You are on page 1of 28

A

karhozott beliv hun.indd 1 2017.04.11. 11:00:10
karhozott beliv hun.indd 2 2017.04.11. 11:00:10
A

S.J. KINCAID

karhozott beliv hun.indd 3 2017.04.11. 11:00:23
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
The Diabolic
Simon & Schuster BFYR
an imprint of Simon & Schuster Children’s Publishing Division
1230 Avenue of the Americas, New York, New York 10020

Copyright © S.J. Kincaid, 2016
Borító illusztráció © 2016 by There Is Studio

Hungarian translation © Bodóné Hofecker Zsuzsanna, 2016

A történetben megjelenő személyek, helyszínek és események a szerző képzeleté-
nek szüleménye, bárminemű egyezés valós személyekkel, helyszínekkel vagy esemé-
nyekkel kizárólag a véletlen műve.

Minden jog fenntartva.
Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni
vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megál-
lapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben,
mint amilyen formában kiadásra került.

Első magyar nyelvű kiadás: 2017

Kiadja a TWISTER MEDIA Kft.
1184 Budapest, Építő utca 13/C.
Postacím: 1680 Budapest, Pf.: 43.
info@twistermedia.hu
www.twister.hu

Felelős kiadó: Értékes Christos
Műszaki szerkesztő: Tóth András László
Szerkesztő: Rácz Attila
Kézirat-előkészítés: Váczy Ludmilla
Korrektor: Dobos Attila
Borító design: Lizzy Bromley

Nyomda: AduPrint Kft., 2017
Felelős vezető: Tóth Zoltán

ISBN 978-615-5631-28-3

karhozott beliv hun.indd 4 2017.04.11. 11:00:23
Ajánlom
JAMIE-NEK
(alias Poosennek) és
JESSICÁNAK
(alias az igazi Yaolannak).

Ha az embernek akad egyetlen
életre szóló barátja, akiben vakon
megbízik, és akire támaszkodhat,
az már önmagában áldás,
ám én olyan szerencsésnek
mondhatom magamat,
hogy nekem ilyenből kettő is jutott.
Többet jelentetek számomra,
mint hinnétek.

karhozott beliv hun.indd 5 2017.04.11. 11:00:23
karhozott beliv hun.indd 6 2017.04.11. 11:00:23
„Aki a Bárányt, az csinált?”
— William Blake: Tigris (Szabó Lőrinc fordítása)

karhozott beliv hun.indd 7 2017.04.11. 11:00:23
karhozott beliv hun.indd 8 2017.04.11. 11:00:23
MINDENKI úgy hiszi, hogy a kárhozottak nem ismerik a félelmet,
de én életem első éveiben mást nem is ismertem. Félelem bénított
meg azon a reggelen is, amikor az Impyreanek eljöttek megnézni
a karámomban.
Bár beszélni nem tudtam, a legtöbb szót értettem abból, amit
mondtak. A karámmester kétségbeesett hangon utasítgatta a se-
gédeit Von Impyrean szenátor és felesége, Impyrean mátriárka ér-
kezése előtt. A gondozók körüljárták a karámot, és tetőtől talpig
megvizsgáltak, hogy nincs-e rajtam hiba.
Szívdobogva vártam a  szenátor és a  mátriárka megjelenését,
minden izmom harcra készen megfeszült.
Végül megérkeztek.
A kiképzők és a gondozók mind térdre rogytak előttük. A ka-
rámmester áhítattal vonta a kezüket az arcához.
– Látogatásuk megtiszteltetés a számunkra.
Belém hasított a  félelem. Miféle teremtmények lehetnek
ezek, ha a  rettegett karámmester is térdre esik előttük? A  ka-
rámom körüli fénylő erőteret még sosem éreztem ennyire szo-
rongatónak. Hátrahúzódtam, amennyire csak tudtam. Von Im-

karhozott beliv hun.indd 9 2017.04.11. 11:00:23
10 S. J. KINCAID

pyrean szenátor és neje a láthatatlan korláthoz sétált, és onnan
tekintett rám.
– Amint látják – magyarázta a karámmester –, Nemezis nagy-
jából egyidős a leányukkal, és fizikailag igazodik az önök elvárá-
saihoz. A következő években ennél csak nagyobb és erősebb lesz.
–  Mester, biztos, hogy ez a lány veszélyes? – kérdezte tartózko-
dón a szenátor. – Olyan, mint egy ijedt kisgyerek.
Szavaira az ereimben megfagyott a vér.
Ijedtnek lennem sohasem volt szabad. Félelemért cserébe mindig
sokkolást, az adagom csökkentését és kínzást kaptam. Senki sem lát-
hatta rajtam, hogy félek. Ádáz tekintetet szegeztem a szenátorra.
A szemembe nézve most hirtelen rémület jelent meg az arcán.
Szólásra nyitotta a száját, de összeakadt a két szeme, és elakadt
a szava, amíg a tekintetünk szét nem vált.
– Talán igaza van – motyogta. – A szemében látni. Nem embe-
ri a tekintete. Kedvesem, biztos vagy abban, hogy szükségünk van
egy ilyen szörnyetegre az otthonunkban?
– Minden nagy családnak van már kárhozottja. Kizárt, hogy
egyedül a  mi lányunk ne kapjon védelmet – tiltakozott a  mátri-
árka. A karámmesterhez fordult. – Szeretném látni, mire adjuk ki
a pénzünket.
–  Természetesen – hajolt meg a karámmester, és intett az egyik
gondozónak. – Hozzatok egy csalit!
– Ne! – hasított közbe a mátriárka éles hangja. – Biztosra kell
mennünk. Hoztunk magunkkal három elítéltet. Ők elég jó próbát
jelentenek majd neki.
A mester elmosolyodott.
– Hogyne, Grandée von Impyrean őméltósága! Nem lehetünk
elég óvatosak. Annyi kontár tenyésztő van manapság… Nemezis
nem okoz majd csalódást.

karhozott beliv hun.indd 10 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 11

A mátriárka biccentett valaki felé, akit innen nem láthattam.
Az előre érzett veszély alakot öltött: három férfit vezettek a kará-
mom felé.
Újból az  erőtérnek vetettem a  hátam, a  vibráció a  bőrömet
bizsergette. Jeges hideg áradt szét bennem. Már tudtam, mi kö-
vetkezik, hiszen nem ők voltak az elsők, akiket elhoztak hozzám.
A karámmester levette a láncaikat, majd kikapcsolta az erőtér
távolabbi falát, betuszkolta őket, és visszakapcsolta. Zihálni kezd-
tem. Nem akarom megtenni. Nem akarom.
– Ez meg mi? – kérdezte az egyik elítélt, és rólam a kintiekre
emelte a tekintetét.
– Hát nem nyilvánvaló? – A mátriárka a karját a szenátoréba
fonta. Elégedett pillantást vetett a férjére, majd kellemes hangon
az elítéltekhez szólt:
– Erőszakos bűntetteitek juttattak ide benneteket, ám most
esélyetek nyílik megváltani az életeteket. Öljétek meg ezt a gyer-
meket, és a férjem kegyelmet ad nektek.
A három férfi most a szenátort bámulta, aki egy kézlegyintéssel
hagyta jóvá az elhangzottakat.
– Úgy lesz, ahogy a feleségem mondja.
Az egyik elítélt vad szitkozódásba kezdett.
– Tudom ám én, hogy mi ez! Azt hiszik, bolond vagyok? Nem
megyek ennek a közelébe!
– Viszont ha nem teszitek meg – felelt mosolyogva a mátriár-
ka –, mindhármótokat kivégzik. Most pedig öljétek meg a lányt!
Az elítéltek fürkésző tekintettel vizsgálgattak, majd némi idő
elteltével a legnagyobb közülük kajánul elvigyorodott.
– Ez csak egy kislány! Elintézem én egyedül. Gyere ide, kicsi-
ke! – Araszolva közeledett felém. – Szeretne vért is látni, vagy
csak törjem ki a nyakát?

karhozott beliv hun.indd 11 2017.04.11. 11:00:23
12 S. J. KINCAID

– Ahogy tetszik – bízta rá a mátriárka a dolgot.
Az elítélt önbizalmán a  többiek is felbátorodtak, a  szabadság
gondolatától lángba borult az arcuk. A szívem a bordáimat verte.
Nem tudtam semmivel figyelmeztetni őket, hogy ne közelítsenek.
De még ha lett is volna módom rá, már nem figyeltek rám. A ve-
zérük az előbb titulált engem kislánynak, és most ők nem is látnak
mást. Ezzel végzetes hibát követtek el.
A nagydarab hanyagul felém nyúlt, hogy megragadjon. A keze
olyan közel ért hozzám, hogy éreztem az izzadsága bűzét.
A szag megindított valamit bennem. Ugyanaz a  dolog volt,
mint ami mindig eloszlatta a félelmemet: a rémületem egyre duz-
zadó haragba fordult át.
A fogaim a kezébe mélyedtek. Vér spiccelt elő. Forró és fémes íz
a számban. Felvisított, és megpróbált elhátrálni, de már késő volt.
A csuklóját megmarkolva előrevetettem magam, és a lendületem
kicsavarta a karját. Az ínszalagjai elszakadtak. Térdhajlaton rúg-
tam, amitől kiterült a földön. Felszökkentem, és a bakancsommal
a tarkójára dobbantottam. A koponyája szilánkokra robbant.
Volt ott még egy, aki túlságosan közel merészkedett, és csak
most jött rá, mekkorát hibázott. Elborzadva sikoltott fel, de nem
menekülhetett. Ahhoz túl gyors voltam. A tenyerem egyetlen lö-
késével az agyába toltam az orra porcos részeit.
Átléptem a  két hulla felett, és a  harmadik ember felé vettem
az irányt – a felé, akinek volt annyi esze, hogy tartson tőlem. Ri-
koltva botladozott az  erőtérnek vetve a  hátát. Úgy kucorgott,
mint az előbb én, amikor még nem voltam dühös. Feltartotta resz-
kető kezeit. Zokogás rázta a testét.
– Kérlek, ne! Kérlek, ne bánts, könyörgök, ne!
Szavai hallatán megtorpantam. Az  egész eddigi életem ez-
zel telt: támadások kivédésével, gyilkolással az életért, gyilkolás-

karhozott beliv hun.indd 12 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 13

sal azért, hogy ne engem gyilkoljanak. Ám eddig még csak egy-
szer történt, hogy valaki esedezett az életéért. Akkor nem tudtam,
mit tegyek. Most, amikor a reszketve gubbasztó férfi előtt álltam,
ugyanaz a zavartság vett rajtam erőt. Nem mozdultam. Mit kelle-
ne most tennem?
– Nemezis! – A  mátriárka hirtelen ott állt előttem, és csak
az erőtér húzódott kettőnk között. – Érti, ha beszélek hozzá? – tu-
dakolta a karámmestertől.
– Elég emberi van bennük ahhoz, hogy megértsék a beszédet
– válaszolta a mester –, de felelni majd csak akkor tud, ha a gépek
már elvégezték a munkát az agyán.
A mátriárka bólintott, és visszafordult felém.
– Lenyűgöztél, Nemezis. Most azt kérdezem tőled: akarsz-e
elmenni innen? Szeretnéd-e, ha lenne egy számodra kedves lény,
akit szerethetnél és óvhatnál, és ha olyan nyugodt otthonod lenne,
amiről most még álmodni sem mersz?
Szeretet? Nyugalom? Idegenül csengő szavak voltak számom-
ra. Nem tudtam, mit jelenthetnek, de a hangzásuk nagyon csábító
volt, tele ígérettel. Dallamként járták át az agyam, és elnyomták
a rémült ember nyüszítését.
Nem tudtam levenni a szemem a mátriárka éles tekintetéről.
– Ha szeretnél több lenni, mint egy karámba zárt állat – bizta-
tott –, akkor bizonyítsd be, hogy érdemes vagy az Impyrean család
szolgálatára! Mutasd meg, hogy engedelmeskedsz, amikor számít!
Öld meg ezt az embert!
Szeretet. Nyugalom. Nem tudtam, mik lehetnek, de már akar-
tam őket. Vágytam rájuk. Odaléptem a férfihoz, és elroppantottam
a nyakát.
Ahogy a harmadik holttest is a földre hullott, a mátriárka szája
mosolyra húzódott.

karhozott beliv hun.indd 13 2017.04.11. 11:00:23
14 S. J. KINCAID

Később a gondozók a laboratóriumba vittek, ahol egy fiatal lány
várakozott. A biztonsága érdekében a karomat és a lábamat vastag
acélbilincsek rögzítették, amelyeket kívülről fénylő elektromos
gyűrű övezett. Nem tudtam levenni a szemem a furcsa kis szer-
zetről. Az apró, remegő lény haja és bőre sötét volt, az orrát pedig
szemmel láthatóan még soha nem törték be. Tudtam, hogy mi ez
a teremtmény, egy igazi lány. Tudtam, mert egyszer már megöl-
tem egy ilyet.
Egyet lépett felém, de így túl közel éreztem magamhoz, és rá-
vicsorogtam. Visszahőkölt.
– Gyűlöl engem – vacogta remegő ajakkal.
– Nemezis nem gyűlöli önt – biztosította a doktor a lányt, és
újra ellenőrizte a kalodám. – A fejlődésük e szakaszában a kárho-
zottak így viselkednek. Hasonlítanak ránk, de valójában nem em-
berek, mint ön vagy én. Ők ragadozók. Nincs bennük együttérzés
vagy gyengéd érzelmek. Egyszerűen nincsenek ilyen képességek
birtokában. Ezért kell, amikor már elég idősek hozzá, civilizálni
őket. Jöjjön közelebb, Sidonia!
Az ujjával mutogatva hívta a  lányt magához. Sidonia követte
egy közeli monitorhoz.
– Látja ezt? – mutatott a képernyőre az orvos.
Én is láttam a képet, de nem találtam különösebben érdekesnek.
Éppen elég koponyát törtem fel ahhoz, hogy könnyedén felismer-
jek egy emberi agyat.
– Ezt itt homloklebenynek hívják. – Egy pillanatra elnémult,
és a lányra vetett pillantásában némi félelem bujkált. – Én magam
nem kutattam ezt, természetesen. Csak a gépek működését figyel-
ve jövök rá a dolgokra a munkám során.
Sidonia szemöldöke összerándult, mintha a  doktor szavai za-
varba ejtették volna. Az orvos idegességében hadarni kezdett:

karhozott beliv hun.indd 14 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 15

– Amennyire tudom, ezek a  gépek megnövesztik az  agyának
ezt a részét. Sokkal-sokkal nagyobb lesz. Nemezis ettől megoko-
sodik majd. Meg fog tanulni beszélni és észszerűen gondolkodni.
A gépek elindítják a kötődés folyamatát is.
– Vagyis megkedvel majd?
– A mai naptól fogva ő lesz az ön legjobb barátja.
– Nem lesz többé ilyen mérges? – Sidonia hangja egészen vé-
konyka volt.
– Hát az agresszió a kárhozottak genetikai kódjába van írva…
De Nemezis agressziója sosem irányul majd önre. Az egész világ-
egyetemben ön lesz az egyetlen személy, akit szeretni fog. Viszont
bárki, aki önt bántani akarja… Szóval az jobb, ha vigyáz magára.
Sidonia elmosolyodott, ajka kissé remegett.
– Most, kedveském, álljon olyan helyre, ahol jól láthatja önt!
A szemkontaktus létfontosságú a kötődés kialakulásában.
A doktor szembeállította velem Sidoniát, ügyelve, hogy kartá-
volságon kívül maradjon. A harapásomat gondosan elkerülve sti-
mulációs tappancsokat helyezett el a koponyámon. Egyszer csak
a szerkentyű elkezdett hangosan zakatolni és búgni.
Csípős érzés cikázott át az agyamon, és csillagok szöktek a sze-
mem elé. A gyűlöletem, a törés-zúzás, rombolás utáni vágyam las-
sacskán egyre csillapodott, halványodott bennem. Sistergő áram-
csapás megint, aztán még egy.
Az előttem álló apró kislányra meredtem, és valami új kezdett
bennem kavarogni. Egy érzés, amit még sosem éreztem azelőtt.
A koponyám váratlanul megtelt zümmögéssel, és ez a zümmögés
egyre alakított, formált engem. Segíteni akarok ennek a lánynak.
Meg akarom védeni.
A zúgás sokáig folytatódott, és amikor alábbhagyott, úgy tűnt,
az univerzumban senki más nem létezik, csak ő.

karhozott beliv hun.indd 15 2017.04.11. 11:00:23
16 S. J. KINCAID

Az agyfejlesztésem órákon át tartott, és a doktor közben teszte-
ket futtatott. Megengedte Sidoniának, hogy közelebb jöjjön, aztán
még közelebb. Figyelt engem, amíg én a lányt figyeltem.
Végül eljött az idő.
A doktor eltávolodott, és otthagyta Sidoniát előttem egyedül.
Az apróság felállt, egész testében reszketett. A doktor egy elekt-
romos fegyvert szegezett rám elővigyázatossági okokból, majd
megnyomott egy gombot, amelytől kipattantak a bilincseim.
Felegyenesedtem, kibontottam magam a vezetékek közül. A kis-
lány ijedten levegőt vett, kiálló kulcscsontjai felett megcsodáltam
sovány kis nyakát. Olyan könnyű lenne eltörni. Tudtam jól. An-
nak ellenére, hogy néhány órával azelőtt biztosan bántottam vol-
na, ha ráengednek – mint ahogy bárkit elintéztem, aki a közelem-
be került –, most annak puszta gondolata is tiltakozással töltött el,
hogy ez a törékeny teremtés megsérülhet.
Közelebb léptem, hogy jobban megszemlélhessem a lányt, ezt
a mindennél értékesebb létezőt, akinek az élete immár a sajátomé-
nál is többet jelent számomra. Milyen aprócska! A feltörő érzéseim
parázsként perzselték a mellkasomat, ismerkedtem velük. Csodá-
latos izzásuk abból táplálkozott, hogy őt nézhettem.
Amikor megérintettem Sidonia arcának bársonyos bőrét, hát-
rébb ugrott. Megvizsgáltam a fekete haját – mennyire más, mint
az én sápadt szőke, szinte fehér hajam! Közel hajoltam, hogy szem-
ügyre vehessem nagy szemeinek szivárványhártyáját. A  szeme
mélyén félelmet láttam, és azt akartam, hogy múljon el. Még min-
dig remegett, ezért biztos kézzel megmarkoltam gyenge felkar-
ját, és nagy nyugalommal álltam meg előtte, abban bízva, hogy
a higgadtságom majd őt is lecsillapítja.
Sidonia abbahagyta a reszketést. A félelem tünedezett. A szája
sarkai felkunkorodtak. Utánoztam a mozdulatot, görbületre kény-

karhozott beliv hun.indd 16 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 17

szerítettem a számat. Természetellenesnek és bizarrnak éreztem,
de megtettem érte. Ez volt az első alkalom egész életemben, hogy
valaki más kedvéért cselekedtem, nem pedig magamért.
– Szia, Nemezis! – suttogta Sidonia, és hangosan nyelt egyet. –
A nevem Sidonia. A szemöldökei között megjelent egy ráncocska,
majd a tenyerét a mellére szorította. – Száj-dó-ni-ja.
Megismételtem, közben meglapogattam a saját mellemet.
– Sidonia.
Sidonia felnevetett.
– Nem. – Megfogta a  kezem, és a  saját mellkasához húzta.
Éreztem a szívverését. – Én vagyok Sidonia. De hívhatsz nyugod-
tan Doniának is.
– Donia – mondtam utána, és megveregettem a kulcscsontját,
mutatva, hogy értem. Donia elmosolyodott, és ettől elöntött…
a melegség, az öröm, a büszkeség.
A doktorra nézett.
– Igazad volt! Már nem gyűlöl engem.
Az orvos bólintott.
– Nemezis mostantól kötődik önhöz. Önért él és lélegzik élete
összes hátralévő napján.
– Én is kedvelem őt – jelentette ki Donia, és rám mosolygott. –
Azt hiszem, barátok leszünk.
A doktor melegen nevetett.
– Barátok lesznek, nem vitás. Megígérhetem, hogy Nemezis-
nél jobb barátja soha nem is lesz. Szeretni fogja önt halála napjáig.
Végre nevet kapott ez a kavargás, ez a különös, de csodás új ér-
zés bennem. Szóval ez volt, amit Impyrean mátriárka ígért nekem!
Szeretetet.

karhozott beliv hun.indd 17 2017.04.11. 11:00:23
karhozott beliv hun.indd 18 2017.04.11. 11:00:23
1
SIDONIA egy véletlen mozdulattal veszélybe sodorta magát.
Éppen szobrot faragott egy hatalmas kőtömbből. Volt abban vala-
mi megigéző, ahogy a villogó lézerpengét suhogtatta a csillagok-
ra nyíló sötét ablak előtt. Sohasem oda vágott a pengével, ahová
számítottam volna, valahogy mégis mindig olyan formát hozott ki
a kőből, amely a képzelőerőmet messze meghaladta. Ma a helio-
nita történelem egy jelenetét, egy szupernóvává változó csillagot
varázsolt elő az anyagból.
Ám az egyik suhintása túl nagy darabot vágott ki szobor alap-
zatából. Azonnal belém nyilallt a riasztó felismerés, és talpra ug-
rottam. A szerkezet instabillá vált. Bármelyik pillanatban leomol-
hatott az egész alkotás.
Donia térdelve tanulmányozta a látványt, amit létrehozott. Fo-
galma sem volt arról, hogy veszélyben van.
Hangtalanul közeledtem felé. Nem akartam figyelmeztetni,
mert az ijedségtől még megrándulhat vagy elugorhat, és megvág-
hatja magát a lézerrel. Jobb, ha magam rendezem a helyzetet. Ke-
resztülvágtam a termen Doniához. Éppen, amikor elértem hozzá,

karhozott beliv hun.indd 19 2017.04.11. 11:00:23
20 S. J. KINCAID

hallatszott az  első csikorgás, és fentről törmelékeső indult meg,
ahogy a szobor előrebillent.
Megragadtam a karját, és elrántottam az útjából. Óriási csatta-
nás rázott meg mindkettőnket, és fullasztó por töltötte meg a mű-
terem áporodott levegőjét.
Kicsavartam a lézerpengét Donia kezéből, és kikapcsoltam.
Kihúzta a kezét az enyémből, és kidörgölte a szeméből a port.
–  A csillagokra! Erre nem számítottam. – Döbbenet ült az arcá-
ra, ahogy a romokat méregette. – Tönkretettem?
– Felejtsd el a szobrot! – kértem. – Nem sebesültél meg?
Válaszul rosszkedvűen legyintett.
– El sem hiszem, hogy ezt műveltem! Pedig olyan jól ment…
– Papucsával arrébb rúgott egy törött rögöt, aztán sóhajtva rám
pillantott. – Megköszöntem már? Még nem. Köszönöm, Nemezis.
A köszönete cseppet sem érdekelt. Nekem csak a biztonsága szá-
mított. A kárhozottja voltam, nem ember, aki dicséretért epedezik.
Gyakorlatilag embereknek nézünk ki, sőt a DNS-ünk is emberi.
Mégsem vagyunk azok, hanem olyan, minden könyörülettől men-
tes teremtmények, akik tökéletes hűséggel ragaszkodnak egyet-
len személyhez. Ezért a személyért a legnagyobb örömmel ölnénk
meg bárkit, de csakis őérte. Így aztán a birodalom előkelő család-
jai hamar meglátták bennünk a lehetőséget, hogy saját maguk és
gyermekeik számára olyan életre szóló testőrökként használjanak
minket, akik megóvják őket a veszélyektől, és lesújtanak ellensé-
geikre.
De utóbb kiderült, hogy a  kárhozottak túlságosan jól végzik
a dolgukat. Donia gyakran csatlakozott atyja szenátusi csatorná-
jára, hogy munka közben figyelhesse őt. Az utóbbi hetekben a bi-
rodalmi szenátus a „kárhozottak által okozott fenyegetés” ügyét
tárgyalta. A szenátorok a kárhozottak balvégzetű tetteiről vitáz-

karhozott beliv hun.indd 20 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 21

tak: előfordult, hogy a teremtmények megölték a gazdáiknak leg-
kisebb rosszat is okozó személyeket, sőt családtagokat is gyilkol-
tak, ha az a védelmükbe adott gyermekek érdekét szolgálta. Né-
hány családban már inkább jelentettünk fenyegetést, mint hasznos
tulajdont.
Amikor reggel a mátriárka egyenesen a császártól érkező leve-
let kézbesített a lányának, rögtön tudtam, hogy a szenátus döntés-
re jutott az ügyünkben. Donia éppen csak rátekintett az üzenetre,
és ezután vetette bele magát a kőfaragásba.
Már majdnem nyolc éve éltem vele. Gyakorlatilag egymás mel-
lett nőttünk fel. Csak akkor szokott szótlanná és szétszórttá válni,
ha aggódik miattam.
– Mi volt a levélben, Donia?
Ujjaival a szobor egy szilánkján dobolt.
– Nemezis… a kárhozottakat betiltották. Visszamenőlegesen.
Visszamenőlegesen. Vagyis a szolgálatban lévőket is. Mint én.
– Szóval a császár parancsa, hogy szabadulj meg tőlem.
Donia megrázta a fejét.
– Nem teszem meg, Nemezis.
Hát persze hogy nem teszi meg. Pedig súlyos büntetést kapna
érte. A hangom éles lett:
– Ha nem tudod magad megtenni, akkor a  saját kezembe ve-
szem az ügyet.
– Megmondtam, nem teszem meg, és te sem fogod! – A szeme
villogott. Felszegte a fejét. – Találok más módot.
Sidonia kívülről mindig szelíd és félénk volt, ám a látszat csaló-
ka volt vele kapcsolatban. Már régen megtanultam, hogy mélyen,
legbelül acélos jellem lakozik benne.
Az atyja, Impyrean szenátor a segítségére sietett. Igen ellensé-
ges indulatokat táplált Randevald von Domitrian császár iránt, és

karhozott beliv hun.indd 21 2017.04.11. 11:00:23
22 S. J. KINCAID

amikor Sidonia az életemért könyörgött, az ellenszegülés esélyére
öröm csillant a szemében.
– A császár az  életét követeli? Nos, kicsikém, légy nyugodt,
nem veszíted el a  kárhozottad. Hírül adom a  császárnak, hogy
a kivégzés megtörtént, és ennyivel le is zárhatjuk a dolgot.
A szenátor tévedett.

Mint a hatalmasok többsége, az Impyrean család is elszigetelten
élt, és csak virtuális terekben találkozott más emberekkel. A túl-
nép, vagyis a bolygólakó szabad emberek legközelebbi telepe több
csillagrendszerre volt Von Impyrean szenátortól és családjától.
A nemesség a túlnép feletti hatalmát stratégiai távolságból gyako-
rolta. A családi erőd egy élettelen holdak gyűrűzte lakatlan gázó-
riás körül keringett.
Így mindannyian igencsak meglepődtünk, amikor hetekkel ké-
sőbb a  mélyűrből váratlanul megérkezett egy bejelentés nélküli
csillaghajó. A hajót a császár küldte azzal az ürüggyel, hogy „el-
lenőrizze” a kárhozott tetemét, ám a fedélzeten nem egy sima el-
lenőr utazott.
Hanem egy inkvizítor.
Von Impyrean szenátor alulértékelte a  császár ellenséges ér-
zéseit az Impyreanek irányában. A létezésem okot adott az ural-
kodónak arra, hogy saját ügynökét az  Impyrean-várba juttassa.
Az  inkvizítorok a  papok egy speciális faját alkották, akiket arra
képeztek ki, hogy szembeszálljanak a legmegátalkodottabb pogá-
nyokkal is, és minden körülmények közt érvényre juttassák a he-
lionita vallás ediktumait, gyakran akár erőszak által.
Az inkvizítor puszta megjelenésének olyan rémülettel kellett vol-
na eltöltenie a szenátort, hogy azonmód kezes báránnyá válik, ám
Sidonia atyja még ekkor is inkább megkerülte a császár akaratát.

karhozott beliv hun.indd 22 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 23

A hivatalnok azért jött, hogy lásson egy hullát, így hát mutat-
tak neki egyet. Csakhogy nem az enyémet.
Az Impyrean család egyik szolgálója napkórban szenvedett.
Ahogy a  kárhozottakat, a  szolgálókat is genetikai módosítások-
kal tervezték funkcionálisra. Tőlünk eltérően viszont nekik nem
volt szükségük döntéshozási képességre, így ezzel nem is látták
el őket. A szenátor elvitt a betegeskedő szolgáló ágyához, és tőrt
nyomott a kezembe.
– Tedd azt, amihez a legjobban értesz, kárhozott!
Hálás voltam neki, hogy Sidoniát a lakosztályába küldte, mert nem
akartam volna, hogy ezt lássa. A tőrt benyomtam a szolgáló bordako-
sara alá. Nem hőkölt hátra, nem próbált menekülni. Rám meresztette
színtelen, üres szemét, és egy perc múlva már halott volt.
Az inkvizítor dokkolását csak ezután engedélyezték. A  tetem
felületes vizsgálata közben csak egyszer torpant meg, hogy meg-
jegyezze:
– Milyen különös! Ez a test… friss halottnak látszik.
A szenátor dühösen magyarázkodott:
–  A kárhozott napkórban szenvedett már hetek óta. Csak akkor
határoztunk úgy, hogy véget vetünk a szenvedéseinek, amikor ön
a rendszerbe érkezett.
– Ellentétben azzal, amit a válaszlevélben állítottak – szögezte le
az inkvizítor a szenátor arcába hajolva. – Azt állította, hogy a ki-
végzés megtörtént. Most ahogy nézem, a mérete is elgondolkod-
tató. Egy kárhozotthoz képest elég kis termetű.
–  Akkor most kikérdezi a halottat is? – kelt ki a szenátor magá-
ból. – Megmondtam, már hetek óta haldoklott!
Egy sarokból figyeltem az inkvizítort. Új szolgálóruha volt raj-
tam, amely bő redőben elrejtette a méreteimet és az izmaimat. Ha
az inkvizítor átlát a szitán, megölöm.

karhozott beliv hun.indd 23 2017.04.11. 11:00:23
24 S. J. KINCAID

Bíztam benne, hogy nem jutunk el odáig. Egy inkvizítor halálá-
nak eltitkolása, nos, nehézségekbe ütközik.
– Talán ha a családja jobban félné az Élő Kozmoszt – jegyezte
meg a látogató –, a háza népét nem gyötörné olyan rettenetes csa-
pás, mint a napkór.
A szenátor dühében válaszra nyitotta a  száját, ekkor azon-
ban a mátriárka mellé szökkent az ajtóból, ahonnan eddig figyelt.
Megszorította a férje karját, és a szavába vágva megelőzte a bajt:
– Mennyire igaza van, inkvizítor úr! Elmondhatatlanul hálásak
vagyunk a meglátásáért.
Szívélyesen mosolygott, mivel a férjével ellentétben nem szán-
dékozott a császárral dacolni.
Fiatal korában első kézből tapasztalhatta meg, milyen is a csá-
szári harag. Az uralkodó nem szívelte a családját, és ezért az édes-
anyjának kellett megfizetnie. Most szinte vibrált az idegességtől,
és reszketett a vágytól, hogy kiengesztelje a vendégünket.
–  Annyira örülnék, ha megtekintené az esti szertartást, inkvizí-
tor úr! Esetleg útba igazíthatna, ha valamit rosszul csinálunk.
Mézesmázos hangja különösnek hatott megszokott szikár
hangvételéhez képest.
– Boldogan teszem, Grandée von Impyrean őméltósága – felelt
nyájasan az inkvizítor. A mátriárka kezei után nyúlt, és az arcához
húzta azokat.
Az asszony már ugrott is.
–  Megyek, és gondoskodom az előkészületekről a szolgálókkal.
Ezt magammal viszem. Te ott, gyere velem!
Biccentéssel jelezte, hogy vele kell tartanom.
Nem akartam otthagyni az  inkvizítort. Szemmel kellett tar-
tanom minden mozdulatát, követnem minden arckifejezését, de
a mátriárka nem hagyott nekem választást, így utánakullogtam,

karhozott beliv hun.indd 24 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 25

ahogy egy szolgáló tenné. Kiléptünk a  helyiségből, ezzel kike-
rültünk az  inkvizítor látómezejéből. A  mátriárka felgyorsította
a lépteit, és én felvettem a tempóját. Végigrohantunk a folyosón
a szená­tor lakosztálya felé.
– Őrültség! – dünnyögte magában. – Őrültség ekkora kocká-
zatot vállalni éppen most! Holtan kellene feküdnöd az inkvizítor
előtt, és nem itt mászkálni velem!
Hosszú, figyelmes pillantást vetettem rá. Doniáért örömmel
meghalnék, de ha a saját életem és a mátriárka élete között kellene
választanom, magamat helyezném előre.
– El kívánja mondani az inkvizítornak az igazságot rólam?
Beszéd közben magam előtt láttam a gyilkos ütést. Elég lenne
egyetlen sújtás a tarkójára… Minek kockáztatni, hogy esetleg si-
koltozni kezd. Még Donia előjön a lakosztályából, ha meghall va-
lamit. Nagyon nem szeretném a szeme láttára megölni az anyját.
A mátriárkában azonban megvolt a  férjéből és a  lányából hi-
ányzó túlélési ösztön. Még ez az enyhe hangnem is félelmet lopott
a tekintetébe, amely olyan gyorsasággal tűnt el aztán onnan, hogy
elgondolkoztam, nem képzelődtem-e.
– Természetesen nem. Az igazság mindannyiunk sorsát meg-
pecsételné.
Akkor élhet. Az izmaim elernyedtek.
– Ha már itt vagy – folytatta komoran –, tedd magad hasznos-
sá! Segíteni fogsz elrejteni a férjem kacatjait, még mielőtt az ink-
vizítor átvizsgálja a lakosztályát.
Ezt éppen megtehettem. Bezárkóztunk a szenátor dolgozószo-
bájába, ahol a mátriárka felemelt szoknyával csoszogott keresztül
a padlón szerteheverő hulladékon – blaszfémikus töredékek gar-
madáján, amelyek miatt haladéktalanul elítélnék az egész családot,
ha az inkvizítor rájuk találna.

karhozott beliv hun.indd 25 2017.04.11. 11:00:23
26 S. J. KINCAID

– Szaporán! – mutatott körbe, hogy seperjem össze mindet.
– Elviszem a szemétégetőbe.
– Ne! – Hangja keserűen csengett. – Ha megsemmisítjük őket,
a férjem még többet gyűjt helyettük. Egyelőre csak tüntessük el
őket szem elől. – Megcsavarta az ujját egy falrepedésben, amitől
a padló megnyílt, és egy titkos rekesz tárult fel alatta.
A mátriárka ezek után letelepedett a szenátor székébe, és kezével
legyezgette magát, míg én ölszámra hordtam a rejtekhelybe a tör-
meléket, amely jobbára számítógépek darabkáiból és szétzúzott adat-
hordozó csipekből állt. A szenátor napokat töltött itt az értékmentés-
sel: javítgatta a fragmentumokat, és letöltögette a hozzáférhető infor-
mációkat a személyes adatbázisába. Mohón olvasta az anyagokat, és
gyakran folytatott róluk eszmecserét Sidoniával is. A tudományos el-
méletek és műszaki tervrajzok mind kozmoszkáromlásnak számítot-
tak. Mind egy-egy támadás az Élő Kozmosz ellen.
Elrejtettem a  szenátor számítógépét a  törmelék közt, aztán
a  mátriárka újra a  falhoz lépett, és megint megforgatta az  ujját
a mélyedésben, mire padló bezárult. Arrébb toltam a szenátor asz-
talát, hogy takarja a titkos rekeszt.
Amikor felegyenesedtem, a mátriárka hunyorogva mért végig.
– Az előbb az előtérben kész voltál megölni, ugye?
A szeme csillogása miatt kísértést éreztem a  hazugságra. De
végül nem tagadtam.
– Tudja jól, mi vagyok, úrnőm.
–  Hogyne tudnám – a szája elkeskenyedett –, szörnyeteg. Tudom
én, mi folyik azok mögött a hideg, lelketlen szemek mögött. Pon-
tosan ezért tiltották be a kárhozottakat: egy személyt védelmez-
nek, és közben fenyegetést jelentenek mindenki másra. Az viszont
soha ne felejtsd el, hogy Sidoniának szüksége van rám! Az édes-
anyja vagyok.

karhozott beliv hun.indd 26 2017.04.11. 11:00:23
A KÁRHOZOTT 27

–  Maga se felejtse el, hogy én pedig a kárhozottja vagyok! Rám
nagyobb szüksége van.
– Valószínűleg sejtésed sincs arról, mit jelent egy gyerek szá-
mára az anyja.
Tényleg nem volt, nekem ilyesmi nem adatott. Csak annyit tud-
tam, hogy Sidonia mellettem nagyobb biztonságban van, mint
bárki más mellett az univerzumban. Legyen az akár a saját vére.
A mátriárka erőltetett nevetésre fakadt.
– Jaj, de hát egyáltalán minek vitázom veled ilyenekről? A csa-
lád fogalmát nagyjából annyira értheted meg, mint egy pin-
csi a  magas költészetet. Hagyjuk is! Csak az  a  fontos, hogy egy
az ügyünk. Sidonia lágyszívű és naiv gyermek. Ezen a váron kívül,
a birodalom többi részén… talán tényleg éppen egy olyan lényre
lesz szüksége, amilyen te vagy, hogy életben maradjon. Viszont
arról, amit ma itt műveltünk, soha, soha nem beszélhetsz senkinek.
– Soha.
– És ha bárki valaha rájönne, hogy megkíméltük a  kárhozot-
tunk életét, gondoskodsz a probléma orvoslásáról.
A puszta gondolattól aggodalom és sistergő düh fortyant fel
bennem.
– Habozás nélkül.
– Még ha ezen a gondoskodáson – pengeéles szemei madárte-
kintetűvé tették – saját magadat kellene értened is.
Nem ereszkedtem le odáig, hogy erre válaszoljak. Mi sem ter-
mészetesebb, mint hogy meghalnék Sidoniáért. Ő jelentette a vilá-
got nekem. Senki mást nem szerettem, és senki más létezését nem
értékeltem rajta kívül. Nélküle értelmetlen lenne a létem, amihez
képest a halál irgalmas megoldásnak tűnt.

karhozott beliv hun.indd 27 2017.04.11. 11:00:23
karhozott beliv hun.indd 28 2017.04.11. 11:00:23