You are on page 1of 53

1.

RÉSZ
A Holokauszt – 18 millió ártatlan ember, köztük protestáns, ortodox, keresztény, zsidó és más
kisebbségi csoportok tagjainak kemencékben való élve elégetése Lengyelországban és
Oroszországban. E több mint 70 évvel ezelőtt elkövetett tömeggyilkosságot olyan katolikus
diktátorok vezényelték le, mint Adolf Hitler és Joszif Sztálin. Egyszersmind ez volt az emberiség
történelmének leghatalmasabb és legdrágább tömeges emberáldozata.

Ehhez az óriási méretű művelethez hatalmas katonai és logisztikai erőforrásokat vetett be a Nagy
Római Inkvizíció 1939-1945 között, hogy aztán mindezzel nagy szerepet játsszon a nácik Harmadik
Birodalmának végső megbuktatásában. Erőfeszítéseik arra irányultak, hogy a leghatékonyabban és
a lehető legnagyobb számban áldozzanak fel nem-katolikus vallású embereket 7×24-es (vagyis a
hét 7 napjának teljes 24 órájában üzemelő), kimondottan erre a célra készített kemencékben. E
tervek kivitelezése hatalmas méretű logisztikai műveletet igényelt – ráadásul mindehhez Európa
lakosságának csaknem teljes genealogiai/származástani elemzésére is szükség volt.

Az egész terv szinte kivitelezhetetlen lett volna feltörekvő, szárnyaikat éppen akkor bontogató
amerikai vállalatok nélkül, mint pl az Innovative Business Machines, akik az első számítógépek
megalkotói voltak. Feladatuk az volt, hogy adatbázisaikban nyilvántartsák és ezek alapján
megállapítsák, hogy kire milyen sors vár majd – vagyis egyeseknek a kínhalál, másoknak a
megmenekülés jusson osztályrészül. A terv sikeréhez nagyban hozzájárultak továbbá gyógyszeripari
vállalatok is, akik több száz millió dollárt fordítottak olyan kutatásokra, melyek keretében
különböző hatóanyagokat fejlesztettek ki. Ezen hatóanyagok alkalmazásának célja az volt, hogy a
gázkamrákban a fogvatartottak idegrendszerébe adagolják, eszméletlenné téve őket, így
könnyebben, illetve ellenállás nélkül legyenek szállíthatóak a kemencékhez.

De legfőképpen és legutolsó sorban – mindez sohasem sikerülhetett volna a Szövetségesek
vezérkarának akaratlagos és támogató bűnrészessége nélkül, akik soha nem avatkoztak be ebbe a
nagy vatikáni projektbe és így hagyták a nácikat, hogy több embert öljenek le 1944 és 1945-ben,
mint az azt megelőző években összesen.

Az összes fotó, amit a Szövetségesek készítettek az 1940-es évek elejétől kezdve, mind titkosítva
van a lehető legmagasabb szinten.

Világos és megdönthetetlen bizonyítékok kerültek elő a II. Világháború óta, amelyek megerősítik,
hogy a Szövetséges vezérkar feltűnően hosszú ideig követte figyelemmel beavatkozás nélkül e
logisztikai műveleteket és feltehetően ezzel csak növelte az áldozatok számát. Végezetül pedig,
nem engedték, hogy akár csak egyetlen egy bomba is lehulljon a vatikáni-náci haláltáborok
valamelyikére. A háború végeztével az első dolog, amit a szövetségesek Eisenhower vezetésével
tettek, hogy minden erre utaló bizonyítékot eltüntettek.
A táborokban található kemence-blokkok többségét még azelőtt megsemmisítették és
lerombolták, hogy a többi épület bontásához hozzákezdtek volna. Néhány tábor létezését pedig
gyakorlatilag kitörölték a történelemből – ide sorolható többek közt a lodzi tábor, amely az
egyetlen haláltábor volt a történelemben, amelyet kimondottan gyermekek elégetése céljából
hoztak létre.

Mire a nürnbergi per elkezdődött (amelynek lebonyolítását titokban a Georgetown Egyetemhez
köthető jezsuita pap, Edmund Walsh irányította), a Holokausztban résztvevő náci vezetők többsége
a hivatalos álláspont szerint „elhalálozott”, mások pedig új személyazonossággal, biztonságban
átszállításra kerültek más országokba. A Holokauszt áldozatainak számát a nagy többség számára
„elfogadható mértékű”, és a mai napig érvényes 6 millió főben állapították meg. Nem is beszélve a
Római Katolikus Egyházról, a táborokban talált római katolikus szobrokról, és arról, hogy a
történtek okkult vonatkozásainak bizonyítékai a per során kikérdezett több ezernyi őr és katona
vallomásaiban még csak említésre sem kerültek.

„Nem tudtunk róla”. A győztesek oldalán ez lett a tagadás hivatalos álláspontja és az emberiség
számára adott hiteles magyarázat. Még alkalmasnak tűnő bizonyítékot is találtak a Gestapo
főhadiszállásán, amelyet aztán később „a zsidókérdés végső megoldásának” neveztek el. Hogy a
Szövetséges vezérkar bűnrészességéről eltereljék a figyelmet, megváltoztatták azt az
időtartományt, amelyben e kegyetlenségeket végrehajtották, így azok hivatalosan 1943 és 1945
között történtek – valójában viszont már 1939-től zajlottak. Mindazon túl, hogy ezeket a
hazugságokat a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) vezette amerikai hadsereg és az RIIA (Királyi Külügyi
Intézet) vezette brit hadsereg fogalmazta meg, végül arra a következtetésre jutottak, hogy az
áldozatokat elgázosították, mert ez „költséghatékony” módszer volt – nos, ez a tévhit mindmáig az
emberi történelem egyik legsúlyosabb félreértése és az emberiség becsületének durva megsértése.

20 millió embert meg lehet ölni úgy, ahogy a történelem során már számtalan diktátor tette –
egyszerű tömeggyilkosságként, az áldozatok testét elégetve vagy tömegsírokban elásva, ahogy
tették azt évszázadokkal ezelőtt a nagy európai járványok idején. Ezek a járványok nem mellesleg
tízszer ennyi áldozattal jártak. A Holokauszt egy gyűlölettel teli rasszista cselekedet, a náci rendszer
„költséghatékony” kivégzési módszere - ez tehát a mai napig elfogadott hivatalos álláspont. Vajon e
konklúzió nem csupán egy elterelő, szándékosan kifordított magyarázat, amely sokszor abszurd
ellentétbe kerül a konkrét bizonyítékokkal szemben?

E szörnyű időszak tetteinek mozgatórugói olyan szinten tabunak számítanak mind a mai napig,
hogy ezzel szinte már gúnyt űznek minden egyes zsidó, orosz ortodox, görög ortodox, protestáns
illetve baptista és minden más ember igaz emlékéből, aki áldozatául esett a kemencék
borzalmának.

Az ő emlékükre szól tehát ez az írás, amely felfedi a Holokauszt mögötti igazságot – ki állt valójában
az egész akció mögött és miért? És hogy mindez idáig miért nem derítették ki sohasem a teljes
igazságot.

Gyökeresen más történelem, mint amit nekünk tanítottak
Számos olvasóban már ez a rövid bevezető is súlyos aggodalomra adhat okot. Sok ember számára
talán abszurdnak hangzik majd, ha megemlítjük a Római Katolikus Egyház legmagasabb vezetőinek
érintettségét, illetve teljes körű szerepvállalását. Mások számára pedig végképp túlzó
megállapításnak tűnhet, ha azt olvassák, hogy Sztálin, sőt még Heinrich Himmler is jezsuita papok
voltak.

Tulajdonképpen nem is az a fő kérdés itt, hogy ki állt a Holokauszt mögött és miért történt mindez,
hanem, hogy kimondjuk és megértessük végre, hogy háromszor annyi ember halt meg a
haláltáborokban, mint amennyiről nekünk valaha is beszámoltak, és hogy azok az emberek, akik a
történtekért felelősek, soha de soha nem lettek megbüntetve ezért, és hogy ugyanezen emberek
mostanra sokkal nagyobb hatalommal és sokkal több erővel rendelkeznek, mint 70 évvel ezelőtt.
Már több Holokauszttal foglalkozó történész és kutató is rájött arra – miután áttanulmányozta a
megmaradt bizonyítékokat - hogy e történetről szerzett tudásunkban hatalmas és szándékosan
létrehozott lyukak tátonganak. Ezek az őszinte és igaz férfiak és nők a szívük mélyén nagyon jól
tudják, hogy mindaz, amit a háború után a Szövetségesek állítottak a „nem tudtunk róla” frázissal –
csak egy hatalmas hazugság volt, hogy azzal valami sokkal nagyobbat és sokkal mélyrehatóbbat
fedjenek el.

A jövő generációinak kedvéért is, végre itt az idő, hogy elmondjuk az igazságot, hogy ki állt a
történtek mögött és miért. Ezen okból kifolyólag, kérjük mindazokat, akik belekezdenek ennek az
írásnak az olvasásába, hogy mindenképpen olvassák végig, mielőtt levonnák a végső
következtetéseiket.

Európa az 1930-as években
Ha a kiinduló okokat keressük, melyek elvezettek a történelem legnagyobb rituális
emberáldozatának bemutatásához, elsőként meg kell említenünk a Római Katolikus Egyház
megváltozott helyzetét, mely az I. Világháború utáni politikai szerepében mutatkozott meg.

Az I. Világháború vízválasztó volt a Vatikán életében. Az Osztrák-Magyar Monarchia bukása végre
felszabadította a Pápaságot – közel 500 év után – olyan szerződések hatálya alól, melyek
engedélyezték a Római Császároktól származó királyi házaknak, hogy közvetlenül beavatkozzanak a
pápa kiválasztásába. A német és francia nemesség elpusztítása „édes bosszú” volt a Katolikus
Egyház számára, válaszul azon felvilágosult törekvéseikre, melyek a szekularizáció (a vallás és
egyház kiszorítása a mindennapi életből) irányelveiben mutatkoztak meg, a Nagy Háborút
megelőző években.

500 év óta először tehát a Katolikus Egyház olyan helyzetben találta magát, hogy szabadon
rendelkezhetett saját céljainak megvalósításáról anélkül, hogy félnivalója lett volna a királyi
családok befolyásától. Ez alól csak egyetlen ország nemessége számított kivételnek –
Németországé. Ha egyszer a német királyi család elpusztul, az Egyház teljesen felszabadult volna
minden befolyás alól.

Azonban akkoriban még legfőbb ellenségüknek az átfogó szociális reformok számítottak –
méghozzá olyan törekvések formájában, mint véget vetni a korrupt kapitalizmusnak, a tudomány
fejlődésének elősegítése, az oktatás és a becsületességen, tisztességen alapuló társadalmi értékek
– egy olyan világban, melyben mindez megvalósul, nincs többé helye és értelme a Római Katolikus
Egyház létének.

Achile Ratti (XI. Pius pápa) volt az, aki pápai bullájában (Ubi Arcano 1922 decemberében)
megálmodta azt az átfogó új stratégiát a modernizmus ellenében, amelyben kezdeményezte,
bátorította és kijelölte azon katolikus nők és férfiak társadalmi szerepét, akik elkötelezettek voltak
az egyházi tanítások iránt anélkül, hogy papok vagy apácák akartak volna lenni.

XI. Pius pápa ezen rendelkezéseinek eredményeképpen szinte az egész világra kiterjedően
hatalmasra duzzadt a Katolikus Egyház személyi apparátusa – mintha egy hatalmas politikai párttá
alakultak volna. Egy olyan párt, amely könnyedén győzhetett bármilyen jelölt ellenében, könnyen
legyőzhetett államelnököket, miniszterelnököket – tehát egy olyan politikai erő alakult így ki, amely
képes volt saját vezetőt választani – teljes szövetségben és összhangban Rómával.

E tényeket figyelembe véve és ha mindez ma történne - elképzelhetjük, vajon melyik feltörekvő
politikus merne bolond módjára szembeszállni a Katolikus Egyházzal, pláne egy keresztény nemzet
esetében. Egy évszázaddal azelőtt addigra már több iparosodott országból kiutasították a
jezsuitákat, a Vatikánt pedig egyenesen a gonosz birodalmának tekintették.

1919-ben, Pius pápa pártfogoltja, Eugenio Pacelli, már ki is választott egy megfelelő jelöltet a
német katolikus egyház számára – egy fiatal és heves katolikus hírszerző tisztet, Adolf Hitlert, akivel
Pacelli ezekben a korai években hetente találkozott Münchenben, mint Hitler patrónusa, pénzelője
és egyben mint felügyelője és irányítója.
1933-ra a Katolikus Egyház tervei a legmerészebb álmaikat felülmúlóan teljesültek, hiszen római
katolikus vallású vezetők/diktátorok irányították Olaszországot, Németországot, Spanyolországot,
Oroszországot (Sztálin) és más kulcsnemzeteket Dél-Amerikában. Ez volt az az év, amikor az elmúlt
600 esztendőt tekintve a Vatikán és a jezsuiták kezében a legnagyobb hatalom összpontosult. A
„Végső Megoldás” terve ekkor kezdett körvonalazódni Pacelli kardinális, Vlagyimir Ledochowski
(jezsuita rendfőnök/generális) és a római Kúria körébe tartozó maréknyi keményvonalas tisztviselő
elméjében, köztük olyanokkal, mint a müncheni érsek, Michael von Faulhaber kardinális.

A gyűlölködés táptalajának előkészítése - rasszizmus a kisebbségekkel
szemben
Az 1930-as évekig az Amerikai Egyesült Államok kormánya egyfajta diplomáciai háborúban állt a
Vatikánnal, az Abraham Lincoln-t ért halálos merénylet miatt, melyet a jezsuiták terveltek ki és
hajtottak végre 1865-ben. Azonban ekkor Franklin Delano Roosevelt-et elnökké választották és
személyében a Katolikus Egyház egy erős szövetségesre és rokon lélekre talált.

A Georgetown Egyetem jezsuita vezetőjének, Edmund Walsh atya munkájának köszönhetően – aki
vitathatatlanul az egyik legbefolyásosabb amerikai illetőségű személy volt az egész 20. században –
Franklin D. Roosevelt, valamint a Wall Street támogatását élvező Hitler és a többi katolikus diktátor,
mind tökéletesen megfeleltek a célnak. Több száz millió dollárt kezdtek befektetni a német
gazdaság újjáépítésbe.

Azzal, hogy az Egyesült Államok immár határozottan a Vatikán szövetségesének számított (először a
történelem folyamán), már csak az Egyesült Királyság és egy maréknyi európai kormány illetve
kisebbség maradt, aki bármilyen veszélyt jelenthetett volna a Római Katolikus Egyházra nézve.
Ekkor, de legkésőbb III. György király uralkodása idején már valójában a Jezsuita rend kontrollálta az
Angol Monarchiát, a Parlamentet és a Titkosszolgálatokat.

Vlagyimir Ledochowski gróf ezután olyan propaganda írások széleskörű terjesztésébe kezdett,
amelyek kisebbségi csoportok ellen irányultak, különösen a zsidók ellen. Ilyen írásnak tekinthető a
„Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” is – ha ezt a dokumentumot átszerkesztenénk és a „zsidó” szót
kicserélnénk benne „jezsuitára”, akkor dermesztően pontos leírását kapnánk mindannak, amit
parancsba kaptak és amit valójában készültek tenni a római katolikus diktátorok.

Egyetlen generáció alatt sikerült a világ tekintetét elfordítani a filozófiai fejtegetésekről és
kérdésekről, miszerint szét kell-e szakítani a vallás és a hétköznapi élet kapcsolatát, és hogy Isten
valójában miért „halott”. Ezek szerepét innentől kezdve olyan komoly kérdések és gondolatok
váltották fel, amik eugenikáról, faji tisztaságról szóltak és azt firtatták, hogy mi legyen a
társadalomra veszélyes kisebbségek sorsa.
1937-re az antiszemita és kisebbségellenes uszítás, amelyet Ledochowski atya és jezsuita serege
folytatott, olyan szinten megmérgezte a mindennapi élet menetét, hogy a legtöbb katolikus
diktátor elkezdhetett megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy országaikban immár nem törne ki
nagyobb tömeglázadás, ha e veszélyes kisebbségeket „biztonságosan” eltávolítanák a
társadalomból.

Azonban ezzel egy időben egy erőteljes és új ellenség jelent meg a jezsuiták gyűlöletet és félelmet
árasztó propagandájával szemben – méghozzá XI. Pius pápa személyében. A Pápa hevesen
ellenezte a római katolikus vezetők és Ledochowski, valamint keményvonalas társai által
szorgalmazott gyűlölettel teli rasszista elképzeléseket.

Az utolsó csepp a pohárban 1939-ben jött el, ekkor ugyanis a Pápa tervbe vette, hogy pápai bullát
ad ki, amelyben gyakorlatilag halálos bűnnek nevez meg minden olyan cselekedetet, amely más
személyek hitvallása, bőrszíne illetve politikai nézetei ellen irányul. A jezsuiták generálisa azonban
elfogta ezt a bullát mielőtt az kihirdetésere és törvényi erőre emelkedhetett volna - néhány nappal
ezután a pápa meghalt, a jezsuita „Vállalat” méregpoharának legújabb áldozataként.

Néhány héttel később Pacelli-t pápává választották, majd pár hónap múlva a római katolikus
diktátorok kirobbantották a II. Világháborút...

XII. Pius pápa végső megoldása
A világ 1939 végére háborúban állt, megteremtve ezzel a megfelelő körülményeket a katolikus
diktátorok számára, akik addig soha nem látott méretű etnikai tisztogatásba kezdtek.

XII. Pius pápa és Ledochowski – bizonyítva ezzel, hogy előzetesen és alaposan eltervezték a későbbi
gonosztetteket - már 1929-ben kényszerítették Hitlert, hogy nevezze ki az akkor 29 éves rang
nélküli jezsuita atyát, Heinrich Himmlert a Schutzstaffel, azaz a náci SS élére. Pacelli és Ledochowski
védelmezte és segítette az irányításban Himmlert, aki így a II. Világháború kitörésekor már több
millió főt számláló testület fölött parancsnokolhatott egész Németország területén, egyszerű
rendőröktől kezdve különlegesen képzett tudósokon és vallatótiszteken át – akik mind ugrásra
készen várták, hogy akcióba lendülhessenek.

Ellentétben a propagandával, melyet a máltai lovag Dwight D. Eisenhower (aki New York akkori
érsekének, Francis Spellmannak „nagy Szövetséges keresztes lovagjaként” is ismert) és mások írtak
a háború után, valójában 1939-ben vette a kezdetét a „Végső megoldás”-nak nevezett nagyszabású
terv kivitelezése – tervezői, kitalálói és levezénylői XII. Pius pápa és a jezsuiták voltak.

A terv egyszerű volt – rávették a katolikus diktátorokat, hogy szállítsák a nemkívánatos személyeket
ún. munkatáborokba, ahol egy ideig hasznát veszik a foglyoknak, majd később, mikor már nem
képesek a munkára, lényegében meggyilkolják őket – diszkréten igénybe véve ehhez a mindenre
elszánt és érinthetetlen elit egység, az SS megbízható szolgálatait. Szinte bizonyos, hogy élő
emberek feláldozása és sátánista rituálék említésére soha senki előtt nem kerülhetett sor vatikáni
és jezsuita körökben, sem az SS helyi haderők vezetőinek tanácskozásain Himmler parancsnoksága
alatt.

A „munkatábor” kifejezést csak fedőnévként használták – és használják mind a mai napig - hogy
elfedjék vele a Holokauszt valódi méreteit, és szinte bizonyos, hogy ezt a megtévesztő információt
terjesztették el már abban az időszakban is a teljes német vezérkar körében, továbbá a többi római
katolikus nemzet vezetői számárai is Spanyolországban, Olaszországban és Horvátországban. Ezen
országok vezetői aztán számos állampolgárukat tömegesen küldték a haláltáborokba.

Azzal, hogy a megállapodás elfogadásra került e római katolikus vezetőkkel, hogy milliószámra
biztosítanak szerencsétlen sorsú áldozatokat, a következő kihívás az volt, hogy hová is rejtsék őket
mindenféle nyilvánvaló, stratégiai vagy éppenséggel okkult szempontok alapján.

Miért éppen Lengyelország?
A II. Világháború egyik nyilvánvaló történelmi rejtélye, hogy miért azokat a bizonyos lengyelországi
helyszíneket választottak a nácik a haláltáborok felépítésére? Erre a kérdésre már számtalan
hagyományosnak mondható magyarázatot kaptunk – legfőképpen azt, hogy Lengyelország
megszállás alá került és mivel a többi országhoz képest viszonylag központi elhelyezkedéssel bírt,
egyszerűbben megoldható feladat volt az áldozatok szállítása. Ez igaz. Lengyelország lakossága
erősen római katolikus vallású volt, ezért nyilvánvaló választásnak tűnt – először is mert valóban
megszállt terület volt, így az ott történtek távol estek a környező országok, mint Németország,
Olaszország, Spanyolország polgárainak figyelő tekintetétől. Másodsorban pedig mert a jezsuiták
nagyon erős vezető hatalommal rendelkeztek Lengyelországban, Európában spirituális
központjuknak számított ez az ország, sokkal inkább mint a Római Katolikus Bajorország.

Azonban vannak más, sokkal specifikusabb indokok is, melyek magyarázatul szolgálhatnak a
táborok helyszínének kiválasztásáról. Ehhez először is meg kell értenünk azt az áradó gyűlöletet,
amellyel a pápai Kúria sátánista keményvonalasai és a jezsuiták viszonyultak a Lengyel Katolikus
Egyház iránt, továbbá ugyancsak meg kell említenünk a Ledochowski család múltbéli személyes
viszályát is, amelynek eredményeképpen felmenőik révén kegyvesztettek lettek.

Mieczyslaw Halka Ledóchowski gróf – Vlagyimir Ledochowski nagybátyja – 1866 és 1886 között
Lengyelország prímása volt. A Lengyel Katolikus Egyház mindig is szenvedélyesen parókiális volt és
1867-ben végül Ledochowski kardinális elrendelte, hogy a templomi ceremóniák és szertartások ne
lengyelül, hanem attól kezdve latin nyelven legyenek megtartva. Megtiltotta a lengyel dalok
éneklését és abszolút teljhatalmat gyakorolt, nem jelenhetett meg és nem történhetett meg semmi
sem az ő beleegyezése nélkül.

Ezek a diktátumok feltüzelték a lengyelországi papságot, amely – csakúgy, mint az írek néhány
évszázaddal ezelőtt – igyekezett a kereszténység misztériumait a helyi közösség kontextusába
helyezni. A lengyel katolikus papság tehát fellázadt Ledochowski kardinális ellen és sikeresen
lobbizott a protestáns lutheránus porosz hatóságoknál, többek közt a lutheránus vallású Bismarck
hercegnél, sőt I. Vilmos császárnál is. Ennek következtében Ledochowski grófot bebörtönözték,
családja vagyonát elkobozták és nevüket örökre megalázták. Végül Ledochowskit elengedték
Rómába – de ekkorra már megtört, megszégyenült ember vált belőle.

Vlagyimir Ledochowski, a Fekete Pápa, a történelem – Francis Borja óta – legnagyobb hatalmú
jezsuita generálisa számára Lengyelország elátkozott hely volt. Valószínűleg a Római Katolikus
Egyház sátánistái közül senki sem viseltetett akkora gyűlölettel Lengyelország iránt, mint ő.

Nagybátyja prímási kinevezése alatt ismerhette meg a Cybele istennő tiszteletére emelt
templomokat, Varsóban illetve a Czartoryski-kastély területén álló szentélyt, Pulawy-ban.

Ezeknek a 19. században emelt emlékműveknek óriási jelentősége volt az ősi sátánista pápai
családok számára. A Vatikánt – ahol a legrégebbi és legfontosabb Cybele-szentély található – és
Tivoli-t kivéve, ez a két lengyelországi templom voltak az egyedüli, akkoriban is működő szentélyek
Európában.

Varsó túlságosan is szem előtt lévő hely lett volna, hogy a példátlanul gonosz sátánista
ceremóniáknak adjon otthont, melyeken „hasznosíthatják” a tűzben feláldozottak lelkét. A Pulawy-
ban található Czartoryski-kastély és a nagyszerűen felépített 19. századi Cybele-templom azonban
tökéletesen megfelelt erre a célra.

Mikor az SS elindította az első komoly „tisztogató” hadjáratát, elsőként a Pulawy-t övező
területeket vették célba. A következők pedig a tökéletesen tájolt helyszíneken megépített, külön
erre a célra, vagyis emberáldozatok bemutatására szolgáló haláltáborok voltak.

XII. Pius és a Fekete Pápa sátáni pentagramja
Az ősi sátánista családok - akik évszázadok óta uralmuk alatt tartják a Vatikánt – tudják, hogy az
elítélt, elátkozott lelkek haláluk után soha nem nyugodhatnak békében. Ennek a negatív energiának
a manipulációja és használata mindig is a fekete mágia központi elemét képezte.

Történelmileg bizonyítható, hogy a geometriai formák és a hatalom különböző jelképei, alakzatai
létfontosságú szereppel bírtak az igazi sátánista rituálék tervezésében és kivitelezésében. Nincs
még egy olyan alakzat, melynek segítségével erőteljesebben lehetne felhasználni egy ember
akaratával megidézett negatív energiákat, mint a pentagram.

XII. Pius Pápa Végső Megoldása – Heinrich Himmler által végrehajtva

Hogy egy ilyen őrületes gonosztett véghezvitelére alkalmas pentagram-ot alakíthasson ki, XII.
Piusnak és a Fekete Pápa Ledochowskinak legalább 5 emberáldozat bemutatására szolgáló
haláltábort kellett létesítenie – a pentagram csillagának minden csúcspontjában egyet. De egy
ilyen rendszer, amiben csupán 5 tábor kap helyet - már csak természetéből fakadóan is - szinte
azonnal gyanút ébreszt és felkeltheti a nem-kívánt tekintetek érdeklődését. Hogy ezt elkerüljék, az
áldozati táborok pontos helyszíneit szándékosan bevonták a többi munkatábor és egyéb haláltábor
alkotta – földrajzilag látszólag véletlenszerűen kijelölt rendszerbe.

Azonban ennek a táborrendszernek – fogolytáborok, munkatáborok és áldozati táborok
rendszerének - a magvát mindvégig ez a jezsuita-katolikus Pentagram alkotta. Ez volt a tehát fő
hajtóerő, amely felelős 18 millió ember elpusztításáért, akiknek lelkét halálukban meggyalázták és
elátkozottá tették a Római Katolikus Egyház sátánista vezérei.

Te magad is nagyon könnyen felfedezheted ezt a Pentagramot, ha egyszerűen fellapozod a térképet
azon az oldalon, amely a mai Lengyelországot mutatja:

1. Először is keresd meg a térképen Pulawy-t – a palota és a Cybele-szentély a várostól dél-keletre
található.

2. Most a térképen menj felfelé egyenesen és állj meg Ostrava délkeleti részén – ez a Pentagram
felső csúcsa, itt találod a Treblinkai emberáldozati tábort.

3. Ezután haladj tovább lefelé dél-keleti irányba – Pulawy-t elhagyva találsz az ortodox Ukrajna
területén egy L'viv nevű várost. A település nyugati felén feküdt a Janowska áldozati tábor - ezt
tévesen sokszor egyszerű munkatáborként tüntetik fel.

4. Most képzeletben utazz nyugat felé amíg Krakkó városán túl elérsz Bielsko-Bialához. Ez a hely
adott otthont a nagy Auschwitzi haláltábornak.

5. Ezt követően észak felé haladva találod Łódź városát. Itt létesítették azt a haláltábort, amelyet
kizárólag gyermekek feláldozására hoztak létre.

6. Végül pedig újra kelet felé vedd az irányt, egészen Wlodawa kicsiny városáig – majdnem az ukrán
határnál. E település mellett kapott helyet a Sobibori haláltábor.

Ezzel meg is kaptad a színtiszta gonoszság Pentagramját. Ezt a Pentagramot azon szent cél
érdekében szerkesztették meg, hogy megkíséreljék áthívni és egy helyre koncentrálni a létező
legnagyobb tömegű negatív energiát, mely az emberi történelemben valaha létrejött.

Ezen túlmenően, még legalább 3 emberáldozati tábort állítottak fel a Pentagram Ley-vonalai
mentén, közöttük Belzec-nél, Tomaszow Mazowiecki-nél és Majdanek-nél .

Miért?
A legvégső kérdés. Vajon hogyan lehetnek ennyire gonoszak az emberek? A válasz azon erők
törekvéseiben keresendő, amelyek évszázadok óta alakítják az emberi társadalmak életét – olyan
csoportosulások ezek, melyek nem akarják, hogy a világ fejlődjön. Ezeket a csoportokat olyan
emberek alkotják, akik bár jámbornak látszanak, de valójában azon munkálkodnak, hogy a világot
nyomorba és pusztulásba döntsék. Vissza akarják kormányozni a világot a feudális pápaság sötét
korszakába, miközben elpusztítják a teljes modern világot, amely anno a reformáció hatására jött
létre.
A Holokauszt idejében XII. Pius pápa és jezsuiták fekete pápája teljes világi hatalmat élveztek –
köszönhetően végrehajtó személyzetüknek, köztük Heinrich Himmler atyának és Alexander N.
Poskrebjshev, szovjet altábornagynak (a Belügyi Népbiztosság, azaz NKVD igazgatójának), aki
Sztálin jobb keze és abszolút tanácsadója volt a Kreml-ben.

A legfőbb szándékuk talán ugyanaz volt, mint a Római Katolikus Egyház összes korábbi sátánista
vezérének az elmúlt századok során – hogy helyreállítsák az egyház hatalmi szerepét – hogy
félelmet ültessenek el az ellenség szívében – hogy újra megfiatalítsák és ismét a világ vezetőjévé
tegyék a Katolikus Anyaszentegyházat, teljes összhangban a jezsuita renddel és a tridenti zsinat
rendelkezéseivel.
Azonban e hatalmi „megújulásra” vonatkozó terveik kigondolásakor talán nem is számoltak azzal,
hogy e gonosz kísérletük során nemcsak hogy támogatásként felhasználhatnak majd, hanem
egyenesen a világra szabadíthatnak némi sátánista-luciferánus erőt is.

Tény, hogy a világi hatalom megerősítésére vonatkozó törekvésük meglehetősen felületesnek
hangozhat. Különösen, ha összehasonlítjuk a meglévő hiteles bizonyítékokkal, melyek alapján arra
következtethetünk, hogy a sátánisták és luciferánusok e réges-régi testvérisége valójában tényleg
elkezdte keresni a „megújulást” lehetőségeit - csakhogy mindezt ősi szövetségesükkel, a sötét
erőkkel való kapcsolat újra felvételében vélték megtalálni.

Ha ez volt a mélyebb indok, akkor mindez 2 dolgot jelenthet:
- csarnokainak és katakombáinak mélyéről a Vatikán valamiféle információt vagy kinyilatkoztatást
kaphatott egy hosszú ideje szunnyadó - és így addig láthatatlan - természetfeletti erőről

- másrészről pedig egy szörnyű és végzetes tévedést is jelenthetett mindez azok számára, akik ilyen
erők szolgálatára vállalkoztak

A Vatikán érintettsége ilyesféle bűntettekben mindez idáig a nyilvánosság számára soha nem lett
hivatalosan felemlegetve. Ez alapján talán nem túlzás kijelentenünk, hogy ha ezeket a kényes
információkat akár ebben a pillanatban, hirtelen (2013 márciusában) széles körben nyilvánossá
tennék, annak igencsak drámai következményei lennénk az emberiség számára.
2. RÉSZ
Sokan, akik majd olvassák vagy csak találkoznak bizonyos részletekkel az eddig elhangzott
állításokból, vagy kételkedve fogadják azokat, vagy egyszerűen elborzadnak a benne foglalt
megállapítások hallatán.

Az a kijelentés, hogy egy csaknem 500 kilométer széles Pentagramot meg lehet formálni a II.
Világháború legszörnyűbb náci haláltáborainak kialakításával és megfelelő földrajzi tájolásával, úgy
tűnhet egyesek számára, mint egy újabb fejezet a szokásos „összeesküvés-elméletek” közül. Ez
ugyan annak a „mindenre valami mögöttes tartalmat” ráerőszakoló látásmódnak tűnhet, mint azon
fanatikusok esetében, akik mindenben vallási szimbólumot látnak, pl a felhők alakjában, vagy a
reggeli pirítós formájában.

Minden előzetes hiedelem ellenére, ezt a Pentagramot mégis meg lehet rajzolni. Középpontja és
erejének kulcsa egy különleges templom, amelyet Cybele – másnéven Inanna, Ishtar vagy Sybil -
tiszteletére emeltek. Cybele a legősibb istennőnek számít és legszentebb helye a Vatikán domb. Ez
tehát máris olyasvalami, amit nem lehet könnyedén figyelmen kívül hagyni.

A logika mindig kritikus szereppel bír az igazság utáni kutatásban – segíthet eldönteni, mi az, ami a
puszta mesének hat és mi az, ami már inkább vad rágalomnak tűnhet. Viszont abban is segíthet,
hogy a józan ész szempontjából mi hangzik megbízhatónak és valószínűnek. De, ami mindennél
fontosabb – a logikus perspektíva egyfajta tiszteletet követel.

Ha bármikor szóba hozzuk a II. Világháborút és a római katolikus diktátorok ill. szövetségeseik által
elpusztított ártatlan emberek lemészárlását, akkor mindenekelőtt egy példa nélkül álló
gonoszságról beszélünk. Ennél fogva nem feledkezhetünk meg arról, hogy tiszteletben tartsuk az
áldozatok emlékét és a túlélők családjainak érzéseit.

Minden tényt, melyet a elkövetkező oldalakon bizonyítani szeretnénk, megkérdőjelezhetetlen
tényekre szeretnénk alapozni és nem vakmerő, alaptalan találgatásokra.

Annak érdekében, hogy eloszlassunk bármilyen felmerülő kétséget a Római Katolikus Egyház - XII.
Pius és a jezsuita generális Vlagyimir Ledochowski általi – teljes érintettségét és bűnrészességét
illetően - hadd vizsgáljunk meg erre a Pentagramra vonatkozóan néhány további bizonyítékot, hogy
feltárhassuk a sátánista ill. vallási természetét 18 millió ártatlan ember feláldozásának.

Még a sátánistáknak is szüksége van indítékra
Egy nyilvánvaló és valószínűleg soha senki által kielégítően meg nem válaszolt kérdés
fogalmazódhat meg az olvasókban. Ennek nem is annyira a „miértekhez” van köze, hanem, hogy
milyen mögöttes indíték szükségeltetik, illetve milyen irtózatosan mély gonoszság kell 18 millió
nem-katolikus személy kemencékben való meggyilkolásához?

Mint minden más bűncselekmény esetében, egy fő indíték világosan kirajzolódhat, aztán ahogy
bonyolódnak az ügy szálai, további kiváltó okok és bizonyítékok is előkerülhetnek.

Ameddig a sátánista XII. Pius pápának és Ledochowskinak, továbbá keményvonalas társaik számára
nem akadt valami, ami sürgősen és nyomasztóan indokolta volna e gonosztetteket, addig
semmilyen indíték, mely ilyen hatalmas mészárlás végrehajtásához szükséges sem tűnik elég
hihetőnek.

Akkor mégis mi lehet a mögöttes kiváltó ok, amiért az ősi sátánisták semmilyen nehézséget és
kockázatot nem sajnálva belevágtak e nagy emberáldozat megkoreografálásába? A válasz a Római
Katolikus Egyház egyik leghíresebb próféciájában és annak szerzőjében rejlik.

Szent Malakiás valódi identitása
Szent Malakiás (St Molochy) tekinthető a Katolikus Egyház legfontosabb prófétájának.

Köztudomásúlag Írországból származott és egykor Armagh érseke volt (1094-1148 között élt).
Malakiás volt az első ír, akit szentté avattak, élete történetét pedig nem kisebb személyiség, mint a
korabeli elismert katolikus történész pap Clairvaux-i Szent Bernát jegyezte fel.

De nem élettörténete az, ami elsősorban különlegessé tette Szent Malakiás személyét, hanem
sokkal inkább a nevéhez fűződő specifikus és részletes próféciák. A „Pápai Próféciák”-ban azt
állította, hogy részletes víziókat kapott a elkövetkező 112 pápáról, II. Celesztin-nel kezdve (akit
1143-ban választották meg) és a 112-ik pápával, vagyis „Péterrel” befejezve, aki majd tanúja lesz a
Római Katolikus Egyház pusztulásának.

A Katolikus Egyház történetében nincs ehhez fogható jóslat, amely a Szent Péter trónjáért
évszázados harcot folytató sátánista pápai családok számára ekkora jelentőséggel bírna. Nincs még
egy prófécia, mely példa nélküli pontosságával hitelesebb lenne ennél, és amely a pápák történetét
és az eljövendő korok eseményeit ilyen pontosan adná vissza.

Szóval ki is volt ez a Malakiás? Létezhetett-e egyáltalán? Több megbízható tudományos kutatás
alapján úgy tűnik, hogy Szent Malakiás személye sokkal inkább egy történelmi fikció, melyet a 13.
században találtak ki, hogy aztán később egy létező személyhez kössék. A probléma inkább abban
áll, hogy hogyan magyarázzák a jóslatok „természetfeletti” pontosságát a dátumokat illetően? Ha
puszta csalásról lenne szó, akkor az csakis valami sötét géniusz elméjének szüleménye lehet.

Valójában a III. Honorius pápaként ismert Cencio Savelli áll e rejtély mögött, aki kétségkívül a 13.
század legnagyobb fekete mágusa volt. Honorius volt az, aki megalapította a modern (valójában
ősrégi eredetű) fekete mágiát, azzal, hogy kiadta az első „Grimoire”-t, vagyis varázskönyvet. A
„Nagy Honorius Grimoire-ja” minden fekete mágiáról szóló könyv ősének tekinthető.

Néhány modern sátánista csoporttal ellentétben – akik olyan neveket választanak imádatuk
tárgyául, mint a sátán vagy az ördög – Honorius pápa Molochról írt e művében, aki a főniciaiak,
karthagóiak, szadduceusok és sátánisták által egyaránt tisztelt legősibb sötét isten. Moloch az örök
tűz és kárhozat istene, akinek a szó szoros értelmében tűzben elégetve áldozzák fel az embereket.

A történetet aztán szándékosan kicsavarták, és mára egyre úgy tűnik, hogy Szent Malakiás
személye sokkal inkább magát Moloch-ot takarja – a színtiszta gonoszság manifesztációját, a fekete
mágus Honorius Pápa által kapott próféciákon keresztül.

Ez megmagyarázná, hogy a Római Katolikus Egyház sátánistái már vagy 800 éve miért éppen ezeket
a jóslatokat tartják a legnagyobb tiszteletben. Továbbá magyarázatul szolgálhat arra is, hogy miért
érezhettek a 20. század elején olyan kétségbeesett késztetést arra, hogy sürgősen hozzákezdjenek
valahogyan késleltetni e próféciák bekövetkeztét, vagy legalábbis némi bepillantást nyerni az
elkövetkező eseményekbe.

A totálisan gonosz elme szemszögéből a II. Világháború vatikáni sátánistái részéről feláldozni
néhány millió embert, hogy ily módon újra „üzenetet” kaphassanak Moloch-tól, több mint
elegendő indítékot jelent ahhoz, hogy kiterveljék a Végső Megoldást XII. Pius pápán és a
jezsuitákon keresztül.

A logikus megközelítés
Ha mindaz, amit eddig állítottunk igaz, és a Vatikán jezsuita sátánimádói hozták létre az emberi
történelem legnagyobb kiterjedésű és leggonoszabb erővel rendelkező pentagramját - felhasználva
a II. Világháború náci haláltáborait azon cél érdekében, hogy a negatív energia egyfajta
„csatornájaként” szolgáljon - akkor erről biztosan kell hogy legyenek súlyos bizonyítékok.

A pentagram végső soron egy olyan alakzat, melyet többféleképpen is meg lehet rajzolni. Mit jelent
az, hogy egy alakzat bizonyos célokra megfelelőbbnek tűnik egy másikhoz képest? Miért lehet az,
hogy bármikor, ha a fekete mágia révén már réges-régen rossz hírűvé tett pentagram-alakzat szóba
kerül, kezdetben mindenki meglehetősen szkeptikusan szemléli a dolgot.

Ha egy pillanatra azon gonosztevők elméjébe képzeljük magunkat, akik a katolikus egyház leple
alatt kirobbantották a II. Világháborút - vajon csak magát a pentagram ideáját találjuk-e meg? Ha a
praktikus szempontokat keressük, hogyan juttatható el a feláldozott milliók halálából származó
negatív energia az olyan központi helyekre mint pl. Róma? A válasz a Ley-vonalak koncepciójában
rejlik.

A spirituális erő Ley-vonalai
Az emberek évezredek óta hisznek abban, hogy amiként a Föld is rendelkezik elektromágneses
vonalakkal, úgy léteznek a bolygón terjedő energiának is valamifajta spirituális vonalai – ezeket
Ley-vonalaknak, vagy más néven sárkányvonalaknak is nevezik. Ez a hitrendszer él az ősi és nagy
hatalmú vatikáni és jezsuita sátánisták körében is – ezért használják tehát a erőnek és a
hatalomnak e különböző geometriai alakzatait.

Ennél fogva, ha azt állítjuk, mindez XII. Pius valamint jezsuita és vatikáni szövetségeseinek kitartó
munkája eredményeképpen jött létre, akkor ezek a ley-vonalak valóságos mesterművei lehettek
ennek a páratlan méretű gonosz kísérletnek, aminek során negatív energiát próbáltak
„lecsatornázni”, hogy segítségével kapcsolatot létesítsenek a korszak (1930-as évek) kedvelt
sátánista központjai között.

A ley-vonalak tehát, melyek határolták a „Gonoszság e Nagy Pentagramját”, a negatív energia igen
erőteljes csatornái – a jezsuiták akarata szerint ezért ezeknek a vonalaknak olyan közel kellett
elhaladniuk a sátánista központok közelében, amennyire csak lehetséges volt.

Valószínűleg mindenki arra számítana, hogy Róma mellett Berlint is megtalálja a negatív energia
ley-vonalai mentén. Ugyanígy - ha magát Joszif Sztálint egy gonosz jezsuita papból lett diktátornak
tekintjük – akkor kulcsfontosságúnak tűnik, hogy a ley-vonalaknak valahol Moszkva közelében is el
kellett haladniuk.
Csakúgy, mint a többi kulcsfontosságú katolikus központnak – Zágrábnak és Bukarestnek, sőt vichy
Francia Állam fővárosának, Bordeaux-nak is - szintén ley-vonalak közelében kellett lennie.

Az egyetlen probléma a tervvel - hogy a gonosz energia szupersztrádáját ily módon megtervezzék
és ezzel táplálják a vatikáni sátánistákat – az, hogy egy ilyen feladat extrém pontosságú geometriai
tervezést igényel. Ha egy ilyen pentagramról bizonyítani tudjuk, hogy geometriájának és
kialakításának köze van a haláltáborokhoz, melyek maguk is erőteljes ley-vonalakhoz kapcsolódnak,
akkor az olyan egybeesésként és bizonyítékként szolgálhatna, amit rendkívül nehezen lehetne
letagadni.

A Nagy Vatikáni Gonoszság Ley-vonalai

A II. Világháború Nagy Vatikáni Jezsuita sátánista ley-vonalainak rendszere (1939-1945)

1. Ley-vonal
Észak-keletről dél-nyugati irányba vezet. Ezen a vonalon található a Treblinkai emberáldozati tábor,
illetve az Auschwitzi tábor. Ez a vonal kötötte össze és teremtette meg a kapcsolat Szentpétervár,
Zágráb majd Róma városát érintve az ősi Karthágó romjaival.

2. Ley-vonal
Észak-nyugatról vezet a Treblinkai tábor és az ettől déli irányba fekvő Janowska-i tábor vonalán
összekötve Stockholmot, Bukarestet majd ezen keresztül haladva Szuez-t – ami valójában nem más,
mint az ősi Sion.

3. Ley-vonal
Keletről nyugat felé fekvő vonalon a Łódź-i tábor és a Sobibori haláltábor fekszik. Ezen a vonalon
keresztül kapcsolódik Dublin, Hannover és az oroszországi Belgorod.

4. Ley-vonal
Északról nyugatra felé haladó vonal a Łódź-i tábort és az ettől dél-keleti irányban lévő Janowska
tábort összekötve kapcsolódik a Shetland-szigetekkel, Odesszával valamint Teheránnal.
5. Ley-vonal
Végül, de nem utolsósorban ez a vonal érinti észak-keletről a Sobibor-i tábort, dél-nyugatra az
Auschwitzi tábort majd aztán keresztülvág Bordeaux-n, Zürich-en, München-en, és az orosz
Nyizsnyij Novgorod-on.

Ha a pentagram formája továbbá a ley-vonalak hosszúsága és szélessége akárcsak egyetlen fokos
eltérést is mutatna, a ley-vonalak hatása semmissé válna. Ennek a pentagramnak tehát csakis akkor
van ereje, ha a náci haláltáborokat a pontosan megfelelő helyekre építik fel.

Azok kedvéért, akik még mindig nincsenek kellően meggyőzve, a kirakós még egy utolsó darabját
bemutatjuk – az emberáldozati táborok különlegesen megtervezett épületeit.

Az áldozati táborok különleges építészeti kialakítása

Az egyik különös furcsaság, mely régóta fenntartja magát a Pentagram vonalán elhelyezkedő
táborokkal kapcsolatosan, az a többi tábortól – vagyis a nácik által korábban épített más halál-
illetve munkatáboroktól – eltérő alaprajzi kialakításuk. Elsősorban nem maguk az épületek a
furcsák, hanem az épületek csoportos elhelyezkedése és a határoló alaprajzi vonalak alakja.

Már több érvet is felhoztak ennek magyarázatául – legfőképpen azt, hogy pl az auschwitzi tábor
egyszerűen „túlnőtt” a saját méretén, elsősorban azért, mert a nácik nem számoltak ennyi
áldozattal.

Azonban ha megvizsgáljuk, hogy a többi tábor esetében a náci SS személyzete milyen könyörtelen
és precíz hatékonysággal hajtotta végre feladatát, a fentiek meglehetősen félrevezetően
hangozhatnak. A másik gyakran felmerülő érv, hogy több tábor kialakításnál is figyelembe kellett
venni a meglévő földrajzi adottságokat. Ez igaz lehet minden olyan tábor esetében, melyet
kulcsfontosságú helyszínek köré építettek, vagyis hegyek illetve dombok közelében.

Azonban e kifogások hangoztatói elfelejtik megemlíteni, hogy a nácik néhány esetben kifejezetten
nehéz terepnek számító helyen is építettek táborokat – de miért?

A válasz lélegzetelállítóan egyszerű – hogyha egy ősi és ördögi istenség számára akarsz ártatlan
embereket feláldozni, akkor e gonosztettet legideálisabb egy „templomban” végrehajtani.

A náci SS és az ősi építészet felkutatása

Bárki, aki látta az Indiana Jones-filmeket tudja, hogy a nácik megszállottan kutatták a ősi, sötét
hatalom templomait. Napóleon óta az SS volt a legjelentősebb alakulat, mely feladatának
tekintette, hogy felkutassa és tanulmányozza ezeket a templomokat és részletes tervrajzukat.

Alaposan feltárták Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia ősi helyszíneit. A filmekben a nácik úgy jelennek
meg, mint akik a hatalom rejtett szimbólumai után kutatnak – ez szándékos félrevezetés. A nácik
tisztességtudó mérnökök voltak. De vajon miért kutattak olyan kitartóan pl az ősi Baalbekhez közeli
helyszíneken, mely az első és egyben legfontosabb otthona volt Moloch-nak?
A Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramjának ősi emberáldozati
templomai
Amennyiben Himmler fizikailag megparancsolta volna mérnökeinek, hogy az emberáldozati
táborokat az ősi templomok másolataként építsék meg, akkor szinte biztos, hogy azonnal
nyilvánvalóvá vált volna azok valódi célja és sátáni természete. Ebben az esetben persze most
mindannyian arról olvasnánk, hogy az auschwitzi tábor alaprajza a baalbeki templom tökéletes
mása – méghozzá azért, mert így a tábort fizikailag is áldozati templommá tették. Ehelyett most azt
olvassuk, hogy a táborok végső kialakítása nélkülözi a történelmi vonatkozásokat.

Először is vessünk egy pillantást a Treblinkai emberáldozati templom komplexumra, mely a
Pentagram felső csúcsán helyezkedik el, és hasonlítsunk össze néhány dolgot. Itt van egy tábor,
amelyet sokak állításával ellentétben, nem téglalap alakúra terveztek. Kialakítása sokkal inkább
emlékeztet az ősi Ur városában található főtemplom alaprajzára.

Dél-kelet felé találjuk a Pentagram következő pontját, a Sobibori emberáldozati templom
komplexumot, amely az ősi babiloni sátánista főtemplom konstrukcióját és helyszínét tükrözi.

Dél felé utazva eljutunk a Janowska áldozati templom komplexumhoz, mely kialakításában
feltűnően emlékeztet a szadduceusok idejében a Jeruzsálem-hegyen álló ősi templomra.

Tovább haladva nyugati irányba a óriási méretű Auschwitz-Birkenaui vatikáni emberáldozati
templom következik, mely felépítésében szinte megegyezik az ősi sátánista templomok
legnagyobbikával, a baalbeki templommal – Moloch otthonával.

Aztán a lodz-i gettó, melyet olyan képzeletbeli vonalak mentén választottak le a városról, hogy az
megegyezzen Türosz-szigetének alakjával – a szarmata/szamaritánus városállam fővárosával –
melyet tévesen neveznek Újasszír birodalomnak. Ezt a várost 2 600 évvel ezelőtt egy maréknyi,
előkelő papi családból álló kaszt irányította, a lakosság többi része pedig születésétől fogva egészen
haláláig tetovált rabszolgaként dolgozott a Türosz-sziget rabszolga telepein.

A Pentagramot alkotó táborok tehát minden kétséget kizáróan hiteles másolatai voltak a vatikán és
a démonimádó szarmaták/szamaritánusok ősi sátánista isteneinek tiszteletére emelt
templomoknak.

Ily módon tökéletesen érthetővé válik, hogy a Himmler vezette SS miért tett ekkora erőfeszítéseket
és miért fektetett ekkora energiákat e kutatásokba. Az így összegyűjtött információ ugyanis arra
kellett, hogy felhasználhassák a legfontosabb táborok megépítéséhez.

Hogy jobban megérthessük a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság
Pentagramját
Az emberáldozati táborok spirituális és méretükben megegyező reprodukciói voltak ősi sátánista
templomoknak és a precízen kiválasztott helyszíneken felépítve – a Pentagram csúcspontjaiban
állva - maguk is áldozati templomokként foghatók fel.

Ha ez az információ téves, akkor másként mi értelme lenne magának a Pentagramnak? Miért
éppen a Cybele-templomot állították a középpontjába? Miért illeszkedik minden tábor kialakítása
tökéletesen az ősi templomok rajzolatához?

Hadd fejezzük ki magunkat világosan. A nácik az előzetesen megépített többi tábort egyszerű
téglalap alakúra mintázták. Néhány tábor esetében viszont a többihez képest kevésbé optimális
helyszínt választottak, emellett furcsa és különleges kialakítással építették őket, nagyobb anyagi és
időbeni ráfordítással – de miért tették mindezt?

Egyszerűen túl sok a bizonyíték, hogy egyszerűen elutasíthassuk és egy sor rejtélyes és véletlen
egybeesésnek fogjuk fel őket. Lehet-e egy ennyire tisztán sátáni és vallási vonatkozású gaztettet
egyedül a nácik nyakába varrni – és csak egyedül az ő nyakukba? Vagy az emberek végre elfogadják
a bizonyítékokat, melyeket a Holokauszt ártatlan áldozatainak milliói mutatnak meg számukra.

Haláluk nem politikai okokból következett be, hanem vallási okokból, egy szándékos sátánista terv
részeként haltak meg. Moloch és Cybelle istennőnek, legtöbbször élve elégetve áldozták fel őket.
Legfőképpen azért haltak meg, mert a vatikáni elit, XII. Pius és a jezsuita generális Ledochowski
atya, a II. Világháború borzalmai közepette szertartásmesterei voltak egy, az eretnekek és
hitetlenek elleni Szent Inkvizíciónak.

Mivel ugyanazok az emberek, akik ezt cselekedték, tettüket követően is „törvény felett” állóknak
minősültek, vajon nincs-e itt az idő ahhoz, hogy indítékaikat megkérdőjelezzük és a világot egy jobb
hellyé tegyük. Azon emberek emlékének, akiket tűzben áldoztak fel, tartozunk annyival, hogy
felélesztjük az igazságot.
3. RÉSZ
Melyik a valaha épített legnagyobb teljesítményű energia gép? Ha a francia-svájci határ
közelében álló Nagy hadronütköztetőre gondolsz – ami egy 27 km széles részecskegyorsító és
ütköztetőgyűrű – akkor nagyot tévedsz. A nácik a Vatikán sátánimádó csoportjaival karöltve 70
évvel ezelőtt építettek egy energia gépet, mely több mint 15-ször nagyobb, mint a Nagy
hadronütköztető. Akkora erővel rendelkezik, hogy képes volt megváltoztatni a történelem
folyamát. És ez a gép még a mai nap is üzemel!

A gép és a hozzá kapcsolódó energiahálózat – mely egészen Dublintól Szentpétervárig és Rómától
Stockholmig húzódik – nem a képzelet szüleménye. Megdöbbentő az a tény, ami e mögött áll,
elrejtve a látható felszín alatt. Ha elolvastad az előző két fejezetet, akkor már vethettél egy
pillantást ennek a gépnek az óriási méretű gonoszságára, amelynek megépítését a vatikáni
keményvonalasok és a jezsuiták rendelték el. Úgy gondoljuk, hogy sok ember számára még az
eddig olvasottak után is nehéz lesz majd elhinni a most következő állításokat.

Annak ellenére, hogy a nácik a valaha kigondolt leggonoszabb rendszert alakították ki a Vatikán
felügyeletével felépített emberáldozati templomok képében, és annak ellenére, hogy a ley-vonalak
a legfontosabb sátánista központokat és a II. Világháború katolikus diktatúráit kapcsolták össze,
néhányan még mindig nem hisznek, és még több bizonyítékot követelnek.

Az egyik fő célja ennek az írásnak az, hogy mindezeket megadja a számukra – világosan és
köntörfalazás nélkül, semmiféle kétséget nem hagyva azzal kapcsolatban, hogy ki a felelős a II.
Világháborúért és kik azok, akik a történtek után is hatalomban maradtak, sőt a mai napig
irányítják a világot az „Új világrend” (New World Order – NWO) újonnan kreált modern címszava
alatt.

Van azonban egy másik, határozott célja is a most következő harmadik résznek – mégpedig hogy
feltárja a mélyreható következményeket a történelem legnagyobb energia gépének megalkotására
vonatkozóan. Az előzőekben tehát bemutattuk ezt a gépet, amit precízen tájolt áldozati templom-
táborok működtetésével és 18 millió ember feláldozásával nyertek és e hatalmas méretű negatív
energia „lecsatornázása” és áttranszformálása céljából hoztak létre. Vajon mikor kerülhetett ez a
gép technikai értelemben véve kikapcsolt állapotba?

Az ugyanis csupán egy része a dolognak, hogy a Vatikán és a Szövetségesek közös erővel lebontják a
haláltáborokat – vagyis az áldozati templomokat és ezzel elrejtik a bizonyítékokat. Azonban egy
ilyen hatalmas spirituális energia-gépezet nemcsak arra való, hogy az áldozatokat örökké tartó
kínok közé vesse – hanem, hogy örökre ott is tartsa őket.

A tét tehát nem pusztán az, hogy felfedezzük azt a gonosz rendszert, mely működésbe lépve a
hatalomban tart bizonyos sátánimádó családokat és a Vatikán vezette Új világrendet, hanem hogy
e gép továbbra is üzemel és egyszersmind biztosítja a gonosztettek további folytatását és ezáltal
csapdába ejt és tart több tízmillió lelket – akik aztán elvesztett szabadságukat keresik.

Emléküket a legmélyebb tiszteletben tartva, reméljük, hogy elolvasod ezt a fejezetet és
elgondolkodsz ennek a gépezetnek a működéséről és természetéről – és arról, hogy mi módon
lehetne ezt kikapcsolni.
A gonoszság ley-vonalai
Azok számára, akik olvasták az előző fejezetet, amelyben feltártuk a ley-vonalakat, következő
kérdésként felmerülhet, hogy hol kezdődnek és hol érnek véget ezek a vonalak. Lehetséges, hogy
különböző pentagramoknak és ley-vonalaknak létezik egy globális, az egész bolygón átívelő
hálózata?

A Nagy Vatikáni Jezsuita Sátánista Gonoszság hálózata (1939-ben létrehozva)

XII. Pius és Ledochowski gróf hatalmi szemlélete következetesen Európa-központú volt, ennek
alapján a gonoszság céljára használt ley-vonalak főbb végpontjai szinte bizonyosan európai
városokban voltak – mind közül a legfontosabb város pedig Róma.

Róma az egyetlen végpont a vatikáni-jezsuita energia-gépezeten belül, melynek 5 fő kapcsolódási
pontja van, és egyben ide áramlott a legnagyobb mennyiségű negatív energia – az Auschwitzi
emberáldozati templomkomplexum irányából. Csak Münchennek van még 5 kapcsolódási pontja
más ley-vonalakkal.

Az óra járásának megfelelő irányba haladva, Rómától indulva a következő fő végpontok
találhatók:

Bordeaux – a Rottschild-ok otthona – aljas nemzetközi sátánimádók és a Vatikán fő bankárai.
Valószínűleg Zürich is a tervezett végpontok között volt valamikor.

Dublin – több száz éve az emberáldozás és sátánimádás központja.

Shetland-szigetek – elszigeteltsége miatt egy másik hírhedt helyszíne az emberi áldozatok
bemutatásának különböző sátánista rituálékon keresztül, különösen a késő 19. században és a 20.
században.

Stockholm, Svédország – nem számít különösebben katolikus erősségnek, sem sátánista
központnak, de a II. Világháború alatt a kormány a Vatikán mellett állt és ragaszkodott a
függetlenséghez, miközben kereskedett a nácikkal.
Szentpétervár, Oroszország – több száz éve jelentős bázisa a jezsuitáknak és a sátánimádó orosz
királyi háznak.

Nyizsnij-Novgorod, Oroszország - hatalmas tömegű emberáldozatok és fogolykínzások helyszíne
volt Joszif Sztálin révén a II. Világháború alatt.

Belgorod, Oroszország – ez a ley-vonal folytatódik egészen Japánig, Szapporo városáig, mely fő
jezsuita központ volt a II. Világháborúban és a mai napig is annak számít.

Odessza, Ukrajna – ez a ley-vonal sokkal tovább elér, dél-keleten Indiában, egészen Ahmadábád
városába – amely az egyik fő központja a független jezsuita irányításnak Ázsiában.

Bukarest, Románia
Azon túlmenően, hogy a végpontok a sátáni energia fő erőpontjainak számítanak, a gonoszság ley-
vonalai képesek energiát áramoltatni a vonalon fekvő többi központokba is. Ezek a következők:

München, Németország – Róma városán kívül ez az a város, amelyik bár nem végponton
helyezkedik el, de a sátánizmus egyik legfőbb központjának számít. Az öt ley-vonal, amely
Münchenbe ér, önmagában is egy pentagramot mintáz.

Zürich, Svájc – nagyon fontos csomópontja a sátáni energiának.

Hannover, Németország – szintén az ördögi energia csomópontjának számít.

Hogyan működik a „vatikáni-jezsuita örökkévaló gonoszság” gépezete
Azzal, hogy áttekintettük a legfőbb geometriai végpontokat, melyek a sátánimádáshoz köthetőek,
következő kérdésként felmerülhet, hogy a gyakorlatban hogyan is működhet folyamatosan ez az
energia gép.

A helyzet egészen egyszerű - amíg a Pentagram működik és a ley-vonalak valamint e sátáni
helyszínek titkai rejtve maradnak, addig ez a sötét erő - a jó szándékú energiák teljes hiányában –
segít megőrizni ennek a gonosz energiarendszernek az integritását.

Más szavakkal, a tudatlanság, amely évtizedről évtizedre nő az emberek körében, és egyre inkább
elfelejtkeznek a múlttal való törődésről, folyamatosan megteremti azt a fajta elzáródást és
izolációt, mely a gonoszság terjedéséhez és növekedéshez szükséges.

Ameddig a sátánizmus gyakorlata folytatódik bármelyik ley-vonal közelében, addig ez a rácshálózat
aktiválva van és több mint 18 millió megkínzott lélek a foglya marad.

Ameddig a Vatikánt nem tudják felelősségre vonni és továbbra is érinthetetlen marad az emberiség
ellen elkövetett bűnökkel kapcsolatban, és amíg folytatják a legyilkoltak és élők megátkozását,
addig ez a rendszer üzemképes marad.

Amíg az energia gép működik, addig a csoportos imák és az áldozatokról szóló megemlékezések
igen keveset tehetnek azért, hogy e lelkek kiszabaduljanak. És ezzel együtt annak a több ezer
gyermeknek, fiatal lánynak és ártatlan embernek a lelkét sem lehet felszabadítani, akiket azóta
gyilkoltak meg a gépezethez tartozó sátánista templomokban.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy amíg a Római Katolikus Egyház ellenőrzése alatt tartja
ennek az irtózatos mértékű gonoszságnak a gépezetét és övé a legfőbb hatalom, addig a világnak
igen kicsi reménye marad a változásra.

Túl messzire mentek
Amit III. Honorius pápa örökül hagyott, az nem csupán a fekete mágia világra segítése és Moloch
(Malakiás) próféciái voltak, hanem maguk az eszközök és módszerek is, amelyek hozzásegítették
őt, hogy kitanulja a legsötétebb fortélyokat. A páratlan gonoszságáról híres III. Ince pápa hű
tanítványaként első kézből tapasztalhatta meg az állítólagos prófétikus erejét ártatlan emberi
lények élve elégetésének

A Vatikán szolgálatában álló hadseregek több százezer kathart pusztítottak el tűzhalál által. Az
egyház írnokai talán még sohasem dolgoztak annyira serényen, amikor e tettek elkövetése során
rögzítették és lemásolták a szerencsétlen áldozatok utolsó leheletükkel kimondott szavait, melyet a
tűzben égve, irdatlan kínszenvedéseik közepette a haláluk előtti pillanatokban préseltek ki
magukból.

Azonban, mégiscsak Honorius volt az első pápai fekete mágus, aki törvénybe iktatta (kodifikálta) –
és belefoglalta a fekete mágus tettek gyakorlatának „kézikönyvébe” - azt a hallatlanul gonosz
elgondolást, hogy egy ártatlan, tűzben elégetett ember halálsikolyai közepette Moloch képes
beszélni az őt megidéző hű tanítványokhoz, a haldokló kínszenvedőt egyfajta médiumként,
szócsőként vagy más néven csatornaként felhasználva.

A Malakiásnak/Molochnak tulajdonított 13. századi próféciákon kívül még számos más híres
megnyilatkozásról tudunk, melyek szintén tűzben elégetett haldokló emberek száját elhagyva,
hasonló „természetfeletti” próféciaként maradtak fent. A legismertebb közülük Shipton anya
próféciái, melyek dermesztő pontossággal beszéltek az eljövendő eseményekről, 400 évvel azok
bekövetkezte előtt. Általános nézet, hogy ezek a jóslatok Shipton anya tűzhalála előtt keletkeztek,
de sokkal valószínűbb, hogy ezek voltak utolsó szavai.

Arra a sátánista meggyőződésre, hogy Moloch képes a máglyán haldokló áldozatokat
kommunikációs portálként használni, további példa lehet Jacques de Molay-nak, a Templomos
Lovagrend nagymesterének szadista megkínzása és élve elégetése. Utolsó szavaival megátkozta a
Pápát, a Katolikus Egyházat és megerősítette Malakiás próféciáinak igazságát.

Az évszázadok során elpusztított több százezer áldozat után, a Vatikán fő sátánistái mostanra igazán
jelentőségteljes prófécia nélkül maradtak túlélésükkel és az egyház jövőjével kapcsolatosan.
Malakiás/Moloch baljós próféciái nem vesztettek érvényességükből, és most hogy az utolsó jóslat
is a végéhez érkezett, a Vatikán igazán világrengető – számukra pedig a túlélést biztosító -
kinyilatkoztatás nélkül találta magát.

Habár furcsán hangozhat, de egyik oka ennek az lehet, hogy saját ördögi istenei magára hagyták a
Vatikánt és a jezsuitákat. Talán sátánista vezéreik önteltsége következményeképpen. Ugyanis
mekkora arroganciának tűnhet a sötét erők ellenében a pápa részéről, saját tévedhetetlensége
nevében kikiáltani magát, mint földi istenséget?
Talán szerepet játszhatott ebben a Vatikán részéről a Nagy Pentagram megalkotása során mutatott
arrogancia is. Mielőtt hozzákezdtek a jezsuitákkal karöltve e hatalmas energia gép felállításához,
folyamatosan támaszkodhattak sötét uraik segítségére. De azóta minden jel arra mutat, hogy az
egyház számára már csak egy istenség maradt, akit imádhatnak – mégpedig önmagukat.

Bármi is legyen ennek az oka, mostanra világos lett, hogy a Római Katolikus Egyház először a
történelem során spirituális szempontból elszakítva találta magát mind a jó, mind a rossz oldaltól –
és mindezt csak saját magának és tudatlanságának köszönheti. Ez az ára annak, ha valaki túl
messzire megy – még ha a leggonoszabb ősi démonról is legyen szó.

Mit hoz a jövő?
Világos, hogy a jelenlegi fantáziátlan vatikáni-jezsuita banda számára nem maradt már más
menekülő út, mint hogy bukásukat megelőzően újra csak recesszióba süllyesszék a világot,
méghozzá ugyanazokkal a precízen megtervezett lépésekkel, amelyek a II. Világháborúhoz is
elvezettek.

Talán abban hisznek – tévesen – hogy egy újabb hatalmas, Moloch számára bemutatott áldozat, a
III. Világháború révén talán engesztelésül szolgálhat majd korábbi tetteik miatt, és így tovább
tudják üzemeltetni Pentagram-gépezetüket, mellyel újra csak rabságba taszíthatnak megkínzott
milliókat.

Bármilyen veszélyes lépésre szánják is el magukat, számukra már csak egy út maradt, mellyel
előbb-utóbb szembesülniük kell – számukra a játék a végéhez közeledik.

Nincs az a propaganda és nincs az a forgolódás többé, mely meg tudná változtatni a tényt, hogy
minden eddig létezőnél hatalmasabb erők munkálkodnak most a háttérben, mellyel nemsokára
szembe kell találják magukat. Lehetséges, hogy a jelenlegi sátánista vezéreik azt hiszik, újra
megúszhatják.

Csak az idő dönti majd el, hogy tévedtek és a csapdába zárt lelkek milliói végre felszabadulhatnak a
Vatikán zsarnoksága alól.
4. RÉSZ
A legtöbb ember már hallott az „Új Világrendről” és az Illuminátusokról – egy titokzatos
bandáról, mely főleg férfiakból áll, és akik uralni és irányítani akarják a világot. Szóval nézzük
meg, mi is az a fennálló kapcsolat mely összeköti az Új világrendet a Nagy vatikáni-jezsuita
Pentagrammal?

Az Új világrend az okozója és kiváltója a pénzügyi piacok jelenlegi összeomlásának és az ezzel járó
munkanélküliség, hajléktalanság és éhezés megállíthatatlannak látszó lavinájának.

A terv és maga a végső cél nem új keletű találmány. Teljességgel előre jelezhető és megjósolható
volt, és ennek megállapításához egyszerűen csak végig kell olvassuk az előző 80 év igaz
történelmét.

A tét nem kicsi. Nem is annyira a mi személyes nézőpontunk bemutatása itt a lényeg, hanem
egyenesen a jövőnk a tét – mindannyiunké, családunké, az egyes országoké és végső soron a Föld
bolygóé. Az Új Világrend a III. Világháború kitörésével fenyeget – mely olyan méretű gonoszság
szellemképét villantja fel, amit még nem látott a bolygó. Beleértve termonukleáris bombák
felrobbantását a világ számos fővárosában, valószínűleg az Egyesült Államokban kezdve, olyan
szimbolikus módon, mágikusan is megtervezve, ahogy a fenti fejezetek tárgyalásánál már
bemutattuk. A Holokausztra utaló nevek itt is bevonásra kerülnének, úgy mint pl Los Angeles (az
Angyalok városa), vagy Phoenix (a mitikus főnix szellem, mely tűzben ég el, majd poraiból
újjászületik) vagy éppen Teherán.

Amíg mindezért majd a terroristákat hibáztatják, addig a kéz, mely a parancsokat osztogatja,
ugyanaz marad – az Új Világrendé. Egy ilyen szörnyű katasztrófa következményei – milliók
szándékos elpusztítása tűzhalál által – olyan méretű gyalázatot, gyűlöletet és haragot váltana ki,
hogy a bosszúszomjas ellentámadás következében az iszlám világból csupán néhány főbb város
maradna életben.

Ez nem valami szörnyű víziója az angol író, George Orwell 1984 című művében felvázolt
armageddonnak. Orwell 1949-ben kiadott művében már megemlékezett az Új Világrendről. És ez
nem az író agyszüleménye, hanem valóban létezik. Ennél fogva mindennél fontosabb, hogy
megvizsgáljuk a következményeket, melyek egyre gyorsuló ütemben haladnak a végkimenetel
irányába. Ki áll az Új Világrend mögött? Mikor kezdődött és miért? Mik a gyengeségei és hogyan
lehet megismerni majd végül legyőzni?

A szenvedélyes szkeptikusok
Mielőtt bemutatnánk további egyértelmű és megdönthetetlen bizonyítékokat arról a közvetlen
kapcsolatról, mely a vatikáni jezsuiták és az Új Világrend 1942-ben történt létrehozása között
fennáll, fontos megemlítenünk, hogy sokan azok közül, akik elolvasták az I., II., és III. részt is a
Vatikán Holokausztról, még mindig szenvedélyes és elkötelezett szkepticizmussal viseltetnek iránta.

Annak ellenére, hogy a bizonyítékok azt mutatják, hogy Eugenio Pacelli (XII. Pius pápa) valójában
egész életében antiszemita és fajgyűlölő volt, vannak akik még mindig olyan szörnyű
igazságtalanságokat írnak le, hogy valójában a zsidók „barátja” volt és a maga módján
szembeszegült a német, spanyol, olasz, dél-francia, horvát, argentin és orosz katolikus diktátorokkal.
Vannak olyanok is, akik – a megcáfolhatatlan és matematikailag bizonyított érvek ellenére –
továbbra is azt állítják, hogy a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramja csupán egy durva
félrevezetés. Megpróbálják a náci SS koncentrációs táborok helyszíneit több tíz kilométerrel arrébb
helyezni, hogy ily módon a pentagram létezését kétségbe vonják, sőt azt állítják, hogy a táborok
némelyike egyszerű munkatábor volt csupán.

Aztán lesznek olyan olvasók, aki – bármilyen okból kifolyólag – lelkesen próbálják majd tisztára
mosni különböző történelmi dokumentumok segítségével a Római Katolikus Egyház rendkívül
összetett szerepét, amely során nemcsak tanúja hanem kollaboránsa volt a tömeggyilkosságoknak.

Még azután is elutasítják mindezt, hogy a II. Világháború szigorúan titkos dokumentumai közül jó
néhányat feloldottak a titkosítás alól, és ezen írások bizonyítják, hogy XII. Pius több tucat náci és
katolikus tömeggyilkosnak segített a menekülésben és a felelősségre vonás elkerülésében. Annak
ellenére elutasítják, hogy perdöntő bizonyítékok támasztják alá, hogy XII. Pius semmit sem tett,
hogy a saját palotájától 1 km-re lévő gettóból származó 1100 ártatlan római zsidó deportálását és
egyenesen a haláltáborba való szállítását megakadályozza. Annak ellenére elutasítják, hogy jelenleg
is több száz katolikus pap ül börtönben, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények miatt,
néhány pap pedig közvetlenül is részt vett a ruandai népirtásban.

Ehelyett arra lehet számítani, hogy a szkeptikusok majd időnként összegyűlnek és nekiállnak
kitölteni a hiányzó lyukakat, vagy ellentétes bizonyítékokat kreálnak vagy megpróbálják
összemosni, illetve elhomályosítani a tényeket.

Ennél fogva, ennek az írásnak nem áll szándékában, hogy válaszoljon azon szenvedélyes
szkeptikusoknak, akik kétségbe vonják a Rómaik Katolikus Egyház szerepét a II. Világháború
Holokausztjában továbbá a majdani, Új Világrend által végrehajtandó Holokausztban. Azonban
szeretnénk kifejezni legmélyebb tiszteletünket azon ártatlanul elhunyt milliók emléke előtt, akikről
tudjuk, hogy háborúban vagy népirtásban haltak meg.

Megérdemlik tehát, hogy elmeséljük a történetüket illetve felfedjük a háttérben meghúzódó sötét
célokat. Azzal, hogy kimondjuk az igazságot a római katolikus vallás valódi szellemiségről, amely
irányítja a katolikus egyházat és a jezsuitákat, azzal talán segítünk megelőzni és elkerülni a
következő tömeggyilkosságot, mely mind közül a leghatalmasabb lesz.

Az Új Világrend születése
Ha egy fejlett ipari országban ma megkérdezel egy tinédzsert, hogy mi az az „Új Világrend”,
majdnem biztos, hogy tudni fogja, miről van szó. Valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy „a világot
irányító emberek csoportja”. A nagy többség számára azonban mindez többnyire csak egy városi
legenda marad.

Ha az emberek bizonyos csoportjai számára mindez ennyire közismert és mögötte nagy hatalmat
sejtenek, akkor meglepő, hogy e „városi legendával” kapcsolatban mégis milyen kevesen
érdeklődnek a nyilvánvaló kérdések iránt – mikor indult az Új Világrend és miért, illetve kik is ők
valójában.

Az „Új Világrend” kifejezés a nagyközönség számára először puszta fikcióként, írói ötletként
jelenhetett meg 1949-ben, mikor George Orwell kiadta híressé vált regényét. Ha számításba
vesszük azt, hogy mennyi időbe telik kigondolni, megtervezni és kifejleszteni egy globális tervet, és
ha az Új Világrend létezését valóságként fogjuk fel, akkor megvalósulásának kezdetei nem
nyúlhatnak vissza 1940-es évek elejénél régebbre.

Hiba lenne, ha az Új Világrend megalakulását ezen időszakot megelőzően is kapcsolatba hoznánk a
jezsuitákkal és a Vatikánnal. Egyszerűen abból a megfontolásból nem tesszük ezt, mert nincsen rá
bizonyítékunk. Sokkal megfelelőbb, ha megnevezünk egy hasonló koncepció alapján
megszervezett, szintén titkos csoportját a világot irányító erőknek – az Illuminátusokat.

Ahogy az Új Világrend mögött álló eszmének, úgy az Illuminátusoknak is megvan a maga
történelme, ami egészen a jezsuita Adam Weishaupt-ig (1748-1830) megy vissza. Ő volt az, aki
először használta az „Illuminátus” kifejezést egy kiáltványában, mely olyan jezsuita papok kis
létszámú, titkos csoportjaira vonatkozott, akik társadalmi szerepük mögé bújva, apparátusukat arra
használták, hogy titokban kormányokat buktassanak meg. Weishaupt tekinthető a Terror Model
titkos társaságának létrehozójaként, amely minden sikeres terrorista szervezet alapjául szolgált,
egészen a francia forradalomtól a 9/11 gépeltérítésig.

Mindezek után most vizsgáljuk meg az Illuminátusok, az Új Világrend illetve a Nagy Vatikáni-
Jezsuita Gonoszság Pentagramja közt fennálló kapcsolatot.

A Gonoszság Nagy Pentagramja és az Új Világrend globális irányító
hálózata
A Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramja nem az egyetlen pentagram, mely kapcsolódik
Rómához. Létezik egy ikerpárja is, mely az Északi-sarkkal és Rómával egyaránt kapcsolatban áll és
ugyanabban az időben, ugyanazon személyek által lett megrajzolva, akik célja több millió ember
megölésének végrehajtása volt.

Ennek az alapkövét 1941 szeptember 11-én (9/11!) fektették le, és ez az oka annak, hogy a New
York-i Ikertornyokat ugyanezen a napon rombolták le. Ez az alapkő pedig nem más, mint a
Washington DC-ben található Pentagon épülete, melyet ezen a napon kezdtek építeni.

A Pentagon Sátánista Pentagramja, vagyis a Hatalom Csillaga – 1943-tól napjainkig
A Pentagon Sátánista Hatalom Pentagramja – 1943-tól napjainkig

Új Világrend – A Gonoszság Globális Hálózata – 1943-tól napjainkig

Globális Pentagon /Pentagram Energiák
A jezsuita polgárháború (1942-1945)
1941-ben Vlagyimir Ledochowski gróf – a jezsuiták vezető generálisa - 55 évesen hatalmának
csúcsán álló, fitt és feladatai iránti teljes elkötelezettséggel bíró férfiú volt. Alattvalói és beosztottjai
hasonlóan nagy befolyással bírtak és magas pozíciókba kerültek a katolikus diktátorok által
kormányzott országok vezetésében, ide sorolva az Amerikai Egyesült Államokat is. Vajon mi volt az
oka annak, hogy ekkor hirtelen lázadás tört ki a jezsuiták különböző frakciói között?

Adolf Hitler, Heinrich Himmler és Joszif Sztálin szerepvállalása a nácik oroszországi inváziójában, a
legnagyobb történelmi anomáliák közé tartozik. Ellentétben a legtöbb történész állításával, ezek az
emberek nem csak hogy könyörtelen gyakorlatiassággal jártak el hatalmuk gyakorlása során,
hanem az invázió kezdetéig aktívan együtt is működtek számos hadászati és tudományos területen.

Gyakori indokként szokták felemlegetni, hogy a szenvedélyesen katolikus Hitler a hatalomtól
megrészegülten eldöntötte, hogy megtámadja Oroszországot, egyszerűen azért, mert gyűlölte az
oroszokat. Hitler azonban sokkal inkább katonai észjárással és elmével rendelkezett, ellentétben az
orgyilkosok és kínvallatók egész hadseregének parancsoló Himmlerrel, a Római Katolikus Egyház
Nagy Inkvizítorával.

Egyre inkább bizonyosságot nyer az a nézet, hogy maga a jezsuita generális Ledochowski tanácsolta
Himmlernek, hogy sürgesse és erőszakolja ki végre a támadást, mert megértette vele, hogy ezzel a
húzással a katolikus nemzeti szocializmus végleg le tudja majd söpörni a színről a katolikus nemzeti
kommunizmust.

Egyre valószínűbb, hogy ezzel egy időben Ledochowski gróf valami nagyon hasonló elképzelést
vázolhatott fel Sztálin számára is – ez volt tehát az a terv, melynek segítségével végleg
elpusztíthatják Németországot, és ismerve Sztálin bánásmódját a saját népével szemben, a diktátor
szemében az emberek nem is lehettek mások, csak árulók.
Amikor Hitler bevonult 1941 júniusában, Sztálin – a történelemben példátlan kegyetlenséggel járva
el, annak érdekében, hogy megvédje saját hatalmát – szemmel láthatóan, szinte felajánlotta a
vereséget és tálcán kínálta fel saját csapatainak pusztulását azzal, hogy tábornokainak megtiltotta
az ellentámadást. Később ezeket a tábornokokat kivégeztette és ezt a bizarr metódust
megismételte egészen addig, míg a csapatok Moszkváig nem értek.

Azonban a kemény, sivár orosz tél 1941 decemberében, leállította a Jezsuita Szovjet Gépezetet, és
lábon lőtte a német hadsereget. Ettől a ponttól kezdve a nácik sorsa és győzelemről szőtt álmai
megpecsételődtek.

Egy olyan hű jezsuita számára, mint amilyen Himmler volt, egy ilyen szándékos félrevezető trükk
kivitelezése Ledochowski részéről, pusztító és megbocsáthatatlan tettnek számított. A jezsuiták
ezzel irányt váltottak és elvették a hatalmat és támogatást Németországtól, Franciaországtól és
Olaszországtól és áthelyezték Amerikába – először a jezsuita rend történelmében.

1942 december 13-án (56 éves korában) gróf Vlagyimir Ledochowski hirtelen meghalt – szinte
biztos, hogy Himmler egyik legjobb orgyilkosa végzett vele, árulásáért, amiért a generális a
végzetébe sodorta a német-svájci-francia „illuminátus” jezsuitákat.

Önmagában ez a tett azon nyomban hatalmi harcokat eredményezett és egy polgárháború
kitöréséhez vezetett a jezsuita renden belül. Mivel a Rendi Kongregációt nem lehetett összehívni a
háború végéig, így a jezsuiták nem tudtak új rendfőnököt/generálist választani. Norbert de Boyne
végül nem lett a rend új vezérlő generálisa, ez pedig megadta a lehetőséget az amerikai
jezsuitáknak – Edmund Walsh vezetésével –, hogy szabadon megvalósíthassák programjukat más
nemzetközi frakciókkal karöltve.

Himmler vezetésével a német-svájci-olasz-francia jezsuiták képviselték az Illuminátusokat – a régi
rend őrzőit, akiket elárult vezetőjük, a meggyilkolt Ledochowski gróf. A másik táborba tartoztak az
új rend képviselői, az Új Világrend zászlaja alatt, az amerikai-kanadai jezsuiták vezetésével,
szövetségben az angol, illetve ausztrál jezsuitákkal.

A két hadviselő tábor közé szorulva voltak semleges provinciák is, úgymint Hollandia és
Spanyolország, akik a túlélésért folytatott harcot vívtak a Vatikán által támogatott Opus Dei
sátánimádó szektával.

E harcok következtében aztán példátlan számban öltek meg jezsuita személyeket, miközben az Új
Világrend terve lassan formát öltött, elsősorban az olyan vezetőknek köszönhetően, mint az
amerikai Edmund Walsh atya.

A tervet 1943 decemberében a teheráni konferencián, a világ vezetőinek részvételével – Roosvelt,
Sztálin és Churchill révén -a jezsuita vezetők jóváhagyták. Azon a helyszínen, amely véletlenül pont
azon a ley-vonalon helyezkedik el, amely a Nagy Vatikáni-Jezsuita Gonoszság Pentagramján a Łódź-
Janowska emberáldozati táborokat is magába foglalja.

Ez volt az az alkalom, amikor először mutatkozhatott meg leplezetlenül az Új Világrend nyilvános
arca – egymással ellentétben álló „barátok” és ideológiák – kapitalizmus és kommunizmus, de
mind ugyanazon gépezet által pénzelve és működtetve.
Ki irányítja az Illuminátusokat és ki irányítja az Új Világrendet?
Az egyik gyakran felmerülő kérdés az interneten és különböző blogokon, hogy ki birtokolja az
irányító hatalmat tulajdonképpen. Sokak szerint az Illuminátusok – ezt a kifejezést először Adam
Weishaupt említette 1776-ban, hogy egyfajta ellensúlyt képezzen az Amerikai Egyesült Államok
kolóniáin létrejövő felvilágosodási mozgalmak és a Függetlenségi Nyilatkozatot aláírók ellenében.
Mások szerint a legfőbb irányítás az Új Világrend kezében van – a jezsuita befolyása alatt álló
George Orwell műve nyomán.
Nézzük akkor, hogy milyen hasonlóságokat és különbözőségeket találunk ezen kifejezések mögött,
melyek a 1942-45 közötti jezsuita polgárháborúval hozhatók kapcsolatba. E háború ugyanis nem
pusztán hatalmi kérdéseket állított egymással szembe, a régi Illuminátus világ és az Új Világrend
közötti ellentét formájában, hanem sokkal inkább a hatalmi eszmék közötti csatározásnak tűnt –
melynek tétje az volt, hogy a tudás felülírja-e a vérségi leszármazást.

A pápai és királyi vérvonalból származó családok körében mindig is az a hit járta, hogy a bölcsesség
és a hatalom a születéssel jár és öröklődik. E vérvonalból származó családok nyomai a mai napig
felfedezhetők a jelenlegi monarchiák között, egészen Nagy Károly idejéig, vagy még korábbra
visszamenően. Valójában az egész rendszer lényege az a titkos tudás - egyfajta felsőbbrendű
örökség - melyet ezek a családok birtokoltak és őriztek, számos főpapi és fontos spirituális vonal
leszármazottaiként. Ezért ragaszkodtak a vér általi örökséghez.

Ezzel szemben a jezsuiták szinte rajongó odaadással viszonyultak a tudás iránt, különösen pedig a
„titkos” tudás iránt. Úgy tűnik, hogy már-már vallásosan hittek abban, hogy a titkos tudáson
keresztül és totális odaadással és ügybuzgalommal, megszerezhető a tökéletes tudás és a teljes
körű hatalom.

Bár mindkét hitrendszer erősen rajta hagyta a nyomát a nyugati történetírás elmúlt évszázadain,
létezik egy harmadik hit és hatalmi rendszer is, melyet igen ritkán említenek meg a nagy
nyilvánosság számára – egy vérvonal, ami a felsőbbrendű leszármazás vénáját és a titkos tudást is
magában hordozza.

A korai évszázadokban Desposyni-nak hívták – vagyis Jézus családjának, vér szerinti rokonainak.
Később, mint a Da Vinci Kód révén népszerűvé vált történet és mitológia vált széles körben
ismertté, hogy létezik egy fontos vérvonal, mely egyaránt magában hordja a vér szerint öröklődő
leszármazás jogát és a tudást, mely segíthet rajtunk. Azonban csak nagyon kevés nyilvános és
megbízható bizonyíték áll rendelkezésünkre, mely alátámasztaná, hogy egy ilyen spirituális
bölcsesség ilyen ősi vérvonal formájában valóban fennmaradhatott mostanáig. Erre ellenpéldát
talán csak Írországban találnánk, az ősi Szent vérvonalak révén.

A végső fegyverszünet a jezsuiták polgárháborújában egy kompromisszum elfogadásával jött létre –
az így létrejövő Új Világrend hatalmi hierarchiája egy nagyon precízen megkomponált és átlátható
piramis tagozódását tükrözi, melynek 6 szintje van:
Jezsuita rend különböző frakciói
Fekete Pápa – a jezsuiták generálisa/rendfőnöke
Jezsuita rend és pénzügyi, vállalati és hadiipari apparátus
Újjáalakított Illuminátus családok (az Új Világrend struktúrájába illeszkedve)
Szent Szék (vezetője a Pápa)
ENSZ – Egyesült Nemzetek Szervezete
Nem lenne korrekt azt állítani, hogy jelenleg a Fekete Pápa lenne a leghatalmasabb személy a
Földön. 1945 óta ez a pozíció meglehetősen szimbolikus és általában olyan jelöltet ültetnek ide, aki
a főbb jezsuita frakcióktól független és semleges országból származik. Ilyen minőségben többnyire
holland és spanyol jelöltek töltötték be ezt a tisztséget.

Az Új Világrend leghatalmasabb és legerőteljesebb vezetői vitán felül a rend tartományfőnökei - ők
az egyes jezsuita frakciók vezetői az 1945 óta fennálló fegyverszünet megkötése óta. Míg technikai
értelemben a generális abszolút hatalommal bír és parancsokat ad a tartományfőnököknek, a
gyakorlatban pont az ellenkezője történik, most már több mint 60 éve.

A harmadik szint, amivel csak igen kevesen vitatkoznának, akik hisznek az Új Világrend létezésében,
a pénzügyi-hadiipari apparátus. Csak nagyon kevesen hallottak a 19. század óta fennálló pénzügyi
rendszer valódi alapjairól és kezdeteiről. Ennek az alapját a jezsuiták által ellenőrzött és a
Vatikántól, a pápaság ellen vívott háborúk során ellopott arany képezte, melyet aztán arra
fordítottak, hogy e pénz segítségével egész seregnyi magánbankot hoztak létre Európában és az
Egyesült Államokban.
A negyedik szint a hatalmi ágakat tekintve az újjászervezett illuminátus családok hálózata az
Egyesült Államokban, Európában és még Ázsia Közel-Kelet-i régióiban is. Nekik nincs hatalmuk a
jezsuiták felett, és nem is akarnának szembeszegülni velük, mivel e királyi családok leszármazottai
alkalmanként a különböző országok elnökeként, miniszterelnökeként vagy globális politikai
vezetőként gyakran a jezsuiták nagylelkű támogatásától függnek.

Az ötödik szinten foglal helyet a Szent Szék. Ellentétben a közszájon forgó tévhitekkel, a pápa
szerepe másodlagos fontosságú a Szent Szék jogi apparátusában. A Szent Szék adja a legális jogi
keretet, melynek értelmében a Vatikán felette áll minden más emberi törvénynek, továbbá rögzíti a
totális fennhatóságot az állatok felett (az ő törvényeik szerint az emberek is állatoknak minősülnek)
A pápaság és a vatikáni Kúria az elmúlt években egyre növekvő PR háborút vívott azzal, hogy egyre
több dolgot tár fel az Új Világrend gépezetéről a jezsuiták ellenében.

A hatodik szintet az Egyesült Nemzetek Szervezet és jogi apparátusa képezi, mely legitim államnak
és független létezőnek ismeri el a Vatikánt, és ezáltal törvényeit is, ennélfogva minden nemzeti jog
csupán alárendeltje az ENSZ-nek.

A (titkos) tudás hatalom
Annak bizonyítékát, hogy ki lett a nyertes fél a jezsuiták polgárháborújában, a saját szemünkkel
láthatjuk. Az egyetemek virágzásnak indultak, a tudományos felfedezések felgyorsultak és a tudás,
mint a hatalom egyik eszköze, általánosan elfogadottá vált – a szárnyaló képzeletnek és új ötletek
megvalósításának ez az időszaka egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok aranykorszaka lett. Az
Új Világrend került tehát az irányító hatalom csúcsára.

Sokan elfeledkeznek arról, hogy a sátánizmushoz köthető tudás, továbbá a Nagy Vatikáni-Jezsuita
Gonoszság Pentagramja által hordozott titkok még mindig nagyon fontos szereppel bírnak a
hatalom szempontjából. Hasonló célt szolgált az az egyértelmű és félreérthetetlen arculatváltása a
gonoszságnak, melynek révén a korábban emlegetett, közismert kifejezések, mint a sátán vagy
ördög helyébe Lucifert ültették – amit értelmezhetünk úgyis, mint Francis Borja szellemének a
gonoszság képében történő megszemélyesülését.

Vajon miért rendelte el Borja a jezsuiták által felépített összes templom esetében, hogy ugyanolyan
mintára, szigorú szabályok szerint épüljenek fel? Minden jezsuita templom azzal a céllal épült meg,
hogy Lucifer számára emelt kegyhely legyen – és ezzel Francis Borja, a jezsuita rend valódi
alapítójának szándékait tükrözze.

Ehhez hasonlóan, az ördögi istenek számára hozott emberáldozatok is egyre kifinomultabbak
lettek, ahogy azt a Japán elleni atombomba támadás is megmutatta. Az Új Világrend jezsuitáinak
innentől kezdve nem volt többé szüksége hatalmas és drága emberáldozati táborok megépítésére,
hogy emberek millióit égessék el, ehhez elég volt pusztán egy aprócska bomba, amivel
másodpercek alatt elérhető volt a kívánt eredmény.

A történelem egyik legnagyobb bűncselekménye marad az a Truman elnök által kiadott parancs,
melynek értelmében 1945-ben atombombát dobtak Hiroshimára és a kegyvesztetté vált, jezsuita
irányítás alá tartozó városra, Nagaszakira. Annak ellenére történt ez, hogy az amerikai vezetés
korábban nem csak egy, hanem több hivatalos értesítést is kapott, mely a japánok megadási
szándékát tartalmazta. Így elkezdődött a Vatikán és a jezsuiták által a sátánista isteneknek
bemutatott emberáldozatok „modern” korszaka.
Szent Malakiás (Moloch) és a legtitkosabb tudás
A vezető vatikáni és jezsuita elöljárók birtokába került összes titkos tudás közül a legmélyebb
hatásúak és legtitkosabbak, az igazságtartalmukban és pontosságukban megkérdőjelezhetetlen
Malakiás/Moloch utolsó időkre vonatkozó próféciái. Moloch, a démon isten – akit elrejtettek a
beavatatlan szemek elől, méghozzá Szent Malakiás álneve mögé.

Moloch - aki minden démonikus istenség között példátlan gonoszságáról híres, és aki számára
végtelen sok fájdalommal járó áldozatot kell bemutatni – adott egy utolsó, félreérthetetlen
parancsot hű hadseregének a Földön.

Moloch megparancsolta követőinek, hogy utolsóként önmagukat áldozzák fel neki. Ez a fő rejtély,
amely Malakiás próféciái mögött meghúzódik. A vatikáni és jezsuita sátánistákat tehát saját
isteneik arra kérték, hogy végül magukat, és ne pedig másokat áldozzanak fel.

Moloch e hallatlanul gonosz utolsó próféciája felállította az idővonalat a Vatikán számára. Már csak
egy utolsó pápa maradt. Egy Moloch által felkent, legitim pápa nélkül a sátáni rendszer hatalma
összeomlik. Ezért áldoztak fel olyan sok embert az elmúlt évszázadban a vatikáni-jezsuita
sátánimádók.

Hogy kétségbeesésükben megpróbálják valahogy visszavonni ezt a próféciát, még egy utolsó nagy
áldozatot készülnek felajánlani – a III. Világháború képében. Abban a reményben igyekeznek
kirobbantani egy újabb nagy háborút, hogy ezzel megváltsák a már annyi gonoszságért felelős
Római Katolikus Anyaszentegyházat. Az elmúlt száz évben nem érkezett újabb közvetlen és hiteles
prófécia Molochtól, néhány apróbb kivételtől eltekintve, melyet Luciferi egyezségnek szoktak
nevezni. Nem maradt hátra tehát más referenciapont, sem Molochtól, Baal-tól vagy Cybeletől
származó egyéb prófécia, mely vitatná a tényt, hogy a Római Katolikus Egyház ideje végleg lejárt.

A hit válsága
A dolog abszurditásából kifolyólag világosan látszik az, ahogyan a különböző sátánista jelképek
szinte elárasztják mindennapjainkat, a populáris kultúra illetve fogyasztói társadalom termékei
révén akár egy átlagos áruház kínálatában is hozzáférhetővé váltak. Ez egyértelműen azt mutatja,
hogy az az ősi sátánizmus, mely több száz évig egyedül a vatikáni hierarchia és a jezsuiták
gyakorlata volt, végleg letért a számára kijelölt útvonalról.

Az olyan bizarr felfedezések és megállapítások, melyek náci koncentrációs táborok kialakításával
megrajzolt „kecskefejű” pentagram (baphomet-kultusz) létezésre irányulnak, ma már nem lepi meg
és nem is igazán motiválja a modern korszak tinédzsereit az Új Világrendre vonatkozóan. Az olyan
sátánista ihletésű jelenségek, mint a horror, az erőszak és a pornográfia a 21. században egyfajta
kábítószerként szolgálnak a tudat számára.

A vatikáni-jezsuita vezetőség győzedelmes marketingkampánya ellenére, az addig fennálló
hitükben megmutatkozó válság – vagyis hogy mindenféle sátánista spirituális támogatás nélkül
maradtak – nagy veszélyforrást jelenthet a bolygó és annak lakói számára.

Moloch nem beszél már hozzájuk és még Lucifer is – akinek szellemét pedig a leginkább
tiszteletben tartották – elhagyta egykoron szeretett jezsuitáit. Miért?
Az előző fejezetben már kitértünk rá, hogy a Római Katolikus Egyház egyeduralma olyan méretű
arroganciát alakított ki legfőbb vezetőinek körében, hogy valódi, fenyegető rivális hiányában
magukra szinte már istenségként tekintettek.

De maradt még egy ennél is mélyebb indok, mely meghúzódik Moloch utolsó, szolgálóinak
hátrahagyott gonosz parancsának bölcsessége mögött.

Ezt pedig a megváltás koncepciójában találjuk meg, vagyis hogy az egyház végső megváltásának
vagy örök kárhozatra jutásának leszünk szemtanúi. Ha a megváltás forgatókönyve lép életbe, akkor
a Római Katolikus Egyház és a jezsuiták számára nem marad más, mint hogy fel kell áldozniuk
magukat, pontosan úgy, ahogyan a fő próféciákban megjövendölték (lásd. Luciferi egyezség).

Ha azonban a kétségbeesés és a saját hitükkel szembeni gyávaság lesz úrrá a vezérkaron, akkor
fennáll a veszélye egy hatalmas pusztító kárhozat bekövetkeztének, ami a III. Világháború mindent
felperzselő gonoszságában öltene testet.

Az óra mindkét oldalon ketyeg. Az utolsó pápát nemrég megválasztották.
5. RÉSZ
1945-ben az Eisenhower tábornok vezette Szövetséges erők birtokába jutott az emberiség
történetének egyik leggonoszabb tettének közvetlen tárgyi bizonyítéka, a náci SS összesített
Holokauszt névjegyzéke. Ez a több ezer gondosan legépelt és lemásolt oldalt tartalmazó
dokumentum a táborokban életüket vesztett, feláldozott személyek nevét őrizte meg. Ennek a
holléte a mai napig ismeretlen. Megdönthetetlen bizonyítékkal és egyértelmű válaszokkal
szolgálhatna azzal kapcsolatban, hogy pontosan hányan is veszítették életüket a II. Világháború
emberáldozati táboraiban és hogy mindez nem politikai, hanem vallási okokból – gonosz
célokból következett be.

Vajon tényleg megtörtént-e a Holokauszt?
Nincs még egy olyan esemény a világtörténelemben, amely az elkövetett tömeggyilkosságról ennyi
tárgyi bizonyítékkal szolgálna. És itt most nem a túlélőkre, sem az archív filmekre és fényképekre,
sem pedig magukra a táborokra értjük mindezt, hanem arra a szó szerint több százezer gépelt
oldalra, melyek megkérdőjelezhetetlenül bizonyítják e gyilkosságok tényét. Nem is csak egy ilyen
névjegyzék létezése bizonyított, hanem kettőé – az egyik kifejezetten arra vonatkozott, hogy mely
foglyokat gyűjtsék be, a másik pedig az áldozatok nyilvántartására szolgált a haláltáborba való
megérkezésükkor.

Ezeken a listákon legalább kétszer szerepelt a foglyok neve és a pontos helyszín, ahol megölték és
feláldozták őket. Az a tény, hogy ezek a náci névjegyzékek/halállisták léteztek 1945 után és még a
mai napig is léteznek, eloszlathat bármilyen kételyt arra vonatkozóan, hogy a Holokauszt valóban
megtörtént. Miként bizonyosodhatunk meg e jegyzékek létezéséről?

Milyen bizonyítékok támasztják alá a Náci halállisták létezését?
Az első, könnyedén fellelhető bizonyíték, mely bizonyítja a névjegyzékek létezését, hogy a katolikus
diktátorok minden egyes áldozat nevét tartalmazó, aprólékosan és nagy gonddal összeállított
listákat őriztek meg. Ez egyértelműen kitűnik a Holokauszt emlékhelyeken, múzeumokban,
kormányiratokban és a vatikáni archívumokban fellelhető dokumentumokból.

Ezek nem holmi gyors ütemben, kézzel íródott fuvarlevelek, hanem sokkal inkább kronologikus
sorrendben lejegyzett, részletesen katalogizált és legépelt jegyzékek – melynek összeállítása a
lehető legnagyobb pontosságot és precizitást követelte meg. Te magad is meggyőződhetsz erről, ha
ellátogatsz bármelyik Holokauszt múzeumba, vagy utánanézel az interneten. Minden katolikus
diktátor rendelkezett egy haláltáborokra vonatkozó listával – a horvát usztasától kezdve, az argentin
náci halálbrigádokig.

A másik, elsöprő erejű bizonyítékot e halállisták létezéséről, a Nürnbergi per nyilvánosan elérhető
dokumentumaiban, perirataiban találhatjuk. Ugyanis ezek az áldozatok neveit tartalmazó listák
szolgáltak a legfontosabb terhelő bizonyítékként a volt katonák és tisztek ellen.

Ezeket a bizonyítékokat az amerikaiak felügyeletére bízták a Nürnbergi tárgyalások ideje alatt, és
így Edmund Walsh atyához kerültek, aki az amerikai jogi szabályozást irányította a per során.
Később aztán ezek a dokumentumok – igaz, kötegelve! - újra a nyilvánosság elé kerültek, hogy
bizonyítékul szolgáljanak az alacsonyabb rangú háborús bűnösök ellenében.
A Holokauszt névjegyzék minden egyes oldala gyakorlatilag egy tökéletesen dokumentált beismerő
vallomás, amely az elkövetők helyett tanúskodott, azt kiáltván, „Én, XY, ezennel a következő
emberek meggyilkolásáért vagyok felelős...” Ráadásképpen több mint tízezer mozgó- és állókép
szállította a hátborzongató díszletet e színházi előadáshoz. Végső soron azonban elmondható, hogy
ezek a részletesen soha be nem mutatott, mégis pontosan vezetett listák voltak azok, melyek a
Nürnbergi per során az összes háborús bűnös végzetét jelentették.

A háború után számos nácivadász és illetékes hatóság kapott hozzáférést e listákhoz, melyek
alapján mértékadó szakértői becsléseket adtak ki a katolikus diktátorok által meggyilkolt zsidók
számát illetően. Tekintettel a rendelkezésre álló hatalmas tömegű iratmennyiségre és bizonyítékra,
a 6 millióra becsült áldozatok száma meglepően népszerűvé és elfogadott vált, mint a Holokauszt
hiteles és megbízható veszteséglistája.

Talán meglepő lehet a kérdés, hogy Edmund Walsh, a nürnbergi per irányítójaként 1945-46-ban
miért nem publikált egyszerűen egy listát a több százezer oldalnyi dokumentumban fellelhető
áldozatok összesített számáról. Még 1948-ban, az ENSZ megalakulásakor és Izrael államként való
elismerésekor is egyszerűen kiadhattak volna egy pontos összesítést a birtokukban lévő
dokumentumok alapján. Szóval miért nem hoztak soha nyilvánosságra pontos adatokat erről? És mi
történt egyáltalán a náci Holokauszt összesített névjegyzékével?

A német kormány részleges Holokauszt listákat hoz nyilvánosságra
A harmadik fő bizonyíték a náci Holokauszt névjegyzék létezéséről 2008-ban került nyilvánosságra,
mikor a német kormány úgy döntött, hogy egy részleges listát ad közre 600 000, nácik által
meggyilkolt, különböző zsidó valláshoz tartozó személy nevével. Ezt a dokumentumot hivatalos
indokkal jegyezték le és különböző német archívumok között vándorolt a II. Világháború vége óta.

Ezek a hivatalos listák – vagyis olyan dokumentumok, amelyek létezését a Holokauszt-tagadók sem
vonják kétségbe – eléggé terjedelmesek ahhoz, hogy más hivatalos dokumentumokkal együtt
világosan bemutassák, hogy a zsidó közösség körében jelentős etnikai tisztogatásra került sor. Fő
célpontjai ennek elsősorban az askenázi zsidók voltak - egy zsidó etnikum, amely leginkább
Németországban, Európában és Oroszországban terjedt el. A halállistán szerepelnek továbbá
mizráhi, vagyis keleti zsidók is, akik származásuk vonalát tekintve Afganisztán és Észak-Afrika
területén is honosak voltak. Azonban alaposabb vizsgálat után feltűnhet egy - mondhatni
statisztikailag nehezen megmagyarázható - anomália is: a szefárd zsidók nevek ugyanis hiányoznak
a listáról. (Ősi zsidó családok főleg Spanyolország, Portugália és Franciaország területéről)

A szefárd zsidókra vonatkozó jellegzetességek ugyanis különös jelentőséggel bírnak. Ők alkotják
Európa legősibb zsidó családjait, akik időről időre megváltoztatták vallásukat, először zsidóról
katolikusra, majd vissza, katolikusról zsidóra.

Ezek a szefárd zsidó családok származásukat tekintve a jeruzsálemi, antióchiai és alexandriai zsidó
templomok vezető papi kasztjának örökösei, leszármazottai. Elmenekültek a Közel-keletről és
Spanyolországban illetve Portugáliában telepedtek le a középkorban, majd létrehozták saját
királyságukat, Septimania néven. Bár saját történelmüket a túlélés illetve a célszerűség okán
mindig feljegyezték, ugyanezek a hatalmas és gazdag zsidó családok nem riadtak vissza attól, hogy
muszlimnak kiáltsák ki magukat a mórok uralma alatt, majd pedig katolikusnak a katolikus vallású
Spanyol Királyság vezetése alatt.

És ugyanezek a szefárd családok alkotják azon nagy hatalmú és gazdag zsidó kereskedő családok
táborát is, akik különleges jogokat kaptak a Római Katolikus Egyháztól. Ezek közé tartozik többek
között a Rotschild család is.

Az hogy a szefárd zsidó családok nevei teljes egészében hiányoznak a náci halállistákról, egy olyan
kegyetlen követelmény vagy kritérium létezésére utalhat, mely a katolikus diktátorok uralkodása
idején eldöntötte élet és halál kérdését. Ha egy olyan zsidó vérvonalból származtál, ami 1500 évnél
régebbre nyúlt vissza, akkor életben maradtál, ha nem, akkor már mehettél is valamelyik
emberáldozati táborba.

Ez egyszersmind megmagyarázza a II. Világháború egy további fontos anomáliáját – a megmenekült
zsidó családok kérdést. Voltak olyan zsidó családok, főleg Münchenben és Berlinben, akiket
érintetlenül hagytak és egyáltalán nem bántottak a katolikus diktátorok. Egy közös vonás volt, mely
összekötötte ezt a több tízezer zsidó családot Münchenben, Berlinben, Párizsban és Rómában –
mindannyian a szefárd zsidók közé tartoztak.

A hírhedt Holokauszt-tagadó David Irving pont ezt, a német szefárd zsidó családok
megmenekülését hozza fel bizonyítékul, amikor azt hangoztatja, hogy nem minden zsidó család vált
áldozatává a vérengzésnek, ennél fogva tehát a Holokauszt meg sem történhetett.

Miért készítették el egyáltalán a Holokauszt névjegyzéket?
Ha a lehető leghatékonyabban módon akarsz embereket kivégezni és mindezt titokban akarod
tartani, akkor minek vezetnél listát róla? Bárki, aki már látott akár egy részt is pl egy CSI típusú TV
sorozatból, azt tudja, hogy a tett helyszínén hátrahagyni egy listát, amin az áldozatok nevei
szerepelnek, egyenértékű egy beismerő vallomással.

Az első halállista létezését - melynek segítségével letartóztatták és összegyűjtötték a zsidókat - még
magyarázhatjuk Himmler és az SS kíméletlen gyakorlatiasságával és hatékonyságával. A
bizonyítékokból egyértelműen kitűnik, hogy e lista összeállítása során valamilyen számítógépes
technológiát is felhasználtak, méghozzá az akkoriban feltörekvő vállalat, az International Business
Machines (vagyis IBM) révén, akik ezáltal hatalmas méretű profithoz és kifizetésekhez jutottak és a
későbbiekben világméretű nagyvállalattá fejlődtek.

Az összes modern kori dokumentált népirtásban – mint a ruandai, boszniai, koszovói és az albániai
mészárlás esetében – elsődleges szempont volt, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat olyan
gyorsan eltüntessék, amennyire csak lehetséges volt. Közös a fentiekben továbbá, hogy egyikre
sem fordítottak túl sok anyagi forrást, nem építettek táborokat, sem bonyolult kemence
komplexumokat és nem készítettek részletes listákat, jegyzékeket az eseményről. Csak szimplán
hatalmas gödröket ástak és megtöltötték őket emberekkel, valamint égetett mésszel.

Ezek a részletesen kidolgozott névjegyzékek tehát világosan bizonyítják az ellenkezőjét annak az
állításnak, hogy a nácik azért építették a táborokat, hogy pénzt spóroljanak ezzel. Semmiféle
költséghatékonysággal illetve takarékossággal nem magyarázható egy ilyen cselekedet.

Azt is világossá kell tegyük, hogy az SS-t nem idióták alkották. Szóval, miért is lettek volna annyira
hülyék, hogy kimondottan erről a különleges eseményről készítsenek alapos és részletes jegyzéket,
ráadásul pont az áldozatok neveit szerepeltetve rajta. És ezt nem csak egy hanem több példányban
is elkészítsék és lemásolják.

Hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, előzetesen tudnunk kell arról, hogy az ilyen aprólékosan
kidolgozott személyi nyilvántartások és listák készítése és használata az egyetlen bizonyítékát
szokta képezni olyan kínzásoknak és emberáldozatoknak, melyeket a katolikus egyház Nagy
Inkvizíciója 600 év óta végez a 13. századtól kezdődően, valamint hogy ezek a névjegyzékek fontos
kellékei a fekete mágikus szellemidéző szertartásoknak is.

A nevek és a kárhozat okiratai
III. Honorius pápa volt a 13. század legnagyobb fekete mágusa. Okkult kíséreleteket folytatott
annak érdekében, hogy felvegye a kapcsolatot a sötét transzcendens hatalmakkal és jövőbelátó
képességgel is rendelkezett. Ő volt az első, aki Fekete Mágikus Varázskönyvében (vagyis grimoire-
jában) leírta, hogy egy olyan szertartáson, melyen embereket halálra kínoznak és feláldoznak, az
áldozatok nevei fontos szereppel bírnak.

Régóta közismert, hogy a dolgok igazi neveinek néha varázslatos erőt tulajdonítanak. Honorius
pápa volt azonban az első, aki azt javasolta, hogy a szertartás során megégetésük illetve halálra
kínzásuk közepette az áldozatok nevét folyamatosan kántálják és átkozzák. Ennek a boszorkányos
hitnek az az alapja, hogy e a formális ceremónia révén az elátkozott ember lelkét az áldozatot
bemutató pap lelkéhez kötik és az örökre a rabszolgájává válik.
A középkori szellemidézésről úgy tartják, hogy egyfajta szintézise az arab befolyású asztrál
mágiának és a keresztény-zsidó tanításokból eredő ördögűzésnek. Az arab hatás egyértelműen
megmutatkozik az olyan rituálékban, amelyben holdfázisok, napállások, napszakok és időszakok
szerepelnek. A füstölés és szobrok vagy képek eltemetése szintén megtalálható mind az asztrál
mágia mind a szellemidézés rítusaiban. A keresztény és zsidó szimbólumok elsősorban a megidézés
szabályaiban és formuláiban fedezhetők fel.

Az áldozat nevének használata tehát egyre elterjedtebbé vált e rituálék során, olyannyira, hogy azt
egy idő után a ceremónia elengedhetetlen részének tekintették. Az elátkozott gyilkosok és tolvajok
nevét felsorolták a felakasztásuk közben. Az eretnekeket megátkozták és nevüket hangosan
kimondták, miközben megégették őket, és persze a Nagy Inkvizíció is folyamatosan felhasználta a
vádlottak nevét a kihallgatási eljárás és a végső büntetés közben.

Tehát, ha több millió embert fel akarsz áldozni, méghozzá a megfelelő módon, akkor neveiket ki kell
mondanod és el kell átkoznod miközben megölöd őket – ehhez pedig egy lista vagy feljegyzés
mindenképpen szükségeltetik.

Mi történt a hiányzó náci Holokauszt névjegyzékkel?
Hogy ezt felgöngyölítsük, tudnunk kell, hogy a jezsuita Edmund Walsh atya elég magas rangú
beosztásban került, legalábbis elég közel a névjegyzékekhez. Vagy elképzelhető, hogy a
bizonyítékokat átszállították az Egyesült Államokba, és titokban megőrizték? Vagy az összes
bizonyítékot szándékosan megsemmisítették? Ha így van, akkor ki tette ezt és milyen
megfontolásból?

Ez csak néhány a felmerülő kérdések és teóriák közül, melyek a hiányzó, több millió nevet
tartalmazó listákkal kapcsolatosak. A legutolsók, akiknek bármi hatása lehetett e dokumentumokra
a Vatikán és hivatalnokai voltak. Szóval náluk lehet ez a jegyzék? Ha így van, XVI. Benedek pápa
miért nem ismerte el, hogy birtokukban van a Holokauszt áldozataira vonatkozó összes adat és
név? Ha nem hozta nyilvánosságra, legalább miért nem szolgált néhány részlettel a számokat
illetően?

Sajnos azonban a hallgatáson kívül a Vatikán semmi mással nem szolgált a hiányzó névjegyzéket
illetően a nagyvilág számára. Tagadnak mindent, ami ezzel kapcsolatos lehet – csakúgy, mint a
Nürnbergi per során elkerült bizonyítékok létezését, mintha azok soha nem is lettek volna. Annak
ellenére, hogy minden Holokauszt múzeum létezése bizonyíték is egyben arra, hogy ez a halállista
valóban létezett, a Pápa és a Vatikán tagadja ezt, vagy hogy tudnának-e egyáltalán valamit a
hollétéről. Miért ilyen nagy a titoktartás e szörnyűséges és gonosz dokumentum létezését illetően?
Miért nem adják ki egyszerűen a neveket, vagy ismerik el, hogy a listát megsemmisítették?
6. RÉSZ
Egy mélységesen fájdalmas és fontos témakör következik – pontosan hány zsidót öltek meg a
nácik a II. Világháború alatt. Az erről folyó vita nemrég újra kirobbant, mikor XVI. Benedek pápa
(az egykori náci Hitlerjugend tag Joseph Ratzinger) aláírásával újra visszafogadott korábban a
Római Katolikus Egyházból kiközösített ultranacionalista és holokauszttagadó katolikus
püspököket.

Amíg az emberek többségének figyelme elsősorban azokra irányul, akik tagadják a több millió
ártatlan áldozattal járó események valódiságát, egy mélyebb és eddig megválaszolatlan kérdés
elkerüli a figyelmüket. Miért támad kétsége sokaknak még a meggyilkoltak számát illetően is, és
miért szerepeltetik ezt oly sokan az első helyen?

Létezik egy összehangolt és szinte hajthatatlan szándék arra vonatkozóan, hogy valamiképpen
újraírják a II. Világháború és a Holokauszt történetét. Ennek következtében egy generáció múlva
szinte minden gyereknek csak azt fogják majd tanítani az iskolákban, hogy a náci koncentrációs
táborokban csupán néhány százezer embert gyilkoltak meg, rasszista indokokból és szimpla
„spórolásból”.

Annak ellenére, hogy sokan elképzelhetetlennek tartják ezt a fajta revizionizmust és a történtek új
köntösben való bemutatását, a kulturális bizonyítékai máris fellelhetők annak, hogy néhány
korábbi, szándékosan felülvizsgált és elterjesztett hazugság máris megváltoztatta az általános
nézőpontot és azt a módot, ahogyan a közvélemény tekint a Holokausztra. Úgy tűnik, hogy csak idő
kérdése, és a Holokausztot újra letagadják majd. Száz éven belül a nagy áldozatbemutatás
történetét, melyben 18 millió protestáns, ortodox keresztény, zsidó és egyéb kisebbségi csoport
tagjait kemencékben élve elégették, kitörlik majd a történelem emlékezetéből, és mint puszta
fikcióként tartják majd számon.

Ki állhat e kampány mögött? Miért? És milyen bizonyítékok utalnak arra, hogy a Holokauszt
letagadása már most is drámai méreteket ölt? Kezdjük először is a legfontosabb kérdéssel, hogy mit
is jelent valójában a Holokauszttagadás.

Mit jelent a Holokauszttagadás?
A II. Világháború áldozatainak emlékét megsérteni, a több millió ember halálát érintő eseményeket
letagadni és ilyen nézeteket a nyilvánosság elé tárni, súlyos bűnnek számít Európa számos
országában, beleértve Németországot is.

A Holokauszttagadás büntetőjogi természetét figyelembe véve, már magát a „tagadás” szó
definícióját is akadémikusok határozzák meg, és elsősorban a Holokauszt általánosan elfogadott és
ortodoxnak minősülő nézeteink tagadását értik alatta. Vagyis azt, hogy legalább 6 millió, főleg zsidó
származású személy pusztult el gázkamrákban, testüket elhamvasztották. A nácik az egész zsidó
lakosság ellen irányuló szisztematikus támadást és népirtást hajtottak végre, melyet elsősorban
gyűlöletből és rasszista megfontolásokból végeztek. A Szövetségeseknek egészen a felszabadulásig
nem volt tudomása a történtekről. A Vatikán és a jezsuiták nem voltak érintettek az
eseményekben. És nincs semmilyen erő, mely megpróbálná újraírni vagy megváltoztatni a
történelmet, továbbá az igazságot nem tagadja le senki.
Több más történelmi tényező is akad, mellyel megpróbálják alátámasztani ezt az ortodoxiát, vagyis
a Holokauszttal kapcsolatos uralkodó nézeteket, és ezek következtében a fenti megállapításokat
általánosan elfogadottnak és kötelező érvényűnek tekintik mindenhol és igyekeznek a föld minden
gyermekének megtanítani.

Ennél fogva tehát, a Holokauszt-tagadók olyan emberek, akik a hivatalos Holokauszt tanok főbb
tételeinek egyikét vagy másikát tagadják. Ezek közé tartozhat akár a gázkamrák létének
megkérdőjelezése, vagy annak állítása, hogy a kemencék azt a célt szolgálták, hogy a testektől
megszabaduljanak, vagy a meggyilkoltak számára vonatkozóan tesznek fel kérdéseket, esetleg
egyéb más főbb pontokat kifogásolnak.

A közvélemény szemében David Irving jelen pillanatban ilyen Holokauszttagadónak számít. Eltérő
nézeteket vallanak ugyan, eltérő hangsúlyokkal, de közös bennük, hogy többnyire azt állítják, a
Holokauszt jócskán túlértékelt esemény és hogy a legtöbb horrorisztikus dolog egyszerűen nem
történt meg.

Egy másik, talán ennél is mélyebb probléma e témakörben, hogy már annak eldöntése is vita
tárgyát képezi, hogy mi számít „igazságnak” és mi minősül „hazugságnak”. Az a megállapítás, hogy
a Szövetségesek nem tudtak arról, hogy mi történik Auschwitzban, egy szemenszedett hazugság,
ezt későbbi történelmi bizonyítékok egyértelműen bebizonyították. Az a megállapítás, hogy a
Római Katolikus Egyház nem volt érintett az eseményekben, szintén egy szörnyű hazugság,
bizonyítják a titkosított Szövetséges hírszerzési adatok, amikből egyértelműen kiderül, hogy a
Vatikán nem csak hogy bujtatta a náci háborús bűnösöket, hanem még segített is nekik
elmenekülni a felelősségre vonás elől.

Ha a Holokauszt igazságát olyasvalaminek tekintjük, ami sohasem alszik ki, akkor legalább 5 fő
hazugságot állíthatunk fel példaként, mely máris befészkelte magát az emberek tudatába,
méghozzá olyan sikeresen, hogy senki sem gondolja róluk, hogy másképp történhettek az
események.

Nézzük meg tehát, hogy a Vatikán-jezsuita Holokausztra vonatkozó hazugságok milyen hatással
vannak közvélekedésünkre és hogyan befolyásolják ennek a végtelenül szörnyűséges és gonosz
cselekedetnek a megítélését.

1. számú Holokauszttagadás – a Szövetségesek nem tudtak róla
Az első fejezetben már hosszasan kifejtettük, hogy a Szövetségesek nem csak hogy tudtak a
vatikáni-jezsuita Holokauszt emberáldozati táborairól, hanem pontos feljegyzéseket vezettek és
tisztában voltak a valószínű kivégzések számáról, mivel figyelemmel követték az áldozatokat szállító
vasúti szerelvények mozgását.

Ez pedig örök időkre az áldozatok emlékén esett szörnyű és gonosz szégyenfolt marad. Szintén ide
sorolható az a tény is, hogy miért nem engedték, hogy akár csak egy náci haláltáborra is bombát
dobjanak le. Súlyos kétséget ébresztettek ezzel, hiszen a II. Világháború katolikus diktátorainak
egyetlen más infrastrukturális eleme sem kapott ilyen kiemelt figyelmet és mentességet.
2. számú Holokauszttagadás – a foglyokat nem áldozatként és nem élve
égették el
Az egyik legfőbb hazugság, melyet mára sikeresen be is illesztettek a hivatalosan az elfogadott
Holokauszt magyarázatok közé, hogy az áldozatokat nem élve égették el. Ennek alapján a
kemencék tehát valamilyen bonyolult és drága rendszer részét képezhették, melyet pusztán arra
terveztek, hogy pénzt spóroljanak meg és egyszersmind eltüntessék velük a bizonyítékokat.

Az a perverz mód, ahogyan általában a Vatikán részvételét tagadják a Holokauszttal kapcsolatban,
talán még nagyobb perverziónak tűnik, annak fényében, ha azt vizsgáljuk, hogy a Vatikán
folyamatosan ragaszkodik ahhoz az elnevezéshez, mellyel megjelöli ezt a tömeggyilkosságot.

A „Holokauszt” szó, ugyanis az a teológiailag megfelelő kifejezés, melyet a sátánisták mind a mai
napig használnak hivatalos doktrínáikban, és amellyel élő emberek megégetését nevezik. A
Holokauszt szó eredete legalább az időszámításunk előtti 3. századig nyúlik vissza, és az ősi görög
eredetű „holokauston” szóból ered, melynek jelentése „teljesen (holos) elégetett (kaustos) áldozati
felajánlás” vagyis „égő áldozat felajánlása Istennek”.

Azzal, hogy a Vatikán ragaszkodik e szó használatához, tulajdonképpen elfedi ennek a
tömeggyilkosságnak a komplexitását és végtelen gonoszságát, és a felszínen egy egyszerű
gyilkosságnak tünteti fel. Valójában tehát elrejti azt az egész népesség elől anélkül, hogy bárki is
valaha megkérdőjelezhetné annak valóságtartalmát és valódi szándékait.

A bizonyítékok közül az első, melyet a Szövetségesek elpusztítottak, azok a hosszú fém hordágyak
voltak, melyeken az embereket a kemencékhez vitték. Hordágyak, amikre zárak voltak felszerelve,
hogy a hozzájuk láncolt személyek ne tudják kiszabadítani magukat.

Ezek nem átlagos hordágyak voltak, hanem meghosszabbított, kiszélesített fémszerkezetek, azért
hogy rajta egy élő férfi, nő vagy gyermek testét betolhassák a kemencébe, hogy ott szörnyűséges
és kegyetlen halált haljanak, majd ezt követően a testeket (még égő állapotban), rövid időn belül
kihúzhassák és elszállíthassák a tömegsírok céljából megásott gödrökhöz.

Semmiféle hiteles hivatalos magyarázat nem került még elő erre az anomáliára vonatkozóan.
Különbséget kell tennünk tehát aközött, hogy egy élő ember kemencében való benntartására
szolgáló eszköznek tekintjük ezeket, vagy pedig egy olyannak, mellyel elég hosszú ideig tarthatják
bent a hullát ahhoz, hogy később a belőle visszamaradt csontmaradványokat és hamut
eltávolíthassák.

Ahhoz, hogy erről a figyelmet végleg eltereljék, és hogy minden gyanút eltereljenek arról, hogy a
kemencék valójában emberek feláldozására szolgáltak és nem krematóriumként működtek, a
Szövetségesek azt találták ki és hitették el sikeresen, hogy az emberek megölése a gázkamrákban
történt. Ez egy különösen borzalmas hazugság, és különösen annak fényében fenntarthatatlan,
hogy a mechanikai és környezeti bizonyítékok egészen mást mutatnak a mérgező vegyi anyagok
felhasználásával kapcsolatban.

A Szövetségesek magyarázatát egyértelműen cáfolja az a tény, hogy nagyméretű, egészben lévő és
el nem égett csontokat tartalmazó tömegsírokat találtak a krematóriumok közelében. Ezeket Joszip
Sztálin orosz hadserege távolított el, mikor bevonult Lengyelországba. Mindez pedig részét képezte
annak a teheráni egyezménynek, melyet Sztálin 1943-ban írt alá a Szövetségesekkel.
Semmilyen erőfeszítést nem sajnáltak az elmúlt 70 évben arra vonatkozóan, hogy folyamatosan
hangsúlyozzák, a gázkamrák valójában halálkamraként működtek, melyben erősen mérgező vegyi
anyagokat használtak, mint pl a Zykoln-B gázt. És mindezt egy olyan gyógyszeripari gyár készítette,
amely érzéstelenítésre szolgáló idegméreg gyártásával foglalkozott.

3. számú Holokauszttagadás – nem léteztek gázkamrák
Az olyan felületes és hanyag kutatók, mint David Irving, felsorolnak néhány technikai jellegű
ismeretet, majd ezek tükrében kijelentik, hogy egy tömeggyilkosság megvalósítása egyszerűen
kivitelezhetetlen az elgázosítás formájában. Persze ezeket a bizonyítékokat illetve ellenérveket az
idő múlásával általában mindig megcáfolják. Nos, az Egyesült Államok megfelelően dokumentált
bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy milyen bonyolult is valójában a gázzal történő kivégzés.
Ezeket a tapasztalatokat ugyanis azoknak a gázkamráknak köszönhetik, melyeket néhány amerikai
állam büntetés végrehajtási intézetében használtak, még az elmúlt néhány évben is.

Ezek a bizonyítékok 3 dolgot állítanak ezzel kapcsolatban. Először is egy különösen nagy
odafigyeléssel kialakított kisméretű, légmentes szobára van szükségünk, mely mentes mindenféle
légszivárgástól. Másodszor, hogy kezelni tudjunk ilyen nagy mennyiségű, halálosan mérgező vegyi
anyagot, sokkal kifinomultabb rendszer szükségeltetik annál, mint amilyenek a táborokban
rendelkezésre álltak. Harmadikként pedig elképesztően hosszú idő szükséges ahhoz, hogy egy
ember egy kis szobában gázosítás miatt meghaljon, képzeljük el ezt nagyszámú ember esetében
egy nagy kiterjedésű helyszínen.

Ha tehát, a tábori blokkokban talált, idegmérget tartalmazó dobozok valódi rendeltetését firtatjuk,
a Holokauszt teljes technikai kivitelezhetősége kérdőjeleződik meg. Vagy arra használták a gázt,
hogy szimplán eszméletlenné tegyék az embereket, vagy pedig halálos dózisnak szánták. A
jezsuiták, akik ellátták Irvinget ezzel a különösen fontos információval, tudják ezt. Szóval, amíg a
teljes igazság napvilágra nem kerül, addig Irving és a Vatikán nyerésre állnak ebben a vitában. Az
igazság pedig az, hogy a nácik egy vallási áldozat bemutatásának céljából, élve égették meg
áldozataikat, a gázt csak arra használták, hogy „kiüssék” őket azért, hogy könnyebben a
kemencékhez szállíthassák őket.

„Nem voltak gázkamrák.” Ez tehát az a tévhit, amelyet Holokauszt-tagadásnak álcázva, ügynökein
keresztül szilárdan és határozottan hirdet a Római Katolikus Egyház.

4. számú Holokauszt tagadás – a zsidók voltak a fő célpontok
Az a fajta Holokauszttagadás, mely a nácik felől közelíti meg a „zsidókérdést”, egy elképesztő
hazugság, amely általánosan elfogadott nézetté vált az idők folyamán, és főleg abból a célból lett
kitalálva, hogy egyrészt leszűkítse a vizsgálódás tárgyát, másrészt elterelje a figyelmet a katolikusok
szemében eretneknek számító csoportok elleni mészárlásról – mely magában foglal a zsidók
mellett ortodox keresztény és protestáns keresztény áldozatokat is.

A Holokausztot mára szándékosan eltorzították és szinte kizárólagosan zsidó tragédiaként könyvelik
el, sikeresen elterelve így a figyelmet a több millió más áldozatról, illetve azokról a kritériumokról,
melyek alapján eldöntésre került az, hogy életben maradsz, vagy meghalsz. Néhány lengyel
katolikust kivéve, ha római katolikus vallású voltál, akkor életben maradtál, ha eretnek voltál,
meghaltál.
Semmi kétség, hogy több millió zsidó vallású személyt áldoztak fel a táborokban, de több millió
nem zsidó is áldozatául esett a mészárlásnak – összesen 18 millió embert gyilkoltak meg.
Az, hogy mindenki a zsidókra koncentrál, nagyon fontos abból a szempontból, hogy ennek
következtében szinte mindenki figyelmen kívül hagyja a „katolikus kérdést”. Vagyis ezzel
szándékosan elterelik a figyelmet a katolikus diktátorok, azaz Adolf Hitler, Benito Mussolini, Joszip
Sztálin, Franco és Pavelic szerepéről.

És ezzel ugyancsak megágyaznak annak a már 70 éve tartó, és talán legnagyobb Holokauszt-tagadó
állításnak, melynek értelmében ezek a katolikus diktátorok ténykedésének során csupán csak 6
millió ember esett áldozatául.

5. számú Holokauszttagadás – nem vallási célzattal hajtották végre és a
Katolikus Egyház nem felelős semmiért
A Holokauszttagadás egyik legsikeresebb aspektusa, hogy az elmúlt 70 évben az emberiség
kollektív tudatából szinte teljes mértékben sikerült kitörölni minden olyan felvetést és gondolatot,
mely a Római Katolikus Egyház érintettségét firtatja a II. Világháborút és különösen a Holokausztot
illetően.

Mostanra a legtöbb ember számára már nem ismeretes az a tény, hogy a Katolikus Egyház nemcsak
hogy megszervezte a II. Világháborút, hanem a Holokauszt lebonyolítása mögött is ők álltak. Mégis,
talán a legfontosabb érv, mely segített elkendőzni és elfelejtetni az egyház szerepét ebben a
szörnyűségben, annak a tévhitnek az elterjedése volt, hogy a Holokauszt politikai cselekedet és
nem pedig vallási.

A józan ész és a történelmi tények alapján bizonyított, hogy évezredek óta a legolcsóbb módja
annak, hogy embereket tegyél el láb alól, hogy egyszerűen halálra éhezteted őket, aztán ásol egy
nagy gödröt és a testüket beledobod. A nácik azonban különösen sok anyagi ráfordítást és nagy
energiákat fektettek a táborok felépítésébe. A józan ész alapján talán nem lett volna célszerűbb
ezeket a forrásokat közvetlenül háborús célokra fordítani?

Csak úgy nem égetsz el embereket holmi politikai célokból. Gonosz vallásos hittel eltelve azonban
talán igen, mégpedig azért, mert sátánista vagy és valamilyen mögöttes célod van ezzel.

Ennek ellenére az emberek a mai napig hiszik, hogy a Holokauszt tisztán politikai célokból valósult
meg, és a Katolikus Egyház nem volt érintett benne.

6. számú Holokauszttagadás – a nácik csak 6 millió embert öltek meg
Az emberek 99%-ának uralkodó nézete szerint a nácik 6 millió – többnyire zsidó származású embert
öltek meg. Ez egy borzalmas hazugság és teljes mértékben tagadja a Holokauszt igazságát.

Először is, hogy a Szövetségesek lecsökkentsék azt a logikus időtartamot, ami alatt a nácik
elkövethették a gyilkosságokat, kitalálták azt a hazugságot, hogy a táborok csupán 1943 és 1945
között üzemeltek. Valójában azonban már 1940-ben is működtek. Így azon nyomban, a
valószínűsíthető áldozatok száma is csökkent legalább 12 millióról csupán 6 millió főre.

De hogy még több nyomot elrejtsenek, a Szövetségesek Sztálin kommunistáival karöltve
bizonyítékokat semmisítettek meg az áldozati táborokkal kapcsolatosan, vagy egyszerűen csak
megváltoztatták azok státuszát, haláltábor helyett munkatáborként feltüntetve őket.

E példátlanul cinikus Holokauszt tagadás legújabb vadhajtásaként és magának e törekvésnek
egyenesági folytatásaként, a legutóbb nagy nyilvánosságot kapott hírek szerint csupán 300 000
ember halt meg.

7. számú Holokauszttagadás – a nácik csupán 300 000 embert öltek meg
Ebben az állításban az a különös, hogy nem más, mint maga a Római Katolikus Egyház hozta fel a
nagy nyilvánosság előtt. Az egész törekvés mögött az áll, hogy teljesen felülírják a Holokausztról
való gondolkodást és az összes létező tagadásból egyet csináljanak – vagyis megpróbálják elhitetni,
hogy „nem is voltak gázkamrák, és a józan ész szerint a nácik nem is ölhettek meg ennyi embert,
pláne nem ilyen bizarr módon”.

Hogy egy ilyen hazugság szárnyra kaphatott, az talán annak a tévhitnek is köszönhető, miszerint a
kemencék a testek elhamvasztására szolgáltak. A világ nagy krematóriumaiban ismerik azt a
szörnyűnek hangzó igazságot, hogy mindig jelentős mennyiségű csont marad még azután is, miután
a testeket több órán tartó extrém hőhatásnak vetették alá.
Az az állítás tehát, hogy a kemencék a hullák eltüntetésére szolgáltak, egyszerűen hamis és
meghazudtolja a józan észt és minden logikát. Ha lenne rá bizonyíték, hogy ilyen módon akárcsak
egyetlen testet is „elpusztítottak”, akkor is szinte lehetetlen lett volna ennyi ember maradványait
eltüntetni ezzel a módszerrel. Másodsorban pedig nem létezett volna olyan hatalmas mennyiségű
törvényszéki bizonyíték, az összes áldozat csontmaradványaiból.
Valójában minden esetében az történt, hogy miután az áldozat a kemencében kínhalálát lelte, a
fém hordágyakra erősített testeket pár perccel később kihúzták a kemencéből, majd füstölgő,
parázsló állapotban elszállították és gödrökbe borították. Ilyen célból megásott gödrök minden
táborban léteztek. Azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, ezt a tényt a
Szövetségesek azóta tagadják, mióta elfoglalták a táborokat a II. Világháború végeztével. Hogy
szándékosan elrejtsék e gödrök létezéséről szól tényeket, néhány náci kollaboráns azzal a
történettel állt elő, hogy ezekkel a gödrökkel a nácik valójában egy nyitott krematóriumot
próbáltak létrehozni, hogy nagy tömeget tudjanak egyszerre elhamvasztani – ami egy újabb
abszurd hazugság.
Sajnos az ilyen hazugságoknak megvan a kellő ereje ahhoz, hogy életben tartsa a többi hasonló
abszurd tévképzetet is. És a viták ellenére, a tagadás és a felejtés egyre csak nő a közvélemény
kollektív emlékezetében. Lehet, hogy az emberek immár közömbösek és talán többé már nem is
annyira érdekes és fontos a Holokauszt?

És végül a legnagyobb hazugság – a Holokauszt gázkamráit és
krematóriumait azért építették, hogy embereket öljenek meg vele
Fontos újra hangsúlyozni, a legmeggyőzőbb bizonyítékok mind arra mutatnak, hogy a
Szövetségesek által szándékosan kitalált hazugságok mind azt a célt szolgálták és szolgálják ma is,
hogy mögé elbújtassák a Vatikán véres kezét, amely nem csak hogy támogatta, hanem egyenesen
kitervelője volt a Holokausztnak és teljes mértékben az ő parancsai szerint került végrehajtásra. Az
az állítás tehát, hogy a Holokauszt egy náci terv volt egy hatékony genocídium kivitelezésére, a
legabszurdabb, leglogikátlanabb és tisztán a legellentmondásosabb hazugság, melyet valaha
lenyomtak a nagyközönség torkán.
A náci mérnököknek csak néhány napba tellett volna hatalmas árkokat ásatni, és embereket
beléjük kényszeríteni, élve eltemetni vagy belelőni őket. Milliókat végezhettek volna ki nem hogy
évek, hanem pusztán hetek alatt, és az égetett mész segítségével a legtöbb bizonyítékot rögtön el is
tudták volna tüntetni.

Ehelyett a kormányaink mind azt próbálják elhitetni velünk, hogy a rengeteg pénzből létrehozott
munkatáborok, vasútútvonalak, gázkamrák, krematóriumok és minden más infrastruktúra csupán a
„költséghatékonyságot” szolgálták.

Ebben a hatalmas hazugságban az az igazán hihetetlen, hogy továbbra is minden újabb és újabb
generációnak meg tanítják az iskolákban, és mára több száz millió ember hisz benne. Ezek a
téveszmék a nagy többség számára ezzel szinte megkérdőjelezhetetlenné váltak.

Miért? Mindenki számára, aki egy kis intelligenciával viszonyul e témához, rögtön felmerülhet az a
kérdés, a tömeggyilkosság céljából felépített gázkamrák és kemencék láttán, hogy a Holokauszt
vajon miért kerülhetett ennyibe? Miért fordítottak erre ennyi pénzt?

A valódi indítékok igazolása – minden összeáll
Minden kétséget kizáróan, az előző 5 fejezet sokak számára drámai és sokkoló állításokat illetve
feltételezéseket tartalmazott a Vatikán és a jezsuiták szerepét illetően a történelem legnagyobb
tömeggyilkosságában való részvételükkel. De milyen végső bizonyítékokat és valós indítékokat
tudunk felmutatni?

Bizonyítékaink szerint a náci emberáldozati táborok és a ley-vonalakon elhelyezkedő főbb városok
között egy sokkalta mélyebb és összefüggőbb kapcsolat áll fenn. Ez pedig nem más, mint a valódi
történelem, melyet azokból a városokból irányítanak, amelyek csomópontként szolgálnak a
Gonoszság Nagy Pentagramjának megrajzolásához.
7. RÉSZ
A Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramja erős ellenérzést válthat ki az olvasókból, még
talán azokból is, akik készek elfogadni azt a tényt, hogy a Vatikán igen magas fokon művelte az
aljasságot az elmúlt 1000 év során. Sokkal felháborítóbbnak tűnhet a gonoszság ilyen hatalmas
szimbólumának már a puszta létezése is, mint maga az a tény, hogy a II. Világháború
emberáldozati táborai ennek az alakzatnak a csúcspontjaiként szolgáltak. Tehát milyen
bizonyítékokat hozhatunk fel annak igazolására, hogy mindezek az állítások igazak?

Igen, a legtöbb olvasó, aki rápillantott a korábban bemutatott térképekre, elfogadja azt a tényt,
hogy az áldozati táborok egy valódi pentagramot formáznak. De vajon ki ne tenné fel a kérdést,
hogy miért is ne lehetne mindez a puszta véletlen műve?

Geometriai alakzatok bármilyen tetszőleges földrajzi helyszín köré megrajzolhatók – különösen igaz
ez a pentagramra. Az emberek akár azt is gondolhatnák, hogy a világon több ezer város köré
lehetne ilyet rajzolni, és egyiknek sem lenne semmi köze a Vatikánhoz, a fekete mágiához vagy
bármilyen tömeggyilkossághoz.

Azok, akik rápillantottak a fenti térképekre láthatták, hogy az 500 kilométer széles Nagy Vatikáni
Jezsuita Gonoszság Pentagramja, közepén a Cybele tempommal, kapcsolatban áll ley-vonalakkal és
olyan városokkal, melyek a Vatikán múltjának és mágikus hagyományának fontos részeit képezik.
Azonban annak ellenére, hogy a Római Katolikus Egyház szinte egyeduralkodó volt a nyugati
történelem során az elmúlt 1000 évben, kell lennie olyan városoknak is, amik nem hozhatók
semmilyen összefüggésbe a Vatikánnal.

Az iménti fejtegetésnek ellenmondani látszik, hogy az olyan városok, mint Belgorod, Novgorod,
Szentpétervár, Teherán és Odessza, amelyek állítólag mind kapcsolódnak ezekhez a ley-vonalakhoz
– látszólag szinte semmilyen összefüggésbe nem hozhatók a Vatikánnal. Azt is láthatjuk, hogy az
egyik ley-vonal például a Nílus delta bizonyos környékét metszi, egy olyan vidékét, ahol ráadásul
semmilyen lakott települést nem jegyeztek fel az írott történelem során.

Ezért lehet az, hogy néhányan az olvasók közül jogosan azt gondolhatják, hogy ennek a világméretű
pentagramnak a létezése pusztán a képzelet szüleménye. Amely ráadásul még megpróbálja
besározni a Római Katolikus Egyházat hírnevét is, természetesen mindenféle valós alap nélkül.

Mi lehet tehát az a közös szál, amely összeköti ezeket a véletlenszerűnek tűnő városokat a ley-
vonalakon keresztül a náci haláltáborokkal? Ha ennek az összekötő szálnak a létezését be tudnánk
bizonyítani, akkor talán végleg eloszlathatnánk minden kétséget arra vonatkozóan, hogy a Nagy
Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramja egyáltalán nem kitaláció.

Az ősi városok elrejtett történelme
Szinte nincs is olyan, aki ne hallott volna már Rómáról és a Vatikánról, de sokan talán egyáltalán
nem hallottak arról, hogy a Vatikán adott otthont az egyik legfontosabb Cybele-szentélynek –
Cybele vagyis Magna Mater, termékenységistennő, akit különféle névvel illettek az ősi világban pl.
Sibyl, Athena, Dionüszos, Ishtar, Nanna, Astarte néven is ismert volt.

Ugyancsak sok olvasó hallott már Novgorod illetve Belgorod városairól, de soha nem hallottak a
történelmükről, azaz hogy ezek a városok régen fővárosai voltak a Rusz-dinasztiának – akik
leszármazottai a szarmata szefárd zsidó pap királyoknak, más néven a kazároknak.

Ezzel elérkeztünk témánk egyik sarkalatos pontjához. Több városnak is, mely a Nagy Vatikáni
Jezsuita Gonoszság Pentagramjának fő csomópontját képezi, teljességgel más történelme van, mint
amit az emberek számára megtanítottak. A legtöbbünk tehát szinte semmit nem tud ezekől.
Kulcsfontosságú, hogy ezt az eltitkolt múltat felfedjük, mégpedig azért, mert ez az a közös szál,
mely nem csupán egyesíti a pentagram ley-vonalainak csomóponti nagy városait, hanem a II.
Világháború áldozati táborainak mélyebb szinten lévő szándékait is megmagyarázza.

De még mielőtt beleásnánk magunkat a mélyebb szintek megértésébe, és a Nagy Pentagram
városainak eltitkolt történelmébe, valódi neveinek eredetébe, egyszer és mindenkorra tisztáznunk
kell a „zsidó” szó valódi eredetét és jelentését.

A „zsidó” szó 16. századi eredetéről
Akárcsak az 1903-ban Oroszországban kiadott pamflet, a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”, úgy
maga a „zsidó” megnevezés is egy szimpla átverés.

A ma Júdeai Királyságnak nevezett déli királyság eredeti lakóit yahudi-nak, vagy yahudá-nak hívták,
nem pedig júdá-nak. Emellett az északi királyság lakói sem izraeliták néven voltak ismeretesek,
hanem szarmatáknak hívták őket.

Ezek a csoportok szöges ellentétben álltak egymással életszemléletük, istenhitük és
rituáléik/szokásaik tekintetében. Az egyetlen dolog, amiben osztoztak az a történelmük volt.
Manapság ezek az északi emberek és szarmaták úgy ismeretesek, mint a szefárd zsidók egy
csoportja, akik varázsaltos módon nagy számban menekültek meg a Holokauszt pusztításától,
különösen München, Berlin, Hannover, Zürich és még Odessza környékén is. Mindeközben a többi
zsidó etnikum tagjait, vagyis Yahudi leszármazottait tömegesen gyilkolták meg.

A 16. század előtt egyszerűen nem volt olyan univerzálisan használt szó, mely egyesítette volna ezt
a két teljesen különálló vallási csoportot és etnikumot. Ugyanis teljesen abszurd lett volna, hogy e
két külön királyságot és a papi kaszt leszármazottait egy közös kifejezés alá vegyék. Ennek
egyszerűen nem lett volna igazságtartalma a régi korok emberei számára.

A 16. századból származó „zsidó” kifejezés eredetét többféleképpen magyarázták. Először is, hogy
az ófrancia „giu” szóból származik, ami már eredetileg is egy korábbi változatból, a „juieu”-ból jött,
aztán később a latin „iudeus” illetve a görög „Ioudaios” is felmerült, mint hiteles magyarázat. Ezek
mindegyike azonban súlyos félremagyarázás. Például a „Iodaios” szó görögül a „yahudah”-val
azonos és nem a „zsidó”-val, ebből tehát semmiképpen nem eredeztethető. De akkor honnan is
származik ez a szó és mit jelent valójában?

Egész egyszerűen a „zsidó” kifejezést a „goy” vagy „gyu” szavakból eredeztetik, ebből a két héber
szóból melyeket gúnyolódásra használtak. Változatos jelentéssel ruházták fel, jelentett pl. „marhát”
illetve „halott, élettelen, lélektelen hullát” is.

Hogyan lehetséges, hogy egy gúnyoros értelmű héber kifejezést fogadnak el és használnak a yahudi
eredeti leszármazottait jelölő nem-szefárd származású emberek csoportjára és ugyanezzel a szóval
illetik az eredeti szarmata leszármazottakat, vagyis a szefárdokat is?
Az „irgalmas szamaritánusok (szarmaták)” bosszúja
Vessünk egy újabb pillantást a Gonoszság Nagy Pentagramjának hatalmi központjaira. Ezek nem
csupán véletlenszerűen kiválasztott helyszínei illetve végpontjai ezeknek a ley-vonalaknak, hanem
mindegyik egy-egy szörnyű titok hordozója is egyben.

A Vatikáni-Szarmata Gonoszság Nagy Okkult Pentagramja

Ahogy már említettük korábban az emberáldozati táborokkal kapcsolatosan, a Treblinkai tábor Ur
városában található ősi templom mintájára épült, a Sobibori haláltábor Babilon-t mintázta, a
Janowskai áldozati tábor meglepő hasonlatosságot mutatott a Jeruzsálemi templommal és végül
Auschwitz-Birkenau kísérteties egyezéseket mutatott az ősi Baalbek-kel.
Akad még több felfedezhető közös vonás is a ley-vonalakon fekvő városok történelmében. Suez
(visszafelé olvasva Zeusz) az ősi Sion otthonául szolgált. Odessza pedig a száműzött szarmaták első
városa volt. Ezeket a száműzötteket ma kazárokként ismerjük.

Hasonlóképpen a mai Belgorod városát először Bet She'an-nak nevezték a szefárd „zsidó” szarmata
pap királyok, míg Novgorod városa ma Niniveként is ismeretes.

Láthatjuk továbbá a jezsuita ellenreformáció két legfontosabb városát is e hálózat részeként –
Münchent, mely a protestánsok ellen háború fővárosa, illetve Teheránt (Ter'gan), ami az iszlám
ellen irányuló támadások fő kiindulópontja volt.
A városok elhelyezkedése a Nagy Vatikáni Jezsuita Gonoszság Pentagramján nem a véletlen műve.
Ezek ugyanis vitán felül állón a legfontosabb városai a szarmata/szadduceus történelemnek, mely
messze távol íródott e népcsoportok eredeti otthonától.

Ha tehát ránézünk a Gonoszság Nagy Pentagramjára és ley-vonalaira, akkor betekintést nyerhetünk
a történelem leggonoszabb okkult cselekedetébe és kitervelőinek elméjébe. Ha csupán csak egy
foknyi eltérés lenne a pentagramot alkotó helyszínek között, akkor minden eddig elhangzott állítás
és elmélet tévedésnek bizonyulna.

Az utolsó szemtanú
A nagy hazugságokat gyakran nehéz elhinni. Időt kell rá áldozni és könnyen rosszul érezheted
magad tőlük. Ha keresztény vagy, pláne, ha jó katolikusnak gondolod magad, az eddigi 7 fejezettől
mostanra bizonyára a fizikai betegség tüneteit érzékeled magadon és irtózol azoktól a tényektől,
melyeket korábban felsoroltunk.

Ezért elnézésedet kérem. A végeredmény úgyis az lesz, hogy sok olvasó további bizonyítékokat
követel majd, pl személyes visszaemlékezéseket, olyanoktól, akik ott voltak a nácik haláltáboraiban,
és meg tudják erősíteni a fenti állításokat. Biztos, hogy lennie kell valahol egy utolsó túlélőnek –
gondolhatják sokan.

Hogy az igazsághoz hűek legyünk, vannak ilyenek, és több száz kiváltságos katolikus családból
származó fiúnak volt szerencséje találkozni is velük. Az 1940-es évek végétől egészen a 1980-as
évekig minden nap beszélhettek velük és hallgathatták történeteiket, egy zártkörű elit jezsuita
iskola keretein belül. Én egyike vagyok ezeknek a fiúknak és az utolsó fejezetben elmondom ennek
az igaz történetét.
8. RÉSZ
Létezhetnek-e további bizonyítékok, akár szemtanúk, akár visszaemlékezések formájában,
melyek megerősítik, vagy megcáfolják az eddig tárgyalt állításokat? Nos, a válasz erre az, hogy
igen, létezhetnek és az itt következő igaz történetet e sorok írója első kézből tapasztalhatta meg.

A Xavier Kollégium - Kew-Melbourne, Ausztrália
Ausztráliában sok iskola madarat vagy valamilyen állatot választ magának kabalaként. A
melbourne-i Xavier Jezsuita Kollégiumnak 1940-től 1980-as évekig egy igazán különleges kabalája
volt – egy auschwitzi túlélő, akit Ernest Shatner/Shackner-nek hívtak, a fiúk pedig egyszerűen csak
Shacky néven emlegették. Shacky több mint 40 éven át emlékezetes figurája volt az iskolai életnek,
akár a sportot, akár a tudományos vagy vallási életet értjük alatta.

A melbourne közelében található Xavier Kollégium adott otthont a Bécsi Fiú Kórusnak tagjainak a II.
Világháború alatt – vagyis az osztrák katolikus náci elit gyermekeinek. Az iskola mindig is erős
német gyökerekkel rendelkezett – még a Burke Hall általános iskola is, ahová jártam, rendelkezett
olyan katakombákkal, melynek alagútjai a német követségre vezettek.

A II. Világháború után jelentős számban telepedtek le Melbourne-ben olyan túlélők, akik a náci
haláltáborokból menekültek meg. Néhány New York-i vagy Izraeli várost nem számítva talán
Melbourne-ben volt a legnagyobb a zsidó lakosság aránya. Tehát találkozni egy olyan túlélővel,
mint Shacky, nem tűnt különösen furcsának egy felső középosztálybeli iskolás kölyök számára az
1970-80-as években.

Ami Ernest Shatner-t, vagyis Shacky-t különlegessé tette, az adoptálása, munkahelye és auschwitzi
élményei voltak. Ernest ugyanis árva volt, nem voltak szülei. Viszont briliáns elmével született,
megtanult latinul, görögül és számos európai nyelvet folyékonyan beszélt. Továbbá Shacky hosszú
ideig az auschwitzi krematóriumban „dolgozott” - mégpedig pontosan a kemencék mellett. Végül
valahogyan a jezsuiták megmentették őt, és Ausztráliába szállították, mint adoptált „családtagot.”

Mindezt nemcsak hogy személyesen mondta el nekünk Ernest Shackner, hanem a Xavier Kollégium
jezsuita papjai is meggyőződéssel vallották, mint megkérdőjelezhetetlen igazságot. Ezekről a
tényekről nem pusztán egy kisebb, zárt csoportnak számoltak be a jezsuita tanárok, hanem
évtizedeken keresztül az összes osztályban tanították is azokat.

Amíg iskolába jártam, Shacky minden egyes osztálynak külön tartott egy órát Aushwitzről, és az óra
végén a gyerekek megnézhették és megérinthették akkor még mindig jól látható tetoválását. De a
legnagyobb horror mindig akkor következett, amikor a kemencékről és a hullákról beszélt. Soha
nem mondta ki nyíltan, hogy az áldozatokat élve égették meg, hazudnék ha ezt állítanám. De soha
senki nem kérdőjelezte meg ennek az embernek a halálos komolyságát, ami akkor láttunk rajta,
amikor első kézből számolt be arról, amit ott látott és amitől csodálatos módon megmenekült,
miközben mindenki mást megöltek.
Hányan vannak életben olyanok, akik még beszélhetnének a kemencékről?
Az Auschwitz-hez hasonló krematóriumokban dolgozó zsidó foglyok várható élettartamát csupán
napokban, maximum néhány hétben lehet meghatározni. Túlélők tanúvallomásai, valamint
különböző nyilvántartások alapján bizonyítást nyert az a tény, hogy a krematóriumban dolgozó
foglyokat a többiektől jól elkülönítve szállásolták el, és valamivel jobban is voltak táplálva a
táborlakók többségénél. Arra a hátborzongató dologra is fény derült azonban, hogy ezeket a
foglyokat szinte napi rendszerességgel végezték ki, akármilyen mondvacsinált indokból. Az így
megüresedett posztokra aztán újabb rabokat toboroztak, akik persze a „jobb életkörülmények”
reményében jelentkeztek.

Mindez azt jelenti, hogy nagyon kevés ember élte túl a krematóriumi munkát ahhoz, hogy később a
zsidó rabok szemszögéből beszélhettek volna a történtekről. Néhány önjelölt, állítása szerint
krematóriumban dolgozó túlélő vallomása később hamisnak bizonyult - ki tudja milyen
megfontolásból álltak a nyilvánosság elé. Nagyon kevés, talán egy tucatnál is kevesebb valódi
krematóriumi munkás beszámolója maradt fenn, főleg olyanoké, akik a háború végén, közvetlenül
a táborok felszabadulása előtt látták el ezt a feladatot.

Sajnálatos módon, a kemencék mellett dolgozók nagy része hasonló sorsra jutott, mint
Molochnak, a démonistennek feláldozott rabtársaik.

Nincsenek olyan feljegyzések, melyekből kiderülhetne, hogy létezik akár csak egyetlen egy olyan
ember, aki néhány hónapnál hosszabb ideig dolgozott volna a kemencék mellett. Éppen ezért, még
csak az arányukat sem lehet megbecsülni azoknak az áldozatoknak, akik még életben voltak a
kemencébe kerülésük előtt.

Ez az, ami olyan érdekessé teszi Ernest Shackner és a Xavier Kollégium kiváltságos jezsuitáinak
viszonyát.
Az utolsó szemtanú
Mikor én a Xavier Kollégiumba jártam a 70-es évek végén, 80-as évek elején, Shacky személye
szinte már intézménynek számított, ő maga viszont már csak árnyéka volt korábbi önmagának.
Nagyon megöregedett de görnyedt, céltudatos csoszogásával még azért járt-kelt az emberek
között.

Néha a gyerekek gúnyt űztek az „őrült öregemberből”, és szégyellem bevallani, de én is azok közé
tartoztam, akik nevettek, ha néha megviccelték Schacky-t. A kölykök vicceket gyártottak a nácikról
és a jezsuiták ezért enyhe megrovásokat osztogattak.

Egyszer, néhány fiú az évfolyamomból, viccből bedobta Shacky biciklijét az iskola medencéjébe –
Shacky kétségbeesett, és a jezsuiták végül vettek neki egy új biciklit, de nem rúgták ki a fiúkat.

Akárhányszor egy jezsuita pap feltűnt a színen Shacky elhallgatott majd elsietett, mint akit
rajtakaptak valamin. Nem számított, hogy általában kétszer olyan idős volt mindegyiküknél, a
jelenlétükben mindig lapított, és néha a fiatalabb jezsuitákon látszódott, mennyire imponál nekik
az ilyenfajta megalázkodás vagy behódolás.

Amíg én ott voltam, Shacky az általános iskola könyvtárosa volt, aki olykor meglepte, sőt szinte meg
is ijesztette az embereket intellektuális kirohanásaival. Az én éveim előtt azonban Shacky iskola
szerte híres volt briliáns nyelvtudásáról és történelmi ismereteiről – még latint is tanított egy ideig,
pedig az általában a jezsuita papoknak vagy az iskola vezető tanárainak volt fenntartva.

A legutolsó alkalommal, amikor Shacky-t láttam, éppen az iskola lépcsőin állt az 1980-as évek
elején, talán 9-ik/10-ik osztályos lehettem. Éppen az egyik jezsuita elöljárót kerestem, hogy
közöljem vele terveimet, miszerint én is pap szeretnék lenni, mint a családomban már oly sokan.
Megosztottam lelkesedésemet az öreg Shackyvel, azt várva tőle, hogy majd helyeselve motyog
nekem valami jót, fogadott jezsuita „szüleiről” - jótevőiről. Ehelyett azonban megragadta a
karomat, majd vadul a szemembe nézett, és könyörögve mondta, hogy egy ilyen fiúnak nem lenne
szabad beállni a jezsuiták közé, mert „ők gonoszak”, „ők maga a Sátán”. Kitartóan ezt emlegette, és
újra meg újra elismételte, amíg ki nem téptem magam a szorításából és elszaladtam.

A család
Egészen néhány évvel ezelőttig úgy élt bennem Shackynek ez a kirohanása, mint egy olyan ember
elméjének szüleménye, aki túl sok gonoszságot látott már, mielőtt az élet végleg megtörte. Soha
nem kerültem az életemben olyan helyzetbe, hogy akár csak egy pillanatra is elgondolkodjam azon,
hogy amit akkor nekem mondott hiteles vagy valódi lenne.

Én olyan ősi család sarjaként születtem, amelynek tagjai közt nagy számban találhatók ír katolikus
papok, püspökök és apácák. A családunknak közvetlen kapcsolata volt a jezsuitákkal, egészen a
rend 16. századi megalapítása óta, és származásunk még az egyik első szentté avatott jezsuita
mártír, Domonkosig visszavezethető. Az egyik dédnagybátyám nagy tekintélyű püspök volt és XXIII
János pápa asszisztenseként szolgált a második vatikáni zsinat idején. Nagybátyám, Gerald, az egyik
lejelentősebb és legjobban tisztelt jezsuita az egész világon.
Tehát semmi olyannak nem voltam tanúja, amely megerősíthetné egy Auschwitzi áldozat
mondandóját, vagy alapjául szolgálhatna bármilyen anti-katolikus propagandának, mely ráadásul
nyíltan támadja a családunk jó hírnevét. Mélyen hívő katolikus vagyok, hiszek a Vatikán
becsületességében és legitimitásában, és ahogy már mondtam korábban is, magam is pap
szerettem volna lenni – akár a jezsuitáknál, akár valamely másik rend kötelékében.

Elhivatottságomat ugyanazok az egyetemes értékek vezérlik, amelyek alapjában véve minden jó
katolikust is vezérelnek, vagyis hogy megpróbáljak pozitív változást hozni a közösség életébe.
Minden sorát olvastam a Bibliának, kapcsolódom azokhoz a belső értékekhez és erényekhez,
melyeket Jézus Krisztus tanított és közvetített apostolai felé, különösen Szent Péter – vagyis a
kőszikla – esetében. Valójában konfirmálásomkor én voltam az, aki ragaszkodtam hozzá, hogy
szokatlan módon a „Péter” nevet kapjam.

Morális bátorságom és tudományos ismereteim hiánya miatt azonban nem tudtam beteljesíteni
egykori álmomat, hogy katolikus pap legyek, így aztán még az első év vége előtt otthagytam a
kapucinus szemináriumot, és soha többet nem is mentem vissza. Nem éreztem haragot a katolikus
hit vagy az egyház irányába – hiszen magamon kívül senkit nem hibáztathattam a kellő
eltökéltségem hiánya miatt. Ehelyett a mindennapi munkával, pénzzel és a szokásos életmóddal
járó utat választottam.

Nem jutna elég idő és hely jelen írásomban arra, hogy kifejthessem, hogyan is jutottam én el ilyen
alapok után azokhoz az állításokhoz, melyeket az előző fejezetekben megfogalmaztam. Mindössze
egyetlen dolgot szeretnék megemlíteni. Shacky alakja szinte a feledés homályába veszett már
előttem, mígnem néhány hónappal ezelőtt a Náci Holokauszt Pentagramja elém nem került egy
nagyon tiszta és világos álom formájában.
Nagyon sok álmomra emlékszem életemből, és néhányuk igen erősen arra enged következtetni,
hogy egy olyan ember képzelgéseit tükrözik vissza, aki teli van vallási téveszmékkel. Jól
megalapozott személyes vádak fogalmazódnak meg ezekben, ez tisztán kivehető, és talán ezért is
kellett a mélyükre ásnom, hiszen álmaimon keresztül kétszer is meg lettem szólítva életem során.
Először akkor, amikor pap akartam lenni a katolikus egyház szolgálatában, majd mikor ezt
elhagytam, a következő hívás abba az irányba terelt, hogy segítsek megmenteni a katolikus
egyházat saját magától.

De minél inkább beleástam magam a nácik „Szent Inkvizíciójának” és emberáldozati táboraink
működésébe és titkaiba, annál erősebben követte ezt az a felismerés, hogy a Xavier Kollégium
többi diákjával együtt, valószínűleg 4 éven keresztül mindennap láthattam és találkozhattam a
vatikáni jezsuita Holokauszt borzalmainak talán utolsó élő szemtanújával. És egészen mostanáig
nem is értettem meg igazán ennek a jelentőségét.

Talán Shacky olyan volt nekem mint egy trófea - amilyet a sorozatgyilkosok szoktak megtartani
maguknak, hogy ezzel folyamatosan emlékeztessék magukat saját nagyszerűségükre, és
büntetlenül hagyott bűneikre. Talán a vele született természetes géniusza volt az, ami
megmentette Shacky-t a kemencéktől és terelte őt a jezsuita „család” védernyője alá. Talán ő volt
az utolsó szemtanú – valószínűleg ő lehetett az egyedüli túlélő, aki még láthatta teljes
horrorisztikus valójában a vallásos ceremóniákat a kemencék mellett állva.
És milyen más bizonyítékkal szolgálhatnék még arra vonatkozóan, hogy a Vatikán a gonoszság
melegágya, és hogy a Vatikáni Gonoszság Pentagramja valóban létezik, mint hogy Ernest „Shacky”
Shackner szavait idézzem: „ŐK GONOSZAK. ŐK MAGA A SÁTÁN.”