You are on page 1of 2

A HELYES TÁPLÁLKOZÁSRÓL

Az egyik alapvető Mazdaznan elv a hús nélküli táplálkozás, hiszen a húsevés hátráltatja az
ember mindennemű fejlődését, mind egyéni, mind társadalmi szempontból.

Fontos az is, hogy az asztalunkra kerülő zöldség, gyümölcs friss legyen és kívül-belül tiszta,
azaz biológiai termesztésből származzon, ami a Mazdaznan szerint többek között azt jelenti,
hogy a növény előállítása során csak növényi eredetű trágyát kapott. Ez azért lényeges, mert
az állati trágyával kezelt földből táplálkozó növények betegségcsírákat hordoznak magukban.

Az egy étkezés során felhasznált ételeknek illeniük kell egymáshoz. Már említettük a
húsnélküliséget, most ki kell egészítenünk ezt azzal, hogy a Mazdaznan vegetáriánus és
varietárius, azaz a különféle ételeket tudatosan kombinálja, hogy azok anyagai egymást
kölcsönösen kiegészítve az életerők serkentését elősegítsék. Előnyös kombinációk egész sorát
találhatjuk a Mazdaznan receptek között.

Étkezésünkben a nyerskoszt fő szerephez jut. Nyáron összes elfogyasztott táplálékunk kb. 85
%-ának nyerskosztból kellene állnia. A hidegebb idő beálltával egyre több főtt étel szerepel az
étlapon. Az ételek helyes elkészítéséről is tanít a Mazdaznan. Például a zöldségek
elkészítését illetően. Hibás az a gyakorlat, miszerint a zöldséget vízben megfőzzük, és utána
leöntjük a levét. Ezzel szemben, ha a zöldséget saját levében pároljuk vagy megsütjük,
akkor nemcsak egészséges ételt készítettünk, hanem finomat, ízletest is.

A párolásról
A helyes párolás lényege az, hogy a magyar szokással ellentétben nem
teszünk a zöldséghez ill. gyümölcshöz vizet. A zöldség ízanyagai így
megőrződnek, sőt, felerősödnek. Ami viszont szükséges hozzá, az egy vastag
aljú edény, melyben a zöldség nem ég oda. Alacsony hőmérséklet mellett
mindenféle zöldségből kb. 20-30 perc alatt puha, ízletes, tápláló finomság
készíthető. Természetesen egy kis derített vajat (ghi), vagy olajat tegyünk az edény aljára.
Célszerű hagymát aranybarnára alápirítani, s úgy hozzátenni a felaprított nyers zöldséget. A
helyes (nem túlságos) fűszerezés nemcsak ízesebbé, hanem könnyebben emészthetővé is teszi
az ételt. Próbáljuk ki például a párolt sütőtököt, céklát, cukkínit, tököt, sárgarépát. De
ugyanígy gyümölcsöt is lehet párolni, sőt, előfordulhat, hogy a gyümölcs magas savtartalma
miatt kell is. (Pl. savanyú alma, kényszerérett banán, stb.)
„...egyéni egészségi állapotunk igényeihez s az adott évszakhoz igazodva
célszerű a zöldség- és gyümölcsféléket megsütni, vagy megpárolni. A
sütéshez legközelebb álló elkészítési mód a zöldség, ill. gyümölcs saját
levében történő párolása.

Ez víz hozzáadása nélkül történik, kevés növényi olajon, egy jól záródó edényben (Aryana-
edény), mérsékelt lángon. Ezáltal aroma-, azaz illatanyagok, vitaminok, azaz, a testet
életerővel ellátó anyagok és szalinok, azaz biokémiai sók keletkeznek az ételben.

Mindezek nagy fontossággal bírnak a testi közérzetet és a testi és szellemi teljesítőképességet
illetően. A zöldségfélék elkészítése során vizet nem szabad használni, mert ha vizet
használunk, ásványi anyagok rakódnak le a szervezetünkben. A bogyós gyümölcsöket éppúgy,
mint a többi gyümölcsfélét, kizárólag csakis víz hozzáadása nélkül párolunk vagy sütünk,
különben emésztési panaszokat okoznak. Végre véglegesen a múlté kell, hogy legyen az a
gyakorlat, miszerint a vízben főtt zöldségről leöntjük a főzővizet és az ily módon minden
értékes összetevőjétől, táperejétől megfosztott, kilúgozott zöldséget fogyasztjuk el.“

Megjegyzés: Egyes zöldségeket, pl. káposztát, karfiolt, stb., mielőtt
felhasználnánk, forrásban lévő vízzel leöntünk, 10 percig benne hagyjuk,
majd hideg vízzel lecsapatunk.

Ez a fajta párolás elektromos tűzhelyen könnyebben megvalósítható, mert lehetőség nyílik
alacsony fokozatot használni, hogy a párolás lassan történjék. Azonban nem lehetetlen
gáztűzhelyen sem párolni, csak kell hozzá egy vastag vaskorong és egy vastagaljú edény, és
persze több türelem. A lényeg az, hogy lassan, kevés hő hozzáadásával történjék a folyamat,
így nem kell tartanunk az odaégéstől.

Táplálkozásunk során az éppen uralkodó évszakot és tartózkodási helyünk éghajlatát is
figyelembe kell vennünk. A Mazdaznan az év hónapjaira lebontva ad életvezetési,
táplálkozási, testápolási és egészségügyi tanácsokat.

„A teljes búza az élet oszlopa“ - így utal a Mazdaznan az egyenes szárral
magasba szökő búzaszálra és a teljes búzaszem áldásos tulajdonságira,
melyeket akkor élvezhetünk, amennyiben helyesen készítjük el
búzaételünket.

A Mazdaznan Táplálkozástan elvei szerint való gyakorlat egészséges alapot teremt a
harmonikus életvezetéshez az egészséges ember számára, míg a betegeket hozzásegíti
gyógyulásukhoz. Ezeknek alapfeltétele a jó minőségű termény. A Mazdaznan
földműveléssel, kertészettel is foglalkozik, mely megoldásokat kínál a táplálékkal és annak
termelésével kapcsolatos problémákra, mind
konyhakerti, mind pedig társadalmi méretekben.