Massimo Scaligero - Sacro Amore utalások I. rész Massimo Scaligero: „A meditáció gyakorlati kézikönyve” c.

művéből Biczó Iván fordítása nyomán 21. fejezet: Az Opus Solare Némely impresszió, különösen az erotikusak, elözönlik az étertest azon szubtilis zónáját, amely az érzékfeletti intuícióért felelős, és amely a belső átalakulás tiszta hatóerejét hordozza. Ezek az impressziók megbénítják a Logosz látásának és a Logosszal való azonosulásnak minden lehetőségét. A tudatalatti, legkisebb erotikus impresszió, még a legártatlanabb is – amely a férfi számára pl. a női alak csodálata, a nő számára pedig az, ha szívesen veszi, hogy vágyódva nézik, ha hódolatot fogad el valaki mástól, mint akinek életét szentelte – azt a szubtilis zónát traumatizálja, amely a tiszta intuíciónak, a Grál erényének, a Sacro Amore tapasztalatának hordozója. Ritkák azok, akik tudatalatti szennyeződés nélkül képesek nézni, vagy nézve lenni. Ők ismerik a Logosszal egylényegű Én asztráltesttől való függetlenségét. A testi fizikaiság, a személyes vonzerő érzéki eufóriája a vágy, az ellenszenv és a félelem tápláléka. Az a szféra ez, amelyben az akarat szellemi szempontból nemlétező célokra van mozgósítva. 24. fejezet: Az Eros ereje Azon a ponton, ahol a megkívánás beront, tudatos androgin árammal találkozunk vele. Nem engedjük felszállni, hanem megragadjuk az erejét, és arra használjuk, hogy eljussunk vele az eros centrumába. Ehhez a tanítványnak előzőleg hosszú időn át imaginatív munkát kell végeznie, és el kell jutnia oda, hogy az érzéki képzetek által szított erotikus vágy felszálló hevével szemben abszolút hideg legyen. A tiszta gondolat megvalósítja az eros imaginatív impulzusaitól való függetlenséget: ekkor az erosból felszállóéval ellentétes, igazi imaginatív mozgásnak adhat helyet. Ez az akaratlagos imaginálás az, amely a vágy áramával annak székhelyében találkozni képes, és amely a mélyben tevékenykedni kezd az androgin reintegráció (az őseredeti pár egyesülése) kezdeti hatóerejeként. Az androgin imaginálás előkészítésekor nem arról van szó, hogy az erotikus impressziókat ne érezzük, hanem arról, hogy vággyal telt azonosulás nélkül meglássuk, mik a valóságban: olyan áramok, amelyek folytonosan elvonják az embertől az Életet, és őt a vágy és a Halál igájába hajtják. Az eros útjai a Szellem elárulásának útjai, egyúttal a leghatalmasabb gátak az Élet Fénye, a valódi Amore előtt, bármilyen alakot is öltsenek: érzékit, szenvedélyest, szentimentálist. Ezek mindegyike a másik állati (testi) megjelenése által indíttatott, nem a lélek szoláris titkával való találkozásból. A lélek szoláris, Logosz titka szerint szeretni az édeni Őskép újraéledésének művészete, amelyet Sacro Amorénak hívnak. A beavatási emberpár tagjai, újrafutván a különbözővé válás és az eredeti forma elfelejtésének ösvényét, megvalósítják a hűséget, mert a másikban újratalálják valamennyi forma szintézisét, egészen az Őskép meglátásáig, amely örökké emanálja azokat. 25. fejezet: A Sacro Amore Ma az emberi pár szerelmében megjelenik a pillanat, amikor megkapják a Sacro Amore tudatos feltámadásának lehetőségét – ezt a pillanatot azonban ritkán ismerik fel, mert nem tudják, hol észlelhetnék azt, ami általa lobbant lángra, még akkor sem, ha ez a valódi ideáljuk. Engedik kihunyni a felkeltett tüzet, amelynek tartalma mindig elmúlt földi életekből származó összhang öröksége, és amely saját folytatására törekszik a tudat jelenlegi erői által. A pár tagjai ilyenkor egyre inkább elvesztik a boldogságot, amely örök szerelemre eskette őket, elvesztik az emlékezés és a látás képességét. Az idők során vágyból vágyba, 1

kiábrándulásból kiábrándulásba menekülnek – hiába keresve más tapasztalatokban a tiszavirág életű intuícióval felfogott eredeti állapot pótlékát. A párt a „Sárkány marta meg”, és úgy mondják, hogy „a Sárkány marása nem heged”. Amfortas sebe gyógyíthatatlan, de a Parsifal által újra szentté tett Lándzsa meggyógyítja. Az Öntudat épp a Sárkány marásának következtében születik meg, amelyet tudattalan, mély fájdalomként hord magában az ember – ezt a fellépő amore képes meggyógyítani. A beavatási pár a szoláris aszkézis ösvényén a Szellemi Világ Küszöbéhez ér, ahol ki kell állnia „A három szörny próbáját”: az eros felvillanyozó (érzéshez kötődő), érzéki (testhez kötődő) és „túlságosan emberi” (gondolkodáshoz kötődő) elemének próbáját. Ezt a próbát a Sacro Amoréra való emlékezéssel lehet kiállni, amely a vágy alá vetettség feletti győzedelmes erő, és amely az eros tapasztalatát a degradáció útjának ismeri fel. A „Sárkány marása nem heged”: a beavatási pár számára nem létezhet olyan értelme az életnek, amely ne a Sacro Amore feladata iránti hűség tudatos helyreállítása lenne. Még az olyan lélek is elvesztheti ezt az értelmet, aki ilyen feladatra elhívatott – ilyenkor tudattalanul a múlandó fogsága szerint halad. Ez a fogság külsőnek tűnik, de csak belső felszabadulás van belőle. Látszólag jogos fogság, amelyet a karma kötelékei, az emberi kapcsolatok kényszerei „igazolnak”. Ez is egy próba: mennyire lehet jogos a „konvencionális”, a társadalmilag elfogadott a Sacro Amore metafizikai feladatával szemben? A Sacro Amore a múlandó kapcsolat feletti győzelem. A múlandó kapcsolat jellemzője, hogy az eros tartja kézben, amely az embert egyszerre manőverezi úgy a magasban, mint a mélyben: idealizáltatja vele (manőver a gondolkodásban, a „magasban”) a vágyat (manőver az akaratban, a „mélyben”), amely valójában az állati természetből emelkedik fel. Az erost, amely mindig az emberi alak állati megjelenéséhez kötött, csak egy magasabb, szabadabb amore győzheti le, amely magában hordoz egy radikális óhajt: hogy helyreállítsa a Földön a gyógyító összhangot. Ez az az óhaj, amely az aszkétának módot ad a Sárkány legyőzésére – az aszkétának, aki épp a Sárkány marásának elszenvedéséből szerzi lendületét a küzdelemhez és a győzelemhez. Minden olyan lényben, aki az öröklétre való elhivatást és a kapcsolat szakralitását ismeri, ez az óhaj spontán módon gyullad fel. A megismerés az átváltoztató Amore észleletévé lesz – az aszkéta a „végtelenül szeretett”, de rendszerint nem a végtelenség titka hordozójaként ismert másik lénynek szenteli magát. Csak a megismerés teheti valósággá önmaga odaadásának vállalkozását. * * * * A mű eredeti címe: „Manuale pratico della meditazione”, © TILOPA Editore, Roma, 1979. Magyar fordítás: © Biczó Iván, 1990, felvilágosítás: giovanni.biczo@facebook.com

2

II. rész Massimo Scaligero: „Dallo Yoga Alla Rosacroce” c. művéből 14. fejezet: Akadályozó istenségek A szerelmi elkeseredés, ha a „szeretett” lény elhagy: Lucifer megtévesztése, aki elhiteti, hogy az érzés alapja a másik örök lényével való kommúnió – holott az örök lény ilyenkor nincs ott. A titokban lángra lobbantott Sacro Amore ezzel szemben örök jelenlétet él meg még a másik távollétekor is. A Sacro Amore a másik örök lénye iránti szerelem: ekkor nem lehet szó elvesztésről, hódításról, lelkesedésről vagy lehangoltságról. Az örökkévalóság tapasztalatát a pár számára a Grál lobbantja lángra. Átmeneti elválás lehetséges csak – erről szól Orpheusz és Euridiké mítosza. A szerelmi elkeseredés olyan érzés, amely nem tartalmazza a Szellemet – az ilyen kapcsolat akkor sem tartalmazná, ha a „szeretett” lény nem hagyná el. Lucifer épp a lélek éles fájdalma révén figyelmeztet saját megtévesztésére. Ha a lélek híján van saját örök elemének, azt illuzórikusan önmagán kívül keresi. Ha megtalálta volna, kapcsolata olyan szeretett lénnyel volna, akit sohasem tudna elveszíteni. 15. fejezet: Magia sexualis Minden szexuálmágia csődje: az Én radikálisan azonosult a természettel, olyannyira belekeveredett az ereje, hogy ilyenként már észre sem veszi ezt. Így a természet mindenképpen elragadja az Ént, mely elesik a nem cselekvés, a tiszta cselekedet lehetőségétől. Sacro amore: a másik nem iránti vonzalomban imaginációk révén különválasztani (spagíria) az Én akarásának arany-szoláris elemét annak vágy általi megmásultjától (amelyben az Én radikálisan a természettel azonosult). A vágy az ellenerők által uralt lélek formációja. Az Én akaratlagosan egyesül az Ellenerők uralta spontán vággyal, felveszi azt, de rejtetten azzal az előfeltétellel, hogy az Ellenerők tevékenységével ellentétes viszonyt alakít ki vele. Az ellenerők uralta spontán eros bitorolt imaginatív erő: egy ahrimáni (érzéki) képzet, melynek emocionális vonzerejét Lucifer adja. Az eros legvégső igénye a Grál útja: a vágy megváltása, a lélek androgin természetének, az eredeti szintézisnek a visszaállítása. A racionális gondolat, ha megszabadul az érzékitől, meg tudja nyitni a lélekben az utat a vágyat feloldó Princípiumnak. Ez Steiner tanításának nem expliciten kimondott lényege: az eros megváltása, mert az eros az ember állati természetének radikális impulzusa. A Sacro Amore útja az erostól való abszolút függetlenség. Az egyedülálló aszkéta imaginatíven előkészítheti ezt. A binomiális taggal (duálpárral) való érzékfeletti viszony, ha a Sacro Amore szabálya szerint zajlik, lebilincseli Ahrimánt, akinek bűvös hatalma mágikus akarati erőként tér vissza. A nemi aktus csak a faj folytonosságának eszközeként fogható fel: a fajtaság lényeinek, akik ugyanazon kettéválás jelét hordozzák majd, és ugyanazon fogyatékosságét. Az érzés feltámadása megszabadítja a vonzalom áramát a vágy hőjétől. Az érzés személytelen áramlata univerzális hatalomként a Sacro Amore impulzusát hordozza – a tanítvány megvalósítja a függetlenséget Lucifer és Ahrimán befolyásaitól.

3

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful