ebből kísérelve meg életútjukat rekonstruálni.96 Ebben azonban az egykori személyzeti
anyagok csak részlegesen segíttették a munkát. Számos egyéb iratot kellett
fellelni és kézbe venni ahhoz, hogy egy-egy életutat „patchwork”-ként összeférceljünk. A konspiráció – anno – ezen a területen is működött. Esetenként
arra is rábukkantunk, hogy egy-egy személyt idővel titkos vagy szigorúan titkos állományba helyeztek, de annak már nem maradt nyoma, hogy – megfelelő fedésben – hol ügyködött tovább.
Számos esetben gondban voltunk az egyes szervezeti egységek elnevezésével,
mivel az adott korban a legkülönfélébb nevekkel illették akár ugyanazokat is.
96
Igyekeztünk fellelni fényképüket. A fotók többsége az ÁBTL-ből származik, de találtunk képeket a
Politikatörténeti Intézet Könyvtárának Személyi gyűjtőjében, a Terror Háza Múzeumban, a Nemzeti Múzeum Történeti Fotótárában, a Legfőbb Ügyészség Irattárában, a Hadtörténelmi Levéltárban és kaptunk
családtól is, amiért külön köszönetet mondunk.

45

Helyesírásuk pedig – többnyire – sem az akkori, sem a mai szabályoknak nem
felel meg. (Máskor pedig konspirációs okokból csak számokat és/vagy betűjeleket tüntettek fel név helyett.) Így jutottunk arra, hogy a mai helyesírásnak
megfelelően egységesítjük a szervezeti egységek elnevezését, és ahol csak rendelkezésünkre áll információ, következetesen nevesítjük azt a területet, amely
működésüket elsődlegesen jellemezte.
A kötetben 186 életpályát ismerhet meg az olvasó: látlelet a Rákosi-korszak leginkább rendszerhű szervezetének vezetőiről. Ez mindegyikük esetében előfeltétel
volt, máskülönben aligha lehettek volna a berendezkedő kommunista hatalom
ilyen bizalmi posztjain. Megismerhető származásuk, neveltetésük, iskolázottságuk, előmenetelük. Ide azonnal két megjegyzés kívánkozik. Az egyik, hogy a fellelt önéletrajzi források korkívánalom szerint fogalmazottak. Nagyon valószínű,
hogy például a származást, a neveltetést illetően a megfelelés, az elvárások irányába
történő „elrajzolás” vezethette a curriculum vitaet papírra vető tollát, ezt azonban
utólag alig van mód korrigálni. (Ennyiben viszont az egyénen túlmenően a kort,
a rendszert is „reprezentálják”.) A másik észrevétel már inkább szervezetszociológiai. Az 1953 és 1956 közötti Belügyminisztérium központi vezetői állományába
tartozók egyénenkénti pályaképét adjuk közre: azért nem válogattuk ki közülük
az államvédelmi rendfokozattal rendelkezőket, mert a nem ide tartozók elenyésző
száma (aránya) tesz szükségtelenné bármifajta bizonykodást annak megjelenítéséhez, hogy a tárca kötelékébe visszaparancsolt ÁVH az intézmény egészét tekintve
„trójai falónak” bizonyult. 145-en voltak az államvédelemhez tartozó vezetők, ami
a vizsgálati halmaz 78%-át teszi ki. A rendőri beosztásúak száma 25 fő (13%), a
büntetés-végrehajtási tiszteké 5, a légoltalmiaké 3, a tűzoltó tiszteké 2; egy főosztályvezetőnek az államvédelmi titulusát 1954-ben átminősítették rendőrré,
egynek pedig büntetés-végrehajtási tisztté. Gerő miniszternek és három belügyminiszter-helyettesnek nem volt semmilyen rendfokozata.
Az életrajzok alapján viszont nem csupán a most vizsgált szűkebb időkört illetően juthatunk többletinformációhoz, hanem – részlegesen – az
államszocialista korszak egészére, 1945-től 1989-ig. 162 esetben tudtuk megállapítani a szolgálat kezdetét, és 135 esetben a végét. Ebből kiderül, hogy a
vezetői állományból 42-en (22,7%) még 1945-ben kezdték a szolgálatukat a
politikai rendőrségnél (néhányan a Honvédelmi Minisztériumban), további
48-an 1946 és 1949 között léptek be a testületbe. (Ez a vizsgáltak egynegyede.)
16 fő, (8,6%) Péter Gábor 1953. januári letartóztatása után került a céghez.
Mint ahogyan erről korábban szóltunk, az 1953-ban már pozícionált garnitúra
tagjai közül összesen 6 főt (3,2%) menesztenek majd a szervezet vezetői közül
1956 késő nyarán – a koncepciós perek felülvizsgálatával összefüggő konspirált (nem nyilvános) felelősségre vonások következtében –, de többségük az
46

1957-es restauráció-megtorlás időszakában már a párthatalom újrahasznosított
továbbszolgálója egykori munkahelyén. Ők viszont majd bekerülnek abba a 21
fős kontingensbe (11%), akiket az állambiztonsági szervezet 1962-es nagyarányú átalakítása nyomán menesztenek a belügy kötelékéből. (Kisebb részüket
nyugdíjazták, többségüket átsegítették fegyveres testületeken kívüli állásokba.)
Az 1953–1956 közötti vezetői állományból néhányan „nagyidős belügyérek”
lettek, akik a rendszer alkonyáig szolgáltak. Közülük Földes György 1946-ban
startolt és 1989 januárjában fejezte be rendőr ezredesként. Orbán István 1949ben kezdte, 1988 februárjában zárta, Rédei Miklós 1946-ban indult és 1988
szeptemberében fejezte be szolgálatát az államvédelmi szerveknél: mindketten
vezérőrnagyi rendfokozattal kerültek nyugállományba.97
146 főnél ismerjük, hogy mi volt az eredeti foglalkozása. Kevesen voltak (7 fő)
azok, akik már bizonyosan diplomával rendelkeztek, amikor beléptek az állományba, név szerint: Bartos Antal államvédelmi alezredes 1947-ben szerzett diplomát
a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi
Karán, Garasin Rudolf büntetés-végrehajtási ezredes Sztálin Mérnöki Akadémiát
végzett 1931-ben, Juhász Imre államvédelmi százados Gazdasági és Műszaki Akadémiát végzett 1950-ben, Kárpáti László rendőr alezredes jogi diplomát szerzett
még a háború előtt; Kőrösi Andor államvédelmi orvos ezredes 1941-ben kapta
meg diplomáját, Szecsődi Márton államvédelmi őrnagy a József Nádor Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett gépészmérnök diplomát 1935-ben;
Tímár Gyula államvédelmi őrnagy pedig építészmérnöki diplomát szerzett 1949ben. Juhász és Tímár közvetlenül a diploma megszerzése után helyezkedett el a
politikai rendőrségen, a többiek később.
Az állományba kerülés idején a legtöbb későbbi vezető eredeti foglalkozása szakmunkás volt, többségüknek valamilyen vas- és fémipari szakmához volt köze.98
Nem akadt viszont közöttük birtokkal is rendelkező földműves: ketten voltak mezőgazdasági napszámosok a testület kötelékébe kerülést megelőző időben. Szolgálatuk során vagy után 40-en szereztek diplomát (21,6%).99 30 fő jogász, kettő
mérnök, egy közgazdász végzettséggel abszolvált. Valamiért népszerű volt körükben az ELTE történelem szaka, amit öten fejeztek be eredményesen (Móró István
doktorált is történelemből), a Zrínyi Katonai Akadémiát pedig ketten végezték el.
97
Két későbbi titkosszolgálati vezető hiányzik a számbavételből. Harangozó Szilveszter még Péter Gábor
vezetése alatt került a politikai rendőrséghez, 1953–1956 között viszont „csak” alosztályvezető volt. Ő a
Kádár-korszak konszolidációs évtizedeiben futotta ki magát, hogy 1989 májusában a titkosszolgálatokat
irányító főcsoportfőnöki – és egyben belügyminiszter-helyettesi – posztról vonuljon nyugdíjba. Bogye
János pedig, aki a Kádár-korszak utolsó évtizedében Harangozó helyettese volt – és innét vonult nyugdíjba
1989. november végén –, a vizsgált időszakban a BM II/2. Osztály főoperatív beosztottja volt.
98
186 főből 146 foglalkozását ismerjük, közülük 114 szakmunkás volt, őközülük pedig 53-an a vasas
szakmában dolgoztak egykoron.
99
Ebbe nem számoltuk bele a marxista–leninista egyetemen és a BM Idegen Nyelvi Főiskoláján szerzetteket.

47

A kötetben tárgyaltak közül 51 fő halálozási dátumát tudtuk megállapítani,
ami alig valamivel több, mint a vizsgáltak egynegyede, ezért mortalitási jellemzők rögzítésétől tartózkodunk, csupán tudható tényeket sorolunk. (Tudomásunk szerint legalább tízen éltek még közülük 2013 elején.) Hárman a negyvenes
éveikben hunytak el, mint az állomány aktív tagjai, tízen az ötvenes éveikben,
volt, aki már nyugállományban. A hatvanas és hetvenes éveikben elhalálozottak
száma 15, illetve 16. Heten tölthették be 80. életévüket is. Ezek az adatok nem
mutatnak korrelációt az alighanem valóban stresszes munkaköri kötelezettségekkel, amelyre hivatkozva élvezték – ha élni kívántak vele – a korkedvezményes nyugdíj privilégiumát. Így inkább csak a testületen belüli életvitel egyik
sajátosságaként tudunk megemlékezni a memoárokban feltűnő, az átlagos társasági fogyasztást jócskán felülmúló (részben munkahelyi) italozásról,100 mint –
úgymond – stresszoldó „önterápiáról”. A rendszerdrill bizonyára együtt járt akár
a munkahelyi, akár az azon kívüli frusztráltsággal is. Mindazonáltal a testülethez
tartozók és még inkább a most vizsgált vezetői kör tagjai voltak azok a szolgálatvezetők, akik a társadalom – már említett – félelemben tartását üzemeltették.
Egy másik, sokat tapasztalt titkosszolga cáfolni látszik a pártállami spionüzem
idegfeszültséggel teli életformáját.101
A kötet lapjain vizsgált vezetői kör számára saját cégük mellett pártnómenklatúra
besorolásuk is garantálta a kivételezett kevesek közé tartozásból eredő védett
státust. Az általuk irányított szervezet az intézményesített terroruralom egyik
kiemelt letéteményesének számított. Rákosi Mátyás – összességében irracionális
és mindennapjaiban is hisztérikus – diktatúrájában viszont nem csupán kódhiba volt az „akasztják a hóhért” rendszerprogram: a – már idézett – káderek közötti tatárjárás rapszodikussága frusztrálttá tehette (és tette) a korabeli ÁVH kivételezett státusú szolgálatvezetőit is. Néhányan bőrükön is megtapasztalhatták
saját vezérelvük, a hagymázas éberségi hisztéria totális elhárításának következményeit, a kommunista pártkarrier – egyszer fent, egyszer lent – hullámvasútját. (Kötetünkben ide sorolható Horváth Gyula, Mátyás László és Oszkó Gyula
életútja.) Így, „foglalkozási ártalomként” aligha az elkövetett törvénytelenségek
általuk sanyargatott áldozatainak tömegei indukálhattak bennük személyiségzavart, mert akkor önazonosságukkal együtt sérült volna a rendszerhűségük is.
100
Bálint László: Évtizedeim a titkosszolgálatnál. Egy magyar kémelhárító emlékiratai. Kárpátia Stúdió,
Budapest, 2012.
101
A keletnémet Állambiztonsági Minisztérium, közkeletűen a híres-hírhedt Stasi hírszerző részlegének egykori vezetője, a nem tipikusan „német bürokrata” Markus Wolf szól arról, hogy „a James Bond-féle filmek
és könyvek hősei nem mutatnak több hasonlóságot a hírszerző szolgálatok valóságos szereplőivel, mint Walt
Disney meseállatkái az erdők, sztyeppék és szavannák állatvilágával. A hírszerző szolgálatok főnökeinek az
idegei lényegesen kisebb megerőltetésnek vannak kitéve, mint a filmbéli hősöké, és az őáltaluk irányított
tevékenység – ideális esetben – teljes csendben és észrevétlenül folyik.” Markus Wolf: Az arc nélküli ember.
Zrínyi Kiadó, Budapest, 1998, 7–8.

48

Ugyanakkor elég lehetett egykori elöljáróikra gondolni – el egészen saját rendszerük minisztereiig – ahhoz, hogy egy idő után a társadalom félelemben tartásának hivatásosai se érezzék magukat biztonságban.102
Összegzés
Az 1953–1956 közötti ÁVH-metamorfózis politikatörténeti és „vezérkararchontológiai” áttekintésének a végéhez közeledve többféle konklúzió is kínálja magát. Rámutathatnánk arra, hogy Magyarországon Sztálin halála után
az – ehrenburgi – „olvadás”103 azért sikeredett a Nagy Testvér desztalinizációs
törekvéseinél is ellentmondásosabbra, mert Rákosi Mátyás nemcsak életben
maradt, hanem hatalmát is megőrizte. Mondhatnánk azt is, hogy a – kötetcímként választott – trójai faló metafora sántít, mivel a kommunista ÁVH nem „a
görögök ajándékaként” csempésztetett a kommunista Belügyminisztériumba.
Inkább ottani százfejű hidra ténykedése nyomán lett a hagyományos belügyisek
ellenségévé éppúgy, mint ahogy azzá vált idővel társszervei – ügyészség, bíróság, honvédség – számára, és végül kenyéradó gazdája, a korabeli pártvezetés
önimázsmentő próbálkozása felől nézve is. E folyamat hozadékaként állt elő
1956 őszére az ÁVH általános közellenség státusa, mivel ekkorra már nem csupán a hatalmon kívüliek társadalma tekintette annak. (A bűnbakképzés közkeletű felfogásához képest a korabeli magyar politikai rendőrség maga tett meg
mindent azért, hogy generális bűnbakká váljék.104)
Harmadik közelítésben alig kerülhető meg néhány észrevétel a kortárs politikusi, illetve az utókori, visszatekintő értékelés eltérő prizmatörésére. (Viszonyítási alapként elég itt az 1956-os forradalom/ellenforradalom megítélésbeli
antagonizmusára utalni, illetve az előzményekre is kiterjeszteni e „kettős látás”
horizontját.) A vizsgált 1953–1956 közötti éveket uralmi pozícióban megélők
számára – ahová Rákosi mellett a hozzá hű államvédelmisek is sorolhatók –
az új szakasz volt az elhajlás, a deviancia, a szigorú moszkvai dorgálás miatt
respektálandó kényszerű kitérő. E platformra, viselkedésre predesztinálta őket
Egy 1965-ből származó, de korszakunkra is visszautaló belső tájékoztató a szolgálat területén dolgozóknál évről évre növekvő idegrendszeri megbetegedést rögzít, és annak lehetséges kiváltó okait is számba
veszi. Ezek: 1945 előtti részvétel a munkásmozgalomban és a felszabadulás utáni nehéz feladatok; a személyi kultusz és az ellenforradalom időszakának munkakörülményei; szolgálati és családi körülmények
összehangolásának hiánya; alkoholizmus és túlzott dohányzás; egyes parancsnokok figyelmetlensége beosztottaik iránt. Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája. Jaffa Kiadó, Budapest, 2013, 88. A felsorolás egyikmásik tétele kölcsönösen egymást generáló frusztrációfaktor is lehetett.
103
Ilja Ehrenburg: Olvadás. I–II. Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1955. A regény címe a maga idején
változást jelentő korszakjelző metaforává vált.
104
Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerkesztette Gyarmati György, Lengvári István, Pók
Attila, Vonyó József. Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat–ÁBTL, Pécs–Budapest, 2013.
102

49

az, hogy a második világháború utáni Magyarországon a kommunizmus, illetve a szovjet modell sztálinista paradigmájával (deformációjával) találkozott,
ebbe szocializálódott a rendszer híveinek és szolgálóinak sokasága. Számukra a – szintén moszkvai előzményeken nyugvó – visszaváltás reménye, az új
szakasz 1954/55 fordulóján véghezvitt érvénytelenítése kecsegtetett a régi, „a
normális” kerékvágásba való visszazökkenéssel.105 E kedvező politikai hátszelet
kihasználva támad fel Piros László államvédelmi minisztériumot kreálni igyekvő ambíciója, illetve dinamizálja oly mértékben a belügyi tárca „ávéhásítását”,
hogy belátható időn belül megkerülhetetlenné tegye az önálló Államvédelmi
Minisztérium létrehozását.
Ezt a törekvést azonban – az új szakasz ad acta tétele ellenére – több, nem
kalkulált mozzanat keresztezi az 1955 tavasza és 1956 ősze közötti másfél évben, úgy, hogy az ÁVH belső testületi identitása is számottevő mértékben ös�szezavarodik-erodálódik, és végül a rendszerterrort üzemeltető intézménynek
a létjogosultsága is megkérdőjeleződik. (Ez utóbbi majd csak október 23. után
kerül – nyilvánosan is – napirendre.) Másképp fogalmazva, a Piros László belügyminiszter által irányított és favorizált ÁVH-t saját rendszerközegében kormányozta trójai faló pozícióba „a körülmények hatalma”, illetve a változások
– téves helyzetfelmérésből fakadó – tudomásul nem vétele. Zárásként tézisszerű
tömörséggel ismételjük meg azokat az összetevőket, amelyek eredővektoraként
az ÁVH egyre inkább ellehetetlenült.
• 1953-ban figyelmen kívül hagyták a Gerő belügyminiszter által már pedzegetett, majd 1955 tavaszán Ivan Szerov KGB-elnök által megerősített titkosszolgálati doktrínamódosítást.
• A hruscsovi desztalinizációs kurzus pártnormává vált az SZKP XX. kongres�szusa nyomán, ami végül is vakvágányra futtatta Rákosi resztalinizációs törekvéseit.
• Ennek (egyik) következményeként „áldozta be” Rákosi az ÁVH-t önmaga
mentésére.
• Az ÁVH kötelékébe tartozók jórészt meggyőződésük ellenére, „most ez a
parancs” kényszeredettséggel végezték a koncepciós perek meghurcoltjainak felülvizsgálatát, miközben már nem csupán társadalmi nézőpontból, hanem első
számú vezetőjük részéről is stigmatizáltak lettek. A meggyőződés, a feladat és
a környezeti megítélés inkonzisztens Bermuda-háromszögében sodródva leginkább tudathasadásuk – és/vagy cinizmusuk – erősödhetett.
• Erre a – személyes és intézményi – hiteltelenítésre, destabilizál(ód)ásra erősített rá a túlélő és szabadlábra került meghurcoltak „kibeszélésének” megindulása.
Az úgynevezett kommunizmus projekt egészének „rendszeren belül maradó” későbbi politikai gondolkodása viszont magát a – személyi kultusszal szorosan összezárt – sztálinizmust, illetve magyar vonatkozásban Rákosi regnálásának időszakát tekintette rendszerdevianciának a szovjet típusú államszocializmus
korszakonként különböző formaváltozatain belül is.
105

50

• A társszervek ÁVH-averziója egyre nyíltabb együttműködés-szabotázsba fordult.
• A pártvezetés (a kulisszák mögött) fokozatosan – önnön presztízsének mentése érdekében – elhatárolódott a Piros László nevével összenőtt ÁVH-tól: úgy
kérték számon és leckéztették meg, hogy „magára hagyták”.106
A titkosszolgálati szféra fejleményeinek, belső metamorfózisának a felfeslése
alighanem érinti a posztsztálini első évek magyarországi történetének további
megjelenítését, lett légyen szó akár az úgynevezett új szakasz leírásáról, akár
az 1956-os őszi robbanás előtörténetének a felidézéséről. Most viszont be kell
érjük annak jelzésével, hogy az állambiztonsági szervek szűkebb, intézménytörténeti közelítésű vizsgálata – a még hiányzó, részletező működéstörténeti leírás nélkül is – az eddigiektől eltérő horizontú rálátást tesz lehetővé az
1953–1956 közötti időszak eseményeire.
A közpolitika-történeti dimenziók változásának jelzése mellett egy záró
észrevétel kívánkozik még ahhoz a kérdéskörhöz, amivel kezdtük: men�nyiben kor(szak)feltárást segítőek a fennmaradt iratszórványok. Amennyit
azokkal hasznosításuk közepette vesződtünk – a címhez felhasznált „óvakodj
a görögtől, még ha ajándékot hoz is!” antik bölcsességet parafrazálva – azt is
mondhatnók, hogy „óvakodj a titkosszolgálati irattól, még ha (ajándékként)
megmaradt is!” Ez persze csak annyiban igaz, amennyiben a közhellyé lett
korszlogen, a „fokozott éberség” változatlanul ajánlatos, éppen úgy, mint
más forrástípusok esetében. Strukturális forráskritikával – fürkész szakzsargonban minuciózus „környezettanulmányozás” révén – viszont legtöbbször
fény derülhet egyik-másik önmagában hitelesnek, informatívnak tűnő adat,
tényállítás funkcionális és/vagy strukturális csalárdságára. Ezt a posztmodern múltolvasat is megerősíti, amikor arról értekezik, hogy „épp oly jellemző egy szövegre az, amit elhallgat (amit kizár az általa elbeszélt, referált
valóság köréből), mint az, amit ténylegesen elmond róla.”107 Ha figyelembe
vesszük, hogy a titkosszolgálatok által ránk hagyományozott forrásmatéria
– írásos nyomai szerint – egy olyan, több mint két és fél évezredes szakma
Nincs forrásunk arra vonatkozóan, hogy az első, illetve az utolsó pont között közvetlen összefüggést állapítsunk meg, mindenesetre szembetűnő, hogy az MDP vezetése Gerő Ernő első titkárrá választása – 1956
nyara – után kezdeményezi Piros László egyre szisztematikusabb pellengérre állítását. Nem ismeretes Gerő és
Piros személyes „munkatársi” viszonya az új szakasz első évéből, midőn együtt irányították a Belügyminisztériumot és annak átszervezését. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Rákosi bukása után Gerő – a Rákosi-kreatúra –
Piros iránt vajmi kevés bizalommal viseltetett. Ez a kérdés nem tematizálódik ugyan a Kádár-korszakban vele
kapcsolatban (is) folytatott 1962-es pártvizsgálat során, az viszont fennmaradt források alapján cáfolható,
hogy oly mértékben tartotta volna távol magát és oly mértékben lett volna alulinformált a PRO–ÁVO–ÁVH
perzekutorkonszern ügyeiben, mint ahogy azt kihallgatói számára beállítani igyekezett: „én államvédelmi
ügyekkel közvetlenül soha életemben nem foglalkoztam. Nekem ezekhez a dolgokhoz nem volt semmi közöm.” Lehallgatott kihallgatások. Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai, 1962. Szerkesztette
Baráth Magdolna és Feitl István. Napvilág Kiadó–ÁBTL, Budapest, 2013, 229.
107
Gyáni Gábor: A megtapasztalt és elbeszélt múlt. In Uő: Relatív történelem. Typotex Kiadó, Budapest,
2007, 191.
106

51

produktuma,108 amelynek éppúgy funkcionális feladata az informálás, mint
a dezinformálás, akkor kalkulálni érdemes azzal, hogy „nem mind arany,
ami fénylik”.109 Összes, olvasót – múltfaggató történészt – manipulálni
igyekvő jellemzője ellenére sem hagyandó figyelmen kívül az ilyen forrás.
Legfeljebb az a kérdés, hogy van-e mindig mód – mindenekelőtt elégséges
számú kontrollanyag – strukturális forráskritikát alkalmazni az iratok egy
részének „strukturális hazugsága” ellenében.
*
Munkánk elkészítése során a mintegy kéttucatnyi alkalommal idézett publikus
forrásegyüttesünk, A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései, 1953–1956. I–III.
kötetei alapforrásként szolgáltak. Noha ezt – a vizsgált korszeletre vonatkozóan
– alighanem megjelenése óta is leginkább a Történeti Levéltár munkatársai forgatják kézikönyvként, magunk is rácsodálkoztunk, hogy a most vizsgált résztéma
kapcsán újraolvasva mennyi (kritikával hasznosítható) adalék rejtőzik lapjain. Az
más kérdés, hogy gyakorta nem várt helyeken – környezetben – bukkantunk jól
jövő újabb információra, de ez a kutatás természetes velejárója. Mindezt két okból említjük. Részben azért, mert a Belügyminisztériumhoz tartozó más korabeli
„szakpolitikák” tárgykörében nemkülönben hasonló hozadékkal forgatható a kiadvány. Részben pedig azért, mert ezeket összevetve a más lelőhelyekről származó
forrásainkkal, empirikusan támasztható alá szakmai evidenciának számító korábbi
észrevételünk: a titkosszolgálat históriájának bármely szeletéről legyen is szó, az
nem rekonstruálható „csak” titkosszolgálati forrásbázisból.110
A kötet összeállításának háttérsegítői között jószerivel az ÁBTL minden munkatársát köszönet illeti. Ezúttal Tóth Eszter, Szakolczainé Kovács Éva, Ehrenberger
Róbert és Sarnyai Gábor levéltáros munkatársunknak jár nevesített köszönet, továbbá Müller Rolfnak a fotók felkutatásában, Horváth Attilának a fotók feldolgozásában nyújtott segítségéért. A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárból
személy szerint Zalai Katalinnak és Horváth Juliannának, a Politikatörténeti Intézet Könyvtárából pedig Tóth Évának és Varga Dórának köszönjük a segítségét.
Köszönetet mondunk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának, ahol
Lásd Szun-ce: A hadviselés törvényei (Fordította Tőkei Ferenc. Balassi Kiadó, Budapest, 1995) című
munkájának a kémkedésről és a félrevezetésről szóló fejezeteit (melyeket manapság leginkább menedzserképzőkben használnak tananyagként).
109
Gyarmati György: Nem mind arany, ami… A szocialista rendszer állambiztonsági iratainak történeti
forrásértéke. In Uő: Kísértő közelmúlt. ÁBTL–L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011, 43–52.
110
Gyarmati György: A Történeti Levéltár az információs kárpótlás folyamatában. In Az átmenet évkönyve.
Szerkesztette Gyarmati György. ÁBTL, Budapest, 2004, (Trezor 3.) 20.
108

52

többek között S. Kosztricz Anna és Simon István levéltárosok segítették a
munkánkat. Köszönettel tartozunk az életrajzi adatok ellenőrzésében segítséget nyújtó Borvendég Zsuzsannának, Eörsi Lászlónak, Gál Évának, Kenedi
Jánosnak, Kozák Péternek, Köbel Szilviának, Krahulcsán Zsoltnak, Müller
Rolfnak, Okváth Imrének, Pihurik Juditnak, Takács Tibornak, Zinner Tibornak s nem utolsó sorban Bánkuti Gábornak, Horváth Zsoltnak, Kutrucz
Katalinnak, Papp Istvánnak, Rainer M. Jánosnak és Szász Zoltánnak, akik a
formálódó kézirattal megismerkedve tettek hasznos észrevételeket.
Külön köszönetet mondunk azoknak a családtagoknak, akik az életrajzok hiányzó adatainak felkutatásával és fényképpel járultak hozzá a kötethez.

53

Összesített táblázat
A Belügyminisztérium hatásköri listája (kinevezési nómenklatúra)
1953. augusztus 25.1
Státusok
Főosztályvezetők
Főosztályvezető-helyettesek
BM Titkárság vezetője
IV. Főosztály

BM (párt)2 BM (saját)3
5
8
1

BMH 2.5

3

Kémelhárító Osztály vezetője
Kémelhárító Osztály helyettes vezetői
Kémelhárító Osztály alosztályvezetői

1

Hírszerző Osztály külföldi rezidensei
Hírszerző Osztály külföldi munkatársai
Hírszerző Osztály vezetője
Hírszerző Osztály helyettes vezetői
Hírszerző Osztály alosztályvezetői

9

2
6
20

1

Katonai Elhárító Osztály vezetője
Hadtestek elhárító osztályainak vezetői
Katonai Elhárító Osztály helyettes vezetői
Katonai Elhárító Osztály alosztályvezetői
Hadosztályok elhárító osztályainak vezetői
Hadiipari üzemek személyzeti osztályainak vezetői

1

Belsőreakció-elhárító Osztály vezetője
Belsőreakció-elhárító Osztály helyettes vezetői
Belsőreakció-elhárító Osztály alosztályvezetői
Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály
vezetője
Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály
helyettes vezetője
Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály
alosztályvezetői
Közlekedési- és Híradástechnikaiszabotázs-elhárító
Osztály vezetője
Közlekedési- és Híradástechnikaiszabotázs-elhárító
Osztály helyettes vezetője
Közlekedési- és Híradástechnikaiszabotázs-elhárító
Osztály alosztályvezetői

1

Kormányőrség osztályvezetője
Kormányőrség osztályvezető-helyettese

BM 1.h.4

2
5
5
2
8
26
2
2
4

1
1
6
1
1
5
1
1

Félkövérrel szedtük a funkcionális államvédelmi részlegeket, valamint azokat, amelyeket, bár nem lett volna rá szükség (tervezés, egészségügy, sport- és kultúrosztály, autójavító), mégis ávéhások irányítottak. Félkövér és dőlt betűkkel
jeleztük azokat a „közrendőrségi” reszortokat, ahová Piros László belügyminisztersége idején egyre nagyobb számban
neveztek ki ávéhásokat vezetői posztokra. Normál betűkkel jeleztük az ávéhások által „meg nem szállt” részlegeket.
2
Belügyminiszter (ezeket a vezetői posztokat belügyminiszter csak az MDP valamely vezető testülete – Politikai
Bizottság, Titkárság – előzetes jóváhagyása nyomán tölthette be).
3
Belügyminiszter (ezeket a vezetői posztokat a belügyminiszter saját hatáskörében betölthette).
4
A belügyminiszter első helyettese.
1

BMH 3.5

HÖR-BKH p.6

ORK v.7

OBVP v.8

LOP v.9

OTI v.10

BM SZÜFO v.11

A belügyminiszter további helyettesei.
A Határőrség–Belső Karhatalom parancsnoka.
7
Az Országos Rendőrkapitányság vezetője.
8
Az Országos Büntetés-végrehajtási Parancsnokság vezetője.
9
A Légoltalom Országos Parancsnokságának vezetője.
10
Az Országos Tűzrendészeti Igazgatóság (később Tűzrendészet Országos Parancsnoksága) vezetője.
11
A Belügyminisztérium Személyzeti Főosztályának vezetője.
5
6

(A táblázat folytatása)
Státusok

BM (párt) BM (saját)

Belsőreakció-elhárító Osztály helyettes vezetői
Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály
vezetője
Belsőreakció-elhárító Osztály helyettes vezetői
HŐR-BKH törzsparancsnoka
BKH-hadosztály parancsnoka
HŐR-BKH politikai csoportfőnöke
HŐR-BKH parancsnokának politikai helyettese
HŐR-BKH Őrségi Hadosztály parancsnoka
HŐR-BKH Őrségi Hadosztály parancsnokának
politikai helyettese
HŐR-BKH osztályvezetői
HŐR-BKH déli és nyugati kerületi parancsnokai
és politikai helyetteseik
HŐR-BKH déli és nyugati kerületi törzsparancsnoka
HŐR-BKH karhatalmi zászlóaljparancsnokai
HŐR-BKH zászlóaljparancsnokai
és politikai helyetteseik
Tiszthelyettesi iskolák parancsnokai
HŐR-BKH központi alosztályvezetői
HŐR-BKH központi csoportvezetői
HŐR őrsparancsnokai
és politikai helyetteseik
BKH századparancsnokai és politikai helyetteseik
Vizsgálati Főosztály csoportvezetői
Külső Lefigyelő és Környezetelő Osztály vezetője
Külső Lefigyelő és Környezetelő Osztály
helyettes vezetői
Külső Lefigyelő és Környezetelő Osztály
alosztályvezetői

BM 1.h.

BMH 2.

1
1
1
1
1
1
1
1
30
10
5
10

1

4
2
5

Operatív Technikai Osztály vezetője
Operatív Technikai Osztály helyettes vezetői
Operatív Technikai Osztály alosztályvezetői

1

Operatív Nyilvántartó Osztály vezetője
Operatív Nyilvántartó Osztály helyettes vezetője
Operatív Nyilvántartó Osztály alosztályvezetői

1

Államtitok-védelmi Osztály vezetője
Államtitok-védelmi Osztály helyettes vezetője
Államtitok-védelmi Osztály alosztályvezetői

1

Levélellenőrző Osztály vezetője
Levélellenőrző Osztály helyettes vezetője
Levélellenőrző Osztály alosztályvezetői

1

2
7

56

1
3

BMH 3.

HÖR-BKH p.

ORK v.

OBVP v.

LOP v.

OTI v.

BM SZÜFO v.

4

76
2
25
2
414
136

1
4
1
4

57

(A táblázat folytatása)
Státusok

BM (párt) BM (saját)

Személyzeti Főosztály osztályvezetői
Személyzeti Főosztály alosztályvezetői

5

Terv- és Pénzügyi Főosztály osztályvezetői
Terv- és Pénzügyi Főosztály alosztályvezetői
Adminisztratív és Gazdasági Osztály vezetője
Adminisztratív és Gazdasági Osztály helyettes vezetői
Adminisztratív és Gazdasági Osztály alosztályvezetői

4

BM 1.h.

BMH 2.

1

Anyagi és Technikai Főosztály osztályvezetői
Anyagi és Technikai Főosztály alosztályvezetői

8
1

Hír- és Futárosztály vezetője
Hír- és Futárosztály helyettes vezetője
Hír- és Futárosztály alosztályvezetői
OBVP vezetője
OBVP vezetőjének helyettese
OBVP vezetőjének helyettese
Országos börtönök parancsnokai
OBVP önálló munkahelyeinek parancsnokai
Országos börtönök parancsnokainak helyettesei
Országos börtönök parancsnokainak
politikai helyettesei
Megyei bírósági börtönök parancsnokai
OBVP alosztályvezetői
OBVP csoportvezetői
Büntetés-végrehajtási tiszthelyettesi iskola
parancsnoka

1

KEOKH osztályvezetője
KEOKH osztályvezető-helyettese
KEOKH alosztályvezetői

2

1

Országos Rendőrkapitányság
Politikai Osztályának vezetője
Országos Rendőrkapitányság
vezetőjének helyettesei
Országos Rendőrkapitányság osztályvezetői
Országos Rendőrkapitányság alosztályvezetői
Országos Rendőrkapitányság csoportvezetői
Budapesti Rendőrkapitányság vezetője
Budapesti Államvédelmi Osztály vezetője
Budapesti Rendőrkapitányság
vezetőjének helyettesei

1
2

1
2
13

1
1
3

58

BMH 3.

HÖR-BKH p.

ORK v.

OBVP v.

LOP v.

OTI v.

BM SZÜFO v.

13

4
2

12
21

1
5

11
7
15

7
7
17
4
10
1

27
9

59

(A táblázat folytatása)
Státusok

BM (párt) BM (saját)

Budapesti Rendőrkapitányság
Politikai Osztályának vezetője

BM 1.h.

BMH 2.

1

Budapesti Rendőrkapitányság osztályvezetői
BM megyei szerveinek vezetői
BM megyei vezetőinek rendőri helyettesei
BM megyei vezetőinek államvédelmi helyettesei
Budapesti kerületi rendőrkapitányok
Járási és városi rendőrkapitányok
Rendőr-tiszthelyettesi iskola parancsnoka

9
19
19

Légoltalom Országos Parancsnoksága vezetője
Légoltalom Országos Parancsnoksága
vezetőjének helyettese
Légoltalom Országos Parancsnoksága
osztályvezetői
Légoltalom Országos Parancsnoksága
légoltalmi zászlóaljának parancsnoka
Légoltalom Országos Parancsnoksága
megyei törzsparancsnokai
Budapesti légoltalmi törzsparancsnok és helyettese
Budapesti kerületi légoltalmi törzsparancsnokok
Megyei légoltalmi törzsparancsnokságok tisztjei

1

Országos Tűzrendészeti Igazgatóság vezetője
Országos Tűzrendészeti Igazgatóság
vezetőjének helyettesei
Országos Tűzrendészeti Igazgatóság osztályvezetői
Országos Tűzrendészeti Igazgatóság alosztályvezetői
Országos Tűzrendészeti Igazgatóság csoportvezetői
Budapesti és megyei tűzrendészeti parancsnokok
Budapesti tűzrendészeti osztályvezetők
Budapesti kerületi tűzrendészeti parancsnokok
és a Rákosi Művek tűzrendészeti parancsnoka
Tűzrendészeti tiszthelyettesi iskola parancsnoka

1

19

1

2

Egészségügyi Osztály vezetője
Egészségügyi Osztály alosztályvezetői
Sportosztály vezetője
Sportosztály alosztályvezetői
Kultúrosztály vezetője
Kultúrosztály alosztályvezetői
BM Kultúrház parancsnoka
BM tiszti iskola parancsnokai
Autójavító Nemzeti Vállalat vezetője
Autójavító Nemzeti Vállalat főkönyvelője
Összesen 1557 státus

52

60

67

140

70

BMH 3.

HÖR-BKH p.

ORK v.

OBVP v.

LOP v.

OTI v.

BM SZÜFO v.

22
142
1

21
19
1
20
2
22
39

6

23
9

20

6
23
1

1

127

3
1
3
1
2
1
3
1
1
655

201

63

46

61

62

74

Cserényi-Zsitnyányi Ildikó

A Belügyminisztérium
szervezeti változásai
1953–19561

A Nagy Imre vezetése alatt álló Minisztertanács 1953. július 17-i ülésén
500/6/1953. számú, nyilvánosságra nem hozott határozatával elrendelte az Államvédelmi Hatóságnak a Belügyminisztériummal történő összevonását. Az így
létrejött egységesített Belügyminisztérium élére Gerő Ernő – egyben a Minisztertanács első elnökhelyettese – került. Az Elnöki Tanács a belügyminiszter első
helyettesévé Piros László államvédelmi vezérőrnagyot, helyetteseivé Dékán István
államvédelmi ezredest és Györe József korábbi belügyminisztert nevezte ki. (Ez a
struktúra 1954 júliusában Piros László államvédelmi altábornagy belügyminiszteri kinevezésével annyiban módosult, hogy az első helyettes és a két helyettes
mellé további két miniszterhelyettesi posztot hoztak létre).
Az új Belügyminisztérium szervezeti felépítéséről az 1953. július 22-én kelt
belügyminiszteri parancs rendelkezett.2 Már az ekkor feltüntetett, majd felállított
központi szervekről, azok kinevezett vezetőiről kiderül, hogy a Belügyminisztérium gyakorlatilag „átvette” az ÁVH szinte teljes szervezetét és állományát, vagyis a
szervezet korábbi önállósága megszűnt ugyan, de lényegében megalakult a régi-új
ÁVH. Vagyis az ÁVH korábbi osztályai a Belügyminisztérium osztályai lettek.
1955 elején, Nagy Imre lemondását követően az MDP KV Politikai Bizottsága március 24-i ülésén utasítást adott olyan tervek kidolgozására, amelyek
a Belügyminisztérium kettéválasztását, azaz az államvédelmi szervek ismételt
önállóságát célozták volna meg.3 Végül a fenti terv megvalósítása elmaradt, és
a Politikai Bizottság 1955. december 8-i döntése nyomán a következő három
főcsoportfőnökséget szervezték meg a Belügyminisztériumban:4
1
A jelen kutatás elsősorban az egységesített Belügyminisztérium főosztályaira, osztályaira, valamint azok
vezetőire korlátozódott, de sok esetben a kisebb szervezeti egységekre is találtunk pontos adatokat, amelyeket szintén feltüntetünk a tanulmányban. Az iratok hiányossága miatt sajnos nem mondhatjuk, hogy
ez a szervezettörténet teljes és mindenre kiterjedő, de azt megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi tudásunk
szerint a legteljesebb, és egyúttal hiánypótló.
2
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
3
Lásd Kajári Erzsébet: Az egységesített Belügyminisztérium államvédelmi tevékenysége, 1953–1956. In Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest, 2000, 161–162.
4
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.

63

• I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség – vezetője Hárs István államvédelmi
ezredes, miniszterhelyettes;
• II. (Rendőri) Főcsoportfőnökség – vezetője Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy;
• III. (Határőrség, Belső Karhatalom) Főcsoportfőnökség – vezetőjét a parancsban nem nevesítették.5 (Lásd a szervezeti ábrákat!)
Az Államvédelmi Főcsoportfőnökség létrehozásával megerősödött az államvédelmi osztályok kezdettől meglévő különállása az egységes Belügyminisztériumon belül, így az államvédelmi munka még inkább elhatárolódott, az állomány
államvédelmi rendfokozata pedig a forradalom leveréséig megmaradt.6
1954. július 4-től Piros László volt az új belügyminiszter egészen 1956. október 24-ig, immár altábornagyi rendfokozattal. A belügyminiszter első helyettese
1955. november 30-ig Egri Gyula volt, majd az átszervezést követően 1955.
december 16-án Dékán István államvédelmi vezérőrnagyot első államvédelmi
helyettessé, Gábri Mihályt pedig első általános helyettessé nevezték ki. A belügyminiszter további helyettesei az I. és a II. Főcsoportfőnökség vezetője, valamint a BM Személyzeti Főosztály vezetője – ekkor Fekete Károly államvédelmi
ezredes –, egyben a miniszter úgynevezett személyügyi helyettese lett.
A belügyminiszter-helyettesi posztot 1953. júliustól az alábbiak töltötték be:
• Dékán István államvédelmi ezredes – belügyminiszter-helyettes: 1953. július
18.–1955. december 16. (1954. január 4-étől vezérőrnagy); belügyminiszter
első, államvédelmi helyettese 1955. december 16.–1956. október 24.
• Györe József – 1953. július 22.–1955. december 24.;
• Egri Gyula – 1954. február 3-tól belügyminiszter-helyettes, majd júliustól
első helyettes 1955. novemberi felmentéséig;
• Bartos Antal államvédelmi alezredes – 1954. február 3.–1956. december 7.
(1955. november 11-től ezredes);
ÁBTL 4.2. Erre feltehetőleg nem is került sor, hiszen három hónap múlva a belügyminiszter 24. számú, 1956. március 29-én kelt parancsa rendelkezett arról, hogy kettéválasztja a két belügyi fegyveres
erőszakszervezetet összefogó parancsnokságot. Az így megalakult BM Határőrség Parancsnokság és BM
Belső Karhatalom Parancsnokság közvetlenül Gábri Mihály, a belügyminiszter első (általános) helyettese
irányítása alá került.
6
Baráth Magdolna: Gerő Ernő a Belügyminisztérium élén, 1953–1954. In A Történeti Hivatal Évkönyve,
1999. Szerkesztette Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest, 1999, (Trezor 1.) 157.
5

64

• Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy – 1954. augusztus 13.–1956. december 7.;
1955. decembertől, egyben a II. (Rendőri) Főcsoportfőnökség vezetője;
• Gábri Mihály – 1955. december 24-től a miniszter első, általános helyettese
1956. december 7-ig;
• Fekete Károly államvédelmi ezredes – 1955. december 24-től a miniszter
személyügyi helyettese 1956. december 7-ig;
• Hárs István államvédelmi ezredes – 1955. december 24-től miniszterhelyettes,
egyben az I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség vezetője 1956. december 7-ig.

BM TITKÁRSÁG
A BM Titkárság önálló osztály hatáskörrel rendelkezve segítette a Belügyminisztérium vezetésének munkáját. A miniszter és annak helyettesei mellett személyi
titkárok dolgoztak: a belügyminiszter személyi titkára az egységesítést követően
Orbán István államvédelmi százados, első helyettese Csernyicsov Károly államvédelmi őrnagy volt, a helyettesek munkáját pedig Dömény József államvédelmi százados, valamint Fekete Zoltán rendőr hadnagy segítette.7
Élére elsőként Rajki Sándor8 államvédelmi őrnagyot (korábban az ÁVH X/2.
[Tájékoztatási] Osztályának vezetője) nevezték ki, akit 1954. december 30-án
Selmeczi György államvédelmi alezredes (korábban a BM Ellenőrzési Főosztályának vezetője) követett a poszton.
A kinevezési parancs elrendelte azt is, hogy a hatékonyabb munka érdekében
össze kell vonni a BM Titkárságot és a BM Ellenőrzési Főosztályát (lásd erről bővebben később). Az így megalakult egységesített szerv megjelölése Belügyminisztérium Titkársága lett, amely önálló osztály, illetve főosztály hatáskörrel rendelkezett.9 1955. szeptember 26-án Borgos Gyula államvédelmi alezredest bízták meg
a Titkárság irányításával, helyettese Surányi Ferenc államvédelmi alezredes volt,
majd egy év múlva, 1956. október 3-i hatállyal ismét különválasztották a korábban egyesített két szervet BM Titkárság és BM Ellenőrzési Osztály elnevezéssel.10

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 33/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
1965-től neve Radnai Sándor.
9
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 37/1954. számú parancsa, 1954. december 30.
10
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
7
8

65

A BM KÖZPONTI SZERVEI
BM I. (Kémelhárító) Osztály11
Az ÁVH I/3. (Kémelhárító) Osztályából szervezték meg és épült be az egységesített BM szervezetébe.12 Elsőként Kucsera László államvédelmi alezredest nevezték ki az osztály élére – helyettesei Turcsán József és Kovács Tibor államvédelmi
őrnagyok voltak –, majd 1955. augusztus 4-től Balázsi Béla államvédelmi alezredest bízták meg az irányítással. A belügyminiszter 60. számú parancsa 1955.
október 1-jétől főosztállyá minősítette át az osztályt,13 így Balázsi főosztályvezetőként maradt ebben a pozícióban egészen 1956. július 16-ig. Ekkor új vezető
került a főosztály élére Mátyás László államvédelmi ezredes személyében.
Az osztály kezdetben a belügyminiszter egyik helyettesének (1955. decemberig Dékán István ezredes, majd vezérőrnagy) irányítása és ellenőrzése alá tartozott, majd az 1955. októberi átszervezést követően a belügyminiszter első (államvédelmi) helyettesének (szintén Dékán István) alárendeltségébe került.
Az osztály az 1955. évi átszervezésig először tíz, majd kilenc alosztályra tagozódott.14
A Kémelhárító Főosztály szervezete 1955. október 20-tól az alábbiak szerint
alakult:15
• I/1. Osztály – vezetője Jámbor Árpád államvédelmi alezredes (a főosztállyá
szervezés előtt az osztályvezető helyettese), helyettese Thomann Ferenc államvédelmi őrnagy;
A alosztály – vezetője Kovács Rezső államvédelmi őrnagy;
B alosztály;
C alosztály – vezetője Thomann Ferenc államvédelmi őrnagy;
A korszakra oly jellemző titkosításnak megfelelően az eljáró államvédelmi szervnek általában vagy csak a
megjelölését, vagy az elnevezését tüntették fel az iratokon. Mivel jelen tanulmány ezt a titkosítást is igyekszik feloldani, ahol egyértelműen tudjuk a szervezeti egység elnevezését, ott zárójelbe tesszük azt.
12
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 22/1953. számú parancsa, 1953. június 31. Megalakuláskor az osztály
szervezetileg alosztályokra tagozódott, amelyek vezetői a következők voltak: Vámos László államvédelmi
hadnagy, Molnár Pál államvédelmi főhadnagy, Kovács Rezső államvédelmi százados, Konrád Árpád államvédelmi százados és Thomann Ferenc államvédelmi százados.
13
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 60/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29. Ugyanez a parancs szervezte főosztállyá továbbá a II. és a IX. Osztályt is.
14
Az 1955 előtti alosztályvezetőkre vonatkozó parancsot lásd ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 933/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 24.
15
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 93. számú parancsa, 1955. október 20.
11

66

• I/2. (Határon Túli Elhárító) Osztály – 1955. október 20-tól Turcsán József
államvédelmi alezredes (főosztállyá szervezés előtt az osztályvezető helyettese) irányította az osztályt, helyettese Rózsa Mihály államvédelmi százados;
A alosztály – vezetője Tóth László államvédelmi százados;
B alosztály – vezetője Tóth Endre államvédelmi őrnagy;
C alosztály – vezetője Práger László államvédelmi főhadnagy;
D alosztály – vezetője Rózsa Mihály államvédelmi százados;
• I/3. Osztály – vezetője Kovács Tibor államvédelmi alezredes, helyettese Konrád Árpád államvédelmi őrnagy;
A alosztály – vezetője Konrád Árpád államvédelmi őrnagy;
B alosztály – vezetője Bálint István államvédelmi főhadnagy
(korábban itt az I/8. alosztály vezetője);
C alosztály – vezetője Bárány Vilmos államvédelmi százados
(korábban itt az I/7. alosztály vezetője);
• I/4. Osztály – vezetője Igaz Andor államvédelmi százados (korábban itt az I/10.
alosztály vezetője), helyettese Nagy Elemér államvédelmi százados. Az osztály
feladata a vidéki kémelhárító munka megszervezése és ellenőrzése volt.16
BM II. (Hírszerző) Osztály
Az ÁVH VIII. (Hírszerző) Főosztályából alakult, első vezetője Gazdik Gyula
államvédelmi alezredes (korábban az ÁVH I/4. [Ipariszabotázs-elhárító] Osztályának vezetője) volt. 1954 április vége és szeptember közepe között átmenetileg Farkas Vladimir vezette az osztályt, majd 1954. szeptember 18-tól az
államvédelmi ezredessé előléptetett Hárs Istvánt bízták meg az irányítással,17
aki az osztály 1955. október 1-jei főosztállyá szervezését18 követően még decemberig maradt ebben a pozícióban. Őt korábbi első helyettese, Rajnai Sándor államvédelmi alezredes követte, aki egészen 1956 novemberéig állt a főosztály
élén. A mindenkori osztályvezetőnek három helyettese volt, így többek között
16
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 12/1956. számú parancsa, 1956. április 19. 1956-ban az
osztályt bízták meg továbbá azzal a feladattal, hogy központilag irányítsa és ellenőrizze a szovjet katonai
objektumok védelmének megszervezését. Ezt országosan a megyei főosztályok I. osztályának kellett
végrehajtania.
17
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 11/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 18.
18
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 60/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.

67

a már említett Rajnai Sándor, majd Móró István államvédelmi alezredesek.19 Ez
utóbbi 1956-ban főosztályvezető-helyettesi posztot töltött be Márkus Sándor
államvédelmi őrnaggyal együtt.20
Az osztály, illetve főosztály – az I. (Kémelhárító) Osztályhoz hasonlóan –
1956-ig Dékán István irányítása és ellenőrzése alá tartozott.21
Az 1954. október 12-i állománytáblázat szerint az osztály szervezete nyolc
alosztályból állt, vezetőiről kevés információval rendelkezünk:22
• II/1. (angol–amerikai) alosztály – vezetője 1954. február 14-től az a Szamosi
Tibor államvédelmi őrnagy,23 aki 1950-ben az ÁVH I/2-A alosztályát vezette,
és egyben az I/2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztály helyettes vezetője volt;
• II/2. (jugoszláv) alosztály;
• II/3. (emigrációs) alosztály – vezetője 1955-ig Márkus Sándor államvédelmi
százados;
• II/4. (nyugat-európai) alosztály;
• Tudományos-technikai alosztály;
• Illegális alosztály – feladata volt a főbb „kapitalista” országokban illegális
rezidentúrák szervezése;24
• Speciális alosztály – feladata volt speciális operatív feladatok végzése az „ellenséges hírszerző szervek és a reakciós magyar emigráció” vonalán;
• Elhárító alosztály.
Az osztály egy 1955. július 26-i állománytáblázat szerint pedig tíz alosztályra,
valamint egy nyolcfős tájékoztatási csoportra tagozódott.25
A rendelkezésünkre álló iratok és állománytáblázatok szerint az 1954 nyarán történt átszervezés előtt
két helyettes segítette az osztályvezető munkáját, elosztva a közvetlen irányításuk alá tartozó alosztályokat.
Ez változott 1954 októberére annyiban, hogy az osztályvezető közvetlen irányítása alá tartozott a Titkárság, valamint a speciális- és illegális alosztály, az ekkor már három helyettes alárendeltségében pedig 2–2
alosztály volt. MNL OL XIX-B-1-au 64. d. A Belügyminisztérium II. Osztály rendszeresített állománya,
1954. október 12. ; ÁBTL 1.5. 90-2237/1954. A Belügyminisztérium Hírszerző Osztályának (II. Osztály)
szervezeti felépítése és feladatai, 1954. június 17.
20
Áttekintve az egységesített Belügyminisztérium szervezeti struktúráját, megállapíthatjuk, hogy több
osztály/főosztály vezetőjének volt úgynevezett első helyettese.
21
A Hírszerző Osztályról lásd még Palasik Mária: Hírszerző Osztály szervezete és állománya, 1956−1962. Betekintő, 2011/2. www.betekinto.hu/2011_2_palasik; Tóth Eszter: A politikai és gazdasági hírszerzés szervezettörténete, 1945–1990. Betekintő, 2011/2. www.betekinto.hu/2011_2_toth e (A letöltés ideje 2011. augusztus 20.)
22
MNL OL XIX-B-1-au 64. d. A Belügyminisztérium II. Osztály rendszeresített állománya. 1954. október 12.; ÁBTL 1.5. 90-2237/1954. A Belügyminisztérium Hírszerző Osztályának (II. Osztály) szervezeti
felépítése és feladatai. 1954. június 17.
23
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 29/1954. számú parancsa, 1954. február 14.
24
Rezidentúra: állambiztonsági tisztekből vagy a hálózat tagjaiból álló, meghatározott állambiztonsági
feladatok ellátására felkészített, konspirált szervezeti forma.
25
MNL OL XIX-B-1-au 64. d. A Belügyminisztérium II. Osztály állománytáblázata, 1955. július 26.
19

68

Az 1955. október 1-jei főosztállyá szervezést követően a Titkárság és a Főosztálytörzs mellé a Hírszerző Főosztályon az alábbi osztályokat szervezték meg
(vezetőikről azonban egyelőre szintén keveset tudunk):26
• II/1. (Illegális Rezidentúrák) Osztály – feladata volt a „kapitalista” országokban, elsősorban Ausztriában és Nyugat-Németországban illegális
rezidentúrák létrehozása hírszerzés céljából;
• II/2. (Angol–Amerikai Hírszerző) Osztály27 – feladata volt beépülni az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság legfontosabb állami objektumaiba, ahol hírszerző munkát végzett a „szocialista tábor” országait érintő
politikai, gazdasági és katonai tervekről; továbbá elhárító munkát folytatott
az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Dél-Amerikában, a Közel- és
Távol-Keleten lévő magyar külképviseletek és kiutazó delegációk védelmére.
Az osztály vezetője Szamosi Tibor, majd Török Pál.
• II/3. (Tudományos és Technikai Hírszerző) Osztály – feladata volt segítséget
nyújtani Magyarországnak és a „szocialista tábor” országainak a honvédelmi
felkészültségük növelésében új találmányok megszerzésével, beépülve a kapitalista országok tudományos központjaiba; az osztály feladata volt továbbá a
külföldön élő magyar tudósok „önkéntes hazatérésre bírása”;
• II/4. (Nyugat-európai Hírszerző) Osztály – feladata volt hálózatot építeni
Nyugat-Németország, Ausztria és Franciaország politikai, gazdasági, katonai
vezető szerveibe, azok hírszerző, elhárító szerveibe, valamint a Vatikánba és a
Franciaországban, Belgiumban és Svájcban működő fontosabb nemzetközi
szervezetekbe; feladata volt továbbá a Jugoszláviában lévő „kapitalista” külképviseletek diplomatáinak, beosztottainak tanulmányozása és beszervezése;
az osztály vezetője 1955 októberétől Meszler Tibor.28
• II/5. (Fasiszta Emigráció Ellen Dolgozó Hírszerző) Osztály – feladata volt
beépülni az emigrációs központokba, szervezetekbe, valamint a vezető emigránsok „önkéntes hazatérésre” bírása, erőszakos hazahozatala vagy lejáratása,
bomlasztás céljából. Az osztály vezetője 1955–1956-ban Mészáros József.
26
ÁBTL 1.5. 90-2679/1955. A Belügyminisztérium Hírszerző Főosztályának szervezeti felépítése és
feladatai. 1955. október 1. után. Az egyik osztály vezetője például Ikladi Lajos volt, de egyelőre nem
tudni, pontosan melyiké.
27
Az iraton megjegyzésként az osztály elnevezésénél ez olvasható: „és közel-keleti”.
28
1960-ban nevét Kovács Tiborra változtatta.

69

A főosztály további egységei a következők voltak:
Tájékoztató és értékelő alosztály;
Kutató és vidéki csoport – a főosztályvezető megbízásából irányította
és segítette a megyei II. alosztályokat;29
Hírszerző szervek elleni hírszerző és elhárító alosztály.30
BM III. (Katonai Elhárító) Osztály
Az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztályának egyes részeiből alakult először
osztályként három központi és három önálló alosztállyal, majd 1953. november
21-től, miután az osztályt közvetlenül irányító és ellenőrző Piros László államvédelmi vezérőrnagy (ekkor a belügyminiszter első helyettese) „megállapította”,
hogy az osztály ebben a szervezeti felépítésben nem képes ellátni a munkáját,
főosztállyá szervezték.31
A Katonai Elhárító Főosztály vezetésével az addigi osztályvezetőt,
Jamrich József államvédelmi alezredest (1953 júliusa előtt az ÁVH III. Főosztályának vezetője) bízták meg. Áthelyezését követően, 1955. március
31-én Selmeczi György államvédelmi alezredes (korábban a BM Titkárság
vezetője) vette át a főosztály irányítását, majd 1956. július 16-tól Horváth
Gyula államvédelmi ezredes töltötte be a pozíciót.32 A főosztályvezető első
helyettesei sűrűn váltották egymást: elsőként Juhász Pál államvédelmi őrnagy, 1954. február 27-től Kiss Ferenc államvédelmi alezredes, majd Erdei
Imre államvédelmi százados, 1955. március 31-től 1956. januárig és 1956.
szeptember 21-től pedig (P.) Nagy József államvédelmi alezredes (korábban
a BM Titkárság Ellenőrzési Osztályának vezetője)33 töltötte be a posztot. A
főosztályvezető második helyettese 1953. november 21-től Berecz János államvédelmi őrnagy (1954. december 16-tól alezredes), ebben a beosztásban
egészen 1956 őszéig megmaradt.
1954-től a főosztály a miniszter egyik helyettese, majd 1955-től első (államvédelmi) helyettese – mindkét esetben Dékán István – közvetlen alárendeltsé1955-ig vidéken a hírszerzési feladatokat az úgynevezett II. (felderítő) csoport végezte. Az eredeti iraton
a „csoport” mellé kézzel odaírva, hogy „nincs”. 1955 nyarán a vidéki csoportok megerősítése céljából
Dékán István miniszterhelyettes elrendelte, hogy Vas, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
„akcióképes” hírszerző alosztályokat kell felállítani. ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 18/1955.
számú parancsa, 1955. augusztus 26. Idézi Palasik Mária: Hírszerző Osztály szervezete és állománya, i. m.
30
Kézzel írva az eredeti dokumentumon.
31
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 7/1953. számú parancsa, 1953. november 21.
32
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1956. számú parancsa, 1956. július 16.
33
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 14/1955. számú parancsa, 1955. március 31.
29

70

gébe tartozott. A főosztály szervezete 1953. november 21-től az alábbiak szerint alakult.34 A főosztályvezető közvetlen irányítása alatt működött a Törzs az
alábbi szervezeti egységekkel:
Titkárság – élén Boda István századossal;
Operatív nyilvántartó csoport – Pozsár József főhadnagy vezetésével;
Tájékoztató csoport – élén Wéber Ferenc főhadnaggyal.35
A főosztályon három osztályt szerveztek meg, amelyek alosztályokra tagozódtak:
• III/1. (HM–MNVK) Osztály – vezetője 1953. november 19-től 1956-ig
dr. Bondár József államvédelmi százados (1954-től őrnagy), helyettese Velez
Gyula államvédelmi főhadnagy;

III/1-A alosztály – vezetője 1956-ig Gáspár Gyula államvédelmi százados,
helyettes Matuska Béla államvédelmi főhadnagy;
III/1-B alosztály – vezetője Palotás József államvédelmi főhadnagy, helyettese Tábori Sándor főhadnagy;
• III/2. (Tanintézetek) Osztály – vezetője elsőként Koncz József államvédelmi
százados, majd 1954. október 1-jétől Orbán István államvédelmi százados,
1955. augusztus 21-től pedig Kapitány István államvédelmi őrnagy (korábban
a BM Vizsgálati Főosztályának helyettes-vezetője). Az osztály első kinevezett
helyettese Hullay Lajos államvédelmi őrnagy, majd 1954. október 29-től Erdei
Imre államvédelmi százados és Papp Sándor államvédelmi őrnagy.

III/2-A alosztály – vezetője 1954. október 29-ig Vincze István államvédelmi százados, majd Kovács Sándor államvédelmi őrnagy;
III/2-B osztály – vezetője 1954. október 29-ig Erdei Imre államvédelmi
százados, helyettese Házi Sándor államvédelmi főhadnagy;
III/2-C alosztály – vezetője Sarlós Ferenc államvédelmi őrnagy, 1954.
augusztus 13-ig Ung András államvédelmi százados, majd Papp Sándor államvédelmi főhadnagy;

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
Okváth Imre: A BM II/1. (Katonai Elhárító) Osztály. (A továbbiakban Okváth.) In A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése, 1956–1962. Intézménytörténeti tanulmányok.
Szerkesztette Cseh Gergő Bendegúz–Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013. (A továbbiakban A megtorlás szervezete.)

34
35

71

• III/3. (Csapatok) Osztály – vezetője Csurár József államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH II/3-E alosztályának vezetője), majd 1954. október 4-től Berecz János államvédelmi őrnagy, 1954. október 29-től pedig Kovács Sándor
államvédelmi őrnagy.36 A vezető helyettesei Kiss Gyula államvédelmi százados, majd Ung András államvédelmi százados.

III/3-A alosztály – vezetője Bata László államvédelmi százados, alosztályvezető-helyettese Diószegi Mihály államvédelmi hadnagy, majd
Kaszner János államvédelmi főhadnagy;
III/3-B alosztály – vezetője Ember József államvédelmi főhadnagy, helyettese Glumácz József államvédelmi főhadnagy.
A főosztályvezető első helyettesének irányítása alá tartozott három önálló alosztály:

III/A (rendőri) alosztály – élére Csepregi János rendőr főhadnagy került,
helyettese Diószegi Mihály rendőr hadnagy lett. Az Országos Rendőrkapitányság és a BM Budapesti Főosztály állományának körében végzett
elhárítást.
III/B alosztály (köröző és kutató) alosztály élén Hevesi István államvédelmi százados állt, helyettese Matelka István államvédelmi főhadnagy.
III/C (káder) alosztályt Tóth Ernő államvédelmi főhadnagy vezette, helyettese Gonda Ignác államvédelmi főhadnagy.

1954. október végén újabb szervezeti átalakítás történt. Az önálló III/A és
III/B alosztályokból osztályokat szerveztek:
• III/4. Osztály – a III/A alosztályból alakult, 1954. október 24-én kinevezett
vezetője Bata László államvédelmi százados, helyettese Kaszner János államvédelmi főhadnagy, két alosztályra tagolódott;37

III/4-A alosztály;
III/4-B alosztály;
• III/5. (Vizsgálati) Osztály – a III/B alosztályból alakult, 1954. október 24-én
kinevezett vezetője Hevesi István államvédelmi őrnagy, akit a belügyminiszter 1956. július 17-i parancsával váltottak le. Helyettese Takács István államvédelmi százados és Kiss Gyula államvédelmi százados.38

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1120/1953. számú parancsa, 1953. október 29.
Uo.
38
Uo.
36
37

72

Ezen kívül két osztály létezéséről van még tudomásunk. A III/6. Osztály a
légoltalom és a tűzrendészet, a III/7. Osztály a rendőrség és a büntetés-végrehajtás elhárítását végezte, a szervezetet illetően azonban nincsenek további
megbízható forrásaink.39
BM IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály
Az ÁVH I/2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztályából alakulva épült be az egységesített BM szervezetébe. Élére elsőként Rajnai Sándor államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH I/2. Osztályának helyettes vezetője) került, majd 1955. december
27-én Radványi Kálmán államvédelmi őrnagyot (korábban az osztályvezető első
helyettese) bízták meg az osztály vezetésével.40 1955-ig a miniszter egyik helyettesének (Dékán István) irányítása és ellenőrzése alá tartozott az osztály, majd a
csoportfőnökségek megalakítását követően az első (államvédelmi) főcsoportfőnök
(Hárs István államvédelmi ezredes) alárendeltségébe került. 1956. október 3-án
főosztállyá szervezték, vezetője továbbra is Radványi Kálmán maradt.
Az osztályvezető helyettese elsőként Póta János államvédelmi százados, majd
1955-től Csere Lajos államvédelmi százados. 1956. október 3-tól Csere Lajos
főosztályvezető-helyettes lett. Az osztály szervezeti felépítése a főosztállyá szervezés előtt az alábbiak szerint alakult:41




IV/1. alosztály – vezetője Szeifert József államvédelmi százados, majd
Gyulai Mihály államvédelmi főhadnagy. 1954. november 1-jétől
Czvetkovics (Csordás) László államvédelmi százados vette át az irányítást;
IV/2. alosztály – vezetője 1954. november 1-jétől Agócs István államvédelmi főhadnagy;
IV/3. alosztály – vezetője 1954. november 1-jétől Angyal István államvédelmi hadnagy;
IV/4. alosztály;
IV/5. alosztály – vezetője 1954. november 1-jétől 1956-ig Földes György
államvédelmi százados;

A katonai elhárítás szervezetéről lásd részletesen Okváth, i. m. Horváth Miklós a III. Főosztály alábbi
szervezeti felépítését közli: III/1. (MNVK) Osztály; III/2. (Intézet Rep.) Osztály; III/3. (Csapat) Osztály; III/4. (Határőr és Belső Karhatalom) Osztály; III/5. (Vizsgálati) Osztály; III/A (rendőri) alosztály;
III/B (kutató) alosztály; III/C (káder) alosztály. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémia Kiadó,
Budapest, 2003, 31.
40
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 89/1955. számú parancsa, 1955. december 27.
41
ÁBTL 2.8.1. A visszamenőlegesen november 1-jével hatályos kinevezésekről a belügyminiszter helyettesének 1361/1954. számú parancsa rendelkezett, 1954. november 27.
39

73

IV/6. alosztály – vezetője 1954. november 30-tól Csere Lajos államvédelmi százados;
IV/7. alosztály – vezetője 1954. november 1-jétől Győrffy Tibor államvédelmi százados;
IV/8. alosztály – vezetője Csere Lajos államvédelmi százados, majd 1954.
november 1-jétől Zsiga (Zsigmond) Ferenc államvédelmi hadnagy;
IV/9. alosztály – vezetője 1954. november 1-jétől Cseh Géza államvédelmi főhadnagy;
IV/10. alosztály.

Egy 1956. júliusi 14-én készült javaslat szerint „a politikai helyzet alakulása, az államok közötti kapcsolatok kiszélesítése megnövelte egyes államvédelmi
szervek feladatát”, ezért az I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség alárendeltségébe tartozó egyes szerveket október 3-tól főosztállyá szervezték. Így – az V. és
a VIII. Osztályok mellett – a IV. Osztályt is főosztállyá szervezték – Belsőreakció-elhárító Főosztály néven –, amelyen belül négy osztályt hoztak létre:42

• IV/1. Osztály – feladata a „jobboldali szociáldemokraták, pártellenes trockisták, volt fasiszta és jobboldali pártok” elleni elhárítás volt; vezetője Csere
Lajos államvédelmi százados, egyben főosztályvezető-helyettes.




IV/1-A alosztály – feladata a „jobboldali szociáldemokraták, pártellenes
trockista-gyanús elemek” elleni harc volt;
IV/1-B alosztály – feladata a „fasiszta és reakciós pártok, valamint a horthysta uralkodó osztály aktív emberei” elleni harc volt;
IV/1-C alosztály – feladata a „röplapterjesztők, pártellenes levelek szerzői
és terjesztői” elleni harc volt;
Vidéki instruktorok;
Operatív fényképész csoport;
• IV/2. Osztály – feladata a volt „horthysta” erőszakszervezetek tagjai és besúgói elleni elhárítás; vezetője Győrffy Tibor államvédelmi őrnagy;

42

IV/2-A alosztály – feladata a volt „horthysta katonatisztek és besúgók”
elleni harc;
IV/2-B alosztály – feladata a volt „horthysta rendőrség, csendőrség, politikai detektívek és besúgóik” elleni harc;
Vidéki instruktorok;
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.

74

• IV/3. Osztály – feladata a „klerikális reakció” elleni harc volt; vezetője Földes
György államvédelmi százados;



IV/3-A alosztály – katolikus egyház elleni harc;
IV/3-B alosztály – protestáns egyházak és vallási szekták elleni harc;
Vidéki instruktorok;
20-as objektum – a IV/3-A alosztály mellé rendelt önálló speciális szakcsoport;
• IV/4. Osztály – feladata az ideológiai és tudományos területen tevékenykedő
ellenséges elemek felderítése volt; vezetője Sárközi Géza államvédelmi százados;

IV/4-A alosztály – feladata „tudományos területre befurakodott ellenséges elemek” elleni harc volt; vezetője 1956-ban Gelber Miklós államvédelmi százados;
IV/4-B alosztály – feladata volt az irodalom és művészet területén, valamint
a kulturális intézményekben tevékenykedő „ellenséges elemek” elleni harc.43
BM V. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály

Az ÁVH I/4. és I/5. Osztályából alakult, és először V. (Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztályként épült be az egységesített BM szervezetébe,
az alábbiak szerint:

V/1. alosztály – vezetője Muzslai József államvédelmi őrnagy;

V/2. alosztály – vezetője Bauer Róbert államvédelmi százados;

V/3. alosztály – vezetője Molnár Lajos államvédelmi hadnagy,

1954-ben Beck Ernő államvédelmi százados;

V/4. alosztály – vezetője Novák Károly államvédelmi százados;

V/5. alosztály – vezetője Németh Hugó államvédelmi százados;

V/6. alosztály – vezetője Szélpál Ottó államvédelmi százados.44
Már 1953 decemberében felmerült a BM Kollégiumának ülésén, hogy a Mezőgazdasági Osztály beolvasztása nem volt célszerű, ugyanis ebben a szervezeti
felépítésben az osztály nem képes biztosítani a párt és a kormány határozatainak végrehajtását. Ennek előzménye a Nagy Imre miniszterelnöki kinevezésével
43
MNL OL XIX-B-1-au 33-437/56. Javaslat a Belügyminisztérium I. Főcsoportfőnökség alárendeltségébe tartozó egyes szervek főosztállyá szervezésére
44
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 24/1953. számú parancsa, 1953. július 31.

75

meghirdetett új szakasz politikája, amelynek egyik legfontosabb lépése a gazdaság súlypontjának átrendezése volt. Az eddigi erőltetett iparosítást jelentősen
visszafogva, egyre nagyobb hangsúlyt kapott a mezőgazdaság, a könnyűipar,
a kereskedelem és az élelmiszeripar, így a lakosság életszínvonalának emelése.
Mindez – a kollégiumi jegyzőkönyv szerint – jelentősen fokozta ezeken a területeken az „osztályellenség aknamunkáját”, így már ekkor javaslat készült az önálló
mezőgazdasági osztály létrehozására.45 Erre 1954. június 1-jén került sor, amikor is VI. Osztály megjelöléssel, önálló mezőgazdaságiszabotázs-elhárító osztály
felállítására adott parancsot a belügyminiszter első helyettese.46 Az V. Osztály
élére Nagy József államvédelmi őrnagyot nevezték ki 1953. július 22-én, helyettese Szabó Márton államvédelmi őrnagy lett, majd 1954. április 22-én Gazdik
Gyula államvédelmi alezredes vette át az osztály irányítását, helyettese a BM
Veszprém Megyei Főosztály éléről átkerült Bagi Mihály államvédelmi őrnagy
lett. 1956. július 25-től Szecsődi Márton államvédelmi őrnagy (kinevezésével
alezredes) került az osztály élére. Az osztály 1954-ig a miniszter egyik helyettese,
majd az első helyettes irányítása és ellenőrzése alá tartozott. Az 1955. novemberi
átszervezéssel az első (államvédelmi) főcsoportfőnök alárendeltségébe került.
Az osztály az ipariszabotázs- és a mezőgazdaságiszabotázs-elhárítás 1954. évi különválást követően úgynevezett szakalosztályokra tagozódott, amelyek feladata – objektumi elv szerint – „hálózati-operatív” munka végzése az ipar, a kereskedelem és a
közgazdaság területén a minisztériumokban és egyéb gazdasági csúcsszervekben.47
A szakalosztályok a következők voltak:

Kohó-, gép- és járműipari alosztály;

Erősáramú és híradástechnikai alosztály;

Csepeli alosztály;
Nehézipari alosztály;

Középipari alosztály;
Építőipari és állami intézmények alosztálya;

Könnyűipari, kereskedelmi és élelmezési alosztály.
Újra felállították továbbá az egységesítéskor megszüntetett helyszínelő alosztályt, amely „ténymegállapító vizsgálatot” végzett. Mindegyik szakalosztályra
instruktorokat osztottak be, akik kijelölt szakvonalak szerint segítették a megyei
párhuzamos szerveknél saját szakalosztályuk iparágában folyó operatív munkát.48
45
A BM Kollégiuma 1954. január 12-i ülésén döntött az Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály szétválasztásáról.
46
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 35/1954. számú parancsa, 1954. június 1.
47
BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály 106-1-20. ő. e. Javaslat az Ipari(szabotázs-elhárító) Osztály
átszervezésére, 1953. december 28.
48
Uo. és ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 24/1953. számú parancsa, 1953. július 31.

76

Az V. Osztály „hálózati-operatív” feladatai 1955-től egyre növekedtek, ugyanis
Nagy Imre leváltását követően gyakorlatilag folytatódott – a hidegháborús tendenciák felerősödésével – az 1953-ban felfüggesztett erőltetett iparosítás. Ezért az
osztályt, amelynek keretén belül ekkor már 13 alosztály működött, 1956. október
3-ától főosztállyá szervezték. Vezetője maradt Szecsődi Márton államvédelmi alezredes,49 helyettesei Szőke Béla államvédelmi őrnagy, Kardos György államvédelmi
alezredes és Somogyi Ferenc államvédelmi őrnagy voltak.
Az V. (Ipariszabotázs-elhárító) Főosztály a következő szervezeti rendben állt fel:50
• Titkárság;
• Kádercsoport;
• V/1. (Kohó- és Gépipariszabotázs-elhárító) Osztály – vezetője 1956. október
3-tól Somogyi Ferenc államvédelmi őrnagy (egyben főosztályvezető-helyettes), helyettese Barna Árpád államvédelmi őrnagy;
A (kohó- és gépipari) alosztály;

B (honvédelmi ipari) alosztály;

C (híradástechnikai) alosztály;
D (járműipari) alosztály.
• V/2. (Bánya-, Energia-, Vegyi- és Építőipariszabotázs-elhárító) Osztály – vezetője 1956. október 3-tól Bagi Mihály államvédelmi alezredes (a főosztállyá
szervezés előtt itt osztályvezető-helyettes);
A (bánya- és energiaipari) alosztály;

B (vegyi- és építőipari) alosztály;

C (uránérc-bányászati) csoport.
• V/3. (Könnyűipari-, Pénzügyi-, Belkereskedelmiszabotázs-elhárító) Osztály –
vezetője 1956. október 3-tól Kardos György államvédelmi alezredes (egyben
főosztályvezető-helyettes), helyettese Somló Sándor államvédelmi őrnagy;51
A (közgazdasági és pénzügyi) alosztály – vezetője 1956-ban Somló Sándor államvédelmi őrnagy;

B (belkereskedelmi) alosztály;

C (könnyűipari) alosztály.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 67/1956. számú parancsa, 1956. július 25.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
51
A főosztállyá szervezést megelőzően van további adatunk a korábbi csepeli alosztály vezetőjére vonatkozóan: 1954. november 4-től Beck Ernő államvédelmi százados állt az alosztály élén.
49
50

77

Közvetlenül a főosztály irányítása alá tartozott még három önálló alosztály és
két csoport:




V/A (vidéki) alosztály – megbízott vezetője 1954. december 18-tól Nagy
Rudolf államvédelmi százados;
V/B (államtitok-védelmi) alosztály;52
V/C (helyszínelő) alosztály – feladata a már megtörtént esetek vizsgálata országos szinten, vezetője 1954. január 1-jétől Urbán Lajos államvédelmi őrnagy.
Tájékoztató és kiértékelő csoport;
Közgazdasági és pénzügyi csoport – vezetője 1954. november 18-tól Pataki Sándor államvédelmi százados.53

Az átszervezéskor az osztály keretén belül addig működő külkereskedelmi
alosztályt önálló osztállyá szervezték, amelynek megjelölése és elnevezése: XI.
(Külkereskedelmiszabotázs-elhárító) Osztály. (Lásd erről bővebben XI. Osztály.)
BM VI. (Vizsgálati, majd Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztály
Az ÁVH-tól átvett VI. Osztály megjelölést 1954. áprilisig használták a Vizsgálati Osztályra vonatkozóan, majd ezután mint Vizsgálati Főosztály (lásd erről
lentebb) épült be az egységesített BM szervezetébe. A számjelzést ezt követően az V. Osztálytól különválasztott Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály
kapta meg.54 Ennek vezetésére elsőként Szabó Márton államvédelmi őrnagy
kapott ideiglenes megbízást, majd egy év múlva véglegesítették, és egészen
1956. június 29-ig állt az élén. Őt Galambos József államvédelmi alezredes
követte, az osztály helyettes vezetője (egyben a 2. alosztály vezetője) pedig
Szélpál Ottó államvédelmi őrnagy.
Az osztály 1955-ig a belügyminiszter első helyettese, majd a főcsoportfőnökségek létrejöttét követően az első (államvédelmi) főcsoportfőnök irányítása és
ellenőrzése alatt állt.
A Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály a következő szervezeti rendben
működött:
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 9. számú, 1956. január 31-én kelt parancsában, a BM XI. Osztályának
megszüntetésével együtt rendelkezett arról, hogy az V. Osztály keretén belül fel kell állítani egy ötfős „államtitkot védő” csoportot.
53
ÁBTL 2.8.1. BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 3407/1954. számú parancsa, 1954. november 18.
54
Korábban az ÁVH I/5. Osztálya.
52

78

VI/1. (budapesti) alosztály – vezetője az osztály megszervezésekor Németh
Hugó államvédelmi százados (korábban a BM V/5. alosztályának vezetője);

VI/2. (vidéki) alosztály – vezetője 1954. augusztustól Szélpál Ottó államvédelmi százados, majd Németh Lajos államvédelmi főhadnagy;

a) tiszántúli csoport;

b) dunántúli csoport;

c) Duna-Tisza közi csoport;
megtörtént eseteket vizsgáló csoport – feladata volt országosan a
helyszíni vizsgálatokat lefolytatni, valamint a mezőgazdaságiszabotázs-elhárítómunkában észlelt tapasztalatokat össze gyűjteni, értékelni, majd javaslatot készíteni.55
BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Osztály
A közlekedésiszabotázs-elhárítást korábban az ÁVH I/6. Osztálya, valamint a
megyei osztályok alárendeltségébe tartozó közlekedési alosztályok végezték. Az
egységesített BM megalakulásakor a posta és a közlekedés budapesti, valamint
vidéki objektumainak elhárítását az újonnan megszervezett Közlekedési- és
Postaiszabotázs-elhárító Osztály hatáskörébe utalták. Ekkor a központi osztály
négy alosztálya Budapesten,56 öt pedig vidéken végzett elhárító munkát, továbbá egy háromfős instruktor csoport segítette a vidéki szervek munkáját.57
Az osztály „hálózati-operatív” munkájával kapcsolatban azonban már a kezdetektől fogva több probléma is felmerült. Egy 1954. január 12-i kollégiumi
ülésen arról határoztak, hogy a közlekedés, a posta területén, valamint a Közlekedési- és Postaügyi Minisztériumhoz tartozó mélyépítési munkálatokhoz kapcsolódó területeken folyó elhárító munka megerősítése érdekében az osztályt
főosztállyá szervezzék át.58
A BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztály ténylegesen
a belügyminiszter első helyettesének 35. számú parancsa alapján 1954. június
1-jei hatállyal alakult meg.59 A főosztály a belügyminiszter, illetve annak helyettese – 1954. októbertől első helyettese – alárendeltségébe tartozott, majd az
BM Koll. II. 75.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 26/1953. számú parancsa, 1953. július 31. Egységesítéskor a BM VII.
Osztályának állományába az alábbi alosztályvezetőket nevezték ki: Kiss Tibor államvédelmi főhadnagy
(VII/1.), Kőműves László államvédelmi főhadnagy (VII/2.), Tamási Zoltán államvédelmi százados (VII/4.).
57
BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály 106-1-15. ő. e. A Belügyminisztérium Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító Osztály hálózati- és operatív munkájáról.
58
BM Koll. I. 309.
59
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 35/1954. számú parancsa, 1954. június 1.
55
56

79

1955. novemberi átszervezést követően az első (államvédelmi) főcsoportfőnök
alá rendelték.
Eredetileg a BM VII. Osztály élére Zsidi Gyula államvédelmi ezredes (korábban az ÁVH VI. Főosztályának vezetője) került, akit már főosztályvezetőként
váltott a poszton 1954. július 21-én Gera Gyula államvédelmi őrnagy, egyben
operatív helyettes (korábban az ÁVH I/6. Osztályának vezetője), ideiglenes
megbízatással.60 1954. augusztus 1-jétől Fekete Károly államvédelmi alezredes
vette át a főosztály irányítását, majd 1955. december 16-án Ács Ferenc államvédelmi ezredes (korábban a BM Személyzeti Főosztályának vezetője) került a
helyére. A főosztály vezetőjének első operatív helyettese 1954. március 11-től
Gera Gyula államvédelmi őrnagy, majd decembertől Perényi Gyula államvédelmi százados (egyben a VII/1. Osztály vezetője).61 A vezető második operatív
helyettese az állományból elbocsátott, majd a posztra 1955. november 11-ével
visszavett Jamrich József államvédelmi alezredes,62 második (rendőri) helyettese
pedig az 1954. március 11-én kinevezett Horváth István rendőr alezredes.
A központi főosztály mellett a MÁV-igazgatóságok63 székhelyein állítottak fel
még úgynevezett területi közlekedési és postai osztályokat, amelyek irányítása és
ellenőrzése a főosztály alárendeltségébe került, de anyagi, pénzügyi és egészségügyi ellátás szempontjából a megyei főosztályokhoz tartoztak.
A Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító Főosztály alá tartozó osztályok
és alosztályok szervezete 1954-ben az alábbiak szerint alakult, a vezetők személyére vonatkozóan egyelőre kevés adatunk van:64
• Titkárság;
• Személyzeti csoport/káderalosztály – vezetője 1954. április 9-től Bene András államvédelmi főhadnagy;
• Elhárító Osztály;


Vasúti alosztály;
Hajózási, közúti és repülős alosztály – vezetője 1955-től Kőműves László
államvédelmi főhadnagy, majd százados;
Mélyépítkezések és postai alosztály;

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1404/1954. számú parancsa, 1954. december 6.
62
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 72/1955. számú parancsa, 1955. november. 11.
63
Budapest, Miskolc, Szombathely, Debrecen, Pécs, Szeged. Az osztályok illetékessége az igazgatóságok területeire terjedt ki, szervezetileg – a főosztályhoz hasonlóan – államvédelmi és rendőri részlegre tagozódtak.
64
BM Koll. I. 512–515.
60
61

80

• Politikai Osztály – vezetője 1956 közepén Takács József rendőr százados;
• Bűnügyi Osztály – vezetője 1956-ban Magyar Béla rendőr őrnagy;
• Rendfenntartó, Őrző és Kísérő Osztály – vezetője 1956 tavaszától Tóth
György rendőr alezredes (korábban a BM Szabolcs-Szatmár Megyei Főosztályának vezetője);
• Területi Osztályok Osztálya – vezetője 1956-ban Lengyel Imre rendőr őrnagy.
A főosztály irányítása alá tartoztak még a következő egységek:



Államvédelmi vizsgálati alosztály – vezetője 1955-ben Béres Pál államvédelmi őrnagy;
Rendőri vizsgálati alosztály;
Nyilvántartó csoport;
Vasúti rendőrség – 1954. január 12-i BM Kollégiumi döntés következtében került a főosztály szervezetébe.
A központi főosztály mellett az alábbi területi osztályok és vezetők működtek:
• Budapesti Osztály – vezetője 1954. augusztus 1-ig Znamenák György államvédelmi őrnagy, augusztus 5-től Králl Gyula államvédelmi főhadnagy, majd
1956-tól Somló Imre államvédelmi őrnagy;
• Debreceni Osztály – vezetője 1954. április 9-től Doros Imre államvédelmi
főhadnagy;
• Miskolci Osztály – vezetője 1954. április 9-től Somló Imre államvédelmi
százados;
• Pécsi Osztály – vezetője 1954. augusztus 5-től Zsebeházi László államvédelmi főhadnagy;
• Szombathelyi Osztály – vezetője 1954. április 9-től Vértesi Gyula államvédelmi százados;
• Szegedi Osztály.

81

Egy 1956. júliusi állománytáblázat szerint időközben a következőképpen
alakult át a központi főosztály szervezete:
• Titkárság;
• Értékelő és tájékoztató alosztály;
• Káderalosztály.
• VII/1. (Vasutas és Postás) Osztály – vezetője Perényi Gyula államvédelmi
százados;
A (központi) alosztály;
B (nyugati) alosztály;
C (postás) alosztály.

• VII/2. (Hajózási) Osztály – vezetője a korábbi alosztályvezető, Kőműves László államvédelmi százados.65 Az osztály a következő alosztályokkal
működött:

A (központi) alosztály;
B (vidéki) alosztály.

1956 elején a volt Elhárító Osztály Hajózási, Közúti és Repülős Alosztályáról leválasztották a közúti és a légiforgalmi közlekedést és ezekből, valamint
a mélyépítési elhárítási csoportból önálló, a főosztály irányítása alá tartozó
alosztályt szerveztek, ez lett a vegyes alosztály.
Ezeken kívül a főosztály irányítása alá a következő egységeket sorolták be:


Vizsgálati alosztály;
Vidéki alosztály;
Instruktori csoport – feladata volt, hogy a központi és a területi
osztályok között megfelelő együttműködést biztosítsa, segítse a főosztályvezetőt a kiadott határozatok és utasítások végrehajtásának
ellenőrzésével, továbbá gyakorlati segítség nyújtása a vidéki szervek
munkájához.66

Open Society Archives (HU OSA) 357-2-1. 2-23/35/1955. A belügyminiszter 35/1955. számú utasítása,
1955. december 30.
66
Uo.
65

82

BM VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztály
Az ÁVH II/3. és III/1. Osztályából alakulva épült be az egységesített BM szervezetébe. Az osztály feladata volt – az operatív osztályok megbízásából – külső
figyelés útján ellenőrizni az „imperialista” követségi beosztottak és más ellenséges személyek tevékenységét, felderíteni kapcsolataikat, továbbá környezettanulmányt készíteni, megbízható személyekből szervezett „tömeginformátori”
hálózat segítségével.67
Az osztály a belügyminiszter, illetve annak helyettese alárendeltségébe tartozott,
majd az 1955. novemberi átszervezést követően az első (államvédelmi) főcsoportfőnök alá rendelték. Az osztály vezetésére elsőként Dobróka János államvédelmi
őrnagy (korábban az ÁVH Győr-Sopron Megyei Osztályának vezetője, majd Piros László államvédelmi vezérőrnagy személyi titkára) kapott megbízást, de már
novemberben Köteles Henrik államvédelmi alezredes (előzőleg az ÁVH III/1.
Osztályának vezetője) váltotta a poszton. Az osztály több mint három éven keresztül öt alosztályra, továbbá előállító/házkutató valamint nyilvántartó csoportra
tagolódott. Az osztályt 1956. október 3-ával főosztállyá szervezték VIII. (Figyelő
és Környezettanulmányozó) Főosztály elnevezéssel, élére ekkor ismét Dobróka
János került, immáron alezredesi rendfokozattal. Két helyettese Beszédes Károly
államvédelmi őrnagy és Haraszti Róbert államvédelmi százados volt. A főosztály
titkárságra, három csoportra, egy alosztályra és négy osztályra tagozódott:

• Titkárság;
• Kádercsoport;
• Gazdasági csoport;
• Garázs, műhely csoport;
• Operatív technikai alosztály;68
• VIII/1. Osztály – feladata a „kapitalista” követségek figyelése volt; vezetője
Beszédes Károly államvédelmi őrnagy, majd 1956. október 3-tól Marksteiner
Ferenc államvédelmi százados.

VIII/1-a alosztály – az USA követsége;

VIII/1-b alosztály – angol követség;

VIII/1-c alosztály – kisebb követségek;

VIII/1-d alosztály – követségekre „bejárók” figyelése;

VIII/1-e alosztály – őrszolgálat;
67
68

BM Koll. II. 311.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.

83

• VIII/2. Osztály – feladata volt a „kapitalista” országokból érkező személyek
figyelése; vezetője 1956. október 3-tól ideiglenes megbízatással Fejes István
államvédelmi százados;

VIII/2-a alosztály – „kapitalista országba beutazók” megfigyelése;
VIII/2-b alosztály – „kapitalista országból érkező beutazók” figyelése;
• VIII/3. Osztály – feladata az ellenséges tevékenységgel gyanúsított magyar
állampolgárok figyelése volt; vezetője Syrinek Béla államvédelmi százados;

VIII/3-a alosztály – „ipari-katonai lefigyelő”;
VIII/3-b alosztály – belső reakció és közlekedés;
• VIII/4. Osztály – feladata környezettanulmányok készítése volt; vezetője Haraszti Róbert államvédelmi százados;

VIII/4-a alosztály – környezettanulmányok készítése Budán;
VIII/4-b alosztály – környezettanulmányok készítése Pesten.
BM IX. (Operatív Technikai) Osztály

Az ÁVH X/3. (Operatív Technikai) Osztályából alakulhatott. Első és 1956-ig
egyetlen vezetője Tárnoki János államvédelmi alezredes (korábban az ÁVH X/3.
Osztályának vezetője, majd az I/4. Osztály helyettes vezetője). Első operatív
helyettese Markó Imre államvédelmi alezredes.
Az osztály 1955. novemberig a belügyminiszter és annak helyettese alárendeltségébe tartozott, majd az első (államvédelmi) főcsoportfőnök irányítása és
ellenőrzése alá került. Az 1954. októberi állománytábla szerint az osztálytörzs
mellett – a IX/1. és IX/2. szervezeti egység hiányában – egy gazdasági csoportra
és az operatív technikai munkát ellátó alosztályokra tagozódott:
• IX/3. gazdasági csoport;
• IX/4. (diplomáciai rejtjelfejtő) alosztály;
• IX/5. (rádió- és telefonkutató laboratórium);
• IX/6. (ellenséges ügynöki rádióelhárító) alosztály;
• IX/7. (diplomáciai rádiólefigyelő) alosztály;
• IX/8. (szobalehallgató) alosztály;

84

• IX/9. (telefonellenőrző) alosztály;
• IX/10. (iratfotó és vegyészeti) alosztály.69
Az osztályt 1955. október 1-jével főosztállyá szervezték,70 Tárnoki maradt
a vezetője, az első operatív helyettese pedig 1955. november 15-től B. Kiss
István államvédelmi őrnagy. A BM IX. (Operatív Technikai) Főosztály a
titkárságból, egy értékelő és tájékoztató, illetve egy írás- és okmányszakértő
csoportból, a káderalosztályból, valamint négy osztályból állt, amelyek további alosztályokra tagolódtak – az utóbbiak pontos szervezeti rendjét nem
ismerjük egyelőre:71
• IX/1. (Technikai Figyelő és Elhárító) Osztály;
• IX/2. (Rádióelhárító) Osztály;
• IX/3. (Okmánytechnikai és Összeköttetési) Osztály;
• IX/4. (Rádió- és Telefontechnikai) Osztály.72
BM X. (Operatív Nyilvántartó) Osztály
Az ÁVH III/3. Osztályából szervezve épült be a BM központi állományába,
elnevezése 1954. szeptember 13-ig Központi Operatív Nyilvántartó Osztály
volt.73 A belügyminiszter 1954. szeptember 13-i, 10. számú parancsa határozta
meg az osztály feladatát. Vezetője 1955. november 13-ig Horváth Árpád államvédelmi őrnagy, majd helyére Lőke Gyula államvédelmi alezredest nevezték
ki.74 Helyetteseik Pál Magda államvédelmi főhadnagy, majd Novák Sándor államvédelmi őrnagy.

A alosztály – első vezetője Novák Sándor államvédelmi őrnagy;
B alosztály – vezetője Suszta Sándor államvédelmi főhadnagy, majd
1954. október 23-tól Gera Gyula államvédelmi őrnagy;

MNL OL XIX-B-1-au 65. d. A Belügyminisztérium IX. Osztályának rendszeresített létszáma, 1954. október
12. Az egységesítést követően kiadott, az osztály személyi állományára vonatkozó parancs a következő alosztályvezetők kinevezéséről rendelkezett: Kunos László államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH X/3-D alosztály
vezetője), Hidas György államvédelmi főhadnagy és Warscher (Varga) Tamás államvédelmi főhadnagy (IX/2.
alosztály) személyében. ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 27/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
70
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 60/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
71
MNL OL XIX-B-1-au 65. d. A Belügyminisztérium IX. Főosztályának állománytáblázata. 1956.
augusztus 6.
72
Lásd Müller Rolf: A BM II/10. (Operatív Technikai) Osztály. In A megtorlás szervezete, i. m. 261–295.
73
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 28/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
74
ÁBTL 4.2. Belügyminiszter 83/1953. számú parancsa, 1955. november 13.
69

85

C alosztály – vezetője 1953. október 2-től Csillag Pál államvédelmi százados, majd Kerekes Sándor államvédelmi főhadnagy;
D alosztály – vezetője 1954. október 23-tól Suszta Sándor államvédelmi
főhadnagy, majd 1955. január 31-től a B alosztályról áthelyezett Gera
Gyula államvédelmi őrnagy.75
BM XI. (Államtitok-védelmi) Osztály

Lőke Gyula államvédelmi alezredes, az osztály 1953. július 22-én kinevezett vezetője, 1954. május 17-i jelentésében arról számol be, hogy korábban az ÁVH I/4.
Osztályának egyik kilencfős alosztálya foglalkozott az államtitkok védelmével.76
Már 1953-ban, az államtitkok fokozott védelme érdekében a Minisztertanács az
ÁVH felé kötelezővé tette egy önálló osztály létrehozását, de erre csak az egységesítést követően került sor. A fentebb már említett Lőke Gyula 1955. november 13ig vezette az osztályt, amelyet az államvédelmi munka egyszerűsítésére hivatkozva,
1956. február 1-jei hatállyal megszüntettek.77 Helyettese 1954. április 6-tól Sin
Sándor államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH Titkárságának vezetője).78
Az osztály 1955. novemberig a belügyminiszter és annak helyettese alárendeltségébe tartozott, majd az első (államvédelmi) főcsoportfőnök irányítása és ellenőrzése alá került. Szervezetileg négy alosztályra tagozódott, amelyek feladata objektumonként, a minisztériumok, főhivatalok jellegének megfelelően volt felosztva:79
• XI/1. alosztály – területe a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az alájuk rendelt szervek; vezetője 1953. november
3-tól Erdei József államvédelmi főhadnagy;
• XI/2. alosztály – területe a Minisztertanácsi Hivatal, a Központi Statisztikai
Hivatal, az Országos Tervhivatal, a Külügy-, a Kül- és Belkereskedelmi, a
Pénzügy-, az Oktatásügyi, és a Népművelési és Egészségügyi Minisztérium,
valamint a Magyar Tudományos Akadémia és a többi minisztériumi jogÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 170/1955. számú parancsa, 1955. január 31.
Az alosztály munkáját 1951-től az Elnöki Tanács 1951. évi 21. sz. törvényerejű rendelete Az államtitkok
és hivatali titkok büntetőjogi védelméről, illetve 1952-től a Minisztertanács 450/1/1952. számú, Az államtitkok és hivatali titkok megőrzéséről szóló határozata alapján végezte. BM Koll. I. 851.
77
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 9/1956. számú parancsa, 1956. január 31. Az államtitok védelmének
további ellátására úgynevezett államtitokvédő csoportokat állítottak fel az V. Osztályon és a VII. Főosztályon, államtitokvédő előadót neveztek ki a IV. és a VI. Osztályon. A megyei főosztályok területén az
államtitkok védelmét a megyei IV., V. és VI. osztályok, valamint a központi VII. Főosztály szervezte meg
az általuk biztosított objektumokban.
78
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 235/1954. számú parancsa, 1954. április 6.
79
Ezek alól kivételt jelentett a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium.
75
76

86

körrel rendelkező főhivatal, valamint ezek alárendelt szervei; vezetője 1953.
július 31-től Németh Margit államvédelmi százados;
• XI/3. alosztály – területe a Kohó- és Gépipari, a Nehézipari és az Építésügyi Minisztérium, valamint az alájuk rendelt szervek; vezetője Erdei
József államvédelmi főhadnagy, majd 1953. november 3-tól Pécsi István
államvédelmi százados;
• XI/4. alosztály – területe a Földművelésügyi, a Begyűjtési, a Könnyűipari,
az Élelmiszeripari, a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium, valamint az alájuk rendelt szervek; vezetője 1953-tól Éliás András államvédelmi százados.80
1953 júliusában, a közkegyelemről szóló rendelet és az internálás megszüntetésére vonatkozó minisztertanácsi határozatot megjelenésével81 az osztályt bízták meg egy hattagú bizottság felállításával, amelynek feladata volt az internáltak és a hadifoglyok ügyének felülvizsgálata.82
1956. február 1-jével megszüntették az országos hatáskörű osztályt, és megjelölését az 1956. október 3-án, az V. Osztály külkereskedelmi alosztályából
újonnan megalakuló Külkereskedelmiszabotázs-elhárító Osztály kapta meg.83
BM XI. (Külkereskedelmiszabotázs-elhárító) Osztály
1956. október 3-án alakult meg az addigi BM V. Osztály külkereskedelmi alosztályából. Az osztály megalakítása hivatalosan azért vált szükségessé, mert a
magyar külkereskedelem „nemzetközi méretekbe való szélesedése az ellenséges
aknamunka lehetőségeit nagymértékben megnövelte”. Az osztály az első (államvédelmi) főcsoportfőnök irányítása alá került, titkárságra és két alosztályra
tagozódott:
• XI/1. (kémelhárító) alosztály;
• XI/2. (hírszerző és szabotázselhárító) alosztály;
Szabotázselhárító csoport;
Hírszerző csoport.
ÁBTL 2.8.1. Erről lásd még a belügyminiszter 30. számú parancsát, 1953. június 31.
Az Elnöki Tanács 1953. évi 11. számú törvényerejű rendelete A közkegyelemről, valamint a Minisztertanács határozata [1034/1953. (VII. 26)] A rendőrhatósági őrizet alá helyezés (internálás) intézményének
megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról.
82
Erről lásd még ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 1. számú utasítása, 1953. július 25.
83
BM Koll. III. 719.
80

81

87

BM XII. (K-ellenőrző, Cenzúra, majd Levélellenőrző) Osztály
Az osztály az ÁVH III/2. (K-ellenőrzés, Cenzúra) Osztályából, és X/3. (Operatív Technikai) Osztályának bizonyos részeiből alakult meg, és épült be az egységesített BM szervezetébe. Feladata volt ellenőrizni az „imperialista” országokkal
kapcsolatot tartó magánszemélyek postai küldeményét és a belföldi levélforgalom egy részét.84 Az osztály 1955-ig a belügyminiszter és annak helyettese
alárendeltségébe tartozott, majd a novemberi átszervezést követően az első (államvédelmi) főcsoportfőnök irányítása alá került.
Élére elsőként Varga János államvédelmi századost (korábban az ÁVH VIII/2.
Osztály D alosztályának vezetője) nevezték ki, majd 1954. január 1-jétől, egészen az
1956-os forradalom kitöréséig Hidegkuti Károly államvédelmi százados (ezt megelőzően osztályvezető-helyettes, illetve 1953. januártól az 1953. júliusi átszervezésig az
ÁVH III/2. Osztályának vezetője, 1954. novembertől őrnagy) irányította az osztályt.
A helyettes vezető Hidegkuti Károly osztályvezetői kinevezése után Branovics Ferenc
államvédelmi százados lett (korábban a BM IX. Osztályának állományában).85
Alosztályairól egyelőre keveset tudunk:
• XII/1. alosztály – vezetője Hollósi Péter államvédelmi hadnagy;
• XII/2. alosztály – vezetője Birkás Antal államvédelmi százados, majd 1954.
május 22-től Sziveri Mátyás államvédelmi hadnagy;86
• XII/3. alosztály – vezetője S. Horváth István államvédelmi főhadnagy;
• XII/4. alosztály – vezetője Hazai Miklós államvédelmi százados, majd 1954.
május 22-től Birkás Antal államvédelmi százados.
BM XIII. (Kormányőrség) Osztály
Az ÁVH X/1. (Kormány- és Pártőrség) Osztályából alakulva épült be az egységesített BM szervezetébe.87 Az osztály első és 1956-ig egyetlen vezetője Jamrich
Ebbe nem tartozott bele a belföldi távirat- és csomagforgalom ellenőrzése. Egy 1953. decemberi jelentés
szerint az osztály nyilvántartásában 500–600 ezer olyan magánszemély szerepelt, akik postai úton kapcsolatot
tartottak „imperialista” országokkal. BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály 106-1-19. ő. e. Jelentés a BM
XII. Osztály munkájáról és javaslat a munka megjavítására; A BM Kollégiumának 1956. február 16-i jegyzőkönyve – hivatkozva már az MDP KV 1955. március 4-i határozatára – az osztály fő feladatai közé sorolta
továbbá az ellenséges propagandaanyagok postai úton való terjesztésének megakadályozását is. BM Koll. II. 332.
85
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 29/1953. számú parancsa, 1953. július 31; ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 44/1954. számú parancsa, 1954. május 22.
86
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 44/1954. számú parancsa, 1954. május 22.
87
Személyi állományról lásd még ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 34/1953. számú parancsa, 1953. július 31. A
parancsban alosztályvezetőnek nevezték ki Erdész József államvédelmi századost, Brusinszki Ferenc államvédelmi őrnagyot, valamint Márton Árpád államvédelmi századost.
84

88

Mihály államvédelmi ezredes (korábban az ÁVH X/1. Osztályának vezetője),
első helyettese Kiss Dezső államvédelmi őrnagy, majd Mészáros Sándor államvédelmi alezredes (korábban itt helyettes). Az osztály 1955. novemberig
a belügyminiszter első helyettesének alárendeltségébe tartozott, majd az I.
(Államvédelmi) Főcsoportfőnökség irányítása alá került. Szervezetileg megalakulásakor hét, később öt alosztályra és a Titkárságra tagozódott:
• XIII/1. (helyzetbiztosító vagy helyszínbiztosító) alosztály – vezetője 1955.
június 7-től Faragó József államvédelmi őrnagy;
• XIII/2. (személybiztosító) alosztály;
• XIII/3. (operatív) alosztály;
• XIII/4. (objektumbiztosító) alosztály;
• XIII/5. (káder) alosztály.
Az osztályt a belügyminiszter 34. számú parancsa 1956. május 15-i hatállyal
főosztállyá szervezte, vezetője maradt Jamrich Mihály államvédelmi ezredes,
helyettese Faragó József államvédelmi őrnagy lett.
BM XIV. Osztály
Az osztály 1955. szeptember 29-i hatállyal alakul meg, a BM Központi Gazdasági és Adminisztratív Osztályának C alosztályából, a belügyminiszter helyettesének (ekkor Bartos Antal államvédelmi ezredes) alárendeltségében.88
Feladata volt a K- (konspiratív) és T- (titkos) lakások gondozása, valamint
a B- (bizalmas) ellátmány kezelése. Az osztály vezetője Bácsvány János, helyettese 1956-ban Csehik Ferenc államvédelmi őrnagy. Az osztály szerveződéséről kevés információ áll rendelkezésre, annyit tudunk, hogy az egyik
alosztály vezetője Dénes István államvédelmi százados, korábban az ÁVH
Sportosztályának gazdasági vezetője.
BM Hírosztály; BM XV. Osztály (Hírosztály)
Az osztály „elődje” az ÁVH Hírközpontja volt, az átszervezést követően még
számjelzés nélkül, Hírosztály néven épült be az egységesített BM szervezetébe.
Ez 1955. november 15-től változott meg, amikor is az osztály a XV-ös számot
88

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.

89

kapta, és beolvasztották a IX/4., a IX/7. alosztályt, valamint a BM Hírközpont,
BM Határőrség és Belső Karhatalom rejtjelező csoportjait.89 Addig a belügyminiszter és annak helyettese alárendeltségébe tartozott, 1955 novemberétől az
első (államvédelmi) főcsoportfőnök irányítása alá került. Első vezetője Kurta
János államvédelmi alezredes volt megbízottként, aki 1954. júliusi véglegesítését
követően még 1954. november 23-ig állt az osztály élén.90 Helyére Szepesi Imre
államvédelmi őrnagy került, 1955. november 15-től pedig Markó Imre államvédelmi alezredes irányította az osztályt. Első helyettese 1955. november 15-től
Kunos László államvédelmi őrnagy, helyettese pedig az osztály korábbi vezetője,
Kurta János államvédelmi alezredes.
Az egységesítést követően négy alosztállyal működött:91
• A alosztály – vezetője Béres Pál államvédelmi százados;
• B alosztály – vezetője Balogh Miklós államvédelmi hadnagy;
• C alosztály – vezetője 1956-ig Csendes Károly államvédelmi főhadnagy;
• D alosztály – vezetője Bakonyi Lajos rendőr százados.
Az osztály szervezete 1955-ben az alábbiak szerint tagozódott:
• Titkárság;
• Telefonos alosztály;
• Rádiós alosztály;
• Futáralosztály.92
BM Ellenőrzési Főosztály
A belügyminiszternek közvetlenül alárendelt, önálló főosztályi hatáskörrel rendelkező szerv. A BM Ellenőrzési Főosztálya és a Vizsgálati Főosztály Felügyeleti
Osztálya, a Legfőbb Ügyészség Különleges Ügyek Osztályával együtt országos viszonylatban rendszeresen foglalkozott törvénysértések feltárásával, megelőzésével.
A súlyosabb törvénysértések elkövetőivel szemben fegyelmi eljárás indult, a legsúlyosabb esetekben a törvénysértő államvédelmi beosztott hadbíróság elé került.93
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 74/1955. számú parancsa, 1955. november 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
91
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 60/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 8.
92
1956. február 3-án a belügyminiszter 10. számú parancsával az alosztály megszűnt, és több futárcsoport
összevonásával megalakult a BM Országos Futárszolgálat (lásd lentebb), a futáralosztály korábbi vezetője,
Dobány Imre államvédelmi őrnagy pedig az új szerv helyettes vezetője lett.
93
Kajári Erzsébet: Az egységesített Belügyminisztérium államvédelmi tevékenysége, i. m. 168.
89
90

90

Első – előbb megbízott, majd egy év múlva véglegesített – vezetője Selmeczi
György államvédelmi alezredes (korábban az ÁVH I. Főosztályának vezetője), aki
1954. december 30-ig, vagyis a BM Titkársággal történő összevonásáig irányította a főosztályt. Helyettese elsőként Bakos Pál államvédelmi alezredes (korábban
az ÁVH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Osztályának vezetője), 1953. október
27-től Sárközi József államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH II/1. Osztályának
vezetője), majd 1954. április 21-től (P.) Nagy József államvédelmi őrnagy töltötte
be a posztot.94 1954. december 30-át, a BM Titkársággal történt összevonást követően az elnevezése BM Titkársága lett, amelynek vezetésével is Selmeczit bízták
meg. Amikor 1956. október 3-ától ismét különválasztották a két szervet, az akkor
életre hívott BM Ellenőrzési Osztály élére Póta János államvédelmi őrnagy került,
helyettese pedig Pálmai Imre államvédelmi őrnagy lett, és irányítás szempontjából
a belügyminiszter alá rendelték. Szervezeti felépítése az alábbiak szerint alakult:
• Titkárság;
• Államvédelmi operatív ellenőrző csoport;
• Rendőri ellenőrző csoport;
• Csapatokat ellenőrző csoport;
• Gazdasági ellenőrző csoport.

BM Személyzeti Főosztály
A főosztály a belügyminiszter, majd az 1955. évi novemberi átszervezést követően a miniszter személyügyi helyettesének közvetlen alárendeltségébe tartozott, amelynek elsődleges feladata „kádermunka” végzése volt az MDP Központi Vezetőség irányelveinek megfelelően, a miniszter utasítása szerint. Első
vezetője Ács Ferenc államvédelmi ezredes, majd 1955. december 24-én Fekete
Károly államvédelmi ezredest (korábban a BM VII. Osztályának vezetője, kinevezésével egyben a belügyminiszter személyügyi helyettese) bízták meg az
irányítással. A főosztályvezető első helyettese Sajnovics János rendőrnyomozó százados (1954. április 21-től rendőr őrnagy), majd 1954. július 21-től
Takács Imre államvédelmi őrnagy (korábban a BM Pest Megyei Főosztályának vezetője), később alezredes.95 A főosztály helyettes vezetői Koczina Gyula
államvédelmi ezredes és Borgos Gyula államvédelmi alezredes, majd 1955.
szeptember 26-tól Szabó László államvédelmi alezredes.96
A személyi állományról lásd még ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 31/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
96
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
94
95

91

• I. (Káder) Osztály – feladata volt a BM központjában lévő operatív és
segédoperatív osztályon dolgozó vezetőkkel és káderekkel való foglalkozás;
vezetője Szabó László (akkor még) államvédelmi őrnagy, majd 1955. szeptember 26-tól Kerekes Pál államvédelmi alezredes;97
• II. (Káder) Osztály – feladata az országos parancsnokságok vezetőivel és a
megyei főosztályokkal való foglalkozás volt;
• III. Osztály – feladata a karhatalmi, adminisztratív és gazdasági területek
kádereivel való foglalkozás; vezetője 1954. augusztus 31-ig Kerekes Pál államvédelmi őrnagy;
• IV. (Kiképzési és Tanulmányi) Osztály – irányította és ellenőrizte a Dzerzsinszkij Tiszti Továbbképző Iskolát,98 ellenőrizte és elvi szinten irányította
a BM összes szerveinek szakmai továbbképzését, egyetemi, általános iskolai
oktatását, az államvédelmi tiszti iskolák munkáját, valamint az egyes iskolák
politikai oktatását; vezetője 1953. július 15-től Rajnai Sándor államvédelmi
őrnagy – korábban az ÁVH I/2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztályának
helyettes vezetője. Helyettese 1954-től Bekő István államvédelmi százados,
aki 1956-ban már az osztály élén állt.

I. (operatív) alosztály – vezetője 1954. október 31-ig Major Ferenc államvédelmi százados;99
II. (ellenőrzési) alosztály;
• V. (Fegyelmi) Osztály – „harcolt a szolgálati fegyelem megszilárdításáért”,
informálta a minisztert a testületek fegyelmi állapotáról, kivizsgálta a parancsnokok hatáskörébe nem tartozó fegyelmi ügyeket; vezetője 1954. februártól Lalik Árpád államvédelmi alezredes;
• A (szervezési) alosztály – 1954. június 1-jei hatállyal az alosztályt osztállyá
szervezték Szervezési Osztály néven, irányításával pedig Kónya József államvédelmi őrnagyot bízták meg;100

Uo.
1953. november 1-jétől az iskola elnevezése: Egyéves „Dzerzsinszkij” Tiszti Továbbképző Iskola. Az
iskola az ÁVH vezetőjének 1951. szeptember 13-án kelt 70. számú parancsával kezdte meg a működését
Egyéves Dzerzsinszkij Operatív Iskola néven, célja középkáderek kiképzése volt az ÁVH számára. (Korábbi
elnevezése: Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztály.)
99
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 3425/1954. számú parancsa, 1954. november 20.
100
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 35/1954. számú parancsa, 1954. június 1.
97
98

92

• B (személyi és kádernyilvántartó) alosztály – feladta volt a BM hatáskörébe
tartozó káderek nyilvántartásának egységes megszervezése, a megyei főosztályok kádernyilvántartásának irányítása és ellenőrzése,101 helyettes vezetője
1954-ben Tárnyik István államvédelmi őrnagy.
BM Vizsgálati Főosztály
Az ÁVH VI. Főosztályából alakult osztályként úgy, hogy leválasztották, és önálló osztállyá szervezték belőle a Börtönügyi Osztályt (később Büntetés-végrehajtási Parancsnokság). 1954. áprilisig VI. Osztály megjelöléssel működött, majd
a számjelzést ezt követően az V. Osztálytól különválasztott Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály kapta meg, ugyanekkor a korábbi osztályt főosztállyá
szervezték – BM Vizsgálati Főosztály néven – számmegjelölés nélkül. 1954-ig
a belügyminiszter és annak első (általános) helyettese irányítása és ellenőrzése
alá tartozott, majd a miniszter egyik helyettesének alárendeltségébe került. Az
1955. novemberi átszervezést követően azonban ismét a miniszter első (ekkor
már államvédelmi) helyettese irányította és ellenőrizte a főosztályt. Első kinevezett vezetője Balázsi Béla államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH VI/3. (Kémelhárító Vizsgálati) Osztályának vezetője, 1954. január 15-től alezredes), majd
1955. augusztus 4-étől Szalma József államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH
I/2-a alosztályának vezetője, majd itt főosztályvezető-helyettes) kapott megbízást a főosztály vezetésére.102 Helyetteseik 1953. júliustól novemberig és 1954.
májustól 1955. szeptemberig Kapitány István, majd ezután Kretschmer Árpád
államvédelmi őrnagyok voltak. 1953 novembere és a 1954 májusa között a
poszt betöltetlen volt.
1954. áprilisban – a főosztállyá szervezést követően – az alábbi szervezeti egységekből állt:
• I. (Különleges Ügyeket Vizsgáló) Osztály – újonnan alakult, feladata volt a
korábbi törvénysértések feltárása, a rehabilitációk előkészítése;103
• II. (Kémelhárító) Osztály – vezetője 1954-ben Babics Zoltán államvédelmi
százados, majd őrnagy;
BM Koll. I. 287–290.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 42/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 4.
103
Az osztály a BM Ellenőrzési Osztályával és a Legfőbb Ügyészség 1953 szeptemberében felállított Különleges
Ügyek Osztályával együttesen végezte a munkáját. V. ö. Papp István: A Politikai Nyomozó Főosztály Vizsgálati
Osztályának szervezettörténete (1956–1962). Betekintő, 2010/1. www.betekinto.hu/2010_1_papp (A letöltés
ideje 2011. november 10.)
101
102

93

• III. (Szabotázs- és Diverzióelhárító) Osztály – vezetője 1955. szeptembertől
Halustyik Mihály államvédelmi százados;
• VI. (Belsőreakció-elhárító) Osztály – vezetője 1954-től Gerő Tamás államvédelmi százados, majd őrnagy;
• Felügyeleti Osztály104 – a megyei vizsgálati osztályok önállóságának biztosítása mellett segítséget nyújtott a megyei osztályokon folyamatban lévő vizsgálati ügyekben, továbbá a BM Ellenőrzési Osztálya és a Legfőbb Ügyészség
Különleges Ügyek Osztályával együtt országos viszonylatban rendszeresen
foglalkozott a törvénysértések feltárásával, megelőzésével;105 az osztály vezetője 1954 őszétől Béres Andor államvédelmi őrnagy (az 1953. júliustól
csoportként működő egység vezetője 1953. október 21-ig Szeifert József államvédelmi százados).
A Vizsgálati Főosztály egyéb szervei:
• Módszertani iroda (kiértékelő és módszertani iroda) – feladata volt összefoglaló, kiértékelő jelentések készítése a vizsgálati és hálózati munkákhoz – vezetője 1955. február 15-től Philipp Tibor államvédelmi százados;106
• Operációs alosztály – 1954 októberében állították fel, eleinte a letartóztatásokat és a házkutatásokat végezte, majd különböző nyomozati, adatellenőrzési
feladatokat is végrehajtott.107 1955-ben átszervezték. Az alosztály 1954-ben
két csoportra tagozódott:
• Előállító csoport;
• Nyomozó csoport – 1955 folyamán önálló alosztállyá szervezték, nyomozó
alosztály néven;
• Értékelő és tájékoztatási alosztály – 1956-ban állították fel;

• Jogügyi csoport.

Korábban az ÁVH VI/6. (Vidéki Vizsgálati) Osztálya.
Kajári Erzsébet: Az egységesített Belügyminisztérium államvédelmi tevékenysége, i. m. 168., Baráth
Magdolna: Az MDP vezetése és a rehabilitáció (1953–1956). Múltunk, 1999/4. 40–97.
106
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 315. számú parancsa, 1955. február 19.
107
ÁBTL 1.11.9. 10. d./II. 245.
104
105

94

BM Büntetés-végrehajtási Parancsnokság
Az 1953 júliusában Börtönügyi Osztályként megalakult szervezeti egység nevét
a belügyminiszter 1953. szeptember 2-i 06. számú parancsával változtatta BM
Büntetés-végrehajtási Parancsnokságra, elődje az ÁVH VI/2. Osztálya volt.108
A belügyminiszter és annak helyettese irányítása és ellenőrzése alá tartozott,
majd az 1955. novemberi átszervezést követően mint országos parancsnokság
került a belügyminiszter első (általános) helyettesének alárendeltségébe.
A parancsnokság feladata volt az előzetes letartóztatásba helyezett személyek fogva tartása és a bíróságok által kiszabott büntetések végrehajtása, valamint a büntetőintézetekben szabadságvesztésüket töltő elítéltek őrzése, operatív ellenőrzésük megszervezése. Hatáskörébe tartozott továbbá a kiképzés,
a büntetésfelügyelet közvetlen irányítása, és ellenőrzése, valamint az egyes
büntetőintézetek (így a budapesti országos börtön, a Conti utcai börtön, a
váci és a márianosztrai országos börtönök, vagy a tiszalöki munkahely-parancsnokság) irányítása és ellenőrzése.109 Első és 1957. januárig egyetlen vezetője Garasin Rudolf büntetés-végrehajtási ezredes, helyettese Fülöp Ignác
büntetés-végrehajtási őrnagy.
• Személyzeti Osztály;
• Őrszolgálati és Kiképzési Osztály – vezetője 1954. január 30-tól Kristóf István büntetés-végrehajtási alezredes;
• Politikai Osztály – vezetője Szabó Károly büntetés-végrehajtási ezredes;
• Operatív Osztály – az ÁVH VI/2-b (operatív) alosztályából alakult önálló
osztály, szervezetileg két alosztályra tagozódva, amelyek feladata a főosztály
kezelésében lévő börtönökben, illetve a munkatáborokban lévő letartóztatottak operatív ellenőrzése volt; vezetője 1954-ben Tóvölgyi Antal büntetésvégrehajtási százados.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 2.
1954 októberében a parancsnokság felügyelete alá tartozó budapesti Markó utcai börtönt összevonták a budapesti Országos Börtönnel (Gyűjtőfogház). 1955 októberében a Minisztertanács Elnöksége a
„szocialista törvényesség megszilárdítása”, valamint a „börtönök zsúfoltságának megszüntetése érdekében”
határozott a Markó utcai, valamint a már korábban kiürített sopronkőhidai Országos Börtön és a jászberényi körzeti börtön visszaállításáról. A sopronkőhidai börtön parancsnoka Márvány Mihály büntetésvégrehajtási százados lett, a Markó utcai börtön élére Nagy Károly büntetés-végrehajtási őrnagy került,
a jászberényi börtön vezetésével pedig Roszkop Mihály büntetés-végrehajtási főhadnagyot bízták meg.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 53/1955. számú parancsa, 1955. október 26.

108
109

95

I. alosztály – feladata operatív munka irányítása a börtönökben;
II. alosztály – feladata operatív munka irányítása a munkatáborokban.
• KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) – felügyelete alatt 12 vállalat működött; 3 osztályból és 2 alosztályból állt.110
A Büntetés-végrehajtási Parancsnokság egyéb intézményei:
• Büntetés-végrehajtási iskola;
• Börtönök;
• Büntetés-végrehajtási Osztály – vezetője 1954-ben S. Németh Lajos büntetés-végrehajtási alezredes;
• Büntetés-felügyeleti alosztály.
BM Anyagi és Technikai Főosztály

Az egységesített Belügymisztérium szervezetében az anyagi szolgálat irányító és
központi szerve volt,111 amely 1954-ig a miniszter első helyettese, majd egyik
helyettese irányítása és ellenőrzése alá tartozott. Megalakulásakor vezetője Berecz Béla államvédelmi vezérőrnagy, aki egészen 1962-ig maradt ezen a területen. Helyettese ideiglenes megbízatással Gajda Marcell államvédelmi alezredes (korábban az ÁVH VII. Főosztályának vezetője) és Bencs Sándor rendőr
őrnagy,112 majd Oszkó Gyula rendőr ezredes. A főosztály szervezeti egységei a
következők voltak:113
• Titkárság – vezetője a megalakuláskor G. Szabó József államvédelmi hadnagy;
• Fegyverzeti Osztály – vezetője 1953. szeptember 29-től Fátrai László államvédelmi százados, korábban az ÁVH VII/7. Osztályának vezetője;
• Ruházati és Vonatanyag Osztály – vezetője 1953. szeptember 29-től Gabula
József államvédelmi százados;
A Népgazdasági Tanács határozata alapján 1951. december 1-jén alakult azzal a feladattal, hogy az
elítéltek tervszerű foglalkoztatását szervezze meg és irányítsa. BM Koll. I. 492–493., BM Koll. II. 259.
111
A belügyminiszter 105/6600/1953. számú utasítása foglalkozott a BM központi gazdasági szerveinek
meghatározásával, feladataival és illetékességük meghatározásával.
112
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 3/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 3.
113
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
110

96

• Élelmezési Osztály – vezetője 1953. szeptember 29-től Czuczi József államvédelmi százados;
• Gépjármű Osztály – vezetője 1953. szeptember 29-től Znamenák István
államvédelmi őrnagy;
• Híradó és Műszaki Anyagi Osztály – vezetője 1953. szeptember 29-étől dr.
Kőszegi László rendőr százados; a belügyminiszter 1955. szeptember 29én kelt 20. számú parancsa az osztályt és a Fegyverzeti Osztályt összevonta
Fegyver és Műszaki Osztály elnevezéssel;
• Építési és Elhelyezési Osztály – vezetője 1953. szeptember 29-től Hantos
László államvédelmi alezredes, 1954. május 1-jétől Tímár Gyula államvédelmi százados;
• Terv- és Szervezési Osztály – vezetője 1953. október 17-étől Kármán Bódog
államvédelmi őrnagy;
• Ellenőrzési Osztály – a belügyminiszter helyettesének 1955. szeptember 29én kelt 20. számú parancsával az osztály feladata megnőtt, hiszen az anyagi
szolgálat munkáját ellenőrizte teljes egészében;
• Központi raktár (anyagszertár) – vezetője 1953. szeptember 29-től Varga
Aladár rendőr őrnagy;
• Személyzeti Osztály;
• Kiképzési Osztály;
• Káderalosztály – belügyminiszter helyettesének 1955. szeptember 29-én
kelt 20. számú parancsa rendelkezett az alosztály és a Kiképzési Osztály
összevonásáról;114
• Központi Ellátási Osztály – feladata a központi szervek anyagi ellátása; a belügyminiszter helyettesének 1955. szeptember 29-én kelt 20. számú parancsával, a BM Központi Gazdasági és Adminisztratív Osztály átszervezésével
alakult meg annak anyagi alosztályából.
114

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.

97

Az 1955. évi átszervezést követően az alábbiak szerint alakult a főosztály szervezeti felépítése:
• Titkárság;
• Tervezési és Kiképzési Osztály;
• Elhelyezési és Építési Osztály;
• Élelmezési Osztály;
• Ruházati és Vonatanyag Osztály;
• Fegyver és Műszaki Osztály;
• Gépjármű Osztály;
• Ellenőrzési Osztály;
• Központi Ellátási Osztály;
• Személyzeti alosztály.115
BM Terv- és Pénzügyi Főosztály
1953. augusztus 1-jén alakult meg, először mint osztály, majd szeptember 2-ától
főosztállyá átszervezve a belügyminiszter közvetlen irányítása és ellenőrzése alatt
működött.116 Első vezetője 1954. február 3-ig Bartos Antal államvédelmi alezredes, akitől Pál Antal államvédelmi őrnagy (korábban századosi rendfokozattal
ugyanitt főosztályvezető-helyettes) vette át az irányítást. Pál helyettese Kecskés
József államvédelmi százados. A főosztály feladata volt a belügyi fegyveres és
„egyenruházott” testületek költségvetési gazdálkodásának és gazdálkodási ügyintézésének irányítása. Szervezeti tagozódása az alábbiak szerint alakult:
• Költségvetési Osztály – 1953. szeptember 12-én kinevezett vezetője Pál Antal – ekkor még – rendőr százados,117 majd Károlyi József rendőr alezredes;
• Tervosztály – 1954 folyamán választották le a Költségvetési Osztályról, majd
amikor a belügyminiszter helyettesének 1955. szeptember 29-én kelt 20.
számú parancsa megszüntette az Anyagi és Technikai Főosztály Önálló Beruházási alosztályát, a beruházások tervezését és irányítását is az osztály feladatkörébe utalta;

Uo.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 2. A főosztály 1954-tól a
miniszter egyik helyettesének alárendeltségébe került.
117
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 59/1953. sz. parancsa, 1953. szeptember 12.
115
116

98

• Könyvelési Osztály – első kinevezett vezetője Várfalvi József államvédelmi
főhadnagy, majd Vág Géza államvédelmi őrnagy; 1954-ben alosztályként tagozódott a Számviteli Osztályba;
• Számfejtési/Számviteli Osztály – 1953. szeptember 12-én kinevezett vezetője
Várhegyi László államvédelmi százados;
• Ellenőrzési Osztály – 1953. szeptember 12-én kinevezett vezetője Juhász
Imre államvédelmi százados, majd 1954. november 6-ától Várhegyi László
államvédelmi százados irányította az osztályt;
• Jogügyi Osztály – 1954-ben alosztályként beolvad az önállóvá vált Költségvetési Osztályba;
• Központi Pénzügyi Osztály – feladata a központi szervek pénzellátása; a
belügyminiszter helyettesének 1955. szeptember 29-én kelt 20. számú parancsával, a BM központi gazdasági szerveinek átalakításának következményeként, a BM Központi Gazdasági és Adminisztratív Osztály pénzügyi alosztályából alakult meg.118
BM Adminisztratív és Gazdasági Osztály (Központi Gazdasági Osztály)119
Egy 1954. évi, jóváhagyás nélküli utasítástervezet szerint az osztály feladata volt
Budapest területén a Belügyminisztérium központi főosztálya, parancsnokságai,
önálló osztályai, valamint az egyéb központi szervek anyagi és pénzügyi szükségleteinek ellátása.120 Az osztály mint önálló szerv megszüntetése eredetileg annak
az átszervezésnek volt a része, amelyet a BM Kollégiuma 1955. augusztusi ülésén
javasolt a BM központi gazdasági szerveinek átalakítására,121 és amelyet a belügyminiszter-helyettesnek 1955. szeptember 29-i 20. számú parancsával meg is tettek.
Az osztály a belügyminiszter és egyik helyettesének irányítása és ellenőrzése alá tartozott. Vezetője a megalakuláskor Kiss István (1911) államvédelmi alezredes, majd
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
Arra vonatkozóan nincsen pontos adatunk, hogy mikortól használták a Központi Gazdasági Osztály
elnevezést, de az 1954. évi parancsokon már ezen a néven szerepel az osztály.
120
BM Koll. I. 820.
121
A belügyminiszter 105/6600/1953. számú (1953. október 22.) utasítása szerint a BM központi gazdasági
szervei a következők voltak: Terv- és Pénzügyi Főosztály, Anyagi és Technikai Főosztály, Adminisztratív és
Gazdasági Osztály, Országos Tűzrendészeti Parancsnokság Terv- és Műszaki Osztálya, Országos Légoltalmi
Parancsnokság anyagi csoportja, Egészségügyi Osztály terv- és anyagi csoportja és a Dózsa S. E. anyagi csoportja. Közli: BM Koll. I. 820.
118
119

99

1954. augusztus 15-től korábbi helyettesét, Bácsvány János államvédelmi őrnagyot
(korábban az ÁVH X/4. Osztályának vezetője) bízták meg az osztály irányításával.
Alosztályai a következők voltak:
• Személyzeti alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től Kretschmer Béla államvédelmi százados;122
• Anyagi alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től Nagy József államvédelmi
hadnagy. 1955. szeptember 29. után beolvadt az Anyagi és Technikai Főosztályba, Központi Ellátó Osztály elnevezéssel;123
• Pénzügyi alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től Mészáros Ferenc légoltalmi százados. 1955. szeptember 29. után Központi Pénzügyi Osztály elnevezéssel beolvadt a Terv- és Pénzügyi Főosztályba;
• Üzemi konyha – vezetője 1953. szeptember 9-től Csepel(y)i György légoltalmi főhadnagy;
• Adminisztratív alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től Garamvölgyi
Gyula államvédelmi százados;
• Nyomda – vezetője 1953. szeptember 9-től Pallagi Péter polgári alkalmazott;
• Kommendáns alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től Kovács László
büntetés-végrehajtási főhadnagy;
• C alosztály – feladata figyelő, készenléti helyek, konspiratív helyiségek, lakások biztosítása, valamint gondoskodott a K-lakásokról, a szovjet tanácsadók
és vezetők számára kiutalt lakások és villák fenntartásáról, a szovjet tanácsadók anyagi helyzetéről, pénzügyi ellátásuk, életkörülményeik megteremtéséről. Vezetője 1953. szeptember 9-től Bácsvány János államvédelmi százados, egyben az osztály helyettes vezetője (1954. áprilistól őrnagy).
1955. szeptember 29-től, a belügyminiszter helyettesének 20. számú parancsával, önálló osztállyá alakult XIV. megjelöléssel.124 Ezután alosztályai a következők voltak:
122
123
124

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 61/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
Uo.

100

• Gépjármű-alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től Hövely Lajos rendőr
százados;
• Üdültetési és gyermekneveltetési alosztály – vezetője 1953. szeptember 9-től
Hutter Márton rendőr százados. Később önálló osztállyá szervezték, majd
1955. szeptember 29-től önállóságának fenntartása mellett Üdültetési és Gyermekneveltetési Központ elnevezéssel az Egészségügyi Osztály vezetőjének irányítása alá került;125
• Egészségügyi alosztály – elődje az ÁVH X/5. (Egészségügyi) Osztálya; az iratok szerint az egységesítést követően az Adminisztratív és Gazdasági Osztály
szervezetében kezdte meg a működését,126 azonban decemberre már önálló
osztályként szerepel;127 vezetője dr. Kőrösi Andor államvédelmi orvos alezredes (korábban az ÁVH Egészségügyi Osztályának helyettes vezetője), helyettese pedig dr. Kozma László államvédelmi orvos őrnagy;
• Garázsok.
BM Országos Rendőrkapitányság
A belügyminiszter az 1953. július 22-i 01. számú parancsával bízta meg Pőcze Tibor rendőr ezredest (július 24-től rendőr vezérőrnagy) a BM Országos Rendőrkapitányság vezetésével.128 Megbízott politikai helyettese – egyben a Politikai Osztály
vezetője – Szilágyi János rendőr alezredes, operatív helyettese pedig Kutika Károly
rendőr ezredes (korábban az ÁVH II. Főosztályának vezetője),129 majd 1955. június
14-től Sebestyén László rendőr ezredes. 1953. augusztus 28-án a belügyminiszter
kinevezte a vezető közrendvédelmi és kiképzési helyettesét is Máté Mátyás rendőr
alezredes személyében, akit szeptember 2-i parancsában egyben a rendőrkapitány
helyettesévé nevezett ki.130 Az egyes osztályok sorszámmal történő megjelöléséről a
rendőrkapitány 1953. augusztus 28-án kelt parancsa rendelkezett:131
Uo. A parancs az Egészségügyi Osztály újabb elnevezéséről is rendelkezett, eszerint Egészségügyi és
Szociális Osztály. (Erről lásd lent!)
126
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 61/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
127
A BM Kollégiumának 1953. december 3-i jegyzőkönyve. BM Koll. I. 452.
128
1954. augusztus 13-tól a belügyminiszter 4. számú parancsával egyben a belügyminiszter egyik helyettese, 1955. december 16-tól pedig a II. (rendőri) főcsoportfőnök.
129
ÁBTL 4.2. A BM Országos Rendőrkapitányság vezetőjének 1. számú parancsa, 1953. augusztus 1.
130
MNL OL XIX-B-1-az 00475-1/1953. ORK TÜK 17. d.; ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953.
számú parancsa, 1953. szeptember 2.
131
MNL OL XIX-B-1-az 00475-1/1953. ORK TÜK 17. d.; ÁBTL 4.2. A BM Országos Rendőrkapitányság vezetőjének 2/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 28.
125

101

• Titkárság – vezetője Ladvánszky Károly rendőr őrnagy;
• Politikai Osztály – a pártpolitikai munka irányító és ellenőrző szerve a rendőrségnél, munkáját az MDP KV határozatai, a belügyminiszter, valamint az
ORK vezetőjének parancsai alapján végezte; vezetője 1953. augusztus 1-jétől
1956-ig Szilágyi János rendőr ezredes;132
• I. (Szervezési) Osztály – vezetője elsőként Kiss István (1922) rendőr őrnagy,
majd 1953. szeptember 16-tól Kárpáti László rendőr alezredes;
• II. (Személyzeti) Osztály – vezetője 1954. július 21-től Sajnovics János rendőr százados (1955. július 15-től rendőr őrnagy és egyben az ORK vezetőjének személyzeti helyettese133);
• III. (Társadalmitulajdon-védelmi) Osztály – feladata a rendőrség társadalmi
tulajdon védelmével kapcsolatos operatív munkájának irányítása és ellenőrzése; vezetője Horváth István rendőr őrnagy, majd Tadler Géza rendőr őrnagy, 1955. július 15-től pedig Mátsik György rendőr őrnagy;
• IV. (Bűnüldöző és Tudományos Technikai) Osztály – feladata a rendőrség
bűnüldöző és technikai munkájának operatív irányítása és ellenőrzése, „országos szinten szervezi és irányítja a bűncselekmények megelőzését, minőségi
és utazó ügynöki hálózatot szervez; fejleszti a technikai ismereteket (újlenyomat, grafológia, bűnügyi fényképezés stb.)”; vezetője 1954. januártól 1955.
szeptember 5-ig Tóbiás Sándor rendőr alezredes;
• V. (Felderítő) Osztály;
• VI. (Bűnügyeket Nyilvántartó és Statisztikai, majd Bűnügyi Nyilvántartó és
Értékelő) Osztály – nyilvántartotta a büntetett előéletű személyeket, az egyes
ügyeket, a körözéseket, az eltűnt tárgyakat stb., valamint nyilvántartásából
adatokat szolgáltatott a rendőri szervek részére; első vezetője Tóbiás Sándor,
majd 1954 januárjától Danyi László rendőr alezredes, 1955. július 15-től
Rudas György rendőr alezredes;
• VII. (Közrendvédelmi) Osztály;
Az osztály szervezeti tagozódása: 1. szervezési alosztály; 2. agitációs és propaganda-alosztály; 3. káderalosztály; 4. kulturális alosztály; 5. Magyar Rendőr című hetilap szerkesztősége.
133
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20-380/8/1955. számú parancsa, 1955. július 15.
132

102

• VIII. (Közlekedésrendészeti) Osztály – vezetője Fazekas István rendőr százados;
• IX. (Személyi Igazolványok) Osztály134 – felállításakor Mátsik György rendőr
őrnagy vezette, helyettes vezetője 1954. márciustól Szabó László rendőr őrnagy. 1955. július 15-től Bodor István rendőr őrnagy a vezetője;
• X. (Iskolai és Általános Kiképzési) Osztály;
• XI. (Anyakönyvi) Osztály – 1954-től mint önálló osztály megszűnt, és alosztályként tagozódott be a IX. (Személyi Igazolványok) Osztályba.
Az ORK vezetőjének 1954. április 22-én kelt 17. számú parancsa tartalmazza
az Országos Rendőrkapitányság belső állományának átszervezése következtében
kialakított osztályok és alosztályok számmal való újbóli megjelölését.135 Az osztályok számozása a korábbiakhoz képest lényegében nem változott, elsősorban
az alosztályokról kapunk bővebb információt:136
• Titkárság;
• Politikai Osztály;
• II. Káderosztály;
• Központi és iskolai alosztály;
• Területi alosztály;
• Nyilvántartó csoport;
• Fegyelmi csoport;
• III. (Társadalmitulajdon-védelmi) Osztály;

III/1. (nehéz- és könnyűipari) alosztály;

III/2. (spekuláció és valuta) alosztály;

III/3. (mezőgazdasági) alosztály;
• IV. (Bűnüldöző és Tudományos Technikai) Osztály;

IV/1. (gyilkossági és rablási) alosztály;

IV/2. (kriminál-technikai) alosztály;

IV/3. (betörési és lopási) alosztály;

IV/4. (fegyver) csoport;137
134
A PB-határozat után a Minisztertanács 512/9/1953. számú október 16-i határozata rendelte el a személyi igazolványok bevezetését, amelynek következtében az osztály 1954. február 1-jével kezdte meg a 16
év feletti állampolgárok igazolvánnyal történő ellátását.
135
BM Koll. I. 793.
136
Mivel az osztályok számozása nem változott, itt csak felsoroljuk azokat.
137
Kajári Erzsébet által idézett parancs „fegyver csoportról” ír, míg egy 1954-es szervezeti táblában „kőrözési alosztály” szerepel. MNL OL XIX-B-1 dobozon kívül 2. számú könyv. Táblázatok a Belügyminisztérium felépítéséről, szervezetéről 1945–1960.

103

• V. (Felderítő) Osztály;
• VI. (Bűnügyi Nyilvántartó és Értékelő) Osztály;

VI/1. (bűnügyi nyomozati és operatív adatokat nyilvántartó) alosztály;

VI/2. (büntetéseket nyilvántartó) alosztály;
• VII. (Közrendvédelmi) Osztály;
• VIII. (Közlekedésrendészeti) Osztály;

VIII/1. (forgalomirányító és propaganda) alosztály;

VIII/2. (ellenőrző) alosztály;

VIII/3. nyilvántartó és statisztikai csoport;
• IX. (Személyi Igazolványok) Osztály;

IX/1. (szervezési és ellenőrzési) alosztály;

IX/2. (anyagi) alosztály;

IX/3. (panasz és bejelentési) alosztály;138

IX/4. (anyakönyvi) alosztály;

IX/5. (állampolgársági) alosztály;
• X. (Iskolai és Általános Kiképzési) Osztály;

X/1. (iskolai és általános kiképzési) alosztály;

X/2. (továbbképzési) alosztály;
• XI. (Vizsgálati) Osztály – 1954-ben állították fel;

XI/1. (társadalmitulajdon-védelmi) alosztály;

XI/2. (személyitulajdon-védelmi) alosztály;
• XII. (Tudományos Technikai) Osztály – 1955. július 15-én alakul meg
Fazekas Zoltán rendőr őrnagy vezetésével;

Szakértői és vizsgálati alosztály;
Tudományos kutatási alosztály.139
A Belügyminisztérium rendőri szerveinél a III. Főosztály rendőri elhárító szerve végezte a hálózati-operatív munkát, feladata volt védeni a rendőrséget „az
ellenség mindennemű kártevő, romboló kísérletével szemben”. Az ORK és annak budapesti alárendelt szerveinél, valamint a Budapesti Főosztály alárendelt
rendőri szerveinél az elhárító munkát közvetlenül a BM III. Főosztály vezette és
irányította, míg a megyei főosztályok rendőri szerveihez rendszeresített elhárító
tisztek munkájáért az illetékes megyei főosztályvezető volt a felelős, annak alárendeltségébe tartozott.140

138
Más forrás „fegyver és engedélyezési alosztályt” említ. MNL OL XIX-B-1 dobozon kívül 2. számú
könyv. Táblázatok a Belügyminisztérium felépítéséről, szervezetéről 1945–1960.
139
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20-380/8/1955. számú parancsa, 1955. július 15.
140
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 013/1953. számú parancsa, 1953. október 31.

104

BM KEOKH és Útlevélosztály
Elődje az ÁVH I/3-H alosztálya, amelynek régi-új vezetője Tatai József államvédelmi százados, majd államvédelmi őrnagy, aki egészen 1962-ig (1957-től
rendőr alezredesként) irányította az osztályt. Helyettesei Forgács Ernő államvédelmi őrnagy, majd 1955. november 11-től Gera Gyula államvédelmi őrnagy.141 Az osztály a belügyminiszternek és helyettesének irányítása és ellenőrzése alá tartozott, majd az 1955. évi novemberi átszervezést követően az első
(államvédelmi) főcsoportfőnök alárendeltségébe került.
BM Kultúrotthon Parancsnokság
„Elődjét”, az ÁVH Kultúrosztályát az egységesítést követően részben megszüntették, és új kulturális szervet hoztak létre, amely a BM Pártbizottság elvi-politikai irányításával és ellenőrzésével látott el kulturális-nevelési feladatokat. Könyvtárat működtetett, foglalkozott közönségszervezéssel, filmvetítéssel,
egyéb kulturális rendezvények szervezésével.
A parancsnokság vezetőhelyettese 1954. augusztus 22-től Dénes Frigyes államvédelmi hadnagy.
BM Ének- és Táncegyüttes Parancsnokság
Az egységesítést megelőzően az ÁVH és Belügyminisztérium ének- és táncegyüttesének összevonásával alakult meg, feladata volt „a szocialista művészet eszközével hazaszeretetre nevelni és lelkesíteni még szilárdabb helytállásra” a rendőrség, a határőrség és a belső karhatalom alakulatait, valamint
a minisztérium minden beosztottját. Az együttes a belügyminiszter és egyik
helyettesének irányítása és ellenőrzése alá tartozott, a politikai irányítás a
pártbizottság hatásköre volt.142 Első vezetője Kónya Lajos államvédelmi alezredes, aki egészen 1955-ig, a parancsnokság megszüntetéséig töltötte be
a posztot. Az együttes művészeti vezetője Sebestyén András államvédelmi
őrnagy, a tánckar művészeti vezetője pedig Vadasi Tibor államvédelmi főhadnagy.
141
Személyi állományról lásd még ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 32/1953. számú parancsa, 1953. július 31;
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 72/1955. számú parancsa, 1955. november 11.
142
Az együttest akkor az Eötvös utca 7. szám alatt, vagyis a mai ÁBTL épületében helyezték el.

105

A következő egységeket irányította:
• Zenekar;
• Énekkar;
• Tánckar.
BM Légoltalom Országos Parancsnoksága
A BM VI. (Légoltalmi) Főosztályából szervezték meg. A parancsnokság a belügyminiszter és annak helyettesének irányítása és ellenőrzése alá tartozott, majd a miniszter első (általános) helyettesének alárendeltségébe került. Vezetője az 1953. július
22-én kinevezett Gyólai Mihály légoltalmi alezredes, akit 1955. szeptember 26-tól
– egy éves ideiglenes megbízatással – Takács Gyula légoltalmi alezredes helyettesített.143 A parancsnok helyettese Komoróczki Sándor légoltalmi őrnagy (1956-tól
alezredes). A parancsnokság szervezete 1954 végén az alábbiak szerint alakult:144
• Politikai (Nevelő) Osztály;
• Személyzeti Osztály;
• Szervezési és Operatív Osztály;
• Területi Osztály;
• Kiképzési Osztály;
• Műszaki Osztály;
• Központi Légoltalmi Iskola;
• Légoltalmi Zászlóalj;
• Anyagi és beruházási alosztály.
BM Országos Tűzrendészeti Parancsnokság145
Országos hatáskörű szervezet, elnevezése az 1953. szeptember 2-ai belügyminiszteri parancsig Tűzrendészeti Igazgatóság volt.146 Hármas feladatot látott el:
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
MNL OL XIX-B-1 dobozon kívül 2. számú könyv. Táblázatok a Belügyminisztérium felépítéséről,
szervezetéről, 1945–1960.
145
A második világháború végéig működő önkéntes tűzoltó testületeket az újonnan megalakuló egységes magyar tűzoltóság váltotta fel. Ennek alapjait Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. október 3-án kelt 10.280/1945.
ME. számú rendelete tette le, amely a tűzoltóságokat egyben a belügyminiszter főfelügyelete és ellenőrzése alá
helyezte. Az állami tűzoltóság szervezésére és szervezetének kiépítésére 1947–1948 között került sor.
146
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06. számú parancsa, 1953. szeptember 2. Korábbi elnevezései BM Tűzrendészeti Osztály, majd Tűzrendészeti Főosztály.
143
144

106

így a megelőzés, a keletkezett tüzek eloltása és a tüzek okainak felderítése. A parancsnokság a belügyminiszter és annak helyettesének irányítása és ellenőrzése
alá tartozott, majd a miniszter első (általános) helyettesének alárendeltségébe
került. Vezetője 1953. szeptember 2-től Micskó Rudolf tűzoltó ezredes, helyettese Kálmán István tűzoltó alezredes. Szervezete:

• Politikai (Nevelő) Osztály;
• Személyzeti Osztály;
• Szolgálati Osztály;
• Felügyeleti Osztály;
• Kiképzési Osztály;
• Terv- és Műszaki Osztály;
• Országos Tűzoltó Egyesület;
• Magyar Tűzoltó szerkesztősége;
• BM Tűzoltóság Központi Zenekar;
• BM Tűzoltóiskola;
• Műhely.147
BM Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság
Az ÁVH Titkársága 1952. február 23-i határozata alapján 1952. május 15-től az
addig egységes ÁVH IV. Főosztály szervezeti keretén belül működő Belső Karhatalom különvált a Határőrségtől. Az előbbi IX. Főosztály megjelöléssel, míg az utóbbi továbbra is IV. Főosztályként működött tovább. Az 1953. július 22-én kelt 01.
számú belügyminiszteri parancs azonban ismét összevonta a két fegyveres szervet,
elnevezése Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság lett. A parancsnokság
élére Valencsák Jánost nevezték ki államvédelmi ezredesi rendfokozattal, aki a két
fegyveres szerv 1956. március 29-i kettéválasztásáig töltötte be a posztot.148
A belügyminiszter 24. számú, 1956. március 29-én kelt parancsa a Határőrség és a Belső Karhatalom „sajátos” feladatainak maradéktalan végrehajtása
érdekében rendelkezett arról, hogy a két belügyi fegyveres erőszakszervezetet
összefogó parancsnokságot kettéválasztja. Az így megalakult BM Határőrség
Parancsnokság és BM Belső Karhatalom Parancsnokság közvetlen Gábri Mihály, a belügyminiszter első (általános) helyettese irányítása alá került.149 A parancsnokság az alábbi szervezeti egységekből állt:
147
MNL OL XIX-B-1 dobozon kívül 2. számú könyv. Táblázatok a Belügyminisztérium felépítéséről,
szervezetéről, 1945–1960.
148
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
149
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 24/1953. számú parancsa, 1956. március 29.

107

Politikai Csoportfőnökség
A Határőrség és a Belső Karhatalom legfőbb politikai szerve volt, az MDP KV
a csoportfőnökségen keresztül valósította meg a pártpolitikai irányítást.150 Az
MDP KV 1953. július 23-án kelt határozata mondta ki az ÁVH Határőrség
Politikai Csoportfőnökség és az ÁVH Belső Karhatalom Politikai Osztályának
egyesítését BM Határőrség és Belső Karhatalom Politikai Csoportfőnöksége elnevezéssel.151 Vezetője, egyben a parancsnok politikai helyettese 1953. július
22-től Kőrösi György államvédelmi alezredes (korábban az ÁVH Határőrség
és a Belső Karhatalom Parancsnokság Politikai Csoportfőnökségének vezetője,
1954. január 15-től ezredes), majd 1955. szeptember 26-tól – tíz hónapra ideiglenesen – Molnár Elek államvédelmi alezredes. A csoportfőnökség adta ki a
pártpolitikai munkára vonatkozó utasításokat az alárendelt parancsnokoknak és
politikai szerveknek: a Belső Karhatalom Politikai Osztálya, a határőrkerületek
politikai osztályai, valamint az önálló egységek politikai szervei részére.152
• Törzsparancsnokság – vezetője 1954. január 17-ig Orbán Miklós államvédelmi alezredes;
• Kiképzési Osztály – vezetője Nagy András államvédelmi őrnagy;
• Szervezési Osztály – vezetője Dercze István államvédelmi őrnagy, majd 1954.
december 7-től Tóth Károly államvédelmi főhadnagy;
• Híradó Osztály – ideiglenes vezetője 1954. december 15-től Simon János
államvédelmi főhadnagy;
• Szolgálati Osztály;
• Agitációs és Propaganda Osztály – vezetője 1954. szeptember 9-től Juhász
Károly államvédelmi őrnagy;
• Sajtóosztály – vezetője 1954. szeptember 9-től Szebelkó Imre államvédelmi
százados;
MNL OL M-KS 276. f. 53/147. ő. e. Az MDP KV Határozata a Belügyminisztérium Határőrség és a
Belső Karhatalom politikai szerveinek felépítésére és feladataira. 1953. november 18. H/66/1953.
151
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e. 1953. július 15.
152
A Politikai Csoportfőnökség, a Belső Karhatalom Hadosztály Politikai Osztálya és a határőrkerületek politikai osztályai mellett pártbizottságok működtek, amelyek ugyan nem ellenőrizték a politikai szervek és pártszervezetek munkáját, azonban gyakorlatilag azok teljes állományát rendszeresen felülvizsgálták. Uo.
150

108

• Titkos ügyvitel iroda – vezetője 1954 márciusától Bányavári József államvédelmi őrnagy.
BM Belső Karhatalom Hadosztály
A belső karhatalom feladata volt az államellenes cselekmények elkövetésével vádolt személyek, csoportok elfogása céljából tett operatív intézkedések katonai
biztosítása, a társadalmi rend és biztonság fenntartása tömeges rendezvényeken,
segítségnyújtás más állami szervek részére a rend fenntartása érdekében, a „népi
vagyon megvédésével” kapcsolatos intézkedések, elemi csapások esetén a fontos
állami és honvédelmi jelentőséggel bíró objektumok őrzése és védelme, valamint a jelentősebb közutak és vasutak biztosítása, a fontosabb szállítmányok
őrzése és kísérése.153 A hadosztály élén „elsőként” Kristóf István államvédelmi
alezredes, az ÁVH IX. (Belső Karhatalom) Főosztályának korábbi parancsnoka
állt, majd 1954. január 18-tól Orbán Miklós államvédelmi alezredes irányította
a belügyminisztérium legmegbízhatóbb fegyveres szervét. A törzsparancsnokok
Papdi Illés, majd 1954. január 18-tól Adorján Gyula államvédelmi őrnagyok
voltak.
A hadosztály szervezeti felépítése az alábbiak szerint alakult:
• Politikai Osztály – a Belső Karhatalom politikai szerve, alárendelve a Politikai Csoportfőnökségnek, vezetőjét az MDP KV jóváhagyása alapján a
belügyminiszter nevezte ki. Az osztály a Politikai Csoportfőnök és a Belső
Karhatalom hadosztályparancsnokának utasításai alapján közvetlenül irányította és ellenőrizte a karhatalmi ezredek, az őrségi zászlóaljak és a tiszthelyettesi iskola politikai szerveinek munkáját. A Politikai Osztály vezetője egyben
a hadosztályparancsnok politikai helyettese volt.154 Az osztály első vezetője
Oroszi György államvédelmi őrnagy, majd 1954. január 18-tól Görög Imre
államvédelmi őrnagy.
• Kiképzési Osztály – vezetője Palkovics István államvédelmi őrnagy, majd
1954. január 18-tól Seller Mihály államvédelmi őrnagy;
• Hadműveleti Osztály – vezetője Ecseri Tibor államvédelmi őrnagy, majd
1954. január 18-tól Nyers Mihály államvédelmi százados;
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 3541/VIII. 22./1956. számú határozata a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumáról. Horváth, i. m. 33–34.
154
MNL OL M-KS 276. f. 53/147. ő. e. Az MDP KV Határozata a Belügyminisztérium Határőrség és a
Belső Karhatalom politikai szerveinek felépítésére és feladataira. 1953. november 18.
153

109

• Szervezési Osztály – vezetője 1954. január 18-tól Rédei Miklós államvédelmi
százados;
• Hírosztály – vezetője 1954. január 18-tól Gallai Gábor államvédelmi főhadnagy;
• Egészségügyi Osztály – vezetője 1954. január 18-tól Kucsera Pál államvédelmi őrnagy;
• Hadtáp Osztály – vezetője 1954. január 18-tól Gazgyik Sándor államvédelmi
főhadnagy.155
• 1. karhatalmi ezred – parancsnoka 1954. január 18-tól Mézes György államvédelmi százados:156


1. zászlóalj – parancsnoka Simon János államvédelmi százados;
2. zászlóalj – parancsnoka Lipták Gyula államvédelmi százados, majd
Deák József államvédelmi főhadnagy;
3. zászlóalj – parancsnoka Mészáros András államvédelmi főhadnagy.
• 2. karhatalmi ezred – parancsnoka 1954. január 18-tól Palkovics István államvédelmi őrnagy:157

1. zászlóalj – parancsnoka Pésó Lajos államvédelmi főhadnagy;
2. zászlóalj – parancsnoka Veres György államvédelmi hadnagy, majd
Gálfi Ernő államvédelmi hadnagy;
3. zászlóalj – parancsnoka Ferka Mihály államvédelmi főhadnagy.
• 3. karhatalmi ezred – parancsnoka 1955. január 4-ig Fehér József államvédelmi őrnagy, majd Simon János államvédelmi százados:158

155
156
157
158

1. zászlóalj – parancsnoka Szabó Imre államvédelmi főhadnagy;
2. zászlóalj – parancsnoka Veres György államvédelmi hadnagy;
3. zászlóalj – parancsnoka Fenyvesi Mihály államvédelmi őrnagy, majd
Bene József államvédelmi százados.

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
Uo. és ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 239/1954. számú parancsa, 1954. április 15.
Uo.
Uo.

110

Az ezredek mellett öt önálló őrségi zászlóalj (kettő Budapesten, egy-egy pedig
Miskolcon, Veszprémben és Lovásziban), valamint a Szegedi Tiszthelyettesi Iskola látott el karhatalmi feladatokat.
1956-ban a két belügyi fegyveres erőszakszervezet szétválasztásával a Belső
Karhatalom alakulatainak szervezeti felépítése megváltozott, így karhatalmi és
őrségi egységekből állt: Egy-egy karhatalmi zászlóalj volt Budapesten (850 fő),
Debrecenben és Szombathelyen (590–590 fővel). Szegeden továbbra is tiszthelyettes-képző iskola működött. Az őrségi zászlóaljak sem változtak a korábbiakhoz képest: kettő Budapesten, egy-egy pedig Miskolcon, Veszprémben, Lovásziban, egy önálló őrségi század pedig Pécsett volt.159
BM Határőrség
A határőrség vezetését és irányítását a BM Határőrség és a Belső Karhatalom Parancsnokság végezte budapesti állomáshelyén. A két belügyi fegyveres erőszakszervezet kettéválasztását követően a BM Határőrség Parancsnokság élére Valencsák
János államvédelmi ezredest nevezték ki 1956. március 30-án, majd augusztus
1-jétől a korábbi törzsparancsnok, Szalva János államvédelmi ezredes vette át az irányítást.160 A BM Határőrség alárendeltségébe tartozó egységek a következők voltak:
• Törzsparancsnokság;161
• Hadtápparancsnokság;
• Felderítő Osztály;
• Határügyi Osztály;
• Káderosztály.
A parancsnokság alárendeltségébe – a korábbiakkal azonosan – kilenc határőrkerület tartozott:
• I. kerület, Csorna – parancsnoka Siklósi Ferenc államvédelmi őrnagy;
• II. kerület, Zalaegerszeg – parancsnoka előbb Szegő József államvédelmi őrnagy, 1954. március 31-ig Babindák Sándor államvédelmi őrnagy, majd ismét Szegő József államvédelmi őrnagy;
• III. kerület, Nagykanizsa – parancsnoka 1954. november 17-től Dercze István államvédelmi őrnagy;
159
A belügyminiszter-helyettes 1956. szeptember 27-én kiadott 25. számú parancsában többek között
utasítást adott a pécsi 6. önálló zászlóalj megszervezésére, anyagi szükségleteinek biztosítására.
160
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 71/1956. számú parancsa, 1956. augusztus 1.
161
A BM Határőrség törzsparancsnoka 1956. augusztus 1-jéig Szalva János államvédelmi ezredes volt.

111

• IV. kerület, Pécs – parancsnoka Fekszi László államvédelmi őrnagy – aki 1951.
október óta állt a határőrkerület élén –, majd Illés Béla államvédelmi őrnagy;
• V. kerület, Kiskunhalas;
• VI. kerület, Orosháza – parancsnoka 1953. július 24-től Kovács Mátyás államvédelmi százados;
• VII. kerület, Nyírbátor – parancsnoka Varga József államvédelmi őrnagy,
majd 1954. januártól Moravszki András államvédelmi százados;
• VIII. kerület, Miskolc – parancsnoka Dunai Péter államvédelmi őrnagy;
• IX. kerület, Balassagyarmat – parancsnoka Domokos Gyula államvédelmi
alezredes;

• Győri Parancsnokság – parancsnoka Fekszi László államvédelmi alezredes.

A határőrkerületek politikai osztályait alárendelték a Politikai Csoportfőnökségnek,
vezetőjét az MDP KV jóváhagyása alapján a belügyminiszter nevezte ki. Az egyes kerületek politikai osztályának vezetője egyben a kerületparancsnok politikai helyettese is volt.
A tiszthelyettesi iskolát ötéves fennállásának alkalmából a belügyminiszter 1955.
augusztus 25-én kelt parancsában Zrínyi Miklós Határőr Tiszthelyettesi Iskolának
nevezte el.162 Parancsnoka Beszédes Antal államvédelmi ezredes.
BM Módszertani Iroda
1954. január 26-án, a belügyminiszter első helyettesének 05. számú parancsával alakult meg, amely az alábbiak szerint határozta meg a feladatát: az ellenséges hírszerző és elhárító szervek módszereinek tanulmányozása, feldolgozása, és
nyilvántartása, az államvédelmi operatív szervek hálózati, technikai és vizsgálati
munkájának módszerbeli értékelése, továbbá speciális szakkönyvtár létrehozása.163
A Módszertani Iroda a belügyminiszter, valamint helyettesének irányítása és ellenőrzése alá tartozott, majd az 1955. novemberi átszervezést követően az első
(államvédelmi) helyettes alárendeltségébe került. Élére megalakuláskor a BM XII.
Osztályának korábbi vezetőjét, Varga Jánost nevezték ki, immáron őrnagyi rend162
163

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 45/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 25.
BM Koll. II. 24.

112

fokozattal, aki egészen 1956. novemberig töltötte be a pozíciót. Helyettes vezetője
Csibra József államvédelmi főhadnagy. Szervezetéről egyelőre keveset tudunk:
• Filmalosztály – vezetője dr. Balázs Tibor államvédelmi hadnagy.164
BM Egészségügyi Osztály
Elődje az ÁVH X/5. (Egészségügyi) Osztálya. Az iratok szerint az egységesítést
követően a BM Adminisztratív és Gazdasági Osztály szervezetében kezdte meg
a működését,165 azonban decemberben már önálló osztályként szerepelt.166 Vezetője dr. Kőrösi Andor államvédelmi orvos alezredes (korábban az ÁVH Egészségügyi Osztályának helyettes vezetője), helyettese pedig dr. Kozma László államvédelmi orvos őrnagy. Szervezeti felépítéséről ugyancsak keveset tudunk:
• Tervezési és szervezési alosztály;
• Egészségügyi anyagellátó csoport;
• Gyógyító és megelőző alosztály – vezetője 1954. augusztus 10-től dr. Szépkuti
Andor államvédelmi őrnagy;
• Pénzügyi és gazdasági csoport.
1955. szeptember 29-től, önállóságának fenntartása mellett, Üdültetési és
Gyermekneveltetési Központ elnevezéssel, az Egészségügyi Osztály vezetőjének
irányítása alá került az Adminisztratív és Gazdasági Osztály üdültetési- és gyermekneveltetési alosztálya.
BM Dózsa Sportegyesület
A Belügyminisztérium 1950. április 1-jén alapította meg saját klubhálózatát,
amikor is az UTE (Újpesti Torna Egylet) és a BSE (Belügyi Sportegyesület)
egyesítésével létrehozta a Budapesti Dózsa Egyesületet. Az 1953. évi átszervezéssel, az ÁVH-tól „megörökölt” Bástya Sportegyesület167 visszakerült a Buda164
Pályaképét lásd az ÁBTL honlapján lévő archontológiában: www.abtl.hu/archontologia (A letöltés ideje
2013. március 14.)
165
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 61/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
166
A BM Kollégiumának 1953. december 3-i jegyzőkönyve. BM Koll. I. 452.
167
Az ÁVH vezetőjének 1951. október 6-án kelt parancsa az ÁVH keretén belül Bástya Sport Központ –
korábban MTK, majd 1949–1951 között Budapesti Textiles SE – néven önálló osztály felállítását rendelte
el. Az osztály szervezetileg az ÁVH egyik helyettes vezetője, név szerint Piros László államvédelmi vezérőrnagy közvetlen alárendeltségébe tartozott.

113

pesti Textiles Szakszervezethez Budapesti Vörös Lobogó SE néven, a Dózsa SE
pedig maradt belügyi csapat. Az egyesület elnökévé – ideiglenes megbízatással
– Csáki Sándor rendőr századost nevezték ki, 1953. szeptember 22-én.168 Az
országos elnökhelyettes Végh József volt.
• Országos Elnökség;
• Budapesti Testületi Elnökség;
• Kőbányai Dózsa Elnökség – elnöke 1953. szeptember 22-től Sugár Miklós
államvédelmi százados;169
• Függetlenített megyei elnökök.
BM Országos Futárszolgálat
1956. február 3-án a belügyminiszter 10. számú parancsával (a Minisztertanács
1955. december 29-én kelt 6.034/1955. számú határozata alapján) alakult meg
a BM Hírosztály Futáralosztályából, a BM Határőrség, a BM Titkárság és a BM
Kormányőrség, valamint a megyei főosztályok futárcsoportjából. Vezetője ekkor
Ecseri Tibor államvédelmi őrnagy (korábban az ÁVH IX. Főosztályán, a Szolgálati Osztály vezetője) lett, helyettese pedig Dobány Imre államvédelmi őrnagy.
A BM TERÜLETI SZERVEI
BM Budapesti Főosztály
Az ÁVH Budapesti Osztálya az ÁVH vezetőjének 1951. január 24-én kiadott 7.
számú parancsával került felállításra, annak közvetlenül alárendelve.170 Az egységesítést követően 1953 szeptemberében szervezték meg a Belügyminisztérium
területi szerveit, vagyis a budapesti és a megyei főosztályokat.
A BM Budapesti Főosztály vezetője 1953. szeptember 16-tól Kopácsi Sándor
rendőr ezredes, operatív helyettese Madarász Gyula államvédelmi őrnagy, rendőri helyettese Kiss István (1922) rendőr őrnagy,171 1955. szeptember 5-től pedig
Tóbiás Sándor rendőr alezredes.172 Már 1953 novemberében felmerültek probÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 74/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 22.
Uo.
170
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 7/1951. számú parancsa, 1951. január 24.
171
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter 08/1956. számú parancsa, 1956. szeptember 16; ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
172
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 76/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 5.
168
169

114

lémák a főosztály hatékony működésével kapcsolatban, ezért javaslat készült
az átszervezésre, amely az operatív munka erősítését célozta meg.173 Erre 1954
folyamán került sor, amely – bár a jóváhagyott javaslat egyelőre nem került elő
– az alábbiak szerint módosította a főosztály szervezeti felépítését:
• Titkárság – vezetője Lövei József rendőr őrnagy;
• Operatív Osztály – feladata az „ellenséges elemek felderítése ás feldolgozása;
• Operatív Inspektori Osztály – feladata a kerületi osztályok hálózati-operatív
munkájának irányítása, közvetlen segítség nyújtása a munkában;
• Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító Osztály – vezetője 1954. januártól Potecz
Sándor államvédelmi százados;
• Közlekedésrendészeti Osztály – vezetője Horváth János rendőr százados;
• Vizsgálati csoport;
• Nyilvántartó csoport;
• Személyi Igazolványok Osztálya.
• 22 kerületi osztály – területi elv alapján végeztek operatív-hálózati munkát,
vezetői megalakuláskor a következők voltak:
I. kerület – Völgyi Lajos rendőr főhadnagy;
II. kerület – Vágó Sándor államvédelmi főhadnagy;
III. kerület – Győri Antal rendőr százados;
IV. kerület – Hanzlik Pál rendőr őrnagy;
V. kerület – Adamik László rendőr őrnagy;
VI. kerület – Keller Lajos rendőr százados;
VII. kerület – Gál Lajos rendőr alezredes;
VIII. kerület – Végh Tivadar rendőr alezredes;
IX. kerület – Gáti István rendőr őrnagy;
173
BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály 106-1-17. ő. e. Az átszervezés előtt a főosztály az alábbi
szervezeti egységekre tagozódott: titkárság; Kémelhárítási Osztály; Belső Reakció Elleni Elhárító Osztály;
Szabotázselhárítási Osztály; Vizsgálati Osztály; fogdaőrség; nyilvántartó csoport; titkos ügykezelési csoport; kerületi alosztályok.

115

X. kerület – Balázs József rendőr alezredes;
XI. kerület – Récsei József rendőr alezredes;
XII. kerület – Virágh László rendőr őrnagy;
XIII. kerület – Horváth Ferenc államvédelmi százados;
XIV. kerület – B. Szabó János rendőr őrnagy;
XV. kerület – Őri István rendőr százados;
XVI. kerület – Orosz Ignác rendőr hadnagy;
XVII. kerület – Göcsei Lajos rendőr főhadnagy;
XVIII. kerület – Kéri János rendőr főhadnagy;
XIX. kerület – Krasznai István rendőr őrnagy;
XX. kerület – Dobó László rendőr százados;
XXI. kerület – Széll Gyula rendőr őrnagy;
XXII. kerület – Szén István rendőr őrnagy.174
• Rendőri Karhatalmi Zászlóalj – felállítását a belügyminiszter 1954. október 21-én kelt 31. számú parancsával rendelte el a Budapesten előforduló „erőszakos bűncselekmények” megakadályozására, a közbiztonsági
szolgálat, valamint karhatalmi feladatok ellátására. Korábban ez a kerületi
rendőri erők feladata volt. A 350 fős karhatalmi zászlóaljat – amely három századból és egy motorkerékpáros szakaszból állt – a Mosonyi utcai
laktanyában helyezték el, közvetlen alárendelve a főosztály vezetőjének és
rendőri helyettesének.175
Megyei főosztályok
Az egységesített Belügyminisztérium létrejöttével 1953. szeptember 15-ig –Budapesthez hasonlóan – valamennyi megyében egységes megyei főosztályokat
szerveztek, amelyek vezetőiről szeptember 16-án kelt 08. számú parancsában
rendelkezett a belügyminiszter.176 A megyei főosztályok irányításának alapelve
szerint a BM központi szerveinek vezetői felelősek voltak saját területük munkájáért nemcsak központi, hanem országos viszonylatban is.177
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 153/1953. számú parancsa, 1953. október 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 13/1954. számú parancsa, 1954. október 21. A zászlóalj mozgósítását
kérhették a belügyminiszter és annak helyettesei, az ORK vezetőjének helyettesei, és a Budapesti Főosztály
vezetője, valamint annak helyettesei.
176
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter 08/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16. „Szükséges, hogy az
államvédelmi operatív szervek az operatív munka bizalmas jellegére való tekintettel ne a feladatkörüknek
megfelelő, hanem számszerű megnevezést használjanak”.
177
BM Koll. I. 89.
174
175

116

A megyei főosztályokon a belügyminiszter első helyettesének 1954. április 27-i
20. számú parancsa szabályozta a felállítandó szervezeti egységeket, illetve azok
titkosítását, fedőszámmal történő ellátását.178
• I. (Kémelhárító) Osztály;
• II. (felderítő) csoport – ebből alakultak a megyei hírszerző alosztályok;
• IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály;
• V. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály;
• VI. (Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztály;
• X. (operatív nyilvántartó) alosztály;
• XII. (T) alosztály;
• XIII. (környezetelő és lefigyelő) alosztály;
• Vizsgálati Osztály.179
A belügyminiszter 1954. november 18-án kelt 25. számú utasításában a megyei főosztályok vezetőit a belügyminiszternek és első helyettesének rendelte
alá, az egyes szakterületek pedig az illetékes miniszterhelyettes irányítása alá
tartoztak.180
BM Baranya Megyei Főosztály
1953. augusztus 3-án kinevezett vezetője a megalakuláskor Bradács György államvédelmi alezredes (korábban az ÁVH I/3. Osztályának vezetője), operatív
helyettese Németh Nándor államvédelmi százados (korábban az ÁVH Komárom Megyei Osztályának helyettes vezetője), helyettes vezetője Nyirfalvi Károly181 államvédelmi hadnagy, rendőri helyettese pedig a Baranya Megyei Rendőrkapitányság korábbi vezetője, Nemes Alajos rendőr őrnagy.182
• I. Osztály – vezetője 1954. február 23-ig D. Németh István államvédelmi
százados, majd először szeptemberig megbízatással, utána pedig véglegesítve
Rózsahegyi Károly államvédelmi főhadnagy;
• V. Osztály – vezetője Örlős András államvédelmi főhadnagy;
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 20/1954. számú parancsa, 1954. április 27.
Mivel a Vizsgálati Főosztály sem volt fedőszámmal ellátva, így ezt az egyes megyei vizsgálati osztályoknál
sem tartották szükségesnek.
180
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 25/1954. számú parancsa, 1954. november 18.
181
Pályaképét lásd az ÁBTL honlapján lévő archontológiában: www.abtl.hu/archontologia (A letöltés ideje
2013. március 14.)
182
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
178
179

117

• Vizsgálati Osztály – vezetője már 1952. október 24-től Kővágó Dezső államvédelmi százados, majd 1953. november 4-től Kardos László államvédelmi
hadnagy.
BM Bács-Kiskun Megyei Főosztály
Első vezetője 1953. szeptember 16-ától183 Szabó Károly államvédelmi őrnagy
(1953. június 9-től az ÁVH Bács-Kiskun Megyei Osztályának a vezetője), majd
1954. augusztus 1-jén Arany László államvédelmi őrnagy (korábban a Békés
Megyei Osztály vezetője) vette át a főosztály irányítását. A főosztályvezető első
operatív helyettese Polgár(i) László államvédelmi százados (korábban az ÁVH
Bács-Kiskun Megyei Osztályának helyettes vezetője), majd Neichel László184
államvédelmi főhadnagy (1953. szeptembertől második, 1954. májustól első
operatív helyettes), rendőri helyettese pedig a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság korábbi vezetője, Szalóki László rendőr őrnagy.185
• I. Osztály – vezetője 1953. december 15-től Kincses Imre államvédelmi százados;
• V. Osztály – vezetője ideiglenes megbízatással Jakovics Jenő államvédelmi
százados, majd 1953. december 30-tól Major József államvédelmi hadnagy,
1954. október 1-jétől pedig Nagy Lajos államvédelmi hadnagy;
• Vizsgálati Osztály – vezetője 1954. december 24-ig Németh Győző államvédelmi százados.

BM Békés Megyei Főosztály

Vezetője a főosztállyá szervezésig Arany László államvédelmi őrnagy, majd
Körmöczi András rendőr alezredes, akit 1954. augusztus 1-jén Kiss József államvédelmi őrnagy követett a pozícióban. A vezető operatív helyettese Dejcző
Károly államvédelmi százados és Lehoczki László államvédelmi főhadnagy (korábban az ÁVH Békés Megyei Osztályának helyettes vezetője), rendőri helyettese pedig Nagy János rendőr százados.186
• I. Osztály – vezetője 1955-től Elekes Imre államvédelmi hadnagy.
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter 08/1956. számú parancsa, 1956. szeptember 16.
Pályaképét lásd az ÁBTL honlapján lévő archontológiában: www.abtl.hu/archontologia (A letöltés ideje
2013. március 14.)
185
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
186
Uo.
183
184

118

BM Borsod Megyei Főosztály
Vezetője egészen 1956. január 27-ig Dáni János államvédelmi őrnagy (az egységesítés előtt ugyanebben a pozícióban) volt, majd szeptemberig (P.) Nagy József
államvédelmi alezredes (korábban a BM III. Főosztályának helyettes vezetője), megbízott vezető irányította a főosztályt. 1956. szeptember 21-től Kucsera
László államvédelmi alezredes, a BM I. Osztályának korábbi vezetője került a
pozícióba,187 aki a forradalom idején elhagyta szolgálati helyét, és Budapestre távozott. A főosztály első, operatív helyettese Angyal András államvédelmi
százados (korábban az ÁVH Borsod Megyei Osztályának helyettes vezetője),
rendőri helyettese Fővényes András rendőr alezredes.188
• V. Osztály – vezetője Gáti Imre államvédelmi százados;
• VI. Osztály – vezetője Danyi Lajos államvédelmi főhadnagy.
BM Csongrád Megyei Főosztály189
Vezetője a főosztállyá szervezésig Tatai István államvédelmi őrnagy, majd Vörös
Balogh István rendőr alezredes (korábban a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság vezetője). Őt operatív helyettese, Kelemen Miklós államvédelmi százados
(az egységesítés előtt az ÁVH Csongrád Megyei Osztályának helyettes vezetője)
követte, majd 1956. szeptember 21-től M. Szabó István államvédelmi őrnagy
irányította a főosztályt, rendőri helyettese Papp János rendőr százados.
• Közrendvédelmi Osztály – vezetője 1955. szeptember 29-ig Füzes Oszkár
rendőr százados;
• Vizsgálati Osztály – vezetői Kerezsi László, majd 1953 decemberétől Néczin
Rudolf államvédelmi főhadnagyok voltak.
BM Fejér Megyei Főosztály
Vezetője 1953. szeptember 16-tól Sebestyén László rendőr ezredes (korábban
a Fejér Megyei Rendőrkapitányság vezetője), majd 1955. június 14-től ideiglenes megbízatással Szikra Mihály államvédelmi őrnagy (korábban itt operatív
helyettes). A főosztály operatív helyettese Kövesdi János államvédelmi százados,
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 88/1956. számú parancsa, 1956. szeptember 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. sz. parancsa, 1953. szeptember 16.
189
A főosztály szerveinek feladatát alapvetően a megye mezőgazdasági helyzete – elsősorban textil- és élelmiszeripari üzemek –, a 65 km-es jugoszláv határ, így az „ellenséges elemek” nagy száma határozta meg.
BM Koll. II. 110.
187
188

119

majd Szikra Mihály államvédelmi százados, 1955. szeptember 22-től pedig Szabó Sándor államvédelmi őrnagy. A rendőri helyettes Sziráczki István rendőr
százados, majd Vince Béla rendőr őrnagy.190
• I. Osztály – vezetője Szabó Sándor államvédelmi őrnagy, majd 1954. november 3-tól Tabi István államvédelmi százados;
• IV. Osztály – vezetője 1954. október 1-jétől Sándor Lajos államvédelmi
hadnagy;
• VI. Osztály – vezetője 1954. október 1-jétől Lencs Sándor államvédelmi
hadnagy.
BM Győr-Sopron Megyei Főosztály
A főosztály megszervezéséig a már 1952. december 19-én kinevezett Gáli István
államvédelmi százados állt a megyei osztály élén, majd először ideiglenes megbízatással Barta István államvédelmi százados vette át az irányítást, akit 1954. január 15-én véglegesítettek.191 1956. szeptember 21-től ismét Gáli István államvédelmi századost, addigi operatív helyettest bízták meg a főosztály vezetésével.
A főosztály másik operatív helyettese Tihanyi Lajos államvédelmi főhadnagy,
rendőri helyettese Adamik László rendőr őrnagy (korábban a Győr-Sopron Megyei Rendőrkapitányság vezetője) volt.
• Vizsgálati Osztály – vezetője 1953. szeptember 22-től Buczkó Imre államvédelmi százados;
• V. Osztály – vezetője 1954. november 25-ig rendőr Szabó István államvédelmi főhadnagy, majd Szabó Antal államvédelmi hadnagy;
• VI. Osztály – vezetője 1954. október 1-jétől Szabó László államvédelmi hadnagy;
• X. alosztály – vezetője 1954. november 25-től rendőr Szabó István államvédelmi százados.

190
191

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL1.4. 1. A belügyminiszter 08/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.

120

BM Hajdú-Bihar Megyei Főosztály
A főosztály élén elsőként, a még az ÁVH vezetőjének 1953. január 14-én kelt
parancsával kinevezett Ferencsik József államvédelmi ezredes állt, akit Mester
Sándor államvédelmi százados, korábbi első operatív helyettes megbízatással
váltott fel 1954. július 21-től.192 A megbízott vezetőt nem véglegesítették, így
1955. június 7-től Surmann István államvédelmi őrnagy irányította a főosztályt. A főosztály operatív helyettese Mester Sándor államvédelmi főhadnagy,
majd Makai Károly államvédelmi százados, a rendőri helyettes pedig Klár Miksa rendőr őrnagy.193
• Vizsgálati Osztály – vezetője Horváth Boldizsár államvédelmi százados;
• I. Osztály – vezetője 1954. szeptember 28-tól Balogh József államvédelmi
hadnagy;
• IV. Osztály – vezetője Szentesi Tamás államvédelmi hadnagy, majd 1954.
szeptember 28-tól Mészáros László államvédelmi hadnagy, továbbá Katona
József államvédelmi hadnagy;
• V. Osztály – vezetője 1954. október 13-tól Szentesi Tamás államvédelmi
hadnagy.
BM Heves Megyei Főosztály
Az egységesítést követően a főosztály élén továbbra is a még 1952-ben kinevezett
Müller Gyula államvédelmi őrnagy állt, aki egészen 1956. szeptember 11-ig töltötte be a posztot. Utóda a főosztály korábbi operatív helyettese, az 1956. szeptember
21-én kinevezett Farkas Mihály államvédelmi őrnagy volt.194 A főosztály másik
operatív helyettese a szintén még 1952-ben kinevezett Knéz András195 államvédelmi százados, rendőri helyettese pedig Körmöczi József rendőr alezredes.196

• I. Osztály – vezetője Farkas Mihály, majd Nagy Elemér államvédelmi százados, 1954. november 25-től pedig a Békés Megyei Főosztály operatív helyettese, Lehoczki László államvédelmi főhadnagy.
ÁBTL 4.2. II. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
194
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 88/1956. számú parancsa, 1956. szeptember 21.
195
Pályaképét lásd az ÁBTL honlapján lévő archontológiában: www.abtl.hu/archontologia (A letöltés
ideje 2013. március 14.)
196
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
192
193

121

BM Komárom Megyei Főosztály
Elsőként az ÁVH Baranya Megyei Osztályának korábbi helyettes vezetőjét,
Nyírfalvi Károly államvédelmi századost bízták meg az irányítással, azonban
a főosztállyá szervezést követően már csak operatív helyettesként segítette az
1953. szeptember 16-án kinevezett Novotny Károly rendőr őrnagy (korábban
a Komárom Megyei Rendőrkapitányság vezetője) munkáját. 1954. szeptember
10-től Tóth Károly rendőr alezredes állt a főosztály élén, a rendőri helyettes
Ungi Ferenc rendőr százados.197
• Vizsgálati Osztály – vezetője az egységesítést követően Bedők István államvédelmi hadnagy;
• V. Osztály – vezetője Kollár Károly államvédelmi főhadnagy, majd Savanyu
István államvédelmi hadnagy.

BM Nógrád Megyei Főosztály

A főosztály „első” vezetője, Rácz Károly államvédelmi őrnagy már 1951. október 5. óta irányította az akkor még ÁVH megyei osztályt. A főosztályvezető első
operatív helyettese 1955. decembertől Buczkó Imre198 államvédelmi százados
(korábban az ÁVH Baranya Megyei Osztály IV. alosztályának vezetője), második operatív helyettese Haraszti János államvédelmi főhadnagy (1953. szeptember 16-tól százados), rendőri helyettesei Szabó István rendőr őrnagy, majd
Daruka János államvédelmi százados.
• I. Osztály – vezetője 1954. november 25-től Huszár Lajos államvédelmi
hadnagy;
• IV. Osztály – vezetője Daruka János államvédelmi százados, majd rendőri
helyettesi kinevezését követően Rapi Lajos államvédelmi hadnagy.
BM Pest Megyei Főosztály
Az egységesítést követően még az ÁVH vezetőjének 1953. június 9-én kelt
parancsával kinevezett Takács Imre államvédelmi százados irányította a főosztályt,199 majd 1954. július 21-vel a Hajdú-Bihar Megyei Főosztály korábÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
Pályaképét lásd az ÁBTL honlapján lévő archontológiában: www.abtl.hu/archontologia (A letöltés ideje
2013. március 14.)
199
ÁBTL 1.4. ÁVH vezetőjének 032/1953. számú parancsa, 1953. június 9.
197
198

122

bi vezetőjét, Ferencsik József államvédelmi ezredest nevezték ki. Az operatív
helyettes Horváth Sz. László államvédelmi főhadnagy, a rendőri helyettes
Végh József rendőr alezredes.
• V. Osztály – vezetője Hafiek László államvédelmi százados;
• Büntetésvégrehajtási alosztály – vezetője Csete József államvédelmi őrnagy a
korábbi Recski internálótábor, majd az ÁVH „házifogdájának” egykori parancsnoka volt.200

BM Somogy Megyei Főosztály

A főosztállyá szervezésig az ÁVH vezetőjének 1953. június 9-én kelt parancsával
kinevezett Czene Mihály államvédelmi őrnagy állt az élén, majd 1953. szeptember 16-tól a Somogy Megyei Rendőrkapitányság korábbi vezetője, Hidas Mihály rendőr alezredes irányította a főosztályt. 1955. szeptember 26-án egy évre
ideiglenesen ismét Czene Mihályt bízták meg a vezetői teendők ellátásával, aki
addig a főosztályvezető operatív helyettese volt, a rendőri helyettes pedig Csőke
Péter rendőr százados.
• Vizsgálati Osztály – vezetője Sipos András államvédelmi hadnagy.
BM Szabolcs-Szatmár Megyei Főosztály
A főosztály élére elsőként a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrkapitányság korábbi
vezetője, Tóth György rendőr alezredes került, először ideiglenes megbízatással,
majd véglegesítve egészen 1956. május 12-ig töltötte be a posztot. Őt operatív
helyettese, Végh György államvédelmi százados, az ÁVH Nógrád Megyei Osztály II. alosztályának korábbi vezetője váltotta. A főosztály másik operatív helyettese Surmann István államvédelmi százados, rendőri helyettese pedig Antal
Pál rendőr őrnagy (korábban a Szabolcs Megyei Rendőrkapitányság vezetője).
• I. Osztály – vezetője 1954. augusztus 11-étől Tóth István államvédelmi hadnagy, majd Mester Sándor államvédelmi százados;
• Vizsgálati Osztály – vezetője Pánczél Károly államvédelmi százados.

200

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 256/1953. számú parancsa, 1953. november 17.

123

BM Szolnok Megyei Főosztály
A főosztállyá szervezésig az 1953. június 9-én kinevezett Kiss József államvédelmi őrnagy állt az élén, majd 1953. szeptember 16-tól a Szolnok Megyei Rendőrkapitányság korábbi vezetője, Nagy István rendőr alezredes irányította a főosztályt. Operatív helyettese Hódi András államvédelmi százados (korábban az
ÁVH Bács-Kiskun Megyei Osztály II. alosztályának vezetője) és Köves Mihály
államvédelmi főhadnagy (korábban az ÁVH Békés Megyei Osztály V. alosztályának vezetője), rendőri helyettese Varga Sándor rendőr százados.
• Vizsgálati Osztály – vezetője 1954. október 1-jétől Kabai Mihály államvédelmi hadnagy;
• IV. Osztály – vezetője 1954. október 1-jétől Füredi Mihály államvédelmi
hadnagy.

BM Tolna Megyei Főosztály
A főosztály élére elsőként Márfi István rendőr őrnagyot, a Vas Megyei Rendőrkapitányság korábbi vezetőjét nevezték ki, majd 1955. szeptember 26-ától
Haraszti János államvédelmi százados kapott egy évre ideiglenes megbízatást.201
A főosztályvezető operatív helyettese Papolcsi János államvédelmi főhadnagy
(az egységesítés előtt az ÁVH Tolna Megyei Osztályának ideiglenesen megbízott
vezetője), rendőri helyettese Major Ferenc rendőr őrnagy.
• I. Osztály – vezetője Bakó József államvédelmi hadnagy, majd 1954. november 25-től Háromházi János államvédelmi hadnagy;
• V. Osztály – vezetője 1954. október 1-jétől Schmauzer György államvédelmi
hadnagy;
• VI. Osztály – vezetője 1953-tól Varga Ferenc államvédelmi hadnagy, majd
1954. október 1-től Háromházi János államvédelmi hadnagy.
BM Vas Megyei Főosztály
A főosztály „első” vezetője, Gerendai László államvédelmi őrnagy már 1952.
március 8-tól irányította az akkor még ÁVH megyei osztályt.202 Őt operatív
helyettese, Tihanyi József államvédelmi százados (az egységesítés előtt az ÁVH
201
202

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 012/1952. számú parancsa, 1952. március 8.

124

Veszprém Megyei Osztály II. alosztályának vezetője) váltotta 1955. szeptember
26-án.203 A főosztály rendőri helyettese Orosz Lajos rendőr őrnagy.

• I. Osztály – vezetője 1953. december 15-étől B. Szabó Gyula államvédelmi
százados, korábban az ÁVH Vas Megyei Osztálya VI. alosztályának vezetője.

BM Veszprém Megyei Főosztály
A főosztály élén elsőként – még az ÁVH vezetőjének 1952. december 19-én kelt
parancsával kinevezett – Bagi Mihály államvédelmi őrnagy állt, operatív helyettesei
Tamás András (korábban az ÁVH Veszprém Megyei Osztályának helyettes vezetője) és Bíró (2) Sándor államvédelmi századosok (az egységesítés előtt az ÁVH Somogy Megyei Osztályának helyettes vezetője) voltak. A főosztály rendőri helyettese
Udvardi Károly rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság korábbi
vezetője. A főosztály vezetője 1955-ben Havasi László államvédelmi őrnagy.

• Vizsgálati Osztály – vezetője 1954. november 25-től Gyurcsán Sándor államvédelmi hadnagy;
• I. Osztály – megbízott vezetője 1954. november 1-jétől Simon Tihamér államvédelmi hadnagy;
• V. Osztály – vezetője Jánosa Kálmán államvédelmi főhadnagy;
• VI. Osztály – vezetője Pethő Ferenc államvédelmi hadnagy, majd Kardos
Antal államvédelmi hadnagy.
BM Zala Megyei Főosztály
A főosztály élére elsőként, még az ÁVH vezetőjének 1953. június 9-én kiadott
parancsával kinevezett Gál Ferenc államvédelmi őrnagy került, akit 1954. augusztus 1-jén operatív helyettese, Pálinkás Ferenc államvédelmi őrnagy követett
a poszton. A főosztály rendőri helyettese Banka Pál rendőr őrnagy.
• Vizsgálati Osztály – vezetője 1954-ben Szász Pál államvédelmi főhadnagy;
• IV. Osztály – vezetője 1953-tól Szabó Imre, majd Klamerusz Béla államvédelmi hadnagy.
203

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.

125

A BM EGYÉB SZERVEI
A Belügyminisztérium Kollégiuma
Az MDP Politikai Bizottsága 1953. július 28-i határozatában fogadta el a Belügyminisztérium Kollégiumának tagjait.204 A Gerő Ernő minisztersége alatt
rendszeresen ülésező 11 fős kollégium nyolc tagjának államvédelmi rendfokozata volt. Tagjai a miniszteren kívül: Piros László államvédelmi vezérőrnagy, a
miniszter első helyettese, Dékán István államvédelmi ezredes és Györe József
miniszterhelyettesek, Ács Ferenc államvédelmi ezredes, Valencsák János államvédelmi ezredes, Berecz Béla államvédelmi vezérőrnagy, Kucsera László államvédelmi alezredes, Gazdik Gyula államvédelmi alezredes, Balázsi Béla államvédelmi őrnagy, Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy, valamint rendszeresen részt vett az
üléseken a BM Titkárság vezetője, Rajki Sándor államvédelmi őrnagy is.
A belügyminiszter 1955. december 24-én kiadott parancsában – többek között – rendelkezett egy újabb testület, az Államvédelmi Kollégium létrehozásáról. A főcsoportfőnökségek megszervezését követően így már két kollégium,
azaz két véleményező és tanácsadó szerv segítette a belügyminiszter munkáját.205
A parancs szerint a BM „államvédelmi szerveinek vezetésében felmerülő, a párt
és kormányhatározatok végrehajtásából adódó intézkedések tekintetében az államvédelmi szervek egész, vagy egyes területeit érintő elvi kérdésekben a miniszter a Kollégium véleményének meghallgatása után dönt”. Mindkét kollégium
elnöke a belügyminiszter volt, tagjait a belügyminiszter nevezte ki.
A Belügyminisztérium Kollégiumának tagjai voltak 1955. decemberben:
Gábri Mihály első általános helyettes, Dékán István államvédelmi vezérőrnagy,
első államvédelmi helyettes, Hárs István államvédelmi ezredes, miniszterhelyettes, Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy, miniszterhelyettes, Bartos Antal államvédelmi ezredes, miniszterhelyettes, Fekete Károly államvédelmi ezredes, miniszterhelyettes, Kopácsi Sándor rendőr ezredes, Dáni János államvédelmi alezredes
és Barta István államvédelmi őrnagy.
Az Államvédelmi Kollégium tagjai a következők voltak:206 Gábri Mihály a belügyminiszter első általános helyettese, Dékán István államvédelmi vezérőrnagy,
a belügyminiszter első államvédelmi helyettese, Hárs István államvédelmi ezMNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
A II. (Rendőri) Főcsoportfőnökségen egy rendőri bizottság létrehozásáról rendelkezett a belügyminiszter, amely – az egyszemélyi vezetés megtartása mellett – mint tanácsadó szerv tárgyalta a rendőrség munkájának egyes fontos kérdéseit. A bizottság elnöke Gábri Mihály, a belügyminiszter első általános helyettese
volt. A három testület 1956 januárjában kezdte meg működését. ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 85/1955.
számú parancsa, 1955. december 24.
206
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 33/1956. számú utasítása, 1956. december 26.
204
205

126

redes, belügyminiszter-helyettes, Szalma József államvédelmi őrnagy,207 Balázsi
Béla államvédelmi alezredes, valamint Rajnai Sándor államvédelmi alezredes.
*
1956-ban az államvédelmi osztályok személyi állományának zöme október 30-án
és 31-én keresett biztos menedéket a szovjet katonai alakulatoknál, és elsősorban információkkal segítette a fegyveres gócok felderítését. A második szovjet katonai intervencióval visszatért „államvédelmisták” egy része az újonnan
szerveződő belügyi karhatalmi alakulatokba vagy a rendőrség állományába
jelentkezett, illetve K-lakásokba települve kezdte meg, vagy folytatták munkáját.208
A kutatás során vizsgált iratanyagok, elsősorban állományparancsok egyik
szembetűnő momentuma az a tény, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc után újjászervezett állambiztonsági szervek tagjai között több olyan
személy névével is találkozunk, akinek államvédelmi múltja visszanyúlik az
önálló szervként működő Államvédelmi Hatóság idejéig, akik már akkor osztály- vagy alosztály-vezetői posztot töltöttek be.

A BM Vizsgálati Főosztály vezetője. 1955. szeptember 29-től, a belügyminiszter 59. sz. parancsával már
tagja volt a BM Kollégiumnak.
208
Erről lásd A megtorlás szervezete című kötet tanulmányait, i. m.
207

127

SZERVEZETI ÁBRÁK

A Belügyminisztérium, 1953. július

A miniszter I. helyettese
Piros László áv. vezérőrnagy

XIII. (Kormányőrség)
Osztály

BELÜGYMINISZTER
Gerő Ernő

Titkárság

Határőrség és Belső
Karhatalom Parancsnokság

Személyzeti Főosztály

Országos
Rendőrkapitányság

Ellenőrzési Főosztály

Anyagi és Technikai
Főosztály

VI. Osztály1

III. (Katonai Elhárító)
Osztály

Terv- és Pénzügyi Osztály2

Miniszterhelyettes

Miniszterhelyettes

I. (Kémelhárító) Osztály

Adminisztratív és
Gazdasági Osztály

II. (Kémelhárító) Osztály

Légoltalom Országos
Parancsnoksága

IV. (Belsőreakció-elhárító)
Osztály

Tűzrendészeti
Igazgatóság3

VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő Osztály

V. (Ipari- és Mezőgazdasági
szabotázs-elháríró) Osztály4

IX. (Operatív Technikai)
Osztály

VII. Közlekedési- és
Postaiszabotázs-elhárító)
Osztály

Dékás István áv. ezredes

X. (Központi Operatív
Nyilvántartó) Osztály
KEOKH és Útlevélosztály

Györe József

XI. (Államtitok-védelmi)
Osztály
Börtönügyi Osztály5
XII. (K-ellenőrző, Cenzúra)
Osztály
Hírosztály

A Belügyminisztérium megyei főosztályainak, valamint Budapesti Főosztályának megszervezésére 1953
szeptemberében került sor.
1
2
3
4
5

1954. április 27-től: BM Vizsgálati Főosztály.
Az osztály 1953. augusztus 1-jén alakult meg, szeptember 2-től már főosztály.
1953. szeptember 22-től BM Tűzrendészeti Parancsnokság (A belügyminiszter 06/1953. sz. parancsa).
1954. áprilistól különvált: V. illetve VI. osztályokra.
1953. szeptember 22-től az elnevezés: Börtönügyi Parancsnokság (A belügyminiszter 06/1953. sz. parancsa).

A Belügyminisztérium, 1954. október
BELÜGYMINISZTER

A miniszter I. helyettese

Piros László áv. altábornagy

Egri Gyula

XIII. (Kormányőrség)
Osztály

Titkárság

V. (Ipariszabotázs-elhárító)
Osztály

Ellenőrzési Főosztály1

VI. (Mezőgazdaságiszabotázselhárító) Osztály

Személyzeti Főosztály

VII. (Közlekedési- és
Postaiszabotázs-elhárító) Osztály

Határőrség és Belső
Karhatalom Parancsnokság

Megyei (budapesti)
főosztályok2

Miniszterhelyettes

Miniszterhelyettes
Györe József

Bartos Antal áv. alezredes

Pőcze Tibor r. vezérőrnagy

I. (Kémelhárító) Osztály

BM Légoltalom
Országos Parancsnoksága

BM Terv- és Pénzügyi
Főosztály

Országos
Rendőrkapitányság

BM Büntetésvégrehajtási
Parancsnokság

Anyagi és Technikai
Főosztály

BM Tűzrendészeti
Parancsnokság

Adminisztratív és
Gazdasági Osztály

XI. (Államtitokvédelmi)
Osztály

Egészségügyi Osztály

XII. (K-ellenőrző, Cenzúra)
Osztály

Hírosztály

Dózsa Sportegyesület

Ének- és Táncegyüttes
Parancsnokság4

Dékán István áv. vezérőrnagy

II. (Hírszerző) Osztály
III. (Katonai Elhárító)
Főosztály3
IV. (Belsőreakcióelhárító Osztály
VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő Osztály
IX. (Operatív
Nyilvántartó) Osztály
Vizsgálati Főosztály
Módszertani Iroda5

Miniszterhelyettes

Miniszterhelyettes

Kultúrotthon
Parancsnokság

KEOKH és
Útlevélosztály

1954. december 30-ával (a belügyminiszter 37/1954. sz. parancsa) a BM Ellenőrzési Főosztályt ös�szevonták a BM Titkársággal, de 1956. október 3-ával (a belügyminiszter 91/1956. sz. parancsa) ismét
különálló osztály lett.
2
A megyei (budapesti) főosztályokat saját felügyeleti területükön a miniszternek és a miniszterhelyettesek mindegyikének alárendelték.
3
1953. november 21-től (a belügyminiszter I. helyettesének 7/1953. sz. parancsával) főosztály.
4
1955-ben megszűnt.
5
1954. január 26-ával (a belügyminiszter I. helyettesének 05/1954. sz. parancsa) alakult meg.
1

A Belügyminisztérium, 1956. október
Országos Légoltalmi
Parancsnokság

BELÜGYMINISZTER

Belügyminiszter
I. (általános) helyettese

Piros László áv. altábornagy

Gábri Mihály

Országos Tűzrendészeti
Parancsnokság

Határőrség
Parancsnokság1

Országos Büntetésvégrehajtási Parancsnokság

Belső Karhatalom
Parancsnokság

Belügyminiszter
I. (államvédelmi) helyettese
Dékán István áv. vezérőrnagy

Belügyminiszter-helyettes
I. Főcsoportfőnök
Hárs István áv. ezredes

I. (Kémelhárító) Főosztály

IV. (Belsőreakció-elhárító)
Főosztály

V. (Ipariszabotázs-elhárító)
Főosztály

II. (Hírszerző) Főosztály

VI. (Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztály

VII. (Közlekedési- és
Postaiszabotázs-elhárító)
Fősztály

III. (Katonai Elhárító)
Főosztály

VIII. (Figyelő és Környezettanulmányozó) Főosztály

IX. (Operatív Technikai)
Főosztály

BM Vizsgálati Főosztály

X. (Operatív Nyilvántartó)
Osztály

XI. (Külkereskedelmiszabotázs-elhárító)Osztály3

BM Módszertani Iroda

XII. (Levélellenőrző)
Osztály

XIII. (Kormányőrség)
Fősztály7

XV. Osztály
(Hírosztály)4

KEOKH és Útlevélosztály

1955. október 1-jétől az I. , II. és a IX. osztályokat főosztállyá szervezik.
Az 1956. március 29-i 24. számú belügyminiszteri parancs rendelkezett a Határőrség és a Belső Karhatalom
különválásáról, de közös parancsnok vezetése alatt maradtak. Az elnevezés ekkortól:
• BM Határőrség Parancsnokság; • BM Belső Karhatalom Parancsnokság.
2
A megyei (budapesti) főosztályokat saját felügyeleti területükön a miniszternek és a miniszterhelyettesek
mindegyikének alárendelték.
3
A belügyminiszter 1956. január 31-i 9. számú parancsa megszüntette a XI. (Államtitok-védelmi) Osztályt
és helyette ezzel a megjelöléssel új osztályt szervezett, Külkereskedelmi szabotázs-elhárító Osztály (XI.) elnevezéssel. Az államtitok védelmének további ellátását szétosztotta a VII. Főosztályon és az akkor még IV.
valamint VI. osztályokon belül.
1

Titkárság

Ellenőrzési Osztály

BM Kollégium
Megyei (budapesti)2
főosztályok

Belügyminiszter-helyettes
II. Főcsoportfőnök

Államvédelmi Kollégium

Pőcze Tibor r. vezérőrnagy

Belügyminiszterhelyettes

Bartos Antal áv. ezredes

Belügyminiszter
személyügyi helyettese

Országos
Rendőrkapitányság

Terv- és Pénzügyi
Főosztály

Országos
Rendőrkapitányság

Fekete Károly áv. ezredes

Anyagi és Technikai
Főosztály
Adminisztratív és
Gazdasági Osztály
XIV. Osztály5
Egészségügyi és Szociális
Osztály6
Kultúrotthon
Parancsnokság
Országos
Futárszolgálat8

Dózsa Sportegyesület

A belügyminiszter 1955. november 15-i 74. számú parancsa rendelkezett a XV. osztály felállításáról.
A K- és T-lakások gondozója, a B-ellátmány kezelője (A Központi Gazdasági Osztály C alosztályából
alakul 1955 végén. 6 1955. szeptember 29-étől nevezik így. (a belügyminiszter-helyettes 20. számú parancsa).
7
1956. május 15-től főosztály (a belügyminiszter 34. számú parancsa).
8
A belügyminiszter 1956. február 3-i 10. számú parancsa rendelkezett a Futárszolgálat felállításáról.
4
5

A Belügyminisztérium
1953–1956 közötti vezérkarA
Pályaképek

ÁCS FERENC
Anyja neve: Esső/Eső Mária
Született: Cegléd, 1919. augusztus 30.

Cegléden végezte az elemi iskola négy osztályát, majd Budapesten a polgárit. 1933-tól a Latinák Jenő Gép- és Szerszámgyárban vasesztergályos tanonc.
1936-ban szabadult fel, majd a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekhez került,
ahol 1940-ig dolgozott. 1937-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba: a
vasasszakszervezet tagjaként a kőbányai ifjúsági csoportban tevékenykedett.
1940 decemberétől 1943 októberéig katonai szolgálatot teljesített a nagyváradi,
a mátyásföldi, a miskolci, majd a fehérvári repülőtéren. 1941. június 21-én a
szovjet frontra került egy vadászrepülő-századdal. 1943-ban őrvezetőként szerelt le. 1945-ig a Zena Finommechanikai Üzem alkalmazta.
1945-ben rövid ideig a szovjet csapatoknál dolgozott Kőbányán egy pékségben, majd a kispesti Hoffher-féle traktorgyárban volt esztergályos. 1945-ben
belépett a szociáldemokrata pártba, 1946-ban átlépett a kommunista pártba.
1945 és 1947 között elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetem kétéves esti,
munkásoknak szervezett jogi tanfolyamát. 1948-tól – a három hónapos pártiskola elvégzését követően – a pártapparátusban tevékenykedett; előbb a kispesti
pártbizottságon káderügyekkel foglalkozott, majd 1949 végétől a Nagy-budapesti Pártbizottság Káderosztályán instruktor, később alosztályvezető, a kétéves
pártfőiskola első évének elvégzése után, 1951-től osztályvezető. A káderosztály
megszűnését követően, 1952 júliusától az MDP Budapesti Bizottságán a Pártés Tömegszervezetek Osztályának vezetője volt. 1953-ban országgyűlési képviselő lett, 1954 májusában pedig az MDP III. Kongresszusán az MDP Központi
Ellenőrző Bizottsága tagjává választották. 1949 márciusában Népköztársasági
Érdeméremmel, 1953 áprilisában pedig Munka Érdemrenddel tüntették ki.
Belügyi szolgálatát 1953. július 22-én kezdte: az egységesített BM Személyzeti Főosztályának vezetőjévé nevezték ki, július 24-től államvédelmi ezredesi
rendfokozatban. Piros László belügyminiszter az MDP PB 1955. december
8-i ülésére készített előterjesztésében javasolta, hogy váltsák le a Személyzeti
Főosztály éléről, amit el is fogadtak. 1955. december 24-től 1956. októberig
a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztályt vezette.
137

A forradalom idején a főosztályon tartózkodott, majd október 29-én a szovjet
csapatokhoz ment, először a Mária Valéria-telepen állomásozó páncélos egységhez, később Ferihegyre, november 3-án pedig Ócsára, ahol közreműködött az elfogott forradalmárok kihallgatásában. November 8-án tért vissza Budapestre, és a
karhatalomnál tevékenykedett. 1957. február 1-jétől esztergályosként a Ganz Vagongyárban dolgozott. Március 1-jén visszavették a Belügyminisztérium állományába, és új területre került: az ORFK (majd májustól a BM) Politikai Nyomozó
Főosztálya XI. (Operatív Nyilvántartó) Osztályának (később II/11. Osztály) a vezetőjévé nevezték ki. E minőségében ő irányította az operatív nyilvántartás felülvizsgálatát. 1958-ig elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának kétéves
levelező tagozatát, 1959 és 1963 között pedig ugyancsak levelező tagozaton a BM
Idegen Nyelvi Főiskola orosz szakát. A csoportfőnökségek létrejöttével, 1962. augusztus 15-től látta el a III/2. (Operatív Nyilvántartó) Osztály vezetői tisztségét.
1971. július 1-jétől a BM Nyilvántartó Központ Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztályát vezette. 1974. augusztus 31-i hatállyal – bár kérte a szolgálati
idő meghosszabbítását – nyugállományba helyezték.
Elhunyt.
Források
ÁBTL 2.8.1. 6667.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 02/1954. számú parancsa, 1954. február 8.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 24/1955. számú utasítása, 1955. szeptember 5.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00228/1957. számú parancsa, 1957. március 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1025/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1104/1964. számú parancsa, 1964. szeptember 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 210/81/1968. számú parancsa, 1968. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 299/1969. számú parancsa, 1969. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 365/1969. számú parancsa, 1969. április 16.
ÁBTL 2.1. Sz. n. IX/39.
MNL OL M-KS 276. f. 55/62. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/151. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/211. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/260. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/510. ő. e.
Szabad Nép, 1954. május 31.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:1570612810611692::NO::P5_PRS_
ID:718232 (A letöltés ideje 2011. május 20.)

138

BABICS ZOLTÁN
Anyja neve: Fehér Róza
Született: Debrecen, 1928. július 22.

Eredeti neve Fehér Zoltán. Nevelőapja, Babics György hentes- és mészárossegéd 1938-ban adoptálta. Négy elemit, majd a Debreceni Református
Gimnáziumban négy gimnáziumi osztályt végzett. 1944-ben Nagy Imre
debreceni látszerészmester mellett lett inas, 1946-ban szabadult fel, és
1949-ig szakmájában dolgozott. 1946-ban belépett a kommunista pártba,
1948-ban hathetes pártiskolán vett részt.
1949. március 22-én vették fel a BM ÁVH Debreceni Osztálya állományába próbarendőr-nyomozónak. 1949. augusztus 1. és 1950. április 4. között elvégezte a Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztályt. 1950. áprilisban államvédelmi alhadnagyi rangban az ÁVH VI. (Jogi és Börtönügyi, majd Vizsgálati)
Főosztályára került vizsgálótisztnek, ahol 1951. szeptembertől a kémelhárító alosztály helyettes vezetője volt, közben 1951. áprilisban soron kívül
államvédelmi hadnaggyá, majd 1952. áprilisban államvédelmi főhadnaggyá
léptették elő. 1952. novemberben a Szovjetunióba vezényelték operatív iskolára. 1953. március végén visszarendelték, áprilisban az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztályára helyezték alosztályvezetőnek, majd az egységes
Belügyminisztérium létrejötte után, 1953. augusztus 30-án a BM I. (Kémelhárító) Osztályára alosztályvezető-helyettesnek. Néhány hét múlva visszakerült a BM Vizsgálati Főosztályára (1954-ig Vizsgálati Osztály) csoportvezetőnek, majd a II. (Kémelhárító) Osztály vezetőjének. 1954. április 4-i
hatállyal soron kívül államvédelmi századossá léptették elő. 1955. áprilisban
a II. (Hírszerző) Osztályra helyezték át operatív beosztottnak, ahol később
alosztályvezető lett (1955. október 18-án egy feljegyzést a II/10. alosztály
vezetőjeként szignált).
1956. október 31-én több társával együtt Csehszlovákiába próbált menekülni, de a forradalmárok (zsebében a munkahelyéről elhozott több mint
1000 dollárral) Kesztölc határában elfogták, és kihallgatása során állítólag
adatokat szolgáltatott ki a hírszerzés felépítéséről, személyi állományáról.
1957-ben fegyelmivel elbocsátották a Belügyminisztériumból.
139

1968 szeptemberétől Budapesten, a Látszerész és Műanyag-feldolgozó
Ktsz.-nél dolgozott látszerészként.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 166.
ÁBTL 2.8.1. 126. Babics Zoltánné személyi gyűjtője
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 22/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 47/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 177/1954. számú parancsa, dátum nélkül.
ÁBTL 3.2.4. K-1122.

140

BÁCSVÁNY JÁNOS
Anyja neve: Loydl/Lojdl Emília
Született: Újpest, 1915. december 23.

1934-ben lépett be az illegális kommunista pártba. Az MDP Szervező Bizottsága 1948. október 29-i ülésén jóváhagyta a Káder Tanács javaslatát, és kinevezték
a MAORT nagykanizsai elektromos erőcsoport helyettes vezetőjének.
1951. június 17-én került az ÁVH-hoz; államvédelmi századosként az I/4.
(Szabotázselhárító) Osztály E alosztályához osztották be. Ez az alosztály a
Közlekedési Minisztériumban, valamint a vasúti és közúti közlekedés területén végzett hálózati operatív munkát. Később áthelyezték az ÁVH X/4.
(Gazdasági) Osztályára. Amikor Csapó Andort, az osztály vezetőjét Péter
Gábor letartóztatása után szintén lefogták, 1953. január 30-tól kinevezték
osztályvezetővé. 1953 júliusától is ezen a területen maradt, és a Belügyminisztérium Adminisztratív és Gazdasági Osztályának C alosztályát vezette
államvédelmi századosi rangban, később az osztályvezető-helyettesi feladatokat is ellátta. Egy 1953. novemberi belügyminiszteri parancsban azzal
bízták meg, hogy állítsa fel az ÁVH által használt, addig átláthatatlan titkos
objektumok nyilvántartását. 1954 márciusában államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1954. augusztus 15-től a BM Központi Gazdasági Osztály (a korábbi BM Adminisztratív és Gazdasági Osztály) vezetője volt 1955. szeptember
29-ig, az osztály megszűnéséig, amikor a központi gazdasági szervek ismételt
átszervezésével a volt C alosztály önálló osztály (XIV. Osztály) lett, feladata
a készenléti helyek, konspiratív helyiségek, lakások biztosítása volt. 1956
áprilisáig maradt itt az osztály vezetőjeként.
1957 áprilisában tanúként hallgatták ki Péter Gábor és társai ügyének perújítása során. Ekkor csoportvezetői beosztásban dolgozott a BM-ben. 1957.
november 15-i hatállyal rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal a BM Külügyi Osztály állományából áthelyezték a II/6. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály állományába főoperatív beosztottnak. Innen 1958 szeptemberében a
II/14. Osztályra (Kormányőrség) került hadtápparancsnoknak. A Belügyminisztérium által kiadott nekrológ szerint alezredesként ment nyugdíjba.
Elhunyt 1989 júniusában Budapesten.
141

Források
ÁBTL 2.1 VI/1a (V-150028/1.)
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 25/1951. számú parancsa, 1951. június 22.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőhelyettesének 5/1953. számú parancsa, 1953. január 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 61/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 4/1953. számú parancsa, 1953. november 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/40/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 172/1/1954. számú parancsa, 1954. március 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 250/1954. számú parancsa, 1954. április 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 32/1954. számú parancsa, 1954. június 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 6/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 03681/1957. számú parancsa, 1957. október 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 2826/1958. számú parancsa, 1958. szeptember 27.
MNL OL M-KS 276. f. 55/37. ő. e.
Tabajdi Gábor: Kis állambiztonsági topográfia: titkos lakások Budapesten 1956–1978. Betekintő,
2010/4. http://www.betekinto.hu/2010_4_tabajdi#_ednref7 (A letöltés ideje 2011. május 20.)

142

BAGI MIHÁLY
Anyja neve: Gara Júlia
Született: Jászladány, 1919. augusztus 11.

Apja géplakatos, anyja szövőnő volt. Az elemi iskola után elvégezte a polgári iskola négy osztályát. Rövid ideig kifutófiú volt Budapesten, majd vasesztergályos-tanonc Dénes Aladár gépüzemében. 1938-ban szabadult, és a Weiss
Manfréd-műveknél, majd – katonai szolgálati idejének kivételével – a Magyar
Optikai Műveknél dolgozott 1944 októberéig. 1940. decemberben vonult be
tényleges katonai szolgálatra a budapesti gépkocsizó tanosztályhoz. Gépkocsivezetőként teljesített frontszolgálatot a Délvidéken, majd 1942-től az ukrajnai
fronton. 1943-ban szerelt le tizedesi rendfokozattal. Ezután, mivel hadiüzemben dolgozott, felmentették. 1944 októberétől az ismételt bevonulás elkerüléséért hamis papírokkal bujkált.
1945-ben belépett az MKP-ba, és részt vett Soroksáron a helyi pártszervezet
és a nemzetőrség szervezésében. Belügyi szolgálatát 1945. január 9-én kezdte a
pesterzsébeti rendőrkapitányság politikai nyomozó csoportjánál alhadnagyi rendfokozattal. 1946-tól a budapesti VI. kerületi rendőrkapitányság politikai csoportjának beosztottja, 1947-től a XIII. kerületi kapitányság politikai csoportvezetőhelyettese, majd csoportvezetője. 1948-tól a BM ÁVH központi állományában
már a szabotázselhárítás területén találjuk: a könnyűipari szakcsoport, 1949-től
pedig a nehézipari alosztály vezetője. 1949-ben egy hónapos pártiskolát végzett.
1950-től az ÁVH I/4. (Szabotázselhárító) Osztályának helyettes vezetőjeként dolgozott államvédelmi századosi rangban. 1951 júliusában az osztály munkájában
felmerült súlyos hibákért figyelmeztetést kapott. 1952. áprilisban államvédelmi
őrnaggyá léptették elő. 1952. decemberben felmentették az osztályvezető-helyettesi teendők ellátása alól, és kinevezték az ÁVH Veszprém Megyei Osztályának
vezetőjévé. Az egységesített BM megalakulása után is ezen a poszton maradt: a
BM Veszprém Megyei Főosztályát vezette 1953. szeptember 16-tól. 1954–1955ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. Hazatérése után ismét
Budapestre került, és az 1954 júniusában létrehozott V. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály helyettes vezetője lett. (A BM Személyzeti Főosztály 1955. március
16-i előterjesztésében a Zala Megyei Főosztály vezetőjének javasolta.) 1955. au143

gusztus 15-én államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott. Amikor 1956. október 3-án az osztályt főosztállyá szervezték, az V/2. (Bánya-, Energia-, Vegyi- és
Építőipariszabotázs-elhárító) Osztály vezetőjévé nevezték ki.
Önéletrajza szerint 1956. október 23-ától a BM Roosevelt téri épületében tartózkodott, és a Duna felőli oldal védelmét irányította. Október 30-án osztálya
állományával az egyik Pest környéki szovjet alakulathoz ment. November 4. után
az I. Karhatalmi Ezred 1. századának helyettes parancsnoka. 1957 januárjában a
belügyminiszter parancsára részt vett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei forradalmi központok felszámolásában. A belügyminiszter első helyettesének 1957. január 1-jei parancsa szerint rendőrnyomozó alezredessé és a BM ORFK II. Főosztály
IV. (Ipari- és Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztályára alosztályvezetővé nevezték ki. Egy 1958. áprilisi javaslat szerint karhatalmi tevékenysége után 1957-ben
vizsgálati munkára vezényelték: a II/8. (Vizsgálati) Osztályon dolgozott. Amikor
1957 augusztusában megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, a II/6.
(Ipariszabotázs-elhárító) Osztály állományában tevékenykedett. 1958 áprilisától a
BM Kormányőrség (II/14. Osztály) Operatív Osztályát vezette. 1959 júniusában
a Kormányőrséget kiemelték a Politikai Nyomozó Főosztály kötelékéből – önálló
szerv lett a belügyminiszter I. helyettesének alárendeltségében –, operatív osztálya
azonban ott maradt, és H alosztályként a II/5. (Belsőreakció-elhárító) Osztályba
tagozódott. A belügyminiszter-helyettes 1959. június 5-i parancsával, de március
1-jei hatállyal ennek az alosztálynak vezetőjévé Bagit nevezte ki – egysége feladata
az állami és pártvezetők operatív védelmének ellátása, továbbá a terroristagyanús
személyek operatív feldolgozása lett. 1962 augusztusáig maradt a pozícióban; akkor felmentették, leszerelték, és a polgári életben helyezték el.
Források
ÁBTL 2.8.1. 143.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 61/1951. számú parancsa, 1951. július 25.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 52/1952. számú parancsa, 1952. december 19.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezető-helyettesének 15/1953. számú parancsa, 1953. április 4.
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter 08/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 764/1955. számú parancsa, 1955. május 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 51/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 28/1956. számú parancsa, 1956. április 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0068/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 71/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 941/1959. számú parancsa, 1959. június 5.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 11/1959. számú parancsa, 1959. június 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 991/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 17.
MNL OL M-KS 276. f. 54/221. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül, 1955. március 16-i javaslat a SZU-ból egyéves
operatív iskoláról visszajövők elosztására
144

BAKOS PÁL
Anyja neve: Pekár Mária
Született: Budapest, 1906. február 23.
SZT-fedőszáma: 6119; 6350

Az elemi iskola négy osztályát és a gimnázium első osztályát Gyulán végezte, majd édesapja foglalkozását követve asztalosnak tanult. 1925–1927 között
Ausztriában illegálisan asztalosként dolgozott egy Salzburg melletti bútorgyárban. 1928-ban lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába. 1930 júniusában a KMP Központi Bizottsága Moszkvába vezényelte a Nemzetközi Lenin Iskola egyéves képzésére, amelynek elvégzése után asztalosként dolgozott
Moszkvában és másutt. 1931-től a szovjet kommunista párt tagja. 1945–1948
között a Szovjetunió Belügyminisztériumában dolgozott, 1948 nyarán tért vis�sza Magyarországra. Ekkor belépett az MDP-be.
1948. augusztus–december között az ÁVO, majd a BM ÁVH ipari alosztályán
volt nyomozó. 1948. december 10-én a BM ÁVH XII. alosztályáról áthelyezték
Miskolcra az ÁVH ottani osztálya vezetőjének, egyúttal rendőrnyomozó alhadnagyból rendőr századossá léptették elő. Az 1949. január 28-i BM ÁVH vezetői
parancs tudatja, hogy megkapta a Magyar Köztársaság elnöke által alapított
„48-as Díszérem” elnevezésű centenáriumi emlékérmet. 1949. február 11-én
soron kívül léptették elő rendőr őrnaggyá. Az ÁVH vezetőjének 19/1950. május 12-i állományparancsa az ÁVH Miskolci Osztályának vezetésével bízta meg.
1951-ben visszahelyezték Budapestre, ahol az ÁVH 1951. április 12-én alakult
Ellenőrzési Osztályának vezetője lett. 1952. április 4-én már mint államvédelmi
alezredes kapta meg a Munka Érdemrend IV. fokozatát.
Az 1953. júliusi átszervezések után egy rövid időre, július 31-től a BM Ellenőrzési Főosztály helyettes vezetője volt, majd az 1953. augusztus 27-i paranccsal felmentették a BM kötelékéből, és jogfolytonossággal a Legfelsőbb
Államügyészséghez vezényelték, ahol a Különleges Ügyek Osztályán a vizsgálati
alosztályt vezette. Közben 1953 és 1956 között három évet elvégzett az ELTE
Állam- és Jogtudományi Karán.
1956. október 26-án eltávolították az ügyészségről. Október 29. és november 5. között a Szovjetunióban, Munkácson, november 5–6-án pedig Szolnokon tartózkodott.
145

1956 decembere és 1957 májusa között az Országos Börtön Vizsgálati
Osztályán dolgozott mint osztályvezető. A belügyminiszter helyettesének
01084/1957. számú május 24-i parancsa 1957. május 10-i hatállyal felmentette az Országos Börtönbeli beosztásából, és kinevezte az BRFK Politikai
Nyomozó Osztály vizsgálati alosztályának vezetőjévé. Az 1959. júniusi átszervezéssel – a budapesti vizsgálati alosztállyal együtt – a BM II/8. Osztályra került. Miután a budapesti vizsgálati alosztály 1959. december 31-én
megszűnt, a II/8. Osztályon nem volt üres vezetői beosztás, 1960. január
1-jétől a II/13. (K-ellenőrzési) Osztály A alosztályának vezetője lett. 1960.
május 9-étől szigorúan titkos állományba helyezték, ez alig két évig tartott,
mert felettesei 1962. március 13-án azt javasolták, hogy a rendőr alezredest
szigorúan titkos állományból helyezzék vissza nyílt állományba.
Elhunyt 1962. március 14-én Budapesten – váratlanul.
Források
ÁBTL 2.8.1. 180.
ÁBTL 2.1. XI/4.(V-150342.)
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 11/1948. számú parancsa, 1948. december 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/a/1948. számú parancsa, 1948. december 15.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 14/1948. számú parancsa, 1948. december 31.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/1949. számú parancsa, 1949. január 28.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 19/1950. számú parancsa, 1950. május 12.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 15/1952. számú parancsa, 1952. április 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 19/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/47/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01084/1957. számú parancsa, 1957. május 24.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 144/1959. számú parancsa, 1959. december 30.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 208/1960. számú parancsa, 1960. május 9.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 093/1960. számú parancsa, 1960. május 9.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyügyi Főosztály vezetőjének 152/1962. számú parancsa, 1962.
március 20.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/2. 265.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

146

BALÁZSI BÉLA, DR.
Anyja neve: Rábai Janka
Született: Budapest, 1921. január 16.

Édesapja vasöntősegéd volt, különváltan élt, édesanyja egyedül nevelte tíz évvel
idősebb bátyjával. Az elemi iskola hat osztálya után elvégezte a polgári iskola
három osztályát. Ezután kifutóként, majd segédmunkásként dolgozott. 1938
és 1941 között szerszámkészítő tanonc, majd segéd a Gleichman-féle csavargyárban. A mestervizsgát 1941 végén tette le, és belépett a vasasszakszervezetbe,
ahonnan hét hónap után kimaradt, mert nem fizette a tagdíjat. 1942-ben bevonult katonának Szentendrére: a gyalogsági kiképzés után a 101/7. vasútforgalmi század hidász szertárához osztották, ahol szakmájában dolgozott, később
őrszolgálatot teljesített a szolgálati részlegben. 1944 októberében megszökött.
Bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba: a Demény-frakció egyik fegyveres
ellenálló csoportjának a vezetője lett; Sashalmon a Rex Filmgyár telepén tűzharcban megölték az egységükre támadó nyilasokat. Mint katonaszökevény
több társával önként jelentkezett a Mária Terézia laktanyában, pár nap múlva
azonban innen is megszökött. 1944. december 6-án őrizetbe vették; később
kórházba került, ahonnan 1945. január 2-án megszökött. 1945 januárjában
már az MKP XIII. kerületi szervezetében tevékenykedett.
1945. február 10-én került a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti
Osztályára, ahol Princz Gyula rendőrnyomozó ezredes mellett alhadnagyi rendfokozatban, 1946 októberétől már az ÁVO állományában volt. A BM ÁVHnál 1948 szeptemberétől a kémelhárításnál találjuk Dékán István államvédelmi
alezredes mellett. 1950-től az ÁVH Vizsgálati Főosztályán csoportvezető, 1951
tavaszától a VI/1. (Vizsgálati) Osztályon alosztályvezető, 1952 októberétől
osztályvezető-helyettes volt. A Vizsgálati Főosztály újabb átszervezése után –
amikor a VI/1. Osztályt megszüntették, és annak A és J alosztályából önálló
osztályt hoztak létre, a VI/3. (Kémelhárító Vizsgálati) Osztályt, Balázsit ennek
vezetőjévé nevezték ki 1953. január 2-án. Az egységesített BM létrejötte után
ugyanezen a területen maradt: 1953. július 22-től 1955. augusztus 4-ig az egyik
legfontosabb osztályt, a VI. (Vizsgálati) Osztályt, majd ennek átalakulása után a
Vizsgálati Főosztályt vezette. 1954. január 15-én államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott. 1955. augusztus 4-től az I. (Kémelhárító) Osztály (október
147

1-jétől főosztály) vezetői teendőit látta el. 1956. július 17-től felfüggesztették a
BM Kollégiumi tagságát és felmentették a főosztályvezetés alól, majd egyéves
pártiskolára küldték. (Politikai képzettségének alacsony voltáról már az 1955-ös
MDP PB-előterjesztés említést tett, de akkor elhalasztották a beiskolázást.)
A forradalom kitörése után vidékre menekült. 1957. február 1-jétől rendőrnyomozó alezredes a BM ORFK Politikai Nyomozó Főosztálya Vizsgálati Osztályán. 1957. június 15-én Tömpe István, a belügyminiszter első helyettese felfüggesztette beosztásából, mivel kiderült, hogy amikor 1956. november 1-jén
Kesztölcön négy államvédelmi tiszttel őrizetbe vették a forradalmárok, Dorogra
szállították, és a kihallgatás során államtitkot képező adatokat fedett fel, továbbá
egyik társáról elmondta, hogy államvédelmi tiszt. 1957. október 1-jén elbocsátották a Belügyminisztériumból. Eltávolításában szerepet játszott az is, hogy
már 1950-től az ÁVH Vizsgálati Főosztályán tevékenykedett, és részese volt a
törvénytelenségeknek: a Sólyom-ügy egyik vizsgáló- és kihallgató tisztje volt.
Levelező tagozaton jogi diplomát szerzett. 1958-ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium állományában dolgozott, később a minisztérium Műszaki Tájékoztató és Propaganda Intézetének igazgatója lett. 1965-ben az Óbudai Hajógyár
osztályvezetője volt.
Elhunyt 1975-ben Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 211.
ÁBTL 2.8.2.1. 166. Babics Zoltán személyi gyűjtője
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1952. számú parancsa, 1952. április 4.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 43/1952. számú parancsa, 1952. október 17.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 02/1953. számú parancsa, 1953. január 2.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 25/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/29/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. január 15.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 42/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 4.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 60/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 62/1955. számú parancsa, 1955. július 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 25/1956. számú parancsa, 1956. április 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 58/1956. számú parancsa, 1956. július 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 62/1956. számú parancsa, 1956. július 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 00148/1957. számú parancsa, 1957. február 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 13/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 140/1957. számú parancsa, 1957. szeptember 30.
ÁBTL 2.1. IX/2. sz. n.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS276. f. 53/240. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/294. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 97-1511/1956.

148

BÁNYAVÁRI JÓZSEF
Anyja neve: Hirth Mária
Született: Somogy, 1913. november 29.

Eredeti neve Bien József. Anyja munkás, apja bányász volt. Az elemi és a polgári iskola elvégzése után bányamunkásként dolgozott. 1937. február 1. és május 20. között katonai szolgálatát teljesítette a pécsi 8. honvéd gyalogezredben.
1945-ben belépett az MKP-ba, és alapfokú szemináriumra járt. 1949-ben már
a BM ÁVH állományában volt, és törzstiszti tanfolyamot végzett. 1954-ben
nevezték ki a BM Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság Politikai
Csoportfőnöksége Titkos Ügyviteli Irodájának vezetőjévé. Ekkor államvédelmi
őrnagyi rangja volt.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 248/1954. számú parancsa, 1954. (h. n., n. n.)
ÁBTL 2.8.1. Állománykönyv (1949) 410.

149

BARTOS ANTAL
Anyja neve: Steiger Rózsa
Született: Budapest, 1922. november 26.

Apja hentessegéd, majd tisztviselő. Kereskedelmi érettségit tett, ezt követően az
OTI-nál kisegítő irodai alkalmazott. 1943-ban vonult be tényleges katonai szolgálatra Ökörmezőre a 10. hegyivadász zászlóaljhoz. 1944 márciusában kikerült
az ukrajnai frontra, majd szeptemberben visszavezényelték Jutasra, karpaszományos iskolára. Itt őrmesteri rendfokozatot kapott, majd a balatoni frontra vitték,
ahonnan 1944 decemberében megszökött. 1945-ben az MKP újpesti pártszervezetében kezdett dolgozni. A földreform végrehajtásának idején a sümegi járásba
küldték szervezőmunkára. 1946-ban a Gazdasági Főtanács Titkárságának munkatársa. 1947-ben szerzett diplomát a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. 1948-ig a Magyar Állami Szénbányák
(MÁSZ) személyzeti osztályvezetője, 1949-ig a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.,
majd a Mész- és Cementipari Központ igazgatási és személyzeti osztályvezetője
volt, ezután az Iparügyi Minisztérium belső személyzeti csoportjának vezetője.
1951 és 1953 között az Országos Tervhivatal Tervjogi Osztályát, majd az Ellenőrzési, illetve a Kapacitás-ellenőrző Főosztályt vezette.
1953. július 22-én kinevezték a Belügyminisztérium Terv- és Pénzügyi Osztálya vezetőjének, július 24-én államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott. 1954.
február 3-tól 1956 decemberéig, majd 1957. február 14-től 1961. október 12-ig
belügyminiszter-helyettes. 1955. november 11-én államvédelmi ezredessé léptették elő, 1957. februári miniszterhelyettesi kinevezésekor rendőr ezredesi rendfokozatot kapott. Tagja volt az 1957. május 17-i belügyminiszteri paranccsal létrehozott bizottságnak, amelynek a BM személyi állományának felülvizsgálatát és a
létszámcsökkentés végrehajtását kellett koordinálnia.
Az MSZMP KB 1961. október 12-i ülésének határozatával leváltották, és kizárták az MSZMP-ből. (A háttérben az állt, hogy Bartos gyermekkori barátja volt
Szalai József honvéd alezredesnek, akit egy „balos” katonai puccskísérlet szervezésének koncepciós vádjával tartóztattak le 1961 szeptemberében.)
A polgári életben való elhelyezéséről a Belügyminisztérium gondoskodott.
1964-ig a Szemüvegkeretgyár üzemgazdasági osztályának vezetője, majd 1966-ig
150

a Bányászati Kutató Intézet tudományos munkatársa, egy évig a műszaki titkárság, 1967-től pedig a közgazdasági osztály vezetője, közben 1974-ig az intézet
igazgatóhelyettese. Közgazdászként a termelési kapacitások elméleti-módszertani
kérdéseivel foglalkozott, és elkészítette a magyarországi szénbányák szénvagyonés termelési kapacitásvizsgálatát.
Források
ÁBTL 2.8.1. D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 59/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 03/1954. számú parancsa, 1954. február 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 70/1955. számú parancsa, 1955. november 11.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 4.2. A fegyveres erők miniszterének 6/1956. számú parancsa, 1956. december 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 1/1957. számú parancsa, 1957. március 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 16/1957. számú parancsa, 1957. május 12.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 12/1958. számú parancsa, 1958. április 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0022/1961. számú parancsa, 1961. október 13.
MNL OL M-KS 276. f. 55/174. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/253. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/158. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/160. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/256. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/66. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/245. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/246. ő. e.
Rainer M. János: Ki van ellenünk? Kis magyar katonai puccskísérlet. 1961. In Évkönyv, 2000.
1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete, Budapest,
2000, 40–57.

151

BATA LÁSZLÓ
Anyja neve: Nagy Julianna
Született: Budapest, 1931. március 20.
SZT-fedőszáma: 6352

Édesapja, Bata István (1910–1982) 1951-től a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, 1953. július 4. és 1956. október 24. között honvédelmi miniszter.
Bata László négy elemi, majd négy polgári iskolai osztályt végzett. 1946-ban
a BSZKRT Füzesy Árpád Főműhelyébe került, szerszámszerkesztő lakatosnak
tanult. 1947-ben belépett a kommunista pártba. Tanulmányait megszakítva
1948. április 15-én önként bevonult katonának, októberben a Petőfi Politikai
Tiszti Iskolára került, ahonnan – mivel „helytelen magatartása” miatt pártfegyelmit kapott – rövidesen eltanácsolták. 1949-ben szerszámszerkesztő lakatos
képesítést szerzett; még abban az évben sorkatonai szolgálatra hívták be, ő azonban négy év továbbszolgálatot vállalt.
1950. május 1-jétől került a Belügyminisztérium állományába, azonnal beiskolázták az egy hónapos úgynevezett D-tiszti tanfolyamra, majd június 1-jén
államvédelmi alhadnagyként az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztály II/1.
(Katonai Kémelhárító) Osztály A alosztályához osztották be operatív munkára,
novembertől már alosztályvezető-helyettes. 1950. október 15-én államvédelmi hadnaggyá léptették elő. 1951. január 26-án a II/1-B alosztály vezetőjévé
nevezték ki. Hozzá tartozott a katonai körzetekben és az alakulatok hivatalaiban végzett hálózati munka irányítása. 1951. augusztus 20-ától államvédelmi
főhadnagy, és visszahelyezték a II/1-A alosztályra alosztályvezetőnek. 1952.
november 1-jétől az egyéves Dzerzsinszkij Operatív Iskola képzésén vett részt.
1953 augusztusában – az ÁVH és a Belügyminisztérium összevonása után – a
BM III. (Katonai Elhárító) Osztályára került, szeptember 12-től a III/A alosztályon szolgált alosztályvezető-helyettesként. 1953. november 7-én soron
kívül államvédelmi századossá léptették elő. Az osztályt novemberben főosztállyá szervezeték, akkor ő lett a III/3-A alosztály vezetője. 1954. október
29-től – újabb szervezeti átalakulás után – a III/3-A alosztályból létrehozott
III/4. Osztály vezetője lett. 1955. augusztusban egyéves államvédelmi iskolára a Szovjetunióba irányították, 1956. szeptemberben visszakerült a III/4.
Osztály élére.
152

1956. november 1. és 4. között a forradalmárok megszállva tartották a BM Fő
utcai börtönét, és foglyul ejtettek közel négyszáz embert, köztük a BM III. (Katonai Elhárító) Főosztály 119 tisztjét, így Bata Lászlót is. Batát 1956. november
28-án a szolgálatból elbocsátották, a saját állítása szerint azért, mert szülei
1956. október 28-án Moszkvába menekültek (1958-ban tértek vissza Magyarországra). Ezután a székesfehérvári Vadásztölténygyárban helyezkedett el
lakatosként, majd a Fővárosi Villamos Vasút Kelenföldi pályaudvari egységénél
dolgozott. A 01294/1957. június 8-i belügyminiszter-helyettesi parancs június
10-i hatállyal visszahelyezte a BM állományába rendőrnyomozó századosként,
egyben beosztotta a II/13. (K-ellenőrzési) Osztályra alosztályvezetőnek. 1958.
április 2-án rendőr őrnaggyá léptették elő. 1959. február 9-től rövid ideig SZTállományban szolgált Szigetszentmiklóson, de november 18-án – a testületen
belül folytatott botrányos nőügyei és a B-ellátmány (bizalmas ellátmány, vagyis
a hálózat tartásával kapcsolatos költségek) felelőtlen kezelése miatt – fegyelmivel elbocsátották a belügy kötelékéből. Kezdetben a Fővárosi Villamos Vasútnál volt szakoktató, majd 1968-tól a Villamosipari Szolgáltató és Kisgépgyártó
Ktsz.-nél TMK-csoportvezető. 1960-ban tartalékos tisztként M-beosztásba helyezték a III/IV. Csoportfőnökségen. Mint továbbképzésen részt vett tartalékos
tisztet 1970. október 29-én alosztályvezetői dicséretben részesítették a IV/II-1.
Osztályon.
1956 és 1959 között négy évet végzett el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, de nem diplomázott le. Technikusi képesítést 1959-ben szerzett.
Források
ÁBTL 2.8.1. 349.
ÁBTL 2.8.1. 17-856/1959.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01294/1957. számú parancsa, 1957. június 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 375/1958. számú parancsa, 1958. február 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 994/1958. számú parancsa, 1958. április 2.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0039/1959. számú parancsa, 1959. február 9.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00204/1959. számú parancsa, 1959. november 18.
BM Koll. III. 734.

153

BENCS SÁNDOR
Anyja neve: Csipke Apollónia
Született: 1913

1953. augusztus 3-tól a Belügyminisztérium Anyagi és Technikai Főosztályán
főosztályvezető-helyettesnek nevezték ki, ekkor rendőr őrnagy volt.
Az MSZMP PB Titkárság 1973. március 19-i ülésén jóváhagyta Bencs Sándor párttagságának 1943-tól történő elismerését.
Elhunyt 1978 decemberében Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 3/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
MNL OL M-KS 288. f. 7/421. ő. e. 60–61.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1978. december 12.

154

BERECZ BÉLA
Anyja neve: Berecz Eszter
Született: Mezőtúr, 1907. augusztus 7.

Az elemi iskola elvégzése után péknek tanult, és szakmájában dolgozott, 1925től Budapesten. 1926-tól a KMP tagja, illegális kommunista tevékenysége miatt többször letartóztatták, 1928-ban hat hónap fogházra, 1932-ben másfél év
börtönre, 1934-ben ismét hat hónapra ítélték. 1927-től tagja volt az Élelmezési
Dolgozók Szakszervezetének. 1941-ben újonckiképzésen vett részt, majd 1943–
1944-ben katonai szolgálatot teljesített. 1944-ben alakulatával kivitték a frontra,
ahonnan megszökött.
1945 februárjában a Közellátási Kormánybiztosságon Vas Zoltán szakreferense, majd júniustól a budapesti kenyérgyár igazgatója volt. 1949 júniusában
került a Magyar Honvédséghez, ahol a Hadtápszolgálat-főnökségnél osztályvezető, később az I. csoportfőnök helyettese alezredesi rangban. 1949–1950-ben
elvégezte a kétéves marxizmus–leninizmus esti egyetemet, 1952–1953-ban a
Honvéd Akadémia egyéves parancsnoki tanfolyamát. 1952-től a HM Hadtáp
Főcsoportfőnökség helyettes vezetői tisztségét látta el honvéd vezérőrnagyként.
Az egységesített BM megalakulásakor, 1953. július 22-én az Anyagi és Technikai Főosztály vezetőjévé nevezték ki, július 24-én államvédelmi vezérőrnagyi
rendfokozatot kapott. 1962. október 1-jei nyugdíjazásáig ugyanezen a területen
dolgozott, végig főosztályvezetőként.
1962-es szolgálati adatlapja szerint az 1956-os forradalom idején szolgálati helyén tartózkodott, november 1. és 4. között pedig védőőrizetben volt a BM Budapesti Főosztályán. 1957 decemberétől a Partizán Szövetség elnökségi tagjaként is
tevékenykedett. Pályafutása során számos kitüntetést kapott, utoljára 1987-ben,
80. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet.
Elhunyt 1994-ben Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 467.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
155

ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 26/1956. számú utasítása, 1956. szeptember 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 0030/1961. számú utasítása, 1961. december 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0037/1962. számú parancsa, 1962. október 16.
MNL OL M-KS 276. f. 55/71. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/45. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/510. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/783. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 2. d. 314-434/1957.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

156

BERECZ JÁNOS
Anyja neve: Arató Rozália
Született: Battonya, 1918. december 25.
SZT-fedőszáma: D-28-as alezredes, 47-es alezredes

Battonyáról a hat elemi elvégzése után 1929-ben került Budapestre, ahol
három éven keresztül kőművestanonc volt. 1934-ben belépett a szociáldemokrata párt kispesti ifjúmunkás szervezetébe, 1936-ban pedig az SZDP-be.
1938-ban került kapcsolatba az illegális kommunista párttal. 1940–1943 között − megszakításokkal − katonai szolgálatot teljesített, 1944-ben a 102. légvédelmi tüzérosztagnál szolgált honvédként. 1945 márciusától 1948 elejéig
szovjet hadifogságban volt. Hazatértét követően 1948 augusztusában került
a Honvédelmi Minisztérium Katona Politikai Osztályára polgári nyomozóként. 1949. február 1-jétől – az osztályt érintő átszervezések során – a Katonai Elhárító Csoportfőnökségen maradt 1950. januárig, amikor is megszűnt
a katonai elhárítás és hírszerzés önálló működése, és a szervezet átkerült a
Belügyminisztériumból kivált, önálló és egységes Államvédelmi Hatósághoz,
ekkor államvédelmi főhadnagy. Területe továbbra is a katonai elhárítás maradt: előbb a Miskolc Kerületi D Osztályon szolgált, majd a Szeged Kerületi D Osztály vezetője. 1950 októberében államvédelmi századosként tagja
volt annak a módszertani bizottságnak, amelyet az ÁVH operatív beosztottai
szakmai továbbképzésének megszervezésére, irányítására állítottak fel. 1951.
november 9-én már mint államvédelmi őrnagynak ítélték oda a Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát. Az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztály
1. (Katonai Kémelhárító) Osztályán volt osztályvezető 1952. november 5-ig.
Ekkor a Dzerzsinszkij Operatív Iskola egyéves tanfolyamára vezényelték, de
azt nem fejezhette be, visszahívták szolgálatra: 1953. június 12-től újra átvette
az ÁVH II/1. Osztályának vezetését.
1953. szeptember 12-től a BM III. (Katonai Elhárító) Osztályán osztályvezető-helyettes. 1953. november 21-től − az osztály átszervezésével − a BM III.
(Katonai Elhárító) Főosztályán a főosztályvezető második helyettese. Rövid ideig, 1954. október 4-től október 29-ig a BM III/3. Osztályán osztályvezető is, de
a BM III. Főosztályán főosztályvezető-helyettesi beosztása 1956 őszéig megmaradt; 1954. december 16-tól államvédelmi alezredesi rangban szolgált.
157

Az 1956-os forradalom napjaiban szolgálati helyén tartózkodott, egységével az
Izabella utcai objektumot őrizték, majd amikor nyilvánvaló volt, hogy nem tudják magukat tartani, átvonultak a HM épületébe, ahol a forradalmárok őrizetbe
vették, és a Fő utcai börtönbe zárták őket. Innen november 4-én szovjet katonák
szabadították ki az egységet, azonnal a BM Roosevelt téri épületébe mentek, ahol
fegyvert szereztek, és hozzáfogtak az I. Forradalmi Karhatalmi Ezred megszervezéséhez. A karhatalomban teljesített szolgálatot 1957. január elejéig. A belügyminiszter első helyettesének 0079/1957. január 1-jei parancsa kinevezte rendőrnyomozó alezredessé, és a Budapesti Főkapitányság Politikai Nyomozó Főosztályára
helyezte kerületi csoportvezetőnek, majd 1957 áprilisától 1957 júliusáig a Budapest XIV. kerületi rendőrkapitányságra osztották be politikai alosztályvezetőként.
Rövidesen visszakerült a Belügyminisztériumba, fél évig a forradalom után internált személyek ügyének vizsgálatát és az ügyészségnek történő átadásokkal kapcsolatos munkákat vezette. 1958. január 31-én a BM II/2. Osztály állományában
alosztályvezető. Titkárként tagja lett az úgynevezett Hazahozatali Bizottságnak,
amelynek az volt a feladata, hogy az 1956-os menekültek közül az egyéni elbírálás alapján hazatérőkkel kapcsolatos intézkedéseket központilag irányítsa és ellenőrizze. A bizottság apparátusát a BM II/2. (Kémelhárító) Osztály alá rendelték,
ezen belül ő szervezte meg a hazahozatali alosztályt, amelynek alosztályvezetője
lett. Az 1960-ban róla készült minősítés szerint: „Különösen kiemelkedő munkát
végzett a disszidensek feltérképezésében, nyilvántartásában, a különböző operatív
szerveknek disszidensekről és a külföldön lévő lágerekről rendszeresen küldött értékelő anyagokkal.”
1962. szeptember 1-jei hatállyal felmentették vezetői beosztásából a BM III/II.
Csoportfőnökség L alosztályán, egyben kinevezték a BM III/II. Csoportfőnökség
M-tisztjévé; ebben a beosztásban 1967. július 31-ig szolgált. Ezután a BM III/II-7.
Osztály A alosztályának 47-es fedőszámú csoportvezetője 1970 végéig. 1970. december 31-én formálisan – saját kérésére – nyugdíjazták, de valójában SZT-állományba
helyezték: a BM III/II-11. Osztályának D-28-as főoperatív tisztje lett rendőr alezredesként. Március 20-án „elfoglalta konspirált munkahelyét”. 1973. december
31-én a BM III/II-10. Osztályáról vonult ténylegesen nyugállományba főoperatív
tisztként. Nyugdíját a BM Külügyi Osztály pénzügyi alosztály állapította meg.
1953–1957 között elvégezte a Sztálin Politikai Tiszti Akadémiát. A BM Idegen
Nyelvi Főiskola német tagozatán szerzett diplomát 1962-ben.
Források
ÁBTL 2.8.2.2. 117.
ÁBTL 2.8.2.2. Illetményügyek, D-28
ÁBTL 2.1. XI/8. (V-150346.) A BM Politikai Kollégiumának ülései, 1948−1953. Jelentés,
1950. június 16. 184−185.
158

ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 020/1950. számú parancsa, 1950. október 20.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 46/1952. számú parancsa, 1952. november 5.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 8/1953. számú parancsa, 1953. június 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 11/1954. számú parancsa, 1954. március 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 58/1954. számú parancsa, 1954. október 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 99/1954. számú parancsa, 1954. december 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 14/1955. számú utasítása, 1955. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 0079/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.2. 6. A belügyminiszter helyettesének 00660/1957. számú parancsa, 1957. április 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 03958/1957. számú parancsa. 1957. november 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1957. számú parancsa, 1957. december 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 308/1958. számú parancsa, 1958. január 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 362/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 420/1962. számú parancsa, 1962. október 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1077/1970. számú parancsa, 1970. [olvashatatlan nap, hónap]
ÁBTL 2.8.2.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettesének 10/31/1970. számú parancsa, 1970. március 26.
ÁBTL 2.8.2. 6. A belügyminiszter 000150/1973. számú parancsa, 1973. [olvashatatlan
nap, hónap]
ÁBTL 4.1. A-2126/49. Menyhárt Lászlóné és négy társa ügye. 16.
ÁBTL 3.1.9. V-105934/7. Szabó Ernő és társa. 74.
ÁBTL 3.1.9. V-142552. Franyó Ferenc és társa. 25.
ÁBTL 3.1.9. V-159801. Vegyes iratok. 131.
ÁBTL 3.1.5. O-12800/b. Vegyes ellenséges iratok. 115.
ÁBTL 3.2.5. O-8-167/2. Tokiói magyar külképviselet. 6−7.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

159

BÉRES ANDOR
Anyja neve: Schwarcz/Schvarc Fanni
Született: Újpest, 1913. június 16.

Sokgyermekes családban született, eredeti neve Berger Andor. Apja szabó, anyja
varrónő. A polgári iskola elvégzése után 1927-től három évig drogistának tanult
Budapesten, közben inaskodott egy József körúti drogériában. Tagja volt a szociáldemokrata párt újpesti ifjúsági szervezetének, majd a KIMSZ-nek. A Weisz
Nándor és társai elleni per 29. rendű vádlottjaként folytattak ellene eljárást,
de 1930 decemberében bűncselekmény hiánya és fiatal korára való tekintettel
felmentették. Az ellene folytatott eljárás miatt nem kapta meg a segédlevelét,
így alkalmi munkákból élt. 1930–1931-ben szövőgyári segédmunkás, kifutó, illetve munkanélküli. 1934 és 1936 között egy angyalföldi műhelyben foglalkoztatták. Ekkor Ausztriába ment munkát keresni, de Bécsből visszatoloncolták.
1937-től 1939-ig a váci I. kerékpáros zászlóaljnál, 1939 és 1940 nyarán a gyulai
kerékpáros alakulatnál szolgált három–három hónapig. Munkaszolgálatosként
1942 májusában Ukrajnába vitték. Később nyugatra került; Csehországból a
kórházvonattal tért haza 1945 júliusában. Azonnal belépett az MKP-ba, majd
augusztus 1-jén a politikai rendőrség állományába került. 1946 augusztusáig a
Tolna községi internálótáborban teljesített szolgálatot rendfokozat nélküli parancsnokhelyettesként. 1946 februárjában nevezték ki alhadnaggyá. Augusztustól a Magyar Államrendőrség Szekszárdi Kapitánysága Gazdasági Rendészeti
Osztályának csoportvezetője. 1946. szeptember–novemberben két hónapos
pártiskolát végzett. Ezután átkerült a Szekszárdi Kapitányság Államvédelmi
Osztályára mint hálózati operatív beosztott, majd csoportvezető.
1947 júliusában a budapesti központba vezényelték, ahol az ÁVO államrendészeti alosztályán előbb beosztottként, majd alosztályvezető-helyettesként, végül
alosztályvezetőként tevékenykedett. 1948-ban lett hadnagy, 1949-ben főhadnagy. 1948-ban függetlenített funkcionáriusként a BM ÁVH pártszervezetének
szervező titkára volt, 1949 elején visszakerült korábbi helyére, operatív területre. 1950-ben az államrendészeti alosztály megszüntetése után az ÁVH állományában, a belső elhárítás területén dolgozott. 1951-ben a Vizsgálati Főosztályra
helyezték, ahol a belsőelhárítás alosztályán először beosztott, majd csoportvezető volt. A főosztály újabb átszervezése során 1951. december 10-én létrehozták
160

a VI/6. (Vidéki Vizsgálati) Osztályt, és 1952 januárjában ennek helyettes vezetőjévé nevezték ki. Még ez évben államvédelmi századosi rendfokozatot kapott.
1953. februárban – röviddel Péter Gábor letartóztatása és pártból való kizárása után – leszerelték az ÁVH állományából; önéletrajza szerint azzal az indokkal,
hogy egyik fivére külföldön él, egy másikat pedig a Rajk-perrel kapcsolatban
kizárták a pártból. Az Első Magyar Gazdasági Gépgyárban (EMAG) dolgozott
vasesztergályosként, majd kérvényezte ügyének felülvizsgálatát. A kedvező elbírálást követően visszavették az állományba, és 1954. március 25-én kinevezték
a BM Vizsgálati Főosztályára vizsgálónak, 1954 őszén pedig a BM Felügyeleti
Osztály vezetőjének. 1954-ben elkezdte tanulmányait a pártfőiskola levelező
tagozatán. 1955 áprilisában államvédelmi őrnaggyá léptették elő.
1957 februárjában írott jelentése szerint a forradalom idején 1956. október
23–30. között főosztálya épületében tartózkodott, majd átment a Roosevelt
téri központba a többi beosztottal együtt. Október 31-én – némi kitérővel –
a pártközpontban tartózkodó szovjet gépesített osztaghoz ment, és velük volt
november 9-ig Rákoson, Tökölön és más parancsnokságokon, ahol már vizsgálati munkát végzett. November 9-én visszatért a központba. Tömpe István,
a belügyminiszter első helyettese 1956. december 1-jei parancsával kinevezte
rendőrnyomozó őrnaggyá, és beosztotta a BM Vizsgálati Osztályra vizsgálónak.
Az 1957. március 1-jei belügyminiszter-helyettesi parancs áthelyezte a BRFK
Politikai Főosztály Vizsgálati Osztályára vezetőnek, de 28-án hatálytalanították
a parancsot, amelynek végrehajtására nem is került sor, és 1957. május 31-én
a BM II/8. (Vizsgálati) Osztály helyettes vezetője lett. 1958 júniusában egy
három hónapos vizsgálói tanfolyamra vezényelték iskolaparancsnoknak, de maradt az osztály állományában, és megőrizte osztályvezető-helyettesi pozícióját.
1960. februári minősítése szerint 1959-ben az aszófői tábor parancsnoki feladatait is ellátta. 1961 áprilisában rendőr alezredessé léptették elő. 1962. július
4-én kérelmezte a belügyminisztertől nyugdíjazását; augusztus 1-jei hatállyal
felmentették, egyben nyugállományba helyezték. Ebben bizonyosan szerepet
játszott az is, hogy 1962 tavaszán szakmai fenyítést kapott Galambos József
miniszterhelyettestől, július 3-án pedig „megrovás” pártbüntetést.
Források
ÁBTL 2.8.1. 522.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 3/1952. számú parancsa, 1952. január 18.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezető-helyettesének 8/1953. számú parancsa, 1953. február 20.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 884/1954. számú parancsa, 1954. március 25.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 1254/1954. számú parancsa, 1954. április 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/9/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0036/1956. számú parancsa, 1956. december 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00231/1957. számú parancsa, 1957. március 1.
161

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00326/1957. számú parancsa, 1957. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter I. helyettesének 01238/1957. számú parancsa, 1957. május 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 292/1958. számú parancsa, 1958. január 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1808/1958. számú parancsa, 1958. június 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 261/1961. számú parancsa, 1961. március 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 896/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0028/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 9.
MNL OL XIX-B-1-aj 2. d. 22-6938/57.

162

BESZÉDES KÁROLY
Anyja neve: Csuta Mária
Született: Moszkva, 1927. november 7.
SZT-fedőszáma: D-26, 5002, K-329

Édesapja, Beszédes Antal (1902–1969) különböző párt- és gazdasági funkciókban a Szovjetunióban dolgozott 1946-ig. Ő Moszkvában született 1927-ben,
ott végezte el az általános iskolát. 1941-ben a háború miatt az oktatás szünetelt,
ekkor az egyik hadiüzem mellett működő gyorsított technikumban vasesztergályos és lakatos vizsgát tett. 1942-ben három hónapos katonai kiképzést kapott.
Ezután különböző hadiüzemekben dolgozott.
1946-ban a család Magyarországra érkezett, és életrajza szerint július 15-én belügyi szolgálatba került.
Édesapja szintén 1946-ban kezdte belügyi pályafutását; 1949-ben már államvédelmi alezredes és az ÁVH Határőrség törzsparancsnoka, majd éveken keresztül a
Zrínyi Miklós Tiszthelyettesi Iskola parancsnoka volt ezredesként.
Beszédes Károlyt 1949. július 1-jén, a hat hónapos BM ÁVH Dzerzsinszkij
Tiszti Tanosztály képzésének befejezése után a BM ÁVH állományában rendőr
hadnaggyá léptették elő, és beosztották a C/6. alosztályhoz. 1951. április 6-án
államvédelmi századosi rangot kapott az ÁVH C/6. alosztályából alakult III/1.
(Nyomozó) Osztályán. 1953-ban a Szovjetunióba ment egyéves elhárító iskolára. Hazatérte után a III/1-C alosztályt vezette – amely az őrizetbe vételeket és
a házkutatásokat végezte –, egyben osztályvezető-helyettes lett. Az egységesített
BM-ben a VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztály VIII/1. alosztályát vezette; ennek volt feladata a nyugati követségek figyelése. 1954. január
18-án a VIII. Osztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1955−1956-ban Moszkvában egyéves hírszerző iskolát végzett. Ezután 1956. október 3-án az akkor
főosztállyá szervezett BM VIII. (Figyelő és Környezettanulmányozó) Főosztály
helyettes vezetője lett államvédelmi őrnagyi rendfokozattal.
A forradalom után rendőrnyomozó őrnagyként a BM II/5. (Figyelő és Előállító) Osztályra került osztályvezető-helyettesnek. 1957 júniusától – miután
májusban a BM II. Főosztály szervezete véglegessé vált – a II/9. (Figyelő és
Környezettanulmányozó) Osztály helyettes vezetője, 1961. januártól megbízott vezetője, 1961 októberétől ismét helyettes vezetője volt. 1959 októberében
163

rendőr alezredesi rendfokozatot kapott. 1959−1960-ban két évfolyamot végzett
a BM Idegen Nyelvi Főiskola esti tagozatának angol szakán. 1960-ban öt hónapos pártiskolán vett részt.
1962. június 1-jén leszerelték, és a KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalatnál,
1966-tól pedig Moszkvában, a KGST Titkárságán dolgozott. 1969. június 15-én
került a Külügyminisztérium állományába, majd 1970 júniusától 1974 júliusáig a
londoni nagykövetségen a másodtitkári teendőket látta el. 1974. november 1-jétől
a BM III/I-11. Osztály SZT-állományú kiemelt főoperatív tisztje. 1977. január
1-jén a hírszerzéstől a kémelhárításhoz került: a III/II-10. Osztályon főoperatív
tiszti, illetve 1981. október 1-jétől alosztályvezetői beosztásban dolgozott. 1984.
október 1-jén rendőr ezredessé léptették elő. 1986. december 31-i nyugdíjba vonulása előtt a III/II-12. Osztály vezetője volt.
Elhunyt 1988. március 26-án.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-837.
ÁBTL 2.8.2.2. 816.
ÁBTL 2.8.2.2. SZT-karton
ÁBTL 2.8.2.5. 5002.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 21/1949. számú parancsa, 1949. május 27.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 26/1949. számú parancsa, 1949. július 1.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 48/a/1949. számú parancsa, 1949. december 6.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1951. számú parancsa, 1951. április 6.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezető helyettesének 15/1953. számú parancsa, 1953. április 4.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének [sz. n.]/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter első helyettesének 00012/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00160/1957. számú parancsa, 1957. június 7.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00108/1959. számú parancsa, 1959. június 25.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00191/1959. számú parancsa, 1959. október 24.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0029/1960. számú parancsa, 1960. február 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 154/1961. számú parancsa, 1961. február 25.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00137/1961. számú parancsa, 1961. október 21.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00113/1962. számú parancsa, 1962. május 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/293/1988. számú parancsa, 1988. április 1.

164

BODOR ISTVÁN

1953. május 8-án a BM IV/9. (Igazgatásrendészeti) Osztály helyettes vezetője volt.
A BM Országos Rendőrkapitányság IX. (Személyi igazolványok) Osztály vezetője
1955. július 15-étől rendőr őrnagyként. A BM Kollégium 1955. november 11-i
ülésén beválasztották abba a bizottságba, amelynek feladata lett javaslatot tenni
a KEOKH Útlevélosztály munkájának megjavításához szükséges intézkedésekre.
Források
MNL OL XIX-B-1-j 42. d.
BM Koll. II. 827., 848., 943.

165

BONDÁR JÓZSEF, DR.
Anyja neve: Göndör Rozália
Született: Nagyszalonta (Salonta, Románia)
1921. március 11.

Szegényparaszti családban született. A második gimnázium után kőművestanonc
lett, majd segédként dolgozott különböző bukaresti cégeknél. 1940 júliusában,
Észak-Erdély visszacsatolása előtt átszökött Magyarországra. Gyűjtőtáborba sorozták be, de két év eltelte után továbbszolgálatot vállalt, és őrmesteri rendfokozatig vitte. 1944 tavaszán az általános mozgósításkor hadműveleti területen került bevetésre, novemberben szovjet fogságba esett, ahonnan 1945 februárjában
szabadult. 1945. áprilisban behívták az új, demokratikus hadseregbe. 1945-től
az MKP tagja. 1946. április 12-én lépett belügyi szolgálatba, és – egy rövid kitérőt leszámítva – nyugdíjazásáig a katonai elhárítás területén dolgozott. Az ÁVH
vezetője helyettesének 8/1953. február 20-i parancsa mint államvédelmi századost a II. Főosztály operatív csoportvezetői beosztásból felmentette, és áthelyezte a Magyar Néphadsereg Vezérkari Főnökség Elhárító Osztályához, egyben
megbízta az osztály vezetésével. 1953. szeptember 12-én a BM III. (Katonai
Elhárító) Osztályán alosztályvezető, majd a főosztállyá alakulás után, november
21-től a III/1. Osztály vezetője lett államvédelmi századosi rangban. Utóbbi
beosztást 1956-ig töltötte be, közben 1954. március 26-án soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő.
Önéletrajza szerint 1956. október 23-tól a főosztály Izabella utcai épületét
védte, majd a HM-be ment, ahol a forradalmárok letartóztatták, és 31-én átvitték a Fő utcai börtönbe. November 4. után a szovjet csapatokhoz csatlakozva
részt vett a fegyveres akciókban, és a karhatalomban századparancsnokként tevékenykedett.
1957. április 17-től a BM II/1. (Katonai Elhárító) Osztályán volt alosztályvezető, 1958 májusától a II/1-A alosztályt vezette. 1959. október 1-jén nevezték ki a
BM Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának vezetőjévé. 1960. március 28-ától rendőr őrnagy. A Tolna megyei kitérő után 1961-ben
újra a BM II/1. Osztályán dolgozik, ahol az 1962-es átszervezésig a II/1-B alosztályt vezette. 1961-ben diplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1962. augusztus 15-től a BM III/IV-5. Osztályának, 1967. március 1-jétől
166

pedig a III/IV-7. Osztályának vezetője volt. 1970. április 4-től rendőr ezredes.
1975. május 1-jén bízták meg a III/IV-1. Osztály vezetésével, egyben megbízott
csoportfőnök-helyettes lett. E két funkciót 1976. április 30-i nyugállományba
vonulásáig töltötte be. 1976 májusában tartalékos tiszti állományba vették.
Elhunyt 1990. április 18-án.
Források
ÁBTL 2.8.1. 9047.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 5/1952. számú parancsa, 1952. január 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 7/1953. számú parancsa, 1953. november 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 172/1/1954. számú parancsa, 1954. március 26.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú parancsa, 1955. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01172/1957. számú parancsa, 1957. május 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 45/1957. számú parancsa, 1957. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1386/1958. számú parancsa, 1958. május 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1419/1959. számú parancsa, 1959. október 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 154/1960. számú parancsa, 1960. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 236/1961. számú parancsa, 1961. július 27.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 533/1961. számú parancsa, 1961. augusztus 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1007/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettesének 55/1963. számú parancsa, 1963. január 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 808/1964. számú parancsa, 1964. december 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 177/1967. számú parancsa, 1967. február 23.
ÁBTL 4.2. A BM IV/II. Csoportfőnökség csoportfőnökének 1/1976. számú tájékoztatója,
1976. április 30.
MNL OL M-KS 288. f. 7/313. ő. e.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:828290760418100::NO::P5_PRS_
ID:1020417 (A letöltés ideje 2011. május 20.)

167

BORGOS GYULA
Anyja neve: Borgos Ilona
Született: Dénes (ma Uhorna, Szlovákia)
1914. június 20.

Eredeti neve: Berger Gyula. Apja kiskereskedő, majd üveges volt. A négy polgári
elvégzése után a budapesti Bachruch-féle Ezüstárugyárban ezüstművesinasnak állt
1929-ben, majd 1932-től segédként dolgozott. 1929-ben belépett a KIMSZ-be.
1932-től vett részt az illegális kommunista párt munkájában. 1938–1940 között
katonai szolgálatát töltötte; a budapesti 1. honvéd gyalogezredhez vonult be, később
Aszódon szolgált, majd mint munkaszolgálatost Erdélybe vitték. 1940 decemberében leszerelt. 1942-ben újra behívták, majd júniusban illegális kommunista tevékenység miatt letartóztatták, és három évre ítélték. A váci fegyház után a Gyűjtőfogházba, majd a komáromi Csillag erőd börtönébe került. 1944 novemberében innen
vitték Németországba, a dachaui koncentrációs táborba. 1945 szeptemberében tért
haza. 1945 novemberében a Nemesfémipari és Óramunkások Szakszervezete titkárává választották, és újra szakmájában dolgozott. 1948 szeptemberében az MDP
KEB, 1949-ben az MDP PTO politikai munkatársa lett. 1950 februárjától elvégezte az öt hónapos pártiskolát, majd a KEB alosztályvezetőjeként tevékenykedett.
Belügyi szolgálatát 1951 novemberében kezdte mint a BM Személyzeti Főosztály vezetője. 1951–1952-ben levelező tagozaton elvégezte a kétéves Honvéd
Akadémiát, 1953 és 1954 között pedig az egyéves pártfőiskolát. 1953. július
22-től az egységesített BM Személyzeti Főosztályának egyik helyettes vezetője,
és július 24-én államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott. 1954 augusztusában, amikor módosították a főosztály szervezetét, a főosztályvezető második
helyettese maradt. 1955. szeptember 26-ától a BM Titkárságát vezette.
Az 1956-os forradalom idején október 31-ig szolgálati helyén, a Roosevelt téri
épületben tartózkodott, majd november 4-ig a budapesti rendőrkapitányságon bújtatták. November 10-től a Gyűjtőfogházban egy 34 fős vizsgálati csoportot vezetett; a szovjetek által őrizetbe vettek forradalom alatti tevékenységét vizsgálták. 1957
májusában újra kinevezték a BM Titkárság vezetőjévé; nyugdíjazásáig ezt a pozíciót töltötte be. 1958 márciusában rendőrnyomozó ezredesi rendfokozatot kapott.
1974. június 30-án helyezték nyugállományba; akkor rendőr vezérőrnagy volt.
Elhunyt 2000-ben.
168

Források

ÁBTL 2.8.1. 6526.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 2695/1954. számú parancsa, 1954.
augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 12/1954. számú parancsa, 1954. október 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/10/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 84/1955. számú parancsa, 1955. december 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 6/1958. számú parancsa, 1958. február 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 8/1958. számú parancsa, 1958. március 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 15/1971. számú parancsa, 1971. október 12.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 14/1974. számú parancsa, 1974. július 10.
MNL OL M-KS 276. f. 54/253. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/65. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/379. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/27. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/20. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

169

CZUCZI JÓZSEF
Anyja neve: Koszó Veronika
Született: 1917

A Honvédelmi Minisztérium Hadtáp Főcsoportfőnökségétől került 1953-ban a
BM állományába, ahol szeptember 29-én államvédelmi századosi rendfokozattal
beosztották az Anyagi és Technikai Főosztály Élelmezési Osztályára osztályvezetőnek. 1955 áprilisában a raktárkészletek nem megfelelő ellenőrzése miatt figyelmeztetésben részesült. 1957 márciusában – amikor ugyanebben a beosztásban dolgozott rendőrnyomozó őrnagyi rangban – írásbeli feddést kapott a Központi Konyha
által készített rossz minőségű ételek miatt.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 5/1955. számú parancsa, 1955. április 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 11/1957. számú parancsa, 1957. március 21.

170

CSERE LAJOS
Anyja neve: Kégl Julianna
Született: Felsőgalla, 1928. október 16.

Bányászcsaládban született. Az elemi és polgári iskola után két gimnáziumi évet
végzett, de a család nehéz anyagi helyzete miatt tanulmányait megszakította, és az
oroszlányi bányatelep irodájában helyezkedett el, ahol 1945-ig küldöncként dolgozott, majd a mindszentpusztai erdészetnél volt gyakornok. 1945-ben belépett a
kommunista pártba. 1946 áprilisában a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályára került, ahonnan fiatal kora miatt még az
évben leszerelték. Visszakerült írnoknak az oroszlányi bányába, s közben a dolgozók
esti iskoláján befejezte a gimnázium 3–4. osztályát, és leérettségizett.
1949 januárjában pártjavaslatra próbarendőr lett a BM ÁVH Budakörnyéki Osztályán. 1950-ben elvégezte a hat hónapos BM ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztály képzését, és az ÁVH Vizsgálati Főosztályán a helyszínelő alosztályra került. Jó
munkája alapján 1951-ben a Szovjetunióba küldték egyéves operatív iskolára, ahol
kitűnő eredményt ért el, ezután karrierje felgyorsult: 1953 januárjában az ÁVH
Személyzeti Főosztályára irányították: alosztályvezető az V/1. (Káder) Osztályon.
Az egységesített BM megalakulása után, 1953 nyarától a IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztályon dolgozott a IV/8. alosztály vezetőjeként. 1954 júliusában T-állományba került, és áthelyezték a II. (Hírszerző) Osztályra csoportvezetőnek, de
novemberben kérésére visszakerülhetett a belsőreakció-elhárításhoz, és megbízták
a IV/6. alosztály vezetésével. 1955-től a IV. Osztály helyettes vezetője volt államvédelmi századosi rangban. 1956. október 3-tól az akkor főosztállyá szervezett IV. Főosztály vezetőjének helyettesévé, egyben a IV/1. Osztály vezetőjévé nevezték ki. Az
osztály feladata a „jobboldali szociáldemokraták, pártellenes trockisták, volt fasiszta
és jobboldali pártok” elleni elhárítás volt.
Az 1956-os forradalom idején szolgálati helyén tartózkodott a főosztály beosztottaival együtt a szovjet csapatok védelme alatt. 1956. november 15-i dátummal
T-állományban a BM ORFK II. Főosztályának III. Osztályára nevezték ki alosztályvezetőnek rendőrnyomozó századosi rendfokozattal. Önéletrajzában és egy 1957.
május 7-i javaslatban ugyan az szerepel, hogy már november 4. után osztályvezető-helyettes volt a belsőreakció-elhárításnál, formálisan 1957. június 4-én nevezte ki a belügymi171

niszter-helyettes a II/5. Osztály helyettes vezetőjévé. 1958. áprilisban rendőrnyomozó
őrnaggyá léptették elő. 1960. január 5-én szerelték le – szolgálati titok megsértése
miatt lefolytatott fegyelmi vizsgálat után – a polgári életbe történő átengedéssel.
1965-ben a Nehézipari Minisztérium Személyzeti és Oktatási Főosztályán volt osztályvezető, és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karának utolsó évét végezte.
2002. december 31-én az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányászati Szakosztálya borsodi helyi szervezetének volt a tagja, és Budapesten élt.
Források
ÁBTL 2.8.1. 868.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 5/1949. számú parancsa, 1949. február 4.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 3/1953. számú parancsa, 1953. január 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 23/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 189/1954. számú parancsa, 1954. [hónap, nap n.]
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 667/1954. számú parancsa, 1954. július 15.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0082/1956. számú parancsa, 1956. november 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01235/1957. számú parancsa, 1957. június 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 998/1958. számú parancsa, 1958. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 5/1960. számú parancsa, 1960. január 5.

172

CSIBRA JÓZSEF
Anyja neve: Szamkó Margit
Született: Budapest, 1931. március 24.

Édesapja gépészmérnök, édesanyja szövőnő volt. Az elemi iskolát Pesterzsébeten
és Csepelen végezte. A gimnáziumot Győrben kezdte, azonban három évet elvégezve, 1944-ben a család rossz anyagi körülményei miatt abba kellett hagynia, és
napszámosként dolgozott. 1945 novemberétől a Győri Vagon- és Gépgyárban
betanított munkás, majd bérelszámoló. Az üzemi pártbizottság javaslatára került
1949 novemberében a BM ÁVH Szombathelyi Osztályához próbarendőrként.
Először a nyilvántartóban, később a nyílt nyomozó csoportban tevékenykedett.
1950 májusától az ÁVH Szombathelyi Osztályán a kémelhárító alosztályon nyomozóként teljesített szolgálatot. 1951 áprilisában államvédelmi alhadnagyi rangban kinevezték az alosztály vezetőjévé. 1952. szeptember és 1953. szeptember
között elvégezte az egyéves Dzerzsinszkij Operatív Iskolát. Ezután államvédelmi
főhadnaggyá léptették elő, és beosztották a BM Vas Megyei Főosztályára.
1953. októberben visszakerült Budapestre, és megbízták a BM akkor szerveződő – 1954 januárjában megalakuló – Módszertani Irodájának helyettes vezetésével. 1956 májusában államvédelmi századossá léptették elő.
1956. augusztus 28-án kezdte meg tanulmányait Moszkvában a Szovjetunió
Belügyminisztériuma egyéves állambiztonsági főiskoláján. Önéletrajza szerint
ott tanuló társaival jelentkezett „az ellenforradalom elleni bevetésre”, és október
27-én az Uszta Gyula vezérőrnagy vezetése alatt megalakult körülbelül százfős
csoporttal a szovjet kormánytól kapott repülőgépen érkezett Debrecenbe, majd
október 30-án magyar géppel Budaörsre, ahol a forradalmi tanács letartóztatta, és a Gyűjtőfogházba került. November 4. után részt vett a Gyűjtőfogház
védelmében, 10-én pedig a szovjet csapatokkal vonult a BM épületébe. Később a XIV. kerületi karhatalomnál, majd december 1-jétől az alakuló Politikai
Nyomozó Főosztály vidéki csoportjánál szolgált; részt vett a megyei politikai
nyomozó osztályok szervezésében.
1957. január 1-jén rendőrnyomozó századossá nevezték ki, és beosztották a BM
ORFK II. Főosztály Titkárságára főoperatív tisztnek, de 30-án visszarendelték
Moszkvába, ahol decemberben befejezte tanulmányait. Ezután a BM Tanulmá173

nyi és Módszertani Osztályára került főelőadói, 1962-től csoportvezetői státusba.
1961–1962-ben esti tagozaton elvégezte a BM Idegen Nyelvi Főiskola francia
szakát. 1961. május 15-én rendőr őrnaggyá léptették elő. 1963. november 15-én
a IV/I. (Tanulmányi) Csoportfőnökség 3. Osztálya állományában alosztályvezetői
beosztásba került, és a Belügyi Szemle szerkesztőségében tevékenykedett. 1964.
december 15-én a IV/I-1. Osztály vezetőjévé nevezték ki. 1966-ban rendőr alezredesi rendfokozatot kapott. 1968 és 1971 között elvégezte az MSZMP KB
Politikai Főiskoláját. 1971. június 1-jén a – Központi Tiszti Iskola Rendőrtiszti
Akadémia és az Idegen Nyelvi Főiskola összevonásával – akkor létrehozott Rendőrtiszti Főiskola Marxizmus–Leninizmus Tanszékének vezetője lett. 1974-ben fegyelmivel leváltották, és ezután a főiskola Vezetéstani Tanszékén kiemelt főiskolai
tanárként dolgozott. 1976. május 31-én nyugállományba helyezték.
Elhunyt.
Források
ÁBTL 2.8.1. 9085.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 46/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 236/1953. számú parancsa, 1953. október 21.
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter első helyettesének 05/1954. számú parancsa, 1954. január 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0040/1957. számú parancsa, 1957. január 1.

174

CSURÁR JÓZSEF, DR.
Anyja neve: Csapó Rozália
Született: Orosháza, 1919. október 17.

Szülei téglagyári munkások voltak. Az elemi iskola elvégzése után mezőgazdasági cselédként szolgált. 1935 óta vett részt a munkásmozgalomban. 1935
és 1939 között cipészinas, megszerezte a cipészsegédi képesítést, majd bevonult katonának. 1941-ben előléptették tizedessé, de 1942-ben lefokozták. 1943
őszén szerelt le. 1944-ben behívták frontszolgálatra, 1945. februárban szovjet
fogságba esett. Krasznogorszkban hat hónapos antifasiszta iskolát végzett, 1945
decemberében tért haza, és 1945-ben belépett az MKP-ba.
A hadifogságból való hazatérte után Orosházán az MKP pártmunkása volt.
1948-ban pártajánlásra a katonai elhárításhoz került: 1950-ig a Szeged Kerületi
D Osztály politikai nyomozója, majd egy rövid időre a Pécsi Kerületi D Osztály
vezetője. 1950 januárjában a politikai rendőrség és a Honvédelmi Minisztérium
Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség átszervezésével az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztályára került, 1951. január 1-jén államvédelmi századossá léptették
elő. 1951 és 1952 között az ÁVH II/3. (Katonai Figyelés, Operatív Ellenőrzés)
Osztályán találjuk: 1951. január 26-ig a II/3-E alosztály vezetője, majd az osztály helyettes vezetője. Közben elvégezte az MDP öt hónapos pártiskoláját a
Karolina úton. 1952. április 4-én államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1952
szeptemberében egyéves operatív képzésre küldték Moszkvába. 1953. októberben tért haza, ekkor azonnal kinevezték a BM (Katonai Elhárító) Főosztály
III/3. Osztályának vezetőjévé. 1954. július végén áthelyezték a IX. páncélos
hadtesthez (Budapest) osztályvezetőnek. Itt 1956. szeptemberig szolgált, mivel
alakulata megszűnt, 1957. januárig beosztás nélkül volt. Ennek ellenére a forradalom napjaiban részt vett a Katonai Elhárító Osztály Izabella utcai épületének,
majd a BM Roosevelt téri épületének védelmében.
1957 tavaszán a BM II/1-B alosztályára került főoperatív beosztottnak. 1958
elejétől vidéki katonai egységek elhárítását szervezte és vezette osztályvezetőként. 1958-ban a IX. hadtestnél, 1959–1960-ban a 8., majd a 15. gépkocsizó
lövész hadosztálynál volt az elhárítás vezetője. 1963. augusztus 1-jéig Békéscsabán szolgált; ekkor a Magyar Néphadsereg 3010. Elhárító Osztályáról Nyíregy175

házára, az MN 7314. Elhárító Osztályára helyezték át osztályvezetőnek – mindeközben végig a BM III/IV. Csoportfőnökség állományához tartozott. 1959.
január 1-jétől rendőr alezredes. 1966. január 15-től ismét Budapesten szolgált: a
III/IV. Csoportfőnökség 1. és 7. Osztályán, majd a 4. Osztályon ő lett Büntetés
Végrehajtási Intézet területén dolgozó katonai csoport vezetője.
1963-ban jogi diplomát szerzett a szegedi egyetem Állam- és Jogtudományi
Karán. 1970. október 31-i hatállyal – saját kérelme –, de a BM Központi FÜV
(Felülvizsgálati) Bizottság döntése alapján nyugállományba helyezték.
Elhunyt 1978. augusztus 11-én Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 970.
ÁBTL 2.8.1 Az ÁVH vezetőjének 30/1950. számú parancsa, 1950. augusztus 19.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 4/1951. számú parancsa, 1951. január 26.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1952. számú parancsa, 1952. április 4.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 50/1952. számú parancsa, 1952. december 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 7/1953. számú parancsa, 1953. november 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 706/1954. számú parancsa, 1954. július 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 196/1959. számú parancsa, 1959. január 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 320/1963. számú parancsa, 1963. augusztus 5.
ÁBTL 2.8.1. A BM III/IV. Csoportfőnökség csoportfőnökének 183/1964. számú parancsa,
1963. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 23/1966. számú parancsa, 1966. január 14.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1978. augusztus 18.

176

DÁNI JÁNOS, DR.
Anyja neve: Hegedűs Mária
Született: Szeged, 1920. április 2.

A négy polgári elvégzése után géplakatos és motorszerelő tanonc, 1941-ig szakmájában dolgozott szegedi üzemekben. 1936-ban bekapcsolódott a vasasszakszervezet munkájába, és 1941-ig az Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportjának titkára volt. 1941-ben bevonult katonai szolgálatra a kiskunhalasi 15.
kerékpáros zászlóaljhoz, ahol gépkocsiszerelőként teljesített szolgálatot. 1944
júliusában a keleti frontra vitték. Katonai rendfokozata szakaszvezető volt.
1945 elején szovjet fogságba esett. (Önéletrajza szerint 1945 márciusában Hegyeshalomnál önként jelentkezett a szovjet csapatoknál, és a mosonmagyaróvári
hadifogolytáborba került; Pozsonyba, majd a Szovjetunióba vitték.) 1948 októberében térhetett haza. Tagjelöltség nélkül lett az MDP tagja.
1948. december 1-jén a párt javaslatára került a BM ÁVH-hoz, a Szegedi Osztályra rendőrnyomozó alhadnagyi rendfokozattal. Itt kémelhárítási vonalon,
majd személyzeti területen dolgozott. 1949 januárjában a külső államvédelmi
osztályok állományában a Szegedi Osztályon törzselőadó lett. 1949 augusztusában Szombathelyre helyezték, ahol fegyelmi előadó volt. 1950 májusától az
ÁVH Zalaegerszegi Osztályán dolgozott személyzeti vezetőként. Novemberben
a budapesti központba került, ahol a Káderosztály vidéki alosztályán kapott
beosztást. 1951 áprilisában államvédelmi főhadnaggyá léptették elő. 1951 októberétől egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1952 novemberétől
az ÁVH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Osztályát vezette államvédelmi századosi rangban. Az egységesített BM megalakulása után a megyében maradt:
1953. szeptember 16-án kinevezték az akkor megalakult BM Borsod Megyei
Főosztálya vezetőjévé, egyben államvédelmi őrnagyi rendfokozatot kapott.
1956. január 27-én felmentették e megbízatása alól, és a BM I. (Államvédelmi)
Főcsoportfőnökség vezetőjének helyettese és a Belügyminisztérium Kollégiumának tagja lett.
A forradalom első napjaiban a BM épületében tartózkodott, majd bujkált.
Október 31-én visszatért lakására, ahol letartóztatták, és november 3-án a többi
volt ÁVH-tiszttel átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. November 4-én
177

átvette a főkapitányság parancsnokságát, és letartóztatta az ott tartózkodó forradalmárokat. Részt vett az első operatív és karhatalmi egységek megszervezésében, valamint ezen egységeknek a szovjet csapatokkal közös akcióiban.
1957. január 1-jei paranccsal rendőrnyomozó alezredessé nevezték ki, és
a BM ORFK II. Főosztály Elnöki Osztály vidéki alosztályára osztották be
főoperatív munkatársnak. 1957. május 3-tól a BM Politikai Nyomozó Főosztály VII. (Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztályának vezetője volt. 1958
nyarától a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot irányította rendőr alezredesként. Itteni tevékenységével elégedetlen volt a BM vezetése – 1961-ben
miniszteri fenyítésben is részesült parancsmegtagadásért –, és 1962 augusztusában felmentették e pozíciójából.
1962 után kémelhárító SZT-tisztként foglalkoztatták, 1967 novemberében
eredményes munkája elismeréséül rendőr ezredessé léptették elő.
Források
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 11/1948. számú parancsa, 1948. december 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/1949. számú parancsa, 1949. január 14.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 70/1951. számú parancsa, 1951. szeptember 13.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 08/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 95/1955. számú parancsa, 1955. november 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 7/1956. számú parancsa, 1956. január 27.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter helyettesének 8/1956. számú utasítása, 1956. március 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 00146/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 87/1958. számú parancsa, 1958. június 30.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0021/1962. számú parancsa, 1962. július 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 30/1967. számú parancsa, 1967. november 4.
MNL OL M-KS 276. f. 54/264. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/84. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/511. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Restauráció vagy kiigazítás. A kádári represszió intézményesülése 1956–1962. Szerkesztette
Huszár Tibor, Szabó János. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1999, 73.
Baráth Magdolna: A politikai rendőrség újjászervezése 1956 után. Történelmi Szemle, 2008/4.
535–563.
Tabajdi Gábor–Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A politikai rendőrség
működése Magyarországon 1956–1990. Corvina–1956-os Intézet, Budapest, 2008, 74.

178

DANYI LÁSZLÓ

Az MDP Szervező Bizottságának 1953. május 4-i ülésén elfogadták jelölését a
Budapesti Rendőrkapitányság vezetőjének első helyettesi posztjára. Az egységesített Belügyminisztérium 1953. augusztus 1-jén megalakult Országos Rendőrkapitányságának VI. (Bűnügyeket Nyilvántartó és Statisztikai) Osztályát vezette rendőr alezredesi rangban (kinevezésének pontos ideje nem ismert). 1954.
októberben Danyi figyelmeztetést kapott, mert nem szűrte ki a Baranya Megyei
Főosztály által felterjesztett hamis adatokat, és az összesített statisztikai jelentést
ellenőrzés nélkül aláírta. 1955. július 15-én a belügyminiszter-helyettes, egyben
az ORK vezetője az ORK átszervezésekor leváltotta az akkor már Bűnügyi Nyilvántartó és Értékelő Osztályra átnevezett egység éléről, és megbízta a Veszprém
megyei rendőri operatív helyettesi teendők ellátásával.
Források
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 15/1954. számú parancsa, 1954. október 12.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 8/1955. számú parancsa, 1955. július 15.
MNL OL M-KS 276. f. 55/236. ő. e.

179

DÉKÁN ISTVÁN
Anyja neve: Fejes Anna
Született: Győrvár, 1919. május 6.

Vas megyei szülőfalujában végezte el az elemi iskola négy osztályát. 1929-ben
– amikor az egész család Székesfehérvárra költözött – a cisztercita rend ottani reálgimnáziumában kezdte középiskolai tanulmányait, majd mivel a família
újra lakhelyet változtatott, Kőszegen végezte el a polgári 3., Vasváron pedig a
4. osztályát. Pincérnek tanult, 1936–1937-ben és 1939–1940-ben Vasváron,
Hévízen, Kőszegen és Budapesten pincérkedett. Közben 1937 őszétől 1939 végéig a Hamburg melletti autópálya-építkezésen dolgozott. 1940 decemberében
vonult be katonai szolgálatra Mosonmagyaróvárott az árkászokhoz. 1942 áprilisában került ki a frontra. Augusztusban hadifogságba esett a IV. hadtest 7.
könnyűhadosztály 35. ezredének árkász századával, és az 58. potymai lágerbe
került. 1943 januárjában a krasznogorszki 27. hadifogolytáborban egyik szerzője volt annak a felhívásnak, amelyet a többi hadifogoly számára készítettek, és
a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronthoz, illetve az antifasiszta mozgalomhoz
való csatlakozásra szólított fel. 1943 májusában a krasznogorszki hadifogolytábor mellett induló szvjatosinói antifasiszta iskola hallgatója lett. Az iskola elvégzése után tagja volt annak a Vas Zoltán által szervezett csoportnak, amely csatlakozott a Mihail Naumov tábornok vezette szovjet partizánosztaghoz. Ekkor
ismerkedett meg későbbi feleségével, Kardos Évával, Rákosi Mátyás unokahúgával. 1944 tavaszáig Naumov tábornok partizánegységében a német vonalak
mögött harcoltak. Később ejtőernyős kiképzést kapott, és 1944 augusztusában
Észak-Erdélyben vetették be.
1945 januárjában tért haza, és februárban Zöld Sándor, a még Debrecenben székelő Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyi államtitkára nyomozónak
nevezte ki. Az első politikai nyomozók között tette le az esküt Tömpe András előtt. Később a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályára,
majd az ÁVO-ra került. Itt a II. alosztályt – amelynek feladata a külföldi
hírszerzés és kémelhárítás, illetve a magyar emigráció tevékenységének megfigyelése volt – vezette rendőr őrnagyi rangban. A BM ÁVH megalakulása után
1948 októberétől a B Ügyosztály IV. (külföldi elhárító) alosztályának vezetője
180

lett alezredesi rendfokozattal. 1950 januárjától az ÁVH I/3. (Kémelhárító)
Osztályának vezetőjévé nevezték ki, júniusig töltötte be ezt a pozíciót. A koncepciós perekben elítéltek kihallgatását és vizsgálatát vezette. 1950 második
felében a belső tisztogatások során eltávolították a testületből. 1950–1952ben a Belkereskedelmi Minisztérium Szálloda és Élelmiszer Kereskedelmi
Központ ellenőrzési osztályvezetője, később a Középgépipari Minisztérium
személyzeti előadójaként a polgári életben dolgozott. 1953 májusában Rákosi
utasítására rehabilitálták, és államvédelmi ezredessé léptették elő. Egyik irányítója lett a Péter Gábor és társai ügyében indult vizsgálatnak, de már vis�szavétele előtt, januártól részt vett az operatív eljárásban. Július 18-tól belügyminiszter-helyettes, 1954. január 4-től államvédelmi vezérőrnagyi rangban.
1955. december 16-tól 1956. októberig a belügyminiszter első, államvédelmi
helyettese volt, ő felügyelte többek között a hírszerzést, a kémelhárítást és a
katonai elhárítást.
Felesége visszaemlékezése szerint már a forradalom kitörése előtti napon,
1956. október 22-én leváltották. November 1-jén az egész családot a csepeli szovjet repülőtérre vitték. November 3–8. között Dékán eltűnt, 9-én azzal
tért haza: a pártközpontban azt javasolták, ne szerepeljen sehol; ezután egyik
testvérénél, Gödöllőn laktak. 1956. november 3. utáni tartózkodási helyéről
nincs pontos adat, de egy 1957. május 8-i irat szerint akkor nem volt Magyarországon. Néhány kézikönyv szócikkében az szerepel, hogy a forradalom idején
a Szovjetunióba menekült, és csak a pártból való 1962-es kizárása után tért
haza. Felesége memoárjában az olvasható, hogy 1957 nyarán költöztek vissza
Budapestre. Egy ideig az Európa Kiadó szerkesztője, majd 1960-tól haláláig a
Vendéglátóipari Technikum, utóbb a Hotel Silvánus igazgatója. 1962 augusztusában kizárták az MSZMP-ből, és igazgatói székből is eltávolították.
Elhunyt 1975. május 14-én Moszkvában, ahol a Magyar Partizánszövetség
küldöttségének egyik tagjaként tartózkodott.
Források
ÁBTL 1.1. 1. doboz. 61. számú körözvény, Budapest, 1946. szeptember 26.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 25/1950. számú parancsa, 1950. június 23.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 4/1953. számú parancsa, 1953. május 18.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 01/1954. számú parancsa, 1954. január 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 11/1955. számú parancsa, 1955. március 4.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 2.1. XI/5. (V−150342/a.)
ÁBTL 3.1.9. V-150019/4.
ÁBTL 3.2.1. Bt 940/2.
MNL OL M-KS 276. 53/125. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/368. ő. e.
181

MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1975. május 16.
Dékán István–D. Kardos Éva: Utak és ösvények. 2. kiadás. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1975
D. Kardos Éva: Üzennek az évek. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986.
Baráth Magdolna: Csendes elbocsátások. A felelősség kérdése 1962. Rubicon, 2007/1. Különszám, 41−44.

182

DÉNES FRIGYES
Anyja neve: Bozó Erzsébet
Született: Salgótarján, 1928. november 24.

A polgári iskola négy osztályát Salgótarjánban végezte és tanulta ki a vasesztergályos szakmát. 1944-től 1947-ig vasesztergályos-segédként dolgozott,
1947-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba. Ekkor az MKP munkáskáderként kiemelte, és a Salgótarjáni Tűzhely- és Gépgyár anyagkönyvelési osztályára helyezte könyvelőnek. Itt dolgozott 1949-ig, majd bevonult Szegedre
tényleges katonai szolgálatra határőrnek.
1951. januártól katonaként az ÁVH énekegyüttesébe került; leszerelése után
1951. november 12-től polgári alkalmazottként ottmaradt a BM Kultúrosztály
állományában, ahol 1952. augusztus 1-jétől mint államvédelmi alhadnagy hivatásos tisztként tevékenykedett tovább. 1954. április 4-én államvédelmi hadnaggyá léptették elő. 1954. augusztus 22-től a BM Kultúrotthon Parancsnokság vezetőjének helyettese. 1952. szeptembertől elvégezte a Népművelésügyi
Minisztérium egyéves kultúriskoláját. 1956. január 16-tól átkerült a BM XV.
Osztályára (Hírosztály) anyaggazdálkodási előadónak. Szolgálati viszonya 1956.
december 31-én szűnt meg. A BM tartalékos tiszti állományában megtartották,
„M” (mozgósítás) esetére az I. Főcsoportfőnökségbe került beosztásra hadnagyi
rendfokozattal.
A polgári életében vasesztergályosként helyezkedett el a TRANSZVIL Gyárban, amely 1964-ben a magyar erősáramú ipar trösztösítésekor létrehozott Villamos Berendezés és Készülék Művek (VBKM) 6. számú gyára lett, ő továbbra
is ott dolgozott gépésztechnikusként, majd művezetőként. Általános Gépipari
Technikumban tett érettségi vizsgát 1961-ben. Az MDP-nek végig tagja volt,
de az MSZMP-be nem kérte felvételét.
Források
ÁBTL 2.8.1. 1054.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 28/1951. számú parancsa, 1951. július 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 143/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 201/1954. számú parancsa, 1954. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 192/1956. számú parancsa, 1956. január 16.
183

DERCZE ISTVÁN
Anyja neve: Badócs/Bodócs Anna
Született: Szentmártonkáta, 1912

Apja gazdasági cseléd, majd mezőőr volt. Az elemi iskola öt osztályának elvégzése után napszámosként dolgozott, majd 1930-tól rakodómunkás volt a
csepeli kikötőben. 1934-ben vonult be tényleges katonai szolgálatra az 1. honvéd gyalogezredhez, ahol három hónapos tisztes tanfolyamot végzett. 1936-ban
szerelt le tizedesi rendfokozattal. 1938-ban újra behívták, és részt vett a felvidéki
bevonulásban. 1942-ben megint katonai szolgálatot teljesített az 1. gyalogezred második zászlóaljánál rajparancsnokként. Részt vett az ukrajnai harcokban,
1943-ban szerelt le.
1937-től a Korona Tejcsarnokban kannamosó, 1939-től 1945-ig – a katonai
szolgálat miatt megszakításokkal – a Weiss Manfréd-művekben forrasztár. 1945ben lépett be az MKP-ba, és a párt javaslatára a rendőrséghez került. 1948-tól a
BM ÁVH állományában dolgozott. 1950-ben az ÁVH Határőrségnél szolgált,
és 1951-ben elvégezte az egyéves ezredparancsnoki iskolát. Ezután államvédelmi
őrnaggyá léptették elő, és a BM Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság
Szervezési Osztályának vezetője lett – a pozíciót megtartotta az 1953. júliusi átszervezés után is. 1954-ben befejezte a honvédség kétéves marxizmus–leninizmus
esti egyetemét, és áprilisban államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott.
1954. november 3-án az MDP PB elfogadta jelölését a BM Határőrség nagykanizsai kerületi parancsnoka posztjára. A belügyminiszter 1954. november
17-i parancsával mentette fel a BM Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság Szervezési Osztályának vezetése alól, és egyúttal – a PB döntésének megfelelően – kinevezte a nagykanizsai kerület parancsnokának. 1956. márciusban
az MDP KV Titkárság a szombathelyi kerület parancsnoki tisztségére találta
alkalmasnak. 1955 áprilisában határőr alezredessé, 1964 áprilisában határőr ezredessé léptették elő.
Források
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 84/1951. számú parancsa, 1951. október 22.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 018/1953. számú parancsa, 1953. április 13.
184

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 84/1954. számú parancsa, 1954. november 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/9/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0013/1964. számú parancsa, 1964. április 4.
MNL OL M-KS 276. f. 53/202. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/394. ő. e.

185

DOBÁNY IMRE
Anyja neve: Kónya Julianna
Született: 1919

Az ÁVH vezetőjének 3/1951. január 19-i parancsa mint államvédelmi századost
az ÁVH X/1. (Pártőrség) Osztályról az ÁVH (Hálózati) Főosztály I/1. (Vidéki
Kirendeltségek Irányítása és Ellenőrzése) Osztály állományába osztotta be. Ez
az osztály 1951. április 5-i hatállyal azonban megszűnt. 1952. május 24-től államvédelmi századosként az ÁVH Hírközpont Osztály osztályvezető-helyettese
volt. 1953. április 4-én őrnaggyá léptették elő.
1953. szeptember 8-tól a BM Hírosztály (később XV. Osztály [Hírosztály])
osztályvezető-helyetteseként dolgozott. 1953 novemberében belügyminiszterhelyettesi dicséretben részesült az Országos Futárszolgálat megszervezésében
végzett munkájáért. Az osztály 1955. november 15-i átszervezését követően a
XV. Osztály futáralosztályának alosztályvezetője lett. Az 1956. február 3-i újabb
átalakulások következtében államvédelmi őrnagyként a BM Országos Futárszolgálat vezetőjének helyetteseként teljesített szolgálatot.
Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 3/1951. számú parancsa, 1951. január 19.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezető-helyettesének 14/1953. számú parancsa, 1953. április 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 60/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 198/1953. számú parancsa, 1953. november 3.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 10/1956. számú parancsa, 1956. február 3.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 25/1956. számú parancsa, 1956. április 2.

186

DOBRÓKA JÁNOS
Anyja neve: Csekő Erzsébet
Született: Hatvan, 1926. augusztus 18.
SZT-fedőnevei: Egri, Dömösi János
SZT-fedőszámai: 5001, 2535, K-242, D-45

Apja kerékgyártósegéd, majd uradalmi napszámos volt. Szülei különválása után
anyja nevelte húgával együtt, otthoni varrásból tartotta el a családot. Ő maga
tanítás után és a nyári szünetekben kifutófiúként dolgozott. A négy polgári
elvégzését követően alkalmi munkás volt a helyi cukorgyárban. 1942-ben a községházán, majd a főszolgabírói hivatalban kisegítő írnok. Katonai szolgálatot
nem teljesített. 1945-től a városi Munkaügyi Hivatal vezetője volt. 1945 februárjában lépett be a kommunista pártba, és áprilisban elvégzett egy vezetőképző
szemináriumot.
1945 júniusában került belügyi állományba. Szolgálatát a Magyar Államrendőrség Hatvani Járási Rendőrkapitányság Politikai Osztályán kezdte nyomozóként; később osztályvezető-helyettes lett. A rendőrnyomozó alhadnagyi kinevezést 1945. szeptember 15-én kapta meg. 1946 októberében hathetes nyomozói
tanfolyam elvégzése után áthelyezték a Magyar Államrendőrség Egri Kapitánysága Államvédelmi Osztályára, ahol a B csoportban „egyházi vonalvezetőként”
dolgozott. 1947. október végén egy átszervezés után a Székesfehérvári Kapitányság Államvédelmi Osztályára került rendőrnyomozó főhadnagyi rendfokozattal, és csoportvezető lett. 1948 januárjában kéthetes operatív tanfolyamot
végzett Budapesten, és visszakerült Székesfehérvárra „egyházi vonalvezetőnek”.
Július 17-én soron kívül rendőrnyomozó főhadnaggyá léptették elő. 1949-ben
az első hat hónapos BM ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztály hallgatója volt
Újpesten, amelynek elvégzése után, július 1-jén a BM ÁVH Buda Környéki
Osztályára helyezték, és rendőr századosi rangban megbízták a B csoport vezetésével. Augusztusban az osztály helyettes vezetője, később vezetője lett. 1950.
február 17-től az ÁVH Pest Megyei Osztályát vezette. 1950–1951-ben Budapesten elvégezte a pártfőiskolát, és kinevezték az ÁVH I/3. (Központi Kémelhárító) Osztály helyettes vezetőjének. 1951 augusztusában soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő, szeptemberben az I/3. Osztály helyettes vezetői
teendőinek ellátása mellett az I/3-D alosztály vezetője is volt. 1952. március
8-tól az ÁVH Győr-Sopron Megyei Osztályát irányította, majd novemberben
187

a Szovjetunióba került operatív iskolára. Innen hazarendelték, és 1953 májusától az ÁVH Titkárságát vezette, egyben Piros László államvédelmi vezérőrnagy
személyi titkára volt.
1953. július 22-től a BM VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztályának vezetője lett államvédelmi őrnagyi rendfokozattal. 1953 novemberében
a BM II. (Hírszerző) Osztály állományába került, és 1954 januárjától követségi
titkári beosztásban a bécsi rezidentúrán dolgozott, ahonnan 1956. október 14-én
tért vissza. Közben október 3-án visszahelyezték az akkor főosztállyá szervezett
VIII. (Figyelő és Környezettanulmányozó) Főosztályra, és megbízták annak vezetésével, mivel elődjét, Köteles Henriket ekkor váltották le a koncepciós perekben meginduló felülvizsgálatok során.
1956. október 17-étől a BM bakonyi üdülőjében volt családjával. Október
24-én Budapestre indult, de Székesfehérváron feltartóztatták, és csak két nappal később ért a fővárosba, a főosztály központjába. November 1-jén a szovjet
tanácsadókkal a Szovjetunióba ment, ahonnan 5-én tért vissza. Ezután részt
vett a forradalmárok kihallgatásában. 1957. január 1-jétől T-állományban a BM
ORFK II/5. (Figyelő és Előállító) Osztályának a vezetője lett rendőrnyomozó
alezredesi rangban, majd május 3-tól a BM II/9. (Figyelő és Környezettanulmányozó) Osztályát irányította.
1961 és 1964 között elvégezte az SZKP hároméves pártfőiskoláját. 1964. augusztus 1-jétől a BM III/I-2. (Külföldi Elhárító) Osztály vezetője. 1967. április
1-jén rendőr ezredesi rendfokozatot kapott. 1968 májusában SZT-állományban
a bécsi főrezidentúrára helyezték. 1973. március 1-jétől visszakerült a rendes
állományba, és újra a III/I-2. Osztályt vezette, majd 1975. január 15-től 1984.
június 30-i nyugállományba vonulásáig a III/II-10. Osztály osztályvezetőjeként
dolgozott ismét SZT-állományban. Nyugdíjazása előtt a moszkvai magyar nagykövetség tanácsosa volt. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el; 1984-ben a
Szocialista Magyarországért Érdemrendet kapta meg.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 202.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-826. Illetményügyek
ÁBTL 2.8.2.2. 595. Illetményügyek
ÁBTL 2.8.2.2. SZT-karton
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/b/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/1949. számú parancsa, 1949. január 28.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 26/1949. számú parancsa, 1949. július 1.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 32/1951. számú parancsa, 1951. augusztus 10.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 39/1951. számú parancsa, 1951. szeptember 28.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 012/1952. számú parancsa, 1952. március 8.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 2/1953. számú parancsa, 1953. május 8.
188

ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 341/1953. számú parancsa, 1953. november 20.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter első helyettesének 00012/1957. számú parancsa, 1957.
január 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 1/1/1957. számú parancsa, 1957. április 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 10/1957. számú parancsa, 1957. április 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0010/1961. számú parancsa, 1961. február 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 743/1961. számú parancsa, 1961. szeptember 15.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00170/1964. számú parancsa, 1964. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00225/1964. számú parancsa, 1964.
november 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 5/1967. számú parancsa, 1967. április 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 014/1967. számú parancsa, 1967. július 10.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00177/1967. számú parancsa, 1967. augusztus 1.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/279. ő. e
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/27. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/511. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/698. ő. e.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:2694789988867598::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:1045350%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

189

DOROS IMRE
Anyja neve: Gombos Lídia/Júlia
Született: 1926

Szegényparaszti családban született. Négy gimnáziumot végzett, és asztalos segédlevelet szerzett. 1944-ben belépett a kommunista pártba. 1949-ben került
a BM ÁVH állományába. Az egységesített Belügyminisztérium megalakulása
után, 1953. november 7-én a VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító)
Osztály állományában soron kívül államvédelmi főhadnaggyá léptették elő.
Ettől kezdve mindvégig a közlekedésiszabotázs-elhárítás területén dolgozott,
később alosztályvezetőként. 1954. április 9-én a belügyminiszter-helyettes kinevezte a VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztály Debreceni
Osztályának vezetőjévé, bár a főosztály ténylegesen a belügyminiszter I. helyettesének 1954. június 1-jei parancsával alakult meg, és akkor állították fel
a központi főosztály mellett a MÁV Igazgatóságok székhelyein az úgynevezett
területi osztályokat. 1955 áprilisában az Elnöki Tanács a Kiváló Szolgálatért
kitüntetést adományozta neki, de fegyelmi anyaga szerint még ebben az évben
hadnaggyá fokozták le tettleges bántalmazás miatt.
A belügyminiszter első helyettese 1957. január 1-jei parancsával a BM Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztály állományába
nevezte ki rendőrnyomozó hadnaggyá. Március 26-án a BM ORFK II. Főosztály vezetője áthelyezte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályára a II. alosztály vezetőjének. Május 11-én sorosan előléptették
rendőrnyomozó főhadnaggyá, május 28-án pedig – a BM II. Főosztályának
megalakulása után – a II/4. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztály L (debreceni) alosztályának vezetője lett századosi rendfokozattal. Gyakorlatilag az
új szervezeti rend keretében is a helyén maradt. 1959. július 10-én a belügyminiszter fegyelmi eljárás alapján azonnali hatállyal elbocsátotta. A BM Fegyelmi Osztálya átfogó vizsgálat után június 23-i jelentésében megállapította,
hogy az alosztálynál gyenge volt a hálózati operatív munka, kirívó hibákat
követtek el a beszervezéseknél, Dorosra, a helyettesére és több beosztottjára is
az erőszakos viselkedés volt jellemző.
190

Források
ÁBTL 2.8.1. 17-880/1959. Fegyelmi anyag
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 195/6/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 245/2/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1138/1954. számú parancsa, 1954. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0077/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A BM ORFK II. Főosztály vezetőjének 290/1957. számú parancsa, 1957. március 26.
ÁBTL 2.8.1. A BM Hajdú-Bihar Megyei RFK vezetőjének 377/1957. számú parancsa, 1957.
április 2.
ÁBTL 2.8.1. A BM Borsod Megyei RFK vezetőjének 758/1957. számú parancsa, 1957. április 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 001192/1957. számú parancsa, 1957. május 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 241/1959. számú parancsa, 1959. július 10.
ÁBTL 3.1.9. V-145957.
ÁBTL 3.1.9. V-143534.

191

ECSERI TIBOR
Anyja neve: Séra Eszter
Született: Kispest, 1917. június. 24.

Munkáscsaládban született. Az elemi iskola után, 1932 februárjában a Ganz
Vagongyárban vasesztergályostanonc lett, és a segédlevél megszerzése után is
ott dolgozott 1937 szeptemberéig. Ezután egy ideig munkanélküli volt, majd
különböző üzemekben kapott munkát. 1939 októberében kezdte tényleges katonai szolgálatát, 1942. februári leszerelését követően a Gamma Rt.-ben dolgozott szakmájában. 1943 szeptemberében ismét behívták, majd 1944 januárjától
decemberig a szovjet fronton volt, ahonnan megszökött. 1945 januárjában belépett a kommunista pártba, és pártfunkcionáriusként tevékenykedett.
1946 áprilisában került a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság
Gazdasági Rendészeti Osztályára nyomozó alhadnagyként. 1946–1947-ben nyomozótiszti tanfolyamot végzett. 1947–1948-ban a X. kerületi kapitányságon nyomozó, 1948–1949-ben a közlekedésrendészeti tanosztályon előadó, 1949–1950ben pedig a kistarcsai internálótáborban osztályparancsnok volt. Hadnagyi, majd
főhadnagyi rendfokozatot 1948-ban kapott. 1950. május 6-án az ÁVH Belső
Karhatalom (BKH) Parancsnoksághoz került, ahol december 23-tól államvédelmi századosi rangban a Szolgálati Osztályt, majd 1953 nyarától a BM BKH Hadműveleti Osztályát vezette. Közben 1951–1952-ben elvégezte a Honvéd Akadémia egyéves ezredparancsnoki iskoláját, és államvédelmi őrnaggyá léptették elő.
1954 februárjában kinevezték az ismét közös parancsnokság alatt működő Határőrség és Belső Karhatalom II. őrségi zászlóalj parancsnokává. 1956 februárjában
kérte áthelyezését, és a BM XV. Osztály (Hírosztály) futáralosztálya, a határőrség,
titkárság, kormányőrség, valamint a megyei főosztályok futárcsoportjaiból akkor
létrehozott BM Országos Futárszolgálat vezetője lett.
Önéletrajza szerint 1956. október 23-én vidékről érkezett Budapestre. 25-én
bement szolgálati helyére, ahol védelemre rendezkedtek be. Munkatársaival
október 27-én kaptak parancsot az épület elhagyására, a titkos anyagok megsemmisítésére; a végrehajtás után a József Attila utcai épületbe vonultak át. Október 30-án hazafelé menet a forradalmárok elfogták, bevitték a X. kerületi
rendőrkapitányságra, majd a Práter utcai iskolába, illetve november 3-án a fő192

kapitányság épületébe. November 4-én szabadult, amikor a szovjet támadás miatt a forradalmárok elhagyták az épületet. November 5-én a szovjetekkel együtt
a pártközpontba, majd a BM központi épületébe ment, ahol megalakították az
első karhatalmi egységeket. Részt vett az I. Forradalmi Ezred megszervezésében.
Amikor megkezdődött a Futárszolgálat újjászervezése, újra megbízták annak
vezetésével. 1958 nyarán fegyelmi vizsgálat indult ellene, mivel eltűrte a fegyelemsértéseket, és maga is részese volt visszaéléseknek (például magáncélra használt szolgálati gépkocsit). A Fegyelmi Osztály jelentése alapján alacsonyabb beosztásba helyezték: augusztus 21-én a BM Sportosztály minőségi sportalosztály
vezetésével bízták meg. Szeptemberben kiegészítő vizsgálat indult, amelynek
során a Vizsgálati Osztály anyagai alapján Ecseri 1956-os szerepéről az derült
ki, hogy amikor „az ellenforradalmárok őrizetbe vették, áruló magatartást tanúsított”. Ezért 1959. január 3-án elbocsátották a BM állományából, és a polgári
életben helyezkedett el.
Források
ÁBTL 2.8.1. 1165.
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom parancsnokának 011/1950. számú
tiszti parancsa, 1950. december 23.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 2/1952. számú parancsa, 1952. január 10.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 10/1952. számú parancsa, 1952. március 7.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 47/1952. számú parancsa, 1952. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 10/1956. számú parancsa, 1956. február 3.
ÁBTL 1.6. II/8. monográfiák 6. kötet, 12.
ÁBTL 3.1.9. V-143767/2.
ÁBTL 3.1.9. V-142548/1.

193

EGRI GYULA

Született: Tatabánya, 1923. április 12.

Édesapja villanyszerelő volt. Elvégezte a polgári iskolát, majd lakatos szakképzettséget szerzett. 1940 és 1945 között szakmájában dolgozott a Magyar
Állami Kőszénbánya Villamos Erőművénél Tatabányán. 1943-ban belépett a
szociáldemokrata, 1945-ben kommunista pártba. 1945 márciusától a Madisz
szervezője és üzemi bizalmi volt. A hat hónapos pártiskola elvégzése után
pártfunkcionáriusként városi és megyei pártbizottságokon dolgozott: 1947-ben
tömegszervező volt Komárom megyében, 1948-ban az MKP tatabányai városi titkára, 1949-ben pedig a Mohácsi Kombinát építkezésének párttitkára.
1950. januártól az MDP Baranya megyei bizottságának agitációs és propaganda titkára lett, májustól Heves, 1952–1954 között pedig Baranya megye
pártbizottságának titkára.
1954. február 3. és 1955. november 30. között előbb belügyminiszter-helyettes, majd a belügyminiszter első helyettese. Ezután 1956. október 24-i felmentéséig az MDP KV titkára, többek között a rendvédelmi szerveket felügyelte az
Adminisztratív Osztály vezetőjeként.
Az 1956-os forradalom után a Szovjetunióba távozott több vezető funkcionáriussal együtt. Az MSZMP KB 1957. február 26-i ülésén született a döntés,
hogy haza kell hívni, és elhelyezkedéséhez segítséget kell nyújtani. Hazatérése
után a PB 1957. április 2-i határozata alapján Eger város MSZMP-titkára lett.
1959-től az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára. 1962 februárjában új feladatot kapott: miniszterhelyettesi rangban a Magyar Testnevelési és
Sporttanács (MTST), 1963-tól Magyar Testnevelési és Sportszövetség (MTS)
elnöki teendőit látta el 1969 novemberéig, amikor ismét az MSZMP Baranya megyei első titkára lett. 1966-tól az újjáalakult Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét töltötte be, dolgozott a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete
központi vezetőségében is. 1953. május 15-től haláláig parlamenti képviselő,
1962-től – szintén haláláig – az MSZMP KB tagja volt.
Elhunyt 1972. január 11-én Pécsett.

194

Források
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 03/1954. számú parancsa, 1954. február 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 78/1955. számú parancsa, 1955. november 30.
MNL OL M-KS 276. f. 54/200. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/158. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/182. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 4/5. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/20. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/256. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/438. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/491. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/503. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 4/102-103. ő. e.
Népszabadság, 1965. április 3.
Népszabadság, 1972. január 13.

195

ERDEI IMRE
Anyja neve: Márkus Katalin
Született: Komádi, 1927. július 26.
T-fedőszáma: 8094 rendőr őrnagy;
2437 rendőr alezredes;
SZT-fedőszáma: K-429 rendőr alezredes

Édesanyja háztartásbeli, édesapja villamos hegesztő volt. Bihar megyei szülőfalujából a család még Erdei kisgyermekkorában Szolnok megyébe költözött. Az elemi
iskola hat osztályát Pusztataksonyban és Pusztakengyelben végezte, majd az általános iskolát Budapesten fejezte be. Ezután a Láng Gépgyárban lett vasesztergályostanuló, majd szabadulása után vasesztergályos-segéd. 1947–1948-ban a Vákuumtechnikai Gyárban dolgozott. 1945 őszén lépett be a kommunista pártba, a XIII.
kerületben ifjúsági területi szervezőként tevékenykedett. Az MKP XIII. kerületi
bizottsága küldte tanulni a Honvéd Kossuth Akadémiára, amelynek 1948. április
15. és 1949. augusztus 1. között volt hallgatója, alhadnagyként avatták tisztté.
1949 augusztusától a HM Katonai Elhárító Főcsoportfőnökségen szolgált,
majd egy négyhetes tanfolyam elvégzését követően a Honvéd Killián György Repülő Tiszti Iskolára vezényelték elhárító tisztnek, ahol rövidesen osztályvezető-helyettes lett. 1950 őszén főhadnagyi rangfokozattal áthelyezték Szentkirályszabadjára a 24. Vadászrepülő Ezredhez az elhárító osztály vezetőjének. 1951 nyarától
Budapesten a Légvédelmi Parancsnokság elhárító tisztje, majd a repülő alosztály
helyettes vezetője, később vezetője volt. Az egységesített Belügyminisztériumban
a III. (Katonai Elhárító) Főosztályon szolgált, volt a III/2. Osztály – és egyben a
III/2-B alosztály – vezetője 1954 őszén, majd rövid időre, 1954/1955 fordulója és
1955. március vége között főosztályvezető lett államvédelmi századosként.
1955–1956-ban a Szovjetunióban egyéves speciális elhárító tiszti iskolán vett részt.
1957. május 1-jén rendőr őrnaggyá léptették elő. 1959 és 1962 között a BM Idegen
Nyelvi Főiskola nappali (német) tagozatának hallgatója volt. Ennek állományából
helyezték át 1962. július 15-i hatállyal a BM II/3. (Hírszerző) Osztályhoz főoperatív
beosztottnak az emigrációs vonalra, titkos fedőszámát pedig megváltoztatták.
Az 1962 nyarán lezajlott nagy szervezeti átalakuláskor a III/I-2-B alosztályra került. 1963. május 1-jén rendőr alezredessé léptették elő. 1964. május 1-jétől csoportvezető volt a BM III/I-2-E alosztályán. 1967. augusztus 1-jétől felmentették
csoportvezetői beosztásából, és ismét főoperatív beosztott, majd 1968. február
1-jétől alosztályvezető lett ugyanott. 1969. október 1-jétől a III/I-2. Osztály osztály196

vezető-helyetteseként az NSZK hírszerző szervei elleni munkát irányította miközben megtartotta alosztályvezetői beosztását. 1972. január 1-jétől 1973. február 28-ig
ugyanitt megbízott osztályvezető, egyben továbbra is alosztályvezető.
1973. március 1-jétől szigorúan titkos állományba helyezték, fedőszáma K-429-re
változott; kiképzésre küldték, amelynek ideje alatt a III/I-10. Osztály alárendeltségébe tartozott. 1973. december 1-jétől kinevezték a Külügyminisztérium Konzuli
Főosztályára főelőadónak mint K-429-es alezredest, ugyanekkor beosztották a „politikai” rezidentúrára; közben maradt a BM III/I-2. Osztály állományában. 1974.
június 3-tól „Bécs állomáshelyre beosztottnak” helyezték, természetesen szigorúan
titkos állományban. 1978. október 1-jétől kinevezték a bécsi főrezidentúra helyettes
vezetőjévé. Feladata az osztrák rendőri szervek elleni munka irányítása, illetve helyettes vezetőként az „Ikarus” fedőnevű csoport munkájának szervezése volt.
1979. december 31-i hatállyal törölték a szigorúan titkos állományból, és vis�szakapta korábbi titkos fedőszámát (2437 rendőr alezredes).
Külszolgálata után 1980. január 1-jétől a BM III/I-2. Osztályára osztották be
alosztályvezetőnek (de a III/I-14. Osztály K-10-es státusán). 1982. augusztus
1-jétől a szolgálatban határozatlan időre visszatartották, szeptember 1-jétől pedig
alosztályvezetői feladatai ellátása mellett osztályvezető-helyettessé is kinevezték.
1984. november 30-án, a szolgálat felső korhatárának elérésével nyugdíjazták,
ugyanekkor tartalékos tiszti állományba helyezték. 1985. május 1-jétől a BM
III/I-2. Osztály nyugdíjas kisegítőként alkalmazta SZT-státusban határozatlan
időre; munkahelyéül a BM 142. számú objektumát jelölte ki. 1987. június 1-jétől
december 31-ig pedig ugyancsak SZT-tisztként alkalmazták az előbbi osztályon.
Elhunyt 1998. szeptember 13-án Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 17121.
ÁBTL 2.8.2.1. 493.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-108. 2437 alezredes személyi gyűjtője.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1-100/1953. számú állományparancsa.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 201-350/1953. számú állományparancsa.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1-53/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1120/1954. számú parancsa, 1954. október 29.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 001731959. számú parancsa, 1959. szeptember 18.
ÁBTL 2.8.2.6. A Belügyminisztérium Személyügyi Főosztálya vezetőjének 00021/1962. számú parancsa, 1962. július 12.
ÁBTL 2.8.2.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök helyettesének 150/1967. számú
parancsa, 1967. október 13.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 009/1972. számú parancsa, 1972. január 17.
ÁBTL 2.8.2.1. A belügyminiszter helyettesének 0017/1973. számú parancsa, 1973. március 1.
ÁBTL 2.8.2.1. A belügyminiszter helyettesének 182/1984. számú parancsa, 1984. október 10.
197

FARAGÓ JÓZSEF
Anyja neve: Faragó Anna
Született: Budapest, 1915

Eredeti foglalkozása lakatos. 1939 óta tagja a vasasszakszervezetnek, 1940-ben
lépett be az illegális kommunista pártba. 1944-ben bevonult katonának, szovjet
fogságba esett, és csak 1948-ban térhetett haza.
Nem tudjuk pontosan, hogy mikor került a politikai rendőrségre, de 1950
májusában az ÁVH Katonai Elhárító Főosztályán volt polgári alkalmazott, ekkor az ÁVH Kollégiumának ülése elé terjesztették, hogy kinevezett alkalmazottként kapja meg az államvédelmi hadnagy rendfokozatot. 1952. november 7-én
egy ÁVH vezetői parancs már sorosan államvédelmi századosból államvédelmi
őrnaggyá léptette elő mint a pártbizottság állományában lévő munkatársat.
1953 júliusában a BM Központi Gazdasági Osztály C alosztályának beosztottja volt. 1954 májusában áthelyezték a BM XIII. (Kormányőrség) Osztály állományába: a XIII/2. alosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1954 decemberében
az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának 10. évfordulójára a Debrecenben
rendezett ünnepségek lebonyolításáért miniszteri dicséretben részesült. Időközben áthelyezték a BM XIII. (Kormányőrség) Osztály 5. (káder) alosztályára
helyettes vezetőnek, majd 1955. június 6-át követően átkerült ugyanezen osztály 1. (helyszínbiztosító) alosztályára alosztályvezetőnek. 1956. május 15-től
az osztályt főosztállyá szervezték, őt kinevezték főosztályvezető-helyettesnek.
1957. március 1-jei hatállyal a BRFK Politikai Nyomozó Főosztály egyik alosztályának alosztályvezetője rendőrnyomozó őrnagyi beosztásban.
Az MSZMP PB 1974. augusztus 13-i ülésén arról született döntés, hogy
Faragó Józsefnek, az MSZMP KB Irodája politikai munkatársának szeptember 1-jei nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata
kitüntetést adományozzák. Egyben tudomásul vették, hogy amennyiben Faragó egészségi állapota megengedi, a továbbiakban mint a KB Iroda társadalmi munkatársa fog dolgozni.
Elhunyt 1978 februárjában Budapesten.

198

Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 46-a/1952. számú parancsa, 1952. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 1538/1954. számú parancsa, 1954.
május 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 38/1954. számú parancsa, 1954. december 30.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 263/1955. számú parancsa, 1955.
február 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 39/1955. számú parancsa, 1955. június 7.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 34/1956. számú parancsa, 1956. május 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00300/1957. számú parancsa, 1957. március 7.
ÁBTL 2.1. XI/8. (V-150346.) A BM Politikai Kollégiumának ülései, 1948–1953. Jelentés,
1950. június 16. 191.
MNL OL M-KS 288. f. 5/643. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1974. szeptember 3.
Népszabadság, 1978. február 5.

199

FARKAS VLADIMIR
Anyja neve: Kara Anna
Született: Kassa (Košice, Szlovákia)
1925. augusztus 12.

Eredeti neve Lőwy Vladimir, 1939–1945 között a Wolf vezetéknevet használta, 1945-ben vette fel a Farkas nevet. Édesanyja varrónő volt, apja Farkas
Mihály, fia születése évében kezdte meg börtönbüntetését, amelyet illegális
kommunista tevékenységért kapott, majd 1929-es szabadulása után a Kommunista Ifjúsági Internacionálé tisztviselőjeként járta a világot, míg végül
1937-ben Moszkvában telepedett le. Az anyjával, aki szintén a nemzetközi
kommunista mozgalom aktivistája volt, 1929-ben szakadt meg a kapcsolata. Apai nagyanyja nevelte fel szülővárosában, Kassán (akkor Csehszlovákia).
Apja 1939-ben vitette ki Moszkvába. A háború kitörése után jelentkezett honvédelmi munkára; Szmolenszk és Vjazma között tankelhárító árkokat ásott.
1944-ben – Rákosi által közvetített pártmegbízás alapján – Mamontovkába
irányították egy intenzív rádiósiskolába azzal, hogy elvégzése után majd
Magyarországra küldik illegális munkára, erre azonban már nem került sor.
A rádiósiskolán ismerkedett meg az ott történelmet tanító Andics Erzsébet
és Berei Andor közgazdász lányával, későbbi feleségével, Berei Verával.
1945-ben apjával együtt Budapestre költözött – ahol ekkor járt először. Az MKP
Akadémiai utcai pártközpontjában lett rádiós. 1946 őszén az állása megszűnt, ekkor a Külügyminisztériumban szeretett volna elhelyezkedni, de hiányos angol tudása miatt nem vették fel. Az MKP felső vezetőinek döntésére a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályra került alhadnagyként. Kezdetben a IX., vagyis
az operatív technikai lehallgatásokkal, levélcenzúrával foglalkozó alosztályon dolgozott, 1948 augusztusától ő az alosztály vezetőhelyettese. Rendőr százados, amikor
1949 márciusában alosztályának (akkor már BM ÁVH XIV. alosztály) vezetőjévé
nevezték ki. A Rajk-perben már nem csak a lehallgatásokat végezte, hanem Justus
Pál és Cseresnyés Sándor egyik kihallgatója is lett. 1949 októberében államvédelmi
őrnaggyá léptették elő.
1950 januárjától a politikai rendőrség a Belügyminisztériumtól függetlenített, önálló főhatósággá vált, ahol a titkos technikákkal kapcsolatos feladatokat az ÁVH III. Főosztálya látta el, amelynek vezetője lett. 1950-ben a volt
200

baloldali szociáldemokraták ellen, valamint a Szücs Ernő ÁVH-ezredes ellen
indított vizsgálat egyik irányítója, de kulcsszerepet játszott Kádár János, Kállai Gyula 1951-es kihallgatásában is. 1951 áprilisában soron kívül államvédelmi alezredessé léptettek elő.
1951 szeptemberében az ÁVH átalakítása nyomán a III. Főosztály éléről
áthelyezték a X/3. (Hírszerző) Osztályból létrehozott VIII. (Hírszerző) Főosztály élére. 1950–1953 között tagja volt az ÁVH Kollégiumának.
Miután 1953 júliusában az Államvédelmi Hatóságot összevonták a Belügyminisztériummal, feladatkörét megtartva a BM II. (Hírszerző) Osztályon
Gazdik Gyula osztályvezető helyettese lett. Amikor 1954 áprilisában Gazdikot
elhelyezték a hírszerzéstől, átmenetileg ismét ő irányította az osztályt (Hárs
István októberi kinevezéséig). A Péter Gábor ellen meginduló eljárást követően arra az elhatározásra jutott, hogy önként távozik a testülettől, erre 1955
februárjában került sor, amikor is saját kérésére leszerelték.
1955 áprilisában az MDP Titkárság döntésére a Lenin Intézet kétéves továbbképző tanfolyamára irányították mint hallgatót. 1956 márciusában –
szintén az MDP Titkárság döntésére – innen visszahívták, és megbízták Egri
Gyulát, a belügyminiszter első helyettesét, hogy ezt közölje vele, és gondoskodjon az elhelyezéséről.
Az ávéhások ellen 1956 nyarán megindított pártfelülvizsgálat során arról
döntöttek, hogy „párt és állami vonalon felelősségre [kell] vonni”. Ezt követően kizárták az MDP-ből, majd október 5-én letartóztatták. 1957 áprilisában
– tizenegy rendbeli hamis vádban való bűnrészességért – 12 évi börtönbüntetésre ítélték, de 1960. április 1-jén egyéni kegyelemmel szabadult.
Szabadulása után a polgári életben dolgozott, volt statisztikus, üzemgazdász, 1965-ben például a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat alkalmazottja,
majd 1976-tól 1985-ös nyugdíjazásáig a Volán Tröszt tanácsadója.
Elhunyt 2002 szeptemberében Budapesten.

Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 10/b/1949. számú parancsa. 1949. március 11.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 42/1949. számú parancsa. 1949. október 21.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 020/1950. számú parancsa. 1950. október 20.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa. 1951. április 2.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 76/1951. számú parancsa. 1951. szeptember 28.
ÁBTL 3.2.1. Bt-123/1 „Kerekes János” („Nelky”), 1954. június 10-i szolgálati jegy, 155.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/2. Farkas Mihály és társai.
ÁBTL 3.1.9. V-150023. Farkas Vladimir.
MNL OL M-KS 276. f. 54/308. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/360. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/395. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/368. ő. e.
201

Kozák Gyula: Az identitás nélküli ember. In Évkönyv XI. 1956-os Intézet, Budapest, 2003,
95–110. http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/kiadvanyok/evkonyv03/kozak (A letöltés
ideje 2012. december 15.)
Palasik Mária: A Hírszerző Osztály szervezete és állománya, 1956–1962. Betekintő, 2011/2.
http://www.betekinto.hu/2011_2_palasik (A letöltés ideje 2012. december 15.)
Tóth Eszter: A politikai és gazdasági hírszerzés szervezettörténete, 1945–1990. Betekintő,
2011/2. www.betekinto.hu/2011_2_toth e (A letöltés ideje 2011. augusztus 20.)
Müller Rolf: Az operatív technikai osztály, 1956–1962. Betekintő, 2013/1. http://www.
betekinto.hu/2011_3_muller (A letöltés ideje 2013. május 25.)
Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH ezredese voltam. Interart, Budapest, 1990.
Iratok az Igazságszolgáltatás történetéből. 1. Szerkesztette Solt Pál, Horváth Ibolya et al. KGJK,
Budapest, 1992.

202

FÁTRAI LÁSZLÓ
Anyja neve: Keleti Gizella
Született: 1925

Egy, az Államvédelmi Hatóságon belül történt átszervezés után 1952 márciusában kinevezték az ÁVH VII. (Gazdasági, majd Anyagellátó) Főosztály 7. (Fegyver és Lőszer) Osztályának vezetőjévé államvédelmi főhadnagyi rendfokozattal.
Az egységesített BM megalakulása után ugyanezen a poszton maradt: 1953.
szeptember 4-én 1-jei hatállyal soron kívül államvédelmi századossá léptették
elő a BM Anyagi és Technikai Főosztálya Fegyverzeti Osztályának állományában. Szeptember 29-én kinevezték a Fegyverzeti Osztály vezetőjévé.
Források
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 09/1952. számú parancsa, 1952. március 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 22/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.

203

FAZEKAS ISTVÁN

Az egységesített Belügyminisztérium Országos Rendőrkapitányságának VIII.
(Közlekedésrendészeti) Osztályát vezette 1953-tól rendőr századosi rangban.
(Kinevezésének ideje nem ismert.) 1955 októberében is ezt a posztot töltötte
be rendőr őrnagyi rendfokozatban. Meghívottként részt vett a BM Kollégiumának azon az ülésén (1955. október 21.), amikor a közúti közlekedés társadalmi ellenőrzésének bevezetésére tett javaslatot tárgyalták.
Források
MNL OL XIX-B-1-az 17. d. 00475-1/1953. ORK TÜK
BM Koll. II. 901.

204

FEJES ISTVÁN
Anyja neve: Kiss Mária
Született: Kaposvár, 1920. december 26.

Két középiskolai osztály elvégzése után motorszerelő-tanoncnak állt, de a műhely megszűnése miatt képesítést nem nyert. 1934-től 1941-ig útépítéseken
dolgozott, majd katonai szolgálatra vonult be, ahol megtanult gépkocsit vezetni, és 1942 nyarától a frontra került. 1943. januártól 1945. tavaszig hadifogoly volt a Szovjetunióban. Hazatértét követően a Honvédelmi Minisztériumban a katonai elhárításnál teljesített szolgálatot, 1945. április 1-jétől a HM
Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség F (nyomozó) csoport alosztályvezetője,
1949. márciustól századosként. 1950. februártól 1952. június 1-jéig az Államvédelmi Hatóságon teljesített szolgálatot, ekkor indoklás nélkül leszerelték
– önéletrajza szerint előtte ismeretlen okok miatt. Ekkor az Autó- és Alkatrészellátó Trösztnél dolgozott, közben 1952–1956 között elvégezte a gépjárműipari technikumot, és technikusi oklevelet szerzett. 1956 tavaszán kérte,
hogy vizsgálják felül leszerelésének körülményeit. 1956. szeptember 13-án
rehabilitálták, 1956. október 3-tól a BM VIII. (Környezettanulmányozó és
Figyelő) Osztályából éppen akkor főosztállyá szervezett BM VIII. (Figyelő és
Környezettanulmányozó) Főosztály VIII/2. Osztályának ideiglenesen kinevezett osztályvezetője lett. Feladata a kapitalista országokból érkezett személyek
figyelésének irányítása volt.
1956. október 23. és 31. között a BM VIII. Főosztály körletében tartózkodott, ezután november 4-ig illegalitásban bujkált. November 6-án vette fel
ismét a szolgálatot a Belügyminisztériumban.
1957. január 1-jétől a BM ORFK II. (Politikai Nyomozó) Főosztály 5. (Figyelő és Előállító) Osztály 5/B alosztályának volt az alosztályvezetője, 1957.
május 14-től sorosan előléptették rendőrnyomozó őrnaggyá, és titkos állományba került. Ezt követően 1957. június 28-tól 1961. február 1-jéig a BM
II/9. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztály alosztályvezetője, majd
osztályvezető-helyettese volt. 1962. szeptember 4-étől osztályvezető-helyettes
a BM III. Főcsoportfőnökség V. (Operatív Technikai) Csoportfőnökség 1.
(Figyelő és Környezettanulmányozó) Osztályán, amely pozíciót 1964. má205

jus 1-jéig töltötte be, 1963. április 15-től rendőr alezredesi rangban. 1965.
október 1-jétől a BM III/6. (Figyelő, Környezettanulmányozó) Osztály osztályvezető-helyettese. 1963–1966 között elvégezte az MSZMP marxizmus–
leninizmus esti egyetemét. Újabb átszervezés után 1971. június 29-től 1972.
október 31-én történt nyugalomba vonulásáig a BM III/2. (Operatív Figyelő
és Környezettenulmányozó) Osztály helyettes vezetője volt.
Elhunyt 1997-ben Budapesten.
Forrás
ÁBTL 2.8.1. 1359.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter első helyettesének 0022/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00144/1957. számú parancsa, 1957. május 14.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter első helyettesének 00185/1957. számú parancsa, 1957.
június 28.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 017/1961. számú parancsa, 1961. február 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00220/1962. számú parancsa, 1962.
szeptember 4.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00233/1962. számú parancsa, 1962.
szeptember 13.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0052/1963. számú parancsa, 1963. március 22.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0080/1964. számú parancsa, 1964. május 9.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00183/1965. számú parancsa, 1965.
szeptember 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 367/1971. számú parancsa, 1971. június 29.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

206

FEKETE KÁROLY, DR.
Anyja neve: Burján/Turján/Furján/Furián Anna
Született: 1920

A polgári iskola elvégzése után, 1936-tól kifutófiúként, 1937-től egy vésnöknél dolgozott Budapesten. 1939-től betanított munkás volt egy nemesfém-megmunkáló üzemben. Ez idő tájt került kapcsolatba a Nemesfémipari
Munkások Szakszervezetével, és tagja lett az ifjúsági csoport vezetőségének.
1938–1939-ben részt vett a szakma sztrájkjának megszervezésében. 1941-ben
vonult be tényleges katonai szolgálatra. 1944-ben a katonaságtól – ahol irodai küldönc volt – iratokat szerzett illegalitásban működő kommunistáknak.
1944 májusában lebukott, novemberben életfogytiglani fegyházbüntetésre
ítélték. Decemberben Németországba való szállítása közben több társával
együtt Komárom környékén megszökött.
1945 áprilisában bekapcsolódott a budapesti VI. kerületi MKP-szervezet
munkájába. Előbb kerületi Madisz-titkár, majd a budapesti központban szervezési osztályvezető-helyettes volt. 1946-ban hat hónapos pártiskolát végzett.
Az MDP Szervező Bizottságának 1948. július 6-i döntése alapján került a
Központi Ellenőrző Bizottsághoz politikai munkatársnak. 1949 októberétől
az MDP Káderosztályán alosztályvezetőként dolgozott. A káderosztály megszűnése után, 1952. júniusban az MDP KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályának alosztályvezetője, majd elvégezte a kétéves pártfőiskolát.
1954. augusztus 1-jén került a Belügyminisztérium állományába, államvédelmi alezredesi rendfokozattal a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázselhárító) Főosztály vezetője lett. 1955. december 16-án a személyzeti ügyekért
felelős belügyminiszter-helyettessé, egyben a Személyzeti Főosztály vezetőjévé
nevezték ki államvédelmi ezredesi rangban. (Piros László belügyminiszter az
1955. december 8-i, az MDP PB-hez írt előterjesztésében megjegyezte, hogy
Fekete nem szívesen ment a Belügyminisztériumba 1954-ben, és azóta is kérdés számára, miért került el a pártapparátusból.)
1956. december 7-én a fegyveres erők minisztere felmentette tisztségéből.
1957. február 7-től 1958. február 13-ig ismét belügyminiszter-helyettes. Az
MSZMP Titkársága 1958. február 14-i ülésén merült fel, hogy nevezzék ki a
207

népi ellenőrzés budapesti vezetőjének. Végül ezt elvetették, és az április 24-i
ülésen azt fogadták el, hogy Fekete legyen az V. kerületi pártbizottság másodtitkára, azzal a megjegyzéssel, ha ezzel nem értene egyet, akkor menjen
termelőmunkára. Azonban erre nem került sor, mivel a megbízatást elfogadta. Ezután az V. kerületi pártbizottság titkára, majd 1964 augusztusától első
titkára volt. Elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi karát. 1970-ben a
Központi Gazdasági Döntőbizottság elnökévé nevezték ki. 1972-ben a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese és a Gazdasági Kollégium vezetője lett. 1986ban helyezték nyugállományba, és ez alkalomból – a munkássága során kapott
számos magas kitüntetés mellé – a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval
díszített Csillagrendjével tüntették ki.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 6/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 16.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 18/1955. számú parancsa, 1955. április 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 84/1955. számú parancsa, 1955. december 21.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 4.2. A fegyveres erők miniszterének 6/1956. számú parancsa, 1956. december 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 6/1958. számú parancsa, 1958. február 13.
ÁBTL 3.1.9. V-140799. Atkári Arisztid és társa.
MNL OL M-KS 276. f. 55/6. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/65. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/71. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/93. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/207. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/187. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/260. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/26. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/358. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/413. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/617. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/738. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-y-1
Tischler János: Az Onódy-ügy, 1964. Beszélő, 2004. január. http://beszelo.c3.hu
/04/0203/14tischler.htm
(A letöltés ideje 2011. május 20.)

208

FÖLDES GYÖRGY
Anyja neve: Mieses Margit
Született: Budapest, 1931. január 2.
SZT-fedőszáma: 2200; K-085

Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után, 1941-től a Rottenbiller utcai
polgári iskolában folytatta tanulmányait. 1946-tól egy évig a Fux Emil Mechanikai Gyár műszerésztanonca, ezt követően egy szövetkezetben adminisztrátor.
1945-ben lépett be kommunista pártba. 1948 augusztusában került a Belügyminisztérium állományába: hamarosan az Államvédelmi Hatóság B Ügyosztályán lett próbarendőr, de még 1949-ben rendőrnyomozó alhadnaggyá léptették
elő. 1950-ben az ÁVH I/2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztályán a B, vagyis a
klerikális reakció elleni elhárítással foglalkozó alosztály helyettes vezetője, majd
1951-től vezetője, ekkor már államvédelmi hadnagyként; 1952-ben államvédelmi főhadnaggyá léptették elő.
Ugyancsak helyettes vezetői feladatokat látott el az 1953. júliusi átszervezés
után is: akkor a BM IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály IV/5. alosztályán;
1954. november 1-jétől ő vezette az alosztályt, ekkor már államvédelmi százados. 1956. október 3-ától, amikortól az osztályt főosztállyá szervezték, megkapta a IV/3. Osztály vezetését, amelynek feladata a klerikális reakció elleni
harc szervezése volt.
Az 1956-os forradalom alatt a BM központi épületében teljesített szolgálatot, december 5-én a forradalmárok elleni operatív akcióban megsebesült.
1956. november 20-tól az ORFK II. Főosztály III. Osztályának, azaz a belsőreakció elhárításával foglalkozó szervezeti egységnek volt osztályvezetője, ő
szervezte újjá az osztályt − 1957. januártól osztályvezető-helyettesként. A BM II.
Főosztály 1957. májusi felállásakor a BM II/5. (Belsőreakció-elhárító) Osztály
osztályvezető-helyettese. 1957-ben valuta hűtlen kezelése és kiosztása indokával
lefokozták, ismét főhadnagy. Egy 1959 októberében kelt paranccsal, de 1958.
márciusi hatállyal áthelyezték a BM II/3. (Hírszerző) Osztályra, azonban
valószínűleg már előtte sem a belsőreakció-elhárítás állományában szolgált,
ugyanis Szalma József, a Vizsgálati Osztály (BM II/8.) vezetője 1958 januárjában a Nagy Imre és társai ügyében folytatott nyomozás kapcsán bízta meg feladatokkal. 1959 októberétől ténylegesen is a hírszerzésnél működött: a Hír209

szerző Osztályon az olasz–vatikáni csoport vezetője lett 1962-ig, de közben
1961 őszén áthelyezték főosztályvezetőnek a Külügyminisztériumba, amely
fedőmunkahelye volt (a Belügyminisztériumban csoportvezetői beosztását
megtartva). Közben 1960-ban visszakapta rendőr századosi rangját, 1962. január 15-én pedig rendőr őrnaggyá léptették elő.
1962 júniusában az alosztály titkos munkatársaként a Magyar Népköztársaság római nagykövetségére került másodosztályú titkárnak; valójában rezidensként a hírszerző szolgálat szakmai egységét vezette. Az 1962. évi őszi nagy
átszervezések után is maradt külszolgálatban, de közben végig a III/I-3. Osztály csoportvezetője volt. 1964 júliusában a követség első osztályú titkárává
nevezték ki. 1966. szeptember 15-ével rendelték vissza Budapestre, ahol a
III/I-3. Osztály osztályvezető-helyettese lett, 1967 augusztusában pedig egy
hónapig ő az osztály megbízott vezetője. 1967 szeptemberében átkerült a BM
III/I-4. Osztályra megbízott osztályvezetőnek, 1968 januárjától rendőr alezredessé léptették elő, majd 1969 májusában ugyanott osztályvezetővé nevezték
ki. 1972. január 12-től kiemelt főoperatív beosztottként a III/I-8-B alosztályra vezényelték, vagyis az illegális szakszolgálat úgynevezett 16-os vonalára helyezték át vonalvezetőnek (illegális hírszerző irányító). 1974. június 1-jétől az
alosztály vezetője. 1976. december 1-jén a III/I-8. (Illegális Kiképző) Osztály
vezetőjévé nevezték ki. 1979 októberétől rendőr ezredes. 1981 márciusától a
csoportfőnökségen végrehajtott átszervezés indokával osztályvezető-helyettes
lett ugyancsak a III/I-8. Osztályon, illetményét azonban változatlanul hagyták. Ezután közvetlenül hozzá tartozott az újonnan létrehozott hálózatépítő
alosztály irányítása. 1982 júliusában a BM III/I-9. Osztály élére helyezték át
„szolgálati érdek” indokával. Az 55. életéve betöltése után is vállalta a szolgálatot, amit vezetői kezdeményeztek azzal az indokkal, hogy a „speciális szolgálat
osztályvezetői munkakör bonyolult feladatainak átadása igényli a szolgálatban
meghatározatlan időre visszatartását”. 1989 januárjában helyezték nyugdíjba
a „felső korhatár elérése” miatt, ekkor is a BM III/I-9. Osztály vezetője volt.
1952-ben három hónapos pártiskolai képzésen, 1981-ben pedig a Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági szakán két hónapos vezetői továbbképző tanfolyamon vett részt. 1962-ben elvégezte a BM Idegen Nyelvi Főiskola esti
tagozatát, olasz nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tett.
Elhunyt 1997. november 27-én Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 1072.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-134. Illetményügyek
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 230/1953. számú parancsa, 1953.
november 14.
210

ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 2-10/91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01239/1957. számú parancsa, 1957. május 31.
ÁBTL 3.1.9. V-150000/16. 312–313. Jelentés, 1958. január 6.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 105/1959. számú parancsa, 1959. október 17.
(1958. márciusi hatállyal)
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0024/1960. számú parancsa, 1960. február 17.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0028/1960. számú parancsa, 1960. február 24.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0013/1962. számú parancsa, 1962. február 5.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00172/1967. számú parancsa, 1967. július 29.
ÁBTL 3.1.5. O-14963/4. 7.
ÁBTL 3.1.5. O-14963/10. 22.
ÁBTL 4.2. 45-68/1/1977. A BM „M” és szervezési és IV/II. csoportfőnökének 1. sz. tájékoztatója a BM szerveiről és vezetőiről, 1977. január 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 008/53/1981. számú parancsa, 1981. március 14.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 008/96/1982. számú parancsa, 1982. július
1-jei hatályú.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 008/166/1988. számú parancsa, 1988. november 17.
ÁBTL 4.2. A BM Személyzeti és „M” Szervezési Csoportfőnökség 2/1989. számú közleménye,
1989. február 15.
Szabó Csaba: A „Világosság” fedőnevű belső rezidentúra az Állami Egyházügyi Hivatalban. In
Csapdában. Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945–1989. Szerkesztette Bánkúti Gábor és Gyarmati György. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L’Harmattan Kiadó,
Budapest, 2010, 235–239.
Bottoni Stefano: Egy különleges kapcsolat története. A magyar Titkosszolgálat és a Szentszék,
1961–1978. In Csapdában. I. m. 259–260.
Takács Tibor: A belső reakció elleni elhárító osztály. Szervezettörténeti vázlat. Betekintő, 2010/3.
http://www.betekinto.hu/2010_3_takacs (A letöltés ideje 2011. május 20.)
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:644701720705478::NO::P5_PRS_
ID:1036801 (A letöltés ideje 2011. május 20.)

211

FÜLÖP IGNÁC
Anyja neve: Mayer Anna
Született: 1912

Az egységesített Belügyminisztériumban a BM Büntetés-végrehajtási Parancsnokság parancsnokhelyettese büntetés-végrehajtási alezredesi rendfokozattal. Életéről
és munkásságáról kevés adat áll rendelkezésünkre. Egy 1955. szeptember 1-jei
belügyminiszteri parancs figyelmeztetésben részesítette a Budapesti Országos
Börtönben történt súlyos események, mulasztások és bűncselekmények miatt.
Ugyancsak belügyminiszteri parancs törölte a figyelmeztetést 1956. augusztus 2-án.
Források

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 48/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 72/1956. számú parancsa, 1956. augusztus 2.

212

GÁBRI MIHÁLY

Született: Brassó (BraŞov, Románia), 1921. április 28.

Az elemi iskola elvégzése után édesapja foglalkozását követve épület- és műlakatos szakképzettséget szerzett, majd különböző üzemekben dolgozott szülővárosában. 1942-ben behívták katonai szolgálatra, de a román hadseregbe való
bevonulás elől Magyarországra szökött. 1946-ig a Győri Vagon- és Gépgyárban helyezkedett el. Esti tagozaton elvégezte a polgári iskola négy osztályát.
1945 áprilisában belépett a kommunista pártba. Még ez évben Győrött két-,
Pécsett hathetes pártiskolát végzett, ezután a pártapparátusba került. 1946-ban
a győri városi pártbizottság titkárává választották. 1947-től a Győr megyei pártbizottság káderosztályát vezette, 1950-ben pedig szervezőtitkár volt. Közben
1947-ben Budapesten elvégezte a hat hónapos pártiskolát is. 1950 júliusában
Somogy megyébe került; előbb a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályát vezette, majd 1951. júliustól megyei titkár lett. 1953-ban Baranya
megyébe rendelték pártmunkára: áprilisában megválasztották a komlói városi
pártbizottság vezetőjének, majd 1954 júliusától decemberéig a Baranya megyei
pártbizottság első titkára volt. Az 1953. május 17-i országgyűlési választásokon
még a Magyar Függetlenségi Népfront Somogy megyei listájáról választották
meg képviselőnek. 1954–1956 között az MDP KV póttagja, 1955. januártól a
KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályának osztályvezető-helyettese volt.
A pártapparátusból 1955 végén a Belügyminisztériumba került: december
16-án nevezte ki az Elnöki Tanács a belügyminiszter első, általános helyettesévé. Irányítása alá tartozott a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a légoltalom és
a tűzrendészet mellett az 1956. március 29-én különvált, de közös parancsnok
vezetése alatt maradt Határőrség és Belső Karhatalom is. Tagja lett a belügyminiszter 1955. december 24-i parancsával létrehozott Belügyminisztérium Kollégiumának és az Államvédelmi Kollégiumnak. A fegyveres erők minisztere 1956.
december 7-én mentette fel belügyminiszter-helyettesi tisztségéből.
Az MSZMP Ideiglenes Szervező Bizottsága 1956. december 10-i ülésén úgy
határozott, hogy egyelőre pártszervező legyen valamelyik megyében, majd
1957 januárjában kinevezték az MSZMP KB Szervezési Osztálya helyettes
213

vezetőjének. Később az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztálya
munkatársa lett. 1960. november 22-én az MSZMP Politikai Bizottsága – politikai és magatartásbeli okokra hivatkozva – vezetői beosztásából leváltotta, és
jóváhagyta, hogy kinevezzék egy középüzem igazgatójává.
Források
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 24/1956. számú parancsa, 1956. március 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 36/1956. számú parancsa, 1956. május 25.
ÁBTL 4.2. A fegyveres erők miniszterének 6/1956. számú parancsa, 1956. december 7.
MNL OL M-KS 276. f. 55/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/152. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/237. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/159. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 6/5. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 6/9. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/210. ő. e.
Gábri Mihály. http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article
&id=4108&catid=65:g&Itemid=67&lang=en (A letöltés ideje 2013. március 28.)

214

GABULA JÓZSEF
Anyja neve: Wetzl Anna
Született: 1918

A Honvédelmi Minisztérium Hadtáp Főcsoportfőnökség állományában dolgozott. Az egységesített BM megalakulása után 1953. szeptember 29-én államvédelmi századosi rendfokozattal az Anyagi és Technikai Főosztály Ruházati
Vonatanyag Osztályára vezényelték osztályvezetőnek. 1955. áprilisban belügyminiszter-helyettesi, októberben pedig miniszteri megrovást kapott a raktárkészletek nem megfelelő ellenőrzése, illetve a szolgálat hanyag ellátása miatt.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 5/1955. számú parancsa, 1955. április 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 94/1955. számú parancsa, 1955. október 28.

215

GAJDA MARCELL
Anyja neve: Sulyok Rozália
Született: Csanádpalota, 1911. február 28.

Középparaszti családban született. Eredeti neve Sulyok Marcell. Édesapja
még fia gyermekkorában megváltoztatta vezetéknevét. A hat elemit 1923-ban
fejezte be szülőfalujában. 1926–1948 között a budapesti Láng Gépgyárban
előbb rézművestanonc, majd -segéd, később ugyanitt hegesztőként dolgozott.
1930–1933 között a szociáldemokrata párt tagja volt, 1945-ben belépett
a kommunista pártba, majd 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártjába, végül
1957-ben az MSZMP-be.
1943-ban baloldali magatartásáért a Láng Gépgyár katonai parancsnoksága letartóztatta, majd a rendőrség internálta: előbb a ricsei, utóbb a szentkirályszabadjai internálótáborba. A táborból Ausztriába vitték 1944-ben, ott a
szovjet csapatok szabadították fel. Hazatérve, 1945-ben visszakerült a Láng
Gépgyárba, ahol egy háromhetes pártiskola elvégzését követően 1945 őszétől
az üzem MKP titkára lett, 1946 elejétől az üzemi bizottság alelnöke, majd
elnöke. 1948 márciusától a párt az Óbudai Hajógyárba helyezte szociális és
termelési felelősnek, 1948 októberében–decemberében a Gazdasági Főtanács Iparpolitikai Osztályán, 1948 decemberétől 1949 augusztusáig pedig a
Pénzügyminisztériumban dolgozott az üzemgazdasági osztály helyettes vezetőjeként. 1950-ben egyéves gazdasági és műszaki akadémiát végzett.
1950. december 21-től az Államvédelmi Hatósághoz került, ahol államvédelmi gazdász őrnagyként az ÁVH VII/1. (Pénzügyi) Osztályára nevezték
ki osztályvezetőnek. 1951. november 30-tól az ÁVH VII. (Gazdasági) Főosztályának vezetője, ezzel egy időben soron kívül államvédelmi alezredessé
léptették elő. A szervezeti egység 1952. augusztus 22-től ÁVH Anyagellátó
Főosztályként működött, Gajda megmaradt vezetőjének.
1953. augusztus 3-tól a BM Anyagi és Technikai Főosztálynak ideiglenesen
megbízott főosztályvezető-helyettese, majd szeptember 29-től ki is nevezték
főosztályvezető-helyettessé. 1953 novemberében a volt ÁVH új étkezdéjének
építése során felmerült visszásságok miatt felelősségre vonását kezdeményezték, és 1954. március 1-jén azonnali hatállyal elbocsátották. Ezt követően a
216

Ganz Vagon- és Gépgyár anyagbeszerzője, majd a munkaügyi osztály vezetője
1956-ig. 1957. februártól a Műszeripari és Gépjavító Ktsz.-nél munkás, később üzemi MSZMP-titkár.
Források
ÁBTL 2.8.1. 1525.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 51/1950. számú parancsa, 1950. december 21.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 99/1951. számú parancsa, 1951. november 30.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 040/1952. számú parancsa, 1952. augusztus 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 3/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 102/1954. számú parancsa, 1954. január 00.
ÁBTL V-150019/2. 590.
ÁBTL V-150019/5. 143.
MNL OL M-KS 276. f. 55/1. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/114. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/170. ő. e.

217

GALAMBOS JÓZSEF
Anyja neve: Stevula Anna
Született: Bécs, 1921. október 9.

Eredeti neve Háner József. Szülei a Tanácsköztársaság után emigráltak, ő már
Bécsben született. Később hazaköltöztek Magyarországra. Elvégezte a polgári iskola négy osztályát, majd vasesztergályosként szabadult fel, és kisebb kitérőkkel
a szakmájában dolgozott. 1937-ben bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba, és a pesterzsébeti ifjúsági csoportban tevékenykedett. 1938-tól a szociáldemokrata párt, 1943-tól a Békepárt, 1944-től az illegális kommunista párt
tagja. Részt vett a fegyveres ellenállásban. 1942–1945 között katonai szolgálatot
teljesített, a frontra nem került, 1944 októberétől katonaszökevény.
1945 tavaszától különböző Madisz-funkciókban dolgozott: tagja volt a
nagy-budapesti titkárságnak, majd a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei szervezet titkári posztját töltötte be. 1945 és 1949 között a pesterzsébeti képviselőtestület tagja. 1948 októberében került az MDP KV Szervezési Osztályára instruktornak. 1950 és 1952 között az ifjúsági alosztályt vezette, majd
elvégezte a kétéves pártfőiskolát. 1954-től a KV Párt- és Tömegszervezetek
Osztályának főinstruktora.
1956. június 29-én lépett belügyi szolgálatba: július 1-jei hatállyal kinevezték
a BM VI. (Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztály vezetőjévé államvédelmi
alezredesi rendfokozattal.
Az 1956. októberi forradalom idején szolgálati helyén maradt, de a szovjet csapatokkal távozott Budapestről, és velük jött vissza november 4. után. Részt vett a
Politikai Nyomozó Főosztály megszervezésében. 1957. január 1-jén beosztották
a főosztály helyettes vezetőjének rendőrnyomozó alezredesi rangban. 1958. február 13-án a II. Főosztály vezetője lett, és rendőrnyomozó ezredesi rendfokozatot
kapott. A kormány március 9-i határozatával kinevezte a BM Kollégium tagjává. 1961. március 15-től belügyminiszter-helyettes. 1962. március 22-én rendőr
vezérőrnaggyá léptették elő, augusztus 18-án, a csoportfőnökségek létrejötte után
pedig a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségének főcsoportfőnöke lett, és
megmaradt miniszterhelyettesi beosztása is. 1964. december 11-én a belügyminiszter első helyettesévé nevezték ki, s továbbra is ellátta a főcsoportfőnöki teendőket.
218

Az MSZMP PB 1966. február 1-jén határozatot hozott a Belügyminisztérium vezetésének megerősítéséről. A személyi és szervezeti változások részeként
és saját kérésére júniusban felmentették, és 1973. december 31-i nyugdíjazásáig a kisebb megterheléssel járó személyügyi miniszterhelyettesi poszton
tevékenykedett. 1959-től 1966-ig az MSZMP KB póttagja, majd 1970-ig
tagja volt. Számos kitüntetése mellé nyugállományba vonulásakor az Elnöki
Tanács a Vörös Zászló Érdemrendet adományozta neki.
Elhunyt 1979. július 31-én Budapesten.
Források

ÁBTL 2.8.1. 8711.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 55/1956. számú parancsa, 1956. június 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0039/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 45/1957. számú parancsa, 1957. november 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 6/1958. számú parancsa, 1958. február 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 8/1958. számú parancsa, 1958. március 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 4/1961. számú parancsa, 1961. március 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 245/1961. számú parancsa, 1961. március 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 009/1962. számú parancsa, 1962. március 22.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0047/1964. számú parancsa, 1964. december 11.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0025/1966. számú parancsa, 1966. június 3.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 22/1973. számú parancsa, 1973. december 28.
MNL OL M-KS 276. f. 54/401. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/225. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/261. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 4/80. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/66. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/394. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 97-361/1956.
Népszabadság, 1965. április 3.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:655411344003098::NO:13:P13_
OBJECT_ID,P13_OBJECT_TYPE:950138%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

219

GALLAI GÁBOR
Anyja neve: Tilli Margit
Született: 1928

1954. január 18-án a belügyminiszter első helyettese kinevezte a BM Belső
Karhatalom Hadosztály Hírosztálya vezetőjének. Ekkor államvédelmi főhadnagyi rendfokozata volt.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.

220

GARASIN RUDOLF
Anyja neve: Gross Antónia
Született: Csáktornya (ma Čakovec, Horvátország)
1895. március 27.

Apja pincemester, anyja szakácsnő volt. A polgári iskola elvégzése után 1909től betűszedőtanonc a csáktornyai Strausz-nyomdában. 1913-tól Nagykanizsán és Lőcsén dolgozott. Katonai szolgálatát 1915 májusában a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezrednél kezdte, ahonnan rövidesen az orosz frontra
vezényelték. 1915 októberében – más források szerint 1916 áprilisában –
Rovnóban fogságba esett; a darnicai, kosztromai, majd a ljubimi táborban
volt, itt érte az 1917-es októberi forradalom. Részt vett a helyi rendőrség
lefegyverzésében, majd belépett a Vörös Gárdába, ahol előbb önkéntes, szakaszparancsnok, majd zászlóaljparancsnok volt, 1918-ban pedig az Önálló
Internacionalista Lovasezred törzsfőnöke. Ugyanez év januárjában belépett
az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság megsegítésére Kijevben alakult nemzetközi brigád lovasezredét
vezette. 1920-ban szerelt le a Vörös Hadseregből. Moszkvába rendelték, ahol
gabonabeszerzéssel, majd 1921-től a magyar emigránsok ügyeivel foglalkozott. 1924-től 1929-ig nyomdákat igazgatott. 1931-ben elvégezte a Sztálin
Népgazdasági Akadémiát, és mérnöki képesítést szerzett. 1931-ben a moszkvai nyomdaipari, 1932-ben a papíripari tröszt vezérigazgatója lett. 1939 és
1941 között a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként
dolgozott. 1941 júliusától ismét katona, a moszkvai népfelkelők Lenin hadosztálya első gyalogezredének helyettes parancsnoka, majd sebesülése után az
egyik szibériai katonai építkezési osztag vezetője. 1943-tól a Hadügyi Népbiztosság Politikai Főcsoportfőnökségén partizáncsapatok szervezését végezte.
1944 szeptemberében a 4., majd a 2. Ukrán Front parancsnokságához tartozó
partizánosztagok iskolájának a parancsnoka.
1945 februárjában egy partizáncsoporttal érkezett Magyarországra, Debrecenbe. Májustól Budapesten az Új Szó kiadóhivatalának a vezetője lett. 1946-ban
a kiadó pártszervezetétől szigorú megrovást kapott gazdasági ügyek szabálytalan
kezelése miatt. 1947-ben visszatért a Szovjetunióba, és áprilisban alezredesi rendfokozattal szerelt le. 1947-től különböző moszkvai nyomdák igazgatója volt.
221

1951. november végén ismét hazajött, de már 1949-től részt vett a magyarországi táborrendszer kialakításában. Hazatérésétől 1957 januárjáig egyetlen területen
dolgozott: először az Igazságügyi Minisztérium, 1952-től pedig a Belügyminisztérium Büntetés-végrehajtási Főosztályát vezette. Az egységesített BM megalakulásakor, 1953. július 22-én büntetés-végrehajtási ezredesként a Börtönügyi Osztály
vezetője lett, amely szeptember 2-től BM Büntetés-végrehajtási Parancsnokság
néven működött. 1955 szeptemberében miniszteri figyelmeztetést kapott a Budapesti Országos Börtönben történt súlyos események, mulasztások és bűncselekmények miatt. A fenyítést 1956 augusztusában törölték.
1957-ben a határőrség országos parancsnokhelyettesévé nevezték ki, majd az
MSZMP PB 1957. augusztus 6-i döntése alapján szeptember 1-jétől mongóliai nagykövet lett. E posztról vonult nyugállományba 1961 augusztusában. 1965
márciusában az Elnöki Tanács a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést
adományozta neki, novemberben pedig Vörös Zászló Rendet kapott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségétől. 1967-ben a legmagasabb szovjet kitüntetéssel, Lenin-renddel ismerték el életútját. Ugyanez évben megjelent memoárja
Vörössapkás lovasok címmel, ezt 1970-ben Moszkvában is kiadták oroszul.
Elhunyt 1969. augusztus 15-én Budapesten.
Források
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 48/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 3/1955. számú utasítás, 1955. február 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 72/1956. számú parancsa, 1956. augusztus 2.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/355. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/36. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/38. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/240. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/361. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1965. március 28.
Népszabadság, 1965. november 6.
Népszabadság, 1965. november 23.
Népszabadság, 1967. október 29.
Népszabadság, 1967. november 1.
Népszabadság, 1985. március 27.
http://zalai.dfmk.hu/zalaiak?p=313
Györkei Jenő: Garasin Rudolf élete. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1976.
Garasin Rudolf: Vörössapkás lovasok. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967.

222

GAZDIK GYULA
Anyja neve: Verestói Erzsébet
Született: Budapest, 1911. szeptember 23.

1922-ben politikai emigráns szüleivel és három testvérével került a Szovjetunióba.
A legidősebb bátyja Magyarországon maradt. Édesapja épületlakatos volt, 1927ben elhunyt, ezért a hetedik osztály befejezése után meg kellett szakítania tanulmányait. Ekkor egy moszkvai vasipari gyárba került vasesztergályos-tanoncnak,
majd végzése után ugyanott segédként dolgozott. Közben a gyár beiskolázta, így
1932-ben esti tagozaton ipari technikumot végzett. 1928-tól tagja a Komszomolnak, 1932-től a szovjet kommunista pártnak.
1932-ben az egyik moszkvai autógyár üzemegységének művezetője lett.
1934-ben a moszkvai metró építkezésénél váltómechanikus, 1935-től
üzemvezető. 1933-ban bevonult tényleges katonai szolgálatra a Vörös Hadseregbe egy légvédelmi alakulathoz. Szakaszvezetőként szerelt le. A sztálini
represszió időszakában két testvérét letartóztatták, csak egyikük tért vissza
élve a Gulágról. Neki 1937-ben a párttagságát vonták meg.
1940-ben újra behívták: részt vett a finn háborúban, majd öthónapos tartalékos tiszti iskolát végzett, és hadnagyi rendfokozatot kapott. 1941-ben
az északi fronton vett részt a harcokban, harcolt a moszkvai csatában, amiért megkapta a Moszkva Védelméért Érdemérmet. 14 hónapi frontszolgálat
után 1942-ben – számos más külföldi származású katonatiszthez hasonlóan
– a cseljabinszki munkatáborba került.
1946-ban szabadult, visszatért Magyarországra, belépett az MKP-ba. Először
a Szovjet Vagyonkezelőségi Hivatalnál, majd a Szovjet Gépipari Igazgatóságnál
tevékenykedett, ahol részt vett a Szovjetunió által háborús jóvátételként elnyert
vállalatok átvételében. 1947-től a Hoppecke Akkumulátorgyár vezetője, 1950-től
a Magyar Siemens Művek helyettes igazgatója.
1950 júliusában pártmegbízásból felelős kísérője volt annak a vasúti szerelvénynek, amely a háború kitörése után kórházi felszereléseket szállított Észak-Koreába.
1951. július 25-én az MDP felső vezetésének rendelkezése alapján került az
ÁVH-hoz: kinevezték az I/4. (Szabotázselhárító) Osztály vezetőjévé és államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott.
223

Amikor a Péter Gábor letartóztatását követő újabb letartóztatások, illetve 1953
januárjában az állományból történő elbocsátások és az önkéntesen kényszerű eltávozások a hírszerzés állományát is megritkították, a párt úgy határozott, hogy őt
állítja az egységesített BM II. (Hírszerző) Osztályának az élére, amit 1953 júliusától 1954 áprilisáig vezetett. A hírszerző munka nem számított sikeres területnek
a szervezeten belül ebben az időben, az ott dolgozó munkatársak nagy részének
nem volt kellő tapasztalata, felkészültsége a feladat megfelelő szintű ellátásához.
Gerő Ernő még belügyminiszterként javasolta, hogy Gazdikot helyezzék vissza a
szabotázselhárítás területére. Így lett 1954. április 22-től az V. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály – 1955. október 3-tól Főosztály – vezetője. Az 1956. júliusi nagyobb
átszervezéskor a BM Titkárságára került, és a miniszter közvetlen alárendeltségében
a BM Titkárság Nemzetközi Kapcsolatok Referatúrájának vezetője lett.
1956. október 23–30. között a BM Roosevelt téri épületének védelmében vett
részt, majd november 9-ig a szovjet csapatokkal együtt harcolt. November 27-ig a
szovjetek melletti vizsgálati csoportban szolgált.
1957. január 1-jén kinevezték a BM ORFK II. Főosztály IV. (Ipari- és Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztályára alosztályvezetőnek. Az 1957. májusi átszervezések után a II/6. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály állományában dolgozott.
A II. Főosztály törzse nemzetközi kapcsolatok alosztálya vezetőjeként nyugdíjazták 1962 augusztusában.
Elhunyt 1981. december 13-án Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 1565.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 61/1951. számú parancsa, 1951. július 25.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 15/1952. számú parancsa, 1952. április 4.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 9/1954. számú parancsa, 1954. április 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 35/1954. számú parancsa, 1954. július 1.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 67/1956. számú parancsa, 1956. július 25.
ÁBTL 1.6. sz. n. Horváth Árpád rendőrnyomozó őrnagy 1956. november 29-i feljegyzése.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0068/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 71/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 947/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0028/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/1371/1981. számú parancsa, 1981. december 17.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/150. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/308. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/402. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 65/209. ő. e.
Palasik Mária: A Hírszerző Osztály szervezete és állománya, 1956–1962. Betekintő, 2011/2.
http://www.betekinto.hu/2011_2_palasik (A letöltés ideje 2012. december 15.)
Takács Tibor: Az ipariszabotázs-elhárítás szervezete 1956 és 1962 között. Betekintő, 2012/1.
http://www.betekinto.hu/2012_1_takacs (A letöltés ideje 2013. július 25.)
224

GAZGYIK SÁNDOR
Anyja neve: Ambramovszki Anna
Született: 1925

Hadtáptiszti továbbképzőt végzett. 1954. január 18-án a belügyminiszter első helyettese soron kívül államvédelmi főhadnaggyá léptette elő, és kinevezte a BM
Belső Karhatalom Parancsnokság Hadtáp Osztálya vezetőjének.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 281/1953. számú parancsa, 1953. november 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.

225

GERA GYULA
Anyja neve: Szaliter/Szolider Irma
Született: Makó, 1915. július 27.

Eredeti neve Gevürtz Gyula. Az elemi iskola elvégzése után címfestő szakmát tanult, és szülővárosában dolgozott 1935-ig, majd Budapesten 1939ig. 1939 és 1942 között munkaszolgálatos volt. 1942 márciusában szovjet
fogságba esett. Csatlakozott a partizánokhoz, 1945-ben tért haza. 1948-ig
ismét szakmájában dolgozott.
1949-ben kezdte belügyi szolgálatát beosztott nyomozóként. 1949–1950ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1950-ben államvédelmi századosként az ÁVH I/4. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztályára került
osztályvezető-helyettesnek. 1951. június 13-án az I. Főosztályon belül az
I/4. Osztály vasúti, vízi, légi és közúti közlekedéssel foglalkozó alosztályaiból akkor létrehozott önálló I/6. (Közlekedési, majd Közlekedésiszabotázselhárító) Osztály vezetőjévé nevezték ki. 1952-től államvédelmi őrnagy.
Az egységesített Belügyminisztérium megalakulása után ugyanezen a területen maradt: a VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Osztály
állományába osztották be, és 1954. március 11-én kinevezték osztályvezető-helyettesnek. Az osztály főosztállyá alakulásakor, 1954. június 1-jével
főosztályvezető-helyettes lett. 1954. július 24-én ideiglenesen megbízták a
főosztály vezetésével. 1954. október 23-án felmentették e megbízatása alól,
és a BM X. (Operatív Nyilvántartó) Osztályon lett a B alosztály, majd 1955. januártól a D alosztály vezetője. 1955. november 11-én ismét új területre került: a
BM KEOKH és Útlevélosztály vezetőjének helyettesévé nevezték ki.
A forradalom idején szolgálati helyén tartózkodott. November 1-jén a forradalmárok őrizetbe vették, 4-én a szovjet csapatok szabadították ki. A hónap végéig az V. kerületi szovjet katonai parancsnokságon tevékenykedett,
majd az Útlevél- illetve a Vizsgálati Osztályon dolgozott. 1957 márciusában – január 1-jei hatállyal – visszahelyezték a BM állományába, és a BM
ORFK II. Főosztályán az Operatív Nyilvántartó Osztályon alosztályvezető
lett rendőrnyomozó őrnagyi rangban. A BM II. Főosztályának szervezeti
rendjében 1957. május 25-én nevezték ki a BM II/11-A alosztály vezető226

jének, vagyis továbbra is az operatív nyilvántartásnál maradt. 1962. március 1-jén
helyezték nyugállományba.
Elhunyt 1968-ban.
Források

ÁBTL 2.8.1. 1629.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. június 13.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1952. számú parancsa, 1952. április 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 26/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 286/1954. számú parancsa, 1954. március 11.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 11/1954. számú parancsa, 1954. március 20.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1061/1954. számú parancsa, 1954. október 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 170/1955. számú parancsa, 1955. január 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 72/1955. számú parancsa, 1955. november 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 00227/1957. számú parancsa, 1957. március 3. [04.]
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01110/1957. számú parancsa, 1957. május 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 173/1962. számú parancsa, 1962. február 27.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 97-361/56.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1968. szeptember 10.

227

GERŐ ERNŐ
Anyja neve: Engel Mária
Született: Terbegec (ma TrebuŠovce, Szlovákia)
1898. július 8.

Eredeti neve Singer Ernő. Édesapja tönkrement földbérlőként még az első világháború előtt Újpestre költözött családjával, ahol vegyeskereskedést nyitott.
Édesanyja már Újpesten hunyt el 1913-ban. A tíz testvér közül Ernő volt a
legkisebb. 1916-ban Újpesten érettségizett, és beiratkozott a budapesti tudományegyetem orvosi karára, de négy szemeszter után, 1918-ban abbahagyta
tanulmányait. 1918 őszén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába.
A Tanácsköztársaság bukása után Bécsben, Pozsonyban, Bukarestben és Budapesten pártaktivista, felforgatásért többször letartóztatták. 1921-ben hazatért, azonban hamarosan lefogták, 1923-ban tizenöt évre ítélték, de egy
fogolycsere-akció következtében a Szovjetunióba távozhatott. 1924 és 1944
között a Szovjetunióban, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban
és Svédországban működött pártmunkásként. A spanyol polgárháborúban
egy nemzetközi brigád parancsnokaként és az NKVD rezidenseként nemcsak
a francóistákkal harcolt, hanem kegyetlenül üldözte a trockistákat is, ezzel kivívta magának „barcelonai hóhér” gúnynevet. Az 1930-as években a Komintern munkatársa, 1939 és 1941 között a KMP képviselője a Kominternben,
1943-tól a moszkvai Kossuth Rádió egyik szerkesztője.
1944. november elején tért vissza Magyarországra, jelentős szerepet játszott az
Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakításában és az Ideiglenes Nemzeti Kormány
programjának megfogalmazásában. Rákosi Mátyás 1945. februári Moszkvából
történő hazatértéig az MKP első, majd 1956 júliusáig Rákosi Mátyás után a
párt második számú vezetője, a Központi Vezetőség és a Politikai Bizottság tagja. 1944-től 1956-ig parlamenti képviselő. 1949-ben a Magyar Tudományos
Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
Több miniszteri posztot is betöltött: többek között 1945-ben volt kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, 1945. november közepétől közlekedésügyi miniszterként ő volt a „hídverő”, 1948-ban fél éven át pénzügyminiszter,
1949–1952 között államminiszterként a Népgazdasági Tanács elnöke. 1952-től
a Minisztertanács elnökhelyettese, majd első elnökhelyettese. 1953. július 4-től
228

1954. július 6-ig belügyminiszter; e minőségében módja volt hátráltatni a megkezdődött rehabilitációs ügyek kivizsgálását. 1954. július végén elnökletével
alakult meg az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottsága, amely a Nagy Imre-féle
új szakasz gazdasági céljai elleni támadások politikai bázisa volt. 1956 júliusában – bár őt is súlyos felelősség terhelte a törvénytelenségekért, az 1945–1953
közötti gazdasági torzulásokért és politikai hibákért, bűnökért –, Rákosi 1956.
július 18-i lemondatása után az MDP KV első titkárává választották.
Az 1956-os forradalom azonban őt is elsodorta: október 25-én minden párttisztségétől megfosztották, 29-én a Szovjetunióba menekült. 1960-ban térhetett csak haza feleségével, a történész Fazekas Erzsébettel együtt. Az MSZMP
PB miniszteri nyugdíjat állapított meg részére. 1962-ben az MSZMP határozatban mondta ki személyes felelősségét az 1950-es évek törvénysértéseiben
játszott szerepéért, és kizárta a pártból. Visszavonultan élt, többnyire fordított. 1977-ben még kérte felvételét az MSZMP-be, de ezt elutasították.
Elhunyt Budapesten 1980. március 12-én.
Források
MNL OL M-KS 288. f. 4/31. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/176. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/191. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/218. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/219. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/237. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/278. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/427. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/428. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/710. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/113. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/751. ő. e.
Holocaust Memorial Museum, Washington, Buchenwald Concentration Camp Records,
Singer Gábor
Politikatörténeti Intézet Könyvtár, Személyi gyűjtő
Bölöny József: Magyarország kormányai 1848−1992. Negyedik, bővített és javított kiadás. Az
1987−1992 közötti időszakot feldolgozta és a kötetet sajtó alá rendezte Hubai László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944–1945. Szerkesztette: Vida István, Kiss József, Somlyai Magda. A Magyar Országgyűlés kiadása, Budapest, 1994, 150–152.
A Nemzetgyűlés almanachja 1945–1947. Főszerkesztő: Vida István. Főszerkesztő-helyettes: Kiss
József. Szerkesztők: Horváth Zsolt, Hubai László. A Magyar Országgyűlés kiadása, Budapest,
1999, 180–184.
Baráth Magdolna: Gerő Ernő politikai pályája. PhD-disszertáció, Budapest, 2002.
Lehallgatott kihallgatások. Rákosi és Gerő pártvizsgálatának titkos hangszalagjai. 1962. Szerkesztette Baráth Magdolna és Feitl István. Napvilág Kiadó–ÁBTL, Budapest, 2013.

229

GERŐ TAMÁS, DR.
Anyja neve: Tauszik Vilma
Született: Budapest, 1925. március 3.

Apja tisztviselő, anyja háztartásbeli volt. 1944 végén a nyilasok mindkettőjüket
elhurcolták. Elemi iskolába a Krisztina térre járt. A gimnázium első osztályát
a Werbőczy, a másik három osztályt a Madách Gimnáziumban végezte 1939ben. Ezután Márkus György és társai fémipari üzemébe szerződött lakatostanoncnak, de végül vasesztergályos képesítést szerzett. 1942-től szakmájában
dolgozott különböző munkahelyeken, és belépett a vasasszakszervezetbe. 1943ban Altenbach Ferenc autóvillamossági üzemébe vették fel segédként. A cég hadiüzem volt. Itt dolgozott 1944. július végéig, amikor üzemi balesetet szenvedett.
Korosztályával 1944 tavaszán vonult be munkaszolgálatra az Ózd melletti Jolsvára,
de hadiüzemi igazolása miatt hazaengedték. A háború alatt leventeoktatásra járt, és
néhány hónapig a Budapest VI. kerületi tűzoltóságon kötelező légószolgálatot teljesített. 1944 októberében a nyilasok elhurcolták, és Pécelre, majd Rákoskeresztúrra vitték munkára. Novemberben úgynevezett svájci menlevéllel visszakerült
az egyik fővárosi laktanyába, ahonnan 15-én sok száz társával Budafokra vitték,
majd tovább Székesfehérvár felé. Néhány társával megszökött Nagybaracskánál,
és az egyik ottani nagygazdánál dolgozott december közepéig, a szovjet csapatok
megérkezéséig. Az ott elszállásolt szovjet egység németül beszélő kapitánya mellett tolmácsolt. 1945 januárjában tért vissza Budapestre, és jelentkezett az MKP
VI. kerületi szervezeténél, ahol márciusban meg is kapta tagkönyvét, később
pedig elvégzett egy kéthetes pártiskolát.
1945. február 8-án vették fel a Budapesti Főkapitányság VI. kerületi csoportjához nyomozóként. 1946-ban került a politikai rendőrség kötelékébe: néhány
hónapig a magyarországi németek kitelepítésének ügyében dolgozott, majd ős�szel Szőllősi György őrnagy alosztályára (a IV. alosztályra) került, amely a nem
kommunista ifjúsági szervezetek tevékenységét figyelte. 1947 végétől a kémelhárítás területén, az ÁVO II. alosztályán, majd a BM ÁVH állományában a
IV. alosztályon vonalvezetőként működött. 1949 végén néhány hónapig újra
Szőllősi beosztottja volt csoportvezetőként a belsőreakció-elhárításnál. Az ÁVH
megalakulása után 1950 elején a VI. (Jogi és Börtönügyi, majd Vizsgálati) Fő230

osztály kihallgató részlegéhez osztották be; 1952-ben alosztályvezető-helyettes
lett. Még ebben az évben megkezdte tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara levelező tagozatán (1957 júliusában avatták doktorrá).
Az egységesített Belügyminisztériumban is ezen a területen maradt: 1953 júliusától a VI. (Vizsgálati) Osztály állományában dolgozott államvédelmi századosi rendfokozattal, csoportvezetőként. Önéletrajza szerint már augusztusban a
Belsőreakció-elhárító Osztály vezetője lett. Egy 1954. januári előterjesztés szerint
azonban akkor még csoportvezető volt, és csak 1954 áprilisa után, a főosztállyá
szervezést követően nevezték ki osztályvezetővé. 1955. januárban soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Szolgálati adatlapján olvasható, hogy 1956-ban
megrovás pártbüntetést kapott a BM Pártbizottságától „törvénysértés” miatt.
1956. október 23-ától szolgálati helyén tartózkodott, és részt vett az épület
védelmében, majd a forradalmárokkal szemben lefolytatott vizsgálatokban.
26-ától a Honvédelmi Minisztériumban végezte a vizsgálati munkát. 30-án
alakulatával visszatért a Roosevelt térre, onnan pedig a tököli szovjet repülőtérre mentek Rajnai Sándor alezredes egységéhez. Rajnai távozása után, november
4-étől a tököli egység parancsnoka lett. 14-én vizsgálati csoportjával visszatért
Budapestre, és a Fő utcában jelentkezett szolgálattételre, de csak egy-két hét
késéssel, mert mint 1958. februári minősítéséhez fűzött megjegyzésében írta,
titkos állományba akart kerülni. Tömpe István, a belügyminiszter első helyettese egy 1956. december 1-jére dátumozott paranccsal kinevezte rendőrnyomozó
őrnaggyá, és beosztotta a Vizsgálati Osztályra vizsgálónak. 1957. május 6-ától
a BM II/8. Osztály B (belsőreakció-elhárító) alosztályát vezette, azaz a véglegesített struktúrában ugyanazon a területen maradt, ahol 1953 nyarától tevékenykedett mint vezető. Egy 1958. januári miniszterhelyettesi parancs tanúsága
szerint az alosztályvezetés mellett az egyik osztályvezető-helyettesi posztot is betöltötte. 1958. május 31-én a személyzeti miniszterhelyettes szakmai tevékenysége miatt részesítette „figyelmeztetés” fenyítésben, amit az 1959. április 3-i
parancs törölt „addigi eredményes munkája” alapján. (1958. februárban Blaski
József és társai – köztük Mansfeld Péter – elfogták és elhurcolták a budapesti
osztrák követség előtt szolgálatot teljesítő rendőrt. Mansfeld áprilisban elrejtett
fegyverekről vallott, és azt állította, meg tudja mutatni a helyszínt, ahonnan
azonban a szemle során megszökött. Az indoklás szerint Gerő felelőssége abban
állt, hogy alosztályvezetőként nem ellenőrizte, beosztottja hogyan készítette elő
a helyszíni szemlét.)
1959. november 1-jén leszerelték, és a Művelődésügyi Minisztérium állományába került: a Nemzetközi Koncert Igazgatóság helyettes vezetője lett. 1964-től a
TESCO Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési Irodánál dolgozott
főosztályvezetőként.
231

Források
ÁBTL 2.8.1. 1641.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 25/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 27/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 4.
ÁBTL 2.8.1. 101-195/1954.
ÁBTL 2.8.1. 98-34/1954.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1/19/1955. számú parancsa, 1955. január 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0036/1956. számú parancsa, 1956.
december 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 292/1958. számú parancsa, 1958. január 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 700/1958. számú parancsa, 1958. március 10.
ÁBTL 2.8.1. 17-732/1958. Fegyelmi anyag
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 741/1959. számú parancsa, 1959. április 3.
ÁBTL 3.1.9. V-128148.
MNL OL XIX-B-1-aj 2. d. 22-6938/1957.
Litván György: Mérei és a „Krampusz”. Esettanulmány. http://beszelo.c3.hu/99/02/09litv.htm
(A letöltés ideje 2011. május 20.)

232

GÖRÖG IMRE
Anyja neve: Orbán Mária
Született: Gérce, 1925. november 1.

Apja molnársegéd volt, 1945 után juttatott földjén, majd a termelőszövetkezetben dolgozott. Anyja szegényparaszti származású. Az elemi iskolát Vas megyei
szülőfalujában végezte, ezután a sárvári cukorgyárban segédmunkásként dolgozott. 1944 és 1946 között a helyi malomban kitanulta a molnár mesterséget, és
bevonulásáig ott dolgozott segédként. 1945-től a községi Madisz-szervezet titkára, később az MKP-alapszervezet vezetőségi tagja volt. 1947 októberében vonult be a nagykanizsai határvadász-kiképző egységhez. 1948-ban a honvédségi
pártszervezet javaslatára elvégezte a Honvéd Petőfi Politikai Tisztképző Intézet
három hónapos tanfolyamát, előléptették alhadnaggyá, és a határőrség tompai
zászlóaljához helyezték az egyik század politikai vezetőjének.
1949-ben került a BM ÁVH állományába, nem tudható, pontosan mely hónapban. 1949 szeptemberében Kiskunhalasra vezényelték, ahol a kiképző zászlóalj politikai tisztje lett. Novembertől ugyanebben a beosztásban az orosházi
zászlóaljhoz került. 1950 decemberében – már az ÁVH állományában – a II.,
zalaegerszegi határőrkerület politikai alosztályát vezette ideiglenes megbízással.
1951 őszétől a kétéves Sztálin Politikai Tiszti Akadémia hallgatója volt.
1954. január 18-án a BM Belső Karhatalom Hadosztály Parancsnokság Politikai Osztályának vezetőjévé nevezték ki, és államvédelmi őrnaggyá léptették
elő. Osztályvezetőként egyben a hadosztályparancsnok politikai helyettese is volt;
közvetlenül irányította és ellenőrizte a karhatalmi ezredek, őrségi zászlóaljak és
a tiszthelyettesi iskola politikai szerveinek munkáját. Egy 1955. április 5-i
belügyminiszteri parancs szerint is ezt a posztot töltötte be. 1956-ban államvédelmi alezredesi rendfokozatban volt.
1957. február 21-i tanúvallomása szerint 1956. október 23-án a Magyar Rádióba küldték azzal a feladattal, hogy helyzetjelentést tegyen, és már nem tudott
kijönni az épületből, mert megkezdődött a harc. Egy később említésre kerülő
1984-es kitüntetési javaslatban az olvasható, hogy fegyverrel harcolt (a forradalmárok ellen). 1957-től a BM Határőrség politikai osztályának vezetője volt.
1967. április 1-jei hatállyal nevezték ki a BM Üdültetési és Gyermekneveltetési
233

Osztály vezetőjének határőr alezredesi rangban, egyben áthelyezték a határőrségtől a IV/III. (Szociális és Üdültetési) Csoportfőnökség állományába. Innen nyugdíjazták határőr ezredesi rendfokozattal 1984-ben. Nyugállományba vonulásakor
megkapta a Szocialista Magyarországért Érdemrendet, és az MSZMP KB Titkárságának felterjesztett kitüntetési javaslat szerint jelentős szerepe volt a BM üdültetési rendszerének, valamint a gyermekintézményekben folyó oktató-nevelőmunka
szervezetének fejlesztésében.
Források
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 042/1950. számú parancsa, 1950. december 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 4/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 16/1955. számú parancsa, 1955. április 5.
ÁBTL 2.8.1. A BM Határőrség parancsnokának 00100/1967. számú parancsa, 1967. április 18.
ÁBTL 3.1.9. V-150005/4.
ÁBTL 4.1. A-2126/48.
MNL OL M-KS 276. f. 54/288. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/692. ő. e.

234

GYÓLAI MIHÁLY
Anyja neve: Sárai Franciska
Született: 1921. november 12.

Apja földműves, napszámos volt. Az elemi iskola befejezése után 1942-ig szülőfalujában ő is napszámosként dolgozott. 1942-ben hívták be tényleges katonai
szolgálatra a nagykőrösi méntelepre. 1945 márciusában szovjet fogságba esett,
ahonnan ugyanaz év szeptemberében tért haza. Kórházba került, csak 1946-ra
gyógyult fel. 1947-től a Nemzeti Parasztpárt, 1948. januártól az MKP tagja.
1947. április 15-én kezdte belügyi szolgálatát mint őrszemes, majd a tiszti iskola elvégzése után, 1949-től rendőr hadnagyként a BM őrszolgálati alosztályán
volt előadó. 1952 májusában a BM Légoltalmi Főosztály helyettes vezetője lett
légoltalmi őrnagyi rendfokozattal. Az 1953-as átszervezés után a BM Légoltalmi
Országos Parancsnokság vezetésével bízták meg.
A forradalom idején tanúsított magatartása miatt 1957 márciusában elbocsátották a Belügyminisztériumból.
Források

ÁBTL 2.8.1. Állománykönyv (1949) 322.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő.

235

GYÖRE JÓZSEF

Született: Budapest, 1902. november 16.

Munkáscsaládban született, apja egy malomban dolgozott. Budapesten és Békés
vármegyében állami gondozottként nevelkedett, hat elemit végzett. 1916-tól a
kőbányai Lampart Gyárban vasesztergályos tanonc volt, 1919-ben szerzett segédlevelet, és 1945-ig itt is dolgozott. 1917-től a Szabadság Ifjúmunkás Kör, 1919től a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége, a vasasszakszervezet
és az MSZDP tagja. 1934-ben belépett az illegális kommunista pártba. 1945től pártfunkcionárius volt: a gödöllői járás titkára, majd az MKP KV Szervezési
Osztályának instruktora, 1949 októberétől az MDP Szabolcs vármegyei (1950.
január 1-jétől Szabolcs-Szatmár megyei) pártbizottságának első titkára.
1951 és 1954 között az MDP KV tagja, 1952. november 14-től 1953. július 4-ig belügyminiszter, 1953. július 22-től 1955. december 16-ig belügyminiszter-helyettes. 1954 és 1956 között az MDP Központi Revíziós Bizottsága,
illetve 1957 és 1962 között az MSZMP Revíziós Bizottságának tagja. 1956.
januártól októberig az MDP Tolna megyei pártbizottságának első titkára.
A forradalom után, 1957-ben a Fővárosi Bíróságon népbíróként dolgozott,
majd a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság osztályvezetője lett. 1958-tól 1963-ig országgyűlési képviselő. 1963-ban nyugállományba vonult.
Családneve Győre formában is előfordul.
Elhunyt 1985. március 28-án Budapesten.
Források

ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
MNL OL M-KS 276. 53/125.
MNL OL M–KS 276. f. 55/91. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Szabad Nép, 1953. július 19.
Népszabadság, 1985. április 2.
Magyar Rendőr, 1985. április

236

GYŐRFFY TIBOR, DR.
Anyja neve: Győrffy Margit
Született: 1923

1941-ben érettségizett a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban. 1940-től
a Munkás Testedző Egyesület (MTE) és a Természetbarátok Turista Egyesülete
(TTE) baloldali csoportjában tevékenykedett. 1942-ben belépett a KMP-be, és
részt vett a sajtómunkában, Szegeden pedig a baloldali diákmozgalomban. 1942ben letartóztatták.
Nem tudjuk, mikor került pontosan a politikai rendőrséghez. Az bizonyos,
hogy 1951 augusztusában már az ÁVH I/2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztályán szolgált államvédelmi főhadnagyi rangban. Itt végzett munkája során az
elítélteket járt kihallgatni az Állambiztonsági Büntetőintézetbe (ÁVH VI/2-III.
alosztály). Egy 1953. május 6-án általa készített feljegyzés szerint az ÁVH I/2-D
alosztályán dolgozott. Ennek volt a feladata a társadalmi tömegszervezetek „reakciós elemeinek” felderítése és ártalmatlanná tétele, valamint a „kulákszabotázs”
elleni küzdelem.
A belügyminiszter-helyettes 1954. novemberi, 1361/1954. számú parancsában
mint államvédelmi századost beosztotta a BM IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály
7. alosztályára alosztályvezetőnek, egyúttal felmentette a IV/1. alosztálynál a csoportvezetői beosztásából. 1955. március 31-én sorosan államvédelmi őrnaggyá
léptették elő április 4-i hatállyal. Szintén 1955 áprilisában a belügyminiszter-helyettes dicséretben és jutalomban (karóra) részesítette a BM államvédelmi operatív szemléltető termének berendezéséért és a Röplapterjesztők című operatív film
elkészítésében végzett jó munkájáért. 1955 őszén a Nagy Októberi Szocialista
Forradalom 38. évfordulójának megünneplését biztosító operatív bizottság tagja.
1956. október 3-án osztályát főosztállyá szervezték, őt pedig kinevezték a BM
IV/2. Osztály vezetőjévé.
Az 1956-os forradalom után az MTI munkatársa, a Külföldi Sajtószolgálat osztályvezetője és az MTI párttitkára volt. 1959 nyarán munkatársai kezdeményezték mindkét pozícióról történő leváltását. Az 1960-as években az MTI bonni,
majd az 1970-es években a kelet-berlini tudósítója. 1974-ben a BM III/III-4.
Osztály titkos kapcsolata volt.
237

1963-tól dr. Győrffyként publikál. 1979 és 1989 között szerkesztette a
Magyar Távirati Iroda Gazdasági cikkek a nemzetközi sajtóból című sorozatát. Az 1991 és 1994 között megjelenő Heti Magyarország című politikai és
társadalmi hetilap szerkesztője.
A neve Györffi, Győrffi és Györffy változatban is előfordul az ÁBTL-ben őrzött iratokban.
2012. januárban a MÚOSZ tagja.
Források
ÁBTL 2.1. Gy – 243/1951. augusztus 26.
ÁBTL 2.1. Gy – 355/1952. január 26.
ÁBTL 2.1. 103 – Gy – 373/1952. január 28.
ÁBTL 3.1.5. O-9947.
ÁBTL 3.1.2. M-31710. 319–321.
ÁBTL 3.1.2. M-36288. 29–30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1361/1954. számú parancsa, 1954. november 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 509/1955. számú parancsa, 1955. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 582/1955. számú parancsa, 1955. április 12.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 54/1955. számú parancsa, 1955. október 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
http://www.muosz.hu/szervezet_fo.php?page=tagsag&listaz=Gy (A letöltés ideje 2013. március 30.)

238

HALUSTYIK MIHÁLY, DR.
Anyja neve: Nyemecz Anna
Született: Gádoros, 1929. június 1.

Szegényparaszti családban született. Szülőfalujában végezte el az elemi iskolát, majd a környező uradalmakba járt napszámba. Gádoroson 1944 októberében vonult át a front. Ezt követően bekapcsolódott a demokratikus
ifjúsági mozgalom helyi szervezeteibe, mind a Madisz, mind az EPOSZ
alapítója. Az MKP-ba 1945 januárjában lépett be (az édesapja volt a helyi
szervezet titkára). 1946-ban a család Szentesre költözött, mert édesapját
odaszólította a munkája. Az ifjabb Halustyik azonban itt nem tudott elhelyezkedni, ezért a fővárosban próbált szerencsét és a Ganz-hajógyárban
lett segédmunkás. 1947 elején visszatért Szentesre, előbb a fábiásebestyéni
községházára került hivatalnoknak, majd 1948-ban Szentesen az Építésügyi
Igazgatóságon segédhivatal-vezető lett.
1949. novembertől katonai szolgálatot teljesített, majd 1950 májusában önkéntes jelentkezés alapján Honvéd Tiszti Iskolára került, ahonnan néhány nap
múlva kiemelték, és az Államvédelmi Hatóságra vezényelték, ahol egy hónapos
képzés után a II/4. Osztályra helyezték vizsgálónak. 1950. július 4-én államvédelmi alhadnagyi rangot kapott, 1951 áprilisában soron kívül államvédelmi
hadnaggyá és 1951 decemberében – szintén soron kívül – államvédelmi főhadnaggyá léptették elő. 1951-ben két hónapos pártiskolára küldték, majd az ÁVH
Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztály hat hónapos képzésének hallgatója lett. Ennek
elvégzése után több hónapra az ÁVH Tanulmányi Osztályára vezényelték szemináriumvezetőnek. 1952 elején áthelyezték az ÁVH VI. (Vizsgálati) Osztályára, részt vett a korábbi felettese, Péter Gábor elleni vizsgálatban.
Az egységesített Belügyminisztériumban is ezen a területen maradt, osztálya
neve és számozása is 1954 áprilisáig ugyanaz, ő az I. csoport fővizsgálója, és a
szabotázselhárító alosztály vezetője. Ekkor a szervezet átalakulása után, a BM
Vizsgálati Főosztályáról egyéves operatív iskolai képzésre küldték a Szovjetunióba. 1955 májusában tért haza, és ekkor – átmenetileg – a BM II. (Hírszerző)
Osztályra került. 1955 szeptemberétől már ő vezette a BM Vizsgálati Főosztály
Szabotázselhárító Vizsgálati Osztályát.
239

1956. október 23. és 30. között a Vizsgálati Főosztály épületében, ezután szülei rákosszentmihályi lakásán, november 4. és 8. között pedig a XVI. kerületi
szovjet parancsnokságon tartózkodott.
A forradalom után is maradt a régi területén: 1956 novemberétől az alosztál�lyá átalakult egységét (1957. május 3-tól BM II/8-C, szabotázselhárító vizsgálati alosztály) is ő irányította egészen 1960 októberéig, amikor is a BM II/8-B,
vagyis a belsőreakció-elhárító vizsgálati alosztály élére nevezték ki. 1960. május
1-jén rendőr őrnaggyá léptették elő. Tagja volt annak a Rajnai Sándor vezette
különleges csoportnak, amely 1957–1959-ben az 1956-os „ellenforradalom fő
felelőseinek” ügyében – így Nagy Imre ügyében is – lefolytatta a vizsgálatot.
A politikai rendőrség 1962. augusztusi nagy átszervezése következtében 1962.
augusztus 15-i hatállyal, az Elnöki Tanács 105. számú határozata 65. pontjára
alapján a szolgálatból elbocsátották.
1959-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, levelező
tagozaton; 1968-ban pedig kertészmérnöki diplomát szerzett.
A szolgálattól történő elbocsátása után a polgári életben helyezkedett el. Előbb
a Törökbálinti Állami Gazdaság jogtanácsosa 1962 és 1964 között, majd 1969ig a Vecsési Állami Gazdaság igazgatója, ezt követően pedig a Ceglédi Állami
Tangazdaság kereskedelmi igazgatója volt 1970 októberéig. Ekkor a csongrádi
Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnek lett az elnöke. 1973. március 1-jén kinevezték a Csongrád Megyei Tanács VB Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztály élére osztályvezetőnek, a pozíciót 1974. január 31-ig töltötte be.
Források
ÁBTL 2.8.1. 1907.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 529/1960. számú parancsa, 1960. október 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL XIX-A-28-a 427. d. Csongrád Megyei Tanács VB üléseinek jegyzőkönyvei, 1974.
január 15.
Csongrád Megye Tanácsának jegyzőkönyvei, 1973. In Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből, XXXVI. Csongrád megye tanácsainak tisztségviselői 1950–1990. Szerkesztette Blazovich László.
CSML, Szeged, 2007, 138.

240

HANTOS LÁSZLÓ
Anyja neve: Makai Matild
Született: 1912

A második világháború előtti életútját nem ismerjük. Rendőr alezredesi rangban a BM ÁVH Miskolci Osztályát vezette 1948. december 12-ig,
amikor is a Pécsi Osztályhoz helyezték, és megbízták az osztályvezetői teendők ellátásával. Később a Székesfehérvári Osztályon tevékenykedett, onnan került az 1949. július 1-jei paranccsal a BM ÁVH központjába az E/2.
alosztályhoz. Ezután az Országos Tervhivatalhoz vezényelték, ahol 1950.
június 6-i jelentése szerint az Általános Üzemi Főosztályon a főosztályvezető-helyettesi posztot töltötte be. Ez a főosztály intézte a fegyveres erők beruházásaival kapcsolatos ügyeket. Feladata az ÁVH érdekeinek képviselete
volt a beruházásoknál. A pontos időtartam nem derül ki, csak az bizonyos,
hogy 1950. február és június között ott dolgozott. A jelentés írásának időpontjában merült fel, hogy visszahívják az ÁVH-ba. Ez megtörtént, mivel
Péter Gábor 1950. októberi 28-i parancsával elrendelte a VII. (Gazdasági)
Főosztály keretében a VII/5. (Építési és Elhelyezési) Osztály felállítását, és
ennek vezetésével bízta meg; ekkor államvédelmi alezredes volt a rendfokozata. 1952 augusztusában a teljes főosztályt átszervezték; ő a korábbi területen maradt, és a VII/2. Osztályt vezette. E minőségében 1953. január 9-én
megrovást kapott, mert az osztály egyik munkaterületén elmulasztotta a
szükséges ellenőrzést, aminek következtében nagyméretű sikkasztás történt.
Az egységesített Belügyminisztériumban is korábbi területén maradt, és a
belügyminiszter-helyettes 1953. szeptember 29-i parancsával beosztotta az
Anyagi és Technikai Főosztály állományába az Építési Osztály vezetőjének.
Ezt a posztot 1954. június 21-ig töltötte be, amikor az osztály egyik főelőadóját, Tímár Gyula államvédelmi századost nevezték ki osztályvezetővé
május 1-jei hatállyal. Leváltásának okáról egyelőre nincs adatunk.
Az 1956-os forradalom alatti szerepéről csak néhány vizsgálati dosszié
tanúskodik. Egy 1957. március 2-i kihallgatási jegyzőkönyv-részletből kiderül, hogy november 2-án tartóztatták le a forradalmárok, és a Fő utcai
börtönbe vitték. Ott, majd a Kilián laktanyában a Köztársaság téri pártköz241

pont alatti kazamatákról faggatták. Az egyik iratban volt államvédelmi alezredesként említik. Neve egy – ugyancsak személyi adatok nélküli – 1963.
március 29-i belügyminiszteri parancsban újra felbukkan, amely szerint a
Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3105/1963. számú határozatával ezredessé nevezte ki.
Források
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 11/1948. számú parancsa, 1948. december 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 26/1949. számú parancsa, 1949. július 1.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 43/1950. számú parancsa, 1950. október 28.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 2/1953. számú parancsa, 1953. január 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 566/1954. számú parancsa, 1954. június 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 007/1963. számú parancsa, 1963. március 29.
ÁBTL 2.1. VI/19-b (V-150319/2.) 93–95.
ÁBTL 3.1.9. V-150006/1. 258.
ÁBTL 3.1.9. V-150388. 116, 237.
ÁBTL 3.1.9. V-150393/3. 127.

242

HARASZTI RÓBERT
Anyja neve: Klein Borbála
Született: Nyírcsászári, 1922. február 6.

Eredeti neve Herskovits Róbert, ezt 1949-ben változtatta Harasztira. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után 1932-től kifutófiúként dolgozott,
majd édesapja foglalkozását követve szabótanoncnak állt, később szabósegéd. 1939-től Budapesten szabó. 1943 októberétől munkaszolgálatos volt,
majd deportálták Bergen-Belsenbe, később Theresienstadtba (Terezín).
1945 májusában a Vörös Hadsereg szabadította fel a tábort, ahonnan júliusban hazatért Nyírcsászáriba. Hat testvére közül négyen nem tértek vissza
a deportálásból, és az édesanyját is ott veszítette el. 1947 márciusáig Vásárosnaményban élt, szabóként dolgozott.
1947-ben lépett be kommunista pártba, és ősztől újra Budapesten dolgozott
szabóként. 1948 októberében lépett állambiztonsági szolgálatba, ahol először a
BM ÁVH Kormányőrséghez kapott beosztást próbarendőrként, ugyanitt 1949től egy évig csoportvezető volt, 1950-től 1951-ig főcsoportvezető államvédelmi
őrmesteri rendfokozattal. 1951. április 4-től államvédelmi hadnagyként teljesített szolgálatot. 1950-ben két hónapos pártiskolára küldték. 1951 szeptemberéig az ÁVH (Kormány- és Pártőrség) X/1-B alosztályán függetlenített párttitkárként dolgozott. Ezt követően 1951-ben az egyéves Dzerzsinszkij Operatív
Iskolára vezényelték. 1952. október 3-tól államvédelmi főhadnagy az ÁVH
III/1. (Környezettanulmányozó) Osztályán.
1953 júliusától a BM VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztályon osztályvezető-helyettes. 1953-ban soron kívül államvédelmi századossá, 1956. szeptember 28-án államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Az osztály főosztállyá szervezésekor, 1956. október 3-án a BM VIII. (Figyelő és
Környezettanulmányozó) Főosztály főosztályvezető-helyettesévé, egyben a
BM VIII/4. (Környezettanulmányozó) Osztály vezetőjévé nevezték ki. 1956
decemberében Izraelbe emigrált.
Az 1956-os forradalom után az amnesztiával külföldről hazatértek kihallgatásán Babusik Ferenc 1961. február 22-én említést tett egy Haraszti Róbertről, akivel egy autógyárban dolgozott együtt Ausztráliában. Az ÁBTL243

ben az Izraelből hazatért személyekről őrzött O-dosszié szintén említ egy
Haraszti Róbertet, aki „jelenleg” Izraelben tartózkodik. A pontos dátumot
nem tudni, a név az 1970-es évekbeli iratok között található; a dossziét
1951-ben nyitották és 1976-ban zárták le.
Források
ÁBTL 2.8.1. 1933.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 195/7/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter helyettesének 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 3.1.5. O-16348. 158.
ÁBTL 3.1.5. O-15992. 47.
BM Koll. III. 734.

244

HÁRS ISTVÁN, DR.
Anyja neve: Löwinger Kornélia
Született: Budapest, 1924. szeptember 15.

Apja kereskedelmi alkalmazott volt. Gimnáziumot végzett, majd fémesztergályos lett. 1941-től ebben a szakmában dolgozott; 1943-ban belépett a vasasszakszervezetbe. 1944 tavaszán munkaszolgálatra hívták be, de novemberben
megszökött, és bujkált. A kommunista pártnak 1945-ben lett a tagja, de már
korábban is részt vett az ifjúmunkásmozgalomban. 1945-ben került az MKP
apparátusához mint segédmunkás; később a Tudakozó Irodában dolgozott.
1947-ben az MKP Nagy-budapesti Pártbizottsága Agitációs és Propaganda
Osztályának, 1948 novemberétől pedig az MDP Szervező Bizottságának politikai munkatársa volt. 1950–1952-ben elvégezte a kétéves pártfőiskolát. 1952
júniusától az MDP KV Adminisztratív Osztályának helyettes vezetői posztját
töltötte be.
1954. szeptember 18-án került a Belügyminisztériumba: államvédelmi ezredessé nevezték ki, és megbízták a II. (Hírszerző) Osztály – 1955. október
1-jétől főosztály – vezetésével; egyúttal a BM Kollégiumának is tagja lett.
1955. december 16-án belügyminiszter-helyettes és egyben az akkor szervezett főcsoportfőnökségek közül az I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség
vezetője lett. E tisztségei alól a fegyveres erők minisztere 1956. december 7-i
parancsával felmentette.
1957 júniusában került a Magyar Rádióhoz az Agitációs és Propaganda Főosztály vezetőjeként. 1958-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1959 októberében a Magyar Rádió és Televízió első elnökhelyettesévé nevezték ki. 1974-ben – amikor a két intézményt kettéválasztották – a
Magyar Rádió elnöke lett, és nyugállományba vonulásáig, 1988-ig töltötte be
ezt a pozíciót. 1975 márciusa és 1988 májusa között az MSZMP KB tagja volt.
Források
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 11/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 18.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 60/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 69/1955. számú parancsa, 1955. november 5.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
245

ÁBTL 1.6. Monográfia, 22. kötet
ÁBTL 4.2. A fegyveres erők miniszterének 6/1956. számú parancsa, 1956. december 7.
MNL OL M-KS 276. f. 53/188. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/260. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/151. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/644. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/817. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 4/193-194. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/918. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/1031 ő. e.
Népszabadság, 2009. szeptember 15.

246

HEVESI ISTVÁN, DR.
Anyja neve: Várkonyi Julianna
Született: Dombrád, 1923. január 6.

Szegényparaszti családban született. A hat elemi befejezése után szülőfalujában
részes napszámosként dolgozott. Családja nehéz életkörülményei miatt önként
jelentkezett katonának. 1941. októbertől 1943. január közepéig teljesített katonai szolgálatot, az utolsó hónapokban a szovjet fronton, ahol fogságba esett.
1944 májusában egy hónapos antifasiszta iskolát végzett, majd jelentkezett partizánnak. Kijevben három hónapos partizánkiképzésen vett részt, de bevetésére
nem került sor.
1945 februárjában Debrecenbe érkezett, ahol jelentkezett a hadseregbe: márciusban tizedessé, májusban szakaszvezetővé, októberben őrmesterré léptették
elő. 1945. július 10-től a Honvédelmi Minisztérium Katona Politikai Osztály
Ellenőrző Irodájára került operatív beosztottnak. 1946-ban újabb előléptetések
következtek: áprilisban alhadnagy, októberben már hadnagy. 1947. januárban
átkerült a Katona Politikai Osztály nyilvántartó alosztályára, közben júliusban
főhadnagyi rangot kapott. 1948. októbertől 1949. szeptemberig a HM Katonai
Elhárító Főcsoportfőnökség Nyilvántartó Osztályának alosztályvezető-helyettese. Közben 1947 és 1949 között elvégezte a középiskolát, és leérettségizett.
Ezt követően a katonai elhárításnál a vizsgálati alosztály helyettes vezetőjévé
nevezték ki. Amikor 1950. február 1-jétől a HM Katonai Elhárító Főcsoportfőnökség „katonai és támadólagos” részlegét az ÁVH-hoz kapcsolták, ő maradt
az alosztály helyettes vezetője. 1951 áprilisában századossá léptették elő. Részt
vett az úgynevezett szociáldemokrata ügyek – Szakasits Árpád és társai, Pillér
Gyula és társai, Kálmán József és társai –, valamint a „katonai vonal” vizsgálatában. 1951. július 1-jétől az alosztály vezetője, majd 1952. áprilistól októberig
az ÁVH II/4., vagyis a kémelhárítás Vizsgálati Osztályának helyettes vezetője.
Ezután néhány hónapig a Dzerzsinszkij Operatív Iskola tanfolyamparancsnoka. Visszatérte után, 1953. február 20-án – ideiglenesen – ismét az ÁVH II/4.
Osztályának vezetőjévé nevezték ki.
Az egységesített Belügyminisztérium szervezetében is maradt a korábbi területén: 1953. november 19-étől a BM III. (Katonai Elhárító) Főosztály III/3-B
247

alosztály vezetője. 1954. október 24-én az alosztályt osztállyá szervezték III/5.
(Vizsgálati) Osztály megjelöléssel; mint államvédelmi őrnagy került az élére.
Amikor az MDP a politikai perekben elkövetett törvénysértések ügyében
folytatott vizsgálatot, Hevesit is többször kihallgatta az arra létrehozott bizottság. A vizsgálatról a politikai bizottság elé 1956. augusztus 9-én beterjesztett
jelentésben Hevesit is elmarasztalták, javasolták, hogy az ügyét állami vonalon
vizsgálják tovább, őt magát a vizsgálati vonalról helyezzék más területre, pártvonalon pedig vonják felelősségre. De már ezt megelőzően 1956. július 17-én
egy belügyminiszteri paranccsal azzal váltották le, hogy új beosztásáról a BM
Személyzeti Főosztály gondoskodjon. Végül a III. Főosztály 3. Osztályán a köröző-kutató alosztályra helyezték alosztályvezető-helyettesnek.
1956. október 23. után együtt maradt egységével, és részt vett az Izabella utcai
központ védelmében. Október 31-én a forradalmárok őrizetbe vették, a Fő utcai börtönbe zárták. A forradalom után a HM II. Osztályán kezdte a szolgálatot,
és ismét bekapcsolódott a vizsgálói munkába. Majd 1957. május 1-jei hatállyal
kinevezték a BM II/1. (Katonai Elhárító) Osztály 4. alosztályának vezetőjévé.
1958. augusztus 25-én azonban 1957. október 21-i hatállyal fegyelmi eljárás
alapján a szolgálatból elbocsátották. Az előzményekhez tartozik, hogy 1957.
október 21-én letartóztatták, és a Legfelső Bíróság Katonai Kollégiuma 1958.
június 27-én egyévi börtönre ítélte, amely egy szolgálati jegy szerint 1958. október 21-én járt le. Az ellene felhozott vádak között találunk szolgálati hatalommal történő visszaélést, államtitok megsértését, közokirat-hamisítás bűntettét.
Az iratokból nem derül ki, hogy mi volt a valódi ok, amiért perbe fogták, saját
bevallása szerint minderre azért került sor, mert apósa 25 hold szántóföldjével
egyéni gazda maradt, és nem lépett be a téeszbe. Ő maga 1945-től az MKP,
majd az MDP tagja volt, de az MSZMP-be nem lépett be.
A börtönbüntetés letöltése után a Magyar Optikai Művek munkaügyi előadója lett. Még 1951 és 1956 között elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi
Karát. Később továbbképezte magát: egyéves munkaügyi tanfolyamot végzett,
majd jogtanácsosi szakvizsgát tett. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Igazgatási és Jogi Osztályának vezetőjeként vonult nyugdíjba 1982 végén.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2051.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezető-helyettesének 8/1953. számú parancsa, 1953. február 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 384/1954. számú parancsa, 1954. május 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 75/1956. számú parancsa, 1956. július 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01153/1957. számú parancsa, 1957. május 29.
MNL OL M-KS 276. f. 53/298. ő. e.

248

HIDEGKUTI KÁROLY
Anyja neve: Hajós Mária
Született: Dombrád, 1923. január 6.

Apja a BSZKRT-nál volt kalauz. A polgári iskola elvégzése után textilszövőtanonc
lett, és 1943 októberéig a Csepeli Posztógyárban dolgozott. 1944 decemberéig
munkaszolgálatos volt, majd szovjet fogságba esett, ahonnan 1945 augusztusában térhetett haza. Belépett a kommunista pártba, és egyéves pártiskolát végzett.
1946 májusában került a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányságának
Politikai Rendészeti Osztályára, ahol az egy hónapos nyomozótiszti tájékoztató tanfolyam elvégzése után nyomozóként kezdett dolgozni rendőrnyomozó
alhadnagyi rendfokozattal. Később az ÁVO központjában a VIII. kerületi csoportnál, illetve a területi alosztályon volt nyomozó, rendőrnyomozó hadnagyként. 1948. október 13-tól a BM ÁVH VII. alosztályára osztották be. 1949.
január 12-én a B Ügyosztályhoz, szeptember 16-án pedig az F/2. alosztályhoz
került. 1950-ben az ÁVH Titkárságának helyettes vezetője lett, és áprilisban államvédelmi főhadnaggyá léptették elő. Az államvédelmi századosi rangot 1953
decemberében kapta meg. 1951–1952-ben egyéves operatív iskolát végzett a
Szovjetunióban. 1952-ben a levélellenőrzéshez került, és 1953. január 16-tól az
ÁVH III/2. (K-ellenőrzés) Osztályának vezetője lett.
Az egységesített BM megalakulása után is e területen maradt: 1953 júliusától
a BM XII. (K-ellenőrzés, Cenzúra, majd Levélellenőrző) Osztályának a helyettes vezetője, 1954 januárjától a vezetője, novembertől államvédelmi őrnagyi
rendfokozattal.
Az 1956-os forradalom a dobogókői BM-üdülőben érte, ahol a forradalmárok
letartóztatták, Esztergomba szállították, és november 6-ig őrizetben tartották.
November 10-én a szovjet csapatok hozták fel Budapestre. Visszakerült korábbi
munkaterületére, és megbízást kapott a levélellenőrzési osztály újjászervezésére.
Az 1957. május 3-i miniszteri paranccsal – amellyel felállt a Politikai Nyomozó Főosztály – kinevezték a II/13. (K-ellenőrzési) Osztály vezetőjének, rendőrnyomozó őrnagyi rangban. 1959. november 26-án nyomozás indult ellene,
mivel elhanyagolta beosztottai munkájának rendszeres ellenőrzését, illetve nem
gondoskodott a B-ellátmány kezeléséről kiadott miniszteri parancs végrehajtá249

sáról. 1959. november 30-án felfüggesztették beosztásából és kizárták a pártból.
1960. január 20-án fegyelmi eljárás alapján elbocsátották.
Rövid ideig a Sertésvágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalatnál, 1961. áprilistól pedig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében dolgozott igazgatási osztályvezetőként. 1968-ban az ötödik évfolyamot végezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, levelező tagozaton.
1978-ban kérte, hogy korkedvezménnyel helyezzék nyugállományba.
Vezetékneve Hidegkúti formában is előfordul az iratokban.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2067.
ÁBTL 2.8.1. 17-1769/1959.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 3/a/1948. számú parancsa, 1948. október 13.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/a/1949. számú parancsa, 1949. január 12.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 37/1949. számú parancsa, 1949. szeptember 16.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 3/1953. számú parancsa, 1953. január 16.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 29/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 172/10/1954. számú parancsa, 1954. március 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 496/1959. számú parancsa, 1959. november 30.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0012/1960. számú parancsa, 1960. január 21.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.

250

HORVÁTH ÁRPÁD
Anyja neve: Ozsvár Mária
Született: Budapest, 1922. október 22.

Munkáscsaládban született. Lakatos képesítést szerzett, 1938-tól 1945-ig az
Ikarus jogelődjénél, az Uhri testvérek Autókarosszéria és Járműgyárában dolgozott lemezlakatos-segédként. 1945 januárjában alapító tagja volt az MKP
mátyásföldi szervezetének, majd áprilisban a párt javaslatára ugyanott a rendőrkapitányság politikai rendészeti osztályára került.
1946 elejétől a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályán az ifjúsági, később a pártokkal foglalkozó alosztályon tevékenykedett. 1947. február
11-én felelősségre vonták, mert nem látta el az ügyeletes nyomozótiszti szolgálatát. Ekkor az ÁVO IV. alosztályán szolgált rendőrnyomozó hadnagyként. 1949–
1950-ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1950. november
1-jén az ÁVH X/3. (Államvédelmi Hírszerző) Osztályára került az E alosztály
vezetőjének, államvédelmi századosi rendfokozattal. 1951. szeptember 28-án – az
osztály főosztállyá szervezésekor – a VIII/5. (Külképviseleti és Elhárító) Osztály
vezetőjévé nevezték ki. 1952-ben a VIII/4. (Emigrációs Hírszerző) Osztály vezetői teendőit látta el.
Az egységesített BM megalakulásával új területre került: 1953. július 22-én a X.
(Operatív Nyilvántartó) Osztály vezetője lett. November 7-én államvédelmi őrnaggyá lépették elő. 1955. november 13-án átengedték a Minisztertanács Titkárságának állományába, illetve kettős állományban volt: Gerő Ernő, majd – miután
ő az MDP első titkára lett – Hegedüs András mellett belügyi referens volt.
1956. október 28-ig szolgálati helyén, a Parlamentben tartózkodott. 1957
januárjában a Minisztertanácsnál megszűnt a munkaköre. 1957 elején a volt
államvédelmi szervek beosztottainak elbocsátását és tevékenységét felülvizsgáló
Dögei Imre vezette különbizottság nem igazolta, a döntés ellen fellebbezett,
amire válaszként bizonyos megszorításokkal mégis igazolták. A bizottság azzal
adta meg számára az igazolást, hogy fegyveres testületnél nem dolgozhat. Ennek ellenére májusban visszakerült a Belügyminisztériumba, és a II/4. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztály G alosztályának – amelynek feladata a nyugati
határszéli vasúti átkelőhelyek hálózati biztosítása volt – vezetője lett rendőrnyo251

mozó őrnagyi rangban. 1957. június 15-én azonban fegyelmi úton mégis elbocsátották, azzal az indokkal, hogy szabálytalan lakáscserét kívánt végrehajtani
jogtalan anyagi haszonszerzéssel. Ezután a Fővárosi Autóbusz Üzemben meósként, majd üzemegység-vezetőként dolgozott. Az ELTE Bölcsészettudományi
Karán elvégezte a történelem szakot.
Források
ÁBTL 2.8.1. 11156.
ÁBTL 1.2. 1. doboz. 3/1947. számú körözvény, 1947. február 11.
ÁBTL 2.8.1. 23-617/1957.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 35/1951. számú parancsa, 1951. augusztus 31.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 76/1951. számú parancsa, 1951. szeptember 28.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 28/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 47/7/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 83/1955. számú parancsa, 1955. november 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 104/1955. számú parancsa, 1955. november 28.
ÁBTL 2.8.1. A BM ORFK II. Főosztály vezetőjének 139/1957. számú parancsa, 1957. február 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01486/1957. számú parancsa, 1957. június 17.
MNL OL XIX-B-1-aj 13. d.
Krahulcsán Zsolt: A politikai rendőrség pártirányításának szabályozása, 1956−1962. PhD-disszertáció. Debreceni Egyetem, 2011, 132.

252

HORVÁTH GYULA
Anyja neve: Nyári Karolin
Született: Nagyvázsony, 1912. szeptember 15.

Édesapja csizmadiasegéd volt. Elemi iskoláit Nagyvázsonyban végezte 1918 és
1924 között. Budapesten asztalosnak tanult, 1929-ben szabadult, és különböző
helyeken szakmájában dolgozott; 1933 decemberében került a Hoppecke Akkumulátorgyárba, ahol segédmunkás, öntő, 1940-től 1945-ig pedig asztalos volt.
1927-ben kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba, 1929-ben pedig a
KIMSZ munkájába. 1931-ben félévi börtönre ítélték felforgató tevékenység
miatt. 1936-ban bevonult tényleges katonai szolgálatra, 1937-ben leszerelték.
1939-ben még egy hónapra behívták, de többé nem, mivel munkahelye hadiüzem volt. Leszerelése után az SZDP IX. kerületi szervezetében is tevékenykedett. 1945-ben belépett az MKP-ba, részt vett a párt Budapest VIII. és IX.
kerületi szervezetének megalakításában. 1946-ban három hónapos pártiskolát
végzett Pécsett. 1947 októberétől a Budapest X. kerületi pártbizottság, 1948
májusától pedig a pécsi pártbizottság titkára volt.
1949. február 1-jén került a BM ÁVH állományába, ezredesi rendfokozattal a Határ-, Folyam- és Légirendészethez osztották be. Később a határőrség
párttitkára volt. Az ÁVH 1950. augusztus 11-én őrizetbe vette; szeptemberben háborús bűntett elkövetésének vádjával 15 évi kényszermunkára ítélték. Az
1954-es perújítás során a Legfelső Bíróság Különleges Tanácsa augusztus 26án bizonyíték hiányában felmentette, szeptember 8-án visszavették a pártba, és
kártalanítást kapott. Ezután az Egyesült Izzó párttitkári teendőit látta el. 1956
nyarán visszakerült a BM állományába, és július 16-tól a III. (Katonai Elhárító)
Főosztály vezetője lett korábbi rendfokozatával.
A forradalom kitörésekor főosztálya Izabella utcai épületében tartózkodott, és
részt vett annak védelmében, majd munkatársaival a HM vezérkari épületébe
települtek át, ott vették őket őrizetbe a forradalmárok, 31-én átkerültek a Fő
utcai börtönbe, ahol a szovjet csapatok megérkezéséig tartották őket fogva.
1957. február 16-án kinevezték a BM Politikai Nyomozó Főosztálya élére
rendőrnyomozó ezredesi rangban. Leváltása után, 1958 februárjában a belügyminiszter személyügyi helyettese, egyben a Személyzeti Főosztály vezetője lett.
253

1960 áprilisában vonult nyugállományba rendőr vezérőrnagyi rendfokozattal.
1960 októberétől az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályán – félállásban – a tagnyilvántartás vezetői teendőit látta el. 1987-ben 75. születésnapja
alkalmából a Szocialista Magyarország Érdemrenddel tüntették ki.
Elhunyt 1992. szeptember 14-én.
Források
ÁBTL 2.8.1. 12922.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1956. számú parancsa, 1956. július 16.
ÁBTL 2.8.1. A fegyveres erők miniszterének 160/1957. számú parancsa, 1957. február 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 45/1957. számú parancsa, 1957. november 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 6/1958. számú parancsa, 1958. február 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 8/1958. számú parancsa, 1958. március 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 007/1960. számú parancsa, 1960. április 6.
ÁBTL 2.1. IV/19. (V-150325.)
ÁBTL 2.1. I/72-b (V-142694/2.)
ÁBTL 2.1. IX/3. sz. n.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/2.
ÁBTL 4.1. A-2126/49.
MNL OL M-KS 276. f. 53/294. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/62. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/66. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/91. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/783. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 97-4025/56.

254

HORVÁTH ISTVÁN, DR.
Anyja neve: Weisz Berta
Született: 1917. augusztus 31.

Életéről és pályájáról keveset tudunk. Az bizonyos, hogy 1953. augusztus 1-jétől
mint rendőr őrnagy az Országos Rendőrkapitányságon a Társadalmitulajdonvédelmi Osztály vezetője volt. Egy 1954. március 11-i belügyminiszter-helyettesi parancs kinevezte a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztály vezetője második (rendőri) helyettesének, ekkor már rendőr alezredes.
1954. március 29-én a „Társadalmi tulajdont és közbiztonságot veszélyeztető
bűncselekmények tetteseinek leleplezéséért” dicséretben és pénzjutalomban részesült. 1957 októberében rendőr alezredesként a BM ORFK Bűnügyi Főosztályának főosztályvezetője volt. 1958 márciusában pedig már az ORFK vezetőjének bűnügyi helyettese. 1969. január 1-jei hatállyal a belügyminiszter a BM
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének helyettesévé nevezte ki.
Rendőr ezredesként vonult nyugdíjba. Neve előtt időnként a „dr.” szerepel, de
arról, hogy mikor szerezte, nincs adatunk.
Elhunyt 1981 augusztusában Budapesten. A nyugalmazott rendőr ezredes a
Vörös Csillag Érdemrend kitüntetettje volt, és katonai tiszteletadással temették
el a Farkasréti temetőben.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 287/1954. számú parancsa, 1954. március 11.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 07/1954. számú parancsa, 1954. március 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 343/1969. számú parancsa, 1969. április 9.
MNL OL M-KS XIX-B-1-aj 2. d. Horváth István 1957. október 29-i feljegyzése.
ÁBTL D. Gy. A BM Kollégiumának ülései, 1958. március 12-i ülés.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1981. augusztus 16.

255

IGAZ ANDOR
Anyja neve: Weisz Cecília
Született: Salgótarján, 1928. április 15.

Szüleinek fűszer-kiskereskedése volt Salgótarjánban, de csődbe mentek, és a család 1935-ben felköltözött Budapestre. Itt végezte el az elemi és a polgári iskolát. 1942-től kifutóként dolgozott egy könyvkereskedésben. 1944 októberében
munkaszolgálatra vitték. Egy kisebb sérülés miatt kórházba került, ahonnan
megszökött, majd szüleihez a gettóba ment. 1945-től Bodrogi János ezüstművesnél, 1948 januárjától a Kárpitosok Termelő Szövetkezetében volt segédmunkás. 1946-ban belépett az MKP-ba, a párt budapesti VII. kerületi szervezeténél
ifjúsági vezető volt, emellett falujáró munkát végzett.
A belügyminiszter 1948. december 20-i rendeletével nevezte ki próbarendőrré, Péter Gábor pedig 1949. január 12-én beosztotta a BM ÁVH budapesti
központjában a IV. alosztályra. Ettől kezdve 1975-ig a kémelhárítás területén
dolgozott. Az ÁVH állományában kezdettől az I. (Hálózati) Főosztályon volt,
az I/3. (Kémelhárító) Osztály G (kutató) alosztályán államvédelmi alhadnagyi
rendfokozattal beosztottként, majd alosztályvezető-helyettesként tevékenykedett. 1950-ben két hónapos pártiskolát végzett.
Az egységesített BM megalakulása után államvédelmi főhadnagyi rangban az
I. Osztály 5. alosztályán dolgozott, majd az I/10. (vidéki) alosztály vezetőjének
helyettese, 1954. szeptembertől vezetője volt. 1955. április 4-i hatállyal államvédelmi századossá léptették elő. Az I. Osztály főosztállyá szervezése után ugyanezen
a területen maradt: 1955. október 20-án az I/4. Osztály vezetésével bízták meg,
amelynek feladata a vidéki kémelhárító munka megszervezése és ellenőrzése volt.
1957-es önéletrajzából értesülhetünk a forradalom alatti tevékenységéről.
1956. október 28-ig – utasításra – illegalitásban volt, majd visszatért osztályához, és 30-án a szovjet egységekkel távozott. Velük együtt jött vissza,
és részt vett a forradalmárok elleni különböző fegyveres akciókban. A BM
Politikai Nyomozó Főosztályán 1957. május 24-én rendőrnyomozó századosi rendfokozattal a 2. (Kémelhárító) Osztályra osztották be alosztályvezetői munkakörbe. Alosztályának – II/2-J – feladata a megyei kémelhárító
alosztályok megszervezése és az operatív munka beindítása volt. 1958-ban
256

elvégezte az MSZMP öt hónapos pártiskoláját. 1960. február 1-jei hatállyal
rendőr őrnaggyá léptették elő.
1962 augusztusában a III/II. Csoportfőnökségre került, ahol szeptemberben megerősítették alosztályvezetői beosztásában. Az évben levelező
tagozaton befejezte tanulmányait a Rendőrtiszti Akadémián. 1966. április
1-jei hatállyal a III/II-5. Osztály vezetőjévé nevezték ki, és rendőr alezredesi
rendfokozatot kapott. 1967 szeptemberétől 1970 júliusáig az MSZMP KB
Politikai Főiskoláján volt nappali tagozatos hallgató. A főiskola elvégzése
után 1970. július 1-jétől a III/II-10. Osztályt, majd 1971. július 1-jétől a
III/II-7. Osztályt vezette. 1972. október 16-án a III/II-8. Osztály megbízott, 1973. február 1-jén kinevezett vezetője lett. 1975. január 1-jén rendőr
ezredessé léptették elő, február 1-jétől pedig új terület, a III/3. (K-ellenőrzési) Osztály vezetésével bízták meg. 1981-ben elvégezte a Rendőrtiszti
Főiskola állambiztonsági szakának két hónapos vezető-továbbképző tanfolyamát. 1985. április 30-án nyugállományba helyezték.
Pályafutása során számos kitüntetést kapott, nyugállományba vonulásakor
a Magyar Népköztársaság Kardokkal Díszített Csillagrendjét. Azonban valamilyen formában még ezután is dolgozhatott, mert 1988. április 5-én, 60.
születésnapja alkalmából a Belügyminisztérium munkáját segítő tevékenysége
elismeréséül dísztőrt kapott.
Források
ÁBTL 2.8.1. 7700.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/a/1949. számú parancsa, 1949. január 12.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1951. számú parancsa, 1951. április 6.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 22/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 933/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 24.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 3717/1954. számú parancsa, 1954.
december 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 515/1955. számú parancsa, 1955. március 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 93/1955. számú parancsa, 1955. október 20.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 28/1956. számú parancsa, 1956. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01092/1957. számú parancsa, 1957. május 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 2/1959. számú parancsa, 1959. január 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 141/1960. számú parancsa, 1960. március 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 356/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1281/1964. számú parancsa, 1964. október 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 173/1966. számú parancsa, 1966. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 373/1967. számú parancsa, 1967. április 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 390/1969. számú parancsa, 1969. április 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 10/22/1970. számú parancsa, 1970. március 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 664/1970. számú parancsa, 1970. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 362/1971. számú parancsa, 1971. június 29.
257

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 367/1971. számú parancsa, 1971. június 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1149/1971. számú parancsa, 1971. október 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 954/1972. számú parancsa, 1972. október 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 10/94/1972. számú parancsa, 1972. december 6.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1075/1974. számú parancsa, 1974. december 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 002/361/1982. számú parancsa, 1982. december 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 002/105/1983. számú parancsa, 1983. április 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/347/1983. számú parancsa, 1983. április 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 002/341/1983. számú parancsa, 1983. október 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 001/176/1985. számú parancsa, 1985. április 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 002/168/1985. számú parancsa, 1985. április 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 002/135/1988. számú parancsa, 1988. április 5.
MNL OL XIX-B-1-aj 2. d. 62-8826/1957.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:1175323081081539::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:24041%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

258

IKLADI LAJOS
Anyja neve: Háberfeld Zelma
Született: Budapest, 1923. június 1.

Édesapja, Hellschein Antal fogtechnikus volt, édesanyja gyári munkás, de
szülei 1935-ben elváltak; apja a holokauszt áldozata. Az elemi iskola és két
polgári iskolai osztály elvégzése után nyomdásztanuló lett, letette a segédvizsgát. 1938-ban belépett a szociáldemokrata pártba, 1945 februárjában
pedig a kommunista pártba. 1943–1944-ben illegális tevékenység miatt
többször vették őrizetbe. Budapest ostroma befejeztével a Madisz nyomdáját vezette, majd júliusban a kommunista párt javaslatára került a Belügyminisztériumba: nyomozó lett a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályán. 1946-ban rövid ideig a Szatmár-Bereg
vármegyei osztályon szolgált, majd áthelyezték a Budakörnyéki Kapitányság
Államvédelmi Osztályára. 1948. augusztus 21-én a BM Államvédelmi Osztály XIV. alosztályára került, amely a személyzeti ügyekkel foglalkozott, intézte a testülethez történő felvételeket és az elbocsátásokat, valamint figyelte
az ÁVO munkatársait, nem adnak-e át információkat más pártoknak vagy
külföldi képviseleteknek, valamint környezettanulmányokat készített. Az
1949. május 6-i BM ÁVH vezetői parancs rendőrnyomozó főhadnagyból
átminősítette rendőr főhadnaggyá az E/1. alosztályon az I. állománycsoportba. 1950. április 1-jétől államvédelmi százados. Ugyanekkortól az ÁVH
Fegyelmi Osztályának helyettes vezetője. Beosztott vizsgálóként részt vett a
Sólyom László altábornagy ellen lefolytatott vizsgálatban, az általa kihallgatott embereket bántalmazta, családtagjaik őrizetbe vételével fenyegette őket.
1952. július 29-án az ÁVH VIII. (Hírszerző) Főosztálya 2. Osztálya (angol
és amerikai hírszerzés) A alosztályának élére került.
Az egységesített Belügyminisztériumban is a hírszerzés területén maradt;
a II/1. alosztály csoportvezetőjeként szolgált, 1954. március 31-én államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Miután 1955 októberében az osztályt főosztállyá szervezték, a főosztály egyik osztályának vezetője lett.
Amikor az MDP által a politikai perekben elkövetett törvénysértésekben
folytattak vizsgálatot, 1955 folyamán többször kihallgatták. A vizsgálatról
a politikai bizottság elé 1956. augusztus 9-én terjesztett jelentésben őt is
259

elmarasztalták, javasolták, hogy bocsássák el a testülettől, valamint vonják
felelősségre mind állami, mind pártvonalon.
1956. július 17-én osztályvezetői beosztásából azzal váltották le, hogy a
Személyzeti Főosztály gondoskodjon az új beosztásáról. Ekkor a Szovjetunióba küldték operatív iskolára, ahonnan 1957 novemberében tért haza. Ezt
követően – az 1956-os felelősségre vonását kezdeményező javaslat ellenére
– visszahelyezték a hírszerzés állományába az ellenséges hírszerző szervekkel
foglalkozó alosztály főoperatív beosztottjaként. 1960. október 7-én innen,
vagyis a BM II/3. Osztályáról helyezték át a II/5. Osztályhoz – ugyancsak
– főoperatív beosztottnak; az osztály feladata a belső reakció elleni elhárító
munka volt. 1962. augusztus 15-én az egészségügyi okokra hivatkozva leszerelték, és a polgári életben helyezték el. Ezt követően a Fővárosi Vízműveknél dolgozott.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2253.
ÁBTL 1.2. 1. doboz. 34/1947. számú központi utasítás, Budapest, 1947. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 18/1949. számú parancsa, 1949. május 6.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 037/1952. számú parancsa, 1952. július 29.
ÁBTL 3.2.5. O-8-018/1. 97–98.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 33/1954. számú parancsa, 1954. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 75/1956. számú parancsa, 1956. július 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 499/1960. számú parancsa, 1960. október 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 960/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 15.
MNL OL M-KS XIX-B-1-aj 1. d.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

260

JÁMBOR ÁRPÁD
Anyja neve: Márton Mária
Született: Pesterzsébet, 1922. november 23.

A hat elemi elvégzését követően 1935-től először kifutófiúként, később a Soroksári
úti Fegyvergyárban betanított munkásként dolgozott. 1941-ben belépett a szociáldemokrata, majd 1943-ban a kommunista pártba. 1943-ban letartóztatták, és
illegális kommunista tevékenységért nyolc év börtönre ítélték, büntetését a sátoraljaújhelyi katonai fegyházban töltötte. 1944 szeptemberében előbb a komáromi
erődbe szállították át fogolytársaival együtt, majd novemberben Németországba
deportálták. Volt többek között Dachauban is. 1945. szeptember 12-én tért haza.
Ezután szinte azonnal, 1945. szeptember 22-től a politikai rendőrség kötelékébe
került, nyomozónak osztották be a K főcsoporthoz, de három nap múlva áthelyezték a C főcsoporthoz. 1947. januárig a Magyar Államrendőrség Budapesti
Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályának, majd az Államvédelmi Osztálynak volt nyomozója a C (figyelő) főcsoportnál, rendőrnyomozó alhadnagyként.
1947-ben hadnaggyá léptették elő. 1947. januártól 1948. decemberig az Államvédelmi Osztály, illetve a BM Államvédelmi Hatóság kémelhárító alosztályán szolgált,
majd főhadnagyként „követségi vonalon” csoportvezető lett. 1948. decembertől
1949. októberig egyéves operatív képzésen vett részt a Szovjetunióban. Hazatértét
követően 1950. november 1-jétől 1951. november 1-jéig az ÁVH I. (Hálózati)
Főosztályán, a 2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztály I/2-A alosztályán szolgált
alosztályvezetőként: a „reakciós pártok vonalon” helyezték el. Előbb államvédelmi
százados, majd 1951. április 2-án sorosan államvédelmi őrnaggyá léptették elő.
1951. november 1-jén áthelyezték az ÁVH I/2. (Belső Reakció Elleni Harc) Osztály
I/2-B egyházi alosztályára alosztályvezetőnek. Az ÁVH vezetőjének 8/1953. számú
parancsa alapján 1953. február 20-án elbocsátották a szolgálatból. Visszaemlékezése
szerint elbocsátását azzal indokolták, hogy sógorát, Réh Alajost Péter Gábor ügyében letartóztatták, ezért ő sem maradhatott tovább az ÁVH-nál.
Ezt követően saját kérésére munkásként helyezkedett el, az EMAG-ban esztergályos átképző tanfolyamot végzett, és esztergályosként dolgozott egy évig, majd visszavették a szolgálatba. 1954. március 3-tól őrnagyként került a BM I. (Kémelhárító)
Osztályára, 1955. április 2-tól államvédelmi alezredes. 1954. szeptember 18-tól osztályvezető-helyettes volt, majd az osztály főosztállyá történő szervezése után (1955.
október 1.) a BM I. Főosztály 1. Osztályának vezetője és főosztályvezető-helyettes.
1955–1956-ban egy évfolyamot elvégzett a marxizmus–leninizmus esti egyetemen.
261

Az 1956-os forradalom alatt a főosztályt önállóan vezette. 1956. október 30-án
a főosztálya a szovjet csapatokkal Budakeszi térségébe vonult, november 4-én részt
vettek a főváros elfoglalásában.
1957. január 1-jén rendőrnyomozó alezredessé és a BM II. Főosztály helyettes
vezetőjévé nevezték ki. Majd ugyancsak 1957-ben, április 19-én a BM II/1. Osztály
helyettes vezetője, azonban az 1956 decembere és 1957 tavasza közötti szervezeten
belüli zavarok miatt, ez valójában most is a kémelhárítást jelentette. Ugyanekkor
mentették fel a főosztályvezető-helyettesi beosztásából. 1957 augusztusában már a
május 3-tól végleges szervezeti rendben felálló BM II/2. (Kémelhárító) Osztályon
szolgált mint osztályvezető-helyettes, és egyben a „követségi vonalon” dolgozó alosztályok irányítója. 1957 nyarán volt egy fegyelmi ügye, amelyet a belügyminiszter
első helyettesének 41/1957. számú parancsa szerint a B-ellátmánnyal, K-lakások
fenntartására fordított pénzzel való visszaélések miatt folytattak ellene. 1960-ban
befejezte a BM Idegen Nyelvi Főiskola 2. évfolyamát. 1961. november 1-jén belügyminiszteri figyelmeztetésben részesült parancs hanyag teljesítése miatt.
1962. augusztus 29-én felmentették a belügyi szolgálat alól. Ezt követően polgári foglalkozást folytatott, előbb egy Budapest III. kerületi üzem igazgatója, majd
1967-től a III. kerületi pártbizottság titkára lett, 1978-ban vonult nyugdíjba.
Elhunyt 2008-ban Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2324.
ÁBTL 1.1. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya
vezetőjének 183/1945. számú napiparancsa, 1945. szeptember 22.
ÁBTL 1.1. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya
vezetőjének 185/1945. számú napiparancsa, 1945. szeptember 25.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 44/1951. számú parancsa, 1951. november 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezető-helyettesének 8/1953. számú parancsa, 1953. február 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 146/1954. számú parancsa, 1954. március 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 904/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú utasítása, 1955. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/9/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 93/1955. számú parancsa, 1955. október 20.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 54/1955. számú utasítása, 1955. október 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0039/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 10/1957. számú parancsa, 1957. április 19.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter első helyettesének 41/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 03469/1957. számú parancsa, 1957. október 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL M-KS XIX-B-1-aj 1. d.
PIL 867. 1/j-50.
BM Koll. III. 733.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1978. október 8.
Népszabadság, 1982. március 27.

262

JAMRICH JÓZSEF
Anyja neve: Jerabek Margit
Született: Budapest, 1923. április 29.
T-fedőszáma: 2131

Elemi iskolai tanulmányai után különböző építkezéseken volt segédmunkás.
1938 elejétől a Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. fővárosi üzemében vasöntőtanonc, majd -segéd. 1941-től a Láng Gépgyárban dolgozott. 1937-ben tagja lett
a szociáldemokrata párt V. kerületi ifjúsági csoportjának, és kapcsolatba került
az illegális kommunista párttal is. 1939-től a szociáldemokrata Országos Ifjúsági
Bizottság munkatársaként Csepelen és a IX. kerületben, később vidéken végzett
szervezőmunkát. 1941-ben a KMP utasítására akciócsoportot vezetett az V. és
a XIII. kerületben, majd 1942 elején a párt egyik sajtófelelőse lett. Júniusban
többekkel együtt lebukott, és hűtlenség miatt ötévi fegyházra ítélték. Büntetését Vácott töltötte. Innen 1944 májusában egy fegyencszázaddal Szentkirályszabadjára, illetve Börgöndre szállították, ahol a repülőtér építkezésén dolgozott.
1944 szeptemberében megszökött. A komunista párt V. kerületi szervezetében
tevékenykedett, több partizáncsoportot szervezett és vezetett. 1945. januártól
szintén a kommunista párt V. kerületi szervezetében dolgozott, majd öthetes
pártiskolára Debrecenbe küldték. Az 1945. tavaszi földosztáskor a Veszprém
megyei Enyingi járás miniszteri biztosa volt, majd a veszprémi városi pártbizottság titkárává választották.
1945. augusztus 1-jén került a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályára nyomozónak. 1946 novemberében saját
kérésére leszerelték. 1947 májusáig a Dunavölgyi Banknál dolgozott, illetve az
MKP V. kerületi szervezeténél. Ezután került az ÁVO-ra, a pártbiztosítási alosztályra mint alosztályvezető. A BM ÁVH-nál a Kormányőrségnél tevékenykedett, majd az F/2. alosztályhoz osztották be. 1948. november 5-én rendőr
századossá léptették elő. Az ÁVH állományában ugyanezen a területen maradt
mint alosztályvezető. 1951. április 4-én államvédelmi őrnagyi rendfokozatot
kapott. 1951 szeptemberétől az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztályán a II/2.
Osztály vezetője volt. 1952. június 27-én soron kívül államvédelmi alezredessé
léptették elő. Szeptemberben iskolára vezényelték: elvégezte az öt hónapos pártiskolát, valamint az úgynevezett magasabb katonai parancsnoki tanfolyamot.
1953 márciusától az ÁVH III. (Operatív) Főosztályát vezette.
Az egységesített BM megszervezése után, 1953 júliusában megbízták a III. (Katonai Elhárító) Osztály (november 21-től főosztály) vezetésével. 1955 márciusában
leváltották és elbocsátották, de novemberben visszavették, és a VII. (Közlekedésiés Postaiszabotázs-elhárító) Főosztály vezetőjének második operatív helyettese lett.
263

1958-as életrajza szerint 1956. október 23-án szolgálati helyén tartózkodott.
Október 24–27. között részt vett a forradalmárok elleni fegyveres akciókban. Október 30-ától a szovjet csapatokkal Ferihegyen, majd Ócsán volt, velük indult
vissza Budapestre november 9-én. December végéig az I. Forradalmi Ezred XIII.
kerületi századában volt karhatalmista. 1957 februárjában visszakerült a BM állományába, először a Határőrség Felderítő Osztályához, majd státushiány miatt
február 23-án beosztották a II/2. (Kémelhárító) Osztályra rendőrnyomozó alezredesi rendfokozattal. 1957 végétől a hírszerzés területén dolgozott T-állományban
főoperatív beosztottként: a II/3. Osztály G, majd 1959 elejétől C – az ellenséges
hírszerző szervekkel foglalkozó – alosztályán.
1960 és 1963 között elvégezte a BM Idegen Nyelvi Főiskoláját. 1963. augusztus
1-jén a III/I-2. Osztály E alosztályára került. 1967 májusában egy operatív csoport vezetésével bízták meg, majd augusztus 11-én kinevezték a III/I-2. Osztályon
a G alosztály vezetőjévé. 1971. június 1-jétől ugyanezen az osztályon maradt kiemelt főoperatív munkatársként. 1973. április 30-án soron kívül rendőr ezredessé
léptették elő és nyugállományba helyezték. A III/1-2. Osztály C alosztálya 1980.
január 1-jétől rövid megszakítással 1982. szeptember 30-ig szerződéssel foglalkoztatta operatív munkakörben.
1957−1958-ban a Pataki József nevet használta. Jamrich Mihály öccse.
Elhunyt 1995-ben.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 66.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-568.
ÁBTL 2.8.1. 2305.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 6/b/1948. számú parancsa, 1948. november 5.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 32/1949. számú parancsa, 1949. augusztus 12.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH vezetőjének 022/1952. számú parancsa. Melléklet, 1952. április 18.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 27/1952. számú parancsa, 1952. június 27.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 37/1952. számú parancsa, 1952. szeptember 4.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 08/1953. számú parancsa, 1953. március 4.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 7/1953. számú parancsa, 1953. november 21.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 14/1955. számú parancsa, 1955. március 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 72/1955. számú parancsa, 1955. november 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00213/1957. számú parancsa, 1957. február 23.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00177/1958. számú parancsa, 1958. június 30.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 00033/1960. számú parancsa, 1960.
október 7.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00254/1967. számú parancsa, 1967. október 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/42/1970. számú parancsa, 1970. március 18.
ÁBTL 2.8.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök helyettesének 006/57/1983. számú
parancsa, 1983. április 11.
MNL OL M–KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora
264

JAMRICH MIHÁLY
Anyja neve: Jerabek Margit
Született: Budapest, 1921. február 25.
T-fedőszáma: 2131

Az elemi iskola után 1935-től segédmunkásként dolgozott. 1936 őszétől
géplakatostanonc volt a Schüss és Friedmann Szikvízgyárban, 1940-től építkezéseknél napszámos, majd szakmájában dolgozott a salgótarjáni gépgyárban, később a Weiss Manfréd-művekben. 1942-ben bevonult tényleges katonai szolgálatra, 1944 októberében egységétől megszökött.
1937-től tevékenykedett a szociáldemokrata párt ifjúsági csoportjának vezetőségében, 1941-től pedig Bradács György sejtcsoportjában. A katonaságtól
való szökése után az illegális kommunista pártban végzett munkát, részt vett
az ellenállásban mint a fedőnevéről elnevezett Laci-csoport vezetője. Csoportja
röpcédulákat terjesztett, német egységeket támadott meg. Sikeres robbantást
hajtott végre a Körvasútsoron, Rákosrendezőn és Zuglóban. 1945 januárjától
részt vett az MKP V. kerületi csoportjának megszervezésében.
1945. február 5-én Fehér Lajos javaslatára került a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkaptánysága Politikai Rendészeti Osztályára mint kihallgató
csoportvezető. 1946-tól a technikai részlegnél operatív munkás. A BM ÁVH
állományában 1948 októberétől a IX., majd a C/5. alosztályon dolgozott,
1949. május 6-tól rendőrnyomozó főhadnagyból átminősítették rendőr főhadnaggyá. Három hónapos pártiskolát végzett Pécsett, majd augusztus 5-én
kinevezték a Rendőri Őrség Parancsnokság kötelékéből kikerült F/2. alosztály helyettes vezetőjévé. 1950 elején az ÁVH állományában államvédelmi őrnagyként a Pártőrséghez került. 1951 májusában a X/1. (Kormány- és Pártőrség) Osztály vezetője lett államvédelmi alezredesi rendfokozattal. 1952. április
4-én államvédelmi ezredessé léptették elő. 1952. december 5-én felmentették
az osztály vezetése alól; a Szovjetunióba küldték operatív iskolára, ahonnan
néhány hónap múltán visszahívták, és május 15-én ismét megbízták a X/1.
Osztály vezetésével. Az egységesített BM megalakulása után ugyanezen a területen maradt: 1953. július 22-én kinevezték a XIII. (Kormányőrség) Osztály
(1956. május 15-től főosztály) vezetőjévé.
1960-as iratok szerint 1956. október 22-én kórházba került, de 24-én jelentkezett a Kormányőrségnél, majd a pártközpontban szolgálattételre. Részt vett a
forradalmárok elleni fegyveres akciókban, október 25-én a Kossuth téri sortűz265

ben is. Ezután Mikojan, Szuszlov és Szerov biztosítását látta el. Október 31-től
november 3-ig Moszkvában volt, majd itthon tagja lett a Maléter Pált és társait
letartóztató egységnek. November 9-étől tevékeny részt vállalt az I. Honvéd
Karhatalmi Ezred 4. és 5. századának megszervezésében.
1956. decembertől ismét a kormányőrségnél dolgozott, és 1957. május 3-án
kinevezték a II/14. Osztály osztályvezető-helyettesévé rendőrnyomozó ezredesi
rendfokozattal. 1957 őszén egyéves pártiskolára küldték. 1958. augusztus 1-jén
a BRFK Politikai Nyomozó Osztályának T-állományába helyezték, és a KGM
Szerszámgépipari Igazgatóság alá tartozó Könnyűipari Gépgyár igazgatója lett.
1960-ban a II/3. (Hírszerző) Osztály külső T-állományába került futárnak.
1962. augusztus 15-én szerelték le a polgári életbe történő áthelyezéssel.
1957–1958-ban a Fenyvesi Mihály nevet használta, de találkozunk a Fenyvesi
(Jamrich) Mihály névváltozattal is. Jamrich József bátyja.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 119.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-569.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 3/a/1948. számú parancsa, 1948. október 13.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 18/1949. számú parancsa, 1949. május 6.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 31/1949. számú parancsa, 1949. augusztus 5.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 22/1951. számú parancsa, 1951. június 1.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 36/1951. számú parancsa, 1951. június 18.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 104/1951. számú parancsa, 1951. december 29.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1952. számú parancsa, 1952. április 4.
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH vezetőjének 022/1952. számú parancsa, 2. sz. melléklet. 1952. április 18.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 50/1952. számú parancsa, 1952. december 5.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 34/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 34/1956. számú parancsa, 1956. május 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 17/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 45/1957. számú parancsa. 1957. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 2282/1958. számú parancsa, 1958. augusztus 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00218/1958. számú parancsa, 1958. augusztus 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 0111/1960. számú parancsa, 1960. július 5.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 0132/1960. számú parancsa, 1960. augusztus 11.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 0143/1960. számú parancsa, 1960. augusztus 18.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00177/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL XIX-A-83-a 427/1/1952. 97-3047/1957.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/511. ő. e.
MNL OL XIX-A-83-a 427/1-1952.

266

JUHÁSZ IMRE
Anyja neve: Lőrincz Erzsébet
Született: Sajókaza, 1922. október 27.

1949–1950-ben elvégezte a Gazdasági és Műszaki Akadémiát, és ezután került az ÁVH állományába: a VII. (Gazdasági) Főosztály VII/1. (Pénzügyi)
Osztályán lett alosztályvezető, 1951 végén pedig az osztály vezetője. Munkakörébe tartozott az ÁVH költségvetésének és könyvelésének irányítása. 1952.
augusztus 22-án Péter Gábor a teljes főosztályt átszervezte, és a Határőrség
és Belső Karhatalom Hadtápparancsnokság megszüntetésével az ÁVH valamennyi szervére kiterjedő, egységes, központi főosztályt alakított ki VII.
(Anyagellátó) Főosztály elnevezéssel. Juhász a helyén maradt: december 5-én
a VII/1. (Pénzügyi) Osztály vezetésével bízták meg. Ekkor államvédelmi századosi rangban volt. 1953. január 9-én az ÁVH vezetője megrovásban részesítette, mert súlyos szabálytalanságot követett el a titkos ügyvitel terén.
Az egységesített BM megalakulása után ugyanezen a területen maradt: a
belügyminiszter-helyettes 1953. szeptember 12-én a BM Terv- és Pénzügyi
Főosztályra osztotta be, és kinevezte az Ellenőrzési Osztály vezetőjévé. 1954.
június 1-jei hatállyal saját kérelmére elbocsátották a BM állományából.
1957 áprilisában tanúként hallgatták ki a Péter Gábor és társai ügy perújítása során. Akkor a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kórházparancsnokságán hadtápparancsnokként dolgozott.
Arra vonatkozóan nincs adatunk, hogy 1954-es távozása után mikor tért
vissza a BM állományába, illetve meddig volt a büntetés-végrehajtásnál.
Források
ÁBTL 2.1. VI/1-c/1. (V-150028/4.) 173−175.
ÁBTL 2.8.1 Az ÁVH vezetőjének 50/1952. számú parancsa, 1952. december 5.
ÁBTL 2.8.1 Az ÁVH vezetőjének 2/1953. számú parancsa, 1953. január 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 59/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 591/1954. számú parancsa, 1954. július 2.

267

JUHÁSZ KÁROLY
Anyja neve: Sikerle Erzsébet
Született: 1925

A belügyminiszter 1954. szeptember 9-én államvédelmi századosból államvédelmi őrnaggyá léptette elő, egyúttal kinevezte a BM Határőrség és Belső
Karhatalom Parancsnokság Politikai Csoportfőnöksége Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjévé.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 47/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 9.

268

JUHÁSZ PÁL
Anyja neve: Kádár Rozália
Született: Királyháza (ma Korolove, Ukrajna), 1918

Édesapja mozdonyvezető volt, akit az 1919-es Tanácsköztársaságban való részvétel miatt a MÁV-tól elbocsátottak, a család ekkor Romániába költözött. Juhász az elemi iskola után lakatostanoncnak szegődött. 1933-ban kapcsolódott
be a szakszervezeti mozgalomba, belépett a szociáldemokrata pártba. 1941 és
1944 között Budapesten a Soroksári úti Fegyvergyárban dolgozott. Amikor bevonultatták katonának, megszökött, és Csepelen bujkált. 1945-ben belépett a
kommunista pártba, majd 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártjába. A háború
után a Weiss Manfréd-műveknél helyezkedett el. 1948. júniustól 1949. október
15-ig a vasasszakszervezet politikai munkatársa, majd titkára lett. A párt javaslatára ekkor a Honvédelmi Minisztérium Katona Politikai Osztályára került,
majd az átszervezések következtében 1950 februárjától az Államvédelmi Hatóság szolgálatába lépett mint főhadnagy, a II/2. (Belsőkarhatalom) Osztályon
volt hálózattartó. 1950. szeptember 1-jétől 1952. augusztus 29-ig az ÁVH V.
(Káder, később Személyzeti) Főosztály V/2. (Katonai Személyügyi) Osztály vezetője lett. Időközben elvégezte az egyéves pártiskolát, és 1951. augusztus 1-jei
hatállyal soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő.
1953. szeptember 12-től kinevezték a BM III. (Katonai Elhárító) Osztály
osztályvezető-helyettesének. Újabb átszervezések következtében 1953. november 19-től a BM III. (Katonai Elhárító) Főosztály vezetőjének első helyettese
1954. február 27-ig. Innen 1954 februárjában fegyelmivel elbocsátották, lefokozták, ugyanekkor az MDP-ből is kizárták. A vád az volt ellene, hogy az
„állam terhére hozatta rendbe” a neki kiutalt lakást. Ezután előbb szövetkezeti
bedolgozó volt, majd 1956-tól a Klement Gottwald Villamossági Gyárban
lakatosként dolgozott, ahol 1959-től függetlenített szakszervezeti titkár lett.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2395.
ÁBTL 2.1. XI/8. (V-150346.) A BM Politikai Kollégiumának ülései, 1948−1953. Jelentés, 1950.
június 16. 184., 186.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 32/1951. számú parancsa, 1951. augusztus 10.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 8/1952. számú parancsa, 1952. február 22.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 36/1952. számú parancsa, 1952. augusztus 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 7/1953. számú parancsa, 1953. november 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 08/1954. számú parancsa, 1954. február 27.
269

KÁLMÁN ISTVÁN

Az egységesített BM létrejötte után, 1953. szeptember 22-től a BM Országos
Tűzrendészeti Igazgatóság helyettes vezetője volt tűzoltó alezredesi rendfokozattal. 1954 végétől a szervezet neve BM Országos Tűzrendészeti Parancsnokságra
változott.
Források
BM Koll. I. 611., 643.; II. 709., 827.; III. 55., 207.

270

KAPITÁNY ISTVÁN, DR.
Anyja neve: Papp Julianna
Született: Mezőkeresztes, 1927. június 16.

A hat elemi elvégzése után 1941-ben villanyszerelő-tanoncnak szerződött, oklevelét megszerezve azonban csak alkalmi munkákat kapott. 1942–1943-ban
levente-segédoktató volt. 1945 nyarán Budapestre költözött, itt különböző cégeknél a szakmájában dolgozott, majd 1945 novemberétől a Magyar Petróleumipari Vállalatnál üzemszerelő lett. Belépett a kommunista pártba, és a szakszervezeti ifjúmunkás mozgalomban is tevékenykedett. 1947 tavaszán háromhetes
pártiskolára küldték mint üzemi ifjúsági titkárt, ezután a Vegyipari Szakszervezetben függetlenített ifjúsági funkcionárius lett. 1948 nyarán néhány hónapig
a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom (SZIT) újpesti szervezetének
titkára volt, és három hónapos pártiskolát végzett. Ezt követően a SZIT országos központjában tevékenykedett. 1949. február 1-jétől a HM Katonai Elhárítási Főcsoportfőnökségén káderesként dolgozott polgári állományban.
1950 februárjában a főcsoportfőnökség állományával átkerült az ÁVH Katonai Elhárító Főosztályának káderalosztályára. 1950 júliusában mint államvédelmi hadnagyot a Sólyom László-ügy kezdete után a főosztályon belül átvezényelték a vizsgálókhoz, ahol először Lőrincz Sándor ezredes, majd másfél hónapig
Losonczi Géza kihallgatója volt. 1950. decemberben megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát.
1951 novembere és 1952 novembere között a Szovjetunióban elhárítóiskolát
végzett. Hazajövetele után államvédelmi századossá léptették elő. Ekkor az
ÁVH VI. (Vizsgálati) Főosztályára került. 1953. január 2-án a VI/1-B és C alosztályából alakított önálló osztály, a VI/4. (Belső Elhárító Vizsgálati) Osztály
vezetőjévé nevezték ki.
Az egységesített BM megalakulása után maradt ezen a területen: 1953. július 31-én a VI. Főosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. E megbízatása alól
néhány hónap múlva, november végén felmentették, és tartalékállományban a
II. (Hírszerző) Osztály főoperatív beosztottja lett, miután az MDP Titkárság
1953. november 16-i ülésén elfogadta, hogy delegálják a washingtoni követségre attasénak. 1954-ben Kapitány családi okok miatt kérte a kiutazás elhalasztását. A Titkárság ezt elfogadta 1954. április 9-i ülésén, és már csak azért is,
mert a Vizsgálati Főosztályon nem volt betöltve a helyettes vezetői funkció, így
májusban visszakerült oda főosztályvezető-helyettesnek. 1954. novemberben a
Kiváló Szolgálatért Érdeméremmel tüntették ki. 1955 áprilisában államvédelmi
őrnagyi rendfokozatot kapott. 1955. augusztus 26-án a katonai elhárításhoz
vezényelték, és megbízták a III/2. Osztály vezetésével.
271

Az MDP KV PB 1956. augusztus 9-i ülésére készített javaslati listán neve azok között olvasható, akiket a politikai perekben elkövetett törvénysértésekért felelősségre
kívántak vonni. Az augusztusi jelentés elbocsátást, valamint párt és állami felelősségre vonást javasolt. Szeptemberben a KEB-től megrovás pártbüntetést kapott, mert
„koncepciós” jegyzőkönyveket vett fel.
1956. október 23-tól részt vett a Katonai Elhárító Főosztály Izabella utcai
épületének védelmében. Október végén a főosztály legtöbb tagjával együtt átmentek a HM vezérkari épületébe, ahol a forradalmárok őrizetbe vették, és a
Fő utcai börtönbe szállították őket. November 4. után a szovjet csapatokkal
több V. kerületi fegyveres akció részese volt, később tagja lett az I. Forradalmi
Karhatalmi Ezrednek.
1957. február közepén került vissza a katonai elhárításhoz, és május 1-jén
rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal a BM II/1. (Katonai Elhárító) Osztály
1. alosztály vezetőjévé nevezték ki. 1958. május 19-től a II/1-D (Kutató) alosztályt vezette. 1960. április 25-én a hírszerzéshez került T-állományban, és a
II/3-A alosztályon csoportvezetői beosztást kapott; novemberben rendőr alezredessé léptették elő. A személyi kultusz időszakában elkövetett törvénysértések
vizsgálatának következő szakaszában a KEB 1962. augusztus 10-i ülésén a legszigorúbb pártbüntetést, a kizárást szabta ki rá. Augusztus 15-én leszerelték a
polgári életben történő elhelyezéssel.
1953 és 1958 között levelező tagozaton elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát. 1962-ben másodéves volt a BM Idegen Nyelvi Főiskoláján.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 98.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 02/1953. számú parancsa, 1953. január 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 25/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/29/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 341/1953. számú parancsa, 1953. november 20.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú utasítása, 1955. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 67/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 26.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 54/1955. számú utasítása, 1955. október 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01151/1957. számú parancsa, 1957. május 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1386/1958. számú parancsa, 1958. május 19.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 195/1960. számú parancsa, 1960. május 5.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 085/1960. számú parancsa, 1960. május 5.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00124/1960. számú parancsa, 1960. november 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 0210/1960. számú parancsa, 1960. december 12.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0022/1962. számú parancsa, 1962. február 17.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00179/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
ÁBTL 2.1. IX/2. sz. n.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/1.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/4.
ÁBTL 3.1.9. V-150023.
ÁBTL 4.1. 2126/49.
MNL OL M-KS 276. f. 54/279. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/308. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/298. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/268. ő. e.
272

KARDOS GYÖRGY
Anyja neve: Blum Anna
Született: Budapest, 1918. október 20.

Eredeti neve Kastreiner György. Kispolgári családban született. 1936-ban érettségizett a budapesti Berzsenyi Gimnáziumban, ezután tisztviselőként dolgozott,
majd 1938-ban a Kis Újság sportújságírója lett. Mivel származása miatt a sajtókamarába nem vették fel, később alkalmi munkákból, illetve ügynökösködésből élt.
1935-ben csatlakozott az illegális kommunista párthoz. 1938-ban pártutasításra
belépett a szociáldemokrata párt VIII. kerületi szervezetébe, de a kommunista
párthoz fűződő kapcsolata miatt kizárták. 1940 szeptemberétől 1941 végéig
munkaszolgálatos volt, akkor „jelenleg alkalmatlan” minősítéssel leszerelték. 1942
őszén ismét be kellett vonulnia. 1944 végén kórházba került, onnan deportálták
Theresienstadtba. 1945. május 29-én tért vissza Magyarországra. Júniusban az
MKP VI. kerületi szervezetében végzett kádermunkát.
1945. augusztus 2-án került a HM Katona Politikai Osztályára polgári alkalmazott nyomozóként. Szeptember 1-jétől 1946. január végéig a székesfehérvári
D (Defenzív) Osztályon volt, amely a „nyugatos” katonák magatartását szűrte,
majd visszakerült Budapestre. 1946 közepén a II/3. nyomozó alosztály vezetője
lett. Az úgynevezett köztársaság-ellenes összeesküvés ügyének vizsgálatára alakult különleges csoport vezetőjeként a koncepció egyik kidolgozója és kivitelezője volt. E tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst
fokozatát, és századossá léptették elő. Az 1947. február 15-én létrehozott Katona Politikai Csoportfőnökségen 1947 végétől osztályvezetői beosztásban dolgozott, 1948. november 1-jétől honvéd alezredesi rangban. Az 1949. február
1-jén megalakult Katonai Elhárító Főcsoportfőnökségen a négy csoportfőnök
egyike lett. Amikor az ÁVH átvette a Honvédelmi Minisztériumtól a katonai
elhárítást, e főcsoportfőnökség katonai és támadólagos részeiből alakult meg
a II. (Katonai Elhárító) Főosztály 1950. január 31-én. Kardos lett a helyettes
vezetője február 3. és május 13. között, államvédelmi alezredesi rendfokozattal.
1950. május 12-én leszerelték, és más területre helyezték: az MDP Szervező
Bizottságának döntése alapján a Friss Újság ipari rovatának vezetője lett. Október
3-án letartóztatták. A Budapesti Katonai Törvényszék 1951. március 21-én hét és
félévi börtönbüntetésre ítélte feljelentési kötelezettség elmulasztása és szolgálati titoksértés vádjával. Amnesztiarendelet alapján közkegyelemben részesült, és 1954
júliusában szabadult volna a büntetés felezésével. A Katonai Felsőbíróság ügyének
273

felülvizsgálata alapján azonban már a HM április 14-i határozatának értelmében
szabadlábra helyezte, és a perújítási tárgyaláson október 28-án bűncselekmény
hiányában felmentette.
Szabadulása után volt csiszolómunkás, munkaügyi előadó, személyzeti vezető. A IV. kerületi Vendéglátóipari Vállalat igazgatói székéből hívták vis�sza 1956. július 1-jén a BM-be, de hetekig munka és beosztás nélkül volt,
majd alacsony pozícióba került: az Államvédelmi Főcsoportfőnökségen a tájékoztatási csoport vezetője lett. Végül október 3-án, amikor az V. Osztályt
Ipariszabotázs-elhárító Főosztállyá szervezték, kinevezték a főosztályvezető
helyettesének, egyben az V/3. Osztály vezetőjének. Az október 3-i BM parancsban az V/3. (Csepel) Osztály megjelöléssel szerepel.
Az 1956-os forradalom alatti szerepéről még nem került elő levéltári forrás.
A forradalom után a HM Határon Túli Katonai Hírszerző Osztályát vezette,
1959-től többször kérelmezte szolgálati állományon kívül helyeztetését.
1961-ben néhány hónapig a Medicina Kiadó, majd haláláig a Magvető Kiadó
igazgatója volt.
Elhunyt 1985. december 27-én Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2479.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 005/a-1950. számú parancsa, 1950. február 3.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 9/1950. számú parancsa, 1950. március 3.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1950. számú parancsa, 1950. április 20.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 16/1950. számú parancsa, 1950. május 12.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1951. számú parancsa, 1951. április 6.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.1. VII/22 (V-46985.)
ÁBTL 2.1. VII/22-a (V-46985/3.)
ÁBTL 2.1. VII/26 (V-142808.)
ÁBTL 2.1. VII/26-a (V-142808/1.)
ÁBTL 2.1. VII/26-b (V-36043.)
ÁBTL 3.1.9. V-150019/4.
ÁBTL 3.1.9. V-150023.
ÁBTL 4.1. A-2126/167.
MNL OL M-KS 276. f. 55/120. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/415. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 97-3671/1956.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
BM Koll. III. 742.
Népszabadság, 1985. december 30.
Népszabadság, 1985. december 31.
Népszabadság, 1986. január 3.
Magyar Hírlap, 1986. január 4.
Élet és Irodalom, 1986. január 10.
Népszabadság, 1987. szeptember 17.
274

KÁRMÁN BÓDOG
Anyja neve: Papier/Popier Mária
Született: 1916

A Magyar Néphadsereg állományából honvéd őrnagyként került az egységesített BM Anyagi és Technikai Főosztályára. A belügyminiszter-helyettes 1953.
október 17-i parancsával kinevezte államvédelmi őrnaggyá és augusztus 17-i
határidővel a főosztály Terv és Szervezési Osztályának vezetőjévé. 1955 februárjában ugyanezt a posztot töltötte be államvédelmi alezredesi rendfokozattal;
ekkor feddés fenyítést kapott, mert a villamosenergia-fogyasztás korlátozására
vonatkozó minisztertanácsi határozat alapján kiadott parancs végrehajtásában
felelőtlen és bürokratikus magatartást tanúsított. Valószínűleg ezért fokozták le
az 1955. június 10-i paranccsal államvédelmi őrnagyi rangba, július 4-én pedig
a belügyminiszter felmentette beosztásából, és elbocsátotta a BM állományából.
Felesége, Gerzson Éva rendőr alhadnagy személyi anyagának egy 1960. szeptember 3-i irata szerint férje akkor a BRFK-n dolgozott.
Források
ÁBTL 2.8.1. 10159. Kármán Bódogné (Gerzson Éva) személyi gyűjtője
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 194/1953. számú parancsa, 1953. október 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 90/1955. számú parancsa, 1953. január 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 2/1955. számú parancsa, 1955. február 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 37/1955. számú parancsa, 1955. június 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 48/1955. számú parancsa, 1955. július 4.

275

KÁROLYI JÓZSEF

Az egységesített Belügyminisztérium Terv- és Pénzügyi Főosztályán a Tervés Költségvetési Osztály vezetője volt 1954. februártól rendőr alezredesi
rendfokozattal. Az 1955. szeptember 29-i belügyminiszter-helyettesi parancs az általa vezetett osztály feladatkörébe utalta a beruházások tervezését
és irányítását is. Ekkor szervezték át a BM központi gazdasági szerveit. Ez
főosztályán kívül érintette az Anyagi és Technikai Főosztályt, az újonnan
létrehozott Egészségügyi és Szociális Osztályt is.
Források
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
BM Koll. II. 778.
BM Koll. III. 745.

276

KÁRPÁTI LÁSZLÓ, DR.
Anyja neve: Stein Mária
Született: Debrecen, 1914. július 18.

Eredeti neve Klein László. Kisiparos családban született. A gimnáziumi érettségi után a debreceni tudományegyetem jogi karára iratkozott be, közben
apja cipészműhelyében dolgozott. 1933-ban belépett a szociáldemokrata párt
városi szervezetébe, majd egy ügyvédi irodánál előbb tisztviselő, később ügyvédjelölt volt. 1942-ben behívták munkaszolgálatra. A Szovjetunióban hadifogságba esett, ahol antifasiszta iskolát végzett, majd a kijevi partizániskolába
került. 1945 februárjában érkezett haza, és a debreceni kormányőrségi zászlóaljban teljesített szolgálatot. Révész Géza altábornagy révén került a Magyar
Államrendőrség kötelékébe. Először a Hajdú Vármegyei Főkapitányság vezetője, 1947-től a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi vezetője. 1947 októberében a Belügyminisztériumba került, ahol a bűnügyi alosztályt vezette.
1949 márciusától újra vidéken dolgozik: a miskolci főkapitány első helyettesi
posztját töltötte be. Az MDP Titkárság 1950. november 9-i ülésén elfogadta
Pest megyei rendőrkapitánynak – rendőr őrnagyi rangban. Tagja volt az 1948
februárjában alakult Magyar Szabadságharcos Szövetség partizántagozatának.
Az egységesített Belügyminisztériumban 1953. szeptember 16-án kinevezték a BM Országos Rendőrkapitányság Szervezési Osztálya vezetőjének; ekkor rendőr alezredesi rendfokozata volt. Nem tudható, hogy pontosan mikor
és miért távozott a minisztériumból; az iratok alapján erre 1956 októbere
után kerülhetett sor.
A következő adat, amit életútjából az eddig feltárt források alapján ismerünk
az, hogy 1957 októberében a 38. számú Ügyvédi Munkaközösség tagjaként
Horváth István rendőr alezredeshez, az ORFK Bűnügyi Főosztály vezetőjéhez
fordult egy kérelemmel. Ebben az áll, hogy a BM adjon ki egy igazolást, miszerint nem emel kifogást az ellen, hogy Kárpáti a BM szervei előtt folyó bűnügyekben védői feladatot vállaljon. (Az ügyvédi rendtartás szerint új kamarai
tag korábbi munkahelyétől való kilépését követő egy évig védelmet csak akkor vállalhat régi munkaadójánál folyamatban lévő ügyekben, ha az ezt nem
kifogásolja.) Az igazolást megkapta a BM Személyzeti Osztálytól. Ezután is
ügyvédként dolgozott, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 1961-től fegyelmi
277

megbízottja, 1965-től főtitkára volt. Neve felkerült a Budapesti Katonai Bíróság 1961-ben összeállított listájára, amelyen azok az ügyvédek szerepeltek,
akik a hűtlenségi, illetve más komolyabb súlyú, politikai vagy operatív ügyekben katonai védőügyvédként működhetnek. 1968-ban az Országos Ügyvédi
Tanács elnökévé választották. Az 1988-ban tartott új választáskor idős korára
való tekintettel már nem vállalta a jelölést. Tagja volt a Magyar Ellenállók és
Antifasiszták Szövetségének.
Pályafutása során számos kitüntetést kapott. 1984-ben, 70. születésnapja
alkalmából az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel
tüntette ki.
Források
ÁBTL 1.3. A BM ÁVH vezetőjének 2/1949. számú parancsa, 1949. január 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 49/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 4.1. A-1345.
ÁBTL 4.1. A-932/3.
MNL OL M-KS 276. f. 54/117. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/698. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/1048. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 24-821/1954.
MNL OL XIX-B-1-aj 2. d. 22-5782/1957.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

278

KECSKÉS JÓZSEF
Anyja neve: Kulcsár Eszter
Született: 1926

1953 nyarán a Belügyminisztérium Közrendvédelmi Osztályán dolgozott rendőr
főhadnagyként. Az egységesített BM megalakulása után, 1953. szeptember 29én beosztották alosztályvezetőnek a BM Anyagi és Technikai Főosztály Terv és
Szervezési Osztályának szervezési alosztálya állományába. November 7-én soron
kívül rendőr századossá léptették elő. 1954. szeptember 29-én felmentették a BM
Anyagi és Technikai Főosztály vezetői beosztásából, egyben kinevezték a Terv- és
Pénzügyi Főosztály helyettes vezetőjének államvédelmi századosi rangban. 1956
júniusában államvédelmi őrnagy volt.
1967 februárjában a BM I/II. (Anyagi és Technikai) Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettesi tisztét töltötte be rendőr alezredesi rendfokozattal.

Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 195/15/1953. számú parancsa, 1953.
november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 57/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.

279

KEREKES PÁL
Anyja neve: Kucsera Mária
Született: Újpest, 1917. április 14.

Apja, Jakab Géza 1922-ben elhunyt, mostohaapja Eiselt Pál is korán meghalt, édesanyja nevelte fel. Iskoláit Újpesten végezte. A négy polgári után
1931-ben szabó-, majd fényképésztanonc lett, végül a Ganz Hajógyárban
a lakatos szakmát tanulta ki. Ezután különböző munkahelyeken a szakmájában dolgozott. 1936-tól Újpesten a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének ifjúsági csoportjában és a szociáldemokrata párt szervezetében is
tevékenykedett. 1941 júliusában őrizetbe vették és internálták. A Mosonyi
utcai toloncház után Kistarcsára, decemberben a nagykanizsai gyűjtőtáborba
került, ahonnan 1942 februárjában szabadult. Áprilisban behívták, és munkaszolgálatosként Ukrajnában teljesített szolgálatot 1943 májusáig. Hazatérése után ismét bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba. 1945-ben az
MKP újpesti szervezetének függetlenített munkatársa lett, majd februártól
Debrecenben elvégezte az öthetes pártiskolát. 1946-tól a Madisz budapesti
titkára, 1947 nyarától az országos központ kádervezetője, 1948-tól pedig az
MDP KV Káderosztály politikai munkatársa volt. 1950-ben egyéves pártiskolára küldték.
1951. augusztus 5-én került az ÁVH állományába, és államvédelmi őrnagyi
rendfokozattal a Személyzeti Főosztály V/1. (Káder) Osztályának helyettes
vezetését látta el. Szeptemberben már a Péter Gábor parancsára akkor először
induló, egyéves Dzserzsinszkij Operatív Iskola hallgatóinak kiválogatását végző kádertanács egyik vezetője volt. A főosztály átszervezésétől, 1952 októberétől az úgynevezett instruktori alosztály (valószínűleg az V/1-B) vezetője volt.
Az egységesített BM megalakulása után ugyanezen a területen maradt: a
Személyzeti Főosztály III. Osztályát vezette, amelynek feladata a karhatalmi,
adminisztratív és gazdasági területeken dolgozó káderekkel való foglalkozás
volt. A főosztály átszervezése után, 1954. augusztus 1-jétől az I. Osztályon volt
osztályvezető-helyettes, 1955. szeptember 26-tól osztályvezető államvédelmi
alezredesi rendfokozattal. Itt a BM központjában lévő operatív, segédoperatív
osztályokon dolgozó vezetőkkel és káderekkel foglalkozott. 1955 áprilisában
az Elnöki Tanács Kiváló Szolgálatért Érdeméremmel tüntette ki.
280

A forradalom alatt részt vett a BM Roosevelt téri épületének védelmében,
majd saját kérésére október 27–29-én az újpesti rendőrkapitányság visszafoglalásában és védelmében. November 1-jén a Határőrség Parancsnokságán őrizetbe
vették a forradalmárok, de november 4. után már részt vett a forradalmi gócok
felszámolásában. 1956. november 18-ától csoportvezetőként a Politikai Nyomozó Főosztály újjászerveződő Személyzeti Osztályán dolgozott. 1957. április
24-től átkerült az ORFK állományába: a Személyzeti Osztályt vezette. 1958
márciusában felmentették, mivel a BM II. Főosztály pártbizottságának első titkárává választották. 1961 októberétől a BM pártbizottságának volt munkatársa.
1962-ben befejezte tanulmányait a BM Idegen Nyelvi Főiskolán.
1962. február 1-jén kinevezték a BM Sportosztály vezetőjévé. 1964. március
15-én a III/3. (Útlevél) Osztály helyettes vezetője lett. 1967 áprilisában rendőr
ezredesi rendfokozatot kapott. 1971. július 1-jétől 1972. áprilisi nyugdíjazásáig az
Igazgatásrendészeti Csoportfőnökségen az Útlevélosztály helyettes vezetői teendőit látta el létszámfeletti állományban. Nyugdíjasként a III/I-10. Osztállyal kötött
munkaszerződés alapján tovább dolgozott 1972. szeptember 1. és 1979. december 31. között. (Munkahelyként csak egy budapesti postafiókszám szerepel.)
Nem tudjuk, hogy a vezetékneve mikor és hogyan lett Kerekes, de néhány
iraton ezenkívül még Kerekes (Kucsera) formában szerepel.
Elhunyt 1980. január 27-én.
Források

ÁBTL 2.8.1. 2650.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-1029.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 32/1951. számú parancsa, 1951. augusztus 10.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 70/1951. számú parancsa, 1951. szeptember 13.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 42/1952. számú parancsa, 1952. október 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 2695/1954. számú parancsa, 1954.
augusztus 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 39/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 913/1958. számú parancsa, 1958. március 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 88/1964. számú parancsa, 1964. március 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 274/1969. számú parancsa, 1969. március 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1-52/1970. számú parancsa, 1970. március 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 857/1970. számú parancsa, 1970. október 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 403/1971. számú parancsa, 1971. július 2.
MNL OL M-KS 288. f. 40/512. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1980. február 3.
Népszabadság, 1984. június 14.

281

KISS FERENC
Anyja neve: Veres Lídia
Született: 1922

A Magyar Honvédségnél szolgált tartalékos alezredesként. 1954. október 30-án
államvédelmi alezredessé nevezték ki, és beosztották a BM III. (Katonai Elhárító) Főosztályra helyettes vezetőnek. E pozícióban volt 1956 októberéig.
A forradalom kitörésekor szolgálati helyén, a főosztály Izabella utcai épületében tartózkodott október végéig, majd számos munkatársával együtt a Honvédelmi Minisztériumba ment át, ahol a forradalmárok őrizetbe vették, és átszállították a Fő utcai börtönbe.
1976. május 31-én nyugdíjazták, előtte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
II/I–7. Osztályát vezette rendőr ezredesi rangban.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 78/1954. számú parancsa, 1954. október 30.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0037/1976. számú parancsa, 1976. április 28.
ÁBTL 4.1. A-2126/49

282

KISS ISTVÁN (1911)
Anyja neve: Dombai Margit
Született: Budapest, 1911

Édesapja cipészsegéd volt. A polgári iskola elvégzése után, 1927-től a MÁVAGnál géplakatos tanuló, majd segéd. 1937-től a Ganz Hajógyárban dolgozott villanyhegesztőként, de egy sérülés miatt 1943-tól irodai munkát végzett; 1945-ben
művezető, 1946-ban megbízott gyárvezető, 1951-ben igazgató lett. 1945-ben
lépett be a kommunista pártba.
1952-ben került a Belügyminisztériumba, és légoltalmi alezredesként a Légoltalmi Főosztályt vezette. 1953 júliusában államvédelmi alezredessé minősítették
át, és megbízták a BM Adminisztrációs és Gazdasági Osztályának a vezetésével.
1953-ban Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki.
1954 augusztusában leszerelték a BM állományából. A Gheorghiu-Dej Hajógyár vezérigazgatója lett; az MDP Titkárságának 1954. szeptember 6-i ülésén már
ő számolt be a hajógyár helyzetéről és exporttervének teljesítéséről.
Források
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 61/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/40/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 6/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 60/1954. számú parancsa, 1954. október 22.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/334. ő. e.

283

KISS ISTVÁN (1922)
Anyja neve: Németh Erzsébet
Született: Ács, 1922

Szegényparaszti családban született. A vasesztergályos szakmát tanulta ki, majd
1941 és 1944 között a Győri Vagongyárban dolgozott. 1943-ban bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba, illegális tevékenységéért letartóztatták, és
Sopronkőhidán 15 évre ítélték. 1945–1946-ban Győrött volt függetlenített pártmunkás. 1946-ban lépett belügyi szolgálatba. 1951 áprilisában sorosan államvédelmi századossá léptették elő.
1953 júliusától a BM Országos Rendőrkapitányság Politikai Osztályát vezette
1953. szeptember 15-ig. Szeptember 16-tól – a BM területei szerveinek megszervezésekor – a Budapesti Főosztályon Kopácsi Sándor rendőr ezredes rendőri helyettesévé nevezték ki, ekkor rendőr őrnagy volt. 1955 szeptemberétől hároméves
pártfőiskolára irányították.
1956. október 23. előtt egyetértett azzal, hogy Nagy Imrét vissza kell venni
a párt- és állami vezetésbe. Október 23-án a pártfőiskola hallgatójaként részt
vett a Bem téri és a Parlament előtti tüntetésben, majd bevonult a Budapesti
Főosztályra. Ekkor részt vett a forradalmárok letartóztatásában. Október 28tól jelen volt a Nemzetőrség megalakítását előkészítő egyeztető tárgyalásokon.
A Nemzetőrség megalakulásakor ő volt a fogadóbizottság vezetője a Kilián
Laktanyában. Amikor 1956. október 31-én megalakították a Forradalmi Karhatalmi Bizottság operatív bizottságait, ő a szervezési albizottság (máshol osztály) vezetőjeként irányította a forradalmi csoportok nyilvántartásba vételét,
igazolvánnyal és fegyverrel történő ellátását; ekkor rendőr alezredes. November
1–3. között a katonai és a rendőrségi vezetők nagy részével együtt ő is egyetértett abban, hogy fel kell venni a harcot a szovjet intervencióval szemben. November 2-án Király Béla a rossz szervezésért megdorgálta.
1956. november 4-én lakására távozott, majd 8-án szolgálatra jelentkezett a
Belügyminisztériumban. Az Elnöki Főosztályt vezette 1957. január 5-ig, ekkor állásából felfüggesztették, majd március 24-én letartóztatták. A BM II/8.
(Vizsgálati) Osztálya megállapította, hogy 1956. november 4. után ellenséges
tevékenységet nem fejtett ki, ezért javasolták, bírói ítélet nélkül a BTÁ 56. §.
alapján helyezzék szabadlábra. A Legfőbb Ügyész 1958. április 5-én ezt elren284

delte, de felsőbb utasításra nem hajtották végre a szabadlábra helyezést. Újabb
vizsgálat következett, amelyben bűnösnek találták abban, hogy részt vett a
Nemzetőrség szervezésében, fegyverrel, lőszerrel, üzemanyaggal való ellátásában. 1958. augusztus 2-án a BHÖ 1. pont (2) bekezdésben meghatározott
bűncselekmény alapján átadták a katonai bíróságnak.
A Legfelső Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa az úgynevezett
„rendőri csoport” ügyében 1958. augusztus 26-án hozta meg elmarasztaló
ítéletét, eszerint Kisst a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló
mozgalomban való tevékeny részvétel miatt egy év négy hó börtönre, egy év
közügyektől való eltiltásra ítélte (KT 0040/1958.) – az előzetesben töltött
időt beszámítva a büntetést kitöltöttnek vette, és Kisst szabadlábra helyezte.
(A BTK 84. §. alapján mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól.)
Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1853. szeptember 16.
ÁBTL 4.2. Az ORK vezetőjének 3/1954. számú parancsa, 1954. április 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 76/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 5.
ÁBTL 3.1.9 V-150007.
ÁBTL 3.1.9 V-150007/a.
ÁBTL 3.1.9 V-150007/4.
MNL OL M-KS 276. f. 54/264. ő. e.
Eörsi László: Széna tér, 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára,
Budapest, 2004, 125.

285

KISS ISTVÁN, B.
Anyja neve: Proszik Anna
Született: Kispest, 1908. június 24.

Miután Kispesten elvégezte a hat elemit, alkalmi munkásként kifutófiú lett,
majd kitanulta a cukrász mesterséget, 1926-ban végzett, és szakmájában dolgozott hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1945-ig. 1925-ben belépett a
szociáldemokrata pártba, ahol sport- és kulturális vonalon tevékenykedett.
1926-tól részt vett a cukrász szakszervezet munkájában is. 1930-ban munkanélküli lett, majd ismét alkalmi munkákat vállalt. Bekapcsolódott az illegális
kommunista párt tevékenységébe; 1942-ben letartóztatták, és hat hónap börtönre ítélték. 1944-ben lett a kommunista párt tagja. 1935–1936-ban katonai szolgálatát töltötte. 1944-ben behívták, és a román frontra került. 1944
novemberében megszökött, és a Szent István Kórházban bujkált, amelynek
konyháján különben 1935 és 1941 között dolgozott.
1945 januárjában került belügyi szolgálatba. A Kispesti Rendőrkapitányság Politikai Osztályán, márciustól pedig a Budapesti Főkapitányság Politikai
Rendészeti Osztályának G/I csoportjánál volt operatív beosztott. 1945 augusztusától a Hazahozatali Kormánybiztosság zalaegerszegi táborában politikai
csoportvezető, majd annak megszüntetése után, 1946 januárjától a szentgotthárdi tábor parancsnoka volt. Ezt 1946 szeptemberében összevonták a komáromival, és ennek a tábornak a vezetője lett. 1947 közepén, a tábor feloszlatása után az ÁVO központjába került. Egy nyolchónapos távírásztanfolyam
elvégzése után, 1948-ban lett a BM ÁVH-nál operatív beosztott, majd alosztályvezető, és ettől kezdődően végig az operatív technika területén dolgozott.
1951. április 4-én államvédelmi századosi rendfokozatot kapott az ÁVH III/2.
(Cenzúra) Osztály állományában. Az 1951. szeptemberi átszervezéssel létrejött X/3. (Operatív Technikai) Osztályon belül végrehajtott újabb átcsoportosítás után november 22-én a D alosztály helyettes vezetője lett.
Az egységesített BM megalakulását követően a IX. (Operatív Technikai) Osztályra osztották be a rádiólefigyelő alosztály vezetőjének. 1954. április 4-én államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1955. október 1-jén osztályát főosztállyá
szervezték, őt pedig november 15-én kinevezték a IX. Főosztály vezetőjének
első helyettesévé, egyben felmentették az alosztályvezetői teendők ellátása alól.
286

A forradalom idején, 1956. október 23–30. között szolgálati helyén tartózkodott, majd kiment főosztálya Vörös Hadsereg úti objektumába. Itt elfogták a
forradalmárok, de megszökött, majd bujkált. November 6-án jelentkezett újra
egységénél. Decembertől részt vett a rádióelhárítás újjászervezésében. 1957. január 1-jei hatállyal (április 26-i paranccsal) visszahelyezték a BM ORFK II.
Főosztály Technikai Osztályára rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal, május
3-tól a II/10. (Operatív Technikai) Osztályon dolgozik a B alosztály vezetőjeként 1958. február 6-áig, amikor is felmentették és kinevezték az osztályvezető
első helyettesévé. 1959 márciusában II/16. Osztály fedőnévvel önálló Rádióelhárító Osztályt hoztak létre, és ennek vezetője lett. 1960. márciusban rendőr alezredesi rendfokozatot kapott. A csoportfőnökségek megalakulása után a
volt II/12. (Országos Rejtjelközpont) és II/16. Osztály összevonásával létrejött
III/V–3. (Rádiótechnikai) Osztály vezetésével bízták meg 1962. augusztus 15-i
hatállyal. 1964. június 1-jén rendőr ezredessé léptették elő, és nyugdíjazták.
Elhunyt 1978. december 23-án Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 2762.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 47/1951. számú parancsa, 1951. november 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 27/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 172/3/1954. számú parancsa, 1954. március 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 23/1954. számú parancsa, 1954. július 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 102/1955. számú parancsa, 1955. november 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 0065/1957. számú parancsa, 1957. április 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 347/1958. számú parancsa, 1958. február 6.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 66/1959. számú parancsa, 1959. március 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 111/1960. számú parancsa, 1960. március 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 910/1961. számú parancsa, 1961. november 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 002/1962. számú parancsa, 1962. február 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 004/1962. számú utasítása, 1962. július 10.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0020/1962. számú parancsa, 1962. július 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1000/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0023/1964. számú parancsa, 1964. május 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 705/1964. számú parancsa, 1964. június 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 706/1964. számú parancsa, 1964. június 3.
MNL OL M-KS 288. f. 5/269. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/512. ő. e.
Politikatörténeti Intézet, Könyvtár, Személyi gyűjtő
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:4424860952204506::NO::P5_PRS_
ID:898819 (A letöltés ideje 2011. május 20.)

287

KOCZINA GYULA
Anyja neve: Stefanek Viktória
Született: Budapest, 1918. október 20.

A polgári iskola elvégzése után kifutófiúként dolgozott, majd különböző üzemekben, köztük a csepeli Weiss Manfréd-műveknél segédmunkás volt. 1940
februárjában vonult be tényleges katonai szolgálatra Szolnokra, ahonnan 1941
októberében Ukrajnába került. 1942. november 10-től újra Csepelen dolgozott, immár villanyszerelőként.
1945. februárban belépett kommunista pártba. Júliustól két hónapos pártiskolát végzett, majd a csepeli területi pártbizottság üzemszervezője lett, 1946 májusától pedig a pártbizottság titkára. 1948 júliusában a nagy-budapesti pártbizottságra került, és a szervezési osztály területi alosztályán instruktorként dolgozott.
1949-től a szervezési osztályon alosztályvezető, később osztályvezető-helyettes.
1950 szeptemberétől 1951 októberéig a csepeli Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek
párttitkári tisztét töltötte be. Felelős szerkesztője volt a gyár Fogaskerék című újságjának. 1950 októbere és 1951 decembere között katonai iskolát végzett, alezredesi
rangot kapott. 1951 februárjában az MDP II. Kongresszusán KV-taggá választották, mandátuma 1954. májusig szólt.
1951. október 12-én az ÁVH pártbizottságának titkára lett, és államvédelmi
ezredessé léptették elő. 1953. január 1-jén az ÁVH V. (Személyzeti) Főosztálya
vezetőjévé nevezték ki. Július 22-én az egységesített BM Személyzeti Főosztályának helyettes vezetője lett. Szeptember 2-án felmentették, mivel a BM központi pártbizottságának titkárává választották. Az MDP Titkársága azt a feltételt
szabta 1953. augusztus 3-i ülésének határozatában, hogy végezze el a kétéves
pártfőiskola levelező tagozatát. Az 1953. július 17-i országgyűlési választásokon
a Magyar Függetlenségi Népfront Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról bekerült képviselőként a parlamentbe.
Az MSZMP Szervező Bizottsága 1957. február 1-2-i ülésén röpszavazással
hozzájárult, hogy visszautazzék a Szovjetunióba, és befejezze tanulmányait az
SZKP főiskoláján. Arról nincs adatunk, hogy ott mikor kezdett tanulni. 1959
augusztusától a Posta Központi Kábelüzemének vezérigazgatója volt.
Az MSZMP 1962. szeptember 19-én kizárta tagjai sorából.
288

Források
ÁBTL 2.8.1. 2852.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 41/1951. számú parancsa, 1951. október 12.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 01/1953. számú parancsa, 1953. január 1.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 02/1954. számú parancsa, 1954. február 8.
ÁBTL 3.1.5. O-14273.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/4.
MNL OL M-KS 276. f. 54/162. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/223. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/253. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/256. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 55/5. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 8/4. ő. e.
MNL OL XIX-A-83-a 405/2-1951.
Szabad Nép, 1951. február 26.
Szabad Nép, 1952. március 11.

289

KOMORÓCZKI SÁNDOR, DR.
Anyja neve: Terényi Rozália
Született: Makó, 1923

1941-től a szociáldemokrata párt tagja volt, részt vett a szakszervezeti és ifjúsági
mozgalomban. A Magyar Néphadseregben honvéd századosként szolgált.
Az MDP Szervező Bizottsága 1953. május 25-i ülésén elfogadta, hogy a BM
Légoltalmi Főosztály Politikai Osztályának vezetője legyen őrnagyi rendfokozattal. Így került belügyi állományba. Az egységesített BM megalakulása után
a Légvédelem Országos Parancsnoksága Politikai Osztályának vezetője maradt,
később parancsnokhelyettes lett. 1956 áprilisában soron kívül légvédelmi alezredessé léptették elő.
1961-ben a Budapesti Forradalmi Karhatalmi Ezred parancsnokának politikai
helyettesi tisztét töltötte be. Beosztásából a belügyminiszter-helyettes 1961. április 22-i parancsával leváltotta, mert az ezred vezetésében a kölcsönös bizalom
és megbecsülés hiánya vált jellemzővé, a vezetők a BM Karhatalom Parancsnokság vezetőire azok tekintélyét aláásó megjegyzéseket tettek, egyes parancsokat és
intézkedéseket bíráltak. A parancs szerint ennek a légkörnek a kialakításában ő
járt az élen. Arra vonatkozóan egyelőre nincs adatunk, hogy a leváltás elbocsátást is jelentett-e.
A neve előtt időnként megjelenik a dr. előnév, de hogy mikor és hol szerzett
doktorátust, arról nincs adatunk.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 60/1954. számú parancsa, 1954. október 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 27/1956. számú parancsa, 1956. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 003/1961. számú parancsa, 1961. április 22.
MNL OL M-KS 276. f. 55/238. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
BM Koll. II. 353.
BM Koll. III. 477.

290

KONCZ JÓZSEF, DR.
Anyja neve: Barabás Erzsébet
Született: Ádámos (Adămuş, Románia), 1921. március 5.

Szülei napszámosok voltak. Az elemi iskoláit Maros megyei szülőfalujában végezte, ezután a közeli borzási üveggyárba került, ahol segédmunkásként, majd
üvegfúvóként dolgozott. Észak-Erdély visszacsatolása után, 1940 szeptemberétől
Marosvásárhelyen cukorgyári, később téglagyári munkás volt. 1942. októberben
behívták katonai szolgálatra. 1945. januárban szovjet fogságba esett, majd szabadulása után jelentkezett a szerveződő új magyar honvédséghez, ahol a vasútbiztosító zászlóaljnál lett tiszthelyettes. 1947-től a HM Katona Politikai Osztályán,
majd Csoportfőnökségén szolgált főtörzsőrmesterként őrcsoportparancsnoki beosztásban, és elvégzett egy egy hónapos pártiskolát. Ettől kezdődően végig a katonai elhárítás területén találjuk. Az ÁVH állományába átkerülve a II. Főosztályon
1951 decemberéig az Egészségügyi Szertárban volt elhárítótiszt, majd a tanintézeti elhárításnál csoportvezető, később alosztályvezető. 1952-ben elvégezte a féléves
Dzerzsinszkij Operatív Iskolát.
Az egységesített BM megalakulása után 1953. szeptember 12-én államvédelmi
századosi rendfokozattal kinevezték a III/3. alosztály, 16-án pedig a III/2. alosztály vezetőjévé. Piros László, a belügyminiszter első helyettese – aki az osztályt
közvetlenül irányította – 1953. november 21-i parancsával főosztállyá szervezte
azt, de már november 19-i parancsával beosztotta a III/2. Osztály vezetőjének.
1954. március 26-án soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Július
29-től osztályvezető-helyettes volt az Országos Légoltalmi Parancsnokság (OLP)
elhárítását végző osztályon; alacsonyabb beosztásba helyezésének, illetve áthelyezésének okáról egyelőre nincs adatunk.
1956. október 23. és 30. között szolgálati helyén tartózkodott, majd őrizetbe vették a forradalmárok, de 31-én megszökött, és a szovjet csapatokhoz ment.
November 17-ig velük együtt részt vett a fegyveres harcokban Budapesten és környékén. Ezután az V. kerületi karhatalomnál teljesített szolgálatot. 1957 januárjában beosztották a katonai elhárításhoz, ahol közreműködött a hálózati-operatív
munka újjászervezésében. Formailag az 1957. augusztus 21-i belügyminiszterhelyettesi parancs helyezte vissza április 1-jei hatállyal a BM állományába, a II/1.
Osztályra rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal. Ez év májusában kinevez291

ték a BM II/1-A alosztályra főoperatív beosztottnak; a 3. Rádiófelderítő Ezred elhárítótisztje volt. Megszervezte az ezred elhárítását. 1958 szeptemberétől
ugyanezen alosztály állományában a HM Hadtápfőnökségnél dolgozott, majd
1959. december 1-jén a II/1-I alosztályhoz helyezték csoportvezetői beosztásban. Később visszakerült az A alosztályra. Gáspár Gyula, az alosztály helyettes
vezetője, majd vezetője ugyan sem 1958. márciusi, sem 1960. februári minősítésében nem javasolta előléptetését, később, a csoportfőnökségek megszervezése után, 1962. szeptember 1-jén mégis a III/IV-2-E (a tanintézetek elhárítását
végző) alosztály vezetője lett. Közben 1960-ban levelező tagozaton elvégezte
az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát, 1964-ben pedig a kétéves ügyvédijogtanácsosi képzést is sikerrel fejezte be. A rendőr alezredesi rendfokozatot
1960. április 4-i hatállyal kapta meg. 1968 márciusában írásbeli figyelmeztetést kapott valótlan jelentés készítése miatt. Az 1969. júliusi minősítésben is
számos kifogás olvasható munkájáról; ennek következménye, hogy leváltották
az alosztály éléről és szeptember 1-jétől operatív főtisztként tevékenykedett
a Budapest MN 1. sz. Katonai Kórház állományában. 1977. január 1-jétől a
III/IV-1-D alosztályon is ez volt a beosztása, innen helyezték nyugállományba
március 31-én. Munkája elismeréséül több kitüntetést, nyugállományba vonulásakor pedig egy aranyórát kapott.
Elhunyt 1994-ben.
Források
ÁBTL 2.8.1. 10346.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa. 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 85/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 243/1953. számú parancsa, 1953. november 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 7/1953. számú parancsa, 1953. november 21.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 217/1953. számú parancsa, 1953.
december 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 172/1/1954. számú parancsa, 1954. március 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 707/1954. számú parancsa, 1954. július 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 02518/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 477/1959. számú parancsa, 1959. december 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 265/1960. számú parancsa, 1960. május 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 330/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 200/1965. számú parancsa, 1965. március 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 383/1967. számú parancsa, 1967. április 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 879/1968. számú parancsa, 1968. szeptember 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 989/1969. számú parancsa, 1969. augusztus 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/291/1977. számú parancsa, 1977. április 5.

292

KÓNYA JÓZSEF, DR.
Anyja neve: Soós Mária
Született: 1919

1950-ben az ÁVH V. (Káder, majd Személyzeti) Főosztályán az V/5. (Személyzeti Nyilvántartó) Osztály helyettes vezetője, egyben az V/5-a alosztály
vezetője volt államvédelmi főhadnagyi rangban. 1952. május 16-án az osztályt átszervezték: összevonták az V/6. (Szervezési) Osztállyal, és az újonnan
megalakult Szervezési és Állomány-nyilvántartási Osztály kapta az V/5. jelölést. Ennek az osztálynak a vezetői tisztét töltötte be, immár államvédelmi
századosi rendfokozattal. 1954. június 1-jén a BM Személyzeti Főosztály szervezési feladatainak jobb elvégzése érdekében a szervezési alosztályt osztállyá
szervezték, ennek a vezetője lett államvédelmi őrnagyként.
1957. január 1-jén a BM ORFK II. Főosztály Operatív Osztályára osztották be rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal. Január 10-én áthelyezték az
Elnöki Főosztály állományába, átminősítették rendőrnyomozó őrnaggyá, és
Tömpe István, a belügyminiszter első helyettese megbízta titkárságának vezetésével. Májusban felállították a belügyminiszter-helyettes közvetlen irányítása alatt a Szervezési Osztályt, amely az ő vezetésével kezdett működni. 1961
decemberében felmentették osztályvezetői megbízása alól, és tartósan a Honvédelmi Tanács Titkárságához vezényelték. 1964. augusztus 1-jétől – amikor
átszervezték a BM I. Főcsoportfőnökségét, és főosztályok helyett csoportfőnökségeket hoztak létre, illetve egységes Ellenőrzési Osztályt, Központi Ellátó Parancsnokságot stb. – az I/II. (Anyagi és Technikai) Csoportfőnökséget
vezette. 1966. április 4-én rendőr ezredessé léptették elő.
A neve előtt időnként megjelenik a dr. előnév, de hogy mikor és hol szerzett
doktorátust, arról nincs adatunk.
Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 35/1950. számú parancsa, 1950. szeptember 1.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 024/1950. számú parancsa, 1950. október 24.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 19/1951. számú parancsa, 1951. március 28.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 21/1952. számú parancsa, 1952. május 16.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 46/1952. számú parancsa, 1952. november 6.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 35/1954. számú parancsa, 1954. június 1.
293

ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 84/1955. számú parancsa, 1955. december 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0037/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 33/1957. számú parancsa, 1957. január 10.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 19/1957. számú parancsa, 1957. május 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0027/1961. számú parancsa, 1961. december 10.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0026/1964. számú parancsa, 1964. június 11.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0039/1964. számú parancsa, 1964. szeptember 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0018/1966. számú parancsa, 1966. április 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 34/1966. számú parancsa, 1966. október 10.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 08/1967. számú parancsa, 1967. június 12.

294

KÓNYA LAJOS
Anyja neve: Hüse Zsuzsanna
Született: 1907

Parasztcsalád gyermekeként született. A szabó szakmát tanulta ki, különböző helyeken dolgozott. A szakszervezeti mozgalomba 1929-ben kapcsolódott
be, és Orosházán a Szabók Szakszervezetének tagja lett, 1934 és 1940 között
az elnöke volt. Illegális pártmunkájáért többször ítélték szabadságvesztésre.
1945-ben a szakszervezet orosházi járási titkára, később az MKP Békés megyei pártbizottságának titkára lett. 1946-ban került belügyi szolgálatba. 1948
októberében a BM ÁVH állományában az I/A alosztályon szolgált rendőrnyomozó főhadnagyként. 1948. október 20-án a XIV. alosztályhoz osztották be,
október 23-án pedig rendőr főhadnaggyá minősítették át. 1951. szeptember
7-től az ÁVH Kultúrosztályát vezette államvédelmi őrnagyi rendfokozattal.
1953. szeptember 8-án átkerült a BM Központi Ének- és Táncegyüttes állományába parancsnokként. Az együttes a korábbi ÁVH és BM együtteseinek
összevonásával alakult meg. 1955 júniusától a III. (Katonai Elhárító) Főosztály káderalosztályát vezette államvédelmi alezredesként.
Az 1956-os forradalom után a karhatalomnál tevékenykedett, és részt vett a
fegyveres csoportok felszámolásában. 1960-ban az Országos Futárszolgálatot
irányította, innen helyezték nyugállományba 1964-ben. Az MSZMP KB Titkárság 1960. május 3-i ülésének határozata alapján rendőr ezredessé léptették
elő. Akkor a marxizmus–leninizmus esti egyetem másodéves hallgatója volt.
Elhunyt 1987-ben.
Források
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/a/1948. számú parancsa, 1948. október 20.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/b/1948. számú parancsa, 1948. október 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 63/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 3/1955. számú parancsa, 1955. január 12.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 866/1955. számú parancsa, 1955. [június]
MNL OL M-KS 288. f. 7/77. ő. e.

295

KOPÁCSI SÁNDOR, DR.
Anyja neve: Simon Ilona
Született: Miskolc, 1922. március 5.

Apja vasesztergályosként dolgozott előbb a Diósgyőri Vasgyárban, majd a Miskolci Villamos Műveknél, tagja volt a vasmunkás szakszervezetnek. 1919 tavaszán a Vörös Hadsereg katonája. A Tanácsköztársaság bukása után a szociáldemokrata párt vezetőségi tagjának választották.
Kopácsi Sándor 1937-ben – 15 évesen – kapcsolódott be a szociáldemokrata
ifjúsági mozgalomba. 1941-től a vasasszakszervezet tagja, később könyvtárosa,
majd az SZDP bizalmija lett. 1945-ben lépett be a kommunista pártba.
Iskoláit, a négy reálgimnáziumot és a fémipari szakiskolát Miskolcon végezte.
A háború alatt a DIMÁVAG-ban (Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak) vasesztergályos, majd műszaki rajzoló. A német megszállás (1944. március 19.) után családjával együtt csatlakozott a miskolci ellenállási mozgalomhoz, a MOKAN-komitéhoz (Magyarországi Kommunisták Antináci Komitéja).
1945 januárjában beállt az új miskolci rendőrség kötelékébe, ahol négy évet
szolgált. 1947-ig nyomozó a politikai rendészeti, illetve államvédelmi osztályon
rendőr alhadnagy rendfokozattal, majd 1949-ig a miskolci rendőrtanosztálynál
volt állományvezető. 1949-ben Budapestre vezényelték: rövid ideig az MDP
Központi Vezetőség Katonai és Karhatalmi Osztályának munkatársa, majd a
BM Ellenőrzési Ügyosztály helyettes vezetője lett rendőr századosi rendfokozattal. A minisztériumban ez az egység foglakozott az internálásokkal, illetve
Kopácsi közel száz alkalommal – az internáltak számára kedvezően – felülbírálta
annak a háromtagú bizottságnak a döntését, amelynek feladata az internáltak
rendőrhatósági őrizetének hathavonta történő felülvizsgálata, egyfelől fogva tartásuk meghosszabbítása, másfelől szabadon bocsátása volt.
1949 őszén kétéves pártfőiskolára küldték. Ennek elvégzése után, 1951 júliusától a BM Közrendészeti Főosztály Politikai Osztályának vezetőjévé nevezték
ki; ekkor már rendőr alezredes. 1952 áprilisától Budapest rendőrkapitánya ideiglenes megbízással. 1952 novemberében rendőr ezredessé léptették elő.
1953 tavaszán Budapest X. kerület, Kőbánya parlamenti képviselője lett.
1953. szeptember 16-án a BM Budapesti Főosztályának vezetésével bízták meg,
vagyis ő lett a főváros – immár kinevezett – rendőrkapitánya. Az SZKP 1956
februárjában tartott XX. kongresszusa után nyíltan bírálta Rákosit, a júniusi
poznańi munkásfelkelést követően pedig egy közös honvédségi-rendőrségi értekezleten másokkal együtt kijelentette, hogy hasonló helyzetben Magyarországon nem lőnének a népre.
296

Munkáját több kitüntetéssel ismerték el, megkapta a Magyar Szabadság Érdemérem bronz, a Népköztársasági Érdemérem IV. és a Közbiztonsági Érem
bronz fokozatát.
A forradalom alatt 1956. október 31-én a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány
tagjává, majd a felkelő csapatok bizalmát megnyerve, 1956. november 3-án a
Kilián-laktanyában a Forradalmi Karhatalmi Bizottság ülésén a Nemzetőrség
helyettes főparancsnokává választották. November 1-jén jelölték az MSZMP
héttagú Intéző Bizottságába is. A szovjet intervenciót követően 1956. november 5-én I. A. Szerov szovjet hadseregtábornok, a KGB elnöke letartóztatta.
1958. június 15-én a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani
börtönre ítélték. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult. Ezután 1963tól vasesztergályosként dolgozott a budapesti Telefongyárban, majd 1965-ben
műszaki tisztviselőként helyezkedett el Solymáron. 1969-ben engedélyt kapott,
hogy az 1950-es évek elején az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán megkezdett tanulmányait befejezze, és az államvizsgáját letegye. A doktorrá avatása
után azonban nem kapott a végzettségének megfelelő állást. 1975-ben családjával kivándorolt Kanadába, éttermi felszolgálóként, hűtőgépgyári munkásként,
majd a torontói elektromos műveknél fizikai munkásként dolgozott. 1987-ben
ment nyugdíjba. 1989-ben hazatért Magyarországra. Rehabilitálták, 1990-ben
visszakapta rangját, majd nyugállományú rendőr vezérőrnaggyá, 1994-ben pedig altábornaggyá léptették elő.
Jelentős közéleti szerepet vállalt: a Történelmi Igazságtétel Bizottság Katonai
Szekciójának alelnöke (1990–1992), az Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége, illetve az Országos Polgárőrszövetség alapító elnöke (1991–1997), a
Magyar Ellenállási Szövetség elnökségi tagja (1991-től), a Nagy Imre Társaság
alelnöke (1992-től), az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány kuratóriumának elnöke (1998-tól) volt.
Elhunyt 2001. március 2-án Torontóban.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/10/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 1.11.11. 25-19111. 1. d. (Útlevélosztály és jogutódjainak iratai.)
ÁBTL 1.11.13. 0019-876-5. (Külföldieket Ellenőrző Osztály iratai.)
ÁBTL 3.1.9. V-150388/1–3., V-150388/5–8. A magyar Néphadsereg az „ellenforradalmi eseményekben”
ÁBTL 3.1.9. V-150353., V-150353/1. Munkástanácsok Magyarországon
ÁBTL 4.1 A-2106.
MNL OL M-KS 276. f. 54/151. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/198. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/264. ő. e.
MNL OL XX-5-h-003-1958. 7., 12., 17., 20., 28., 30., 31., 32., 33., 38. kötet
Kopácsi Sándor: Életfogytiglan. Bibliotéka, Budapest, 1989. http://drkopacsi.fw.hu/ (A letöltés
ideje 2011. december 10.)
1956 kézikönyve. I. kötet. Kronológia. Főszerkesztő Hegedüs B. András. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.
Eörsi László: Köztársaság tér, 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 2006.
297

KOVÁCS SÁNDOR, DR.
Anyja neve: Orosz Erzsébet
Született: Diósgyőr, 1924. május 22.

Apja lakatos, anyja szülésznő volt. A polgári iskola elvégzése után 1938-tól a
diósgyőri gépgyárban vasesztergályos-tanonc volt, és 1947-ig itt dolgozott szakmájában. 1942-ben belépett a szociáldemokrata pártba. 1944-ben bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1945-ben pedig belépett az MKP-ba.
1946-ban hathetes pártiskolát végzett. 1947 és 1949 között a Honvéd Kossuth
Akadémia hallgatója volt. Ezután került a HM Katona Politikai Csoportfőnökségére, és 1969-ig végig a katonai elhárítás területén dolgozott.
1949. március 1-jén kezdte belügyi szolgálatát hadnagyi rendfokozattal.
December végétől a BM ÁVH, majd 1950 elejétől az ÁVH állományában
először az esztergom-tábori kiképző táborban volt elhárító tiszt, majd a Magyar Néphadsereg Tabon állomásozó 17. Lövész Hadosztály Elhárítóosztályát
vezette. 1950. augusztus 19-én kinevezték a II/3-D, később a C alosztály vezetőjévé. 1952-től a 6. lövész hadtest elhárító osztályvezetői feladatát látta el,
államvédelmi őrnagyi rendfokozattal.
1953–1954-ben elvégezte az egyéves pártiskolát, és 1954. augusztus 10-én
kinevezték a III. Főosztály csapat alosztálya (III/2-A) vezetőjének. Október 29én a III/3. Osztály vezetője lett.
Az 1956-os forradalom idején főosztálya munkatársaival szolgálati helyén
tartózkodott, majd 24-én a Honvédelmi Minisztériumba ment, ahol október
30-án a forradalmárok őrizetbe vették, és a Katonai Ügyészség Fő utcai börtönébe vitték. November 4. után részt vett a fegyveres akciókban. 1957. május
29-i parancsával a belügyminiszter-helyettes kinevezte a II/1. Osztály 2. alosztálya vezetőjének és rendőrnyomozó őrnaggyá május 1-jei hatállyal. Később
a II/1-B alosztályt vezette. 1958. januárban rendőr alezredesi rendfokozatot
kapott. 1961-ben kapta meg diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A csoportfőnökségek megalakulása után, 1962. szeptember 4-én
megerősítették a III/IV. Csoportfőnökség MN 3964. alakulata elhárító osztályának vezető-helyettesi pozíciójában. 1963. szeptember 20-án a III/IV-1.
(Székesfehérvár, MN 5232.) Osztály vezetője lett. Az osztály az 5. hadsereg
és alárendelt egységei, valamint 15 megyei kiegészítő parancsnokság elhárí298

tását végezte. 1967. novemberben rendőr ezredessé léptették elő. 1969. május
1-jével a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság állományába került, és kinevezték
a főkapitányság vezetőjének. 1971-ben elvégezte az MSZMP KB Politikai Főiskolája három hónapos vezető-továbbképző tanfolyamát. 1973. november 30án a belügyminiszter „szigorú megrovás” fenyítésben részesítette, mert a főkapitányság vezetésében kialakult személyi és egyéb problémákat nem oldotta meg,
és azokról nem tett jelentést a BM illetékes vezetőjének. Másfél évvel később,
1975. március 31-i hatállyal nyugállományba helyezték.
1988. május 7-én hunyt el.
Források
ÁBTL 2.8.1. 6832.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 30/1950. számú parancsa, 1950. augusztus 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 730/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1120/1954. számú parancsa, 1954. október 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00152/1957. számú parancsa, 1957. május 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1958. számú parancsa, 1958. január 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 344/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 489/1962. számú parancsa, 1962. november 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettesének 536/1964. számú
parancsa, 1964. október 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 30/1967. számú parancsa, 1967. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 200/116/1968. számú parancsa, 1968. október 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 408/1969. számú parancsa, 1969. április 25.
ÁBTL 4.1. A-2126/49.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Fejér Megyei Hírlap, 1984. október 11.
Fejér Megyei Hírlap, 1988. május 12.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:3769418159592388::NO:13:P13_
OBJECT_ID,P13_OBJECT_TYPE:652841%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május
20.)

299

KOVÁCS TIBOR
Anyja neve: Kiss Teréz
Született: Újpest, 1924. június 19.

Szülei szegényparasztok voltak, majd a fővárosba költözésük után apja villamosvezetőként helyezkedett el a BSZKRT-nál. A polgári iskola elvégzése után 1939
és 1942 között vas- és fémesztergályos tanuló volt. Szakmájában dolgozott – a
Gamma Finommechanikai Rt.-nél, majd az Egyesült Izzóban – 1944 novemberéig, amikor mint levente bevonult munkaszolgálatra, de öt nap után hamis
orvosi igazolással felmentést szerzett. Ezután építkezéseken dolgozott segédmunkásként. 1945. januártól márciusig ismét az Egyesült Izzóban dolgozott, és
márciusban belépett a kommunista pártba.
1945. október 30-án az MKP újpesti szervezetének ajánlására került a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályára.
1951-ig nyomozó volt: először az újpesti rendőrség politikai csoportjánál, majd
1947-ben az ÁVO budapesti XIII. és V. kerületi politikai csoportjánál, illetve a
népügyészségi kirendeltségen. 1946-ban egy-, 1948-ban három-, 1949-ben hathetes pártiskolát végzett, 1950–1951-ben pedig egyéves pártfőiskolára küldték.
A főiskola után, 1951 augusztusában államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Ekkortól 1957-ig a kémelhárítás területén tevékenykedett vezető beosztásokban.
1951-től alosztályvezető volt az ÁVH I/3. Osztályán.
Az egységesített BM megalakulása után 1953. július 31-én a BM I. (Kémelhárító) Osztály helyettes vezetője lett. 1954. november 7-én államvédelmi alezredesi rendfokozatot kapott. A főosztállyá alakulás után, 1955. október 1-jétől a
főosztályvezető-helyettesi teendők ellátása mellett az I/3. Osztályt vezette.
1962-es szolgálati adatlapja szerint a forradalom alatt október 30-ig a BM
Roosevelt téri épületében, majd november 14-ig a szovjet katonai alakulatoknál
teljesített szolgálatot. 1957. március 11-i paranccsal – 1956. december 1-i hatállyal – visszahelyezték a BM II/1. Osztályára alosztályvezetői beosztásban rendőrnyomozó alezredesi rendfokozattal. 1957 szeptemberében új területre került:
a Tanulmányi és Módszertani Osztályon előbb csoportvezető, később a módszertani alosztályon alosztályvezető. 1962 nyarától a III/4. (Tájékoztató, Értékelő, Nemzetközi Kapcsolatok) Osztályán főelőadó volt, 1967-től – amikor az új
ügyrend alapján módosult az önálló osztályok rendszere –, ez az osztály Elemző300

Értékelő Osztály néven működött tovább. Feladatköréből kikerült a nemzetközi állambiztonsági tapasztalatcsere; értékelő vonalvezető volt. 1969. november
1-jétől alosztályvezetőként irányította a dezinformációs munka szakfeladataira
specializálódó és alosztállyá szervezett elemző-értékelő részleg tevékenységét.
Az újabb átszervezés után 1971. július 1-jétől a IV/II. (Információfeldolgozó
és Felügyeleti) Csoportfőnökség – a korábbival megegyező feladatokat ellátó
– Elemző-Értékelő Osztályán dolgozott kiemelt főoperatív előadóként. 1972.
január 31-én vonult nyugállományba.
Elhunyt 2001-ben.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3112.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 32/1951. számú parancsa, 1951. augusztus 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 22/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/24/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 93/1955. számú parancsa, 1955. október 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00320/1957. számú parancsa, 1957. március 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 74/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 18.
ÁBTL 2.8.1. A BM IV/II. Csoportfőnökség csoportfőnökének 248/1964. számú parancsa,
1964. október 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 870/1966. számú parancsa, 1966. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1035/1967. számú parancsa, 1967. d. n.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 742/1967. számú parancsa, 1967. július 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 394/1969. számú parancsa, 1969. április 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 10/32/1969. számú parancsa, 1969. május 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1218/1969. számú parancsa, 1969. november 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 10/70/1970. számú parancsa, 1970. október 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1-111/1970. számú parancsa, 1970. d. n.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 477/1971. számú parancsa, 1971. július 7.

301

KŐMŰVES LÁSZLÓ
Anyja neve: Czuppon Klára
Született: Nemestördemic, 1926. május 17.

Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. 1938-tól a badacsonyi Kornis-, majd
az Esterházy-szőlőgazdaságban dolgozott napszámosként. 1942 októberében a
helyi Hangya Szövetkezetben lett kereskedőtanonc, ahol 1945. április 15-én
szabadult segédként. Ezután ismét különböző gazdaságokban dolgozott mint
napszámos. 1946 márciusában belépett a szociáldemokrata pártba. 1947. augusztus 11-én került az államrendőrség kötelékébe, és a siófoki révkapitányságra
osztották be őrszemes rendőrnek. 1948 márciusában lett az MKP tagja. 1948
novemberében egy hónapos határrendészeti képzésre Budapestre vezényelték.
Ezután a kőszegi határrendészeti kirendeltségen dolgozott nyomozóként. 1949.
április 23-án állambiztonsági területre került: operatív beosztásban a BM ÁVH
Határ-, Folyam- és Légirendészeti Osztályán tevékenykedett. Ez évben hathetes
bentlakásos pártiskolát végzett. 1951-ben az ÁVH állományában az I/6. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztályon a hajózási alosztály vezetője lett. 1953.
április 4-én soron kívül államvédelmi főhadnaggyá léptették elő.
Az egységesített Belügyminisztériumban is a közlekedésiszabotázs-elhárítás
területén maradt: az 1953. július 31-i miniszteri paranccsal osztották be a VII.
Osztály állományába alosztályvezetőnek. 1954-ben a Szovjetunióba küldték
operatív iskolára, amit 1955 áprilisában fejezett be. Ezután visszakerült a VII.
(Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztályra, újra a hajózási alosztály
vezetőjének. 1955 novemberében államvédelmi századosi rendfokozatot kapott.
1956. január 1-jén osztályvezetőnek nevezték ki a VII/2. (Hajózási) Osztályra.
Az 1962-es szolgálati adatlapja szerint az 1956-os forradalom idején
szolgálati helyén, majd a szovjet katonai egységeknél volt. Október 31-én a forradalmárok letartóztatták. November 4-én jelentkezett újra szolgálatra, és korábbi területére került (közlekedésiszabotázs-elhárítás). A BM Politikai Nyomozó
Főosztályán 1957. május 28-án osztották be rendőrnyomozó századosi rangban
a II/4-H (Hajózási) alosztály vezetőjének. 1960. november 7-i hatállyal rendőr
őrnaggyá léptették elő. 1961-ben befejezte a hároméves marxizmus–leninizmus
esti egyetemet. Az 1962. május 26-i belügyminiszter-helyettesi paranccsal új
területre került: a II/2. (Kémelhárító) Osztály J alosztályának vezetője lett.
A csoportfőnökségek megalakulása után, 1962. szeptember 14-én megerősítették a III/II. Csoportfőnökség állományában alosztály-vezetői beosztásában.
302

1963. május 15-i hatállyal ideiglenesen megbízták a III/II-4. Osztály A alosztályának vezetésével, egyben az osztályvezetői teendők ellátásával is. Október
15-étől a III/II-4. Osztály kinevezett vezetője lett. Nappali tagozaton elvégezte
a kétéves pártfőiskolát. Az újabb átszervezés után, 1967. július 1-jétől a III/II-6.
(Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztály élén állt rendőr alezredesként. Az 1971-es
szervezeti kiigazítások után is ezen a poszton maradt: június 29-én osztották be
az osztály vezetőjének július 1-jei hatállyal. Ekkor az osztály munkája és hatásköre
kibővült a népgazdaságiszabotázs-elhárítással, és az egyik legnagyobb osztállyá alakult. Az 1973. december 4-i minősítés szerint a viszonylag egysíkú kémelhárítási
terület után bevált a tartalmilag és terjedelmileg is összetettebb szerv vezetőjeként.
1977. március 31-én rendőr ezredessé léptették elő. A minősítései – és számos kitüntetése – tanúsága szerint felettesei elégedettek voltak munkájával, ezért a szolgálat érdekében 1981. június 1. és 1983. március 31. között a belügyminiszter a
szolgálatban visszatartotta. 1983. május 31-i hatállyal helyezték nyugállományba
a felső korhatár elérésével, eredményes munkája elismerése mellett.
Források
ÁBTL 2.8.1. 9493.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 14/1953. számú parancsa, 1953. április 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 26/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01192/1957. számú parancsa, 1957. május 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 636/1960. számú parancsa, 1960. október 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 188/1962. számú parancsa, 1962. május 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 95/1962. számú parancsa, 1962. május 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 356/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 169/1963. számú parancsa, 1963. május 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 498/1963. számú parancsa, 1963. november 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 674/1964. számú parancsa, 1964. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 738/1967. számú parancsa, 1967. július 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 200/17/1968. számú parancsa, 1968. április 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1162/1968. számú parancsa, 1968. december 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 393/1969. számú parancsa, 1969. április 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 362/1971. számú parancsa, 1971. június 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1149/1971. számú parancsa, 1971. december 2.
ÁBTL 2.8.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök első helyettesének 1/77/1971. számú parancsa, 1971. június 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 10/109/1972. számú parancsa, 1972. december 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/298/1977. számú parancsa, 1977. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/473/1981. számú parancsa, 1981. május 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 001/260/1982. számú parancsa, 1982. június 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 002/120/1983. számú parancsa, 1983. május 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/356/1983. számú parancsa, 1983. április 18.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 97-1511/1956.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. 1955. március 16-i javaslat a SZU-ból egyéves
operatív iskoláról visszajövők elosztására
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:3297511407538028::NO:13:P13_
OBJECT_ID,P13_OBJECT_TYPE:62262%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

303

KŐRÖSI ANDOR, DR.
Anyja neve: Schlézinger Erna
Született: Budapest, 1914

Eredeti neve Klein Andor. Orvosi diplomáját 1941-ben szerezte. 1942-ben
a tápiósülyi büntetőtáborba, majd Ukrajnába vitték. 1942–1943-ban a
brjanszki szovjet partizánegység tagja volt, majd hazatéréséig sebész főorvosként dolgozott egy hadifogolytáborban.
1948. december 17-én került a BM ÁVH állományába rendőr orvos alezredesként, és a Főorvosi Hivatalhoz osztották be. Az ÁVH-nál 1950. szeptember 1-jéig az V/3. Osztályon (az elnevezés a korábbi Főorvosi Hivatalt takarta)
dolgozott. Egy újabb átszervezés során a VII. Főosztályhoz került a részlegük
– VII/6. Osztály elnevezéssel. 1952. január 25-én az osztályt megszüntették,
és közvetlenül Ferencsik József államvédelmi alezredes irányítása és ellenőrzése alatt létrehozták az ÁVH X/5. (Egészségügyi) Osztályt, amelynek osztályvezető-helyettese lett.
Az egységesített BM megalakulása után, 1953 szeptemberében az Adminisztratív és Gazdasági Osztály egészségügyi alosztálya vezetőjévé nevezték ki. Az
alosztály 1953 decemberében önálló osztállyá szerveződött, amelyet továbbra
is ő irányított. 1954 júniusában a belügyminiszter első helyettese fenyítésben
részesítette a BM Vörösmarty utcai rendelőintézeteinek szakszerűtlen átköltöztetése miatt, de a belügyminiszter már decemberben törölte a fenyítést. 1955
áprilisában államvédelmi orvos ezredessé léptették elő. 1955. szeptember 29-én,
a központi gazdasági szervek újabb átszervezését elrendelő parancs az általa vezetett Egészségügyi Osztály nevét Egészségügyi és Szociális Osztályra változtatta.
Az 1956-os forradalom után rendőr orvos ezredesként a BM Szamuely
Szanatórium parancsnoka volt, és a mellkassebészeti osztályt vezette; ebből a
beosztásból helyezték nyugállományba 1962 augusztusában. Szeptembertől
az Országos Korányi TBC Intézet sebészeti osztályán dolgozott. 1964-ben a
külügyminiszter és az MSZMP KB Külügyi Osztálya javasolta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális központjában, Koppenhágában meghirdetett tisztviselői állást elfogadhassa, de a KB 1964. március
24-i ülése ehhez nem járult hozzá.
Elhunyt 1986-ban.
304

Források
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/b/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 48/a/1949. számú parancsa, 1949. december 6.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 03/1952. számú parancsa, 1952. január 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 61/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
ÁBTL 2.8.1. 53/40/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 37/1954. számú parancsa, 1954. június 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 34/1954. számú parancsa, 1954. december 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/11/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL M-KS 288. f. 7/197. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora

305

KŐRÖSI GYÖRGY
Anyja neve: Táth Anna
Született: Tatabánya, 1922. március 31.

Eredeti neve Kliman György. Vezetéknevét 1951-ben változtatta Kőrösire. Apja
bányász volt, édesanyja hat gyermeket nevelt. Az elemi iskola elvégzése után 1936tól napszámosként dolgozott Körtvélyespusztán, majd segédmunkás volt a tatabányai téglagyárban. 1938-ban került a 12-es aknához, ahol csapatcsillés, később
segédvájár, illetve vájár lett. 1945-ben belépett az MKP-ba. Júniusban jelentkezett
a rendőrséghez, ahol pár hónapig teljesített szolgálatot, majd saját kérésére ismét a
bányában dolgozott. 1946-ban háromhetes pártiskolát végzett Tatabányán. 1949
februárjában a városi pártszervezet bányászszervezője, 1950 februárjában a Komárom megyei pártbizottság politikai munkatársa, később szervezőtitkára lett.
1950–1951-ben elvégezte az MDP öt hónapos központi pártiskoláját.
1951 januárjában került az ÁVH állományába, és államvédelmi őrnagyi rendfokozattal májusban a Határőrség és Belső Karhatalom Főparancsnokság IV/A
(Politikai) Osztályának helyettes vezetője, 1951 májusától vezetője, 1952 márciusától – amikor az osztályt politikai csoportfőnökséggé szervezték át – csoportfőnöke, 1952 májusától pedig, amikor közös parancsnok alatt elválasztották a Határőrséget a Belső Karhatalomtól, a Határőrség politikai csoportfőnöke
lett. 1951. júniusban államvédelmi alezredessé léptették elő.
Az egységesített BM-ben 1953. július 22-től az újra összevont Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság politikai csoportfőnöki tisztét töltötte be, egyben
parancsnokhelyettes volt. 1954 januárjában államvédelmi ezredesi rendfokozatot
kapott. 1956-ban tíz hónapos továbbképző tanfolyamot végzett a pártfőiskolán.
1956. október 23–31. között szolgálati helyén tartózkodott. Csapatokat rendelt fel vidékről a határőrségi objektumok és a vezetők lakásainak védelmére. Október 30-án a forradalmárok Széna téri csoportjának őrizetébe került.
November 4. után Budapesten részt vett a fegyveres ellenállás felszámolásában.
December 7-én Tömpe István parancsára Tatabányára ment, ahol az egységes
karhatalom megszervezését és a termelés beindítását irányította. Az MSZMP
Ideiglenes Intéző Bizottságától 1957. februárban megrovás pártbüntetést kapott, amit a KEB 1959 áprilisában törölt el. Az eddig feldolgozott iratok szerint
tudott például arról, hogy a Határőrség 1956. október 28-án megalakult Forradalmi Katonai Tanácsa kapcsolatot tartott a forradalmárok Széna téri csoportjával, és fegyvereket is adtak nekik.
306

1956 után a BM Határőrség Országos Parancsnokság politikai csoportfőnöke lett. 1959-ben leváltották, mert az 1956-os forradalom során tanúsított
kompromisszumkész magatartása miatt a határőrtisztek többsége nem fogadta
el vezetőnek. Márciusban kinevezték a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
élére. 1961. október 19-től az ORFK vezetője, egyben a belügyminiszter rendőri helyettese volt. A csoportfőnökségek létrejötte után az 1962. augusztus 28-i
belügyminiszteri paranccsal a II. Főcsoportfőnökség vezetőjévé nevezték ki, azaz
országos rendőrfőkapitány és miniszterhelyettes maradt. – 1962 júniusában
szervezték át az ORFK-t: létrehozták az II/I. (Bűnügyi), a II/II. (Közbiztonsági)
és a II/III. (Közlekedési) Csoportfőnökséget, valamint az önálló osztályokat.
– 1963 márciusában rendőr vezérőrnagyi rendfokozatot kapott. 1969-ben elvégezte az MSZMP KB Politikai Főiskoláját. 1971 októberében a BM Kollégium
tagja lett. Az MSZMP PB 1976. június 1-jei ülésén döntött a Belügyminisztérium vezetésének megváltoztatásáról; ennek része volt, hogy 1977. március 31-én
nyugállományba vonult. Pályafutása során számos hazai és külföldi kitüntetést
kapott, 1977-ben a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntették ki.
Elhunyt, de halálának időpontja nem ismert.
Források
ÁBTL 2.8.1. 10338.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 34/1951. számú parancsa, 1951. május 11.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 25/1951. számú parancsa, 1951. június 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/22/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. január 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 60/1954. számú parancsa, 1954. október 22.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 4/1955. számú parancsa, 1955. január 27.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 16/1955. számú parancsa, 1955. április 5.
ÁBTL 4.2. A honvédelmi miniszter első helyettesének és a belügyminiszter első helyettesének
1/1957. számú parancsa, 1957. március 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0023/1961. számú parancsa, 1961. október 20.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0031/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 28.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 007/1963. számú parancsa, 1963. március 29.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0025/1966. számú parancsa, 1966. június 3.
ÁBTL 2.8.1 A belügyminiszter. 1220/1967. számú parancsa, 1967. november 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 15/1971. számú parancsa, 1971. október 12.
MNL OL M-KS 276. f. 54/123. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/121. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/288. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/371. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/379. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/15. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/247. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/512. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/706. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/713. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-ai 227/20-1956. 2. d.
Eörsi László: Széna tér, 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára,
2004, 162.
307

KŐSZEGI LÁSZLÓ, DR.
Anyja neve: Dömök Margit
Született: 1912

A BM Közrendészeti Főosztályáról került az egységesített BM állományába, ahol
1953. augusztus 29-én rendőr századosi rendfokozattal beosztották az Anyagi és
Technikai Főosztály Híradó és Műszaki Anyagi Osztálya vezetőjének.
Forrás
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.

308

KÖTELES HENRIK
Anyja neve: Klausz Mária
Született: Budapest, 1913. február 25.

Eredeti neve Klein Henrik. Az elemi iskola után 1927-től 1930-ig elvégezte a kereskedelmi tanonciskolát, majd textilkereskedő-segédként dolgozott.
Többször behívták katonai szolgálatra: 1936. januártól szeptemberig, majd
1938-ban és 1939-ben egy-egy hónapra.
Megalakulásától szolgált a Magyar Államrendőrségnek a Péter Gábor
vezette budapesti Politikai Rendészeti Osztályán, kezdetben próbarendőrként, majd az ÁVO-nál és a BM ÁVH-nál 1949-ig a XIII. és az V. kerületben, illetve a központban a K-figyelési csoportban volt operatív beosztott.
1949–1950-ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1950.
november 1-jén nevezték ki az ÁVH III. (Operatív) Főosztály III/1. (Nyomozó, később Figyelő és Kartonozó, illetve Környezettanulmányozó) Osztály vezetőjévé államvédelmi őrnagyi rangban. 1949 és 1953 között tagja
volt a Princz Gyula-féle „verőcsoportnak”; részt vett a Rajk-, a Sólyom-, a
Kádár-per érintettjeinek és a szociáldemokrata politikusok elleni perek vádlottjainak előállításában, hamis tárgyi bizonyítékok készítésében, valamint a kihallgatásokban, verésekben, holttestek eltüntetésében. 1953. március 24-én az
ÁVH vezetője, Piros László államvédelmi vezérőrnagy megállapította, hogy
az általa vezetett III/1. Osztály munkája elmarad a követelményektől, és kiadta 015. számú parancsát a lefigyelés és környezettanulmányozás munkájának megjavításáról.
Az egységesített BM megalakulása után a VIII. (Környezettanulmányozó
és Figyelő) Osztály T-állományába osztották be. 1953. november 7-én államvédelmi alezredessé léptették elő, és 25-én kinevezték az osztály vezetőjévé.
1954 áprilisában Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki.
Az MDP PB 1956. augusztus 9-i ülésére készített javaslati listán neve azok
között olvasható, akiket a politikai perekben elkövetett törvénysértésekért felelősségre kívántak vonni. A belügyminiszter 1956. július 17-i parancsával
leváltotta beosztásából, és elbocsátotta a BM állományából. Az MDP Titkársága 1956. szeptember 4-i ülésén ugyanerről hoztak határozatot.
Szolgálati adatlapja szerint 1956. október 23-ától a lakásán, majd öccsénél
bujkált. November 7-től a BM VIII. Osztály beosztottait „szervezte”, de elta309

nácsolták. November végén mint tartalékos honvéd százados belépett a XIII.
kerületi karhatalomba, de két-három hét után onnan is elküldték. 1957 elején a
volt államvédelmi szervek beosztottainak elbocsátását és tevékenységét felülvizsgáló Dögei Imre vezette különbizottság nem igazolta, a döntés ellen fellebbezett,
amire válaszként bizonyos megszorításokkal mégis igazolták. Végül a bizottság
azzal adta meg számára az igazolást, hogy fegyveres testületnél nem dolgozhat,
májusban mégis visszahelyezték a BM állományába, és rendőrnyomozó alezredesként beosztották a II/4. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztályhoz csoportvezetőnek. A visszahelyezés nem volt hosszú életű: a belügyminiszter-helyettes
először 1957. november 1-jei, majd az ezt módosító december 19-i parancsával
végül 1958. február 1-jei hatállyal helyezte nyugállományba.
Nyugdíjazása után többször jelentkezett a BM Tanulmányi és Módszertani Osztályán, hogy tankönyvet írna, vagy kémtörténetet regény formájában.
Utóbbit átdolgoztatták filmre, és 1958 nyarán elfogadták Idegen zsoldban című
filmforgatókönyvét, amelyre szerződést is kötöttek vele. Hogy mi lett az írás
sorsa, nem tudni, de Radványi Dezső, a BM Tanulmányi és Módszertani Osztályának vezetője a miniszterhelyettesnek 1959 augusztusában írott jelentésében
megjegyezte: nem volt tudomása arról, hogy „Köteles esetleg olyan megítélés alá
esik”, hogy nem fogadhatja el tőle az egyébként jó forgatókönyvet. Az MSZMP
KEB 1962. augusztus 10-i döntése alapján kizárták a pártból.
1965-ben a Belkereskedelmi Minisztériumban dolgozott főelőadóként.
Elhunyt Budapesten 1999-ben.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3162.
ÁBTL 2.8.1. 4599. Radványi Dezső személyi gyűjtője
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 26/1951. számú parancsa, 1951. június 29.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 015/1953. számú parancsa, 1953. március 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 47/5/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 3/1953. számú parancsa, 1953. november 25.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00911/1957. számú parancsa, 1957. május 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 03383/1957. számú parancsa, 1957. november 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 04397/1957. számú parancsa, 1957. december 19.
ÁBTL 2.1. IX/2. Sz. n.
MNL OL M-KS 276. f. 53/298. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/409. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/268. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/368. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 13. d.
Baráth Magdolna: Csendes elbocsátások. A felelősség kérdése. 1962. Rubicon, 2007/1. Különszám 41−44.
Baráth Magdolna: A politikai rendőrség újjászervezése 1956 után. Történelmi Szemle, 2008/4.
545.
Krahulcsán Zsolt: A politikai rendőrség pártirányításának szabályozása, 1956−1962. PhD-dis�szertáció. Debreceni Egyetem, 2011, 132., 142.
310

KRÁLL GYULA
Anyja neve: Tipecska Adolfina
Született: Hidas, 1924. november 3.
SZT-fedőszáma: 114; D-81

Az elemi iskolát, majd a polgári négy osztályát Baranya megyei szülőfalujában
végezte. 1941-től az Egyesült Izzóban vasesztergályosnak tanult. 1942-ben
belépett a szociáldemokrata párt újpesti ifjúsági csoportjába, és röpcédulaosztásban, falfestések biztosításában vett részt. 1946. február 1-jén került
belügyi állományba rendőr alhadnagyként. Ugyanebben az évben elvégzett
egy közigazgatási tanfolyamot, amelyet megfeleltettek az érettségivel a Belügyminisztériumban. 1948. december 15-én a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságáról a BM ÁVH D Ügyosztály törzsébe helyezték rendőrnyomozó hadnagyi rendfokozattal. Egy 1949. január 12-i parancs szerint
a XII. alosztályon tevékenykedett. 1950-től az ÁVH VII. (Közlekedési- és
Híradásiszabotázs-elhárító, majd Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító)
Osztályán volt csoportvezető. 1951 szeptemberében az akkor főosztállyá szervezett VIII. (Hírszerző) Főosztályra került főoperatív munkatársi, később alosztály-vezetői beosztásban.
Az egységesített Belügyminisztériumban is ezen a területen maradt, majd
visszakerült a közlekedésiszabotázs-elhárításhoz: 1954. augusztus 5-én a belügyminiszter-helyettes kinevezte a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázselhárító) Főosztály Budapesti Osztályának vezetőjévé államvédelmi főhadnagyi rangban. 1953–1954-ben elvégezte az öt hónapos pártiskolát. 1954.
szeptember 15-i hatállyal soron kívül államvédelmi századossá léptették elő.
1956. január 1-jétől a Dzerzsinszkij Tiszti Iskola hallgatója volt.
A szolgálati adatlapja szerint az 1956-os forradalom idején lakásán tartózkodott. A belügyminiszter első helyettese 1956. november 15-i parancsával
a BM ORFK II. Főosztály III. Osztályára (belső reakció elleni harc) T-állományban kinevezte főoperatív beosztottá és rendőrnyomozó századossá.
1957 júniusában létszámcsökkentés miatt elbocsátották a BM II/5. (Belsőreakció-elhárító) Osztály állományából, de egy augusztus 30-i parancs hatálytalanította az elbocsátást, szeptember 28-án pedig áthelyezték a II/4. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztály állományába főoperatív beosztottnak.
1959-ben elvégzett egy iskolán kívüli egyéves operatív tanfolyamot. 1959.
októberben rendőr őrnaggyá léptették elő. 1961. október 1-jétől a II/4-H
alosztály vezetőhelyettese volt. 1962. május 15-én a II/2. (Kémelhárító) Osz311

tályra került alosztályvezető-helyettesnek. A csoportfőnökségek megalakulása
után is maradt a kémelhárítás területén. 1963-ban befejezte esti tagozatos tanulmányait a BM Idegen Nyelvi Főiskola német szakán. 1964. augusztus 1-jei
hatállyal a III/II-3-C (KEOKH) alosztály alosztályvezető-helyettesévé nevezték ki. A két pozíciót minden bizonnyal párhuzamosan töltötte be. 1965. augusztus 1-jén a III/II-7. (KEOKH) Osztály A alosztály vezetője, egyben osztályvezető-helyettes lett. (A kémelhárításnál ekkor emelték osztályszintre a
KEOKH-ot.) 1965. október 15-én rendőr alezredesi rendfokozatot kapott.
1969. június 1-jén törölték a nyílt állományból, és SZT-állományba került
a III/II-6. Osztályon főoperatív beosztottként. (Konspirált munkahelyén augusztus 1-jén kezdett dolgozni.) 1974. november 1-jétől ugyanezen az osztályon kiemelt főoperatív beosztott lett; a júliusi minősítés szerint nemzetközi
vonalon ügyosztály-vezetői fedőfunkciót töltött be. 1981. november 30-ával
nyugállományba helyezték. Illetményszámfejtő lapja szerint 1982 és 1988
között valamilyen formában továbbra is szolgálatot teljesített.
Családi neve néhány iraton Krall formában olvasható.
Elhunyt 1990. május 22-én.
Források
ÁBTL 2.8.2.2. 380.
ÁBTL 2.8.2.2. D–81. Illetményügyek
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 13/a/1948. számú parancsa, 1948. december 22.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/a/1949. számú parancsa, 1949. január 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 720/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 932/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0082/1956. számú parancsa, 1956. november 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01371/1957. számú parancsa, 1957. június 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 2683/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 03145/1957. számú parancsa, 1957. szeptember 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 419/1959. számú parancsa, 1959. október 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 301/1961. számú parancsa, 1961. szeptember 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 416/1964. számú parancsa, 1964. július 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM III/II. csoportfőnökének 12/1964. számú parancsa, 1964. augusztus 24.
ÁBTL 2.8.1. A BM III/II. csoportfőnökének 205/1964. számú parancsa, 1964. november 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 471/1965. számú parancsa, 1965. augusztus 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1048/1965. számú parancsa, 1965. szeptember 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 742/1966. számú parancsa, 1966. november 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 425/1967. számú parancsa, 1967. április 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 200/11/1968. számú parancsa, 1968. március 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 914/1968. számú parancsa, 1968. szeptember 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 390/1969. számú parancsa, 1969. április 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 448/1969. számú parancsa, 1969. április 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 555/1969. számú parancsa, 1969. június 5.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 009/267/1981. számú parancsa, 1981. október 29.
312

KRETSCHMER ÁRPÁD, DR.
Anyja neve: Mosonyi Róza/Rozália
Született: Újpest, 1916. június 27.

Az elemi és a polgári iskolát Újpesten végezte. 1930-ban borbélytanuló volt,
és 1938-ig szakmájában, majd egy évig gyári munkásként dolgozott. 1939ben hívták be tényleges katonai szolgálatra. 1942-ben ismét behívót kapott.
1943-ban szovjet fogságba esett, ahonnan 1945 elején tért haza. Debrecenben belépett a szerveződő új demokratikus hadseregbe, majd április 10-én
leszerelt. Július végéig a HM Katona Politikai Osztályának beosztottja volt.
1945. augusztus 1-jén lépett az államrendőrség kötelékébe: a Budakörnyéki
Járási Rendőrkapitányság Politikai Osztályát vezette, októbertől az aszódi,
1946 májusától a váci járásban töltötte be ugyanezt a posztot. 1946 októberétől a Magyar Államrendőrség Nyíregyházi Kapitánysága Államvédelmi Osztályának az élén állt, majd a debreceni osztály előadója volt. 1948 decemberében
rendőr századosi rangban a BM ÁVH Debreceni Osztályáról a Budakörnyéki
Osztályra került, és 1949 februárjában a IV. részleg vezetésével bízták meg.
1950. január 13-án innen helyezték az ÁVH központi állományába, a D/1.
alosztályhoz. Később a VI. Főosztály 1. Osztályának vidéki alosztályát
(VI/1-D) vezette. Munkájával elégedetlenek voltak, ezért 1952. januárban a
Győr-Sopron Megyei Osztályhoz helyezték, ahol a VI. alosztály vezetője lett
államvédelmi századosi rangban.
1953 novemberében államvédelmi őrnaggyá léptették elő a BM VI. (Vizsgálati) Osztály állományában. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének parancsa szerint viszont csak 1954 januárjában került vissza Győr-Sopron megyéből a VI. Főosztályra, amelyet 1954. áprilistól már Vizsgálati Főosztálynak
hívtak, s ahol ő lett a szabotázselhárító csoport, később a 3. (Szabotázs- és
Diverzióelhárító) Osztály vezetője. 1954 végén elvégezte az öt hónapos pártiskolát, és 1955 augusztusában főosztályvezető-helyettes lett.
Egy 1959. decemberi feljegyzés szerint 1956. október 29-én annak hírére, hogy a forradalmárok megtámadják a Vizsgálati Főosztály épületét,
távozott, és csak két óra múlva tért vissza. Október 30-án főosztályvezetője
utasítása ellenére sem vonult be egységével a BM központi épületbe, hanem
beosztottait magára hagyva újra távozott, ezért elbocsátották (a dátum nem
313

derül ki az iratokból). Később a Magyar Optikai Műveknél helyezkedett el.
1959-ben a Kohó- és Gépipari Minisztérium állományába került; 1964-ben
a Finommechanikai Igazgatóság személyzeti osztályát vezette. 1975-ben vonult nyugállományba.
A hivatalos iratokban a neve előtt 1959-től megjelenik a dr. előnév, de hogy
mikor és hol szerzett doktorátust, arról nincs adatunk.
Családneve néhány iraton Krecsmer formában olvasható.
Elhunyt 1981-ben.
Források

ÁBTL 2.8.1. 3201.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 11/1948. számú parancsa, 1948. december 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 6/1949. számú parancsa, 1949. február 11.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 2/1950. számú parancsa, 1950. január 13.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 7/1951. számú parancsa, 1951. február 16.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 50/1951. számú parancsa, 1951. december 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 47/4/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 3/1954. számú parancsa, 1954. január 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 66/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 26.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1981. március 24.

314

KRISTÓF ISTVÁN
Anyja neve: Plasinka/Blasinka Margit
Született: Nagyatád, 1910

Az elemi iskola után elvégezte a polgári iskola két osztályát, majd 1925 és 1928
között kitanulta szobafestő szakmát. 1944-ig Budapesten különböző mestereknél dolgozott segédként. A szakszervezeti mozgalomba 1930-ban kapcsolódott
be, a MÉMOSZ tagja lett. Részt vett az 1930. szeptember 1-jei tüntetésen,
majd illegális munkát végzett (röplapterjesztés, Vörös Segély). 1936-ban több
társával letartóztatták, és egyhetes őrizetbe vétel után rendőri felügyelet alá helyezték. 1940-ben az állami és társadalmi rend felforgatása címén három hónapi
fogházbüntetésre ítélték, amit a Gyűjtőfogházban le is töltött. 1940 augusztusában behívták katonai szolgálatra a gyulai határvadász zászlóaljhoz, ahonnan három hónapos tüzérkiképzés után leszerelték. 1944 márciusában ismét behívták
alakulatához, amellyel a keleti frontra vitték, Tatarov és Barnikova környékére.
1944 végén több társával együtt Budapestre szökött.
1945-ben belépett az MKP-ba, és a rendőrséghez került. Először a budapesti
XIII. kerületi kapitányságon őrszemes rendőr, majd őrsparancsnok volt. 1949től a BM ÁVH állományában szolgált, majd rövid idő múlva a Szamuely Tanosztály parancsnokhelyettese lett. 1950. december 23-án bízták meg az ÁVH
Belső Karhatalom dandárparancsok-helyettesi teendőinek ellátásával ideiglenesen, államvédelmi őrnagyi rendfokozattal. 1951. április 23-án – szintén ideiglenes megbízással – az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság IV/1. Osztályának (Belső Karhatalmi Dandárparancsnokság) vezetője lett.
1952. május 15-től, amikor a Határőrségtől (IV. Főosztály) különválasztották a
Belső Karhatalmat, és létrejött a IX. Főosztály, megbízták a Belső Karhatalom
parancsnoki teendőinek ellátásával, egyben államvédelmi alezredessé léptették
elő. Péter Gábor az MDP Titkársága 1952. szeptember 10-i és október 1-jei
ülésére is beterjesztette a végleges kinevezésre vonatkozó javaslatot, de mindkét alkalommal levették a napirendről. 1952. október 29-én megrovást kapott,
mert megsemmisült az ÁVH egyik lőszerraktára.
Az egységesített BM megalakulása után a Belső Karhatalom Hadosztály parancsnoka volt 1954. január 18-ig, amikor felmentették beosztásából. Ennek
okáról egyelőre nincs adatunk. Január 30-án büntetés-végrehajtási alezredessé
315

minősítették át, és a Büntetés-végrehajtási Parancsnokság Őrszolgálati és Kiképzési Osztályának vezetője lett. 1954 novemberétől részt vett a büntetés-végrehajtás racionalizálására létrehozott albizottság munkájában.
Elhunyt 1967-ben.
Források
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokának 011/1950. számú
tiszti parancsa, 1950. december 23.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 23/1951. számú parancsa, 1951. április 3.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 28/1952. számú parancsa, 1952. május 15.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 049/1952. számú parancsa, 1952. október 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 4/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL 2.8. 1. A belügyminiszter első helyettesének 94/1954. számú parancsa, 1954. január 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
MNL OL M-KS 276. f. 54/210. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/213. ő. e.
Népszabadság, 1967. július 19.

316

KUCSERA LÁSZLÓ
Anyja neve: Lőwinger Berta
Született: Győr, 1920. július 30.

Az elemi iskola elvégzése után napszámosként dolgozott. Tizennégy évesen
a győri szövőgyárba került, két évvel később lakatostanonc lett. 1939-től
1944 októberéig a Győri Vagon- és Gépgyárban dolgozott segédként. 1938tól részt vett a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban, 1942-ben került
kapcsolatba az illegális kommunista párttal. 1944 novemberében baloldali
szervezkedésben való részvétel miatt életfogytiglani fegyházra ítélték. 1945
márciusában Sopronkőhidáról a politikai foglyokkal Ausztriába vitték; a
bernaui lágerben szabadult fel 1945 májusában.
Hazatérte után az MKP utasítására részt vett a győri rendőrség megszervezésében. Júniustól a mosonmagyaróvári kapitányságot vezette. 1946 májusától a
Magyar Államrendőrség Győr-Moson Megyei Főkapitánysága Politikai Osztályának helyettes vezetője volt. 1948 májusától, amikor megszervezték az úgynevezett külső osztályokat, a Győri Kapitányság Államvédelmi Osztályának élére
került; Győr-Moson, Vas, Zala, Sopron vármegye politikai osztályai és a Határőrség ugyanezen területei tartoztak hozzá. 1948. december 7-től a BM ÁVH
Szombathelyi Osztályának vezetője. 1949. február 11-én soron kívül rendőr
őrnaggyá léptették elő. Az ÁVH megalakulása után ugyanebben a beosztásban
dolgozott. 1951. október 27-én került fel Budapestre a központi állományhoz:
az ÁVH I/3. (Kémelhárító) Osztályának vezetője lett.
Az átszervezés után, 1953 júliusától ugyanezen a területen maradt: az
egységesített BM I. (Kémelhárító) Osztályát vezette 1955. augusztus 4-ig
államvédelmi alezredesi rendfokozattal. Kezdettől tagja volt a BM Kollégiumának. 1955. szeptemberben egyéves pártiskolára került, amelynek elvégzése után a BM Kollégium 1956. július 25-i határozata értelmében szeptember 21-től a BM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főosztályát vezette.
A forradalom szolgálati helyén érte. Önéletrajza szerint 1956. október 26án, amikor a főosztály épülete védhetetlenné vált, a megyei pártbizottságon,
majd a Határőrség helyi parancsnokságán kért menedéket. Miután ezt megtagadták, gyalog jött fel Budapestre, és október 29-én jelentkezett a BMben. Október 30-án a szovjet csapatokkal hagyta el a BM épületét. Novem317

ber 5-én a szovjetek „külön harci feladattal” bízták meg, ez november 28-ig
tartott, és végrehajtásáért dicséretet kapott. (Ennek részleteiről nincs pontosabb
adatunk.) 1957. januártól titkár volt a BM ORFK Politikai Nyomozó Főosztály operatív titkárságán. A forradalom utáni felülvizsgálat szerint a munkától
„eltiltottak” közé tartozott, május 3-án mégis a BM II/6. (Ipariszabotázs-elhárító) Osztály élére került rendőrnyomozó alezredesi rangban. 1958. februárban
rendőrnyomozó ezredessé léptették elő. 1961 októberétől a pártfőiskola levelező hallgatója volt, ahonnan az első év után visszahívták, mert 1962. augusztus
18-án kinevezték a BM III/IV. (Katonai Elhárító) Csoportfőnökség vezetőjévé.
1967 novemberében rendőr vezérőrnaggyá léptették elő.
1975 tavaszán nyugdíjazták, és megkapta a Vörös Zászló Érdemrendet.
Források
ÁBTL 2.8.1. 6931.
ÁBTL 2.1. XI/4. (V-150342.)
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 11/1948. számú parancsa, 1948. december 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/1949. számú parancsa, 1949. január 28.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 6/1949. számú parancsa, 1949. február 11.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 86/1951. számú parancsa, 1951. október 27.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 22/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/24/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1144/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 42/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 88/1956. számú parancsa, 1956. szeptember 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 6/1958. számú parancsa, 1958. február 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 507/1959. számú parancsa, 1959. december 23.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 526/1962. számú parancsa, 1962. május 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1022/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 30/1967. számú parancsa, 1967. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 210/81/1968. számú parancsa, 1968. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 299/1969. számú parancsa, 1969. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 10/84/1969. számú parancsa, 1969. december 11.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/24. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/265. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/269. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/20. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/512. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Baráth Magdolna: A politikai rendőrség újjászervezése 1956 után. Történelmi Szemle, 2008/4. 545.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:7745962241541834::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:644665%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

318

KUCSERA PÁL
Anyja neve: Hochstadted Flóra
Született: 1921

1954. január 18-án kinevezték a BM Belső Karhatalom Hadosztály Egészségügyi Osztály vezetőjének. Rendfokozata államvédelmi őrnagy volt.
Forrás
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.

319

KURTA JÁNOS
Anyja neve: Fábián Erzsébet
Született: Gyula, 1912. november 17.

A polgári iskola elvégzése után cukrásztanuló, majd 1929-től cukrászsegéd szülővárosában. Funkcionáriusként részt vett a cukrászok, majd a pékek szakszervezetének tevékenységében. 1938 áprilisától 1939 februárjáig harcolt a spanyol
polgárháborúban, a Rákosi-zászlóaljban. Internálták, és 1941-ig Franciaországban volt a Nemzetközi Brigád több tagjával. Pártutasításra németországi illegális munkára jelentkezett, majd visszatért Magyarországra. 1942 októberében
öt évre ítélték mint az illegális KMP tagját. 1944 decemberében megszökött a
Németországba küldendő transzportból.
1945 januárjában került a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság
Politikai Rendészeti Osztálya A Főcsoportjához. Ugyanez év szeptemberétől a
Hazahozatali Kormánybiztosságnál a hegyeshalmi kirendeltség parancsnoka
volt. 1946. január 4-től a BM Népgondozói Hivatalánál a német kitelepítések nyomozó főcsoportját vezette. 1947–1948-ban nyolc hónapos nemzetközi
rádiótávírász tanfolyamra került. Ennek elvégzése után 1949-ben a BM ÁVH
állományában alosztályvezetőként megbízták a Hírtechnikai Osztály megszervezésével. Ezen a területen dolgozott tovább: 1951-től az ÁVH Hírközpontjának vezetője volt államvédelmi alezredesi rangban.
1953. július 22-én az egységesített BM Hírosztályának ideiglenesen megbízott vezetője lett, 1954. július 21-én véglegesítették. 1954. november 23-án osztályvezetőhöz méltatlan magatartás miatt államvédelmi őrnaggyá minősítették
vissza, és leváltották osztályvezetői megbízatásából. A november 22-i személyzeti főosztály-vezetői parancs értelmében a IX/4. alosztályon csoportvezetőként
dolgozott. 1955. november 15-én a BM operatív technikai alosztályok (IX/4.,
IX/7.), a Hírközpont, a Határőrség és Belső Karhatalom rejtjelező csoportjából
létrehozott önálló XV. Osztályon (Hírosztály) osztályvezető-helyettessé nevezték ki, és visszakapta az államvédelmi alezredesi rendfokozatot.
1956 októberében szabadságát töltötte Szekszárdon, ahol október 26-ától
osztályvezetője, Markó Imre utasítására bekapcsolódott a helyi államvédelmi
munkába. November 1-jétől a szovjet katonai elhárító szervekkel részt vett a
megtorlásban Debrecenben és Békéscsabán. November 20-tól a Belügyminisz320

térium Roosevelt téri épületének objektumparancsnoka volt 1957 nyaráig.
(Az erről szóló parancs 1957. február 15-i dátumú.) Június 1-jétől rendőrnyomozó alezredesi rendfokozattal a BM II/12. Osztály (Országos Rejtjelközpont) D alosztályának vezetőjeként tevékenykedett 1962. szeptember
1-jei nyugdíjazásáig. 1958-ban elvégezte az MSZMP központi öt hónapos
pártiskoláját, 1961-ben pedig a marxizmus–leninizmus esti egyetemét.
Elhunyt 1986. augusztus 6-án.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3247.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/a/1949. számú parancsa, 1949. január 26.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 024/1950. számú parancsa, 1950. október 24.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 7/1951. számú parancsa, 1951. február 16.
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH vezetőjének 022/1952. számú parancsa, 2. számú melléklet. 1952.
április 18.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 60/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 3451/1954. számú parancsa, 1954.
november 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 90/1954. számú parancsa, 1954. november 23.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 72/1955. számú parancsa, 1955. november 11.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 74/1955. számú parancsa, 1955. november 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 00149/1957. számú parancsa, 1957. február 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01107/1957. számú parancsa, 1957. május 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 61/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1045/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 22.

321

KUTIKA KÁROLY
Anyja neve: Rudi Mária
Született: Szigetszentmiklós, 1920. április 11.

Munkásszülők gyermekeként született. Szülőhelyén végezte a polgári iskolát,
majd 1934-től vasesztergályos-tanuló volt a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár Rt.nél (a későbbi Lampart Műveknél), ahol 1937-től 1945-ig segédként dolgozott.
1937-ben belépett a vasasszakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. 1941
októberében bevonult tényleges katonai szolgálatra a budapesti 5. gépkocsizó könnyűtüzérosztályhoz. Beosztása gépkocsivezető volt. 1942-ben kikerült
a frontra, majd a visszavonulás után 1943-ban leszerelték, de 1944 decemberében ismét behívták. 1945 januárjában csapattestétől megszökött és bujkált.
Később elfogták, a ceglédi fogolytáborba került, ahonnan júniusban szabadult.
Belépett kommunista pártba, ezután korábbi munkahelyén főbizalmi, majd
az üzemi bizottság alelnöke volt. 1948-ban három hónapos pártiskolát végzett
Debrecenben, azután az MDP nagy-budapesti bizottsága szervezési osztályának
üzemszervezési alosztályán instruktorként tevékenykedett. 1949. május 15-én
bevonult a honvédséghez, ahol századosi rendfokozattal a Politikai Főcsoportfőnökség Pártszervezési Osztályán néhány hónapig előadó, majd megbízott osztályvezető volt. 1949 decemberétől a Honvéd Vezérkar állományába került, és
a Híradó Parancsnokság Politikai Osztályát vezette. 1950 áprilisában a pécsi
hadosztály, októberben a gépesített hadtest politikai tisztje lett honvéd ezredesi
rangban. 1950. decemberben az MDP Titkársága határozatot hozott arról, hogy
nevezzék ki az ÁVH Katonai Elhárító Főosztály vezetőjévé, amely funkció akkor
betöltetlen volt. Ennek következményeként a Minisztertanács 1951. január 13-i
határozatával államvédelmi ezredessé nevezte ki az ÁVH állományában, január
19-én pedig Péter Gábor megbízta a II. (Katonai Elhárító) Főosztály vezetésével. Ezen a poszton maradt az egységesített BM létrejöttéig.
1953. július 22-én az országos rendőrkapitány operatív helyettese lett, 24-én
rendőr ezredesi rendfokozatot kapott. 1955 márciusában a Magyar Önkéntes
Honvédelmi Szövetség elnökévé választották. Ezt a tisztséget 1956 novemberéig
töltötte be. Közben elvégezte a jogi egyetem két évfolyamát, és egy évig a pártfőiskola levelező tagozatán tanult.
Az 1956-os forradalom a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség központi
322

épületében érte. Október 30-án távozott onnan, és különböző helyeken bujkált. November 4. után néhány hónapig a Parlamentben dolgozott. 1957 májusában az Egyesített Tiszti Iskolán tanfolyamparancsnok lett. Az év végén a
Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára került, és rövidített tanfolyamon elvégezte
az összfegyvernemi fakultást. 1960. májusi államvizsgája után a HM Politikai
Csoportfőnökség szervezési csoportfőnökének helyettesévé nevezték ki. 1961
augusztusában, az 5. Hadsereg Parancsnokság megalakulásakor honvéd vezérőrnaggyá léptették elő, és a Politikai Osztály vezetője lett. Ebben a beosztásban dolgozott 1965. január 15-ig. Ekkor előkészítő tanfolyamra került, majd
1967-ig elvégezte a Szovjetunióban a Vezérkari Akadémiát, ezután hadsereg
parancsnokának első helyetteseként tevékenykedett. 1975-ben helyezték nyugállományba.
Elhunyt 1996. március 22-én.
Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 3/1951. számú parancsa, 1951. január 19.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 4.2. A BM ORK vezetőjének 1/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 02/1954. számú parancsa, 1954. február 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 7/1954. számú utasítása, 1954. június 24.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 8/1955. számú parancsa, 1955. február 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 9/1955. számú parancsa, 1955. március 1.
MNL OL M-KS 276. f. 55/16. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/124. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/239. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/181. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/236. ő. e.

323

LALIK ÁRPÁD
Anyja neve: Schloss Ilona
Született: Budapest, 1907. augusztus 31.

1925-ben szüleivel a Szovjetunióba ment, ahol 1929-ig – mint üzemi munkás
– szerelőként dolgozott. 1929-től az SZKP tagja. 1929 és 1933 között tanácselnök, majd 1938-ig a Vörös Hadseregben párttitkár. 1939 és 1946 között üzemi
munkás volt, közben különböző pártfunkciókat töltött be.
1946-ban hazatért Magyarországra. 1950-ig a Szovjet Vagyonkezelőségen
főelőadó. 1950. szeptember 1-jétől az ÁVH V. (Káder, majd Személyzeti) Főosztálya V/3. (Fegyelmi) Osztály vezetője volt államvédelmi őrnagyi
rendfokozatban. 1952-től államvédelmi alezredes.
Az egységesített BM-ben 1954 februárjától vezette a Személyzeti Főosztály
V. (Fegyelmi) Osztályát, amelynek feladata volt, hogy a belügyminisztert tájékoztassa a testületek fegyelmi állapotáról, és kivizsgálja a parancsnokok hatáskörébe nem tartozó fegyelmi ügyeket. 1954-ben – mint a Fegyelmi Osztály
vezetőjét – a szolgálat hanyag ellátásáért, és azért, mert Piros László altábornagy utasítására, parancsa ellenére az ügyészek részére tartott értekezletre nem
ment el, feddésben részesítették.
Az 1956-os forradalom napjaiban részt vett a Belügyminisztérium védelmében, 1957 áprilisáig a karhatalomnál szolgált. A BM Kormányőrség osztályvezető-helyetteseként mentették fel egy belügyminiszteri paranccsal 1962. augusztus 9-én, és egyben nyugállományba helyezték; ekkor rendőr alezredes volt.
Elhunyt 1967 áprilisában Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH elnökének 164/1950. számú utasítása, 1950. szeptember 2.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 2931/1954. számú parancsa, 1954.
október 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0028/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 9.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1967. április 16.

324

LENGYEL IMRE

Neve szerepel azon a listán, amelyet Ács Ferenc államvédelmi ezredes, a
BM Személyzeti Főosztály vezetője terjesztett be a megyei főosztályvezetőkre, operatív helyettesekre és rendőri helyettesekre vonatkozóan a BM
Kollégium 1953. szeptember 8-i ülésén. A listán a Győr-Sopron Megyei
Főosztályra a főosztályvezető rendőri helyettesének jelölték – ekkor rendőr
százados volt –, de a jelölést a BM Kollégium nem fogadta el. Gerő Ernő
annyi megjegyzést fűzött az elutasításhoz, hogy a megyei vezetőket a megyék területéről kell biztosítani.
1956-ban a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztály
Területi Osztályok elnevezésű szervezetének vezetője volt rendőr őrnagyi
rendfokozattal.
Forrás
BM Koll. I. 187–190.; III. 621.

325

LŐKE GYULA
Anyja neve: Nagy Etel
Született: Budapest, 1914. április 18.

A négy polgári elvégzése után, 1929-től csapos és kifutó volt. 1931-től 1945ig Lánczi László gépészmérnök gépműhelyében dolgozott mint géplakatos-tanonc, majd -segéd. 1937-től 1939-ig tényleges katonai szolgálatot teljesített,
rádiós kiképzést kapott. 1940 és 1943 között többször behívták. 1944 decemberében munkaszolgálatra vonult be, de még abban a hónapban megszökött.
1945 februárjában került a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti
Osztályára, a kőbányai, majd a zuglói csoportnál volt nyomozó. 1947-ben az
ÁVO állományában az ipariszabotázs-elhárítás területén tevékenykedett csoportvezetőként. 1948-ban személyzeti vonalra került. 1948 októberében a BM
ÁVH VII. alosztályáról a XIV. alosztályra helyezték, ekkor rendőrnyomozó főhadnagyi rendfokozata volt. 1949. augusztus 5-én az E/1. alosztály helyettes
vezetőjévé nevezték ki rendőr századosi rangban.
1950. februártól főosztályvezető-helyettes volt az ÁVH V. (Káder) Főosztályán,
egyben az V/1. Osztály vezetője. 1951. január 12-én soron kívül államvédelmi
alezredessé léptették elő, és a VI. (Jogi és Börtönügyi) Főosztály 2. (Börtönügyi)
Osztályának vezetője lett. 1952 augusztusában egyéves pártfőiskolára küldték,
majd visszahívták, és 1953. márciustól újra a VI/2. Osztály vezetője volt.
Az egységesített BM-ben 1953. július 22-én a BM XI. (Államtitok-védelmi)
Osztály vezetője lett. Őt bízták meg, hogy ellenőrizze a foglyoknak a recski,
kazincbarcikai, tiszalöki és kistarcsai internálótáborokból való kiszabadulását.
Lőke feladata volt Györe József belügyminiszter-helyettes tájékoztatása a szabadulások menetéről. Az Államtitok-védelmi Osztályt 1956 februárjában megszüntették, de Lőkét már ezt megelőzően, 1955 decemberében a X. (Operatív
Nyilvántartó) Osztály élére nevezték ki.
Az általa kitöltött szolgálati adatlap szerint 1956. október 23–30. között a
BM központi épültében, majd november 4-ig egy szovjet támaszponton volt.
Novemberben és decemberben az I. Forradalmi Ezred és a karhatalom szervezésében tevékenykedett. Ezen az adatlapon az is szerepel, hogy 1956. november
25-től 1957. május 1-jéig „elbocsátva”. A forradalom utáni felülvizsgálat során
igazolták, és 1957. május 8-án rendőrnyomozó alezredesként visszahelyezték
326

a BM állományába. (Mint az 1958. márciusi minősítését készítő felettese, Ács
Ferenc ezredes megjegyezte: bizonytalanná tette, hogy olyan sokára került vissza
a BM-be.) Maradt az operatív nyilvántartás területén, és 1959. októberi nyugdíjazásáig a BM II/11. Osztályának helyettes vezetője volt.
Nyugállományba vonulása után a Művelődésügyi Minisztérium Színházi és
Zenei Főigazgatóságának állományába került: először a Szerzői Jogvédő Hivatal helyettes, majd megbízott igazgatója, 1961 augusztusától a Jelmezkölcsönző
Vállalat igazgatója lett.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3439.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/a/1948. számú parancsa, 1948. október 6.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 31/1949. számú parancsa, 1949. augusztus 5.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 48/a/1949. számú parancsa, 1949. december 6.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 7/1950. számú parancsa, 1950. február 17.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 020/1950. számú parancsa, 1950. október 20.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 46/1950. számú parancsa, 1950. november 17.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 034/1950. számú parancsa, 1950. november 18.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 2/1951. számú parancsa, 1951. január 12.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 01/1952. számú parancsa, 1952. január 4.
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH vezetőjének 022/1952. számú parancsának 2. sz. melléklete, 1952.
április 18.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 36/1952. számú parancsa, 1952. augusztus 29.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 08/1953. számú parancsa, 1953. március 4.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 30/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 83/1955. számú parancsa, 1955. november 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 109/1955. számú parancsa. 1955. december 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00913/1957. számú parancsa, 1957. május 8.
BMH parancs
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
Bank Barbara: Az internálás és a kitelepítés dokumentumai a Történeti Levéltárban. In Az átmenet évkönyve. (Trezor 3.) Szerkesztette Gyarmati György. ÁBTL, Budapest, 2004, 107−130.
Baráth Magdolna: Temetés, újratemetés – rehabilitáció (1949–1964). História, 2007/8. 25–30.
Baráth Magdolna: A politikai rendőrség újjászervezése 1956 után. Történelmi Szemle, 2008/4. 545.

327

MADARÁSZ GYULA
Anyja neve: Sufrics Borbála
Született: Kispest, 1922. november 17.

Apja vasöntő, anyja háztartásbeli volt. Az elemi iskolát Kispesten végezte.
1936–1937-ben kifutóként dolgozott, majd 1937 szeptemberében a MÁVAGban volt vasesztergályos-tanuló, és szabadulása után segédként is ott dolgozott.
Részt vett a Szakszervezeti Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalom üzemi szervezetének megalapításában. 1944 novemberéig mint hadiüzemi munkás fel volt
mentve a katonaság alól. Akkor behívták, de megszökött, és 1945 februárjáig
bujkált, majd visszament korábbi munkahelyére. 1945 novemberében belépett
az MKP-ba. 1946 áprilisában háromhetes pártiskolát végzett, és a MÁVAG
nyomozó csoportjához került. Itt dolgozott rövid megszakítással 1949. január 15-ig. Akkor jelentkezett a honvédséghez, és szerződéses alkalmazottként,
április 1-jétől pedig hivatásosként, hadnagyi rangban szolgált a HM Katonai
Elhárítási Főcsoportfőnökség állományában. A II. (Katonai Elhárító) Főosztály
1950. január 31-i megalakulásával került az ÁVH állományába. Államvédelmi
századosi rendfokozattal a belső karhatalom, a rendőrség és a határőrség tagjainak elhárítását végző II/2. Osztályon tevékenykedett operatív beosztottként,
majd osztályvezető-helyettesként, 1952. szeptember 4-től osztályvezetőként.
November 7-én államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1951-ben elvégezte az öt
hónapos pártiskolát, 1951–1952-ben pedig egy operatív tanfolyamot.
Az egységesített Belügyminisztérium 1953. júliusi létrejötte után is a katonai elhárításnál találjuk: a III/7. alosztály vezetője. A BM területi szerveinek
megszervezése után, 1953. szeptember 16-án a BM Budapesti Főosztálya vezetőjének operatív helyettesévé nevezték ki. Az MDP PB határozata értelmében 1955. szeptember 5-én felmentették beosztása alól, és hároméves pártfőiskolára került, amelyből 1956 októberéig egy évet és két hónapot végzett el.
Önéletrajza szerint a forradalom idején jelentkezett a főiskolán, majd korábbi szolgálati helyén, a Budapesti Főosztályon is több alkalommal. Október
30. után apósa lakásán bujkált. Novemberben jelentkezett szolgálattételre, és
az újjászerveződő katonai elhárításnál kezdett dolgozni – 1959. május 30-i
minősítése szerint a „nagy ellenforradalmi ügyek egyik vizsgálójaként”. Az
1957. június 18-i belügyminiszter-helyettesi paranccsal – május 1-jei hatál�328

lyal – kinevezték a BM II/1. Osztály helyettes vezetőjének rendőrnyomozó
őrnagyi rendfokozattal. E minőségében a belső karhatalom elhárítását irányította, és hozzá tartozott a vizsgálati és a kutató alosztály. Novemberben
rendőrnyomozó alezredessé léptették elő. 1961. december 15-től a hadsereg-parancsnokság elhárítása is feladatai közé tartozott: kinevezték a Magyar
Néphadsereg 3964. alakulata elhárító osztályának vezetőjévé. Az MSZMP
KB 1962. június 19-i zárt ülésének anyagában neve a törvénysértések végrehajtásában felelős államvédelmi vezetők és beosztottak listáján szerepelt mint
még mindig a BM-ben szolgálatot teljesítő osztályvezető-helyettes. Szerepére
vonatkozóan egyéb irat eddig nem került elő. 1962. augusztus 15-i hatállyal
felmentették, és azzal szerelték le, hogy segíteni kell a polgári életben való
elhelyezkedését. 1962-ben befejezte a marxizmus–leninizmus esti egyetemet.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3477.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 37/1952. számú parancsa, 1952. szeptember 4.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 46-a/1952. számú parancsa, 1952. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 53/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 64/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 76/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01508/1957. számú parancsa, 1957. június 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 163/1957. számú parancsa, 1957. november 11.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 888/1961. számú parancsa, 1961. december 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 970/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL M-KS 288. f. 5/268. ő. e.

329

MAGYAR BÉLA

1956-ban rendőr őrnagyként a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztály Bűnügyi Osztályának vezetőjeként tevékenykedett. 1968 júliusában rendőr alezredesi rendfokozatban a BM Központi Tiszti Iskola Rendőrtiszti Akadémiájának MSZMP-titkára volt.
Források
ÁBTL 2.8.1. 5273. Szalai Sándor személyi gyűjtője
BM Koll. III. 625.

330

MARKÓ IMRE
Anyja neve: Horváth Teréz
Született: Ukk, 1918. szeptember 25.

Az elemi iskolát Veszprém vármegyei szülőfalujában végezte. Ezt követően a
sümegi reálgimnáziumba járt, de a család nehéz helyzete miatt a negyedik
osztályt befejezve abbahagyta az iskolát, és apja mellett ácsinas lett. Később
segédként más mestereknél is dolgozott. 1939-től Budapesten árukihordó
volt. 1940 decemberétől tényleges katonai szolgálatot teljesített Tokajban
és Miskolcon. Leszerelése előtt, 1942 júniusában alakulatával, a 13. honvéd
gyalogezred árkász századával kikerült a frontra, fogságba esett, majd 1943
júniusában az első induló antifasiszta iskolára, később a kijevi partizániskolára
került. Az Uszta Gyula által vezetett partizánegységgel jött haza 1945 januárjának első napjaiban (más forrás szerint 1944 legvégén).
Belügyi szolgálatát 1945. január 15-én kezdte Debrecenben a szerveződő
új politikai rendőrségnél, és a hónap végén Budapestre került kinevezett detektívként. 1948 decemberében a BM ÁVH állományában a XIV. alosztályra
volt beosztva rendőr századosi rendfokozattal. Rövid idő kivételével végig az
operatív technika területén dolgozott. 1951. novembertől az ÁVH X/3-B alosztályát vezette államvédelmi őrnagyi rangban.
Az egységesített BM megalakulása után a IX. Osztály vezetőjének első
operatív helyettese volt mint államvédelmi alezredes. 1954–1955-ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1955. november 15-től a
BM XV. Osztályát (Hírosztály) irányította, amelyet a korábbi IX/4., IX/7.
alosztályból, a Hírközpontból, a Határőrség és Belső Karhatalom rejtjelező
csoportjaiból hoztak létre.
Önéletrajza szerint a forradalom alatt a Belügyminisztérium Hámán Kató
utcai objektumában szervezte a védelmet a laktanyaőrséggel, majd rokonoknál, illetve lakásán tartózkodott. November 10-én jelentkezett szolgálatra a
BM-ben, és irányította az Operatív Technikai Osztály újjászervezését. 1957.
május 3-án kinevezték ennek az osztálynak (II/10.) a vezetőjévé rendőrnyomozó alezredesi rendfokozattal. 1959 és 1961 között elvégezte a marxizmus–
leninizmus esti egyetemet. 1962. augusztus 15-én a III/V-2. Osztály vezetője,
egyben csoportfőnök-helyettes lett. 1963 márciusában rendőr ezredessé lép331

tették elő. Később megbízott, 1966. május 1-jétől kinevezett csoportfőnökként irányította a III/V. Csoportfőnökséget. 1973. április 30-án nyugállományba vonult.
Elhunyt 1978. április 2-án.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3560.
ÁBTL 2.8.1 A BM ÁVH vezetőjének 14/b/1948. számú parancsa, 1948. december 31.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 27/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 47/6/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/32/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 74/1955. számú parancsa, 1955. november 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 999/1962. számú parancsa, 1962. október 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1624/1962. számú parancsa. 1962. december 28.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 007/1963. számú parancsa, 1963. március 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 288/1964. számú parancsa, 1964. május 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1438/1965. számú parancsa, 1965. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 463/1966. számú parancsa, 1966. május 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 299/1969. számú parancsa, 1969. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 10/61/1969. számú parancsa, 1969. október 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1970. számú parancsa, 1970. január 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/71/1971. számú parancsa, 1971. május 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 691/1971. számú parancsa, 1971. november 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 10/116/1971. számú parancsa, 1971.
október 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 10/72/1972. számú parancsa, 1972. október 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 294/1973. számú parancsa, 1973. április 6.
MNL OL M-KS 288. f. 5/24. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/513. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/260. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. 1955. március 16-i javaslat a SZU-ból egyéves operatív
iskoláról visszajövők elosztására, iktatószám nélkül
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:2902534313545846::NO:13:P13_
OBJECT_ID,P13_OBJECT_TYPE:910437%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011.
május 20.)

332

MARKSTEINER FERENC
Anyja neve: Szöllősi Julianna
Született: Budapest, 1919. december 25.

Az elemi és a polgári iskola után cipőfelsőrész-készítő szakmát tanult Gyulán,
majd 1937-től szakmájában dolgozott. 1940 decemberétől három évig katonai szolgálatot teljesített. 1943 decemberében Gödöllőn cipészként dolgozott. 1944 júliusában ismét behívták, de szeptemberben leszerelték. 1945-től
az SZDP, 1948-tól az MDP tagja volt.
1945 szeptemberében jelentkezett a rendőrségen, hogy munkát vállaljon.
1946-ig a Gyulai Járási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, majd a Politikai Osztályon volt nyomozó. Közben elvégezte a három hónapos nyomozótiszti tanfolyamot, és 1947-től a Magyar Államrendőrség Békéscsabai Kapitánysága Államvédelmi Osztályán csoportvezető lett. 1948-ban Budapesten
az ÁVO személyzeti csoportjánál, később a figyelő alosztályon dolgozott rendőrnyomozó hadnagyi rangban. 1948 szeptemberétől a BM ÁVH VII., október 13-tól II. alosztályának állományában volt. 1950. január 1-jén nyomozó
főhadnaggyá léptették elő az ÁVH I. (Hálózati) Főosztályán.
1952-ben saját kérelmére leszerelték, és 1954-ig a Begyűjtési Minisztériumban tevékenykedett. 1954 januárjában kérésére visszavették a BM-be,
és a VIII. (Környezettanulmányozó és Figyelő) Osztályon lett megbízott
alosztályvezető, immár századosi rendfokozattal, T-állományban. 1955-ben
Veszprémben elvégezte az öt hónapos pártiskolát. A VIII. Osztály Figyelő
és Környezettanulmányozó Főosztállyá szervezésekor, 1956. október 3-án
a VIII/1. Osztály vezetésével bízták meg, amelynek feladata a „kapitalista”
országok követségeinek figyelése volt.
1957-es szolgálati adatlapja szerint az 1956-os forradalom idején egysége
feloszlatásáig szolgálati helyén tartózkodott, majd lakására, illetve vidéken élő
szüleihez ment. November 12-én jelentkezett szolgálatra. 1957. január 1-jén
kinevezték rendőrnyomozó századosnak és a BM ORFK II. Főosztály V. (Figyelő és Előállító) Osztályára alosztályvezetőnek. Az újabb átszervezések után
június 28-án a II/9. (Figyelő és Környezettanulmányokat Készítő) Osztályon
T-állományban alkalmazták, és egyúttal a II/9-A alosztály vezetője lett. 1958
januárjában rendőrnyomozó őrnaggyá léptették elő.
333

1960 novemberében a munka- és szolgálati fegyelem megsértése, illetve elszámolási szabálytalanságok miatt fegyelmi eljárás indult ellene, de ez csak
figyelmeztetéssel zárult a fegyelmi bizottság 1961. január 19-i határozata alapján, és nem szabtak ki pártfenyítést. A BM II. Főosztály vezetője azonban
februárban megrovásban részesítette magatartása és vezetési módszerei miatt.
1961 augusztusában (többekkel) a Magyarországon tartózkodó szovjet Déli
Hadseregcsoport parancsnokától ugyan még dicséretet és értékes ajándékot
kapott jutalomként egy közös „speciális feladat” végrehajtásáért, osztályvezetője javaslatára azonban 1962. februárban március 1-jei hatállyal felfüggesztették és felmentették beosztása alól, majd április 10-én elbocsátották a
BM állományából, és kizárták a pártból. Ezután a Húsipari Hizlaló Vállalat
nagytétényi hizlaldájában dolgozott. 1971-ben került a 43. számú Állami Építőipari Vállalat 3. számú házgyárába, ahol rendész, majd technológiai szállításvezető volt.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3570.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 3/a/1948. számú parancsa, 1948. október 13.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 1/a/1950. számú parancsa, 1950. január 5.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 23/1954. számú parancsa, 1954. január (n. n.)
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter első helyettesének 00022/1957. számú parancsa,
1957. január 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00185/1957. számú parancsa, 1957. június 28.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 006/1958. számú parancsa, 1958. január 6.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0025/1962. számú parancsa, 1962.
február 23−24.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0045/1962. számú parancsa, 1962. március 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0067/1962. számú parancsa, 1962. április 6.
MNL OL XIX-B-1-aj 97-1511/1956. 1. d.

334

MÁRKUS SÁNDOR
Anyja neve: Glatz Anna
Született: Budapest, 1920. július 2.

Apja lakatossegéd, édesanyja nyomdai berakó volt. Szülei másfél éves korában elváltak, őt hatéves korától anyai nagyszülei nevelték. A négy elemi és a
négy polgári elvégzése után, 1935-ben a budapesti Pátria Irodalmi Vállalat
és Nyomdai Rt. nyomdájába szegődött betűszedőtanoncnak, és segédlevele
megszerzését (1939) követően is ott dolgozott, belépett a szakszervezetbe és
a szociáldemokrata pártba. 1942 januárjában behívták katonának, az 1. távolfelderítő repülőosztály gazdasági hivatalában számvivői kiképzést kapott,
ahonnan 1943-ban a frontra került. 1944 júliusában áthelyezték az 55. gyalogoshadosztály 25. gyalogezredébe. A visszavonulás során 1944 szeptemberében megsebesült, betegszabadságát Budapesten töltötte. Felépülését követően,
1944 decemberében kénytelen volt újra szolgálatra jelentkezni, de 1945. január elején megszökött alakulatától, és a szovjet csapatok bevonulásáig Pesten
bujkált. 1945. január közepén fogságba esett, a gödöllői hadifogolytáborban
önként jelentkezett a szerveződő új demokratikus hadseregbe. 1945 júliusában szakaszvezetőként szerelt le, visszatért régi munkahelyére, és belépett a
kommunista pártba. A Pátria Nyomdában 1945 végéig szedőként, 1947-ig
kalkulátorként, majd műszaki igazgatóhelyettesként dolgozott. 1948-ban az
államosított Pátria Nyomda Vállalat igazgatójává nevezték ki, amelybe 1949ben a Kalász Könyvkiadót is beolvasztották.
A Pátria Nyomda éléről 1952. március 21-én főhadnagyi rangban az ÁVH
VIII. (Hírszerző) Főosztályára helyezték, ahol három hónap múlva a VIII/3.
Osztály (nyugat-európai hírszerzés) osztályvezető-helyettese, decemberben
már osztályvezetője lett, közben november 7-én soron kívül államvédelmi
századossá léptették elő.
Az egységes Belügyminisztérium megalakítása (1953. július) után a BM II.
(Hírszerző) Osztálya 3. (emigrációs) alosztálya vezetőjeként a helyén maradt,
majd önéletrajza szerint 1954-ben az osztályon belül más feladattal bízták
meg, az iratokon szereplő aláírása tanúsága szerint az biztos, hogy 1955 első
felében a II/7. alosztályt vezette. Közben két évet elvégzett az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem szakán. A BM II. Osztályán 1955 januárja
335

óta már államvédelmi őrnagy volt, egységét 1955. október 1-jével főosztállyá
szervezték, és itt főosztályvezető-helyettesi beosztást kapott.
Az 1956-os forradalom idején október 30-ig a Belügyminisztérium Roosevelt téri központi épületében tartózkodott, majd a szovjet csapatokhoz menekült Tökölre, és november 4-én velük együtt tért vissza Budapestre.
1957 elején titkos állományban külszolgálatra helyezték ki, „Monostori”
fedőnéven a berlini rezidentúra vezetője lett. A rábízott rezidentúra élén –
1960-as minősítési lapja szerint – nem állta meg a helyét, ezért 1959. november 1-jével berendelték a központba, és (még mindig titkos állományban) a
BM II/3. (Hírszerző) Osztály csoportvezetőjévé nevezték ki. 1961-re elvégezte
a BM Idegen Nyelvi Főiskola német, 1967-re az angol tagozatát. 1961. február 1-jével sorosan rendőr alezredessé léptették elő. 1961 áprilisában Tömpe
András – a II/3. Osztály vezetője – főosztályvezető-helyettesi kinevezésével
egy időben a főosztály törzsének állományába került referensnek. 1962. február 15-én visszahelyezték a BM II/3. Osztályára csoportvezetőnek, majd a
belügyminiszter 137/1962. számú parancsa március 15-i hatállyal a II. Főosztály akkor létrehozott értékelő alosztálya vezetésével bízta meg.
A BM 1962. augusztusi nagy szervezeti átalakításakor a III/4. (Tájékoztató, Értékelő és Nemzetközi Kapcsolatok) Osztály vezetője lett. A III. Főcsoportfőnökségen belüli önálló osztályt a belügyminiszter 1965. évi 21. számú
parancsa megszüntette, helyette jött létre 1965. június 1-jei hatállyal a BM
Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztálya (a III/4. Osztály törzse és
az elemző-értékelő alosztály a III. Főcsoportfőnökség Titkársága keretébe került). Márkus ennek az osztálynak (1971-től Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya) a vezetőjeként szolgált 1976. július 31-i nyugdíjazásáig, 1967. április
1-jétől rendőr ezredesi rangban.
Források
ÁBTL 2.8.1. 10058.
ÁBTL 2.8.1. 5288. Szamosi Tibor személyi gyűjtője
ÁBTL 3.2.6. 8-021/1.
ÁBTL 3.2.4. K-1709/2. 101., 102.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének T-119/1959. számú parancsa, 1959. november 19.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0014/1961. számú parancsa, 1961. február 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 106/1961. számú parancsa, 1961. április 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0016/1962. számú parancsa, 1962. február 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 42/1962. számú parancsa, 1962. február 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 137/1962. számú parancsa, 1962. április 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1023/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 4.2. 12-1087/1/1976. A BM IV/II. csoportfőnökének 2. számú tájékoztatója kinevezésekről és felmentésekről (nyugállományba helyezésekről), 1976. augusztus 2.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:2726372729445581::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:923446%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. december 23.)
336

MÁTÉ MÁTYÁS
Anyja neve: Bottyánszky Mária
Született: Szolnok, 1916

Munkáscsaládban született, apja a MÁV-nál volt fűtő. Az elemi iskola elvégzése után borbélytanuló, 1932-től segédként szakmájában dolgozott. 1937-től a
MÁV szolnoki műhelyében segédmunkás, később kitanulta a lakatosmesterséget. 1937-ben belépett az illegális kommunista pártba. 1939 februárjában
vonult be tényleges katonai szolgálatra. Egy év után leszerelt; 1942-ben még
két hónapig, 1944-ben egy hónapig volt katona. 1944 novemberében, a front
levonulása után Szolnokon részt vett a polgárőrség megszervezésében.
Rendőri szolgálatát 1945-ben a makói rendőrség politikai osztályán kezdte
nyomozóként. 1946-tól a gyulai rendőrkapitányság politikai osztályának vezetője, 1947-től a szegedi tanosztályon nevelőtiszt, majd Orosházán bűnügyi
előadó volt. 1948-ban hat hónapos tiszti iskolára került, amelynek elvégzése
után, 1949-ben Győr-Moson vármegye rendőrségi szemlélője lett századosi
rendfokozattal. 1950-ben Szombathelyen politikai munkatársként, majd a
budapesti IV. kerületi (Újpest) kapitányság politikai osztályán szervezőként
tevékenykedett. Az MDP Titkársága 1950. novemberi döntése alapján Nógrád megye rendőrkapitányának nevezték ki. 1951-ben egyéves pártfőiskolát
végzett, ezután a BM Országos Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti
Osztályának élére került. 1953. április 4-én rendőr alezredessé léptették elő.
Az egységesített BM létrejötte után az újjáalakult Országos Rendőrkapitányság állományában maradt, és az egyik osztály vezetője lett. Az ORK
vezetőjének 1953. augusztus 28-i parancsa szerint a belügyminiszter kinevezte közrendvédelmi és kiképzési helyettesévé; ezt a miniszter megerősítette szeptember 2-i parancsában is. 1955–1956-ban a Szovjetunióban egyéves operatív iskolán tanult. Itteni magatartásával kapcsolatban problémák
merülhettek fel, ezért a BM Kollégium 1956. szeptember 6-i ülésén – nem
a szokásoknak megfelelően az iskola elvégzése előttinél magasabb, hanem –
alacsonyabb beosztásba, a BM Pest Megyei Főosztályára javasolták rendőri
helyettesnek.
1956 decemberében Pest megye rendőrkapitánya volt, további életútjáról
egyelőre nincsenek adataink.
337

Források
ÁBTL 4.2. A BM Országos Rendőrkapitányság vezetőjének 1/1953. számú parancsa,
1953. augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 7/1954. számú parancsa, 1954. június 24.
MNL OL XIX-B-1-az 17. d. A BM Országos Rendőrkapitányság vezetőjének 2/1953.
számú parancsa, 1953. augusztus 28.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora
MNL OL M-KS 276. f. 54/117. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/258. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Basa László: Az 1956-os forradalom és szabadságharc a Tápió-vidéken.
http://www.tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id
=2222:az-1956-os-forradalom-es-szabadsagharc-a-tapio-videken&catid=36:hirek&Ite
mid=59 (A letöltés ideje 2011. október 23.)

338

MÁTSIK GYÖRGY, DR.
Anyja neve: Molnár Ilona
Született: Szombathely, 1925. november 11.

Édesapja gépkocsivezető volt. Nyolc elemit végzett, majd műszerésznek tanult. Segédlevele megszerzését követően szakmájában helyezkedett el; a második világháborúban nem teljesített katonai szolgálatot. 1945. január 14-én
lépett a rendőrség kötelékébe, még abban az évben felvették a kommunista
pártba is. Esti pártiskolát és rendőrsportmesteri tanfolyamot végzett, a Rendőr Akadémiára vezénylésekor a kistarcsai rendőrtanosztály sportelőadójaként
tevékenykedett rendőr őrmesteri rendfokozatban. 1949. márciusban, az akadémia befejezése után rendőr hadnaggyá léptették elő, és a szegedi VI. kerületi rendőrtanosztályhoz osztották be.
A következő éveiről nem rendelkezünk információkkal. 1953 augusztusában
már biztos, hogy rendőr őrnagyi rangban a BM Országos Rendőrkapitányság
IX. Osztályának vezetője volt, ő koordinálta a személyiigazolvány-rendszer bevezetésével járó feladatokat (a rendőri szervek 1955. május 31-éig 6 756 244
személyi igazolványt adtak ki, és 9 316 213 személyt vettek nyilvántartásba).
A sikeres végrehajtásért a BM Kollégiumának 1955. június 17-i ülésén Piros
László belügyminiszter dicsérően említette a nevét. 1955. július 15-étől Tadler
Gézát követte az ORK III. Osztálya (társadalmi tulajdon védelme) élén.
1957-ben jogi végzettséget szerzett, és az év július 30-án a Fővárosi Főügyészség munkatársa lett. Az 1956-os megtorló perek közül többek között
első fokon ő képviselte a vádat 1958-ban a Fónay Jenő és társa, a Nagy József,
a Fáncsik József, a Blaski József és társai (ebben szerepelt másodrendű vádlottként Mansfeld Péter), valamint 1959-ben a Futó János és társai ügyekben.
Az öt perben első fokon 26, másodfokon 21 halálos ítélet született, amelyből
20-at végre is hajtottak.
Egy iraton szereplő aláírása tanúsága szerint 1961. szeptemberben a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Osztálya osztályvezető ügyésze volt. 1962. október 1-jétől a Legfőbb Ügyészségen, 1967. február 24-étől ismét a Fővárosi
Főügyészségen dolgozott. 1968 végén kérelmére a Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalathoz (MÉH) helyezték, ahol osztályvezetői beosztást kapott,
majd 1983–1987 között a MÉH Tröszt vezérigazgatója volt.
339

2012-ben az 1956-os perekben játszott szerepe kapcsán „emberölés bűntette
és más bűncselekmények” miatt feljelentették, amelyet azonban a Központi
Nyomozó Főügyészség elutasított.
Források
ÁBTL 2.8.1. Állománykönyv (1949) 90.
ÁBTL 3.1.9. V-150806/1.
MNL OL XIX-B-1-j 40. és 44. d.
BM Koll. II. 607., 614.
1956 Kézikönyve. III. kötet. Megtorlás és emlékezés. Főszerkesztő Hegedüs B. András.
A kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996, 192., 196–197., 211.
Magyar Nemzet, 2012. július 23.
Magyar Nemzet, 2012. július 24.

340

MÁTYÁS LÁSZLÓ
Anyja neve: Siedenfelt/Seidenfeld Johanna
Született: Esküllő (ma Aşchileu, Románia)
1911. december 9.

Eredeti neve Katz László. Bihar vármegyei kisiparoscsaládban született. Nagyváradon végezte a középiskola két évét. 17 évesen, 1928-ban unokabátyja meghívására két testvérével Belgiumba, Antwerpenbe utazott, és kitanulta a gyémántcsiszoló
mesterséget. 1930-ban belépett a kommunista pártba. Tagja volt a Vörös Segély
antwerpeni vezetőségének, majd 1935-től szakszervezeti vonalon tevékenykedett.
1936-tól a spanyol polgárháborúban a nemzetközi brigád hadnagyaként, majd a
Rákosi zászlóalj politikai biztosaként harcolt Münnich Ferenc és Tömpe István
mellett. 1939-ben internálták Franciaországban, majd 1941-ben Észak-Afrikába
küldték. 1943-ban belépett a brit hadseregbe. 1943 novemberében jelentkezett a
szovjet konzulátuson, és kikerült a Szovjetunióba. 1944 májusától már a Vörös
Hadseregben teljesített szolgálatot, és II. Ukrán Frontja politikai tisztjeként vett
részt a háborúban, századosként szerelt le 1948-ban.
Hazatérése után az MKP központjában az országos szervezési osztályon kapott
beosztást, de ezt nem foglalta el, mert Rajk László átkérte a Belügyminisztériumba. Szolgálatát 1948. március 1-jén kezdte rendőr ezredesi rendfokozattal.
Marschall László mellett dolgozott alosztályvezetőként a nevelési alosztályon.
1949 januárjában megbízták a Kiképzési és Nevelési Osztály vezetésével és a
Rendőr Akadémia parancsnoka lett. 1949 júliusában a Rajk-ügyben letartóztatták. A demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés és kémkedés vádjával a Marschall-perben 15 évi kényszermunkára ítélték.
1954-ben büntetés-félbeszakítással szabadult, majd a Legfelsőbb Bíróság
Különleges Tanácsa 1954. október 15-én a vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A KEB már július 21-én visszaadta párttagságát. Ezután saját
kérésére a Magyar Optikai Művekbe került, majd 1955-től az Élelmiszeripari Minisztériumban ellenőrként, később a Beruházási Főosztály vezetőjeként
dolgozott. 1956 júliusában visszahívták a Belügyminisztériumba: kinevezték
a BM I. (Kémelhárító) Főosztálya vezetőjévé államvédelmi ezredesi rendfokozattal, és tagja lett a BM Államvédelmi Kollégiumának is.
Az 1956-os forradalom után részt vett a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány védelmének megszervezésében, majd a fegyveres csoportok felszámolá341

sában. 1956 novemberétől a Politikai Nyomozó Főosztály egyik megszervezője, és vezetője 1957. február 15-ig. Ekkor leváltották, mert nem tartották elég
erélyesnek a megtorlás végrehajtásában. Ezután diplomataként tevékenykedett: Prága után 1959 szeptemberében a berlini nagykövetségre helyezték első
beosztotti minőségben. 1962 végén nagyköveti rangban kinevezték az Algériában felállítandó nagykövetség vezetőjének. 1965 szeptemberében az Elnöki
Tanács emellett megbízta Magyarország képviseletével a Tunéziai Köztársaságban. E két megbízatás alól 1967 novemberében felmentették, és a Külügyminisztériumban az afrikai osztályokkal foglalkozó területi osztály vezetője lett.
1968 és 1971 között betöltötte a Hazafias Népfront Országos Tanácsának
titkári posztját. Péter János 1970. szeptemberi előterjesztésének megfogalmazása szerint a Külügyminisztérium „társadalmi szervezetekben végzendő
tevékenységre néhány évre kölcsönadta”; az MSZMP PB 1970. szeptember
22-i ülésén arról döntött, hogy vezesse az argentínai nagykövetséget, valamint
Buenos Aires-i székhellyel akkreditálták a Bolíviai Köztársaságba, az Uruguay
Keleti Köztársaságba és a Chilei Köztársaságba. E tisztségek alól 1977 nyarán
mentették fel, és az év végén nyugállományba helyezték.
Neve többféleképpen szerepel az iratokban: Mátyás (Katz) László – Mátyás
(Katz Mátyás) László – Mátyás (Katz Márton) László.
Források

ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 58/1956. számú parancsa, 1956. július 16.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 62/1956. számú parancsa, 1956. július 17.
ÁBTL 4.2. A Fegyveres Erők Miniszterének 6/1956. számú parancsa, 1956. december 7.
ÁBTL 2.8.1. A Fegyveres Erők Miniszterének 160/1957. számú parancsa, 1957. február 2.
ÁBTL 2.1. I/5. (V-142678.)
ÁBTL 2.1. I/6. (V-142683.)
ÁBTL 2.1. I/8. (V-143414.)
ÁBTL 2.1. I/36-a (V-142207/1.)
MNL OL M-KS 276. f. 53/294. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/281. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/440. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/450. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/526. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/539. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/715. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/48. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/58. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/77. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/131. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Magyar Rendőr, 1987. szeptember
Népszabadság, 1964. július 15.
Népszabadság, 1965. szeptember 4.
Népszabadság, 1965. október 1.

342

MÉSZÁROS JÓZSEF, DR.
Anyja neve: Varga Etel(ka)
Született: Szeged, 1927. január. 11.

Minden bizonnyal azonos azzal a Mészáros József nevű államvédelmi főhadnag�gyal, akit az ÁVH vezetője 1950. szeptember 29-én kelt 39/1950-es számú parancsával megbízott a X/3. (Külső Hírszerző) Osztály D alosztálya alosztályvezetőhelyettesi teendőinek ellátásával, egyben ideiglenesen az alosztály vezetésével is.
1954 májusában századosként a BM II/4. alosztályán (nyugat-európai hírszerzés)
szolgált, 1955. áprilisban államvédelmi őrnagyi rangban a BM II/3. alosztályát
(a magyar emigráció elleni felderítés, bomlasztás stb.) vezette. A BM II. Osztály
főosztállyá szervezését (1955. október) követően a BM II/5. Osztály élén továbbra
is a „fasiszta” emigrációval kapcsolatos feladatok tartoztak a hatáskörébe, 1956.
augusztus 23-án még biztos, hogy az osztály vezetője volt.
Az 1956-os forradalom alatti és a közvetlenül azt követő tevékenységéről jelenleg nem rendelkezünk információval. 1957. június 12-én a BM II/3-4. alosztály
(NSZK, Ausztria elleni hírszerzés) vezetőjévé nevezték ki. 1958-ban visszatért
„régi” szakterületéhez, megkapta a magyar emigráció elleni tevékenységet koordináló II/3-5. (1959-től II/3-B) alosztály vezetői posztját. 1960. decemberben
rendőr alezredessé léptették elő. 1961-től a nyugat-európai hírszerző alosztály
kettéválasztásával újjáalakított nyugatnémet–osztrák hírszerző alosztályt (II/3-D)
irányította. 1962 májusában a BM II/3. Osztály helyettes vezetőjévé nevezték ki
– időközben megszerezte a (jogi) doktorátust.
1962 augusztusában, a főcsoportfőnöki rendszer kialakításakor a III/I-2. Osztály (emigráció, elhárítás) vezetője lett. 1964-ben az MSZMP KB Pártfőiskolájára
vezényelték hallgatónak, amelynek elvégzését követően, 1966. júliusban a III/I-3.
Osztály, 1967. augusztusban a III/I-1. Osztály élére került.
1967. szeptember végén fegyelmi eljárás alapján felfüggesztették, majd beosztásából felmentették, rendőr őrnaggyá fokozták le, és 1967. december 13-i hatállyal
a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Fiatalkorú és Gyermekvédelmi Osztályára helyezték bűnügyi alosztályvezetőnek.
1985. június 30-án rendőr ezredesként a BRFK Ifjúságvédelmi Osztálya vezetőjeként vonult nyugállományba.

343

Források
ÁBTL 2.8.1. 9348. Dr. Mészáros Józsefné (Kelemen Irén) személyi gyűjtője.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 39/1950. számú parancsa, 1950. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.2.6. A Belügyminisztérium Személyzeti Főosztálya vezetőjének 53/1954. számú
parancsa, 1954. április 3.
ÁBTL 3.2.4. K-1402/1.
ÁBTL 3.2.4. K-1009.
ÁBTL 3.2.4. K-1316.
ÁBTL 3.2.4. K-1442/1.
ÁBTL 3.2.4. K-110.
ÁBTL 3.2.4. K-1316.
ÁBTL 3.2.4. K-1184.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00169/1957. számú parancsa, 1957.
június. 12.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0047/1958. számú parancsa, 1958. február 18.
ÁBTL 3.2.4. K-1175.
ÁBTL 3.2.4. K-1154.
ÁBTL 3.2.4. K-1205.
ÁBTL 3.2.4. K-950.
ÁBTL 3.2.4. K-1195.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00133/1960. számú parancsa, 1960. december 1.
ÁBTL 3.2.4. K-1202.
ÁBTL 3.2.4. K-1196.
ÁBTL 3.2.4. K-920.
ÁBTL 3.2.4. K-1117.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00112/1962. számú parancsa, 1962.
május 26.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00188/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00173/1964. számú parancsa, 1964. szeptember 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00109/1966. számú parancsa, 1966. július 4.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00177/1967. számú parancsa, 1967.
augusztus 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00243/1967. számú parancsa, 1967.
szeptember 26.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00302/1967. számú parancsa, 1967. november 30.
ÁBTL 2.8.1. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének RR-563/1967. számú parancsa,
1967. december 30.
ÁBTL 4.2. 12-35/4/1985. A Belügyminisztérium személyzeti és „M” és szervezési csoportfőnökének 4-es számú közleménye a BM szervezeti és vezetői változásairól, 1985. május 6.
Palasik Mária: A Hírszerző Osztály szervezete és állománya, 1956–1962. Betekintő, 2011/2.
http://www.betekinto.hu/2011_2_palasik (A letöltés ideje 2012. december 15.)
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:2143639574509545::NO:RP:P5_PRS_
ID:1108734 (A letöltés ideje 2012. december 15.)

344

MESZLER (KOVÁCS) TIBOR
Anyja neve: Bolyos Erzsébet
Született: Budapest, 1928. június 16.
SZT-fedőszáma: 2054

Nevét 1960-ban a belügyminiszter engedélye alapján változtatta Kovács Tiborra. Az elemi iskola elvégzése után kifutófiúnak állt 1942-ben, majd 1945-ben
kőművestanonc lett. 1948 őszén került a BM ÁVH-hoz próbarendőrként. 1949.
januártól hat hónapon keresztül a BM ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztály hallgatója volt. Innen a BM ÁVH B Ügyosztály V. alosztályának határon túli hírszerző csoportjához osztották be rendőr hadnagyként. Munkakörét az ÁVH szervezetében is megtartotta, ekkor az ÁVH I. (Hálózati) Főosztály I/5. (Külső Hírszerző)
Osztálya I/5-A alosztályán találjuk, amelynek a célterülete Jugoszlávia volt. Péter
Gábor 1950. augusztus 25-én kelt parancsa az osztály nevét azonnali hatállyal
X/3. (Államvédelmi Hírszerző) Osztály elnevezésre változtatta, itt két hónapig
szolgált, majd 1950 novemberében kiküldték a bécsi rezidentúrára megbízott
rezidensnek, ahol 1954-ig teljesített szolgálatot − miközben a fedőállása a Külügyminisztériumban mint a követség másodtitkára volt. Külügyi szolgálata alatt
1951-ben államvédelmi főhadnaggyá, 1953-ban államvédelmi századossá léptették elő. 1954 novemberében került vissza, immár az egységesített Belügyminisztérium II. Osztályán volt alosztályvezető. 1955 áprilisában soron kívül léptették elő
államvédelmi őrnaggyá. 1955 októberében nevezték ki a II/4. (Nyugat-európai
Hírszerző) Osztály élére. 1956 szeptemberében az MDP Karolina úti pártiskolájába vezényelték továbbképzésre.
A forradalom hírére visszatért a BM Roosevelt téri épületébe, és mivel október
30-án nem vonult el a szovjet csapatokkal, Rajnai Sándor − még mint a BM II.
(Hírszerző) Főosztályának vezetője − leváltotta osztályvezetői beosztásából. Ezután
főoperatív beosztottként szolgált tovább a hírszerzésnél, majd 1958. január 1-jei hatállyal alosztályvezetővé nevezték ki. 1960–1963-ban SZT-állományban (1960–62:
BM II/3. Osztály; 1962–63: BM III/I-1-A alosztály) a londoni rezidentúra vezetőjeként tevékenykedett, fedőbeosztása első osztályú követségi titkár volt a londoni
nagykövetségen. 1961 júliusában léptették elő rendőr alezredessé.
1964-ben hazavezényelték, és júniustól a III/I-1. Osztályon osztályvezető-helyettesként, majd 1965 augusztusában megbízott, szeptembertől pedig kinevezett
osztályvezetőként szolgált. 1967-ben lett rendőr ezredes.
345

1967. szeptember 27-én felfüggesztették állásából, két hónap múlva pedig elbocsátották a szolgálatból. Az ellene lefolytatott fegyelmi vizsgálatot az iratok szerint Rajnai Sándor, a III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség helyettes vezetője
és egyúttal a III/I. (Hírszerző) Csoportfőnökség irányítója kezdeményezte azért,
mert mint feljebbvalóját nem tájékoztatta egyik beosztottjával kapcsolatban.
A polgári életben helyezkedett el, egy ideig a Központi Fizikai Kutatóintézetben
dolgozott.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 100.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-603.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 250.164/1950. számú parancsa, 1950. augusztus 25.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/9/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0048/1958. számú parancsa, 1958.
február 18.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 057/1960. számú parancsa, 1960. március 15.
ÁBTL 1.6. BM II/3. Osztály, sz. n. Jegyzőkönyv az 1960. április 9-i osztályértekezletről.
ÁBTL 2.8.8.6. A belügyminiszter 0096/1961. számú parancsa, 1961. július 28.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnökének 00108/1964. számú
parancsa, 1964. június 13.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00158/1965. számú parancsa, 1965.
augusztus 27.
ÁBTL 2.8.2.1. A belügyminiszter 391/1967. számú parancsa, 1967. április 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00244/1967. számú parancsa, 1967.
szeptember 26.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00305/1967. számú parancsa, 1967. november 30.

346

MICSKÓ RUDOLF, DR.
Anyja neve: Miselye Mária
Született: Újpest, 1907. április 26.

Szülei korai halála miatt 1914-től menhelyen, illetve különböző parasztcsaládoknál, később iparosok mellett és uradalmakban nőtt fel. Elemi iskolái után először
hentestanulónak szegődött, majd vasöntőtanonc volt a gyöngyösi Mechanikai
Vas-, Fém- és Faipari Rt.-nél. 1927 és 1931 között szakmájában dolgozott Salgótarjánban. 1931-től napszámosként kereste kenyerét, majd 1939-től ismét vasöntő volt a Hofherr-gyárban, 1941-től pedig a Donáth-gépgyárban.
Már tanoncként bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, 1931-ben pedig csatlakozott az illegális kommunista párthoz. Tevékenységéért 1933-ban
négyhavi börtönre ítélték. 1937-ben a KMP utasítására belépett szociáldemokrata pártba; 1943-ban az újpesti szervezetben végzett munkát. 1944-ben részt
vett a fegyveres ellenállásban.
1945 januárjában került a rendőrséghez; osztályparancsnoki, internálótábor-parancsnoki, megyei őrszemélyzeti felügyelői, majd kapitányságvezetői beosztásban
teljesített szolgálatot. 1951-től a BM Közrendészeti Főosztály Szervezési Osztályának
vezetője volt. Ugyanez évben az MDP KEB-től megrovást kapott, mert „a bírálatot
elnyomta, és ellenséges elemekkel vette körül magát”. 1952 márciusától az ÁVH VI.
(Jogi és Börtönügyi, majd Vizsgálati) Főosztály főosztályvezető-helyetteseként a büntetés-végrehajtás területét felügyelte büntetés-végrehajtási ezredesi rangban.
Az egységesített BM megalakulása után, 1953. szeptember 2-án a BM Országos
Tűzrendészeti Parancsnokság (addig Igazgatóság) vezetőjévé nevezték ki tűzoltó
ezredesi rendfokozattal. Három hónapos pártiskolát végzett; 1953-ban az ELTE
Állam- és Jogtudományi Kar levelező tagozatának másodéves hallgatója volt, és az
ötvenes évek végén megszerezte a diplomát.
A forradalom alatt Bécsben tartózkodott, mivel a milánói tűzoltó konferencián
vett volna részt a magyar küldöttség vezetőjeként. Október 24-én érkeztek Bécsbe,
de nem folytatták útjukat Olaszországba, és csak december elején érkeztek haza.
A forradalom után korábbi pozíciójában maradt, és a BM Tűzrendészet országos
parancsnokaként helyezték nyugállományba 1968 decemberében; akkor tűzoltó
vezérőrnagy volt. A tűzoltóság élén végzett munkájáért több kitüntetést kapott.
Elhunyt 1983-ban.
347

Források
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1955. számú parancsa, 1955. január 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 33/1968. számú parancsa, 1968. december 20.
ÁBTL 3.1.9. V-150007. 49.
MNL OL M-KS 276. f. 53/129. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/347. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/45. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/649. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi Gyűjtő
Népszabadság, 1965. április 3.
Népszabadság, 1983. június 2.

348

MOLNÁR ELEK
Anyja neve: Nikonov Ilona
Született: Taskent, 1921. január 13.

Édesapja az első világháborúban orosz fogságba esett, ott megnősült, és ő már
Üzbegisztánban született. A család 1922-ben hazatért Magyarországra. Szülei
1924-ben elváltak, ő pedig egy állami gyermekmenhelyre került, és ott végezte el az elemi iskolát. Később vasesztergályos-segéd lett, és 1939-től 1944ig szakmájában dolgozott. 1944-től az illegális kommunista mozgalomban
tevékenykedett, és részt vett a kőbányai partizáncsoporttal a németek elleni
harcokban. 1945-ben belépett az MKP-ba.
1946 februárjában kezdte rendőri szolgálatát (A MNL OL három irata alapján 1945-ben.) Később a budapesti I. kerületi rendőrkapitányságra került, majd
elvégezte a tíz hónapos rendőr törzstiszti tanfolyamot, és rendőr őrnaggyá léptették elő. 1949. december 16-án áthelyezték a BM ÁVH állományába, az Állománytörzshöz. A Határőrség Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője
is volt, de ennek ideje nem ismert. ÁVH-beli tevékenységéről egyelőre annyit
tudunk, hogy államvédelmi őrnagyi rangban itt is a Határőrségnél dolgozott, és
1951-től politikai csoportfőnök-helyettes volt.
Az egységesített BM létrejötte, illetve a Határőrség és Belső Karhatalom 1953.
július 22-i összevonása után, július 24-én államvédelmi alezredessé léptették
elő, és megtartotta a Politikai Csoportfőnökség helyettes vezetői beosztását.
1955. szeptember 26-án – mivel Kőrösi György csoportfőnököt iskolára küldték – ideiglenesen (tíz hónapra) megbízták a csoportfőnökség vezetésével.
Az 1956-os forradalom alatti szerepéről annyi tudható, hogy éppen egy a szovjetunióbeli iskolára felkészítő tanfolyamon vett részt, és nem folyt bele a Határőrség
forradalmárokkal szembeni fegyveres akcióinak irányításába. A Szovjetunióban elvégezte a másfél éves határőr szakos katonai iskolát, ezután 1959 májusában kinevezték a Határőrség Országos Parancsnokság törzsfőnökének. Biszku Béla belügyminiszter 1959. november 2-i előterjesztése szerint munkájában komoly hibákat
követett el, amiért fenyítésben részesítette; többek között ezért javasolta leváltását.
Az MSZMP PB 1959. november 3-i ülésének határozata értelmében felmentették
a törzsfőnöki beosztás alól, és kinevezték a zalaegerszegi kerület parancsnokának.
Pályafutásának további alakulásáról egyelőre nincsenek adataink.
349

Források
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 51/1949. számú parancsa, 1949. december 23.
ÁBTL 2.8.1. Állománykönyv (1949) 472.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 2/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
MNL OL M-KS 276. f. 54/379. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/28. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/155. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

350

MÓRÓ ISTVÁN, DR.
Anyja neve: Tamás Anna
Született: Budapest, 1921. október 26.

Munkáscsaládban született. 1936-ban, a polgári iskola befejezése után szerszámlakatos-tanonc lett. Bekapcsolódott a munkásmozgalomba, és 1937-ben belépett a szociáldemokrata, 1939-ben pedig az illegális kommunista pártba. 1940
áprilisában az úgynevezett „rendtörvény” (1921: III. tc.) megsértése miatt letartóztatták, és háromévi fegyházra ítélték. Kiszabadulása után, 1943-tól ifjúsági
vonalon tevékenykedett. 1945. januárban az MKP kőbányai bizottságának lett
az agitációs és propagandatitkára, majd márciustól három hónapos pártiskolát
végzett Debrecenben. E mellett Hajdú és Bihar vármegyében részt vett a földosztó biztosok eligazításában. 1946-ban rövid ideig a Madisz budapesti központjában osztályvezető, majd lakatosként dolgozott a fővárosi Magyar Textilgyárban.
1947-től az MKP Budapesti Bizottsága munkatársa. 1948 augusztusában pártfőiskolára küldték, annak elvégzése után ott maradt mint tanár. Szembekerült
az iskola vezetésével, ezért 1952-ben megrovás pártbüntetést kapott (a KEB 1954-ben
törölte). 1951–1952-ben a VI. kerületi pártbizottságon volt funkcionárius.
1950–1951-ben tartalékos tiszti tanfolyamot végzett Budapesten.
1952. februárban került az ÁVH-hoz Farkas Vladimir támogatásával. Farkas
a következőképpen számolt be, hogyan került Móró a testülethez: az „MDP
Központi pártiskoláján akadt egy fiatal tanár, aki egy taggyűlésen meg merte
bírálni az iskola igazgatóját, dr. Andics Erzsébetet [aki történetesen Farkas
Vladimir anyósa volt – P.M.]. A fiatal tanár – Móró István – emiatt munkahely nélkül maradt, bár akkor már tudtommal két kisgyermeke volt. Illegális
múltja, tudása, és makulátlan tisztessége ellenére sem nagyon tudták őt képességeinek megfelelő helyre helyezni, mert nem szívesen alkalmaztak egy
olyan párttagot, akit a pártiskoláról eltávolítottak.” Ekkor lett a Hírszerző
Főosztályon az ÁVH VIII/2. Osztályának (angol, amerikai hírszerzés) vezetője
államvédelmi őrnagyi rangban.
Az egységesített BM megalakulása után a hírszerzés területén maradt. 1955.
április 2-án államvédelmi alezredessé léptették elő. Az 1955. december 27-i paranccsal a II. (Hírszerző) Főosztály vezetőjének első helyettesévé nevezték ki,
előtte főosztályvezető-helyettes volt, és az angol–amerikai és az emigrációs hír351

szerzést felügyelte. 1952 és 1957 között az ELTE BTK levelező tagozatán középiskolai történelem tanári diplomát szerzett.
1956. október 23–30. között egységével a BM Roosevelt téri épületében volt,
majd november 4-én a szovjet csapatokhoz ment, és velük harcolva tért vissza Budapestre. Ezután megbízták a BM ORFK Politikai Nyomozó Főosztály Hírszerzési Osztályának vezetésével. 1957. május 3-án kinevezték a BM Politikai Nyomozó
Főosztály III. (Hírszerző) Osztálya vezetőjévé. Párttisztséget is viselt: a BM pártszervezetének újjászervezése után a PNYF pártvégrehajtó bizottságának titkára és
az MSZMP BM Intéző Bizottságának elnöke.
1959. május 8-án felmentették T-állományú beosztásából, május 31-én leszerelték, és átengedték a pártapparátusba. Leszerelésének indoka egyelőre nem ismert,
de bizonyosan közrejátszott, hogy 1957 szeptemberében miniszteri figyelmeztetést kapott (nem tudni, miért), 1958 májusában pedig egy miniszteri parancs
végre nem hajtása miatt részesült írásos fenyítésben. A BM-től való leszerelése
után, 1959-től a marxizmus–leninizmus esti egyetem igazgatója volt. 1964-ben
egyetemi doktori címet szerzett. 1970-ben megválasztották a budapesti VI. kerületi pártbizottság első titkárának. E tisztségből vonult nyugállományba 1982-ben.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 122.
ÁBTL 3.2.4. K 878. 34. 1953. február 10.; 203. 1953. június 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/25/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú utasítása, 1955. március 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/9/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 54/1955. számú utasítása, 1955. október 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 89/1955. számú parancsa, 1955. december 27.
ÁBTM 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0083/1959. számú parancsa, 1959. május 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0096/1959. számú parancsa, 1959. június 1.
ÁBTL 3.1.9. V-150023. 53–54.
ÁBTL 3.1.9. V-150019/2. 480–482., 498., 501., 512.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/129. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/131. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/864. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 97-1511/1956. 1. d.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam. Budapest, Interart Stúdió
Kiadói Iroda, 1990, 296.
Gyenes László: A Köztársaság tértől a Népköztársaság útjáig. (Móró István élete.) Pártélet,
1975/2. 55–57.
Palasik Mária: A Hírszerző Osztály szervezete és állománya, 1956–1962. Betekintő,
2011/2. http://www.betekinto.hu/2011_2_palasik (A letöltés ideje 2011. augusztus 20.)
Népszabadság, 1967. november 6.
352

NAGY ANDRÁS

1953. július 22-től a BM Határőrség Parancsnokság és BM Belső Karhatalom
Parancsnokság Politikai Csoportfőnöksége Kiképzési Osztályának vezetője volt
államvédelmi őrnagyi rangban. Egyelőre csupán annyi ismeretünk van róla, hogy
részt vett a BM Kollégiumának 1953. november 10-i ülésén, amikor a Határőrség helyzetét tárgyalták. Hozzászólásában azt fejtegette, hogy nem becsülik meg
eléggé a tiszthelyettesi iskoláról kikerült kádereket, ennek oka szerinte az, hogy
azok megkövetelik a rendet. Felvetette, hogy a Határőrség munkájában általános
hiba, hogy a munka „idegesítő” légkörben folyik.
Forrás
MNL OL M-KS 276. f. 53/147. ő. e.
BM Koll. I., 319., 338–339.

353

NAGY JÓZSEF
Anyja neve: Varga Anna
Született: Budapest, 1923. november 3.

Apja mint kocsikísérő dolgozott, anyja háztartásbeliként gondoskodott a család öt
gyermekéről. A polgári iskola elvégzése után, 1937-től szerszám- és géplakatosnak
tanult. 1940-től szakmájában segédként dolgozott, először a Fémáru- és Szerszámgépgyárban, majd a Weiss Manfréd-művek csepeli üzemében. 1944 októberében
behívták katonai szolgálatra, de ennek nem tett eleget, és bujkált. 1941-től tagja
volt a vasasszakszervezetnek; 1945-ben lépett be a kommunista pártba.
1945 februárjában került a rendőrségre közlekedési őrszemes rendőrként. Ez
év őszétől a pesterzsébeti kapitányság, majd a VI. kerületi kapitányság politikai
osztályának állományában nyomozó volt. 1946 decemberétől az ÁVO speciális szabotázselhárító csoportjánál tevékenykedett. 1947 novemberétől az ipariszabotázs-elhárításnál operatív beosztott. A BM ÁVH állományában 1949-ben
került a közlekedésiszabotázs-elhárításhoz. Az ÁVH megalakulása után, 1950től ugyanezen a területen maradt: alosztályvezető lett, majd 1951 júniusától,
amikor az I/4. Osztályon belül működő vasúti, vízi, légi és közúti közlekedéssel
foglalkozó alosztályok egyesítésével létrehozták az I/6. (Közlekedési) Osztályt,
egyben az osztályvezető-helyettesi posztot is betöltötte. 1951–1952-ben egyéves
operatív iskolát végzett a Szovjetunióban, ezután az ÁVH I/2. (Belső Reakció
Elleni Harc) Osztálya helyettes vezetője, 1953 márciusától vezetője lett. 1952.
novemberben államvédelmi őrnagyi rendfokozatot kapott.
1953. július 22-én nevezték ki a BM V. (Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztály vezetőjévé, majd 1954. április 21-én a BM Ellenőrzési
Főosztályának helyettes vezetője lett, amelyet később átszerveztek, így 1955.
március 31-én a BM Titkárság Ellenőrzési Osztályának vezetése alól mentették fel, és egyben kinevezték a III. (Katonai Elhárító) Főosztály helyettes
vezetőjévé. 1955. novemberben államvédelmi alezredessé léptették elő. 1956.
január 27-től szeptember 21-ig a BM Borsod Megyei Főosztály megbízott
vezetői beosztását töltötte be, majd visszakerült III. Főosztály főosztályvezetőhelyettesi pozíciójába.
1956. október 23-tól részt vett a Katonai Elhárító Főosztály Izabella utcai
épületének védelmében, majd a főosztály központi állományával a Honvédelmi
354

Minisztérium központi épületébe ment, ahol 31-én a forradalmárok letartóztatták, és november 4-ig a Fő utcai börtönben tartották.
A forradalom után maradt a katonai elhárítás területén: 1957. június 18-tól
a BM II/1. Osztályának helyettes vezetője lett rendőrnyomozó alezredesként.
1959 és 1961 között elvégezte a marxizmus–leninizmus esti egyetemet. A belügyminiszter 1962. augusztus 6-i parancsával visszamenőleg, 1961. szeptember
1-jei hatállyal kinevezte a BM II/1. Osztály vezetőjének. Néhány nappal ezután,
1962. augusztus 15-én leszerelték, és a polgári életben helyezkedett el − egy
1963. júliusi irat szerint a Nehézipari Minisztériumban vagy az alá tartozó valamelyik intézményben, vállalatnál.
Néhány iraton vezetékneve P. Nagy formában fordul elő.
Források
ÁBTL 2.8.1. 3976.
ÁBTL 4.1. 2126/49.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 08/1953. számú parancsa, 1953. március 4.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 24/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/28/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 9/1954. számú parancsa, 1954. április 21.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 14/1955. számú parancsa, 1955. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 95/1955. számú parancsa, 1955. november 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 7/1956. számú parancsa, 1956. január 27.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 88/1956. számú parancsa, 1956. szeptember 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01506/1957. számú parancsa, 1957. június 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 38/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 929/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 6.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 969/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL M-KS 276. f. 54/229. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/253. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/308. ő. e.

355

NÉMETH LAJOS, S.

1954-ben a BM Büntetés-végrehajtási Parancsnokság Büntetés-végrehajtási Osztály vezetője volt büntetés-végrehajtási alezredesként. Meghívottként részt vett a
BM Kollégium több ülésén, amikor a börtönügyi parancsnokság munkáját, illetve az új börtönügyi szabályzatot tárgyalták. Piros László javaslatára 1954. április
6-án tagja lett annak a négyfős bizottságnak, amelyet egy új börtönügyi szabályzat
kidolgozására hoztak létre.
Források
BM Koll. I. 611.; 707.; 743.

356

NYERS MIHÁLY
Anyja neve: Bognár Erzsébet
Született: 1924

1953 augusztusában a Belső Karhatalom állományában szolgáló Nyerset államvédelmi hadnagyból – a főhadnagyi rang átugrásával – államvédelmi századossá
léptették elő. 1954. január 18-án a BM Belső Karhatalom Hadosztály Hadműveleti Osztályának vezetőjévé nevezték ki.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 4/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 6.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.

357

ORBÁN ISTVÁN
Anyja neve: Orbán Rozália
Született: 1929

A villanyszerelő szakmát tanulta ki. 1945-ben belépett az MKP-ba. 1949-ben
kezdte belügyi szolgálatát. 1952-ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1952 novemberében felmentették az ÁVH A (Katonai Figyelő, Operatív
Ellenőrző) Osztály B alosztálya helyettes vezetése alól, és kinevezték az alosztály
vezetőjévé, egyben államvédelmi századossá léptették elő.
Az egységesített BM létrejötte után, 1953. július 31-én Gerő Ernő belügyminiszter személyi titkára lett. 1954 júliusában visszakerült a katonai elhárítás területére, és a III/2. Osztály helyettes vezetője, október 1-jétől vezetője. 1955 áprilisában soron kívül államvédelmi őrnagyi rendfokozatot kapott.
1956-os szerepéről egyelőre nincs adatunk. 1957. január 1-jén a belügyminiszter első helyettese kinevezte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai
Nyomozó Osztályára osztályvezető-helyettesnek rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal. Ettől kezdve a megyében dolgozott nyugdíjazásáig, egyre magasabb
beosztásban. 1957 júliusában a PNYO helyettes vezetője lett, 1961. április 4-én
pedig rendőr alezredessé léptették elő. Ugyanez év júliusától a PNYO vezetője,
egyben a főkapitány első helyettese. Az 1962. nyári átszervezés után a – PNYO
helyett létrehozott – III. Osztályt vezette, e minőségében is főkapitány-helyettes
maradt. 1967 áprilisában ezredessé léptették elő. Az újabb, 1971-es szervezeti változás után a megyei állambiztonsági szerv vezetője és a főkapitány állambiztonsági
helyettese volt. 1975-ben lett megyei főkapitány – 1976-tól rendőr vezérőrnagyi
rangban –, és erről a posztról vonult nyugállományba 1988. február 29-én.
Források
ÁBTL 2.8.1 Az ÁVH vezetőjének 48/1952. számú parancsa, 1952. november 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 33/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 653/1954. számú parancsa, 1954. július 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 979/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 23.
ÁBTL 2.8.1 A belügyminiszter 16/9/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.1 A belügyminiszter első helyettesének 0060/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 02082/1957. számú parancsa, 1957. július 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 317/1961. számú parancsa, 1961. április 14.
358

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 238/1961. számú parancsa, 1961. július 27.
ÁBTL 2.8.1. A BM Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysága vezetőjének 309/1963. számú
parancsa, 1963. július 4.
ÁBTL 2.8.1. A BM Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysága vezetőjének 474/1963. számú
parancsa, 1963. augusztus 24.
ÁBTL 2.8.1. A BM Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysága vezetőjének 266/1964. számú
parancsa, 1964. április 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysága vezetőjének 36/1965. számú
parancsa, 1965. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 736/1965. számú parancsa, 1965. december 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 758/1965. számú parancsa, 1965. december 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 185/1966. számú parancsa, 1966. április 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első 5/1967. számú parancsa, 1967. április 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 210/81/1968. számú parancsa, 1968. november 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 343/1969. számú parancsa, 1969. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 760/1971. számú parancsa, 1971. szeptember 4.
ÁBTL 4.2. A BM „M” és szervezési csoportfőnökének 3/1988. számú közleménye, 1988. március 14.
MNL OL M-KS 288. f. 5/686. ő. e.

359

ORBÁN MIKLÓS
Anyja neve: Kozma Erzsébet
Született: Tiszaszentmárton, 1916. december 9.

Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, ezután 1930-ban borbély-, majd
kovácstanulónak állt, de a segédvizsgát egyikből sem tette le. 1932-től gazdasági cselédként, később mostohaapjánál kovácsként dolgozott. 1935-től
Budapesten élt, először napszámos volt, majd betársult egy fa- és szénkiskereskedőhöz. 1940-ben bevonult tényleges katonai szolgálatra a kassai 21/1.
zászlóaljhoz. Távbeszélő- és rádiókezelő tisztes iskolát végzett. 1942-ben
tizedesként szerelt le. Ugyanez év októberében újból behívták, és a keleti
frontra került egy büntető zászlóaljjal. 1943-ban szovjet partizánok fogták
el; öt hónapos antifasiszta iskolát végzett. 1945 februárjában tért haza. Jelentkezett a magyar honvédséghez, ahonnan négy hónap után szakaszvezetőként szerelt le.
1945 júniusában a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányságára került.
A nyíregyházi rendőrkapitányságon nyomozó, majd őrszemélyzeti parancsnok volt, decemberben a politikai osztály vezetőjévé nevezték ki, és századossá
léptették elő. 1946-ban Kecskemétre helyezték nyomozónak, majd visszahelyezték a nyíregyházi rendőrkapitányság államvédelmi osztályára, de még
ugyanabban az évben újra Kecskeméten találjuk, ahol a megyei rendőrkapitányság operatív vezetője lett.
1948-ban nevezték ki a Szegedi Határ-, Folyam és Légirendészeti Kapitányság vezetőjévé. 1948. november 5-én a BM ÁVH Szegedi Révkapitányságának ideiglenes vezetésével is megbízták; ekkor rendőr századosi rendfokozata volt. 1949-ben a Honvéd
Akadémia törzstiszti tagozatára került, amelynek elvégzése után államvédelmi alezredessé léptették elő. 1950 őszén a zalaegerszegi határőrzászlóalj, később a határőrkerület
parancsnoka lett. 1950. december 28-án az ÁVH Határőrség és Belső Karhatalom
Parancsnokság (IV. Főosztály) Politikai Osztályának (IV/A) helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1951 áprilisában a Határőrség zalaegerszegi kerületének parancsnoka lett.
Októberben a Szovjetunióba került másfél éves határőr-parancsnoki iskolára.
1953. július 22-től az egységesített BM Határőrség és Belső Karhatalom törzsparancsnoka volt. 1954. január 18-án a BM Belső Karhatalom Hadosztálynak a
parancsnoka lett, áprilisban államvédelmi ezredesi rangot kapott.
360

1960-as személyi lapja szerint 1956. október 30-ától a szovjet egységekkel a
budai hegyekben tartózkodott, majd november 5-től részt vett a harcokban, illetve a karhatalomban tevékenykedett kerületi, majd megyei parancsnokként.
A forradalom leverése után tagja lett annak az ötfős Katonai Tanácsnak,
amelynek feladata volt a tisztek felülvizsgálatának lebonyolítása és a karhatalmi alakulatok megszervezése. Parancsnoka volt a november első felében
megalakuló I. Honvéd Forradalmi Ezred 6. századának. Ez olvadt be később a
Kormányőrségbe, az új egységnek (BM II/14. Osztály) 1957 júniusában vezetője
lett rendőrnyomozó ezredesi rendfokozattal. 1958. június 30-án a BM Országos
Karhatalmi Parancsnokság vezetőjévé nevezték ki. 1959 novemberétől 1966-ig
határőr ezredesként a BM Határőrség Országos Parancsnokságának törzsfőnöke
volt. 1961 októberében a KEB „szigorú megrovás” pártbüntetésben részesítette,
mert elhallgatta a nem sokkal korábban szervezkedés vádjával letartóztatott volt
beosztottjához, Szalai József volt honvéd ezredeshez és társaihoz, vagyis volt karhatalmistákhoz fűződő kapcsolatát. A büntetést az MSZMP PB 1963. december
10-én törölte.
1966. februárban Benkei András belügyminiszter javaslatot tett alacsonyabb beosztásba vagy nyugállományba helyezésére. A javaslatot az MSZMP KB Adminisztratív Osztálya továbbította a KB titkárának; a döntésről egyelőre nincs adatunk.
Elhunyt 1980-ban.
Források
ÁBTL D. Gy. A Határőrség és Belső Karhatalom parancsnokának 0754.500/1950. számú rendelete
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 84/1951. számú parancsa, 1951. október 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 4/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 2. 8.1. 16/10/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 16/1955. számú parancsa, 1955. április 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/1957. számú parancsa, 1957. június 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 45/1957. számú parancsa, 1957. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 85/1958. számú parancsa, 1958. június 30.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 002/1961. számú parancsa, 1961. február 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1030/1965. számú parancsa, 1965. október 15.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/155. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/24. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/84. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/322. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/513. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 24-821/54. 1. d.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1980. január 19.
Rainer M. János: Ki van ellenünk? Kis magyar katonai puccskísérlet. 1961. In Évkönyv,
2000. 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete, Budapest, 2000, 40–57.
361

OROSZI GYÖRGY
Anyja neve: Kerecz Mária
Született: 1928

Édesapja bányász volt. Négy elemi és három polgári iskolai osztályt végzett, majd
kovács mesterséget tanult, de szakmáját nem folytatta, hanem 1949-ig bányászként dolgozott.
1945-ben belépett a szociáldemokrata, 1947-ben a kommunista pártba; öt
hónapos pártiskolát végzett. 1949-ben kiemelték: az MDP Országos Központja
Szervezési Osztályának instruktora lett. Még ugyanabban az évben bevonult a
Határőrséghez, 1950. januárban soron kívül határőr alhadnaggyá léptették elő, és
a Politikai Csoportfőnökségre helyezték előadónak, majd a Pártszervezési Osztály
vezetésével bízták meg. 1951. áprilistól államvédelmi századosként az ÁVH Belső
Karhatalom Politikai Osztályának a vezetője volt. Az ÁVH vezetőjének 34/1951.
számú, május 11-i parancsa beosztásának meghagyása mellett megbízta az ÁVH
IV/A Osztály (a Határőrség és a Belső Karhatalom Politikai Osztálya) helyettes
vezetésével. 1952 májusában soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő.
Az ÁVH és a Belügyminisztérium szervezetének 1953. júliusi összevonásától a
BM Belső Karhatalom Hadosztály Politikai Osztály vezetőjeként, egyben a hadosztályparancsnok politikai helyetteseként tevékenykedett. Ugyanabban az évben
a Sztálin Politikai Tiszti Akadémiára vezényelték hallgatónak, amelynek elvégzését
követően, 1956. februárban a Határőrség Kiskunhalasi Kerülete Politikai Osztályának vezetőjévé nevezték ki.
Források
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 23/1951. számú parancsa, 1951. április 3.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 34/1951. számú parancsa, 1951. május 11.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 22/1952. számú parancsa, 1952. május 23.
MNL OL M-KS 276. f. 55/80. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/392. ő. e.

362

OSZKÓ GYULA
Anyja neve: Major Rozália
Született: Budapest, 1912. február 23.

Édesapja a MÁV-nál dolgozott, előbb mint pályamunkás, majd raktárnok. Érettségi
után ő is a MÁV-hoz került tiszti gyakornoknak. Bátyja, Mód (Oszkó) Aladár a
budapesti tudományegyetemre járt, rajta keresztül kapcsolódott be a munkásmozgalomba 1931-ben. 1932 elején mindkettőjüket letartóztatták, és az 1932-ben zajló
kommunista diákpernek vádlottjai lettek. Felfüggesztve három hónapra ítélték. Ezután előbb egy kőfaragó műhelyben dolgozott, majd fényező és mázoló szakmunkás
lett. 1938-tól az EVOLIT Irodaszervező Vállalatnál volt alkalmazott. 1938-ban és
1941-ben is őrizetbe vették, de szabadon bocsátották. 1938-ban hívták be katonai
szolgálatra az I. határőrzászlóaljhoz, ahol 1939 őszéig szolgált. 1942-ben a 101-es
őrzászlóaljjal szovjet hadműveleti területre vitték, ahol megsebesült, és hazakerült
Budapestre, majd szeptemberben leszerelték. 1944-ben ismét behívták régi egységéhez. Október 12-én Donáth Ferenc utasítására megszökött a 101-es őrzászlóaljtól,
és Donáth-tal és Pálffy Györggyel részt vett az ellenállási mozgalomban.
1945. január 19-én kinevezték az újpesti rendőrkapitányság vezetőjévé. Tömpe Andrásnak, a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya vezetőjének a megbízásából miniszteri biztosként részt vett a
vidéki rendőrség megszervezésében. 1946-ban a vidéki főkapitányságok őrszemélyzeti felügyelője volt, 1947 nyaráig dolgozott ebben a beosztásban. Ekkor
Rajk László belügyminiszter a BM-be rendelte: a Személyzeti Osztály vezetője
lett ezredesi rendfokozattal. Kádár János belügyminisztersége idején, 1949 januárjában parancsmegtagadás miatt rendelkezési állományba helyezték, majd
elbocsátották. A Dohánygyárban dolgozott.
1949 júniusában tartóztatták le a Rajk-féle összeesküvésben való részvétel vádjával. Szebenyi Endre és 12 társa perében VI. rendű vádlottként első fokon nyolc,
másodfokon tíz év kényszermunkára ítélték. Fogdaügynökként 1951. augusztus és
december között körülbelül 50 fogdahálózati jelentést adott Király Béláról és Király
Józsefről. 1954. június 2-án szabadlábra helyezték. 1954-ben ügyét felülvizsgálták,
és a Legfelsőbb Bíróság 1955. április 25-én bizonyíték, illetve bűncselekmény hiányában felmentette. 1954 júniusában a KEB visszaadta párttagságát, az Elnöki
Tanácstól anyagi kártalanítást kapott.
363

Visszakerült a Belügyminisztériumba, 1954. szeptember 22-én rendőr alezredessé léptették elő, és kinevezték az Anyagi és Technikai Főosztály helyettes
vezetőjének.
1956-ban kapcsolatban állt a Petőfi Kör több tagjával, például Kardos Lászlóval, Józsa Péterrel. Amikor 1956. október 13-án a Farkasréti temetőben eltemették a mártírhalált halt Korondi Béla rendőr ezredest és Horváth Ottó rendőr alezredest, ő volt az, aki a Belügyminisztérium nevében a mártírok egykori
vádlott-társaként vett végső búcsút tőlük: „Egy hét leforgása alatt másodszor
temetünk. Múlt szombaton a Kerepesi temetőben álltunk Rajk László, Pálffy
György, Szőnyi Tibor és Szalai András elvtársak koporsói előtt. És ma itt állunk Korondi Béla rendőr ezredes és Horváth Ottó rendőr alezredes ravatalánál,
hogy utolsó búcsút vegyünk volt elvtársainktól, bajtársainktól, barátainktól. (…)
1954 nyarán, kiszabadulásom után, és azóta is igen sokan tették fel a kérdést,
hogyan jutottunk olyan állapotba, hogy magunkra, esetleg másokra is valótlan,
terhelő vallomásokat írjunk alá, vagy éppen a bíróság előtt ilyen vallomásokat
el is mondjunk? A kérdésre igen nehéz a válasz, hiszen a testi és lelki kínzás önmagában még egyáltalán nem ad feleletet erre. Az igazság az, hogy egy ideig – ki
hosszabb, ki rövidebb ideig – mi magunk is hittünk abban, hogy ami történik,
az helyes, vagy legalábbis szükséges folyamat. A »politikai szükségesség« hamis
elmélete minket magunkat is csapdába ejtett”.
A forradalom napjaiban megválasztották az Országos Rendőrkapitányság Forradalmi Bizottsága elnökének. Október 31-én a Honvédelmi Minisztériumban
megtartott összevont ülésen megalakították a Forradalmi Honvédelmi Bizottmányt, amelybe őt is beválasztották.
Dudás Józseffel, a Nemzeti Bizottmány elnökével megállapodást kötött, hogy
a Szabad Nép-székház fegyveresei az általuk összegyűjtött ÁVH-s foglyokat az
ORK Jászai Mari téri épületébe kísérik.
A forradalom után még 1957 februárjáig megmaradt az Anyagi és Technikai Főosztály helyettes vezetőjének, de állítólag a munkatársak részéről hajsza
indult ellene, hogy miért maradt a helyén. Ekkor Tömpe István belügyminiszter-helyettes közölte vele, hogy nem maradhat tovább a Belügyminisztériumban. Ezek után – 45 évesen – kérte nyugdíjazását. 1956-os tevékenységéért
nem vonták felelősségre, ki sem hallgatták. Figyelembe véve, hogy koncepciós
ítélet miatt öt évig volt börtönben, nem kívántak vele szemben eljárni, ezért
nyugállományba helyezték.
Egy év után újra munkába állt. Előbb a Tiszai Vegyi Kombinátnál, majd a bicskei Erőmű Beruházásnál (ERBE) dolgozott, végül 1963-ban az Ipari Műszergyár
igazgatója lett Ikladon. 1973-ban vonult ismét nyugdíjba, bár még ekkor együtt
dolgozott a korábban belügyminiszter-helyettes Földes Lászlóval, a Hungexpo
akkori vezérigazgatójával.
364

Pályafutása során számos kitüntetést kapott; utoljára 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét.
Elhunyt 1996-ban Budapesten.
Források

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 55/1954. számú parancsa, 1954. szeptember 22.
ÁBTL 2.1. I/5. (V-142678.)
ÁBTL 2.1. I/6. (V-142683.)
ÁBTL 2.1. I/36. (V-142207.)
ÁBTL 2.1. I/36-a (V-142207/1.)
ÁBTL 2.1. I/40. (V-143413.)
ÁBTL 2.1. IX/13. (sz. n.)
ÁBTL 2.1. IX/62. (sz. n.)
ÁBTL 3.1.9. V-150352/1.
ÁBTL 3.1.9. V-150393.
MNL OL M-KS 288. f. 7/427. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 1. d. iktatószám nélkül. Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizántagozata BM-ben dolgozóinak névsora
PIL 867. f. 2/o-64.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Szabad Nép, 1956. október 14.
Magyar Nemzet, 1973. július 26.

365

PÁL ANTAL, DR.
Anyja neve: Pácza/Prácza Mária
Született: Budapest, 1925. március 5.

1944-ben kereskedelmi érettségit tett, és mérlegképes könyvelői végzettséget
szerzett. Tisztviselőként az Országos Földhitel Intézetben dolgozott. 1945-től az
SZDP, 1947-től az MKP, majd az MDP, később az MSZMP tagja.
1945 májusában került belügyi szolgálatba a BM Népgondozó Hivatalának állományában. 1946-ban számtisztté és rendőr hadnaggyá nevezték ki, ettől kezdve
végig gazdasági, illetve pénzügyi területen dolgozott. 1948-tól költségvetési előadói, majd pénzügyi és költségvetési alosztályvezetői beosztásban volt. 1951-ben
rendőr főhadnagyi rangot kapott, és márciustól költségvetési alosztályvezetőként
tevékenykedett Kardos György osztályvezető-helyettes beosztottjaként a BM Közrendvédelmi Főosztály Anyagi Osztályán. 1952-ben a BM Főkönyvelőségére került, ugyancsak alosztály-vezetői beosztásban.
1953 szeptemberében az egységesített BM Terv- és Pénzügyi Főosztályának állományában osztályvezetővé nevezték ki rendőr századosi rendfokozattal. 1954
márciusában soron kívül rendőr őrnaggyá léptették elő, novemberben pedig a
főosztály vezetője lett.
A forradalom idején 1956. október 30-ig szolgálati helyén maradt. November
1-jén jelentkezett a Maros utcai nemzetőrségnél, ahonnan a forradalmárok egy
nap után elengedték, mivel pénzügyi vonalon dolgozott. 1957-től korábbi területére került vissza: megerősítették a BM Terv- és Pénzügyi Főosztályának vezetői
beosztásában. 1964-től – amikor átszervezték az I. Főcsoportfőnökséget, és a főosztályok helyett csoportfőnökségeket hoztak létre – az I/I. (Terv- és Pénzügyi)
Csoportfőnökséget vezette. 1967 áprilisában rendőr ezredessé nevezték ki. 1975től az I. (Pénzügyi-Anyagi) Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettesi tisztét
is betöltötte a csoportfőnöki beosztás mellett, és az évben rendőr vezérőrnaggyá
léptették elő. 1976. december 1-jei hatállyal a Minisztertanács kinevezte a belügyminiszter pénzügyi-anyagi és műszaki helyettesévé. E minőségében 1977 februárjában a BM Kollégium tagja lett. 1985-ben vonult nyugállományba.
Elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát és a marxizmus–leninizmus esti
egyetemet.
366

Források

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 59/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 12.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 83/1953. számú parancsa, 1953.
szeptember 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 172/1/1954. számú parancsa, 1954.
március 26.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0026/1964. számú parancsa, 1964. június 11.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 5/1967. számú parancsa, 1967. április 1.
ÁBTL 4.2. 45-68/1/1977. A BM „M” és szervezési és IV/II. csoportfőnökének 1. sz. tájékoztatója a BM szerveiről és vezetőiről, 1977. január 3.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 1/1977. számú parancsa, 1977. február 2.
ÁBTL 2.1. IX/13. sz. n.
MNL OL M-KS 276. f. 54/341. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/45. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/706. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/938. ő. e.

367

PALKOVICS ISTVÁN
Anyja neve: Farkas Julianna
Született: Tamási, 1922. március 27.

Zsellércsaládban született. Öt elemi iskolai osztályt végzett, a hatodikból kimaradt,
mert munkába kellett állnia. 1936-tól Tamásiban Wickli János kőművesmesternél
volt tanonc. 1939-ben szabadult fel, kőművessegédként dolgozott szülőhelyén és
környékén, illetve Budapesten. 1943-ban bevonult katonának, a 18. gyalogezrednél
távbeszélő kiképzést kapott. 1944. október végén Kiskunhalas közelében szovjet hadifogságba esett. Sztálingrádba hurcolták, ahonnan 1945 szeptemberében tért vissza
Magyarországra. Szakmájában helyezkedett el, 1945 májusában belépett a Magyar
Kommunista Pártba, és a párt tamási szervezetének titkára is lett.
1946 decemberében felvették a rendőrséghez, 1947 márciusában, a rendőrtanosztály elvégzése után a mágocsi rendőrőrsön lett őrszemes. 1947 júniusában Budapestre, a Radetzky-laktanyában működő karhatalmi zászlóaljhoz vezényelték.
1948 őszétől a Honvéd Petőfi Nevelőtiszti Akadémia hallgatója volt, amelynek
elvégzését követően, 1949. augusztusban rendőr főhadnaggyá léptették elő, és áthelyezték a BM ÁVH kötelékébe, a Budapesti Karhatalmi Zászlóaljhoz. 1950.
január 1-jei hatállyal századossá és a zászlóalj parancsnokává nevezték ki, később
tiszti iskolai parancsnok lett. 1951-ben rövid ideig a Belső Karhatalmi Dandár
törzsparancsnoka volt. 1951 októberében magasabb parancsnoki iskolára vezényelték. Az iskola elvégzése után, 1952. októberben a Belső Karhatalom Parancsnokság (ÁVH IX. Főosztálya) Kiképzési Osztálya vezetésével bízták meg.
Beosztásában az egységes Belügyminisztérium 1953. júliusi létrejötte után is megmaradt mint a BM Belső Karhatalom Hadosztály Kiképzési Osztályának vezetője.
1953 őszén államvédelmi őrnaggyá léptették elő, majd 1954. január 18-án a BKH
2. (szombathelyi) ezredének parancsnokává nevezték ki. 1952–1954-ben elvégezte
a marxizmus–leninizmus esti egyetemet, 1954–1955-ben sikeresen levizsgázott az
általános iskola 6., 7. és 8. osztályának anyagából is.
1955. július 17-én még a szombathelyi karhatalmi ezred parancsnoka volt, de
életútjának további alakulásáról nem rendelkezünk adatokkal.
A neve Palkovits formában is előfordul az iratokban.

368

Források
ÁBTL 2.8.1. 4270.
ÁBTL 2.8.1. Állománykönyv (1950) 533.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 84/1951. számú parancsa, 1951. október 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.

369

PÁLMAI IMRE
Anyja neve: Orosz Rozália
Született: Szolnok, 1926. augusztus 13.

A polgári iskola négy osztályának elvégzése után kereskedelmi középiskolában érettségizett 1944-ben. Érettségi után a szolnoki városháza adóhivatalában tisztviselőként helyezkedett el.
1946-ban belépett a kommunista pártba. Még ebben az évben előbb kéthetes, majd egy hónapos pártiskolára küldték. 1947. május 22-től Magyar
Államrendőrség Szolnoki Kapitánysága Államvédelmi Osztályán lett próbarendőrként operatív munkatárs. 1948. januártól rendőrnyomozó őrmester,
augusztus 4-től rendőrnyomozó alhadnagy. 1948. december 17-i paranccsal
mint rendőrnyomozó hadnagyot áthelyezték Budapestre az úgynevezett Kiképzési Törzsbe. 1949. január 1-jétől fél éven át a BM ÁVH Dzerzsinszkij
Tiszti Tanosztály hallgatójaként elsősorban operatív nyomozást tanult. Ezt
követően rövid időre a BM ÁVH A Ügyosztály I/b alosztályán előadóként helyezték el. 1949 júniusában rendőr főhadnaggyá léptették elő, és a BM ÁVH
A/2. alosztályhoz osztották be. Ez belső szervezeti átalakulást is tükröz, ugyanis 1949. április 8-tól a BM ÁVH szervezeti rendjében változás következett
be: megszűnt az alosztályok római számmal történő jelölése. 1951 áprilisában
– soron kívül – az önálló ÁVH államvédelmi századosává léptették elő. 1951
végén átkerült az 1950. december 23-án felállított ÁVH I/5. (Mezőgazdasági) Osztályára alosztályvezetőnek. 1952. február 27-én áthelyezték az ÁVH
Ellenőrzési Osztályára, amely 1951. április 12-én alakult, és annak osztályvezető-helyettese lett.
A Belügyminisztérium új szervezeti rendjében 1953. július 22-től a BM
Ellenőrzési Főosztály osztályvezető-helyettese. 1954-ben – soron kívül – államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Egy 1954. december 30-i átszervezéssel az
Ellenőrzési Főosztályt összevonták a BM Titkársággal, és BM Titkárság néven
működött tovább, ahol előbb csoportvezető, majd ezt követően 1955. május
17. és 1956. október 3. között az Ellenőrzési Osztály vezetője volt. Október
3-tól a BM Titkárság Ellenőrzési Osztályát ismét önálló osztállyá szervezték,
amelynek osztályvezető-helyettese lett.
370

1956. október 23-tól október 29-ig a BM központi épületében, majd a saját, illetve nagybátyja lakásán tartózkodott.
1956. november 9. és 1957. május között az ORFK II. Főosztály Titkárságán
szolgált mint főoperatív beosztott, a vidéki osztályok munkájának megszervezésével foglalkozott. 1957. január 1-jével rendőrnyomozó őrnaggyá léptették elő. 1957
májusától visszakerült a BM Titkárság Ellenőrzési Osztályára, ahol állambiztonsági alosztályvezető, valamint osztályvezető-helyettes volt. 1957 augusztusában tagja
volt annak a bizottságnak, amelyet azért hoztak létre, hogy készítsen végrehajtási
utasítást a B-ellátmány felhasználásáról, nyilvántartásáról és a konspirált lakások
használatáról. 1959 májusától kinevezték az Ellenőrzési Osztály osztályvezetőjének.
1960. július 1-jétől rendőr alezredes. 1959 és 1962 között elvégezte a marxizmus–
leninizmus esti egyetemet.
1965. június 1-jétől a BM Főfelügyeleti Osztályán a főügyelet vezetője, 1967.
március 1-jétől a BM Főfelügyeleti Osztály osztályvető-helyettese volt.
Elhunyt 1974. november 13-án Budapesten – tragikus hirtelenséggel.
Források

ÁBTL 2.8.1. 6698.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/b/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 4/1949. számú parancsa, 1949. január 28.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 26/1949. számú parancsa, 1949. július 1.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 9/1952. számú parancsa, 1952. február 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 31/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/38/1953. számú parancsa, 1953. július 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 28/1955. számú parancsa, 1955. május 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0040/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 38/1957. számú parancsa, 1957. augusztus 12.

371

PERÉNYI GYULA
Anyja neve: Keller Ilona
Született: Újpest, 1918. január 22.

Eredeti neve Putz Gyula. Apja bronzöntősegéd, anyja gyári munkás, majd felszolgáló volt. Szülei röviddel születése után elváltak. Apja a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt bujkálni kényszerült, anyja nevelte. Az elemi és a polgári iskola
elvégzése után, 1932-től az Egyesült Gép- és Fémárugyárban bádogosnak és hűtőszerelőnek tanult, majd itt is állt munkába. 1935-ben belépett a vasasszakszervezetbe. 1940-től 1943-ig rádiós őrvezetőként szolgált a 3/I. harckocsizó zászlóaljnál,
majd leszerelték. Részt vett a délvidéki és a Szovjetunió elleni hadműveletekben.
1944-ben újra behívták, és decemberig a szovjet fronton teljesített szolgálatot. Megkapta a bronz Vitézségi Érmet. 1945-ben rövid ideig egy szovjet alakulatnál dolgozott az újpesti Lóversenytéren, majd a Selmeczi-féle Sörétgyárban volt gépmunkás.
1946-ban belépett az MKP-ba.
Pártajánlásra 1947. novemberben került a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának állományába. Először rendőr őrvezetőként a gazdasági rendőrségen tevékenykedett. 1948. december 3-án a Gazdasági Rendészeti Ügyosztály külön
ügyosztály jellegét megszüntették, és a II. alosztály kivételével Gazdaságrendészeti
Főcsoport elnevezéssel a főkapitányság Bűnügyi Osztályának szervezetébe integrálták. A II. alosztály pedig a BM ÁVH központi állományába került; őt december
15-én áthelyezték a BM ÁVH D Ügyosztály törzséhez, december 29-én pedig
beosztották a XIII. (Tömeghálózati) alosztályhoz. Az ÁVH-nál az I. (Hálózati)
Főosztályon dolgozott, először az I/4. (Szabotázselhárító) Osztályon. 1951. április
4-én államvédelmi hadnaggyá léptették elő. Novemberben az I/6. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztály A alosztályának vezetőjévé nevezték ki. 1952 decemberéig
töltötte be ezt a pozíciót, amikor is iskolára vezényelték: 1953. januárban megkezdte
tanulmányait a Szovjetunióban az egyéves állambiztonsági operatív iskolán. Ennek
elvégzése után, 1954 januárjában kinevezték az egységesített BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Osztály osztályvezető-helyettesévé, egyben a VII/1.
alosztály vezetőjévé. Az osztály 1954. június 1-jén VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Főosztállyá alakult, ekkortól a VII/1. Osztályt vezette, decembertől
pedig a főosztályvezető operatív helyettese lett. 1954 áprilisában államvédelmi szá372

zadossá, 1955 augusztusában államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1956 októberéig
a főosztályvezető-helyettesi és osztályvezetői poszton maradt.
A forradalom alatti tevékenységéről szolgálati adatlapja szűkszavúan tudósít:
1956. október 29-ig főosztálya épületében tartózkodott, majd kórházba került.
A belügyminiszter-helyettes 1957. február 1-jei hatállyal rendőrnyomozó őrnagyi
rendfokozattal beosztotta a BM ORFK II/4. (Ipari- és Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztály állományába osztályvezető-helyettesnek. 1957. május 3. után a BM Politikai Nyomozó Főosztály 4. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztályának vezetője
lett. 1958 februárjában rendőr alezredesi rendfokozatot kapott. 1959-ben befejezte
tanulmányait a marxizmus–leninizmus esti egyetemen. Röviddel a csoportfőnökségek megalakulása előtt, 1962. május 15-én a II/2. (Kémelhárító) Osztály helyettes
vezetője lett. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1962. május 15-i ülésén ugyan
az a döntés született, hogy miniszteri hatáskörben más területre helyezik az átszervezés miatt, de csak maradt a kémelhárításnál: augusztus 15-től a III/II-4. Osztályt
vezette. Ezután végig osztályvezetői beosztásban dolgozott, nem került magasabb
beosztásba. 1963. május 15-től a III/II-3. Osztály, 1966. április 1-jétől a III/II-6.
Osztály vezetője volt. 1967. május 15-én a III/II-9. (Elemző, Értékelő, Tájékoztató) Osztály élére került, majd az újabb átszervezés után, 1971. július 1-jétől a
III/II-8. Osztályt vezette 1973. januári nyugdíjazásáig. 1971. március 31-én rendőr
ezredessé léptették elő.
Elhunyt Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 4418.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 13/a/1948. számú parancsa, 1948. december 22.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 14/a/1948. számú parancsa, 1948. december 29.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 47/1951. számú parancsa, 1951. november 22.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 50/1952. számú parancsa, 1952. december 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 49/1954. számú parancsa, 1954. január [n. n.]
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 187/1954. számú parancsa, 1954. [h., n. n.]
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1404/1954. számú parancsa, 1954. december 6.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 117/1955. számú parancsa, 1955.
január 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 74/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 00145/1957. számú parancsa, 1957.
február [n. n.]
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 10/1957. számú parancsa, 1957. április 19.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 13/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 22/1958. számú parancsa, 1958. február 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 526/1962. számú parancsa, 1962. május 17.
ÁBTL 2.8.1 A belügyminiszter 1016/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 170/1963. számú parancsa, 1963. május 22.
373

ÁBTL 2.8.1. A BM III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettesének 463/1964. számú
parancsa, 1964. augusztus 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 173/1966. számú parancsa, 1966. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 742/1966. számú parancsa, 1966. november 3.
ÁBTL 2.8.1. A BM III/II. csoportfőnökének 146/1966. számú parancsa, 1966. november 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 508/1967. számú parancsa, 1967. május 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 700/1967. számú parancsa, 1967. július 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1193/1967. számú parancsa, 1967. november 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1303/1967. számú parancsa, 1967. december 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 57/1968. számú parancsa, 1968. január 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 210/106/1968. számú parancsa, 1968. december 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 393/1969. számú parancsa, 1969. április 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 576/1969. számú parancsa, 1969. június 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 216/1971. számú parancsa, 1971. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 362/1971. számú parancsa, 1971. június 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1149/1971. számú parancsa, 1971. december 2.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/27. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/265. ő. e.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:2343677102992681::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:911377%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

374

PIROS LÁSZLÓ
Anyja neve: Bikádi Mária
Született: Újkígyós, 1917. május 30.

Szülei Magyarbánhegyesen 12 hold földön gazdálkodtak. Az elemi iskola hat
osztályának elvégzése után hentes és mészáros szakmát tanult Orosházán; 1939ig szakmájában dolgozott. 1939-ben behívták katonának, 1941-ben a határőrségtől szerelt le. 1942-ben újra behívták, és a keleti frontra vitték, Voronyezsnél
szovjet fogságba esett. Hat hónapos antifasiszta iskola után a Kijev melletti partizániskolán képezték ki, majd a szovjet és a lengyel fronton vetették be. 1945
januárjában tért haza egy csoport volt partizánnal. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynál jelentkezve, Debrecenből Budapestre irányították, ahol néhány hétig
nyomozó volt a Politikai Rendészeti Osztályon. Februárban a Szakszervezeti Tanács kis- és vegyesipari titkárává, majd decemberben főtitkárhelyettessé választották, és a szakszervezetek képviseletében bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945 és 1957 között megszakítás nélkül parlamenti képviselő volt. 1948.
júniustól 1956. októberig az MDP KV tagja, illetve póttagja, 1950–1953 és
1955–1956 között pedig a PB póttagja volt. 1949-ben még szakszervezeti vonalon találjuk: a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárhelyettese és egyúttal a Magyar Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
1950. október 24-én kinevezték az Államvédelmi Hatóság Határőrség és Belső Karhatalom Főparancsnoksága (IV. Főosztály) parancsnokává − államvédelmi vezérőrnagyi rendfokozattal −, majd pár nap múlva az ÁVH vezetőjének
első helyettesévé is. 1950. december 18-i paranccsal az egység új elnevezése
Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnoksága lett, továbbra is Piros parancsnoksága alatt. 1953 elején, Péter Gábor letartóztatása után részt vett az ellene
zajló vizsgálatban, és az ÁVH helyettes vezetője maradt július 15-ig, egyben ő
volt a megbízott vezetője is.
A Nagy Imre-kormány megalakulása (1953. július 4.) után az egységesített
Belügyminisztériumban Gerő Ernő belügyminiszter első helyetteseként az államvédelem vezetőjévé nevezték ki, majd 1954. július 6-tól 1956. október 24ig belügyminiszter volt. 1954. január 4-től államvédelmi altábornagy.
1956. október 23-án tagja lett az MDP KV által a fegyveres felkelés leverésére alakított Katonai Bizottságnak, de kimaradt a Politikai Bizottságból,
375

majd a kormányból is. Október 28-án a Szovjetunióba menekült. November
3-án hazajött, részt vett a magyar katonai delegáció letartóztatásában Tökölön.
November 10-én Kádár felszólítására elhagyta az országot, 16-án kizárták az
MSZMP-ből, és megfosztották parlamenti mandátumától. 1958 szeptemberében térhetett haza, visszakapta párttagságát. Az MSZMP PB 1960. augusztus
16-i ülésén jóváhagyta, hogy a Csongrád megyei pártbizottság pártmunkával
bízza meg. Később a Szegedi Szalámigyár főmérnöke, majd 1969-től igazgatója
lett. 1977-ben innen ment nyugdíjba vezérigazgatóként. Nyugdíjasként évekig betöltötte a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának elnöki tisztét, és
hosszú ideig tagja volt az MSZMP Szegedi Városi Bizottságának.
Elhunyt 2006. január 13-án Szegeden.
Források
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 22/1950. számú parancsa, 1950. október 24.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 024/1950. számú parancsa, 1950. október 24.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 43/1950. számú parancsa, 1950. október 27.
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter 95-1510/1950. számú parancsa, 1950. október 28.
ÁBTL D. Gy. Az ÁVH vezetőjének 022/1952. számú parancsa, 1952. április 18. 2. számú
melléklet.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 01/1954. számú parancsa, 1954. január 4.
MNL OL M-KS 276. 53/125. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/196. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/144. ő. e.
A Nemzetgyűlés almanachja 1945–1947. Főszerkesztő Vida István. Főszerkesztő-helyettes Kiss
József. Szerkesztette Horváth Zsolt, Hubai László. A Magyar Országgyűlés kiadása, Budapest,
1999, 458−459.
Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1992. Negyedik, bővített és javított kiadás. Az
1987–1992 közötti időszakot feldolgozta és a kötetet sajtó alá rendezte Hubai László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.

376

PÓTA JÁNOS
Anyja neve: Tóta Margit
Született: Nagykörű, 1922. június 14.

Szülei napszámosok voltak. A család 1935-ben Budapestre költözött. Ő maga alkalmi munkákat vállalt, majd 1936-ban lakatostanulónak szegődött, és segédlevele megszerzése után a szakmájában dolgozott, 1941-től a csepeli Weiss Manfrédművekben. 1944-ben behívták katonai szolgálatra, mivel a gyár megvonta katonai
felmentését, de csak rövid időt töltött a hadseregben szakaszparacsnokként, mert
megszökött, és hamis papírokkal bujkált. 1940-ben belépett a szociáldemokrata,
1944-ben pedig az illegális kommunista pártba. 1945 januárjától a szovjet hadsereggel részt vett a fővárosi harcokban. Rövid ideig dolgozott az MKP megalakuló
központjában, majd részt vett a Madisz megszervezésében.
1945. március 1-jén került a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályára, a belső reakció elleni harccal foglalkozó szervezeti egységhez. 1946-ban nyomozótiszti szakvizsgát, 1948-ban
jogismereti alapvizsgát és rendőrtiszti vizsgát tett. 1947-ben Pécsre került,
és a baranyai megyeszékhely államvédelmi osztályán beosztott nyomozóként
dolgozott. A BM ÁVH állományában rendőr főhadnagyi rangban a Pécsi
Osztály I. csoportját vezette 1948. december 10-ig. Ekkor a budapesti központ III. alosztályára helyezték. 1951. március 9-én az ÁVH I/2-A alosztályáról az I/2-C alosztályra helyezték, és megbízták az alosztályvezető-helyettesi teendők ellátásával. Április 4-én államvédelmi századossá léptették elő.
Az egységesített BM megalakulása után, 1953. július 31-én a IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály osztályvezető-helyettesévé nevezték ki. 1954 márciusában
államvédelmi őrnagyi rendfokozatot kapott. 1955–1956-ban egyéves állambiztonsági iskolát végzett Moszkvában. Ezután a BM Kollégium 1956. július 25-i
ülésén még a Baranya Megyei Főosztály I. operatív helyettesének javasolták,
végül, amikor az október 3-i átszervezéskor a BM Titkárság Ellenőrzési Osztályát önálló osztállyá alakították, azaz kivált a titkárságból, ennek a vezetője lett.
1953 és 1958 között levelező tagozaton elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karán a történelem szakot.
1956. október 23. és 31. között szolgálati helyén, majd a szovjet egységeknél
tartózkodott. November 4. után „a volt államvédelem vidéki erőinek újjászer377

vezésével” bízták meg. 1957. január 1-jei paranccsal rendőrnyomozó őrnaggyá
nevezték ki, és beosztották a BM ORFK II. Főosztály titkárságára alosztályvezetőnek. 1957 tavaszán az e célra alakított operatív bizottság tagjaként részt vett
„az ellenforradalmi erők ellen irányuló” intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában. 1957 nyarán a II. Főosztály törzsénél a közbiztonsági őrizetesek
ügyeinek felülvizsgálatára létrehozott belügyminisztériumi és legfőbb ügyészségi közös bizottság vezetőjeként tevékenykedett. November 8-án áthelyezték a
II/13. (Levélellenőrző) Osztály T-állományába alosztályvezetőnek. 1961. február 1-jén rendőr alezredessé léptették elő.
1962 augusztusában – bár fegyelmit nem kapott, egy engedély nélküli gépkocsieladás miatt – leszerelték, és a polgári életben helyezték el; a Magyar Hirdető
Vállalat műszaki osztályán lett osztályvezető.
Források
ÁBTL 2.8.1. 4541.
ÁBTL 2.8.1. 17-1769/1959.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 11/1948. számú parancsa, 1948. december 10.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 10/1951. számú parancsa, 1951. március 9.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 023/1953. számú parancsa, 1953. május 12.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 23/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 89/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 172/4/1954. számú parancsa, 1954. március 31.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú parancsa, 1955. március 28.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0040/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 03912/1957. számú parancsa, 1957. november 8.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00335/1957. számú parancsa, 1957. november 8.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 981/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.

378

PŐCZE TIBOR, DR.

Született: Ráckeve, 1919

Kisiparoscsaládban született, apja szabómester volt. Az elemi iskola elvégzése után
kitanulta a lakatos szakmát. A segédlevél megszerzését követően különböző helyeken
– Methello Karosszéria Gyár, Opel Autójavító Vállalat, Autószolgálati Kft. – szakmájában dolgozott. 1934-től a vasasszakszervezet ifjúsági csoportjának vezetőségi
tagja volt. 1936-ban belépett a szociáldemokrata pártba, és itt is ifjúsági területen
tevékenykedett a budapesti III. kerületi szervezetben. 1941-ben bekapcsolódott a
párt ifjúsági tagozatának, az Országos Ifjúsági Bizottságnak a munkájába.
1943-ban vonult be tényleges katonai szolgálatra Gyergyótölgyesre, a 21. határvadász-zászlóaljhoz. 1944 novemberében megszökött, és a szovjet csapatok bevonulásáig Budapesten bujkált.
1945-ben Budapest III. kerületi Madisz titkára, 1946 őszétől az MKP III. kerületi bizottságának szervezője. 1948 augusztusától az MDP Országos Szervezési Osztályán instruktor, majd főinstruktor. 1949 októberében került az egyéves
pártfőiskolára, amelynek elvégzése után, 1950 októberében megválasztották az
MDP Borsod Megyei Bizottsága titkárának. 1951–1954-ben az MDP KV tagja,
1951-től 1953 nyaráig a belügyminiszter közrendészeti helyettese volt.
1953 júliusában, az egységesített BM létrejöttekor rendőr vezérőrnagyi rangban országos rendőrkapitánnyá nevezték ki. Mellette 1954. augusztus 13-tól továbbra is belügyminiszter-helyettes. 1955. december 16-tól az akkor megszervezett II. (Rendőri) Főcsoportfőnökség vezetője volt. 1955-ben szerzett diplomát
az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1956 szeptemberében ő irányította az
1954–1955-ös perújítások során felmentett Rajk László, Sólyom László és társaik
holttestének kihantolása és azonosítása érdekében megindult feltárási munkát.
Az 1956-os forradalom után a helyén maradt. A volt államvédelmi tisztek körében nem örvendett népszerűségnek, mivel a Magyar Honvéd című lapban november 19-én a nevében megjelent egy nyilatkozat arról, hogy az új rendőrségbe nem
kerülhetnek volt ÁVH-sok. Ugyanezen a napon kiadott utasítása az államvédelmi
feladatok ideiglenes ellátását a rendőrség bűnügyi szerveinek hatáskörébe utalta.
Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 21-i ülésén Czinege Lajos
hozzászólásából az derült ki, hogy Pőcze nem értett egyet a nevében kiadott nyi379

latkozattal. Ezen az ülésen Apró Antal, Fehér Lajos és Biszku Béla bírálták Pőczét,
hogy nincs a rendőrségen belül tekintélye, hogy nem alkalmas vezetőnek. Végül
arról döntöttek, hogy Pőcze parancsnoki posztját Garamvölgyi Vilmos kapja meg,
aki 1956. december 8-tól valóban felváltotta Pőczét az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjeként. Egyelőre Pőcze még belügyminiszter-helyettes maradt, és
Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere megbízta a volt államvédelmi szervek beosztottainak elbocsátásáról és tevékenységük felülvizsgálatáról szóló 1956.
november 27-i rendelet végrehajtásával. A kormány 1956. december 6-i döntése
alapján a fegyveres erők minisztere 1956. december 7-én felmentette belügyminiszter-helyettesi tisztségéből, majd újra kinevezték belügyminiszter-helyettesnek.
1957. február 15-én mentették fel végleg a kormány 3080/1957. számú határozatával. Az MSZMP KB Ideiglenes Intéző Bizottsága jóváhagyta, hogy „mint
jogvégzett ember” az igazságügy területére kerüljön középvezetői beosztásba.
Az Ideiglenes Intéző Bizottság 1957. május 14-i ülésén „a kommunista helytállás hiányáért” megrovásban részesítette. Az Intéző Bizottság közleménye szerint
segített néhány volt ÁVH-s tiszten, de nem biztosított olyan védelmet, amilyet el
lehetett volna várni. Azt is megállapították, hogy nem működött együtt az „ellenforradalmárokkal”, és tiltakozott felfegyverzésük ellen.
Források
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1/1953. számú parancsa, 1953. július 24.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 09/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 4/1954. számú parancsa, 1954. augusztus 13.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 12/1954. számú parancsa, 1954. október 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 11/1955. számú parancsa, 1955. március 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 15/1955. számú parancsa, 1955. március 31.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 5/1956. számú parancsa, 1956. március 5.
ÁBTL 4.2. A fegyveres erők miniszterének 6/1956. számú parancsa, 1956. december 7.
ÁBTL 2.8.1. A fegyveres erők miniszterének 160/1957. számú parancsa, 1957. február 15.
MNL OL XIX-A-83-a
MNL OL M-KS 276. f. 55/17. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/149. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/150. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/125. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/189. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/133. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/234. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/25. ő. e.
Szabad Nép, 1956. febr. 3.
Baráth Magdolna: Temetés, újratemetés – rehabilitáció (1949−1964). História, 2007/8. 25–30.
Baráth Magdolna: A politikai rendőrség újjászervezése 1956 után. Történelmi Szemle, 2008/4.
535–563.
380

RADVÁNYI KÁLMÁN
Anyja neve: Boros Olga
Született: 1922. április 18.

Eredeti neve Rosner Kálmán. Értelmiségi családban született. Nevét első ízben
1946-ban változtatta meg, ekkor Radványi Kálmánra. 1962-ben, az állományból való leszerelése után a Reményi Károly nevet vette fel.
A gimnázium hét osztályának elvégzése után 1939-től 1941-ig az Abdához
tartozó Pillingerpusztán intézőgyakornok volt. Géphurkoló segédlevelet szerzett, és 1943-ig az óbudai Viktória Harisnyagyárban dolgozott. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, ahonnan 1945 márciusában megszökött. Áprilisban belépett a demokratikus hadseregbe, októberben leszerelt, és visszament dolgozni
a harisnyagyárba.
1946-ban került államvédelmi állományba. 1951-ben az ÁVH I/2. (Belső
Reakció Elleni Harc) Osztályán dolgozott, áprilisban államvédelmi századossá léptették elő, novemberben pedig az I/2-A alosztály helyettes vezetője lett.
1952-ben elvégezte az öt hónapos pártiskolát. Az egységesített BM megalakulása után is ezen a területen maradt: 1953. július 31-én a IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály első helyettesévé nevezték ki. 1954. március 31-én államvédelmi
őrnagyi rendfokozatot kapott. 1955. július 4-én az MDP Titkárság ülésén még
elutasították az osztályvezetői kinevezésére vonatkozó miniszteri javaslatot, de
december 27-én ennek ellenére megkapta a beosztást. 1956 júniusában ő készítette el a tervezetet a IV. Osztály főosztállyá szervezéséről, és október 3-án a
főosztály élére került.
1957. január 1-jén rendőrnyomozó őrnaggyá nevezték ki, és a BM ORFK II.
Főosztály III. Osztályának – akkor ez a szám még a belső reakció ellen harcoló
osztályt rejtette – vezetője, április 19-től osztályvezető-helyettese lett. 1957. május
31-ével új területre került: T-állományba helyezték, és a belügyminiszter-helyettes kinevezte a II/3. (Hírszerző) Osztály osztályvezető-helyettesévé. 1960. március
15-én rendőr alezredessé léptették elő. 1962 augusztusában leszerelték, és a polgári életben helyezték el. Nyugdíjba vonulása után, 1983-ban Nyugatra távozott,
Ausztriában és Németországban élt.
Elhunyt 1989-ben.
381

Források
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-693. Illetményügyek
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 44/1951. számú parancsa, 1951. november 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 23/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 89/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 18.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter első helyettesének 11/1954. számú parancsa, 1954. március 20.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 172/4/1954. számú parancsa, 1954. március 31.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú utasítása, 1955. március 28.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 89/1955. számú parancsa, 1955. december 27.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 0042/1957. számú parancsa, 1957. január 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 3/1957. számú parancsa, 1957. április 19.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00156/1957. számú parancsa, 1957. május 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01310/1957. számú parancsa, 1957. június 7.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0040/1960. számú parancsa, 1960. március 15.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 0062/1960. számú parancsa, 1962. április 4.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00185/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0032/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 29.
MNL OL M-KS 276. f. 54/379. ő. e.

382

RAJKI (RADNAI) SÁNDOR
Anyja neve: Erdei Irma
Született: Orosháza, 1926. június 6.
SZT-fedőszáma: 2182, K-050

Az iratokból úgy tűnik, hogy 1965-ig a Rajki Sándor nevet használta, de hogy
ezen a néven anyakönyvezték volna, illetve, hogy a névváltoztatásra miért került
sor, erről egyelőre nem áll rendelkezésre dokumentum.
Apja cipészsegéd, anyja cipőfelsőrész-készítő volt. A polgári iskola elvégzése
után 1940-től 1944-ig a budapesti Engel Károly Elektromos Gyárban dolgozott
mint műszerésztanonc, illetve -segéd. 1942-ben kapcsolódott be a szakszervezeti
mozgalomba, és a tanonccsoport szervező bizottságának tagja, 1943–1944-ben
titkára volt. 1944 októberében visszaköltözött Orosházára, és az 1944. december
31-én megalakult Madisz titkáraként tevékenykedett. 1945–1946-ban a hadseregben teljesített szolgálatot. 1946 márciusától két hónapos pártiskolát végzett,
majd az MKP szeghalmi járási titkára, 1947–1948-ban Elek község párttitkára,
1948–1949-ben az MDP Békés Megyei Bizottságának káderfelelőse volt (utóbbi
helyen megrovást kapott hanyag munkájáért).
1950. augusztus 12-én, az egyéves pártiskola elvégzése után került az ÁVH-hoz,
ahol az V/1. (Káder) Osztály helyettes vezetője, novembertől vezetője, egyben az
V. Főosztály helyettes vezetője lett államvédelmi őrnagyi rendfokozattal. A munkát
nem tudta jól megszervezni, ezért leváltották, és 1952 októberétől a X/2. (Tájékoztatási) Osztályt irányította. 1952-ben az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem szakára járt, és elvégezte a Honvéd Kossuth Akadémia magasabb parancsnoki
tanfolyamát.
1953. július 22-én nevezték ki az egységesített BM Titkárságának vezetőjévé.
Novemberben államvédelmi alezredessé léptették elő. 1954. márciusban „megrovás” pártbüntetést kapott, és az MDP Titkársága november 22-i ülésén jóváhagyta
leváltását, valamint – utolsó figyelmeztetésként – alacsonyabb beosztásba helyezését. Az előterjesztő Piros László szerint nem alkalmas a titkárság vezetésére, mert
hibát követett el szigorúan titkos anyagok megsemmisítésének megszervezésénél,
ellenőrzésénél, illetve a titkárság munkáját sem tudta megfelelően irányítani. Az
1954. novemberi 30-i miniszteri paranccsal leváltották, és alacsonyabb beosztásba
helyezték; az 1955. január 3-i paranccsal a belügyminiszter-helyettes beosztotta a
BM Pest Megyei Főosztályán operatív helyettesnek.
383

Önéletrajza szerint a forradalom idején részt vett a fegyveres harcokban, 1956.
október 30-án pedig egységével csatlakozott a szovjet csapatokhoz. November
4. után a karhatalomnál szolgált. 1957. január 1-jén új területre, a BM ORFK
II/2. (Hírszerző) Osztályára került főoperatív tisztként rendőrnyomozó alezredesi
rendfokozattal, majd májustól maradt a hírszerzésnél (BM II/3. Osztály) alosztályvezetőként. Az 1960. január 8-i minősítés szerint 1957. április 15-től 1958.
szeptemberig a Vizsgálati Osztály külön részlegénél volt, munkájáért Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést kapott.
Az 1958. február 1-jei belügyminiszter-helyettesi paranccsal T-állományba osztották be; 1959. júniustól a II/3-C alosztály megbízott, októbertől kinevezett vezetőjeként dolgozott. Alosztálya az ellenséges hírszerző és elhárító szervek elleni
hírszerzést végezte. 1959-re elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának
két évfolyamát. 1961 márciusától 1966 nyaráig külszolgálatot látott el: a frankfurti rezidentúrán – 1964-ig másodmagával – tevékenykedett. Hazatérése után a
III/I. (Hírszerző) Csoportfőnökségen alosztályvezető, később a III/I-6. Osztályon
csoportvezető volt, majd 1967 augusztusában a III/I-4. Osztály vezetőjévé nevezték ki, és 1968 áprilisában rendőr ezredesi rendfokozatot kapott. 1971. július
1-jétől a III/I. Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettesi teendőit látta el.
1976. július 15-én fegyelmi vizsgálatot rendeltek el ellene, mert az egyik külföldi rezidentúra által megszerzett dokumentumokról nem tett jelentést közvetlen
felettesének, illetve tájékoztatást adott egy polgári személynek, a társszervnek, a
III/III. Csoportfőnökségnek viszont nem. A BM pártbizottságának határozata
alapján elmarasztalták, és figyelmeztetést kapott, a belügyminiszter pedig 1976.
július 27-én szigorú megrovás fenyítésben részesítette.
1983. június 30-án nyugállományba helyezték.
Források
ÁBTL 2.8.2.1. 1050.
ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-359.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 34/1950. számú parancsa, 1850. augusztus 25.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 46/1950. számú parancsa, 1950. november 17.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 33/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 47/10/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 26/1954. számú parancsa, 1954. november 30.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 14/1955. számú parancsa, 1955. január 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00320/1957. számú parancsa, 1957. március 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01092/1957. számú parancsa, 1957. május 24.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 0026/1958. számú parancsa, 1958. január 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 321/1958. számú parancsa, 1958. január 31.
ÁBTL 2.8..2.6. A belügyminiszter helyettesének 00184/1959. számú parancsa, 1959. október 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 00142/1965. számú parancsa, 1965.
augusztus 4.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00168/1966. számú parancsa, 1966. augusztus 31.
384

ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00170/1967. számú parancsa, 1967. július 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 339/1968. számú parancsa, 1968. április 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 352/1971. számú parancsa, 1971. június 24.
ÁBTL 1.11.1. 17-299/1976. 117. d.
MNL OL M-KS 276. f. 55/16. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/210. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/213. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/675. ő. e.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:4125130007540463::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:1037930%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

385

RAJNAI SÁNDOR
Anyja neve: Kalmár Lujza
Született: Budapest, 1922. augusztus 25.

Eredeti neve Reich Sándor. Nem tudjuk, hogy vezetéknevét pontosan mikor változtatta Rajnaira.
Apja szakács volt. A kereskedelmi érettségi után a zsidó törvények miatt nem tudott továbbtanulni. 1940-től kötszövő tanuló, később szakmunkás a zuglói Fischerféle kötszövő üzemben, majd raktári segédmunkás, árukihordó. 1943-ban vonult be
munkaszolgálatra. A frontra vitték, ahonnan 1944 őszén megszökött, és a háború
végéig bujkált. Szüleit 1944-ben deportálták, és koncentrációs táborban meggyilkolták. 1945-ben belépett az MKP-ba. 1945 után szakmájában dolgozott a Dukesz
és Pelczer-, valamint a Fischer-féle kötő-szövő üzemben.
1946 áprilisában került a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai
Rendészeti Osztályára mint rendőrnyomozó alhadnagy. 1947-ben az ÁVO-nál csoportvezetői beosztásban dolgozott. 1948 szeptemberétől a BM ÁVH XVI. (vidéki)
alosztályán területi előadó, november 3-tól rendőr főhadnagyként az alosztály helyettes vezetője. 1949-ben a mezőgazdasági alosztály vezetője. 1950-től az ÁVH I/2.
(Belső Reakció Elleni Harc) Osztály D alosztályának a vezetője, amelynek feladata a
társadalmi tömegszervezetek „reakciós elemeinek” felderítése és ártalmatlanná tétele,
valamint a „kulákszabotázs” elleni küzdelem volt. Ezután szeptembertől az I/2-B
(egyházireakció-elhárító) alosztály vezetője államvédelmi századosi rendfokozattal.
1951–1952-ben Moszkvában elvégezte a Dzerzsinszkij Állambiztonsági Főiskolát,
ezután az I/2. Osztály helyettes vezetőjeként szolgált tovább.
Az egységesített Belügyminisztériumban ugyanezen a területen maradt: 1953 júliusában nevezték ki a IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály vezetőjévé államvédelmi
őrnagyi rangban. 1954. március 30-án soron kívül államvédelmi alezredessé léptették elő. 1954–1955-ben a Lenin Egyetemen tanult. 1955. augusztus 4-től 1955 októberéig a BM II. (Hírszerző) Osztály osztályvezetőjének helyettese, majd az osztály
október 1-jén történt főosztállyá szervezése után a II. Főosztály vezetőjének, Hárs
Istvánnak az első helyettese lett. December 24-én kinevezték a főosztály vezetőjévé.
1956-ban, az ÁVH által elkövetett törvénytelenségek vizsgálata során neve szerepelt
az MDP PB augusztus 9-i ülése elé terjesztett listán azzal a megjegyzéssel, hogy párt386

vonalon kell felelősségre vonni. (1951-ben a Kádár-ügy egyik beosztott kihallgatója
volt, és az ügy kezdetén – két hónapig – Losonczy Gézát hallgatta ki.) A KEB szigorú megrovásban részesítette, ezt azonban 1958-ban törölték.
A forradalom idején, 1956. október 23. és 30. között a BM főügyeletén teljesített
szolgálatot. Október végén a szovjet csapatokhoz ment Tökölre, ahol részt vett a
Nagy Imre-kormány fegyverszünetről tárgyaló katonai küldöttségének letartóztatásában. Révész Sándor fedőnéven szerepe volt Nagy Imrének és társainak Romániába
hurcolásában is.
Az 1953 előtti törvénytelenségeket felülvizsgáló bizottság 1957 legelején nem igazolta, ennek ellenére januártól már a BM Titkárságán dolgozott, május 6-án pedig
a BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztály helyettes vezetője lett. A Kádár-kormány
megbízásából ő irányította a forradalom vezető személyiségeinek letartóztatását.
Romániában ő tartóztatta le és szállíttatta vizsgálati fogságba Nagy Imre miniszterelnököt és társait, majd a Gyorskocsi utcában található úgynevezett K-részleggel felügyelte a Nagy Imre és társai elleni per előkészítését és lebonyolítását. A per legfőbb
közreműködői, Rajnai Sándor alezredes és Szalma József alezredes a tárgyalás szinte
összes mozzanatáról jelentettek Biszku Béla belügyminiszternek.
Rajnait 1961 januárjában rendőr ezredessé léptették elő. A személyi kultusz időszakában elkövetett törvénysértések vizsgálatának következő szakaszában, 1962 augusztusában KB-határozattal bocsátották el a BM állományából.
1962 és 1966 között külügyi szolgálatban dolgozott: a moszkvai nagykövetségen
az első beosztotti teendőket látta el, 1964 júliusától pedig rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri rangban a nagykövetséget vezette. J. V. Andropov közbenjárására – aki az SZKP Központi Bizottsága Szocialista Országok Együttműködési
Főosztályát vezette, 1954–1956 között budapesti szovjet nagykövet – visszakerült
az állambiztonsági állományba. (Reaktiválásához az MSZMP PB elé került javaslat
szerint az előterjesztő Korom Mihály, a KB titkára kérte az 1962. augusztusi párthatározat rendelkezései alóli mentesítését.) A PB és a KB hozzájárulásával 1966. július
1-jétől a III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség helyettes vezetőjévé nevezték ki,
és visszakapta korábbi rendőr ezredesi rendfokozatát. 1967. február 15-től emellett
a III/I. (Hírszerző) Csoportfőnökség irányítójává is kinevezték. 1968 novemberében rendőr vezérőrnagyi rendfokozatot kapott. Az 1971-es átszervezés után a BM
Kollégium tagja lett.
1976. december 31-i hatállyal saját kérésére nyugdíjazták. 1977–1978-ban a
Rendőrtiszti Főiskola állambiztonsági tanszékén tanított. 1978-tól bukaresti, 1982től moszkvai nagykövet lett. 1988-tól az MSZMP KB tagja. 1989 júniusában
moszkvai állomáshelyéről az ellenzék követelésére visszahívták. 1992-ben kivándorolt Izraelbe, onnan az Egyesült Államokba, majd Kanadába költözött. Egyes források szerint Detroitban, mások szerint Chicagóban és Torontóban élt.
Elhunyt 1994. augusztus 27-én.
387

Források

ÁBTL 2.8.1. 4614.
ÁBTL 2.8.2.1. 1037.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 6/a/1948. számú parancsa, 1948. november 3.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 35/1950. számú parancsa, 1950. szeptember 1.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 45/1951. számú parancsa, 1951. november 9.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 23/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 8/1954. számú parancsa, 1954. március 19.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 8/1954. számú parancsa, 1954. március 30.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 42/1955. számú parancsa, 1955. augusztus 4.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 85/1955. számú parancsa, 1955. december 24.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 45/0957. számú parancsa, 1957. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 71/1961. számú parancsa, 1961. január 26.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 4/1961. számú parancsa, 1961. március 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 894/1962. számú parancsa, 1962. július 30.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0026/1962. számú parancsa, 1962. július 30.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0025/1966. számú parancsa, 1966. június 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 150/1967. számú parancsa, 1967. február 11.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 03/1967. számú parancsa, 1967. február 15.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 210/3/1968. számú parancsa, 1968. március 20.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 31/1968. számú parancsa, 1968. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 299/1969. számú parancsa, 1969. április 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 1/1977. számú parancsa, 1977. február 2.
MNL OL M-KS 276. f. 53/126. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 53/298. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/379. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/217. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/268. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/394. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/474. ő. e.
http://server2001.rev.hu/oha/oha_display_biography.asp?id=4103&lang=h (A letöltés ideje
2011. május 20.)
1956 kézikönyve. I. kötet. Kronológia. Főszerkesztő Hegedüs B. András. 1956-os Intézet, Budapest, 1996, 366.
Tabajdi Gábor: Átmentett légió. Heti Válasz, 2007/18. 23–25.
Urbán Attila: A magyar állambiztonsági szolgálatok (1962–1980). Múltunk, 2003/3. 7., 10.
Horváth József: A tábornok vallomása. Pallas, Budapest, 1990, 83–84.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:3806448777395382::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_TYPE:633762%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

388

RÉDEI MIKLÓS, DR.
Anyja neve: Lőrinczi Teréz
Született: Cegléd, 1928. szeptember 14.

Édesapja gyári munkás, édesanyja háztartásbeli volt. Az elemi és a polgári iskola
4–4 osztályát Monoron végezte, majd 1942-ben villamosműszerész-tanonc lett a
budapesti Szabó- és Mátéffy-féle gépgyárban. 1945-ben szabadult fel, de szakmájában csak rövid ideig dolgozott, mert 1946. augusztus 27-én pártajánlással (1944
végén belépett az MKP-ba) a rendőrség állományába került.
1947 februárjáig próbarendőrként a budapesti karhatalmi zászlóaljnál, majd a
budapesti politikai rendőrség karhatalmi parancsnokságán szolgált. 1948. januárban a Rendőr Akadémia hallgatója lett, amelynek elvégzése után, 1949 márciusában hadnaggyá avatták, és az Államvédelmi Karhatalmi Parancsnokság
tiszthelyettesi iskolájára helyezték tanulmányi csoportvezetőnek. 1950-ben az
Államvédelmi Karhatalmi Parancsnokság Kiképzési Osztályára került főelőadónak. 1951-ben elvégezte a Belső Karhatalom zászlóaljparancsnoki iskoláját.
1952. januártól a 3. (szombathelyi) karhatalmi zászlóalj parancsnoka volt. 1952
májusában mint a Belső Karhatalom Parancsnokság (ÁVH IX. Főosztálya) Szervezési Osztálya helyettes vezetője került vissza Budapestre; időközben államvédelmi főhadnaggyá (1951), majd államvédelmi századossá (1952) léptették elő.
Az egységes Belügyminisztérium létrejöttekor (1953. július) kialakított szervezeti
rendben 1954. január 18-án a BM Belső Karhatalom Hadosztály Szervezési Osztályának vezetőjévé nevezték ki. A belügyminiszter helyettesének 1709/1955. számú,
november 17-i parancsa szerint saját kérésére október 1-jétől a BM I. (Kémelhárítási) Főosztályára helyezték főoperatív beosztottnak, vagyis – nem tudjuk, miért
– más területre és alacsonyabb beosztásba került. 1956 szeptemberében államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1956-ra elvégezte a marxizmus–leninizmus esti egyetem
általános tagozatát.
Az 1956-os forradalom kitörésekor szolgálati helyén, a BM Roosevelt téri épületében tartózkodott, október 30-án társaival együtt Budaörsre menekült a szovjet csapatokhoz, november 4-én velük együtt tért vissza Budapestre. Önéletrajza
szerint ezután tovább folytatta szolgálatát. Ugyanakkor őt is érintette (legalább
formálisan) a fegyveres erők miniszterének 1956. november 19-ei, 20-952/1956.
számú utasítása az államvédelmi beosztottak elbocsátásáról, ugyanis Fekete Károly
389

belügyminiszter-helyettes 1957. március 11-én kelt 00320. számú parancsa helyezte
vissza számos társával együtt 1956. december 1-jei hatállyal a központi kémelhárító
osztály (akkor BM ORFK II/1. Osztály) állományába.
1959-ig főoperatív tiszti, illetve csoportvezetői beosztásban a BM II/2. (Kémelhárító) Osztály kutató alosztályán teljesített szolgálatot, eközben jogi tanulmányokat is folytatott. 1959 őszétől a Szovjetunióban, a KGB főiskoláján tanult,
amelyet 1963-ban vörös diplomával fejezett be (oklevelét honosítva 1966-ban
Budapesten az állam- és jogtudományok doktorává avatták). Még tanulmányai
idején, 1962 novemberében rendőr alezredessé léptették elő. 1963. augusztus
1-jei hatállyal a BM III/II. (Kémelhárító) Főcsoportfőnökség 5. Osztályán alosztályvezető-helyettessé, egy hónappal később, 1963. szeptember 1-jei hatállyal a 2.
Osztályon az A alosztály (az amerikai hírszerzéssel szembeni elhárítás) vezetőjévé
nevezték ki. Az 1960-as években a felsőfokú orosz nyelvvizsgája mellé felsőfokú
német nyelvvizsgát is tett.
A III. Főcsoportfőnökség 1971-es átszervezése után a BM III/II-1/A alosztály
vezetőjeként továbbra is korábbi szakterületén maradt. 1972. október 16-án a
nemzetközi gazdasági érintkezés területeinek preventív biztosításával és az államtitok-védelemmel foglalkozó III/II-7. Osztály megbízott vezetője lett, beosztásában 1973. február 1-jével véglegesítették. 1974. január 1-jei hatállyal a III/II.
Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettesévé nevezték ki, az év november 1-jén
rendőr ezredesi rangot kapott. Csoportfőnök-helyettesként felügyelete alá tartoztak a népgazdaság védelmével foglalkozó, a közlekedési- és az idegenforgalmi-szabotázs elhárítását végző osztályok. 1977. július 1-jén a III/II. Csoportfőnökség
csoportfőnöke, egyúttal a III. Főcsoportfőnökség főcsoportfőnök-helyettese
lett, 1978. április 1-jével rendőr vezérőrnaggyá léptették elő. Csoportfőnökként
1977 szeptemberétől a BM Kollégiumának és az MSZMP BM Bizottságának
is a tagja volt.
1983. október 1-jétől a szolgálatban meghatározatlan időre visszatartották,
végül 1988. szeptember 30-án vonult nyugállományba.
Források
ÁBTL 2.8.1. 13475.
ÁBTL 2.8.1. Állománykönyv (1949) 117.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 10/b/1949. számú parancsa, 1949. március 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1709/1955. számú parancsa, 1955. november 17.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00320/1957. számú parancsa, 1957. március 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 891/1963. számú parancsa, 1963. július 27.
ÁBTL 2.8.1. A BM III. főcsoportfőnöke helyettesének 529/1963. számú parancsa, 1963.
szeptember 2.
ÁBTL 2.8.1. A BM III/II. csoportfőnökének 146/1966. számú parancsa, 1966. november 5.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 1191/1967. számú parancsa, 1967. november 11.
ÁBTL 2.8.1. A BM III. főcsoportfőnöke helyettesének 420/1971. számú parancsa, 1971. július 3.
390

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 953/1972. számú parancsa, 1972. október 16.
ÁBTL 4.2. 12-4/5/1977. A Belügyminisztérium „M” és szervezési és IV/II. csoportfőnökének
5-ös számú tájékoztatója a BM szerveiről és vezetőiről, 1977. július 6.
ÁBTL 4.2. 12-290/2/1978. A Belügyminisztérium „M” és szervezési és IV/II. csoportfőnökének 2-es számú tájékoztatója a BM szerveiről és vezetőiről, 1978. április 10.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/1027/1983. számú parancsa, 1983. szeptember 22.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 003/754/1988. számú parancsa, 1988. szeptember 28.
ÁBTL 4.2. 12-30/10/1988. A Belügyminisztérium IV/I. és „M” és szervezési csoportfőnökség
10-es számú közleménye a BM szervezeti és vezetői változásairól, 1988. október 11.
MNL OL M-KS 288. f. 5/741 ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/833 ő. e.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:2726372729445581::NO:13:P13_
OBJECT_ID,P13_OBJECT_TYPE:956795%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011.
december 23.)

391

RUDAS GYÖRGY, DR.
Anyja neve: Klein Lenke
Született: 1921

Apja tisztviselő, majd kereskedelmi utazó volt. Érettségi után 1939-ben a győri Vagongyárban vasesztergályos-tanonc lett. A segédlevél megszerzése után
1942 októberéig szakmájában dolgozott. 1942 őszén behívták munkaszolgálatra, és a budapesti hidászszertárban volt szakmunkás. Amikor alakulatát
Nyugatra akarták vinni, megszökött, és a Budapestre telepített kecskeméti
csapatkórházban illegálisan egészségügyi beosztottként tevékenykedett. 1945.
januártól április végéig szovjet fogolytáborban volt. Ezután került a politikai
rendőrség állományába rendőr századosként. Először a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályán, később a győri politikai rendészeti osztályon dolgozott. Innen a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályára
nevezték ki; az osztály megszűntével átkerült a Fegyelmi Osztályra. 1948-ban
áthelyezték a Belügyminisztérium állományába, majd a szombathelyi (IV.
kerületi) főkapitányságon a főkapitány első helyettese lett. 1950 júliusában
főkapitánnyá nevezték ki, de néhány hónap múlva visszakerült a BM központjába, és a IV/2. Szervezési és Szolgálati Osztályt vezette. 1955 júliusában,
az Országos Rendőrkapitányság átszervezésekor a Bűnügyi Nyilvántartó és
Értékelő Osztály vezetői posztját kapta meg.
Az 1956-os forradalom idején szolgálati helyén tartózkodott. A forradalom
után az ORFK állományában maradt, és 1959 szeptemberétől a Bűnügyi Osztályt vezette. 1962. március 22-én rendőr ezredesi rendfokozatot kapott. Amikor 1962 nyarán sor került az ORFK átszervezésére II. Főcsoportfőnökség néven, a létrehozott két csoportfőnökség közül az I. (Bűnügyi) Csoportfőnökség
vezetőjének, egyben főcsoportfőnök-helyettesnek nevezték ki. E két posztot
töltötte be 1977. november 30-i nyugdíjazásáig. 1968-ban lett rendőr vezérőrnagy. 1973-től a Belügyi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke volt.
Elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát.
1979-ben hunyt el.

392

Források
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/a/1948. számú parancsa, 1948. október 6.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 2/b/1948. számú parancsa, 1948. október 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 8/1955. számú parancsa, 1955. július 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 009/1962. számú parancsa, 1962. március 22.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0018/1962. számú parancsa, 1962. június 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0012/1962. számú parancsa, 1962. június 16.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 0033/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 10.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 18/1967. számú parancsa, 1967. július 20.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 31/1968. számú parancsa, 1968. november 4.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 01/1970. számú parancsa, 1970. január 14.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 3/1973. számú parancsa, 1973. február 7.
ÁBTL 4.2. 45-68/1/1977. A BM „M” és szervezési és IV/II. csoportfőnökének 1. sz. tájékoztatója
a BM szerveiről és vezetőiről, 1977. január 3.
MNL OL M-KS 276 f. 54/107. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/113. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/141. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/474. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
Népszabadság, 1979. május 9.

393

SAJNOVICS JÁNOS
Anyja neve: Bosnyák Rozália
Született: Nagykozár, 1924. március 25.

Az elemi iskolát Baranya megyei szülőfalujában végezte. 1948. június 22-én
került a rendőrség állományába. 1950-ben rendőrnyomozó főhadnagyként
helyezték el a Belügyminisztériumban.
1953. augusztus 1-jén a BM Országos Rendőrkapitányság osztályvezetőjévé
nevezték ki rendőrnyomozó századosi rendfokozattal. Hogy meddig töltötte
be ezt a posztot, nem tudjuk pontosan. Az bizonyos, hogy nem sokáig, mert
1954. július 21-ig a BM Személyzeti Főosztály főosztályvezető-helyettese volt,
ekkor államvédelmi őrnagyi rendfokozatát átminősítették rendőr őrnaggyá,
egyúttal addigi munkájáért miniszteri dicséretben részesült, és kinevezték a
BM Országos Rendőrkapitányság Személyzeti Osztály vezetőjévé. 1955. július 15-től új beosztást is kapott: az ORK vezetőjének személyzeti helyettese
lett, miközben maradt a Személyzeti Osztály vezetője. 1956. április 2-án soron
kívül rendőr alezredessé léptették elő. 1958. március 4-i hatállyal légvédelmi
alezredessé minősítették át, és egyben megbízták a BM Légoltalom Országos
Parancsnoksága vezetésével.
Források
ÁBTL 4.2. Az Országos Rendőrkapitányság vezetőjének 1/1953. számú parancsa, 1953.
augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 02/1954. számú parancsa, 1954. február 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 2/1954. számú parancsa, 1954. július 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/7/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter helyettesének 20-380/8/1955. számú parancsa, 1955. július 15.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 27/1956. számú parancsa, 1956. április 2.
ÁBTL 4.2. A BM Titkárság 10-1783/1958. számú körlevele, 1958. március 14.

394

SÁRKÖZI GÉZA
Anyja neve: Axelrath Róza
Született: Budapest, 1913. május 22.

Munkáscsaládban született. Az elemi iskola öt osztályának elvégzése után szabósegédnek tanult, és 1942-ig szakmájában dolgozott. 1937-ben belépett a szociáldemokrata pártba, és a budapesti VIII. kerületi ifjúsági csoportban tevékenykedett.
1941-től kapcsolódott be az illegális kommunista mozgalomba. 1942-ben bevonult
munkaszolgálatra, ahonnan 1944 novemberében megszökött. 1945-től függetlenített pártmunkás: 1947-ig az MKP budapesti VIII. kerületi pártbizottságának titkárhelyettese volt, majd a párt budapesti bizottságára került politikai munkatársnak.
1950-ben egyéves pártiskolát végzett, és augusztustól az MDP KV központi apparátusában dolgozott az Agitációs és Propaganda Osztály munkatársaként.
Az MDP Titkárság 1955. május 30-i döntése alapján került a Belügyminisztérium állományába. Először a VI. (Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztályon volt
csoportvezető, 1956. február 1-jén pedig a IV. (Belsőreakció-elhárító) Osztály helyettes vezetője lett államvédelmi századosi rendfokozattal. Október 3-án, amikor
a BM I. Főcsoportfőnökség alárendeltségébe tartozó egyes osztályokat főosztállyá
szervezték, a IV. Főosztályon a IV/4. Osztály vezetőjévé nevezték ki. Az osztály élén
az ideológiai és tudományos területen tevékenykedő ellenséges elemek felderítését
irányította.
1957. március 3-án egy belügyminiszter-helyettesi paranccsal a BM Budapesti
Főkapitánysága Politikai Nyomozó Főosztály állományába helyezték mint rendőrnyomozó századost, és megbízták a tájékoztatási csoport vezetésével. A későbbiekben a Magyar Rendőr című lap főszerkesztője, a budapesti VIII. kerületi pártbizottság aktív pártmunkása, a fegyelmi bizottság elnökhelyettese volt.
Rendőr alezredesként vonult nyugállományba.
Elhunyt 1981-ben Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1956. számú parancsa, 1956. február 1.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00220/1957. számú parancsa, 1957. március 4.
MNL OL M-KS 276. f. 54/368. ő. e.
MNL OL XIX-B-1-aj 97-1539/1956. 1. d.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő
395

SÁRKÖZI JÓZSEF
Anyja neve: László Mária
Született: Nagykálló, 1924

A négy polgári iskolai osztály elvégzése után – géplakatos édesapja nyomdokait
követve – a Láng Gépgyárban vasesztergályos-tanuló, majd vasesztergályos-segéd lett. 1944 júniusában a Dunai Repülőgépgyárba helyezték. 1943-ban belépett a szociáldemokrata, majd 1945-ben a kommunista pártba. 1945 és 1949
között a szakmájában dolgozott az Erőátviteli és Világítási Vállalatnál Rákospalotán. 1949 januárjában bevonult a Honvéd Petőfi Akadémiára, elvégezte a
háromhetes politikai tiszti tanfolyamot, 1949. márciusban hadnaggyá avatták,
és beosztották a Honvédelmi Minisztérium Katonai Elhárító Főcsoportfőnökséghez.
Az 1950 eleji átszervezések következtében 1950 februárjától az Államvédelmi Hatóság szolgálatába került hadnagyként, a II/3. Osztályon – amelynek
területe a katonai figyelés és az operatív ellenőrzés volt – a páncélos alakulatok
előadója lett.
1951–1952-ben egyéves operatív iskolát végzett a Szovjetunióban. 1952.
november 21-én a II/3. Osztály állományában lévő államvédelmi századost
soron kívül államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Hat nappal később pedig
áthelyezték az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztály II/1. (Katonai Kémelhárító) Osztályára, ahol megbízták az osztály vezetésével.
1953 júliusában a BM Ellenőrzési Főosztály operatív csoportjának a vezetője. Október 27-én a BM Ellenőrzési Főosztály főosztályvezető-helyettesévé
nevezték ki. Ezt a pozíciót 1954. április 26-ig töltötte be, majd áthelyezték a
BM Személyzeti Főosztály törzsállományába, azonban illetménye folyósítását
felfüggesztették, mivel az MDP KV Adminisztratív Osztályának belügyi alosztályára került alosztályvezetőnek.
1956. december 15-i hatállyal (de 1957. február 1-jei paranccsal) kinevezték a Budapesti Rendőrkapitányság Politikai Nyomozó Főosztályára alosztályvezetőnek rendőrnyomozó őrnagyi rendfokozattal. 1957. május 29-én, de
május 1-jei hatállyal kinevezték a BM II/1. Osztályra: a HŐR Parancsnokság
Elhárító Osztály osztályvezetője lett. 1957. november 11-én rendőrnyomozó
396

alezredessé léptették elő, a beosztása változatlan maradt. 1961 novemberében
is ezen az osztályon szolgál, amikor főosztály-vezetői dicséretben és pénzjutalomban részesült. Az 1962. nyár végi nagy átszervezés után is maradt a katonai
elhárításnál: szeptember elején kinevezték a BM III/IV-4. Osztály A alosztályának vezetőjévé.
Források
ÁBTL 2.1. XI/8. (V-150346.) A BM Politikai Kollégiumának ülései, 1948–1953. Jelentés, 1950.
június 16. 184., 187.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 48/1952. számú parancsa, 1952. november 21.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 45/1953. számú parancsa, 1953. október 27.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 310/1954. számú parancsa, 1954. április 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00158/1957. számú parancsa, 1957. február 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00161/1957. számú parancsa, 1957. május 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 164/1957. számú parancsa, 1957. november 11.
ÁBTL 2.8.1. A BM II. Főosztály vezetőjének 745/1961. számú parancsa, 1961. november 1.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 330/1962. számú parancsa, 1962. szeptember 4.
MNL OL M-KS 276. f. 54/302. ő. e.

397

SEBESTYÉN LÁSZLÓ, DR.
Anyja neve: Gróf Mária
Született: Piliscsaba, 1921

Édesapja kőműves volt. Négy elemi és négy polgári osztályt végzett. 1937től nyomdásznak tanult, majd pályát váltva 1938-ban műszerésztanonc lett a
Wertheim Felvonógyárban, ahol 1941-ben szerzett segédlevelet. 1941-ben néhány hónapig a József Távbeszélő Központban, 1942-től a Ganz Villamossági
Rt.-nél dolgozott. 1938-ban csatlakozott a Vas- és Fémmunkások Szövetségéhez,
és belépett a szociáldemokrata pártba. 1941-ben röpcédulák terjesztéséért egy hónap fogházra ítélték, amelyet azonban nem kellett letöltenie (1953-ban ez utóbbi
elhallgatásáért, de főként azért, mert a kihallgatása során egy szabadlábon lévő
társára vallott, szigorú megrovás pártbüntetésben részesült). 1944. decembertől
munkaszolgálatot teljesített, a front átvonulása budapesti lakásán érte.
1945-ben hadnagyi rangban felvették a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának XIII. kerületi kapitányságára, első beosztása bűnügyi előadó volt.
1947-ben hat hónapos rendőrtiszti tanfolyamra vezényelték, amelynek elvégzése
után az Újpesti Kapitányságra került bűnügyi fogalmazónak. 1948-ban rendőr
főhadnagyi rangban a Csornai Kapitányság vezetőjévé, 1949-ben rendőr őrnagyként az Újpesti Kapitányság (1950-től Budapest IV. kerületi rendőrkapitányság)
vezetőjének első helyettesévé nevezték ki. 1950 novemberétől Szabolcs-Szatmár
megyei rendőrkapitány, 1951-től rendőr alezredesként a BM Közrendészeti Főosztály helyettes vezetője, majd ideiglenesen megbízott vezetője volt. 1952-ben
rendőr ezredessé léptették elő.
1953 augusztusában még Fejér megyei rendőrkapitány, 1953. szeptember 16-án
már az államvédelmi és a belügyi szervezet összevonásával kialakított BM Fejér Megyei Főosztály vezetője lett. 1955 áprilisában Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették
ki. A belügyminiszter 1955. június 14-én a BM Országos Rendőrkapitányság vezetője operatív helyettesének nevezte ki, pozícióját 1956 őszéig töltötte be.
Az 1956-os forradalmat követően ismét a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság élére került, ahol 1969-ig szolgált.
Öt hónapos pártiskolát végzett, 1957-ben állam- és jogtudományi doktori
oklevelet szerzett.
398

Források
ÁBTL 1.4. A belügyminiszter 08/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/10/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 42/1955. számú parancsa, 1955. június 14.
MNL OL M-KS 276. f. 54/117. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/151. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 7/12. ő. e.

399

SELLER MIHÁLY
Anyja neve: Seller Mária
Született: 1926

1953 augusztusában a Belső Karhatalom állományában államvédelmi századosból államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1954 januárjától a BM Belső Karhatalom Hadosztály Hadműveleti Osztályának vezetője, 1955. márciustól a hadosztály törzsfőnöke volt.
Pályafutásának következő általunk ismert adata, hogy 1967 áprilisában rendőr
ezredessé nevezték ki, majd az év augusztusában a BM munkaköri nómenklatúra elkészítésére felállított bizottság tagja lett. 1972 decemberében a BM Karhatalom országos parancsnokaként tevékenykedett; 1975-ben határőr ezredesként
a BM Határőrség Országos Parancsnokságán szolgált.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 4/1953. számú parancsa, 1953. augusztus 6.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 50/1954. számú parancsa, 1954. január 18.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 432/1955. számú parancsa, 1955. március 17.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 5/1967. számú parancsa, 1967. április 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 08/1967. számú utasítása, 1967. június 12.
MNL OL M-KS 288. f. 31/1973/8. ő. e. (aláírás)
Szabó Árpád: A Magyar Honvédség Forradalmi Karhatalom története, 1956. november–1957. június.
Kandidátusi értekezés, Budapest, 1975.

400

SELMECZI GYÖRGY, DR.
Anyja neve: Csollák Irén
Született: Szolnok, 1921. augusztus 6.

Munkásszülők gyermekeként született. A polgári iskola elvégzése után 1935től lakatostanonc lett, majd 1938-tól segédként dolgozott Szolnokon a MÁV
Járműjavítójában. 1942. október és 1944. április között katonai szolgálatát töltötte a losonci 23/1. zászlóaljnál, a frontra nem került. Leszerelése után ismét
szakmájában dolgozott a régi munkahelyén.
1945-ben belépett az MKP-ba, és május 16-án került Szolnokra, a megyei
rendőrségre nyomozóként, augusztusban nevezték ki rendőrnyomozó alhadnaggyá. A BM ÁVH állományában 1948-ban a Soproni Határrendészeti Főkapitányság vezetője volt, később ismét Szolnokon teljesített szolgálatot rendőrnyomozó hadnagyi rangban. 1948. december 17-én Budapestre helyezték
a Kiképzési Törzsbe, és 1949 januárjában megkezdte a BM ÁVH Dzerzsinszkij
Tiszti Tanosztály féléves képzését. 1949. februárban soron kívül rendőr főhadnaggyá léptették elő. Az iskola elvégzése után, július 1-jén rendőr századosi rendfokozatot kapott, július 21-től pedig a Budapesti Révkapitányság vezetője lett.
1949 októberétől a Honvéd Petőfi Politikai Tisztképző Intézet törzstiszti tanfolyamának hallgatója volt. 1950. október 1-jei hatállyal soron kívül előléptették államvédelmi alezredessé, és megbízták a katonai előadói teendők ellátásával. 1951
januárjában nevezték ki az ÁVH II. (Katonai Elhárító) Főosztályának főosztályvezető-helyettesévé. 1952. június 6-tól ő irányította a II/a csoportot is, amelynek
feladata az ÁVH légoltalmának megszervezése volt. 1953. január 14-én ideiglenesen megbízták az I. (Hálózati) Főosztály vezetésével.
Az egységesített BM megalakulása után, 1953. július 22-étől az Ellenőrzési
Főosztály megbízott, szeptember 2-től kinevezett vezetője. Ugyanez év december 30-án – amikor a BM Ellenőrzési Főosztályt és a BM Titkárságot összevonták – a BM Titkárság vezetőjévé nevezték ki. 1955. március 31-én a III.
(Katonai Elhárító) Főosztály vezetője lett. 1956. július 16-án a főosztályvezetői
megbízás alól felmentették, és hároméves pártfőiskolára vezényelték.
1966-os életrajza szerint a forradalom kitörése után, 1956. október 25-től
főosztálya Izabella utcai épületében tartózkodott, és részt vett az épület védelmében. November 1-jén a forradalmárok letartóztatták, majd a Fő utcai bör401

tönbe került. November 5-én a szovjet csapatok szabadították ki. Ezután a BM
központi épületébe ment, és fegyveres utcai járőrszolgálatot adott, majd közreműködött az első karhatalmi egységek megszervezésében. November közepén
Münnich Ferenc megbízásából a Honvédelmi Minisztériumban megkezdte a
katonai elhárítás újjászervezését. 1957. május 3-án kinevezték a BM Politikai
Nyomozó Főosztály 1. (Katonai Elhárító) Osztályának vezetőjévé.
1959-ben diplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1961
szeptemberében pedig megkezdte tanulmányait az MSZMP KB Pártfőiskoláján.
1963. július 1-jétől áthelyezték a III/IV. (Katonai Elhárító) Csoportfőnökség állományából, és kinevezték a III/5. (Felügyeleti) Osztály vezetőjévé. 1965. június 1-jétől az akkor felállított BM Ellenőrzési Csoportfőnökségét vezette. Az 1971. július 1-jei átszervezéssel megszüntették az Ellenőrzési
Csoportfőnökséget, és a BM III/2. (Operatív Nyilvántartó) Osztály, a II/I-5.
(Bűnügyi Nyilvántartó) Osztály, a II/II-2. (Lakcímnyilvántartó) Osztály és a
II/III-1. Osztály gépjármű-, valamint a gépjárművezető-nyilvántartó alosztály összevonásával létrehozták a BM Nyilvántartó Központot, ennek vezetője
lett, 1976. április 1-jétől rendőr vezérőrnagyi rangban. 1976. augusztus 31-én
nyugállományba helyezték.
Elhunyt 1979. november 28-án.
Források
ÁBTL 2.8.1. 10097.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 12/b/1948. számú parancsa, 1948. december 17.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 6/b/1949. számú parancsa, 1949. február 11.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 30/1949. számú parancsa, 1949. július 29.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 4/1951. számú parancsa, 1951. január 9.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 033/1952. számú parancsa, 1952. június 26.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 05/1953. számú parancsa, 1953. január 14.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 01/1953. számú parancsa, 1953. július 22.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 06/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 2.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 31/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 53/38/1953. számú parancsa, 1953. november 7.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 02/1954. számú parancsa, 1954. február 8.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 12/1954. számú parancsa, 1954. október 8.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 37/1954. számú parancsa, 1954. december 30.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 14/1955. számú parancsa, 1955. március 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 16/12/1955. számú parancsa, 1955. április 2.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 11/1956. számú utasítása, 1956. április 18.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 59/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 29.
ÁBTL 1.5. A belügyminiszter 58/1956. számú parancsa, 1956. július 16.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 13/1/1957. számú parancsa, 1957. május 3.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 683/1961. számú parancsa, 1961. augusztus 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 804/1963. számú parancsa, 1963. július 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 442/1964. számú parancsa, 1964. április 2.
402

ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 385/1965. számú parancsa, 1965. április 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 637/1965. számú parancsa, 1965. június 9.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 08/1971. számú parancsa, 1971. június 18.
ÁBTL 4.1. A–2126/49.
MNL OL M-KS 276. f. 53/294. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/22. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/24. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 40/514. ő. e.
MNL OL M-KS 288. f. 5/686. ő. e.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:13:3806448777395382::NO:13:P13_OBJECT_
ID,P13_OBJECT_YPE:522458%2CELETRAJZ (A letöltés ideje 2011. május 20.)

403

SIMON JÁNOS
Anyja neve: Pál Klára
Született: 1930

A BM Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság Politikai Csoportfőnökségén a Híradó Osztály ideiglenes vezetője 1954. december 15-től. Megbízásakor
államvédelmi főhadnagy és a HM magasabb parancsnoki iskolának a hallgatója.
Forrás
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter első helyettesének 1462/1954. számú parancsa, 1954. december 15.

404

SOMLÓ IMRE
Anyja neve: Baumgarten Róza
Született: Budapest, 1918. március 3.
SZT-fedőszáma: 1204, D-74

Eredeti neve Sommer Imre. Édesapja kereskedelmi alkalmazott volt. Az elemi
iskola után négy reálgimnáziumi osztályt végzett, de a család anyagi nehézségei miatt nem tudta tanulmányait folytatni. 1932-ben segédmunkásként helyezkedett el, 1933-ban villanyszerelő-tanonc lett Hoffer Mihály vállalatánál.
Segédlevele 1936-os megszerzése után különböző budapesti üzemekben dolgozott villanyszerelőként, 1942-ben belépett a szakszervezetbe. 1940–1941-ben
és 1942-től munkaszolgálatot teljesített, 1944 októberében a szovjet fronton
fogságba esett. A hadifogolytáborból 1945 márciusában tért haza.
1945. októberben felvették a rendőrséghez, és 1948 végéig a Budapesti Főkapitányság Gazdaságrendészeti Osztályán szolgált nyomozóként, majd csoportvezetőként, 1945. októbertől rendőrnyomozó alhadnagyi, 1947. decembertől
rendőrnyomozó hadnagyi rangban. Még 1945-ben belépett az SZDP-be, ahonnan 1947-ben az MKP-ba „igazolt” át; 1948-ban átvették az MDP-be.
1949 januárjában a BM ÁVH állományába került, és az akkor felállított vasúti
csoporthoz osztották be. Az önálló ÁVH létrejöttét követően is a közlekedési elhárításnál maradt: csoportvezetői, majd alosztályvezető-helyettesi beosztásban.
1953-ban, az egységes Belügyminisztérium megalakításakor államvédelmi
századosi rangban a BM VII. (Közlekedési- és Postaiszabotázs-elhárító) Osztály
alosztályvezetője lett, az osztály főosztállyá szervezése idején, 1954-ben a VII.
Főosztály Miskolci Osztályának vezetőjévé nevezték ki, 1955 áprilisában államvédelmi őrnaggyá léptették elő. 1956 januárjában visszahelyezték a fővárosba,
és megbízták a VII. Főosztály Budapesti Osztálya vezetésével.
Az 1956-os forradalom kirobbanásakor a budapesti telefonközpontok ellenőrzésére indulva Somlót a forradalmárok elfogták, és önéletrajza szerint súlyosan bántalmazták.
1956. decembertől a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó
Főosztályán szolgált alosztályvezetőként, illetve a főosztály osztállyá minősítése után csoportvezetőként. A belügyminiszter-helyettes 01225/1957.
számú, május 31-én kelt parancsával a BM II/4. (Közlekedésiszabotázs-elhárító) Osztálya helyettes vezetőjévé nevezte ki, 1961. április 1-jei hatállyal
405

rendőr alezredessé léptették elő. 1955-re elvégezte a gimnázium első két osztályát, 1959-ben a marxizmus–leninizmus esti egyetemen szerzett oklevelet.
1961. novemberben színleg nyugállományba helyezték, de tulajdonképpen
szigorúan titkos (SZT) állományú tisztként dolgozott tovább mint a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium osztályvezető-helyettese. Fedőszáma „1204”, majd
1962 végétől – a III/II. Csoportfőnökséghez történő áthelyezésétől – „D-74”
volt. 1973. március 31-ével a III/II-6. Osztály SZT-állományú főoperatív beosztottjaként vonult nyugdíjba.
Források
ÁBTL 2.8.2.2. 102.
ÁBTL 2.8.2.2. Illetményügyek, D-74.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 26/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 28/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 245/1/1954. számú parancsa, 1954. április 9.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 1138/1954. számú parancsa, 1954. november 4.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 00158/1957. számú parancsa, 1957. február 1.
ÁBTL 2.8.1 A belügyminiszter helyettesének 01225/1957. számú parancsa, 1957. május 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 336/1961. számú parancsa, 1961. október 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 0038/1970. számú parancsa, 1970. március 18.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00048/1973. számú parancsa, 1973. március 28.

406

SOMOGYI FERENC
Anyja neve: Juhász Zsuzsanna
Született: Budapest, 1916. december 12.
Fedőneve: „Villás”

1933-tól a MÁVAG-ban lakatostanonc, 1945 után már szakmunkásként műhelyfőnök. 1949-től az Iparügyi Minisztérium Üzemgazdasági és Tervfőosztályának helyettes vezetője. 1949 és 1951 között a Gazdasági és Műszaki Akadémia
ipari tagozatának hallgatója. Diplomája kézhezvétele után alosztályvezetőként
helyezték el az MDP pártközpontjában.
1956. október 3-án mint államvédelmi őrnagyot a BM V. (Ipariszabotázselhárító) Főosztály főosztályvezető-helyettesévé és egyúttal az V/1. (Kohó- és
Gépipariszabotázs-elhárító) Osztály vezetőjévé nevezték ki.
1961-től a Hajóipari Igazgatóság vezetője. 1962 és 1967 között a Magyar Hajóés Darugyár igazgatója – valószínűleg SZT-beosztásban, „Villás” fedőnévvel.
1967. március 17-én az MSZMP Titkárság javaslatára egészségi állapotára
tekintettel – saját kérésére – felmentették beosztása alól, és kinevezték a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet igazgatóhelyettesévé.
Források
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 91/1956. számú parancsa, 1953. október 3.
ÁBTL 3.1.5. O-12672/2. 174, 193., 193/a, 226., 232.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltára, 401/c. 2. kötet
MNL OL M-KS 288. f. 7/277. ő. e.
Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Személyi gyűjtő

407

SURÁNYI FERENC
Anyja neve: Non/Nonn Franciska
Született: Csanálos (Cenaloş, Urziceni, Románia),
1920. szeptember 25.

Eredeti neve Supler Ferenc, amelyet 1945-ben változtatott Surányira. A négy elemi iskolai osztály elvégzése után a szatmárnémeti gimnáziumba került, ott érettségizett 1940-ben. Az érettségi vizsgáját követően Észak-Erdély, így Szatmárnémeti
is Magyarországhoz került. Ekkor Budapesten beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karára, de tanulmányait megszakítani kényszerült, mivel 1942. március 15-én a Petőfi-szobornál
lezajlott tüntetés résztvevőjeként egy év és egy hónap börtönbüntetésre ítélték,
amelyet le is töltött. 1943 és 1945 között katonai szolgálatot teljesített. Egyetemi
tanulmányait végül 1958-ban tudta befejezni: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem levelező tagozatán szerzett diplomát.
1945-ben lépett be a kommunista pártba. 1945 augusztusától a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályán előadó főhadnagyi rangban. 1946 szeptemberében az ÁVO VIII. alosztályának előadója lett, ez az
alosztály folytatta le a vizsgálatot a különböző perekben az ÁVO népügyészségek
mellett működő kirendeltségeivel együtt, itt készültek a koncepciós perek tanúvallomásai is. 1948 januárjától az ÁVO háromhetes tanfolyamainak vezetője lett.
1949. januárban államvédelmi századossá léptették elő, és egyúttal a BM ÁVH
Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztályának tanárává nevezték ki. 1950-ben az ÁVH V/4.
(Tanulmányi) Osztályának osztályvezető-helyettese. 1951 májusában államvédelmi őrnaggyá léptették elő. Közben 1951 nyarától 1952 márciusáig a Dzerzsinszkij
Operatív Iskola megbízott parancsnoka. 1952 márciusától az ÁVH X/2. (Tájékoztatási) Osztályának osztályvezető-helyettese.
Az ÁVH 1953. évi átszervezésekor a BM Titkárság tájékoztatási alosztály vezetője lett. 1954. december 1-jétől rendőr alezredes. 1955. augusztustól 1956.
szeptemberig a BM Titkárság titkárságvezető-helyettese, miközben vezette a Tájékoztató Osztályt. 1956. október 3-tól a BM XII. (K-ellenőrzés, Cenzúra) Osztály
osztályvezető-helyettese.
1957. február 19. és június 7. között az ORFK, illetve BM II. Főosztály Operatív Technikai Osztály állományában tartották nyilván. 1957 májusáig részt vett
408

az „ellenforradalmi ügyek” nyomozásában. 1957. júniustól október végéig a BM
II/9. (Figyelő és Környezettanulmányokat Készítő) Osztály osztályvezető-helyettese. Novemberben áthelyezték a BM Dzerzsinszkij Tisztképző Iskolára parancsnoknak, itt 1960-ig volt állományban. 1963. december 1-jén rendőr ezredessé
léptették elő. 1960 és 1971. július között az MSZMP KB Adminisztratív Osztályán alosztályvezető-helyettes, majd 1971 januárjától osztályvezető volt. 1971
júliusában visszakerült a BM állományába. Haláláig a BM Belbiztonsági Osztály
vezetője volt.
Elhunyt 1975-ben Budapesten.
Források
ÁBTL 2.8.1. 6830.
ÁBTL 4.2. Az ÁVH vezetőjének 020/1950. számú parancsa, 1950. október 20.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 17/1951. számú parancsa, 1951. április 27.
ÁBTL 1.4. Az ÁVH vezetőjének 70/1951. számú parancsa, 1951. szeptember 13.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 33/1953. számú parancsa, 1953. július 31.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 98/1954. számú parancsa, 1954. december 11.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 00195/1957. számú parancsa, 1957. február 19.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01309/1957. számú parancsa, 1957. június 7.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00163/1957. számú parancsa, 1957.
június 7.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 166/1957. számú parancsa, 1957. november 15.
ÁBTL 3.1.5. O-17329. 115.
ÁBTL 3.1.9. V-146047. 193., 431., 435.
MNL OL M-KS 288. f. 7/70., 166., 178., 383. ő. e.

409

SYRINEK BÉLA
Anyja neve: Szántó Teréz
Született: Budapest, 1929. május 3.
T-fedőszáma: „5102” százados

Édesapja kalapossegéd volt. Négy év kereskedelmi iskola után, 1948-ban a Qualitát
Fémöntödébe került ipari tanulónak. 1945-ben belépett a szociáldemokrata pártba, 1948-ban átvették a Magyar Dolgozók Pártjába. 1949 elején a Kereskedelmi
Minisztériumban helyezkedett el mint tisztviselő. Még 1949 márciusában saját
kérelmére átkerült a BM Államvédelmi Hatósághoz, a belső karhatalomhoz: a III.
kerületi csoportban teljesített szolgálatot próbarendőrként. 1949 decemberében
soron kívül szakaszvezetővé léptették elő. 1950. januártól az önálló ÁVH-nál is
a belső karhatalomnál szolgált, amely egy ideig az ÁVH IV. (Határőrség és Belső
Karhatalom Parancsnoksága) Főosztályon működött, majd egy átszervezés után,
1952. május 15-től önálló főosztály lett ÁVH IX. (Belső Karhatalom) Főosztály
néven, ekkor ő is idekerült.
A Belügyminisztérium 1953. október 3-i átszervezésekor az akkor főosztál�lyá szervezett BM VIII. (Figyelő és Környezettanulmányozó) Főosztály VIII/3.
Osztályának lett vezetője államvédelmi századosi rendfokozattal. Feladata az
volt, hogy irányítsa az ellenséges tevékenységgel gyanúsított magyar állampolgárok figyelését.
1956. október 23-tól 31-ig az osztálya „konspirált körzetében”, majd a lakásán
tartózkodott. November 10-én jelentkezett szolgálattételre. Syrineknek a forradalom alatti magatartásáról a felettesei által készített dokumentumok állnak rendelkezésre, de ezek ellentmondanak egymásnak. Van, amelyik úgy jellemzi, hogy
az „ellenforradalom után ingadozott”, és „nem akart az új vezetőkkel együtt dolgozni”, és van, amelyik szerint „részt vett az ellenforradalmárok felszámolásában”.
1957. január 1-jén „titkos állományban” kinevezték a BM ORFK II. Főosztály V.
(Figyelő és Előállító) Osztályára főoperatív beosztottnak rendőrnyomozó századosként. Azonban 1957. februárban saját kérésére – családi okokra hivatkozva – leszerelt. Néhány hónappal később azzal jelentkezett újra szolgálattételre a Belügyminisztériumban, hogy családi élete rendeződött. 1957. szeptember 13-án – ugyancsak
rendőrnyomozó századosként – visszahelyezték a II/9. (Figyelő és Környezettanulmányokat Készítő) Osztályra főoperatív beosztottnak. 1957. november 21-étől a
410

II/9. Osztály F csoportjának vezetőjeként, 1961. február 1-jétől a II/9-A alosztály
alosztályvezető-helyetteseként tevékenykedett. 1961. augusztus 1-jei hatállyal rendőr őrnaggyá léptették elő. Belügyi karrierjét Beszédes Károly őrnagy, a II/9. Osztály
helyettes vezetője „egyengette”.
1962. augusztus 31-én leszerelték, és áthelyezték a polgári életbe. Leszerelésekor
a II/9. Osztály B alosztályának alosztályvezető-helyettese volt T-állományban. Leszerelési lapját már az átalakult BM III/V-1. Osztály állította ki szeptember 15-én.
1962 szeptemberétől a budafoki Állami Pincegazdaságban az üzemi rendészet
vezetője lett, majd ugyanezt a feladatot látta el a XVIII. kerületben működő Kőolajipari Gépgyárban, eközben elvégezte a Felsőfokú Élelmiszeripari Technikumot, a BM Idegen Nyelvi Főiskola levelező tagozatát és a marxizmus–leninizmus
esti egyetemet.
Az 1970-es évek második felében az MSZMP Budapest XVIII. kerületi pártbizottságának titkára volt.
Források
ÁBTL 2.8.1. 4940.
ÁBTL 2.8.2.5. „5102”.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 112/a/1949. számú parancsa, 1949. március 23.
ÁBTL 2.8.1. A BM ÁVH vezetőjének 48/a/1949. számú parancsa, 1949. december 6.
ÁBTL D. Gy. A belügyminiszter 90/1956. számú parancsa, 1956. október 3.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00270/1957. számú parancsa, 1957.
szeptember 13.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 00303/1957. számú parancsa, 1957.
október 21.
ÁBTL 2.8.2.6. A BM II. Főosztály vezetőjének 019/1961. számú parancsa, 1961. február 1.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00134/1961. számú parancsa, 1961. október 16.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter 00216/1962. számú parancsa, 1962. augusztus 31.

411

SZABÓ JÓZSEF, G.
Anyja neve: Prisztavok Mária
Született: 1928

1953-ban államvédelmi hadnagyi rangban az ÁVH VII. (Anyagellátó) Főosztályán szolgált. Az egységes Belügyminisztérium megalakulása után, 1953 szeptemberében a BM Anyagi és Technikai Főosztály titkárságvezetőjének nevezték ki,
ahonnan a főosztály Ellenőrzési Osztályára került ellenőrnek, majd 1954 októberében a Terv- és Szervezési Osztály előadója lett. 1954. november 1-jei hatállyal a
BM Terv- és Pénzügyi Főosztályára helyezték át.
Források
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 115/1953. számú parancsa, 1953. szeptember 29.
ÁBTL 2.8.1. A Belügyminisztérium Személyzeti Főosztálya vezetőjének 2926/1954. számú
parancsa, 1954. október 14.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 3322/1954. számú parancsa, 1954. november 13.

412

SZABÓ KÁROLY
Anyja neve: Schwarcz Mária
Született: 1912

Az egységesített Belügyminisztériumban büntetés-végrehajtási ezredesként a
Büntetés-végrehajtási Parancsnokság Politikai Osztályának vezetője volt. 1955.
szeptember 1-jén Piros László belügyminiszter a Budapesti Országos Börtönben tapasztalható szolgálati mulasztások, szabálytalanságok, bűncselekmények
miatt Garasin Rudolf büntetés-végrehajtási ezredessel, a büntetés-végrehajtás
országos parancsnokával, valamint annak helyettesével, Fülöp Ignác büntetésvégrehajtási alezredessel együtt őt is figyelmeztetésben részesítette. 1956. augusztus 2-án a miniszter mindhármuk büntetését törölte.
Források
BM Koll. I. 469. 611., 707.
ÁBTL 4.2. 2-3/48/1955. A belügyminiszter 48/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 1.
ÁBTL 4.2 2-10/72/1956. A belügyminiszter 72/1956. számú parancsa, 1956. augusztus 2.

413

SZABÓ LÁSZLÓ
Anyja neve: Lovász Erzsébet
Született: Gyulavári, 1924

A elemi iskolát 1938-ban végezte szülőfalujában, majd ipari tanonciskolába járt:
1942-ben asztalossegédként szabadult fel. 1944 őszén lépett be a kommunista pártba. 1948-ig szakmájában dolgozott, előbb egy asztalosmesternél, majd a
gyulai asztalosszövetkezetben. 1945 augusztusától Gyulavári körzeti párttitkára
volt. 1948 októberében saját kérésére került a BM ÁVH állományába, a Szolnoki
Osztályon volt próbarendőr. 1949. január 1-jétől hat hónapon keresztül a BM
ÁVH Dzerzsinszkij Tiszti Tanosztály hallgatója, főhadnaggyá nevezték ki, majd
a végzés után nyolc hónapon át az iskolában maradt mint szemináriumvezető.
1950. augusztustól 1951. szeptemberig az ÁVH II. (Katonai Elhárítás) Főosztály
II/1. (Katonai Kémelhárítás) Osztályára került osztályvezető-helyettesnek. 1951
szeptemberétől egyéves pártiskolára küldték, visszatértekor rövid időre az ÁVH
V. (Személyzeti) Főosztály 2. (Katonai Személyügyi) Osztály helyettes vezetője.
1952. október 10-én mint államvédelmi őrnagyot kinevezték az ÁVH V. (Személyzeti) Főosztályra az 1. (Káder) Osztály vezetőjének.
1953 júliusától a BM Személyzeti Főosztályán az I. Osztály vezetőjeként az volt
a feladata, hogy foglalkozzon a BM állományába tartózó operatív és segédoperatív
osztályok munkatársaival. 1955. szeptember 26-tól ő lett a főosztály helyettes vezetője. Ugyanakkor sorosan előléptették államvédelmi alezredessé.
1956. október 23. és 30. között a BM központi épületében, ezt követően Budaörsön a szovjet csapatoknál tartózkodott, november 8-tól ismét a BM-központban
szolgált. 1956. november végétől 1959. november végéig a BM II/13. (Levélellenőrzési) Osztály állományában szolgált mint rendőrnyomozó alezredes; kezdetben
beosztás nélküli, majd 1957. május 29-től alosztályvezető, végül pedig osztályvezető-helyettes. Közben 1957-ben elvégezte az ELTE BTK történelem szakát.
1959. november 30-án a BM II. Főosztály Felügyeleti Csoport vizsgálata alapján
fegyelmivel felfüggesztették beosztásából. A felettesei azzal indokolták a fegyelmi
határozatot, hogy elhanyagolta beosztottjai rendszeres ellenőrzését. 1960. január
12-én a felfüggesztést megszüntették, visszatartott illetményét kifizették, és áthelyezték csoportvezetőnek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó
414

Osztályára. 1963. januártól átkerült a Személyzeti Osztály tanulmányi és kiképzési csoportjához. 1964. július 1-jétől a BM Központi Tiszti Iskola Rendőrtiszti
Akadémia marxizmus–leninizmus tanszékén tanár, a tudományos szocializmus
tantárgy oktatója; az 1969/1970-es tanévben az Állambiztonsági Tanszék megbízott parancsnoka. 1970. november 1-jétől a BM Kun Béla Zászlós- és Rendőrtiszthelyettesképző Iskola Politikai Ismereti Tanszék tanszékvezetője. 1977. február 28-án saját kérelmére nyugállományba helyezték.
Elhunyt, de halálának időpontja nem ismert.
Források
ÁBTL 2.8.1. 10283.
ÁBTL 2.8.1. 17-1769/1959. Fegyelmi ügyek
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 13/a/1951. számú parancsa, 1951. április 2.
ÁBTL 2.8.1. Az ÁVH vezetőjének 42/1952. számú parancsa, 1952. október 10.
ÁBTL 2.8.1. A BM Személyzeti Főosztály vezetőjének 2695/1954. számú parancsa,
1954. augusztus 1.
ÁBTL 4.2. A belügyminiszter 58/1955. számú parancsa, 1955. szeptember 26.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter helyettesének 01176/1957. számú parancsa, 1957. május 29.
ÁBTL 2.8.1. A belügyminiszter 496/1959. számú parancsa, 1959. november 30.
ÁBTL 2.8.2.6. A belügyminiszter helyettesének 009/1960. számú parancsa, 1960. január 12.
MNL OL M-KS 276. f. 54/210. ő. e.
MNL OL M-KS 276. f. 54/379. ő. e.

415

SZABÓ MÁRTON
Anyja neve: Divald Mária
Született: Balassagyarmat, 1928. április 26.

Középparaszti családban született. Szülővárosában és Komáromban elvégezte a polgári iskolát, valamint egy évfolyamot a gazdasági középiskolában. Később apja földjén dolgozott. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt, 1947-től az MKP tagja. A parasztpárt tagjaként először a Madisz-ban tevékenykedett, majd járási titkár lett.
1947 szeptemberében került belügyi állományba mint nyomozó. 1948 decemberében az ÁVH Budakörnyéki Osztályáról a központba helyezték, és beosztották
a Kiképzési Törzsbe. Elvégezte a féléves Dzserzsinszkij Tiszti Tanosztályt, és
1949. július 1-jén soron kívül rendőr tizedesből rendőr főhadnaggyá léptették
elő. A BM ÁVH Szolnoki Osztályához került helyettes vezetői beosztásba,
majd az év végén kinevezték az osztály vezetőjévé. 1951. január 5-étől az ÁVH
Miskolci Osztályának (1951 novemberétől a szervezet neve: ÁVH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Osztálya) vezetője. 1952-ben rövid ideig a Szabolcs-Szatmár Megyei Osztály ideiglenes vezetője volt. Az MDP Titkárságának 1952.
július 16-i ülésén újra Borsod megyei osztályvezetőnek javasolták, de a javaslat
lekerült a napirendről. 1952. december 19-én áthelyezték az I. (Hálózati) Főosztály törzséhez. 1952. augusztus 1-jétől államvédelmi őrnagy. 1951–1952-ben
elvégezte az egyéves pártfőiskolát.
Az egységesített BM megalakulásakor, 1953 júliusában az V. (Ipari- és Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztály állományába osztották be, később az osztály helyettes vezetője lett. 1954. június 1-jén, a két szabotázselhárítási terület szétválasztása után a VI. (Mezőgazdaságiszabotázs-elhárító) Osztályhoz került megbízott,
majd 1954. augusztus 1-jén kinevezett osztályvezetőnek. 1955 novemberében államvédelmi alezredessé léptették elő. 1956. június 29-től a BM I. (Államvédelmi)
Főcsoportfőnökség Titkársága vezetői feladatait látta el.
1957. január 1-jén rendőrnyomozó alezredesi rangban a BM ORFK Politikai
Nyomozó Főosztály Elnöki Osztályának vezetője lett. Áprilisban T-állományban a
II/2. (Hírszerző) Osztályra helyezték. A főosztály szervezetének májusi véglegesítése után az osztálya számozása II/3-ra változott, de a terület maradt ugyanaz. 1957.
június 15-én létszámcsökkentés miatt elbocsátották az osztály állományából, jú416

liusban saját kérelmére leszerelték. A Külügyminisztérium állományába került,
ahol előbb diplomáciai futárként, majd a titkos ügykezelés vezetőjeként dolgozott. 1961-ben az új-delhi nagykövetség diplomata beosztottja lett. 1966-tól
másodosztályú tanácsosi rangban az első beosztotti teendőket látta el ugyanitt.
1968 és 1970 között a Külügyminisztérium Személyzeti és Munkaügyi Főosztályának vezetője volt. 1970–1972-ben elvégezte a moszkvai Diplomáciai Főiskola kétéves tagozatát. 1972-ben rendk