You are on page 1of 3

VÁRI JÓZSEF - Nekrológ, avagy

emlékezzünk!

Kedves barátaim!

Egy kis ízelítő a készülő könyvemből, amit Józsival


írtunk volna:

"Most egy nehéz feladat következik!

Eltávozott körünkből Vári József, aki nélkül már más lesz az élet. Tőle
szeretnék most elbúcsúzni!

Drága, drága Vári Józsi! Nagyon nehéz elmondani ki is voltál ebben a földi
létben. Ha azt mondom, hogy a fény az éjszakában, vagy a legnagyobb
tudású Ember, akit valaha is ismertem, vagy a legbölcsebb Lény, vagy a
legnagyobb Mester, egy igaz Barát, ez mind-mind a közelében sincs
annak, aki valójában Vagy! Tőled tanultam, úgyhogy nagyon jól tudom,
hogy nem hagytál itt minket, csak a földi lélekszállító járgányodat tetted
le. Talán fura ez a megfogalmazás, de aki ismert Téged – és valljuk be
rengetegen vannak - az nagyon jól tudja, hogy miről beszélek, illetve írok.
A Van-ságot is Tőled tanultam. Így tudom, hogy Te most is Vagy! Mindig is
voltál és mindig is leszel! Csak hát az Egó! Mint tudjuk nagyúr itt a Földön.
Nehéz elképzelni az életet Nélküled. Hiányzik a hangod, a látványod, a
Van-ságod. Hiányzik, hogy bármit kérdezek, Te tudod a választ. Hiányzik a
humorod, ahogyan kezelted az emberi játszmákat. Hiányoznak a mély és
izgalmas beszélgetések. Hiányzik az a fürkésző tekinteted, mely olyan
volt, mintha a lelkemig hatolna! És ez így is volt. Láttad a lelkemet! Te
mindig tudtad, mit kell mondani. Te mindig tudtad, mit kell kérdezni és
szerintem már a választ is nagyon jól tudtad! Bár most eszembe jutott az
első találkozásunk több mint két évvel ezelőtt, amikor is még furán
éreztem magamat melletted.

Barnai Robertó már rengeteget mesélt Rólad, így alig vártam, hogy
megismerjelek. Amikor megtörtént a várva-várt pillanat, akkor rögtön
elszégyelltem magam. Hogy miért? Beszélgettünk, kérdeztelek és belőled
csak úgy áradt a szeretet, a megértés és a hihetetlen tudás. Azt
gondoltam: Úristen, hát ki vagyok én Hozzád képest! Honnan van
valakinek ekkora tudása? Miből ered ez a végtelen szeretet, türelem és
megértés?! Azt gondoltam, hogy még a lábad nyomába sem érhetek soha!
Amikor hazamentem, a Kedvesemnek elmeséltem hogy micsoda csodával
találkoztam: - „Képzeld olyan, mint Jézus Krisztus Szupersztár! (bocsánat a
hasonlatért, de ez pontosan így történt) Bőrnadrágot visel, hosszú ősz
haja, ősz szakálla van és elég magas ahhoz, hogy igencsak fel kellett
néznem Rá (190cm fölött). És képzeld, mindenre tudja a választ. Olyan
picinek éreztem magam mellette, mint egy kishangya az óriás mellett.
Feltétlenül meg kell Őt ismerned!
De a testtartásodból nem ez tükröződött. Felém hajolva - mintegy
leereszkedve hozzám - beszélgettél velem és mindenki mással. Aztán
megismerve Téged rájöttem, hogy Melletted nem is vagyok kishangya.
Hiszen úgy beszéltél mindenkihez, hogy ettől ő különlegesnek érezte
magát. Így történt velem is. Felemeltél magadhoz. Én, pedig roppant
büszke voltam – ugye ismét az egó -, hogy nekem ilyen ismerősöm van.
Aztán igen hamar barátként tisztelhettelek és ettől még boldogabb lettem.
Minél jobban megismertelek annál inkább elcsodálkoztam, hogy honnan
lehet valakinek ekkora tudása! De Te nem fukarkodtál a tudásoddal.
Mindenkinek adtál belőle bőven. Mármint aki kért. Mindig tiszteletben
tartottad mindenki kérését, kívánságát.

Akkoriban kezdtem el írni az első könyvemet és Te képes voltál


szárnyakkal felruházni. Szinte szó szerint repültem hazafelé. (De azért a
vonatot is igénybe vettem!)
Ezt a könyvet együtt írtuk volna. Te, Robertó és én. Emlékszem, amikor
megjelent az Ébredjetek Anyukák! című könyvem 2008. novemberében,
Te mondtad, hogy most már neki is állhatnék a következőnek. Én pedig,
még egy kicsit pihenni akartam. Tiszteletben tartottad és szó nélkül
vártad, mikor leszek készen az írásra. Amikor szeptember 21.-én, majd
egy évvel később bejelentettem, hogy neki álltam a második könyvnek,
nagy boldogan felkiáltottál: IGEN!!! Mondtam, hogy akkor szorosan össze
kell fonódnunk időnként, amitől Te egyáltalán nem estél kétségbe, sőt!
Csak úgy buzgott Benned a tettvágy! Néhány nappal később, 27.-én pedig
úgy döntöttél, hogy elindulsz az utadon, melyre egymagad kellett
menned.

Most egyedül írom ezt a csodát, de nem Nélküled! Érzem, hogy itt vagy és
segítesz! Ez jó! Nem vagyok egyedül. Mellesleg megbeszéltem a
búcsúztatódon a barátaiddal, hogy ha elakadok, akkor felhívok valakit
közülük és megkérdezem, hogy vajon Te mit mondanál erre. Mindenki
nagyon boldog lett az ötlettől, amit Tibor vetett fel. Egyetértettünk abban,
hogy a tanításaidnak el kell jutni az emberekhez. Ez a könyv csak egy
kicsiny részét képezi a tudásodnak, de majd mindenki megteszi amit tud,
hogy minél többen részesülhessenek Belőled!

Nehezen találom a szavakat amikor Rólad kell írni, vagy beszélni. Pedig
mindenkinek tudnia kell, hogy kit veszített el ez a gyönyörű bolygó. Te
nem néhány embert, hanem egy egész Világot hagytál itt. Persze a
tanításaid megmaradtak nekünk. De ígérem, hogy mindenkinek
továbbadjuk azokat a fontos eszméket, amiket Te tanítottál nekünk
szorgosan, fáradhatatlanul.
Hogy miért döntöttél úgy, hogy elmész 2009. szeptember 30.-án (49
évesen) azt csak találgathatjuk. A következő oldalakon le fogom írni az
egyik verziót. Te akkora Mester voltál, hogy attól a pillanattól kezdve
amikor úgy döntöttél hogy elmész, a mai napig is folyamatosan hihetetlen
mennyiségű leckét kapok Tőled! Majd a végén kiderül, hogy jól oldottam-e
meg. De jó Mesterem volt, így remélhetem, hogy a tanításokból nem csak
én fogok profitálni. Sőt!
Tudom!

Frenetikus élményben volt részem az elmúlt héten. (2009. szeptember 27-


től, október 04-ig.) Hogy miként lehet frenetikus egy számunkra fontos
Ember elvesztése azt a következő fejezetekben fogom le írni. Most
búcsúzom Tőled, Te Drága!

Szeretünk, Vári József! Mindig is szeretni fogunk! "

Szeretettel mindenkinek

Eszter