Jackie-nek, aki minden írásomat elsőként olvasta

[1]

UTÁNA

EGY FÉL ÉLETE JÁROK FOLYAMATOSAN SAWYER
nyomában, amikor megpillantom őt a 7-Eleven jégkásagépe előtt az
utcán, amint a kirakatüvegen keresztül bámulja a jeges, neonfényű
keverőgépet, mintha onnan bentről várná a világegyetem rejtélyeinek
feltárulását.
Ha jobban belegondolok, talán valóban ezt várja.
Megállok. Csak nézek magam elé. Rágógumiért és üdítőért
jöttem, meg egy doboz állatos kekszért Hannah-nak, de már tudom,
hogy üres kézzel fogok távozni. Tizenöt perc múlva jelenésem van a
nyavalyás könyvvitelórán. A korábbi zuhé eredményeként víz
csöpög az ezer célra használt hajpántomból a kopott linóleumra;
kisebb tócsa keletkezik a lábam alatt.
– Helló, Reena. – Csak így, mint mindig. Rajtakaptak.
Épp a kupakot igazítja óvatosan a műanyag pohárra, de soha az
életben nem sikerült még senkinek észrevétlenül elsurrannia Sawyer
LeGrande mellett, amikor pedig felém fordul, a legkevésbé sem tűnik
meglepettnek. A haja szinte kopaszra van nyírva.
– Helló, Sawyer – mondom lassan; hullámok hangja és zúgás
keve-redik a fejemben.
A mutatóujjamat átcsúsztatom a kulcskarikán, erősen
megszorítom, a hideg fém valósággal belepréselődik a tenyerembe.
Átfut az agyamon, mennyire igazságtalan ez, ahogy megjelenik itt
napbarnítottan és su-gárzóan, az isten tudja, hol töltött rengeteg idő
után, és összefut velem, aki úgy nézek ki, mint egy lestrapált
vízihulla. Nincs rajtam smink.
Mindkét térdemen hatalmas lyukak a farmeromon. Legalább öt
kilóval több vagyok, mint amikor utoljára találkoztunk, de mielőtt
teljes mértékben átérezhetném a megalázottságot, ő lerakja a kezéből
a kukorica-chipset meg a szárított marhahúst, és szorosan magához
ölel. Mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lenne.

Nem változott az illata, ez az első dolog, amit észlelek: szappan és
növények vegyesen. Hunyorítok.
– Nem tudtam… – kezdem, de nem tudom pontosan,
tudatlanságom mely mozzanatát akarom bevallani, esetleg mindent,
tizennyolc évnyi nyilvánvaló igazságok sorát, amit rajtam kívül
mindenki tökéletesen átlátott.
– Csak tegnap érkeztem – mondja. – Még nem jártam az
étteremben.
– Lassú, ferde mosolyra húzza a száját; ezt a mosolyát hetedik óta
pró bálom kiiktatni az életemből. – Gondolom, egy csomó embernek
meglepetést okozok.
– Azt hiszed? – csattanok fel, mielőtt le tudnám állítani magam.
Sawyer már nem mosolyog.
– Nos… igen – mondja. – Azt hiszem.
– Rendben – mondom, mert semmi okosabbal nem tudok
előrukkolni.
Tulajdonképpen egyáltalán semmivel nem tudok előrukkolni, és
ez mindig is így volt velem Sawyer társaságában, bár azt gondolná az
ember, hogy mostanra sikerült ettől a gátlástól legalább részben
megszabadulnom. Régen, amikor azonos műszakban dolgoztunk az
Antonia’s étteremben, folyton kiejtettem a kezemből a tányérokat,
elfelejtettem, melyik rendelés melyik asztalhoz tartozik,
összekevertem a számlákat.
Egyik este, tizenöt éves voltam ekkor, ő épp a bárban dolgozott,
amikor egy nő az egyik asztalomnál egy Sex on the Beach koktélt
rendelt, nekem pedig olyan sok időbe telt, amíg bátorságot
gyűjtöttem, és ki mertem mondani előtte ezeket a szavakat, hogy a
vendég panaszt tett az apámnál a lassú kiszolgálás miatt, amiért aztán
este, zárás után takaríthattam a konyhát.
– Anya mondta… – kezdi, de megbicsaklik a hangja. Újra
próbálkozik. – Beszélt nekem…
Elképzelem, hogy hagyom a szavakat végtelen ideig lógni a
levegő ben, akár egy akasztott embert, de a végén én vagyok az, aki
nem bírja tovább.

– Hannah – adom szájába a szót, és azon töprengek, vajon mi
mást mondott neki az anyukája. Nem tudom levenni a szemem az
arcáról. – Hannah a neve.
– Igen, persze. – Sawyer kényelmetlenül feszeng, mint aki arra
vár, hogy valami történjen. Talán, hogy elé álljak, és azt mondjam: –
„Isten hozott, milyen volt az utad? Van egy közös gyerekünk.” – Én
azonban szorosan csukva tartom a számat. – Kínlódjon csak egy
kicsit – gondolom galádul. – Izzadja csak ki magából a szavakat a
változatosság kedvéért.
A Slurpee fényes zöld színű, akár egy űrlény. A hajamtól nedves
folt keletkezett a blúzomon. Sawyer félszegen áthelyezi a súlyt egyik
lábá ról a másikra.
– Szóval anya elmondta.
Állunk ott. Lélegzünk. Hallom magunk körül az áruház
zümmögését és csörömpölését; minden hűvös és jégszerűen fényes.
A bal válla fölött hatalmas, rikító hotdog-reklámposzter látszik.
Valahogy teljesen másképp képzeltem el ezt a találkozást.
– Nos – mondom egy perc múlva, szeretnék lazának tűnni, de
tudom, hogy egy világ választ el attól, hogy valóban az legyek. – Jó,
hogy összefutottunk. Talán meg kellene vennem, amiért jöttem, vagy
inkább…
– Szünetet tartok, félresöprök egy hajtincset a homlokomból,
felnézek a zümmögő, fluoreszkáló fényreklámokra. – Sawyer,
tényleg mennem kell.
Az állkapcsa alig észrevehetően megrándul; olyan apró mozdulat
ez, amelyet soha észre nem veszel, ha nem azzal töltötted az egész
ka-maszkorodat, hogy azt a bizonyos állkapcsot bámultad.
– Reena…
– Jaj, kérlek, ne! – Nem szeretném megkönnyíteni a helyzetét.
Nem is akarhatom ezt. Hiszen ő volt az, aki eltűnt, lelépett anélkül,
hogy annyit mondott volna: „Viszlát, még találkozunk, szeretlek.” Ő
volt az, aki egyszerűen itt hagyott engem. – Figyelj, akármit is akarsz
mondani, ne problémázz miatta! Minden jól alakult, érted?
– Nem, nem alakult jól. – Néz rám, és nekem eszembe jut, hogy

zett rám nyolcévesen, tizenegy évesen, tizenhét évesen. Sawyer és
én csupán pár hónapja voltunk együtt, amikor elment, de már jóval
azelőtt ő volt számomra a világ közepe, és akkor is óriási hatással lett
volna rám, ha mi ketten soha nem leszünk egy pár.
Vállat vonok, és körülhordozom a tekintetem a fagylaltokon, a do-
hány- és chipsautomata termékein. Megrázom a fejem.
– De, nagyon is jól alakult.
– Hagyjuk ezt, Reena! – Sawyer hátrabillenti a testsúlyát a
sarkára, ahogy tőlem látta. – Ne nyomd nekem itt a sódert!
– Én ne nyomjam neked a sódert? – Sokkal hangosabban mondom
ezt, mint ahogy szerettem volna, és gyűlölöm magam, amiért láthatja
rajtam, hogy még most is sokat gondolok rá, hogy mindig magammal
hordozom a bőröm alatt. – Mindenki azt hitte, hogy holtan heversz
valahol egy sikátorban, Sawyer. Én is azt hittem, hogy holtan heversz
valahol egy sikátorban. Szóval talán nem én vagyok a megfelelő
személy, akit arra kell kérned, hogy ne nyomja neked a sódert.
Ez durván és higgadtan hangzik, és az én mindenható mágus
Sawyerem egy pillanatig annyira gyámoltalannak tűnik, látszólag
olyan teljes megbánást tanúsít, hogy majdnem sikerül újból
darabokra törnie a szívemet.
– Ne csináld ezt! – parancsolom csendesen. – Nem tisztességes.
– Rendben – mondja, és megrázza a fejét, mint aki hirtelen
magához tér. – Nem csinálom.
– Sawyer, én csak… – kezdem, és elhúzom a számat.
– Nagyon jól nézel ki, Reena – mondja, mint aki
oroszlánszelídítésre készül; ez az egész annyira szürreális, hogy kis
híján elnevetem magam.
– Fogd be a szád! – parancsolok rá, és megpróbálom komolyan is
gondolni.
– Most miért? Tényleg. – Mintha lenne egy hatodik érzéke
kifejezetten az én gyötrésemre, Sawyer elvigyorodik. – Láthatlak
majd még errefelé?
– És mi láthatunk majd téged errefelé?
– Igen – bólint Sawyer. – Azt hiszem.

– Hát… – Lazán vállat vonok. Mikor végre-valahára megszok-tam. – Nem szállhatsz ki. akiknek az élete nem vett éles és váratlan fordulatot ezen a reggelen. valóban? – dőltem hátra a párnák közé. – Ő is itt él. miközben a steppelt ágytakaró ra dobta az utolsó kártyalapját. – Találkozni szeretnék a kislányoddal. mint akinek nem remeg a karja. – Vesztettél! – Ó. hiszen rajtunk kívül senki más nem vett részt soha a játékban. – Szia. ami tulajdonképpen nem is számított. – Én itt élek. és a ko-mód fölé hajolva keresgélni kezdett a laptopomon lévő zeneszámok között. Napfényes popzene szólalt meg az apró . mint akinek nem rándult görcsbe a gyomra. Sawyer! – Viszlát. mintha talán pont a világvége közeledne. és győzelmes mosollyal emelte fel hegyes állát. Odakint még mindig zuhog az eső. hogy ez egy ígéret. Egyikük épp odébb tol. hogy nincs itt. amennyire csak tudok. és a felületes szemlélő azt hihetné. miközben a Cheetos pufis zacskókat próbálja megközelíteni. és Allie ölébe helyeztem a lábamat. Reena – búcsúzik. amikor már vesztettél – mondta Allie. [2] ELŐTTE – Gin – jelentette Allie diadalmasan. és soha nem voltunk képesek elmagyarázni senki másnak. – Kiszállok. hogy mások is vannak rajtam kívül a helyiségben. normális áruházi vásárlók. amelyet egy merev és tekervényes házi szabályrendszer szerint játszottunk. Egyenletesen lélegzem. A délután nagy részét a römi egy nevetségesen bonyolult változatába bonyolódva töltöttük. Tisztában vagyok vele.

Allie és én tágra nyílt szemmel bámultunk egymásra. A falon a velencei Sóhajok hídját ábrázoló poszter lógott. lányok – jelent meg nevelőanyám. igen. – Te vagy a dilinyós! – Anyukád az! Ott üldögéltünk még egy ideig csendben. amíg pontosan a megfelelő helyre nem kerültek. Soledad az ajtóban. hogy megvárta volna a válaszomat (úgyis igent mondok. a gyurmaragasztó nyomai. és egy másik Párizsról. és kétszer is végigsimította az ajtó félfát. amit újra és újra áthelyeztem. mint egy ágaskodó prérikutya. ezért a szülei most meglehetősen rövid pórázon tartották. Serena. a kedvenc zenei stílusa. – Figyeljetek csak. – Maradok én is – szólalt meg Allie azonnal. természetesen. – Jól van – mosolygott Soledad. – Telefonálok… hm. – Dilinyós! – nevettem. köszönöm. – Azt hiszem. rendben? – szólt vissza a válla fölött.hangszórókból. mielőtt megfordult. – Mindenesetre. – Roger és Lyd bármelyik pillanatban itt lehetnek – fordult hozzám. haza kellene mennem – felelte sóhajtva. alkonyatkor. – A játéknak ezen a pontján már csupán az… elfogadás lehetséges. Középiskolai gólyaévünk tavasza. és kihúzta magát. biztosan maradhatok. Néhány héttel ezelőtt ismét áruházi lopáson kapták: ezúttal egy műanyag napszem üveget és egy selyemkendőt nyúlt le. . Mindkét poszter sarkain apró zsírfoltok látszódtak. a világ végtelennek és hihetetlenül picinek tűnt. – Sawyer is átjön ma este. és finom mozdulattal eltoltam őt a lábammal. – Le tudnál jönni megteríteni? Allie. Allie lusta mozdulattal végigsimította a farmerom kirojto-sodott szegélyét. sötét haja elegánsan a feje búbjára rendezve. édesem – folytatta anélkül. mindig igent mondok) –. azt hiszem. jegygyűrűje finoman koppant a festéken. kényelmes és meghitt közegünkben. – Tegyél fel még egy terítéket. már-már nyara volt. itt maradsz nálunk ebédre? Allie a homlokát ráncolva egy pillantást vetett az ébresztőórára az éjjeliszekrényen.

és elindultam az előszoba felé olyan laza mozdulatokkal. hangos Outburst1-partikat rendeztek. de nem is várt a válaszomra. – Na. hajtogathatod a szalvétát. gyere. akár egy légkalapács. miközben egy különleges sajttálat tett a konyhapultra. miközben talpra kényszerítettem magam a szőnyegen. Annyira nevettem. Roger követte. Reena? – kérdezte. ugyanúgy. Lydia és anya együtt jártak főiskolára. útitársaik a keysi nyaralások során. Először is Lydia és Roger mutatta be egymásnak anyát és apát. Mindez kicsivel több mint egy évtizede történt. csibém! – mondta. hogy nem ártana egy kevés smink az arcomra. aki egy üveg borral érkezett. hogy kis híján lepottyantam az ágyról. futó csókot nyomva az arcomra. és miközben megpróbáltam összeszedni magam. üzleti part-nereik az étteremben. – Hogy vagy. Aztán amikor anya a szklerózis multiplex kapcsán fellépő komplikációk következtében négyéves koromban meghalt. te félnótás. apát pedig olyannyira lefoglalta Isten ellen irányuló esztelen dühöngése. . önbizalommal telten és vaskos nyakláncokkal a nyakában. társaik a Holiday Park-beli szabadtéri koncerteken. hogy nem maradt ideje olyan dolgokkal foglalkozni. arra gondoltam. – Ez annyira nyilvánvaló – mondtam. mint akinek a mellkasában nem dörömböl a szíve. nem is gyanítva eleinte. és kezét a hátamra téve köszöntött: – Szia. mint az ebéd vagy a tiszta zoknik. szintén Lydia volt. ahogy korábban az elsőt. Legendás. és lehámozta róla a csomagolóanyagot. A LeGrande család apa és Soledad legszorosabb barátai. aki szerződtette Soledadot. figyelemre méltó test- tömegét meglepő ügyességgel navigálta. Lydia LeGrande trópusi viharként robbant be a konyhába húsz perccel később. hogy költözzön be hozzánk. hogy a második feleségét vezette el hozzá. és ők azóta is gyakran jönnek hozzánk vacsorára – bár többnyire a fiuk nélkül. ahol mindannyian dolgozunk.

Herbie Hancock. ha meghallgatnál. megkopott és szinte súlytalan félhold medál. harmadéves középiskolás volt. Reena! – biccentett felém szórakozottan. Ez mindig is így volt. a szívem pedig olyan hevesen ugrált a bordáim mögött. amint belépett a teraszról. amit szeretném. Cade korá hoz. mintha már ezer másik életet végigélt volna. bár sokkal idősebbnek tűnt. – Van egy felvétel. apától tanult meg zongorázni több mint egy évtizeddel ezelőtt. amikor elment mellettem. De vacsorára szinte egy éve nem jött át hozzánk. ahol a zenelejátszó állt. – Figyelj csak! – szólította meg apa köszönésképen. és többnyire egyáltalán nem vett tudomást rólam: nem rosszindulatból. pedig naponta . hogy érezzem langyos szappanillatát. ahol épp a grillsütőt üzemelte be. – Szia. mert mögöttük. és követte a nappaliba. hanem valahogy úgy. Allie egy csomó villát fogott marokra. közelebb a bátyám. Gyere 1 Társasjáték csak velem! – A fiam nincs túl jó hangulatban – dörmögte Roger figyelmeztető en. amennyire vissza tudok emlékezni. Allie és én még terítettünk. Pár nappal ezelőtt találkoztam vele az étteremben. sötét. ha olyan kedve volt. nagyon stílusosan tudott viselkedni. mint az enyémhez. Ma azonban a szerencse velem volt. vagy talán a bolygók együttál-lása alakult kedvezően számomra. de Sawyer puszival köszöntötte Soledadot. odabiccentett apának. Sawyer két évfolyammal feljebb járt a suliban. Sawyer apa keresztfia. amelyet mindig viselt. Az étteremben rendszerint a bárpult mögött állt. ahogy elmész egy épület falára ragasztott hirdetés mellett. minden kétséget kizáróan. hullámos hajjal. aki a házunk zsúfolt folyosóin rohangálva nőtt fel. elég közel ahhoz. Sawyer jelent meg farmerban és pólóban. – Szia – nyeltem nagyot. Nyakában most is ott lógott az apró. Vadonatúj felvétel. mint kavics az ablaküvegen.

és csörtetek be a konyhába. Sawyer – köszönt neki. épp ezért lepődtem meg annyira. amikor Sawyer lassan könnyed mosolyra húzta a száját. Gyakran elmentek egymás mellett az iskolai folyosón.látod. csinos fejének mozdulatára előreom-lott hullámos haja. [3] UTÁNA – Sawyer LeGrande itthon van. rég találkoztunk. A táj része voltam. Ennek ellenére nem voltak barátok. ballagásokon. Lydia otthono-san tett-vett a konyhában. szülinapokon. legalábbis nem volt tudomásom róla. valami rossz történik: mintha a szerencse a mozgásban lévőknek . Roger Soledaddal volt a teraszon. hát. hogy ha megáll. Allie viszont. vékony vállpántokkal. apa már eltűnt a nappaliban. épp az evőeszközös fiókban keresgélte a sajtjaihoz passzoló késeket. Átöltözött. – Rég találkoztunk. amely a puszta szem számára teljesen láthatatlan. be-leolvadtam a környezetbe. megszokott tartozék. amikor két teljes órával a tervezett időpont előtt be-robbanok a házba. Dühös vagyok. Fejve-szett köröket róttam a még mindig bibliai léptékű felhőszakadásban. egy kézigránát kecsességével és kiegyensúlyozottságával érkezem haza az áruházból. felé fordítva az arcát –. Allie-t nehéz volt nem észrevenni. Allie pedig csak mosolygott. persze. Ismerték egymást. – Szia. A vállát szeplők borították a napozástól. mint általában. kölcsönkérte az egyik felsőmet: egyszerű fekete pólót. – És valóban – mondta Allie-nek. semmi különleges. találkoztak már családi összejöveteleken. Én figyelmesen szemléltem az eseményeket. és némi érdeklődéssel végigmérte. mint akinek meggyőződése. Sawyer megállt.

– Nincs semmi baj – hazudom neki. A lányom már totyog és csacsog. aki az etetőszékében ül.kedvezne. szorosan magamhoz ölelem. de nincs semmi baj. visítani kezd. amíg megnyugszik. és mindenfélét suttogok a fülé be. – Mama! – jajveszékel. Hátranézek a nevelőanyámra. nőstényoroszlán vagy hiúz. sötét hajú és szenvedélyes a lányom. és minden össze-esküdött volna ellenem. halkan káromkodik egyet spanyolul. Odakint a pálmafák esedezve hajlongtak. aki még mindig a véres ujját szopo- gatja. és hosszan elnyújtja a végét. és én tudom. mielőtt hüvelykujját a szájába kapja. – Tessék? – kapja fel a fejét Soledad. – Mi a francot akarsz ezzel a kérdéssel? – Légy tekintettel rá! – figyelmeztet. tudom. – Sawyer LeGrande – ismétlem meg még egyszer. hogy csupán idő kérdése. Picike. mint akivel csúnyán elbánt a világ. – A jégkásagép közelében lóg. Soledadnak szüksége van egy kis időre. és három piros lámpát is elkaptam. és kétkedő tekintettel bámul rám. Hannah. és járkálni kezdek vele fel-alá. ezt kérdezem. – Ez ijesztő volt. Ölbe kapom. én pedig bűntudattal telve né zek Hannah-ra. aztán megkérdezi: – Milyen ízűt választott? – Milyen ízűt választott? – nézek rá döbbenten. a kése a kagylóban landol. Sárgarépát aprít a konyhapultnál. és az óvodában megkérdezi majd az óvónőtől. az ordítását egy nála tízszer nagyobb lény is megirigyelheti. miközben nyálas pép csorog ki pufók ökléből. akár egy ideges nagymacska. hogy arról a Sawyerről beszélek. hogy feldolgozza a hallottakat. . hogy miért olyan csapnivaló a tízórai. – Igen. és hámozott paradicsomot majszol apa kertjéből. ha netán kétsége támadna. ha mindent belead. hihetetlen mohósággal próbálja magába szippantani a világot.

pelyhes kis fe-jére. hogy elmagyarázzam neki. én pedig érzem. Mintha nem épp a saját gyerekemmel az ölemben állnék itt mellette. és megpróbálom összekapni magam. sípcsonton rúgom vagy fejbe kólintom a bátyámat. Hirtelen beugrik. a mamád piszkos szájú. mondjuk. mintha meg sem hallanám. Apa és Sawyer apukája gyerekkoruk óta jó barátok. – Cade. nem pedig tizennyolc és huszonhárom. és én feldühödök rá. pontosabban… – Cade! – Reena! – lép közénk apa. még egyszer megkérdezem… – Mit? – Most már dühös rám. Futólag végigmér. hogy bizseregni kezd a tarkóm. de nem néz a szemembe. hogy Sawyer itthon van? – kérdezek vissza. ringatom Hannah-t a csípőmön. és én épp belelendülnék. apával a háta mögött. amikor a hátsó bejáraton belép a bátyám. mintha meccsre tankolna fel. – Tudtad. – Nem tudtam. úgy teszek. aztán a hű tőszekrény felé veszi az irányt. mintha attól tartana. ingerült. közösen vásá . – Sajnálom – mormolom. de a mai napig úgy tömi magába a kaját. – Tudtad? – Nem – vágja rá Cade azonnal. jelen pillanatban hol található a közösségi fősuli a prioritási listámon. – Reggel összefutottam Aaronnal az edzőteremben. – Nem mentél órára? – kérdezi Soledad. Homlokát ráncolva vizsgálja a hűtőszekrény tartalmát. mintha hét-és tizenkét évesek lennénk. hogy ma délután vezetőségi ülés volt az étteremben. amit a fiúm-ról mond. hogy valamilyen kistesós támadásba lendülök. – Megittad a narancslevet? – kérdezi. mély levegőt veszek. és puszit nyomok a meleg. úgy tesz. miközben ő paradicsomot ken az arcomra –. Képtelen vagyok uralkodni a hangomon. Rá se hederítek. – Elég legyen – mondja. mintha valami rendkívül fontos dolog történne odabent. Régen középcsatár volt az iskolai foci-csapatban. szinte hisztérikusan beszélek. – Hölgyeim – üdvözöl minket Cade.

– Reena! – Soledad. A haja őszül a halántéka környékén. várnak. mégis ütős: szinte fizikai ereje van. igen. – A narancslé az oldalsó rekeszben van – vetem oda végül. – Nem mondtam el – mondja végül. Apa soha nem hazudik. [4] ELŐTTE – Lassan túl öregek leszünk már ehhez – jelentette ki váratlanul Allie. Soledad a kezét a szívére szorítja. Hát. Nincs az az isten. éberen figyel. kérlek. Mindhárman engem néznek. Hannah elégedetlenül fészkelődik a karomban. egymás fiainak ke-resztszülei. mint ahogy szeretném. hogy itt van – mondja apa lassan. Ez persze nem új információ. – És miért nem? – kérdezem. mint a nyugalom megtestesítője –. hogy arról az én apám ne tudjon. – Na és te? – nézek rá követelőn. – Nem mondtam el. rolták az éttermet több mint egy évtizeddel ezelőtt. és fölmegyek a lépcsőn lefektetni Hannah-t. akár egy aprópénzzel teletömött párnahuzatnak vagy az Úr által küldött negyvennapos özönvíznek. és úgy áll ott. mert azt reméltem. mintha töprengene. – És nem mondtad el nekem? Nem válaszol egy ideig. – Neked tudnod kellett. és ez sokkal szomorúbban hangzik. Cade még mindig a hűtőszekrény előtt áll. teste csupa izom. . miközben megpróbálok uralkodni magamon. és állja a tekintetemet. hogy Sawyer LeGrande úgy lépje át a floridai államhatárt. hogy nem marad. Az ingét nedves esőfoltok tarkítják. – Igen. tudtam – bólint apa.

– Te akarsz kávézni? Allie egy pillanatra eltöprengett a kérdésen. amint hátrahajolt a hintán. Tizenöt évesek voltunk azon a nyáron. – Egyszerű en el szeretnék menni valahová. de inkább a könyvesboltban. – Már túl öregek vagyunk hozzá – mondtam. . szeme összeszűkült a hatalmas. még nem vezettünk. Az ő haja is pont olyan tökéletesen szőke volt. a térdem be-hajlítva. Hason feküdtem. pont úgy. hevesen megrázta a fejét. – Rendben – felelte Allie nevetve. Épp egy kora délutáni mozielőadást akartam javasolni. de Allie azért rukkolt elő a kávézós ötlettel. úgyhogy fogd be a szád. amennyire csak bírt. kezemmel sikertelenül próbáltam legalább egyetlen pitypangot vagy lóherét felfedezni a fűben. Allie aranysárga haja a földet söpörte. amikor Allie mamája jelent meg a konyhai tolóajtóban. Aztán. mint mindig. miközben meztelen lábfejét megemelve a másik térdét vakargatta. Az egész délelőttöt hintázással töltöttük Allie szüleinek hatalmas. – Ez a nagy helyzet. makulátlan kertjében. – Lányok! – kiáltotta az ajtófélfának támaszkodva. hogy megfogadom a ta-nácsodat. a háztól legtávolabb eső sarokban. és tőle ingyen kaphattunk jegeskávét. ha éhesek lennétek. így aztán rendszeresen fuvarokat kunyeráltunk Allie idősebb barátaitól. vagy egy ká vét. mert a barátnője. és pontosított: – Nem akarunk kávézni? Összeráncoltam a szemöldökömet. fejjel lefelé a műanyag csúszdalapon. teknőcszínű napszemüveg mögött: – Nem – vallotta be végül beletörődő sóhaj kíséretében. – Sütöttem muffint. és hintázz. – Lehet. Allie papája fanatikusan gondozta a pázsitot. mint Allie-é. csak a tarkóján praktikusan rövidre nyírva. én viszont ki nem álltam Lauren Wernert. csak mi ketten. Lauren Werner a Bump and Grindben dolgozott. ahogy jobban átgondolta a dolgot. Perceken belül túl nagy lesz a forróság a heverészéshez.

– Nem vagyok oda érte – vágta rá egyből Allie. – Csupa lenmag
az egész.
– Ne mondd ezt neki! – kiabált vissza Allie mamája. Mrs. Ballard
hallása vetekszik egy denevérével. – Nem igaz, különben. Inkább
kós-tolj meg egyet, Reena!
– Rendben – egyeztem bele azonnal. Általában könnyen meg lehet
győzni, ráadásul pisilnem is kellett. Feltápászkodtam a csúszdáról, és
elindultam a ház felé a mély, világoszöld fűben; a hőség szirupos fal-
ként vett körül már ezen a délelőtti órán is. – Jövök.
– Hozd ki a kártyát is! – szólt utánam Allie, mint aki hirtelen
elfelejtette előbbi terveit. Azon a nyáron csupa öreges kártyajátékkal
szóra-koztattuk magunkat: bridzs, pinochle, euchre2 és kőr dámázás
volt mű
soron. Allie találta ki a tematikát az előző nyarak mintájára,
amikor például a francia fonott copfok készítése, illetve a Katharine
Hepburn-filmkánon került terítékre. – Ja, és papírt és ceruzát is!
– Mást esetleg – néztem vissza rá a vállam fölött –, felség?
Allie széles, dilinyós vigyorral válaszolt, és egyik lábáról felém
rúgta a strandpapucsát.
– Lééégy szíves!

2 Amerikai kártyajátékok
– Majd meglátom.
Pisiltem, és magamhoz vettem a kártyapaklit a hálószobából.
Kinyitottam a komódon álló sminkes dobozát, beletúrtam: a héten
beszerzett Risky Business szájfényt kerestem. Találtam egy doboz
szemhéjfestéket és néhány tampont, de a szájfény nem került elő.
Épp abba akartam hagyni a keresést, amikor az ujjaim egy vékony
zsinórra fűzött, megkopott, ezüst félhold medált tapintottak ki,
amelyről azonnal, gondolkodás nélkül – ahogy az ember a saját arcát
ismeri fel a tükörben – tudtam, hogy Sawyer LeGrandé.
Hunyorogtam, és nyeltem egy nagyot. Csak álltam ott, nem is
tudom, mennyi ideig, a légkondicionáló halkan zümmögött a
háttérben, csupasz lábam belesüppedt a halványszürke
padlószőnyegbe, amelyen még látszottak a bejárónő, Valencia

takarításának friss porszívónyomai. Végül kiosontam a szobából, és
átsurrantam Mrs. Ballard háta mögött, aki egy papírtányéron két
lenmagos-áfonyás muffint tartott a kezében, ame-lyeknek a
gondolatától most hirtelen hányingerem lett.
Allie felnézett, amikor közeledtem. Most épp a gyűrűn lógott, és
egymás után többször átfordult, ahogy kisebb korunkban csináltuk,
napbarnított lábaival lendítve át magát.
– Hol vannak azok a mérgező muffinok? – kérdezte, aztán, ahogy
meglátta az arckifejezésemet: – Mi van veled?
Magam előtt tartottam a nyakláncot, mintha radioaktivitást
sugározna; a medál ide-oda himbálózott.
– Ezt loptad? – kérdeztem, még a magam számára is éles hangon.
Allie elengedte a fogantyúkat. Az arckifejezése most olyan volt,
amilyennek még soha nem láttam: szinte vádló, mintha leeresztett
volna egy biztonsági rácsot.
– Te kutattál a cuccaim között? – kérdezte.
– Hogy mit csináltam? – bámultam rá riadtan. Allie és én mindig
át-néztük egymás dolgait, ez nem jelentett problémát. Simán fel tudta
volna sorolni fejből az íróasztalom fiókjainak tartalmát. – A szájfényt
kerestem.
– Ó – pislogott Allie, és hirtelen ismét normális volt, mint azelőtt.
Előkotorta a szájfényt a rövidnadrágja hátsó zsebéből. – Tessék.
– Köszönöm. – Kentem belőle az ajkamra, és még mindig csak
néztem ki a fejemből. Ahogy visszanyújtottam neki a szájfényt, az
ezüst hold lecsúszott az ujjamról, Allie pedig szinte észrevétlenül,
mintha bűvészmutatványt hajtana végre, kivette azt is a kezemből. –
Szóval? – nógattam. – Loptad?
– Hogy loptam-e? – ismételte meg a kérdésemet. – Mit gondolsz?
Szerinted mi vagyok én, valami őrült kleptomániás?
– Ó, mintha soha nem loptál volna semmit korábban.
Allie oldalra billentette a fejét, mintegy beleegyezően.
– Valójában a szájfényt loptam – ismerte el.
– Tessék? – kérdeztem. – A bevásárlóközpontban? Azt hittem,
fizettél érte.

– Csak mondtam, hogy fizettem érte – vonta meg a vállát. – Te
épp a parfümöket szagolgattad.
– Ó, az isten szerelmére! – Levágtam magam a pázsit közepére,
hátradőltem és figyeltem a tiszta, könyörtelen eget. A levegő olyan
volt, akár egy nedves lepedő. – Le kell szoknod erről!
– Tudom – felelte, és mellém feküdt. Egy percig egyikünk sem
szólt egy szót sem. Hallottam a gyomra korgását és egy darázs halk
zümmö
gését a közelben.
– Al – szólaltam meg végül, és próbáltam normál hangnemben
beszélni, nehogy a bennem tomboló enyhe hisztérikusság érezhető
legyen.
Allie és én a legjobb barátnők voltunk négyéves korunk óta. –
Hogy került ide az a nyaklánc?
Allie sóhajtott, mint aki a béke jeleként fehér zászlót lobogtat,
mint aki tudja, hogy addig kínozom, ameddig kiszedem belőle az
igazságot, ezért egyszerűbb, ha azonnal elmondja.
– Nem loptam – közölte.
Éreztem, hogy minden levegő kimegy belőlem, és szédülök,
annak ellenére, hogy a földön fekszem.
– Nem is gondoltam, hogy loptad – jegyeztem meg, és ahogy
kimondtam, rájöttem, hogy ez igaz. – Ő adta neked?
Allie bólintott. Az oldalára fordult, egyik hegyes könyökére
támaszkodott, és a szemembe nézett.
– El akartam mondani neked – bökte ki végül. – Csak nem
tudtam, hogyan.
A kezemet a szememre szorítottam, amitől hirtelen színes
tűzijátékot láttam, mintha felrobbant volna valami a fejemben.
– Sawywer LeGrande neked adta azt a nyakláncot – ismételtem
meg, és kis híján elröhögtem magam, annyira képtelenül hangzott
így, ki-mondva. – Mióta lógsz te Sawyer LeGrande-dal?
A hangom most is őrülten éles volt, de Allie csak vállat vont: –
Néhány hete.
– Néhány hete?

– Három? – ültem fel hirtelen, és most aztán tényleg szédültem. A
kertben óriási volt a hőség. – És mi csak most beszélünk erről?
– Ó, hagyd már ezt, Reena! – mondta feltápászkodva. Az arca
piros volt, és kihívást éreztem a hangjában. – Mintha veled a világon
a legegyszerűbb lenne megbeszélni a dolgokat. Főleg ezt.
– Ez nem igaz – feleltem. – Ez nem igaz, és nem szép dolog…
– Sajnálom – vágott a szavamba, menteni próbálva a helyzetet. –
Igazad van. Sajnálom. Meg kellett volna említenem neked.
– Meg kellett volna említened nekem?
– Figyelj, mi lenne, ha nem ismételnél meg minden mondatomat?
– Nem ismét… – állítottam le magam még időben. – Al, nem
akármilyen srácról van szó, hanem Sawyer Le…
– Mire vagy kíváncsi?
– Mire vagyok kíváncsi?
Csak álltam, és bámultam rá tátva maradt szájjal, ostobán.
Fogalmam sem volt, mit kérdezzek. Abszurd módon, szinte
kétségbeesve úgy éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam.
– Jaj, na! – mondta halkan, és megbökött a térdével. Allie utálta,
ha valaki dühös volt rá; egyszerűen nem bírta elviselni. – Ne nézz
már rám így! Legalább te ne!
– Nem nézek rád sehogyan – mondtam neki. – Én egyszerűen
csak… nézlek.
– Elég különös az arckifejezésed.
– Nincs benne semmi különös – nevettem fel furcsa kis
vakkantással, amely egyáltalán nem hasonlított a megszokott
nevetésemhez, ezt én magam is hallottam. – Ilyen az arcom, tudod?
– Egyáltalán nem ilyen az arcod – javított ki. – Figyelj! Mi
egyszerűen csak együtt lógunk. Ő Lauren barátja. Egyik nap
összefutottunk a Bump and Grindben, és ő megkérdezte, hogy
akarok-e, tudod…
– Hogy akarsz-e mit pontosan?
– Hogy akarok-e lógni vele. Nem nagy ügy, tényleg. – Allie most
hirtelen kicsit alaposabban szemügyre vett, mint akinek hirtelen
szöget ütött a fejében egy gondolat. A füle hegye vörös volt a naptól.
– De most nem vagy ettől túlzottan kiborulva, igaz? – kérdezte. –

Tudom, hogy mindig viccelődünk, hogy mennyire menő srác, meg
minden, de ugye, te nem… úgy értem, ha te tényleg odavagy érte…
– Nem vagyok – tiltakoztam azonnal, mintha a megfelelő
nyomatékkal kimondott hazugság egy picit igazabbá válna.
Az agyam pontosan tudta, hogy Allie-nek igaza van: híres voltam
arról, ahogy az érzelmeimet megtartottam magamnak. Ha ő magától
nem jött rá, milyen mérhetetlen érzelmeket táplálok Sawyerrel
szemben, akármilyen érzelmek legyenek is azok, annak nagy
valószínűséggel én voltam az oka, aki remekül palástoltam mindezt.
Most már viszont, ahogy ott ültem a kertben, mint száz korábbi
nyári reggelen, túl késő lett volna elmondani neki – főleg, ha Sawyer
már őt választotta. Főleg, ha ők már egymást választották. Az
egyetlen dolog, amit most tehettem, az volt, hogy megvédem magam
a hazugsággal.
– Teljesen rendben van – közöltem hanyag vállrándítással. –
Pontosan azt kell csinálnotok, ami boldoggá tesz benneteket.
Valószínűleg folytattam volna – például felajánlottam volna, hogy
majd segítek nekik kiválasztani az esküvői étkészletet –, de
szerencsére Mrs. Ballard épp megjelent a szúnyoghálós ajtónál. A
hangja úgy hasította át az üres udvart, mint egy autókürt.
– Lányok! – Ezúttal ideges és türelmetlen volt a hangja. Azon
töprengtem, vajon mennyit hallott a beszélgetésből. – Akkor most
kéritek ezt, vagy sem?
– Nem kérjük, anya! – kiáltotta Allie, aztán várakozó tekintettel
fordult vissza hozzám. De én már álltam, leporoltam a
rövidnadrágomat, arcomra pedig könnyed, mesterkélt nyugalmat
erőltettem.
– Én kérem – jelentettem ki, noha valójában nem kértem.
Átvágtam a pázsiton, hosszú, sötét hajamat tűzte a nap. – Jövök –
mondtam, és ott hagytam Allie-t.

[5]

UTÁNA

Este, amint Hannah-t lefektettem, lemegyek a lépcsőn, miközben
azon töprengek, hogy nem ártana olvasgatnom egy keveset az iskolai
tananyagot a kerti kempingasztalnál. Kint párás és latyakos minden,
rengeteg a szúnyog, de összességében nem rosszabb ez, mint
bármelyik másik este, és különben is, most valahogy nem találom a
helyem a négy fal között.
Esténként rengeteg időt töltök itt kint, valójában a házhoz
láncolva, hogy halljam, ha a gyerek mozgolódik; a lábam egy széken
pihen, egy vicces gyíkocska pedig fel-le futkározik a narancsfa
törzsén. A nedves levegő hullámossá teszi a könyveim lapját. Az
iskolai dolgokkal foglalkozom, vagy csak kattintgatok a Facebookon,
beszélgetek Soledaddal, ha épp beszédes kedvében van. Időnként írni
is próbáltam itt, mielőtt végül feladtam és úgy döntöttem, hogy nem
gyötröm tovább magam ezzel – az üres képernyő olyan volt
számomra, mint egy rideg vádaskodás a középiskolás énem részéről:
számtalan dolog van, amit valamikor meg akartam csinálni, de végül
nem került rá sor.
Ma este azonban apa miatt vagyok kint. Most is szorgosan
ügyködik a kertben, szedegeti a levéltetveket a
paradicsompalántáiról; rendszeresen gondozza az udvart, amióta
Cade és én kicsik voltunk. Sarah Vaughant hallgat a konyhaablakon
keresztül. Tenyere ráncaiba beleke-ményedett a sár.
Kis híján megfordulok és elhúzom onnan a csíkot; természetesen
még mindig haragszom rá a korábbiak miatt, csakhogy ezt a
mozzanatot nem lehet csak úgy kiemelni a teljes történetből. Már a
találkozás pillanatában tudtam, hogy Sawyer feltűnése a városban
mindenféle kellemetlenséget hoz majd felszínre apánál, s a puszta
közelségétől elönt a frusztráció és a szégyen oly ismerős hulláma.
Egy pillanatra ismét tizenhat éves vagyok, terhes és reménytelen, a
jövőmre vonatkozó gondos tervek mind szertefoszlottak, mint ahogy
a száraz szél fújja szét a fűmagot.
Mindazonáltal, ez mind a múlt.

Használhatjátok a me- dencéjüket. de apa – a magas fenntartási költségekre és a gyerekkori vízbe fulladási statisztikákra hivatkozva – elszállíttatta. – Tessék? – kapok észbe hirtelen. Az orvosa szerint a kertészkedés jót tesz a szívének. – Ráadásul – mondta akkoriban – Roger és Lydia mindig örömmel látnak benneteket maguknál. amikor gyerekek voltunk: ugráltunk az ugródeszkáról. de nem ezért csinálja. zöld levelet dörzsölget. Cade és én órákat töltöttünk náluk. hogy engem méreget. Soledad rózsabokrai a legvégén következnek majd. Apa rám néz.” Megérné már csak azért is. akár egy tündérmesében. hogy ne másszanak fel a ház falára. nyurga palán-táira. majd visszafordítja a tekintetét a magas. A metszőolló könnyedén csattog a kezében. feltételezem – mondja sóhajtva. mint mindig: megmetszi őket. miközben a hüvelykujjával egy érdes. és ne lepjenek el mindent. ahogy megjelenünk ott Hannah-val és a fürdőruháinkkal. És valóban. – Mi az? – kérdezi. péntekenként . miközben átlép a cseresznyepaprikákhoz. tizenegy héten keresztül nem beszélt velem. és hatalmas bukfencekkel érkeztünk a kristálytiszta vízbe. ahogy odébb lép a cukkinikhoz. amikor kicsik voltunk. amikor hétéves volt. A pala langyos a talpam alatt. Amikor elmondtam apának. Réges-régen volt a kertünkben egy medence is. – Mi ez az önelégült mosoly? – Ó! – Észre sem vettem. – Hogy megy a munka? – kockáztatom meg mégis átvágva az udvaron. – Aggódom a rotha-dás miatt. Ő maga is papnak készült mindaddig. a fényes sárga nyári tökökhöz. Megpróbálom magam elé képzelni. hogy lássam Lydia arckifejezését. hogy a közelébe kerüljek. amit elképzeltem. – Minden rendben van. amikor csak akarjátok. amíg nem találkozott anyával. hogy terhes vagyok. Nem haragszom rá túlzottan emiatt: a szülei meghaltak. – Figyelem. „Átugrottunk úszni egyet. hogy ő nem lenne túlzottan lenyűgözve attól. – Nem volt szándékos. Sejtem. őt pedig a Louisiana állambeli Saint Tammany plébánia apácái nevelték fel.

– Azt hiszem. – A levéltetvek begyűjtéséhez is túl sötét van – válaszolom. olyan halkan beszél. amelyeket Soledad hozott a . minden bizonnyal csakis Isten könyörületességének bizonyítéka.gyónni jár. és egy Szent Kristóf-medált hord az ingében. Vezeklés ez. hogy visszavágjak. – Túl sötét van ahhoz. mintha szándékosan nehezíteném a helyzetét. és egyáltalán nem lep meg. Ismét sóhajt. Hannah születése után jobb lett a helyzet – hogy jobb lett. – Itt. akár a legszigorúbb ministránsfiúé. és amikor végre felém fordul. akihez annyit imádkoz-tunk ebben a házban. majdnem egy hete nem jelentkezett. mert semmi más nem jut eszembe. Az a tény. Ültem az ágyamon. és az utazási magazinokat lapozgattam. Egyik kezemmel még mindig a tankönyvet szorongatom. amíg megszültem a kislányomat. az elmúlt egy évben pedig kissé nehézkes fegyverszünetet kötöttünk. Nem tudom megmagyarázni. ezt akarja mondani. mintha nem akarnám megérteni a lényeget. hogy nem küldött zárdába. ha úgy tetszik. amikor fölvettem a kagylót. de a lelke olyan. – Nos – mondja rövid szünet után. igazad van. [6] ELŐTTE – Égő vagyok! – szólt bele Allie a telefonba. A szívét tekintve zenész. Sawyerrel szemben táplált dühe ezzel ellentétben gyakorlatilag végtelen. Reena – ráncolja apa a homlokát. „Menj be innen”. Rendben van. hogy legendás pasim visszatéré sével a túlcsorduló érzelmekre én számíthatok majd. hogy hallom a szomszéd kerti locsolófejének végtelen sziszegését. viszont talán kevésbé láthatóvá váltam csökkenő méreteim-mel –. kint akartam olvasgatni még egy ideig – mondom végül. miért érzek kényszert. azt kétlem valójában.

amely még a bátyámé lehetett. – Abszolút tartozom neked egy telefonnal. – Persze hogy átmegyek. esetleg Kauai szigetének valamelyik eldugott öblében ültem a strandon. de végül túl sivárnak tűnő lehetőségként elvetettem az ötletet. végigpörgettem a képes utazási magazint. magányos állapotban telt: sokat pasziánszoztam. Épp Provence piacait jártam be képzeletben. mintha most jártam volna ott először életemben. igen – mondtam végül. – De igen. és egy újabb estét töltök az Esküdt ellenségek ismétlésrészek nézésével Soledad társaságában. Pár napon belül kezdődött a másodév. és rettenetesen hiányzol. Végigbicikliztem az ismerős utcákon Allie szüleinek házáig. ráadásul nekem is rettenetesen hiányzott Allie. Egy pillanatig gonoszul arra gondoltam. aminek a szárát térdig feltűrtem. amolyan fanyar és tétován ragacsos. hogy azért egy kicsit égő. akár egy esőerdőben. hogy tétovázom. A biciklit a garázs oldalához támasztottam. kérlek! – mondta. testhezálló felsőjét és aranybarna haját. mintha meg kellett volna mutatni nekem. – Itt van valahol Allie is – tájékoztatott. – Rendben – egyeztem bele egy idő után. merre van a mosdó. égő vagyok – szállt vitába Allie. és úgy vezetett be az elő szobába. – A legrosszabb barát vagyok. én megértem. amikor érezte. és lustán vakargattam egy szúnyogcsípést a kulcscsontomon. – Rá fogsz jönni. – Én sem. hogy más tervekre hivatkozva visszautasítom a meghívást. és Birkenstock klumpa. Nyár vége volt. – Elfoglalt vagy. A bicikligumik néha megcsúsztak az aszfalton. Kinyúlt farmer volt rajtam. és rengeteget voltam egyedül. Helyette Lauren Werner nyitott ajtót. – Nem tudtam. minden természetességet nélkülöző hangon. mennyire szeretsz. hogy Allie kinyissa az ajtót. hogy átjössz.könyvesboltból. minden zöld volt és párás. és a földre hajítottam. Néztem őt egy ideig. hogy itt vagy. – Serena! – mondta gumicukorszerű. – Hát. fehér Hanes póló. – Nem vagy égő – mondtam. pedig azt gondoltam. Az augusztus különös. és hogy hová . Gyere. miközben arra vártam. Gyere át hozzám! A szüleim valami céges jótékonysági partira mennek ma este.

Némán követtem. és nagyon dögös. hogy a fél iskola nálad vendé geskedik. – Hát. – Úgy nézek ki. – Hát itt vagy! – Itt vagyok – mondtam. talán egy vagy két osztállyal jártak fölöttünk – az egyik lánnyal együtt jártunk kémiaórára. hogy a konyhában is vannak néhányan: nem volt nagy buli. hogy ennyi tánc elég volt mostanra. de ahogy ott megjelentem. hogy elfelejtettem minden sérelmemet. – Nem értem. az olyan volt. – Barátnők vagyunk. – Imádni való vagy. amelyben felismered ugyan a helyszínt.akasszam fel képzeletbeli kabátomat. és visszamosolyogtam rá. amikor befejezte. Láttam. miről beszélsz – jelentette ki a homlokát ráncolva. úgy döntött. Nem működött a légkondi. de mégis hátborzongatóan más. hogy körbetáncoljon örömé ben. úgy érezted magad. és hagytam. A nappaliban fél tucat. mintha egy álomba érkeztem volna. talán megemlíthetted volna a telefonban. . és próbáltam nem tudomást venni közönséges rosszindulatáról. és abban a pillanatban láthatólag annyira örült a találkozásnak. Allie ilyen volt. közben pedig megőrizni a tartásomat. mintha elárasztana a napsütés. hogy ti. és ez volt az egyik ok. akár egy akváriumban. mert akkor legalább le tudtam volna fürödni. és finoman vezetni kezdett az ebédlő felé –. igen – motyogtam tétován. – Szia! – köszöntött. – Tudod – folytattam. ketten barátnők vagytok. és vékony karjaival átölelte a nyakamat. a suliból ismerős fiatallal találtam szemben magam. – Mindig kimegy a fejemből. Csak ebben a pillanatban jelent meg Allie kipirulva és vigyorogva. – Művészies vagy. amiért annyira szerettem: amikor a belőle áradó félelmetes kinetikus energiának tárgyává tette. az egyértelmű. mint egy tizenkét éves. egy másik srác a Bump and Grindben dolgozott pultosként. a lakásban meleg és rendkívül nedves volt a levegő. pedig minden csak egy egészen picit különbözik a valóságostól.

amikor leckéket vett apától. farmerban és pólóban. és ezáltal az egész életemet elviselhetetlenné tegyem. Műanyag poharat lóbált a kezében a pereménél fogva. nehogy megégessem magam. Tulajdonképpen elég gyakran találkoztam Sawyerrel. körülnéztem. valahányszor csak a közelembe került. – Hagyjál már! – horkantottam. Pár pillanatig csak álltam ott. és dögös sem… – Szia. vagy otthon. A hinták felé indultam. akár egy mágnes vagy egy magas frekven-ciás hang. mert ők ketten odébb sétáltak anélkül. Allie pedig követte. Leültem. és gyere le az alagsorba – szólt vissza nekem Allie szórakozottan. Végül megoldódott a dolog. és átvágtam a fedett teraszon. – Pár perc múlva indul a sörivó játék. Halvány gőzöm nem volt. amikor az éteremben lógott. Soha nem láttam még. és megpróbáltam minél halkabban kapkodni a levegőt: Sawyer állt mögöttem. – Nem vagyok művészies. egyszerűen csak hátralépett. Ahogy most néztem. hogy Sawyer a legkisebb erőfeszítést tette volna. Aztán már ott sem volt. Végül átbújtam a pultnál álldogáló két lány között. bőr-karkötővel a csuklóján. akár egy izomhúzódás. a levegő pedig még mindig annyira párás volt. hogy úgy éreztem. . hová is nézhetnék. – Szia! – köszöntem vissza. kiléptem a tolóajtón. amelyek még nedvesek voltak a délutáni felhőszakadástól. kikerülve a ház hátsó oldalán rögzített reflektor által megvilágított területet. amikor vasárnaponként előttünk ült a templomban. Reena! Felkaptam a fejem. másik kezével pedig félresimítja a haját. Bármennyit is gondoltam rá – és hát igencsak sokat gondoltam –. pókhálót lélegzek be. racionálisan megfontolt és összeszedett maradtam. Allie konyhájában azonban még soha nem találkoztam vele. amint lezserül átkarolja Allie vállát. az lassú volt és fájdalmas. Megpróbáltam nagyon-nagyon nyugodtnak tűnni. – Hozz magadnak egy italt.

aki képes erre. hogyan lehetnék olyan ember. aki számomra a legfontosabb volt a világon. – Rejtőzködöm. amikor Allie ott volt mellettem. megfogalmazta az ér-zéseinket mindkettőnk nevében: „Reena és én úgy gondoljuk. Cade világéletemben gyötört. – Hát – keresgéltem magamban valamilyen elfogadható ürügyet. Az a tíz perc Allie zsúfolt konyhájában olyan érzést keltett bennem. Soha nem ez volt a probléma. megelégedtem az igazsággal. Elképzelni nem tudom. és olyan lazának tűnt. susogó füvön át Sawyer közeledett zsebre dugott kézzel. – Konkrétan valami elől? . ő is kikerülte a megvilágított területet. hogy jön. Sawyer felvonta a szemöldökét. Nem vagyok képes megnyílni az embereknek. például egy tigris a tundrára vagy egy pingvin az erdőbe. hogy szégyenlős voltam. ő átvállalta a beszédet. amiért teljes mértékben képtelen voltam egy vagy két barátságnál többet egyszerre fenntartani. Más volt a helyzet. és segített megvívni a harcaimat. mint aki gondtalanul éli életét ebben a csupa csont és izom testben. hogy nem tudok megszólalni. de mindennek tetejébe még azt a személyt is elvette tőlem. Nem mondanám. gondoltam. bármilyen távlati terv nélkül. hogy a hallgatásaimat értelmezze. hogyan kell ezt csinálni. és megállt a hinta előtt. ha pre-cíz akarok lenni. Az utóbbi időben azonban úgy tűnik. Ha úgy éreztem. hogy rossz film volt. Nem tudom. Mezítláb volt. Az én hibám. ahogy ott ültem. Egyszerűen csak nem tudtam. Ráadásul nem is különösebben akartam megtanulni. Egyszerűen csak… hiányoztak az eszközeim. hogy Allie… – Mit csinálsz itt? A nedves. mint amikor egy vadállat egy teljesen idegen közegbe csöppen. Nem voltam népszerűtlen. nemcsak az ideje vagy türelme fogyott el. miközben lassan előre-hátra hintáztattam magam. de mivel semmi nem jutott eszembe. az iskolai trécselést és fecsegést. gondoltam át újra. Reena és én szívesen elmennénk”. Nem vettem észre.

de ezt nem igazán mondhattam el Sawyer LeGrande-nak. – Azok vagyunk. az. majd mielőtt még válaszolhatott volna. nem kerestelek. Sawyer elgondolkozott. azt hiszem – felelte Sawyer egy vállrándítással – . Éreztem. hogy megpróbáljam értelmezni az arckifejezését. nem mintha már amúgy is nem figyeltem volna rá eléggé. Úgy tűnt. Ez a megjegyzés felkeltette a figyelmemet. Lehangolóan sötét volt ide-kint. igaz? – kérdezte. – Azt hittem. vagy mintha egy titkot akarnék megosztani vele. azt hiszem. Inkább úgy. – Mire gondolsz? – kérdeztem vissza mintegy védekezésképpen. – Úgy érted. mintha még nem döntötte volna el. ahogy mi is csináltuk általában. a fényre vittem volna. no de most én legszívesebben megfogtam volna Sawyert. Korábban soha nem voltunk még így egyedül. hogy a gerincem reflexszerűen kiegyenesedik. – Akkor viszont jól lebőgtél ezzel a rejtőzködéssel. Nem is tudom. – Te kerestél engem? – böktem ki meglepetten. – Értem – ült le Sawyer a mellettem lévő hintára. – Nos – válaszoltam ehelyett. Lauren Werner például. ez persze jó az összebújáshoz. mert kö rülbelül egy pillanat alatt sikerült rád találnom. – Ez nem a te műfajod. ahogy az emberek jól érzik magukat együtt? Sawyer nevetett. A célzás kicsit közel járt az artériához. – Aztán halkan tovább hintázott. mennyire akar beavatni ebbe az egész történetbe. . de ő… úgy gondolom… – Megállt. – Nem – felelte végül –. folytattam: – Nem feltétlenül játéknak szántam. mintha valami okosat mondtam volna. töpreng a dolgon. és hosszú lábaival egy ideig előre-hátra hajtotta magát. hogy egy csomó lógós alak marhás-kodik itt. Futó pillantást vetettem rá. miről beszélek. Az ujjaim szorosan rásimultak a hinta peremé re. az időt húzva –. – Nem úgy értem. ez egy nagyon jó kér-dés. pont úgy. hogy te és Lauren Werner barátok vagytok. és jól… az arcába néztem volna. – Tudod. Tulajdonképpen mindenki elől.

– Azt hiszem. amíg sikerült megfogniuk. mondjuk. fontossága tudatában. amely túl hosszú ra nyúlt ahhoz. Meglepetten néztem rá: olyan volt. Kellett egy kis idő. Mindig nagyon hosszú időbe telt. – Én csak elég idős szeretnék lenni végre ahhoz. – A két kedvencem. Csak ültünk és hintáztunk egy újabb percen keresztül. majd harsány nevetés tört ki. és láttam. ahogyan mondtam. mintha a Nap felszínét akartam volna megvizsgálni. én is olyan óvatosan kikerül-tünk. nedves füvön. egy pillantás. néma csöndben álltam a fák között. amelyet Sawyer is. nagyon is tudom – mondtam neki. hogy őt választaná. – Hát itt vagytok! – mondta derűsen. és finoman hozzáérintette a csontos bo-káját az enyémhez. Összerezzentem. hogy véletlen lehessen. Hallani lehetett a békák kuruttyolását. Végül felnéztem. Megpróbáltam felidéz-ni a legutóbbi alkalmat. Sawyer egy örökkévalóságnak tűnő ideig hallgatott. te művészlélek vagy. ismét elnevette magát. és a ház mögötti kis ligetben fogócskáztunk. és egyetlen pillanatig még engem nézett. – Itt vagyunk – bólintott rá Sawyer. hogy magamhoz térjek: kicsúsztattam a lábamat a klumpából. és olyan veszélyesnek tűnt ránéznem. Egy újabb pillanat telt el. fekete folt a fényárban. nyolcéves gyerek lenni? – kérdezte Sawyer hirtelen. de akkor megjelent a kertben Allie. Mosolyogtam én is. mintha képes lett volna belelátni a fejembe. hogy ő is engem néz. és attól. amikor még kisgyerekek voltunk a bátyámmal. – Reena rejtőzködött. és óvatosan végighúztam a hűvös. Mozdulatlanul. Természetes. Valami különös. a házban valami csattant a padlón. farmerban és sima felsőben is csinosan. . új és nagyon személyes zajlott közöttünk a sötétben. – Nem vagyok… – kezdtem. mielőtt elnevette magát. hogy elmehessek innen. – Mire lenne jó? – kérdezte. – Te nem szeretnél néha újra. Finom hajlatok és hullámos haj. – Igen. egy színpadi színésznő. amikor sikerült megnevettetnem – minden bizonnyal jó régen történt. – Nem – feleltem. mielőtt Allie felé fordult volna. Bent.

– Erről én nem tudok – mondta Allie-nek. mint akinek rövidesen szüksége lehet arra. mert dühös rám – mondta Allie jó szimattal. Allie oldalról vizsgálgatott. – Semmiről – mondtam neki vállat vonva. Addig forgott körbe-körbe. úgy tűnt. mit csinálok itt kint. – Később beszélünk. Úgy éreztem. amíg a lánc teljesen összetekeredett. tágra nyílt. őszintén? Allie pislogott. és felállt a hintáról. amikor vele beszélek. és a bosszúság szikrája lobbant a mellkasomban. nem feltétlenül bízott volna meg bennem. és meghajtotta a hintámat. nem sörivó játékot játszani egy csomó idegennel. Kinyúlt a láncért. Malátalimo-nádé és a mamája parfümének illata keveredett a levegőben. – Nehezen találtam meg a hangot vele mostanában. aztán hagyta nagy lendülettel kipörögni. Reena. hogy most velem szemben is megpróbálta elsütni. – Te és a nagymenő. hogy sürgősen elfusson valahová. akár egy skót juhászkutya. amelyet általában a szülei és az áruházi biztonsági őrök számára tartogatott. vagy valami ilyesmi. mintha kötélen egyensúlyoznék. – Azért. – Mit csináltatok itt kint egyébként? – kérdezte. – Úgy érted. ő pedig átvette a helyét a hintán. – Átjöttem tévézni és pizzát enni. – Bent találkozunk. kicsit fel is húzta magát. mintha az igazat megvallva. Sawyer oldalra billentette a fejét. szürke szemei ártatlanul csillogtak – a jól ismert „fogalmam sincs. . – Miről beszélgettetek? – kérdezte Allie. – Csak tudni akarta. – Őszintén? – tátottam el a számat. hogy került ez a tárgy a táskámba” típusú arckifejezése. Sietve visszabújtam a papucsomba. – Mi a baj? – Teljesen hülye helyzetbe hoztál azzal a sok emberrel ott bent. amikor Sawyer bement. Nem örültem neki. – Egy rövid pillanatra még egyszer rám nézett.

– Most mondd meg. amikor nem vá laszoltam. – Tudom. Reena. hogy sajnálom – emelte meg a hangját. amikor már ilyen furcsán és magá . hogy nem jössz el. és nem. Kedvelem őket. – Tényleg ez az. – Összességében nem kedvelem őket. Reena? – noszogatott. mint azelőtt… – Kártyajátékok és a Párducbébi. és eltekerjek innen. Al! Utálom ezt az egészet! Azt szeretném. – Mind pont olyanok. Csak azt hiszik. igaz? – sóhajtott Allie. hogy én nem is igazán akarok bekerülni ebbe a társaságba. – Na. – Ez így is van – mondtam. tikkasztó. hogy rosszindulatú. ha olyan lenne minden. hogy Lauren is itt van. Vártam. ha elmondom. Még csak az sincs. nem most… nem akkor. hogy miattuk kerültél egy teljesen más világba ezen a nyáron… – Mondtam már. Nedves tenyeremet a farmerom szintén nedves hátsó részébe töröltem. – Ők nem idegenek – javított ki élesen. Mindenki kedves és barátságos. hogy felpattanhassak a biciklimre. majd aljasul folytatta: – Sawyer bezzeg tetszik neked. amire vágysz? Ez még mindig jó szórakozás számodra? Tényleg. – Még csak azt sem mondtam soha. nem akartam ezt a beszélgetést. hogy nem kedveled őket. Tisztában voltam vele. – Soha nem mondtam. Pont ez a probléma. – Ők is a barátaim. A levegő párás volt itt kint. – De hát nem is ismered őket! – robbant ki belőle. már szinte nyüszített. mit kezdjek ezzel? – kérdezte Allie fújtatva. – Mindannyian a suliból vannak. mint te. A távolban villám cikázott át az égen. És ez. de nem figyelt rám. valahányszor téged is be akarlak vonni a társaságba… – Lehet. hogy nem azok – szálltam vitába. úristen… Ezzel nagyon odaszúrt. jól van – álltam fel akkor. így aztán… – Igen – szakítottam félbe. gyanús alakok lennének. – Ha nem nehezítenéd meg ennyire a dolgom.

Allie égnek emelte a szemét. ahonnan előkerült. Nem olyan. Hirtelen az udvar is vészjóslónak tűnt. Végignéztem a telekhatáron álló pálmafák során. – Pontosan miről? – Nem tudom – vont vállat. Tudom. és össze voltam zavarodva a dolgoktól. és utánam jött a pázsiton keresztül. Kiiktathatsz engem. Szerettem volna visszapörgetni neki a mai estét és az egész nyarat. Al. – Ne haragudj. de amelyeket nem kaptam meg. – Rendben – mondta dühösen. Majd beszélünk máskor. ne! – kiáltott fel. amelyekre vágytam ugyan. mint a szitakötők. – Valóban? – ismételtem meg hűvösen. hogy azt gondolod. és minden olyan legyen ismét. a megszokott helyek fenyegetőnek és furcsának látszódtak a sötétben. Felállt. Reena? Megnyerheted. vékony kezei úgy lebbentek ide-oda maga előtt. hogy ez az egész bizarr. – Ha te meg akarod nyerni ezt a csatát. vagy valami ilyesmi… – Soha nem mondtam ezt… . akkor meg fogod nyerni. – Igazad van – felelte azonnal. és tudom. hogy elhappoltam őt előled. Jézusom! Hiányzol! Szeretnék beszélgetni veled mindenféléről. – Vámpír? – kérdeztem fapofával. nyosan éreztem magam. és tehetetlennek tűnt. nem akarok rosszindulatú lenni. amilyennek lennie kell. „Nem szeretnél néha újra nyolcéves gyerek lenni?” – Jaj. és megpróbáltam összeszedni magam. – Éppen társalogni próbálok veled. és ez szuper. Ettől feldühödött. teljesen más világ visszatérjen oda. Én egyszerűen csak tisztességes akarok lenni veled. azt hiszed. és honvágyam volt. és kezemet csípőre téve bámultam rá. – Ó. mire gondolok. – Te akarod megnyerni ezt a csatát. szörnyű dolgot tettem azzal. hogy szörnyű alak vagyok. mint amilyennek gondoltuk. – Tudod. Ő nem olyan… Nem is tudom. valóban? – Megálltam.

LeGrande-ék és mi is templomba járók vagyunk: keresztelők. és arra. amikor már nem. itt ültem minden hétvégén közvetlenül Sawyer szülei mögött. jól kijelölt határvonalat. Megfordult velem a világ. Mennydörgés morajlott a fejem fölött. és ez így van. többször betértem ide mécsest gyújtani anyáért. Legnyomorúságosabb időszakomban is. de akkorra én már messze jártam. már tudta. amikor még gyerekek voltunk. ezúttal kicsit erélyesebben. És így is lesz mindörök-kön-örökké. Reena! – Ahogy kimondta. ámen. – Reena – szólt utánam Allie. akkor arra meg végképp képtelen lennél. hogy átlépett egy bizonyos. spagettivacsorák és vasárnapi iskola. – De valójában szívességet tettem neked. Egy pillanatig még néztem őt. kegyetlenül erős a légkondicionálás. Apa és Soledad ebben a templomban kötöttek házasságot. beleértve a templomot is. a hetedik padban. hogy meglátogass. amelyen átlépve az életünk már mindig is két részre lesz osztva: arra. hogy bárhová megy az ember. jobb . mint akinek földbe gyö kerezett a lába. bér- málások. – Figyelj. és sörivó játékban vegyél részt Lauren Werner társaságában. hangosan és baljósan: a vihar kitörni készült. Míg sulis voltam. terhesen. [7] UTÁNA A dél-floridai élet elkerülhetetlen velejárója. magányomban. Tisztán láttam magam előtt a világ pusztulását. amióta csak a Jóisten megteremtette a légkondicionálót. hogy szexuális kapcsolatba kerülj Sawyer LeGrande-dal. Mert ha nem bírod elviselni. A Szűzanya Csodás Érmének tiszteletére felszentelt templomunkban 18 fok van. aztán sarkon fordultam. amikor vasárnap reggel besétálunk. Csak álltam ott.

a világ végezetéig. most azonban elcsendesedik. a hitvallás gyakorlása is egy olyan pont az életünkben. hogy kerek.oldalon. – Szép munka. – Jó látni téged. akivel aztán majdnem egy percen keresztül némán bámulják egymást. – Szia. folyamatosan dobolt az asztalon az ujjával. Stef. Hannah mocorog. Apa nem vesz tudomást róla. Stefanie eltátja kissé a száját. hangjában. A bátyám átható tekintettel fi-xírozza. Sawyer pedig úgy néz rám. kíváncsi képébe vágjam: „Igen. mintha összetörtem volna a szívét. és bár úgy gondolom. vagy kitartóan dörzsölte a nyakát – talán ettől lett belé szerelmes minden lány –. amikor Sawyer oldalazva megérkezik Roger és Lydia kíséretében. Sawyer – köszönti higgadtan. Sawyer arcon csókolja Soledadot. amivel Soledad épp a héten készült el. amint beoldalaznak az előttünk lé vő sorba. hogy jelen pillanatban családjaink körülbelül azonos intenzitással szere-tik és gyűlölik egymást. Sawyer anyukája ragyog. össze kell szednem magam! Kétségtelenül Soledad az egyetlen családtag. én pedig ellenállhatatlan vágyat érzek. két keze mélyen sötét színű farmerja zsebébe süllyesztve. – Helló mindenkinek! – suttogja. Egy pillanatig nem veszek levegőt. A bátyám felesége. sugárzik a boldogságtól. galléros inget visel a templomban. mintha az ereiben megfa-gyott volna a vér. Ma például alighogy beszuszakolom Hannah izgő-mozgó karjait a kardigánba. mielőtt odafordulna Hannah- hoz. mint mindig. a Ku-bában töltött gyermekkor nyomaival. Sawyer mindig tele volt idegesítő szokásokkal. Mindenki. jóképű srác! Igen. Stef. . én pedig nevetek. nem mintha ez a felismerés meglepetésként érne. gombolás-pántjába akasztva napszemüveg lóg. Lydia a torkát köszörüli. – Mindössze ennyit mond. akibe valamennyi jó indulat szorult. és hát miért is ne lenne boldog? Ahogy az írás is ígérte. akár a téli éjszaka. tékozló fia hazatért. beleértve Sawyert is. amit mindig is együtt fogunk csinálni. visszatért!” Úristen.

ez az állítás még akkor is igaz. ameddig Soledad vagy Lydia. ahol Bertalan apostol a házigazda. aztán addig birkóztunk. Felemelem. erre a járdaköves belső udvarra. – Szent ég! – mondom. Leteszem Hannah-t a földre. Broward megyében durvák a nyarak. Amikor még együtt voltunk. Figyeljetek oda! – suttogták ilyenkor. ha őszinte akarok lenni –. – Mi van a kezedben. mintha minden érzékszervével rám fi-gyelne. Hannah nagyon szép gyerek. mert még egy pillanat. kiscsibém? – Szent ég! – ismétli meg. Ilyenkor ő hátranyúlt és megfogta a kezem. ijesztő ez a gyermeki intuíció. ezért talán egy picit . – Soha nem szerettem különösebben Pál apostolt – mondom Hannah-nak. és súlyos a karomban. de ebben a pillanatban olyan. pont Pál apostol korinthuszbeliekhez írott levelének a közepén: „Ímé titkot mondok néktek”3. a teste árasztja a hőt. vártam. Szerelmesek voltunk egymásba. És jól van így. egyenesen a vakító napsütésbe. A zsoltárok felénél Hannah mocorgása nyafogásba megy át. ahol abbahagytuk. hogy a hátát szurkáltam az ujjammal. és hallgatták tovább a papot. esetleg mindketten. ez minden. amelyet fél tucat életnagyságú szentés an- gyalszobor népesít be. én pedig mosolygok. A hátsó ajtókon át lépek ki a templomból. hogy én hordtam ki. Nyűgös. amint kijutottunk a templomból a templomkertbe. és elindulok vele a padsorok között a kijárat felé. észrevették és oldalba böktek bennünket. mi pedig ott folytattuk. és kiesünk a szerepünkből. kék szemű. mintha mindent pontosan tudna. majd csendben felcsippentettem és elengedtem a nadrágjából kikandikáló bokszeralsójának a gumiját. és hagyom. Ebben a pillanatban olyan. sötét hajú. mint valami különös vallási koktélpartin. Mindez velünk történt. azzal töltöttem a vasárnap reggeleimet a templomban. a pálmafák gyökérzete és a tengeriszőlő zöld kuszasága behálózza a talaj üregeit. Hannah meg- markol egy csomó spanyolmohát dundi kis ujjaival. ha figyelembe vesszük. De most már vége. hogy totyogjon. ameddig senki nem látja. Nem aludt jól az éjjel – egyikünk sem aludt túl jól az éjjel.

[8] ELŐTTE Tizedikben egyetlen barátom sem volt. mielőtt elesik. Az udvar szélén. Anyára gondolok. ha esetleg lenne megosztani való tanácsuk. hogy el-döntse. Most 3 Pál 1. Aaronnal. hogy Mária minden egyes alkalommal válaszol. és felugrom. egy kiszáradt szökőkút közepén hallgatag Szűz Mária áll. és várok. és nézem őt. Helyette könyvtárba mentem. és azon töprengek. hogy neki voltak-e tit-kai. Ez túl drámaian hangzik. Leültem valahová az olvasóterembe. akinek elegendő volt csupán két napot eltöltenie Dél-Florida kellemetlen posványában ahhoz.elfogult vagyok vele szemben. Hüvelykujjammal végigsimítom az egyik járdakő kicsorbult szélét. Soledad valójában mindenért Máriához imádkozik. Shelbyvel ültem egy asztalnál. mondhatom! – mondom nekik. vagy ilyesmi. aki az új hosztesz volt az étteremben. nemrég költözött ide Tucsonból az édesanyjá val és az ikertestvérével. Idegenek állítanak meg folyton az utcán. Shelby harmadéves volt. akire már alig emlékszem – csak egy sötét hajzuhatag emléke és enyhe le-vendulaillat maradt utána –. Nem ebédeltem magányosan a vécédeszkán ülve. milyen szépnek látják. Ha mégis elmentem az ebédlőbe. semmiképpen nem képes itt élni. és meg-esküszik rá. Többnyire egyszerűen nem ebédeltem. – Szent ég! Leülök egy fapadra. nagy darabnyi vakolat hi ányzik róla a fátyol és a ruha találkozásánál. levele a korinthusbeliekhez 15:51. hogy elmondják nekem. Így aztán még az . azonban anya és a Szűzanya is mélységes csendben vannak. – Nagy segítségemre vagytok. még akkor is. Tulajdonképpen voltak barátaim. hogy elkapjam a gyerekemet. és olvastam.

hogy a terroristák nem győztek. mintha a szívem és a tüdőm mellett valami ismeretlen testrész is helyet követelt volna a mellkasomban. és úgy viselkedett. . – Igen – mondtam lassan. hogy milyen a kaja ezen az isten háta mögötti helyen.iskola kezdete előtt elmenekült innen az édesapjához. és olyan csúnyán beszélt. hogy ennyire érzékenyen reagálsz a terrorista viccekre. – Aztán rám nézett. hogy közös levegőt szívjon velem. amit éppen akkor csomagolt ki. és megfelezte velem a Kit Katot. ő az. – Fényes nappal. Bal fülén apró ezüstkarikákat viselt. Automatikusan azt feltételeztem. mint valami lángoló neonrépa. mintha világéletünkben barátok lettünk volna. Shelby elvigyorodott. – Egyértelműen bizonyítja. – A kaja. – Mi van veled? – kérdezte. az szívás – mondtam neki. – Az ott a pultos srác? – kérdezte enyhén bandzsítva. és a női focicsapat csapatkapitányával randizott. és tőlem akarta megtudni. ne haragudj! Nem tudtam. amíg egy napon pont mellém huppant le a tálcájával. – Basszus. és halvány szemöldöke összerándult. hogy túl unalmasnak tart ahhoz. Sawyer tenyere Allie szoknyája alatt. amikor horkantva és gesztikulálva mutogatni kezdett a szélvédőn kívülre az állával. – Igen. A tornaterem oldalsó ajtaja fölötti kiugró épületrész árnyékában Allie és Sawyer álltak szorosan a téglafalhoz simulva. amelyet félig eltakart egy sor barna. nagyon úgy néz ki. – Hát. – Tulajdonképpen ennyi. és nagyokat pislogtam hálás meglepetésemben. Ezen nevetnem kellett. miközben kihajtott a parkolóból. tök nyilvánosan csinálják – jegyezte meg Shelby vidáman. A kilencvenes évek női rockzenéje harsogott az öreg Volvo hangfalaiból. Egyik délután elvitt autóval a munkába. elszáradt bokor. Shelby haja olyan volt. Egy pillanatig nehezemre esett levegőt venni. – Az étteremből? Követtem a tekintetét az épület oldaláig. mint egy matróz. New Hampshire-be.

Vállat vontam. mint akinek halvány fogalma sincs. Végre megkaptam a tanulójogsimat is. – Nem reagálok érzékenyen semmire – hazudtam. Nem beszéltem neki Allie és Sawyer kapcsolatáról – soha nem beszéltem neki Allie és a magam kapcsolatáról sem –. A megoldás az volna. Mindig szerettem idegen helyekről olvasni – tízéves korom óta járt nekem a National Geographic –. ennek ellenére mindent tudott rólunk. bo-rítójuk ragacsos volt a rájuk száradt portól. de azon a télen teljesen kielégíthetetlen voltam. Terveket szőttem. Soledad a mennyezetre emelte tekintetét. Rengeteg időt töltöttem a naplómmal. otthoni tevékenységek. mielőtt a kövér. Egyszer hívtam Allie-t. amikor a Bridezillas három epizódját maratoni egymásutánban adták a tévében. csak hogy tudjátok. miről? – kérdeztem értetlenül. Nem vette föl a telefont. piszoktól. munka. Öblítés. mindig erre a következtetésre jutottam. ahogy tizenéves életem korlátozott paramétereit rendszerezem. A tanév megállíthatatlanul haladt előre – halloween. aztán ismétlés. miről beszél: – Beszélni. ha el tudnék tűnni a városból. – Akarsz beszélni róla? – kérdezte egyik szombat este. Szintén csak hogy tudjátok: nem hívott vissza. nehéz felhők felé emeltem volna a tekintetem. . hálaadás. és még egy fél másodpercig bámultam őket. Az ágyamat ellepték a könyvtárból hozott útikönyvek. akár egy terepmunkát végző antropológus: iskola. Soledad nagy érdeklődéssel figyelte. én pedig nem hagytam üzenetet.

és felálltam az ágyról. amiről nem is tudom. Apának pár évvel azelőtt volt egy szívrohama. – Előtte viszont igazán benézhetnél a konyhába. mint aki valóban olyan helyként gondol rá. – Ma este hová utazol? – kérdezte apa egyik este a hálószobám ajtajában álldogálva. hogy ugorjak be délután a Tanácsadóba. Nevettem. Azon töprengtem. Még soha nem hívattak be az irodába. Egész éjszakákat töltöttem ébren. amikor csak tudtam. ha kikapcsol a mosogatógép. történeteket olvastam és képeket nézegettem asszonyok-ról. ahol épp az Oak Parkról készült képeket nézegettem. Soledad pestót készít. mint valami képzeletbeli Selyemutat. majd feltérképeztem a saját útvonalamat. vagy esetleg egy jó szándékú szamaritánus fejezte ki . ahová tényleg el kellene utaznom. Annyira. hogy olyan dologért kerültem-e bajba. – Azonnal ott vagyok. akik éveket töltöttek Marokkóban. – Vagy talán Koppenhágába. összecsuktam a laptopot. Tanzániában és Dél-Franciaországban. hogy elkövettem. amelyet aranyszínű filccel jelöltem. citromos tonikkal a kezében. próbáltam derűsen viselkedni vele. – Chicagóba – feleltem derűsen. blogról blogra kattintgattam. Egyik reggel azon a tavaszon üzenet várt az osztályteremben. és felnéztem a laptopomból. de annyira menni akartam. Lent zongorázott a nappaliban. – Chicagóban meglehetősen jó zenét játszanak – mondta és bólogatott. a kinti parkolóban esett össze a nyolcadikos ballagásomon. Listákat gyártottam. mint ahogy meghallod. riadt és nyugtalan lettem tőle. és az agyam valahogy halványan érzékelte a csendet.

hogy Mrs. egy idősebb. kérem. hogy minden rendben van-e a tanórákkal. miközben a vállamra dobom a hátizsákomat. és megismerni. ne mondja! Komolyan? – képzeltem hozzá a saját válaszomat is. – Mindenki. aki a szemináriumainkat vezette kilencedik osztályban. és egy sárga jegyzettömbbe írogatta homályosnál homályosabb válaszaimat. – Folyton kibámul az ablakon. ahogy leültem. Világos türkizkék gyűrű . amint tokás állát oldalra billenti. Azt vártam. akit csak tudok. Fejjel lefelé olvasva láttam. és rövid ideig dobolt vele az asztallapon. – Észrevettük. ki vagyok. hogy az irataim másolatát tartalmazza. és melegen mosolygott hozzá. Serena! – köszöntött. – Szervusz. – Nincs semmi probléma – mondta. aztán az ebédidő elején próbaképpen bekopogtam az iroda ajtaján. Ortummal találkozom. Kikeményített. – Na. és elindulok az angoló rára. és valójában csak szeretném átnézni a listáimat. akit korábban még soha nem láttam. de helyette sötét hajú. hogy ezzel is kifejezze. amit még nem tudok! Az egész délelőttöt görcsbe rándult gyomorral töltöttem. hogy általánosságban képes vagyok- e megbirkózni a középiskola zsarnokságával. és értelmesnek tűnt. – Új vagyok itt. és akinek a férje nyilvánvalóan több millió dollárt halmozott fel technikai alapanyagok eladásával. honnan tudja. – Olyat mondjon. fiatal nő ült ott.aggodalmát azzal kapcsolatban. – Kezébe vett egy dossziét. mint egy megszállott. BOWEN név állt. és túl sok időt tölt a saját kis világában. Porszag és kávéillat keveredett a levegőben. az asztalán pedig egy kis táblán a MS. hogy a kedvében szeretnék járni. hogy dolgozom-e iskola után. hogy szociális beilleszkedésre alkalmatlan – képzeltem magam elé a tanácsadónőt. mennyire odafigyel rám. Úgy viselkedik. azt hitte. Azon kaptam magam. Érdeklődött. így aztán azonnal éreztem. hogy visszamosolygok rá. fehér ingének ujját felhajtva viselte. – Gyere csak be nyugodtan! – Fogalmam sem volt. valami baj van. akit eddig behívattam ide magamhoz. enyhén őrült kinézetű tanácsadónővel. de csinos volt.

ami hazugság volt. és milyen emberekkel találkozhatnék ott. gyakorlatilag darabjaira hullva. kerek citromszeletek úszkáltak benne. Tulajdonképpen állandóan a továbbtanuláson gondol-kodtam. hogy hajlandó lennél együttműködni velünk ennek érdekében? Egy percembe került. – Gondolkodtál már a továbbtanuláson? – kérdezte végül. Szeretném. úgy gondoltam.– Egy keveset – feleltem. a rendszeres kitüntetések tavaly óta. Fejből el tudtam volna sorolni a bölcsészeti és természettudományos követelményeiket. Bowen kisasszony elutasításnak vette tétovázásomat. Szinte mindenki banklogós műanyag utazóbögrékkel közlekedett. és továbbra is jól teljesítesz. Túlzottan elegáns volt az iskolához. A tollat és a jegyzettömböt letette az asztalra. épp erről akartam beszélni veled. de az a helyzet. – De mivel még csak másodéves vagyok. Jelen pillanatban épp a Northwestern kurzuskatalógusa hevert otthon az íróasztalomon agyongyűrögetve. Serena. amíg felfogtam a lényeget. A szomszédos helyiségből akadozó fénymásoló zaja hallatszott át. Egészen izgatottnak tűnt velem kapcsolatban. Egy pillanatig pislogva bámultam rá. Egy teljes évvel korábban.csillogott a bal keze középső ujján. Mellette. – Úgy gondolod. Nézegettem az eredményeidet. hogy hová is mehetnék. oldalra billentette csinos fejét az előbbi rokonszenvező mozdulattal. elvégzed azokat a teszteket. miközben hátradőlt kényelmetlennek tűnő székében. még ráérek. az asztalon egy kancsó víz állt. Érettségire alkalmas. – Előrehajolt egy kicsit. ha részt vennél egy-két iskolán kívüli tevékenységen is. már-már cinkos mozdulattal. majd egy titkárnő dühös csapkodása. amilyet az étteremben is használtunk. Né gyes átlag minden szemeszterben. hogy ha továbbra is így folytatod. a „kreatív írás” programot neonsárga jegyzetlappal jelöltem meg benne. és igazán lenyűgözőek. elegáns formá jú. alkalmassá válhatsz az egy teljes évvel korábbi érettségire. . és okosan méregetett. – Nos – mondta Bowen kisasszony –.

– Javítsuk csak fel picit a papírjaidat! Májusban két pincérnő mondott fel. tágas előadótermekre. így a rengeteg tanulás mellett dolgoztam. és nagyjából azóta vettem fel rendszeresen rendeléseket az asztaloknál. és ismertem a törzsvendégeket. – Sok diákot ismerek. mint száz áldozóruha. Fekete nadrágban és feszes fehér blúzban töltöttem a napjai-mat. Az igazság az. mint az őrült. – Természetesen ez nem kötelező – tette hozzá. közben zip-kóddal láttam el néhány hitelkártyát a bárpult melletti számítógépen. és hatalmas. . Valahol a második versszak közepe táján 4 A képességek felmérésére szolgáló standard iskolai tesz az USA-ban. valamint egy SAT-tesztkönyv4 beszerzése. ami ezzel együtt jár. egészen egyszerű volt: jó teljesítmény az órákon. Apa és Roger akkor vették meg az Antonia’s éttermet. örökzöldeket ját-szó együttes. Velük dúdoltam a dalokat. mintha ő is legalább annyira izgatott lett volna a ki-látások miatt. – Találunk majd neked valamilyen önkéntes munkát a nyárra – ígérte ragyogó szemmel. három estét egy héten. fújtam kívülről a menüt. Repülőgépekre gondoltam. ha tudod. majd hétvégén mindkét nap. rengeteg Sam Cooke-számmal a repertoárjában. amikor még kislány voltam. aki nem szívesen mondana le negyedéves hallgatói státuszáról. mint én magam. hogy mindig is szerettem ott lenni: a helyiség fényes bádogmennyezete és a színes járólapok. egy lista a megpályázni kívánt iskolákról. és persze mindarról. – Mit kell tennem? Amire Bowen kisasszony jelen pillanatban igényt tartott. A ma játszó fiúk a kedvenceim voltak: egy vicces. szétpattanó zárakra és kitáruló ketrecekre. A bárban pedig mindig játszott valamilyen zenekar. Egyszerűen csak szerettem volna. a fehér vászonterítők. hogy lehetőséged lehet… – Nagyon örülnék neki – szakítottam félbe gyorsan.

de a családja egy sikeres gyorsétteremlánccal csinálta meg a szerencséjét végig a keleti parton. hol keresd: a mosdók ajtajára rögzített antik portrék vagy a bárpult fölé függesztett villanykörték formájában. Tátva maradt a szám a meglepetéstől. de nem mozdult el a helyéről. sima utcai ruha. Rajta farmer és póló volt. Sawyer vállat vont. A pincérek . – Anyukád is járt erre korábban. annak ellenére. mint Rogernek vagy apának. neki pedig feltehetőleg jobb érzéke volt az étkeztetéshez. hogy az érzelmeim az irányá ban semmit nem változtak. és visszacsúsztattam a kártyákat a tárcá ba. de mindenen ott volt a keze nyoma. jó!? – biccentettem oda neki egy kis idő múlva. hogy már több mint hét hó napja jártak együtt Allie-vel. titokzatos mosollyal az arcán. fényképész. – Rendben – horkantottam. – Nem szép dolog. mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. hogy ez volna a szándéka. hogy ő most pont ezen a helyen áll. – Nem szívatlak! – mondta. Minden erőmmel próbáltam eltitkolni előle. – Lydia nem vett részt aktívan az étterem mindennapi életében. – Ne szívass. mint apukád. elpirultam: Sawyer nem is dolgozott ma este. – Kivettem egy számlát a nyomtatóból. mint aki fejben titkos összegekkel kalkulál. A hajam rémesen állt. – Tulajdonképpen mit keresel te itt? – Téged kereslek – billentette oldalra a fejét Sawyer. és visszamosolyogtam. feltűnt. ha tudtad. Nem volt beosztva mára. olyan ábrázattal. és nézett engem halvány. ő pedig mosolygott. Lydia művész volt maga is. – „Bring It On Home to Me”? Jó szám! – Nagyszerű szám! – javítottam ki. és valóban nem úgy tűnt. – Úgy beszélsz. Meleget hozott be magával oda-kintről. – Nem is! Ő Otis Reddinget 5 szereti. Időnként éberen figyelve megjelent. hogy nem vagyok egyedül: Sawyer állt ott az ajtónak támaszkodva.

ból. Az egyetlen fia. – Reena! – Volt valami sürgető és váratlan abban. „Minden bizonnyal vérvizsgálatnak vetnek alá. Hátrahőköltem. Épp visszakozni akartam. aki csecsemőkorában műtéten esett át. amitől aztán heves vihogásban törtünk ki – nem mintha ez Allie útjába állt volna a későbbiekben. amikor Sawyer kinyúlt felém. és amióta csak ismerem Lydiát. szinte elviselhetetlenül romantikusnak találtuk ezt –. – Miért nem találkozunk mostanában? Hitetlenkedve néztem rá. és megragadta a csuklómat. Sawyer olyan hosszú szünetet tartott. és elengedte a karomat. minden apró részletet felfedő vizsgálata. sas- szemű. mert szó szerint egy lyukat kellett eltüntetni a szívén – Allie és én mindig is rendkívül. – Talán – mondta. hogy egészen biztos voltam benne. ahogyan ezt mondta – mint aki épp majdnem elárult egy titkot. – Talán mert jobb vagyok a bujkálásban. fogalma sincs. – Mit csinálsz ma este? – kérdezte. de végül mégis meggondolta magát. . amikor elmosolyodott. Shelby Sárkányasszonynak nevezte a háta mögött. mielőtt a barátnőjévé avanzsálhatnál” – vélekedett Allie egyik késő este nálunk otthon. mint gondoltad.mind rettegtek tőle. – Én is – húztam fel a szemöldököm. miről beszélek: végül is sok idő telt el az Allie- ék udvarán töltött este óta. meg aztán biztos azonnal el is felejtette az egé szet. – De én most komolyan beszélek. de ő maga továbbra sem mozdult. a mindennél jobban szeretett. Az egyetlen személy. emiatt a végletekig menően oltalmazóan viselkedett vele szemben. akire nem terjedt ki Lydia hűvös. az Sawyer volt. Én is megpróbáltam félreállni az útjá 5 (1944-1967) Szintén énekes sztár volt a múlt század 60-as éveinek elején. A csuklómat még mindig szorosan fogta.

Ösztönösen megráztam a fejem. – Csak velem. Amióta csak ismerem – és hát. mintha azért jött volna ide. Sawyer soha nem hívott még el sehová. Reena! – mondta. és körülnéztem. hogy Allie-vel – mondta. Sawyer pedig csak mosolygott lustán. és ismét az a különös kifejezés ült ki az arcára. hogy ennél több győzködést nem tervezett ma estére. de újból nekifutottam. – Úgy értem. – Dolgozom – feleltem. lógjunk egyet! – Veled? – kérdeztem. azután. kávéval a kezében. Sawyer a szemét forgatta. hercegnő! Úgy értem. Ránéztem egy pillanatra. Sawyer a homlokát ráncolta. Kellett egy másodperc. – Köszönöm. majd vissza apára. akik között tanácstalanul bóklásztam. – Hazamegyek. hogy apa néhány törzsvendéggel beszélget a bár másik végében. többé-kevésbé. ezúttal kissé türelmetlenül. – Figyelj. Sawyer! Allie és én nem igazán… – Megbicsaklott a hangom. Óóó. – Gyere. Az volt az érzésem. vajon mit mondott neki Allie. Velem. 6 1958-ban alakult chicagói zenekar. Reena. – Igen. amió ta megszülettem –. amíg magamhoz tértem. mint egy macska. – Nem is gondoltam. hogy elmondjon valami fontosat. – Sawyer… – Kérlek. . miközben azon töprengtem. A zenekar most a The Impressions6 „It’s All Right”-ját játszotta. Lauren Wernerre és a többiekre. mi nem igazán… lógunk együtt. és mosollyal az arcán. – Óóó! – motyogtam. amelyik éppen eltűnik a szemed elől. azóta ismerem. Láttam. Felkaptam a fejem. Allie bulijára gondoltam.

ez főbenjáró bűnnek minősült egy barátságban. Allie-re gondoltam és az eltűnt értékekre: zsebbe csúsztatott ajak- fényre. kis testét meglepő lelkesedéssel mozgatja a biztonsági öv korlátai között. ledobja a táskáját a konyhapultra. hogy Hannah egy tőlem független személyiség lesz. egy erős dobpergés. és egyéb. el tudok menni. – Rendben – feleltem. Azt hiszem. Soledad bejön a konyhába. és elé tartom a tenyerem egy pacsizásra. és szeret táncolni Beyoncé zenéjére hátul az autó ban. de amikor terhes voltam. – Ügyes kislány vagy! – dicsérem boldogan. [9] UTÁNA A mise után hazaviszem Hannah-t ebédelni. Bármennyire is pró báltam igazolást találni rá. ez a legaranyosabb dolog a világon. megismételt szavak. hogy elszórakoztassa magát. ki tudod mondani azt. de éhen halok – simít végig Hannah feje búbján. Mostanában egyre többet beszél: babacsacsogás és párbeszédtö redékek ezek. ő pedig szófogadóan elismétli. hogy . – Kisasszony. és bekap egy darab banánt a vágódeszkáról. – Lydia megállított. most viszont ez minden nappal egyre inkább előtérbe kerül: szereti a fagylaltot és az avokádót. – Rendben. ameddig én kenyeret pirítok magunknak. Egy utolsó akkord. és gyümölcsöt vágok neki darabokra. hogy hülyén hangzik. amikor indulni akartunk – mondja anélkül. Beültetem az etetőszékbe. ha elsőként ő követte el. Lehet. hogy banán? – kérdezem tőle. – Elnézést. – Hannah gyümölcse – mordulok rá. az orrod elől elcsent tárgyakra. még akkor is. Árulás volt. Mögöttem épp véget ért a zene. nem teljesen fogtam fel.

– Micsodát? Miért? – Kenek egy kevés mogyoróvajat a pirítósra. és minden oldalról kiválasztottuk a kedvenc ruháinkat. Gyerekkoromban több időt töltöttem Lydiával. – Miért lenne szüksége olvasójegyre? Még csak tizennégy hó napos. itt vannak. a nevelő . épp ezért nehéz magyarázatot találni arra. – Igen. mint egy anyafarkast vagy egy olyan tanárt. – Nézd. és az etetőszék tálcájára helyezem a darabokat. mégis mindig rendkívül ijesztőnek találtam: ijesztő nek. mint bármelyik nagynénémmel vagy unokatestvéremmel. hogy miért tartok a mai napig tőle. Úgyhogy előfordulhat.túl sokat problémázna a felvezetéssel. hogy Lyd egyszerűen csak szeretne vele lenni. Én kölcsönzök neki könyveket. – Valamelyik nap a héten szeretné elvinni Hannah-t a könyvtárba. – Soledadra nézek. és fintorgok. Neki sikeres fotós vállalkozása volt. hogy csináltasson neki olvasójegyet. De az a gyanúm. tudom. Tíz- tizenegy éves koromban vele és Soledaddal gyakran mentünk együtt drága ebédekre vagy a pedikűröshöz. miközben pletykamagazinokat lapozgattunk. apró háromszögekre vágom a kenyeret. – Programunk van aznapra – jelentem ki határozottan. Ráadásul ma reggelig körülbelül annyi érdeklődést tanúsított Hannah irányában. akit nem tudtam meg-hatni a tudásommal. – Milyen érdekes. hogy szerinte valami nagy és jelentős dolog teljességgel hiányzik belőlem. Mindig az volt az érzésem. hogy pillanatnyilag nem érzek túl sok katolikus felebaráti odaadást Lydia LeGrande-dal szemben. – Valóban – néz velem farkasszemet Sol. csodálatos rózsakvarc nyakéket kaptam tőle ajándékba. baba. mint amekkorát az ember az iTunes szerződési feltételek apró betűs részeinek bemagolására fordít általában. – Valóban? – húzom ki magam. és rendszeresen végigbóklászta a bolhapiacokat antik rongyokért az előszobái díszítéséhez. amikor tizenhárom éves lettem. Sárkányasszony modorának legerőteljesebb megnyilvánulásai soha nem irányultak kifejezetten ellenem.

Soledad lassan bólint. – Nem is említettem napot. ez a játék . – Reena – mondja ismét. és a vállammal a fejemhez szorítom a telefont. Soha. és ő máris Az év nagymamája címre hajt? Most komolyan? – kérdezem haragosan. amikor csörögni kezd a mobilom. amit mondok. – Igen. – Emlékszem. az elmúlt két év során. és a hangjából ítélve elégedetten vigyorog a vonal túlsó végén. és ledob egy darab mogyoróvajas pirítóst a földre. anyám pedig a mennyezetre emeli a tekintetét. én pedig előbányászom a táskám aljáról. ha vissza tudsz emlékezni. Egyáltalán miért veled beszélget erről? Ha velem akar beszélgetni. hogy találkozott vele. – Mi újság? – A Las Olas és a Third Ave sarka – mondja. – Egy napja van itthon Sawyer. édesem – mondja rövid idő múlva. én fizetem a vacsorát. és ha Aaron be tudja bizonyítani. – Soha – visszhangozza Hannah vidáman. és tejet töltök Hannah szívószálas poharába. Integetek Soledadnak. ez a válasz. állok elébe. Nem tudom eldönteni. ezt kapd ki! – Komolyan? Nem hiszem el! – Járkál a városban egy transzvesztita. ezúttal halkabban. nyugodtan megteheti. vagy éppen nagyon is egyetért velem. ha kételyeid lennének. miközben lefutok a lépcsőn. Itt vagyok. hogy helyteleníti-e. – Mikor láttad őt utoljára egyáltalán hozzáérni ehhez a gyerekhez? Soha. végig. Soledad összeráncolja a szemöldökét. és puszit nyom a halánté komra. Épp lefektetem Hannah-t. – Na. és sietve kilé pek a hátsó ajtón. uram – mondom. Soledad egy egészen picit elmosolyodik: – Reena. ahol egy doboz Ibuprofen és A telhetetlen hernyócska lapjai alatt rezeg. aki úgy néz ki. Aaron az. Mosolyogva szólok bele: – Igen. mielőtt távozik. mint Celine Dion. – Nem. Itt voltam eddig is. – Hannah és én általában nagyon elfoglaltak vagyunk. – Csillapodj le! – Csillapodj le te! – gurulok dühbe hirtelen. a válaszom: nem.

ha megtudná. a köszönés. Akkor felezünk. semmi másra nem vágyom. Mégis. – Persze hogy készítettem fotót. aki még azelőtt New Hempshire-be költözött. ez az első esetem vele? – nevet. majd habozva megkérdezi: – Minden rendben veled? Olyan furcsa a hangod… Nem is tudom. Mégis. végül is a szabályokat én al-kottam. Kiugrasz ma este? Tétovázom. Mindenesetre legtöbbször Aaron fizet. mit gondolsz. És mégis. – Mit szólnál a holnaphoz? – kérdezem óvatosan. a massachusettsi főiskolán orvosnak . – Holnap este találkozunk. mint amilyen én valaha is lenni bírnék földi életem során. minden további nélkül. – Milyen nagyvonalú vagy! – ugratom. Az a helyzet Aaronnal. szóval mennem kell. Most szerelőként dolgozik egy jachtkikötőben az Intracoastal vállalat-nál. de… – Jó. – Fáradt vagyok – mondom. épp munkába indultam. Shelby itthon tölti a nyarat. hogy Sawyer csak úgy előkerült a semmiből. persze. hogy megismerhettem volna a középiskolában. Értelmes ember. a „Mi újság?” vagy bármi más. Szóval rajtad a sor a kajával. és sokkal lazább. bár még csak a nap felénél járunk. Nagy valószínűséggel nem lenne dühös. – Figyelj. talán te is összefutsz vele. – Készítettél fotót róla? – Na. – Jó a holnap – feleli vidáman. mint csendes üldögélésre a szobában. amikor tíz perc késéssel beérek a munkába. Kiscsibém. Valami fura. Nagy valószínűséggel teljesen közömbös maradna. Aaron Shelby ikertestvére. randi szempontból pedig nála jobbat aligha találhattam volna magamnak. ami bizonyos értelemben nem hazugság. legalább halványan udvarias megnyilvánulás előtt.lényege. Semmi gond – mondja. – Hol az ördögben voltál? – Ez Shelby első kérdése. – Közben beugorhatnál a központba. hogy akár el is mondhatnám neki. teljesen egyedül.

amint befejezi a beszélgetést. és megpróbálta bűbájjal rávenni az ápolónőket. Shelby elsőévesen visszarepült Browardba. Szupersperma Sawyer ebben a pillanatban a konyhában tartózkodik Finch-csel. és várom. Nem mindenki-7 Dúla: a szülésnél elsősorban lelki segítséget adó nő. miközben körbené zek az üres étteremben. – Le mertem volna fogadni. hogy segítsenek neki a házi feladatokkal. mintha lángolna a hajam. mintha pontosan tudná. mert Shelby számos helyen élt már az országban. én pedig csak állok ott. – Mit akarsz ezzel mondani? – nézek rá kérdőn. de úgy bámul rám. amikor a telefon megszólal az emelvényen. – Jó reggelt kívánok! Antonia’s étterem – szól bele mézes-mázos hangon a telefonba. most pedig még csak negyed tizenkettő van. – Először is – mondja. tekintetemmel az étterem hátsó részét pásztázva. nek van ilyen barátnője. miért rabolom az idejét azzal. Shelby fintorog. Magyarázatra nyitom a számat. mi jöhet még. – Igen – feleli Shelby magabiztosan. miközben beírja a füzetbe az asztalfog-lalást. Az összehúzódások alatt az emberi test csontjainak nevét magolta. ahogy a Good Will Hunting szereplői. úgyhogy talán ott kellene kezdened.készül. hogy segítsen nekem megszülni Hannah-t. viszont megjelenik az ismerős keverék- akcentus. és ez hallatszik is a beszédén –. Vasárnaponként délig általában nincsenek vendégeink. hogy ezt palástolni próbálom előle. hogy mit – pontosabban kit – keresek. no és megtanul úgy beszélni. – Aha – néz rám élesen. de végül egyetlen mondatot tudok ki-nyögni csupán: – Ott volt ő is a templomban. és nem érti. Tizennyolc éves volt. – Le kellett fektetnem a gyereket – válaszolom. . és ő volt a dúlám7. és már nyoma sincs a tüzelő macskás dorombolásnak. Shelby vállat von. – Ssss – sziszegem.

biztosan elsírom magam. de nem tesz semmit. „Feltámadott a halottak közül”8. – Na. Megrázom a fejem. – Nem tudom. Úgy néz ki. – Hölgyeim? – morog Shelby. – A tesómnak mondtad? – Nincs mit elmondani neki – felelem fintorogva. hatalmas. – Valóban? – néz fel Cade a terem másik végében rosszalló tekintettel. ne viccelj már! – Megáll és rám néz. – Miért nem hívtál fel? – Nem gondoltam. fut át hirtelen az agyamon. sóvárogva gondolok az Ibuprofenre a táskámban. – Enyhén szólva – fintorog Shelby. – Hölgyeim – mondja Sawyer udvariasan. – Szükségem lesz egy italra. de ebben a pillanatban Sawyer megjelenik a lengőajtóban: jön ki a konyhából. amit mondani tudsz: – „Hölgyeim”? – Közvetlen akartam lenni – válaszolja Sawyer összeráncolt orral és mosolyogva. én legalábbis így lá tom. és ez minden. és lerogyok az egyik székre. Shelby soha nem félt Sawyertől. Az ajkai enyhén pirosak a jégkásától. hogy ilyen hamar közhírré válik – mondom. Cade valójában . – Most komolyan! Két év után beszambázol ide. – Shelby soha nem rejti véka alá a véleményét. mintha állandó fényességben gyalogolna. ami történt. de ebben a pillanatban egy pohár víz megszerzése is olimpiai erőfeszítésnek tű nik. a hangja lágy és sürgető. mintha továbbra is minden körü lötte forogna a helyiségben. és mindazok után. – Marhaság. semmitől nem félt. Egy újabb adag jégkása van a kezében. Reena – mondja. kicsit szégyenlősen. akárhová is megy. – Túljátszottam volna a szerepet? Rendben. Shelby tulajdonképpen soha. Folyamatosan fáj a fejem az elmúlt huszonnégy órában. Nem bírom a haját. mint egy rákbeteg. rózsaszín és fényes a műanyag poháron keresztül. hogy megállítsa. túljátszottam. Ha most kedves lesz hozzám.

és végig a szemembe néz. ezt ne! Cade olyan arcot vág. feltöltsem a ketchupos üvegeket. lejöttél az anyagról? 8 Pál 1. Jaj. rendsze-rezzem az üvegholmit. mint aki nyomban összehányja magát. – Legyen Bloody Mary! – mondja Shelby vidáman. amitől általában undorodom. nem hibáztatom emiatt. – Nem is vagyunk még nyitva.mindig kicsit meghökkentőnek találta Shelbyt. Jár a kezem szorgosan. . – Én megjavultam – jelenti ki. – Romantikus srác vagyok. Így van ez minden vasárnap délelőtt. Sawyernak már nyoma veszett az emberek nyüzsgő tömegében. Dolgozom. mintha soha nem is járt volna ott. aki nem iszik többé? Nagyon romantikus. – Egy mixer. Felállok és elindulok az iroda felé. mint aki pohárköszöntőt akar mondani. és te. hogy szemügyre vegyem a bárt. hogy a továbbiakban merd felvállalni önmagad? Sawyer és én egyszerre horkanunk fel. – Mi az. Én magam is émelygéssel küzdök. aztán amint Shelby kitárja az ajtókat. elkezdődik a felszolgálás és a mosolygás körülbelül délután két óráig. – Hát. és odébb tolja a bá tyámat maga elől. igen – bólint Sawyer. – Készítek neked is egyet. Cade. egyszóval mindazt. gőzerővel folynak az előké születek körülbelül egy órán keresztül. miközben a paradicsomléért nyúl. és felül egy bárszékre. Sawyer rám néz mosolyogva. levele a korinthusbeliekhez 15:20 – Valahogy úgy. – Na. és elvégezzem a cselédmunkát: szalvétát hajtogassak. – Felhajtja az elválasztópultot. Sawyer? Megkínálhatlak egy erős alkoholos itallal. hogy aktiváljam az időkár-tyámat. és őszintén. és megemeli felém a poharát. Amikor végre van egy percem. – Hogy oda ne rohanjak! – húzza fel Shelby a szemöldökét.

Megbízott bennem. – Zárórára érj haza! – Persze. . otthon leszek – válaszoltam. kissé unottan keresgélt valamit a telefonján. és fogalmam sem volt róla. hogy ne bízzon meg. – Épp hazudtál apádnak velem kapcsolatban? – kérdezte halvány mosollyal. hogy munka után elmegyek szórakozni egy rövid időre. – Hát. zenei tehetségének – ha nem is vér szerinti. Nem volt okom rá. – Nemigen hallottam ezt a nevet az utóbbi időben. de sok közös gyakorláson alapuló – örököse. miért nem mondtam el neki. Jogos kér-dés. [10] ELŐTTE – Kivel? – Elsősorban erre volt kíváncsi apa. ismerős kávé-és kölnivízillata volt. – Allie-vel. a mit csináltok okat. Nem volt oka rá. nem – feleltem. Pillanatnyilag okosabbnak tűnt hallgatni. a miért eket. – Allie – ismételte meg lassan. hogy hozzon egy rund italt. és ezer más dolgot. Apa vállat vont. hogy azt gondoljam. amikor elmondtam ne-ki. – Allie-vel – vágtam rá. biztosan tudni akarta volna a hová kat. Nem tudom. hogy az elmúlt nyolc hónapban kizárólag a Papa Gino’s pizzakihordójával lógtam időnként. tudtam. amelyekre még én magam sem tudtam a választ. és intett az egyik pincérnek. és szórakozott búcsúpuszit nyomott a homlokomra. És mégis. – Érezd jól magad! – mondta. figyelembe véve. Sawyer a hátsó folyosón állt az irodaajtónak támaszkodva. hogy hazudni fogok. mielőtt megtettem. és mackós karjával átölelte a vállam. ezt a szagot hiányolni fogom. A mosoly vigyorrá szélesedett. – Igen – feleltem. ha majd elkerülök itthonról. Apa a zenekar dobosával beszélgetett. nem engedne el: Sawyer végül is a keresztfia volt.

pipa. Sawyer LeGrande autójának belső tere. és fejben elkezdtem összeállítani egy képzeletbeli listát. fa formájú légfrissítő. becsuktam újra. akkor rendben – mondta perverz módon elégedetten. és keddi napokra. hogy fogalma sincs. amelyet az első középiskolai táncestünkön kaptam tőle. – Nos. Szétnéztem az autóban a lehető legkevésbé szembetűnő módon. miközben hangosan énekeltük Kanye West dalait. melyik oldalon állok. dalokat a születésnapomra és kará csonyra. pipa. a gyomrom olyan tornamutatványokat produ-kált. Allie állandóan különféle válogatás-CD-ket állított össze nekem. Készen vagy? – Persze – mondtam. és most egy kicsit késő is lett volna megkérdezni: kinyitottam a számat. gásával fűszerezve. de csak ki- csúszhatott a számon. hová megyünk. tétováztam. és tavaszra. pipa. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Nem akartam sóhajtani. – Ameddig tudom. mennyire fontos esemény ez számomra. – Hosszú volt a nap? – kérdezte. Amerikában élő híres tornaedző. Bontatlan csomagolású. Duke Ellington: Live at Newport. és nagyon reméltem. pusztán a gondolattól. amikor felhajtott az A1A országútra. barackos jeges tea. és nem is hallottam magam. hogy maga Károlyi Béla9 is büszke lehetett volna rá. . Sawyer kitárta a hátsó ajtót. és én követtem a parkolón keresztül a veterán dzsipjéhez. éles vonásait megvilágították a műszerfal kijelzői. Fogalmam sem volt róla. és csokoládés sütit készítettünk Soledaddal. Sawyer egyáltalán nem zavartatta magát. Allie Ballard kézírásával a borítón. teljes leltár: üres üdítős üveg. pipa. Aznap este már fél tízre otthon voltunk nálunk. Válogatás-CD. mindkettőnk hisztérikus viho-9 Erdélyi származású. pipa. hogy kettesben maradok vele. Nem szólt egy szót sem. 1956 . Műszerfal: napszemüveg. mert Sawyer felém fordult. A kedvencem a Bad Behavior válogatáslemez volt: hatvanpercnyi nevetséges hip-hop zene megfejelve Phil Collins: „A Groovy Kind of Love” című számával.

hogy véletlennek hittem. és hagytam. hogy gá zos vagyok. – Nem. – Úgy gondolod. – Akkor rendben – válaszolt olyan hangon. de… nem erre. – Igen. Nem tudom pontosan. Kicsatoltam a biztonsági övemet. és kiszálltam az autó ból. a szeme pedig a zöld szín jelzőkkel ki nem fejezhető árnyalataiban ragyog. nem pedig a helyzetem teljes reménytelenségé től. de annyira finoman. – Kérsz fagylaltot? – Fagylaltot? – ismételtem meg a kérdést hunyorítva. Sawyer bólintott. mint amilyen a való ságban. bár ha őszinte akarok lenni. hogy megvárta volna a válaszomat. ez talán közelebb járt az igazsághoz. Rendelt a pultnál. – Igen – vágtam rá. amíg elértem a táska aljáig. – Én fizetem – mondta. hercegnő. – Vagy inkább sokkal nagyobb vagány. fagylaltot – nevetett Sawyer. – Ahogy gondolod. és átnyújtott a pénztárosnak egy gyűrött tíz-dollárost. de különösebben nem zavarja. mire vártam. a monoton munká tól vagyok kikészülve. kihalásztam az otthoni kulcsaimat és egy Lonely Planet. amint átvágtunk a parkolón. miközben bekanya-rodott a parkolóba anélkül. ahogy itt ülök vele a dzsipjében. – Utazást tervezel? . túl felületes vagyok? – A válla hozzáért az enyémhez. mit fogok neked felajánlani. hogy azt higgye. Megráztam a fejem. mint aki tudja. netán ragasztót szippantásra? – Nem – feleltem. – Semmi ilyesmit nem gondoltam – bizonygattam. – Fogjuk rá. Sawyer eltolta a kezemet.kötetet. én pedig keresgélni kezdtem a táskámban a pénz-tárcámat. – Mit gondoltál. és elnéztem a távolba.

mintha egy útikönyv bejegyzése lenne – utazz el ide. hogy egy bizonyos helyről szólna. míg végül vettem az adást. – Ez ambiciózus – billentette oldalra a fejét Sawyer. . a Northwesternre – bólintottam. valójában az életemről szól. amíg én kisur-rantam rajta. mintha valami gyerekes játékot. közben meg lassan az ajtó felé terelt. Cukor és hideg levegő illatát éreztem. – A felvételi dolgozatomhoz kell. hogy mellé telepedjek. és felléptem a lökhárítóra. kerüld el ezt vagy azt az undorító szálláshelyet – csakhogy. – Egyetemre? – húzta fel Sawyer a szemöldökét. és elvette a saját fagylaltját is. Régimódi bolt volt. ezt Allie-n kívül nem sok embernek mondtam el. – Mesélj róla! – Uh. – Egy évvel korábban érettségizem. úgyhogy ősszel jelentkezem. no meg egy antik pénztár-géppel. és végignyalta a csöpögő tölcsér alját. ugróiskolát vagy Bar-bie-babásat játszanék. tudod? Útle írások. egy nyüzsgő. miről szól tulajdonképpen a felvételi dolgoza-tod? – kérdezte. nem. – Szóval tulajdonképpen úgy írom meg az esszét. majd kitárta és lábbal megtartotta. ahelyett. amely hangos csörrenéssel nyílt ki. fejével a mellette lévő üres felületre mutatott. rendben. – Égnek emeltem a szemem. amint átvágtunk a parkolón az autó irányába. hogy megegye a fagylaltját. faburkolattal és csecsebecsékkel a falakon. – A szavak mereven és idegenül csengtek. valami olyasmiről – ráztam meg a fejem zavaromban. – Vagyis. – Ambiciózus vagyok. – Hirtelen rendkívül hülyén éreztem magam. zajos és izgága. és elpirultam a sötétben. – Hü lyeség az egész. – A kreatív dokumentarista írás programra jelentkezem. – Visszaértünk a dzsiphez. Sawyer felült a motorháztetőre. – Igen – feleltem. – Azt kétlem. – Tudom – mondta. – Szóval. csináld ezt meg ezt. mielőtt átnyújtotta a fagyimat. – Utazásról? – Igen. – Már? – Igen. nagyjából velünk egykorú fiatalokból álló csoportot követve.

– Ezt akár én is kérdezhetném. – Számomra itt nem sok gyümölcs terem. az nem itt van. Megettem a fagylaltomat. Szeretném elolvasni. hogy találnom kell valamit. meg minden. ami köré fonhatom a karomat. – Na. mit mondhatnék a magányosságról egy Sawyer típusú srácnak. hogyan beszéljek neki az érzésről. hogy a karunk összeérjen. – Ennyire veszettül elhúznál innen? – Nem – magyaráztam. – Reena. – Nem erről van szó. . mire akar kilyukadni. A szívem majd kiugrott a mellkasomból. és vártam. Egy ideig csendben ültünk. ha addig lógok veled. – Szóval. Fehér pólója mintha lángolt volna a boltkirakatok fényében. ha befejezted. Nem tudtam. azt mondod. természetesen hiányozna a családom. – Ez nem hülyeség – mosolygott Sawyer. – Komolyan gondolom – mondta Sawyer töprengve. amelyet élni szeretnék. miről beszél? Mi történik itt? Halvány gőzöm nem volt. – Ez inkább vagány. – Valahogy így – feleltem. – Előrehozott érettségi. – Pontosabban arról az életről. jobban teszem. – Zavaromban megvontam a vállam. Szeretem a családomat. – Komolyan kérdezem – rázta meg a fejét Sawyer. néztük az országúton elhaladó autókat. – Elég közel ültünk egymáshoz. Úgy értem. – Miért vagy itt ma este? Oldalról figyeltem az arcát. húha! – folytatta rövid idő múlva. és hogy akármi is legyen az a valami. persze – horkantottam. meleg és nedves volt a bőrünk. – A lehető legkomolyabban. Sawyer kifürkészhetetlenül mosolygott. ameddig még megtehetem? Tessék. de… – Vállat vontam. – Te is az vagy – válaszoltam rövid gondolkodás után. – Csendes vagy – mondta végül Sawyer. – Valóban? – Igen – mondta.

Amikor a szabad kezével a tarkóm mögé nyúlt és megcsókolt. . – Neked is olyan jó volt. – Jézusom. amikor egy olyan kérdést tesznek fel neki. Sawyer tudja. Tényleg sajnálom. akibe reménytelenül belé van habarodva két elnökségi időtartam óta: az arcába nyomtam a fagylalttölcséremet. – Mibe? – néztem rá döbbenten. hogy ezt tettem. ráadásul egy olyan ember teszi fel neki ezt a kérdést. mint nekem? Bólintottam. hogy szinte ideges lettem tőle. Elhúzta a fejét egy picit. Kilencven százalékosan biztos voltam benne. ami itt történik velem. akinek mások hisznek – vonta meg a vállát Sawyer. – Sawyer – tétováztam elpirulva. és egy-két másodperc múlva megkérdezte: – Nem gond. – Sajnálom – szabadkoztam azonnal enyhén hisztérikus nevetéssel. – Figyelj! Nekem Allie a barátnőm. – Ugyan ki más lehetnék? Úgy tűnt. Nedves útburkolat és kipufogógáz-szagot éreztem. csokoládé-és szivárványdrazsé-ízt éreztem. – Hát. mint aki látja a bőröm alatti szöve-teket. – Ezt hogy érted? Nem – ráztam meg a fejem. Egyre inkább úgy éreztem. hogy ez a beszélgetés meghaladja a képességeimet. egy pillanatig úgy nézett rám. Sawyer csak bámult rám egy pillanatig. hogy teljesen félreértem. Nem tudom elhinni. Legalábbis az volt. Be sem hunytam a szemem. amit minden értelmes ember tett volna az én helyzetemben. én sem igazán tudom elhinni. és elnéztem az országúton túli bevásárlóutca és a pálmafák irányába. így aztán azt tettem. – Hogy az légy. amelyre nem akar válaszolni. hogy ezt tetted – mondta aztán nevetve. hogy ködösítek. hogy megcsókoltalak? Némán ingattam a fejem. elmaszatolódott fagylalttal az orrán és a száján. és… – Nem fáradtál még bele? – szakított félbe.

ujjai a hajamban. hol az ördögben vagy? Olyan hirtelen ugrottam le a dzsip motorháztetőjéről. – Szuper – mondta. ne foglalkozz vele! – suttogta. ahogy csak tudtam. de aztán megszólalt az én telefonom is. – Szia. hogy igen. otthonról hívnak. hogy kis híján leszedtem Sawyer fejét. – Szóba állsz még ezek után velem az életben? Bólintottam. miközben – úristen. és két tenyerébe fogta az arcomat. éreztem. amikor egy perc múlva megszólalt a telefonja a farmerja zsebében. a gondolatok csak úgy cikáztak ide-oda az agyamban –. Sawyer mosolygott. Kétségbeesetten keresgéltem valamilyen hihető történetet. de apa folytatta a számonkérést: – Allie-vel vagy? – kérdezte. Sawyer aggodalmas tekintettel figyelt. de erősödött a szorítása. és lebuktam. – Ó. mit is mondhatnék. – Sawyer. – Ne foglalkozz vele. Halló? – szóltam bele a telefonba. – Sawyer – nyúltam a táskám után. hátha eszembe jut. – Akkor rendben van. miközben a testem továbbra is hozzá húzott. föl kell vennem. – Nem – vallottam be. egy parkoló kö zepén álltunk. ahogy a körmöm a tenyerembe mélyed. Hogy történhetett ez meg velem? Még mindig a megfelelő válaszon törtem a fejem. végül az igazság mellett döntöttem. El akartam húzódni tőle. és én egy ideig nem is foglalkoztam. hála istennek! Mégis. Fagylaltja maradékát beledobta a legközelebbi kukába. Még mindig csókolóztunk. és volt egy árnyalat a hangjában. – Úgy értem – mondtam kicsit magamhoz térve. atyaég. mi a helyzet? – Reena – mondta apa. . A szabad kezemet ökölbe szorítottam. és apa volt a vonal túlsó végén – Sawyer szája lejjebb csúszott a nyakamra. és összeszorítottam a szemem. Életemben először hazudtam az apámnak. amelyet még soha nem hallottam: rémület és harag.

vagy mint Jack Kerouac. [11] UTÁNA A vasárnapi ebédeltető műszakom során nem látom többet Sawyert. a helyzet kolosszális igazságtalansága valósággal fizikai fájdalmat okoz. mintha végig jelen lenne. – Milyen klassz volt neki. hogy soha az életben nem fe- lejtem el ezt a pillanatot. Meg kell kapaszkodnom az asztal sarkában. és az aszfaltba ágyazódott apró üvegszilánkokat. kóborolt az országban. amíg magamhoz térek. hogy látják. – Rossz hírem van. a fagylaltozó neonfényeit a közelben. és én tudtam. kifejezett úti cél nélkül. Soledadnak vagy Cale-nek magyarázta: – Minden rendben van. mégis olyan. – Mi történt? – Reena – mondta apa. Öt óra tíz percre csupán egyetlen dologra vágyom: hogy hazamenjek és gombóccá gömbölyödjek a takarók alatt. és nem egy degenerált alakról. A pincérnők képtelenek túljutni a frizurája taglalásán. itt hagyva mindenkit. aki felállt és távozott. A törzsvendégek örülnek. mintha önmagam kifacsarodott szelleme volnék. meséli nekem Finch a konyhában. – Utazgatott – ismétlem meg lassan. – Miért? – kérdeztem élesen. hogy kimarkolták belőlem a bensőmet. a kíváncsi érdeklődést Sawyer LeGrande arcán. aztán a mellette állónak. de épp . akinek valaha jelentett valamit. Egész idő alatt utazga-tott. – Hála istennek! – ismételte meg apa. Hirtelen nagyon-nagyon félni kezdtem. Úgy érzem. mint akinek útilaput kötöttek a talpára. Vele beszélek. mintha valami fényes és törékeny tárgy csak nemrég robbant volna ott szét. hiszen gyakorlatilag mindenki csakis róla beszél – mint valami idelátogató mozisztárról.

addig sem kell ránéznem. egy ötven év körüli. – Megnéztem a beosztást. és dörzsölgeti borostás állát. – Itt voltál egész délután? – kérdezem. fel kell vennem a ritmust. – Nem. ahogy csak tudom. amikor befejeztem. – Sajnálom – mondja Sawyer olyan hangon. – Semmi – mondja. végre megkapa-rintva a kulcsaimat –. hogy Hannah még túl pici a nyalókázáshoz. éhes tekintetnél hosszabb ideig nézzem: valahogy szélesebb. – Míg ezt mondja. feladat végrehajtva. és megfordulok: ott áll az irodaajtóban. hogy egy gyors. hangosabban. mint amikor elment innen. aki folyton nyalókát küld Hannah-nak. most először engedem meg magamnak. ha azt felelem. mint szeretném. – Mi a helyzet? – kérdezem. – A frászt hozod rám. Sawyer türelmes. Fogom a táskámat. amikor végzel. Megrándul az ajka. mint aki valójában nem is sajnálja. a szemem sarkából odavetett. és a táska feltúrt tartalmát szemlélem. – Hát – kezdem olyan undokul. – Azt hiszem. másodjára tolva ma odébb A telhetetlen hernyócská t. nem tekered ki a nyakam. és látom. – Csak nem akarsz beállni dolgozni? – Ugye. Joe nevű fickó. Új bárpincérünk van.miután lehúzom a kártyámat. Sawyer nem mozdul az ajtóból. – Miért? – Hogy itt legyek. – Úristen – mondom. hogy alaposabban szemügyre vegyem. Lomhán az ajtófélfának támaszkodik. és hagyja. felnézek. hogy nézzem. hogy rázza a fejét. hogy megkeressem az autókulcsomat. Karján a szőrszálakat fehérre szívta a nap. Összehúzom a szemem. csak áll ott. Épp indulok. és beletúrok. hogy „De igen”? . – Miért is? – kérdezem. Mióta visszajött. annak ellenére. – Nagyon elfoglalt voltál ma – mondja.

hogy távol tartsam magamtól. ő meg mosolyog. aki vagy. mintha semmi sem történt volna. milyen hihetetlenül zavaros is ez az egész! – Tartsd magad távol tőlem! – suttogom. az megtörtént. Sawyer. amit régóta ismerek. most leginkább sírva fakadnék. a puszta látványa is olyan érzéssel tölt el. – Milyen volt a munka? – kérdezi Soledad. ott fent. Törökülésben ül a kanapén olvasószemüveggel az orrán. ami történt. Egy kisbaba a tizenhetedik születésnapom előtt. mint régen. Soledad huszonkét évesen . Előrenyújtom a kezem. meg szeretnék bocsátani. olyan magányos jövő. mintha közelebb akarna lépni hozzám. Pedig nem akarok vicces lenni. de valahogy elfelejtettem. és visítani kezdett. – Reena – szólal meg. – Nem jöhetsz egyszerűen csak ide ennyi idő után viccelődni velem. Sokkal idősebbnek tűnik. hogy amikor felbosszankodott valamin. mert azt hiszi. a mennyben. – Ennek ellenére itt vagyok – mondja halkan. Mindazok után. csak vicces akarok lenni. hogy meg szeretnék bocsátani neki. Azt hiszem. egy keresztrejtvényen ügyködik. a fülére szorította a kezét. Sawyer alig észrevehetően vállat von. És Istenem. – Abbahagynád a vigyorgást? – kérdezem elhaló hangon. Ez nem így működik… Ami megtörtént. Nem jöhetsz csak úgy vissza. Az a legrémesebb az egészben. és elhaladva mellette kilé pek a szobából. Olyan mozdulatot tesz. mint egy hold-lakóé. – Még az is előfordulhat – mondom. – Most komolyan! Nem vagyok… egyszerűn csak… hagyd abba! Sawyer már nem mosolyog. és úgy tenni. és mégis. Hannah csinálta egy időben. amikor rövid idő múlva hazaérek. mint egy dal. – El kellene… itt vagyok. mintha haza érkeznék. – Komolyan beszélek – mondom neki.

és megdögönyözve a pocakját. ahol játszik. miközben kilépek a teniszcipőmből. láttam a legutóbbi keresést a Google-böngészőben: a stressz hatása a szívbetegek állapotára. Apa kerül engem a paradicsompalánták fölötti beszélgetésünk óta. mielőtt apa feleségül kérte. és befészkeli magát az ölembe. mintha valami mást szeretne mondani. – Rendben. – Amúgy is rövidesen megérkezik Roger és Lyd – mondja Soledad. pontosan miért aggódik. amiért szeretem őt. Soledad közel egy évtizedig élt együtt velünk. Sok időt töltenek együtt. én pedig majdnem megkérdezem tőle: hogyan lehetséges. hogy kiugrunk egy kicsit Hannah-val.10 – Hol van most? – kérdezem. Nem jó az embernek egyedül lenni. és felmérni a konyhai praktiká . Reena… – Soledad szomorúnak tűnik. – Elment. ahogy korábban nekem is volt. hogy apa baráti vacsorán bír részt venni Sawyer szüleinek társaságában. és a mai napig tollal fejti a New York Times keresztrejtvényeit. amíg jóízűen felnevet. amikor Hannah-ra vigyáz. Arra gondoltam. felemelve Hannah-t a padlóról. – Úgy tűnik. szándékosan távol marad. és nekem nagyon jó tudni. a vérmérsék-lete vagy a szíve miatt. Nem tudom. – Elmegyünk együtt megnézni azt az új helyet a Las Olason. – Ó! – Bólintok. és ezzel egy hiányzó puzzle-darab a helyére került. ha én megjelenek valahol. hogy ő a második anyukája a lányomnak. ahogy minden alkalommal. A hangja időnként a tűzre fröccsenő vízére emlékeztet: a gőz száll fel így a levegőbe. Helló. – Hogy telt a napod? Minden rendben volt ma? – Egy angyal volt – jelenti Soledad. – A kertben ismét. köszönöm. – Időt kell adnod neki. A lányom közben vidáman karattyol a fülembe. és a vállamra emelem Hannah-t. Nagy valószínűséggel mindkettő miatt: amikor ma reggel leültem a számítógéphez.tanult meg an-golul. kisasszony! – mondom. és ez csupán egy ok.

így aztán hosszú mérföldeket vezettem a sztrádán. Egyik alkalommal Miamiban kifogyott a benzin az autó ból. Gyere csak velem – szólok a lányomhoz. általában nem telt el sok idő. ami lelassíthatta volna a haladásunkat. mintha otthon lennék. Nem segített. ahol kicsi volt a piros lámpák és a járókelők veszélye. és a mi holdvilágos kirándulása-ink a 95-ös úton is egyre ritkultak. miközben arra nem futja az erejéből. Ma este azonban. azonnal felébred. ha autóval utazott. az első órában. a feje oldalra billent. kat. és az sem. és kiütötte magát a hátsó ülésen. Ennek ellenére. Őszintén. amennyit csak 10 Mózes eslő könyve 2:18 tudott. Az étkezések időpontjának megváltoztatása nem segített. a táj olyan ismerősnek tűnik. és felviszem az emeletre átöltöztetni indulás előtt. – Megyünk. – Érezzétek jól magatokat! – Mindössze ennyit mond. hogy vissza kellene fordulnunk. így aztán. ha lefektettem a pelenkázóra. hogy a volán mögé üljek. Nem segített. de a végén csak ültem a padlón Hannah-val az ölemben. ha fürdetni próbáltam a babakádjában. – Úgy lesz. két. . mielőtt leesett volna. autózunk egyet. ha nem voltam túlzottan kimerült. hogy jöjjön értünk. és sírtunk mindketten. és föl kellett hívnom Cade-et. Szerette viszont. semmilyen ötle-tem nem volt a helyzet megoldására. Hannah rendkívül hasfájós volt csecsemőkorában. Egy másik alkalommal egészen Veróig elvezettem. néhány óránál nem aludt többet egyhuzamban majdnem hat hónapos koráig. hogy a lánya szemébe nézzen. amikor Hannah már álomor-szágban kalandozik a közszolgálati rádió dzsesszadásának megbízható zümmögésére. Soledad segített. ha megálltam volna. csapdába esett ember. Végül Hannah hasfájása megszűnt. Ezen az útszakaszon például hónapok óta nem vezettem. kis öklét benyomta a szájába. Végül azonban mindketten annyiban hagyjuk a dolgot. ha simogattam a hátát.

neonfényes előtéren át. Szakadék tátongott a mellkasomban. szerettem volna. a jó öreg Louis Armstrong szólt. akár az éjszaka. Reena! – felelte. [12] ELŐTTE Sawyer egyetlen szót sem szólt. – Erre gyere! – mondta végül Sawyer. hogy végül megérkezzünk a káoszba. majd több ajtón keresztül. nagyra nőtt Jancsi és Juliska. Lauren Werner is ott volt. hangosan zokogott. – Nagy baj van. igaz? Sawyer vállat vont. és eltévedtünk az intenzív osztályra vezető úton: csak keringtünk a folyosókon. szeme az aszfaltot pásztázta maga előtt. A váróban a csoportosulás kicsi. Sawyer apától kaphatta. és apa nem akar… – Nem voltam képes folytatni. és kikapcsol-tam. Lydia dús haja bonyolult kontyba csomózva. elcsendesedett. hogy gyorsabban haladjunk. igaz? Ha már a műtőben van. mint valami kibelezett tetemek. hogy nem tudom. végtelen félelem. szavaimat elnyelte a bűntudat és a zavarodottság. A körmeimet belemélyesz-tettem az ülésbe. kicsit mégis úgy. A kórház mélygarázsában parkoltunk. És ott volt apa és Soledad éberen várakozva. – Nagy lehet a baj. Apa öregnek látszott. – Nem tudom. A CD még mindig pörgött a lejátszóban. – Mondtam. és ezután már nem kérdeztem semmit. én pedig vakon követtem egy fagyos. és a hatalmas. Soledad magába roskadt. Előrenyúltam. mint rémült. amikor elindult a fagylaltozótól a kórház felé. de nyugtalan volt: Allie és Sawyer szülei. . – Nagy lehet a baj.

Kristálytisztán megfogalmazódott bennem egy gondolat: ez nem történhet meg velünk. – Reena! – lépett közelebb Soledad. láttam. félelem és tűz érkezett vele a helyiségbe. amilyet eddig soha nem hallottam. Ha őszinte akarok lenni. mert Allie anyukája észrevett. csak álltam ott lógó végtagokkal. és ha Isten is úgy akarja. mielőtt minden kiesett volna az emlékezetemből. hogy apa szeme összeszűkül zavarodottságában: a telefonban nem került szóba. Végül Mr. futott át az agyamon századjára az elmúlt tizenöt percben. egy kitáruló ajtó surrogása. – Nem viccelek – mondtam neki rekedtes hangon. utoljára felnéztem. – Még nem végeztünk – mondtam neki. – Reena. mintha valami hermetikusan belém záródott volna. Nem volt ideje azonban feltenni a kérdéseit. zavarodottan. odasietett hozzám. hogy nem tudjon hozzám érni. most pedig itt jött Sawyer szorosan mögöttem. mi történik körülöttem. Nehezen fogtam fel. és még . édesem. A lányunk nincs többé. és olyan erővel szorított magához. hogy fájt. Kristálytisztán megfogalmazódott bennem egy gondolat: ez a mi hi-bánk. – Mi nem… Mi… Elhallgattam. Jeges bénultság kerített hatalmába és felfoghatatlan némaság. Allie barátjával voltam. – Allie meghalt – zokogta Mrs. miközben ő spanyol imádságokat suttogott a fülembe. Éreztem. nem is szeretném többé hallani. hogy belezokogja bánatát a pólóm lágy anyagába. Allie barátja. Még egyszer. Olyan hangon beszélt. hagytam. Éreztem. Mentőautó szirénázása hallatszott a távolból. amint Soledad átölelt a karjával. amint feléjük futottam a széles linóleumon. ahogy a bordáim egymáshoz préselődnek a mellkasomban. hogy hol és kivel is voltam. – Komolyan mondom – ismételtem meg. ezúttal hangosabban. Ballard. hogy a bordáim kezdik felmondani a szolgálatot. Ballard gyengéden kiterelte őt a karjaimból. Én nem sírtam. Ott álltunk Allie anyukájával egy ideig. egyáltalán semmit nem csináltam. Felálltak. de én odébb léptem.

és dolgunkra küldenek bennünket. Aaron a farmerom hátsó zsebébe csúsztatja a kezét. hogy világéletemben tizenöt perc távolságra éltem az óceántól. Hank tizenöt éve veszik igénybe a kikötőt Hanky Panky nevű hajócskájuk számára. – Van egy pont olyan nadrágom. és valahányszor összefutok vele. Lorraine-nal beszélget. mállott mólón. Ide-oda sétálok a széles. hogy milyen zsúfolt is a partvidék. amikor rátalálok. így aztán elhozott ebbe a különös hangulatú. – Egyik este nálatok vacsoráztunk. egy bozontos hajú New Jersey-beli nyugdíjassal. nem győzi hangsúlyozni nekem.éppen láttam Sawyer gerincének éles. mint a Lorraine-é – mondja halkan. ahol műanyag pohárban hozzák a sört. . amikor meglát. szalmakalapját lengetve köszönésképpen. sörpados kis kajáldába egy stégen Lauderdale-ben. ezért a kikötőben találkozunk. amikor véget ért a műszakja. Az ajándékboltok fehér és neonszínben világítanak a part mentén. amint kisiklik a tolóajtón. A rákocskák mennyeiek voltak. hogy a végén még gurítania kell hazafelé. akinek az ízlése kifejezetten extrémnek nevezhető: most például gepárdmintás nadrágot hord. [13] UTÁNA Aaron és én péntek este randizni készülünk. Lorraine úgy kezel mindenkit. „fiatalokat”. Aaron meghökkentőnek találja. hogy Aaron a kedvenc szerelője. Aztán megjelenik Hank is. masszívan és pirospozsgásan. egyenes ívét. ahogy az autó felé haladunk. Egy ideig még beszélgetünk az étteremről. Mondtam is Hanknek. – Ree-na! – kiáltja vidáman. Ő és a férje. és még soha nem ettem homártekercset. és nevetek. mint régen látott bará tot. én pedig hátravetem a fejem.

– Ez most egy tengeri gyümölcsös szólás? – kérdezi. nem Maine állam jellegzetessége a homártekercs? Aaron vállat von. – Van egy lányom. Két hétig jött minden áldott este Shelbyért munka után. amikor még nem volt lányom. akár egy ho-már. nem nagy buli velem járni. – Aztán felnevetett. – Unalmas alak vagy – egyezett bele komolyan bólogatva. hogy langyos.Turisták sétálnak mindenfelé a napbarnított meztelenség különböző stádiumá ban. ami azt jelenti. páncélos valójukat. – Azért ez nagyon Maine-beli dolog. mire rájöttem. – Most mondd meg. Az Antonia’s étterem előtt álltunk a járdán tizenegy után. – Tulajdonképpen boldog vagyok. . A naplemente utolsó sugarai aranyszínű fénybe vonják a haját. körülöttünk hő ség. mielőtt idén nyár elején Floridába költözött. Az asztalon egy tálkában nagy halom hagymakarika van. – Azért azt látod. Aaron felsóhajt. – Ez egyértelmű. hogy nem Shelby életét akarja megkönnyíteni ezzel. – Nem panaszkodom – mondom nevetve. végig ezen az irdatlan hosszú úton csupán azért. hogy levonszolták ide lassú. és kihúzok néhány szalvétát az asztalon álló szalvétatartóból. kipufogógáz és az óceán kipárolgása vegyült. amikor először randizni hívott. ha engem kérdezel – jegyzem meg. néhány évig halászhajókon dolgozott Gloucesterben. – Nos. én meg úgy éreztem. igen. ezek valószínűleg jenki homárok. – Tényleg! Miután Aaron befejezte a középiskolát New Hampshire-ben. én pedig vidá man felnevetek. úgyhogy talán abbahagyhatnád a panaszkodást. hogy neked ebben az élményben lehessen részed. hogy nem nagy buli velem járni – mondtam neki. Akkor sem volt az. Massachusettsben.

Nem áll itt az autód. A homok kavicsos és nagyon ismerős tapintású a talpam alatt. Csókolózunk egy keveset az oldalának támaszkodva. Hirtelen lemerevedek. Fél csípőmmel betolom a lengőajtót. hogy összecsomagoljam a cuccait. a művé szettörténetről és a könyvelésről a browardi közösségi főiskolán. Ma este megesszük a szendvicsünket. hogy leállítson. én pedig azt ígértem. és még kétszer kopogtat az autó tetején. Másnap megküzdök Hannah-val a délelőtti alváskor. . és ennyi volt. – Mégis mit… – Nem tudtam. A visszapillantó ban színes fényeket látok. mielőtt elindulok: érjek haza épségben. – Természetesen – felelem vigyorogva. Grillparti lesz az anyukája házánál. Egy ideig mesélek neki a felvett tárgyakról. amint Hannah fotóit né zegeti a hűtőszekrényen. és sétálunk egyet a strandon a sötétben. nem tudtam.cseppfolyós valami árasztja el a mellkasomat. holott valójában teljesen kiment a fejemből. hogy az agyam teljesen eltunyuljon. amikor pelenkázás után lemegyek vele a konyhába. – Apa küldött némi papír-munkát apukádnak. és már késésben vagyunk. – Még mindig játszik a szombat? – kérdezi. enyhe borsmentás rágógumi ízét érzem a foga mögött. igazi farsangi hangulat. az irodalomról. hogy itthon vagy – mondja azonnal. családi összejövetel Shelbyvel és másokkal. de Cade és Stephanie vállalta el Hannah-t ma estére. amikor visszaérünk az autóhoz. mint aki egy lé péssel előttem akar járni. – Kapok egy búcsúpuszit. hogy itt vagy. – Értünk jössz egy óra körül? – Rendben. amiről már múlt héten szólt nekem. és ott találom a konyhában Sawyert munkaruhában. Össze kell dobnom majd egy salátát. hogy tíz óráig érte megyek. – Hogy alakul a hétvégéd? – kérdezte. mint utolsó próbálkozásról. amivel megakadályozhatom.

mint aki itt lakik. úgyhogy megpróbálom kiszabadítani magamat anélkül. – Az au-tót Cade vitte el ma reggel. mintha bombát tartana a kezében. picit meg is rántja. amikor emiatt aggódnom kellene. mintha a gonoszkodás mindig a nyelvem hegyén lenne. csak sötét és esetlen utógondolata egy tá gas helyiségnek. hogy végiggondolnám. babám – suttogom és eltolom magamtól. – Életem szerelme. miközben a hűtőszekrényben keresgélem a tegnap este berakott. – Segítsek? – Nem – felelem anélkül. bár Hannah már rég túl van azon a koron. egyszerűen csak kiszalad a számon. – Nem kértem az engedélyedet. – Azt kérted. Aztán felsóhajtok. – Hannah most már a fülbevalómat babrálja. – Ha nem gond. mintha a falak összezárulnának. amitől hirtelen elég rosszul érzem magam. – Drámai hangnemet ütöttem meg. – Szeretnéd ölbe venni? – kérdezem. – Igen – válaszol azonnal. gyümölcslével teletöltött kupakos poharakat. ő pedig puha kis kezeivel a hajamat gyömöszöli. magamhoz szorítom a gyereket. járkálva fel-alá a lakásunkban. Klausztrofóbiás érzés kerít hatalmába. amilyen finoman csak tudom. Nyelek egyet. – Megengedheted magadnak – vonja meg a vállát Sawyer. tartsam magam távol tőled. és a kezébe adom a lányomat – figyelem. Megállok az ajtó előtt. mindig így találtam rá. A konyhánk kicsi és elavult. Sawyer tesz egy lépést felém. hogy leejteném a felnyalábolt Tupperware poharakat. Figyelem őt egy darabig. . – Igen. jól tartja-e a fejét. azt – ringatom Hannah-t a csípőmön. Úgyhogy nagy levegőt veszek. – Azért biztos hallottad a zajokat – felelem. vagy itt szeretne lakni. hogy fogja meg. és emlékszem: amikor együtt voltunk. Sawyer bólint. jó helyen van-e a keze. – Hannah. Őszintén meglepettnek tűnik. ráadásul Sawyer nevetségesen óvatos.

Szemmel láthatóan teljesen megrémült. – Hahó. szépségem! Hannah elmosolyodik. – Úristen. hogy már beszél. Reena. hogy elejét vegye a sírásnak. Sawyer pedig körbetáncolja vele a konyhát. és egy ideig Hannah arcának almaformáját tanulmányozza. Senki nem tudta. igen. – Reena. jól illik borús ábrázatához. mint amit el tudok viselni. Hannah megijed. és óvatosságból elnézek messzire. – Persze hogy a tiéd! – És mintegy az állítás groteszk. ne kezdd! – Sawyer zöld szeme elsötétül. – Beszél? – kérdezi meglepetten. de annyira hasonlítanak: olívaszínű bőr. nem akartam. Ha ő nem az enyém… – Most viccelsz velem? – bámulok rá tátott szájjal. fordított illusztrálásaképpen. amilyenre csak képes vagyok. tudod. megköszörülöm a torkom. – Hahó. okos. én nem telefonáltam senkinek. – Semmi baj – vonja meg a vállát Sawyer. hol vagyok. Ez… hogy is mondjam. rendben van. mert ez már valóban több. hogy ilyen közel vannak egymáshoz. Hannah – szólítja meg. . – Hahó – mondja Hannah vidáman. Mondjuk csak ki a dolgokat! – rázza meg a fejét. intelligens tekintet. aztán helyesbítek: – Bocs. – Adok neki némi teret. kikapom a gyereket a karjából. Sawyer! – Rendben. A szívem kellemetlen dübörgésbe kezd. Sawyer elámul. Összerándulok. Hannah nyöszörög egy keveset. – Hát. – Kérlek. – Figyelj – mondja aztán. annyira. – Na. amint megnyugszik picit. Most. érted? – magyarázza halkan. mint aki lármázni készül. mint amikor reggel felszáll a köd. ő egy emberi lény – mondom galád módon. akár egy billegő játékautomata. – Egyszerűen nem tudtam. az ujjaim az egyik konyhaszék támláját szorongatják. De ne verj át engem ezzel. – Utálhatsz engem. – Ne haragudj. tudod mit? – kérdezem olyan közömbös hangon. Majdnem elnevetem magam. Hirtelen elkapom a tekintetem.

hogy részese legyek ennek. – Jól van? – Igen. – De most itt vagyok. – Ezt ne! Ez durva. . Tudod ezt. És meg akarok tenni mindent. csalódottan. igen – mondom. mintha azt várta volna. – Hangosat sóhajt. amit csak tudok. Valójában nem is hibáztathatom emiatt. Ezért is mentem el. Nem tudtam. Hannah a vállamra hajtja súlyos fejét. Ez kegyetlen! – Nincs igazam? – Nincs! – vágja rá azonnal. miközben fél kézzel beteszek egy doboz kekszet és egy kevés szőlőt a táskámba. Sawyer nagy szemeket mereszt. milyen állapotban voltam. mintha előre tudná. – Itt akarok lenni. Teljesen őrült voltam. de aztán becsukom újra. mintha szándékosan kí noznám. Sawyer ismét megrázza a fejét. Hirtelen annyira. és nem vesz tudomást a sza- vaimban megbúvó maró gúnyról. hogy… – Ne! – szakít félbe Hannah-ra nézve. hogy te… ha tudtam volna. hová fogok lépni a következő pillanatban. Kinyitom a számat. Fürgén félreáll az utamból. Reena. – Hát. mint aki már un bennünket. – Igen. és kezével végigsimítja bozontos haját. – Nem tudom. – Előléptél volna? Esetleg fizettél volna. hogy az elején kezdjük. de annyira fáradt vagyok. miközben erősen dörzsöli a nyakát. ez egyértelmű – ültetem fel Hannah-t a csípőmre. óvatos enyhülés szele rezzen a levegőben. és nem rám. Olyan fáradt vagyok. – És nem megyek sehová – folytatja. és kényelembe helyezi magát. – Rendben. majd tétovázik egy ideig. – Jól van – mondom. ahogy ide-oda járkálok a konyhában. – Fogalmam sincs. ezt mondtam – vonom meg a vállam. Én várok. akkor… – Akkor mi történt volna? – csapok le. hogy hozzávágjak valami durvát. Tudod. Állunk egy percig egymással szemben. mintha két éve egyáltalán le sem hunytam volna a szemem. hogy melegebb éghajlatra küldjem. – Pont így gondoltam én is. mit tettem volna.

mit csinál. hogy most megpróbálja kihasználni a szerencséjét – Aaron. – Természetesen – mondja. barátom van. és a kezembe adja. hogy nehéz elhinned. – Nekem pedig nyomatékkal: – Aaron megérkezett. és nyilvánvaló. – Ó. – Nos… – Valójában nem tudom. Nem tűri magán túl hosszú ideig. – Azért elmosolyodtál. – Ébresztő! A nap kö zepén járunk. Sawyer mosolyog. de… – Nem nehéz. – Rendben. – Hát. Sawyer. ahogy elindulok kifelé a konyhából. fekete babahaját félresimítom az arcából. Elhúzom a számat. – Szervusz. hogy pontosan tudja. és árnyékként követ. gratulálok! – felelem morgolódva. – Szóval – mondja Sawyer. – Na. és tudom. Akkor majd beszélünk még. hagyd ezt! – mondom. amint Soledad kimegy. Aaron . – Rendben van. és mit szólnál a holnaphoz? – A holnap rendben van – sóhajtom. – Egy másodperc. Hannah sűrű. Óvatosan felrakom Hannah feje búbjára a napszemüveget. – Közterület – magyarázza Sawyer. amint meglát bennünket. Sawyer – fintorgok. A szí vem hangosan dobol a mellkasomban. édesem… – Soledad dugja be a fejét a lengőajtón. – Igen. – Jézusom! Tudom. és leme-revedik. miközben felveszi Hannah napszemüvegét a konyhapultról. mit is válaszolhatnék erre. – Csókolom – köszön Sawyer. minden bizonnyal megemelné. Sötét szemöldöke magasra szökik. – Mit szólnál a parkhoz? – kérdezi Sawyer némi mérlegelés után. – A pelenkázótáskát a vállamra kapom. és jövök. Ha kalapja volna. – A parkhoz? – pislogok nagyot a kérdésre. de azért elveszem a szemüveget. – Reena.

Előbb Aaronra. de csak azért. miközben hallom. – Ez ő volt. Aaron elfordítja a slusszkulcsot. Nézzük egymást. amikor becsatoltuk a biztonsági öveket –. – Úgyszintén – mondja Sawyer. kevésbé kívánatos reakciót. amit mond. laza. – A szája sarkában halvány mosoly bujkál. – Ez minden. – Szia – mondja Aaron. Soledadnak olyan az arckifejezése. mármost… – mondom vidáman. – Igen. Egy másodperc. Sawyer. – No. – Adok egy puszit Soledadnak. Soha nem szóltam egyetlen szót sem Aaronnak Sawyerről. ahogy a bejárati ajtó hangosan becsapódik mögöttünk. ez itt Sawyer. ez itt Aaron. és megragadom Aaron csuklóját. – Igen – válaszolom rövid szünet után. magasabb. [14] ELŐTTE . amit Soledad bekapcsolva hagyott. Szia. – Szia – mondja Sawyer. Sawyer bólint. amikor egyértelművé válik. majd rám néz. hogy elment a józan eszem. – Aaron – mondja. – Holnap találkozunk. mi hárman. hogy nem tervezem bemutatni őket egymásnak –. – Szia – mondom.a nappaliban áll. Önelégült majom. – Szóval – mondja Aaron. Szinte futok az autóhoz. rövidnadrágban és strandpapucsban. ez ő volt. Csak állunk ott. – Ideje mennünk. hogy elkerüljek valamilyen más. – Örülök a szerencsének – mondja Aaron. mint aki meg van győződve róla. és nézi a tévét. és kitör belőlem a nevetés. – Azt hittem. nyugodt mosollyal az arcán. amióta ismerjük egymást.

hogy Allie tizenhat éves volt. perverz módon csak még jobban hiányzott nekem. hogy már vérzett. mint eddig. pedig nem aludtam. a gyerekek piros szalagot tűztek hátitáskájuk pántjára. Három esős. Szerda volt. hogy sírni tudjak. ma estére te vagy beosztva. A légkondicionáló asztmásan hörgött. amelytől oly egyértelműen Allie-s lett az egész. és vártam. Egy dió nagyságú. nehéz lépteinek lassú ritmusával. Lauren Wernert kikérdezték a rendőrök. hogy apa felért és megállt az ajtó előtt. – Elég lesz. Egyre csak vártam. hogy ne csináljak semmit. ezért az ágyban dekkol-tam. három háztömbnyire a szülei ingatlanától. – Cade alávaló módon hazudik. Az egész térdem viszketett és sajgott. hogy valamilyen őrült. megtöltve a szobát meleg. ez a hír terjedt el az iskolában azon a héten. morgott. nem is beszélve arról. barátném! – mondta. hogy meg-halljam lépteit a lépcsőn. lángoló vörös duzzanat a térdhajlatomban épp elég indoknak tűnik. hogy Allie csinos kis autójában felcsava-rodott egy fára. Ittasan vezetett. – Ideje felkelned. amíg Soledad bekopogott a szobám ajtaján nem sokkal vacsoraidő előtt. sárga fénnyel. amióta hazaértünk a templomból. Az egész délutánt a paplan alá bújva töltöttem. és esett az eső. Annyit vakartam. Az ittas vezetés veszélyeiről szóló kötelező tájékoztatáson vettünk részt. Iskolapszichológusok jelentek meg az irodában. . a mennyezet egyik alig látható repedését vizsgáltam. – Cade azt mondja. – Alszom – motyogtam a párnámba. párás nap telt el azóta. Hallottam. Allie temetési szertartásának napján megcsípett egy darázs. teljesen éber állapotban. és maga mö gött hagyta az árnyékvilágot a színpadias ostobaság nyilvánvalóan látványos megnyilvánulásával. vérének alkoholszintje egytized ponttal volt a Florida államban felnőttek szá mára jogszerűen megengedett szint fölött. és felkapcsolta a világítást.

kérlek – nyújtotta felém Soledad a nadrá got és egy fehér blúzt. tégy belátásod szerint! Talán fel-tehetnél egy kis arcpirosítót. Háromszor kérdezte már meg tőlem. Nem mondhattam el neki. amolyan igazi tinilányos makacsságból. ha ezt megkérdezném tőle. Reena. hogy az igazság ezerszer rosszabb. – Én azt várom. Hosszú. – Leo… – kezdte Soledad. miért hazudtam. és mit is kerestem tulajdonképpen Sawyer társaságában. és vállat vontam. teljesen az agyára mentem. – De rendben van. . De ha nincs kedved hozzá… – Fel kell öltöznöm – szakítottam félbe. – Felkelek. sötét haja lazán pihent a hátán. szándé kosan bosszantani akarom a hallgatásommal. a temetői virágok és a sírkövek. Azt hitte. miközben arra kényszerítettem magamat. Sol! Tudok szólni valakinek. – Biztos vagy benne? – Apa nem volt meggyőződve róla. Azon töprengtem. – Aggódik érted – mondta Soledad. amely. ledobva magamról a paplant. hogy végre beszélgess velem. hogy szembeszálljon vele. – Ne csinálj ebből gondot! – mondtam. Azt hiszem. ha már ott tartunk. mielőtt elindulsz. hogy ugorjon be helyette. – Tíz perc múlva találkozunk az autó nál. és benyúlt a fekete munkanadrágomért. hogy dolgozzak ma este. – Te nem aggódsz? – kérdeztem. miután apa elment. hogy eszébe jutott-e anya. de nem akarom elmondani. És azon. hogy fölkeljek a matracról. – Persze – hazudtam inkább. – Ha azt akarjátok. mi is történt a baleset estéjén. Átlendítettem a lábam az ágy oldalán. Szinte soha nem beszélgettünk anyáról. a túl korán véget érő életek. Kinyitotta a gardróbot. merre jártam aznap. esetleg én is ott voltam a buliban. hogy mi történne. látott már jobb napokat is. és tudok valamit. köztünk legyen szólva. készen arra. – Figyelj a hangnemedre. – Hagyd békén.

ahogy izzadság gyűlik fel a hónaljamban. Finch kukoricás sült harcsája volt a sláger. Felhajtotta a pultot. én pedig összegömbölyödhessek egy egészen apró gombóccá. Sawyer nem volt ott a bárpult mögött. Miért hittem azt. Nem működik. és úgy éreztem magam. Udvariasan mosolyogtam több tucatnyi vendégnek. szünetét töltő tanuló szakácsunk mellett. és a lehető legudvariasabb módon kiszabadítottam magam. Roger magas volt és masszív. Próbálom kicsit felgyorsítani a dolgokat. karját bizalmasan a vállamra tette. éreztem. kicsim – köszöntött helyette az apukája. – Öt óra elmúlt. gyors mosollyal és a hozzá illő vérmérséklettel. elmerültem a villák és a tányérok csörömpö lésében és a bár mellett játszó zenekar egyenletes ritmusában. hogy engem teljesen kiborítson. A szívem hevesen dobogott. a floridai nyár ragacsos forrósága legyőzte az ipari légkondicionálást. Egyszerűen nem tudtam elviselni. és elindult felém. Egymás után vittem ki a rendeléseket. amelyik végül teljesen eltűnik. Már majdnem sikerült minden kósza gondolattól megszabadulnom. édesem. Arra a lábadra is tegyél valamit. – Beugrottál egy kicsit? Bólintottam. hogy megérintsenek. eloldalazva az egyik. Az este teljesen szétfolyt. és tornyokba rendezve őket a csapok mellett. Az étterem tele volt emberekkel. Csak néhány evőeszköz és tányér volt a tálcán. úgyhogy a segédpin-cér pillanatok alatt el tudta takarítani az üvegszilánkokat. és az egész tálcát nagy robajjal a csempézett padlóra ejtettem. . kikerülve a bárpult körül álldogálókat. – Szervusz. – Jól vagyok – hazudtam neki. A folyosón át a belső udvar felé siettem. ahhoz viszont elegendő. Egyetlen dologra vágytam csupán: a közeljövőben senki se szóljon hozzám. hogy végig tudom csinálni? – töprengtem kétségbeesetten. mint egy menekülő autó. félliteres korsó kat emelve ki a mosogatógépből. beleütköztem egy pincérnőbe. különben egész este kínozni fog. – Nagyon köszönöm – ráncoltam össze a szemöldököm. és átfurakodva a női vécé előtt kígyózó soron. amikor befordultam az egyik sarkon.

Nem lesz semmi bajom tőle. ő is tartott tőlem. hogy szinte felbuk-tam. hogy elfussak erről a helyről örökre. akár egy szentély. – Mindig esik. ideges hang. előrehajtott fejjel. Elképzelni sem tudtam. És nagyon. és arcának teljes kifejezéstelensége nyugtalanított: azon töprengtem. van-e mögötte bármilyen lüktetés. – Ki tudok menni a belső udvarra? – Esik az eső – figyelmeztetett. – Mi nem működik? – Cade váratlanul jelent meg mögöttem teljes. hogy itt vagy kint. hogy ki vagyok. – Túl meleg van itt bent – motyogtam odébb lépve. A kórházi jelenet óta nem beszéltünk. hogy benne álltam. Ott ült az udvar távoli sarkában álló hatalmas vitorlázó repülőn. – Ó – szakadt ki belőlem a kiáltás. Sawyer halvány érdeklődéssel a tekintetében nézett fel. amíg rá nem jössz. hogy csuromvizes vagy. és a heves szívdobogás las-sulni kezdett. – Sajnálom – mondtam szinte a vállam fölött. hogy nem vagyok egyedül. Ezt még egészen közelről nézve sem lehetett megállapítani. A bur-jánzó hátsó udvar csöndes volt. könyökével a térdére támaszkodva. hogy hangosan beszéltem. most pedig éghettem a nagy-testvér aprólékos vizsgálata alatt. de legalábbis ma estére. mit is mondhatnánk egymásnak. Azt hiszem. Magára hagytam. Olyan hirtelen álltam meg. – Én nem… Senki nem mondta nekem. amint megfordultam. és elhagyatott az eső miatt. hanem amolyan sűrű ködszitálás. de nagyon nem akartam beszélgetni. Vettem néhány mély levegőt. amikor ráeszméltem. élet. amely – most. a pálmafákon fehér fények világítottak. mint aki nem tudja. amelyet nem is érzel addig a pillanatig. és megfogta a karomat. amikor megláttam. Észre sem vettem. Láttam aznap reggel a temetésen. futballsztáros Abercombie-szerelésben. . miközben tett egy lépést hátra. és a két üvegajtón át kiléptem az udvarra. Reflexszerűen jött fel belőlem az egyetlen. A selyemkóró befonta a kovácsoltvas kerítést. megállapíthattam – valójában nem is eső volt. úgy meredt rám.

amitől tartottam. Sajnálom. mi történt. A templomban végig egyenesen előrenézett. Úristen. fényes fekete temetési cipő. Enyhe szappan-és izzadságszaga volt. zöld üveg volt a kezében. hogy mindazok után. aki tudta. Végül inkább feladtam. távolról sem. és egy pillanatig el akartam neki mondani mindent: miért szakítottuk meg a barátságot Allie-vel. állati hangon. Odébb csúszott. . felém nyújtotta az üveget. – Félig üres. – Nem nézek rémülten – hazudtam megrázva a fejemet. hogy a legjobb barátnőm meghalt. és reméltem. az egyetlen személy. – Dolgozol? – Igen. ha nem iszom belőle. – Valami olyasmi. Sawyer volt az egyetlen személy a világon. zavarodottan és felkészületlenül átvágtam az udvaron. ami történt. milyen volt azelőtt. – Itt vagy. tényleg… – Komolyan gondolom – mondta. – Olyan érzés volt a mellkasomban. – Minden rendben. hiszen nem is ez volt. Maradj csak! Megálltam és ránéztem. – Bizonyítsd be! – mondta. – Nem gond – mondta Sawyer. Serena! Nem foglak bántani. mintha már maga az ötlet is nevetséges volna. – Itt vagyok. képes voltam változatlan érzelmekkel viseltetni iránta. aki talán megért-hette ezt. – Én… rendben. hogy rám nézett volna. mintha a teste a normálisnál több hőt adott volna le. hogy milyen hosszú ideje vágyakoztam rá. – Elvettem az üveget. – Nem hiszem. Sawyer horkantott egyet mély. és óvatosan leültem a vitorlázó repülő szélére. Megrémített. hogy Sawyer nem veszi észre. valójában már nem is emlékszem. hogy… Azt hiszem. – Idegesen. A hüvelykujjával végigsimította a száját. két tenyeremmel átfogtam a hideg fa-lát. Még mindig a reggeli ruha volt rajta: laza. – Ne nézz már ennyire rémülten. nem feltétlenül barátságosan. miközben oldalról végigmért. és a levegő melegebb volt a közelében. és helyet csinált maga mellett. és anélkül. Az ré mített meg. szürke nyakkendő.

végre rám nézve.mintha egy moly-lepke az ablaküvegnek csapódva vergődne: szárnyak kétségbeesett ver-desése. úgyhogy óvatosan kimászunk a medence szélére. Shelby a hűtőszekrényben keresgéli a citromot a söréhez. amelyek apró földönkívüliek módjára ütik fel a fejüket a medencét körülvevő. megemelt deszkázat repedéseiben. csempézett padlóval és tüskés. Hannah számára ez maga a mennyország: kis sárga. és olyan mozdulatlanul is: hallgattuk a darazsakat. műanyag babacsónakjával szeli a hűvös víz hullámait. Végül apró ujjai elkékülnek. Halálos csöndben ültünk. aki gügyögjön hozzá és csillag formájú baba-napszemüvegéhez. Visszafelé jövet bemegyünk a konyhá ba. jópofa. amint gyászdalokat züm- mögnek a levelek között. mint egy fókáé. középkorú nőből sem. és felém nyújtja az üveget. hová mentek – mondja. és beviszem felöltöztetni. csakhogy többnyire nem nekem szóltak. – Épp eltörtem egy halom tányért. – Szándékosan? – húzta fel Sawyer a szemöldökét. a hajamból a víz hideg patakokban csorog végig a hátamon. erőtlen mosollyal. – Nem tudtam. Nincs hiány neonszínű. Sawyer sóhajtott. Én vártam. hogy nem. – Gondoltam. hogy kivegyek egy kevés rágcsálnivalót a reggel becsomagolt tás-kából. Betekerem egy kapucnis törölközőbe. amilyet ezerszer láttam már korábban. zöld kaktuszokkal. virágos fürdőruhá ban pompázó. Hannah teste hűvös és csúszós. – Nem. apró. magasan a fejünk fölött. – Nem – ismételte meg. . [15] UTÁNA Aaron és Shelby anyukája egy giccses kis bungalóban lakik a Poinsettia Heights városrészben. amelyik egy bogárszemű békára hasonlít leginkább.

– Mi a baj? – kérdezi. – Hát igen. miközben még mindig a kinti tömeget bámulom. – Nem aludtam túl jól az éjszaka. köszi. – Figyelj! – mondja. hogy igazi katolikusok vagyunk. hogy nem mondhatsz el nekem dolgokat. úgyhogy tudod… Ez nem jelenti azt. Vagyis nyugodtan el-mondhatsz mindent. Na és te. – Kérsz? Az ablakpárkányon sorakozó bébikaktuszok fölött kinézek az udvaron álldogáló családtagokra. – Shelby elhallgat. hogy ciki. – Nekem elmondhatod. mintha bárkit is érdekelne. és bekapok én is néhány kekszet. hogy a lökött bátyámmal randizol. – Nem akarlak megbántani. mert épp a két tizenéves unokahúga halad át a konyhán. – Nem. Reena. ne aggódj. Túl kicsi hozzá. – Mai tai? Margarita? – Rám néz. Nem lenne jó ötlet. Nem is igazán hallottam. – Megejtettük. csupa csontos könyök és gazellaláb. tudod. de azelőtt elmondtad nekem a dolgaidat. Aztán egyik vállával megbök: – Hahó. köszönöm szépen – mondja megjátszott csüggedéssel. – Sawyer nálam volt ma reggel – vallom be végül. kék szemei tágra nyílnak. és a szabadidődet a dagadt nénikéim társaságában töltöd. Sajnálom. – Minden rendben – felelem. nem készítek koktélt a lányodnak. – A „tudom. de fölösleges ezt csinálnom Shelbyvel. de ezt a . – Értem. – Tessék? – nézek rá szórakozottan. mi újság felétek? Megvonom a vállam. Amúgy is itt vagy már a törvénytelen gyermekeddel. de ez vélhetőleg nem sikerül. Tudom. és megpróbálok derűsen mosolyogni. amit mondtál. kisasszony? – kérdezi Hannah-tól. és a homlokát ráncolja. meg hasonló ínyencségek. – Kiskorúként mégsem ihatok alkoholt a teljes családod előtt. most. – Ó. és mindenki szeret. – Csak viccelek. de a csecsemők mindenhol ugyanúgy jönnek a világra” beszélgetést? – nevet Shelby. a beszélgetést. nedves haját összetűzte a tarkó ján. amikor újra magunk vagyunk. Időhúzásképpen Hannah kezébe adom az aranyhalát. Mindig kivárja a dolgokat. Rövidnadrág és strandpapucs van rajta.

és én tapasztalatból tudom. – Hát. ne felejtsd el mindazt a szarságot. igen – mondom kis idő múlva. Hát ez a mi megnevezésünk valójában. – Hát. Shelby szereti ezt a bizonyos mondatot. hogy gondolatban megpróbálja kilogikázni az események láncolatát. – Csak ugratlak. van itt némi bibi ezzel a fickóval. – …gyermekednek az apukája. mert tudom. – Mint egy család? – buggyan ki belőle a kérdés. hogy a szexi. – Ugye. Hannah? – kérdezi. – Az jó dolog. itt van” beszélgetést. nem? Így vagy úgy. tudod. – A „született egy gyermekünk. de Sawyer mégiscsak a te… – Ne mondd ki – könyörgök neki. Igaz. az üveg halkan odakoccan a metszőfogához. – Nem tudom. – Ó. ám degenerált apád elvigyen magával a Disney Worldbe. – Szabad karjával átfogja a derekamat. Akárhogyan is nézzük. és én hirtelen meg-riadok a gondolattól. És hogy ment? – Jól – felelem. és kilépünk újra a napsütésbe és zajba. amit csinált. miközben elveszi Hannah kezéből a narancsos kekszet. nem vagyok túl nagy segítség. Nem olyasmi. ha érted. – Húha – mondja. És jusson eszedbe. igaz? Nem bírom visszatartani a nevetést. és íme. – Szóval azt a beszélgetést. de ez nem jelenti azt. – Shelby elcsendesedik. amit a fél világ ne tudott volna már amúgy is. . szeretnéd. okostojás. porc és csont. amit felé nyújt. hogy ne lehetne jelen a lá nyod életében. meg hasonlók. mint valamiféle orvosi feladványt: izom és ín. nagyon vicces vagy – grimaszolok. hogy most boldog vagy. hogy mi egy család vagyunk. igen. nem tehetek róla. – Abbahagynád? – kérem. a mi hár-munké? Az nem lehetséges. nem igaz? Holnap pedig sétálunk egyet hár-masban. – Azt hiszem. mire gondolok.beszélgetést talán úgy két évvel ezelőttre kellett volna időzítenetek. és megpuszilja maszatos tenyerét. és nekitámaszkodik a konyhapultnak a sörrel a kezében. bocs. – Csak. hogy mi következik.

akár egy sötét korona. aki követte az eseményeket – Roger és Lydia enyhe gutaütést kaptak. és közben az asztalt kö rülülő társaságot figyelem. Shelby nagybátyjai politikáról vitatkoznak kedélyesen. hogyan néznek ki. [16] ELŐTTE Sawyer szinte teljesen eltűnt az Allie halálát követő nyáron: olyan mélyre került. igencsak zajos játékot játszanak. hogy szinte alvilágivá vált. az enyémen és Sawyerén. persze. hogy apropó. akkor sem lett volna képes titkot . – Boldog vagy most. – Igen. Shelby szigorúan néz rám. eldurvuló verekedésekbe keveredett. mert én úgy szeretem. nem igaz? – kérdezi. az ablaktörlők ritmusosan töröltek. Augusztusban végül kö zölte a szüleivel. az étterem pedig a hatalmas LeGrande családi dráma hátterévé változott. és hangos. unokatestvérei egy Marco Polo nevű. mivel töltik az idejüket. A grillsütőnél Aaron épp hot dogot pirít. Különböző bárokban töltötte az idejét Broward nyomorúságosabb részén. ahogy addig tervezte. – Az apja teljesen bepöccent – mesélte Cade az autóúton hazafelé egyik este. Júniusban letartóztatták egy ittas és féktelen roham során. Az eső egyenletesen kopogott a szélvédőn. neki valójában egyáltalán nem áll szán-dékában főiskolára menni. hogy a fiúk nem szeretnek pletykálni: Cade különösképpen. – Igen – ismétlem meg. A családjainkon töprengek ismét: az övén. arca körül a füstfelhő olyan. – Igen – felelem még mindig szórakozottan. ezúttal határozottabban. és ettől a kinyilatkoz-tatástól – bár valójában a közeli ismerősök közül senkit sem lepett meg. Az csak mítosz. Júliusban eltörte az egyik karját.

aki benne van az ilyes-miben. – Azt mondta. ha ezt soha. el tudom képzelni. hogy ő a Floridai Állami Egyetemre készül. . ezt gondoltam. A főiskolai dolog viszont valahogy érthető volt számomra. mennyire mélyen érintette a fia látszólagos elköteleződése a teljes önpusztítás irányában. ezt tudtam. ha az életét mentheti meg vele. Természetesen engem is mélyen érintett. ha nem tanul tovább. Van néhány barátja. Vagy. mint amilyen Sawyer. Go Seminoles 11 mérkőzésekre. mint minden más végzős Floridában. – Hol fog lakni? Cade vállat vont. – LeGrande-ék gazdagabbak voltak nálunk. hogy a tandíjelőleg ne számítson. – Akkor hát így – kezdtem óvatosan beállított pókerarccal. beutazni a világot egy lánnyal. akire egyetlen kritikus megjegyzése sem volt. Emlékszem. vagy karaokéznia Kaliforniában. mintha egy olyan személynek. ki kell költöznie a házból. valahol az autópálya közelében. mert szerinte arrafelé az utcán mindenhol érezni lehet az amfetaminszagot. senki előtt nem ismerte volna be.tartani. Egy halom pénzt fizettek be tandíjelőlegként. hogy még a történtek előtt milyen különösnek tűnt. mennyire kispályás ez. – Hát. sokkal zöldebb legelők du-kálnának. Azt azért feltételeztem. hogy Lydia mindenki másnál jobban fel van háborodva: Sawyer végső soron az egyetlen élő ember a világon. Vagy akármi. Akkor is. akik egy külvárosi házban laknak. úgy tudom. Roger ettől is teljesen kikészült. de én képtelen lettem volna kimondani hangosan. ügyesen egyensúlyozva a jó kinézet és a felfedezésre várakozás között. – Barátokkal Dania Beachen. Kávézókba kellene járnia New Yorkban. miközben a szemem sarkából Cade arcát vizsgáltam. mint fergeteges főiskolai ivászatok vagy a gólyák szeminá riumai a nyugati civilizációk történetéről. de nem elég gazdagok ahhoz. érted.

amerre csak nézel. mint egy időzített bomba. Megcsókoltál. – Kiléptem a cipőmből. Végül is teljesen be-leillik a társaságba. amikor be volt osztva. Három hónapja temették el. – Itt a bátyám szünetet tartott. – És mondta. gondoltam. a zavarodottság és a szomorúság mélységes szakadékában töltöm. a lábamat fel-raktam a műszerfalra. amikor ránéztem. miközben idegesen méregetett. Mintha mindenki félt volna egy kicsit az esetleges reakcióm-tól. ha beértél. és . hogy keresd meg. és alig emelte fel a tekintetét. Megcsókoltál. hogy miért megy oda? – Nem tudom. hogy nem találkozom vele. – A történtek miatt. – Szia! – köszönt. Hozzászoktam. – Lenyeltem a torkomban képződött gombócot. Florida tele van balfékekkel. Nem sokat beszéltünk otthon Allie-ről. aztán pedig elmegyek innen. – Rendkívül vonzónak tűnik. mintha soha nem is lé tezett volna. – Apukád üzeni. miközben törlőronggyal épp egy foltot törölt le a fényes pultról. – Hát – mondtam derűsen –. a csokoládéfagylalt íze és az ujjai a nyakamon. 11 Florida állam atlétikai klubja – Értem. Egy dolgot viszont egészen biztosan nem csinált Sawyer: soha nem jelent meg az étteremben. mintha mindig csak a képzelt barátnőm lett volna. – Te még itt dolgozol? – kérdeztem. azt hiszem. Egy pillanatra eszembe jutott az a bizonyos este a parkolóban. A hátizsákom lecsúszott a vállamról. hegyes álla vékony karjára támasztva. ha felhozzák a témát: hogy talán robbannék. amikor szeptemberben egy pénteki napon bementem dolgozni vacsoraműszakra. és ott találtam őt a bárban. hozzászoktam. Egy pillanatig olyan érzésem volt. amint mojitót kevert. hogy soha többé nem fogunk beszélgetni semmiről: hogy az elkövetkező tizenkét hónapot a bűntudat. és már minden olyan volt. mintha Allie ott ülne előttem a bárban. Épp ezért lepődtem meg annyira. üveg-és repeszdarabok mindenfelé. és utána Allie meghalt. Elég nagy balfék.

Még korán volt. ahogyan régen csináltuk. Oldalra billentette a fejét. néhány sósperecet tolt elém. a bolhapiac közelében. – Már nem törött. Eltelt egy kis idő. – Hogy zongorázol törött kézzel? – kérdeztem. Nyugtalanul körbenéztem. három vagy négy ember kortyolgatta italát a bárban. – Az autódban. a tartalmát a jégkockákra öntötte. Zenekari próbánk volt – mondta.mindketten Sawyert néznénk. Felnéztem az órára. Ismét a vállamra dobtam a hátizsákomat. – Hiányoztam? – Nem – feleltem azonnal. és amint megtettem. az ajkai alig mozogtak. – Nem a bolhapiacon voltam. – A dobosunk ott lakik a közelben. – Nem úgy értettem – pirultam el. – Néhányszor megrázta a sékert. – Nem tudom. készen arra. álmában is képes lett volna koktélt készíteni. Sawyer gyakorlatilag serdülőkora óta mixerkedett az étteremben. – Én is örülök. – Ezt csináltad eddig munka helyett? – kérdeztem óvatosan. és Sawyer kénysze-redetten mosolygott. hogy a felsőfokú tanulmányok helyett? . – Mit kerestél te a bolhapiacon? – pislogtam nagyot. hogy üljek fel egy üres bárszékre. hogy megkeressem apát. – Ze- néltél a zenekaroddal? – Úgy érted. – Csak… tudod. The Best of Ella Fitzgerald. amiket ilyenkor próbáltak. – Azt hiszem. és díszítésként ráhelyezett néhány mentalevelet. volt még néhány percem a hivatalos munkaidőm kezdetéig. hogy látlak – mondta. mintha az antik tárgyak és a gyűjthető kacatok nézegetése nevetségesebb időtöltés lenne. – A fejével intett. de Sawyernak még volt mondanivalója. És hirtelen Allie is eltűnt. A hangszó rókból délutáni zene szólt. mint az ő James Dean/James Franco- vackaik. és ezzel visszarántott a jelenbe. – Láttalak valamelyik nap – közölte velem. amikor Sawyert nézni még nem okozott fájdalmat. hercegnő.

Sawyer fújtatott. nem. a hátadon – mutattam felé bizonytalanul. Serena. és a farmerja derékszíja fölött láthatóvá vált egy apró tetoválás: a matek- könyvből ismerős. biztos vagyok benne. – Micsoda? – Az ott. – Nem tudom. miközben ő jeget mért egy üvegpohárba. Lakkozott fa és zöldcitrom illatát éreztem. – Akármi… helyett. – Baromira jók vagyunk. – Nyilvánvalóan. – Hát. – Biztos vagyok benne. El kell jönnöd! – húzta fel hirtelen a szemöldökét. A Prime Meridian egy szakadt kis klub volt Dania Beachen. zöld. – Hm – krákogtam idegesen. ne már! – nevetett fel ezúttal. – Az apám odavolna az ötlettől. Sawyer felállt és felnyúlt a legfelső polcra az üvegért. – Fájt? – kérdeztem. amit játszotok? – Jaj. hogy reagáltam volna a meghívásra. igen – mondtam. akik nem foglalkoztak az igazoltatással. – Ja. kétszer a bárpultra ütött. hullámzó végtelen jel. Néha fellépünk a Prime Meridianben. – Nagyon férfias vagyok. A pólója felcsúszott picit. és felegyenesedett. Vállat vontam. – Sawyer átadta az italt a srácnak. – Itt miért nem játszol soha? – kérdeztem anélkül. – Miért? – vágtam vissza. A Prime Meridianben nem voltak ritkák a késelé sek. – Annyira rossz. Mint aki a ritmust veri. Egy srác a bárpult végénél szódás whiskyt kért. hogy jók vagytok. – Azt hiszem – válaszolta Sawyer. akaratlanul előrehajolva kissé magam is. az autópálya mellett: Bud Light sör és kidobólegények. és áthajolt a bárpulton. . mint aki egy titkot akar velem megosztani. mintha valami rendkívül vicceset mondtam volna.

és várok. Soledad figyel engem a teája fölött. de nagyon gyűlölöm azt a bög-rét. két perccel a hivatalos munkaidőm kezdete után. vagy komolyan beszél. Nagyon. hogy tudjam. amikor a Sawyerrel és Hannah-val tervezett játszóteres kiruccanás részleteiről érdeklődik. leginkább meglepettnek tűnt. amelyet ezer éve rendelt magának. – Csak ennyit mond. amikor vendégek vannak. – Tudod. Nem néztem Sawyerre. hogyan is érkeztem én Sawyerrel a kórházba azon az estén. hogy Hannah és te általában nagyon elfoglaltak vagytok. és lecsúsztam a bárszékről. és nincs sminkelve. és azt hiszem. ő pedig kacag. az étterem távolabbi végében. hogy viccel. – Neked vannak titkos tetoválásaid? Épp kinyitottam a számat. Még soha nem került szóba. – Csak szeretne egy kis időt eltölteni Hannah-val. [17] UTÁNA – Nem randi – ígérem meg Soledadnak másnap reggel. nem tetszett neki. Megállt. míg megkapom. amit most látott. Gyere! – Sajnálom – mondtam. és kedvenc tejes teáját kortyolgatja egy régi Northwestern bögréből. és egyetlen pillantás az arcára elegendő volt ahhoz. – Úgy tudtam. – Puszit kérek – mondom neki. napbarnított bőre sima. amikor apa belépett a lengőajtón. – Azt hiszem. . Az asztalnál ül. amikor elindultam az iroda felé. ahogy meglátott minket a bárpultnál. – És te. talán az jár a fejében: a kisasszony mintha nagyon is fogadkoznék. – Reena – szólt rám élesen. hogy nem szeretem. és nem tudtam eldönteni. hogy válaszoljak. hercegnő? – kérdezte. én pedig megen-gedtem neki. ha a bárban üldögélsz. ez teljesen érett viselkedés részemről. mielőtt visszafordulok Solhoz. Feszes és forró volt a bőröm. – Megcsiklandozom Hannah talpát az etetőszékben.

– Melyik volt a legjobb hely. miközben átveszi a hintáztatást. az első ülésen. Olyan a tüdőm. hanem úgy. hogy törje magát. – Próbálkozom. és nekem erősen kellett koncentrálnom. – Mivel kapcsolatban? – Nem is tudom – mondja. azt hiszem –. – Sawyer… – kezdem el. hogy kinézzek az ablakon. nagyon vicces vagy – vonom össze a szemöldököm. és hagyom. egyenletesen. a hallgatás pedig az idegeimre megy. – Nem gondoltam meg magam veled kapcsolatban – rázom meg a fejem. és teljesen döbbenten tapasztalom. Sawyer meg én hintáztatjuk Hannah-t az általános iskola előtti játszótéren. hogy nem úgy néz ki. akár egy metronóm. Még csak nem is tűnt jó ötletnek már akkor sem. fújtatva picit. ahol megfordultál? – kérdezem végül. mert tudni akarom – talán jobb is nem tudni. A nap ragyog. Majdnem fél órája lökjük a hintát előre-hátra. tudod? – Tudom – válaszolja. mi mást kérdezhetnék tőle. Az aszfaltra . Tovább lökjük a hintát türelmesen. néhány hónapja felfedezte a tapsolást is. Az aszfalt meleg és ragacsos a talpunk alatt. Nem emlékszem. és időnként valamiféle titkos elégettséggel csapja össze a két tenyerét. Délután fél négy van és 32 fok. – Ó – lepődik most meg Sawyer. Felvonom a szemöldököm. mint egy apuka. a lejátszóból Count Basie szólt. – Ó. kellemesen olvadozik a kezemben. amikor odébb lépek. Farmert és pólót visel. és ne essek szét apró darabokra ott. pufók babalábait boldogan lóbálva. miért egyeztem bele ebbe. így aztán Sawyer értünk jött a házhoz. Újabb adag jégkása van a kezében. kólaízűt. – Miért gondoltad végül meg magad? – szeretné most tudni Sawyer is. Az autóm még mindig a szerelőnél. hanem mert elképzelni sem tudom. nem elsősorban azért. mintha megtelne porral: száraz és szinte fáj. baseballsapkát mélyen a homlokába húzva. és nekem is vett egyet. Hannah képes lenne napokig hintázni. mint egy rocksztár vagy egy szökevény szerető. – Velem. mint régen.

mint aki valami rosszat mondott. és persze te. mint az várható lenne. Hannah értelmes. – Miért. és… – Elmosolyodik egy kissé szégyenlősen. – Ki – mondja Hannah meglehetősen tisztán. akkor én vagyok a római pápa. de nem annyira. – Anya azt mondja. – Ezt anyukád mondta? – kérdezem hitetlenkedve. és ha ez azt feltételezi. Reena – mondja. nem így van? Összezavarodom egy kicsit. – Anya azt mondja. – Igen. de ha ez bármilyen kapcsolatban van a nagyszülők által tanúsí tott heves érdeklődéssel. amikor együtt voltunk. szeretnéd. ez igaz. Ez megragadja a figyelmemet. Lydia valószínűleg minden lehetőséget megragad. hogy jó dolga volt Hannah-nak. aztán elgondolkozik. hogy itt voltak mind a nagyszülei. hogy ezúttal itt tartsa Sawyert a közelében. megérem-e vajon. és Sawyer elmosolyodik. modern. . igen. mint akit meglep a kérdés. – Valóban? – hümmögök diplomatikusan. Akkor kiveszlek. – Nashville nagyon bejönne neked. Hannah boldogan lépeget a homokozó felé. – Komolyan? – Hát. gyorsan és bizonytalanul. Nem emlékszem. amiért annyi mindenről lemaradtam. és mi mind egy nagy. – Ki? – ismétli meg Sawyer. hogy itt mindenki mindenkivel remekül kijön. – Melyik volt a kedvenced? Sawyer rám néz. és leteszi a földre. nagyon értelmes kislány.valaki festősab-lonnal felrajzolta az Egyesült Államok térképét. – Kiemeli a hintából. – Nashville – dönti el végül. hogy régebben. Az jár a fejemben. ilyesmit tapasztaltam volna nála: mindig annyira magabiztos volt. összeolvadt családot alkotunk. – Sawyer mintha hirtelen kényelmetlenül érezné magát. hogy az ehhez hasonló apró dolgok ne szomorítsanak folyton el. – Azt hiszem. hogy meg kell győznie őt arról. – Ki! – Rendben van. akkor ezt is fogja tenni.

Sawyer úgy néz rám. Vállat vonok. én magam is azt remélem. – Az nem jó. – Figyelj csak! – mondja témát váltva. nem igazán. hogy Sawyer maradni fog. és nem zavar-tatom magam különösebben. a szívem mélyén. akár a Gonosz Nyugati Boszorkányé. és remélem. Lehetséges. amíg Sawyer megemészti a hallottakat. Nem mindig működik. Sawyer a homlokát ráncolja. Megpróbálok nem érezni keserűséget. amit ki tudok préselni magamból. ráadásul azt sem tudom teljes mértékben kizárni. . hogy részletekbe menő magyarázatba kezdjek. Kinyúlok és megfogom. de nem erőlteti a dolgot. Ennek ellenére. határozottan van benne valami – mondom. – Nem írhatsz útleírást. mint aki nem teljes mértékben vevő arra. hogy szépen játszunk egymással ezen a forró. – Megvonom a vállam. aranybogaram. és majdnem elveszti az egyensúlyát. Hannah lehajol egy maroknyi homokért. aki a homokozóhoz érve szólongatni kezd. mély. – Nem – válaszolom –. Nem látom rendesen az arcát a sapka alatt. mintha valamiféle hallgatólagos szerződést kötöttünk volna. hogy valahol. – De igen. legalábbis nem nyíltan: rengeteg munkája veszne így kárba. Némi időbe telik. Bólintok Hannah felé. és a nap fehéren megcsillan a nyakán. napos délutánon. ha soha sehová nem utazol. – Miért hagytad abba? – Csak úgy. miközben Hannah-t követjük egy játszótéri körsétára. – Írsz még? Kitör belőlem a nevetés. hogy nem ez a megfelelő válasz. rendben van – mondom. valamilyen okból nem akarom lebuktatni. mielőtt meg tudnám állítani. hogy nem firtatja tovább a témát. és előbányászom a táskámból a naptejet Hannah-nak. amit el akarok adni neki. – Jövök már. ideges nevetés. de pillanatnyilag ez a legtöbb. – De.

hogy azonnal felrobbanok. Leguggol a homokba. Az el-múlt évben felszedett néhány kilót. – Hallottam. Apa egykedvűen felém bólint. – Szentséges ég. – A reggeli újság az asztalon . harmadjára is bólint. a kézilabdapályát. Jaj. beültetem Hannah-t az etetőszékébe. amit jónak látsz. Azt teszed. a miami közrádió dzsesszadását. A magas koleszterinszintjére és a vérnyomására szedett gyógyszerei a konyhapulton sorakoznak. még rajtam is. amit nem tudok palástolni. – Nagyon jól tudod. Ehelyett nézi a hintát. én és a családtagjaim nem vagyunk a szavak emberei. hogy ez a dolog így történik? – Milyen dolog? Ettől megőrülök. hogy milyen dolog – mondom. – Ez igaz lehet – mondja kis idő múlva. Hannah-t. Apa viszont mindenkin túltesz a hallgatásával. csak hagyja már abba! Érzem. én nem igazán látom. Soledad kivételével talán. apa épp uzsonnát készít elő magának a konyhá ban. Amikor hazaérünk. Helyette veszek egy mély levegőt. hogy egyenesbe jöjjek. ahogy Soledad mindig készíti neki. hogy ő most itt van. Apa sóhajt. és ki-söpröm izzadságtól nedves haját az arcából. – Elfogadhatnánk csak úgy egyszerűen… a tényt. – Sawyerrel – folytatom. – Az. – Szia – köszönök neki. – Reena. – Hallottam – bólint újból. Közben rádiót hallgat. Összeszedek néhány müzlidarabkát. – A parkban voltunk – mondom neki. hogy itt bármiről beszélnünk kellene. és a kagylóba dobom. és több kérdést nem tesz fel ezzel kapcsolatban. mert azt szereti. éllel a hangomban. bőr nélkül és zsírmente-sen. A döntés természetesen a tiéd. és beletúr a kezével. – Rendben – mondom megadóan. Ismered az érzéseimet ezzel kapcsolatban. a tegnap esti rizs és csirkehús maradékát.

kérdezd meg Reenát. aki a bárpultnak támaszkodott a diszkontáruházas szerelésében. mi is az? Olyan. Nem is olyan régen. napközben és bizonyos hétvégeken ő vezette a boltot. Mindaz a töméntelen alkotás már létrehozva. és hogy azt követően hosszú ideig az olasz művészek képtelenek voltak bármi újat letenni az asztalra. Helyette bevállaltam egy műszakot. a cipőm talpa nyikorgott a hajópadlón. amikor közeledtem. amikor egy szeles szombat éjszaka kijöttem az étterem konyhájából. Ő és a menyasszonya. Éjfél el-múlt. Nyílt hétvége volt éppen az iskolában. hogy felpillantana. – Van ennivaló – mondja anélkül. éreztem. és kinyitom a hűtőszekrényt. – De itt van. a művészettörténet-órákon a reneszánszról ol- vastunk. mint a… Mi is a szó erre? P-vel kezdődik. ragacsos vagy – mondta apa a bátyámnak.fekszik. – Rendben – felelem végül. – Az plazma – mondta Sawyer. . apa kinyitja a nemzetközi híreknél. gondolták. és rám mosolygott. – Mit fogok én tudni? – Letettem a palacsintával teli tányéromat a bárpultra. és felültem az egyik bárszékre. Ő tudni fogja. Mi értelme volna? [18] ELŐTTE – Azt hiszem. ahol a harmadik – és kis szerencsével az utolsó – középiskolai évemet jártam. ahová elmehettem volna. Stef házra gyűjtöttek. Előléptették azon az őszön. A hajfonatom kezdett szétes-ni. – Na. – Csak gondoltam… rendben. – Ez Cade volt. és az étterem már üres volt. Táncos összejövetel volt aznap este. Épp a tiszta poharakat rakta ki a mosogatógépből a bár mögött.

– Reena. – Hogy nedves lennél-e tőle – ismételte meg apa. Jönnél velem. hogy még jobbra feltornásszam a matematikaeredményemet – logikai rendszerem soron következő lépéseként. hogy mielőbb magam mögött tud-hassam a várost. – Először is. Megpuszilta a fejem búbját. . miután bezárt? – Hát – haboztam. mintha ez teljesen logikus kérdés volna. és itt drámai szünetet tartott –. gondoltam. Hétfő reggel első órában egy két-százötven szavas cikket várnak tőlem a strand melletti szoborparkról. elkészíteni az aznapi összesítést. mint nedves. hogy apának igaza van. Apa vidám és laza volt aznap este. Bowen kisasszony javaslatára beléptem az iskolaújság csapatába. amelyikbe valójában akartam. Sawyer kiszúrta a tányéromat. – Ó. néha láttam őt ilyennek. mint amennyi a valóságban volt. Másodszor pedig – fordultam Sawyerhez –. ez gusztustalan. Amint apa hazament. – Rendben – egyezett bele Cade. – Az okos emberek pedig általában tudják az ilyen dolgokat. Aznap reggel is SAT-teszteket csináltam. vagy hazahoz majd Cade. értem. a fiúk mellett. Azt hiszem. sokkal inkább ragacsos vagy. Ilyenkor fiatalabbnak tűnt. Letettem a villámat. miközben sósperecet rágcsált. mielőtt Soledad hívná a rendőrséget. nos. – Most pedig elmegyek. és minden létező irányba néztem. – Tulajdonképpen úgy gondolom. – Maradhatok még egy keveset. kivéve azt az egyet. – Hah. nedves lennél tőle? – Tessék? – pislogtam egy nagyot. és cikket írtam A város körül rovatba a szabadtéri fesztiválokról és az állami közút menti új boltokról. vezetői feladataival elhalmozva visszavonult az irodába. ha leöntenélek egy vödör vérrel – kezdte. hát ebben az esetben… – Mókásan forgattam a szemem. Tulajdonképpen haza kellett volna mennem. drága gyermek! – mondta apa. Cade pedig. mert igazolva érezte saját állí tását. miért kellene ezt nekem tudnom? – Mert te okos vagy – érvelt Sawyer logikusan.

esküszöm. Kicsit bosszankodtam. – Hozz magadnak! – A tiéd finomabb – felelte teli szájjal. – Sawyer becsúsztatott két boros palackot a feje fölötti tartókeretbe. amikor végre levegőhöz jutottam. és beleszúrtam a villámat a tányéron fekvő lágy halomba. kivette a kezemből a villát. amit megpróbáltam eltitkolni. és felszúrt rá magának egy nagyobb falatot a palacsintámból. – Sawyer átsétált a zongorához. – Jaj. – Hát. hogy mindig legyen egy hely. miközben visszaadta a villámat. – És ugyan ki hibáztathatná őt emiatt. – Finch palacsintát készített neked? – Finch odavan értem – bólogattam vidáman. ilyen vagy te. – Reena – válaszolta szelíden. ahol kedvére játszhat a zongorán. ez nem igazságos – mondta. – Ó. Egy percen keresztül megállíthatatlanul vihogtam. és eljátszottam. ahogy immár egy éve nem nevettem. néhány hónap elég volt számára. amelyről addig tudomást sem vettem. Aztán benézek kicsit az álca mögé. hogy bosszanko-dom. és kényelmesen elhe- lyezkedett a zongorapadon. hihetetlen módon megkönnyebbülve. nem mindenki szeretné elkapni a baktériumaidat. – Tudod. – Hallgass! – nyögtem ki végül. – Megteszem. Jóllehet évekkel azelőtt apa nagyrészt azért foglalózta le az éttermet. igen – mondtam. hogy egyáltalán emlékezett a történtekre –. és kivillantotta tökéletesen fehér fogsorát. hogy . és egyből megcsinálod az estémet. Aztán átnyúlt a bárpulton. ne csináld már! – kiáltottam. de élveztem a dolgot. – Mindig annyira komoly vagy. Azóta most beszéltünk róla először – ez volt az egyetlen visszajelzés. Egy pillanatra lefagytam. megnyugodva egy picit. Reena! – mosolygott Sawyer. – Hát. ami tőlem telik. oldódott bennem a mellkasom izmait nyomó feszültség. őrült hiénakacajjal. arcán szomorkás. – Már elkaptad a baktériumaimat. aztán kitört belőlem a nevetés. és ahogy hallgattam őt. – Hmmm. bolondos gri- masszal.

A múlt tavasz előtt te a halott barátnőmmel randiztál – gondoltam. – Mert egyszerűen… te más vagy. Valahol a gondolataim mélyén azok a régi képek jelentek meg. Gyere. még a nagymamám házában. és tovább zongorázott. Mostanában havonta egyszer vagy kétszer. aztán áttért egy Dave Matthews-dal nyitányára (ez különben Cade egyik kedvenc száma volt). Jelként viseltem. amit akarsz. Gyors skálázással kezdett. Van valami. kivételes alkal-makkor ült le a zongorához. amiben nem vagy jó? – akartam kérdezni tőle. Én hallgatom. – Gyakrabban kellene így leengedve hordanod a hajad – mondta Sawyer rám nézve. ülj ide. – Észrevettelek. A hangja mély lett és halk. – Allie-hez képest is? . miközben a kezei sebesen siklottak a billentyűkön. meg arra. de csak mosolyogtam. amit egészen biztosan apa tanított neki. Inkább hárítottam. – Jól áll így neked. – Komolyan beszélek – mondta. anya mély tekintete. ismertem fel rövid idő múlva.rájöjjön. amelyet nem ismertem. majd belevágott valamilyen nyugati parti dzsesszbe. Nevettem. amint zongorázott. amelyek a szüle-imről készültek. amellyel apa fiatal arcát nézte. tudod? Már a múlt tavasz előtt. – Valóban? – Igen – vont vállat Sawyer. hátranyúltam és kivettem a hajamból a hajgumit. hölgyem? – kérdezte Sawyer. – Más – ismételtem meg. Lecsusszantam a bárszékről. ügyes kezeit már a billentyűk fölött tartva. az étterem vezetése és kézben tartása több időt és erőfeszítést igényel. Untam már. Dave Brubeck. hogy ebben a pillanatban mindenki más az osztályomból a táncos összejövetelen van. de nem mondtam ki. az az igazság. és leültem a zongorapadra. – Bárcsak mindenkivel ilyen egyszerűen menne. Egyébként zenekarokat hívott. – Valamilyen kívánság. – Játssz csak. Összeért a combunk. egy olyan dalt játszott. hogy más vagyok. kivéve engem. mint gondolta. tipikus autós zene. de Sawyer csak megrázta a fejét. Lauren Wernerre gondoltam.

hogy ennél gyorsabban nem is igazán lehetett. a lehető legközönyösebb hangon. Zavaróan kínos csendben ültünk pár pillanatig. miközben biztos voltam benne. Reena. – Mi a baj? – Semmi – feleltem túl hangosan. Egészen izgatott lettem. de. aztán észrevette merev arckifejezé sünket. Ezt nem kellett volna mondanom. – Nem kellett volna… Csak azt akartam… – Nem történt semmi – mondta Sawyer röviden. nem tetszett a hangja. hogy enyhébb a fájdalom. amíg Cade megjelent a konyhaajtóban. hogy csak egyre jobban és jobban fájt. Azon töprengtem. nem vétett el egy hangot sem. mintha a balesete óta eltelt hat hónap egyáltalán nem tompította volna a rettenetes hiányérzetet. – Sajnálom – visszakoztam. – Kívánságműsor? – kérdezte. amiért a halála előtt már szinte egy teljes évvel gyakorlatilag elveszítettem őt. hogy nem történt semmi. Sawyer továbbra is a billentyűkre koncentrált. A hú rokra gondoltam a zongora belsejében. az igazság viszont az. hogy mindent – akármi is volt az a minden – olyan gyorsan tettem tönkre. [19] UTÁNA Félévi vizsgát kell tennem a Modern amerikai regény kurzuson. hogy vajon sokszor gondol-e rá. Azon töprengtem. de a teste megfeszült. – Igen. Azt gondolná az ember. először azon az estén. csakhogy annyira benne volt a gondolataimban még mindig. Nem is akartam őt felhozni nyíltan. amikor a Broward College kurzuskatalógusá . de… – Mondtam. – Minden a legnagyobb rendben. és mintegy vádlón mérte végig Sawyert. hogy egyáltalán gondol-e rá.

. hogy Bowen kisasszonyra és az ő nagy csalódottságára gondoljak. Valójában mosta kezeit velünk kapcsolatban. ahol a főiskolán belüli foci-meccsek szórólapjai és „kettőt egy áráért a főiskolához közeli bárban” típusú reklámanyagok lógnak. Szeretek hinni benne. és végigmegyek a hűvös folyosón az osztály felé. mielőtt feladta volna elolvasásra a The Things They Carried novellákat. ami valójában csak azt bizonyítja. Valamilyen okból kifolyólag élénk. és időről időre feleletválasztós kvízeket készít számunkra. magasröptű beszélgetéseket képzeltem magam elé az elmúlt né hány generáció nagy íróiról. Ami a kurzust illeti. hogy egy napon képes leszek besétálni a Browardra anélkül. bár úgy érzem. ez sokkal inkább az én hibám. ahol a jó öreg Orrin professzor az Atlantic ot olvassa a telefonján. amelyeket – ebben majdnem biztos vagyok – az internetről nyomtat ki nekünk. hogy mekkora tévhitben éltem. aztán leadom a tesztet a terem első felében. aki tétova szánakozással figyel bennünket bagolyszerű szemüvegén keresztül. de a Broward College-ban eltöltött idő számomra többnyire nem az a társasági tobzódás. és beikszelem a megfelelő kocká kat a kettes számú ceruzámmal. Tulajdonképpen nagyon hasonlít a középiskolához. ehelyett az előadást egy testes. Leülök az egyik hosszú asztalhoz. középkorú professzor tartja. mint az övék. de – hogy őszinte legyek – ez még nem történt meg. valamint John Updike két regényét. nincs túl sok közös vonásunk a csoporttársaimmal. a tornaóráktól eltekintve. mint amennyire leplezet-lenül unott. Elmentem párszor kávézni néhány lánnyal a könyvelésóráról. jelentette ki a legelső alkalommal. ban felfedeztem ezt a kurzust az előző félévben. aki nem is annyira unalmas. amilyennek Shelby remélte. elhaladok a faliújság előtt. „Önök az én vezeklésem az elpazarolt életem miatt”. Ma reggel leparkolok az autóval.

távol a buli zajától. ami ezután következik. ahogy akkor is ültünk egymás mellett. drága gyermek –. Újra és újra eljövök ide. tele van gyomokkal. ha magányos vagyok. aki a Ballards család elhagyatott ingatlana körül őgyeleg. Szórakozottan bólint egyet felém. elhanyagolt területen. rozsdás dzsipje a kocsifelhajtón parkol. mintha valami láthatatlan kötelék tartott volna összeláncolva bennünket egész idő alatt. Ma délután azonban – három nappal a játszóteres kiruccanásunk után. az nem az az Allie. pont úgy. míg ő távol volt. az több mint fikció. Lesietek a lépcsőkön a parkolóba. vagy félek. vagy sem. Hitetlenkedve rázom meg a fejem. akivel az udvari lámpa könyörtelen fényében vitáztam. de néha rátalálok itt. mint már többször korábban. Sawyer félreismerhetetlen. hogy apa utoljára a szemembe nézett – nem én vagyok az egyetlen. – Tudod. Allie-ék régi háza hosszú ideje üresen áll: a szülei nem sokkal a baleset után Tampába költöztek. miközben átvágok a száraz. hogy ez birtokháborítás? – kiáltom. Ami ma az agyamban játszódik. És talán az a lány sem volt az az Allie. Soha nem voltam oda a temetőkért. Csak terpeszkedik ott a zsákutcában. Allie apukájának imádott pázsitja elvadult. várva arra. akit én ismertem. mielőtt visszafordítaná a tekintetét a képernyőre. nyaranta. az éles kanyar mellett. átvágok a csillogó aszfalton az autóhoz. hogy te jelen vagy-e és látod őket. foghíjasan és kicsit kísértetiesen. – Mit keresel te itt? . – Tudom – feleli. hogy a dolgok attól függetlenül változnak meg. akit én ismertem. barna fűvel borított. a gumilap égeti a combo-mat. Beugrik. Allie a Forest Lawn temetőben van eltemetve. mennyi idővel azután. akármi is legyen az. és az új tulajdonosok is lakatot tettek a házra egy éven belül. és ez most szorosabbá válik: egy hurok a csuklóm körül. és ki tudná megmondani. – Mit keresel te itt? – Mit keresek én itt? – Leülök mellé a hintára. a régi hátsó udvarban. akárki is van az alatt a fejfa alatt – szeretett angyal. és különben is.

Másodikos korunkban leestem itt a korlátról. és mindkét csuklómat kificamítottam. egyik tornacipőjével a földet rugdossa. és kerestünk volna magunknak valami jópofa kis albérletet a Central Park közelében. és felhúzza sötét szemöldökét. mint amennyire ő gondol. – Felemeli a fejét. hogy többet vagy kevesebbet. mintha azon töprengene. Finoman megbök a bokájával. csendben ül. és érzem. és felkészítettük volna a ruhatá runkat a rendes életre. – A Barnardra ment volna – folytatom. – Sokat gondoltam rád is. A második mondatot elengedem a fülem mellett. – Mi értelme lenne? – mondja. tudod? – Igen – mondom. – Tudom. – Néha gondolok rá. Megrázom a fejem. Talán mindketten azok lennénk. Kicsit olyan. – Sokat gondoltam rá. amit Shelby hozott nekem a suliból. Sawyer mosolyog. – A főiskola után pedig New Yorkba mentem volna. amin a Top 40 slágerlistát hallgattuk. hogy felkészítjük a ruhatárunkat a rendes életre. mekkora részt varrok ebből az ő nyakába. – Itt jártam a szomszédban. – Ha nem… ha élne. Ebben a kertben nőttem fel – Allie és én minden nyáron kint aludtunk egy sátorban. – Főiskolás lenne – mondom. Azt hiszem. – Talán – ért egyet velem. egy Coleman kempinglámpa és egy rádió társaságában. ezt a tanácsát valóban megszívleltem. amint végignézek a kerten és az üres udvaron. piszkos ablakokon. – Szerintem művészies vagy. Amikor kisebbek voltunk. Sawyer lassú mozdulattal rábólint. hogy ez túl kevés. – Mint láthatod. Allie mindig azt mondta. Nem tudom. mintha ennyi idő után végre megtalálnám a hangomat. Végignézek magamon. az elsötétített. Nem tudom eldönteni. a rövidnadrágomon és a bő Red Sox póló mon. a szeme réssé szűkül. amíg távol voltam. Pár másodperc múlva magam is vi- szonozom. valójában so-ha… – Elhallgat. és el- gondolkozva néz rám. .

. pedig emlékszem. [20] ELŐTTE – Szóval – kérdezte Sawyer derült égből –. – Csak átírok még néhány dolgot. hogy még emlékszel rá. Hálaadás napja előtt jártunk. és az angoltanár is végigolvasta. – Épp szünetet tartasz? – kérdezte. Sawyer és én hetek óta óvatosan kerültük egymást a zongorás este óta. – Egy pillanatig habo-zott. – Az útleírást – fejtette ki bővebben. a szemem sarkából távolról azért figyeltem minden mozdulatát. Továbbra is látni szeretném majd. Az enyémeknek viszont nem. ami kimaradt belőle. – Remek. – Csak nem hittem. elsősök voltunk. ami az ő szájából egyenesen dicséretnek minősült. csak állt ott zsebre dugott kézzel. Fehér inge alól kilátszott szürke pólója széle. – Animalhoz? – húztam fel a szemöldököm. Hűha. egyik lábamat behaj-lítva magam alatt. vagyis megfelelt az ő elvárásainak. – Hát – mondta vállat vonva –. megírtad végül az esszét? – Tessék? – néztem rá értetlenül. Az egyik hátsó asztalnál ültem. Noelle. mindig volt még valami. Bowen kisasszony átnézte. és fehér szalvétába csomagoltam az evőeszközöket. szőke szerkesztője is átolvasta. talán. – A Northwesternnek. behe- lyeztem mindet egy fonott kosárba. és kielégítő nek találta. az iskolaújság fifikás. miről beszélsz. Valójában épp a harmadik átírás közepén tartottam azzal az átkozott esszével. tudom. – El kell ugranom néhány CD-ért Animalhoz. és nézett engem. amit az asztalra állítottam. – Már majdnem készen van – mondtam. – Igen. Az étterem stabil alapzaján keresztül alig hallottuk egymás hangját. – Befejeztem a csomagolást.

leugrik a homlokáról. A napnak ebben a szakában nem volt túl nagy a forgalom az étterem környékén. hogy már-már attól tartottam. – Az igazat mondtam. – Sawyerrel? – Olyan hirtelen rántotta fel a szemöldökét. csak ócska régiségboltok és repedésekkel teli . ha találna egy megalapozott okot. és a bárpultnak támaszkodott. mert nem akartam. amelyen apa Rogerrel osztozott. – Ugye. nem gond. és levettem a kötényemet. hogy emlékszik rá. Végül nagy levegőt vettem: – Rendben. a másikban az autókulcsot tartotta. Egyik kezében a válltáskámat. majd gyorsan hozzátettem: – Elintézünk egy- két dolgot Sawyerrel. hogy lelépek. és veszünk neked egy üdítőt vagy bármi mást. – Persze. – Mint a Muppet Babies ben? – Igen. hogy lássa rajtam. – Nem – feleltem kicsit meglepve. Hová mész? – Köszi – mondtam. és olyan arcot vágott. és szólok apának. amikor visszamentem. – Rendben – felelte habozva. – Abszintot leginkább – mondtam tétován. olvasószemüvege az orrnyergére tolva. – Vigyáz-zatok magatokra! – Rendben. – Felálltam. mint aki örülne. Rám nézett a monitor fölött. – Igen. – Gyere velem! Megállunk valahol. mint a Muppet Babies ben – nevetett Sawyer. – Mond-hatni egyáltalán nincs forgalom. Amit a gyerekek isznak mostanság. – Most is hazudtál? – kérdezte Sawyer. a falakon mindkét család képei. – Animal a dobosom. nagy halom papír hevert az íróasztalon. Bedugtam a fejem a zsúfolt irodába. mennyire reménykedtem egy ilyen meghívásban az elmúlt hetekben. ha most tartok szünetet? – kérdeztem. – Megyek. persze. hogy nemet mondhasson.

az államat a térdemre támasztottam. – Tényleg nem – mondta. hogy édesapád nekem is bemutatta a teljes palettát. amit csak akarsz. – Rendben van – mosolygott Sawyer. Vezetés közben a kormány al-só részén verte a ritmust az ujjával. Bitches Brew. hogy mennyire büszke rád. A motor zúgott a térdem mögött. – Ti ketten aztán olyanok vagytok. amikor Cade-ről és rólam kiderült. akkor tudod.járda. Vállat vontam. Azt hallgatunk. valami régi Solomon Burke-ot választottam. amikor a kürtök rákezdték. és tényleg jó is. hogy mindenki ezt az albumot imádja. Mindenki tudja. hogy egytől egyig ijesztőek és szomorúak. hogy botfülűek vagyunk. mint Tina Turner. – Nagyon szeretem. amikor Sawyer a válla fölött végigmért. – Egyébként itt van valamerre az iPodom is. . – Teljesen kikészült. Úgy van felöltözve mindig. – A konyhában szoktam üldögélni. hogy ennyire vágod ezeket a dolgokat. és a benne lévő CD életre kelt: Miles Davis. – Ez jó? – kérdeztem egy kis idő múlva. Egyik lábamat felhúztam az ülésre. és a lejátszó felé intettem. ismertem meg egy pillanat múlva. Sawyer benyomta a lejátszó gombját. Sawyer nevetett. – Még egy mozzanat a szülői csalódások hosszú sorában. – Valójában nem mondanám. azt hiszem. mint a gyerekek. – Nocsak! Nem is tudtam. – Tudod. – Mosolyogtam. tudom. onnan hallgattam. De az ember nem élhet le tizenhat évet a házunkban anélkül. A Kind of Blue és egyebek. de ha láttad már a képeit ebből az időszakból. hogy vágom őket. amikor zeneórára jártam hozzá? – Emlékszem. amikor befordultunk az egyik kanyarba. aztán amikor megtaláltam. hogy fel ne szedjen valamennyit belőlük. Bólintottam és keresgélni kezdtem. Persze. – Erről nem tudok – rázta meg a fejét. amit korábban játszott – mondtam.

– Megvárnál itt? – Khm – mondtam. . sikerült kivárnom. Kicsi. Éreztem. kék póló és egy régi kiadású Rolling Stones-CD hevert egymás mellett a padlón. Néhány poháralátéten pénzérmék hevertek a két első ülés közötti mélyedésben. – A te apukád is… Sawyer félbeszakított. hogy melyikünk hozta zavarba. úgyhogy… nem tudom. Animal vagy én. Allie válogatás-CD-je már nem volt az autóban. és megrázta a fejét. persze. ha nem beszélnénk az apámról? – Ő is nagyon büszke rád – tiltakoztam. és becsületemre legyen mondva. az egyik utcafronti ablak megrepedt. hogy Lydia LeGrande sem lett volna különösebben elragadtatva tőle. – Megérkeztünk – mondta egy pillanattal később. – Néhány srác lakik itt. hogy a hosszú évek közelsége ellenére. Hátrahajtottam a fejem. – Ő egy szar alak. és egyik kezével végigsimított hullámos haján. Kicsatolta a biztonsági övét. hogy hallgassam a zenét. nem akarlak elborzasztani. míg körülbelül harminc másodperc múlva eltűnt a házban – a bejárati ajtó nyitva volt. ő pedig azonnal be is lépett –. Hátrafordultam. Soledad idegbajt kapott volna már a puszta látványá tól is. szürke bungaló előtt álltunk. hogy milyen is lehet LeGrande-nak lenni. Ezzel lezárta az ügyet. – Mi lenne. amely igencsak megérett már egy lakásfelújító műsor vendégtanácsaira: a kapu megereszkedett. hogy rendet rakott. vagy talán megint túllőttem a célon. hogy elpirulok. mintegy aláhúzva a mondandóját. ez a kíváncsi ember büntetése – két óvszer lapult az aprópénznek szánt rekeszben. – Elég lepukkant a ház – mondta Sawyer magyarázatképpen. – Oké. de egyből feltűnt. a pázsit halott volt. Itt leszek. – Sawyer rátaposott a fékre. hogy szemügyre vegyem a hátsó ülést: kifakult. nekem pedig az futott át az agyamon. mielőtt végrehajtottam a dzsip teljes tartalmának alapos átku-tatását. – Igen. vagy ilyesmi. és majdnem biztos voltam benne. és – úristen. talán soha nem tudtam igazándiból. Azon töprengtem hirtelen. rendben van.

– Kérsz egy turmixot vagy valami mást? Útba esik egy Baskin-Robbins a visszaúton. azt hiszem. – Ott van. – Igen – mondtam. – Hát. egy üdítő jó lesz. de… – Peter. – Ő egy speciális eset – folytatta Sawyer. Peter az igazi neve. Paul and Mary zenekarból nyilván pont az ellenkezőjét igazolja. tudod. – Már miért ne lehetnél? – szálltam vitába vele.annak ellenére. hogy a Peter nevű srácok túl aggodalmaskodóak a drogos tematikájú dalokhoz. Paul and Mary nem volt rock-and-roll zenekar. – Hahó – mondta Sawyer. – Aha. – Viszont drogokról énekeltek. és azon töprengtem. igen… – Vagy Pete Seeger… – Igen. – Nem voltak meg neki. Jézusom! Shelby remekül szórakozott volna a helyzeten. – Ahogy akarod – mondta sávot váltva és végrehajtva egy rendkívül ügyes párhuzamos parkolást a kínai zöldséges előtt. – Hát. igen – bólintott Sawyer. amikor nem beszéltél – nevetett Sawyer. – Nem. amint felhajtott a főútra. – Indulhatunk? – Persze. jobban tetszettél nekem. tudom. én pedig összerázkódtam. – Állítólag ezért jöttünk… – Ó. például. Paul and Mary. a Peter. vajon miféle hajszában veszek éppen részt. Hol vannak a CD-k? – A CD-k? – Kifejezéstelenül nézett rám. – Egyértelműen hazudott. hogy egyedül ültem a dzsipben. akkor Peter. . Csakhogy ezzel a névvel nem lehetsz egy rock-and-roll zenekar tagja. – A Peter. ahogy kinyitotta az ajtót. – Mármint Animal. igen. Pete Townshend. – Kezdtem jól érezni magam. ha azzal szeretnél érvelni. éreztem a nap meleg és megnyugtató sugarait a bőrömön. Kiugrottam a járdára. Kocsmai verekedésekre és gyanús alakokra gondoltam. – Szó val.

Soha nem ettem még. és beültünk a dzsipbe. Kivettem egy kólát az ajtó melletti hűtőládából. – Gránátalma? – Sawyer egy csomag rágógumit tett a pultra. – Akkor hozzál – nevetett Sawyer. – Ó – mondtam boldogan. és keresgélni kezdte a hátsó zsebében a pénztárcáját. de úgy értem. Bedobta a visszajárót az adománygyűjtő kosárba. és kinyitotta előttem az ajtót. – Igen. harcban állunk? – vontam fel a szemöldökömet. Benyúltam a szatyorba. egyikünknek ki kellett . – Miért. mint te. – Soha nem ettél még gránátalmát? – kérdeztem. – Térjünk a lényegre – mondta. – Hozz nekem is egyet. Írtam is egy cikket erről az újságba Csúnya gyümölcs címmel. felnyitottam a gyümölcsöt. Engem is váratlanul ért – általában én vagyok az. Elgondolkoztam egy pillanatra. és a hüvelyk-ujjamat belemélyesztve. amíg a kezembe nem akadt az egyik kövér gránátalma. – Nem tudom – felelte. és letettem a pultra a két gránátalmát. – Nem – mondtam egy kis idő múlva. A Sunrise Grocery kedvelt kisbolt volt a környéken. – Tessék – mondta –. – Pedig világéletedben itt éltél. – Van gránátalmájuk. jók vagyunk. amint kiejtettem Allie nevét. – Ráadásul hosszabb ideje. és a kezembe adott egy szatyrot. ahogy beértünk. Keresztülvágtunk a járdán. – Aztán mély levegőt vettem. aki nem akar fájdalmas dolgokról beszélgetni –. – Tőled várom a választ. hogy mennyire bezárult. – Nem. békeajánlat. kérek. – Hiányzik? Sawyert váratlanul érte a kérdés. eszembe jutott az éttermi este. ahol mindig valamiféle különlegesebb terméket halmoztak fel a bejárat melletti pulton. – Kérsz egyet? Nem válaszoltam. – Ezért csak sajnálni tudlak. és addig keresgéltem. ez egészen biztos. – Azt hiszem.

– Sawyer határozottan megrázta a fejét. – Miféle harcban álltatok? – tört ki belőlem a kérdés. hogy miért is szűnt meg a mi barátságunk. de mégsem tette. – Szűrd le ebből. amikor az egész történt – szakított félbe Sawyer nyersen. Mindazzal a mentális energiával. úgy tűnhetett. Ismét eltöprengtem azon. akivel korábban osztoztunk az uzsonnán és a matek házin. ő volt az én árnyfelem – vagy inkább én voltam az övé –. ha beszélünk róla. . Felnéztem. Pislogtam. hogy mégis harcolunk. mintha nem akarta volna beismerni ezt. – Most őszintén. Nem nézett rám. – Persze nem mintha ez az egész rám tartozna. – Felhúzta a vállát. soha nem vetítettem őket vi-tatkozva magam elé. csak… – Akármilyenben. – Hm. amikor megcsókolt. folytatta: – És neked hiányzik? – Én… – itt megálltam. és három különböző érzelmet láttam tükröződni Sawyer arcán: meglepetést. – Egy pillanattal ké sőbb azonban. az érzésre. és ideges volt. ami átfutott akkor rajtam: mintha valamit el akart volna mondani nekem. – Persze hogy hiányzik – mondta olyan hangon. mintsem megjegyeztem volna a saját telefonszámomat. mielőtt megállíthattam volna. ami leginkább a bűntudathoz hasonlítható. amiért kihoztam belőle. tudom. – Nem fontos. most pedig örökre elment. vajon mennyit mesélt el neki Allie arról. amit Sawyer és Allie közös életének elképzelésére fordítottam. hogy… – Épp harcban álltunk. Az óvodás korom óta legjobb barátnőmről beszéltünk: a lányról. Semmin nem változtat. mintha meggondolta volna magát. Végül az enyhe bosszúság győzött. amitől. amit akarsz.mondania. keresgéltem a szavakat. szomorúságot és valamit. hogyan tudnám elmagyarázni. jobban be-legondolva. hogyan használjam a tampont. amikor elindította az autót. A mi konyhánkban nőtt fel. és megmutatta. Az estére gondoltam. milyen kérdés ez? Vállat vontam mintegy védekezésképpen. – Hát így. aki idegesítő módon alám csúsztatta apró kis lábait a számtalan mozizós esténk egyikén.

ahogy végrehajtja az utasításokat. amikor egy pillanattal később elmosolyodott. és átadtam neki. – Miért. Semmit sem változtat a helyzeten. – Tessék? – Hallottad. – Mit csinálsz? – kérdeztem kissé élesen. mondta volna legszívesebben. Éreztem. – Igen. hogy saját akarata szerint megváltoztatja. mintha nem tetszett volna neki a beszélgetés iránya. és ott hagy engem és Sawyert újból az autóban. és a dzsip erős fékezéssel megállt az út szélén. kettesben. – Elment az eszed – mondtam. – Ki mondta. és edd a magjait. töprengtem. és gránátalmalé az alsó ajkán. mintha ott ült volna velünk az autóban hús-vér emberként. és megkönnyebbültem. Épp haditervet eszeltem ki a továbblépéshez. – Hogy kell ezt enni? – Egyszerűen törd ketté. Nevetett és vállat vont. Az állán egynapos borosta. de ismét beletúrtam a szatyorba. látszott rajta. Hogy lehet. a lábát felrakva a hátsó ülésre. normális esetben teljes mértékben egyetértettem volna. mit kérdeztem. Sawyer bólintott. jársz valakivel? . – Gondolatokba merülten ette egy ideig. hogy Sawyer nem érzi ugyanezt. hogy nem járok senkivel? Összeráncolta a szemöldökét. Négy vagy öt háztömbnyire voltunk az étteremtől. – Megeszem az átkozott gránátalmámat. aztán megszó lalt: – Hogy lehet. és ezért úgy döntött. ha beszélünk róla. – Könnyen lehet – egyezett bele. Néztem. Olyan érzésem volt. és a rádióadásra panaszkodva. hogy kényelmetlenül érzi magát. de Allie-vel kapcsolatban valami másképp működött. és egyből ismét normálisak voltunk. hogy Allie a hátsó ajtón keresztül távozik. amikor hirtelen lehú zott az autóval. nagyon hiányzik. – Igen – mondtam végül. – Puncsízű. hogy nem jársz senkivel? Kis híján csuklottam egyet.

Kétségtelenül forrónak éreztem a tenyerem alatt. Grimaszoltam. egyik karját az utasülés fejtámlája mögé helyezte. ki tetszik neked? . – Miért pirulsz el ennyire a kérdéseimtől? – Nem pirulok el. – Kérdezz csak meg bárkit! Egy jéghercegnő egyenesen. ez minden. Ennek ellenére felé fordultam az utasülésen. – Ebből következik. – Végigsimítottam az arcomon. felhúztam az egyik térdemet. – De igen – mondtam. Kint az úton autók zúgtak el. – Szóval. – Miért nem tudsz elfogadni egy bókot? – Miért teszel fel ennyi kérdést? – kérdeztem vissza. – Milyen tudományos. a körmömmel toltam ki a magokat. idegenek tucatjai igyekeznek dolgukra. – De legalább meghitelezhetnéd számomra a lehetőséget. és rátámasztottam a fejem. nem vagy az – ismételte meg. – Nem. – Egyszerűen csak visszafogod magad. nem vagy az. – Badarság – mondtam zavarodottan. Kíváncsi voltam. merre halad ez a beszélgetés. – Csak logikus – vont vállat Sawyer. hogy mi mehet végbe Sawyer dzsipjé ben. – Nem – ismertem el. ezúttal teljesen komolyan. és a legkevésbé sem érdekli őket. és látszólag rendkívül elégedett volt magával. – Nem. Sawyer nevetett. – De miért nem jársz mégsem? – Mert rideg vagyok és barátságtalan. – Elméletben járhatnál – egyezett bele. megrázva a fejem. – Értem – nyögtem ki. Leszedtem egy kis darab héjat a gránátalmáról. – A jéghercegnők nem pirulnak el – közölte Sawyer tárgyilagosan. hogy te nem vagy jéghercegnő. Elméletben járhatnék. Ami tulajdonképpen… izgalmas.

– Ezt nem veszem be. Mindenkinek tetszik valaki. Nem hiszem el. Ahogy megcsókolt. Reena! Egyetlen pillanatra sem. mekkora levegőt vettem. – Nem akarok erről beszélgetni veled. mert tudtam. – Ki tetszik nekem? – nevettem. – Most megint elpirultál – közölte vidáman. Soledadnak pedig programja van mára. mint valami nagyon jó dolog. Jéghercegnő vagyok. [21] UTÁNA Gyakorlatilag minden farmerom lyukas. hogy nem hallatszik. az mézédes és bíborvörös volt. és magammal viszem a történelem legrövidebb és leghatékonyabb vásárlására az East Sunrise . de még soha nem próbáltam ki. – Rendben – mondtam. – Na és. és sikerrel járt. Az ablakon kívül fényesen ragyogott a nap. így aztán beültetem Hannah-t az autósülésbe. – Jéghercegnő – mormogta. – Én kérdeztem először. mint aki kipróbált valamit. – Ne mondd ezt többet. Valahol élveztem én magam is. Megráztam a fejem. amely ott volt végig mellettem. – Mik vagyunk mi. hogy élvezi. és magabiztosan maga felé húzott. Egyik ragacsos kezével az arcomhoz ért. amikor véget ért. ha ké nyelmetlen helyzetbe hoz. – Senki? – Senki. vidíts fel! – Nem tetszik senki. hatodikosok? – Na. és reméltem. miközben kihámozott még pár magot a gránátalma sápadt héjából. ki tetszik neked? – Nem tisztességes – mondta.

középiskolás eladólány beviszi a cuccomat a próbafülkébe. Végül arra jutottam. ő már egy igen látványos dühroham kellős közepén van. Az eladólány nagy szemeket mereszt. bárcsak el se hangzott volna a kérdés. – Ó – mondja derűsen. a rövidnadrágja annyira apró. hogy a zsebek miatt szinte kifordul a szegély a napbarnított. és úgy visít. Különféle magyarázatokba kezdtem bankpénztárosoknak és hivatalnokoknak. Semmi eredmény. Boulevard Galleriájába. – Annyira aranyos – mondja. hogy felakassza a far-merokat a fényesen kivilágított próbafülke fogasára. hogy valamilyen módon lecsillapítsam. hogy a legjobb tisztán és egyenesen fogalmazni. – Szia. mint akit kínoznak. majd lehúzom magamról az első nadrágot. hogy minden kiválasztott nadrág legalább egy számmal kisebb a szük-ségesnél. miközben már mindkét fél azt kívánta. Alig zárom be a próbafülke ajtaját. és már itt sem vagyunk. amikor Hannah kipirulva és ingerülten felébred. de csak egyetlen pillanatig. – Ez szuper. babám – szólok hozzá mosolyogva. és húzom le a nadrágom cipzár-ját. Hannah nyöszörög. Gyakran felteszik nekem ezt a kérdést. Körülbelül egy évvel lehet fiatalabb. vékony lábai mellett. régebben teljesen kihozott a sodromból. – Ő teljesen az enyém. amikorra kiderül számomra. amíg én magamra rángatom. . Egy fürge. és megpróbálom elterelni a figyelmét. egyik nyálas öklével a szájában. mint én. elfordítva a tekintetét. hogy felébredt volna. amikor kiemelem a babakocsiból. akit az autósülésből sikerült átültetnem a babakocsiba anélkül. miközben Hannah-ra mosolyog. Az áruház klór és fahéjascsiga-illatú. – Két perc. – A bébiszittere vagy? – Nem – felelem gyorsan.

miközben Hannah csuklik és ordítozik. a buldog a padlón szunyókál. az az igazság. Pedig nem vagyunk jól: ki kellene cserélnem Hannah pelenkáját. hogy úgy festek. ha úgy hangzana. és időnként dühö sen elkiáltja magát. Nem lesz ebből ma semmiféle vásárlás. mint egy bizonyos szereplő a tévé valamelyik valóságshow-jából. Amilyen gyorsan csak lehet. ezt próbálom szem előtt tartani. hogy „Neeem!” Miközben kihátrálok az áruházból. – Igen – felelem. . hogy átugrunk a vásárlás után pizzázni és filmet nézni. amit az emberek azért néznek. Maxie. amint Hannah homlokához nyomom az ajkamat. és véget érjen a mai nap. mint aki elvesztet-te a józan ítélőképességét. Hannah Aaron szobájában alszik. egyik medvemancs méretű kezével lustán babrálja a hajamat. – Te lazíts! Ez a nő eláshatja magát – válaszolom. Aaronnak viszont azt mondtam. És valóban tudom. mit csinálok. nagyon sajnálom – hallom magam mögött az eladólány hangját. hogy végre hazaérjek. nagyon is tudatában vagyok annak. mit csinálok. rá adásul nem akarja abbahagyni a sírást. és nevet. Utálom az ijesztő filmeket. hogy elviselhetőbbnek találják a saját életüket. miközben magamhoz veszem a pattogatott kukoricát a dohányzóasztalról. Ráadásul belementem egy thrillerbe. – Minden rendben van odabent? – kérdezi éles hangon az eladólány. – Aaron közelebb húz magához. – Lazíts! – mondja körülbelül a film felénél. – Ezek szerint egyik sem volt megfelelő? Csak arra vágyom. – Ó. – Jól vagyunk. lyukas farmeromat. és a képernyőn látható detektívnő felé biccentek. mintha tudnám. Sósvíz-és szappan-. – Dehogyis. mert az elmúlt húsz percben harmadjára akarok felugrani a kanapéról. magamra kapom a saját. és szeretném.

mert azonnal visszakozik. – Sawyer az? – Úgy tűnik. – Figyelj! – mondja. tudom – válaszolom. amikor épp kezdenék feltá pászkodni. és még üldögélünk egy ideig: húsz lusta percig a kanapén. Én csak… – Nem. Az okosak pedig soha nem halnak meg. nem dobja fel különösebben ez a lehető ség. Épp a vállára hajtanám a fejem. amikor Sawyer hív. Igaza volt. tudod? – Rendben – mondja Aaron végül. körbenézek. Nem lenne értelme hazudnom. és ez minden bizonnyal látszik is az arcomon. – Senki – válaszolom magamhoz térve. „Sympathy for the Devil”. – Mi lenne. Ahogy most meghallom. hogy ezt a számot játssza. – De nincs semmi megbeszélnivalónk. Őszintén. hogy gyanakvást tapaszta-lok nála –. amikor a film véget ér. gyakorlatilag… lefagyok. ha maradnál? . De nem is vagyok rá különösebben kíváncsi. merre lehet a strandpapucsom. – Rendben van. amint kibányászom a telefont a táskámból. ami a film végkifejletét illeti: a bátor rendőrnő életben maradt.tisztaságillata van. Későre jár. – Nem akarom én itt a detektívet játszani. – Kérdezhetek valamit? – szólal meg. úgyhogy… – Úgyhogy? – kérdez vissza Aaron gyanakvóan. fogalmam sincs. aztán rám néz és összeráncolja a homlokát. – Olyan okos. A középiskola harmadik évében Shelby megváltoztatta a telefonom csengőhangját. nem igaz? Nincs közöttünk semmi. – Csak egy… vicc. A szívem furán viselkedik. Épp veled vagyok most. – Akkor miért telefonál? Egy kicsit meglep – ez a legelső alkalom. A tévé kék fényei tükröződnek az arcán. Aaron nevetni kezd. – Ki az? – kérdezi. mit akarhat. hogy legközelebb is küzdhessen a bűncselekmények ellen. amikor a telefonom csörögni kezd a táskám mélyén: Rolling Stones. – Igen – vallom be. esik le egy pillanat alatt. – Melyik univerzumról beszélsz? – kérdezem nevetve. és megnyomom a piros ELUTASÍT gombot.

– A helyzet a következő: nagyon-nagyon kedvelem Aaront. közben pedig a vállam fölött hátrapillantok a gyerekülésben alvó Hannah-ra. bár egy pillanatig eltöprengek rajta. és beletúrok Aaron homokszínű hajába a tarkójánál. – Meg sem hallgattad. Már nincs szükségem térképre ahhoz. – Tudom. hallom a hangján. Végül elmosolyodom. meg kell kérdezned. ha igent mondanék. és bemegyek a hálószobába. amelyről nem tudom százszázalékos biztonsággal kijelenteni. – Meg sem kell kérdeznem. És mégis. – Egy pillanatig csalódottnak tűnik. de annyira fárasztónak találom már ezt az útvonalat. A homlokomat ráncolva haladok el a nyomasztó. ne viccelj! Amikor először voltunk Hannah-val Aaronnál. miközben vezetek hazafelé. – Máskor – ígérem. az arcán nagyjából ez olvasható: na. milyen is volna. Mick Jagger hangja szól a válltáskám mélyéről. – Linóleum burkolatokat? Árvízvédelmi biztosítást? . hogy készen állok rá: a telefonom korábbi csengőhangja. – Tudod. itt van a gyerek. Annyira. miközben ráfordulok az autópályára. hogy kihozzam a lányomat. de egyáltalán nem érzékeli a külvilágot. – Nem kérünk semmit – szólok bele a telefonba köszönés helyett. Az autóban gabonapehely-és kézfertőtlenítő-szag van. itt maradni éjszakára valamilyen okból komoly dön-tésnek tűnik. Megpróbálok nem gondolni rá. a „Sympathy for the Devil” jár az eszemben. – Nem maradhatok – felelem automatikusan. – Késeket? – kérdezem. és… – Komolyan gondolom. dugót vásárolt a konnektorokba. olyan lépésnek. – Nem terveztem őt taxival hazaküldeni. neonfényes kivilá gítású áruházak és a gyorséttermek mellett. – De bizony. Sawyer újra telefonál. hogy a szívét birtokba vegyem. Keresgélem a telefont. mit szeretnék eladni – mondja Sawyer nevetve.

– Az autóban. annyira idegesítő. – Egy ijesztő filmet. – Nem tartom jó ötletnek. – Talán azért nem vettem fel. mint aki átcsoportosít. Egy percig csöndben van. – Hol vannak a szüleid? – Az étteremben. néhány autó hátsó lámpájának vörös fénye halad előttünk. Még egyszer ellenőrzöm Hannah-t a tükörben. a pálmafák sötét sziluettjei díszítik a középvonalat. Úristen. Istenem. mintha az artikulálással lett volna probléma. – Sawyer elégedettnek tűnik. – Filmet néztünk. – Európai vacsora. De végül is igaza van. – Akkor ezért nem vetted fel. – Nálad? – Hát. – Ma este. – Szó sem lehet róla. mert nem akartam beszélni veled. – Vacsorázz újra – javasolja tántoríthatatlanul. Már vacsoráztam. . – Milyen filmet? – Ki vagy te. – Hol voltál korábban? – Aaronnál – sóhajtok. nem is tudom. beteszem a számba. Grimaszolok. – Mivel most viszont felvetted. ott van a konyhám – válaszolja logikusan. – Á. Az autópálya meglehetősen üres ebben az órában. – Vacsorát főznék neked. A szélvédő bepárásodik egy kicsit a nedvességtől. én pedig letörlöm a tenyeremmel. – Nem ez volt az ok – mondja magabiztosan. és erősen ráharapok. – Tessék? – Vacsorát – ismétli meg lassabban. – Hol vagy most? – próbálkozik ezúttal. – Fél tíz van. – Ennél jobbat – mondja sokat ígérő hangon. taktikát változtat. az apám? – Rágógumit keresgélek a konzolban. találok is egyet.

Soledad és apa a nappaliban ülnek a kanapén. Járkálok fel- alá. nem az. – Úgy sóhajt. Reena! – mondja. variációk a várj és meglátod témára). és méretre óriásiak. jönnek-mennek. és egy ideig nyugtalanul sétálok a ház körül. csak én maradok folyamatosan ott. és Sawyer nevére meredek a telefonom kapcsolati listáján – beütök hat számjegyet. – Nem. hogy valamiféle újabb kereskedői szöveggel álljon elő. – Talán most már szeretem őket. aztán kinyomom. Egy pillanatig Sawyer nem válaszol. – De miért nem? Gyere. Ez nagyon rossz ötlet. Iszom egy kis vizet a kagyló mellett állva. de tényleg. miért beszélgetek még mindig vele. Végül lemegyek a lépcsőn. Felmegyek a szobámba. – Mennem kell – mondom végül. hogy ennyire igent akarjak mondani. – Látni szeretné lek. Fogalmam sincs. mint akit legyőztek. azt hiszem. és az Esküdt ellensé gek et nézik. A világon semmi okom nincs rá. ugyanakkor meglepetten tapasztalom. Épp a repülőtér mellett haladok el: a repülőgépek nagyon alacsonyan szállnak. hogy egyáltalán nem élem meg győzelemként a dolgot. – Vezetek. Ez valóban rettenetes ötlet. Arra várok. tudod? Nem biztonságos. – Látni szeretnélek újra. – Láttál a múltkor. – De hiszen utálod az ijesztő filmeket. ahol mindig is voltam. Otthon minden probléma nélkül beteszem a gyereket a kiságyába. kérlek. – Gyere el hozzám! – Sawyer! – Le kellene tennem a telefont. de végül csak ennyit mond: – Nem. és leteszem a telefont (valójában az egész életem csupa várakozás. – Nem. .

– Tennétek nekem egy szívességet? – kérdezem a legalsó lépcsőfokon kísértetként megállva. Mindketten várakozóan emelik fel a tekintetüket. karját összekulcsolta a mellkasán. de a telefon egy perccel később újra csör-gött. Nézz fel. hogy egészen szórakoztatónak találja a helyzetet. Eleinte nem vettem tudomást róla – Noelle. Köszö nésképpen biccentett a fejével. – Mit szeretnél. amikor elkapta a tekintetemet. a szerkesztőnk allergiás volt a megbeszélések alatti sms-ezésre –. egy ismertetőt a büfék tisztaságáról. és a kedvességétől há rom centivel magasabbnak érzem magam.– Reena! – Felkaptam a fejem. aki észrevette Sawyert: Noelle olyan éles tekintettel mért végig. [22] ELŐTTE Egy íróasztalon ültem a szerkesztőségben. Szeretném. Ritkán kérek segítséget. hogy azzal a kókuszpálma kérgét is . Nem én voltam az egyetlen. kitartóan. – Valamit el kell intéznem. amikor felfigyeltem a telefonom rezgésére a hátsó zsebemben. édesem? – kérdezi Soledad. én pedig elnevettem magam. miközben a szívem majdnem kiugrott a helyéről. javasolta a telefonos üzenet. Felnéztem. és hangosan levegőért kapkodtam: a folyosón Sawyer állt az osztályterem üveges ablaka előtt. ha nem hangzana ennyire félén-ken. és csak félig hallgattam a lelkes másodéves előadását. A lehető legdiszkrétebb módon előhalásztam. és úgy tűnt. Mit csinálsz te itt? – tátogtam hang nélkül. – Fél füllel figyelnétek Hannah-ra? – kérem tőlük.

Sawyer olyan arcot vágott. – Tulajdonképpen egy elsős lány engedett be. hogy nem tudom – feleltem nevetve. vagy nem igazán? – Sajnálom – mondtam elpirulva. Mostanra mindenki engem nézett. – Egyébként meg minden rendben az újság . – Talán tudtam volna válaszolni erre a kérdésre. hogy végül a vállamra tehesse a kezét. az állammal éreztem a bőre melegét. mint mindig? – Az a helyzet. Az utóbbi időben egyre többet lógtunk együtt. hogy cipelje a hátizsákomat a folyosón. – Jól van. ha nem rángattál volna ki az előadásról a vége előtt. – Nem rángattalak én téged sehová – ellenkezett megragadva a csuklómat. és olyan lendülettel csókolt meg. – Most is a megszűnés fenyegeti. – Eszembe jutott valami. A mellettem álló székről fölvettem a hátizsákomat. – Naná. Az öltöző szekrénynek nyomott. és kiléptünk a kora téli félhomályba. Kinyitotta előttem az ajtót. Felhorkantottam. és hagytam. – Na és mi újság a nyomtatott újságírás berkeiben? – kérdezte azután. – Hallgass – mondtam nevetve. Sawyer grimaszolt egy nagyot. amikor kiléptem a folyosóra. Finoman eltoltam magamtól. és elindultam az ajtó felé. – Szóval – kezdte Sawyer. mint valami tinifilmben. ameddig a szánk vastag.le lehetett volna hántani. amit feltétlenül el kell intéznem. hosszú utakra mentünk a tengerparton ismerkedve a Sonic jégkásával. és a szememet forgattam. – Nevettem és közelebb hajoltam hozzá. – Nagyon frankó volt. – Tudnál egy kicsit ránk is figyelni. – Naná! – ismételte Sawyer. mint aki azonnal felröhög. mintha hosszú idő óta nem találkoztunk volna. amit ott bent műveltél. piros csík nem lett. hogy beengedett. és nagyon is magához rántva. – Hogyan jutottál be ide egyébként? – Megvannak a módszereim – vonta meg a vállát Sawyer.

Reena! – Az-tán beledugta a kulcsot a dzsip vezetőoldali ajtajának a zárjába. az – biggyesztettem le az ajkamat. Sawyer nagyon úgy viselkedett az utóbbi időben. vagy együtt lógtunk a szülei teraszán. – Kipróbálom az éjszakai életet. akikkel én soha nem találkoztam. könnyű volt elfelejteni. olyan zenét játszik. amennyiben a házimunka tervnek számít. és hátra-tolatott a dzsippel. elutazom Havannába a hétvégére – feleltem. amikor nem veszi fel a mobiltelefonját. a Prime Meridianben lesz fellépésünk később. és e világi. Nem szerettem belegondolni abba. mert a szarkazmust éreztem a legbiztonságosabb megoldásnak jelen helyzetünkben. – Tudom – mondta. amikor nem Shelbyvel utaztam. írással. és gránátalmákat hagyott a verandán. Azokon az estéken. hogy megismerj bennünket… mindenkit. hogy merre jár. amikor az étteremben voltunk. El-jöhetnél. ettől teljesen különböző élete is. és ismét megcsókolt. Furcsán éreztem magam tőle. – Ez remek. és megkérdezte: – Mit csinálsz ma este? Van valamilyen terved esetleg? Nos. – Ó. amelyikhez nekem egyáltalán nincs kapcsolódási pontom – olyan barátokkal lóg. És figyeltem. iskolai dolgokkal töltöm az időmet. – Úgy gondoltam. – Sawyer a fejtámlám mögé csúsztatta a kezét. mintha együtt járnánk: értem jött a suliba azokon a napokon. De akármi is ment végbe közöttünk. – Ha úgy gondolod. én pedig egészen biztosan nem tettem ezt meg elsőként helyette. értem. Noelle egyéb feladatokat is kezd adni nekem a rovaton kívül. hogy le tudsz ma este mondani az El Presidentéről. csak hogy tudd. – Tiszta luxus! – Igen. a hétvégeken. Mindenkit. és ez jó. . még mindig fájdalmasan borongós és formátlan volt: ő nem állt elő semmiféle vallomással. hogy Sawyernak van egy másik. Én foglalkozom például a téli zenei eseményekkel. amilyet én soha nem hallottam. amikor én Shelbyvel vagyok vagy akár magamban. Ideges lettem a gondolattól. Ehelyett várakoztam. Sawyer felhúzta a szemöldökét.

hogy nem hagy elmagányosodni. és szélsebesen. Egy kisállat- kereskedés és egy hevenyészett kínai étterem közé volt beszorítva az autópálya melletti bevásárlóutcában: hosszú és keskeny helyiség. valamikor a középiskola elején. szóval rendben. körülbelül harminc centiméterrel a padló fölött. Nagy valószínűséggel Allie utólag visszatért ide. Elszomorodtam. hogy hangosan tapsolsz majd! . Épp csak benéztünk. – Igen. minden rendben lesz. zöldes aggodalomtömeget. a hátam alsó részét tapogatva. – Csak a vám zűrös szerintem – mosolygott Sawyer. amint leültetett a bár végében. én pedig izzadságban úszva visszabiccentettem neki: fullasz-tó meleg volt a Prime Meridianben. aztán elmenekültünk innen a Panera Bread neonfényes biztonságába. az óriás pultos fiú barátságtalanul biccentett egyet az irá nyomban. A Prime Meridian nem volt kellemes hely. Mike. ami valójában nem volt több. – Amúgy is kicsit zűrös lenne eljutni Kubába. – Érted jövök kilencre. túl sok ember volt összezsúfolva túl kis helyen. Ne aggódj miattam! – Jól van. mindkettőnkön sok volt a smink. erősen megszorí totta. A bárban szí nes karácsonyi lámpafüzérek voltak kifeszítve. apró kis szín-paddal a végében. ráadásul épp azzal a sráccal. – Mennem kell hangolni – mondta Sawyer. túlkiabálva a hangzavart. – Jól van. – Megfogta a kezemet. mint egy megemelt padozat. – Ígérd meg. Sör-és ciga-rettaszag terjengett. mogorva srác keverte az italokat. – Elleszel egyedül? Mike megígérte. és egy hozzávetőleg két méter tíz centiméteres. Jártunk itt egyszer Allie-vel. mint amikor Allie kapcsolata Sawyerrel. ami a lófarkamból hullott ki. – Mosolyogtam. és túl szűk a farmer. és legyűrtem magamban a gyomorszájam tájékán képződő nyúlós. aki korábban engem navigált át a tömegen. ahányszor csak eszembe jutott ez a történet éppúgy. Megállt a há zunk előtt. és felszedett az ülésről néhány hajszálat.

miközben áthajolt a bárpulton. miközben lassan megtelt a bár. mivel egy három-négy lányból álló csoport közvetlenül előttem foglalt helyet. Sawyer ott hagyott és elindult a színpad felé. Jobb lett volna. hová nézzen. amíg a dobos – személyesen Animal. Serena Montero. de nem tudtam kivenni. Felhúzta a szemöldökét: – Ez minden? – Ez minden. szinte a teljes American Apparel képviseltette magát itt. – Hm – próbálkoztam. Néztem őket egy ideig. és azt sem tudja. és összességében úgy kinézni. és kapcsolta rá az erősítőre. mintha csak üldögél és izzad. ahol egy csoport srác már a dobkészletet szerelte össze. amikor Mike elhaladt mellettem. Vállat vontam. – Türelmetlennek tűnt. Mondott neki valamit. – Kérsz valamit? – érdeklődött Mike. Szerettem volna egy jegyzetfüzetet. – Sokszor játszanak itt? – Pár hetente. szerettem volna mondani neki. hogy egy lány írogat a bárban. mint aki idetartozik. Jégkockákat rágcsáltam. nem bámulni senkit. feltehetőleg – észrevett engem. de mégsem annyira furcsa. amit mond. Ez vagyok én. Szerettem volna egy tollat. Megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni a bárszéken. rendes kislány nagy általánosságban. és oldalba lökte Sawyert. hogy mit. sok dolga lett volna. ha magammal hívom Shelbyt. és hangolni kezdte a gitárját. A Prime Meridian kétségtelenül fontos célállomás volt azon az estén. Névjegykártyát kellett volna nyomtatnom magamnak. – Kérdezhetek valamit? – Már meg is tetted. Talán furcsa lett volna. hogy halljam is. vagy valahogy úgy. – És mindig ilyen? Mármint mindig ennyire sokan vannak? . – Rendes kislány. Egy újabb srác lépett a színpadra. én pedig óvatosan körülnéztem. – Egy kólát kérek. Egyre többen áramlottak be a bejárati ajtón. Sok jéggel – bólintottam.

Jó hangja volt. hármasával csomagolva hat dollárért. néha elvigyorogta magát. az én Sawyer LeGrande-om volt egyértelműen az ügyeletes szépfiú – fekete farmer a csípője alatt. akik minden számot együtt énekeltek velük. – Hogy vagytok. Hogy az ördögbe nem tudtam. tele harmóniával. hogyan viszonyuljon a lányokhoz. Úristen! Sawyer basszusgitáron játszott. – Igen. és odaadó koncentráció. mégis valahogy összejött nekik – a dallamok káprázatosak voltak. – Azt hiszem. elég lesz ennyi mostanra. A billentyűs srácnak fogszabályozója volt. hiszen nem is hallottam a hangomat. Azt is pontosan tudta. főleg a közvetlenül a színpad közelében álló négy-öt fős boszorkánytársasághoz. és megráztam a fejem. – Kérsz még valamit? Igen. vettem észre mosolyogva. aki zöld pólót hordott. de ő persze szuperül nézett ki benne. . Egyszerű. mint azt vélhetőleg hajlandó lett volna elismerni. és mindvégig ide-oda tekergőztek. és nem beszélt sokat. – Mi vagyunk a Platonic Ideal – jelentette be. ami szükségtelennek bizonyult. bársonyos és szomorú. csupa ín és izom. edzőcipős lábával verte a ritmust a színpadon. – Még egyszer végigmért. fiatalok? Visszafordultam Mike felé. a gitáros pedig. A Platonic Ideal tagjai variációk voltak ugyanarra a témára: bozontos hajú fiúk rossz szokásokkal és Converse edzőcipővel. övcsatja akár egy csé szealj. amolyan epekedő tenor. többnyire. Sawyer azonban. de az énekes. – A női alakulatra gondolsz? – vigyorgott Mike. Tekergőztek. és körbenézett. és énekelte a dalokat. odalépett a mikrofonhoz. Kihalásztam még egy jégkockát a poharamból. fehér póló volt rajta. sokkal jobban hasonlított John Mayerre. amikor a dobok verni kezdték a ritmust mögötte. aki repülős szemüveget viselt a hulla sötét ellenére. amilyet a Walmartban vehetett. hogy ez egy ilyen népszerű csapat? Ordítani akartam. rajta A MÁSIK RANDIPARTNEREM AZ ANYÁD felirattal. – Nem – mondtam lassan. és akire – halvány emlékeim szerint – Sawyer Icemanként hivatkozott.

elég hangosan ahhoz. Te tudtad. amit szeretett. – Ez a hely tele van bányarémekkel. – Nagyon igaz. – Egyikük sem elég idős ahhoz. Végül felálltam. hogy mindenki hallja. – Domino’s – szólt bele jókedvűen. a rekesze-ikben alvó kiskutyákat és kiscicákat. A háttérben a televízió hangját hallottam. Mozgolódtam a székemen. és keresni a lehetőséget arra. gyöngyöző üvegekkel a kezükben. én sem vagyok. hogy felhívjam Shelbyt. – Igaz – értett egyet Shelby. Amikor végeztem. Előszedtem a telefonomat. és nevetgélt velük. a hátborzongató gyilkosságokról szóló adást. és a vécébe indultam. hogy tele van. tudom. Jó. amiből kilóg a fenekem január közepén. de még mindig nem voltam képes semmi mást csinálni. kényelmetlen volt. vedd le a pólód – kérte az egyik lány a hátsó sorból. a megvilágított területen kívül rejtőzködve. és sértette a combo- mat. kinyitottam a bejárati ajtót. én viszont majdnem felrobbantam az idegességtől. átfurakodtam a tömegen. nem tudtam szabadulni a sejtelemtől. – Kellemetlen. A számok között a színpad szélére guggolva beszélgetett azokkal a lányokkal. Egy ideig a kisállat-kereskedés kirakatát bámultam. – Naná. hogy erre a bandára ténylegesen kíváncsiak az emberek? . hogy hivatalosan itt lehessen. hogy megragadjam és foglyul ejtsem – a lány a partin a kertben. fogd be a szád! – nevettem el magam akaratom ellenére. hogy olyan helyen ülök éppen. Már rég eljutottam idáig a gondolatmenettel. – Ó. nem szerezve tudomást a parkolóban álló egyik kisteherautó körül kialakult sűrű tömegről. hogy kirakd a feneked. mint ülni és nézni őt a terem végéből. – Most komolyan beszélek. és megpróbáltam elkerülni a férfiak tapogatását. – Úgy tűnt. és valószínűleg félig viccnek szánta. – Előbb te vedd le! – felelte Sawyer. a Tekergőzőkkel. remekül szórakozik. – Sawyer. ahol valójában egyáltalán nem akartam. mintha ismerte volna őket. te megvárod a nyári hó napokat. de legalább nem viselek olyan szoknyát.

ezt tudtam. Elfoglalták a helyemet. – Kettőnk közül te vagy az. – Honnan tudhattam volna? – kérdezett vissza. Korlátozott mértékben tolerálta Sawyert. nem messze tőlem az egyik kölyöknek dühro-hama volt. Azért hívj. . no meg a hihetetlenül csontos bokája. – Nem. titkos nyelvezete. – Belerúgtam egy kiálló betondarabba. vé kony láncon. Természetesen. és a koncert fennmaradó részét a falhoz lapítva néztem végig. – Azt hiszem. és megláttam Lauren Wernert. lépnem kellene innen. ujjaim hegyével végigsimítottam a kisállat-kereskedés kirakatüvegén. és az. így aztán kértem még egy kólát Mike-tól. és visszamentem a bárba. Illetve még jobb őt elsüllyeszteni. – Shelby gúnyosan prüszkölt a vonal másik végén. vagy ahogy az „L” betűt ejtette. aki Sawyer LeGrande életéről és kalandjairól fogod írni a dok-tori disszertációdat. – A bányarémek miatt? – Úgy érzem magam. no meg a több mint egy évtizedes barátságunk gyorsírással is érthető. a nyakában finom ametiszt medál. amikor egy kart éreztem a vállamon. Mit csinálsz te itt? Megfordultam. és kántálásszerű hangot hallottam. minden rendben lesz. – Bontottam a vonalat. – Őrülten odavagyok érte. – Se-ree-na. – Akarod. Ez is rettenetesen hiányzott. Egy pillanatig hagytam. Épp felkonferálták az este utolsó számát. ahogy az elcsépelt faviccekért lelkesedett. és összeszedtem magam. amit úgy kop-tattak. ha meggondolod magad! – Köszi. Póló és farmernadrág volt rajta. az a helyzet. hogy a gondolataimban előbukkanjon Allie: ahogy elsőben egy egész délutánt képes volt eltölteni a frizurája csinosítgatásá val. hogy patinásnak tűnjön. hogy érted menjek? Sóhajtottam. hogy odavagy. – Valóban. – Tudom. mint egy rajongólány. Shelby. egyik karomat pajzs-ként a mellkasomra szorítva. Nagylány vagyok. Legjobb lett volna azonnal elsüllyedni. összerázkódva az érintéstől.

ne! Azon a ponton voltam. mint akit rajtakaptak. amint valami tiltott dolgot csinál. jól ismeritek egymást kiskorotok óta. hogy ismét az ajtó felé iramodom. – Mi csak… Az apáink közösen vezetnek egy vállalkozást. nem! – mondtam gyorsan. Jaj. Ez meglepte. finom volt és drága. felhívom Shelbyt. – Akkor ezek szerint Allie közös baráto-tok volt. Bandzsítottam egyet. – Régi barátok vagyunk – mondta Lauren. – Valami olyasmi. ki volt melegedve. . de akár stoppolok. de ő beszélt tovább. az ég szerelmére! Úgy éreztem magam. de tényleg. akikről életemben nem hallottam. igen… – Szedd már össze magad. de épp ekkor Sawyer jelent meg a hátam mögött. – Tulajdonképpen Sawyerrel jöttem. Nagy lélegzetet vettem. emberekről. és nedves volt az arca az izzadságtól. – Teljesen fantasztikus. Sawyer ebből nem vett észre semmit. miközben úgy mosolygott. nem igaz? – Válaszolni akartam. miközben engem méregetett. – Vagány srác. Reena. ahol pár héttel azelőtt voltak. mi a véleményed? – kérdezte. ha kell. amikor kettesben maradtunk. mint aki épp vádat emel. Egy ideig még beszélgettek egy buliról. „először vagyok Sawyer LeGrande-dal” kinézeted van. nagyon is – feleltem helyette. és pókerarcot erőltettem magamra. – Tényleg? Akkor ti most… – kérdezte. – Szia Laur! – mondta. – Vicces – közölte Lauren. Éreztem a parfümjét. – Gondját viseled az új vendégnek? – Ó. Olyan elvarázsolt. – Na. Megfordultam. aztán Lauren eltűnt a tömegben. – Hát. Szemei elkeskenyedtek. – Együtt jártok? – Tessék? Nem. és köszönésképpen becsúsztatta az egyik ke-zét a farmerom hátsó zsebébe. – Soha nem említette. hogy az felért egy fenyegetéssel. ravaszul és macskaszerűen. így aztán… Így aztán. az az igazság. meg minden. – Ez aranyos – mondta. De gondolom.

ujjai szó rakozottan fel-le jártak a combomon. no meg mintha egy négyéves kislányról beszéltek volna. rendkívül jól kinéző és persze többnyire nőnemű barátjával. aztán átnyúlt hozzám. Nem vettem észre. – Csak egy kicsit fáradt vagyok. Éreztem a bőrkeményedéseit a tenyeremen. nem ez a probléma. – Sawyer… – Semmi gond nem lesz – ígérte. mint azon az éjszakán az étterem teraszán. mert forgatni kezdte a szemeit. amíg már szinte az ölében kötöttem ki. – Mi a baj? – Semmi – pislogtam. hogy ugorjon be értem. ha akarsz. – Ó. és megfogta a kezem. igaz. mint néhány perc. hóna- pokkal ezelőtt. Megráztam a fejem. és lelépünk innen. Óvatosan beültem a dzsip utasülésébe. – Ne! – mondta. hogy ilyen sokáig maradtunk. miközben megismerkedtem Sawyer körülbelül harminc. pont olyan messzire tőle. – Akarod. Felhívhatom Shelbyt. – Akkor mit mondanál? – A farmerom szegését piszkálta. Már elmúlt éjfél. aztán összeráncolta a homlokát. Három újabb kóla volt. – Ne menj sehová! Adj nekem néhány percet. Neki is ugyanez juthatott eszébe. hogy milyen aranyos vagyok. az ajtóhoz simultam. Néhányan közülük megjegyezték. Sawyer mosolygott. mindezt úgy. – Nem. . – Sajnálom. hogy hazavigyelek? Megráztam a fejem. Mosolygott. – Nem. – Rémesen érezted magad. – Ezt nem mondanám – feleltem. Több volt. mintha ott sem lettem volna. amikor kiléptünk az ajtón. és két kiruccanás a mosdóba. amint közelebb hú zott magához az ülésen. hagyd ezt abba! – mondta. Te maradj csak. Reena? Elmondhatod. hogy ennyire késő lett.

ki az én esetem? – húzta fel a szemöldökét. Reena? Elfordítottam a tekintetemet. ezt mondta. Tehetetlenül megvontam a vállam. – Én nem vagyok a te eseted. Lauren. Az órára nézett a műszerfalon. – Miért. de nem ez volt a kérdés. még mielőtt kimondtam volna őket. – Sawyer – sóhajtottam. – Nem tudom. – Felejtsd el! – Zavarna téged. – Elsőéves korunk óta? – töprengett. – Utálom Laurent. Az olyan lányokat. – Nem mondod! – Mióta vagytok barátok? – kérdeztem. nem én. – Mitől vagy ennyire kiborulva? – Nem tudom – vontam meg a vállam. Vigyorra húzta a száját. miközben Sawyer sebesség-be tette a dzsipet. hogy vetkőzz le. – Kit érdekel? Gyűlölöm az én esetemet. magában utánaszámolva. – Mit jelent ez egyáltalán? – Én nem vagyok jó ebben a műfajban. Én nem szeretem… a bárokat. Nekem te kellesz. a tekergőző csajok… – Hát. akik azt kérik. és kihajtott a parkolóból. – Hogy csak egy dolgot említsek. – Mi ketten mit. De Sawyer mosolygott. – Rendben. Nem vagyok túlzottan szociális. Bántam a szavaimat. Nem vagyok a te eseted. ha igen? – Talán… Nem. – Két uj-ja közé fogta a lófarkam végét. Egy ideig Icemannel járt. Allie. Ha rajongónak érzem magam… – a tömeget. – Köszi. – Nagyon tetszett a zenekarotok. Épp elkanyarodtunk az autópálya fe-lé. azt hiszem. Nekem te kellesz. a szüleim és az ő szülei házához . – És ti ketten…? – Elhallgattam. Ha Sawyer balra fordul.

amit szeretnék ledobni magamról. Reena? – kérdezte újra. – Nem kell felhívnod az apukádat? – kérdezte. az utca felé.jutunk. ahol Sawyer most lakik. A lámpa zöldre váltott. – Mit szólsz hozzá. a házban mögötte csönd van. amikor Sawyer szüleinek házához érek. – Felmehetek. Sawyer bólintott. de amikor végül ajtót nyit. akkor déli irányban haladunk tovább. Megálltunk egy piros lámpánál. A szüleink együtt töltötték az estét az étterem egyik törzsvendégének nyugdíjazási vacsoráján. Pár órája esett az eső – minden áldott nap esik a világ végezetéig –. hogy talán nem is lesz otthon – vagy ami még rosszabb. A zenelejátszó halkan duruzsolt. – Igen – bólintottam. és hosszú ideig nem szólt egy szót sem. de a nedvesség még mindig letaglóz. eltekintve a rádió halk . hogy mind egy helyen vannak. – Van kedved feljönni hozzám egy kis időre? – kérdezte. Nem hazudtam Sawyernak. amikor egyáltalán nem vettem levegőt. – Nem tudtam. Megráztam a fejem. ha jobbra. és a fű teljesen sima a talpam alatt. Elképzeltem őket a bankett-teremben: különös módon megnyugtatott a tény. a szülei nyitnak ajtót –. milyen hosszúra nyúlik a koncert. és aggódom. [23] UTÁNA Fél tizenegy elmúlt. és volt egy pillanat. amikor azt mondtam. Kétszer csengetek. mielőtt válaszoltam. hogy hiányozni fognak. amikor majd elköltözöm itthonról. hogy valószínűleg Shelbynél alszom. úgyhogy szóltam nekik. Fizikai értelemben érzem a levegő sú lyát: valami. Égett az arcom.

Gyere be! Követem a nappalin keresztül.zümmögésétől valahol a háttérben. – Hát… nem igazán erre gondoltam. – Nos – kezdi. hol tartják a kanalakat. Emlékszem. rozsda- mentes acél háztartási eszközök. mint akit egyáltalán nem lep meg. Tudom. hogy ne okozzak csalódást neki. életlen kép lett. Amikor kislány voltam. a szelektív kukákat és a tartalék vécépapírt. hogy képeket ké szítsek a nehéz 35 mm-es objektívjével. majdnem olyan jól. Pislogok. teljes mértékben. amelyet az alsó fürdőszobában rendezett be. miközben leemel egy tálat a tárolóról. és megmutatta. és a helyiség hirtelen kórházi világosságban úszik: halványzöld csempe és fényes. mint a sajátunkat: egy tucat Szuperkupa-közvetítést néztem végig a dolgozószoba bőrka-napéján ülve. ismerek minden titkot és minden illatot. . megengedte. annyira ideges voltam. Ismerem LeGrande-ék házát. és hátralép. – Ó – bólintok kurtán. – Te mióta nem látsz jól? – kérdezem – Soha nem láttam jól. Sötét keretes szemüveg van az orrán. – Igen – mondja. hogy beengedjen. már akkor is. – Még mindig vendégül szeretnél látni vacsorára? Ettől elmosolyodik. hogy itt lát. – Hm. az eredmény pedig egy tekercs homályos. éveken keresztül ettünk itt királykalácsot a verandán minden húshagyó kedden. elhaladunk az étkező falán sorakozó számtalan fekete-fehér családi fotó előtt – az előszobákban is Lydia munkái lógnak. – Csak nem tudtam elfogadni. – Szereted a rizottót? – kérdezte Sawyer. kérlek. hogy így mondod ki a nevét? – kérdezem egy kicsit bosszúsan. hogyan kell előhívni őket a sötétkamrában. hogy remegett a gép a kezemben. – Hát persze. – Sawyer vállat von. Sawyer felkapcsolja a lámpát a konyhában. – Hogy van Aaron? – Abbahagynád. amikor vacsoráról beszélt. – Igen.

A baseballról. – Furcsának találod. mintha minden szervem hirtelen beköl-tözne a torkomba. mintha valami egészen hihetetlen dolgot látnál. gyorsan és ügyesen mozog a keze. hisztérikusan felnevetek. és ő éppen most helyezte volna be Aaront azoknak a dolgoknak a csoportjába. . – Aaron a Bibliából. például. amikor még gyerekek voltunk. de amelyekről tudja. mint aki megemészti a kapott információt. miközben a tálkába teszi a hagymát. – Lehetne. – Hát – mondom egy vállrándítással. – Hogyan mondom ki? – Nem tudom. hogy együtt kell élnie velük. – Jól bánik a gyerekkel? – Nem lennék vele. – Én sem. mintha egy divatjamúlt kártyás katalógus lenne a fejében. de furcsán. miközben a körömház melletti bőrdarabkákat tépdesem az ujjamon. Felülök a konyhapultra. – Aaron csónakokon dolgozott. – Nem mondom én semmilyen különös módon – von vállat Sawyer. – Te a baseballról szeretnél beszélgetni? – Nem. hogy ne beszéljünk Aaronról? Sawyer mosolyog. amit csinálok? – kérdezi engem figyelve a szeme sarkából. fölösleges beszéd. Amiről normális emberek beszélgetni szoktak. Sawyer lassan bólint. amelyekért nem feltétlenül van oda. Úgy érzem. ha nem bánna jól – mondom lehangoltan. ahogy Finch tanította nekünk. mintha azt üzenné: Ahogy óhajtod. – Olyan arckifejezéssel nézel rám. – Miről szeretnél beszélgetni? – Nem tudom. és újból leejtem magam mellé. – Felemelem a kezem. – Tulajdonképpen nem is tudok semmit a baseballról. – Akárhogyan is. – Egy kicsit azért különös. – A bosszússág nevetésbe csap át: röviden. – Egy hagymát aprít fel éppen.

– Tisztában vagyok vele. – Egy csomó dologgal tisztában vagyok. Megkavarja a rizst még egyszer. de én közbevágok. – Gondolod? – kérdez vissza. Közelebb lép és megáll előttem. igen – mondja. A kezei már a combomon. – Hiányoztál neki. mielőtt ellép a tűzhely mellől. Elkapom a tekintetem. hogy ő tudta. nekem pedig szükségem van egy fél má sodpercre. a szobámat. és mégis. hogy ő… Nem is tudom. és. mint az ingázók a vo-naton. Azt hiszem. – Kicsoda? – kérdezem. Azt hiszem. – Igen – mondom lassan. szemtől szemben vagyunk egymással. . hogy figyelem. valójában nagyon hiányoztál neki. amikor észreveszi. és ettől kezdve már nyilvánvalóan nem a vacsoráról beszélünk. mintha kinyúlhatnál értük. várj egy picit! – Reena! – kezdi. miközben lefelé nézek. Egyértelmű. inkább figyelem. Aztán egy kicsivel később hozzáteszi: – Mindent ugyanúgy hagyott. hogy a tenyeredben bizseregjenek tovább. ahogy rádobja egy kanálnyi olajra. – Azt hiszem. igen – mondom. – Hát. – Hát. hogy készül a rizottó – felelem. valahogy nem tűnik természetesnek az egész. hogy nem esik nehezére a konyhai ügyködés – nyilvánvalóan csinálta már máskor is –. hogy visszatérsz. igen. – Így készül a rizottó. – Az lep meg. – Amikor felnézek. csúcsforgalom idején. úristen. – Azt hiszem. A szobád. hogy te is. amivel korábban nem voltam – válaszolja. hogy… – Csak – mondom –. A sar- kammal finoman rugdosom a konyhaszekrényt. – Anyukád? – Valójában nem igazán hallgatom. Miért nézel így? – kérdezi. mint amikor egy fa beszélni kezd. Úgy értem. túl hangosan. – Anyukád. amit mond. meg minden mást is. és megpirítja a rizst. Sistereg a levegő: túl sok az elektron. – Uh. pontosan a két térdem között.

Nem szólt egy szót sem. amióta csak újra megjelent a városban. gránátalmával tele műanyag tálat. és amely zöldes fénybe vonta a foltos linóleumot és az ősrégi konyhagépeket. amelyet a mennyezethez rögzíttek. Lou és Lou barátja. ahol Sawyer lakott néhány haverjával. amilyennek elképzeltem. – Sawyer szünetet tartott. kivéve – állapítottam meg halvány mosollyal – az asztalon álló. Charlie. mintha nem is akadozott volna korábban a beszélgetés. könnyedén válaszolt. Meglepődhetnék most ezen. és felvezetett néhány lépcsőfokon a hátsó bejárathoz. és szorosan átölelem a nyakát. vagy nem? Erre vágytam. [24] ELŐTTE A Prime Meridianből rövid idő alatt odaértünk az omladozó vakolatú házhoz. ehelyett hirtelen összeér az arcunk. Tisztára olyan volt minden. Egy pillanat múlva hallom. – Hát. éjszakára viszont mindenki lelépett. pontosan kik laknak ebben a lakásban? – kérdeztem végül. A konyhát spirál formájú neoncső világította be. kikapcsolta a rádiót. fejezném be a mondatot. mintha szerelem lapulna mindenhol ott bent. Amint felértünk a kocsifelhajtón. a nedves sötétségben. hogy a nevemen szólít. és a hűtőszekrényhez lépett. amióta meghívott magához. – Szóval. én és Iceman. ők folyamatosan. Megragadom. de amint kibújt a kapucnis melegítőjéből. – Azt hiszem. – Állj meg! – rázom meg a fejem. a nyelvünk is egymás szájában kalandozik. Éhes vagy? . – Most ne… Szükségem van… – egy kis gondolkodási időre. kézen fogott. de hát végső soron pont ezért jöttem ide. amelyik nem volt kulcsra zárva. De általában mások is beugranak időről idő re. no meg Animal testvére. az ajkunk.

ha kimennénk a konyhából? – Um. amikor hideg kezemmel végigsimítottam a nyakán. mint aki tényleg így gondolja. A hűtőszekrényhez nyomott. hiszen senki nem volt a közelben. mint egy macska – késő éjjel néha látok ilyet. legjobb lesz. hogy nem tud úszni. inkább óvatosságból. kezével körbesimította az arcomat. Mint aki felmászott az ugrótorony tetejére. hogy féljen a hurrikántól: hatalmas erejű valami jön. Az ujjaink összekulcsolódtak. és hirtelen eszébe jut. hogy a talaj hullámzik alattam. aki mozdulatlanná merevedve áll az autóút közepén. – Akár itt is maradhatunk. amikor Shelbytől hazafelé vezetek –. mint akit arra neveltek. – Nem. pedig kiabálhatott volna akár. egyik kezével maga felé fordí totta az arcomat. A hűtőszekrény fogantyúja akadt a kezembe. hogy az egész testem elfolyósodik. – Ne. – Minden rendben van. és gyengéden lefejtette a kezem a hűtőszekrény fogantyújáról. aztán a fülemhez hajolva súgta. Sawyer rám nézett egészen közelről. és beleakadtam a pólója nyakánál kikandikáló címkébe. És nem a bibliai parancsolatok miatt volt. hogy meghallja: – Szeretnéd. Úgy éreztem. a vallásosságom ebben a helyzetben teljesen mellékes volt. A karom libabőrözött. ha bedeszkázod a ház ablakait. csökönyösen. Az én katolikus hitem a szokásrenden alapult. és nem az ájtatosságon. Nem feltétlenül negatív értelemben. A vérem – futott át az agyamon – csak nehezen jutott el a szükséges helyekre a testemben. kedvesem! – mondta. Úgy beszélt. Megráztam a fejem. – Egyetlen pillanatra elengedtem. és megcsókolt. – Biztos vagy benne? . Úgy éreztem magam. – Az jó – mondta. Egyszerűen csak féltem. – Menjünk. – Megráztam a fejem. hogy megkapaszkodjak va-lamiben a hátam mögött. – Fázol? – kérdezte. és az volt az érzésem. – Én sem – mondta.

– Csináltam már máskor is. Pledge bútorápoló. – Nem. Cade szintén erről volt híres otthon. hogy kilépjen a szobájából. vagy bedugta az ágya alá. ha azt gondolnád. Reena. – Te takarítottál miattam? – Tessék? Nem. Te csináltad már ezt máskor is. Sawyer szobája citromillatú volt. – Akkor mutasd meg. – Rendben van – mondtam. hogyan kell. Te takarítottál miattam. Bólintott. Persze. valahányszor Soledad megtiltotta. – Jól van. Pledge bútorápoló állt egy bögre tetején. Társaság. ameddig rendet nem rakott a szobájában – hétvégenként leginkább. hogy van egy remek blues-műsoruk késő éjjel. – Nem szeretném. néha fogni lehetett a USF adót. Mosolyogtam. de az előszobából beszűrődő fénynél láttam. – Mosolygott azzal a félig-szégyenlős mosolyával. Körbenéztem: szabadon álló könyvespolc. – Egy kicsit túl gyorsan egyenesedett fel. hogy egyáltalán volt bármilyen fényforrás a szobában – . és lenézett a padlóra. és beleharapott az alsó ajkába. és túl gyors mozdulattal simított végig a haján. egyszerű és rendezett. vagy amikor társaságot hívtunk. hogy a szobája tiszta. – Nem tervezted meg? . – Reena… – Szemmel láthatóan zavarban volt. Leültem az ágy szélére. és Sawyer egyszer mesélte. hogy ma idehozzalak. belül pedig óriási halom kacat – edzőcipők. – Lehajolt és beindította a zeneeszközt. egy drágának tűnő zenelejátszó a padlón. hogy az összes kacatját a beépített szekrényébe zsúfolta. A gardróbszekrény ajtaja kissé nyitva volt. amit nem láttam pontosan a félhomályban. és önelégülten mosolyogtam. – Biztos vagyok. – Kérdezhetek tőled valamit? – Hmm. rádióadót keresett. Miért? – De igen. – Reena… – Sawyer. igaz? – Igen. rugók nélküli matrac. hogy megterveztem. könyvek és egyéb tinédzser limlom. Oldalra billentettem a fejem. Nem bajlódott a megvilágítással – valójában nem voltam biztos benne.

Lenyúltam a hűvös fapadlóra a pólómért. – Kérlek. ki vagyok – mondta. Kicsi. És azt akartam. annyira gyengéden hátranyomott az ágyon. Ébren akartam maradni. ahogy a teste össze volt rakva. hogy ne veszítsem el ezt a pillanatot soha. hogy megállj. ahol legalább nincs szemét mindenfelé. és egyedül voltam a szobában. Nem mondom azt. mire Sawyer megremegett. Nem hallottam elmenni. mint aki úszni próbál a sűrű szirup-ban. hogy ülök. hogy nem játszottam el a gondolattal. és nem emlékszem. miután megtörtént. és ott hirtelen minden véget ért. hogy ha esetleg idejössz. Figyelmesen meg akartam nézni mindent. – Nem tudom. – Tudod. – Nem lepukkant – hazudtam. hogy majd később mindent leírhassak. – Itt tudsz maradni? – suttogta. Hosszasan csókolóztunk. Örültem. de álmos voltam és lelassult. Szinte részegnek éreztem magam. és nem pánikolni. – Nem akarom. – Lassan haladunk. és épp válaszolni akartam. ha azt akarod. És ez a hely elég lepukkant. és mosolyogtam. kint már szürkült a hajnal. hogy válaszoltam volna. mély levegőt vett. akkor egy olyan lepukkant helyet láss. és engem teljesen lenyűgözött az összkép. de amikor felébredtem. szólj. a bőre sós volt. jó? – kérdezte. – Ki vagy te? – kérdeztem nevetve. Reena. – Reena – suttogta. akár az óceán. de akkor Sawyer LeGrande gyengéden. a gyerekkori sebészeti beavatkozás nyoma. hogy emlékezzek minden egyes részletre. A lakótársai feltehetőleg . hogy megálljak. a mélyedések az ujjai között és az izmok a hátán. – Lassan haladunk. előbb az ágyneműn. aztán az ágynemű alatt is. – Nos… – megrázta a fejét. jó? – Jól van – mondtam. gondolkodni próbáltam. A pólóm suhogó hang kíséretében landolt a padlón. – Pedig lepukkant. de egyértelmű sebhely volt a mellkasán. Megérintettem a gombot a Levi’s farmerén.

visszacsúsztattam a zacskót oda. – Minden rendben? . hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. amikor észrevettem valami fényeset: Sawyer hippis sportcipőjébe nyomva egy gyűrött kis műanyag zacskót. futott át hirtelen az agyamon. hogy ez ne jelentsen rosszat. – Hahó. amiért nem buktam le. mintha a világban. és sikeresen a lábamra húztam a papucsot. vajon van-e esélyem kiosonni a lakásból anélkül. Azon töprengtem. és törökülésben leült az ágyra. Megkapaszkodtam az ablakpárkányban. a szoba másik végében belebújtam a strandpapucsomba. melynek celofános szélén megcsillant a fény. és épp lenéztem a földre. az ablak mellett. és mintha – feltehetőleg – én is épp egy ilyen jó dolog lennék. apró fehér tabletta. – Szia – mondtam. A kezembe adta az egyik gránátalmát. a sarokban. mindkét kezében egy-egy testes gránátalmát tartott. jóllehet már abban a pillanatban egyértelmű volt számomra. és lehajoltam. Farmert húzott magá ra és a tegnapi pólót. amikor mozgást hallottam a folyosóról. teljesen kiestem a szerepemből. gyakran történnének jó dolgok az emberrel. ott kötött ki. de Sawyer nyilvánvalóan nem a délutáni fejfájásaira tartalékolta őket. hogy ez nevetséges magyarázat. – Hogy aludtál? – Um – engedtem ki megkönnyebbülten a levegőt. hogy valaki észrevegyen. Amilyen gyorsan csak tudtam. kisasszony! – mondta lazán. hogy kihalásszam. hogy sima aszpirin. Sawyer szélesre tárta a szobaajtót. ahol találtam. és úgy mosolygott.már hazaértek. és kívánjak jó reggelt? Ijedt voltam és furcsán zavarodott. Mi az ördögöt csináljak. csak menjek le a lépcsőn. Mindennek ellenére mosolyognom kellett a látványától: alvástól gyűrött és boldog volt. – Jól. ahol ő él. mondtam magamnak. A zacskóban tucatnyi. Olyan nincs. hogy szimatolok utána. felöltöztem. Talán fájdalomcsillapítók. Mi a franc?! Lehet.

de apa a konyhában kávézott. – Ó. és reméltem. aztán letépett egy héjdarabot. hogy egyszerűen eltűnt és magamra hagyott. a heves pánikhangulat már elpárolgott. és mellém feküdt a matracra. közben halkan ká romkodott. te ekkora szar alaknak gondolsz? – Kettétörte a gránátalmát. A hátsó ajtón mentem be. Egy ideig szedegette a magokat. Sawyer elmosolyodott. – Milyen volt Shelbynél? – kérdezte csendesen. Már majdnem ebédidő volt. még a tabletták sem tűntek annyira vészjóslónak hirtelen. – Jó – mondtam. ha megeszem a kemény részét? – akarta tudni. – Mi történik. amit gondoltam. még mindig mosolygott. – Azt gondoltad. – Atyám. amikor Sawyer hazafuvarozott. – Felébredtem. amint elindultam a lépcső felé: – Reena! Hűha. Aztán. melegséggel töltött el. leléptem? – Halántékon csókolt. és… – Elhallgattam. – Jó – ismételte meg. ahogy minden figyelmével felém fordul. Azt éreztem. ahogy a leve az ágyneműre csöpögött. – Igen? – Ülj le! – Csak éppen… . gondoltam. miközben egyik ujjával a bögréje peremén körözött. Talán tévedtem. Talán tényleg nem tudtam. – Gránátalmafa nő a hasadban – válaszoltam. – Aha – bólintottam. a szemem tágra nyílt. Már hü lyeségnek tűnt. én igazán szerencsés vagyok. Ránéztem. Megfordultam. Kíváncsiak tűnt. hogy belát a bőröm alá. – Tényleg? – Ha szerencsés vagy. hogy egyből fel tudok osonni az emeletre. mit is tartok a kezemben.

– Minek? A szemei összeszűkültek. – Úgy érted… – Úgy értem. hogy nem tudom pontosan. hogy néhány háznyira tegyen ki. – Nem tudom. Égett az arcom. aki felvilágosít azokról a . az Úr hangja és az égő csipkebokor. ezúttal lágyabb hangon. A konyhapult szélének támaszkodtam. mivel is állsz itt szemben. de most mondom. Serena. mi zajlik – és. talán elzártalak a… – Abbahagynád ezt? – kérdeztem élesen. De ezúttal nagyon vékony jégen sétálsz. apa. mielőtt olyat teszel. – Lehet. – Serena! – Hirtelen megemelte a hangját. van egy olyan érzésem. hogy érted. Nem volt szükségem senkire. Vannak dolgok. – Vannak dolgok. amit később majd megbánsz. nincs vele semmi baj. nekem pedig Mózes jutott eszembe a Sínai-hegyen. őszintén szólva. mi folyik közted és Sawyer között. ne nézz hülyének! – Nem nézlek – mondtam. – Szeretlek. Soha nem jutottunk még idáig apával. hogy majdnem megsajnáltam. hogy nem is akarom tudni pontosan –. Ösztönösen kinéztem az ablakon. hogy ennek most azonnal véget kell vetned. rendben? – Szemmel láthatóan annyira kényelmetlenül érezte magát. – Kérlek. amiket nem tudsz a világról. amiket te nem tudsz róla. Apa követte a pillantásomat. egyik kezével megdörzsölte az arcát. És nem vagyok benne biztos. Rásandítottam. – Kérlek. – Nem állt szándékomban. hogy Sawyernak elég sok problémája van. de egyszerűen nem akartam most folytatni ezt a beszélgetést. megszorítottam az ujjaimmal. Sima tagadás volt az ösztönös reakcióm. hogy tudatlanságomban nem veszem észre. vagy sem. ne hidd azt. – Reena – mondta. – Ó. hogy Shelbyvel voltál-e tegnap este. hogy ennek véget kell vetned. de azt tudom. Ez talán az én hibám. Pislogtam nagyokat. értetlenséggel próbálkoztam. de természetesen semmi látnivaló nem volt odakint: megkértem Sawyert.

és amint beléptem az ajtón a nappaliba. két tenyere közé fogja az arcomat. Apa úgy nézett rám. Egy pillanatra anya után sóvárogtam. Reena! – suttogja egészen közelről a fülembe. – Ismered Sawyert. – Kit érdekel? – Érzem a fogait a nyakam és a vállam találkozásánál. – Olyan piszkosul hiányoztál. mintha holtpontra jutottunk volna. Végigsimítok a szúrósra borotvált tarkóján. mintha tényleg nem volna halvány elképzelése sem arról. Egymásra bámultunk. Ő nem pusztán egy véletlen… – Nem tudtam. Reena – mondta végül. és felemeltem az állam. – Elmehetek? Tiltakozást vártam. boldog mosolyát érzem a számon. hogy legyen végre valaki. hogy mihez kezdjen velem. ami nagyon hosszú ideje nem volt adásban a rádión. ahogy gondolod. – Menj csak! – mondta. mintha biztos akarna lenni benne. hogy sóhajtani hallottam. – Szia. . egy egészen picit elemel a konyhapulttól. ahol korábban tömött haja volt. aki az én olda-lamon áll ebben a helyzetben. – Úristen. – Ismerem. hogy nem megyek innen sehová. egy dal. majdnem biztos voltam benne. [25] UTÁNA Beleharapok Sawyer alsó ajkába a szülei konyhájában. – Meg kellene kavarni a rizottót. amelyekről eddig nem tudtam. – Ismerős és mégis új érzés csókolózni vele. mintha soha életében nem látott volna. de apa egyszerűen csak biccentett.dolgokról. – Igen. – Hát itt vagy – mondja egy perc múlva. Ragyogó. – Nem úgy van. hogyan magyarázzam el neki. hogyan folytassam. Végül vállat vontam.

mint aki egyetlen szót sem hisz el abból. – Olyan magabiztosnak tűnik. – Ó. – Akkor miért vagy most itt? – robban ki belőle. úgy gondolom. Tudom. óvatos. – Előbb vagy utóbb. hogy hiányoztam. – Akkor az a gyanúm. hogy megtörténjen. Rövid. Úgy tolom el magamtól. mintha te nem ugyanezt akarnád. Úgy enged vissza a konyhapultra. – De én nem fogom hagyni. nem jelentél volna meg nálam éjjel tizenegy órakor. – Nem hiszem. Só-és nyáríze van. hogy készítsek neked egy második vacsorát. – Figyelj. hogy százezer évig sem hangolódunk mi össze. Nézek rá összezavarodva. – Az arca ellágyul egy pillanatra. Le akarok ugrani a konyhapultról. Őrült csaj vagyok. mintha arcul ütöttem volna. Ismét egy kicsit kö zelebb jön. hitetlenkedve felnevetek. – Ez fájt! – Sajnálom. miközben erősen koncentrálok. – Miért? – Mert hazug vagy. az ördögbe is. hogy folyamatosan úgy viselkedsz. – Ssss! – csitítom. ameddig meg nem bocsátasz nekem. mintha ennyire egyszerű volna a dolog. és mégis megtörtént. Lassan tanulok. Sawyer arckifejezése hirtelen megváltozik: olyan. – És ne beszélj úgy. . – Nem tudom túlzottan értékelni. meleg leheletét érzem a fülem mögött. hogy megdörzsöljem a farkcsontomat. Sawyer! – Hátranyúlok. gondolom magamban. ami kijön a szádon. ismét összehangolódunk. – Fenéket hangolódunk mi össze! – Márpedig összehangolódunk – mondja. mert ha nem akarnád. de elállja az utamat. hogy a huppanásba bele-remeg a gerincem. – Mert egyetlen szót sem hiszek el abból. hogy tévedés volt részemről belesétálni a csapdába. Reena! – mondja Sawyer csendesen. Ez hiba volt. ami kijön a számon. vakkantó kacagással. miközben Sawyert és magamat is egyformán utálom. Sawyer erre horkant egyet. amit valójában nem is akarsz megenni. hogy ki tudnám nyírni. mintha radioaktivitást sugározna.

mint amekkorára számítottam. Már kipróbáltam. – Most dühös vagy – mondja elkeskenyedő szemekkel. Sawyer hangosat sóhajt. lehúzni a fazekakat a polcokról. megkaphattam volna. Meg akarom bántani. ez a késleltetett jutalmazás esete lenne? – Minden irányban próbálok kitörni. és körberajzolni a falakat filctollal. az előidézhet ilyesmit nála. De én téged akarlak. – Időskorodra jó házsártos leszel. – Úristen. – Minden bizonnyal. – Ó. aztán kisétálnak az életéből. és elmegyek mellette. – Így ezt a megjegyzésedet elengedem a fü lem mellett. Sawyer vállat von. Az égett rizs szagát az egész városon át érzem a pólómon. – Nem hinném. és határozott mozdulattal félretolom az utamból. dühösen sistereg. Most komolyan majdnem felpofozom. – Nem érdekel. – Pontosan ezt fogom csinálni. – Na. – Ha az ember lányát felcsinálják. mint egy kisgyerek. igen. hogy te mekkora seggfej vagy! – Ez egy betegség. – Felkapom a válltáskámat az asztalról. – Szeretném kimázolni ezt a tökéletes konyhát. milyen módon. – Szóval mit tervezel csinálni. Higgy nekem. mégsem érzek akkora elégtételt. Sawyer vigyorog. ezzel az ütéssel betaláltam. – Nem tudtam. még a végén szükséged lesz egy adománygyűjtőre. hogy terhes vagy. – Ha csupán szexre vágytam volna. Úgy tűnik. Ezúttal ténylegesen le- csusszanok a járólapra. amilyen gyorsan és amilyen durván csak tudom. újabb kirohanást ellenem? Mert… – Tulajdonképpen igen – támadok vissza. . nem érdekel. A tűzhelyen a rizs túl-fő. – Milyen nagyvonalú vagy.

hogy azonnal elsírom magam. mondd? Hannah nem válaszol – már megvannak a szavai. Leereszkedem a hintaszékbe. A szemei nagyok. baba. a mamád vagyok – mondom neki. a tekintete mély. és visszamosolygok. szegénykém. borzas kis fejéhez. az előszoba sötét. hogy egészen őszinte legyek. tenyeremmel lágyan simogatom a kis babahátát. – Ledobom a táskámat a padlóra. akiről szentül hittem. Egyszerűen csak őrülten megkönnyebbültem. de ebben a pillanatban teljes mértékben elégedett vagyok. amid van. mint kisbaba. amiért ezt ilyen ügyesen megoldotta. hogy rabszolgává tesz. nyugodtan. békés tó felülete. szorosan összekötözi kezemet-lábamat. Düh és kimerültség. átvágok a szőnyegen. – Igen. – Mama – motyogja újból. magamhoz szorítom. – Helló. A ház hűvös és csendes. Hannah – köszönök neki újból. ezt a tízkilós kis csodát. és egyből megyek is fel az emeletre. . – Szia. és az a végtelen zavarodottság leng körül még mindig. csupán Hannah éjjeli lámpájának fénye világít halványan a félig nyitva hagyott ajtó keresztül. Lenyelem a könnyeimet. Ez az egész annyira nosztalgikus és keserédes. mint aki direkt azért maradt ébren. És valóban így is van ez bizonyos napokon. – Helló. már inkább totyogó. mama! – mondja derűsen mosolyogva. Az utóbbi időben nehéz lett. akár egy hűvös. és meglepően erős karokkal megszorítja a nyakamat. ehelyett belefúrja magát a testembe. várakozva. és ott találom teljesen éber állapotban. – Az egyetlen dolog. belépek a szobájába. – Miért vagy te még ébren ilyenkor. és most elégedett önmagá val. hogy beszélgethessen velem. ide-oda nyüzsgő érmék a fejemben. Hazaérek. hogy megnézzem a gyereket. és hirtelen száz százalékig biztos vagyok benne. Kiemelem a kiságyából. hogy lá tom őt. és hozzádörzsölöm az arcomat meleg. de a társalgást egyelőre nem viszi túlzásba –.

Allie-re és egy csomó más dologra. Szerettem volna kimászni a bőrömből. jegyzeteket készítettem: Makedónia és Míkonosz. miután nála aludtam. Azonban a két napból három lett. segíts rajtam. nem hívott. Ez jól működött. és este azzal a meggyőződéssel tettem zsebre a borravalót. Úgy… egy örökkévalóság óta. Megírásra váró cikkeim. Befejezetlen házi feladatom volt. miközben apára gondoltam. . Én is rendben vagyok. és újraterveztem a régi útvonalai-mat. Talán csak elfoglalt. ahol a zenekara próbált. Az első néhány nap. A bolhapiac környékén lóf-ráltam. legalábbis többnyire. Helyette tervezgettem. Piramislátogató túrák költségét számítgattam a Kayak és az Expedia weboldalain. hogy ne nézegessem a mobilomat. biztattam magam a női mosdóban a tükör előtt. Nem sírtam. Minden rendben van. Hétfőn egy bulin dolgoztam az étteremben. Előszedtem az összes útikönyvemet. nem állt le a szolgáltatás a házban. vásároltam egy tucat újat is. nem volt annyira rémes. a Joshua Tree Nemzeti Park és a Big Sky síterepek. hogy ne legyek olyan lány. amikor kristálytisztán kicsengett. [21] ELŐTTE Istenem. aztán öt – és lassan egy hét is eltelt. Felhívtam a saját mobilomat a vezeté kes telefonról. Hát. győzködtem magamat. miközben minden erőmmel azon voltam. – Hát – mondtam ki hangosan. hogy az képezi majd az érettségi után rám váró fantasztikus kalandok alapfinanszírozását. Virtuális hotelkörutat tettem Prága városában. hogy meggyőződjek róla.

bi-. hogy minden rendben van-e. valahányszor megkérdeztem. függetlenül attól. a 6-os pedig a teljesen homoszexuálist. és az egész szünetet az ágyamon fekve töltötte. A lakás ablakai sötétek voltak. és egy szótagú válaszokkal traktált.amiben a 0 jelenti a teljesen heteroszexuális embert. aki úgy vélte. Ezért a probléma megoldására létrehozott egy nullától hatig tartó skálát. Más estéken nem annyira jól. Átfutott az agyamon. banki ügyintézésre. – Nos. és elindultam déli irányba. rendben – mondta Shelby. – Szóval szívás volt. Soledad különböző ürügyekkel el-elküldött valahová: te-jért. Karácsony környékén szakított a focisztár barátnőjével. Valentin-nap körül végül nem bírtam tovább. hogy biztos legyek a dolgomban. . hogy hol helyezkedsz el a Kinsey-skálán12. Sawyer szállása felé apa műanyag védőhuzatú. Rendet raktam a szekrényemben. Egyik este. Ez sem mindig segített. a Northwestern hiánytalanul megkapta a jelentkezési anyagomat. amikor másnap délután elmeséltem neki mindent egy adag sült krumpli felett a büfében. hogy ketrecbe zárt vadként fel-alá járkálok az emeleti előszobában. Feltekertem a légkondit. akik Sandyt és Dannyt játszották a téli zenés darabban. illetve homoszexuálisnak. Reena – biztosított Bowen kis-12 A Kinsey-skála Alfre Kinsey nevéhez fűződik. hogy minden emberi kapcsolat valójában egy jókora szívás. Még egyszer elhajtottam a ház előtt. és nyomtam a gázt. hogy meggyő ződjek róla. hogy az emberek nem oszthatók be a hagyományos módszerek szerint hetero-. miközben végignézte a Lost mind a hat évadát DVD-n. fájdalomcsillapítóért. tisztítóba szánt cuccaival a hátsó ülésen. az autófeljáró üres. – Minden a legnagyobb rendben van. fejemet a tenyerembe hajtva és szomorú kis joghurtomat kanalazva. Megunva. Ismét benéztem Bowen kisasszony irodájába. Elkészítettem az újságnak az interjút a két fiatal színésszel.

Félévkor kizárólag A osztályzataim lettek. hogy nyugodtan aludhasson: nem fogom a sütőbe dugni a fejem. és bár tompítani akartam. asszony sima homlokát kissé összeráncolva. a viselkedésében valami arra engedett következtetni. sőt egyenesen abszurdnak tűnt. Valami azt sugallta. Lazítani és várakozni. – Nincs semmi tennivaló. hogy bejussak. Minden bizonnyal ziláltnak tűntem. Ennek ellenére szánalmasnak. ahogy csak tudtam. hogy azonnal kitör belőlem a sírás. hogy tudna nekem segíteni. az utóbbi időben erről szólt az egész életem. egy pillanatig úgy éreztem. így aztán Jane Austenre váltottam. – Remekül vagyok. Hirtelen úgy éreztem. éreztem. minden ta-nácsadói ösztöne egyből akcióba lépett. Lauderdale-be mentünk vásárolni Shelbyvel. Feltehetőleg. Rövidre vágott körmét sötétvörösre festette. hogy mennyire fontos nekem. – Reena! – Most aztán tényleg aggodalmas fejet vágott. nyitott és intelligens arca. – Minden rendben veled? Úristen. Ahogy nézett rám. Én viszont nem aludtam nyugodtan. hogy kisza-kadhassak ebből a közegből. Kinsey szerint a legtöbb ember valahol a kettő között található. hogy pont az iskolai tanácsadómnak öntsem ki a szívemet. – Igen – feleltem. hogy mindjárt elmondok neki mindent: Sawyerről és Allie-ről. és hogy mennyire magányosnak érzem magam az utóbbi időben. tőle pedig ezt a tanácsot különösen nehéz volt elfogadni. Elkezdtem olvasni Sylvia Plath Összegyűjtött ver-sei t. vagy ilyesmi. amit mondok neki. de ettől Soledad teljesen idegbajos lett. . csak lazítani és várakozni! – Tudom – feleltem. – Egyszerűen csak rendkívül fontos lenne. Sötét haját feje búbjára csomózva viselte. – Én csak… – dobtam át idegesen a hátizsákomat a másik vállamra. és olyan erősen és ragyogóan mosolyogtam. hogy meghallgatná. hogy a hangom élesen cseng. amint felém nézett az író asztala fölött.

azt a szánakozó tekintetet értelmes és annyira ismerős arcán: arra meg végképp képtelen lennél. megbocsáthatatlanul ostobának éreztem magam. Én pedig szexuális kapcsolatba kerültem Sawyerrel. sárga citromot venni. és nézni a fürge nyugdíjasokat. ahogy kinéz. csokoládéval és mogyoróval. egyik keze az én nadrágom hátsó zsebében. Odavan a Nutella-kenyérért. Aaron az . köszönjük. cukros na-rancsbevonattal a tetején. idáig rendben van – neki adtam valamit. és azon töprengtem. amit nem kérhetek vissza tőle –. Aaron is velünk tart mostanában. hogy velünk játszott. miközben az ablakon át bámultam a holdat. És annyira fájt. avokádót apának. Éjjelente sóhajtoztam és tervezgettem a jövőmet. Hetek teltek el. Haladt tovább az élet. És annyira előrelátható volt. a játék véget ért. Veszek tizenegy darab kumquatot13 is. Veszek Hannah-nak egy csokoládéchipses sütit az organikus pékség választékából. ameddig én bevásárolok: rozmaringot Soledadnak. mert megtet-szik. ezt volt a legnehezebb elviselni – a legbénább sztereotípia. ő pedig boldogan üldögél a bevásárlókocsiban. Annyira hihetetlenül. Ez annyira durva. Ma reggel is a szökőkútnál találkozunk. Felidéztem magamban azt az estét Allie buliján a kertben. mint általában: divatos edzőcipő és testének robusztus terjedelme. így sétálunk. ami tulajdonképpen egyfajta süti. mint még soha. ahová szeretek elmenni Hannah-val hétvégenként több nehéz zsáknyi. a leg-nyomorúságosabb együgyűség. hogy szexuális kapcsolatba kerülj Sawyer LeGrande-dal. [27] UTÁNA Van egy kistermelői piac a Las Olason. semmi az életben. hová is mehetnék. és aztán annyi.

aki mellett jogosan érzem kicsinek magam. – Voltál Sawyernél tegnap este. Ma azonban nagyon csöndes. ami két és fél másodperc alatt hirtelen megfogalmazódik bennem. De leginkább rémült vagyok. mintha megőrültem volna. Tisztaság-és citromillatot áraszt. hogy kiakadnál tőle? – szólal meg. – Természetesen. – Jézusom! Összefutottam Lorraine- nel a munkában. ahogy az általában történik a férfi-akkal az életemből. ám ehelyett ő leül egy padra a szappanok és a méh-viaszgyertyák mellett. Sapkája alatt homlokát ráncolja. és beletúr homokszínű hajába. Aaron úgy néz rám. amelybe a hüvelykujjam majdnem pontosan bele-illik. Azt várom. amikor gyerekek voltunk. Aaron diplomatikusan vállat von. miután elmentél tőlem? Hmmm. mint egy vadászmenyét – de honnan az ördögből tudhatna bármit? – Persze. vagy talán: „ figyelj 13 Apró. és ő említette. mint a szappan a fürdőszobájában. izgatott leszek. hogy közben láthassam Hannah arcát. hogy tiltakozni fog („nem. hogy elszúrtam ezt az egészet. – Mi a baj? – kérdezem végül. ez nem kérdés – bűntudat és ez a különös felháborodás. düh Sawyerrel és magammal szemben. szinte mogorva. nem vagyok” . – Olyan furcsa vagy ma. – Nem – válaszolja azonnal. esetleg: „ ne aggódj emiatt” . – Te követtél? – Ez az első kérdés.egyetlen személy az életemben. van egy apró barázda az állán. és közben finoman meglököm széles vállát az enyémmel. Közelebb húzom magamhoz a bevásárlókocsit. amikor egy korty limonádét kérek az övéből. – Kérdezhetek tőled valamit anélkül. Cade-re és magamra gondolok. épp azon gondolkoztam…”). hogy látott téged arrafelé. . Hirtelen az egész testem óvatossá válik. Nem tudom. ovális alakú citrusféle. csak. hogyne – felelem. és hasonló módon játszottuk az ostobát. Legalább hat különböző érzelem cikázik át rajtam ebben a pillanatban. A nap égeti a tarkómat.

ezért említette meg nekem. senki sem követett! – Aaron egy kissé idegesnek tűnik. Ismeri őket. Ez nem szép dolog részemről. csakhogy mindenáron szeretném elkerülni. Ami Sawyerrel történt. – Hát erről van szó? – kérdezem. LeGrande-ék szomszédságában. Ott lakik a közelben. akit a múltban ismertem. mintha valójában Sawyernak ez lenne az egyetlen szerepe az életemben: valaki. hogy elszúrjam ezt a kapcsolatot Aaronnal. Aaron. őrült tévedés volt. Igen. és megpróbálom kitalálni. hogy visszatért. – Találkoztál? – kérdezi Aaron. elisme-rem. Csak kérdezem… – Lorraine követett? – Reena. de semmiképpen nem mondhatom el neki a teljes igazságot. igen. Szomorúnak tűnik. Aaron összeráncolja a homlokát. másról is szó van? – Nem – felelem gyorsan. az arca… Rémesen érzem magam. én vagyok a legrosszabb ember a világon. – Komolyan? – Ő Hannah édesapja. – Nyugodj meg egy pillanatra. Soha többé nem fog előfordulni. de ma már csupán egy láb-jegyzet a sorsom történetében. valami bizarr. most. – Szándékosan beszélek megtévesztő módon. hogy időnként találkozni fogunk. és Úristen. találkoztam Sawyerrel tegnap este. Ez nem az a tulajdonság. Előfordulhat. amit a legjobban kedvelek magamban. Részt akar venni Hannah . de ami ennél még rosszabb. hogyan viselkedjek. hogy titokzatoskodónak tűnök. egyszeri izommemória-dolog. – Sajnálom. miközben mereven bámulom az aszfaltot a két lábam között. úgy érzem. tiszta bolond vagyok. – Megdörzsölöm a tarkómat a lófarkam tö vénél. – Teljesen bolond vagyok – mondom ki hangosan is. – Sajnálom. – Nem tud semmit. megbántottnak. – Természetesen nincs szó semmi másról. – Nyilvánvaló. – Miért. ha jól tudom.

– Én úgy nőttem fel. tudod? És már nem szeretem az ilyesmit.életében. De ha te most nem vagy az életednek olyan stádiumában. félig összerágott sütit. vagy valami ilyesmi. amelyet a kislányom feléje nyújt. Rézfúvós zenekar tűnik fel az utca végében. és szájon csókolom. A keze után nyúlok. hüvelykujjammal végigsimítom a bőrkeményedéseket a tenyerén. miközben ujjbegyemmel végigszántok a haján a tarkójánál. Vállat von. hogy annak semmi köze nincs a páratartalom értékéhez. ellep ez a meleg. Érzem. – Elmondanám neked. egy recés fémdarab okozta egy hajón. ha akkor én felfigyelek rá. hogy elpirulok. azt hiszem. – Persze. vagy esetleg túl vaksi és szórakozott vagyok ahhoz. ferde mosolyára és a borostyánszínű pöttyökre sötétbarna szemében. – Figyelj. Végül felém . De egyáltalán semmi nincs Sawyer és köztem. amit eddig soha nem tapasztaltam nála. ha tisztá ban lennél vele. és az egész testem átforrósodik tőle. amikor a fülem mögé simít egy hajtincset. Szeretném. – Én is nagyon kedvellek – mondom neki. Néha eltöprengek. és mosolygok. – Ez csupán… nem is tudom. hogyan is működhet ez a valóságban. és ki kellene találnunk. aztán té továzás nélkül elveszi tőle a nyálas. Hannah-t nézi egy ideig. amely a mellkasomból indul. Van egy hosszú és keskeny heg rajta. hogy mindezt észrevegyem. hogy nagyon kedvellek. a dolgok véletlen alakulása. érted? – Lenyelem a bűntudatot és a bizonytalansá got. és kifelé halad. amelyben ez az egész vezethet valahová… – Aaron megrázza a fejét –. valami durcás csökönyösség van benne. ha lenne. úgy. ha lehet. hogy rengeteg hülyeségen kellett keresztülmennem. amelyet még New Hampshire- ben segített visszailleszteni a helyére. mi lett volna. Két tenyerem közé fogom az arcát. Reena! – folytatja. tudom – mondja végül. akkor én ezt a tapasztalatot most in-kább kihagynám. Én nagyon kedvellek. Egy pillanat múlva Aaron vonakodó félmosollyal visszamosolyog rám. ha Aaron Browardban marad a középiskola idején. elégedett áradás.

aki rávett. – Na. hogy lát bennünket. amellyel egyáltalán előre láthatnánk a hangulatát. miután nagyon udvariasan megrendeltem a legegyszerűbben elkészíthető tojásrántottát. Aggódott. esetleg logika. és feltehetőleg jogosan. de aztán három egymást követő héten keresztül ő vagy én. és elindulunk visszafelé a piactéren keresztül: tömeg és narancs-hegyek. a rajzórám után. és mit tanultál ma az iskolában. kísérletképpen belekortyol. és meglepő módon ide mindig pontosan érkezünk. Ma ő érkezett korábban: a megszokott asztalunknál ül két jeges ká véval maga előtt. Az esetek felében repes a boldogságtól. és tulajdonképpen nincs ebben semmi rím vagy ritmus. aki ebben a műszakban dolgozik a Mount Olympusban. Ez ad egy adag meglepetésszerűséget a rántottánkhoz.nyújtja a kezét. – Gyorsan válasz-tok. – Jó tudni. hogy kezdetként je-lentkezzek a Browardra. – Marjorie a rendkívül magas és rendkívül sovány pincérnő. – Van néhány szó. vagy mindketten olyan sokat késtünk. és az étlapért nyúlok. hogy már nem tudtunk elmenni rá. Nyár elején állandó időpontunk volt Shelbyvel jógára csütörtök reg-gelente. – Van olyan házi feladatod esetleg. ha van kedved. amikor leülök. ha nem vagyok rákényszerítve. – Shelby volt az. – Csak óvatosan – mondja halkan. és felém tolja a sötétebbiket. . amit betűznöm kell. közvetlenül Hannah születése után. a napsütés állama. – Azt jól teszed. azokat esetleg kikérdezhetnéd. hogy soha többé nem találkozom a korosztály-beliekkel. Lelkesen bólogatok. és összeráncolja szeplős orrát. – Marjorie rossz passzban van. vörös haja színházi függönyként hull az arcába. ezért most állandó reggelizős időpontunk van a jó gateremmel szemben található görög étkezdében. – Shelby tesz még egy adag tejszínhabot a kávéjába. édesem? – kérdezi. amelyet alá kell írnom? Vigyorgok. a másik felében azonban a hócipője tele van velünk.

szó szerint széttárva karjaimat. – Mondott neked erről valamit Aaron? – Hogy beszélte nekem a bátyám a nőügyeiről? – morogja Shelby. és lassan nyelek egyet. amíg megadom magam. A villám csörömpöl az asztalon. – Vállat von. – Te és Sawyer. és már az alig érezhető változástól a hangnemében elkap a liftező érzés. – Tudod. Shelby fent. – Nem. és elveszi a maradék néhány szál hasábburgo-nyát a tányéromról. aztán hátradől a szé kén. – Shelby nagyot kortyol a kávéjából. amikor befejezem a pirítósomat. az iker-dolog. – Átnyúl hozzám. bár én titokban nem tudom elhinni. tizenéves leányanya ismerőse rajta legyen ennek a csajnak a bakancslistáján. Ennek ellenére Shelby annyira bol-dognak látszik. – Tulajdonképpen nem is kell nekem ezeket a dolgokat elmesélnie. Marjorie megereszt felém egy számon kérő . Kivárja. hogy elvisszük a gyereket a strandra. Rendkívül kíváncsi vagyok rá. mire megy ki a játék. – Tiszta dinka vagy különben. Bólintok. Ehhez nagyon ért. és megpróbálom elegyengetni a dolgokat. óriási hippis napszemüveget hord. tapasztalatból tudom. – Mi van? – kérdezem végül. Kávézunk. tulajdonképpen már alig várom. és egy egészen kicsit táma- dóbbnak hangzik. Nagy levegőt veszek. ahol ellenőrzik a jelenlétet. hogy Shelby szomorú. mint aki erről aztán végképp nem tehet. Tervezgetjük. és figyel engem a repedezett műanyag asztal fölött. és – Shelby szerint – talán meglátogat bennünket nyár végén. hogy megismerhessem ennek a boldogságnak az okát. – Persze. hogy tudom. mint amilyennek szeretném. – Én és Sawyer micsoda? – kérdezem. – Persze. – Szóval – mondja.hogy megjelenjek valahol. Bostonban találkozgat egy Cara nevű lánnyal. – Szeretitek majd egymást! – ígéri. amikor kihozza nekünk a megrendelt ételt. aki politikai kommuni-kációt tanul. és közben megpróbáljuk – elhanyagolható sikerrel – rá venni Marjorie-t a mosolygásra.

– Mosolyog. Shelby csak vonogatja a vállát. hogy megállítson. de ő felemeli a kezét. – Viszont tudd. hogy ti ketten boldogok legyetek. és az elejétől kezdődne az egész. mi. – Valószínű. – Én is kedvelem őt – felelem azonnal: egy reflex. hogy féken tartsam. . az jóval nagyobb kaliberű annál. És nem akarom tovább csinálni. Felmordulok. hogy abból kihagyhassam Aaront. – És mégis – súgja Shelby. Mert ami Sawyerrel történt – egyszeri alkalommal. hogy nincs érzelmi kötődésem ebben a történetben. és te nem szemétkedsz majd. és mégis. egy versből való. – De ha nem lehetséges – láttam már ezt a filmet korábban is. Semmiképpen sem. és mindent megteszek. szeretném. és mégis. hogy ti ketten együtt legyetek boldogok. hidd el nekem! Sawyer egy katasztrófa. hogy közted és Sawyer között hogyan mennek a dolgok –. Sawyer és én. hogy ő kedvel téged. – És mé gis. és tudom. – Shelby – szólnék közbe. És természetesen azt szeretném. mintha ismét harmadikos lennék. – Finoman szólok hozzá. de tényleg. – Sawyer és köztem semmi nincs. hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében. A történet ennél sokkal bonyolultabb: Shelby és a családja számtalanszor gondomat viselte. Mármint Aaron. ha a nevét hallja. aztán még háromszor elismétli. – Figyelj! – mondja nekem. és szeretem a bolond bátyámat is. Természetesen azt szeretném. – Én nem akarom itt elhitetni veled. én pedig mindenkinek hazudozok. A leggonoszabb köpönyegforgatónak érzem magam. mint ahogy az ember felnéz. Én látom rajta. ha ez lehetséges. együtt egy katasztrófa vagyunk. – Nagyon kedvelem. Szeretlek. mint aki szeretné hirtelen kihúzni a tüskét. Gyűlölöm ezt. – Ismét vállat von. vagy sem –. – Egy versből való. Az én családom is számtalanszor gondomat viselte. hogy én se szemétkedjek veled. mint aki belefáradt ebbe a beszélgetésbe. ha tudnád. nem? Azt hiszem. pillantást.

hogy kerül engem. amikor nála aludtam. szemével Marjorie-t keresi az étteremben. – Nos – mondja Shelby. – Arra mérget vehetsz. [28] ELŐTTE Egy nedves. Aznap nem dolgoztam. Én nem akarom. amit a szobájában találtam. – Rendben van. mielőtt még vissza kell érnem az iskolába a folyóiratos megbeszélésre. hogy rendőrök hívogassanak telefonon. Sawyer itt van. Csak álltam ott. de a számtankönyvemet azelőtti nap este az irodában hagytam. hogy magamhoz tudom venni. Siettem. Ezt nem fogjuk még egyszer vé gigcsinálni. amit hallottam. Ha te abban a mocsok-ban akarsz élni. az este óta. február végi délutánon beugrottam az étterembe a szabadidőmben. de úgy éreztem. és tönkreteszed az életedet. Hol volt eddig? Elutazott? Hetek óta nem találkoztunk. és eldobod azt a rengeteg tanulást. – Azt hiszem. – Mégis hol az ördögben voltál? – Figyelj csak. Ledöbbentem. és ezután többet nem beszélünk a dologról. hogy hetekre eltűnsz. mint akibe villám . nem fordul elő még egyszer! – Ez Sawyer. az a te dolgod. A törött karjára gondoltam tavalyról. dupla adag szalonnával kellett volna rendelnem – közli velem. Nem fogom végignézni. Az étterem csendes volt – az ebéd-és a vacsoraidő közötti átmeneti nyugalom –. amikor későbbig maradtam. és Roger hangja kihallatszott az irodából. – A fene egye meg! – Ez volt az első mondat. – A homlokát ráncolja. Rendőrség? Mi az ördögöt művelt? Eszembe jutott a cipőbe rejtett fehér tabletta. hogy nem. de én ebben nem akarok részt venni. és reméltem.

de Roger közbevá gott. és úgy éreztem. és már rohantam is a bejárati ajtó felé. helló. hogy a tiéd lehet. – Hallottam. – Az irodában van – mondta egészen halvány mosollyal az arcán. Szóval. Dühösnek tűnt. – Ó – mondta Sawyer. Rosszul sült el az egész. és léptem egyet hátra-felé. megragadtam azt az átkozott könyvet. – Előbb megszorította. nem így terveztem. – Aha. majd ismét le. amilyen gyorsan csak tudtam. az arcára. – Igen. Nos… – Megpróbáltam elmenni mellette. apa…! – kezdte Sawyer. és már ki is léptem. hogy Sawyer feláll. Megpróbáltam a lehető leghalkabban mozogni. amikor észrevett. mit beszélnek. hogy kiszabadítsam magam. Sawyer! Látni sem akarlak! Hallottam.csapott. – Tűnj el a szemem elől. aztán fel. – Az író asztalon. és gyorsan lenéztem a kezünkre. hogy gyökeret eresztettem a padlóba. megyek és… végrehajtom. Kicsit közelebb mentem. És ne merészelj káromkodni előttem! – Rendben van. de megfogta a csuklómat. amikor leakasztottam a pántot. Nem borotválkozott. Sawyer . Sawyer bólintott. ujjaimmal az abrosz szélét babráltam. Bementem az irodába. Gondoltam. és már ott sem volt. hogy halljam. Én csak itt felejtettem a könyvemet. hevesen és nyugtalanul. egy villanás csupán. – Hová mész? – Hogy kihozzam a füzetemet – mondtam. – Úgy értem. A kezem remegett. – Ez egy tervnek hangzik. – Igen. és meg kellett állnom. – Komolyan beszélek. ahogy ver a szívem. – Jól van. – Az isten szerelmére. elmormoltam egy köszönést Rogernek. – Helló! – Nem hallottam semmit – feleltem azonnal. de a táskám vállpántja beakadt az egyik szék háttámlájába. aztán elengedte a karomat.

mellettünk elhajtott egy autó. a ház körül. mint amit végül is választottam. ő pedig az autó ajtajának dőlve állt. Mert nem mindig szeretem. és aztán te eltűntél a föld színéről. hogyan jártam meg a poklok poklát az elmúlt néhány hét alatt. amikor Sawyerről volt szó. – Miért kerestek a rendőrök telefonon? – kérdeztem ehelyett. Ülj be mellém. – Azt hittem. – Egy gyors séta – mondtam kis idő múlva. . – Megbeszé lésem van. Jobb lett volna bármi mást csinálnom. nem hallottál semmit. Mert lefeküdtünk egymással. – Elvihetlek mégis valameddig? – Sawyer… – Fújt a szél. – Miért nem? Most viccelsz velem? – kérdeztem meg majdnem. Sawyer elmosolyodott. El kellett volna mennem arra a nyavalyás megbeszélésre. – Nem. karba tett kézzel és keresztbe tett lábbal. és elmesélem. – Akkor mondd le! – Nem. – Legyen séta akkor! Nem kellett volna belemennem. – Mert épp szeretnélek kiiktatni a rendszerből.dzsipje a járdaszegélyen parkolt. ahogy olyankor viselkedek. Vállat vont. – Elvigyelek valameddig? – kérdezte. de ez az érv eddig még soha nem állított meg. Sawyer belátóan bólintott. – Hazudtam. – Tisztességes megoldás. Sawyer felvonta a szemöldökét. amikor veled vagyok. és amikor még az is átfutott az agyamon. Nyeltem egyet. inkább rábólintottam. – Csak itt. – Így nyírják ki a csajokat. – Ezt meg hogy érted? – Autóba ülnek zűrös alakokkal.

– Úgy értem. – Nekem nincs szükségem azokra a lányokra. hogy nem… – Nem számít – mondtam félbeszakítva őt. – A ház körül – mondta. – Teljesen kábultnak éreztem magam. meg azok. vagy mi? – Hmm? – Ez felkeltette az érdeklődését. hogy különben sem vártam semmit tőled. Az az érzésem. – Az a helyzet. a ruhatisztítót. ez vigasztalt. nagyon sajnálom. Nekem is bejött. Sawyer megállt. – Mit akarsz ezzel mondani? – A borongó gondolatok. valamilyen rejtélyes okból ebből merítettem bátorságot. – Nem – mosolyodott el egy egész picit Sawyer. – Azt hiszed. – Kérdezhetek tőled még valamit? – Persze. hogy a csajoknak ez nagyon is bejön. De azt hiszed. mi jár a fejében. – Döngölj a földbe! – Miért vesztegetted az idődet velem? – Csizmáim ritmusa az aszfalton. Túl sokat ittam. – Reena. itt vagyok – mondtam végül. . Tulajdonképpen ő már lelépett. ez az egész Kínok Hercege típusú viselkedésed. Kevesebb bevezetőre lett volna szükség. nem leszek érdekesebb. hogy ettől érdekesebb leszel? Mert. hazug módon. hogy ettől érdekesebb leszel. ha tudni akarod – vontam meg a vállam –. akik az étterembe jönnek. Mit akart a rendőrség? Sawyer vállat vont. Akaratlanul is égnek emeltem a szememet. Egy kicsit nevetségesnek tűnt az egész. egyáltalán nem leszel érdekesebb. Egy ideig egyikünk sem szólt egyetlen szót sem. Utálod a típusodat. – Azt hiszem. – Igen. – Hát. hogy velük sokkal kevesebb erőfeszítésedbe került volna. azok a lányok… a koncertről. és nem tudtam. – Persze tudom. Elindultunk a Grove Street irányába a fényes februári ég alatt – el- hagytuk az ékszerboltot. Nem volt veszítenivalóm. már mondtam neked. – Bajba keveredtem az egyik bárban. hogy velük talán sokkal… Azt hiszem. kérdezz csak – biztatott. – Sétálunk.

hogy elkerülje a veszedelmes zuhanást. Kedvelem az agyadat – mosolygott Sawyer. – Nem viccelek. Reena – sóhajtott Sawyer. – Hagyd ezt abba! – Őszintén beszélek – mondta lágyan. Talán én sem hinnék magamnak. és körbesimította a fogsorát a nyelvével. hogy nagyon okos vagy. hogy tele vagyok szarságokkal. És nem akarlak téged ebbe belerángatni. Te szegény! Amikor tényleg tele vagy problémákkal. – Rendben. és ismét megragadta a csuklómat. Egy kicsit bekattanok. . – Én sem. – Hoppá. De kedvellek. már ha nem zavar. aztán lejjebb csúszott a fogás. de ezen a ponton már egyikünket sem tudtam becsapni. én pedig nem is tudom. Valahol a fejemben. hogy pár hónap múlva amúgy is lelépek innen. Olyan erővel rántott meg a kanyarban. – Nem kell nekem megjátszanod az okostojást. úgyhogy már a kezemet fogta. és nem akarok kabátot vásároltatni magamnak valakivel. A szívem hevesen vert. hogy nincs okod hinni nekem. Makacsul megráztam a fejem. Vagy valami ilyesmi. segítségért kiabált. Talán azt gondolnám. – Sawyer kifújta a levegőt. – Tudom. – Kicsit változó a hangulatom mostanában. Idegesen fújtattam. és feltehetőleg soha többé nem jövök vissza az elkövetkező ezer évben. hacsak éppen nincs karácsony. Mindkét csuklómat megfogta. Nem akarlak meg-ijeszteni. de senki nem hallotta meg. – Tényleg. egy aprócska repülőgépben egy aprócska pilóta mindent megtett annak érdekében. – Tudom. – Látod? Pont erről beszélek. rendben? Tudom. – És sok más dolgot is kedvelek benned. érted? Néha előfordul az ilyesmi. – Fejezd be! – préseltem ki magamból. hogy ezt mondom. Figyelj ide! – mondta. hogy rövidesen lelépsz innen. de közel engedlek magamhoz. miért. holott tudom. – Ezt megvitathatnád az apámmal. hogy a hátizsákom neki ütődött az épület falának.

tartaléktervet. . mint valamiféle kompromisszumot. – Igencsak kétlem. – Te mindig megkapod. – Észben tartom – mosolygott Sawyer. Nem sokáig leszek már itt. – Valószínűleg szükségem lett volna egy kis időre. mert Sawyer előrehajolt és megcsókolt az épület oldalánál. ha nem megyek… – Nagyon tévedsz – szakított félbe. de csak a kérdés feléig jutottam. ezért vacsora után visszasétálunk. – Akkor másképpen kell ezt bebizonyítanom. módot arra. egy Us Weekly magazinnal és egy családi kiszerelésű. Margaritát és halas töltött lepényt rendelünk a zenekarhoz közeli asztalnál. A mellkasomban néma háború zajlott. De eljutottam volna a döntéshez. floridai levegőbe. mogyorós M&M’s-csomaggal a kezében. amit akarsz? – kezdtem volna. – Szóba sem álltál volna velem. Az étterem egy saroknyira van a lakásától. erős ujjait az enyémek köré fonja. így aztán rajta volt a sor. Bizonytalanul egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat. – De én veled akarok lenni. [29] UTÁNA Pár nappal később Aaron vacsorázni visz egy mexikói étterembe (összefutottam a Celine Dion-transzvesztitával a gyógyszertárban. – Nemsokára jelentkezni ük kell. hogy megvédhessem a szívemet. hogy fizessen). meleg kezei között tartva az arcomat. egy vészkijáratot. És a testéből áradó meleg hatására valahogy az én kérdéseim is elillantak a nedves. – Komolyan beszéltem a főiskolával kapcsolatban – mondtam végül.

– Szóval tudod. hogy nem vagyok képes kiverni Sawyert a fejemből. ha tényleg akarod. hogy csak kö zönséges aggodalom az oka. miközben simogatja a karomat. hogy eléggé rám van hangolódva ahhoz. amit aznap este mond nekem. – Reena – mondja. és majdnem el is mondom. – Ne már! Nekem elmondhatod. tulajdonképpen. mielőtt újból próbálkozik. Meglep. egyik hatalmas tenyere a vállamon pihen. mintha nem várt volna ilyesmit tőlem. . remekül társalgok. – Rendben vagyok. fut át az agyamon. ártatlan szemekkel. de egy ideig még hagyja. – Várj egy kicsit! – tiltakozik Aaron végül elhúzódva tőlem. Nem vagyok hozzászokva ekkora odafigyeléshez. – Nagyon örülnék neki. mint aki belülről feszíti a bőrét. de a felszín alatt ingerültnek és rosszkedvűnek érzem magam. hogy csókoljam. hogy ez most valójában tetszik-e nekem. aki nagyon furcsán viselkedik. – Kicsoda. de alig emlékszem valamire abból. mint egy mániás depressziós. ha maradnék ma éjszakára? – kérdezem. mert ez azt jelenti. olyan beszédes vagyok. hogy észrevette. nyugtalan vagyok és szinte rémült. Ehelyett azonban mégis inkább robogok előre. – Mi lenne. én? – blöffölök nagy. és… – Elhallgatok. és aztán visszajöhetnék ide. Nem tudom eldönteni. hogy nem hisz nekem –. Nem hisz nekem – érzem rajta. Maradnék. A kanapén ülünk a nappalijában. Őszintén szólva. mert szeretne kibújni onnan. A fülem hegyétől le egészen a bokámig feszültnek érzem magam. Valószínű. hogy érzékelje a hangulatingadozá saimat. Az igazság az. Elmondhatnám neki. és elégedett mosoly terül szét az arcán. – Persze – mondja lassan. – Most te vagy az. Aaron meglepettnek tűnik. – Elmehetnék a gyerekért.

és amely nincs is feltün-tetve a térképen. – Az a gyanúm. csak a szája szegletében. meg hát az iskola… – Miért? Mi van az iskolával? – Ez egy süketelős magyarázat. nem is igazán hibáztathatom ezért – tizenöt másodperccel ezelőtt ugyanis épp én kérdeztem. hogy létezik. még mindig vágtatva előre. és Aaron ezt nagyon jól tudja. – Ígérem. – Nyugtalan vagyok. tudod? Amiatt. hogy maradjak-e éjszakára. – Hozzám van köze! – fakadok ki. – Tessék? – Egy pillanatig teljesen zavarodottnak tűnik. hogy megőrültem. mi ez az egész. hogy nem igazán értem. szükségem van egy kis szünetre. hogy azt mondjam: Persze. – Akarom. Nem is tudom. hogy nincs köze hozzá. maradni szeretnék. Ilyen felfokozott idegállapotba még soha nem kerültem mellette: általában elfojtom az érzelmeimet. mintha szá mára teljesen ismeretlen nyelven beszélnék. az indulat még csak most kezd jelentkezni. Egy picit elbizonytalanodik a mosolya. már tudom. – Van ennek köze Sawyerhez? – Nincs köze hozzá – felelem azonnal. hogy megnyugtassam. Még mindig úgy néz rám. hogy igaz: bármit is próbálnék itt csinálni. még az én fülemnek is kétségbeesetten csengő hangon. – De hát. – Én nem… – Hunyorít. – Úgy érzem. mint akit teljesen váratlanul ért a bejelentés. Hogy egy kulcsot próbáltam beleerőszakolni egy olyan zárba. az nem fog működni. de amikor végül kibukik belőlem a válasz. ha nincs köze Sawyerhez. mint aki azt gondolja. Hm. – Valóban? – Egy árnyalatnyit felemeli a hangját. amelyről nem is tudtam. amelybe nem az a kulcs való. vagy valami ilyesmi. – Biztos vagy benne? – Aaron… – Kinyitom a számat. ami a családomban zajlik. valahonnan egészen bentről jön. – Igen – mondom egy kicsit túl magas. és azt hiszem. miért? – Én csak… – Amint kimondom. amikor rám néz. . egy olyan pici és eldugott helyről. – Tartsunk egy kis szünetet.

hogy elmagyarázzam neki. – Ne magyarázd ezt az én szemszögemből. hogy feldühítettem. de legalább mondd el nekem az igazságot. kényelmesen és kellemesen. te olyan valakit érdemelsz. – De azt hiszem. Közben pincérnősködöm az étteremben. menjünk el valahová – javasolja. El tudom képzelni magunkat. – Utazzunk el valahová! Magunkkal vihetjük Hannah-t. megbántott és bizonytalan. amíg Hannah felnő. és úristen. mintha nem az a személy volnék. mennem kell. – Akkor gyere. és tehetetlenül vonogatom a vállamat. és ebből tudom. hogy minden bizonnyal én vagyok a legostobább nő. Az a legrosszabb az egészben. aki százszázalékosan… – Ezt ne csináld! – szakít félbe csendesen. Egészen apró vállrándítás. akit valaha a hátán hordozott a Föld. – Azt hiszem. Látom az egész utat kikövezve előttem. Én nem tudok így élni az idők végezetéig. . hogy meg állapodunk itt. Aaron úgy néz rám egy pillanatig. pont olyan akadálymentesen. Egyszerűen nem tudok. és ő is vállat von. szeretném mondani. És mivel legalább ennyit valóban megérdemel. – Figyelj rám. hogy én mit érdemlek. Úgy érzem magam. De hogyan is érthetné ezt meg valójában? Soha nem vettem a fáradságot. bólintok. a szüleink közelében. teljes biztonságban. mintha tönkretettem volna. Ennél sokkal nagyobb a probléma. akinek hitt engem. mint még soha. egy kis házban a gyerekkel. Ha nem akarsz velem lenni. Aaron. mégis nyugodt. – Igen – mondja végül. és csak üldögélünk néhány napot a strandon. és ettől a gondolattól olyan sikíthatnékom támad. valóban menned kell. Nem értesz engem. mint egy Florida Keys-i hétvége. rendben van. semmitől azelőtt. már arra gondolok. hogy el tudom képzelni magamat boldogságban élve Aaronnal. Én leérettségizem az iskolában. – Sajnálom – mondom. mint a forgószél közepe: rémületes. – Nem ez a megoldás – sikerül kimondanom enyhén remegő hang-gal.

hogy abban a pillanatban Sawyer épp a bárpultra könyökölve folytatott élénk és kétségtelenül flörtölő beszélgetést két lánnyal. – Ciki. és minden erőmmel azon voltam. – Te együtt lógásnak hívod. Szigorúan véve nem jártunk együtt. hogy ő Don Juan DeMarco személyesen. miközben szeplős orrát dörzsölgette. az étterem telt házas. [30] ELŐTTE – Most nézd meg! – mondta Shelby. hogy Shelby egyáltalán nincs oda azért. mielőtt kivittem a kenyérkosarat. Hát tudod. hogy lenne mit hallgatnom a viselkedésemről. Minden rendben volt. Tudtam. mi is történik közöttünk valójában. és megpróbáltam annyira közönyösnek tűnni. nem is gondoltam ezt. nagyon ciki. hogy ne vegyek tudomást a féltékenység sűrű és keserű rohamáról. És talán tényleg mazochizmus volt: az biztos. a strandon hemzsegtek az emberek. ami köztem és Sawyer között zajlott. ha kö rülöttem így nyüzsögnének a vendégek. az akadozó szívverésről. én mazochizmusnak – szerette hangoz-tatni. egyik kezemben kenyérkosár. Most épp ezeket a lányokat kedvelte. Sawyer kedvelte a lányokat. – Azt képzeli a nyavalyás. az emelvény mellett állva kihúzott egy ötfős társaságot a listáról. Undorodva a bárpult felé mutatott. amennyire csak emberileg lehetséges. akkor lefogadom. . – Hm – ennyit mondtam. – Tessék? – néztem hátra. miközben csütörtök este. a másikban egy kancsó víz. És ez rád is vonatkozik. Két héttel az utcai jelenet után még mindig nem tudtam. Harmadévünk tavaszi szünete volt. Akárhogy is. akiket a suliból félig- meddig ismertem. abban biztos vagyok.

és mereven figyeltem őt. . miközben követett az iroda melletti hátsó előszobába. ameddig észre nem vett. – Kiszolgáltad őket? – Hogy kiket szolgáltam ki? – Azokat a lányokat – biccentettem feléjük. – Miért ne? – ráncolta Sawyer a homlokát. és közben a lá nyokra pillantottam. vagy akárhogyan is hívják őket. keresgéltem a szavakat. Az egyiknek a SEXY szó volt strasszokból kirakva a pólóján. lépj közbe! Hajrá. – Most miről beszélsz? Kirántottam a karom a szorításából. Eltekintve attól – és ezt akkor vettem észre. hajrá! Visszasétáltam a bárpulthoz. – Miért? – Együtt járok velük testnevelésre. – Nolan. szoktál te gondolkozni? Úgy értem… – szünetet tartottam. mekkora idióta! – mormogtam magamban. Zavarodottnak tűnt. aztán vissza rám. Sawyer. levette a válláról a konyharuhát. és letelepedett a székére. Középiskolások. – Hoppá. – Nagyot nyeltem. négyfős társaság? – kiáltotta Shelby. szoktál te gondolkozni? – Nem tudom… – Sawyer a karomra tette a kezét. – Rájuk nézett. – Gyerünk. – Mondd. – Mondd. és a pult alá helyezte. Utáltam ezt a helyzetet. amikor elmentem Shelby mellett a konyha felé menet –. – Helga és Olga. – Beszélhetnék veled egy percet? Rám mosolygott. – Szóval kiszolgáltad őket? – Igen – felelte habozás nélkül. – Ó. mint amikor egy viccet kell elmagyaráznom. – Szia. Olyan volt. Aztán felém fordult. – Ó. hogy mindketten félig üres borospoha-rakat tartottak a kezükben. szépségem – Ne szólíts így! – csattantam fel. – Mert nem tetszik – vontam össze a szemöldököm.

Sawyer bólintott. Úristen. – Hagyd ezt abba. hoppá? Ez kiváló lehetőség arra. most dühös vagy rám. – Tudod. és a bár felé biccentett. de ezt nem bírtam volna kimondani hangosan. hűvös ujjait a csuklóm köré fonta. – Igen. főnök – mondta. Ordítani tudtam volna. – Felejtsd el! Lecsillapítottam magam. visszamentem az asztalaimhoz. hogy azért nincs a világmindenség minden egyes nőnemű lé nye elájulva tőled? – Tudom. persze. hogy apa elveszítse az italengedélyét. lazíts! Senki nem fog elveszíteni semmiféle engedélyt. – Elég nagy tömeg vár rád. Nem jutott eszembe ellenőrizni. – Reena. csupán a háromnegyede – bólintott komolyan. gödröcskének még épp nem nevezhető mélyedés jelent meg a szája szegletében. – Reena… – Felejtsd el! – ráztam meg a fejemet. mosolyt erőltettem az arcomra. – Hűha – mondta egy kis idő múlva. de… – Csak azt akarom mondani. hogy… – Itt megálltam. ne mondj ilyeneket nekem! – mondtam haragosan. – Kézben tartom a helyzetet – mondta. és belevetettem magam az esti csúcsidőszakba. Mert pontosan mivel is töltött volna kevesebb időt? Csinos lányok stírölésével. tudom. . néha annyira galád tud lenni. – Két apró. – Értem én. de ezen a ponton már nem érdekelt. az vagyok. miközben rám nézett. hogy talán ha egy kicsivel kevesebb időt töltöttél volna azzal. Sawyer csak pislogott. – Hoppá? – Hárpiaként viselkedtem. – Ez tulajdonképpen aranyos. Shelby éppen ekkor lépett közbe. – Valóban.

– El akartam menni mellette. Elhúzódtam tőle. hogy összeráncolja a homlokát. hogy a hétvége fennmaradó részére be kelljen zárnunk. de a konyhai kár elég volt ahhoz. amikor hallottam. féltékenynek és kicsinek éreztem magam. Sötét és nedvesnek tűnő foltok lepték el a falakat. – Úristen! – Gyerünk. – Reena. – Lógós – szólított meg köszönés helyett. apa is… – Reena! – megfogta a karomat. mint később megtudtam. visszatérve az előb-bire… – Hagyjuk! – szakítottam félbe. Figyelj csak. Reena. szemei tágra nyílnak. mint Christopher Robin. csak vicceltem. Hallottam odabentről az emberek kiabálását. éles szirénája: láttam. kicsi. Szerencsére senkinek semmi baja nem esett. Néhány órával később ott álltam a hátsó előszobában. – Sawyer. – Szünet van. kinéztem az ablakon a belső udvarra. az egész étterem bűzlött az olajtól és a füsttől. láttam. – Tudom. Máris hülyének. mint valami görbe ujjak. Olyan fejet vágott. és kivezetett az udvarra. – Nem akarok róla beszélni. A kávés- csészém darabokra tört a járólapon. de… Épp abban a pillanatban Sawyer szavait félbeszakította a tűzjelző hangos. – Hülyeséget csináltam. hogy a konyhából áramlik kifelé a füst. mozdulj meg! – Megragadta a hátsó ajtó kilincsét. – Persze. de ő megfogta a karomat. Senki nem sérült meg. . és ki-tolt rajta. gyors és nagyon büdös tűz volt. hogy megáll mögöttem. belátom. – Menj már! A forró olaj kapott lángra. és amikor megfordultam és hátranéztem. és egy csésze kávét kortyolgattam. – Hagyd ezt! – Miért? – Őszintén zavarodottnak tűnt. Sajnálom. én nem értem. – Szűzanyám – mondta halkan. mi bajod van velem ma este. igazad van.

– Nincs nálad kabát? – kérdezte. – Természetesen. hogy biztosan rosszabbul érzi magát. – Egyenesen haza – mondta. Olyan lezserül fogta meg a kezem. amint az étterem oldala mellett a parkoló felé siettünk. korábban láttam. mind apával szemben. és én tudtam. hogy lelépett. Nyeltem egyet. – Egyenesen haza – ígérte Sawyer. Apa egy hosszú percen keresztül nézett Sawyerre. hogy azon töprengtem. – Kész fagyás – mondta. Gyakorlatilag meg voltam győződve róla. akár egy kísértet. felálltam. majd vissza rám. amint ott ültem egyedül az egyik bokszban pár órával később. holott most mellette ülök. – Van még néhány elvégeznivalóm itt – mondta. aki egyszer csak megjelent a semmiből. Végül sóhajtott. Sawyer széles vállával kitárta az étterem bejárati ajtaját. hogy bevesz egy Tums rágótablettát. Bólintottam. hogy néhány hónap múlva elutazom innen a főiskolára. milyen izgalmas hullámokat indított el ezzel a csontjaimban. holott nyilvánvalóan kizárólag Floridában lehetett ezt hidegnek nevezni. hogy vajon hogyan hat a stressz a szívére. hogy akár el is veszíthettük volna az éttermet. – Tudsz még maradni egy ideig? – Én el tudom vinni. A gondolat. – És ezt a lehető legkomolyabban mondom. Shelbyt és a többi felszolgálót már korábban hazaküldte. mint amennyire látszik rajta. Kimerültnek tűnt. amikor egy erősebb széllökés visszatolta. és integetve búcsúztam apától. mit csinál éppen. egyáltalán tudja-e. amiért itt kell majd hagynom apát. és halkan elkáromkodta ma-gát. – Haza tudom vinni Reenát. akárcsak azon az éjszakán a kórházból. – Ez Sawyer volt. és hirtelen ag-gódni kezdtem. . és óriási hiány érzet tört rám. köszönés vagy magyarázat nélkül. – A konyhában maradt. Apa a vállamra tette a kezét. Arra gondoltam. rémültté és gondoskodó vá tett mind az étteremmel. és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Helyes orrát összeráncolta.

minden ok nélkül. – Találsz egy melegítőfelsőt a hátsó ülésen. bíborszínű felhőkkel. hogy Sawyer azt higgye. Kifújtam a levegőt. kérlek! Ronda dög voltam. és azon vettem észre magam. ahogy a zene elkezdődött. – Reena. Piszokul jól nézett ki a sötétben. Legalább udvarias. – Ez tulajdonképpen hazugság volt. Néha így reagálok a dolgokra. – Az előbbivel kapcsolatban. – Sawyer a gázra lépett. Beült a volán mögé. – Erre való a biztosítás. nem igaz? Nem válaszoltam. de inkább hagytam. – Benyomtam a CD-t a lejátszóba. – Jól van akkor. Idegesnek tűnt. hogy féltékeny voltam a lányokra fordított figyelme miatt. mint hogy el áruljam. és átadott nekem egy szür-ke kapucnis felsőt. – Kinyitotta az utas oldali aj-tót. amíg felmeleg-szik az autó. és elfogadnád ezt? Beletelik néhány percbe. – Sawyer. Jó okom volt a viselkedésemre – végül is egyenesen két okom –. – Szóval – mondta. kérlek. John Coltrane: A Love Supreme. – Nem is volt annyira ne- héz. Lydia minden tőle telhetőt megtett az ügy érdekében. hogy egyszerűen csak elfeledkezünk az előb-biről? Kérlek. tele kövér. elfelejtenéd egy pillanatra az elveidet. vagy az ördög tudja. hogy beleegyezően bólogatok. – Rendben. micsodát. időnkét megvadulok. – Ott aztán nagy hasznát tudod venni. hátranyúlt az ülésre. – Gondolom. Az ég sötét volt. gondoltam. – Egy halom pénzükbe fog kerülni – mondtam ehelyett. A féltékenység sebezhetővé tesz. A gonoszság csak a jégkirálynőség illú . – Jól vagyok így – hazudtam. Az ablaknak támasztottam a fejemet. lehetne az.

amennyire csak a biztonsági öv engedte. – Sokáig csendben maradt. – Jól van. Valóban az volt. Jézusom! – mondta hirtelen. és olyan közel ültem az ablakhoz. attól féltem. minden ok nélkül. a csontjaim része lett. nem múlt el ez a végtelen vágyakozás. Pislogtam. hogy nem sajnálod. – Ne beszéljünk róla. ahogy Sawyer oldalra húz. egy páva. Nem tudtam pontosan. hogy meg van-e címkézve. – Az ott egy…? – Azt hiszem. Erre a srácra én olyan hosszú ideje vágyakoztam. vágyakoztam és vágyakoztam. a vegyi összetételem. vagy ilyesmi. szétnyitott faroktollakkal. – Behunytam a szemem. de közben erősen a fékre lépett. de amikor hosszabb ideig néztem őt. úgyhogy most. újra és újra meghallgattuk a számokat. Hatalmas volt. – Mi történt? – A szemem tágra nyílt. Látod? Ronda dög. amikor a dzsip egy fél másodpercre megcsúszott az elhagyatott országút közepén. – Mi a baj? – Nézd meg – biccentett a szélvédő felé. . – Mire készülsz? – Csak meg akarom nézni. Én sem sajnálom. – Élnek errefelé pávák? – Nem hiszem – mondta. – Miért mondasz nekem folyton ilyeneket? – Nem tudom. Hunyorogtam. – Naná. egyenletesen és hangosan. mi a baj velem. hogy elveszítem. Egy felnőtt méretű páva állt mozdulatlanul a Campos Road kellős közepén. A motor zúgott. hogy a vá gyakozás belém épült. csak a zene szólt. amikor már az enyém volt. és kikapcsolta a biztonsági övét. A szélvédő mögül figyeltem. – Ó. – Ne sajnáld. félig nevetve. mennyi idő is telt el. ameddig már nem bírtam követni. rendben? Sajnálom. hogy ilyen undok voltam veled. zióját kelti.

és megfogta a kezemet. – Dehogyis. – Tényleg? – Kezével végigsimította a karomat egészen lágyan. mindennek tetejébe. – Helló. rikoltó hangot adott ki. Ezt követően elgaloppozott az úttest ellenkező oldala felé. A páva nem válaszolt. – Ne sajnál-tasd magad. és végül én már nem bírtam tovább. – Úgy gondolod. haver – mondta neki. – Lenyúlt. nem sajnáltatom. lényegesen nagyobb sebességgel. és mereven nézték egymást legalább egy percen keresztül. Megfogta. és lenéztem a köztünk lévő térre. – Té . felemelte és a nyaka köré kulcsolta. mint egy óriási papírlegyezőt. Kinyitottam az autó ajtaját. elég jellemző. miközben óvatos szemekkel figyelte. hogy valamilyen rezervátumból jött el. hogy valakinek a házi kedvence lenne? Sawyer. Csak úgy pislogtam. – Lehet. – Meg aztán nem is szeretem a madarakat – mondtam. A madár egész közel engedte magához Sawyert. – Neked pedig elvileg tudnod kellene a választ az ilyen okos embereknek való kérdésekre. mint amekkorát el tudtam volna képzelni róla. A mozdulat megijesztette a madarat. aki ért a pávák nyelvén. Elpirultam egy kicsit. Kihúzott a dzsipből a füves szegélyre. – A madarak is lehetnek veszettek? – Nem tudom. és hangos. – Lazíts már egy kicsit! – Sawyer kiszállt a dzsipből. Éreztem a bőrkeményedéseket a tenyerén. és Sawyer nevetett. – Á. – Rám mosolygott. biztos egy suttogóval van dolgom. Naná. és átjött az autó utasoldalára. hogy ilyen hatással vagyok a környezetemre. mielőtt hátracsapta volna tolldíszét egy erőteljes suhintással. Sawyer leguggolt mellé. vagy ilyesmi. az az állat esetleg veszett is lehet. majd vissza újra. Ez most tényleg megtörtént? – Elijesztetted – mondta Sawyer finoman. Csak álltak ott. és megfogta ismét a kezemet. – Nos.

és alig néz fel. Reena. és törölgessem ezeket az átkozott menüket. hogy melegem van. És mivel általában nem szoktam dühös lenni rád. – Ez így nem tisztességes – tiltakozom. hogy tönkretettem életem egyetlen igazi barátságát. hogy teljes szívás az egész. akár egy bocsánatkérés. egészen halkan. majd beléjük helyezi a napi ajánlatot. Én pedig kacagtam. ged viszont kedvellek. hogy mit is kezdjek ezzel az egésszel. Még mindig hallottam a Coltrane-t. hogy harcolnom kell vele. ma éppen hullámos. [31] UTÁNA Shelby az egyik hátsó asztalnál ül. hogy igent mondjak. és amikor nekidőltem a dzsipnek. akár egy fátyol. ha egy ideig nem szólnál hozzám. és arra. és megcsókolt. – Shelby… – Ne – mondja. éreztem a fémet a melegítője anyagán keresztül. amikor két nappal az Aaronnal történt szakítás után megérkezem az étterembe. úgy hullik az arcába. hogy csak üljek itt. – Szeretném. vagy fázom. Utálom. Meggyőződésem ellenére le . ezért most épp arra van szükségem. Nem tudtam eldönteni. hogy békén hagyj. nincs nagy tapasztalatom ebben. Vörös haja. Dühös vagyok rád. ameddig ki nem találom. egészen közel. Most közelebb jött hozzám. A menühöz használt vastag dossziékat törölgeti. hangosan és dallamosan. – A barátnőm vagy? – suttogta a fülembe. Voltam én már barát nélkül korábban. – Az jó dolog – mondta. és tudom. Összeszorul a gyomrom. – Ne szólj hozzám! – Ennyit mond nekem. Sawyer enyémhez simuló arca lágy volt.

– Azt mondtam. hogy ő az egyetlen személy. hogy megvédhetem az ál-láspontomat. ami közted és Aaron között történik addig. ahogyan csak tudom. – Harcolsz. hát itt van. mint aki nem akar így viselkedni. ami köztem és Aaron között történik… Shelby most rám néz. hogy Sawyer visszajött. és abban reménykedem. – Jól van – mondom olyan nagyvonalúan. – Mintha egy lista pontjait számolná az ujjain: egy új. furcsán és élesen magam előtt látom Allie-t azon az estén a hintáknál. és úgy forgatja a szemét. hogy nem fogok beleavatkozni abba. Reena. mintha szerinte szándékosan megjátszanám a hülyét. ő a kedvenced. míg valósággal kiprovokáltam. Olyan arcot vág. és még mindig a legjobb barátommal harcolok Sawyer miatt. de én úgy gondolom. – Az mondtad. . ameddig másokat nem rántasz le. Egy kicsit utálom magam ezért. – Tudom. Ekkor hirtelen. mintha ismét harmadikos lennél. Ez mind rendben van. És ez kész szívás egy Alanis Morissette-típusú. de én addig erőltettem a dolgot. Te akarod megnyerni ezt a csatát? Itt vagyok ennyi évvel később. hogy ennek ellenére remekül kialakítottad a saját életedet. és kezdődne az egész mizéria elölről. nem is tudom. hogy mit is kell tenned. iróniamentes lánynak. jóváhagyás előtt álló gyógykezelés lehetséges mellékhatásait. hogy nem fogsz beleavatkozni abba. Te voltál a világtörténelem legkevesebb kockázatot vállaló személye. – Rendben. De most. és ezek a dolgok mégis megtörténtek veled. hogy volt néhány kemény éved. hallgass rám! – Shelby hangosan sóhajt. de az is lehet. ülök vele szemben. amilyen te voltál. miközben el-döntöd. talán nem ő a te eseted. és leteszi a menüket az asztalra. aki mellett igazán önmagad lehetsz. száz évvel ezelőtt. ez a te dolgod – mindaddig. Egy kicsit utá lom Shelbyt is. – Rossz barátnő vagyok. aztán ki nem állhatod. és rossz barát. kifested magad. ameddig te nem viselkedsz szar alak módjára… hoppá.

Öntudatosan körbenézek: néhány üzletember kései ebéd után iszogat a bárpultnál. – Csak azt érzem – mondja határozottan –. – Ó. és semmilyen elképzelhető módon nem tudok lelépni ebből az őrült városból? – Úristen. hogy pincérnő vagyok. a korábbi nehézségek nem is számítanának. – Miről feledkezem én el. – Mindent megtettem. – Arról. Most hirtelen én leszek dühös. És ez most nem Sawyer ellen szól. hogy azt gondold. – Elsősorban éppen ezért szakítottam vele. hogy gyakorlatilag az egész családod úgy kezeli. – Nem akarom. egy-két idősebb pár korai vacsoráját fogyasztja. Shelby pedig hangosan kifújja a levegőt. és valószínűleg mindig is pincérnő maradok? Vagy arról. mintha elfeledkeznél magadról e miatt a pasi miatt. azért vagyok dühös rád. ha ezt hinnéd. mert Sawyer visszatért. és te mintha el is felejtetted volna. hogy korábban fenékbe rúgott. ne hülyíts engem! Te közvetve vagy közvetlenül Sawyer miatt szakítottál Aaronnal. hogy egy házban élek az apámmal. hogy most újra itt van. Úgy teszel. Reena. – Most komolyan. a határtalan orvosi jövőjével. mintha azzal. – Akkor mégis miért vagy dühös rám? – robban ki belőlem. nem szeretném. megrázza a fejét. aki többnyire rám sem bír nézni. mintha ő lenne az Antikrisztus… – Köszönöm – szakítom félbe. most őszintén? Shelby az egyetemi ösztöndíjával és az ő okos barátnőjével. akire vigyáznom kell. miért vagy dühös rám? – Azért vagyok dühös – sóhajt Shelby újból –. aki nyár végén egyszerűen csak összepakol. És ez nem… – Elhallgat. pontosan? – kérdezem. mert dobtad a bátyámat. vajon hol van ettől Shelby. főleg úgy. hogy ne rántsam le Aaront – szállok vitába indulatosan. hogy én vagyok Babilon szajhája? Arról. Shelby grimaszol. mert szentül meg van győződve róla. és elrepül innen több ezer mérföld távolságra. Mi az ördögöt tudhat ő . Lehalkítom a hangomat. és van egy kisgyermekem. hogy tizennyolc éves vagyok.

Zajosan hátratolom a székem. az utazóblogok olvasása továbbra is a gyengém maradt. hogy mennyire fenékbe rúgott lesz itt feltehetőleg az életem. és a múlt este. lyukas farmer és póló van rajta. Annyira rosszul vagyok mindenkinek a véleményétől. hogy Sawyer egy pillantást is vethessen a monitor-ra: bár minden magazin-előfizetésem lejárt. – Szia – köszön Sawyer halkan. – Tudd meg. Önkínzásnak nevezném. A hét közepén már csak az a kérdés. Valójában nem tudom. amit mondtál. – Köszönöm Shelby! – mondom neki olyan undokul. A kerti hintában ülök a laptopommal. és a narancsszínű félhomály ellenére ismét észreveszem. hogy még mindig huszonhét fokos hőség van. mint a tealevelekből. hogy mikor jelentkezik. milyen rossz állapotban van már: soha nem volt kifejezetten szép autó. a megismert emberekről. A hangjából ítélve a kipufogódob hangtompítása sem az igazi. Eddig nem sikerült leállítanom magam. amint felsétál a verandára. hogy sikítani szeretnék. és erősebben csukom be a laptopomat. Teljes éjszakákat képes vagyok eltölteni velük: bámulom a San Diegón átutazó vagy egy évet Jakartában töltő nők fényes. arról. ami arra engedett következtetni. hogy megtanultam olvasni az arcából. és felkapom a táskámat az asztallapról. az ajtókon rozsdafoltok. ahogyan csak lehetséges. most viszont végképp tele van horpadásokkal. mint szeretném. volt valami a tekintetében. miért csinálom. Nem akarom. Feláll a szőr a karomon. Lá . amikor le- fékez a dzsip. olvasgatom beszámolóikat az utazások során megkóstolt ételekről. Azzal töltöttem az életemet. túlexponált fényképeit. akár egy kávéskanna. Csütörtökig bírja. Sötét. a cipőjét pedig az autóban hagyta. hogy jól eszembe vésem. amikor sírva futottam ki a szülei konyhájából. annak ellenére. és valamennyi internetes utazási oldal levelezési listájáról töröltem az e- mail címemet. Természetesen Sawyer nem adja fel. hogy részéről ez a történet egyáltalán nincs lezárva.

mert az én életemben minden csakis rólad szól. hogy miattad vagyok itt? – Mosolyog. hogy velem kivárásra mennek a dolgok. aztán: – Mihez kezdtél volna. – Olcsóbb. ő pedig hajlandó kivárni. felém emeli a poharat. ha történetesen nem ülök kint a teraszon? – Ki mondta. közben pedig a ház falának támaszkodik. – Írtál valamit? – Nem. az ablakok sötétek. – Na persze. bai sápadtnak tűnnek a betonon. aztán leül oldalt úgy. – Elegánsan megrázom a fejem. – Most komolyan. de nincs különösebben megsértve. hogy ezt kimondom. és eltöprengek a teljes történeten. – Sawyer figyelmesen néz rám. Bent csönd van. – A laptop felé biccent. talán csak nekem akarsz lelkiismeret-furdalást okozni vele. – Igen. már amúgy is kérdezni akartam – mondom a gyep felé sandítva. Soledad nem sokkal ezután követte. Kezében óriási műanyag poharat tart. – Mondtam neked. – Ilyet mondtam én? – kérdezi. Beharapom a szám szélét. akkor talán kavicsokkal dobáltam volna az ablakodat. hogy már nem írok. mint az ital. – Ó. – Kopogtam volna az ajtón. Olyan. és korán lefeküdt. mintha tudná. de végül nem kérdezek többet ezzel kapcsolatban. valóban említetted. Sawyer a szemét forgatja. – Késő van. Azt hittem. hallottál te engem ilyet mondani? . Felhúzom a szemöldököm. – Nagy kár. és valamiféle fura. Apának ma délután stressztesztje volt. perverz élvezetet találok abban. – Oké. miközben felsé tál a lépcsőn. – A fogaid ki fognak rohadni tőle a szádból – figyelmeztetem. hogy szemben van velem. – Mi a helyzet ezzel a sok jégkásával? Sawyer vállat von.

– Most mégis mit vársz tőlem? – Csak annyit. ülj ide mellém! – Miért? – Mert megkérlek rá. ezt az arckifejezésemet Shelby a Nagy Barázdának hívja. és leülök a fölső lép-csőfokra. bólintva egyet. úgy fénylik a testén. Nagy. Érzem. Ő lejjebb csúszik. így szinte alattam ül. utánozva a hangját. akár egy billog. – Ne szórakozz velem! – támadok vissza. – Egy farmon dolgoztam. sötétkék csillag van a bicepszére tetoválva. hogy ne utálj. és megmondom neki az igazat. Elnevetem magam. – Miért nem? Nem igazán van erre jó válaszom – legalábbis nem olyan. – Mit kerestél te Tucsonban? Sawyer felnéz rám. Felemelem a fejem. álla körülbelül egy szintben a térdemmel. Pattognak a sima. már amikor beszélünk egymással. Mosolyog – olyan jó lenne. – Lehajol és kézbe vesz egy maroknyi fehér kavicsot a verandára vezető ösvényről. – Ez új – mondom. zöld füvön. – Komolyan? – Szójababbal – mondja. és elmosolyodik. Sóhajtok. – Nem utállak. – Sawyer – mondom. nem tudok mit tenni. . és egyenként a gyep felé dobálja őket. ha nem volna ilyen kedves a mosolya –. ami korábban még nem volt ott. én pedig megrázom a fejem. és ránézek. – Nem. – És egy fazekasműhelyben. amit el is mondhatok neki –. ezért felállok a kerti hintából. hogy kedvellek-e. – Gyere. és taktikát változtat. az soha nem volt kérdés. ahogy felrántom a szemöldököm. mint aki vezekel. – Tucsonban készült. – Sawyer. Úgy ül ott a lépcsőn. – De nem is kedvelsz.

Egy pillanattal később a keze a sarkamat súrolja. mint egy litániát. nagyon is csinálsz. Aztán LA. közeli és végtelen. Los Angeles piszkos. hogyan lehetséges ez. mint sok más dolgot. Hogyan lehetséges. Ott is lapos minden. Valószínűleg bármilyen munkát megkaphatott volna. – Nem csinálok semmit. Megpróbálom nem észrevenni – véletlennek minősítem –. – Austin. – Kansas. nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni. a pulzusom bombaként lüktet a torkomban. Tudom ezt: nem mintha jártam volna már ott. az izmokon. – Reena – mondja. – Én kezeltem az égetőkemencét. egy könyvben olvastam. mintha nyitott tenyérrel simítana végig a gerincemen. Los Angelesben nyugodtan ihatsz vizet a csapból. milyen könnyű dolga lenne. borrá változtathatta volna a vizet. miután innen elmentem. – Megfékezhetetlen vagy. és meg kell köszörülnöm hozzá a torkom. hogy ő működtette. – Úristen. és ahogy kiejti a nevemet. A szél az óceán illatát hozza. – Merre jártál még? – Húha – gondolkodik Sawyer. hogy ő lelépett innen. amelyek azóta kerültek oda. bármire képes volt. hogyan tudunk ugyanúgy beszélgetni egymással. – Mi ebben a megfékezhetetlenség? – kérdezi teljesen ártatlan hangon. vezethetett volna villástar-goncát vagy versenyautót. Mutatóujját a térdem mögötti bemélyedéshez nyomja. . – Értem. – Úgy olvastam én is. csakhogy aztán a tenyere végigsimít a hátsó lábszáramon. és tele van neonreklámokkal. – Kansasban is voltam egy ideig. – Aha. Becsukom a szemem. – Missouri. – Nos. hanem mert. – Hahó – mondom. – Naná. – Új-Mexikó – mondja. Soha nem jártam ott. és odébb csúszom a lépcsőn. távol tőle. és azon töprengek. Lapos minden. hogy ennyire könnyű dolga lenne velem? Veszek egy nagy lélegzetet. olyan. – De. New Orleans. Dúdolok hozzá.

[32] ELŐTTE Cade és Stefanie a konyhatüzet követő hétvégén házasodtak össze. hercegnő! Nem ezt kérdeztem. Reggel felébredek. és életre szóló szerelmet és odaadást ígértek egymásnak. és mivel nem talál. az útikönyvekre és atla-szokra. Karjai napbarnítottak. eljöttél volna. gazdagságban. Sawyer sem erősködik. Egy zöld gyíkocska iramodik át a füvön. akit ezen a világon minden lélegző lénynél jobban szeretek. szegénységben. Egy ideig semmit nem válaszolok. kerek. és egy gránátalmát találok a küszöbön: piros és tökéletes. mintegy csendes üvöltésben. Kiálltak Isten és mindenki más elé. ismét lenyúl dobálni való kavicsokért. A lányomra gondolok. – Kérdezhetek tőled valamit? – mondja egy kis idő múlva. Sawyer bólint. – Akkor már terhes voltam. – Nem – mondom végül. mintha az egész világ aludna. mint aki kapott tőlem valamit: visszaigazolást arról. és hátravetem a fejem a holdfényben. A feltekert térképekre gondolok a szobámban. olyan. – Viccen kívül. és a csönd foszforeszkál. és közben nem néz rám. hogy eljöttél volna-e velem. – Én is így gondoltam. mint a világ maga. hogy gyere velem. – Ha arra kértelek volna. mit gondolsz? – Amikor leléptél innen? – nézek rá kíváncsian. Sawyer felnevet. – Igen – mondja. Arra vagyok kíváncsi. elkezdi kihúzgálni az apró fűszálakat a járda repedései közül. amit elejétől kezdve tudott. amelyeket soha nem fogok használni. – Valószínűleg nem. míg a .

és óriá si vázákat töltöttünk meg zöldcitrommal asztaldísz gyanánt. – Nagyon előkelő. de ezt most inkább kihagyom. amelybe az iskolai évkönyvbe készült fényképeket tettem. Carin nagynéném ugyanis éppen abban a percben akarta megnézni őket. – Azért jöttél. Reena. – Kifestettél itt? . amikor Sawyer hátulról a derekam köré fonta a karját. Finch átköltöztette főhadiszállását a mi konyhánkba. – Hú. Horkantottam egyet. – Kinézett a szekrény ajtaja mögül. hogy kikezdj velem egy gardróbban? – kérdeztem. Eredeti tervek szerint a fogadást az Antonia’s étteremben tartották volna. – Szia – mondta. asztalokat terítettünk a hátsó udvarban. – Szia – mosolyogtam a kardigánjaimnak. pont erről van szó. Sawyer vállat vont és elmosolyodott. – Szia – ismételte meg. – Tudtam én – mondta tettetett duzzogással. igencsak népszerű vagyok a mai fogadáson. Cade többnyire lelépett. és felnevettem. és a legfelső polcon keresgéltem azt a régi cipősdobozt. a hátamat a dzse- kiknek és farmeroknak nyomta: dezodor és selyempapír illatát éreztem. – Odalent is kikezdhetek veled. – Nekem is úgy tűnik. nem fordultam hátra hozzá. Néhány perccel a torta felszeletelése előtt lábujjhegyen álltam a gardrób előtt. Minden bevezetés nélkül a számhoz hajolt. – Hiányoztál. Soledad és én az egész szomba-tot takarítással töltöttük. – Ó. persze. mondhatom. aztán maga felé fordított. és hátráltam még egy lépést. Mosolygott. de mivel a konyha kissé elszenesedett. – Csábító ugyan. és a vállamra helyezte frissen borotvált arcát. körüljá ratta tekintetét a falakon. hogy az arcába nézzek. ha azt szeretnéd.halál el nem választja őket. hozd már le őket! Éppen előkotortam a nyomatokat. – Én vagyok a te piszkos kis titkod.

de rögtön meg is ijedtem a kijelentésemtől. – Ó – mondta. amikor vacsorára jött a szüleivel. szobámban tett látogatásával kapcsolatban is. Allie itt volt velem akkor. – Odébb toltam egy rakás tavalyi Budget Travel magazint. megfogta. „Römiztünk”. – Kitartás. olyan volt. igen. amikor vízi mentőként dolgozott. az igen – nevetett Sawyer. Mutatóujjával végigsimította a ruhám keskeny vállpántját. – Nagyon rég történt. egy cikk volt benne a londoni utcai árusokról. tehettem volna hozzá. és te azt mondtad neki. Önelégült mosollyal néztem körbe. – Mesélj! – Nem mesélek. és a sarkuk visszakunkorodott a sok lapozgatástól. miközben végiggon-doltam a dolgokat. ameddig én is leültem mellé. Az egyik szám különösen rossz állapotban volt. a szekrényben Allie egyik labdává göngyölített pólója hevert: piros póló nagy fehér kereszttel. hogy . – Butaság. azon a nyáron szerezte. – Úgy két évvel ezelőtt. – Kártyáztunk? Bólintottam. – Dehogyis! – Sawyer leült a gardrób padlójára. mintha azt játszanánk. és finoman addig húzta a kezemet. gyerünk! – Nem tudom – mondtam fújtatva egy keveset. mikor jö hettem fel ide utoljára. Ösztönösen utánanyúltam és magamhoz húztam a kapucni egyik zsinórjával. – Ez egészen zavarba ejtő. – Már nem is emlékszem. Oldalaik foltosak voltak. az első középiskolai évünket követő nyáron. az este. ahogy neki is eszébe jutott. „Allie kölcsönkérte a vállpántos pólómat. – Én viszont igen – fecsegtem ki azonnal. amelyet szinte szóról szóra fel tudtam volna idézni – mint ahogy minden apró részletre világosan emlékeztem Sawyer legutóbbi. sikerülni fog! – ugratott Sawyer. – Na. – Ó. A padlón ülve egészen sötét volt itt: a nadrágok és a ruhák nem engedték beáramlani a fényt a szobából. és a falnak támaszkodott. Hátul. hogy egy erődítményben rejtőzködünk.

az állandó bűntudatom és a tény. – Ó. – Ne lovald bele magad! – Nem lovalom bele magam – tiltakoztam. hogy igencsak közel állok hozzá. összekupo-rodva a rendetlen gardrób közepén –. hogy a fejem már szinte az ölében volt. ő is ugyanígy gondolja-e – érzi-e őt itt közöttünk. Nem változtat semmin. ahogy ott ültünk. hogy az már szinte fáj. – Mert az aztán egy igazi merész választás. Nem igazán lehetett szabadulni a szorításából. – Valami konkrétra gondolsz? – Nem. hogy lássam.” Sawyer észrevehette.idősebbnek néz ki a koránál. mind- mind gúzsba köt. és az orrom alatt motyogtam: – Valami kis szerelem. gyapjú nadrágja alatt. – Mesélj nekem valami jót – kértem inkább. Sawyer felhúzta a szemöldökét. Mi például a kedvenc filmed? – A Keresztapa. Nem tudtam túltenni magam a gondolaton. – Ez előrelátható volt. én pedig. és ismét megcsókolt – hosszabban ezúttal. Sawyerre néztem. emlékeztettem önmagam. – Fogd be a szád! – mondtam. ha beszélünk róla. de Sawyer csak nézett rám szelí den. és arra gondoltam. bár úgy éreztem. ő pedig lehajolt. mert gyorsan átkarolta a derekamat. és olyan közel húzott magához. – Tényleg? – fintorogtam. hogy annyira hiányzik nekem. hogy bárcsak ne lenne ott velem. Bármit. hogy megváltozott az arckifejezésem. hogy talán majd engem is észreveszel. barátságunk során először kí vántam azt. . Éreztem a feszülő izmokat a combjá ban szürke. ahogy Sawyert akartam. ha ő már elment. akár egy kapucni szorosra összehúzott zsinórjai. hogy Allie harmadikként folyamatosan jelen van a kapcsolatunkban. na és a tiéd? Vállat vontam. nem igazán. közben a kezei ide-oda kalandoztak a testemen.

ha ekkora gardróbom lenne. hogy szeretné elolvasni a Northwestern Főiskolára beküldött dolgozatomat. hogy megkeressen – vigyorogtam. süketnek vagy vaknak lenni? – Vaknak. – Apukádnak nincs vadászpuskája. – De bizony. – Nem is kell visszamenned. – Én örülnék neki. és egy pillanatra megfeszültem. na és a northwesternes póló társaságában. Nagymenő! – mondtam mosolyogva. minden tiltakozásom ellenére. Apa mindjárt utánam jön. Kifejezetten olyan fiúk ellen veszi igénybe. – A vadászpuskájával. Mikor olvashatom el az esszédet? Elnevettem magam. – Hogy elférjen benne minden röhejes fellépőpólód? – Azt hiszed vicces vagy. hogy odaadjam neki. hogy kihúzzam a gardróbból. és megragadtam a karját. A másik keze lejjebb csúszott. Felugrottam. és mozdulatlanul állt tovább. – Mit szeretnél inkább: láthatatlanná válni. – Rengeteg helyed van itt bent – mondta a mosoly leghalványabb je-le nélkül. Sawyer beletúrt a hajamba. – De bizony. igen. mostanra vicc lett közöttünk: Sawyer jelzi. tíz titokzatos perc farmerek és cipők. vagy repülni tudni? – kérdezte a vállamba fúrva a fejét. hogy van. – Természetesen láthatatlanná válni – mondtam. – Majd egyszer – ígértem. – Vissza kell mennem a többiekhez. hiszen még föl sem vettek. ujjai hegyével az oldala-mat bökdösve. mielőtt megcsiklandozhatott volna. Kicsit hosszúra nyúlt a dolog. – Meglátjuk. – És te. akik megpróbálnak kikezdeni velem a gardróbban. amit apa rendelt nekem az interneten keresztül. én pedig túl szégyenlős vagyok ahhoz. de csak megsimogatta a térdemet. – Mmm – mondta. igaz? – kérdezte. – A zene miatt? – Igen. tekintetével végigpásztázta a gardrób tartalmát. . aztán bólintott. – Gyerünk.

én is úgy gondolom. és folytatta a korábbi játékot. – Soha nem feltételeztem ilyesmit rólad. Sawyer felém hajolt. – Ennyire azért nem vagyok kiszámítható. hogy kijusson a gardróbból. – Igen. – Letettem Allie pólóját. – Ezt megjegyzem. – Hazudsz. igaz? – Én… – Sawyer meglepetten felhúzta a szemöldökét. Vállat vontam. – Legbosszantóbb dolog a világon? Sóhajtottam. – És nem vagyok hülye. – Rendben – mondta hirtelen. hogy a szemünk egy magasságba kerüljön. – Nem kért bocsánatot. – Valójában igen. – Nem vagyok teljesen analfabéta. Nevetett. Hirtelen ott találtuk magunkat a szobámban. tudod? – Nem. – Van szemem – mondtam neki. – Elpirultam. és ismét leguggoltam hozzá. – Fájdalomcsillapítókat. hogy… – Zabhegyező? – Hát – feleltem zavarodottan. hogy nem tévedtem. felugrott. – Nálam az angol faviccek. – Sawyer elmosolyodott. és készült átlépni rajtam. valami olyasmit fogsz mondani például. – Ha valaki a „nukleáris” szót sem tudja helyesen kiejteni. és én tudtam. hogy visszamenjünk a többiekhez. és nem próbálta tagadni sem. – Csak azt hittem. – Igazad van. a nyolcadikos táncbuliban. És létezik Google is. Ehelyett mindkét karját a vállam köré . persze hogy nem. és enyhén szé delegve engedtem magam kivonszolni. – Kedvenc könyved? – A hang és a téboly. Első csók? – Elliot Baxterrel. Mit hoztál el azon a délutánon a dobosotoktól? Sawyer összeráncolta a homlokát. erős fényben. – Ezt miből gondolod? – kérdezte. Itt az ideje.

ahogy rendbe hozom a kárt. amikor megpillantottam a frizurámat a komódon szétszórt fényképek. – Nagyon jól nézel ki. miután Sawyer lement. vagy képernyőre igazí tottak volna mozifilmeket. de ez Cade napja volt. hogy valami nincs rendben. homlokon csókolt és mosolygott. mondtam magamnak. – Nem csinálom gyakran –mondta. Abból következtetve. Soledad negyvenöt percig tartó. mit tettél? Nézte. Menjünk! – Csak utánad. – Jézusom! – mondtam aztán. . jól van. amelyeket Shelby szeretett nézni. Viszont Sawyer életének hosszú fejezeteire semmilyen rálátásom nem volt – mintha háborús levelekből hosszú bekezdéseket húztak volna ki. és én örültem a boldogságának. Ezek hiányoztak akkor a legkevésbé. az ékszeres ládikó és a dezodor fölötti tükörben. te nyelvmegszállott. vagy bármi egyéb. Nem akarom őt titokban tartani. aprólékos kézimunkájának eredménye teljesen tönkrement. de helyette csak bólintottam. Lauren Wernerre gondoltam. és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a liftező érzést a gyomromban. és az a gyötrő érzés a bordáim mögött. amit ez jelenthetett.fonta. és barátságosan és családiasan magához szorított. és ellopja a szülei DVD-lejátszóját. és mindent. Nem volt lelkierőm elrontani az illúziót. elrejtettem a szerzett információt. aki állandóan izzad. aztán annyira diszkré ten vonultam le. amiket a filmekben és a tévéműsorokban láttam. amennyire csak tudtam. – Csak néhanapján. – Látod. Sawyer nem tűnt függőnek – olyan személynek. Ki vagy te tulajdonképpen? Kérdezni akartam. nincs ebben semmi mocskos. a hosszúra nyúló estékre a Prime Meridianben és a leleplező show-műsorokra. Vártam még öt percet. az agyam egyik hátsó rekeszébe későbbi megfontolásra. intellektuális elitista. te drogmániás frizuraromboló. Az vajon milyen gyakoriságot jelent? Meg akartam kérdezni tőle. Egy újabb komoly és csalódott pillantás apa részéről. – Na. Kinyújtottam rá a nyelvem.

és az arckifejezése mintha azt üzenné. aztán hirtelen beugrik. Shelby felhúzza a szemöldökét. hogy akármit is akarok mondani. és visszahajítom a telefonomat a kanapéra. vagy elpanaszolnám neki. mintha az utóbbi találkozásunk óta eltelt harminc percben érthetetlen módon megváltoztam volna. és átvágtam az udvaron. Megragadom a csuklóját a bárpult mellett. Ennyire magányosnak még szakítás után sem érzi magát az ember. amint elhaladtam mellette. de aztán képtelen vagyok folytatni a mondatot bármiféle értelmes módon. . ha rövidre fogom. az átmeneti nyugalom egyik ritka pillanatá ban. figyelmeztetném. jó lesz. amikor nincs igazi barátod. két nyolcfős társasággal és egy nagyobb szabású rendezvénnyel a hátsó különteremben. Emlékszem jól erre az érzésre az Allie halálát megelőző évből: erre a furcsa ürességre. Egyik este mindketten a forgalmas esti vacsoraműszakba vagyunk beosztva az Antonia’s étteremben. – Reena – kérdezte kíváncsian. ujjaim Shelby féltucatnyi karkötőjét szorongatják. hogy az új Taylor Swift-dal mennyire beásta magát az agyamba –. Carin megragadta a karomat. olyan kifejezéssel az arcán. Folyamatosan üzeneteket irkálnék neki – különböző okok miatt: unalmas hétköznapi problémákkal zaklatnám. hogy a Rivalda-fényben megy a kábeltévén. Duzzogok. Vettem egy szeletet az esküvői tortából. – Mi van a fotókkal? [33] UTÁNA A Shelbyvel folytatott harctól teljesen ki vagyok készülve. akinek elmondhatod a dolgaidat. – Tessék? – kérdezi röviden. hogy mi ketten nem állunk szóba egymással. – Shelby – szólalok meg.

miközben kiveszek egy palack vizet a hűtőszekrényből. akár egy drogfüggő. Tétovázom. és hogy gyakorlatilag bármire hajlandó vagyok. akik egyszerűen képtelenek más lányokkal barátkozni. ugyanakkor rendkívül bénának is tartja az egészet. Vasárnap öt óra van. a konyhapult tele van alapanyagokkal. amelyeket Soledad emlékezetből készít elő. – Pazarolod a benzint – figyelmeztet Cade. – Ne foglalkozz velem. ne állj meg. hogy rettenetesen hiányzik nekem. Szeretném megkérdezni. finom illatok a konyhában. hogy telik a hete. de fogalmam sincs. hogy úgy érzem magam. leglehetetlenebb módon próbálom megoldani ezt a helyzetet. és végül csak megrázom a fejem. – Shelby a szemeit forgatja. ahogy akarod. Reena! – mondja végül. hogy sajnálom. – Felejtsd el! – mismásolom el a dolgot az utolsó pillanatban. és egy pillanat múlva elengedem a karját. A hét lassan vánszorog előre. de én csak megvonom a vállam. Nyugtalan vagyok és ingerült. és átnyújtom a hitelkártyámat a sápadt. Az út zajosan követelőzik a lábam alatt: ne állj meg. El akarom mondani neki. – Itthon vacsorázol? – kérdezi. ne állj meg! Én pedig nyomom a gázt. . hogy nem akartam kiszúrni a bátyjával. aki megragadja a lehetőséget. Feszült leszek. mint azok a rémes lányok. ami történt. a tűzhelyen nagy fazékban sárga rizs párolódik. – LeGrandék jönnek át hozzánk ma este. – Rendben. A lé tező legrosszabb. szeretném megtudni tőle a legfrissebb hippi-híreket. mit kellene tennem. estén-ként Hannah meg én órákon át rójuk az utakat. és Soledad főz. hogy kárpótoljam. mint aki várta is ezt a pillanatot. vékony benzinkutasnak. Soledad soha nem használ szakácskönyvet. – Csináld csak.

– Mit értesz mosolyszünet alatt? – Hmm? – kérdezem az időt húzva. zöld és sárga. – Reena. – Kedvelem Aaaront – mondja. betűzöm. Csak tudod. – Nem folytatja. aztán betesz egyet a szájába. miközben kiemel egy letakart tálat a sütőből. ezt értem. bár Hannah meg én általában lelépünk a hátsó ajtón keresztül. Segíthetek? – Igen. Halvány gőzöm nincs például. – Hagyjuk ezt – válaszolom ingerülten. és valójában soha senki nem is marasztalt bennünket. – Nem – felelem. érdeklődő arckifejezéssel. – Nem tudom. kérlek. mielőtt ők megérkeznének – valahogy mindig tisztábbnak tűnt így a dolog. illik hozzád. OTTHON. úgyhogy enyém a tűzhely. Sawyerrel kapcsolatban… Ebben a pillanatban még nem látom át. Várok türelmesen. orgona-és vaníliaillat lengi körül. a hűtőszekrényre helyezett mágneses betűkkel babrálva. hogy ne ragadjon le! – Odébb lép. mióta szakítottam vele. kérlek. és a fakanalat kicsit nagyobb erővel ütögetem a fazékhoz. de mostanáig nem hívtam vissza. – Nem találkozol Aaronnal ezen a hétvégén? – kérdezi Soledad. REENA. – Idióta kérdés volt. miről beszélgethetnek egymással. mint amennyire szükséges lenne. te és mindenki más… – Ó. Hagyott néhány üzenetet a mobilomon. Roger és Lydia időnként ná lunk vacsoráznak továbbra is. – Azt hiszem. egyet pedig az enyémbe. hogy miért? – kérdezi. – Miért? – Hogy érted azt. Némi külön töltött időt leginkább. – Hát vacsorázni. a rend kedvéért. miközben lenyeli a paradicsomot. jól begyakorolt hétköznapi. – Igen. kevergesd ezt. aztán: – Az istenit! Sajná lom. – Tartunk egy kis mosolyszünetet. Én is hasonló arckifejezéssel próbálok válaszolni. egy csepp vér egy bögre tejben. – Komolyan? Az nem jó! – Soledad koktélparadicsomot szór a fa salátástálba. és végül Soledad felsó hajt. piros. hová akar kilyukadni. furcsán méregetve. nem szeretnék… . – Sol. Az elharapott mondat ott lebeg közöttünk.

épp ezért meglep azzal. – Az apám számára? – pislogok. hogy ő most itt van. Vékony. a szemem nagyra nyitom. vagy egyszerűen csak az autóval neki egy sziklá nak –. – Baromira nem ugratlak. hogyan teltek az elmúlt évek. hogy összeszid a csúnya szavaim miatt. – Nem. Sawyer pedig ott van közvetlenül mögöttük. Aztán felnevetek. rövid. – Most baromira ugratsz engem? – kérdezem csendesen. és Roger meg Lydia megjelennek az ajtóban. Serena! – feleli nyugodtan. Az apád számára. édesem. mint borjú az új kapu előtt. ha egyáltalán szóba áll velem. Nem tudom. – Mindenki számára. – Tudom. aki életében először próbál értelmezni valamit. El kell mennem innen. De szeretném. amivel korábban soha nem találkozott. hová – Shelbyhez talán. – Nehéz volt mindannyiunk számára. ezt akarom mondani. sötét hajkoronáját. ehelyett azonban egyszerűen csak leteszi a kést a konyhapultra. a fém hatékony hangja a fán. és a kanapé párnái között keresgélem a kulcsomat. és biztos vagyok benne. ha ezúttal gondolkoznál. rendben? – Soledad előveszi a hagymát. és megrázza szép. de ki ebből a házból első lépésként. Mint egy filmben. ha emlékeznél rá. hisztérikus nevetéssel. Csak állok ott egy pillanatig. mint a csecsemő. És legszívesebben talán mindannyian másképp csináltuk volna. Kiveszem Hannah-t a járó kából. amit végül mond: – Csak azt szeretném. kecses keze sebesen vág és aprít. Soledad egyenletesen dolgozik. hogy van valami… romantikus abban. Egy pillanatig rámeredek. amikor megszólal a csengő. . és mély együttérzéssel néz rám. Nyakkendőt visel. és… – Az arca ellágyul. vagy az autópályára.

. Soledad most lép ki a konyhából. Amikor a hátam mögött valaki meg-nyomta a dudát. Visszateszem a kulcsot oda. Sawyert nem elégíti ki a válasz. amit Noelle-nek akartam vázolni aznap délután a tinédzserek számára tervezett nyári körutazásokról. de a néhány karcolástól eltekintve teljesen rendben volt vele minden. – Eltört? – szólt ki a sofőrülésről. [34] ELŐTTE Épp iskolába igyekeztem egy napos. úgy ugrottam oldalra. amint ott parkol a kanyarban. és követem őket a nappaliba. és megláttam Sawyer dzsipjét. és tervezgettem a cikket. – Szia. még a köszönés előtt. körbenéztem. áprilisi reggelen. Megfordultam. de még azon keresztül is látszott. Napszemüveg volt rajta. és a válasz végleges. teljesen elmerülve a gondolataimban. épp a megszokott reggeli útvonalam mentén. – Hová mész? Roger és Lydia várakozóan néznek rám. – Sehová – mondom. és megvizsgáltam a sérüléseket. az iPod a kezemből a járdára esett. – Semmi – hazudom reflexszerűen. közben pedig egy rendkívül makacs csomót próbáltam kibogozni a fülhallgatóm zsinórján. ahonnan felvettem. – Mi történt? – kérdezi. mint egy becsapódó ajtó hangja. hogy nevet. Felszedtem az iPodot a földről. A kezemben lévő kulcsok felé biccent. Sawyer neveté se egyszerűen lenyűgöző volt. mint akit tűvel szúrtak meg. Ott állt fél háztömbnyire a há zunktól.

Vállat vontam. bizalmas hangon. és apró csókok sorát hintette az alsó ajkamra. – Sawyer egész közel tolta az állát. Kopott. hogy szétfoszoljék. Felhördültem. Éreztem. kék pólót viselt. és akár egyetlen rántás is elegendő lenne. és elég közel hajolt hozzám ahhoz. – Sawyer kinyújtotta a karját. – Simán el-sétáltam melletted? – kérdeztem zavarodottan. magasra tartva a fülhallgatót. – Csak koncentráltam. – Elképzelhető – ismertem el. és még közelebb hajoltam. – Mondanom kell neked valamit – közölte halk. amikor megmozdult. miközben megkerültem az autót. – Jól vagyok – tiltakoztam. hogy az orrunk összeért. hogy titokban tartom. és megcsókolt a nyitott ablakon keresztül. áthelyezve kicsit a testsúlyomat egyik lábamról a másikra. . mennyire szerettem volna. – Ühüm. nem vagy jó passzban. de előtte meg kell ígérnem neki. hogy benézzek a dzsipbe. és járjunk utána ennek a dolognak! Úristen. – Ma reggel úgy ébredtem. és ujjait szorosan az enyémekbe fűzve mosolygott –. a meleg reggeli nap megcsillant a dzsip lakkozásán. megráztam a fejem. – Nincs semmi baja – feleltem. ha lenne? – húzta fel Sawyer a szemöldökét. hogy kizárólag gofrira tudok gondolni. – Szállj be. – Úgy látom – mondta. egy ujjal lehúzva a napszemüvegét az orrnyergére. – Világos – nevetett újra Sawyer. akár egy szaloncukor sztaniolcsomagolása. – Szeretnéd. Mosolygott. A gyomromból émelygés indult felfelé a vágyakozás erejétől. Az autó belsejének Sawyer-illata volt. mintha már ezerszer hordta volna. Furcsa szögben kellett előrehajolnom. amelyik úgy nézett ki. és megálltam a sofőrülés felőli oldalon. éreztem az államon. – Van ennek a szónak valamiféle kódolt jelentése? – kérdeztem csipkelődve. – Elképzelhető. mintha valami egészen izgalmasat akarna mondani. hogy a hátizsákom ké nyelmesebb legyen. ahogy az izzadság kellemesen bizseregni kezd hátul a nyakamon.

hogy az elhatározásom egyre gyengül. hogy valami rosszul is elsülhet. Te egyszerűen csak beülsz az autóba. mondjuk. vagy. a fülhallgató zsinórja pedig ismét összegabalyodott az ujjaim között. Sawyer szemmel láthatólag egyáltalán nem sietett sehová. – Nem lehet egyszerűen csak ellógni – mondtam nem túl magabiztosan. Ajkával követte a számat. – Csak így. Az iPod még mindig a kezemben volt. még jobban. ami esetleg megtörténhet. aztán ott volt a folyóiratos találkozó és a beadandó laborjelentés. megmuta-tom. zavart az erős nap. Be kellett érnem az iskolába – ráadásul mielőbb. milyen is lehet ilyen típusú embernek lenni – aki nem aggódik folyton azon. úgy. – Osztályfőnöki órám van. mint korábban. Egyszerűen csak… cselekszik. amikor elhúzódtam. viszont valóban nem tehettem ilyet. Nem állt le azon töprengeni. és Bowen kisasszonnyal is találkoznom kellett. – És? – kérdezte Sawyer. és . tizenöt perc múlva. hogy hányféle szerencsétlenség eshet meg útközben. én megnyomom a gázt. – Gyere csak. – Nem lehet. Az járt a fejemben. amelynek ismertetésére lelkesen készültem még alig öt perccel ezelőtt is. Ismét beugrott a szakmai gyakorlat megbeszélésére irányuló találkozó és a folyóiratba készülő cikk. Összeráncoltam a homlokomat. Kvíz-kérdésekkel készültünk az Anna Karenina első részéből. és megráztam a fejem. – Nem lehet – mondtam. felegyenesedtem. de éreztem. és a hirtelen benyirkosodó tenyeremet farmernadrágom hátsó részébe töröltem. és még mindig mosolygott. – Pontosan így – bólintott rá. hogy számára valóban ennyire egyszerű az egész: ha Sawyer akart valamit. azt véghez is vitte. – Lógd el! Nevettem. Kifújtam a levegőt. egyszerűen. bumm: gofri. – Dehogyisnem lehet – jelentette ki lazán. ennyi. mintha valamiféle varázslattól akarnék megszabadulni. minél hosszabb ideig állok ott. hogy mit gondolnak mások. igaz? – kérdeztem. hogy a nyári szakmai gyakorlatot megbeszéljük. és aztán. hacsak nem akartam teljesen el-késni. Nem vontam kétségbe.

mint egy hatalmas vicc. hogy eleget gondolt rám ahhoz. hogy bűntudatos. és nagy tálnyi adagokat rendeltünk belőle. Egy egész hónapnyi együtt járás után is rendkívül izgalmas volt számomra. ő és én. Ott töltöttünk egy fél délelőttöt egy csomó nyugdíjas állampolgárral és néhány. mintha sokkal tá volabb lettünk volna az otthonomtól. aki egyszerűen csak cselekszik. hogy hülye ötlet volt – hiszen csupán lógás volt az iskolából. Tudom. derült égből villámcsapásként. mennyire izgatott vagyok. hogy eljöjjön megke-resni. elhatáro-zássá szilárdult a fejemben. nem pedig bankrablás vagy nemzetközi hírszerző találkozó –. titkos napot töltsek el Sawyer társaságában. Vetettem egy pillantást a vállamra. Egy pillanatig úgy tűnt. ám elégedett mosoly árad szét az arcomon. tejszínhabbal és fekete áfonyával díszítve. hogy a gofri valóban gofrit jelent. és éreztem. Aztán hirtelen elvigyorodott. hogy valóban rosszul érzi magát emiatt. – Tudom – felelte. Beültünk egy lepukkadt kis Denny’s-be az autópálya mellett. de ennek ellenére igen vonzó elképzelés. A hangszó rókból vacak minőségű Michael Bolton-zene szólt. Hogy ő azt feltételezi: talán én is az a típusú ember vagyok. . aztán le. Sawyer meleg térde az enyémhez nyomódott az asztal alatt. Sawyer bánatosan bólogatott. – És ezt komolyan gondolom. amint a gondolat.nézem Sawyer arcát. de egy hatalmas szelet oldalszalonna is a menü része volt. Kiderült. – Rossz hatással vagy rám – mondtam végül. a lábamra. amiért valamilyen módon azért csak lehúz engem. ebben a lehetetlen időpontban igazi vakációnak tűnt. egy szűkös kis bokszban az ablak mellett. hogy bármikor megjelenhetett így. hogy egy teljes. – Szállj be. Az itt töltött idő. amit együtt találtunk ki. hogy ne tűnjön fel neki. ketten az egész világ ellen. a tudat. mint tizenöt perc: olyan volt az egész. zajos gyerekeket terelgető anyuká val körülvéve.

– Egy idős hölgy felé biccentett az egyik közeli asztalnál. Miután Sawyer kifizette a számlát. anélkül. Meglökte a lábam a térdével az asztal alatt. – Ezúttal nem takarítottam – közölte. hogy simán benne lehetne valamiféle igazi. mint aki a gondolataimban olvas. Sajtos Rántotta – felelte Sawyer szemrebbenés nélkül. Bent a házban csönd volt. és úgy mosolyogva. hogy csak ül ott és a saját dolgaival foglalkozik. az albérlete felé vettük az irányt. A levegő kicsit állott volt. – Kivéve téged – jegyeztem meg nevetve. amelynek a tartalma kiömlött a padlóra. – Mi a fedőneve vajon? – Sonkás. hogy feltörölje onnan. – Vegyük például őt. egyik lábát összeakasztotta az enyémmel. – Csak azt akarom ezzel mondani. senki nem gyanakod-na. – Huh. hány kém lapul ebben a társaságban? – kérdezte Sawyer. nagyot kortyolva a narancsléből. – Mit gondolsz. – Sawyer magasra felhúzta a szemöldökét. Annyi kávét ittam. hol kötünk ki végül. hogy már való sággal vibráltam. hogy még eltölthessek némi időt ebben a koszos kis étkezdében. mint a lakások legnagyobb része egy átlagos hétköznapon. – Ó. őrült James Bond-ügyletben. Azt hinné az ember. Nagyon tele voltam. de mindenképpen folytatni akartam az evést. nem gondolod? – Egy darab szalonnát végighúzott a mártáson. Vöröses- zöldes gyom-növények dugták ki a fejüket a járda repedéseiben. miközben épp hatalmas Grand Slam szendvicsét pusztítja. a lakótársai vagy nem voltak otthon. mintha valójában mindketten tudtuk volna. furcsán elhagyatott volt minden. Egy félig kiürített zacskó Doritos tortilla chips hevert a koszosnak tűnő kanapén. hogy ezt előzőleg megbeszéltük volna. például. – És persze most már téged is. narancssárga Crocs papucsot viselt. valóban? – hajoltam át az asztalon. Sawyer bűntudatosan mosolygott. aki virágos otthonkát és fényes. de senki nem zavartatta magát. és üres sörös dobozok a dohányzóasztalon. – Soha. de valójában ő a CIA különleges ügynöke. vagy aludtak még. – Tökéletes álca lenne. no meg egy olyan is. minden üresnek tűnt. .

amikor kicsapódott a hálószoba ajtaja: – Figyelj már. nagyon kedveltem. miközben finoman a lépcsőfeljáró felé terelgetett. – Nem gond – feleltem gyorsan. Megdermedtem óriási zavaromban. hogy mi ketten ott legyünk egymásnak örökre. Azon töprengtem. normál esetben nagyon nem ment nekem az ilyen szunyókálás. de Sawyer mellett minden könnyűnek és kiegyensúlyozottnak tűnt. és riadt zihálás tört ki belőlem. és úgy tartani őt napokon keresztül. lassú mozdulatokkal simogatta a számat. Roger és Lydia tágas. Sawyer épp visszahelyezte rám a testsúlyát. szóval valójában nem látott semmit. Utána szunyókáltunk egy keveset. . gyerekek. hogy ő itt él nap mint nap. te itthon vagy? – kérdezte Iceman hangosan. aztán: – Hoppácska. Megborzongtam szürke pólómban. Nagyon. és a nyakam meg a vállam közötti hajlatot csókolgatta. Nem volt azonban túl sok időm ezen elmélkedni. Aztán ismét csókolóztunk. holott igazság szerint kicsit letagló zott a gondolat. a hajam valószínűleg totális katasztrófa. amelyek kellemesen simultak a talpad alá. hogy egy csomó kétbalkezes alakkal élek egy fedél alatt? És hát – igen. Magamhoz akartam szorítani. ajkaival a fülem közelé ben motozva. – Kedvelsz még engem? – kérdezte halkan. és mindketten az álom és az ébrenlét határmezsgyéjén egyensúlyoztunk. amikor kimentem vízért. makulátlan otthona jutott eszembe. Sawyer teste meleg és erős volt a takaró alatt. tele modern környezetbe helyezett antik tárgyakkal és plüss felületű szőnyegekkel. mert a következő pillanatban hátulról körém fonta a karját. Hüvelykujjával finoman végigsimította az anyaje- gyeket a vállamon. – Annak ellenére. hogy vannak-e Sawyernak hosszú távú tervei. Sawyeren nem volt póló. álmosan. és mégis. A pólómat kicsivel korábban magamra kaptam. Sajnálom. és ajkaival.

Egyértelmű volt. hirtelen darabokra tört volna. igen. és dumált úgy húsz percen keresztül! – Ez nem igaz. – Ezután integetett nekem. – Hahó. ezzel talán jóvátehetem a dolgot. – Ne kapd fel a vizet! Nem tudta. és félrehajtottam a takarót. és pár másodperc múlva előha-lászott egy ahhoz hasonló zacskót. amilyet Sawyer cipőjébe gyömö szölve találtam. amikor nála aludtam. azért maradt egy ideig. – Csakhogy itt maradt. – Ki használta el az összes vécépapírt. – Hú. Felvettem a lepedőről a kis zacskót. A szememet forgattam. – Remek – fakadtam ki Sawyernak. még mindig a hátán fekve. mintha épp a konyhában vagy az utcán futottak volna össze. – A zsebébe túrt. és méregetni bennünket. Sawyer viszont alapvetően nyugodtnak mutatkozott. hogy átadjam neked. Szólnom kellett volna neki. hogy itt vagy. igazad van. talán mert neki is leesett végre. Amióta beültem reggel Sawyer autójába. sajnálom. akkor futott át először az agyamon. és úgy nézett Icemanre. Reena! – mondta. Éreztem. ugyanakkor valójában undorítónak éreztem magam. Sawyer húzni kezdte. – Elsősorban ezért jöttem fel ide. mint valami állatkerti állatokat. hogy valami-nek épp a közepén voltunk. Kinyújtotta felém a kezét. ameddig le nem ültem ismét az ágyra. minden ünnepélyességet mellőzve. amikor Iceman végre elment. Odahajította az ágyra. de azért megfogtam a kezét. mennyire rémesen kínos számára ott állni előttünk. Sajnálom. hogy szívódjon fel azonnal. Bárkivel előfordulhatott volna. a teste hajlatába. tahókám! – felelte oldalára fordulva. amelyben a napomat töltöttem. egyik keze a feje alatt. hm? Iceman horkantott egyet. egészen közel hozzá. Figyelj csak. Zajosan kifújtam a levegőt. . Sebezhetőnek. hozzávetőleg fél tucat tablettával. na. hogy az arcom tüzel és hirtelen kivörösödik. – Sawyer megnyerő mosolyt villantott rám. – Mi a baj? – fintorgott vissza rám Sawyer. abszolút én voltam. mintha a mesegömb. – Szia. hogy talán mégis inkább iskolába kellett volna mennem. – Jó.

Ezután már nem kérdeztem semmit. Összerezzentem. mégis már pusztán az a tény. mint az Aspirin vagy az Altoids toroktabletta. – Hm? – noszogattam. hogy egy szobában voltam velük. fáradtan és idegesen. hogy mindent elszúrtam. a levegőben pedig fű illata terjengett. Kicsivel később lementünk enni valamit. Amikorra Judy bírónő megítélte a citromzöld blúzos . vagy valami hasonló. Hirtelen tisztán láttam. egy idő után. – Mennyi idő alatt fogy el egy ilyen zacskó? – kérdeztem. olyan ösztönösen. Aztán. – Mennyi idő alatt? Sawyer a párnán fekve vállat vont. Sawyer viszont nem annyira. ta-lán. Sawyer nevetett. hogy Sawyer bevett volna belőle. rendkí vül idegessé tett. Soha nem láttam. – Biztos vagy benne? Biztos voltam. – Még egyszer bocsi! – mondta Iceman esetlenül. és hazudd azt neki. aki ellógta a számonkéréseket. közben egy citromzöld blúzos nő tartásdíjért folyó küzdelmét követtem a Channel 5 adón. – Ne pisilj rá Judy bírónő lábára. mint aki nem szeretne válaszolni. a tévében a Judy bírónő ment. ameddig ő elszívta az adagját. – Nem. hogy udvariasnak tűnjön: – Reena? – Ó – ráztam meg a fejem. Még mindig fogta a kezemet. mint ahogy idegenektől nem fogadunk el cukor-kát. A körömházamat piszkáltam. – Kérsz belőle? – kérdezte Sawyertől. még mielőtt mérlegeltem volna az ajánlatát. vagy nem jelent meg a találkozókon. – Elég hosszú idő alatt – mondta végül. miközben a mutatóujjammal megszámoltam a tablettákat a műanyagon keresztül. Különös módon kíváncsi voltam rájuk: olyan ártalmatlannak tűntek. Soha nem voltam az a személy. és ott találtuk Icemant és Lou-t elnyúlva a kanapén. úgyhogy leültem egy babzsákfotelbe az egyik sarokban. megemelve a pipafejet. hogy esik az eső – mondta Lou. megvagyok nélküle – mondtam.

Ha akkor lelépek. ahová akkor dobtam. ez van. hogy azt gondolják. Én csak… – Nekem viszont úgy tűnik. – Mennem kell – motyogtam. amolyan aggodalmaskodó ünneprontó vagyok – még ha valójában annak is éreztem magam: olyan alaknak. amikor beléptünk. – Miért. miközben magamhoz szorítottam a hátizsákomat. Felálltam. amely épp a lépcsőfeljáró mellett hevert. a hátát a kanapé karjának támasztva. már enyhén ellazulva. idegösszeroppanás-közeli állapotba kerültem. . aki képtelen élvezni valamit. hogy azért – szakított félbe Sawyer.nőnek az elmaradt tartásdíjakat. – Jól van akkor – feleltem. – Kezd késő lenni. ami látszólag annyira ártalmatlan. már amint átléptem a küszöböt. – Nem azért. de mostanra javult a helyzet. ami jó dolognak bizonyult. akár egy védelmező teknőcpáncélt. Egyszerűen csak egy csomó mindent kihagytam ma. és a vállamra dobtam. Azon töprengtem. Talán még ott találtam volna Bowen kisasszonyt is. Körülnéztem. amikor Sawyer és én korábban feltámolyogtunk a hálószobába. mivel rájöttem. – Valami baj van? – kérdezte. vajon a velem töltött nap után annyira szüksége van-e erre az ellazulásra. Találkozunk az étteremben. nem azért. Úgy tűnt. és megpróbáltam a lehető legelegán-sabban kimászni a babzsákfotelből. hogy felvittem-e az emeletre. egymáson átvetett lábakkal. mint egy nap lógás az iskolából. és a nyugtalanságom felkeltette Sawyer figyelmét. végre megpillantva a hátizsákomat. – Tessék? – nézett rám Sawyer csodálkozva a kopott szőnyegről. Nem akartam. Az órámra néztem – még csak fél három volt. rendben? – A bejárati ajtó felé haladtam. Iceman és Lou felé tekingettem. hogy fogalmam sincs. megpróbáltam visszaemlékezni. Sawyer a ház kapujánál ért utol. ahol elterpeszkedve ült. a fű miatt? Azonnal elpirultam. hogy ez a nap rövid idő alatt teljesen elromlott. a hátizsákomat kerestem. – Nem – mondtam gyorsan –. hogy rosszul éreztem magam. és elmagyarázhattam volna neki. még odaérhettem volna legalább az újságírós találkozóra. hogyan jutok haza innen.

Azon töprengek. rávesszük a gyereket is. Nem tudtam volna pontosan megmondani. és telerakjuk a tányérokat. apa nekiesik. amikor magával hívta őt ide. Egy pillanatig azt hittem. ne menj el dühösen innen. Nagyon jól éreztem ma magam. egyik kezével az arcát dörzsölve. amelyet mostanában néztek . vajon mi mehetett át Lydia agyán. mit is éreztem. – Én is nagyon jól éreztem magam. komolyan. oda. hogy elhitesse vele: mi mind egy nagy. Apa elmond egy rövid és egyszerű asztali áldást. már-már le vagyok nyűgözve. Nem tudtam rá jönni. mintha nem is ismernéd őt egyáltalán. és valóban nem voltam. kék pólója melegen és lágyan simult az arcomhoz. hogy hozzám ért. megtöltjük a poharainkat. – Kérlek. Éreztem. egyszóval mindenki kedvenc té kozló fiújaként viselkedik. hogy egy kicsit megnyugszom attól. Hagytam magam ellazulni az ölelésében. Csak fél füllel figyelek oda a körülöttem zajló társalgásra – Lydia negatív kritikájára Woody Allen új filmjéről. – Rendben van – mondta végül. – De tényleg mennem kell. – Nem vagyok dühös – tiltakoztam. történeteket mesél. a szájával a halántékomon. nem mutatta – udvariasan mosolyog. hogy maradjon nyugton egy ideig. vajon annyira fontos neki. de nem volt teljesen meggyőződve róla. [35] UTÁNA Igazán bátor dolog Sawyer részéről idejönni vacsorára. Hogy őszinte legyek. hogy gyakorlatilag olyan. Sawyer válasz helyett szorosan átölelt. hogy ne tűnjön el újra? Ülünk az asztalnál. de ha Sawyer észre is vett ebből valamit. hogyan lehet eljutni ilyen rövid idő alatt onnan. – Reena! – mondta. boldog család tagjai vagyunk? Vajon próbálja őt rávenni arra. hogy annyira közelinek érzel magadhoz valakit.

babácskám. mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. – Jól vagyok – mormolom. mint valami elhanyagolható. csillogó bíborvörösre vannak fest-ve. Az én körmeim törede-zettek.meg. és hangosan gagyog. hogy mindent a fejéhez vágok. néhol szinte véres. Egy pillanat múlva viszont sírva fakad. – Fáradt – magyarázom. lóbálja a karjait a levegőben. mintha az elmúlt másfél évet a gyerekem megnyugtatásá val töltötte volna. és nem játszotta volna el. Ma. mint valamikor a terhességem első napjaiban: mintha akár szó szerint felrobbanhatnék a helyemen. most ne! – Nem aludt ma délután. hogy eltereljem a figyelmét az éppen kezem ügyében lévő tárgyakkal. – Átveszem én – mondja Lydia. amikor egy darab vajas kiflivel próbálom megnyugtatni. amikor a sírdogálás éles és fülsértő visításba csap át. mintha egy kút mélyéről hallanám ezt az egészet. – Uh-uh – siránkozik. és azt gondolom: Ó. hogy egyáltalán nem vesz róla tudomást. Olyan csapdában érzem magam. Koccintunk. Olyan. – Nem. rövid körmei mély. Ráadásul Hannah nem éhes: elégedetlen a rizzsel. Soledad nevetésére. amikor vásárolni mentem vele a Galleriába. Ingerült mozdulattal tolja el a kezemet. ahogy szétszórja az egészet az etetőszéke tálcáján. Hátradőlök a székemen. mégis enyhén zavarba ejtő . miközben átadja a zsömlés kosarat. Egy pillanatra átfut az agyamon. Átfut az agyamon a nap. és lefelé nézek. – Nagyon csendes vagy. és mindent össze-maszatol. kérlek. és egyáltalán nem hagyja. Serena? – kérdezi Lydia. mint a szélcsengő csilingelése. és kö rülöttem mindenki csak ennyit jegyezne meg: Apám. Megesszük a vacsoránkat. amely olyan. micsoda időjárá sunk van! Mintha én nem is léteznék. – Minden rendben veled. ujjaimon a bőr lerágva.

ta-lán. megoldom… – Ne! Ez megállítja. – Nem beszélsz velem. édesem. miközben leteszem a szalvétámat az asztalra. vörösen és erőteljesen. még rólam sem. Érzem. Megpróbá lom elmagyarázni. hiszen Hannah születése óta ez az első vasárnap. Magasra tartja a kezeit. zöld spenótdarabot. – Ha Serenának mondanivalója van szá momra. ráadásul haragszom. Átszakadt gátakra és összeomló falakra gondolok. Rólam. – Reena! – szólal meg apa. – Én csak… ugye. – Éveken keresztül semmit nem akartál kezdeni Hannah-val vagy velem – folytatom éles hangon. amikor én is veletek . – Rendben van – mondja Lydia lágyan. – Majd én – mondom. – Serena. aztán leül. a hangja olyan hűvös. kellemetlenségről. Érzem. kioldja az etetőszék biztonsági kapcsait. mindenképpen hagyd. azok a töké letes kezek a húsos kis babakarok alatt. mint a párna tú loldala az éjszaka közepén. Senki nem beszél velem. Lydia nem vesz tudomást rólam. nem értem a problémát. Leo – mondja Lydia. – Zavarban vagyok. ennyi idő után? Lydia felrántja egyik tökéletesen ápolt szemöldökét. de inkább mégsem. hogy mondja csak el. Nem tudhatom. hogy ez milyen helyzetnek tűnik számomra? Egyszerre érdeklődni kezdesz iránta. látod. – Sajnálom. Mindenkit megállít tulajdonképpen: az egész asztal hirtelen elcsendesedik. – Hagyd ezt! – Nem. Mint ahogy megpróbálod nem észrevenni a vacsora-társad fogai közé szorult nagy. – Azt hiszem. hogy a vér az arcomba fut. Már nyúl is Hannah-ért. és túl gyorsan állok fel. eltekintve az én viharos lányom üvöltésétől. ahogy valahonnan mélyről feltör belőlem.

Az arca sötét lett. és ez rendben is van. most mi ez az egész? – vág közbe ismét Sawyer. Sajnos hiábavaló. de összességében nem vagyok ostoba. aláásnék vele mindent. Lydiára. – Várjatok. nem akarok sírni. Nehogy azt higgyétek. de nem tudok itt ülni közöttetek. – Nyugodj meg! – Nem tudok – válaszolom. mit gondoltok rólam. és újból vissza. szemöl-dökeit vastag vonallá húzódtak össze. amikor én magam ilyen felhergelt állapotban vagyok. Olyan rettenetesen . – Elszartam a dolgokat. Egyébként mindannyian egészen világosan a tudomásomra hoztátok. – Sawyerre pillantok. hogy megbicsaklik a hangom. – Senki nem hozott nekem egy babafürdetőt sem. őrültnek tűnnék. a tekintetem gyors. Szexuális kapcsolatunk volt. Sajnálom. és részt venni ebben a színjátékban… és megbánást tanúsítani. de ahogy kimondom. miközben kiemelem a gyereket az etetőszékből. érted. – Serena – szól apa. inkább a szüleinket figyelem. hogy hihetetlenül sértő mindenki számára. – Mégis mit csináltatok ti? – Én természetesen nem… – Nos. amit próbálok elmondani. képtelenség megnyugtatni. Rogerről apára. köszönöm. hogy még csak most lendü lök bele. – Szóval. – Az enyém és Sawyeré. mit gondoltok rólam. hogy nem tudom. akár egy sarokba szorított állaté. Istenem. hallom.vacsorázom. mint az elmúlt évek során bármikor. – Reena! – szólna közbe. Ez őrület – valószínűleg óriási hibát követek el –. ha most elkezdenék sírni. de az igazság az. Az anyjára néz. és rázogatom egy keveset a csípőmön. Nem vagyunk háza-sok. de nem tudok parancsolni magamnak. aztán dühösen megvonom a vállam. – Rövid szünetet tartok. mint a paradicsomai. – Nem vagyok idióta – mondom. Hannah még mindig sír. Éveken keresztül megbánást tanúsítottam. És már most erősebbnek érzem magam. És tudom. de nem veszek tudomást róla. hogy visszavettetek a klubba. – Vádlón hordozom körbe a tekintetem az asztal körül. Hannah kettőnk gyermeke.

és mégsem tudsz nekem megbocsátani? – Hannah ütöget és húzza a hajamat. mert feláll. Hogy lehet az. amikor jó voltam? Aztán Soledadra nézek: kedves arca elmosódottnak és torznak tűnik a könnyeimen keresztül. – És megérdemlem vagy sem. pont mielőtt becsapnám. hogy egy ribanc vagyok. hogy mi folyik itt? – kérdezi Sawyer. – Dehogyis. Miért csak akkor szerettél. A tekintete sötét és dühös. és azt hiszitek. Szélesebbre tárja az autó ajtaját. hangosan és csúnyán. ahogyan emlékszem is rá régről. milyen ne-héz volt? Mintha számomra nem lett volna nehéz? – El tudná nekem mondani valaki. Hannah szorosan a karomban. – Én vé geztem. hogy az apám vagy. emlékszem. – És „Csak azt szeretném. elindulok az ajtó felé. Higgadt. de ami a lényeg. egy szajha. minden bűntudatomat. Ez túl sok. és beáll elé.belefáradtam abba. – Reena. és sajnálom. apa. ha végre meg tudnátok bocsátani nekem. hogy szégyent hoztam erre a családra. Nagyon szeretném. Nem bírom tovább. amikor még együtt voltunk. várj! Megfogja az autó vezetőoldali ajtaját. a tányéron hagyva a vacsorámat. én pedig semmit nem tudok tenni. úgyhogy hiába is pró . hogy magamban hordtam mindezt. ha elér-né az arca felső részét is. – Valóban? Mintha én nem tudnám. dühö met és magányosságomat. – Majdnem rácsaptam az ujjadra. hogy megnyugtassam. és minden egyéb piszkos izé. De megfejti maga is. – Komolyan kérdezem. én pedig fintorgok. igazán fantasztikus mosoly volna. most már nem tudom visszacsinálni. – Igen. – Mostanra zokogok. – Kérdezd meg tőlük! – mondom. – Gyorsak a reflexeim. – Sajnálom. ha ezúttal gondolkoznál?” – rázom meg a fejem kétségbeesetten. – Reena! – Sawyer itt van a nyomomban. és magamhoz rántva a síró gyereket. – Mosolyog. és hogy utáltok engem. hogy csalódást okoztam neked.

Hülye példa volt. – Jól van – mondom neki. – Hát. Vállat vonok. legyél csak dühös. – Senki nem hozott neked egy babafürdetőt sem? – kérdezi. még mik jutnak eszükbe. hogyan szabadulhatott el ennyire ez az egész. – Nem is tudom. – Kérlek. Álszentek mind. tényszerűnek és rezignáltnak próbálok tűnni. Madonnák és erkölcstelen nőszemélyek. – Nem igaz. mi sokkol a legjobban. nem szoktam én így viselkedni soha. egytől egyig. de nagyon nagy csalódást okoztam a csalá domnak. Úgy érzem magam. Nagyon is ütős. és az ördög tudja. igen. hogy elveszítettem ezt a har-cot. . Az útra koncentrálok. nem azok. Az utasülés felé fordítom a fejemet. egész biztosan összetaknyoztam az arcomat. – Rendben van. rendben? Megrázom a fejem. – Nem hülyeség. Úgy érzem. és aztán kibelezték. mint akinek villával vájtak bele a belsejébe. és összeszedettnek. mint egy sütőtököt. mielőtt bármelyikünk bármit mondana. Nagyon. amilyen gyorsan csak tudom. hogy egészen kicsinek érezd magad tőle. – Nem zavar. – Nem – rázom meg a fejemet. Felháborodottnak tűnik. Megalázónak érzem. szipogok. – Hosszú út lesz. akár az óceán apály idején. – Szállj be! Tíz perc alatt a 95-ös úton vagyunk. – És persze a te családodnak. össze kell szednem magam. – Hadd menjek veled. Nem vagyok túl vonzó lány mostanában. Természetesen végigjátszották veled az egész katolikus marhaságot. a hangja halk. – De hülyeség volt ezt mondanom. De pont ez jutott eszembe. bálnám újból becsukni. Megrázza a fejét. és megtörlöm az arcomat. – Ráhajtok az autópályára. Nem értem. és amikor végül megszólal.

– De. ahogy hangzott. hogy vissza kell majd mennünk. Több mint egy órán keresztül vezetek. hogy felvegye Hannah rongyból készült nyusziját. hogy feltehetőleg nem tart sokáig –. . – Hátranyúl. – Tele van a fejed ilyen vackokkal. Átnézek a vállam fölött. – Sawyer megrázza a fejét. – De ti is a családom vagytok. és beletúr a hajába ideges ujjaival. pontosan úgy gondoltad – mondja kedvesen. Sawyer dúdol valamit az orra alatt. mintha az egész kapcsolatom Sawyerrel egy nagy bocsánatkérés volna. Sawyer pedig itt lélegzik mellettem. megnyugodni. – Különben pedig nem volt hová mennem innen. – Én épp ezért nem gondolok rá. valójában úgy gondoltam. mint egy kicsa-vart mosogatórongy. – Nem úgy gondoltam. Tisztában vagyok vele. Néha olyan. – Jó lett volna. – Olyan vagyok. annál idegesebb leszek tőle. és egy időre kellemes eljátszani a gondolattal. Jó lett volna. – Ez a te családod. hogy vékony a mezsgye a flegma beszéd és a rosszindulat között. kiegyenlített klímájú buborékunkban lennénk. Vállat vonok. Hannah ránevet. ha elmondod nekem. amit leejtett. aztán rájö vök. és feltehetőleg én éppen most léptem át. Hannah és én a mi saját. – Sajnálom. a kinti rohanó világ pedig egyáltalán nem zavarna bennünket. persze. – Csak egy kicsit. Furcsán békésnek tűnik egy autóban ülni vele. akkor. Sawyer. – Igen. mintha ő. – Tudom. de Hannah elaludt. ha elmondod. – Igen. amikor elő ször eljöttem ide. Úgy értem. Csak… minél többet gondolok rá. Sawyer. – Miért törődtél bele ebbe az egészbe? – Mert nem menekülhetünk el mindannyian – mondom. – Sajnálom – mondom sóhajtva. – Nyilván dühös vagyok. miközben nem igazán beszélgetünk. és szembe kell néznünk az elemekkel – tudom. Majdnem elnevetem magam. és sávot váltok.

és teljesen rosszul voltam. Reena! – korholt. hogy ne . hogy tiszteletlenség volt velem szemben. vörös C-osztályzatot. mint a mindent elsöprő vihar szeme. olyan hűvös hangnemben. mielőtt még kiszállnék az autóból. amiért nem jelentem meg nála a megbeszélt időpontban. hogy felébresszem a gyereket. Ez egészen biztosan nem fog még egyszer előfordulni. kövérkés arca aggódó és feszült. képes volt két teljes osztályzatot levonni tőlem a Tolsztoj-kvízkérdések osztályozásakor. – Azt nem is említem. csinos. középen pedig a csöngő telefon emléke Allie halálának estéjén olyan. – Éreztem. Egy másodperccel ké sőbb belém hasít a hideg rémület. Szemüveg volt rajta. – Ez nem rád vall. szőke hajkoronáját. Épp visszaérek a felhajtóhoz. amilyet korábban még nem ütött meg velem. futva jön ki a ház elé. – Sajnálom. Kinyitom az ajtót. amilyen gyorsan csak tudom. miközben ügyetlenkedve próbálom kicsatolni a biztonsági öv kapcsát. Stefanie. – Reena! – mondja. hogy elerőtlenedek a tekintetétől. – Stef! Stefanie felemeli a kezét. teknőckeretes darab. ígértem meg magamnak. amikor Cade felesége. és amikor nem tudtam felmu-tatni orvosi igazolást. – Apukádról van szó. – Mi történt? – kérdezem elég hangosan ahhoz. – Tudom. a gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben. és megrázza göndör. Csak bámultam a kvíz-kérdéseim fölé biggyesztett fényes. Csak pislogok meglepetésemben: Stefanie nem is volt itt a vacsorán. – Ráadásul az irodalomtanár igazi tuskó. és kimászom. [36] ELŐTTE Bowen kisasszony nem volt elragadtatva.

hogy hozzáférjen a gallérom alatti sápadt. de alatta érződött a sör íze is.dilizzek be ott helyben. amikor az iroda ajtaja erősen a hátamnak nyomódott. hogy telik az estéd. Egyik kezét a nyakamon tartotta. – Az estém nagyszerű – mondta. aztán megfordultam. a tekintete sötét volt és dühös. erős állkapcsához simulva. érzékeny bőr-höz. Az elhatározásom azonban nem volt hosszú életű. – Mégis. ujjaival a hajamba túrt. A csókjának rágógumiíze volt. amikor Sawyer a csuklómnál fogva behúzott az irodába. Becsuktam a szemem. majd szétnyitottam munkainge kikeményí tett anyagán. és ismét megcsókolt. . Alig egy héttel később az étteremben bevállaltam egy húzósnak ígérkező vacsoramű szakot. hogy Sawyer folyamatosan elterelje a figyelmemet azokról a dolgokról. Épp a konyha felé tartottam egy újabb kosár kenyérért a két leghátsó asztalt elfoglaló. Sawyer mosolygott egy széleset és ragyogót. aminek hatására az ingem kigombolódott (hogy egé szen pontos legyek. ajkait erősen összeszorí totta. édesem? – suttogtam sima. kezemet ökölbe szorítottam. – Szóval. Egy pillanatig mást sem csinált. mintha hirtelen egy szarvascsorda vágtatott volna keresztül a mellkasomon. a fejemet egy egészen kicsit hátradöntötte. két meleg kezét a bordáim alá helyezte. Egyszerűen nem hagyhatom. már ha valóban korábban szeretnék érettségizni. csak annyira. egyik térdével lassan utat tört magának az én két térdem közé. Megtántorodtam és Sawyerre dőltem. kigombolta az ingemet). csak nézett ránk. de ő igye-kezett mielőbb becsukni mögöttünk az ajtót. Az ajtó ban ott állt apa. amelyekkel foglalkoznom kellene. mi… – kérdeztem volna tágra nyílt szemekkel. hihetetlenül vidám turistáink számára. a folyosó kellős közepén. Sawyer nagyon jól csókolt. Aztán hevesen az ajtóhoz nyomott. hagytam magam kicsit lebegni az érzéssel.

kivett egy doboz aszpirint a felső fiókból. – Most azonnal. majd ismét becsukta. és megtöröltem a kézfejemmel. ahogy csak a torkán kifér a Mennyei Atya és a hetvenöt éttermi vendég előtt. és ellépve mellőlem tett egy lépést az ajtó felé. Egyszerűen fogalmam sincs róla. hogy nem fog tetszeni neked. Kinyitotta a száját. hogy ha egy másodpercen belül nem tűnsz el a szemem elől. de egyik kezével megragadta a könyö kömet. Csupán egy másodperc töredékéig állta a tekintetemet. az arcom még apáénál is vörösebb volt. és víz nélkül lenyelt belőle kettőt. aztán hozzám fordult. mielőtt megállíthattam volna a mozdulatot. mintha minden önuralmára szüksége volna. Az íróasztalhoz lépett. hogyan viselkedjek veled mostanában. amilyenről nem is tudtál eddig. hogy ne teremtsen le minket ott azonnal ordítva. Sawyer kiment. Apa bevágta az ajtót mögötte. mielőtt elbocsátalak – utasította végül Sawyert a szemébe nézve. lesimította az inge elejét. hogy fájjon. a kezemet ösztönösen a számhoz emeltem. Őszintén nem tudom. – Te itt maradsz. – Komolyan kérdezem. – Te – mondta halkan. . esküszöm az élő Istenre. akkor olyan oldalamról leszel kénytelen megismerni engem. – Ti vicceltek velem? – kérdezte. hogy tisztázza a dolgokat. Indultam volna én is. – Menj vissza a bárpult mögé. Sawyer engedelmesen bólintott. mintha nehezére esett volna fenntartani velem a szemkontaktust. és megígérem. – Sawyer. – Um – mondtam. Mögöttem Sawyer megköszörülte a torkát. elég erősen ahhoz. – Leo – szólalt meg Sawyer. – Mi csak… – Hagyd ezt! – Két élénkvörös folt jelent meg az arcán kétoldalt.

amelyek lelógtak az íróasztalról. Tekintetével a kigombolt ingemre fókuszált. – Az volt – ismerte el. hogy idén voltak problémáid. a bűntudatából és a füstölői nyomasztó szagából. amikor nem volt a legkönnyebb számomra. és ki tudja. hogy olyan hibát követsz majd el. – Őrült ötlet volt. Éreztem. Az ilyen . Az íróasztalon zajosan csörögni kezdett a telefon. mintha nem is hallaná. ami ennyire megijeszt? Apa úgy nézett rám. Megértesz engem? Több is ez. amióta belépett az irodába. és megpróbáltam megőrizni a nyugalmamat. első alkalommal. amelyet én nem tudok hely-rehozni. Nem voltam túl jó szabályszegő. de abból is elegem volt. Én aztán nem. Hogy őszinte legyek. Unalmas ezt hallgatni. hogy kint változnak a fények. hogy sajnálod. de nem akarom azt hallani tőled. mint egyszerű aggódás. olyan őszintén. Akkor is bíztam benned. Annyira meg szerettem volna nyugtatni őt. És aggódom amiatt. – Sajnálom – mondtam. mint egy kisgyerekre. Megijesztesz. Tudom. láttam. Reena. – Ide hallgass! – mondta lassan. amiért Sawyer pont ezt a helyet választotta. hogy megfeszül a gerincem. ha egy haragos vendéggel kerülök szembe. szó szerint égnek emelve a kezét. – Mi igazán csak… – Ti igazán csak mi. az iroda valóban nem volt egy túl értelmes választás részünkről – nehéz volt megtalálnom a logikus gondolatmenetet. és mostanig nem tiltottalak el Sawyertől. ha ez az egyetlen módja annak. Babráltam egy keveset a számítógép kábeleivel. – Szórakoztok az irodámban. Úgy kezeltelek. – Aggódom miattad. mintha halvány fogalmam nem volna arról. – Pontosan mi az. – Az apád vagyok. Én ezt nem fogom tűrni. de meg fogom tenni. megdörzsölve homokszínű homlokát –. amennyire csak tudtam. vörös és kék árnyalatok jelentek meg. hogy ennyire jó magaviseletű legyek. Reena. és végre a szemembe nézett. miket csináltok még itt. mint egy felnőttet. hogyan is működik a világ. Serena? – kérdezte. de ő úgy tett. – Sötétedni kezdett. az ítélkezéséből. Elegem volt az apám vallá sosságából. – De hát miért? – kérdeztem élesen. ahogyan tanították arra az esetre. – Apa – mondtam. hogy hatni tudjak rád.

hogy Sawyer meg én együtt kava-runk. amiért valójában jött. de ő addigra már lezárta a beszélgetést velem. és hagyni. viccnek szántam az egészet. zsarnoki szeme alól – ami ugyanakkor persze azt is jelenti majd. hogy leléphessek a főiskolára. de ez leginkább követelésnek hangzott. halkan és hitetlenkedve. Nem volt az számomra mostanig. én pedig rettentő szánalmasan próbáltam kidumálni magam. míg végül gyakorlatilag beismertem. hogy odadobod… – Én nem dobok semmit sehova! – emeltem meg ijesztően a hangomat. hogy nem egyedül az apám nincs oda az ötlettől. Nem is tudom. Sawyer nevetett. hogy tulajdonképpen épp a fiához megyek. . Kinyitottam a számat. talán. hogy hazavisz. – És olyan okos. miért akarnád veszélyeztetni mindezt azzal. de mások számára ez teljesen normális. Odament az íróasztalhoz. – És az isten szerelmére. Lydia egészen biztosan sanda pillantásokkal méregetett bennünket. Nem tudnál esetleg egyszerűen csak lazítani. – Reena! – mondta lágy hangon –. – Anyukád idiótának gondol engem – mondtam Sawyernak egy ki-vételesen kínos találkozást követően az Antonia’s parkolójában. húzd be azt az inget a nadrágodba. hogy válaszoljak. mikor futott át először az agyamon. mint aki azt hiszi. Van egy barátom. hogy Sawyert is itt hagyom. – Menj vissza az asztalokhoz – utasított szinte szórakozottan.pillanatokban tényleg alig vártam. – Annyira szép vagy – mondta apa. – Tizenhat éves vagyok. hiszen épp ezt próbálom tenni. szinte védekezve. hogy végre kikerüljek az ő éber. mélyen. amikor Lydia felajánlotta. Ez teljesen normális. Nem tudom felfogni. Én viszont nem voltam erről teljesen meggyőződve. hogy éljem az életemet? Apa nevetett ezen. hogy elvegye azt.

– Szereti terrorizálni az embereket, az biztos – mondta Shelby,
amikor elmeséltem neki egy együtt töltött szünet alatt: mennyire
szerencsétlenül éreztem magam Lydia közelében, hogy végignéztem,
amint könnyeket csalt egy nagydarab szakács szemébe hűvös és éles
rendreu-tasításával a holland szószunk minőségét illetően; aztán
hogy ott találtam én is magamat teljesen képtelenül arra, hogy
összerakjak egy mondatot, amikor egy egészen egyszerű kérdést tett
fel a tavaszi beosztá
sunkkal kapcsolatban. Hogyan nézett rám akkor, unott, felingerelt
tekintettel, aztán távozott. – Egyszerűen ki kell állnod vele szemben.
Olyan ez, mint amikor lekeversz egyet a leggonoszabb gyereknek
a játszótéren.
Olyan hangosat horkantottam, hogy a tanulószoba felügyelőtanára
ingerülten nézett fel rám, miközben hatalmas szemüvegkerete lejjebb
csúszott zsíros orrnyergén. Vetettem egy pillantást a dzsessz-zenekar
tavaszi koncertjéről szóló cikkre, amelyet meg kellett volna írnom,
az-tán Shelbyre néztem.
– Most azt akarod, hogy keverjek le egyet Lydia LeGrande-nak?
– Ó, istenem, hát igen. Minden egyes elemi részecskémmel ezt
akarom. – Shelby nevetett, átnyúlt az íróasztalán, és biztatóan
meghúzta a fonott copfom végét. – Figyeld csak meg, Reena! Soha
nem fog rájönni, mi találta el.

Keresztbe tett lábbal ültem az ágyban a laptop és egy spirálfüzet
társaságában, és felváltva dolgoztam a dzsessz-zenekarról szóló
cikkemen, illetve a szakmai gyakorlat megpályázásához szükséges
motivációs le-vélen, a South Florida Living magazinnál. Bowen
kisasszony – aki végső soron úgymond megbocsátott nekem – biztos
volt benne, hogy meg tudom szerezni ezt az állást. Ekkor hallottam,
hogy valami apró és kemény ütődik az ablakkeretnek a hátam
mögött. Felugrottam, a füzetem lecsúszott a padlóra, én pedig
feltérdeltem az ágyra, és kikukucs-káltam az ablakon, éppen, amikor
egy fényes, fehér kavics nekicsapó
dott a ház oldalának, egészen közel hozzám.

Hátrasepertem a hajamat az arcomból, és éreztem, hogy görcsbe
rándul a gyomrom: a felhajtón Sawyer állt baseballos pólóban, egyik
kezével bozontos hajába túrt. Felsóhajtottam. Naná, hogy olyan
srácba vagyok szerelmes, aki kavicsokat dobál az ablakomra.
Kinyitottam az ablakot, és az arcomba ömlött a forró, fülledt
floridai levegő. Az ég sötét volt, nehéz vöröses-fekete felhők
vonultak a víz felől, és a pálmafák már meg is hajoltak kissé a
nedves széltől. Esőillat volt a levegőben.
– Mit csinálsz te itt? – sziszegtem. Hátranéztem a nyitott szobaajtó
irányába, és hallgatóztam, jön-e valamiféle életjel apa és Soledad
szobája felől, az előszobából. Az étterem irodájában lezajlott jelenet
után csak az hiányzott volna, hogy itt találja Sawyert a házunkban, az
éjszaka kellős közepén.
– Hahó – szólt vissza. – Le tudnál jönni onnan?
– Tessék? – kérdeztem értetlenül, jóllehet remekül hallottam, amit
mondott. – Persze. Igen. Várj meg. – Magamra kaptam egy kardigánt
a pólóm fölé, és mezítláb futottam le a lépcsőn. A mikrohullámú sütő
alatti éjszakai fénytől eltekintve a konyhában sötét volt és csönd,
csupán a mosogatógép szárítóprogramja duruzsolt halkan. Már a
hátsó lépcsőn állt, mire kinyitottam az ajtót.
– Szia – mondtam óvatosan. Még mindig ideges voltam a
gondolattól, hogy lebukhatunk. Hosszasan csókolóztunk, mielőtt
bejött, mintha meghívásra várt volna. Meleget árasztott, akár a föld,
nem volt kifejezetten tisztaságillata, és amikor végre belépett a
konyhába, egy kevés sarat is behozott magával.
– Sajnálom. – Ez volt az első dolog, amit mondott, miközben
lefelé nézett. – Szia.
– Nincs semmi baj – pillantottam ki mögé a felhajtóra, de a dzsip
nem volt ott. – Autóval jöttél?
– Nem. Sétálva jöttem.
– A lakásodtól?
Sawyer nemet intett a fejével.
– Buliban voltam.
– Miért?
– Miért voltam buliban?

– Miért jöttél sétálva?
– Mert látni akartalak.
Bandzsítottam.
– Részeg vagy?
– Csak egy kicsit.
– Csak részeg vagy?
Sawyer grimaszolt.
– Itt alhatok?
Jézusom!
– Hm – mondtam tétovázva. Ez volt tulajdonképpen a legőrültebb
ötlet a világmindenségben. Lehetetlenség volt, hogy Sawyer az én
ágyamban töltse az éjszakát. Elképzelni sem tudtam, mennyire dühös
lett volna apa, ha rajtakap bennünket – minden bizonnyal eltiltana
Sawyertől ezt követően, akkor pedig mi lenne velem? Őrület volt
még bele is gondolni. Őrült voltam, amikor kitaláltam ezt az egész
öngyilkos küldetést, de végül a következőket mondtam: – Persze –
hallottam magamat. – Igen. Persze. De mégis mi van veled?
– Semmi, csak hiányoztál. De őrült vagyok. Biztosan aludtál már.
– Valójában a házi feladatomat írtam. – Hátrasimítottam a haját a
homlokából. Szüksége volt egy hajvágásra.
– Ó – esett le Sawyer álla egy másodperc tizedrészére. – Ha
elfoglalt vagy, el is mehetek.
Megőrjített a hangjával, annyira mély volt és dörmögő; macskado-
rombolás és sóderen közlekedő kamion egyszerre. Az igazság az,
hogy azt is szívesen elhallgattam volna, ha a telefonkönyvből tart
nekem fel-olvasást.
– Ne aggódj. Gyere föl velem. Befejezem majd holnap reggel. –
Megrémültem egy kicsit, ahogy kimondtam, mert eszembe jutott
Bowen kisasszony és az angolból kapott C osztályzat, a magamnak
tett ígéretek, hogy ilyesmibe többé nem keveredem. Tavasz volt, az
érettsé
gi pedig a láthatáron. Nem engedhettem meg magamnak, hogy
elront-sam az egészet. Ennek ellenére becsúsztattam a kezem Sawyer
tenyeré

be, és közelebb húztam magamhoz. – Minden rendben van,
őszintén.
Tétovázott egy ideig, szinte mozdulatlan volt.
– Nem akarom elszúrni a dolgaidat – mondta.
– Nem szúrsz el semmit senkinek.
– Na, igen, ezt mondd majd el az apámnak is.
– Miért, mit mondott neked apukád? – kérdeztem, és leálltam az
in-cselkedéssel. A konyha közepén álltunk, a konyhapulton ott
sorakoztak aprólékos gonddal előkészítve a bögrék a másnap reggeli
kávéhoz.
Soledad soha nem feküdt le addig, amíg minden a megfelelő
helyre nem került. – Egyáltalán mikor beszéltél vele?
– Beugrottam hozzájuk, hogy elhozzam néhány cuccomat. Zuha-
nyoznom kell.
– Sawyer, mit mondott neked?
Fogaival megérintette az állkapcsom felső részét, hátul, a fülem
mellett.
– Velem kell jönnöd.
– Már tiszta vagyok – feleltem, és hangosat nyeltem.
– Na és akkor?
– Akkor, ha apa felébred, kitekeri a nyakadat.
Sawyer oldalra billentette a fejét, mint aki azt gondolja: ott a pont.
– Akkor nincs zuhany.
Kuncogtam és megragadtam hideg, sima kezét, hogy kihúzzam a
konyhából, keresztül a sötét folyosón. Az öreg lépcsők recsegtek,
nyi-korogtak.
– Psszt! – sziszegtem, miközben a szívem hevesen vert, az ujjaim
pedig a vállára simultak, hogy megállítsam. Úristen, rajtakapnak
bennünket. Egy percig füleltem, de nem hallottam semmit. – Tényleg
csendben kell maradnod, Sawyer, ez nem vicc!
– Nem is én zajongok, hanem a ház – suttogta vissza. Kezét
becsúsztatta hátul a pólóm alá. Az alkohol hatása alatt is gyors és
óvatos volt, méltóságteljes, akár egy űzött vad. A sherwoodi erdő
jutott eszembe, na és Robin Hood.
A szobámban félig világos volt az íróasztalon álló olvasólámpa fé

nyétől. Az ajtó mellett álltam meg, és körülnéztem; megpróbáltam
elképzelni, mit lát, amikor belép ide. Néztem a telezsúfolt
könyvespolco-kat, a képeket a falakon – Cade és én a strandon,
amikor még kicsik voltunk, Shelby a lelátón az iskolában. Volt egy
kép anyáról is, amikor velem volt terhes: óriási, akár egy strandlabda,
a fejét hátravetve kacag; mellette nagyméretű, fekete-fehér fotó a
Szajnáról.
– Hú – mondta Sawyer kifújva a levegőt, és leült a matrac szélére.
– Meleg az ágyad.
– Ott ültem. – A biztonság kedvéért bezártam a szoba ajtaját, oda-
mentem hozzá, és letérdeltem előtte. Nyakláncok és karkötők voltak
a nyaka és a csuklója köré tekerve, bőrből és kenderből, akár a
cigányok-nak. – Biztos minden rendben veled?
– Igen. Sajnálom. Hagynom kellett volna, hogy aludj.
– Mondtam, hogy nem aludtam. Dőlj hátra – utasítottam, és
odabújtam mellé én is. Hallgattam egy ideig, ahogy lélegzik, vártam,
amíg valamennyire megnyugszik. Fél füllel az előszobából
beszűrődő zajokra figyeltem. Nyilvánvaló volt, hogy nem csupán
alkoholt fogyasztott aznap este.
Közelebb vackoltam magam hozzá, amíg pont mögé kerültem,
egyik lábamat átvetettem az övén, arcomat válla mélyedésébe
helyeztem.
Nyakának vékony bőrét melegnek éreztem, ahogy az arcomhoz
ért.
Azon töprengtem, merre járt, és kivel töltötte az estét, és vajon
jobban érzi-e magát, ha én nem vagyok a közelében. Úgy éreztem,
hogy teljesen más ember képes lenni, ha akar, és akár a szemem
láttára is teljesen át tud változni.
Nem olyan, mint amilyennek gondoltuk, emlékeztem rá, mit
mondott Allie, miközben a hátsó udvari világítás fénye megcsillant
szőke haján, barátságunk legutolsó estéjén. Arra gondoltam, bárcsak
beszélgethetnék most vele. – Ilyen volt veled is? – kérdeztem tőle
gondolatban. Mindketten a hintán ültünk, amelyhez már rég
túlkorosak voltunk, az anyukája pedig lenmagos muffint készített a
házban.

– Szoktál gondolni Allie-re? – kérdeztem váratlanul. Gyorsan és
halkan bukott ki belőlem, mielőtt még egyszer átgondolhattam volna
a dolgot, és elveszíthettem volna a bátorságomat.
Egyetlen pillanatra úgy tűnt, hogy Sawyer elhúzódik tőlem,
valahová mélyen önmagába, ahová nem tudok utánamenni. Aztán
pislogott egyet, és visszatért.
– Tessék?
– Hallottad a kérdést.
– Talán nem hallottam.
– De igen, hallottad.
Vállat vont, ahogy ott feküdt a párnák között, az ágyon.
– Nem tudom, Reena. Nem akarok beszélni erről.
– Miért nem? – kérdeztem, miközben egyik könyökömre
támaszkodtam, hogy szembe tudjak nézni vele: az izmaira a vállában,
a ke-mény csontokra a csuklóján. A bőre enyhén fényes volt, kicsit
talán sápadt.
– Ugyan már! – rázta meg makacsul a fejét.
– Nekem ugyan már? – vontam össze a szemöldökömet. – Inkább
én mondhatnám, hogy ugyan már. Én csak azt kérdeztem…
– Reena! – Idegesnek tűnt, mintha felbosszantottam volna
valamivel, mintha már meg is bánta volna, hogy eljött hozzám. –
Figyelj, akár el is mehetek, ha azt akarod. De nem akarok beszélni
erről.
– Rendben. – Visszadőltem az ágyra, és a mennyezetet bámultam.
Kellemetlenül éreztem magam, rossz kedvem lett.
– Utána nem fogsz többé szeretni – mondta csendesen –, ha beszé
lünk róla.
Felültem az ágyon.
– Mit jelentsen ez?
Sawyer ismét kedvetlenül megvonta a vállát.
– Pontosan azt jelenti, amit mondtam.
– Én nem tudlak téged nem szeretni – tiltakoztam, habár hirtelen
egyik részem nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy ez az
igazság.
– Egyszer majd úgyis beszélnünk kell róla, nem gondolod?

azt soha többé nem lehet visszaszívni. – Tessék? Vállat vont. Végül azonban inkább hagytam az egészet. hogy miért – talán mert féltem attól. a könyvtár DVD-részlegén eltöltött hosszú órákra. Allie hegyes állára gondoltam. és lenéztem rá. – Hát a csajokat említhetem? – kérdezte mosolyogva. amit igazán érdekesnek találsz? – kérdeztem inkább. Kissrác koromban meteorológus akartam lenni. Mert hiányzik. ahogy ez az egész működik. mint a drágakő –. mint a tojáshéj. – Nem is igaz! . De valójában nem is egészen erről beszélek. – Az időjárás. amikor azt próbáltuk eldönteni. marad az időjárás. mert ha egyszer kimondja. Nem tudom pontosan megmondani. értékes. mondtam ki majdnem. – Miért? – kérdezte nyíltan és egyszerűen. – Ne említsd a csajokat! – Na és egy bizonyos csajt? – Mondtam már. és rám nézett. és egyből ismét barátok voltunk. és hasonló ínyencségek. amit mondani fog. és arra. – Tudsz mondani valamit. Tulajdonképpen sok mindent tudok az időjárásról. – Mindenféle időjárás? – Hát. – Nos. és nagy lábaira. ami köztünk kialakult. két karommal átfogtam a térdeimet. hogy pillanatok alatt mennyire meg tudott nevettetni a grimaszaival. hogy szinte beleszakad a szívem. hogy mit nézzünk meg aznap este. – Az oldalára fordult. hogy ne említs csajokat! – Rendben. Mintha az a valami. hogy a védelmemre szorul. akkor azt hiszem. az egész teste ellazult. ha nem mondhatom a gitáromat és a csajokat sem. akármibe is kerüljön az a védelem. Mert annyira nagyon hiányzik. És nekem nem volt válaszom a kérdésre. Inkább ar-ról. annyira sérülékeny volna – törékeny. Energia és frontok. Egyik karját a feje mögé tette. igen. – Ne gondolj valami nyilvánvaló dologra! Például ne a gitárodat említsd! Sawyer szemmel láthatóan megnyugodott.

– De igen.
– Tele vagy meglepetésekkel.
– Igen, azt mondják.
Átnyúltam fölötte, és leoltottam az éjjeli lámpát.
– Mesélj nekem a felhőkről!

[37]

UTÁNA

Utoljára akkor jártam kórházban, amikor Hannah megszületett.
Hu-szonegy órán át vártam rá, az én kislányomra, és ennek nagy
részét azzal töltöttem, hogy jégdarabokat morzsolgattam őrlőfogaim
között, illetve felváltva átkoztam Istent és embert. A szülőszoba
nyájas, sárga falait bámultam, és időnként sírtam is egy keveset.
Azelőtt pedig akkor jártam kórházban, amikor Allie meghalt.
– Miért nincs nálad a mobiltelefon? – kérdezi Cade, mielőtt bármi
mást mondana. Úgy jár fel-alá a váróteremben, akár egy oroszlán. –
Ezerszer próbáltalak hívni.
– Találkoztunk Steffel a háznál – mondom megrázva a fejem, és
megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Átadom Hannah-t
Sawyernak, már nyújtja felém a karját. – Mi történt? Hogy van apa?
– Épp műtik. Szívrohama volt.
– Azt tudom – felelem. – Stef mondta. Mást tudunk?
– Pár perce hozták fel. Hármas bypass-műtét.
– Az veszélyes?
– Nem veszélyesebb egy szívrohamnál – válaszolja a bátyám,
miközben az arca rosszindulatról árulkodik.
– Nem kellene most így beszélned velem.
– Magaddal kellett volna vinned a telefonodat.
– Elrohantam. – A félelem és ijedség új hulláma fut át rajtam,
amint felidézem heves kivonulásomat. Nem tudom elhinni, hogy
olyan hangnemben beszéltem vele, annak ellenére, hogy tudtam,

milyen állapotban van a szíve. – Rémesen viselkedtem vele a
vacsoránál. Rogerrel és Lydiával is. Vitatkoztunk. – Alig tudom
kipréselni magamból a szavakat. Ami most történik velem, az olyan,
mint valami kegyetlen és szo-katlan déjà vu, és megpróbálom nem
követni a gondolatmenetet a kikerülhetetlen következtetésig, hogy
Allie meg én nem jutottunk el a kibé
külésig, mielőtt…
– Jézusom, Reena! – rázza meg Cade a fejét. – Itt vannak.
Elmentek kávét hozni. – A válla fölött Soledadra pillant, aki olyan
csendes, mint egy bazári Szűz Mária a kemény támlájú műanyag
székben. Szoknyája gyűrött. Egy kicsit olyan, mint aki már meghalt.
Leülök mellé, beletú
rok a táskájába a rózsafüzérért. Mindig a táskája legalján tartja.
Kézbe veszi, anélkül, hogy felnézne rám.
Körbenézek. Sawyer az ajtó mellett áll, és csendesen beszél a
gyerekhez. Egy különös vízfesték-rajzról magyaráz neki, ami a falon
lóg.
– … az óceán – hallom a hangját. – Nem lehet fürödni.
A fal drapp és bézs árnyalatú, a linóleum szürke foltos, mint egy
nyersanyag-takarékos Pollock-festmény. Az üdítőautomata zörög és
világít. Egy fiatalember a keze köré tekert törölközővel egy unott
kiné
zetű, vállpántos felsőt viselő nő mellett ül, aki a telefonján játszik:
rajtunk kívül kizárólag ők várakoznak itt. Csöndes nap a sürgősségin.
Hideg és kellemetlen a levegő, olyan, mint a North Pole Expressen
vagy egy éjjelnappaliban hajnali 2-kor. Visszaemlékszem arra a
napra, amikor Sawyer hozott ide. Allie balesetének éjszakájára
gondolok. Az író
asztal mögött a recepciós Glamour t olvas. Nagyot nyelek.
Cade mesélte egyszer, hogy azon az éjszakán, amikor anya
meghalt, apa csak ült öreg, recsegő házunk félhomályában, és
zongorázott, amíg a hajnal derengeni nem kezdett, narancssárgán és
nedvesen. Skálázott, mesélte Cade. Skálázott és Mozartot játszott,
aztán Billy Joelt és bármi mást, ami csak eszébe jutott, dallamokat,

amelyeket a levegő keltett életre, és amelyekre később, amikor végre
reggel lett, senki sem emlé
kezett, beleértve apát is.
Nem tudom alátámasztani a történelmi hitelességét ennek a
legendának. Köztudott, hogy a bátyám imádja a jó sztorikat, és
mindig is megvolt hozzá a képzelőereje, hogy ő maga alkosson
egyet, de az este óta, amikor először hallottam – suttogva mesélte az
udvarunk esőerdő
szerű hőségében, évekkel az események után –, vakon hittem
benne.
Látom is magam előtt az egészet: apa, tüköréles vonásokkal a
gyász miatt, púpos háttal és a fekete-fehér zongorabillentyűk fölött
sikló ujjaival. Ez a kép annyira tiszta, hogy hosszú ideig meg voltam
győződve róla, én magam is emlékszem az egészre.
Persze, ha alaposabban elgondolkodom rajta, rájövök, hogy valójá
ban összetett a kép, laza amalgám azoknak az éjszakáknak a
hatására, amikor felébredtem és ott találtam apát a fényes Steinway
zongoránál ülve, az ablak mellett.
Számtalan ilyen esetre emlékszem a gyerekkoromból: éjszakák,
amikor kimászom az ágyból, mert valamiféle szörnyű rémálom
kísért, és mezítláb, félig éber állapotban lemegyek a nappaliba,
leülök a lépcső
aljába, és hallgatom apát, amint játszik. A megfelelő zene
segítségével apa vezekelni tudott mindazokért a bűnökért, amelyeket
a kislányával szemben elkövetett a világ. Amikor sötét hajú fejemet a
korlátnak tá
masztottam és behunytam a szemem, mindig álmos
bizonyossággal hittem, hogy a megfelelő zene segítségével apa
végtelen szabadságot tud adni nekem.
– Reena.
Felnézek és rájövök, hogy Sawyer nem először szólít a nevemen,
hogy ő és Cade és Stef, aki utánunk jött autóval, mind engem néznek,
és várnak. A bokám vadul remegni kezd.
– Mi van? – kérdezem védekezően.
– Elviszem Hannah-t tisztába tenni.

Majdnem elnevetem magam.
– Tudod egyáltalán, hogyan kell pelenkázni? – kérdezem, és
sokkal komiszabbul hangzik, mint amilyenre számítottam.
Sawyer elmosolyodik egy pillanatra, aztán rávágja: – Megoldom.
Várakozunk. Amit nem mondanak el a kórházakkal kapcsolatban,
amit nem mutatnak meg a tévés show-műsorokban a jólfésült
orvosok-ról és a pácienseikről, akiknek megmentik az életét, az
elsősorban az idő, amit ott kell eltölteni. Roger és Lydia két, jeges
kávéval megrakott kartontálcával térnek vissza. Elveszek egyet, és
megköszönöm. Stef ennivalót hoz a büféből. Sawyer körbe-körbejár
Hannah-val. Hallom, hogy Soledad spanyolul imádkozik: „Dios te
salve, Maria…”
Amikor a recepciós végez a Glamour magazinnal, és a pultra
dobja, arra sétálok és elveszem. Átlapozom, hogy megtudjam, mit
viselnek idén nyáron a gazdagabb, kevesebb hasi zsírral és
egészséges apával rendelkező lányok. Hallom, ahogy egyenletesen
ketyeg az óra.
Órák telnek el, amíg valaki egyáltalán szóba áll velünk. Majdnem
éjfél van, amikor egy ápolatlan kinézetű, fáradtnak tűnő orvos, keret
nélküli szemüveggel kilép a várószobába, és közli velünk, hogy
valójá
ban nincs semmi közölnivalója. Adódtak bizonyos komplikációk,
mondja bizonytalanul; mást nem tud nekünk mondani ezen kívül.
Reggelig apa mellett maradnak, gépek pityegnek, és hideg kezek
matatnak a mellkasában. Legjobb, ha mindannyian hazamegyünk.
– Én maradok – mondja azonnal Cade, és rázza a fejét, akár egy
öszvér. – Te menj csak haza – küldi Stefet. – És te is, Reena, neked is
haza kell menned.
– Ha te maradsz, én is maradok – makacsolom meg magam.
– Na és Hannah? – húzza fel a szemöldökét. Néha ilyen hatalmas-
kodó alak a bátyám, de többnyire a praktikus megoldások híve.
Sawyerre nézek. Eléggé mindenre elszánt vagyok-e ahhoz, hogy
el-engedjem vele a gyereket? Megpróbálok gyorsan gondolkodni, de
Soledad hirtelen feláll a székéről: mintha valaki csatlakoztatta volna
a tápkábelét, ismét akcióba lendül, végzi a dolgát.

– Ne makacskodj, Reena! – mondja. – Vidd haza a gyereket!
– Hazaviszem én – vállalkozik Sawyer.
– Ne beszéljetek úgy rólam, mintha itt sem lennék – csattanok fel.
– Itt állok előttetek.
Megvonja a vállát; csupa ártatlanság az egész fiú.
– Tudom, hogy itt állsz.
– Menj! – mondja Soledad. – Szeretlek. Fektesd le a gyereket!

Mielőtt bármilyen formában reagálnék, megölel és magához
szorít.
– Reena! – folytatja lágyan, nekem pedig átfut az agyamon, hogy
mennyi minden fért bele ebbe a napba. – Mondj el egy imádságot!

Hazaérve becsapom az autó ajtaját a felhajtón, és a hangjára
furcsamód összerezzenek. A szélcsengő megcsendül a verandán. A
fákon tücskök és kabócák dörzsölgetik egymáshoz lusta lábaikat.
– Micsoda lárma – suttogja Sawyer Hannah fülébe, miközben ki-
emeli az autósüléséből. A visszaúton csend volt az autóban, egy a
ritka alkalmak közül, amikor nem megy a lejátszó a Sawyerrel közös
útjaink során. A hirtelen zaj, legyen az természetes vagy sem,
meglepő.
Az ajtóhoz érünk; tétovázik, amíg én előszedem a kulcsot Hannah
pelenkázótáskájának mélyéről. A gyerek mostanra teljesen ébren
van, értelmetlen szótagokat halandzsázik éles hangon. Kinyitom az
ajtót, Sawyer pedig átadja őt az ölembe. Mennyi apa és lánya jelenet
ma este.
– Hát – mondja a verandán állva, zsebre dugott kézzel. Félig bent
vagyok a házban, félig pedig kint. – Hogy vagy?
Vállat vonok, mozgásomban akadályoz a lányom súlya és a
táskáé, de elsősorban a hirtelen rám törő teljes fáradtság, amely
elárasztja az egész testemet, mintha a bőröm be lenne borítva
homokkal.
– Hát, fáradtan.

Sawyert nem elégíti ki a válaszom. Nem mozdul.
– És egyébként?
– Nem tudom. – Nem tudom megnevezni ezt az állapotot. – Nem
vagyok magamnál, talán. – Minden annyira súlyos, és én hirtelen azt
érzem, groteszk módon, hogy egy másodpercen belül kitör belőlem a
nevetés, és akkor:
– Szükséged van rám, maradjak? – kérdezi, ugyanabban a
pillanatban, amikor én meg: – Itt akarsz maradni ma éjjel?
Honnan az ördögből jött ez a kérdés? Talán onnan, hogy nem
akarok egyedül bemenni ebbe a házba, de abban sem vagyok biztos,
hogy Sawyerrel akarok.
– Minden rendben velem, azt hiszem – mondom, de Sawyer
félbeszakít.
– Alszom a kanapén.
– Igen, nem, persze – felelem hebegve-habogva. – Természetesen.
Nem tudom, hogy ez megállapodás volt-e, Sawyer mindenesetre
annak veszi.
– Rendben – mondja lassan. – Akkor… maradok.
– Jól van – bólintok rá. Tartom az ajtót, hogy be tudjon jönni,
aztán hagyom becsapódni magam mögött. Ledobom a
pelenkázótáskát a lép-cső aljába, fesztelen puffanással ér földet.
Elsőként kikapcsolom a légkondicionálást: százszázalékos
biztonsággal állíthatom, hogy egyszerűen nem tudok elviselni még
egy szippantásnyi újrafeldolgozott levegőt.
Magammal viszem Hannah-t a csípőmön egyensúlyozva, és
egymás után tárom ki az ablakokat egy kézzel, beengedem a kinti
levegőt. Az elmúlt másfél évben nagyon jó lettem az egy kézzel
végrehajtott feladatok terén.
– Figyelj! – mondja, mögém lépve az étkezőben. – Segítsek
valami-ben?
Nem kaptam levegőt. – Talán tényleg ez az igazság, ha jobban
belegondolok. Talán a vacsora kezdete óta nem tudok megfelelő
mennyisé
gű levegőt vinni a tüdőmbe. Előfordulhat, hogy agykárosult
vagyok, oxigénhiányos.

– Gyere, fektessük ágyba a kisasszonyt – javasolja Sawyer.
Bólintok, és ezúttal hajlandó vagyok követni az utasításokat, tisztába
tenni Hannah-t, aztán be a kiságyába, túl sok magyarázat nélkül. –
Feladat teljesítve – mondja aztán, megdörzsölve borostás arcát,
amikor a le
ányzó néhány másodperce mélyen lélegzik.
– Szép munka – rogyok le kimerülten a hintaszékbe.
– Menj, vedd föl a pizsamádat – mondja Sawyer, amikor látja,
mennyire fáradt vagyok. Minden bizonnyal rémesen nézek ki, de
nem bírom összeszedni magam. – Éhes vagy?
Megrázom a fejem.
– Három zacskó M&M’s csokigolyót gyúrtam be, amíg vártunk,
azt hiszem – mondom, és elfogadom a kezét, hogy felhúzzon
ültömből.
– Tudom – mondja Sawyer. Behúzza a babaszoba ajtaját maga mö
gött, mikor kilépünk az előszobába, és nyitva hagyja résnyire,
hogy egy vékony fénynyaláb a benti, szürke szőnyegre essen. –
Figyeltelek. Lenyűgöző nő vagy. Én viszont normális vacsorára
gondoltam.
– Igen. Talán kérnék. Nem tudom.
– Mivel ennyire határozott elképzelésed van – mosolyog –,
lemegyek és megnézem, mi van a hűtőszekrényben. Te addig menj
és vetkőzz le.
– Pofa be! – Átvágok az előszobán a szobámig, és átöltözöm,
gyorsan újrafonom a hajamat is. Mire lemegyek a lépcsőn, Sawyer
már megmelegítette a mai vacsora maradványait – Stef valószínűleg
rendet rakott, amíg ránk várt, és ott hagyott néhány egymásra
helyezett Tupperware tárolódobozt a konyhapulton. Sawyer az
egyetemi adóra állította Soledad kisrádióját, ahol Billie Holiday az ő
gonosz, gonosz emberéről énekel.
– Szeretnél inni valamit? – kérdezi, és kidugja a fejét a
hűtőszekrény ajtaja mögül. Egy palack fehérbort tart a kezében.
Felhúzom a szemöldököm.
– Azt hittem, már nem iszol.
– Én nem. De ez nem jelenti azt, hogy te sem ihatsz.

– Nem kérek, köszi. – Felülök a konyhapultra, ő pedig visszateszi
a palackot a hűtőszekrénybe. – Részt vettél valamilyen programon?
– Programon?
– Hogy leszokj az ivásról.
– Ó, nem. Egyszerűen csak abbahagytam.
– Az igen!
– Nem voltam én alkoholista. Egyszerűen csak hülye. – Elegánsan
vállat von. – Az Oxyval viszont, na, ott szükségem volt egy kis segít-
ségre. Nem tudtad? – kérdezi, feltehetőleg döbbent arckifejezésemet
látva. Bólint és bekap egy villányi rizst az egyik tárolódobozból. –

rülbelül egy hónapra Tucsonba utaztam.
– A farm előtt vagy után? – pislogok nagyot.
– Előtte – néz rám szórakozottan. – Annyira nehéz ezt elhinni?
– Hogy rehabilitációra mentél? Hát tudod, eléggé.
Sawyer vállat von.
– Ne terjeszd a hírt, rendben? Nem akarom, hogy az emberek azt
gondolják, elveszítettem minden érdekességemet. – Mosolyog, és
kinéz az ablakon a sötét udvarra. – De jót tett. Igencsak rá voltam
állva, amikor elmentem innen.
Ez nem vicces. Eszembe jutnak a nem-aszpirin tabletták Sawyer
ci-pőjében az első együtt töltött éjszakánkon, Animal és Lauren
Werner és a lapos, díszvakolatos ház. Arra gondolok, milyen volt
elveszíteni őt, lassú, fájdalmas és zavarba ejtő, és milyen volt azon
töprengeni, hogy valaha az enyém volt-e egyáltalán.
– Igen – mondom lassan. – Emlékszem.
Egy percig csendben vagyunk mindketten. Végül megköszörülöm
a torkom.
– A szüleid tudják? – kérdezem, és a hangom hangosnak tűnik az
üres konyhában. – Hogy elmentél?
– Nem – rázza meg a fejét. A nevetséges nyakkendőjét már
korábban levehette, az inge kigombolva a nyakánál, ingujja feltűrve
az alkarja közepéig. – Senki nem tudja. Úgy értem – teszi hozzá –,
rajtad kívül, most már.
Eltöprengek ezen egy kis ideig.

– Jó lett volna, ha szólsz nekem.
– Tényleg? – kérdezi érdeklődve.
– Igen – felelem halványan mosolyogva. – Talán egy kicsit
kevésbé gyűlöltelek volna.
Sawyer visszamosolyog.
– Vagy talán mégsem.
– Nos, nem, talán mégsem. – Csipegetek valamit a tányéromra
rakott ételből. – Azért nem lehetett könnyű.
– Hát, nem volt egy nagy szórakozás – von vállat Sawyer. –
Viszont volt egy napi huszonnégy órában rendelkezésre álló
jégkásagépük.
Aha. Összeráncolom az orromat.
– Á, ott a fény az éjszakában – mondom, és egy kicsit zavarban
vagyok, bár nem igazán értem, hogy miért. Még mindig annyi
mindent nem tudok róla. – Olcsóbb, mint a kábítószer.
– Olcsóbb, mint sok minden – feleli, és utána mindketten
hallgatásba süllyedünk. Ennek ellenére örülök, hogy itt van velem.
Lazítok: a szív-ritmusom lassan a rádióból áradó zene ritmusához
igazodik, amely ezúttal sziruposan lassú; amikor ezt tudatosítom
magamban, ismét pá
nikhangulat uralkodik el rajtam. Apát ma kórházba küldtem.
Megaláztam a családomat. Kaotikus vagyok, önmagamban és
társaságban is, a szó minden értelmében.
– Hahó – mondja Sawyer. – Hagyd ezt abba!
– Mit hagyjak abba? – kérdezem pislogva.
– Nem te okoztad apukád szívrohamát.
– Tessék? – Egy pillanat erejéig azt gondolom, egy
gondolatolvasó
val vagyok összezárva, de Sawyer csak megvonja a vállát.
– Épp ezzel voltál most elfoglalva, jól gondolom? – kérdezi. –
Hogy minden lehetséges módon ostorozd magad, amiért egyszer az
életben el merted mondani a véleményedet.
Úgy érzem, fölösleges lenne tagadni.
– Többek között – mondom.

– Hagyd abba! – mondja. – Tudod, hogy úgy szeretem apukádat,
mintha a sajátom volna. Nyilván rémesen utál most engem, ez
rendben is van, de gyerekkoromban mindig nagyon rendes volt
velem, és én nem haragszom rá. De tudom, hogyan viselkedik. És azt
is, hogy milyen lehetett számodra elviselni ezt a viselkedést.
Mindarra, amit elmondtál neki ma este – rázza meg a fejét Sawyer –,
ő nagyon is szá
míthatott.
– Lehet.
– Nem csak lehet – mondja. Előrelép, bele a saját terembe. A
légzé
sem megakad egy pillanatra. – Igazat mondok, hidd el!
Ez egy csapda – Úristen, ez minden bizonnyal egy csapda itt, és
annyira közel van, hogy látom a borostyánszínű pöttyöket a zöld
szemé
ben –, de végül leugrom a konyhapultról, kitérek előle. A mai nap
végtelen, évekig tartott, nekem pedig nincs szükségem egyetlen
újabb ve-szélyforrásra sem.
– Azt hiszem, megpróbálok ágyba kerülni – mondom neki, amikor
biztonságos távolságba kerülünk egymástól a konyhai járólap
terjedelme jóvoltából. – Akarod, hogy segítsek megágyazni?
Sawyer felhúzza egyik sötét szemöldökét.
– Azt hiszem, elboldogulok egyedül is.
– Akkor rendben. – Betesszük a tányérjainkat a mosogatógépbe.
Fe-lületesen végigtörlöm a konyhapultot. A hold ezüstfehéren világít
be a konyhaablakon.

[38]

ELŐTTE

Nem sokkal azután, hogy éjszakára besurrant hozzánk, Sawyer el-
kezdett Hollywood környéki bulikba vinni engem. Zsúfolt partik

hogy tetszés szerint befejezzem a mondatot: hacsak nem akarok lazítani. és arra vágytam. amikor áthalad a szobán. hogy sorozatok ismétlését nézhessem otthon Soledad társaságában.voltak ezek bérelt nyaralókban. hogy csak kis időre hagy magamra. Eleinte fogta a kezem. A nevelőanyám az alkonyati vacsorákban és a grillpartikban hitt. és rám hagyta. összegyűjtöttem azokat a dolgokat. aztán eltűnt. Olyan is volt. így aztán csak üldö géltem a konyhapulton különböző lakások konyhájában. édesem – mondta volna. Hacsak nem akarsz… Én pedig nem akartam. amiket szívesen csináltam volna abban a pillanatban. – Hacsak nem akarsz… – kezdte mindig. – Csak egy percre ugrunk be – mondta mindig. ez volt a fő probléma. hogyan töl- töm az estéimet –. a kavargatható italokban és a száz-szorszéppel teli üvegkancsóban a konyhapulton. Nem szívesen gondoltam bármi másra sem. Ré szeg alakokat számoltam. ha a tudomására jut. ahová meghívták az embert. vagy még több. És ledobom a páncélomat. aki a sulimban végzett egy vagy két évvel azelőtt. és rövid lesz. harmincrekesznyi Bud Light sörrel a hűtőszekrényben. egy másik alkalommal pedig egy lánynak. Nem szívesen gondoltam Soledadra azokban a konyhákban ücsö rögve. Reméltem. és bemutatott Animal valamelyik barátjának. hogy lefoglaljam magam. és figyeltem a percek múlá sát a mikrohullámú sütő digitális óráján. hiszen egyetlen dolgot kell csupán elintéznie. de mindig megígérte. az az igazság. mi ezt nem így csináljuk. és végső soron. ezért inkább különféle játékokat találtam ki. langyos sört kortyolgattam piros. aztán lelépett. de végül az egy percből egy óra lett. mert csak dumálnia kell ezzel a sráccal. hogy magammal vittem egy könyvet. Hogy boldoggá tegyem. távol a tengerparttól. mint mindenki más. és hacsak nem leszek végre olyan. – Reena. műanyag poharakból. az olyan rendezvények-ben. . hogy senki nem szól hozzám. mielőtt odaértünk. és elbújtam olvasni a kamrában. hacsak nem akarok felhagyni végre az őrült ellenőr-zési kényszeremmel.

Véletlenül épp valami ragacsosba te- nyereltem a konyhapulton. akár egy mindent elsöprő hullám. mintha régi jó barátnők volnánk. . mint egy pofon. ahogy közelebb jött és belenézett a poharamba. ahogy a fiatalok ide- oda közlekedtek a szobában. amikor a nappaliból a konyhába lépett. – Igen. és elpirult. Máskor fáradt voltam és ideges. még mielőtt elindultunk volna hazafelé. Koptatott kék színű pólót viselt és cowboycsizmát. amikor Lauren beviharzott a konyhaajtón. elégedetten és lágyan. – Helló. hogy újra látott. Mindig örült. és hallgattam a buli beáramló zajait. és a farmeromba dörzsöltem a tenyeremet. ami feltehetőleg nem volt a helyzethez illő. ügyes kislány. még küzdök vele. és vállával az enyémnek dőlt. hogy a családod őrülten vallásos? Ezért nem igazán kedveled a bulikat? – Én nem tudom. Kérdezhetek tőled valamit? – szökkent fel mellém a konyhapultra. és mindenféle bűntudat nélkül. – Igaz. hogy rendkívül barátságosan viselkedtem. kitekertem volna a nyakát. – Ügyes kislány. – Még mindig azzal a sörrel küzdesz? Egy mosollyal próbálkoztam. A mosogató mellett üldögéltem. Aznap este Sawyer álmatag tekintetű volt. Sawyer végül mindig visszatért hozzám. amilyet az egyik magazinban láttam. hogy vajon Sawyer állította-e ezt róluk. amiért megjelent. Olyan volt. Széles mosoly terült szét az arcán. hogy őrülten vallásosnak nevezném-e őket – kezdtem. de Lauren rám se hederítve folytatta. Serena! – mondta túl hangosan. én pedig? Legszívesebben. bár az én hangulatom alakulása azért ennél kicsit kevésbé volt megjósolható: né ha annyira hálás voltam. lábammal a konyhaszekrényeket rugdostam. és azon töprengtem. Összerándultam. és teljesen ráakaszkodtam.

sok sikert hozzá! Úristen. amikor tizenkét-tizenhárom éves voltam. – Detroit. és én megpróbáltam volna kihá mozni magam belőle valamiféle módon. tudod. rátaposni a gázra. és tudtam. és finnyásan szipákolt. – Megkocogtatta az orrát. mint valamiféle jó viccről közte és Sawyer között… Meg akartam keresni. Nem mintha nem lettem volna tisztában vele. mindig az az érzésem. aztán kitalálni. 1874. vagy rendkí vül szórakoztatóvá. toba voltam. Roger és Finch bezárták az éttermet. Csak. köszi az ötletet. ha azok. és mindkettőnket kimenekíteni ebből a kö zegből. hogy a katolicizmus egyike azon vallá soknak. da Lauren szájából értesülve erről. március 24. a valóságban viszont túl lassú és túl os-14 Harry Houdini született Weisz Erik (Budapest. és ott ültem az egyik ajtó melletti bokszban. Teljesen ki van üt-ve. Lauren olyan volt szá momra. Hirtelen eszembe jutottak az Antonia’s-ban töltött esték. kávét ittam és olvastam. hogy akár Houdinit14 is elkáp-ráztassam a mutatványommal. . ha porrá törik és felszippantják. mihez kezdjünk azután. mint egy kényszerzubbony. hogy mit csinál Sawyer azokkal a tablettákkal. miközben apa. A mikrohullámú sütő órája szerint még nem múlt el éjfél. ha apa most itt van velem. Egy pillanatra behunytam a szemem. ez az igazság. kedves Wikipédia –. amelyeket egyre gyakrabban hurcolt magával – az OxyContin a hero-inhoz hasonló betépettséget idéz elő. Nem akartam én kíváncsiskodni. – Nincs semmi baj. – Lauren felnevetett. és Harry végül megfulladt.) magyar származású amerikai illuzionista és bűvész. – Na de mindegy is! A fiúdat egyébként épp most hagytam ott a másik szobában. hogy ilyenkor még mindenki ott van az étteremben. október 31. amelyek vagy teljesen frigiddé teszik a lányokat. Jó lett volna. 1926. – Nem lesz egyszerű hazavinned ma este.

– Ott megy a barátnőd. Ki kellett jutnom innen. épp az imént volt egy nagyon baráti beszélgetésem vele. hogy beálljon a két térdem közé. de nem annyira. Elindult az ajtó felé. Ezzel az előadással turnéznotok kellett volna – zseniális darab. Lauren telefonja csöngött. Sawyer összeráncolta a szemöldökét. tizenhat évesek. nem igaz? Egyébként rákérdeztem volna? Pislogtam. – Indulhatunk? – kérdeztem minden bevezetés nélkül. Tudod. hogy a kemény. és kézbe vettem a táskámat. rohadtul komikus. – Persze – mondta készségesen. ő pedig megpróbálta kihalászni a hátsó zsebéből. – Én elmeséltem neki. Azt mondta. – Igen. – Tudod – mondta Lauren. alkoholos dallamossággal a hangjában –. aztán az üvegajtó felé fordította a fejét. ahogy a kijelzőre né zett. ezt fel kell vennem – közölte vidáman. – Ez igaz? Lauren kicsit részeg volt. hogy nem. folytasd csak! – Tulajdonképpen nem volt semmi komoly. és hát. – Leugrottam a konyhapultról. igen. Na. miközben kétszer is majdnem leejtette. amikor együtt jártunk. A rosszullét ke-rülgetett. ha erről beszélek? – Tessék? – ráztam meg bután a fejemet. Sawyer és én gyakran jöttünk ide bulizni. Nem! Sawyer azt mondta nekem. Megragadtam a konyhapultot. hogy ő és Lauren soha nem jártak együtt – de valahogy én mégis tudtam. – Nem. Még a középiskolában. Tiszta zűrösek voltunk. . miközben visszaintett. Nem. Mindketten folyton feldúlt idegállapotban voltunk. és közelebb lépett hozzám. Sawyer akkor sétált be. még mindig csevegő hangnemben. – Na. amíg neked egyéb elfoglaltságaid akadtak. hideg csillogás eltűnt volna a szeméből. amikor ő kilépett. Az egész leginkább komikus volt. – Sajnálom! Zavar téged. Valójában gyerekek voltunk.

várj csak! – Hé. hogy szerettem volna elfojtani a hangunkat is. és intett. – Komolyan? – A szemét forgatta. – Mégis mi van veled? – Ez tetszik! „Nem csillagainkban. hogy pénzt szerezzen kábítószerre. megkerültük a házat. hogy áruba bocsátja a testét. de végül átadta a kulcsot. – Most viccelsz? Add ide a kulcsot. és haladtunk az autófeljáró felé. ő pedig elmondta. Brutus. – Gyorsnak és élesnek éreztem magam. a hangja éles lett. Reena – mondta. Annyira haragudtam mindkettőnkre. hogy ez rendkívül vicces. – Jól vagyok. tessék. Add ide a kocsikulcsot! – Shakespeare? – Az „Add ide a kocsikulcsot”? Nem. ha hagynálak karambolozni és kinyiffantani engem is? Inkább hallgass. Na. – Aludj az ő ágyában. akár egy szike csillogó éle. és kijött utánam az udvarra. – Láttad? Annak a kutyának sört töltöttek a vizes táljába. – Remek lehetőség lenne a lazításra.hová je-lentkeztem. Tudod. – Add ide a kulcsot! – Tessék? Nem adom. – Sawyer kinyitotta az utas oldali ajtót. a fű sima volt és a lábamra tapadt. – Hoppá! – felelte. Kicsit olyan volt. Lauren azért mégsem egy utolsó szajha. ha néha lazítanál egy kicsit. teljesen magamtól álltam elő ezzel. – Kifordultam a felhajtóról az útra. – Rendben. körü löttünk minden nedves. mintha én is bevettem volna valamit. hogy szálljak be. . a hiba…”. Azt hitték. Sawyer! – Mi bajod van ma este? – Sörrel itatták a kutyát. miközben a rádió gombjait nyomkodtam túlzott lelkesedés nélkül. nem halnál bele. – Okos kislány. vagy hívok egy taxit. Reena! – Tudom. miközben becsatoltam a biztonsági övemet –. ahogy átvágtam a pázsiton. ártatlan ember részéről. hé! – Sawyer a homlokát ráncolta. Valójában igazi Szűz Mária. – Ezek igen súlyos vádak egy hozzád hasonló. hanem bennem. ha ennyire tetszik neked. – Április közepe volt.

mintha egy rakoncátlan gyerekkel beszélne. – Egy ideig hallgatott. – Nem csináltak semmi rosszat azzal a kutyával – közölte Sawyer bosszúsan. ezt a kutyás esetet tudod kiemelni? – Nem. ahol azelőtt soha nem jártam. előtted sokkal. mint aki okoskodásnak tartja. ami a bulin történt. – Ez valamilyen metafora? – Szeretnéd. Valahogy azt hittem. ha tudnád. – Egyáltalán nem így volt – csattantam fel. holott egyértelmű. – Rákérdeztem feketén-fehéren. és egy széles jobb ka- nyarral ráfordultam a Commercial sugárútra. Tulajdonképpen arra kértél. Azt a szerencsétlen kutyát viszont csak belerángatták a nagy kalandba. arról van szó. de Sawyer csak megvonta a vállát. hogy tagadni fogja. hogy hazudjak. – Én őszinte voltam veled. hogy lefeküdtél. – Abbahagyhatnánk ezt most. – Azt mondtad. – Laurennel? Erről beszélgettetek? – Többek között. – Tönkreteszem a kábulatot? – Szóval a kábulatról van szó tulajdonképpen. amit mondok. hogy éppen a kutya volt az. – Nem. hogy lefeküdtem vele. Nem volt semmi jelentősége. kérlek? – Miért? – csattantam fel. és te hazudtál nekem. fejét nekitámasztotta az üléstámlá nak. valójában Lauren von Szétteszem-a-lábam esetét emelném ki. hogy soha nem feküdtél le azzal a lánnyal. Mindenki más legalább a saját elhatározásából ütötte ki magát. te pedig épp feldobod magad egy kicsit. . – Istenem. és megdörzsölte a homlokát. – Réges-rég történt. Allie előtt is. aki részletesen beszámol szexuális hódításairól. ha az lenne? Sawyer nekitámasztotta a könyökét az ablaküvegnek. zavarna. amitől aztán végképp eldurrant az agyam. miközben én egy olyan ház konyhájában ücsörgök. De a kutya. azt kell mondanom. amit mondtál nekem. – Mindabból.

hogy hozzám érjen. Allie jutott eszembe ismét. És ugyanezt vártam tőled is. Mintha nem bifláztam volna be a verset fejből. Most őszintén. nem akarod te azt. „Ha nem bírod elviselni. Ha egyszerűen csak emberi lennél. azt mondom. ezért utállak téged annyira. ahogy Sawyer LeGrande-nak viselkednie kell. hogy itt ülök vele a dzsipjében. nekem inkább az a benyomásom. – Azt akarom mondani. hogy utálsz! – Ez rosszulesett neki egy kicsit. – Ne mondd. – Először is. a szeme összeszűkült. csakis azt. az sokkal jobb lenne. és nyelem vissza a torkomban képződő gombócot. Őt számtalan egyéb dolog miatt utálom. Annyira sértette az önérzetemet. Pedig nem kell. hogy egyenes légy. – Reena. és hitetlenkedve né zett rám. Mintha folyton-folyvást iszonyat menőnek kellene lenned. és soha többé nem engedtem volna meg senkinek. Legszívesebben összegömbölyödtem volna valahol egy sarokban. – Ez gonosz húzás. vagy ilyesmi. én soha nem vártam el tőled. mintha megütöttem volna. – Ezért utálod őt annyira? Mert azt hiszed. – Én csak… azt hittem. dühös leszel. hidd el. hogy én őszinte legyek hozzád. hogy tetszik nekem? – Nem. tényleg nem volt az? – Másodszor pedig. – Mit akarsz ezzel mondani? – Azt akarom… – Elhallgatott. ez nem igaz! – Vajon. hogy valamilyen módon viselkedj. százezredjére is. hogy… sörivó játékban vegyél részt Lauren Werner társaságában…” Mondata mantraként visszhangzott a fülemben. – Még mindig tetszik neked? – Reena! – Sawyer elnyomott egy halk kacajt. édesem. . hogy megal-kottál te magadban egy képet rólam. És ha véletlenül nem úgy viselkedem. ami nem feltétlenül egyezik a valósággal. hogy épp neked van előre megírt forgatókönyved arról. ahogy Sawyer LeGrande-nak szerinted viselkednie kellene. Vállat vont. amit hallani akarsz.

és meg állt a vezetőülés felőli ablaknál. . – Amilyen a hazugság is. akkor sem csókolnálak meg. – Nem fogsz megcsókolni? – De hiszen megcsókoltalak. – Ha bevágnál egy zacskónyi Doritos chipset. és beleléptem a fékbe. és egy pillanatig azt hittem. miközben a magasba emelte a kezét. – Meg ne próbáld! – mondtam. – Mit akarsz ezzel mondani? – Semmit. – Ez annyira unalmas. gyorsan. erősen csillogó szemek. Nem tudom. – Sawyer… – küzdöttem a szavakkal. hogy búcsúzás nélkül megy be a házba. már-már viaszsárga arc. – Tudod. hogy egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia mindent. ahol lakott. mint aki fél a fertőzéstől. de megkerülte az autót. mintha száz százalékig elzárkóztam volna egy üzleti ajánlat elől. Lazíts! – Ne próbálj nyomást gyakorolni rám! Sawyer nevetett. hogy esetleg mégis kipró bálhatnád egyszer… – kezdte. Olyan szagot árasztott. megrázva kissé a fejét. én vagyok az. Reena. Csak úgy gondolom. – Csókolj meg! Ennyire közelről már nem nézett ki olyan piszokul jól: sápadt. – Ha így akarod. – Ez most komoly? – kérdezte. mint aki nagyon fázik. Holnap visszahozom ide az autót. csak az jutott eszembe. – Az nem volt csók. Sawyer – forgattam a szemem. Sawyer pofákat vágott. – Ráfordultam az autófelhajtóra. – Nem próbálok én semmi ilyesmit. a ház előtt. holott huszonhat fok volt. és hátrált egy lépést. – Hahó. mint egy bár. és úgy kulcsoltam össze a karomat a mellkasom előtt. – Kiszállt a dzsipből. Számmal megérintettem az ajkát. amilyennek múlt éjszaka a szobámban láttam őket. – Feküdj le. Sawyer. – Ne merészeld! – Hahó – kiáltotta Sawyer.

hogy ez az egész valahogy eltávolodott tőlem egy óvatlan pillanatban. – Ez nevetséges. és a tenyeréhez nyomtam az ajkai-mat. Át-nyúlok a matrac fölött. – De igen. – Mi a helyzet? Mondd már! . – Holnap találkozunk – mondta lassan. – Rendben van akkor – vontam vállat. hogy igazoljam az állításaidat? – Nincs szükségem rá. amikor azt teszem. – Akkor tedd azt. végigsimította a hajamat és az arcomat. szinte követelőző. a gondolatok – mint valami tehervonatok – megállás nélkül száguldoznak az agyamban. amikor az éjszaka közepén megszólal a telefonom. Csak fekszem az ágyamban. – Mi a helyzet? – kérdezem azonnal. hogy unalmas? – Miért van neked szükséged arra. [39] UTÁNA Ébren vagyok. amit tenni akarsz! – Akkor meg ne viselkedj úgy velem. és a magasba emeltem a kezemet. Azt éreztem. és felveszem. – Megragadtam a kormány felső részét. – Hogy érted azt. Sawyer benyúlt a dzsip ablakán. – Csak… rendben. – Nem viselkedem úgy. Felé fordítottam a fejemet. és aggódom apa miatt. és ráhajtottam a fejemet a csuklómra. de ez már akkor is búcsúnak hangzott. – Talán nem. Kék fény vetődött az arcára. a hangom rémült és éles. mint egy utolsó rohadékkal. – Ezentúl talán nem kellene veled mennem.

napok teltek el azóta. – Most legalábbis. az apád is nagyon szeret téged. – Mit csinálsz te itt? Sawyer vállat von. minden rendben. – Az esetleges betörők miatt? – Tulajdonképpen miattad. hogy besétált hozzánk Rogerrel és Lydiával. – Reena. az ujjbegyeim elfe-hérednek. Sawyer ott ül az előszobában a padlón. Végül kikászálódom az ágyból. – Hahó – mondja éberen. így egy szintre kerülök vele. a tenyerem izzadt a telefonon. – Magamat viszont kiakasztom egy kicsit. folytatja nyugodtan. Ülök csendesen a matrac közepén. Nem akarlak kiakasztani. Soledad azt mondja. – És bármi is történjék. a térdére könyököl. Apa jól van. amit a vacsorára vett fel – úgy tűnik. – Reena – mondja Soledad lágyan. és a felkarjára tetovált kereszt kilátszik a trikója ujja alól. Átesett a műtéten. ostobán és merészen egyszerre –. Minden rendben van. egy kicsit zavarban is van. fejét a falnak támasztja. azt hiszem. de él és lélegzik. ez tényleg elég bénán hangzott. halk hangon beszélek. – Grimaszol. – Nem akasztasz ki. hogy ne ébresszem fel a gyereket. – Őrködöm. Egy ideig sírok. voltak kritikus pillanatok. – Hogy van apukád? – Jól van. édesem. Vállat vonok. államat a térdemre támasztva ülök a sötétben. mielőtt leteszi a telefont. mintha egy sziget lenne a tenger közepén. és elakad a lélegzetem. – Szeretlek – mondja. és azt hiszem. – Apa jól van – mondom. Bontom a vonalat. Levette az inget. – Le- guggolok. soha az életben nem féltem még ennyire. – Sajnálom. Pillanatnyilag semmi tennivaló nincs. Minden rendben van. – Soledad hívott? . Sawyer mosolyog. kell hagyni őt pihenni. Kinyitom az ajtót.

miről beszél –. természetesen. hogy itt találom. amelyek át- meg átszö vik az országot. hanem mi. Mindenfelé. hová mehetnék én? – Nem te – mondja sietve. – Mi? – Mi lenne. Az utakra gondolok. ahová tartozol? Függőleges vonal jelenik meg a két szemöldöke között. amelyeket még nem próbáltam ki. akár egy világtérkép. mintha nem érteném. hogy mit akar ezzel. – Amikor apukád jobban lesz. – Szoktál még arra gondolni. Egyszerűen csak… mi lenne. Talán ő egy postagalamb. – Sawyer. az a helyzet. a szeme sö tét smaragdszínűvé változik: a születési hónapjának köve. és amikor észreveszem. és lelépnénk? Visszanyelem a kiugrani készülő szívemet a mellkasomba. amelyeket egyedül töltöttem. – Mindenfelé – mondja. ahol még soha nem jártam. – Minden egyes nap – mondom. Rásandítok. ha lelépnénk innen? – kérdezi. – Miért nem töltöd ott az éjszakát. – De mint korábban is mondtam. hogy nem ez a megfelelő hely nekünk? – kérdezi. az egyetlen létező. hogy ő még mindig a válaszomat várja. a dolgok. eszembe jutnak a helyek. mi minden miatt lehetetlen ez. hogy mintha valamiképpen ez elkerülhetetlen volna. . mert nem vagyok biztos benne. Sawyer egyenesen a szemembe néz és mosolyog. – Hová? – kérdezem. – Hirtelen végiggondolom. a dolgok termé szetes alakulása. és az éjszakákra. értelmes választ adom. hatalmas és egyszerű. ha fognánk a babát. Talán én vagyok számára az otthon. Bólintok. Nem vagyok meglepve.

hogy szeretsz! Ne tedd ezt velem. és nem adtam neki tízszeresen vissza. hogy ezt akarod? – kérdezi egy kis idő múlva. elrejtettem a blúzomban. Nem akarja. Felhúzom a földről. ha az ízületeim nem tartanának össze. hogy odakint elered az eső. – Tessék? – Mondd. mintha ez lenne a legutolsó na-punk. Az alkarjára támaszkodik. ahogy fölém tornyosul. amikor Sawyer hirtelen teljesen elcsendesedik. – Reena – mondja szinte könyörögve –. én ott tartottam azt a Szeretlek et az izzadt tenyeremben. A forróság soha nem szűnik meg. amit megtartottam magamnak. és úgy kapaszkodunk egymásba. kezembe fogom az egyik öklét. A nyitott ablakon keresztül hallom. és a hangja most mélyebb. szeretném neki mondani. Erős szálú. – Biztos vagy benne. Az egyetlen dolog. – Magam is meglepődöm a saját hangom határozottságán. A nyaka köré fonom a karomat. valamiféle ígéret. – Biztos vagyok benne. – Ü-hüm. amit tőle kaptam. amelyet önmagának tett. miközben hüvelykujjammal a szemöldökét simogatom. Az egyetlen dolog. és látom a pattanásokat az arcán. – Mondd. hogy a szavak kimondása nélkül történjen bármi is közöttünk. Lágyan a lepedőre dőlünk. Sawyer halk hangot ad ki a homlokom tájékán. akár egy talizmánt. Felnézek. – Ne mondd ezt. – Mondd ki! . hogy szeretsz! – utasít halkan. egyáltalán nem jellemző. a szobámba. és megpróbálok ellenállni. hogy szeretsz! – ismétli meg a kérést. Összeszorítja. lágy haja alatt koponyája vonala egyszerre ismerős és idegen. Nem bírom kimondani. Meg se moccan. mondd. aztán be. Amikor elment. biztonság arra az esetre. majd lazán engedi az ujjait. és zöld szemei sötét villanásán látom. hogy ez nagyon fontos neki. ha nem vagy biztos benne. Nem teheted. szétnyitom és beleteszem a saját kezemet. – Hmm? – suttogom a vállába. mint amilyennek valaha is hallottam. – Sawyer – mondom. Szeretlek. – Hagyd ezt! Egyenesen a szemembe néz.

hogy odébb gurul és eltávo-lodik tőlem. magára kapja a farmerját. és rendkívül gyávának érzem magam. a sima lég-zés is olyan. A mellkasomon érzem a bordáit. utána pedig mindketten álomba zuhanunk. azt nem élem túl. bőrömet vékony réteg izzadság borítja. és utána ismét elveszítem őt. csak fekszünk az oldalunkon. – Rendben van. már most elveszíthetem. De ekkor: – Rendben – mondja egy hosszú. A térde mögötti bemélyedés meleg. a rövidke szünetek a légzésében és a seb a mellkasán. amire eddig nem akartam emlékezni. mintha robbanásra várnék. megfordul a fejemben. – Nem tudom kimondani – suttogom végül. – Nem akarok megállni. szertefoszló mosolyát. – Megértem. Sawyer rám villantja gyors. Furcsa. és elhúz innen egyszer és min-denkorra. A szívem hevesen ver. Ha kimondom. Ha nem mondom ki. amikor benyomom oda a talpamat. ha akarod – ajánlom fel ostobán. akár egy bizonyosságot. – Sajnálom. Egész idő alatt néz engem. ami történt: hirtelen eszembe jut ezer különböző dolog. Felhúzza a szemöldökét. [40] . halk kilégzéssel. és nézzük egymást végtelen ideig. Amikor vége. – Megállhatunk. Végül már nem tudom visszatartani. – Seattle – mondom. a mindenfelé kezdődhetne Seattle városában. mint egy hurrikán. – Seattle? – Azt hiszem. ahogy tágulnak és összehúzódnak. és én megfeszülök. mégis szívbe markolóan ismerős vele csinálni ezt. odakint szürke fény és a pálmafák között süvítő szél hangja. mindazok után. ha meg akarsz állni. Így aztán megyünk tovább. – Seattle a nyertes – mondja nekem. Lecsukja a szemét egy másodpercre. Tekintete súlyát szinte fizikai értelemben érzékelem.

összegubancolva a takarókat. mint amikor vele mentem. miközben az ágyamban feküdtünk. A problémák akkor kezdődtek talán. amint bezárkóztunk a szobámba. amikor kifogytam a feltérké pezhető meteorológiai jelenségekből. a családjainkról. hogy épp aznap kap rajta apa bennünket. amikor – mint megtudhattam – az időjárásról írott könyvek tömegébe ásta bele magát. aztán várt a sötétben. nehezen szedve a levegőt. A bulik után időnként megjelent a házunknál. – Mesélj nekem a viharokról – suttogtam álmosan. és folyton rettegtem. édesem. hogy beengedjem. és elbújtunk az alvó világ elől. Sawyer bizonytalanul bólintott. amelyeket Sawyer még gyerekkorában szerzett. izzadtan és idegesen. – Mm… hmm. ELŐTTE Az. Megpróbáltam nem gondolni arra. mintha föl akart volna kelni. és különféle dolgokról beszélgettünk: zenéről. amíg haladtunk fölfelé a lépcsőn. különböző tudományos adatokról. amíg lementem. vagy talán sokkal korábban. mint általában. Tornádókról. mint aki támadást ver vissza. igen. és elindulni valahová. Úgy tűnt. amikor a megszokottnál sokkal későbben megjelent nálam. megpróbáltam megnyugtatni. Mindig is rossz alvó volt. hogy Sawyer nélkülem járt bulizni. bele a nagyvilágba. de úgy reagált. az aszályról. Tenyeremmel a gerincét simogattam. még jóval az előtt az éjszaka előtt. . szinte rosszabb volt. villantott egyet a dzsip fényszóróival. hogy merre járt és mit csinált. – Biztos? – Azt mondtam. de azon az éjszakán még többet forgoló dott. – Minden rendben? – kérdeztem. Csendre intettem. homályos tekintettel és sápad-tan.

Olyan volt. Nem fogok meghalni. de ilyen állapotban még soha nem láttam. jó? Erre felfigyelt. – Hmm? – Szinte álomba zuhantam. – Sawyer. és közelebb csúszott. és fáradtabb voltam. mint a nyakamnak elsuttogott imát. – Hányat vettél be? – kérdeztem végül. – Szeretlek – ismételte meg. amikor harmadjára szende-redett el. mint a futó izmai közvetlenül a verseny előtt… . Megpróbáltam visszaemlékezni rá. Ma este hülyeséget csináltam. – Persze – feleltem sértődötten. Ehelyett feladtam. mint egy hidrogénbomba. az élek elmosódtak. – Azért próbálj meg nem meghalni. hogy érzi. ugyanakkor ennyire szomorúvá. Nem értettem. ar-cát a hajamba temette. – Ne foglalkozz vele! Jól vagyok. testével a hátamhoz simult. Nem fog még egyszer előfordulni. – Jól vagyok. De hagytam. légzésünk lassan egyenletessé vált. Mozdulatlan akartam maradni. – Jaj – mondta. ahogy megfeszül az egész testem. hogyan tehet egyszerre ennyire boldoggá. a pulzusunk pattogó rit-musban lüktetett. mit érzek Sawyer iránt: felfogni nem bírtam. amikor kimondta: – Szeretlek – mondta nagyon halkan. Sawyer iskolán kívüli tevékenységei nyilvánvalóan illegális irányba hajlottak el. száz százalékig biztos voltam benne. csiklandozott a lehelete. hogy aztán egy pillanattal később hevesen felriadjon. mit olvastam a tablettás túladagolásról: hogy ez milyen könnyen be tud következni. ezúttal tisztábban. hidd el! Sajnálom. közvetlenül a fülembe. hogy átöleljen. mint amit hajlandó voltam beismerni. és a fal felé fordultam. Másnap reggel számtanteszt várt rám. Ideges lettem tőle. A szemem néhány perce csukva volt. Figyelj! Hányat vettél be? – Tessék? – Idegesnek tűnt. – Sawyer… – Reena! – A hangja éles volt. hogy rosszul hallottam. Nem válaszoltam. – Ne törődj ezzel. rendben? Miért jöttél ide egyáltalán? Ezt szerettem volna megkérdezni tőle. de tudtam.

és azt. Istenem. Szerettem őt. Kinyitottam a számat. felriadok a szemeteskocsi fémes csikor- gására. csupán azzal. amikor Allie és én listát kezdtünk írni a helyekről. De azt nem. hogy egy magas fa vagyok. Szerettem gyors. [41] UTÁNA Hajnal körül ébredek újra. Annyira szerettem Sawyer LeGrande-ot. aztán ismét becsuktam. Bármit hajlandó lennék odaadni neki. ahogy még mindig naponta tanultam őt. zenész kezét és az őszinte lelkét. soha többet nem vonhatom vissza. és ő nem ismételte meg még egyszer. jöttem rá hirtelen. és amikor kinyitom a szemem. és szerettem. Ha elmondom neki. Szerettem Sawyert hetedik osztály óta. ez volt a legrettenetesebb az egészben. Szerettem bolondos. Egy pillanatig hallgatom a fémkukák csörömpölését a szomszéd ház előtt. hogy ezt elmondjam neki. Felkészülni… Rajt. ahol összefutottunk vele. – Most próbálj aludni – suttogtam. Bármit hajlandó lennék megtenni érte. bőrkeményedéses. hogy Sawyer még mindig alszik mellettem: az együtt töltött éjszakák közül ez az első alkalom. titkos oldalát. nem jött ki egy hang sem a torkomon. ahogyan az arcomba nézett. . de amikor kinyitottam a számat. hogy nem lépett le mellőlem még napfelkelte előtt. amint végighalad a Grove Streeten. hogy néha nem bírtam nyugton maradni az érzés súlyától. ahogy elhitette velem. meglepve tapasztalom. amelyet biztonságosan elrejtett virtus-kodása mögé.

mindig megnéztem a beosztásodat. – Aztán délután négytől munka. Amíg ki nem mászom az ágyból. – Ideje felkelni. megérintem. – Csak öt percet még. hogy tudjam. Megragadom a lehetőséget. hasra fordulok. hogy bújjak vissza mellé. – Álmosan megrázza a fejét. mélyeb-ben lélegzik. hátán a szeplők mintha csillagképekbe rendeződnének. – Az jó – mondom. Régebben gyakran borzongott álmában. mint azelőtt. Hogy alakul a napod ma? – kérdezi. – Amikor középiskolások voltunk. és mosolyognom kell az ötlettől. nem ébred fel. – Jól van. Egy perc erejéig engedek a késztetésnek. egyik kezemet a párna alá csúsztatom. mintegy meghívásként. Kicsit szeleburdinak érzem magam. – Szia. – Szia. Másképp alszik. – Mosolyog. mintha az ördöggel viaskodott volna. – Gondolatban végigfutok a tennivalóim listáján. és megemeli a takarót. . – Pedig észrevettem. Aztán a suli. – Én el tudom vállalni a gyereket. – Nem is. ha Stef el tudja vállalni a gyereket. – Nem mintha bármikor észrevetted volna. Mosolygok. akkor viszont félig kinyitja a szemét. és ujjaimmal végigsimítok a kirajzolódó mintázaton. – Én hétre megyek. egyik keze a hátamon. amint hason fekszik: egyik karja a feje fölött. – Régóta nem dolgoztunk egy mű szakban. de Sawyer meg se moccan. közvetlenül az enyém után. Kevesebbet forgolódik. remegett és mo-tyogott. – Hová mész? – akarja tudni nyújtózkodás közben. számít-e. – Hát. – Visszabújok a takaró alá. – Rendben – mérlegelem. hogyan nézek ki aznap – vallom be töredelmesen. – A kórház. hogy megvizsgáljam. hüvelykujja lusta mozdulatával köröket rajzol rá.

a homokot a mögötte lévő járdától elválasztó alacsony falra is leülhettem. és húz lefelé. a parton. Horkantok egyet. ő . amelyről tudtam. ami veled kapcsolatos. Találkozott a tekintetünk. – Soha nem kerülte el a figyelmemet. – Semmi. ahogy a fiúm elénekli a dalait. vagy egyedül mentem. Körbenéztem a tömegen. Szerettem egyedül lenni. Ott voltak a Wiggles-testvérek. olyankor egész hátra. Szemmel láthatólag Sawyer ugyanezt tette. és nekem minden erőmet össze kellett szednem. drágám. közvetlenül naplemente után. és felismertem néhány arcot. akiket már láttam strandfellépéseken. így meg tudta nekik szervezni a bulit. egyik karjával átfogja a vállamat. hogy ne bámuljam meg őket a rövidnadrágjukban és bikini-felsőjükben. Iceman nagybátyja parkoknak és szabadidős központoknak dolgozott. Azon az estén is letelepedtem a megszokott helyemre. és útközben minden ablakot letekertem. vagy akikkel a bu-likon találkoztam. ha nem dolgoztam. nem kerülte el soha a figyelmemet. [42] ELŐTTE Májusra a Platonic Idealnek fellépései voltak az egyik buli- sátorban. ez az igazság. és szünet nélkül bambulhattam és hallgathattam. Ott voltam mindig. és elgondolkodva rágtam az alsó ajkamat. kedd és csütörtök es-ténként. mielőtt még kiszálltam volna a bulizásból. ameddig a fejem a mellkasán nem pihen. vagy elcsaltam Shelbyt hagymakarikák és vaníliaturmixok ígéretével. és halkan dúdoltam a dallamokat. hogy Sawyer kedvéért került a koncertbe. amikor a zenekar a Come Rain or Come Shine rockos változatát kezdte játszani. elkunyerálva Soledad autóját estére. hogy mi volt rajtad – mondja. – Nem is igaz.

átugrunk egy kicsit a Meridianbe – mondta Animal. – Átjöttök ti is? Visszatartottam a lélegzetemet. a víz nyaldosta a lábamat. és jobb oldalra biccentettem. Megittam a Sprite-omat. – Ők feltehetőleg Michiganből jöttek. Tengerészkék inget viselt és elnyűtt Chuck Taylors-cipőt. Olyan jól zenélt. elmosolyodott. Az egész teste ellazult. – Mint mindig. – Ugye. miközben ujjai sebesen mozogtak a basszusgitár nyakán. Mindig megpróbáltam hagyni őt kibontakozni ilyen fellépéseken. A távolban egy csoport. bikinibe öltözött lánnyal. hogy a barátnője vagyok. ameddig ő keresett. – Haver. hogy teljességgel fantasztikusak voltunk? – kérdezte később. Majdnem tíz óra volt. és kinyújtottam a kezemet. mindig megvártam. nálunk picivel idősebb fiatal csoporto-sult egy strandlepedő körül. – Túl nagy a forróság. mintha végre szabad lenne. de Sawyer megrázta a fejét. a kisujjából rázta az egészet. Úgy foglak szeretni. – Ők itt vannak. hogy megfog- jam az övét. – Az igazi floridaiak nem járnak strandra – felelte. – Szeretem a strandot. Ott állt az egyik. amikor végeztek. és rajtuk kívül már szinte senki nem tartózkodott a homokon. és engem annyira boldoggá tett. – Na. ahogyan még senki nem szeretett. mire nagyot sóhajtott. amikor a saját szerzeményét játszotta. – Nem – kiáltott vissza neki az óceán ritmikus zúgását túlharsogva. és mit szólsz hozzájuk? – kérdeztem. és leültünk a lassan lehűlő homokba. Vettünk két üveg Sprite-ot az út túloldalán lévő szendvicsboltból. én pedig még soha nem voltam ennyire büszke rá. miközben a tömeg szét-oszlott. – Később majd csatlakozom hozzátok. nehéz hajamat a nyakam hát-só részéről. A dagály érkezőben volt. és ő hátrafurakodott hozzám. – Nem járunk eleget a strandra – jegyeztem meg. Megemeltem nedves. és hármas-négyes csoportokba rendeződött. miközben elnéztem a sötétedő láthatár irányába. aztán visszasétáltunk a vízhez. srácok. . akit jómagam Giggles Wiggle-nek tippeltem. hogy nézhetem.

Nem számítottam rá. igen. – Juan Valdez – kuncogtam. – Grimaszolt. – Don Juan. hogy valaha is beszélni fogunk róla. – Akkor maradnak a michigani lányok. nyilvánvalóan. mondtam neki akkor az étterem előtt. – Szabályos Casanova vagyok – jelentette ki. – Heathcliff – mondtam. amikor elmész. hogy hízelegj egy lánynak. – Észkombájn – mondta. mostanra pedig egészen közel kerültem mindeh-hez. . önelégült mosollyal az arcán. Egy hosszú percig egyikünk sem szólt egy szót sem. hogy ne érhessen hozzám az ajkával. szoktad. – Nem szoktam rágni a szívószálakat. – Te aztán tudod. – Na. de elhajoltam tőle. – De igen. A bőröm hirtelen az egész testemen libabőrös lett. és a nyelvével belülről kinyomta az arcát. mit gondolsz? – Jól van. – Ezt nézd meg! – mondta magasba emelve a szívószálat. – Hátradőlt. – Komolyan kérdezem. – Viszont kipróbálhatnád a szerencsédet az egyik michigani lánnyal. amikor visszaadtam a poharát. meg minden. Szeretkeztél már a parton? – Az igazi floridaiak nem szeretkeznek a parton – tájékoztattam. Erre nem számítottam. Reena? Pislogtam egyet. – Olyan vagy. mint egy mormota. „Nem sokáig leszek már itt”. nem érkezett-e meg a boríték a Northwesterntől. – Sós – javított ki. – És mihez kezdek majd. hogy ő maga hozza fel a témát. Megcsókolta hátul a nyakamat. arra pedig a legkevésbé sem. Mint a sós perecnek. – Jó ízed van. – Izzadt vagyok. – Ne rágd a szívószálat. Mindennap megnéztem a postaládát. feje a homokban. – A lápvidéken. – Túl nagy a forróság.

ráérősen. Nem nézett rám. Sawyer tekintete vibrált. A hullámok egyre közelebb jöttek: lassan odébb kell majd mennünk. Ha akarnál. – Be fogsz kerülni. nem úgy értettem – magyarázkodtam. hogy… Nem mintha bármire is megkérhetnélek. kicsit hangosabban. Igaza volt. És végül… Egy nagy borítékot. – Nem. az jót jelent. Ejha. hogy ez így van. Sawyer értem jött a suliba. miközben én kiemeltem a számlákat. – Nem mintha elvárnám tőled. Otthon kivettem a postát a postaládából. közben magyarázva valamit. a TV-újságot. semmit nem tudtam kiolvasni belőle. és elnézett az óceán felé. – Ó. amikor hazaértünk. tudom. hiszen egy évvel ezelőtt ő . pedig tudnia kellett. – Hoppá. istenem. A Northwesterntől. Ujjait hátul a farmerom övtartó pántjaiba akasztotta. igaz? – kérdezte. Az a mágikus „ha”. – Ha nagyméretű a boríték. az a helyzet. hogy továbbra sem válaszol – ez az egész beszélgetés messzemenően elméleti szintű. Leültem a lépcsőre. Csak… én nem hiszem. hogy képes lennél… hűséges maradni hozzám. hogy te akarnál hűséges maradni hozzám. nem. és leült mellém. mint egy sóhaj. – Úgy értem. Vállat vont. mikor láttam. – Ó – tört ki belőlem. Ráadásul – merészkedtem még tovább. a kezemben tartott reklámújságok és borítékok a veranda kö vén landoltak. – Nem tudom – mondtam óvatosan. örökösen válaszokat kereső tizenhét évem minden elővigyázatosságával. Ha bekerülök. Bekerültem.

Amióta az eszemet tudom. aztán: – Szervusz. ha nem kellenél nekik. mennyire menni akartam. halványlila pólót viselt. már nem tűnt annyira egyszerűnek ez az egész. ahol még soha nem jártam. – Naná. csakhogy Sawyert még an-nál is hosszabb ideje akartam. bir-tokolni akartam egy pár kordbársony nadrágot. – Reena! – kiáltotta kisietve a házból. hogy kellesz nekik. Te vagy a megmondhatója. amit abba fektettünk. Nagyon akartam ezt a kreatív írás programot. – Felvettek a Northwesternbe. Eszembe jutott Bowen kisasszony. és fel is vették. Ültünk a szobámban a padlón majdnem tizenegy óráig. – Ha nagy a boríték. „Gratulálunk!” – állt a levélben. . mint korábban. a karjai szeplősek. hogy itt volt előttem egyszerre ő és a nagy lehetőség is. és karjaival átölelve a vállamat. „Sok diá kot ismerek. akkor kellek nekik. telente pedig sárga hótaposó ban járni az utcákat. máshol akartam tanulni. is jelentkezett. de hiszen ez csodálatos! Istenem. Felé nyújtottam a levelet. és nem láttam az arcát. De még mindig rajta volt a szemén a napszemüveg. – Jól sikerült – mondtam. Sawyer. és vastag. Hülyék lennének. ezeket a dolgokat akartam. – Hogy sikerült a teszt? – kérdezte. Reena. szigorúan nyitott ajtó mellett. a bőre barna volt a napozástól. El akartam jutni olyan helyekre. Közben kinyílt a hátsó ajtó. orosz regé nyeket akartam olvasni egy kávéházban. édesem. hogy korábban leérettségizzek. Soledad arcán azonnal széles. – Ó. és mindaz a kemény munka. Soledad állt az ajtóban. mint aki voltam. miközben megfordultam és felnéztem rá. akkor kellesz nekik? – Ha nagy a boríték. aki nem szívesen mondana le negyedéves hallgatói státuszáról…” Azon az estén Sawyer sokáig nálunk maradt. elégedett mosoly terült szét. és most. Teljesen más akartam lenni.

hogy egyszer elolvashat-ja. – Ez valóban nagyon jó. – Nem kellene ennyire szégyenlősnek lenned folyton. egyik lába átvetve a másikon. objektíven nézve a dolgokat – végső soron be is juttatott a Northwesternre –. és leült az ágyamra.Soledad utasításainak megfelelően. de apa és Soledad még lent voltak a nappaliban. megígértem neki. – Hm – mondtam rábámulva. és közben próbáltam elhessegetni magamtól azt a megmagyarázhatatlan rajtakapottság-érzést. de Sawyer szájából hallani egészen más volt. amelyben behívnak a szerkesztőségbe. akinek sikerült megtanulnia Allie kitekert szabályrendszerét. Sawyer mosolygott. hogy újabb fagylaltadagot hozzak magunknak a fagyasztóból. azt hiszem. A vállam fölött visszaszóltam még neki: „Ne csalj!”. amely elural-kodott rajtam. Reena. Mosolygott. Két ujjammal megcirógattam a kezét a takarón. – Hogy került hozzád? – A kupac tetején volt – mondta Sawyer. – Nem tudom – mondtam. Lefutottam a lépcsőn. nem ott találtam. – Miért nem adtad ide eddig. mint aki hirtelen rájön. hogy elolvashassam? – kérdezte. – Aztán egy pillanattal később: – És tényleg el fogsz menni min-dezekre a helyekre? . és römiztünk: Sawyer volt az egyetlen. és az íróasztalomon található. aztán amikor öt perc múlva visszatértem két jókora adag fagylalttal a kezemben. – Úgy gondolod? Sawyer bólintott. hogy beszélgessünk a szakmai gyakorlatomról. valóban szembetűnő káosz felé biccentett: tankönyvek és tesztla-pok. – Tényleg? – kérdeztem. hanem az íróasztal mellett állva. Csak én vagyok. némi éllel a hangomban. Végső soron. Letettem a fagylaltot a komódra. a szőnyegen. – Szégyenlős voltam. ahol hagytam. Tudtam. miközben a jelentkezésként küldött esszémet olvassa. egy e-mail a South Florida Living magazintól. hogy védtelenné vált. és kém-kednek utána. Egyáltalán nem érzett bűntudatot. ösztönösen kinéztem a folyosóra. hogy egész jó. és leültem mellé az ágyra.

Éreztem. közvetlenül a konyhaajtó mellett. az már egy másik nap. Olyan sokszor aludt már nálam. ahogy a remény és a várakozás egyre táguló. Ismét bólintott. mintha valamilyen közös tervről döntenénk éppen. Meglepetten néztem rá. hogy mosolyog. Úgyhogy tojást eszünk. . Hannah felöltöztetve és megetetve áll a járókájában az étkezőben. – Nem is rossz ötlet – jegyeztem meg. ami rendben is van. úgy tudom. Összeráncoltam a homlokomat. Ha mé goly homályosan is. sárga lufiként megtölti a mellkasomat. hogy nyár végén valóban elmegyek innen. – Úgy tervezem – mondtam halkan. most jutott el először az agyáig. – Nem vagyok túlzottan éhes – rázom meg a fejem. és elindul a hűtőszekrény felé. – Nem ettél az este. Chica-go zenei szempontból jó városnak minősül. – Talán nekem is le kellene lépnem innen – mondta egy pillanattal később. üres bögrékben lévő kanalakért –. – Nos – mondta. Grimaszol. valóban? – Ránéztem és láttam. De a mai. – Készítek neked reggelit – dönti el Sawyer. hogy a takarók lassan átvették az illatát. amíg lejutunk a nappaliba. és a fagylalt után nyúltam. szélesen és szabadon. mert ideges voltál. ahogy ezt megkérdezte. amiből arra következtettem. – Talán ellenőriznem kellene ezt az információt. miközben lenyúltam a sző nyegre helyezett. – Ó. és a kanalamhoz koccantotta a sajátját. Volt valami abban. de most beszélt előttem először tervhez hasonló dologról. aztán hátradőlt a párnák közé. [43] UTÁNA Egy fél órába telik.

Ez szex Sawyer LeGrande-dal. Egyetlen pillanatra lefagy. Shelby anyukája ápolónő a kórházban. – Szia – mondom ragyogó mosollyal. hogy beléphessen. – Nem esett le. . A konyhában pedig csörögni kezd a vezetékes telefon. – Hallottam. – Reggelizhetnénk is gyorsan valahol. – Ó. pólót visel a kikötő logójával. csak… – Csak mi? Ez nem csak valami. alig észrevehető mosoly bujkál a szája sarkában. Rám mosolyog. amikor Sawyer hangja tölti be a nappalit. amelyek útra kelnek tengeren. hanem Aaron. elégedetten. és nem több. hogy néhány percig végre velem is foglalkozik valaki. – Ne menjünk együtt? – kérdezi. Egy másodperccel később már leesik. de aztán azonnal ismét a régi. hangosan és vidáman. – Szia – köszön. legalábbis azt hisszük – mondom. megmerevedik. – Shelby az? Hívd csak be! Készítek neki is pár tojást. nyári reggelen. – Nem. és egy lépést hátrálok. és kitárom a bejárati ajtót. hogy végezze a dolgát. hajókkal. mekkora őrültség volt ez a részemről. anélkül. – Jól van. Legszívesebben leütném. – Shelby Fitzsimmons. – Valószínűleg Shelby az – mondom. hogy előtte belenéznék a kukucskálóba. – Épp most készülök a kórházba. A francba! Aaron arckifejezése megváltozik. hogy van társaságod. de ennyi. mi történt apukáddal. Frissen borotválkozott. Épp a megfelelő válaszon töprengek. – Sajnálom – mondja. a színpad és a képernyő sztárja – kiáltja Sawyer. Nem Shelby látogat meg ezen a napos. – Fel tudnád venni? – kérdezem Sawyertől a vállam fölött. én pedig leülök. Besietek a nappaliba. ahogy meglátja Aaront. Csak a te autód áll a feljárón. Egy pillanatra átfut az agyamon egy káromkodás. A mobiltelefonomon egy rakás üzenet vár. Hagyom. nem Shelby az. és felállok. Valaki csönget. és belép az étkezőbe.

– Helló. beszélünk majd. Reena. minden rendben van Serena édesapjával. ezzel a remek emberrel. – Hm. istenem. Te ezt nem érted. egy életre kivégeztem ezt a barátságot. jól van. csintalanul. azt hiszem. – Ezt azért nem mondanám. hagyd ezt! – Sawyer tartotta magát. Azt hiszem. hogy ezt észrevegyem. – Aaron… – Mit fogok mondani neki? Rémesen viselkedtem vele. ó. hogy Shelby már eddig is mennyire haragudott rám. ameddig csak tudta. – A francba! – mondom. – Nem is annyira rossz ez így. add át neki! – szól vissza a válla fölött. – Oldalról néz engem egy ideig. azt gondolta volna. hogy látlak – mondja Sawyer magához térve. – Épp most beszéltem Soledaddal. de nekem mennem kell – feleli Aaron. – Ó. és megnevettetett a legkeservesebb napjaimon. amikor az autója kifordul a felhajtóról. – Arra gondolok. – De igen. és istenem. de most már mosolyog. – Azt hiszem… azt hiszem. aki virágot hozott nekem. hogy nem érted. ha érdekel. Nyilvánvaló. Aki nem ismeri a helyzetet. – Sol telefonált? – kérdezem. Csak azért ugrottam be. Erre egyszerűen nincs bocsánat. Aaron már az ajtón kívül van. – A francba! – Mi a baj? – Hallgass! – csapok le vadul. – Apukádnak a legjobbakat kívánom. Valósággal menekül. – Be kell érnem a munkába. aztán Sawyerre. akkor. – Köszi. rémesen érzem magam. és egy pillanatra megfeledkezem a szemem előtt zajló kínlódásról. most már mindent tudok. és az ajtóhoz lép. mintha égne a ház. csakhogy én túl ostoba vagyok ahhoz. – Remek. majd ismét vissza rám. – Épp teljesen kiszúrtam magammal. figyelj. hogy megbizonyo-sodjam róla. – Aaron előbb rám néz. – Nem egészen – mondja Aaron lassan. tulajdonképpen pont annyira rossz. Valójában nem is igen számít. hogy teljesen korrekt az ajánlata: – Épp tojást készítek. és azt mondja. örülök. és meneküljek magam is. .

– Ide-oda pattogok a konyhában. igazán jó barátom volt. valahányszor beszélgetni próbálok veled? – Pont te beszélsz lelépésről? – lendülök ellentámadásba. amiről igazán semmit sem tudsz. – Ameddig nem kap el a viszketés vagy a késztetés. és gyors léptekkel elindulok a konyha felé. hogy állandóan lelépsz. – Rogers úr is az. – Kértem. hogy beletúrjon Hannah hajába. Másodszor. Ez a hír megállítja egy pillanatra. azzal a különbséggel. miközben elzárom a tűzhelyet. hogy nagyjá ból úgy néz ki. megáll. aki képes volt korrekt módon bánni velem. – De én most itt vagyok – csak ennyit mond. én pedig ott tartok majd. – Harmadszor pedig. ahol az elején tartottam. hogy hallgass! Sawyer a szemeit forgatja. – Abba tudnád hagyni ezt. – Először is. rágcsálnivalót Hannah-nak. mint akinek ez a fordulat egy kissé már elcsé peltnek tűnik. ami a béna döntésekre ösztönöz. és visszateszem a tojást a hűtőszekrénybe. Sawyer! Nem ismered őt. mint egy flippergolyó. . Sawyer grimaszol. hogy olyan dolgot említsek. – Megfordulok. hogy én kivel bújok ágyba. hogy ágyba bújj vele. – Rogers úr meghalt? – Évekkel ezelőtt. Igazán nagyon rendes srác. két dobozos üdítőt. hogy mostanra sikerült elvadítanom magamtól az egyetlen pasit az életemben. és kivel nem. egy plüss sztegoszauruszt. igen. Rogers úr már nem él. – Na. vagy akármi is legyen az a valami. – Eredj a pokolba. a kulcsokat. és le nem lépsz újból. de ez még nem ok arra. nem a te dolgod. mint egy zsák krumpli. Jön utánam az étkezőn keresztül. – Kérdezhetek tőled valamit? Tetszik ő neked egyáltalán? Vagy csak egyszerűen praktikus megoldás? Mert el kell mondanom. és közben különböző tárgyakat teszek a széken lévő hátizsákba: a telefonomat.

Minden egyes nap emlékeztettél erre. egyetlen logikus következtetést tudok levonni. hogy legalább illendőségből kitaláltál volna egy hazugságot. – Micsoda hülyeség volt ez részünkről. – Ezerféleképpen a tudomásomra hoztad. Gyanakodva mér végig. – Jézusom! – forgatom a szemeimet. Két hete jöttél vissza. és amikor ez megtörténik. Arra gondoltam. – Korrekt módon bánt veled? – Mm-hmm. – Vagyis örökké? – Két évig nem voltál itt. – Mire gondolsz? – Erre itt – tárom szét a karomat. és nem terveztél visszatérni ide. amikor te leléptél anélkül. százszor jobbat. én is dobbantok. ne légy ennyire gyerekes! Én soha nem mondtam semmi ilyesmit. a ma reg- gelre. – Te jöttél hozzám! Fel voltam ké szülve rá. – Mennyi ideig fogod még ezt felemlegetni? – Ameddig már nem húzom fel magam rajta. milyen lazán megfe-ledkezel arról. mondjuk. és százszor jobb. erre az egészre. Leginkább akkor értékeltem a törődést. és megpróbálom összeszedni a gondolataimat egy pillanatra. Nem kellett volna hagynom. Feldúlt állapotban voltam. Az számít csupán. azt szeretem leginkább az egészben. akárhogyan is történt. amikor elmentem. – Az elmúlt éjszakára. Ez nem tetszik Sawyernak. Rossz ötlet volt. Hitványnak érzem magam. – Tudod. hogy… – Hagynod? – robban ki belőle. mint amilyen én vagyok. akár egy veszett kutya. És mindenképpen távozni készültél. mint amilyen az étterem és ez a város. Ajkai elvékonyodnak. hogy azon a francos kanapén alszom. Valami nagyot és lenyűgözőt akartál csinálni. – Nem számít. – Kifelé tartottál innen egy teljes évvel azelőtt. hogy leugrasz cigarettáért a sarokra. – Sawyer. hogy te magad is kifelé tartottál innen. – Én főiskolára készültem. hogy szükséges lett volna. hogy dü .

Harminc má sodperc is elegendő ahhoz. . hogy közben mosolyog. Tíz perc múlva ott vagyok. [44] ELŐTTE – Mi van rajtad? – kérdezte Sawyer. hogy azzá válok. – Nem is rossz ötlet. felejtsük el! – Rendben – mondja. – A fenébe is! – Remek. akár a márvány. nincs is olyan messze már. mit? Legjobb lesz. – Miért kérdezed? – Mert biztos akarok lenni benne. hogy újra és újra idiótán viselkedjek a társaságodban. höngő őrült vagyok. ne hülyéskedj már! – Május közepe volt. Végignéztem magamon a tükörben. és te vagy az oka. – Ő is dühös. olyan frusztráltan viselkedem mellette. mióta megkaptam a Northwestern levelét. – Értem. rendben? És indulhat az ünnep-lés. abban maradtunk. – Meg sem történt. Az egész életem egy jókora frusztráció. – Tudod. kényelmetlenül meleg idővel. és hiába közönyös a hangja. hogy húsz perc múlva értem jön és elvisz – ahogy ígérte – egy Igazi Nagy Randevúra. leizzadok benne. ha elfelejtjük az egészet. a szemei hidegek. Az első péntek volt. – A hangján éreztem. Úristen. – Bármit veszek fel. hogy nem öltöztünk egyformán. – Hát. akár az időjá rás-jelentésé. – Ó. – Tudod mit. miközben a vállammal a fülemhez szorítottam a telefont. Úgyhogy lehet. hogy nem veszek magamra semmit. A barátnőmet a héten felvették a főiskolára.

– Pontosan. tele Art Deco stílusú épületekkel és neonfényes kirakatokkal. a nagy. de a Breezeway. – Szeretem a csuklódat – jelentette be váratlanul. – A csuklómat? – néztem rá hitetlenkedve. – Nyugi! Ne tekintsd ezt amolyan fura csuklófétis-dolognak. merre kell mennünk. ahogy kitértünk a 95-ös útra. zajos csoportosulásokat. Ujjával végigsimított az alkarom belső részén. mint a madárcsont. Sötét. hogy Sawyer egyáltalán tudja. Kezdjük újra. – A pillanat elmúlt. – Madárcsont – ismételtem meg. – Tettem egy kísérletet. Aznap este South Beachre mentünk. hogy elhozz ide . de nem voltam felkészülve a harcra. és csodálkoztam. úgy nézett ki. és mosolygott. hogy mellette a Prime Meridian hirtelen a Ritz bárjává értékelődött fel. hogy megdörzsölje az állkapcsát. hogy a bejárathoz érjünk. miközben sávot váltott. csak néha vette el. – Látod. most tönkretetted a pillanatot. – Nem lehet – mondta. mert a dzsip légkondija néhány hete bekrepált. miközben gyakorlottan haladt keresztül a tömegen. Úgy tűnt. Nevettem. Úgy tűnt nekem. – De nevetett ő is. – Szünetet tartott. – Igen – felelte. csak a te csuklódért vagyok oda. jól lavíroz közöttük. amikor az egész South Beach szinte karácsonyi kivilágításban pompázik?” – szerettem volna megkérdezni tőle. . szeméttel teleszórt sikátoron kellett végighaladnunk. engem pedig ballasztként húzott maga után. és vetett egy pillantást az ölemben pihenő kezemre. Olyan vékony. South Beach fényes volt. hogy szereti a tömeget. ahol végül kikötöttünk. végig lehúzott ablakokkal. „Képes voltál ennyit vezetni. – Ezt emlékezetes pillanatnak szántad. Charley Patton hangja szállt a forróságban: „Took my baby to meet the morning train…” Sawyer a combomon tartotta a kezét. óceán-és nyárillat volt a levegőben. Sawyer fogta a kezemet. – Sajnálom. akár egy karnevál.

ahogy a kidobóember és a mixer megpróbálják szétválasztani őket. stilizált szívecskékhez. hogy hiábavaló. a tekintetemmel Sawyert kerestem. – Ez csakis rossz vicc lehet – mondtam. Fel kellett emel- nem a hangomat. amikor a gondolata átfutott az agyamon. Igazi profizmusra tettem szert a holtidők eltöltésében. Aztán mintha nem lett volna számomra teljesen érthető. amint kifordultam a kis előtérből. Sóhajtottam. és olyan tekintettel nézett körül a füstös helyiségben. hogy kirázott a hideg. – Várj meg itt – mondta a fülemhez hajolva. amelyet nem ismertem fel. Utána megyünk. hangos ára-dást. így lemaradtam az akcióról. elengedte a kezem. miközben a felismerés villámcsapásként hasított az agyamba. hogy elolvastam a graffitiket az üres Tampax automata melletti falon. még hozzátette: – A bunyóba. Láttam. A cipőm talpa ragadt a padlóhoz. – Hová mész? – Csak egy percet kérek. amelyek valamilyen módon kötődhettek a falon olvasható kezdőbetűkhöz. pedig már akkor tudtam. amikor női sikoltást hallottam. hogy a bunyóba keveredett két idióta közül az egyik nyilvánvalóan az én barátom. – Mi történt? – szólítottam meg egy alkohol hatása alatt álló srácot. közben elmormoltam egy gyors imát. ígérem. még nagyobb lett a tömeg. meghintáztatta fityegő fülbevalómat. miután úgy mért végig tetőtől talpig. mint aki keres valakit. és vacsorázunk valamit. – Két idióta keveredett bele – mondta. és akkor leesett. Kiruccanásunk a Breesewaybe ettől hirtelen érthetővé vált számomra. Amikor a bárpulthoz értünk. ezt a lüktető. káromkodásokhoz. amely kivált az alapzajból. azzal ütöttem el az időt. történeteket találtam ki. Lábujjhegyre állva megpróbáltam a tömeg fölött látni valamit. és épp elindultam a kijárat felé. Útközben szereztem egy pohár szénsavas üdítőt. Amíg nem voltam itt. és elindultam a mosdó felé. Körbenéztem. én pedig csak álltam . hirtelen gyanakvóvá válva. ahol a mosdók voltak. – Miért? – kérdeztem. A lehelete csiklandozott. Amikor végeztem. hogy túlkiabáljam a zenét.

Kihúztam az autókulcsot Sawyer hátsó nadrágzsebéből. állapítottam meg tompán. és azon töprengtem. kirángatta őt a bárból. – Reena. Komolyan mondom. mielőtt a fickó. igen. mintha egy randi volna. – Ő kezdte. ahogy a sav feltör a torkomba. – Köszönöm. Felnyögtem. megvonta a vállát. és átvágtam a tömegen az ajtó irányába. tényleg olyan rövid lett volna az egész. – A kidobóember bólintott. Azelőtt léptem ki a sikátorba. akivel Sawyer befelé menet beszélt. Ügyes harcos. Jézusom. – Figyelj. – Most komolyan? És képes voltál úgy beállítani. – Pedig tényleg randevúnak szántam – motyogta. annyira dühös voltam. ne szólj hozzám! – Beindítottam az autót. Sawyer sértődötten nézett ránk. hogy lépjek-e közbe. – Máshová mentünk volna innen… – Azt mondtam. és megfordult. aztán sarkon fordultam. de a kidobóembert láthatólag nem érdekelte a dolog. Semmi kedvem nem volt hazavezetni. mert az előbb arra kértem. Majdnem letagadtam. – Veled van? – kérdezte tőlem. ahogy Sawyer visszaütött. haver.lefagyva végtelen másodperceken keresztül. Ezt nem hiszem el. – Na. és öklét a másik srác állkapcsába nyomta. A drogdílered hibája. még nem végeztem – mondta Sawyer. – El akartalak vinni innen valahová. Egyetlen perc lett volna az egész. – Igen. és éreztem. Sajnálom. Sawyer nem válaszolt – gondolom. Mert fölvettek a főiskolára. – Ezért autóztál le velem ide. amikor egy ököl Sawyer állát érte. hogy bemen-jen. azt hiszem – feleltem. de az a fickó… – Ne mondj semmit! – szakítottam félbe. – Elborzadtam pusztán a szétroncsolt ökle látványától is. – Ülj be az autóba – mondtam. Szóval az ő hibája. úgyhogy folytattam. vagy inkább lépjek le. esküszöm. ha az a fickó nem lett volna akkora szaralak. a világ végére? – kérdeztem. Több helyen . miközben az utca felé ballagtunk. ezt nem hiszem el. hogy ne szóljon hozzám –. Közel álltam a síráshoz.

Neosporinra és egy újabb üdítőre költöttem. mi az ördögöt csinálsz? – Becsaptam az ajtót. Jézusom! – Jól vagyok. – Fognyomokat látok az öklödön! El akarod kapni a veszettséget? – Senki nem kapja el a veszettséget – nevette el magát hangosan Sawyer. Beparkoltam a dzsippel a Walgreens parkolójába. aztán az egyperces érvelést követően zsebre vágtam a kulcsot. – A fenébe is. hogy monoklija lesz. – Miért akarok egyáltalán főiskolára menni. Soledad. Shelby. és elindultam a bolt felé. – Hát. Éreztem. A kasszánál ülő srác végigmérte a szerzeményeimet. Rosszabbul nézett ki. amikor akár itt is maradhatnék. – Mit csinálsz most? – kérdezte válasz helyett. – A fluoreszkáló fénybe kellett néznem. ha apa. Semmi kedvem nem volt visszamenni az autóhoz. és kitettem az indexet. – Kinéztem az ablakon. gézre. de akár Lauren itt lett volna velem. és megállítani sem tudom. – Beugrok a Walgreensbe. Odaadtam neki a jégideg üdítőt. jobbra fordul az éjszakád. hogy Sawyer egyre távolabb kerül tőlem: már nem tudom elérni. ahogy kimondtam a szavakat. – Ugye. Egész biztos volt.is vér serkent ki belőle. Örültem volna. – Mégis mit gondolsz. Nyilván a feje is fájt. például. – Köszönöm. ő pedig a gyorsan dagadó szeméhez szorította. tudod. hogy Florence Nightingale15 legyek melletted? . Én nem így működöm. hová tudnék menni? Azt hiszed. hogy vissza tudjam tartani a sírást. itt hagynálak? – Ki tudja. ez remek – mondta. ahol minden készpénzemet hidrogén- peroxidra. – Miért? – Mert venni akarok valamit a kezedre. – El akarod kapni az AIDS-et? – Émelyegtem. és félig rokon-szenvezve megjegyezte: – Remélem. mint vártam. – De hiszen ez nevetséges. hogy ez nevetséges? Ez nem a valós élet. Sawyer! – sziszegtem felkapcsolva a belső világítást a dzsipben.

és tulajdonképpen még egyáltalán nem beszéltünk róla. – Figyelj. egyenesen bele a mocsárba. – Nem mintha nem tudtad volna. Akkor csináld magad! – Hátramenetbe tettem a dzsipet. karját keresztbe fonta a mellkasán. – Tessék? – Jól hallottad. a rádió hangját elfojtotta a szél forró lármája. – A mindenit. A francba! – mondta. haragszol rám a Northwestern miatt? – Nem haragszom rád semmi miatt. most. Ez felkeltette az érdeklődését. hogy északnak kellene venni az irányt az Alligator Alley felé. – Ez fáj! – Az jó. akár egy leeresztett lufi. Aztán végül kibukott belőlem. – Nem tudom elhinni. hogy képes voltál így viselkedni. hogy esetleg eltörhetett a keze. – Beszélni akarok veled Allie-ről. Sóhajtott. – A mindenit – visszhangoztam. a modern nővérképzés úttörő alakja. – Most őszintén. A nyakam hátsó részén vé gigfolyt az izzadság. hogy el fogok menni. – El tudom látni magamat. hogy le akarok lépni innen. – Remek. – Hú. Az üdítős palackot még mindig az arcához nyomva tartotta. aztán egy ideig csendben voltunk. Gyűlöltem ezt az autót. ne foglalkozz ezzel! – mondta. aztán lehajtani az útról. – Mit szeretnél tudni róla? . Arra gondoltam. és átfutott az agyamon. és elhúzta a kezét. – Nem sokáig kell már elviselned – mondta. – Erről most akarsz beszélni velem? – Miért. és hátradőlt az ülésen. ez durva. és egész Florida államot. – Hat hónapja játsszuk ezt. Inkább induljunk el. – Hazudsz – sóhajtottam. tudsz jobb időpontot? – kérdeztem. és sziszegve fújta ki a levegőt. 15 Angol ápolónő. amikor a hidrogén-peroxid az ökléhez ért. A legelején elmondtam neked. ezt a várost.

igen. hogy másképp nem is tudott volna beszélni rólunk. – Nem tudom! És vannak dolgok. Élvezet. ha Allie nem halt volna meg? – Mi az ördög van veled. és haza akartam menni. ha már beszélünk róla. Utolsó pillanatban álltam meg az egyik lámpánál. – Kész élvezet volt vele lenni. válaszolj a kérdésemre. Mintha soha semmi nem bosszantotta volna fel. – Nem tudom – mondta. – Azon töprengtem. Ha ő nem halt volna meg. vagy egyszerűen annyira a két véglet voltunk mi ketten. amiket nem tudsz rólam. – Akartál volna valaha velem lenni. vajon szándékosan domborítja-e ki a leírásban az érzéseimet sértő részleteket. mérlegeli a lehetőségeket. hogy kiemelje a különbségeket köztem és a legjobb barátnőm között – az új és a régi barátnője között –. mondd? – kérdezte. amit nem tudsz arról az estéről… – Jó. . – Ez az egész köztünk megtörtént volna egyáltalán. Aztán végül beszélni kezdett. – Ő igazán… nyitott volt. – Meghalt. – Nem tudom – mondta. – Nyeltem egy nagyot. és van valami. és hangosat sóhajtott. mert nem vettem észre. hogy megbeszélhessük a dolgokat. hanem kibámult az ablakon. Nyilvánvalóan okosabb ötlet lett volna lehúzni valahol az út szélére. Mire vártam tulajdonképpen? Nyilvánvalóan veszélyes volt számomra így vezetni. – Abbahagyhatnánk ezt? – Csak felelj a kérdésre! Hosszú csend következett. – Ha ő nem halt volna meg. – Mi tetszett neked benne? – Reena. – Akár ki is mondhatod. Na. Úgy tűnt. akkor mondd el! – Nem vagyok képes rá. fejét nekitámasztotta az ülésnek. És nyugodt. Mély lélegzetet vettem. Nem vitatkoztam vele. megnéztem az útjelző táblát. azt hiszem. figyelte a pislákoló fényeket. Reena. hogy piros. De fáradt voltam. mire való ez az egész? – Kérlek. ha ő nem… – Elhallgattam. – Nem nézett rám. aztán szélesen jobbra kanyarodtam.

te pedig mindent megteszel annak érdekében. – Sajnálom. amit mindig el-játszol velem. – Ez az őrült játék. hogy én vagyok a jó kislány. . Neked ez bejön? – Folyton ezt kérdezed. Sawyer. van egy félállásod. az egyetlen működő dolog az életedben pillanatnyilag én vagyok. „You know you done done me wrong…”16 Az ég teljesen vörös volt. mint egy kísértettanya. – Óvatosan – jegyezte meg halkan.: Tudod. – Nem az a probléma. – Ó. hogy mindig te vagy a jó kislány? Ez vajon a hasznodra válik? – Ez nem arról szól. Sawyer. – Segítségre van szükséged. – Szóval? Még mindig semmi válasz. hogy elmész innen! – kiabálta. hagyd ezt! – Mély torokhangot hallatott mintegy tiltakozáskép-16 Ford. – Hanem. Sawyer. Neked bejön. de el fogok menni innen. amit valójában bármikor elveszíthetsz. Az út további részén nem szóltunk egymáshoz. rosszat tettél velem… pen. Összeszedtem minden bátorságomat. – Most őszintén. – Igen – motyogta. – Fogd be a szád! – feleltem. Én önmagam vagyok. hogy ezt is elrontsd. – Ne kezdd most ezt velem! – Akkor is szükséged van! – Hagyd ezt abba! – Nem jársz semmilyen suliba. – Mindent én rontok el. A sárga ház úgy emelkedett ki a sötét-ségből. hogy rosszat tettél. csupán a rádió zümmögése hallatszott a dzsipben. Lógott az eső lába. elvesztegetted ezt a rengeteg időt… – Ez nem igaz – szakított félbe. mi a probléma? Nem válaszolt. – Ez tetszik neked? – kérdeztem. amikor az autófeljáróhoz értem Sawyer lakása előtt. erről van szó.

Olyan kegyetlen akartam lenni. talán pont ezt csinálom én is. – Milyen marhaságra gondolsz? – kérdezte önelégült mosollyal. aztán hirtelen nagyon csendes lett. – Talán nem ismersz. – Elmondom neked. – Az újdonság ereje? – kérdezte halkan. – Majd kereslek. – Tudod jól. leginkább csak magának. hogy rövidesen kilépsz ebből az egész marhaságból? – szóltam ki az ablakon. talán igen. – Figyelj. és kiszállt az autóból. Reena. Önmagam vagyok. amilyen csak tudok. – Akkor nem ismerlek. és nagy tempóban vezetek a kórházig. – Tervezed esetleg. Sóhajtott. Ellépett az autótól. És abban a pillanatban rá jöttem. [45] UTÁNA Ott hagyom Hannah-t Stefanie-nál. és átvágott az udvaron szinte még azelőtt. Sawyer visszahőkölt. milyen marhaságra! – Szerettem volna megütni. Ezúttal nem kaptam búcsúpuszit. kinyitotta a dzsip ajtaját. – Ez nem te vagy! – De. sajnálom – mondtam. mi történik. eltekintve attól. apa viszont teljesen rendben van. Váltóruhát és péksüteményt viszek magammal az utasülésen Sol számára. Saywer. hogy túllőttem a célon. – Nos. – Nem akartam… Én csak… – Felejtsd el! – Sawyer… – Le kell lépnem innen – mondta. Sol nincs a legjobb formában. hogy az újdonság ereje az esetedben lassacskán megszűnik. hogy gyenge és sápadt. hogy leesett volna. a . Kezei fehér pókként túrtak a hajába.

aki tejka- ramellát csúsztat a kezembe Hannah-nak. szeme alatt a bőr sápadt és szürke. hogy ne bámuljam folyamatosan. amelyet valaha elkövettem Sawyer társaságában. Úgy érzem. milyen csalódott lenne apa. amint profi mosolyt villant a vastagon sminkelt. hogy felváltsa Joe-t. amiért elhitetem magammal. és nem sírok. Megpuszilom a homlokát. Az is átfut az agyamon. Arcán egynapos borosta. – Megijesztettél – mondom neki végül. Valójában bocsánatot szeretnék kérni. komoly lelki terhet cipelek. de nem tudom. hogy az elmúlt tizenkét órát azzal töltöttem. amíg ki nem érek a parkolóba. Minden erőmmel azon vagyok. és a párnáknak támasztja a hátát. Legalább ötven dolgot szeretnék neki mondani. Arra gondolok. mintha soha el sem ment volna innen. hogy a történtek után mindez működhet még közöttünk. ha tudná. – Ilyet ne csinálj többet! – Igenis. de egyikünk sem szól egy árva szót sem. Az ágya szélén ülök. miközben a Today show-műsort nézzük. pont. hogy megismételtem minden ostoba hibát. hogyan kezdjek hozzá. így rövid idő alatt ismét otthon érzi magát a SoCo likőrök és a grenadin szirupok között. Idegesen izgek-mozgok. Mindennek tetejébe olyan nevetségesnek érzem magam. középkorú hölgy felé. vagy amint baseballról társalog a . – Soledad már ismertette a rendeletet. hogyan találjuk meg a legjobb nyári termékeket. – Később behozom Hannah-t is – ígérem kifelé menet. hogy a helyzet ismereté ben talán pont ezekre a tévedésekre számított részemről. egy rendkívül unalmas részt arról. ne vegyem észre. Ettől hirtelen megkí vánom az áfonyát. mielőtt elindul haza a felesé géhez. mint mi. Sawyer a bárpult mögött nőtt föl. Sawyer hét előtt tíz perccel érkezik. mindannyian.kézfejéhez pedig szalag-gal kanül van rögzítve. hölgyem. – Bólint.

olívaolaj.konferenciára érkezett. mire várok pontosan. nagy adag piszkos tányérral a kezemben. Finch-nek mesélem el. mi történt apá val. fogd be a szád. hogy beszélek hozzá az este folyamán. ha a helyedben volnék. Elterelő hadműveletként a szememet forgatom. az nem a kellemes bemondófiú mosolya. Sawyer felhúzza a szemöldökét: ugrat. Valójában igen. még nem épültem be rendesen a rendszerbe. miközben az izmai úgy mozognak az inge alatt. és egyáltalán nem találkozom Sawyerrel. Egyébként nem túlzottan nagy a forgalom. Számítógépen követem nyomon az italrendeléseket a hátsó folyosón. Reena? – kérdezi. különös ritmusba: számlaellenőrzés. – Tudod – mondom neki házsártos hangon –. de az étterem nem kínál túl sok lehetőséget a szórakozásra. Nyolc órára az étterem eléggé megtelik ahhoz. és hozd nekem a söröket. – Mi a mágikus kulcsszó? – kérdezi. – Valamire szükséged van. Megfordul. hogy jobbnak látom nem észrevenni. Tulajdonképpen nem tudom. találkozik a tekintetünk. és kiölti rám a nyelvét. de amit felém küld. és olyan idegesnek próbálok tűnni. pótkések és póttányérok. – Úgy gondolod? – Teljesen nyíltan. amint a konyha felé tartok egy épphogy egyensúlyban tartható. öltönyös úriemberekkel. hogy nem akarom észrevenni. hogy belelendülhes-sek a szokásos. Dühösen nézek rá. – Zsémbes vagy! – mondja. amilyennek csak lehetséges. Végül viszont feltűnik neki. Egy ideig a konyhában rejtőzködöm. vigyáznék a nyelvemmel. – Sawyer. tetőtől talpig végigmér a tekintetével. – Két Amstelt – mondom minden bevezetés nélkül. – És szerinted hol találhatnék egy biztonságos helyet számára? . hogy kézbe vegye a poharakat. Ez az első alkalom.

– Tudjuk jól. és csóválja a fejét. – Miért választottam a Hannah nevet mihez? Most Sawyeren a sor a szemforgatásban. mintha az egész délutánt régi jó ba-rátokként átbeszélgettük volna. Négy piszkos tányért még mindig a kezemben tartok. – Hatékony volt – mondja. Egyetértően. Mi a jelentése? – Isten kegyelme. – Miért mondod folyton. – Vajon miért érzem úgy. és kiviszem a söröket az asztalhoz. mint aki egy korábbi beszélgetéshez kanyarodik vissza. miért csinálja ezt az egészet? –. – Jó választás. abbahagynád most már? . aztán. ezzel megbántottam – de őszintén. hogy mit kérdezek. mivel úgy látom. Még mindig a bárpult fölé hajol. mintha azt hinné. – Jól van. Sawyer mosolyog. legjobb belátásom ellenére. – Inkább fogd be a szád! – Ez minden. – Tessék? – kérdezem. mi a jelentése17. aztán: – Na és a te neved? – Serena? – Vállat vonok. – Dehogy – mondja Sawyer. már szinte fáj. vidám. 17 Serena jelentés: derűs. – Pontosan tudod. Melléfogtak vele. Amikor egy perc múlva visszajövök. fejét felém billenti. hogy fogjam be a számat? – kérdezi kedé lyesen. – Átlapoztam egy utónévkönyvet. miközben a sörök a bárpulton várnak rám. összeráncolom a szemöldö köm. ott találom a bárpult fölé hajolva. hogy valamilyen titkot árulok el neki. és a mosogatókagylóhoz megyek a tányérokkal. – Hát az én nevemre rákerestél? – Nem – felelem. amit ki bírok nyögni. – Őszintén? – Összerándul a gyomrom. miközben elveszem a söröket a bárpultról. – Miért választottad a Hannah nevet? – kérdezi. Aztán visszajövök. hogy megérdemled? – vágok vissza. elgondolkodva bólint.

– Vannak neked egyáltalán érzéseid? Döbbenten bámul rám. – Hát. – Rendelkezel te ilyesmivel? Vagy valamiféle genetikai tévedéssel állunk szemben? Sawyer egy pillanatig csak tátog. – Amit éppen művelsz – mondom. Legalábbis nem most. – Hogy vannak-e micsodáim? – Érzéseid – ismétlem meg. – Ez az! – Mégis mit csinálsz? – sziszegem. – Tudod. – Hát. a jobb vállam ázik. – Egyszerűen csak udvarias vagyok. és kilép a bárpult elé. – Engedd el a karomat! – mondom. ez nagyon is jellemző – mondja. A haverkodást. – Te. megjátszva az ostobát. kicsit megrázza a fejét. – Ez egyenesen nagyszerű. Valamilyen okból az ártatlan fecsegés nehezebbnek tűnik a legkellemetlenebb harcnál. Megragadja a karomat. – Nos. Elhúzza a hátsó udvarra vezető ajtó reteszét. hogy annyi idő után még mindig ennél a beszélgetésnél tartunk. szembefordul velem. Felhajtja a fa reteszt. hogy bármi kizökkenthet a kerékvágásból. és kitárja az ajtót. – Jól van – mondja végül. – Mit hagyjak abba? – kérdezi. ne legyél! Sawyer horkant egyet. – Miről beszélsz? – kérdezem. – A kérdezősködést a nevekről. félig még az ajtó fölötti ponyvatető alatt. Ez itt Florida. – Esik az eső. Annyira borotvaélen táncolok. hogy vannak-e érzéseim? – dörzsöli meg a szemét a kézfejével. pont te kérdezed tőlem. én mindig azt gondoltam. el az iroda és a konyha előtt. A levegő fülledt és nyirkos. ez egészen érett hozzáállás. miközben a hátsó folyosó felé húz. ráadásul nem túl finoman. hogy . Sawyer homlokráncolással válaszol. mint aki tényleg nem bírja elhinni. Nem akarok részt venni ebben. – Amint kívül vagyunk. tudod. mintha az előbb nem beszéltem volna elég hangosan. – Fenéket. mintha tényleg nem tudná a választ.

– Lehajol. Nem engedsz közel magadhoz. most mindketten a ponyvatető alatt állunk. hogy elzárkózz mindenki elől. . sajnálom – mondom. én azt hiszem. – Én végig itt voltam. hogy megérdemlem.nagyon melléfog mindenki. hogy titokban élvezed a helyzetet. de őszintén. hogy úgy történt minden. hogy nem figyelmeztettelek. – Figyelj. fantasztikus volt – jegyzem meg gúnyosan. – Figyelj. azon a helyen. Reena? Én ennél többet akarok. – Komolyan beszélek – mondja. mintha ez lehetséges lenne Sawyerrel. – Hát. annyira nem. egészen közel a fülemhez. hogy ő bizony nem hátrál. én csak… – Ne kérj elnézést! – utasít. hogy nekem sem akarod megadni a lehetőséget. én nem… egyszerűen nem akarom. rendben? Ó. és talán meg is érdemlem valóban. hogy kikezdjen veled. valójában. hogy most ismét faképnél hagyjuk egymást. mert ürügyet szolgáltat neked arra. – Múlt éjjel. Egyértelműen fogalmaztál. – Most pedig nem bízol meg bennem. – Az igazság az. tisztában vagyok vele. hagyd ezt! – Egymást? – nézek rá kétkedően. – Hallasz engem. és nem enged moccanni sem. – Sawyer közelebb jön. – Én tényleg azt hiszem. és azzal áltatod magad. egy tapodtat sem. amelyet mindketten világéletünkben ismertünk. – Ellépek mellőle. és megpróbálom rövidre zárni a dolgokat. végeztem vele –. – Az étterem külső falához nyomva tart. persze. – De tudod mit. hogy kikezdjek veled. De ez a taktika most nem fog beválni. de újból megragadja a karomat. és a hangjából ítélve tudom. az ajtó felé – én végeztem itt. ezen a ponton… – Már nem vagy biztos benne? – fejezem be a mondatát. – Hát. ahogy történt. – Le tudsz állni végre? Megrázom a fejem. hogy képes vagy akár eldobni engem. mintha százszázalékosan meg akarna győzni arról. hogy igazat mond. – Reena – mondja Sawyer élesen. úgy éreztem. nem mondhatod. Most pedig egy karnyi távolságra tartasz ma-gadtól. – Tudom – ért egyet velem Sawyer. és ne add meg senkinek a lehetőséget. amikor téged jéghercegnőnek nevez. te örülsz neki. nem ismernek eléggé.

és folytatja. – Közelebb tudnál engedni magadhoz egyetlen pillanatra? – Ezt most komolyan kérdezed? – kérdezek vissza. amikor kimondja. fizikai fájdalmat érez. – Té ged közelebb magamhoz? Egész idő alatt. átértékeljük a dolgokat. amikor meghalt. amit mond. – Mindenről – felelem. de aztán vesz egy nagy levegőt. kicsit olyan. – Úgy tűnik. – Erre a mondatra futja. – Shelby ezt soha nem fogja megbocsátani nekem. és valóban kíváncsinak tűnik. sze-rettelek volna rávenni arra. ha nem kellene végighallgatnom. – Nálam volt az autókulcsa. – Mielőtt az étterembe jöttem volna. . Egy pillanatig csak mereven bámulunk egymásra. És aztán visszaadtam neki. – Mégis miről? – kérdezi. mint róla meg rólam. Nem értem. Egy buliban voltunk. Hirtelen na- gyobbnak érzem magam. és amikor ránézek. ó. mintha szélesebbek lennének a vállaim. mintha kínaiul beszélne. jó lenne. a barátaidról. Laurennel és másokkal. mert nem akarta magával cipelni a táskáját. és beletúr a hajába. hogy ő maga is meglepődött. Allie-ről… – Odaadtam Allie-nek az autókulcsot. – Még azelőtt – fújja ki Sawyer a levegőt. volt neki az a nagy. Ismét megrázom a fejem. mintha a szavaknak sóder-vagy csontíze lenne. rosszul hallottam. Tudod. – De hát. – Azon az estén. hogy azt hiszem. mintha sokkal többről lenne itt szó. de ő ideadta nekem az autókulcsát. látom. Ez megragadja a figyelmét. sikerült rendesen felbosszantanom. – A fenébe is. hogy beszélj velem. mindenféle emberekkel. – Tessék? – Annyira hirtelen rukkol elő ezzel. Nem együtt érkeztünk. Reena! – mondja emelkedő hangon. – A családodról. – A fagyizóban. Hirtelen teljesen megváltozik a beszélgetés hangneme. ameddig együtt voltunk. még mindig értetlenül. mi együtt voltunk azon az estén – mondom.

elhagyja a ponyvatető alatti biztonságos teret a kert végében álló vitorlázó repülőért. Hosszú ideig egyikünk sem szól egy szót sem. – Hát így – mondja végül. – Sawyer vállat von. amikor itt ültünk: tompán. ahogy a múlt alkalommal. – Nem lett volna szabad elen-gednem akkor. vagy ilyesmi. és… – Hirtelen nem bírja folytatni. hogy adjam neki oda a kulcsot. Hallom az étterem hangjait. aki meghalt. és a tekintete nem volt tiszta. miközben az udvar túlsó végét pásztázza a szemével. Egy perc múlva követem én is. kezével automatikusan a nadrágja varrását matatja. Sawyer bólint. – Most már tudod. – Azt mondta. Valahogy könnyebbnek tűnik.otromba táskája. mielőtt élhetett volna. tehetetlenül megvonja a vállát. Sawyer jár a fejemben. tudod? Nem dülöngélt. aki végigutaztatta Amerikán ezt a titkot. „Tűnj el a fenébe”. el akar menni – folytatja kis idő múlva. nem volt… szóval nem volt teljesen józan. mondta neki. az eső áztatja a járda-lapot. hogy még mindig esik. Allie jár a fejemben. mintha hirtelen minden erő kiszállt volna belőle. Sawyer bólint. pont úgy. A szívem erősen kalapál a bordáim mögött. és ott találtál engem. – Most már tudom. És veszekedtünk. Körülbelül tízévesnek tűnik most. és átvág az udvaron. hogy tűnjön el a fenébe. ha nem kell a szemébe néznem. pont úgy. mintha a víz alatt üldögélnénk. és hát. Odadobtam neki a kulcsot. mint az Allie temetését követő estén. és azt mondtam neki. ha így gondolja a dolgokat. – Körülbelül egy órát töltöttünk ott – mondja enyhén hintázó mozdulattal. De elengedtem. – Talán másfelet. én pedig… – … te pedig eljöttél az étterembe. Allie pedig megtette. annak ellenére. – Rám kiabált. Mellé kuporodom a vitorlázó repülő szárnyára. De megivott néhány sört. – Jól van – mondom halkan. – Eddig tudom követni. Az esőcseppek végigfolynak a nyakamon. Egy ideig sí .

szerelmes vagy belém. – Rajtad. amelyet nem hordtam a balesetet követő hetekben. – Hallottad nagyon jól – mondja halkan. – Rajtad vitatkoztunk. hogy ezt soha nem voltál hajlandó beismerni. nyöszörgésszerű hang. és eszembe jut a bíborszínű szalag. hogy bele voltam zúgva. hogy mostanáig hallgatott róla. mint egy megakadt CD-lemez. hogy ez igaz lehet. és olyan tényszerűség van a hangjában. csakis az igazat mondja. és beletelik egy percbe is. – Mit? – sikerül kinyögnöm. mert úgy gondoltam. amiért Sawyer akkor tisztában volt vele. hogy – járni és beszélni tudó gyerekünk mellett – talán kicsit kései ez a megalázottság-érzés. annak ellenére. – Csak így egyszerűen. – Min veszekedtetek? – kérdezem meg végül. – Azt mondta. amíg rájövök. hogy nincs az a színes szalag. Nem tudom elhinni. arckifejezése kényszeredett. Sawyer karja meleg és nedves az enyém mellett. és ő azt gondolta… – Sawyer megrázza a fejét. Nem tudom elhinni. rok. – Rajtam? – A gyomrom a bokám felé liftezik. amint ott ülök a vitorlázó repülőn. – Mit mondott? Sawyer vállat von. – Miért? – Azt mondta. egyetlen szó ismétlésre állítva. szomorú és őszinte. – Azt gondolta. Megüti a fülemet egy hang: halk. ami körülfoghatná az én veszte-ségemet. és hogy hosszú ideje vagy szerelmes belém. az a tudat. minden tétovázás nélkül: Sawyer felemeli a fejét. hogy Allie kiadta a legféltettebb titkomat. – Tessék? – kérdezek vissza ismét. rám néz. hogy én is viszontszeretlek. szerelmes vagy belém annak ellenére. hogy a legszemélyesebb érzéseimet valamiféle összekuszált érzelmi aprópénzként használta fel egy alkoholos befolyásoltság hatá . Az első reakcióm ez a teljesen irracioná lis szégyenkezés a tizenöt éves önmagam miatt. hogy az én számból jön. hogy minden kétséget kizáróan. És mégis.

miért kerestelek azon az estén. valójában igaza volt. mintha megzakkantam volna. amit Allie mondott. hogy megkeresselek téged. őszintén és sajnálkozva. hogy ne kelljen zavarban lenned előttem. hogy igaz-e. amikor Sawyer megcsókolt. Reena? Soha nem tudtam. A legelső alkalomra gondolok. hogy meg akart bántani téged – mondja Sawyer. hogy én is elárultam őt. – Különben pedig. nem akarom elhinni. – Nem. – Hogy miért mondta ezt. a fagyizó előtt. tulajdonképpen te nem érdeklődtél irántam egy kicsit sem – emeli fel Sawyer a hangját. egyszerűen csak… dühös volt. hogy mit érzel irántam. Számtalan módon mond-tunk csődöt legjobb barátként mindketten. nem hiszem. Allie életének legutolsó estéjén. Reena? Hogy kiderítsem. Legalább százezre-dik alkalommal kívánom. – Azt hiszem. Aztán ismét a gondolat. Megfordul. ha nem érdekelt volna. – Makacsul megrázom a fejem. – Tudod. érted ezt? Mégis mi az ördögért tettem volna ilyesmit. amit Allie állított? – Hm. és eljöttem ide. – Soha. Pislogok. bárcsak elmondhatnám neki. – Összerázkódik. milyen aljas húzás is volt ez a részéről. Rámeredek. – Túlságosan el voltál foglalva azzal. hogy ne válj sebezhetővé. mit. hogy a szemembe nézzen. Rettenetesen elszomorít. Otthagytam a részeg barátnőmet az autója kulcsával. Allie és én. ez fáj. hogy eltitkold előlem. na. egy kicsit sem érdeklődtél irántam azelőtt. hogyan is érzel irántam. sára kialakult összetűzésben a barátjával. a dzsip motorháztetőjén. nem tudom. és úgy néz. – Még egyszer vállat von. – Mégis mit gondolsz. bárcsak ne törte volna össze magát. igaz-e. elegáns . és tűnt volna el örökre az életemből. mintha még mindig a folyó két ellentétes partján állnánk. ha erre gondolok. és feláll a vitorlázórepülőről. vagy valami ilyesmi… – Hirtelen abbahagyja. – Ezt hogy érted? – Most viccelsz? – Sawyer úgy néz rám. mint aki hieroglifákat pró bál kiolvasni az arcomról.

Ezután hosszú ideig ültem a járólapon. hazavezettem. Ennek ellenére elnyom egy mosolyt. – Tessék? – kérdezi. azt hiszem. Eszembe jut az összetűzésem Allie-vel azon az estén. mert . mint az éjjeli lepke szárnyai. és hogy a légzésem visszaálljon a normálisra. amit aznap ettem. Nem erre várt. nedves kézfejemmel. hogy Sawyer elmondta nekem a legkegyetlenebb és a legőszintébb dolgait. – Valaki. győztél. Tudom. hogy most rajtam a sor. de hirtelen úgy érzem. Mindent. – A neved – teszem hozzá egy pillanat múlva. aprón és suttogásszerűen. fejemet a falnak támasztottam.tartású vállai alig mozdulnak. miért. [46] ELŐTTE Miután kitettem Sawyert a háznál a South Beach-i szerencsétlenül sikerült este után. hogy ez fontos. – Favágó a jelentése – mondom végül. hogy felhúzzon. amit valaha láttam tőle. Zokogtam valamennyit. – Úgyhogy azt hiszem. Egy pillanatig nézzük egymást. Kihánytam mindent. miközben eső-vagy könny- cseppeket törlök le az arcomról a hideg. – Találó. mintha bármit is nyertem volna. Nyújtja a kezét. – Ennyit mond mindössze. Reena?” Nem úgy tűnik. az eső még mindig kitartóan esik körülöttünk. a szívem pedig olyan gyorsan ver. a buliján: „Te akarod megnyerni ezt a csatát. a mozdulatai nyilvánvalóvá teszik. és vártam. Pislogva néz rám. Ez a leg-szomorúbb mozdulat. aki fát vág. Nem tudom. hogy a gyomrom megnyugodjon. és azonnal berohantam a lenti mosdó ba. Sawyer összerezzen a hangomra.

Megvontam a vállam a párnák között. A rá következő napon ismét rosszul lettem. hogy az egész helyzet nem valóságos. Reggel Soledad pirítóst és teát hozott. . de végül másképp döntöttem. az ágyban. miközben hallotta. ameddig hajnalban feljött a nap az égre. és elvezettem a Pompano Beach-i Walgreensbe egy terhességi tesztért. – Nézd meg te nekem. Shelby törökülésben ült a földön. – De egyelőre nem történik semmi. ebédidő táján. amint haladt előre – lassan. miközben figyelte a tesztlapot és ráncolta a homlokát. Képtelen voltam túljutni a gondolaton. Aztán ismét rosszullét a következő napon. annyira biztos voltam benne. miközben az órám mutatóját figyeltem. hogy megcsináljuk. Úgy éreztem. hogy ez egyszerűen nem történhet meg velem. rendben? – kértem. – Mi történt? – kérdezte egyszer. Hiszen vigyáztunk. és a matracom szélére telepedve spanyol regényeket olvasott. póló. (Ekkor kezdtem kiborulni.) Autóba ültem. Farmer rövidnadrág volt rajta és egy Mario Bros. Szinte még ideges sem voltam.szánalmasnak éreztem magamat. – Nézem – felelte Shelby. és beugrottam vele Shelbyhez. Ébren feküdtem az ágyamban. felhívom Sawyert. Arra gondoltam. – Csak… nézd meg. lassan. hogy a teljes belsőm lázadásba kezdett. hogy kis híján elsírom magam. nem igaz? Biztos vagyok benne. Vacsorára már jobban éreztem magam. A térdem köré fontam a karomat a vécé szőnyeggel borított fedelén ülve. Aztán egy napig semmi. hogy vigyáztunk. hüvelykujjával szórakozottan a lábfejemet simogatta.

Soledad és én felváltva. hogy nem történik semmi? – kérdeztem. hogy ne kelljen megnéznem. . Sawyer mosolyog. Egy egész hetet gyakorlatilag a várószobában töltünk éjjelnappal. de nincs ebben túlzott felháborodás. ezért szükség volt egy második beavatkozásra. minden bizonnyal ő maga készítette. [47] UTÁNA Apa műtétjét követően komplikációk adódtak. – Reena – mondta. Időnként hazaugrunk zuhanyozni. miközben átad nekem egy rizottó val telerakott Tupperware-dobozt. Hannah elkap egy nyári náthát. és láttam rajta a sajnálkozást. miközben csípőjére emeli a gyereket. Shelby anyukája gyakran hagy ennivalóval teli fazekakat a küszöbünkön. – Hogy lehet. aminek következtében sokat vagyunk fenn éjszaka. – Ott kell lennie a… Shelby visszahúzta. vérzés lépett fel. Cade. és közelebbről is megvizsgálta. Becsuktam a szemem. és akaratlanul is megszorítom. – Tartoztam neked egy vacsorával – mondja. – Szívesen. Sawyer megjelenik a kórházban. én pedig minden tekintetben kezdek átváltozni valamiféle zombi apokalipszis témájú mozifilm mellékszereplőjévé. – Egy vacsoránál azért többel tartozol nekem – felelem. hogy kivegyem a kezéből. Megfogom a szabad kezét. megnézte még egyszer a doboz hátoldalán található képet. hogy huszonnégy órára átvegye őt tőlem. diétás kólát és chipset vacsorázunk az automatából. – Köszönöm. és előrehajoltam. Lydia váltóruhát hoz.

– Köszönöm. – Ezt el kell ismernem. Cade fel-alá járkál. és megveszem az Egyesült Államok autóatlaszát. – Nem kellett volna azt mondanom neked. Talán pont így mű ködnek a családok. száraz levegőre. esőillatú erdőkre és egy jó kávéra felhős regge-leken. és annyira. Jézusra gondolok a pusztában. – Egész jól elboldogul vele – mondja. hogy felváltsam. A Jay Leno show-műsort nézi elne-hezülő szemhéjakkal. Én magazinokat olvasok. – Hoztam neked vacsorát. Ez volt az egyetlen hely. édesem – sóhajt. Másnap reggel hazafelé menet megállok a Target áruházban. hogyan küzdhetett a dé monjaival negyven napon keresztül. amikor megérkezem. – Igen – mondom végül. – Valóban el kell ismerned. Seattle-re gondolok. Nem kellett volna figyelmeztetnem. – Jól van – rántom fel a vállamat. amint valami érdekesebb elfoglaltság adódott. hogy gon-dolkozol. Az én családom nem túl beszédes. Majdnem egyáltalán nem eszik az utóbbi időben. mintha semmi sem történt volna. úgy játsszunk együtt. Tudom. Csak hogy legyen mit nézegetnem. – A gyerek Sawyerrel van? – Uhum. A sivatagra gondolok. annyira. – Nem számít. nagyon is számít. valóban számít. és a forró. – Igen – mondom. hányszor verekedtünk össze gyerekkorunkban. hogy aztán egy perccel később. közben átfut az agyamon. – De igen. Cade és én. – Azzal a dologgal kapcsolatban – mondja egyik este hirtelen. Soledad imádkozik. hogy gondolkozz. Ennek az or-szágnak a középső részére gondolok. a végtelen zöld területekre. . – Azt hiszem. de annyira szeretnék elszabadulni erről a helyről. amit még nyitva találtam. – Felé nyújtom a papírzacskóban hozott vacsorát.

– Mondtam neked. – Tényleg? – Igen. – Te szemét módon viselkedtél. az utóbbi időben nem sokszor bocsátottak meg neked. viszont a sütis tálat biztonságba helyezem a tévé tetejére. mindig is szerette. bár a hangom kissé megbicsaklik. és bevonul mellettem a házba. Két kezem esetlenül lóg kétoldalt. nem egészen értem. szinte megállás nélkül. – Te mindig megbocsátasz nekem – sikerül kipréselnem magamból. – Egyétek meg. Pac-Man-pólót visel. és épphogy sikerül megfognom a tálat. és kitárom az ajtót: Shelby áll az ajtó előtt. – Én készítettem – közli kurtán. – Azt kellett volna tennem – fújtat. – Köszönöm – mondom kicsit ijedten. amit mond. ha akarjátok. míg átadom neki. Én ennek ellenére rendes leszek veled. – Még mindig dühösnek tűnik. Hirtelen érzem. hanem ötször vagy hat-szor egymás után. haragos a tekintete. Pislogok. Reflexszerűen előrenyújtom a szabad kezemet. Hannah és én épp kettévágunk egy mogyoróvajas szendvicset a konyhában. Hüvelykujjával végigsimítja Hannah pelyhes fülét. aztán magához öleli szeplős karjaival. aztán egy mosollyal próbálkozva: – Megmérgezted? Shelby szemei összeszűkülnek. megvárja. és a kezében nagy üvegtálnyi márványozott csokoládés sütit tart. amikor csöngetnek – nem egyszer. Mezítláb vágtázom át a nappalin a gyerekkel a csípőmön. hogy gombóc keletkezik a torkomban. Ms. mielőtt lezuhanna a járólapra. miközben leveti magát a kanapéra. de kinyújtja a kezét a gyerek felé. Az elmúlt hetek zsú folt történései közepette útjaink valahogyan nem keresztezték egymást. hogy nem fogok szemétkedni veled. – Azt hiszem. Úgyhogy én most megbocsátok. tényleg. ha te sem szemétkedsz – közli. Kihúzza magát. Hannah halandzsázni kezd elégedettségében – szereti Shelbyt. Nem érdemlem meg .

mint Shelby. ez biztos. Minden rendben van. hogy ez így igaz: meg voltam győződve róla. – Tudom – mondja. – Ó. Azonnal át kellett volna jönnöm. [48] . Ez a kijelentése megteszi a hatását. és rájövök. hogy megvívjam a harcaimat. miközben vörösesszőke halántékát finoman az enyémhez nyomja. amikor leülök a kanapéra. aztán megenyhülve: – Nekem is te vagy a legjobb barátnőm. Shelby oldalra billenti a fejét. örökre megutáltál – mondom. Ez igazán szemét viselkedés volt a részemről. magához szorít. mint az enyém Allie-vel. és segít. amikor apukád rosszul lett.őt. hogy örökre elveszítettem őt. – Ahhoz túlzottan szeretlek. amitől elhiszem neki. aki ennyire szenvedélyesen mellettem áll. hagyd ezt abba! – parancsolja nyersen. – Sóhajt egy nagyot. és felhúzza a szája szélét. Shelby mosolyog. – Én is sajnálom. valakit. – Soha nem tudtalak gyűlölni. így engem és Hannah-t is a karjaiban tart. És nem akartam elrontani az egé szet. – Te vagy a legjobb barátnőm. az érzések mindig annyira fájdalmasan közel vannak a felszínhez. Megvárja. hogy most mégis itt ül mellettem. – Ugyanezt elismétli egy perccel később. amíg megnyugszom. Reena. Most már tényleg sírok. – Sss. csak halkabban: – Minden rendben van – ígéri lágyan. te fajankó! – mondja. és van valami a hangjában. – Nagyon sajnálom – motyogom alig kivehetően a szavakat. Shelby egyik karjával átöleli a vállamat. mintha ag-gódna. Annyira megkönnyebbültem. – Azt hittem. hogy kettőnk barátsága hasonló véget ér. és soha nem fogom már megtalálni az utat vissza hozzá. hogy miattam ő is elérzékenyül. – Én nem akartam játszadozni a bátyáddal.

Hallottam. Shelby az ajtónak támaszkodott keresztbe tett lábbal és türelmesen. El kellett mondanom… Ó. szürkén körvonalazódtak az elsötétülő égbolton. Jó lett volna. a pálmafák méltóságteljesen. El kellett mondanom apának. A kádnak támasztottam a kezemet. és délnek vettem az irányt a 95-ös úton. vacsorát készít. miközben a körme alatt húzgálta a kartondoboz szélét. az élet zajai meg állás nélkül zsongtak körülöttem. vajon mi az ördögért történnek úgy a dolgok. és együtt énekel a rádióval. Ahogy felemeltem a fejemet. és meg nem öltem magam. hogy bele nem rohantam egy kanári-sárga kisteherautóba. amelyik lehúz magába. Terhes voltam. fejemet a fürdőkád szélének támasztottam. aztán autóba ültem. lapos ház irányába. és azon töprengtem. Sawyer és az omladozó. Gyorsítottam. ahogyan történnek. Én. olyan nehéznek éreztem. sírtam is egy sort újra. Shelby – suttogtam végül. istenem! Vizet locsoltam az arcomba. és egy szót sem szóltam. A porcelán hidegen és tisztán simult a bőrömhöz. én pedig továbbhajtottam. – Most mi lesz? El kellett mondanom Soledadnak. Tulajdonképpen gyakran gyorsítottam. és felnéztem. amilyen gyorsan csak tudtam. . kezeim remegtek a volánon. Egy mocsárra vágytam. hogy szinte teljesen lehúzta a nyakamat. és amikor balra ráfordultam a Powerline Roadra. ELŐTTE Ott ültem hosszú ideig Shelbyék fürdőszobájának járólapján. ha anya ott van velem. – Jézusom. Allie-re gondoltam és az egy hajszálon múló esetekre. Szür-kület volt. hogy az anyukája a konyhában tesz-vesz. Kis híján megöltem magamat és a gyerekemet. A harsogó duda elhalt a távolban. pár centiméteren múlott.

valami nevetséges. Nem bírom elviselni. Hátizsák volt nála. Nem látott meg. Feltűnt. Az ablakok sötétek voltak. Autók húztak el mellettem az úton. Allie nem válaszolt. mint eddig bármikor. és valójában tök jó lenne. Úgy beszéltem hozzá. amely a romantikája miatt ilyen ütött-kopott. mintha itt ült volna mellettem az utasülésen. . Tulajdonképpen. mintha szárnyak lennének. Leál-lítottam a motort. Korábban soha nem csináltam ilyet. és én éppen rábeszéltem magam. arra gondoltam. hogy képes legyek elvezetni Sawyer házáig. hogy kicsit úgy néznek ki. – Igazad volt. a bejárati ajtó mellett. Most egyszerűen csak sivárnak tűnt az egész. halkan gurultam az út túloldalán lévő járdaszegély mellé. Egy kóbor. Hangos hüppögéssel fújtam ki a levegőt. Lassan összeszedtem magam. Nem bírtam elviselni. Két törött sörösüveg maradványait szórta szét valaki a járdán.Jobban hiányzott ebben a pillanatban. öreg kempingcucc. dühösen és szomorúan. alumínium napellenzők az ablakokon. zöld és éles fogadtatás. de Sawyer dzsipje az autófelhajtón állt. már ha ez egyáltalán lehetsé ges. miközben hátraveti a fejét. hogy az apukájáé. mint ahogy emlékeztem: piszkos. lefelé fordítva. ha most itt lennél mellettem. lábait felrakva a műszerfalra és együtt énekelve a rádióval. és egy furcsa rozsdafolt. Vállai szinte átdöfték a pólóját. Nem is nézett körül. Alig ismertem meg az arcát. narancssárga bója a gyep közepén. és megnyomjam a csengőt. a halálát követő hónapokban soha. amikor kinyílt a bejárati ajtó. és kiszálltam. amelyről tudtam. és hangosan nevet. – Gratulálok – mondtam hirtelen. ahogy ott álltam. Azt hihette az ember. ami a ház külső falán terjedt fölfelé. Hosszú pillantással szemügyre vettem az alacsony. hogy valamiféle egzotikus klubház. és ott állt előttem Sawyer: lom-hán és macskaszerűen. hogy látványosan lefogyott. Ez korábban elkerülte a figyelmemet. hogy átkeljek az úton. terpeszkedő há zat: rosszabbul nézett ki. és kisegítenél ebben a helyzetben. strandpapucsom talpa belesüppedt a kiszáradt és törékeny fűbe.

Együtt vásárolták őket. ahogy eltűnik a szemem elől. mindazok az éjszakák. mint ahogy azt tudod. hogy kempingezés. Nem tudtam. . a történetek. pont ott. hogy megismerjem a széles nagyvilágot. bedobta a hátizsákot a dzsip hátsó ülésé re. hová megy. amikor még foglalkoztak olyasmivel. hogy éhes vagy. amelyeket fel akartam fedezni. törede-zett járdára. a fejemben pedig a nyugalom átadta a helyet az őrült értelmezéseknek. de mégsem tettem. mint egy igazi futóbolond. „Várj” – kiáltottam majdnem. A helyek. Ezt az egészet – akármi is legyen ez az egész – egyedül kell majd végigcsinálnom. minden térkép és magazin. vagy hogy esni fog az eső –. A hátsó fények úgy világítottak. hogy életem kötelékei behálóznak. Nem megyek én innen sehová. nekem pedig maradnom kell Browardban. ennyit már tudtam. és bele a naplementébe sem. és néztem. halkan és ostobán. amit cipelnem kellett. hangosan és szabálytalanul – Reena a háttérben nézőként. mint két izzó faszéndarab. amíg a motor felbőgött. valósággal bántotta a bőrömet. mintha a lábam a járdába gyökerezett volna. A levegő nehéz volt és tikkasztó. amikor tizené vesek voltak. mennyi időre megy. Ez volt a helyzet. amikor odaérek – és mindez miért? Lenéztem a kiszáradt. Ismét sírtam. a fények elhalványodnak a távolban. lelé pett. amikor álomba álmodtam magam. én pedig mintha felébrednék egy álomból. és éreztem. Hosszú ideig álltam ott. Nem tudtam.mert apának is volt egy ugyanilyenje. amelyeket meg akartam írni. mint általában. Vártam. Csak álltam ott. és ez lett a ter- hem. Sawyer átvágott a pázsiton. Csak álltam a járdaszegélyen. a járdaszegélyen. és néztem ostobán. Minden alapos tervezés. Sawyer lelépett – lelépett. gúzsba kötnek. állapítottam meg zsibbadtan – sem főiskolára. ő pedig beült a vezetőülésre. sem Chicagóba.

Esténként pedig úgy bújom az atlaszt. tíz kilóval könnyebben és igencsak megviselt állapotban. mi. Monterók. a parkba vagy az állatkertbe. [49] UTÁNA Apát augusztus közepén engedik ki a kórházból. amikor kiviszem Hannah-t hozzá. és Sawyer magával viszi Hannah-t néhány órára. ott találom apát a kanapén ülve. és elképzelem a szökésemet. Napközben kötelességtudó kislány vagyok. Megsózom a levest. amikor lejövök az emeletről. és kikapcsolja a tévét. és elindultam hazafelé. . az állandó semmittevés és a légkondicionáló zümmögése közepette. – Gyere ide egy pillanatra. Mély levegőt vettem. Ez így megy egy ideig. kislányom. Új rutint alakítunk ki. megtöröltem a szemem. miután lefektettem Hannah-t délutáni alvásra. amint váltogatja a csatornákat. – Szükséged van valamire? – kérdezem automatikusan. de legalább életben van. – Hogy vagy? – kérdezi mindig. Be-vállalom a vacsorakészítést. Hetente néhányszor Sawyer dzsipje leparkol a járdaszegélyre. A csend lepelként ereszkedik le ránk. amíg egyik délután. amely szóba jöhetett ebben a konkrét helyzetben. és az egyetlen lehetséges célállomás felé indultam. Hosszú idő múlva összekaptam magam. Visszaültem az autóba. tele gyógyszerekkel és listákkal. – Jól – felelem mindig. és ez is éppen elegendő egyelőre. akár egy Bibliát. ameddig eltűnik az út végén. – Éhes vagy? – Minden rendben van – mondja. Megöntözöm a kertet. Napjait többnyire a nappaliban tölti vagy fizikoterápiás foglalkozásokon. esetleg ideges. és nézek utána. és a nadrágomba dörzsöltem a tenyeremet. sokszor kábult.

Most a két térdem közé szorítom őket. elé megyek a vitának. hogy lenyugodjanak. ugyanakkor tisztában vagyok vele. és sóhajt egyet. hogy a baba megszületett. látni. Reena – folytatja rövid szünet után – azzal kapcsolatban. mintha bármelyik pillanatban felugorhatnék. Várok. – Nagyon zűrös napom volt… – Elhallgatok. mintha be- gyakorolta volna. amit elképzeltem számodra. hogy elvágtassak onnan. Csúnya dolgokat mondtam neked. – Én sem ezt az életet képzeltem magamnak. hogy megpróbáljam elkerülni a lelkifröccsöt. mint bárki mással a világon. Én valóban nem támogattalak téged azután… – elhallgat. – Nyel egyet. a lábaim még mindig feszesen a szőnyegen. De az apádként számomra ez olyan volt… olyan volt. és szégyellem magam emiatt. Haragudtam. – Tartozom neked egy bocsánatkéréssel. azzal. – Igazad volt. – Nem erről van szó – mondja. A záróvizsgáim jövő héten kezdődnek. Ha ismét kioktat. amit az asztalnál mondtál. – Ez nem az az élet. A láb-ujjaim mintha kapaszkodnának a szőnyegbe. a szobámban. mint egy személyes kudarc. kezeim még mindig összefonva az ölemben. ha már a legelején elviszem a balhét. akkor legjobb. én pedig leülök. aztán nekifut újból. – Sajnálom – mondom azonnal. bizsergő bűntudat- és idegességhullám fut át rajtam. – Nem kellett volna elveszítenem a türelmemet. Érzem. hogy összerándul a gyomrom – meleg. – Van valami modorosság a beszédében. és szeretném. ha nem tűnnék ijedtnek. és végeztünk vele. – Tudom. Odakuporodom mellé. hogy valamikor nagyobb biztonságban éreztem magam apával. Vállat vonok. – Azután. a kanapé sarkába. mintha pillangószárnyak volnának. én pedig meglepődöm. hogy a Northwestern kicsúszik a . A tankönyvek feltornyozva állnak az íróasztalon. – Szeretnék beszélni veled arról az estéről a vacsoránál. Megrázza a fejét. Sajnálom. – Tessék? – felelem. – Egy bocsánatkéréssel? – Igen. Tudod ezt. Karjaimat úgy fonom magam köré. – Ülj le – mondja.

vagy hová mész… engem nem fogsz még egyszer elveszíteni. Felelősségteljesen viselkedtél. közel húz magához. Ezzel betalált. pedig nagyon is látom. mintha engedélyt kaptam volna. Fejemet a vállába fúrom. – Rettenetesen viselkedtem. Nem számít. . Hirtelen úgy érzem. Egy kicsit közelebb ül. az az. hogy ég az arcom. – Rendkívül lenyűgözően kezelted a helyzetet. Érzem. hogy életed során sokan hagytak magadra – mondja. addigi életed során. – Ez persze nem mentség számomra. mint bármikor. Nyomorultul. súlyos kezét a hátamra teszi. mi történik. erre mit csináltam én? Cserbenhagytalak. hogy én nem látom ezt. Talán azt gondolod. ahogy a szemem duzzadni kezd. – Apa ismét sóhajt. – Karja a vállamra csúszik. Sajnálom. Vállaltad a kereszte-det. Valószínűleg sokkal inkább szükséged volt a szüleidre. – Köszönöm. Egy baba tizenhat évesen – én nem erre neveltelek. És én magam is. amit a szívroham estéje óta magamban hor-doztam. – Édesanyád és Allie. és az a jól ismert gombóc is ott motoszkál a torkomban. az indulatot. – Nehéz idő szak volt. hogy ilyeneket mond. az utóbbi időben annyira öregnek tűnik.kezeid közül. hogy terhes vagy. amit eddig magamba fojtottam – a bűntudatot és a félelmet. de ez az igazság. hogy ez soha többet nem fog megtörténni. amely befészkelte magát a bordáim mögé. Sawyer. és ezen a ponton valóban megindulnak a könnyeim. mintha az elmúlt két évben folyamatosan a sírás határán lennék. – Tudom. ha nehezedre esik ezt hallanod. mit csinálsz. megengedem magamnak. érted? Nem megyek sehová. – De amit el akarok neked mondani. – Tudom. Végül bólintok. – Igen – mondom. és ennél többre nem is telik tőlem. – De nézz csak magadra! – folytatja. elfogadhatatlanul viselkedtem. Abszurd reflexként egyből tiltakoznék. amikor elmondtad nekem. az arca kissé petyhüdt. Furcsa hallani. mosószer- és zöldcitrom-illata van. Hannah-t jól kezeled. Olyan. hogy kiengedjek magamból mindent. édesem. Érzem.

eljöttél volna?” Izzadt tenyeremet a farmerembe törlöm. amikor kicsit összeszedem magam. – Sawyerrel kapcsolatban. – Mielőtt végleg lelépett? Bólint. Téged keresett. amit soha nem mondtam el neked Sawyerrel és közvetlenül a távozása előtti időszakkal kapcsolatban. – Visszateszi a vizes-poharat az asztalra. – Idejött. – Van valami. – Nem tudtam ugyan. – Nem erről van szó. ezért nem is hívtam be. Csak ülök ott egy percen keresztül. mintha kirándulni készült volna valahová. hogy a szemöldököm felszalad a homlokomra. – Van még valami – mondja. amint a múlt este a ház előtt állva megkérdezte: „Ha arra kértelek volna. Úgy érzem. Keze még mindig a hátamon van. – Mi az? Apa kinyúl az asztalon lévő vizespohárért. Az autója tele volt mindenféle fölösleges tárgy-gyal. és nagyot kortyol belőle. – Most komolyan? – sóhajtok fel. Tudom. Sawyerre gondolok.hogy sírjak egy keveset. érintése ennyi idő után is ismerős. mielőtt folytatná. amikor a kapcsolat közöttünk nem volt felhőtlen. és átértékelem a dolgokat. hogy végleg el akar menni innen. Érzem. – Apa megrázza a fejét. És talán nem is ezt akarta megkérdezni tőlem azon a napon – talán félreértem az egészet –. de ha az autóban egy halom dolog volt. és nedves nyomot hagyjak a pólóján. mintha egy romboló golyó talált volna el. amikor láttam őt . – Várj csak – mondom pislogva. hogy gyere velem. felegyenesedik. hogy ez nem javít meg mindent közöttünk – tudom. hogy azon a napon. akárhogy is döntesz vele kapcsolatban… az a te döntésed. – Egyébként meg. hogy sok-sok mérföldet kell még gyalo-golnunk –. de neked nem mondtam el. Apa végigsimít a hajamon. de legalább kezdetnek tűnik. hogy akkor meglátogatott. ez azt jelenti. – Ismét megköszörüli a torkát. és a hüppögés helyett már csak csuklom. – Semmi nincs köztem és Sawyer között. ahogy kislánykorom óta nem esett meg velem. – Ez akkor volt.

és beakasztottam a gardróbba. és farkasszemet nézek apával: – Elutazom egy időre. mert mindkettőnknek leginkább időre van szüksége. Fogtam a télikabátot. hogy sajnálom. amelyet kifejezetten a chicagói időjárásra szereztünk be – „tudom. megtörlöm a szemem. amikor megmutatta a katalógust. de becsületére legyen mondva. olyan világosan és olyan ijesztően. Ítélkeztem. Ha van valami esetleg… szeretném valahogyan helyre-hozni a dolgokat. – Nos. amiért olyan kegyetlen voltam veled. – Mondd csak! Felemelem a fejem. – Csak el szerettem volna mondani neked.összecsomagolni és örökre kilépni a lepukkant. mondta Soledad. hogy előállhassak valamiféle mindent megoldó tervvel az életünkre vonatkozóan. hogy minden darabkát a helyére illesszek. egészen hátra. mielőtt lelépett. hogy megkérem. túljut a dilemmán. – Az áldásodat szeretném kérni valamihez – mondom. Letéptem a falról a Párizs-és a Prága- posztert. ahol . stukkós házból. Már majdnem ott tartok. „de jó felkészülten várakozni” –. valószínűleg elbúcsúzni jött hozzám. a térképeimet beleraktam a szelektív papírgyűjtőbe. amikor hirtelen beugrik egy ötlet. mint aki kimerítette magát. Reena. Egy pillanatig tétovázik: biztosan azt hiszi. bezárkóztam a szobámba és összecsomagoltam az összes útikönyvemet. [50] ELŐTTE Amikor hazaértem Sawyer lakásától. felejtse el az egészet. és ez hiba volt részemről. hogy kicsit előreszaladok az időben”. és úgy fújja ki a levegőt. akár a Jelenések könyvében. Egy pillanatig küzdök. – Apa kicsit előrébb ül. Sawyerrel kapcsolatos a kérés.

hogy akarnám-e ezt. ameddig még megtehettem. Ültem az udvarban a narancsfák alatt. és Dolly Partonnal együtt halkan dúdolt egy dalt. Gondolkoztam. nekem pedig átfutott az agyamon. vagy segítettem apának a kertben megszabadítani az eperpalán-tákat a kúszónövényektől. Ezt követően egy ideig sokat voltam a ház körül. Sírtam egy keveset. ahol Soledad épp hagymát párolt. Enyhén groteszk módon szerettem volna mi-nél több időt tölteni mindkettőjükkel. a padlón. és a mennyezetet bámultam. de bizonyítani nem tud. hogy érzem szappanos és lágy illatát. aztán: – Nem is tudtam. Amikor végeztem. olvastam Soledad mellett. legalább annyira. megcsókolva a halántékomat. – Jól van – mondta. – Rendben vagyok – préseltem ki magamból. Hányinger miatt kétszer is szünetet kellett tartanom. és szerettem volna magamba szívni ezt a meghittséget. mintha azt tesztelné. – Jobban érzed magad? Vállat vontam és megpusziltam. szoktattam magam az élethez. heves mozdulattal és erősen. Elképzeltem. – Húsmártás – tájékoztatott köszönés helyett. Ennek ellenére már most hi ányoztak. Tudtam. ültem még egy ideig a szoba közepén. vagy bizonyítékot keresne valamire. Meglepettnek tűnt. ameddig még megtehettem: tisztában voltam vele. vanília-és otthonillata. Aztán hátradőltem. amit érzékel ugyan. hogy úgyis el fogom veszíteni őket. két kezemet a hasamra helyezve. és .Sawyer és én hülyéskedtünk egymással Cade és Stef esküvőjének délutánján. hogy az utóbbi időben talán nem engedtem ilyen közel magamhoz. Végül lementem a lépcsőn a konyhába. Így aztán megmetszettem a paradicsomtöveket. hogy soha többé nem fognak ugyanúgy tekinteni rám. mint eddig – és valójában nem voltam biztos benne. – Jól vagyok. Tisztaság és meghittség illata volt. miközben beszívtam és megpróbáltam megőrizni ezt az illatot. – Teríts meg akkor. és segítettem Soledadnak vacsorát készíteni. körbejárattam a tekintetem az üres könyvespolcokon és a csupasz falakon. mintha a világ másik végére költöznék. hogy itthon vagy. lázas vagyok-e. amelyet élni fogok. – Hűvös kezével megsimogatta az arcomat.

Hogy finoman fogal-mazzak. Rajtam kívül mindenki másnak csak több mint egy egész hét után esett le. és apa a régi mozifilmek között keresgélt a kábeltévén.próbáltam meggyőzni magam. Valójában nem mondtam én egy árva szót sem. hogy lát. – Szervusz. hogy nem vagyok sem rémült. és nehezen tudtam uralkodni a hangomon. talán telefonál majd. miközben a csapokat kezelte a vacsorai csúcsidőszak kellős közepén. valahányszor megpróbáltam átgondolni. de természetesen nem mondtam ki. ahogy kedve tartotta. hogy a falak nem szorítanak minden oldalról. Úgy figyeltem a telefont. „A fenébe is. – Ma este itthon maradok. Kíváncsian nézett rám. De nem hívott. hogy kis híján megszakadt a szívem. mi is történik velem tulajdonképpen. amit a zsigereim-ben éreztem. Valójában nem tudtam őket hibáztatni emiatt. Olyan elégedettnek tűnt. – „Tele van veled a hócipőm!” Gyanítottam. Azt hittem. tonik és zöldcitrom mellette az asztalon. aztán újabb néhány napig sem adott életjelet magáról… hááát. hogy ez elegendő. amikor beléptem. olyasmi volt. hogy így is boldog tudok lenni. hogy Sawyer lelépett. hogy Sawyer a közeljövőben nem fog visszajönni – tulajdonképpen több volt ez. amikor néhány napig nem jelent meg az étteremben a beosztás szerint. úgy érkezett és távozott rendetlen albérletéből. Szombat este volt. vagy ahogy a családi vacsorákon részt vett. Sawyer!” – hallottam morogni Rogert egyik este. – Nem mész ma este sehová? – Nem – feleltem. mint gyanú. elvégeztem a munkámat az étteremben. vagy megkíséreltem eltervezni . nem volt rendszeresség abban. Eljártam az iskolába. Úgyhogy. sem magányos. édesem – mondta. az agyamat pedig kitartóan és szorgalmasan kiürítettem. ahogy ő munkát vállalt. mint egy őrszem. és átölelte a vállamat súlyos karjával.

hogy egyszerűen csak bámultam a falakat –. Pislogtam. Úgy éreztem. mert lövésem sem volt. hogy valamikor meg kell szólalnom Sawyerrel és minden egyébbel kapcsolatban. abszurd késztetést éreztem. Ez működött egy ideig. az agyam legsötétebb szegletében azért tudtam. mivel ismernek. hogy valamilyen módon tudomást sze-reztek a babáról. az az őrült gondolat kerített hatalmába. – Um – mondtam. – Beszélnünk kell veled Sawyerről – mondta Soledad. – Sziasztok. hogy kikövetkeztették. Így aztán nem foglalkoztam vele. Heves. Egy május végi délutánon a szokásosnál valamivel később léptem be a bejárati ajtón. miután legalább tizenöt percen keresztül bámultam az iskolai szekrényem tartalmát. milyen könyveket kellene magammal vinnem. a gondolataim egyszerűen… félresiklottak. ez most nem a szórakozás ideje… . mint két ólomkatona. Átcsusszantam a radar alatt.valamit. Egyből föl akartam menni a szobámba – hihetetlenül sok időt töltöttem azzal. de apa és Soledad ott ültek egymás mellett a kanapén. mintha vastag takarókba pólyálva csoszognék át a napokon. és abban a pillanatban hatalmas. Ezután kétszer is rossz helyen kanyarodtam be az autóval a hazafelé vezető úton. – Sawyer? – ismételtem meg. A rosszullét környékezett. hogy ezt az egészet csak kitaláltam. amilyen ügyesen csak tudtam. Nem tudtam. ami rám várt. Aztán rájöttem. Talán soha nem is feküdtem le Sawyerrel. hogyan kezeljem mindazt. – Fogalmam sincs. – Reena – csattant apa hangja –. mindent elöntő megkönnyebbülést éreztem. – Szervusz. Valahol. Reena! – köszöntöttek. Az első gondolatom az volt. amikor beléptem. ledobtam a táskámat a padlóra. és rám vártak. mintha minden tompán és nagyon messziről szivárogna be az életembe. Ráadásul arra sem bírtam rávenni magam. – Roger és Lydia tudni szeretné. hogy ez az egész érdekeljen. hogy elnevessem magam. de ahogy teltek a napok. hogy egyáltalán nem erről van szó. Talán csak képzeltem azt a terhességi tesztet Shelbyék fürdőszobájában. hol van. és ahol álltam.

– Lelépett – mondtam. A napok egyetlen sötét. amelyekre soha többé nem szeretnék visszaemlékezni. mire vártak. és alig láthatóan vállat vontam. édesem! – mondta szemmel láthatólag összezavarodva. sikítok és várom a visszhangot. – Leo – szakította félbe Soledad. Azt állítani. – Tíz nappal ezelőtt? – tétováztam. mindennek ellenére úgy töltöttem azokat a hosszú. mint egy fizikai összeroppanás. Ez mindkettőjüket meglepte. Nem tudtam tovább magamba fojtani ezt a titkot. aztán hozzám fordult: – Hallottál róla? Összevesztetek valamin? Megráztam a fejem. Sírtam. Shelby a kezemet fogta. ahogy állok egy kanyon szélén. Mindenki tette. teljes hetek tűntek egyetlen összemosott pacának. – Nem tudom. simogatta a hátamat. de az nem jön. ordított rám. – Sok minden van. olyan érzés volt ez. és vicceket mesélt nekem. felemeltem az állam. – Reena. ködös hónapokat. Éjszakánként Soledad belopakodott a szobámba. hogy ne érezzem annyira magányosnak magam. Hirtelen annyira. . hová. nem tudom. és imákat suttogott a fülembe. különféle utálatos vádakkal állt elő. hogy megvigasztaljon. Ordított – Jézusom. És apa is sírt. hogy visszajönne. Soledad is sírt. amit tudott. olyan lenne. végtelen folyóvá kezdtek összefolyni. és ledobtam magam a fotelbe. visszatérő érzés tűnt ismerősnek számomra: az. mit fogok mondani nekik. Aztán a csend következett. – Miért nem beszéltél nekünk erről? Mély lélegzetet vettem. – Két hete? Apa csendben végighallgatott. mint egy ötös erősségű hurrikánt kellemetlen szemerkélésnek nevezni. sötét tekintettel nézett rám. de kétségtelenül nem erre. – Mikor? – kérdezte Soledad lágyan. De nem hiszem. de annyira fáradtnak éreztem magam. mint aki vállalja a kö vetkezményeket. hogy apa nem fogadta jól a terhességem hírét. hogy csupán egyetlen. amiről nem beszéltem nektek – kezdtem.

gyerekkönyve. Amikor hazaérek az utolsó zá róvizsgámról – Orrin professzor feleletválasztós tesztjéről. A színe is sokkal jobb mostanában. Találnak valakit. ott találom Soledadot és apát a konyhában. nem tudom visszatartani. aki helyettesít az étteremben. [51] UTÁNA És így is történik. – Nektek aztán ezt igazán tud- notok kell. teát isznak. . El kell intéznünk még néhány dolgot. Visszamosolygok. és felhúzza a szemöldökét. a hőségbe. és a szökős nyusziról 18 olvasnak. – A kertben van – mondja. valamiféle mosolyszerű kifejezéssel az arcán. miután lenyelte a szájában lévő kortyot. Ő visszanéz rám. ez a hitetlenkedő grimasz ott marad a szám sarkában. Sawyer és Hannah egy kerti székben ülnek. Apára nézek. hangoskönyveket. be kell szereznünk ezt-azt az utolsó pillanatban – napkrémet és füzeteket. – Azt elhiszem – mondom. és elindulok kifelé. és ledobom a táskámat a konyhapultra. amelynek az aljára. – Hannah alszik? – kérdezem. – Sawyerrel. Soledad a fejét rázza. az elvárások szerint. miközben nagy kerámiabögréje fölött rám néz. Ez váratlanul ér. még egy URL-t is nyomtattak –. kicsit eltátom a számat. Cade új gumikat szerez a furgonomhoz. 18 Margaret Wise Brown: The Runaway Bunny c. – A dolgok változnak – ismeri el. A tervek szerint hétvégén útra kelünk. mintha egy egész kicsit ő maga is szórakozna a helyzeten.

– Hallom. Szeretném. vagy már megunta a mesélést. – Nem erre voltam kíváncsi. egy egész percen keresztül nézek rá. Értelmes vagyok. hogy lát helyeket. mire végzek a mesekönyvvel. – Úgy tűnik – válaszolom. Hannah arca kipirult és álmos. – Vállat vonok. lábamat felhúzom a karosszékbe. Hannah már feláll. – Bármi történik. Természetesen tudom. – Átgondoltad jól? – Persze – mondom kicsit hevesebben. ha nem lennél meggyőződve róla. mi van odakint. mennyire hirtelen vette az akadályt. és egy pillanatra elcsodálkozom. Sawyer hátrasimítja sötét haját az arcából. ma viszont nem mozdul el a helyéről. a paradicsomtól roskadozó pa-lántákra fókuszálok. ha kicsivel több elégtételt éreznék. Általában. amit nem tudok kezelni. amikor a kezében tartotta: milyen rettenetesen ijedtnek tűnt. Jó lenne. Leülök a verandán. hogy jó ötlet a gyerek szempontjából. és az útitervre gondolok. Egy kicsit mindkettőnkre hasonlít. amelyet olyan körültekintően terveztem egész életemben. Érzem. hogy a nyuszi hazatérjen. és játszani szeretne. Eszembe jut az első nap. és biztonságban leszünk. Azt szeretném. és hozza a következőt. hogy nem indulnál el. hogy elutazol – mondja egy pillanat múlva. mint aki vár valamire. ha Hannah úgy nőne fel. hogy vé gighallgassam a mesét. Pislogok. miközben még mindig a gyereket nézi – állkapcsának finom hajlatát. az anyajegyet a szája szegletében. hogy a vállam megfeszül. úgy támaszkodik Sawyernak. Hannah a szemem előtt alszik el. ha mindig tisztában lenne vele. Bólintok. a szüleim telefonközelben vannak. az az igazság. – Van megtakarított pénzem. – Akkor…? . és elnézek a messzeségbe. – Nyugi már! – mosolyog Sawyer közönyösen. hogy ezúttal ő marad itt. mintha világéletében ismerte volna. és várom.

– És mit csinálsz közben? Egy pillanatig töpreng. – Ezt tervezem – csak ennyit mond. – Rádolgozom a barnaságomra. amit tenned kell! Egyszer az életben már keresztbe tettem a terveidnek. én pedig a szememet forgatom. Browardben? Sawyer nem nevet velem. vársz rám? – kérdezem nevetve. – Menj csak! Tedd. Egy pillanatig csak bámulok rá. mert most csak ez jut eszembe. hogy visszatérsz. hogy itt leszek. Reena! – mondja lágyan. és amelyet magam is al-kalmazok naponta százszor. – Ki tudja? – kérdez vissza végül. hogy leplezze. – Tudom – mondom. de soha nem kérnélek meg arra. – Hannah békésen alszik a mellkasán. hogy dü hít. és hátradőlök. mihez kezd. Még egyszer nem akarom ezt elkö vetni. amikor úgy döntesz… ha úgy döntesz. nedves szellő . Sawyer olyan mozdulattal teszi odébb meleg testét. Meleg. hogy ez a beszélgetés egyáltalán létrejöhet az emberi lehetőségek sík-ján. – Alig észrevehetően Sawyer is megrántja a vállát. hogy ő már rég eldöntötte. Egy pillanatra becsukom a szemem. míg megszakadok. – Soha. – Itt. az apró. hogy nem kapok több egyenes választ tőle ma délután. Viszont nem néz a szemembe. mintha azt sugallná. amelyet jól ismerek. Biztos csak viccel. én pedig tudom. – Akkor. szükségszerű igazítások mozdu-latsorával. mint ahogy azt is biztosan tudom. Nekitámaszko- dom a díványnak. hogy ne utazz el. mert érzem. hogy nem komplett! – Mégis mit fogsz csinálni. – Így inkább azt mondom. – Bolond vagy! – mondom. hogy lehetséges. én addig nevettem volna. Ha hat héttel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem. Biztos. ugyanakkor őrült módon oda is vagyok érte. amit már korábban kigondolt. – Nem is tudom. közben túlzottan gondterhelt arcot vág. Azt hiszem. jó apa válhatott volna belőlem. Sawyer biccent.

ezért inkább nem mondok semmit. amelyet még ő adott Allie-nek évekkel ezelőtt. hogy nem jöttél volna velem. végre-valahára. Furcsa érzés most újra látni ennyi idő után: régi életünk darabjai észrevétlenül visszaszivárognak új életünkbe. Hannah alszik. nem igaz? Te magad mondtad. Alvajáróként vettem részt az ünnepélyen. Azon töprengek. közben biztatóan felemelte a hüvelykujját. – Pedig nem jöttél volna – mondja Sawyer. [52] ELŐTTE Leérettségiztem. hallgattam. Seusst idézi. amikor sikerült zokogás nélkül keresztülmennem a színpadon. borzolja a kókuszpálmák leveleit. ahogy a búcsúztató Dr. Shelby három sorral előttem ült. – Apa mondta – teszem hozzá kicsivel később –. mit mondhatnék erre. és mosolyog. így van – mondja. babafejében titkos álmok lebegnek. arcomat a nap felé fordítom. – Csak elméletben mondtam. Aznapi legnagyobb teljesítményem az volt. hogy bejöttél hozzánk. kopott és ismerős. és gyakran hátranézett rám a válla fölött. ott ültem fekete taláromban a légkondicionált előadóteremben. Ezt mostanáig nem tudtam. és át-vennem a teljesen fölösleges oklevelemet. Nem tudom. és megpróbáltam nem hányni. – És igazad volt. Sawyer hátradől. – Igen. mielőtt leléptél. és becsukja a szemét. Sawyer felhúzza a szemöldökét. és állával felém biccent. és bólint. . – Talán jobb is volt így. Matatok egy ideig a párna varratával. A nyaká ban az ezüst félhold medál lóg. hogy mikor és hogyan sze-rezhette vissza. édesen és zavar-talanul.

miközben átlapoztam a képes magazint. Egy pillanatra beállt a csönd – valószínűleg csak egy-két másodperc lehetett. apa megköszörülte a torkát. Megpróbáltam továbbra is a megszokott műszakokat vállalni az étteremben. pattanásos lányra. épp ki-váló alkalom lenne előrukkolnom a leszbikusságommal. ha akarod. – Viszont elmondhatod a szüleimnek. de végül továbbléptek és lecseréltek valaki újra. hogy nincs egyedül ezzel. de aztán csak szélesen és erőltetetten elmosolyodtam. Talán levehetnél némi terhet a vállamról. hogy megtudjam. és tisztessé gesen dolgozott. számomra viszont úgy tűnt. no és egy nagylelkű pletykával. – Egy győztest ünnepelhetnek Reenában! – közölte velük vidáman. hogy leginkább a kilenc hónap és az egy egész emberöltő közötti időtartamon belül helyezkedik el valahol. nem rólam szólt. A tévé vidáman karattyolt a háttérben. – Ugye. egy mosogatólé-szőke. – Lydiát nem érdekli. és a kinti hőség ellenére szélesre tártuk az ablakot. – Alig várom. ha zavarban volt egyáltalán attól. Éreztem. szerencsére. jelentette Shelby. hogy érzi magát a Northwesternben. hogy zavarom kellős közepén mindketten engem bámulnak. – LeGrande mama hadi ösvényre lépett – figyelmeztetett Shelby. Bowen kisasszony utána odajött hozzám. – Azt hiszem. átölelve gratulált. Sötétkékre festette a lábujjkörmeit. hogy nem kell ezt feltétlenül bevállalnod? – kérdezte hirtelen. és annyit mondtam. hogy leszbikus vagy – mondtam. és szerette volna megismerni a családomat. Soledad diplomatikusan hümmögött. sápadt. Egész kedves volt. hogy a családtagjaim kollektív álla-pota leginkább az Addams család Disneylandben tett látogatásához volt hasonlítható. tudod. amikor beugrott egy filmmel és egy magazinnal. de Lydia hihetetlenül pikkelt rá. Shelby komoly maradt. mert a szagoktól könnyen . Vigyorogtam. egyáltalán nem mutatta. amely.

nem elegendő indok arra. Shelby. ami idővel talán meglá gyul. Szaggatott farmerja lábszára közepéig fel volt tűrve.felfordult a gyomrom. Azt is leszedtem. Ha az abortusz mellett döntök. – Nem. ahogy végigbomlik a varrás. Nyilvánvaló kapitány! – grimaszoltam. a legkomolyabban mondom. csakhogy az. Hüvelykujját hozzányomta a lába nagyuj-jának körméhez. amelyet Allie segített felragasztani. akár csomagolhatok is. Akaratom ellenére felnevettem. nem fordult meg az én fejemben is? Hát tudd meg. – Értem – mondta Shelby. és néztem. semmi. vagy valami. Azt mondtam. hogy valaha volt családom. – De igen. hogy tizenhat évesen megszülj egy gyereket. – Először is. Odafent halvány ragasztószalag-nyomok látszottak. – Azt hiszed. és hasra vetette magát . aztán odajött az ágyhoz. be kell. – Felcsippentettem egy meglazult cérnaszálat a takarón. Persze már most gyűlöl. Shelby visszacsavarta a kupakot a körömlakkra. amikor középiskolások voltunk. – És. mély. – Reena! Sóhajtottam és odébb gördültem az ágyon. miközben felkö nyököltem. – Értem – mondta Shelby lassan –. az összes többi poszterrel együtt. – Azt hiszed. – Nem azt mondtam. – És? – kérdezte. – De valójában nem is ez a fő indok. úgyhogy most a mennyezetet bámultam. gyűlölne engem. apa gyűlölne miatta. de… – Shelby élesen rám nézett – tényleg nem. még a Brooklyn-híd poszter után maradtak ott. – Köszönöm. Nem mintha tanácsadást szeretnék tartani neked egy Tervezett gyermekvállalás tájékoztatófüzettel. hogy dühös lenne rám. nem gondoltam erre? – kérdeztem. de ez az a fajta gyűlölet. – Lemondóan vállat vontam. és elfelejt-hetem. hogy nekem is eszembe jutott. hogy ellenőrizze. lábait az ablakpárkányon nyugtatta. megszáradt-e a körömlakk. hamis hangon. hogy az apád dühös lenne rád.

bébi – mondta lágyan. – Akkor gyerünk. és ez a mangó méretű kisbaba. Akaratom ellenére már elkezdtem gondolkozni azon a kis lényen. Aztán felsóhajtott. egy fikarcnyi értelme lett volna. a kialakulóban lévő szívén. – Tisztában vagyok vele. és begyömöszöli az . miközben újrahajtogat egy pár farmernadrágot. segíteni akar a csomagolásban. pörgessük a dolgokat! [53] UTÁNA Pénteken Shelby áthoz egy üveg bort és egy doboz fagylaltot. mint egy Clydesdale ló. Shelby. – Nem tudom – mondtam végül. hogy furcsamód én már különválasztottam a régi életemet az újtól. Egyik késő este találtam egy táblázatot az interneten. a babád most egy mangó. amit mondtam. hogy ezt az új életet már érzem a csontjaimban. hogy ez meg fogja változtatni az egész életemet. – Rendben van. amelyben a magzat méretét különböző gyü mölcsökhöz viszonyítva adták meg: A babád most egy szőlőszem. hogyan is magyarázzam el – hogyan mondjam el neki. Felhúztam a térdeimet a mellkasomhoz. és szembefordultam Shelbyvel. Itt voltam én.mellettem. Hogyan mondjam el neki. – Akkor mégis mi? Vállat vontam. – Az én életem már most megváltozott. határozottan. mintha annak. Shelby úgy nézett rám. amely az enyém alatt dobog. – Tényleg nem akarod. és azon töprengtem. aki bennem növekszik valakivé. hogy veled menjek? – kérdezi ismét. úgy csörtet fel a lépcsőn. És ez volt mindenünk ezen a világon. Csakhogy… – Elhallgattam és ismét vállat vontam. ugyanakkor tele féle-lemmel. ezt éreztem. Mogyoróbarna szemei élesen és kíváncsian fürkésztek. ahogy csak egy igazi barát tud.

Shelby olyan arcot vág. hogy visszamenj az egyetemre. – Valóban úgy tervezem. ha velem jönnél – mondom –. – Szia. Két nappal csúszom le Shelby barátnőjének látogatásáról: Hannah és én ugyanis holnap indulunk az ország körüli utunkra az én jó öreg roncsautómmal. a pörgős. és nevetnek. játszik a kacsájával és a báránykájával. – Nagyot sóhajt. eltekintve attól. kislány – mondja. Lazán csomagolok. de ezúttal véresen komolyan gondolom a dolgot: végül is nem írhat az ember útikönyvet. Én mindenesetre jobban érzem magam. ahogy parancsolod. – Mielőtt észbe kapnál. hippi parancsnokoddal. Rémült és izgatott vagyok. . Addig pedig úgyis el leszel foglalva Carával. mint aki egyetért a hallottakkal. mint Thelma és Louise. amihez hozzá szoktál? – Pontosan. de ennél fontosabb. – Hát. Kicsit olyan. – Akkor most minden rendben van? Apukáddal és Sollal? – Azt azért nem mondanám. hogy csak üljek és várjam. ha soha nem járt sehol. és titokzatosan mosolyog. és az ágyra teszem. – Kiemelek egy halom rövid ujjú pólót a gardróbból. hogy el leszek foglalva. és támo-gatni tudj engem rokkant. – Olyanok lennénk. egy tucat üres jegyzetfüzetem. hogy az igazi élet rám találjon. – De jobb a helyzet. hogy fogom a lányomat. – Hogy a nyár további részét hogyan vészelem át nélküled. és semmi különösebb tervem. – És megőrizzem számodra azt az életszínvonalat. – Igazad van – bólint. Elég jól ahhoz. leszámítva a gyilkosságot és a halált. hogy elinduljak. még nem tudom. – Ó. Hannah a közelemben ül. hagyd ezt! – mondom. öreg éveimben. Shelby az ágyra vetődik. Hannah-t a mellkasára emeli. aztán hozzám fordul. és elindulok. már találkozunk is Bostonban.ágyamon lévő sporttáskába. – Jó lenne. Nevetek. hogy aztán majd sok pénzt keress. mintha csak eljátszanék a gondolattal. nekem pedig már tele van a hócipőm azzal. Van egy hatalmas atlaszom.

Már dereng az ég alja. Még hét óra sincs. Semmi nem történik. – Ez nekem szól? – kérdezi. amelyek még a Német-római Birodalom idején véget értek és lezárultak. Péteré. és 19 Péter közönséges 1. hogy megőrjít. – Hé – sandít rám Shelby. Ez egyszerűen megőrjít. hogy bűnbánatot gyakoroljon. Megálltam a benzinkútnál tankolni és beszerezni pár szükséges dolgot. de valahogy furcsa jelentést nyert az ide vezető úton. – Na. mert a szeretet sok vétket elfedez. ha nem pontosan ezt? „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szere- tetre. aztán átvágok a kókuszpálmákkal szegélyezett pázsiton. nyugtató hangon duruzsol. de már páradús minden. Hát mit csináltam én. és megemelem a hatalmas po-hár jégkását köszöntésképpen. akit mindig is kedveltem. Már majdnem feladom. hála istennek! – grimaszol Shelby. – Az ágyra ugrom én is. – Most mi van? – Semmi. Ránézek. két kedvenc csajom mellé. és egyenként nekiha-jítom őket Sawyer ablakának. a nedves floridai levegőt érzem a bőrömön. amikor Sawyer feltolja a szúnyoghálót. Ez kerget őrületbe nálatok. Ekkora távolságból is látom. hogy az egész arca csupa mosoly. Mindenkit arra kényszerítetek. a hajnal szürkén és párásan érkezik a nyomomban.”19 Ezek Péter szavai. – Az égvilágon semmi. ámen. sokkal bénább. Visszamosolygok én is reflexszerűen. A rádió halk. . és kinéz az ablakon. Kínozzátok egymást olyan dolgok miatt. bűnbánatot gyakoroljon időtlen időkig. katolikusoknál. – Már épp ideje volt. mint amennyire költői. – Mit is mondtál? – Azt mondtam. Visszatartom a lélegzetemet: elég ostoba gesz-tus. amikor Sawyerék házához érek. Csak állok ott egy percen keresztül. Hannah az autósülésben alszik. levele 4:8 mindkettőt erősen magamhoz ölelem. a korai óra kiütötte. Felszedek néhány kavicsot LeGrandék előkertjének széléről.

– Seattle lenne az első állomás. mintha kerülgetnénk itt a forró kását. hogy visszatartottam a lélegzetemet. amikor . mintha mindketten tudnánk. mint aki világéletében ismert engem. Eddig a pillanatig nem tűnt fel. ahogy ezer éve nem vihogtam. álmosan és lenyűgözve. lenne-e kedved egy kiruccanáshoz. ameddig felöltözöm? Hirtelen hangosan felkacagok. – Korán van – mondja. igen – mondom vihogva… igen. hasonló magabiztossággal. Felegyenesedik az ablakban. tényleg? – kérdezi megjátszott lezserséggel. és még jobban kihajol az ablakon. – Mikor indulsz? – Éppen most. mintha hosszú évek felgyülemlett feszültsége távozna egyetlen pillanat alatt. – Hová mész? – kérdezi. Nem akartam vesztegetni az időmet. Úgy néz rám. – Nem tudom biztosan – közlöm. hogy kiderítsem. – Írni fogsz? – Megfordult a fejemben – mondom. de ahogy most kiengedem. – Tétovázom. a pohár nedves és súlyos a kezemben. Mintha mindig is tudtuk volna. ahogy felhúzza sötét szemöldökét. attól hihetetlenül megkönnyebbülök. mintha közelebbről szeretné látni az arckifejezésemet. – Nagyon úgy tűnik. A távolság ellenére látom. – Seattle jó hely – mondja lágyan. Sawyer beleegyezően bólint. – Figyelj csak! Tudsz várni öt percet. Megvonom a vállam. Ahogy Allie és én vihogtunk. mintha valami habzó és pezsgő folyna az ereimben. mintha mindennap meglepném. amikor kimondom: – Viszont egy csomó jegyzetfüzet van nálam. magas és ismerős. Hatal- masnak tűnik. vihogva. és tanácstalanul megemelem a kezemet. hová fog ez az egész kilyukadni. – Azt hiszem. Lebarnult ujjai az ablakkeretre simulnak. – Ó. még mindig mosolyogva. aztán kimondom: – Csak azért ugrottam be. aztán: – Ejha! Úgy néz rám. Sawyer egy ideig nem mond semmit. Olyan. – Tudom. Sawyer rábólint.

Reena! – kacag hitetlenkedve.gyerekek voltunk. – Az öt perc rendben van. akkorát. Az egész világ. – Most én vezetek. – Igen? Mi a gond? Ott állok. – Várj meg. mint egy kisgyerek. hogy elmondjam neki. hogy egy egész országnyi út áll előttünk. – Azért jó hallani. de aztán rájövök. ugye. tudod? – Én… – Sawyer elhallgat. teli szájjal. . – De… Jézusom. Ő maga is olyan most. és nyúl a szúnyogháló után. – Gyerünk! – kiáltom. felvetve az államat. lángoló karika az égen. és az udvaron játszottunk. mintha a lábam alatti talajból jönne. aztán: – Figyelj. – Jól van – mondja Sawyer. Nagy levegőt veszek. és erőt gyűjtök. – Rendben – felelem. és kinéz ismét az ablakon. boldogan nevet. hogy lehúz-za. Feljön a nap. felelném. narancssárga. Kimondani is jó. Sawyer! Megáll. – Tulajdonképpen tudom – mondja egy pillanat múlva. azonnal ott vagyok. aztán kimondom: – Szeretlek. Egy egész kontinens.