1.

tétel
Az emberi természet és a conditio humana jelentése, tartalma a történetiség
problematikája morális szempontból
Az emberi természet:
Világnézetek szerint különböző magyarázatok pl. az emberek bűnben fogantak, önfenntartás
ösztöne hajt, fékezhetetlen szenvedélyek kordában tartása. Az erkölcs természetéből fakadnak
ezek a feltevések?
Jó személyek léteznek, hogyan lehetségesek? Logikailag 4 lehetséges variáció:



az ember természete eredetileg jó: természetünkkel összhangban vagyunk. Rosszá
válhatunk  más eredménye pl. Platón ideák világa
az emberi természet eredetileg rossz: nevelés által leszünk jók, pl. bűnben fogantatás
az emberi természet közömbös nyersanyag: körülményektől függően válik jóvá vagy
rosszá az ember pl. tabula rasa (tiszta lap, John Locke)  tapasztalat kell
az emberi természetben eredetileg mind a kettő benne van: nevelhető, körülmények
döntik el milyen lesz a természete pl. „Az ember ethosza (karakter, jellem) kinekkinek a számára a daimón (sorsszellem)”- Hérakleitosz

Más szempont szerint az emberi természet:


a természet alrendszere
a társadalom alrendszere
a társadalom és a természet alrendszere

Az emberi természet tehát egy nehezen meghatározható, enigmatikus fogalom (nehezen
tudom körülírni, kicsúszik a kezünkből).

Conditio humana: az emberi természet helyett a conditio humana megfoghatóbb kifejezés,
ami az „emberi sors” fogalmához párosul.

nem passzivitást sugall
nem kötődik hagyományokhoz, ami félrevezet

Hannah Arendt hozta szóba először. Olyan fogalom, amely kondíciókra hivatkozik:

a priori genetikus: tapasztalást megelőzően adott, öröklött
a priori szociális: beleszületünk egy világba

A kettő együtt az emberi kondíciókra utal. Minden emberben így van, de nincs két egyforma
ember. Egyedi és mégis általános  különös. „Minden embert a születése véletlenje vet egy
meghatározott társadalomba.” (Véletlen a genetikai készlet és a világ, amelybe beleszületik.)

Véletlen = szükségszerű. A véletlen determinációját öndeterminációvá alakítani  egy adott
világban felnőni. A történetiség determinációját és öndeterminációját jelenti a történelmi
hiátus (feszültség) körülményei között. A hiátus két szempontból is történelmi:

az általános genetikus a priori állandó, ám a szociális a priori változásainak száma
gyakorlatilag végtelen és változó
a személyes genetikus a priori egyénre jellemző, ám ugyanaz a szociális a priori
szinte végtelen számú személyes genetikus a priorit foglalhat magába és
„integrálhat”.

A két a priori tökéletes „illeszkedésének” három oldala van:


valamennyi szabályozás teljes belsővé tétele
az a képesség, hogy úgy tartsuk be ezeket a szabályokat, „mintha” ösztönök volnának
a választás hiánya a szabályozások vagy azok bármely oldala között.

Ez általában nem fordul elő, ugyanis a legcsekélyebb eltérés is feszültséget okoz. Ez a
történetiségen belüli feszültség. A történelmiség átlagosnál nagyobb feszültsége „szubjektív
hiányt” éppúgy eredményezhet, mint „szubjektív többletet”. Az utóbbi a kulturális többlet
teremtésének állandó forrása, és az értelemmel telített világnézetek éppúgy felszívhatják,
ahogy egyéb feltételek teljesülése esetén hozzá is járulhat a társadalmi élet mintáinak a
változásához (módosulásához). Tehát a conditio humana jelentheti a „feszültségben élést” is.
Az egzisztenciális feszültség által válunk személyekké. A hozott anyagból magam formálom a
sorsomat.  aktivitásra szólít. Önmagunkat ellátjuk regulatív (szabályozó) eszmékkel.

2. tétel
Az erkölcsiség, mint a jó és a rossz közötti különbségtétel. Normák és
szabályok világa.
Erkölcsiség:
Olyan állapot, ahol a helyes és helytelen dolgokat meg tudjuk különböztetni.
Wittgenstein: le akarja képezni a világot logikailag. Próbálja megragadni, de rájön, hogy nem
lehet. Végül az etikához jut.  „Az etikának a világ feltételévé kell válnia, ahogy a logikának
is. A világ, s amit alatta értünk nem élő és élettelen dolgok puszta összessége, hanem
mindezek értelme.”

Az értelmet az emberi lények konstituálják (megjelenítik, értelmet adnak), mert az emberi
lény az egyetlen test, amelyet az értelem kapcsol minden más testhez – beleértve a nem
emberi testeket is. Paradigma váltás pl. geometria.
Az értelem forrásai a normák és szabályok:

hitrendszerekbe ágyazódnak  vallási és nem vallási

betartásuk helyes, áthágásuk helytelen (bűn)  a jó és a rossz közötti különbségtételen
nyugszik  az értékorientáció elsődleges kategóriája (emberi universalé): az etikailag
értelmezett világ feltétele  nincs normák és szabályok nélküli világ

Lehetetlen elképzelni az emberi társadalmat az értékorientáció elsődleges kategóriája nélkül.
Az értékorientáció másodlagos kategóriája:
szent - profán
jó - rossz

Hierarchiájuk van: a jó – rossz alá kerül be a többi. Ezek
viszonyfogalmak:

hasznos - káros




pontos - pontatlan

helyes - helytelen
igaz - hamis

szép – csúf
kellemes – kellemetlen

tökéletesen megfelelni nem tudunk neki
íratlanok: folyamatosan alakulnak
korfüggő és kultúrafüggő
halmazjelleg pl. különbség a generációk között
rétegződés alapján
alkalmazásának kritikus határa: bűn vagy nem bűn 
normát követő vagy normatagadó. A bűn lehet kétféle:
erkölcsi és jogi

A normák és szabályok típusai:

parancsoló erejű pl. Tízparancsolat
válaszható

Mindenki, aki képes különbséget tenni a különböző értékorientációs kategóriák között
racionális cselekvőnek nevezhető, de nem minden racionális cselekvő nevezető jónak. A
racionális cselekvő rendelkezik értelemmel bíró világszemlélettel.
Az erkölcsiség fogalma: a parancsoló és megengedő normákban és szabályokban az
erényeknek a jóság és helyesség összes normáiban testesülnek meg az adott világ erkölcsi
szokásai. Ezt nevezzük erkölcsiségnek. Típusai:

tagolt társadalmak (amelyekben az emberek azért végeznek bizonyos cselekedeteket
és töltenek be bizonyos funkciókat, mert meghatározott társadalmi rétegbe születtek)
erkölcsi szokásai pl. feudális társadalmak,
modern társadalom (az emberek azért válnak meghatározott társadalmi réteg tagjává,
mert bizonyos funkciót betöltenek) erkölcsi szokásai pl. funkcionálisak.

Probléma: különböző halmazokat nem lehet egymással megítélni  nincs összekötő zsinór, de
van minimális éthosz  elfogadom a másikat.
Univerzalitás igénye: adott normavilág ne csak a sajátjában jelenjen meg  veszélyes  csak a
minimális éthosz lehet

3. tétel

A szándékos cselekvés, a döntés morális változásai: az egzisztenciális
választás és a kettős minőségű reflexió. A szándékos cselekvés és a morális
autonómia összefüggései: autonomitás, heteronomitás, szabadság.
Szándékos cselekvés:

a reflex mozgás nem soroltó ide
benne van a tudatosság, tudom, hogy én cselekszem  felelősség is van

Akaratlan normaszegés: nem akartam, de mégis bekövetkezett pl. Kierkegaard: az apai vétek
a fiúra szállt. Lényegtelen a szabadság kérdése itt. A szabadság megjelenésével a
cselekvésben az erkölcsiség is megjelenik.

[ÉN] differenciálódása: az ember finomhangolása. Viszonyulás az értékekhez. Morális
szempontból az erkölcsiséghez vezet. Hatások alapján dönti el, mit tesz.

Mitől függ?- Az önreflexió (önvizsgálat) mértékétől és minőségétől függ. Ahogy
beleszületünk, a világba folyamatosan történik.
Kettősminőségű (ön) reflexió:

tapasztalatként adott konkrét normák  empirikus önreflexió (tapasztalat)
elvont eszmék, normák, ideák alapján  transzcendentális önreflexió pl. mondta
valaki, hogy ez a jó

Az ÉN-t, mint erkölcsiséget egyszerre teremti, és maga alá rendeli az önreflexió.
Autonomitás, heteronomitás:

szabadság

kiszolgáltatottság

(liberium arbitrium)
4 lehetőséget kínál:



abszolút autonomitás: minden helyzetben autonóm módon hozok döntést. A személy,
mint személy teljesen szabad.
relatív autonomitás: szabad döntés megvalósulása  a legjobb mód (normákkal). A
személy, mint személy bizonyos fokig szabad, de nem teljesen az.
relatív heteronomitás: a személy, mint személy bizonyos, rajta kívül álló
kényszereknek vagy hatalmaknak van alávetve. pl. kasztrendszer
abszolút heteronomitás: a személy, mint személy teljesen rajta kívül álló tényezők
határozzák meg. pl. diktatúrák

Ahogy haladunk lefelé a szabadság lehetősége szűkül befelé. Adott körülmények között lehete változtatni a döntéseinken.

Racionális választás elmélete: ha két cél (értékben és kívánatosságban) egyenlő, akkor azt
kell választanom, amelyik a könnyebben megvalósítható. Csak az ész, érzelem nélkül való
döntés. Csak a jogra vonatkozik.
Az erkölcsi szabadság eszméje: az erkölcsi autonómia eszméje. Ha létezne teljesen autonóm
erkölcsi személy, annak valamennyi lényeges cselekedete teljesen önmaga által meghatározott
lenne.

4. tétel
A felelősség kérdései, típusai
A felelősség már a cselekvés előtt is felmerül, elgondolkodunk a következményen. Az etika a
felelősséget a cselekvéshez kapcsolja  a cselekvő (racionális cselekvő) mindig felelős 
tisztában van azzal, mit tesz.
Szándékos cselekvő: akarnia kell a cselekedetet.

Irreverzibilitás: megfordíthatatlan folyamat  nem lehet visszamenni az időben és kitörölni. A
cselekedetünk a világ részévé válik,  már nem lehet kontrollálni, mert megtörtént.

Precedens: már volt eset, hogy megtörtént pl. korrupció. Ha cselekszünk mindig precedenst
teremtünk.
Felelősség problematikája:

retrospektív:
o visszamenőleges felelősség
o csak azért felelhetünk, amit megtettünk
o minden cselekedetet kísér  univerzális, általános
o pl. helytelen használat: nyomorékok hibáztatása, származás: nemzeti
hovatartozás
előremutató felelősség:
o partikuláris: csak abban az esetben érvényes, ha ígérvényt tartalmaz
o pl. szerződés, hitel, gyerekvállalás, idős szülők eltartása, tanári munka, pozíció
elvállalása
„A” felelősség: ha valakinek olyan képességei vannak, amelyekkel mások nincsenek
felruházva, vagy olyan helyzetben van, amilyenben mások nincsenek; ilyenkor a
„képességek” és a „helyzet” egyaránt kiváltságos tudásra vonatkoznak. pl. ha egy
gyerek fuldoklik, és azok nem segítenek neki, akik tudnak úszni felelősek lesznek a
haláláért
óriási felelősség: egy új jó vagy rossz meghonosítása a világban = történelmi
felelősség pl. háborúba való belépés (olyanokon múlik, akiknek nagy hatalma van)  a
horderejétől függ, hogy ide tartozik-e. Van olyan bűn, ami hosszútávon jó. pl.
megment embereket a II. világháború alatt. Óriási felelősség pl. polgári
engedetlenségek (tüntetés, sztrájk). Nagyobb távlatokba helyezendő.

kollektív felelősség: nincs kollektív felelősség pl. minden menekült terrorista. Nem
vonhatók össze egy népre a bűn.

5. tétel
A cselekvés és a következmény összefüggései, problematikája
A következmény:
conditio humana

döntés

cselekvés

következmény
(ok-okozati lánc pl.

önreflexió belső tartalma

felelősség

felfedezik az atommagot)

Problematikus kérdések:
1. Felelős-e a személy valamennyi cselekedet, valamennyi következményeiért?
Valamilyen mértékben igen, az összesre nincs belátásom.
2. Milyen mértékben vagyunk felelősek?
Pl. ideológia nem lehet következmény egy filozófus elgondolása
3. A cselekedet nem szándékolt következményei enyhítik vagy súlyosbítják a
cselekedetet?
Az összes következményért nem vagyunk felelősek és így nem súlyosbítja vagy
enyhíti.
4. A cselekedet előtt fel kell-e becsülni a lehetséges következményeket?
Nem tudjuk felmérni a cselekedet összes következményét.
Időbeliség kérdése

„megfagyott” időbeliség fogalma: rögzül az első pont, a cselekvés abszolút jelene pl.
felfedezik az atommagot
Következmény: végeredmény állapotává rögzül pl. Hirosima
A cselekvés döntés következménye, a döntés megfontolásé, meghatározott
megfontolás pedig jellemvonásainké – és így tovább. Az itt szemügyre vett időbeliség
mégis egyetlen időelembe, a cselekvés abszolút jelenébe sűríti, ezt a folyamatoz. A
cselekvés a kezdet kezdetétől befolyásolja a világot, és mindaddig befolyásolni fogja,
amíg a cselekvés teljes beteljesedést nem nyer. Amit „következménynek” nevezünk,
az ennek az állandó folyamnak egy feltételezett „végeredmény” állapotává való
megfagyása. Ebből a „végeredményből” azután visszanyúlunk az adott cselekedethez
– azaz a „most cselekszünk” megfagyott abszolút jelenéhez -, és oksági sort hozunk
létre a két megfagyott „pillanat” között. A végeredmény (a megfagyott jövő) ily
módon úgy kapcsolódik a cselekedethez (a megfagyott abszolút jelenhez), hogy az
utóbbi szolgál az előbbi elégséges alapjául.

Erkölcsi ítélet problematikája:



két fajta: visszamenő és előremutató
előremutató: ha a cselekedet megfagyott végeredményére csak jövőidőben utalunk,
más szavakkal a végeredmény még nem következett be pl. ne építsék meg Paks2-t
visszamenő: ha a cselevés megfagyott végeredményére a múlt időben hivatkozunk, a
következmény látszik, tud változó lenni pl. Kádár. Valószínűsíthető
következményeknél van jelen.

6. tétel
Az erkölcsi tekintély és lelkiismeret. A lelkiismeret típusai.
Az igazságosság és az erkölcsi ítéletek
Az erkölcsi tekintély fogalma:

ami alá vetjük magunkat a cselekvés során
a normák és a szabályok  jogi, politikai, szakmai, társadalmi tekintély

Az erkölcsi tekintély lehet külső és belső:

külső:
o
o
belső:
o
o

normák tekintélytartalma, más hozza meg, elsajátítjuk pl. tilos valami.
mások tekintetében lakozik

fronézisz: belső tekintély hangja  lelkiismeret pl. Pinokkió és Tihamér
helyesen működő belső normaalkotás  maxima: a cselekedet belső
vezérlőelve (Kant)
o hübrisz: a fronézisz ellentettje, túlbuzgóság.
o belső tekintély hatása:
 autoriter: belsővé válik külső tekintély hangja (tekintélyelvűség) 
beépülés
 saját hang elkülönítve az autoritástól  humanista
From
 narcisztikus: a személyt kizárólag a pusztán empirikus önreflexió
foglalkoztatja. Nem az erkölcsi normák vagy értékek alkotják az
önreflexió álláspontját; az abban mozgósított teljes értelmezési keret
külsődleges az erkölcshöz képest. Szégyennel szembeni veszélyesen
alacsony szintű érzékenysége nem jellemgyengeséggel, hanem
magának ennek az attitűdnek a struktúrával magyarázható.
 privát számító lelkiismeret: két kategóriapár olvad egybe a jó-rossz és
Heller
sikeres-sikertelen. A siker a jó, a kudarc a rossz. Ebben a helyzetben a
gyakorlati következmények válnak az önreflexió (nem erkölcsi)
mércéjévé. Eltűnik minden másfajta mérce. A jó indíték a helyes
számítással válik azonossá, „lelkiismert-furdalás” csak akkor
mutatkozik, ha a számítás helytelennek bizonyul. Felfokozott, szinte
hisztérikus érzékenységet mutat a szégyenre.
 nyilvános számító: két értékorientációs kategóriapár kapcsolódik össze,
jó-rossz és a hasznos-haszontalan. Ebben az értelemben az a hasznos,
ami jó a nemzetnek, népnek, osztálynak vagy pártnak. A vezető, a
diktátor vagy akármilyen elit határozza meg mi a hasznos a többieknek.

 jó lelkiismeret: a jó relatív  törekvés a jóra  lehet jó és rossz a vége.
a kettő között: összekapcsolódik a szégyennel  velünk született, erkölcsi érzék, a
genom részévé vált, az emberi domesztikáció része (önmagát szabályozza)  ennek
eredménye a civilizáció. A külsőből belsővé vált  empirikus emberi univerzálé
(általános érvényű).

o moral insanity: képtelen a szégyenérzetre
o infantilis: gyermeteg pl. bármit mondanak, elpirul  a személyiség nem stabil
o erkölcsileg inkompetens: pl. valaki azért szégyenkezik, mert kövér  csak a
cselekedeteinkért kell szégyenkezni
Igazságosság
Formális fogalma:
Ha bizonyos erkölcsi normák és szabad társadalmak halmazt alkotnak, akkor következetesen
kell alkalmazni a halmaz minden tagjára, ez az igazságosság maximája. pl. más javait elvenni
bűn, meg kell büntetni.
Két fajtája:

statikus: ha minden norma konkrét és halmazhoz kötött pl. halmaz: keresztény kultúra
 ne ölj, házastársi hűség problematikája
dinamikus: egyénileg értékelhetem, kétségbe vonhatom pl. válás

A jogi és erkölcsi igazságosság közel van egymáshoz, de nem fedi egymást. pl. korrupció 
normaroncsoló. Torzulhat a norma. A morál alapja az igazságosság.
Az erkölcsi ítéletek:

igazságos: az erény megnyilvánulása, építő jellegű
igazságtalan: romboló

Önmagam megítélése:

a helyes megítélés nehezebb
másokat könnyebben megítélünk, nem minden esetben van jogunk ítélkezni pl. mások
szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem

Fronézisz: a helyes morális ítélet alapja
Két egymástól eltérő kultúra: a megítélés nem jó

7. tétel
Az erényekről. Az udvariasságtól a szeretetig
18 alaperény:


udvariasság: nem is erény, de szükség van rá, kapcsolódik az erényes élethez
hűség: az emlékezet erénye
bölcs elővigyázatosság: sarkalatos erény. Összefügg a fronézisszel.















mértékletesség
bátorság: minden erény feltétele
igazságosság: abszolút érvényű sarkalatos erény
nagylelkűség: adományozás erénye
részvét: együttérzés, rokonszenv
irgalmasság: megbocsátás erénye
hála: legkellemesebb erény. A szeretethez és a nagylelkűséghez kapcsolódik.
alázat: létezés iránti alázat, nem lealacsonyodás
egyszerűség: allűrök nélküli ember. Minden erényből hiányzik a lényeg, ha ez nincs
meg.
türelem: tolerancia
tisztaság: testi és lelki  önzetlenség
szelídség: női erény. Irgalmassággal függ össze. Férfiak is gyakorolják.
jóhiszeműség: mindig jót kell feltételezni a másikról
humor: a paradoxon feloldásának az erénye
szeretet

Sarkalatos erények:
o Okosság: Az igazság megtalálásának képessége. Az ókorban az erények kocsisának
tartották (Auriga Virtutum). Szabályt, mértéket szabva irányítja a többi erényeket. Ez
az okosság nem azt jelenti, hogy valaki kiváló matematikából, vagy, hogy pillanatok
alatt képes megtanulni a leckét, inkább a bölcsességgel rokon. A különbség a kettő
között, hogy az okosság a konkrét helyzetekben ki tudja választani a legmegfelelőbbet,
ami az igazságra irányul.
o Igazságosság: A szeretettel párosult okosság mértéke szerint mindenkinek és
mindennek megadni azt, ami megilleti. Mindenféle emberi közösség alapja.
Készségessé teszi az embert, hogy a másik jogait tiszteletben tartsa. De nem csak a
másik emberre vonatkozik, hanem a teremtett világra is.
o Lelki erősség (Bátorság): Erő, hogy a kitartsunk az igazságosság felé vezető úton. A
vértanúk erénye. Fontos, hogy a bátorság nem jelent vakmerőséget. Nem hősködést
jelent, amikor az ember a saját dicsőségét keresve, vagy éppen magamutogatásból
vállal kockázatot, vagy éppen tesz, kockáztat más értékeket. Ugyanakkor a bátorság
ellentéte a gyávaság, amikor az ember nem mer kiállni az igazságosság mellett.
o Mértékletesség: A helyes cselekedetet jellemzi. Arisztotelész szerint ez biztosítja az
akarat uralmát az ösztönök felett. Segít megtalálni a helyes arányokat a mindennapi
életben. (pl., alkohol, munka). Nevelni kell saját magunkban a mértékletesség erényét
azzal, hogy megfigyeljük életünket, vagy segít megtartani a mértéket a szokásos
napirend. Az emberi kapcsolatokban önuralmat ad, türelmet ad. Ellentéte a
mértéktelenség.
Platón lélekfilozófiája:

Gondolkodó lélekrész – bölcsesség

Indulatos lélekrész – bátorság

Vágyakozó lélekrész – mértékletesség

A három lélekrész, vagyis az egész lélek harmóniája - igazságosság

8. tétel
A „gyakorlati ész” használata: „Hogyan tanuljuk a jót?”
Az erkölcs szférikus tagozódása
Szókratész:

az erény tanítható  első elő felvetés  érzékenyítés: rávilágít valamire
aki ismeri a jót, teszi, a jót  nem feltétlenül teszi a jót

erkölcsi racionalizmus: etikai intellektualizmus  érvelés hat erre  ész érve győzik
meg a másikat

A felnőtt tanítja a gyermeket a jó és a rossz közti különbségre:



közvetít: nyelv és példa segítségével  morált, tudást közvetít
az értelem rendelkezik a velünk született eszmékkel
értelem öntőformái (Kant): vannak logikai struktúrái, térben és időben szemlélődünk
 akkor értelem, ha azzal a nyelvvel közvetít, amit értünk
az elme asszociál, pl. ha valaki leszúr egy másikat és én látom, akkor a cselekedetet
látom, de magát a bűnt nem, erre csak asszociálok, használom a bűn fogalmát

Tanítjuk:

tartalmakat közvetítünk
o értékre vonatkozóan
o a megkülönböztetés képessége nevelünk,  értékorientációs kategóriák szerint
 a gyakorlati észnek ezzel kell összefüggenie a példák alapján korosztálynak
megfelelően

Kommunikatív racionalizmus:


képviselők (20. sz.): Habermas-Apel
dialógusok kellenek (beszélgetés): kell, hogy a gyerek tudjon példák alapján
asszociálni
normatív anticipációk (Habermas): a nyelv őrzi  értékek közvetítése, kötelezettségek
vállalása, állásfoglalás sugallata, érzékelő-minősítő kijelentések, megállapítások
közlése stb.  beszédaktus (elmélet)

Nézetegyeztetés folyamata zajlik. pl. kisgyerek visszakérdez  érvelés: közben normákat
közvetítünk  nincs normák nélküli érvelés

Konszenzus: egyezség  a történeti hagyomány nyelvileg közvetített látóhatár
Azért tudjuk mi a jó, mert megtanuljuk  el hisszük, hogy az a jó, amit megtanulunk  hiten
alapul  „a normatív rend eredete határozza meg e tudás legitimitását” pl. mesék
A legitimitás forrása:

hagyomány: elbeszélések, szokások
ész

A tudás igazságáról a hit, intuíció kezeskedik.
A szférák tagozódása:
Minősítésünk, ítéletünk színterei. Az erkölcs nem alkot külön szférát. pl. a gazdasági
szakember ekként nyilatkozik nem magánemberként. A szférák között lehet kapcsolat, de
ezekre mindre ráborul az erkölcsi szféra.
Az erkölcs nem kezelhető rendszerként. Kultúraközi értelemben: a közös éthosz meglétére
törekednek, legyen valami közös metszet. pl. a különböző vallások közös pontjai. A minimális
éthosz más témát is érint. Fronézisz alapján lehet eldönteni.

9. tétel
A jó, a rossz és a gonosz. A gonosz típusai
Jó:




jó személyek léteznek
a normák és erények változnak, ám a jó moralitás kritériumai mindig ugyanazok
jóságnak van általános képlete: anyagtól függetlenül a jóság lényegi formáját ragadja
meg
valaki akkor jó, ha inkább elszenvedi a bajt, mintsem másoknak bajt okoz
az erkölcsi jóság azonos az erkölcsi autonómiával, és a jó személyek méltók a
boldogságra (Kant)

Rossz:

állandóan és következetesen előnyben részesíti azt, hogy másoknak rosszat okozzon,
azzal szemben, hogy elszenvedje a rosszat

Jó-rossz  a rossznál rosszabb a gonosz, a rossz akarása pl. bosszú, lázítás. A gonosz
megjelenése: III. Richárd szindróma (Hannah Arendt)
Gonosz:

nem erkölcsi (szűkebb értelmezés) pl. betegséget kapcsolnak a gonoszhoz
erkölcsi (tágabb): romboló és irracionális
o alvilági gonosz

o intellektuális gonosz: civilizáció teremtette meg pl. szélsőséges
megnyilatkozás. Janus-arcú: kettősség  hátsó szándék  terjed a gonosz
maximákban  populárisak (elsőre népszerű)
Az erkölcsi maximák, az erkölcsi elvek és az erkölcsi eszmék moralitással együtt születtek. A
moralitás álláspontjáról azok a maximák, amelyek valamely konkrét erkölcsiség lerombolását
célozzák, Gonosznak tekinthetők, de az ilyenfajta Gonosz: viszonylagos. A moralitás olyan
lerombolását célzó maximák abszolút Rosszak. Ezek azok a „cselekvési maximák”, amelyek
közvetlenül vagy közvetve minden erkölcsi normaalkotás ellen hatnak.