Első Század 2015.

tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Impresszum
Az Első Század Online az ELTE BTK HÖK tudományos folyóirata. Alapesetben az ELTE
BTK doktoranduszainak dolgozatai, illetve a Tudományos Ösztöndíj Pályázat publikálásra
javasolt dolgozatai számára biztosít publikációs felületet. Ezeken kívül az OTDK-s évek esetén
az OTDK helyezettjeinek írásaiból válogatnak a szerkesztők. Az Első Század Online évente
négyszer jelenik meg két doktorandusz és két TÖP számmal. A szerkesztőség felkérésre vállalja
egyéb konferencia kötetek kiadását is.

Főszerkesztő: A ELTE BTK HÖK Tudományos Bizottságának mindenkori
elnöke, jelenleg Farkas Csenge.

Szerkesztőbizottság:
Scherer Fruzsina (ELTE BTK HÖK Tudományos Bizottság)

A szerkesztőség címe:
ELTE BTK HÖK Tudományos Bizottság
Budapest VIII., Múzeum krt. 4/H
tudomany@btkhok.elte.hu

Felelős kiadó:
ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat

ISSN 2063-573

II I 3 III
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század
Tartalom
TÖRTÉNELEM 7

Pálfi László: Az első déli nyitás. A Magyar Népköztársaság és Angola kapcsolatai 9
Sasvári Péter: A mexikói Partido Conservador és a New York Times 27

NYELVTUDOMÁNY 43
Dobó Dorottya Erzsébet: Tizenegy–tizenkét éves, tanulásban akadályozott gyerekek
spontán beszédprodukciója 45
Imre Petra: A szerelem megkonstruálása populáris és alternatív dalszövegekben 65
Németh Dániel: Hőképzettel összefüggő korai szavainkról – Hangtani vizsgálatok 1. 89
Szabó Gergely: Korai magyar grammatikák nyelvideológiai meghatározottsága 113

NÉPRAJZ, KÖNYVTÁR- ÉS INFORMÁCIÓTUDOMÁNY, ÓKOR 131
Kovács Evelin: A matolcsi Pető család három tagjának kapcsolatháló vizsgálata 1773–1857
között133
Császár János: Folkszonómia169
Lakihegyi Viktória: A római köztársaság válsága kortárs szemmel
– Sallustius és a res publica – 191

IDEGEN NYELVŰ PUBLIKÁCIÓ 209
Didem Basak Ergun: Turkish melancholy. Huzun 211
Nyaka Imre: Christ America. How Religious Rhetoric Influenced Public Opinion on George
W. Bush’s Foreign Policy 223

II I 5 III
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

TÖRTÉNELEM
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

PÁLFI László
Az első déli nyitás. A Magyar Népköztársaság és Angola kapcsolatai

A témaválasztás indoklása
A Magyar Népköztársaság aktív támogatója volt a XX. század második felében kibontakozott
dekolonizációs kurzusnak. A szovjetbarát formációk támogatásával, tagjaik kiképzésével sokan
jó emlékkel gondolnak vissza Magyarországra a fejlődő országokban.
Érdekes helyzetbe kerül a kutató, ha az általa vizsgált téma aktuális: Szíjjártó Péter
külügyminiszter ugyanis 2015 tavaszán jelentette be, hogy három új nagykövetséget
nyit Magyarország Afrikában: Etiópia, Ghána és Angola. Ez a kormány „déli nyitás” nevű
projektjének Afrikára vonatkozó része. Megkérdezték erről Búr Gábor Afrika-kutatót is a
Hír TV Globál című műsorában, amelyre az Egyetemes Új- és Jelenkori Történeti Tanszék
tanszékvezetője azt válaszolta, hogy tulajdonképpen a magyar diplomácia a 24. órában van,
hiszen az egykoron Magyarországon képzettek létszáma korosztálya révén egyre inkább apad.
Angola helyzete speciális helyet foglal el a hidegháború történetében. Egyfelől egykori
gyarmattartójától, Portugáliától 400 év után szabadult meg (idén 40 éve független), másfelől
pedig tipikus kihelyezett konfliktus bontakozott ki az ország területén: Az egyik felet a kubaiak
és az NDK-sok révén a Szovjetunió, a másik felet pedig Dél-Afrika révén az Egyesült Államok
támogatta. És ha ez még mindig nem lenne elég, támogatóként lépett fel a másik fél oldalán
egy időben a Kínai Népköztársaság is, míg a szocialisták felé elkötelezett felet a kapitalista
világból az evangélikus skandináv monarchiák támogatták (élén Svédországgal).
Magyarország diplomáciája mindvégig tudatában volt annak, hogy Angola felszabadulása
és konszolidációja esetén remek üzleti lehetőségeket kínál. A Magyar Népköztársaság azonban
formailag 1989. október 23-án megszűnt, a jogutód Magyar Köztársaság pedig Afrika-
politikájának fő súlypontját Dél-Afrikába helyezte (annál is inkább azért, mert De Klerk az
apartheid lebontásával gyakorlatilag átadta a hatalmat a szocialista blokk által támogatott ANC-
nek és Dél-Afrika gazdasága gyakorlatilag a legerősebb Afrikában). Angola azonban 1989-ben
nyitotta meg gazdaságát (tagja lett a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak) és 1990-
ben vezette be a többpártrendszert és a kevert gazdasági rendszert, ezzel kedvező pozíciókat
hagyott el a magyar állam.
A kutatás kérdésköre arra épül, hogy bemutassa azt, milyen alapjai voltak a magyar-angolai
gazdasági kapcsolatoknak a szocialista rendszerben, mire tud esetleg a későbbiekben építkezni a
magyar külpolitika gazdasági vonala. Ehhez szükséges köztörténeti váz azonban elengedhetetlen,
keretet nyújt a polgárháború sújtotta ország történetének bemutatásában.

A kutatómunka összefoglalása
Mivel Angola helyzete központi kérdés volt a szocializmus mint ideológia afrikai expanziójában,
így az ország történetéről magyar nyelven is készültek munkák, amelyek több könyvtárban
állnak az érdeklődő közönség rendelkezésére.
Az Országos Széchényi Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára több, mint elégséges
mennyiségű irodalmat kínál a kutatáshoz, dominánsan
azonban nem magyar, hanem angol nyelven.
Első Század 2015. tél
Ezt kiegészíti elhanyagolható mennyiségű német nyelvű irodalom is, ám ennek felhasználása
nem pusztán ismertető jelleggel fontos, hanem azért is, mert betekintést enged a megosztott
Németország Angola kérdésében megnyilvánuló kutatóinak főbb gondolataiba. Ezt kiegészíti a
Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára, amely felhasználható irodalom mellett nevéhez hűen
statisztikai dokumentumokat bocsájt az kutatók rendelkezésére.
A dolgozat azonban a Magyar Népköztársaság Angolával kapcsolatos diplomáciai és gazdasági
viszonyát hivatott bemutatni. Ehhez feltétlenül szükségesek feldolgozni a rendelkezésre álló
levéltári forrásokat. Szerencsés körülmény, hogy az iratok évköre lefedi a korszakot. Ehhez
a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának (MNL-OL) Hess András téri épületében
mentek végbe kutatások a KÜM Repertórium felhasználásával. A legfontosabb iratok a
Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumában, afrikai nagykövetségein, a kelet-berlini és
a moszkvai nagykövetségen keletkeztek. A keletkezett iratok szövege a lehetőségekhez mérten
szó szerint került idézésre, ám ez véletlenül se keltse azt a tévképzetet az olvasóban, hogy
egy kompilációs dolgozatot tart a kezében: A keletkezett iratokból ugyanis kikristályosodik
a magyar diplomácia akkori mozgástere. Ez abban segíti az olvasót, hogy a tárgyalt korszak
szellemiségét és lehetőségeit magyar szempontból minél jobban megismerje.
Az internetről szerzett irodalom is felhasználásra került. Itt azonban leginkább a Google
Books szolgáltatása volt a mérvadó: A feltöltött könyvek mögött megvan az ellenőrizhetőség
lehetősége, így a tudományetikai problémák elkerülhetővé válnak. A feltöltött könyvek mivel
nyomtatott formában is megjelentek, így a felhasznált tartalmak nyomtatott irodalomként
kerülnek hivatkozásra. Ezzel ellentétben az internetes folyóiratok cikkei az internetes anyagokra
vonatkozó szabályok szerint lettek meghivatkozva.
A fentiekből adódóan a dolgozat szerkezetében megjelenik egyfajta párhuzamosság: A
köztörténet dominánsan a felhasznált irodalom alkalmazásán, míg a gazdasági és diplomáciai
kapcsolatok története általában a levéltári források felhasználásán nyugszik.

Angola természetföldrajza és társadalma
Angola egy közép-afrikai ország. Nyugatról az Atlanti-óceán, északról a Kongói Demokratikus
Köztársaság, keletről Zambia, délről pedig Namíbia határolja. Hozzá tartozik még Cambinda
enklávé területe, amely a Kongói Köztársaság és a Kongói Demokratikus Köztársaság között
terül el az Atlanti-óceán partvidékén.
Az ország területének jelentős része hegyvidék, amelyekben jelenleg foszfát, gyémánt, réz, vas
és urán kitermelése zajlik. Jelentős bányászati cikk a kőolaj, ebben pedig Cambinda enklávénak
van vezető szerepe. Legmagasabb pontja a 2619 m magas Moco-hegy. Az ország vízkészletei
jelentősek: „A kisebb partvidéki folyóktól eltekintve Angolában három nagy folyó, a Kongó, a
Zambézi és a Cunene (Kunene) vízgyűjtője található.”1 E folyók Afrika legjelentősebbjei közé
tartoznak, ezért jelentős vízerőművek épültek a vízhozam minél hatékonyabb kihasználásáért.
A közép-afrikai ország fővárosában, Luandában a páratartalom 70% felett van, míg az
éves hőmérséklet 18 és 32 °C között van. A legszárazabb hónapnak július (10 mm), míg a
legcsapadékosabbnak november mondható (kb. 370 mm).
Az ország népessége legnagyobb részben ovimbundukra (vagy ovambókra), ambundukra,
bakongókra és chokwékra oszlik. Relatív többségben az ovimbunduk vannak, 37%-át
teszik ki az ország népességének. Az országban a fehéreket az egykori gyarmatosítók, azaz a
portugálok adják. Mesztic népesség leginkább a partmenti nagyvárosokban található, ők
azonban kulturálisan inkább portugáloknak mondhatók (erről később bővebben is lesz szó).

  Besenyő – Búr – Horváth 2013, 7.
1
2015. tél Első Század
Az ország hivatalos nyelve a portugál, de a hétköznapi érintkezésben a törzsi nyelvek szerepe
regionálisan erős, ezenkívül nem lebecsülendő a helyi törzsi nyelvek hatása az angolai portugál
nyelv fejlődésére, a törzsi eredetű jövevényszavak megjelenésével és meggyökeresedésével. A
lakosság többsége a kereszténységet követi, amelyet leginkább a római katolikus egyház képvisel
(noha volt anglikán és baptista hittérítés is). Az 1  246  700 km2 méretű országban 2013-as
adatok szerint 21 471 618 fő él. A népsűrűség valamivel több, mint 17 fő/km2, ám a lakosság
többsége a kedvezőbb lehetőségek okán a városokban és a partvidéken koncentrálódik.
Az országban a közelmúltig nagykiterjedésű polgárháború dúlt, amelynek a hatásait
napjainkban kezdi kiheverni az ország (bár Cabinda esetében még a mai napig tettenérhetők
szeparatista törekvések). A központi hatalom csak az új évezredre stabilizálódott. A gazdaság
liberalizálódása révén a régiek mellett új lehetőségek adódnak a külföldi exporttőke számára.

A gyarmati időszak rövid áttekintése
Angolát a portugál gyarmatosítás történetében az „Ultramar gyöngyszeme” megnevezéssel
illetik. Rendkívüli adottságai kávéültetvényekben, gyémántban, kőolajban és partvidékében
öltenek testet, ezzel került függetlenségének kérdésköre a hidegháború homlokterébe.
Az első portugál hajósok Diogo Cão vezetésével érkeztek 1483-ban. A területet Ngola
királyról Angolának nevezték el. 1576-ban megalapították az ország későbbi fővárosát,
Luandát. A rabszolgaság történetében előkelő helyet foglalt el, hiszen területéről nagyszámú
rabszolgát vittek más portugál gyarmatokra (pl. Brazíliába), illetve adtak el más érdeklődőnek
annak betiltásáig, 1836-ig. A rabszolgaságot a gyarmat területén belül 1865-ben törölték el.
Egyoldalú lenne azonban a tanulmány, ha nem világítaná meg a portugál gyarmatosítás
más oldalait. A portugál gyarmatosítás ugyanis nem faji, hanem civilizációs alapon alkotta
meg emberképének kategóriáit: a portugál kultúrát átvevő, azaz civilizált assimilado2, illetve a
törzsies keretek között élő indigenao. A civilizálódás kulcsa az oktatás: a katolikus egyház iskolái
igyekeztek a nyelvileg és etnikailag vegyes területet minél „portugálabbá” tenni, ebben pedig
kiemelendő tény az, hogy nem ítélte el egyik fél sem a „vegyesházasságokat” (létrejött így a
mestico alkategória), illetve nem zárták el a felfele vezető utakat az őslakosok elől.3
Angola mai határa 1894-ben, a berlini konferencián4 alakult ki, ekkor került hozzá Cabinda
enklávé is. 1910-ben kikiáltották a köztársaságot az anyaországban, két évvel később gyémántot
találtak Luandában. Az I. világháború idején a déli szomszéd, Német Délnyugat-Afrika 1915-
ben kapitulált (noha a német tervek között ott szerepelt a portugál gyarmatok és Belga Kongó
megvételével Német Közép-Afrika létrehozása), míg Portugália 1917-ben lépett be az antant
oldalán, ám katonai nehézség így is akadt: „Lunda tartományt a portugálok a XIX. század
végén kezdték elfoglalni, de ezt -az erős ellenállás miatt- csak 1920-ban tudták befejezni.”5
1926-ban António de Oliveira Salazar -kinek vezetésével jobboldali-szindikalista rendszer
alakult Portugáliában- 1932-ben tartománnyá alakította a gyarmatot. 1951-re közigazgatási
reform keretei között tengerentúli területté szervezték át Angolát.6

2
  „Ahhoz, hogy valaki őslakosként assimilado lehessen, legyen 18 éves, beszéljen jól portugálul, legyen szakmája
vagy munkahelye, támogassa családját, viselkedjen helyesen, legyen portugál modora és iskolázottsága.”
Ehnmark 1963, 35.
3
  „Számottevő a néger burzsoázia is, amely a gazdaság több fontos ágazatát tartja kezében. A lakosságon belül igen
erős a faji keveredés.” MNL-OL XIX-J-1-j/1974/7-245/001006
4
  A főtéma a Kongó-medence hovatartozásának, illetve felosztásának kérdésköre volt.
5
  Apáti 1981, 41.
6
  Szembemenve az ENSZ dekolonizációs kurzusával, remélve a NATO katonai és diplomáciai támogatását.
Első Század 2015. tél
A gyarmati kormányzat birodalmi érdekeknek rendelte alá a Salazar-féle Estado Novo (Új
állam) építése során a gazdasági ügyeket. A kávéültetvények általában a fehér telepes elit
kezében voltak. Nem így a bányászat és annak feldolgozóipara, itt egyértelmű brit, illetve dél-
afrikai főlény jelenik meg: előbbire a rézbányászatban a Tanganjika Concessions Co., utóbbira
a DIAMANG (Companhia dos Diamantes de Angola) a példa, annál is inkább, mert utóbbi
monopolhelyzetben volt ugyan, de 1923-ra brit-dél-afrikai tulajdonba került.7
Az anakronisztikus salazari hozzáállásra8 reakcióként megszerveződött az „Angolai Afrikaiak
Egyesült Ellenállásank Pártja” (továbbiakban PLUA), később „Népi Mozgalom Angola
Felszabadításáért” (továbbiakban MPLA) elődje. Új nevét 1956-ban vette fel, végig erős szovjet
támogatást (1957-től fegyverszállítmányokat is) maga mögött tudva. Belföldön elsősorban a
városi őslakosok és fiatal őslakos értelmiségiek voltak a támogatói. Az MPLA marxista gyökerű
mozgalom, de nem kommunista, hanem inkább összbaloldali (bár vezetői között sok a
kimondottan kommunista, pl. maga Agostinho Neto). A politikai formáció egy független,
szocialista típusú állam létrehozásában volt érdekelt, a tulajdonszerkezet átrendezésével, viszont
terveik között nem szerepelt szoros szovjet szövetség, hiszen a vezetők már akkor úgy látták,
hogy az fenyegetést jelentett volna az állam szuverenitására.
1954-ben alakult Holden Roberto vezetésével az „Észak-Angolai Népi Unió” (továbbiakban
UPNA). A formáció 1962-re felvette az „Angolai Nemzeti Felszabadítási Front” (továbbiakban
FNLA) nevet. Ez a formáció nem volt kapitalizmus-ellenes, belföldön leginkább a városlakók,
azaz a portugál telepesek és az assimiladók (őslakosok és meszticek egyaránt) támogatását élvezte).
Külföldről elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és a Dél-Afrikai Köztársaság támogatták
(utóbbi fegyverrel is). Ennek alapjául az szolgált, hogy közvetve vagy közvetlenül a bányászatra
települt feldolgozóipar ekkorra már dél-afrikai kézbe került, az Egyesült Államokból és Nagy-
Britanniából származó befektetők pedig résztulajdonosként voltak jelen a monopolhelyzetben
levő vállalatokban. Másfelől viszont Délnyugat-Afrikában ott állomásoztak a dél-afrikai
fegyveres erők, ami lehetőséget nyújtott az intervencióra.
Alapvető törésvonalak bontakoztak ki így a felszabadító mozgalmak között: Noha
mindkét fél a függetlenségben volt érdekelt, a tulajdonviszonyok és az ország későbbi
államberendezkedésének kérdéskörében azonban kibékíthetetlen ellentét bontakozott ki.

Az angolai függetlenségi háború (1961-1975)
A helyzet az 1960-es évekre tarthatatlanná vált, a térség számos egykori gyarmata nyerte
el függetlenségét. A salazari gyarmati apparátus viszont nem kívánta otthagyni az egyik
leggazdagabb gyarmatát, amelyre az újdonsült szomszédállamoknak is fájt a foguk.
Angola területi integritását többszörös veszély fenyegette: 1959-ben létrejött Délnyugat-
Afrikában (mai Namíbia) a „Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet” (továbbiakban SWAPO).
A SWAPO Délnyugat-Afrika északi részén, az ország lakosságának valamivel több, mint 50%-
os többségét alkotó ovimbunduk támogatását élvezte. Az ő céljaik között nem pusztán a dél-
afrikai apartheid rendszer alóli felszabadulás szerepelt, hanem a Cunene-folyó északi részének
megszerzése -ugyanis Angola déli részén szintén ovimbunduk éltek.

  Ld. Brönner 1976, 19–20.
7

  „Salazar […] 1931-es előadásában arról beszélt, hogy Portugália a gyarmati területeket >>bekebelezte saját
8

nemzettestébe<<. […] a portugál nemzet alkotmányos fogalma gyarmati relációban értelmezve inkább kirekesztő,
mint integráló, leereszkedő, a portugálokat magasabb rendű faj és morál megtestesítőjének jeleníti meg.”
Szilágyi 2009, 30.
2015. tél Első Század
1960-ra felszabadult a Belga Kongó is. Kongó lakossága a szovjetbarát Patrice Lumumbát
támogatta, az ország déli részében feküdtek azonban a fontosabb bányák (réz, gyémánt, urán).
A nyugati hatalmak nem is késlekedtek, hatalomra segítették Csombét, aki „[…] rendszeresen
kiszolgáltatja [… Holden Robertónak] a Kongóba menekülő szabadságharcosokat.”.9 Csombe
bár nyugati támogatás nélkül erőtlen volt, örömmel vette volna birtokba Lunda tartományát.
Szintén 1960-ban lett független a Kongói Köztársaság. Az egykori francia gyarmat az olajban
gazdag Cabinda bekebelezésére ácsingózott.
A függetlenségi harc kisebb lokális konfliktusokra vezethető vissza. Az első, az egész országban
a közvéleményt megmozgató esemény Agostinho Neto letartóztatása volt. Az MPLA már a
kezdetektől röplapokat terjesztett, helyi villongásokat robbantott ki, ennek eredménye volt
a megtorlás, amely az 1959-60-as letartóztatási hullámban öltött testet. A kedélyeket tovább
borzolta a gyapottermelők 1961 januári sztrájkja, amely már a portugál gyarmati hadsereg
komoly bevetését vonta maga után.10 Az MPLA nem nézte tétlenül vezetőinek fogságát,
1961. február 4-én fegyveresen betörtek tagjai a börtönökbe -innen számítja a történetírás a
függetlenségi harc hivatalos kezdetét.
A portugál haderő próbált úrrá lenni a helyzeten, a kormányzat és a hadvezetés
kommunikációjában azonban végig a „helyzet urai vagyunk”-retorika nyilvánult meg: „Maga
Salazar portugál miniszterelnök is elismerte 1962. december 4-én, hogy Angolában >>még
fennmaradtak a lázadás szórványos fészkei<<.”11 Ez azonban nem volt igaz, ugyanis az 1963-as
évre az ország egész területén harcoltak a felkelők a gyarmati csapatok és egymás ellen is.
1962-re megszerveződött az UPNA-ból az FNLA, ehhez Holden Roberto a CIA támogatását
is élvezte. 1963-ban színre lépett a szeparatista „Front Cabinda Enklávé Felszabadításáért”
(továbbiakban FLEC), legfőbb támogatója Zaire volt. 1966 decemberére megalakult a
marxista gyökerű „Nemzeti Unió Angola Teljes Felszabadításáért” (továbbiakban UNITA)
nevű szervezet is. „Vezetője Jonas Savimbi főként a legelmaradottabb dél-angolai területeken
próbál bázist teremteni szervezetének, amely [1974-től már] az angolai fehérek nem kis
részének támogatását is élvezi.”12 Az MPLA toborzásokkal fegyveres erejét 70 000 főre emelte,
ebből nőtte ki magát az „Angolai Népi Felszabadító Fegyveres Erők” (továbbiakban FAPLA).
Segítségükre voltak a szocialista tábor, a skandináv országok és a felszabadult afrikai országok.
Ez öltött testet az ENSZ 1962. évi állásfoglalásában, amely elítélte Portugáliát. Velük szemben
az Egyesült Államok egy rhodesiai típusú „belső rendezést”13 képzelt volna el.
1968-ban Marcello Caetano váltotta Salazart, de erre 6 évvel a szegfűs forradalom
már elsöpörte a jobboldali-szindikalista rendszert. 1974. június 24-én kinevezték
kormányzónak az MPLA-párti António Alva Rosa de Coutinhót, a „vörös
admirálist”, aki felgyorsította a fehérek kitelepítését és az MPLA hatalomátvételét.
Jogi szabályozás is született: „Az 1974. június 27-i 7/74-es törvény
tehát biztosította az afrikai területek önrendelkezési jogát.”14

9
  MNL-OL XIX-J-1-j/1974/7-245/61965
10
  „A gyarmatosítók […] amerikai napalmbombákkal verték le a felkelést, lerombolva 17 falut és meggyilkolva
mintegy 20 000 angolait.” Apáti 1981, 52–53.
11
  Apáti 1981, 54.
12
  MNL-OL XIX-J-1-j/1974/7-245/001006
13
  Rhodesiában 1965 és 1979 között Ian Smith volt hatalmon, aki a brit adminisztráció kivonulása után a fehér
farmerekre támaszkodva hozott létre apartheid-rendszert.
14
  Szilágyi – Racs 2014, 496.
Első Század 2015. tél
1975. június 21-én a három mozgalom vezetője tárgyalóasztalhoz ült és az alábbiakban
állapodott meg: „elvetik az erőszakot, mint a megoldás eszközét; kijelentik, hogy Angola
határait véglegesnek tekintik, eszerint Cabinda az ország szerves részét alkotja; elhatározzák,
hogy egyetlen hadseregben egyesítik fegyveres erőiket, választójogi törvényt dolgoznak ki és
1975 októberéig választásokat írnak ki az Alkotmányozó Gyűlés létrehozására; garantálják
mindegyik mozgalom számára a szabad politikai tevékenységet az ország egész területén.”15
A megállapodást a várakozásokkal ellentétben júniusra polgárháború követte, amelyben az
FNLA gyors vereségét a Dél-Afrika16 által támogatott UNITA veresége követte, november 11-
én Luandában a MPLA vezetői kikiáltották Angola függetlenségét.

A magyar gazdasági diplomácia és külügy viszonya Angolával a függetlenségi háború
alatt
A szocialista országok kommunista pártjai a „nemzetközi proletár szolidaritás” keretei között
segítették az egykori gyarmatok függetlenségét, ezzel próbálva a bolsevik világforradalom
eszméjét a világ minél több pontján terjeszteni.
Ám a trockista eszmevilágnak ekkorra már nem annyira szellemiségben, hanem a Szovjetunió
pozícióinak javításában volt része, hiszen a nemzetközi szervezetekben jól jöttek a szovjetbarát
szavazatok, főleg azért, mert a Kínai Népköztársaság az 1970-es évekre már eltávolodott
Moszkvától. A szocialista tábor azonban koránt sem volt egységes abban a kérdésben, hogy
kiket és tulajdonképpen miért is kell támogatni Angolában.
Legelőször Salusinszky István MKB-elnök mérte fel magyar szempontból Angolát: „Az
angolai vasérc-előfordulás kiépítésére és az angolai iparosítás fejlesztésére a portugál kormány
nagy beruházásokat kíván eszközölni. Ennek keretében Magyarország a General Trade Co.
mint fővállalkozó útján szállítana bányaberendezéseket, fejtőgépeket, közlekedési eszközöket,
élelmiszeripari gépgyárakat, üveggyárakat, erőműveket, stb. […] Ellentétel gyanánt a
következő portugál cikkek jöhetnek szóba: kávé, tea, sisal, parafa, vas- és mangánérc, tonhal,
takarmánypogácsa, cashew dió, trópusi fa, esetleg pamut, stb. A portugál cikkekkel való fizetés
5-7 év alatt történne.”17 A magyar külügy az 1960-as években már Angola függetlenedésével
kalkulált. A magyar ipar a General Trade Co. svájci cégen keresztül juttatta volna ki komplex
berendezéseit, a svájci partnerség pedig bizonyos értelemben bizonyíték a magyar ipari
berendezések nemzetközi elismertségére. A felszabadító háború azonban arra kényszerítette a
magyar külügyet, hogy értékelje át szándékait és terveit. Segélyszállítmányok azonban érkeztek
az afrikai felszabadító mozgalmak részére, nem kis tételben.18
Elmondható az is, hogy az 1975. november 10-én -még az átmeneti egységkormány
keretei között (tehát részt vett Agonstinho Neto, Holden Roberto és Jonas Savimbi
is) rendezett angolai függetlenségi parádén való részvétel sem alakult éppenséggel a
budapesti tervek szerint. A magyar külügy végig kapcsolatban volt a térségben katonai
erővel is jelenlévő NDK-val, Kelet-Berlin az egyik legfontosabb hírforrásul szolgált.

15
  Apáti 1981, 64.
16
  Pretoria félt a szocializmus és a fekete uralom továbbterjedésétől, ürügy a Cunene-folyó vízerőművének
állítólagos megtámadása volt. Az Egyesült Államok pártolta a dél-afrikai intervenciót.
17
  MNL-OL XIX-J-1-j/1965/7-57/22
18
  „Segélyszállítmány /oktatási, egészségügyi felszerelések, gyógyszerek, stb./ össz. értéke: 2 millió Ft. [Ebből]
Bissau-Guinea 600 ezer Ft, Angola /MPLA/: 400 ezer Ft, Mozambik: 400 ezer Ft, SWAPO: 200 ezer Ft,
ZAPU: 200 ezer Ft, ANC: 200 ezer Ft.” MNL-OL XIX-J-1-j/1974/7-245/001006
2015. tél Első Század
Azonban a magyar külügy függő helyzetére jellemző volt, hogy az út Moszkván keresztül
vezetett még Afrikába is: „Amikor közölték, hogy a szovjet delegáció nem utazik, megkérdezték
Nagy Richárd elvtársat [aki több társával kiment Moszkvába egyeztetni az SZKP Külügyi
Bizottságával], a magyar küldöttség vezetőjét, nem kíván-e mégis Angolába utazni. a válasz az
volt természetesen, hogy nem.”19
A külügyminisztérium Szabó Márton lagosi nagykövetet hatalmazta fel a luandai parádén a
Magyar Népköztársaság képviseletére. Sűrű elnézéskérések között az alábbit kellett előadni az
MPLA-funkcionáriusoknak: „[…] magasszintű delegációnk […] különgéppel indult Angolába.
[…] az út egy bizonyos pontján túl a repülés nem biztonságos, vissza kellett fordulniuk. […]
Elítéljük az FNLA-t, az UNITA-t, mint neokolonialista, imperialista érdekek képviselőit.
Szándékuk egyértelműen lelepleződött, a dél-afrikai, zairei és egyéb külföldi zsoldosok
felhasználásával.”20
A szocialista szolidaritás azonban egyáltalán nem mutatott egységes képet: „Holdenék
mögött ott áll Zaire, illetve az USA. […] Holdenék fegyverei kínai eredetűek… A Holden-féle
fegyveres erőknél 120 kínai instruktor tevékenykedik. Jellemző, hogy [a pekingi vezetők] az
ideiglenes kormány létrejötte alkalmából üdvözlő táviratot csak Holdennek küldtek, Netónak
nem!” Csou En-laj mellé pedig felsorakozott a „Kárpátok géniusza”, Nicolae Ceauşescu is.21
Budapest azonban próbált kibújni Moszkva szorításából. Puja Frigyes külügyminiszter
javaslata a következő volt: „Angola november 11-én nyeri el függetlenségét. […] gazdasági
fontossága, valamint az eddigi szolidaritásunk indokolja, hogy megkülönböztetett figyelmet
fordítsunk az országaink közötti kapcsolatok kiépítésére. […] közöljük […] készségeinket
nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolat létesítésére […] átmenetileg akkreditáljuk Angolába
[…] a guineai nagykövetünket.”22 A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 168/1975.
számú határozatában döntött Angola elismeréséről és a nagyköveti szintű kapcsolatfelvételről.
Szabó Márton nigériai nagykövet el is utazott ennek végrehajtására Luandába.
Magyarország igyekezete mindenképpen pozitívnak értékelhető, két szempontból is:
Egyfelől sikerült részben megkerülni a Szovjetuniót, másfelől -összehasonlítva a többi táborbeli
országgal- csak az NDK és a Szovjetunió ért el erősebb pozíciókat Luandában.

Az angolai polgárháború (1975-2002)
Már a gyarmati uralom utolsó szakasza alatt felszínre kerültek az angolai társadalom
feszültségei. Ezek az ellentétek az 1970-es évekre már kibékíthetetlenné váltak. Feloldásukban
a nagyhatalmak közül -gazdasági haszon reményében- egyik sem volt érdekelt.
A nemzetközi politikában az Egyesült Államok Jimmy Carter 1977-
81-es elnöklete kivételével ez egy republikánus dominanciájú időszak,
míg a Szovjetuniót 1966 és 1982 között Leonyid Brezsnyev vezette.
Utóbbi azért érdekesebb, mert az ő bábáskodása alatt jöttek létre az „afrikai sztálinizmusok”.

19
  MNL-OL XIX-J-1-j 1975/7-2/005675
20
  MNL-OL XIX-J-1-j/1975/7-2/003053/7
21
  A pekingi és bukaresti ambíciókról nem szóltak a források. Mindenesetre elgondolkodtató jelenség a Kínai
Népköztársaság mai napig tartó, sikeres nyomulása Fekete-Afrikában. Románia talán azzal kalkulálhatott,
hogy a kőolajjal kapcsolatos technológiában (pl. a történelmi Havasalföld lelőhelyei) elérteket tudja exportálni
Angolába, így talán egy szabadpiaci rendszer kényelmesebb lett volna a bukaresti vezetésnek. Mindenesetre a
román külpolitika ezzel a húzással minden Angolával kapcsolatos tervéről végérvényesen lemondhatott.
22
  MNL-OL XIX-J-1-j/1975/7-113/003053/1
Első Század 2015. tél
Rhodesiában 1979-re megbukott az apartheid-rendszer, Robert Mugabe azóta is Zimbabwe
diktátora. A SWAPO lemondott a dél-angolai expanziójáról, harca 1989-ig húzódott el
Délnyugat-Afrikában (ahol 1978-ban egy SWAPO által bojkottált választásokon a „belső
rendezést” megvalósító Demokratikus Tornacsarnok Szövetség -azaz DTA- nyert, bár ezt az
ENSZ nem ismerte el). A nyugati ötök (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország,
Kanada, NSZK) végig a belső rendezést propagáló formációkat támogatták. Angolában pedig
egymásnak feszült a két nagy párt: Immáron kormányzati pozícióból a szocialista MPLA, a
másik oldalról pedig a jobboldalra átálló UNITA.
A polgárháború okai mellett szerepelt több tényező is: Az MPLA vezetősége kommunista,
elsősorban urbánus. Az UNITA város-vidék felállásban az ovimbundukra támaszkodó
parasztpárt. Agostinho Neto csapatát a Szovjetunió, Kuba, Bulgária, Lengyelország, az NDK és
Magyarország támogatták a szocialista blokkból, míg az UNITA-t ekkor az apartheid-rendszert
fenntartó Dél-Afrika és rajtuk keresztül az Egyesült Államok (főleg Ronald Reagan 1981-es
hivatalba lépésétől) támogatta harcában.
A törzsi ellentéten kívül azonban a fekete fajgyűlölet is előtérbe került. Savimbi elszigetelődött
és nehezen viselte az idegen csapatok jelenlétét, valamint Neto az assimiladók körében növekvő
támogatottságát.23 A faji kérdéseket az MPLA sem tudta elsimítani: „Az MPLA 1975. november
11-i hatalomra kerülése után a faji ellentétek –ismét csak forradalmi köntösbe bújtatva- újra
fellángoltak, Nito Alves és más fiatal MPLA-vezetők 1977. május 27-én pucscot kíséreltek
meg, hogy a mestico elemektől megszabadítsák a pártvezetést.”24 A vezetés azonban úrrá lett
ezen, amit alátámaszt egy ebből az évből származó nagyköveti jelentés is: „A[gostinho] Neto
a május 27-i puccskísérletet követő napokban nyilatkozatot tett, amelyből […] egyértelműen
kikristályosodik, hogy az ellenforradalmárok főfegyvere a fajgyűlölet és a tribalizmus volt. Ezek
az angolai asszimiláltakat akarták kiirtani, először a vezetés szintjén, majd tömegméretekben.”25
A portugálok kitelepítésével viszont új problémák elé kellett, hogy nézzen a vezetés, ez pedig
a szakemberhiány. Az MPLA vezetősége érezte, hogy jócskán túllőtt a célon, egy 1977-es
lisszaboni nagyköveti jelentés számol be a színfalak mögötti angolai-portugál egyezkedésekről:
„[…] mintegy 3-4 százra tehető angolai portugál közösséget […] az angolai kormány a kulisszák
mögött […] előny biztosításával igyekszik megnyerni és maradásra bírni őket. […] A nagykövet
szerint […] közös megegyezéssel az angolai kormány számára lehetővé tették [a portugálok],
hogy szakemberhiány enyhítésére visszahozza az országból elmenekült portugálokat.”.26
A nagyhatalmak nem akartak direkt módon beavatkozni az angolai konfliktusba. Ahogy az
Egyesült Államok Dél-Afrikán keresztül segítette az UNITA-t katonailag, úgy a szovjetek léghídon
dobtak át 12 000 kubai katonát 1975-76 telén az MPLA segítésére. A kubaiak mellett katonailag
az NDK volt még jelen. Ebben a környezetben nyert magának táptalajt az ún. „zsoldosmítosz”,
amely azt volt hivatott igazolni, hogy a nyugati hatalmak zsoldosokkal segítették az UNITA-t,
félve a direkt beavatkozástól.27 A dél-afrikai csapatok viszont hiába igyekeztek, ugyanis 1975
végére csak a Queve-folyóig jutottak el, Luandát előbb érte el az MPLA reguláris serege, a FAPLA.

23
  Vö.: santamaria 2000, 710.
24
  búr 2002, 368.
25
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/005298
26
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/004155
27
  Raúl Valdés Vivo, Kubai Kommunista Párt KB-tag maga részt vett az MPLA segítésében, írt is egy könyvet
„Angola: a zsoldosmítosz vége” címmel.
2015. tél Első Század
Ez a magasan képzett dél-afrikai haderőre csúfos kudarcként hatott, ugyanis a nyugati média
jobboldali szeletében a kommunizmust feltartóztató elit haderőként emlegették az apartheid-
rendszer -egyébként feketéket is a soraiban tudó- hadseregét. A háború azonban 1989-ig
elhúzódott: Az Egyesült Államok az ún. „linkage-elvet” alkalmazta: a dél-afrikai kivonulást
Dél-Angolából a kubai csapatkivonásoktól tette függővé.
1979 végén meghalt Neto Moszkvában, rákban. Helyét José Eduardo dos Santos vette át az
MPLA élén. A szövetségi rendszereken ez az esemény nem változtatott semmit, csakúgy mint
az ország kormányzatán. Az angolai „afrosztálinizmus” ugyanis abban látta a jövőt, hogy a
vidék lakosságát falvakba tömöríti, amelyek földjeit és tulajdonszerkezetét szövetkezeti alapon
hozza létre. A cél kettős volt: Egyfelől az UNITA meggyengítése az ovimbundu parasztság
felszámolásával, másfelől pedig az urbanizáció. Az urbanizációtól az MPLA az ipari munkásság
megteremtését remélte, amellyel felzárkózhat az európai típusú kommunista munkáspártok felé.
1977-ben Angola megfigyelői státust kapott a KGST-ben, valójában azonban leginkább az volt
a célja, hogy minél kedvezőbb hiteleket és szakembereket kapjon az ország infrastruktúrájának
újjáépítéséhez. Egy 1977-es luandai nagyköveti jelentés az alábbi adatokat tárja fel: „A háborús
pusztítások és a portugál telepesek kivándorlásával összefüggő nagyarányú szakemberhiány
következtében az ipari termelés jelenleg csak 20-30, […] a kőolajtermelés is csak 60-70%-
a az 1973/74-es szintnek.”28 Ilyen körülmények között nem volt lehetséges szocialista
államot építeni, hiszen egy szakmunkásnak a szakemberhiány okán nem volt érdeke az ipari
termelésben dolgozni, ugyanis magánvállalkozóként az iparban fizetett bérrel összehasonlítva
annak többszörösét kereste meg.
1985-re a nemzetközi helyzet megváltozott. Mihail Gorbacsov lett az SZKP első titkára, aki
a két olajárrobbanás által sújtott szocialista blokkot próbálta megreformálni. Pieter Willem
Bothából 1984-re Dél-Afrika elnöke lett (korábban az egykori náci kollaboráns Balthazar
Johannes Vorster alatt volt 1978-tól miniszterelnök). A „Nagy Krokodil” becenevű afrikáner
politikus érezte országa nemzetközi elszigeteltségét, amelyből az apartheid enyhítésével próbált
kitörni. Rendeznie kellett a délnyugat-afrikai kérdést, ebbe pedig egyre kevésbé fért bele a
SWAPO és az ANC angolai táborainak folyamatos támadása. Időközben Savimbi egyre
kevesebb sikerrel járt Washingtonba segélyekért, ezalatt pedig az MPLA fokozatosan irányítása
alá vonta az ország egyre nagyobb területét. 1987-88-ban a Cuito Cuanavale-i csata volt az
utolsó nagy ütközet, amelyben mindkét fél részt vett segítőivel. 1988 decemberére megérkeztek
az ENSZ keretei között az UNAVEM egységei.29
1988 és 1992 között az ország egy hosszú átmeneten ment keresztül. A kubai csapatok
megkezdték kivonulásukat (1991. július 1-én távozott az utolsó katonájuk), az akkor szovjet
külügyminiszter, a későbbi grúz elnök Sevarnadze pedig a katonai megoldás elhagyását javasolta
1990-es látogatásán, amikor is az MPLA III. kongresszusa a kevert gazdasági rendszer és a
többpártrendszer bevezetése mellett hozott határozott. 1992-ben bevezették az ország második
alkotmányát, amely garantálja az emberi jogok védelmét, a tulajdonhoz való jogot, az állam és
egyház elválasztását és a politikai jogok gyakorlását. Némiképpen zavart okoz az összképben,
hogy még az év végén a FAPLA egy nagyarányú pogromot hajtott végre az UNITA támogatói
közé tartozó ovimbundu és bakongo lakosok ellen a fővárosban, Luandában.

28
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/3
29
  UNAVEM: United Nations Angola Verification Mission. Ez az ideiglenesen felállított ENSZ-szervezet volt
hivatott figyelni a kubai csapatkivonást és a délnyugat-afrikai választást.
Első Század 2015. tél
A polgárháború Savimbi és más UNITA-vezetők meggyilkolásával ért véget. A FLEC (enyhe
francia segítséggel) aktív Cabindában még ma is. A halottak összesítésében -a nemzetközi
felelősségre vonás elkerülése végett- Angolában egyik fél sem érdekelt.

A magyar gazdasági diplomácia és az angolai gazdasági vezetés viszonya a polgárháború
alatt
A portugál szakemberek eltüntetésével az ország vezetésének problémái valósággal rászakadtak
az MPLA-ra. A párt vezetői inkább voltak mondhatók „lelkes amatőröknek”, így olykor ők
maguk sem tudták, mit akarnak vagy mire van szükségük egész pontosan.30
Az elvi iránymutatást az MPLA I. kongresszusa adta, amely dokumentum 1977. december
4-10. között kidolgozott irányelveket tartalmazza. Mezőgazdasági cél az import megszüntetése,
a belső könnyűipar megteremtése a burgonya, kukorica, rizs és hús tárolásának fejlesztése,
amihez konzerviparra volt szükség. Ehhez társult a halászat fellendítésének ötlete is, de ide
sorolták a gyapotot és a ráépülő textilipart is. A parasztokat műtrágyával és vetőmagokkal
kívánták segíteni, amely betakarításához ipari cikkek is kellettek volna. Ipar alatt elsősorban
a bányászatot körülvevő gépeket értették. A legfontosabbak a kőolaj, a vasérc és a gyémánt
voltak, utóbbi kettőnél a legfőbb nehézséget a talajvíz megszüntetése jelentette.
Iparon belül megkülönböztetett figyelmet kapott az építőipar, hiszen az ország infrastruktúrája
teljesen tönkrement. Az utakon, hidakon, vasúton túl Cabinda kikötőjét újjá kellett építeni és
meg kellett oldani a lakosság lakhatási nehézségeit is. Az építőipart államilag akarták kiépíteni,
állami tulajdonú vállalatok létrehozásával. A kereskedelemben már a kezdetekben diverzifikált,
kétoldalú export-import vállalatokat kívántak kiépíteni, ezekhez kerestek nemcsak szocialista
táborbeli partnereket. Ám mindezekhez képest a legfájóbb pontok az oktatás és az egészségügy
voltak. Az oktatás feltételezi részben az utóbbit, ugyanis bár az MPLA-kormányzat kétszer
annyi embernek tette lehetővé az oktatást 1977-ben, mint ami 1973-ban adott volt, az oktatói
gárda hiánya az oktatás minőségének rovására ment. Nagy hangsúlyt fektettek természetesen a
diákság marxista-leninista szellemben történő nevelésére.
Gyakran fordult Angola a szocialista tábor országaihoz tanárok kiküldetése, illetve diákok
fogadása végett. Az egészségügy esetében pedig arra törekedtek, hogy minél előbb épüljenek
fel a kórházak, az orvosaikat képezzék tovább a szocialista tábor országaiban vagy ritkább
esetben fogadjanak Angolából orvostanhallgatót (ez nem volt szerencsés, mert akkor a hallgató
hozzászokott a jobb körülményekhez és Angolában nem találta fel magát a későbbiekben), de
a gyógyszerek és az egészségügyi berendezések területén Angola stabil importőr lett. Ezek egy
részéből a Magyar Népköztársaság gazdasága is ki tudta venni a részét.
„Az angolai vezetés tudatában van az ország mérhetetlen gazdagságának… A kőolaj, a
gyémánt, a kávé, a gyapot, a szizál mellett figyelemreméltó urán, bauxit, csillám tartalékai
vannak.”31 –szól a luandai nagyköveti jelentés 1976-ból. Luanda nem akart torzsalkodást: „[...]
a szocialista országok angolai versengésének elkerülése céljából egy-egy szocialista országgal egy-
egy gazdasági ágazatban vagy alágazatban kizárólagosságot vagy legalábbis prioritást kívánnak
adni. […] Raúl Valdés Vivo [...] szerint Magyarország […] az egészségügyi szektort [kapná],
elsősorban a humán- és állatgyógyszergyártást. […] Ismertek egyébként Angolában a magyar
kórházi felszerelések… Ezeket portugál importőr hozatta be….”32

30
  „Angolának egyáltalán nem voltak külkereskedelmi szakemberei.” -mondta Neto az I. kongresszuson.
Az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) első kongresszusa. 1978, 53.
31
  MNL-OL XIX-J-1-j/1976/7-5/004154
32
  Uo.
2015. tél Első Század
A magyar kereskedelmi tervek 1976-ban az alábbiak voltak Angolával kapcsolatban: „Angola
kávén33 kívül gyapotot, szizált, márványtömböt, fát, mozaikot, vasércet tudna szállítani.
Távlatilag kőolajat is.”34 A diplomácia nem tétlenkedett: „1977 első negyedében kereskedelmi
kirendeltséget állítunk fel Angolában.”35 Összességében biztató jelek sora előzte meg a felemásra
sikeredett 1977-es évet.
A luandai nagykövetség intenzív kapcsolatot tartott fenn Netóval. Egy 1977-es beszámoló
az alábbi angolai igényeket ismerteti: „Mindenek előtt autóbuszokat szeretnének kapni, de
érdekeltek magyar híradástechnikai berendezés beszerzésében.”36 A híradástechnikai cikkek
nem polgári, hanem katonai célokat voltak hivatottak ellátni. Sajnos új buszok megvételére
nem igazán voltak vevők, hiszen ekkor Luandában inkább „[…] nem új autóbuszok beszerzését,
hanem a meglévő park jobb üzemeltetését […] tervezik”37. 1977-re „[…] előtérbe került a
műszaki-tudományos együttműködés, ezen belül a szakértőküldés… […] delegációnk 150
olyan munkahelyet talált, amelyeknek magyar szakértőkkel való betöltése […] az angolai
igényeknek egyaránt megfelel.”38
A magyar export „[…] elsősorban fogyasztási cikkek /textilfélék, gyógyszerek, izzólámpák/
[…] gépipari berendezések”39, az import pedig a kávéra korlátozódott. Ennek oka azonban
leginkább az angolai gazdaság rossz helyzetében keresendő, csak néhány számadat a korból:
„A vasérctermelés /és export/ már kb. egy éve teljesen leállt, a gyémáttermelés és export az
1974-esnek kb. 1/5-ét teszi ki […], cukorból 1974-ben Angola még önellátó volt, ma importra
van szükség, importálni kell a rizst is. A halászat 90%-kal esett vissza. A kőolajtermelés csak
1976 második felétől normalizálódott, jelenleg a Gulf Oil termelése az 1975-ös szintnek felel
meg. Az ország egész kőolajtermelése […] 1976-ban egyes adatok szerint megközelítette a 6
millió tonnát, ami lényegesen kevesebb, mint az 1974. évi termelés /8,6 millió t./.”40 Beszédes
tények, számokba öntve.
Az 1980-as évektől Angola gazdasága elindult a talpraállás útján. A mezőgazdaságban
történt több nyitási kísérlet is magyar oldalról. A magyar baromfitelepek közül a Sasad
Termelőszövetkezeté volt a minta és az Agroberen keresztül zajlottak le az exportügyek. 1980-
ban Paolo Jorge miniszter és Paulino Pinto João államtitkár látogatást tettek Magyarországon.
A Külügyminisztérium részéről Szalai Béla államtitkár volt az illetékes. Egy nagyköveti jelentés
az alábbit prognosztizálta 1980-ban: „A fejlesztendő terület, ahol a magyarok csaknem
kizárólagosságot kapnának, de legalábbis preferált helyzetbe kerülnek, az broyler-csirke és a
tojástermelés.”41 A magyar törekvések között azonban ott szerepelt többek között a halászat és
más mezőgazdasági alágazatok fejlesztésére való tervek.
A magyar gazdasági diplomácia igazán nagy hasznot húzott az egészségügyi iparból. A magyar
gyógyszerek mellett a Medicor komplett egészségügyi berendezéseket szállított, esetekben

33
  „1976-ban 9 600 tonna kávét 26 M $ értékben vásároltunk Angolából” MNL-OL XIX-J-1-j/1976/004154/7
34
  Ezek mellett a megvesztegetés is szerepet kapott: „A gazdasági kapcsolatok kialakításában hasznos segítséget
nyújtó itteni elvtársak, informátorok megajándékozására szükséges lenne 6 személyes kávéfőzőre, 1-2 láda
whiskyre.” MNL-OL XIX-J-1-j/1976/7-5/004151/1
35
  MNL-OL XIX-J-1-j/1976/7-5/004151/7
36
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/1
37
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/4
38
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/3
39
  MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/001619/4
40
  MNL-OL XIX-j-1-j/1977/7-5/001720
41
  MNL-OL XIX-J-1-j/1980/7-55/00688/9
Első Század 2015. tél
pedig komplett kórházakat húzott fel (szakemberekkel és megfelelő eszközállománnyal).

A luandai nagykövetség elismerő szavakkal méltatta a magyar egészségügyi diplomácia gazdasági
eredményeit 1981-ben: „Megítélésünk szerint a Medicor és a Medimpex helyesen mérte fel a
lehetőséget és viszonylag gyorsan reagált az angolai igényekre. A Medimpex ebben az évben
kb. 2 M $ összegű exportra számít. Eladásai növelése érdekében önálló iroda létrehozását
tervezi. […] A Medicor […] A korábbi hónapok aktív munkája nyomán 2 vidéki kórház
berendezéseire vonatkozó szerződés /kb. 20 M $ értékében/ aláírása esedékes a következő
hetekben.”42 Különösen fontos kiemelni ezt a magyar sikert, hiszen az egészségügyi tárca élén
ekkor olyan káder áll Angolában, aki a belső ellenzék tagja. „1983-ban az Angolába irányuló
magyar kivitel értéke 76,2 millió Ft, 1984-ben 207,9 millió Ft volt (hivatalos árfolyam,
határparitáson). Import Angolából hazánkba nem volt számottevő.”43
A híradástechnikai eszközök esetében sajnálatos módon az 1980-as évekre sem sikerült
elérni áttörést, azaz behatolni a polgári vonalra, ennek azonban inkább világpiaci okai voltak:
„A híradástechnika területén eddig valóban csak a fegyveres erőknél sikerült eredményes üzleti
kapcsolatot kiépíteni. […] a polgári célú berendezések exportjának beindítása […] nyugati cégek
fokozott konkurenciája miatt nehéz…”44 A híradástechnika és a számítógépek rendszerével
kapcsolatban el kell könyvelni azt a tényt, hogy a szocialista tábor jócskán lemaradt nemcsak
az Egyesült Államok vagy Japán, de még a nyugati versenytársak mögött is.
Az autóbuszoknál az 1980-as évekre sikerült elérni a kívánt áttörést: 1989-ben „Ismét
kinyilvánították érdeklődésüket az autóbusz-összeszerelés illetve megjavítás folytatásában,
esetleges továbbfejlesztésben.”45 -szólt a külügyminisztériumi jelentés. Ahogy tisztázódtak a
viszonyok a Déli Afrikában, úgy az UNITA támogatása is alábbhagyott és az infrastruktúra
fejlesztésére is lehetőség nyílt, dacára az elhúzódó polgárháborúnak.
A történelmi hűség azonban csorbát szenvedne, ha a dolgozat a nehézségeket elhallgatná.
Ilyenkor rajzolódik ki egyfelől az új angolai elit ügyetlenkedése, hiszen a szakemberhiány
révén nem értettek a különböző rendszerek működtetéséhez, ennek okán értelemszerűen
sokszor a magyar fél sem értette sokszor, hogy mire gondolnak az angolaiak. A magyar
diplomáciában viszont az afrikai kontinens megnemértettsége volt az igazi negatívum. Erre
példa egy 1981-es luandai nagyköveti jelentés: „Úgy érzem, hogy amikor egy kormánytag a
kormánya nevében, a nagykövetet is beleértve kér valamit, az meg kellene válaszolni hasonló
szinten és nem megengedni, hogy kapcsolatos rejtjeltáviratainak teljes tartalmát nevekkel stb.
vállalatok nyílt telexeikben tárgyalják /-és milyen hangnemben-/.”46 Ez a jelentés önmagában
mentalitástörténeti vizsgálatok sorát érdemelné.
Az angolai gazdaságnak egyes magyar remények ellenére nem volt számottevő piac
Magyarország. Az első három importpartnere 1987-ben Az Egyesült Államok, Franciaország
és Brazília volt, az egykori gyarmattartó Portugália csak a negyedik. Figyelemre méltó, hogy az
első tíz importpartnere közül csak az NDK képviselte a szocialista tömböt 1987-ben.47

42
  MNL-OL XIX-J-1-j/1981/7-51/002678/2
43
  Németh 1987, 34.
44
  MNL-OL XIX-J-1-j/1981/7-51/002678/2
45
  MNL-OL XIX-J-1-j/1989/7-5/003864
46
  MNL-OL XIX-J-1-j/1981/7-51/002678/1
47
  Angola. Economic reconstruction and rehabilitation 1990. 57.
2015. tél Első Század
A magyar rendszerváltás és az angolai többpártrendszer bevezetésének hajnalán tehát
mindkét ország gazdasága erősen nyugatias orientációjú volt. Ezt fokozta az NSZK mindkét
ország térségében markánsan terjeszkedő exporttőkéje.

Hotel Luanda -ahol az élet már nagyon drága
Angola jól sáfárkodott lehetőségeivel a millennium idejére igazi olajállammá nőtte ki magát.
Afrikai szinten Nigéria versenytársának mondható. A fejlettség országon belül egyenletlen, ám
a befektetőknek ez csak további lehetőségeket tartogat.
A kőolajtermelés 2001-re a GDP 53,6%-át adta, míg a gyémánt 5,8-at. A bányászat után
előkelő második helyen áll a kereskedelem és szolgáltatások 15,6%-kal. A harmadik helyen
a mezőgazdaság végzett 8%-kal. Angola egy főre jutó GDP-je 2001-ben a Világbank adatai
szerint 2 378,809 amerikai dollár, a magyarnál ez jóvalta alacsonyabb, amely akkor 5 245,8
volt. És akkor ehhez még hozzá kell gondolni azt, hogy a jövedelmek eloszlása város-vidék,
illetve tengerpart-belterület viszonylatban mennyire egyenlőtlen.48
Luanda ebből a szempontból minden képzeletet felülmúl. A Mercer statisztikája szerint
Luanda 2015-ben a legdrágább város.49 De ha egyszer eljut valaki Luandába, akkor készüljön
fel az élet költségeire is. Ha ebédelni szeretne, az legalább 5 634,70 Ft és ha a helyi sört is ki
akarja próbálni helyi étel mellé, akkor az 633,90 Ft lesz. Lakhatás végett béreljen ki egy szerény
egyszobás apartmant is, hiszen az egy hónapra „csak” 986 072,15 Ft-ba fog kerülni. De ha
inkább élni szeretne Luanda belvárosában, akkor nyúljon a zsebébe, mert 1 m2 2 535 614,10
Ft-ba fog kerülni. Ha egy kis városnézésbe kíván fogni, akkor a taxi tarifái 704,34 Ft km-
enként, de ha inkább gyalog menne, akkor vegyen egy teljesen átlagos cipőt 33 432,54 Ft-ért.
Hátránya a városnak, hogy vize nem alkalmas külföldieknek fogyasztásra, így inkább vegye csak
meg 394,43 Ft-ért literjét.50 Luandán kívül persze az élet már inkább „afrikaiasabb” jellegű.
A 2000-es évek első évtizedének gazdasági válsága nehéz helyzetbe hozta Portugáliát.
Eladósodottsága és rossz gazdasági adatai miatt ugyanis tagja volt a „disznók” országainak
(Portugal, Italy, Greece, Spain –PIGS). Azonban a dinamikusan fejlődő Angola tárt karokkal
fogadta onnan az anyanyelvi szakembereket.51 Ennek köszönhetőn kb. 150 000 portugál lakik
életvitelszerűen ma Angolában.52
Angola újra elkezdett közeledni Európához. 2010-ben új alkotmányt vezetett be, amely
további elmozdulás egy liberálisabb irányba. A gazdaság nyitottabbá tételével, a portugál
lakosság növekedésével egy prosperáló időszak köszöntött az országra.

Zárógondolatok
Magyarország kapcsolatait a fejlődő országokkal jó viszony jellemezte a közelmúltban. A
magyar diplomácia az ország gazdasági prioritásainak megfelelően azonban elfordult Afrikától,
Európán kívül elsősorban Észak-Amerika és Ázsia felé nyitott.
„A fehér ember nem felejt.” -szól a közmondás. Ez azonban Angola esetében
annak fekete vezetőire is igaz. Kína a mai napig nem tudja lábát megvetni
Angolában, látványos sikereit inkább a déli szomszédban, Namíbiában éri el.

48
  Vö.: hodges 2004, 212.
49
  Mercer: 2015 Cost of Living City Rankings
50
  Cost Living in Luanda, Angola: Prices in Luanda
51
  Portugese escape austerity and find a new El Dorado in Angola
52
  Zuber 2012.
Első Század 2015. tél
Az egykori szocialista táborból Románia teljesen leírta magát, kvázi semmilyen kapcsolatot
nem sikerült létesíteni Bukarestnek Luandával. Ez már csak azért is kuriózum, mert a román
diplomácia -a román történelem eddigi fejezeteit áttekintve- reprezentálja annak meglehetősen
pragmatikus jellegét.
Az egykori szocialista táborban az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország és Bulgária volt
jelen a Szovjetunió és Magyarország mellett Angolában. Az NDK megszűnt létezni, de jó
kapcsolataiból az egységes Németország remekül profitált. Egykori gyarmatosító múltja nem
telepedett meg az afrikaiak tudatában (persze a herero-felkelés leverése, illetve Lettow-Vorbeck
I. világháborús helytállása némiképp kivétel). A szocialista országokon kívül jól sáfárkodott
Svédország, a skandináv monarchiák egyébként is jelentős összegekkel segítik a fejlődő
országokat. Az Egyesült Államokkal való kapcsolat is normalizálódott az 1980-as évek végére,
az amerikai gazdasági jelenlét is növekszik a közép-afrikai térségben.
A déli nyitás során lehet építkezni a múlt alapjaira. Megjegyzendő az a tény, hogy az
1985-ös évkör számos aktája titkosítás alatt van az Országos Levéltárban. A segítség tehát
nem pusztán humanitárius vagy katonai keretek között lehetett tettenérhető, hiszen a Magyar
Népköztársaság jelentős hiteleket nyújtott a „baráti szocialista országoknak”, így Angolának is.
A magyar kapcsolatok természetesen folytathatók a korábbi alapokról, hiszen ha valami pozitív
oldala van annak, hogy a szocialista rendszerben iparosították az agrárius Magyarországot,
akkor az az, hogy a komplett berendezések elterjedtek akár Európán kívül is -amiről a dolgozat
magyar egészségügyi importról szóló részei is beszámolnak. A híradástechnika színterén a
magyar termékeknek leáldozott, a magyar ipar a telekommunikációs csúcstechnológiában
nem tudta tartani a versenyt. A magyar gyógyszeripar azonban más, a kutatás-fejlesztés sovány
pénzügyi támogatottsága ellenére a magyar vegyipar teljesítményei figyelemreméltóak.
Összegezve elmondható, hogy Magyarországnak van keresnivalója az afrikai kontinensen,
főleg akkor, ha a jó emlékekkel bíró afrikai generációk tagjai közül vannak még a mai napig
aktív szereplők hazájuk politikai vagy gazdasági életében.
2015. tél Első Század
Bibliográfia
Nyomtatásban megjelent irodalom:
Apáti Sándor 1981. Angola. Múlt, jelen, jövő. Kossuth Könyvkiadó, Budapest.
Besenyő János – Búr Gábor – Horváth Sándor 2012. Magyar katonák és rendőrök az ENSZ
angolai békeműveleteiben. Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, Budapest.
Black, Richard 1992. Angola. Clio Press, Oxford; Santa Maria; Denver.
Brönner, Gabriele 1976. Die angolanische Revolution. Marxistische Blätter, Frankfurt am
Main.
Búr Gábor 2002. „Nemzeti eszmék és folyamatok Afrikában”: Balogh András – Rostoványi
Zsolt – Búr Gábor – Anderle Ádám (szerk.): Nemzet és nacionalizmus. Korona Kiadó,
Budapest, 287–405.
Ehnmark, Anders 1963. Angola and Mozambique. The Case Against Portugal. Pall Mall
Press, London.
Hodges, Tony 2004. Angola. Anatomy of an oil state. Indiana University Press. 2. kiadás.
James, W. Martin 2011. Historical Dictionary of Angola. Estover Road, Plymouth. 2. kiadás.
Németh Viktor 1987. Angola. Agroinform, Budapest. Mezőgazdasági világjárás sorozat.
Santamaria, Yves 2000. „Afrokommunizmus. Etiópia, Angola, Mozambik”: Courtois,
Stéphane et al. (szerk.): A kommunizmus fekete könyve. Bűntény, terror, megtorlás.
Nagyvilág Kiadó, Budapest, 706–711.
Szilágyi Ágnes Judit 2009. Metszéspontok. Tanulmányok a portugál és a brazil történelemről.
SZTE Történettudományi Doktori Iskola Modernkori Program, Szeged.
Szilágyi Ágnes Judit – Racs Marianna Katalin 2014. „Portugália a demokratikus konszolidáció
kezdeti szakaszában. Natália Correira és António de Spínola kezdeti nézetei 1974. április-
szeptember”: Majoros István et al. (szerk.): Hindu istenek, sziámi tigrisek. Tanulmányok
Balogh András 70. születésnapjára. ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék,
Budapest.

Nyomtatásban megjelent források:
Angola. Economical reconstruction and rehabilitation. United Nations Industrial Development
Organization, Bécs, 1990
Az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) I. kongresszusa. Kossuth Könyvkiadó,
Budapest, 1978.
Első Század 2015. tél
Levéltári források:
MNL-OL XIX-J-1-j/1965/7-57/22
MNL-OL XIX-J-1-j/1974/7-245/001006
MNL-OL XIX-J-1-j/1974/7-245/61965
MNL-OL XIX-J-1-j/1975/7-2/003053/1
MNL-OL XIX-J-1-j/1975/7-2/003053/7
MNL-OL XIX-J-1-j 1975/7-2/005675
MNL-OL XIX-J-1-j/1976/7-5/004151/1
MNL-OL XIX-J-1-j/1976/7-5/004151/7
MNL-OL XIX-J-1-j/1976/004154/7
MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/001619/4
MNL-OL XIX-j-1-j/1977/7-5/001720
MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/004155
MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/005298
MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/1
MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/3
MNL-OL XIX-J-1-j/1977/7-1/00964/4
MNL-OL XIX-J-1-j/1980/7-55/00688/9
MNL-OL XIX-J-1-j/1981/7-51/002678/1
MNL-OL XIX-J-1-j/1981/7-51/002678/2
MNL-OL XIX-J-1-j/1989/7-5/003864

Források a világhálóról:
Angola 1992-es alkotmánya. http://www.servat.unibe.ch/icl/ao00000_.html [Utolsó elérés:
2015. október 31.]
Angola 2010-es alkotmánya. https://www.constituteproject.org/constitution/Angola_2010.
pdf [Utolsó elérés: 2015. október 31.]
Cost Living in Luanda, Angola. Prices in Luanda. http://www.numbeo.com/cost-of-living/
city_result.jsp?country=Angola&city=Luanda&displayCurrency=HUF [Utolsó elérés:
2015. október 31.]
Mercer: 2015 Cost of Living City Rankings. https://www.imercer.com/content/cost-of-living.
aspx [Utolsó elérés: 2015. október 31.]
Portugese escape austerity and find a new El Dorado in Angola. http://www.theguardian.com/
world/2012/sep/16/portuguese-exodus-angola-el-dorado [Utolsó elérés: 2015. október 31.]
2015. tél Első Század
Zuber, Helene. El Dorado in Angola. Portuguese Find Oasis from Crisis in Former Colony.
http://www.spiegel.de/international/europe/tens-of-thousands-of-portuguese-emigrate-to-
fast-growing-angola-a-833360.html [Utolsó elérés: 2015. október 31.]
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Sasvári Péter
A mexikói Partido Conservador és a New York Times

Témaválasztás, szakirodalom, forrásanyag
A mexikói Konzervatív Párt (Patido Conservaodor) története Magyarországon kevéssé kutatott
terület. Munkám során ezért főként idegen nyelvű szakirodalmat és több hazai, összefoglaló
jellegű tudományos művet használtam fel. Elsősorban a történeti háttér bemutatását és jobb
megértését, valamint az eseménytörténeti váz kialakítását segítették a most felsorolandó
művek (pontos könyvészeti adatok ld. az irodalomjegyzékben). Az általános áttekintésben
segítségünkre volt Anderle Ádám Latin-Amerika története című könyve, valamint a Semsey
Viktória szerkesztésében megjelent Latin Amerika, 1750-1840 című összefoglaló munka. A
Mexikó rövid története című többszerzős kötet és Lynn V. Foster Mexikó története adta a
részletes mexikói eseménytörténet vázát. A mexikói politikai ideológiák megismerésében
segített Horváth Gyula két tanulmánya, valamint Valentín Gómez Farías és Will Fawler 1996-
os értekezése. Brian Hamnett és Robert Duncan egy-egy tanulmánya pedig Habsburg Miksa
időszakának jobb megértését szolgálták. Farkas Pálma Adél doktori értekezése a fekete legenda
és a latin-amerikai nemzetekkel kapcsolatos előítéletek világában segített eligazodnunk. Fontos
megemlíteni Nagy Marcell tanulmányait is, melyek a latin-amerikai konzervativizmusok
megértését segítették. A kutatásunk során különböző forrásgyűjteményekből több, az amerikai
külpolitika irányvonalára vonatkozó korabeli forrást is felhasználtunk, többek között magát
a Monroe-elv alapját adó elnöki üzenetet. A legfontosabb forrásanyagot azonban magának a
New York Times című lapnak az elemzett cikkei jelentették.
Mivel korábban szakdolgozatunkban, a tavalyi tudományos ösztöndíj pélyázatra és az
OTDK-ra beadott munkánkban már foglalkoztunk a konzervatívokkal és a New York Timessal
így adódott az ötlet, hogy jobban is elmélyüljünk a kérdésben. Dolgozatunkban szeretnénk
feltárni, hogy a New Yokr Times hogyan viszonyult a konzervatív párthoz. Dolgozatunk
időtartamának kezdő dátuma 1851, tehát a lap megalapítása, záró dátuma pedig 1867, tehát
I. Miksa mexikói császár bukásának éve, akivel a konzervatívok is együtt buktak. Munkámban
szeretném megvizsgálni, hogy a Times hogyan viszonyul a mexikói konzervatívokhoz.
Különösen arra szeretnék figyelmet fordítani, hogy a fekete legenda és a spanyol-, valamint
katolikusellenes elpítéeltek hogyan jelentek meg a lap konzervatív-képében. Meh kívánjuk
vizsgálni azt is, hogy az újság hogyan rendeli alá az objektivitást az amerikai érdeke és értékek
képviseletének.

Fekete legenda
A fekete legenda eredetileg a spanyolok kegyetlenségének és erkölcstelenségének mítosza,
amely Bartolomeo de las Casas atya, a spanyol hódítást bemutató műve nyomán alakult ki.1
A „legenda” köre később kitágult. Napirendre kerültek Spanyolország európai viselt dolgai és
állítólagos nemzetkaraktere is. Így állt össze a kép, miszerint a spanyol egy kapzsi, hitszegő,
kegyetlen, bigott, műveletlen, és lusta nép.2 A legenda ezekért a tulajdonságokért nem egyedül
a spanyol nemzetkaraktert teszi felelőssé, hanem bűnbakká kiáltja ki a katolikus vallást is.

1
  Farkas 2013, 33.
2
  Farkas 2013, 34.
Első Század 2015. tél
A spanyolok ellen irányuló előítéleteket kutató egyik szakértőt, Julián Juderíast tartják a kifejezés
megalkotójának.3 Amikor az 1800-as évek elején kirobbant a latin-amerikai függetlenségi harc,
a forradalmárok felhasználták a legendát saját céljaikra: ez tartották elnyomásuk okozójának,
sőt ezt hibáztatták elmaradottságukért is.4 Ám ez kétélű fegyvernek bizonyult: később
ugyanis egyes országok közvéleménye a fekete legendát alkalmazni kezdte a függetlenné váló
köztársaságokra is. Ebben természetesen az USA járt élen, ahol többek között ezzel akarták
alátámasztani a beavatkozást a latin-amerikai térségben. Ebben a változatban azonban, ha nem
is tűnik el teljesen, de háttérbe szorul a volt spanyol gyarmatok lakóinak barbár, kegyetlen, és
zsarnoki volta. A latin-amerikaiakkal kapcsolatban inkább a babonás hit, a műveletlenség és a
lustaság kerül előtérbe. Az USA és Latin-Amerika viszonyában természetesen fontos szerepet
kap az észak-amerikaiak katolikusokkal szemben érzett lenézése is. Ez nem is lehet kérdéses,
hiszen az USA egyes ideológusai nyíltan hirdetik: a protestantizmus hivatott a világban a vezető
szerepet betölteni.5

Pártok Mexikóban és a mexikói konzervativizmus
A mexikói Konzervatív Párt bemutatását segíti, ha megnézzük, mit ír róla a szakirodalom. Simon
Collier a chilei és általában a latin-amerikai politikai kultúráról szóló művében rámutat arra,
hogy a 19. századi Latin-Amerikában általánosságban a liberalizmus és konzervativizmus között
az alapvető kérdésekben nem volt igazán lényeges különbség.6 Mindkét párt tagjai támogatták
az alkotmányos kormányformát, a polgári szabadságjogok érvényesülését és a parlamentáris
rendszert. Különbség szerinte csak abban volt köztük, hogy a „szabadság”, vagy a „rend” értékei
közül mit helyeztek előtérbe.7 A kérdéssel foglalkozó magyar kutató, Horváth Gyula abban
látta ennek okát, hogy mivel a konzervatívokra nagy hatást gyakorolt az állandó forrongás és
polgárháború, ami a 19. századi Mexikót jellemezte, a rendet tartották elsődlegesnek, azzal
kiegészítve, hogy az anarchia okát természetesen az ellenpárt tevékenységében látták.8
Anderle Ádám a nacionalizmusokat vizsgáló tanulmánykötetben publikált munkájában ír a
pozitivizmusnak a mexikói politikai osztályra gyakorolt hatásáról. Kiemeli, hogy a pozitivizmus
egyaránt hatott a liberálisokra és a konzervatívokra is, de egyenetlenül. Rend és haladás, tehát a
két pozitivista jelszó közül egyik irányzatnak főleg a rend, a másiknak inkább a haladás eszméje
kellett, leginkább a másik nélkül.9 Mindkét párt képviselői kiálltak a képviseleti, parlamentáris
rendszer mellett, de a konzervatívok hierarchikus társadalmat képzeltek el, a hadsereg, a
felsőklérus és a nagybirtokosok vezetésével, a liberálisok pedig a nagypolgárság által irányított
oligarchikus berendezkedést.10 Szerinte a liberális és a konzervatív világkép is kirekesztő volt, ám a
liberális valamivel szabadabb.11 Anderle úgy látja, hogy a konzervatívok Mexikóban centralisták
voltak, az egyház, a nagybirtok, a rabszolgaság, az előjogok, a monopolista kereskedelem, a faji
szegregáció pártolói, akik a régi osztálytagozódás fennmaradását, és a haciendák (a nagybirtok

3
  Farkas 2013, 35.
4
  Farkas 2013, 45.
5
  Farkas 2013, 55.
6
  idézi Chambers 2007, 4.
7
  idézi Chambers 2007, 4.
8
  Horváth 2004, 339.
9
  Anderle 2002, 459.
10
  Anderle 2002, 460.
11
  Anderle 1998, 86.
2015. tél Első Század
rendszer) továbbélését is támogatták.12 Ellenezték ugyanakkor az egyház és állam szétválasztását,
előbbi kiváltságainak elvételét, és a laikus oktatást. A konzervatívok programja a liberálisokénál
kidolgozatlanabb volt, hiszen előbbiek úgy vélték, hogy a társadalom organikusan fejlődik,
nagy ívű cselekvési tervekre ezért nincsen szükség.13
A liberális párt modernista volt, egyházellenes, szabadkereskedelem-párti, ám fehér elitistának
tekinthetők ők is.14 Bár Anderle Ádám elismeri, hogy a konzervatívok és a liberálisok egyaránt
osztották a haladásra és a polgári szabadságjogokra épülő társadalomba vetett hitet, mégis
úgy gondolja, hogy a pártharc valójában gazdasági érdekcsoportok vetélkedése volt, és nyers
érdekek mentén zajlott.15 Így véleménye szerint egyik párt sem tekinthető haladónak vagy
maradinak, illetve jónak vagy rossznak. Példaként említi, hogy a liberális szabad kereskedelem
függést hozott a mexikói gazdaságnak, míg a konzervatív protekcionizmus is kétes eredményű
maradt.16
A függetlenséget követő zavaros években alakult ki a Mexikó politikai életét a 19. században
meghatározó két párt véglegesnek mondható arculata. Alapvetően mindkét párt elméleti
beállítottságú humánértelmiségiekből állt.17 A Liberális Párt (Partido Liberal) fiatalabb,
radiálisabb és szerényebben élő értelmiségiekből állt. Ellenben a Konzervatív Pártot (Partido
Conservador) idősebb és jómódú személyek alkották.18 A liberális politikusok többsége jogász,
míg a konzervatívok többsége pap vagy katona volt.19 Összességében mindkét csoport egyet
értett abban, hogy Mexikó helyzete kétségbeejtő, főleg ahhoz viszonyítva, hogy természeti
kincsekben mennyire gazdag. Pesszimizmusuk erőssége, és még inkább az eltérő cselekvési
tervek közötti eltérés volt az, ami a két csoportot elválasztotta egymástól.20
Lucas Alamán (1797-1853) történész tekinthető az egyik legjelentősebb konzervatív
gondolkodónak a korszak Mexikójában. Művelt, mélyen vallásos ember volt, aki tanulmányait
Európában végezte.21 Alamán hispanista szemléletű volt, azaz azt állította, hogy a spanyol
hódítással kezdődött a mexikói nemzet története, így az indián előzmény nem igazán
érdekes. Hidalgo páter függetlenségi mozgalmát – ami a mai történelem szemlélet szerint
a mexikói függetlenné válás első, emblematikus mozzanata – Alamán indián lázadásnak és
osztályharcnak tekintette, és a szemében egyenlő volt a fosztogatással, rablással, pusztítással.
A felkelés szerinte civilizációellenes is volt22. Alamán nemzetképe a hispanizmusra és a
középkori nemzetképre alapult. A köznépről igen rossz volt a véleménye, főleg az indián
és a kevert etnikumú tömegekről! Alamán fő félelmei tehát az anarchia és az indiánlázadás
voltak. Ezek elkerülése érdekében volt a centralista kormányzat és a monarchia híve.23

12
  Anderle 1998, 87.
13
  Horváth 2004, 338.
14
  Anderle 1998, 87.
15
  Anderle 1998, 87.
16
  Anderle 1998, 87.
17
  Villegas et al. 2002, 79.
18
  Villegas et al. 2002, 79.
19
  Villegas et al. 2002, 79.
20
  Villegas et al. 2002, 79.
21
  Villegas et al. 2002, 79.
22
  Anderle 2002, 433.
23
  Anderle 2002, 434.
Első Század 2015. tél
A politika nála szükségszerűen a kreol (amerikai születésű fehér) birtokos osztályok attribútuma.24
Vallás, tulajdon, család és „racionális szabadság” voltak számára a fő értékek. A papság és a
hadsereg szövetségét is pártolta. Gazdaságpolitikája protekcionista, iparpárti. Önálló nemzeti
bank létrehozását, és a környező államokkal gazdasági-politikai szövetséget kiépítését tervezte.25
A mexikói konzervativizmus a monarchizmusból táplálkozott.26 Nem akarta visszaállítania
spanyol korszakot, de annak békéjét és rendjét igen. A hierarchikus társadalom, az egyházi
befolyás és az elitizmus híve volt. Nem vetette el a függetlenséget, de az általános választójogot,
a köztársaságot és az egyenlő polgári jogokat (pl. sajtószabadság) igen.27
A mexikói konzervatívok szerint az emberek közti „nemes kapcsolat” révén, és nem valamiféle
szerződés alapján jött létre a társadalom. Társadalmi szerződés szerintük is volt, de azt - miután
már egyszer megköttetett - nem lehet megváltoztatni.28 Szent Tamáshoz és Arisztotelészhez
köthető gondolatok ezek, a társadalmi szerződésről vallott nézeteik pedig egyenesen Thomas
Hobbestól származtak.
Az indiánok történelme szerintük a térítéssel indult: a konzervatív történetírók nem írnak
a prehispán indián kultúrákról, vagy, ha mégis, akkor borzasztónak és kegyetlennek állítják
be őket.29 José Maria Roá Barcena, jelentős mexikói tudós és konzervatív gondolkodó szerint
például eretnek és szörnyű volt az indián kultúra.30 A La Voz De Mexico, a legfőbb konzervatív
lap szintén így gondolta.31 A konzervatívok szerint nem kell foglalkozni a kereszténység előtti
idővel, mert ez történelem előtti időnek számít. A gyarmati időket ellenben pozitívan értékelték.
Lucas Alamán szerint a spanyol király megvédte az indiánokat.32 Más konzervatív
gondolkodók pedig úgy vélték, hogy még civilizálta is őket a spanyol hatás. A konzervatívok
ellenezték, hogy választójogot és földet kaphassanak az indiánok, és az őslakosok felé irányuló
gyarmati, paternalista „jóság” örököseinek tartották magukat a (a conservador megőrzőt is
jelent).33 Ez a „jóság” azonban, ahogy láthatjuk, nem a jogkiterjesztést, hanem az atyáskodó
gondoskodást jelentette. Tehát ellentétben a liberálisokkal, akik elvben egyenlővé tették
volna az indián polgártársaikat (ugyanakkor a gyakorlatban olcsó munkaerőként alkalmazták
volna őket), a konzervatívok ezeket a tömegeket jogfosztott, de a király és a földközösség
védelmét élvező helyzetben kívánták meghagyni. Jegyezzük meg: a konzervatív történelmi
panteonban Corteztől Iturbidéig csak spanyolok foglaltak helyet, az indiánokat tehát még
megkeresztelkedésük után is történelmen kívülieknek tekintették, legalábbis a gyakorlatban!34
Ez is mutatja, hogy a konzervatívoknak nem állt szándékukban az indiánok beemelése a
mexikói nemzetbe.
A konzervatívok nem csak az indiánokra, de a függetlenségi harcokra és az ország történelmére
is tradicionalista szemmel tekintettek. A konzervatívok fő értéke a történelem - mely a

24
  Anderle 1989, 53.
25
  Anderle 2002, 434.
26
  Nagy 2011, 45.
27
  Nagy 2011, 45.
28
  Nagy 2011, 46.
29
  Nagy 2011, 47.
30
  Nagy 2011, 47.
31
  Nagy 2011, 47.
32
  Nagy 2011, 48.
33
  Nagy 2011, 48.
34
  Nagy 2011, 51.
2015. tél Első Század
kereszténységgel indul - és az abból következő tradíció. A szerves fejlődést és a hagyományt
zavarja meg tehát a forradalom, ami ellen így minden eszközzel fel kell lépni.35 A mexikói
konzervatívok szerint Isten a történelem alapja, a „hitetlenek” így nem is tudják megérteni
a történelmet. Tehát Mexikóba Kolombusszal érkezett volna meg a történelem.36 Ezek után
semmi meglepő nincs abban, hogy a haza első atyjának, Mexikó voltaképpeni alapítójának
Hernán Cortezt tartották.37 Ennek a gondolatnak egyik manifesztálódása volt, hogy az első
császárság (Agustín de Iturbide, I. Ágoston néven mexikói császár, 1822-23-ban) egyik nemzeti
ünnepe éppen Cortez hódítását ünnepelte (Szent Hippolit napja).38 Ignacio Aguilar y Marocho,
konzervatív gondolkodó Dictámen című műve szembeállítja a békés gyarmati időszakot a
forradalmakkal. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy szükséges lépés a monarchia újbóli
bevezetése. A konzervatív felfogás szerint a nép alapvetően konzervatív: a vallást, a gyarmati
korból való hagyományait és a rendet, békét akarja visszakapni.39 A gyarmati kor kettős szerepe
a konzervatív gondolkodásban:
1. nosztalgia a béke, a rend és az organikus társadalom után
2. monarchia, mint a „jó rendszer”40
Korábban ugyanis szerintük organikus társadalom volt és rend, ezt viszont lerombolták
a függetlenségi harcosok. Alamán szerint Hidalgo páter osztályharcos volt, és nem is tudta
irányítani az általa feltüzelt tömeget, összességében tehát negatív figurának tekinthető.41
A 19. század során a monarchizmus maradt az egyik fő konzervatív sajátosság. Az áhított
gyarmati „aranykor” záloga ugyanis a konzervatívok szerint a pártok és a nemzet felett álló
uralkodó volt.42 Pont ez az, amiért majd a függetlenség után negyven évvel Habsburg Miksa
trónralépését is támogatni fogja a legtöbb konzervatív!
Az El Tiempo című konzervatív lap a század végén José Martí és a kubai forradalom
kapcsán arról írt, hogy Spanyolország ellen „felkeltek saját fiai és elárulták”43: Spanyolország
„Amerika anyja” volt szerintük, akit fiai elárultak. Az elárult Spanyolország, a megvert
Spanyolország képe végig meghatározó volt náluk. Ezzel párhuzamosan jelent meg az USA-
ellenes hangulat is: a „gringók” szidalmazása.44 A konzervatív mexikói történelemfelfogás
pesszimista és „gringóellenes” volt. Úgy gondolták, hogy az USA veszélyezteti nemcsak a
nemzeti önállóságukat, de katolikus identitásukat is.45 Részint éppen ezért támogatják majd
később a francia segítséggel létrehozott császárságot, mint „katolikus védőfalat” egész Latin-
Amerika számára. A konzervatívok többször is hangsúlyozták, hogy a spanyolok civilizációs
hatása tette lehetővé Mexikó számára, hogy önálló nemzetté válhassanak. Voltaképpen ezeket a
„civilizált” spanyolokat állították szembe kezdetben a „barbár” népfelkelőkkel.46 Később pedig

35
  Horváth 2004, 362.
36
  Nagy 2011, 46.
37
  Anderle 2002, 470.
38
  Duncan 1998, 5.
39
  Nagy 2011, 49.
40
  Nagy 2011, 49.
41
  Nagy 2011, 50.
42
  Nagy 2011, 51.
43
  Nagy 2011, 52.
44
  Nagy 2011, 52.
45
  Hamnett 2001, 4.
46
  Duncan 1998, 8.
Első Század 2015. tél
annyi engedményt tettek, hogy egyes népfelkelőket már elfogadtak pozitív figurának. Iturbidét,
Hernan Cortezt és Morellost tisztelték a 19. század végén.47 Fontos persze újfent hangsúlyozni,
hogy a konzervatívok nem akarták visszaállítani a spanyol uralmat. Mint realisták elfogadták
a függetlenséget, és különben is saját útjukat akarták járni egy független, de tradicionális
Mexikóval, mely ugyanakkor sok mindent megőriz a gyarmati időkből. Számukra a gyarmati
korszak egy ideális aranykor volt, a nyugalom és béke időszaka.

A New York Times
A dolgozat elsődleges forrásanyagát a New York Times lapszámai adták, melyeket az internetes
archívum segítségével lehet a legkönnyebben elérni.48 Fontosnak tartjuk a kutatás alapját adó lap
bemutatását. A New York Times-ra sokan tekintenek úgy, mint az egyik leghitelesebb amerikai
hírforrásra. Az újságot 1851. szeptember 18-án alapították. Eredeti címe New-York Daily
volt, mai elnevezését 1857-ben kapta. Az újság alapítója Henry Jarvis Jaymond republikánus
politikus, nem csoda tehát, hogy - legalábbis a kutatásunkat érintő, kezdeti szakaszban - a lap
irányvonala konzervatív volt, a választásokon pedig a Republikánus Párt jelöltjeit támogatta.
Az újság stílusa is konzervatívnak mondható. Emiatt, és komoly, higgadt megjelenése miatt
kapta a „Szürke Hölgy” elnevezést. Számos rovata közül az egyik legfontosabb a külpolitikai.
Értelemszerűen ez a rész foglalkozik Mexikóval is.
Az áttekintett lapszámok 16 esztendőt ölelnek fel, de az érdemi anyaggyűjtés csak 14
évfolyamban valósulhatott meg. 1853 kutatásunk kezdődátuma. Az időkeret záró évszáma
pedig 1867 nyara, Habsburg Miksa mexikói császár bukása.
Érdekesség, hogy az első és utolsó esemény is, melyről mexikói viszonylatban tudósít a
lap Antonio Lopez de Santa Annához a többször is hatalomra került, majd újra letaszított
diktátorhoz kötődik, így Mexikó 19. századi viharos történelmének emblematikus alakjaként
adja meg a dolgozat jelképes keretét.

A Konzervatív Párt és a New York Times
Santa-Ana és konzervatív támogatói
A New York Times első, témánkba vágó cikke 1853-ból való. 1853 tavaszán ugyanis Antonio
Lopez de Santa Anna tábornokot a liberális kormány ellen fellázadt konzervatívok megtették
Mexikó elnökévé, ráadásul teljhatalmú diktátorrá nevezték ki a caudillot.49 A tábornok ígéretet
tett a Katolikus Egyház és a hadsereg megerősítésére, valamint a föderatív államrendszer
megszüntetésére.50 1853 és 1855 között Mexikó Santa Anna diktatúráját élte.51 A liberálisból
konzervatívvá váló politikus saját kezében összpontosította a kormányt és centralista parlamentet
hozott létre.52 1853-ban a tábornok örökös diktátorrá neveztette ki magát.53 Innentől kezdve
teljesen önkényúrként viselkedett. Továbbra is növelte az állam hatalmát és bevételeit, de ez
gyakran még inkább személyes hatalmának növelése, valamint a nagyzolás és a harácsolás
érdekében történt (pl. adót vetett ki szinte mindenre, ugyanakkor fényűző estélyeket adott

47
  Anderle 2002, 470.
48
  Letöltés dátuma: 2013 október-2014 április
49
  Horváth 1996, 11.
50
  Horváth 1996, 12.
51
  Farías – Fawler 1996, 13.
52
  Kökény 2007, 71.
53
  Noll 1906, 4.
2015. tél Első Század
európai hercegeknek54). Az USA-val folytatott előnyös földügyletek ellenére a New York Times
bizalmatlan a hadúrral szemben. A Times helyesen látja, hogy az elnök-tábornok jóformán
minden támogatóját elvesztette. A konzervatívok ugyanis felháborodtak azon, hogy az USA
elleni háború miatt pénzszűkében levő elnök egyházi földeket akart elárverezni.55 A liberálisok
pedig elvből ellenezték Santa Anna ezen, botránykőnek számító hadseregfejlesztési tervét.
Szerintük ugyanis a fejlődés fő gátjai a hadsereg befolyása, az egyházi nagybirtok léte és a helyi
milíciák működése volt. Mivel a lap szerint se a nép, se az Egyház (vagy a Konzervatív Párt)
nem igazán támogatja már Santa Annát, így a diktátor külső segítséget kér, amit a spanyoloktól
kap meg. Az angol-amerikaiaktól való félelem hajszolja az elnököt a spanyol szövetség („vagy
valami több”) felé, vélekedik a lap. Mindezek után, és mindezekből a NYT levonja az erősen
eltúlzott konklúziót: Spanyol intervenció veszélye is fennáll, és a spanyol uralom visszaállása
fenyeget a kontinensen.56 Ám a teljhatalmú elnökkel kapcsolatban a New York Times nem
csak egy esetleges külföldi intervenció miatt aggódik. A lap ugyanis abból, hogy Santa Anna
a spanyolokkal tárgyal, azt a következtetést vonja le: Mexikóban spanyol mintájú rendszert
akarnak felállítani, erre pedig elegendő bizonyítéknak tartja magát a diktatórikus rendszer
létrejöttét57. Az 1853-as év őszén a NYT már azzal riogat, hogy „Mexikó úgy tűnik egyetért
benne, hogy Santa Anát császári rangra kell emelni”.58 Az újság tehát - ekkor először, de nem
utoljára - a „fekete legenda” toposzai alapján a konzervatívokat a spanyolokkal azonosítja.
Santa Anna uralma nem maradt stabil: 1855-ös bukásáig folyamatosan lázadtak ellene. Ez a
forradalmi mozgalom pedig a New York Times szerint „nagy reményekre ad okot” abban a
tekintetben, hogy visszaállíthatja a „köztársasági nemzeti lét”-et („Republican Nationality”)59.
A Times beszámol az Acapulcóban, és Guererro államokban kitört helyi felkelésekről. A lap
szerint ezek kedvező fejlemények, ám a szerveződésnek nem szabad itt megállnia. A helyi
vezetőknek egy nemzeti forradalom vezéreivé kell válniuk, hogy a „jelenlegi despotizmust”
megdöntsék és a köztársasági kormányformát visszaállítsák. Az események az újság véleménye
szerint efelé sodorják őket, és úgy tűnik, hogy el is fogják azt vállalni. A NYT egy Cavellos
nevezetű politikust tart a forradalom „vitathatatlan vezérének”, akit „második Cromwell”-
ként írnak le60. A lap szerint az lenne kívánatos, ha ő válna egész Mexikó vezetőjévé, mert
akkor liberális elvei valódi köztársaságot és nemzeti prosperitást eredményeznének. A vélt,
vagy valós ideológiai alapon (inkább pártalapon) leegyszerűsített nézőpontra jellemző, hogy a
lap a „liberalizmus kikényszerítését” is pozitívnak tekinti; konkrétan azt az eseményt, amikor
Cavellos feloszlatta a neki ellenálló törvényhozást (ehhez köthető valószínűleg a Cromwell-
párhuzam)61. A cikk jó példa a New York Timesnak a mexikói pártharcokról alkotott korai
véleményére: ekkor ugyanis a lap még fekete-fehér módon a liberálisokat abszolút jóként,
ellenfeleiket pedig abszolút rosszként fogta fel.

54
  Villegas et al. 2002, 82.
55
  Farías – Fawler 1996, 12.
56
 Europe and Mexico 1853. május 16. http://query.nytimes.com/mem/archive-free/
pdf?res=9801E2D91438E334BC4E52DFB3668388649FDE
57
  Europe and Mexico 1853. május 16.
58
  General Pierce, and Mexico. From the London Examiner 1853. november 12.
http://query.nytimes.com/mem/archive-free/pdf?res=F10D16F63E5A147A8EDDAB0994D9415B8389F0D3
59
  Mexico. Aspect of Affairs in Mexico 1854. június 13.
60
  Mexico. Aspect of Affairs in Mexico 1854. június 13.
61
  Mexico. Aspect of Affairs in Mexico 1854. június 13.
Első Század 2015. tél
Konzervatív-liberális pár(t)harc: Reforma és reformháború
Santa Anna 1858-ben megbukott. Vesztéhez az vezetett, hogy megkötötte a Gadsen-vétel néven
elhíresült földadásvételi szerződést az USA-val. Az angolszász szomszéd tehát előnyös földüzletet
kötött a diktátorral, annak eltávolítása helyett. Végül bukásában annyi szerep jutott az USA-
nak, hogy a nemzeti büszkeséget sértő ügylet miatt, az ayutlai program alapján (a program
tartalmazta a későbbi Juárez-reformok fő célkitűzéseit) felkelést indítottak a liberális erők.62 Juán
Alvarez vezetésével liberális értelmiségiek és katonatisztek, valamint a tömegbázist adó mesztic
középbirtokosok mozdultak meg. 1855-ben Santa Anna elmenekült, és Ignacio Comonfort
lett az elnök (rövid átmeneti időszak után). Ezzel megkezdődött a liberális reformtörvények
és reformtörekvések korszaka: a reforma.63 A törvények - melyeknek eszmei szerzője a későbbi
radikális liberális elnök Beníto Juárez volt - leváltották a hadsereg konzervatívabb vezetőit,
korlátozták az egyházi tulajdont és bevezették a véleményszabadságot.64 Terveikben szerepelt
ezeken kívül az infrastruktúra fejlesztése, iparfejlesztés, az egyház és a hadsereg előjogainak
eltörlése, világi oktatás, az egyházi javak teljes államosítása és az egyházi befolyás csökkentése,
hadseregreform, a bevándorlás ösztönzése, a polgári szabadságjogok kiterjesztése, adóreform,
az államapparátus csökkentése, és egy Nemzeti Gárda életre hívása is.65 A konzervatívok
azonban nem hagyták annyiban! Polgárháború kezdődött, az ország kettészakadt. A liberális
kormány feje ekkor már a nagyformátumú Benito Juárez volt.66 A történetírás ezt az 1857 és
1861 között dúló harcot nevezi reformháborúnak. A konfliktus azzal indult, hogy 1857-ben
konzervatív tábornokok, köztük az indián származású Tomás Mejía, Miksa későbbi hadvezére,
kiadták a jalpani tervet, amely Santa Anna visszahívását, rendszerének visszaállítását és a
hadsereg, valamint az egyház privilégiumainak visszaállítását (az egyháznak minden területen
nagy befolyása volt, mely még a gyarmati időkből származott67) tartalmazta.68 A harc váltakozó
sikerrel folyt. 1858 januárjában azonban fordulat állt be: Félix Zuloaga konzervatív (a NYT
igen jellemző kommentárja szerint: „spanyol klerikális”69) tábornok csapatai bevonultak a
fővárosba.70 Juárez elnöknek menekülnie kellett az országból. A New York Times egyik cikke
a korszakot úgy írja le, mint amikor Mexikó visszalépett a „barbárság és sötétség korába”71,
máskor pedig a konzervatív uralmat úgy mutatja be, mint az egyház és a hadsereg „dupla
zsarnokságát”.72 Érdekes kontraszt az előzőekhez képest, hogy a szerző a két mexikói pártot
ebben a cikkben „ugyanolyannak” titulálja, igaz a föderalistákat a „barbár”, a konzervatívokat
a „reakciós” jelzővel látja el.73 A „reakciós”, mint a konzervatívok degradáló jelzője, többször

62
  Horváth 1996, 12.
63
  Horváth 1996, 12.
64
  Horváth 1996, 12.
65
  Anderle 1998, 103.
66
  Horváth 1996, 14.
67
  Semsey 2013, 323.
68
  Hamnett 2001, 6.
69
  Interesting from Mexico 1858. november 22.
http://query.nytimes.com/gst/abstract.html?res=9F0CE2DD1639E733A25751C2A9679D946992D7CF
70
  Horváth 2002, 365.
71
  Interesting from Mexico 1858. november 22.
72
  Our minister to Mexico 1859. február 5.
73
  Interesting from Mexico 1858. november 22.
2015. tél Első Század
is feltűnik a Times hasábjain.74 Egy időben korábbi cikk is hasonlóan vélekedik, amely szerint
Mexikóban a legtöbb forradalmi kísérlet liberálisnak nevezi magát, ám a liberalizmus itt
„hobbinak” számít; a jelzőt despoták tartják maguk elé, hatalomátvételük leplezésére.75 Egy
másik, 1858-as írás a forradalmat nevezi Mexikó egyetlen jövedelmező iparágának, melyet
szerinte így sokáig űzni fog mindkét fél.76
A lap tehát idővel a liberálisokból is kiábrándul, és hajlamossá válik mindkét pártot korrupt
caudillók bandáinak látni, amelyeket csak a hatalomvágy tart össze. Ellenben egyfajta szimpátia a
liberálisok felé, és antipátia a konzervatívokkal szemben végig fennmarad. A Times a liberálisokat
mindvégig szeretné az amerikai típusú fejlődés zászlóvivőinek látni, míg a konzervatívokat ezen
út, maradi és „spanyol” mentalitású kerékkötőinek. A konzervatívokkal külön problémája,
hogy azok szerinte angolszászellenesek: az egyik, 1858-as írás például a konzervatívok egyik
prominensét, Miguel Miramónt „kisfiúnak” nevezi, aki gyűlöli a külföldieket.77
Térjünk most vissza a hatalmat 1858-ban magához ragadó Zuloaga tábornokhoz! A lap
szerint Zuloaga - akinek egyébként a NYT információi szerint a klérus dollármilliókat
kölcsönzött - visszaállította a katonai és papi rend uralmát.78 Fontos megjegyezni, hogy Zuloaga
erőit „hódítókként”79 írja le a Times, holott Mexikó történetében a liberálisok is számos esetben
törvénytelen módon kerülnek hatalomra, és a lapot ez sosem zavarja.
A konfliktus első szakaszát a konzervatívok nyerték: Osollo, Márquez, Miramón és Mejía, a
konzervatív seregek vezetői mindannyian hivatásos katonák voltak, akik könnyűszerrel arattak
győzelmet a liberálisok botcsinálta generálisai felett.80A konzervatív előretörés jó alkalom a
katolikus egyház befeketítésére is. Egy 1859-es cikk például azért veszi heves támadás alá a
mexikói egyházat - melyet szerinte képtelenség a nemzeti egység jelképeként beállítani,
hiszen az nem nemzeti jellegű -, mert az a nép helyett Santa Anna és Zuloaga diktatúráit
támogatta.81 Az írás párhuzamot von a mexikói egyház és a spanyolok között. Hiszen szerinte
a klérus ugyanazt kívánja elérni Mexikóban, amit a spanyol gyarmattartók az általuk uralt
területeken: megállítani a fejlődést, csak a gazdaságot korszerűsíteni, ami azonban kizárólag a
papság és támogatóik jólétét segítené elő.82 A cikk megdöbbentően őszinte kijelentéssel zár: az
lehet vita tárgya, hogy egy konzervatív rendszer jó-e Mexikónak, de az USA szomszédságában
semmiképpen sem szabad fennmaradnia!83 A New York Times ismét bebizonyítja, mennyire
amerikai szemmel nézi a mexikói eseményeket, és, hogy nem érti, nem is akarja megérteni a
konzervatívokat, azok ideológiáját. Az ugyanis amerikai nézőpontból elfogadhatatlan.

74
  Important from Mexico 1862. április 5.
75
  Later from Mexico 1856. szeptember 3.
76
  Mexico 1858.
77
  Interesting from Mexico 1858. november 22.
78
  Additional from Mexico: Anarchy and Civil War 1858. február 12.
79
  The late struggle in Mexico 1858. február 19.
80
  Villegas et al. 2002, 83.
81
  French patronage of Mexico 1859 január 7.
82
  French patronage of Mexico 1859 január 7.
83
  French patronage of Mexico 1859 január 7.
Első Század 2015. tél
Egy 1860-as, a mexikói polgárháborúról tudósító írás szerint a teljes európai diplomácia
„a zsarnokság és a papi fondorlat” („priestcraft and tyranny”) szolgálatába lépett,84 emellett
támogatja azt a Konzervatív Pártot, amely „nyíltan hadban áll mindennel, ami liberális és
haladó”85.

Európai intervenció és a második császárság
A reformháborúnak nem lett valódi eredménye, mert valódi vége sem lett. 1861-ben ugyanis
újabb háborúba torkollott: az európai nagyhatalmak beavatkoztak Mexikóban, a konzervatívok
oldalán. Vizsgáljuk most meg, hogy az intervencióról szóló cikkek mit mondanak a mexikói
pártokról! A beavatkozásról tudósító első cikk Juárez liberális elnököt úgy mutatja be, mint a
vallási és polgári szabadságért küzdő államférfit, aki nemrégen aratott győzelmet a cikk által
„egyházi pártnak” nevezett konzervatívokon.86 Az írás szerint ennek a diadalnak az „alkotmányos
kormányzás igaz barátai” örültek, mert Mexikó fényes és virágzó jövő elé nézett. Ám az
„klerikális pártot” elismerő külföldi hatalmak most támadást intéznek Juárez kormánya ellen!
A cikk szerint a konzervatívok gyilkosságokkal és zendüléssel káoszt szítottak, így Mexikóban
úrrá lett az anarchia. A NYT szerint az ország „külső és belső (!) ellenségeinek” száma csekély,
ám gonoszságuk erős.87 A lap tehát a Konzervatív Pártot - már nem először - úgy állítja be,
mint a Katolikus Egyház és az európai hatalmak szekértolóját, érdekeik kiszolgálóját. Ez az írás
egészen odáig megy, hogy a nekünk igen rossz ízű „belső ellenség” kifejezéssel illeti őket, ami a
még ekkor tanúsított, valóban hazaáruló magatartásuk tükrében is erős.
A Times a Mexikó területén egyre inkább előretörő intervenciós seregek hadmozdulatairól
tudósítva sem mulaszt el hisztériát kelteni a konzervatívokkal szemben. A lap rágalmazási
technikája szerint a konzervatívokat most is igyekeznek úgy beállítani, hogy azok nem csupán
érdekszövetségben állnak az európai hatalmakkal (ahogyan a liberálisok az USA-val!), hanem
a nagyhatalmak ügynökei, képviselői. Az egyik cikk egyenesen odáig megy, hogy kijelenti: a
konzervatívok által elnökké kikiáltott Zuloaga erőit spanyol tisztek képezték ki, sőt spanyol
zászló alatt vonulnak.88 Ugyanígy a túlzások és a propaganda tárgykörébe tartozik az, amikor
arról írnak, hogy a konzervatívok célja a spanyol abszolutizmus és monarchia, tehát Új-
Spanyolország visszaállítása lenne.89 A szintén konzervatív Miramon elnökről is úgy vélekedik
a lap, hogy teljesen a spanyol intervenciótól függ a hatalma.90 A konzervatívok valóban
monarchikus kormányformát fognak létrehozni, és valóban európai támogatással fogják ezt
tenni, de ez korántsem lesz abszolút monarchia, és még kevésbé lesz spanyol gyarmat. Az írás
arról is szól, hogy Zuloaga konzervatív államfő lemondott névleges elnöki címéről. Az újság ezt
a később régensi rangra emelt Lucas Nepumoco Almonte tábornok előretöréseként értelmezi.
A cikk konkrétan őt vádolja meg azzal, hogy a spanyol uralom visszaállítására törekedne.91
84
  Foreign diplomacy in Mexico 1860 április 24.
http://www.nytimes.com/1860/04/24/news/foreign-diplomacy-in-mexico.html
85
  Foreign diplomacy in Mexico 1860 április 24.
http://www.nytimes.com/1860/04/24/news/foreign-diplomacy-in-mexico.html
86
  Affairs in Mexico 1861. július 18.
87
  Affairs in Mexico 1861. július 18.
88
  Events in Mexico 1861. október 31.
http://www.nytimes.com/1861/10/31/news/events-in-mexico.html
89
  Events in Mexico 1861. október 31.
90
  Foreign intervention in Mexico 1860. augusztus 27.
91
  Events in Mexico 1861. október 31.
2015. tél Első Század
Az írás szerint ugyanis a „papi párt”, tehát a konzervatívok meggyőzték az egyházat arról,
hogy csak egy monarchia segítségével uralkodhatnak újra Mexikóban, ezek az intrikák pedig
Madridban is célt értek, így a spanyolok vissza fogják állítani az abszolutista és „klerikális”
uralmat a latin-amerikai országban. 92 Az intervenció tovább folyt, ám az angolok és spanyolok
már 1862-ben kivonultak, ezt ugyanis egy szerződéssel (soledadi egyezmény) sikerült elérnie
Mexikónak.93 .94 III. Napóleon viszont lehetőséget látott arra, hogy Mexikóból vazallus-államot
hozzon létre, és ezzel egyfajta monarchista és katolikus védőfalat húzzon a liberálisnak és eltérő
kultúrájúnak tekintett USA terjeszkedésével szemben. Ezért - hiába léptek ki szövetségesei -
Franciaország folytatta a háborút és a konzervatívok támogatásával 1864-ben trónra segítette
Habsburg Miksát, mint mexikói császárt.

Habsburg Miksa és a konzervatívok
Mexikóban francia védnökség alatt álló, monarchikus kormányzat alakult. Amikor a
franciák 1863 júniusában bevették Mexikóvárost95 35 fős ideiglenes kormány (Junta de los
35) alakult, konzervatívokból, akik egy régensi jogkörrel felruházott triumvirátust állítottak
fel Juan Nepomuceno Almonte, Antonio de Labastida és José Mariano Salas részvételével.96
Ezután összehívták a 215 fős Előkelők Tanácsát, ahol világi előkelőségek és főpapok (tehát
a New York Times szerint „mexikói árulók és rablóvezérek”97 vagy „mexikói jezsuiták és
árulók”98) foglaltak helyet. Ezzel felállt az ország konzervatív kormányzata, és megkezdődött
a monarchikus berendezkedés kialakítása. Létrejött tehát a második Mexikói Császárság.
Mexikói küldöttség indult Triesztbe, és ott felajánlotta a koronát Habsburg Miksának,99 aki
azonban ekkor még visszautasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy uralmának nem lenne
legitimitása. Miksa úgy gondolta, hogy amennyiben egy uralkodót nem támogat jus divinum,
ami a hagyományos dinasztiáknak Istentől eredeztetett és csak őket megillető legitimitását ad,
úgy - mint az ő esetében - a legitimitást csak a nép belegyezése biztosíthatja.100 Mexikóban
tehát népszavazást kell rendezni a kérdésről. A referendumot meg is tartották, de több csalás
is történt a francia érdekeknek megfelelően. A választókörökbe szándékosan megbízható
monarchistát tettek meg felügyelőnek, arra is volt példa, hogy egy-egy tartományban a
fővárosi eredményeket vonatkoztatták az egész területre.101 Az is tény, hogy csak a franciák által
megszállt részen volt népszavazás. A manipulált végeredmény szerint a lakosság négyötöde és
a tartományok háromnegyede a monarchiára szavazott, legalábbis a franciák ezt rögzítették.102

92
  Events in Mexico 1861. október 31.
93
  Villegas et al. 2002, 85.
94
  The affairs of Mexico: England seconds the idea of a Mexican Empire. The Spanish position defined why
France is in the lead. 1862 február 16.
95
  Foster 1999, 120.
96
  Duncan 1996, 5.
97
  The Mexican Empire New Developments of French Policy 1863. július 28.
http://www.nytimes.com/1863/07/28/news/the-mexican-empire-new-developments-of-french-policy.html
98
  Maximilian’s Acceptance of the Mexican Crown 1863 szeptember 2.
http://www.nytimes.com/1863/09/02/news/maximilian-s-acceptance-of-the-mexican-crown.html
99
  Duncan 1996, 5.
100
  Duncan 1996, 5.
101
  Duncan 1996, 6.
102
  Duncan 1996, 6.
Első Század 2015. tél
Más források szerint 6445564 „igen” szavazat érkezett a császárságra, ellene pedig egyetlen sem,
tehát a monarchikus berendezkedésnek a választók 100%-a bizalmat szavazott volna.103 Miksa
komolyan elhitte, hogy a mexikói nép őt választotta, így 1864. április 7-én a trieszti miramarei
kastélyában egy újabb küldöttségtől elfogadta a koronát. Pár hét múlva hajóval Veracrúzba
érkezett.
Amikor a franciák támogatásával a mexikói konzervatívok 1863-ban hozzálátnak a Mexikói
Császárság megszervezéséhez, ezt a New York Times sem hagyja kommentár nélkül. A
Mexikóvárosban összeülő, és az álam további sorsáról tanácskozó, jelentős konzervatív közéleti
személyiségekből álló „Előkelők Tanácsa” a lap szerint nem más, mint „árulók és bandavezérek”
(„Mexican traitors and brigand chiefs.”) gyülekezete. 104 A lap komikusnak találja, hogy ez a
csapat „renegát és jezsuita”105 akar a mexikói nép nevében dönteni az államformáról. A Times
siet hozzátenni: az egész nem más, mint egy „francia program”, ami francia szuronyokon
nyugszik. Ráadásul egy osztrák herceget akarnak trónra ültetni Mexikóban!106 Bár a NYT úgy
vélekedik, hogy mindezek miatt az egész rendszernek nincs népi támogatottsága, és a franciák
kivonulása esetén minden összeomlana, azt elismeri, hogy a folyó események teljes győzelmet
jelentenek az újfent papi pártnak nevezett konzervatívoknak, akik a lap szerint „bigottak” és
„maradiak” („bigoted, retrogressive, monarchical priest party of Mexico”).107
1863 szeptemberében, egy már korábban elemzett cikk hasonlóképpen írja le a konzervatív
pártot. Itt a konzervatívok ismét a nagyhatalmak, de leginkább a spanyolok és a Katolikus Egyház
bábjaiként jelennek meg, akik a gyarmatosítók által kinevezett „jezsuiták és árulók”: a mexikói
nép képviselőinek hazudják magukat, pedig valójában összejátszanak a nagyhatalmakkal, és a
gyarmati uralmukat visszaállítani kívánó spanyolokkal. 108
Miksa hatalmi rendszerének ideiglenes megszilárdulásával a lapból eltűnnek a Konzervatív
Pártra való utalások. A lap egyrészt felismeri, hogy a sok tekintetben liberálisnak számító Miksa
támogatói (los imperialistas) és a régi konzervatívok pártja nem minden esetben esik egybe.
Másrészt innentől Miksa és legszűkebb köre válik a lap elsőszámú ellenségévé, ellenségképévé.
Néhol ellenben - ahogyan azt már láttuk - szimpátiával szól a császárról. Érdekes, további
kutatásra méltó kérdés, hogy ezekben a cikkekben a lap miért nem állítja szembe a „jó”
uralkodót a „rossz” konzervatívokkal. Egy 1866-os írás szerint a mexikói felsőklérus támogatta
Miksát, de „érdekből és félelemből”, nem pedig szeretetből.109 Az írás úgy véli egyébként, hogy
a papságnak lenne elég befolyása francia közreműködés nélkül is trónon tartani Miksát, ám
ezzel önmagukat járatnák le, ezt a hibát tehát nem követik el.110
1864 után kezdve csupán egyetlen cikk említi meg a konzervatívokat. A cikk (az állítólagos
„konföderációs kolonalizáció” rémhírét taglaló írás) utal arra, hogy a lap szerzői felismerték
a konzervatívok és Miksa ellentétét. Az írás ugyanis az „egyházi pártot”, tehát a Konzervatív
Pártot tekinti Miksa egyetlen valódi ellenfelének. Ám rögtön hozzáteszi azt is, hogy ők
nem rendelkeznek elegendő erővel az ellenálláshoz, mert a liberális kormányok elvették az

103
 A statisztikai adatot a Direct Democracy oldaláról vettük: http://www.sudd.ch/event.php?lang=en&id=mx011863
104
  The Mexican Empire New Developments of French Policy 1863. július 28.
105
  The Mexican Empire New Developments of French Policy 1863. július 28.:
106
  The Mexican Empire New Developments of French Policy 1863. július 28.:
107
  The Mexican Empire New Developments of French Policy 1863. július 28.:
108
  Maximilian’s Acceptance of the Mexican Crown 1863 szeptember 2.
109
 Mexico 1866 október 16. http://query.nytimes.com/mem/archive-free/
pdf?res=9802EEDF103DE53BBC4E52DFB667838D679FDE
110
  Mexico 1866 október 16
2015. tél Első Század
Egyház földjeit, a császár pedig nem hajlandó azokat visszaadni. A cikk egyébként ez utóbbi
tényt nevezi meg, mint az ellentét okát. 111 Fontos még megjegyezni, hogy a lap szimpátiája
a császár iránt, annak bukásakor hág tetőpontjára. 1867-ben az utolsó császári kézen levő
város, Queretéro ostromáról tudósítva a lap megjegyzi például: Miksa az ostrom idején példát
mutatott türelemből és vitézségből.112
Érdekes kontraszt az eddigiekkel az, ahogyan az egyik utolsó, általunk vizsgált cikk Juárez
elnököt ábrázolja. Az írás a liberális államfőt vérszomjas embernek írja le, aki mindenféle
veszedelembe vezette népét, ám azok továbbra is kitartanak mellette, és várják, hogy a keserű
végzetükbe („bitter end”) vigye őket.113 A lap tehát ismét tanúbizonyságot tesz arról, hogy
valójában mindkét pártban csalódnia kellett, még a „nyugatos” Liberális Pártban is!
A témánkba vágó utolsó cikk érdekes módon arról szól, amiről a munkánkban vizsgált
legelső cikk is. A mexikói politika állandónak mondható kalandorfigurája ismét feltűnik. A
cikk szerint ugyanis Santa Anna, a volt diktátor felajánlotta szolgálatait Miksának, miután a
köztársaságiak elutasították őt.114 Santa-Anával zárjuk tehát e fejezetet, és - mivel időben ez az
utolsó írás - dolgozatunk időrendi sorát is.

Konklúzió
A Konzervatív Pártra a New York Times mindvégig ellenségesen tekint. A New York Times
őket állítja szembe az általa sokszor idealizált liberálisokkal. Az újság a liberálisokat szeretné
az amerikai értékek, érdekek és az angolszász-típusú haladás megszemélyesítéseiként felfogni,
a konzervatívokat pedig maradinak, és az amerikai kontinenstől idegennek beállítani. Így a
Times a liberálisokkal, leginkább Juárez elnökkel szimpatizál, ám válságos helyzetekben
hajlamos a mexikói pártokat egyformának, de legalábbis egyformán rossznak ítélni. A mexikói
konzervatívok a fekete legenda abszolút megtestesítőiként jelennek meg a lapban. Az angolszász
típusú fejlődést képviselő liberálisokkal szemben álló csoport a „spanyol” bélyeget kapja:
hol burkoltan, hol nyíltan. Az újság őket a spanyol és katolikus érdekek szekértolóiként,
sőt nemegyszer személyükben is spanyolként mutatja be. A lap idővel a liberálisokból is
kiábrándul, és hajlamossá válik mindkét pártot korrupt caudillók bandáinak látni, amelyeket
csak a hatalomvágy tart össze. Ellenben egyfajta szimpátia a liberálisok felé, és antipátia a
konzervatívokkal szemben végig fennmarad. Amikor a lap a liberálisokat bírálja, ellenpontként
általában akkor is fenntartja a konzervatívok démonizálását.
Összességében elmondhatjuk, hogy a lapban az amerikai érdekek és értékek képviselete
számít a mexikói pártok megítélésének mércéjének. Amikor és amennyiben a Liberális
Párt a vélt, vagy valós amerikai érdekeket és értékeket követi, úgy és annyiban jelenik meg
pozitív szerepben. A Konzervatív Párt ellenben csak negatívan jelenhet meg: a maradiság és az
„elmaradott”, latin-spanyol karakter képviselőjeként.

111
  The confederate colony in Mexico 1865. november 12.
112
  Affairs in Mexico 1867. szeptember 26.
113
 Mexico 1867. augusztus 6. http://query.nytimes.com/mem/archive-free/
pdf?res=9D00E5DD1E3CE13BBC4E53DFBE66838C679FDE
114
  Important from Mexico 1867. június 17. http://query.nytimes.com/mem/archive-free/
pdf?res=9D05EEDE173BE63BBC4850DFB066838C679FDE
Első Század 2015. tél
Bibliográfia

Anderle Ádám 1989. Nemzettudat és kontinentalizmus a XIX. és XX. századi Latin-
Amerikában. Kossuth Könyvkiadó.
Anderle Ádám 1998. Latin-Amerika története. Pannonica Kiadó.
Anderle Ádám 2002. „Nemzet és identitás Latin-Amerikában”: Balogh András (szerk.):
Nemzet és nacionalizmus. Korona Kiadó, Budapest.
Bődy Pál – Urbán Aladár 2001. Szöveggyűjtemény az Amerikai Egyesült Államok történetéhez,
1620–1980. Dialóg Campus Kiadó, Budapest.
Chambers, Sarah C. 2007. „Political Ideas, Political Cultures. New Works on the Middle
Period in Spanish America.”: Latin American Research Review 42, 169–180.
Duncan, Robert 1996. „Political Legitimation and Maximilian’s Second Empire in Mexico,
1864–1867.”: Mexican Studies/Estudios Mexicanos 12, 27–66.
Duncan, Robert 1998. „Embracing a Suitable Past. Independence Celebrations under
Mexico’s Second Empire, 1864–1867.”: Journal of Latin American Studies 30, 249–277.
Farías, Valentín Gómez – Fawler, Will 1996. „Perceptions of Radicalism in Independent
Mexico, 1821–1847.”: Bulletin of Latin American Research 15 (Special Issue: Mexican
Politics inthe Nineteenth Century), 39–62.
Farkas Pálma Adél 2013. A „fekete legenda” árnyékában, Spanyolország és az Egyesült
Államok kapcsolata (1923–1930). Doktori Értekezés. SZTE Bölcsészettudományi Kar,
Történettudományi Doktori Iskola, Modernkori Történeti Program, Szeged.
Foster, Lynn V. 1999. Mexikó története. Pannonika Holding Rt.
Hamnett, Brian – Duncan, Robert 1999. A concise history of Mexico. Cambridge University
Press.
Hamnett, Brian 2001. „Mexican Conservatives, Clericals, and Soldiers. The ‚Traitor’ Tomás
Mejía through Reform and Empire, 1855–1867.”: Bulletin of Latin American Research 20,
187–209.
Horváth Gyula 1996. A populizmus kialakulása Mexikóban. Kaposvári Megyei és Városi
Könyvtár.
Horváth Gyula. „A konzervativizmus Latin-Amerikában.”: Múltunk 47, 338–379.
Kökény Andrea 2007. Angol Amerikaiak Texasban 1821–1845. Doktori értekezés. Szeged.
Nagy Marcell 2011. „A függetlenség értelmezése a 19. századi mexikói konzervatív
gondolkodásban”: Anderle Ádám (szerk.): Latin-Amerika. A függetlenség útjai
(Bicentenario: 1810–2010). Szeged.
Noll, Arthur Howard 1906. „Porfirio Diaz.”: The Sewanee Review 14, 436–448.
Semsey Viktória (szerk.) 2013. Latin-Amerika 1750–1840. A gyarmati rendszer felbomlásától
a független államok megalakulásáig. L’Harmattan Kiadó, Budapest.
Urbán Aladár 1992. Dokumentumok az Egyesült Államok történetéhez (1774-1918).
Tankönyvkiadó, Budapest.
2015. tél Első Század
Vadász Sándor (szerk.) 2011. 19 századi egyetemes történelem. Európa és az Európán kívüli
országok. Osiris Kiadó, Budapest.
Villegas, Daniel et al. 2002. Mexikó rövid története. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest.

Internetes források
Direct Democracy. http://www.sudd.ch/event.php?lang=en&id=mx011863 [Utolsó letöltés:
2013. április 8.]
New York Times 1851–1867. http://www.nytimes.com/ [Utolsó letöltés: 2013 október-2014.
április]
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

NYELVTUDOMÁNY
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Dobó Dorottya Erzsébet
Tizenegy–tizenkét éves, tanulásban akadályozott gyerekek spontán
beszédprodukciója

Bevezetés
Kutatásom során tizenegy–tizenkét éves, tanulásban akadályozott gyerekek beszédprodukciós
folyamatait vizsgáltam. A beszédprodukció rendkívül összetett folyamat, így érdemesnek látom
fonetikai, lexikai, valamint grammatikai vizsgálatok elvégzését is, mindez azonban csak egy
hosszabb munka eredményeképp valósulhat meg. Jelen dolgozatomban a vizsgált gyerekek
beszédének temporális szerveződését, valamint a spontán beszédprodukciójukban előforduló
megakadásjelenségeket szeretném feltérképezni, illetve összehasonlítani az azonos korú, normál
fejlődésű gyerekek beszédén végzett kutatások eredményeivel.
Azért látom elengedhetetlenül fontosnak az értelmileg sérült személyek beszédének
vizsgálatát, mert amíg ez nem valósult meg, addig a különböző fejlődési zavarokkal küzdő
gyerekek vizsgálatára sincs lehetőségünk. Ilyen zavarok például a Down–szindróma, a
Williams-szindróma illetve az autizmus spektrumzavar, melyekről általánosan elmondható,
hogy az esetek túlnyomó többségében értelmi sérüléssel társulnak. Így tehát nem tudunk
releváns információt leszűrni ezeknek a tünetegyütteseknek a beszédre gyakorolt hatásáról,
amíg nem tudjuk, hogy az ilyen gyerekek (vagy felnőttek) beszédében mik azok a jellemzők,
melyek az értelmi fogyatékosság eredményeképp mutatkoznak meg, és mik azok, melyeket az
adott szindróma okoz.
Diagnosztikus megközelítésből szintén hasznos lehet a tanulásban akadályozott gyerekek
átlagos beszédteljesítményének ismerete, hiszen ezáltal könnyebben felismerhetjük, ha egy
gyermek eltér ettől az átlagtól, vagyis az intellektuális képességzavara mellett a beszédfogyatékosság
gyanúja is fennáll. Ilyen esetben a cél, hogy a gyermek minél előbb eljusson a Beszédvizsgáló
Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz, hogy a pontos diagnózis megszületése után
mihamarabb a számára legmegfelelőbb terápiában részesülhessen.

A tanulásban akadályozottság és az intelligencia
Mesterházi Zsuzsa1 megfogalmazása szerint: „A tanulásban akadályozottak csoportjába tartoznak
azok a gyerekek, akik az idegrendszer biológiai és/vagy genetikai okokra visszavezethető
funkcióképességei, illetve a kedvezőtlen környezeti hatások folytán tartós, átfogó tanulási
nehézségeket, tanulási képességzavart mutatnak.”
Jellemzően az 50–70 közötti IQ-val rendelkező személyeket szokás ebbe a kategóriába sorolni
(50-es IQ alatt már értelmileg akadályozott), illetve azokat a gyerekeket, akik valamilyen más
okból kifolyólag korukhoz és intellektuális képességeikhez képest gyengén teljesítenek. Ennek a
gyenge teljesítménynek a hátterében állhat részképesség zavar, rejtett érzékszervi fogyatékosság,
motivációs zavarok, rossz családi környezet, megkésett beszédfejlődés stb. Az ezredforduló előtti
szakirodalmak ezt a kórképet nevezik pszeudodebilitásnak, vagyis ál értelmi fogyatékosságnak.

1
  Mesterházi 1998, 54.
Első Század 2015. tél
A tanulásban akadályozott gyermek jellemzői2:
• Nehezen ért meg és hajt végre feladatokat.
• Figyelme rövid ideig tart.
• A gondolkodást igénylő feladatokban nagyban függ környezetétől.
• Hajlamosabb impulzív reakciókra.
• Rövidtávú memóriájának a teljesítménye alacsony.
• Munkamemóriát igénylő feladatok elvégzésében gyenge (pl. olvasás, számolás).
• Alkalmazkodó stratégiái meglehetősen hiányosak.

A tanulásban akadályozottság mellé gyakran társulnak egyéb zavarok is. Ez lehet valamilyen
észlelési zavar (vesztibuláris, vizuális, auditív vagy taktilis), kivitelezési probléma (például
a nagymozgások vagy a finommotorika terén), illetve gyakran tapasztalhatók szociális-
emocionális zavarok (például szorongás, hiperaktivitás, motiválatlanság, önértékelési zavarok,
szociális beilleszkedési problémák, stb.).
A tanulásban akadályozottság meghatározása, illetve annak nehézségei magukban hordozzák
az intelligencia mibenlétének kérdéskörét is. Az intelligencia fogalmi definíciója a tudományos
pszichológia legtöbbet vitatott kérdései közé tartozik. Általában az környezethez való
alkalmazkodás képességével szokás összefüggésbe hozni (Gósy3, Turner4).
Az IQ, vagyis intelligenciahányados fogalmát William Stern vezette be 1912-ben. Ez az érték
azt hivatott megmutatni, hogy a vizsgált gyermek mentális fejlettsége milyen viszonyban áll a
kronológiai életkorával. A teszt a logikai kapcsolatok felismerését, az elemi szintű ismereteket,
a rövid távú emlékezetet, az élethelyzetek kezelését vizsgálja, illetve matematikai és vizuális
feladatokat tartalmaz5. Az érték kiszámítása a következő képlettel írható fel:

IQ = (mentális kor / életkor) x 100

Így tehát normál fejlődés esetén az érték 100-ra (±10) fog esni. A 90 és 70 közé, illetve a
110 és 130 közé eső intelligenciahányados határesetnek tekinthető, a 130 fölötti értéket pozitív
extrém variánsnak, vagy köznyelven zseninek nevezzük, a 70 alattiakat pedig negatív extrém
variánsnak, tehát fogyatékosnak, mely kategórián belül a súlyosság függvényében további
csoportokat különíthetünk el.
Az értelmi képesség eloszlása a populációban megfeleltethető a Gauss-görbe
törvényszerűségeinek, tehát a szélsőséges értékek felé haladva egyre kisebb eséllyel fordul elő az
adott értéknek megfelelő intelligenciával bíró egyén.

2
  Gaál 2000, 431–437.
3
  Gósy 2005.
4
  Turner 1981.
5
  Göllesz 1992.
2015. tél Első Század

1. ábra: Az értelmi képesség megoszlása a társadalomban6

A beszédprodukció
A beszédfolyamaton belül két tágabb egységet szokás elkülöníteni, melyek egymást váltogatják:
a beszédprodukció és a beszédpercepció, így társalgásaink során hol megnyilatkozók, hol
befogadók vagyunk. Dolgozatomban a beszéd létrehozására szeretnék koncentrálni.
A beszédprodukció egy, a megnyilatkozási szándéktól a kiejtésig tartó folyamat. Számos
modell született a leírására, ám jóval kevesebb, mint a percepció ábrázolására. A legáltalánosabban
elfogadott modell Levelt modellje, mely modulokból és ellenőrző folyamatokból áll.
Hierarchikus felépítésű, ám párhuzamos működéseket is megenged. E szerint a spontán
beszéd létrehozása négy szinten történik, melyek közül az első a fogalmi szint: itt történik a
konceptualizáció, vagyis a preverbális üzenet létrehozása. A második szint az átalakító, ahol
ez az üzenet grammatikai és fonológiai kódoláson megy át, majd bekerül az artikulátorba (a
harmadik szint), ahol az artikulációs tervezés történik meg. Végül a negyedik lépés maga az
artikuláció.7
Levelt a beszéd létrehozásában két nagyobb folyamatot különít el. Az egyik a makrotervezés,
mely a megnyilatkozási szándékot és a grammatikai szerkezet előkésztését foglalja magában, a
másik pedig a mikrotervezés, mely során a beszédaktus nyelvi formába tétele, a lexikai egységek
kiválasztása, valamint az időrend megtervezése megy végbe.8
A mondatprodukciót Bock és Levelt 1994-és modelljükben három különböző lépés soraként
írják le. Az első a kommunikációs üzenet megszületése, második a nyelvtani üzenet megszületése,
ami két lépésből áll: először a funkcionális szinten kiválasztódnak a legmegfelelőbb lexikális
egységek és megtörténik a funkcionális kódolás, majd a pozicionális szinten megtörténik a
szavak helyes sorrendbe állítása és ragozása. Az utolsó lépés pedig a fonológiai kódolás.9

6
  Göllesz 1992, 71.
7
  Gósy 2005, 83–84.
8
  Gósy 2005, 84.
9
  Magyar 2014, 401.
Első Század 2015. tél
A beszédprodukció ábrázolására számos egyéb modell született, melyek több pontab
különböznek egymástól, ám általában közös bennük, hogy nagyban támaszkodnak Garrett
kezdeti produkciós modelljére.10
A spontán beszédprodukció során a beszélő megnyilatkozásai nem szerveződnek szabályos
mondatokba, tehát csupán beszédszakaszok és szünetek váltakozásáról beszélhetünk. A szünetek
legjellemzőbb okai: lélegzetvétel, értelmi tagolás, lassú előhívás.

A beszédprodukció normál fejlődése
A beszédprodukció a percepciós képességek által szerzett tapasztalatok hatására kezd el
kibontakozni és fejlődni. A kifejezésre irányuló első próbálkozások rögtön a születés után
elkezdődnek, így tehát a sírás már egyfajta kommunikáció a csecsemő részéről, mellyel üzeneteket
küld környezetének. Hangzás alapján több típusa is megkülönböztethető: fájdalomsírás,
éhségsírás, unalomsírás és a diszkomfort jelzésére szolgáló sírás. Ezeket a hangokat ugyanazok a
szervek hozzák létre, melyek a beszédhangokat is, így a kommunikációs funkción kívül a sírás
a beszédelsajátítást is előkészíti.11
Néhány héttel a születés után elkezdődik a gőgicsélés időszaka. Ez egyetlen magánhangzóra
emlékeztető hanggal és annak az egyre gyakoribb ismételgetésével indul, amit újabb hangok
követnek, és nagyjából két hónap elteltével elkezdenek megjelenni a mássalhangzók is. Az
idő múlásával a hangsorok egyre hosszabbak, és mind jobban emlékeztetnek a magyar nyelv
sajátosságaira. Az első szókezdemények az első év környékén jelennek meg.12
Nagyjából 8–15 hónapos kor közé tehető a holofrasztikus szakasznak nevezett periódus,
mely egyfajta átmenet a gőgicséléstől a beszédig. Ebben az időszakban a gyermek egy-egy szóval
kommunikál, melyek egész frázisokat vagy mondatokat képviselnek.13 Például, ha azt mondja
„labba”, az jelentheti, hogy „Itt egy labda.” vagy „Kérem a labdát.”, esetleg „Elgurult a labda.”
és még folytathatnánk.
A nyelvi fejlődésre irányuló megfigyelések azt mutatják, hogy az első szavak megjelenését
követően a gyermek szókincse rohamosan gyarapodni kezd. A holofrázisokat a telegrafikus
beszéd váltja fel, mely gyakorlatilag a mondattal való közlést készíti elő, ám a szintaktikai
viszonyokat ekkor még csupán szupraszegmentális jelzések mutatják. Hamarosan megjelennek
a toldalékok is, elsőként általában a tárgyrag és a birtokjel. Három és négyéves kor között
kezdenek megjelenni az utolsóként elsajátított szófajok (pl. névutó) és a legbonyolultabb
grammatikai szerkezetek (pl. feltételes mód, többszörösen összetett mondatok). Ebben a
korban már képesek dialógust folytatni, több száz, akár ezer szót is ismerhetnek. Nagyjából
ekkor kezdenek el érdeklődni az idő iránt, képessé válnak a tegnap, a ma és a holnap
megkülönböztetésére.14
A következő néhány évben folyamatosan bővül a gyermek szókincse, egyre
bonyolultabb nyelvtani formákat lesz képes helyesen használni, gyorsul a
beszédtempója, és fokozatosan válik magabiztos és helyes nyelvhasználóvá.

10
  Magyar 2014, 401.
11
  Gósy 2007.
12
  Gósy 2007.
13
  Pléh – Lukács – Kas 2008.
14
  Gósy 2005.
2015. tél Első Század
Habár az anyanyelv-elsajátítás egyes szakaszai általában univerzálisan jelen vannak a kisgyerekek
tanulási folyamatában, fontos szem előtt tartani, hogy mindenki egyéni úton fejlődik, lehetnek
eltérések, így az egyes szakaszok esetén meghatározott életkorok csupán jelzésértékűek.15
Számos elmélet született annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy milyen feltételek
szükségesek a nyelvi képesség kialakulásához/kibontakozásához. A behaviorista Skinner
és Watson az inger-válasz reakciók vizsgálatát helyezték a középpontba és a nyelvelsajátítás
folyamatát egy utánzási mechanizmusként értelmezték. Ennek a szemléletnek a kritikájaként
jelent meg Noam Chomsky innáta hipotézise, mely szerint nyelvi kompetenciánk egy
velünk született képződmény, az univerzális grammatika kibontakozásából származik. A
hetvenes–nyolcvanas években Piaget konstrukcionista keretben értelmezi a nyelvi fejlődést,
vagyis a veleszületett struktúrák helyett az emberi elme problémamegoldó képessége kerül
a középpontba. Az ezzel párhuzamosan fejlődő interakcionalista irányzat mind a környezet,
mind az öröklés szerepét elsőrendűnek ismeri el.16
Az úgynevezett vad gyermekek történeteiből tudjuk, hogy aktív beszélő környezet hiányában
valóban nem tud megindulni a nyelvi fejlődés,17 azonban az öröklött képességek jelentőségének
vizsgálata leginkább a különböző mentális zavarok, valamint azoknak a nyelvre gyakorolt
hatása mentén lehetséges.

Megakadásjelenségek a beszédprodukcióban
A megakadásjelenségek egy gyűjtőfogalom, mely azokat a jelenségeket foglalja magában, amik
megszakítják a beszéd folyamatosságát.18 A megakadások oka, hogy a tervezési és kivitelezési
folyamatok párhuzamosan zajlanak, és ha az egyikben zavar lép fel, az a teljes beszédprodukcióra
kihat.
A megakadások nem feltétlenül véletlen eredményei, gyakran időnyerési stratégiaként
jelennek meg. Ilyen funkcióval rendelkeznek például a töltelékszavak, melyek észrevétlenül
juttatják némi időhöz a társalgásban résztvevő személyeket, így a produkciót és a percepciót
is könnyebbé teszik, habár a megnyilatkozás propozicionális jelentését nem gyarapítják.19
Hasonlóan tudattalan stratégiaként működik a hezitálás is, mely beszédjelenség semmilyen
nyelvi jelentéssel nem rendelkezik, mégis a beszéd folyamatosságának látszatát kelti, vagyis
a hallgatók általában észre sem veszik a hezitációk jelenlétét az elhangzott szövegben. A
mértékletesség azonban minden esetben mérvadó, a túlzottan nagyszámú megakadásjelenséget
tartalmazó szövegeket kellemetlen hallgatni és nehéz követni.
A megakadásjelenségek kutatása számos nyelvtudományi területen hasznos eredményeket
hozhat. Tipikus beszélők esetében a vizsgálatok információkat nyújthatnak a beszédtervezés és
beszédkivitelezés során végbemenő mentális folyamatokról. Atipikus személyek esetében pedig
arról nyerhetünk információt, hogy az adott személynél fennálló probléma milyen minőségben
befolyásolja az illető kognitív teljesítményét, kiemelten a nyelvi tevékenységet.
A megakadásjelenségek normál előfordulását nehéz meghatározni, hiszen rendkívül sok
tényező befolyásolja: a megnyilatkozó életkora, egészségi állapota, hangulata, a szöveg típusa,
hossza, összetettsége, témája, a hallgató személy neme, reakciói és még számos egyéb tényező.

15
  Gósy 2005.
16
  Neuberger 2014.
17
  Gordosné 1988.
18
  Horváth 2014, 20.
19
  Neuberger 2014, 22.
Első Század 2015. tél
Mindenképp szembeötlő azonban, hogy a legújabb hazai és külföldi szakirodalmak egyaránt
azt támasztják alá, hogy az utóbbi évtizedekben nagymértékben nőtt a megakadásjelenségek
előfordulási gyakorisága a spontán beszédprodukcióban.20 Ez minden bizonnyal összefügg azzal
a ténnyel, hogy ezzel párhuzamosan a beszédtempó átlagos sebessége is hasonló mértékben
nőtt.
A megakadásjelenségeknek egyelőre sem a hazai, sem a külföldi szakirodalomban nincs
egységes tipológiája. Dell21 például hibákat, megakadásokat és önjavításokat különböztet
meg egymástól. A magyar szakirodalomban legáltalánosabban elterjedt osztályozás Gósy22
nevéhez fűződik, így kutatásomban én is erre az osztályozásra támaszkodtam. Gósy két
nagyobb csoportra osztja a megakadásjelenségeket: bizonytalanságokra és téves kivitelezésekre.
A bizonytalanságok csoportjába azok a jelenségek tartoznak, melyek során a beszédtervezés
folyamatában lép fel kisebb zavar, bizonytalanság. Ide tartozik a néma szünet, a kitöltött
szünet (más néven hezitáció), az ismétlés, a töltelékszó, a nyújtás és az újraindítás, tehát azok
a kommunikációs stratégiák, melyek segítségével a beszélő időt nyer a közölni kívánt szöveg
átgondolására. A téves kivitelezések esetében a produkció során fellépő zavart a megnyilatkozó
nem tudja még a kiejtés előtt korrigálni, így az egyfajta nyelvbotlás formájában realizálódik,
vagyis a megvalósuló közlés valamilyen formában eltér a beszélő eredeti szándékától.23 Ebbe
a csoportba a grammatikai hibát, a kontaminációt, a téves szótalálást, a téves kezdést, a
„nyelvemen van” jelenséget, a sorrendi hibát és az egyszerű nyelvbotlást soroljuk.
A téves kivitelezések egyes típusain belül további különbségeket tehetünk aszerint, hogy a
megvalósuló közlés korrigálásra kerül-e, végeredményben lehet tehát javítatlan, a beszélő által
javított vagy pedig a hallgató által javított. Előfordul, hogy a társalgásban résztvevő személyek
észre sem veszik a téves kivitelezést, mert a megvalósult forma hasonlít az előfeltétevésük során
feltételezett, egyben a közölni kívánt nyelvi egységre.
Az 1. táblázaton láthatók az egyes megakadásjelenség-típusok, valamint azokra egy-egy
példa, melyeket a kutatásom során gyűjtött hanganyagból válogattam.

20
  Gyarmathy 2010, 81.
21
  Dell 1986.
22
  Gósy 2002.
23
  Horváth 2014, 20.
2015. tél Első Század
Megakadásjelenség típusa Példa az adott jelenségre
Néma szünet Láttam szép hegyeket… Volt ilyen kis-
hegy meg nagyhegy.
Hezitálás Úgy kell, hogy van őőő van ilyen nyi-
lak…
Töltelékszó …utána így megvacsoráztun.
Ismétlés Van van nekünk csirkénk.
Újraindítás Bala, nem. Balatie. (Balaton)
Nyújtás Láttam szép hegyekeeeet.
Grammatikai hiba A lovakat megtisztítottunk.
Kontamináció pufijáma (pufijába + pufijával)
Téves szó Gáfíd nagyon szereti a nyányánzát.
(Lasagne-t)
Téves kezdés …van ilyen nyilak meg ő szá ő betűk.
„Nyelvemen van” …mi nekünk, hogy mondjam, testvé-
rünk.
Sorrendi hiba Szokta lelökni asztalról földre.
Egyszerű nyelvbotlás Ø
1. táblázat: A megakadásjelenségek egyes típusai és a hozzájuk kapcsolódó példák

A megakadásjelenségek már két-hároméves korban megjelennek, vagyis a gyermekek a
fonetikai, morfológiai és szintaktikai szabályokkal párhuzamosan azokat a beszélői stratégiákat
is elsajátítják, melyek elősegítik a közölni kívánt információ minél biztosabb átadását. Ebből a
szempontból az óvodáskor végén a gyerekek beszéde már a felnőttekéhez hasonló mintázatot
mutat, ám a megakadásjelenségeknek vannak bizonyos életkorspecifikus sajátosságai is. A
hatéves kortól felnőtt korig általában csökken a számuk.24

Hipotézisek
A magyar szakirodalomban hasonló tematikájú kutatással eddig nem találkoztam. Többen
vizsgálták már normál fejlődésű gyerekek spontán beszédprodukciós folyamatait (Horváth,25
Neuberger,26 Verebélyi27), mely kutatások eredményei kiváló összehasonlítási alapként szolgálnak
a tanulásban akadályozott gyerekek beszédteljesítményéhez. A tanulásban akadályozott
gyerekekkel ilyen jellegű munkában még nem igazán foglalkoztak.
Macher Mónika28 kutatásai rávilágítottak, hogy az intelligencia hatással van a
beszédpercepciós mechanizmusokra, tehát a tanulásban akadályozott gyerekek percepciós
folyamatai átlagosan 3–6 évvel vannak elmaradva normál fejlődésű kortársaikhoz képest.

24
  Gósy – Bóna – Beke – Horváth 2013, 124.
25
  Horváth 2013.
26
  Neuberger 2014.
27
  Verebélyi 2013.
28
  Macher 2014.
Első Század 2015. tél
Ebből adódóan okkal feltételezhetjük, hogy ez a deficit a nyelvelsajátításukra is hatással van,
ami befolyásolja a beszédprodukciójukat. További befolyásoló tényező, hogy gyengébb mentális
teljesítményükből adódóan valószínűleg nehezebben hívják elő az egyes lexikai elemeket a
mentális szótárukból, ami nagyban lelassíthatja a beszédprodukciójukat.
Fontos megemlíteni azonban, hogy Macher29 a tanulásban akadályozottságot a 71–85-
ig terjedő IQ-val rendelkező személyekre értelmezi, amit a legtöbb szakirodalom enyhe
mentális retardációnak vagy határesetnek nevez és a tanulásban akadályozottságnál enyhébb
kategóriaként értelmez. Okkal feltételezhető tehát, hogy az általam vizsgált gyermekcsoport
esetében ezek a percepciós zavarok még erőteljesebb formában vannak jelen.

Anyag és módszer
Dolgozatomban tíz gyermek (öt fiú és öt lány) hanganyagát elemeztem. A gyerekek egy Egységes
Gyógypedagógiai Módszertani Intézet negyedik osztályos tanulói. Életkoruk 11–12 év közé
esik, a BNO30 szerinti besorolásuk pedig f70-es, ami enyhe fokú értelmi fogyatékosságra utal,
tehát 50–70 közötti IQ-val rendelkeznek.
A gyerekekkel egy-egy 3–6 perc hosszúságú spontán narratívát rögzítettem iskolai
környezetben. Valamennyiük hanganyagából egy körülbelül 1 perces szakaszt elemeztem,
melyeket úgy választottam ki, hogy lehetőleg a gyerekek átlagos beszédét mutassák (vagyis
nem hadarnak jobban és nem tartanak hosszabb szüneteket, mint általában szoktak), illetve
melyekben lehetőleg nem szerepel az interjúztató hangja.
A felvételek rögzítése során igyekeztem a gyerekeket olyan témákról kérdezni, melyek
őket személyesen érintik és érdeklik. Időkorlátot nem határoztam meg, így a gyerekek addig
beszélhettek, ameddig szerettek volna, illetve a kevésbé beszédes gyerekeknek segítő kérdéseket
tettem fel. Az egyéni eltéréseket részben az is befolyásolhatta, hogy néhány gyermek rendkívül
nyitott az új ismeretségekre, így hamar feloldódott a beszélgetésben, míg mások érezhetően
zavarban voltak a felvétel teljes ideje alatt, valamint a gátlásosabb, visszahúzódóbb gyerekeknél
nehezebben sikerült olyan témát találni, amelyről felszabadultan tudtak beszélni.
A hanganyagok elemzéséhez a Praat 5.2. szoftvert használtam, melyben három szinten
annotáltam a hanganyagokat: szavak, beszédszakaszok és a megakadásjelenségek szerint. A
temporális elemzés során a szünetek és a beszéd arányát, a szünetek gyakoriságát, a beszéd-
és artikulációs tempójukat, illetve a megakadásjelenségek közül a hezitációk előfordulási
gyakoriságát és a szünetekhez viszonyított gyakoriságát vizsgáltam a gyerekek hanganyagában.
Ez után a megakadásjelenségek egyes típusainak számát, előfordulási gyakoriságát, illetve a hibák
esetében a megjelenési formájukat is vizsgáltam. Végül eredményeimet összehasonlítottam az
azonos korú tipikus fejlődésű gyermekekkel végzett hasonló kutatások eredményeivel.
A felvételek iskolai környezetben készültek, így több helyen is tartalmaznak mellékes
zajokat (például a folyosóról beszűrődő kiabálás és csöngetés), illetve egyes gyermekek
viselkedészavarukból kifolyólag nem tudtak a felvétel idejére sem nyugodtan ülni, így gyakran
lábdobogás, asztalcsapkodás zavarja meg a beszédüket. Ennek eredményeképpen tehát a
hanganyagok aligha alkalmasak az intonáció és az intenzitás változatosságának a vizsgálatára.

29
  Macher 2014.
30
  Betegségek Nemzetközi Osztályozása
2015. tél Első Század
Eredmények

A gyerekek beszédének temporális jellemzői
A beszédszakasz szintű annotálást követően összeadtam az egyes gyerekek beszédidejét és
szünettartási idejét, majd megnéztem, hogy ez a két szám milyen arányban áll a teljes elemzett
rész időtartamával. Az összesen 605,45s hosszúságú hanganyag 343,43s beszédet és 262,02 s
szünetet tartalmaz. Tehát ha minden gyermeket együtt nézünk, a szünetek aránya átlagban
43,3%, a beszédé pedig 56,7% volt. Korábbi vizsgálatok szerint31 azonos korú, tipikus fejlődésű
gyerekek esetében a szünetek átlagos időtartama a hanganyag 35,3%-át, a beszéd pedig 64,7%-
át tették ki.
A lányok esetében a szünetek aránya 36–43% között alakult, míg a fiúknál a hanganyag
43–63%-át tették ki a szünetek. Ebből nem feltétlenül következik az, hogy a tanulásban
akadályozott fiúk több szünetet tartanak beszédükben, mint a lányok, hiszen egyelőre aránylag
kis korpusz áll a rendelkezésemre, amiből még nem lehet messzemenő következtetéseket
levonni, azonban feltételezhető, hogy egy nagyobb korpusz felhasználásával is a fiúk spontán
narratíváiban találnánk hosszabb szüneteket, mert normál fejlődésű gyermekek beszédében32,
valamint felnőtt adatközlők esetében is33 ez a tendencia jellemző.

1. grafikon: A beszédszakaszok és a szünetek aránya az egyes gyerekek beszédében

A gyerekek átlagosan 1,73s hosszúságú beszédszakaszokat produkáltak, ami az életkori
átlaghoz viszonyítva normálisnak tekinthető, azonban a beszédtempó vizsgálatánál kiderül,
hogy ezeket a beszédszakaszokat jóval hosszabb szünetek választják el egymástól.
Gyakoriság tekintetében meglepő módon a tanulásban akadályozott gyerekeknél jóval
kevesebb szünetet számláltam percenként (átlag 20,5 szünet/perc), mint ami a normál
intelligenciaszinttel rendelkező gyerekek beszédére jellemző (átlag 28,3 szünet/perc)34.

31
  Neuberger 2014.
32
  Horváth 2013.
33
  Gósy 2012.
34
  Neuberger 2014, 75.
Első Század 2015. tél
Erre az arányra azonban magyarázatot ad a beszédtempó vizsgálata, amiből egyértelműen
kitűnik, hogy nem arról van szó, hogy a tanulásban akadályozott gyerekek hosszabb
beszédszakaszokat alkotnak, mint kortársaik, hanem beszédtempójuk jóval lassabb, szüneteik
hosszabb időtartamúak, így kevesebb beszédszakasz fér bele egyetlen percbe.
Beszédtempó tekintetében átlagosan 2,01 szótag/s volt jellemző a beszédükre (szélső értékek:
1,2–2,8 szótag/s). Ez az érték tipikus fejlődésű gyerekek esetében ebben a korban jellemzően
3,1 szótag/s körül alakul, sőt még a hatévesek beszédében is átlagban eléri 2,63 szótag/s-os
szintet35, vagyis a beszédtempó tekintetében több éves elmaradást mutatnak.

2. grafikon: A vizsgált gyerekek beszéd- és artikulációs tempóértékei

A szünetek magas arányából kifolyólag a vizsgált gyerekek artikulációs tempója jóval
magasabb értéket mutatott, mint a beszédtempó (átlag: 3,66 szótag/s, szélső értékek: 2,7–5,3
szótag/s), arról azonban nem találtam információt, hogy ez a változó milyen értékeket mutat
az átlagos intellektusú tizenegy évesek esetében.

Tipikus fejlődésű
Vizsgált gyerekek
gyerekek1
Beszédtempó átlag 2,01 szótag/s 3,10 szótag/s
Beszédtempó szélsőértékek 1,2–2,8 szótag/s 2,5–3,9 szótag/s
Artikulációs tempó átlag 3,66 szótag/s ?
Artikulációs tempó szélsőérté-
2,7–5,3 szótag/s ?
kek
2. táblázat: Összesített adatok a beszéd- és artikulációs tempóról

35
  Neuberger 2014, 88.
2015. tél Első Század
Megakadásjelenségek a vizsgált gyerekek beszédprodukciójában
A teljes korpuszban összesen 427 megakadásjelenséget adatoltam. Ez a szám önmagában nem
sokat mond, hiszen a megakadások előfordulási gyakoriságát befolyásolja a beszédtempó.
Minél gyorsabban beszélünk, annál nagyobb valószínűséggel fognak diszharmonikus jelenségek
megjelenni a beszédünkben. Ennek egyrészt az az oka, hogy így rövidebb időnk marad a
beszéd fogalmi szinten történő megtervezésére, másrészt egy adott időegység alatt nagyobb
mennyiségű szöveget közlünk, ami a hibázások lehetőségének növekedését is magával vonja.
Az elemzett szövegben 673 szóra jutott 427 megakadásjelenség, ami azt jelenti, hogy átlagosan
1,42 szavanként nyilvánult meg valamilyen zavar a beszédprodukcióban. Figyelembe kell venni
azonban, hogy ezen jelenségeknek több mint a felét (222 darabot) a néma szünetek képezik.
Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, úgy mindössze 3 szavanként találhatunk egy megakadást,
vagyis száz szóra 33 ilyen jelenség jut. Neuberger Tilda36 adatai szerint ép intellektusú tizenegy
éves gyermekek esetében száz szavanként 16,1 megakadás jellemző, vagyis a tanulásban
akadályozott gyerekek kétszeres gyakorisággal mutatják jeleit a beszédprodukcióban fellépő
zavaroknak.
Vizsgált gyerekek Tipikus Fejlődésű
Gyerekek
Száz szóra jutó
33 16,1
megakadásjelenségek átlaga
Száz szóra jutó
4 – 65,15 4,4 – 27,7
megakadásjelenségek szélsőértékei
3. táblázat: Összesített adatok a megakadásjelenségek előfordulási gyakoriságáról

A 3. táblázatban látható a tanulásban akadályozott gyerekek és az ép intellektusú gyerekek
beszédében előforduló megakadásjelenségek gyakoriságának összevetése. A táblázatból az is
kitűnik, hogy nemcsak az átlagos gyakoriság magasabb a sérült gyerekek esetében, hanem
a szórás is jóval nagyobb. A tíz gyermekből egynél találtunk 4-et, egynél pedig 8,57-et, ezt
követően a harmadik legkevesebb megakadást mutató gyermeknél 21,88 darabot számláltunk
száz szavanként. A felső határral is hasonló a helyzet, vagyis a leggyakoribb zavart mutató
gyermeknél 65,15-öt, a második leggyakoribbnál pedig csupán 41,54 megakadást találtunk
száz szavanként.
A tanulásban akadályozott gyerekek esetében a megakadások gyakorisága nem mindig mutat
korrelációt a beszédtempóval, ugyanis a leggyakoribb hibaszámot mutató gyermek produkálta
a legalacsonyabb beszédtempót.
A továbbiakban a megakadásjelenségek egyes típusait szeretném részletesen elemezni a vizsgált
korpuszon. Gósy Mária37 nyomán az első nagy csoport a megakadásjelenségek tárgyalásában a
bizonytalanságok csoportja.
A kitöltött szünetek, más néven hezitálások az anyanyelv-elsajátítás egy későbbi szakaszában,
nagyjából az óvodás kor végén, illetve az iskolás kor elején jelennek meg. Ekkor még jóval kisebb
arányban fordulnak elő a beszédben, mint felnőttkorban, amikor átlagosan 3,82 hezitálás/perc
a jellemző és ez leggyakrabban sváként realizálódik.38

36
  Neuberger 2014, 92.
37
  Gósy 2002.
38
  Horváth 2014.
Első Század 2015. tél
A jelen kutatásban vizsgált, összesen 605,45 s hosszúságú hanganyagban összesen 339
bizonytalanságot adatoltam, ebből 30 darab volt hezitálás. A hezitálások a teljes hanganyagot
tekintve átlagosan 2,97 darab/perc gyakoriságban fordultak elő és a bizonytalanságoknak a
8,5%-át tették ki.
Egy korábbi kutatás eredménye szerint (Neuberger 2014) normál fejlődésű gyerekeknél
ebben a korban átlagosan 5,4 darab/perc szokott jellemző lenni. Az említett kutatás emellett
azt is kimutatta, hogy az életkor előrehaladtával nő a beszédben megjelenő hezitációk száma,
vagyis ebben a tekintetben a vizsgált gyermekek kb. 4–5 év elmaradást mutattak a biológiai
korukhoz képest. Három gyermek volt, akiknek a beszédében egy hezitáció sem fordult elő, de
a fennmaradó hét gyermek között is igen nagy az egyéni variabilitás.

3. grafikon: A hezitálások gyakorisága a vizsgált gyerekek hanganyagában

Ha a néma és kitöltött szüneteket együttesen nézzük, úgy átlagosan a szünetek 8%-át tették
ki a hezitálások. Három gyermek volt, akiknek a szünettartásaiban nem jelent meg hezitálás.
A legmagasabb értéket egy kisfiú érte el, akinél a szünettel töltött idő 26,4%-át tették ki
hezitálások. A második legnagyobb arányban egy kislány beszédében voltak jelen a kitöltött
szünetek, ő a szünetek 17,3%-át töltötte ki hangadással. A többieknél ez az arány 1,3-14% között
alakult. A hezitálással töltött szünetidő az ép intellektusú tizenegy éves gyerekeknél átlagosan
18%, és még hatéveseknél is 9,6% volt,39 tehát a tanulásban akadályozott gyerekek ebben a
tekintetben is jelentős elmaradást mutatnak, hiszen mindössze egy gyermek volt, aki elérte az
életkori átlagot. A hezitációk mennyiségének tekintetében rendkívül nagyok az egyéni eltérések
gyerekek és felnőttek esetében is, azonban mindenképp figyelemreméltó az a tendencia, hogy a
felnőtté válás során általában egyre nagyobb szerepet kapnak a beszédben a kitöltött szünetek.
Ez minden bizonnyal annak a tudattalanul működő pragmatikai törekvésnek az eredménye,
hogy spontán beszédünkben igyekszünk fenntartani a folyamatosság látszatát. A fiatalkorú,
illetve a csökkent intellektusú gyerekeknél a néma szünetek túlsúlya a kitöltött szünetekkel
szemben minden bizonnyal azt jelzi, hogy ez a törekvés kevésbé tud megvalósulni a spontán
beszédhelyzetben, így tehát beszédük temporális sajátosságaiból pragmatikai elmaradásra is
következtethetünk.
Szintén a bizonytalanságok csoportjába tartozik a töltelékszavak használata. Ide soroljuk azokat
a kifejezéseket, melyek az adott kontextusban semmilyen jelentéstöbblettel nem járulnak hozzá
a közölni kívánt információhoz, illetve az elhangzott nyelvi egységek logikai összekapcsolásához
sem szükségesek. Ilyen kifejezések például: ilyen, így, egyébként, akkor, hát, mondjuk, stb.
Hangsúlyozom, hogy a legtöbb esetben a szövegkörnyezet függvénye, hogy az adott kifejezés
szükséges-e a megnyilatkozás szempontjából, vagy csupán töltelékszóként van jelen.

39
  Neuberger 2014, 75.
2015. tél Első Század
Menyhárt Krisztina40 kutatásából kiderül, hogy töltelékszavak a gyermekek beszédében
viszonylag ritkán, a felnőttek szövegeiben gyakrabban, az idősek beszédprodukciójában pedig
kifejezetten gyakran jelennek meg, hiszen ebben az életszakaszban már organikus okokból
kifolyólag több idő szükséges a mondanivaló nyelvi formába öntéséhez.
A 339 bizonytalanságból 30 töltelékszót adatoltam, vagyis a hezitációkhoz hasonlóan ezek
is a bizonytalanságok 8,5%-át tették ki. Neuberger Tilda41 kutatása alapján a tizenegy évesek
körében a töltelékszó bizonyult a bizonytalanság leggyakoribb megnyilvánulásának, második
helyen pedig a hezitáció áll. Ebben az esetben is igen nagyok az egyéni eltérések. A vizsgált
korpuszban három gyermek volt, akiknél egy töltelékszó sem fordult elő, egy-egy gyermek
esetében fordult elő egy illetve kettő, négy gyermek esetében fordult elő négy vagy öt és egy
volt, akinél összesen kilenc töltelékszót adatoltunk. A teljes elemzett hanganyagot figyelembe
véve 2,97 darab/perc volt jellemző. Neuberger Tilda42 korpuszában 5,6 darab/perc volt az
előfordulási gyakoriság.
Ugyanebben a kutatásban43 a tizenegyévesek körében a nyújtás a megakadások egyik
legritkább típusának bizonyult, addig a tanulásban akadályozott gyerekek esetében a néma
szünet után ez volt a második leggyakoribb bizonytalanság. Összesen 36 darabot adatoltunk,
ám az egyéni variabilitás itt is nagy volt: hárman egyáltalán nem produkáltak nyújtást, hárman
pedig 8–10 közötti darabszámot hoztak. Átlagosan 3,57 darab/perc gyakoriságban fordult elő,
míg a fenti kutatásban csupán 0,9 darab/perc gyakoriság volt jellemző.
Ismétlésből 24 darabot rögzítettünk, vagyis átlagosan 2,38 darab/perc gyakoriságban
fordult elő. Neuberger44 kutatásában ez a jelenség 1,3 darab/perc gyakoriságban fordult elő,
így a néma szünetet, a hezitálást és a töltelékszót követve ez volt a negyedik leggyakoribb
bizonytalanság-típus. Ez némileg összecseng Menyhárt Krisztina45 eredményeivel, ami szerint
a gyerekek beszédében a bizonytalanságok közül csupán a néma szünet és a hezitálás előzi meg
az ismétlést, ami az összes megakadások 7%-át teszi ki.
A tanulásban akadályozott gyerekeken végzett vizsgálati korpuszban, akárcsak sok más
kutatás eredményeiben (Gósy Mária,46 Gyarmathy Dorottya,47 Menyhárt Krisztina,48 Neuberger
Tilda,49 Szabó Kalliopé50) a legritkább bizonytalansági jelenség az újraindítás volt. Az elemzett
hanganyagban összesen 7 darabot adatoltunk, ez átlagosan 0,7 darab/perc előfordulási
gyakoriságot jelent. Öt gyermek esetében 0, négy gyermeknél 1 és egy gyermek hanganyagában
3 darab újraindítást találtunk.

40
  Menyhárt 2003.
41
  Neuberger 2014, 98.
42
  Neuberger 2014, 99.
43
  Neuberger 2014.
44
  Neuberger 2014, 99.
45
  Menyhárt 2003.
46
  Gósy 2003.
47
  Gyarmathy 2010.
48
  Menyhárt 2003.
49
  Neuberger 2014.
50
  Szabó 2008.
Első Század 2015. tél
Összességében tehát a bizonytalanságok aránya a következőképpen alakult az elemzett
beszédanyagon: a néma szünet a bizonytalanságok 62,5%-át, a nyújtás a 10,62%-át, a hezitálás
a 8,85%át, a töltelékszó a 8,85%-át, az ismétlés a 7,08%-át és az újraindítás a 2,06%-át tették
ki.

4. grafikon: A bizonytalanságok gyakorisági eloszlása a vizsgált gyerekek hanganyagában

A beszédprodukcióban fellépő megakadásjelenségek második nagy csoportját a téves
kivitelezések képezik. Tipikus esetben a felnőttek és a gyerekek beszédét egyaránt a
bizonytalanságok túlsúlya jellemzi a hibázások számához képest,51 vagyis a beszédprodukcióban
fellépő diszharmonikus jelenségeket általában még a tervezés szintjén sikerül korrigálnunk.
Ez a tanulásban akadályozott gyerekek esetében is így volt, ugyanis összesen 88 kivitelezési
hibát és 222 bizonytalanságot adatoltunk (a néma szüneteket is beleszámolva 339-et). A téves
kivitelezéseket hét típusra különítettük el, melyeken a továbbiakban gyakorisági sorrendben
haladva megyünk végig.
A legnagyobb arányban a grammatikai hibák fordultak elő, összesen 39-et számoltunk,
vagyis átlagosan 3,86 nyelvtani tévesztés fordult elő percenként, ami – figyelembe véve a
gyerekek átlagosnál jóval lassabb beszédtempóját – igen nagy számnak tekinthető. Neuberger
Tilda (2014: 100) adatai szerint a normál fejlődésű tizenegy éves gyermekek beszédében a
téves kivitelezések 15,7%-át adják a grammatikai hibák. Ezzel szemben a tizenegy–tizenkét
éves tanulásban akadályozott gyerekek esetében rendkívül nagy arányban, a téves kivitelezések
44,3%-ában tapasztaltunk grammatikai hibákat. Ez az arány arra utal, hogy a gyerekek rendkívül
nagy morfológiai és szintaktikai elmaradást mutatnak az életkorukhoz képest, így érdemesnek
látom a hibáik mennyiségi elemzésén túl, egy másik kutatás keretein belül a minőségi elemzést
is elvégezni.
Az elemzett hanganyagon a második leggyakoribb hibatípus a téves kezdés volt, ami a
hibázások 18,2%-át tette ki. Ép értelmű gyerekeknél ez a típus a hibázásoknak az 54,8%-át
tette ki, vagyis több mint a hibázások felét, amivel a leggyakoribb hibatípusnak minősült.
A harmadik leggyakoribb hibatípusnak a téves szótalálás bizonyult, ebből összesen 15-öt
adatoltunk, vagyis a hibázások 17%-át tették ki. Ép intellektusú gyerekeknél ennél kicsivel
kisebb arányban fordult elő, de a különbség nem számottevő.

51
  Neuberger 2014, 94.
2015. tél Első Század
Sorrendiségi tévesztésből összesen 11 darabot adatoltunk, így a téves kivitelezések 12,5%-át
adták, ami a normál intelligenciával rendelkező gyerekeknél is hasonló arányban fordul elő.
Az ép értelmű gyerekek adataihoz viszonyítva gyakran jelent meg a „nyelvem hegyén van”
jelenség, ami normál esetben határozottan ritkán, csupán néhány gyermek szövegében fordul
elő. Az általunk vizsgált korpuszban a gyerekek fele produkálta ezt a jelenséget, egyikük kétszer
is, így összesen 6 darabot jegyeztünk le belőle, így a hibázások 6,8%-ában jelent meg. Ennek
a megakadás-típusnak a gyakori előfordulása összefüggésben állhat a tanulásban akadályozott
gyerekek lassú beszédtempójával. Úgy vélem, hogy az átlagosnál lassabban képesek előhívni a
keresett kifejezést a mentális lexikonjukból, ami gyakori és viszonylag hosszú néma szüneteket,
valamint a „nyelvem hegyén van” jelenség gyakori előfordulását eredményezi.
A legkisebb gyakorisággal megjelenő kivitelezési tévesztések a kontamináció és az egyszerű
nyelvbotlás voltak. Előbbi mindössze egy, utóbbi pedig egy alkalommal sem fordult elő a
beszédkorpuszban.
Az alábbi táblázatból egyértelműen látszik, hogy a tizenegy-tizenkét éves tanulásban
akadályozott gyerekeknél milyen gyakorisággal fordultak elő az egyes hibatípusok.

Mennyiség (db) Arány (%) Gyakoriság (db/perc)
Néma szünet 205 48 20,3
Hezitálás 30 7 2,97
Töltelékszó 30 7 2,97
Ismétlés 24 5,6 2,38
Újraindítás 7 1,6 0,7
Nyújtás 36 8,4 3,57
Grammatikai hiba 39 9,1 3,86
Kontamináció 1 0,2 0,1
Téves szó 15 3,5 1,49
Téves kezdés 16 3,7 1,59
„Nyelvemen van” 6 1,4 0,59
Sorrendi hiba 11 2,6 1,09
Egyszerű nyelvbotlás 0 0 0
4. táblázat: Az elemzett beszédanyagban megjelenő megakadásjelenségek mennyisége, aránya és
előfordulási gyakorisága

Következtetések
Az eddigi eredmények alapján tehát az látható, hogy a tizenegy éves tanulásban
akadályozott gyerekek beszédtempója feltűnően lassabb, mint a tipikus fejlődésű
gyermekeké, valamint beszédükben jellemzően jóval nagyobb arányban vannak jelen
szünetek. A beszédszakaszok és a szünetek hossza között aránylag kis különbség figyelhető
meg, ez az arány normál esetben hat–hétéves gyerekek beszédére szokott jellemző lenni,
és nyolcéves kortól a beszédszakaszok hossza elkezd nőni, a szüneteké pedig csökkenni.
Első Század 2015. tél
Véleményem szerint mindennek a hátterében egyrészt az áll, hogy jóval lassabban képesek
mentális lexikonjukból előhívni a különböző kifejezéseket, másrészt az, hogy munkamemóriájuk
kapacitása jóval kisebb, így nem képesek bonyolult szerkezetű, hosszú beszédszakaszok
létrehozására.
Ugyancsak az előhívás nehézségeire hívja fel a figyelmet a „nyelvem hegyén van” jelenség
átlagosnál gyakoribb előfordulása.
Figyelemreméltó, hogy a szünetek mennyiségi nagysága ellenére határozottan kicsi
szerepet kapnak beszédükben a kitöltött szünetek és rendkívül hosszú idő telik el hallgatással.
Véleményem szerint ennek hátterében az állhat, hogy ezek a gyerekek nem használják a svát
kommunikációs stratégiaként. A felnőttek beszédében gyakran azért jelennek meg a kitöltött
szünetek, hogy jelezzék szándékukat a beszéd folytatására. Kisgyermekek beszédében ezek
a társalgási stratégiák még nincsenek jelen, ám a mentális fejlődéssel párhuzamosan egyre
gyakrabban tapasztalhatók. A vizsgált gyerekek tehát intellektuális elmaradottságukból
kifolyólag produkáltak az életkorukban elvártnál jelentősen kevesebb kitöltött szünetet.
A vizsgált gyerekek beszédanyagán a normál intellektuális képességekkel rendelkező azonos
korú gyerekekhez képest kimagaslóan sok grammatikai hibát találtunk, ami arra utal, hogy
anyanyelvi fejlettségük jelentősen visszamaradott. Rendkívül fontos tehát, hogy ezt a területet
gyógypedagógiai fejlesztéssel megtámogassák, hiszen valamennyi egyéb ismeret erre épül rá,
mert az iskolában a tananyag túlnyomó részét verbális úton kell elsajátítaniuk. Egy alapszintű
anyanyelvi kompetencia nélkül tehát az oktatási intézményekben még nagyobb hátránnyal
indulnak, mint amit intellektuális képességzavaruk eleve okoz.
A kis mennyiségű adatforrásra való tekintettel azonban nem szeretnék túlzottan messzemenő
következtetéseket megfogalmazni. A jövőben mindenképpen szeretném a korpuszt bővíteni,
valamint érdemesnek látom a rögzített hanganyagokat lexikai és grammatikai vizsgálatokra is.
Ezen kívül, ha a fent megfogalmazott következtetések a későbbiekben is helyesnek bizonyulnak,
akkor indokoltnak látnám a tanulásban akadályozott gyerekek munkamemóriájának és
mentális lexikonjának az alaposabb vizsgálatát.
Mindezek után alkalmunk nyílhat hasonló kutatások elvégzésére enyhe értelmi
fogyatékossággal társuló Down-szindrómás, Williams-szindrómás, autizmus spektrumzavaros
és egyéb fejlődési rendellenességgel küzdő gyerekekkel kapcsolatban is.
2015. tél Első Század
Felhasznált irodalom
Dell, G. 1986. „A spreading-activation theory of retrieval in sentence production.”:
Psychological Review 93, 283–32.
Gordosné Szabó A. 1988. Gyógypedagógia-történet I. Tankönyvkiadó, Budapest.
Gósy M. 2002. „A megakadásjelenségek eredete a spontán beszéd tervezési folyamatában.”:
Magyar Nyelvőr 126, 192–204.
Gósy M. 2003. „A spontán beszédben előforduló megakadásjelenségek gyakorisága és
összefüggései.”: Magyar Nyelvőr 127, 257–277.
Gósy M. 2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest.
Gósy M. 2007. Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban: Az
anyanyelv-elsajátítás folyamatairól. Nikol Kkt, Budapest.
Gósy Mária – Beke András – Horváth Viktória 2011. „Temporális variabilitás a spontán
beszédben.”: Beszédkutatás 19, 5–31.
Gósy Mária – Bóna Judit – Beke András – Horváth Viktória 2013. „A kitöltött szünetek
fonetikai sajátosságai az életkor függvényében.”: Beszédkutatás 21, 121–123.
Göllesz V. 1992. Gyógypedagógiai kórtan. Tankönyvkiadó, Budapest.
Horváth V. 2013. „Temporális szerveződés kilencéves gyermekek spontán beszédében.”:
Beszédkutatás 21, 144–159.
Horváth V. 2014. Hezitációs jelenségek a magyar beszédben. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Gaál É. 2000. „A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában”: Illyés
Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi
Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest.
Gyarmathy D. 2010. „Megakadásjelenségek: a beszélő és a hallgató stratégiái”: Navracsics
Judit (szerk.): Nyelv, beszéd, írás. Pszicholingvisztikai tanulmányok I. Tinta Tankönyvkiadó,
Budapest.
Levelt, W. J. M. 1989. Speaking. From Intention to Articulation. A Bradford Book. The MIT
Press, Cambridge; London.
Macher M. 2014. „Beszédpercepciós folyamatok elemzése tanulásban akadályozott
gyermekeknél.”: Anyanyelv-pedagógia 2. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.
php?id=512 [Utolsó elérés: 2015.11.10]
Magyar L. 2014. “A beszédprodukció”: Pléh Csaba – Lukács Ágnes (szerk.): Pszicholingvisztika
I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 339–410.
Menyhárt K. 2003. „A spontán beszéd megakadásjelenségei az életkor függvényében”:
Hunyadi László (szerk.): Kísérleti fonetika – laboratóriumi fonológia a gyakorlatban.
Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 125–138.
Mesterházi Zs. 1998. „A tanulásban akadályozottság helye a gyógypedagógiai tipológiában.”:
Gyógypedagógiai szemle 1, 17–20.
Neuberger T. 2014. A spontán beszéd sajátosságai gyermekkorban. ELTE Eötvös Kiadó,
Budapest.
Első Század 2015. tél
Pléh Csaba – Lukács Ágnes – Kas Bence 2008. „A szótár pszicholingvisztikája”: Kiefer Ferenc
(szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 4. A szótár szerkezete. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Szabó K. 2008. „Megakadásjelenségek nyolcévesek spontán beszédében.”: Anyanyelv-
pedagógia 2. http://www.anyp.hu/cikkek.php?id=56 [Utolsó elérés: 2015.10.29]
Turner, J. 1981. Az értelmi fejlődés. Gondolat Könyvkiadó, Budapest.
Verebélyi G. 2013. „Első osztályos, tanulásban akadályozott gyermekek spontán
mondatalkotásának vizsgálata.”: Educatio 2, 257–264.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Imre Petra
A szerelem megkonstruálása populáris és alternatív dalszövegekben

Bevezetés
Dolgozatomban dalszövegek nyelvi megformáltságát vizsgálom. A célom az, hogy bemutassam
az alternatív és populáris dalszövegek jellemzőit, illetve a köztük lévő különbségeket.
Bemutatom azokat a tulajdonságokat, amelyek miatt a slágerszövegek feltehetően könnyebben
befogadhatóak, és amelyek miatt az alternatív dalszövegek inkább állnak közelebb a kanonizált
lírai alkotásokhoz, mint a populáris szövegek. Az alternatív kategóriába sorolt szövegek több
olyan tulajdonsággal is rendelkeznek, melyek közelebb viszik őket a magas irodalomhoz, és
általuk sokban hasonlítanak a lírai művekhez. Emiatt ezek a szövegek általában csak egy bizonyos
réteghez jutnak el, csak egy bizonyos réteget érintenek meg, ellentétben a slágerszövegekkel.
A dalok szerepeltetése a rádióban, a könnyed, populáris dallamok, illetve a látványos klipek
sokat hozzátesznek ahhoz, hogy egy dal slágerré váljon. Slágerszámokkal azonban nemcsak
a populáris előadók rendelkeznek, hiszen majdnem minden olyan zenekarnak, amit ma az
alternatív kategóriába sorolunk, szintén van legalább egy slágere. Véleményem szerint ezek
a dalok elsősorban a média hatásának, illetve kicsit populárisabb dallamaiknak köszönhetik
azt, hogy majdnem mindenki ismeri őket. A média befolyásán, és a fülbemászó zenén kívül
azonban valószínűleg a szöveg stílusbeli jellemzői is sokat számítanak abban, hogy mely dalokat
ismer és dúdol országszerte majdnem mindenki. Egy alternatív zenekar és egy populáris előadó
slágere között mégis érezhető némi stílusbeli különbség a szöveget illetően. Dolgozatomban,
melyben csak a szövegekre koncentrálok, a zenét és a médiát a háttérbe szorítva mutatom be
azt, hogy a populáris és alternatív dalszövegek között bizonyos stílusbeli tulajdonságok alapján
különbséget lehet tenni.
Feltevésem szerint a populáris dalszövegek sokkal egyszerűbbek, mint az alternatív szövegek.
Ez az egyszerűség elsősorban két stílusbeli tulajdonságon alapul. Véleményem szerint a populáris
szövegek sokkal homogénebbek, mint az alternatívok. Ennek a homogenitásbeli különbségnek
több oka is van. Az egyik ilyen különbség az aposztrofikus elfordulásban rejlik. Előzetes
feltevésem szerint a populáris szövegek leginkább egy címzetthez szólnak. A vizsgálat alapján
megállapítható, hogy mind a populáris, mind az alternatív szövegek általánosan tartalmaznak
megszólításokat. Az alternatív dalszövegek azonban nem ugyanahhoz a címzetthez szólnak
végig, hanem olykor váltanak, és más valakit szólítanak meg, mint akihez addig beszéltek.
Ezekkel a váltásokkal több diskurzust is létrehoznak, s ettől heterogénebbé válhat a szöveg.
A populáris szövegek egyszerűsége azonban nem csak ebben rejlik. Véleményem szerint az
alternatív dalszövegek sokkal kidolgozottabb, meglepőbb metaforákkal élnek. A populáris
szövegek leginkább konvencionális metaforikus kifejezéseket tartalmaznak, melyeket a beépült
sablonok alapján az emberek sokkal könnyebben, szinte automatikusan megértenek. A
funkcionális kognitív megközelítés szerint a világról való nyelvi tudásunk sémákba rendeződik.
A metaforikus kifejezéseket szemantikai szerkezetként dolgozzuk fel.1 A metaforák a sematikus
szemantikai szerkezetek átrendeződésével jönnek létre. Ezek először újszerűek lesznek, de aztán
idővel, a gyakori használat eredményeként beépülnek, megszokott sémákká alakulnak, és így
lesznek konvencionálisak.

1
  Simon 2012, 175–176.
Első Század 2015. tél
Kutatási módszerem bemutatása után tehát két fő témával foglalkozom: a fikcionális
aposztroféval, illetve a metaforikus kifejezésekkel. Megvizsgálom, hogy ez a két szövegbeli
jelenség miként jelenik meg a két különböző kategóriába tartozó dalszövegekben. A vizsgálatom
fő témája, amelyen keresztül bemutatom e két jelenség megjelenését, a szerelem. Megvizsgálom,
hogy miként jelenik meg a szerelem, illetve a szeretett személy a különböző dalszövegekben,
s mennyiben jelenik meg másként a szerelem témája egy alternatív és egy populáris szövegben.
Ez az érzelem azonban mind a populáris, mind az alternatív dalszövegekben egyfajta diszkurzív
viszonyban konstruálódik meg. Úgy jelenik meg a szerelem ezekben a szövegekben, hogy arról
egy megnyilatkozó beszél egy fiktív befogadónak. A szöveg tehát elfordul a hallgatóságtól,
nem neki szól, hanem egy fiktív entitásnak. Ezt nevezzük aposztrofikus elfordulásnak. A
vizsgált szövegekben általában a szerelmes én beszél az érzelemről a szeretett személynek. A
lírai én tulajdonképpen megvallja az érzelmeit, és kifejti, hogy mennyire szerelmes, és mennyi
mindent jelent számára a szeretett személy. Ahogy már említettem, előfordulhat olyan, amikor
a megnyilatkozó elfordul ettől a személytől is, és valaki vagy valami más válik címzetté. A
metaforikus kifejezések ezeken a diskurzusokon belül vizsgálhatók. A szövegekből azt
ismerhetjük meg, hogy miként jelenik meg a szerelem a megnyilatkozó kiindulópontjából.
Egy diskurzus során elsősorban a megnyilatkozó perspektíváján keresztül láthatjuk a világ
dolgait, ez esetben a szerelmet. Lehorgonyzott nyelvi szimbólumok segítségével létrehoz
egy interszubjektív kontextust közte és a címzett között. A nyelvi szimbólumok segítségével
hozzáférhetővé tesz a címzett számára egy referenciális jelenetet, ami a fogalmilag megkonstruált
és nyelvileg megjelenített világbeli tapasztalatokat foglalja magába.2 A metaforikus kifejezések
tehát alapvetően a megnyilatkozó kiindulópontjából mutatják meg, hogy miként konstruálódik
meg a szerelem azon résztvevők számára, akik között a fiktív aposztrofikus diskurzus zajlik. A
megnyilatkozó azonban esetenként áthelyezi a kiindulópontot a címzettre, azaz belehelyeződik
az ő szemszögébe és úgy beszél a szerelemről, a köztük lévő viszonyról, érzelmekről. A két
kategóriába tartozó szövegeket tehát a szerelemről szóló diskurzusok, illetve a szerelmet
megjelenítő metaforikus kifejezések alapján hasonlítom össze.

Vizsgálati anyag és módszerek
Az, hogy mit nevezünk alternatív és mit populáris zenének, és ahhoz kapcsolódva dalszövegnek,
leginkább attól függ, hogy az emberek egy adott korszakban éppen hova sorolják őket.
Legtöbbször a zene és a szöveg között szoros összefüggés van, egy populáris szöveg populáris
zenére íródik, míg egy alternatív szöveget általában sokkal változatosabb zenei instrumentumok
ölelnek fel. Az előadók kategorizálását tehát nem lehet csupán a szöveg alapján megtenni. A
vizsgálatom tárgyának megfelelően kiválasztottam 22 előadót, akiknek a szövegét áttekintem.
Ahogy fentebb említettem, a vizsgálatom tárgya a szerelem, tehát a korpuszt is ennek
megfelelően állítottam össze. Azt figyelem meg, hogy a szerelem érzése, illetve a szeretett
személyhez fűződő viszony miként jön létre, miként jelenik meg nyelvileg a szövegekben. Az
általam kiemelt szövegek közül tehát az összes a szerelem témakörében íródott. Minden egyes
szöveg más szerzőtől származik. Megjelenésüket tekintve tizennégy évet ölelnek fel, 2000 és
2014 között íródtak. Amint említettem, változó, hogy az emberek éppen mit sorolnak az
alternatív vagy populáris regiszterbe, ezért fontos, hogy mindegyik szöveg a 2000-es években
íródott. A kiválasztott előadókat úgy válogattam össze, hogy 11 általam populárisnak, és 11
általam alternatívnak ítélt szöveget tartalmazzon a korpusz. A szövegek végleges besorolását
azonban egy egyetemistákkal kitöltetett kérdőív alapján végeztem el. A kérdőív megmutatta,
hogy jelenleg mely regiszterbe sorolják a megadott előadókat a fiatalok. A kitöltőknek egy ötös

  Tátrai 2012a, 52–53.
2
2015. tél Első Század
skálán kellett jelölniük, hogy szerintük az adott előadó munkássága mennyire tartozik bele
a populáris, illetve az alternatív kategóriába. Minden egyes pontnál feltüntettem az általam
választott dalszövegeket is, hogy hívószóként segítsék az előadók beazonosítását. Abban
az esetben, ha nem ismerték valamelyik előadót, a megadott „nem ismerem” opciót kellett
bekarikázniuk. 30 egyetemistával töltettem ki a kérdőívet, s az általuk bejelölt számok alapján
minden előadónál kiszámoltam egy átlagot, mely megmutatja, hogy a kitöltők szerint az adott
előadó hol helyezkedik el az ötös skálán. Az 1-es az alternatív kategóriát jelöli, az 5-ös pedig a
populáris kategóriát. Amelyik előadó átlaga tehát az egyeshez közelít, azt az előbbi, amelyiknek
az átlaga az ötöshöz áll közelebb, azt az utóbbi kategóriába soroltam. Ennek a felmérésnek
az eredménye pontosan alátámasztja az általam létrehozott csoportokat. Az átlagok alapján
ugyanazok az előadók kerültek mindkét kategóriába, akiket én is oda szántam. Az átlagok
egyértelműen mutatják a különböző kategóriák közötti nagy különbséget: a legpopulárisabb
4,86-os, a legalternatívabb 1,65-ös átlagot ért el. A populáris daloknál mindegyik egyértelműen
4 feletti átlagot ért el. Az alternatív dalok között a legnagyobb átlag 2,65 lett. Még ez sem érte
el a semleges 3-as átlagot, illetve még így is nagy különbség van közte és a legkisebb átlagot
(4,28) megütő populáris előadó között. Az egyetemisták körében végrehajtott felmérés alapján
tehát egyértelműen kirajzolódott a két kategória közötti különbség.
Az általam vizsgált korpusz tehát tizenegy alternatív és tizenegy populáris szöveget tartalmaz,
melyeket a következő táblázatban gyűjtöttem össze a megjelenésük szerinti sorrendben, illetve
feltüntettem, hogy az előadók milyen átlagot értek el a kérdőívben megadott skálán:

Populáris Alternatív
Dalszöveg Dalszöveg
Előadó Átlag Szövegíró Előadó Átlag Szövegíró
címe címe
D o b r á d y Bolond, aki Bérczesi
TNT 4,86 Hiperkarma 2 Üres (2002)
Ákos sír… (2000) Róbert
Kecskés Ti- Éjfél után Olyankor
V-Tech 4,68 30Y 2 Beck Zoltán
bor (2004) (2004)
Molnár Molnár Fe- Szűcs
Te vagy az a Heaven Street Ez a szerelem
Ferenc Ca- 4,66 renc Ca- 2,65
lány (2005) Seven Krisztián (2004)
ramel ramel
Zsédenyi
Ú j h o l d N y i n a
A d r i e n n 4,63 Valla Attila Quimby 2,3 Kiss Tibor
(2005) (2005)
(Zséda)
Tariska Nagy me-
S z í v v e r é s Amorf Ördö-
Csézy 4,42 Mózsik Imre 1,71 leg pulóver
(2007) gök Szabolcs (2005)
Ments meg Kollár- Hogyan
Zentai Orbán Ta-
4,46 s z e r e l e m Kistehén 2,26 Klemencz mondjam
Márk más
(2007) László (2008)
Első Század 2015. tél
Lázár Ha éb-
Ámor nyila
Barbee 4,28 Major Eszter Esti Kornél 1,65 ren volnál
(2009) Domonkos (2009)
Szerelem Dorogi Nézz rám
Intim Torna
Wolf Kati 4,46 Geszti Péter miért múlsz 2,18 a buszon
Illegál Péter
(2011) (2010)
Rád gondo-
Kökény At- Kökény At- lok és a sí- Likó Üvegszilánk-
4,29 Vad Fruttik 2,21
tila tila rás fojtogat Marcell kal (2010)
(2011)
Vastag Molnár Ta- Soha még Anna and The Pásztor M a c s k a
4,64 2,24
Tamás más (2012) Barbies Sámuel (2012)
Leskovics Gá-
Oláh Érted élek bor – 2. este
4,62 Oláh Gergő Kiscsillag 1,93
Gergő (2014) Lovasi And- (2014)
rás
A korpusz vizsgálata során a stílus funkcionális kognitív megközelítését követem. E megközelítés szerint
a szépirodalmi műnemek tágan értett műfajok. Nyitott, prototípuselvű kategóriákról beszélhetünk.
A narratív és a lírai beszédhelyzet megkülönböztetésére hívják fel a figyelmet. A prototipikus lírai
alkotások során a megnyilatkozó nem távolítja el önmagától az élményszerű tapasztalatot, hanem
a beszédeseményhez köti. A lírában tehát nem történet van, hanem történés. Az aposztrofé, azaz
elfordulás alakzata az, melynek segítségével szemléletesen meg lehet mutatni a lírai beszédhelyzetnek a
narratív beszédhelyzettől eltérő szerveződését. Az aposztrofé használata során a megnyilatkozó elfordul
megnyilatkozásának tényleges címzettjétől, és egy másik címzettet szólít meg. Így a megnyilatkozó
az éppen zajló diskurzus mellett, vele párhuzamosan egy másik diskurzust nyit meg.3 E szerint az
értelmezés szerint tehát mind a populáris, mind az alternatív dalszövegek a lírai kategóriába sorolhatók.
Mindkét esetben elsősorban a lírai műnemre jellemző sajátosságok jelennek meg. A megnyilatkozó nem
elmesél egy történetet, ami valamikor megtörtént vele, hanem a saját idejében és jelenében maradva egy
élményszerű megnyilatkozást tesz. Mi, befogadók is részesévé válunk ennek a közös figyelmi jelenetnek.
A hallgatóságnak tehát olyanra irányul a figyelme, ami ugyanakkor zajlik, mint mikor a közös figyelmi
jelenet. Akkor és ott, éppen zajló történés jelenik meg. Ezen kívül mind a populáris, mind az alternatív
szövegekre jellemző a fikcionális diskurzus, amihez az aposztrofé jelensége is kapcsolható. A befogadói
szerep nem egyezik meg a címzettel. A megnyilatkozó egy fiktív címzetthez beszél, egy fiktív diskurzust,
egy fiktív közös figyelmi jelenetet hoz létre. „Az aposztrofikus fikció a líra jellegadó tulajdonsága
annyiban, hogy létrehozza a lírai beszédhelyzetet (…)”4

3
  Tátrai 2008, 49–52.
4
  Tátrai 2012b, 206.
2015. tél Első Század
A szerelem aposztrofikussága
A dalszövegekkel mint a lírai műnembe tartozó műfajjal foglalkozom a vizsgálatom során.
A dal ugyanis a lírának egyfajta alapszintű kategóriája.5 A prototipikus lírai mű (példaként
lásd József Attila: Nagyon fáj) ritkán tartalmaz epikus vagy dramatikus elemeket. Ami viszont
alapvető jellemzője a lírai műfajnak, az a fikcionális aposztrofé alkalmazása.6 Az aposztrofikusság
nyelvileg megkonstruálódik a szövegekben. Arra utaló jelzéseket találunk bennük, hogy azok egy
konkrét személyhez szólnak, és nem általában a hallgatósághoz. A fikcionális címzett általában
személy, de lehet valami elvont entitás, vagy akár önmegszólítás is.7 Az erre utaló jelzéseket
személydeixisnek nevezzük, melyek lexikailag, illetve morfológiailag fejeződnek ki a szövegben.
A társas deixis olyan nyelvi művelet, amely a beszédesemény szociális világának feldolgozásából
származó ismereteket vonja be a diskurzus értelmezésébe. Hozzájárul tehát a szóba kerülő
helyzet személyközi viszonyainak a megértéséhez. Ennek az egyik fajtája a személydeixis,
amely működésbe hozza a beszédesemény résztvevői szerepeit. Ezek kifejeződhetnek személyes
névmásokban, és azok ragozott alakjaiban, igealakokban, birtokos személyjeles főnevekben
vagy névutókban.8 A személydeixis tehát megmutatja nekünk, hogy ki a megnyilatkozó és ő
kihez beszél, azaz ki a címzett.9 Az általam vizsgált szövegekben leginkább használt második
személyű (E/2), illetve az inkluzív többes szám első személyű (T/1) igealakok tehát jól mutatják,
hogy a megnyilatkozó által közölt szöveg az általa szeretett személyhez szól. A T/1 ezekben a
szövegekben a „te és én” viszonyt jeleníti meg, tehát magában foglalja magát az aposztrofikus
címzettet.
Nemcsak a személybeli, de az időbeli lehorgonyzás is azt sugallja, hogy nem a hallgatósághoz
szól a szöveg. Nem múlt idejű elbeszélés jelenik meg, mintha valakinek elmesélné a
megnyilatkozó, hogy mi történt vele, hanem jelen időben beszél a címzetthez. A szövegekben
tehát történés van, abban az időben és térben, ahol a megnyilatkozó éppen akkor van. Ahogy a
lírára, úgy tehát a dalszövegekre is jellemző, hogy a befogadói szerep nem esik egybe a címzett
szerepével. Egy fiktív diskurzus jelenik meg, egy fiktív közös figyelmi jelenet jön létre. A
szöveg azonban egy olyan referenciális jelenetre irányítja a figyelmünket, ami ugyan képzelt
minőségben, de perceptuálisan is megfigyelhető, azaz mi mint befogadók szintén részesévé
válunk a közös figyelmi jelenetnek. Olyan, mintha a befogadó egyfajta hallgatózó szerepbe
kerülne.10
A vizsgált szövegek alapján az egyik legszembetűnőbb különbség az alternatív és a populáris
szövegek között az aposztrofé megjelenésében rejlik. A populáris szövegek sokkal homogénebbek,
sokkal kevesebb váltás található bennük, míg az alternatív szövegekre jellemzőbb a heterogenitás,
azaz több váltást tartalmaznak. A populáris daloknál általában az egész szöveg ugyanahhoz a
címzetthez szól az elejétől a végéig. Néha azonban előfordul, hogy a megnyilatkozó egy-egy új
diskurzust nyit. Az alternatív szövegeknél sokszor azonban nemcsak egy-egy új fiktív címzett
jelenik meg, hanem egy szövegen belül többször is váltakozik a megszólított. A megnyilatkozó
ilyenkor több aposztrofikus diskurzust nyit meg, mellyel több közös figyelmi jelenetet hoz létre.

5
  Tóth M. Zsombor (2012) is kifejti, hogy a dalszövegek tulajdonképpen a lírai művekhez hasonlóan, ugyanazon
szempontok alapján vizsgálhatók.
6
  Tátrai 2012b, 203.
7
  Az aposztrofé jelenségéről lásd még Culler 1981/2000.
8
  Tátrai 2011, 63–69.
9
  A deixisről bővebben lásd még Laczkó – Tátrai 2011.
10
  Tátrai 2012b.
Első Század 2015. tél
Míg a populáris szövegekre az a jellemző, hogy egy referenciális jelenetre irányítják a
figyelmünket, addig az alternatív szövegek sokszor több referenciális jelenetet is elénk tárnak.
Ezek a különbségek a személybeli, illetve időbeli lehorgonyzások által konstruálódnak meg.
A populáris dalszövegek többsége konkrétan a szeretett személyhez szól, tehát a második
személyű formát használják a megnyilatkozók (1–3). Nemhogy nincsen tehát váltakozás a
harmadik és a második személyű forma között, de az egész szövegre vonatkozóan is ritka, hogy
harmadik személyben szóljanak a szerelmükről. Bár a második személyű forma a hallgatóságot
is megszólíthatná, de ahogy már korábban említettem, a prototipikus dalszövegekre az a
jellemző, hogy egy vagy több fiktív címzetthez szól a megnyilatkozó, akárcsak a lírai művekben.
Olykor konkrét megszólítás jelzi, hogy a szeretett személyhez szól, legtöbbször azonban a szöveg
tartalmából következtethetünk erre. A megnyilatkozó olyan intim, a két személy közötti szoros
kapcsolatra utaló eseményeket említ, amiből egyértelművé válik, hogy a szeretett személy a
címzett. Olyan közös élményeket, emlékeket, hozzá fűződő érzelmeket idéz fel, amely alapján
nincs okunk azt feltételezni, hogy a befogadó a címzett, ő csupán csak külső szemlélőként van
jelen. Látható tehát, hogy nem a hallgatóságot szólítják meg a szövegek. A szövegek tartalmát
figyelembe véve mind a névmások, mind az igealakok azt mutatják, hogy a vágyott kedveshez
szól a megnyilatkozó.

(1)Te vagy a föld és az ég
(Érted élek)11
(2)Soha nem felejtem el, amit rólad mondtam el.
Mindig emlékszem majd Rád, minden éjszakán.
(Éjfél után)
(3)Azért szíven találsz, még bármit csinálsz,
Mire vársz, ha menni kell?
(Bolond, aki sír…)

Az általam vizsgált korpuszban tizenegy szövegből kilencnél második személyű formában
jelenik meg a szeretett személy. A vizsgált dalszövegek alapján megállapítható, hogy a populáris
szövegek általában jelen idejű, E/2-es igealakot használnak, és a megnyilatkozók konkrét
személyeknek címzik mondandójukat. A maradék két szövegben szintén jelen idejű, és második
személyű forma található, és ezek sem a hallgatósághoz szólnak. Mivel azonban nem a vágyott
kedvesüket szólítják meg, hanem egy elvont dolgot, így ilyen szempontból mégsem nevezhetők
prototipikus slágerszövegnek. A kérdőíves felmérés alapján mindkét szöveg 4,46-os átlagot ér el.
A kérdőív eredményei megmutatják, hogy a tizenegyből hat olyan szöveg is van a korpuszban,
amikhez képest – az adatközlők véleménye alapján ez a két szöveg kevésbé prototipikus. A Ments
meg szerelem az egyik kivétel, ugyanis, ahogy a címe is sejteti, magát a szerelmet személyesíti
meg, és hozzá szól a megnyilatkozó (4). A szeretett személyről harmadik személyben beszél (4),
s a mondanivalójának a megszólítottja maga a szerelem lesz. Más címzetthez azonban nem
fordul, végig a szerelem-hez szól a megnyilatkozó.

11
  A helyesírási vagy központozási hibák lehetséges előfordulása miatt jelzem, hogy a dalszövegrészleteket a
forrásokhoz hűen idézem. A dalszövegeket lásd Mellékletek.
2015. tél Első Század
(4) ments meg szerelem, vagy belehalok! […]
keringnék csak én is még a semmiben,
de mosolya újból célt adott.
vele egy más ember vagyok!
(Ments meg szerelem)

A Szerelem miért múlsz című szöveg is alapvetően magához az érzelemhez szól. Itt azonban
bizonyos mondatok mintha már az egykor szeretett személyhez irányulnának. Az első versszak
második mondata (5a) még akár magához a szerelemhez is szólhat, ugyanis az érzés maga is
eltörhette a megnyilatkozót, hiszen az eredményezte a csalódást. Van azonban egy versszak,
ahol már egyértelműen jelölődik, hogy konkrétan a személyhez szól (5b). Ebben a versszakban
az E/2-es megszólítás már a szeretett személyhez, és nem az érzelemhez szól. Erről az utolsó sor
nyújt számunkra bizonyságot, ahol már a T/1-es forma is megjelenik, ami a szoros személyközi
viszonyt, a közös élményt idézi fel. Olyan, mintha ebben a szövegrészben múltbéli társának
próbálná felhívni a figyelmét arra, hogy már elkoptak, eltűnt a szemükből a fény, ami a szerelem
elmúlására is utalhat.

(5a) Én nem sírtam pedig engem eltörtél. […]
(5b) 10 lépés, 100 lépés távolság kell.
Nem számít merre csak el, tőled el.
Mit mondhatnál, mit mondhatnék?
Elkoptunk rég, szemeinkből nézd, hova tűnt a fény?
(Szerelem miért múlsz)

A Rád gondolok és a sírás fojtogat című dalszövegben pedig arra találhatunk példát, amikor
a megnyilatkozó önmaga felé fordul. A refrén kivételével ugyanis egyértelműen megjelöli a
címzettet (6a). A refrén olyan, mintha a megnyilatkozó önmagának vallaná be, hogy ez a
szerelem reménytelen, és hogy a magány az ő végzete (6b). Bár magáról beszél, ugyanakkor
nem szólítja meg önmagát, ezért a diskurzus címzettje nem változik nyelvileg kifejtetten.

(6a) Szeretném újra simogatni az arcodat. […]
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni, hogy mennyire szerettelek, […]
(6b) Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
(Rád gondolok és a sírás fojtogat)

A Szívverés című dal szövege az egyetlen a populáris kategóriában, ahol a váltás
nagyon egyértelműen jelölődik. A szöveg nagy részében a szeretett személyt megszólító
második személyű formát használ a megnyilatkozó. Az ötödik versszak utolsó sorában
azonban már harmadik személyben jelenik meg a szeretett személy, ami azt jelzi,
hogy a versszak első két sorában megjelenő megszólítás már nem neki szól. (7a)
Első Század 2015. tél
A hatodik versszak alapján meg is bizonyosodhatunk arról, hogy ez valóban így van, hiszen ott
már nemcsak a harmadik személyű forma látható, de megjelenik a címzett is, aki felé elfordul
a lírai én: megszólítja Istent (7b). Az ötödik-hatodik versszak tehát egy Istennek szóló fohászt
jelenít meg, mely beágyazódik a szeretett személynek címzett monológba, hiszen az utolsó
versszakban (ami tulajdonképpen a refrén) ismét ő lesz a megszólított, megint megjelenik a
szeretett kedvest megszólító második személyű forma (7c).

(7a) Mond miért van így?
Nézd mit művel a vágy!
Az életem Vele úgy megosztanám!
(7b) Hát Istenem, most légy velem!
Küld el hozzám Őt!
Nem számít mennyi még, olyan jó Rá várni!
(7c) Hosszú éjszakán, lépteidre várok még, […]
(Szívverés)

Amint a dolgozatom elején említettem, csakis általánosságokról, nyitott kategóriákról
beszélhetünk. Van olyan alternatív dalszöveg, ahol nincsen váltás az aposztrofikus címzettet
illetően, és van olyan populáris szöveg, ahol pedig előfordul váltás. Az általam vizsgált kis
korpusz alapján azonban az állapítható meg, hogy a sláger szövegekre ez általában nem
jellemző, míg az alternatív dalszövegekre igen. Ezt a három sláger szöveget kivéve, a többinél
egyértelműen végig ugyanahhoz a címzetthez szól a megnyilatkozó.
Az alternatív dalszövegekre inkább az jellemző, hogy a megnyilatkozó nem ugyanahhoz az
aposztrofikus címzetthez beszél az egész szövegen keresztül. Az általam vizsgált 11 szövegből
csupán kettőnél (Ez a szerelem, A 2. este) fordul elő, hogy csak egyetlen diskurzust nyit, és
végig ugyanahhoz a fiktív címzetthez szól. A maradék kilencből négyben fordul elő konkrét
kiszólás, megszólítás. A többi ötben pedig nincsen konkrét megszólítás, de mégis érzékelhető
a címzettek közötti váltás. Előfordul például olyan, hogy egy aposztrofikus címzettet konstruál
meg a dalszöveg, de a hozzá intézett beszéd nem fogja át a szöveg egészét. Például a Nyinában,
a következő részletben (8a) az első három sorban harmadik személyű formák jelölik Nyinát, a
negyedik sorban viszont már ugyanő második személyű formákkal jelölt címzettként jelenik
meg.12 A harmadik személyű formák esetében az első két sorban csupán implicit módon
jelenik meg a neki, őt névmás, míg a harmadik sorban explicit módon van jelen a volt létige. A
szövegben található még egy konkrét megszólítás (8b), illetve az utolsó versszak utolsó sorában
is vált a megnyilatkozó, és azt Nyinának mondja, nem pedig róla (8c).

(8a) Most mondanám, de nem bírom.
Megtehetném, mégsem szidom.
Liliom volt az éjben, kósza sugár.
Látod Nyina, múlik már. […]
(8b) hogy te is lásd, Nyina, milyen az álmok pórázán égni el. […]
(8c) Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben.
(Nyina)

12
  Tátrai 2012b, 204.
2015. tél Első Század
Dorogi Péter Nézz rám a buszon című szövegében szinte végig harmadik személyű formában
jelenik meg a címzett (9a), de egyszer-egyszer a dalcímhez hűen megszólítja a másik személyt
(9b). Az Üres című dalszövegben is hasonló megoldásra találunk példát. Itt azonban a
szöveg nagy részében második személyű formában jelenik meg az áhított személy (10a). Az
utolsó négy sorban végül mégis átvált harmadik személyű formára (10b). Ezzel a váltással, a
mondanivalójával együtt, olyan hatása van a szövegnek, mintha azt érzékeltetné, hogy mikor a
másik személyhez beszélt, akkor csak odaképzelte őt, mintha ott lenne. Olyan, mintha álmodta
volna az egészet, a másik személy jelenlétét, és mikor felébredt ebből az álomból, újra egyedül
találta magát.

(9a) barna a haja, a szeme kék
cipője kopott, nekem elég […]
(9b) ó, nézz rám a buszon
(Nézz rám a buszon)
(10a) de egy mosolyba bújva még most is
az arcodra fagynék
veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren
vagy valaki mással jobb lesz
ha igazán élnél
én a válladról nézném végig ahogy élek
valaki mással
(10b) egyedül ébren
mindennek háttal semmit se szól
vele álmodni könnyebb mint egyedül ébren
mindennek háttal
(Üres)

Többször előfordul, hogy valaki vagy valami mást szólít meg a szöveg megnyilatkozója, és
nem azt, akinek, vagy akiről nagyrészt beszél. A Nyina és a Macska is tartalmaz olyan kiszólást,
amikor a címzett maga az Élet lesz. A Nyinában például egyszer nem a nőt szólítja meg,
hanem az Életet, az Istent, vagyis az őt körülvevő lényeget (11). A Macskában is végig egyetlen
címzetthez szól a szöveg, kivéve, mikor az életét szólítja meg, ami egyfajta önmegszólításnak is
értelmezhető (12). A Nagy meleg pulóver című szövegben pedig egyértelmű példát láthatunk
arra, mikor önmagát szólítja meg a megnyilatkozó, s ezzel szintén egy új aposztrofikus diskurzust
nyit meg (13).

(11) Bolondulj meg, élet, Isten! Nem érdekel.
(Nyina)
(12) Nyelem a sóst, a keserűt, az édeset
Én egyetlen, félrement életem
Úgy fáj a semmi, jó lenne lenni
Valahol, valamiért, valakivel
(Macska)
(13) Nagy meleg pulóver ma a szerelem,
Ez vajon tényleg az, vagy csak azt hiszem?
(Nagy meleg pulóver)
Első Század 2015. tél
Több alternatív dalszövegre is jellemző, hogy két diskurzust jelenítenek meg. A
megnyilatkozók a szöveg egyik részében a szerelmüknek szánják a mondandójukat, a szöveg
bizonyos részeiben azonban olyan, mintha eltérnének a címzettől, és önmagukhoz beszélnének.
A megnyilatkozónak ezek az elfordulásai az eredeti címzettől azonban nem olyan konkrétan
jelennek meg, mint a Nagy meleg pulóver vagy a Macska című szövegben. Ezekben a szövegekben
nem szólítja meg önmagát a megnyilatkozó. Ám mivel a szöveg nagy részében egyértelműen
a szerelmének címzi a mondandóját, mikor megszűnnek az erre utaló jelzések, éles váltásként
érzékelheti az olvasó, mintha hirtelen magához vagy az élethez, de mindenképpen egy másik
címzetthez beszélne. A személybeli lehorgonyzás meglétére, majd hirtelen eltűnésére láthatunk
példát az Üvegszilánkkal című szövegben, ahol az összes versszakban egyértelmű jelzést (14a)
találunk arra, hogy a szerelméhez szól a megnyilatkozó, kivéve az utolsó előtti versszakot (14b).

(14a) Te ott alvadsz nyugodtan […]
Ott vagy egy molylepke verdeső szárnyán, […]
Én nem látok mást, csak Téged […]
(14b) Röppen a szó, olyan mélyre hatol,
Rostokba, sejtekbe belekarol.
Egymásba olvad az élő anyag,
Felkészülnek, hogy elnémuljanak.
Millió részecske aléltan zuhan,
Molylepkék fényben és naftalinban.
(Üvegszilánkkal)

Kollár-Klemencz Hogyan mondjam című szövegében az első két versszakban egyértelműen
megszólítja a szerelmét (15a). Bár explicit módon nem jelenik meg a neked és téged névmás, de
a szeretlek igealak megmutatja nekünk, hogy milyen személyközi viszony jön létre. A második
két versszakban azonban már úgy tűnik, nem a szerelmét szólítja meg, hiszen nincsen arra
utaló jelzés, hogy neki szólna (15b). A dalszöveg második fele inkább úgy hat, mintha a
megnyilatkozó megpróbálna magának magyarázatot adni a szerelem működéséről, s egyben
megnyugtatni magát azzal a hittel, hogy ez csak pillanatnyi fájdalom, ami hamar elmúlik.

(15a) Hogyan mondjam, szeretlek nagyon […]
hogyan mondjam, nátha meg tüdő, […]
(15b) A szerelem, gyűszűnyi halál
szúr, elvarr, ujj végén talál,
magának helyet,
a szerelem, ahogy sírva rám talál,
s jelzi, hogy állj
ne szúrj, mert fáj,
a szerelem csak addig tart,
míg a tű az ujjamba szúr,
s a vér egyetlen cseppben,
testemen kívülre szorul.
(Hogyan mondjam)

Az Olyankor című szövegben pedig pont az utolsó versszak az, ahol megszólítja
a szerelmét a megnyilatkozó, míg addig a vele töltött időről szól a szöveg.
2015. tél Első Század
Ugyan két sor (16a) utalhat a másik személyre (és ha így van, akkor azt is implicit módon
teszi), de a szöveg egészéből nem egyértelmű, hogy rá utal. Bár a fiatalság, a ráncosodás
jelenségét elsősorban az emberhez társítjuk, de az is lehet, hogy ez esetben a szerelmet vagy az
érzéssel járó szabadságot személyesíti meg. A szöveg egésze tehát nem is a szeretett kedvesről,
hanem sokkal inkább a körülményekről szól. Arról, hogy milyen hatással van a szerelem, a
szeretett személy a megnyilatkozóra, és arra, ahogy emiatt érzékeli maga körül a világot. A
szöveg nagy részében nem lehet pontosan tudni, hogy kihez beszél a megnyilatkozó. Az utolsó
versszaknak azonban egyértelműen a másik személy a címzettje, hiszen megszólítja őt, és egyes
szám második személyű formában beszél hozzá. (16b).
(16a) olyankor fiatal
olyankor ránc nincsen […]
(16b) olyankor utána
tudod ha vége van
az ágy oldalára
írod fel boldogan
én meg a szívembe
a belső falára
a neved arannyal
írom fel utána
(Olyankor)

Ami egyértelműen látszódik a szövegekből, hogy az aposztrofikus címzett nyelvi jelöltsége
hogyan változik. Míg a populáris szövegek nagy részében végig E/2-es megszólításban jelenik
meg a szeretett személy, addig az alternatív szövegekben ez gyakran váltakozik azzal, hogy E/3-
ban beszél róla a megnyilatkozó. Ebből az látható, hogy az alternatív dalszövegekben mennyivel
gyakoribb az aposztrofikus címzettek közötti váltás. Ugyanis ha az E/2-es megszólításról átvált az
E/3-as formára, akkor az azt feltételezi, hogy már nem a szeretett személy lesz a címzett, hanem
valaki vagy valami más, akinek róla beszél. Bár többször láthatunk példát arra, hogy konkrétan
megszólít valaki mást (pl. Életet, Istent) a megnyilatkozó, sokszor azonban nem egyértelmű,
hogy ki is a másik címzett. Leginkább az feltételezhető, hogy implicit önmegszólítás jelenik
meg a szövegekben. Az alternatív szövegekben megjelenő gyakoribb váltások morfológiailag
jelölődnek, s ezáltal sokkal heterogénebb, sokkal változatosabb és izgalmasabb lesz a szöveg.
Ezzel ellentétben a populáris slágerszövegekre általában nem igazán jellemző ez a heterogenitás.
Fontos hangsúlyozni, hogy csupán általánosságban beszélhetünk ezekről a tulajdonságokról.
A vizsgált korpuszban több alternatív szöveg is van, ahol egyáltalán nem, vagy kis számban
jelenik meg ez a váltás, illetve találunk olyan slágerszöveget, ahol szintén van váltás. Ahhoz
tehát, hogy egy szöveget az alternatív kategóriába sorolhassunk, nem szükséges, csak jellegzetes
feltétel az aposztrofikus elfordulásokból adódó heterogenitás.

A szerelem metaforikussága
A fogalmi metafora „standard” elmélete alapján a metafora két fogalmi tartomány entitásai
között létrejövő megfelelés. A metaforákra általában jellemző, hogy van egy céltartomány,
ami kevésbé kötődik az észleléshez, a konkrét fizikai világ megtapasztalásához, s ezt a
forrástartomány fogalmai segítségével teszik értelmezhetővé, elképzelhetővé. A forrástartomány
fogalmai szorosabban kötődnek az észleléshez, a konkrét fizikai világ megtapasztalásához.13

13
  Kövecses 2005.
Első Század 2015. tél
A funkcionális megközelítés a dinamikusan létrejövő jelentést vizsgálja, amely kontextusfüggő
megnyilatkozások folyamatában jön létre. Tehát az éppen aktuális kontextuális viszonyok
között megjelenő jelentéssel foglalkozik. A metaforikus kifejezések jelentéséhez is így közelít
ez a szemlélet.14 A metaforikus kifejezéseket szemantikai szerkezetként dolgozzuk fel a nyelvről
való tudásunk alapján. Ez a tudásunk sémákba rendeződik, de ezeknek a sémáknak a rugalmas
megvalósítása jelenik meg a nyelvhasználat során. Ebből az következik, hogy megjelennek
újfajta konstruálási módok, s ezáltal lehetőség lesz újszerű metaforikus kifejezések létrehozására,
illetve feldolgozására is. A metafora tehát „olyan szemantikai szerkezet, amely a sematikus
szemantikai szerkezetek átrendeződésével jön létre a dinamikus jelentésképzés folyamatában”.15
A metaforikus kifejezések alapján is különbséget vehetünk észre a populáris és alternatív
szövegek között. A szeretett személy-hez, a szerelem-hez, és az ahhoz fűződő fájdalomérzet-
hez kapcsolódó metaforikus kifejezéseket vizsgálom a szövegekben. Bár legtöbbször, ha
meghalljuk a metafora szót, rögtön valami versre gondolunk, pedig valójában a hétköznapi
nyelvhasználatunk is tele van metaforikus kifejezésekkel. Sok közülük mára már szinte teljesen
elvesztette metaforikus mivoltát, de több olyan is van, amit most is könnyedén észreveszünk,
ha egy kicsit figyelünk a beszédünkre. Kövecses kifejti, hogy az irodalmi nyelvben megjelenő
metaforikus kifejezések nagy része tulajdonképpen a hétköznapi fogalmi rendszerünkön
alapuló metaforákra épül. Általában valami újszerű kifejezéssel találkozunk a versekben, de
azok legtöbbször konvencionális fogalmi metaforákra épülnek. A költői nyelvhasználat gyakran
használ olyan eszközöket, amelyek segítségével a hétköznapi nyelvhasználat és gondolkodás
konvencionális elemeiből újszerű, egyéni nyelvet alkot. Ezek az eszközök: kiterjesztés,
kidolgozás, kritikus kérdezés, és komponálás. Ezen kívül a költői nyelvhasználatra jellemző
a megszemélyesítés mint metaforikus eszköz, illetve a képalapú metaforák, melyeknek igen
részletes a képi kidolgozottsága.16 Eszerint az elmélet szerint az irodalmi nyelvben megjelenő
újszerű metaforák nem a dinamikus jelentésképzés folyamatában jönnek létre. Nem arról van
szó, hogy a nyelvhasználat során a sémák rugalmas megvalósítása eredményeként megjelenő
újszerű metaforákat használják, hanem arról, hogy sajátos nyelvi eszközökkel, a hétköznapi
metaforákra építve hoznak létre újakat. Tehát már adva van egy adott konstruálási mód, amit
nem rombol le, csak kiszélesíti, jobban kidolgozza azt.
A dalszövegek esetében az állapítható meg, hogy míg a populáris szövegekre inkább a
konvencionális fogalmi metaforák jellemzőek, addig az alternatív szövegekben nagyrészt újszerű,
kidolgozott metaforikus kifejezések találhatók. A slágerszövegek általában sokkal egyszerűbb,
konvencionálisabb metaforikus kifejezéseket tartalmaznak, melyek megértéséhez nem kell nagy
erőfeszítést tennie a befogadónak, hiszen a mindennapi életben megszokott szófordulatokat
tartalmaznak. A populáris dalok szövegeiben megjelenő metaforikus kifejezések nem hordoznak
magukban annyi kétértelműséget, mint az alternatív szövegekben megjelenő kidolgozottabb
metaforák. A megszokott, nem újszerű megfeleléseket könnyebb feldolgozhatóságot, megértést
biztosít a befogadónak. Ezek a szövegek annyira általánosak, hogy bárki együtt tud érezni
velük, és magáénak tudhatja őket. A refrén és az egyszerű mondanivaló mellett a klisék is
meghatározóak abban, hogy az emberek könnyedén befogadják a slágerszövegeket. Ezeket a
kliséket is – amiket egyébként mindenki ismer – a legegyszerűbb módon közvetítik, abban a
formában, ahogy a hétköznapi diskurzusokban is meg szoktak jelenni.
A vizsgált szövegek többségében az aposztrofikus címzett szerepét a szeretett személy
tölti be. Ez esetben a szerelem fogalma általában objektumként konstruálódik meg.
14
  Tátrai 2011, 15–20.; Simon 2012.
15
  Simon 2012, 175–176.
16
  Kövecses 2005, 59–64.
2015. tél Első Század
Megjelenik például mint tavasz, melegség, fény, vagy éppen börtön. Valamikor E/3-ban,
de megszemélyesítve jelenik meg a szerelem. Például belép a lírai én életébe, vagy éppenséggel
elhagyja őt, tehát emberi viselkedéssel ruházza fel a szerző. Igazán láthatóan azonban akkor
jelenik meg szubjektumként a szerelem, mikor ő lesz az aposztrofikus címzett. Ekkor ugyanis
E/2-es alakban, magával a szerelemmel alakít ki diszkurzív viszonyt a lírai én, tehát megszólítja
az érzelmet. Erre láthatunk példát a Ments meg szerelem vagy a Szerelem miért múlsz? című
szövegekben. (17–18)

(17) hát ments meg szerelem, vagy belehalok!
menekülni minek, ha úgysem tudok?!
vagy szólj, ha ezt odafenn megírták,
mert tegnap óta nekem
rajta kívül megszűnt a világ!
(Ments meg szerelem)
(18) Szerelem miért múlsz, szerelem miért fájsz?
(Szerelem miért múlsz?)

A szerelem egy általános, mindennapi téma, ami megjelenik az élet minden egyes
szegletében.17 A szépirodalmi művekben, és a dalszövegekben is leginkább a szerelmi csalódás
képe szokott megjelenni. A Szerelem miért múlsz? című szövegben is egy szerelem vége jelenik
meg, mind a vele járó fájdalommal, mind az utána következő reménnyel együtt. Megjelenik
a Nap mint a boldogság metaforája, és a felkelő Nap (a hajnal) mint az új remény képe
(19a). A felkelő nap azt az élet-re való új reményt jelenti, ami a szerelmi csalódás ellenére is
megjelenik a lírai én számára. A szerelem mint a szemben tündöklő fény, és annak elmúlása
is egy gyakran visszatérő kép (19b). A refrén (19c) pedig a szerelemmel kapcsolatos emberi
élményeket tartalmazza: a szerelem fájni szokott, a szerelmet keressük, a szerelem lángra gyúl,
a szerelemre várnunk kell, a szerelem elmúlik. A szerelem kapcsán ezek azok a legáltalánosabb
élmények, amit minden ember megtapasztal az élete során, és ezek is leginkább konvencionális
metaforákon keresztül jelennek meg a szövegben. Egyrészt valamikor megszemélyesíti a
szerelmet: megkérdezi, hogy hol jár a szerelem, mintha egy ember lenne, aki eltűnt, és akiről
nem tudja, hogy éppen merre van; a várakozás is egy emberi tevékenység, ami ez esetben inkább
arra utal, hogy vajon mire vár még a szerelem, mikor jön már. Mindkét hétköznapi metaforával
azt szeretné kifejezni, hogy vajon hol van, mikor talál már rá a szerelem. Megjelenik a fájó és a
lángra gyúlt szerelem képe is, ami a fájó és lángoló szív képére épül, s mivel a szervről átviszi a
két tulajdonságot magára az érzelemre, ezért mégsem hat annyira konvencionálisnak.

(19a) Vártam, hogy a nap többé nem kel majd fel.
De hajnal lett újra és indulnom kell. […]
(19b) Elkoptunk rég, szemeinkből nézd, hova tűnt a fény? […]
(19c) Szerelem miért múlsz, szerelem miért fájsz?
Szerelem hol gyúlsz, szerelem hol jársz?
Hol vagy, hol nem, a szívemben miért nincsen csend?
Szerelem miért múlsz, szerelem miért vársz?
(Szerelem miért múlsz)

17
  A szerelem megjelenésnek egyik legautentikusabb formája a népdal. Szelid Veronika (2007) például csángó
népdalokban vizsgálja a szerelem metaforikusságát.
Első Század 2015. tél
Az általam vizsgált populáris szövegekben megjelennek még olyan, a szerelem érzésével
kapcsolatos fogalmi szerkezetek, mint a „jöhet bármi, a szerelem mindent legyőz”, a „rabul
ejtett a szerelem”, vagy az, hogy „te vagy az életem”. Ezeket azonban egyszerű, konvencionális
metaforákkal fejezi ki a megnyilatkozó (20–22). A populáris szövegek tehát az emberi
élet hétköznapjaira vonatkozó dolgok egyszerű, megszokott kifejezéseivel mutatja be a
szerelmet. Ezek a szövegek feltehetőleg természetesnek tűnnek a hallgatók számára, hiszen
nagy valószínűséggel a megszokott sémáik szerint működnek, s ezért könnyebben, szinte
automatikusan fel tudják őket dolgozni.

(20) Most jöhet a tűz vagy jöhet a jég,
többé nem állhat semmi közénk!
(Soha még)
(21) Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
(Rád gondolok és a sírás fojtogat)
(22) Te vagy a föld és az ég,
Te vagy a kezdet, a vég, […]
(Érted élek)

Az alternatív dalszövegek már kevésbé dolgozhatók fel olyan könnyen, mint a slágerszövegek.
Ezekre a szövegekre már inkább olyan szavak és szóképek jellemzőek, amik a hétköznapi életben
nem feltétlenül megszokottak. Nem egyértelmű tartalommal bírnak, kissé homályosak, így
nagyobb mentális igénybevételt vonnak maguk után. Annak, hogy nem egyértelműek a szövegek,
az az eredménye, hogy több értelmezési lehetőség is felmerülhet velük kapcsolatban. Így nem lesz
egy egységes jelentése, ami minden emberhez egyértelműen eljut. Akár egy személy számára is
megváltozhat a mondanivalója, attól függően, hogy mikor és milyen kedélyállapotban találkozik
az adott dallal. Ezek a szövegek kevésbé könnyedek. Hiába szól látszólag ugyanolyan mélységű
témáról egy sláger és egy alternatív szöveg, az előbbinél mégis felszínesebbnek, az utóbbinál
pedig sokkal súlyosabbnak érződnek ugyanazok a problémák. Mind amiatt, hogy súlyosságuk
talán nem eredményez olyan felszabadulást, mint egy könnyed sláger, mind amiatt, hogy
olykor homályosak, akár érthetetlennek is tűnhetnek a szövegeik, s ezért valószínűleg kisebb az
a réteg, amelyhez eljutnak. Az alternatív szövegek jobban közelítenek a szépirodalmi lírához.
Tátrai Szilárd a dalszövegekről úgy ír mint az „alkalmi költészet”-nek olyan darabjai, amelyek
a líraiság iránti kiterjedt, mindennapi igény kielégítését célozzák meg.18 Azonban például a
Quimby dalszövegeiről megállapítja, hogy azok specifikusak is, hiszen „alternatív dalszövegek”-
ként átmentet képeznek a populáris slágerszövegek és a magas irodalomhoz sorolt lírai alkotások
között. Az általam vizsgált korpusz megmutatja, hogy több olyan magyar alternatív zenekar is
van, melyeknek a szövegei szintén közel állnak a szépirodalomi alkotásokhoz. Ennek az lehet
az oka, hogy ahhoz hasonló eszközöket és alakzatokat használnak, mint amelyek a költészetre is
jellemzőek. A hétköznapi nyelvhasználattól eltérő, kreatív, poétikus megoldások jelennek meg a
szövegekben. Még ha általános dolgokról is szólnak, mégis olyan formában, amely különlegessé,
szokatlanná teszi a szavak, mondatok, képek jelentését. Konvencionális metaforikus kifejezések
helyett olyanokat alkalmaznak, melyek nem feltétlenül oldhatók fel olyan könnyen, vagy
úgy alkalmazzák őket, hogy a hallgatóság számára kirívónak tűnik a hétköznapi nyelvhez
képest. Emeljük ki például a vizsgált korpuszban szereplő Kiss Tibor szöveget. A Nyina című

18
  Tátrai 2012b, 198.
2015. tél Első Század
dalszövegben a szerelmi csalódásnak egy másfajta világa tárul elénk, mint a Szerelem miért múlsz
szövegében, ám ha jobban megfigyeljük, mégis rejt magában egy-két hasonló alapgondolatot.
Az elmúlás itt is megjelenik, egyrészt egy kidolgozottabb metafora képében (23), másrészt
bármiféle metaforizáció nélkül (24). Itt azonban már nem egy megszokott kép tűnik fel az
elmúlás ábrázolásában. A bánat és a fájdalom kifejezése is igazán különleges módon jelenik
meg a szövegben (25). A vágyak és ábrándok beteljesületlenségét, céltalanságát kóbor kutyák,
gazdátlan szukák jelképezik. A kóbor kutyák tulajdonképpen kóbor vágyakat idéznek fel,
melyek nem találnak gazdára, azaz nem teljesülnek. A szerelemmel járó fájdalmat is a kutyák
vonyítják, amik áldozatként jelennek meg a szerelem oltárán. Ezek a képek a szerelemmel
járó, felkavaró érzéseket, a szerelmes emberben feltörő erős, kontrollálhatatlan, égető vágyakat
jelenítik meg. Ezek a képek sokkal érzékletesebben adják vissza azokat az érzelmeket, amiket a
populáris dalszöveg konvencionális metaforikus kifejezésekkel ír le. A Nyinában már a szerelem
is elveszti általános mivoltát; a lírai én nem kutatja ezt az érzelmet. A szem itt is szerepet kap,
ám nem a fény jelenik meg benne, hanem maga a lírai én (26). Átvitt értelemben ez jelentheti
azt, hogy amikor magát látta a lány szemében, akkor a szerelem viszonzását látta benne, s
mivel múlt időben beszél róla, ezért az már elmúlt. Erről azonban már a szöveg egészéből
következtethetünk. Ez a kép tehát kicsit homályosabb, és sokkal súlyosabb érzelmeket rejt
magában. Emiatt valószínűleg nem mindenki képes arra, hogy együtt érezzen vele, és nem
is mindenki szeretné befogadni, főleg ha első hallásra nem is értette meg. Ez a szöveg olyan
szempontból is specifikus, hogy egy irodalmi művet idéz fel (Sirály), sőt, annak egyik szereplője
(Trepljov) a lírai én. Nyilván olyan szempontból is más értelmezést nyerhetnek a metaforák,
hogy a befogadó ismeri-e a művet, létrejön-e intertextuális evokáció vagy sem. Az alternatív
dalszövegekben gyakran megbúvó intertextualitás megint több értelmezési lehetőséget tár a
befogadók elé.

(23) Liliom volt az éjben, kósza sugár. […]
(24) Látod Nyina, múlik már. […]
(25) Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál […]
(26) Látom magamat a szemedben.
(Nyina)

A szerelem mint céltartomány sokszor ugyanazzal a forrástartománnyal fejeződik ki mind
a populáris, mind az alternatív szövegekben. Amiben mégis különböznek, hogy az alternatív
szövegekben kevésbé konvencionálisak, és inkább kidolgozottabbak a metaforikus kifejezések.
Mindkét kategóriában megjelenik például a szerelem melegség metafora. Míg a populáris
szövegben az a konvencionális kép jelenik meg, miszerint a szerelem a jeges szívet felolvasztó
melegség érzése (27), addig az egyik alternatív szövegben konkrét tárgyként, egy nagy meleg
pulóverként jelenik meg (28). Akárcsak ez a tárgy, úgy a szerelem is alapvetően önmagában
hordozza a melegség érzését.

(27) Hasonlót sem éreztem soha még.
Most szívem mélyén végre olvad a jég.
(Soha még)
(28) Nagy meleg pulóver ma a szerelem, […]
(Nagy meleg pulóver)
Első Század 2015. tél
A szerelem azonban nemcsak melegségérzetet nyújthat, hanem olykor úgy is érezheti magát
a szerelmes ember, mint akit fogva tart ez az érzés. A szerelem börtön metafora alapvetően
magában hordoz egyfajta bezártságot, illetve azt, hogy a szerelmes a rab szerepébe kerül.
A „rabul ejt a szerelem” metaforikus kifejezésünk is ezt hordozza magában. Kökény Attila
szövegében konkrétan megjelenik a rabság, a fogság, és maguk a láncok is, amik nem engedik el
(29). A lírai én még mindig szerelmes, és ezért ragaszkodik a múlthoz, a múltbeli élményekhez,
hiába próbál megszabadulni az érzéstől. Valla Attila szövegében pedig az őr szerepében jelenik
meg a szerelem. (30) Ezzel ellentétben az általam vizsgált alternatív szövegekben mintha
megcserélődnének a szerepek. Ezekben pont a szerelmes az, aki próbálja „bezárni” ezt az érzést.
Tariska Szabolcs szövegében a lírai én egy lexikonnal csapja fejbe a szerelmet, ami végre betévedt
hozzá, hogy nehogy tovább tudjon menni. (31) Az Üvegszilánkkal című szövegben pedig a
lírai én azzal, hogy belekarcolja a szerelme nevét a húsába, konkrétan a saját testébe zárja be a
szeretett kedvest, akárcsak úgy, ahogy a gyümölcshús is körülveszi a magvat. (32) Ebben a két
szövegben tehát nem a lírai én kerül a rab szerepébe. Tariska szövegében egyértelműen az érzés
válik rabbá. Likó Marcell szövegében azonban nem az érzés, hanem a szeretett kedves kerül a
rab szerepébe, ami így konvencionálisabb megoldásként hat, kevésbé lesz poétikus.

(29) Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek
(Rád gondolok és a sírás fojtogat)
(30) Egy szerelem őrzi a szívem.
(Újhold)
(31) […] fejbe csaptuk hát
A lexikonnal. Nem engedtük el.
Egy ilyen érzet minden háztartásba kell.
(Nagy meleg pulóver)
(32) Üvegszilánkkal karcolom a neved a karomra,
Nekem fontos, hogy ott légy a húsban! […]
S mint gyümölcs a magvat,
Úgy hordozlak magamban!
(Üvegszilánkkal)

A szerelem tavasz egy igen gyakori, versekben is sokszor megjelenő metafora, ami nyilván
ahhoz az általános tapasztalathoz kapcsolható, hogy tavasszal nemcsak a természet, de az
emberek is kinyílnak, kivirágoznak. Oláh Gergő szövegében a lírai én egy olyan szerelmet
jelenít meg, ami nemcsak magával hozza az idilli, szép tavaszt, de képes fenntartani is azt.
(33) Szűcs Krisztián szövegében is megjelenik a tavasz, itt azonban az évszaknak nemcsak
a szépségeit emeli ki a szerző, mint ahogy az általában megszokott, hanem egy furcsa, oda
nem illő képet is megjelenít: most hogy véget ért a tél, a féreg is fordul a földben (34). Bár a
tavaszhoz kapcsolódó éledés szempontjából helytálló a féreg, ami megmozdul, de ezzel a képpel
mégis azt a tisztaságot, szépséget kérdőjelezi meg, amire egyébként a szerelem mint tavasz
metafora asszociálna.
2015. tél Első Század
(33) Az idő ahogy tovaszáll,
Minden tavaszra nyár,
De ez a szerelem
soha őszt nem lát.
(Érted élek)
(34) Nyílnak a kertben a fák, a füvek, a virágok
A földben is fordul a féreg […]
Zöld hegyek illatát hozza a tavaszi szél
(Ez a szerelem)

Az Ámor nyila és a Macska című szövegben a szerelem mint két különböző erő jelenik
meg. A szerelem lehet átsöprő erő. Az átsöpör kifejezés magában hordozza mind a negatív,
mind a pozitív értelmezést. A populáris szövegben egyfajta pozitív energiaként jelenik meg,
ahol a szöveg egészéből az derül ki, hogy a szerelem jó érzésként kavarja fel a lírai ént. (35)
Hiába söpör át a szívén az érzés, mégsem töri össze azt, hanem megtelíti pozitív érzésekkel.
Ezzel szemben a Macska című alternatív szövegben a szerelem inkább úgy jelenik meg, mint
ami átgázolt a lírai én szívén és lelkén. (36) Az átgázol kifejezés már önmagában negatív, mely
nem hordozza magában a pozitív értelmezés lehetőségét. Ha valamin átsöpörnek, annak nem
feltétlenül lesz (maradandó) baja, ám ha valamin átgázolnak, akkor az biztos, hogy megsérül
vagy összetörik. Ha az emberen lelki értelemben gázolnak át, akkor ugyanaz történik, csak nem
a fizikai testtel, hanem a lélekkel. Ugyanúgy megsérül lelkileg, és összetörik a szíve. Ez esetben
a szerelem egyfajta pusztító erő. Nyilván egy beteljesült szerelem elején, mely szituációt az
Ámor nyila jelenít meg, pozitív erőként bukkan fel ez az érzelem. Ha azonban egy szerelem
nem talál viszonzásra, akkor ez már negatív erőként hathat, ahogy a Macska című szövegben
is látható.

(35) Egy érzés legbelül, annyi mindent felkavar,
A szíven áttör, átsöpör,
S talán mindörökké tart.
(Ámor nyila)
(36) Láttam egy macskát elütve
Itt guggolok most mellette
Lehet, a macska volt a lelkem
(Macska)

Látható tehát, hogy a populáris szövegekkel szemben az alternatív szövegek kidolgozottabb,
vagy éppen a konvencionális metaforákat megkérdőjelező, újszerű képeket tartalmaznak.
Az alternatív dalszövegeknél nagyobb számban jelennek meg olyan metaforikus kifejezések,
melyek a fentebb említett eszközök valamelyike által egyedi képet hoznak létre. Ezek közül
az eszközök közül emelek ki néhány példát a kiválasztott szövegekből. Az általam vizsgált
korpuszban találhatunk példát kidolgozásra, ami azt jelenti, hogy a szerző a forrástartomány
egy létező elemét jellemzi, hangsúlyozza újfajta módon.19 Ilyen kidolgozás jelenik meg az
Üvegszilánkkal című szöveg első versszakában (37). Az utolsó két sorban a „szívemben
hordalak” konvencionális fogalmi metafora kidolgozottabb formája jelenik meg, úgy, hogy
az emberi szervezetet a gyümölcshússal, a szerelmét pedig a maggal helyettesíti. Ezt egy
egész versszakon keresztül dolgozza ki, mellyel végül egy teljesen egyedi képet hoz létre.

  Kövecses 2005, 62.
19
Első Század 2015. tél
A második sorban már megjelenik a hús szó. Alapvetően az emberi húsról beszél a lírai én,
de azzal, hogy kimondja, a bőre kerítés szilvafával, rögtön asszociálhatunk a gyümölcshúsra.
Egyfajta párhuzam jön létre az emberi húsban hordozott heg és a gyümölcsben hordozott mag
között, s ez esetben mind a heg, mind a mag a lírai én szerelmét jeleníti meg. Mindkettő azt
fejezi ki, hogy mindig magában hordozza a szeretett személyt, azaz mindig gondol rá és nem
felejti el, ami megfelel a „szívemben hordalak” konvencionális metafora értelmének is.

(37) Üvegszilánkkal karcolom a neved a karomra,
Nekem fontos, hogy ott légy a húsban!
Hegesedj rám öregkoromra,
Bőröm kerítés szilvafával,
Te ott alvadsz nyugodtan,
S mint gyümölcs a magvat,
Úgy hordozlak magamban!
(Üvegszilánkkal)
A Hogyan mondjam című szövegben a kiterjesztésre láthatunk példát. Kiterjesztésről akkor
beszélhetünk, ha egy adott konvencionális metafora konvencionális nyelvi kifejezései helyett
új nyelvi kifejezéseket alkalmaz a szerző, s ezekkel a forrástartomány egy új fogalmi elemét
írja le.20 A szerelem mint fájdalom nem hagyományos módon jelenik meg Kollár-Klemencz
szövegében. A szerelemmel járó fájdalmas érzést a tűszúrás képével fejezi ki. Egy olyan
pillanatnyi fájdalommal írja le az érzést, mint mikor a tű beleszúródik az ujjba és hirtelen
kibuggyan a vér (38).

(38) s jelzi, hogy álljne szúrj, mert fáj,
a szerelem csak addig tart,
míg a tű az ujjamba szúr,
s a vér egyetlen cseppben,
testemen kívülre szorul.
(Hogyan mondjam)

Az Ez a szerelem című szövegben a kritikus kérdezés jelenik meg. A kritikus kérdezés során a
szerző megkérdőjelezi egy-egy mindennapi, konvencionális fogalmi metafora létjogosultságát.21
Ebben a szövegben például a szerelem tűz metaforát kérdőjelezi meg azzal, hogy számára
a szerelem tiszta, mint a jég (39). Ezzel a szerelemhez fűződő melegség általános érzését
kérdőjelezi meg. A szerelmet ugyanis (ahogy fentebb is láthattunk rá példát) általában inkább
a jeges szívet felolvasztó melegségként ábrázolják. Ugyanebben a szövegben találhatunk
még egy kritikus kérdezést, amit fentebb, a szerelem tavasz metafora során kifejtettem.
Azzal, hogy a férget is megjeleníti, elveszik az a megszokott, idilli tavaszi kép, amit egyébként
magunk elé szoktunk képzelni.
(39) Ez a szerelem
Nem múlik sohasem
Tiszta, mint a jég
Egyszerűen szép
(Ez a szerelem)

20
  Kövecses 2005, 61.
21
  Kövecses 2005, 62.
2015. tél Első Század
A kiterjesztés során említett Hogyan mondjam című szövegben a megszemélyesítésre is
találhatunk példát. A megszemélyesítés során a magunkról (emberekről) való tudásunkat
használjuk fel a világ dolgainak megértésére.22 A világnak e dolgai közé sorolható a szerelem
is, mely érzést gyakran csak úgy tudunk kifejezni, ha megszemélyesítjük. A Kollár-Klemencz
szövegben úgy jelenik meg a szerelem, mint aki sírva talál rá arra a személyre, akiben fellobban
az érzés (40). A Nagy meleg pulóver című szövegben például úgy jelenik meg az érzés, mint egy
kéményen bezuhanó alak, akit gyorsan le kell csapni, hogy ott maradjon (41). Olyan, mintha
a szerelem télapóként jelenne meg, aki különleges érzést visz magával a házakba, de aztán el
szokott tűnni, ezért ott kell tartani, hogy megmaradjon az a jó érzés, ami hozzá fűződik.

(40) a szerelem, ahogy sírva rám talál
(Hogyan mondjam)

(41) Bevetetlen ágyon tartjuk melegen
Az érzést. Nem járt erre rég,
Sőt talán még soha, csak vártuk, mikor lép
Életünkbe a kéményünkön át
Belezuhant tegnap, fejbe csaptuk hát
A lexikonnal. Nem engedtük el.
Egy ilyen érzet minden háztartásba kell.
(Nagy meleg pulóver)

Látható tehát, hogy az alternatív dalszövegeknél jellemző a kreatív nyelvi megoldások, a
kidolgozott, vagy éppen furcsa, nem megszokott képek használata. Maguk a fogalmi metaforák
tehát ezeknél a szövegeknél is konvencionálisak. Attól azonban, ahogy ábrázolják őket, máris
érdekesnek, nem mindennapinak hatnak. A fény forrástartomány például mind a populáris,
mind az alternatív szövegekben gyakran visszatérő elem. A fény mint a szerelem, a remény,
vagy a szeretett személy maga. A fény, amit el akar érni a szerelmes lírai én, a fény, amire rátalál,
mikor beteljesedik a szerelme. Pásztor Sámuel szövegében, a Macskában jó példát láthatunk a
fény felé való törekvés megjelenésének egy nem éppen hétköznapi formájára (42a). Nemcsak az
erős kifejezések használata miatt érdekes ez a rész. Egy olyan hétköznapi mozdulattal próbálja
előhozni a Napot a lírai én, mint mikor eltekerjük a kapcsolót, hogy égjen a lámpa. Ám ez
nem működik, ilyen egyszerű hétköznapi megoldással nem tud újra fényt varázsolni az életébe.
Az, hogy a ribanc lesz a fény forrástartománya, csupán csak nyomatékosítja, megerősíti
azt a keserű fájdalmat, amit a hiábavaló próbálkozás eredményez. Az alternatív szövegeknél
egyébként sem ritka, hogy olykor durvább kifejezéseket is használnak, hiszen dalszövegíróik
nem kímélik a papírt, ha egy szó éppen odakívánkozik. Ahogy a durva szavaktól, úgy a durva
képektől sem kímélik meg a befogadót: szukák, féreg, döglött macska, molylepke, kibuggyanó
vér. Ha a hétköznapok során a szerelemre, szerelmi csalódásra gondolunk, akkor nem éppen
ezek, vagy ezekhez hasonló szavak, kifejezések jutnak eszünkbe ezzel az érzéssel kapcsolatban.
Az „átgázolt a szívemen” konvencionális metaforikus kifejezés például sokkal erősebben hat az
elütött macska képében. Különösen attól, hogy a lírai énnel együtt a halott állat fölé hajol a
befogadó, és maga előtt látja az elgázolt macskát (42b).

(42a) Nem süt a ribanc, hiába tekerem
A napocska gombot, csak izzad a tenyerem

22
  Kövecses 2005, 63.
Első Század 2015. tél
(42b) Láttam egy macskát elütve
Itt guggolok most mellette
Lehet, a macska volt a lelkem
(Macska)

Ahogy már fentebb is említettem, Szűcs Krisztián Ez a szerelem című szövegében az idilli
tavasz képét megtöri, hogy felbukkan benne a féreg is. Likó Marcell szövegében többször is
felbukkan a molylepke. A féreghez hasonlóan, a molylepke is inkább taszító entitásként rebben
fel tudatunkban. A molylepke azonban pontosan úgy törekszik a fény felé, mint a sok lírai én,
akik a szerelmet szeretnék elérni. Ezek a molylepkék, amik ebben a szövegben szerepelnek,
mégis lezuhannak, mert nem csak a fényben, de naftalinban is úsznak (43). Erről a képről máris
eszünkben juthat, hogy a szerelem tulajdonképpen egy kis halál, ahogy az a Nyinában (45)
vagy a Hogyan mondjam (44) című dalban is megjelenik. Akárcsak a szépirodalmi alkotások,
az alternatív dalszövegek is arra késztetnek minket, hogy gondolkodjunk, próbáljuk megérteni
őket, hogy felidézzenek bennünk más műveket, és hogy az olyan egyszerű képeket, mint „a
szívemig hatol minden szava”, oly’ módon fejezzék ki, mint ahogy az Üvegszilánkkal című
szövegben láthatunk rá példát (45).

(43) Molylepkék fényben és naftalinban
(Üvegszilánkkal)
(44) A szerelem, gyűszűnyi halál
(Hogyan mondjam)
(45) Röppen a szó, olyan mélyre hatol,
Rostokba, sejtekbe belekarol.
Egymásba olvad az élő anyag,
Felkészülnek, hogy elnémuljanak.
(Üvegszilánkkal)

Összegzés
Dolgozatomban populáris és alternatív dalszövegeket hasonlítottam össze stilisztikai
szempontból.23 A vizsgálatom témája a szerelem megjelenése volt. Megfigyeltem, hogy
miként konstruálódik meg nyelvileg a különböző szövegekben. Ehhez kapcsolódóan két nyelvi
jelenséget figyeltem meg: a fikcionális aposztrofékat és a metaforikus kifejezéseket. Ezekben
a szerelmi tematikájú szövegekben ugyanis úgy jelenik meg az érzelem, hogy egy fikcionális
diskurzus során a megnyilatkozó beszél róla. Ezekben a diskurzusokban a szerelem egyfajta
objektumként jelenik meg, amit a megnyilatkozó próbál azonosítani, jellemezni. Azt, hogy
a szerelem miként konstruálódik meg a diszkurzív viszonyban, elsősorban a megnyilatkozó
kiindulópontjából láthatjuk. A metaforikus kifejezéseken keresztül ismerhetjük meg, hogy a
szerelmes én számára mit is jelent ez az érzelem, és mit jelent a szeretett személy. A szerelemről
szóló diskurzus és a szerelemhez kapcsolódó metaforikus kifejezések mindkét kategóriára
jellemző elemek. Ezek milyenségében azonban már különböznek egymástól.
A populáris és alternatív szövegek közötti különbségekről felállított hipotézisem
mindkét jelenség szempontjából beteljesültek. A populáris szövegekben kevés példát
találtam arra, hogy a megnyilatkozó több aposztrofikus diskurzust nyitna meg.

23
  Dalszövegek vizsgálatáról szövegtani szempontból lásd még Fükőh 2004.
2015. tél Első Század
A tizenegy szövegből nyolc végig ugyanahhoz a címzetthez szól az elejétől a végéig. A tizenegy
alternatív szövegből viszont csupán csak kettő olyan van, amelyben végig ugyanaz a címzett.
Négy szövegnél konkrét kiszólás vagy megszólítás található, ötnél pedig nyelvi deiktikus elemek
megjelenése vagy eltűnése mutatja azt, hogy már más címzetthez fordult a megnyilatkozó.
A diskurzusokban megjelenő metaforikus kifejezések, az előzetes feltevéseket alátámasztva,
valóban konvencionálisabbak a populáris szövegekben, mint az alternatívokban. A populáris
szövegekben megszokott, általános sémák mentén konstruálódik meg a szerelem. A hallgatóság
számára így könnyedén, egyértelműen feldolgozhatók a metaforikus kifejezések. Az alternatív
szövegekre pedig az jellemző, hogy gyakrabban használnak olyan eszközöket, melyekkel a
hétköznapitól eltérő, egyedi nyelvet vagy képet hoznak létre. Ezekben a szövegekben jobban
kidolgozottak a metaforikus kifejezések, ezek feldolgozásához újra kell konstruálnunk a
megszokott sémáinkat. Ezek a metaforikus kifejezések már nem is olyan egyértelműek, olykor
több értelmezési lehetőséget is magukban rejtenek. Mind az aposztrofikus elfordulások által
nyitott diskurzusok száma, mind a metaforikus kifejezések kidolgozottsága azt mutatja, hogy
míg a slágerszövegek egyszerűbbek, addig az alternatív szövegek sokkal összetettebbek.
A dalszövegek elemzése során kiderült, hogy nem lehet éles határt húzni a két kategória között.
Beszélhetünk prototipikus slágerszövegről és prototipikus alternatív dalszövegről, de előfordulhat
például, hogy egy alternatív dalszövegben nincsen több fiktív címzett, csak egyetlen az egész szövegen
keresztül, vagy, hogy egy populáris szövegben kidolgozott metaforikus kifejezéssel találkozunk.
E két kategória reprezentatív összehasonlításához egy nagyobb korpusz vizsgálatára lenne
szükség. Úgy gondolom azonban, hogy az általam elvégzett kis kutatás releváns szempontokat
nyújt a két kategória közötti különbségek kiterjedtebb vizsgálatához.
Első Század 2015. tél
Bibliográfia
Culler, J. 2000 [1981]. „Aposztrophé.”: Helikon 46, 370–389.
Fükőh Borbála 2004. „Slágerek szövegfelépítése és interpretációs lehetőségeik”: Petőfi S.
János – Békési Imre – Vass László (szerk.): Szemiotikai szövegtan 16.0 A szövegtani kutatás
általános kérdései. 1. Szöveg és zene 2. Mediális transzpozíciók. JGYF Kiadó, 63–76.
Kövecses Z. 2005. A metafora. Typotex, Budapest.
Laczkó K. – Tátrai Sz. 2012. „Személyek és/vagy dolgok. A harmadik személyű és a mutató
névmási deixis a magyarban”: Tolcsvai Nagy Gábor – Tátrai Szilárd (szerk.): Konstrukció
és jelentés. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 231–257.
Simon G. 2012. „Szemantikai konstruálás a metaforikus kifejezésekben – a térbeliség példája”:
Tolcsvai Nagy Gábor – Tátrai Szilárd (szerk.): Konstrukció és jelentés. Eötvös Loránd
Tudományegyetem, Budapest, 175–193.
Szelid V. 2007. Szerelem és erkölcs a moldvai déli csángó nyelvhasználatban. Tézisgyűjtemény.
http://doktori.btk.elte.hu/lingv/szelidveronika/tezis.pdf [Utolsó elérés: 2015.11.09.]
Tátrai Sz. 2008. „Narratív távolság – lírai közvetlenség”: Tátrai Sz. – Tolcsvai Nagy G.
(szerk.): Szöveg, szövegtípus, nyelvtan. Tinta Könyvkiadó, 49–55.
Tátrai Szilárd 2012a. „Viszonyulás és viszonyítás. Megjegyzések a stílus szociokulturális
tényezőinek vizsgálatához”: Tátrai Szilárd – Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.): A stílus
szociokulturális tényezői. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 51–71.
Tátrai Sz. 2012b. „Az aposztrofé és a dalszövegek líraisága”: Szikszainé Nagy I. (szerk.):
A stilisztikai-retorikai alakzatok szöveg és stílusstruktúrát meghatározó szerepe. Debreceni
Egyetemi Kiadó, 197–207.
Tóth M. Zsombor 2012. „Zene és szöveg. A dalszövegek helye „Az irodalom határterületei”
érettségi tételtípusban.”: Anyanyelv-pedagógia 3. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/
cikkek.php?id=413 [Utolsó elérés: 2015. 11. 09.]

A dalszövegek forrása
A dalszövegeket jórészt a http://www.zeneszoveg.hu/ [Utolsó elérés: 2015. 11. 09.] oldalról
idéztem.
Kiss Tibor Nyina című szövege fellelhető a zenekar honlapján, így autentikusabbnak éreztem
onnan idézni. http://www.quimby.hu/?p=lemez&id=15#2 [Utolsó elérés: 2015. 11. 09.]
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Németh Dániel
Hőképzettel összefüggő korai szavainkról – Hangtani vizsgálatok 1.

„… az egyes etimológiák megítélése változhat:

biztosnak hitt összefüggésekről derülhet ki,

hogy a kutatók délibábot hittek valóságnak,

vagy éppen korábban elutasított etimológiát

minősítenek át biztossá vagy legalább valószínűvé.”
Honti László

Bevezetés
A dolgozatban egy szócsalád történetét mutatom be, amellyel a gyula méltóságnévhez kapcsolódó
magyarázataim kronológiai pontosítását is megkísérlem. A gyula szóval kapcsolatban három
feltevést tettem:
1. A magyar szó nem ótörök jövevényszó, hanem egy finnugor eredetű szó, amelynek szókezdő
hangja (cs) fejlődésére az ősmagyar kor vége körül a török hangváltozási folyamatok hatottak.
Így a nyugati ótörök č és ǰ hangjai közül előbb a č > č́-vé, majd a ǰ (> ǰ́) > č́-vé fejlődött, végül
egyesülve č́-ben változtak ś-szé. A következőben két lehetséges megoldás mutatkozik: a) az
ősmagyar nyelvjárások némelyikére a volgai-bolgár erős palatalizált szókezdetei hatottak, így
az ősmagyar szókezdő (cs) hang palatalizálódott (ćs); b) önálló magyar nyelvjárási fejlemény a
többi palatalizált szókezdet hatására (t- ~ ty-, l- ~ ly-) majd az ómagyar korban dźs-ből kialakuló
gy-vé fejlődött a ćs hang is.
2. A magyar szó ótörök jövevényszó, az ótörök ǰ (> ǰ́) > č́ > ś fejlődésnek pedig a č́ fokú
átvételét mutatja.
3. A török és magyar szónak genetikailag nincs köze egymáshoz, hanem mindkettő
belső fejlemény egy onomatopoetikus szóból, mely a magyarban a hangutánzó jellege miatt
szabálytalanságot mutat a hangváltozásban.
A feltett ótörök jövevényszó azért lett egyre bizonytalanabb eredetű az etimológiai
szótárakban, mert a várt kazár yula szó (a magyar gyula forrása) nem bukkant elő a forrásokban.
Az általam korábban a vizsgálatba bevont szó a finnugor kori *ćȣlkɜ-, *ćȣ̈lkɜ- ’fénylik, csillog,
ragyog’ és az ugor kori *čittɜ- ’süt, fénylik, világít’ ige. Az előbbi széthasadt: csillo- és sajo-
(csillog, sajog) alakok léteznek. A szó belseji helyzetű *-k- *-γ-án keresztül spirantizálódhatott és
kieshetett, de valószínűbb a csillag esetben az -lk- > -ll- változás. A gemináta egyszerűsödhetett,
majd kétirányú fejlődése -l- és -l’- > -j- megoszlást mutató alakokat eredményezett (sajog). Az
ugor kori *čittɜ- szó belsejében található *-tt- gemináta egyszerűsödött -t-vé, mivel alakilag
egybeesett más igeképzős alakokkal, a nyelvérzék a -t nélküli alakot vonhatta el abszolút
igetőként. A *ćȣ- vagy *ćȣ̈- abszolút tő többirányú hasadását elősegítette, hogy sok jelentés
társult hozzá.1 Így feltételezésem szerint az ősmagyar korra az abszolút tő többfelé hasadt: a

1
  Hadrovics 1992, 65.
Első Század 2015. tél
*či- > *sü- (süt és sül) és *csi̮l- alakokra. Ez utóbbi nyelvjárási megoszlásként *sȧj- és *csil-
változatokban élt, mikor a szókezdő cs-re hathatott a nyugati ótörök č́- – ekkor a nyugati
ótörök nyelvek szókezdő č́- hangot mutathatták. Így a két nyelvből külön is magyarázható
szó között talán csak izoglossza szintű kapcsolat lehet – bár az onomatopoetikus jelleg is állhat
a magyar szó atipikus fejlődésének hátterében. Tehát véleményem szerint *ćsilaγ ’ragyogó,
fénylő, gyúló’ származék az előzménye a gyula szónak.
Erősebbnek vélem a fent vázolt kölcsönhatások közül 1. a) lehetőséget. Tehát a nyugati
ótörökben Kr. u. 650 és 850 között a korábban allofón ǰ- és -č- a č > č́ > ś és ǰ (> ǰ́) >
č́ > ś fejlődési szakaszát mutatja. 30 nyugati ótörök szóbeli ǰ- a magyarba kerülés után cs-s
szókezdetet mutat. De sz-es ótörök jövevényszó a magyarban a szárny, szél, szűcs, szőlő, szérű,
szer, szó.2 E 6 szó esetében a szókezdő hangot a nyugati ótörök *č́-re vezeti vissza Róna-Tas
és Berta. Ahhoz, hogy pontosabban meg tudjuk határozni hogyan történt a kölcsönhatás,
illetve mikor alakulhatott ki a gyula szó előzménye, ahhoz egy másik szócsalád elemzését és
hangváltozási tendencia eredményeinek megvizsgálását tartom célravezetőnek. Végső soron a
szél szó átvételének magyarázatát is megkapjuk.
A vizsgált másik szócsalád a d ~ z váltakozás problémakörébe kapcsolódik. A dolgozatban a
hangtörténeti összefoglalás után megvizsgálom annak a lehetőségét, hogy összekapcsolható-e
etimológiailag a tűz és a tüdő szó. Úgy vélem ugyanis, hogy a d-s változatok a toldalékolt formákban
egy korábbi állapotot mutatnak, míg a z-s alakok az abszolút szóvég spirantizálódásának
eredményei. Végül a d ~ z váltakozásba további bevonható szópárok összetartozását kísérlem
meg bizonyítani.

A d ~ z váltakozás hangtani problémái
Elöljáróban röviden ismertetem a d ~ z váltakozás eddigi hangtani magyarázatait és az ezekben
előforduló szavakat is. A szakirodalom részletesebb áttekintése ez esetben azért indokolt, mert
a különböző munkák eltérő elképzeléssel közelednek a hangvált(ak)ozáshoz, ráadásul eltérő
időre rekonstruálják. Az adott hangváltozások alátámasztásához a jövevényszavak példájáról
kiderülhet, hogy mit képesek bizonyítani és milyen körülményeket figyelembe véve képesek
erre. Az egyes hangok jelölését igyekszem az adott forráshoz leghívebben követni.
Moór Elemér a magyar mássalhangzórendszer kialakulásáról írt – mára több helyen
támadható – kétrészes cikkében megemlítette, hogy a finnugor kori -t- hangnak van -z- magyar
folytatása. Sok olyan magyar szó van, amelynek előzménye megnyugtatóan magyarázható a
finnugor kori *-t- > magyar -d- > -z- változással, pl. igy/ügy és köznyelvi víz. Setälä szerint
a fázik és a fagy is erre a hangváltozásra vezethető vissza, de ezzel Moór nem értett egyet.
Gombocz szerint ugyanezzel a változással magyarázható az, ez ~ oda, ide. Ilyen magyarázata
lehet az íz ~ édes, bűz ~ büdös szavaknak, de ide tartozhat a nyugati nyelvjárási víz ~ vides pár
is. Moór szerint ezekben a szavakban a -d- előfordulás egy finnugor kori *-t-ből másodlagosan
alakult ki, disszimiláció eredményeként -z-ből keletkezett. Megjegyezte, hogy a magyarban e
hangokhoz kötött oszét jövevényszavak sem vezettek megnyugtató eredményre: d-s a híd szó,
más szavak z-t mutatnak, mint a bűz, nemez,3 fizet és talán a gaz. Nyilvánvalónak tartotta, hogy
a d-s szavak későbbiek a magyarban, mert csak a *-d-k spirantizációja és a nazális kapcsolatok
denazalizációja után kerülhettek a magyarba – ez az iráni jövevényszavak átvételének idején
történt, Kr. u. 500 és 600 között. Megemlítette, hogy az iráni jövevényszavak csak Levédiában

  Róna-Tas – Berta 2011, 1149.
2

  Valószínűleg az oszét nämäd az előzménye, mely egy perzsa kulturális vándorszó, az átvétel nem
3

közvetlenül az alánból történt (Róna-Tas – Berta 2011, 1334).
2015. tél Első Század
vagy már a Donyec-vidéken az alánoktól kerültek a magyarba, ugyanis nincs kapcsolat a
magyarok és a kaukázusi alánok között. Úgy vélte, hogy a finnugor alapnyelv keleti ágában egy
*-δ- > *-l- változás is lezajlott. Szerinte a finnugor kori *ś a magyarban a török–magyar érintkezés
alatt még eredeti palatalizált alakban volt – ezt néhány ótörök jövevényszó is bizonyítja. Van
egy olyan csoportja az átvett szavaknak, amelyekben az őstörök *j hang sz-ben végződött, amely
egy ótörök *j- > * ǯ́- > * ž́- > ś- változás lehetett, erre példa a csuvas śil > magyar szél. Az ś > s
változásra vezette vissza (Horger alapján) a szëder ~ seder, szëm > sömör, szëmölcs ~ sümölcs,
szenved ~ senyved, szerkeszt > sörkeszt, szipirtyó ~ sipirtyó, szőr ~ sörény, szövény ~ sövény, szundít
~ sundít, szül ~ sün és születik ~ süretik szavakat.4
Bárczi a hangtörténeti munkájában a következőket írta: egyes vélemények szerint a
finnugor *ś > magyar sz változás későn, a honfoglalást közvetlenül megelőző századokban
ment végbe, így ezért a török ś-ek is bekapcsolódtak a változásba: például a magyar szél szó
a török śäl átvétele.5 De úgy vélte, hogy a török ś helyébe hanghelyettesítéssel is kerülhetett
sz, amikor a magyarban már nem volt ś. A finnugor alapnyelvi *s-nek az ősmagyarban egy
nyelvjáráscsoportban s, a másikban sz a folytatója. Az uralkodó az sz-es lett, de ez egy régebbi
területi megoszlás lehet, mert az első nyelvemlékeink az sz-ezés elterjedtségét mutatják. A -z-
hang a finnugor szavakban a hangzóközi -t-ből lett, Bárczi szerint ehhez még hozzáadódtak
a honfoglalás előtti jövevényszavakban δ-ből lett z-k: így az iráni *nämäδ > nemez, akkor
honosodott meg, amikor a -t- > -z- még δ fokon volt. Az ugor együttélés korában a δ > l
változás zajlott le szerinte, mert az obi-ugor nyelvekben is -l- található meg az alapnyelvi -δ-
helyén. A *-t- >*-d- (> *-δ-) > -z- már a magyar nyelv önálló életében történt, mert az obi-ugor
nyelvek eltérő fejlődést mutatnak. A magyarban a *t > *d szóbelseji zárhangok módosulása már
talán az ősmagyar kor előtt megkezdődött.6 Később a *-d- > -z- közé feltett *-δ- fokot nem
tartja feltétlenül szükségesnek. Így a finnugor *-t- > ugor *-d- > korai ősmagyar -z- változást
rekonstruálja.7
Kálmán Béla azt írta az interdentális δ-ről, hogy a finnugor alapnyelvben csak szó belsejében
volt. Idézte Moórt, aki szerint az ugorságból kivált magyarság Kr. e. 500 és 300 között a
permiekkel került kapcsolatba, ennek eredményeként a permi jövevényszavakban a b, d, g, z
meghonosodni kezdett. Kr. előtti utolsó századokban a magyarság délebbre vonult.8 A finnugor
kor -δ- hangja az ugor korra -l- lett. Úgy vélte, hogy az ősmagyarban a t > z változás lehet,
hogy δ-n keresztül történt, mindenesetre a z hangot az ősmagyar kor végére már a rendszer
elemének tekintette. Az ősmagyar korban a toldalékok még a tővéghangzó után kapcsolódtak,
az ómagyar korban viszont a véghangzó eltűnése és bizonyos fonetikai helyzetű magánhangzók
kiesése miatt létrejövő zöngésség szerinti részleges hasonulás alakította a hangrendszert.9
A régebbi nyelvtörténeti tankönyvben az ugor korszaknak a végén, tehát a magyar nyelv
önálló életének elején lezajlott -δ- > -l- változással számoltak a szerzők. Az ś hangot az ugor kor
végére rekonstruálták a č́ hanggal együtt. Az ősmagyar kor kezdetére már cs-t és sz-t tesznek
fel, az előbbi č́ > cs változásra példának a csillag szót olvashatjuk. Az ómagyar kor kezdetére a
magyar hangrendszerbe feltették a z hangot a t > z változás eredményeként.10

4
  Moór 1952, 79–94., 356., 387–392.
5
  Idézi Moórt 1952, 384.
6
  Bárczi 19582, 114–125.
7
  Bárczi 1962, 7–8.
8
  Idézi Moórt 1952, 450.
9
  Kálmán 1965, 385–393.
10
  Benkő szerk. 19803, 18., 101., 104., 106., 111.
Első Század 2015. tél
Hajdú Péter a következőképpen foglalta össze a témát érintő hangváltozásokat. A
nyelvtörténeti korszakolás hagyományos: az ugor alapnyelv időszaka a Kr. e. III. évezredtől
a Kr. e. I. évezred közepe, a finn-permi alapnyelv ideje a Kr. e. III. évezred vége és Kr. e. II.
évezred közepe között eltelt idő, a finn-volgai alapnyelv Kr. e. I. évezredig és a közfinn Kr. u.
I. századig lehetett.11
A régebbi iráni jövevényszavak átvételének idejét megadja a δ hang magyar z megfelelése
(nemez, fizet?, bűz?). Szerinte világos, hogy e szavak az alapnyelvi szavainkban kimutatott
*-t- > *-δ- > -z- hangváltozás lezajlása előtt kerültek a nyelvünkbe, feltehetőleg az ősmagyar
kor legelején, mert e hangváltozás már lezárult a következő réteg átvételekor, erre utal a híd
szavunk.12 Később ezzel ellentétben a következőt írta: az intervokális *-t- a magyarban a korai
ősmagyarban z képviselettel jött létre és a változás közbeeső fokán δ volt, a *δ > z változásban
legkorábbi iráni jövevényszavaink is részt vettek.13
Az alapnyelvi hangok jellemzésekor a dentális réshang szerepel, de megjegyezte, hogy szó elején
nem állhatott.14 A δ csak a lappban maradt változatlan formában. A finnben és a mordvinban
d (~ t) felel meg neki, a többi finnugor nyelvben pedig az l hang vagy ennek megfelelői. Ez
arra utal, hogy az uráli δ a finnugor alapnyelv keletibb nyelvjárásaiban, de legkésőbb az ugor
korban az *l hanggal esett egybe. A *δ > l elenyészése kimutatható szórványosan, pl. a szív szó
előzményében.
A magyar és permi denazalizáció meg a zárhangok rövidülése közötti egyezés csak látszólagos,
mert különböző módon és különböző időben ment vége e nyelvekben. Az őspermiben a nazálisos
hangkapcsolatok előbb denazalizálódtak és így keletkezett zöngétlen zárhangok és affrikáták
ezután zöngésedtek. Ebben a folyamatban a permi nyelvek bolgár-török jövevényszavai is részt
vettek így ennek az időpontját VII. és VIII. századra tette. A magyarban először a nazális
zöngésítette a második hangok, majd ezután zajlott le a denazalizáció, ez a fejlődés a korai
ősmagyarban zajlott, sok évszázaddal a permi folyamat előtt.
Tehát legkésőbb az ugor korra (vagy annál is előbbre) tette a *δ > l változást. Az ugor kor
vége felé történt meg szerinte a *-k-, *-p-, *-t- hangok réshangúsodása és ezzel nagyjából azonos
időben a korábbi gemináták rövidülése. Ennek a folyamatnak a tetőzését a korai ősmagyarra
tette: a *t- > *-δ- tehát az ősmagyarban történt. A folyamat kb. Kr. e. 500 és Kr. u. első
századok között játszódhatott le. Ezzel függhet össze a nazálisos hangkapcsolatok zöngésülése
és a nazális kivetése – ez a Kr. u. V. század előtt történt.15
Érdemes lehet a későbbiek miatt áttekinteni a tővégi vokálisok történetét, a csonkatövek
és teljes tövek viszonyát. A rokon nyelvi együttélés idején a különböző toldalékok előtt
egyalakú tövekként viselkedtek a névszók, mivel feltehetően alsó vagy középső nyelvállású
rövid magánhangzóra végződtek. Ezek a szóvégi magánhangzók az ősmagyar kor közepe táján
felső nyelvállásúvá záródtak. A véghangzó gyorsan eltűnt a magánhangzót követő γ és β után,
valamint a magánhangzót követő nazálisok után is, de például az š és az explozívák kedveztek
a tővéghangzó továbbélésének. Ugyancsak viszonylag sokáig maradt meg a tővéghangzó két
vagy több mássalhangzóból álló kapcsolat után; a tő szótagszáma is befolyással bírt a véghangzó
lekopására. A valódi csonkatő : teljes tő szembenállás csak az ősmagyar kor vége felé mutatkozott
meg, mikor bizonyos névszók végéről egyre inkább kezdett eltűnni a tővéghangzó. Ezáltal jöttek

11
  Hajdú 1973, 14.
12
  Hajdú 1973, 31.
13
  Hajdú 1973, 99.
14
  Hajdú 1973, 45.
15
  Hajdú 1973, 108–110.
2015. tél Első Század
létre a mássalhangzóra végződő valódi csonkatövek. Ezek olyan névszók, amelyeknek toldalék
nélküli alakja egybeesik bizonyos toldalékok előtt megjelenő alakjukkal. A tővéghangzók szóvégi
eltűnése a korai ómagyar kor első felében, fokozatosan következett be: a korszak közepéig még
éltek a véghangzós alakok. Viszont már az ősmagyar kor második felétől kezdtek elterjedni az
igazán az ómagyar kor során teret hódító mássalhangzós szóvégek.
A valódi teljes tőben a véghangzók változatlan formában megőrződtek néhány formáns előtt,
más toldalékok előtt viszont nem jelentkeztek. Az egyes toldalékok hatására a tővéghangzók
egységesültek egy adott nyelvállásfokon a toldalékhoz vonódással. A csonkatő vagy teljes
tő megléte leginkább annak a fejleménye, hogy milyen toldalék következik. Ha a további
toldalékok felépítésüknél és kapcsolódásuknál fogva kedveztek a tővéghangzó eltűnésének,
akkor a toldalékok a névszó valódi csonka tövéhez kapcsolódtak. A kétnyíltszótagos tendencia
korai érvényesülése mellett szólnak azok a toldalék nélküli alakok, ahol már a véghangzót
elvesztett, csonkatövű névszók mutatkoznak.16
Bereczki szerint a k, t, p-vel szemben γ, δ, β (másképp jelölve: w) állt a finnugor
alapnyelvben, tehát nem a zöngés : zöngétlen szembenállás volt a döntő, hanem a zár megléte
vagy hiánya. Valószínűleg a δ és δ́ nem voltak teljes értékű fonémák. Kizárólag szó belsejében és
néhány szóban fordult csak elő a δ hang a t variánsaként. A δ́ a többi palatalizált hang hatására
jelenhetett meg a δ párjaként. A -t- > -z- hangváltozás a második szótagban kivétel nélkül
végbement a magyarban. Szerinte a t > (δ) > z hangváltozás megelőzte a török hatást. Egy-két
alán jövevényszóban nyomát találjuk: nemez, nämäδ. Csupán azt tartotta problematikusnak,
hogy az átvétel nem hanghelyettesítéssel történt-e. A finnugor *-δ- a magyarban -l- alakban él
tovább vagy egyes esetekben nyomtalanul elenyészik.17
Az újabb nyelvtörténeti tankönyvben azt olvasni, hogy a -t- > -d- > -z- változás még Kr. u.
500 előtt lezajlott, mert egyes török jövevényszavakban a fonémacsoportok megmaradtak. A
változás ugyanis összefügg a denazalizációval. A relatív kronológia: -mp-, -nt-, -ƞk- mellett először
csak allofónként jelentkezett -mb-, -nd-, -ƞg-, majd az egyszerű p, t, k hangok is zöngésültek
b, d, g hangokká. A pp, tt, kk gemináták leegyszerűsödtek (p, t, k hangokat eredményezve),
viszont a -b-, -d-, -g- spirantizálódott β, z és γ hangokká. Végül a korábban nazálist tartalmazó
hangkapcsolatok denazalizációjával állandósodtak a b, d, g hangok. Az ősmagyar kor elejére
az interdentális zöngétlen spiráns (jelölve: ϑ vagy θ) és az ugor kori ś > sz miatt az sz hang
meglétét tették fel.
A kései ősmagyarban a ćs-ből nyelvjárási eltérésként cs vagy s hang létrejöttével számolnak.
Szóbelsején létezett csak ekkor még a -z- hang, az sz hang párjaként. A tővégi vokálisok eltűnése
már megkezdődött, bár végleges lekopásuk kitolódott az ómagyar korra: a korszak végére alsó
nyelvállásból felsővé tolódtak a hangok – valószínűleg a Kr. u. V. századra már lezajlott. A
tővéghangzók először a β és γ hangok után tűntek el, így e hangok az ősmagyar kor végén
már abszolút szóvégen is állhattak. Végül még egy hangtani megállapítás: a csuvasos s hang a
magyarban néhány szóban sz-szel került át: szél, szőlő.18
Róna-Tas András és Berta Árpád munkája szerint a szél szó a magyarban IX. század előtti
ócsuvas átvétel, mely ś- és -ä- hangot tartalmazott.19 Az ótörök búza szóhoz, mely a korábbi
munkákban jelölte volna a δ > d ~ z változás lejátszódásának idejét, azt írták, hogy egy nyugati
ótörök *buγδay > ősmagyar *buγzai̯ alakulat. A rotacizmus a d > δ > r változás a III. és V.
16
  Benkő szerk. 1991, 160–175.
17
  Bereczki 2003, 36–37., 69., 73., 77.
18
  Kiss – Pusztai szerk. 2003, 117–202.
19
  Megjegyzendő, hogy a szakirodalmi felsorolásból hiányzik Moór 1952-es munkája, Róna-Tas–Berta 2011,
784–786.
Első Század 2015. tél
század között történhetett.20 Az ősvogul és ősosztják szétválást a III. és V. század közé teszik.21
A finnugor δ-vel kapcsolatban azt találhatjuk a kötetben, hogy a -δ- mordvinban d vagy t lett,
de az ugor alapnyelvben már -l- is lett belőle, hivatkozást találunk Honti és Bakró-Nagy
laterális frikatíva (Λ) felvetésére. A p > φ változás az ősmagyar kor elején történt a magyarban,
ez a változás a szarmata-alán népesség keleti részénél is lezajlott a II. – III. században. Erős
tendenciaként ment végbe a -t- > -d- > -δ- változás, majd később folytatódott -z- irányába.
Néhány alán jövevényszóba a korábbiaktól eltérően nem δ-t, hanem d-t tételeztek fel,
amelyekben a d a spirantizálódás útjára lépett, a nád és a híd későbbi átvételek lévén nem vettek
részt a változásban, a gazdag, kard, zöld szavak előzményében a d megőrződött a mássalhangzók
torlódása miatt. A korai ősmagyarra a δ > l változás minden pozícióban bekövetkezett.
Ugyanebben a korszakban szóbelseji -t- > -δ- változást tettek fel.22 A korai ősmagyarra
nem rekonstruáltak z hangot. A ś- > s- depalatalizációt korai ősmagyar korinak tartották.23
Kronológiájuk szerint korai ősmagyar az V. – VI. századig tartott, a kései ősmagyar korban
kezdődött meg az intenzív ősmagyar–nyugati ótörök kapcsolat, amelyet a VI. század és a X.
század közötti időre tettek.24 A permi nyelvekből is kimutatható a csuvasos szó: śil – itt is a
csuvasos č́ hangra vezetik vissza. A volgai bolgár és permi nyelvi érintkezésnek első szakaszába
vezet ez a hangjelenség minket, ez Kr. u. 650 és 850 között lehetett – ez az ősmagyar–ócsuvas
érintkezés szempontjából is fontos lehet. A nyugati ótörök jellegű ǰ- č́-n keresztül ś-szé változott,
ugyanígy ś lett szintén č́-n keresztül a č hangokból is a csuvasban. Kr. u. 650 és 850 között még
č́ hangot tettek fel.25 A magyarban található sz- szókezdetet mutató 6 szót (szűcs, szérű…)
IX. század utáni átvételnek tartják.26 Ugor kori örökségként a ś > sz, a č > s, a ć > cs hangokká
változtak a korai ősmagyarra.27
Leginkább és legújabban is Honti foglalkozott a δ és δ́ helyzetével a finnugor kori
rekonstruktumokban, rövid áttekintést is nyújtott a témáról. Genetz és Setälä alapnyelvi
*δ mellett ugor és permi *δ́ hangot is rekonstruál. Setälä három különböző csoportot
különböztetett meg a *δ és *δ́ hang változása kapcsán. A magyarban az 1. és 2. csoport
előzménye a *δ, ennek folytatója az 1. csoportban l, a 2. csoportban j, gy, a 3 csoportban
pedig t előzményből z. Szerinte nem lehet megmondani, hogy az 1. és 2. csoport fejleményei
a finnugor nyelvekben δ > l párhuzamos fejlődés, avagy együttes fejlődés, mely finnugor kori
nyelvjárási következmény.28 Steinitz szkeptikus a *δ és *δ́ az uráli és/vagy finnugor kori
hangrendszer elemét illetően.
Honti megemlíti, hogy Décsy a *δ́-t különösen képtelenségnek tartotta, a *δ-féle hangok
rekonstruálásával szembeni ellenvéleménye elméleti jellegű. Décsy törlendőnek tartotta a δ
és *δ́ hangokat, szerinte az alapnyelvi szavakban t ~ l, t ~ ľ váltakozás lehetett, így további
etimológiai összefüggések feltárása is lehetséges, amelyek a δ és δ́ hangokkal nem magyarázhatók.
A t ~ l váltakozással viszont a magyar tüze- ’Feuer’ (< *tita) és a finn tuli (< tula) etimológiailag

20
  Róna-Tas – Berta 2011, 1113.
21
  Róna-Tas – Berta 2011, 1011.
22
  Róna-Tas – Berta 2011, 1017.
23
  Róna-Tas – Berta 2011, 1032–1040.
24
  Róna-Tas – Berta 2011, 1071–1072.
25
  Róna-Tas – Berta 2011, 1089.
26
  Róna-Tas – Berta 2011, 784–786.
27
  Róna-Tas – Berta 2011, 1094.
28
  Setälä 1896, 415–417.
2015. tél Első Század
összeköthető.29 A *δ és *δ́ törlését tartja megoldásnak, helyette t ~ l és t ~ l’ váltakozást
képzelt el. Honti szerint ez tetszőleges változások feltevését eredményezné, így a t ~ l és a t
~ l’ egyenesen lehetetlen. Rédei véleménye szerint is a *δ és *δ́ az alapnyelv legvitatottabb
hangjai. Hajdú a δ-t és δ́-t és a γ-t csak zárójelben adta meg az alapnyelvi fonématáblázatában,
a korábbi ilyen hangokat tartalmazó etimológiákat is átvette. Megemlíti, hogy Itkonen szerint
a kérdéses etimológiák tagjainak hangmegfelelései csak a δ és δ́ feltevésével magyarázhatók és
Korhonen szerint sem kell törölni a rendszerből.
Honti visszanyúl Genetz laterális spiráns30 (Λ) ötletéhez, tehát a *δ helyett *Λ-t és a *δ́
helyett *Λ́-t rekonstruál. Szerinte ezt feltéve, hasonló fejleményekkel számolhatunk a legtöbb
uráli nyelvben, mint amilyeneket az ősosztják *Λ mutat. A permi nyelvekben ezek egybeestek
a megfelelő zöngés laterálisokkal. Az ugor nyelvek esetében ennek a (részleges) egybeesésnek
külön nyelvi eseménynek kellett lennie, ahogy az efféle osztják hangok mutatják.
Korábban úgy vélekedett Honti, hogy a finnugor *δ > ugor l és a finnugor *δ́ > ugor *l’
változás nem lehet ugor kori, mert a *δ́-nek az osztjákban j, az *l’-nek pedig l’ a folytatója.
Az osztják *δ́ >j változás csak az obi-ugor egység megszűnése után következett be, mert a
vogulban a *δ́ helyén l’ áll. Másrészt ha a *δ́ változásával csak az egyes ugor nyelvek külön
életében számolhatunk, ugyanez vonatkozik a *δ > l-re is, mivel a δ : δ́ oppozícióban a δ a
jelöletlen tag.31 1983-ban Honti így ír: az uráli/finnugor *δ váltakozott az l hanggal a *t > * δ
> z változás előtt. Mert egyes esetekben l-es alakot látunk, mint a fal szó esetében, amelynek
finnugor előzménye *раδз, az ősmagyar változások során*faδз > *fazз pedig a faz-ék szó
alaptagja. E *t > *δ > z változást a gemináták egyszerűsödése után, az intervokalikus finnugor
*k és *p ősmagyar *γ és *β hangokat eredményező változással egyidőben zajlónak gondolta. Az
ősmagyar hangváltozásokat e sorrendben képzelte:

ugor alapnyelv
š>s
s>ϑ
ś > s
magyar obi-ugor alapnyelv
δ > l, δ́ > ĺ tt > t, kk > k, pp > p
hangzóközi
hangzóközi t > δ, k > γ, p > β
δ>z
hangzóközi

tt > t, kk > k, pp > p
hangzóközi ősvogul ősosztják

29
  Honti 2012, 45.
30
  Itt valószínűleg okozhat félreértést az, hogy a frikatíva és a spiráns szinonimák, egyszerűbb volna laterális
réshangként említeni.
31
  Honti 1979, 229.
Első Század 2015. tél
szókezdő p > f (b), k > k/χ, ϑ>t ϑ>Λ
δ > l, δ́
ϑ > h,
> ĺ δ > l, δ́ > j
h>Ø

A δ > z lehet későbbi is, de a ϑ > h előtt lezajlott.32 Szerinte az ősmagyar–őspermi érintkezést
megelőzően kellett réshangokká válniuk a szóbelseji zárhangoknak.33
Később így írt erről: a nem palatális alapnyelvi szibilánsok (sz és š) egybeolvadtak az ugor
alapnyelvben a *θ-be, ez a hang az ugor kor után az ősvogulban *t, az ősosztjákban másodlagosan
*Λ lett. A hagyományos *δ és *δ́ helyett *Λ és *Λ́ hangokat rekonstruált, amelyek az obi-ugor
alapnyelv megszűnése után az ősvogulban *Λ > l, *Λ́ > l’, az ősosztjákban *Λ >l és *Λ́ > j
hangokban végződtek, később a θ-ből az osztjákban Λ lett.34
Bakró-Nagy Marianne 2001-es cikkében a finnugor alapnyelvre a *δ (zöngés dentális
spiráns) és *δ́ rekonstruálását és a szakirodalomban való elterjedését Setälä (1896) munkájához
köti. A *δ viszont háromféle képzéshelyű lehet: interdentális, közvetlenül a fogsor mögött
képzett dentális, valamint alveoláris. Az uráli vagy finnugor alapnyelvi *δ képzésének pontosabb
helye nem megállapítható, így szerinte az elölképzett volt. A réshangképzést követnie kellett
palatalizáltság képzésének, nem lehetett egyidejű vele – kétségei merültek fel a *δ́ és így a *δ
meglétét illetően. Emellett a Λ > δ változást lehetségesnek tartotta.35
Honti az interdentális spiránsok fejlődését is felvázolta, kiemelve az általa erősnek tartott
fejlődési vonalat. Az uráli és finnugor kori *s × *š az ugor korban *ϑ, amely az obi-ugor
nyelvekben ősosztják *Λ és ősvogul *t hangokban realizálódott. Elképzelése szerint az uráli és
finnugor *Λ >> ou. *Λ >> ősosztj. *Λ ~ ősvog. *l és uráli, finnugor *Λ́ > ug. *Λ́ > ou. *Λ́ >
ősosztj. *j ~ ősvog. *l’. A *Λ́ a finn-volgaiban depalatalizálódott. A volgaiban a *Λ- egybeesett
az *l-, a *-Λ- pedig egybeesett a *-t- hanggal, a finnségiben mindig *t-ként folytatódott.
Összegezte is az efféle hangok fejlődésének leggyakoribb eredményét a különböző nyelvekben.

U/FU finn osztják vogul magyar
*Λ- - *Λ > Λ, l, t, j, Ø - l
*-Λ- -t- *Λ > Λ, l, t, Ø l, Ø l
*Λ́- t- j l’ -
*-Λ́- -t- j l’ gy

Feltette a kérdést, hogy a *ϑ nem igazolná-e az alapnyelvi *δ és *δ́ egykori meglétét, hiszen
ez esetben lehetne zöngés : zöngétlen szembenállás. Szerinte ha volt is ilyen oppozíció, nincs
*ϑ́ hang, ráadásul mivel erősen jelölt hang lenne, még ha lett is volna, még ritkább lett volna
mint a *ϑ. Az eddig feltett *δ és *δ́ elemnek a rokon nyelvek egy részében a többségi l mellett
meglepő a t képviselete. Az *Λ és *Λ́ rekonstruálásával nincs ellentmondás, mert így érthető a t
zárhang folytatás az l likvida mellett, hivatkozott Bakró-Nagy 2001-es munkájára, melyben a

32
  Honti 1983, 118–120.
33
  Honti 1985, 153.
34
  Honti 1998, 332.
35
  Bakró-Nagy 2001, 81–85.
2015. tél Első Század
*δ és *δ́ valószínűtlen voltát bizonyította az *Λ és *Λ́ hangokkal szemben az osztják nyelvjárási
Λ és Λ́ hangokkal. Azt is figyelembe vette, hogy a korábbi *δ =*Λ és *δ́ = *Λ́ helyén nem
lehetne-e *ϑ és *ϑ́. Szerinte nem lehetséges, mert az *ϑ-nek az uráli nyelvek többségében
különböző folytatói voltak. Felmerült nála a gondolat Mikola Tibor munkái után, hogy „ha
két rokon nyelvben olyan lexémák találhatók, amelyek szemantikailag jól illenek egymáshoz,
de nem mutatnak szabályos hangmegfelelést, vajon nem tartozhatnak-e mégis egy családba?”36

A hangtani jelenségek problémáinak összegzése
Az áttekintésből is látható volt, hogy a kérdés igen összetett. Célszerűnek tartom a problémákat
az alaposabb elemzés érdekében felaprózni, egyenként megvizsgálni, majd ezek eredményei
alapján újra egybefonni a szálakat.
1. Az uráli és finnugor alapnyelvi *δ és*Λ meg *δ́ és *Λ́ lehetőségei.
2. Az ősmagyar kori *δ és *z hangok előbukkanása.
3. Az alapnyelvi č ́ és ś változásai.
4. Az gy és sz hang megjelenése a hangrendszerben.
Kétségtelen, hogy az uráli és finnugor alapnyelvi δ és *δ́ hang problematikus. Az sem látszik
egyértelműnek a korábbi kutatásokból, hogy a hangváltozás a magyart érő török hatás előtt
lezajlott-e. Ez éppen akkor válik problémává, mikor szembesülünk azzal, hogy a Kr. e. I. ezred
és Kr. u. VIII. század közötti az az időszak, amikor az egyes alapnyelvek további leánynyelvekre
bomlanak, tehát megindul a nagyobb fokú differenciálódás a finnugor nyelveken belül.37
A párhuzamosságot mutató egyes leánynyelvi változások tekinthetők a közös örökség miatti
azonos belső fejlődésnek és/vagy areális hatásnak is. Ugyanakkor, éppen azért mert az egyes
leánynyelvekben ezeknek a hangoknak különböző, de világos csoportokat alkotó folytatói
vannak, nem tekinteném a δ hang problémáját annyira fekete-fehéren, mint Honti vagy
Décsy. Véleményem szerint a kettejük érvelésének a metszete a kézenfekvő megoldás. Tehát
engednék egyfajta *δ ~ *Λ, *δ́ ~ *Λ́ váltakozást a nyelvek egy részében, ennek eredményeként
a lehető legegyszerűbb magyarázni az l-es, l’-es folytatások melletti t-t.
Ha számolunk a nyugati ótörök nyelvben lezajló rotacizmus ősmagyarra hatásával és köztes
állomásként megengedjük a *-δ- fokot a *-t- > *-d- >/~ -z- változásban, akkor a következőképpen
képzelhetjük a *δ hang változásait. A lényeges kérdés, hogy meddig volt erősebb a *δ > l
változás, mint a *δ > d ~ z változás. Mi okozta a kétféle eredményt? Van-e egyáltalán a kettő
változásnak köze egymáshoz? Eltűnt-e nyomtalanul a hangrendszerből a *δ hang, majd újból
megteremtődött volna? Szerintem okozhatta a későbbi *δ > d ~ z váltakozást, hogy a változások
nem egyik pillanatról a másikra történnek: kell idő a korábbi hang gyengülésének, a régi és új
hang váltakozásának, a régi kiszorulásának és az újnak a megerősödésének. Tehát voltak „túlélő
*δ”-k, amikor az ősmagyar népességre másik, a korábbinál (finnugor *δ > l) erősebb areális
hatás irányult (az ócsuvas rotacizmus *d > *δ > z ~ r), amelynek következtében a korábbi erős
tendencia gyengévé vált. Ekkor új irányt vett a változás is: a *-t-kből is lettek *-δ-k – ez is oka
lehet annak, hogy nem l-ben végződött a változás.
A *δ > z változás vagy váltakozás Moór szerint egy regresszív folyamat eredménye: erre
példa az íz ~ édes, bűz ~ büdös, csakúgy, mint a víz ~ vides (nyugati), Azariás ~ Adorjás
(dunántúli), ném. Fidisch ~ magy. Fizes (nyugati), Jézus ~ Jédus (székely).38 Ugyanis szerinte
ezekben a finnugor kori *-t- előzményből fejlődött -z- regressziója okozta a -d- előfordulást.

36
  Honti 2012, 43–60., 52.
37
  Hajdú – Domokos 1980, 68.; Hajdú 1973, 14.
38
  Moór 1952, 84.
Első Század 2015. tél
A TESz. is közölt néhányat adatai közül például az édes szócikk alatt: vides ’vizes’, Jédus
’Jézus’.39 Véleményem szerint a d-s szavaknak kétségkívül korábbi elemeknek kell lenniük,
hiszen a toldalékolt alakok ezt a változatot rögzítik, míg a z-s az ómagyar kor elején állandósult
a véghangzó elvesztése után.
Ezekből látszik, a folyamat az ősmagyar korban még élő tendencia volt, nem zajlott le a változás a
török jövevényszavak átvételéig. Ha azonban a t > δ, k > γ, p > β változást megelőző t > d zöngésülés
megkezdődhetett Kr. e. 800 vagy 500 előtt, majd az ősmagyar–őspermi érintkezésben vált intenzívvé
(Kr. e. 500 és 300 között), akkor Honti 1983-as kronológiája kevésbé pontos, aszerint ugyanis az ős-
magyar–őspermi érintkezést megelőzően már lejátszódott a t > δ, k > γ, p > β változás.

Hajdú álláspontjával egyetértek. Úgy vélem, hogy a két folyamat egymás után történt, de a *δ >
l változás kezdetét a Kr. e. I. évezred helyett az Kr. e. I. évezred második felének vége utánra tenném.
Ennek értelmében Kr. u. IV. sz. – Kr. u. IX. sz. közepe közötti időben zajlik a *δ > z változás. A *δ >
l váltakozás még nem fejeződött be, amikor újabb hatásokra, mint a zöngésedés miatt, kialakuló újabb
hangok bekerültek a spirantikus változásba, így új *δ hangok születtek. Úgy tartom elképzelhetőnek az
átmenetet – Hontival egyetértve –, hogy valóban szükséges lehet a *Λ feltevése, különböző változások
miatt megingott a szóbelseji *-t- hangok helyzete, de már nem az l hanggal alakult ki korreláció, hanem
a z-vel. Tehát a következő két fejlődési sor *-Λ- > vagy ~ *-δ- irányban válik szét:

*-Λ- > / ~ *-δ- > -l-

*-t- > (*-δ- )> -d- ~ -z-.

Erősíthette a z-s fejlődést az, hogy az eredeti *-t-ből változó hangok is -z- hangban végződtek, így
a „túlélő δ”-ként feltett hangok is ebbe kapcsolódtak be. A z hang pedig az ősmagyar kor végétől (IX.
század elejétől kezdve) jelentkezhetett teljes értékű fonémaként. Végső soron az ugor kori *s- > *ϑ- is
segíthette a *δ-k ősmagyar kor eleji meglétét azáltal, hogy a szókezdő finnugor eredetű *s-ek helyén
annak eltűnéséig létezett a zöngétlen párja. A d vagy z hang állandósulása a később bemutatandó szócsa-
ládokban ezekhez a feltételekhez is köthető:

– az adott szó szótagszerkezetéhez;
– a szóhoz hasonló hangalakú szavak számához;
– van-e benne egyéb változó, instabil állapotú hang;
– kapcsolódik-e hozzá képző, amely segíti a lexikalizációt, ezáltal a párhuzamos alak és jelentésmegosz-
lást, vagyis a szóhasadást;
– toldalékolt alakjaiban mennyire esik közel a *δ > d ~ z a szóvéghez;
– további toldalékolás során történik-e változás (pl. bizonyos helyzetbeli teljes hasonulás, magánhangzó
kiesés);

39
  TESz. I. 708.
2015. tél Első Század
– van-e több jelentése, jelentésárnyalata a szónak, amelyek segítik a szóhasadást;
– gyakran használt szóról van szó, esetleg a szókincs egy rétegéhez kötődik (szakszó) vagy periférikus
elem.

A hangtörténeti szakirodalmi áttekintés összegzéseként és a fenti gondolatmenetem zárásaként a
következő fejlődési sorokat tartom elképzelhetőnek. A változások az ősmagyar korban a z önálló foné-
mává válásával végződhettek. A *δ a korai ősmagyar kor végére több szakaszban tűnhetett el.

1. A finnugor *δ az ugor kor végén az ősmagyar korra l hanggá változása közben (akár belső
fejlődés eredményeként, akár ezt csak megerősítő ócsuvas hatásként) a *-t- hangok *-δ-k
lettek, ezek az ősmagyar kor vége felé attól függően változtak, hogy a tő belsejében (-d-)
vagy tő végén álltak (-z).

2. A finnugor *δ az ugor kor végén az ősmagyar korra l hanggá változott, miközben a *-t-
hangok *-d-k lettek, ezek az ősmagyar kor vége felé tő belsejében -d-k maradtak, ha tő
végén álltak, akkor spirantizációval -z- hanggá változtak.

3. A finnugor alapnyelvben *δ ~ *Λ váltakozott az ugor kor végén, ezeknek az ősmagyar
korra *t és *l hangok a folytatóik (tehát az osztjákhoz hasonló tendenciát képzelek el).
Ezután a *-t- > * -δ- változás következtében az ősmagyar kor vége felé attól függően, hogy
a tő belsejében vagy tő végén álltak, -d- vagy -z hanggá változtak.

4. A finnugor alapnyelvben *δ ~ *Λ váltakozott az ugor kor végén, ezeknek az ősmagyar
korra t és l hangok a folytatóik. E *-t- hangok *-d-k lettek, ezek az ősmagyar kor vége
felé tő belsejében -d-ként megmaradtak, tővégi helyzetben spirantizációval -z hanggá
változtak.
A kétféle (l és d ~ z) fejlődést a *δ ~ *Λ váltakozás tudná legkönnyebben magyarázni. Elképzelhető
lenne egy *Λ > *l és ezzel párhuzamos *t > (*δ >) d ~ z vagy *Λ > *l és ezzel párhuzamos *Λ >*δ >
d ~ z, esetleg egy *Λ ~ *δ > *l ~ *t > d > *δ > z változás is.40 Viszont jelenleg úgy látom, hogy ezek
időben későn kezdődhetnének és hosszabb ideig tartana a változás lecsengése, emiatt egyes esetekben
célszerűbbnek látszik a *δ kiindulópont feltételezése. Arra a kérdésre, hogy ez nyelvjárási megoszlás
vagy egy egységes, hosszú változás két különböző időpillanatban létrejött eredmény, nem tudok meg-
nyugtató választ adni.

Korábbi szótani magyarázatok
Mikola „A szóhasadás kérdéséhez” című cikkében az ide, oda és ez, az szavak kapcsán tette
fel a kérdést, hogy ezek bevonhatók-e a d ~ z váltakozásba. A szóhasadást úgy kezelte, hogy az
egységes jelentés megoszlik egy hangváltozás következtében kialakult két alakváltozat között.
Emellett a homonímia, a kétértelműség elkerülése is befolyásolhatja a hangváltozásokat.
Úgy vélte, hogy egy hang akkor képes egy hangfejlődési tendenciának ellenállni, ha
funkcionálisan indokolt. Illetve, ha az adott hang egyéb fonetikai helyzetben is előfordul,

40
  A későbbiekben, amikor csak *δ > d ~ z változásról beszélek, akkor azt csak az egyszerűség kedvéért teszem.
Mindig hozzáértendő e teljesebb levezetés lehetősége is.
Első Század 2015. tél
például: vi ~ ü : víz ~ ügy. Tehát a hasadás egy régebbi – az adott hangváltozás kezdetét
rögzítő – állapot és egy újabb – a hangváltozás következtében létrejövő fejlemény – együttélését
okozza. Grétsy szóhasadásnak azt a nyelvi folyamatot tekintette, amelynek következtében egy
szó akár alapalakjában, akár képzős, jeles vagy ragos formájában kettő vagy több alakváltozatra
bomlik ugyanabban a nyelvben. Az így létrejött alakváltozatok között részleges vagy teljes
jelentéselkülönülés következik be, attól függetlenül, hogy a hangalak vagy a jelentés szándéktalan
vagy tudatos megosztása előzte-e meg.41
Korábban általános volt a vélemény, hogy a szóbelseji z néhány szóban d-vel váltakozik: ez ~
ide, az ~ oda, bűz ~ büdös, íz ~ édes. Később kiderült, hogy az íz ~ édes, bűz ~ büdös szópárok
esetében egy büzös > büdös, ézes > édes elhasonulásról van szó.42 Ezután úgy folytatta, hogy
néhány esetben a rag és a képző csak másodlagos, és csupán arra szolgál, hogy a szóhasadás
útján létrejött szavakat még határozottabban megkülönböztesse. Az a kérdés, hogy volt-e
magánhangzó közti *t > *d > z változás közbeeső fokának idején más fonetikai helyzetben
d hang? A választott téma felől még az lényeges a cikkéből, hogy megemlíti Juhász Jenő
véleményét az edz szót illetően: aki szerint az igy, ügy szónak egy nyíltabbá vált alakjából
keletkezett -z képzővel, ’vizez: tüzes vasat vízben edz > keményít’.43
A TESz. szintén elveti a tűz szó finnugor eredeztetését, a hosszú magánhangzó előzményének
*äβ vagy *äη hangkapcsolat valamelyikét tartották a szerkesztők.44 Itt a tüdő bizonytalan
eredetű, az alapszava talán egy ősi uráli ’légzőszerv’ jelentésű szó, a rokonnyelvi adatok szerint
eredetibb az ä hang. A magyarban egy i-s változatot tartanak régebbinek és a d és ő hangokat
egy kicsinyítő képzőbokorként tartanák lehetségesnek.45
Az EWUng.-ban a tűz szót ugor kori szónak tartották és (Hontira hivatkozva) ugor
előzményeként a *tüγɜ-tɜ, *tüβɜ-tɜ szavakat találjuk, a szó első írásos előfordulását a Jókai-
kódexből idézték.46 A tüdő szót ismeretlen eredetűnek írták (talán 1196-os az első adat), de meglehetősen
régi eleme lehet a magyar nyelvnek, viszont az uráli egyeztetést fonetikai és morfológiai okok miatt elutasították.47
A tűz szó az újabb nyelvtörténeti tankönyvben az ugor kori *tüγɜ-tɜ vagy tüwɜ-tɜ előzmény
folytatója. Az ősmagyar kétnyíltszótagos tendencia következtében kiesett a háromszótagú
szavakból egy magánhangzó. Lehetséges, hogy már az ősmagyar korban a *tüγɜtɜ vagy *tüβɜtɜ
(> tűz) szóban a γ és a β szótagzáró helyzetbe került (*tüγtɜ vagy *tüβtɜ) és esetleg már az
ősmagyar korban vokalizálódott.48
Balázs János szerint a tüdő finnugor tőből képzett elhomályosult kicsinyítőképzős
(-d) és igenévi származék (-ő) a végződés miatt.49 Róna-Tas és Berta könyvében a tűz
szónak a következő származtatását adták. Az ugor kori *täγtǝ a korai ősmagyar korra
*täwδǝ alakra változott. Ennek folytatása a mai tűz a nyelvjárási tíz változatával.50
Honti a tűz szó előzményének az ugor alapnyelvi *tüγɜtɜ alakot tartotta, mivel feltett egy
ugor kori w > γ változást, obi-ugor alapnyelvi alakként *tȫγət-et rekonstruált. Szerinte az
41
  Grétsy 1962, 16.
42
  Idézi Moórt 1952, 83–84.
43
  Mikola 1965, 35–39.
44
  TESz. III. 1018.
45
  TESz. III. 1009–1010.
46
  EWUng. II. 1570.
47
  EWUng. II. 1566.
48
  Kiss – Pusztai szerk. 2003, 127., 339–340.
49
  Balázs 1965, 406.
50
  Róna-Tas – Berta 2011, 1033.
2015. tél Első Század
ősmagyarban a γ kiesett, az ü és ɜ pedig egy hosszú hangban olvadt össze, csak így lehet, hogy
a hangzóközi *t aztán z-vé változott.51

Kronológiai és hangtani következtetések
Véleményem szerint a magyar tűz és tüdő szavak legalább finnugor koriak és egy szócsalád
tagjai. Sőt magam is rokonítandónak vélem a korábbi elképzelésekhez hasonlóan a tűz és így a
tüdő szót is a finn tuli ’tűz’, de még a tuuli ’szél’ szóval. A teljesség igénye nélkül egy-két példa:
Gyarmathi magyar Tüz ~ vogul Taut, Tüz ~ Túli, Tulli, Tulí, Tuli;52 Donner finn tul-e, tuli ~
magyar tüz-ä, tǖz.53 Elképzelésemnek jelentéstani háttere erősebb, mint az alaktani, de e téren
sincsenek áthidalhatatlan problémák.
Magyarázatom egy alapvető testérzetből indul ki, amely bizonyos évszakokban jelenlegi
klímánkon, de főleg hűvösebb éghajlaton igazán szembeötlő. Az is világos, hogy a magyar
nyelv nyugati ótörök eredetű jövevényszava, a szél, felesleges átvételnek tűnhetne e magyarázat
alapján. Tautologikus ugyanis az a kifejezés, hogy „fúj a szél”, hiszen a szél maga a ’fújás’. A
hangtani magyarázatok alapján úgy vélem, hogy a δ > d ~ z változás lezajlását nem magyarázzák
megnyugtatóan az iráni (nemez) vagy csuvasos (búza, melyben a magyar z hang a csuvasban
végbemenő d > δ > z > r változás középső fázisát mutatná)54 jövevényszavak példái, de még
az örökölt nazálissal alkotott kapcsolatok feloldódása és a zöngés zárhangok kialakulásának
húzólánca sem. Valószínű, hogy az iráni és ótörök jövevényszavak segítettek például a z
fonéma megszilárdulásában, de a hangváltozások lefolyásában nem látom ezeket meghatározó
szerepűeknek. Sokkal jobb támpontnak bizonyulhat más jellegű nyugati ótörök jövevényszavak
vizsgálata, mert ezzel a permi dialektusok alapján is kimutatott jövevényszavak pontosabb
kronológiát nyújtanak a magyar nyelvbe kerülésük kapcsán is. Ennek alapján a magyarba
a szél szó a Kr. u. 850 körül/után kerülhetett. Véleményem szerint azért, mert addig erre a
természeti jelenségre használt szó kisebb-nagyobb alaki változások után problematikusabbá
vált, jelentéstanilag leginkább. Így nem arról van szó, hogy egy nem ismert fogalomra kellett a
jövevényszó, csupán át lehetett adni a jelentést egy kevésbé terhelt és váltakozást nem mutató
szónak.55
Elképzelésem szerint egy testérzet bújik meg a tűz szó mögött, mégpedig az, hogy hideg
környezetben látható a kifújt levegő párája és érzékelhető annak melegsége is. Egy szócsaládba
vonnám a tűz56 és a tüdő57 szót, utóbbit olyan tagnak képzelem el, amelynek második szótagbeli első
hangja azért változott másképpen, mert toldalék követte, így elzáródott, a képzett alak pedig egy
korábbi állapotot horgonyzott le. A tűz és tüdő szó előzményét a magyarban a következőképpen
képzelem el: a finnugor alapalak a *ti̮δä. Az ősmagyarra ez *tiδä ’tűz’ és *tiδäβ vagy *tiδäγ
mint ’tűző’ – tehát örökölt főnév és ennek folyamatos melléknévi igenévi előzményét teszem fel.
A tűz szó jelentése egyszerre hordozta a melegség és a mozgó levegő képzetét. A tüdő pedig az a
szerv volt, amelyik melegített és/vagy kifújta a meleg levegőt, „szelet csinált”.

51
  Honti 2013, 132–133.
52
  Gyarmathi 1799, 201., 267.
53
  Donner 1874, 121–122.
54
  TESz. I. 398.
55
  Hadrovics 1992, 65., 87–99.
56
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=1864, 2015. 08. 18.
57
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=1043, 2015. 08. 18.
Első Század 2015. tél
A *tüγɜtɜ szó fejlődését eltérően magyaráznám meg – véleményem szerint hasonló lehet,
mint a szív szó levezetése a śiδä-mɜ58 alakból (melynek rekonstruálnak śiδä alakot is).
Mégpedig úgy, hogy az előzmény a *tiδä alak, amelyhez hozzájárult a mai magyar -ő képző
előzménye, a *-γ. Tehát közös fejleménynek a *tiδä ’tűz’ és *tiδä-γä ’tüdő’ alakot képzelnék
el, melyből az obi-ugor alapnyelvben kétnyíltszótagos tendencia kapcsán kiesett az -ä- hang,
*tüδγä alakot eredményezve. Ebből akár további változás nélkül a δ vagy a δ > l változás
után az l kieshetett, végül a *tüγä alakhoz még az obi-ugor alapnyelvben egy képző társult.
Véleményem szerint az utolsó szótag (-tɜ) lehet obi-ugor alapnyelvi kori igenévképző.59 Az
obi-ugor nyelvekben kiveszett a *tiδä szó, megmaradt *tüδγä > *tüγä szó jelentése máshogy
fejlődött: a jelentésből elmaradt az a mozzanat, mely szerint az emberi test hője mellett a
légmozgás jelensége is e szóval fejezhető ki. A szerv fogalmának jelentése (amelyik nálunk a
[tüdő] hangsorhoz társul) nem alakult ki a szóhoz vagy idővel kikopott az obi-ugor nyelvekből.
Végső soron a vogul és osztják ’tűz’ szó előzménye tehát nem tőszó (hanem az, ami a magyar
tüdő előzménye is), hanem egy főnévi származék még tovább képzett alakja.
A magyarban eltérő fejlődés ment végbe, mivel megőrződött a tőszó: *tüδä és a származék:
*tüδä-γä is, természetesen az ősmagyarban a véghangzó záródása miatt *tüδü vagy *tüδë
is elképzelhető. A tőszó esetében a β és γ hangok példájára igen hamar lekopott a δ utáni
tővéghangzó, így egy instabil hang került abszolút szóvégre, ez okozta a szó kettéválását. Tehát
a szél szó akkor került az ősmagyarba, amikor volt már (pótnyúlás eredményeként megnyúlt
első magánhangzóval) abszolút szóvégen mássalhangzóra végződő csonkatővel *tűδ és az
egyeleművé vált képző előtt tővégi vokálist megőrző*tüδäγ is. Így a kölcsönzéssel a *tűδ szó
’légármalat’ jelentése átadódott a jövevénynek, a szóhasadás bekövetkezése viszonylag
egyszerűen zajlott le. Az abszolút szóvégre kerülő hang már -z az ómagyar korban, így a tíz
vagy tűz ’tűz’ létezett. A toldalékolt alak instabil hangja zárt helyzete miatt *tüdeγ > *tüdő
– nyelvjárási váltakozással tidő – alakban rögzült az ómagyar kor során. A δ eltűnése tehát
nem zajlott le úgy, hogy szóbelseji helyzetben d-vé vált, szóvégen z-vé, vagy netán úgy, hogy a
szóbelsejében előbb vált d-vé, mint az abszolút szóvégi δ-k z-vé. A d ~ z váltakozásban mindkettő
hang egyidőben jelentkezik, mert egy már instabil δ hang kétféle alakulása. Természetesen a δ
eltűnése egy folyamat eredménye, melynek lefutása összefonódik a d és a z hang megjelenésével
és ez utóbbinak teljes értékű fonémává válásával a magyarban.
Összekapcsolható-e a magyar tüdő szó a rokon nyelvekből kikövetkeztetett *täwe ’tüdő’
szóval? Véleményem szerint igen, akkor ha a szív szó *śiδä előzményéhez hasonló származékot
teszünk fel, tehát nem *täwe, hanem finnugor *ti̮δwä60 vagy *ti̮δä alakot kell rekonstruálni a
palatális és veláris hangrendű szavak miatt. Ennek eredeti jelentése ’meleg légáramlat’ és ’a meleg
légáramlatot keltő szerv = tüdő’, később ’meleg’ és ’légáramlat’, valamint ’(meleg) légáramlatot
keltő szerv = tüdő’ – a jelentések szétválása az eredeti szóalak szétválását eredményezte. A
finnugor nyelvek közül a δ folytatása gyakran l, így egyáltalán nem meglepő, ha l-es leánynyelvi
alakokat találunk a ’meleg’ és ’szél’ jelentések esetében. A Honti által is említett változás, mely
szerint a finnben a δ mindig t irányba változik, szintén megtalálható a täty ’tüdő’ szónál.
Az a tanulság, hogy a három jelentés elválasztása megtörténhetett a nyelvekben akár
szóhasadással, akár szóátvétellel vagy belső keletkezésű szóval. Például finn tuli ’tűz’,61 tuuli

58
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=960, 2015. 08. 18.
59
  Talán egy újabb folyamatos melléknévi igenév képző került a szóra, mert elhomályosult a képzés, Honti 1984,
55.
60
  Amennyiben a *w megjelenése nem finn-permi kori.
61
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=1073, 2015. 08. 18.
2015. tél Első Század
’szél’,62 täty ’tüdő’; komi ti̮la ’tűz’, te̮l, tu̇l, te̮v ’szél’, ti̮ ’tüdő’, magyar tűz, szél, tüdő. A
tőbelseji -v-t mutató alakok talán finn-permi kori belső fejlemény folytatói lehetnek.
A mai magyarban szél-ként jelentkező, de az ősmagyar korban átkerülő ócsuvas śäl
szóval kapcsolatban is tennék néhány megállapítást, melyek a gyula szóhoz kapcsolt
kronológiai magyarázatomon nyugszanak, de némileg módosítják is azt. A csuvasos č > č́ és
ǰ > č́ fejlődés tehát a kölcsönzési viszonyok miatt hathatott az ősmagyar hangok fejlődésére is. A
palatális hangok (ś, ć) ősmagyar kor végi, ómagyar kor eleji megmaradásában a nyugati ótörök
a magyar hangrendszerre gyakorolt hatásának is lehet szerepe. Az a lehetőség, hogy a magyar
č- átmenetileg palatalizálódhatott az ősmagyar kor végén elképzelhető, viszont az kevésbé, hogy az
elvileg ekkor már depalatalizálódott sz 6 szó esetében palatlizált ś-t mutasson. Valószínűbb, hogy
a nyugati jellegű ócsuvas érintkezéssel a hatás az ősmagyar korban folytatódott akkor is, amikor
már a č́ > ś változás lezajlott a nyugati ótörök nyelvekben. Így Róna-Tas–Berta č́-je helyett
Moór ś hangját tételezem fel úgy, hogy az ś-es kezdetű, később átvett ótörök szavak az ősmagyar
korban depalatalizálva kerültek át a magyarba – ezt mutatja a 6 sz-es kezdetű szó. Azaz ha Kr.
u. 650 és 850 között még a változás állapotában volt nyugati ótörök a *č́ hang, akkor inkább
már ś-re vezethető vissza a magyar szél átvétel. Ez a IX. század közepén, de mindenképpen a *č́
besugárzásával a VII–VIII. század között, létrejövő *ćsilaγ > gyula szó megszületése után került
nyelvünkbe.
Ez az általam feltett δ > d ~ z változás a gyula kronológiáját úgy támogatja meg, hogy
már a tűz ~ tüdő szóhasadás (*tüδ és *tüδäγ) megtörténte és a tővéghangzó lekopása után
kialakult a tűδ ’meleg’ és tűδ ’szél’. E kettő közül az utóbbit közvetlenül a honfoglalást
megelőző néhány évtizedben válthatta csak fel az ócsuvas jövevényszó (ekkor viszont már
ś-es szókezdettel) – tehette mindezt a hangtani változások miatt egymástól eltávolodott
hasadt alakok jelentésének megszilárdulása miatt. Összefoglalva a tűz és a tüdő szó
fejlődését korszakok és jelentések szerint a következő fejlődési sort kapjuk:
finnugor és ugor kor: *ti̮ δä ’melegség’, ’légmozgás’, ’melegséget vagy légmozgást keltő szerv
= tüdő’;
ugor kor: *ti̮ δä ’melegség’, ’légmozgás’, *tüδäγä ’melegséget vagy légmozgást keltő szerv
= tüdő’;
korai ősmagyar kor: *tüδä ’melegség’, ’légmozgás’; *tüδäγä ’tüdő’;
ősmagyar kor vége: *tüδ vagy *tűδ ’tűz’, *tüδäγ ’tüdő’;
obi-ugor alapnyelv: *tüδäγä > *tüγä-tɜ ’tűz’.

Kitekintés
Ebben a fejezetben azoknak a szavaknak a hangtani hátterét mutatom be, amelyekben
feltehető a d ~ z váltakozás. A hangtani jelenségek vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy
összetartoznak-e a vizsgálandó szavak etimológiailag, tehát szóhasadás bekövetkezésével kell
számolni. Ha összetartoznak, akkor milyen közös hangból indult ki a fejlődés. Ha nem
tartoznak össze, akkor milyen összetartó hangtani fejlődés eredményezte a hasonló szerkezetet?
Ha a szóhasadás lehetősége bizonyíthatónak tűnik, akkor mikor történhetett a szétválás?
Illetve, az is kérdés, hogy mi az oka a két külön tőnek: van-e szerepe a toldalékos alakoknak
vagy homonímia, esetleg a sok jelentés okozta-e a hasadást? Végső soron az is a vizsgálat része,
hogy mennyire kiterjedt a jelenség.
Érdekes, hogy a kevés uráli, finnugor kori *δ-t tartalmazó szó közül 13 mutat
l-es fejleményt (kettő kétes etimológiát: lel-, ta-valy nem számítva vö. Moór),
emellett van még egyetlen j-s (siketfajd) és 2 lgy-s (völgy, tölgy) származék is.
62
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=1655, 2015. 08. 18.
Első Század 2015. tél
A *δ ́-t tartalmazó szavak közül egyetlen lgy-s (hölgy), 5 j-s (ebből az enyv szó *ejv > enyv változás
eredménye), 7 gy-s (ebből a hagy-ap ’harap’ és az ügy ’folyóvíz’ kihalt szó, a meggy esetében pedig
egy *l’-es előzmény lehetősége erősebb) adat van a magyarban.63
Véleményem szerint a *δ változási sorába további szavak, szócsaládok is illeszthetők, mint
például: duz- ~ dud-, rez- ~ red-, i̮z- ~ i̮d, melyhez az *ed(e)z és áz- igetöveket is hozzávenném,
bűz ~ büd-, íz ~ éd-. Ez összesen 7 szócsalád – nem számítva ezek között a szóhasadás miatti
osztódást (és a kétséges és korábban már mások által elvetett fagy ~ fázik párt). A δ hang kétféle
korszakban többféle megoszlást mutat, ezt a hangot tartalmazó szavak két nagyobb csoportra
oszlanak, tehát nem magányos szavak, így analogikus hatásokkal is számolhatunk – egyben a
változás hosszú jellege és két korszaka is megmutatkozik. A következőben a d ~ z váltakozásba
még bevonható szavak etimológiájához fűznék néhány észrevételt.
Először a duz- ~ dud- szócsaládhoz fűzött magyarázatomat mutatnám be. A duda szó a
TESz. szerkesztői szerint szláv jövevényszó, de a magyar szó közelebbi forrása nem határozható
meg. A szerb-horvát dúda ’síp, furulya’ és szlovén dúda ’duda, tökfilkó’ szavakkal rokonítják.
Az első előfordulása a Duda személynév lenne 1130–40-ből, de ezt nem fogadják el, helyette
1494-es az első adat.64 A duzzad igét (1508) hangfestő eredetű szócsaládnak tartja jelentésköre,
hangalakja és rokonsága miatt is – legközelebbről a duzzog (1780) szóhoz tartozik; ugyanis a
dúz (1647) ige és főnév elvonás eredménye. Távolabbról függhet össze a dudor (1792, 1833),
dúc stb. szavakkal – a Dudorc, Dudor (1219/1550) neveket szintén nem tartották a szócikk
összeállítói idetartozónak. Az jelentené akadályát a d ~ z váltakozásba való bevonásnak, hogy
késeiek lennének az adatok a neveken kívül. Ugyanakkor úgy vélem, hogy helytelen a szláv
eredeztetés. Sokkal inkább képzelhető el a duda hangszer nevének alapjaként a tömlő, mint
a rajta lévő síp, ugyanis az önmagában is létező síppal szemben aligha specifikálná a dudát
magát egy efféle megnevezés. A tömlő viszont képes erre, melybe folyamatosan fújják a levegőt,
ezáltal újra-újra megduzzad, terebélyesedik. A duda szóvégi hangjában pedig kereshetjük a
folyamatos melléknévi igenév képzőnek (-ó) atipikus -a párját, mely főleg főnevek esetében vált
dominánssá.65 Ettől még a szócsalád alapja lehet végső soron hangfestő eredetű a magyarban.
A következőként vizsgált szócsaládot a red ~ rez- tagok alkotják. Előbbit a TESz. bizonytalan
eredetűnek véli, talán a rend szerb-horvát vagy szlovén átvételnek tartható, csakhogy ezekből a
nyelvekből nem mutatható ki a ’ránc, redő’ jelentés, a magyarban pedig a ’rend’ jelentés elszigetelt és
későn bukkan fel. A redős ’rücskös, durva felületű’ szó (1550) a red főnév -s képzős származéka, eredetibb
a redös, a hosszú magánhangzós alak vagy „olvasási hiba következtében lett ő”, vagy nyelvjárási
nyúlás. A redő (1763) ’tartó’, ’ránc’ elvonás eredménye, amely a nyelvjárásokban is megtörtént.66
Véleményem szerint, ha a redös tartható alak, akkor a véghangzó a képzőhöz vonódott és ö-ző
nyelvjárási formát mutat, a redő kései előfordulása a red tővel szemben igen érdekes, az utóbbi
tűnne elvonás eredményének – kiterjesztve a d ~ z váltakozásba a szócsaládot talán éppen ez
látszik valószínűbbnek. A rezeg (1430), rezgő (1531) szavak alapja, a rez- is lehet ősi, finnugor
alapnyelvi eredetű szó vagy a magyar nyelv külön életében keletkezett hangfestő eredetű szó.67

63
  A hivatkozás a *δ és *δ́ előzményt mutató magyar szavakat tartalmazza: http://uralonet.nytud.hu/search.
cgi?id_eintrag=&rkn_l=%25&rkn_c=0&skeleton=%CE%B4&skeletonjoker=infix&taxonomy=&rkn_
B E D = & v e r g _ D I _ l i s t [ ] = 1 6 0 0 0 & l e xe m = & v e r g _ D I = & d i a l e c t _ f r o m = & d i a l e c t _ t o = & k m e _
fulltext=&author=&abbr=&submit=Keres , 2015. 08. 18.
64
  TESz. I. 681–682.
65
  Melich 1915, 116–119.; Bárczi 1947, 10. jegyzet; Benkő 1984, 102.
66
  TESz. III. 357–358.
67
  TESz. III. 407–408.
2015. tél Első Század
Úgy gondolom, hogy e két szócsalád is összetartozik, alakjaik pedig a *δ > d ~ z váltakozásban
állandósultak.
A TESz. a bűz ~ büdös szó esetében a büdös szót a bűzös szó származékszavának tartja, [d
~ z] váltakozás ideje-módja vitatott. A bűz alapszó iráni eredetét is kétségbe vonja a szótár
hangtani és jelentéstani nehézségek miatt.68 Az íz ~ édes szópárról azt találjuk, hogy az édes az
íz, közelebbről a régies és nyelvjárási éz főnév -s képzős, szóhasadás útján elkülönült származéka.
Az édes d-je lehet nyelvjárási z : s > d : s elhasonulás eredménye.69 Az íz ősi uráli szó, alapnyelvi
alakja *ipse lehetett.70 Az íz szó fejlődése ilyen lenne:*ipɜ-sɜ > *iwsɜ > *iwzɜ >*izɜ > íz, de
erősebbnek érzem azt, hogy *iwsɜ fokon a kétnyíltszótagos tendencia miatt kiesett hang helyén
a mássalhangzók összeolvadnak δ hangban bizonyos szintaktikai környezetben való szereplés
hatására (pl. toldalékolás következtében). Majd így lépett be a hang a korábban felvetett δ ~
Λ váltakozás eredményeként meginduló l-t eredményező és a -t-ket megbontó erős tendencia
után létre jövő δ > d ~ z változásba.71
E két szópárral kapcsolatban a nyelvjárási elhasonulás feltevése Moórnál is megjelent.
Analógiás hatás lenne a többi z : s ~ d : s szerkezetet mutató szópár hatására? Kevésbé tartom
valószínűnek, hogy az újabban kialakult csonka tőnek a későbbi korokban ugyanazzal a
képzővel ellátott alakja (z : s) okozná a hangtörténetileg korábbi fejleményként jelentkező d :
s-es alakot. Ez az érvelés akkor se lenne magyarázó erejű, ha a d és a z egyidőben jelentkezett
volna teljes fonémaként a hangrendszerben. Feltevésem szerint a d-s tagok a régebbiek, szóvégi
helyzetben előbb aligha léteztek (legfeljebb csak kései elvonás eredményeként), mert abszolút
szóvégen a δ állt. Tehát abba a korba vezetnek e szavak minket, amikor még a δ mozgatja a d
~ z váltakozást.
Az utolsó bemutatandó fejlődési sor a leginkább problémás – egyelőre csak mint egy sejtett
lehetőséget mutatnám be. Több tényező együttes hatása okozhatta e szerteágazó fejlődést:
a jelentés túl általánossá vált – az emberi test viselkedését kifejező szó metaforikusan más
hasonló jelenségekre is használatos lehetett. Ennek következtében megjelent szakszóként pl.
a fémmegmunkálásban, az ott használt változat ezért periférikus helyzetbe kerülve rögzült,
míg a kiüresedés felé tartás során további – ma már nehezen visszakövethető – alakváltozatok
szakadtak le az eredeti tőről és jelentésről.
Az i̮z- ~ id- érdekes fejlődéseket eredményezhetett elképzelésem szerint. Juhász Jenő
véleménye az edz szót illetően: az igy, ügy szónak egy nyíltabbá vált alakjából keletkezett -z
képzővel, ’vizez: tüzes vasat vízben edz’→ ’keményít’. Szerintem e családba a következő szavak
tartoznak és többszöri hasadással jöttek létre – ezáltal több fejlődési állomást, történeti állapotot
mutatnak meg:
i̮ z-: iz-zad, iz-zik, áz-ik;
id: ügy?, ed(e)z- (~egy[e]z), egy-el?.
Természetesen elképzelhetőnek tartom a korábbi álláspontot, mely szerint a vizes ~ vides összefügg
az ügy szóval a vi : Øi- szembenállással. Emellett egy másik rokonítási lehetőséget mutatnék be.
A TESz.-ben az ázik szóhoz a finnugor kori *sȣsɜ- ’nedvesedik’ szót kapcsolják előzménynek.72
Komi és az obi-ugor nyelvekből hoz az uráli etimológiai szótár leánynyelvi adatot – a magyar

68
  TESz. I. 400–401., 405.
69
  TESz. I. 708.
70
  TESz. II. 250.
71
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=151, 2015. 08. 18.
72
  TESz I. 205.
Első Század 2015. tél
ázik szót a megjegyzések között a z miatt kizárják a rokonításból.73 Ezzel szemben az ugor kori
*ϑȣćɜ- ’nedvesedik’ szó alatt találjuk az áz- tövet egyedül osztják adatok mellett.74
Véleményem szerint a TESz.-szel ellentétben az ázik szót a szintén finnugor alapnyelvi
*iptɜ (üptɜ) ’magas vízállás; növekszik, emelkedik (víz)’75 szóval helyesebb kapcsolatba hozni
– de innen is hiányzik a magyar adat. Mégpedig a következőképpen: a szókezdő i hangnak
feltétlenül velárisnak kell lennie, hogy az ősmagyarban ismert i̮ ~ ȧ változás vagy váltakozás
megtörténhessen.76 Később, az ómagyarban ebből i̮ > i és i > ë > e változással és ȧ > á hangsúlyos
helyzeti nyúlással fejlődtek a fent felsorolt szavak.77 Tehát kiindulásnak *i̮ptɜ alakot tennék fel,
amely aztán az ősmagyarban *i̮tɜ > *i̮δɜ irányban változott. Ez aztán*i̮d- ~ *i̮z- > *ȧd- ~ *ȧz-
> *ád- ~ áz- és id- ~ iz- ~ ügy~ egy-/ed- ~ *ez- irányban fejlődne.
Az izzás jelensége a hevítéssel csatlakozik a vízzel kapcsolatos jelentéskörbe, olyasféleképpen
hogy az iz- előzményének jelentése ’hevül és folyékonnyá válik, folyni látszik (folyadék jelentkezik
a felszínén hevítés/hevülés közben)’ lehetett. Az izzad ’nagyon meleg, forró állapotban van’,
’lángolás nélkül ég’, ’izzad’ szót a TESz. az izzik ’hevül, hevít’ ige származékának tartja (1690-
ből datált egy idzad alak), amely a szótár szerint bizonytalan eredetű, talán ősi finnugor kori
szó, de egyeztetésben nehézséget talál a finnugor ä : magyar i miatt.78
A jelentésbeli összefüggés az a mozzanat, hogy az emberi test heves mozgás hatására felmelegszik
és verejtékezni kezd, a nedves fa tűzre dobva vizet folyat ki magából, a jég melegítés hatására
apránként folyékonnyá válik stb. Az *i̮ptɜ jelentése beleillik ebbe a csoportba: a hevüléstől a
jég megolvad, megemelkedik a vízszint. A vasat megolvasztják, hogy egyéb anyagokkal ötvözve
(egyel?) többször újra felmelegítve edzett acélt hozzanak létre. Így kapcsolódik az edz szó is e
családba. Úgy vélem, hogy helyesebb lenne a szóbelseji d után a z-t igeképzőnek tartani, előtte
pedig a δ > d ~ z változásnak lehetnénk tanúi. Tehát egy *ed(e)-z alakot teszek fel, melyből
később a kétnyíltszótagos tendencia miatt kiesett hang eredményezte a mai dz hangot. Az edz
mai jelentését úgy alakulhatott ki, hogy az acélt a megmunkálás során újra és újra megmelegítik,
képzés elhomályosulása után egy művelet gyakori elvégzését érthették a szó jelentése alatt.
Az *üd > ügy79 mellett ez az *ed- ~ *egy- tő lehet még hírmondója a szócsaládnak. Az edz szót
az etimológiai szótár alapján a ’víz’ jelentésű ügy szóból -z igeképzővel képzett szónak, esetleg az
önt ige régebbi öt változatához kapcsolódó -sz gyakorító képzővel alkotott szónak, vagy ősi ugor
eredetű *ätte vagy *äte -sz képzős származékaként *etsz alakok folytatójának képzelhetnénk – de
az első előfordulásban jelentkező gy (1531 egyzeth) miatt az utóbbiak kevésbé valószínűek.80
Véleményem szerint az első megoldás lehet – a fent vázolt levezetéssel – elképzelhető. A *ed(e)-z
képzős (-z) származék mellet lehet érv, hogy talán itt egy csonka tő: teljes tő oppozíció során
fellépő hangzótoldó tőtípus mutatkozik meg, ilyen szó például a középkorban a szerez : szerz-
is.81

73
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=917, 2016.01.30.
74
  http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=1751, 2016.01.30.
75
  Egyébként a komi alak is i̮-t tartalmaz, illetve az egyik osztják példa is veláris hangrendű szókezdőt mutat.
http://www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=150, 2015. 08. 18.
76
  Bárczi 1950, 228.; 19582, 33.; Gombocz 1920, 5.
77
  Kiss – Pusztai 2003, 124., 320., 323–324.
78
  TESz. II. 254–255.
79
  Az üdít és üde szavakban is ez a tő lehet: üdít ’vizez’, üdő ~ üde ’(tkp. ’vizező’) harmatos’ → ’korai’ → ’fiatal’
→ ’egészséges’ (vö. TESz. 3. 1046.).
80
  TESz. I. 709.
81
  TESz. III. 738–739., 745.
2015. tél Első Század
Talán szintén idevonható lehet az egy-féle származékok közé az elegyít ’összekever’ (és talán
’ötvöz’) szó is, melynek legkorábbi előfordulásai óta létezik az egyelít alakja is, a különféle
képzett alakokon is végigvonul a kétféle változat, pl. elegyül ~ egyelül. Akkor vonható ide, ha
’folyékony halmazállapotban lévő vagy azzá tett anyagokat összekever’ → ’folyékony anyagban
összekever’ → ’összekver’ és ’felold’ jelentésfejlődést teszünk fel. A TESz. egyébként a szócsaládot
is és az igetövek egymáshoz való viszonyát is ismeretlennek véli.82

Összefoglalás
Dolgozatomban a nyugati ótörök nyelvek č > č́ > ś és ǰ (>ǰ́) > č́ > ś változásával hoztam
kapcsolatba a magyarban finnugor kori *ćȣ- vagy *ćȣ̈- > ősmagyar *csȣ- vagy *csȣ̈- abszolút
tő hasadását, mely a gyula méltóságnév kialakulásához vezethetett. Feltevésem szerint az
ősmagyar *csi̮ l- származékának a volgai bolgár nyelv erős palatalizált szókezdeteinek
hatására *ćsil- tőben állapodhatott meg. Az ómagyar korban ebből aztán szintén gy
fejlődött: ćs > dźs > gy.
Róna-Tas és Berta munkája alapján az ótörök változás Kr. u. 650 és 850 között történt, mikor
még csak a nyugati ótörök nyelvekben č́ fokon állt a változás. A szerzők 6 magyar jövevényszó
sz-es szókezdetét a č́ hangra vezetik vissza. Jelen munkámban amellett érveltem, hogy e szavak
inkább az ótörök változás végfázisát, az ś hangot mutathatják. Ennek alátámasztásaként
vizsgáltam meg a magyar szél szó átvételének körülményeit, hogy az ótörök č́ > ś változás
idejét pontosabban megadhassam. Ehhez a korábbi munkák kronológiájából kiindulva
vizsgáltam meg az iráni és ótörök jövevényszavakat, melyekkel a Kr. u. 500-ra lejátszódott δ >
d ~ z lezajlásának idejét adták meg. Arra a következtetésre jutottam, hogy sem az iráni, sem az
ótörök jövevényszavak (ez utóbbi kapcsán talán még a δ > r ~ z rotacizmus erősítő hatásának
lehetőségét is figyelembe vettem) nem magyarázzák megnyugtatóan a változást, amely ráadásul
az ś > sz és z hangok ősmagyar kori kialakulásával is összefüggnek.
A hangtani jelenségek alaposabb vizsgálata után a következőképpen képzelem a *δ hang
történetét bemutatott munkák alapján. A *-δ- ~ *-Λ- hangok már az ősmagyar kor első felében
-l- vagy -t- formájában állhattak.
1. A finnugor *δ az ugor kor végén az ősmagyar korra l hanggá változása közben (akár belső
fejlődés eredményeként, akár ezt csak megerősítő ócsuvas hatásként) a *-t- hangok *-δ-k lettek,
ezek az ősmagyar kor vége felé attól függően változtak, hogy a tő belsejében (-d-) vagy tő végén
álltak (-z).
2. A finnugor *δ az ugor kor végén az ősmagyar korra l hanggá változott, miközben a *-t-
hangok *-d-k lettek, ezek az ősmagyar kor vége felé tő belsejében -d-k maradtak, ha tő végén
álltak, akkor spirantizációval -z hanggá változtak.
3. A finnugor alapnyelvben *δ ~ *Λ váltakozott az ugor kor végén, ezeknek az ősmagyar
korra t és l hangok a folytatóik (tehát az osztjákhoz hasonló tendenciát képzelek el). Ezután a
-t- > * -δ- változás következtében az ősmagyar kor vége felé attól függően, hogy a tő belsejében
vagy tő végén álltak, -d- vagy -z hanggá változtak.
4. A finnugor alapnyelvben *δ ~ *Λ váltakozott az ugor kor végén, ezeknek az ősmagyar
korra t és l hangok a folytatóik. E *-t- hangok *-d-k lettek, ezek az ősmagyar kor vége felé tő
belsejében a -d-ként megmaradtak, tővégi helyzetben spirantizációval -z hanggá változtak.

  TESz. II. 740–741.
82
Első Század 2015. tél
Így a *δ hang változásában két szakaszt vagy két nagyobb csoportot tudtam megkülönböztetni,
melyek nagyjából egyenlő tagokkal mutathatók be. Ennek érdekében a *-δ- > -d- ~ -z-
váltakozásba további szócsaládokat is bevontam: duz- ~ dud-, rez- ~ red-, i̮z- ~ i̮d, melyhez
az *ed(e)z és áz- igetöveket is hozzávenném, valamint a korábban már e változásból száműzött
bűz ~ büd-, íz ~ éd- töveket is rehabilitálnám. E szócsaládok tagjaihoz újabb etimológiai
magyarázatokat fűztem, mellyel *-δ- > -d- ~ -z- váltakozásba bevonhatók. A z hang teljes
értékű fonémává válása az ősmagyar kor közepe körül következhetett be. Így a *ćsilaγ ’gyula’
szó a 700-as évek második felében keletkezhetett.
2015. tél Első Század
Felhasznált irodalom
Bakró-Nagy Marianne 2001. „Obi-ugor szótagszerkezeti és hangtörténeti problémák.”:
Nyelvtudományi Közlemények 98, 71–119.
Balázs János 1965. „Mennyi idős az idő?”: Magyar Nyelv 61, 404–412.
Bárczi Géza 1947. Régi magyar nyelvjárások. Néptudományi Intézet kiadása, Budapest.
Bárczi Géza 1950. „A magyar hangtörténet tárgyköréből: A török szóvégi -q, -k, -g, -γ
megfelelései. Az ősmagyar i̮ .”: Magyar Nyelv 46, 223–230.
Bárczi Géza 19582. Magyar hangtörténet. Tankönyvkiadó, Budapest.
Bárczi Géza 1962. „A finnugor kori zárhangok ősmagyar kori történetéhez.”: Magyar Nyelv
58, 1–10.
Benkő Loránd (szerk.) 19803. A magyar nyelv története. Tankönyvkiadó, Budapest.
Benkő Loránd 1984. A magyar fiktív (passzív) tövű igék. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Benkő Loránd (főszerk.) 1991. A magyar nyelv történeti nyelvtana I. kötet. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Bereczki Gábor 2003. A magyar nyelv finnugor alapjai. Universitas Könyvkiadó, Budapest.
Donner, Otto 1874. Vergleichendes Wörterbuch der Finnisch-Ugrischen Sprachen. Leipzig.
EWUng. = Benkő Loránd (főszerk.) 1993–1995. Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen
I–II. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Gombocz Zoltán 1920. „A magyar mélyhangú i̮ kérdéséhez.”: Magyar Nyelv 16, 2–9.
Grétsy László 1962. A szóhasadás. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Gyarmathi Sámuel 1799. Affinitas linguae hungaricae cum linguis fennicae originis
grammatice demonstrata. Dieterich, J. C., Göttingen.
Hadrovics László 1992. Magyar történeti jelentéstan. Rendszeres gyakorlati szókincsvizsgálat.
Akadémiai Kiadó, Budapest.
Hajdú Péter – Domokos Péter 1980. Uráli nyelvrokonaink. Tankönyvkiadó, Budapest.
Hajdú Péter 1973. Bevezetés az uráli nyelvtudományba. Tankönyvkiadó, Budapest.
Honti László 1979. „Az ugor nyelvek jellemző vonásai (Észrevételek az ugor egység
kérdéséhez).”: Nyelvtudományi Közlemények 81, 225–245.
Honti László 1983. „Zur Ugrischen Lautgeschichte (Beiträge zur relativen Chronologie
einiger Lautwandel in den Ugrischen Sprachen).”: Acta Linguistica Academiae Scientiarum
Hungaricae 33, 113–122.
Honti László 1984. Chrestomathia ostiacica. Tankönyvkiadó, Budapest.
Honti László 1985. „Ősmagyar hangtörténeti talányok (Ugor hangtörténeti és etimológiai
jegyzetek).”: Magyar Nyelv 81, 140–155
Első Század 2015. tél
Honti László 2013. Magyar nyelvtörténeti tanulmányok. Károli Gáspár Református Egyetem
– L’Harmattan Kiadó, Budapest, 115–137.
Honti László 1998. „Ob-Ugrian”: Abondolo, D. (szerk.): The Uralic Languages. London,
Routledge, 327–357.
Honti László 2012. „Hangtani és szemantikai megfelelés az uralisztikai etimológiai
kutatásban.”: Nyelvtudományi Közlemények 108, 43–60.
Kálmán Béla 1965. „A magyar mássalhangzó-rendszer kialakulása.”: Magyar Nyelv 61, 385–
398.
Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.) 2003. Magyar nyelvtörténet. Osiris Kiadó, Budapest.
Melich János 1915. „Valaki.”: Magyar Nyelv 11, 116–119.
Mikola Tibor 1965. „A szóhasadás kérdéséhez.”: Magyar nyelv 61, 35–40.
Moór Elemér 1952. „Die Ausbildung des Ungarischen Konsonantismus.”: Acta Linguistica
Academiae Scientiarum Hungaricae 2, 1–96., 355–458.
Róna-Tas András – Berta Árpád 2011. West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian
I–II. Harrassowitz Verlag, Wiesbaden.
Setälä, Emil 1896. „A finn-ugor δ és δ́.”: Nyelvtudományi Közlemények 26, 377–437.
TESz. = Benkő Loránd (főszerk.) 1967–1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára
I–III. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Hivatkozások
UEW. = Uralisches Etymologisches Wörterbuch interneten elérhető változata: http://www.
uralonet.nytud.hu [Utolsó elérés: 2016.01.31.]
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Szabó Gergely
Korai magyar grammatikák nyelvideológiai meghatározottsága

Bevezetés
A tanulmány célja, hogy bemutassa a nyelvideológia-kutatás relevanciáját a történetiség
dimenziójában, majd pedig a grammatikák, konkrétan a korai magyar grammatikák esetében.
A kérdésfelvetés jogosságát a nyelvtanírók magyar és más nyelvekhez való reflexív viszonyulása
és preskriptív személete, illetve nyelvről való gondolkodásuk összecsengése bizonyítja. A
tanulmány tehát egyben kísérlet is egy elsősorban szinkrón nyelvi változatokról szóló reflexiókra
építő elméleti keret alkalmazásba vehetőségéről nyelvtörténeti horizonton.
Először az általam alkalmazott nyelvideológiai elméletet fogom részletezni, majd kifejtem
a vizsgált szövegtípus sajátos jellemzőit. A dolgozat második felében szövegelemzésekkel
fogok rámutatni egyes jól elkülönülő, több szöveghelyen is megjelenő nyelvi ideológiára. Az
elemzések középpontjába főként Geleji Katona István 1645-ös Magyar Grammatikatska című
műve került.1

A nyelvi ideológiákról
A nyelvi ideológiák a metanyelvi értéktulajdonításon alapulnak, vagyis a nyelvvel, a
nyelvi tevékenységgel kapcsolatos beszélői attitűdökön és értékítéleteken.2 A funkcionális
nyelvelméletek szerint a nyelvet és a világról alkotott tudásunkat a nyelvhasználó és közössége
mindig újraalkotja a diskurzusok folyamán,3 ebből kifolyólag a nyelvről való véleményalkotás,
egyes nyelvi formulák, stílusválasztások megítélése, s ezek változása természetes velejárója a
nyelvi tevékenységnek. Az értékelés megalapozza, létrehozza a normákat, s akár a közösségek
önidentifikációjában is szerepet játszik. A téma kapcsán ez azért kiemelkedően fontos, mert a
grammatikák diskurzusvilágában a normateremtő a grammatikaszerző maga, s a normatívnak
ítélt nyelvváltozatot a grammatika szövege adja.
Bodó Csanád megfogalmazásában „[a] nyelvi ideológiák a nyelvről szóló kulturális
reprezentációk, amelyek valamely társadalmi csoport érdekeit szolgálva közvetett és
sokrétű viszonyt teremtenek meg – nem feltétlenül tudatos módon – a beszélés és a
társadalmi struktúrák között.”4 Ennek alapján érdekmentesen és értéksemlegesen nem
lehet beszélni ideológiákról. Ezt azért fontos leszögezni, mert a magyar szakirodalom
beszél nyelvi babonákról, mítoszokról és tévhitekről egyaránt.5 Ezek a terminusok azonban
alapvetően negatív konnotációval bírnak, implikálva egy esetleges „igaz”, tudomány
nyelvszemlélet meglétének lehetőségét. Mivel azonban a kutató sem képes kizárni saját nyelvi
ideológiáit kutatása során,6 ezért egy ilyen kiindulópont mindig csak eszmény maradhat.

1
  Geleji Katona 1645/1866.
2
  Heltainé Nagy 2009, 57.
3
  Tátrai 2011, 29–35.
4
  Bodó 2014a, 95–96.; Woolard – Schieffelin 1994.; Cameron 2003.
5
  Vö.: Borbély – Vančoné Kremmer – Hattyár szerk. 2009.
6
  Vö.: Bodó 2014b; Woolard – Schieffelin 1994.
Első Század 2015. tél
Ha a kutató viszont képes saját ideológiájához reflexíven viszonyulni, akkor lehetségessé válik egy
a tudományosság ismérveinek is megfelelő nyelvideológiai szempontú vizsgálat megvalósítása.
A nyelvi ideológiák egyaránt lehetnek explicitek és implicitek is. Ez a felismerés
értelemszerűen módszertani nehézségeket okoz – ennek alapján a jelenségkör nemcsak
kimondott véleménykinyilvánítások alapján elemezhető, hanem előhozhatók a diskurzusok
és az írott szövegek elemzésével olyan ideológiák is, amelyek nem artikulálódnak a szövegben.
A kimondott vélekedések olykor a ki nem fejtettektől, ki nem mondottaktól eltérő világképet
reprezentálhatnak.7
Ha a nyelvi ideológiákat nyelvről mint rendszerről és nyelvhasználatról mint tevékenységről
alkotott gondolatokként értelmezzük,8 akkor végső soron tágan értelmezve azt is megállapíthatjuk,
hogy ahogy a mai nyelvtankönyvek is, úgy a korai grammatikák is ideológiákat közöltek. Ezáltal
válhat relevánssá ennek a szövegtípusnak a nyelvideológiai vizsgálata, mivel a grammatikák egyes
szöveghelyei a maguk narrativitásában egyszerre a magyar nyelv történetiségére tett reflexiók
(vö. nyelvromlás-gondolat) és mások nyelvi tevékenységére illetve az azzal összefüggésbe hozott
mentális képességeikre tett reakciók.9
Ebben a nyelvtörténeti kontextusban érdemes Susan Gal nyelvideológia-meghatározását is
idézni: „[A] nyelvideológiák (…) gondolatok arról, hogy mire jó a nyelv, mit jeleznek az egyes
nyelvi formák azokról az emberekről, akik ezeket használják, illetve egyáltalában miért vannak
nyelvi különbségek.”10 Ezekre a felvetésekre mind-mind válaszokat nyújtanak – akár implicit
módon is – a grammatikák.11

A grammatika mint műfaj nyelvideológiai meghatározottsága
A nyelvről való gondolkodás történetében a nyelv más és más szegmensének tanulmányozása
került adott korszak igényeinek megfelelően a figyelem középpontjába. Így a nyelvvel való
foglalkozás egyes nyelvek leírásával kezdődött.12 Az erre törekvő első ókori görög grammatikák
közül kettő maradt ránk, amelyek később európai mintákká is váltak. Az első Dionüsziosz
Thrax iskolai tankönyve, a másik pedig Apollóniosz Düszkolosz szintaxisa. Ezek a művek
nyújtottak példát a két latin nyelvtanírónak, Donatusnak és Priscianusnak is.13 A téma
szempontjából azért fontos kitérni az első grammatikákra, mert a normativitás mint ideológia
jelen van e szövegekben is. A helyesség–helytelenség nyelvi vetülete ebben az esetben a művelt
emberek nyelvhasználata alapján ítélődik meg. A megfelelő forrás tehát a régi bölcsek, példának
okán Homérosz vagy Vergilius szövegeinek tanulmányozása az eszményített nyelvváltozat
elsajátításához. Az alaktani és szórendbéli eltéréseket, hibákat barbarismus és soloecismus
szavakkal nevezték meg. Így a barbár jelzéssel egyfajta beszélőközösséghez nem tartozás
is kifejeződhetett a nyelv nem megfelelő, más nyelvváltozatban való alkalmazása miatt.14

7
  Vö.: Bodó 2009.; Laihonen 2009.; Tsitsipis 2003.
8
  Szabó 2012, 14.
9
  Szabó 2012, 88–89.
10
  Gal 2002, 197-t idézi Laihonen 2011, 22.
11
  A hasonló módszertani kerettel végrehajtott korábbi szociolingvisztikai vizsgálatomhoz, s az elmélet bővebb
kifejtéséhez l. Szabó G. 2015.
12
  C. Vladár 2012, 1.
13
  Balázs 1987, 66.
14
  Balázs 1987, 71–72.
2015. tél Első Század
Az ókori grammatikáknak tehát a „célja a helyes szóbeli és írásbeli kifejezés szabályainak
leírása”,15 ezáltal megkonstruálódik explicit módon is egy ideologikus docti–imperiti,16 azaz
a tanult és a tudatlan emberek nyelvi tevékenységének dichotómiáján alapuló nyelvszemlélet.
Az első ránk maradt magyar grammatika szerzője, Sylvester János is így fogalmaz az 1539-
ben írt latin–magyar nyelvtana előszavában: „A nyelvtan a helyes beszédnek és írásnak a
legjobban költők és írók tekintélyére alapozott tudománya.”17 Szathmári István rámutatott
arra, hogy a 16–17. századi magyar grammatikák, amelyeket összefoglaló néven korai magyar
grammatikáknak szokás nevezni, egyszerre válogatnak és egységesítenek. Egyes nyelvi elemeket
ugyanis elítélendőnek bélyegeznek meg, másokat azonban normatív rangra juttatnak, ezáltal
homogenizálva egyes általánosabb érvényű nyelvi úzusokat.18 Ez az expertista diskurzusba
ágyazódó pozíció, vagyis a nyelvtaníró szerepe, aki a nyelvet tökéletesen bíró és használó
személyként jelenik meg a narratívákban, létrehozhat olyan „álszabályokat” is, amelyek nem
a nyelvhasználati valóságot, hanem a szerző magyar nyelvre vonatkozó saját elképzeléseit
artikulálják.19 Mindez következhet a grammatikaíró nem elég széles perspektívájából, vagy
abból, hogy saját közösségének általa helyesnek vélt nyelvhasználatát írja le. Erre ad lehetőséget
a szerző esetleges regionális elszeparáltsága vagy felekezeti hovatartozása.20 Utóbbi azért lehet
fontos, mert normatív mértékadóvá sokszor a felekezeti Biblia-fordítás nyelvhasználata vált.21
Ahogy a témában Pais Dezső fogalmaz: „A nyelvtanírók törekedtek minél általánosabb
szabályokat megállapítani, de ezt csak a megfigyelésük körébe eső anyag alapján tehették, ami
a XVII–XVIII. század folyamán nemigen volt tág. Sőt még az is valószínű, hogy az esetek
többségében érzelmi okokból, a maguk nyelvjárásához való vonzalmukból elsőséget adtak saját
nyelvjárásuknak.”22
A korai magyar nyelvtanok egy másik aspektusból történő nyelvideológiai beágyazottságát
az adja, hogy a vulgáris, nemzeti nyelvek leírására való törekvés csak a humanizmussal jelenik
meg. Ebből kifolyólag a saját nyelvhez és annak vizsgálatához való viszonyulást alapvetően a
három szent nyelv (görög, latin, héber) triádikus hegemóniája határozza meg. A nyelvleírások
ugyanis ebben a korszakban mindig a szent nyelvekből indulnak ki, ezekhez hasonlítják, vagy
pedig éppen ezektől eltérőnek mutatják be a bemutatott nemzeti nyelvet.23

Grammatika mint diskurzustípus jellemzői
A grammatikák mint szövegműfajok ideológiai beágyazottságukon túl rendelkeznek
különböző prototipikus diszkurzív jellemzőkkel is. Tátrai Szilárd két alapvető
diskurzustípust24 különböztet meg, a protoptipikus konverzációt és a prototipikus szöveget.

15
  Balázs 1987, 316.
16
  C. Vladár Zsuzsa szíves írásbeli közlése alapján.
17
  Sylvester 1989, 17.
18
  Szathmári 1968, 24–25.
19
  Szathmári 1968, 25.
20
  Az e tanulmány középpontjába kerülő Geleji Katona István kapcsán mindkét eset megvalósul erdélyi református
püspöksége okán.
21
  C. Vladár Zsuzsa szíves szóbeli közlése alapján.
22
  Pais 1953, 448.
23
  C. Vladár 2012, 2014.
24
  Tátrai vonatkozó terminusa a protodiskurzus.
Első Század 2015. tél
Utóbbi kategóriába tartoznak azon tudományos, jogi, egyház vagy szépirodalmi szövegek,
amelyeket az interakció közvetettsége, az interakció írásbelisége, a megformálás tervezettsége, a
monologikusság és a műfaji elvárások viszonylagos kodifikáltsága jellemez.25
Ha ebben a kategóriarendszerben kívánunk a nyelvtanokra vonatkozó általános
megállapításokat megfogalmazni a későbbi elemzések átláthatósága érdekében, akkor először
is a műfaji csoport monologikusságára érdemes kitérni. Azáltal, hogy a narratív diskurzus
egyik résztvevője tesz csak megnyilatkozást, míg a másik nem, azáltal megteremtődik egy
olyan viszonyrendszer, amely megalapozza a grammatikaszerző „hatalmi” pozícióját, amely
által az adott diskurzusban csak ő viszonyulhat reflexíven – akár diszkriminatívan – különféle
nyelvi konstrukciókhoz és azok létrehozóihoz.26 Ezzel szorosan összefügg az interakció
közvetettsége is. Mivel a diskurzus folyamata a közvetettség által aszimmetrikussá válik, ezért
az egyik résztvevő által explikált nyelvi elemekre vonatkozó helyes–helytelenségi dichotómia
megkérdőjelezhetetlenné válik. Az interakció írásbelisége ezzel együtt pedig azt hozza magával,
hogy így a diskurzus rögzítetté válik, a nyelvtaníró által megfogalmazott sémák és ideológiák
túlmutatnak egy társalgásban szóbeli úton hozzáférhetővé tett gondolatmeneten.
A megformálás tervezettségének prototipikus szövegjellemzője az eddigiekhez abban ad hozzá,
hogy a grammatika szövegében nagyobb mértékű pragmatikai tudatosság érhető nyomon. A
műfaji elvárások pedig ebben az esetben akképp jelennek meg, hogy mivel a szerző reflexíven
viszonyul mások nyelvi tevékenységéhez, metadiskurzusokat hoz létre,27 ezáltal pragmatikai és
metapragmatikai elvárásokat fogalmaz meg a korábban említett hatalmi pozícióból, sémákat és
próbál tudatosítani a befogadóban, miközben nyelvi ideológiákat konstruál a diskurzusban.28

Geleji Katona István Magyar Grammatikatskaja
Geleji Katona István Magyar Grammatikatska című műve a Gyulafehérvárott 1645-ben
megjelent Titkok titka című könyvének melléklete volt.29 Szathmári István szerint ő volt „az első
– tágabb értelemben vett – nyelvművelő munka írója”.30 Ha ezzel az állítással nem is értünk egyet,
azt beláthatjuk, hogy Geleji grammatikájának metanyelvi reflexiói és nyelvi tevékenységekhez
való viszonyulása különösen termékeny táptalaját adják nyelvideológiai vizsgálatoknak. Emiatt
a dolgozat hátralevő részében így Geleji nyelvtanának egyes szöveghelyeinek elemzését fogom
végrehajtani.
Toldy Ferenc tudománytörténetileg nagy jelentőséggel bíró gyűjtésében, a Corpus
Grammaticorumban a 291–329. között található a szöveg, ebből a kiadásból dolgoztam.31 E
kiadásban az ö, ő, ü, ű hangok jelölésére egyaránt olyan betűt alkalmaztak, melyben az o és az u
karaktereken az ékezet helyén jelent meg egy e betű (® és ø). Az sz és s hangok jelölése azonban
nem egységes. Az s-t jelölhette s, ſ és kurzív ʃ karakter is, míg az sz-t ſz és ſȝ is.

25
  Tátrai 2011, 74–80.
26
  Tátrai 2011, 119–125.
27
  Kádár – Haugh 2013, 181–206.
28
  Mertz – Yovel 2009, 250–271.
29
  Szathmári 1968, 238.
30
  Szathmári 1968, 233.
31
  Toldy 1866, 291–329.
2015. tél Első Század
Helyes–helytelen dichotómián alapuló nyelvi ideológiák
Mint ahogy azt feljebb említettem, a korai grammatikák egyik alapvető implicit nyelvideológiája
az, hogy megkülönböztethetőek helyes és helytelen nyelvi formák. Erre Geleji műve már A
kegyes olvasokhoz című előszavában is példát szolgáltat:

(1) „Hogy azért a kegyes Olvaſok, mint valami tanátstalan ujjitásban, els® belé-tekéntéſvel
meg ne øtk®zz®nek, és bel®le valami rágalmazáſra valo okot ne vegyenek, tetſzék e’ néhány
obſervatiotskákat ide a’ k®nyv végére ragaſztanom, mellyeket hogy ha az indulatoktol øres
elmével jol meg-ſzemlelgetik, eſzekben vehetik, hogy ez nem valami idegen ujjitás, hanem
tsak a’ vétſéges ſzokáſoktol el-temet®d®tt irás és szolláſ-béli terméſzeti módnak, és oknak
ki-kereſtetéſe.”32

Az (1) részletben a szerző először kifejti, hogy mi volt művének a célja. Eszerint azért
illesztette a Titkok titka című könyvének végére a Magyar grammatikatskát, hogy a könyvben
olvasható írásmódra magyarázatot adjon. Véleménye szerint az általa használatba vett nyelv és
beszédmód nem újítás, nem idegen, így nem ad az ő rágalmazására okot. Explicitté tesz egy
olyan nyelvideológiát, amely szerint az írásnak és a szóbeliségnek van természetes és eredeti
módja. Morális kérdésként fogja fel mindezt, a nem helyes írásmódot „vétséges szokásoktól
eltemetődött”-nek titulálja – ezzel megkonstruálva a mű diskurzusában a helyes–helytelenség
dichotómiáján alapuló nyelvideológiát, amely a korai grammatikairodalmat jellemzi.
Az előszó után a Geleji két részre osztotta a művét. Az első AZ IGAZ MAGYAR IRÁSNAK
Modja fel®l valo egy-néhány legválogatottabb Observatiotskák,33 míg a második AZ
IGAZ MAGYARÁN SZOLLÁSNAK modja fel®l valo néhány leg-meg-jegyeztetend®bb
Observatiotskák.34 Az első rész így elsősorban a magyar írásbeliség néhány kérdését tárgyalja,
elsősorban a különböző fonémák (az ő véleménye szerinti) megfelelő írásmódját előtérbe
helyezve. A második rész viszont már a szóbeliségre tesz reflexiókat, ami a korai magyar
grammatikákra nem annyira jellemző.35 A fejezetek címei szintén továbbkonstruálják a
dichotomikusság ideológiáját azzal, hogy Geleji felállítja az i g a z m a g y a r í r á s és az i g a z
m a g y a r s z ó l á s kategóriáit, amelyek különválnak minden más írás- és beszédmódtól
elkülönülnek, amelyek ezáltal nem igaznak állítódnak be, újfent létrehozva egy helyességen és
helytelenségen alapuló distinkciót. Le kell azt is szögezni, hogy ő ugyan observatiotskákként,
azaz javaslatokként említi a gondolatait, ezeket azonban olyan ideologikus keretbe ágyazza
szövegében, amelyek mögött komoly értékítéletek vannak.
A következő részletek arra szolgáltatnak példát, hogy mi alapján tekinthetünk bármilyen
nyelvi formát is alapvetően helytelennek:
(2) „XXXV. Sok guggoló, és tsúfoló értelmetlen ſȝók vagynak a’ Magyar nyelvben,
a’ mellyeket az emberek az affectuſtol indittatván, tsak hirtelenében gondolnak : Mint :
Izgálkodik, gullyog, tsámpáskodik, ergelétye, áhi, gézen-guz, kótyon-fitty, geze-mize,
kóczi-pór, kozi-bozi, tsig-big, kákom-bák, buta, bunna, buʃzmáta, lomha, pelle-pótye,
tsentem-pereés több ſzámtalanſok e’ félék. Sok ſzép Adagiumokval-is a’ mi nyelvønk
rakva, mellyekb®l egy ſzép kis k®nyvetske lehetne.”36

32
  Geleji Katona 1645/1866, 294.
33
  Geleji Katona 1645/1866, 295.
34
  Geleji Katona 1645/1866, 307.
35
  Németh 2009.
36
  Geleji Katona 1645/1866, 323. A további részletekben szereplő kurzív kiemelések a szövegkiadásból
Első Század 2015. tél
A (2) részletben különböző szófajú, zömében hangutánzó és hangulatfestő lexémákat nevez
meg Geleji, amelyeket értelmetlennek titulál, elsősorban azért, mert szerinte azokat a
nyelvhasználók csupán az affectus, az indulat miatt mondanak. Önmagában már ez a másoknak
tulajdonított nyelvideológia is érdekes, hiszen egy olyan narratívába ágyazza a gondolatmenetet,
miszerint az emberek többsége egyáltalán nem tudatos nyelvhasználó, és az érzelmeik miatt
alkalmaznak bizonyos szószerkezeteket, amik az ő nyelvi kompetenciái szerint értelemmel nem
rendelkeznek. Ebben a kontextusban ironikus kiszólásként értelmezhető a (2) példa utolsó
mondata, amelyben azt részletezi, hogy ezekből az adagiumokból, szólásokból egy könyvet is
össze lehetne állítani.

(3) „XIII. Mellyés ki e’nyiben køl®mb®znek, hogy a’ melly reʃt, ſzemélytelen dolgot, s’
a’ ki pedig ſzemélyt jegyez. Mint : Az Iʃten a’ ki; az ember, a’ ki; az Angyal, a’ ki. etc. Nem,
a’ melly. A’ fold, a’ melly; a’ bun, a’ halál, a’ melly etc. Nem, a’ ki. Ezeket a’ mi Magyarink
igen rutul ſzokták confundálni, így ſzollván : Kit Iʃtenel-távoztaʃʃon, pro, mellyet. Az egyet,
a’ foldet, a’ tengereket, kiket Iʃten teremtett, pro, mellyeket. Nyilaid, kik, buneim, kiknek;
ʃebeim meg-bøʃzh®dtek, ki miatt; bélim, kik etc. és több e’ féle diſtelenſégek; holott igazán
igy kellene ſzollani : Nyilaid, mellyek; bøneim, mellyeknek; ʃebeim meg-bøʃzh®dtek,
mely-miatt; béleim, mellyek etc.”37

A (3)-ban újra megfogalmazódik az az ideológia, miszerint lennének olyan szószerkezetek,
amelyeket ugyan használ a közösség, mégsem helyénvalóak. Geleji egyfajta helyesség–
helytelenség dichotómiára épülő ideológiát implikál ismét. Így ezen elképzelés szerint az
amely csak személytelen dolgot, az aki pedig csak személyt vonzhat. Élőnyelvi példákat hoz
arra, ahogyan alkalmazni szokták őket, s saját intuícióira alapozva mondja meg azt, hogy e
kötőszavakat hogyan kell használni. A részlet fontossága abban rejlik, hogy az értékítélethez
esztétikai értéktulajdonítás társul. Itt a rútság és a dísztelenség fogalmai kerülnek elő, mintha
ezen mértékek mentén meghatározhatóvá válna e kifejezések adekvátsága. Úgy ítélődnek el
ezek a szavak, mintha értelmességük, helyénvalóságuk egy objektív skálán mérhető volna, pedig
valójában ezek csak a szerző saját értékítéletei, attitűdjei, élőnyelvre tett metanyelvi reflexiói.
A Magyar Grammatikatska szerzője azon túl, hogy a helyesség maximáját megfogalmazza,
beszél a szükségességről is. Emellett konstruál egy olyan ideológiát is, miszerint a szavak
jelenlegi jelentését történeti etimológiájukhoz kellene kötni, s a nyelvhasználókkal szemben
artikulál egy olyan elvárást, miszerint mindezzel tisztában kell lenniük.

(4) „XVII. Ez a’ Magyar ſzóban éktelen pleonaʃmus, hogy az-®-t foknak gyakorlatoſſágval
ſzøkſégtelenøl mondják, ſ®t néhánykor ugyan kett®ztetik-is. Mint : Az Iʃtennek az ® jo-volta;
Evangeliumnak Anya-ʃzent egy-házban ® predikállásával ; az ® juhainak igazi hiveinek az
® tárʃaʃágokban etc. Otsmánſság!”38

Az előbbi részletekhez kapcsolódván a (4)-ben egy olyan ideológia jelenik meg implicit módon,
mely szerint léteznek olyan szavak, melyek feleslegesek, funkciótalanok a mondatban. Ilyennek
ítéli meg Geleji az ő + főnév szókapcsolatot. Itt is esztétikai értékítéletet láthatunk: előbb
éktelenségnek, később ocsmányságnak titulálja az ilyen nyelvhasználatot a szerző.

származnak.
37
  Geleji Katona 1645/1866, 313.
38
 Geleji Katona 1645/1866, 314–315.
2015. tél Első Század
(5) XVI. A’ ʃingularis numeruſokat, a’ pluraliſoktol igen meg kell køl®mb®ztetni, és az
egyr®l ſzollo igéket ʃingulariter, s’ a’ t®bbekr®l ſzóllokat pedig pluraliter kell ki-mondani.
Mint : két emberek; tizen-két Apoʃtolok; hetven Tanitványok; tiz; huʃz eʃztend®k etc. Nem
: két ember mégyen vala fel; a’ 12 Apoʃtol egyøtt lévén; a’ 70 tanitványt ki-køldvén; tiz;
huʃz eʃztend® el-mulván etc. a mint hallom hogy k®zſég ſzoll; melly egy igen nagy vétkeſſég
a’ mi nyelvønkben. A’ Szent Lélek t®tte b®ltsvé az Apoʃtolokat, holott b®ltsekvé kellene
lenni; három réʃze vagyon az igéknek : pro, három réʃzeik vagynak az igéknek. Es t®bb
a’féle illetlen ſzolláſok.39

Az (5) részletben a szerző a mennyiségjelzők és a hozzájuk járuló főnevek egyeztetéséről
fogalmaz meg értékítéletet. A közösség vétségének nevezi meg azt, amikor a számnevet
követően a hozzátartozó névszók nem tartalmaznak -k többesszám-jelet. Sajátos nyelvideológia
válik explicitté ezáltal az idézett részben, amellyel az eltérést morális kihágásnak minősít,
egyszerre ítélve ezt vétségnek és illetlen szólásnak. Ezen idézet kapcsán érdemes röviden
kitérni arra, hogy az ilyen régióhoz köthető sajátságot eszményként megjelenítő részletei a
Magyar Grammatikatskának megkérdőjelezhetik a szakirodalomban, főként Szathmári István
munkájában megjelenő személetmódot, miszerint a szöveg az irodalmi nyelv egységesülését
valósítják meg a korai magyar grammatikák.40
Rövid összegzésként érdemes lehet újra kiemelni, hogy a helyes–helytelen kategóriái jelen
vannak a grammatikák diskurzusaiban, Geleji művében sokszor explicitté is válik, hogy mi
számít helyesnek vagy helytelennek. Leszögezendő, hogy ez a kategorizáció sokszor összefügg
morális (igaz, vétkesség stb.) és esztétikai (rút, ocsmány stb.) ítéletekkel is, amik szintén a nyelv
egyfajta szemléletének példáit adják.41

Necesszista diskurzusba ágyazódó nyelvi ideológiák
A nyelvi necesszizmus Lanstyák István meghatározása szerint „az a meggyőződés, hogy a
nyelvben vannak szükségtelen és emiatt helytelen nyelvi formák; az azonos denotatív jelentésű
változatok közül nem mindegyik szükséges, egy vagy több közülük lehet fölösleges is.”42
Egy ilyen (egyébként szintén egy helyes–helytelen dichotómiát továbbépítő) ideológiából
indulnak ki egyes (a grammatikákba is megjelenő) necesszista diskurzusok, amik alaptétele
Szabó Tamás Péter szerint „az, hogy vannak felesleges és hasznos elemek a nyelvben, s a
feleslegesek használatát vissza kell szorítani.”43 Egy ilyen ideologikus diskurzusba ágyazódik
bele (6) részletben a dolog és az izé lexémák használatának narratívája:

(6) „XXXIV. Izé mint egy transzcendens a’ mi nyelvünkben; mert akármit, ha hamar
eſzébe nem jut, a’ Magyar mind izének mond : Amaz izé, igy ſzollván; vagy izét; s’ a’
tselekedetet megént izéléʃnek : Mit izélʃz? ugymond. Ollyan a’ dolog-is.”44

39
 Geleji Katona 1645/1866, 314.
40
  Szathmári 1968, 23–40.
41
  Egy másik dolgozatomban már helyes–helytelen dichotómiájának morális és esztétikai megítéléséről értekeztem
az obszcenitások kapcsán. L. Szabó G. 2015.
42
  Lanstyák 2011, 53.
43
  Szabó 2012, 158.
44
  Geleji Katona 1645/1866, 323.
Első Század 2015. tél
Geleji ebben a részletben két, ma is rendkívül sokat használt szóról fejti ki véleményét
rosszallóan. Olyan narratívát konstruál meg, miszerint a magyarok inkluzív többese azért
és akkor alkalmazza ezeket, ha nem jutnak eszébe az adekvát kifejezések. Ezzel itt implikál
egy olyan nyelvi ideológiát, miszerint léteznek olyan szavak, kifejezések a nyelvben, melyek
eredetüknél fogva romlottak, helytelenek, kerülendők. Ez egy olyan necesszista diskurzusba
helyeződik bele, amely szerint az izé és a dolog lexémák nem szabadna, hogy helyettesítsék
a helyettesítetteket, mert az kevésbé tudatos nyelvhasználatról tesz tanúbizonyságot. Mai
tudományos nézőpontot érvényesítve Fabulya Márta tanulmánya megállapította,45 hogy e
kifejezésekkel kitölthetők a gondolkodás szünetei, a töredezettség mentesítésére használhatók a
nyelvben – s pont ez az, ami miatt viszont Geleji Katona István már a 17. században is nyelvi
igénytelenségként tartja számon ezeket, mivel az általa artikulált narratíva szerint a magyar
nyelvben mindent lehet izének nevezni, ami nem jut eszünkbe.

(7) „N®zni azért (nem n®ʃzni) a’nyit téſȝen, mint n®t venni, fokval helyesben mint
házaʃulni ; mert az azt jegyzi, hogy házat venni, ʃzerezni, s’ nem minden házaſul pedig meg,
a’ ki feleſéget, vagy n®t véſzen, ſem nem mindennek vagyon n®je, vagy feleſége, a’ kinek
háza vagyon. De ſzolljunk ám ottan itt is az immár bé-v®tt ſzokás ſzerént.”46

Az (7)-ben a szerző egyfajta túlzott etimologizálással összekötött necesszista elgondolás példáját
mutatja meg nekünk. Itt arról elmélkedik, hogy a házasodik, illetve házasul igék használatát
azért hajtjuk végre helytelenül, mert a ház szótőből kifolyólag e szó arra kellene vonatkozzon, ha
valaki házat szerez vagy vásárol. S ezért volna a nőzik ige helyesebb, amely nyilvánvalóvá tenné,
hogy arról van szó, hogy valaki feleségül vett valakit. Geleji eddigi javaslatai után meglepő
módon utolsó idézett mondatával dekonstruálja a diskurzusban korábban előhívott ideológiát,
s újat hoz létre, mely szerint mégis helyénvalóbb az úzus, a nyelvi szokás szerint használni az
igét.

(8) „XXI. Ez ſintsen valami illetlenſég nélkül, hogy minden rokonſáginkat, atyánkfiainak
mondjuk, holott k®zzøl ſoknak vagy anyánk, vagy bátyánk, vagy nénénk, vagy ®tsénk,
vagy hugonk etc. fiai. Nemz® az atya, ʃzøl® az anya.”47

A (8)-ban az atyánkfia szóról elmélkedik a szerző. Használatát egyfajta illetlenségnek nevezi meg,
mert a rokon nem csak édesapánk fia lehet. Szintén impliciten fogalmazódik meg az ideológia,
miszerint egy szó akkor helyes, ha mai alkalmazása nem mond ellent etimológiájának, tehát
akkor van értelme az atyánkfia szót használni, ha valóban édesapánk fiáról akarunk beszélni,
s akkor a szülő szót, ha arról a személyről disputálunk, aki a világra hozott minket.48 Ezen a
ponton érdemes megjegyezni, hogy Geleji ezekkel a reflexiókkal a szavak használatának túlzott
szabályozására való törekvést explikált, amelynek alapja a jelentések időbeli változásának
figyelembe nem vétele volt.

45
  Fabulya 2007.
46
  Geleji Katona 1645/1866, 317.
47
  Geleji Katona 1645/1866, 316.
48
  Geleji az atyánkfia lexéma kapcsán nem téved az etimológiában, ugyanis a TESz. tanulságai szerint eredeti
jelentése ’valakinek közös apától származó fiútestvére’. Az (7) részletben idézett házasodás-nőzés kérdésében
azonban nem állít fel valós etimont. (TESz.:atyánkfia, ház, nő)
2015. tél Első Század
(9) „XLI. Az ød®nek némelly réſzeit, és némelly ødnepeket igen alkalmatos ſzókval nevezik
a’ mi Magyarink, de némellyeket ellenben alkalmatlanokval is. Alkalmatos nevezetek
imezek : Hét; mert hét napokbol áll; hóld-nap; mert a’ hóldnak járáſa køl®mb®zteti-meg; és
igy itélem a’ menʃiʃt, a’ cras-tol meg køl®mb®ztetend®nek lennie, hogy a’ menʃiʃ, hóldnak,
s’ a’ cras pedig hólnapnak mondaſſék. A’ menʃiʃ r®videbb igével hóvnak-is mondatok,
hogy meg-køl®mb®zteſſék a’ nixtol, a’ hótol. Viſzont : Hét-f®; mert a’ hétnek feje; noha az
inkább illenék az Úr-napjához; mert azt hivja az irás a’ hétnek els® napjának; a’ Szombat a’
Sidótol j®vt, és meg-nyugodváſt jegyez. Alkalmatoſok ezek-is: Advent, Pønk®ſt; mert amaz
az Adventuſtol, s’ imez pedig a’ Pentecoſteſt®l vétetett.”49

A (9) részlet explicitté tesz egy olyan nyelvi ideológiát, amely szerint lehetséges az, hogy a nyelvet
használó beszélőközösség bizonyos nyelvi elemeket helytelenül használjon annak ellenére, hogy
azoknak vannak alkalmasabb formái is. Alkalmas névnek találja a hetet, a hónapot, a hétfőt,
a szombatot, a pünkösdöt és az adventet. Ezen kifejezések adekvátságot azoknak etimológiai
meghatározottságuk adja e narratíva szerint. A (10) részlet viszont már a helytelennek ítélt
megnevezéseket listázza:

(10) De felette alkalmatlanok imezek : Váſárnap melly a’nak az Iſteni ſzent tiſzteletre
rendeltetett napnak a’ køls® váſározáſval és komplátkodáſval valo meg-ferteztettetéſét®l
eredett; kereſztyénøl Ur-napja volna : Áldozó, melly a’ Nagy-Péntekhez inkább illenék;
mert azon áldozott a’ mi Lelki f® Papunk mi érettønk, s’ nem mikor az égben felment,
mint Socinus álmodozott fel®le: Huſvét, a’ husvételt®l, és ételt®l; mert a’kor kezdenek
a’ hypokrita b®jt®s®k a’ huſval zabállodni. A’ Karátson mit jegyezzen, nem tudom ;
elég illetlen ſzó ollyan ſzentſéges dolognak jegyeztetéſére. Igazán az ® neveik : Chriſtus
ſzøletéſének, k®rnyøl-metélkedéſének, ſzenyvedéſének, fel-támadáſának, és menyben-
menetelinek ødnepei volnának. A’ mi Kalendariumonk tsak mer® Papiſtaſág, a’vagy inkább
bálványozás. Rég, reggel ; tege, tegnap, quafi, tegenap ; holdval etc.50

A (10) példa a szélesebb társadalmi diskurzusra válaszoló vallási ideológiák nyelvi vetületeinek
manifesztációit mutatja be – többek között ennek kapcsán nyer értelmet a nyelvideológiákat
bemutató elméleti fejezet definíciója, amely szerint a nyelvi ideológiák valamilyen társadalmi
csoport, jelen esetben felekezet érdekeit akár tudatlanul is kiszolgáló kulturális reprezentációk.

Először a vásárnap megnevezés kritikáját teszi nyelvileg hozzáférhetővé Geleji, mert annak
etimológiáját abból eredezteti, hogy Isten napját a hívók a vallás tanításainak ellentmondva
a vásározás napjává tették. Javaslata az úrnapja, amely egyértelmű nyelvi megnyilvánulása
a kálvinista ortodoxia hitvallásának.51 Ez a kifejezés többek között például a Heidelbergi
Kátéban is megjelenik, ahol a dialogikus tanítási formát ötvenkét úrnapi tanításnak szánt
fejezethez köti. A nagypéntek megnevezés helyett az áldozót tartja adekvátnak, szintén
felekezeti hitvallásának megfelelő módon explicitté téve azt, hogy Jézus azon a napon
áldozta fel magát az emberiségért – azt is konkretizálja, hogy a szocianista szellemi-vallási
irányzat ellenében feltételezi ezt. Ezt követően a húsvét szó relevanciáját kérdőjelezi meg,
mivel a böjt katolikus szokását hipokrita, álszenteskedő cselekedetként tartja számon.

49
  Geleji Katona 1645/1866, 326–327.
50
  Geleji Katona 1645/1866, 327.
51
  A kálvini ortodoxia alapvetéseinek és erdélyi megnyilvánulásaihoz l. László 1993, 31–38.
Első Század 2015. tél
A karácsony lexéma azért nem megfelelő Geleji elgondolásában, mert annak etimológiája
nem egyértelmű. Az utolsó mondatával még egyszer explicitté teszi azt a necesszista
diskurzusba ágyazódó nyelvi ideológiát, miszerint a fentebb jelzett kifejezések helyénvalósága
megkérdőjeleződik azok pápista, azaz katolikus valláshoz vagy pogány-bálványimádó mivolta
miatt. Az elemzés (10) részlete arra a bevezető részekben már említett alapvetésre is példát
nyújt, miszerint a korai magyar grammatikák szerzői nyelvről alkotott tudásában a felekezeti
hovatartozásuk, vallási meggyőződésük is szerepet játszik, s művük gondolatiságát is
meghatározza.
A necesszista diskurzusokba ágyazódó ideológiákról tehát általánosan elmondhatjuk, hogy
olyan narratívákban jelennek meg, amelyek kiindulópontja az, hogy nyelvi variabilitás kapcsán
egyértelműen eldönthető, hogy egy jelentéshez kapcsolódó több szóalak közül mindig van
egy helyes, amely minden szituatív megkötöttségben alkalmazható és alkalmazandó. Láttunk
példát arra, hogy a Magyar Grammatikatskában ez az ideológia népi etimológiai fejtegetésekre
alapozva is megkonstruálódhat, valamint arra is, hogy vallási-felekezeti meggyőződés is
meghatározhatja a gondolatkört.
Érdemes azonban egy ilyen necesszista diskurzus alapvetéseit dekonstruáló ideológiát
bemutatni, ugyanis Geleji műve bizonyos szöveghelyen toleranciát mutat a nyelvi sokféleséggel
szemben:

(11) „XXXI. Némellyek igy ſȝollnak: Mi-is mondhatnánk, tselekedhetnénk,
møvelhetnénk etc, azt, pro, mondhatnok, tselekedhetnék, muvelhetnok. A’ Székelyek
pedig igy ſzoktak ſzollani : Ha ott ne legyek ; ha ezt ne mondjam etc. pro : Ha ott nem léʃzek
vala; ha ezt nem mondom vala; a’ dolog igy s’ igy léſz vala. Némellyek ezvel is igen élnek,
f®képpen a’ Száſzos emberek : Ne hogy, pro, hogy ne. Némellyek illyen ſzolláſval-is élnek:
Agoʃton ødejében; világ-teremtetéʃe-ulta, gyermeksége-ulta, pro : Világ-teremtetéʃét®l,
gyermekségét®l fogva ; innen vagyon azulta, miulta, a’vagy a’ mint némellyek ſzollnak :
azultátol, multatol fogva etc. ki igy ſzoll : keleb, s’ ki igy : kebel, ki p®kni, s’ k®pni. etc.”52

A dolgozatban eddig felvázolt Geleji-kép alapján e fent idézett rész meglepő lehet a Magyar
Grammatikatskában, ugyanis teljes toleranciát mutat bizonyos nyelvváltozatokkal szemben,
így ideologikusan legitimálva azokat. Egyrészről székely sajátosságnak tekinti aha kötőszó után
a felszólító mód használatát a jelen idejű alak + vala formulájú múlt idő helyett, míg szász
egyediségnek a hogyne helyetti nehogyot. Annak ellenére, hogy leírja a „helyes” változatokat,
ebben az esetben nem ítéli el a másik alakokat. Más nyelvjárási sajátosságokat is emleget azok
területének nevesítése nélkül, ilyen például a pökni-köpni, a kebel-keleb, az idő-üdő, az –ulta és
a -től fogva alakváltozatok.

A magyar nyelv egyediségét előtérbe helyező ideológiák
Ahogyan C. Vladár Zsuzsa több írásában is felhívja rá a figyelmet, a korai magyar grammatikák
a három szent nyelv (az ógörög, a latin és a héber) grammatikáinak mintáját követi.53 Ebből
kifolyólag azon túl, hogy a nyelvleírást ezekre a nyelvekre alkalmazható terminusokkal
hajtják végre, összehasonlításokat is tesznek a magyar és a szent nyelvek között. Ennek
szemléltetéseképpen a (12) részlet Komáromi Csipkés György Hungaria illustrata c. művéből,
a (13) pedig Sylvester János Grammatica Hungarolatina c. írásából származik.

52
  Geleji Katona 1645/1866, 321.
53
  C. Vladár 2012, 2014.
2015. tél Első Század
(12) „A legnagyobb ámulatra méltó az ugyanazon tőből képzett magyar igék bősége. A héber
nyelv egyazon igének hét vagy mások szerint nyolc formáját ismeri, mégpedig Kal, Niphál,
Pihel, Pyhal, Hiphil, Hophal, Hitipahel, és némelyek szerint a Pohel, ezt azonban mi a Schola
Hebraica c. munkánkban elvetettük. A magyar nyelv ellenben nem hetet, de hetvenet ismer, ha
egyazon ige különféle formáit említjük.”54

(13) „Áttekintettük a nyelvtannak azt a részét, amely a ragozható szófajok öleli fel, s ebben
a részben nincsen semmi, amit hiányolhatnánk nyelvünkből, sőt, ami az igék és névszók
ragozását illeti, éppenséggel könnyedén fölülmúlja az összes nyelvet, hiszen igen szabályozott,
ahogy ezt mondani szokták, nem kevésbé, mint a három szent nyelv – a latin, a görög és a
héber – bármelyike.”55

Komáromi a (12)-ben ámulatra méltónak nevezi a magyar igei paradigmának alaktani bőségét,
s abszolút pozitívumként említi azt, hogy a héberben egy igének hét ragozott alakja van, míg
a magyar nyelvben hetven. A (13)-ban Sylvester is úgy fogalmaz, hogy a ragozási paradigma
gazdagságát és mindennek szabályozottságát tekintve a magyar nyelv felülmúl más nyelveket.
Ezek az idézett részletek olyan nyelvi ideológia megnyilvánulásai, amely a magyar nyelv
egyediként való számontartását implikálja.

(14) „I. A magyar nyelv noha ki-vált képpen valo, és a többi nyelvekt®l køl®mb®z®
tulajdonſágu, és eredetø, mind-az-által a Sidobol, G®r®gb®l, Németb®l, Tótbol etc. ſok ſzók
®gyeledtek k®zzéje.”56

A magyar nyelv egyediségére vonatkozó ideológia többször is explicitté válik a Magyar
Grammatikatskában is, így Geleji több oldalon keresztül fejtegeti, hogy milyen különbségek
vannak a deák (latin) és a magyar nyelv között alakilag, például abból a szempontból, hogy
mik azok, amiket a magyar nyelv tud egy szóval kifejezni, és mi azok, amiket a latin. Utóbbi
kapcsán érdemes azt is megjegyezni, hogy arról is elmélkedik, hogy a magyarok nyelvükben
helytelenül használják a passzív igei paradigmát, ami a „latinban oly természetes”.57 Ebben a
részletben értéksemlegesen közli, hogy több idegen nyelvből is vett át szavakat a magyar, s
ezeknek használatát nem ítéli el, sőt, egy helyen azt is fejtegeti, hogy bizonyos kifejezések
esetén adekvátabb a latin változatot alkalmazni, mivel a magyar szóalak nem megfelelő.
(15) „XXVII. Némelly dolgoknak kimondattatáſokban a’ Magyar nyelv boldogabb a’
Deáknál; mert s mellyeket az poteʃt-vel, vagy a facit-val mond ki, a’ Magyar egy ſzoval
ki-mondhatja. Mint: Poteʃt facere, dicere, docere etc. Magyarul egy igével mondhatni-ki :
Meg tselkedheti, mondhatja, tanithatja. Viſzont: Aedificari, renovari, reʃtaurari, etc. fecit;
Magyarul igy mondhatni-ki : Eppittette, meg-ujjittatta, fel-állattatta. etc. Az affixumok is
a’ Magyar ſzokban, mint ſzintén a’ Sidoban, ſzépen meg-vagynak. Mint : Atyám, anyám;
atyád, anyád; atyánk, anyánk; atyátok, anyátok; joʃzágtok; marhájok, marhátok; életek,

54
  Komáromi 2008, 225.
55
  Sylvester 1989, 70–71.
56
  Geleji Katona 1645/1866, 307.
57
  Geleji itt azt is mondja, hogy ha nem tanuljuk meg az igék aktív és passzív használata közötti különbséget,
akkor „az értelem nem tsakdisztelen, hanem ellenkező, sőt néhánykor ugyan káromkodo is lenne”. (Geleji Katona
1645/1866, 309)
Első Század 2015. tél
életetek; halálok, halálotok etc. mellyeket a’ Deák meuʃval, tuuʃval, noʃterval, vestervel,
ipforumval, vagy eorumval mond-ki.”58

A (15)-ben szintén a latinhoz hasonlítással fogalmaz meg a magyar nyelvre vonatkozó reflexiókat
a szerző. Azt az ideológiát teszi explicitté, miszerint a magyar nyelv boldogabb a latinnal amiatt,
hogy a prefixumoknak köszönhetően bizonyos jelentéstartalmakat (pl. perfektualizációt) a
magyar nyelvben lehetséges egy igével kifejezni, olyanokat is, amelyeket a latin nem tud. Az
is kifejtetté válik, hogy a birtokos jelzős szerkezetekben is felülemelkedik a latin nyelven a
héberrel együtt a magyar, hiszen itt az affixumoknak köszönhetően valósítható meg az egy
szóval való kifejezés. A magyar és a szent nyelvek összehasonlításából eredő reflexiókra épül a
(16) is:

(16) „XXXVI. Mindenek felett, egy ſummában, ez leg-derekasb és fundamentumosb
obʃervatio a’ Magyar ſȝoknak formáltatáſokban hogy, a’ mennyire lehet, az ember azon
øgyekezzék, hogy a’ miket a’ Deák, (hagyjam-el a’ Sidot, és a’ G®r®g®t) egy igével kimond,
®-is Magyarul ki-mondhaſſa; és a’mit egy ſzóvalki-mondhat, azt t®bbekvel, és mint egy
kerøl® beſȝédvel, ne mondja-ki.”59

Összefoglaló jellegű javaslatot fogalmaz meg ebben a részletben Geleji azzal, hogy explicitté
tesz egy ideológiát, egy elvárást a beszélőközösség fel. Ez a javaslat azt fogalmazza meg, hogy
ami kimondható magyar vagy latin nyelven, azt egy szóval is mondja ki a nyelvi tevékenységet
folytató személy.

Nyelvromlás-ideológia
Ahogy Kiss Jenő tanulmányában rámutat, a nyelvi tevékenységet folytatók kollektív tudatában
jelen van a nyelvromlás eszménye, amely a nyelv olyan változásait jelenti, amelyeket a laikusok
veszélyesnek találnak a nyelv tekintetében. Ennek egyik eleme lehet a szlengesedésen túl „a
közbeszéd durvulása, a vulgáris, sőt alpári kifejezések nyilvános használata”.60 Persze ez nem
a nyelv romlása nyelvtudományi értelemben, hanem a nyelvközösség bizonyos tagjai számára
zavaró nyelvhasználat. A romlás fogalma azt feltételezi, illetőleg azt az ideológiát implikálja,
miszerint a múltban létezett a magyar nyelvnek, a nyelvi tevékenységnek egy jobb változata,
amely esztétikailag értékesebb volt, s funkcióját is megfelelőbben látta el. A nyelvromlás képzete,
az aranykorhoz való hasonlítás szélesebb társadalmi kontextusa szintén egy a grammatikákban
megjelenő általánosabb nyelvi ideológiának tekinthető.
(17)„A’ Magyar nyelv egy az Orientalis lingvák közül, (…) és ſemmi egyéb nyelvekvel,
az egy Sidon køv®l, (hogy tudjam) rokonſága nintsen (…) mind továbbá e’b®l, hogy ®
néki tulajdon faját régi b®tøi vagynak, melyeknek ſem a’ Sido, sem a’ G®r®g, ſem pedig
a’ Deák b®tøkvel ſemmi haſonlatoſságok nintsen; s’ mind végezetre e’b®l, hogy az ®nn®n
b®tøivel jobbtol, mint egyéb Nap-keleti nyelvek, balra irattatik. (…) mind az íráſnak, s’
mind a ſzolláſnak modjában, nem kitsiny változáſt szenvedett, ugy mint melly immár a

58
  Geleji Katona 1645/1866, 320.
59
  Geleji Katona 1645/1866, 323.
60
  Kiss 2011, 10.
2015. tél Első Század
maga tulajdon b®tøitel-hagyván, idegen Deák b®tøkvel itattatik, s’ azon-is pedig felette
køl®nb®z®jøl, és vétkesøl.”61

A szerző a bevezetőben a magyart keleti nyelvnek titulálja, és így a zsidó (héber) rokonának.
Ezt követően megkonstruál egy olyan ideológiát, miszerint a múltban létezett egy olyan magyar
nyelv, mely a 17. század derekán létezőhöz képest jobb volt. Geleji e nyelvromlásnak okát
abban látja, hogy a magyar nyelv elvesztette saját írását, amely megfelelő volt a magyar hangok
jelölésére, viszont a rá lecserélt latin betűs írás erre nem alkalmas. Sajátos nyelvromlás-koncepció
ez, hiszen az írásmód változása kerül egy narratív szintre a nyelv negatív irányba történő
változásával. A dolgozat utolsó részlete azonban már a szóbeli kommunikáció romlásáról ír:

(17) „Mert inkább mindennek a’nak irattatáſában tsak a’ pronuntiation, a’ ki-mondatáſ
ſonuſſát (…) k®vetik, s’ azoknak pedig gyøkereiket eredetiket, és terméſzetikettsak nem is
viſgálják, s’ innen vagyon, hogy tsak nem menyi Magyar vagyon, meg a’nyi modon ir. A
ſzollásban-is ſok rut illetlenſégek vagynak, mellyek-is ez okbol ſzármaztak, hogy ſenki a’
ſzóknak tulajdonſágikat fel nem keresi, ſem azokat a’ t®bbi nyelvekhez, és ezen nyelvb®l
haſonlo ſzolláſokhoz, nem alkalmaztatja, hanem tsak ki ki a’ mint tsetsem® korában ſzollni
tanult, ®reg-korában-is ugy ſzoll; melly miatt ez az ékes és b®lts nyelv igen meg-otrombult,
és elparaſztult.”62

A Geleji metanyelvi narratívája szerint a korábban „ékes és bölcs” nyelv a mű keletkezésének
korára elotrombásodott és elparasztosodott. Kritikája azon alapul, hogy az írástudók szerinte
nem tesznek eleget annak az elvárásnak, hogy a szavak eredetét ismerjék, ezért az írásbeliség
során mindenki más és más helyesírást valósít meg. Sokkal élesebb megfogalmazásokat tesz
kortársainak szóbeli megnyilatkozásaira, amelyeket rút illetlenségként nevez meg, s úgy véli,
hogy a beszélők csak annyira ismerik a nyelvet öreg korukban, amennyire azt a nyelvelsajátítás
és a nyelvi szocializáció fázisaiban magukévá tették. Ezzel átvezeti az ideológiát az egész magyar
nyelvre, amit a romláson keresztül menő létező megszemélyesítésével hajt végre nyelvileg.
Fontos kiemelni Geleji nyelvszemlélete kapcsán azt, ami ebben a részletben rendkívül fontos,
hogy a nyelv és a nyelvi tevékenység egymástól nem elkülönülnek el, hanem utóbbi egyszerűnek
való megítélése vonzza magával a nyelv változásának romlásként való értékelését.

Összegzés
A dolgozat elején tisztáztam az általam alkalmazásba vett nyelvideológiai elméleti keret
vonatkozásait és elemzései szempontként való relevanciáját a grammatikák kapcsán.
Ezt követően szót ejtettem a grammatikák műfajának általánosabb nyelvideológiai
meghatározottságáról, így a helyes–helytelen dichotómia normativitásának gondolatáról és a
szerző felekezeti hovatartozásáról, regionalitásáról és a szent nyelvekhez való viszonyulásáról.
Ezután a grammatika mint diskurzustípus jellemzőit tárgyaltam, amelyek a monologikusság,
az interakció közvetettsége és írásbelisége, a megformálás tervezettsége és a metadiskurzusok
létrehozása.

61
  Geleji Katona 1645/1866, 293–294.
62
  Geleji Katona 1645/1866, 294.
Első Század 2015. tél
A tanulmányban ezt követően konkrét szövegelemzéseket hajtottam végre elsősorban
Geleji Katona István Magyar Grammatikatska c. műve alapján. Az első elemző fejezetben
a helyes–helytelen dichotómián alapuló nyelvi ideológiákat tárgyaltam, ahol láthattuk,
hogy a helyesség és a helytelenség kategóriái sokszor morális és esztétikai értékítéletekkel is
összefonódnak. A második elemző fejezetben a necesszista, vagyis a felesleges nyelvi elemek
visszaszorítására törekvő diskurzusokat vizsgáltam, ahol Geleji etimologizálásával és felekezeti
hovatartozásával összefüggésben megkonstruálódó nyelvideológiák elemzését hajtottam végre.
A harmadik fejezet a magyar nyelv egyediségét előtérbe helyező ideológiákról szólt, ahol a
szent nyelvekhez való viszonyításból kiinduló narratívák kerültek elő. Az utolsó fejezetben
pedig a nyelv romlásának narratíváit mutattam be, ami Geleji értelmezésében a rovásírás
elhagyásával és a nyelvhasználók mentális erőfeszítésének hiányában végbemenő folyamat.
2015. tél Első Század
Bibliográfia
Balázs János 1987. Hermész nyomában. A magyar nyelvbölcselet alapkérdései. Magvető
Kiadó, Budapest.
Bodó Csanád 2009. „Hamarabb, mikor kicsike, oláhul, aztán magyarul. A nyelvi szocializáció
mintái moldvai kétnyelvű beszélőközösségekben”: Borbély Anna – Vančoné Kremmer
Ildikó – Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. 15. Élőnyelvi
Konferencia. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 295–301.
Bodó Csanád 2014a. „Magyarfalu-tól Csángliá-ig. A moldvai magyar helynevek használatának
ideológiái.”: Névtani Értesítő 36, 95–104.
Bodó Csanád 2014b. „Nyelvi ideológiák a magyar nyelvi változók kutatásában.”: Magyar
Nyelv 110, 266–284.
Borbély Anna – Vančoné Kremmer Ildikó – Hattyár Helga szerk. 2009. Nyelvideológiák,
attitűdök és sztereotípiák. 15. Élőnyelvi Konferencia. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
C. Vladár Zsuzsa 2012. A régi magyar grammatikák. Habilitációs értekezés. ELTE
Bölcsészettudományi Kar. Kézirat. academia.edu/7562811/A_korai_magyar_grammatikák
[Utolsó elérés: 2015. 11. 05.]
C. Vladár Zsuzsa 2014. „A 17. századi magyar grammatikák héber vonatkozásai”: Juhász
Dezső et al. (szerk.): Tér, idő, társadalom és kultúra metszéspontjai a magyar nyelvben.
A 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus két szimpóziumának előadása. ELTE
Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék – Nemzetközi
Magyarságtudományi Társaság, Budapest; Kolozsvár, 206–228.
Cameron, Deborah 2003. „Gender and language ideologies”: Holmes, Janet – Meyerhoff,
Miriam (szerk.): Handbook of Language and Gender. Blackwell, Oxford, 447–467.
Fabulya Márta 2007. „Izé, hogyhívják, hogymondjam. Javítást kezdeményező lexikális
költőelemek.”: Magyar Nyelvőr 131, 324–342.
Gal, Susan 2002. „Language Ideologies and Linguistic Diversity. Where Culture Meets Power”:
Keresztes László – Maticsák Sándor (szerk.): A magyar nyelv idegenben. Debreceni
Egyetem, 197–204.
Geleji Katona István 1645/1866. „Magyar grammatikája”: Toldy Ferenc (szerk.): Régi
magyar nyelvészek Erdőstől Tsétsiig. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 291–329.
Heltainé Nagy Erzsébet 2009. „Értéktulajdonítások a nyelvi vélekedésekben”: Borbély
Anna – Vančoné Kremmer Ildikó – Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és
sztereotípiák. 15. Élőnyelvi Konferencia. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 76–83.
Kádár, Daniel Z. – Haugh, Michael 2013. Understanding Politness. Cambridge University
Press.
Kiss Jenő 2011. „Nyelvromlás?”: Magyar Nyelv 107, 9–20.
Komáromi Csipkés György 2008. Hungaria Illustrata (1655). A magyar nyelv magyarázata.
Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest.
Első Század 2015. tél
Laihonen, Petteri 2009. „A magyar nyelvi standardhoz kapcsolódó nyelvi ideológiák a
romániai Bánságban”: Lanstyák István – Menyhárt József – Szabómihály Gizella (szerk.):
Tanulmányok a kétnyelvűségről IV. Gramma Kiadó, Dunaszerdahely, 47–77.
Laihonen, Petteri 2011. „A nyelvideológiák elmélete és használhatósága a magyar nyelvvel
kapcsolatos kutatásokban”: Hires-László Kornélia – Karmacsi Zoltán – Márku Anita
(szerk.): Nyelvi mítoszok, ideológiák, nyelvpolitika és nyelvi emberi jogok Közép-Európában
elméletben és gyakorlatban. A 16. Élőnyelvi Konferencia előadásai. Tinta Könyvkiadó,
Budapest, 22–29.
Lanstyák István 2011. „A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről”: Csehy Zoltán –
Misad Katalin (szerk.): Nova Posoniensia. Szenczi Molnár Albert Egyesület – Kalligram
Kiadó, Pozsony, 14–57.
László Dezső 1993. A magyar református lelkipásztor a történelemben. Erdélyi Református
Egyházkerület Igazgatósága, Kolozsvár, 31–38.
Mertz, Elizabeth – Yovel, Jonathan 2009. „Metalinguistic awareness”: Sandra, Dominiek –
Östman, Jan-Ola – Verschueren, Jef (szerk.): Cognition and Pragmatics. John Benjamins,
Amszterdam; Philadelphia, 250–271.
Németh Miklós 2009. „Első nyelvtaníróink megjegyzései saját koruk élőnyelvéről”: Borbély
Anna – Vančoné Kremmer Ildikó – Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és
sztereotípiák. 15. Élőnyelvi Konferencia. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 84–89.
Pais Dezső 1953. A magyar irodalmi nyelv. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és
Irodalomtudományi Osztályának Közleményei. IV. kötet. 425–466.
Sylvester János 1989. Latin–magyar nyelvtan (1539). Magyar Nyelvtudományi Társaság,
Budapest.
Szabó Gergely 2015. „Hogy fejezzem ki magam szépen?” – Nyelvi ideológiák az obszcenitások
mögött.”: Magyar Nyelvőr 139, 334–347.
Szabó Tamás Péter 2012. „Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos”. A javítás mint
gyakorlat és mint téma a tanáraik metanyelvében. Gramma Kiadó, Dunaszerdahely.
Szathmári István 1968. Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
Tátrai Szilárd 2011. Bevezetés a pragmatikába. Funkcionális kognitív megközelítés. Tinta
Könyvkiadó, Budapest.
TESz. = Benkő Loránd (főszerk.) 1967–84. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV.
Akadémiai Kiadó, Budapest.
Toldy Ferenc (szerk.) 1866. Régi magyar nyelvészek Erdőstől Tsétsiig. Magyar Tudományos
Akadémia, Budapest.
Tsitsipis, Lukas D. 2003. „Implicit linguistic ideology and the erasure of Arvanitika (Greek-
Albanian) discourse.”: Journal of Pragmatics 35, 539–558.
Woolard, Kathryn A. – Schieffelin, Bambi B. 1994. „Language Ideology.”: Annual Review
of Anthropology 23, 55–82.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

NÉPRAJZ, KÖNYVTÁR- ÉS
INFORMÁCIÓTUDOMÁNY,
ÓKOR,
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Kovács Evelin
A matolcsi Pető család három tagjának kapcsolatháló vizsgálata 1773–1857
között

Bevezetés
2013 tavaszán kezdtem el foglalkozni a matolcsi gubacsapó céh1 Etnológiai Archívumban
található iratanyagával. A céhiratokban a feltáruló mindennapi élet, a szinte közvetlenül
megnyilatkozó mesteremberek ragadták meg leginkább a figyelmemet. A kutatás során
felmerülő számos kérdés kiderítése, egy elfeledett technika rekonstruálása2 is arra motivált,
hogy minél több információt próbáljak meg feltárni az egykori céhről és a mesterekről.
Jelen dolgozatomban a Pető család történetét3 három tagjának a kapcsolatháló-vizsgálatán4
keresztül közelítem meg, kapcsolathálóikat az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó
demográfiai eseményeken (a házasságokon, keresztségeken) keresztül és az inas-legény
fogadások kapcsán vizsgálom,5 ugyanis az általam eddig áttekintett szakirodalom alapján
úgy vélem, hogy kevés tanulmány foglalkozott a mesterek között kialakult kapcsolatokkal.6

1
 A matolcsi gubacsapó céh 1717-ben szerezte meg első privilégiumát, de a matolcsi gyapjúművesség korai szakaszát
a 15. század végére tehetjük. Pach Zsigmond Pál A vidéki posztóipar az északkeleti országrészeken a 15–17.
században c. tanulmányában részletesen foglalkozott a matolcsi gyapjúművesség 15–17. századi történetével.
2
 Szakdolgozatomat A matolcsi gubacsapó céh kallásának története a XV–XIX. században címmel írtam 2014-ben,
a dolgozatban a kallással kapcsolatos perekkel és a kallás technikájával foglalkoztam. Ezúton is szeretnék
megemlékezni †Kocsis Gyula Tanár Úr dolgozataim megírása során nyújtott segítségéről.
3
 A Pető család gyapjúművességgel összefüggő történetét a család forrásokban való első felbukkanásától, 1614-től
a matolcsi gubás ipartársulat 1911-es működéséig számíthatjuk.
4
 A szociológiai kapcsolatháló vizsgálat három adatgyűjtési módszerre épít. A kapcsolatháló vizsgálatának
leggyakrabban alkalmazott módszere a kérdőív használata, ez „főként személyek, vagy személyek révén
megtestesülő szervezetek közti kapcsolatok felméréséére alkalmas. (…) A kérdőív mellett az interjú is használható
módszer, főképp azokban az esetekben, mikor a kérdőív túl személytelen, és több információval kecsegtet a
személyes kapcsolat fenntartása. (…) A harmadik lehetséges adatgyűjtő módszer a megfigyelés. Ez különösen akkor
használható jó hatásfokkal, ha kis közösségek személyes kontaktusait akarják vizsgálni, de akkor is megfelelő, ha az
alanyok nem képesek verbális kommunikációra illetve kérdőív kitöltésére.” Kürtösi 2004, 665.
5
 Jelen dolgozatomban az árszabásokkal és a guba készítésmódjával nem foglalkozom, de megemlítem Flórián
Mária: Csapók, gubások és szűrszabók, süvegesek és kalaposok árszabásai (1597–1821) c. könyvét és Luby
Margit: A guba készítésmódja és a gubásmesterség c. kapcsolódó tanulmányát.
6
 A kézművesek közti, demográfiai események mentén létrejövő kapcsolatokkal foglalkozó, vagy azokat érintő
általam ismert tanulmányok: Benda Gyula: Patrónusok vagy komák. A keresztszülői kapcsolathálók
Keszthelyen (1740–1849); Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: A ceglédi református iparosság házassági
kapcsolatrendszere a 19. században az anyakönyvek alapján; Pozsgai Péter: Kézművesek és kézművescsaládok
Tornán a 19. században; Faragó Tamás: A szentendrei kézművesek társadalmi mobilitása a 19. század közepén
a házasságkötések tükrében.
Első Század 2015. tél
Csak az utóbbi időben indult meg a kézművesek társadalmi, gazdasági helyzetének7 és a
kézműves családok történetének8 feltárása.
Dolgozatomban a kapcsolatok vizsgálatához igyekeztem a források széles
bázisát bevonni, kutatásomhoz felhasználtam a református9 anyakönyveket, a céh
protokollumkönyvét, a presbiteri jegyzőkönyveket, az uradalom részére készített összeírásokat.

Az adatok feldolgozásának módszere
A mesterek életének vizsgálatához számos adatot szolgáltat a matolcsi gubacsapó céh10 1821-től
vezetett protokollumkönyve, melybe 1821 és 1874 között 366 mester neve lett bejegyezve. A
366 mester közül 43 Széles, 36 Balog, és 27 Szabó vezetéknevű mestert találtam. 15-nél több
Szűts, Kisgyörgy, Kis, Őry, Jakó, Pető, Tóth, Veres és Illyés vezetéknevű mester lett bejegyezve
a lajstromba, 10-nél kevesebb céhmester került ki a Deli, Dávid, Tisza, Rádi, Mangu, Molnár,
Kováts, Filep családokból, és mindössze 2–4 mestert adott a céhnek az Orbán, Nagy, Sós,
Hajdú, Zámbori, Bátori, Ágoston, Varga, Szarka, Nyíri, Ladányi és Horváth család. Egy
másik forrás, az 1809-es mesterlajstrom ugyancsak rögzítette a mesterek neveit, ez azonban
csak az adott évben rögzítette a céhtagokat, itt ugyancsak a Balogh, Szabó és Széles mesterek
vannak túlsúlyban, 5 Pető nevű mester van a lajstromban. Azt, hogy az egyes családok11
egyes időszakokban mennyire voltak kiterjedtek, mennyire játszottak fontos szerepet a céh
és a mezőváros életében ezek a számok nem tükrözik, az egyes családoknak a céh és Matolcs12
életében betöltött jelentőségét, kapcsolathálóit, életvezetési stratégiáit csak a mikroszintű
vizsgálatok révén ismerhetjük meg.

 A kézművesek gazdasági-társadalmi helyzetével foglalkozó általam ismert tanulmányok: Benda Gyula: Kézművesek
7

és gazdák vagyona Zalaegerszegen; Kecskés Tibor: Gubacsapó mesterek a reformkori Debrecenben; Cserey
Zoltán: A kézdivásárhelyi szűcs céh gazdasági és társadalmi helyzete a XVIII. század közepén a számadási
jegyzőkönyvek alapján; J. Halász Margit: A társadalmi, gazdasági és szociális helyzet változásai egy iparágon
belül a XVI. századtól a XIX. század elejéig; Ortutay András: Az esztergomi kézművesek gazdasági ereje
a XVIII–XIX. században; Bácskai Vera: A városi kézművesek gazdasági szerepe és társadalmi helyzete a
reformkori Magyarországon; Kemecsi Lajos: A tatai csapók és posztósok hagyatéki leltárai
8
 A kézművescsaládokkal foglalkozó általam ismert tanulmányok: Bácskai Vera: A beilleszkedés nehézségei. Egy
iparos család életének viszontagságai Pesten a 19. század elején; Sütő István: A bútorfestő és fafaragó Sütő
család népművészeti tevékenységéről és történetéről; Mód László: Egy apátfalvi hajósvállalkozó család életútja;
Mód László: Adalékok a dél-alföldi bolgárkertészkedéshez. A szegvári Ivanov család életútja; Bánkiné Molnár
Erzsébet: A fazekasok négy generációja Tószegen (1870–1997); Jeney-Tóth Annamária: A családi alapokon
szerveződő mikroközösség – ötvöscéh a 17. századi Kolozsváron (1600–1659); Szűcs Judit: Kovácsok és
bognárok Csongrádon a XIX. században; Forró Katalin: A váci Reitter család és a kocsigyártás
9
 Fényes Elek adatai alapján néhány zsidó és katolikus is élt Matolcson, azonban a lakosok többsége református
volt, ebből kifolyólag csak a református anyakönyveket találjuk a parókián.
10
 Domonkos Ottó adatai alapján Magyarországon a 14–19. század között összesen 38 csapó céh működött,
melyből 11 volt gubacsapó céh. Domonkos 1991, 31.
11
 Megjegyzem, hogy eddigi vizsgálataim alapján úgy tűnik, hogy az azonos vezetéknevű mesterek közelebbi-
távolabbi rokoni kapcsolatban álltak, legtöbbjük tősgyökeres matolcsi család volt, azonban ez csak az egyes
családok estében elvégzendő családfakutatás után bizonyosodhat be.
12
 Szirmay Antal így ír Matolcsról: „141 ház van benne, szűr szabók, csapó, és guba takátsok és szövők lakják, és ez
leginkább az élelmek módgya, mivel ezen műszereket a körül esni szokott vásárokra hordgyák, 29 nemes, közöttük
mindnyájan reformata vallást tartó magyarok.” Szirmay 1810, 229.
2015. tél Első Század
Jelen dolgozatban egyetlen családból választottam ki három, vérrokonsági kapcsolatban álló
mestert. Családfát készítettem, hogy a generációkat jobban áttekinthessem, az egyes mesterekre
vonatkozó adatokat egy adatbázisba rögzítettem, itt az egyes mesterek születési dátumát, házassági
dátumát, a feleségére vonatkozó adatokat, halálának dátumát, gyermekeinek születési dátumát,
gyermekeinek keresztszüleit, keresztgyermekeit, a házasságokon tanúként való részvételt, a
mesterségre vonatkozó adatokat rögzítettem. Táblázatba rögzítettem az 1720-as összeírás,13 az
1790-es matolcsi tengeri dézsma adatait14, az 1801-es matolcsi zálogos telkek összeírását,15 az
1809-es mesterlajtromot, az 1816-os16 és 1821-es búza dézsmát17 és a protokollumkönyvbe
1821–1874 között vezetett mesterlajstromot. Az elkészült adatsorok alapján a keresztségek,
házassági tanúságok, inas-legény fogadások vizsgálatánál a diagramon a következő eredmények
születtek meg.18 A diagram az 1773 és 1872 közötti adatokat tartalmazza, mert a céh hivatalos
megszűnéséig követtem végig a kereszteléseket, házasságokat, inas- és legény fogadásokat. (A
keresztszülők nevét 1773-tól, a házassági tanúk nevét 1787-től, az inasok és mestereik nevét 1817-
től jegyezték.) Az adatok alapján Pető János, Miklós, Pál, Jósef, János, István, Benjamin, István
és Mihály adatai az (anyakönyvek forrásmegbízhatóságának megfelelően) pontosan tükrözik a
valóságot, idősebb Pető István esetében fontos megjegyezni, hogy házasságát 1773 előtt kötötte,
így nem tudni, hogy hányszor volt keresztszülő, tanú eddig az időpontig. Ferenc, Pál, Sándor,
János, Gáspár, Áron és Jósef esetében viszont a 1872-es időbeli határ eredményezhet torzulást,
hiszen 40–60 év közöttiek voltak 1872-ben, többjüket még felkérhették ekkor tanúnak, esetleg
keresztszülőnek is. Így tehát önkényesen döntöttem amellett, hogy három generációból ragadok
ki egy-egy a házasságkötések-keresztelések során a családban népszerűbbnek nevezhető mestert.19

A keresztségek, házassági tanúságok és inas-legény fogadások nyomán kibontakozó
kapcsolatok jellemzői
A Magyar Néprajzi Lexikon alapján a keresztelő „ a keresztény egyházba fogadás20
rítusa, mely egyúttal az újszülött befogadása a család és a falu közösségébe az ez
alkalomhoz kötődő hagyományos szokások és hiedelmek rendszerén át.”21 Nagy-Varga
Vera meghatározása alapján pedig így pontosíthatjuk a keresztelő definiálását:

13
 MOL N79:32
14
 MOL P1531. 11. dob. 298. fisc.
15
 MOL P1531. 11. dob. 298. fisc.
16
 MOL P1531. 11. dob. 298. fisc.
17
 MOL P392 III. sor. 227. tét. 201. dob. 14–16.
18
 Lásd: Diagramok: 1.sz. diagram
19
 Nem tudtam még leellenőrizni, hogy az 19. század közepén zajlott népszámlálások matolcsi adatsorai
megmaradtak-e, mivel eddigi kutatásom során elsősorban a 18. század végéről, a 19. század elejéről származó
forrásokat találtam, vizsgálataimat is erre az időszakra korlátoztam.
20
 „Az egyházi körben történt névadásnak további társadalmi következménye is volt. Az anyakönyv (…) nemcsak
a születés közhitelű bizonyítását dokumentálta, hanem egyúttal az egyház tagjainak a névsorát is tartalmazta;
aki tehát benne szerepelt, azt az egyház hívének, tagjának is tekintették. A keresztelés és az anyakönyvbe történt
bejegyzés a gyermeknek újabb, őt egész élete során végigkísérő társadalmi meghatározást adott: a vallást.” Tárkány-
Szűcs 2003, 129.
21
 Hoppál–Tátrai 1980, 158.
Első Század 2015. tél
„A keresztség az ünnepélyes névadás,22 a keresztszülők fogadalma, valamint (...) az anyakönyvi
bejegyzés szokása23, amelyhez offerálás is kapcsolódhat. A keresztelés az üdvözülés előfeltétele. (…)
A protestánsok szerint emlékezés arra, hogy »amint a víz lemossa a test szennyét, úgy Jézus Krisztus
vére lemossa a lélek szennyét, a bűnt.«”24
Deáky Zita így ír a református keresztelőről: „a protestáns felekezetek hitelveiben, egymástól és
a katolikusoktól eltérően teológiai tartalommal ugyan, de megmaradt a a keresztség szentségi jellege.
A reformátusoknál nem számít az üdvözülés feltételének.”25
A keresztszülő tartotta keresztvíz alá keresztgyermekét, egyúttal pedig „felelősséget vállalt (a
szülőkkel együtt) a gyermek sorsáért, erkölcsi neveléséért.” Fogadalmuk alapján, ha a gyermek
szülei meghaltak, abban az esetben „átvették a gyermek felnevelésének feladatát.” A keresztszülőség
létrejöttével tehát megkettőződött a gyermek „sorsáért felelősséget vállaló felnőttek száma. A
keresztény társadalomban a keresztszülők szerepe elsősorban az erkölcsi és lelki támasz biztosítása
volt.”
Deáky Zita Magyar Művelődéstörténeti Lexikonba írt szócikke megerősíti ezt: „A
keresztszülőség élere szóló kötelezettséggel is járt. A keresztszülő részt vett az egyházi szertartáson, a
keresztanya keresztvíz alá tartotta a gyermeket, nevében letette az egyház által előírt fogadalmat, a
keresztszülők megtérítették a szertartás költségeit, megajándékozták a bábát, később a gyermeknek
korozsmát (→ csecsemőöltözet) adtak, és a kapcsolatot halálig ápolták. A keresztszülő kötelessége
volt a megárvult gyermek felnevelése, gyámjául is elsősorban a keresztapát nevezték ki.” Emellett
pedig anyagi támogatást is nyújthatott a keresztapa a gyermek felnevelése során, „ruhával,
ajándékokkal látta el.”26

22
 „A gyermek keresztnevének kiválasztását is hagyományok szabályozták. Általánosnak mondható az a gyakorlat, hogy
elsőszülött fiú az apa vagy az apai nagyapa névét örökölte. Lányoknál nem vették olyan szigorúan, de a sok testvér
közül legtöbbször viselte egy az anyja, anyai nagyanyja nevét. (...) További gyermekeknél elhalt családtagok nevei
jöttek számításba, azzal a megszorítással, hogy halott kistestvér nevére nem jó ismét keresztelni, mert magával
viszi ezt a gyermeket is.” Kapros 1990, 26. Nem volt még alkalmam teljes körű vizsgálatot végezni a matolcsi
anyakönyvekben, a Pető család esetében viszont a névadás tekintetében a Kapros Márta által leírt névadási
gyakorlathoz hasonló, következetes gyakorlatot nem fedezhetünk fel, esetenként megfigyelhető, hogy az
első szülött gyermek valóban apja, vagy apai nagyapja nevét örökli, gyakorta kapják a lányok is anyjuk
nevét, azonban sokszor inkább az egyéni ízlés dönthetett a gyermek nevének megválasztásában. (Bár a Pető
családban a 19. század elejéig mindössze néhány férfinévvel találkozunk, ezek a következők: János, István, Pál,
Ferenc, Miklós és Jósef. Benjamin az első olyan gyermek, akit a megszokott nevek után a Pető családban és
a településen először keresztelnek Benjaminnak – az 1790-es évektől tűnik fel a Moldvai család Matolcson,
1801-ben pedig tanúként is szerepelt egy esküvőn Moldvai Benjamin, feltehetőleg Moldvai Benjamin után
keresztelte 1800-ban született gyermekét Banjaminnak Pető Miklós.) Emellett a Pető családban jellemző volt,
hogy a halott gyermek nevére keresztelték az következő újszülöttet is.
23
 „A névadás hatósági ténykedése régen kizárólag az egyház hatáskörébe tartozott, és ez két részből állt: az
ünnepélyes névadásból, amelynél a gyermeket a keresztvíz alá tartották vagy a keresztvízben megmerítették, és a
név regisztrálásából (anyakönyvi bejegyzés). (…) A névadáshoz egy vagy két tanú (keresztszülő) közreműködését
kívánták meg, akik egyúttal azt is bizonyították, hogy a gyermek a bejelentett anyától származik, és az anya
tisztességes házasságban élt.” Tárkány-Szűcs 2003, 128–129.
24
 Nagy-Varga 2000, 535–536.
25
 Deáky, 2006. 331.
26
 Nagy-Varga, 2000, 537.
2015. tél Első Század
A fenti idézetek alapján tehát egy hosszútávú és felelősségteljes kapcsolat vette kezdetét
a keresztszülői szerep elvállalásával, kérdéses ugyanakkor, hogy Matolcson hogyan látták a
keresztszülői szerepvállalást, az egyház által megszentelt, a vérrokonságival egyenrangú lelki
rokonságot (cognatio spiritualis)27 a 19. század elején, amikor egyetlen házaspár 21 gyermeket
tartott keresztvíz alá.
Benda Gyula hívja fel tanulmányában28 a figyelmet arra, hogy a komaság társadalmi intézménye
„történetileg változott, koronként és esetleg társadalmi csoportonként eltérő funkciót tölthetett be.”29
A keresztszülők megválasztásának gyakorlatában tehát időben és térben párhuzamosan számos
változatot különböztethetünk meg,30 jól látható, hogy a matolcsi keresztszülő-választási stratégia
jelentősen eltért az országban általánosnak mondható keresztszülő-választástól. Visszatérve a
néprajzi szakirodalom nyújtotta meghatározásokhoz, Kapros Márta szerint a 19.század „végéig
általános gyakorlat volt, hogy idegent hívtak komának (…). Leggyakrabban az apa vagy anya
ifjúkori pajtását, ezzel megszilárdítván, új formában megerősítvén a régi barátságot. Mikor időszerű
lett, a másik fél visszahívta őket keresztszülőnek. Elterjedt volt az is, hogy szegényebb családok módos
gazdát tiszteltek meg a felkéréssel. Ezt elutasítani nem illett, de a visszahívás ilyen esetben nem volt
feltétlenül kötelező.”31 Matolcson a Pető család esetében ugyancsak jellemző volt, hogy idegent
kértek fel keresztszülőnek, azonban az anyakönyvek alapján az ifjúkori baráti kapcsolatokra
nem derül fény, csak következtethetünk a keresztszülők visszahívásának száma alapján, hogy
egy-egy családdal mennyire lehetett mély a kapcsolat. A Pető család vizsgálatánál ugyanakkor
nem jelenthető ki egyértelműen, hogy inkább baráti alapon kérték fel őket keresztszülőnek, vagy
inkább az általuk betöltött tisztségek, kedvező gazdasági helyzetük miatt kerültek műrokonsági
kapcsolatba különböző családokkal. Az anyakönyvek vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a két
gyakorlat egymás mellett élt, és csak az egyes személyek esetében, számszerűsítve állapítható
meg, hogy éppen melyik gyakorlat dominált abban, hogy keresztszülőnek választották őket.
Kapros Márta szerint a „protestánsoknál (…) több komapárt, s gyermekenként többnyire
másokat hívtak, bár a szoros értelemben vett keresztszülői funkciókat ellátó főkomapár gyakran
végig azonos volt, csak a többiek (...) cserélődtek.”32 A Pető család esetében felmerülhet, hogy
mivel igen jelentős számú családnál vállaltak keresztszülőséget, ezért a keresztszülői feladatokat
talán nem is tudták teljes mértékig ellátni, tehát nem minden esetben voltak ők a főkomapár.33

27
 Deáky, 2006, 332.
28
 Az újabb megközelítés, melyet Benda Gyula kutatásaink köszönhetünk azt hangsúlyozza, „hogy a személyek
közötti interakciók, az »ismétlődő kapcsolatok viszonyrendszere« az, ami társadalmi viszonyok lényegét adja, és
amelyek keresztül éppen ezért annak megragadása lehetségessé válik.” Tóth 2014, 78.
29
 Benda 2006, 535.
30
 Morvay Judit is ere hívja fel a figyelmet tanulmányában: „Bár éppen a széleskörű és alapos vizsgálatok alapján
a fent elmondottakat általános érvényünek tekinthetjük, mégis a részletkutatások, amelyeket e témakörben
folytattunk, uj szempontokra hivták fel figyelmünket. Az egyes településeken alapos és részletes terepmunkára és
írásbeli dokumentumokra is kiterjedő kutatások révén világossá vált, hogy a komaválasztás elve és gyakorlata,
modellje és megvalósítása között jelentős eltérés, fáziseltolódás van...” Morvay 1984, 283–284.
31
 Kapros 1990, 26.
32
 Kapros 1990, 26.
33
 „A gyermek szüleinek szempontjából nem közömbös, hogy mely házaspárokkal sikerült keresztkomasági
kapcsolatot létesíteni, mert ifjúkori barátaikkal (...) a már meglévő lelki összhangból egy újfajta, kiegyensúlyozott
családi összetartozást teremthettek, ami a családi életüket gazdagította. Segített betölteni a paraszti hétköznapi és
ünnepi életrendben a kijelölt és kötelezően előírt szerepeket. A komák és rokonok kisegíthették egymást munkával:
kiegyenlítésre törekvő kölcsönös segítséggel a cserén alapuló társulásokban (...) derűsen és jókedvűen végezték a
nehéz paraszti munkákat komákkal és rokonokkal együtt. Ezen túl a komák anyagi természetű ügyekben is egymás
Első Század 2015. tél
Nem kizárt, hogy Matolcson is több keresztszülőpárosa volt egy gyermeknek, azonban az
anyakönyvekbe, 1773 és 1872 között csak egy keresztanyát és egy keresztapát jegyeztek be,
amennyiben mégis több keresztszülő34 lett volna, akkor pedig feltételezem, hogy a „főkomapárt”
jegyezték volna be. A kérdés viszont egyelőre, források hiányában megválaszolatlan marad,
hogy Matolcson a 18. század végén, a 19. század elején pontosan milyen feladatai voltak a
keresztszülőnek.
Az anyakönyvek vizsgálata alapján felvetődik az a kérdés is, hogy a Pető családban voltak-e
népszerűnek nevezhető keresztszülők. Benda Gyula tanulmányában a keszthelyi keresztségek
vizsgálata alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy „a keszthelyi gazdák és szőlőművesek inkább
patrónust kerestek, nem pedig egyenrangú társat, amikor gyermekeiknek keresztszülőt választottak,
s ez nem jelenthetett tartós, szinte rokoni kapcsolatot a családok között.”35 Matolcs esetében is
felmerül, hogy egyes párokat csak a presztízsük miatt kértek fel, esetleg patrónust kerestek a
matolcsiak is, ugyanakkor míg Benda „népszerű keresztszüleinek” akár 267 keresztgyermeke is
lehetett, addig Matolcson (már csak a mezőváros lélekszámából adódóan)36 sem beszélhetünk
ilyen mértékű népszerűségről. Kiemelkedő keresztszülőpárokat nem találtam eddigi kutatásaim
során, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a 18–19. század fordulója előtt és után egy viszonylag
szűkebb kört részesítettek előnyben a keresztszülő-választásnál a házaspárok. A 18. század vége
felé a szűkebb körön belül a keresztszülő párosok összetételére számos variáció létezett, míg
a 19. században egyre inkább kötötté váltak a keresztszülőpárosok, hiszen csak házaspárokat
kértek fel.
Három esetlegesen kiválasztott évben vizsgáltam a keresztszülők megoszlását, 1779-ben,
1795-ben és 1831-ben. Az eredményeket diagramon ábrázoltam.37 A diagramok alapján a
következőket állapíthatjuk meg. Egyrészt a születések éves száma folyamatosan nőtt, másrészt
az egyetlen alkalommal felkért keresztszülők számaránya a századfordulóra jelentősen megnőtt,
majd az 1830-as évekre ez az arány ismét csökkent. Az 1779-es adatok alapján a feleség vagy
férj gyakorta vállalt keresztszülőséget egy másik házaspár ellenkező nemű tagjával, az 1831-es
adatok alapján viszont a házaspárok együtt38 vállalták a keresztszülőséget, ennek köszönhető
néhány házaspár kimagasló felkérése. Az arányok egyébként nagyjából megegyeznek.

segítségére lehettek .” Nagy-Varga 2000, 543–544. Ez a fajta kapcsolat véleményem szerint azonban csak a
hasonló társadalmi-gazdasági helyzetű, azonos korú, feltételezhetően kölcsönös keresztkomasági viszonyban
álló házaspárok között alakulhatott ki, a matolcsi Pető család esetében a 18. század végén, a 19. század
elején, amikor 15-nél több családdal létesítettek keresztkomasági viszonyt, akkor ezek a kapcsolatok nem
mélyülhettek el ennyire, legfeljebb csak azzal az egy, esetleg két családdal, akik több alkalommal is felkérték
gyermekeik keresztszüleinek a házaspárt.
34
 Bárth Dániel könyve alapján a „a hivatalos református irányzat (…) inkább a keresztszülők számának szaporítását,
mint korlátozását tekintette üdvösnek.” Bárth 2005, 175.
35
 Benda 2006, 534.
36
 Fényes Elek alapján 896 református, 8 római katolikus és 22 zsidó lakója volt Matolcsnak az 1830-as években.
Fényes 1839, 341. A tanácsülési jegyzőkönyv 1817-ben 840 lakost rögzített.
37
 Lásd: Diagramok: 2., 3., 4.sz. diagramok
38
 Megjegyzem, hogy míg az 1779-es anyakönyvbe minden alkalommal a férj neve kerül bejegyzésre, mellé pedig
„feleségestől” megjegyzéssel jelezték, ha házastársával vállalta a keresztapaságot, addig az 1831-es keresztelési
bejegyzéseknél már a keresztszülők közti kapcsolatra nincs utalás. Néhány nevet leellenőrizve feltételezem,
hogy ekkortól csak együtt vállalt a házaspár keresztszülőséget, azonban minden nevet még nem volt alkalmam
azonosítani.
2015. tél Első Század
Ez alapján feltételezhető egy korábbi minta, melynél esetleg olyan keresztszülő párosokat
„alkottak” a szülők gyermekeiknek, melynek egyik tagja a település egy presztízses tagja39
volt, másik tagja pedig akár egy azonos társadalmi helyzetben lévő, egyező életkorú fél
volt, a szülő egy barátja. Ez a minta talán az 1800-as évek elejére kezdett kikopni, ekkor a
barátság dominálhatott elsősorban, a presztízs dominanciája háttérbe szorulhatott. Az 1830-
as évekre a presztízs, barátság dominanciája ezekben a kapcsolatokban kiegyenlítődhetett,
egyes házaspárokat inkább csak a presztízsük miatt kértek fel, de figyelembe véve életkorukat
is, míg másokat a baráti kapcsolat egyfajta megerősítéseként kérhettek fel keresztszülőnek.
Mindemellett pedig újabb minták is bekerülhettek a keresztszülők megválasztásába, a rokonok
felkérése, és a házaspárok együttes felkérése.
„A keresztszülők felkérésénél megfigyelhető, hogy szívesen hívták az adott falu tekintélyesebb
személyiségeit, különösen a helyi lelkészt”40 – írja Bárth Dániel, a lelkész felkérésének gyakorlata
Matolcson is megfigyelhető, a 18. század közepétől találunk adatokat arra, hogy a lelkész vállalta
a keresztapaságot, népszerűsége feltehetőleg 1760 után némiképp csökkent,41 ugyanakkor a
lelkész felkérése keresztapának szinte folyamatosan bevett szokás volt.
Kocsis Gyula tanulmányában az azonos társadalmi helyzetet és szomszédságot emelte ki,
mint a keresztségek esetében motiváló tényezőket Cegléden az 1770–1790 közti években –
esetenként a szomszédságra, mint meghatározó tényezőre is találunk példákat a matolcsi Pető
család keresztségi kapcsolatainak vizsgálata során, ez viszont elenyésző számúnak tekinthető,
ugyanis gyakorta 15-nél is több családdal létesítettek műrokonsági viszonyt a keresztségeken
keresztül a Petők. A keresztségek során az azonos társadalmi helyzet előtérbe kerülését először
Pető Miklósnál figyelhetjük meg, aki 1780 és 1799 között vállalt keresztszülőséget.
A matolcsi keresztségi viszonyok vizsgálata során láthatjuk, hogy egy időben folyamatosan
változó kapcsolatról van szó, mely kapcsolat létrejöttének indítékait, meghatározóit, jellemzőit
egyetlen család esetében is nehéz megragadni. Számszerűsítve a keresztségek mentén az
adatokat, talán Matolcson is megállapíthatunk általános jellemzőket, jelen dolgozatban viszont
a keresztségi kapcsolatok sokszínűségét, változó voltát mutatom be.
Dolgozatomban a Pető család kapcsolatainak kiterjedtségét vizsgáltam az esküvőkön
tanúként való részvétel alapján is.
A házasság érvényességét az egyházi és világi jog „évszázadok óta pontosan körülírt szerződési
feltételek teljesüléséhez, hivatalos szertartáson elhangzó s tanúk által hitelesített ígérethez kötötte.”42 A
tanúk személyének megválasztása, a tanúk szerepe azonban jelentős változáson ment keresztül.

39
 A presztízzsel kapcsolatban megjegyzem, hogy véleményem szerint a gazdasági helyzet, a céhben és a mezővárosi
tanácsban betöltött tisztségek adhattak presztízst, ezek adhattak alapot arra, hogy egyes személyeket a
keresztszülő-tanú választásnál előtérbe helyeztek, ugyanakkor feltehetőleg egymást is gerjesztették ezek
a felkérések egy idő után. Hiszen aki jó gazdasági helyzetben volt, azt szívesen kérték fel keresztapának,
ugyanakkor a jó gazdasági alap az egyéb tisztségek betöltésére is alapot adott, akit pedig sokan kértek fel
keresztapának, ebben a helyzetben pedig a település elvárásaihoz mérten helyt tudott állni, azt feltehetőleg
hamarabb választották tisztségviselőnek is, ahogyan a tisztségviselőket is hamarabb választották keresztapának.
Tehát ha a három tényezőből egy adott volt, akkor egy láncreakció indulhatott be ennek mentén.
40
 Bárth 2005, 175.
41
 Az időpont mindenképpen pontosításra szorul, ugyanis gyakorta nem jelezték, hogy a lelkész volt a keresztapa,
így csak a matolcsi vezetéknevektől eltérő név alapján tudtam következtetni, arra, hogy az illető lehetett a
lelkész. Széles András A Szathmári Tiszt. Tractus Ekklésiájának Históriája c. könyve alapján a későbbiekben
pontosítom adataimat.
42
 Szilágyi 2000, 720.
Első Század 2015. tél
A tridenti zsinat még csak azt írta elő, hogy a házasság érvényességéhez a házasulandóknak
két tanú jelenlétében kölcsönösen nyilatkozatot kellett tenniük az illetékes katolikus lelkész
vagy plébános előtt, de a tanúkat nem kellett előre felkérni, a tanúk személyét illetően
mindössze annyi volt a kikötés, hogy 7 évnél idősebbek legyenek, ne legyenek őrültek,
részegek, siketek és vakok, illetve a házasságkötésen egyszerre legyenek jelen.43 A 19. században
azonban a Magyar Néprajzi Lexikon alapján már sokkal több tényező határozta meg a tanúk
kiválasztását, a tanúk szerepköre pedig kibővült, ugyanis a „házassági tanú, a házasságkötés
szokáskörének fő tisztségviselője. Rendszerint műrokon vagy közeli rokon, esetleg a család közeli
barátja, jó embere; társadalmilag rendszerint kiemelkedőbb, vagyonosabb személy. Differenciáltabb
társadalomban olyan tekintélyes férfi, akivel a házasságra lépő függő helyzetben van (pl. gazdája,
mestere). A házasságkötés szokáskörének szertartásmestere, aki részt vesz a házasság előkészítésében
és megkötésében, a vagyoni kérdések rendezésében.”44 Györgyi Erzsébet szerint „leggyakrabban
keresztapa, nagybátya, idősebb, tekintélyes rokon, kenyéradó gazda vállalta ezt a tisztet.” Emellett
pedig „az átlagosnál nagyobb ajándékkal kellett hozzájárulnia az új pár felszerelkezéséhez”45 a
tanúnak.
A Pető család esetében források híján nehéz meghatározni, hogy tanúként az esküvők
előkészítésében pontosan milyen mértékben vettek részt. Az 1780-as években Matolcson,
akárcsak a keresztségek esetében, még nem lehetett olyan sokrétű feladat a házassági tanúság,
mint ahogyan arról a Néprajzi Lexikon ír, a tanúk kiválasztásában elsősorban a tanúk presztízse
dominálhatott, ekkor még rokonok szinte alig fordultak elő tanúként, ugyanakkor a keresztapa
tanúnak való felkérésére elvétve már találunk adatokat a Pető család vizsgálata során is. Azonban
a két szerep összekapcsolódása a 18. század végén, a 19. század elején a Pető családban még
ritkán történt meg.
A mesterek kapcsolata a náluk dolgozó inasokkal és legényekkel Eperjessy Géza szerint
sokáig a „tanító és tanuló kapcsolata volt”, azonban a kibontakozó kapitalizmussal szemben
a céhek a merev bezárkózással próbáltak védekezni, ezért egyre több szabályt hoztak, a
felvételi díjakat megemelték és megpróbálták megakadályozni a legények mesterré válását, (a
remekmunka elvégezhetőségének megnehezítésével, a vándorévek megnyújtásával). Emellett
országszerte találunk példát arra is, hogy olyan mértékű pénzbüntetéseket szabtak ki a céhek
a legényekre, hogy az „keresményeiket túl haladó terheket” rótt ki rájuk, amiatt pedig gyakorta
szerszámaikat kobozták el a mesterek.46 Richter M. István szerint az inasok helyzete is nehéz
volt: „A céh legifjabb és a család új tagjára sok mindenféle kötelességet róttak a céhszabályok és a
házirend, amelyeket minden ellenvetés nélkül tartozott teljesíteni. Az inas élete nem volt más, mint
a különféle kötelességeknek a teljesítése.”47 Ezek a típusú törekvések mindenképpen rossz fényt
vethetettek a mesterek és a legények kapcsolatára, ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk
arról, hogy a mesterek az inasokkal és legényekkel familiáris viszonyban éltek, hiszen egy fedél
alatt laktak és a mesterek lehetőségei az egyre szélesedő piac miatt éppúgy szűkültek, mint
a náluk dolgozó inasok és legények lehetőségei. A 18. században a céhek terének fokozatos
visszaszorulásával számos céhlevél meghatározta a mesterek maximális létszámát, így bizonyos
céhekben „csak akkor lehetett új tagot felvenni, ha valaki meghalt vagy felhagyott mesterségével.”48

43
 Nagy 2001, 52.
44
 Györgyi – Tárkány-Szücs 1980, 697–698.
45
 Györgyi 1990, 48.
46
 Eperjessy 1967, 94–105.
47
 Richter 1941, 221.
48
 Szulovszky 2005, 214.
2015. tél Első Század
A matolcsi céh protokollumkönyvében is találunk a mesterek és inasok közti konfliktusokat
megörökítő bejegyzéseket, ám a peres ügyekben, úgy tűnik, a céh igyekezett igazságosan ítélni,
mind a mestert, mind az inast-legényt megbüntette a bűntett elkövetésének mértékében;
emellett pedig a céh a gyűléseken gyakorta hozott a legényeket védő szabályokat49 is. A matolcsi
céhben eddigi kutatásaim alapján úgy tűnik, hogy gyakorlat volt, hogy a fiú az apjához
szegődött be inasnak,50 ebben az esetben nem valószínű, hogy szándékosan akadályozták volna
a legények mesterré válását. Bár a matolcsi artikulusok is igen sok szabállyal szabályozták az
inasok és legények életét,51 és a szegődéstől a céhbe állásig gyakorta 10 év is eltelt, úgy vélem,
hogy Matolcson nem vált gyakorlattá a legények mesterré válásának megakadályozása, hiszen a
19. század folyamán is jelentős számú mester nyert felvételt a céhbe.
Tudjuk, hogy a gubacsapó inasokkal olykor-olykor felmerültek problémák, Fábián
László például az istentisztelet alatt káromkodott a templom mellett, Szarka János
ugyancsak az istentisztelet ideje alatt a csapszéken verekedésbe keveredett,52 de a céh
protokollumkönyve és a tanácsülési jegyzőkönyv bejegyzései alapján nem voltak gyakoriak
az inasokkal kapcsolatos problémák. Az inasok és mesterek között sem lehettek gyakoriak
az összetűzések, amennyiben mégis azok voltak, nem volt az esetek többsége olyan
súlyosságú,53 hogy azok bekerültek volna a céh protokollumkönyvébe.54 Ennek hátterében
egyrészt az állhatott, hogy Matolcson a serdülő fiúk többsége édesapjához állt be inasnak,
amennyiben pedig nézeteltérés támadt volna apja és fia közt, úgy az apának jogában állt
megütnie fiát,55 a családon belüli nézeteltérések okozta összeütközések pedig csak akkor
kerültek a mezővárosi tanács elé, ha valamelyik fél az elfogadottnál erőszakosabban lépett fel.

49
 Példának lásd: „A melly betsűletes Mester Társúnk pedig a Legénynek munkáját az időnek legjobb részibe használja,
a téli napokbais kőteleztetik heti bérét meg adni, az az 1ma Decembertől fogva 1ma Martiusig; Hogy ha pedig
műhelybe mesterséget nem fog dólgozni, kűlső egyebb-féle munkákért heti munkákért heti bére 51 xrokat.” (EA
5513 37.)
50
 Az inasok szegődésekor a protokollumkönyvbe bejegyezték az inasok neveit, a mesterek neveit, a szegődés
esztendejét, hónapját, napját, a felszabadulás esztendejét, hónapját, napját. A mesterek nevei mellé rendszerint
feljegyezték, hogy milyen kapcsolatban állt a mester és az inas, ha szülő-gyerek kapcsolatban álltak, akkor
a mester neve mellé az „attyánál”, „annyánál” bejegyzés került, amennyiben nem volt vérrokoni rokoni
kapcsolat köztük, akkor az „uránál” bejegyzés került a mester neve mellé. (EA 5513. 24.)
51
 Példának lásd: „A Vasárnapokon ‚s Innepí napokon, úgy a vásárokb minden Mester és Legény tiszteséges öltözetbe
mester Emberhez illendően, az az nem Betyárosan járni kőteleztetik, nem külömben az Istennek Házát ki nevezett
Innep napokon bizonyos és el-kerűlhetetlen okokon kivül a kik a Ns Czéhbeli Társaság kebelebe vadnak, sem
Mester, sem Legény, sem Inas, büntetés terhe alatt el ne múlassa” (EA 5513 43.)
52
 „Az egyén gyermekkorától öregkoráig számtalan olyan élethelyzetbe kerülhetett, amikor a vele azonos korúakkal
vagy státuszúakkal verekedett össze. Természetesen mindig voltak agresszívebb és békésebb személyek.” Gelencsér
2014, 88.
53
 A céh protokollumkönyvében az inas-mester közti összetűzésre ez volt a legsúlyosabb eset: „1835k Eszt December
31k napján kőzőnséges Gyűlésünk tartván Gyarmati lakos Ns Képes Jósef mester társunk panaszba tette, hogy inasa
Pap Károly vele illetlenűl s tőrvénytelenül bánván rólla az inget le hasgatta és a fogát kiűtőtte.” (EA 5513 148.)
„A vizsgált időszakban az önbíráskodást, mint bűntettet, vétséget vagy kihágást önálló törvényi tényállásban sem
a Btk., sem a Kbtk. nem szankcionálta. Az önbíráskodót csak akkor vonták felelősségre, ha az önbíráskodás révén
egy másik bűncselekmény vagy kihágás megvalósult.” Gelencsér 2014, 104.
54
 Luby Margit adatai alapján Matolcson az inas fenyítésének egyik eszköze a verés volt: „Volt a körompőpadnak és a
rászerelt körömpőfűnek egyéb rendeltetése is, fenyítőeszköznek is használta a mester; ha az inas rászolgált, ráhúzták
a körömpőpadra, fejét bedugták a körömpőfűbe s jól megrakták.” Luby 1927, 146.
55
 „A szülő a gyermekét a teljeskorúság eléréséig, sok vidéken vagy családban azon túl is üthette.” Gelencsér 2014, 88.
Első Század 2015. tél
Az is állhatott ugyanakkor a mögött, hogy ritkák voltak a tanács, céh elé vitt ügyek, hogy „céhes
keretek között, de még utána is az inast a mester, sőt a legények, azaz a segédek is verhették.”56

Pető István kapcsolathálójának ismertetése
Pető István feltehetőleg 1729-ben született, a családban, miután unokaöccse, Pál 16 évesen
meghalt, ő volt az egyetlen férfi, aki továbbvitte a Pető nevet. Inas- és legényéveiről semmit sem
tudunk, csak sejthetjük, hogy mire megházasodott, mester volt.57 1750 áprilisában nősült meg,
Kelemen Máriát vette feleségül.
Pető István anyagi helyzetéről ebből az időszakból származó források alapján a következőket
mondhatjuk el: nagyapja, Pető Pál58 10 köblös szántóval és 8 kaszás réttel rendelkezett, a
mezővárosban a közepesen nagy gazdák közé tartozott. Miután Pető István nagybátyjának
fiai meghaltak, és egyetlen fiútestvére ugyancsak még gyermekként meghalt, valószínűleg a
nagyapja által bírt területet használhatta ő is. Gazdasági helyzetéről tájékoztat egy 1791-es
tengeri dézsmajegyzék is, ez alapján egyetlen gazda volt, aki több tengerivel rendelkezett, mint
Pető István, és három gazda volt, aki ugyanannyi tengerit szolgáltatott be, mint ő. Az 1801-es
összeírás alapján 12 mérő gyümölcsössel, 9 köblös59 szántóval, 9,5 kaszás réttel rendelkezett.
Feltételezhetjük tehát, hogy Pető István a matolcsi gazdák vagyonosabb rétegébe tartozott, az
általa 1801-ben használt földterület korábban viszont a leírtnál is nagyobb lehetett, művelhető
területe akkor csappanhatott meg, mikor Miklós és Pál, a fiai már önálló gazdaságot vezettek.60
Első felesége, Kelemen Mária feltételezhetőleg 1732-ben született61, bár ebben az évben
kezdte a kereszteléseket anyakönyvbe jegyezni a matolcsi prédikátor, Kelemen Mária születését
nem találjuk az anyakönyvben. Kelemen Mihálynak 1735-ben is született egy gyermeke,
feltételezhetjük, tehát, hogy már 1732-ben is házas volt, és ő volt Kelemen Mária édesapja.62.
Az 1720-as összeírás során Kelemen Mihály, aki jelen esetben nem tudni, hogy Kelemen Mária
édesapja vagy esetleg nagyapja volt, 4,5 köblös szántóval és 5 kaszás réttel rendelkezett, tehát
feleakkora gazdasággal, mint Pető Pál.
Pető István és Kelemen Mária 1750-ben kötött házasságuk alkalmával
jogállásuk nem lett bejegyezve az anyakönyvbe, 1787-ben második házassága
alkalmával Pető István viszont már nemesként63 lett bejegyezve az anyakönyvbe.

56
 Gelencsér 2014, 88.
57
 Az 1717-es artikulusok alapján: „Ne legyen szabad nőtelennek sem özvegy mesternek a czéhet egy esztendőnél tovább
tartaniok, hanem meg házasodgyanak.” (EA 5512 40.)
58
 Pető Pálról egy 1708-as levél alapján tudjuk, hogy esküdt volt. (Feltehetőleg Nemzetes Vitézlő Komáromi
Andráshoz írták levelüket a matolcsi tisztségviselők, melyben arról számoltak be, hogy az év során
beszolgáltatandó 20 vég szűrt, amit Ecsed várába kellett volna vinnie a matolcsiaknak, nem tudták eljuttatni,
mert Kocsordnál „valamelly tolvaj katonák” elvették a szűröket tőlük.)
59
 „Némely helyen földköböllel tartoznak, amikor bevetik, köblöt adnak róla, minden bevetett hold földtől egy köböllel.”
Bogdán 1991, 302.
60
 János, a legidősebb fiú feltételezhetően apja halálig apja mellett maradt, feleségét is az apai házhoz hozhatta.
61
 1787-ben halálakor 55 évesnek lett bejegyezve a halotti anyakönyvbe, Kelemen Péternek 1737. október 12-én
Máriának keresztelték gyermekét, nem tudni, hogy esetleg nem ekkor született-e a fent említett Kelemen
Mária, hiszen nem kizárt, hogy a halotti anyakönyvben nem pontosan adták a halott életkorát.
62
 Kelemen Péternek 1737. október 12-én Máriának keresztelték gyermekét, lehetséges, hogy ekkor született
Kelemen Mária, mert a halotti anyakönyvben gyakorta nem pontosan adták meg a halott életkorát.
63
 Mivel az 1720-as adóalanyok összeírása során össze lett írva Pető Pál, feltételezhetjük, hogy ekkor még nem
tudta igazolni nemesi jogállását, de a településen, ettől függetlenül ezt valószínűleg folyamatosan számon
2015. tél Első Század
A Kelemen család férfi ágon az 1700-as évek végén megszakadhatott, de mivel Kelemen István
1786-ban halálakor nemesnek lett bejegyezve, így valószínűleg nemes volt a Kelemen család is.
Az 1720-as összeírás alapján szomszédi viszonyban is lehetett a két család, ugyanis Pető Pál,
Balog György és Kelemen Mihály neve egymás után került összeírásra. Mivel a család férfi ágon
megszakadt, ezért az 1809-es és 1821-től kezdődő mesteremberek névsorában sem találunk
Kelemen vezetéknevű mestert, csak feltételezhetjük, hogy a 18. században Kelemen Mária
édesapja foglalkozott szűrszabással-csapással.64 Házasságuk alapján tehát különböző vagyoni
helyzetű, de feltételezhetően azonos foglalkozási csoportból származó, azonos jogállású,
szomszédi viszonyban álló személyek házasodtak össze.
Házasságukból 6 gyermek született, János, Mária (1 évesen meghalt), Miklós, Pál, Éva (1–4
éves kora között halt meg), Éva. János keresztszülei a lelkész és felesége voltak,65 azonban Mária,
Miklós, Pál és Éva keresztszüleinek nevét nem ismerjük. Az utolsó lány, Éva keresztszülei Szabó
János és Illyés Jánosné voltak. Szabó János 1768-ban kötötte meg házasságát, tehát 30 év körüli
lehetett, Illyés Jánosné házassága viszont nem lett bejegyezve az anyakönyvbe.
Kelemen Mária 1787 január 23-án hunyt el 55 évesen, férje szokatlan módon, két tanítással
búcsúztatta el feleségét.66
Második házasságát67 Kis András özvegyével,68 Deli Erzsébettel kötötte Pető István, a nő
valószínűleg nem volt nemes, ugyanis a családban a későbbiekben csak adózó jogállású férfiak
lettek az anyakönyvekbe bejegyezve. A család anyagi helyzetére a tengeri dézsma összeírása és
a telkek 1801-es összeírása alapján következtethetünk, ez alapján a közepesen nagy területtel
rendelkező gazdák közé sorolhatjuk a Deli család tagjait. A második házasság esetében
elsősorban az özvegyi állapot dominálhatott, nem tudni, hogy a nő vagyona mennyiben
tükrözte a Deli család gazdasági helyzetét. Amennyiben a Deli család gazdasági helyzete is
számított a házasságnál, abban az esetben ez összefügghetett azzal, hogy eddigre talán már
céhmester is volt Pető István.
Pető István 1788 júliusában Vári Ferencz prédikátor esküvőjén tanúként volt jelen, és az
anyakönyvben mint „Magistri coetui ceque nobilis”69, vagyis mint céhmester lett bejegyezve.
Egy év múltán, 1789 december 29-én, az eredeti anyakönyvben ugyancsak „cehalista” bejegyzés
került neve mellé. 1790 „kilenczedik napján Kis Aszszony havának” ugyancsak főcéhmesterként
került bejegyzésre „Nemes és Nemzetes Pető István” neve a presbiteri jegyzőkönyvbe.

tartották.
64
 Az 1648-as összeírásban Kelemin Mihály még mint szűrszabó lett összeírva, tehát nem zárhatjuk ki, hogy a
17–18. században a Kelemen család férfitagjai szűrszabó és csapó mesterséget folytattak. MOL UC 13:13
pag. 33.
65
 Az 1750-es években még nem vezették a keresztszülők neveit, ugyanakkor a prédikátor az anyakönyvben
feljegyezte, ha ő volt a gyermek keresztapja.
66
 Lehetséges, hogy Pető István már ekkor is mint céhmester, esküdt vagy kurátor működött és jó anyagi helyzetét,
településen belüli presztízsét fejezte ki, hogy két tanítást kért felesége temetésére.
67
 Kelemen Mária 1787 januárjában halt meg, Pető István viszont júniusban már újranősült. Bár a céhmestereknek
előírták, hogy özvegyként minél hamarabb nősüljenek meg ismét, Pető István már majdnem 60 éves volt
felesége halálakor és legkisebb lánya, Éva már 13 éves volt, tehát valószínűleg egyedül is tudta volna vezetni
a háztartást.
68
 Deli Erzsébet Kis Andrással kötött házassága nem került be a házassági anyakönyvbe, nem tudni azt sem, hogy
született-e gyermekük házasságuk alatt.
69
 Az eredeti anyakönyvben „Magittro Czehal oque nobili” – lett bejegyezve.
Első Század 2015. tél
Az 1717-es artikulusok alapján „Minden esztendőnként Husvét Octaváján, az Mesterek egyenlő
tanácsbul és akaratbol eö köztök és az társaságok között egy Czéh Mestert, egy Kulcsos Mestert és
egy Szolgáló Mestert válaszszanak és rendellyenek”.70 Az artikulus alapján tehát minden évben
újraválasztották a céhmestereket, de úgy tűnik, hogy a céhmesterek egymást követő években
történő ismételt megválasztására is volt lehetőség.
Feltehetőleg első feleségével kötött házassága időpontjától (1750-től), vagy az első gyermek,
János megszületésétől (1753) kezdve kérték fel keresztszülőnek a házaspárt, azonban a matolcsi
keresztelési anyakönyvekben csak 1773-tól kezdődően vezették a keresztszülők nevét.
A feleség halálát megelőző 14 évben 40 alkalommal volt keresztszülő a házaspár valamelyik
tagja.71 A 40 alkalomból 28-szor együtt vállalták a keresztszülőségét,72 egy alkalommal
Kelemen Mária feltehetőleg közeli rokonával, Kelemen Istvánnal volt keresztanya, egyszer
férje unokatestvérének férjével, Tót Ferenccel73 volt keresztanya, kétszer Mangu Mihállyal,
emellett Deli Istvánnal, Csapó Mihállyal, Széles Jánossal, Tót Miklóssal, Bede Andrással és
Veres Sámuellel is vállalt keresztszülőséget.
Mangu Mihály az 1801-es összeírást már nem érte meg, 1800-ban 68 évesen elhunyt, így
anyagi helyzetét nem ismerjük, ahogyan Kelemen István anyagi helyzete is ismeretlen marad
előttünk. Veres Sámuel, Tót Miklós és Deli István ugyancsak a gyakorta felkért keresztszülők közé
tartoztak. Veres Sámuel az 1801-es összeírás alapján a közepesen nagy gazdaságot vezető gazdák
közé tartozott, Tót Miklós a kis földdel és kis gyümölcsössel rendelkező gazdák csoportjába
tartozott, Deli István egy közepesen nagy réttel, szántóval és egy kis gyümölcsössel rendelkezett, a
közepes méretű területtel rendelkező gazdák alsó csoportjába tartozott. Feltehetőleg az említett
öt gazda egyikével sem állt szomszédi viszonyban a Pető család. Pető István egy alkalommal
vállalt keresztapaságot Tót Jánosnéval és kétszer Illyés Péternével. Illyés Péter a közepesen nagy
gazdák közé tartozott, jelentős szántóval, gyümölcsössel és réttel rendelkezett.
Feltűnő, hogy ebben az időszakban még rokonok nem kérték fel egymást keresztszülőnek,
azonban nem tudni, hogy mennyiben történt baráti alapon a választás, ugyanis Pető István
44, Kelemen Mária pedig 41 éves volt 1773-ban, utolsó közös keresztelőjük alkalmával pedig
a férj már 58, a feleség pedig 55 éves volt. Fontos megjegyezni, hogy az említett Deli István
1770-ben 32 évesen nősült meg, Tót Miklós 1777-ben 29 évesen nősült meg, Veres Sámuel
pedig 1766-ban kötötte meg házasságát 27 évesen, tehát ők még fiatalok voltak az 1773-tól
jegyzett kereszteléseknél.74 Ez alapján feltételezem, hogy a keresztelések esetében lehetett egy
korábbi minta, mely szerint nagy presztízsű házaspárokat kértek fel a fiatal szülők, míg később
már inkább a velük egykorú, tőlük csak pár évvel idősebb házaspárokat részesítették előnyben.
(Ez összefügghet a kapcsolat felelősségteljesebbé válásával is, hiszen a fiatal keresztszülőpáros a
gyermek nevelésében is részt tudott venni abban az esetben, ha a gyermek szülei elhaláloztak volna.)

70
 EA 5512 38.
71
 A felkéréseket évekre lebontva diagramon ábrázoltam. Lásd: Diagramok: 5. sz. diagram
72
 Egyetlen tiltó rendelkezés világít rá a keresztelésekhez fűződő szokásokra: „Az Ekklnak Elöljárói látván hogy
a szent keresztségnek alkalmatosságával sok rendetlenségek músikálások tánczolások estek mind eddig az ideig,
melyekkel a’ szent keresztség meg motskoltatik, ezen az okon közönséges akarattal meghatározták, hogy ha ennek
utána valaki ilyen módon botránkozást szolgáltat, három forintokkal elmulhatatlanúl meg büntettessék”
73
 Tót Ferenc 1759-ben vette feleségül Kelemen Ersébetet, talán Kelemen Mária unokatestvérét, azonban Ersébet
1763-ban meghalt. Tót Ferenc 1766-ban újranősült és Pető Erzsébetet, Pető István unokatestvérét vette
feleségül.
74
 Molnár Mihály 1769-ben, Szántai István 1769-ben, Mangu Mihály 1766-ban, Illyés Miklós pedig 1757-ben
nősült meg.
2015. tél Első Század
A nagyszámú keresztelések miatt felmerül a kérdés, hogy vajon mennyiben mélyültek el
ezek a kapcsolatok, ha ilyen nagy volt a korkülönbség a szülők és a keresztszülők között,
illetve kérdéses az is, hogy a kapcsolatok gazdasági oldala (gyermek ruhával való ellátása,
esetleg a család anyagi segítése, kölcsönös segítségnyújtás) vajon mennyire domborodott ki.
Annak a 6 családnak, akiknek 3–5 alkalommal vállalt keresztséget a Pető házaspár, esetleg
gazdasági segítséget is nyújthattak a keresztszülők, de véleményem szerint még ez is nagy szám
ahhoz, hogy a patrónus viszony megerősödhessen.
Az említett keresztelések 3/4-nél a házaspárok több gyermeküknek, vagy akár összes
gyermeküknek is Pető Istvánt vagy feleségét kérték fel keresztszülőnek, azonban a keresztelések
1/4-nél csak egyszer kérték fel a Pető házaspárt keresztszülőnek.75 A Pető házaspárnak a
keresztgyermekei közt nem találunk törvénytelen gyermekeket, azonban Czigány István és
Mursa Dávid (a Mursákat többször is Cigány Mursaként jegyezték be az anyakönyvekbe)
gyermekeinek vállalták a keresztszülőséget.
A következőkben 676 a Pető házaspárral rövidebb-hosszabb távon keresztségi kapcsolatban
álló családdal létrejött kapcsolatot mutatok be. (Az elemzések alapjául szolgáló kapcsolatok
leírásai a dolgozat mellékletében olvashatóak.) A családok gazdasági helyzetére sajnos csak
későbbi források alapján tudtam következtetni, így nem kizárt, hogy az alatt az idő alatt, míg
a tárgyalandó keresztelésekre sor került, a házaspár gazdasági helyzete egészen eltérő volt, mint
amit a források tartalmaznak.
Széles Pállal 4 alkalommal került komasági kapcsolatba Pető István és felesége. Széles Pállal
feltételezhetően azonos korosztályba tartoztak (házasságuk időpontjából kiindulva), az 1720-as
összeírás alapján pedig Pető Pál és öreg Széles Pál szomszédsági kapcsolatban is álltak és hasonló
volt gazdasági helyzetük is. Lehetséges tehát, hogy Széles Pál és Pető István is szomszédok
voltak, ez a kapcsolat viszont később megszűnt, bár Széles György továbbra is Pető István
szomszédságában élt, Széles Pál és családja elköltöztek, az 1801-es összeírás alapján pedig Széles
Pál gazdasági helyzete is rosszabb volt, mint Pető Istváné, nagyjából feleakkora gyümölcsössel
és kaszálóval rendelkezett, mint István. Kölcsönös keresztkomasági viszony nem alakult ki, a
források alapján (bár nem zárható ki, hogy Máriát, Miklóst, Évát vagy Pált a Széles házaspár
tartotta keresztvíz alá.) Széles Pál minden 1773 után született gyermekének a Pető házaspárt
kérte fel keresztszülőnek, tehát folytonos volt a felkérés.
Kisgyörgy Jánosnak 1773 után 5 gyermekét tartotta keresztvíz alá a Pető házaspár, János
minden gyermekének a Pető házaspárt kérte fel keresztszülőnek, tehát folytonos volt a felkérés.
János ugyanakkor fiatalabb volt Pető Istvántól majdnem húsz évvel. Gazdasági helyzetét
nem ismerjük meg a forrásokból pontosan, mert fiatalon meghalt, az 1801-es összeírást már
nem élte meg. A férj hirtelen halálával a felkérések is megszakadtak, Kisgyörgy János özvegye
utolsó gyermeke keresztszüleinek (talán Kelemen Mária halála miatt is), nem Pető István és új
feleségét, Deli Erzsébetet kérte fel keresztszülőnek.
Lábas Miklós 4 alkalommal kérte fel keresztszülőknek a Pető házaspárt,
ő is egy fiatalabb generációhoz tartozott. Exogám házasságától függetlenül
vállalták a keresztszülőséget István és felesége. Eltérő volt gazdasági helyzete Pető
Istvánétól, a tengeri dézsma alapján jelentősen kisebb területtel rendelkezett.

75
 Fontos megjegyezni, hogy Pető Istvánt felsége halála után már mindössze kétszer kérték fel keresztszülőnek, de
ebben Kelemen Mária halála mellett Pető István életkora is szerepet játszhatott.
76
 Összesen 21 családdal került keresztkomasági kapcsolatba a Pető család, azonban a dolgozat terjedelmi kereteire
tekintettel 4 családot választottam ki a kapcsolatok illusztrálására.
Első Század 2015. tél
A korkülönbség miatt sem alakult ki kölcsönös keresztkomasági viszony
közöttük, de Miklós sem folytonosan kérte fel a házaspárt keresztszülőnek.
A Pető házaspár és a Lábas család között a szülők halálát követően minden bizonnyal megszakadt
a kapcsolat.
Kis András mindössze 2 alkalommal került keresztkomasági kapcsolatba a Pető házaspárral,
feltételezhetően gubacsapó mester volt, de ő is fiatalabb generációhoz tartozott. András
neve mellé házasságakor megjegyezték, hogy „házasság előtt parázna”, úgy tűnik tehát, hogy
erkölcsét tekintve nem volt kifogástalan, a presztízses Pető család viszont ettől függetlenül
vállalta számára a keresztszülőséget.
Pótsi Istvánnal ugyancsak 2 alkalommal került keresztkomasági kapcsolatba Pető Istvánnéval,
az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint a Pótsi család csupán rövid ideig tartózkodott
Matolcson, nagy valószínűséggel emiatt kérték fel a férje révén nagypresztízsű asszonyt.
Szabó János volt az egyetlen, aki miután több gyermekének is a Pető házaspárt kérte fel
keresztszülőnek, Kelemen Mária halála után, Pető István újranősülését követően is felkérte
a házaspárt keresztszülőnek. Gazdasági helyzetét tekintve kis méretű szántóval és réttel
rendelkezett, ő is megközelítőleg 20 évvel lehetett fiatalabb Pető Istvánnál.
Pető István gyakorta részt vett tanúként is az esküvőkön. A matolcsi házassági anyakönyvben
1787-től kezdődően vezették a tanúk nevét,77 ez alapján Pető István először Vári Ferenc prédikátor
esküvőjén volt jelen, mint tanú, majd 1789-ben78 további 5 esküvőn vett részt tanúként. 1788-
ban, 1789-ben és 1790-ben és 1791-ben79 biztosan céhmester volt, valószínűleg emiatt kérték
fel tanúnak 1791-ben is három esküvőn. Ezt követően azonban gyérült az esküvőkön tanúként
való részvételének száma, 1795-ben már csak egy, 1798-ban két esküvőn kérték fel tanúnak,
1799-ben, 1802-ben, 1803-ban és 1805-ben is csak egy-egy alkalommal volt tanú az év során.
Az esküvőkre egyértelműen igyekeztek a település néhány tisztségviselőjét meghívni a
matolcsiak, gyakorta volt a bíró, a kurátor, a tanító, a nemesek hadnagya, a céhmester jelen
az esküvőkön, de a tanúk között a rokonok ekkor még ritkán jelentek meg. Úgy tűnik,
hogy Pető István felkérésének a fő indítéka a presztízs volt (itt már a barátság véleményem
szerint egyáltalán nem dominált, ugyanis 1787-ben már 58 éves volt, tehát a keresztelésekhez
képest itt még inkább megnőtt a korkülönbség a tanú és a házasuló pár között).

77
 Minden bizonnyal korábban is részt vett esküvőkön tanúként Pető István, azonban erre vonatkozó forrás nem
maradt fent.
78
 Pető István 1789. évéről a következőket mondhatjuk el a fennmaradt források alapján. Az év első napján,
vagy annak oktaváján gyűlést tartott a céh, ekkor került sor a panaszok megvitatására, a mesterek és legények
céhládába történő befizetésére. Február 17-én keresztlánya, Kis Sára esküvőjén vett részt, március 10-én
Kis Mária esküvőjén vett részt. Húsvét oktaváján ugyancsak a céh gyűlésén vett részt, ekkor került sor a
tisztségviselők megválasztására. Április 1-jén Lábas István ikergyermekeinek keresztelőjén vett részt feleségével
együtt, Évát tartották keresztvíz alá. Május 4-én Menyhárt János, május 5-én Nyíri Sára esküvőjén vett részt.
Nem tudni, hogy a posztóhoz szükséges gyapjút pontosan honnan és mikor szerezték be, de valószínűleg nyár
elején vagy nyár végén, a birkanyírást követően került sor a gyapjú megvételére – egy későbbi adat szerint:
Orbán Mihály 1826. május 5-án Mándokra ment gyapjúért, (Luby Margit adatai szerint pedig Máramarosból
szerezték be a gubának való gyapjút). A nyár folyamán zajlottak a mezőgazdasági munkálatok illetve a kallás
is, majd ősszel kezdhetett bele Pető István a gyapjú feldolgozásába. Október 21-én unokája, a másfél éves Sára
temetésén részt vehetett, december 29-én pedig Széles Jósef és Certe Mária esküvőjén volt jelen tanúként, itt
mint cehalista lett bejegyezve, tehát itt is tisztségviselő volta miatt lehetett jelen. A gyapjúmunkálatok zömét
télen végezhette a mester.
79
 Mivel húsvétot követően választották a céhmestereket, kulcsos mestereket és szolgáló mestereket, ezért a
tisztségek a következő évre is átnyúltak.
2015. tél Első Század
Ha csak a presztízse miatt kérték fel, akkor nem valószínű, hogy ezek a kapcsolatok a
későbbiekben elmélyültek, ugyanis Pető István egyetlen olyan házaspárnál sem jelent meg a
későbbiekben keresztszülőként, akiknek esküvőjén tanúként volt jelen (ebben természetesen
életkora is szerepet játszhatott), illetve három alkalommal a menyasszony elkerült Matolcsról,
így velük biztosan nem alakultak ki tartós kapcsolatok.80 Az idő előrehaladtával azonban egyre
inkább számolhatunk a kapcsolatok elmélyülésével, ugyanis 1798-tól egyre inkább a céhtagok
kérték fel tanúnak a céhmestert.
A 16 vőlegényből hatnak a nevét találjuk meg a későbbiekben a mesterek nevei között, illetve
Orbán Tamásné Szabó Klára nevét, akinek férje valószínűleg elhunyt 1809-ig, így felesége
folytatta mesterségét, és az ő neve került összeírásra. Ebben a hét esetben tehát szorosabb
kapcsolattal számolhatunk.
Egyetlen esetben bizonyítható, hogy Pető István tanúként volt jelen keresztgyermeke, Kiss
Sára esküvőjén, itt is egy eleve szorosabb kapcsolat lehetett.81
A házasuló pár jogállása véleményem szerint nem játszott szerepet abban, hogy kit kértek fel
tanúnak, mert Pető István nemes volt, de a házasulók jogállásától függetlenül vállalta az esküvőn
tanúként való részvételt. A fiatal pár anyagi helyzetét az esküvő időpontjában még nem lehet
mérni, ezt egyrészt a hiányzó dézsmajegyzékek, összeírások akadályozzák meg, másrészt pedig
feltehetőleg a házasságot követően több éven át a fiú szüleivel élt a fiatal házaspár.
Pető István legidősebb fia házassága révén került kapcsolatba Tóth Éva családjával. Tóth Éva
1758-ban született Tóth Miklós gyermekeként, azonban ebből az időszakból származó források
híján, és a Tóth család kiterjedt voltát tekintve, a család vagyoni helyzetéről, jogállásáról,
foglalkozásáról biztosat nem mondhatunk.
Pető Pál Kisgyörgy Évát vette feleségül 1788-ban. A család vagyoni helyzetét források híján
nem tudjuk meghatározni, de a későbbi anyakönyvi bejegyzések alapján úgy tűnik, hogy a
Kisgyörgy családnak nem volt nemes ága.
Pető Éva Bátori Sándorhoz ment feleségül, azonban az 1801-es összeírást Bátori Sándor
nem élte meg, így vagyoni helyzete szintén ismeretlen marad előttünk, a későbbi anyakönyvi
bejegyzések alapján a Bátori család adózó volt. Második házasságát nemes Illyés Istvánnal
kötötte Pető Éva, Illyés István hasonló méretű művelhető földterülettel rendelkezett, mint Pető
István fia, Miklós, és az 1809-es mesterlajstromban is megtaláljuk nevét. A Petők házassági
kapcsolatainál tehát úgy tűnik, hogy a 19. század elejéig nem volt lényeges, hogy nemesi
jogállású legyen a férj illetve a feleség.
Pető Jósef nemes Széles Mihály árva leányát, Máriát vette feleségül 1809-ben. Fiatalabbak
voltak az ugyanabban az évben házasságra lépő fiataloknál, ebben félárva, árva állapotuk
játszhatott szerepet.

80
 A 16 esküvő során három alkalommal a vőlegény, egy alkalommal pedig a menyasszony nem volt matolcsi. Bár
a céhhez „idegenek” is csatlakozhattak, egyik „idegen” vőlegény nevét sem találjuk a későbbiekben a céhtagok
között, tehát (bár a távolság eleve megakadályozta volna a szorosabb kapcsolat kialakulását) mivel nem
tartoztak a céhhez sem, így nem valószínű, hogy ezek a kapcsolatok fennmaradtak.
81
 A 16 vőlegényből 6 vőlegény 1773 előtt Matolcson született, 4 vőlegény viszont nem Matolcson született, a 16
menyasszonyból 6 menyasszony született 1773 előtt Matolcson, 2 menyasszony nem Matolcson született.
Mivel 1773 előtt nem jegyezték a keresztszülők nevét, így nem tudni, hogy az említett 12 matolcsi fiatalnak
kik voltak a keresztszülei.
Első Század 2015. tél
Pető Miklós kapcsolathálójának ismertetése
Pető Miklós 1757-ben született Pető István harmadik gyermekeként. Inas és legényéveiről nem
tudunk semmit, azt viszont, hogy mester volt, az 1809-es és az 1821-es mesterlajstrom is
bizonyítja, illetve a bejegyzés, mely szerint fia, Benjamin nála volt inas. Házasságát 1780-ban
kötötte Orbán Sárával, az Orbán család néhány tagja feltűnik később a gubacsapó mesterek
között, feltételezhetjük tehát, hogy Orbán Sára apja is szűrszabó- vagy csapó mester volt,
azonban az Orbán család a későbbiekben mint adózó tűnik fel az anyakönyvekben.
Pető Miklósnak feleségétől hét gyermeke született, (István, István, Susánna, Miklós, Miklós,
Miklós, Benjamin) a gyermekek közül azonban csak hárman élték meg a felnőttkort.
A gyermekek révén egy alkalommal kerültek keresztkomasági kapcsolatba a lelkésszel, Vári
Ferentzcel, két alkalommal a lelkész feleségével, Szabó Pált ugyancsak kétszer kérte fel Pető
Miklós keresztapának, feleségét pedig egyszer keresztanyának. Szabó Pál a matolcsi nagygazdák
közé tartozhatott, mert az 1801-es zálogos összeírás alkalmával özvegye 10 köblös szántót, 17
kaszás rétet és 3 mérő gyümölcsöst bírt. A céhnek is tagja lehetett, mert az özvegy bekerült a
mesterek lajstromába. Jakó Miklóssal, aki 1789-ben főbíró volt, és ugyancsak a nagygazdák és
a gubacsapók közé tartozott, Pető Miklós Susanna lánya születése révén került keresztkomasági
kapcsolatba. (Jakó Miklóssal egyébként kölcsönös komasági viszonyban álltak, a vagyoni
helyzetük jelentős eltérése ellenére is.) Szabó Péternét is felkérte egy alkalommal Pető Miklós
keresztanyának, vele ugyancsak kölcsönös volt a komasági kapcsolat. Szabó Péter céhtag volt,
a család közepesen nagy földterülettel rendelkezők csoportjába tartozott, megközelítőleg
kétszer akkora területet művelt Szabó Péter családja, mint Pető Miklósé. Pető Miklós tehát
különböző vagyoni helyzetű lakosokat, de a lelkész kivételével, csak gubacsapó mestereket kért
fel gyermekei keresztszüleinek.
Pető Miklós felesége 43 évesen „szárazbetegségbe”, vagyis tüdőbajba halt bele. Bár legkisebb
fia még nem volt 5 éves ekkor, Miklós nem nősült újra, csak évekkel később,82 1810-ben, ekkor
vette feleségül az „adózó” Veres Évát, aki ugyancsak özvegy volt ekkor. Veres Éva második
megözvegyülésének időpontjától, 1804-től 6 éven át egyedül nevelte gyermekeit, az 1804-ben
14 éves, árva Széles Máriát,83 a 12 éves Széles Mihályt és az alig 3 éves Gáspár Ferencet.
Pető Miklóst és Orbán Sárát 1781-ben kérték fel először keresztszülőnek. 1781 után
pedig további 30 alkalommal kérték fel a házaspárt keresztszülőnek, melyből 25 alkalommal
voltak együtt keresztszülők, két alkalommal Pető Miklósné Vári Ferentz prédikátorral volt
keresztanya, Pető Miklós pedig egy alkalommal Szabó Pálnéval, egy alkalommal Szabó
Péternével és egy alkalommal Szűts Jánosnéval vállalt keresztapaságot. Pető Miklós és felesége
esetében tehát lényegesen kevesebb keresztszülői szerepvállalással számolhatunk, mint Pető
Istvánnál, hiszen Pető István és felesége mindössze házasságuk utolsó 15 évében 40 alkalommal
vállalt keresztszülőséget, és minden bizonnyal korábban is (házasságuk megelőző 23 évében
is) több alkalommal voltak keresztszülők. Pető Miklós és felesége azonban csak 18 éven át
voltak keresztszülők, tehát felmerülhet, hogy a presztízs és jó gazdasági helyzet mellett egyre
fontosabb lett, hogy a szülőkkel közel egykorú házaspárt kérjenek fel keresztszülőknek. Míg
Pető István és felesége gyakorta voltak külön keresztszülők, addig Miklós és Sára inkább együtt
vállalták el a keresztszülői szerepet. Míg Miklós apja éveken át a keresztelések 12,5–23%-nál
volt keresztapa, addig Pető Miklós egyetlen évben volt a keresztelések 12%-ban keresztapa.

82
 Úgy tűnik, eddigre az 1717-es artikulus, mely szerint az özvegyek kötelesek voltak minél hamarabb újranősülni,
érvényét veszítette.
83
 Nemes Széles Mária 1808-ban ment feleségül Nemes Pető Jósefhez, valószínűleg ezen a házasságon keresztül
került szorosabb kapcsolatba Veres Éva a Pető családdal.
2015. tél Első Század
Míg az 1780-as évekig egy-egy évben több olyan házaspárt is találunk, akik 3–4 alkalommal is
vállaltak keresztszülőséget, addig Pető Miklós keresztszülősége alatt alig-alig találunk már olyan
házaspárt, akik 4 alkalommal voltak keresztszülők egy évben, egyre több házaspárt kértek fel
keresztszülőnek, és már csak egy-két rövid ideig népszerű keresztszülőt találunk.
Bár Miklós népszerűsége egyáltalán nem volt kimagasló, testvéreihez képest ő sokkal
gyakrabban volt keresztszülő és tanú. Mivel a céh csak 1821-től vezette protokollumkönyvét,
ezért nem tudni, hogy milyen tisztségeket töltött be a céhben Miklós. Apjához képest, aki 9
köblös szántóval, 9,5 kaszás réttel és 12 mérő gyümölcsössel rendelkezett, ő már mindössze
3 köblös szántót, 4 kaszás rétet és 1,5 mérő gyümölcsöst művelt, testvére, Pál viszont csak 1
köblös szántóval, 2 kaszás réttel és 0,5 mérő gyümölcsössel rendelkezett. János és családja talán
édesapjával maradt, mert János nevét nem találjuk az 1801-es zálogos összeírásban. A presbiteri
jegyzőkönyv alapján azonban Miklós gyakorta adományozott kisebb-nagyobb összegeket84
az ekklézsiának, kurátor, egyházfi és esküdt is volt. Talán az egyház és a település életében
való aktívabb részvétel lehetett az oka annak, hogy testvéreihez képest gyakrabban kérték fel
keresztszülőnek.
A következőkben 585 családon keresztül illusztrálom Pető Miklós keresztkomasági
kapcsolatait.86
Jakó Miklós 3 alkalommal kérte fel Pető Miklóst keresztapának és kölcsönös keresztkomasági
kapcsolat is létrejött közöttük. Jakó Miklós bíró volt, és bár azonos korosztályhoz tartoztak,
eltérő gazdasági helyzetben voltak. Mindketten céhtagok voltak, talán emiatt alakulhatott
ki szorosabb kapcsolat, esetleg barátság köztük, illetve a mezőváros tanácsának is aktív tagjai
voltak. Ugyanakkor nem volt folytonos a keresztszülőnek való felkérés egyikük részéről sem.
Szemben a Jakó Miklóssal kialakított kapcsolattal, Sallai Mihállyal egy más jellegű kapcsolat
alakulhatott ki, habár a felkérések száma egyezett. Sallai Mihály 3 alkalommal kérte fel
keresztszülőnek Pető Miklóst és feleségét, azonos korosztályba tartozott Miklóssal, hasonló
volt gazdasági helyzete is, azonban Mihály nem volt céhtag. Kölcsönös keresztkomaság nem
alakult ki közöttük és a keresztszülőnek való felkérés sem volt folytonos.
Tóth Mihály exogám házasságot kötött, ő szinte minden gyermekének mást kért fel
keresztszülőnek, attól függetlenül, hogy utolsó gyermeke keresztelőjekor még mindegyik
keresztszülő páros élt. Pető Miklóst és Pető Jánost több alkalommal is felkérte keresztapának,
emögött egy szorosabb szomszédi viszonnyal is számolhatunk. A nagyszámú felkérés akár
egy felelősségteljesebb szemlélettel is összefügghetett, a keresztszülők esetleges elhalálozására
tekintettel több családdal igyekeztek kapcsolatot kialakítani.
Szűts Miklósnál hasonló keresztszülő-választási stratégiát figyelhetünk meg, (legalább) 5
házaspárral került keresztkomasági kapcsolatba 9 gyermeke révén (több gyermeke esetében
nem lett jegyezve a keresztszülő). Azonban akárcsak Tóth Mihály esetében, itt is felvetődik
a kérdés, hogy a Szűts család keresztkomasági kapcsolatai mennyire tudtak elmélyülni.

84
 1790 szeptemberében 5 forintot adományozott az egyháznak, 1791 januárjában előbb 2 forint 45 krajcárt,
majd Isten dicsőségére további 12 forintot adományozott az egyháznak, novemberben pedig egy gubát
adott az ekklézsiának. 1792 áprilisában 6 forintot adott Isten dicsőségére. 1795-ben ismét 5 forintot adott
Isten dicsőségére. Apja és testvérei is adakoztak Isten dicsőségére, viszont ritkábban, mint Miklós, de fontos
megjegyezni, hogy 1795-től Pál is egyházfi volt. 1797-ben 2 forintot és 25 krajcárt, 1799-ben pedig egy tinó
árát adta az ekklézsiának Miklós. 1800-ban 2 forintot és 18 krajcárt adományozott az egyháznak.
85
 Pető Miklós 17 családdal állt keresztkomasági kapcsolatban, de a dolgozat terjedelmi korlátaira nézve ismét csak
5 családdal foglalkozom részletesen.
86
 A felkéréseket évekre lebontva diagramon ábrázoltam. Lásd: Diagramok: 6. sz.diagram
Első Század 2015. tél
Zálogos ügyeire tekintve viszont láthatjuk, hogy többször komájával együtt vett zálogba
területeket, tehát a kapcsolatok egy része itt is elmélyülhetett.
Őri Tamás keresztszülő-választása mögött ugyancsak egy felelősségteljesebb szemlélet
húzódhatott meg, ő azonban valószínűleg egyetlen kapcsolatot akart elmélyíteni, hiszen 4
gyermekének is a Pető házaspárt kérte fel.87 Ugyanakkor 5. gyermekének a 4 korábbi felkérés
után mégsem Pető Miklóst és nejét kérte fel, hanem Illyés Istvánt és nejét (Orbán Sára nővérét)
emögött ugyancsak egy megfontolt döntés állhatott, mert Orbán Sára eddigre már tüdőbajos
lehetett. Őri Tamás és Pető Miklós mindketten céhtagok voltak és hasonló volt gazdasági
helyzetük is.
Pető Miklós népszerűsége apjához képest nemcsak a keresztségek számában csappant meg,
őt már tanúnak is kevesebbszer hívták, ez egyrészt azzal állhatott összefüggésben, hogy őt már
talán nem kérték fel céhmesternek, másrészt pedig sokkal kisebb földdel rendelkezett, mint
apja. 1787 és 1817 között őt mindössze 9 alkalommal kérték fel tanúnak. 1787-ben saját apja
esküvőjén vett részt tanúként, Balogdi János hadnagy mellett; 1789-ben esküdt volt, ekkor
a tanító, Kis Mihály és Széles Mária esküvőjén volt tanú, Szabó Ferenc, Tóth Miklós és Jakó
Miklós bíró mellett; illetve Széles Josef és Certe Mária esküvőjén, ahol tanúként jelent meg a
bíró Jakó Miklós, a céhmester Pető István és Lengyel Miklós is. Miklóst vagy az előbb említett
tisztsége miatt hívhatták meg, vagy a céhben alakulhatott ki szorosabb kapcsolat a Petők és
Széles Josef között. 1791-ben ugyancsak apja mellett volt tanú Sallai Mihály és Széles Susanna
esküvőjén. Sallai Mihállyal keresztkomasági kapcsolatban állt Pető Miklós, első gyermekének
már ő volt a keresztapja, majd megözvegyülését követően, második házasságából született
két gyermekének is Pető Miklóst kérte fel keresztapának Sallai Mihály. Bár Mihály nem volt
céhtag, baráti kapcsolatot feltételezhetünk közte és Miklós között. 1798-ban is együtt kérték
fel az apát és fiát tanúnak Széles János és Balog Éva. Pető Miklós már közelebb állt korban
a házasuló párokhoz, mint apja, de 1798-ban már ő is nagyjából 20 évvel lehetett idősebb
a házasuló párnál. Széles János viszont ugyancsak tagja volt a céhnek, ezért feltételezhetjük,
hogy ennek mentén alakult ki szorosabb kapcsolata Pető Istvánnal és Miklóssal. 1804-ben
és 1807-ben ismét két mester esküvőjén vett részt tanúként, Széles György és Zámbori János
gubacsapó mester esküvőjén. Miklós házassági tanúnak való felkérésénél tehát már a baráti
viszony és a céhen belüli ismertség dominálhatott, a keresztszülő és házassági tanú szerepének
szoros összekapcsolódását is láthatjuk esetében. Mivel Miklós matolcsi, céhbeli lakosok
esküvőjén vett részt, ezért valószínűleg elmélyültebb kapcsolatok mentén kerülhetett sor a
felkérésekre, ugyanakkor kérdéses, hogy a nagy korkülönbség miatt esetében is beszélhetünk-e
baráti kapcsolatokról, vagy inkább a tisztelet jeléül kérték fel házassági tanúnak az ekkor már
középkorú mestert.
Pető Miklós gyermekei házassága révén Tóth Mária, Szabó András és Molnár Ersébet
családjával került kapcsolatba. Tóth Mária nemes családból származott, Tóth Miklós leánya volt.
Az 1801-es összeírás alapján a 11-es számmal megjelölt telken lakott Tott Miklós, de a 17-es
számú telken ugyancsak élt egy Tott Miklósné, Pető Miklós közvetlen szomszédságában. Nem
tudni, hogy vajon Tott Miklósnéval került kapcsolatba a család, aki igen jelentős művelhető
területtel rendelkezett a Pető családhoz képest, vagy Tott Miklóssal, akinek a gazdasági helyzete
hasonló volt Pető Miklóséhoz. Az 1809-es mesterlajstromba több Thot Miklósné is be lett
jegyezve, feltételezhetően tehát mindkét család tagja volt a céhnek.

87
 Még nem volt alkalmam azt vizsgálni, hogy a gyermekek száma és a keresztszülők felkérése mögött
felfedezhetünk-e valamilyen kapcsolatot, nem zárható ki az sem, hogy minél több gyermek született, annál
több keresztszülőt igyekeztek felkérni.
2015. tél Első Század
Pető István házassága révén tehát azonos jogállású, azonos foglalkozási csoportba tartozó,
vagy szomszédsági, vagy hasonló vagyoni helyzetű családdal került kapcsolatba a Pető család.
Szabó András 1808-ben vette feleségül Pető Susannát. András nem volt nemes, de apja
a közepesen nagy gazdák alsó csoportjába tartozott 11 köblös szántójával, 5 kaszás rétjével,
2,5 mérő gyümölcsösével, az 1809-es és 1821-es mesterlajstrom alapján pedig mindketten
gubacsapók voltak. Pető Susannna házasságában tehát egyedül a Szabó család foglalkozási
azonossága dominált.

Pető Benjamin kapcsolathálójának ismertetése
Pető Benjamin 1800. szeptember 14-én született, Pető Miklós és Orbán Sára utolsó
gyermekeként, keresztszülei Vári Ferencz prédikátor és Szabó Ferenczné voltak.
Benjamin bátyja, István ekkor tölthette legény éveit, hiszen 1803-ban már megnősült,
1809-ben pedig már a mesterek között írták össze, nővére, Susanna 11 éves volt.
Benjamin még csak 5 éves volt, mikor édesanyját elveszítette, 10 éves volt, mikor édesapja
megnősült, minden bizonnyal a mostohaanya, Veres Éva kisebbik fia, a 9 éves Gáspár Ferenc is
Pető Miklós házához került ekkor.88
Benjamin 17 évesen állt be apjához inasnak 1817. április 24-én és 1820. április 24-én
szabadult fel. Ezt követően kerülhetett sor vándorlására, erre vonatkozó adattal azonban nem
rendelkezünk. 1821-ben már mint felszabadult legény lett bejegyezve a protokollumkönyvbe,
de felszabadulását követően még további hat hetet kellett különböző mestereknél eltöltenie.
1822. október 1-jétől egy hetet töltött nemes Széles György mesternél, 1823 július 22-től
három hétig szolgált nemes Balog Istvánnál, majd novemberben további két hetet dolgozott
nemes Illyés Ferencznél. Széles Györggyel apja szorosabb kapcsolatban állhatott, esküvőjén
tanúként volt jelen, Balog Istvánnal pedig keresztkomasági kapcsolatban állt Pető Miklós,
a mesterek kiválasztásában tehát az apa kapcsolatai dominálhattak, nem valószínű, hogy
Benjamin korábban szorosabb kapcsolatban lett volna a mesterekkel. Fontos kiemelni, hogy
Benjamin csak nemes jogállású mestereknél töltötte a hat heteket. A céh protokollumkönyve
alapján nem derül ki, hogy 1823 és 1826 között milyen további feladatai voltak Benjaminnak,
a mesterremek elkészítésére természetesen az idő alatt kerülhetett sor, de nem kizárt, hogy
apjánál dolgozott ebben a három évben, hogy gazdaságilag önállósodni tudjon, meg tudja
tartani a remek elkészülte után kötelező lakomát, el tudja tartani családját, mert feltehetőleg
1824-ben megnősült.
Házasságát nemes Molnár Ersébettel kötötte, akinek apja ugyancsak tagja volt a céhnek.
Molnár András Pető Jánossal egy napon 1803-ban kötötte meg házasságát, anyja, Molnár
Andrásné eddigre özvegy volt, de közepesen nagy művelhető területtel, 9 köblös szántóval, 4
kaszás réttel és 5 mérő gyümölcsössel rendelkezett. 1816-ban a búzadézsma alkalmával csak a
szántóföldek lettek összeírva, András ekkor már csak 3 köblös, 2 vékás szántóval rendelkezett,
Pető Miklós pedig 2 köblös, 2 vékás szántóval. Ersébet és Benjamin tehát mindketten nemesek
voltak. hasonló gazdasági helyzetben voltak családjaik, szüleik gubacsapók voltak.
Benjamin 1825-ben állt be a céhbe, ezért 6 rajnai forintot kellett befizetnie a céhládába.
Ugyanebben az évben született meg első gyermeke, Jósef, azonban a gyermek két hetesen
meghalt. Jósef keresztszülei az egyházfi Szűts Ferentz és felesége, nemes Kalotsai Katalin voltak.

 Széles Mária, Széles Mihály árvája ekkor már nem Veres Évával élt, a lány 1808-ban házasodott össze Pető
88

Miklós öccsével, Pető Jóseffel. Veres Éva fia, Ifj. Széles Mihály 1811-ben 18 évesen kötött házasságot Illyés
Máriával, aki ekkor 24 éves volt. Házasságukat Tunyogon kötötték, ugyanis unokatestvérek voltak. A matolcsi
prédikátor bár bejegyezte házasságukat az anyakönyvbe, azt érvénytelennek nyilvánította.
Első Század 2015. tél
A házaspárt mindössze egy alkalommal kérte fel Pető Benjamin keresztszülőnek, kölcsönös
komaság sem alakult ki közöttük. Mivel ebből az időszakból nem rendelkezünk Benjamin
anyagi helyzetére vonatkozó forrásokkal,89 Benjamin anyagi helyzetét nem tudjuk pontosan
meghatározni.90 Azt, tehát, hogy a két családi anyagi helyzete mennyiben tért el, vagy hasonlított,
nem tudjuk meghatározni. Szűts Ferentzet nem találjuk a mesterlasjtromban, a felkérés alapja
tehát az lehetett, hogy mindketten egyházfik voltak, mindössze pár év korkülönbség lehetett
közöttük, mert Szűts Ferentz 1818-ban nősült meg. A második gyermekének, Ersébetnek
Széles Pált és feleségét kérte fel Benjamin keresztszülőknek, Széles Pál 1824-ben nősült meg,
és ugyancsak egyházfi volt a keresztelés időpontjában. Széles Pál emellett tagja volt a céhnek is,
közöttük valamivel szorosabb viszony alakulhatott ki, mert náluk kölcsönös volt a komaság.
Susannának Kis Gy András és felsége, Juliannának Őri Miklós és felesége voltak a keresztszüleik,
András és Miklós esetében nem tudni, hogy egyházfik voltak-e, Őri Miklós nem volt céhtag,
Kis Gy András viszont céhtag volt, 1840-ben a céh kallósgazdája volt Avasfelsőfaluban, később
pedig céhmesternek is megválasztották, azonban Susanna ekkor már nem élt.
Benjamin és felesége91 17 családdal került keresztkomasági kapcsolatba,92 azonban egyedül
Benjamin nagybátyjának,93 Pető Jósefnek tartották 4 gyermekét keresztvíz alá, a többi 16
családdal csak egyszer került komasági kapcsolatba a házaspár, ebből pedig egyetlen egyszer
volt kölcsönös a komasági kapcsolat. Bár egyetlen évben sem voltak kimagaslóan sokszor
keresztszülők, de nem is találunk már ekkor olyan házaspárokat, akik 4 vagy 5 gyermeket
tartottak volna keresztvíz alá évente. A felkérések többsége Benjamin 25 és 36 éves kora
közé esett, 46 éves korában még felkérték két egymás utáni alkalommal keresztapának, de
ekkor már évek óta nem volt keresztszülő. Mivel 21 keresztgyermeke volt Benjaminnak,
ezért feltételezhetően ezek a kapcsolatok nem mélyülhettek el. A 17 házaspárból 10 férfi
biztosan tagja volt a céhnek, velük lehetett esetleg szorosabb a kapcsolat. Nagybátyjának,
Pető Jósefnek a három94 gyermekével szorosabb kapcsolata lehetett Benjaminnak, Áronnal,
Lídiával és Jóseffel, a fiúk egyébként mindketten gubacsapó mesterek lettek. Emellett
szorosabb kapcsolatot feltételezhetünk Széles Jánossal, akinek esküvőjén tanúként is jelen
volt és Széles Pállal, aki unokatestvérének lányát, Pető Esztert vette feleségül. Széles Pál
esküvőjén tanúként is jelen volt Benjamin és kölcsönös komasági viszonyban is álltak.

89
 A presbiteri jegyzőkönyvbe 1810-et követően már nem rögzítették az adományokat, a gubacsapó céh
számadásiban feltűnő céhtagok által befizetett összegek a mesterek anyagi helyzetének pontos összehasonlításra
nem nyújtanak alapot. A matolcsiak vagyoni helyzetének összehasonlítására alapot adó dézsmajegyzékek
1816-ban és 1821-ben keltek, azonban Benjamin ekkor még nem vezetett önálló gazdaságot.
90
 Céhbeállása időpontjában, 1826-ban 6 rajnai forintot fizetett be. Ez az összeg volt a kötelezően előírt befizetendő
összeg, de emellett Kováts Ferentz, Balog Imre 10–10, Nyíri András pedig 19 rajnai forintot fizetett be
ekkor, tehát ők mindenképpen jobb anyagi helyzetben lehetettek, mint Benjamin. (EA 5516. 22.) 1829-ben
azoknak, akiknek előírták a kallóba való utazást és az ottani munka teljesítését, de az Avasfelsőfaluba való
utazáson nem akartak részt venni, azoknak ezt pénzen meg lehetett váltania. 1829-ben Benjamin nem vett
részt az utazáson, ezért azt 6 rajnai forinttal váltotta, ekkor viszont ő fizette be a többiek közül, akik nem
utaztak a legnagyobb összeget. (EA 5516. 209.)
91
 Benjamin és felesége minden alkalommal együtt voltak keresztszülők.
92
 A felkéréseket évekre lebontva diagramon ábrázoltam. Lásd: Diagramok: 7. sz. diagram
93
 Az 1820-as évektől láthatjuk, hogy rokonokat is felkértek tanúnak, korábban rokonok a keresztszülő-választásnál
nem jöttek számításba.
94
 Pető Jósef 4 gyermekének volt a keresztapja Benjamin, de az első Lídiának keresztelt lány pár hónaposan meghalt.
2015. tél Első Század
Míg apja és nagyapjának törvénytelen95 keresztgyermeke nem volt, addig Benjamin és felesége
Nyíri Sára törvénytelen gyermekét keresztvíz alá tartották.
Benjamin két lánya, Ersébet és Julianna is gubacsapó mesterekhez mentek férjhez, azonban
míg Balogh István nemes volt, Jakó György már adózó volt, anyagi helyzetüket nem ismerjük.
Benjamin, akit 24 alkalommal kérték fel házassági tanúnak, egyházfi és hadnagy is volt,
három évben pedig a céh elölülői közt is megtaláljuk. Egyetlen egyszer, 15 évesen került a városi
tanács elé, úgy tűnik, peres ügyei nem voltak. Presztízses matolcsi lakosnak számíthatott, ám a
számok egyetlen esetben erősítik meg népszerűségét, 1842-ben, amikor 11 házasság alkalmával 6
alkalommal szerepelt tanúként. Míg nagyapjánál a keresztszülői és tanú szerepek betöltése szinte
végigkísérte a mester életét, apjánál a két szerep azonos életszakaszra esett, addig Benjaminnál a
keresztszülőnek és tanúnak való felkérések időszaka némiképp elkülönült, míg keresztszülőnek
a házassága megkötése utáni évtől, 1825-től 1836-ig kérték fel elsősorban, addig tanúnak csak
1832-ben kérték fel először, de néhány évet leszámítva haláláig, 57 éves koráig folyamatosan
szerepelt házassági tanúként. Egyetlen alkalommal vett részt tanúként az egyik nála szolgáló
inas (később mester) esküvőjén, tehát itt egy eleve szorosabb kapcsolatot feltételezhetünk, és
két alkalommal vállalt keresztapaságot is olyan házaspárnál, akiknek esküvőjén tanúként volt
jelen. A 24 alkalomból háromszor volt jelen rokonaiknak, három alkalommal pedig felesége
öccseinek az esküvőjén, tehát már rokonok is felkérték egymást tanúnak, itt is eleve szorosabb
kapcsolatokkal számolhatunk. 12 alkalommal volt jelen gubacsapó mester esküvőjén, itt is
szorosabb kapcsolatokkal számolhatunk.
Benjaminnál mesterré válását követően egy alkalommal szolgált 3 hétig egy legény, Tóth
Sándor, és két alkalommal szegődött inas hozzá, Úhelyi László és Kis István. Tóth Sándor, bár
becsületesen letöltötte a hat hetet,96 mégsem találjuk később a mesterlajstromban97, ahogyan
nemes Újhelyi Lászlót sem.98 Újhelyi László nem Matolcson született, de 1829. július 22-én
Matolcson állt be inasnak Kis Ferentzhez, azonban 1830. január 2-án már panaszba tette,
hogy „mestere vele méltatlanul bánik”. A céh „ki halgatván mind a két feleket, határoztatott,
hogy az Inas választhat más Tanító mestert, s az el töltött idejeis kegyelemből fel vétettetik, de
a szegődést újabban tegye meg, a mostani szegődést pedig fizesse vissza elébbeni Urának.”99 Ezt
követően Újhelyi László Pető Benjamint választotta tanítójául, akinél becsületesen letöltötte
a három évet, közben teljesítette a kiszabott hat heteket is, és 1832 júliusában felszabadult,
1830-at követően tehát valószínűleg nem került konfliktusba tanítóival.
Kis István, 1833 Szent György napján szegődött inasnak Benjaminhoz, majd két év múlva
felszabadult. 1836-ban töltötte le a hat heteket, és 1843-ban állt be a céhbe. Benjamin és
István között jó viszony alakulhatott ki, mert István esküvőjén, 1843-ban Benjamint is felkérte
tanúnak.

95
 A törvénytelen gyermekek és anyjuk megítélése is változhatott, mert a 19. században már arra is találunk
példákat, hogy a bíró és felesége vállalták a keresztszülőséget a törvénytelen gyermeknek.
96
 EA 5513 20.
97
 Megjegyzem, hogy 1837 és 1841 között nem vezették be a mesterek neveit a protokollumkönyvbe, tehát
elképzelhető, hogy több mesterről nem tudok. EA 5513 5.
98
 A protokollumkönyvben nincs feltüntetve az inasok és legények származási helye, de sok inas és legény esetében
feltételezhető, hogy nem matolcsi lakos volt, azonban kérdéses, hogy ha nem a matolcsi céhhez csatlakoztak,
akkor vajon kontárokká váltak, vagy más céhhez csatlakoztak-e.
99
 EA 5513 148.
Első Század 2015. tél
Összegzés
A három mester kapcsolathálójának elemzése után a következő tanulságokat vonhatjuk le. A
Pető család esetében a keresztségi kapcsolatoknál kezdetben a presztízs dominálhatott (mely a
jó vagyoni állapotból vagy a településen betöltött tisztségekből adódott), a szülők igyekeztek
gyermekeik keresztszüleinek a település magas presztízzsel rendelkező tagjait felkérni, ezért a
vagyonos céhmester-esküdt-kurátor-egyházfi pozíciókat is betöltő nemes Pető István és felesége
gyakran szerepeltek a keresztszülők között. A keresztgyermek felé nem lehetett sok kötelessége
ekkor a keresztszülőnek Matolcson, hiszen Pető István és felesége sok keresztgyermeke szüleitől
sokkal idősebb volt, emiatt pedig a gyermek hosszú távú nevelését nem vállalhatták. A
keresztgyermekek nagy száma arra enged következtetni, hogy a kapcsolatok egy része gazdasági
segítséget sem tudott biztosítani a keresztgyermeknek, hiszen anyagilag ezt valószínűleg még
a jómódú céhmester sem tudta volna vállalni.100 Matolcson egyedül a szűrszabó-csapó, később
gubacsapó céhben betöltött tisztségek, a mezőváros tanácsában betöltött tisztségek, a hadnagyi,
egyházfi és kurátori pozíciók adhattak presztízst a lakosoknak, ezeknek a tisztségeknek
a betöltése időről időre kiemelte és némiképp kiváltságosabb helyzetbe hozta a társadalom
bizonyos tagjait. A 19. század elejétől a keresztkomasági kapcsolatokban egyre inkább a
szülőkhöz korban közel álló házaspárok jöttek számításba a keresztszülő választásnál, viszont
céhmestereknek, hadnagynak úgy tűnik, hogy inkább 35–40 évesnél idősebb101 lakosokat
választottak. Később pedig láthatjuk, hogy egy újabb minta is feltűnt, a közeli rokonok
keresztszülőnek való felkérése, ez viszont már a kapcsolatháló szűkülésével járt.
A házassági tanúságok során a presztízs dominanciája sokáig megmaradt, gyakorta találjuk a
kurátort, a főbírót, vagy a hadnagyot a tanúk között, egyes esküvőkre többjüket is felkérték, a
tanúságok során egyedüli változás volt a rokonok felkérésnek megjelenése.
A gazdasági helyzet meghatározó szerepét ezekben a kapcsolatokban még nem sikerült
tüzetesen vizsgálnom, de az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy talán éppen a gubacsapó
céh biztosított egy olyan fórumot, ahol különböző gazdasági helyzetű mesterek között
is kialakulhattak baráti kapcsolatok, a nagygazda, bíró Jakó Miklós például kölcsönös
keresztkomasági kapcsolatba került a kis művelhető földdel rendelkező egyházfi-esküdt Pető
Miklóssal.
Bár a céh elsősorban a gazdasági érdekek érvényesítésére jött létre, a matolcsi céh vallásos
jellege a református egyházzal és a presbitériummal is szoros kapcsolatba hozta a céhtagokat;
az élet számos területét szabályozó artikulusai által pedig a mezővárosi tanács feladatainak egy
részét is átvette a céh, így a két szerv egymástól függetlenül, de nem elválaszthatóan működött,
a céhtagokra kiszabott pénzbüntetések felét gyakorta a tanács részére kellett befizetni. A 18.
században létrejött gubacsapó céh ezáltal fokozatosan a matolcsi lakosok életének, kapcsolatainak
szervezőjévé, a mindennapok irányítójává vált, a megélhetés alapja pedig a céhtagság lett.
Több mint két és fél éve végzett kutatásom során igyekeztem megismerni, bemutatni a
matolcsi gubacsapók kallásának történetét és technikáját, elkezdtem feltárni a lakosok közti
18–19. századi keresztkomasági-házassági tanúságokon, inasfogadásokon keresztül kirajzolódó
kapcsolathálókat, illetve egy mester életét vizsgáló dolgozatomban a fennmaradt források
alapján kísérletet tettem Pető Benjamin életrajzának rekonstruálására, melyben arra igyekeztem
100
 Ugyanakkor a gyermekek nagy halandóságát tekintve, illetve amiatt, hogy nem tudjuk pontosan meghatározni
a keresztgyermekeknek adott ajándékokat, akár egyfajta patrónus szerepet is be tudott tölteni a vagyonos
Pető István. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a keresztelések alkalmával rendezett vigasságokon a fogyasztandó
élelmek egy részét a keresztapa-keresztanya biztosította, és egy nagy szántóval, kaszálóval és gyümölcsössel
rendelkező gazdának lehet, hogy ez nem jelentett gondot.
101
 Ezen adataimat további kutatásom során pontosítom.
2015. tél Első Század
rámutatni, hogy a céhtagság hogyan befolyásolja egy matolcsi mester mindennapjait. Érintettem
többek közt a gyermekkor, az iskola témakörét is, azonban számos résztémában még nem
sikerült teljesen elmélyülnöm, készülő mesterszakos szakdolgozatomban szeretném a matolcsi
18-19. századi társadalmat minél pontosabban bemutatni.
Matolcsi kutatásomnak számos további lehetőségét látom, a matolcsi egyház történetét,
a céh 1872-es felbomlásának időszakát, a céh és az egyház kapcsolatát, Matolcs 18. századi
a mikrorégióban betöltött gazdasági vezető szerepét is érdemes lenne közelebbről vizsgálni;
illetve a település mai helyzetével is szeretnék majd foglalkozni.
Első Század 2015. tél
2015. tél Első Század
Első Század 2015. tél
2015. tél Első Század

Diagramok: 1. számú digram (lap tetjén) 2. számú diagram (lap alján) 30.o.
3.számú diagram (lap tetején), 4.számú diagram (lap alján) 31.o.
5.számú diagram (lap tetején), 6.számú diagram (középen), 7. számú diagram (lap alján) 32.o.
Első Század 2015. tél
Melléklet:
A Pető Istvánnal vagy feleségével kapcsolatban levő családok keresztelésire vonatkozó
leírások:
Széles Pál 1757-ben vette feleségül Balog Iván tiszttartó leányát, Ersébetet, Pál tehát mindössze
pár évvel lehetett fiatalabb Pető Istvánnál. Első fia, Pál 1762-ben született, a fiú 29 évesen,
nyomorékként halt meg. A második fiú, Ferenc 1764 áprilisában született meg. Egyetlen leánya,
Ersébet 1766-ban született, de a lány 20 évesen meghalt. Harmadik fia, György 1768-ban született,
Péter pedig 1771-ben. Ötödik és hatodik fiának, Andrásnak, aki 1774-ben született és Miklósnak,
aki 1776-ban született, Pető István és felesége voltak a keresztszülei. Miklós azonban meghalt,
így a hetedik fiút is Miklósnak keresztelték, őt is a Pető házaspár tartotta keresztvíz alá 1779-ben.
1783-ban született meg Sigmond, neki is Pető István és felesége voltak a keresztszülei. Széles Pál
feltételezhetően Széles Pál fia volt, a Pető és a Széles család pedig az 1720-as összeírás alapján
szomszédok voltak, az idősebb Széles Pál 12 köblös szántóval és 8 kaszás réttel rendelkezett, tehát
hasonló gazdasági helyzetben volt, mint Pető Pál, a későbbiekben viszont ifjabb Széles Pál inkább
a közepesen nagy területtel rendelkező gazdák közé tartozott és a szomszédi viszony is megszűnt
Pető István és Széles Pál között. Kölcsönös keresztségi viszony nem tudni, hogy kialakult-e
közöttük, ugyanis, bár Széles Pál feltételezhetően minden gyermekének a Pető házaspárt kérte
fel keresztszülőnek, Pető István az ismert adatok alapján első gyermeke, János keresztszüleinek
a prédikátort és feleségét kérte fel, Éva lányának Szabó Jánost és Illyés Jánosnét kérte fel, Jósef
születésénél pedig Öreg Illyés Miklóst és Balogdi Ferencnét102 kérte fel keresztszülőknek.103
Kis Gy104 János öt alkalommal kérte fel Pető Istvánt és feleségét keresztszülőnek. Kis Gy János
1768-ban 20 évesen vette feleségül Tót Sárát, első gyermeke, Borka 1772-ben született meg,
nem tudni, hogy neki kik voltak a keresztszülei, 1775-ben született meg meg második lánya,
Ersébet, az ő keresztszülei Pető István és felesége voltak, Ersébet azonban két hetesen meghalt.
1776-ban, alig egy évvel Ersébet születése után született harmadik leányuk, a gyermeket ismét
Ersóknak keresztelték, akinek keresztszülei ismét a Pető házaspár voltak, akárcsak Sárának,
aki 1778-ban született meg. 1783-ban ikreknek adott életet Tót Sára, Susanna és Julianna
keresztszülei ismét Pető István és Kelemen Mária voltak. Nem tudni, hogy Susanna életben
maradt-e, ugyanis Julianna meghalt, de halála nem lett bejegyezve a halotti anyakönyvbe. 1785-
ben született meg Kis Gy János hatodik leánya, (neve nem lett bejegyezve az anyakönyvbe,
így nem kizárt, hogy a születést követően pár órán belül meghalt) az ő keresztszülei is
a Pető házaspár voltak, azonban 1788 május 26-án „hirtelen meghólt” Kis Gy János.

102
 Balogdi Ferencné eddigre már halott volt, tehát Balodgi Jánosnéról lehetett szó.
103
 Jósef keresztszülei Jósef 1 éves kora előtt meghaltak.
104
 A Kisgyörgy család vezetéknevét többféleképpen is bejegyezték az anyakönyvekbe, Kis Gy-ként, Kis gy-ként,
Kisgyörgyként és Kis Györgyként is.
2015. tél Első Század
Az özvegy Tót Sára augusztus 10-én szülte meg utolsó gyermekét, Juliannát, azonban vagy
Kelemen Mária halála miatt, vagy Pető István idős kora miatt, vagy azért, mert csak férje révén
kötődött a Pető házaspárhoz, ő már a prédikátor Vári Feretzet és Molnár Miklósnét kérte fel
gyermeke keresztszüleinek. Mivel Kis Gy János sem az 1790-es tengeri dézsmát, sem az 1801-es
zálogos összeírást nem élte meg, ezért gazdasági helyzetét nem ismerjük.
Lábas Miklós négy alkalommal kérte fel keresztszülőnek a Pető házaspárt. 1768-ban vette
feleségül 28 évesen a semjéni Thót Katát, 1769-ben született meg első gyermeke, Miklós, az ő
keresztszüleinek nevét nem ismerjük, Miklós 12 évesen meghalt. 1775-ben született meg Lábas
Miklós második fia, Ferentz, az ő keresztszülei már biztosan Pető István és felesége voltak,
azonban hat hetesen ő is meghalt. 1778-ban született harmadik fia, Péter, neki is Pető István és
felesége voltak a keresztszülei, azonban Péter 1782-ben alig pár héttel húga halála után meghalt.
A negyedik fiúnak, Miklósnak Illyés Miklós és felesége volt a keresztszülei. 1780-ban született
meg Lábas Mária, neki ismét Pető István és Kelemen Mária voltak a keresztszülei, de a gyermek 2
évesen, meghalt. Lábas Györgynek ugyancsak Pető István és felesége voltak a keresztszülei. 1789-
ben született meg az utolsó gyermek: Mária, az ő keresztszülei viszont Illyés István és felesége
voltak. Lábas Miklós az 1790-es tengeri dézsmát még megérte, ekkor 2 zsák tengerit tudott
beszolgáltatni, (tehát nem rendelkezhetett jelentős mennyiségű megművelhető területtel), azonban
1794-ig meghalhatott, ugyanis 1794-ben már „Lábas Miklós árváját” – talán Györgyöt temették
el, mert Györgyöt később se a mesterek között nem találjuk, se a házassági anyakönyvben. Mária
1809-ben Nábrádra ment férjhez. 1798-ban pedig az özvegy is meghalt, így Pető István kapcsolata
megszakadhatott a Lábas családdal.
Kis András 1768-ban nősült meg, Veres Ersókot vette feleségül, azonban az anyakönyvbe
bejegyezték Kis András neve mellé, hogy házassága előtt parázna105 volt. Első leánya, Ersébet
1773-ban született meg, Pető István volt a keresztapja és Illyés Péterné volt a keresztanyja. 1775-
ben, Andrásnak ugyancsak Illyés Péterné és Pető István voltak a keresztszülei, viszont Péternek,
aki 1779-ben született és Lászlónak aki 1782-ben született, Illyés Péter és felesége voltak a
keresztszülei. Az utolsó gyermek, Mária keresztszüleinek Molnár Miklóst és feleségét kérték fel,
azonban Mária 1791-ben himlőben elhunyt, majd rövidesen, 1792-ben Kis András is meghalt.
Kérdéses, hogy az ekkor 17 éves Andrást keresztapja tudta-e támogatni, vagy szüksége volt-e
Andrásnak a támogatásra. Kis András nevét a későbbiekben a mesterek nevei között találjuk tehát
ekkor már megkezdhette inas éveit. Feltételezhetjük, hogy András édesapja is mester volt és a
céhhez tartozott, az 1717-ben kelt szabályok között pedig már az özvegyek és árvák segítésére
vonatkozó szabályokat is találunk, de amennyiben már valóban megkezdte inas éveit András, úgy
mesterére hárult a fiú ellátása.

 Kérdéses, hogy a paráznaság itt mit takar, mert Veres Ersóknak törvénytelen gyermeke nem született, viszont
105

az, hogy más nőtől született-e gyermeke Kis Andrásnak, nem bizonyítható, mert a törvénytelen gyermekek
apjának neve nem került bejegyzésre.
Első Század 2015. tél
Pótsi István házasságát nem találjuk az esketési anyakönyvben, első gyermeke Mária, 1774-ben
született meg. A gyermek keresztszülei Pető István és felesége voltak. A második gyermeknek
1777-ben, Mihálynak ismét Kelemen Mária volt a keresztanyja, azonban keresztapja Mangu
Mihály volt. A későbbiekben azonban sem a házassági anyakönyvben nem találjuk a gyermekeket,
sem a halottiban, illetve a mesterlajstromban sincs Pótsi vezetéknevű mester és az 1801-es zálogos
összeírásban sem találjuk Pótsi Istvánt. Ez alapján tehát feltételezhető, hogy a Pótsi család csak
rövid ideig tartózkodott Matolcson, hiszen, mindössze 2 gyermekük keresztelésére került itt sor,
és nem itt házasodtak össze a szülők. Kérdéses, hogy ha csak átmenetileg tartózkodtak Matolcson,
akkor vajon mennyiben sikerült beilleszkedniük a matolcsi társadalomban, és mennyiben tudott
elmélyülni a kapcsolat a keresztszülőkkel. Feltételezhető, hogy rövid matolcsi tartózkodásuk során
csak a település elöljáróit és néhány lakost ismertek meg, ezért őket kérték fel keresztszülőknek.
Szabó János 1767-ben vette feleségül a gyarmati származású Nagy Ilonát. Első leányuk,
Mária 1768 februárjában, második leányuk, Sára 1769 májusában született. Mária halála nem
került be a halotti anyakönyvbe, azonban a gyermek biztosan meghalt, ugyanis 1771-ben ismét
Máriának keresztelte gyermekét a Szabó házaspár. 1773-ban született meg István, keresztanyja
Pető Istvánné Kelemen Mária, keresztapja pedig Kelemen István volt. 1774-ben született meg
Mária, akinek ugyancsak Pető Istvánné volt a keresztanyja, a keresztapa azonban Csapó Mihály
volt. Mária azonban 1776-ban meghalt. 1787-ben, mire Jósef megszületett, addigra Kelemen
Mária elhunyt, azonban talán a jó kapcsolat miatt – Pető Istvánt és új feleségét, Deli Ersébetet
kérték fel a gyermek keresztszüleinek, azonban Jósef 5 naposan meghalt. Szabó János neve
az 1790-es tengeri dézsma alkalmával nem lett feljegyezve, ekkor talán még nem vezetett
önálló gazdaságot, 1801-ben viszont már saját háztartást vezetett, viszont csak kis méretű
szántóval és réttel rendelkezett, amiket ráadásul zálogba bocsájtott, az 1801-es összeírásból az
derül ki, hogy saját földjei javát zálogba adta, de emellett ő maga is zálogosítani kényszerült.

A Pető Miklóssal kapcsolatban levő családok keresztelésire vonatkozó leírások:
Jakó Miklós 1778-ban, 22 évesen vette feleségül a 19 éves Molnár Ersókot, tehát mindössze egy
évvel volt idősebb Jakó Miklós Pető Miklósnál. Első gyermekük 1781-ben született meg, Ersók
keresztszülei Pető Miklós és felesége voltak. Éva 1784-ben született meg, az ő keresztszülei viszont
tekintetes Győrfi úr és Illyés Istvánné voltak, Éva azonban meghalt, így a harmadik gyermeket ismét
Évának keresztelték 1786-ban, neki Illyés István és felesége voltak a keresztszülei. 1789-ban született
meg Miklós, neki ismét a Pető házaspár voltak a keresztszülei, ekkor már bíró volt Jakó Miklós. (Ugyan
ebben az évben született meg Pető Miklós leánya, Susanna is, az ő keresztszülei pedig Jakó Miklós
és felesége voltak.) Jakó Miklós ötödik gyermekének, Mihálynak a keresztszülei a prédikátor Vári
Ferenc és felesége voltak, de az 1794-ben született Jósef keresztszülei ismét a Pető házaspár voltak.
2015. tél Első Század
Jakó Miklós a matolcsi nagygazdák csoportjába tartozott, 14 köblös szántóval, 17 kaszás réttel és
5 mérő gyümölcsössel rendelkezett, tehát sokkal jobb gazdasági helyzetben volt, mint Pető Miklós
vagy Illyés István, itt tehát semmiképpen sem beszélhetünk patrónus-kliens viszonyról. A választás
oka lehetett egyrészt az, hogy Pető Miklós is esküdt volt, tehát mivel mindketten részt vettek a
település életének irányításában, így alakulhatott ki szorosabb viszony közöttük. Másrészt pedig
mindketten tagjai voltak a céhnek, tehát itt is kialakulhatott barátság közöttük.
Tóth Mihály 1774-ben vette feleségül a panyolai Siket Sárát, Tóth Mihály tehát minden bizonnyal
pár évvel idősebb lehetett Pető Miklósnál. Első gyermeke 1775-ben született meg, Ersébet
keresztszülei Debreceni Pál és Kis Illyésné voltak. Második gyermeke, Péter 1780 áprilisában
született meg, Péter keresztszülei Pető János és felesége voltak. Klárának Pető Miklós is felesége
voltak a keresztszülei, József keresztszüleinek 1784-ben viszont már Sallai Ferentznét és Szabó
Pált kérték fel. 1785-ben született meg Éva, az ő keresztszülei ismét Pető János és felesége voltak.
Mikósnak, aki 1788-ban született meg, és Máriának, aki 1791-ben született meg, ismét Pető Miklós
és felesége voltak a keresztszülei. Tóth Mihály az 1801-es összeírás alapján egyetlen házzal lakott
arrébb Pető Miklóstól és Pető Istvántól, tehát a két Pető házaspár felkérése mögött egy szorosabb,
szomszédi viszonyi is lehetett.
Sallai Mihály 1781 májusában vette feleségül 23 évesen Széles Sárát, azonban első gyermekük
csak a házasság megkötése után 7 évvel, 1788-ban született meg, Ersébet keresztszülei Pető
Miklós és felesége voltak. Széles Sára 1791-ben, 27 évesen „hirtelen megholt”. Sallai Mihály
három hónappal felesége halála után újranősült, hiszen Ersébet még csak 3 éves volt. A következő
gyermek, Mária csak 5 évvel később, 1793-ben született meg, de Mihály Mária születése után
rövidesen, 1794-ben született meg, Máriának és Mihálynak is Pető Miklós és felesége voltak a
keresztszülei. Majd ismét csak 6 évvel később született meg a negyedik gyermek, István, az ő
keresztszülei Széles Mihály és felesége, Veres Éva (Miklós későbbi felesége) voltak.106 Kérdéses,
hogy vajon miért nem a Pető házaspárt kérték fel utolsó gyermekük keresztszüleinek is. Orbán Sára
1805-ben szárazbetegségben hunyt el, tehát lehetséges, hogy eddigre már tüdőbajos volt, ezért nem
őt és férjét kérték fel keresztszülőnek. Láthatjuk tehát, hogy míg korábban az idős Pető Istvánt
még 60 éves korában is felkérték, addig a fiatal, de beteg Orbán Sárát már nem, ez alapján tehát
feltételezhető, hogy egyre fontosabb lett az, hogy a keresztszülő hosszútávon vállalja a gyermekért
a felelősséget. Sallai Mihály gazdasági helyzetét tekintve a kis művelhető területtel rendelkező
gazdák közé tartozott, mindössze 5 köblös szántóval és 4 kaszás réttel rendelkezett, ő nem volt
céhtag.
Őri Tamás 1788-ban vette feleségül Szabó Máriát, (Őri Tamás tehát valószínűleg több
mint 5 évvel fiatalabb volt Pető Miklósnál) a házaspár első gyermeke, János 1790 júliusában
született meg, a gyermek keresztszülei Pető Miklós és felesége voltak, akárcsak Ersébetnek,

106
 Kocsis Gyula ceglédi születéskorlátozás vizsgálata során megállapította, hogy ha az 1. gyermek a házasságkötés
után 24 hónapnál később született meg, akkor már felmerülhet a születéskorlátozás lehetősége, viszont a késői
gyermekáldás hátterében egészségügyi problémák is állhattak. Kocsis 2004, 75.
Első Század 2015. tél
aki 1794-ben született meg. Miklós 1795-ben született meg, neki is a Pető házaspár voltak a
keresztszülei, és Imrének is, aki 1797-ben született. Susánna 1803-ban született, eddigre mint
már említettem, Orbán Sára valószínűleg beteg volt, ezért Illyés Istvánt és feleségét, (Orbán Sára
nővérét,) Orbán Máriát kérték fel keresztszülőknek. A hatodik gyermek, Mária 1808-ben született,
az ő keresztszülei Széles Mihály és felesége, Balog Mária voltak. Őri Tamás hasonló gazdasági
helyzetben volt, mint Pető Miklós, 4 köblös szántóval, 3,5 kaszás réttel és 3 mérő gyümölcsössel
rendelkezett, illetve ő is céhtag volt.
Szűts Miklós és Pető Miklós ugyanazon a napon házasodtak meg, és első gyermekük is néhány
nap különbséggel születhetett meg, mert Szűts Miklós fiát, Miklóst november 18-án, Pető Miklós
fiát pedig november 19-én jegyezték be a keresztelési anyakönyvbe. Szűts Miklós egy évvel volt
fiatalabb Pető Miklósnál, feleségét, Szabó Juliannát a Szamos túlpartjáról, Tunyogról hozta. Szűts
Miklós gyermekének keresztszüleinek neve nem került be az anyakönyvbe. Szűts Miklós egy hetes
fia november 18-án halt meg, kérdéses, hogy az egy hetes csecsemőt vajon miért nem keresztelték
meg.58 (Pető Miklósnak is meghalt az egy hetes fia, őt viszont biztosan megkeresztelték, bár
keresztelése mindössze egy nappal a csecsemő halála előtt lett bejegyezve az anyakönyvbe.)
Szűts Miklós második gyermeke, Julis 1781-ben születhetett, születése azonban nem került be
az anyakönyvbe, de a gyermek a halotti anyakönyv alapján 1789-ben vérbe halt meg 8 évesen.
Péter 1784 augusztusában született, de neki sem jegyezte be a prédikátor a keresztszüleit, Péter
egy esztendősen halt meg, pár héttel nagyapja, Szűts Miklós halála után. Szűts Miklós negyedik
gyermeke, Ersébet 1786 áprilisában született,Ez a lap üres.
keresztszülei Tót Miklós és felesége voltak. Tót
Miklóssal együtt zálogosított egy rétet, így tehát közelebbi kapcsolat lehetett közöttük. Tót Miklós
felesége egyébként ugyancsak gyermeket várt, mikor keresztvíz alá tartotta Szűts Ersébetet.
Ötödik gyermekének, Sárának és hatodik gyermekének, Jósefnek a keresztszülei Pető Miklós és
Orbán Sára voltak. A hetedik, 1794-ben született gyermeknek, Mihálynak Illyés Mihály és felesége
voltak a keresztszülei, az 1798-ban született Péternek pedig Balog János és felesége voltak a
keresztszülei. Az kilencedik gyermek 1800-ban született, az elhunyt Julis után őt is Juliannának
keresztelték, az ő keresztszülei a prédikátor Vári Ferentz és a korábban is felkért Illyés Mihályné
voltak. 44 éves volt Szabó Julianna, mikor az utolsó gyermek, Miklós megszületett, neki Illyés
István és felesége voltak keresztszülei. Szüts Miklós esetében ismét láthatjuk, hogy 4 házaspárt és
egy alkalommal a prédikátort kérte fel keresztszülőknek, itt is kérdéses, hogy miért csak egy, két
vagy három alkalommal kértek fel bizonyos házaspárokat keresztszülőnek. Szüts Miklósnak az
1801-es zálogos összeírás alapján csak zálogba bírt földjei voltak, Mangu Istvántól egy két kaszás
rétet, Ladányi Sámueltől egy másfél köblös szántót bírt zálogba, Bede Ferentztől Tóth Miklóssal
együtt zálogosított egy két kaszás rétet, illetve többekkel együtt zálogosított Jakó Miklóstól, Illyés
Jánostól, Kis Páltól, Kisgyörgy Ferenctől, Őri Páltól, Szabó Istvánnétól, Öreg Szabó Jánostól és
Őri Jánostól. Szűts Miklós az 1809-es és 1821-től vezetett mesterlajstrom alapján is céhtag volt,
akárcsak Tót Miklós, Illyés Mihály és Balog Miklós.
2015. tél Első Század

Bibliográfia
Bárth Dániel 2005. Esküvő, keresztelő, avatás. Egyház és népi kultúra a kora újkori
Magyarországon. MTA-ELTE Folklór Szövegelemzési Kutatócsoport, Budapest.
Benda Gyula 2006. Társadalomtörténeti tanulmányok. Osiris Kiadó, Budapest, 519-546.
Bogdán István 1991. Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
Deáky Zita 2006. „Keresztelő”: Kőszeghy Péter (főszerk.): Magyar Művelődéstörténeti
Lexikon középkor és kora újkor V. Balassi Kiadó, Budapest.
Domonkos Ottó 1991. „A céhes kézművesség szerveződése”: Domonkos Ottó (főszerk.):
Magyar Néprajz. Anyagi kultúra, kézművesség. Akadémiai Kiadó, Budapest, 30–40.
Györgyi Erzsébet 1990. „A házasságkötés szokásai”: Dömörör Tekla (főszerk.): Magyar
Néprajz. VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Akadémiai Kiadó, Budapest, 32–66.
Eperjessy Géza 1967. Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
Fényes Elek 1839. Magyarország statistikája 4. Trattner-Károlyi, Pest.
Gelencsér József 2014. „Őseink szokásait követtük...” Jogtörténet, jogi népszokás, művészet.
Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár.
Györgyi Erzsébet – Tárkány-Szűcs Ernő 1980. „Násznagy”: Ortutay Gyula (főszerk.):
Magyar Néprajzi Lexikon K-Né 3. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 697–698.
Hoppál Mihály – Tátrai Zsuzsanna 1980. „Keresztelő”: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar
Néprajzi Lexikon K-Né 3. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest,
Kapros Márta 1990 „A születés és a kisgyermekkor szokásai”: Dömötör Tekla (főszerk.):
Magyar Néprajz. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Akadémiai Kiadó, Budapest, 9–31.
Kocsis Gyula 2004. „Családrekonstrukciós vizsgálatok Cegléden a 18. század második
felében”: Pócs Éva (szerk.): Múlt és jelen. L’Harmattan, Budapest, 67–82.
Kocsis Gyula 2008. „Társadalmi kapcsolatháló a mezővárosi elit 18. századi keresztkomasági
rendszerében (Cegléd 1770-1790). Az egyházi anyakönyvek a néprajzi társadalomtörténeti,
történeti demográfiai kutatásokban”: Czoch Gábor – Horváth Gergely Krisztián – Pozsgai
Péter (szerk.): Parasztok és polgárok. Tanulmányok Tóth Zoltán 65. születésnapjára. Korall
Társadalomtörténeti Egyesület, Budapest, 282–303.
Kürtösi Zsófia 2004. „A társadalmi kapcsolatháló-elemzés”: Letenyei László (szerk.):
Településkutatás. Szöveggyűjtemény. L’Harmattan – Ráció Kiadó, Budapest, 663–687.
Luby Margit 1935. A parasztélet rendje (2. hasonmás kiadás, megjelenés éve: 2002). Centrum
Kiadóvállalat, Budapest.
Morvay Judit 1984. „A komaválasztás stratégia Kolozsnémán, 1750-1870”: Hofer Tamás
(szerk): Történeti Antropológia. MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest, 281–292.
Nagy Janka Teodóra 2001. „A nőrablástól a házasságkötésig”: Györgyi Erzsébet (szerk.):
Lakodalmi szokások. Mátkaság, menyegző. Planétas Kiadó, Budapest, 49–53.
Első Század 2015. tél
Nagy-Varga Vera 2000. „Műrokonság, szomszédság, kortársi csoportok, barátság”: Paládi-
Kovács Attila (főszerk.): Magyar Néprajz. Társadalom. Akadémiai Kiadó, Budapest, 532–
557.
Richter M. István 1941. „Az inas a céhvilágban”: Ethnographia L II., 218–227.
Szilágyi Miklós 2000. „Törvények, szokásjog, jogszokás”: Paládi-Kovács Attila (főszerk.):
Magyar Néprajz. Társadalom. Akadémiai Kiadó, Budapest, 693–759.
Szirmay Antal 1810. Szathmár vármegye fekvése, történetei és polgári esmérete II. rész Budán,
a’ Magyar Királyi Universitás betűire.
Szulovszky János (szerk.) 2005. A magyar kézművesipar története. Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara, Pomáz
Tárkány Szücs Ernő 2003. Magyar jogi népszokások (második bővített kiadás). Akadémiai
Kiadó, Budapest. (Első magyar nyelvű kiadás: 1981)
Tóth Árpád 2014. „Patronátus a késő rendi városi társadalomban – a városi evangélikus közösség
szerkezet a komaság tükrében”: Gyulai Éva (szerk.): Úr és szolga a történettudomány
egységében – Társadalomtörténeti tanulmányok. ME BTK TTI, 78–92.

Forrásjegyzék:
Luby Margit 1928 EA 5512: A matolcsi szűrszabó és csapó céh könyve, és fontosabb régi
levelei 1719-1830. Matolcs
Luby Margit 1928 EA 5513: A matolcsi guba takács nemes társaság szabályrendelete és naplója
1820-1910. Matolcs
Luby Margit 1928 EA 5515: A matolcsi gubakészítők vegyes levelezése, számadása, 1750-
1880. Matolcs
Luby Margit 1928 EA 5516: A matolcsi gubakészítők vegyes iratai, főleg számadások, 1820-
1910. Matolcs
Matolcsi születési, házassági és halotti anyakönyvek (1732-1889) Lelőhely: Tunyogmatolcsi
Lelkészi Hivatal
Presbiteri gyűlések jegyzőkönyve (1790-1860) L.h.: Tunyogmatolcsi Lelkészi Hivatal
Matolcs Mező Városának Jegyző Könyve (1815-1827) L.h.: Tunyogmatolcsi Lelkészi Hivatal
MOL P1531. 11.dob. 298.fasc.
MOL P392 III. sor. 227.tét. 201.dob. 14-16.oldal
MOL UC 13:13 pag. 33.
MOL N79:32
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Császár János
Folkszonómia

Bevezető
A mai világban már megszokott jelenség az, hogy az interneten keletkező információk
mennyisége emberi ésszel felfoghatatlan módon és robbanásszerűen növekszik, főként a Web
2.0 jegyében született közösségi tartalomszolgáltatásnak köszönhetően, ahol bárki bármilyen
tartalmat feltölthet az internetre, és bárki számára elérhetővé vagy visszakereshetővé teheti azt.
Ebből a virtuális térből a releváns információkat valahogyan ki kell szűrni, ami nem mondható
igazán könnyű feladatnak. Természetesen rengeteg féle keresőrendszer vagy webes osztályozás
létezik az interneten, amelyek megoldást adhatnak e problémára, de ez a dolgozat egy, a
többi osztályozási rendszertől eltérő metodikával rendelkező és újfajta osztályozási rendszerrel
foglalkozik, amelyet folkszonómiának hívnak, mely fogalom nem választható szét a jelen
formában lévő internetes rendszertől, hanem annak inherens részének tekintjük. Dolgozatomban
először szeretném körülírni a Web 2.0-nek nevezett jelenséget, hogy megértsük a nem is olyan
régóta jelen lévő folkszonómia lényegét, megismerjük annak előnyeit és hátrányait, és végül,
de nem utolsósorban betekintést nyerjünk annak könyvtári alkalmazásába, illetve abba, hogy a
könyvtárak hogyan viszonyulnak hozzá.

A Web 2.0 legfőbb ismérvei
Anélkül, hogy mélyen kitérnék az internet történetére, szeretném összefoglalni a Web 2.0 lényegét
és egy kicsit az előzményeket is, hogy megállapítsuk a jelentőségét a mindennapi életünkben
és a legfontosabb különbségeket a mostani és az előző internetes korszak között, természetesen
a teljesség igénye nélkül, hiszen erről akár külön könyvet is lehetne írni. Olyan dolgokról
beszélünk ugyanis, amik korábban nem voltak adottak, és megváltoztatták hétköznapjainkat,
akár a munkahelyen, akár a magánszférában. Folyamatosan új és új szolgáltatások kerülnek
előtérbe, mások pedig esetleg a feledés homályába merülnek.
Egészen az ezredforduló elejéig olyan hálózati megoldások léteztek, amelyeket manapság a
Web 1.0 korszakának nevezzük. A statikus HTML-szabvány volt túlsúlyban, és az egyoldalú
információáramlás volt jellemző, ahol elsősorban a szolgáltatók biztosították a kész tartalmakat,
a felhasználók pedig passzív szemlélőként fogyasztották az információkat, illetve vették igénybe
az alkalmazásokat.1
Az internetes világnak meghatározó szempontja az invenció révén önmaga által gerjesztett
folyamatos változás, hiszen folyamatosan zajlik az élet, az egyre sokasodó információk
megállíthatatlanul terjednek egyik gépről a másikra, és újabb alkalmazások tündökölnek és
szűnnek meg.2
Először azt kell tudni a Web 2.0-ról, hogy körülbelül tíz éve vált az életünk részévé.
Ennek az új keletű jelenségnek a fogalma valamikor 2004 tájékán, Tim O’Reilly által vált
ismertté.3 Az ilyen szemléletű világhálót platformként kell kezelni, és el kell vonatkoztatni a

1
  B. Bernát 2012.
2
  B. Bernát 2012.
3
  B. Bernát 2012.
Első Század 2015. tél
fizikai adathordozók világától, ami miatt az információk kevésbé kézzelfoghatónak tűnnek
számunkra.4 Ezért azt mondják, hogy az adatok valahol a felhőben tárolódnak, és ennek a
jelenségnek a „cloud computing” nevet adták.5
Azért mondhatjuk úttörőnek az elsősorban a közösségre épülő Web 2.0 előretörését, mert
elősegítette azon forradalmi és divatos, közösségi és nem professzionális tartalomszolgáltatást,
illetve előállítást, amely számos technológiai eszközzel megvalósulhat, kezdve az asztali
személyi számítógépektől a mobilis eszközökig (például laptop, tablet, okostelefon), és sokféle
közlési forma áll az emberek rendelkezésére.6 A szolgáltatás igénybevétele esetében lényegében
megfigyelhető a hangsúlyeltolódás az asztali számítógépektől a mobil eszközök irányába.7
A következőkben szeretném felsorolni az új jelenség főbb csoportjait: tartalomkezelő
rendszerek (például RSS-hírszolgáltatás), blogok (webnaplók), videomegosztó oldalak,
képmegosztó oldalak, wikik (például Wikipédia), linkmegosztó oldalak és közösségi hálózati
oldalak.8 Ezeket a tartalmakat párosíthatjuk is egymással úgynevezett mashupok révén,
amelyek az információk átjárását biztosítják az alkalmazások között.9 Az újonnan megjelenő
szolgáltatások vagy alkalmazások újabb és újabb felületeken integrálódnak, amelyek akár más
szolgáltatóké is lehetnek.10
Érdemes kitérni a participáció fogalmára is, amely nélkül nem létezne a rendszer. Ez azt
jelenti, hogy a felhasználók nem passzív szemlélődők a világhálón, hanem globális szinten
aktívan közreműködnek a különféle tartalmak, például videók, képek, hosszabb szövegek,
bejegyzések, kommentek azonnali megosztásában, és ezekhez más emberek a kereshetőség
funkciójának igénybevételével valós időben, akár más kommunikációs csatornák segítségével
egyszerű módon hozzájuthatnak. Lényegében véve a tartalomgenerálás révén a közösségi
média elengedhetetlen kelléke a sokaság aktivitása, az ilyen hálózati szolgáltatások üzemeltetői
pedig csupán csak a keretet biztosítják az effajta tevékenységek folytatásához.11 Az emberek
akár a saját képeiket, videóikat is feltölthetik az erre kiépített megosztó oldalakra, blogokat
vagy mikroblogokat írhatnak vagy szerkeszthetnek, illetve azokat véleményezhetik vagy
kommentelhetik, az ingyenesen elérhető online irodai alkalmazások, online enciklopédiák és
wikik pedig a kollaboratív tudásmegosztás platformjai.12 Ezek a műveletek a böngészőkön belüli
egyszerű, dinamikus és felhasználóbarát felhasználói felületen folynak, és nemcsak tartalmakat
lehet rajtuk megosztani, hanem azok megjelenítését a saját egyéni ízlés szerint testre is lehet
szabni.13
Felmerül a kérdés, hogy miért működik hatékonyan a közösségi tartalomgenerálás, ezért
beszélnünk kell a kollektív intelligenciáról, amely a Web 2.0 kísérőjelensége. Ebben az esetben
Surowiecki szerint a „tömegek bölcsessége” (the wisdom of crowd, crowdsourcing) elve
manifesztálódik, mely szerint „megfelelő körülmények között a csoportok figyelemre méltóan
értelmesek, és sokszor eszesebbek, mint a csoportot alkotó tagok legokosabbika. Még ha a
4
  Levy 2010.
5
  Sennyey – Kokas 2011.
6
  Pintér 2008.
7
  Levy 2010.
8
  Tóth – Szász 2010.
9
  Kukor 2008.
10
  B. Bernát 2012.
11
  Pintér 2008.
12
  B. Bernát 2012.
13
  B. Bernát 2012.
2015. tél Első Század
csoporton belül a legtöbben nem különösebben tájékozottak vagy gondolkodnak ésszerűen,
együttesen akkor is képesek a bölcs döntéshozatalra” (Surowiecki, 2007, 12).14
Essen szó a Web 2.0 hátrányairól is, amik legjobban a minőségbeli kérdésben rejtőznek.
Ezeknek a tartalmaknak, amelyeket bárki – akár laikusok is – létrehozhatnak, illetve
szerkeszthetnek, megkérdőjelezhető a minősége és a hitelessége, egyes esetekben még a
plágiumgyanú is felmerülhet. Ebből kifolyólag a kutatóknak, a főiskolai és egyetemi hallgatóknak
jól meg kell gondolniuk, hogy milyen, interneten fellelhető forrásra hivatkozhatnak vagy
támaszkodnak a tudományos munkájuk kidolgozásában. A másik probléma abban rejlik,
hogy bizonyos internetes szolgáltatások és tartalmak megszűnhetnek, és a hivatkozások üres
oldalakra mutathatnak, ami miatt szinte lehetetlen nyomon követni az idézettséget.15
Végezetül szeretném röviden megemlíteni, hogy a Web 2.0 következő állomása vagy
kiterjesztése lehet a Web 3.0 valamikor a közeli jövőben, amely a közösségi hálózatok
egymásmellettiségének a világa, és olyan lehetőséget fog biztosítani a felhasználók számára,
amely manapság nem adott. Ezt a fogalmat először egy John Markoff nevű újságíró társította
a szemantikus web fogalmával. A szemantikus web fejlesztése a mesterséges intelligenciával
összekapcsolható, végeredményként a felhasználók az általuk feltett egyszerű kérdésekre
ésszerű, teljes és releváns válaszokat kapnak.16

A folkszonómia mint modern osztályozási rendszer

A folkszonómiáról általában
Ahogy arról szó volt a bevezetőben, a folkszonómia fogalma elidegeníthetetlen része a Web
2.0 alapú internetes rendszernek, mivel ennek is erős a participativációja.17 Ez a tudásszervezési
rendszerek (knowledge organization systems, KOS) egyik legújabb trendje.18 (A KOS nem jelent
egyebet, mint hogy a tartalmi feltárás során a dokumentumokhoz kijelölhetők tárgyszavak,
amelyeket különféle relációk kapcsolnak össze egymással.)19 Ez minden más típusú – akár
hagyományos, akár internetes – osztályozási rendszertől eltérő.20 A tartalomhoz való metaadat-
készítést szabad fordításban népi osztályozásnak nevezzük,21 de sokféle más elnevezése is van,
mint például közösségi osztályozás vagy közösségi címkézés.22
Elég sűrűn találkozhatunk az interneten való szörfözés során a webplatform címkéinek
összességével, mely címkék gyakran címkefelhők formájában jelennek meg úgy, hogy a szavak
alakjában jelentkező címkék alfabetikus betűrendben sorakoznak fel egymás mellett több sorban,
és a gyakrabban előforduló címkék nagyobb és vastagabb betűméretben tűnnek ki a többi közül
(vagy akár számértékek is jelölhetik a gyakoriságot).23 Más szóval, a címkefelhő a felhasználói
közösségen belüli „népszerűséget” mutatja ki, ami segítséget nyújthat a relevanciakezeléshez,

14
  Surowieczki 2007, 12.
15
  Klein 2010.
16
  B. Benát 2012.
17
  B. Benát 2012.
18
  Yoo 2013.
19
  Szakadát 2007.
20
  Park 2011.
21
  Tóth – Szász 2010.
22
  Szakadát 2007.
23
  Klein 2010.
Első Század 2015. tél
amikor címkéket választunk a dokumentumokhoz, illetve azoknak a visszakereséséhez.24 (A
címkefelhőt a következő alfejezetben az 1. ábra szemlélteti.)
A folkszonómia számtalan internetes oldalon elérhető már, hiszen a nagyvállalatok komolyan
foglalkoznak ezzel a témával.25 Szeretnék felsorolni néhány népszerű, közösségi indexelést
lehetővé tevő alkalmazást. Ilyen például az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó Amazon.
com,26 a képmegosztó Flickr, a videomegosztó YouTube, a könyvjelzőmegosztó del.icio.us,
az online újságcikkek címkézésével és megjelölésével foglalkozó Digg, valamint az online
tudományos közleményeket indexelő CiteULike.27 A közösségi osztályozás nem utolsósorban
blogokon is sűrűn előfordul, mint mondjuk a Google Blogspotja, ahol a blogot vezető személy
engedélyezheti vagy letilthatja az effajta véleményezést. Lényegében véve lehetővé válik
bármilyen fajta információ címkézése, legyen szó akár dokumentumról, internetes cikkről,
képről, videóról vagy könyvjelzőről.28
A folkszonómia kifejezést először Thomas Vander Wal használta 2005-ben, aki a „folk”
(magyarul népi) és a „taxonomy” (taxonómia, osztályozástan, rendszertan) szavakat kombinálta
egymással.29 Maga Thomas Vander Wal így definiálja az általa megteremtett fogalmat: „A
folkszonómia (bármilyen, URL-lel rendelkező) információk és objektumok egyéni, szabad
címkézésének eredménye saját célú visszakeresés céljából. A címkézés társadalmi környezetben
jön létre (általában közös és mások számára nyitott). A folkszonómia az információt befogadó
személy címkézési tevékenységével jön létre. A külső címkézés értékének forrása az emberek
saját szókincse és az általuk hozzárendelt határozott jelentés, amely származhat az információk/
objektumok kikövetkeztetett megértéséből” (Vander Wal, 2007).30
Heejin Park tanulmánya szerint a folkszonómiának két dimenziója létezik: a webes osztályozási
rendszer és az információmorzsa (eredeti nyelven „information scent”). Az információmorzsa
fogalmának egészen röviden az a lényege, hogy a felhasználó ennek segítségével találhatja meg
a kívánt információt. Háromféle felhasználói interakció határozza meg a folkszonómia fogalmi
szerkezetét: a címkézés, a navigálás és a tudásmegosztás.31
Amellett, hogy a felhasználók tartalmakat tölthetnek fel – ahogy arról szó volt az előző
fejezetben –, maguk is osztályozhatnak, ha könyvtártudományi kifejezéssel akarok élni.
Fontos megjegyezni, hogy ezt köznyelven címkézésnek nevezik, de az eredeti, angol nyelvű
„tag” szócska is elterjedt, amelynek magyar jelnyelvi környezetbe átültetett, ragozott formája a
„tagelés”.32 Az ilyen fajta internetes rendszerezés egyenesen a felhasználóktól ered, ezért kapta
a folkszonómia nevet.33
Ahogy Veszelszki Ágnes is kifejti, ennek a modernkori internetes címkézésnek előzménye
és hagyományos módja a könyvtár- és információtudományban keresendő, ahol különféle
tárgykatalógusokat, osztályozási rendszereket és tezauruszokat hoztak létre, amelyek segítségével
a sokféle dokumentum, információforrás tartalmát megpróbálják a legátfogóbb és legrelevánsabb
24
  Szakadát 2007.
25
  Dye 2006.
26
  Park 2011.
27
  Neal 2009.
28
  Yoo 2013.
29
  Dye 2006.
30
  Vander 2007.
31
  Park 2011.
32
  B. Bernát 2012.
33
  Park 2011.
2015. tél Első Század
módon osztályozni. A leglényegesebb különbség a folkszonómia és a hagyományos taxonómia
között az, hogy az előbbi már nem szigorúan és központilag szabályozott, előírt terminusok
bevetésével, professzionális módon hoz létre meta-információkat, hanem maga a közönség
önkéntes módon alkot tárgyszavakat vagy kulcsszavakat – ami alapjaiban hasonlít a tárgyszavas
osztályozáshoz. Eljutottunk oda, hogy nem az előre generált tárgyszavakhoz adunk hozzá
dokumentumokat, hanem fordítva, vagyis az információkhoz rendelünk tárgyszavakat, amit
forrásközpontú strukturálásnak nevezzük, szemben a kritériumközpontú strukturálással.
Nincsen korlátozott terminológiahasználat, de ez esetben az előny akár hátránnyá is válhat,
ugyanis a folkszonómia a hozzá nem értő felhasználók közreműködésével szabályozatlan és
decentralizált módon működik, pontatlan kifejezések kerülnek napvilágra, és aligha veszi
figyelembe a szinonimát és homonimát.34 Akár azt is lehetne mondani, hogy alulról történő
szervezés van érvényben, szemben a könyvtári, felülről jövő szabályozással, és az emberek
számára érdekes dolgok valós időben követhetők.35
Egy tanulmány szerint a folkszonómiának két fő csoportja létezik: egy tágabb, illetve egy
szűkebb értelemben vett folkszonómia. Az előbbi csoportba az tartozik, amikor az egyes tartalmak
visszakeresésében elengedhetetlenül fontos a társadalmi kohézió, vagyis az együttműködés. A
meta-adatok megadásával vagy szerkesztésével akár egy harmadik fél is részt vehet a legtöbbek
számára valószínűleg releváns információforrásokkal kapcsolatos munkában. Ide tartozik a del.
ici.ous nevű könyvjelzőmegosztó szolgáltató. A másik csoport esetében az egyéni szempontok
érvényesülnek, a címkézésbe általában nem kapcsolódik be egy harmadik fél. A felhasználó
egyedül címkézi a saját maga által feltöltött tartalmat, amely lehet privát is, és lehet nyilvános
is. Ez utóbbi esetben mások a tartalmat csak megtalálhatják, illetve megtekinthetik, de nem
szerkeszthetik a meta-adatokat. Ilyen elven működik a képmegosztó Flickr.36
Ahogy az a közösségi oldalaknál szokott lenni, az emberek más emberekkel azt osztanak
meg, amit ők maguk fontosnak tartanak. Így van ez a címkék vagy a könyvjelzők megosztása
terén is, akár a del.icio.us esetében is. (Mellékesen hozzáteszem, hogy az imént hivatkozott
oldal az egyik leggyorsabban növekvő folkszonomikus közösségi hálózat, mely 2006-ban 300
ezer regisztrált taggal rendelkezett.) A SurfWax által fejlesztett Nextarisnál a felhasználók úgy
rendszerezhetik a saját címkéjüket vagy könyvjelzőjüket, hogy a saját mappájukban tárolják
őket, amelybe más felhasználók is betekintést nyerhetnek és megtudhatják, hogy milyen
dolgok érdeklik őket.37
Létezik a folkszonomikus rendszernek egy újabb változata, az úgy nevezett „hashtag”.
Ezt először a Twitter hozta létre, és népszerűsítette, és a kettős kereszt (#) karakterrel jelölt
kulcsszavakról kapta a nevét.38 Például így néz ki, hogy ha egy kutyás képet megcímkéznek:
#kutya. Ezt a módszert azóta az Instagram is átvette.
Szeretném megemlíteni, hogy 2009-ben megjelent egy könyv Isabella Peterstől, aki előtt
korában még senki sem írt ilyen széles terjedelemben a folkszonómiáról és annak határterületeiről.
Idézném Veszelszki véleményét a könyvről: „Isabella Peters alapos, sok szempontra kitérő, nagy
ívű, de a sok példával és illusztrációval érthetővé, követhetővé tett munkája ajánlható könyvtár-
és információtudományi, továbbá informatikai szakembereknek; a szociális szoftverek, a

34
  Veszelszki 2013.
35
  Steele 2009.
36
  Dye 2006.
37
  Dye 2006.
38
  Drótos 2010.
Első Század 2015. tél
közösségi oldalak, a tagelés, a tartalomszolgáltatás és az információkinyerés iránt elméleti vagy
gyakorlati szempontból érdeklődőknek” (Veszelszki, 2012, 496).39

A folkszonómia hátrányainak bemutatása gyakorlati példákon keresztül
Mint minden más, ez a rendszer sem lehet tökéletes, és több sebből vérzik. Ami előny, az egyben
hátrány is lehet. Először vegyük szemügyre a szaktaxonómiával, például a tezauruszokkal
szembeni fontos eltérését, azaz hogy nem képez relációkat a tárgyszavak, vagyis a címkék
között, elvégre a közösségi szolgáltatók nem várhatják el az egyszerű felhasználóktól, hogy
olyan fegyelmezetten munkálkodjanak, mint a professzionális információkereséssel foglalkozó
szakemberek. Ezért a folkszonómia esetében nem merülhet fel komolyabb struktúra a
címkehalmazon belül, és nem számíthatunk az ebből fakadó navigációs és következtetési
lehetőségeket biztosító előnyökre sem. Ennek kompenzálására szolgál a korábban említett
címkefelhő jelenléte, mely esetben a felhasználó képes eligazodni a sokféle címkék között, és ez
jó alapot nyújt a relevanciakezeléshez.40
Ahogy az az előző alfejezetben is kiderült, a rendszertelenségből és a kontroll hiányából
fakadnak a címkék formájában jelentkező pontatlan és hibás kifejezések. Ahhoz, hogy
megismerjük a problémákat, vessünk először egy pillantást az alább látható, Flickr-ről származó
címkefelhős képre (1. ábra)41.

1. ábra

Több fogalomnak is van egyes- és többes számú alakja is (például az ábrán is látható „flower”
és „flowers”), mégis külön kezeli őket. A külön írt szavakból álló kifejezéseket a szóközök
közötti karaktersorozatokhoz hasonlóan külön címkének tekinti, ezért szétválasztja őket.
Erre példa „New York” esete, amiből „new” és „york” lesz (igen, kis kezdőbetűvel). Ennek
„kiküszöbölésére” a felhasználók egybeírják a szavakat, ami úgy néz ki, hogy „newyork” vagy
„newyorkcity”, sőt, rövidítések is sűrűn előfordulnak, mint például „ny” vagy „nyc”. Ez
további problémát szül, mert a folkszonómia nem kezeli a szinonimitást, hiába utal a két szó
ugyanarra a fogalomra. Ráadásul a szemantikai többértelműséget, például a homonima és a
poliszéma esetét sem ismeri. Például a „summer” lehet nyár is, a „Summer” viszont egy női név.
A rövidítésekkel sem foglalkozik, mert az „art” művészetet is jelenthet, de akár az „Algebraic
Reconstruction Technique” feloldását is, vagy helyettesítheti az „arterial” orvosi kifejezést is.

39
  Veszelszki 2012, 496.
40
  Szakadát 2007.
41
  Visualization as navigation, 2007.03.13.
2015. tél Első Század
Nem ritka az sem, hogy egyes felhasználók a közösség számára érdektelen vagy hibás alakban
megjelenő címkéket hoznak létre.42
A következőkben az Instagram képmegosztó közösségi szolgáltatásból vett példákat
szeretnék bemutatni annak érdekében, hogy jobban megismerjük a közösségi címkézés
szembetűnő hátrányát, amely a közösségből ered. Nem célom, hogy mindenkit a folkszonómia
ellen fordítsak, hiszen lehetnek előnyös tulajdonságai is, a különböző szolgáltatók is máshogy
kezelhetik, inkább néhány igencsak érdekes dologra szeretném felhívni a figyelmet. Úgy vélem,
hogy az Instagram példája lesz a legegyértelműbb a számunkra, tudniillik, ez a képmegosztó a
már említett, hashtagként ismert címkéket használja.
Az alább látható lista (2. ábra)43 jól mutatja a legnépszerűbb címkéket, jobb oldalon pedig
a felhasználók által ezekhez rendelt képek száma látható. Ezeknek a kettős kereszttel ellátott
fogalmaknak a többsége számunkra nem mond semmit. Az is különös bennük, hogy egybe
vannak írva olyan szavak is, amiket külön szokás írni. Ez nem róható fel a közönség hibájának,
mert lehet, hogy alapból a szolgáltató így kívánja.

2. ábra

42
  Szakadát 2007.
43
 What is Instagram? Can You Use Instagram for Business?, 2014.07.02
Első Század 2015. tél
Nézzük meg az alábbi képet (3. ábra)44 is, amelyet a Business Insider oldalán találtam:

3. ábra

A feltöltött és címkékkel ellátott kép Emma Stone amerikai színésznőt ábrázolja. A nyíllal
jelölt kifejezések egyesek számára értelmezhetetlennek, túl köznapinak hangzanak, vagy keresés
szempontjából nem túl relevánsak. Ez történik, ha a szolgáltatást vagy a tartalmat teljesen
rábízzuk a közösségre, hogy azt kénye-kedve szerint mindenféle tárgyszóval lássa el.
Az olyan tevékenységet, mely során fölösleges és nemkívánatos címkék jelennek meg,
„spagging”-nek nevezzük, amely a „spam” és a „tagging” keresztezéséből származik. A
könyvtárosok rémálma lenne, ha beengednék az intézményeik falai közé a folkszonómiát, mivel
ezeknek a címkéknek az eltávolítása nem kis erőfeszítésükbe kerülne, és további fölösleges
többletmunkát kívánna meg.45
Most tegyük fel, hogy találunk egy nászutas képet, amelyhez tárgyszavak tartoznak. Az
ajánlatos fogalmak a következők lennének: „szerelmes pár”, „tengerpart”, „nyár”, „nászút”,
„nyaralás”, „Horvátország”, stb. A közösség ezt nagy valószínűséggel a következő szavakkal
egészítené ki: „homokszemek”, „mosolygók”, „mosolyok”, „szerelmesek”, „félmeztelenek”,
„napszemüvegesek”, „aranyosak”, „cukik”, „kék ég”, „repülő az égen”, „meleg van”, és hasonlók.
Ennek az a lényege, hogy a néhány megfelelő mellett sok a fölösleges és irreleváns kifejezés, ezért
ha van rá lehetőség, ki kell gyomlálni őket. Előfordul az is, hogy hiába van meg egy helyesen írt
tárgyszó, mások létrehoznak egy kevésbé jó hasonlót is, olyan módon, hogy kis kezdőbetűvel
írják a tulajdonnevet, egybeírják a szavakat, vagy lemarad egy karakter vagy ékezet.
Ugyanakkor számomra működőképesnek tűnik az a gyakorlat, hogy kiválasztjuk a legnépszerűbb
címkéket ahelyett, hogy egy nagyon ritkán vagy sehol máshol elő nem fordulót alkotunk meg,
amely a rendszer számára még újnak tűnik. Ilyenkor elkerülhető akár a duplumok megjelenése is.

44
  Moss, 2014.05.18.
45
  Steele 2009.
2015. tél Első Század
Amikor eldöntöttük, hogy milyen tárgyszót szeretnénk, és megkezdjük a begépelést, a
legtöbb alkalmazás felkínálja a rendszerben létező kifejezéseket, amelyek közül kiválaszthatjuk
a számunkra megfelelőt. Vagy akár a címkefelhőt böngészve is megállapíthatjuk, hogy más
felhasználók korábban milyen címkéket milyen sűrűn rendeltek a dokumentumokhoz, ami
szintén segítséget nyújthat a kiválogatásban.46
A legtöbb probléma kiküszöbölésére, utólagos rendezésére, a szinonimák és homonimák
kezelésére, a kétértelmű és hibás címkék javítására létezik egy megoldás, amelynek a neve
címkekertészkedés („tag gardening”).47 Egy tanulmány pedig megkísérli összekombinálni
a formális, logikai leírásokkal ellátott, fogalmi hierarchia kifejezésével a dokumentumok
tartalmát osztályozó ontológiát – amelynek a használata már elsősorban a webes forrásokkal
függ össze – a folkszonómiával, hogy kiküszöbölje annak hiányosságait.48
Ezek után a hibák után nem csoda, hogy Bob Doyle, a Taxotips.com webmestere és az
EContent szerkesztője úgy érvelt, hogy a folkszonómia nem igazi taxonómia annak egysíkúsága
miatt, amelyben nem mutatkozik semmiféle hierarchiarendszer.49 Mindezek ellenére mégis úgy
gondolom, hogy a folkszonómiának igencsak nagy előnye van, ugyanis az iszonyatos rohamban
egyre terebélyesedő információhalmazzal, főleg amelyet maga a közösség hoz létre, a csekély
létszámú üzemeltetők aligha tudnának lépést tartani címkék megadásával, így a jóval nagyobb
számban megjelenő felhasználók csoportja segítségükre lehet e probléma megoldásában. Nem
mellesleg a címkézési műveletek gyorsan és rugalmasan zajlanak.50 Véleményem szerint evidens,
hogy az olyan tartalmakat magának a közösségnek kell címkéznie, amelyeket maga hozott
létre, ugyanakkor hasznos lehet a mások által, és nem az általuk generált információk önkéntes
címkézése is.
Jómagam is a gépi mesterséges intelligencia általi osztályozás ellen érvelek, mert ez még
nagyon gyerekcipőben jár, hiszen nem képes úgy értelmezni a tartalmakat, mint az emberek,
amivel szemben jóval előnyösebbnek találom a folkszonómiát. Úgy vélem, hogy a jövőben a
szemantikus web által előterjesztett mesterséges intelligencia egyszer olyan szintre juthat, hogy
alkalmassá válik effajta feladatok ellátására is.51

A folkszonómia hatékonyságának oka
Felmerül a kérdés, hogy komoly hibái ellenére a folkszonómia miért tud működőképes lenni.
Sőt a következő kérdés is foglalkoztat bennünket: a felhasználók miért, milyen motivációval
és milyen elvek alapján kezdenek el címkézni bizonyos tartalmakat? Ezek szociológiai, illetve
pszichológiai jellegű kérdések, amelyekre az lehet az egyik válasz, hogy a participáción alapuló
közösségi média arra készteti a felhasználókat, hogy folytonosan és aktívan cselekedjenek, illetve
együttműködjenek egymással, aminek következménye a kollektív intelligencia vagy a tömegek
bölcsessége, amiről már szó volt az előző fejezetben. Így az egyenrangú felek egy sajátos és
bonyolult hálózatot alkotnak, amelyben az egyének külön-külön már nem lesznek annyira
intelligensek, mint együtt. Tehát a szakértők kompetenciáját felváltja a tömegek bölcsessége a
„sok kicsi sokra megy” elvhez hasonló módon.52
46
  Szakadát 2007.
47
  Peters 2009.
48
  Lezcano – Garcíia-Barriocanal – Sicilia 2012.
49
  Dye 2006.
50
  Lezcano – Garcíia-Barriocanal – Sicilia 2012.
51
  Szakadát 2007.
52
  B. Bernát 2012.
Első Század 2015. tél
Az egyének által létrehozott pontatlan és értelmetlen címkék úgy tűnnek el egyrészt, hogy
az imént említett tömegek bölcsessége elve alapján a nagy létszámú közösség sokasága a
címkekertészkedés révén eltünteti azokat, másrészt pedig „lesüllyednek a címketenger mélyére”,
vagyis már nem igazán látszanak a népszerű címkékhez képest, mert nagyon kevesen vagy senki
nem alkalmazza őket.53
Ez a hatékonyság megfigyelhető még a népszerű online enciklopédiában, a Wikipédiában
is, ahol maguk az átlagemberek is létrehozhatnak új szócikkeket, vagy szerkeszthetik azokat.
Ennek az elve hasonlít a folkszonómiához. Természetesen előfordulhatnak benne hibák vagy
szándékos félrevezetések is, de a közösségből bárki rendre kijavíthatja őket.54
A másik magyarázat a kognitív pszichológia részének tekinthető konceptualizáció elvén
alapul, amely szerint a felhasználó elméletben összeveti a címkézendő objektumokat a tudatában
az általa addig megismert fogalmakkal, hogy megtalálja és kiválassza ezek közül a legjobban
hasonlítókat, és végül megtörténik a címkézés. Azonban a címkézés és a kategorizálás nem
tekinthető egy és ugyanazon folyamatnak azért, mert az előbbi esetében hasraütés-szerűen,
kevésbé átgondolt módon, és elemzést nélkülözve jönnek létre a tárgyszavak. A felhasználó nem
annyira veszi figyelembe, hogy mások megtalálják a kívánt tartalmakat, és ez nem tekinthető
optimálisnak a visszakeresés szempontjából. Ugyanakkor más személyektől kap visszajelzést
vagy értékelést, ha a tárgyszavak esetleg nem lennének megfelelőek. A kategorizálás viszont
sokkal átgondoltabb munkát igényel, melynél az ember tekintettel van arra is, hogy optimális
mennyiségű tárgyszavak jöjjenek létre, se nem kevesebb, se nem több, sőt még arra is, hogy
megfelelő mértékben szűkített, vagy tágított kategória kerüljön kiválasztásra.55 Vegyünk egy
oroszlános képet például: az emberek nem azzal foglalkoznak, hogy ez most hegyi oroszlán
vagy esetleg afrikai oroszlán, vagy mennyiben hasonlít a pumákra és más nagymacskákra, és mi
a latin nevük, hanem egyszerűen leírják azt, hogy ez egy oroszlán.56
Ennek ellentmondanak a Park tanulmányában foglaltak, mely szerint a címkézés és
kategorizálás felcserélhető egymással.57 Véleményem szerint az előbbi forrás helytállóbb, mivel a
címkézés fogalma, amely elsősorban a közösségi hálózati környezetben használatos, újszerűbb,
és nem lehet egyértelműen teljes mértékben a régebbi típusú kategóriával összevetni. Mivel az
alkalmazási környezetek más jellegűek, így ezek a kifejezések csak hasonlíthatnak egymásra.
Olyan lehetséges mögöttes szándék is létezik a címkézésben, hogy a felhasználók valamit meg
akarnak jegyezni saját maguk számára, vagy érdemesnek tartanak arra, hogy egyes tartalmakat
mások tudomására hozzanak.58
Van még egy szempont, amely hozzásegített a folkszonómia népszerűsítéséhez a
szaktaxonómiával szemben, mivel az utóbbi esetben egyre kevésbé mutatkoznak hajlandónak
pénzt áldozni fegyelmezett és drága munkaerőre, így az új jelenség ingyenes alternatív megoldást
jelent, ahol kontrollálatlan, de nagy és lelkes tömeg vesz részt.59 Végezetül, de nem utolsósorban,
ez a rendszer akkor működik igazán jól, ha nagy számban jönnek létre a címkék.60

53
  Szakadát 2007.
54
  B. Bernát 2012.
55
  Sinha, 2005.09.27.
56
  Thomas – Caudle – Schmitz 2009.
57
  Park 2011.
58
  Dye 2006.
59
  Szakadát 2007.
60
  Thomas – Caudle – Schmitz 2009.
2015. tél Első Század
A könyvtár 2.0-ról röviden
A folyamatosan változó és megújuló világban alapvetően újra kell gondolni a könyvtár
fogalmát, illetve definícióját, ami elengedhetetlenül fontos, hiszen a könyvtáraknak szükséges
alkalmazkodniuk: le kell mondaniuk az egyirányú ismeretközlés monopóliumáról, és egy teljesen
új szemléletmódot kell felvenniük, ahol megváltozik a szerepük is. Az addig az információ-
megőrzés és szolgáltatás terén privilegizált helyzetben lévő hagyományos könyvtárak számára
a folyamatos változás már önmagában is problémát jelent.61 Nem utolsósorban, a krízis a
hagyományos könyvtáras tárgyi indexelési metódusok és a Google-höz hasonló rugalmas és
népszerű internetes keresőóriások rendszere közötti feszültségből is fakad.62 Szakadát István
megjegyezte, hogy a Web 2.0 jelentősen, bár nem teljes mértékben fölöslegessé teszi a
könyvtárosok munkáját.63 A könyvtár már nem az egyedüli információmegőrző és -megosztó
létesítmény, és már nem rendelkezik kitüntetett szereppel az információ- és tudásáramlás
folyamataiban. A hagyományos papíralapú hordozók egyre inkább elveszítik a presztízsüket a
digitális változatokkal szemben.64
Ezek alapján nem túl biztató a könyvtárak és a könyvtárosok jövője. Számomra is
egyértelműnek tűnik, hogy nem maradhat fenn az olyan könyvtár, amely a hagyományos
elvekhez ragaszkodik, mindenféle modern számítástechnikai alkalmazást nélkülöz, és
szembe megy a legújabb közösségi informatikai trendekkel is. Így a legjobb megoldás az, ha
alkalmazkodunk az újdonságokhoz, illetve elébe megyünk a társadalmi vagy egyéni igényeknek.
Ennek a rendszernek új elnevezést adtak, a könyvtár 2.0-t, amelyet közösségi könyvtári
rendszernek, a Web 2.0 könyvtári rendszerbe átültetett megfelelőjének is hívhatunk.65 Ezt illetik
még az „alkalmazkodó könyvtár” elnevezéssel is. A könyvtárosok is elég hamar felismerték az
új internetes korszak jelentőségét, és már 2005 májusában igyekeztek azt a maguk intézetébe is
átemelni. A hazai könyvtárügy pedig 2006-ban kezdett foglalkozni ezzel a témával, hiszen ők
is észlelték a változások szükségességét.66
Ezért van az, hogy a könyvtárak felfigyeltek a közösségi hálózatokra, és maguk is alkalmazzák
ezeket a szolgáltatásaik korszerűsítésére. Már a hazai könyvtárak is, például az OSZK és a FSZEK
is alkalmazkodnak ezekhez az új trendekhez és jól ismerik a Web 2.0 szolgáltatásokat. Blogot
vezetnek, YouTube-ra töltik a magukról szóló videókat, Twitteren rövid üzenetek formájában
szólnak a követőikhez, Facebookon is újdonságokat osztanak meg a felhasználóikkal, és
feltesznek Flickr-re magukról szóló képeket. Az új digitális trend megköveteli azt is, hogy a
könyvtárosok ne csak személyesen lépjenek kapcsolatba az olvasóikkal, hanem jelen legyenek a
virtuális térben is, ahol a felhasználóik szívesebben időznek.67
A felhasználó-orientált szemléletmód eddig is fontos szempont volt a könyvtárak életében, de
ez a kifejezés a mai világban még nagyobb jelentőséget kapott minden könyvtári szolgáltatásban,
ugyanis az olvasó fogja értékelni a különféle közösségi könyvtári alkalmazásokat.68

61
  Ládi 2008.
62
  Bates – Rowley 2011.
63
  Szakadát 2007.
64
  Ládi 2008.
65
  Jiang 2013.
66
  Ládi 2008.
67
  Kummrow 2011.
68
  Ládi 2008.
Első Század 2015. tél
A közösségi könyvtárak használói a saját maguk által létrehozott könyvtárak kategorizálói, mely
fogalom természetesen virtuálisan értendő. Az olvasók azt a felelősséget vállalják magukra,
hogy rendszerezik és visszakereshetővé teszik a saját gyűjteményüket, nemcsak maguk, hanem
más felhasználók számára is.69 Ez ugyan szentségtörésnek hangzik, elsősorban a „maradi”
könyvtárosok számára, de valójában nem annyira súlyos, mint amennyire annak hangzik. Az
olvasóknak továbbra sem kell betérniük a könyvtári munkatársak irodáiba, és beavatkozniuk a
munkafolyamatokba, hanem otthonról, a számítógépről sokféle segítő vagy támogató munkát
végezhetnek, akár tárgyszavazást is.
Végezetül megemlítenék néhány példát olyan szolgáltatásokra is, amelyek ugyancsak
beleillenek a közösségi könyvtárak funkcióiba: LibraryThing (könyvgyűjtemény), Last.
fm (zenegyűjtemény), IMDb (filmgyűjtemény). Emellett létezik még egy magyar könyves
közösségi oldal is, amely a Moly nevet kapta. Maguk a felhasználók létrehozhatják saját virtuális
polcaikat, amelyeket megtölthetnek kedvenc könyveikkel, zenéikkel, illetve filmjeikkel, és
rendelhetnek hozzájuk meta-információkat, például műfaj, készítő, publikálás dátuma, rövid
leírás, sőt még meg is címkézhetik őket. Emellett ezekre az alkotásokra ötös vagy tízes skálán
értékeléseket adhatnak le.70

A folkszonómia könyvtári alkalmazása
Képzeljük el, hogy mennyivel könnyebb lenne a könyvtárosok élete akkor, ha lekerülne a
vállukról a dokumentumok osztályozásának terhe és felelőssége, és így rengeteg munkától
megszabadulhatnának. A számtalan mennyiségben gyarapodó könyvek és a millió számra
halmozódó folyóiratcikkek átböngészése rengeteg munkával és időveszteséggel jár, amelyekhez
külön-külön tárgyszavakat kell rendelni. Ahhoz, hogy megállapítsuk egy dokumentum
tartalmi ismertetőjegyeit, át kell futni annak tartalomjegyzékén; ha könyvről van szó, akkor el
kell olvasni a hátlapján vagy a belső borítóján lévő rövid ismertetőt, esetleg külső forrásoknak
kell utánanézni. Ha egy folyóiratcikkről van szó, akkor elolvassuk annak bevezetőjét vagy
referátumát, ám ha ez nincsen, akkor gyorsan át kell azt futni, hogy tudjuk, miről van benne
szó. Ráadásul könyvtárosokból, azon belül is professzionális tárgyszavazókból kevés van egy
intézményen belül, szemben az egyre bővülő dokumentumgyűjteménnyel. A különböző
könyvtárintézmények együttműködnek egymással oly módon is, hogy megküldik egymásnak
a kész tárgyszavakat a dokumentumokról, vagy letöltik a rekordokat az interneten elérhető
könyvtári- vagy országos katalógusról, hogy elkerüljék a fölösleges többletmunkát.
Az interneten megtalálható, egyre bővelkedő mennyiségben termelődő információk esetében
szinte lehetetlen és reménytelen feladatnak tűnik, hogy a könyvtárosok átvállalják azok
gyűjtését és feldolgozását. Nemhogy a könyvtári osztályozás, de még a közösségi osztályozás is
nehezen tud lépést tartani az exponenciális mértékben növekedő információkkal.71 Az erre való
törekvés ugyanis meghaladja az egyes könyvtárak képességét, és a könyvtárosok erőfeszítései
kimerülnek.72
Ám egy olyan ember, aki már elolvasta az adott könyvet vagy cikket, nem mellesleg
valamilyen internetes forrást, már tudja, hogy miről szól, és pontosabb tárgyszavakat
tud hozzárendelni az adott dokumentumhoz, esetleg weboldalhoz. Konkrétan az
olyan átlagemberekre gondolok, akik igénybe veszik egyes könyvtárak szolgáltatásait.

69
  Jiang 2013.
70
  Jiang 2013.
71
  Steele 2009.
72
  Ládi 2008.
2015. tél Első Század
Az ilyen nagy sokaság nagy segítséget jelentene az intézmények számára. Ők a Web 2.0 által
kínált lehetőségekhez hasonlatosan sokféle címkéket rendelhetnének olyan dokumentumokhoz,
amelyeket jól ismernek. Ennek megvalósításához a linkgyűjtemények használata vagy a
folkszonómia biztosítja a lehetőséget.73
Nem azt állítom, hogy teljesen le kell mondani a professzionális tárgyszavazásról, hanem
azt, hogy ki kell bővíteni a lehetőséget a külvilág felé is, vagyis a folkszonómia a hagyományos
osztályozási rendszer kiegészítéseként is felfogható.74 Elvégre a könyvtár nem egy, a világtól
elzárt intézmény; az olvasókat be kell vonni a munkafolyamatokba, a könyvtáraknak együtt
kell működni velük, akik olykor egyfajta „munkatársakká” válnak. Az a véleményem, hogy
ez a fajta együttműködés a könyvtár 2.0, avagy a közösségi könyvtár egyik alapja. Nem
utolsósorban a használók elvárják a könyvtártól, hogy nyitott legyen az interaktivitás felé.75 Így
a könyvtár megteremti azt a lehetőséget, hogy a közösség minél jobban elmélyedjen a könyvtári
munkafolyamatokban, és élvezze ezt a nem mindennapi lehetőséget, ugyanakkor, ha esetleg
mégsem válna be teljesen a rendszer, még mindig lehet folytatni a hagyományos könyvtári
osztályozást.76 Természetesen a könyvtárosok részéről szükséges ellenőrizni a felhasználók által
létrehozott tárgyszavakat, és ha kell, eltávolítani a feleslegeseket, különben halmozódnának a
korábbi fejezetben megtárgyaltakhoz hasonló kellemetlenségek.
Lehet hallani érdekes megvalósításoktól egyes amerikai könyvtárakban, ahol bevonják a
közönséget a könyvtári dokumentumok katalogizálásába, és érvényesül az intézményekben a
demokratizmus. Létezik olyan, hogy a könyvtárak a közösségi hálózatok címkézési metódusait
lemásolják maguknak, hogy rendelkezzenek hasonló rendszerrel, de még olyan is, hogy egyenesen
integrálják azokat az OPAC-katalógusukba, és így az olvasók osztályozhatják és visszakereshetik
a kedvenc könyveiket, miközben megmarad az osztályozás hagyományos formája is. Olyan
módszerről is lehet tudni, hogy felhasználnak egyes folkszonomikus szolgáltatásokat; ilyen például
a népszerű LibraryThing, amikor a címkéket hivatkozások útján átemelik a saját rendszerükbe,
hogy azok ne csak annak weboldalán, hanem akár a könyvtárak OPAC-katalógusában is
megtalálhatók legyenek.77 A LibraryThing ugyanis létrehozott egy olyan alkalmazást – az LTFL
(„LibraryThing for Libraries”) nevűt –, amely lehetővé teszi, hogy a könyvtárak felhasználják
a szolgáltatás címkéit a saját katalógusuk számára, hogy leküzdjék a könyvtárak hátrányos
helyzetét, mert a közösségi címkéket sokkal többen használják, mint a könyvtári katalógusokat.
Az LTFL alkalmazás a könyvek ISBN-számai segítségével létrehoz linkeket a LibraryThing
címkéi és a könyvtárak elektronikus adatbázisában szereplő azonos könyvek rekordjai között.78
Már 2007-ben elhangzott a SOPAC kifejezés, amelynek feloldása „social online public
catalog”, és ez természetesen még címkefelhő formájában is jelentkezik. Ezek az olvasók által
megadott címkék még MARC-formátumban is alkalmazhatók. A Pennsylvania Egyetem –
amelynek címkéit „PennTags”-nek hívják – az egyik jó példa az ilyen gyakorlati alkalmazásra.79

73
  Ládi 2008.
74
  Jiang 2013.
75
  Klein 2010.
76
  Steele 2009.
77
  Steele 2009.
78
  Thomas – Caudle – Schmitz 2009.
79
  Steele 2009.
Első Század 2015. tél
A LibraryThing tulajdonképpen az OPAC továbbfejlesztett, vagy Web 2.0 környezetbe ültetett
változata, amelyet azok a könyvtárak is használhatnak, amelyek nem rendelkeznek saját online
katalógussal.80
Kíváncsi voltam arra is, hogy melyik hazai könyvtár teszi lehetővé a folkszonómiát, vagyis
azt, hogy a használók közvetlenül a dokumentumokat osztályozzák az OPAC-katalógusban
a fent említett módon, így átböngésztem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, az Országos
Széchenyi Könyvtár és az ELTE Egyetemi Könyvtár honlapját, és arra a megállapításra
jutottam, hogy sajnálatos módon egyikük sem indított még ilyenfajta szolgáltatást, de még
LibraryThing-re utaló jeleket sem találtam. Az FSZEK holnapján van ugyan címkézés, de azt
az üzemeltetők adják meg a hírek elején. A főoldalon pedig jobbra található a címkefelhő. Az
FSZEK rendelkezik saját del.icio.us profillal, ahol jelenleg (2014. szeptember) 315 folyóiratot
címkéz, ennek elérhetősége a következő: „https://delicious.com/fszekfoi”.81 Megvizsgáltam
még a MOKKA honlapját, és arra a következtetésre jutottam, hogy itt már adott a lehetőség a
címkézéshez, ehhez a rendszerbe való bejelentkezésre van szükség.82
Szeretnék bemutatni egy tanulmányt, amely összehasonlítást végez a nyilvános könyvtárak
OPAC-ja és a LibraryThing vagy egyéb közösségi hálózatok folkszonómiája között. Figyelembe
veszi, hogy a folkszonómia megoldást jelenthet arra a problémára, hogy olyan szociális-kulturális
kisebbségek akarata is érvényesüljön a könyvtári osztályozásban, akik addig esetleg ki voltak
zárva különféle okok, például el nem fogadottság vagy előítéletek miatt.83 Értelemszerű, hogy
a könyvtárak számára nem túl kedvező következménnyel jár, ha kizárnak bármiféle közösségi
jelenlétet. Ahogy arról szó volt korábban, muszáj megbarátkozni velük a „túlélés” érdekében,
akár tetszik, akár nem.
A „nem domináns” csoportba tartoznak a faji, etnikai vagy irodalmi kisebbségek, amelyek
esetleg kikerülhettek a könyvtárak gyűjtőköréből, vagy az osztályozásból. A LibraryThing erre
adhat olyan megoldást, hogy a népi csoportok tárgyszavazást végeznek, vagy a kizárt irodalmi
alkotások bekerülnek a rendszerbe, amelyeket bárki értékelhet vagy megcímkézhet.84

80
  Kummrow 2011.
81
  Kukor 2008.
82
  Bánkeszi 2012.
83
  Bates – Rowley 2011.
84
  Bates – Rowley 2011.
2015. tél Első Század
Táblázatos összehasonlítás
Táblázatosan összefoglaltam a folkszonómia és a hagyományos könyvtári osztályozás
legfontosabb jellemzőit, és egymással szembesítettem őket (1. táblázat). A tanulmányaim során
megszerzett ismereteimre és a dolgozatomhoz felhasznált szakirodalmakra támaszkodva hoztam
létre az összehasonlítást, amely alkalmas az előnyök és a hátrányok szemléltetésére is. Az első
oszlopba szedtem a leglényegesebb szempontokat, amelyek a másodikban lévő hagyományos
osztályozás és az utolsóban lévő folkszonómia ismertetőjegyeire utalnak. Úgy vélem, hogy a
táblázat magáért beszél, így nem szorul különösebb magyarázatra.

Hagyományos osztályozás Folkszonómia
Professzionális szakemberek, Bárki, nincs szükség szakmai
Szereplői
könyvtárosok kompetenciára
Szereplőinek létszáma Kevés Nagyon sok
Könyvtárak vagy
Környezete információszolgáltató Internet, virtuális tér
intézmények
Osztályozandó Hagyományos és elektronikus Elektronikus dokumentumok,
dokumentumtípus dokumentumok internetes weboldalak
Általában előre generált
Kiválasztható tárgyszavak Szinte végtelen választási lehetőség
tárgyszókészletből van lehetőség
Egyre növekvő mennyiségű
Nehezen birkózik meg vele, alig
információhalmazzal való Könnyen tud alkalmazkodni
tud lépést tartani vele
kapcsolat
Munkafolyamat sebessége Lassú Gyors
Hibák előfordulásának
Nagyon kicsi Nagyon nagy
valószínűsége
Központilag szabályozott,
Szabályozási modell, ellenőrzési Decentralizált, gyakran
rendszerezett, könnyű
lehetőség átláthatatlan
ellenőrizhetőség
A dokumentumok
Pontos Néha optimalizálatlan
visszakereshetősége
Kora Évszázados gyakorlaton alapszik Egy évtized
1. táblázat

Konklúzió
A dolgozatomban először áttekintettem a Web 2.0 lényegét, amely nélkül nem született volna
meg a folkszonomikus rendszer. Megismerhettük a közösségi osztályozásban rejlő lehetőségeket
és előnyöket, amelyek talán megoldást jelenthetnek az exponenciális mértékben terebélyesedő
információmennyiség rendszerezésére, amellyel egy maréknyi szakavatott könyvtári munkatárs
képtelen lépést tartani.
Mint ahogy tudjuk, egyik rendszer sem lehet tökéletes; így van ez a folkszonómiával is,
amelynek megvannak a dolgozatban ismertetett hátrányai is, de a hibák kiküszöbölése
érdekében akár párosítani is lehetne a hagyományos taxonómia módszereivel, például
a tezaurusz előnyös tulajdonságait átemelhetjük az újfajta osztályozási rendszerbe.
Első Század 2015. tél
Véleményem szerint úgy kellene módosítani a folkszonómiát, hogy a címkefelhő struktúráját
átalakítjuk hierarchiarendszerré, ahol a címkék között különféle relációk határozzák meg a
szerepeket, illetve kapcsolatokat, ezáltal jóval áttekinthetőbbé válna. Itt nem kell semmi
bonyolultra gondolni. Elég, ha mondjuk például a „fa” szinonimáinak meghatározásakor
zárójelben megjelöljük, hogy növény vagy gráf, amit gyorsan el is lehet végezni, nem
szükségeltetik hozzá jelentősebb szakmai kompetencia sem.
Mára már általában a könyvtárak is felismerték a Web 2.0-ban rejlő lehetőségeket, és
igyekeznek alkalmazkodni az újdonságokhoz. Így született meg a könyvtár 2.0-nak keresztelt
jelenség. Az új közösségi osztályozási rendszer sem kerülte el a könyvtárosok figyelmét, és
mindinkább beleolvad a rendszerükbe, ami által az olvasók a könyvtárosok egyfajta partnereivé
válnak; aktívan végezhetnek tárgyszavazást, és egyre jobban magukénak érzik a könyvtári
világban rejlő lehetőségeket.
Sajnálatos módon arra a megállapításra jutottam, hogy a magyar könyvtárak kevésbé
foglalkoznak a folkszonómiával, mint mondjuk az amerikaiak. A vizsgálódásaim szerint a
hazai intézmények nem vonják be a közönséget a mindennapi könyvtári osztályozásba annak
ellenére sem, hogy a könyvtár 2.0 jelenség megvalósítására törekszenek. Úgy vélem, hogy
nagy lemaradásban vagyunk e téren, amit sürgősen be kell behoznunk. Alkalmazni kellene a
folkszonómiával kapcsolatos szolgáltatásokat, például kihasználni a LibraryThing által nyújtott
lehetőségeket, vagy a könyvtáraknak maguk kellene létrehozni közösségi tárgyszavazást
elősegítő alkalmazásokat a katalógusaikban.
Javaslom, hogy a hazai könyvtárosok vegyék át a külföldiek példáját. Minél jobban meg kell
ismerniük a folkszonómiát, amelyet aztán a magukévá tehetnek, és ezt majd a közösség javára
fordíthatják, hogy minél nagyobb együttműködés mutatkozzon a felhasználók vagy az olvasók
részéről, minél kevesebb teher nyomja a könyvtárosok vállát, és minél élvezetesebbé váljon az
osztályozási munkafolyamat mindkét fél számára. Úgy vélem, a népi osztályozás megteremti
azt a lehetőséget, hogy a könyvtárosok és az egyszerű emberek az egyébként elszemélytelenedő
világban egyfajta partneri kapcsolat formájában még közelebb kerüljenek egymáshoz.

Forráselemzés
Folkszonómiával foglalkozó szakirodalomból elég sokat lehet találni, mivel az internetes, és
azon belül a közösségi hálózatokról szóló témák felkapottak és az aktualitásokra törekednek.
A kutatások során azt tapasztaltam, hogy a nagy mennyiségű szakirodalomnak két fontos
hátránya van: nehéz volt kellő mennyiségű releváns információt találnom, illetve sok általános
dolog fogalmazódott meg bennük, vagyis sok átfedés tapasztalható a források között. Ezen
kívül még egy nehézséggel is küszködtem, mégpedig azzal, hogy néhány, általam érdekesnek
tartott dokumentumhoz nem tudtam hozzáférni, különböző (főleg szerzői jogi) korlátok
miatt. Pozitívum volt viszont, hogy ami forrást megtaláltam, annak java részét az interneten
elektronikus formában is megtekinthettem.
Először a Veszelszki Ágnes által publikált tanulmányokkal kezdtem, ami kézenfekvő volt,
mivel korábbról ismertem őket. Úgy vélem, hogy a publikációi igencsak hasznos alapot
nyújtottak a témával kapcsolatban, megfelelő irányvonalat adtak a kutatásomhoz és a
dolgozatom struktúrájának kialakításához, és nagy segítségemre voltak az idézetei is, amelyeknek
utánanézhettem, majd az általam relevánsnak tartottakat felhasználhattam.
A dolgozatom egyik legfontosabb forrása Vander Waltól származik, ugyanis ő alkotta meg
a folkszonómia kifejezést. A publikációját meg lehet találni a blogján, amelyre nagyon sokan
hivatkoznak.
2015. tél Első Század
Szakadát István az interneten is elérhető terjedelmes publikációjában nemcsak a
folkszonómiáról, hanem általában az osztályozási rendszerekről, és azok Web 2.0-vel való
viszonyáról is írt, több dolgot is alkalmasnak találtam arra, hogy átvegyek a dolgozatomba.
A Tom Steele által írt „The new cooperative cataloging” című és Marliese Thomas és társai
„To tag or not to tag?” című cikkek egymáshoz képest hasonlók voltak, és kellő hosszúságban
tárgyalták a folkszonómia aktualitásait. A legfontosabb az volt, hogy az amerikai könyvtárak
hogyan hasznosítják, illetve teszik magukévá az új internetes rendszert, amely által az egyszerű
emberek is bekapcsolódhatnak a könyvtári munkafolyamatokba. Ezeket a cikkeket ajánlani
tudom a magyar könyvtárak számára, hogy megtehessék azokat a lépéseket, amelyekkel maguk
is változtatásokat érhetnek el a könyvtári osztályozás terén.
Jessica Dye folkszonómiáról szóló 2006-os, de máig is aktuális cikke ugyancsak hasznosnak
bizonyult számomra, amely két fő csoportra bontotta a címkézési gyakorlatot. Úgy láttam,
hogy erre más szerző is felfigyelt, például az előbbi bekezdésben említett Tom Steele.
Nagyon sajnálom, hogy nem juthattam hozzá Isabella Peters „Folksonomies” című
könyvének teljes tartalmához, ennek tartalomjegyzéke és egyéb kutatásaim alapján ugyanis
ez a dokumentum a lehető legteljesebb módon igyekezett feldolgozni a folkszonómia
témakörét. A Google Books rendszerén belül található részleges példányt tudtam átböngészni
és megállapítani, hogy könyvtárosi vonatkozásokról is szól a mű.
Heejin Park tanulmánya eléggé terjedelmesnek mondható, mely részletesen leírja a
folkszonómia fogalmát és a címkézés munkafolyamatát. Leginkább a cikk elejéből tudtam
átvenni használható dolgokat.
Tisztában voltam vele, hogy a Rashmi Sinha által publikált cikk nem egy színvonalas
tudományos szakirodalomban jelent meg, hanem a szerző blogján, ennek ellenére érdemesnek
tartottam hivatkozni rá, ugyanis véleményem szerint tudományos módon fogalmazta meg
hasznos érvelését a folkszonómia pszichológiai oldaláról, ezért mindenképpen fel kellett
használnom.
B. Bernát István és társai könyvének egy fejezete volt hasznos számomra, mely a Web 2.0-ról
szólt általánosságban. Több bekezdést is felhasználtam.
Burmeister Erzsébet referátuma hasznos volt számomra, még ha nem is volt túlságosan
terjedelmes. Röviden leírja, hogy a könyvtárak miképpen használják a Web 2.0-ás közösségi
szolgáltatásokat. Egy másik, hosszabb referátum, melyet Nagy Nikolett írt, a Web 2.0
lehetőségeiről írt, amelyből több részt felhasználtam a dolgozatomhoz.
A Horváth Péter által közölt folkszonómiáról szóló referátum túl általánosan fogalmaz,
nem eléggé hosszú, nem tér ki a részletekre, a tartalma sok más szakirodalomban is fellelhető.
Ennek ellenére találtam benne a CiteULike-ról egy mondatot. James Surowiecki „A tömegek
bölcsessége” című könyvéből csak pár mondatot idéztem, amely fontos volt a folkszonómia
szociológiai oldaláról való értelmezéséhez. A következő forrásokból pedig csak egy-két mondat
vagy példa volt számomra releváns, amelyekkel kiegészítettem a dolgozatomat egyes kifejezések
értelmezéséhez: Donghee Yoo, Lezcano és társai, Bates és társai, Bánkeszi Katalin és társai,
Kukor Ferenc, Pintér Róbert, Németh Márton, Drótos László, és Sennyey Pongrácz és Kokas
Károly.
Első Század 2015. tél
Irodalomjegyzék
B. Bernát István et. al. 2012. Média, kultúra, kommunikáció. Libri könyvkiadó 508. Budapest
Bánkeszi Katalin et. al. 2012. „Mi újság a MOKKA háza táján? Megújult az országos
dokumentumellátási rendszer.”: TMT 2, 47–62.
Bates, Jo – Rowley, Jennifer 2011. „Social reproduction and exclusion in subject indexing.
A comparison of public library OPACs and LibraryThing folksonomy.”: Journal of
Documentation 3, 431–448.
Bradley, Phil 2010. „Keresőgépek: valós idejű keresés.”: Drótos László: TMT 3, 126–129.
Dye, Jessica 2006.04.29. „Folksonomy. A Game of High-tech (and High-stakes) Tag.”:
EContent 3, 38–43.
Jiang, Tingting 2013. „An exploratory study on social library system users’ information
seeking modes.”: Journal of Documentation 1, 6–26.
Klein, Raphael N. et. al. 2010. „Információs műveltség a web 2.0 idejében. Lehetőségek és
kihívások a közösségi szoftverek (social softwer).”: Nagy Nikolett: TMT 11–12, 502–506.
Kukor Ferenc 2008. „Könyvtár 2.0 a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.”: TMT 9, 403–414.
Kummrow, Eckhard 2011. „Twitter, podcast, wiki, blog és társai.”: Burmeister Erzsébet:
TMT 7, 320–322.
Levy, Moira 2010. „A WEB 2.0 hatásai a tudásmenedzsmentre.”: Németh Márton: TMT 2,
73–78.
Lezcano, Leonardo – García-Barriocanal, Elena – Sicilia, Miguel-Angel 2012. „Bridging
informal tagging and formal semantics via hybrid navigation.”: Journal of Information
Science 38, 140–155.
Moss, Caroline 2014.05.18. The Most Popular Instagram Hashtags For Each Day of The
Week. http://www.businessinsider.com/instagrams-most-popular-hashtags-2014-5 [Utolsó
elérés: 2014.10.03.]
Neal, Diane 2009. „A folkszonómiák.”: Horváth Péter: TMT 4, 197–198.
Park, Heejin 2011. „A Conceptual Framework to Study Folksonomic Interaction.”: Knowledge
Organization 6, 515–529.
Peters, Isabella 2009. Folksonomies. Indexing and Retrieval in Web 2.0. (Knowledge &
Information. Studies in Information Science). De Gruyter Saur 443. Berlin.
Pintér Róbert 2008. „A tartalom-előállítás és -megosztás kollektív módszerei”: Dömölki
Bálint (szerk.): Égen-földön informatika. Typotex, Budapest, 661–682.
Sennyey Pongrácz – Kokas Károly 2011. „Könyvtárak a hálózatban.”: TMT 10, 419–429.
Sinha, Rashmi 2005.09.27. A Cognitive Analysis of Tagging (or How the Lower Cognitive
Cost of Tagging Makes It Popular). http://rashmisinha.com/2005/09/27/a-cognitive-
analysis-of-tagging/ [Utolsó elérés: 2014.09.13.]
Steele, Tom 2009. „The new cooperative cataloging.”: Library Hi Tech 1, 68–77.
Surowiecki, James 2007. A tömegek bölcsessége. Napvilág 358. Budapest.
2015. tél Első Század
Szakadát István 2007. „A nép szavai. Címkék és könyvtárak – a szemantikus web ígérete
és valósága”: Tóth Tünde – Vaskó Péter (szerk.): az „in4 innováció, információszabadság,
integráció, intelligens web” konferencia tanulmányai. Budapest, 29–55.
Thomas, Marliese – Caudle, Dana M. – Schmitz, Cecilia M. 2009. „To tag or not to tag?”:
Library Hi Tech 3, 411–434.
Vander Wal, Thomas 2007.02.02. Folksonomy. http://www.vanderwal.net/folksonomy.html
[Utolsó elérés: 2013.09.13.]
Peters, Isabella 2012. „Folksonomies. Indexing and Retrieval in Web 2.0.”: Veszelszki Ágnes:
Magyar Nyelvőr 4, 494–497.
Veszelszki Ágnes 2013. „Web 2.0, információelérés, taxonómia.”: Magyar Tudomány 4,
468–472.
[Sz.n.] 2007.03.13. Visualization as navigation. http://www.formfollowsbehavior.
com/2007/03/13/visualization-as-navigation/ [Utolsó elérés: 2014.10.05.]
[Sz.n.] 2014.07.02. What is Instagram? Can You Use Instagram for Business? http://www.
leapfroggr.com/what-is-instagram-for-business/ [Utolsó elérés: 2014.10.03.]
Yoo, Donghee, et. al. 2013. „Building and evaluating a collaboratively built structured
folksonomy.”: Journal of Information Science 39, 593–607.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Lakihegyi Viktória
A római köztársaság válsága kortárs szemmel
– Sallustius és a res publica –

Bevezetés
Sallustius Crispus a római irodalomtörténet meghatározó alakja, akinek történetírói munkássága
a monográfia műfajában teljesedett ki. A Bellum Catilinae és a Bellum Iugurthinum című
munkáiban a római köztársaság Kr. előtti 2 – 1. századi válságának egy- egy emblematikus
eseményét dolgozta fel, előbbiben saját tapasztalatait is beleszőve narratívájába. Ez utóbbi
azért fontos, mert Sallustius nem csupán mint külső szemlélő írja le az eseményeket, Catilina
összeesküvése kapcsán akarja feltérképezni a res publica válságának kora és a benne élők jelleme
közötti kapcsolatot, hogy többek között saját életének fordulópontjait is értékelni tudja.
Jelen dolgozatom fókuszában tehát Sallustius Bellum Catilinae című művé áll, ennek
alapján igyekszem feltérképezni a szűkszavú történetíró válságról alkotott elképzelését, mely
dekadenciaelméletében teljesedett ki. A Sallustius által leírt jelenség alaposabb megértése,
más nézőpontból történő értelmezése céljából Horatius 7. és 16. epódoszának elemzését is
beemeltem a fő gondolatmenetbe. Ezáltal a válság mint két, műfajában különböző, de közel
kortárs szövegben formálódó diskurzus képezi kutatásom tárgyát. A történetíró és a költő által
felrajzolt képek egyrészt a műfaji sajátosságok, másrészt a múlthoz való eltérő viszonyulás miatt
különböznek egymástól. Ez utóbbi ad okot összevetésükre. Újabb szempontot kínál a válság
kapcsán Livius Ab urbe condita című művének preafatiója, mely ugyan Sallustius és Horatius
munkáinál később keletkezett, de reflektál Sallustius elméletére.
E három szerző álláspontjának bemutatását követően a Catilina összeesküvését megelőzően
zajló politikai konfliktusok felsorakoztatása révén szeretnék rámutatni arra a folyamatra,
hogyan váltak egyes társadalmi csoportok, különösen a hadsereg fontos politikai tényezővé és
mely azonos csoportok fedezhetőek fel a korábbi politikai csatározások résztvevői és Catilina
támogatói között.
Végezetül a sallustiusi társadalomkép ismertetése után a mos maiorum fogalmát vizsgálom
meg közelebbről, ugyanis ennek a kifejezésnek az értékelése döntő fontossággal bír Sallustius
elképzelésének elemzése kapcsán, melynek révén lehetőségünk nyílik rá, hogy mai szemmel is
jobban megérthessük a Kr. előtti 1. század politikai válságát.

A történetírás mint a hódítások hozadéka
„Sed mihi multa legenti, multa audienti quae populus Romanus domi militiaeque, mari
atque terra, praeclara facinora fecit, forte lubuit adtendere quae res maxuma tanta negotia
sustinuisset.
Sciebam saepenumero parva manu cum magnis legionibus hostium contendisse; cognoveram
parvis copiis bella gesta cum opulentis regibus; ad hoc saepe fortunae violentiam toleravisse;
facundia Graecos gloria belli Gallos ante Romanos fuisse.”
(Sall. Cat. 53, 2 – 3)
Első Század 2015. tél
A köztársaság korában városállamból birodalommá terebélyesedő Róma sikerének okát
keresve Sallustius a Thukydidés nyomán magáévá tett tömörséggel1 sűríti össze mintegy
fél évezred történelmét.2 A szárazföldet és a tengert uraló városból tekint vissza a szerény
kezdetekre, amikor Rómának még el kellett viselnie a fortunanak a környező itáliai népekkel
való csatározásban testet öltő kegyetlenségeit. Ezeken felülkerekedve és a harcokból egyre
erősebben kikerülve megindulhatott az expanzió, melynek eredményeképpen Kr. e. 240-re a
Pó-síkságot leszámítva a birodalom magába foglalta Itáliát és Szicíliát, majd rövidesen Korzikát
és Szardíniát is. A katonai sikerek territoriális hatalommá emelték Rómát, így megjelent az
igény arra, hogy szellemi téren is megszerezzék a vezető pozíciót, s a görög írásművészetet
felülmúló vagy legalább vele egyenrangú latin irodalmat teremtsenek meg. Az első latin dráma
bemutatójára Kr. e. 240-ben került sor,3 mely világosan jelzi a hódító hadjáratok és az irodalmi
fejlődés egyes stációi közötti kapcsolatot.
Előbbiek térnyerése fokozta a római hadvezérek és nemzetségeik érvényesülési törekvéseit,
melyekből erős ösztönzést nyert a történetírás. A triumphusokon felvonultatott tabulae pictae,
a temetési szertartások során elhangzó laudationes funebres mellett a történetírás is kivette részét
a kiemelkedő egyéniségek dicső tetteinek megörökítéséből.4 A történeti monográfia műfajának
megszületése is erre utal. Az új irodalmi forma megalapítója L. Coelius Antipater, aki hét
könyvben mutatta be a második pun háborút, elődeitől eltérően egy központi téma, egy főhős,
jelesül Scipio alakja köré fűzte fel mondanivalóját.5 A tehetséges hadvezérek azonban nem
csupán az irodalmi szférában váltak egyre hangsúlyosabb tényezővé, hanem politikai téren is:
hatalmuk növekedése nagyban hozzájárult a köztársaság hanyatlásához. A válság mintegy száz
éve, mely idő alatt a rendkívül ambiciózus hadvezérek uralták a politikai színteret, további
löketet adott a történetírásnak. Ehhez az időszakhoz kötődik a kiemelkedő római történetíró,
Sallustius munkássága is, aki a Kr. e. 42-re datálható Bellum Catilinae és a két évvel később
keletkezett Bellum Iugurtinum című monográfiáiban a res publica megrendüléséhez vezető
út egy-egy jelentős állomását ragadja meg Catilina, az elszegényedett patricius és Iugurtha,
numida király alakján keresztül.
Ahogy hódítások nélkül, úgy Sallustius nélkül sem lenne római történetírás, legalábbis a fent
idézett részletben az antik auctor igyekszik kihangsúlyozni e téren saját kezdeményező szerepét.
Jeles tetteként tünteti fel, hogy míg mások csak hallottak a római nép dicső hadjáratairól, addig ő el
is gondolkodott a sikerek okain (lubuit adtendere quae res), sőt történeti munkáiban is megörökíti
azt. Az adtendere kifejezés odafeszít, odairányít jelentéséből következik, hogy Sallustius mintegy
kényszer hatására vállalkozik erre a feladatra. Saját meglátása szerint mintha külső nyomás,
jelesül a történetírás elhanyagoltsága kötelezné arra, hogy magára vállalja a nemes feladatot.
Kissé más megvilágításba helyezi a szerző szándékait, de korántsem csökkenti érdemeit, ha az
adtendere által megjelenített kényszert inkább belső indíttatásként értelmezzük, azaz Sallustius
a mindenkori történetírókat megillető dicsőségre áhítozva látott munkához: „et qui fecere, et qui
facta aliorum scripsere, multi laudantur. Ac mihi quidem, tametsi haudquaquam par gloria sequitur
scriptorem et auctorem rerum, tamen in primis arduum videtur res gestas scribere.” (Cat. 3, 1 – 2)

1
  „Brevitas and velocitas are the words that were used more often in antiquity to describe S.’s style.” Ramsey 2007,
12.
2
  Flower 2014.; Flower 2010.; Beard – Crawford 1999.; Gruen 1992.
3
 Albrecht 2003, 41.
4
  Albrecht 2003, 273–274
5
  Albrecht 2003, 288.
2015. tél Első Század
Nem mulasztja el megjegyezni, hogy a hódítások elengedhetetlen feltételei a történetírásnak,
mégis a tettek végrehajtóját és megíróját egyenlő dicsőséggel (par gloria) kell, hogy övezzék, tehát
Sallustius eredményei az irodalom terén éppoly hódításnak minősülnek, mint a hadvezérek
területszerző tevékenysége.

A múlt felhasználásának alternatívái
Sallustius korábbi művében a következőképpen jelöli meg témáját: „statui res gestas populi
Romani carptim, ut quaeque memoria digna videbantur, perscribere.”(Cat. 4.2) Majd szinte rögtön
rátér arra, hogy a Kr. e. 63-ban lezajló Catilina nevéhez fűződő összeesküvés, tehát a válság
egyik emblematikus eseménye éppen egy ilyen mozzanatnak tekinthető: „Igitur de Catilinae
coniuratione quam verissume potero paucis absolvam; nam id facinus in primis ego memorabile
existumo sceleris atque periculis novitate.”(Cat. 4.3 – 4) A köztársaság válsága és az annak főbb
jelenségeit magába foglaló események tehát annyira meghatározó jelentőségűek voltak, hogy
ösztönözték a történetírás kibontakozását. Egyfelől maguk adták a témát, másfelől a válságból
fakadó gazdasági, társadalmi problémák nyomasztó jelenléte fokozta az érdeklődést a dicső múlt
iránt. Livius Ab urbe condita című munkájának praefatiójában ez utóbbi álláspontot képviseli:
„ut me a conspectu malorum, quae nostra tot per annos vidit aetas, tantisper certe, dum prisca illa tota
mente repeto, avertam.” (Praef. 5) Ez az írói motiváció és a Livius által képviselt álláspont szépen
belesimul az Augustus uralmát, mint a véres polgárháború utáni békés korszakot, ezáltal magát
Augustust magasztaló művészi attitűdbe.6 A válság tehát eltérő indíttatásból, de egyaránt fontos
szerepet tölt be mind Sallustius, mind Livius történetírói munkásságában. Előbbi otiumának
helyes tartalommal való megtöltése miatt fordult a történetírás felé és éppen a történelemnek
ezt a szakaszát választotta témájául,7 motiválta továbbá a múlt, olyan értelemben, hogy saját
múltja is meghatározta a Catilina-összeesküvésről alkotott elképzelését. Kapóra jött neki a
téma már csak azért is, mert alkalmat adott rá, hogy saját ifjúkori eltévelyedésére8 magyarázattal
szolgáljon, tisztárra mossa a nevét. Livius pedig elfordul a jelenében tapasztalt fonákságoktól,
de csak azért, hogy miután felidézte és megörökítette Róma múltjának arra érdemes fejezeteit,
arra eszmélhessen, hogy Augustusnak hála nyoma sincs azoknak a bajoknak, amelyekre a
praefatióban hivatkozik.
Az, hogy a két szerző hogyan szemléli a múltat, erőteljesen függ attól, hogy minek a
szemléltetésére akarják felhasználni azt. Sallustius nézőpontját meghatározza a személyesség.
A Catilina – összeesküvés párhuzamként jelenik meg nála, a Kr. előtti 63. év eseményeiben
főszerepet játszó személyek tettei hűen jelzik, hogy nem a történetíró az egyetlen, aki
politikai ténykedése során áthágta a szabályokat.9 Viszont Catilináék bűneinek súlya
mellett Sallustius hibái eltörpülnek, legfeljebb botlásoknak minősülnek. Szemléletét
befolyásolta az a tény is, hogy mintegy húsz év távlatából tekintett vissza az eseményekre, a
viszonylagos időbeli közelség arra intette, hogy óvatosabban öntse formába mondanivalóját.
Ellenben Livius történeti munkája később keletkezett, az auctor nem viselt politikai
tisztségeket, így a személyes érintettség nem befolyásolta a történések megítélésében.

6
  Bár Livius nem csupán dicsőíti Augustus uralmát, némi kritikát is megfogalmaz vele szemben: „donec ad haec
tempora quibus nec vitia nostra nec remedia pati possumus perventum est.”(Praef. 9.)
7
  Hegyi 2004, 7.
8
  „Sed ego aduescentulus initio, sicuti plerique, studio ad rem publicam latus sum (…) inter tanta vitia imbecilla aetas
ambitione corupta tenebatur” (Cat. 3,3–4)
9
  Kr. e. 50-ben Sallustiust Appius Caludius censor kizárta a senatusból erkölcsi okokra hivatkozva. Bár Cassius Dio
inkább politikai indíttatást valószínűsít. Ramsey 2007, 3–4.
Első Század 2015. tél
Sallustiustól eltérően nem volt szüksége rá, hogy a közösség múltját egyéni múltjának
megértetésére használja fel. Műve azonban ettől még nem mentes a politikától, hiszen az
augustusi rendszer propagálását szolgálta, a múlt, főként a közelmúlt éppen annyiban kaptak
negatív színezetet, hogy kellően kihangsúlyozhatóvá váljék Augustus uralmának pozitív
mivolta. Legalábbis a császár ezt várta el Liviustól.

Corrupti civitati mores – Sallustius dekandenciaelmélete
A római köztársaság válságának idején alkotó auctorok, akik saját bőrükön érezték a változások
széles rétegeket érintő negatív hatásait, műveikben hangot adtak a gazdasági és társadalmi
feszültségek okait boncolgató nézeteiknek. A mindenkori ember természetes igénye jelenik
meg azon törekvéseikben, hogy meg akarták ragadni a körülöttük zajló események miértjét.
Célul tűzték ki, hogy a probléma gyökeréig hatoljanak, többnyire azonban egy-egy szembetűnő
tünetet minősítettek minden baj forrásának. A problémák dominószerűen egymásra következő
sorát előidéző okot az állam belső egyensúlyának megbomlásában vélték felfedezni, melyhez
elképzelésük szerint valamilyen külső tényező, főként a katonai fenyegetettség megszűnése
vezetett el. Ez a gondolat Sallustiusnál világosan nyomon követhető. A válságról alkotott
elképzelésének lényege megragadható a Bellum Iugurthinum 41. caputja alapján: „Nam ante
Carthaginem deletam (…) metus hostilis in bonis artibus civitatem retinebat. Seb ubi illa formido
mentibus decessit, scilicet ea, quae res secundae amant, lascivia atque superbia incessere.” Tehát
a legfőbb vetélytárs, Karthagó Kr. e. 146-os megsemmisítése után Rómában meglazult a
fegyelem, az ellenségtől való félelem átadta a helyét a kicsapongásnak és a gőgnek. Ugyanez
a gondolatmenet, némi kiegészítéssel másik monográfiájában is helyet kap: „Carthago aemula
imperi Romani ab stirpe interiit, cuncta maria terraeque patebant, saevire fortuna et omnia
miscere coepit”. (Sall. Cat. 10.1) A fortuna szót Sallustius két kissé eltérő értelemben használja,
melyeket itt fontos megkülönböztetnünk. Az egyik jelentésárnyalat szerint a véletlent, a sorsot
jelöli, amely felett az embernek, de még az isteneknek sincs hatalma.10 A másik jelentés a
jó, avagy rossz szerencsét takarja, mely szoros összefüggésben van a virtus és a boni mores
jelenlétével, illetve hiányával.11 Jelen esetünkben ez utóbbi értelemben fordul elő. Míg az
ellenséggel való küzdelem megkövetelte a katonai vitézséget, a szellemi és erkölcsi kiválóságot,
addig a veszély elmúltával mintha már nem lenne szükség a virtusra. De hogyan mehetne végbe
ilyen radikális fordulat az emberi természetben néhány év leforgása alatt, hogy az adott pontig
alapvető értéknek számító tulajdonságok teljesen háttérbe szorulnak, hogy átadják helyüket a
becsvágynak (ambitio) és a kapzsiságnak (avaritia)? E dekadenciaelmélet igen gyenge lábakon
áll, nem meglepő, hogy Sallustiust többen kritizálták ennek kapcsán.12 A kortársak közül
Livius Ab urbe condita című művének praefatiójában elismeri az avaritia veszélyét, de hallgat
az ambitióról, mert úgy látja, hogy a becsvágy az idealizált kezdetektől jelen volt Rómában,
ennélfogva nem szolgálhat magyarázattal a romlásra. Mintegy szemére veti Sallustiusnak, hogy
túl egyszerűen és sematikusan szemléli a történelmet.13 Kettejük némileg eltérő nézőpontja
kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Sallustius a közelmúlt eseményeit dolgozta fel és maga is
viselt politikai tisztséget, így személyes tapasztalatai befolyásolták ítéletét. Bevallja, hogy fiatal
korában maga is áldozatul esett környezete romlottságának: „tamen inter tanta vitia inbecilla
aetas ambitione conrupta tenebatur”. (Cat. 3.4)

10
  Vö.: Ovidius: Metamorphoses 15, 807–808
11
 Ramsey 2007, 85.
12
  Hammer 2014, 149.
13
  Ogilvie 1965, 24.
2015. tél Első Század
Ha az emberi természet negatív irányú változását nem is fogadhatjuk el a válság okaként,
annyi mégis bizonyos, hogy van összefüggés a külső ellenség legyőzése és az erkölcsi fordulat
között. De ez az összefüggés nem azonos a sallustiusi felfogásban szereplővel.14 Sokkal inkább
arról van szó, hogy ugyanazok a tevékenységek, energiák más és más megítélés alá esnek, ha
az ellenség, illetve ha az állam ellen irányulnak. A hírnévért, dicsőségért folyó versengés a
csatatéren a legnagyobb erénynek minősült: „se quisque hostem ferire, murum ascendere, conspici,
dum tale facinus faceret, properabat. Eas divitias, eam bonam famam magnamque nobilitatem
putabant.” (Cat. 7.6) Ha valaki arra törekedett, hogy bajtársait felülmúlva kitüntesse magát
és ebben sikerrel járt, nem maradt jutalom nélkül. Azonban ha valaki a belpolitikai színtéren
kívánta megvalósítani ugyanezt, akkor ambitiója máris negatív színben tüntette fel. A minél
nagyobb zsákmány megszerzésétől vezérelt katonákról Sallustius azt írja: „divitias honestas
volebant.”(Cat. 7.6) Ugyanez az attitűd Rómában a kapzsisággal (avaritia) volt azonos. Ebben
a tendenciában nem nehéz megragadni a logikát. Míg az állam kiemelkedő polgárai az ellenség
megtörésére használták fel képességeiket, a lehető legnagyobb dicsőség közepette ünnepelték
őket, jelesül diadalmenetet tarthattak Rómában. Viszont a külső fenyegetettség elmúltával nem
volt olyan hely, ahol levezethették volna ezeket az energiákat, melyek a senatus által képviselt
kontroll alól kibújva elszabadultak, immár nem a közösség, hanem az egyén érdekeit szolgálva.
Így a Sallustius által felvázolt morális viszonyok Karthagó pusztulása előtti és utáni állapotát
lefordíthatjuk az állam és az egyén érdekeinek egybeesésére, valamint ütközésére. A boni
moresszel fémjelzett időszakban „concordia maxuma erat.” (Cat. 9. 1) Viszont a polgárháború
ideje alatt a discordia civilis volt jellemző, melyben az erkölcsi romlottság mintaképe, az ifjú
Catilina kedvét lelte. (Cat. 5. 2)15
Catilina jellemzésében Sallustius nem véletlenül tér ki a polgárháborúra és arra, hogy milyen
lelkesen tevékenykedett benne a későbbi összeesküvés vezetője. Maga a polgárháború ugyanis
kulcsmotívum a válság antik auctorokhoz kötődő interpretációjában, hiszen lényegéből adódóan
rámutat arra, hogy a problémák eredete az államon belülre vezethető vissza. Sallustiusnál kevésbé
explicit formában jelenik meg a saját pusztulását előidéző res publica, inkább az egyéneken van
a hangsúly a nagyobb összefüggések helyett: „fuere tamen cives, qui seque remque publicam
obstinatis animis perditum irent.”(Cat. 36. 4) Ez a jellegzetesség szorosan összefügg azzal,
hogy Sallustius a mos változásának egyes fokozatait jeleníti meg Catilina összeesküvésének
kontextusában, márpedig a mos természetéből fakadóan egyénekhez vagy az egyénekből álló
közösséghez kötődik.16
A római politikai viszonyok bemutatásánál pedig a következőképpen fogalmaz: „Ita cum
potentia avaritia sine modo modestiaque invadere, polluere et vastera omnia, nihil pensi neque
sancti habere, quoad semet ipsa praecipitavit.” (Iug. 41. 9) Számos ehhez hasonló szöveghelyet
hozhatnánk még példa gyanánt a saját bukását előidéző állam képéhez, viszont az előbbi
idézet egész művön belüli elhelyezkedése miatt külön figyelmet érdemel. A 36.4-től 39.5-
ig tartó rész a Bellum Catilinaeben egy, a római közerkölcsöket taglaló digresszió, mely a
61 caputból álló monográfia közepén helyezkedik el, így mondanivalója felértékelődhet.17

14
  Az itt sallustiusi felfogásként megfogalmazott elmélet közhelynek számított az antik hagyományban. vö.:
Hammer 2014, 148.
15
  A concordia-virtus összekapcsolásáról és a concordia-avaritia ütköztetéséről lásd McGushin 1978, 82–83.
16
  A mos maiorum fogalmához lásd Hegyi 2004.
17
  A részlet szerkezetben elfoglalt helyéhez lásd Ramsey 2007, 159.
Első Század 2015. tél
Sallustiushoz viszonyítva Liviusnál hangsúlyosabban vetődik fel az önmagát romlásba döntő
nép. Livius írói motivációi között szerepel, hogy szeretne elszakadni saját korától, amikor is:
„iam pridem praevalentis populi vires se ipsae conficiunt”. (Praef.) A saját erői által szétzilált
vagy saját súlya alatt összeomló állam képe Horatiusnál a polgárháborúban való konkretizálással
egészül ki. A külső ellenség legyőzése révén felszabaduló „energiák” lesznek azok, melyek új
kifejeződési formájukat a polgárháborúban lelik meg.

A hadsereg mint a személyes ambíciók eszköze
A Kr. e. 1. században Sulla és Marius, majd Caesar és Pompeius párharca után a Kr. e. 40-es
években Róma városát ismét hatalmába kerítette a polgárháború, mely a köztársasági államforma
alapjaiban való megrendülésének, a hatalmi súlypontok eltolódásának velejárója volt. A Kr. e. 6.
század végétől kiépülő res publica keretei között a patriciusok (majd később a nobilitas) számára
adott volt a lehetőség, hogy a cursus honorumot végigjárva, egyre magasabb hivatali tisztségeket
töltsenek be.18 A politikai jogokkal rendelkezők elviekben azonos mértékben részesülhettek a
hatalomból, a senatus pedig kínosan ügyelt rá, hogy egyetlen személy se emelkedhessen tartósan
a többiek fölé. Ez az alapelv, mely a diadalmenetek engedélyezésének kapcsán is tetten érhető,
többé-kevésbé tartható volt addig, míg seregek élén álló hadvezérek nem követeltek maguknak
nagyobb részt a politikai hatalomból, kifejezésre juttatva az éppen katonai sikereik nyomán
feltámadó igényeiket.
Ezen a ponton érdemes rövid kitérőt tennünk és a Gracchusok tevékenységétől kezdve
áttekintenünk azokat a szociális problémákból adódó politikai összecsapásokat, melyek
eredményeképpen jelentős társadalmi változások következtek be, lehetővé, sőt szükségessé
téve Marius hadseregreformját, hiszen az ennek nyomán átalakuló hadsereg lett az az eszköz a
hadvezérek kezében, amit saját hatalmi törekvéseik szolgálatába állítottak.
A Kr. előtti 2. század második felében a társadalmi konfliktusok közül a polgárságon
belüli ellentétek voltak a legjelentősebbek, ez a belső megosztottság nagyobb károkat okozott
az államnak, mint a rabszolgalázadások, az italicusok és a provinciálisok elégedetlensége
együttvéve.19 Tiberius Sempronius Gracchus, a Kr. e. 133-as év néptribunusa a római hadsereg
megfelelő utánpótlása, tehát közvetve a parasztság sanyarú helyzete miatt érzett aggodalomtól
vezérelve kívánta megvalósítani szociális reformjait. A Licinius-Sextius-féle földtörvény
felújítása és a földosztás megvalósítása volt az elsődleges célja, melyekkel kivívta az arisztokrácia
gyilkos dühét.
Öccse, Gaius Gracchus minél szélesebb társadalmi támogatottságra igyekezett szert tenni.
Ehhez nagyban segítségére volt kiváló szónoki képessége, mely a legjelentősebb oratorrá tette a
Cato Censorinus és Cicero fellépése közötti időben.20 A kialakulóban lévő ordo equester számára
felújította a publicani adóbérleményeit Asia provinciában, továbbá a lovagok kezébe adta a
provinciákban történt visszaélésekkel kapcsolatos ügyekben való bíráskodás jogát. Róma népe
számára alacsony áron biztosított gabonát, javítani kívánta az úthálózatot és gabonaraktárak
építését kezdeményezte. Azonban reformpolitikája nem kezelte jól az agrárkérdést. Az itáliai
szövetségesek vidéki néptömegeinek földéhségét nem lehetett Itálián belüli parcellák kiosztásával
kielégíteni, ezért a néptribunus Afrika kolonizálása révén tervezte megoldani a kérdést, mely

18
 Érdekes, hogy a cursus honorumot csak viszonylag későn szabályozzák törvényi úton: lex Villia annalis Kr. e.
180-ban.
19
  A rabszolgák, italicusok és provinciálisok helyzetéhez lásd Alföldy 2002, 73–78.
20
  Ungern-Sternberg 2014, 82.
2015. tél Első Század
törekvése jelentős ellenállásba ütközött. A latinoknak nem tudta megadni a római polgárjogot,
a szövetségesek pedig továbbra sem képviseltethették magukat a népgyűlésen.
A legégetőbb megoldatlan ügy tehát a földkérdés maradt, melyet tovább súlyosbított
Marius hadseregreformja nyomán a veteránok letelepítésének problémája. A kimberek és a
teutonok támadásait sikeresen visszaverő hadvezér a saját birtokkal rendelkező és saját magát
felfegyverezni képes parasztok mellett a nincstelen polgárokat is besorozta a hadseregbe.
(Sall. Iug. 86, 2 – 3) A capite censi névvel illetett újoncokat az állam fegyverezte fel, tizenhat
évnyi szolgálat után pedig földet ígért számukra. Ekkor még nem mutatkoztak meg Marius
hadseregreformjának a késő köztársaság korában kibontakozó következményei,21 nevezetesen,
hogy a reformintézkedések fegyvert adtak a nincstelen proletárok kezébe, akik immáron katonai
kiképzéssel és harci tapasztalattal a tarsolyukban nyújthatták be követeléseiket. A problémák
Marius rendszeréből fakadó másik forrása a hadvezér és a hadsereg közötti szoros kapcsolat,
az egymásrautaltság volt. A katonák feltétel nélkül ragaszkodtak az imperatorhoz, mert tőle
remélhették zsoldjuk rendszeres kifizetését és a szolgálati idejük letelte után a hadvezér politikai
szerepvállalása garantálhatta, hogy kiszolgált katonái letelepedhessenek és földhöz juthassanak.
A vezető politikusoknak mintegy természetszerűleg rendelkezésére állt egy széles és óriási erőt
képviselő bázis, melyet készek voltak használni.
A távoli vidékeken vívott háborúk, a külső ellenség legyőzése szorosan összefonódott a
Rómára irányuló politikai ambíciókkal. A Birodalom határainak geopolitikai szempontból
meghatározó helyeken történő stabilizálásával, azok kiterjesztésével párhuzamosan, illetve azt
követően a belviszályok is fellángoltak. Azaz mikor egy adott háború nyugvópontra jutott, a
hadvezérek minden további nélkül átcsoportosíthatták erejüket a belpolitikai (had)színtérre,
ahol többek között a hadjáratok levezényléséért is komoly verseny folyt. Kr. e. 88-ban a VI.
Mithridates, pontusi király elleni hadjárat parancsnokságát Marius és Sulla egyaránt magának
követelte. Végül utóbbinak sikerült megkaparintania, méghozzá úgy, hogy meggyőzte katonáit,
ha más kezébe kerülne a sereg irányítása, az új hadvezér másokat vinne magával Ázsia igen
gazdag vidékének meghódítására. Az érv olyannyira hatásos volt, hogy Sulla serege élén
vonulhatott be Rómába, ahol római polgárok ellenséggé nyilvánításával kirobbantotta az első
formális polgárháborút.22 Fontos megjegyezni, hogy a Mithridátésszel kötött béke feltételei is
azért voltak igen enyhék,23 mert a belpolitikában sokkal nagyobb tét forgott kockán.

Horatius válságról alkotott elképzelése
Rómában tehát állandósultak a harcok, a kérdés már csak az volt, ki ragadja magához a
legfőbb hatalmat. Emellett a közvélemény másik meghatározó kérdése Róma sorsának további
alakulására irányult. Míg Vergilius IV. Eclogajában optimizmussal tekint a jövőbe egy új aranykor
elérkezésére várva, addig Horatius 16. epódoszában nem éppen bizakodó hangnemben festi le az
egyes kiemelkedő politikusok hatalmi vetélkedésének súlyos következményeit.24 Ezt a szöveget,
a kor talán leghíresebb „válságjelentését” érdemes kicsit közelebbről is szemügyre vennünk:
„Altera iam teritur bellis civilibus aetas, /suis et ipsa Roma viribus ruit.”(Hor. Epod. 16. 1 – 2)

21
  A késő köztársaság korában a hadsereg szerepéhez lásd Smith 1958.; Cagniart 2007.
22
  Ungern-Sternberg 2014, 87.
23
  A Kr e. 85-ben megkötött béke feltételei: Mithridatesnak vissza kellett adnia az addig elfoglalt terülteket, ki
kellett szolgáltatnia hajóhada egy részét és 3000 talantont kellett fizetnie. Németh – Hegyi 2011, 445.
24
  Egyes kutatók szerint Horatius műve egyfajta válasz Vergilius optimizmusára. Mankin 1995, 244.
Első Század 2015. tél
A költő szerint a belviszályok a pusztulás szélére sodorták Rómát, mely eredményesen
szállt szembe Porsennával, vérbe fojtotta Spartacus felkelését, sikeresen vette fel a harcot a
germánokkal szemben és a szülői átoktól vezérelt Hannibált is legyőzte. Horatius nem lát más
kiutat a helyzetből, mint a város elhagyását. A város lakóinak azt javasolja, hogy a boldogok
szigetét jelöljék ki úti célul, melyet „Iuppiter illa piae secrevit litora genti.”
A Róma sorsáért aggódó költő az epódosz első két sorában fogalmazza meg a res publica
válságáról alkotott elképzelését, annak kimenetelét. Az első sorban szereplő altera… aetas
szókapcsolat tudtunkra adja, hogy ismétlődő jelenségről van szó. Amennyiben az aetas szót
generációként értelmezzük, Octavianus és Sextus Pompeius lennének e második, másik
generáció tagjai, míg elődeik képében Caesarra és Pompeiusra gondolhatunk.25 De lehetséges
olyan interpretáció is, melyben egy hosszabb időszakot jelent. Ebben az esetben a megelőző
időszak Marius, Sulla, Cinna és Lepidus kora Kr. e. 77-ig bezárólag, az altera pedig Caesarra,
Pompeiusra, Antoniusra és Octavianusra vonatkozik.26 Kérdésfelvetésünk szempontjából nem
is annyira a fenti értelmezési különbség meghatározó, sokkal inkább az a ténymegállapítás, hogy
újra és újra kitört a véres csatározás, az utódok nem tanultak őseik hibáiból vagy egyszerűen
nem is tekintették véteknek a hatalomért való kegyetlen versengést. Ugyanakkor a tekintetben,
hogy Horatius mennyire szemlélte folyamatként az eseményeket, mikortól számította a
köztársaság válságának kezdetét, nem elhanyagolható, hogy a Kr.e. 88 és 77 közötti időszak és
a Kr. e. 50-től a Kr. e. 31-ben lezajló actiumi ütközettel záruló évek között tesz különbséget,
vagy az általa megtapasztalt, rövidebb intervallumról tesz említést. A fenti szókapcsolat
fontosságát Horatius egy erős stiláris elemmel tudatosítja is. Hyperbaton révén kifejezi, hogy
a polgárháború nyomasztó jelenléte nem múlt el Sulla és Marius konfliktusának lezárásával,
csupán nyugvópontra jutott, de továbbra is jelen volt a felszín alatt, bármikor fennállt a
lehetőség, hogy megismétlődjenek a borzalmak. A két időszak között éppen a polgárháború
teremtette meg a kapcsolatot.
Horatius levonta a tanulságot, úgy vélte, a város már nem élne túl egy újabb megrázkódtatást.
Éppen ezért a helyzetet epódoszában menthetetlennek nyilvánítja, a vates szerepében
megjövendöli, hogy Róma el fog pusztulni, méghozzá önkezének esik áldozatul. Ennek az
ítéletének a suis et ipsa szavakkal ad nyomatékot a tautológia eszközével élve. Az értelmi kettőzés
még tragikusabb színt ad a saját súlya alatt összeomló város képének, mely felfogás a görög
politikai gondolkodásban is helyet kapott, valamint hasonló gondolat fellelhető Cicerónál,
Propertiusnál és ahogy már utaltunk rá, Livius Ab urbe condita című munkájának praefatiójában
is szerepel.27 A súlyos válságszituációból Horatius nem lát más kiutat, mint hátrahagyni Rómát
és elhajózni a Boldogok Szigetére, amelynek pontos helyét persze senki sem ismeri, létezése
csak mitológiai síkon vehető számításba. A költő tehát csak álmegoldást tud felkínálni, hiszen
ahogy az epódosz utolsó soraiban is írja: „ut inquinavit aere tempus aureum/ aere, dehinc ferro
duravit saecula”. Vagyis a történelem előrehaladtával elkerülhetetlen a romlás, a korábbi időszak
mindig pozitívabb megítélés alá esik, ideális és megismételhetetlen mintaként jelenik meg.
A múlt a rómaiak identitásának igen fontos részét képezte, a közéletben rendszerint
kiemelkedő szerepe volt az emlékezésnek, melynek a pompa funebris nyújtott mintegy
intézményesülő keretet. A temetési szertartás egyaránt alkalmas volt arra, hogy reprezentálja
egy-egy család politikai hatalmát, valamint újra és újra felidézze az ősök dicső tetteit, melyek

25
  Watson 2003, 488.
26
  Mankin 1995, 246.
27
  Cicero Phil. 2. 51 „labentem et prope cadentem rem publicam” Mankin 1995, 246.
2015. tél Első Század
idővel exemplumokká váltak.28 Ezek lényegükből adódóan viselkedésmintákat írtak elő,
normatív jellegűek voltak. A pompa funebrisen megidézett ősök cselekedeteit a res publicát
középpontba állító inerciarendszer alapján értékelték, ami azt jelenti, hogy minden történet
a római értékeket visszhangozta,29 a mos maiorumból táplálkozott és gazdagította is azt. A
példás cselekedetek ismételt megjelenítése élővé tette a múltat, s ezáltal lehetőséget adott a
már megtörtént eseményeken keresztül értelmezni a jelent. Horatius is ezzel az eszközzel él 7.
epódoszában, melyben rámutat a polgárháború okára, így közvetve a politikai válságot kiváltó
tényezőre is: „Sic est: acerba fata Romanos agunt/ scelusque fraternae necis, / ut immerentis fluxit
in terram Remi/ sacer nepotibus cruor.” E sorok tanúsága szerint Remus meggyilkolása miatt
sújtja átok a népet. Róma alapítását a testvérgyilkosság bűne árnyékolja be, s ahogy kezdeteknél
a fivér támadt fivér ellen, úgy az állam sorsát is ilyen körülmények pecsételik meg elhozva a
végső pusztulást. A 17 – 20. sorokban kibontakozik egy koncepció, melynek értelmében a
bűnt elkövető leszármazottainak kell megfizetniük elődjük vétkéért, ráadásul oly módon, hogy
ők maguk is az eredetihez hasonló gaztettel szennyezik be magukat.
Horatius szintén ezt a nézőpontot képviseli a művében, s ezt magabiztosan kifejezésre is
juttatja. A sic est kijelentés a teljes bizonyosság érzetét kelti, vagyis kétségtelenül Romulus tettének
egyenes következménye a Kr. előtti 2 – 1. század válsága. Két tényező teszi megingathatatlanná
ezt a megállapítást. Az egyik, hogy a mű elején megszólított rómaiak hallgatással fogadják az
ellenük felhozott vádakat, nem tiltakoznak a költő ítélete ellen. Továbbá a fata szó enged még
arra következtetni, hogy Remus meggyilkolásának nem is lehetett volna más következménye,
mint a polgárháború. A fatum ugyanis etimológiailag a for, fari, fatus sum igéből vezethető
le, melynek jelentései között szerepel a megjósolni valamit. Így a fatum is magában hordoz
egyfajta determináltságot:30 a múlt bizonyos eseményeihez a jövőben adott következmények
fognak társulni. A sorsnak az élet alakulását meghatározó, bizonyos keretek közé szorító
jelentésárnyalata és ezen belül a halál, mint végpont további perspektívát kínál a szöveghely
vizsgálatához.
Más megvilágításba helyezheti az eseményeket Remus halálának egyik értelmezési lehetősége,
mely szerint a testvérgyilkosság szükségszerű tett volt, Romulus fivérének megölésével rituális
áldozatot hajtott végre a frissen megalapított város szerencsés jövőjének biztosítása céljából.31
Ennek az eseménynek és a polgárháborúnak a párhuzamba állítása ismét csábító lehetőség.
A Kr. előtti 1. században többször lezajló bellum civilis, mint az augustuti béke előfeltétele
összecseng a város alapításához kötődő testvérgyilkosság motívumával. 32

28
  Flower 2010, 378.
29
  Hegyi 2009, 72.
30
  A fatum a for ige participium perfectumából származik, így ’amit kimondtak’ jelentéssel bír. A kimondott
szónak a római vallásban különleges erőt tulajdonítottak, a vallási cselekmények, például egy templom
felszentelésének (dedicatio) sikerességét nagyban meghatározta, hogy mennyire pontosan, milyen hangerővel
hangzott el a beszéd. A kimondott szó tehát sorsdöntő jelentőségű lehetett. Ehhez lásd Köves–Zulauf 1995,
65–67.
31
  Watson kommentárja további irodalommal: Prop. 3. 9. 50; Bremmer 1987.
32
 Hannah Arendt is ezt az álláspontot képviseli a polgári forradalmak anatómiáját vizsgáló művében. „Erőszak
volt a kezdet, ezért nincs kezdet erőszak nélkül.” Arendt 1991, 22.
Első Század 2015. tél
Sallustiusi társadalomkép: A Catilina-összeesküvés résztvevői
A Kr. e. 133 és 63 között eltelt hetven év alatt nem sikerült megoldást találni az égető problémákra.33
A római és itáliai parasztok földhöz juttatását nem sikerült kivitelezni, súlyosbította a helyzetet
a veteránok földigénye, a plebs életkörülményei nem lettek kedvezőbbek, a lovagrend politikai
ambíciói kielégítetlenek maradtak, a senatusi arisztokrácia megosztott volt és féltette pozícióját.
Viszont a fent említett konfliktusok révén egyes társadalmi csoportok fokozatosan bekerültek
a politikai szférába és ott meghatározó tényezőkké váltak. Bizonyos jelszavak adott réteget,
csoportokat (veteránok, városi plebs) mozgósítottak, amelyet a vezető politikusok könnyedén
megnyerhettek maguknak. Az általuk irányított különböző mozgalmak, összeesküvések színleg
e rétegek problémáinak orvoslását tűzték zászlajukra, holott a valódi cél a személyes ambitiók
megvalósítása volt, melyhez csupán felhasználták a korábbi csatározások által politikaformáló
tényezővé tett társadalmi csoportokat.
A Catilina nevéhez fűződő Kr.e. 63-as összeesküvés résztvevőinek táborát képzeletben
bejárva és a Bellum Catilinae szövege alapján sorra véve, érdemes megfigyelni, hogy Sallustius
milyen fogalmakat, tulajdonságokat társít az egyes rétegekhez, miben látja motivációjukat és
ő maga milyen véleménnyel van róluk. A sallustiusi társadalomkép kulcsfiguráinak egyike az
összeesküvés vezetője.34 Lucius Sergius Catilina nemesi származású (nobili genere natus) volt,
fiatal korában „kedvét lelte” a polgárháborúban (huic ab adulescentia bella intestina grata fuere)
– így mutatja be politikai karrierjének kezdetét Sallustius. Majd folytatja, hogy csökkenő
vagyona miatt vállalkozott az államellenes összeesküvésre, akárcsak azok a nemes ifjak, akiket
Catilina ügyes taktikázással maga köré gyűjtött, s éppen azért olyan sikeresen, mert bár az
idősebb generációhoz tartozott, de ő maga is ennek a csoportnak egy reprezentatív figurája
volt. Személyében Sallustius a mos maiorum válságával fémjelzett korszak tipikus alakját rajzolja
meg.35 Rövid jellemzéséből kiderül, hogy Sulla uralma döntő befolyást gyakorolt rá. Ekkor
több gaztettet is végrehajtott, melyek közül tulajdon apósának, Marcus Marius Gratidianusnak
a meggyilkolása különösen sötét árnyalattal egészíti ki a róla kialakított képet,36 legalábbis
Sallustius narratívája érdekében mindenképpen így szeretné láttatni főhősét.
Ha a Sulla-korszak által Catilinára gyakorolt hatás morális következményein túlra tekintünk,
egyéb jelentős összefüggések kerülhetnek látóterünkbe. Sulla nyomán valamelyest új mederbe
terelődött az állam élete, hiszen a hatalom erőszakos úton való megszerzése, a proscriptio bevezetése
és a hadsereg öncélú felhasználása megteremtette a hatalomgyakorlás új kereteit, ez a változás pedig
erőteljesen meghatározta Róma további sorsának alakulását. 37 Catilina összeesküvése a rövidtávú
következmények egyike volt, Sulla amellett, hogy mintául szolgált Catilina számára, eszközt is
adott a kezébe, precedenst teremtett a hadsereg saját célok elérése érdekében történő bevetésére.
Catilina Sallustius számára éppúgy reprezentálja a nobilitast, mint a fiatal arisztokratákat.

33
  Ezzel a problémakörrel kapcsolatban érdekes kérdéseket vet fel Christian Meier, aki szerint a Római Birodalom
expanziójából fakadó válság jellegét tekintve „Krise ohne Alternative” volt, vagyis a senatus auctoritasának
csökkenése miatt a res publica válságára csak a köztársaság megszűnése és az új államforma kialakulása hozhatott
megoldást. Meier 1966.
34
  Catilina jellemének bemutatása Sall. Cat. 5, 1–8
35
  Catilina jellemzéséhez lásd McGushin 1978, 57–59.; Earl 1961, 85–86.
36
  Syme 1964, 84.
37
  Syme 1964, 124.; Makk – Tar 1970, 14–15.
2015. tél Első Század
A Sulla-korszak és a Catilina-féle összeesküvés közötti kapcsolatot mi sem jelzi jobban,
mint hogy Sulla veteránjai részéről tömeges volt a részvétel a Kr. előtti 63-as és azt követő év
eseményeiben. Sallustius a 11. caputban bemutatja a hadsereg Sulla kis-ázsiai hadjáratához
kapcsolódó tevékenységét és azt is megemlíti, hogy a katonák óriási zsákmányra tettek szert,
valamint erkölcseik meglazulása is erre az időre tehető: „Ibi primum insuevit exercitus populi
Romani amare, potare, signa, tabulas pictas, vasa caelata mirari, ea privatim et publice rapere,
delubra spoliare.”(Cat. 11, 6) A gyorsan szerzett vagyont azonban hamar eltékozolták, ezért
üdvözölték Catilina összeesküvését, mely újabb lehetőséget teremtett nekik a törvénytelen
vagyonszerzésre. Ezen a ponton reálisnak tűnik Sallustius értékelése, egyet is értünk vele. Az
atyai örökséget elherdáló arisztokrata ifjak a katonákéval megegyező problémával szembesültek,
„zabolátlan életmódjuk” miatt nem tudták fenntartani a megszokott életszínvonalat. Ezért
voltak kaphatóak mindenre, hogy pénzhez jussanak: „Animus inbutus malis artibus haud facile
lubidinibus carebat; eo profusibus omnibus modis quaestui atque sumptui deditus erat.”(Cat.13,
5) A veteránokról és a nemes ifjakról rajzolt portré a sallustiusi társadalom két legfontosabb
rétegét ábrázolja. Sallustius egyrészt rájuk építi dekadenciaelméletét, az erkölcsi romlás egy-
egy jellemzőjét társítva hozzájuk, másrészt a Catilina fellépését megelőző időre vonatkozó
viselkedésükből vezeti le, hogy miért csatlakoztak Catilina táborához.
E két réteg mellett számos más csoport egyes képviselői is beálltak Catilina követői közé.
A sallustiusi társadalomkép jellegzetessége, hogy mikor rátér Catilina támogatóinak hosszabb
bemutatására, nem társadalmi csoportokban gondolkodik, hanem mintegy ömlesztve írja le
a különböző vétkeket elkövetőket. Mintha ezzel is jelezni akarná, hogy Rómában felborult a
társadalmi rend, az egyes rétegek nem különíthetőek el élesen egymástól, ez az összeolvadás
pedig a válság egyik tünetének tekinthető. Sallustius a következőképpen vonultatja fel Catilina
követőit: „In tanta tamque corrupta civitate Catilina, id quod factu facillumum erat, animum
flagitiorum atque facinorum circum se tamquam stipatorum catervas habebat. Nam quicumque
inpudicus, adulter, ganeo, manu, ventre, pene, bona patria laceraverat, quique alienum aes grande
conflaverat quo flagitium aut facinus redimeret, praeterea omnes undique parricidae, sacrilegi,
convicti iudiciis aut pro factis iudicium timentes, ad hoc quos manus atque lingua periurio aut
sanguine civili alebat, postremo omnes quos flagitium, egestas, conscius animus exagitabat, ei
Catilinae proxumi familiaresque erant.” (Cat. 14, 1 – 3) E seregszemle igen kifejezően mutatja be
Catilina követőinek romlottságát, mely összhangban van vezérük jellemével, továbbá magába
foglal minden elképzelhető erkölcsi kilengést, ezzel jelezve, hogy óriási problémák terhelték az
államot. Sallustius értelmezésében ezért is fordulhatott elő, hogy Catilina büntetlenül olyan
messzire mehetett, hogy számottevő fegyveres erőt gyűjthetett össze Itáliában, hogy azt a
hatalom megszerzésére fordítsa.38
Az atyai vagyon elherdálásának különböző formáit a fenti részletben kötőszavak beiktatása
nélkül (asyndeton) sorolja fel Sallustius, ezzel kifejezve, hogy ezek a pénzköltési módok
szinte szünet nélkül és egymással karöltve vezettek el odáig, hogy teljesen felemésszék a
családi vagyont. Catilina körül csoportosult minden gonosztevő, akiket Sallustius az emberi
élet különböző területeit szabályozó normák megsértőiként ír le. A támogatók soraiban
ott vannak a mos ellen vétő hazaárulók (parricidae), a templomokat kifosztók (sacrilegi=szó
szerint szentségtörők), akik a fast hagyják figyelmen kívül és a törvény által elmarasztaltak,
avagy tetteik miatt attól rettegők (convicti iudicius atque pro factis iudicium timentes), akik
a ius semmibevétele miatt kerültek ebbe a helyzetbe. Mintha Sallustius szisztematikusan
végigmenne ezeken a normarendszereken, hogy ezekre fűzze fel szép sorjában a különféle
gonosztevőket. A hazaárulókra használt kifejezésnél érdemes kicsit hosszabban elidőznünk.

38
  Syme 1964, 136.
Első Század 2015. tél
A parricida szó jelenthet hazaárulást, de más kontextusban arra a személyre használták,
aki apját vagy más közeli rokonát, például testvérét gyilkolta meg. A szó a 14. caputon
kívül előfordul Caesar (Cat. 51, 25) és Cato beszédében (Cat. 52, 31) egyaránt, melyek
tartalmi szempontból fontos szerepet töltenek be a monográfiában, hangsúlyos mivoltukra
terjedelmükből is következtethetünk. A parricida szó tehát önmagában utalhat a polgárháborúra
és a testvérgyilkosságra, mely fogalmakon keresztül megragadható a válság legsúlyosabb
következménye, ahogy arra a fentiekben Horatius epódoszánál már utaltunk.
Catilina csatlósainak konkrét megnevezése a motivációjuk megemlítésével egészül ki.
Sallustius szerint a gyalázat, a nyomor és a lelkiismeret-furdalás kergetett sokakat Catilina
karjaiba, bár az összeesküvés vezérének szuggesztív személyisége is számos követőt szerzett
ügyének. Catilina főként a fiatal arisztokraták megnyerésére pályázott nem kevés sikerrel.
Ennek taglalásánál Sallustius megjegyzi, hogy „Scio fuisse nonnullos qui ita existumarent,
iuventutem quae domum Catilinae frequentabat parum honeste pudicitiam habuisse”. (Cat. 14,
7) Ehhez hozzáteszi, hogy szemtanúk nem támaszthatják alá ezt az állítást, viszont azzal, hogy
mégis ír erről a szóbeszédről kinyilvánítja saját véleményét, hiszen ha nem tartaná igaznak,
nem említené meg. Avagy éppen a saját véleményét csomagolja burkolt formába azáltal, hogy
a szóbeszéddel „mondatja ki”, hogy mit gondol, ezáltal elhárítva a felelősséget.
Sallustius a későbbiekben is alkalmazza ezt a módszert, hogy a szóbeszédből nyert értesüléseit
írja le, majd hozzáteszi, hogy ő maga nem alkothat véleményt a kérdéses esetről: „Nobis ea res
pro magnitudine parum comperta est.” (Cat. 22, 3) Jelesül a Catilina ellen felhozott vérvád
kapcsán cselekszik így, mely Catilina követői előtt tartott beszéde után kerül leírásra: „Fuere
ea tempestate qui dicerent Catilinam, oratione habita, cum ad ius iurandum popularis sceleris sui
adigeret, humani corporis sanguinem vino permixtum in pateris circumtulisse.” (Cat. 22, 1) Az
itt megfogalmazott vérvád a Catilina és hívei ellen szigorúan, sőt törvénytelenül fellépő consul,
Cicero védelmében a Sallustius után alkotó történetíróknál egyre véresebb elemekkel tűzdelt
történetté formálódott.39

Erkölcsi romlottság vagy kilátástalanság? – a mos maiorum válsága
„Namque duobus senati decretis ex tanta multitudine neque paremio inductus coniurationem
patefecerat, neque ex castris Catilinae quisquam omnium discesserat: tanta vis morbi atque uti
tabes plerosque civium animos invaserat.” (Cat. 36,5)
Sallustius a 36. caputban a társadalmi erkölcsöket ismerteti, megismétli a 11 – 13. caputban
már kifejtett gondolatát, mely szerint a második pun háború után Rómában kibontakozó jólét
és felvirágzás tehető felelőssé a Kr.e. 1. századra jellemző válságért.40 Ezt az indokot kielégítőnek
találja, úgy véli az erkölcsi dekadencia elegendő ok arra nézve, hogy egy több ezer főt magába
foglaló, meglehetősen heterogén41 és a bajtársiasság korábbi közös hadakozásból táplálkozó
összetartó erejét nélkülöző hadseregből egyetlen ember sem akadt, aki a tekintélyes jutalomtól
vezérelve felfedte volna Catilina haditervét. A társadalomból való kitaszítottság érzése, a személyes
sértettség (például a proscribáltak gyermekei) és a bosszúvágy mégis összekovácsolta Catilina
táborát. A senatus két határozatot is kiadott, melyek egyikében az, aki valamiféle információval
szolgál az összeesküvés részleteit illetően, társadalmi státusához igazított elismerésben részesül.

39
  A vérvád továbbéléséről és radikalizálódásáról lásd Németh 2002.
40
  McGushin 1978, 200.
41
  Syme 1964, 137.
2015. tél Első Század
„Ad hoc, si quis indicavisset de coniuratione quae contra rem publicam facta erat, praeium servo
libertatem est sestertia centum, libero inpunitatem eius rei et sestertia ducenta [milia]” (Cat. 30,
6) A rabszolgáknak tehát szabadság és százezer sestertius, a szabadoknak erre az ügyre nézve
büntetlenség és kétszázezer sestertius járt volna. Mindezek ellenére mégsem dezertált senki
Catilina táborából, ami arra utal, hogy a résztvevők helyzete tényleg kilátástalan volt, olyan
problémákkal néztek szembe, melyek nem láttak más megoldást a fegyveres felkelésen kívül.
Sokak elégedetlensége a Sulla uralmának idejére vezethető vissza, itt ismét említi Sallustius a
veteránokat, az ifjakat, de szóba kerülnek azok is, akiknek szülei a prosciptiónak estek áldozatul,
így elveszítették vagyonukat és politikai jogaik egy részét. Ebből a rövid felsorolásból kitűnik,
hogy a probléma sokkal összetettebb volt, mintsem azt le lehetne írni a corrupti civitatis
moresszel.
Ezen a ponton érdemes kitérnünk arra, hogy Sallustius másik monográfiájában, a Bellum
Iugurthinumban manipulálta az események kronológiáját, hogy kapcsolatot teremthessen a
numida király ambitiója és a rómaiak avaritiája között.42 Azaz rendező elvéhez igazította a
tényeket, ahelyett, hogy azok alapján alakította volna ki nézőpontját. Az erkölcsi romlottságot
hívatott példázni Catilina alakja, de Sempronia bemutatása is (Cat. 25, 1 – 5), akinek egy,
a kor tipikus női alakját reprezentáló szerepén kívül nincs más funkciója az összeesküvés
elbeszélésnek szempontjából. De Sallustius szerint ahhoz, hogy megértsük miért bontakozott
ki a Catilina-féle összeesküvés, a kor moresét és Catilina moresét kell behatóan megvizsgálni
és feltérképezni,43 ezért kaphatott helyet Sempronia jellemzése is a műben. Bizonyos részek a
rendező elv illusztrálása miatt kerültek be a monográfiába, viszont akadnak olyan részletek is,
melyek túlmutatnak a mos maiorum válsága által megszabott kereteken, már abban az esetben,
ha a mos értelmezésénél kizárólag az erkölcs jelentésre fókuszálunk.
Ha ezt a képlékeny, számos értelmezési lehetőséget magában rejtő fogalmat vizsgáljuk,
érdemes kiragadni azt a megközelítést, mely szerint a mos az emberi életnek azon területére
vonatkozóan „fogalmaz meg” normákat, melyet a ius (ember alkotta jogrend) és a fas (isteni
törvények) érintetlenül hagynak. Értelmezésének nehézsége éppen abból fakad, hogy olyan
szabályok, viselkedési módok összességét jelenti, melyek sem szóban nincsenek meghatározva,
írásba foglalásukról pedig mégannyira sem beszélhetünk.
Sallustius a mos maiorum válságának taglalásánál beszámol arról, hogy a Crassus és Pompeius
consulsága idején visszaállított tribunus plebis hivatalt fiatalok kapták meg, akik koruknál fogva
nem voltak alkalmasak a hatalom gyakorlására: „Nam, postquam Cn. Pompeio et M. Crasso
consulibus tribunicia potestas restituta est homines adulescentules summam potestatem nacti,
quibus aetas animusque ferox erat, coepere senatum criminando plebem exagitare, dein largiundo
atque pollicitando magis incendere, ita ipsi clari potentesque fieri.” (Cat. 38, 1) E szöveghely
rámutat arra, hogy érvényét veszítette a köztársaság korának egyik fontos, eleinte íratlan, majd
Kr. e. 180-tól a lex Vilia annalisban lefektetett szabálya, mely arra vonatkozott, hogy adott
magistratust hány éves kortól lehet betölteni. Ha ez a jelenség helyet kaphatott a mos maiorum
változásának, válságának bemutatásánál, akkor a morest értelmezhetjük olyan előírásokként,
melyek meghatározzák a jó polgár, konkrétabban a senatusi arisztokrácia tagjainak a res publica
irányában tanúsított helyes viselkedését.44

42
  Earl 1961, 86.
43
  Hegyi 2004, 19.
44
  Hegyi 2004, 40.
Első Század 2015. tél
A fentiek tükrében világos, hogy Sallustiusnak a római köztársaság válságáról alkotott
elképzelése, mely a mos maiorum válságával azonosítja és adja vissza Catilina összeesküvésének
történetét, habár az erkölcsi dekadencia dominanciáját hangsúlyozza, akarva akaratlanul
fellebbenti a fátylat a politikai kultúrában bekövetkezett negatív irányú változásokról, bennük
a res publica egyik alapvető támpillérének megrendülését fedezve fel. E gondolat kapcsán
érdemes visszatekintenünk a 9. caputban foglaltakra, azaz a köztársaság korai időszakának
leírására, ahol Sallustius azt mondja: „Igitur domi militiaeque boni mores colebantur; concordia
maxuma, avaritia minuma erat.” Vagyis az ideálisnak tekintett korszakban, ahol Concordia
kegyéből fakadóan a boni mores uralkodott, jelen volt az avaritia. Ha pedig kezdetektől
meglévő jelenségről van szó, a köztársaság válságát nem magyarázhatja a kapzsiság megjelenése.
Sokkal valószínűbb, hogy a korai időszakra jellemző politikai keretek átalakulása tekinthető a
bajok forrásának, pontosabban, hogy a megváltozott viszonyok között az avaritia kártékony
hatásának nincs kellő ellensúlya. Felmerül a kérdés, talán maga Sallustius is sejtette, hogy
az erkölcsök válságra alapozott elképzelése nem áll teljes mértékben szilárd alapokon? Vagy
a minuma csupán olyan értelemben szerepel itt, mint nulla és kizárólag arra szolgál, hogy
még nagyobb hangsúlyt kölcsönözzön a maxuma concordianak?45 Ezekre a kérdésekre adott
válaszaink árnyalhatják a Sallustius elképzeléséről alkotott nézeteinket. Azért is érdemes
kellően megfontolnunk őket, mert ha sikerül helyesen értékelnünk és értelmeznünk az ókori
szerzőknek, köztük Sallustiusnak a res publica válságával kapcsolatos felfogását, mi magunk
is közelebb kerülhetünk a probléma megoldásához és jobban megérthetjük azt a folyamatot,
melynek révén a városállamból birodalommá növekvő Róma régi, „kinőtt” kormányzati kereteit
levetkőzve új uralmi formát öltött magára a principátus képében, mely még közel ötszáz éven
át biztosította a birodalom fennállását.

45
  Earl1961, 42.
2015. tél Első Század
Bibliográfia
Albrecht, Michael von 2003. A római irodalom története I. Ford. Tar Ibolya. Balassi Kiadó,
Budapest (eredetileg: Geschichte der römischen Literatur. München, 1992).
Alföldy Géza 2002. Római társadalomtörténet. Osiris, Budapest.
Arendt, Hannah 1991. A forradalom. Ford. Pap Mária. Európa Könyvkiadó, Budapest
(erdetileg: On Revolution. New York, 1965).
Beard, M. – crawford, M. 1999. Rome in the Late Republic. Problems and Interpretations.
Duckworth, London.
Bremmer, J. N. 1997. „Romulus, Remus and the Foundation of Rome”: Bremmer, J. N. –
Horsfall, N. (szerk.): Roman myth and mythgraphy. University of London, 25–48.
Cagniart, P. 2007. „The Late Republican Army (146–30 BC)”: Erdkamp, P. (szerk.):
Companion to the Roman Army. Blackwell Publishing, 80–95.
Earl, D. C. 1961. The Political Thought of Sallust. Cambridge University Press.
Flower, Harriet I. (szerk.) 2014. The Cambridge Companion to the Roman Republic.
Cambridge University Press.
Flower, Harriet I. 2010. Roman Republics. Princeton University Press.
Gruen, E. S. 1992. Culture and National Identity in the Republican Rome. Cornell University
Press.
Hammer, D. 2014. Roman Political Thought: From Cicero to Augustine. Cambridge
University Press.
Hegyi W. György 2004. Mos és res publica, római történetírás és politikai gondolkodás. dea.
lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/79650/de_1449.pdf?sequence=3&isAllowed=y.
[Utolsó elérés: 2015.11.09.]
Hegyi W. György 2009. „Ősök, maszkok, utódok.”: Ókor 8, 70–77.
Köves – Zulauf, Thomas 1995. Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Telosz Kiadó.
Makk Ferenc – Tar Ibolya 1970. Auctores Latini XII. Tankönyvkiadó, Budapest.
Mankin, D. (szerk.) 1995. Horace. Epodes. Cambridge Greek and Latin Classics. Cambridge
University Press.
Mcgushin, P. 1977. C. Sallustius Crispus, Bellum Catilinae. A Commentary. Brill, Leiden.
Meier, Christian 1966. Res publica amissa. Eine Studie zu Verfassung und Geschichte der
späten römischen Republik. Franz Steiner, Wiesbaden.
Németh György 2002. Karthágó és a só. Korona Kiadó, Budapest, 181–193.
Német György – Hegyi W. György 2011. Görög-római történelem. Osiris, Budapest.
Ogivie, R. M. 1965. A Commentary on Livy. Books 1–5. Clarendon Press, Oxford.
Ramsey, J. T. 2007. Sallust’s Bellum Catilinae. Oxford University Press.
Smith, R. E. 1958. Service in the post-Marian Roman Army. Manchester University Press.
Első Század 2015. tél
Syme, R. 1964. Sallust. University of California Press, Berkeley.
Ungern-sternberg, J. von 2014. „The Crisis of the Republic”: Flower, Harriet I. (szerk.):
The Cambridge Companion to the Roman Republic. Cambridge University Press.
Watson, Lindsay C. 2003. A Commentary on Horace’s Epodes. Oxford Univerity Press.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

IDEGEN NYELVŰ PUBLIKÁCIÓ
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Didem Basak Ergun
TURKISH MELANCHOLY: HUZUN
In recent Turkish cultural studies and literature, hüzün was redefined as a an emotion felt both
at individual and collective levels. Though referring to various meanings „Hüzün does not
exactly correspond to other concepts such as melancholy, nostalgia, sombreness, sadness or
even wistfulness, which comes closest to it”.1 As Hüzün is mostly translated as melancholy, it
will be useful to start with a conceptual discussion of the notion to see if it is possible to define
hüzün as a unique Turkish emotion different from western understandings of melancholy.

Melancholy
Since antiquity, physicians, philosophers and writers brought different definitions to melancholy.
The definitions of Melancholy varied to a great extend, even sometimes carrying contradicting
explanations. The wide range of approaches to melancholy have recently been categorized
by Jeniffer Radden under four main themes/domains. The first approach to melancholy was
dominantly centered around the different meanings attached to melancholia and its explanation
as a „disease resulting from an imbalance of black bile”2 that caused gloomy moods or even
madness. Melancholy was also characterized as „fear and sadness without a cause”.3 Thirdly,
melancholy was also associated with genius and creative energy which Radden argues that such
approaches can be traced back to the times of Aristotle. And finally, melancholy was linked to
idleness, a boredom which was advised to be cured by taking action and keeping busy.4
The diverse understandings of melancholy have changed in the modern era, especially
as the notion has been pathologized and equalized with mental illness or depression,
loosing its cultural significance.5 The clinical approach to melancholy finds its pathological
explanation fully by Freud. Especially with the advancement of psychoanalysis and
psychiatry, melancholy has been explained and theorized as a pathological condition. Freud’s
„Mourning and Melancholia” (1917) is a significant essay, which established the fundamental
basis of the psychoanalytic approach to melancholy. What made Freud’s explanations
of melancholy unique and different from earlier theories was his emphasis on „the theme
of loss, the emphasis on self-accusation and self-loathing in melancholic subjectivity,
and the elaborate theory of narcissism, identification and introjections it introduces”6

1
  Henschen, T. (2008) Furcht, Angst und Hüzün die entformalisierung zweier ontologischer Begriffe
Heideggers durch Pamuks Begriff kollektiver Wehmut [Fear, anxiety and hüzün: the deformalisation
of two of Heidegger’s Ontological Terms through Pamuk’s concept of collectivewistfulness]. Studia
Phaenomenologica, 8, pp. 307–330. Quoted from Isin 2010, 35–47.
2
  Radden 2002, 5.
3
  İbid 10
4
  Ibid 17
5
  Preester 2007, 15–19.
6
  Radden 2002, 282.
Első Század 2015. tél
Although conception of melancholy refers to clinical depression and pathology, Freud also
asserts that „the melancholic has a keener eye for the truth than others who are not melancholic”.7
The emphasis of on the relationship between melancholy and creativity, brilliance and artistic
expression was not mentioned for the first time by Freud. It again goes back to Aristotle
and his puzzling model of melancholy has been used as one the significant explanations for
creativity for centuries.8
The expressions of sadness, loss, grief, depression and melancholy can easily be found in
different art forms both in West and East. However, Francis Zimmerman points out how
„human experience of suffering became the object of a cultural construct”9 and warns against
the conceptual and methodological problems that arise in cross cultural studies. Zimmerman
follows that, „Melancholy has been shaped in the form of a culture-bound syndrome, from
Latin antiquity through nineteenth century Romanticism in Western Europe.”10 Whether
melancholy as a western construct or a universal template applicable in all cultures is questionable,
especially in studying literary works and other cultural art forms in different geographical and
cultural settings. Similarly, Helena De Preester also points out that associating melancholia
with depression has caused „the model of melancholy to lost its cultural significance as an
explanatory frame in which creativity or artistic giftedness can be made explicit or intelligible.”11
The cultural-bounded explanation of the concept of hüzün and differentiating western
melancholy and Turkish hüzün in this paper is not an essentializing effort for an idiosyncratic
explanation of Turkish culture. Rather, following Milan Kundera’s argument emphasizing that,
„Not only must historical circumstance create a new existential situation for a character in the
novel, but history itself must be understood and analyzed as an existential situation”.12 This
requires agreeing with the premises of both Chakrabarty’s argument of „historical differences
actually make a difference”13 as well as Shalini Randeria’s conceptions of existence of „entangled
histories”14. This paper’s aim is to locate such an integrated analysis in the context of Turkey,
and especially in Istanbul, a city which has been geographically a bridge of cross cultural
interactions and a meeting point of West and East for thousands of years. Consequently,
such an effort should also be taking into account the „affective histories”15 and Edward Said’s
arguments on the patterns of both „acceptances” and „resistances”16 in investigating to the
cultural identities. Likewise Kyra Giorgi argues that “His [Pamuk] hüzün is not monolithic,
he suggests, but subject to the influence of differing cultural traditions.17

  Freud 1922, 543–545.
7

  Preester 2007, 15–19.
8

  Zimmerman 1995.
9

10
  İbid.
11
  Preester 2007, 15–19.
12
  Kundera 1988, 37–38.
13
  Chakrabarty 2009, 12.
14
  Shalini Randeria’ s concept and theory of „entangled histories” will be discussed in the following
section.
15
  Chakrabarty 2009, 18.
16
  Said 1983, 226–47.
17
  Giorgi 2014, 122.
2015. tél Első Század
Transition from an empire to a nation state with accelerated modernization and
westernization was not a smooth process in Turkey. It was a contested period of acceptances as
well as severe and outrageous resistances. At this point, I want to briefly return back to analyze
Hüzün conceptually, before examining the historical specificity of Turkey with the country’s
transition from an Empire to a nation state, its encounter with European Modernity and how
the cultural emotions have changed and expressed as a consequence.

Hüzün
Hüzün is a widely used concept in both Ottoman and Modern Turkish literature as well as
other forms of arts, especially in music. „Hüzün” is etymologically an Arabic word. It can
roughly be translated to English as „sadness, sorrow or grief ” but has also different meanings
attached to. According to Turkish Language Association „Hüzün” has been defined as „Sadness
of the heart (Gönül üzgünlüğü), sorrow (gam), grief (keder), gloom (sıkıntı)”18. Although not
exactly corresponding to other concepts such as melancholy, nostalgia or gloominess what
is distinct is the concept is not necessarily a mood of feeling down. For Pamuk and the four
Melancholic Turkish writers in Istanbul, hüzün also embraces a positive feeling: as stated in the
epigraph from Yahya Kemal: „Here live those who have turned hüzün into pleasure.”19
Pamuk starts explaining the history of hüzün with its mystical and philosophical traditions
in Sufism. Pamuk explains that Sufis suffer because they are not spiritually mature enough to be
close to God and they believe that the way of being close to God is through suffering. For Pamuk,
„It is the absence, not the presence of hüzün that causes a person distress.” (81). According to
Turkish Poet and writer Hilmi Yavuz, there is a concept of „nur-u siyah20” meaning „divine light
of darkness”.21 Nur-u siyah was immensely used by poets „is the symbol of happiness, serenity,
meanwhile, it is also a symbol of the position which Sufis have tried to reach with pantheism
(Vahdet-i Vücud22).”23 The concept does not evoke a western understanding of melancholy.
This difference is mainly due to the influence of Tasavvuf known also as Islamic mysticism or
Sufism. In Eastern cultures „Nur-u Siyah” also points out to the creative power of melancholy
since it is associated with a kind of maturation of soul, gaining awareness and enlightenment.24
In his article Mourning and Melancholy, Freud asserts that „the melancholic has a keener eye
for the truth than others who are not melancholic”. (Freud, 1964: 246) Being melancholic also has
a gift of „...selfunderstanding, an unusually perceptive and tragically accurate critical insight..”25

18
  Turkish Language Association (http://www.tdk.gov.tr).
19
  Konuk states that this epigrah does not included in the English translation of the novel. Konuk
2011, 257.
20
  Nur-u siyah can be translated as Radiance of the black or dark light which is diferent than Aristotle’s
concept of melan khole or black bile
21
  Yavuz 2001.
22
  Vahdet-i Vücûd means „Unity of existence” in English. In Sufi Islam, vahdet-I vucud is the belief
that the creator (God) and the created (humans) has the same “Unity of existence” meaning coming
from the same source and stays within the same unity.
23
  Aydin 2009.
24
  Yavuz 2001.
25
  Luciano 2003, 157.
Első Század 2015. tél
Ahmet Inam, in a similar manner reminds that Hüzün comes with its voluntaristic,
epistemological and ontological dimensions26 and “Hüzün requires courage because it is a
boldness of assessing one’s life. It is the courage of reevaluating what has been lived. Hüzün is
neither anger nor resentment and it is not „cowardness” of the downhearted person who has
withdrawn himself or herself from world.”27 In Istanbul Memories and the City, Pamuk affirms
this: „Istanbul does not carry its hüzün as “an illness for which there is a cure” or „an unbidden
pain from which we need to be delivered”: It carries its hüzün by choice.” (93).

HISTORICAL AND GEOGRAPHICAL CONTEXT OF HUZUN
Pamuk’s novel is not just a personal memoir, but it is also a reflection of the city’s changing history
in the souls of all Istanbullus. The radical changes witnessed by the ruination, impoverishment
and withering away of the architectural splendors of Ottoman era, Istanbul turns into „a
city of ruins and end-of-empire melancholy”(6) Kyra Giorgi argues that „While Pamuk
repeatedly refers to huzun as ‘the melancholy of Istanbul’, many aspects of the phenomenon
he describes are ones which might well be applied to Turkey as a whole.”28 Giorgi’s claim on
the troubled relationship of Turkey with the West and the country’s dilemma about on its self-
identification is also shared by many other scholars. Esra Akcan, in her article “Melancholy
and the ‘Other’, claims that “the non-Western other suffers from a lack of, or distance from the
ideal, having perceived the „West” as the „ideal norm”. Introducing the notion of „melancholy
of the geographic other” Akcan explains it “as the loss or lack of the right of being a subject
of modernization as a historical process, and a part of „universality” as a construct”29. The
collective melancholy felt is “no longer the loss of something previously possessed, but rather
exclusion from or the lack of an ideal. The melancholy of the geographical „other” is produced
by the „imaginative loss of a never possible perfection”30. She also mentions how the „ non-
West” or „the East” feels frustrated and sorrowful for being excluded from the universality
of modernization in which the subject of history is perceived to be only the west but not the
Others. Geographical otherness also refers to an otherness of History. In a similar vein, Ella
Shohat and Robert Stam31, more particularly discussing art history and aesthetics also make
parallel comments:
Traditional art history, in this sense, exists on a continuum with official history in general,
which figures Europe as a unique source of meaning, as the world’s center of gravity, as
ontological ‘reality’ to the world’s shadow. Endowing a mythical ‘West’ with an almost
providential sense of historical destiny, Eurocentric history sees Europe, alone and unaided, as
the motor, the primum mobile, for progressive historical change, including progressive change
in the arts.
The feelings of grief after the collapse of the Ottoman Empire and frustration towards
modernization and westernization became a significant characteristic of various Modern
Turkish literature. In understanding Istanbul’s hüzün, Orhan Pamuk follows the narrative
and literary footsteps of the four lonely Turkish melancholic writers, namely Yahya Kemal,

26
  Inam 1995, 10.
27
  İbid.
28
  Giorgi 2014, 128.
29
  Akcan 2005, 2.
30
  Cheng 2000, 6.
31
  Shohat – Stam 1998, 27.
2015. tél Első Század
Resat Ekrem Kocu, Abdulhak Sinasi Hisar, and Ahmet Hamdi Tanpinar who also carries these
feelings of grief and loss. According to Pamuk:
[T]hese four melancholic writers drew their strength from the tensions between the past and
the present, or between what Westerners like to call the East and West; they are the ones who
taught me how to reconcile my love for modern art and Western literature with the culture of
the city in which I lived. (99)
Historian Reşat Ekrem Koçu never could have completed his work, Istanbul Encyclopedia
and Pamuk describes Koçu as “… one of those hüzün-drenched souls who helped create an
image of a twentieth-century Istanbul as a half-finished city afflicted with melancholy. Hüzün
is what defines his life, gives his work its hidden logic, and sets him on the lonely course
that can only be his final defeat, but – as with other writers working in a similar vein – he
did not see it as central and certainly did not give it much thought’(141). Abdulhak Şinasi
Hisar whom Pamuk calls as the ‘Bosphorus Memorist’, witnessed personally the vanishing and
burning down of countless wooden mansions that lined up gloriously all along the Bosphorus
and he reflected his grief as „all civilizations are as transitory as the people now in cemeteries.
And just as we must die, so too must we accept that there is no return to a civilization whose
time has come and gone.” (102)
The feeling of loss and grief does not belong only to those four writers in Turkish literature.
Examining various cultural products but, especially works of literature Nurdan Gürbilek
analyzes the „the immanent sadness in Turkish cultural life”32. Gürbilek (1992, 2004)33 analysis
the anxieties of Turkish writers between the dualities of east-west and being an influencer or
the influenced, and how these anxieties have shaped the birth of the modern Turkish novel
traumatically. Through examining Turkish writers and novels, Gürbilek provides an in-dept
analysis of West is both idealized but at the same time kept in distance.34 Pamuk in an interview
also states this anxiety:
“On the other hand, this theme of impersonation is reflected in the fragility Turkey feels
when faced with Western culture. After writing The White Castle, I realized that this jealousy—the
anxiety about being influenced by someone else—resembles Turkey’s position when it looks
west. You know, aspiring to become Westernized and then being accused of not being authentic
enough. Trying to grab the spirit of Europe and then feeling guilty about the imitative drive.35
The other two melancholic writers, Poet Yahya Kemal and Novelist Ahmet Hamdi Tanpınar
were also very leading literary figures in Turkish literature. Both were influenced by the writings
of European writers, who were mentioned by Pamuk in his novel and both authors “went
in search of an image of melancholic „Ottoman- Turkish” Istanbul. When, lacking Turkish
precedents, they followed the footsteps of western travelers, wandering around the ruins of the
city’s poor neighborhoods, the population of Istanbul was hardly half a million.” (102–103)
Pamuk in his novel states that one of the most important novels written on Istanbul was
Ahmet Hamdi Tanpinar’s Peace (1969) and argues that in Tanpınar’s Peace, the protagonists
of the novel derive hüzün „from the city’s history, they are broken and condemned to
defeat. It is hüzün which ordains that no love will end peacefully.”(95) According to
Oya Mentese, Pamuk was much more affected by Tanpinar’s other book „Five Cities”.

32
  Yalçinkaya 2008.
33
  Gurbilek 1997.
34
  Yalçinkaya 2008.
35
  Pamuk 2005.
Első Század 2015. tél
In „Five Cities, one chapter was devoted to Istanbul in which Tanpinar was arguing that the
dramatic changes Istanbul was facing was not indeed caused by the collapse of the empire but
rather by the transition from one civilization to another, namely by westernization”36
Pamuk clearly states that the hüzün of Istanbul is connected to the state of mourning for
the city which had passed from a splendid past to a loss with the collapse of the Ottoman
Empire: „for me (Istanbul) it has always been a city of ruins and end-of-empire melancholy.
I’ve spent my life either battling with this melancholy, or (like all Istanbullus) making it my
own” (6). However this mourning is not a simple nostalgic longing for the glorious past.
In an interview Pamuk clearly states that he is a Westernizer and he is not mourning the
Ottoman Empire. What he was criticizing was how the ruling elite did not care for building a
national culture synthesizing east and west together, without erasing its heritage. „What they
had to do, and could not possibly do enough, was invent a strong local culture, which would
be a combination—not an imitation—of the Eastern past and the Western present.” Pamuk
follows that, „Slavishly imitating the West or slavishly imitating the old dead Ottoman culture
is not the solution. You have to do something with these things and shouldn’t have anxiety
about belonging to one of them too much.”37 The hüzün of Istanbul which begins with the
decline of empire in the past has been carried to the present. It is still a part of the present and
visible and memories it evokes are sad but beautiful. Sadness and longing are not only visual
but also vocalized by the poetry and music of the city. This feeling of hüzün which shared by all
inhabitants is so essential to their consciousness that it poetic rather than a sense of depression.
Another interesting point to emphasize at this point is Pamuk does not only re-reads or
follows the writings of Turkish authors and poets who wrote about Istanbul, but also the
European writers who travelled and wrote about the huzun of the city. These European
writers have also influenced Pamuk’s experience and relationship to Istanbul. He includes the
narratives of these writers namely, Gérard de Nerval, Gustave Flaubert, Théophile Gautier and
Pierre Loti. In the chapter titled as „Under Western Eyes”, Pamuk concludes that „What I have
been trying to explain is that the roots of our hüzün are European,” and continues: „So why is
it that I care so much ... about what ... Westerners have to say about Istanbul?” (210)
What is unique and significant about Pamuk’s inclusion of both the Turkish and the
European authors’ literary works on hüzün is not an effort to set discourses or constructs of
west vs. east on Istanbul, but rather as Esra Almas claims Pamuk wants to show how „hüzün
emerges through a dialogue with definitions from Eastern and Western traditions.”38 It is not
a self-orientalizing of Istanbul or Turkish culture, but alternately how Istanbul is a literary and
cultural space born out of ages of entanglements of eastern and western cultural interactions,
dialogues and intermixtures of histories. This reminds us the Randeira’s conceptualization of
‘entangled histories’ in which she emphasized the ‘cultural exchange processes’, that facilitates
to understand the cultures beyond the essentialist conceptions of cultures and well known
binaries of „modern and traditional”, „centre and periphery” and „powerful and powerless”.39
Pamuk does not deny the binary nature of the Turkish culture, on the contrary he
confirms it not by questioning yet by aestheticizing it.40 The aestheticization can be followed
through the novel, particularly on his emphasis on the ruin as well as the Bosphorus.

36
  Menteşe 2010.
37
  Pamuk 2005.
38
  Almas 2011, 95.
39
  Schiel 2009, 165.
40
  İbid.
2015. tél Első Század
For the inhabitants of Istanbul, the ruins, among which they continue their lives, evoke the
feelings of hüzün. On the other side, Bosphorus occupies a special place evoking a different
emotion: „If the city speaks of defeat, destruction, deprivation, melancholy, and poverty, the
Bosphorus sings of life, pleasure, and happiness.Istanbul draws its strength from the Bosphorus”
(43)
At this point I want to discuss the possibility of conceptualizing hüzün as an aesthetic
emotion following Emily Brady and Arto Haapala’s argument on ‘Melancholy as an
Aesthetic Emotion’.41 Brady and Haapala claim that the dual characteristics of melancholy
as an emotion have different shades of both pain and pleasure. They also emphasize that
another peculiar characteristic of melancholy as an aesthetic emotion is its reflective state.
Whether we are grieving for a loss or only experiencing melancholy in a specific environment,
it is directly related to our memories. These memories do not have to be the experiences that
cause bad or desperate feelings but also memories which can also include pleasure, happiness,
and longing. These emotions make melancholy more bearable because it has „a touch of
sweetness” and this is why according to Brady and Haapala, we sometimes desire melancholy
because „it provides an opportunity for indulgent self-reflection”.42
Brady and Haapala remarkablely emphasize that our experiences and emotions about
our environment and surroundings have also aesthetic contents and expressions. These
environments people live in and experience can be a landscape, a particular place like a garden,
a city and even be architectural structures like ruins. According to them, „Ruins induce a
contemplative state of mind, suggestive of events and lives from past ages that have come to an
end. These decaying structures leave behind only fragments of past lives and events, enticing
imagination to reconstruct narratives around..” Just like Pamuk emphasizes how living the
among these ruins which evokes hüzün as a communal feeling in all Istanbullus, not a shameful
reminder of a glorious past but rather celebration of the city and the cultural respect. It is not
mourning for a loss but also a celebration of this cultural heritage. In Pamuk’s words the people
of Istanbul carry the city in their hearts: „It (Hüzün) allows the people of Istanbul to think
defeat and poverty not as a historical endpoint, but as an honourable beginning fixed long
before they were born”. (94) In a similar manner Ahmet Inam asserts that Hüzün is a state of
„in-betweeness”, a bridge between old lives and the new ones. It is watching your ‘being’ in
the cultural mirror.43
Another point I found very relevant with Brady and Haapala’s argument with Orhan
Pamuk’s hüzün was their emphasis on the educative characteristic of melancholy as an emotion
since it is „an instance of a mature, reflective emotion, the experience of which provides a
way to cope with painful events in human life.”44 Pamuk similarly notes that „Hüzün teaches
endurance in times of poverty and deprivation; it also encourages us to read life and the
history of the city in reverse. It allows the people of Istanbul to think of defeat and poverty
not as a historical end point but as an honorable beginning, fixed long before they were
born.”(94) According to Inam, our life experiences formed together with our knowledge,
concepts and the culture we live within….we perceive this world with our eyes….the direction
of my life gains meaning with the structure of my eyes and the earlier life experiences45.

41
  Brady 2003.
42
  Ibid.
43
  Inam 1995, 9.
44
  Brady 2003.
45
  Inam 1995, 10.
Első Század 2015. tél
Inam continues that Hüzün is a life experience, a specific emotion which is an essential part of
to our (Turkish) culture because we are acquaintant with ‘melal’46 which is different from the
western conception of “we are not stranger to anything human. Rather it is a feeling of not
being stranger to a „downhearted person”. „Melâl (tedium) is the „hüzün” which was evolved
into a way of life”.47 This is what Pamuk also mentions as „…it is a way of looking at life that
implicates us all, not only a spiritual state, but a state of mind that is ultimately as life affirming
as it is negating.” (82)

CONCLUSION
Defining the concept of ‘Hüzün’ I tried to focus more on the cultural significance of the
concept in the light of intertwined historical and geographical context. Hüzün does not have an
exact correspondence to other western concepts of melancholy, sadness and such, but carrying
different etymological, cultural and religious meanings. It is also a part of Turkish identity and
it has its own voluntaristic dimension which is also well stated by Yavuz that „we are a society
of Hüzün. We love our hüzün and we love to feel the hüzün because we find the taste of life
in Hüzün”48. Although it has highly connected also with the history of the country and with
Istanbul in particular I believe hüzün can be conceptualized as an aesthetic emotion, not only
in artworks but also personal and communal emotions reflected in out daily environments.
When concluding, I want to quote from Engin İsin, writing about Pamuk’s İstanbul and
Huzun, who proposed that there is another alternative word as ‘keyif ’ that characterizes the
city of İstanbul: „This city is so vibrant, creative and energetic that arguably hüzün is only one
mood amongst others that defines its soul.”49 Keyif is an arabic origin coming from ‘kayf ’ and
again does not have an exact correspondence in English. Keyif is a sensual word according to
Isın, an enjoyment like Lacan’s jouissance (but not necessarily sexual). „What keyif shares with
jouissance is that emotional state or mood as a suspension in the present without the past and
future or even despite them or perhaps even against them.”50 Finally I also agree with Işın in
argue that Keyif, not as an alternative, but as another mood together with Hüzün characterizes
not only Istanbul but the Turkish culture, identity and soul as well.

46
  Melal can be translated as tedium in English
47
  Inam 1995, 8–9.
48
  Yavuz 2003, 131.
49
  Isin 2010, 41.
50
  Ibid. 44
2015. tél Első Század
BIBLIOGRAPHY
Almas, H. E. 2011. Capitalizing Istanbul. Reading Orhan Pamuk’s literary cityscape.
Unpublished PhD Thesis. Amsterdam School for Cultural Analysis (ASCA). 95.
Akcan, E. 2005. „Melancholy and the Other.”: Eurozine 25, 1–11.
Aydin, A. 2009. „Nerval’den Hilmi Yavuz’s “Kara Güneş” İmgesi.”: TURKISH STUDIES-
International Periodical for the Languages, Literature and History of Turkish or Turkic.
1308–2140.
Brady, Emily – Haapala, Arto 2003. „Melancholy as an Aesthetic Emotion.”: Contemparary
aesthetics journal 1. http://www.contempaesthetics.org/newvolume/pages/article.
php?articleID=214
Chakrabarty, D. 2009. Provincializing Europe. Postcolonial thought and historical difference.
Princeton University Press.
Cheng, A. A. 2001. The Melancholy of Race. Oxford University Press, New York.
Freud, S. 1917. „Mourning and Melancholia.” Standard Edition of the Pscyhological Works
of Sigmund Freud. The Hogart Press.
Giorgi, K. 2014. Emotions, Language and Identity on the Margins of Europe. Palgrave
Macmillan.
Gurbilek, N. 1997. Magdurun Dili (Language of the Downtrodden). Istanbul, Metis
Publications; Gurbilek, N. 2004. Blind Mirror, Lost Orient. Istanbul, Metis Publications.
Inam, A. 1995. „Hüzün. Yokuşun Başından Seslenen Gökyüzü.”: Felsefe Dünyası 15.
Isin, E. F. 2010. „The Soul of a City. Hüzün, Keyif, Longing”: Göktörk, D. – Soysal, L. –
Türeli, I. (ed.): Istanbul. Cultural Capital of Europe? Routledge, London.
Konuk, K. 2011. „Istanbul on Fire. End-of-Empire Melancholy in Orhan Pamuk’s Istanbul.”:
The Germanic Review. Literature, Culture, Theory 86.4, 249–261.
Kundera, M. 1988. The Art of the Novel. Trans. Linda Asher. Harper, New York.
Luciano, D. 2003. „Passing Shadows. Melancholic Nationality and Black CriticalPublicity
in Pauline E. Hopkins’s Of One Blood”: Eng, David – Kazanjian, David (ed.): Loss. The
politics of mourning. Univ of California Press.
Menteşe, O. 2010. Orhan Pamuk; İstanbul: Hatıralar ve Şehir Alt Metinler Açısından Bir
İnceleme. A Study on Subtexts of Orhan Pamuk’s Istanbul. City and the Memories. Atılım
Universitesi Kütüphane ve Dokümantasyon Müdürlüğü Elektronik Bülten 17.
Pamuk, O. 2005. The Art of Fiction. http://www.theparisreview.org/interviews/5587/the-art-
of-fiction-no-187-orhan-pamuk
Pamuk, O. 2005. Istanbul: Memories and City. Trans. Maureen Freely. Vintage books.
Preester, D. H. 2007. „The Odd Position of the Melancholic - the Loss of an Explanatory
Model?”: Lasker G. – Schinzel, H. – Boullart, K. (ed.): Art and Science. Volume
V. Proceedings of The 19th International Conference on Systems Research, Informatics
and Cybernetics. The international institute for advanced studies in systems research and
cybernetics. 15–19.
Első Század 2015. tél
Radden, J. 2000. The Nature of Melancholy. From Aristotle to Kristeva. Oxford University
Press.
Said, E. 1983. „Traveling theory.”: The world, the text, and the critic, 226–247.
Schiel, J. 2009. „Crossing Paths between East and West. The Use of Counterfactual
Thinking for the Concept of “Entangled Histories.”: Historical Social Research/Historische
Sozialforschung, 161–183.
Shohat, E. – Stam, R. 1998. „Narrativizing Visual Culture. Towards a polycentric aesthetics.”:
Nicholas Mirzoeff (ed.): The Visual Culture Reader. London; New York, 27–49.
Yalçinkaya, Can T. 2008. „Turkish Arabesk music and the changing perceptions of melancholy
in Turkish society.”: NEO, Macquarie University Faculty of Arts HDR journal. http://www.
arts.mq.edu.au/for/new_and_current_hdr_candidates/hdr_journals/hdr_journal.
Yavuz, H. 2001. „Iki Kara Gunes: Melankoli ve Tasavvuf.“: Zaman. http://arsiv.zaman.com.
tr/2001/06/08/yazarlar/HilmiYAVUZ.html
Yavuz, H. 2003. Kara Güneş, Can yay.
Zimmerman, F. 1995. „The History of Melancholy.”: The journal of the international institute
2. http://quod.lib.umich.edu/j/jii/4750978.0002.205?rgn=main;view=fulltext.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Nyaka Imre
Christ America: How Religious Rhetoric Influenced Public Opinion on
George W. Bush’s Foreign Policy

Nearly 200 years ago, Alexis de Tocqueville visited the United States and he wrote that
“the religious atmosphere of the country was the first thing that struck me on arrival in the
United States.”1 One might note the same today. In America one’s beliefs about God are
essential part of daily life, while that is not the case in any other industrialized nation. A
Pew Research Center study of 44 nations in 2002, for instance, showed that religion is far
more important to Americans than to people living in other wealthy nations. Almost six out
of every ten U.S. adults told Pew researchers that religion plays a “very important” role in
their lives. This is approximately twice as much as in Canada, in Western Europe, and in
Japan. Pew found a stable decrease in citizens’ religiosity as a nation’s per-capita income
grew, with one exception: the United States. According to the Pew report on matters of
religious importance, “Americans’ views are closer to people in developing nations than to
the publics of developed nations.”2
Additional public opinion data among U.S. adults support these statistics. In every
conducted survey, more than 90% of Americans say they believe in God or a universal
spirit. Moreover, large majorities of American adults have integrated components of faith
into their daily experiences. On a consistent basis, roughly 70% say they pray several times
a week or more, and about 60% claim that faith provides a “great deal” or “quite a bit” of
guidance in their day-to-day lives. Similar results can be found in the confidence of U.S.
adults about their religious beliefs: nearly 90% consistently say “I never doubt existence of
God,” and slightly more than 80% consistently say that people will be called before God
on a judgment day.3
As the Pew report shows, the United States has a vibrant religious atmosphere that runs deep
in the nation. Over the decades, religion had, and still has, a great impact on the American
psyche. Blind faith, however, I believe is extremely dangerous as it is easily exploitable. In
my paper I shall explore the biblical narratives that formed the nation, in order to better
understand how the Republican Party, especially during the George W. Bush era, managed
to use religious rhetoric to influence public opinion to support their certain foreign policy
decisions. Can a belief in God be a get out of jail free card for politicians?

Introduction
Ronald Reagan, on the evening of July 17, 1980, delivered his acceptance speech for the
Republican Party’s presidential nomination in Detroit’s Joe Louis Arena. Addressing journalists
and the Republican faithful in the arena and a national television audience, Reagan was close
to finishing his speech when he departed from the original remarks he had provided to the

1
  Tocqueville 2007, 217.
2
  Among Wealthy Nations U.S. Stands Alone In Its Embrace of Religion, 2002.12.19.
3
  Newport 2011.06.03.
Első Század 2015. tél
news agencies. Reagan abruptly said: “I have thought of something that is not part of my
speech and I’m worried over whether I should do it.” He paused, then carried on:
Can we doubt that only a Divine providence placed this land, this island of freedom,
here as a refuge for all those people in the world who yearn to breathe freely: Jews, and
Christians enduring persecution behind the Iron Curtain, the boat people of Southeast
Asia, of Cuba and Haiti, the victims of drought and famine in Africa, the freedom fight-
ers of Afghanistan and our own countrymen held in savage captivity.4
He continued: “I’ll confess that I’ve been a little afraid to suggest what I’m going to suggest.”
After a long pause, he went on like this: “I’m more afraid not to. Can we begin our crusade
joined together in a moment of silent prayer?” Everyone went silent, and heads bowed. Reagan
then concluded: “God bless America.”5 That was the first moment when religion and partisan
politics joined through mass media. Also, that speech marked the moment when religious
conservatives became a political force in the United States. Please see the appendix for the
illustration of this turning point.
The crossing of faith and American politics has been commonly referred to as “civil religion,”
a phrased coined by sociologist Robert Bellah in the 1960s. Bellah defined civil religion as “a
set of beliefs, symbols, and rituals” through which a society “interprets its historical experience
in the light of transcendent reality.”6 (qtd. in Domke and Coe 6)
The Republican Party primary debate took place in Des Moines, Iowa, in mid-December
evening in 1999. Among the six candidates on stage there was a certain George W. Bush,
accompanied by Gary Bauer, Steve Forbes, Alan Keyes, Orrin Hatch, and John McCain.
As the debate neared its conclusion, one of the moderators, John Bachman, put forward a
question sent in from an Iowan watching the debate: “I’d like to run the table quickly with one
individual question. What political philosopher or thinker, Mr. Forbes, do you most identify
with and why? Forbes replied John Locke, because “even though there are some flaws, I think
he set the stage for what became a revolution.” Keyes followed, and he went with the nation’s
founders, because they created “instruments of government that have preserved our liberty
now for over 200 years.” Bush was up next and he seized the moment.7
Bush answered, “Christ, because he changed my heart.” There was a pause; then Bush
indicated that he was happy with his answer with a confident nod. But Bachman did not leave
it there as he followed up: “I think the viewer would like to know more on how he’s changed
your heart.” Bush smiled momentarily, then turned serious as he said, “Well, if they don’t
know, it’s going to be hard to explain. When you turn your heart and your life over to Christ”
– and there Bush chose the perfect words to struck a chord with religious conservatives- “when
you accept Christ as the savior, it changes your heart. It changes your life. And that’s what
happened to me.”8 Pollsters asked U.S. adults, “Do you like the way George W. Bush talks in
public about his religious beliefs, or does this bother you somewhat?” 63% said they liked it.9

4
  Reagan 1980.07.17.
5
  Reagan 1980.07.17.
6
  Domke – Coe 2008, 6.
7
  Aikman 2001, 3.
8
  Aikman 2001, 3.
9
  Domke – Coe 2008, 8.
2015. tél Első Század
The Founding Fathers of the American Republic Were Secularists
There are many people in America, especially in the Bible belt, who claim that the United
States is a Christian nation, and most of them like to cite the Founding Fathers. However
they cannot be further away from the truth. In the following passage I shall demonstrate that
the Founding Fathers were secularists and probably they would not have liked the idea of a
Christian nation.
The religious views of the Founding Fathers are of great interest to propagandists of today’s
American right. Yet the fact that the United States was not founded as a Christian nation was
indicated in the terms of a treaty with Tripoli, drafted in 1796 under George Washington and
signed by John Adams in 1797:
As the Government of the United States of America is not, in any sense, founded on the
Christian religion; as it has in itself no character of enmity against the laws, religion, or
tranquility, of Musselmen; and as the said States never have entered into any war or act
of hostility against any Mehomitan nation, it is declared by the parties that no pretext
arising from religious opinions shall ever produce an interruption of the harmony exist-
ing between the two countries10
Jefferson made remarks such as “Christianity is the most perverted system that ever shone on
man”. James Madison’s stated that “During almost fifteen centuries has the legal establishment
of Christianity been on trial. What has been its fruits? More or less, in all places, pride and
indolence in the clergy; ignorance and servility in the laity; in both, superstition, bigotry and
persecution.” Benjamin Franklin claimed that “Lighthouses are more useful than churches”
and John Adams thought that “this would be the best of all possible worlds, if there were no
religion in it.” Adams thought about Christianity as: “As I understand the Christian religion,
it was, and is, a revelation. But how has it happened that millions of fables, tales, legends, have
been blended with both Jewish and Christian revelation that have made them the most bloody
religion that ever existed?” And, in another letter, this time to Jefferson, he writes: “I almost
shudder at the thought of alluding to the most fatal example of the abuses of grief which the
history of mankind has preserved - the Cross. Consider what calamities that engine of grief
has produced!”11
Richard Dawkins explains that a hypothesis for the religiosity of America is paradoxically
rooted in the secularism of its constitution. Precisely because America is legally secular, religion
has become free enterprise. Rival churches compete for congregations and the competition is
waged with all the aggressive hard-sell techniques of the marketplace.12

Narrative Logic and Cognitive Dissonances in American Culture
In the postmodern age, the persistent discrepancies between oral and literate modes of thought
becoming more and more indistinguishable, which Walter Ong has called the age of secondary
orality. Though radio, television, and film are as centrally produced and spread as print
media, by the nature of their formats they conform to the preliterate logic of narrative. For
instance, if news broadcasts entertain more than they inform, they do so by surrendering to
10
  Buckner 1997.
11
  Dawkins 2007, 64–65.
12
  Dawkins 2007, 64–65.
Első Század 2015. tél
the tendency (characteristic of oral narrative) to “stroke” the audience. “Audiovisual media, as
directed by corporate elites, automatically erase the distinction between the communal and the
governmental, blending the ethical values associated with home with the realpolitik associated
with the land. In this age of secondary orality, the government explains itself through parables
and argues its moral rectitude through narrative logic.”13
To demonstrate the political uses of narrative logic in the age of secondary orality, I shall cite
some characteristic and familiar rhetorical tactics suggested by Collins.
Anecdotal evidence is the use of vivid, often emotional illustrations to support a policy
position. (“I received a letter just the other day from a widow who asked why she was
being forced to contribute a portion of her taxes to finance health care for undocument-
ed immigrants.” “I want to point out and ask to stand up for a moment a man in the
audience whose story of bravery says so much more than I could ever hope to say about
[the topic at hand].”)

Group stereotyping is a simplification of issues, motives, and character traits that con-
firms the preexistent beliefs of the audience. (“No loyal American needs to fear NSA
wiretaps.” “The enemy we face just hates our freedoms.”)

Character simplification is that Heroic characters always have easily understood posi-
tions. (“The man I have the honor to introduce today is resolute and unwavering.” “My
opponent is a compromiser, a clever Washington politician.”)

Post hoc ergo propter hoc is a preceding event causes a subsequent event. (“Saddam’s
defeat in 1991 led him to conspire with jihadists to attack the World Trade Center in
2001.” “Our decision to bring the battle to the enemy over there has made Americans
more secure.”)

Tolerance for factual inconsistency is that Consistent characters render inconsistent facts
negligible. (“The British government has learned that Saddam Hussein recently sought
significant quantities of uranium from Africa.” “Reports that Iraq obtained bomb-grade
uranium from Niger have not been substantiated.”)14
According to Collins “Modernist master narrative” is a contradictory phrase, because
modernism was ideologically against the narrative explanations of either human of
nonhuman phenomena, preferring instead to induct “natural laws” from confirmable and
quantifiable data. Modernist principles of objective inquiry and human rights were themes
that did, in turn, find expression in innumerable narratives read in books and journals,
heard in popular oratory, and spread through such casual phrases as “It’s only natural,”

13
  Collins 2007, 157.
14
  Collins 2007, 158.
2015. tél Első Század
“You can’t stand in the way of progress,” and “Everyone has a right to his own opinion,”15 These
principles were the tacit conclusions that hearers and readers felt that they themselves were
getting from these stories. If, as Voltaire said, “men use thought only to justify their misdeeds,
and employ speech only to conceal their thoughts,”16 then narrative is speech raised to an even
higher level of deception, one at which speakers conceal the concealment of their thoughts by
making them seem the thoughts of their audience.
American master narratives, strongly relying on the Bible, are not modern at all but rather
medieval. Medieval culture can be characterized as oral, narrative, land-rooted, and governed
by a system of inheritable privilege, whereas, modern culture is literate, analytic, cosmopolitan,
and governed by an ideal of universal reason, the United States shows the continuance of
that former culture. The postmodernist project that Lyotard defined as an incredulity toward
modernist metanarratives makes more sense in a culture that has uncritically absorbed
Enlightenment principles like Western Europe.17 (xxiv) But for the rest of the world, including
America, there is a graver need for a modernist critique of premodern medievalism than for a
postmodernist critique of a modernism that has yet only shallowly taken root.18
The almost three-hundred-year old conflict between biblical religion and Enlightenment
science is by now a cultural cliché that should not blind us to its historical and ongoing
consequences. Most Americans, for example, accept the notion that the earth is billions of
years old and they accept the theory of evolution, yet most of them also believe that God
created the Earth and the entire universe for one purpose – to house a tiny group that calls
itself a chosen people. Probably most Americans do not look forward to the incineration of
the planet. Yet, according to polls, most of them believe in the biblically described return of
Jesus. Awesome cognitive dissonances, it would seem, plagues the collective American psyche.

Religious Concepts
Many anthropologists and sociologists have concluded that religion is, at its core, a “system
of symbols.” This means that people must learn their faith and then continually recreate their
understandings of it; through this process, religious teachings are renewed and passed down
through generations. As political leaders’ communications are widely circulated in U.S. society,
the presence of religious themes can be immensely influential in the public’s continuous
religious socialization. Moreover, when these themes are made prominent by politicians and
news media, there will be a bigger likelihood of citizens viewing faith and religious beliefs as
important and citizens will draw upon these criteria when judging politicians and political
issues more generally. Ultimately, the kind of words that become consistent and persistent
matters greatly for society.
A heterogeneous population has a greater need for unifying symbols and moral authority.
Collins suggests that “in a stable, homogeneous nation with a long-standing religious
establishment, the distance between the governing elite and the yeomanry is spanned
by hierarchical gradations that may seem organically evolved – but a culturally diverse
population, the result of imperial conquest or open immigration, requires considerable
social sensitivity and institutional engineering if it is to achieve any degree of harmony.”19

15
  Collins 2007, 189.
16
  Lyotard 1984, 30.
17
  Lyotard 1984, XXIV.
18
  Collins 2007, 190.
19
  Collins 2007, 9.
Első Század 2015. tél
In such tense circumstances, governing elites find it inevitable to promote religious myths and
rituals of sufficient generality that the majority of the population may be willing to accept.
It is crucial to distinguish between postmillennialist and premillennialist beliefs in order to
better under understand the topic at hand. I shall explain the difference between premillennialism
and postmillennialism. The postmillennialist believes that the new day started as the night has
ended, Christ has returned spiritually and now works within Christians to build his millennial
homeland on Earth, after which (post millennium) he will physically come back to judge the
living and the dead. The premillennialist, however, believes that the world is still living in sin
and with erroneous doctrines and, apart from a few true believers who are still vigilant, all are
sleeping deeply. The premillennialist narratives warn that this night will end unexpectedly for
the ones who are sleeping deeply.
Collins provided the following document illustrate the ideals of the northern form of
American postmillennialism, the form that has grounded the presidential rhetoric of the
nation. In it we can locate five narrative themes:
1. God needs human warriors to fight for him. He will not physically intervene at this
point but instead is still testing our readiness to die for our faith. He will be present in
our midst spiritually, but only the prophetic visionary will see him and only the eye of
faith will sense him in this struggle, which is a spiritual struggle that must eventually be
fought out with fire and sword.

2. The warriors’ mission is to liberate a people. Somewhere in the world there are people
being persecuted, enslaved, or imprisoned, and America, as the nation destined to build
God’s millennial kingdom, is obliged by its covenant to liberate them. When it does so,
the liberated people will embrace America with profound gratitude, emulate its ideals,
and share with it the prosperity of its peaceable kingdom.

3. Their enemy is the tyrannical Antichrist. The motive of the enemy is to enslave humani-
ty – to deny men and women the blessings of Christianity and the material progress that
only Christianity can create and to render their lives nasty, brutish, and short. America,
as the defender of Christianity, is obliged to destroy this irredeemable enemy.

4. This war is the final war in human history. Every American war is advertised as the “war
to end all wars” because it is understood to be the battle of Armageddon, the ultimate
showdown between the children of light and the children of darkness.

5. Heaven and the Millennium follow the victory. The saints who die in this final war go
on to heavenly bliss. Their survivors, who gratefully memorialize them in their purged
homeland, now enter into the Millennium, a new world order ruled by Christians – that
is, American Christians20

20
  Collins 2007, 89.
2015. tél Első Század
Christians still identify themselves as a beleaguered people of God. They learn the stories of
Moses and Pharaoh, Jesus and Pilates from the Bible. To them every government is an occu-
pying force, such as the Romans. American Christians also come to know the stories of the
brave settlers who went to war to free themselves from the British Empire. They have learned
to think of empire as an evil institution.
This biblically approved anti-imperial attitude, which is also uttered in a general opposition
to big government, has frequently run counter to American foreign policy and has demanded
an immense amount of rhetorical spin. The events that other nations have viewed as wars of
economic expansion, American presidents have had to explain as campaigns of liberation, like
in the case of the war in Iraq. This has always been a difficult sell. For Americans whose Holy
Land imagery comes from pious movie epics and Sunday school illustrations of palm trees and
bearded patriarchs, the recently televised images of American soldiers breaking through doors
and ordering about people wearing long-robes must stimulate a disturbing visual dissonance.
For Christian fundamentalists and conservative evangelicals the “great commission” biblical
mandate in the Book of Matthew, which instructs believers to “go therefore and make disciples
of all the nations,”21 helped Americans to ease the cognitive dissonance associated with anti-
imperial attitude. This command can best be acted out in places where political and religious
freedoms are present. Consequently, for many Christians in America, making sure that freedom
and liberty flourish locally and globally is consistent with doing God’s will.
Biblical master narratives are politically effective when they put the fear of God into
important sectors of the population and convince them that a certain course of action is
divinely directed. Waiting for the Rapture does not mobilize voters. For political activists, the
fear of God is desirable only when it can be turned into a reflex of fight, not flight. Sadly, the
kinds of fight that the fear of God seems most often to initiate are scapegoating, intimidating
dissidents, and other campaigns of loathing in the name of holiness. Post-tribulation scenarios
allow some evangelical Christians to taste the prospect of a score-settling holy war at the end
of history, but for others, a seven-year struggle followed by the Rapture is just not enough. The
ones who like the idea of really muscular Christianity hold that the only godly agenda is an
ongoing postmillennialist Christian crusade for world domination.22
It should also be pointed out that on the communal level, murder and robbery are horrible
crimes, but when those acts are performed by a government divinely chosen to build the
Millennium, they become “unbounded philanthropy.” When Melville spoke of “national
selfishness,” he implied that an entire people, when it acts nationally, cannot be held morally
answerable for its action; some higher power leads it.23

Terror Attacks of September 11, 2001
Civil religion, unlike traditional religion, has the ability to alter its “doctrines” and “rituals”
rapidly in response to new situations. In September 2001 the turnaround performed by the
Bush administration – from isolationism and Christian Right pieties to internationalism and
the praise of “true Islamic values” – should not have been surprising. The dissatisfaction that
provokes myth makers to elaborate a civil religion are the cognitive dissonances created by the
conflict of communal morality with governmental expediency. For instance, imagine that a
21
  Domke – Coe 2008, 65.
22
  Collins 2007, 182–184.
23
  Collins 2007, 84.
Első Század 2015. tél
nation in need of certain raw materials sends its armies into its neighbor’s territory, occupies
it, and takes these materials. On the communal level, such an act would be punishable crime
of theft. Collins proposes that
on the governmental level, a civil-religious justification of this action might use one of
several of the following premises: God has made us stewards of his world; we are there-
fore both innocent and invincible; we have been provoked by a group who has made a
pact with the devil; or we have been invited by long-suffering groups who are seeking
freedom to learn our superior way of life and to practice our religion.24
Bizarre as these arguments might sound, when produced in the right circumstances they
have seldom failed, in the short-run at least, to alleviate the communal conscience.
The juxtaposition of Franklin Roosevelt’s address to the nation two days after the Japanese
attacks on Pearl Harbor 1941 and George W. Bush’s response to the terrorist attacks of
September 11, 2001 should prove useful in discussion of the topic of my paper. Pearl Harbor
was bombed on December 7, 1941. Franklin Roosevelt requested a declaration of war against
Japan from Congress on December 8, and the following evening he spoke to the nation in one
of his famous fireside chats. Roosevelt began by detailing the state relations between Japan and
the United States and the record of Italian, German, and Japanese aggression over the previous
decade. As a result of the developments, he said, “We are now in this war. We are all in it, - all
the way. Every single man, woman, and child is a partner in the most tremendous undertaking
of our American history.”25 (Roosevelt Fireside Chat 19) He then spent most of the address on
the plans of the federal government and responsibilities of U.S. citizens. It was not until the
final word of the speech that Roosevelt explicitly invoked God. He finished his speech with
these words:
We are going to win the war and we are going to win the peace that follows. And in the
difficult house of this day – through dark days that be yet to come – we will know that
the vast majority of the members of the human race are on our side. Many of them are
fighting with us. All of them are praying for us, for in representing our cause, we repre-
sent theirs as well – our hope and their hope for liberty under God.26
Pearl Harbor was one of the greatest tragedies in U.S. history on American soil committed
by a foreign entity, yet Roosevelt only invoked God one time. Roosevelt did not formally
address the nation again until his annual State of the Union in early January 1942.
In 2001, when terrorists attacked the United States, George W. Bush formally addressed the
nation via live television three times in the space of nine days: from the Oval Office on the evening
of September 11, at the National Cathedral as part of a memorial service on September 14, and
before a joint session of Congress on September 20. All three speeches invoked God numerous
times. On September 11, Bush spoke for only five minutes, concluding with these words:

24
  Collins 2007, 19.
25
  Roosevelt 1941.12.09.
26
  Roosevelt 1941.12.09.
2015. tél Első Század
Tonight I ask for your prayers for all those who grieve, for the children whose worlds
have been shattered, for all whose sense of safety and security has been threatened. And
I pray they will be comforted by a power greater than any of us, spoken through the ages
in Psalm 23: “Even though I walk through the valley of the shadow of death, I fear no
evil, for You are with me.” . . . None of us will ever forget this day. Yet, we go forward
to defend freedom and all that is good and just in our world. Thank you. Good night,
and God bless America.27
Three days later at the National Cathedral, on a day that he had proclaimed to be a national
day of prayer and mourning for the victims of the attacks, Bush overtly invoked God and
quoted biblical texts several times. He concluded this way:
. . . we ask almighty God to watch over our nation and grant us patience and resolve
in all that is to come. We pray that He will comfort and console those who now walk
in sorrow. We thank Him for each life we now must mourn and the promise of life to
come. . . . May He bless the souls of the departed. May He comfort our own, and may
He always guide our country. God bless America.28
Finally, Bush spoke before Congress and the nation on September 20 in an address watched
by 82 million Americans, the largest audience for a political event in U.S. history. The speech
ran 3,013 words, two words fewer than Roosevelt’s fireside chat in 1941. Bush started by
thanking U.S. allies, American families, and Congress for their support and perseverance in
recent days – including, he noted, Congress’s singing of “God Bless America” on the steps
of Capitol. The president then offered an explanation of who the terrorists were, why they
had attacked the United States, and what steps the government and citizens would or should
take. Along the way, he framed the conflict in distinctly religious term by twice referencing
“Allah,” almost certainly the first time that a Muslim word for God had been invoked in a
U.S. presidential address. At the end, Bush declared: “The course of this conflict is not known,
yet its outcome is certain. Freedom and fear, justice and cruelty have always been at war, and
we know that God is not neutral between them.”29 He then added, “Fellow citizens, we’ll
meet violence with patient justice, assured of the rightness of our cause and confident of the
victories to come. In all that lies before us, may God grant us wisdom, and may He watch over
the United States of America.”30 Note that after Pearl Harbor, Roosevelt spoke to the nation
once and invoked God one time. In the days following the 2001 terrorist attacks, Domke and
Coe found that Bush addressed the nation three times invoked God more than 20 times in
those speeches.
I examined a speech, on the terror attacks of 9/11, by Osama bin Laden to contrast it with
the ones given by Bush on the same subject. Osama bin Laden’s speech ran 2,309 words.
Osama bin Laden began by praising Allah, then he offered an explanation of why the attacks

27
  George W. Bush 9/11 Address to the Nation “A Great People Has Been Moved to Defend a Great Nation”,
2001.09.11.
28
  “Bush Remarks at Prayer Service,” 2001.09.14.
29
  Text: President Bush Addresses the Nation, 2001.09.20.
30
  Text: President Bush Addresses the Nation, 2001.09.20.
Első Század 2015. tél
were necessary. “Praise be to Allah who created the creation for his worship and commanded
them to be just and permitted the wronged one to retaliate against the oppressor in kind.” –
then he continued – “I say to you that security is an indispensable pillar of human life and that
free men do not forfeit their security, contrary to Bush’s claim that we hate freedom.”31 Osama
bin Laden detailed the casualties of the Gulf War and cited it as a reason for the attacks in
2001. Osama bin Laden used the words oppressor or oppression 7 times, and he used tyranny
or tyrannical 4 times to characterize the United States. He invoked Allah 12 times during his
speech, thus it can be concluded that Osama bin Landen’s speech matched the religiosity of
George W. Bush’s.
Mixing war and religion is incredibly dangerous as it can lead to a holy war. People
participating in a war with the belief that God is on their side, especially if they believe that
their reward will be heaven or paradise, are willing to go to greater lengths to win it as opposed
to a territorial war. George W. Bush and Osama bin Laden both used religion to justify their
cause and to rally people to support them. They both steered the conflict with their rhetoric,
intentionally or not, in such a state that for many people it became a confrontation between
religions. George W. Bush’s rhetoric created fear in Americans of people of Muhammadian
faith, and it also strengthened xenophobia.
Christian Right leaders in America used even more extreme rhetoric. Christian Right
leaders, especially after 9/11, have seemed to make an extra effort to characterize Islam as being
morally and intellectually ignorant faith. When the former president of the Southern Baptist
Convention, Jerry Vines, addressed the convention in St. Louis on June 10, 2002, he asserted
that “Islam was founded by Muhammad, a demon-possessed pedophile who had twelve wives
– and his last one was a nine-year-old girl.”32 Later that week, when Jerry Falwell was asked
by interviewers on CNN’s Crossfire to comment on this allegation, he responded: “I do know
Dr. Vines very well as a humble man of God, a preacher of the Gospel for many years. And
I didn’t believe, when I was listening to him, that he was attacking Islam or Muslim people.”
Falwell added that “Muhammad, in fact, was guilty of massacring many, many thousands
of Jews,” and as for his private life, “I think pedophilia is not taking it beyond the limits of
reality.”33 Having reevaluated the matter over the summer, Falwell announced on September
30, 2002, that Muhammad was apparently not only a pedophile but also a “terrorist,” When
he stated this on CBS’s 60 minutes, he ignited even greater fury throughout Islamic countries,
sparking violence between Muslims and Hindu nationalists. Twelve days later, he expressed
regret that his statements “were hurtful to the feelings of many Muslims … I intended no
disrespect to any sincere, law-abiding Muslim.” He added: “I simply said what I do believe,
that Muhammad is not a good example for most Muslim people.”34
The reason that Muslims take the words of preachers like Falwell and Robertson seriously is
that they understand that these men represent one of the base constituencies of the Republican
Party. Moreover, they believe, rightly or wrongly, that such men have access to President Bush.
These anxieties were hardly diminished when they read reports that quote the President as
saying, “My administration has been calling upon all the leaders, in the – in the Middle East
to do everything they can to stop the violence, to tell the different parties involved that peace
will never happen”; “There needs to be a focused, coalition effort in the region against peace

31
  Full Transcript of Bin Ladin’s Speech, 2004.11.01.
32
  Cooperman 2002.
33
  Cooperman 2002.
34
  Cooperman 2002.
2015. tél Első Század
– I mean, against terror for peace”; and “You know, one of the hardest parts of my job is to
connect Iraq to the war on terror.”35

The War in Iraq 2003
When the first Bush administration tried to mobilize public opinion in 1990 to turn back
Iraq’s invasion of Kuwait, it packaged its attraction in mythic terms that the linguist George
Lakoff then described as the “Fairy Tale of the Just War.” In his article “Metaphor and War,”
posted online in January 1991, he explained how the metaphors that the hawks were then
using had obtained resonance by evoking two versions of an ancient narrative featuring three
characters, a victim, a villain, and a hero.
Lakoff and Kövecses suggests that one version was the self-defense scenario: Iraq is the
villain, The United States is the hero, the United States and other industrialized nations are
victims, and the crime is a death threat (that is, a threat to economic health). The alternative
scenario, he explained, was the rescue scenario: “Iraq is the villain, the US is hero, Kuwait is
victim, and the crime is kidnap and rape. The American people could not come to terms with
the Self-Defense scenario, since it meant trading lives for oil. The day after a national poll that
asked Americans what they would be willing to go to war for, the administration settled on the
Rescue Scenario, which was readily embraced by the public, media, and Congress as providing
moral justification for going to war.”36 The self-defense scenario made the U.S. military heroes
saving a victimized America: a lunatic had a “stranglehold” on its economy by threatening to
cut off its “lifeline” to essential energy. Though this approach lacked sufficient appeal, it was
not, however, rejected. It became a subtext, a safety net if you like, while the rescue scenario
was brought center stage.
Kövecses Zoltán suggests that Americans conceptualized the war in Iraq “by means of a
Western philosophical political frame that emphasizes rationality, as well as political, military,
and economic interest. This emphasis leads inevitably to a deep misunderstanding between
Americans and Muslims of the Middle East.” He argues that to be the case because Muslims
of the Middle East “employ a religious frame and a national pride frame to make sense
of the events. The application of the very different frames to the same situation results in
incompatible evaluations and actions.”37 However, the research I conducted for the present
paper, suggests that only American politicians who artfully crafted their speeches to convince
people to support the war in Iraq view this issue in a Western philosophical political frame.
I believe that the American public’s view on this subject is similar to that of their Muslim
counterparts as they also employ a religious and a national pride frame to make sense of the
events. In my view, however, it is the religion frame that causes the incompatible evaluations
because it is the crash of the Muslim and the Christian frame.
During the buildup to Gulf War II, George W. Bush’s advisers sounded out a similar pair
of scenarios. They altered the rescue scenario, this time making the victim the Iraqi people
– many of whom, it was said, had been literally kidnapped and raped by Saddam Hussein’s
thugs. Americans were encouraged to support the liberation of these oppressed people, the
sort of unselfish action that most Americans believe has always been their historical duty to
perform. The war was accordingly dubbed Operation Iraqi Freedom. But pools soon indicated
that Americans were less moved by the prospect of freedom for Iraq than of freedom from Iraq

35
  Bushisms 2015.11.04.
36
  Lakoff 1991.01.30.
37
  Kövecses 2006, 139–140.
Első Század 2015. tél
and form those weapons of mass destruction that they were told Saddam had concealed and
would soon deliver to al Qaeda. In the summer of 2002, spokesmen such as Vice President
Dick Cheney began assuring Americans that the connection between the 9/11 hijackers and
the Iraqi government was unquestionable. The government was so successful in this “public
diplomacy” that from fall 2002 though the war in the spring of 2003, an average of two-
thirds of Americans polled believed that this connection was a fact that justified preemptive
action. During the 2004 presidential campaign and though most of 2005, polls indicated that
a majority of Americans still believed that this connection existed and justified the invasion of
Iraq.
The scenarios that both Bush administrations used in their respective Gulf wars many, as
Lakoff remarked, be read in terms of a fairy tale, but only if we understand that this tale is very
culturally specific. My research suggests that American civil religion draws upon a historical
narrative that depicts Americans as morally superior and invincible people, specifically blessed
by God with the most perfect system of government on Earth, a nation so universally admired
that it is opposed only by evil and jealous forces wanting to enslave humankind. However
it should be pointed out that this ethnic mythology, which admires the guardians of the
exceptional nation of the United States of America, has over the years demonized, for different
reasons, a series of others that has included Native Americans, enslaved Africans, Chinese, and
Mexican laborers, Catholics, Jews, Communists, and most recently Muslims.
Now, one might say that the Bush administration attempted to distinguish mainstream
Islam from “Islamist” extremism and, consequently, that a full-blown ethnic mythology-
one that idolizes the governmental leadership and its supporters while broadly demonizing
its opponents- is not fully working. There are, however, subtle ways to broadcast unsubtle
concepts. Although every American president plays a central role in American civil religion, as
Bellah put it, the American president is a national theologian, he is not alone. In his entourage
there are self-appointed community spokesmen who speak out on political matters whenever
they feel the Holy Spirit wants them. Clergymen close to the Republican leadership, such
as Jerry Falwell, Pat Robertson, and Franklin Graham, have declared that Islam is an “evil
religion” without bringing upon more than a soft presidential scolding, if any. The simple
implication, which has not been lost on the Islamic world, is that these men have been licensed
to voice certain sentiments with which the administration agree but is, for the time being, too
diplomatic to promote publicly.
Collins claims that once a government’s actions can be framed in communal terms, they
can be moralized through narrative, through a linear series of episodes featuring nations-as-
persons engaged in an epic conflict of wills – deception and revelation, strike and counter-
strike, crime and punishment, disorder and pacification, captivity and redemption. The self-
defense and rescue scenarios were available to Bush I in 1991 and reused by Bush II in 2003.
The metaphorical framing of the state-as-person, dwelling within a community of nations, lays
bare the foundational metaphor upon which homeland mythology and all its narratives are
ultimately based: government-as-community, or land-as-home.38
Collins states that this metaphor involves a transfer of pre-scripted implications. He believes
that those who employ this metaphor attribute to their government the characteristics of an
exemplary homeowner, a pillar of his community, an arbitrator among his less temperate
neighbors, a promoter of fair play, and a fighter against bullies. As for other governments,
they are metaphorized as either friends who help him or enemies who eventually learn to
respect him. When communal traits are mapped onto government in the discourse of

38
  Collins 2007, 215.
2015. tél Első Század
“public diplomacy,” no such issue as oil is highlighted in the narrative because the exemplary
homeowner is materially secure, and has no desire for anything whatsoever on his neighbors’
property.39
Lakoff implied that the state-as-person metaphor could be reversed: “There is a metonymy
that goes hand-in-hand with the State-as-Person metaphor: /* The ruler stands for the state.*/
Thus, we can refer to Iraq by referring to Saddam Hussein, and so have a single person, not just
an amorphous state, to play the villain in the just war scenario. It is this metonymy that was
invoked every time President Bush said ‘We have to get Saddam out of Kuwait.’ ”40
As its name shows, Operation Iraqi Freedom was meant to be a rescue mission – not of
captive Americans, but of captive Iraqis. When President Bush landed in his Navy fighter jet
on the flight deck of the USS Abraham Lincoln on May 1, 2003, he announced the end of
major combat operations in Iraq and declared:
In this battle, we have fought for the cause of liberty, and for the peace of the world. …
The tyrant has fallen, and Iraq is free. . . . We thank all the citizens of Iraq who welcomed
our troops and joined in the liberation of their own country. . . . In the images of celebrating
Iraqis, we have also seen the ageless appeal of human freedom. Decades of lies and intimidation
could not make the Iraqi people love their oppressors or desire their own enslavement. Men
and women in every culture need liberty like they need food and water and air. Everywhere
that freedom arrives, humanity rejoices; and everywhere that freedom stirs, let tyrants fear.41
Bush concluded by reminding his audience of the troops who died to achieve the underlying
purpose of this war:
Their final act on this Earth was to fight a great evil and bring liberty to others. All of
you – all in this generation of our military – have taken up the highest calling of history.
You’re defending your country, and protecting the innocent from harm. And wherever
you go, you carry a message of hope – a message that is ancient and ever new. In the
words of the prophet Isiah, “To the captives, ‘come out,’ – and to those in darkness, ‘be
free.’”42
The victim is rescued in the premodern narrative by the preaching of the gospel, which is
the good news of the millennial kingdom of heaven, first proclaimed by the messiah himself,
then by his apostles, and now through his Church and its missionaries. Collins writes that
in the modern narrative, it is the “gospel” of democracy that must be preached to the world
through print and media, a doctrine that may eventually have to be enforced through military
action. At this point the commander in chief sends a liberating army to break down the
prison walks and rescue the captive nation. This struggle has its biblical parallel in the battle
of Armageddon; the rescuing troops, like missionaries pledged to martyrdom, are themselves
subject to the victimhood of capture, torture, and death. But those to whom this happens will
not have suffered and died in vain, for the cause they uphold in the sacred cause of freedom –

39
  Collins 2007, 216.
40
  Lakoff 1991.01.30.
41
  Bush Makes Historic Speech Aboard Warship 2003.05.02.
42
  Bush Makes Historic Speech Aboard Warship 2003.05.02.
Első Század 2015. tél
sacred because in the modern emancipative narrative, the word “freedom” has claimed for itself
the profound power of the premodern word “salvation”.43
Domke and Coe found that from 1933 to 2007, the presence of America being at war
and the president being Republican were indeed significantly connected to an increase in
God references. Presidents were 22% more likely to invoke God if their address was delivered
during wartime, and Republicans were 27% more likely to invoke God than were Democrats.44
At the beginning of the 21st century, President George W. Bush represented himself as
the champion of the traditional values of the American past, as opposed to the current
climate of moral relativism, he positioned himself as an antimodernist premillennialist. At
the same time, he took on the postmillennial agenda, standard for all American presidents,
by proclaiming his right to extend American traditions abroad and, as the leader of the
“civilized world,” to project his model of the American past into the world’s future.
Bush attempted to shape the future, and he also implied that he knew the future. On January
28, 2003, in the State of the Union address in which he warned of Saddam’s weapons of mass
destruction and his ties with al Qaeda. Bush began his address stating that “the liberty we prize
is not America’s gift to the world, it is God’s gift to humanity.” It was a risky move to link the
administration’s goals to divine wishes, but Bush took advantage of a platform built by more
than two decades of religious politics. Bush concluded with these words: “We Americans have
faith in ourselves, but not in ourselves alone. We do not know – we do not claim to know all
the ways of Providence, yet we can trust in them, placing our confidence in the loving God
behind all life, and all of history. May He guide us now. And may God continue to bless
the United States of America.”45 As a professed believer in the relevance of biblical prophecy
to world history, Bush hereby signaled to a sizable part of his Christian constituency that
he, along with them, has a clear understanding of the future – and that it will be a future
blessed by God if only the children of light uncompromisingly wage war against the children
of darkness, wherever they lurk. Polls showed that 75% of U.S. adults “approved” of Bush’s
speech and 71% of registered voters said its content was “excellent” or “good.”46
It was as a postmillennialist commander in chief of the Divinely Chosen Nation that he
sought to assure the newly elected Palestinian prime minister, Mahmoud Abbas, in June 2003
that he could and would shape the political future of the Middle East. The Palestinians would
get their own state. He would personally make sure of that. He implied that God’s will had
all along guided his administration’s foreign policy: “God would tell me, ‘George, go and
fight those terrorists in Afghanistan,’ and so I did, and then God would tell me, ‘George, go
and end the tyranny in Iraq, and I did.” (MacAskill) A quote by acclaimed British journalist
and essayist Christopher Hitches comes to mind: “The person who is certain, and who claims
divine warrant for his certainty, belongs now to the infancy of our species.”47
A man who claims that God speaks to him may be forgiven should he occasionally
misinterpret the message. (Those who believe that in prayer we can commune with a higher
power generally allow for human error.) But when George W. Bush declares that God speaks
through him, what he suggests is that he utters the exact words of God, thus he cannot possibly
misinterpret the message.

43
  Collins 2007, 152.
44
  Domke – Coe 2008, 8.
45
  Domke – Coe 2008, 8.
46
  Domke – Coe 2008, 9.
47
  Hitchens 2007, 11.
2015. tél Első Század
After Bush’s narrow electoral victory, the administration sought, early in 2005, to
communicate an age old struggle between tyranny and freedom. The president had already
invoked this traditional American-exceptionalist view of history, especially following 9/11 and
during the public diplomacy that preceded the invasion of 2003, but this new campaign,
which used the catchphrase “the history of freedom,” seemed aimed at distracting the public
eye from the political and economic motives that lay behind the current invasion.
History has shown with tragic consistency that too close relationship between religion and
politics can cause such a damage to both that it cannot be undone– from the crusades of
medieval times to the terrorism of modern times. Constant use of religious rhetoric by political
figures leads to such a relationship. When George W. Bush justified the Iraq War by saying
that liberty is “God’s gift to humanity” and that America’s “calling” is to deliver that gift to
the Iraqi people, he is offering something similar to a divine vision for U.S. foreign policy.
It is precisely this conflation of abstract claims about God with the concrete goals of the
state that led respected religion scholar R. Scott Appleby to call the administration’s rhetoric
about spreading freedom and liberty “theological version of Manifest Destiny.”48 This approach
risks repeating the mistakes of the original manifest destiny: unduly emphasizing the norms
and values of white, conservative Protestants at the expense of those who will not or cannot
conform. Just as crucial, pairing religious doctrine with public policy encourages citizens to
think that the U.S. government’s actions are the will of God and therefore beyond question.
Dogmatic political voices and hints of divinely inspired policy are not the ingredients of a
robust republic; they’re the recipe for theocracy. These are disturbing possibilities, but the
words of American political leaders in recent decades have moved America toward them.

Conclusion
I believe that it is indeed the case that a belief in God, especially in a Christian God, can be a
get out of jail free card for politicians in America. Religion and civil religion evolved in such
a way in the United States that is became an incredibly useful tool for politicians to persuade
people to support their policies. The words crusade, mission, and war are regularly featured
in politicians’ speeches to engage Americans in cooperative action, particularly in a post 9/11
world where global religious tensions have heightened as these words are used to identify
American governmental actions at home and abroad and therefore function as a meaningful
political and religious signal, for example, “war on poverty”, “war on drugs,” “campaign against
illiteracy”, and a “march of dimes.”
George W. Bush used a variety of phrasing during his time as president, including “In
all that lies before us, may God grant us wisdom, and may He watch over the United
States of America,”49 which is how he concluded his address to a joint session of Congress
following the attacks of September 11, 2001. Bush’s signature form was that which his father
had introduced: “May God continue to bless America,” which the younger Bush used with
minor variations several times between the September 11 attacks and his Republican Party
presidential nomination acceptance speech in the summer of 2004. Not to be missed, though
– and assuredly not missed by many religiously inclined Americans, whose faith often informs
their foreign policy preferences- was Bush’s wording in December 2003 after announcing the
capture of Saddam Hussein: “May God bless the people of Iraq, and may God bless America.”50

48
  Domke – Coe 2008, 140.
49
  Domke – Coe 2008, 64.
50
  Domke – Coe 2008, 64.
Első Század 2015. tél
All of these phrases, now standard fare at all levels of U.S. politics, grew out of the Reagan
era. This language has been empowered by the fusion of politics and faith, but in this case
simplicity of God bless America helped it to become embedded in political rhetoric. This
phrase has become the signature tagline of today’s religious politics, a branding every bit as
memorable as Nike’s “Just do it” or Coca-Cola’s “The real thing.”
When a ruling elite attempts to convince the majority to act against their own best interests,
it must first gain the trust of the many before abusing it. In doing so, the elite must rely on a
steady political base, for, as George Bush explained, “You can fool some of the people all of the
time and those are the ones you want to concentrate on.”51
I shall conclude my paper with the words of Christopher Hitchens who described faith as:
The surrender of the mind; it’s the surrender of reason, it’s the surrender of the only thing
that makes us different from other mammals. It’s our need to believe, and to surrender our
skepticism and our reason, our yearning to discard that and put all our trust or faith in someone
or something, that is the sinister thing to me. Of all the supposed virtues, faith must be the
most overrated.”52

51
  Bush Mocks Bush 2001.03.25.
52
  Christopher Hitchens in Quotes 2011.12.16.
2015. tél Első Század
Epilogue
In 2015, during the Fox News Republican Debate a predictable question arose for the
presidential hopefuls. Chase A. Norton, a viewer of the debate, wanted to know “if any of
them [the candidates] have received a word from God on what they should do and take care
of first.” I would only like to quote Senator Ted Cruz’s answer as he was the only serious
contender present at the debate. He said:
Well, I am blessed to receive a word from God every day in receiving the scriptures and
reading the scriptures. And God speaks through the Bible, I’m the son of a pastor and
evangelist, and I’ve described many times how my father, when I was a child, was an
alcoholic. He was not a Christian. And my father left my mother and left me when I
was just three years old. And someone invited him to Clay Road Baptist Church. And
he gave his heart to Jesus, and it turned him around. And he got on a plane and he flew
back to my mother and me. I would also note that the scripture tells us, ‘You shall know
them by their fruit.’ We see lots of campaign conservatives. But if we’re going to win in
2016, we need a consistent conservative, someone who has been a fiscal conservative, a
social conservative, a national security conservative.53
He added that he has been proud to fight and stand for religious liberty, to stand against
Planned Parenthood, to defend life for his entire career. As the video of the debate testifies,
which was uploaded to Fox News’ YouTube channel, Ted Cruz’s answer drew a loud round of
applause from the audience.
Ted Cruz, announced his presidential bid at Liberty University, a well-known conservative,
Christian college founded by Jerry Falwell. He suggested that
Today, roughly half of born-again Christians aren’t voting. They’re staying home. Imagine
instead millions of people of faith all across America coming out to the polls and voting our
values. From the dawn of this country, at every stage, America has enjoyed God’s providential
blessing. Over and over again, the American people rose to the challenge. The power of the
American people when we rise up and stand for liberty knows no bounds. God’s blessing has
been on America from the very beginning of this nation and I believe God isn’t done with
America yet.54
“Stop me, oh, oh-o, stop me stop me if you think that you’ve heard this one before” sang
Morrissey in a famous song by The Smiths.55
I will not stop though, as I shall continue with Donald Trump who, as of January 2016,
is the leading Republican candidate ahead of Ted Cruz. In a recent New York Times/CBS
News survey, Donald Trump earned the support of 42% of evangelicals, far outpacing the
rest of the GOP candidates, including his top rival, Ted Cruz, who gathered 25%. A January
NBC News/SurveyMonkey poll also showed Trump with the deepest support among white
evangelicals, at 33%. 56

53
  Jones 2015.08.07.
54
  Full Text: Ted Cruz’s Speech at Liberty University 2015.03.23.
55
  Smiths 1987.
56
  Altman – Dias 2016.01.21.
Első Század 2015. tél
It is interesting to note that George W. Bush was praised for the way he expressed his faith
in an Evangelical tone, whereas, people like Rev. Robert Sirico, president of the Acton Institute
for the Study of Religion and Liberty, pointed out that “to my ear, he [Donald Trump] simply
is not one of them. He is obviously unfamiliar with the Bible and does not speak in the
vocabulary of most evangelicals I know.”57
On Jan. 18. 2016, he received a warm welcome from Rev. Jerry Falwell, Jr., during a visit
to Liberty University in Virginia. “In my opinion, Donald Trump lives a life of loving and
helping others as Jesus taught in the great commandment,”58 Falwell said, shortly before Trump
mispronounced the name of one of the Bible’s prominent books. In my opinion Donald
Trump could not care less about God and the Bible but he realized their importance for the
Republican voters.
The CNN Republican Presidential debate also raised some familiar issues:

Blitzer, [the moderator of the CNN Republican presidential debate], called “the fight
against radical Islamic terrorists and ISIS” the “war of our time,” and recalled the FBI di-
rector’s post-San Bernardino warning that we face the “greatest terror threat since 9/11.”
Cruz told us that “America is at war,” and reminded us, rather redundantly, of the “very
significant threat we face,” and later declared that “ISIS is winning the propaganda war.”
Ben Carson announced that “our very existence” depends on defeating “radical Islamic
jihadists.” “Our freedom is under attack,” said Jeb Bush, adding that “America is under
the gun to lead the free world and protect our civilized way of life.” Christie agreed with
Blitzer that terrorist assaults are “the new normal,” and informed us that, “people across
this country are scared to death” because “everywhere in America is a target for these
terrorists.”59
I chose this article by the Salon as it gives a brief summary, appropriate in length for the
epilogue, on how the current Republican presidential candidates think about terrorism, which
is a theme ever since George W. Bush’s presidency. Jeb Bush’s reaction comes straight from
George W. Bush’s book. I believe that George W. Bush’s administration had a huge influence
on the way how Republicans think about the conflicts in the Middle-East. It is also important
to note that since George W. Bush started a war on terrorism in Afghanistan and the war in
Iraq, there are far more terrorist groups active in the region than before these conflicts.
Same old, same old I shall conclude. The issues and the rhetoric remain the same only
the names have changed, with the exception of Bush and Falwell. In 2016 they talk about
ISIS instead of Al Qaeda and Afghanistan became Syria. Religion is still the cornerstone
of the discussion of certain foreign policy issues but I find it important to emphasize
that the candidates only utilize this rhetoric to get voters’ attention and not because they
think about these issues in religious terms. Donald Trump is continuously rambling
on about banning all Muslims from entering the United States during his campaign. “

57
  Altman – Dias 2016.01.21.
58
  Altman – Dias 2016.01.21.
59
  Jeffrey 2015.12.21
2015. tél Első Század
No religious test shall ever be required as a qualification to any office or public trust under
the United States.”60 States the constitution of the United States, yet it seems that Republicans
always find a way to get around it with questions such as the one that was asked during the
Fox News Presidential Candidate debate, which leaves the separation of church and state in
jeopardy. Seneca the Younger: “Religion is regarded by the common people as true, by the wise
as false, and by the rulers as useful.”61

60
  U.S. Constitution. Article. VI, Clause. 3.
61
  Dawkins 2007, 313.
Első Század 2015. tél

Bibliography
Aikman, David 2001. A Man of Faith. The Spiritual Journey of George W. Bush. Thomas
Nelson, Nashville.
Altman, Alex – Dias, Elizabeth 2016. „Why Donald Trump Is Winning Over Christian
Conservatives.” Time. http://time.com/4189587/donald-trump-christian-conservatives/.
[Accessed: 2017.06.14.]
Among Wealthy Nations U.S. Stands Alone in Its Embrace of Religion. 2002.12.19. Pew
Research Center. [Accessed 2017.06.14]
Buckner, Ed 1997. „Does the 1796-97 Treaty with Tripoli Matter to Church/State
Separation?” http://atlantisonline.smfforfree2.com/index.php?topic=6352.0 [Accessed
2016.01.25.]
Bushisms University of Chicago. http://home.uchicago.edu/~you/bushisms.html.
[Accessed: 2016.01.25.]
Bush Makes Historic Speech Aboard Warship. 2003.05.02. CNN. http://edition.cnn.
com/2003/US/05/01/bush.transcript/ [Accessed 2016.01.25]
Bush Mocks Bush. 2001.03.25. BBC News. http://news.bbc.co.uk/2/hi/americas/1241240.
stm [Accessed 2016.01.25]
Bush Remarks at Prayer Service. 2001.09.14. The Washington Post.
Collins, Christopher 2007. Homeland Mythology. Biblical Narratives in American
Culture. Pennsylvania State University Press.
Coles, Roberta L. 2002. „Manifest Destiny Adapted for 1990s’ War Discourse. Mission
and Destiny Intertwined.”: Sociology of Religion 63.4, 403–426.
Cooperman, Allan 2002.10.16. „Falwell Remarks Trigger Anti-U.S. Reaction.” :
Washington Post.
Christopher Hitchens in Quotes. 2001.12.16. The Telegraph.
Domke, David – Coe, Kevin 2008. The God Strategy. How Religion Became a Political
Weapon in America. Oxford University Press, New York.
Full Text. Ted Cruz’s Speech at Liberty University. 2015.03.23. Washington Post.
https://www.washingtonpost.com/politics/transcript-ted-cruzs-speech-at-liberty-
university/2015/03/23/41c4011a-d168-11e4-a62f-ee745911a4ff_story.html. [Accessed:
2016.01.25.]
Full Transcript of Bin Ladin’s Speech. 2004.11.1. Aljazeera.
George W. Bush 9/11 Address to the Nation ‘A Great People Has Been Moved to Defend
a Great Nation. 2001.09.11. American Rhetoric. http://www.americanrhetoric.com/
speeches/gwbush911addresstothenation.htm [Accessed 2017.06.14.]
Hitchens, Christopher 2007. God Is Not Great. Atlantic, London.
2015. tél Első Század
Jones, Susan 2015.08.07. „Debate Question for Sen. Cruz. ‘Any Word from God?” CNS
News. http://www.cnsnews.com/news/article/susan-jones/debate-question-sen-cruz-
any-word-god [Accessed 2017.06.14.]
Kövecses Zoltan 2006. „Metaphoric Frames.” Language, Mind, and Culture. A Practical
Introduction. Oxford University Press.
Lakoff, George 1991.01.30. „Metaphor and War. The Metaphor System Used to Justify
War in the Gulf.” University of California. http://www2.iath.virginia.edu/sixties/
HTML_docs/Texts/Scholarly/Lakoff_Gulf_Metaphor_1.html [Accessed 2016.01.25.]
Lyotard, Jean-Francois 1984. The Postmodern Condition. A Report on Knowledge. Trans.
Geoff Bennington – Brian Massumi. University of Minnesota, Minneapolis.
MacAskill, Ewen 2005.10.07. „George Bush. ‘God Told Me to End the Tyranny in Iraq’.”
The Guardian.
Newport, Frank 2011.06.03. „More Than 9 in 10 Americans Continue to Believe in God.”
Gallup. Http://www.gallup.com/poll/147887/americans-continue-believe-god.aspx.
[Accessed 2016.01.25]
Roosevelt, Franklin 1941.12.09. „Fireside Chat 19. On the War with Japan” Miller Center.
Miller Center University of Virginia.
Reagan, Ronald 1980.07.17. „Address Accepting the Presidential Nomination at the
Republican National Convention in Detroit.” The American Presidency Project. http://
www.presidency.ucsb.edu/ws/?pid=25970 [Accessed 2017.06.14.]
Smiths, The 1987. „Stop Me If You Think You Have Heard This One Before”.Strangeways
Here We Come, Rough Trade.
Tayler, Jeffrey 2015.12.21. „Religion Is the Real Problem. Donald Trump, Ted Cruz and
GOP Demonize Muslims, but Too Afraid to Take on the Real Truth.”: Salon. http://
www.salon.com/2015/12/21/religion_is_the_real_problem_donald_trump_ted_cruz_
and_gop_demonize_muslims_but_too_afraid_to_take_on_the_real_truth/. [Accessed
2017.06.14.]
Tocqueville, Alexis de 2007. Democracy in America. Trans. George Lawrence. Harper
Perennial, New York.
Text: President Bush Addresses the Nation. 2001.09.20. The Washington Post. http://www.
washingtonpost.com/wp-srv/nation/specials/attacked/transcripts/bushaddress_092001.
html [Accessed 2017.06.14.]
U.S. Constitution. Article. VI, Clause. 3.
Walter, Ong 1982. Orality and Literacy. The Technologizing of the Word. Routledge,
London.
Első Század 2015. tél

Appendix
2015. tél Első Század
Első Század 2015. tél

Ez a lap üres.
2015. tél Első Század

Első Század Online 2015. tél
Kiadja: ELTE BTK HÖK

II I 247 III