You are on page 1of 182

DOGMATIKA

Előadta:
Dr. Victor János
theol. akad. professzor

(Magánhasználatra szánt kézirat)

Kiadta:
a budapesti Ref. Theol. Akad. Kurzustára
1953

TARTALOM

1. Bevezetés: a dogmatikáról általában.
2. Isten Igéje.
3. Az Ige írott formája: a Szentírás.
4. Isten megismerhető volta.
5. A Szentháromságról.
6. Isten „tulajdonságai”.
7. Isten munkásságairól és végzéseiről.
8. Isten teremtő munkája.
9. Isten világfenntartó és világkormányzó munkája.
10. Az angyali lényekről.
11. Az emberről (Anthropológia)
12. A Megváltó személye.
13. A Megváltó munkája.
14. Jézus Krisztus, a „főpap”.
15. Jézus Krisztus, a „főpróféta”.
16. Jézus Krisztus, a „Király”.
17. A „kegyelmi szövetség”.
18. A „szuverén kegyelem” munkája.
19. Az Isten egyházáról.
20. A kegyelmi eszközökről.

2

1. Bevezetés: a dogmatikáról általában.

1. A Szentírásban megszólaló isteni kijelentés vizsgálata közben vezethet bennünket a
történeti szempont is, vagyis irányulhat a vizsgálódásunk éppen arra a történeti folyamatra,
amelynek során Isten véghezvitte az Ő kijelentését. De háttérbe is szorulhat ez a történeti
szempont, és akkor azt vizsgáljuk: akármilyen történeti egymásutánban bontakozott is ki Isten
kijelentése, végeredményben mit mond? A kijelentésnek ez a tartalmi számon vétele tudomá-
nyos jelleget akkor ölt, ha nemcsak módszeres, vagyis nemcsak igazolni tudja a Szentírásból,
hogy hogyan jutott el eredményeire, hanem rendszeres is, vagyis végeredményeit igyekszik
egymással összefüggésbe hozni és egybeépíteni. Ezért nevezzük az ilyen vizsgálódást „rend-
szeres teológiának” (systematica theologia).
Ez a vizsgálódás két irányban haladhat: vizsgálhatja Isten kijelentésében egyfelől azt, hogy
Isten miként adja magát nekünk, illetve milyen „ígéretei” (promissiones Dei) vannak
számunkra maga felől, amelyekbe mi hitünket vethetjük. Másfelől vizsgálhatja azt, miképpen
követel Isten bennünket a maga számára, illetve milyen „parancsolatai” (mandata Dei)
vannak, amelyeknek engedelmeskedve kell élnünk. Az előbbi fajta vizsgálódás az, amelyet a
dogmatika címe alatt végzünk, míg az utóbbi a teológiai etika nevét viseli. Mivel pedig
mindaz, amit Isten tőlünk követel, folyománya annak, amit már előbb Ő ad, vagy ígér nekünk,
nyilvánvaló, hogy a dogmatika nemcsak egyik főága a rendszeres teológiának a teológiai
etika mellett, hanem olyan megfordíthatatlan viszonyban áll a teológiai etikával, hogy benne
kell tisztázódnia azoknak az alapigazságoknak, amelyekre azután a teológiai etika is felépíthe-
ti a maga tanítását. A dogmatikának ez az elsőbbrendűsége nem egyszer azt a téves látszatot
kelti, mintha vele kimerülne a rendszeres teológia tárgyköre, holott a dolog természeténél
fogva a dogmatika éppúgy megkívánja a teológiai etikában való kiteljesülést, mint az a
dogmatikában való megalapozást.
2. Nevét a dogmatika tudománya a „dogma” szóból veszi. (Voltaképpen olyan melléknévi
jelző, amely mellől, – amint ez gyakran megtörténik, – elkopott a jelzett főnév: „dogmai”, t. i.
„teológia”.) „Dogma” pedig sajátos értelmében az egyházi szóhasználatban olyan hitbeli
meggyőződést jelent, amelyet valamely egyházi közösség, a maga illetékes szerve által igaz-
nak nyilvánított ki. Az ókori egyházban, valamint a református egyházban a megfelelő össze-
tételű egyházi gyűlések: a zsinatok az erre illetékes szervek. A római egyházban az 1870-i
vatikáni zsinat óta, amely kimondta a pápa „infallibilitas”-ának dogmáját, a pápa a maga
személyében is illetékes dogmák „deklarálására”. A dogmatika azonban nem korlátozza vizs-
gálódását az olyan hitbeli meggyőződésekre, amelyek valamely egyháznak ebben a sajátos
értelemben vett „dogmái”. Tehát nem egyszerűen a „dogmák tudománya”, hanem velük
együtt általában a hitbeli meggyőződéseké.
A „dogma” szó a görög „dokei /moi/” igében gyökerezik, amelynek jelentése: „nekem úgy
tetszik”, éspedig vagy intellektuális értelemben: „én úgy vélem”, vagy akarati értelemben: „én
így határozok”. Ezért a „dogma” eredetileg vagy „vélemény”, vagy „döntés”. „Dogmáknak”
nevezték az ókori profán szóhasználatban egyfelől pl. a filozófusok tanításait, másfelől pl. a
császárok rendelkezéseit. (L.: Luk. 2:1, 17:7). Az utóbbi jelentésben rejlő jogi színezet máig
is megtalálható a római egyház „dogmáiban”, mivel azok törvényjellegűek, és az üdvösség
elvesztésének terhe mellett engedelmesen elfogadandók. Ezért itt a szó szoros értelmében vett
„dogmák” jobban elkülönülnek olyan más hitbeli tanításoktól, amelyek nem bírnak ily
kötelező erővel. A protestáns egyházak dogmái alapjukban véve nem törvények, hanem kö-
zösségi vallástételek, és törvény-szerepet nem az üdvösség, hanem csak a közösségi egyet-
értés és fegyelem szempontjából tölthetnek be. Ezért itt a szorosan vett „dogmák” nem határo-

3

) „Rész szerint van bennünk az ismeret”. aki nem áll a keresztyén hit álláspontján. ha erre sajátos elhivatással bíró egyes hívők. Nincs is olyan hívő. amennyire számíthat a keresztyén hitet vele egy értelemben valló részközösség (felekezeti egyház) egyetértésére.). Hiszen a hit is. Kor. „Rendszeressége” nem jelentheti azt. a te Istenedet. Azonban még a római katolikus dogmatika sem szorítkozik a „forma szerinti dogmák” tárgyalására. Hegel vélt kiépíthetni. de nincs célhoz-érkezettség és befejezettség.. – mert ilyenek is vannak. közöttük összefüggéseket keresve és rendet teremtve. vagyis összefüggésében igyekszünk felfogni. Alázatosságra készteti a dogmatika munkását az is.lódnak el annyira más hitbeli meggyőződésektől. tartalomban és bizonyosságban való fejlődésével csak nyerhet a hit élete. mint „fides quaerens intellectum”: megértésre törekvő hit. hogy sohasem beszélhet csupán a maga nevében. A dogmatika ilyen hit nélküli ellenfeleivel nem is helyes vitába szállni. Kor. 5. E tekintetben adódhat haladás is az idők folyamán. és ezért eleve alázatosan le kell mondanunk arról. annak számára tárgytalan feladat az ilyen ismeretek további feldolgozása. vagyis a lehető legmagasabb szinten igyekeznek ugyanazt a feladatot megoldani. amelynek ismereteit kifejti.. amilyet filozófiában pl. (A filozófia és éppen Hegel filozófiája is a tekintetben nem egyszer hamis vágányokra csábították példájukkal a dogmatikát. teljes elmédből. canterburyi Anselmusnak a jeligeszerű mondása szerint éppen ebben rejlik a dogmatika lényege: nem más az. „Az ismeret felfuvalkodottá tesz” (I. A dogmatikát mozgató „intellectusnak” sokszor el kell magában hallgattatnia a „miért?” kérdést. amelyet ez magában rejt. hogy a megismert részekből hiánytalan összefüggésű egészet szerkesszünk. amelyre a dogmatika vállalkozik. amelyeket meggyőződéssel vall. és 4 . amely a „megértést”.. hogy a hithez elmaradhatatlanul hozzátartozik valamilyen fokú „notitia” is.. hogy olyasféle mindent átölelő rendszert épít ki. A középkor egy nagy teológusának. amely legalább annyi összefüggést igyekszik feltárni. amint Pál mondja (I. akkor megérteni is igyekszünk Isten kijelentését. hogy a hitbeli ismeret túlbecsülésével valóban együtt jár az a veszély. a többiek javára is. k. Viszont ez az egyházi közösség részekre töredezett. A „nagy parancsolat” azt is megköveteli: „Szeresd az Urat. amennyi lehetséges. Természetes is: akinek ismeret- világába nem hatolt bele Isten kijelentése s aki hit által nem jutott el az abból kivilágosodó ismeretekre.) De ez nem változtat azon. 8:1. mert nekik a maguk álláspontjáról igazuk van.” (Mk. hanem az egyházi közösségé. a magyarázó összefüggést keresné. Nem lehet tehát a hit nevében kifogást emelni az ellen. amelyre „szívbeli bizodalom” címén a Heidelbergi Káté is a fősúlyt helyezi (21. És mivel minden ember – értelmi életének az igényei szerint – többé-kevésbé fel is dolgozza magában ismereteit. hogy a dogmatikának saját érdelében is óvakodnia kell minden „felfuvalkodástól”: a törekvés („querens”) magatartását sohasem cserélheti fel a célhoz- érkezettség önelégültségével. és ha a hívő résen van és legyőzi a „felfuvalkodás” kísértését. Ellenben szembe kell fordulnunk azokkal. hogy maga a hit elsorvadhat tőle. Ez a jelige azt is kifejezi. akkor ennek az ismereti elemnek a gyarapodásával. akinek ne lennének hitbeli ismeretei. A dogmatikusnak tehát. hogy – laikus színvonalon – minden hívő embernek megvan a talán észrevétlenül kialakított dogmatikája is. nemcsak az ő egyéni hite.) És annyiban csakugyan igazuk is van. 12:30. A dogmatika jogosultságát (s ezzel együtt a tudományos jellegre való igényét) kétségbe vonja mindenki. A dogmatika „theologia viatorum” marad ebben a világban az idők végéig. Szerintük a hitnek csak kárára válhat az a munka. 4. – akik hívő létükre tanú- sítanak a dogmatikával szemben értetlen és elutasító magatartást. Féltik tőle a hitnek azt a leg- lényegesebb nem-értelmi alkotóelemét. ugyanannyira számítania kell mások ellentmondására is. szakszerű tudományossággal is. azért azt mond- hatjuk. 3. 13:14.) Ha pedig elménket igazán felhasználjuk. A „rendszeresség” itt csak azt a töredékes rendszerességet jelentheti.

ott mindig válságba jutó dogmatikával van dolgunk. amelyekben a keresztyén egyház felekezeti részei egymástól sokkal jobban elszigetelt életet éltek. vajmi kevés szükségük van az apologetika érveire. Annakidején a rendszeres teológia egy külön ágának. és ugyanígy ellenőrizhetik mások is igehirdetésének a tartalmát. Amint azonban egyre jobban előhaladt az élet szekularizálódása és ezzel az egyház és az általános élet kettéválása. (A meggyógyított vak Ján. 5 . amely az egyház életét szinte állandóan fenyegeti. mert azok nélkül is meg tudnak állni hitükben minden ellenmondás ellenében. mert helyes módon gyakorolva ellene hat a megmerevedés veszélyének. mint a származásukkal együtt járó múltbeli örökség. hogy az újabb kori dogmatika mellett az apologetika vitatkozó tudománya is elsorvadt. Az igazi dogmatika ugyanis mindig korszerű: a maga korában benne élve. amíg az ilyen támadások szórványosak voltak. 8. aki pedig meggyőződéseiben ugyanolyan. ne pedig ártalmas hamisítványokhoz. mert az nem kritikai. A dogmatikának ebben a kritikai szolgálatában azonban mégis tévedés volna a leglényegesebb egyházi funkcióját látni. Így érthető. hogy éhező emberek egész- séges táplálékhoz jussanak. mert új látások is nyílnak előtte. Külön tudományra evégre addig volt szükség. ökumenikus mozgalmak). mint ő. világossá vált. Hasonló a helyzet egy másik teológiai tudományágat: az apologetikát illetőleg. hogy szembesítse és igazolja a dogmatika tanítását más felekezetekéivel. hogy éhező embereket tápláljanak. de amelyek mégis felelősek azért. 9:25-beli vallás- tétele ennek a paradigmája). mint az újabb évtizedekben. Ez a szolgálata elsősorban az igehirdetéssel kapcsolatban mutatkozik. amelynek a dogmatika úgyis meg kell. úgy vizsgálja: mi az Ige mondanivalója. hogy feleljen. sőt jobb keresztyénnek vallja magát. és ezáltal hathatóan építi az egyház életét. hogy a keresztyén hit meggyőződéseit megvédje (innen a neve) a vele szemben fellépő ellentmondások támadásai ellen. Ez a jellegzetes helyzet a „népegyházi” állapotok mellett. A dogmatika története nem egy helyben topogást mutat. S így a dogmatika munkása állandóan kénytelen érezni. Ezért hasonlították a dogmatika szerepét az élelmiszervizsgáló állomásokéhoz (Thurneysen). A felekezeti egyházak mai sűrű szellemi érintkezése mellett (l. ugyanúgy szolgálja is az Igében való hitet tudatossága és tisztasága szempontjából. a polemika munkáját mindjárt a dogmatikáéval együtt kell elvégezni. akik élő hittel valóban benne élnek az egy- házban. 6. amelyekből azok esetleg táplálkoznak. hanem konstruktív jellegű. más szóval: amint csak az egyház talaján sarjadhat életre. amint azt éppen az ő nemzedéke képes felfogni. hogy akiknek hite nem más. amelyeknek nem az a feladatuk. azokon az apolo- getika érvelései nem segítenek. A dogmatikának ez a lényegéhez tartozó korszerűsége természetesen nincs ellentétben a szintén lényegéhez tartozó folyamatosságával: múltbeli látásaitól nem kell azért elszakadnia. annak értelmi előrehaladott- ságának a színvonalán állva. Ahol ezzel ellentétes jelenségek tűnnek a szemünkbe. Ellentétes meggyőződésekkel való vitatkozás helyett elég. hogy tanítása nem lesz mindenkire nézve meggyőző. a polemikának lehetett meghagyni azt a feladatot. Ez pedig olyan – alapjában véve – pozitív jellegű feladat. amelyek sokáig jellemezték az európai népeket. Amint feltételezi a dogmatika az Igében való hitet.mondanivalóját azzal szemben kell kifejtenie. Feladatát abban látta. ha eloszlatunk olyan félreértéseket. 7. hanem a nemzedékek és korszakok változásaival való együtt haladást. Ez alól az utóbbi követelmény alól felmentve érezhette magát azokban az elmúlt időkben. Ez a konstruktív jellegű szolgálat – az Igének mennél összefüggőbb tartalmi számonvétele – azért is életbevágó fontosságú az egyház számára. Dogmatikai jártassága révén óvhatja meg az ige- hirdető a maga szolgálatát egyoldalúságoktól. mely nem régen még jelentős tagja volt a rendszeres teológia tudománycsoportjának. vagy egyenesen tévelygésektől. viszont azoknak.

2. Isten Igéje.

A dogmatikának tárgya, mint mondottuk, Istennek a Szentírásban foglalt „Igéje”, vagyis
kijelentése, kinyilatkoztatása. Minden teológiai tudomány azon alapszik, az teszi lehetségessé
és szükségessé, hogy Istennek ez az Igéje valóság. Ezzel a ténnyel és ennek értelmezésével
foglalkozni tehát voltaképpen a minden teológiai tudomány bevezetéséül szolgáló „teológiai
enciklopédia” körében kellene, ahol azok az alapelvek is tisztázandók, amelyeken minden
teológiai tudomány felépül. (A németek találó kifejezéssel „Prinzipienlehre” névvel jelölik ezt
a vizsgálódást. Didaktikai okokból azonban ajánlatosabb a dogmatika első érdemleges
fejezetének feladatául kitűzni azt.
Amikor Istennek „Igéjét”, vagy, ami ugyanazt jelenti: „szavát” emlegetjük, természetesen a
mi emberi életünkből vett metaforákat használunk. A mi egymásközti viszonylatainkban a
szó, a beszéd, a leggyakrabban felhasznált eszköz arra, hogy valamit, ami különben el volna
zárva a másik ember elől, ismertté tegyünk előtte is, közöljük vele is. Ilyenkor valamiről, ami
különben mintegy lepellel (velum) volna eltakarva, elvonjuk a leplet. Innen a latin szakkifeje-
zés: „revelatio”. (Ugyanez az értelme a megfelelő görög „apokalypsis” szónak is.) Alapjában
véve a magyar „kijelentés” és „kinyilatkoztatás” szavak is ugyanazt jelentik.
Hogy Isten részéről ilyen közlés velünk szemben csakugyan történik-e, vagyis, hogy az, amit
„Isten Igéjének” nevezhetünk, valóság-e, az nem kérdése sem a dogmatikának, sem általában
a teológiának, hanem minden vizsgálódásnak itt már előfeltétele. Akinek nincs bizonysága
afelől, hogy a Szentírásban Isten valóban szól hozzánk, az kívül áll a teológia körén.
Ez a bizonyosság kétoldalú. Magába foglalja egyfelől azt a meggyőződést, hogy Isten a múlt-
ban szólt, vagyis valamikor, valahol, amint ez a Szentírásból megtudható, megajándékozta az
emberiséget a maga kijelentésével. Ezért is kell azt a régi iratoknak abban a gyűjteményében,
amelyet az Ó- és az Újtestamentum magába foglal, keresnünk, és sehol egyebütt. Másfelől a
kijelentésnek ez a történeti jellege nem zárja ki annak a jelenben is élő és ható voltát. A Szent-
írásnak lapjairól voltaképpen távoli hajdankori emberek szólnak hozzánk, hogy bizonyságot
tegyenek arról, amit nekik Isten mondott. De miközben az ő szavukra figyelünk, az Isten az Ő
jótetszése szerint – „ubi et quando visum est Deo” – bennünk munkálkodó Szentlelke által, a
maga szavaként hitelesítheti. Ez a „testimonium internum Spiritus Sancti” táplálja bennünk
azt az előbbi bizonyosságot, hogy a történeti kijelentés valóban Istennek kijelentése. Ha ez
nem kíséri a Szentírás szavát, akkor az nem is válik számunkra Istennek szavává, hanem
megmarad egyszerűen régmúlt idők emberi beszédének. Az lehet ugyan több szempontból is
figyelmünkre és tanulmányozásunkra méltó, de nem lehet előttünk olyan feltétlen tekintélye,
amely előtt hitünkkel hajolnánk meg, mint Isten szava előtt.
A Szentírásnak ez a Szentlélek által érvényesített „autopistia”-ja (önhitelessége) természe-
tesen tartalmilag is vonatkozik reá. Vagyis a Szentlélek által nemcsak az a tény válik
számunkra bizonyossá, hogy a Szentírásban Isten szólt és szól, hanem a lelkünket foglyul ejtő
meggyőződés születik meg bennünk annak igazsága felől is, amit Isten a Szentírás bizonysága
szerint a múltban mondott és a Szentírás által most is mond.
Isten kijelentésének tartalmát illetőleg mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy az,
alapjában véve Ő maga, élő és személyes valóságában, és csak ennek révén, másodsorban
Őreá vonatkozó és Ővele kapcsolatos igazságok, amelyeket személytelen tételekbe lehet
foglalni. Rosszul kezeli a Szentírást az, aki azzal kezdi, hogy akármilyen fontos vagy akár-
mennyire igaz tanításokat akar kiolvasni belőle. A Szentírás elsősorban Istennek személyes
bemutatkozása. Alaphangja az, amivel a Tízparancsolat is kezdődik: „Én, az Úr vagyok a te

6

Istened...” (II. Mózes 20, 2.) És amikor mondanivalója Jézus Krisztusban csúcspontjára
emelkedik és kiteljesedik, akkor is abban summázható a lényege, hogy: „Az Istent soha senki
nem látta; az egyszülött Fiú,... az jelentette ki Őt.” (Ján. 1, 18.) Istennek erre az önkijelenté-
sére, amelyben magát a mi kegyelmes Istenünknek bizonyítja, kell nekünk azzal a személyes
hittel válaszolnunk, amely által közösségünk van Ővele. („Fides, qua creditur”, – vagyis az a
hit ez, amellyel Őbenne magában hiszünk, teljes bizodalommal Őreá hagyatkozva ez életre és
az örökkévalóságra).
Ezzel azután elmaradhatatlanul együtt jár az is, hogy az Igéből megvilágosodnak előttünk
bizonyos tények és tanítások is, amelyeknek az igazsága felől hitünk megbizonyosodik.
(„Fides, quae creditur”, – vagyis így adódik az a hit, amelyet hiszünk.) Ezekről több-kevesebb
tudatossággal minden hívő számot tud adni magának. A dogmatikának pedig az a feladata,
hogy ezt a számadást a lehető legmagasabb színvonalon végezze el. Haszna azonban az így
számonvett bizonyosságokról csak annak van, aki az Igéből előbb Istennek személyes önki-
jelentését felfogta, amely belőle megszólal, és arra személyes hittel válaszolt. Sem a dogmati-
ka az Igével, sem a dogmatikai ismeret a hittel nem téveszthető össze sohasem. Ha a múltban
ez az összetévesztés itt-ott megtörtént (vannak erre példák a római katolikus teológiában és a
protestáns ortodoxiában), vagyis dogmatikailag megfogalmazható tételek megismerését és
elfogadását már hitnek tekintették, az mindig súlyos károkat okozó eltévelyedés volt, amelyet
az „intellektualizmus” nevével lehet jelölni.
Felvethető a kérdés: vajon, ha a Szentírás tételekbe foglalható igazságainak a bizonyosságát a
Szentlélek bizonyságtételétől tesszük függővé, ezzel nem szolgáltatjuk-e ki az Ige tartalmát az
egyéni önkénynek? Hiszen megtörténhet, hogy ki-ki mást-mást olvas ki a Szentírásból, és
mindegyikük egyaránt arra hivatkozik, hogy számára a Szentlélek világosította meg azt, amit
ő kiolvas. Ezzel a veszéllyel szemben rá kell mutatnunk arra a tényre, hogy az Ige annak-
idején nem egyénekhez szólva szólalt meg, legfeljebb csak abban az értelemben, hogy
üzenetképpen kapták, amelyet tovább kellett adniuk; s a Szentlélek az, aki az Igét megpecsé-
teli, az szintén nem egymástól különálló egyéneknek adatott sohasem. Isten kijelentése egy-
szer s mindenkorra érvényes történeti formájában is, a Szentlélek által szakadatlanul megújuló
élő mivoltában is az Isten egyházának szánt ajándék (az ÓT.-ban Izrael népe alakjában áll
még előttünk ez az egyház), és az egyéni hívő csak az egyházzal való közösségben élhet ezzel
az ajándékkal legitim módon, de sohasem attól különszakadva. Amit tehát Isten az Ő Igéjében
velünk közöl, azt csak „minden szentekkel egyben érthetjük meg” (Ef. 3, 18.), és ha külön
utakon járunk a megértésben, akkor máris eltévelyedtünk. Az ókor egy teológusa, Lerinumi
Vincentius (450 táján) felállította azt a szabályt, hogy az az Isten kijelentette igazság, „amit
mindig, mindenütt, mindenki hitt” (Quod semper, (?) usqueaqaque et ab omnibus creditum
est...”). Ha ehhez hozzáértjük azt a lényeges kiegészítést: „a Szentírás alapján”, akkor ez a
szabály helytálló és útját állhatja minden egyéni önkényeskedésnek. Bizonyos kérdésekben
maradhatnak ugyan nézeteltérések, bizonytalanságok olyan hívők között is, akik egyaránt a
Szentírásra hivatkoznak és a Szentlélek szavára igyekeznek figyelni. De az ilyen jelenségek,
gyakoriságuk és jelentőségük dolgában egyaránt, elenyésznek „az igaz hit egyessége” mellett,
amelyben „a Szentlélek és az Ige” által épül az egyház. (Heid. Káté 54. k.) És amilyen
mértékben előrehalad az egyházban a Szentírás tanulmányozása és tisztul a Szentlélekre
figyelő engedelmesség, oly mértékben fognak eloszlani a hitbeli meggyőződések megegyezé-
sében még meglévő hiányok, habár a tökéletességet e tekintetben sem fogjuk sohasem elérni
ebben a világban.
Az Igében mindaz, ami a tartalmának tekinthető s ami, mint mondottuk, belőle részben
tételekbe foglaltan ki is emelhető, szoros egységben jelentkezik kijelentésének a történetével.
Amilyenek általában az „ás, – és” képzővel kialakított szavak, úgy a „kijelentés” is elsősorban
történést jelent, és csak másodsorban az abból kialakuló és leszűrődő eredményt. (Pl. „vetés”

7

a földművesnek egyik tevékenysége és csak azután a belőle előálló eredmény.) Isten kije-
lentése tehát nemcsak annyiban történeti jellegű, hogy az emberiség története folyamán
valamikor régen megadatott, hanem annyiban is, hogy megvan a saját története is, amelynek
során Isten véghezviszi a maga munkáját, amely által megajándékozott vele bennünket. A
Szentírásból elénk is tárul ez a „kijelentéstörténet”, amellyel azonban behatóbban foglalkozni
nem a dogmatika feladata.
Itt elég arra rámutatnunk, hogy ennek a történetnek vannak egyfelől ténybeli elemei. Ezekben
Isten úgyszólván tettekben beszél. Lejátszódnak bizonyos események, amelyekből kiviláglik:
ki Ő és mit akar? Ezeket az eseményeket megérteni, vagyis a bennük rejlő kijelentést felfogni
azután olyasmi, amit külön ajándékul kell elnyerni. Másfelől hozzátartozik a kijelentés törté-
netéhez éppen ennek az ajándéknak az elnyerése és általában mindaz, ami Istennek szavakba
foglalt közlése az emberek számára. Az események is, amelyek által Isten szól, lehetnek
rendkívüliek, csodaszerűek (gondoljunk pl. Izráelnek Egyiptomból való kiszabadulására és a
pusztai vándorlására, amelynek történetei telve vannak csodákkal), máskor meg lehetnek az
egyének vagy népek életében lejátszódó események rendes módján végbemenők (gondoljunk
pl. József történetének nagy részére, vagy Izráel népének a babiloni fogságból a perzsa biro-
dalom felülkerekedése révén bekövetkezett szabadulására). A kijelentés szavakban történő
eseteiben is találkozunk rendkívüli formában való közlésekkel (mint álmok, víziók, theofá-
niák, stb. révén adottakra), de másfelől olyanokkal is, amelyek az emberi lélek rendes műkö-
désének a során világosodnak ki valakinek a tudatában. (Az utóbbira valószínűleg Pál apostol
arábiai tartózkodása szolgálhat példának (Gal. 1, 17.), amely jó alkalmul szolgálhatott neki
arra, hogy sok csendes elmélkedésben feldolgozza magában a damaszkuszi úton átélt
élményt, és leszűrje belőle mindazt, amit azután Istentől kapott üzenetként hirdethetett.)
Az említettek azonban csak olyan jellegzetesen eltérő esetei a kijelentés történetét alkotó
láncolatnak, amelyek között éles határvonalat vonni nem mindig lehet.
Egy további figyelemre méltó különbség az, hogy néha egy-egy egyén részesül a kijelentés
valamilyen ajándékában, aminek a megtörténte szinte előttünk megy végbe úgy, hogy az
illetővel magával is megismerkedünk, a vele történteket is nyomon követhetjük; máskor pedig
kollektívum a kijelentés átvevője, amelyet tovább kell adnia, hogy közkinccsé váljék. Az
utóbbi esetben pedig bizonyos, hogy eredetileg szintén egyéni forrása van a kollektíve elnyert
kijelentésnek, csak – mint a népköltészet termékeinél, – ez az egy forrás el van rejtve a sze-
münk elől. Ez utóbbi esetek tehát csak azt jelentik, hogy a kijelentés története nem ismerhető
meg számunkra minden részletében. (Így pl. nem tudhatjuk, hogy Istennek teremtő hatalma,
amelyről a Szentírás legelső fejezete tesz bizonyságot, hogyan világosodott ki Izráel lelkében,
hanem már csak kész bizonyosságként jelenik meg előttünk.)
A fentiekhez jegyezzük meg, hogy van a „kijelentés” szónak a Szentírás szóhasználatában
egy tágabb körű értelme is, amikor a Szent Léleknek azt a munkáját jelenti, amellyel egyes
emberekkel érteti meg és fogadtatja el azt, amit általánosságban már kijelentett. Így kívánja
pl. Pál apostol Ef. 1, 17-ben, hogy olvasóinak adassék meg „a bölcsességnek és kijelentésnek
Lelke az Isten megismerésében”. Itt nyílván a szónak nem azzal a szorosabb értelemben vett
jelentésével van dolgunk, amely szerint addig mindenki elől elrejtett dolgok felfedését, és így
a „történeti kijelentés” munkájának előbbre vitelét jelenti.)
Megfigyelhető, hogy Istennek ebben a kijelentő munkájában is, sőt éppen ebben különösen, a
kiválasztás elve uralkodik. A kijelentésnek egész története egyetlen népre szorítkozik,
amelyet Isten arra választott ki, hogy éppen az ő körében menjen végbe ez a történet. És
ennek a népnek a körében is lépten-nyomon tanúi vagyunk annak: mint választja ki Isten
egyénenként az Ő kijelentésének átvételére és továbbadására a maga eszközeit. Ahol pedig a

8

hogy – amint mondottuk. – Isten kijelentése elsősorban arra irányul. 1. amely az Ő megjelenését megelőzte. akár nem kifejezetten. mint amire nincs szükségünk. Őreá mutat vissza. Ő ezzel a vallomással állhatott Isten színe elé: „Megjelentettem a te nevedet az embereknek”.kijelentés történetében itt-ott mutatkozó hézagok miatt nem ismerkedhetünk meg ezekkel a kiválasztottakkal. „theologia naturalis”-nak nevezzük. hogy Ő magába fog- lalja valamennyit. És így minden részlet. mint külön-külön önmagában véve értékes ajándékot. Folyik ez már abból is. Ugyanerre a mintára alakult a reformátoroknál megszólaló erőteljes óvások ellenére a XVII. 6. amióta az apostoli egyházban már Jézus Krisztusról és a benne található teljességről lehetett beszélni. mint klasszikusan megfogalmazott és példázott olyan igazságok gyűjteményét. amelyben minden részletnek az egészhez való viszonyában becsülhető fel az értéke. (Ján. ez utolsó időkben szólott nekünk Fia által. századbeli protestáns ortodoxia teológiája is. 7. (Act. És lehet részleges is.” Ez után már csak az következhet. amely akár az Ótestamentum. amit eddig az Igéről elmondtunk. A racionalizmus Isten felől és Ővele kapcsolatos kérdések felől az emberi rációtól várja értékes ismeretek kivívását. Az Ő ismeretének ez a fénye azonban nem egyformán világol fel számunkra a kijelentés történetének minden részletében. amit a kijelentés történetének során Isten adott. Nagy tévedésbe esnénk azonban. A kijelentés műve szerves egységet alkot. hogy megvoltak. vagyis az apostoli kor. Így tekint vissza Őreá a Zsid. Lehet ez a racionalizmus teljes is. 9 . ha mindazt az ajándékot. 1 bizonyságtétele: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféle- képpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által. úgy fognánk fel. kibontsák a maga teljességében azt. A rációra és a kijelentésre támaszkodó teológiai gondolkodásnak erre a kompro- misszumára a legnevezetesebb példa a középkorban a skolasztikában kialakult és máig érvé- nyesnek tartott római katolikus teológia. Így a kijelentés történetében mindaz. Az olyan ú. ami teljes valóságában még csak a jövőben fog megjelenni. Mindazzal. stb. és mindaz.) Ezt megelőzőleg ennek a kifejezésnek minden használata volta- képpen „prolepsis”: olyasmiről való beszéd. Őbenne úgy összefutnak az Igének fénysugarai. Őreá mutat előre. 17. A szónak teljes értelmében „Isten Igéjéről”. mint bizonyságtétel és értelmezés. és ekkor az Igét voltaképpen félreteszi. Az egészet kell megértenünk a maga összefüggésében. ami Jézus krisztusban. akár kifejezetten. hogy önmagát ismertesse meg velünk. akkor is bizonyosak lehetünk afelől. Őhozzá viszonyítva kapja meg igazi értelmét és értékét. mint előkészítő ízelítő abból. ami Őt megelőzte. Ez tehát két részre oszlik: az egyik a „theologia naturalis”. amelyekre voltaképpen nélküle is rájöhet a gondolkozó ember.6. tehát csak azóta lehet szó. amelyek Őelőtte és Őutána felvillannak előttünk. Elérkezve működésének végére és hozzáértve ahhoz küszöbön álló halálát és feltámadását is. hogy az „utolsó idők”. teológiát. akár az Újtestamentum gazdag tárházában található. amely az emberi ész képességeire épít. de aztán más kérdésekben elismeri a kijelentésre való ráutaltságát. mivel szerinte az emberi természettől fogva meglevő értelmi képességek („lumen naturale”) elegendők – legalábbis bizonyos határokon belül – a teológiai munkára.n. Legfeljebb úgy használja a Szentírást. amikor is bizonyos kérdések megoldá- sára elégségesnek tartja az emberi észt.) Bizonyos értelemben tehát Őbenne csúcspontját éri el és befejeződik a kijelentésnek az a hosszú története. a másik a „theologia revelata”. mint kijelentés benne foglaltatott. mint valóságról. másfelől mindennemű miszticizmus felé. Ez a központi mozzanat: Krisztus. két irányban is elhatároltuk magunkat: egyfelől a bármily formát öltő racionalizmus. amelyet a Szentírásban éppen csak egy halomba összegyűjtve találunk meg. amely az egészet szerves egésszé fogja össze maga körül. Vagy még jobban mondva: elsősorban arra a központi mozzanatára kell irányítanunk a figyelmünket. ami utána következik. amit Ő fog hozni.

Acta 4. – ez alatt rendesen a testi- ségtől való aszkétikus elvonatkozás értendő. hogy állandó gondviselésében Isten „nem hagyta magát tanubizonyságok nélkül”. amely csak arra jó. az egész teremtettségen.) Az „általános kijelentésből” kiinduló racionalizmusban mindig az ember bűnösségéről való felületes gondolkodás jut kifejezésre. is megismerhető. mit mond nekünk kijelentésében maga Isten. azt jelenti. hogy bűnössége által elvakult Istennek „általános kijelentése” iránt. bölcsessége. hogy ha Isten nem ismerteti meg magát velünk. és milyen nyomorultul elmarad rendeltetése mögött. Csak teremtse meg az ember az ehhez megkívánt feltételeket. amelyre kerülő úton jutnánk el.Ezzel szemben az Igére és egyedül az Igére támaszkodnunk teológiai vizsgálódásainkban és így dogmatikánkban is. mint tükröződik Isten- nek hatalma. De a dogma- tikában éppen arra irányulhat csak a figyelmünk. és Róm. a kijelentés teljessége áraszt a valóságra. A „lumen naturale” jelentős. De mégsem ismeri meg Őt mind- addig. amely által éppen az ember vakságában gyújt világosságot. hogy ilyenkor mindig arról az Istenről van szó. Ezzel szemben szoktak utalni a „theologia naturalis” hívei magának a Szentírásnak olyan helyeire. és az Ő dicsőségére élhetne. hogy hozzámérve az ember valóságát. a Zsoltárok könyve telve van utalásokkal arra. Amikor Jézus is „az ég madaraira” és „a mezők liliomaira” mutat rá. a történelem eseményeiből. akkor ebből az Ő kijelentéséből akarjuk megismerni Őt és csak azt tartjuk igaz istenismeretnek. aki maga ismerteti meg magát velünk. Míg ha az ember bűnösségét abban a vonatkozásban is komolyan fogjuk fel. Egyébként megvan a jogosultsága annak. Istennek azt a „különös kijelen- tését”.). Minden olyan istenismeret. mint az emberre nézve kárba veszett lehetőségről. tehát nem Őrajta múlt. de nem az az istenismeret. Értendő ez alatt olyan felfogás. amelyet éppen Ő. mint nélkülözhetetlen ajándékot. tehát a már kijelentéséből ismert Isten dicsőségének a visszatükrö- ződését magasztalják a zsoltárírók az Ő keze minden munkáján.27-28. Gondolkodás útján sok ember eljuthat valamiféle isten-eszmére. ha kihagyjuk a számításból azt. hamissá válik. ahol szó van arról.20-20-beli megállapításaiban is. hogy az embernek ebből meg kellene ismernie Őt. amely Őt. (Így beszél Pál Listrában arról. Objektíve valóság a „revelatio generalis”. hogy éppen ezt a világosságot foghatjuk fel a maga egyedülálló értékében. amelynek alapján az ember boldog közösségben állhatna Istennel. – és akkor a maga lelke mélységeibe figyelve 10 . hogy az ember az Ő ismeretének világosságában éljen. mint „különös kijelentés” („revelatio specialis”) mellett beszéljünk az Igén kívül minden e világon átfénylő „általános kijelentésről” („revelatio generalis”) is. akinek Isten különleges módon kijelentette magát. de azt sohasem szabad összetévesztenünk azzal a valóságos Istennel. milyen vétkesnek bizonyul az ember Isten előtt. hogy Ő úgy van. annál hálásabban vesszük. akkor sem feledkezhetünk meg arról. hogy velünk Igéjében szóba áll. stb. hogy az Igében foglalt kijelentés. 1. Ugyancsak szembefordít bennünket az Igére való támaszkodásunk mindenféle miszticiz- mussal. annál jobban kitűnjék. hamis istenismeret. Acta 17. hogy ha egyszer Isten kijelentette magát. hogy ez a leolvasás csak annál a világosságnál történhet meg. amely tisztában van ugyan azzal. stb. Így pl. mint magát kijelentő Istent fogja fel. bár alárendelt szerepet játszhat a teológiai etikában. hogy Isten a természetből. legfeljebb felderengő sejtelmek és tapogatózó képzelgések válnak belőle. 16-17-ben is lényegében ugyanez a gondolat tér vissza athéni beszédében. mint amelyeknek sorsáról leolvasható Istennek gondviselése. de Istennek ezt az ajándékát – legalább is elvileg – minden ember számára közvetlenül hozzáférhetőnek fogja fel. hogy Ő van. Isten minden Ő munkájában úgy kifejezi magát. Még az a legegyszerűbb igazság is. szubjektíve. Valahányszor a Szentírás erről az Igén kívüli „általános kijelen- tésről” beszél. (Máté 6:26-28. és örülünk. amíg az Igéből nem ismeri meg. Azonban egy percre sem szabad meg- feledkeznünk arról. akkor mi soha el nem juthatunk az Ő ismeretére. úgy beszél róla. az ember életében.

és ránevelhet annak felfogására. Benne teljes egyoldalúsággal érvényesül az indivi- dualizmus. közösségteremtő hatalom. hogy uralomra sohasem juthatott a miszticizmus a keresz- tyén egyházban. hogy tovább már ne legyen rá szükségünk. Legfeljebb hasznos lehet. Az elmondottakból az is érthető. stb. amely maga köré vonzza és egybetömöríti a benne hívő egyéneket. ha segítsé- gével eljutottunk oda. Az Igére építő gondolkodás és élet. amely magában véve lehet nagyon bensőséges és gazdag. hanem – ha fel-feltünedeztek is jelenségei. mert a középpontjában ott áll Istennek az egyéntől független. – bár az egyénnek szintén megad minden neki kijáró megbecsülést. Így a Szentírás is szolgálhat sok ösztönzésül a szóban forgó „belső világosságnak” (amint a kvékerek nevezik) a keresé- sére. Hiszen alapjában véve olyan vallásos életet jelent. – azért egyházformáló. Érthető. objektív kijelentése.onnan meg fogja hallani Istennek őhozzá szóló szavát. de egyházellenes. a középkorban a skolasztika mellett. de az is csak átmenetileg. ha ez az irányzat a keresztyén egyházban mindig csak burkolt formában jelentkez- hetett. – csak periférikus jelentőségű. vagy a protestantiz- musban a kvékereknél. Igazi hivatását azonban akkor töltötte be.) 11 . kísérő jelenségek lehettek (mint pl. A történeti múltra visszafigyelnie nem szükséges.

). 1. hogy a Szentlélek behatása alatt képe- sekké váltak megfelelni annak a rendkívüli feladatnak. hogy a láng magasabbra szítható. 16. Ebből következett az a másodlagos formája.). vagy általában a művészi ihletéssel. mert ez az elterjesztésnek és az utókorra áthagyományozásnak biztos módja. Az Igének és a Szentírásnak ez az azonosítása persze nem feledtetheti el velünk. Hozzájuk számíthatók olyanok is. stb. 1. mint pl. hanem mindenütt és minden időkben úgy szólhasson. hogy írásaikban az Igét olyan tisztán és olyan erőteljesen örökítették meg. hogy írásba foglaltatásának ez a folyamata is Isten gondoskodása és irányítása alatt ment végbe. (Pl. A szentírók „ihletettsége” nyilván azt jelenti. Mindenekelőtt feltételezi ez a forma azt az elsődleges formát. amelyben betölthette az emberiségben a maga egyetemes rendeltetését. hiszen ez által Ő maga tudatta. Olyan írások írására.) Ez az ihletés természetesen nem tévesztendő össze másfajta írói. akik kiválasztott első részesei voltak. tehát – mondhatnánk – egészen közel éltek az Ige forrásaihoz. Ján. szemeikkel láttak. az újtestamentumi Lukács evangélista. – aminthogy az volt. ill. Ezért nevezzük a Szentírást „Istentől ihletett írásnak” (I. hogy az Ige írott formát is öltsön magára. amelyben azután az egész emberiség közkincsévé válhatott. ráfuvallás. és így közvetlenül tudomást szerezhettek róla. Zsid. ha csak szájról-szájra száll tovább a térben és időben távolabb élők felé. juttatta Igéjét abba a formába. természetesen azok voltak hivatva. amelyben a felfogott Igét tovább hirdették azok. még a parázs is lángra lobbantható a megfelelő testi ráhatás által. Az Ige mivoltából következik. akit ők közvetlenül „hallottak. amelyben azokhoz szólt. Így magát a Szentírást is joggal nevezzük Isten Igéjének. mint az Ő kijelentése. 12 . közelebbről a Szentlélek szól (mert hiszen a szóban forgó „ihletés” a Szentlélek munkája). Az Ige lényegéből folyik tehát. vagy az apostolok tettek írásban is bizonyságot Jézus Krisztusról. Használata abból a jelenségből van átvive lelki dolgokra. ami nekik kijelentetett s amit ők élő szóval is hirdettek. de még mindig csak élő szóval. Így mindenféle „ihletés” alatt az ember felfokozódott lelki erői által képes olyan tevékenységre. 3.-ot) gyakran úgy. hogy közöttük különbség is van. 3. hogy az. de ilyenekkel mégis szoros kapcsolatban álltak. Olyan nagyjelentőségű isteni munka. amely nem az egyetlen formája. akik vagy maguk voltak az elsődleges értelemben vett Ige átvevői. mint amikor próféták foglalták írásba azt. és ezért idézi a Szentírás önmagát (pontosabban az Ú. Sem nem lehetett kiszolgáltatva annak a sokféle megromlásnak és megcsonkulásnak. 3. költői. hogy milyen tevékenységről van szó. vagy a Zsidókhoz írt levél ismeretlen szerzője. akik térben és időben ott éltek a végbemenetelének a közelében. azt jelenti: rálehelés. 7. hogy Szentírássá kellett válnia. szemléltek és kezeikkel illettek” (I. ami fenyegette volna. És csak az után került sor arra. – írott formát kellett öltenie. amelyre különben nem volna.t. Tartalmilag azután mindig az határozza meg az „ihletést”. akik maguk nem voltak ugyan ilyen kiváltságos helyzetben. 1. mint első megszólalásakor. az Ó. írásba foglaltatása által mit se veszítsen eredeti mivoltából. akik tőlük átvéve mintegy másodkézből adták tovább. mint amelynek szavaiból maga Isten. amelyek alkalmasak voltak az Ige megörökítésére. Hozzájuk számíthatjuk azokat is. A Szentírás Isten igéje. Ha Istennek minden népnek és minden időkre szóló ajándéka volt. Ezzel az írásba foglalással nyerte el az Ige azt a végleges formáját. Tim.t. s akiről élőszóval is bizonyságot tenni volt az ő hivatásuk teljes életükben. Act. 16. akik első renden felfogták szavát. de annak bizonyos formájában. Az Ige írott formája: a Szentírás. A megfelelő latin szó: „inspiratio”. hatásában nem korlátozódhatott azokra. pl.

hanem a benne tanúsított és továbbhangzó Igét illeti meg.. az könnyen írható az általában használt kifejezésmódok számlájára.”. ha számon vesszük a protestáns orthodoxia tanításait „a Szentírás tulajdonságairól” („de attributis vel proprietatibus Sacrae Scripturae”). illetve iratainak az „ihle- tettsége” révén adatott e világnak. Az eltérésnek jelentősége kiviláglik. Hiszen elgondolható az is. csak megőrzi számunkra híven Istennek ezt a már előzőleg megadott ajándékát.. hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat. ahol igazában megint nem az Írás az alany. hogy utólagos. hanem a tartalmán alap- szik. A kijelentés és a szentírók „ihletettsége” közötti ennek a különbségtételnek alapján a kettő között éles határvonalat ugyan nem szabad húznunk.De ebből világosan kitűnik. amely mindjárt belefoglaltatott írásába is. ami alatt az az isteni tekintély értendő. mindkét értelmében.. s ha mégis Isten Igéjének nevezzük a Szentírást. pontosan véve nem a Szentírást. és ezért „Istentől ihletett” írásoknak tekintette őket. A szentírók.-korabeli zsidóság. amely sokszor aztán csakugyan a tényleges leírás közben következik be. – így pl. hanem valósággal meg is személyesíti az Írást. vagy nem. hanem vele együtt minden előzményét is: az írásmű gondolatának megfogamzásától kezdve az író lelkében való érlelődésén át a végleges formába öntéséig. Ezen a címen a következőket szokták felsorolni a régiek: 1. És nem az történt. vagyis a között a tekintély között. mint alapra. ami jóval az „Írás” létrejötte előtt elhangzott. amely a Szentírás „ihletettségére” épített. hogy. mert akkor még meg sem volt. amellyel szemben az ember feltétlen hittel kell. vagyis a Szent- írásnak a között a tekintélye között. És ha sokszor használ is olyan kifejezé- seket. hogy azt a maga uralma alá vonja. vagy nem. mint Isten szava. 3. hogy meghajoljon. Általában véve azonban a Szentírás különbséget tesz az Ige megszólalása. amellyel behatol a mi emberi életünkbe. hanem maga Isten. 17: „Azt mondja az Írás a Fáraónak. 8. hogy a Szentírást alapjában véve nem „ihletettsége” teszi Isten kijelentésévé. az Írásnak pedig csak az a fontos köze van az egészhez. (A Szentírást. hogy ez a bizonyos tartalom: Istennek kijelentése. jóval későbbi feljegyzé- seivel tanúsíthatja az egész történést. amelyek ennek a megállapításnak ellentmondani látszanak. és azután ennek alapján fogadta volna a bennük foglaltakat Isten kijelentéseként. írásaikba az Igén kívül nyilván sok egyebet is kény- 13 . eleve hirdette Ábrahámnak. és ebből kifolyólag Ábrahámnak adott ígéretét. miközben a maguk feladatát szolgálták. hogy valaki az Istentől elnyert kijelentéssel együtt azonnal elnyerte az indíttatást annak írásba foglalására is.) Isten kijelentése tehát nem a Szentírás íróinak. Amikor az egyház bizonyos iratokat. amelynek megőrzéséért és amellyel való sáfárkodásáért felelősnek érezte magát. hogy nemcsak az „Írás” szavának nevezi azt. hogy a szóban forgó „auctoritas”. és írásba foglaltatása között. vagy tévelygő voltának. és „auctoritas causativa” között. amely végérvényes mértéke az emberi gondolatok igazi. szolgálhat például: „Előre látván az Írás. azt az egyház éppen abból állapíthatja meg. És „írás” alatt nemcsak szoros értelemben az írás tényleges műveletét kell értenünk. Róm. S hogy valamely irat megírattatásában közrehatott-e Istennek „ihlető” Lelke. más tiszteletreméltó és egyébként becses iratoktól különválasztva egybefoglalt a Szentírás gyűjteményébe. 9. és a magát kijelentő Istent egybevonó ilyen kifejezésmódokban addig elment az Út. hogy előbb valamilyen más forrásból tudomása lett volna arról: melyek az „Istentől ihletett” írások.. A fentiekből világos. ami pontosabban kifejezve nemcsak azt jelenti: „Azt mondja az Írás feljegyzése szerint Isten a Fáraónak. Ezzel szembe helyezkedünk a protestáns orthodoxia szentírás-szemléletével. akkor ilyen „a posteriori” ítéletet gyakorolt felettük: bennük ismerte fel Isten kijelentésének azt az ajándékát. (Ebben különbséget tettek „auctoritas normativa” között. Istennek előre látását. vagy valaki írás közben nyert olyan kijelentést.. amint erre a Gal. „Auctoritas Sacrae Scripturae”. akkor az nem megírattatásának különös isteni közrehatásával történt módján.”. világosan és hathatósan benne foglaltatik-e..”.

amelybe azok beleszövődtek. feleletet ad nekünk. vagyis sajátmagát magyarázni képes volta. hogy az magában foglalja a Szentírás ilyen természetű elemeinek kételkedés nélkül való elfogadását. mint magának a Szentírásnak a sajátossága. természettudományi gondolatok. De ez a vizsgálódásnak a dolga. de a Szentírásra csak viszonylagosan: nélkülözhetetlen a Szentírás a kijelentés utáni korok nemzedékei számára. a Szentírás tévedhetetlensége voltaképpen az előbb tárgyalt tulajdonságának az objektív alapja. Ezzel is ugyanúgy állunk. amennyire jónak látja. Mindezek a közönséges emberi megismerésnek a tárgyai. Az ő életükben elvégezheti munkáját az Ige még íratlan formájában is. vagy. amelyet a mindent jobban tudni akarók kétségbe vontak. 4. ha úgy tetszik neki. és az ebből fakadó kérdé- seinkre. akik a bibliai világképet is. feltétlenül áll a benne megszólaló Igére. vagy a majdnem egykorúak számára. amelyről ezen a címen szó van. de nem az egykorúak. a Szentírás áttetsző világossága. nemzetségtáblázatok. Így írásaikban. amint másként nevezték: „semetipsam interpretandi facultas”. mint sok erőltetett kísérlet a haladottabb korok ismereteinek a Szentírás szavaiba való belemagyarázásába. mint ahogy maga az Ige is azon a nyelven szólalt meg. történeti és földrajzi adatok. szólniuk kellett arról a történeti helyzetről. A Szentírás „autopistia”-járól. mi sötétségben kell. – pl. mint feltétlen igazságot. Tévedhetetlen igazság a Szentírásban mindaz. és az alaposabb vizsgálódás nem egyszer megbízhatónak bizonyította a Szentírásban az Igével kapcsolatban megszólaló emberi tudomást is. És csak természetes. mert hiszen nem ilyen vagy amolyan. A mi számunkra természetesen fennáll a Szentírásnak ez a „necessitas”-a. ha olyan dolgok ismeretében.. számukra is igényelte az Ige tekintélyét. „Infallibilitas Sacrae Scripturae”. amely minket elválaszt az Ige történeti megszólalásától. emberi képességeinkkel is tisztázható kérdésekben akar minket eligazítani. az újkori csillagászat által kifejtett világkép győzelmére. mint az Ige hordozója. Ez is a Szentírásban megszólaló Igének tulajdonsága. és nem a minden vizsgálódást eleve eltiltó „tévedhetetlenségi” igényé. Isten beszédes tetteit feljegyezve. Az orthodoxia már most azon az alapon. Ez 14 . amelyekben ha Ő nem nyújt világosságot. amelynek kereteiben az Ige megszólal. amelyekben nem szorulunk Istennek a kijelentésére. Isten közléseit feljegyezve is kénytelenek voltak a maguk korának a gondolatnyelvén beszélni. De ez a „tévedhetetlenség” nem terjed azért ki minden egyébre is. Az a nélkülözhetetlen szükségesség. és az Ige által megkövetelt hitet úgy értette. mint magát az Igét.telenek voltak belefoglalni. De egyszerűen lelépünk az őszinteség talajáról. hogy maradjunk. Ebből nem következhetett más. hogy valóban az. hogy a Szentléleknek ez a munkája elejétől végigkíséri a Szentírást. Végül mégis megszégyenüléssel kellett végződ- nie az ilyen erőfeszítéseknek. ha magát nekünk kijelenti. de alapjában véve nem úgy. Isten. hanem mint annak az időbeli távolságnak a folyománya. ami a Szentírásban egyszerűen emberi tudomás. hogy ezek az elemek is az „Istentől ihletett” Szentírásban foglaltatnak. „Necessitas Sacrae Scripturae”. akkor szavát természetesen úgy kell fogadnunk. ha azt állítjuk. mint a maga Igéjét. Ebből persze helytelen dolog volna átcsapni valamilyen túl kritikus álláspontba. amely elől meg kellett hátrálniuk azoknak. 5. stb.) A teológiai alapvétség azonban nem is annyira az ilyen meghátrálásokban tükröződik. 2. „Perspicuitas Sacrae Scripturae”. mert magunkban is módunkban van felőlük vizsgálódni. 3. Azt tényleg puszta megszólalásában már hitelesíti is Isten. s a Szentlélek meg is győz minket bensőnkben. mint inkább az Ige sajátos ajándékának meg nem becsülésében. – amelyek nem foglalhatók az Ige fogalma alá. hanem olyan kérdésekben. nem egy ponton mi messze előbbre vagyunk a Szentírás íróinak a korához képest. akármiről is van szó benne. ami Ige. vagyis „önhitelességéről” már volt szó. belekerült sok olyan elem is. ugyanolyan tekintéllyel akarták felruházni. (Gondoljunk pl.

míg emezek tekintetében az Ige nem szól olyan határozott egyértelműséggel. Az 1870-i vatikáni zsinat óta a pápa. Az Igének ez az összefüggő egy- ségben való szemlélete az. és csak később. mint középpontja körül. mert amit határozottan tudtul akart nekünk adni Isten. mint az egyház legfőbb tanítómestere. hálásan kell igénybe vennünk. vagyis a Szentírás elégséges voltáról.a tétel a római egyház tanítása ellen irányult. ahol világossága nem olyan teljes. amely Isten kijelentésének teljesebb megismerésére nyújt alapot. – Másképpen állunk azonban a Szentírásnak olyan alkotóelemeivel. és ha senki által még meg nem ismert formában. mert ha nem annak magyarázata szerint értjük. az egyház története folyamán nyertek írott alakot. Ezért is kell minden részletét az egésznek összefüggésében látnunk. és a nyomában járó későbbi teológia is. meg az „egyházi atyáknak” az írásaiból. Ennek az elvnek éppen abban van a jelentősége. Végül meg kell említenünk a „Sufficientis vel perfectio Sacrae Scripturae” elvét. amely szerint Isten kijelentésének megismeréséhez nem elég a Szentírást használnunk forrásul. Semmiképpen nem kereshetünk azonban további fel- világosítást az Igén kívüli forrásokból. Arra hivat- kozik ez a felfogás. hogy az utóbbi szerint ez a folyamat az ókorban lezárult. mégsem foglalhatók az Ige fogalma alá. Isten kijelentése mivoltánál fogva világos. 6. amelyek az Igével egybeszövődve benne. sőt valójában úgy is van. az azt jelenti. hogy ne kellene számolnunk különböző értelmezéseinek az eshetőségeivel. és bárhonnan kapjuk is azt meg. i. vagy nem is ismert hagyománynak az alapján. amellyel világos és önmagából érthető voltánál fogva boldogan beérhetjük. valamint az ókori „ökumenikus zsinatoknak” a határozataiban keresendő. hogy – amint ez az Igének Jézus Krisztusban való összpontosulásából természetesen következik is. mint olyanra: Isten nemcsak olyan Igét adott nekünk. hogy ennek. vagy tökéletességéről szólót. lappangóan máig is él az egyházban olyan „hagyomány”. amit „sajátmagával való magyarázása” alatt értünk. hogy sehova máshova nem kell fordulnunk érte. hanem benne elégséges módon megtalálhatjuk. hogy vonatkozik a Szentírásra is. hanem a mellett merítenünk kell a szent „hagyományból” („traditio”) is. csak ugyanazt. – Világos mármost. az egyház dogmájaként deklaráljon valamit. hogy nem foroghat fent nézeteltérés az egyházban. egymagában is illetékes arra. mint íratlan Ige („logos agraphos”). Elég jelentős elemei sokáig csak élő szóval továbbadva maradtak meg az egyház tulajdonában. Vonatkoztatható a benne foglalt állítás a szorosan vett Igére is. mint olyanra.) 15 . ha nyertek egyáltalán. semhogy mindenestől belekerült volna a szentírók írásműveibe (és így „írott Igévé” – „logos en graphos”-sá vált volna). hanem gondosko- dott ennek az Igének a Szentírásban való olyan megörökítéséről is. – van az Igének olyan perifériája is. akkor az itt-ott mutatkozó homályban eltévelyedünk a megértésével. De akkor nem mondunk vele újat. Az természetesen meglehet. és ezért a „hagyomány” az ókori íróknak. amit az Ige „perspicuitas”-a címén már hangsúlyoztunk. lépten-nyomon szükségünk van a Szentíráson kívüli forrásokból meríthető segítségre. mint Isten kijelentéséhez tartozó igazságot. az egyházra. az „apostoli atyák- nak”. Ezért lehet különbséget tenni „articuli fundamentales” és „non fundamentales” között: amazok tekintetében olyan teljes az Ige világossága. Ha marad az Igében homály ennek ellenére is. a római egyháznak (és egyúttal a keleti orthodox egyháznak is) azzal a felfogásával szállt szembe. t. hogy Istennek kijelentése jóval gazdagabb. amint azt minden jó exegézis állandóan meg is teszi. azt az Igében eléggé világosan tudtul is adta nekünk. és önmagából érthető lehet csak. hogy helyesen magyarázhassuk őket. mint a Szentírás. hogy ez a tétel áll az Igére. amely szerint a Szentírásnak szüksége van rajta kívül álló magyarázó tényezőre. Ezzel az elvével a reformáció teológiája. míg a római egyház szerint mindezeken túl is élt. Ezek tekintetében. hogy ez a „perspicuitas” nem egyforma mértékben található meg minden részletében. (A római egyház és a keleti orthodox egyház felfogása abban különbözik egymástól ezen a ponton.

„maga a világ sem fogadhatná be a könyveket. amelyek a legendaképződés idejének az elteltével foglaltak írásba Jézusra vonatkozó állítólagos emlékeket. hanem több nemzedéken át csak a szájhagyomány ad tovább az utókornak. amit Jézus Krisztusról mond. mindaz. és Istennek az az „ihletése”. Tartalom és szóbeli forma igazi íróembernél nem is választható el egymástól. hogy a szóhagyomány ilyen elváltoztató hatásaitól még mentes formában hiteles és megbízható írásművekben is gondoskodott Igéjének megörökí- téséről. a protes- táns orthodoxia teológiájának mindazok a tanításai. és egyes esetekben tényleg jelentette is. amit a szentírók mondanak. Természetes. csak szájról-szájra terjedt tovább. ahogy eleinte a Szentírásban foglaltak nagy része is. így pl. amely a Szentírásban tükröződik. minden egyebet pedig mellőztek. azt bizonyítja. amely alatt a Szentírás iratai keletkeztek. Szoktak beszélni „verbalis inspiratio”-ról is. éppen abban is megmutatkozik. De el kell ejtenünk azt a gondolatot. 25. mintha műveik minden részletében a Szentléleknek „ihletése” nyilvánulna meg. be kell érnünk. ami bennük található. hogy az apostolok korában. amely írásművek létrejöttében érvényesült. hogy Isten kijelentése. ha azt értjük alatta. semhogy minden részletével együtt benne foglaltatna a Szentírásban.A felől maga a Szentírás nem hagy bennünket kétségben. és csak szájról-szájra szállt tovább. hogy a szentírókat a Szentlélek olyan eszközeiként kell felfog- ni. és lelki életük teljes tudatosságában végezték el munkájukat. hogy ez az „inspiratio” elhatott egészen a szavak használatáig. A szentírók által mellőzött ilyen részletekre nézve pedig meg kell állapítanunk. 21. ha minden részlet fel- jegyzésre kerülne. egyéb részleteket pedig mellőznek. híven meg legyen őrizve. amelyeket írnának”. mint a Szentlélek kalamusai. amelyek az „inspiratio” körül forogtak.). (Az 1675-i „Formula Consensus Helvetica” ezt kiterjeszti a héber szöveg mássalhangzóin túl a magánhangzó jelekre is. az ennek a tovább adásnak a során óhatatlanul elváltozik és megromlik. A fentiek értelmében ennek megvan a jogosultsága. És ugyanígy elégséges számunkra általában a Szentírás ahhoz. hogy a szóbeli hagyomány révén jelentősen mássá lett az a gondolatvilág. hanem az is. amivel tehát azt hangsúlyozták. Hálásaknak kell lennünk érte. ugyanúgy. nem kell idegenkednünk attól a gondolattól. hogy a szentírók teljes művüknek megírásánál a Szentlélek ihletése alatt álltak. amelyek öntudatlan szerszámokként. amely szintén a Szentírással egyenlő isteni tekintélyűnek tartott szóbeli hagyományokat tartalmaz. és amit ezekben kapunk. amely mindebben foglaltatott. és úgy jelöltük ki azután az őt megillető helyet amazzal való összefüggésében. hogy Isten kijelentésének a története sokkal gazdagabb. 16 . mint teljesen elégségessel. De éppen az a tény. Mivel olyan „inspiratio”-ról van szó. Nem a részleteknek mennél nagyobb halmozása tesz valamely írásművet jóvá. Mindkét esetben nyilvánvaló. hogy Isten az Ő kijelen- tésének munkáját azzal tette teljessé. mondja János evangélista csak a maga tárgyköréről.n. hogy belőle szóljon hozzánk Isten kijelentése. hogy a szentírók nem gépies módon. hogy sok minden megíratlanul maradt. Bizonyság erre az Ótestamentummal kapcsolatban a zsidóság Talmud-ja. egyéniségük érvényesülésének sértetlensége mellett. ahogyan mondják. más jelentőséget nyernek számunkra. Szoktak beszélni „plenaris inspiratio”-ról. tehát szavaiknak és kifejezéseiknek a megválogatása is a Szentlélek irányítása alatt történt. hogy ennyit elegendőnek tartottak ahhoz. hogy amit a friss emlékezet meg nem rögzít írásban is. töltötték be szerepüket. mint megbecsülhetetlen ajándékért. hogy olyan részleteket örökítenek meg. beszéltek „inspiratio organica”-ról. hanem szervesen. az Újtestamentummal kapcsolatban pedig az ú. Jézus cselekedeteiről és beszédeiről (Ján. Mivel az „inspiratio” isteni munkáját a fentiekben külön választottuk a „revelatio” munkájá- tól.) Mivel ez azt jelenthette. azzal. és a közvetlenül utánuk következő korban az evangéliumokban azt foglalták írásba. „apokrifus evangéliumok”. amely szerint nemcsak az. amelyek a cél szempontjából hasznosak és szükségesek.

amelyet az „inspiratio organica” akar megvédeni a rosszul értelmezett „verbalis inspiratio” ellenében. Akkor nem is szükséges külön hang- súlyoznunk azt az igazságot. 17 . – mert ez az igazság olyan magától értetődő.Csak arra kell vigyáznunk. hogy nem szorul védelemre. hogy a „verbalis inspiratio” dolgát ne kavarjuk össze a „revelatio” ügyével: ne csináljunk belőle „verbalis revelatio”-t.

ugyanannyira alázatos áhítattal remegteti meg az előtt az Isten előtt. 4- 5: „A Krisztus titka. vajon megismerhető-e Isten. hiszen abból az előzetes bizonyos- ságból indulunk már ki. hogy vagy maga Isten jelenti ki magát nekünk. a lepelnek az Ő titkairól való elvonása egyáltalán nem jelenti azt... Az a kérdés. Az Ótestamentum. amelyet a „De cognoscibilitate Dei” cím alá szoktak foglalni. de az arcába nem tekinthet.. hogy Isten „revelatio”-ja. mennyire mehetünk Isten megismerésében a magunk értelmi erőinek a segítségével. Dogmatikai vizsgálódásainkban azonban már eleve túl vagyunk az ilyen „agnoszticizmus” lehetőségén. hogy pl. hogy a templomot betöltő füst ködbe burkolja alakját. de mégiscsak úgy. a mi Istenünkéi. a másik részét ellenben még mindig nem látjuk. az Ótestamentummal teljesen egybe- hangzóan tudja mégis vallani azt is. hogy az Ő ismeretére eljussunk. hogy egyik része most már a szemünk elé tárul. Tim. Isten megismerhető volta. amelyekbe nem enged betekintést továbbra sem. mintha valamiről félig elvonnák előttünk a leplet úgy. mint magas trónon ülő Urat. amelyeket ez alá a cím alá lehet foglalni. amit Isten kinyilatkoztat előttünk. amelyben Isten megmutatja magát neki. 23. ha egyszer teoló- giánk az Igének. Isten kijelentésének az alapján épül fel. nem teológiai kérdés. olyan jelképes módon is rámutatnak annak lényegére. Hanem az a helyzet. Mózes 33. de olyan fénylő világosságban. szerint Isten megajándékozza ugyan Mózest azzal a kiváltsággal. Az Újtestamentum pedig. a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainkéi. hogy Mózes hátulról láthatja Őt. Ez a vizsgálódás azután alighanem arra az eredményre vezet majd el bennünket. a magát kijelentő Isten. Ezzel a kérdéssel foglalkozhatunk vallásfilozófiai vizsgálódásaink során. vagy le kell mon- danunk arról. hanem világosságban. 29-ben: „A titkok az Úréi. (lásd pl.. És mégis maradnak az Ige alapján is mondanivalók. Rövidre fogva a dolog lényegét. amelyekben az Igében nem hívő emberekkel is közös alapra helyezkedve igyekszünk tisztázni. „elrejtett Isten” lenni. 3. de csak úgy. Jelent egyfelől olyan „titkot”. Az Újtestamentumban gyakran előforduló „mystérion” szónak kettős jelentése van. vagy Ézsaiás 6-ban a prófétának része van ugyan olyan látomásban. úgy. hogy Isten megajándékozott bennünket az Ő ismeretével Igéjében. mint az V. amelynek fő mondanivalója eleitől végig Istennek a Jézus Krisztusban való megjelenése. A „Deus revelatus”. aki vég- eredményben mégis minden emberi ismeretet felülhaladóan megfoghatatlan Istennek ismerteti meg magát.. Mózes 29. azon kívül. hanem azt mondhatnánk: még csak inkább azzá lesz. hogy Isten megismerhető-e vagy sem. ahogy most kijelente- 18 . hogy megjelenik neki. áthatják azok az Ő titkai. nyomatékosan hangsúlyoznunk kell az Ige alapján. hogy szinte tételszerűen is megállapítja ezt a helyzetet. hogy Isten „megközelíthetetlen világosságban lakik” (I. amelyeket el kell oszlatnunk. ahol nem is volna látnivaló. mert elvakulna tőle a látása (phós aprositon). Éspedig nem úgy áll a dolog. amelyhez az ember nem is férkőzhet közel. nem szűnik meg „Deus absconditus”. „theologia naturalis”-szal elegyedett vagy egészen racionalisztikus dogmatikának az az egész vizsgálódása. hanem a körül: milyen megismerés értendő az Isten megismerése alatt? E körül az utóbbi kérdés körül ugyanis felmerülhetnek félreértések. a II. amely csak addig titok.”. A kijelentés egész története nem más. hogy többé ne maradnának előlünk elleplezett titkok Őbenne. És amennyire hálás ujjongásra készteti az Ige az emberi lelket egyfelől a kijelentésből nyert istenismeretért..). számunkra tárgytalan. A hajdani. 6. egyéb időkben meg nem ismertettetett.. Jól megjegyzendő: nem sötétségben. 16. amíg el nem jön az ideje a megjelentetésének. 4. hogy mindazt. Csak nem a körül a kérdés körül forognak. mint ilyen titkok sorozatos feltárulása. Ef.

És ezeket a tükörképeket mi is hiába próbáljuk értelmünkkel összeegyez- tetni. Az ember sohasem ismerheti meg Istent úgy.i.tett. ahogy mi is ismertetünk.ott).. hogy maradjon. titokzatosságtól körülvéve látunk. (lásd pl. az az alázatosságra késztető következmény folyik. hogy egynél több vetületét rajzoljuk meg. ami mást jelent. De addig hálásaknak kell lennünk azért a „rész szerinti ismeretért” (u. hanem inkább csak „elméleti” értékük van számunkra. Ha csak emberi beszéd volna. amely magában véve is titokzatos. amint egy három dimenziójú test nem ábrázolható mindenestől két dimenziójú sík lapon. csak az az egy módunk van rá. jobban kielégítené a mi emberi értelmünk igényeit.” I. Isten az Ő kijelentésében szintén csak úgy ajándékozhatott meg bennünket az Ő mennél teljesebb ismeretével. Az mit sem von le az Isten kijelentéséből nyerhető emberi istenismeret igaz voltából. ami addig elrejtett „titok” volt. amit Isten kijelentése nélkül sohasem tudhatott volna. 13. hogy ez a két jelentése rendesen összefolyik. Kor. hogy az Igében Isten szól hozzánk. ígéretképpen ott lebeg előttünk az isten-munkálta Vég látóhatárán.. és jobban hízelegne értelmi hiúságunknak. „Istennek titkon való bölcses- sége. hogy az Ige „ainigmatikus” jellegében fokozatokat is lehet megállapítani.” (I. Másfelől pedig jelent ugyanez a szó nem egyszer olyan értelemben vett „titkot”. Ennek nyilván az a magyarázata.. 12. amely magának Istennek az örök tudása azokról. Isten gondolatainak csak fogyatékos és gyarló utánagondolása az emberi lehetőségek korlátai között. Kor. ami minden dimenziójában nem ábrázolható.). amelyet az imént idézett helyen Pál apostol így fejez ki: „en ainigmati”. Valami effajta lehetőség. hogy Istennek az Ő élete és munkája a valóságnak megfelelő (adekvát) módon nem ismerhető meg az ember által. hogy Isten az Ő kijelentése által ilyen vetület-szerű. annál érthe- tőbb a szava. ahol már nem „tükör által”. hogy egymással való összeegyeztetésük csak abban a dimenzióban lehetséges. s amelyhez képest az emberi ismeret csak „theologia ectypa”. Az embernek ilyenkor biztos tudomása lehet valamiről.”). vagyis a teológia tárgyainak arra az ismeretére. hanem „színről színre” fogunk látni: „Úgy fogunk ismerni. A nevezetes azonban a szónak újtestamentumi használatában az. annál inkább megfoghatatlan titokba burkolódzik. ebből is csak annak a bizonyos- ságunknak kell megerősödnie. valamit. 7. 13. Ezek azután úgy eltérnek egymástól. mégis igaz valóságát mennél jobban megközelítő módon akarunk ábrázolni.) Ha t. Az nem lephet meg bennünket. 12). És ha ezekből a „részekből” a mi értelmünk most nem képes is összhangzatos egészet összeilleszteni. A régiek minden emberi istenismeret és teológia mögött utaltak a „theologia archetypa”-ra. ha Isten dolgairól Isten módjára tudnánk gondolkozni. 2. amit az Ige „quoad seipsum” (Őreá vonatkozólag magában véve) mond róla. ha azok minden oldalról nem láthatók is meg benne. amellyel Isten jelen életünk korlátai között megajándékoz.. részleges ismere- tekkel ajándékoz meg bennünket maga felől. (Fordításunk nem így adja vissza. amely lényegénél fogva titok is kell. még ha nem adekvát is. Mennél inkább bennünket közvetlenül érintő kérdésekről van szó. hogy emberi értelmünkben különböző módon tükröztette magát. Különbséget szoktak tenni a között. És a tükörkép tisztán és élesen mutathatja a benne tükröződő tárgyakat. és mennél inkább közelgetünk azokhoz a kérdésekhez. ahogy Ő ismeri saját magát. hanem az Igében sokszor bele kell ütköznie fel nem oldható ellentmondásokba és ki nem tölthető résekbe.). mert az csak akkor volna lehetséges. Abból a helyzetből. A három dimenziójú test két dimenziójú vetülete azért a maga korlátolt lehetőségei szerint igaz. Kor. de annak megértése felülhaladja a képességeit. vagyis rejtelemben. amely éppen nem áll a rendelkezésünkre. ezzel az embert megint csak „titkok” elé állítja. amelyek közvetlenül nem érintenek bennünket. Ez a megkülönböztetés 19 . vagy amikor Isten nyilvánvalóvá tesz valamit. „Tükör által látunk most” – mondja Pál apostol (I. csak vetületeiben.

úgyhogy emberi gondolatainkkal és szavainkkal csak mintegy dadogva tudunk számot adni róla. és kinyomozhatatlanok (aneyichniastoi) az Ő útai!” (Róm. hogy Istennek kijelentéséből megis- merhetjük ugyan Őt. lenyúlt hozzá a mennyből. mindig hű marad Önmagához. hogy Isten a mi számunkra olyannak jelenti ki magát. nagyobb hiba volna. annak a földre leérő vége bizonyára világosan kirajzolódott előtte. De jogos a megkülönböztetés annyiban. ha egyszer Isten vala- melyes betekintést adott nekünk bele. az mindig félreérthetetlenül világos. amelybe szem nem tekinthetett jól bele. Amit ilyenkor az Igéből kiolvasunk. 33. viszont mindabban. ahogy reánk vonatkozólag jelenti ki magát.) 20 . hogy le kell borulnunk az Ő. míg a mennyei vége bizonyára beleveszett abba a fényességbe. mint a kijelentés. amit tőlünk elvonatkoztatva mond saját magáról. ha olyasmit akarnánk érteni alatta. Isten nem ölt magára valamilyen szerepet a mi kedvünkért. sed ne taceretur. abban mindig több a rejtelem. de éppen olyannak ismerjük meg. mint akármilyen gyarló módon is. ahogyan tőlünk eltekintve is éli a maga életét. mint Jákób azzal a lajtorjával. amely idegen volna az Ő lényétől. amilyennek Őt magában véve nem gondolhatjuk el. de szólni róla. Abban. hogy valahány- szor reánk vonatkozólag van Istennek mondanivalója az Igében. 11. arra áll Augustinus alázatos megállapítása: „Dicitur non ut diceretur. Mindezt összefoglalva azt kell tehát mondanunk. még ha mélységesen rejtelmes is. mert hallgatni róla.hamis.) Úgy vagyunk Isten kijelentésével e tekintetben. minden megismerő képességünket meghaladó nagyságától és fel kell kiáltanunk: „Mely igen kikutathatatlanok (anekeraynéta) az Ő ítéletei.” (Inkább csak azért mondjuk. és nem ismerhetjük meg. amely álmában megjelenve neki.

amit a szó szorosabb értelmében vett „teológiá”-nak. amely voltaképpen végső összefoglalása mindannak. félreérté- sekre adhat alkalmat. akik az egyistenhit érdekében tompítani igyekeztek a „háromság” jelentőségét. ugyanolyan nyomatékossággal valljuk meg egyben azt is.. amely ebben rejlik.-i konstantinápolyi zsinaton került sor. örök Isten. hol az egyik. De a dogmatika már feltételezi az Ige ismeretét. bárha leplezett formájában. hogy a Szentháromság tanítását vallja. Sabelliusról pedig „sabellianusoknak”. hogy aztán minden egyéb.-i nicaeai. mégis azzal a nyomatékos kijelentéssel kezdődik: „Hiszek egy Istenben. A „Szentháromság” elnevezés csakúgy. amelyre a 325. hogy ez a hármas életet élő Isten az az egyetlen Isten. végeredményben az a célja. legfőbb képviselő- jükről.”). mint a neki megfelelő latin „Trinitas” is. Az ókori keresztyén egyház első nagy dogmai állásfoglalása. – úgy igyekezett az Igéből kivilágló igazságot megfogalmazni. Így kerül a dogmatika részletesebb tárgyalásának az élére az. így tehát a létezők rendjében mindjárt Isten után következik. a „tritheizmus” valamilyen. másfelől azt vallja. (Lásd a Heidelbergi Káté 25. – „modalistáknak” is nevezték őket. hogy Istent az Igéből úgy ismertük meg. hogy Arius. A Szentháromságról. hogy a miatt a logikailag feloldhatatlan titok miatt. A dogmatikában azt az utat szokás követni. latinul „Triunitas”-ról kellene beszélnünk. Ezért jobb a Szentháromságról szóló tanítással kezdenie a dolgát. feleletét: „Isten úgy jelentette ki magát Igéjében. mint akiben megvan az Atya. amelyekből a szóban forgó Isten-ismeret kiviláglik. hogy az Igének. Itt is ajánlatos mindenekelőtt azzal a tanítással foglalkoznunk. alexandriai presbiter vezetésével kialakult egy irányzat.”) Érthető. aki abban még járatlan. „monarchianusok” – vagy. igaz. 200 előtt) voltak olyanok. bármily gazdag tárgykört öleljen is fel. amiről szó van. hogy ebből a végső eredményből mintegy visszafelé haladunk mindazokon a részleteken át. Pontosabban „Szentháromságegység”-ről. vagyis az Istenről szóló tanításnak nevezünk. hogy ez a hármasság egy hajszálnyira sincsen rovására az Ő egységének. és azon belül értendő. Mondtuk. (Az ú. mint amelyben majd summázhatjuk az előzőekből leszűrődő eredményt.. Isten dolgában tévelyedtek el a körülöttük uralkodó pogányság irányába. amely szerint a Fiú magasabb rendű valóság ugyan minden más teremtménynél. hogy elrendezett formában adja elő annak tartalmát. akkor jobb a Szentháromságról szóló tanítást munkánknak a végére hagynunk. hanem mindig csak annak a feltételével. ahogyan mi emberek is más-más viszonylatokban másképpen „módosulunk” magatartásunkban. 5. hogy ez a három megkülönböztetett személy az egy. u. (Az Apostoli hitvallás is. Közvetlenül az adott okot a nicaeai zsinat állásfoglalására. mert az Ő teremtésén alapszik és abból ered minden más létező valóság teremtetése. akin kívül nincs több. a Fiú és a Szentlélek titokzatos hármassága. Fiú és Szentlélek. mivel szerintük az egy Isten életének csak különböző megnyil- vánulási módjairól van szó. Ha valakit be akarunk vezetni az Ige világába. már úgy értődjék. hogy Isten ismeretével ajándékozzon meg bennünket. és csak az a dolga. noha egész szerkezetével elárulja. hogy mindkét irányban gátat vessen az eltévelyedéseknek. – ezek ellen irányult éppen az előbbi irányzat.) Viszont voltak olyanok. – akik a háromságot ennél mélyrehatóbban fogva fel. mint Atya. majd az ennek határozatát kiegészítő 381. amit Istenről az Ige mond: a Szentháromságról szólni.n. hol a másik irányban mutatkoztak elhajlások. Két oldala van tehát ennek a tanításnak: egyfelől arról szól. míg végül az egyház állásfoglalása nyugvópont- ra jutott. hogy Isten hármas életet él. mint ezen a fundamentumon felépülő. 21 . mert bár azt valljuk meg ebben a tanításban. Így már az egyház legrégebbi korszakaiban (már Kr. vele rokon mivoltú.

latinul az „essentia”. Már az eredeti görög kifejezések jelentése sem világlik ki magukból a kifejezésekből. amelyeket Augustinus erre az analógiára alapozva kifejt a Szentháromságra vonatkozólag. már a zsinaton kivívott győzelem után. amíg tudatában vagyunk annak. vagyis mindig arról van szó. mint létező valóság is jelentős. hanem maradandóan meggyökerezett az a terminológia is. Valamivel közelebb jutunk a célhoz. egyetlen- egy betű a különbség a két kifejezés között. hogy egy jóval később keletkezett hit- vallási formula (szövege csak a VII. a Fiú és a Szentlélek három „létformájában”. E szerint az ember. és ennek révén a Fiúval együtt a Szentlélek is az Atyával azonos-lényegűnek ismertetett el. Athanasius alexandriai püspök volt aztán a legharcosabb képviselője. és csak szükség- ből használunk mégis olyan szavakat. amelyeknek egyikében sincsen úgy benne az ember a maga teljességében. mint teremtmény a Teremtőhöz. azt pedig. A hagyományos magyar kifejezések szerint: Isten „lényegében” egy. ha az „ousia” – „essentia” értelmét magyarul a „lényeg” szó helyett így adjuk vissza: „lény”. megemlíthetjük az Augustinusnál találhatót. akár a Fiú. amelyben annakidején kifejezést nyert. Ez a terminológia azonban csak addig jó. Ezért is. hogy mennyire nem jó. mint tudatos valóság ezenkívül megismeri a valóságot magában és magán kívül. mint „Athanasiusi Hitvallás” – „Symbolum Athynasianum” – kezdőszaváról egyébként így is nevezték. valamint nyomában a magyar „személy” is. században bukkan fel. hogy benne – legalábbis a második és harmadik tagjában – az emberi személyiségnek csak részleges megnyilvánulásai- ról van szó. míg ellenben. e háromság ellenére megmarad egységesnek. (Amint látható. amire nincsenek megfelelő szavaink. de egyébként is le kell mondanunk arról. és végül. mindig hozzáértve azonban azt. „személyében” három.) A latin „persona” pedig. nesse. hogy tőle való elhajlások mindig csak „heterodox” jelenségekként tűn- hettek fel átmenetileg az egyházban. hogy öröktől fogva mindörökké a maga életét egyszerre fejti ki az Atya. hogy egyik „létformából” valamely másikba megy át az illető valóság. de aki a betűk mögött a szavak jelentését nézi. akkor azokat csak mint egymást váltogatókat foghatjuk fel. 22 . és így érthetőbbé tegyük a magunk számára a Szentháromság titkát. (Nicaea előtt össze is mosódott a jelentésük. amely ugyanezt az álláspontot képviseli. És az „esse. a „hypostasis”. amelyeknek a jelentését külön meg kell magyaráznunk az Ige alapján. ahogy Isten a maga teljességében benne él mindegyik létformájában. Két egymástól lényegesen különböző felfogás rejlik ez „i”-betűnyi eltérés mögött. „Symbolum quicunque”. Ezzel érthetőbbé tesszük azt. meg egyenesen félreérthető.) A zsinaton Arius ellen a „homousios” álláspontja győzött. lehetnek ugyan részleteikben figyelemre méltóak. hogy a Szentháromság tanítása olyas- miről akar az Ige alapján beszámolni. de mégis úgy viszonylik Őhozzá. Mint legmagasabb rendű analógiát. Ilyesmire példát sehol sem találunk a létezők világában. Isten egy voltát az „ousin”. hogy bárhonnan vett analógiák módjára gondoljuk el. nem „homousios” Ővele. aki az emberi személyiség hármas-egy mivoltában látta tükröződni Istennek Szentháromság voltát.„hasonló-lényegű”: „homoiusios”. mint akaró lény cselekszik a többi valóság között. akár az Atya. hogy amikor máskor egyugyanazon „lény” különböző „lét- formáiról” beszélünk. azt ez nem vezetheti félre. éspedig az egyház nyugati részében). Nyilvánvaló. Ez a magyarázata annak. amellyel a teológiai gondolkozás próbálkozott. tehát nem „azonos-lényegű”. amikor Istenre vonatkozólag használjuk ezt a kifejezést. Azok a további érdekes gondolatok. akkor azt értjük alatta. ami benne három.) Így nemcsak a Szentháromságról szóló tanítás jutott maradandó uralomra az egyetemes keresztyénségben úgy. A „hypostasis” – „persona” szándékolt jelentését pedig legjobban a „létforma” fogalmával adhatjuk vissza magyarul. akár a Szentlélek nevén nevezzük is. velle”. latinul a „persona” szavak jelölik e szerint. Ennek az állás- pontnak. hogy a Szentháromságról szólva mindig ugyanarról az egy és egyetlen isteni „lényről” beszélünk. de nem menthetik meg magát ezt az analógiát attól az alapvető hibától. úgy szerepelt az egyházi tudatban.

hanem olyan személyes valóságnak tűnik fel előttünk. min- denképpen tudnunk kell. amelynek öröktől fogva része van Isten életében. aki Jézus Krisztuson át. nem pedig részleteiben. üres és mozdulatlan „Egyhez”. szól. ha annak igazságáról már egyébként is meg vagyunk győződve. amilyennek Isten az Ő Igéjében kijelenti magát.1 skk. „istenei” mind „semmiből vannak”. (Nem egyszer azzal kezdődik a történet. 24 – 31. 4. ami alatt legfőképpen Isten bölcsessége értendő. hogy ez a titokzatos mennyei valóság jelenik meg. És csak az a kérdés: valóban az Igéből meríti-e mondanivalóját. 3. stb. (Ézs.n.) Igaz ugyan. hogy azoknak használatával túlmegyünk a Szentírás szóhasználatán.. Sám. Móz. hogy az ÓT. aki lényegesen különbözik az Ő „angyalainak” sokaságától annyiban. a mindenségnek egyetlen teremtő és kormányzó Ura. vagy Isten „dicsőségéről” (pl. egyáltalán nem hasonlít ahhoz az elvont. 1. II. II. semhogy benne szóhoz juthatna az Istenben meglévő hármasság igazsága. annak fog házat építeni Dávid király fia). 33. hogy már-már nem is tekintjük egyszerű költői megsze- mélyesítésnek. vagy Isten „Lelkéről” (pl. Így pl. az Ótestamentum gyakran úgy beszél róla. Ez a tan emberi próbálkozás annak összegzésére. (Még kevésbé lehet kiolvasni ezt az igazságot abból. híven adja-e ezzel vissza azt. 13. A Szentháromság valóságának a kivilágosodását az Újtestamentumban kell keresnünk. és – hogy az Igének a Szentháromságról szóló bizonyságtételét megértsük. de a Szentháromságról szóló tan az Ige alapján kiállta a próbát. hogy az az Isten. de ezekre felépíte- nünk ezt a meggyőződésünket nem lehet. de a továbbiak folyamán helyette már maga Jahveh szerepel. 24. 14. Ugyanígy beszél Isten „nevéről” (pl. hogy a Szentháromság valósága annak tekintete előtt tárul ki. Ennek az utóbbinak a kijelentése egyelőre csak zavarta volna annak félreérthetetlen tisztázását. hogy belőle a Szentháromság igazsága kivilágoljon. Mindezeket azonban csak úgy lehet a Szentháromság értelmében vennünk. hogy az Ő egy voltának a sérelme nélkül azon belül megkülönböztetéseket tesz Őbenne. Móz. hanem munkálkodó erők eleven és gazdag teljessége.).. mint az Ő „alteregója”. 2.. amely a filozófusok gondolatvilágából ismerős előttünk. A Szentírásban nem szabad keresnünk ennek a tannak valamilyen pontos megfogalmazását. II. és ezért azt kell mondanunk: a nicaea-konstantinápolyi dogma kimondásával az ókori egyház maradandó szolgálatot tett a mindenkori egyháznak. aki Izráel népéhez szól. II.megjelenő alakja. akin kívül más népeknek ú. Legfeltűnőbb jelenség e tekintetben az Ótestamentumban „Jahveh angyalának” („mal’ak JHVH”) az a meg. amikor az Ige mértékével az előző korok minden egyházi tanítását újravizsgálta. vagy hogy az Ézsaiás elhívatási látomásában a szeráfok „háromszor szentnek” magasztalják Istent (Ézs. az egész Ótestamentum sokkal inkább el van foglalva Isten egy-voltának a hirdetésével és megbizonyításával mindenféle sokistenhit ellenében. vagy – mint pl. amelyeknek során a „krisztológia” kérdéseivel fogunk foglalkozni. a teremtés történetében – a „pluralis majestaticus” módján a többes számban beszélteti Istent saját magáról („Teremtsünk embert. úgy jelenik meg előttünk a Példabeszédek könyvében (különösen 8. Móz. 16. 7. I. akiről az ÓT. és akármilyen kife- jezésekbe foglalja is. Sok egyébnek az elvetésére elvezetett ez az újravizsgálás. Móz. az jár Izrael népe előtt a pusztában) – nyilván magát Istent értve ez alatt. és Őfelőle vizsgálja. Pl. hogy mivel az az egy Isten. – már itt számon kell vennünk azt. azt kell mondanunk. hogy Isten nevében úgy beszél. 6. amit maga az Ige mond. 26. Az Igét persze a maga szerves egységében kell vennünk. 3. Még pontosabban. 1. 23 . Ezért némileg elébe kell vágnunk a későbbieknek.). az lebegett a teremtéskor a vizek felett). Így beszél az Isten „arcáról” (pl.Akármilyen terminusokat használunk is a Szentháromság tanának megszövegezésére.!” – I. a többes számú formulát mutató „elóhim”-ot használja az Isten-fogalom jelzésére. Erre a kérdésre csak „igen”-nel válaszolhatunk. Móz.). A magáénak vallotta azt ezért a reformáció is.) A „bölcsesség” is. az száll le a tör- vényadás hegyére). 24. Amint láttuk: a Szentháromság dogmája is az Ő személyének titka körül lejátszódott vitákból szűrődött le. amit Jézus Krisztus „istenségéről” mond.

. már az Ótestamentum sok-sok ígérete is hirdette.). és igényt tartott az embereknek arra a feltétlen és teljes odaadására. Ez a kifejezés: „Istennek Fia”. és én Istenem!” (Ján. és mennél jobban öntudatosodott az apostoli kor egyházában Jézus személyének a sajátos és egyedülálló jelentősége. aki már „kezdetben. amelyet Őellene 24 . 28. Mt. Ehhez azonban kíméletlen erőszakot kell elkövetnie az egész Ú. azt a kánont állította fel. hogynem engemet. hogy „Úrnak mondták Jézust” (I.. hanem öröktől fogva benne foglaltatott már Istennek életében. hogy azt a magáénak tekintheti. még az is. 1 – 2... Az Újtestamentum által hozott meglepetés volt az. hogy mivel az egész Újtestamentumot s így már az evangéliumokat is. Ilyen pl. (lásd Péternek hitvallását. amelyek kifejezetten leszállítják Őt arról az isteni szintről. Ez a magatartás az Újtestamentumban olykor ilyen explicit módon is kifejezésre jut.. Ugyanilyen az a feljegyzés is. mert Ő Isten életének a teljességében osztozik úgy. hogy meg tudja adni nekik azt a teljes kielégülést. hogy Isten az Ő üdvösséges terveit egy erre kiválasztott és felhatalmazott személyiség által fogja végrehajtani. Schmiedel Pál Vilmos. 2.. mint az Ő személye körül tömörülő kultuszközösség. hogy „minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embernek”.). Az Ige bizonysága szerint ennek a bizonyossága jellemezte az Ő öntudatát munkássága közben. és ebben az értelemben szólt hozzájuk.). Abban a tudatban hívogatta magához az embereket. 28. hanem azoké lesz. hogy az egész embervilág fölé felmagasztalt ítélőszékben és királyi székben Ő maga fog ülni. mint Tamásnak a feltámadott Jézus előtt való vallástételében: „Én Uram. 3. amelyet csak Istentől várhat az emberi szív: „Jöjjetek énhozzám mind- nyájan. 20.Azt.). az a nyilatkozata. „nem az Ő dolga megadni. ha megtagadja az Újtesta- mentum krisztológiáját. 1.T. egy századunk eleji újtestamentumi tudós..) De ebből ugyanakkor világosan kitűnik. Kor. hogy Jézus Krisztusra vonatkoztatva. mindenestől áthatja az az imádatteljes magatartás. Pl. amely szerint azt a kiváltságot. és alapvető hitvallásuk az volt. többrétű jelentéssel bír. amelyen különösen szerepel. és mások is Őáltala ismerhetik azt meg. Ő Isten életének olyan részese. 2. mint emberi személyiség. hogy Ő Istennek Fia. Úgy lépett fel az emberek között. amely Jézus személyét fölébe magasztalja az emberi színvonalnak..).. Ennek az Ő egész működését átható öntudatnak teljesen megfelel az.. hogy Őbenne „Isten megjelent testben” (I. Jézus Krisztus személyének legmélyebb titka az. s akinek egész emberi élete úgy magyarázandó csak. csak azok a róla szóló feljegyzések fogadhatók el hiteleseknek. és én megnyugosztlak titeket. akiknek az Ő Atyja elkészítette” (Máté 12. mint senki más.). 31 – 32. fiát és lányát. hogy a végső ítéletre és a világ feletti uralomra való eljövetelkor ki „üljön az Ő jobb keze és bal keze felől”. hogy Isten oldalá- ról nézett szembe az emberekkel. hogy hívei később úgy éltek.) – az Ő Istenhez való olyan viszonyát jelenti. 24. amelyet csak Isten követelhet meg az embertől: „Aki inkább szereti atyját és anyját. 16.).. 16. habár mind a többi embernek fölébe emelkedő. vagyis a zsidóknál a Jahveh nevet pótoló „Adonáj” címmel illették. hogy nem hagyott kétséget a felől: az Ővele szemben tanúsított magatartá- sukban voltaképpen az Istennel szemben való magatartásuk dől el. Mt. mert ez a kettő egy és ugyanaz.” (Máté 11. 12. „Az Úr Jézus Krisztus nevét hívták segítségül” (I. 16. 11. Tim. mint akinek élete nem e világra való megszületésével kezdődött. annál inkább felmagasztalták Őt minden teremtmény fölé. 37. Kor.Istennél volt és Isten volt” (Ján. Benne azt az „Igét” látták. hogy a felől semmi kétséget nem hagyott fennforogni.” (Máté 10. De a „Messiásnak” ez a személyisége az ÓT. amely szerint kijelentette. bizonyságtételén. – akár ebben a rövidebb formájában is: „a Fiú” (pl. hogy amikor Istennek ez a „felkent” embere megjelent.). nem méltó énhozzám. Nem kétséges azonban. lapjain még csak úgy tűnik fel. és esetről esetre kell tisztáznunk: milyen értelemben használtatik. akkor benne voltaképpen maga Isten jelent meg. A Szentháromság tanát elvető minden felfogás csak úgy boldogul. És még így sem éri el célját. 1. és azt Jézus rajongó hívei különböző eredetű szálakból szőtt utólagos spekulációjának vagy képzelődésének tulajdonítja. amely egyedülálló. Az emberek és Isten közötti viszony vonalán úgy helyezkedett el.

míg közöttük volt. a Fiúnak és a Szentléleknek olyan hármas felsorolásaiban is meg- jelenik előttünk. és ebből a magasságból jött alá a mi „szolgai for- mánkba”. és tovább folytathatja azt a munkát. 12. 4 – 6) stb. amelyet a hármas- ság valóságának később az egyházi dogma adott.) Mindez nem jelenthette azt. hogy az Újtestamentum nem egy helyén ez a hármasság az Atyának. ugyanaz az Úr (t. ha természetesen távolról sem abban az elméleti fogalmazásban.. mint valami erő vagy tulajdonság. 30.az Atyának. sem az égben az angyalok. mint mi. Erről már az Ótestamentum is tudott. Ahogy Pál apostol szavai összegzik a dolgot. „senki sem tud. 19. Jézus Krisztus Isten Fia. Mindenesetre világosan mutatja ez is az egyház életének legrégibb korszakaiba visszanyúló trinitárius gondolkozást. 8. amelyet az Atya és a Fiú közötti viszony jelent. amikor a Szentlélek valósága is ismeretessé vált előttünk. 5. De ezeken a hangokon mindig átcsendül annak a fenségnek a tudata. hogy a Lélek. Kor. 31 – 32. hogy ember volt. akkor egészen személyesen Önmagát adja úgy.. az Ige és a Szentlélek” – példáját mellőznünk kell. jól megérthetők abból. előbb „Istennek formájában volt”. valójában fölébe helyezi magát még az égi angyaloknak is (Márk 13. Ján. hogy az Őbenne hívők az Atya Isten mellett még egy második Istenben is hisznek. csak a „Lélek elleni káromlás nem bocsáttatik meg” (Máté 12. De most eloszlott a kétség afelől. mintha itt egy harmadik Istenről volna szó.szólnak. hogy az egyetlen Isten örökkévaló lényében kivilágo- sodott előttük annak a titoknak a valósága. Inkább úgy szerepelt csak. amely meg fogja hozni Isten minden ígéretének a végső beteljesedését. Vagy amikor arról beszél.. a Fiúnak és a Szentléleknek nevére” (Mt.i. amelyben Isten kifejti magát.. 32.. hogy amikor Isten az Ő Lelkét adja. Megint nem értheti ezeket az újtestamentumi helyeket senki sem úgy. hanem csak az Atya”. hanem az egyetlen Isten életében rejlő titokzatos hármasság bontakozik csak ki előttünk ilyenkor. 28. 17.).) 25 . (ugyanaz az Isten (t. pótolhatja Jézus hívei számára az Ő eltávozását. hogy engedetlenségünkkel „megszomoríthatjuk” (Ef. És erről a továbbiak során lesz okunk majd külön is megemlékezni.). 18.) Vagy ahogy Ő maga mondta halála előtti imádsá- gában: azt kérhette mennyei Atyjától. vagyis „jánosi szakasz”.. hogy „dicsőítse meg Őt magánál azzal a dicsőséggel. 26. Ilyen pl. amelyben „olyannak találtatott.).) Az alázatosságnak a hangjai. mint ember”. s amelynek fényében mutatja Őt be az egész Újtestamentum.) Ezzel is voltaképpen egészen különálló méltóságra emeli ki a maga személyét az egész embervilág fölé. hogy „ama napról és óráról”. amelyek ilyenkor megszólalnak szavaiban és egyébként is mindig jellemzik magatartását. mint „más Vigasztaló”.) A Szentlélek „bizonyságot tesz” bennünk (Róm. amit Ő végzett. mint „Istennel egyenlő”. hanem csak azt. 14. amellyel bírt Őnála e világ létele előtt. olyan személyes viszonyban van velünk. 8. a Jézus missziói parancsához fűződő keresztelési formula: „. Jézus Krisztus Atyja és a Lélek adója)” (I. 7-ben felsorolt három mennyei bizonyságtevő – „az Atya. sem a Fiú. 6 skk. Pál apostolnak a „kegyelmi ajándékok” és a hozzájuk fűződő „szolgálatok” és „cselekedetek” sokfélesége ellenére is közöttük fennálló egységről szóló szakasza: „ugyanaz a Lélek. amely szinte kényszerít bennünket az Isten élete e titkának a dogma módjára való pontos és szabatos megfogalmazására.” (Ján. De nem csodálkozhatunk ezek után azon sem. 16. stb.). ugyanúgy a Szentlélek istensége mellett homály- ban volt előtte az Ő személyes volta. 4. amely már nem emberé. hogy azután megint felmagasztal- tassék a mindenség fölé (Fil. mert ez a „comma Johannaeum”. 2. de amint a Messiás személyes volta mellett még homályban volt előtte annak istensége.i. „esedezik miérettünk” (Róm. (Az I. (Ján. Ez a kettősség teljesedett ki hármassággá. Vagy ilyen pl. a szövegkritika világánál későbbi betoldás- nak bizonyul. 5.

Az. nem elméleti szőrszál- hasogatással foglalkozott. amelynek szellemei leszármazottai a mai „unitáriusok” is). és a még rajtuk kívül idézhető helyek magukban véve azonban nem szolgáltatnak elegendő alapot a Szentháromság tana számára. „quoad seipsum”? Hiszen a mi számunkra kibontakozó Szentháromságnak csak akkor van értéke a mi számunkra is. amelyen – mint mondtuk – megfoghatatlan titkok között járunk. ha Isten benne olyannak jelenti ki magát. hogy mi közösségben élhetünk Ővele. hozzá kell tennünk egy fontos kiegészítést. amilyen az ő tanításukban foglaltatik. Azonban lehetetlen fel nem vetnünk azt a kérdést: hogyan áll a dolog magában Istenben. és ezzel minket úgy felemel magához. – ebből tűnik ki. Őtőle elszakadt gyermekeivel megint legyen olyan közössége. hogy egyesek tartózkodnak a „Trinitas oeconomica” területére is továbbhatolni. akik ezzel be is érnék. mint számunkra a magunk erején soha el nem érhető magasságban élő Isten. Közelebbről. mint ebből a nagy távolságból hozzánk közelgő. vagyis alázatos hittel tudomásul kell vennünk. ez azt jelentette volna. hanem hitének legéletbevágóbb érdekeit védte. Ha az „antitrinitárius” tanítás olykor ki is újult az egyház életében (mint különösen a refor- máció korában itt-ott elterjedt „socinianizmusban”. amilyen Ő magában véve is öröktől fogva mindörökké. és az életünket belülről alakító Isten. hogy ez is olyan terület. Úgy szemléltük az Istenben rejlő hármasságot. erejét a trinitárius alapon álló egyházi élet kisugárzó és továbbható erőinek köszönhette. aki egyetlenségében mégis háromféleképpen van: van úgy. amit a Szentháromság-tannak a jelentőségéről az imént mondtunk. amit Ariusék tanítottak. Az Igéből a maga egészében olyan Istent ismerünk meg.Az idézett. és magát nekünk adó Isten. „testté lett Igéje”. Hiányzott belőle magából az Igének központi mondanivalója. de nem Őt magát. amelyben Szent Lelke által bennünk élhet. Ezért az Ige bizonyság- tételéből „Trinitas essentialis”-t kell kiolvasnunk. Istennek nagyon magasrendű követét. Így elesnénk természetesen attól is. hogy nekünk is azért Szentháromság-Isten az Isten. Vannak teológusok. hogy semmi belőle kárba ne veszhessen. Viszont az Ige a maga összefüggő egységében ilyen „dicta probantia” nélkül is mindenestől fogva a Szentháromságban egy Istenről tesz bizonyságot. amikor az ariánizmus „homoiousios” tanáról volt szó. – és ha csak így volna. Pedig az egyház annak az örömhírnek a hirdetéséből él. Ahhoz azonban. és termett is a történelem folyamán tiszteletreméltó gyümölcsöket. hogy Jézus Krisztus minden teremtmény fölött úgy az első. hogy közösségre lép velünk. milyen komoly valóság az előbbi. Középpontjában úgy jelenik meg előttünk Jézus Krisztus. Őhozzá „hasonló lényegűt” üdvözölhetnénk Jézus Krisztusban. akkor semmi közünk nem lehetne Őhozzá. kockán forgott voltaképpen az egyház- nak a belső lényege. nagyon érthető abból. Külön-külön mindegyiknek adható attól eltérő exegézis is. E szerint Isten az Ő terveinek a megvalósításában (az Ő „ökonómiá- jában”) a mi számunkra bontakozik ki Szentháromság-egy-Istennek a vázolt módon. mint a mindig megújuló életnek a forrása. és általunk véghez viheti terveit. mint akiben Isten hozzánk aláhajolva megjelentette magát nekünk. hogy Szentlelke által Őt magát fogadhassuk be életünkbe. amint az az Igében „quoad nos” bontakozott ki előttünk. Amint látható: amikor az egyház az Igének ezt a bizonyságtételét körülbástyázta a maga dogmai formulázásával. mert lényegénél fogva olyan Isten. a mihozzánk való viszonyától eltekintve is. Csak az Ige egészének összefüggésében van a Szentháromság tanának megfelelő jelentésük. Mert ha igaz lett volna az. hogy Isten úgy alá- ereszkedik hozzánk. Arra a kérdés- 26 . – de van úgy is. Istennek emberré lett Fia. amint általában Istennek „quoad seipsum” való életé- nek a területe. „Trinitas oeconomica” névvel szokták jelölni a régiek. És ez azért történt az Ige szerint. hogy maga is csak teremtmény. Az olyasféle elgondolást. és van úgy is. – mint bennünk lakozó. hogy Isten között és miközöttünk áthidalhatatlan szakadék marad. hogy Istennek velünk. aki három személyben éli az Ő életét.

melyre támaszkodnak. amelyek közül hol az egyik. hogy félreértéseknek emeljenek gátat. Ennélfogva – viszonylagos értelemben – beszélhetünk az Atya. hanem élet volt a szónak leggazdagabb értelmében: a szeretetnek az élete. csak dadogó szavakkal tudunk felelni. Így beszélnek az ókori dogmák és teológusok arról.vagy harmadrendű szintre szállítanánk alá. Az Atyának öröktől fogva volt kit szeretnie a Fiúban. hanem befejezett tények elé állították. a keleti orthodox egyház teológusai mindmáig tiltakoznak. hogy Isten saját életén belül mit jelent a Szentháromság. ezekre a kérdésekre nem tudunk felelni. hol a másik. akik elé azt felragyogtathatta volna.re. világosan mutatja. ők pedig ezt a rájuk szabott függő helyzetet nem vállalták a nyugatiakkal szemben. vagy a Szentlélek munkálkodásáról. hol a Fiú. hogy Istennek örökkévaló élete a világ és benne az ember teremtése nélkül nem volt valami merev és tartalmatlan lét. meg az említett „spirato”. hogy ezzel a Fiúnak és Szentléleknek az Isten voltát valamilyen másod. hogy „az Atya örökkévaló módon nemzi a Fiút”. hogy a Szentlélek „származá- sát” illetőleg szemben áll egymással a nyugati és a keleti keresztyénség. A nicaea-konstanti- nápolyi hitvallás szövegében eredetileg ez volt: „származik az Atyától”. A Fiú is öröktől fogva való szeretettel sugároztatta vissza az Atya felé az Ő dicsőségét. hogy nem oszlik három részre. A vékony exegetikai alap. A „Trinitas essentialis” áthatolhatatlan titkaiból annyi mindenesetre kiviláglik számunkra. amíg a másik két rész ugyanakkor érdektelen abban. 4. hogy alapjában véve nem dogmatikai okokból született meg az ellentét. amint ezt a „perichoresis hypostatica” nagyon elvontnak látszó. úgyhogy Isten minden munkásságát igazában mint Szentháromság végzi. a háttérben mindig ott van a másik kettő is. még amikor nem voltak is teremtményei. És az Atyának és a Fiúnak ezt a szeretetben való közösségét a Szentlélek ölelte egybe öröktől fogva. annak meg kell fogadnia Augusztinusz szavát: ez a „mysterium” – úgymond – „magis adorandum quam investigandum”: imádat illeti azt meg inkább. A keletie- ket ebben a kérdésben nem kérdezték meg annakidején. mert ha az előtérbe ez vagy amaz a „sze- mély” áll is. amelyből Isten teljes élete buzog („fons Deitatis”) a nélkül azonban. 1.) a maga számára is tökéletesen kivetítette lényét.3. de alapjában véve nagyon egyszerű igazságot kifejező tanítása mondja. 16). hanem egyházkormányzati okokból. Ezért nevezhető az Atya annak a „forrásnak”. hol a harmadik fejti ki tevékenységét.8. akiben mint „az Ő dicsőségének visszatükröződésében és valóságának képmásában” (Zsid. (Mellesleg megjegyezhetjük. mindkettőből pedig hasonló örökkévaló módon „származik” („spiratur”) a Szentlélek. Aki azonban mindennek világosabb értelmezésével tovább akarna haladni. hogy a Szentháromság Isten nem szűnik meg soha egy Istennek lenni. mint alany. vagy a Fiú. hogy t. De hogy mit jelent a szóbanforgó „generatio aeterna” (az Atya esetében aktív. amely szerint „Isten szeretet”. semmint vizsgálódásunk. mintsem arra. amelyek inkább arra jók. Vagyis arra emlékeztet bennünket. érvényes tehát Istenre „quoad seipsum” is. a Fiú esetében passzív értelemben). mint akit az Ő kérésére vagy az Ő nevében az Atya fog küldeni (pl. De csak viszonylagos értelemben. amivel szemben könnyű a „Filioque” toldaléknak is megadni a bibliai megalapozását. János 14. 27 . hogy Istennek különböző munkásságaiban hol az Atya. Ján. Jézus búcsúbeszédeiben többször úgy van szó a Szentlélekről. Ez ellen a keletiek tiltakoztak. hogy pozitive kifejezzenek valamit. és lelki leszármazottaik. Azt jelenti. a Fiú pedig „örökkévaló módon nemzetik” az Atyától. (l.). A „személyek” mindig kölcsönösen átfogják és áthatják egymást minden munkálkodásukban. hol pedig a Szentlélek áll előtérben. Az az újtestamentumi meghatározás.i. Az Ige alapján még annyit tehetünk hozzá az elmondottakhoz. Nyugaton ezt – az „a Patro” után betoldva a „Filioque” kifejezést – így változtatták meg: „származik az Atyától és Fiútól”.

A „theologia naturalis” híveinek mindig kedves foglalatossága volt az „attributa Dei” fejtegetése. melyekben pozitíve állítunk valamit Istenről. akkor ezzel együtt jár az is. Isten „tulajdonságai”. a Fiút. mint aki bizonyos munkásságaiban fejti ki magát. „Attributa Dei” néven vált szokássá ezeknek a megjelölése. vagy más szóval: abban a munkás- ságban. Izsák és Jákób Istene” lesz. amely „attributa naturalia” címen az Isten Isten voltához („természetéhez”) kötött „tulajdonságokat”. és kell is részt vennie az embernek is). használható szerszámaink lehetnek nekünk is. Az „attributa Dei” tehát quoad essentiam Dei” értendők. akkor meg kell. ha megmaradunk az Ige alapján. amely Isten bizonyos „tulajdonságait” úgy igyekezett megállapítani. és „attributa communicabilia” között. vagy más kifejezéssel a „metafizikai attributumokat” szembe állítja az „attributa moralis” csoportjába tartozókkal (ezekben lehet. Mindenekelőtt azt az igazságot kell hangsúlyoznunk. Megkülönböztettek pl. vagyis Istennek olyan tulajdonságai között. hogy Isten „tulajdonsá- gaira” vonatkozólag is ki akar okoskodni sok mindent. „attributa absoluta” és „attributa relativa” között. a „filitatio activa” az Atyát. hogy közben elvonatkoztassunk Istennek azoktól a munkásságaitól. és arról nem siklunk le a „theologia naturalis” területére. hogy bizonyos kialakult distinkciói és definíciói – kellő óvatossággal és megfelelő értelmezéssel –. hogy a teremtmények bizonyos tulajdonságait megtagadta Őtőle. és így állít bennünket az elé a döntő kérdés elé: milyen magatartást tanúsítsunk azokkal szemben. (A hasonló jelentésű „proprietatis Dei” kifejezéssel azokat a „sajátosságokat” szokás megjelölni. az előbbiek alatt értve az Istent önmagában jellemző „tulajdonságokat”. vagyis olyan isteni tulajdonságok. Mert ha a „lumen naturale” képességeivel akar valaki eljutni Istenhez. milyen „tulajdonságokat” fejt ki Isten. Lényegében véve már nem újabb megkülönböztetés. Ez nem is jelent külön „attributumot” 28 . ame- lyek teremtményeihez való viszonyaiban jellemzik Őt. és különböztetik meg egymástól. Igen érdemes figyelni arra az osztályozásra is. amelyekben valaminek a tagadásával jellemezzünk Őt. Igéjéből úgy ismerjük Istent. Három utat jártak ebben: a „via negativa” alatt értették azt a módszert. vagyis valamilyen statikus módon elgondolt Istent akarjunk velük jellemezni. Eközben annyira látjuk hasznát a „theologia naturalis” idevonatkozó munkásságának. és nem „quoad personas”. A „via ominantise” viszont a teremtményekben megtalálható bizonyos tulajdonságokat az abszolút mértékre felfokozva tulajdonította Istennek. és a Szentlelket. nem pedig az Ábrahám. Isten „tulajdonságai” dolgában. hogy ha bizonyos tulajdonságok megvannak a teremtményekben. Végül megkülönböztettek „attributa incommunicabilia” között. És végül a „via causalitas” azon a nyomon haladt. mint pl. amelyet – bár helytelen alapra építve – egyben- másban mégis helyesen épített ki a „theologia naturalis”. hogy ki ne emeljünk munkásságaiból bizonyos. amelyek az Ő kizárólagos („közölhetetlen”) tulajdonai. hogy Igéjében Isten milyen Istennek jelenti ki magát. Istenre nézve jellemző vonásokat. – aki Pascal szerint persze „a filozófusok Istene. Ettől a kísértéstől az óvhat meg bennünket. Megkülönböztettek azután „attributa affirmativa” között. Ezek helyett a spekulatív módszerek helyett nekünk csak egy dolgunk lehet: számon venni azt. amely Jézus Krisztusban csúcsosodik ki. és „attributa negativa” között. amelyek éppen ezért „közölhetet- lenek”. az utóbbiak alatt pedig azokat. amelyek a Szentháromság személyeit jellemzik. 6. mint az Ő „tulajdonságait”. 1. amelyekben a „tulajdonságait” kifejti. amelyek egyaránt jellemzik az Atyát. aki létrehívta őket. amelyekből legalább valamicske az Ő teremtményeire is áthárulhat.) Csak attól a kísértéstől kell óvakodnunk. hanem az előbbivel egybeeső. stb. hogy legyenek Istenben is. Ez azonban nem zárja ki azt. amely Isten „egyszerűségének” („simplicitas Dei”) az „attributumában” jut kifejezésre.

1. mint az előbbiek közé. 2.. nagyobb minde- neknél. ami megtörtént? „Istennél minden lehetséges” (Máté 19. aki azokat adta nekem. 10.a többiek mellett. még ezen túlmenőleg: semmihez sem kénytelen igazodni és alkalmazkodni már abban sem. Az utóbbiak közé éppúgy odasorolandó az „omnipotentia”. megtelik számunkra azzal a konkrét tartalom- mal.26. non qualitas est. hogy amikor erről a pozitív oldaláról vesszük szemügyre Istennek mindenekfelett való szuverén hatalmát. mint mindenható Isten”. teljes valóságával. 115. Ebben az utóbbi megállapításban. Az így felfogott mindenhatósággal szemben szokták felvetni az olyan játékos és hiábavaló kérdéseket. 29 . mint amely nem ismer ilyen korlátokat sem. amely szerint Ő mindent megtehet. vagy alkalmazkodnunk kell számunkra megváltozhatatlan feltételekhez. hanem azoknak mindegyikében az Ő oszthatatlan valósága érvényesül mind a többi „tulajdonságával” együtt.5. Vagy. embereket. hogy Istennek munkássága bármikor is függőben maradna.) határoz minden cselekvése felől.” (Ján. erről nem számolhatunk be olyan világos gondolatokkal. hogy mi legyen az Ő elvégzett akarata. – ezért Isten mindenhatósága erről a pozitív oldaláról nézve. addig Isten számára nincs ilyen függés. másfelől minket.i. Káté 26. ha céljai úgy kívánják. Különösen titokzatossá teszi a helyzetet az. Egyedül az Ő szabad „jótetszéséből” (eydokia – Ef. teremtmények. A teremtettségben Isten által megszabott és fenntartott rend sem válhat az ő börtönévé. sod essentis”. Bármilyen „tulajdonsága” ragyog is fel előttünk.” Teológiailag Isten mindenhatósága nem az az absztrakt mindenható- ság. Ennyiben az „attributa negativa” cso- portjába volna sorolandó. és lépten-nyomon korlátokba ütközünk.) –. Az Ige mégis úgy tesz bizonyságot az Ő mindenható- ságáról. felelete tesz vallást: mindazt. úgy vannak meg a különböző tulajdonságok. Mindezzel. megteheti-e azt is. minden Istentől függ. amelyet fent is tartania egyik soha nem szűnő munkássága. mert titkok ködébe tekintettünk bele. teremtményekben. amit akar.) – ez a tétel az Ige összefüggésében azt jelenti.. Ővele magával van dolgunk. és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. amit Isten mindenhatóságának a gondolata kifejt. Annak ellenére is véghezviszi – előttünk megfoghatatlan módon – az Ő akaratát.3. mennyire nem elméleti spekulációnak tárgya Isten mindenhatósága. hanem a hitnek egyik alappillére. Önmaga számára is korlátokat állított fel Isten. a személyes lét önelhatározó képességének a méltóságával is felruházott. mint teremtmény a Teremtőjétől. És így kétségessé válik ezen a ponton az „attributa negatíva – affirmativa” megkülön- böztetésének a jelentősége.És az ember szabad és felelős volta sem jelenti azt. „megcselekedheti. hogy el is választhatók tőlünk magunktól. állandóan függünk száz- féle körülménytől – (ezért is illik emberi életünkre az a jellemzés. hogy meg nem történtté váljék az. amelyről a Heid. mint hűséges Atya”. hogy Isten az Ő teremtményeinek világban bizonyos rendet szabott. hogy „a mi Istenünk. – amint ezt mindenekfelett Jézus Krisztusban jelentette ki.20. Augusztinusz tétele: „Qiudquid de Deo dogne dicitur. addig Isten nem ilyen összetétele különböző „tulaj- donságainak”. erős (platonikus) filozófiai hatások alatt is született meg. „Omnipotentia Dei. amely szabadságában korlátozná. hogy míg mi. hogy míg bennünk. rejlik az a pozitívum. hanem valamennyinek a helyes értelmezéséhez adja meg a kulcsot. Azt jelenti. vagy meghiúsulna. mert útjában áll az ember a maga ellenkezésével.) Semmi sem állhatja útját annak. Csak annyi a különbség. Azt jelenti. hogy elvégzett akaratát véghez ne vigye.) Látható. hogy pl. Sőt. amit Isten velünk „meg akar cselekedni. de érvényes valójában az Ige Istenére is. Amint látható: tagadó mondatokban tudunk Istennek erről az „attributumáról” a legvilágosabban beszélni. 2. mert minden Őtőle függ. ahogy Jézus mondta az Őbenne hívőkről: „Az én Atyám. hogy „szolgai formában” való élet (Fil.. amely nélkül összeomlana mindenestől. úgy tűnne fel.7. azt mind megcselekszi” (Zsolt. Ezért vannak csodák is az Ő munkásságában. hogy mit akar Ő az Ő teremtettségével és benne az emberrel. abban mindig az Ő részekre nem bontható. Mivel pedig Igéjéből mindenekfelett az világlik ki. hogy t.

mert hiszen akár térbeli.. hogy ez a „bizonyos korlátok között” nem vihető át Istenre. és néha sokáig is. Inkább térfölöttiséget kell alatta értenünk. Még inkább szolgálhat ennek valamelyes gyarló analógiájául lelkünknek élete. mert ez nem egyéb. Csak Isten cselekedeteiben nyilvánul meg számunkra. vagy pedig még előttünk vannak a jövendőben.23). hogy az emberi életnek ellene törő erői csúfos vereséget mértek rá.. Ez egyfelől azt jelenti. amely céljainak az útjában állt. amilyenek között mi élünk: a térbeliek- nek és időbelieknek.” (I. hogy csak hit által van felőle bizonyosságunk. az ilyen állításainktól távol kell tartanunk mindenféle fizikai analógiának még az árnyékát is. hogy „az Isten Lélek” (Ján. ha mondunk is róla olyat.) A testi-fajta térbeliség áll a legmesszebb Istentől. Csel. Ezekről vagy úgy van tudomásunk. és hogy ebben a tényben Isten voltaképpen a döntő győzelmet aratta minden emberi akadály felett.24. akár időbeli keretek általában is korlátozottságot jelentenének az Ő élete kifejtése számára. 1. Látható: ebben is az Ő mindenhatósága érvényesül. éspedig úgy van bizonyos térhez kötve. és akkor imádattal szemléljük benne Isten mindenhatóságának a jeleit.25). Testi módra gondolva. A Szentírás használ ugyan olyan kifejezéseket. Holott az Ő mindenütt jelenvalósága azt jelenti. Legfőbb példája ennek Istennek a megfeszített Krisztus tényében való jelenléte. mozgunk és vagyunk” (Ap. amelyekre éppúgy kiterjed az Ő jelenléte. mint amelyek már megtörténtek. amelyet mi ismerünk. Kor. „erősebb az embereknél” (I. amelyek szerint Isten mintegy nem fér bele ebbe a világba. amit a valóságnak megfelelően mi sem elgondolni. mert mindkét „attributum” jelentősége az. vagyis mindenütt jelenvalóságát és örökkévalóságát együtt tárgyalhatjuk.) Közben pedig sokszor. Ez a tény minden látszat szerint azt jelenti. hogy egyenesen a maga ellen- tétének: a tehetetlenségnek a leplébe öltözik. az ilyen kifejezések azt jelentenék. hogy a térnek minden részébe jut egy-egy rész Őbelőle.-4. De a mi teremtményi mivoltunkban még lelki életünk is térhez van kötve. Még csak úgy sem képzelendő el Isten mindenütt jelenvalósága. az utóbbi pedig a „locus definitivus” esete. mintegy („extra mundum”) külön terei volnának. hogy „Istennek erőtlensége”. 4. 8.27. 28). ha nem is olyan módon. A térbeli korláttalanság azonban többet jelent térbeli határtalanságnál. hogy Isten valahogyan úgy árad szét ebben a világban. és úgy vesz körül bennünket állan- dóan. de úgy. Ami testi. az térbeli. Kir. (Ez utóbbi esetben hitünkkel együtt reménységünknek is tárgya az. (A régi megkülön- böztetés szerint az előbbi fajta térbeliség a „locus circumscriptivus”.: „Az ég. amely itt mutatkozik. 1. Csak a hitnek van meg az a bizonyossága. 17. Sokszor Istennek egyik „attributum”-aként a többiek mellett felsorolták az Ő „incorporeitas”-át is. hogy bizonyos térbeli határokat tölt be. 30 . amelyek a mi térhez kötött gondol- kodásunk nyelvén próbálják kifejezni azt. hogy bizonyos térbeli korlátok között minden ponton a maga teljes valójában jelentkezik. Ezzel azonban nem szükséges külön témaként foglalkoznunk. hogy „mindeneket betölt” (Ef. hogy Isten élete nincs alávetve az olyan keretek korlátozásainak. hogy jelenléte az egész mindenség korlátait túllépi. amely (a „locus definitivus” módján) térhez van ugyan kötve. Ezért.) De ezek csak költői kifejezések. mint az Ő mindenütt jelenvalóságának egyik implicit vonása. és az egeknek egei be nem fogadhatnak téged. vagy hogy „Őbenne élünk. Pl. sem kifejezni nem tudunk. és mintegy túlcsordul annak peremein. egyébként el van előlünk rejtve. 3. tehát ezen a téren kívül is.). hogy az Ő lénye teljességében van jelen a térnek minden pontján. Isten „omnipraesentia”-ját ás „aeternitas”-át. hogy annak a térnek a határait betölti.Annyiban is szoros köze van Isten mindenhatóságához a hitünknek. úgy el van rejtve előlünk Isten mindenhatósága. és várjuk bennük Isten mindenhatóságának a megnyilvánulását. Csak annyiban mond teljesen csődöt ez az analógia is. amely szerint semmi testi nem tapad az Ő valóságához.

nem valami földi szentély határai közé szorítható Istennek az ígérete volt. 31. el is süllyedt a feledés tengerébe. 21.).. ezt a jelenlétét nem egyformán.” (III. mert valójában már benne foglaltatik az Ő időfölöttiségében. hogy sehol sincs jelen. amit az idézett ígéret folytatása így fejez ki: „Közöttetek járok. mert annak végével az idő is véget ér. 1.Istennek ez a térfölöttisége azonban egyáltalán nem jelenti azt. hogy Isten időben túléli az egész teremtettséget. hogy: „Íme. amit csak azért nem teszünk meg. Ez az időfölöttiség azonban más. eljöveteléről és visszahúzódásáról. hogy Ő nem fér bele a mi idői életformáinkba.). mint a teremtett valóságok.. én tiveletek vagyok minden napon. Jézus Krisztus egyháza is ebben az értelemben kapta azt az ígéretet: „Ímé. mert amikor azt olvassuk. 21. és a mi gyarló mivoltunkban azért nem is tudunk Őróla másként beszélni. „A mi Istenünk az égben van. aki mindenütt jelen van. mint a platoni ideák időellenes időfölöttisége. 16. Örökkévaló életét tehát mintegy beleönti Isten az időbe is. amely az időnek is kezdete. mint aki már „a világ létele előtt” (Ján. amely kezdetet és véget így átölel.). 3. élt. 1. Móz. és ezért mondhatjuk mindnyájan. pozitív viszonya van az időhöz. és ezért 31 .). akkor elmondható lesz. 20. amely felé haladunk. a mi számunkra megfoghatatlan. amely Jézus Krisztusban áll előttünk. még sajátosabb értelemben is szó lehet arról. hogy Istennek a múltja visszanyúlik a teremtettség múltja mögé.) Hasonlóképpen vagyunk Isten „aeternitas”-ával. amelyen már túljutot- tunk. hogy „az Ő kezében van életünk ideje”. sem nem arról van szó. az Isten sátora az emberekkel van és velük lakozik. i. Nyilvánvaló. „Mi Atyánk. 1). hatalmának és dicsőségének teljes érvényesülésével. mivel ebben a térbeli világban. ha „az ég és a föld elmúlnak” (Luk. Istennek.. hol teljesebben fejti ki. A szóban forgó hajlék. csak jelképe volt annak. 6. Életünknek valójában mindig csak kicsiny részleteit éljük a folyton változó jelenben. csak úgy. hogy itt vagy amott jelen van úgy. még ezt is kénytelenek vagyunk az idő nyelvén kifejezni.. „az idők teljességére” (Gal.). Pedig igazában nem arról van szó. amelyet Izrael népe kapott: „Hajlékomat közétek helyezem”.. és van jövőnk.. erejét hol kevésbé. közelebbről a mi emberi világunkban munkálkodik terveinek a megvalósításán. 17. 4. Ezért is van tele az életünk változásokkal. 26:11-12. Ezért beszélünk Őróla úgy. És ebben a jelenlétében fokozatok is lehetnek. 3. Pét.) És az ÚT népe. mert örökkévaló.) Ott vala- hogyan másképpen is jelen van Isten. Isten élete fölötte áll a mi ebbeli korlátozottságunknak is.. (Zsolt.” (Zsolt.. hogy „kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (I. hogy Isten. ahogy másutt nincs jelen. jelene és jövője. úgyhogy lehet beszélnünk az Ő közeledéséről és távozásáról. hogy ne volna köze a térhez. 1. hogy ilyenkor valójában arról van szó. hanem kisebb vagy nagyobb mértékben bizonyítja meg. Sőt. amint ilyen kifejezésekkel lépten-nyomon él is az Ige nyelve.). 9. 33.). Teremtettségével együtt Ő szabta meg annak számára az időbeliség rendjét is. vagyis korlátozva a térben. mint Istennek sajátos értelemben vett lakóhelyéről. és az embervilágban is az idők rendjén viszi véghez céljainak megvalósítását. 115. ki a mennyekben vagy. de jelen van teremtettségében mindenütt az Ő korlátozatlan valóságában. Az előbbi. 20. külön „attributum”-ként odasorolhatnánk a többi mellé az Ő „változhatatlanságát” („immutabilitas Dei”). 4. Móz. amikor azt akarjuk kifejezni. vagy változásnak árnyéka” (Jak. Van múltunk.. t. az azt az abszolút „kezdetet” jelenti.” (Jel. Így az az ígéret. Sehol sincs jelen úgy. Ezért nincs Őnála „változás. a „szövetség sátra”. és ha akarnánk. stb. időfölöttisége ellenére is. Ezért esik munkásságának az a központi jelentőségű ténye. Hiszen maga a „mindenütt jelenvalóság” kifejezése sem azt mondja. Ha majd „eljön”.” (Mt.” (Mt. az utóbbi pedig csak néhány bizonytalan körvonalában rajzolódik ki előttünk. és ugyanígy élni fog majd. mintha Őneki is volna múltja. 28. 17. Ennek „megjelenését” („parousia”) onnan kell várnunk. 5). Sőt. mint a mi világunkban. néhány kiemelkedő részletétől eltekint- ve. „a világ megalapítása előtt” (I. vagyis életének időfelettiségével.. Ezért beszél az Ige a mennyei világról úgy. Istennek ez az időtlen volta. Mi és velünk együtt minden teremtmény az idő rendjén egymás után következő részletekben fejtjük ki létünket.

mint „omniscientis”). Ha nem így volna. Nyilvánvaló. Az kétségte- len. A mi sokféle emberi magatartásunkkal kapcsolatban érvényesül Isten változhatatlan életének hol ez. 3. vala- mint az ez után tárgyalandó „attributum”-ban: Isten „akaratá”-ban együttvéve az jut kifejezés- re. mert hiszen Isten éppen azáltal „teremtette az embert az Ő képére” (I. 5. 6. amit a magunk életéből jól isme- rünk. amit a magunk emberi személyes volta lényegének ismerünk. hol az a megnyilvánulása. éspedig annak minden mozzana- tában. hogy ezekben az Ő tulajdonságaiban adott neki is valamelyes részt. 7. hogy ilyenkor nem Istenben magában van „megbánás”. mintha Isten örökké- valósága végtelen múltként és végtelen jövőként ölelné át a mi időbeli világunkat.nem tehetünk mást. ahogy Istent illetik meg ezek a tulajdonságok (pl. az imádság meghallgatására vonatkozó összes ígéretek. azt kell mon- danunk: mindkettőnek a jellege megvan bennük. Mivel Isten. Csak. Másfelől nyomatékosan állítjuk ezzel azt. természetesen csak Őt illetik meg. Bizonyos szempontokból tehát „közölhető tulajdonságok”-ról van itt szó. És ezért van szó nem egyszer arról. hogy Isten „megbánt” valamit. sohasem szabad elfelejtenünk. Másfelől viszont abban az értelemben. akkor olyan mozdulatlan fenségben lebegne a mi világunk felett. 1. hogy mindkettő „attributum incommunicabile”. állítjuk az Ige alapján Istenről – a „via eminentise” értelmében – tökéletes fokon. Tagadjuk bennük Istennek minden térbeli és időbeli megkötöttségét. hanem mindenestől úgy át is hatja. hogy Isten mind tér-. hogy nincs sem térbeli. – Istennek olyan sajátossága. miközben ezt tesszük. amit felfogni nem tudunk. (Tehát az ilyen megállapítások mindig csak „quoad nos” értendők. azért jelenti ki magát Igéjében úgy. időfelettiségének elle- nére is valahogyan érdekelve van a mi időbeli életünkben. Mt.). (Pl. mindegyik a maga idejében. hogy a mindenkori jelenünk minden pillanatában is jelen van az Ő valóságának teljességével. – amelyek azt a látszatot keltik. hogy vajmi kevés közünk lehetne hozzá.). másfelől pedig hozzánk való viszo- nyában is. a „scientia”. mind időfölöttisége sok mindent kétesértékűnek bizonyít az Ő „attributum”-ainak hagyományos osztályozásában. 6. amely éppen megkülönbözteti Őt minden teremtményétől. Ezért vannak „feltételes ígéretei” („promissiones conditionalis”). Ezzel az utóbbival persze olyasmit állítunk.). hogy „embereket teremtett” – I. Ez ellen a gondolat ellen állandó tiltakozás az. Ugyanígy ráillik Istennek erre a két „attributum”-ára mind az „attributum absolutum”. Móz. hogy gyakori antropomorfizmussal úgy beszéltet magáról. hogy vajon az „attributa affirmativa” vagy az „attributa negativa” csoportjába soroljuk-e őket. Önmagában is az jellemzi Őt. akik ezeknek a korlátozottságoknak alá vagyunk ugyan vetve. mert hiszen olyasminek magasztaljuk fölébe Istent. mintha hozzánk hasonlatosan Ő is időbeli életet élne annak mindenféle változásával egyetemben. hanem Őt „személyesség-fölöttien személyes”-nek – „suprapersonalis”-nak kell mondanunk. De arra a kérdésre. de Ő nincs alávetve azoknak. akkor természetesen nem illik rá Istenre. vagy valamire való várakozás.) Összefoglalóan megállapíthatjuk. amely megelégíti „szomjúhozó lelkünket” (Zsolt. mint tagadásnak az értelme világos előt- tünk. Ezekben azt. tehát „közölhetetlenek”. minthogy az Ige nyomán mi is úgy beszélünk. míg az előbbi tagadásunknak. hogy aztán ahhoz szabja Ő is a magáét. De amíg szem előtt tartjuk azt a 32 . 27. hogy minden térbeli és időbeli korlátozottság felett szabad Úr. hanem csak az Ő hozzánk való viszonyában. sem időbeli meghatározottsága az Ő életének. mintha Isten megvárná: milyen lesz a mi magatartásunk. Ha a „személyes” – „personalis” jelzőt eleve lefoglaljuk a magunk teremtményi és véges mivoltának a jellemzésére. 15. amit cselekedett (pl. 14-15. amikor az Ige olyan gyakran emlegeti az „élő Istent”: csak Ő jelenthet számunkra olyan valóságot. Isten „mindentudó” voltában („omniscientis”. amit Isten „személyes voltá”-nak szoktunk kifejezni.). 29. vagy egyszerűen így is: „scientis Dei”). mind az „attributum relativum” elnevezése. pl. hogy Isten nemcsak elölről és hátulról fogja át a mi világunkat. 42. Móz.

nem szükséges így kompli- kálnunk terminológiánkat. amely Ő közötte és mi közöttünk van. Azoknak. akiket közösségre vonz magával. 16. 15. hogy „az ő Atyjuk tudja. és nem is lesz soha. 12): „Nem ismerlek titeket!”) 33 . Látható: ez a gondolat Istennek azt a szabadságát akarja kiemelni. amelybe belejátszik az Ő szabad jótetszése is. amely előtt nincsenek titkok. mire van szükségük. De ezt aztán másképpen is ismeri: éppen valóságában. Az tehát. közelebbről mindent előre tudó voltának az Ő megváltó munkájával kapcsolatban tulajdonít az Ige. mert mindenre kiterjedő tudását azért. amelytől függ sorsának alakulása. 8. – és ennek visszáját az utolsó ítéletben (Mt. és van „scientis visionis”. tehát nyitott könyv előtte a jövendő is. Ezekben a régi megkülönböztetésekben Isten szabad jótetszésének a már kiemelt gondolatán kívül az bír különös fontossággal számunkra. ismeri minden részletét „in causis” is. Istennek olyasféle ismeretét értették alatta. mert hiszen „in se”. amely szerint semmi sem kötötte Őt. amely szerint a jövendőnek bizonyos alakulásait – előre ismeri ugyan. eltekintve attól. i. ismeri ezt a világot már. a jövőben. vagy más néven „scientia necessaria”-ja. stb. jobban mondva: valósága szerint. 1. Istennek a valóságra vonatkozó ismerete „praescientia”. hogy t. a jelenben. 6. amikor „holott egy sem volt még meg közülük” (Zsolt. vagyis. mielőtt kérnék tőle” (Mt. hogy azon alapszik a dolgok valósága. ö. vagy a tökéletes tudásnak titkait érted-e?” (Jób. Jézus tanítása szerint „még a fejünk hajszálai is mind számon vannak” Istennél (Mt. Az előbbi szerint Isten tudata felölel mindent. nem ismerné előre ugyanúgy. amely Isten között és miközöttünk van. ami majd valósággá bontakozik ki. 2. mint a jövendőnek minden más alakulását. 139.). mielőtt megvalósulna. Ha Istennek önismeretétől eltekintünk. mert hiszen természetéből folyólag szükségképpeni. amit külön kifejezéssel kell kiemelnünk belőle.lényeges különbséget. A mi tudásunk a valóságon alapszik. Isten ismerete olyan. sokkal többet jelent az ő számukra valamilyen elvont értelemben vett isteni mindentudóságnál. és minket megalázkodásra késztessen Őelőtte. és az Ő „scientis libera”-ja között. 30. Az előbbi alatt értik Istennek azt az ismeretét. és ismeri a dolgokat „in semet ipsis”. Mármost az Ige gyakran hangsúlyozza Istennek ezt a minden emberi tudástól különböző.) – Isten tudásával. 6. a Jób könyve nem egyszer szembeállítja az ember tudatlanságát: – „Tudod-e. ami nemcsak lehetőség. hogy. amellyel önmagát és minden lehetséges dolgot ismer. 25. vagyis előtte is jár a dolgok megvalósulásának. Más világok lehetőségeinek a végtelen sokaságából választotta ki Ő ezt. (V.). egyben bizalmunkat is növelje iránta. 19: „Ismeri az Úr az övéit”. Legfőbb jelentőségét azonban Isten mindentudó. Tim. és ezért csak utólagos. II. vagy „scientis intiutiva”. amely szerint van Istenben „scientis simplici intelli- gentiae”. „tudja az Úr az igazak útját” (Zsolt. hogy ezzel kiemelje azt a különbséget. Mintha tehát az ember magatartását. vagyis természetéből folyó mindentudósága. Később tárgyalandó kérdésekkel függ össze.) És így tovább. de említsük meg már itt. akkor az előbbi megkülönböztetésnek lényegében véve megfelel az a másik.) Minden imádságukban azzal a bizonyossággal közeledhetnek Istenhez. amely a mi valóságos világunk. hogy miként lebegnek a felhők. vagyis megvalósult voltukban. hogy valóság vagy nem valóság. hogy a jezsuiták teológiája bevezette a „scientia media” fogalmát. Különbséget szoktak tenni Istenben az Ő „scientis naturalis”-a. Így pl. amikor éppen azt a világot hívta létre és kormányozza céljai felé. de csak feltételesen. 37. vagy nem is volt soha az. így Őt felmagasztalja előttünk. „mind be voltak írva az Ő könyvébe napjaik”. amellyel ismeri mindazt a múltban. 10. amint még az előzményekben csírázik az. Az utóbbi pedig jelenti Istennek azt az ismeretét. hanem az Ő akaratából valóság is.

6. – ennyiben a „voluntas permittens” szempontja alá tartozik. aszerint. 2-nek ez: „Csak titeket válasz- tottalak magamnak.) Ebben az értelemben „Isten akarata” vagy megvalósul. ha már megvalósult és a tényekből kiolvasható. hogy Isten az Ő „rendelkező akaratát” hogyan valósítja meg az Ő „parancsoló akaratával” ellenkező történések ellenére. amelyek a jövőben fognak megvalósulni.. mint „parancsoló akaratát”. Az Isten személyes voltát kitevő másik „attributum”. De itt sem az a dolgunk. hogy pozitíve akarja. amely szerint minden- képpen végbe is megy az. amint Isten a maga erejének a munkálkodásával akar valamit valóságra váltani. Ezért voltaképpen egy az Ő akarata az Ő tudásával is. Az előbbivel azonos a más néven ú. mint „scientia”-ja. jó emlékezetünkbe idéznünk azt. Ugyanaz a történés ugyanis az egyik oldaláról nézve lehet bűnös erők aktivitásának a munkája. 28-29-beli láncolat ezzel a taggal: „Akiket eleve- ismert. Értelmünket rejtélyek elé állítja az. Természetes. vagy pozitív vagy negatív értelemben. hogy ez által is meg- valósítsa céljait e világban. az a másik. az Ő akarata: „voluntas Dei”. hogy kíváncsian feszegessünk számunkra úgy sem 34 . ami az Ő „voluntas decernens”-ében foglaltatik. és lehet a másik oldalá- ról nézve – és sokszor ez adja meg az igazi jelentőségét – az ilyen történések áldozatainak a hősies és hűséges helytállása. Az előbbi az Ő lényéből szükségszerűen folyó az az akarat. amely szabad jótetszésétől függ. mint puszta lehetőségről. hogy valósággá váljék. és nem „arcana”. arról Ő úgy tud.. Ami rajta kívül valósággá válik. hanem „revelata”. hogy engedelmeskedünk neki. amely ezzel szemben a „voluntas praecipiens” nevével jelölhető. amelyről nem akarja.” hogy aztán azzal végződjék: „azokat meg is dicsőítette”. Itt nyílik meg a tere az ember vétkezésének is. Isten titkos akarata. Számunkra ez csak akkor válik ismeretessé. (Ezért „voluntas signi” is. Isten kijelentett akarata. Ennél sokkal jelentősebb gyakorlati szempontból az a megkülönböztetés. vagyis Istennek hatékony akaratáról. hogy ez is az Ő „jó- tetszésétől” függ. ahogy a Róm. mert Isten az Ő titokzatos rendelkező akarata szerint helyet engedett neki terveiben. szintén „közölhető” az Ő személyes teremtményeivel. éspedig maga Isten. az utóbbi esetben ellenben csak „voluntas permittens”-ről. Különbséget szoktak tenni a dogmatikusok Istenben „voluntas necessaria” és „voluntas contingens” között. A valóságban ez a két utóbbi szorosan egybefonódik néha. Isten „parancsoló akarata” ellen fel is lázadhat. hogy Isten kifejezésre is juttatja számunkra. Ebben a „rendelkező akaratban” fontos különbséget kell tennünk aszerint. amely a „voluntas beneplaciti” és a „voluntas signi” különbségét mutatja fel. Példákat erre bőségesen szolgáltat a Szentírás. ami pedig nem válik valósággá. Az előbbi esetben „voluntas efficax”-ról. vagy pedig csak teret enged teremtettségében Ővele ellentétes erők munkálkodásának.”. az utóbbi az Ő teremtményeinek létére és a bennük végbemenő történésekre vonatkozó akarata. vagy ha – kivételes esetekben – Isten beavat bennünket terveibe.. vagy nem.Ebben a pregnáns értelemben Isten tudása vagy ismerete voltaképpen egyet jelent az Ő kiválasztó kegyelmével. Bűn is csak azért lehetséges. De akkor is csak Isten „meg- engedő akaratának” az uralma alatt maradva. – az utóbbival pedig a „voluntas revelata”. amit Isten „simplicitas”-ával kapcsolatban mondtunk: Istenben ez a sokaság egy. „voluntas arcana”. amely ugyanabban az értelemben. 8. Bár előttünk ez az isteni akarat a történésnek beláthatatlan sokaságában nyilvánul meg. arról úgy tud. 3.n. Istennek a dolgok és történések felől önmagában az Ő jótetszése szerint (ezért „voluntas beneplaciti”) is előlünk – legalább általánosságban – „elrejtett” akarata ez (ezért „voluntas arcana”). vagy szembefordulunk vele. Az előbbit „voluntas decernens” névvel is jelölik. Ezért értelemszerű fordítása Ám.. amellyel Isten önmagát akarja. vagyis Istennek meg- engedő akaratáról beszélünk. Gondosan megkülönböztetendő „Isten akaratának” ettől az értelmétől. amihez Isten adja az erőt nekik – ennyiben tehát a „voluntas efficax” szempontjából szemlélendő. de a „voluntas beneplaciti”-tól annyiban különbözik. sőt sokszor éppen azoknak a felhasználásával.

és csak a hit szeme előtt világosodik ki. hogy – amint pünkösdi beszédében Péter mondja –: „gonosz kezekkel ölték meg Őt. ahol a legmagasabb fokon érvényesül Isten „bölcsessége”.). Ezért állandó kísértésünk az. Csel. hogy alázatosan tudomásul vegyük a tényeket. 55.).” (Ézs. Az Isten akaratának a közelebbi jellemzésére szolgálnak az Ő ú. mintha mi jobban. Mivel Istennek ezek az „attributumai” az Ő teremtményei iránt tanúsított magatartásában nyilvánulnak meg. Éppen ott. de úgy. szentségül és váltságul lett” (I. amit Isten Jézus Krisztus által az emberektől kívánt. 8. 45..n. (u.ott). keresztfára feszítve”. 35 .). aki vétkes testvéreinek ellene és Isten ellen elkövetett vétkét. amennyiben „igazságul. Az ÚT mindenekfelett a megváltás munkájában mutatja fel Isten bölcsességét. „Nem az én gondolataim a ti gondolataitok. vagy az embertől az ő cselekvésében megköve- telt „bölcsességről” van-e szó. miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5. amelynek azonban közvetve természetesen megvan a negatív oldala is. hogy sokszor nem is lehet eldönteni: az Isten munkáiban megnyilatkozó. amit akarata felölel.megnyíló titkokat. hogy teljességgel „kikutathatatlanok az Ő ítéletei. mint amely Jézus Krisztus halálában megtalálta a mi bűnös voltunkban rejlő kérdésnek olyan megoldását. Ellenkezőleg: ez a cselekedet a legkiáltóbb ellentétben állt mindazzal. semmiben sem szépítve. „Parancsoló akaratával” Isten senkit sem késztetett erre. jobbat tanácsolhatnánk neki. 1. vagy Pál buzdítása: „Legyetek követői” – pontosabban: „utánzói” (mimétai) – „az Istennek. Ezek szintén „közölhetők”. hogy ennek a bölcsességnek köszönheti rendjét. a „Bölcsesség-irodalom” szolgál ennek felmagasztalására. tehát Isten elrejtett. hogy ezekben igyekezzünk a magunk véges lehetőségei szerint mennél inkább hasonlatosakká válni Őhozzá. Így hát Jézus Krisztus „lett nekünk Istentől bölcsességül”. hogy Isten mindannak. Máskor azonban úgy elrejtőzik szemünk elől. végül mégis azt mondta nekik: „Isten küldött el engem tielőttetek. (I.) Az ÓT. és csak a tényből magából kivilágló „rendelkező akarata” szerint történt minden. Sok példája közül talán a legszebbet a József történetében láthatjuk.. Voltaképpen a két legutóbb tárgyalt „attributum” kapcsolódásából adódik. és nem a ti utaitok az én utaim. Hogy ez az attributum mennyire „közölhető”. 5. Sokszor kiviláglik előttünk Isten bölcsessége az Ő munkáiból.” (I. Pedig a hiba ilyenkor mindig bennünk van. ill. hogy az ÓT iratainak egy külön csoportja.). Ezekre vonatkozik a Hegyi-beszéd felhívása: „Le- gyetek tökéletesek. amely őt Egyiptomba juttatta.). hogy „Istennek bolondsága bölcsebb az embereknél”. sohasem Őbenne. Az bizonyos. Móz. akiben nagyobb „az Ő bölcsességének és tudományának mélysége”. 7. 48. egyenesen az a kötelességünk.. Kor. hanem az.) 8. 23. mint szeretett gyer- mekek” (Ef. a megvalósítására mindig megtalálja mindentudó volta folytán a legjobb utakat és módokat. Jelenté- süknél fogva pedig az „attributa affirmativa” jellegével bírnak. de jelentőségére való tekintettel külön is megemlítést érdemel Istennek „bölcsessége”: „sapientis Dei”. És ugyanakkor – amit szinte ugyanazzal a lélegzettel mond Péter – „Istennek elvégzett tanácsából és rendeléséből”. „erkölcsi tulajdonságai”. 1. 30. Magával az Ige központi tényével: Jézus Krisztus kereszthalálával szemben állva is így kell elhallgattatnunk hiábavaló kérdéseinket. 33. semhogy mi megérthetnénk annak titkait. hogy felül akarjuk bírálni Isten cselekedeteit. 25. 11. az „attributa relativa” csoportjába sorolandók. Kor. az abból is látható.) 7. és kinyomozhatatlanok az Ő útjai” számunkra (Róm.. 2. (Ap. Amint erre különösen az ÓT nem egy helye rámutat: a világon meglátszik. a Jézus Krisztus váltsághalálában. sőt nekünk embereknek. amelyet mi magunk soha nem gondolhattunk volna ki. mintegy az Ő példáját követve. és annak a kormányzása alatt járja útját. Lényegében azt jelenti. 1. úgyhogy egyenesen „bolondságnak” tűnik fel. rejtőzik el a közönséges emberi tekintet elől a legsűrűbb homályba. vagyis Isten „bölcsességének” mennyire lehet és kell is tükröződnie a mi teremtményi életünkből.

sőt akkor éppen a legfélelmetesebben. akkor szavát állja is. Isten „személyválogatás nélkül ítél. nagyon gazdag és sok árnyalatú fogalmat jelölnek. 12. Hogy Istennek ez az „igaz”-volta lehet az ember számára a félelem tárgya is. 7.. hogy azt helyettünk magára veszi a Megváltó. Azt mondhatnánk: Istennek ebben az attributumában az Ő „immutabilitas”-a jelenik meg előttünk újra. akár elmarasztaló. hogy hiba nélkül megtartja a maga elé tűzött irányt.: „Örülj nagyon Sionnak leánya. 7. 21. voltaképpen ugyanaz. mint Istennek következetes szembenállása mindennel. ti. „iustitia retributiva”. azt aratja is. Isten „igazságossága” azok számára. 1. amennyiben az ember a szövetség viszonyában áll Istennel. 2. Hiszen azt jelenti. 6. amely bűnös voltunkban félelemmel tölthet el bennünket. vagy „büntető igazságossága” már akkor is érvényesül. mint amit az Ige antropomorf módon az Isten „haragjának” nevez. Pl. 9. Isten nem csúfoltatik meg..Ilyen Istennek igazságos vagy igaz volta: „iustitia Dei”. kinek-kinek cselekedetei szerint. mert nem más az..) Istennek ez a „bírói igazságossága”. 3. mert amit vet az ember.. akik ebben a viszonyban állnak Ővele. mert már nem vádlottak- ként állunk szemben Ővele. – és „iustitia iudicatoria”-t (vagy „fonensis”-t). (A második helyen említett „iustitia distributiva” nyilván csak egyik megnyilvánulása a „iustitia rectoralis”-nak. Így már elveszti számunkra félelmetes voltát Isten „igazságossága”.) Isten „ítélő igazsága” az. Pl. 9. amely szavakban Istennek ez a tulajdonsága kifejezésre jut. Istennek büntető igazságossága. amikor a mi bűneinkből és azok által a fejünkre vont ítéletétől való szabadulásunkat munkálja Jézus Krisztusban.). „igaz legyen Ő.) – és Isten Őrajta tölti ki az Ő igazságossága ítéletét. nyilván csak egyik oldala annak a bírói igazsá- gosságnak. akár felmentő az ítélete. mind az út-i „dikaios”. 3. mint Bíránkkal. amelynél fogva Ő az Ő bírói ítéleteiben is mindig „igaz”.. csak egy bizonyos szempontból nézve. És ennek a „haragnak” az ítéletei alól nem lehet olyan kibúvókat találni. Ezért méltathatja Pál apostol Istennek Krisztusban elvégzett munkáját úgy. Szerinte itt Isten igazsága... hogy felülbíráljuk az Ő ítélkezését). és megigazítsa azt. s amit gondosan meg kell különböztetni az emberi lélekben legtöbbször bűnös módon felgerjedő haragtól. persze olyan új módon. De másfelől lehet örvendező bizakodás tárgya is. még ha ez előlünk el is van rejtve (minthogy nem is dolgunk nekünk az. Mind az ót-i „cedek”.: „Isten igaz bíró és olyan Isten. amilyeneket az emberi ítélkezés.. vagyis igaz- volta „jelent meg”. részrehajló és megvesztegethető voltánál fogva gyakran nyit számunkra. 26. mint életük fő vigasz- 36 . Pét. (Róm. Csak úgy hárulhat el mirólunk az igazságos kárhoztatás terhe.” (Gal. hanem gyermekeiként élünk az Ő atyai kegyel- mében. hogy ha Isten tudtunkra adta az Ő akaratát és annak megtartásához fűzte áldásainak ígéreteit.” (I. amely szerint jótéteményeinek és csapásainak osztogatásában semmiféle személyválogatástól vagy egyéb szempontoktól nem engedi eltéríteni magát attól. ami szembe áll az Ő akaratával. – „a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára” (I. már fő- képpen a „iustitia rectoralis” értelmében válik fontossá. továbbá „iustitia distributiva”-t.. 24. Innen van. ti. és következetes az Ő útjaiban. de most hangsúlyozottan erkölcsi értelemben.” (Róm. igaz és szabadító Ő. Az ún. amely szerint Isten mindig hű önmagához. Pét. 17. Ebből a szempontból az Ő igaz volta nem jelenthet mást.) Ez az ellentét e szavaknak abban az alap- jelentésében oldódik fel.. Csak így lehetséges az.” (Zak. és akaratának a megszegése. mint az Ő „igaz voltának” a megnyilvánulását. éspedig úgy. amely egyaránt érvényesül. nem maradhat büntető következmények nélkül.).). amely szerint Isten az Ő világkormány- zásában mindig úgy jár el. amely a mi életünket jellemzi. Meg szoktak különböztetni „iustitia rectoralis”-t.) Ezen alapszik a komoly intés: „Ne tévelyegjetek. aki Jézus hitéből való. amennyiben bűnös ember. ahogy mi emberek azt soha el nem képzelhettük volna. hogy.” (Zsolt. aki mindennap haragszik. Ezért vele külön foglalkoznunk nem szükséges. amit Ő maga megszabott és ami azért helyes.

hogy az felénk azért irá- nyulhat Istenből. Azt jelenti Istennek ez a „jósága”.). milyen jelentősége van az Istenre hagyatkozó hit számára Isten „hűségének”. De ilyenkor is a javukat munkálja. halogatja. Együtt magasztalja ezeket pl. minden azon fordul meg: bizonyosak lehetünk- e afelől. amely fogalomban az Isten közt és miközöttünk fennforgó nagy különbség. és „az égnek és a földnek szabott törvényei” (Jer. amit az Ő „igazmondó voltának” („veracitas Dei”) nevezhetünk. hogy Igéjében szól hozzánk. amit cselekszik. Ján. Kor. amiért nemcsak félelmetes lehet számunkra. valamint az Ő „irgalmassága” vagy „könyörületessége” is („misericordia Dei”). 4. mindabban. való közösségre” (I. és ennek a szeretetnek a túlcsordulása az. hogy Isten tulajdon életében is uralkodik. Ez természetesen nem azt jelenti. Erről az oldaláról nézve a dolgot. csak folyománya annak. hogy ezt hálásan felismerjék: „Akik Istent szeretik. és rajtuk múlik. 1. sőt azokkal ellenkező irányba vezeti sorsukat. amíg a világ világ lesz.). aki elhívott titeket az ő Fiával. amint együvé is tartoznak. sőt ellentét jut kifejezésre.). A Szent- háromság titokzatos belső életében érvényesül ez a szeretet öröktől fogva mindörökké. Az elmondottakból az is kiviláglik. Emez pedig a mi életünk külső és belső nyomorúságainak az irányába élezi ki az Ő jóvoltát. és így alkalmas arra. 1. zsoltár 8. hogy: „aki elkezdte bennünk a jó dolgot. korrelátumai egymásnak a „hűség” és a „hit” fogalmai. Istennek az Ő népével kötött szövetsége ugyanolyan szilárdan megáll. Mivel ennek köszön- hetjük magát azt a tényt is.. és a mi bűnös voltunk miatt sem fordulva el tőlünk. mint a „nappal és az éjszakával való szövetsége”. Ez tölti meg tartalommal az Ő „igaz”-voltát is. amiről a továbbiakban lesz szó. 9. amely voltaképpen átfogja mind az eddig tárgyaltakat. Isten „hosszútűrő”. Istennek ez a jóságos volta fog bennünket foglalkoztatni főképpen. hogy erre céloz mindaz. amiért is ez utóbbival nem kell foglalkoznunk. el is végzi-e a Krisztus Jézus napjáig”? (Fil. hogy mindaz. verse. Ezért most külön nem kell bővebben foglalkoznunk vele.. Istennek akaratát „igazságos”-volta mellett jellemzi tökéletesen „jó”-volta („bonitas Dei”). 25. mint ilyen. késedelmes a haragra és nagy kegyelmű”. teremtményeivel szemben érvényesül. 33. Mert bár minket főképpen azért érdekel. amit az Ige Isten „kegyelmessége” („gratia Dei”) alatt ért. és ezért nem siet velük. amelyben nekünk részünk van. jelöli mindkettőt. minden javukra van. hogy eszünkbe juttassa: valamennyiben magáról Istenről volt szó az Ő oszthatatlan egységében. mert azokat sokszor teljesítetlenül hagyja. hanem az Ő örömteli magasztalására is okot adhat nekünk. 6. hogy ítéleteiben nem talál örö- met. akkor nem felejthetjük el. végtelen nagyságából megtekintve a mi parányi életünk szükségeit. Az ÚT nyelvén is. „Az Isten szeretet” (I. Ha más nevén úgy nevezzük: „Isten szeretete”. mert neki magának lényege. 8.).talása. hanem abszolút komolysággal veszi a maga dolgát. valamint Igéjének egész tartalmát is. aki nem játszik. hogy bűnbocsánatot hirdető ígéretei is megállnak. Mert ha Isten állja az Ő szavát. teremtményeinek javára történik. a 103. Ezek után ki kell emelnünk az Igéből Istennek még két olyan „attributumát”.) Istennek ez a tulajdonsága alapjában véve „attributum absolutum”. hogy Istennek ez az attributuma magába foglalja azt. mert velünk. hanem ameddig csak lehet. Az egyik Isten 37 . – nagyobb javukat. mint a miénken. és soha meg nem rendülhetnek. Csak azt állapítsuk meg. Mivel ebben az életben Isten megváltó munká- jának csak a kezdetei mennek végbe bennünk. Erre a kérdésre a megnyugtató felelet Isten „igaz voltában” rejlik. akkor ez azt jelenti. 9. Ebből látható. 8. hogy mindig az ő egyéni kívánságaik szerint bánik velük. 10. amint az Ige is gyakran beszél róla: „Hű az Isten. mint amilyet ők kívántak maguknak. illetve az azt magába foglaló „igaz-voltának”. Amaz azt jelenti. tehát „attributum relati- vum”. sőt ugyanaz a kifeje- zés: „pistis”.” (Róm. vagy „türelmes”-volta („patientia Dei”) is ugyanennek a tulajdonságának egyik külön kidomborodó volta. amelynek ellenére bizonyítja meg hozzánk való jóságát. Isten hűségéről beszélhetünk. 28. mint ugyanannak a valóságnak különböző oldalai: „Könyörülő és irgalmas az Úr.

-ban a leggyakrabban szereplő „hagios”) egyaránt olyan gyökerekre nyúlnak vissza. amit latin fordítása: a „glória” szó ad vissza. mégis „attributum communicabile” ajándékává és parancsává. emberektől. „Magasságban és szentségben lakozom. hanem a Szentháromság életén belül is. el kell vesznem. „amellyel bírt Istennél a világ létele előtt” (Ján. akkor az utóbbi (vagyis Istennek „isteni volta”) alatt voltaképpen ugyanazt érti. De halála előtti estéjén elhangzott imádságában Jézus is használja ezt a megszólítást: „Szent Atyám!” (Ján. ha az Ige főképpen úgy beszél Isten „dicsőségéről”. amikor Istennel a szeráfok éneke által felmagasztalt „szent. közelebbről az embernek a szeme előtt mutat meg. olyan „dicsőség”-ről beszél. hogy megelevenítsem az alázatosak lelkét. A megfelelő ót-i szó: „kábód”. Ugyancsak Istennek minden más tulajdonságát átfogó tulajdonsága az Ő „dicsősége” („gloria Dei”).” (Ézs. hogy isteneit csak elmosódó határok választják el más lényektől. De amikor Jézus. Mindezek arra vallanak. Ilyesminek a gondolata rejlhet Pál apostolnak a mögött a kifejezése mögött. elmúlik a félelem.. 17. ha különösen az ÓT. Azt fejezi ez ki. 1. Érthető. a Fiúban.) Így válik Istennek ez az „attributuma”. hogy fogjon a teremtés művéből.).” (Ézs. helyez nagy súlyt Isten e „szent”-voltának a kidomborítására. Az ÓT.-ban inkább csak visszhangzik aztán ez az út. 19. amelyet teremt- ményeinek. „Jaj nekem. I. 15. és a Szent Léleknek már a nevében sűrűsödve fordul elő ez a jelző. – legalábbis hivatásuk és rendeltetésük szerint. mint bármi ezen a világon. amelyet kifejez. – amint az egyes „attributumaiban” kifejezésre jut. amely Őtőle az embert elválasztja. szent” valóságában érezte szemben magát. amellyel nem is egyszer „boldog Isten”-nek nevezi Istent. öröktől fogva szemlélhette a maga „dicsőségét”.). tehát pontosabban: „isteni voltáról”) beszél. azután valakinek a „tekin- tély”-ét. Legmegkapóbb példája ennek az Ézsaiás felkiáltása. hogy az ő Istene „egészen más”. Amikor Pál apostol Istennek „örökkévaló hatalmáról és istenségéről” („theiotés”. – I. Kir. 19. és maga a gondolat. Móz. és egyenesen vonzóvá válik az ember számára Isten „szentsége”. a maga közelségébe akarja vonni az embert. Az Atya a maga lényének tükörképében. II. De érthető. mint Isten Fia.). mert én az Úr. Az ÚT. mint az Újtestamentumban felhangzik: „Szentek legyetek. A „szent” Isten tehát a maga egyedülálló mivoltában szemben áll minden egyébbel. 5. Pogány világ környezetéből és annak hatásai alatt kellett akkor kibontakoznia Isten igaz ismeretének. hogy az embert már teremtményi mivoltában is. és így „elkülönítés”-t jelentenek. hogy elnyerje az Őt megillető hódolatot. 11. szent. amelyben az Ő abszolút más-volta jut kifejezésre.. de a megrontottal és alázatos szívűvel is.). Istennek „szentsége” alkalmas arra. áthatja az egész ÚT.. sőt gyakran egészen beleolvadnak azoknak világába. 5.). hogy Istennek olyan „tulaj- donságáról” van szó. eredetileg „súly”-t. 19. ebből megérthetjük. amit az Ő „szentsége” címén szoktunk emlegetni az Ige nyomán. Tim. elismert „kiválóság”-át jelentette: az út-i „doxa” pedig sok egyéb jelentésén keresztül odajutott. 16. amelyek „elvágás”-t. Pét. amely már ismertnek feltéte- lezhető. és az Út. – hanem mindenestől fogva különbözik tőlünk. hogy Isten a nagy szakadékon át. A fogalom jelzésére használt bibliai szavak (az ót-i „kádós”. (pl. szent vagyok!” (III. 2. De amikor az ember megtudja. 57. a ti Istenetek. Erre vonatkozik az a felhívás. A pogányságot pedig mindig az jellemzi. hogy „tündöklés”-t. hogy azt tökéletesen visszatükröztette. amely mind az Ó-. amely nemcsak teremtményeihez való viszonyában érvényesül. csak az Ő odaadó szolgálatáért való remegő felelősségérzet marad meg. 38 . „ragyogás”-t jelentsen.. 17. 22. hogy Istennek olyan „dicsőség”-éről van szó. És az Istentől menekülni akaró félelemből. éppen – mint: Isten. 6. zavarba hozza és megremegtesse. 11. mint amelynek szemlélői az Ő teremtményei. amelyeket az ember fel kellene. de különösen bűnös voltában. 1.-ot.-i tanítás.). Ezért gyakran szerepel ezen a néven: „Izraelnek szentje” (pl.„szentsége” (sanctitas Dei). és minden teremtményétől. népének állandó leckét kellett kapnia abból. és a Fiúnak éppen az volt öröktől fogva a „dicső- sége”. hogy Isten nemcsak ebből vagy abból a szempontból.

) Mert ott állandóan világol azoknak. 6. Igazában azonban úgy szerepel Isten „dicsősége” az Igében. amelyről a jövendő ígéretei szólnak.. Teljes valójában tehát – a mi szempontunkból – „megjelenendő dicsőség” (I. 3.. Addig pedig sokszor be kell érnünk azzal. Kor. Ha Isten mindent az Ő „dicsőségére” cselekszik. de megváltó munkája által mégis „közölhetővé” is válik. a mi „megdicsőülésünkben” (I. mint eschatologikus fogalom. akiknek megadatott látni. a zsoltárok telve vannak Isten „dicsőségének” magasztalásával. 4. akkor az természetesen minden munkájának a befejezésekor fog felragyogni.) az. 18. ugyanazon ábrázatra átváltozunk dicsőségről dicsőségre. „Az Úrnak dicsőségét szemlélvén. akinek erre semmi reménysége nem lehetne – oly mértékben át is ragad abból valami az ő életére. 39 . amiről szó van. 5. 5. hogy „Jézus Krisztus arcán világol az Isten dicsőségének ismerete” számunkra (II. azt a hitnek kivilágosodott szemével láthatjuk ugyan (Ézs. 3. és pl. 6. De ez csak halvány ízelítő abból a teljességből. a teremtettségben és a történelemben egyaránt. 1. Pét. És amilyen mértékben ott látja az ember – a bűnös ember.).) Úgyhogy elmondhatjuk. amikor is a „megjelenendő dicsőségnek részesei” leszünk a váltság végső kiteljesedésében. amint az minden Ő munkáján vissz- fénylik. „Közölhetetlen tulajdonsága” volna. 1.). Kor. hogy Isten ezt az Ő senki mást meg nem illető „attributumát” is meg akarja osztani velünk.Mert sokszor ez is el van rejtve szemeink elől. Hogy „teljes mind a széles föld az Ő dicső- ségével”. Pét.” (II.

Istennek az előzőekben tárgyalt „attributumai” általában az Ő önkijelentéséből. az Atya és a Fiú „származtatja” magából a Szentlelket”. Ef. mert jellemzik minden Ő munkásságát. amit Isten cselekszik. Isten munkásságairól és végzéseiről. hanem magában is. Az előbbiek Őbenne magában történnek. mert hiszen a mondottak értelmében tartalmilag semmiben sem különböznek Istennek „külső munkásságai”-tól. mint Istennek örök végzései. De ezt a kifejezésmódot maga az Ige adja az ajkunkra. amelyek azonban az Ő tulajdon életében mennek végbe. közelebbről az Ő tetteiben foglalt önkijelentéséből tűnnek elénk. a mi világunkban végbement cselekedeteiről tesz bizonyságot. stb. mint a Szentháromság személyeinek „proprietas”-ai (hogy az Atya „nemzi” a Fiút. sőt elsősorban magában. 5 a „proorizein” igével). amelyek Istenben magában mennek ugyan végbe. Mindaz. az utóbbiakat a teremtett világgal vagy annak színterén viszi véghez. Istennek örök végzései nem így előzik meg az Ő cselekedeteit. Istennek ezeket az örök végzéseit is úgy tekinthetjük már. hogy tudomásul vegyük. Az Ige is úgy beszél róluk. stb. „Belső munkásságai” közül továbbá megkülönböztetjük azokat. tehát a mi szempontunkból nézve és kifejezve „öröktől fogva” (I. hogy az Ő életének ezt a számunkra titokzatos kifejtését is az Ő „munkásságainak” a fogalma alá foglaljuk. az Ő időfeletti valóságához is tartozik. de már nem Őreá magára. már előbb el volt tervezve és határozva öröktől fogva Őbenne magában. hiszen Istennek éppen azokról a „külső”. Így teszünk különbséget először is Istennek „külső” és „belső” munkásságai között („opera- tiones Dei internae” és „externae”). és csak azután cselekszünk. amelyet világunkban végez. Bennünket természetesen legfőképpen az utóbbiak érdekelnek Isten „belső munkásságai”-ból. hogy mindaz. ame- lyekből Őt megismerhetjük. 7) („pro tón aiónón”. hogy mindenfelől átfogják azokat. Csal. hanem Isten tulajdon szempontjából is. másfelől azokat. hogy bennük valósággá váljanak a mi számunkra is. Főképpen azért bírnak fontossággal számunkra. Mivel mi azt is csak az idő nyelvén tudjuk kifejezni. hogy beleillesz- kedjünk magatartásunkkal. 3. vagyis azokra az örök „decretum”- 40 . mint bizonyos értelemben az Ő „munkásságait”. Istennek minden munkásságát („operationes Dei”) azonban az Ige megtanít nemcsak a magunk szempontjából nézni. amikor arról beszél. amelyekkel a továbbiakban foglalkoznunk kell. amit Isten az örökkévalóságban. mint az idők rendjén már beteljesültekről. Behatóbban mégsem kell velük foglalkozni. „decretum”-ai. 2. 28) „boulé”). amely szerint mi előbb tervezünk vagy határozunk. 11 „prothesis tón aiónón”). mert „külső munkásságai”-ban ezeket váltja valóra a mi világunkban. azt kell mondanunk. amelyből ezek a „külső” munkásságai folynak. hanem azt is. örökkévaló módon „Deus sctuosus” a Szentháromság belső viszonylataiban. Csak közben újra utal arra az Isten örökkévaló valóságában rejlő háttérre. hogy Isten: „eleve el- végezte” a történendőket (pl. hanem teremtményeire vonatkoznak (operationes internae ad extra). s amelyek nem egyebek. „az idők előtt”) az Ő terveibe foglalt. Sőt. 7. 4. ami előttünk az időben megy végbe. Az Ő szempontjából pedig mindaz. azt viszi véghez az Ő „munkásságaiban” ebben a világban. 1. Kor.). s amellyel szemben nemcsak azt kívánja tőlünk. megvan az értelme annak. hanem úgy. Ez nyilvánvalóan antropomorf kifejezésmód. Ez utóbbiak nem egyebek. hogy aztán a maguk rendjén nyilvánvalókká váljanak evilági megvalósulásukban. és felettük lebegnek. és annak az emberi tényállásnak az analógiáját követi. vagy hogy: „örök eleveelvégzést cselekedett a Jézus Krisztusban” (Ef. mivel Isten az Ő teremtett világától eltekintve sem él üres és mozdulatlan életet. amelyek Őreá magára vonatkoznak („operationes internae ad intera”). vagy hogy Istennek „eleve elvégzett” tanácsa szerint történt Jézus Krisztus halála (Ap.

Ezek a „decretumai” még nem munkásságainak a tényeiben. mind alá van vetve annak a célnak. Jézus Krisztusnak győzelmes és dicsőséges újramegjelenése felől azért szólnak ezek az ígéretek. hogy bármilyen „ordo decretum” világosodjék is ki előttünk. A múltbeli orthodox teológia nagy előszeretettel foglalkozott Isten „decretum”-ainak elem- zésével. mert nincs a lábunk alatt az Ige biztos talaja. mint a már eddig véghezvitteket. hogy platonikus. mindig abban a kísértésben volt. amelynek megvalósulásáról elsősorban bizonyságot tesz az Ige. hogy ebben a világban minden egy örök világ mintájára alakul. hogy Istennek minden „decretuma”. amelyben Istennek „külső”. Istennek az a végzése. ez az utóbbi végzése tehát még nem a „homo lapsus”-ra. hogy az Ő hajdani megjelenésében és az általa elvégzett váltságban Isten már döntő jelentőségű munkáját elvégezte világunkban. hanem csak azért kerülhetett sor rá. Isten Fiára. amely a „decretum generale”-val szembeállította a „decretum speciale”-t. Hogy erre vonatkozó „decretum”-a hogyan rendezendő bele az „ordo decretorum” összefüggéseibe. Ez a nagy hatású ókori filozófiai irányzat tanított olyasfélét. osztályozásával. akkor abban az egyben megint csak igazat adhatunk a régieknek. amely a bűnesetet lehetségessé tette. a mi szempontunkból nézve a dolgot. A két felfogás közötti eldöntetlenül maradt vita világosan mutatja. Emlékezzünk még meg arról. Ha pedig. vagy nem tudtak az Ige alapján egységes álláspontot elfoglalni. hogy teremtett világában végzett minden munkájával megdicsőítse magát. arra nézve maguknak a régieknek is megoszlott a véleményük. hogy a bűn valóságának az embervilágban való megjelenése sem volt meglepetés Isten számára. hogy e mellől nem maradhat el az előbbiről szóló bizonyságtétele sem. mint annak a „logosz”-nak a tartalmát. amelynek már a neve is emlékeztethet az újtestamentumi „logosz”-ra. de szoros kapcsolatban a már valósággá lett tényekkel. vagyis a mi világunkban folyó minden munkás- sága el fog érkezni beteljesedéséhez. Ugyancsak magunkévá tehetjük a régieknek azt a tanítását. hanem csak a „homo lapsutus”-ra vonatkozik. már feltételezi. tervei- ben már a „homo lapsus”-sal számolt ama másik „decretum”-a alapján. neoplatonikus hatásoknak engedjen teret a maga gondolatvilágában. Ez utóbbi az. hogy Isten öröktől fogva eltervezte a megváltás munkáját. az Ő „decretumai”-ról tesz bizonyságot. annak erre kiválasztott része) üdvözítése felől. Innen siklott ki Augustinus 41 . A „decretum gloriae” tehát a minden egyebet átölelő „decretum”. Az. amelyeknek a területére nem követhetjük őket. hogy Isten. Ugyanakkor nyilvánvaló. hanem oszthatatlan egységet jelent. hogy megengedi az ember bűnbeesését. mert szintén bele volt foglalva – az ő „megengedő akarata” szerint – örök terveibe. amelyeket éppúgy véghez fog vinni. amelyet „supralapsarius” felfogásnak neveztek. hogy e körül a kérdés körül olyan elméleti spekulációkba tévelyedett a hajdankor. hogy eltervezte a világ megteremtését. vagyis Istennek világteremtő és világkormányzó örök tervével a megváltás munkájára vonatkozó tervét. és egymás közötti összefüggésével. amelyek között szeretnénk bizonyos rendet is megállapítani. Ezzel szemben az „infralapsarius”-nak nevezett felfogás szerint az ember megváltására vonatkozó „decretum” feltételezi. hogy megvolt a végzése az emberiség (ill. vagy ne világosodjék is ki. az egész kérdés csak „quoad nos” bír jelentőséggel. hogy valahányszor Isten örök végzéseinek a témájával foglal- kozott a teológia. amelyek bennük beteljesednek. mert az Ige bizonyságot tehet arról. és minden egyéb vonatkozásban is a kormányzását. amit e világ felől elvégzett. hanem ígéreteiben jelennek meg számunkra. Ellenben – éppen az ilyen teológiai túlkapások ellen jó intésképpen – igazuk volt a régieknek abban. ez az egység alkotóelemekre bomlik fel. Istenben magában nem oszlik részlet- mozzanatokra mindaz.okra. Ezek a megállapítások csak egyre nem vonatkoznak: arra a jövendőre. akárhogy rendeződik is el különben előttünk. már feltételezi azt. És ezt az örök világot nem egyszer úgy fogták fel. Maradandó jelentőségű elem mindebben először az a különbségtétel. Az egyik vélemény szerint. Eschatológiai vonatkozásban az Ige csak Isten „belső munkásságáról”.

A Szentháromságon belül a Fiúnak ilyen különleges szerepéről Isten „decretumai”-nak a dolgában az Ige mitsem tud. hanem filozófiai. akkor kétségtelenül az Atya az. 42 . hogy Őáltala válnak a „decretum”-ok számunkra is ismeretesekké. amelyben örökkévaló módon eleve él az egész világ. A Szentlélek dolga pedig főképpen abban áll. akinek elsősorban tulajdoníttatnak az örök tanácsok és végzések. hogy a Szentháromságban a Fiú az az isteni „intelligentia”. és így a világbeli valóságoknak és történéseknek is azok az ősképei („causus exemplares”). Ha az Igében keressük a Szentháromság vala- melyik személyének az előtérben állást ezen a ponton. mint „mundus intelligibilis”.abba a gondolatba. amelyek azonosít- hatók Istennek az Igében elénk tűnő „decretum”-aival. hogy Őáltala válnak az örök „decretum”-ok evilági valósággá. és az egész elgondolás nem teológiai. A Fiúnak a főszerepe abban mutat- kozik ezzel kapcsolatban.

aki bennük a mindenség teremtő Urával érzi szemben magát. Móz. Istennek erről a feltétlen szuverenitásáról. Ez nem jelenti azt. hogy a megváltástól eltekintve is Ő a feltétlen Úr. Az ÓT pogány környezetével és annak behatásaival szemben a kijelentés Isten egyetlen és szuverén Úr-voltát kellett. hogy Isten a bűnében ellene fellázadt embervilágot is újra a maga uralma alá hajtja megváltó szeretetének hatalma által. nem pedig abból kiszakítva. hogyan állt elő a mindenség. Érthető. abban gyökerezik feltétlenül szuverén hatalma. egészen a világ teremtéséig. Móz. amely éppen csak erről szól (I. mint már feltételezhetőre építhet. amikor Isten megváltó munkájáról tesz bizonyságot. ha még legtöbbször csak abban a formában. amint az már Jézus Krisztus előtt is végbement Istennek az Izrael népével való szövetségének keretei között. mondja a szentíró. minden egyéb az Ő teremtménye. 8. aki mindennek teremtő Ura eleitől fogva. amely amúgy is megillette Őt teremtményei felett már az Ő teremtő munkája alapján. a legelső szón van a hangsúly. az ÓT-ban. csak ennyit mondott: „Hiszek egy Istenben. 1-2). Ez az Ő szuverenitása ragyog fel mindenekfelett a Jézus Krisztusban kiteljesedésre jutott kijelentésében. Abban a legelső mondatban. hanem úgy mondja el a világ teremtésének folyamatát. mint az Újtestamentumban. hogy az ÓT-ot is főképpen ne ez az utóbbi érdekelné. Gyakorlatilag másképpen viszonyul Istennek minden munkájához az. aki csak azt az uralmat érvényesíti megváltó munkája által. a szó legszorosabb értelmében Igének tekintették. amelyről az ÓT bizonyságot tesz. Móz. Itt ugyan azon van a hangsúly. Az Apostoli Hitvallás első cikkelye. És mi sem természetesebb. Az is érthető. Azt jelenti ez.). s arra éppen az Ő Teremtő-voltának hirdetése volt alkalmas. hogy Izrael Istene a mindenség teremtő Ura. Méltat- ható még abból a szempontból is. hogy a maga tudományelőtti álláspontja is egészséges érzékkel tapint rá egy-egy tudományosan is igazolódott igazságra (pl. hogy erre a célra nem a mi jelenkori tudományos- ságunk által előadott kozmogóniát használja fel. hogy kidomborítsa. vagyis Ő a Teremtő. 3). amint azt annak idején ismerték. amelybe beleöltözötten jelenik itt meg az Ige. hogy Istennek mindennel szemben. mindenható Atyában”. amikor még nem alakult ki véglegesen a szövege. hogy megtakarítsa számunkra a magunk erején való vizsgálódás fáradalmait. 1. Holott ennek a történetnek a tisztázása egyre nagyobb mértékben lehetséges a fejlődő emberi tudományosság számára is. ha erről az utóbbiról több szó esik az Ó-. amelynek folytatá- sáról szólnak azután a következő fejezetek és könyvek. 1. hogy kozmogóniai elbeszélésekbe öltözteti mondani- valóját. 2. Arra akar felelni. 43 . Mintha Isten maga akarná itt tudtunkra adni a dolgok előállásának történetét. még külön nyomatékkal kellett annak is szóhoz jutnia. a növények. és a kijelentés nem arra való. amikor megszólalt az Ige (I. 1. mint az. állatok. Isten így megvallott „minden- ható” („pantokratór”) voltának az értelmezéseként járult aztán hozzá ehhez a mai kiegészítés: „Mennynek és földnek a Teremtőjében”. hogy egyáltalán van. amely Teremtő-voltában gyökerezik. hogyan kezdte el Isten azt az Ő munkáját. De itt. a Szentírás elején úgy tesz bizonyságot az Ige. Méltatható a „hétnapos” teremtési történet (a „heptaémeron”) esztéti- kai szempontból: a világirodalom gyöngyszemei közé emeli nem egy tulajdonsága. Visszanyúlik Istennek az az egész munkája. és mindvégig ugyanazzal az Istennel van benne dolgunk. Isten teremtő munkája. amely szerint „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (I. Vagyis ez a mondat nem arra a kérdésre akar felelni. ami rajta kívül van. Nem elméleti kozmogóniai érdeklődést akar a szentíró kielégíteni. 1. 2. ha az ót-i Szentírásnak éppen a legelején találkozunk Isten teremtő munkájának olyan meghirdetésével. A kijelentésről való helytelen gondolkodás folytán sokáig magát ezt a köntöst is. De ez a gondolat feltételezi azt. De ezek a „teremtés- történetek” is az egész ÓT-mal való összefüggésükben értendők. Az ÚT erre az igazságra.

amely mai tudományos felfogásokat bele akar magyarázni a Szentírás szavaiba. Móz.ember sorrendjét illetőleg). emez viszont éppen ezt teszi fő témájává. mégis meglátszik rajta. hogy a „heptaéme- ron”-ban valahogyan benne rejlik mindaz. és ezzel előbbre vitte teremtő munkáját. Egyébként az ÓT költői részeiben találko- zunk a világ szerkezetéről és így létrejöttéről szóló még további olyan gondolatokkal is. alighanem a mítikus arányokra megnagyobbított krokodilus. itt. hogy az Ige hordozójává lett. Fordításunk így „Egyiptom”-mal adja vissza. mert eltereljük a figyelmet arról. 44 . és „töhöm” a bibliai teremtéstörténetben. A bibliai teremtéstörténetben ez a fantasztikus őslény „töhóm” néven azzá a „mélységgé” szelídül és tisztul. Vagy ilyen a „Rácháb” néven említett szörnyeteg. hogy Isten „a föld kerekségét. amelyekben a pogány mítoszképző fantázia tobzódásait szemlél- hetjük. (Van szó arról. a tengereken alapította” (Zsolt. számunkra isteni tekintéllyel nem bír. mint az előbbi. Isteni tekintélye annak van benne – az az Ige benne –.. Mert bár ez nem mozog olyan kozmikus keretek között. 5.és állatvilág teremtésére. Sőt. ezt is teremtéstörténetnek tekinthetjük. mint a megfelelő pogány mítoszok. hogy két nyelvészetileg rokon szó fordul elő bennük: „tiámat” a babiloniai „héttáblás eposzban”. Nincs tehát szükség afféle „apologetikus” erőfeszítésekre. ami azonban már átértelmezés. és így felette áll minden változásnak. és úgy kettévág. amelynek környezetébe belehelyezte Isten az embert. a kontextus szerint helytelen. Legtanulságosabb e tekintetben a bibliai teremtéstörténetet a babiloniak teremtéstörté- netével egybevetni. Már több szerepet játszik a meseszövő képzelet abban a második teremtéstörténetben.) Mindez arra vall. Izrael népe és a babiloni nép rokonságánál fogva teremtéstörténeteik is bizonyára közös gyökerekre nyúlnak vissza. és úgy érkezik el az ember teremtéséhez.. amelyekkel azt akarnánk kimutatni. 16. s amelyek aligha őrzik a már levetett hajdani pogány elgondolásoknak is bizonyos maradványait. 11 skk). csalatkozhatatlan kozmogó- niai igazságnak. ahogy a mi mai költésze- tünk is sokszor használ olyan kifejezési eszközöket. Ha a bibliai teremtéstörténet az Izrael népében kialakult ókori kozmogóniát tárja is elénk. Ilyen maradvány pl. De gyermeteg. hogy annak az Igének a világosságánál. és így előállása módjának tekintetében a Biblia napjai óta máig végbement. ami Istennek teremtő hatalmáról szóló bizonyságtétel. Annál kevésbé bírhat számunkra dogma- tikai jelentőséggel. hanem körülötte a keleti népeket jellemző élénk fantázia játékának is megvolt – ha csak bizonyos korlátok között is – a szabad tere. 104. akit az elszaporodó istenek nevében Marduk isten megöl. hogy a bibliai teremtéstörténet annál fogva. amit a jelenkori tudomány mond a világ elő- állásának módjáról. embereknek. hogy magának az ÓT népének és korának a lelkében sem élt a „heptaémeron”-ban tükröződő kozmogónia úgy. Így nem véletlen. amelyet Isten „átdöfött” teremtő munkája során (Zsolt. 74. amelynek hordozója számunkra mindmáig. amely mint ilyen. Arra jó rámutatnunk. mennyire fölébe emelkedett más ókori koz- mogóniai elgondolásoknak. amelyet a „heptaémerón” után olvasunk (I. eltűnt belőle minden pogányos fantasztikum. kiindulópontjává válik a teremtés további munkájának. akit Isten „megrontott” (Zsolt. amelyeket senki nem vesz már hajdani komoly értelmükben. amely a világ megismerésének. egyben mint régi kozmogóniai elgondolás is. 2:4-15). hogy erre az Ő önkijelentésére felelhessünk a mi hitünkkel. mint merev lezárt tanítás. hogy két feléből formálja azután az eget és a földet. csak ártunk az Ige ügyének. költői üdeségével ez a történet is egészen más levegőt lehel. és ha az ÓT más helyein indokolt is. amit a magunk vizsgálódásaival sohasem tisztázhat- nánk. amely mint valami ős-chaos. De nem tekintendő isteni tekintélyű. ami valóban Ige. Amaz az „ég és föld” teremtéséből indul ki. az ilyen „apologetikával”. azé az ősszörnyetegé. De milyen óriási a különbség a jelentésükben! „Tiámat”. a „Leviathán”-nak képzete. a babilóniai egyik ősistenség. Erről csak azért beszélhet és tudhat a Szentírás. mert ezt maga Isten adta tudtul nekünk. stb. Ez az. 89.). amelyek a teremtés történetének egyikében sem találhatók meg. és erről tér át a növény.

hogy van. vagy legalábbis elvileg a szemünk előtt lejátszódható ilyen folyamatok mögött. 45 . hogy Isten nem egyedülvaló az Ő örökkévalóságában és nem korlátlan az Ő hatalmában. Isten teremtő munkája dogmatikai szempontból elsősorban úgy érdekel bennünket. a „másodlagos teremtés”. Nem szem- léletes benne csak maga Isten. Ennek a kifejezésnek azonban. más értelme is lehet. mert hiszen a lefolyá- sa a szemünk előtt megy végbe. „szerez”. és számunkra érthetőkké válnak is. 16: „Titokban formáltattam és idomíttattam. akkor az azt jelentené. hanem csak Alakítója. „teremtővel”.n. még ha egyébként vizsgálódásaink számára megközelíthetők is. s amely az Ő akaratától függetlenül létezvén. noha jól tudjuk. mint Őmaga.3. amikor először jelent meg e földön. hogy atyánktól nemzettünk és anyánk méhében fogantattunk és formálódtunk (Zsolt. ahol ma van. Az ilyen gondolatok szöges ellentétben állnak azzal. és hitünk által az értelmünk számára titok az ilyen folyamatokban is. vagy legalább a képzeletünk szemei előtt játszódhat le. aki embernek születik. ami van. Az Ige arról tesz bizonyságot. A Biblia legelső lapjain olvasható történetekben is találkozunk olyan mozzanatokkal. Az egyik a „creatio prima”. aki a maga akaratát valósítja meg benne. Ez a kifejezés a Szentírásban nem fordul ugyan elő. valamit. Istennek „másodlagos” teremtő munkájában van valami „szemléletes”. Ezzel persze nem merül ki az Igének Isten teremtő munkájáról szóló bizonyságtétele. de nyilvánvaló. Ez azt jelentené. hogy Isten a szó szoros értelmében nem is Teremtője a világnak és a benne levőknek. – amelyekben Isten a már megteremtett valóságot. Ha nem így volna. 129. Mindezt azonban az Ige szintén beleérti Isten teremtő munkásságába. Ezért jobb nem használnunk itt sem. amit nem is helyeselhetünk. Ennek módjára szól az Ige is sokszor arról. amint a következő fejezetben látni fogjuk. az „elsődleges teremtés”. – még ú. Hogy a szemünk előtt lejátszódó. mint Teremtő. Az utóbbi Istennek „továbbteremtő” munkája a már létező világban. „épít”. stb. ha a múltban ment végbe. éspedig olyasmi érthető alatta. Az előbbi azonos a „semmiből való teremtéssel”. A legfejlettebb ókori valóságszemlélet előtt is nyilvánvaló volt. és így szemtanúi nem lehettünk. elsősorban ezt érti alatta.) Hiszen az emberi alkotómunkát jellemzi éppen az. amelyet készen talált. „teremtő” gondolatainak a megvalósításához is –. aki mindig csak már meglevő valóságnak ad új formát. ott rejtőzik Ő. hogy bármennyire újat hoz is létre. Más értelemben „új” minden egyes egyén. ha a jelenben történik. „fundál”. hogy Isten „formál”. akit pontosabban lehet azonban a „démiurgos” („világépítő”) névvel illetni. – hogy úgy mondjuk: – „teremti tovább”. más valóságból való kifejlés és kialakulás. a másik a „creatio secunda”. amely által új létezőkkel gyarapítja teremtett világát. hanem a világot csak formálta valamilyen ősanyagszerű valóságból. és más értelemben volt „új” az ember. Mi sem áll távolabb az Ige teremtés-gondolatától. Isten szuverén jótetszésének köszönheti. Megkülönböztethetünk tehát a teremtés gondolatában két alkotóelemet. hogy minden. azt az Ő Igéjéből tudjuk. mint „semmiből való teremtés” („creatio ex nihilo”). Pogány vallásokban és filozófiai elgondolásokban találko- zunk ilyesféle ú. mint az olyan képtelenség. mintha a semmiből varázsütés módjára állt volna elő Isten parancsára minden. Nem is kellett az emberi tudománynak odafejlődnie. hogy van a dolgok létében eredet és leszármazás. mindig már valamilyen adott valóságot kell felhasználnia.) Istennek ezt a „továbbteremtő” munkáját néha „creatio continus” – „folytatólagos teremtés” név alá is foglalják. Ezt a gondolatot fejezi ki a „semmiből való teremtés”. mintegy a föld mélyében”. s amely így éppen annyira örökkévaló. amelyekből új valóság áll elő.n. (Ebben aztán me- gint lehet különbséget tenni. korlátozását jelentette az Ő hatalmának is. amit az Ige mond Őróla. ami van. mert hiszen az „új”-nak fogalma viszonylagos. hogy amikor Isten teremtő hatalmáról bizonyságot tesz. amikor is a min- denségben minden létezőt egymástól való folytonos kifejlésnek („evolúciónak”) a módjára igyekszik megérteni. – éspedig az egyikkel a másik után. Ennek alapján kell magunkat egyenként is az Ő teremtményeinek tekintenünk.

amely megkívánja. Az Igétől idegen felfogások hatása alatt fel-felbukkant az a gon- dolat. hogy az időnek lett volna olyan kezdete. szemben minden olyan gondolattal. vagyis az időben való teremtés volt. a „natura creata creans” az Istenből kiáradó „Logos”. amely értelmünk számára megoldhatatlan marad. Móz. De mennél jellegzetesebben jelentkezett ez a gondolat.Minden effajta „másodlagos” teremtés azonban az „elsődlegesen” alapszik. Ez az ész igényeinek megfelelő gondolat. hogy a világ Isten beszéde által teremtetett. hogy Istennek „elsődleges teremtése” nem „creatio in tempore”. hogy mivel „töltötte Isten az időt” a teremtés előtt.” (Zsid. 11. munkájában. Amikor magát a létezést Isten teremtő akaratának tulajdonítjuk. mert egyáltalán van létező világ. hogy belőle a teremtettség léte is „kifolyjék. ez a gondolat olyan titkot rejt magában. 1..) Az értelmünk számára nem végiggondolható gondolat az sem.. nem tudja megtenni a gondolkodásunk. 1. amint erről az ő Igéjében szól hozzánk. mármost mindenestől fogva nem szemléletes dolog. vagyis olyan teremtés. Ezért minden olyan teológia. mindig hajlandó volt kacérkodni a „creatio aeterna”.) 4. Neoplatonikus filozófiai spekulációk alapgondolata volt a teremtettségnek Istenből való „emanációja”. vagyis az örökkévalóságba visszanyúló teremtés gondolatával. Az Igének Isten teremtő munkájáról szóló ez a gondolata egyben az Ő abszolút szabadságát is kifejezi. Az Igében van csak abszolút értelme annak a szónak. Az egész elgondolás annyira magán viseli a panteizmus bélyegét. a „natura non creata non creans” pedig megint Isten. Ez a cím azt jelenti. hogy meg- különböztethetünk négyféle „natura”-t. mert a teremtés előtt idő sem volt. amelyeket a középkorban Scotus Eriugena (810-877) újított fel „De divisione naturae” c. a középkori skolasztika). mert Ő a létnek olyan bősé- ge. És ugyanígy a szó komoly értelmében vett világkezdetről is csak akkor lehet szó.. aminthogy a végénél is csak Ő határolhatja el az Ő Igéjében megszólaló ígéretei szerint. Hiszen úgy áll a dolog. Amint nem tudunk elgondolni olyan egyenest. Istenben megvolt hiányérzetnek sem. amelynek ne lettek volna időbeli előzményei. vagy legalább annak is helyet engedett a maga keretei között (mint pl. annál inkább elzárkózott előle az egyháznak az a helyes ösztöne. 3. amely „theologia naturalis” akart lenni.) Lényegében véve ugyancsak a körül a kérdés körül forog az a régi teológiai tétel is. az ókorban az Aeropagita Presudodionys (500 körül) tanításai. úgy nem tudunk elgondolni a létező világfolyamatban sem olyan kezdeti pontot. akibe a teremtettség visszatérve. Új mozzanatokkal azért gyarapodhat a létező világ. amelynek ezt köszönhetjük. amelyet – ha más formában is – meg ne előzne a végtelenségig meghosszabbítva a létező világnak valamilyen állapota. Az egyenes vonal végtelenségét csak az vágja el. amely ne volna a végtelenségig meghosszabbítható. ha azokon a dimenziókon. Ilyen kezdeti határként csak az örökkévaló Isten szerepelhet az Ő világteremtő akaratával. ha rajta kívül álló dimenzióból érkezik valamilyen metsző- vonal. nyugvópontra jut az egész teremtési folyamat. hanem „creatio sum tempore”. amely a semmiből a létező valóság világába vezet át. Az életnek tökéletes teljességét élte Ő öröktől 46 .” (I. A „natura non creata creans” maga Isten. amellyel a Szentírás kezdődik: „Kezdetben. De nem tulajdonítható Isten teremtő munkája az ellenkező jellegű szükségességnek: vala- milyen. Az az elsődleges teremtés. S így csak az Igére felelő hit képes a világot Istentől „semmiből teremtettnek” felfogni. hogy csak „eretnekségként” szerepelhetett az egyház történetében. hogy a teremtés Isten életének mintegy túlcsordulása volt. amely egyúttal az idő folyamát is elindította. kívülről jön ennek a kezdetnek a megszabása. „Hit által értjük meg. (Eszerint tehát tárgytalanná válnak az olyan problémák. hogy azt a lépést. a „natura creata non creans” a teremtett világ. amelyekben a mi természetes gondolataink mozognak. amely az Igén nevelkedett.. Nagy népszerűségnek örvendtek pl. és értelmünk számára megfoghatatlan. amely szerint Isten teremtő munkája bármilyen szükségességből folyt volna. Tehát csak Isten az Ő kijelentésében adhatja meg a világ- folyamatnak ezt a kezdeténél való elhatárolását.

Isten létének minden teremtmény lététől való különbségét fejezi ki az ő „aseitás”-ának. Tim. vagyis emberré lett maga is. és eszköz. mint Istené.). Mindenekfelett Istennek az emberhez való ez a kitüntető aláhajlása az. amelynél fogva alkalmassá vált arra. Előttünk érthetetlen. amellyel a régebbi teológia az Ő „attributumai”-nak során szokott foglalkozni.és az állatvilággal való olyan teljesebb kidolgozására.) A teremtményeknek csak az Őtőle való függésben. mint a Szentháromság egységében a szeretetnek „boldog Istene” (I. Az Igének ez az igazsága is Jézus Krisztusban világol ki teljes fényében. amely azután az Ige egyik alapigazságaként mindenütt feltételeztetik a Szentírásban. Móz. Az embernek erre a sajátos méltóságára való tekintettel. Ez jut kifejezésre a teremtéstörténet során elhangzó szuverén parancsszavakban: az isteni „Legyen!” szavaiban. Ez a gondolat világosan kifejezésre jut a teremtéstörténetekben is. Az Ige teremtés-gondolata szerint ezzel szemben Isten valóságos saját létezéssel ajándékozza meg teremtményeit. hogy a teremtmények létezése komolyan veendő létezés. voltaképpen felüle- tes látszat. Ön- magától való létének a gondolata. Móz. Tim. 1. mint külön-külön teremtményeké. amelyikért a teremtés egész műve végbement. ha egy vagy más értelemben lefokozott vagy korlátolt mértékben is. Mert Őbenne az Ige szerint az a megfoghatatlan csoda áll előttünk. és azzal való viszonyában is úgy munkálkodik. s miután azt különös szemléletességgel elmondta. amely ennek a célnak a szolgá- latában áll. megtalálja bennük Istent magát. Isten teremtő munkája. amelynek kedvéért a maga örökké- valóságának köréből kilépett. amelyek felett uralkodhassék s amelyeket szerethessen. hogy az ember élhessen benne (II. sem kétségbe nem vonta senki a teológia története során. Az ezekről szóló fentebbi fejezetben mi ezzel nem foglalkoztunk. hogy az Igének az emberről szóló kijelentésével külön is foglalkozzunk. csak aztán mondja el. hogy abban megdicsőíti magát. 5. amely sohasem téveszthető össze Istennek teremtői létével. 5. Itt a teremtésről szóló általános igazságokkal kapcsolatban is ki kellett azonban emelnünk az ember teremtésére vonatkozó ezt a különleges igazságot.fogva önmagában is. Létezésük. az Ő akaratából és ajándékaképpen. 3. Voltaképpen az ember az a teremtménye. 16. 26-27). amelyekből a teremtmények léte követke- zik. Ezért minden egyéb teremtménye csak egy-egy állomás az ember teremtése felé. amelyek a Szentírás elején olvashatók. 26. hogy Isten „megjelent testben” (I. az ember teremtésében csúcsosodik ki. Nem is mondott neki ellene. Az ezután következő történet pedig mindjárt az ember teremtésére irányítja figyelmünket. hogy legyenek teremtményei is. amelyről az Ige beszél.) Teljesen szabad „jótetszéséből” született meg benne az a „decretum”. mert semmilyen szükségesség által nem indokolt módon akarta. hogy a maga életének a köréből kilépve világot teremt. Az egyik úgy tünteti fel az ember teremtését. a további fejezetek során vissza is kell majd térnünk arra. mert ennek világánál értjük meg. mint aki körül Istennek teremtő és minden egyéb végzései és munkásságai forognak. s amelynek véghezviteléhez Isten olyan nyomatékos elhatározással fogott hozzá. Az ember életében akarja véghezvinni azt a munkásságát. 1. Isten teremtő munkájának ezen a szabadságán alapszik voltaképpen az. 2. mint amellyel befejezéséhez jut Isten teremtő munkája („a hatodik napon”). mégis valóságos lét. 47 . Az „emanációs” elgondolás szerint az egész teremtett- ségben voltaképpen Istennek a léte nyilvánul meg. Őneki „élete van önmagában” (Ján.) De az embernek az egész teremtettségben elfoglalt ez a rendkívüli helyzete olyan gondolat. 11. (I. 4-8. ami minden más teremtmény fölé emeli az embert. mert magától értetődő dolog. hogy megdicsőítse magát. mint egyetlen más teremtményéhez sem. Aki mélyebbre hatol. Mindenféle panteisztikus teremtési elgondolás illuzionizmusával ellentétben az Ige teremtési gondolata a legkomolyabb realizmusnak szolgál alapjául. Ez a létezés természetesen más. mint került sor az addig még szinte nyers állapotban levő természetnek a növény. De ez a teremtményi lét.

amit belőlük a Fiú nekünk kijelentett. Mert nyomatékosan úgy beszél róla. De ezért is érthető. 4. Igaz. hogy Alkotóját dicsőítsük. azért az ne maradjon előttünk értelmetlen dolog. amelyet alkotott” (I. Azonban az a körülmény. és végül az ember meg is jelent. ne folytatódjék. és ezen a réven is okot adhat arra. hogy magának a Szent- háromságnak a belső életkeringése is az Atyából indul ki. – sőt egyben formázza valamennyire a tulajdonképpeni művet is. A Szentírás legelején olvasható teremtéstörténet úgy fejezi ki ezt a maga gyermeteg nyelvén. mert a teremtés munkája – főképpen a „semmiből való teremtés” értelmében véve – teljességgel megfoghatatlan számunkra. És ez az értelem éppen a Fiúban világosodik ki előttünk. hogy Isten „hat napon át” munkálkodván a teremtésben. Ez azzal is összefügg. bölcsességét. hogy benne megjelenhessék az ember. Uram. hogy a teremtő Atya Isten titkaiba nekünk hiábavaló dolog.). mert te teremtettél mindent. 2. Az Atya Isten azoknak a titkoknak a sajátos teljessége. Móz. mint „fons Deitatis”-ból. és a szereplő: az ember is megjelent rajta. A teremtésnek ez a befejezettsége az emberhez viszonyítva értendő. Bár az „epichorésis hypostatica” értelmében részt vesz benne a Fiú és a Szent Lélek is. amely dicséri Mesterét. és nem is szabad belekíváncsiskodnunk. Az ÚT.és állatfajok. És nem egyszer visszhangozza ezt a magasztalást az Újtestamentum is: „Méltó vagy. tisztességet és erőt. Az egész teremtettség készen állt már arra. Különösen a Zsoltárok könyve bővelkedik Istennek. Bár a teremtés munkája magában véve csak állványozás. hogy Istennek az a teremtő munkája. hogy az Ige minden teremtményi létet is az Atyának a teremtő munkájára vezet vissza. hanem e helyett arra kell figyelmünket összpontosítanunk. hogy az embertől eltekintve is meglássuk Isten teremtő munkájában az Ő hatalmát. vagy – esetleg magának az embernek a közreműködése révén – kialakulóban vannak új növény. amelyek által Isten „tovább teremti” világát. a Szentháromság személyei közül az Atya áll az előtérben. vagy akár ma is támadhatnak új tengerek és új szárazföldek. hogy végy dicsőséget. Így hát elindulhatott Isten teremtettségében mindaz. mint befejezettről.miért beszél az Ige Isten teremtő munkájáról úgy. Ez nem zárja ki azt. köze- lebbről úgy. 48 . gazdagságát. ugyanolyan hangsúllyal. azért mint ilyen is lehet remekmű. Ez azt is jelenti. amit az ember felől tervezett.). és ezért megtanít bennünket az Ő magasztalására magáért a teremtett világért is. mint a teremtéssel szorosan összefüggőkben –. Világfenntartó és világkormányzó munkássága során tagadhatatlanul állandóan új mozzanatokkal is gyarapszik a teremtettség. hogy azokat a már megteremtett világban lejátszódó folyamatokat. hogy ma is keletkezőben vannak naprend- szerek. és a Te akaratodért vannak és teremttettek. az Atya a teremtés munkájának a sajátos alanya. Mert arra nagy súlyt helyez az Ige. amelyekből a Fiú a nekünk szükségeseket megjelenti. és ezért helytelen volna megjelenésükben nem látni Isten teremtő munkájának újabb bizonyságait. mint a múltban történtről. Isten teremtő munkájában – valamint az ezután tárgyalandó fenntartó és kormányzó munkájában is. amelyen Istennek az emberrel való ügye lejátszódhat. hogy az emberi élet és az emberi történet szempontjából Isten teremtő munkája elérkezett a szükséges befejezettséghez. az Ő világfenntartó és világkormányzó munkája szempontjából is nézhetjük. s amelyeknek igazságáról a Szent Lélek megbizonyosít bennünket. A színpad.” (Jel. nem változtatott azon. „a hetedik napon megszűnék minden munkájától. mint a természeti világ fölött is uralkodó Teremtőnek a magasztalásával. mint Jézus Krisztusban testet-öltött Fiúban. Szakadatlanul folytatódik is a szemünk láttára. kész. amely még nem maga a tulajdonképpen eltervezett mű. s amiért egyáltalán világot teremtett. Ugyanakkor arra is megnyitja szemünket az Ige. amelyet fentebb „másodlagos teremtés”-nek neveztünk. 3. 11. amelynek érdekében készült. 6. Amint az Apostoli Hitvallás első cikkelyéből is kitűnik. De ez csak arra figyelmeztet bennünket: mennyire egybeszövődnek egymással Istennek különböző munkásságai. amelyről legközelebb fogunk számot adni. hogy bármilyen megfog- hatatlan titkok ködébe vész is előlünk Istennek teremtő munkája.

A Szent Léleknek a teremtésben való szerepe a háttér homályában marad. Minden Ő általa lett. amelyet Jézus Krisztusban végzett el. hogy értelmével felfoghatná.” (Ján. „Kezdetben volt az Ige. mint benne szintén résztvevőt. ami lett. 1. 1. Csak Istennek más munkásságaiban látjuk majd – különösen az ÚT. ha tartózkodunk minden spekulációtól.). és nála nélkül semmi sem lett.. Amint egy teljesebb kifejezés mondja: „Mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek” (Kol. 1-3...amellyel az Atyát ruházza fel a teremtés munkájában a cselekvő személy szerepével. de ez csak éppen ahhoz elég. 49 . hogy: „Isten Lelke lebegett a vizek felett” (I. 2.. de eléggé megnyílik ahhoz. hogy a teremtés munkájának az elgondolásából ki ne felejtsük a Szent Lelket. 16. amely a teremtés munkájában való részesedéséről többet akarna tudni. hogy belelásson a legmélyére titkainak. világánál – jobban előlépni a Szent Lelket. 1. azt is vallja.. A teremtés munkájának az értelme tehát Jézus Krisztusban található meg. hogy az Atya a Fiú által végezte el ezt az Ő munkáját.). annak számára sem nyílik az meg úgy. Móz. A mi gyarló emberi megszövegezésünkben ez azt jelenti. mert Isten el akarta végezni az embervilágban azt a munkát.). hogy az egész teremtettség azért jött létre. A teremtéstörténet elején olvasunk ugyan arról. és dicsőítse érte Istent. Ezért jobb. Aki ezzel a kulccsal fog hozzá rejtelmeinek a zárjához.

hanem beleérthetjük azt Istennek helyesen értelmezett teremtő munkásságába. ha a szakadatlanul megújuló teremtő aktus ettől meg nem mentené őket. tehát mindkettőnek megvallásával szembehelyezkedünk a „deizmus” néven ismert felfogással. A Fiúnak a teremtésben játszott szerepének megfelelően krisztocentrikusan is: Kol. Zsid. vagyunk és mozgunk”. hogy a teremtés által létrehívott teremtményeit létezésükben Isten tartja meg továbbra is. mert hiszen valamely teremtménynek. hogy Isten pillanatról-pillanatra újra megajándékozza a léttel. 1. Teológiailag az érdekel bennünket ilyenkor is. hogy fennállását annak köszönheti. Az Ige történetéből érthető.) Az előbbiről is nem egyszer nyomatékosan bizonyságot tesz az Ige. voltaképpen az Ő teremtő hatalmának a folyománya. egy bizonyos funkció. mint amelynek ismerete előfeltételezhető. 13. hogy Istennek gondja van a világra azon túl is. a múltban nem egyszer „creatio continua” néven emlegették a világ fenntartását. amíg funkciójukat be nem töltötték. amelyek kihatással vannak sorsára. amelyet – mondtuk – Isten teremtő munkája is elsősorban abból a szempontból érdekel. hogy – mivel Istennek ez a munkája. 1. létrehívta. akkor világos. de a már egyszer létrehívott világ Őtőle függetlenül járja a maga útját. amely szerint a lét. fennmaradásának a lehetőségei és a határai attól függenek: milyen történések játszódnak le a világban. 50 . amellyel a teremtettséget állandóan függésben tartja a maga hatalmától. hogy a rajtuk és köztük végbemenő történéseket is Ő igazgatja. 28-ban: „Őbenne élünk. hogy létrehívta. amely az önfenntartás képességeivel is bír. Vannak teremtményei.-ot inkább már úgy hatja át annak gondolata. az pedig az Ő egyetlen. amelyből visszahullanának a megsemmisülésbe. és az Ő céljának a szolgálatában áll. A teremtettségnek Isten hatalmától való e függésében mégis ajánlatos különbséget tennünk két dolog között: egyfelől a között. amelyeket úgy teremtett és úgy tart fent. amelyeknek felhasználásával ők maguk is részt vesznek önnön fenntartásukban. hogy fennmaradásuk végső oka teremtő Istenüknek fenntartó okában rejlik. pl. és a között. hogy helytelenül értették a teremtést.: „Hatalma szavával fenntartja a mindenséget”. Ennek annyiban van jogosultsága. Ha a teremtést abban a helyes dinami- kus értelemben fogjuk fel. 17. s a Zsoltárok számos helyén. Az ÚT. amely szerint Istennek csak annyiban van köze a világhoz. Ez. – elsősorban az ÓT. – mintha az éppen csak pillanatnyi léttel ajándékozta volna meg Isten. Act. ezzel annak jelét adták. hogy felruházza őket olyan képességekkel és azokat ébren is tartja bennük. a filozófiai gyökerekből táplálkozó felfogás teljesen ellentétes az Ige bizonyságtételével. Behatóbban még sincs okunk ezzel az isteni munkássággal foglalkozni. stb. az utóbbit „kormányzó” munkájának (ez utóbbira illik sajátosan a „providentia” név. Isten világfenntartó és világkormányzó munkája. 9. pl.: „Minden Őbenne áll fent”. Ezek pedig Isten kormányzása alatt állnak. helyez súlyt a hangoz- tatására. Az előbbit nevezzük „fenntartó” munkájának („conservatio” vagy „praeservatio mundi”). abszolút Úr-voltának a megnyilvánulása. amennyi- ben mint Teremtője. Sokszor egyazon név alá foglalva „providentia Dei” név alatt emlegetik. vagy másképpen „gubernatio mundi”. hogy mindkettőben az jut kifejezésre. teremtményeit. Ezek a funkciók lehetnek nagyon különbözők s ezért a teremtő Isten fenntartó munkája is nagyon sokféleképpen nyilvánulhat meg. hogy létezésük a teremtő Isten akaratából kifolyólag mindaddig folyamatosan tart is. hogy ezen a ponton áthajlik Isten fenntartó munkája az Ő világkormányzó munkájába. Nyilvánvaló. 17. Ha pl. amellyel Isten megajándékozza teremtményeit. hogy a létet is Isten akaratából elnyert világ mindenképpen az Ő uralma alatt. amelyet be kell tölteniük. az élőlények. és Ő sem foglalkozik többé vele. azt értve ez alatt. Istennek ez a két „kifelé” irányuló munkája szorosan kapcsolódik világteremtő munkájához.

amelyeket Isten fel szokott használni. mivel bizonyos vonatkozásokban az Ige nélkül is rájöhet az igazságára az emberi ész. hogy Isten akaratával azonosítjuk magunkat. hogy azoknak a felhasználásával céltudatosan működjünk közre az Ő kormányzó munkájában. amely az egész teremtettségre és benne az egész emberiség életére kiterjed. kénytelen a gondjai alatt lévő dolgokban „kicsire nem nézni”. hanem arról. amit nem az Úr szerezne?” – Ámos 3. és nem venni komolyan a „másodlagos okokat”. Sőt. amelyek az Ő kormányzó munkájában szerepelnek. 30. de nem terjeszti ki annak uralmát az egyéni életre. mint amit az Ige mutat fel Isten világkormányzó munkájában. Hiszen ilyen „másodlagos okok” lehetünk mi magunk is. Aki a „providentia specialis”-ra való tekintet nélkül szemléli a „providentia generalis”-t. egyáltalán nem azt jelenti. amely elismeri Istennek kormányzó kezét nagy közösségnek. és egyenesen az a hivatásunk. az mást lát abban.” (Máté 6.) Azonban. korlátolt képességei folytán. hogy csak együttesen van igazán értelmük. amiben osztályrészünk van. Ez a mérték egyfelől attól függ. amelyek által Ő munkálkodik. Nem arról van ugyanis szó. Másfelől pedig döntő kérdés az: mennyire ismerjük általában azokat a „másodlagos okokat”. végeredményben az Ő kezéből kell vennünk. így az egyháznak a sorsában is. Emellett azonban szerepelnek „másodlagos okok” („causae secundae”) is.Az Isten világkormányzó munkájáról szóló tételt régebben „mixtus articulus”-nak.) Az. mintha Istenhez méltatlan dolog volna ilyen csekélységekkel törődni. amely Jézus Krisztuson át az egyes emberre irányul. amelyeknek a köznapi életben. Így minden jóért. hogy a teremtettségben minden történést Isten igazgat a maga céljai szerint. mint Istennek eszközei. vagy végeredményben minden történés az Ő akaratára vezethető vissza. Ez az imádság dolga. Különbséget lehet ugyan tenni „providentia generalis” között. De nyilvánvaló. aki előtt nincs különbség nagy és kicsi dolog között.. mint Istennek a pogány antropomorfizmus módjára való szemlélete. 6. és „providentia specialis” között.). amelynek – ha igazi imádság – az a lényege. mennyire szenteljük oda magunkat arra.) Az ember. amelynek sajátos tárgyköre Istennek a Jézus Krisztussal közvetlenül összefüggő munkája (az egyház). „még a fejünk hajszálai is mind számon vannak. és annak életében igazgat minden történést. hogy a világbeli történésekben. amilyen hiba volna az Ige szerint Istennek mindent igazgató kezét hálásan és hódolattal el nem ismerni az általa felhasznált „másodlagos okok” mögött. végső fokon Istent illeti meg a hálaadásunk. De Istennél. hogy a kettő olyan szorosan összefügg. hogy szakadatlan beavatkozásaival közvetlenül Ő maga idéz elő minden történést.” (Máté 10. („Magna dei curant. azonnal beláthatjuk ennek a felfogásnak teljes helytelenségét. A „providentia specialis” körén belül „providentia specialissima”-nak szokták nevezni Isten- nek azt a munkáját. („Vajon lehet-e baj a városban.). mint egyszerű okoknak szoktuk tulajdonítani a történéseket. hogy mennél nagyobb mértékben váljunk is Istennek olyan eszközeivé. még minden rosszat is. szeszély és zűrzavar helyett valamilyen rend uralkodik. „Legyen meg a te akaratod. ami akár emberek szolgálataiból. akár a természet erőinek működése folytán ér bennünket. parva negligant”. Találkozunk ugyan az emberek között azzal az eltorzult felfogással is.. Az imádság-nyújtotta lehetőségek meg- 51 . még ha „isteni gondviselés”-nek nevezi is. ugyanolyan eltévelyedés volna minden történésért egyszerűen csak Istent okolni. Nem más ez. Zsolt. 1. aki Jézus Krisztusban akarja megdicsőíteni magát. Isten világkormányzó munkájának a világánál ezek úgy tűnnek fel előttünk. De ha Isten alatt nem „valamiféle Istent”. hogy minden evilági történésben „az Úr uralkodik” (99. Nyilvánvaló. Minden történésnek Ő az „elsődleges oka” („causa prima”). 10. hanem az Igében magát kijelentő Urat értjük. „vegyes jellegű tétel”-nek szokták nevezni. amelyek által kormányzó munkáját folytatja. hogy „providentia specialis” és „providentia specia- lissima” kölcsönösen feltételezik egymást. hogy Istennek ilyen eszközeivé váljunk.

hogy azok annak bizonyságai: milyen szuverén szabadsággal gyakorolja Isten az Ő hatalmát az eseményeket kormányzó munkájában. hogy az Ige szerint akkor is. Hiszen az ember is beleavatkozhat úgy a dolgok folyásába. a kérdés nem intézhető el egyszerűen igennel vagy nemmel. ami a magunk vagy mások sorsában történt. el is térhet attól a rendtől. A „másodlagos okok” felhasználása Isten kormányzó munkájában azt jelenti. hogy mindenben. hogy feladja nekünk a leckét: birkózzunk meg vele. A csodákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel. hogy minden történést Isten igazgat. és vessünk véget neki? (L. hogy kivételes jellegű események játszódnak le. különösen üdvtörténeti jelentőségükkel majd más helyen fogunk foglalkozni. hogy a természeti törvények változatlan uralma ellenére is más történik. aki az Ő örök dekrétumai szerint igazgatja a dolgok folyását. Isten kormányzó munkájának az ilyen kivételes eseteit nevezzük csodáknak. S az továbbra is érvényben marad. Mi sem áll távolabb az Igétől. hogy az ember részéről kizártak minden teremtményi közreműködést. mint az. hogy abban Isten uralmának a bizonyságát látja. és neki engedelmességgel kell válaszol- nia. Erre az esetre illik a „concursus moralis” elnevezés. az lényegében nem más. mint teremtmények bírnak. Az Ige szerint Isten. (Ján. vagyis a felelősséggel nem bíró teremtmények történéseiben előttünk álló helyzet. mint ami különben történne. a múltban is az volt. Ebből adódik a „concursus”-nak. amely a múltban sokat foglalkoztatta a protestáns ortodoxiát. amikor a dolgok folyásában felismerhető rendről beszél. De más kérdés az: mi történjen ennek utána? Hátha azért alakított ki számunkra Isten egy bizonyos helyzetet. Isten uralmát magasztalva. Isten úgy hat általuk. amikor az ember „félelemmel és 52 . egyszerűen fatalistákká tenne bennünket. Főképpen pedig az különbözteti meg az Igének bizonyságtételét. az isteni és a teremtményi tényező összeműködésének a kérdése. i. Ez így folyik a természetből. amely szerint Isten az Ő megszabott törvényeinek útján. Amit mi ma „természeti törvény”-nek nevezünk. hogy a dolgok folyásában Istentől a teremtésben kapott erőik azzal a relatív önállósággal érvényesülnek. amely alá a dolgok menetét vetette. között. A különbség csak annyi. ha céljainak érdekében jónak és szükségesnek látja. hogy működteti a beléjük teremtett erőket a számukra megszabott rend szerint. Ennek alapján teszünk különbséget „providentia ordinaria”. – csak úgy irányítja annak érvényesülését. hogy a „másodlagos okok” felhasználása tekintetében Isten kormányzásában bizonyos rend érvényesül. 3. hogy mi sokkal szélesebb területen látjuk érvényesülni. nem pedig olyasmit. A természet tárgyait megkérdezésük nélkül úgy igazgatja Isten. amellyel. sokszor emlegeti az Ő „rendeléseit” („chukkáh”). amit a régiek „concursus physicus” névvel jelöltek. Általában a lutheránusok pozitív.) A fentiekben már történt célzás arra. és ismerjük a benne megnyilvánuló pontos matematikai viszonylatokat is. hogy ők maguk hatnak. amely szerint Isten csodák közbejöttével kormányozza az eseménye- ket. A csodák valóságával is számolni a hitnek dolga. és a világban érvényesülő oksági összefüggések értelmes felhasználása nélkül maga az a gondolat. A tudomány ilyen kivételeket nem ismer. Jézusnak a vakon született ember esetéről adott értelmezését: azért jutott neki osztályrészül szomorú sorsa.ragadása nélkül. Itt elég arra rámutatnunk. Ezzel nem borítja fel a sajátmaga szabta rendet. Az embert azonban – legalábbis sokszor – úgy használja fel Isten a maga eszközéül. sorsának gyökeres jóra fordulása révén. 9. Nem okoz nehézséget az. és „providentia extraordinaria” között. az ÓT. – t. Isten kormányzó kezét lássuk. Ebben jut érvényre az ember felelős volta. mindig is az lesz. csak törvé- nyeket. Ilyen „concursus” sem kell hogy elhomályosítsa előttünk Isten szuverén kormányzását. hogy erre Őt felszólítja. Csak azt kell megértenünk. De mivel az emberről igazában ők sem akarták egyáltalán levenni a felelősséget. „hogy nyilvánvalóvá legyenek benne az Isten dolgai”. a kálvinisták negatív álláspontot képviseltek ebben a kérdésben. Az utóbbiak ugyanis Isten kegyelmének a szuverén jellegét akarták kidomborítani azzal. ami Isten kezét megköti.

megdorgálja. Lehet az pl. amely nem ütközik meg. hogy mi csak töredékes részleteiben vagyunk képesek szemlélni azt. és azokat vele megutáltatja. Az Igében elénk táruló sok más példa közül a legszem- léletesebb egyébként a József története az Ótestamentumban (I. és ennek igazságában akkor is higgyünk. Kor.” (Zsid. amely napfényre hozza a különben kétség felhőibe burkolt „kitartást”.). amellyel igazolni igyekszünk Istent azért. már felemelkedtek a szenvedés e legmagasabbrendű értelmezésének a szintjére. ha rejtélyekkel találkozik bennük. valahogyan akkor is „Isten munkál” benne és általa mindent (Fil. meg- ostoroz pedig mindent. még pedig az ártatlan szenvedés. Elhamarkodott dolog volna ezt a gondolatot úgy elvetnünk. amit Ő összefüggő egészként tervezett el és visz véghez. de máskor szabad folyást enged neki („permissio”). és hol ütközik áthághatatlan határokba („determinatio”). amely által mégis Isten vitte véghez megváltásunkat az Ő „elvégzett tanácsa és rendelése” szerint (Act. általában a világ történéseibe. Legfelségesebb értelmét akkor nyeri el a szenvedés. 2-3. 55. amit nekünk maga felől tudtul adott. hogy mi lehet az Istenhez méltó értelme annak a „rossz”-nak. Azonban az utóbbi esetben is Őtőle függ: meddig mehet el az emberi bűn.). igazságos voltával. „Amint magasabbak az egek a földnél. amelyet sokszor el kell szenvednünk az Ő keze alatt. amikor Isten (az Ő „voluntas decernens”-éből kifolyólag) belefoglalja terveibe az emberi bűnt is (tehát azt. Atyai szeretetének a pedagógiája nyilvánulhat meg benne: „Akit szeret az Úr. Azonban. 6. hogy jóságával. hogy azok végeredményben az Ő céljait szolgálják („directio”). amely emberek „gonosz kezének” műve volt. amely szerint Istennek bírói ítéletét kell benne látnunk.) Ezzel szemben találkozunk – főképpen az ÓT. akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál.” (Ézs. amelyekben Jézus maga is. akit fiává fogad. mégis azt kell mondanunk. (Főképpen Ézs. amikor abban azért részesül valaki. ítélet és fenyíték. és 53 . 2. amely előtt mindig áttetszőek az Isten cselekedetei.. Sokszor viszont azoknak jut a legnehezebb sors.). Isten kormányzó munkájának szemléletében egyébként nemcsak az emberi bűn („malum morali”) okoz nehézséget. 9. 12. ha összefüggő egységében figyelünk az Igére. Úgyszintén ilyenkor is Isten hatalmában áll úgy irányítani az ember bűnös cselekedeteit. hogy ez a gondolat egyre jobban háttérbe szorul benne. amikor azzal ellentmondó tényekbe ütközünk. hanem éppen akkor. A „concursus hyperphysicus” rejtelmes valóságával állít szembe bennünket az Ige akkor is. akiknek – legalábbis emberi véleményünk szerint – legkevésbé van szüksé- gük a szenvedések tüzében való ilyen megtisztulásra. bölcsességével látszólag ellentétes történéseket is belesző életünk. 20. és első tanítványai is megtalálták a kulcsot az Ő kereszthalálának megértéséhez. hanem tudjunk „hitben járni”. 2. De ennek a hitünknek a támogatására mégis ad nekünk az Ige bizonyos utalásokat arra. és csak annál inkább bízik Őbenne.rettegéssel” viseli a maga felelősségének terhét. „Theodeicea”-nak nevezzük mindazt a kísérletet. amellyel az embert bűneire ráeszmélteti. ne akarjunk olyan „látásban járni”. hogy útját állja az emberi bűn véghez- vitelének („inhibitito”).). mintha soha semmi igazság nem lehetne benne. ami az Ő „voluntas praecipiens”-ével ellenkezik). Sokszor abban mutatkozik ilyenkor Istennek uralma.-ban – a szenve- désnek azzal a legalacsonyabbrendű értelmezésével is.. Ehelyett annak alázatos tudatára nevel bennünket. hogy érjük be azzal. hanem azzal együtt a nem emberi „rossz” („malum naturalis”) is. 53. hogy ez által mások számára fakadjon áldás. aki mindeneket igazgat (II. 1.). de efölött a vétkezése fölött is Isten uralkodik. hogy Isten ellen vétkezik. Az ember felelőssége nem szűnik meg azért. 12-13. Móz. adott alkalmat a „concursus hyperphysicus” elnevezés alkalmazására.) Azért arra szólít fel bennünket. 7. 5. Az Ige óv bennünket attól. Vagyis. vagyis állhatatos hűséget (Jak. 50. Deuteroésaiásnak Jahve „szenvedő szolgájáról” szóló próféciái is. A legfőbb példája mindennek Jézus Krisztus kereszthalála. lásd: Jób története). 23. Ez a logikai ellentmondásából az értelem által ki nem vetkőztethető helyzet. hogy Istent ebből a szem- pontból mintegy számadásra akarjuk vonni. Ilyenkor „próbatételről” lehet szó. amely az Ige világánál mégis a valóságos helyzetnek bizonyul.

És ilyenkor Ő szabja meg a határt. Erre csak akkor kerül sor. hogy Isten sorsigazgató munkáját a maga végső kitelje- sedésében kell szemlélnünk. „halál nem lesz többé. s ezek inkább nevelő jelentőségűek. 4. ha „sorsukat” a maga egészében vesszük szemügyre. Világos példa erre Jézusnak a betegek gyógyításával végzett szolgálata. leleplezése és napfényre hozatala lesz Isten. A szenvedést Isten kezéből venni nem okvetlenül azt jelenti. amelyet általa munkál. amely felé Isten mindent igazgat. vagy legalább másokra nézve. akkor is az Isten uralma alatt történik: Ő engedi meg („permissio mali”). hogy nem akarva is az Ő jó céljait kénytelen szolgálni („directio mali”). Az egyének sorsának. Erre irányul a megváltás egész munkája. Amint beteljesednek Isten tervei. (Zsolt.). Általában azon van az Ige hangsúlya. vagy magára az érdekelt félre. ami mint „malum naturale” szenvedést okoz neki. amelyet céljai érdekében felhasznál. hogy teremtettségét megtisztítsa tőle. mint ami ellen Isten harcban áll. ha arra az Isten ígérete szerinti Vég felől esik megvilágosító fény. A „malum morale”. sorsában mutatkozó theodiceai nehéz- ségek is megoldódnak az Ige világánál. sem kiáltás. A „malum naturale” is olyan eleme a teremtettség életének. „apokalipszis”. hogy belenyugszunk. 21. mint a jóhoz. hogy nem érvényesülhet. S az emberiség egészében is az deríti fel Isten kormányzásának homályát. amelyen nem haladhat túl („determinatio mali”). mint valami változtathatatlanba. 73. Az a Vég. másképpen viszonylik az Isten. De a kormányzás munkájában is sokszor útját állja úgy. sem gyász. Afelől nem hagy bennünk kétséget az Ige. A jelen életben legfeljebb ízelítőket ad Isten az Ő végső ítéletéből. amely az Igének fő témája. ill. Ha mégis érvényesül. a bűn pedig éppen úgy tűnik elénk az Igében. sem fájdalom nem lesz többé” (Jel. hogy minden rosszhoz. noha az ember szándéka ráirányulna („impeditio mali”). 54 . amikor minden igyekezetünk ellenére is valóban változtathatatlan sorsunknak bizonyul.). Ezért már most is joga és kötelessége az embernek küzdenie minden ellen. És Ő igazgatja úgy.Istennek bírói ítélete kitolódik minden dolog végére. most még sokszor titkok leple alatt folytatott munkájának. amely végül kiküszöbölésre van ítélve. 17-18.

amely az embert. amelyek sokkal régebbi korból erednek. Mielőtt azonban arra rátérnénk. hogy annak megcsonkítása nélkül nem hallgathatunk róla. Így pl. és az angyalokról pl. lehetetlen volt ki nem emelnünk azt a különbséget. amikor kivételesen ilyes- mikre is sor kerül. amelyben az Ige „antropológiáját” fogjuk előadni. mennyire áthatja az angyalok szerepe az evangéliumi történeteket Jézus fogan- tatásától és születésétől (Luk. ne úgy beszéljünk. Az is nyilvánvaló. amelyeket Isten eszközökül felhasznál. és vagy önkéntes engedelmes- séggel szolgálják azt.). Vannak Istennek az embernél magasabb rendű olyan teremtményei is. amely felöleli a „jó” és a „rossz” (vagy: „bukott”) angyalokat. hogy az Igéről mindenestől fogva nem választható le az angeológiai elem. Az embernek való megjelenéseik alkalmával (az angelophániákban). 3-18. hogy az angyalok valósága és szolgálata úgy hozzátartozik az Ige tartalmához. amelyben megszűnik a férfiak és nők közötti különbség (Mt. szellemi lények. vagy vétkesen ellenkeznek vele. hogy Istennek e „mennyei” teremtményei. amelyhez a dogmatikának tartania kell magát. Voltaképpen már a teremtés munkájáról szólva is külön figyelmet kellett volna szentelnünk az embernek. amelynek egyik jellegzetes vonása. mint más egykori (pl. Így az angyalok (a jók és rosszak) felől való meggyőződésük átjárják azt a néphitet. 10-11. Eszerint annyi bizonyos. amelyek men- tesek minden testiségtől.). Annak isteni tekintélye éppúgy nem hárul át a vele egybeötvöződött angeológiai elemekre. 1. mint Isten minden teremtménye között az Ige szerint legfontosabbnak. és annak ma már számunkra csak történeti érdekességgel bíró hordozó elemei között. vagyis személyes teremtménye. mint „a magasságban lakozók”-ról. ami a mi számunkra természetesen lehetetlenséggé vált. mert a dogmatikának ez a fejezete. amelynek nyelvén a fogság utáni időkben megszólalt Izráel körében Istennek kijelentése. hanem a „mennyet” is felöleli. az „angeológia”. az angyalok rendje ez. 2. Beleütközött ezekbe a nehézségekbe a régi ortodoxia is. amelyben ilyesmiről az Ő mindenütt-jelenvaló- sága mellett szó lehet. 2-7. mint Isten felelős eszközét.) kezdve feltámadásáig és mennybemeneteléig (Máté 28. Annyi bizonyos. Ebből is az világlik ki. hogy nagyon fejlett angeológiájuk volt. de ez nem tartozik a 55 . mint a perzsa vallási. kétségtelen. 26-38. és ez a „menny” nemcsak Istennek magának a lakóhelye abban az értelemben. természetesen magukra öltik a testiségnek látszatát. hanem teremtményektől benépesített magasabb rendű világ. Isten világkormányzásáról szólva. hogy a fogság utáni zsidóság vallási életére jelentős hatással volt a perzsák zoroastriánus hitvilága. Ez nem akadálya azonban annak. Vagy ha pl. amely a Szentírásban különbséget tud tenni az örökérvényű Ige. Röviden foglalkozunk csak ezzel a tárggyal. de még inkább a jelenkori dogmatika. természet- tudományi) nézetekre sem. A Szentírásnak olyan részeiben is találkozunk vele. Act. hogy az Ige szerint nem az ember Istennek egyetlen felelős. elválasztja más teremtményektől. Néha nehéz exegetikai feladat itt megvonni a határt. A Biblia korában a „földnek” és a „mennynek” ezt a kettősségét az ókori ember „ptolemaeusi” világképének módjára képzelték el. hogy Istennek vannak az embernél magasabb rendű személyes teremtményei is. vagyis a számunkra érzékileg megismerhető „világ”-ot. akik tudatosan felfoghatják az Ő akaratát. Ezt azért mulasztottuk el. 30. Teremtésének teljessége nemcsak a „földet”. Az angyali lényekről. ezért hasonlíthatja Jézus az ő életükhöz az embernek feltámadás utáni életét. hogy a továbbiak folyamán majd külön fejezetben pótoljuk. 10. sajátos nehézségekkel van megterhelve. hogy ennek a hajdani világképnek az elemeit jelképes értelemben továbbra is ne használjuk. 22. 1. arra gondolunk. röviden meg kell emlékeznünk arról. semhogy olyan idegen hatás érvényesülhetne bennük.

De nem tudhatjuk.) A továbbiakat illetőleg azonban annyi homályba burkolja a Szentírás az angyalok mivoltát és működését. és így Isten az Ő egész kormányzó munkáját az ember- világban az Ő angyalai által végzi el.) és „szeráf”-okról (És. mert szerinte az angyalok „szolgatársaink” az egyetlen imádandó Úr szolgálatában. 10. hogy abban eltűnnek szemünk elől. mind az Újtestamentum eredeti nyelvén azt jelenti: „követ” (mal’ak. uronoi. a frigyláda tetején kiábrázolt angyalok két-két szárnya (II. 12. 10. 2.) E világi szolgálataik azok. mintegy a többiek sokaságából kiemelkedően. hogy az angyalok olyan tökéletesen beleolvadnak szolgálataikba. 19. név szerint is megnevezve szerepel- nek: Gábriel (Dán. vagy az Ézsaiás elhivatási látomásában megjelenő angyalok hat-hat szárnya (És. mint a mennyben. az előbbire kell gondolnunk.). Semmiféle angyal-kultusz nem fér össze az Igével. de néha még az is vitatható: vajon Istennek szolgáló. hogy az exegézis előhaladása a jövőben tisztább helyzetet fog teremteni e tekintetben.lényegükhöz. hogy a feltámadott Krisztus valamennyiüknél magasabb méltóságba magasztaltatott fel. Ezért kérjük az Úri imádságban: „Legyen meg a Te akaratod. I. Uriél). Átlátszókká válnak. mint a tökéletesen tiszta üveg. Ez azt jelenti. hogy azt kell mondanunk: az Ige e tekintetben nem szolgáltat a dogmatikának világosan számonveendő anyagot. a szüntelen magasztalását jelenti.) Meglehet.). ahol arról van szó. 6. és csak földi képekben tudunk rá utalni (mint a Jelenések könyvének mennyei kardalaiban). Michael (Dán. 3. Ha ebből arra következ- tetnénk – az Ige határain túllépő régebbi nemzedékek módjára –.) pusztán művészeti képzelet (képzőművészeti vagy költői) jelképei. 8. Egyes angyalok. mint a Szentírásban itt-ott előforduló szárnyak is. De már az a körülmény is. Az „angyal” szó ugyanis. nyilván az utóbbira kell gondolnunk. amire kezességet az Igében magában nem találunk. kürisztétosz. rögtön meg kellene jegyeznünk. hanem hitünkkel és hálánkkal is egyedül Istenhez kellene kapcsolódnunk. aminek módjáról és formájáról persze nem tudunk semmit. hogy még ha a követ- keztetés jó nyomon járna is. amely magából semmit sem mutat. vagy ellene hadakozó hatalmakról van szó? (Ef. amikor is tehát az angyalok Isten kormányzó munkájának eszközeiként jelennek meg előttünk. arra vall. Végül az is kétségtelen. hogy Isten parancsainak véghezvitelében szakadat- lanul követségben járnak e világon. 6. és ezzel valamennyire előbbre segíti a dogma- tika munkáját is.” (Mt. 16. 38-ban. hogy még ha az angyaloknak valamiképpen állandóan volna is közük mihozzánk. 10. exusziai. 7). Van szó több helyen a „cherubok”-ról (pl. Róm. 8. 26). 10. akik előtt „leborulnunk” éppen ezért őket magukat is sértené (Jel. hogy ilyenkor az Igének hordozójául szolgáló néphit elemeivel van csupán dolgunk. 13. De máskor nem dönthető el a kérdés. hogy az ilyenek száma az apokrifus könyvekben szaporodik (Rafaél. amelyekről voltaképpen a nevüket vették. 25. „Mennyei” szolgálatuk. nekünk akkor sem volna közünk őhozzájuk. Ezért az olyan sztereotip jegyek.). 6. 1. tökéletes mintaképünkül szolgál- hat. mint Urunkhoz. Zavarban vagyunk a Pálnál nem egyszer említett „angyalhatalmak” dolgában is. Jel. csak a mögötte levő valóságot láttatja. Itt-ott a szemünkbe tűnnek különbségtételek az angyalok egyes csoportjai között. akkor is úgy állna a dolog. 20 stb. mind az Ó-. Nemcsak hogy nem kapunk feleletet arra a kérdésre: miben különböznek egymástól a különböző neveken említett csoportjaik (dünameisz. angelos). Móz. akitől függünk. amelynek utánzására kell vágyakoznunk. hogy az angyalok élettartalma (eltekintve a „bukott angyaloktól”) Istennek teljes engedelmességgel való szolgálat. A „mennyei” világban ez a szolgálat Istennek – akinek dicsősége az angyalok előtt soha nincs elrejtve –. ahol a hívőket az Isten szeretetétől elszakítani akaró ellenségek soroltatnak fel. Móz. 24 stb. 1. hogy az angyalok életének – legalábbis az egyik – fő tartalmát az teszi. úgy a földön is. 21-ben. Luk. a maga tiszta engedelmességével. 56 . De irányulhat ez a szolgálat – bár erre csak kivételes példákat mutat fel a Szentírás – földi teendőkre is. miben különböznek más angyaloktól. pl. 2.

hogy afelől nem maradhatnak kétségeink. amelyekről az ókori néphit beszél. amely méghozzá a Szentírás periférikus jellegű részében fordul elő. 4. hogy Istennek ez ellen az „ellensége” (I. 6. A hangsúlyt arra helyezi. (lásd pl. mert amikor Krisztus az Ő kereszt- halálában véghezvitte megváltó munkáját. abból lázadva kitörtek s így váltak az Isten világkormányzó munkáját örökké zavaró. az em- berre vonatkoztatva a megmentés és megújítás pozitív jellegével bír. 15. A Sátán valóságára úgy rávilágít az Ige fénye. akik elégedetlenkedve Istentől gondolt szerepükkel. De ez az egyetlen hely. akkor „a világnak fejedelme megítéltetett” (Ján. Kor. tehát a láthatatlan istenellenes erők egész tábora ellen (Ef. Azzal kiküszöböl majd a világból az Ő akaratával való minden ellenségeskedést.) a címét is viseli. hogy rá a dogmatika által felelősséggel vállalt tanítást építhessünk. egy dolog élesen kirajzolódik: az Isten ellen hadakozó rejtélyes tábor olyan szellemi hatalmasság uralma és vezérlete alatt áll. de az Újtestamentumban már kirajzolódik az egész embervilágot átfogó uralma. 31. „Azért jelent meg az Istennek Fia. 57 . 12. Ő is csak teremtménye az egyetlen Istennek.) ellen. 8. rossz angyalok kérdését. nem nyújt elég alapot arra. A „rossz angyalok” serege egyébként is úgy összefolyik a Szentírásban a „tisztátalan lelkek” sokaságával. hogy Isten iránti engedelmessé- günktől el ne téríthessen. hanem csak emberi szó.” (I. amelynek szava azonban nem Ige. Egyébként sem hajlik az Ige sehol sem a perzsa vallásnak afelé a dualizmusa felé. Ján. Hatalmát az Ő titokzatos végzésének köszönheti. 16.Különösen sűrű homály fedi az Isten ellen hadakozó. még ha olyan nagyszerű emberi szó is. valamint a vezénylete alatt álló „fejedelemségek” és „hatalmasságok” ellen is. amíg Ő elérkezettnek nem látja a maga hatalmának dicsőséges megjelentését. amely által jóváteszi az embervilágban beállt zavart. Ellenben bármilyen homály fedi is ezt a területet. amikor a mai orvostudomány világánál természetes magyarázata is adható). 11. amilyennek Milton az „Elveszett Paradicsom”-ban írja le az angyalok lázadását. amelyekkel teret engedett világában a vele való ellenséges- kedésnek. de végül mégiscsak megszégyenülésre ítélt ellenséges táborrá. mint valami ellen-isten állhatna szemben Istennel. hogy az ördög munkáit lerontsa. Pét. és tökéletes összhangban valósítja meg elhomályosítatlan uralmát. amelyik szerint a Sátán. annyira. amelyeket az Ige homályban hagy és amelyeknek kíváncsi feszegetésétől ezzel eltilt bennünket. az Újtestamentumban szereplő betegeket. 5. teljes éberséggel és lelki felvértezettséggel álljuk a harcot. és mindenek Urának. inkább a hívő képzelet tárgyának kell meghagynunk. 8. 3. de egy másik oldaláról nézve negatívum: éppen a Sátán hatalmának a megsemmisítése és felszámolása. Vele kapcsolatban is felmerülnek kérdések. és Ő „lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat” (Kol. 12). Ezért a „fejedelemségüket meg nem tartó” angyaloknak egész ügyét. vagyis a megváltásnak az a műve. hogy voltaképpen legyőzött ellenféllel állunk szemben. és az csak addig tarthat. hogy exegetikailag nehéz megvonni a határt. Éspedig abban a tudatban kell az Ige szerint állnunk ezt a harcot. Eredetüket illetőleg csak Júdás 6-ban nyilatkozik a Szentírás.). amely az Ige főtémája. 2. hogy „e világ fejedelmének” (Ján. amelyben mintegy összpontosul minden istenellenesség. a Jób könyvében) még nem jelenik ugyan meg ez a sötét hatalom teljes félelmetes- ségében. 4. amelyek annak vezénylete alatt hadakoztak. Az Ótestamentumban (pl.).). akiknek állapota néha olyankor is a „megszállottság”-nak tulajdoníttatik. Istennek az a munkája. sőt egyenesen „e világ istenének” (II.).

van az emberről szóló fiziológia. pszichológia. A teremtéstörténet pedig arról beszél. Sőt. – a maga gyermeteg mesemondó hangján –. az utóbbi csak ettől függően –. amikor Ján. amint Jézus Krisztusban megjelenik. mint az ember gondolkodásának testi székhelye (Zsolt. 19. amelyeknek igaz voltát az Ige is csak aláhúzza. az a pszichológiai tájékozottság.” A „magunk ismerete”. az ilyen. szociológia. vagy talán nem is volna komolyan veendő valóság. „Az Ember”. Ha nem felejthetjük is el egy percre sem. hogy az ember elválaszthatatlanul hozzátartozik a természethez. Őreá tekintve ismerhetjük meg Istent is igazán.” (I. 7. stb. hanem egy. és éppen ez teszi emberré. hogy a kijelentés kiteljesedésében. század „idealis- ta” filozófiáinak hatása alatt kísértették meg a teológiai gondolkozást. Ezzel kirekeszti az Ige az embernek minden olyan „spiri- tualista” felfogását. Az ember lénye e kétoldalúságának az igazságát az Ige még csak élesebb megvilágításba helyezi. közelebbről a természet élő világához. ugyanúgy igaz az is. Effajta gondolatok nemcsak a XIX. és így tovább. Így pl. 17. másfelől azonban ennek a természethez való hozzátartozásának ellenére is különálló helyet foglal el.) Ennek a szoros összefüggésnek alapján mondhatja Kálvin Institutio-jának kezdő mondatában: „Summa for sacrae doctrinae duabus his partibus constat: cogniti ono Dei et nostri. egyszerűen annak a kornak és környezetnek a felfogásait tükrözi. 11. 2. vagy „testnek és vérnek” (pl.. 2-ben arról van szó. amit Istennek emberfeletti szellemi teremtményeiről tudunk meg. milyen nagy igazságot mond. mert sajátos ajándéka az. Az emberről (Anthropológia) Amennyire homályba vész az Ige által megvilágosított kör perifériáján az. de különösen az Ótestamentumnak számos helyén ezek a kifejezések egyszerűen „ember”-t jelentenek. amelyeket nélküle is megtudhatunk. 7. Pilátus maga sem tudta. Viszont vannak a természetes emberismeretnek olyan lényeges mozzanatai. vagyis az emberismeretünk. hogy: „formálta az Úr Isten az embert a földnek porából. Az Újtestamentumnak is. hanem a platonizmus hatása alatt már az ókorban is jelentkeztek benne. amelyben éltek. hogy olyan dolgokat hozzon tudomásunkra. hogy Isten az Igében Önmagát ismerteti meg velünk. egyszerűen „test”-nek nevezi (pl. amellyel a Biblia írói rendelkez- nek. elfárad s alszik. hogy: „nem test és vér jelentette” meg Péternek Jézus Krisztus igaz ismeretét). Az Ige nem is azért szól az emberről. Így szerepelhet náluk a „vese”.) Sokszor úgy beszél az Ige az emberről. amilyen a „tudatalatti”. – bár az előbbi elsőrenden. nyilvánvalóan testi életet is él: éhezik és táplálkozik. mintha ebben a testi mivoltában ki is merülne a léte. Így az Ige is hangsúlyozza egyfelől az ember mivoltának természeti oldalát. és még közelebbről az állati életet élő lényekhez. 5. Viszont anakronizmus a bibliai íróknál a mi mai lélektani ismereteinknek egy olyan alapvető fogalmát keresnünk. amely szerint az ember testi mivolta nem tartozna komolyan a lénye- géhez. Jézus Krisztus személyében a kettő már nem is kettő. 16. mert a megvilágított kör középpontjába kerül az. stb. Ezért van természettudományi antropológia. a saját vizsgálódásaink által tisztázható kérdések körében még csak nem is igazítja helyre téves megismeréseinket. hanem csak a léleknek valamilyen kétes igazságérvényű szemlélete (ideája). amikor Máté 16. természetesen az Ige nélkül is lehetséges bizonyos korlátok között. Így az ókornak egyik legnagyobb 58 . hogy az Atya a Fiúnak „hatalmat adott minden testen”). hogy ebben az önkijelentésében Istent az emberhez való viszonyában ismerjük meg. amikor Őreá mutatva azt mondta: „Ecce homo” (Ján. hogy az embernek ebben rejlő rejtélyességét akarja megoldani számára. de az embert is. 17-ben arról van szó.). Isten és ember annyira egyaránt központi tárgyai a kijelentésnek. s amelyen a mi tudásunk már messze túljutott. annyira határozott megvilágításba.. Móz. amit az emberről mond az Ige. Így az Ige nélkül is világos előttünk egyfelől az.

hogy kimutatható. Itt ugyanis az ember testi és lelki mivolta között olyan különbségtétellel van dolgunk. amely a lényegéhez tartozik. Ez a feltevés azonban általában sem helytálló. Az ilyen gondolatok mögött mindig ott rejlik az a pogány eredetű aszketikus életszemlélet. amely egy pillanatra sem engedi elfelejtenünk. amin filozófusok olyan sokat törték a fejüket: hogyan hathat a test a lélekre. hogy azután bonyodalmas kérdések merültek fel a tekintetben: milyen viszonyban is áll egymással az egymástól elválasztott két alkotóelem. 4. és ezzel elzárja az utunkat mindenféle olyan „naturalisztikus” emberszemlélet felé. Továbbá feltételezi ez a felfogás azt is. amelyet igyekeznie kell érvényteleníteni). amelyet a teológia egyszerűen átvehet és követhet. az Újtestamentum nyelvén pedig a „sarx” – „psyché” – „pneuma” hármassága. még ha sok tekintetben valamennyi közül a legfejlettebb is. az ebből a praeexistens állapotából való lebukásának a sajnálatos következménye. hogy legalább eredetileg az ember testetlen teremtése volt Istennek. Ezért a „dualizmus” elnevezést csak csínjával használ- hatjuk az Igéből kivilágló emberszemléletre. vagy éppen Istentől elforduló életéről van szó. és ezért leküzdendő valóságot lát. annak megvan a továbbiak során majd kiderülő magyarázata. hanem lelki ügy. Az Ótestamentum nyelvén kifejezve így adódik a „bászár” – „nefes” – „„ruach”. Nyilvánvaló: a „trichotomikus” felfogás helyessé- ge azon fordul meg. akkor – legalábbis az Újtestamentum – főképpen a „pneuma” szót használja. (Ha most van teste. Másfelől azonban ugyanúgy hangsúlyozza az Ige az embernek a természettől való külön- állását is. A szokásos terminológiával kifejezve: „dychotomia” helyett „trichotomiát” kell az Igéből kiolvasnunk és tanítanunk. amely úgy kettéválasztotta a mivoltát. hogy az Ige olyan „dualizmusnak” a módjára láttatja meg velünk az ember lényegét. Nem felejthetjük azonban el. hogy az embernek egyugyanazon. A Szentírásban ugyanis a testen és a lelken kívül még szellemről is van szó. hogy az Ige szerint Isten teremtő munkásságából kifolyólag elejétől mindvégig az embernek testi mivolta is van. amely minden anyagiban s így az ember testében is valami istenellenes eredetű. Ez nem testi. akkor 59 . hogy az Ige szerint voltaképpen nem is két.teológusa. hogy a teológiai gondolkozás történetében nem egyszer felbukkant az a gondolat is. hogy ezt megtagadni csak az Ige teljes elvetésével lehet. hanem egymástól lényegesen eltérő jelentések hordozói.). viszont. De akármilyen nagy befolyásra emelkedett is ez a szemlélet az egyház története során. hanem három alkotóelemet kell megkülönböztetnünk az emberben. amely szerint az ember nem is más. mert az állítólag egymástól megkülönböztethető két nem-testi alkotóelem jelzésére szolgáló kifejezéseket a Szentírás nyelve nem egyszer nyilvánvaló szinonimákként használja. hogy amikor az emberi léleknek Isten felé forduló. vagy a lélek a testre. Ez az Ige ember-értelmezésében olyan alapvető és lényeges vonás. hogy egyfelől a „nefes” és „psyché”. hogy a Szentírásnak van egységes és szabatos terminológiája. Az Ige szerint az a döntő jelentőségű viszonylat. lelki élete is. amelyben él – minden más evilági élőlénytől megkülönböztető módon –: az Istenhez való viszonya. mert hiszen Isten is „pneuma” (Ján. Általában annyit mond- hatunk. amelyben testi és lelki mivoltát egyaránt komolyan kell vennünk. Ha az Ige néhol támogatni látszik is. mindig az Igétől való veszedelmes elhajlást jelentett. akinek élete és sorsa tehát kimerül a természeti világhoz való viszonylataiban. Ezért ebből az irányból. a „naturalizmus” irányából nem is fenyegette a teológiát veszedelem az egyház története során. s amelynél fogva léte beleszövődik az Isten-teremtette természetbe. Ezért az Igét nyomon követő teológiai gondolkozás számára nem probléma az. mint egyike a természetet benépesítő élőlényeknek.24. Azt mondhatnánk tehát. Origenes (185-254) is – egyéb kérdésekben kifejtett nagy értékű tanítása mellett – azt tanította. amikor az emberi léleknek a test felé forduló működéséről van szó. másfelől a „ruach” és „pneuma” szavak nem egyszerűen szinonimák. de ez mit sem változtat azon. és ugyanez a szó használatos az Ő Szent Lelkének a jelzésére. Mellesleg megemlékezhetünk itt arról is. hogy ezen a címen nem egyszer szerepelt a filozófia története folyamán olyasféle felfogása az embernek. felbonthatatlan egységet képező mivoltához tartozik testi élete is. és éppen ezen a ponton is megdől.

2. nem tudta a teológiai gondolkozást eltéríteni a „dychotomia” általában uralkodó irányától. (Mint magyarban: „szívvel-lélekkel”. stb. és csakis Róla állapíthatta meg az isteni szózat: „Te vagy az én szerelmes Fiam. 1. Móz. – Azonban ez az ellentét a fentebb felmutatott árnyalati jelentésbeli különbség. minden más teremtmény utánra helyezi az ember teremtését. és már ezzel is elárulja. 26.” (I. „elme”. Kor. azt már a Biblia elején az ember teremtéséről olvasható történetből is megérthetjük. 11. Eszerint az emberi élet magában hordja azt az eredeti rendeltetést. mint alapra. Hogy miben áll az embernek az a különös méltósága. amit az ember „status integritatis”-áról. ahol egymás mellett felsorolva szerepel „psyché” és „pneuma”. Ez. hogy Istennek egész teremtő munkája benne csúcsosodik ki.. azt így fejezi ki a történet: „Mondta Isten: teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. hogy a Szentírás nyelvének az ember lelki életének a jelzésére természetesen még több szinonimája is van.12. amelynél fogva így a „teremtés koronája” lehet. hogy az embernek ez az eredeti rendeltetése közelebbről mit jelent. és ennek a kettőnek az alapján vesszük számon: mint jelenik meg előttünk az ember az Ige világosságában. hogy Isten az Ő megváltó munkájával ebből a helyzetből jó végre vezérli az embert. Ez a történet a teremtés „hatodik napjára”. 4.) Ezek a helyek (I. A. amelyre teremtetett. Róla.) A „trichotomia” a görög filozófiai antropológiából szüremkedett be a teológiai gondolkozásba (világosan látható ez Origenes platonizmusában). vagyis arról mond: mi az ember Isten teremtő akarata szerint. és ez a felsorolás jól meg- érthető „hendiadyoin” értelmében. sőt ellentétben áll vele. – és Zsid. hogy rá. hogy az Igének legfőbb mondanivalója arról szól. amit az ember „bukásáról” és ebből folyó „status lapsus”-áról mond. akiben én gyönyörködöm. 5.) De. amelynek voltaképpen az Ige nélkül is tudatában lehetnénk. ami már valóságos belső ellentmondás és meghasonlás az ember mivoltában. Csak két helyen mutatkozik az Újtestamentumban ellentét „psyché” és „pneuma” (ill. s amely tragikus módon hozzá nem illő ahhoz. és nem lévén komoly gyökérzete az Igében. vagy „psychikus test” (fordításunkban „érzéki test” és „pneumatikus test” (fordításunkban „lelki test”) között. és a kontextus összefüggései alapján jól feloldható a nélkül. (Status integritatis. de mindig csak átmeneti szerephez jutott benne. feltár azonban előttünk az Ige egy másik kettősséget is. 60 . ha külön figyelünk arra. amelyet erre a fundamentumra maga az ember épített.. hogy a szóban forgó kérdésben szövegezésüknek különösebb súlya lehetne. „psychikus ember” (fordításunkban.). és azt a valóságot. Az ember az Ige szerint Isten- nek az Ő teremtő akaratától végzetesen elhajlott teremtménye. s ami éppen csak az Ige világánál tűnik ki.) Hogy Isten teremtő akarata minek szánta és rendelte az embert. – Azt is meg kell jegyeznünk. emberét vagy állatét egyaránt. „érzéki ember”) és „pneuma- tikus ember” (fordításunkban „lelki ember”). De az Igének az emberről szóló tanítását mindenesetre csak akkor érthetjük meg. amely egyébként sokszor jelent egyszerűen „életet” is..) Az ember.inkább a „psyché” kifejezése használatos. az Jézus Krisztusban áll előttünk teljes valóságában. Thess. 29 – a trichotomisták klasszikus érve. 1. Még kevésbé szolgálhatnak alapul azok az újtestamentumi helyek.14-15. azután számon vesszük azt.44 skk. de nem világos bizonyosságaink. felépíthetnénk a „trichotomizmus” tanát. Ezt a tragikus ember-szem- léletet csak az oldja fel. („Szív”. – mindkettő az eredeti görög szöveg szerint!) – egyébként sem olyan tanító jellegű szakaszokban fordulnak elő. benne érkezik el a teremtés tulajdonképpeni céljához. Az ember mivoltában rejlő e kettősségen túl. E két hely: I. és 13. minden teremtmény között egyedül az embernek jutott kiváltság. Az Ige nélkül legfeljebb nyugtalan és fájdalmas sejtéseink lehetnének. mint ez a szóban forgott kettő.” (Mk. mint Isten teremtménye.

. hogy Istenre figyelnie és az Ő akaratát engedelmesen cselekednie nem valami hátrányos korlátozása az Ő emberi életének. és ezért itt nem foglalkozunk vele. és azt akarja. egészen természetes bennük olyan „hendiadyon”-t látnunk. hogy Őbenne az Istenhez való e sajátos viszony jelenik meg előttünk teljes valóságában. A római katolikus teológiának erre megvolt és megvan a komoly oka. hogy Isten az embert valamilyen megkülönböztetett képességekkel ruházta volna fel úgy. azért ennek elvesztése ellenére is „természetében” lényeges kárt nem szenved az ember. és egész gyakor- latában. – még a legmagasabbrendű állattól is. az ember csak tükörképe. Isten az Úr. visszfénye az Ő életének. és Ővele rokontermészetű lény legyen. bármilyen romlás áll is elő egyébként az életében. De mégis. Ezt úgy kapta. amelyet az ember visel. az a teológiai etika körébe vágó kérdés. ha előzőleg a római katolikus teológia nem tett volna különb- séget jelentéseik között. sem egyetlen más teremtménye sem felelhet neki. az ember csak felelhet arra a maga alázatos figyelmével és odaadó engedelmességével. hogy „imago” és „similitudo” között bármilyen különbséget keressünk. 34. aki elküldött engem.. ami az embert csak az Istenhez való helyes viszonyában tünteti ki. Hanem arról van szó. hanem csak egyet. Itt 61 . hogy – bár az Ő végtelenségéhez képest parányi arányokban – az Ő mása. csupán két szó felhasználásával. Együtt a kettőnek pedig világos a jelentése: az embert avégre teremtette Isten.” (Ján. amely nem két különböző dolgot fejez ki. hogy a héber eredetiben itt használt „celem” és „d’muth” szavak. Mivel azonban ez az ajándék az előbbiekhez „hozzáadott ajándék” („donum superadditum”). hogy el is veszítheti. akár embertársaihoz való viszonylataiban.” Isten „képének és hasonlatosságának” ellenére is. mert ezzel a különbségtétellel sok minden összefügg egyéb tanításaiban is. míg más teremt- ményeit „vis a tergo” módjára mozgatja és igazgatja Isten. A „similitudo Dei” az. milyen kötelességek folynak az embernek akár önmagához.. Benne megfigyelhető. számunkra elvesztette jelentőségét az. mint az Igével nem összhangzásban levőktől. hanem éppen ellenkezőleg: az Istenhez való ilyen viszony- ban fejlődik az ki teljességére. hogy ettől különálló kérdés maradhatna az: mire és hogyan használja fel az ember azokat. A továbbiak során fogjuk meglátni.) Hogy abból a méltóságból. ami egyjelentőségű tehát az ember „iustitia”-jával. amelyek – akár megfelel rendeltetésének. Felfogása szerint az „imago Dei” jelenti az embernek azokat a teremtetésétől fogva bírt tulajdonságait. Mivel azonban a reformáció ettől a felfogástól és következmé- nyeitől határozottan elfordult. vagy a nekik megfelelő latin terminusok: „imago Dei” és „similitudo Dei” mire vonatkoznak. hogy e két szó között jelentés- beli különbséget keressenek. hogy annak akaratát cselekedjem. amit Augustinus klasszikus szavakban így fejezett ki: „Tu creasti nos ad Te.. Semmiesetre sem lehet arról szó. milyen következményei vannak ennek a felfogásnak egyéb kérdésekkel kapcsolatban. amíg ember marad. „Az én eledelem az.Hogy ez mit jelent közelebbről. természetesen nem egyenrangú félként áll szemben Istennel. akár elhajlik attól – az embert mindenképpen megkülönböztetik minden más teremtménytől. Ha ugyanis befolyásolatlan lélekkel olvassuk ezeket a szavakat. Jézus Krisztus ember-voltát is az teszi normájává minden emberi életnek. hanem mint teremtmény a Teremtővel. addig az emberrel szemben akar állni. Istené az első szó. annak tisztázására a teológiai gondolkozás sok időn át nagyon sok munkát fordított. A protestáns teológiai gondolkozásban alighanem sor sem került volna arra. Az ember életének kormány- zásában Isten a „concursus moralis” módján akarja megvalósítani akaratát. Ezeket a „természeti adományokat” („dona naturalia”) tehát nem veszítheti el az ember sohasem. amit megtakaríthatott volna. és az Ő dolgait elvégezzem. akivel úgyszólván társas viszonyban állhat. hogy az ember is szemben álljon Ővele. amely így megkülönbözteti az embert minden más teremtménytől. Egyetlen más teremtménye sem szólít- hatja meg. 4.

Az emberrel is sok minden „történik” úgy. Az ókori egyszerű viszonyokból érthető. amely túlhalad testi mivoltának korlátain. amely esetleges. Móz. hogy mindezekben az Ige az embert nem úgy állítja elénk. megint nem ide. Ez az „uralom” a természet felett terjedő és kiteljesedő „uralom”. Közelebbről mindenki előtt nyilvánvaló. hanem a teológiai etika körébe tartozik. Az ezzel kapcsolatos részletesebb tárgyalás azonban. hogy a történet szemléltető példákul az embernek az állatok feletti „uralmát” emeli ki éppen.) Az ember tehát a természettel nemcsak a maga testi valóságában. Innen megint olyan kérdések adódnak. Hiszen bizonyos fajta lelki élete az állatnak is van. akarati oldalán pedig az ösztönökhöz lévén kötve). amelyet a Teremtő „mind az egész föld” felett átadott az embernek. amelyet az ember a természet felett való uralom tekintetében már eddig is elért. megértjük. hogy Isten azért teremtette az embert a ma- ga „képére és hasonlatosságára”. hanem olyan viszony van a kettő között. nyilván ember-alatti színvonalon élnek. hogy az a haladás.” De ez csak részletes szemléltetése annak az „uralomnak”. ami általa történik. és továbbra is elérni remél.). hogy az ember. jár együtt az is. Móz. amelyekkel foglalkozni a teológiai etika feladata. jobban 62 . De nem mellékes rámutatnunk arra. amint ez a magasabb rendű állatoknál szembeszökően megnyilvánul. amely felbonthatatlan egységben jelenti a teljes emberi valóságot. Hiszen amúgy is tudnánk. amelyet büntetlenül a lélek nem sérthet meg. a földön csúszó-mászó mindenféle állatokra.inkább arra mutassunk rá. hogy „uralkodjék” más teremtmények felett (I. amelyről szó van. az ég madaraira. sőt nem egyszer tényleg is felmerült félreértéseket eloszlathatna. akikről Pál szavaival elmondható: „az ő istenük az ő hasuk” (Fil.. hogy ez az „uralmi” felhatalmazás és parancs nem olyasvalami. hogy az egyben olyan lehetőségek gazdag halmazata is. Ebben már benne foglaltatik az is. mint tárggyal. hanem amit ő maga cselekszik. Abban a küzdelemben. Az embernek ugyanazzal a méltóságával. mint más valóságokkal. szakadatlanul harcolnia kell. hanem az emberi társadalom életének a gyümölcse. Ami benne megjelent a színen. hogy „a földet hajtsa birodalma alá” (I. főképpen azért fontos. és fölébük emelkedik azoknak (ismereti tekintetben nem érzéki tárgyakra is kiterjedően. aki felelőssé is tehető azért. hogy az ember nem az. amelyet testi mivoltától megkülön- böztetünk. az utóbbiaknak kell kivívniuk a győzelmet. hogy az Ige szerint lélek és test. hogy maga az Ige is hangsúlyozza az ember-valóságnak ezt a nem egyéni. de igazán emberré az teszi. öntudatos és önelhatározó lénnyé. Az ember életének igazi céljai tehát nem lehetnek pusztán testi célok. amelyért az embernek. Azok pl. 1. hogy az embernek ebben a sajátos értelemben Isten számára való teremtettségében gyökerezik lényének az a lelki oldala. Nyilvánvaló. és azzal az áldással bocsátotta útjára. amely testi vágyak és lelki érdekek között támadhat. 26. ami egy csapásra megvalósulhat. nem egyéni vívmány. és fenntartaniuk az uralmat az előbbiek felett. hanem olyan lelki élete is.). mint alany. rendeltetésénél fogva haladó lény. 28. hogy az ember a maga emberi életét akkor éli igazán. Idetartozik azonban annak a hangsúlyozása. Végeredményben az embernek ez a teremtettségbeli rendeltetése teszi őt „személyes” valósággá.. 3. hogy élvezhesse. De Isten számára való rendeltetettségénél fogva az embernek nemcsak olyan lelki élete van. ami nem így „történik” vele. (Az ember uralmi körét itt a Szentírás ugyan kifejezetten csak az állatok világára terjeszti ki: „a tenger halaira. akarati oldalán pedig úrrá is válván ösztönei felett). azonkívül hogy megvan a saját érdekköre. sem el nem hanyagolhat. mint amelyet a maga céljaira hivatott felhasználni. 19). amely testi természetének a korlátai között mozog (ismereti oldalán az érzéki benyomásokhoz. mint puszta egyéni valóságot. ha a teste is. Innen visszatekintve Istennek teremtő munkájára. amivé válhat. nem két egyenrangú tényező az ember életében. A teremtéstörténet úgy fejezi ki ezt. 1. hanem általában egész környezetében is úgy áll szemben. mindenestől fogva mégis a lélek szolgálatában áll. amelyeknek a valóra váltását Isten átruházta az emberre.

Az újabbkori „mélylélektannak” is vannak tapogatózó megállapításai.” (I. és ezért kap – amint az elbeszélés a mesék naiv hangján elmondja – az asszonyban „segítőtársat. egyúttal hordozója az egész új emberiség életének is. amelyek ugyanebbe az irányba mutatnak. alapképlete annak a sokféle társas viszonyulásnak. hanem mindenestől fogva egységbe tarto- zókat. 45. „Caput foederis”.Így nevezheti Pál Jézus Krisztust „az utolsó Ádám”-nak. De mindezeken túl mond valamit az Ige. ami minden egyoldalú individualizmussal szemben sajátosan az ő mondanivalója: Isten előtt az egész emberiség olyan értelemben is összefüggő egységet alkot. Kor. nem „privata persona”. Ezért az Igével titkos. De ez az ember az Ige szerint sohasem lehet magában elszigetelt ember. 1. Móz. így is lát bennünket azon kívül. Az embernek Isten számára való létezése. Ez az egy ember. 18-23.mondva nem éppen csak egyéni természetét. mintha az egy ember teremtéséről szólna. Jézus Krisztus. hozzáillőt”. hogy Isten így lát bennünket mindnyájunkat. 47. hogy amikor Isten az embert Ővele való közösségre teremtette. Jézus Krisztusnak. 45 skk. titokzatos egység. (I. és a „második ember”-nek. A teremtéstörténet már azzal is elzárja az ilyen képzelgős individualizmusnak útját. Azt amúgy is tudnánk.. amelyek a rejtett mélységben egyazon kőzetréteghez tartoznak. őscsírája mindenféle emberi társas viszonynak. Abban a második történetben pedig. külön kiemeltetik. amelyekkel tehát nem itt. amint a továbbiakban látni fogjuk.). 2. tehát „emberpár” teremtéséről beszél. 5. hogy mihelyt az emberről kezd szólni. szaka- datlanul adva is. Mert az egyén jelentőségét is hangsúlyozza. tehát az igazi emberi lét vagy az egyes emberben valósul meg. tehát valamilyen fajta társadalomban haladhat előre a maga útján. amelynek minden egyén csak a tőle sokféleképpen különböző többi egyénnel összeszövődött közös életben. I. hogy minden egyes ember csak egy parányi hajtás az emberiség hatalmas fáján. Az Igének ebből az emberszemléletéből megtudjuk. hogy mindnyájunkkal külön-külön is megvan a dolga. azonban nemcsak magamagát jelenti.. Ezért állíthatja az Újtestamentum párhuzamba – bár ellentétes irányban – ennek a teremtéstörténetbeli Ádámnak és Jézus Krisztusnak a szerepét (Róm. vagy nyílt ellentétben áll minden egyoldalú individualizmus. ill. hogy Istennek általában az emberiséghez való viszonya („szövetsége”) hogyan alakul. Hiszen a férfi és a nő közötti viszony. amint a régi teológia nevezte. mint nemcsak testileg. amely az előbbihez hozzáfűződve külön az ember teremtéséről szól. egyben egymással való közösségre is teremtette. 15. akitől függetlenül alakulhatna más embe- rek sorsa. 63 . Ugyanilyen „misztikus egységet” mutat fel az Ige az emberiségben már teremtetésénél fogva is. rögtön hozzáteszi: „férfiúvá és asszonnyá teremtette őket”. amely Isten megváltó akaratából létrejön. 12.. Kor. vagy egyáltalán nem valósul meg. (I. kapva is eközben.) Ez azt jelenti. Móz. aki „csontjából való csont és húsából való hús”. A kölcsönös kiegészítésnek az a viszonya. mint azok a tengerből egyenként kiemelkedő sziklák. 15. amelyhez azután úgy szól a Teremtő parancsa: „Szaporodjatok és sokasodjatok. skk. amelyben a férfi csak a nő által. és a nő csak a férfi által fejtheti ki a maga sajátos lehetőségeit. hogy egész testi-lelki mivoltunkban egyaránt így összefüggünk egymással. hogy egy a sok millió ember közül. hogy: „nem jó az embernek egyedül lenni”.). amelyből bőven fakadnak következmények a teológiai etika számára. Ez az új emberiség Őbenne jelenik meg és Őbelőle bontakozik ki. hanem valamennyiüknek. De az Ige egészen határozottan arról szól. ami a testi életét illeti. az egész emberiségnek a megszemélyesítője. azonkívül. Ezért beszéli el az ember teremtésének történetét úgy. Az ember természetének ez az alapvonása megint olyan forrás. „az Ember”. amely a mi felfogóképességünket meghaladó. Ádám. hanem annak körében kell foglalkoznunk. bármilyen téren nyilvánuljon is meg.) Tehát voltaképpen az egész emberiség nagy családjának a megteremtéséről van szó. 27-28. „az Embernek” az élete valamilyen Robinson-féle elszigeteltségben elképzelhetetlen. amelyről itt szó van. mert az ő sorsában dől el az.

Egy másik felfogás. Ez a „praeexistentianizmus”-nak nevezett felfogás azonban minden igebeli alapot nélkülöző. Ezzel a kérdéssel majd az „eschatologia” fejezetében lesz alkalmunk foglalkozni. amelyet „creatianizmus”-nak neveztek. hogy minden ember – testileg-lelkileg – Istennek egy-egy külön teremtménye. amely „traducianizmus” néven ismeretes. addig és annyiban van élete. amelyben Isten nézi az egész emberiséget és úgy viszonyul hozzá. amellyel egyáltalán beleállította világába „az embert”. hogy ez az egység. 64 . az ember egész élete felépül. másik „része”. lelki mivoltát Istennek egy-egy külön teremtő aktusa hívja létre. Itt annyit jegyezzünk meg. ehhez mindjárt kapcsolódott Istennek egy másik „dekrétuma” is. megkezdődjék az élete. nincs az egymást kizáró ellentét viszonyában mindazzal. Az utóbbi pedig azt az igazságot tolmácsolja. Az embernek is. mint együttműködő felek között. hogy a természetétől fogva „halhatatlan” emberi lélek. szintén nem zárják ki egymást. Így foglaltatott benne az ember mivolta Istennek az ember teremtésére vonatkozó „dekrétumában”. hogy az örökkévalóság számára teremtette. testi-lelki mivoltában egyaránt. amennyi- re és amennyiben Isten élteti. hogy legalább részigazságot fejez ki az a régi teológiai felfogás. mint két „résznek” az összetételéről a „lélek halhatatlanságának” a gondolatában. és az a másik tény. csak mintegy készenlétben tartja mindaddig. amíg testi megszületésével el nem jön az ideje annak. („Tradux” azt a szőlővesszőt jelenti eredetileg. Végük a „traducianizmus” azt tanította. akár pozitíve érvényesül ez közöttük. mert olyan természetű. amelyből az ú. azt vallja. magába foglalja azt is. amely társadalmi tekintetben is fennáll közöttük. „homlitás” révén új szőlőtő képződik. akár negatíve jelentkezik közöttük. Az ember-teremtés történetében ezt az a jelképes mozzanat fejezi ki. amelynél fogva az ember a valóságban mégsem felel meg ennek a rendeltetésnek. amelyen – ha vele egyáltalán nem összhangzatos módon is –. hogy a halálnak nincs fölötte hatalma.n. hogy minden egyén teremtésében – testileg-lelkileg – Istennek csak az a teremtő munkája folytatódik. hogy Isten az embert. hogy egyéneken és nemzedékeken át egy folyamatos életet él az egész emberiség. ha a valóságban nem érvényesül. Ez a felfogás arra a kérdésre akart feleletet adni: miképpen teremti Isten az egyes embert lelki valósága szerint. sajátos értelemben a maga számára teremtette.). amely csak az előbbivel együtt adja a teljes igazságot. ahol arról kell számot adnunk: mit mond az Ige a „végről”. amelyhez viszonyítva az ember mivolta és élete igaz megvilágí- tásban állhat előttünk. amikor az ember testi-lelki valóságáról úgy beszéltek. akik erre a kérdésre azt felelték: Isten eleitől fogva megteremtett minden embert lelki valósága szerint is. a lélek ellenben túléli a halált. Móz. amely felé Istennek minden velünk való foglalkozása és így a mi sorsunk is tör. Az az igazság. Egyszerű gyermeteg módon úgy lehet legjobban felmutatni az ember lényének ezt az alapvető rendjét. hogy az egyes emberek között fennálló ez a rejtett egység a végső alapja annak az egységnek is. hogy valahányszor egy-egy egyén testileg megszületik. hogy minden egyén lelkiképpen is folytatása az elődeinek. 2. Eszerint az ember testi „része” halálával megsemmisül. az ember lelki mivolta sem bír olyan élettel. 9. aminthogy az a körülmény. Amint meg fogjuk látni. Az bele van szerkesztve mindenkorra az ember mivoltába. amit az Ige Istennek az egyes emberhez való viszonyáról mond. Voltak. az Igétől idegen gondolat. De azért ez az eredeti rendeltetése nem vesztette el az érvényességét. amelyről az ember táplálkozhatott. amelyet el is ne veszít- hetne. minden egyes embert is. hogy elnyervén testét. mint az az alap. Ezt az igazságot fejezték ki régebben. Az is világos. Sajátos mivoltánál fogva Istennek egyetlen teremtménye. – amellyel akkor is mindig komolyan számolni kell.Ennek alapján állapítható meg. hogy az Istentől teremtett ember környezetében ott állt az „élet fája” (I. hogy testileg is minden ember a maga külön életét éli.) Ez a két felfogás együttvéve adja csak vissza az Ige emberszemléletét. mint társas vagy társadalmi ellentétekben szemben álló felek között. Az előbbiben az jut kifejezésre. Ez az az előfeltétele- zett norma az Ige szerint. Világos. merőben emberi spekuláció. amelyre tehát állna a „non posse mori” tétele.

sőt visszájára fordul –, hogy úgy beszélünk róla, mint időbeli előzményről, amelyre azután
szintén az idő rendjén következett el az Isten ez emberteremtő gondolatának az ember által
való megromlása. Így beszél a Szentírás róla az emberteremtés történetében is (I. Móz. 2.), és
annak alapján egyebütt is. Eszerint tehát a „status integritatis” olyasminek tűnik elénk, ami az
ember ősnapjaiban egy ideig fennállt és az ember élvezte áldásait a „paradicsomkerti”
állapotban, amíg aztán – szintén az időnek egy bizonyos pontján – az ember az ő Isten iránti
engedetlenségével eljátszotta. Nem is szólva azonban az ember őstörténetéről szóló mai tudo-
mányos szemléletünkről, amellyel ez a felfogás összeegyeztethetetlen, már mai irodalom-
szemléletünk számára is világos, hogy a Szentírásnak erről szóló szövege igazán sohasem
akart történeti feljegyzés lenni, hanem csak történeti formába öltöztetett (teológiai antropoló-
giai) tanítás. A „status integritatis” tehát nem ennyi meg ennyi ezer évvel ezelőtti múltban
keresendő, ami azt jelentené, hogy minden évszázaddal és minden évezreddel messzebb
sodródnánk tőle. Istentől való rendeltetéseként magában hordja azt a mindenkori ember, tehát
egyformán közel van hozzá, bármely nemzedékhez tartozzék is, és ugyanakkor, amint a
következőkben látni fogjuk, egyformán messze is esik tőle minden ember tekintet nélkül az
idő múlására, mert nem ez a rendeltetése valósul meg az életében.
Hogy eredeti rendeltetése megvalósul-e, vagy nem, az az emberen magán fordul meg, mint
felelős, személyes tényezőn. Isten teremtő gondolata szerint meg is valósulhatott volna, meg
is hiúsulhatott. Magában hordta a „posse non peccare” és a „posse peccare” ellentétes lehető-
ségeit egyaránt. Ez persze ugyanolyan absztrakt megállapítás, mint minden más, amely arról
szól, hogy mi lehetett volna, ha a valóságban nem az lett volna, ami lett. De mint a váltón
átrobogó vonatkerék mozgásában is van olyan elméletileg számonvehető pillanat, amelyben
még eldöntetlen kérdés: vajon helyes irányban fog-e továbbhaladni, vagy pedig abba a másik
irányba vág-e, amely kisiklást jelent számára, ugyanúgy beszél az Ige is arról, hogy ami az
ember életében Isten teremtő munkájának tulajdonítható, az még nem foglalja magában az
ember bűnösségét, hanem csak annak lehetőségét, de úgy, hogy az ellenkező lehetőség is ott
van vele szemben, és hogy élete valóságában is az előbbi, a rossz lehetőség vált és válik
mindig újra valóra.

B.) Az ember bűnös volta. (Homo lapsus.)

Jézus Krisztusban nemcsak az a pozitív igazság világlik ki, hogy az ember sajátos életeleme
az Istennel való közösség, amely magába foglalja a többi emberrel való közösséget is, hanem
egyúttal az a negatív igazság is, hogy az ember nem az, akinek eszerint lennie lehetne és
kellene. Közöttünk, emberek között való puszta megjelenésével is leleplezte és megítélte
életünknek azt a valóságát, amely ellentétben áll Istentől kapott rendeltetésünkkel. Élete
folyamán sokan maguk riadtak rá fájdalmasan arra a tényre, hogy az Ő közelében mennyire
kitűnik bűnös voltuk, ahogy a fehér szín mellett látszik meg igazán, milyen fekete a fekete.
Péter is azért kiáltott fel: „Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Luk. 5, 8.).
Akik pedig nem ébredtek rá bűnös voltuknak erre a tudatára, hanem megmaradtak a magukkal
való megelégedettségükben, akik magukat „igazaknak” tartották, és másoktól is ilyenekül
akartak elismertetni a „bűnösöktől” való megkülönböztetésképpen, azokkal állandó harcban
állt. Gúnyos hangon „egészségeseknek” nevezte őket, „akiknek nincs szükségük orvosra”,
mint a „betegeknek”, holott valójában még súlyosabb a helyzetük amazokénál éppen azért,
mert nincsenek tudatában az ő életükben ugyanúgy fennforgó bajnak. (Márk. 2, 17.). Jézus
Krisztus kereszthalálában csak végső kiéleződésre jutott el az az igazság, amely egész életére
ráborította árnyékát: Ő, a maga egyedülvaló igaz emberségével éles ellentétben állt egész
emberi környezetével, és az is Ővele.

65

Őbenne megvalósult Istennek az az ember-teremtő akarata, amely a „nagy parancsolatban”
jutott kifejezésre: az Isten iránt való szeretetben élte az Őneki való engedelmes odaadás életét,
amely a felebaráti szeretet szolgálataiban fejtette ki magát. Életének ez a valósága
mindnyájunkban feltárja a mi életünknek ezzel ellentétes valóságát: mi magunkat szeretjük, és
egész életünk az énünk körül forog, mint központja körül. Néha elleplezi ezt a valóságot az a
körülmény, hogy – akár nagy odaadással is – szolgálunk másokat, egyenként vagy együttesen.
De a valóság mégiscsak az, hogy másokban is magunkat szeretjük, és kisebb-nagyobb emberi
közösségek is, amelyeknek szolgálatára odaszenteljük magunkat, voltaképpen az énünk
megnagyításai. Még az Isten iránti odaadásnak és az Ő szolgálatának a köntösébe is bele-
öltözködhet életünknek ez az énközpontisága, amint legjobb példái éppen azok az „igazak”,
akik véges-végig harcban álltak Jézus Krisztussal. Látszólag minden igyekezetük arra irá-
nyult, hogy Isten akaratát szolgálják. Valójában – ha önmaguk elől is eltitkoltan – ők maguk
okoskodták ki azt a törvényrendszert, amit Isten akaratának tartottak, és egész igyekezetükkel,
amelyet annak megtartására fordítottak, maguknak akarták mintegy lekötelezni Istent. A
Heidelbergi Káté kíméletlen őszinteséggel megvallja: „Természet szerint hajlandók vagyunk
Isten és felebarátunk gyűlölésére” (5. k.). Igaz, hogy ez a „hajlandóság” nem hatalmasodik el
okvetlenül az életünkön és nem nyomja rá arra mindenestől a maga bélyegét, ezt nem is állítja
a Káté. Hogy ez miért nem következik be, arról majd külön kell szónak esnie a továbbiak
során. De abban híven tolmácsolja a Káté az Ige ember-szemléletét, hogy szerinte mélyen
benne gyökerezik az emberben az Istennel és a felebaráttal való ellenségeskedés tendenciája.
Eszerint még olyankor is, amikor komolyan számolunk Isten valóságával, ezt terhes kény-
szerűségnek érezzük, amely alól lehetőleg kibújni igyekszünk, és valójában a felebarátaink is
az utunkban vannak, és csak annyiban érdekelnek bennünket, amennyiben a magunk előnyére
kihasználhatjuk őket.
Az emberi életnek ez az alapirányzata nem Isten emberteremtő munkájának a számlájára
írandó. Ellenkezőleg: ebben Isten emberteremtő gondolata eltorzul, sőt visszájára is fordul. Ez
az ember bűne, mert felelős teremtményként ő maga valósítja meg ezzel a jobbik lehetőség:
az Isten akaratával megegyező élet helyett a rosszabbik lehetőséget: az Isten akaratával
összeütközésbe kerülő életet. Ezzel Istennek csak a rosszallását, a haragját és ítéletét vonhatja
magára.
Igaz, hogy az Ige emellett világosan felmutat az ember bűnösségében egy másik vonást is,
amelyet gondolkozásunk ezzel nem tud összeegyeztetni, de amely teljesen megfelel az élet
valóságának. Úgy beszél ugyanis az ember bűnösségéről, mint amely elkerülhetetlen sorsa is
az embernek. Valahány egyén csak születik erre a világra, mindegyikről már eleve biztos,
hogy élete nem az Isten szerinti rendeltetésének az irányába, hanem azzal ellentétes irányba
fog hajlani. Más szóval, az emberi életnek ez a megromlása is olyan egyetemes emberi ügy,
amelyben egyéni életünk minden más ember életével együtt van érdekelve. Itt is azzal a
titokzatos egységgel van dolgunk, amelyben az embervilágot Isten szemléli. Az egész ember-
világ siklott ki az isten-parancsolta vágányból, és vonta ezzel magára az Ő ítéletét. Így hát,
amikor egyénenként beleszületünk ebbe az embervilágba, már is elrontott helyzetbe születünk
bele. A zsoltáríró személyes vallomása szerint: „Íme, én vétekben fogantattam és bűnben
melengetett engem az anyám” (Zsolt. 51, 7.). A csecsemő életén ugyan nem látszik meg, hogy
bűnös embernek született, hiszen minden szunnyadó állapotban van meg benne, ami majd
később bontakozik ki. De a kifejlett emberi életen, különösen akkor, ha nagy általánosságban
vesszük szemügyre, és így nagyobb betűkkel láthatjuk a róla leolvasható valóságot, nyilván-
valóvá lesz a Pál apostol megállapításának igazsága: „Természet szerint haragnak fiai vol-
tunk, mint egyebek is” (Ef. 2, 3.). Szinte örökségképpen hozzuk magunkkal e világra bűnös
voltunkat, ha nem is biológiai értelemben, mint a szemünk vagy a hajunk színét, stb., de
olyasféleképpen, mint valami örökölt jogi hátrányt. A száműzetésre ítélt család gyermeke is

66

már eleve száműzöttnek születik pl. Az egész emberiség összefüggő fájának az élete romlott
meg, s belőle ezért csak a romlásban részes hajtások sarjadzanak.
A Szentírás ezt a helyzetet mindjárt legelső lapjain azzal tünteti fel, hogy egy emberben, ill.
emberpárban, az „ősszülők”-ben jeleníti meg az egész emberiséget, és az ő Isten iránti
engedetlenségükben ábrázolja az egész emberiség „bukását”. Isten határozott tilalma ellenére
ettek a „jó és gonosz tudásának fájáról”. Ez az elbeszélés mély betekintést nyújt a bűnnek
lényegébe. Azt szemlélteti, hogy az ember függetleníteni akarja magát Istentől, az ő Teremtő-
jétől és Urától. Hiszen megmaradva az engedelmesség útján is tudhatta volna, mi a különbség
a „jó és gonosz” között: „jó” az engedelmesség, és „gonosz” minden attól való elhajlás. De az
ember Isten megkerülésével akart eljutni erre a „tudásra”. Hallgatott a csábító ígéretre:
„Olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (I. Móz. 3, 5.), t. i. olyan tudói,
akik nem Isten parancsából, hanem – hogy úgy mondjuk – önjogon „tudják”. A test és a lélek
ellentétét belekeverni ebbe a történetbe, mintha Évát a testi kívánság (concupiscentia) vezette
volna az engedetlenségbe, idegen gondolatnak a belekeverése. Van ugyan szó arról, hogy
„látá az asszony, hogy jó az a fa az eledelre, s hogy kedves a szemnek”, de a döntő mozzanat
ezután következik: „és kívánatos az a fa a bölcsességért” (I. Móz. 3, 6.). Testileg-lelkileg
egyaránt függetlenítette tehát itt az ember magát Istentől, és így vétkezett ellene. Még
mélyebbre mutat az elbeszélés azzal, hogy ez az engedetlenség abból eredt, hogy a csábító
„kígyónak” sikerült megrendíteni az Isten iránti gyermeki bizalmat az emberi lélekben, és
felébreszteni benne azt a gyanút, hogy az Isten iránti engedelmesség valahogyan kárára lehet,
és ezért nyereségére fog válni, ha függetleníti magát Őtőle (I. Móz. 3, 4-5.).
Egyébként is nagyon gazdag ez az elbeszélés figyelemreméltó mondanivalókban. Azonban
mondanivalói jelképes módon jutnak benne kifejezésre, és semmi okunk sincs arra, hogy
benne hű képét lássuk az emberiség ősnapjaiban szó szerint így lejátszódott eseményeknek.
Nem olyan történésről van szó, amely az idő egy pontján szemléletes módon ment végbe,
amelyről tehát megfelelő technikai feltételek mellett felvételt lehetett volna csinálni a
szemünk és fülünk számára.
Olyan történésről van szó, amely az embernek Istenhez való viszonyában vált valósággá, tehát
olyan dimenziójában az emberi létnek, amelybe sem érzékszerveink, sem azoknak bármily
fejlett segédeszközei nem hatolhatnak be, hogy számot adjanak róla. Isten maga tájékoztathat
csak bennünket felőle, és ha az Ő Igéje egy szemléletes köntösbe öltözteti is mondanivalóját,
számunkra nem ennek a köntösnek van isteni tekintélye, hanem a bennefoglaltatott Igének.
Ha ehhez tartjuk magunkat, nem esünk bele abba a fonák és végül is csak megszégyenü-
lésünkre vezető helyzetbe, hogy hadilábon kelljen állnunk az emberiség ősnapjaira vonatkozó
újabbkori tudományos felfogással. Ennek a felfogásnak lehetnek részletkérdésekben egy-
mástól eltérő változatai, de lényegét illetőleg nincs eltérés a mai tudományban. És abba a
képbe, amint már mondtuk, nem illeszthető bele már az embernek az a bűntelen állapota sem,
mint „történetelőtti történeti” valóság, amelyről fentebb szó volt, tehát az abból a bűnös
állapotba való alábukása sem. Egyébként a bűnesetről szóló bibliai történet egész jellege is
világosan érezteti az ilyen irodalmi műfajkülönbségek iránt érzékkel bíró újabbkori emberrel,
hogy itt nem közönséges értelemben vehető eseményekről beszámoló történetírásról van szó,
hanem „mythos”-ról, vagyis elbeszélő formába öltöztetett hitvallástételről. Ezen mit sem
változtathat az, hogy régebbi korok ilyen különbségtételre még nem voltak képesek, hanem
egyszerűen történetnek tekintettek mindent, amiről valamely írásmű elbeszélő formában
számolt be éspedig úgy, hogy szavát nem „mesének”, hanem komolyan veendő igazságnak
akarta vétetni. Mi már a legkomolyabb igazságnak, Istentől az ember számára kivilágosított
Igének tudjuk venni a bűneset történetét akkor is, ha a formáját tekintve nem tekintjük
történeti igazságnak.

67

A kétféle – isteni és emberi – megítélés össze is eshet egymással. hogy Isten előtt bűnnek bizonyulhat az is. 1. amit az emberi ítélkezés bélyegez meg – a maga írott vagy íratlan törvényei szerint – „bűn”-nek. az az egész emberiségnek... 19-23. „az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték” „balgatagságukban mindenféle magukválasztotta bálványaikkal” (Róm.” – mondja ott (Róm. hogy értük magunkat. és mit mond nekünk róla a végül is egyedül illetékes – maga Isten. 24 skk. amely hozzátartozik valóságos embervoltunkhoz. akinek az életében előfordulnak. Lehet tehát beszélni Istennek olyan örök „dekrétumáról”.). másfelől pedig bűnös Őelőtte minden egyén is azoknál a bűnöknél fogva. tehát nyilvánvaló. „Egy ember által jött be a világra a bűn. Az ember bűnösségének ez az egyetemessége az. úgy látszik. De most nem arról van szó: hogyan ítéljük meg ezt a kérdést mi magunk. Teljesen egybevág a bűneset történetének ezzel a felfogásával az a tény.. Sőt. akinek hálaadással való imádására el vannak kötelezve. De előzőleg már általában beszélt arról. de nagyon el is válhat egymástól úgy. amelyet mi nem tudunk feloldani gondolatainkkal. mintegy hagyva őket a magukválasztotta lejtőn való aláhanyatlásban tovább rohanni (Róm. felelőssé tegyük. Mai nyelvérzékünk számára világosabb volna. hogy fontos szerepet játszott az ő gondolatvilágában is. Az ember életébe ez a romlás csak annak alapján következhetett be. 1. hogy a bűn valóságához Isten- nek ne volna semmi köze. ami Isten szerint ilyen „tényleges bűn”. Pedig ugyanebben a levelében egy más helyen világosan utal rá. éspedig szolidárisan felelős módon. 5. Ami számunkra rejtelmes. hogy Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelének abban a szakaszában. Magát a tényt éles világításba helyezi előttünk az Ige.Egy embernek engedetlen- sége által sokan bűnösökké lettek. amelyben az emberiség egyetemes bűnössé- gével tételszerűen foglalkozik. ne tévesszük össze egyszerűen azzal. amit az emberek dicsérnek és fordítva is. hanem folyamatosan velejár a bűnnel. és legszemléletesebben úgy tud róla beszélni. Az ember felelősségének ez a hangsúlyozása nem jelenti azt. Meg is szoktuk tenni ezt a felelőssé tételt.). és hozzá tarto- zásának révén minden egyénnek a felelőssé tétele azért az „eredet szerinti bűnért”. amely magába foglalja az ember életének bukását és megromlá- 68 . nem is említi meg a bűneset történetét. mint ami nem éppen csak a „paradicsomkertből” való ősi kiűzetéssel következett be. amelyekben az embernek gyökerében megromlott alaptermé- szete mintegy a maga romlott gyümölcseit termi meg. vagy azt a másik embert. Ennek fogalmától gondosan megkülönböztetendő a „tényleges bűn”-é („peccatum actuale”). vagyis azt. hogy Isten ezt is belefoglalta az emberre vonatkozó terveibe. Az Ő Igéje pedig magában foglalja azt a paradoxont. amelyeket személyes élete során követ el. hogy ha ennek a „bűnnek” a valósága csakugyan valóság.. akkor a belőle óhatatlanul következő „tényleges bűnökért” sem tehetünk felelőssé senkit. Itt tehát úgy van szó az emberiségnek isten-rendelte irányából való kisiklásáról. hanem arról: hogyan nézi a dolgot. hogy az „emberek”. Ugyanígy Istennek azt az ítéletét is. amit az „eredendő bűn” („peccatum originis”) kifejezése alatt értünk.) A „tényleges bűnöket” illetőleg nem találunk abban nehézséget. ugyanolyan titokzatos előttünk Isten e legmagasabb rendű evilági teremtményének a bűn által való egyetemes megromlása. szintén úgy tünteti fel az apostol. 12-19. hogy egyfelől bűnös Őelőtte egyetemlegesen az egész emberiség. (Itt viszont gondosan vigyáznunk kell arra.). Isten – úgymond – a Tőle elhajlott embereket „adta tisztátalan indulatokra”. ha „eredet szerinti bűn”-nek neveznénk. hogy az ilyen „bűnök” is az Ige világánál ítélendők meg. hogy az egész emberiség ősnapjaiba visszavetített „bukás” formájában mutatja fel. noha „a világ teremtésétől fogva az Ő alkotá- saiból” megismerhették volna Istent annak.Amilyen titokzatos előttünk az Ige értelmében vett ember teremtése. Ez alá a fogalom alá az ember életében bekövetkező egyes konkrét „bűnök” foglalandók. mint ami éppen egy kezdetbeli konkrét engedetlen- ségnek a következménye. amely bűnösségéért egyetem- legesen ránehezedik az emberiségre.

aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala” (I. és ezzel megszűntek azok a „természetfeletti” áldások. 4. amelyben. – hogy Istennek csak azért lehetett olyan dekrétuma. Ezzel szemben – hogy a bűneset történetének a képét használjuk. mintha eleve lehetetlenné tette volna bűnbeesését. 3. És így a bűn rontó hatása az emberi élet minden területére kiterjed. mert annál fényesebben ragyog az emberre az Isten megváltó szeretetéből rááradó fény. – ami voltaképpen eleitől végig a fő mondanivalója.). megakadályozhatta volna bűnbeesésüket. amelynek világánál az em- ber csak hálás lehet azért. reménytelen és örömtelen emberszemléletből fakadnak. A bűneset történetére nyomban következik az a másik. Vagyis megszakadt az Istennel való közössége. amellyel szemben a reformáció az Ige alapján az emberi életet „totalis deprivatio”. A római egyház.).” (Istennek ezt a „megengedő akaratát” szemlélteti a maga gyermeteg módján a bűneset története is azzal. Mivel így az Ige végeredményben az Isten megváltó szeretetének a fényébe helyezi az embert. Hiszen a bűnnek éppen az a lényege. különb- séget tett az embernek Istentől teremtett mivoltában „dona naturalia” és „donum superaddi- tum” között. A bűnössé vált ember szerinte mármost csak az utóbbit vesztette el. hogy a megváltás által kiküszöbölje azt belőle. 69 . Mivel éppen a bűnös ember számára van az Igének olyan mondanivalója. amely „megenged- te” az ember megromlását. mert mindjárt ott volt mellette az a másik dekrétum. hallották „az Úr Isten szavát. csakis az ő „meg- engedő akarata” értelmében használhatjuk. annyit megértünk belőle. amelyet Isten eredetileg felállított számára. Az Istentől elszakadt és a maga útjára térő emberi élet semmilyen vonatkozásban sem ütheti meg azt a mértéket. amelyeknek az élvezetére rendeltetve volt. hogy az ember egyetemes bűnösségéről szóló gondolatai valamilyen sötétenlátó. igazi életet élhetne. hogy Isten „parancsoló akaratától” függetleníti magát. az épségben maradt meg. Ebben az jut kifejezésre. amely el- mondja az első emberpár gyermekei között támadt. ami az Ő akarata ellen történik.1 skk. és testvérgyilkosságra vezető összeütkö- zést (I. amikor ki voltak téve a „kígyó” kísértő ostromának. Másfelől pedig fénylően kiragyog az Igéből ennek a sötét rejtélynek a felderítésére az az igazság is. nem kell attól félnünk. vagy „teljes romlás” értelmében fogta fel. amely gondoskodott az embernek ebből a romlásából való megmentéséről. Móz. azonban ha ezzel kapcsolatban használjuk az Isten „akarata” kifejezést. nem kell az Igének szépítenie vagy csak enyhítenie is azt a képet. mint a bűnös ember valóságát. 8. Csak amikor a végzetes engedet- lenség már megtörtént. amint láttuk. és ezért csak felületes látszat szerint – az Ő akarata ellen érvényesüljön. Akármilyen rejtelmes is előttünk Istennek ez a „megengedő akarata”. ha Isten nem hagyta volna nyitva előtte a „posse peccare” lehetőségét is. Így hát Isten „hatékony akaratához” sincsen a bűnnek semmilyen köze: Ő nem érvényesíti a maga akaratát a bűnben.sát. hogy embernek született. de ami ezután a veszteség után is megmaradt számára. hanem ellenkezőleg: eltűri. mint a hal a víz- ben. Azért engedte meg Isten a bűn valóságának az Ő világába való berontását. tehát megcsonkult. hogy az – nyilvánvalóan csak átmenetileg. hanem valamilyen beavatkozásával elzárta volna azt előtte. amit az Ige a bűnös emberről mond. hogy az első emberpárt a válságos pillanatban mintegy magárahagyottnak mutatja fel. az ember elveszítette azt az életelemét. amelyet – a megváltástól elvonatkoztatottan – nyújt az emberről. Móz. hogy az ember nem volna igazán ember. Ellenkezőleg: az. de ettől eltekintve zavartalanul élheti tovább „természeti” életét. éppen azért lehet kíméletlenül kemény ítélkezés. De ahogy Augustinus mondja: „Csodálatos és kibeszélhetetlen módon nem Isten akaratán kívül történik még az sem. és így vele egyenesen szembehelyezkedik az ember. – az embernek a „paradicsomkertből” való kiűzetése valójában azt jelenti. Ilyen szépítési vagy enyhítési kísérlettel van dolgunk a római egyház tanításában. hogy elveszítve az Istennel való közösségét. Ha akkor közelgetett volna hozzájuk. és így még sokkal inkább megdicsőítse magát az emberiség életében. hogy az Istennel való viszony megromlásából természetszerűleg fakad az emberek egymásközti viszonyának a megromlása is.

. és átengedi azt annak a romlásnak.). amelyről az Ige legfontosabb mondanivalója szól. de nem veendő intenzív értelemben: a romlás nem fokozódik – sőt általánosságban szólva távolról sem fokozódik – olyan mértékre. sőt ennek körében értelmi és erkölcsi emelkedés is. hanem azért. nyilván nem felelne meg a valóságnak. Ha mégis beszélünk az ember „totalis deprivatio”-járól. hogy az ember ezután ne lenne ugyanolyan bűnös. amelyet az ember megérdemelne (Róm. hogy: „vetés és aratás. Istennek az a megváltó munkája. éspedig annak teljes súlyával. mert az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva. De mivel teljesen és végképp sohasem fordul el az embertől.” (Róm. hogy Isten általában éltetni akarja az embert bűnös mivoltában is. biztosítsa a teret. vagy csak a jövendő látóhatárán mutatja fel annak teljességét. mintha remélhető volna. 25-26). hogy Isten leveszi a kezét az emberi életről. „Nyilván van az Istennek haragja mennyből az embe- reknek minden hitetlensége és hamissága ellen. Ha Istennek tervei nem volnának az ember megváltására beállítva.. amelynek útját maga választotta. sújtani az emberre. „Nem átkozom meg többé a földet az emberért. Mivel pedig az ember teremtetésénél fogva. szemben az Ő „különös kegyelmével” (gratia specialis”). ennek ellenére mégsem mindenestől fogva sötét. Csak enyhébb. amilyen a rendeltetése útján megmaradó ember iránt lenne. Ha az volna. Az nem maradhat kétséges. akkor nem maradna számára más. tartogatnia kell azt.) A bűnös ember a valóságban. (I. 3. Úgy mutatja fel Istent. Isten „egyetemes kegyel- me” előttünk érthetetlen módon nem egyenletesen érvényesül ugyan az emberi életben minde- nütt és mindenkor. Móz.). Ezért nagy „elnézést” gyakorol az Ő „hosszútűrésében” az emberi bűnnel szemben. az emberi életre általában kiterjedő jóságát. mintha jobbat gondolt volna. Ezért van az ember életében társadalmi és művelődési előhaladás is. hogy ilyen egyetemes és megsemmisítő ítéletet nem fog többé gyakorolni az emberiség felett. amelyet az Ige a bűnös emberről fest elénk. C. Ezek inkább csak jelképezik azt. Ebben a romlásban akkor az ember élete semmivé válnék. Mindenesetre van a bűnös ember 70 . ennélfogva az „egyetemes kegyelem” biztosítja számára a minden irányú fejlődés lehetőségeit is. – amint láttuk – a természet és a saját élete erői felett való uralomra rendeltetett. amilyenre akkor jutna.” Ezután tehát a bűnös ember számára fogja úgy igazgatni az Ő teremtett világát. Isten „egyetemes kegyelmének” („gratia universalis”-nak) nevezzük azt. s az Ő „igazsá- gát” nem abban az ítéletben mutatja meg. nyár és tél” stb. amilyen azelőtt volt. Ez azt jelentené. Az a kép. De mert Isten véghez akarja vinni az emberi életben az Ő megváltó kegyelmének munkáját. elején az özönvíz története. hogy az ellene engedetlen embernek Ő nem lehet olyan áldásokban gazdag Istene. szétvetíti a maga fényét a meg nem váltott emberi életre is. ez csak extenzív értelemben vehető: a romlás többé-kevésbé kiterjed mindenre az ember életében. ha Isten az embert sorsára hagyná.. Ezért vannak az emberi életnek egyénenként és népenként különböző szintjei. amely az igazi megoldást hozza. sőt vannak emelkedései mellett visszahanyatlásai is. 1. Gyermetegen szemléletes módon beszél erről a tárgyról az ÓT. 18. mint aki a bűn miatti haragjában eltörölhette volna a föld színéről az egész emberiséget. az özönvízen átmentett Noénak és családjának ünnepélyes ígéretet ad afelől. vagy súlyosabb ízelítőket ad az embernek belőle. Az „egyetemes kegyelemnek” ez az ígérete és valósága persze nem éppen csak azoknak a természeti áldásoknak a folyamatosságát jelenti. hideg és meleg. amellyel az embernek bűnéből való megváltását munkálja. 8. amelyekre az embernek szüksége van. zavartalan rendben szolgálhassák az ő életét. de aztán. Az előbbi nem oldja meg a bűn-okozta romlás kérdését. hogy az utóbbi számára.. a maga ítélő haragját fékezve egyúttal fékezi az ember életében a bűn rontását is. mint az Ő ítéletével. ennek a munkájának a számára. Nem azért. 21-22. mert Isten az Ő türelmességében mintegy vállalja az ember bűnösségének az elszenvedését. csak enyhíti a benne rejlő bajt.

egyenként és együttesen. amelyet az emberre vonatkozólag csak az Igéből érthetünk meg. D. Másfelől pedig elveszítvén Istennel való rendeltetésszerű viszonyát. És még a legsötétebb foltjain is dereng valamilyen halvány fénye Isten kegyelmé- nek. vagy tartóztatja –. És mindez a viszonylagos – akár kisebb. Az Istennel való viszony helyreállításával együtt szüksége van tehát az embernek a romlás ez útjáról való visszatérítésre: új. Ilyenkor azt rendszerint abban vélik megtalálni. Az elmondottak szerint tehát az Ige úgy állítja elénk az embert. De – hogy ebben a paradoxonban fejezzük ki magunkat –. hogy pesszimista módon.) És ugyancsak ez a romlás nyilvánul meg az ember társas életében. hogy ő fordult szembe Isten akaratával. amely féken tartja a romlást. mert hiszen az ember élete lépten-nyomon bizonyságát adja annak. ami nemcsak azt jelenti. amely éppen az ő hajlandóságát elégíti ki. Egészében pedig egész útján magával viszi az emberiség – hol kisebb. mint amelynek folyománya az emberben magában mutatkozó romlás is. mint olyan teremtményt. vagyis az igaz mivoltától elhanyatlott teológiai gondolkodás. (Ezért. de nem azokból áll az egész élete. magának az emberi életnek az állapotában keresi a bűn lényeges mivoltát. 71 . hol nagyobb mértékben. Kor. hogy az az állapot. önmagában is megromlott az ember. néha a szó szoros értelmében csak azt az oldalát jelenti az emberi életnek. és elferdül az akarata az énközpontúság irányába. Aki tehát az Igének a bűn valóságáról szóló kíméletlenül igazmondó szavát arra használja fel alapul. amint Isten egyetemes kegyelme engedi. néha alig észrevehető. amely – hogy Isten igazságos ítélete alá ne essék. amelyben folyik. mindig erre az utóbbira összpontosítja figyelmét. megvetéssel vagy éppen gyűlölettel beszéljen az emberről. Az Igének legsajátosabb mondanivalója. kézenfekvőbb. és ezzel benne Isten teremtő munkája meg ne hiúsuljon. néha megdöbbentően súlyos mértékben. Őreá való tekintettel már Őtőle eltekintve is derűs és bizakodó szemléletünk lehet az emberről az Ige világánál. – Istennek arra az irgalmas beavatkozására szorul. amelyet „megváltásnak”. akiben a „különös kegyelem” lép a színre. valamilyen „megbékélésben” feloldódnia (II. Ebből fakad. amely – ismét: többé-kevésbé. az Istenhez való viszony megromlására vonatkozik. néhol pedig felséges kivirágzásokban is. hogy Isten mennyire engedi szabadjára.) Összefoglalás. – annak a dicsőséges rendeltetésnek a nyomait. változtatásra szorul. bár a „test” a Szentírás szóhasználata szerint gyakran mindenestől fogva az embert jelenti a maga Isten-nélküli elesett állapotában. Aszerint. nem pedig olyan központi megromlását. és Isten akaratának az irányában haladó életre.: „Ellenségei voltunk Istennek”) kell jóra fordulnia. többé vagy kevésbé eltompul az ember elméje Isten megismerése iránt. 5. amelynél fogva az ember szabadulásra és megújulásra szorul.: „katallagé”). ha van szemünk a meglátására. a Megváltóban világosodik ki. mert további céljai vannak az emberrel. az egymásnak szeretetben való szolgálat helyett egymás ellen való harccá válik. 19. vagyis az ember megmentésének és megszabadításának nevezünk. hanem azt is. csak egy részletet ragadott ki az Igéből. nem annak tulajdonítható. Az utóbbi baj. Két kérdés vár megoldásra ezzel kapcsolatban. a testi életnek uralomra jutása a lélek felett. Csak Isten kegyelmének a műve. még ha legízesebb gyümölcseiben is benne van a bűnnek rontó férge vala- hogyan. amely az egészre kihat. hogy az embernek. vagy mennyire tartja féken ezt a romlást. 10.életében is sok jó. hogy a bűn csak megcsonkulását jelenti az emberi életnek. Bűnössége révén az ember ellentétbe jutott Istennel. amelyre Isten teremtette. hogy Istent fordította szembe magával. Vannak az emberiségnek szinte egészen sötét foltjai. az Jézus Krisztusban. akár nagyobb mértékben jelentkező – jó. Hogy mik ezek a további célok. Először is ennek az Isten és az ember közötti megromlott viszonynak (Róm. Ezért az Igét a háttérben hagyó. amelynél fogva az rokon az állati élettel. 5.

A bűnös ember tehát nem a maga igazi színvonalára eljutott ember. S az. a bűnről. voltaképpen tárgytalan. De. az Isten és ember közötti „megbékélés” is. amelyről az ember felfejlő- dött. Hiszen az ilyen fejlődésbeli elmaradottságért vád nem érheti az embert Annak megvan ebben vagy amabban az oka. ösztökélésre és felemelő erőre. angolban: „guilt”). 72 . – amire nincs jó magyar szavunk –. amelyet az Ige a megváltás alapvető ajándékának mutat fel.mint egyénnek vagy mint összességnek. A bűnnek ilyenfajta felfogása mellett az embernek természetesen szüksége van segítségre. amelyből folyik. elakadásokat. hiányosságokat. mint „culpa”-ról. Vagy a bűn „visszaütés” („atavizmus”) az életnek arra az alsóbb szintjére. a fejlődésében feltételeznek zavarokat. (németben: „Schuld”. Stb. nem lehet szó.

hogy: „úgy szerette Isten e világot. amely az Igéből éppoly világosan kidomborodik. (Ján. hogy az Ő egyszülött Fiát adta” (Ján. értelmileg olyan felfoghatatlan volt a keresztyén egyház számára. Mindazt. amint azt Isten egyszer s mindenkorra és egyetemleges érvénnyel elvégezte – rajtunk kívül. Isten-volta szerint tehát az örökkévalóságban él. az Igével (Ján. átmenetileg elvonatkoztatva a másiktól. amelyet a bűn támasztott. Hátra van még ezen kívül annak a tisztázása. 5. „Nincsen senkiben másban üdvösség. Nevén nevezve. mint az. Mi sem érthetőbb. csak a megtárgyalandó anyag elrendezése érdekében használt mesterséges elválasztást alkalmazunk. Isten életében és az emberek életében egyaránt részes lévén. amelyek valamikép- pen érthetőbbé igyekeztek tenni. 1. 1. és amelyre ezért a keresztyén egyháznak ókori időktől fogva mindmáig ugyan- olyan fontos meggyőződése vonatkozik. Tim. hogy „a kegyességnek e nagy titka”. mint foglalt állást ebben a kérdésben a keresztyén egyház már az ókorban (a 325-i niceai zsinaton). amit „objektív soteriológiának” nevezhetünk. Mégis. és aztán rátérni a másikra. 16). Töredékektől eltekintve. 12. 12. De ez a dolognak csak az egyik oldala. a Megváltó: Jézus Krisztus. akkor ez alatt az „adta” alatt azt érti mindenek- előtt. hogy sokáig mutatkoztak erre-arra ingadozó kísérletek. Van egy másik is. 2. 14. de ember-volta szerint ugyanannak az időnek a vándorútját járja. az Igének a váltság „megszerzéséről” („perpetratio salutis”) szólunk. Ő áll az Igének a középpontjában. és aztán külön szólunk arról. a mi javunkra. amint a múltban sokszor viselte is: „De persona Christi. 1. hogy ki által végezte el Isten mindazt. „mediator”) „Isten és emberek között” (I. mert nem adatott az emberek között az ég alatt más név. ezt a címet viselhetné.” Emlékezhetünk rá.) Az a fejezet hát. hanem ennek az Igének a „testtélétele” („incarnatio”- ja). vagyis mint az Isten küldötte Megváltó vagy Üdvözítő.). áthidalhatja azt a szakadékot. Tim. Ennélfogva „közbenjáró” („mesités”. ami a megváltásunkhoz szükséges volt. a keresztyén egyház azóta mindmáig ennek értelmében vallotta Jézus Krisztus Isten-voltát. Sohasem szabad azonban megfeledkeznünk arról. amely most előttünk áll. 3. A Megváltó személye. hogy már amikor a Szentháromság kérdésével foglalkoztunk. mint „Szótér”.) Amikor az Ige azt az örömhírt hirdeti. ha előbb azt vesszük számon: mit mond az Ige arról. az említett okból. hogy annak részeseként Ő is emberi életet éljen.). 3. Valójában a Megváltó személye is puszta absztrakció az Ő megváltó munkája nélkül. amit ezt a fentiek szerint magunk elé tűztük. elébe kellett vágnunk ebben a fejezetben elmondandó dolgoknak: számon kellett vennünk az Igének azt a bizonyságtételét. amit az Ige a bűnös ember megváltásáról mond – és hangsúlyoztuk már. mint mi mindnyájan. amit a „szubjektív soteriológia” címe alá foglalhatunk.” (Ap. a Fiúval. hogy Jézus Krisztusban „Isten megjelent testben” (I. amely szerint Jézus Krisztus azonos a Szentháromság második „személyé- vel”. hogy máskülönben nem is volna megváltó munka. és megváltó munkájában is úgy benne van az Ő személye. hogy amikor a „subjektív soteriológiában” külön tárgyaljuk a Megváltó személyének és elvégzett munkájának a kérdéseit. Minden ilyen kísérlet azonban csonkította vagy eltorzította 73 . vagyis: hogyan érvényesíti Isten ezt a „megszerzett” váltságot a mi életünkben („applicatio salutis”). hasznos előbb külön számon venni az egyiket. hogy ez a fő mondanivalója –. 16). hogy ideadta a mi emberi életünk világába. úgy tekinthetjük át legjobban. Láttuk. mely által kellene nekünk meg- tartatnunk. Csel. Jézus Krisztus nem minden további nélkül az Isten- ben öröktől fogva mindörökké élő Ige. Ebben. 4. hogy mit végzett el a mi megváltásunkra ez a Megváltó? Ezzel azonban együttvéve is még csak az tisztázódik számunkra.

). egymással párhuzamos vonalon haladt volna. Jézus Krisztus személye felbonthatatlan egységének a védelmében ezt a tanítást a 431-i efezusi zsinat szintén tévtanításnak bélyegezte. mint egyszerűen megállapította a maga teljes titokzatos- ságában azt a tényállást. hanem csak egy természetről lehet szó. hogy nem „keveredett” és nem „változott”. amely az Igéből kiviláglik. de viszont ezt a kettőt úgy elválasztotta egymástól. (Már az I. hogy amint a Szentírás is használ néha olyan kifejezéseket Jézus Krisztussal kapcsolatban. Már az I. A IV. Túlhajtotta ezt a tendenciát ugyanaz időtájt Eutychus konstantinápolyi presbiter azzal. mint akiben isteni és emberi természet úgy egyesült. Ez váltotta ki a 451-i chalcedoni zsinat határozatát. Amint látható. amelyeknél meg kell állnia minden magyarázó kísérletével. szólni és cselekedni. Minden antitrinitárius felfogásnak ilyen szemlélete van róla. aki ezt az Ő ember-voltát együtt látja Isten-voltával. tehát nem két Jézus Krisztus van. mint az Igével egybehangzót. „achóristós”). de úgy. és a reformáció is átvette a középkori. hogy érthetőbbé váljék. század vége felé voltak. Csak arról lehet szó. mintha isteni és emberi élet Őbenne két. Ennek a zsinatnak a határozata szerint az egyházban úgy kell tanítani Jézus Krisztusról. vajon egyformán következetesen tartották-e magukat az egyház minden részében ahhoz a megállapításhoz. amely – mint neve is mutatja – csak látszat-emberségnek ismerte el a Jézus Krisztusét. Az értelmileg megfejthetetlen titok csak annak tűnik a szemébe. amelyet az Ige nyújt róla. visszahatásként Nestorius konstantinápolyi pátriárka a 400-as évek elején olyan tanítást hirdetett. mint – talán kivételes nagyságú – embert. de egymástól mégsem „választható el” vagy „különíthető el” („adiairetós”. hanem csak részleges. ez a chalcedoni dogma nem tett mást. János levél is küzd olyanok ellen. akik a problémát úgy egyszerűsítették le. amely Jézus Krisztus Isten-volta mellett meghagyta ugyan csonkítatlan teljességében az Ő ember-voltát. hogy az emberi természetet a „trichotomikus” felfogás szerint teljessé tevő „nus” helyét ebben az emberrélételben Őmaga foglalta el. „atreptós”). egy isteni és egy emberi. Innen tanításának a neve: „monofizitizmus” (egyébként: „eutychianizmus”). században Abellinarius laodicaeai püspök képviselt és terjesztett el egy olyan felfogást. hogy már nem is két. Eszerint sem volt tehát a Jézus Krisztus embervolta teljes. de nem valósá- gosnak. „Communicatio idiomatum”. de csak „verbalis”. illetve általa az ókori egyháztól. hogy Jézus Krisztus ember-voltára is áthárulhat ez vagy az a voltaképpen csak isteni természetét jellemző tulajdonság. hogy Jézus Krisztus Isten-volta mellett nem vették komolyan az Ő ember-voltát. Máig is sokan nem látnak benne többet. aki az emberiség múltjából kiemelkedik. hanem ellenkezőleg: megvonja körülötte a gondolkozás számára azokat a határokat. 3 stb. nem pedig „realis” értelemben. amely – kisebb jelentőségű későbbi hullámzásoktól eltekintve – nyugvópontra juttatta az ügyet. hanem csak egy. vagyis a „tulajdonságok áthárulása” címen ugyanis később néhol – így a lutheri reformáció egyházában is – jelentkezett az a gondolat. tehát mindegyik a maga sajátosságában megmaradt („asynchytós”. hanem megmaradt annak. éspedig jelentős sikerrel. Amikor a 381-i konstantinápolyi zsinat ezt a felfogást elítélte. Tehát éppen nem magyarázza Jézus Krisztus személyét. A refor- máció svájci ágában is beszéltek ugyan „communicatio idiomatum”-ról. Azóta a keresztyén egyház minden jelentősebb ága a „kettős természetnek” ezt a dogmáját tartja irányadónak. hogy Jézus Krisztus személyének az egysége érdekében az isteni és emberi természetet Őbenne úgy egybeolvasztottnak fogta fel. A II. hogy a két „természet” az egy személyben való egyesülés révén nem szenvedett semmilyen változást. amelyek nem tesznek gondos megkülön- 74 . Kortársai is emberként látták maguk között járni-kelni. amely szerint az isteni „Logos” magára öltötte ugyan az emberi testet („sarx”) és lelket („psyché”). Azt értették alatta. akik „nem vallják Jézust testben megjelent Krisztusnak” – 4. (Ennek jelentőségével majd a sákramentum-tannál fogunk találkozni). ami.Jézus Krisztus személyének azt a képét. században pedig kialakult az egyház egy részében az a „doketista” irányzat. Ember-volta magában véve nem okozott volna nehézséget.

böztetést az Ő Isten-volta és ember-volta között (pl. meghalt.. amely az Ő Isten-voltának akár átmenetileg való szüneteltetését jelentené. 28-ban úgy beszél Isten egyházáról. mondja egy másik szentíró. és végül megízlelve a legnagyobb testi-lelki gyötrelmeket. 2. hogy megalázkodott. Ennek teljesen meg- felel a chalcedoni dogma elgondolása. amely Isten-voltával együtt olyan megfoghatatlan titokká teszi személyét. 7-ben használt kifejezés kulcsával igyekszik megnyitni. amelyet az feltételez. Kor. hogy Krisztus Jézus „önmagát megüresítette” („ekenósen”). Mindennek különös jelentőséget is tulajdonít az Ige. mint mi mindnyájan. csak átmenetileg szereplő teológiai kísérletezésnek tekinthetjük egy olyan titok leegyszerűsítésére. Isten „tulajdon vérével szerzett”. nem fogadható el. amely Jézus Krisztus személyének Isten-voltát az Ő eredetét illetőleg vallja ugyan. Ádámmal. mert nem a maga isteni életének az előnyeit akarta főképpen élvezni. Elég. Az a tény. (I. hanem „elhallgatva 75 . csak az ember Jézus Krisztusnak. Ha Cyrill. nem szorosan veendő kifejezésmódokat. aláereszkedett. éppen azon alapszik. „önmagának a megüresítése” volt a mi javunkra a legkomolyabb értelemben. mindazzal együtt. ebben az összefüggésben egyszerűen azt jelenti. ugyanígy mi is használ- hatunk effajta. ami velejárt azzal. Jézus Krisztusnak „igaz és valóságos” ember-voltát. felnőtt korában is átélte emberi életünk minden fogyatkozását: elfáradt és pihennie kellett. mint Isten-voltának. 15). hogy úgy született. úgy nevelkedett fel. 20. hanem azokat elrejtette törékeny és gyenge embervoltának a fátyola mögé. Bizodalmunk abban. imádságban tusakodva bizonyosodott meg Isten akaratáról. de egyébként az Ő történeti valóságában már tagadja. megéhezett és meg- szomjazott úgy. Csel. Isten és emberek között az „egyetlen közbenjáró” – mondja Pál – „az ember Krisztus Jézus” (I. E szerint a „kenótikus” krisztológiai elgondolás szerint Isten Fia levetette magáról azt az Istennel való „egyenlőséget”. amikor Pál az Ap. 15. ha egyszer megértettük az Igéből az Ő változhatatlanságát. Nem is csak a róla szóló történetekben számol be arról. hozzánk.” (Zsid. 4. hogy rögtön megértsük: ember-voltának. holott Istennek nincs vére. hogy ennie és innia kellett. hogy Isten életében ilyenféle „önmegüresítés”. amely az angol nyelvű teológiában figyelhető meg néhány évtized óta s amely Jézus Krisztus személyének titkát a Pál apostol által Fil. hogy emberi életében nem fejthette ki isteni valójának dicsőséges attributumait.. mint csecsemő. 47. hogy emberré lett. és mintegy összezsugorította a maga életét az emberi lét parányi. amelynek a maga teljes megfoghatatlanságában kell a szemébe néznünk. amelyben élt. „az első emberrel” szemben úgy állítja elénk Pál Őt.). amelyben a Szentháromság egyik „személyeként” részt vesz öröktől fogva mindörökké a világ fenntartásában és kormányzásában. hanem kiemelten hangsúlyozza. hogy Istennek és embernek ezt az egy személyben való egyesülését nem boncolgatni és fejtegetni kell. ehhez hozzávette az „emberi termé- szetet” is az Ő megtestesülésében. ha az Igéhez hívek akarunk maradni. ha arra gondolunk: milyen központi helyet foglal el az Ige mondanivalójában Jézus Krisztus kereszthalála. és „emberekhez hasonlóvá lett”.). szűk kereteire. akiben az Ő Fia testet öltött). „Önmagát megüresítette”. amelyet Ő. Tim. amikor „Istennel egyenlő lévén”. ugyanolyan döntő jelentősége van számunkra az Ige szerint. amely szerint Jézus Krisztus „isteni természetében” semminemű változás nem következett be azáltal. sem Pálnak ez a kifejezése nem kényszerít bennünket ilyen irányban való próbálkozásra. mint „a második embert”. emberekhez úgy aláereszkedett. hogy küzdelem árán tudott csak megmaradni az engedelmesség útján. A chalcedoni dogmától való érdekes újabbkori eltérés az. hogy „szolgai formát vett fel”. hogy „megkísértetett mindenekben hozzánk hason- lóan. hanem megtartván azt az Ő istenségét. 4. hanem a bűnös ember gondját akarta felvenni. Az apostol itt arról beszél. Ezért a „kenótikus” elgondolást. ókori alexandriai pátriárkának igaza van is abban. akiben az emberiség életének új fejezete kezdődik el. hogy nekünk segítségünkre lehet. Azon- ban az a gondolat. meg is kísértetett úgy. nem is csak másodrenden tünteti fel előttünk az Ige. mint más emberek. amelyre oda kellett szentelnie magát. 2.

3. amelynek Ő meg kellett. kivéve a bűnt” (Zsid.) Pályájának még nem érkezett el a végére. Hogy az ember Jézusnak ez a bűntelensége honnan ered ennek az egyetemesen bűnös emberiségnek közepette. és tőle született e világra. erre a kérdésre felel az Apostoli Hitvallásnak az Igével megegyező ez a vallástétele: „Fogantatott Szent Lélektől. hogy Ő is engedetlenség útjára téved. amely eredetileg nyitva állt az Istentől teremtett ember előtt. Jézus Krisztus fogantatásának és születésének ez a csodája nem valami előre kigondolt feltétel. tanulta meg az engedelmességet” (Zsid. 35. csak a Jézus születésével kapcsolatos történetekben (Máté 1. hogy tudomásul vegyük. hogy Ő is „megkísérte- tett”. 8. Folytatása lett volna az Ő élete is annak az emberi életnek. Ez az egyház ugyanis a Jézus anyját méltán megillető nagy tiszteletet túlhajtva.) emlékezik meg róla. 18. amelyben „Isten elbocsátotta az Ő Fiát” közénk (Róm. hogy feleljen. és talán min- dennél inkább ebben tűnik ki valóságos ember-volta. De nem az a dolgunk. mint minden ember. hogy már ő is mentes volt az „eredendő bűnnek” mételyétől. vagyis megtörténhetett volna az. Az Igében erről persze egyáltalán nincs szó. és méltó arra. és „azokból. az Isten” (Márk 10. magasztalják és hirdessék.). Tény az. ameddig csak elmehet: eggyé válik az emberrel. Ha a természet rendje szerint látott volna napvilágot. ezt mondván: „Senki sem jó. folytonos küzdelmek között kellett megmaradnia az Atyától elébe szabott irányban. amit az Ige mond. hanem az. Ő nem volt az. akivel egy volt Őmaga. 1. 8. Hogy a „posse peccare et non peccare” kettős lehetősége. hogy magára vegye annak életét és sorsát. Természetes módon született ugyan. meddő elméleti kérdés. mert hiszen földi anyának a méhében fogan- tatott. 5. azzal a bűntelen emberrel.). Jézus Krisztus előtt is nyitva állt-e. és így elgon- dolható egy bűntelen ember e világra születése enélkül a csoda nélkül is. hogy ember-voltában mindig támaszkodhatott az Istennel való egységének erőforrásaira. amely a hozzá való lehajlásban elmegy a legmesszebbre. 15. annak lényeges értelme mégis egészen világos előttünk. Így azonban új kezdet volt. született Szűz Máriától”. mint mi mindnyájan. „Jósága” lépésről-lépésre kiküzdött „jóság” volt. 76 . amiket szenvedett. hanem csak győzelmes megharcolásukat biztosította az a körülmény. Ezért utasította el a „Jó Mester” megszólításban kifejezett tisztességtételt. Küzdelmeit semmivel sem enyhítette. – Luk. hogy a magunk gondolatainak a játékát űzzük. „Szeplőtelenül fogantatott” („immaculata conceptio). Ezért Pál apostol gondosan „a bűn testének hasonlatosságáról” beszél. hogy Jézus Krisztusra vonatkozólag lehetne ilyesmiről szó. atyától és anyától származva. A római egyháznak Máriára vonatkozó tanításában is találkozunk más megoldás lehetőségének a gondolatával. Egyben persze különböznie kellett a Jézus Krisztus ember-voltának a mienktől: mi bűnös emberek vagyunk. hogy akik azt megértették. de – mondják – fogan- tatásakor Isten különös beavatkozása folytán őrá nem szállt tovább az egyetemes emberi bűnösség. hogy benne Isten testet ölthessen. Bűntelensége tehát nem volt sohasem valami eleitől fogva magában hordott tökéletesség. de egyedülálló testvérünk: az egyetlen. „Megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan. Utóvégre Isten az „eredendő bűn” folytonosságát megszakíthatta volna másképpen is.kell imádatban leborulnunk a kibeszélhetetlen titok előtt”. Ő is magával hozta volna az egyetemes emberi bűnösség örökségét. Az pedig arról tesz bizonyságot – habár sokat nem foglalkozik vele.). 4. Istennek az ember iránt való végtelen irgalmassága nyilvánul meg benne. Istennek az Ő Szent Lelke által véghezvitt olyan új ember-teremtéséből fakadó ember. amely ugyanakkor mégis szerves összefüggésben állt az első és megromlott ember-teremtéssel. úgy tünteti fel a dolgot. 17-18. amelyet mi élünk. hogy Isten a Szent Lélektől való fogantatás és a szűz anyától való születés csodája útján ajándékozta meg a világot Krisztussal. aki nem sínylődik mindnyájunk közös bajában. és ezért forrása lehet meggyógyulásunknak. és amíg még járta életének útját. amelyet jobb fel sem vetni. Ennélfogva testvérünk mindnyájunknak az emberiség nagy családjában. csak egy. Csak éppen elgondolható.

amint egész élete és munkája során kibontakozik. de a megváltás dekrétumával összefüggésben. éppúgy elválaszthatatlan attól. Hiszen Istennek az emberhez való aláhajlása és az embernek az Istennel való egységbe felemeltetése. az Úr. hanem arra is. akiben az idő folyamán egyszer bekövetkezett az „incarnatio” csodája. mint egyszeri. és orvosolta volna a bűn-okozta romlást. hogy megoldassék. hogy ki volt Jézus Krisztus. hogy Jézus Krisztus személye. 77 . amely az „incarnatio” tényét elméletben elválasztja a bűn valóságától. Úgyszintén nem az Igéből eredő gondolat az sem. hogy megjelent közöttünk egy olyan ember. vagyis a megváltást. Különben csak olyan szemlélői maradunk Jézus Krisztus személyének. Magában véve ez az utóbbi nem bír semmilyen különleges „praeexistentiával”. az Igétől teljesen idegen Mária-kultusszal kapcsolatban nyert kelleténél nagyobb jelentőséget. hogy élete egyszer valamikor kicsúcsosodjék olyan emberben. Ez azt jelentené. Istennek emberi életben való megjelenésének van. 47. sőt még azon túl is az Ő végső megjelenéséig. hogy Jézus Krisztus- nak és Őbenne Isten és ember eggyélételének a gyökerei visszanyúlnak abba az örökké- valóságba. magukba ölelték az ember bűnössé válását megengedő örök isteni végzést. Mert a mi kérdésünk az. amelyben Isten az ember teremtése felől is határozott. Kor.) „Mennyeivé” az teszi az Ő személyét.Központi jelentősége az Igében azonban nem Jézus Krisztus születése e csodás módjának. hanem magának az „icarnatio”-nak. hogy az „incarnatio” már benne rejlett az ember teremtésében is. amikor – egyes újtestamentumi helyeknek helytelen exegézisével – Jézus Krisztus megjelenését úgy fogták fel egyesek. hanem úgy. akik annál fájdalmasabban kell hogy érezzék a nagy különbséget. amelyek az idők rendjén ebben és amabban megvalósultak. Magában véve az. hogy a „de persona Christi” címe alatt elmondandókkal voltaképpen már ki is merül az Igének a megváltásról szóló bizonyságtétele. hogy miként lehet Istennek és embernek ez az egyesülése valamiképpen a miénk is. hanem fogantatásával és születésé- vel kezdi életét. S amit az utóbbiról mond. Az említett helyektől eltekintve az ÚT-ban többé nem is esik szó róla. élt Istenben öröktől fogva az a határozat. sőt ellentétet. Ez azt jelentené. A Fiú tehát öröktől fogva „verbum incarnandum” volt. csak a lehetőségét adja meg annak. Az csak az egyházban az idők folya- mán kifejlődött és a reformációban meg nem tisztult részeiben máig uralkodó. nem pedig az ember bűnösségétől függetlenül. mintha már magában véve ledöntötte volna a bűn válasz- falát. el egészen haláláig és feltáma- dásáig. Arról ellenben annál inkább lehet és kell is beszélnünk. mint valamilyen mennyei „praeexistens” embernek földi megjelenését (Pl. mint viszont. De ugyanazon örök „dekrétumok”. hogy bekövetkezett volna. hogy Isten örök Fia öltött benne magára emberi természetet. már jóval azelőtt. még nem oldja meg a mi kérdésünket. hogy mi történt általa a mi megváltásunk végett. akiben Isten jelent meg. amit az előbbiről mond. hogy elküldi Fiát „testben”. amely Jézus Krisztus személyének a titka. 15. Az igaz. Pál használja ezt a kifejezést: „a második ember. bár bizonyára mindenütt feltételeztetik hallgatólagosan. aki Istennek megtestesülése. mint mi mindnyájan. nemcsak az örökkévalóságban volt Istennek elvégzett akarata és terve. Pedig az Ige nemcsak arra helyez súlyt. tehát éppen a bűnös ember megváltásának az érdekében. Viszont ennek a gondolatnak a félreértése az. Az ókori keleti egyházban – és elvétve itt-ott azóta egyebütt is – szóhoz jutott olyan felfogás is. ha Jézus Krisztus személyét nem statikusan fogjuk fel. egyedülálló kivételnek. vagyis Isten azért teremtette az embert. mennyből való. amely magában az „incarnatio” tényében már megoldottnak látta a bűn kérdését. és külön „de opere Christi” cím alatt nem is marad már mondanivalónk. Viszont magának az „incarnatio”-nak is csak akkor áll előttünk a központi jelentősége – az Ige szerinti helyes értelemben –.” (I. amely Őközötte és miközöttünk tátong a mi bűnös voltunk miatt. És erre való tekintettel. Ez maga nem függ Jézus Krisztus születésének módjától.

). aki emberré lesz – a Fiú. az Ő útjának Izráel népében való évszázados egyengetését illetőleg szolgáltat nekünk. 4. hogy azzal tökéletes egységben éljen.-i körön kívül is az egész világ történetének az a legmélyebb értelme. Isten és ember között való komoly eggyéválásról. hogy „kibocsáthassa az Ő Fiát” (Gal. Az nem következett természetesen a történeti előzményekből. sőt. akiben az „incarnatio” valósággá lesz. nem is képzelhető el másként.. hanem közelebbről úgy számol be erről a tényről. hanem úgy következett be. Azonban ilyenkor az isteneknek mindig csak valamilyen futólagos vendégjárásáról van szó. amely csak az Ő személye valóságának az alapján születhetett meg.hanem a történelem folyamán is megszabta Isten munkájának az irányát. hogy Isten kormányozta történetét eleitől fogva. úgy ebben is részt vesz az Ő Szentháromságának teljességében. és csak Jézus Krisztusra vonatkozólag. úgy hamarosan el is tűnnek belőle.. és az a valóságos személy. ahogy soha emberek előre el nem gondolhatták és nem várhatták. és csak Őrá illik. Az istenek mintegy belekóstolnak az emberi életbe – ilyen vagy amolyan okból –. csak az Igében van szó. sem a Szent Léleknek emberré lételéről beszélni. még ha ennek a ténynek konkrét bizonyságait illetőleg inkább csak a magunk találgatásaira vagyunk utalva.” (Ján. – annak nem nehéz megadni a magyarázatát. és nem támaszkodhatunk az Igének olyan bizonyságaira. 1. Ezért szent könyvünk az Ótestamentum. csak ezeknek a feltételeknek a megvalósulása közepette. amelyben a maga életének köréből kilépve jelenti meg magát. A véghezvivő a Szent Lélek. Az egész ÓT. Mint Isten minden munkájában. mint az Ő megjelenésének előkészítése. 4. nem az Ige gondolatainak megfelelő és nem is értelmes dolog. A Szentháromság egysége ezen a ponton sem bontható tehát meg.). az ót. hogy istenek alászáll- nak az emberi életbe. aki Őbenne előttünk áll. De annak alanya – az. 14. sajátlagosan a Fiúnak tulajdonítandó. A kezdeményező itt is az Atya. Eszerint Jézus Krisztus meg- születésében.” (Gal. 16. mindenütt ott találhatjuk a közelgő és elérkezendő Jézus Krisztus lábnyomait. 4. vagy a sorok között rejtőzve. Sem az Atyának. hogy „Isten az Ő Fiát bocsátotta ki. Amint megjelennek az emberi életben. valamint a megváltás egész munkájában. aki emberi mivoltunkat felvette magára. hogy Jézus Krisztus megjelenése felé kormányozta. amilyeneket az ÓT. meg hogy „az Ige testté lett és lakozott miközöttünk. a Szentháromság „személyeinek” egy öröktől fogva megszületett „megegyezése” – bibliai kifejezéssel: „a békesség szövetsége” (vagy „tanácsa”) – valósul meg. hogy „Isten megjelent testben” (I. valamint általában a világ életében. Ezért az „incarnatio” olyan fogalom.). mihelyt kellemetlenné kezd válni számukra ez a nem hozzájuk illő életforma. amelyben az Atya öröktől fogva elhatározta a bűnös emberiség megváltását. 3. Mert az Ő megjelenésének megvoltak a történeti előfeltételei Izráel népe külső és belső életében. És ha az egész világról azt valljuk. Sőt. Ez a történeti előkészítés azonban mit sem von le a bekövetkezett csoda nagyságából. aki asszonytól lett.). – amint erre magában az Igében is találunk példát – általában is Isten emberré-lételéről beszélnünk. amely életre- halálra szól. a Fiú öröktől fogva felajánlotta magát az ehhez 78 . Istennek minden olyan munkája. Viszont éppúgy az Igével ellenkezne megfeledkezni arról. De sohasem járják végig az emberi életnek egész útját a születéstől el egészen a halálig. amely a „pactum pacis” neve alatt ismeretes. amint arról a pogány hitregék beszámolnak. ez alatt mindenekfelett azt értjük.. csak úgy érthető meg. Tim. az örökkévalóságba is belenyúlik. Pogány népek vallásaiban is találkozunk ugyan olyanféle gondolattal. Hogy az Ige nemcsak általánosságban beszél arról. Ezért lehet. hogy a Fiúnak a mi emberi életünkbe való alászállása az Atya iránti engedelmességben és a Szent Lélek ereje által történt. Ő küldi a Fiút az emberré-létel útjára. amely ebből fakadt.. hogy Isten „az idők teljességét” készítette elő minden eseményben és fejleményben. A Szentháromságnak az „incarnatio”-ban való egyetemleges érdekeltségét fejezi ki az a régi teológiai gondolat. 4. Benne vagy kifejezett ígéretek formájában. Őtőle fogantatik az az ember. tehát hogy közelebbről a Szentháromság második „személye” az.

Mégis olyan igazságok summázása ez a formula. 10. ami Jézus Krisztusban előttünk áll. Ilyen Istenen belüli „pactum”-ról az Ige nem szól. a Szent Lélek pedig szintén öröktől fogva kész volt ennek véghezvitelében a maga isteni erejével közreműködni. 54. ahonnan ezt vették (És. 79 . így az emberré-lételre is. amelyek nyilvánvalóan az Igéből szólnak hozzánk: az Atya akaratából és a Szent Lélek munkája által lett mindaz.). hanem másról szól.szükséges szolgálatra. az a bibliai hely is. nem ilyesmiről.

s ezért kénytelenek vagyunk elemezni.7 stb. 19. amelyet megfutott. vagyis hogy a „de opere Christi” cím alatt elmondandók adják meg az igazi értelmét a „de persona Christi” cím alatt elmondottaknak.).-i „tisztségek”. magában véve nem oldaná meg a bűn kérdését. 16).-i példák. Az Ige maga hol erről. (Márk 1. Azt kell tehát most számon vennünk: mit mond az Ige arról a pályáról. de Jézus Krisztus esetében különös jelentőséggel bír. Kir. magasabb értelemben. hanem csak kiindulópontja lehet. az Áron rendje szerint valóval. kérdés). Mózes 28. Már hangsúlyoztuk a fentebbiekben is. és tartalmát valamilyen áttekint- hető összefüggésben felmutatni. De ezzel nem tagadja. hol amarról az oldaláról mutatja fel. amelynek véghezvitele végett Jézus Krisztus megjelent. hogy jórészben a „Melkisédek rendje szerint” való „papságot” látja benne megjelenni (5. Jézus Krisztus megjelenése után még végbe kellett mennie a „megváltás” munkájának. éspedig a szó legteljesebb értelmében az. 6 stb. amelyet (régebbi részleges kifejtései után.). Az Ő esetében a szó szoros értelmében vett. idején szokásos dolog volt embereket „felkenni”. Eredeti formájában „Jöhósua” ugyanis azt jelenti: „Jahveh – szabadítás”. Jézus Krisztusnak „papként” való feltüntetése és méltatása kedvenc témája az ÚT. Saul esetében: I. Igaz ugyan. a „papi” (az erre való felkenetés törvényét lásd II. 10 stb.1 s a következők- nél ugyanúgy). hogy Jézus Krisztus személyének a jelentősége csak annak a funkciónak világánál tűnik ki igaz valójában. azt csak az ÚT. s amelynek érdekében történt voltaképpen az „incarnatio”. Sám. amikor gyermekkorából és ifjúsága napjaiból kinőve maga mögött hagyta a családi körben eltöltött évek magánéletét. 41. 10. Izráelen kívüli „papi” alak arra jó az írónak. a reformátorok közül Kálvinnál találunk). Erre a szolgálatra és hivatásra utal maga a „Jézus” név is. az első király. amely általában használt név volt ugyan a zsidóság körében. sokkal gazdagabb jelentőségű. de annál inkább megvolt. hogy Jézus Krisztus voltaképpen azokat a funkciókat jött el tökéletesen és teljesen betölteni.-i papsá- 80 . annak különös értelemben való kitöltetésében is részesült akkor. 29. És ez az ót. Erre eddig legalkalmasabbnak mutatkozott a „Krisztus hármas tisztsége” („munus triplex Christi”) néven ismeretes tanítás. jobban mondva csak alapja lehet a belőle folyó. amelynek csak karácsonyi öröme volna. I. Eltekintve attól. A Megváltó munkája. De ez a „szabadítás” vagy „megváltás”.-i történetben felbukkanó.). és itt meg tudna állni. A szóban forgó ót. hogy elkülönítse és szembeállítsa Jézus Krisztusnak benne tükröződő „papságát” a rendes ót. amilyeneket már Eusebiusnál. és éppen ebbe az egy szóba foglalható össze mindaz.-i papsággal. Akármilyen nagy jelentőségű is ugyanis Istennek a mi emberi életünkbe való ez az aláereszkedése. és – szorosabb értelemben vett – hivatásának az útjára elindult. illetőleg rajta felépülő megváltásnak. teljes mivoltában a Heidelbergi Kátéban találunk előadva (31. hogy ezt a három „tisztséget” töltse be.-ban a Zsidókhoz írt levélnek. Ezek a példák csak halvány utalások voltak az Ő megváltói szolgálatára. vagyis külső. hanem csak jobban megvilágosítja Jézus Krisztus szolgálatának az ót. hogy fogantatásától kezdve egész élete a Szent Lélek erejében való élet volt. Eszerint Jézus Krisztus küldetése is arra szólt. A Káté a „Krisztus”.-nak Őróla szóló bizonyságtételéből értjük meg. és hogy az valójában mit jelentett. amelyeknek szolgálatára már az ÓT. 13. olajjal végrehajtott „fel- kenetési” szertartás sohasem játszódott le. a „prófétai” (az erre való felkenetés példáját l. mint az ót. ami „de opere Christi” elmondható. és a „királyi” (az erre való felkenetés példáját l. amit ez a szertartás csak jelképezett: a Szent Lélek ereje által való „felkene- tés”. „Felkent” cím magyarázatánál mutat rá arra. Nyilván nem volna az Ige szerint való keresztyénség az. semhogy megelégedhetnénk egy szóba foglalásával. amelyet Ő az Isten és a bűnös ember viszonyában betölt.

és csak arról lehet szó. amit annak meg kell értenie. tehát mindhárom „tisztségében”. másfelől Isten nevében a mi emberi életünk felé. mert a valóságban az egy és oszthatatlan. Másfelől Istennek kellett lennie. hogy nem „három tisztségről”. Abból is különösen kiemeli a „főpap” szerepét. talán ennek vagy amannak a név szerint is megnevezett régebbi prófétának az újramegjelenése (Máté 16. hogy az ÓT. hogy Ő „egy a próféták közül”. Miközben a továbbiakban közelebbről számon vesszük Jézus Krisztusnak a „hármas tisztségben” kifejtett megváltó munkáját. Így Jézus Krisztus is. Jézus Krisztus egész működésének az ót. Az egyik szakasz az Ő egész földi életét fogja át születésétől haláláig. hanem „hármas tisztségről” van szó. Istennek kellett a színen megjelennie Őbenne. Az ót. néha pedig – annak szolgálatát szüneteltetve – áttér valamelyik másik „tisztségének” a szolgálatára. hogy alapjában véve kétirányú szolgálatot kellett betöltenie: egyfelől a mi nevünkben Isten felé kellett szolgálnia. hogy minket.géval való rokonságát. – másfelől az emberi életre irányul: Istennek akarata van az ember számára. amelynek érvényesülnie kell az emberi életben. hogy felvette magára a mi emberi természetünket. mint „próféta” és „király”. mert egyfelől az emberi öntudatra irányul: Istennek mondanivalója van az ember számára. Az előbbi szolgálata foglaltatik az Ő „főpapságában”. hogy néha inkább ennek. Ilyesféle „hív főpapunk van” – mondja – Jézus Krisztusban „az Isten előtt való dolgokban. Embernek kellett lennie. Nem úgy van tehát. aki „egy-egy évben egyszer” (9. Mindig egyszerre tölti be mind a hármat. Viszont mind az ót. sohasem szabad elfelejtenünk.-i próféták és királyok dolga pedig az volt. amelyben Isten felhozza a világra az Ő minden bajt jóra fordító kegyelmének napját. Egész megváltói munkájában.-i főpap is a nép képviseletében végezte el a maga szolgálatát Isten felé forduló jelentőséggel. vagyis Istennek tulajdon kijelentése legyen. de úgy. és vitte be annak vérét a „szentek szentjébe”. hogy néha az egyik „tisztségben” szolgál. Isten küldötte és képviselője volt a nép felé irányuló szolgálatával. hogy általuk Isten uralma valósuljon meg népük életében. embereket képviselhessen Isten előtt az Ő „főpapi” szolgálatában.-i király. Ezt nevezzük az Ő „felmagasztaltatása állapotának” („status exaltationis”). Vagyis munkájának ez az elemzése tisztára elméleti. mind az ót. Az ót. és mennybemenetelén át folytatódik mindaddig. az a szó legteljesebb értelmében Ige. úgyhogy felületes szemlélőkre azt a benyomást tette. Régi teológiai kifejezéssel az Ő „megaláztatásának állapota” („status humiliationis”) címen szoktuk ezt emlegetni. A messiási próféciák rendesen arról a csodálatos királyról szóltak. hogy oda hintse a frigyláda által jelenlévőnek jel- képezett Isten elé. míg teljességre nem jut a megváltás műve. Ez a munka azért oszlik két ágra.-i próféta. hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért” (2. különbséget kell azután tennünk pályafutásának két szakasza között. magának Istennek az országlása érvényesül- jön. akinek uralma által Isten be fog tölteni minden várakozást és reménységet. Eszerint a megváltás 81 . Nem mi. A másik az Ő feltámadásával kezdődik. Nyilvánvaló az összefüggés e hármas tisztség és Jézus Krisztus személyének a fentiekben tárgyalt titka között. 7) az engesztelés nagy ünnepén mutatta be áldozatát az egész nép bűneiért. emberek termeltük ki Őt a magunk életéből. 14). „Királyi” tisztségének a gondolata pedig természetesen folyt abból. hogy amit „prófétaként” közöl ezzel a világgal. Mindezeknek a „tisztségeknek” Jézus Krisztusban való beteljesedése mármost azt jelenti. Istentől mifelénk. emberek felé irányuló munkát végez.-i próféták vonalára való állítása nyilván adódott annak jellegéből. néha inkább amannak a „tisztségnek” a vonásai domborodnak ki szolgálatában. és az által a hatalom által. 17). amit „királyként” kifejt. számos helyén a dávidi királysághoz fűződő ígéretek egybefolytak annak a jövendőnek ígéretével.

hogy: „kérem az Atyát. a „hármas tisztség” alkotóelemeiből csak a „prófétai” és a „királyi” „tisztség” tartalmára vonatkozik. és amikor búcsúbeszédeiben azt ígéri Jézus Krisztus az Ő tanítványainak. Őtőle egyre jobban eltávolodó „vezetés”. Sőt abban az előnyös helyzetben vannak. a Szent Lélek munkája is szorosan odakapcsolódik az utóbbihoz. 14. mert az enyémből vesz és megjelenti nektek” (Ján. akik földi élete folyamán a legbensőbb viszonyban álltak Ővele. 14. hogy én elmenjek. mégis bizonyos értelemben „mindenkori kortársa” az egymásra következő emberi nemzedékeknek. – amire a továbbiakban vissza kell térnünk –. aki ennek a munkának az egyik részét a testet öltött Fiú által.-i főpap a 82 . ami abban már benne foglaltatott. Első tanítványai is. amely az Ő „megaláztatásának állapotából” való eltávozásában és az Ő „megdicsőülésének állapotába” való elérkezésében rejlik. „Ha el nem megyek. Csak azt bontja ki egyre teljesebben az Ő földi életének a befejezése után.” (Ján. mint ahogy az ó. és azok. A Szent Lélek ezért az Ő földi világunkból való eltávozása után mintegy átveszi itt az Ő munkásságát.).). hanem ellenkezőleg: egyre mélyebb belevezetés az Ő gazdagságába. akiknek nem jutott kiváltságul Ővele egy időben élni és ennek a földi életnek az útjain vele találkozni és együttjárni.t. 16. hogy megváltó munkájának arra a részére. A megváltás egész munkájának az alanya ugyanaz a megváltó Isten. az igazságnak lelke. ugyanezt Ő úgy is ki tudja fejezni: „Nem hagylak titeket árvákul. már úgy tekinthetnek vissza. és más Vigasztalót küld nektek.” (Ján. Igazolódott előttük és bennük az. Ezen a ponton hajlik át Jézus Krisztus megváltó munkája a Szent Lélek munkásságába.. 14..). Amit a megváltás munkájából még folytatnia kell a feltámadás után is mind a végső beteljesedésig. „Az engem dicsőít majd. elküldöm azt tihozzátok. 16). 30. Jézus Krisztus „a Lélek” (II. 19. 16. Mivel pedig a „megdicsőült” Jézus Krisztus sem választható el a „megaláztatás” idején közöt- tünk járttól.). 13). amikor Ő már nem volt velük. De ezzel nem merül ki az egész mű. amit búcsúbeszédeiben mondott: „Jobb nektek. de ez nem Jézus Krisztuson túl való. amellyel részt vesz a megváltás folyamatában. hanem mint a történe- lemben továbbáramló emberi élet fölé felmagasztaltatott. mindig az Ő megbonthatatlan egységében. „Megdicsőü- lésének” állapotában sem folytatja Ő ma sem azt a munkát. mint befejezettre és céljához jutottra. nem kell emiatt elszenvedniük semmilyen hátrányt. eljövök tihozzátok” (Ján. vagyis helyesebben kifejezve: ezen a ponton jut különleges szerepéhez a Szent Lélek a megváltás munkájában. 16. Éppen. Nem abban az értelemben. „ha pedig elmegyek. csak érvényt szerez neki. hanem éppen az folytatódik a Szent Lélek által. amelynek hordozója a történelemben megjelent Jézus Krisztus. Az sajátlagosan Jézus Krisztus „megaláztatásának” a körébe vágó dolog. megváltó munkája éppúgy kiterjed rájuk is. nem jön el hozzátok a Vigasztaló” (a Paraklétos névvel jelölt Szent Lélek). amelyben azonban Jézus Krisztus már nem mint mindenkori kortárs szerepel. 7. hogy veletek maradjon mindörökké” (Ján. 16. mert az emberiség történetében játszódik le. 3. és főképpen éppen érte szállt alá ebbe a „megaláztatásba”. Az. mintha az Ő munkássága megszűnnék. Hiszen maga „az Úr”. Meg kell azonban mindjárt itt jegyeznünk. hogy a Szent Léleknek ez a folytató és kiteljesítő munkája. másik részét pedig az Ő megdicsőülése után kitöltött Szent Lelke által végzi el. hanem folytatódik és kiteljesedik egy másik résszel. amelyet földi életében végzett el.). i. 16. azt Szent Lelke által végzi el. 7. mennyei megváltó Úr. akkor jutottak el annak igazi megértésére és élvezetére. Kor. de nem egyúttal a „főpapiéra” is. 18). amely szintén történeti.munkájának van egy lezárt történeti része. t. amint a keresztről elhangzott szó mondta: „elvégeztetett” (Ján. mint ilyen. Ebben mutatta fel maga Jézus Krisztus azt az előnyt vagy többletet. elvezérel majd titeket minden igazságra” (Ján. amelyet ennek a „tisztségnek” a vonalán e világon el kellett végeznie. amit az Ő megváltó munkája jelent. „Mikor eljön amaz.

hogy mellette feledésbe menjen mindaz. megfeszíttetett. mégpedig mint megfeszítettről” (I. hogy a megváltás munkáját különös felhatalmaztatás és képesítés birtokában egyedül Ő illetékes elvégezni. szenvedett Poncius Pilátus alatt. Amilyen egyoldalúság volna figyelmünket úgy korlátozni Jézus Krisztus kereszthalálára. a maga munkásságának eszközeiül embereket használ fel rendszerint. és emberek csak receptíve részesülhetnek annak jótéteményeiben. illetve annak az Ő „megaláztatása állapotára” eső szakaszáról. hogy az Apostoli Hitvallás Jézus Krisztus csodálatos születéséről mindjárt átugrik élete utolsó óráinak eseményeire: „Született szűz Máriától. nem pedig azt a kicsúcsosodását látnánk. A Szent Lélek. meghalt és eltemették.bemutatott engesztelőáldozat vérével bement a Szentek Szentjének a kárpitja mögé. éppen arra utal. ha kereszt- halálának történetében az Ő egész történetének csak más részekkel egyenrangú részét. amelyet visel. Ezzel szemben „főpapi” szolgálata csak az Ő vállain nyugszik. És ezért sűríthette egybe Pál is a megváltásról hirdetett „örömhírt” ez alá a cím alá: „a keresztről való beszéd” (I. Ezért van az. amelyben minden szál összefut.” 83 . 18. mint amelyben nem akart egyébről tudni.. Ennélfogva Jézus Krisztus megváltó munkájának abban a folyamatában. Kor. hogy egyedül Ő a Megváltó. Ezért ennél a „főpapi” szolgálatnál tűnik ki a legvilágosabban.). amelyre már előre jó rámutatnunk. hogy az Evangéliumok az idevonatkozó. Kor. 2.. amelyet a „megdicsőülés állapotában” Szent Lelke által folytat és vezet a kitel- jesedés felé. egyeseket csakúgy. Általánosságban még azt is jó előre megjegyezni Jézus Krisztusnak „hármas tisztségében” elvégzett megváltó munkájáról. Kereszt- halálában jut el „megaláztatásának” a mélypontjára. ugyanúgy az Igétől való eltérés volna az. alkalmuk jut emberi tényezőknek is az aktív részvételre. 1. Ebből a különbségből mindjárt adódik egy további is. mint közösségeket. „mint a Jézus Krisztusról. amit az Ige egyébként az Ő életéről és működéséről mond. Nem véletlen dolog. úgy jellemezvén a maga igehir- detését. rövid idő alatt lejátszódott eseményeknek szentelik feljegyzéseiknek úgy- szólván harmadrészét. hogy annak súlypontja az Ő földi életét lezáró szenvedéseire és halálára esik. A „Krisztus” cím. 2). hogy ott az áldozat vérének bemutatásával könyörögjön Isten előtt az áldozat hatályosságáért.

mintha nem volna ítélete a bűn számára. Amíg nincs megoldva az Isten „haragjának” a kérdése. Anselmus. amellyel Jézus Krisztus az ember bűnös voltának akadályát elhárította Isten és az ember közül. még többet. amelyek ilyen. hogy érvényessége kiterjed az egész bűnös emberiségre. Már a földi atya is. amelynek éppen az egybeolvadása jellemző a Jézus Krisztusban kapott kijelentésre. (Úgy. Az ember Jézus Krisztus tökéletes engedelmességben élt teljes életében. amelyről mondtuk. hanem úgy. amelyért „elégtétellel” („satisfactio”-val) tartozik Urának. hanem csak ítélet hárulhat a bűnös ember fejére. E tekintetben is első helyen áll Istennek a bűnös emberrel szemben való megengesztelődése. hogy Isten Jézus Krisztusban nem úgy jelentette ki magát. mint „Bíránk”. ennek az „elégtételnek” van olyan súlya. amint a középkori hűbérurakkal megtörténhetett fejedelmükkel szemben –. amint Ő azt részleteiben is kifejti. stb. Ez nem maradandó érték benne. Mindaz a megváltó munka. amelyet az embernek kellett volna elszenvednie bűnéért való „elégtételül”. tehát az egész peres ügyön kívül maradhatott volna. Anselmusnak ez ellen az elmélete ellen sok kifogást lehet felhozni.) Mégis az a tény. „ítélet”. Akik azt mondják. aki Isten előtt bűnössé vált. Reménytelen volna a helyzete. Istennek az ember iránti kegyelme mármost abban nyilvánul meg. amelyek magából az Igéből világlanak ki. hogy ítélőszéke előtt leszámolás történjék a bűn miatt. – ugyanúgy. Mert a bűn által létrejött „ellenségeskedés” nemcsak az ember engedetlenségben való fellázadását jelenti Istennel szemben. Ilyen félreértés csak akkor foroghat fent. hogy Jézus Krisztusban Őmaga lett emberré azért. A hagyományos teológiai formula. addig Isten felől semmi jó. hogy az egész tanítás a középkori jogi gondolkozásmódnak a nyelvén beszél. Azonban önként magára vállalta azt a büntetést az Ő szen- vedésében és halálában. inkább a „büntetés” és az „ítélet” elszenvedéséről beszélt. ha nem egy 84 . A jogi jelleget magát mindenestől fogva kifogásolni azonban annyi volna. előfeltételezik azt. ha egészen individualisztikus módon fogja fel valaki Istennek az emberhez való viszonyát. 14. Ezért a reformáció. Isten felé irányuljon. „haragját” is az Őellene így fel- lázadó emberrel szemben. szintén jogi jellegű fogalmakban jutnak kifejezésre. a „főpap”. Jézus Krisztus. Eszerint az ember. mint „Atyánk” azok hamis ellentétet állítanak fel két olyan dolog között. mint „törvény”. hogy a megváltás által megoldandó kérdés elsősorban az Isten és ember közötti megromlott viszony helyreállítása. hogy fennmaradjon az a látszat. arra vall. a „helyettes elégtétel” tana. Isten nem nyújthatja ki a bűnös ember felé az Ő megmentő kezét úgy. hogy helyette azt az „elégtételt” lerója. adósa Istennek bűne miatt a tartozó engedelmes szolgálattal. bár szintén használta az „elégtétel” fogalmát is ebben az összefüg- gésben. amelyet Jézus Krisztus az Ő „prófétai” és „királyi” tisztsége szerint Isten nevében az ember felé visz véghez. és Isten előtt érvénytelenné tegye az ember bűnösségét. és így felségsértés vétkében él. hanem ugyanakkor Istennek az Ő „igazságosságában” való szembefordulását. hogy az ember nevében. hogy előbb Isten színe előtt valamiképpen rendeztessék a bűn számadása. „Igazságos” volta megköveteli. a középkor első felének legnagyobb teológusa (élt 1033- 1109. Mondtuk. És mivel egyben Isten örök Fia is volt. hogy alapjában véve olyan gondolatokat foglal rendszerbe. amely summázza az Igének erről szóló bizonyságtételét. rövid ideig tartó angliai érseksége alapján a „„canterbury-i” jelzővel szokás emlegetni) fejtette ki ezt a tant: „Cur Deus homo?” („Miért lett Isten emberré?”) c. hogy lényegében a reformáció is átvette. ha – ugyancsak a középkori jogi lehetőségek mintájára – helyette másvalaki nem rója le az Istentől elfogadható „elégtételt”. hanem a maga korához kötött jellegze- tesség. Ez az értelme Jézus Krisztus „főpapi” szolgálatának. művében. Nyilvánvaló. mint megfeledkezni az Igének nagyon alapvető igazságairól.

1.) Ezért neveztetik a legjellegzetesebb ó. vagy az egész népért bemutatott áldozat esetén a nép „véneinek”. I. hogy odaállva a bűnös ember helyére. mert Isten azt meg akarja bocsátani. hogyan került ebbe az ügybe. Pét. hogy Ő nemcsak „főpapként” szerepel benne. akik erről. mindkettőben. mindenesetre más. hanem éppen abból kifolyólag.). 1. stb. Isten előtt való érvénytelenítése volt. és nem az ő tanítását adták tovább. a maga szenvedésével eleget tesz az Isten megsértett igazságának. Közelebbről az ó. mert önmagát áldozza oda a bűn eltörléséért (Róm. hogy teljes és kimerítő értelmezését vélte adni Jézus Krisztus váltságmunkájának. I. Jézus Krisztus „főpapi” szolgálatában. a Krisztus. „bűnért való áldozatot”. a Krisztusén váltattatok meg”. 15.: „A mi húsvéti bárányunk. ami magasabb és tökéletesebb értelemben megvan Istenben. vagy „engesztelő áldozatot” mutatja fel úgy. És nyilvánvaló. Kor. amikor erről a tárgyról szól. stb. (Ján. Ilyen volt az az évenként egyszer (az „engesztelés napján”) végrehajtott áldozat is. Ez a kifogás ugyanis elfelejtkezik arról a lényeges mozzanatról. stb. 5. de ezt nem teheti meg anélkül. hanem az a Jézus Krisztus.-i áldozatok közül az ú.) Azonban az áldozati szertartások világából vett ezek a képek és kifejezések sem mondanak mást.: „Drága véren. és az anselmusi elgondolás ellen mindenekfelett az a kifogás hozható fel.): „Isten eleve rendelte Őt engesztelő áldozatul” („hilastérion”) – a „mi vétkeinkért. hanem annak csak eltorzított mását. és sokan ebben az értelemben fogadták is el. Az áldozati állat vérének azért kellett ontatnia. az általa bemutatott „engesztelő áldozatban”. Nem atyai mivoltának ellenére. (Erre nyomatékosan rámutat Anselmus szóban forgó művének a címe: „Cur Deus homo”. akiben maga Isten vállalta magára azt.. hogy valahogyan kifejezésre ne jusson az Ő bűn elleni „haragja”. De ez nem változtat azon. hanem a „főpap”. az az egyedülálló sajátosság. hanem többel.. aki elveszi a világ bűneit”. aki maga sem tudja. legalábbis a leggyakrabban. 29: „Ímé az Istennek báránya. Ezért kellett a „bűnért való áldozat” alkalmával (mint egyébként más áldozatok alkalmával is) az áldozatot bemutató embernek. hogy az áldozati állat ezekben a szertartásokban jelképesen a bűnös ember helyett szenvedi el halálát. Az igaz. az egésznek kiindulópontjáról megfelejtkeztek. 19.t-i áldozat nevével nem egyszer „báránynak” is. lépten-nyomon kénytelen igazságot tevő bíróként is szemben állni velük. nem is akármelyik pap. amit Istenről az Ő Igéje alapján tudunk és mondhatunk. aki ártatlan a bűnben. mint képben. mint hibátlan és szeplőtlen bárányén. nem érdemes közelebb- ről foglalkozni. amelyeket előírt a mózesi törvény – hálaáldozatok. tükröződik valami az Isten valóságából.”. hanem egyúttal Ő maga az „engesztelő áldozat” is.) Az Újtestamentum. De voltak olyanok. Móz. Jézus Krisztus „hármas tisztének” komoly végiggondolása ettől megóvhat bennünket. megáldoztatott értünk. 3. vagyis eltörlése.n. amelyről nem lehet másként beszélnünk. A Jahveh eljövendő 85 . hogy „főpapi” szolgálatának a lényegét ez az elgondolás helyesen ragadta meg: az valóban az emberiség bűnéért szolgáltatott „helyettes elégtételben” állt. mint ami a „helyettes elégtétel” tanának a lényege. mint amely előképe volt Jézus Krisztus megváltó munkájának. ame- lyeknek célja kifejezetten a bűn „elfedezése” („kopper”). hogy ezek nem meríthetik ki sohasem azt. stb..t. Azzal a kifogással. 7. hogy erkölcsileg elfogadhatatlan elintézési módja a bűn kérdésének az.. hogy a bűnösökért odaáldozott bűntelen nem olyan harmadik személy. ezzel mintegy átruházva az állatra az emberi bűnt. Isten úgy „országol” felettünk. És minden földi atyaság és bíráskodás csak halvány képe lévén annak.gyermekkel van dolga. rátenniük a kezüket az áldozati állat fejére (III. hanem az egész nép nevében mutatott be.”. 4:4-15. amelyet nem egyes emberek. hogy bűnösökért Isten haragját az szenvedi el. az Istennel való közösséget kifejező áldozatok. hogy olyan rendet tart fent és munkál közöttünk. Voltak ezenkívül másfajta áldozatok is. hogy ezzel „elfedezést” nyerjen az ember bűne. az ótestamentumi áldozati szertartások köréből veszi kifejezéseit. az ő olvasóihoz közelebb eső világból. csak jogi kifejezésekkel.

fogságból s aztán általában valamilyen nyomo- rúságos vagy veszélyes helyzetből való kiszabadítást jelent. amelyből – mint valami rabságból – szabadításra van szüksége. a megváltás eljövendő.. hanem Valakinek. hogy a pogány mitológiától átitatott képzeletével az ókori keleti egyház – bár sohasem hivatalos nyilatkozataiban – hajlandó volt arra a kérdésre: kinek rótta le Jézus Krisztus az ember megváltásához szükséges. s az alól csak úgy szabadulhatott fel. 10.„Szenvedő Szolgájának” a kínszenvedéseit is az így felfogott áldozat értelmében tünteti fel Ézs. mint aki Isten előtt az egyetemes emberi bűnösségnek szinte a megtestesült képvi- selője: „Isten azt. harmadnapi feltámadásával kicsúszott a kezéből. mert hiába kaparintotta meg Jézus Krisztus életét az Ő kereszthalálában. Nem egyszer használja az ilyen kifejezéseket az ÚT. és olyan nyomorúság állapotába döntötte. 21. és felölelik egyéb vonatkozásait is.: „. ill. 4. hogy általában ezek a kifejezések Jézus Krisztus megváltó munkájának nem éppen csak azt az alkotó elemét fejezik ki. hogy Jézus Krisztus a maga életét áldozta oda érte. De amikor Jézus Krisztus arról beszél.” Pál apostol is bizonyára erre a „helyettesítésre” gondol. hogy a Sátán ebben az alkuban becsapott fél maradt. Bűne révén az ember a Sátán hatalma alá került..: „Megsebesíttetett bűneinkért. hanem egy másik képcsoportból vett kifejezéssel: a „lytron”-nal kapcsolatban. amiben már nyilván Jézus Krisztusnak nemcsak a „főpapi” tisztsége jut végső diadalára (pl. amikor merész kifejezéssel Jézus Krisztust úgy tünteti fel. De az „anti” használata kifejezetten arra utal. Hiszen a „váltságdíj” nem az embernek megromlott állapota miatt rovandó le. akivel szemben az ember olyan viszonyba jutott. hanem magába foglalja a megváltásnak azt a mozzanatát is. 30. Amikor pedig megjelenik a „lytron” gondolata is. Az ÚT.) A másik két prepozició jelentése még korlátozható volna ilyen általános értelemre: valakinek a javára. egyebek mellett. Éppen csak mint kuriózumot említsük meg.-i áldozati szertartások képeiben való szemléltetésével kapcsolatban fordul elő. amely Jézus Krisztus „főpapi tisztségében” jut kifejezésre. 28: „az én vérem. „Lytrusthai”: rabságból. 22. szóban forgó „váltságdíjat”? – azt felelni: a Sátánnak. 5. és a vele kapcsolatos egyéb kifejezéseink. görög nyelvén megszólalnak – amikor a megváltás munkájában való maga odaáldozását nemcsak a „peri” (Máté 26. Az embernek Istenhez való viszonyát megrontva. eszkatológikus teljességére is. hogy adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mk. megrontatott a mi vétkeinkért. De ez a tágabb körű jelentés azért nem zárja ki. bűnné tette érettünk. a bűn magát az embert is megrontotta. – amely sokakért – peri pollón – kiontatik”.T. Vonatkozik ez a „lystrosthai”. 45: „anti pollón”.” (II. amivel gyakran együttjárt vala- milyen „váltság” („lytron”) lefizetése. Nyilvánvaló azonban. – ugyanígy Luk. Az ÚT. Ef. gyakran beszél Jézus Krisztus megváltó mun- kájáról ebből a képzetkörből vett kifejezésekkel. amelyre az embernek bűne miatt szüksége van.) Ugyanez a gondolat jut kifejezésre Jézus Krisztus tulajdon szavaiban is – legalábbis úgy. Igaz ugyan. – hanem az „anti” prepoziciót is használja ebben a kapcsolatban: „Az Embernek Fia. A Sátánról a megváltással kapcsolatban lesz még szó az alábbiakban.. hozzáértendő ez a pontosabb másik: valaki helyett.. aki bűnt nem ismert. amelyből meg kell őt szabadítani. Innen ered maga a mi magyar „megváltás” kifejezésünk is. hogy emögött az általánosabb értelmezés mögött ott rejlik.). Kor.megpecsételtettetek a teljes váltság napjára” stb. 19-20: „tiérettetek” – hyper hymón). amit meg kell engesztelni. sőt minden egyéb előtt Isten haragjára is. hanem az egészre vonatkoznak... 28. ugyanígy Máté 20. Végül is kitűnt – így záródik ez a népi képzelet szőtte váltság-mítosz –. 53.. ami „váltságdíjat” jelent. Ez is beleértődik a „lytrosis” vagy „apolytrosis” fogalmába. 5. persze effajta „megváltásról” nem tud semmit. azért jött. hogy az „anti” prepoziciónak ez a használata az ÚT. amint azok az Ú.. akkor meg éppen a megváltásnak ez a vonatkozása áll az előtérben. vagy valakinek az érdekében. amelyről most szó van az Ő „főpapi tisztsége” címén. hogy Ő „adja az Ő életét váltságul” – pontosabban: „váltságdíjul – 86 .-ban Jézus Krisztus megváltó munkájának nem az ót.

Káté. hogy miután egyesek eljutottak az Őbenne. amelyet sajátos megbízásból Ő osztogat. amikor ez nem látszott meg rajta. Hogy bűnös embereknek az Isten ítélő haragja alól való feloldozása olyan ajándék. 10.). azt tanítványai csak az Ő feltámadása után. hanem önkéntes elhatá- rozással maga adja magát ellenségeinek kezére – „Senki sem veszi azt (az életemet) el éntőlem. és csak a rájuk kitöltetett Szent Lélek megvilágosító munkája által értették meg. Nagyon pontosan fejezi ki magát a Heid. az már csak az apostolok által Őróla hirdetett Evangéliumban jutott nyomatékosan kifejezésre. 18. Még azok is. Abban az engedelmességben. sőt „felkenetése” éppen ennek a megáldoztatásnak az elszenvedésére jelölte ki Őt. akiket hajlandók volnánk kivonni ez alól az általános megállapítás alól. „Engesztelő áldozatának” a felbecsülésénél egyébként két egyoldalúságtól kell óvakodnunk: egyfelől nem szabad azt éppen csak élete utolsó napjainak a kínszenvedéseire korlátozva elgondolnunk. és hordozta annak fájdalmait akkor is. De hogy Istennek a bűnösök iránt való megengeszteltetésének. 31 – 32 és a párhuzamos helyeket). „Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által. másfelől mégsem szabad szem elől tévesztenünk ezeknek az utolsó eseményeknek a döntő jelentőségét. Hogy Ő ennek ellenére is Isten „Felkentje”. („oboedientia activa” – „oboedientia passiva”). 11. mert így az utóbbi mellett nem mehetett feledésbe az előbbi sem. mondja (Ján. mint megtörténtre. hanem én teszem le azt énmagamtól”. 1. Istennek az egész emberi nemzetség bűne ellen való haragját testében-lelkében elhordozta. a régi teológusok – különösen a reformátusok – különbséget szoktak tenni a „cselekvő engedelmes- ség” és a „szenvedő engedelmesség” között. amellyel Istentől vett megbízatásának az útját végigjárta. és ezt a hatalmat állandóan gyakorolta is – sokszor a magukat „igazaknak” tartók megbotránkozására. 8. hogy Istennek kell felajánlania az Ő életét arra. amikor 37. bűnös emberek között. amellyel tanítványai ezt a gondolatot akkor fogadják. különösen pedig annak végén. de így megszabadultak tőle. mint Messiásban való hitre. csak arra gondolhatott. és azt Ő fizeti le életének odaáldozásával. amelyet Ő szóval hirdetett és tetteivel megbizo- nyított. Azt különben megállapíthatjuk. egészen idegen gondolat volt Isten „Felkentjét”. – mint a „bűnösök barátja” (Máté 11.” Eszerint hozzátartozott az Ő „engesztelő áldozatának” valóságához az Ő egész földi élete is. eleitől fogva mindvégig azt jelentette. hogy maga Jézus Krisztus az Ő földi munkássága során ezzel a tárggyal alig foglalkozott. 10). – akik azt „igazságossága” szerint megérdemelték. 7). – jobban mondva azok helyett a „sokak helyett”. még az Őhozzá legközelebb állók számára is. 45).) – ez a fájdalmas megállapítás az Ő egész életére vonatkozik. amikor – már közeledvén az életét befejező események – Ő megpróbálja lelküket előkészíteni azokra. hogy Őrajta mutassa meg a bűn ellen való haragját azokért a „sokakért”.. szenvedésre és halálra odaszánt áldozatnak elgondolni. afelől nem hagyott kétséget már földi működése során sem. És ez a megkülönböztetés helyes volt éppen azért. magukkal a fájdalmas tényekkel állítsa őket szembe. 1. 19). hogy „szenvedett”? – azt a feleletet adja: „Azt. amikor az Ő megáldozta- tására már úgy mutathattak vissza. hogy benne élt a bűn miatt haragvó igazságos Isten és a bűnös embervilág közötti feszültségben. hogy Ő földi életének egész ideje alatt. amelyek halálával végződtek.. De ez természetesen következik abból. Azonban ez a megkülönböztetés csak viszonylagos értelemben vehető. nagy ára van. amely szükségképpen adódott az Ő helyzetéből ebben a világban. (L.. Legvilágosabban kitűnik ez abból a heves ellenkezésből. vagyis megáldoztatása szükségességének a fejtegetése helyett véghezvigye megáldoztatását. Az Ő bűntelen mivoltában itt élnie közöttünk.” (Ef. Jézus Krisztusnak az volt a dolga e tekintetben. Amint végső szenvedéseiben sem szerepel pusztán passzíve. „Az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be Őt” (Ján. hogy kortársai számára. – mert hiszen volt egy 87 .. ugyanúgy munkás életének során állandóan annak a szenvedésnek az árnyékában jár. „Az Ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani” – mondta (Márk 2. a bűnöknek bocsánata. kérdésére: „Mit értesz azon. a Messiást.sokakért” (Márk 10. Mk.

„aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára” (I.” (Róm. De ennek 88 . hanem ellenkezőleg: a bűnös ember sújtott le Arra. 34. 19. Közben lelkileg is át kellett élnie annak az emberi bűnnek minden gyötrelmét.maroknyi kis csapat. – bűnös fogyatkozásaival ismételten ilyen felkiáltásokat váltott ki lelkéből: „Ó. mintha az az emberre irányulna. kárhoztatta a bűnt a testben.” (II. amelynek kiürítése olyan borzalmas volt számára. mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk: béküljetek meg az Istennel!” (II... amely mindig ott feszengett Ő közötte és a között az emberi környezet között. Itt mintha minden fékét elhányta volna az ember Isten-ellenessége. 3. Ezért volt az számára az a „keserű pohár”. elvettetést és eltaszíttatást. hogy ezt az Istentől való „elhagyattatást” érdemeltük volna meg mi.) Ítélet volt a bűnnek ez a lelepleződése. amelyben az Ő igazságos ítélete teljesedik be a bűn felett. hanem azonosította magát vele. Péter 2. azzal most nem kell foglalkoznunk. „Az Isten az Ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért. Másfelől ennek az útnak az árnyai mégiscsak a vége felé sűrűsödtek teljes sötétséggé. 5. (Hogy ennek a tételnek milyen más értelmezésével is találkozunk a múltban. És Ő vállalta ennek elszenvedését. Erről ugyanabban az össze- függésben kifejezetten is szól az apostol: „reánk bízta a békéltetésnek Igéjét. én Istenem. hogy itt ez a kifejezés általánosabb értelmű: általában az Isten és az embervilág közötti megromlott viszonynak a helyreállítását jelenti. ellene való nyílt és gyilkos támadásban robbanjon ki. Ez az Ő szenvedéseinek legmélyebb titka. hogy az ember rakja le az ellenségeskedésnek fegyvereit. aki Krisztusban megbékéltette magával a világot. de mintegy az élével megfordított ítélet: nem a bűnös emberre sújtott le. hogy az az ellentét.. Kor. 20. akik bűnükkel azt magukra vonták. úgy fejezi ki magát. Kor. ugyanakkor úgy élte át Jézus Krisztus. hitetlen nemzetség. meddig leszek veletek? Meddig szenvedlek titeket!?” (Márk 9. és teljes leplezetlen valóságában mutatkozott meg. amely ilyen durva visszautasítással felelt Istennek Őbenne megjelent szeretetére. Az Isten megítélő haragjának erre az átélésére vonatkoztatjuk Kálvin tanítása nyomán az Apostoli Hitvallásnak azt a tételét. Itt nem a bűnösök sújtatnak vele. különösen az ókori egyház gondolkozásában. amikor így kellett felkiáltania: „Én Istenem. amely a szemébe meredt. Pál apostol ugyan. 24.) „Földi életének egész ideje alatt” a szenvedés útját járta tehát. ami az Ő számára természetesen sokkal több volt pusztán testi szenvedéseknél. 19).. hogy a Gecsemáné kertjében való utolsó megkísértetése felett az engedelmesség végső győzelmével kellett eltökélnie magát a kiürítésére: „Mindazáltal ne az én akaratom legyen meg. amely szerint Jézus Krisztus „szálla alá poklokra”. Ezzel elfordult az Ő „kárhoztatása” azoknak feje felől. – és helyettünk mégis Ő szenvedi el azt. amikor egyik nevezetes szakaszában erről a „megbéké- lésről” (vagy „megengesztelésről” – „apokatasiagé” – beszél.) Így szerzett Isten – az Ő Fiának áldozata által – elégtételt az Ő igazságosságának.) „Poklok” alatt valóban nem is érthetünk találóbb módon mást. amelyekkel Isten ellen hadakozik.). Nem tartott felette ítéletet. Ennek az „engesztelő áldozatnak” az alapján Isten immár „megbékélhet” a bűnösökkel.) Csak annyit értünk meg belőle. hanem a Tied!” (Márk 14. miért hagytál el engemet?!” (Márk 15. hogy mit élt át a keresztfán. Rejtély marad számunkra. Akkor került sor arra. Ehhez természetesen az is hozzátartozik. amelyben élt. amely bizonyos értelemben „befogadta Őt”. 5. És az emberi bűnnek ezt a kiteljesedését. mint aki szerette a bűnös embert. sőt éppen az Ő életén tombolta ki magát. „Isten volt az. akiknek a bűnös volta itt megmutatta igazi arcát. akiben Isten jelent meg. amelyen át sem tud hatolni a tekintetünk. 8. Szenvedésének olyan mély titka tárul fel előttünk.). mint az Istentől való azt az „elhagyattatást”. 36. hanem az a bűntelen. Ennek során el kellett szenvednie a halálra hurcoltatásnak és a kínos kereszthalálnak minden gyötrelmét. emberek. De világos. nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket.

hanem beletorkollott az Ő „felmagasztaltatásának” állapotába. hogy hatályát érvényesítse Isten előtt.). 89 . Csak Jézus Krisztusnak Isten felé irányuló. Azt az „engesztelő áldozatot”. hogy Isten részéről többé ne legyen akadálya az emberi bűn a „megbéké- lésnek”. amikor az apostol arról szól. aki megöletett a világ alapítása óta” (Jel.. És a jövőben is nyilván- való. Mindez azonban nem jelenti azt. aki Krisztusban volt.. „megengesztelődött” a világgal. 34). hogy „fő- papi szolgálata” elérte és biztosította a kívánt eredményt: Isten útjából elhárította a bűn aka- dályát. amikor arról beszél. örökre szóló „engesztelő áldozata” alapján folyhat ebben a világban az emberek felé irányuló „békéltetés szolgálata. Ő elégségesnek is találta és elfogadta. hogy előttünk is ismeretes legyen. a világ megalapítása előtt elrendelt Bárányról. 2. hanem „megigazítja azt. hanem az is hozzátartozott feladatához. Így hát Jézus Krisztus „főpapi tisztsége” tartalmát illetően: Isten felé fordul – Isten mintegy Önmagá- val intézi el általa a mi bűnünk számadását. hogy a főpap az áldozat vérével – csak egyszer évenként – bement a különben kárpittal elzárt legbelső szentélybe a népért könyörögni. a Krisztusról”. Visszahatólag is érvényesül az „engesztelő áldozat” ereje: nyilván- való. – már nekünk szól: „az idők végén miérettünk jelenik meg benne „a megváltásunkra a világ megalapítása előtt elrendelt Bárány” (I. Pét. 8). vagy a „bárányról. 1. amint előttünk megjelenik. hogy Jézus Krisztus „főpapi tisztsége”. az igaz Jézus Krisztus. hogy az igazságos Istennek lehetséges legyen a bűnös embernek irgalmas megmentőjévé lennie. hogy „aki meghalt. hogy az embervilágban megjelenjen a bűn. Jézus Krisztus „engesztelő áldozatának” ez az érvényessége jut kifejezésre abban. hogy „igaz Ő”. amikor arról beszél. mert azoknak számadását is rendezte Ő Jézus Krisztus keresztjén. 1. amikor nem taszítja el magától a bűnös embert. Ezért beszélhet az Ige az „eleve. sőt aki fel is támadott. 20. akinek „drága vérén váltattunk meg” (I. 18 – 20. különösen a Zsidókhoz írt levél szereti úgy feltüntetni. Az ellenben világosan kitűnik belőle. 3. hogy bemutassa az „engesztelő áldozatot”. mint előképét Jézus Krisztusnak az Ő mennyei felmagasztaltatásában is folytatódó „főpapi tisztségének”. hogy „az előbb elkövetett bűnöknek elnézésével” sem esett csorba az Isten „igazságán”. hogy „ha valaki vétkezik.” De ennek alapján folyhat. amelyről maga Isten gondoskodott. ugyanolyan örök dekrétumban volt már eldöntve az is. amint Ő azt evilági életében betöltötte és most is betölti. hogy most Isten színe előtt meg- jelenjék érettünk” (Zsid. aki a Jézus hitéből való” (Róm. hogy az emberi bűn ítéletét magára veszi az emberré megtestesülő Fiú. van Szószólónk az Atyánál. de való- jában arról beszél. hogy ezt az előfeltételt Isten a maga részéről egyszer s mindenkorra biztosította már. hanem magába a mennybe. A halálból való feltámadása és az „Atya jobbjára” való mennyei felmagasztalása telve van számunkra titkokkal. stb. Ami Jézus Krisztusnak mind a poklokig való megaláztatásában és mind a mennyekig való felmagasztaltatásában történt. De lényegében ugyanezt fejezi ki Pál is. 1-2. aki az Isten jobbján van”. hogy maga Isten. akkor – ha kifejezési módja szerint nem is.).). változást idéz elő magának Istennek az életében. – de formáját illetőleg. Ján. Azt a mozzanatot.). Amilyen örök dekrétuma tette lehetővé azt. 25 – 26. és Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért. 24.” (I. közelebbről a bűnös emberrel szemben való magatartásában. Pét. Az ótestamentumi főpap szolgálata azért is jó képe a megváltás Isten felé irányuló oldalának. „Nem kézzel csinált szentélybe. „megbékélt”. 9. ott „esedezik is érettünk” (Róm.) És így áthajlik a Jézus Krisztus „főpapi tisztsége” a másikba: az Ő „prófétai tisztségébe”. 8. és János is. az igazinak csak máso- latába ment be Jézus Krisztus. 13. hogy története nem végződött az Ő „megaláztatásának” állapotában. Ezért. mert a főpapnak nemcsak az volt a dolga. amelyeknek a felderítése az értel- münk képességeit meghaladó feladat volna.előfeltétele az. abban csak napfényre jött ez az öröktől fogva elvégzett titok.

ahol a bűnben élő emberről az mondatik: „. 3). i.értelmükben meghomályosodtak. 4. Kor. amely Isten felé irányul.” (Ján. „hirdesse” – éspedig úgy. akinek hatalma alá átengedte Isten az embervilágot bűnös voltáért. 1. vagyis általa megismerhették Istent azok az emberek.” Jézus Krisztus „főprófétai” küldetése abban állt.. 14. Néha úgy tünteti fel.. Őmaga így jellemzi: „Ez a ti órátok és a sötétségnek hatalma” (Ján. mint pl. mint a Sátán munkájáról. 22. Jézus Krisztus.” Az emberi bűnnek azt a tetőfokra hágását. az Igazság. vagyis Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálata révén mi is megismerhetjük. csak a Fiú. hogy általuk Isten üzent és szólt az emberekhez. az volt. 27). De nem egyszer képes kife- jezések nélkül van szó arról a „tudatlanságról”. 18. II. hogy Isten kijelentésének a szervei voltak. és annak világában teremt új helyzetet. 2. 4: „. 6. és akit elküldtél. és akinek a Fiú akarja megjelenteni.. hogy megismerjenek Téged. a Jézus Krisztust” (Ján. a „főpróféta”. Mint amint egy más alkalommal mondta: „Az Atyát nem ismeri senki. amely Jézus Krisztus megölésére tört.. amelyet bűnünk miatt elvesz- tettünk. 53. hanem számunkra is megismerhető valósággá válik. hogy ez a „hirdetés” foganatos legyen – „a vakok szemeinek megnyílását” (Luk. Ján.) A Kijelentésnek Jézus Krisztusban kicsúcsosodó és kiteljesedő valóságáról már szóltunk.a sötétség megvakította az ő szemeit”. Ján. annak révén termi meg a maga gyümölcseit a mi életünk- ben is. 40: „Megvakította az ő szemeiket és megkemé- nyítette az ő szívüket. mint hitünknek és ennek révén a dogmatikának is egyetlen alapjáról. A „vakság” képében szemlélteti a Szentírás nem egyszer ezt az állapotot. Rövidre fogva a dolgot. Még Jézus Krisztus „főpapi” szol- gálata is.: „.. A Kijelentés ennek a megváltó munkának egyik lényeges alkotóeleme. azt mondhatjuk. 5. 6).). t. amelyben már nemcsak előrebocsátott hajnali sugarak ragyogtak fel.. mely az ő szívük keménysége miatt van bennük. Ján.. A bűn valósága ugyanis – mondtuk – az Isten és az ember közötti viszony megrontása folytán állapotában is megrontotta az emberi életet. 13..” (Máté.” – máskor viszont úgy beszél róla. vagy néven nevezve: az „értelem” elhomályo- sulásáról. hogy szemeikkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek. mint az ótestamentumi próféták munkásságában. 17. Ő is így foglalta össze egész élete munkáját ebből a szempontból. Ef. amely az ember tudatát veszi célba. milyen összefüggés van közte és Istennek Jézus Krisztus által véghezvitt megváltó munkája között..” Ugyanazt a tényállást fejezi ki a „sötétségnek” és szinonimáinak a Szentírásban gyakran használt képe.. Ez a kijelentés vált teljessé és véglegessé a „Főprófétában”. Pl. Pl.. bűne által döntötte magát. mint Istennek ítéletét a bűn miatt.) A két kép persze egybe is kapcsolódhat. 15. Pl. arról ugyancsak utolsó estéjén elhangzott imádságában nyilatkozott: „Az pedig az örök élet. az egyedül igaz Istent.” (Ján. 18). Hogy pedig az az „ismeret” mit jelent.e világ istene (értsd: a Sátán) megvakította a hitetlenek elméit.. Jézus Krisztusban. amelybe az ember. vagyis – képek nélkül szólva – megajándékozzon bennünket Istennek azzal az ismeretével. 4.. 4.. Ő elmondhatta magáról: „Én vagyok. amint mondtuk. hogy nem marad tőlünk elzárva. Ez az „ismeret” tehát maga a megváltottság – 90 . éspedig mindenekelőtt az ember tudati életét. akik különben sohasem juthattak volna el az Ő ismeretére. Ő hozta el a világra Istennek azt az ismeretét. mint a Szentháromság belső életének öröktől fogva mindörökké érvényes titka. a tudatlanság miatt.. 11-ben. az Istenre vonatkozó és bennünket mindennél jobban érdeklő igazságnak a napja.. Pl. Most az világosodik meg előttünk. 11. közelebbről Istentől az ember felé irányuló oldalának az az alkotóeleme. hogy a bűnös embert „megszabadítsa a sötét- ségnek hatalmából.. amikor elérkezett utolsó óráira: „Megjelentettem a Te nevedet az embereknek.. de a sötétség nem fogadta be azt.. 1.” (Kol.: „A világosság a sötétségben fénylik. 12. hanem teljes fényé- ben felkelt az igazságnak. I.. Az ótestamentumi próféták szerepe. 17.

úgy hogy elmondhatta: „Aki engem látott. kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad!” (Ján. amelyet szűkebb tanítványi körének nevében Péter tett Őelőtte: „Uram. Káté éppen erre összpontosítja figyelmünket. velük szemben tanúsított magatartására. Kijelentés volt mindenestől fogva. az jelentette ki (exégésen) Őt” (Ján. 1. hogy az által eloszlatja a mi „sötétségünket”. amely nem Isten felé fordul az ember érdekében. Ha Jézus Krisztus személyének és munkásságának felületes felfogása alapján sokan nem láttak benne mást. mint a világ Megváltója. amikor Jézus Krisztusnak ezt a tisztségét értelmezi. hogy hogyan alakul az ember élete. amilyen pl. amelyet az Ige ezzel mindnyájunkban el akar érni. Nem az ember dolga ennek az akadálynak az eloszlatása. De vonatkozik általában az emberek közötti forgolódására. 18). amint erről már volt is szó fentebb. hogy Isten milyen Isten velünk. 17. amelynél még különálló kérdés az. Amikor az evangélista azt mondja: „Az Istent soha senki nem látta. Isten irgalmából ezt is az Őáltala elküldött Megváltó végzi el. akkor ennek abban rejlik a magyarázata és mentsége. bűnös emberekkel szemben. A kijelentésnek. 6). amely miatt meghiúsulna az Ő emberteremtő szándéka. Jézus Krisztus úgy mutatkozik be. nem a szó elméleti értelmében vett ismeret. amelynek közlése eszerint hozzátartozik a megváltás munkájához. aki engem követ. Maga az Ige e tekintetben nem hagy fent kétséget. kérdésére adott feleleté- ben). amellyel „megjelentette az Atya nevét” (Ján. látta az Atyát” (Ján. „Istennek titkos tanácsát és akaratát a mi váltságunk felől tökéletesen kijelentette” – mondja (31. életének a végére. Az a vallomás. 68) – példája annak a hatásnak. Vonatkozik ez az Ő csodatetteire is. Bőségesen elénk tárja az Ő tanítását formáinak változatosságában és tartalmának gazdag- ságában. – nyilván az Ő kereszthalálára és feltámadására célozva ezzel. amint életének során kifejlett az emberek előtt. 14. Vagyis nem éppen csak szavaival beszél Ő úgy. hogy mások viszont nem méltányolták jelentőségéhez méltó módon az Ő tanítói munkásságát. a tudományos jellegű.). hanem az Ő egész valójára. de egyáltalán nem utolsósorban. mint „nagy tanítómestert”. Mindenekfelett innen sugárzik szét az a „világosság”. akkor az ember részén is el kell oszlania minden akadálynak. Nem szorul bővebb indoklásra. Meg kell persze mindjárt jegyeznünk. mind a bűnnel összeegyeztet- hetetlen igazságosságát. 91 . különösen gyógyító csodáira. 6. 2. amelyet Jézus Krisztus által elnyerve magát a megváltást nyerjük el. amely földi napjainak legnagyobb részét kitöltötte. vagyis Isten „beszédének” legkézenfekvőbb hordozója és eszköze az emberi beszéd. Csak éppen olyan oldalát emeli ki megváltó munkájának. egyszóval: egész cselekvő életére. mind a bűnösökhöz aláhajló mentő szeretetét. amely eloszlathatja tudatlanságunkat a tekintetben. nem járhat a sötétségben. amelyben eltompult a lelke Istennek és az Ő gondolatainak a felfogására. aki az Atya kebelében van. és ennek az emberekkel való közlése lényegesen hozzátartozik az ő megváltásukhoz. hogy az az „ismeret”. amely szerint Ő az embert a vele való közösségre rendelte. mert ő erre nem képes. De nyilvánvaló. Most érjük be azzal. hanem övé lesz az élet világossága” (Ján.legalábbis egy bizonyos oldaláról nézve –. nem is az Ő tanításaira gondol elsősorban – bár azt is beleérti –. hogy Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálata nem szorítkozott éppen csak az ő tanítói munkásságára. De erről a továbbiak során úgyis lesz még szó. amelyek egyenként s együttesen félreérthetetlenül megvilá- gítják előttünk Istennek hatalmát és irgalmasságát. És vonatkozik az Ő „főprófétai” szolgálata végül. 9). vagyis ismerete tárgyával szemben való gyakorlati magatartása. 8. így elsősorban annak az Isten iránti érzéketlenségnek. mint „főpapi” szolgálata. Ebben a nyilatko- zatában: „Én vagyok a világ világossága. A Heid. Ha Isten részéről elhárult a bűnnek az az akadálya. hanem Istentől az ember felé jőve hozza a megváltás ajándékát. hogy ennek a „főprófétai” szolgálatának a betöltésében min- denekelőtt az a tanítói munkássága játszik nagy szerepet. hogy az Ige Istennek olyan „ismeretéről” beszél. az egyszülött Fiú.

hogy „eljövén békessé- get hirdet a távolvalóknak” is. ami tehát arra szorul. semminemű hiányossága. és ezért bennük bírjuk a normáját a „Jézus Krisztusról szóló Evangéliumnak”. hogy a Szent Lélek által megy végbe. hogy állandóan elevenen emlékezetben tartja a múló esztendők és évtizedek során azt. amilyennel nem bírt más népek számára. De ezekben a kivételekben a jövőnek ígérete rejlett. de ezt ezzel a folytatással értelmezte: „és eszetekbe juttatja mind- azokat. és ez sehol sem tűnik ki világosabban. amelyet Ő Istentől hozott. De mikor eljön amaz. Az Ő egész küldetésének és megváltó munkájának az értelme így világosodott ki az Ő híveinek első nemzedéke előtt akkor. 17. Ebben az értelemben lehet tehát szó arról. Ennek az ígéretnek az értelmezéséül viszont mindjárt hozzáfűzte ezt is: „Az engem dicsőít majd.. 26). 16. Az azóta eltelt nemzedékek idejében viszont az Ő egyházának és egyes tagjainak sokféleképpen változó helyzeteiben is mindig innen világosodott ki az. és csak kivételesen fordult elő. az igazság Lelke. Mindent tudtul adott nekünk. amely kiegészítésre. „Ama Vigasztaló.). amelynél véget is ér az ő „megaláztatásának állapotában” végzett „főprófétai” szolgálata és átlépünk annak az Ő „felmagasztaltatásának állapotában” folytatódó művére. hogy mit mond Isten. idő kellett. sőt vele együtt jár. körének a kiszélesedése. hogy még explicite is feltárassék. Ez a folytatás az. amelyet a földön végzett. mint befejezettre tekinthettek vissza. hogy tartalmilag is kiteljesedik. amit Jézus Krisztustól már hallott a világ. mint „Főpróféta”. amikor már földi pályafutására. mint Jézus Krisztusban. amit Isten a mi javunkra meg akart jelenteni.Itt elérkezünk ahhoz a határhoz. csak az Izráel házának elveszett juhaihoz” – mondta (Máté 15.” (Jn. 16. hogy ezt a munkásságot mennyei dicsőségéből kiárasztott Szent Lelke által végzi el. de sok mindent csak implicite. 12 – 13). 24). Folytatja ugyan „főprófétai” munkáját azzal. Ugyancsak búcsúzásakor ilyeneket is mondott Ő: „Még sok mondanivalóm van hozzátok. „Nem küldettem. amiket mondtam nektek” (Ján. akinek elküldését ígérte tanítványainak búcsúzásakor: „megtanít titeket mindenre” – mondta. és azok által egész története a Kijelentésnek sajátos színterévé váljék. de most el nem hordozhatjátok. mert az enyémből vesz és megjelenti nektek” (Ján. Amit így a Szent Lélek által megvilágosíttatva megértettek. hogy más népekhez tartozó egyénekkel is foglalko- zott. mint ahogy hirdette a „közelvalóknak” (Ef. de úgy. Az a Kijelentés. És a Szent Lélek munkája mégsem pusztán abban van. vagy csonkasága.) Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálatának ehhez a tartalmi kibontakozásához járul. amelyről már mondtuk. hogy az ő körében játszódjanak le Jézus Krisztus megjelenésének az előzményei. A Szent 92 . és ezért ez a folyamat nem fért bele Jézus Krisztus rövid földi életének a keretei közé. De ez sohasem jelentette azt.” (Ján. 2. 16. 14. Mi szükség van erre a folytatásra? Tartalmilag semmi esetre sem volt Jézus Krisztus „főprófétai” munkásságának. ami teljesebb. a Szent Lélek”. Eszerint az a Kijelentés. elvezérel titeket majd minden igazságra. az Izráel népe számára bírhatott ugyan olyan különös jelentőséggel. amely kipót- lásra szorult volna. milyen ígéretei és parancsai vannak az Övéi számára életük konkrét helyzeteiben. A Szent Léleknek ebben az idők végéig folytatódó és többről-többre tanító munkájában is mindig az az ígéret teljesedett be: „Az enyémből vesz és megjelenti nektek. hogy a Szent Lélek által úgy folytatódik a „megdicsőült” Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálata. azt őrzik számunkra az Újtestamentum iratai. De ahhoz. mert ha nem is földi élete során. Izráelhez szólva is mindig az egész emberiséghez szólt Isten.. hogy az egy nép körében meggyújtott világosság szerte terjedjen a többi nép felé is. 14. valóban mindent magában foglal. E tekintetben tehát ez az Ő szolgálata is befejezettnek és lezártnak tekinthető. mint az Ő általa maga által földi napjaiban hirdetett Evangélium. amelyet Jézus Krisztus hozott. 14). Földi napjaiban ez a szolgálat csak nagyon szűk körre terjedhetett ki. de annak végeztével mégis ki kellett terjednie „főprófétai” munkásságának minden népre. Hiszen ez a nép volt kiválasztva Isten terveiben arra. mintha a Kijelentés éppen csak neki szólna.

Mondtuk fentebb. akiket felhasznál eszközeiül. amely valóban „az életnek világossága”. Mindaz azonban. hogy erre a célra mozgósítja az Ő küldötteit és végeredményben az egész egyházat. ha általa nem a Megváltó maga munkálkodik az Ő „felmagasztaltatásának” mennyei világából Szent Lelke által. amit az Ige az ilyen emberi szolgálatról mond. Emberek tehát ennek a szolgálatnak a folytatását sohasem sajátíthatják ki. amennyiben belőle folyik és vele a legszorosabb összefüggésben marad. Semmi köze nincs a megváltás művéhez. nevezetes szerephez juthatnak emberek is. 93 . amelyben Jézus Krisztus „főpapi” szolgálata kiteljesedik. hogy a Szent Lélek ne világosíthatna meg embereket emberek tanító szava által. És a Kijelentésnek az egész világ népeihez való elterjesztését is úgy végzi el. Elég itt annyit hangsúlyoznunk. A Kijelentésnek tartalmi kiteljesedése és esetről esetre való konkretizálódása is nem úgy történt és nem úgy történik. inkább a teológiai etika körében tárgyalandó meg s ezért itt nem kell vele közelebbről foglalkoznunk. és ezért értelme csak annyiban van. hogy azok Őtőle magától nyerjék el azt a „világosságot”. mintha csak az ő ügyük volna. mint a Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálatának a szétvetülése. Az emberi szót Szent Lelke által Ő maga kell hogy hitelesítse a hallgatók lelkében úgy. hogy minden effajta emberi szolgálat nem más. hogy a Szent Léleknek ebben a munkájában. sem földrajzi határokat.Lélek által így folytatódó „főprófétai” szolgálata már nem ismer sem időbeli korlátokat.

2 stb. 2. mint pl. 23. Mi sem állt távolabb Jézus Krisztustól.”. vagy Máté 25. 9.) Ez az „ország” Istennek uralma volt az emberi szíveken és azok által a világ életében. 13-beli. az ítélet végrehajtásához még meg akarta szerezni a római helytartó hozzájárulását és annak ítélőszéke előtt már azzal a váddal álltak elő. az „uralom” (basileia) volt. vagy jobban mondva: az „országlás”.). ilyen eszkatologikus értelmű „királyi” cím. 16. mint akár az akkor uralmon lévő római birodalom. Máté 19. amit Isten az Ő kegyelmében eltervezett (Jer.” Maga az „Embernek Fia” cím. ezt eszkatologi- kus vonatkozásban tette. 18. sőt az egész világnak Isten-munkálta újjáteremtésekor – „az Embernek Fia beül az Ő dicsőségének királyi székébe. akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. és evilági értelemben vett felszabadulást és boldog életet hoz népének. Hiszen a korabeli zsidóság olyan Dávid-utódot várt – legalábbis nagy részében –. amely a Dán. a Dávid magvából való az én evangé- liumom szerint” (II. 32). mint „királyról”. vagy Máté 21. milyen súlyos félreértések származhattak volna a hangoztatásából. És annak arra a kérdésére: „Király vagy-e hát csakugyan?” – vállalta ugyan a „király” címet. Nem is csak a körülötte összeverődő csodálkozó és fellelkesült „sokaság” ajkán hangzik fel ez a cím. hogy megvesse lábát a földön s azután egyszer majd – ismét Ővele. az teljesen megérthető abból. Jézus Krisztus.. De pl. Jézus Krisztus „királyi tisztségének” gondolata.. amelyek Dávid királyi családjához fűződtek s melyek szerint az ő „magvából” támasztja majd Isten azt... 31.: „Mikor pedig eljön az Embernek Fia és Ővele mind a szent angyalok. Ha működése során saját magáról egyszer-másszor beszélt. Pl. akár valamilyen azzal szembehelyezkedőnek elképzelt zsidó felkelés. mint az. Hogy Jézus Krisztusnak egész földi munkássága folyamán erről az Ő Dávid ősatyjától örökölt „királyi” jogcíméről alig esik szó. aki politikai értelemben vett uralmat ragad kezébe. 5 stb. 36 – 37. az egyik evangélista maga is így beszélteti az Ő megszületését bejelentő angyalt: „Neki adja az Úr Isten a Dávidnak. Hogy amikor saját népének a legfőbb hatósága vallási vád alatt („káromlás” – Márk 14. Máté 12. Mindaz. legalábbis a legvalószínűbb magyarázat szerint. amikor ennek a kísértése fennforgott.Dávid magvá- ból lett test szerint” (Róm.: „Hozsánna a Dávid fiának!” Ez így magában véve kétes értékű dolog lehetne.” (Ján.” (Luk.. vagy ilyennek a vezéri szerepébe engedje belesodortatni magát.. azokban az ótestamentumi ígéretekben gyökerezik. 1. Az Ő egész működésének központi gondolata csakugyan az „ország”. 8).. 23. „Az én országom nem e világból való” – mondta a felette ítélkező római helytartónak.. 7. aki az igazságból való. Dánielnek álomban megjelent alak körülírására („mint valami emberfia”) vezeti vissza ezt a címet. Tim. hogy Ő „a zsidók királya” akart lenni (Márk 15.: „Az újjászületéskor” – vagyis az egész embervilág- nak. De ez az „ország” egészen más síkon mozgott. 3). hogy a római idegen uralom ellen evilági eszközökre támaszkodó szabadságharc élére álljon. 64) halálra ítélve Őt. az csak ellenfeleinek gonosz ügyeskedésére vall. hallgat az én szómra. Abban ott az egymás után félelmetes állatok alakjában megjelenő evilági hatalmasságok után annak a mennyből való uralomnak a megszemélye- 94 . mint király”. amint mondtuk. De Ő maga erre semmivel sem adott okot. az Ő visszatértekor – elérkezzen a maga teljessé- gében.. amellyel itt és rendszerint máskor is önmagát jelöli meg Jézus Krisztus. „.. 26). a „Király”..) Az Újtestamentumban Jézus Krisztusnak egyik messiási címe ezért ez: „Dávid fia”. „aki uralkodik. És Pál apostol is így tesz róla vallást: „.. amely Ővele elérkezett. hogy bizonyságot tegyek az igazságról. 1. az Ő atyjának királyi székét. hogy az ő uralma alatt beteljesedjen mindaz. de ezzel a magyarázattal: „Én azért születtem és azért jöttem e világra.: „Vajon nem ez-é Dávidnak ama fia?”. 28.Jézus Krisztus. A keresztre szegezett vádiratba is ez került bele: „A zsidók királya” (Márk 15.

) E kettős „nagy parancsolatnak” hol az egyik.. A „prófétaság” akkor is igazi lehet. 95 . hogy Jézus Krisztus „királyságának” képe és vele összefüggő más képek („királyiszék” stb. 2. Már most az Istennel ellenségeskedésbe jutott ember nemcsak annyiban romlott meg a maga állapotában. 17. amelynél fogva nem más. Ez mindenestől fogva Istennek ajándéka.. vagy egyszerűen: „élet” („zóé”). ha valósággal érvényesül is az uralma. ennek értelmezését maga Jézus Krisztus így adja meg: „Ti az én barátaim vagytok. ha szavának nincsen semmi foganatja. hogy Isten felől való olyan tudatlanságba süllyedt.Mert amiként az Atyának élete van önmagában. Hogy mi ez az eredeti Isten- akarta rend. mint magának Jézus Krisztusnak az Őbenne hívőkben való élete. amit a bűn elrontott. Ez pedig Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálatának az a sajátossága. fesztelenebbül szól. 14.. akként adta. bizony mondom nektek. Ebben az irányban érvényesül tehát Jézus Krisztusnak az emberéletet alakító hatalma is. hogy az életének is át kell alakulnia ennek az elvesztett rendnek a helyreállítása értelmében. aki „uraknak Ura és királyoknak Királya” (Jel. hanem azon. amely „a Bárányról”. hol a másik oldala domborodik ki jobban. amely „örökkévaló ország” lesz az egymást váltogató történeti hatal- masságok után (Dán. amely már túlvezet a „prófétaság” körén. hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak. amelyből a Jézus Krisztusban megjelent „világosságnak” kell Őt megmentenie. hogy a Fiúnak is élete legyen önmagában. egyben „királynak” is nyilvánította magát és ugyanakkor elhatárolta magát minden evilági értelemben vett királytól vagy egyéb hatalmasságtól. hogy Isten az embert az Ővele magával való közösségre rendelte. ő pedig és általában a Krisztusban hívők „Krisztusban” élnek.) Van ennek az „életnek” olyan „misztikus” oldala.sítője jelenik meg. Ő maga a „szőlőtő” allegóriájában mutatta ezt fel a legszemlé- letesebben. Erről mondja Jézus Krisztus: „Az én Atyám mindez ideig munkálkodik. Ez így illik bele ebbe a túlnyomóan eszkatologikus vonatkozású szentiratba. én is munkálkodom. Itt röviden csak azt idézzük emlékezetünkbe. Az előbbi. 28 – 31. Ugyanakkor ez az „unio mystica cum Christo” etikai viszony is: a parancsoló Úrnak és a neki engedelmeskedő szolgáknak viszonya. 1 – 8. ha azokat cselekszitek.). amelyeket én parancsolok nektek.. amelynek a helyreállítása teszi teljessé a Megváltó munkáját.) Aztán Pál apostolnál találkozunk megint ezzel a gondolattal. 7. A „király- ság” ellenben csak akkor az. jut kifejezésre az Újtestamentumnak ebben a gyakran használt kifejezésében: „örök élet”. amikor megteremtette. 20. A dolog lényege nem ezen fordul meg.) Amikor tehát Jézus Krisztus ezt a címet magára alkalmazta. Bizony. Azt mondhatnánk: az ő „királyságának” vagy „országlásának” két alaptörvénye a kettős „nagy parancsolat”: az Isten iránt és a felebarát iránt való szeretet törvénye (Márk 12. 27.) milyen szerepet játszanak vagy nem játszanak a Szentírásban. hanem ennek következtében vagy ezzel együtt gyakorlatilag is úgy felbomlott életében az Isten-akarta rend.” (Ján. ha az ÚT-ban éppen a Jelenések könyve az az irat. amit az ilyen képek jelentenek. hogy „Krisztus él őbenne” (Gal. az Istennel való közösség. 14). aki engem elbocsátott. 17.” (Ján. (Ján. hanem egyúttal Istentől Őáltala ránk áradó erőkkel az életünket is alakítja. 26. Ezek alapján érthető. 24.. hogy Jézus Krisztus hatalma által mássá válik a hozzá tartozók valóságos élete.. az behatóbban a teológiai etika körében kell hogy foglalkoztasson bennünket.) Amint látható: a „királyság” terminológiájának felhasználása nélkül is mindig arról van szó ilyenkor. és „aki a királyi széknek közepette van” (Jel. aminek a nevét viseli. hogy Ő nemcsak tudomásunkra hoz Istentől nekünk megjelentett igazságokat. 5. mintegy egész valójukat átható életelemükben. 7. örök élete van. aki Jézus Krisztus által közli azt mindenkivel. 15. 17). aki elfogadja azt Őtőle. Azonban voltaképpen alárendelt jelentőségű kérdés az. Voltaképpen ezzel válik teljessé a Megváltó munkája: restaurálja azt.. 15. Még ha bensőséges voltánál fogva „barátinak” is nevezhető ez a viszony.

amelyeket alkalmuk volt hallgatni. Istentől való elszakadása folytán sem veszíti el mindenestől fogva mivoltának ezt a vonását. alárendeli a maga vágyainak és érdekeinek. megváltó munkája abban áll. 15. s az alatt meg is tartja.Máskor meg az Istennel való közösségre így eljutott embereknek egymás közötti viszonyain van a hangsúly. hanem főképpen belülről. Ezt az Ő „szabadító” hatalmát fejtette ki „megaláztatásának” idején mindazoknak életében. vagyis „parancsolatok”. amely őbenne személyesül meg. és lélektanilag az emberben magában megfigyelhető erők zsarnoki uralma összefolyik egy- mással. mert Őtőle hangzott el. amivel az emberek „haragnak fiaivá” válnak Isten számára (u. életet megújító erőnek bizonyult. „Aki a bűnt cselekszi. akik az Ő hatásának átengedték magukat.ott). Jézus Krisztus „királyi” uralmának ez a különösen etikai szempontból gazdag tartalma természetesen szemlélhető negatív oldalról is. 34). amiképpen én szerettelek titeket” (Ján. hanem az értelmen át az akarathoz szólnak. Jézus Krisztusnak. akik nem is csak Isten előtt. Ezen a ponton válik az ember számára gyakorlatilag valósággá a Sátán és az egész szellemi világ. 36. amely különben csak hatástalanul elhangzó szó maradt volna. valósággal szabadok lesztek” (Ján. és alóla az embert a maga még nagyobb hatalmának az uralma alá vonja. Ha Jézus Krisztus „beszédeinek” általában az a jellegük. a felebarátját is. 10) kell. 26) és „megtartani” (Ján. Pál apostol ezt így fejezi ki: a bűnös ember „a testnek és a gondolatoknak akaratát cselekszi” (Ef. hogy a maguk élete zárt köréből kilépve az ő „parancsolata” szerint másoknak szeretetben való szolgálatára szentelik oda az életüket – értve ezek alatt a „mások” alatt a Jézus Krisztustól „megragadottakat” is. ezen a megromlott állapotán az ember nem is tud változtatni. Tanítása. amelyeket nemcsak megérteni. És nem is csak tanításaiból. Ott uralkodik Jézus Krisztus. mint „király”-nak. akinek népe van s aki éppen ennek a népnek az egymás közötti viszonylataiban juttatja érvényre életalakító hatalmát. új emberekké. Mármost. Mivel pedig ez az elzárkózás azért teljesen sohasem valósítható meg. „Beszédei”. Az ember. teremtetésénél fogva az Istentől való függésre lévén rendelve. 3. mint „király”. rendszerint abban nyilvánul meg a bűn valósága. hogy az ember Istent is – ha valamiképpen egyáltalán számol vele –. 5. úgy hatottak rájuk. és együtt jelenti az ember rabságát. 2. Az emberfeletti gonosz hatalmak. hogy a bűn valósága révén az emberi élet éppen nem ebbe az irányba hajlik. 8. azért. „Király” az. éspedig nem is csak kívülről. amelyeket kihasználni igyekszik a maga céljaira. akkor summájukat Ő maga ezekben a szavakban adta meg: „Ez az én parancsolatom. amíg csak Istennek „haragját” ismeri. Megvan a negatív oldala annál fogva. 15. hogy Jézus Krisztus „királyi” uralma nemcsak egyénileg. Az ember olyan erők uralma alá jut. úgyhogy nem is lehetséges a határt megvonni ezek között a titokzatos hatalmak és az ember saját lelkében elhatalmasodó szenvedélyek és megszokások között. meg a többieket is megkülönböztetés nélkül. mint a béna emberhez intézett parancsa: „kelj fel és járj!” (Máté 9. hogy nem az értelemhez. Így váltak sokan. hogy megtöri a bűnnek ezt a rabtartó hatalmát. hanem az ellenkezőbe: az emberi „én”-nek Isten elől és a másik ember elől való elzárkózásának az irányába. 8. tehát amennyiben viszonyban él velük.). 3). hanem mindenekfelett „cselekedni” (Mt. Az emberek életében egyenként kell bekövetkeznie a Jézus Krisztustól való „megragadtatásnak” (Fil. őket eszközökként kezeli. hogy általa emberek régi életüktől fel- 96 . szolgája a bűnnek” (pontosabban: „rabszolgája” – „dulos”: Ján. De annak valósága éppen abban kell. hogy szeressétek egymást. csak visszájára fordulva viseli azt magán: Isten-ellenes erőktől való függésben kénytelen élni. A megváltás ebből a rabságból való felszabadulást is jelenti: „Ha a Fiú megszabadít titeket. ahol ennek a „parancsolatnak” az értelmében alakul az emberi élet. hanem kollektív mivoltában is vonatkozik az emberi életre. 12). hanem egész valójából úgy sugárzott az az erő. amelyek romlását munkálják. Ebben benne foglaltatik az a komoly igazság is. Ez az éppen.). hogy kitűnjék. 7. hanem embertársaik szemében is „bűnösök” voltak. 12).

97 . de amikor a nála erősebb reájövén legyőzi őt. Ritschl Albert (1822–1889). aki a bűn hatalma alól kiragadja emberek életét és a maga „zsákmányává” teszi. hogy Isten Jézus Krisztus által saját maga előtt szerzett megoldást a mi bűnünk kérdésére. század folyamán a protestáns teológia több-kevesebb sikerrel megint igyekezett a racionalizmus alapjairól visszahelyezkedni a bibliai és hitvallásos alapjára.” (u. 21-22). tehát nem Istennek ítéletét fordítja el az ember felől.ott). 20). életünknek az Isten akarata szerint való megújítása és alakítása. Látható: a lényeges jelleg mindebben ugyanaz: Jézus Krisztus (Istennek igaz ismeretére juttatván bennünket. amely annak ellenére. amije van. Az Ige szerint ugyanis minden Istentől mifelénk irányuló megváltó munkásságnak előfeltétele az.” (Luk. hogy Jézus Krisztus „szerette őt és adta magát érette”. „Krisztussal együtt megfeszíttettem. 24-25). vagyis „királyi” hatalmát érvényesíti bennünk. Jézus Krisztus „istentudatának” a mi életünkre való kisugár- zásában látta a megváltás lényegét. Mivel a maga életében is eljutott annak felismerésére. vagyis „főprófétai” szolgálata révén) átvezet bennünket régi életünkből az Isten akarata szerint való új életre.. minden fegyverét elveszi. hogy azóta is nagy hatalom a bűn. amelyre magunktól nem tudnánk eljutni. De Jézus Krisztus kereszthalála ebben a megvilágításban mégis olyan átütő.. Szerinte sincsen Jézus Krisztus keresztjének Isten felé irányuló engesztelő jelentősége. és így bevonja az embert. Kor. aki különben a „bűn birodalmának” rabja. – ami hiányzik belőlük. 2. Lényegüket tekintve mindezek a tanítások csak abban tévednek. Igazában a harc már eldőlt. az Isten uralmá- nak – élethivatása felszabadult szolgálata által való – építésébe. békességben van. mert abban nem hű tolmá- csolói az Igének. „erősebb az embereknél” (I. ennek a mindhalálig önfeláldozó szeretetnek a hatása alatt ő sem folytathatta a maga régebbi életét (Gal. hogy általa megismervén Istennek irántunk való szeretetét. amióta a 19. „lefegy- verezvén a fejedelemségeket és hatalmasságokat. pontosabban: „diadalmenetet tartván felettük abban”. őket bátran mutogatta. hogy az a megtestesült „erőtlenségnek” látszik. és Jézus Krisztus bizonyult az erősebbnek.szabadulva képesekké váltak új életre. ahol csúcspontját éri el egész földi élete: a kereszten való szenvedéseiben és halálában.. Mindezeknek a tanításoknak és a velük rokonoknak az őstípusa már a középkori teológia elején megtalálható Abelardus Péter (1079-1122) váltságtanában. abban mutatta fel a megváltás lényegét. Schleiermacher Frigyes (1768- 1834). mert annak hatása alatt bennünk is felébred és meg- erősödik ennek az „istentudatnak” mása. A századforduló ideje táján az angolnyelvű teológiában is sokfelé a Megváltó „erkölcsi hatásában” („moral influence”) mutatták fel életének és halálának megváltó jelentőségét. Természetes. 5). hogy Jézus Krisztus eloszlatja az ember bűntudatát. Amikor Jézus Krisztus meghalt a keresztfán. egy nemzetközileg is nagy elterjedésű teológiai irányzat megalapozója. diadalt vévén rajtuk abban” (Kol. 2. döntő győzelmet jelent felette. melyhez bízott. bennünk viszontszeretet ébredjen Őiránta. Pál apostol „Krisztusban. úgy bizonyult Ő a valóságban is annak az „erősebbnek”. Lényegében véve ez a gondolat állt Jézus Krisztus megváltó munkája értelmezésének a középpontjában – bár nagyon eltérő megfogalmazások formájában –. És ezért tudta. „a modern teológia atyja”. hanem az embernek attól való félelmét győzi le. Amint erről egyszer ebben a képben adott számot: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját.. 11. hogy az Ő kereszthalála egyetemes győzelem minden Isten-ellenes hatalom felett. amely után ennek a lényegében már legyőzött ellenségnek csak felgöngyölítése lehet hátra. Krisztus kereszthalála véget vetett annak. Más szóval: csak Jézus Krisztus „főpapi” engesztelő munkássága alapján kerülhet sorra („főprófétai” munkájával együtt) „királyi” hatalmának felénk való érvényesítése. hanem arra való. Ennek a hódító erőnek a tetőfokra emelését is ugyanott szemlélhetjük. és uralma teméntelen nyomorúságot okoz az emberi életben. a megfeszítettben” látja „Isten hatalmát” úgy megnyilvánulni. 1.

mégpedig a keresztfának haláláig” (Fil. hanem – amint az imént idéztük – „mindent vetett az Ő lábai alá”. 6. tehát ennek az uralomnak a kivívása maga is egyik alkotóeleme a „váltság- szerzésnek”. de már új helyzetet teremtett az embervilág életében az Ő puszta megjelenése. mindig biztonságban élhetnek és fejlődhetnek. közelebbről pedig az Őbenne hívők. hogy Isten „mindeneket vetett az Ő lábai alá”. egyenként és együttesen. 3. másrészt pedig abban jelöli meg – ami ennek az uralomnak a központi eleme –. az természetesen csak feltámadásában és azzal kezdődő „felmagasztaltatásában” tűnt ki. hogy az Ő „királyi” uralma alatt állni maga is hozzátartozik a megváltottsághoz. Ő nemcsak egy ember volt a sok többi között.) Ennek a térszerű képnek a jelentőségét Pál apostol egyrészt abban fejezi ki. kérdés) így határozza meg az ő „királyi” munkálkodását: „. amennyire és ahogy Ő azt engedi. Nagyon komoly értelemben. 15). Ehhez egyfelől csak azt jegyezhetjük meg. 1. ha még nem véglegesen is. 4. s közelebbről az egyházban – amely ezt az Ő uralmát tudatosan is elismeri és ezért szolgálni hivatott –. amelyet Ő hozott e világra és győze- lemre vitt a bűnnek minden ellenségeskedése fölött. Ő megtestesítője és képviselője volt mindenekben annak az egész megváltott emberiségnek. hogy: „ha az Ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk. Nem „homo privatus”. nemcsak az Ő sorsa dőlt el azzal jó értelemben. Itt teljesedik ki az Ő „királyi” méltósága és hatalma. az Ő céljait kell hogy szolgálja. hogy Isten nemcsak az Ő egyházát. „Királyságának” ez a „felmagasztaltatás állapotában” való folytatódása sem jelent lényegében véve új dolgot ahhoz képest. 1. Ebbe beleértendő az a pozitívum is. Így válik az Ő kereszthalála – az attól elválaszthatatlan feltámadásával együtt – alapjává a bűnös ember életét megváltó uralmának a döntő győzelmévé. stb. hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste. aki öröktől fogva egy volt az Atyával. Az utóbbiakra vonatkozólag a Heidelbergi Káté (31. 1. amelynek Őáltala kellett megvalósulnia. 8). 5). Hiszen mint Fiú. amit bennük Ő akar megvalósítani. hogy még a vele ellentétes erők is csak annyiban és úgy munkálkodhatnak a világ életében. 98 . amely felett nem volt már eleve hatalma a bűnnek. amit már az Ő „főpapi tisztségével” kapcsolatban hangsúlyoznunk kellett. 22. – Kol. (Ef. mindig is része volt az egész mindenség kormányzásában. hanem ebben az Ő győzelmében benne foglaltatott mindazoké. egyre teljesebben kibontakozik az az új élet. Másfelől pedig az Ő egyháza feletti ez az uralma természetesen feltételezi azt. 6. emlékezetünkben kell tartanunk. 3. a mi „ó-emberünk” szerint „Ővele megfeszíttettünk. Hogy a kereszten elszenvedett látszólagos veresége valójában csakugyan győzelem volt. – I. 1. 3.minket Igéjével és Lelkével kormányoz és a szerzett váltságban oltalmaz és megtart”. ami az embervilágban. 20. Mindenekfelett. már t. De ennek természetesen megvan az a negatív oldala is. „Fel- magasztaltatása” előtt ezért így könyöröghetett az Atyához: „Most dicsőíts meg engem. bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk” (Róm. 6). – Jel. amikor Isten iránti engedelmességének a végső és legnagyobb próbáját is megállta – „engedelmes lévén halálig. 22. Pét. aki csupán a maga harcait harcolja meg. hogy elmondható volt Őróla: „kivéve a bűnt” (Zsid. Az Újtestamentum írói gyakran használják ennek a győzelmes uralomnak a jelzésére „az Isten jobbján való ülés” kifejezését és hasonlókat.i. Olyan emberélet született erre a világra az Ő eljövetelével. ami már azelőtt is valóság volt.. milyen „királyi” győzelmet vívott ki Jézus Krisztus mind az Ő élete. Az ebben foglalt negatívumnak a másik oldala az a pozitívum. 1.. hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm.Hogy helyes értelme szerint méltányolni tudjuk. akikért harcait megvívta. mind különösen az Ő halála által. 2. hogy mindaz. Az Őközötte és a benne hívők között fennálló „miszti- kus egység” folytán mi is. 5. – Zsid.). hogy: „Őt tette mindenek felett az anyaszentegyház Fejévé” (Ef. Amikor azután életének változatos eseményei során „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan”. és felállította a maga „királyi” uralmát mindnyájunk javára. sőt általában a világban lejátszódik. – ezzel megtörte a bűnnek hatalmát. mert semmi sem hiúsíthatja meg azt. vagyis ezen a világon minden történés az Ő uralma alatt áll.

és ezt folytatja „felmagasztaltatásában” is. 16. hogy uralmát most már mint Isten és az emberek közötti „Közbenjáró” fejtheti ki. A Szent Lélek ebben a munkájában is felhasznál emberi eszközöket.Atyám. hanem látszólagos visszaesésekkel is tarkított út. E tekintetben magának Jézus Krisztusnak a példaadása az irányadó: semmi sem állt távolabb 99 . hogy egy maroknyi kis csapatnak volt olyan „királya”. éspedig szakadatlan munkával megoldandó feladat ennek az uralomnak az intenzív továbbfejlesztése az alája tartozók egyéni és közösségi életében egyaránt. A Szent Lélek nem cselekszik mást. A Szent Lélek munkássága azonban ennek a „királyságnak” az érvényesítése érdekében szakadatlanul folyik. 14). És végződnie kell majd azzal. mert új külső viszonyok közepette Jézus Krisztus „királyságát” szolgálni az embereknek olyan új engedel- messég megtanulását jelenti. hogy emberek olyan módszerekkel akarták ezt a „királyságot” szolgálni. mint a „főprófétai”. akik öntu- datos és engedelmes odaadással szolgálták. hogy a Szent Lélek. és életüket azok alá az Ő „parancsolatai” alá hajlítja. csak előhaladásának a mértéke felett a mi rövidlátó tekintetünk nem illetékes ítéletet mondani. mert az övéből vesz” (Ján. És e tekintetben is áll az. hogy míg földi élete napjaiban ezt a „királyságát” elrejtette az Ő ember-voltának leple alá. Mint „testté lett Ige” nincs már közöttünk. E tekintetben még sok van hátra az Ő „felmagasztaltatása” óta mind az időknek végéig. amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt” (Ján. azzal a dicsőséggel. akit ígérete szerint elküldött. hogy emberi tényezőknek ebbeli szerepe csak annyiban bír jogosultsággal. amelyben már a legjobban előhaladottak is kezdőkké válhatnak ismét. Ebben.). Ezt elkezdte és győzelemre vitte „megaláztatásának állapotában”. A keresztyén egyház múltjában az idézte fel a legnagyobb válságokat és megszégyenüléseket. Ezért ennek a „királyságnak” az útja nem egyenletesen emelkedő út a maga kitelje- sedése felé. amilyenekkel általában szokták az emberek egymás életét alakítani és kormányozni. vagyis azoknak az erőknek mindig teljesebb háttérbeszorítása. amelyeknek nyeresége bőségesen ellensúlyozza. „Regnum mediatoriale” ezért ennek az uralomnak a hagyományos neve. A különbség csak az. Uralmának ezen a hódító kiterjesztésén – mondhatjuk –: az extenzív kiteljesedésén kívül ugyancsak megoldandó. hanem mindenestől azon alapszik és annak kiteljesedését jelenti. hogy onnan most már azzal való egységében gyakorolja „királyi” uralmát. csakúgy. „felmagasztaltatása” révén nem teszi túlhala- dottá az Ő „megaláztatása” napjaiban e földön lejátszódott szakaszát. amelyek ellenműködnek és zavarják érvénye- sülését. a jelenben is folytatódó uralmában azt a győzelmét érvényesíti. Ezen a ponton azonban nyomatékosan hangsúlyoznunk kell – bár a kérdés behatóbb tárgyalása a teológiai etika körébe vág –. ugyanakkor más helyen talán olyan győzelmeket arat. hanem Szent Lelke által fejti ki erejét az emberi élet alakításában. Ez az Istentől az emberek felé irányuló munkássága is. hogy az egyik helyen gyengébben érvényesül emberek életében Jézus Krisztus hatalma. „Őt dicsőíti. rosszabb esetben pedig egyenesen akadályozójává és rontójává válik ennek a „királyi” uralomnak. E tekintetben a világbeli viszonyok alakulása is nagy szerepet játszik. gyümölcsözteti és terjeszti világgá. amelyeket földön jártakor hirdetett. hogy az uralma alatt álló nép kiterjedjen az egész föld minden népének tagjaira. sőt túlszárnyalja a látszólagos veszteségeket. mint hogy Őt Úrnak ismerteti el az emberekkel. 17. Ezt az Ő mivoltából (essentia) folyó uralmát éppen ezért „regnum essentiale” névvel jelölte a régi teológia. Emberré létele annyiban hozott újat. feltámadása és mennybemenetele révén ezt az Ő ember-voltát is felmagasztalta „az Atya jobbjára” úgy. Ennek a valósága nem is szűnt meg soha. Kezdődött a történet azzal. Ha a mi szemünk úgy látná is. amennyiben valóban a Szent Lélek terjeszti és építi általuk Jézus Krisztus „királyságát”. Jézus Krisztus uralkodó és életet alakító hatását emberi hatások által terjeszti más emberekre és fenntartja és fokozza más emberek életében. amelyet földi életében vívott ki. Enélkül a legbuzgóbb emberi igyekezet is jobb esetben meddő marad. 5. mint Isten akaratát.

akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak.Mert az Embernek Fia sem azért jött. tehát az ő „királyi tisztsége” tekintetében. amelyet járva mi emberek részesei és folytatói lehetünk az ő „királyi” uralmának ebben a világban. 24. amelyekben ezt írja híveinek: „Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek és a magam részéről betöltöm. 100 .). Jézus Krisztus szenvedéseinek az Ő „főpapi” szolgálata tekintetében nincsen semmi „híja”. az legyen a ti szolgátok. uralkodnak felettük és az ő nagyjaik hatalmaskodnak felettük. 10. E tekintetben tehát az a mindhalálig elmenő önmegtagadás. 1. az az út. vagy ilyet egyáltalán megengedne. amely Őt jellemezte. Hanem aki nagy akar lenni közöttetek. „hogy azok. 42 – 44). Ez az értelme Pál apostol szavainak.” (Márk.. hogy neki szolgál- janak. – bár erre vonatkozólag is egyedül áll az Ő szenvedése. Az az Ő egyedüli és tökélete- sen elégséges engesztelő áldozata volt az Isten felé. amely által az Ő uralma ebben a világban kiteljesedhet. ami bárki részéről „betöltésre” várna. még sokaknak sok további szenvedésére van szükség.Őtőle. De nem így lesz ti köztetek. hanem hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért. mint közönséges emberi értelemben „uralkodni” bárki felett is.. mint alapvető és döntő győzelem –. ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért. „Tudjátok” – mondta –. ami az egyház” (Kol. De Isten akaratának az emberek életében való uralomra juttatása.

amellyel „megszerezte” számunkra. velünk és általunk? Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk. előre magunk előtt tartanunk Isten munkájának ezt a kettős vonalát és külön 101 . hiszen magának Jézus Krisztusnak a „hármas tisztségében” is számon kellett vennünk két olyan alkotó elemet. hogy miután Isten Jézus Krisztusban biztosította számunkra a megváltást. – ha nem is annyira az előtérben állva –. hogy az Ige szerint ezen a területen is Isten cselekszik. Ezzel áttérünk a szubjektív szoteriológia területére. vagyis lehetővé tette és elindította a bűn okozta romlásnak helyreállítását („perpetratio salutis”). a Szent Lélek. nem lehet a mi gondolataink számára úgy összefoglalni. akár az embervilágra. előtérbe nyomul a Szentháromság harmadik „személye”. A „kegyelmi szövetség”. Így az alábbiakat voltaképpen az alá a cím alá is foglalhatnánk: „A Szent Lélek munkája a mi életünkben”. hogy itt is olyan tényállás tárul majd elénk. hogy Istennek az emberi élet kormányzására és alakítására irányuló munkája sokszor arról az oldalról tűnik a szemünkbe. akár általában a teremtettségre vonatkozik az. Sehol jobban nem tűnik a szemünkbe ez a kettősség. hanem ugyanúgy részese Ő Isten minden más munkájának is. hanem arról: mit cselekszik ennek alapján ugyanazon célra bennünk. Miután számon vettük. eleve el kell készülnünk arra. amint az rajtunk kívül és azután bennünk magunkban végbemegy. attól nem is választható el éles határvonallal a „szubjektív szoteriológia”. amelyet a mi emberi életünkben végez a megváltásban való részesedésünk végett. Mondtuk már. mert hiszen ott munkálkodott Ő. és így az emberi élet körén belül érvényesül. amelyben Istennek magának az ismerete világosodik ki számunkra. az „objektív szoteriológia” által tárgyalt tényekben is. Amint már az objektív szoteriológia tárgyalásából kitűnt. Jobb lesz azért a szokásos dogmatikai eljárástól eltérve. tehát elvont teológiai rendszerezés szempontjából határoljuk el az ezután tárgyalandókat az eddigiektől. most már a mi emberi dolgunk marad. amely felől nézve a „concursus hyperphysicus” bélyegét viseli magán. Mármost mindazt. mint a most tárgyalás alá veendő kérdések területén. amely logikailag feloldhatatlan ellentmondá- sokat rejt magában. amelyen már nem arról van szó: mit cselekszik Isten a mi megváltásunkra értünk. amely felől nézve a „concursus moralis” jellegét mutatja. Valamint azt is mindig emlékezetünkben kellene tartanunk. de azért közülük az egyik sem játszható ki a másik ellen. Szubjektív szoteriológia 17. mit mond az Ige Jézus Krisztusnak – az Ő „hármas tisztségében” elvégzett megváltó munkájáról. mint a mi megváltó Istenünk. hogy Istennek abban a munkás- ságában. Csak az Ige bizonyságtételének a mi gondolatainkban való elrendezése érdekében. hogy a Szent Léleknek nemcsak a mi megváltásunk ügyéhez van köze. az Ő „főprófétai” és „királyi” munkásságát. Tehát szó sem lehet arról. hogy mi lesz annak a további sorsa. hogy abból valamilyen ellentmondásoktól mentes rendszer alakuljon ki. hanem egyenesen az ember felé irányult. hogy a Szent Lélek munkája nemcsak ezen a területen kapcsolódik bele a mi megváltásunk ügyébe. most hátra van még annak a kérdésnek a tisztázása: hogyan gyümölcsözik ez a megváltó munkásság az emberi életben („application salutis”). Ennek a további tárgykörének természetéből folyik az. Csak azt nem volna szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem. Maga Isten a munkálkodó alany továbbra is. amely nem az ember érdekében Isten felé. Ez a két aspektusa nem egyeztethető össze. Mivel Isten munkásságáról van itt szó. Mindkettő együttvéve adja az Istentől nekünk megvilágított igazságot. másfelől sokszor azt az oldalát mutatja. amit az Ige a megszerzett váltságnak az emberi életben való alkalma- zásáról mond. amire már Jézus Krisztus „főprófétai” és „királyi” munkásságának a tárgyalásánál is utalnunk kellett.

ha a múltban felmerült olyan felfogás is. Az ú. amelynek alapítója és fő képviselője a Hollandiában működött Coccejus (Koch) János volt (1603-1669). amely felől biztosítja az embert úgy. végeredményben az emberiségre a maga egységében. hogy Isten az ember- rel a „concursus moralis” módján valósítja meg a maga akaratát. különösen az üdvtörténeti szempontnak az Igében való érvényesítésével. a „consursus hyperphysicus” szempontja alatt pedig inkább az emberi közösséget fogjuk szem előtt tartani. amelynek a valóság nem felel meg. hogy túlzásba vitte a „szövetség” gondolatának az értékelését. amíg a világ áll. A „szövetségnek” ez a gondolata olyan nagy szerepet játszik a Szentírásban. Van még egy kettősség Istennek szóban forgó munkájában. hogy ebből az emberre bármilyen felelősség hárulna. (I. 1-9). vagy hálás alázattal igent mond. hogy ez a gondolat egyenesen központi gondolata az egésznek. nem egyszer jelenti ugyan Istenre vonatkoztatva. De a szónak teljesebb értelmében Istennek olyan „rendelkezését” jelenti. amit az Ige alapján a „concursus moralis” vonalán el kell mondanunk tárgyunkról. Mindazt. hogy az ember rábízhassa magát arra. amely gondolkozásunk számára nem. Az egyik az a régi. – anélkül. akármelyik vonalon követjük is Istennek a megváltást „alkalma- zó” munkáját. Persze.tárgyalni az egyiken és a másikon szemünkbe tűnő részleteket. és ezért beszélünk Istennek ó. Éppen ezt jelenti az. Az ember arra. Móz. hiszen az egyén és a közösség közötti különbségtétel maga is olyan mesterséges absztrakció. a Noéval és ivadékaival kötött isteni „szövetséget”. amikor azt mondjuk. 9. „foederalis teológia”. amely biztosítja az emberiséget afelől. semmint hogy az egyes részleteknél legyünk kénytelenek mindig rámutatni ennek a kettősségnek a rejtélyére. hanem csak az Igében kivilágosodó hitünk számára oldódik fel egységbe. az Újtestamentumén „diathéké”. A rövidség kedvéért – mert különben sokszor ismétlésekbe kellene esnünk –. Azonban. Ez az elő- adandóknak meglehetősen önkényes elválasztása. amelyben Ő kijelöli az embernek felelős szerepét is. és csak ezzel az emberi felelettel teljesedik ki valósággá a „szövetséges” viszony Isten és ember között. pl. egyszerűen Istennek valamilyen „rendelke- zését” is. Isten „szövetsége” az emberrel sohasem jöhet létre alkudozás és egyezkedés útján.és újszövetségről beszélünk. Alapjában véve két „szövetségről” van szó az Igében. amelyben mindkét fél megpróbálná a maga szempontjainak az érvényesítését. Ezért lehetetlen is lesz a jelzett elkülönítést szigorúan véghez vinnünk. a „kegyelmi szövetség” régi. mégis azt kell mondanunk. inkább. De mindenesetre felelnie kell rá. amelyben a „szövetség” gondolata teljes mértékben érvényesül. hogy érthető. amit Isten szuverén módon megszab ebben és elébe tár. Isten az embernek minden beleszólása nélkül szabja meg a „szövetség” tartalmát. Ezért csendül bele a „szövetség” gondolatába a végrendelkezésnek. az egész üdvtörténetet úgy fogta fel. a testamentumnak a mellékzöngéje is. úgy fogunk haladni a fentebb megjelölt két vonalon. hogy bűne miatt az özön- vízhez hasonló megsemmisítő ítélet nem fog megismétlődni. mint amikor ó. „Szövetség” az Ótestamentum nyelvén „börith”. ugyanazt értve alatta. hogy a „concursus moralis” szempontja alatt inkább az egyént.és újtestamentumáról is.n. A megváltás- ban részesülő emberiségért folyik Istennek ez a munkája. mint „szövetségek” kibontakozó sorozatát. Messze vinne ebben az irányban is nyomon követnünk Isten munkájának a kettősségét. Isten munkájának egyik oldalát tárgyalva sokszor kénytelenek vagyunk utalni a másik oldalára is. sőt arra utalnunk is kell majd lépten-nyomon. (L. vagy lázadozva elutasítja magától. akármilyen nyereségeket hozott is ez a teológiai irányzat. hogy van egy másik oldala is. Ez a kétoldalúság természetesen nem terjed ki a „szövet- ség” tartalmára. amelyet Isten Mózes által közvetítve kötött 102 . Így válik – legalábbis bizonyos értelemben – kétoldalú viszony rendezésévé a „szövetség”. és mélyen a Szentírásban gyökerező teológiai gondolata alá fog- lalhatjuk. A valóságban Istennek minden munkája mindig egyének életén át folyik. mindig tudatában kell maradnunk annak. amelyre az Ige állandóan figyel- meztet bennünket: egyfelől az egyéni emberre irányul az. másfelől pedig az emberre a maga kollektív közösségében.

hogy őt bűnéből magá- hoz emelve mégis megvalósítsa benne a maga célját: megdicsőítse magát benne és általa. 17).népével (s amelyet természetesen már előkészített az Ábrahámmal kötött „szövetség” által. hogy míg az „ó szövetség” körül ott találjuk a külső szertartásoknak és rendtartásoknak egész rendszerét. (Kol. Amaz. hogy mindkettő „kegyelmi szövetség” („foedus gratiae”). hanem „Léleké” (II. amelyet Isten az Ő irgalmasságából éppen ezzel a bűnös emberrel köt avégre. 8. addig ennél már „Krisztus. A másik pedig az új „szövet- ség”. és így állítja fel a két „szövetség” közötti ellentétet abban a formában. amelyben teljes és végleges világossággal kifejezésre jut Istennek az ember iránti akarata. 6). hogy a régi. 24. 31-34). Azt jelenti ez az elnevezés. hogy az „új szövetség nem betűé”. 31. Móz. Jeremiás próféciáiban. Ez a két „szövetség” nem egyenrangú. 9. Most már csak olyan „szövetségről” lehet szó. mint az elsőnél. hogy jobb szövetség az. 2. az „új szövetségnek” ellenben leszármazásra való tekintet nélkül bármely népből való emberek részesei lehetnek. amelyet Isten Jézus Krisztus által szerzett. 6). Ennél az elsőnél a Törvény olyan szerepet játszik – legalábbis történetileg. egy testi értelemben vett néppel. másfelől Jézus Krisztus utáni voltából következnek – a lényeget nem érintő – többrendbeli különbségek. Különbség az is. 18 is használja Istennek ünnepélyesen megpecsételt ígérettételét értve alatta). amelyek „árnyékai a következendő dolgoknak”. Magának az „ó-szövetségnek” az idején is elhangzanak már utalások erre az utána következendő „új szövetségre”. hogy az a félreértés támadhat. Ábrahám ivadékával. mint a régi. Csakhogy az annak teljesítésére képtelenné vált ember helyett Ő maga gondoskodik annak teljesítéséről az Ő emberré lett Fia. amíg el nem jön a második. Kor. Igaz 103 . Ez ellen való vitáiban Pál apostol nem egyszer maga is annak álláspontjára helyezkedik az érvelés hatékonysága érdekében. mintha itt is valamiféle „cselekedeti szövetségről” volna szó. vagy áthágja azokat. Amint a bűneset története szemlélteti előttünk az emberi élet valóságát. a valóság” áll a középpontban. mert Isten fenntartja az emberrel szemben felállított követelményét. a régi református teológia a „cselekedetek szövetségével” („foedus operum”). Így az is. az „új szövetségnél” sem alárendeltebb a szerepe –. 3. Az első csak előkészítő jelentőséggel bír. A két „szövetségnek” ebből az egyfelől Jézus Krisztus előtti. Jézus Krisztus által. mint ilyet. mint a „régi” (Zsid. Joggal állította szembe mindkettőt együtt. ha itt is használni akarjuk – tágabb értelmében – ezt a szót. külső cselekmény pedig voltaképpen a keresztség és az úrvacsora szertartásán kívül nem szerepel. 15.). azután már e világra megszületett és munkáját elvégzett Jézus Krisztus alapján – az „új szövetséget”. megtartják-e azt vagy nem. vagyis az „új szövetségre” ránevelő jelképek. az Izráel népével köttetett. (Pl. 15. amelyben Isten tudtul adta az embereknek az Ő akaratát és azután az ő Istenhez való viszonyuk és sorsuk mindenestől csak azon fordulna meg. hogy az ember Isten haragját és ítéletét vonta magára bűnös engedetlenségével. Az „új szövet- ség” részesei pedig tudatában vannak annak. ahogyan – Ámos 6. Ebben a félre- értésben élt a Jézus és az apostolok korabeli zsidóság a maga „törvényeskedésével”. abból az tűnik ki. A legfeltűnőbb különbség a két „szövetség” között az. az ember által meghiúsított „szövetség” elvileg azért érvényben marad. 12. amint I. hogy a „kegyelmi” jelleg félreérthetetlenebb világossággal szemünkbe tűnik a másodiknál. mert hiszen elvileg a másiknál. hogy Isten eredeti rendelkezése az ember felől az volt. amelynek Közbenjárója Jézus Krisztus (Zsid. az ő cselekedeteitől függ: engedelmeske- dik-e Isten parancsainak. hogy sorsa – örök életre való jutása. vagy Istentől való elvettetése –. 7-ből levont következ- tetéssel – Istennek a „status integritatis” embere felől való rendelkezését nevezte. Éspedig – az eljövendő Jézus Krisztusra való tekintettel – először megköti Isten az „ó szövetséget”. Ennek alapján kerülhet sor „kegyelmi szövetség” megkötésére. Abban nincs különbség a kettő között.

hogy az emberek arról tudomást szerezve és azt megértve. 26. és ez a közösség éppen az. Csak tudomásul veheti. amint az eredeti mivoltában a Szentírásban. De ennek az igenlésnek el kell hangzania. amelyet Isten Jézus Krisztus által elvégzett javunkra. Az embereknek ezt a válaszadó igenlő magatartását nevezi az Ú. Móz. Akik felé ez elhang- zik s akik erre „igen”-t mondanak. amit „egyház”-nak nevezünk az Ige nyomán. a nép – maga és az ivadékok nevében – így felelt rá: „Mindent megteszünk. hogy Ő nekünk. és engedelmeskedünk neki. amelyet Őbenne nekik elkészített – az Ő „megaláztatása” napjaiban Őáltala személyesen. hogy mindkét esetben Isten maga hozza létre azt a kollektív közösséget. hogy mi az „Ő népe” legyünk. hogy az egyházat Isten nem találja készen. és hálás engedelmességgel igent mondhat arra. (Pl.” (II. a Megváltót. azokkal áll Isten. hanem kollektív közösségekkel köt „szövetséget”: az első esetben Izráel népével.T. hogy „szövetségben” élhessen Ővele. A hitnek ez a válasza egyéni szívekben és egyének ajkán kell hogy megszólaljon természetesen. azután annak alapján nemzedékről nemzedékre az Ige hirdetésében megszólal –. nemhogy valamilyen Istentől független önakaratát érvényesíthetné a „szövetség” létrejöttében.-mal) egy szóval: „hit”-nek. amennyiben a hozzátartozóknak gyermekei is – legalábbis bizonyos tekintetben – hozzá tar- toznak. hogy miután Isten kijelen- tette akaratát Izráel népének erre vonatkozólag a Sinai hegyénél. amit az Úr parancsolt. amit Isten neki tudtul ad. amint ezt magunk elé tűztük. 24. és azok állnak Istennel az „új szövetség” viszonyában. (egyébként nagymértékű egybehangzásban az Ó. hogy majd a továbbiakban foglalkozzunk az egyház valóságával. 12. A másik „szövetséges” fél tehát mindkét esetben Istennek köszönheti már azt is. vagyis kétoldalú dologgá.T.) „Én a ti Istenetek leszek. hittel fogadhassák. amellyel szövetséget köt.ugyan. amint látni fogjuk. ami az egyéneket egymással közösségbe fűzi egybe. Az „applicatio salutis” munkáját eszerint tehát úgy végzi Isten az embervilágban. és azt akarja.) A nép válaszának a lényege pedig ez volt. amellyel „szövetségre” léphet. az Ő „megdicsőülése” óta pedig a róla szóló bizonyságtételben. amelynek előképe volt az Izráel népe a maga idején. „Úgy legyen!” Hogy mit jelent Istennek az az akarata. Ugyanakkor ez a nagyjában és egészében fennálló különbség csak még jobban megvilágítja a két „szövetségnek” azt a megegyező vonását. hogy Isten szövetséget akar vele kötni. egyelőre most mégis főképpen az egyént tartjuk szem előtt. amint erre az Ótestamentum nem egy példát mutat. ti pedig az én népem lesztek” – ez volt Isten kijelentésének a lényege (III. Az „új szövetség” esetében pedig egészen nyilvánvaló. az „új szövetségben” sem veszti el a testi leszármazás mindenestől fogva a jelentőségét. a másik esetben pedig Jézus Krisztus egyházával. hogy a Sinai hegyéhez elérkezve legyen olyan nép. hogy Isten mind- kettőnek esetében nem egyénekkel. az Jézus Krisztusban lett tökéletesen és teljesen világossá. Móz. Az Ábrahám elhivatásától kezdve egészen az Egyiptomból való csodálatos szabadulásig és kivezettetésig Isten munkálkodott úgy. hanem maga hívja létre.) Így hozza létre Isten a Jézus Krisztusról bizonyságot tevő Ige által – és így tartja is fenn általa – azt a kollektív „népet”. Az „ó szövetségnek” ünnepélyes megkötése úgy történt. 104 . hogy ez a lényeges különbség nem értendő teljes szigorúsággal. Kir. Az is világos. hogy az emberek elé tárja Jézus Krisztust. Mert egyfelől Izráel népéhez is csatlakozhattak más népekből származó elemek. hogy egyáltalán van. 1-8. és azt a megváltást. Ebben is mindkét „szövetségnek” a „kegyelmi” jellege látható. 5-ben olvasható történetében. embereknek Istenünk akar lenni. (vagy bibliai kifejezéssel: „ígérete). Csak az által válik az Istentől egyoldalúan meg- határozott „szövetség” valóban a szó szoros értelmében vett „szövetséggé”. (Mondanivalónk gazdaságos elrende- zése végett.) És viszont. hanem olyasmi. de mégsem csupán egyéni ügy. amellyel az „új szövetség” viszonyát fenntartja. a szíriai Naámánnak a II. Azok részesülnek annak a megváltásnak az ajándékaiban. Azt mondhatjuk: az Ő evangéliumában szólalt meg véglegesen az egész embervilág felé Istennek „szövetséges” ajánlata.

A „főprófétával” szem- ben a „tanítványi” magatartás kell. hogy Isten: „nem tulajdonította nekünk a mi bűneinket”. amelyet Jézus Krisztus által Isten végzett el az Ő javára. amelyet bűne megrontott. nyelvén „cedek”. amelyet az ember. Legszembetűnőbb ez azon a ponton. A „királlyal” szemben pedig az a dolga. hogy kitárt lélekkel engedje magában érvényesülni az Ő hatalmát. Azt a válaszfalat. vagyis bűnösségük ellenére. Erre azzal kell válaszolnia. aki bűnt nem ismert. hogy jellemezze. Isten „haragjának” a megengesztelésére őtőle magától semminemű elégtétel nem telhetne ki. 12). 30. mint annak következménye. A Szentírásból. vagyis éppen minden magunk által teljesítendő feltétel nélkül számunkra biztosított ajándékképpen örvendjünk neki. 5. Róm. különösen Pál írásaiból vett kifejezéssel „megigazíttatás”-nak. ahol az ember Jézus Krisztus „főpapi” szolgálatával kerül szembe. 1.” (I. hanem a bűne ellenére is őt szerető Istennel. míg másokra kárhoztatásával sújt le. békességünk van Isten- nel. az ÚT. hanem a minket Őelőtte képviselő bűntelenre ruházta rá és Őrajta ítélte meg. Irgalmasságában Isten maga gondos- kodott erről. 19.Mivel Jézus Krisztusban Isten az ember megváltására olyan munkát végzett és végez. bűnné tette értünk... ugyanúgy viszont az Ő „igaz” voltát nekünk. (Pl. (Gyakori félreértés elhárítása végett hangsúlyozzuk: az Isten és az ember közötti rossz viszonynak. Ehhez az ember semmit hozzá nem tehet.. nyilvánvaló. hogy arról tudomást véve és arra igent mondva az ember voltaképpen ingyen ajándékot fogad el. semmilyen igyekezetével ő maga nem távolíthatná el. Kor. akiben az Ő Fia állt az ítéletet érdemlő ember helyére. amikor az ember minden bűnének terhét Jézus Krisztusra vetette.. A „megigazítás” („dikaiun”) ezért eszkatológiai értelemben is előfordul: az utolsó ítéletkor Isten az Ő jótetszését fejezheti ki egyesek felett. a megoldását jelenti ez. amely az embernek csak vesztére válhatna.) 105 . aki megfelel az Isten kijelentett törvényének. hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” (II. amelyre maga az ember képtelen a maga erején. A „hit” tehát alapjában véve receptív magatartás. amelyben engedi magát megtaníttatni mindarra. bűnösöknek tulajdonítja. bűne által emelt Isten közé és maga közé. Ennek a feltétele pedig a mi részünkről egyszerűen az. amely az idők végén fog elhangzani az emberek tényleges életminősége alapján. 5. Így nyeri el az ember a megváltásnak mindenekelőtt azt az alapvető ajándékát. nem pedig az ember megromlott állapotának az orvoslását. ami már csak a helyreállított jó viszony körén belül mehet végbe. amelyen min- den további is felépül: az Istennel való viszonyának. Mint ahogy Jézus Krisztus engesztelő áldozatában az történt. amikor Jézus Krisztus „főprófétai” és „királyi” munkájával áll szemben az ember. nekünk „tulajdonított igazság” („iustitia imputata”) a Jézus Krisztus elégtétele alapján. Kor. Aki ebben a „megigazításban”. és akinek élete ennek alapján Isten jótetszését bírja. a jóra fordu- lását. hanem a Jézus Krisztusé alapján nyeri azt el.). „Azt. hanem olyat.-én „dikaios”) – eredetileg az emberre vonatkoztatva – az olyan embert jelentette. és akar elvégezni az ő életében. hogy hálás örömmel tudomásul veszi: már nem a bűne miatt „haragvó” Istennel van dolga.) Az az „igazság” tehát. vagy „megigazulás”-nak” nevezzük ezt. De lényegében a „hitnek” ugyanez a receptív lényege mutatkozik meg akkor is. amely már jelenbeli életük folyamán hangzik el feléjük tényleges életminőségük. Nem valamilyen teljesítménye az embernek. „Megigazulván hit által.” (Róm. A legtöbbször azonban – éppen a minket most érdeklő helyein – az Újtestamentum Istennek nem olyan bírói döntését fejezi ki ezzel a szóval. 1. 3. nem a maga „igazsága” („dikaiosyné” – „iustitia”) alapján. hogy „hit által” elfogadjuk. ami igazságot a maga elhomályosult értelmével sohasem tudna felfogni. 21. „Krisztus Jézus lett nekünk” – vallhatja – „Istentől igazságul. hanem a maga egyszerű átengedése annak a munkának. de amit Isten Jézus Krisztus által megvilágosít előtte. vagyis „igaznak nyilvánításban” részesül.) Ezek- nek az Igéknek a gyökere: „igaz” (az ÓT. amellyel akaratát az emberi lélekben megvalósítja. amelyet Isten a mi „megigazításunkban” elismer.

ami annak puszta értelmi alkotó- eleme: „notitia” és az „assensus”. ami által voltakép- pen hitté válik. egyébként is le kell hogy kicsinyelje az így értett „hit” értékét. De mégis lehetnek olyan „jó cselekedetei”. hogy az egyház. hanem egyszersmind szívbeli bizodalom is. s a „hit által való megigazulás” annak továbbra is megmaradt materiális. melynél fogva igaznak tartom mindazt. és Luther Mártonnak úgy kellett újra felfedeznie. ez által mindig újra kiesik az Ő kegyelméből. (Nyilvánvaló: itt a „hit”. hogy így értelmezve a „hit” mivoltát. s amely az „igaz hitnek” ebben a felfogásában mindennek a csattanója. és végül. Mindenképpen marad így az embernek mire hivatkoznia az Isten előtt. tehát „jó cselekedetekkel” érdemessé teszi magát erre. A reformáció óta megint világos előttünk ezzel szemben az Ige szava: „Kegyelemből tartattatok meg hit által.) Érthető. egyedül Krisztus érdeméért” (amint Igéjében éppen ezt adja tudtunkra). mint amit az Ige alapján és a reformáció nyomán mi szoktunk. vagyis igazságának a bizonyossága („assensus”). és abba úgy juthat vissza. amit megismert és igaznak tart. Annyi megmaradt belőle. Az ember- nek elég annyit tudnia. van benne azzal szemben. természetesen nagy gondot kellett hogy fordítson arra: mit ért alatta. Annak ellenére azonban. hogy senki ne kérkedjék. A Rómaiakhoz és a Galatákhoz írt leveleiben fejezeteken át azt igyekszik tisztázni az apostol. hogy az „eredendő bűn” terhével e világra megszületett kisded minden érdeme nélkül részesül a Jézus Krisztus váltsága által szerzett kegyelemben – a keresztség sákramentuma révén. hogy nemcsak másoknak.” (Ef. alapjában véve az embernek az egyházzal szemben tanúsított igenlő magatartását jelenti. igazságot és üdvösséget ajándékoz Isten. 8-9. az a római egyházban sem ment teljesen feledésbe. a római egyház nem tulajdoníthat neki olyan nagy jelentőséget. az egyház törté- nete folyamán mégis újra elhomályosult. mint az egyház életében forradalmat kiváltó újdonságot. A reformáció. ha a hitnek ilyen nagy jelentőséget tulajdonított.. Nem szerezhet ugyan olyan érdemeket – ezt a római egyház is tanítja –. bármilyen nagy súlyt helyez is a megköve- 106 . Ez a „bizodalom”. azután hozzátartozik ennek az igen- lése. bizalom („fiducia”). Sőt. nem pedig magával Istennel szemben az Ő kijelentésére adott válaszát. hanem hit által” nyerhetjük el a „megigazulást”. hiányzik a római egyház hit-fogalmából. hogy az embernek az Isten törvényének megtartásával. hogy a „hitnek” három alkotó eleme van: először is van benne bizonyos ismereti elem („notitia”). hanem nekem is bűnbocsánatot. ha az isteni és egyházi parancsolatok megtartásával.. jó részben „két malomban őrölünk”: a római egyház mást ért „hit” alatt. hogy az evangélium központi lényegéhez tartozik éppen az az igazság. hogy a „hit által való megigazulás” örömhírét hirdesse.. hogy amikor ebben a kérdésben máig vitában állunk a római egyházzal. amit Isten az Ő igéjében nekünk kijelentett. Méghozzá ezek közül is elsorvadhat a „notitia”. s amelyeknek alapján mindig újra kegyelmébe fogadja („meritum ex congruo”). amelyeket Isten méltányol. De mivel felnövekedvén gyakorta vétkezik Isten ellen.) Meg kell azonban jegyeznünk. Vizsgálódásai abban az eredményben szűrődtek le. mint Jézus Krisztus megváltó áldozata árán számunkra elkészített ajándékot. vagyis tartalmi „princípiuma”. amelyek alapján bűnös létére követeléseket támaszthatna Istennel szemben („meritum ex condigno”). hogy „nem cselekedetek által. 2. amellyel az egész ember ráhagyatkozik Istennek az Igében meghirdetett kegyel- mére.Ekörül a gondolat körül folytak le Pál apostol nagy harcai azokkal a „judaizáló” ellenfeleivel. akik a korukbeli zsidóságból magukkal hozott azt a felfogást nem tudták levetkőzni. Ezen a ponton robbant ki reformá- ciója. a papságot). hogy így az Igében ilyen hangsúlyozottan taníttatik ez az igazság. tehát a „maga” cselekedeteivel kell az Isten előtti „igazságot” kiérdemelnie. Hogy Isten kegyelme a bűnös ember számára ingyen való ajándék. birtokában van minden tudnivalónak (értsd „egyház” alatt az egyházi vezetőséget. Marad tehát a „hit” címén az. ingyen kegyelemből. ami döntő. A Heidelbergi Káté a két előbbi mozzanatot összevonva ezt a meghatározását adja az igaz hitnek: „Nemcsak oly bizonyos ismeret. nem cselekedetekből. Az ilyen „hitet” nevezik „fides implicita”-nak.

i. A hitbeli ismeret. küldetésből. kérdés). amely az embernek az Istennel szemben való új magatartását jelenti egész valója gyökerében. mégpedig olyanról. üzenethozókként szólnak. A „hit” igaz valóságához mármost elég. mint teszi Isten az Ő Szent Lelke által az emberek közvetítése által elhangzó „külső elhívás”-t („vocatio externa”) olyan „belső elhívás”-sá („vocatio interna”). amelyet a Heid. Ha csak emberekkel volna dolgunk. hogy hozzájárul a szeretet is.) De ez a „teljes gazdagság” implicite már benne foglaltatik Jézus Krisztus legegyszerűbb megismerésében. megbízásból. mert hiszen. amelyen végeredményben a hitbeli bizodalom is felépül. Az ilyen „hit” szerinte „fides informis”. Magában véve a „notitia”. ha az előtt a kevés előtt. „fides formata”-vá csak azáltal válik. és kiváltja belőlünk az „assensus” visszhangját. (Fil. amelyet az ember mások őrizete alatt számára biztos letétben levőként tart ugyan magának. hogy t. ha valakinek Jézus Krisztusról csak kezdetleges ismerete van is. ennek az önfeltárulásnak és önátadásnak minden etikai konzekvenciájával együtt. akkor persze az is kitűnik. csak ki kell bontakoznia belőle. Szükségtelen ennek az állításnak bővebb indoklását adnunk. amelynek mennél teljesebb elnyeréséért érdemes neki minden önmegtagadást és erőfeszítést vállalni. ha csak megvan az illetőben a megkívánt „fiducia”. Ezért nevezi Pál apostol a „hitet” így: „a szeretet által munkálkodó hit” (Gal. éspedig olyan „ismeretről”. „Fides implicita”-ról az Ige alapján csak egy más értelemben lehet szó. Ezért hozzátartozik a hitbeli előhaladáshoz a hitbeli ismeretben magában való növekedés is. bizalommal kitárja lelkét. származhat közvetlen emberi forrásból. Ehhez nem ráadásként kell hozzájárulni a szeretetnek. Ezért is születhet meg bennünk az „assensus” bizonyossága. hanem tovább nyomozunk gondolatainkkal. Pál apostol előtt olyan kincs. 10. lehet tartalmilag szegényesebb vagy gazdagabb. és valósággá. mert elég arra gondolnunk. „Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága” pl. Ha itt nem állunk meg. amint látható. s így az a forrása a mi hitbeli ismereteinknek. Káté így fogalmaz meg: „ez a tanítás könnyelmű és elvetemült embereket nevelhet?” (64. hogy azok az emberi tényezők. amit már megismert belőle. akiktől mi megtudtuk a hitnek tudnivalóit. és abban bontakozik ki aztán egyre teljesebben. hogy amikor az ember elfogadja Jézus Krisztust és Őbenne Istennek hozzá aláhajló kegyelmét. amit már megismert. vagyis csak lehetőség. De a szónak bibliai és reformátori értelmében vett „hit” esetében még hozzájárul az a „fiducia”. mert emberek beszédén át is maga Isten szól hozzánk. amikor bízik abban. ez már magába foglalja akaratának is Isten akarata alá való rendelését. amely formát öltött. 6). nem pedig emberek. Ezért szerepelhet az Ú. amit hallunk és amit nekünk prédikálnak. amely önmagában hordja igaz voltának a meggyőző erejét. az abban benne foglalt és számára még meg sem világosodott sokkal nagyobb gazdagságra is irányul bizalma. Teljesebb ismeretére éppen az által fog eljutni. de személyesen mégsem az ő „ismerete”. 3. Ez már azt is magában foglalja. „Fides implicita” névvel jelölhető akkor az ilyen „hit”. amely felé elhangzik. 5. amit nekünk tudtul adnak. vagy legalábbis kétségeit. 14). hanem egyúttal „királyi” munkájának az elismerését is jelenti. fenntarthatnánk velük szemben a magunk ellenvéleményét. De. amely nem elég ugyan az „igaz hithez”. Még ettől a szintén csak értelmi meggyőzettetéstől is maradhatna az ember valóságos élete érintetlenül ugyanaz. az igazság. Tárgytalan tehát a római egyháznak a reformátori alaptanítással szemben felhozott az a kifogása. Isten kijelentése az. Abban a kevésben benne rejlik és majd belőle kiteljesedik számára sokkal több is. ami volt. Nem is szükséges ez ellen a veszedelem ellen még külön etikai követelményekkel is meg- toldani a „hit” követelményét.telésére.-ban az 107 . 8. akkor ez nemcsak Jézus Krisztus „főpapi” szolgálatának. Majd a továbbiakban lesz szó arról. Ilyesmi azért válik számunkra lehetetlenné. ilyenkor is több vagy kevesebb ismeret személyes tulaj- donáról van szó. „Mi módon hisznek abban. de nem is hiányozhat belőle. amely a kevesebbről az egyre többnek az irányába kell hogy haladjon. aki felől nem hallottak? Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül?” (Róm. Amikor az ember valójában „szívbeli bizodalommal” rá- hagyatkozik Istennek Igéjére.T.

). hogy életével csak Isten ítéletére teheti érdemessé magát. hogy „általa kiáltjuk: „Abbá. És ezzel voltaképpen kettőt nyer el. ami tehát „megigazulásunk” bizonyosságát jelenti mindenestől fogva. mint a „hit” szinonimája. hogy édesatyja nem fogja őt. nem nehezedik ránk haragja és nem fenyeget többé az Ő kárhoztató ítélete bűneink miatt. amikor „igazságos”. mint amiről most szó van: arról szól. és mint ilyenek folytathatjuk életünket.„engedelmesség” nem egyszer úgy. De ez csak a negatív oldala a dolognak. hogy soha nem is akarunk mást. 38 – 39. Róm. Erre utal az Apostoli Hitvallás egyszerű szavakkal. jelennek és jövőnek bűneire egyaránt. II. „Hit által” Istennek kegyelméből elnyert ez ajándéknak. amelyet a bűnös ember „hit” által el- fogadhat és elnyerhet. 5.” (Ján. (Pl. De benne foglaltatik az is. hogy a „fiúvá-fogadtatás” pozitív ajándékát („hyiothesia”) is magában foglalja. mert hiszen még legjobb igyekezete mellett is mindig beleszűrődik cselekedeteibe valami az ő bűnös természetéből. 5. A szóban forgó „engedelmesség” ennek a gyökere. Hogy az utóbbin kezdjük: a „megigazít- tatás” azt jelenti. 4. mint Őneki „engedelmeskedni”. amit a Szent Lélek ajándéka őrá magára nézve jelent. haragjában eltaszítani. Ez az ígéret is többet foglal ugyan magába. Valamennyiért szenvedett az Istennek „meg- öletett Báránya. Persze nem az az „enge- delmesség” értendő ez alatt. amelyért munkálkodik „minden pogányok között”. 8-ban „enge- delmeskedni a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának” ugyanazt jelenti. (És ezért nevezheti Pál azt a célt. hogy Isten többé nem úgy áll velünk szemben. hogy elnyerjük a fiúságot” (Gal. Az a nem is remélt atyai megbocsátás fogadta odahaza. amelyben Ő nekünk Atyánk. hogy Isten minden ő bűneinek a számadását rendezte akkor. Thess. az „üdv bizonyossága” („certitudo salutis”). így: „a hitben való engedelmesség” („hipakoé pisteos”. 1.” Az ember. amelyet Isten Jézus Krisztus által a bűnös ember számára szerzett. ha felkeresi.). bármennyire fáj is neki mindig újra. Egyoldalúan ennek a lehetősége tükröződik a Tékozló Fiú példázatában a hazafelé elinduló fiúnak abban az elgondolásában. olyan teljes. i. Amikor azonban szembekerült atyjával. amikor azt mondja: „Hiszem bűneinknek bocsá- natát.” Valamennyiért el van készítve Istennek a bocsánata. mégis rábízhatja magát arra. Mert a Szent Lélek a fiúságnak (egészen pontosan fordítva: a „fiúvá-fogadtatásnak”) a Lelke. S az evangélista hozzáteszi: „Ezt pedig mondta a Lélekről. mint „hinni benne”. „élő víznek folyamai ömle- nek annak belsejéből”. Atyám!” „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt. amely az eljátszott fiú he- lyét is odaadta neki az atyai háznál. Az a „bűnbocsánat”. 15-16). és a bűnt sújtó haragját Jézus Krisztus engesztelő áldozatában már kielégítette. aki úgy munkálkodik bennünk. 15. 7. mi pedig az Ő gyermekei vagyunk. t. És pedig vonatkozhat ez a bizalom a múltnak. mint bűnösökkel. 1. amelyet veendők voltak az Őbenne hívők. vagyis visszanyerjük az Istennel való azt a normális viszonyunkat. „mint béresei közül egy” (Luk.). 8.). „Aki hisz én bennem” – mondta Jézus –. 19. (Róm. amely objektíve új viszonyt jelent Őközötte és mi közöttünk. elnyerhetjük a szubjektív bizonyosságát is. Ez az „engedelmességet” is magában foglaló „hit” nyeri el azt a „megigazulást”. hogy a Szent Lélek által milyen áldássá válhat a hívő ember mások számára is. amiről most szó van. vagyis nem az esetről-esetre való „engedelmeskedés”. amelyben el van döntve részünkről. ez az elgondolása szóhoz sem jutott. amely a Jézus Krisztus által akaratát érvényesítő Istennek az élet különböző helyzeteiben és viszonylataiban megszólaló részletparancsait konkrét cseleke- detekben teljesíti. A Jézus Krisztusban magát nekünk kegyelmesen adó Istennel szemben az az alapvető magatartás. Együtt jár ugyanis vele a Szent Lélek ajándéka. csak el kell fogadni. 108 . hogy Isten gyermekei vagyunk”. hogy hálás bizonyosságban élhessünk. mert a dolognak két oldala van: pozitív és negatív. Az természetes és szükségképpeni gyakorlati következménye annak. Jézus Krisztus minket úgy „váltott meg. és így helyet kaphat gazdaságában.

Ilyenkor voltaképpen az ót-i „ná. 13). és az Ő evangéliumának az ígéretébe fogózzunk bele: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz.A Szent Lélek-adta e szubjektív „üdvbizonyosságot” azonban nem szabad túlbecsülnünk. mindenképpen saját magába veti bizakodását. hogy megadassék.). egyúttal elfordulást is jelent minden egyébtől. aki mindenestől fogva élő felszólítás számunkra: „Ne félj. 25). amelyben boldogulását és kielégülését megtalálhatni véli a pogányság különböző formáiban. ami egyszerűen „megfordulás”-t jelent. 15-ben is: „Térjetek meg. az úgyis nyomban kifejezésre jut a folytatásban: „és higgyetek az evangéliumban!”) Így érthető. mint „más véleményre jutni”.) 109 . Mert az a bizodalmas odafordulás Istennek Jézus Krisztusban megnyilatkozó kegyelme felé.Csel. hanem mindig csak az. Az „énünknek” ezt a „megtagadását” követeli Jézus. hogy milyen bizonyossággal éljük át.. (valamiről való) gondolkozásunkban megváltoz- ni”.. amibe az ember különben bizalmát vetné. aki pedig elveszti az ő életét énérettem. elfordulást jelent az önmagunkban való bizakodástól.”. (Főnévi alakban: „epistrophé”.T. Az ótestamentumi „sub” nyomán az Újtestamentum is használja ennek jelzésére az „epistrephestai” kifejezést. mit is kell alatta értenünk.. Az „én”-ünktől való ez az elfordulás – hozzáértve mindazt. „metanoia”-é pedig „poenitentia” lett s az a jelentés- változás. de tudnunk kell. eltorzította eredeti bibliai jelentésüket. az az objektív tényállás. Ez a negatív jelentése olyankor világlik ki. amikor ezt mondja: „Aki meg akarja tartani az ő életét. Ap. 3. hogy Jézus Krisztus szavára figyelünk.) Még gyakrabban használja azonban az Ú. akár Istennek és mindenféle ál-isteneknek a félretételével keresi a boldogulását. amelyet Isten kegyelméből Jézus Krisztus biztosított számunkra az Isten és a mi közöttünk megváltozott viszonyt illetőleg. A mi hitünk élete fel s alá hullámzó lehet. a „metanoein” igét. elveszti azt. Ő magát meg nem tagadhatja” (II. vagy milyen kétségek gyötör- nek is meg felőle bennünket. amellyel magunkat teljesen Őrá bízzuk. és „bűnbánat”-tal fordítható. Tim. ugyanúgy megkülön- böztetünk pozitív és negatív oldalt abban az emberi magatartásban. Néha azt jelenti. mert hiszen ami pozitívum megkívántatik még ehhez a negatívumhoz. hogy önmagunkat tekintve vizsgálgatjuk a Szent Léleknek bennünk folyó munkáját. (A latin nyomán ugyanez történt azután más nyugati nyelvekben is. amibe „énünket” „öltöztetni” s ami által sorsát biztosítani akarjuk –. Ennek a jelentése többszínű. ugyanaz.. 2. amire eddig büszke volt.hám” („megbán”) igével egyenértékű. a maga cselekedeteivel igyekezvén „igazzá” lenni Őelőtte. amely már „levezeklés”-t jelent. amikor mellette külön ki van még emelve az a pozitívum. amelybe át kell vezetnie. amely által az ember annak részesévé válik. Rövidre fogva azt mondhatnánk: ez az odafordulás a Jézus Krisztusban a maga kegyelmét felajánló Istenhez. illetve a belőle származó „metanoia” főnevet. de „ha mi hitetlenke- dünk is. 36. és az összefüggésből tűnik ki pontosan. és óhajtozva kell kérnünk. Ő hű marad. amely e latin kifejezéseket a gyónás sákramentumával kapcsolatban érte. ha megadatik. 16. hogy ha kétségeink között odaveszni látszik is. szánja és fájlalja azt. stb.. s ugyanakkor Istennek a Jézus Krisztusban kinyilat- koztatott kegyelméhez való odafordulás.). L. amit más szóval „megtérés”-nek szoktunk nevezni. 31.” Márk 1. ami a „hitnek” lényege.. s amelyet Isten az Ő Igéjében nekünk tudtul ad. hogy valaki elítéli azt. Mert akár Jézus Krisztuson kívül keresi az ember az Istennel való viszonyának rendezését.. a német „Busse” sorsát egészen a „büssen” igéig.. (Pl. megtalálja azt. csak higgy!” (Márk 5. Etimológiailag annyit jelent. Hálásaknak kell lennünk érte. Amint a fentiek szerint két oldala van a „megigazítás” ajándékának. a „hitben” is. Csel. hogy a latin egyházi nyelvben „metanoein” egyenértékévé a „poenitentiam agere”.” így volna fordítható: „Tartsatok bűnbánatot. A „hit” minden esetben ennek az ellentétét jelenti. változatlanul fennáll attól függetlenül. akár Isten helyett ál-istenekkel igyekszik olyan viszonyt fenntartani.!” (Ap.” (Máté 10. 19: „Bánjátok meg azért („metanoésate”) és térjetek meg („epistrepsate”). amit eddig helyeselt. Hitünk megerősödésére és ezzel együtt „üdvbizonyosságunk” megszilárdulására semmi esetre sem az segít el bennün- ket kétségeskedéseink és gyengeségeink óráiban.

minden áldásával és minden elkötelezettségével. Ezért „elsült” és „elszáradt”. Ezért az Újtestamentum soha nem beszél „megtértekről”. legalábbis nincs elég mély gyökere ahhoz. rajta magán állt). hogy ezután benne éljen. és veszitek a Szent Lélek ajándékát!” (Ap. Nem egyszer beszél az Ú. Eszerint az ilyen „első megtérés” nem más. ami – mindkét esetben – múlt időben fordítható magyarra. 16. mint az „epistrophé”. vagyis az embernek megtérése?” – Az erre adott feleletből aztán világosan meglátszik. – „epistausamen”. de azután elsorvadt és elhalt benne a hit. mint a „hitre” való eljutás. Ezt szokás „mindennapi megtérésnek” („conversio quotidiana”) nevezni. A hagyományos református teológia számolt az Ige alapján ilyen tragikus lehetőségekkel is. „Ideigvaló hit”-nek („fides temporalis”) nevezte az olyat. amikor 88. 16: „Mi is Jézus Krisztusban hittünk”. Kitűnik ez mindenütt. a másik pozitív. kivilág- lik. hogy az Újtestamentum abban a gazdagabb értelemben használja ezeket a kifejezéseket. 2. és odafordul felé. Másfelől azonban az is nyilvánvaló. hogy „nincs gyökere”.Máskor viszont nyilvánvaló az összefüggésből. 34: „örvendezett. hogy hitt az Istennek”. (Pl. hogy „az igazi bűnbánat. vagyis állandóan ki kell hogy újuljon az életében. Annak fejlődése egy ideig nagyon sokat ígérő volt mindaddig. nem pedig abban. Más szóval kifejezve ugyanezt: hiába ment végbe valakinek az életében valamikor a múltban akármilyen határozott „megtérés”.) hasonló a „köves helyre esett” maghoz.” Abból. mellyel egész valójában igent mond Istennek Jézus Krisztusban felajánlott kegyelmére.csel. elfordulva a maga eddigi életétől. hogy ez az állandóan kiújuló „megtérés” csak annak az életében folyhat. 38). vagy éppen a perfectum formájában.T. mint az embernek az az alázatos és hálás döntése. ha megtörtént vala- mikor a hitre való eljutása. ami eredetileg éppúgy „megfordulás”-t jelent. ahol a „pisteuein” igét az aorisztosz alakjában használja. „Első megtérés”-nek („conversio prima”) nevezi ezt a hagyományos terminológia. vagyis olyan emberekről. ahogyan a „hitre jutás”. ha azt nem követi azután annak naponkénti megújulása mind az élete végéig. a „hitről” ebben az értelemben. vagyis az embernek megtérése” alatt olyasmit ért. amíg el nem jött rá a megpróbáltatások forró napheve. Nagy jelentő- sége abban van. Akkor aztán kitűnt. És a Szentírás nem egy más helyén is világosan ilyesmiről van szó. És így jó értelme van annak. vagyis nem él állandóan a hit magatartásában.Csel. hogy abba a bűnbánat negatív eleme mellé odaértődik a „hit” pozitívuma is. akiket egyszeri megtérésük magában véve megkülönböztetne már más emberektől. ami végig kell hogy kísérje az embert az élete egész útján. a „hitnek” az egész életet felölelő aktusa. Így válik valósággá az ember életében a „kegyelmi szövetség”. stb. Olyankor. Mert a felelet így szól: „Kettőből (áll): az ó ember meghalásá- ból és az új ember feltámadásából. 5-6. amelyet ennek a kegyelemnek a körén kívül élt (amennyiben ez t. kérdését így szövegezi meg: „Hány részből áll az igazi bűnbánat. amit a Káté az ezután következő kérdésekre (89-90) adott feleleteiben előad. 20-21. Minden félreértés elkerülése végett a Heidelbergi Káté együtt használja a két kifejezést. egyes emberek életében lejátszódik.. Gal. hogy szerinte is két oldala van a dolognak: az egyik negatív. Erről szól Péter apostol felszólítása az ő pünkösdi hallgatóságához: „Térjetek meg. Hiábavaló. amelynek naponkénti megújulásában akar aztán az ember élni. Ilyen esetekben latin megfelelője a „conversio”. amint a Biblia is használja a maga idevonatkozó kifejezéseit az ember életére általában kiható egyszeri fordulat értelmében. sőt az ember bűnös voltát csak súlyosbító dolog az.) Vigyáznunk kell azonban. akinél egyszer elkezdődött. ha éppen ezt a kezdetet nevezzük „megtérésnek”. hogy kibírja a próbatételt. amely a magvető példázatának egyik mozzanata szerint (Máté 13. és így jelentése miben sem különbözik az „epistrophé” jelentésétől. hogy vele kezdődik valami.. Még kevésbé érdekli a Szentírást az a forma. a „megtérés”. hogy ezt az egyszerű mozzanatot túl ne becsüljük.i. amely szerint úgy jelentik a „megtérést”. „pepisteukós”. Ap. mintha önmagában lezárt ügy volna. 2. Nem más ez. amikor Jézus Krisztus ismerete olyan újdonságként 110 .

vagy nem mozdul meg a hit keze. még ha annak megtörténtére nem is emlékszik. ha minden nehézségen átküzdve magát. öntudatosan és határozottan dönt amellett az ember. hogy pogány származású ember létére elment a jeruzsálemi templomba. hanem magának a kegyelemnek az ajándéka a fontos számára. 9. az Őelőtte „hitben” való kitárulás és meghódolás nagy lelki megrázkódtatás közben megy talán végbe. Minden megrázkódtatástól mentes. valóság az életében.világol fel emberek előtt. Az ilyen esetekben persze megtörténhet. amivel természetesen együtt jár annak sürgető hangsúlyozása is. amelyről fentebb szó volt. és amint Fileptől Istennek a Jézus Krisztusban felajánlott „új szövetség”-éről hallott. és a meginduló új élet nemcsak mások számára. az által csak kitel- jesültek régi legmélyebb vágyakozásai. hogy ez az ajándék fel lévén ajánlva az embernek.Csel. De mi sem áll távolabb a Szentírástól. amelyről érdekes történetet lehet elmondani. tehát a „megtérés” már végbemegy a léleknek abban a zsenge korában. hogy ilyen esetekben a „hit” kialakulása. hanem csak további fejlődése során válik benne tudatossá az. hogy Jézus Krisztusért Isten a bűnös embert önmagával való olyan viszonyba fogadja. akihez Filep diakónus küldetett el a gázai országútra. Az Ige a súlyt egy- általán nem arra helyezi. az a természetes. amelyben életük régi világa hirtelen omlik össze. akik már első megtérésüket is öntudatosan élték át. sima lefolyású volt pl. Sematizálni a „megtérést” az Igétől egészen idegen dolog. hogy lélek szerint odavonzódott az ót-i közösséghez. akkor bizonyos. mintha semmi bűne nem volna. amelyben még nincs is teljes tudatában saját belső magatartásának. 8. Nem is emlékszik rá. hogy ott imádja Istent. amelyekre eltévelyedtek. Ha az a „naponkénti megtérés”. De az ilyen. (Ap. mint az ilyen eseteket normaként felmutatni. hogy így az embernek nem a tényleges 111 . amint már utaltunk rá. Amikor azonban hangsúlyoztuk.) Általában sohasem tudhatjuk: mikor kerülhet sorra a „naponkénti megtérés”-ben élő embernél valamilyen nagyobb lelki megrázkódtatással járó fordulat. hogy az embernek gyermekkorában felébredt „hite” később többé-kevésbé súlyos válságokba jut és csak úgy marad meg. mintha már oda is veszett volna. Az. amely bennük feltűnő formában jelentkezik. 1-9). hogy neveltetése során ő már eljutott a „hitre”. Az Ő „hitük” is kerülhet az idők folyamán olyan válságokba. azért nem is tudja elmondani a történetét. (Ap. mert hiszen fejlet- len öntudatosságának homályos éveiben történt meg. eltekintve attól a lényegtől. az ember ne mulassza el a magáévá tenni. Istennek „kegyelmi szövetsége” – az „új szövetség” rendje szerint is – bizonyos értelemben a hozzá tartozók ivadékára is kiterjed. És így történt bizonyára a pogányok közül is sokakkal. amelyből az folytatásként következik. melyben különösebb erővel kell kiújulnia „megtérésének”. és így a „hívőknek” gyermekei is már eleitől fogva a Jézus Krisztusban megjelent kegyelem ismeretében és annak hatása alatt nőnek fel. akiknek először hirdettetett a Jézus Krisztus evangéliuma. hogy Jézus Krisztus által Isten kegyelmében akar megmaradni. annak a szerecsennek a „megtérése”.Csel. hogy megtörtént az az „első megtérése” is. Mivel. amikor a damaszkuszi úton a megdicsőült Jézus Krisztus megjelent neki. 26-39). hanem magának az érdekelt félnek számára is olyan váratlan meglepetés. hogyan és miként mozdul meg. amelyekben úgy látszik. voltaképpen „második megtérés”-nek („conversio se-unda”) nevezhető fordulatok szükségessé válhatnak azoknak az életében is. amely éles ellentétben áll addigi életükkel. amellyel elfogadja és megragadja a kegyelem ajándékát. (Az sem elképzelhetetlen természetesen. hogy még az ilyen „második megtérés”-sel sem oldódik meg kérdésük. Ezek a „hívő” ember életének a szubjektív változatai. Így történt az Ószövetség törvényeskedő félreértésében élő Saulus esetében is. ami azt jelenti. és e tekintetben sincs két egyforma emberélet. talán kerülő utakról. és talán csak nagy belső megrázkódtatások útján tudnak visszatérni (újra „megtérni”) a „hit” útjára. annak bizonysága. hanem idők múltával megint csak szükségessé válik az életükben annak megismétlődése. Eddig ezt az ajándékot a „megigazulás” címe alatt tárgyaltuk.

Úgy is nevezhetnénk a dolognak ezt a pozitív oldalát. most Istenért és Isten dicsőségére igyekszik cselekedni. És mivel ezt az igyekezetét Istennel való közösségben fejti ki. hogy az ember igyekszik leküzdeni magában minden olyan hajlandóságot. amiképpen Ő is tiszta”). jobban mondva: az egyre inkább megváltozó életnek ezt az ajándékát nevez- zük „megszentelődés”-nek („sanctificatio”). Ez lebeg a szentírók szeme előtt. 18: „Felszaba- dulván pedig a bűn alól. mint a ti okos tiszteleteteket. hogy „állapot” alatt nem valami statikus határozottságot értünk. amely ebből a megromlott forrásból ered. hogy a „megszentelődés” nem egyéb. vagyis az embernek naponként megújuló bizalommal való odafordulása Jézus Krisztushoz és Istennek Őbenne elnyerhető kegyelméhez. 3: „Akiben megvan ez a re- ménység Őiránta. I. – Vagy néhány mondattal odébb. mintha a „megszentelődésben” való élet nem állhatna mindkét lábával annak a reális világnak a talaján. hogy míg különben az ember a maga érdekeinek vagy kedvteléseinek a kedvéért cselekedné ugyanazt. akár külső hatásoktól felkeltve –. s az Isten parancsainak engedelmes teljesítéséhez állandóan Istentől magától kérheti és kaphatja a megsegítő erőt. amely Isten akaratával ellentétben állna. éspedig „naponkénti megtérésének” az ő cselekvő életében való érvényesülése. Ezt azért is jó kiemelni. maga után vonja azt a motívumot. amelyet különben élne. maga után vonja azt a pozitívumot. 8. hogy ne váljék belőle olyan cselekedet. hogy egyre jobban megváltozik az ember tényleges állapota is. ennek is két oldala van: negatív és pozitív oldala. sőt még olyan szándék sem.. 19: „Szánjátok most oda a ti tagjaitokat az igazságnak” (ugyanabban az értelemben.állapota változik meg. hogy igyekszik mindenben odaszentelni magát mindannak a megcselekvésére. vagyis az embernek a maga Jézus Krisztus nélkül való életétől naponkénti bűnbánatos elfordulása. Amikor a bűn mindig újra megkísérti. – akár annak belső indításaiból. Pl. szent és Istennek kedves áldozatul. az igazságnak” (értsd itt a „dikaiosyné”-t. „cselekvő megszentelődés”-nek („sanctificatio activa”). amelyeket az ember különben egyáltalán nem tartana a maga feladatainak. „Hit által” elnyerve azt az ajándékot. hanem magát az életet. ha „hit által” közösségben él Istennel. 6. nem is maradhat el az eredménye. A megváltozott. hanem tényleges állapota ellenére az Istenhez való viszonya fordul jóra. amelyet az ember folytat a maga dinamikus mozgalmasságában: az ember cselekvő mivoltában. Istennel való szövetségben vívhatja meg vele harcait. Nemcsak hogy elismeri „hite” által Istennek azt az uralmát a maga élete felett. már utaltunk arra. A legtöbbször azonban olyan cselekvő életben kell érvényesülnie. amelyen általában az emberi élet 112 . hogy „odaszentelődés”. 1-beli felhívásnak értelmében: „Szánjátok oda a ti testei- teket élő. Közben ne felejtsük el.” Ez az „odaszentelődés” jelentheti Isten akaratából kifolyólag olyan feladatok boldog vállalá- sát és hűséges szolgálatát is. 12. Másfelől pedig az „új ember feltámadása”. a maga elégtelen erejére utalva. az mind megtisztítja magát. Róm. az ember nem élheti azt az életet. amit feladatként elébe szab Istennek szolgálata. hanem ennek az uralomnak a szolgálatában nincs is magára hagyatva.. 3. amelyet az ember különben is a maga dolgának tartana. hogy elhárítsuk azt a fel-feltűnő félreértést. amely Jézus Krisztus királysága által akar felette érvényesülni. hogy Istennel „megbékélt”. Hiszen most arról van szó: hogyan alakul az ember cselekvő élete. Itt most félreértések elhárítása végett csak azt emeljük ki. mint az Isten akarata szerint való valóságos életet) „a szolgálatára”. közelebbről – abból a szempontból. vagyis helyreállított közösségben élhet. A „megszentelődés” ilyen esetben azt jelenti. Ján. a Róm. amelyből most nézzük a dolgokat –. Ez természetesen követke- zik így abból. Róm. mint az ember „megtérésének”. amikor „engedelmességről és szolgálatról” beszélnek sokféle formában. mint az előbbi idézetben) „a megszenteltetésre”. Rendszerint a „meg- szentelődésnek” ez a negatív oldala lebeg a Szentírás íróinak a szeme előtt. hogy mint a „megtérésnek”. Az „ó ember megha- lása”. amikor a „magunk megtisztításáról” beszélnek valamilyen formában (Pl. hogy ebben az ajándékban benne csírázik az a további is. Ennek a „megszentelődő” életnek a tartalmát érdeme szerint kifejteni a teológiai etikának a feladata.

életerősen fölénk kerekedik. közben gyakran szen- vedhetnek el fájdalmas és szégyenletes vereségeket is. hogy Pál apostol mond ilyeneket is: „A mi országunk” („politeuma”. (Ef. valamilyen félig-meddig már mennyei szférában. Időről-időre jelentkezett az egyház életében olyan tévelygő felfogás is. miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”. és beteljesedik rajtunk az az ígéret. mint Atyánkkal közösségben. amíg ebben a világban élünk. 22- 24). Jézus Krisztus maga így imádkozott övéinek a „megszentelődéséért” az Ő „főpapi imájában”: „Nem azt kérem. Isten maga az egyedül illetékes számontartója annak. és „öltözzük fel az új embert”. mert egyszer már eljött és elhozta számunkra erre a földre azt az „országot”. hogy ebben a meg nem érdemelt viszonyban valósággal is megváltozhat az életünk. 8. de akik a végső győzelem reménységében folytatva harcukat. Mivel lényegében véve Istennek való odaszen- telődés. jó példa lehet erre. 8. hogy megvan-e vagy nincs. amely földi életünkön túl világol felénk az Ige ígéretei szerint. 20). Megszabadulunk ugyan a bűnnek az alól az uralma alól. amelyre Isten kegyelme „bűneink bocsánatával” felel. sőt ezt tűzte ki a „hit” által elérendő célnak. 23). 17. 15). mint amire fohászkodva várakoznunk kell most még (Róm. hangsúlyoznunk kell. hogy: „ha a Fiú megszabadít titeket. „Perfekcionizmus”-nak nevezzük ezt a felfogást. Amíg el nem jön annak az ideje. Ahhoz pedig a „megtérés” lényegénél fogva hozzátartozván a „bűnbánat”.folyik. 34-36). hogy itt nem másról van szó. Az Úri imádságban nemcsak a „mindennapi kenyerünkért” felhangzó 4. és magában hordja annak romlását. A „megszentelődésnek” tehát nem kell mindig és okvetlenül olyasvalaminek lennie. állandó küzdelmet kell folytatni. aki elfelejti. honnét a Megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil. Igaz ugyan. 4. hogy vedd ki őket e világból. Akármilyen becses és hálával veendő ajándéka is azonban Isten megváltó kegyelmének a „megszentelődés”. és mihelyt megrestülünk az ellene való harcban. valósággal szabadok lesztek” (Ján. A „megigazulás” alapján valóban úgy élhetünk Istennel. hogy csak azért „várhatjuk onnét a Megtartó Úr Jézus Krisztust”. Az Ige itt-ott igazolni látszik. hogy napról-napra ki kell hogy újuljon. (rab)szolgája („dulos”) a bűnnek”. Ezért sohasem válhat túlhaladottá életünkben az apostolnak az a felszólítása. ha ezerszer „megöldököltük” is magunkban. „Ó emberünk”. De. mint annak igazolását. amelyről meg van írva: „Mindaz. kérés is úgy értendő. ez a megváltozás sohasem lehet teljessé és véglegessé. 113 . amelyet „mindennapi megtérés”-nek is nevezhetünk. amely kifejezetten a „mára” van szánva. hogy csak viszonylagos és részleges jellegű. akikre már nem kényszerítheti rá uralmát a zsarnok. amely a megszentelő- dés útján elérhető emberi tökéletességről álmodozott a bűntelenség értelmében. kérés. Azonban nem szabadulunk meg a bűnnek életünkben való jelenlététől. de alapjában véve nem az Igéből van merítve. Ellene és mindig kiújuló uralmi igényei ellen. amelynek polgárai- ként itt kell most élnünk ebben a földi világban. mint az Ő gyermekei. szívósan elkísér bennünket életünk végéig. De ennek az állításnak az igazságát gyökeresen félreérti az. 3. Ezért nem lehet más a „megszentelődés” módja. csak az. hanem a bűnbocsánatért felhang- zó. „megszentelődésünk” útján – bár- mekkora előhaladást tettünk is meg rajta – ezt sem hagyhatjuk sohasem a hátunk mögött. hanem vallói csak belemagya- rázzák az Igébe. Az összefüggésből ugyanis kitűnik. Szabadságunk hasonlatos azokéhoz a szabadságharcosokéhoz. és meg is kell változnia. hogy: „vetkezzük le a régi ember szerint való ó embert”. Jézusnak a Hegyi beszédben elhangzó szava: „Legyetek tökéletesek. akkor egyáltalán nem értheti ezt a kijelentést úgy. hanem valahogyan fölötte lebegne annak. „A mi testünknek megváltása” címén beszél erről Pál apostol. hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Ján. Ha az ember nem hozza magával a „perfekcionista” gondolatot már máshonnan. ami a megszokott emberi élettől való eltérésével mindenkinek a szemébe tűnik. ez a mi „testünk” hozzá köt bennünket régi világunkhoz. aki bűnt cselekszik. A bűntől való „megváltásunk” („apolytrosis”) teljességében csak annak a jövőnek a reménysége. mindjárt hozzáfűződő 5. mint többé ránk már nem tartozót. tehát pontosabban fordítva: „polgárkodásunk”) – „mennyekben van.

látszólag Pál apostollal szöges ellentétben azt vitatja. hogy a „hitben” implicite benne van ennek a jövendőnek a reménysége is. Közelebbi vizsgálatra azonban hamar kitűnik – és ezzel a látszó- lagos ellentmondás teljesen feloldódik –. amely a „hitből” fakad. Jakab az ő levelében. amelyről az imént mondtuk. 2. Ez nem pontos kifejezés ugyan.) Az ilyen „holt hit”. A „megigazuláson” és a rajta nyugvó „megszentelődésen” túl van a megváltásnak még egy ajándéka: a bűn okozta megromlástól való az a teljes szabadulás. vagy talán annak éppen az ellentéte. és hálásaknak kell lennünk azért. 17. Ezt tudatosítja az apostoli intés a „hívőkben”. hogy vele megkülönböztessük az igazi „hitet” min- den ú. és annak valóságos élő voltát bizonyítja. azoknak pedig. mert Ő állandóan nem az Ő „igazsága” szerint ítél meg bennünket. hanem a „cselekedetek” által „igazulunk meg” Isten előtt. s a „hit” csak elfogadja. hogy már elértem volna. mint alapján. hanem csak feléje való állandó törekvés. éppen annak a kegyelmes Istennek az ígéretei alapján. 3. De ha ezt nem tévesztjük szem elől. Sőt. hogy nem a „hit”. hogy a szeretet nem válogathat a tárgyaiban aszerint. Ezen túlmenő- leg a „megszentelődés” állandóan a „megigazulás” tényén nyugszik. akiben hiszünk és akiről tudhatjuk. tehát csak az értelem dolga. akkor jól használhatjuk arra. akik különben reménytelenül egy helyben topognánk Isten igényeinek a szempontjából. hanem a halálunkon túli jövendőnek az ígérete. ha cselekedetei nincsenek. meghalt ő magában”. Pét. és annál hálásabb azért. amelyben éppen arról beszél: hogyan járja ő a „megszentelődés” útját. hogy az előbbi megnyitja az utat az utóbbi számára. hogy ebben az életben nem nyerhető el. de nem jelenti az ember egész valójának Isten és az Ő cselekvő szol- 114 . amely valójában csak „elhivés”. mert igazában nem a „hit” az. amelyek a hátam mögött vannak. hogy ennek az „igyekvésnek” a pályáján egyáltalán van számunkra a haladásnak lehetősége. Ebből kiviláglik. hanem Jézus Krisztus elégtétele alapján az Ő „igazságát tulajdonítja” nekünk irgalmasságá- ból. hogy megváltó kegyelme éppen efelé a végső és tökéletes szabadulás felé vezet bennünket. Ez egészen más valami. hogy a „megigazulás” és a „megszentelődés” ajándékai között nem éppen csak az a viszony áll fent. mennyire „tökéletes” e tekintetben. vagyis jól értelmezzük az „üdvözítő hit” kifejezését. Állandóan csak azért vívhatjuk a „megszentelődés” reményteljes harcait a bűn ellen Isten velünk lévő segítségére támaszkodva. azért nevezhető az igazi „hit” „üdvözítő hit”-nek („fides salvifica”). mennél előbbre jut valaki a „megszentelődésben” az Isten akarata szerint való és neki kedves „jó cselekedetek” útján. elfelejtvén. „Megdicsőülés”-nek nevezzük a megváltásnak ezt a teljességre jutását.mint arról. célegyenest igyekszem az Istennek a Jézus Krisztusban onnét felülről való elhívása jutalmára. „A hit. 1. de egyet cselekszem: azokat. amellyel különben összetéveszthető volna. A „hithez” ennek annyiban van köze. bizonyára csak annál inkább érzi át minden jó cseleke- detének elégtelen és hiányos voltát. nekik dőlvén.” (Fil. És ennek a példának a követésére szólítja fel hall- gatóit. Mivel ettől a végső ajándéktól eltekintve a megváltás ajándékai „hit által” már ebben az életben elnyerhetők – a „megszentelődésé” ugyan csak többé-kevésbé. de a „megigazulásé” véglegesen és teljesen –. 13-14). Azzal szemben a legvilá- gosabban Pál apostolnak az az önvallomása szólaltatja meg az Ige igazságát.n. hogy bűnös voltának a legjobb cselekedeteiből is beszűrődő tisztátalansága ellenére is ő elnyerte és állandóan élvezheti a megigazulás ajándékát: Jézus Krisztus vére által tisztán állhat Isten tekintete előtt. Isten szeretetéről kimutatja Jézus. (Jak. hogy kinek a részéről mutatkozik viszontszeretet. Isten megváltó kegyelmének ez így magában véve is nagy ajándéka. Eszerint tehát a „meg- szentelődés” sohasem lehet a célhoz vagy nyugvóponthoz való elérkezés. ami „üdvözít”. hogy olyan „cselekedetet” tart szem előtt. bűnösöket. mint a „perfekcionizmus” tanítása. elsajátítja az Őáltala biztosított és kínált üdvösséget. hanem maga az Isten a Jézus Krisztus által. amikor arra serkenti őket. „hittől”. – vagy az ő saját képével kifejezve: hogyan futja ő annak versenypályáját: „Én önmagamról nem gondolom. amelyek előttem vannak. „hogy az ő hitük reménység is legyen Istenben” (I. 21).

amint erről Pál apostol is beszámol saját tapasztalata alapján. nem is múlt el a csoda- tételek ideje. akkor úgy tűnhet fel előttünk. nyilván utalva ezzel Jézusnak szavaira: „Ha akkora hitetek volna.n.” (I. 20). amelyek különben rejtve szoktak maradni. Az olyan emberek ú. Nem egykönnyen tisztázható kérdést vet fel az. vagy azokhoz hozzávesszük pl. nem lehetett számára csodálatosabb és hálára késztetőbb. amennyiben nem kell ezért hátrányos következményeket is elviselnie. hogy Isten kegyelme. amely szerint „rendesen” számíthat Isten kegyelmének csodatevő megnyilatkozásaira. akik igaznak. Egyfelől nyilvánvaló.”. mert a „hívők” nem is bíznak már abban. Van is olyan felfogás. amellyel bűnös embereket az Ővele való közösségbe felemel. amikor az „ideig való hit”-ről („fides temporalis”) volt szó. amely látszólag tovább is megy ennél. Lényegében véve ugyanez a jelenség lebegett a régi teológu- sok szeme előtt – legfeljebb más szempontból szemlélve –. végén olvasható ígéretet: „Azokat. Ehhez a kegyelemhez képest csak alárendelt jelentősége lehetett annak. És ha Isten csodatételei hosszú nemze- dékeken át szünetelnek is az Ő egyházában. de ezen értelmi igen- lésen túl nem mennek. mint a mustármag. „Ha egész hitem van is. Pál apostol így nevezi: „egész hit”. és azért nem történnek életében folyamatosan hasonló csodatételek.. „hitét” értették ez alatt. tehát nem „üdvözítő hit” („fides mortua”). amikor „történeti hit”-ről („fides historica”) beszéltek. Máté 17. amely kívánságainak megfelelt volna.. mintha a „rendkívüli hit” elnevezés nem is volna találó. csak az egyház hite gyengült meg. hogy Isten a csodatételekben gazdag újtestamentumi időkben is tudott határozottan „nem”-et mondani „hívő” emberek csodatevő segítséget váró kéréseire.. 17-18). 13. akik hisznek. hogy „rendkívüli hit”-ről beszéljünk az ilyenekkel kapcsolatban. imént idézett szavaira gondolunk. Kor. ilyen jelek követik. amely szerint a keresztyén egyház első korszakával. tehát a „hitnek” az egyház életében való felerősödése révén várható volna is a csodajelek kiújulása. Ha Jézusnak a „mustármagnyi hit”-ről szóló. hogy ilyenkor a „hit” nem általában Istennek azt a kegyelmét fogadja el. amelytől megszabadulását ismételten kérte Istentől. úgyannyira. Egyébként az is nyilvánvaló az Igéből. „az ördögök is hisznek” (Jak. amiről a Szentírás feljegyzései szólnak. de csak annyiban. hogy Istennel egyáltalán közösségben állhatott és Őneki szolgál- hatott. amely a Szentírás tanúsága szerint bővölködött Istennek az emberek hitére felelő csodatételeiben. hogy milyen látható jelei is mutatkoznak. Azonban. hanem ezen túlmenőleg – közösségben lévén Istennel – olyan isteni erők megnyilvánulása előtt nyit utat. 19) – természetesen nem részesül Isten megváltó kegyelmének ajándékaiban.. vagy nem mutatkoznak. és semmi sem volna lehetetlen nektek”. akkor is meg volna a jogosultsága annak. Akármi volt is az a „testébe adott tövis”..gálata felé való odafordulást. ilyen „hittel”. 115 . vagyis csodatételei által mutassa meg az embert megsegítő kegyelmét. –. még ha így is volna. már foglalkoztunk fentebb. ettől függetlenül fennáll az Ő „kegyelmi szövetsége” mindazokkal.” (II. mert a „hitnek” általában adna az Ige olyan ígéretet. mert mindenesetre rendkívüliek és nem mindennapiak azok a helyzetek. 2. A nem igazi „hitnek” egy sajátos fajtájával. meg kellett eléged- nie azzal a válasszal: „Elég neked az én kegyelmem. mint az. amit „rendkívüli hit”-nek („fides extraordina- ria”) neveztek a régiek s amit egyszerűen „csodatevő hit”-nek lehet nevezni. 9). 12. ami után következik különböző csoda- jeleknek a felsorolása (Márk 16. Kor. vagy egyáltalán megszűntek is annak első korszaka elmúltával. akik „hit által” elnyerték annak meghirdetett és mindenkinek felkínált áldásait. hogy Isten bizonyos különösen súlyos és másként meg nem oldható helyzetekben a „providentia extraordinaria” útján. 2b) – mondja. és így alkalmául szolgál annak. amelyekben Istennek csodatevő beavatkozása indokoltan várható volna. amelyet elnyertek. hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükből. a Márk ev. ilyen jelekben is megnyilvánulhat az életükben. valóban megtörténtnek tartják mindazt. azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda! – és elmenne. mondja Jakab.. Istennek semmiféle csodatétele.

amely az egyházban hirdettetik. Az ettől függetlenül elképzelt „hívő” csak absztrakció. ha el nem küldettek?” (Róm. a „hívők társa- sága” („coetus fidelium”). hanem mindig az egyház értendő. akiben hinnünk kell. Az a Jézus Krisztus. Mivel az ót-i ilyen – hogy nevükön nevezzük őket: – „sákramentumok” elévültek az út-iak életbe lépésével. mert az a „hívás”. amit ezzel a „kegyelmi szövetséggel” kapcsolatban elmondtunk. hogy bárki is úgy hihet Jézus Krisztusban. amikor Jézus Krisztushoz hívja. 10. És visszatekintve a „hit” eredetére. vagy annak szolgálata közben. amint emberek közötti szövetségkötések alkalmával is szerepelnek ilyenek. „Mi módon hisznek abban. akár olyanok által. szervesen hozzátartozik ehhez a „társasághoz”. minket inkább csak történeti szempontból érdekelnek. amelyet a „hit” követ. és az egyházból „zendül ki” (I. De erre majd egy további fejezetben lesz alkalmunk. mind az újtestamen- tum rendje szerint –. Ez a „küldetés” pedig mindig az egyház köréből indul ki. hogy Isten „kegyelmi szövetségét” – mind az ó-. Azzal szemben áll fent Jézus Krisztusnak az a frigye – éppen a „kegyelmi szövetség” –. mint olyan. 14-15). a rajta kívül állók felé is. Minden egyéni „hívő”. képzelődés alkotta alak. aki meghallotta és követi a Vőlegény szavát. 1. hogy ez csak a Megváltója és őközötti ügy. hogy Istennek „szövetséges” fele. mint az az „ó szövetség” rendje szerint Izráel. nem pedig az Igében előttünk megjelenő valóságos Jézus Krisztus. de ilyenkor a „menyasszony” alatt sohasem a „hívő” egyén. Az az elgondolás. egyúttal a körülötte tömörülők közösségébe is hívja. Utaltunk fentebb arra. akármilyen formában történik is. akár olyanok által.Visszatekintve mindarra. kísérik bizonyos ünnepélyes külső szertartások is. akiket csak belső hivatásuk késztet erre valamilyen egyéb külső hivatásuk mellett. holott megmondtuk. Ez a kép valóban nem egyszer szerepel a Szentírásban. akivel bárki is csupán az egyéni életében vél fenntartani ilyen viszonyt. Az egyház története mutat példákat arra. 8). Előre tekintve sem láthatja maga előtt a „hit” útját magányos útnak. ugyanolyan világosan kitűnik az egyházban. Nekünk az újtestamentumiakkal: a keresztséggel és az úrvacsorával kell foglalkoznunk. idegen az Igétől. akik külső hivatásuk által is erre vannak éppen rendelve. amely hasonlítható az egymással együvé tartozó férfi és nő viszonyához. Hiszen a „hit” az embernek válaszadása arra az Igére. amint „hit által” részese lehet ennek a „szövetségnek”. amelyhez másoknak nincs köze. úgy az „új szövetség” rendje szerint is az Izráelben előre jelképesen kiábrázolt és a jelképes külső forma színe alatt már valóságosan is élő „nép”: az Ő egyháza. hogy a „hívő” lélek Jézus Krisztushoz való viszo- nyában beleéli magát a „menyasszony” szerepébe. mint kollektívumban való bennegyökerezése. Thess. amelyet előre is vállaltunk: az egyén állt közben a figyelmünk előterében. aki felől nem hallottak? Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mi módon prédikálnának pedig. 116 . amelynek a valóságban nem felel meg semmi. utólag is rá kell mutatnunk arra az egyoldalúságra.

mint aki felelős félként állítja szembe magával az embert (a „concursus moralis” értelmében). egyetemes kegyelem”). nem várva ugyan el az embertől mást. pontot tennénk.) „Kegyelemből tartattatok meg hit által” 117 . Isten kegyelmesen közelget hozzánk.4.) Ez a kép szemlélteti híven ezt a helyzetet. Isten kegyelméből való ajándék. Az előző fejezet értelmében.) Ami ebben a felfo- gásban pozitívum. „Isten azt akarja. vagyis az emberrel közlő munkájáról (applicatio salutis) az előző fejezetben elmondtunk. amelyben az ember része az Istenéhez képest nagyon alárendelt és szerény.. az ajtó előtt állok és zörgetek. hanem örök élete legyen. Amint már előre megmondtuk. és máig „remonstránsoknak” nevezik Hollandiában tanításának a követőit.) S az evangéliumnak Ján. hogy Isten kegyelme „gratia universalis sub conditione fidei” („a hit feltétele alatt mindenkire kiterjedő. Lényegében azt jelenti az Igének bizonyságtételében az a másik oldala a dolognak. mint amaz. az ember pedig mindenestől fogva csak tárgya az Ő munkájának. 2. és azután „hite” vagy „hitetlensége” szerint részeltetve vagy nem részeltetve az embert a megváltás áldásaiban. hogy nemcsak az ingyenvaló kegyelem Istennek az ajándéka. „Ímé. bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem”.” Az 1618-19-ben tartott dordrechti református zsinat mégis elvetette Arminius tanítását. És ezzel kétségtelenül igazat is mondanánk. Ez az ember megváltásának ügyében olyan „synergizmust” jelentene. 3. vagyis az Isten és az ember között olyan „együttműködést”. Itt úgy jelenik meg előttünk Isten.20. Ha azután. hanem maga a mi hitünk is. Csel. De ugyanakkor megszólal- hatna az a gondolat is. amiket Pál mondott”: (Ap. amelyet „hitünk” által egyszerűen elfogadunk. Tim. mintha ezzel a tárgyat kimerítettük volna.” – mondja Pál apostol (I. Az előbbi szemlélet szerint azt mondhatnánk.16-ban lévő summája ugyanebbe az irányba mutat: „Úgy szerette Isten e világot. 18. itt a „concursus hyperphysicus” vonalán kell nyomon követnünk Isten munkáját. hogy az Ő egyszülött Fiát adta. amelynek értelmében az ember semmit sem tulajdoníthat magának. 16. de mégis döntő jelentőségű rész volna. A „soli Deo gloria” követelménye csak ennek alapján érvényesülhet teljes mivoltában. akkor az Igének azt az értelmet adnánk. Az előző fejezetben elmondottakat most tehát ki kell egészítenünk azzal. és nekünk be kell Őt bocsátanunk az életünkbe. amelyet a reformáció századában szerepelt Arminius (Hermann) Jakab (1560-1609) után „arminiánizmusnak” nevez a teológia története. (Ő a holland református egyház hitvallása ellen ezen az alapon „remonstrált”. hanem megváltásának ezen szubjektív területén is egyedül csak Istennek adhat minden dicsőséget. mint aki az „application salutis” tekintetében is egyedül dönt és cselekszik. Ezzel ellentétben az Ige nem egyszer teljes határozottsággal olyan isteni „monergizmust”. az magára vessen. ha nem részesül annak ajándékaiban. (Jel. Az Ige alapján csakugyan lehet beszélni arról. vagyis Istennek olyan mindent elvégző munká- ját hirdeti. amely által elfogadjuk. amit Istennek a megváltást „alkalmazó”. A „szuverén kegyelem” munkája. mert az lényegében tagadása volt az „applicatio salutis” isteni munkája egy másik oldalának. az – legalább bizonyos értelemben – magának köszönheti. el ne vesszen. amely az Igéből ugyanolyan erőteljesen kiviláglik.. amelyre Arminius mutatott rá. ha része jut a megváltás jótéteményeiben. hogy valaki hisz Őbenne. mint azt. hogy aki pedig „hittel” fogadja ezt a kegyelmet. 3. Itt Istent nem úgy látjuk munkálkodni. 14. ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót. hogy figyelmez- zen azokra. amelyet egy másik szentírásbeli kép így fejez ki: „Az Úr megnyitotta szívét (Lidiának). De a teljes valósághoz az is hozzátartozik. abban nincs hiba. hogy az Őáltala Jézus Krisztusban biztosított megváltást ingyen ajándékképpen elfogadja „hite által”. hogy minden ember üdvözüljön. hogy a dolognak azt a másik oldalát is szemügyre vesszük. hogy aki nem fogadja „hittel” Istennek minden ember felé felajánlott kegyelmét. de ezt mégis elvárva tőle.

– de a teljes igazság kedvéért hozzáteszi: „és ez” – ez az egész tényállás. mert Kálvin János e tekintetben Augustinus tanítványa volt ugyan. úgy mi a „hitnek” arra a magatartására sem volnánk képesek. ha megváltó kegyelméből Isten maga nem képesít rá. alapjában tárgytalannak tüntette fel. aki a halottat is életre tudja kelteni. Istennek ez az egyedül munkálkodó kegyelme a szerint válik számunkra jelentőségteljessé. Ő eleveníti meg bennünk azt az elhalt kezet is. A továbbiak során kitűnt. amelyről az Ige szól. hogy a Szent Léleknek valamilyen különleges segítségét (gratia inspirationis) elnyerje ehhez. Komoly erővel csak a reformációban újult ki Augustinusnak az a gondolata. E szerint az ember.– írja Pál apostol olvasóinak. De ezen túlmenőleg már csak az igaz élet útja felől való „megtaníttatás kegyel- mére” (gratia doctrinae) van szükség. E szerint a bűnös ember nem csak gyenge. amely által részünkké lesz a megváltás. aki tehát magától semmire se képes. akkor alig volna különbség ezen a ponton a két nagy reformátor között. hogy a tekintetben is lehetőleg jó véleménnyel legyen a bűnös ember állapota felől. ha kifejti a maga emberi igyekezetét. aki ennek az Ige által megvilágosított tényállásnak a leghatározottabban a szemébe nézett. amelyekben Augustinus a római egyháznak. hogy – az Ige kíméletlenül igazmondó ítélete szerint – a bűnös ember Istennel szemben voltaképpen „halott”. – „nem tőletek van. de más kérdésekben viszont. és azt a maga javára fordítani képes legyen. de Istentől nem sok segítségre van szüksége ahhoz. csakugyan nem olyan nagy a baj. és Augustinus álláspontjára helyezkedett. és annak igazságát minden következményével együtt a legbátrabban tanította. hogy milyen súlyosnak tartjuk az emberek rászorultságát. hogy a megismert úton el is ne induljon. Pelágiusnak kortársa. Elég.) Azt jelenti ez. 2. hogy azzal élni. amelyet „semipelagianizmusnak” lehet nevezni. Az Ige nélkül mindig hajlandók vagyunk az embernek a bűn okozta romlását enyhébben elbírálni. Amint látható. Augustinus szállt szembe. Már az is felesleges. a 400. és az ókori egyház legnagyobb tanítómestere. Klasszi- kus képviselője ennek a tendenciának Pelágius. hogy mégis jóra fordulhasson az életében minden – az ő tulajdon képességeiből kifolyólag. és ez által a megváltásnak azt az evangéliumát. (Ha Luther Márton megmaradt volna ifjabb éveiben előadott tanítása mellett. Nem csoda. hogy Pelagius tanítása az egyház széles köreiben mégis sokkal mélyebben gyökerezett. (Ef. és ezért Isten kegyelme részéről komolyabb segítségre. mint 118 . beleértve tehát magát a „hitet” is. A reformátorok közül is Kálvin János volt az. amint erről volt szó. semmi oka sincs annak. és különösen ha követőit is megtartotta volna annak útján. Az emberek egymás közötti magatartásukban. hogy amint a béna kezű koldus utána sem tud nyúlni a neki kínált ajándéknak. akinek tanítása annak-idején széles körben talált helyeslésre. éspedig olyan siker- rel. gyógyító beavatko- zásra van szüksége. és meg is ne maradjon.) Ezért méltán nevezhető a szóban forgó felfogás „kálvinizmusnak”. mint „augustinizmusnak”. amely az embert voltaképpen önmegváltásra képesnek fogta fel. hanem beteg is. semhogy az „augustinizmus” tartósan uralomra juthatott volna. hanem mindenestől Isten kegyelmére van utalva. mint amilyen lehetne – mert Isten egyetemes kegyelme többé-kevésbé féken tartja és mérsékli a romlás kifejlődését. De arra mégis van ereje. hogy életében megvalósítsa Isten akaratát. A római egyházban kialakult és máig érvényesül az Augustinus tekintélyének nagyrabecsülése mellett és annak színe alatt egy olyan felfogás. év körül élt brit szerzetes. hiszen tagadhatatlanul vétkezik Isten akarata ellen. De most az embernek Istennel szemben való magatartásáról van szó. A „pelágiánizmusnak” ezzel a tévtanításával. ha egyszer már elnyerte Istentől a „megteremtetés kegyelmét” (gratia creationis). Amint látható. mindenesetre szüksége van a „bűnbocsánat kegyelmére” (gratia remissionis) is.8. sokkal inkább. Isten ajándéka ez”. e szerint a tanítás szerint magában véve gyenge ugyan a bűnös ember arra. hogy a korabeli egyház határozottan tévtanításnak bélyegezte meg a „pelágianizmust”. Ha ezt Jézus Krisztus útján elnyeri. ha a teológiai gondolkozást gyakran megkísértette az a hajlandóság.

aki Lelke által „megragadja” az embert a maga engedelmes szolgálatára (Fil.) Az utóbbi által pedig Jézus Krisztus „királyi” munkája érvényesül. De azokat is Isten munkálja az Ő kegyelme által. ami ellen az Ige alapján kény- telen volt harcolni. és maga szembesíti magával az embert. amit Pál apostol így fejez ki: „Holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt” (Ef. de úgy használja fel őket. – hiszen milliók éltek a múltban és élnek a jelenben is.. és olyan „belső elhívássá” (vocatio interna) lesz. Isten- 119 . vagyis ami a bűnös ember természeti képességei előtt semmiképpen ki nem világosodhatott volna. s azt is. Isten kegyelme munkálja azután azt.9. ha bárki másnak az ajkáról hangzott volna el. 3. hogy amikor az Ő akarata szerint elhangzik felénk ez az evangélium. amint erre majd még külön is rá kell mutatnunk. hogy Szent Lelke munkája által maga lép be az előle elzárkózott ember életébe. másfelől az „akarat hajlítására” (inclinatio voluntaris). aki külön- ben nem volna képes felemelkedni az Istennel való ilyen találkozásra. amely különben éppen olyan hatástalan maradna. A „külső elhívás” (vocatio externa) lehat valahogyan a lényünk gyökeréig. hogy elnyerte a képességet ennek a felszólításnak a teljesítésére: „azonnal felkelt és felvévén az ágyát. – valamint mindazt. ami életünk alakulása során belsőleg ébreszt fel bennünk vágyakozást és fogékonyságot valami olyan nem is ismert.”.) A kiindulópontja annak a szemléletnek. – „amikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát.” (Ján..olyannak. az történt. és akik hallják. fül nem hallott. Semmiféle emberi érvelés nem vezethetne el arra a bizonyosságra. a fejlődését mozdította elő. és az most van” – adja magának Jézusnak ajkára a dolog lényegének összefoglalását a János evangéliuma. amely egyben „hatékony elhívásnak” (vocatio efficax) is nevezhető. (Jobb tehát az „augustinizmus” nevet meghagyni abban a tágabb értelemben. Ezen a helyzeten változtat Isten akkor. 2. előkészítő feltételei. tehát az. amely egyúttal meggyőződés is („notitia” és „assensus”).25. 5.) Hogy erre a csak Isten által előidézhető változásra egyáltalán sor kerülhessen.) Az előbbi révén születik meg az emberben a hitbeli megismerés. az utóbbi révén pedig az engedelmességre kész bizodalmas odafordulás Jézus Krisztus felé. elénk tárul. amit Isten tudtul akar neki adni. élnek. És semmiféle emberi ráhatás vagy rábírás nem indíthatna senkit arra a bízó odaadásra. A Szent Léleknek ez a munkája elemezhető egyfelől az „elme megvilágosítására” (illuminatio mentis). vedd fel a te ágyadat és eredj haza”. legfeljebb csak ideig-óráig. akik életük külső körülményeinél fogva sohasem hallhatták még meg azt. Ez az Ő „előkészítő kegyelme” (gratia praeveniens). Kor.12. amelyről most az Ige alapján számot adunk. Ennek kell tulajdonítanunk életünkben mindazt. életadó örömüzenetet meghallani. ami külsőleg úgy alakítja életünket. – „amiket szem nem látott. 2. amelyben mindent felölel: azt is. vagyis mindezt egy szóba foglalva: így születik meg az emberben a „hit”. amelyre a Szent Lélek ereje „hajlítja” az ember akaratát. ugyanúgy az evangéliummal kapcsolatban állandóan felhangzó felhívás: „Higgy!”. és embernek szíve meg sem gondolt”. – hatékonnyá válik. mint a gutaütötthöz intézett felszólítás is. mint Isten ajándéka. kiment. amit Augustinus tanításából a reformáció felújított. hogy alkalmunk legyen a Jézus Krisztusról szóló. annak lehetnek előzetes. Emberi eszközöket használ ennek véghezvitelében Isten. amilyen azután a Jézus Krisztus evangéliumá- ban. – mondja Pál apostol. annak szava nem pereg le rólunk hatástalanul. amelyet megadhat a Szent Lélektől való „megvilágosíttatás”.1). de viszont semmilyen emberi rugódozás nem tarthat ki ellene. (I. amikor Jézus Krisztusban közeledik hozzánk: „Eljön az idő. élesen szembe is tudott helyezkedni vele. csak sejtett ajándék után. Az előbbi által éri el célját Jézus Krisztus „főprófétai” munkája: megérteti és igazságként fogadtatja el az emberrel azt. de annak fényében viszont semmilyen emberi ellenérv sem állhat meg. amikor azt halljuk. „Nekünk az Isten kijelentette az ő Lelke által” mindazt. Ahogy az evangéliumi történetben szereplő „gutaütött” Jézusnak felszólítására: „Kelj fel.

20. még arra is figyelmeztet bennünket a természeti születés analógiája.17. sőt.. hogy „a régiek elmúltak”.. és feltámadt. amikor a bűnös embernek Isten kegyelméből való „újjáteremtetéséről” beszél. a mi Urunknak. Hiszen Isten nem a semmiből teremti az „új embert”. hogy az ilyen.) De Krisztusnak az övéivel való ez az azonossága. (Róm. hogy előbb vagy utóbb ennek úgy ébredhetnek a tudatára. 2. hogy ami Ővele történt.) Azoknak nevében pedig. nyilván nem olyasvalami.7. amely Jézus Krisztus megváltó munkájában érvényesült: meghalt. amikor „újjá lett minden” (II. mint a saját életük tényének. Ugyanezt a tényállást talán még nyomatékosabban fejezi ki az Ige akkor. 2. amelyet Istennek az ember életébe behatoló megújító kegyelme teremt. hanem az Ő teremtő munkájából újjá Szent Lelke által.) – ez a megállapítás nem azt jelenti. Az az 120 . „Ha valaki Krisztusban van. akik elnyerték ennek az Istennel való viszonynak az ajándékát. a Szent Lélek munkája által szubjektíve is érvényesül az emberi életben úgy. Az ember „énje” tovább- ra is ugyanaz marad.) Az a kettősség mutatko- zik itt is.) – mondja Pál apostol. Kor. És mégis van negatív vonatkozása is az „új életnek” a régihez úgy. amelynek képében ki van fejezve. jó visszatérnünk az „újjászületés” fogalmához. hogy benne diadalmaskodhasson az Isten akarata szerint a bűn ellenére is megújított ember.6. aki az Ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket.). Ahogyan az újszülött is csak idők múltán eszmél rá a születésében elnyert életre. Jézus Krisztusnak Atyja. hanem Isten kegyelmének a tárgya. 2. 6. és Isten őket is „Krisztussal együtt megelevenítette”. és az Ő feltámadása által ők is „élnek az Istennek”. ez az „Istentől születés” (Ján. Ők is „Krisztussal együtt megfeszíttettek” (Gal. (Gal. Pét. mert hiszen semmiféle születésnek nem ez a módja. elmondhatja: „élek többé nem én. hanem azt jelenti: amíg ez meg nem történik.” (II. hogy tehát igyekezzetek erre teljes erőtökből. az embernek minden igyekezete ellenére sincs közössége Istennel. Jézus a Nikodémussal folytatott éjjeli beszélgetésében is erről szól..” (I.) Hogy félre ne értsük azt a helyzetet. hogy élete megújulását mindenestől fogva a Szent Lélek munkájának köszönheti. 1. úgy az „újjászületés” tényétől egészen külön- álló kérdés az. „Szükség nektek újonnan születnetek!” (Ján. Hogy alapjában véve az ember ebben a történésben nem cselekvő alany. Kor. hogy benne megítéltessen az emberi bűn. felhangzik a hálás örvendezés: „Áldott az Isten. vele együtt „feltámasz- totta”. és képtelenül arra. az Ő Szent Lelke munkája által. aki passzíve nyeri el Isten rajta véghezvitt munkájának az ajándékát. 1. akiknek életét magában hordozta.11. 5. amit felszólítás formájában lehetne bárkitől is megkövetelni. hogy az „újjászületett ember” (homo renatus) életében mikor tudatosodik az.. Mindebben Jézus Krisztus nem „privata persona” volt. hogy megtörténjék.” (Gal. „Lélektől való születés” nélkül az ember csak test marad. 6. mert hiszen nem az emberen múlik.5-6. 5. hogy azokon felülemelkedve Istennel való viszonyban éljen (Ján..) „Az élet új voltának” (vagy ahogy fordításunk mondja: az „új életnek” (Róm. hogy az ember tudatosan átélje ezt a rajra végbemenő isteni munkát. Isten kegyelméből történhet csak meg..nek így munkálkodó kegyelme feltétlenül eléri a maga célját. úgy ez is voltaképpen csak valaminek a kezdetét jelenti. aki elnyerte.) ez az ember által csak passzíve elérhető ajándéka.13. Sőt. új teremtés az. hanem képviselte az em- berek sokaságát. 3. 17.) Az „új teremtés” azt jelenti. 3. nem pedig kész tökéletességét. hogy az „újjászületés” is végbemehet a nélkül. amely objektíve fennállt az Ő részéről.15. hogy Jézus Krisztus halála által ők is „meghaltak a bűnnek”. az jut kifejezésre az „újjászületés” fogalmában. és szerinte minden ezen az „új teremtésen” fordul meg. hogy az.) Ez az „újjá- születés” (regeneratio). Méltán nevezték a régi teológu- sok „ellenállhatatlan kegyelemnek” (gratia irresistibilis). vele „együtt ültette a mennyekbe” is az Ő felmagasztaltatásában (Ef. bezárva ennek a világnak a korlátai közé. amellyel nem egyszer találkozunk az Igében. azt hangsúlyozva.20.3. Mint mindenféle születés..). az csak az Ő egyéni sorsa lett volna. mint maga a természeti születés.4. 6. pozitív vo- natkozásban is áll ugyan az ember addigi életével. Tudniuk lehet és kell is.

még látszólagos megszakadásokkal is. amelyek látszólag igazat adnak az előző fejezetben tárgyalt „perfectionizmus” tévelygésének. – „szenteljen meg titeket mindenestől.) Isten „megszentelő” kegyelme nem emberi elgondolások szerint végzi a maga munkáját. „elvégzi azt a Krisztus Jézusnak napjáig”.mert benne marad annak magva” (I.„új élet”. amelynek az ember a tárgya. és egészen biztosan elérkezik vele a maga céljához. A Szent Lélek maga „szenteli meg” az emberi életet. „Maga pedig a békességnek Istene” – írja Pál apostol. 5. magunkat csaljuk meg. mint Isten munkáját. hogy a fent idézett mondata így zárul: „. Ján.) Az „Istentől születettek” látszólagos bűntelenségéről való tanítása abból érthető meg jól.. 1. Az az „őrizet”. erősödésre.) Amint ebből az idézetből is látható: Istennek ez a „megszentelő kegyelme” az Ő „megőrző kegyelmének” is mondható. 3. nem kell féltenünk egy pillanatra sem: soha nem hagyja félbe a maga dolgát. minden egyéb pedig elmúlásra van ítélve. amelyet az előző fejezetben megszentelődésnek neveztünk. Valóban „szuverén” ez a kegyelem: semmi nem állhatja az útját. olvassuk a meg-megismétlődő állítást egy helyen (I.9. hogy az Istentől életre keltett „új embernek” még teméntelen harcot kell megvívnia életben maradásáért és kibontakozásáért az „ó ember” részéről ellene támadó veszedelmekkel. Isten ennek az „új életnek” kegyelmesen megtartja benne azt a „magját”. aki „Őbelőle született”. hogy: „ha azt mondjuk.9. hiszen ez az új ember az. állandósuljon is. 1. tökéletesen megbízható. Ján. aki az Istentől született” –.). (Fil. hanem együtt járhat szá- munkra érthetetlen fordulatokkal. Kor. 23. és kibonthassa a maga erejét az ember bűnös volta ellenére is. amely az Ő munkájából született. természetes.. De mégsem „múltak el” annyiban. amelyre Isten őket elvezette. „Hű az Isten. hogy nincsen bűn mibennünk. és igazság nincsen mi- bennünk. Ján. a Jézus Krisztussal való közösségre” (I. amelyből „új életetek” fakadt). és ezért lehet beszélni a „szentek állhatatosságáról” (perseverentia sanctorum). De ha a mi emberi szemléletünk előtt még oly komoly válságokba látszik is jutni. elpusztíthatatlanul él benne az az „új ember”. (I. és a ti egész valótok.6. amely alatt Isten az Ő Szent Lelke támasztotta „új életet” tartja. hogy az az „új élet”. amelyet a Szent Lélek „teremt” az emberben.) Bármilyen súlyos bűnökbe esik is az „új életre” született ember. 1. amelynek még sok fejlődésre. amely mindig újra hajlandó Isten akaratával ellentétbe jutni. őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus napjára”. 3. hogy ennek az „új életnek” a színen való megjelenésével teljesen megváltozott a helyzet. az eljövendő „megdicsőülés” is feltétlen bizonyossággal elkövetkezik azok számára.9. növekedésre van szüksége a továbbiak során. hanem azt a „belsőt”. csak most úgy szemléljük.” (I. hogy aki elkezdte bennetek a jó dolgot. A Szent Léleknek erről a „megszentelő” munkájáról és a belőle fakadó bizonyosságról olyan szavakkal is tud szólni az Ige. az egészen világos abból a megállapításából. hogy a megkezdett úton. Itt is szemünkbe tűnik a földi életnek mindvégig tartó folyamata. Thess. és ezért nem is valamilyen ellenőrizhető egyenletességgel megy végbe. (vagyis azt a „jó munkát”. visszahanyatlásokkal.. aki a bűntől elfordulva Isten akaratának a cselekvésében érzi csak otthon magát. hogy a megváltás művének a végső befejezése.) Hogy a szentíró ezzel nem „perfectionizmust” akar tanítani. akikben Isten kegyel- me így munkálkodik. amelytől idegen marad minden bűn. voltaképpen szintén csak kezdete az „új életnek” (invocatio vitae novae). Vagyis az „ó ember” mellett. Annyiban „múltak el a régiek”. vagyis arról. „Senki sem cselekszik bűnt. írja Pál apostol (elhívás alatt nyilván nemcsak azt a „külsőt” értve.. amely a Szent Lélek ereje által „hatékony”. Az ember szempontjából tehát passzíve elnyert ajándékról van szó: Istentől való „megszenteltetésről” (sanctificatio passive). Így állván a dolgok. mindvégig meg fognak maradni. amely bűnös voltukból fakad.8. amelynek eredményei sok bizonytalanságnak vannak kitéve. mert Isten őket azon bűnös voltuk ellenére is megtartja. aki elhívott titeket az ő Fiával. És Isten kegyelmesen ezt tartja számon.. amíg 121 .) Ezért mondhatja egy másik levele olvasóinak: „Meg vagyok győződve. minden zavarnak ellenére is. Ezért nevezhető Isten kegyelme „elveszíthetetlennek” (gratia inamissibilis).

Azért mondjuk: „bizonyos értelemben”. hogy az „újjászületés” ajándékával azt nyeri el az ember. és így Isten igazában nem állhat szemben az emberrel. 2.20. és az ő tanításait a középkorban felújító Scotus Eriugenánál. mert van olyan „miszticizmus” is. Mint általában a „concursus hyperphisicus” minden esetében. eredete könnyen visszavezethető pogány források- ra. hogy együtt jár Istennek és az embernek az Ige által való szembesítődésével. a Szent Lélek munkája arra képesíti az embert. Enyhébb formában megtalálható Augustinus teológiájában is. 122 . ami ugyanazt jelenti. hogy Lelke által lakozást vesz benne. hogy azokban járjunk. mindig arról ismerhető fel. Más szóval ugyanezt úgy is mondhatjuk. amelynek jogos és szükséges helye van a teológiában. hanem ennek éppen az ellentétét.10. ennél fogva Isten és az ember között is. mint „ti énbennem” (Ján. (Ján. és életévé tudja váltani azt. és Isten az emberi akarat által viszi véghez a maga akaratát. amely megtermi az Atya kívánta „gyümölcsöt”. mind a munkálást.4. mint Spinozától kezdve a 19. az ő neoplatonikus múltjá- nak az utóhatásaként. és. az éppen abban fog meg- nyilatkozni. századbeli német idealista filozófusok némelyikéig. mondja Pál apostol egy helyen. és vele eggyé válik. hogy ő maga fogja magát állandóan és egyre teljesebben odaszentelni Istentől kapott feladatainak engedelmes teljesítésére.1. teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre. hogy az Isten cselekvése és az ember cselekvése között logikailag felállítható „vagy-vagy” különbsége megszűnik. „Isten az. 15. amint a szőlőtő allegóriájának a magyarázatában jellemzi ezt a helyzetet Jézus Krisztus maga. sőt ellentétben áll vele.. mint amit „unio mystica cum Christo” alatt szoktunk érteni. ha Isten úgy leereszkedik az emberhez. de nem a „szőlő- vesszők” nélkül. amely szerint Isten és a mindenség között. ha a Szent Lélek „megszenteli” őt. hogy a „hitben” szakadatlanul újra tudjon dönteni ennek az iránynak a követésében. hanem éppen azokat táplálva és serkentve bennük ható életerejével.). és aki által – noha ebből a mi világunkból felmagasztaltatása révén már eltávozott – velünk közösséget tart fent a Szent Lélek munkája folytán. alapjában véve azonosság áll fent (az ember erre tudatosan is ráeszmélhet).) Az isteni és az emberi tényező közötti viszonynak ez az értelmileg fel nem fogható titokzatos- sága okozza azt.) Amint láttuk. amelyeket előre elkészített az Isten. hogy „sok gyümölcsöt teremjenek”. 15. ami az Ő jótetszésének megfelel.” (Ef. hogy őt kijelentésével megszólítsa. Hiszen Jézus Krisztus az.13. Isten mindent munkáló kegyelme ugyanis nem ezt a magatartást munkálja az emberben. akiben Isten hozzánk lehajolt. ez azért történik. akik azért koruk teológiájára is nem egy esetben gyakoroltak jellegzetes hatást. Másutt pedig így világítja meg a valóságos helyzetet: „Az Ő alkotása vagyunk. hogy képes lesz a „megtérésre”.).). „Én tibennetek”. amit Isten az Igében mond neki. aki munkálja bennetek mind az akarást. Attól nem kell az embert félteni emellett a szemlélet mellett. tehát dönteni tudjon életének alapiránya tekintetében.. „Én vagyok az igazi szőlőtő”. A Szent Léleknek a megváltásban való részesülésünket foganatosító munkájában ez a titok nem más. itt is azzal a titokkal állunk szemben. Noha a keresztyén teológiában is fel-felbukkannak a hatásai. aki valamikor rajtunk kívül élt. 2. hogy hatályossá váljék az Ő Igéje: az ember fel tudja fogni. hogy az Igét értelmező teológiának bizonyos értelemben vett „miszticizmus- sal” okvetlenül számolnia kell. és a bűntől megrontott emberi életnek helyreállításában és „megdicsőítésében” meg nem dicsőítette magát. hogy úgyis Isten maga munkál mindent az ő életében.” (Fil. hogy felelőtlen tétlenségbe fog merülni azon a címen. Nem is szólva olyan esetekről. 2. A Szent Lélek által ugyanaz a Krisztus „él bennünk” (Gal. Az a „miszticizmus”. amely egészen idegen az Igétől.csak minden akadályon győzedelmeskedve el nem érkezik céljához. hogy „hittel” tudjon felelni a Jézus Krisztusban neki megnyilatkozó Istennek. Veszé- lyesebb formában pedig már az ókorban jelentkezik az „areopagita” ál-Dionysus írásaiban. valamint az ő nyomdokain haladó középkori teológusoknál. Az ilyen „miszticizmus” hátterében ott van mindig az a „panteisztikus” felfogás. E szerint. És ennek folytatásaképpen arra is képesíti az embert.

valamint a „megszentelődésnek” is minden olyan elgondolása.) Ugyanennek a hasonlatnak egy másik szentírónál való előfordulása szerint az egyének csak megannyi „élő kő”. amely azt lehet- ségesnek tartja másképpen. és ezért a róla bizonyságot tevő Szentírásnak is az elhanyagolásával igyekszik a Szent Lélek „belső világosságánál” eljutni Isten ismeretére. Kor. akiben együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által. – vagy ha itt lehetséges volna a fokozás. másokban meg nincsenek meg ennek a feltételei. amely megfelejtkezik arról. hogy egyesekben megvannak. „Az egész épület szép renddel rakattatva nevekedik szent templommá az Úrban.. Ez által egymással olyan szerves egységet alkotnak. stb. amelyet az egyházban valósít meg a Szent Lélek. nemcsak a „szőlőtővel” való egységüket. Hiszen arról van szó most. hogy mindazok. 2. Amilyen titokzatos előttünk Istennek az emberi életben való benne munkálkodása. 15. mint valamely élő valóságnak a sejtjei. amíg egyházát a maga egészében is el nem juttatja céljainak a beteljesedett megvalósulásához. 1. ami lényegében nem más. A „Krisztusba való beoltásnak (insitio in Cristum) nevezték a régi teológusok ezt. azonképpen a Krisztus is”. amelyek nem élhetnek egymástól külön-külön való életet. és a Szent Lélek „belső veze- tésével” reméli megtalálni az élet igazi útját. A Krisztussal való közösségnek (communio cum Christo) a Krisztussal való egységgé mélyülése.. amely elakad annak egyéni vonatkozásainál. Ugyanez az igazság jut kifejezésre Pálnak abban a tanításában is. Magától értődik. Amikor a „végső dolgokkal” fogunk foglalkozni.” (Ef. akik Krisztussal így eggyé lettek. ugyancsak az ő munkája az abban való megőrzés és az életfunkciói- ban való egyre gazdagabb részeltetés is. benne az egyének pedig „tagok”. Az „igazi szőlőtőnek” már idézett képében (Ján. (I.) Ezek szerint a Szent Lélek munkája abban is meghatározható. hogy az a Krisztusnak az Ő egyházában kerengő életébe kapcsolja bele az embert. Csonka és elferdült az „újjászületésnek” minden olyan elgondolása. hogy Isten maga teremti meg a feltételeit is. magában foglal egy nagy horderejű további igazságot.12. a Krisztusé van jelen. amely szerint az egyház Krisztus „teste” (Ef.5. mint az „új élet” aján- dékával való megajándékozás. Azt t. Pét. Hiszen. mint egy-egy „tagnak” a „test” egészének az összefüggésében végbemenő életfolyamatát. 12.). vagy egyes szervei.meghalt és feltámadt értünk.. amelyek külön-külön nem is élnének. amikor nem egyéni. Szent Lelke által ezt a munkáját. 21-22. amely által részeseivé válnak.). „Ezek” (többesben) „vagytok ti” (I. ha azt a kérdést vetjük fel: kikben végzi el Isten. ha nem ugyanaz az élet éltetné valamennyiüket. Nyilvánvaló ezekből. hogy az egyén „megdicsőülésében” sem jut addig végső befejezéshez Isten megváltó munkája. A Krisztussal egyeknek ez az egymással való egysége az a „misztikus” valóság. hanem kollektív vonatko- zásban használja. ugyan- olyan. „A test egy és sok tagja van. 3.) egyúttal a „szőlővesszők” egymás közti egységét is szemlélteti Jézus. amelyek alapján folytatja munkáját. Teljes értelmét azonban ez a hasonlat akkor nyeri el nála. akkor mindnyájunk egyéni életében voltaképpen ugyan- az az élet.). hogy amint a Szent Lélek munkája a Krisztus „testébe” való beiktatás. stb. „Misztika” alatt az olyan gondolkozásmódot szoktuk érteni. hogy az egyes embert részesévé teszi a Krisztus e sok ember életébe szétáradó életének. és részesei maradnak a megváltásnak? Nem tehetünk különb- séget emberek és emberek között abból a szempontból. hogy mivel „az Isten lelke lakozik benne”.22. amely Jézus Krisztus történeti valóságának az elkerülésével. Pál apostol az egyéni életre is alkalmazza ugyanazt a hasonlatot.i. 2. azért „Isten temploma”. ha egyenként „Krisztus él bennünk”. hogy általa Isten megjelentse magát nekünk.16-17. akik együtt „épülnek fel lelki házzá” (I. Megteremthetné minden 123 . ugyanakkor egymással is eggyé lettek. hogy az Ige értelmét megsze- gényítő a Szent Lélek munkájának minden olyan szemlélete. megállapíthatjuk majd. Kor.1. amelyet a Szent Lélek munkája megteremt (s amelyről már fentebb is szó volt a Krisztussal „együtt megfeszíttetés” és „együtt feltámadás” objektív valóságának szubjektív valósággá válása címén). azt mondhatnánk: még nagyobb – titok elé kerülünk.

és nekünk magyarázattal nem tartozó az akarata. Érthetővé azonban semmiképpen nem válik számunkra maga a tény. Ugyanebben a szakaszban használja az apostol még ezt a kifejezést is: „eleve elrendelt” („proorisen”). vagyis „előre elintézés”. mert hiszen vágyakozó érdeklődés is csak akkor lehetne benne. Ennek a „kiválasz- tásnak” a valóságáról ugyanis csak azok tudnak. Akit ellenben Isten az Ő kegyelme munkájában mellőzni akar. Ezért nevezzük „eleveelrendelésnek”. „szándék”. Méghozzá az is világos az Igéből. „meg is iga- zította”. amikor mások éltében is mutatkoznak a bizonyosságai a „kiválasztottságnak”. hogy elérkezzen ahhoz a célhoz. s amit az élet valósága mutat. amikor t. akkor már nyilván leszáll a „világ teremtése előtti” örökké- valóság magasságából ebbe az idői világba. hiszen előre nem avatott bele Isten senkit sem az Ő ebbeli terveibe.i. S akiben felébresztette. Csak annyit mond- hatunk. amikor az Isten „végzése szerint hivatalosokról” beszél (Róm. ami azonban egyértelmű azzal. mert hiszen nem ellenőrizhetjük Istennek ezt a munkáját.2-ben is a „jádá” = „ismer” igével fejezi ki azt. másokat mellőz. (Az Ó. azzal a jó reménységgel lehetnek. amint teremtő munkáját illetőleg is egyszerűen tudomásul kell vennünk rendelkezéseit. Legkisebb gondja is nagyobb ennél.. 1. hogy „magának kiválasztott minket Őbenne (Krisztus- ban) világ teremtése előtt.. az csak megerősítheti számunkra az Igének ezt a bizonyosságát.4. a jobbik esetben pedig. „praedestinationak”.”) Istennek ez az „ismerete” nem a valóság nyomában járó és ahhoz igazodó ismeret. amelyben Isten végrehajtja eltervezett munkáját.emberben. az emberekre vonatkozik.” (Ef. még mielőtt tárgyai. mintha „eleve kiválasztottakról” beszélne. Isten teremtményeire. hogy hátha mégis sor kerül az ő kiválasztottságuknak a bebizonyulására. mikor azért áldja Istent. és nincs semmi értelme annak. akik maguk is „kiválasztottak”. „terv”.) – „vég- zés” az eredetiben „prothesis”. vagy nem fogja-e még ezután megkezdeni olyanokban is. Egyeseket kiválaszt rá. az emberek megjelennének a létezés színén. Kifejezetten erről beszél Pál apostol. De erről is azért beszélhet az apostol úgy. esetleg lázongó lélekkel tudomásul venni Istennek ezt a „kiválasztás” szerint való munkáját. Ezt nem az élet valóságának a megfigyelése alapján állítjuk. Isten örök „decretumai” közé tartozik. Magukat illetőleg tehát csak áldhatják Istent azért. 3. hogy az „eleve ismerteket” és az „eleve elrendelteket” Isten „el is hívta”. azt az egész kérdés nem érdekli. vagyis általunk számadásra nem vonható. hanem a valóságot megalapozó és előidéző. De legtöbbször arra az örökkévalóságban rejtőző háttérre mutat rá. hogy kegyelmének munkáját bennük elkezdte és folytatja. Másokat illetőleg pedig a rosszabbik esetben is. hogy Istennek ebben a tekintetben is „szuverén”.. hogy nem is csak kényszerűségből kell. de „opus internum”: Istenben magában dől el. Ám. Amikor azután a következőkben úgy folytatja az apostol. „kiválasztott” voltuknak semmi jele sem mutatkozik. De maga az Ige beszél arról. azt nem is hagyja kielégítetlenül. Az „electio” tehát „opus ad extra”.) „Eleve ismertek- ről” is szól ebben az összefüggésben („hus proegno”). amely pl. hogy bárki olyan kérdéseket firtasson: miért teremtette Isten őt férfinak és nem nőnek. amit fordításunk így ad vissza: „csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül. és sohasem tudhatjuk: nem kezdte-e meg számunkra még meg nem nyilvánult módon. amelynek csak folyománya az időben bekövetkező „kiválasztás”.28.. De nyilván nem teszi. hanem az Ő kegyelmét magasztaló hálaadással. hogy vannak az Istennek „kiválasztottai”. amely megint túl van az idői világ határán. akiknél mi ennek semmi jelét sem látjuk. ha azt Isten kegyelme ébresztené fel benne. ez is csak hálára indító lehet.) De ugyanilyen „világ teremtése” előtti isteni döntésre céloz akkor is. nyelvének az a sajátossága tükröződik itt az apostol szóhasználatában. mint amely az idő folyamán válik valósággá.t. vagy valamelyik azután eljövendőbe. vagy megfordítva. 8. és nem valamelyik elmúltba. Néha úgy beszél az Ige Istennek a „kiválasztásáról”. mintha már megtörtént volna (az aoristos befejezett múltat jelentő 124 . miért állította bele életét ebbe a világba és ebbe a nemzedékbe. „meg is dicsőítette”.

a mi életünkben történő megvalósulásuk révén nyerhetünk annyira. Kitűnhet. hogy őket nem részelteti abban. Az örök „kiválasztás” „végzéseibe”. mintha egyszer s mindenkorra megbizonyosodván Isten felőlünk való kegyelmes „végzéséről”. azon sem Őmaga nem változtat soha örökké. 24.” (Inst. és azért „elveszíthetetlen” Istennek a kegyelme. sem meg nem hiúsíthatja semmilyen ellene forduló tényező. hanem Szent Lelke által fel is kelti bennük. és így részesei lehessenek annak jótéte- ményeinek. azt kell mondanunk. 8. vagyis Isten Lelkétől támasztott „hit”. amelyet számon veszünk. III.alakjában). és csalatkozás nélkül lehet is szemlél- nünk. azért ahol a Jézus Krisztusban való „hit” felébred és él. A „kiválasztottakkal” (electi) szemben ott állnak az „elvetettek” (reprobati). hogy általa mindig újra megbizonyosodjék Istennek kegyelméről. Így adódik a „kettős eleve elrendelés” („gemina praedestinatio) gondolata. amelyben elválasztatásunkat szemlélnünk kell.29-30. 1. III. amely ehhez az eredményhez vezet.” (Inst. hanem annak csak emberi hatások szülte utánzata. legfeljebb annak olyan látszat utánzatára. amit a „szuverén kegyelem” munkájáról elmondtunk. Magát Kálvint is hiba volna itt szaván fognunk.21.10.) „Hitünknek” állandó megújulására ugyanis éppen nem az a jó mód. amennyire betekintést. Ha egyesek felől Isten öröktől fogva úgy „végzett”. másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már öröktől fogva. amit az „ideiglenes hitről” mondtunk feljebb. szem előtt tartjuk. hogy a „kettős predestinációnak” ez a megfogalmazása nem szerencsés. mert ez a tétele nem illik jól bele az ő tanításának abba az egészébe. akkor ez azt jelenti. mint ezeknek a „végzéseknek” az emberi életben beteljesedő megvalósulása. Ezen a ponton nagyon komoly intés rejlik abban. és így önmagunk vizsgálgatásában merülünk el. mivel mindez benne foglaltatik Istennek öröktől fogva való „végzésébe”. Pét. amelyben az Igének Istenről szóló egész mondanivalóját 125 . amilyet most Kálvintól idéztünk. A „hit” tekintete Jézus Krisztusra szegeződik. hogy Isten az Ő „válasz- tottainak” nemcsak felajánlja az Ő megváltó kegyelmét a Jézus Krisztusban. Azért „ellenállhatatlan”.). Hiszen a „kiválasztás” fogalma magában foglalja a saját visszáját is. hogy hogyan állunk az örök kegyelmi „kiválasztás” negatív oldalával. bármilyen logikus is az a gondolatmenet. mégis óvatosaknak kell lennünk az eredménynek legalább is ilyen megfogalmazásánál.). hanem némelyeket az örök életre. éppen e világban. Kálvin János kíméletlenül meg is állapítja: „Isten nem egyforma állapotra teremtett mindenkit. akkor úgyis minden jól fog menni. nem más.) Azonban. mégsem igazi. s amilyet az ő nyomdokain haladva mások is nem egyszer kimondtak. tehát nem kétséges az idők rendjén való véghezmenetele (Róm. ha tekintetét saját magunkra fordítjuk. A döntő kérdés az: vajon híven tolmácsoljuk-e vele az Igének Istenről adott bizonyságtételét? Ha ezt a kérdést.5. akik soha nem jutnak el a Jézus Krisztusban való „hitre”. hogy az a „hit”. Felmerül az a kérdés. mert amit Ő öröktől fogva elhatározott magában. mögötte mindig feltéte- lezhetjük Isten „kiválasztó” örök akaratát. Mindaz. hogy naponként megújuló „hittel” forduljon Jézus Krisztus felé. Kiválasztatásunknak így bennünk tudatosodó ténye sohasem tehet bennünket elbizakodottakká. Így tehet eleget annak az apostoli intésnek: „Igyekezzetek a ti elhívásotokat és kiválasztatásotokat” – illetve annak pontosabban szubjek- tív bizonyosságát. amely az Ő mindenhatóságával szemben csak teremtményi lehet. mely döntő kérdés a teológia számára. és mindvégig életben is tartja bennük azt a „hitet”. most már elvethetnénk minden gondunkat. mert hiszen Istenben való objektív valóságának erre nincs szüksége – „erőssé tenni” (II. Ezért a „hitre” eljutott embernek állandó gondja kell hogy legyen arra. Ez az értelme Kálvin János találó mondásának: „Krisztus az a tükör. hogy részesei legyenek a Jézus Krisztusban szerzett megváltás- nak. amely előbb-utóbb szét is foszlik bennük megint. amelyek egyébként Istennek a mi kíváncsi tekintetünk elől elzárt titkai. Mivel ezek a „végzések” arra vonatkoznak. amely által ezt a felajánlott kegyelmet meg is tudják ragadni. mert hiszen ha egyszer Ő öröktől fogva döntött a mi kegyelembe fogadtatásunk felől.5. hogy mások felől viszont öröktől fogva úgy végzett.

egyébként oly tisztán és híven adja elő. Az idézett tételében ugyanis úgy van szó Istennek az
„örök életre” és az „örök kárhozatra” szóló „rendeléséről”, mintha ez a kettő egyenrangú
megnyilatkozása volna az Ő örök akaratának. Holott az Igében Isten úgy jelenik meg
előttünk, mint akinek kétféle rendelkezése közül csak az egyik: az emberek megváltásának
véghezvitelére vonatkozó a szíve ügye, a másik ellenben: az emberek egy részének ebből való
kihagyása pedig az előbbihez képest másodlagos jelentőségű rendelkezése. Mélységesen
rejtelmes számunkra ez az utóbbi. Amint már mondtuk: magyarázatát nem is keresve,
egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy míg Istennek számunkra miheztartásunk végett
tudtul adott akarata (voluntas revelata) szerint az Ő kegyelme „egyetemes kegyelem” (gratia
universalis), mely „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (I. Tim. 2,4.), ugyanakkor
tudtul adja nekünk azt is, mint „elrejtett akaratát” (voluntas arcana), amelynek tartalmába
tehát közelebbről nem láthatunk bele, csak azt tudhatjuk, hogy van, hogy Ő maga az Ő meg-
váltó kegyelmét csak az Ő „kiválasztottaiban” foganatosítja, tehát az (kiterjedését tekintve)
nem egyetemes, hanem „részleges kegyelem” (gratia particularis). De ennek a rejtélynek
ellenére a felől nem hagy fenn bennünk semmi kétséget az Ige, hogy Istent, ha azt akarjuk
szemlélni: miben és hogyan fejti ki legteljesebben az Ő sajátos mivoltát, abban a megváltó
kegyelemben ismerhetjük meg, amellyel öröktől fogva rendelkezett „választottainak” javára,
hogy őket bűnükből és annak minden következményétől megmentse. Isten a könyörülő
szeretet felséges és hatalmas Istene, és ezen az sem változtat, ha – előttünk érthetetlen módon
– könyörülő szeretetének gyakorlásában bizonyos határokon belül mozog, s azokon kívül azt
nem érvényesíti.
Aki világosságot gyújt, árnyékokat is támaszt, még pedig mennél erősebb a világosság, annál
élesebb és mélyebb árnyékokat, de nem ebben rejlik a célja. Aki márványból szobrot farag,
annak keze alatt lassanként kiformálódik a gyönyörködtető alak, de ugyanakkor halmozódik
körülötte a lefaragott törmelék is, – azonban nem az utóbbiban szemlélhető művészetének a
remeklése, hanem az előbbiben. A „kettős predestináció”-nak nem jó megszövegezése az,
amely Isten örök végzéseiben a negatívumra úgy irányítja a figyelmünket, mintha az egyenlő
jelentőségű volna a lényegét alkotó pozitívummal. S a predestináció igei tanításában amúgy is
benne rejlő nehézségeket csak felesleges újabb nehézséggel tetézi az, aki pozitív és negatív
ágai között ilyen egyensúlyt tart.
Ez nem jelenti azt, hogy a predestináció negatív ágában is ne szemlélhetnénk Istent. Ő akkor
is önmagát fejti ki, ha emberekre nem terjeszti ki az Ő megváltó kegyelmét, hanem
meghagyja őket igazságos ítélete alatt. Világosan kitűnik ez Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt
levelében abból a szakaszból, amelyben a „kettős predestinationak” imént bírált megfogal-
mazása leginkább talál igebeli támaszt (Róm. 9, 15-23.) Az olyan kifejezésmódot ugyan,
amilyet ezzel kapcsolatban Pál használ: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (Róm.
9,13), egyszerűen „hebraizmusként” kell értenünk. Nem két, egymással ellentétes pozitíven
érvényesülő erő ez a „szeretet” és „gyűlölet”, hanem az utóbbi egyszerűen csak hiánya az
előbbinek: Ézsau nem részesült abban a kiváltságban, amelyre Jákóbot Isten „kiválasztotta”.
(Ugyanilyen értelemben követeli meg Jézus az Ő tanítványaitól azt, hogy „meggyűlöljék” a
legközelebb álló szeretteiket is Őérte. Önmaga iránt olyan szeretetet kíván tőlük, amilyet
senki más iránt nem tanúsítanak (Luk. 14,26.) – Ugyanez a helyzet az itt előforduló mondat-
ban: „Akin akar, könyörül, akit pedig akar, megkeményít”. (Róm. 9.18.) A Fáraó „megkemé-
nyítése”, amelyről itt szó van, Istennek nem olyan pozitív munkásságát jelenti, mint amilyen
az Ő „könyörületéből” fakad, hanem egyszerűen azt a negatív magatartást, hogy nem
avatkozik bele „könyörületével” a Fáraó életébe, hanem hagyja, hogy ő maga „keményedjen
meg” bűnében. (Így beszél Pál ennek a levélnek az elején arról, hogy Isten „odaadja” az
embereket bűnös kívánságaiknak, hadd mutatkozzék meg azoknak elhatalmasodásában
romlásuk) (Róm. 1:24, 26, 28.).

126

Egy szempontból kétségtelenül párhuzamot von az apostol Istennek kegyelmi munkája
között, amelyben egyeseket részesít, és annak megvonása között, amely másoknak jut osztály-
részül. Mindkettővel megvan Istennek a célja, és ember nem bírálhatja felül Őt ebben.
„Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely
edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?” (Róm. 9,21.) „Ha az Isten az Ő
haragját kívánja megmutatni” (Róm. 9,22.), amint a Fáraót is „ezért támasztotta” (17.v.), vagy
ha „az Ő dicsőségének gazdagságát” akarja megmutatni „az irgalom edényein” (23.v.), az
egyik éppúgy hatalmában áll és szabad jótetszésétől függ, mint a másik. Ebben nincs
különbség az Ő predestinációjának két ága között. De ugyanakkor tudjuk Pál apostol egész
tanításából, hogy istennek igazságos „haragja” és megváltó „irgalma” nem két egyenrangú
megnyilatkozásai az Ő valóságának, mint ahogyan egyenlő súlyok tartják egyensúlyban a
mérleg két serpenyőjét. Az ő „irgalmassága” mindig magában foglalja az Ő „igazságosságát”
is, amelynél fogva „haragszik” a bűnre. Jézus Krisztus által úgy szerzett szabad folyást az ő
„irgalmasságának”, amellyel minket, bűnösöket megvált, hogy egyben az Ő kereszthalálában
megmutatta a bűn elleni „haragját”, és „elégtételt” szerzett az Ő „igazságosságának” is. Ebben
tehát sokkal teljesebben is kitárta előttünk az Ő igaz valóját, mint amikor „irgalmasságát”
megvonva egyesektől, csak az Ő „igazságosságát” mutatja meg rajtuk.
E szerint öröktől fogva az az Ő legsajátosabb „decretuma”, amelyben az Ő „kiválasztot-
tainak” a megváltásban való részesítése felől határozott. Ezt csak számunkra érthetetlen
módon kíséri, mint árnyék, az a tény, hogy ebbe a „végzésébe” nem foglalt bele mindenkit,
hanem vannak olyanok is, akiket örök rendelése magukra hagyott, hogy bűnös voltuk miatt
teljesedjen be rajtuk az ő „igazságos” ítélete. Jobb is az ilyeneket nem a régen szokásos
„elvetetteknek” (reprobati), hanem egyszerűen „elmellőzötteknek” (praeteriti) neveznünk.
Akármilyen félelmetes titokkal állunk szembe itt, egy dolog világos: a „kiválasztottaknak”, ha
egyszer megadatott nekik a tudata a „kiválasztottságuknak”, csak az alázatos háláját mélyít-
heti el a legnagyobb mértékben az, hogy tudnak az Igéből az Isten predestináló akaratának
erről a negatív oldaláról is. Állandóan gondolhatnak arra, hogy Istennek jogában és hatalmá-
ban állt volna őket is „elmellőzni”. Ha mégsem azt tette, hanem kegyelmének a körébe
öröktől fogva felkarolta őket is, hogyan róhatnák le valaha is hálájuk tartozását ezért? Viszont
az is világos, hogy a „kettős predestináció” e tanításával a legistentelenebb visszaélést követ-
né el bárki is, aki egyes embertársait, vagy azoknak csoportjait, „kiválasztottságuk” lehetősé-
géből kizárva az „elmellőzöttek” közé merészelné sorolni. Az Isten által saját magának
fenntartott titkokba való vakmerő betolakodás volna ez, amelyen csak Isten „haragja” nyu-
godhatnék meg.
Mindezekben azonban nem foglalkoztunk még Isten öröktől fogva való „kiválasztásának” egy
fontos jellegzetességével, amelynek tisztánlátása nélkül pedig nem lehet róla helyes fogal-
munk. Idéztük már Pál apostol szavait, amelyek szerint Isten „kiválasztott magának minket
Őbenne (Jézus Krisztusban) a világ teremtése előtt...” (Ef. 1,3.) A hangsúlyt akkor Isten
„kiválasztó” határozatának „világ teremtése előtti” voltára helyeztük. De ebben a mondatban
nagy nyomaték van azon is, hogy „Őbenne”. Az Ige szerint való predestináció-tannak
úgyszólván próbaköve az, hogy Jézus Krisztus áll-e a középpontjában, vagy pedig lényegében
elkerüli-e az Ő személyét, és Őneki csak utólag, valamilyen járulékos szerepben van köze
hozzá (pl. mint eszköznek az Isten eleve elvégzett terveinek a kivitelében). A kereszten függő
Jézus Krisztust ellenségei így gúnyolták: „Másokat megtartott; tartsa meg magát, ha Ő a
Krisztus, az Istennek ama Választottja”. (Luk. 23,35.) Ezzel a címzéssel öntudatlanul is Isten
örök „kiválasztásának” azt az alapigazságát mondták ki, hogy elsősorban és főképpen Ő az
Isten „kiválasztó” végzésének az egyetlen tárgya. Mindenki más csak az ő révén, az őhozzá
való tartozása értelmében lehet „kiválasztott”. Őbenne összpontosul Istennek az az
elhatározott akarata, hogy a bűntől megrontott embervilágban véghezviszi kegyelmének azt a

127

munkáját, amely által végül ebben az embervilágban a bűn ellenére is megdicsőíti magát.
Ebből a középpontból sugárzik szét azután kegyelmének örök „végzése” másokra, a „kivá-
lasztottakra” is.
Úgy is kifejezhetjük ezt az összefüggést, hogy a „kiválasztás” végzése szerves részként bele-
tartozik a Jézus Krisztus megváltó munkáját eltervező és elhatározó örök isteni „végzésbe”.
Amint öröktől fogva el volt tervezve a „békesség tanácsában”, a Szentháromság e belső
megegyezésében, hogy az Atya az idők rendjén el fogja küldeni e világba a Fiút, hogy
emberré lévén engesztelést szerezzen az emberi bűnért, és győzelmet vívjon ki az emberi bűn
felett, ugyanúgy el volt döntve öröktől fogva az is, hogy a Szent Lélek ezt a megváltó munkát
foganatossá teszi az idők folyamán azokban, akikben az Atya akarja.
Tehát a „Jézus Krisztusban való kiválasztás” nem azt az általánosságot jelenti, hogy Őáltala, a
„Kiválasztott” által, mi is azokká válhatunk, ha Ővele közösségre jutunk. Így Isten
voltaképpen csak egy emberi kategóriát „választott” volna, amely által céljait meg akarja
valósítani, de hogy ki tartozik hozzá, ki nem, az az emberek egyénenkénti magtartásától függ-
ne, amelyet Jézus Krisztussal szemben tanúsítanak. Érthető, ha mindazok, akik a „szuverén
kegyelem” tanától általában idegenkednek, – így sok lutheránus teológus – ezt az értelmezést
adják szavainak: „kiválasztott minket Őbenne”. Konkrét személyre vonatkozik Isten „kivá-
lasztó” végzése. Kitűnik ez világosan abból, ahogyan Jézus beszél azokról (az Ő tanítvá-
nyairól), akiket az Atya adott őneki. „Minden, amit nekem ad az Atya, énhozzám jön...” (Ján.
6,37.) „Az én Atyám, aki adta (őket) nekem, nagyobb mindeneknél, és senki nem ragadhatja
ki (őket) az én Atyámnak kezéből”. (Ján. 10,29.)
Az örök „kiválasztásnak” ebből a krisztocentrikus voltából, a „kiválasztottaknak” ebből a
Jézus Krisztusban „adottságából” azonban az is kitűnik: a „kiválasztás” nem individualisz-
tikus ügy abban az értelemben, hogy egymással összefüggésben nem álló egyénekre vonat-
kozna. Tárgyai konkrét személyek, de „Krisztusban”, és így egymással is egységben. A régi
teológusok gyakran használt kifejezése, a „kiválasztottak sokasága” (numerus electorum)
félrevezethet bennünket, ha a szóban forgó embereknek egyszerűen mennyiségileg szemlélt
halmazát értjük alatta. Az Ige szerinti értelme nem lehet más, mint az a szervesen összefüggő
egységük, amely az egyháznak a valósága. Ezért azt is mondhatjuk: a „kiválasztás” tárgya –
az egyház. (L. a „kiválasztott asszony” képes kifejezését az egyház megjelölésére (II. Ján.
1,13,). Amint tehát öröktől fogva nem volt kétséges, sem bizonytalan az, hogy a maga idején
Isten Fia Jézus Krisztusban megjelenik az emberi történetben, mint Isten megváltó akaratának
megtestesülése és véghezvivője, ugyanúgy az sem volt nyitott kérdés, hogy az Őbenne
megjelent „új élet” ki fog-e teljesedni emberek sokaságában: az egyházban, „mely az Ő teste,
teljessége Őneki...” (Ef. 1,23.) Hiszen emberileg az is elképzelhető elméletben, hogy Jézus
Krisztus, Isten kegyelmének Őbenne foglalt minden ajándéka, hiába jelenik meg közöttünk,
mert senki sem fogadja el. A valóságban azonban nincsenek ilyen „kockázatok” az Isten
terveiben. Öröktől fogva megvolt az Ő határozata afelől is, hogy legyenek, és hogy kik
legyenek, akikben Jézus Krisztus, a „Fő”, kifejtheti a maga életét, mint az Ő „testében”. És Ő
maga gondoskodik Szent Lelke munkája által arról, hogy ez a határozata megvalósuljon az
idők rendjén.
A „kiválasztásnak” ezzel az „Őbenne”, Jézus Krisztusban (és ennek folytán, amint láttuk: az
egyházban is) való gyökerezésével függ össze még egy vonása, amely az Igéből olyan világo-
san a szemünkbe tűnik, hogy lehetetlen rá nem mutatnunk. Különösen Pál apostolnak abban a
szakaszában, amelyben a legdrágább szavakkal magasztalja Istent az Ő „Jézus Krisztusban”
öröktől fogva „elvégzett” terveiért, és azoknak a mi életünkben való megvalósulásáért (Ef.
1,3-14.), megragadhatja a figyelmünket az, hogy a „kiválasztás” célja és értelme nem éppen
abban keresendő, amiben mi hajlandók volnánk keresni. Mi elsősorban arra gondolnánk,

128

hogy csak viszonylagos jelentősége van annak az egyébként helyénvaló megkülönböztetésnek.milyen jó folyik Isten örök végzéseiből magukra a „kiválasztottakra”. 1. jobban mondva csak az alap. hanem Istenben magában. Ebben rajzolódik ki. amelyet a bűn teremtett benne.v. 14.”. – ez a szó: „magának”. és e helyett úgy élhetnek Ővele közösségben. És az „idők teljességében” megvalósulandó e végső cél felé munkálkodik Isten már most is azokban. Kicsoda kárhoztat?. Ez „a Krisztusban egybeszerkesztése (anakephaaiosis) mindennek” azt jelenti. Isten „eleve elhatározta” – mondja – „hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által. Lehet. mind amelyek a mennyben vannak. ha csak nagyon vázlatosan és töredékesen is.). hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek szeretet által” (4. aki megigazít. (Ef. amelyet „eleve elrendelt magában”. amelyet „az üdvösségre (vagyis a megváltásban való részesedésre) szóló kiválasztás” (electio ad salutem). Erre csakugyan rámutat Pál apostol is. „fiúvá fogadtatásunk”) csak kapu. amelyen az Ő további munkája felépül.v. vagy helyesebben: még ennél is inkább. már most ott fénylik valami abból a dicsőségből. nem- csak azt jelenti. hogy Krisztusnak az uralma alatt összhangzatos rend áll helyre az Isten teremtette mindenségben azután a zűrzavar után. Életük „megszentelődésében”. Életének értelme: kivenni a maga szolgálatával részét abból a munkából. mint „kiválasztá- sunk” célját. hogy „kiválasztatásunk” nem egyoldalúan individualisz- tikus dolog. a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint”.7. és aktíve is. mint Isten munkájának a tárgyait. hogy annak útja hosszú szakaszon világosan tárul elé. melyen át bejutunk Istennek egy másik munká- jába. amikor valakiben kivilágosodik. embereket illet.): Ami minket. amelyet Isten folytat itt. hogy Jézus Krisztusban megdicsőítse magát. És ez a mi „meg- szenteltetésünk”. ha ők Isten kegyelmé- ben részesülve megszabadulnak a bűnükkel magukra vont veszedelemtől. Megállapíthatjuk ennek alapján. „szeretetben való szentségükben és feddhetetlenségükben” tehát. ha teljesen megvalósul Isten terve: a mindenségnek Krisztusban való „egybeszerkesztése”. lehet. hogy a magunk élete újjá rendeződjék Krisztus uralma alatt.. ha halványan is. mind amelyek a földön vannak” (10. hogy „az idők (eljövendő) teljességében” „ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban... és a „valamilyen tisztségre (vagyis valamilyen szerep betöltésére) szóló kiválasztás” (electio ad munus) között szoktak tenni a 129 . amelyet Isten terveiben be kell töltenie. mint szerető Atyjukkal. árulja el az apostol alapgon- dolatát. Ezt a végső célt fejezi ki az ilyen refrénszerűen vissza-visszatérő kifejezés is ebben a szakaszban: „az Ő dicsőségének magasztalására” (6:12. az egyház egységében tölthetik be Isten terveiben a nekik szánt szerepet Isten „kiválasztottai”. Így az Isten kegyelméből való „kiválasztottság” tudata. 1:5. amely egész életére és az örökkévalóságára biztosítja sorsát.. Csak együtt. hogy csak lépésről-lépésre világosodik ki előtte az a szerep. 8..4. Mindenképpen tudja: lényegében véve mi az. „Kicsoda vádolja az Isten válasz- tottait? Isten az. és amelynek „titkát megismertette velünk”. akiket erre „kiválasztott”. tudnunk kell.v. Nem bennünk van annak végső célja.. rendeltetésének feltétlenül kötelező motívumát.33-35.. amely fel fog ragyogni majd. „Kiválasztott minket. hogy a legmélyebb hálával fogadhatja benne azt a legdrágább kvietívumot. Az Isten „kiválasztottainak” lenni tehát legfőképpen azt jelenti: részesedést kapni a „megszente- lődés” által Istennek ebben a munkájában passzíve is.): „kivá- lasztott minket magának Őbenne. ami nekünk jut osztályrészül „kiválasztásunkban”.Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?” (Róm.. Istennek ítéletétől. Istennek az a végső „akarata”.akiben van a mi váltságunk az Ő vére által. Egyszóval a „megiga- zulás” nagy ajándékára gondolnánk. amely ebben az egész szakaszban vezérli. Nyilvánvaló ebből is. Nem az a legfontosabb. elnyeri az ember „kiválasztottsága” tudatában. hogy „megigazíttatásunk” („bűneink bocsánata”. A mi emberi életünkben ezt jelöli meg az apostol úgy. amiért itt van ezen a világon.. hogy általunk kiterjedjen Krisztus újjárendező munkája másokra is.) De a fő hangsúly nem ezen van.) Ezen felül.. A már többször idézett versében (Ef.).

Sám.). amit „elnyert” (Ap. hogy pontosan elhatárolt fogalmakat kifejező terminológiát használjon. de története azzal a szomorú befejezéssel végződik.) És a szent 130 .régi teológusok. ebben a nagy kiváltságban ő is részesült. az egyházban is. Móz. hogy ne legyen király” (u. A kegyelmi „kiválasztás” örökre szól. amely összefüggésben ez a kijelentés elhangzik. Magas „tisztségre” emelte fel őt Isten „kiválasz- tása” (I. amelynek arra kell törekednie. amit a Jézus Krisztusban való „kiválasztás” áldásban és kiváltságban jelenthet bűnös emberek számára. vagyis Istennel való közösségükben valamilyen szerepet töltsenek be. Másfelől nyilvánvaló az is. milyen különbség van az Ige szóhasználata között. ez sohasem öncélú dolog. hanem mindig azért történik. hogy az egyháznak és tagjainak az élete ebben a világban megtelik hálával Őiránta.). amelynek kifejezései alatt sokszor összeolvadnak az egymástól eltérő fogalmak. hanem én választottalak titeket.T. „Kiválasztottak” ők is. amely – legalább némileg – felderíti számunkra azt az áthatolhatatlan homályt. Lehet az nagyon kiváltságos szerep. De tőle eltekintve a többiekre vonatkozólag „electio ad salutem” értelmében is értendő ez a „kiválasztás”. 15. Helyénvaló ez a megkülönböztetés azért.T. mert az utóbbi lehetséges az előbbi nélkül is. ezzel nem fordít hátat a többieknek. de előbb vagy utóbb. amelyet – éppen erre is szólván az ő „kiválasztatásuk” – ebben a világban betöltenek. Ebbe a nyilvánvalóan „electio ad munus” értelmében veendő „kiválasztásba” nyilván Júdás is bele volt foglalva. és így az Önmagával való örök közösségre „választ ki” embereket. 1. amelynek idején volt Istennek egy „kiválasztott népe”. Áll ez a „kiválasztottakra” egyénileg is.. 17. De teljessé Isten „megdicsőülése” az Ő „kiválasztottaiban” az által a szolgálat által válik.16.. néha tragikus módon.. „Miközénk számláltatott. Saulra utalnunk.).). Annak a „kiválasztása” nem önmagáért való volt. – lejár. „Nem ti választottatok engem. Ugyanakkor ebben az idők során lejátszódott „kiválasztásban” közvetve mégis tükröződött az a másik is. hanem az a másik. Ebből az igazságból olyan fény fakad. 23.. de csak arra a szerepre. hanem Istennek minden néppel való céljait szolgálta. Már Ábrahám elhivatásakor elhangzott felé nemcsak az az ígéret. akik ugyanakkor nem részesei. hanem éppen a többiek javát is munkálja az ő „kiválasztatásuk” által. és hogy kiküldje őket prédikálni. hogy „gyü- mölcsöt teremjenek”. A többiek nem részesülnek ugyan az Ő kegyelmének abban a megváltó munkájában.. Az „electio ad munus” számos példájával találkozhatunk a Szentírásban.14. Az Ó. lapjairól elég Izráel népe első királyára. amelyet Isten az Ő terveiben nekik szánt. Isten az Ő terveinek megvalósulásában felhasznál olyan embereket eszközeiül.T. és a dogmatikáé között. hogy „megáldatnak őbenne a földnek minden nemzetségei” (I. amelyre az Ő működése során került sor a „tizenkettő” összeválogatása alkalmával. hogy Isten „nagy nemzetté teszi őt”. mely öröktől fogva való volt. amikor Júdás már gyászosan el is veszítette azt. hogy az „electio ad salutem” mindig egyúttal „electio ad munus” is. amely a „kiválasztás” titkát borítja. hiszen a szóban forgó „gyümölcsök termése” világosan utal a „szőlőtő” allegóriájára. amelynek elnye- résére a „kiválasztás” szól. hanem arra. hogy Isten „meg- vetette őt. hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek” – mondja Jézus az Ő búcsúbeszédeinek során (Ján.-ból ismerős személyek közül elég Júdásra gondolnunk.). vagy helyesebben (mert hiszen ez a kérdés az Ő titka). 9-10. Amikor Jézus „választott tizenkettőt. Ezen túlmenőleg az is világos. ezért még nem okvetlenül részesei az Ő „kiválasztó” kegyelmének. hogy itt nem a „világ teremtése előtt” való „kiválasztásra” történik utalás. Világosan szemlélhető az az Ó. és az Ő magasztalásával mindazért. 12:2-3. hogy vele legyenek. ennél nagyobb is. Az Ú. Amikor Isten a megváltásban való részesedésre. Mert hiszen az tűnik ki belőle. 15. „Megdicsőíti magát” Isten természetesen az által is. és szolgálatok fakadjanak életükből Isten tervei szerint. csel. és elnyerte ennek a szolgálatnak osztályrészét” – mondja Péter apostol rá visszatekintve..” (Márk 3. de áll rájuk összességükben. rendjében. hogy amikor Isten az Ő örök végzéseiben egyeseket „kiválaszt”.o. – Mellesleg: Júdás esete figyelmeztet bennünket arra. de részesülnek közvetve a „kiválasztottak” szolgálatai révén azért Istennek sokféle áldásában.

9.” (Máté 5. A Heidelbergi Káté azt tanítja (32. Az utóbbi által pedig még gazdagabbá és teljesebbé válik – „kiválasztottainak” szolgálata révén – az általános emberi életre e világban kiterjedő „egyetemes kegyelme”.” (Róm.. nem sokan hatalmasok. és semmiképpen valamilyen őbenne magában rejlő alkalmasság vagy képes- ség alapján. akik az Ábrahám magvából valók. 43. hogy saját népe légy neki” – amelyet tehát saját céljaira felhasználhat – „minden nép közül a föld színén. Így tűnik a szemünkbe Isten terveinek szerves összefüggése. 13-16.).. „Kiválasztott” voltá- nak alapja nem önmagában volt. 22. hogy „amaz erőnek nagy volta”. amelyet az egész embervilág javára volt betöltendő Isten tervei szerint.. kérdés-felelet). azt Isten kegyelméből való „kiválasztatásá- nak” köszönheti.. „szent nemzetnek” (I. mint a Jézus Krisztus „hármas tisztének” az Övéi életében érvényesülő vetülete. (Jel. ha Isten megváltó kegyelmébe belefoglaltnak tudja magát. hogy a – Jelenések könyvének képes beszéde szerint – benne az „életnek fája” viruljon és gyümölcsözzék úgy. és a megváltást munkáló „különös kegyelme” (gratia universalis – gratia specialis). hogy az álta- lános emberi élet felé nyíltan igyekezne abban leróni azt a szolgálatot.10 stb. hogy „kiválasztását” jótéteményül szánta az egész embervilágnak.) – Így kell érteniük a „kiválasztottaknak” az ő rendeltetésüket Jézus szerint. hogy „levelei a pogányok (világ népe) gyógyítására valók” legyenek. Az egyház a maga kollektív mivoltában is csak visszaél „kiválasztottságának” gondolatával. Az „electio ad salutem” csak a nép egészének a körén belül. sem nem mindnyájan fiak azok. hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket. Pét. Nem az Ige szerint való „kiválasztatás” tudata él tehát senkiben.) És az Isten újtestamentumi egyháza is csak ugyanebben az értelemben nevezhető „választott nemzetségnek”. Az előbbi által fenntartja és élteti.. annak egy részére állt fent. vagyis arra a szerepre vonatkozott.26- 28. az egyház pedig szintén arra rendeltetett. hogy nem más ez..” – hangsúlyozza Pál apostol (I. „Téged választott ki a te Istened. 4. Nem azért. Móz.. Ti vagytok a világ világossága. valóban „Istené. (II. 6-7. amint Pál apostol mondja: „Nem mindnyájan izraeliták azok.. amelyben egymást kölcsönösen támogatják világkormányzó... akit ez a tudat másoktól való gőgös elzárkózásra késztet.történet végefelé felhangzó prófétai szóban ez a jelző: „akit elválasztottam”. Az ótestamentumi „választott” népnek is tudnia kellett ezt.7. és nem (tőlük) maguktól való”. sem az egyháznak arról.).. 131 . tehát szintén „hármas tisztség” (munus triplex). 1. hogy nem sokan hivattak bölcsek test szerint. nem sokan nemesek. 7. amelyet mindenki- nek be kell töltenie e világ életében. (V. 2. vagy az egyházból a világ felé kiható irányban úgy rendeli.) Istennek Út-i „népe”. 21. ha magába zárkózik a helyett. Megfoghatatlan rejtelmességének ellenére tehát nyilvánvalóan az az értelme Isten „kiválasztó” végzésének. (munus generale). hogy benne végbemehessen az Ő meg- váltó munkája „kiválasztottainak” javára.A világ bolondjait és megvetettjeit választotta ki magának az Isten. mint egésznek a „kiválasztása” voltaképpen „electio ad munus” volt. Kor. De minden- képpen hordozója annak az „általános” rendeltetésnek. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt.). amelyet Isten az övéi által kifejt ebben a világban. „egyetemes kegyelme”. Izráel népének. akik Izráeltől valók. hogy ezzel a többiek közül kiemeli őket. „Tekintsétek csak a ti hivatásotokat atyámfiai. hanem mivel szeretett titeket”. Magában véve semmije sincsen.) „Ti vagytok a földnek sói. amelyre „kiválasz- tatott” Isten dicsőségéért. hogy minden népnél többen volnátok. 6-7.. Esetenként lehet a „kiválasztottaknak” szolgálata valamilyen „különleges” megbízatás teljesí- tése (munus speciale)...) Így válik nyilvánvalóvá szerinte. áldásaival fejleszti és előbbre segíti az általános emberi életet.. amivel mások előtt dicsekedhetne. Ezzel azonban már a teológiai etikának kell részleteiben foglalkoz- nia. amelyre Isten őket vagy magában az egyházban. hogy bár- milyen szerepet tölthessen is be Isten terveiben. Kor. 9... szinonim módon használtatik Izráel népére vonatkozóan ezzel: „én szolgám” (És. Sohasem szabad azonban elfelejtkeznie sem az egyénnek.

amely a predestináció igazságát egyébként egyaránt valló régi református teológusokat osztotta két táborra. még inkább az ilyen vagy amolyan irányban való eldöntésével a teológiai gondolkozás olyan területre akar behatolni. (I. amely az emberi gondolkozás elől el van zárva. Egyetlen ember megváltásához – amint Pál önmagára vonatkoztatva Jézus Krisztus áldozatát mondja: „Szeretett engem. hanem logikai rendről. értelmünk számára össze nem egyez- tethető oldalára. hogy Isten Igéje alapján a két felfogás közül akármelyik vallható. hanem csak a bűnbeesés veszélyének is kitett ember („homo lapsurus”) felől rendelkezett Isten eleve az ő „kiválasztó” végzésében. és „hypothetikus”. Ezzel kapcsolatban az a kérdés is felmerült: vajon Jézus Krisztusnak a kereszten bemutatott engesztelő áldozatának az „elégtétele” objektíve vonatkozik-e az egész emberiségre. bölcsen tette. mint amely elégséges volt ahhoz is. közöttük az az összefüggés tűnik még a szemünkbe. Azonban azzal hibázott az „amiraldizmus”. Ezért az is természetes. mert az ilyen mennyiségi elbírálás egyáltalán nem alkalmazható erre az áldozatra. Az ő tanítása az „amiraldizmus”. hogy az emberek „hittel” fogadják el. amelyek minket is arra indítottak. közelebbről: megelőzi-e a bűneset megengedésére vonatkozó dekrétumot. mert Isten örökké- valóságában ilyen időbeli sorrend nincs. Ez is „univerzalizmus”. hogy ennek a kérdésnek a felvetésével is.2. században a franciaországi samuri főiskolán működött Amirauld tanítása okozott rövidebb ideig tartó vitát. hogy maradjon két. hogy foganatos le- gyen. (Persze nem időrendi megelőzésről. Az utóbbi esetben ellenben már úgy számolt ebben a végzésében az emberrel. mert hiszen azzal a feltétellel lép érvénybe. hogy Jézus Krisztus „engesztelő áldozat” lehessen a „mi vétkeinkért” (vagyis az egész egyház minden tagjának vétkeiért). feltételezi a „szuverén kegyelem” titokzatos hátterét. hogy megvalósulhasson Isten „kegyelmi szövetsége”. hogy a „kegyelmi szövetség” vonalán végzett munkája. amikor az „arminianiz- mus” elleni állásfoglalása során szembekerült ezzel a vitakérdéssel is. hanem az egész világéért is”. egymással össze nem egyeztethető aspektusának Isten kegyelme munkájának.) – ugyanakkora árnak a lefizetése volt szükséges. A vitakérdés az volt. és azoknak bennünk való megvalósításán Isten már jóval előbb munkálkodik Szent Lelke által. mint akinek életében már bekövetkezett az Őáltala megengedett bűneset („homo lapsus”). „de nemcsak a mienkért.) Visszatekintve Isten kegyelme munkájának arra a két. mert Isten örök titkainak a világa. amelyben Ő a Jézus Krisztusban hívőkkel s azok Ővele közösségben lehetnek ez életre és az örökké- valóságra. hogy egységes rend- szerbe próbálta összedolgozni azt. 132 . de viszont ez az utóbbi arra tör. vagy csak a „kiválasztottak” bűneinek az „elfedezésére” elegendő. Ugyancsak a 17. hiszen öröktől fogva valók a végzései. mert hiszen minden emberre meghirdetteti Isten. 2. emlékezzünk meg – csak éppen hogy szó essék róla – arról a teológiai vitáról. a peredestináció mellett tanította Isten kegyelmének „hypothetikus univerzalizmusát” is. az utóbbinak híveit „infralapsarius” névvel illették. ami meg kell. hogy előző fejezetünkben Isten „kegyelmi szövetségéről” szóljunk. semhogy mi annak tudatában lennénk. Ján. mint a „concursus moralis”. éspedig idő- belileg is. Az előbbi felfogást vallókat a „supralapsarius”. Azonban ennek a kérdésnek már a felvetését is helytelennek kell tartanunk. Nyilvánvaló. éspedig nagyjában az Igének ugyanazon bizonyságai alapján. Más szóval: a „concursus hyperphysicus” itt is mélyebben rejlik. A dordrechti zsinat. 2. vagy utána következik-e. hogy azt nyitva hagyta azon a címen. és önmagát adta értem” (Gal.20. hogy bár objektíve a „szuverén kegyelem” az elöljáró. viszont ez a „szuverén kegyelem” éppen azért munkálkodik.Mielőtt búcsút vennénk ettől a tárgytól. vagy utána következésről van szó.) Az előbbi esetben még nem a bűnbe esett. hogy az előbbinek a valóságában nyilvánuljon meg a felszínen. amelyről két utolsó fejezetünkben szóltunk. hogy Istennek „kiválasztó dekrétuma” hogyan illeszkedik bele az Ő egyéb örök dekrétumainak a rendjébe.

és belül került. vagy „via salutis” a hagyományos neve. meg is adta nekünk. De megvan a dolgoknak természetükből folyó rendje. „Ordo salutis”. arról itt nem szólunk. hogy hozzáfűzné azt is: „nem vagy képes megtenni az eléd szabott lépést. S mivel értelmünket felülhaladó feladat ezt a kettősséget logikusan feloldani. hogy Isten Jézus Krisztusban biztosítja és felajánlja nekünk megváltó kegyelmét. A szubjektív szoteriológiáról szóló utolsó két fejezetben a nevén nevezve nem vettünk tárgyalás alá egy olyan témát. amely a kapu belső oldalán olvasható: „Isten hozott!” (ami a szó legszorosabb értelmében veendő). akkor tűnik visszanéző szemébe az a másik felirat. másik „esoterikus” tanítása.) A „szuverén kegyelemről” szóló igazságot sokan egyszerűen azért nem képesek az Igéből felismerni és megérteni. aki az Igére figyel. hogy abból még többet sajátítson el. Kor. Azért magával ezzel a tárggyal foglalkoztunk. vagy általunk mások felé elhang- zik az Ige. és 18. mindig így történik: az Ige nekünk szegezi a felhívását. Értendő ez alatt azoknak a mozza- natoknak a helyes sorrendjükben való felsorolása. Hogy milyen eszközöket használ fel Isten az Ő szuverén kegyelmének munkájában. hozzáfűzvén ehhez a felszólítást. 133 . Ez nem azt jelenti. mivel abból indultunk ki. ha az ilyen helyzetekben az Ige úgy szólítana fel bennünket. „Higgy az Úr Jézus Krisztusban!” És valahány- szor a „hívőt” beljebb akarja vezetni Isten az Ő kegyelmének gazdagságába. hol meg a másik tűnik a szemünkbe. hogy külön szemléljük a dolgoknak előbb az egyik. mert erre a kérdésre majd külön fejezetben lesz alkalmunk válaszolni. 3. amilyen Őt megilleti. és azután jutunk el oda.szubjektíve viszont fordított az időbeli sorrend. amely pedig sokat foglalkoztatta a múlt teológusait ebben a tárgykörben. hogy Istennek az emberi életre „alkalmazott” megváltó kegyelméről az Ige kettős képet tár elénk. amellyel mindenkihez szól. hogy az Igének van egy „exoterikus” tanítása. hogy mi „hittel” tegyük azt a magunkévá. hogy mi „hitünk” engedelmességével válaszoljunk arra. és van egy.3. Nekünk először az jut tudomásunkra. Amikor felénk. Előbb „tejnek italával tápláltatunk”. hogy Istent olyan hálával dicsőíthessük. mégpedig kétszeresen is. mert Isten amint öröktől fogva elhatározta ezt felőlünk. ki utóbb – hogy csak azért történhetett meg. miközben részesül a megváltó kegyelem jótéteményeiben. de ennek az igazságnak majd utólag kell kivilágosodnia előttünk. hanem egyszerűen megismerteti hallgatóit Jézus Krisztussal. Ebből az az eredmény adódott. fejezetekhez. akkor eszmélünk rá – ki előbb. hogy – ha nem neveztük is ezen a néven – voltaképpen két „ordo salutis” nyomait követhettük végig. vagy az „üdvösség útja”. (I. amely csak a „beavatottak” előtt világosodhat ki. Az Isten országának kapuján – mondta valaki találóan – kívülről ez a felirat olvasható: „Jövel!” Csak amikor már ennek a hívásnak eleget tett valaki. alázatosan meg kellett elégednünk azzal. De ennek az egynek az Igéből hol ez az oldala. Mi értelme volna. hogy „keményebb eledelt” is „meg- bírunk”. Függelék a 17. és mind a kettőt a maga sajátossága szerint kell számon vennünk. mert át akarnák ugorni az ehhez szükséges előzményeket. A „szuverén kegyelemről” szóló igazság megismerésére is eljuthat és kell is. és csak amikor ez már megtörtént a mi részünkről. hogy eljusson mindenki. Magyarul az „üdvösség rendje” (rövidebben: „üdvrend”). csak egy. amelyeken az ember Isten vezetése alatt végighalad. azután a másik oldalát. és Istennek Őbenne megnyilvánuló megváltó szeretetével. ha csak Isten kegyelme nem képesít rá” Tiszta igazság volna ugyan ez is. A valóságban nyilván nincs kettő. akkor először nem a „szuverén kegyelem” igazságát hirdeti.

mint a jövendőnek már most elnyert „zsengéje” (aparché – „A Lélek zsengéjének birtokosai. Erre válaszol Isten a „iustificatio” ajándékával. amely az örökkévalóságban dőlt el. 5. de itt úgy.22). tehát megjárja a „sanctificatio” útját. mégpedig a „vocatio externa” mozzanata. mert hiszen abban a negatívum: a „poenitentia” mellett éppen a „fiducia”-ig kiteljesedő „fidea salvifica”- ra való eljutás a pozitív lényeg. 134 .Így adódott a „concursus moralis” szempontja alatt a következő „ordo”: 1. és így végbemegy benne a „conversio”. amelynek csak megnyilvánulása az. Isten megszólítja az embert az Ő Igéjével (bármilyen formában történik is ez). amely által a „vocatio externa” hatékonnyá válik az emberi szívben. 3. Ez már egyet jelent a Szent Lélek „megelevenítő munkájával”. aki a bűnbocsánat és „fiúvá fogadtatás” bizonyosságát adja az embernek. növekedése.” Róm. Az ember „hittel” válaszol erre a megszólításra. Ez a „vocatio”. 1. Kiteljesedését itt is az egész folyamat a végső „megdicsőülésben” éri el. 1.. amely folyik az életnek egész tartama alatt.23. és próbatételekben való győzedel- meskedése a „sanctificatio”.13.. Kor. és őt gyermekévé fogadva. a „kiválasztottak” földi életében itt is a „vocatio” az első állomás. 3. 1.). A „gratia praeveniens” előkészítő munkájáról nem szólva. Ez a „conversio” mozzanata. 2. mi magunk. Ehhez még azt kell hangsúlyozottan hozzátennünk. A „conversio” állandó kiújulása (conversio quotidiana) által az ember engedelmeskedik Isten egyre jobban megértett Igéjének. 4. mégpedig a „sanctificatio activa” értelmében.21. Ef. hogy az ember „hittel” fogadja a „beoltott Igét” (Jak. és azután – ezt a bizonyosságot ébren is tartva benne – elkíséri az embert segítségével a „sanctificatio” egész útján. Az így elnyert „új életnek” a kibontakozása. vagy megint más képpel: „pecsétje” (sphragis – „Megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével”. tehát már egybeesik a „regeneratio” tényével. amelynek reménységét szintén a Szent Lélek élteti az emberben. mint a Szent Lélek állandó munkája. Kezdődik minden az „electio” isteni végzésével. hogy a „iustificatio” mozzanata magában foglalja a Szent Lélek ajándékát is. Hátra van még a földi életen túl elkövetkező „megdicsőülés” (glorificatio) végső állomása. tehát az ember szempontjából nézve „sanctificatio passiva”.). 4.) A „concursus hyperphisikus” szempontja alatt viszont ez az „ordo” tárult a szemünk elé: 1. a Hozzá „megtérőnek” megbocsátva bűneit. 2. 8. vagy „záloga” (arrabon – „A Lélek zálogát adta a mi szívünkbe” I. de annak a „vocatio interna”-nak az értelmében.

Az egyház valósága iránti kiújult érdeklődésnek mégsem ebben kere- sendő a serkentő oka. Magyar bibliafordításunk az előbbi esetben „gyülekezet”-et használ. az utóbbinak: „ecclesia universalis”. (legalábbis az összességük számára áthidalhatatlanok). hanem az Igének elmélyült tanulmányozásában. akkor nemcsak egyénekkel van dolga. a profán görögségből van átvéve. az utóbbit pedig „láthatatlan egyház”-nak nevezzük. nem hunyhatunk szemet azzal a ténnyel szemben. amely megkülönböztetésnek az értelmére majd a továbbiak során fogunk rátérni. hogy amikor Isten a Jézus Krisztus által szerzett megváltásban Szent Lelke munkájával részelteti az em- bereket.: „Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta érte”). mint az „ecclesia localis”. hogyan lehetett olyan felületesen elsiklaniuk előző nemzedékeknek az Igében olyan fontos szerepet játszó tárgy felett. Ott (az „ekklein” igéből származván. Kor. hogy számon vegyük: milyen megvilágításba helyezi azt az Ige? Megjegyezhetjük. vagyis egy bizonyos helyen és időben mindenki számára meg is jelenhet. Az előbbi természetesen lehet a szó szoros értelmében vett „gyülekezet”. mint az Ő életének részesei. 25. a reformáció nem kerülhette el. hanem az időnek sem ugyanazon szakaszában élnek. akár nem. mint az Ő „teste”. amilyen az egyház. Már az előző két fejezetben is komolyan számolnunk kellett azzal a ténnyel. mind az Újtestamentumban szövetséges „népe” van Istennek – bármilyen különbségek legyenek is e két esetben ennek a „népnek” mivoltát illetőleg. Viszont. Ez nem indokolja azt.2. hogy az előbbit „látható egyház”-nak. hogy ezzel ellentétben ki ne dolgozza a maga „ecclesiologia”-ját. de értették alatta azután magát az ilyen gyűléseken való megjelenésre jogosítottak összességét. Hagyományos latin neve az előbbinek: „ecclesia localis”. hogy a római egyház gondolkozásában nagyon fontos szerepet játszván az egyház témája. hogy egymással találkozhatnának. az egyház témája iránti teológiai érdeklődés hanyatlásnak indult. (Főképpen az előbbit fordítja a Septuaginta már „ekklésia”-nak. amely azt jelenti: „kihívni”) egy-egy városállam népgyűlését értették alatta (amelyre otthonaikból közös helyre „kihívták” a polgárokat). az utóbbi esetben „egyház”-at. Az utóbbi évtizedek- ben meggazdagodott igeismeretünk világánál szinte érthetetlen már. 1. Amikor pedig általában uralomra jutott a közgondolkozásban az individualizmus (a 18. amikor a jelen században kiújult az emberi élet kollektív összefüggései iránti érzék. ennek hatása alatt még inkább elsorvadt a teológiában az „ekléziológiai” érdeklődés. hogy külön fejezetet szenteljünk az egyház témájának. ennek oka nem a kettőnek egymásétól különböző természe- 135 . nem hanyagolhatjuk el azt az igazságot. egységet alkotnak egymás között is ennek révén. vagyis amikor az „applicatio salutis” munkáját végzi. amelyek természetesen Izráel népére vonatkoznak. ez nagyban segítette a teológiai gondolkozást az úgyszólván elejtett ekléziológiai fonal újrafelvételében. 19. ha az „ecclesia universalis” nem olyan köznapi értelemben jelenhet is meg „látha- tóan”. Ennek pontosan megfelelnek az újtestamentumi „ekklésia” ótestamentumi egyenértékei. 5. az utóbbi ellenben nem. hogy a „Krisztusban kiválasztottak”. De amikor a reformáció egyházai már egyszer túl voltak ezen a törté- netileg nagy jelentőségű polémián.) Az Újtestamentum két vonatkozásban alkalmazza az „ekklésia” kifejezést: egyfelől érti alatta Jézus Krisztus híveinek az összességét úgy. amely Korinthusban van”). Akár a „szuverén kegyelem” szempontjából nézzük ugyanezt a munkáját. Akár a „kegyelmi szövetség” szempontjából nézzük a munkáját. hanem az egyház kollektív valóságával is. századtól kezdve). másfelől minden helyi korlátozás nél- kül érti alatta általában Krisztus híveinek az összességét (pl. Ef. Hiszen. a „káhal” és az „éda” szavak. Ennek alapján szükségessé válik. mivel nemcsak földrajzilag választják el tagjait egymástól áthidalhatatlan távolságok. hogy mind az Ó-. Az Isten egyházáról. akár együtt voltak a népgyűlésen.: „Az Isten gyülekezetének. Az Újtestamentumnak az egyházat jelző szava: „ekklésia”. amint az egy-egy helyen található (pl. I.

20.). 25-27). akinek tanításában ez a tárgy különösen nagy szerepet játszik –. 23. akiket Isten öröktől fogva a Jézus Krisztus életében való részesedésre „választott ki.. de ugyanakkor egybe is olvad egymással. 1. hogy a maguk hazájába visszatérhessenek és ott a maguk külön életét élhessék: „Menjetek ki Bábelből. „test”-hez.) De amikor a korinthusi gyülekezet lebeg a szeme előtt. Minden „ecclesia localis” mintha megtestesülése.). Mennyiségileg az utóbbinak csak kicsiny részei az előbbiek. 3. 16). és: „Távozzatok. Pál a korinthusi gyülekezetről is elmondhatja – és ugyanígy elmondhatná bár- mely másikról is –. amelyiket Ő ebben a világban készít avégre. 21). 48. Kor. amelyet az előző fejezetekben különböztettünk meg egymástól. (II. hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé”. hogy „épület” módjára „nevekedik szent templommá az Úrban”. jertek ki közülük.-ban Pál apostol átvitt értelemben Krisztus egyházára.) Akiknek „közösségük van Ővele” (I. 11). 12. azt mondja az Úr. 6. 1. Sajátságos és jelentős körülmény. amint a földnek színén mindenüvé elterjedve és nemzedékről nemzedékre folytatja a maga életét. hanem csak technikai okokban rejlik. Az elmondottakból az is látható. hasonlatos Jézus Krisztus „menyasszonyához”. (I. Kor. Ján. amint már fentebb említettük: ez alatt a kifejezés alatt nemcsak számbeli összességüket. hogy „majd Önmaga elé állítsa dicsőségben”.. hogy „közösségük legyen egymással” is.. (Ef. Kor. 6. 5. stb. Ha valaki megfelelő közlekedési eszközökkel rendelkezne és elég hosszú ideig élne.” (És. Mivel az egyház Istennek az „application salutis” terén végzett munkájából alakul ki. vagy legalábbis megjelenése volna az „ecclesia universalis”-nak.. (Ef. annak számára „látható” volna az „ecclesia universalis” is. Az ÓT. 11. mint amilyet pogány környezetük él. Ő pedig nem részletekben szétoszolva lakozik az egyház részeiben. fussatok ki Káldeából ujjongásnak szavával!” (És.). A „szuverén kegyelem” szempontjából – hogy ezen kezdjük – az egyház azoknak összessége. ugyan- csak abból a két szempontból szemlélhető. 3. amelyben a sokféle „lelki ajándék” munkájának mégis egységes életet kell szolgálnia. „Annakokáért menjetek ki közülük és szakad- jatok el. 17). tisztátalant ne illesse- tek. de eredetileg nem foglaltatott benne. Kor. hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakozik bennetek?” (I.tében.” (Ezért nevezhető „numerus electorum”-nak. hogy: „eljegyeztelek titeket egy férfiúnak. 2. amikor elérkezett az ideje annak. Amint örök végzéseiben Ő tervezte el. távozzatok. azonban. Ján. És minden más helyi gyüle- kezetre ugyanez áll. 1. 52. hanem minden részben is igaz és teljes valóságában. amelyben Krisztus élete jelenik meg és bontakozik ki.” (II. Sokszor hasonlítja az egyházat – egyetemes mivoltában –. De ugyanígy szemléli a korinthusi és – egyúttal megint azt kell mondanunk –: bármely más helyi gyülekezet – életét is. és tisztátalant ne illessetek. ugyanabban a képben szemlélteti a megvalósítandó jó rendet: „amiképpen a test egy és sok tagja van”. És ez a gondolat utólag belemagyarázható az „ekklesia” szóba. de minőségileg minden „ecclesia localis” ugyanaz. azoknak az az élettörvényük. (I. amellyel Isten az embervilágból magához szólítja az övéit. (Ef. hogy így szemléletesen feltárja. Az ebben tükröződő tényállás nyilván azon alapszik. 2). 136 . hanem egymás közötti szerves összetartozásukat is értve. jertek ki onnan. 12. milyen más életet kell nekik élniük. „Nem tudjátok-e. mint az „ecclesia universalis”. Ez is bibliai gondolat ugyan.-ban a Babilonban élő Izráel népéhez hangzott el ilyen felhívás. ugyanazokat a képeket használja mindkét vonatkozásban. Ez áll az egyházra egyetemes mivoltában. hogy az egyházat Jézus Krisztusnak az Ő Szent Lelke által való benne lakozása teszi egyházzá. Az egyház – mondja –. hogy az „ecclesia” szó gyökerét képező „ekkalein” nem azt a „kihívást” jelenti. úgy kell a gyülekezetnek is egynek lennie tagjainak változatos „lelki ajándékai” mellett. Ezt alkalmazza azután az ÚT.) Ebből a szem- pontból nézve az egyház magának Istennek a műve. Az egyházról – egyetemes mivoltában – elmond- hatja. hogy bár az „ecclesia localis” és az „ecclesia universalis” fogalma világosan megkülönböztethető egymástól az újtestamentum – közelebbről Pál apostol – szóhasználatában. Amikor Pál apostol hasonlatokkal jellemzi az egyház mivoltát és sajá- tosságait.

Ezért megtörténhet. a szemünkbe tűnik az a temén- telen bizonytalanság.” (Ján. akiknél csak az „ideiglenes hit” látszata van meg. akinek engedelmes hittel kell válaszolnia Isten megjelentett akaratára. 8. vagyis olyan bizonyos a végső célhoz való elérkezésük. hogy azt Isten tisztán az Ő kegyelme alapján kötötte meg és tartja fent ővele. aki Krisztus nevét vallja”. számon van tartva minden tagja. Nincs az egyháznak olyan tagja. amely csak Isten előtt nyilvánvaló. azokat” – történetük egész rendjén végigkísérve – végül „meg is dicsőítette”. (Az idézett helyen Pál apostol sem zárja ki annak a lehetőségét. 3. akik- nek az élete meghazudtolja szájuk hitvallását. Kor. 19. Az az etiópiai udvari ember. (Jel.. 29. hozzátartozik a megnyilvánulásaihoz a belőle fakadó élet s annak során a neki megfelelő cselekedetek is.. ahogy Pál apostol kifejezi magát. s olyanokat is. hogy a kiközösített embernek „a lelke megtartatik a Jézus- nak ama napjára”. az is emberek gondjaira van bízva. ha a „kegyelmi szövetség” szempontjából nézzük az egyház valóságát.ugyanúgy Ő valósítja meg egészében csakúgy. akkor Istennel szemben az ember is felelős tényező lévén. mint a „hitnek” általuk is számon vehető megnyilvánulásaihoz.).) „Akiket eleve ismert. hogy szinte már nem is nevezhető egyháznak. úgy az Újtestamentum idején is. hogy egyesek a cselekedeteikkel ellene vallanak a szájukkal vallott „hitüknek” egyszer s másszor. „Ismeri az Úr az övéit. mint részleteiben. akit Filep diakónus azonnal felvett a keresztség által az egyházba.) Mind a két kritérium tekintetében egyaránt tévedhető az emberi ítélet: hitvallásuk alapján az egyházhoz számíthat olyanokat is. emberek nem igazodhatnak e tekintetben máshoz.. Ezért az is megtörténhet. hogy az egyház élete elerőtlenedik és elhanyatlik.) Ebből a szempontból az egyház a „hívők közössége” (coetus fidelium) és. hogy nem mindnyájan közü- lünk valók. (I. nem pedig valamilyen érdemei alapján. ha éppen kiközösíttetése is végül hasznosnak bizonyulna a 137 . hogy nyilvánvaló legyen felőlük. 2. amely az egyház életét jellemzi ebben a vi- lágban. vagyis az egyház tagságából való kirekesztésük. Csel. ingadozás és hullámzás. 19. Az utóbbi eset persze azt jelenti. 5.” (II. de a másik „szövetséges” fél: az ő „népe”. akik haló félben vannak” – tehát a „halál” állapotának mégsem esett még teljesen áldozatául. hogy az egyházból egyesek kivál- nak. Isten „szövetsége” ugyanis feltétlenül megáll minden körülmények között.) Ez nem jelenti ugyan azt. szükségessé válhat egyes esetekben az ilyenekkel a közösség határozott megtagadása is.) Sőt. De mivel a „hit” utóvégre a szívnek belső ügye. de nem voltak közülünk valók. (II. 5. Tim. Ján. hogy már úgy lehet róla beszélni múlt időben. jól példázza mind a többi esetet is. mihelyt letette a hitvallást: „Hiszem. Ilyen mindenekelőtt a „hitnek” megvallása. Emberek veszik fel tagjainak sorába azokat. mint az Ótestamentumban. bizonyságát szolgáltatva annak. és halott vagy” – így hangzik el felette néha az ítélet. hogy élsz. Azt mondhatjuk: ez a normális menete az egyház- hoz tartozó embernek. akiket „hívőknek” ismerhetnek el. mint akik maguk is rájöttek arra. 2. De ha valaki minden intés és feddés ellenére is ragaszkodik bűnéhez. és csak azért maradhat még mindig egyház. amely éppen az egyház atyafiságos ösztönzése és serkentése által is vele van ezen az úton. „Az a neved. mert ez az ítélet is serkentésnek van szánva.” (I. hogy valóban az legyen.) „Senki ki nem ragadhatja azokat az Ő kezéből. Tim. újra felveheti a küzdelmet ellenük. ezzel a megátalkodottságával mindenesetre lerontja hitvallásának az értékét. nincsen történetében semmi bizonytalanság. De mivel a „hit” egyben engedelmesség is.) Viszont. sőt azt szeretné. Hiszen a „megszentelődés” útját járja. szakadatlanul méltatlanná teszi magát erre a „szövetségre”. 1-2. akikhez szólhat a parancs: „Erősítsd meg a többieket. 10. mintha már meg is történt volna (Róm. hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia” (Ap. bűnbánatot tartva miattuk. valahányszor cselekedeteiben ellentétbe jut „hitével”. 2. amelyen sokszor eleshet. „Álljon el a hamisságtól („adikia” – vagyis a nem igaz élet) minden. 37. amelyről az Apostolok Cselekedeteinek könyvében olvasunk. 29-30. mert vannak benne még mindig olyanok. De az igazán „hívő” ember. (A „Sátánnak való átadásuk”. 19. hogy az illetők nem tartozhatnak mégis az Isten „kiválasztottai” közé. „Közülünk váltak ki. aki ettől mentes volna. talán nagyon gyakorta is. hogy nem valók a tagjai közé. 8. de mindig újra felkelhet és tovább haladhat Isten kegyelmes segítségével.

hogy egészében és általában mégis egyazon egyház valóságát ne ismerjük el az alatt a két cím alatt. amely egyszerűen élte a maga történeti körülmények által alakított életét. de úgy vélték. amelyről jól tudjuk. egymástól különböző egyházat állított ezzel szembe egymással. 12. hogy ezt a reformátori megkülönböztetést megint nem arra használták. hiszen az egyház mindenestől fogva az Ő örök végzé- seinek Szent Lelke által való megvalósulása. De ezek az isteni végzések előlünk elrejtettek. 3. ha a megtévesztő látszat ebben a földi életben mindvégig sem foszlott szét. „Aranynak” nevezzük és nem ólomnak. hogy az apostoli levelek nagyon gyakran „szenteknek” nevezik a „látható egyház” tagjait (Róm. hogy valaki embe- rek által úgy tartatik számon. és ezért megvalósulásuk is csak annyira amennyire követhető nyomon a mi tekintetünk által. És másfelől volt egy egyház – jobban mondva: nem is egy egyház –. Sajnos. Annak tudata azonban.) Ugyaninnen érthető az is. amelyet Istennek tévedhetetlen tekintete tart számon. Thess. A „láthatatlan egyház” így „alibivé” vált a „látható egyházban” megtűrt romlások igazolására. szemben a római egyháznak addig uralkodott felfogásával.): „hivatalos szenteknek” – és sok más helyen). Ugyanígy az egyháznak egyház voltát sem rontja le az. vagy réznek azt az anyagot is. hogy egyikük vagy másikuk csak látszat szerint tartozott közéjük. kiújult egyházi romlás arra vezetett. hogy a „láthatatlan egyházban” úgyis megvan minden. hogy az Igéhez kell igazodnia. a „rómait”) olyan végső instanciának tekintette. ha Isten másként látja. mert csak egy egyház van. Hiszen „szentek” alatt éppen azok értendők. és a „látható egyház” (ecclesia visibilis) között. amely a „látható egyházat” (t.i. mint az egyháznak tagja. hogy nem száz százalékig az. 4. Ezeknek az Igéből kivilágló igazságoknak akart eleget tenni a reformáció. mint a mi gyarló szemünk. mentesíthetni vélték magukat attól. 138 . – és intelmeit úgy intézi hozzájuk. sem a történelmében nincsen semmi.megváltásban való részesedése szempontjából. Istentől szeretett atyámfiai. nem akadályozhat meg bennünket abban. De itt is áll az az elv. mint „Istennek választottaihoz. Tehát a „látható egyházat” a „láthatatlannak” a normája alá akarták helyezni. Nem két. hogy valóban Isten „kiválasztottai” közé tartozik. a reformáció után is folytatódó. Volt eszerint egy „eszmei egyház” – arra érvényes volt mindaz. ami az Ige szerint csak egyazon valóságnak két aspektusa lehet. szentekhez és szeretettekhez” (Kol. ami Isten akarata szerint való. hogy Istennek az egyházra vonatkozó ezt az akaratát minden igyekezettel – legalábbis az emberi lehetőségek határáig – a „látható egyházban” is valóra váltsák. kegyelmének részesei és megváltó munkájának tárgyai legyenek. hogy az övéi. hogy bár Istennek olyan titka az ő „kiválasztottainak” névsora. amit az Ige az egyházról mond. Azzal a gondolattal. akiket Isten „kiválasztott” arra. nem biztosítéka annak. S a végső ítéletben Isten ezt az Őelőtte mindig nyilvánvaló valóságot még akkor is napfényre fogja hozni. hogy ti ki vagytok választva. Istennek a szemében az egyháznak sem az állagában. 7. hogy a mi látásunk lépten-nyomon megtéveszthető látszatok által. Az idők folyamán kitűnhet. hogy ez a reformáció napjaiban már úgy megtörtént. de amely számunkra „láthatatlan”.) – Viszont az a körülmény. Elvben persze arra nézve is vallották. amire való volt. a „látható egyházhoz” tartozó embereket: „Tudjuk. tehát a mi szemünk előtt megjelenő „látható egyház” nem azonos minden részletet illető vonatkozásban azzal az egyházzal. amikor különbséget tett a „láthatatlan egyház” (ecclesia invisibilis). De ez az egy egyház másképpen jelenik meg a mi tekintetünk előtt. Pál apostol mégis így szólítja meg olvasóit. 1. hanem elegyedik hozzá valamennyi más elemekből is. hogy „a potiori fit denominatio”. 1.” (I. hogy komoly gondjuk legyen. Végeredményben ezzel kettészakították azt. hogy a „látható egyházban” a „láthatatlan egyház” akarja kifejteni a maga evilági megnyilvánulását. aki kétsé- gessé válhatna és csalódást okozhatna. Ezen az alapon lehetséges az. amely nincs már alávetve semmilyen felette álló normának. hogy a további nemzedé- keknek nem kell. A reformációt a „láthatatlan egyház” és a „látható egyház” közötti megkülönböztetésre éppen az a felismerés vezette. amelyet Ő fenntartott magának.

amely a lényegét adja. amelyben már nem kell a bűnnel való „közdelem” állandó feszült- ségében élnie. És az egyháznak az egész történetében való szemlélete nem engedi elfelejtenünk. amely szerint az egyház feladata az volna. akár védekező módon. hogy semmi köze nincsen az Igéhez az „ecclesia militans” kifejezés olyan értelmű hasz- nálatának. amely számunkra természetesen „láthatatlan”. Az ellenfél tehát. amint Isten látja. nyilvánvalóan magán viseli annak a kettősségnek a bélyegét. 27). hanem dinamikus: az egyház egész életfolya- matát egyben kell szerinte néznünk. a „diadalmaskodó egyháznak” az állapota ez. hogy már elérte és ezért nincs többé miért „küzdenie”. És az előbbi csak úgy tudja fenntartani magát és csak úgy képes növekedni és fejlődni. nem pedig úgy. 5. amely földi pályafutását már elvégezve elérkezett a mennyei dicsőségbe. közös tulajdona az egész emberiségnek. amelyet az egyház az ő tagjainak „ó emberében” magában hordoz. mint az Igéből kivilágló fontos igazságok kifejezését. és a földi élet határán már túljutottra. Az egyháznak az Ige szerint való szemlélete nem ilyen statikus. amely egyéni tagjait is jellemzi: meg van benne az a Szent Lélek által teremtett és fenntartott „új élet” is. hiszen ez a „régi” élet. és ezért az a végső reménység is. mintha ő maga az Isten szerint való életnek tisztaságába öltözötten vonulna fel harcra a rajta kívül élő emberiség bűnei ellen. (Földi pályafutásának elvégeztével viszont elérkezik az egyház Isten végső céljainak abba a világába. Ezért tehetünk különbséget „látható egyház” és „láthatatlan 139 . amikor beteljesednek vele való tervei (Ef. vagyoni vagy hatalmi pozíciókért harcoljon evilági tényezőkkel akár támadó. 27). Nem jó azonban ezt a fontos megkülönböztetést a „látható” és a „láthatatlan egyház” elneve- zésével megjelölnünk. és amely ellen ki kell hogy fejtse minden igyekezetét. más részeiben utóbb – eljusson a „diadalmaskodó egyház” állapotába. amelyektől való tisztaságáért kellene minden igyekezetével „küzdenie”. Az egyháznak ezzel az életfolyamatával jár azután együtt az. amely számunkra is „látható”. Ez a megkülönböztetés valóban fontos. melynek a jövendő látóhatárán feltűnő remény- sége vezérelheti az egyházat a jelennek „küzdelmében”. 5. Természetesen kívülről is kap ez az ellenfél állandó ösztö- kélést és erősítést. úgy is. hogy míg ebben a világban „küzd”. (Ebből magától értetődik. mint „küzdő egyház” –. A harcaitól már megpihenő és elnyert végső győzelmének örvendő egyháznak. ha állandóan harcban áll az utóbbival. „láthatatlan egyház” alatt pedig értve az egyháznak azt a részét. és csak megközelítőleg alkothatunk képet a benne végbemenő történésekről. Azonban az egyháznak a bűn foltjaitól való ez a tisztasága a végső cél. Ezeknek a jelzőknek ilyen értelemben való használata feltételezné azt. Az egyház evilági valósága. Az Igétől egészen idegen gondolat volna úgy felfogni az egyháznak evilági „küzdelmét”. Beszél ugyan az Ige az egyházról. és a „diadalmaskodó egyház” (ecclesia triumphans). hogy mindenestől fogva át kell mennie a „küzdő egyház” állapotán.Használták a múltban ugyanezt a megkülönböztetést más értelemben is: „látható egyház” alatt értve az egyháznak azt a részét. a mi emberi tekintetünk előtt csak viszonylagosan rajzolódnak ki körvo- nalai. amely valamely időben itt él a földi világban. amely felé Isten megváltó munkája halad. és ezért úgy is. vagy valami afféle” (Ef. az egyházon belül és rajta kívül egyaránt. amint nekünk látnunk kell. a „diadalmaskodó” egyházra. de sohasem áltathatja magát azzal. hogy e felé a cél felé tartson. Már jóval a reformá- ció előtt foglalkoztatta a teológiai gondolkozást s a reformáció átvette az előző koroktól. elsősorban saját magában rejlik. hogy – némelyik részében előbb. Így fogja Krisztus „majd Önmaga elé állítani az egyházat dicsőségben”. azért kell küzdenie. ahogy Isten látja mindezeket. Amíg ebben a világban folyik az egyház története. De a találó nevek ennek megjelölésére a „küzdő egyház” (ecclesia militans). mint amelyen nincsen „szeplő vagy sömörgőzés. Ilyen harc mellett az egyház az Igétől való végzetes elhajlásában éppen olyan bűnöknek a szégyenfoltjaival borítja be életét. amely a jelenbeli „küzdésben” állhatatossá teheti az egyházat. hogy evilági célokért. hogy az egyházat egy adott időpontban vesszük szemügyre és osztjuk két részre: a még e földi világban „küzdőre”. amely ellen „vitézkedve” az egyház állandóan éberségben kell hogy álljon. de ugyanakkor meg van benne a bűnös ember „régi” élete is. De nem ezen van a hangsúly.

2. ami megtéveszthetné a mi emberi látásunkat. hogy az egyház Isten akarata iránti engedelmességből ehhez a rendhez tartja magát. mely szervei milyen működést fognak kifejteni. ami viszont nem jelenti. hanem meglepetésként következnek be. Ha nem érvényesül. Még kevésbé szerencsés kifejezés. rongálja és eltorzítja saját életét. amely felől nézve a szemünkbe tűnik. hogy mit értünk alatta. A „diadalmaskodó” egyházban ennek a különbségtételnek nincs értelme. vagyis „intézményes” élete. arról majd a továbbiak során lesz szó. Amint látjuk: itt előtérbe nyomul a felelős emberi tényező. hozzátartozik az. Van ennek az egyháznak – a szokásos kifejezés- sel élve – egyfelől „organikus”. meg szoktunk tenni még egy megkülönböztetést. „institutionális”-nak. Itt most arra kell rámu- tatnunk. 1). mint az előbbit. mint az egyház ügyének egyik legjelentősebb jövendő szolgáját? (Ap. Ezért ahhoz az engedelmes hithez. Persze nemcsak ilyenekben. vagyis Isten rendeléséből. amikor az egyház életének most tárgyalt aspektusát az egyház „organikus” jellegének nevezzük. Emberi szabályokba nem foglalhatók bele. Az egyház életéből kitermelte őket a Szent Lélek. 9. mint eszköze által. mert nem is sejthette. amely a maga „organikus” módján alakul ki és növekszik. előbb vagy utóbb valamilyen konkrét formát is kell hogy öltsön. akkor azzal az egyház vétkezik Isten akarata ellen. amikor szük- ségesnek látta. és van más- felől „institutionális”. előre nem állapíthatók meg. amelynek érvényesülnie kell benne „de jure divine”. Jobb híján azonban nyugodtan használhatjuk ezt is. És hányszor jelentettek az egyház számára nagy meggazdagodást és előbbre haladást olyan emberek és szolgálataik. és azoknak hordozása miképpen oszlik meg az egyházban külsőképpen is látható módon. mert hiszen minden organizmusnak megvan az ilyen előre ki nem számítható életnyilvánulásain kívül a meghatározott alkata is. 24). Az a „rend” ugyanis. és csak hálával fogadhatók és megbecsülendők a Szent Léleknek idevonatkozó ajándékai. hanem „épület”-hez is. akik felől ezt előre senki nem határozhatta el. vagyis „intézmé- nyes”-nek neveznünk az egyház életének a másik oldalát. ahogyan az élőlényekben munkálkodó élet titokzatos ereje is sokszor kiszámíthatatlan jelenségekben fejti ki magát. mert kétértelmű.egyház” között. hogy mindaz. Éppen ezért nem is egészen találó kifejezés az. vagyis az élő. és ezzel megkárosítja. mint Isten előtt felelős tényezőnek a jelentős szerepe sem. mennyire az Ő szabad jótetszése szerint alakítja egyházát Isten az Ő Szent Lelke által. hogy az egyházban mindenkor gondoskodás történjen ezeknek a funkcióknak a végbemeneteléről. „(Krisztusban) az egész épület szép renddel rakattatván nevekedik szent templommá az Úrban”. amelynek Isten akaratából érvényesülnie kell az egyházban. milyen nagy jelentőségű volt az apostoli kor egyházának életében Pál apostolnak a munkássága. eltűnt belőle. Az evilágban élő egyházban – amely tehát egyben „látható” és „láthatatlan” egyház is –. amely meg- szabott tervhez kell hogy igazodjék a felépülésében részt vevők munkája által. amelynek alapján jól tudjuk előre is. amely pontos paragrafusokban 140 . Ezen a ponton mutatkozik lényeges eltérés a reformáció követőinek és a római egyháznak az egyházról való felfogásában. amelyeknek Isten akaratából végbe kell menniük benne. mindaddig. És mégis a damaszkuszi úton bekövetkezett fordulata előtt kinek juthatott volna eszébe a „fenyegetéstől és öldökléstől lihegő” ellenséget úgy számon tartani. Hogy mik ezek az egyház életének a belső alkatát kitevő funkciók. hogy a Szent Lélek nem munkálkodik általa. Az egy- házban ki kell alakulnia valamilyen törvénykönyvnek.Csel. (Ef. Gondoljunk csak arra. a kettő lényegbeli azonosságának ellenére is. bár nem hiányzik belőle sem az embernek. Az előbbiben inkább a „szuverén kegye- lem” munkája nyilvánul meg. Ezért hasonlítja Pál apostol az egyházat nemcsak élő „test”-hez. Abban Istennek az egyházra vonatkozó örök végzé- sei már úgy megvalósulnak. szerves létezőkéhez hasonló élete. amíg tisztában vagyunk azzal. Normális feltételek mellett tudhatjuk. amelyet Isten az egyháztól az Ő kijelentett akaratára válaszul elvár. Az egyház életéhez is mivoltánál fogva hozzátartoznak bizonyos funkciók. Az egyház életének az az oldala ez. hogy mindebből adódik az egyháznak bizonyos életrendje.

n. Bellarminus meghatározásában ez kifejezésre jut: „Az egyház azoknak az embereknek a társasága.) Eszerint maga Jézus Krisztus rendelkezett úgy az Ő egyháza felől. akikről azután a felhatalmazás átszármazott az általuk „püspökökké” felszenteltekre – valamennyiük élén pedig az ő „elsőségénél” (primátusánál) fogva Péter apostolt és a római püspökségben utána következő mindenkori utódját. A történeti fejlődés dolga volt az idők során ilyen vagy olyan formában kialakítani. Nem foglalkozunk most ennek az egész elgondolásnak a részleteivel. hogy az egyház nem más. hogy különböző korok és viszonyok követelményei szerint alakítsa ki a neki legjobbnak mutatkozó egyházi szervezeti és rendtartási formákat. „püspöki” (episzkopális) szervezet”. amely az egyház történetének első évszázadaiban kialakult – ha nem is részletkérdésekben. Az egyháznak ez a formája a pápaságban kicsúcsosodó ú. Így alakul ki az egyháznak az a szorosabb értelemben vett „intézményes” élete. (A pápaságban való kicsúcsosodása nélkül ugyanezt a szervezeti formát tekinti egyébként Istentől rendeltnek a keleti ortodox egyház is. Az. A római egyház mármost egy bizonyos konkrét „intézményes” formát. de mindenesetre az ő nevükben gyakorolható csak az általuk „felszentelt” és felhatalmazott „papok” (presbiterek) által. hogy „rendjében” azokat a lényeges elveket valósítsa meg. amely tartalmát főképpen a római egyház sákramentumtanából nyeri.részletezi ennek a „rend”-nek a szabályait: milyen teendők kinek a hatáskörébe tartoznak az egyházban. élhet ezzel a szabad- ságával. hanem csak „jure humano” érvényes addig. Az újtestamentumi idők kezdeti viszonyai között nem is volt nélkülözhetetlen. legfeljebb csak csíraszerű formában található tehát meg. Nem „jure divino”. De még akkor is. Isten nyilván rábízta az egyház szabadságára. tehát a szoros értelemben vett apostolok szolgáljanak mint vezetők. és végső fokon a pápának a kormányzata alatt élnek. a római főpapnak a kormányzata alatt” („sub regimine legitimorum pastorum se praecipue Christi in terris vicarii. Ez az egyházi kormányzat. és változ- tatása nem válik szükségessé. Elméletileg persze nem mehetett feledésbe az. Mindaddig. Romani pontificis”). hogy annak élén az Ő erre felhatalmazott tizenkét tanítványa. ami egyébként is a Symbolikának a római egyház részletesebb ismertetésére is kiterjedő feladatkörébe. akiket ugyanazon keresztyén hitnek a vallása és ugyanazoknak a sákramentumoknak a közössége kapcsol egybe” (coetus hominum eiusdem Christianae fidei professione et eorundem sacramentorum communione colligatus”) emellől nem maradhat el ez a megszorítás: „a törvényes pásztoroknak és főképpen Krisztus földi helytartójának. a pápát illeti meg a legfőbb vezető méltóság és hatalom. ahol az Ő hívei ebben a szervezeti formában. És így gyakorlatilag az „egyház” voltaképpen ezt az egyházi vezetőséget jelenti. sőt az anglikán egyháznak egyik szárnya is. amikor – mint pl. stb. de mindenesetre lényeges fővonásaiban – „de jure divino” érvényesnek tekint és igyekszik – megfelelő exegetikai művészettel – magából az Igéből is igazolni. természetesen nem gyakorolható mindenütt közvetlenül a „püspökök” által. Így helyezkedik el az egyház felett egy meg- határozott rendet követő vezetőség. ezekbe a hatáskörökbe milyen feltételeknek megfelelő emberek milyen módon állítandók bele. vagyis Jézus Krisztus rendelkezésének megfelelő egyházi élet. a maga különféle fokozataival. Ilyen – hogy a nevén nevezzük – „jogi” szabályozását az egyház életének nem találjuk az Igében. nem változhat meg sohasem az idők végéig. Mindmáig ott van csak „legitim”. amelyek a törté- nelem további folyamán szerinte is megtűrnek újabb változásokat. a nagy jezsuita teológus. és a jövőben is bizonyára sok változáson fog még átmenni. és pedig tisztségüket az „apostoli utódlásra” (apostolica successio) visszavezetni tudó püspököknek. mint az egyház mivoltához hozzátartozó dolog. mint Jézus Krisztus híveinek összessége. meg az 141 . amelyek az Igéből Isten akarataként tűnnek ki erre vonatkozólag. Emez ellenben a múltban is sok változást látott már. amellyel szemben az egyház tagjai egyébként csak függő és passzív szerepet töltenek be. amíg ideje le nem jár. a „klérus”. amíg az egyházat ebben az a törekvés vezeti. amely már túlmegy az egyház Istentől megszabott alkatán.

amelyet Sára. ha ötödiknek nem számítjuk hozzá- juk az „anyaszentegyház” kifejezésben benne rejlő utalást az egyház „anyai” mivoltára. törté- netileg kialakult intézményes formát az egyház lényegéhez tartozónak tekint. az egyház „anyai” mivoltának a gondolata mindenesetre azt a fontos és az Igéből gyakorta kitetsző igazságot fejezi ki. Vele szemben nem az a helyes állásfoglalás. Ez viszont nem jelent közömbösséget ezzel a kérdéssel szemben. amint Ábrahám is ősatyja ilyen értelemben „mindazoknak. az egyházzal. hanem jelzőként szereplő számnév. Az egyház mivoltának lényeges jellemző vonásait az egyház „tulajdonságai” („attributa ecclesiae”) címén azoknak a jelzőknek az alapján szokás a dogmatikában tárgyalni. 3. hogy az egyéni „hívő” mindenképpen függő viszonyban áll a „hívők” közösségével. (Róm. 4. mint „anyának” a megjelölése egyáltalán nem szokatlan más nyelveken sem. vagyis a helyi gyülekezetek értendők. Egyébként az egy- háznak. Annak köszönheti a „hitre” való el- jutását. Egyes mozzanataira az alábbiakban mindenesetre vissza kell majd térnünk. Azonban ez a kifejezés csak a magyar szövegben található meg. Az első ez: „egy”. akik hisznek”. tehát nem hangsúlytalanul mondandó. De ettől eltekintve. Kifejezetten azonban erről nincs szó az Apostoli Hitvallásban. Marad tehát a benne szereplő négy jelző. ha a maga egészében mutatunk rá. Olyan hasonlat ez. az a helyes. a Sinai hegynél Arábiában köttetett. a másikban pedig az Isten kegyelmi ígéretei szerint való szabad „fiúság” megszemélyesítőjét mutatva fel. Gal. 11. hogy a két nőalak a „két szövetséget” jel- képezi: amaz. Hágár. És csak ennek az együttesnek az ölén élve nyerheti el a „hitben” való növekedését. és több nem is lehet. „szabad”. hogy mindnyájan hozzátartoznak az „egy” egyház valóságához. 7). és pedig együttesen éltek. Ez itt nem határozatlan névelő. valamint hivatása betöltésé- hez az állandó serkentést és irányítást. az ígéretek hordozója képvisel. mert az Ige e tekintetben szabadságot ad az egyháznak. közönséges. hogy Pál apostol egy helyen Hágár és Sára ótestamentumi alakjait allegórikusan értelmezve s az egyikben a Törvény alatti „szolgaság”. Hanem éppen azért. Sárát. a „hitben”. amely egy bizonyos. a szóban forgó ellentétet végül úgy is kifejezi. szent egyházról” szólnak. tehát hangsúlyos része a szövegnek. szintén történetileg kialakult szervezett formát állítunk úgy oda. A Szentírás- ban ugyan csak annyi alapja van. vagy pedig inkább. amelyek valóban az életéhez tartoznak. vagy pedig egyszerűen az allegorikus értelemben vett ősanyát. Most elég. hogy az egyház „csak egy”. mert egyáltalán csak a mi nyelvünkön használatos. ha az egyház „pluriformitását” valljuk (amint a II. ha egy másik. vagyis a zsidó nép életében – ebben Hágár „fiaival együtt szolgál” (vagyis a szolgaság helyzetében van). míg ezzel ellentétben „a magasságos Jeruzsálem”. 4. – „ez mindnyájunknak anyja” (Gal. mint a legszélsőségesebb példájára az egyház olyan értelmű „institutionális” felfogásának. és bennük annak a 142 . 24-26). amelyeket az Apostoli Hitvallás sorol fel az egyházról szóló cikkében: „Hiszek egy. Helvét Hitvallás is teszi). hogy az Újtestamentum hasz- nálja ugyan az „ecclesia” szót néha többesszámban is. amely közkincsnek mondható az egyetemes egyházi nyelvezetben. mint amely nélkül nem lehet az egyház az egyház. és elismerjük. hogy előtte már mások éltek. Bármilyen indokolt és szükséges legyen is ezeknek helyenként alakuló külön élete. közönséges keresztyén. mert az Ige az egyház belső alkatát illetőleg eléggé világosan eligazít bennünket ahhoz. vagyis az Istentől megígért és a mennyekből a földre alászálló). Vitatható. amely tovább él a „mostani Jeruzsálemben”. amelyek annak kevésbé. de akkor ez alatt a többesszám alatt az „ecclesia localis”. különböző szervezeti formák keretei között is végezheti. hogy különb- séget tudjunk tenni olyan intézményes külső formák között. Az eredeti szöveg és annak más nyelveken megszólaló fordításai csak egyszerűen „egy. keresz- tyén anyaszentegyházat. Mondtuk. – L. Azt jelen- ti. Erről is alább lesz majd szó.Egyházjog tudományába tartozik. hogy az egyház azokat a funkciókat. hogy itt az anyának és gyermekeinek képében az „anya” csakugyan az egyházat jelenti-e. talán minden másnál jobban megfelelnek. az „ekklézsia” név viselésére az jogosítja őket.” Négy jelzővel van itt dolgunk.

és minden szolgálatnak az egyház bármely részében arra kell irányulnia. amikor ezt az „egységet” éppen csak a maga keretei között tudja elképzelni. 13. Végső célként lebeghet csak előttünk. 3). Az „egyházak” közül egy sem lehet „az egyház”. nem hangzott el hiába. érett férfiúságra. amint te énbennem. A római egyház – amelynek történeti jó szolgálata az. a jelen esetben a mi többes számban emlegetett „egyházainkról”. 3. amely „a tökéletesség köteléke” (Kol. mégis téved akkor. valamennyire mindig átvilágol az egyház szétszakadozottságának ügyén. mint egyedüliről. a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”. Jézus Krisztus „főpapi imájának” az a kérése. a „látható egyházban” mindig csak többé-kevésbé fog megnyilvánulni. vagy azok valamelyikéről úgy gondolkozunk. eltérünk a bibliai szóhasználattól.valósága jelenik meg. hogy abnormitásnak tűnik fel az.”. amely felé tartanunk kell. (Ef. azzal le kell számol- nunk. hogy az egyház „egységének” gondolatát mindig erőteljesen kép- viselte olyankor is. annak az egy ígéretnek a remény- sége alatt. mintha egymáshoz semmi közük nem volna. ha nem vagyunk tudatában a mi szóhasz- nálatunknak a bibliaitól való eltérésének. És ezzel együtt jár a szeretetben való fogyatékosság. „ökumenikus mozgalmak” szolgálata által. Azzal az igényével. mint amilyenek azt egyéb- ként megbontják a gyakorlatban. annál inkább rejtve marad ez a mégis meglevő. A baj abban mutatkozik igazán. És viszont: mennél jobban elmerül az egyház ezekbe a fogyatékosságaiba. annál jobban meglátszik az életében az „egység”. és én Tebenned.) Mennél jobban kinő ezekből a hiányosságaiból az egyház. mintha azonosság volna a többes számban is szerepelhető „egyház” (ecclesia particularis) között és aközött. Nem az a baj. voltaképpen mélyebb szakadékot támaszt az egyház „egységében”. 14. és a végső célnál majd dicsőségesen kivilágló „egység”. ahogy a mi tekintetünk előtt éli az egyház a maga életét. amelynek megvalósulását egy Szent Lélek munkálja egy Evangélium hirdette- tése és egy hitnek az emberekben való felébresztése által. éspedig jogosan. hogy az egyház ahelyett. Az egyháznak ez az „egysége” Isten szeme előtt sohasem válik problematikussá. 4. amelyről az Ige mindig úgy beszél. Annyi „egység” mindig látható marad az egyház életében. „Verba valent usu”. hogy nincs még 143 . hogy egységes intézményes keretek között. Sok más ponton is menteseknek érezzük magunkat. Hiba csak akkor származik ebből. Egy Isten szerezte egy Jézus Krisztus által az emberiségnek azt a megváltását. egy vezetőség alatt élne. hogy az egyház különböző részei között meggyengült a közösség. hogy: „mindnyájan egyek legyenek.. hogy végül dicsőségesen célba juttatja munkáját.n.) Amint Pál apostolnak e szavaiból kiviláglik: az „egység” tökéletes megnyilvánulásának a komoly akadálya az egyházban a Krisztusban való „hitnek” és az Ő „megismerésének” hiányossága. vagyis pl. vagy rejtve maradna is a jövőben ez az „egység”. hogy: „eljussunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére. hogy az egyház megtartassék „a Lélek egységében” (Ef. Ezzel nem bélye- gezzük meg a mi szóhasználatunkat. 4.. sokféle szervezetre oszolva él ebben a világban. mint helytelent. Az egyház „egysége” (unitas ecclesiae) ugyanazokon az alapokon nyugszik. Ugyanakkor azonban azt is meg kell állapítanunk. Úgy azonban. de a „lát- ható egyházra” nézve nem vették komolyan –. hogy akármilyen szégyenletesen rejtve maradt is múltbeli története folyamán. hanem annak csak egyik része vagy ága. Csak az utolsó félszázad hozott e tekintetben javulást az ú. ez az „egysége” elhomályosul. amikor azt csak a „láthatatlan egyház” tulajdonságának tartották. és azok sokáig úgy éltek. amely a Szent Lélek által meg- van benne. hogy az egyháznak az az „egysége”. Isten részéről nem hiányzik semmi ahhoz. (különböző felekezeti alakulatokat értve ez alatt). hogy ők is egyek legyenek mibennünk. hogy az egyháznak a pápai uralmon kívül élő részeinek is mind meg kellene hajolniuk ez alatt az uralom alatt. De akármilyen örvendetes eredmények mutatkoznak is már eddig e tekintetben s akár- milyen nagy reménységekkel nézhetünk a további jó eredmények elé. amely a „láthatatlan egyházban” Isten tekintete előtt megvan. a bibliai szóhasználathoz való szolgai kötöttség alól. Atyám. Amikor tehát mai szokás szerint beszélünk „egyházak”-ról. sőt sokszor egymás elleni harcokban tépdesték az egyház „egységét”. amelyeken maga a léte és fennmaradása. a többiek mellett.

A „látható egyházon” az is mindig meglátszik. amely már túlvezette őket saját népük határain – el a „földnek mind végső határáig”. Olyan tulajdonság ez. A második jelző. Azokban az emberi. Éspedig Őt. 5. hogy Istennek megkülönböztetés nélkül az egész embervilággal való ügye az. mivoltánál fogva.2) tekinthető olyannak. és részesei az Ő ígéretének a Krisztus Jézusban az Evangélium által”. mint amelyben megszületett az egyház.) Eszerint igaz az is. mintha Isten kegyelmének munkája csak egyetlen egy népre. hanem bűneinek a bocsánatát jelenti. A Szent Lélek várt és bekövetkezett kitöltetése folytán megkezdődhetett Jézus Krisztus híveinek és hitvallóinak az az útja. Amint az egyéni „megszentelődésnél” láttuk. hogy: „egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy. ami az egyház életében végbemegy. amely szorosan véve csak magát Istent jellemzi.csel. hanem irányítsa munkáját – legalább elvileg. minden néphez szóló és minden népre kiterjeszkedő. 1. Az egyház „szentségéről” (sanctita ecclesia) fentebb már volt szó.) Az egyház harmadik tulajdonsága. s ami ennek útjában áll. hanem egy- szerűen az Istennek való szenteltség. az Ótestamentum egész ideje alatt úgy tűnhetett fel.” (Ján. Az emberek dolga ebben csak az. amely a Jézus Krisztus előtti időkben rejtve volt. Csel. ha gyakorlatilag erre nem mindig képes –. „egységben” kellene. De ha így viszonylagos értelemben magán viseli is a „szentség” bélyegét. 3. ahogy a magzat megvan és él már e világra meg- születése előtt is. (Ap.) az egyház csak akkor válaszol hozzáillő engedelmes bizalommal. lényege. ha ugyanakkor szívére veszi és állandóan szívén hordja az Igének őhozzá szóló felszólítását: „Amiképpen szent az. hogy maga se álljon meg semmilyen korlátnál.sokkal több is belőle. „közönséges”. ti is szentek legyetek (vagyis Istennek odaszenteltek) teljes életetekben. ha az eredeti szöveg nyomán haladunk: „szent”.. mégis áttör valami abból.T. 8. görög-latin kifejezéssel: „katolikus” – volta (catholicitas ecclesiae). és ebben különbözik minden másféle társas alakulattól. Isten adja ezt a jelleget azzal. hogy Istennek ezt az akaratát engedelmes hittel a magukévá teszik. ami vagy aki eszközévé válik az Ő kijelentésének (önkijelentésének). embereket „kiválaszt” magának. mint róla leolvasható jelleg. sokszor nagyon is emberi célok szolgálatában.. amely „látható” mivoltában csak többé-kevésbé tűnik elénk.” (Ef. vagyis „egyetemes” élete. aki elhívott titeket. nem pedig virulásának a bizonysága. hogy a pünkösdi esemény (Ap. a Lélek által. De „most” nyilván- való lett. 1. Ez is olyan tulajdonsága az egyháznak. hanem úgy valahogy. mivolta. Lépten-nyomon „szenteknek”.. 3. csak még nem igazi mivoltának megfelelő formában. És másfelől igaz az is. amely benne elha- talmasodhat. 144 . az romlása az egyháznak. hogy az egyház megvolt és élt már az ÓT.) Régebben. Az egyházra (valamint tagjaira is) alkalmazva a „szentség” tehát nem valamilyen benne magában (vagy bennük magukban) rejlő minőség. magukat is „odaszentelik” Istennek. az egész embervilág felé. idején is. hogy akármilyen érdem- telenül is. úgy az egyház „szentsége” sem a bűntől való mentességét. 15. Azt jelenti ez. amely az embervilágot részekre tagolja. Ez az egyháznak az a „titka”. (Ef. ahogy most kijelentetett. – mai szóval: „egyetemes”. Ugyanazt jelenti. (I. Minden más „szentség” csak származék ebből a forrásból: Istenből hárul át mindenre. és csak az Ő eljövetele. Pét. amiből az egyházra az a kötelesség származik. hogy fundamentuma a „megigazulás”. hogy a „pogányok” – vagyis a többi népek – „örököstársak és ugyanazon test tagjai.) Így végre kibontakozhatott az egyháznak sajátos. amelyről az Apostoli Hitvallásban szó van. az elsősorban mégis inkább feladat az egyház számára. Ő önmagában „szent”. és munkájának elvégzése után vált nyilvánvalóvá. 6. az Izráel népére akarna korlátozódni. hogy alapjában véve Isten megváltó kegyelmének az ügyét szolgálja. 17. Ez az egyháznak az a tulajdonsága. mint amikor tagjait nevezi az Ú. hogy megnyilvánuljon. amelyről Pál apostol azt írja. hogy természete. 17. amelyben az emberek egymással összefognak. Jézus Krisztus „főpapi imádságának” erre a kérésére: „Szenteld meg őket..

Hogy az egyház Krisztusnak a „teljessége”. hanem egész történeti kibontakozásának folyamatában. Még ugyanazon nemzetbeli egyházban is kifejlődhetnek a nemzet különböző rétegei szerint az egyházi életnek olyan különböző színezetei. ami abban jut kifejezésre. Nyilvánvaló. hogy amint egy-egy része behatol valamelyik népnek az életébe. aki „megaláztatásának” 145 . – magában véve nem kifogásolható. 4. ha ugyan nem egyenesen a megtagadására is. Azt jelenti ez a „krisztusi” volta. vagy pedig – bármennyire nagyra becsülik is egyébként az ilyen sajátosságaikat. hogy az egyháznak így színezetükben egymástól különböző részei egymástól különálló intézményes keretet alakítsanak ki. beleértve azt a jövőbeli kialakulását is. felveszi magára annak a népnek egyéni sajátosságait. „szentsége” és „egyetemessége” is. Hiszen van- nak ma „népek”. amely még előtte áll. vagy éppen ezek szerint alakuló intézményes szervezetek is.„Egyetemessége” természetesen úgy jellemzi az egyházat. mint azt. Vagyis más szóval: fődologgá válik-e számukra mindaz. mert ebben gyökerezik az egyháznak „egysége”. hanem ezzel együtt a minőségbeli meg- gazdagodását és kiteljesedését is. Azt mondhatnánk: valamennyi között ez a legfontosabb. amelyekben megfeledkezik arról. hogy ez az „egyetemesség” az egyháznak nemcsak mennyiségbeli kiterjedését jelenti a földön élő emberek egész világára. amellyel dolgunk van. nem érzik otthon magukat a másiknak a körében. (christianitas ecclesiae). az egyház „keresztyén”. Jézus Krisztus. vajon az ilyen egyházrészek magukba zárkózva élik-e a maguk külön életét. ha „nemzeti egyházakká” szervezkednek. Eleitől fogva ennek irányában haladt az egyház élete. ami közös kincsük és feladatuk az „egyetemes” egyházzal a maga egészében. Vannak történetében korszakok. azaz „krisztusi” volta. A negyedik jelző. amint a különböző népek mindegyike belekapcsolódik ebbe az életbe a maga sajátos színeivel és jellegzetességeivel. hogy a maguk külön életét is élik –. De természetesen csak az apostoli nemzedék lehetőségeinek határai között. Annak az életnek. hogy azok. mint lényegében rejlő tendencia. Ezért ha a „látható egyházban” fel akarjuk ismerni ezt a lényegéből folyó jellemvonását. még abban az esetben is. és az egyház sohasem engedheti elhomá- lyosulni a maga tudatában: mit köszönhet annak a Jézus Krisztusnak. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv a maga egészében annak a bizonysága. amelynek közös életében részt vesznek annak más részeivel együtt. amint erre Jézus Krisztustól határozott parancsot is kapott: „Elmenvén. vagy csak évszázadokkal később váltak az egyház számára hozzáférhetővé.” (Máté 28. Ebbe a folyamat- ba azután nem egyszer belejátszik az egyházban mindig újra kísértő engedetlenség bűne is. Ezek az illető nemzet nyelve. mint ment végbe Jézus Krisztusnak ez a paran- csa. tudatában vannak-e az „egyetemes” egyház egészéhez tartozásuknak. Mert az egyháznak az „egyetemességre” való beállítottsága nem állhatja útját annak. értelme is. tegyetek tanítványokká minden népeket. az egyház annak arányában válik „láthatóvá”. Ezért is megvan a jogo- sultsága annak. aki valamikor életre hívta és útnak indította. amelyet Ő e földre hozott. 19). amelynek megvalósulása sok rajta kívül álló feltételtől is függ. hogy Jézus Krisztusra vezethető vissza. az egyház a szétvetülése emberek életének a sokaságába. hogy egész életét és minden munkáját az „egyetemességre” kell irányítania. Ez sokkal többet jelent. hogy jól gondozni és irányítani csak mindegyikük maga tudja a maga életét. történeti emlékei és reménységei szerint olyan sajátos jelleget öltenek óhatatlanul is. hogy közös „hitvallási” alapon állnak.) megvan közöttük –. vagy pedig – amellett. ha „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egysége” (Ef. melyek csak évszázadokkal később alakultak ki a történelem folyamán. akkor nem az időnek valamilyen pontján kell szemügyre vennünk. akik az egyikhez tartoznak. fejlettsége. az Ige alapján. ami egyenként megkülön- bözteti őket egymástól. Minden azon fordul meg. – azok megmaradnak számukra másodrendűeknek mindahhoz képest. hogy egész életének alapja is. Ebből mindenesetre nagy kísértés adódik az egyház „egyetemességének” legalábbis az elhanyagolására. Ez is alapvetően fontos ugyan. vagyis az Ő élete az egyház életében bontakozik ki teljes gazdagságában. 13.

szorosan odakapcsolódik ez az Ő egyházának adott ígérete: „Íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28. ami az egyház felé ebből az „apostoli” ősbizonyságtételből hangzik el. Ókori időktől fogva szerepelt az egyháznak még egy jelzője. más lesz. hanem a mindenkori jelenben is élő „alapja” az egyház életének. hogy általuk szóljon és hasson tovább nemzedékről nemzedékre mind- az. akiket Isten arra „választott ki”. mint az Ő teste. tehát az Ő szolgá- latait is végzi. hogy szövegéből az „apostoli” jelző ki- maradt az egyház jellemzésénél. bár- milyen konkrét „intézményes” formát öltsön is az a történelem folyamán „de jure humano”. 146 . nem is ismerhetnénk Jézus Krisztust.). amelyben és amely által Ő akarja kifejteni akaratát. amelyet követnünk kell. attól a kultusztól. Hiszen az apostolok bizonyságtétele nélkül. mert ami ebben kifejezésre jutna. az Ő életét éli. Az egyház az Ő „teste” (Ef. Az Igében viszont Jézus Krisztusnak ahhoz a kijelentéséhez: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”. az benne foglaltatik már úgyis a „keresztyén” jelzőben. amely- ben embereket részesít. amelyeket a szó szoros értelmében vett „apostolok” raktak le fundamentumául. Mindenféle helyettes nélkül Ő tehát személyes jelenlétével élteti és vezérli az Ő egyházát. „Megdicsőülésének” állapotában is Szent Lelke által Ő élteti és kormányozza az egyházat mennyei Uraként. Elméletileg ugyan a római egyház is megkülönbözteti azt az „imádatot” (adoratio). Rátérhetünk ezek után azoknak a funkcióknak számon vételére. és Jézus Krisztus széltében-hosszában a háttérbe szorul ahelyett. Azt jelenti ez. Mennyei „felmagasztal- tatásából” is arra üti rá Szent Lelke munkájának a pecsétjét. amely egyedül a Szentháromságot. vagyis csak annyiban felel meg saját lényegének. amennyiben élete Jézus Krisztus körül forog. A sorrend. Őt szolgálja és Őt képviseli ebben a világban. De Jézus Krisztus nemcsak a múltnak soha le nem róható hálával emlékezetben tartandó „megalapítója”. a római egyházban –. „Helytartóra” – mondja a Helvét Hitvallás – „annak van szüksége. mint amelyben magának Jézus Krisztusnak a megváltás munkájában viselt „hármas tisztét” tárgyal- tuk. az Ő Jézus Krisztusban való megtestesülésében is megilleti. A gyakorlatban azonban elmosódnak a határok. mint a Jézus Krisztus „hármas tisztének” az egyház életében érvényesülő vetületei. aki távol van”. És Ő éppen avégre „választotta ki” az Ő „apostolait”. Az egyháznak ezt a mindenekfelett lényeges „krisztusi” jellegét súlyosan elhomályosítja az. Végeredményben az egyház „krisztusi” voltával ugyanígy ellentétben áll a római egyházban a pápának. hogy az egyház az idők végéig csak azokon az alapokon építhet tovább. Az az Ő emberek felé irányuló szolgálata. mert hiszen azt az Ő „fő- prófétai” és „királyi” szolgálata előfeltételezi. 23. hogy a középpontban állva egyedül uralkodna az egyház egész látóhatára felett. de „felmagasztaltatott” is az „Atya Istennek jobbjára”. persze: „mutatis mutandis”. így a Fiú Istent is. amely az utókorra az Újtestamentum írásaiban maradt fenn. Jézus Krisztuson kívül más tárgyakra is irányul a bizalom- teljes tisztelet (szentekre és mindenekfelett Szűz Máriára). hogy Jézus Krisztusnak első tanúbizonyságai legyenek. 18-20). Mégsem kell az Apostoli Hitvallásnak felrónunk. amit földi élete folyamán Ő maga mondott és cselekedett. Ott első helyen az Ő „főpapi tisztéről” kellett beszélnünk. mint amely lényeges mivoltához tartozó tulajdonságát fejezi ki: az egyház „apostoli” volta (apostolicitas ecclesiae).állapotában itt élt annak idején e földön. és ami annak hű továbbadásaként és tiszta értel- mezéseként szólal meg nemzedékről nemzedékre. Ezek a funkciók nem egyebek. mint aki „megaláztatott” ugyan a kereszthalál- nak mélységeiig. amelyek az egyház életfolya- matát alkotják és ezzel megszabják az egyháznak „de jure divino” fennálló életrendjét. ha „apostoli”. „Krisztusi” nem lehet az egyház másképpen csak úgy. Ez valóban nagyon komolyan veendő igazság. 1. és ez adja meg annak „krisztusi” jellegét. mint Krisztus „földi helytartójának” (vicarius Christi in terris) az egyház feletti feltétlen követelménye. vagyis azokra kell mindig hallgatnia és azokhoz kell mindig igazodnia. Őbenne él. ha – mint pl. Hiszen az egyház. Az egyház tehát csak annyiban egyház. mint akire Jézus Krisztustól átszállt – Péter apostol révén – az egyház feletti „teljes hatalom” (plenitudo potestatis).

4. hogy Isten bűnös voltunk ellenére nekünk kegyelmes Istenünk legyen. vagyis állhatatosan hallgattak arra.amely ezekben kifejezésre jut. amelyről Pál apostol így szól: „Ő adott némelyeket apostolokul. Hiszen ezeknek tárgyalásánál már rá kellett mutatnunk arra. Ahhoz ugyanis. amit Isten az ő „testté lett Igéjében” egyszer s mindenkorra megmondott. Éppen ebből adódik az egyháznak két lényeges életfunk- ciója: munkálnia kell a Jézus Krisztus „főprófétasága” által elnyert Kijelentés szüntelen tovább hirdettetését. né- melyeket prófétákul. némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.” (Ef. mert a Szent Lélek munkája az illetők belső világában. amely által engesztelést szerzett a mi bűneinkért. (Az itt olvasott felsorolásban az apostol a maga korabeli egyházi viszonyokat tartja szem előtt s ezért azzal a kérdéssel. Nem mondhat- nak ők sem mást. csakugyan úgy kell kapnia az egyháznak. Mi az egész egyházat értjük alatta. Így mindenekelőtt az a dolga az egyháznak. ami minden időkre szóló útmutatás az egyház számára. és a Jézus Krisztus „királysága” által megvalósuló élet rendjének épülé- sét e földön. hogy ilyen Istentől elhívott „igehirdetők” adassanak neki. vagyis együttvéve az egész Szentírást). már feltételezi tehát Jézus Krisztus „főpapi” szol- gálatát. amint erre Jézus Krisztus kifejezett felszólítása is 147 . vezetőivel együtt. Mindent annak köszönhet. Az egyház élete is. a „főpróféta” által szól hozzá. amely Istentől Jézus Krisztus. hogy „felmagasztaltatása” állapotában Jézus Krisztus ezeket a szolgálatait emberek által folytatja és viszi a kiteljesedés felé e földön. amikor az Ő „főprófétai” és „királyi” szolgálatáról van szó. hogy az egyház az ő tolmácsolásuk által hallgathatja az Igét. jeruzsálemi gyülekezetről olva- sunk. hogy „foglalatosak voltak az apostolok tudományában”. akiknek élő szava által folytonosan kiújul az emberek között az Ő Igéjének ajándéka. hogy szembehelyezi vele a „tanító egyház” (ecclesia docens) fogalmát. lehetetlen volna. Ebből a szempontból az a jellemzés. (munus speciale-ként).) Ilyen segítséget. amelyeknek aktíve kell megfelelnie. amelyben Isten kegyelme munkálkodik. amelyet a legelső. csak ugyanazt. hogy állandóan könyörögjön azért. hogy megtörtént az. hogy az egyház annak „hallgatója” legyen. 11). és csak ennek révén következnek számára olyan feladatok. ha nem alapulna azon az Isten felé irányuló szolgálatán. Az utóbbi jelenti szerinte a papi rendet. minden nemzedékben elsőrendű teendője az egyháznak (odaértve az apostolok újtestamentumi bizonyságtétele mellé persze a próféták ótestamentumi szavát is. Annyira előfeltétele ez az egyház egész életének. amit az apostoloktól tanulhattak. Ezt a kifejezést a római egyház abban az érte- lemben használja. hogy egyeseknek az a kiváltságos szerep jut osztályrészül. „Főpapi” áldozata és közben- járása nyitja meg az útját annak. gondoskodik Isten nemzedékről nemzedékre olyanokról.) Az egyháznak az a dolga. s ami maradandóan szól hozzánk a Szentírásban írott formában is megörökí- tetten. Azonban. és Isten előtt állandóan érvényesíti a maga valóságát. hogy a részletekben mi a múló jelentőségű és mi az. mint ajándékot. némelyeket evangélistákul. amelynek legfeljebb csak az emlékezetét kellene kegyeletesen őriznie. amely – hogy egy név alá foglaljuk őket: – az „igehirdetők” szolgálata útján „építi” az egyházat (Ef. mint az Istentől kijelentett igazság hivatalos letétemé- nyesét. Tehát „hallgató egyház” (ecclesia audiens) kell hogy legyen az Igével szemben. és nyilván a „vocatio ad salutem” tartalmán túlmenő „vocatio ad munus”. hogy felmerül a kérdés: mennyiben vesz az egyház egyáltalán részt Jézus Krisztusnak ebben a szolgálatában? Ellenben nem állja az utunkat ilyen kérdés akkor. nem kell foglalkoznunk. 12). Így a „hallgató egyház” csak az előbbiek vezetése alatt álló „laikusokat” jelenti.. és mi ennek a kegyelemnek az áldásaiban részesülhessünk. más szóval a „klérust”. 4.. („Vocatio interna” ez az elhívás. állandóan kíséri az egyház életét Istennek az a segítsége. Igaz ugyan. Mindkét irányban először is receptív jellege van az egyház szolgálatának. Erre a szolgálatra az egyháznak csak azok a tagjai vállalkozhatnak. hogy minden nemzedék valóban magához szólónak foghassa fel az Igét és ne tekinthesse valami régiségnek. akiket erre Isten elhív és ezzel az elhívással el is küld. hogy állandóan figyeljen arra az üzenetre.

E tekintetben csak annyi világlik ki az Igéből. az Evangéliumból éljenek”.” (Kol. Ez az utóbbi észrevétel arra is emlékeztet már bennünket. (Vagyis a maga részéről is elhívja őket annak végzé- sére. 7 – 15. akikben megkapja ezt az ajándékot. amikor lelkükre köti az egyház tagjainak. amellyel jó lelkiismerettel élhetett volna. életfenntartásukul szolgáló hivatásoktól mentesítve legyenek. hogy míg az utóbbi- nál az Igének szóval való tolmácsolása áll az előtérben.) Az egyház így az „igehirdetők” által állandóan „hir- detteti” az Igét. hogy ez által átengedje magát az Ő életet alakító és rendező hatalmának. hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába”. amely az Ő Igéjére figyel. mint az „igehirdetők” által végzett „tisztségszerűt”. az Ige igazságát szemléltető és meggyőzően tanúsító cselekedetek. 3. tanítván és intvén egymást. mennyire elválaszthatatlan Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálata az egyház életében is az Ő „királyi” tisztétől. Ők csak azzal emel- kednek ki az egyház többi tagjai közül. Áll ez az egyház tagjainak egymás közötti érintkezésére is. Ebben az értelemben érvényesül az Ő uralma az egyház életében (regnum gratiae). amelyek között a történelem folyamán él. akihez így eljuthat a szava. az azoktól a viszonyoktól függ.) Nem korlátozódik azonban a Jézus Krisztus „főprófétai” szolgálatának az egyház életében való folytatódása éppen csak a „tisztségük” szerint való „igehirdetőkre”. amelynek megléte hozzátartozik az egyháznak Istentől rendelt alkatához. hogy tanúsítson Ővele szemben.. akik nem tartoznak még hozzá. hogy állandóan él is a szolgálatukkal. 9. Ő azért jött. 38. Ezt nevezzük „vocatio externa”-nak – ennek a kifejezésnek most más értelmében. hogy Isten ismeretét közölje velünk. Így épül az egyház életében „Krisztus királysága” (regnum Christi) ennek a fogalomnak sajátos értelmé- ben. Uralkodik Ő az egész embervilág felett annál a hatalomnál fogva. Egyébként aztán osztoznak a szolgálatukban a többiek is az adódó alkalmakhoz és lehetőségekhez képest. „Ekként rendelte az Úr is” – mondja ki az általános elvet – „hogy akik az Evangéliumot hirdetik.) És ugyanígy áll a hozzájuk nem tartozókkal való érintkezésükre is. 3. éspedig elsősorban a saját körében. hogy erre a szolgálatra úgy állítsa be a rá elhívottakat. mint amilyen értelemben eddig használtuk. hogy az élethivatásuk legyen. aki számot kér tőlük a bennük lévő reménységről. Vannak helyzetek. Éppen ezért „hallgató egyház”. Az elmondottakból adódik az „igehirdetői tisztség”.” (I.) Továbbá azokat. Ilyenek lebegnek Péter apostol szeme előtt. hogy olyanok is hallhassák. (I. 148 . amelyeknek szolgált.. hogy az egyháznak joga van arra. amellyel mint Isten örök Fia bír minden teremtettség felett (regnum essentiale). Így érthető az az apostoli felszólítás: „A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon. De különös értelemben uralkodik azok felett. hogy ez a szolgálat bűnös emberek számára Isten megváltó kegyelmének az ajándéka. 16.serkentheti: „Kérjétek az aratás Urát. Pál apostol bizonyos esetekben jónak látta fenntartani a maga anyagi függetlenségét azokkal a gyülekezetekkel szemben. hogy az egyház tagjainak ezt a „nem tisztségszerű” szolgálatát nem lehet úgy szabályokba foglalni. tehát más. Pét. (Máté 9. de emellett azon kívül is. De ilyenkor önként mondott le egy olyan jogról. Kor. Az utóbbi esetben már ki is lép az egyház az Igével szemben tanúsított receptív magatartásából: már tovább is adja annak üzenetét minden- kinek. minden bölcsességben. úgy meg kell az egyháznak becsülnie. akik maguk is az Ő uralmát akarják szolgálni abban a „hívő” bizonyosságban. sőt azt kívánatosnak kell tartania. de ez által máris a maga uralma alá vonja és így mássá alakítja az életünk valóságát is.) Természetes. az előbbinél sokszor többet jelentenek minden beszédnél az élet tényei. hogy az ő dolguk ezt a szolgálatot a többiekre nézve ilyen általános érvénnyel végezni. hogy: „mindig készek legyenek megfelelni mindenkinek. És az is nyilvánvaló. amelyek- ben ki sem térhetnek ez alól a feladat alól.. 15.. Az egyház e tekintetben is elsősorban receptív magatartást kell. és ezért más foglalkozást is folytatott élete fenntartásának érdekében. Hogy közelebbről az egyház azután hogy szabályozza az ezzel kapcsolatos kérdéseket.

bármely részében kapott is az egyház valamilyen ajándékot Isten kegyelméből. hanem egyéni tagjaira vonatkoznak. és ne magunknak kedveskedjünk. A helyzetek és alkalmak szerint ezek is ölthetnek ezerféle konkrét alakot. ugyanúgy megvan ennek a „koinonia”-nak a visszája is: a szükségek sem éppen csak azoknak a szükségei.) Ennek a „koinonia”-nak a révén válik az egyház számára áldássá az. hogy az Apostoli Hitvallás ennek megemlítését mindjárt hozzáfűzi az egyházról szóló cikkéhez: „Hiszem. ahol szüksé- gek várják az általuk való kielégíttetést. 6. amellyel az egyház Jézus Krisztus „királyságát” szolgálja. Itt megnyílik előttünk a teológiai etika tárgyköre. mind az eredeti szövegben.” (Róm. oda. Azonban elég súlyos okok. amelyben az egyházat a sákramentumokban való közös részesedés élteti és tartja fent. s nem tenné köz- kinccsé. „Tartozunk pedig mi. Hogy milyen nagy jelentőségű. 1.. 4-6. mint kollektivumra.) De tanítása ugyanúgy érvényes az egyházra szélesebb körű vonatkozásban is. Eszerint tehát arról a „közösségről” van szó. eltűr ugyan más értelmezést is. de anélkül. Hiszen a legtöbbször egyes konkrét helyze- tekre vonatkoznak. Csel. Kor. akiket közvetlenül terhelnek. mind az idézett latin fordításban. Egyébként is nyilvánvaló. és belőle követ- kezik. amelyet a „szentek” tartanak fent egymás között. Minden egyéb úgy is benne foglaltatik abban. mit akarsz. amelynek éppen erre a kérdésre kell keresnie az Ige feleletét: „Uram. Ezen mérhető meg úgyszólván Jézus Krisztus „királyi” uralmának a benne való meg- valósulása. „különbség van a cselekedetekben is”.. Elég a Jézus Krisztus „királyi” uralmának a legáltalánosabb „törvényére”: a szeretet „nagy parancsolatára” gondolnunk. a maga előnyének tekintené. jó nagy részükben nem az egyházra. Hogy az egymásnak való szolgálat által hogyan érvényesül az egyházban a különbözőségek révén meggazdagodó „koinonia”. ami különben megnehe- zítené az életét: a hozzá tartozók közötti sokféle különbség. amit tehet. S ahogy a javak így tovább áramlanak onnan. hanem közös szükségekké válnak. amit kapott. a lényegéből folyó funkciója: a „közösség” (újtestamentumi nevén: „koinonia”). arról a „közösségről” volna akkor itt szó. lényegének a gyökeréből kihajtó életnyilvánulása ez az egyháznak. ahol bőségben vannak. magatartása máris áthajlik a puszta receptivitásból az aktív odaadásba. Kielégítésükre mindenkinek meg kell tenni azt. a szentek egyes- ségét” (communio sanctorum)). tehát latinul a „sancta”. (Ez a tétel. azt „haszonra”. amelyeket az egyháznak Jézus Krisztus „királysága” alatt szolgálnia kell. 12. vagyis az egyház többi részeinek a javára való felhasználásra kapta. az erősek. amikor is genitivus objectivus értelmében veendő. hogy maradjunk meg a „sancti” feltételezése és a genitivus objectivus szerinti értelmezés mellett. amelyben a többiek is részesedhetnek az ő szolgálatai által. amelyeknek a felsorolásába most nem kell belemen- nünk.) Ebbe a tárgykörbe most nem mélyedhetünk bele. A benne szereplő birtokos jelző nyelvtanilag lehet ugyanis a semleges nemű többesszám. (I. Kor. Bárhol. 9. Ezért nehéz róluk még a teológiai etika körében is általánosságban szólni.) Ez az egyház egységének a szertebomlására vezetne. hogy cselekedjem?” (Ap. A természettől fogva meglevő különbségeikhez hozzájárul még az is. amelyeket annak teljesítenie kell. amellyel a többiekkel szemben dicsekedhet. 12. amellett szólnak. hogy azok a „parancsok”. látható abból is. Ebből adódik az egyháznak egy másik. Jézus Krisztusnak „parancsai” vannak az Ő népe számára.Ennél az önkéntes engedelmességnél fogva. nem pedig a „sancti” geniti- vusa. hogy Isten kegyelmében is sokféleképpen részesednek s a „kegyelmi ajándékokban különbség lévén”. el egészen az egyetemes egyházig. azt a helyi gyülekezet életére vonatkozóan Pál apostol felejthetetlen nyomatékkal elénk tárja a „kegyelmi ajándékokról” szóló tanításában („charismák” – I. Mindenek felett ennek a gyakorlati megvalósítására kell odaszentelnie magát az egy- háznak. hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk. – mert hiszen a feltételezett „szent dolgok” alatt azokat kell érteni. hogy általában érvényes lényegüket elvesztenék. 15. ha mindenki azt. Világosabban szólva. Ez esetben tehát a „szent dolgokra” irányuló „communio” (vagy „koinonia”) volna itt a Hitvallás tárgya.) 149 .

ö. (Ap. annyiban nem éli az egyház az ő normális életét. Mindkét tekintetben azonban nem az érdekel bennünket elsősorban. hogy milyen példákkal igazolható. – v.Vonatkozik az egymással egymásért való élésnek ez a „koinonia”-ja az egyház tagjainak egész életére. hogy a többiek életét áttekintve irányítsák azoknak egymást szolgáló szeretetközösségét. gondot viselve arra. az. hogy az összefüggésből kiderül. (Ap.) Nem egyszer a „felvigyázók” (episkopoi) névvel jelöli őket az Újtestamentum. amelyet Pál apostol szervezett közöttük a palesztinai ínségsújtotta gyülekezetek érdekében (II. mert hiszen „kommunizmus” alatt olyan társadalmi rendszert értünk. akik az „igehirdetés” szolgálatát – vagy legalább azt is –. 5.” – mondja erről Péter apostol (I. A javakban való részesedést. akik tehát „kormányozzák” az egyház életét a helyi gyülekezeteken belül (a 150 . 2. igazságosabb és emberségesebb társadalmi rendszer fel- állítására való törekvést keresni az őskeresztyénség napjaiban. 15. Tim. 13. amikor vannak mások. 7. „tisztségük” szerint is hivatva vannak az egyházban ébren tartani és érvényesíteni a „koinonia”-t.) A továbbiakból az is kitűnik. lelki és testi javaikra. 2. Ebben a jeruzsálemi gyülekezetben pedig közös termelésről nem volt szó. erősebbek. ami bennünket érdekel. Az egyház történetéből éppen elég példa hozható fel arra is. és ezért „szűkölködő nem volt közöttük senki”.) És hasonló „elöljárók” (hégumenoi) mindenütt hozzátartoznak a gyülekezetek életéhez (pl. Ennek a vezetőségnek feladata elsősorban a pozitív jellegű „pásztorolás”. rá lehet mutatni a makedóniai és achájai gyüle- kezeteknek arra a jelentős anyagi segítségnyújtására. Néha meg egyenesen maguk a szóban forgó vezetőségnek a tagjai avatkozhatnak bele a maguk segítségével az ilyenek helyzetébe. hogy ez a „közösség” odáig elment. Annak bizonyságául pedig. azért ez is megkívánja. De határozott elkülönülés azért még nem állapítható meg az apostoli korban az ilyenek és a többi „vének”.) Ne történhessen meg az. amelyben a termelés és a fogyasztás egyaránt a „közösség” elvén épül fel. 5. Pét. mint az a beteg ember. hogy az egyház elmulasztotta ennek gyakorlását. hogy „mindenük köz vala” (Ap. („A jól forgolódó presbite- rek – vagyis vének – kettős tisztességre méltassanak. 17. tehát az egyház kollektív egészének. 17. hogy ebből a vezető- ségből kezdenek kiemelkedni azok. hanem csak sínylődő árnyéka a maga igazi mivoltá- nak. Kor. végzik az egyházban. Bár ennek a funkciónak a gyakorlásában is részt kell vennie az egyház minden tagjának. Amennyiben az szünetel. ill. hogy az egyház életéhez lényege szerint hozzátartozik a „közösség” funkciójának a gyakorlása. 1.Csel. mint a „vének” alatt (I. vagy „felvigyázók” között. Az első jeruzsálemi gyüleke- zetről ezt a jellemzést is olvassuk. Tim. akinek szervezetében visszafejlődött valamely fontos szervnek az életműködése.. hogy: „foglalatosak voltak a közösségben”. 42. „Legeltessétek” („poimanáte” – szó szerint: „pásztoroljátok”) „az Istennek köztetek lévő nyáját. 5.. Ezért találjuk ott magának az első jeruzsálemi gyülekezetnek az élén is az apostolok mellett a „véneket” (presbiteroi). 4. Az egyház tagjai közül egyeseknek ki kell emelkedniük éppen avégre. rész). 2. 3.Csel. és 9.) Mutatkoznak ugyan már ez előjelei annak. – mondja Pál (I. Akik így. aminthogy általában anakronizmus volna a fennálló gazda- sági rendszerrel szemben egy új. 41. akiknek különös gondját és felelősségét képezi. főképpen akik a beszédben és tanításban fáradoznak”. A fődolog. hogy legyenek külön funkcionáriusai is.Csel.). mint vezetőséget (Ap. 34. hogy az egyház valóban gyakorolta a „koinoniát” el egészen az anyagi javakon való osztozásig.) Ennek alapján az őskeresztyén gyülekezet „kommunizmus”-áról beszélni naivitás ugyan. szükségleteikre egyaránt. Zsid. akik felkarolhatnák őket. úgy azonban.). hogy az egyház egyes tagjai elerőtlenedve sínylődnek és bajlódnak a maguk élete terheivel magukra hagyatva. 2. hogy ez az elv nemcsak egy helyi gyülekezet körén belül. hogy nem másokat ért alatta. 8. hanem az ilyen helyi gyülekezetek egymás közötti viszonyában is érvényesült.Csel. a fogyasztást illetőleg egymás között mindenesetre nagyon komolyan érvényesítették a „közösség” elvét az apostoli idők jeruzsálemi keresztyénei.

s aki „királyi” uralmát az egyház kormányzására maga fejti ki az Ő nevében összegyülekezők között való jelenléte által.„kormányzás” – „kybernésis” – ajándékát is megemlíti Pál a „charismák” között (I. amely az Újtestamentumban tükröződik. arról nem szól az Ige. 40. Különösen ezen a ponton válik jelentőssé az egyház szabadsága. (Ebbe a hibába esett bele itt-ott a helyi gyüle- kezetek önállóságának elvét egyoldalúan alkalmazó egyház. Ez abból a tényből adódik. mint kollektív alakulat más egyéb emberi kollektív alakulatok szövedékében (anyagi. Innen kiindulva érvényesülhet azután a helyi gyülekezeteket összefogó nagyobb arányú „közösségben” is. amellyel az idők és viszo- nyok követelményei szerint alakíthatja a maga szorosabb értelemben vett „intézményes” életét. hogy az ő vezetésük alatt a helyi gyülekezetek egymással összetartozóknak tudják magukat. amiért is itt meg kell elégednünk az elmondottakkal. és így szolgálhatják az egyház szélesebb körű „koinonia”-ját is. tehát az egyház életének szélesebb köreiben is.). Ennek az igazságnak az alapján kell azt az egyházszervezeti formát. „kongregacionalizmus”- ban. „magasabb” tényezőktől. Ebből óhatatlanul ki kell alakulnia vala- milyen szélesebb körű „egyházkormányzat”-nak. Van azonban egy fontos elvi irányítás. és csak ennek alapján. 14. Hogy ez milyen konkrét formát öltsön. hogy az egyház nem hagyhatja figyelmen kívül. Amíg az apostoli kor. aki megígérte. (A legvilágosabb példa erre az a széleskörű „koinonia”. a helyi gyülekezetek közötti szélesebb körű viszonylatokban. mint szélesebb körben is –. amely az Igéből mégis úgy kiviláglik erre a kérdésre vonatkozólag. hogy az egyházban érvényesülő „koinonia” nemcsak azokat a pozitív „kormányzati” feladatokat adja fel az egyházban erre illetékes tényezőknek. amelyet „zsinat- presbiteri”-nek nevezünk. amely az istentiszteleti rendre vonatkozólag megszólal benne: „Mindenek ékesen és jó renddel legyenek”. 28). addig maguknak az apostoloknak a tekintélye nagyjában elégséges volt ahhoz. Nem lehet az egyház „magasabb” tényező Jézus Krisztusnál. és esetenként egymással való „közösségben” cselekedjenek is. Kor. hogy az egyház élete alapjában véve a helyi gyülekezetekben folyik. hogy a többiektől elszigetelődő külön életet élne.) A többi azután a történeti fejlődés dolga volt. 12. stb.) A helyi gyülekezetek vezetőségei ugyanis – a maguk által választott tényezők által (zsinat) – egyúttal gondját viselhetik az egyház életének a helyi gyülekezeteket közösen érintő kérdésekben is. amelyet az egyháztörténet tár elénk. Ott. tehát másodlagosan. Kor. gondját viselje az egyház olyan ügyeinek is. Rájuk is csak az az egyetlen szabály olvas- ható ki az Igéből. tartott. mert maguktól értődően adódnak az egyház életében. hogy itt él ebben a világban. Ezekről az Ige nem szól. hogy – helyi gyülekezetek körében csakúgy. az ú. amelyben a Pál apostol által alapított és irányított gyülekezetek éltek egymással. (I.). 20. az egyház mivoltához legjobban illőnek tekintenünk. azokra természetesen hárul ugyanez a feladat a helyi gyülekezetek közötti viszonylatok terén. jogi ügyek. Az ezzel kap- csolatos további kérdésekkel a gyakorlati teológiának és az egyházjognak a dolga foglalkozni. Mint magától értődő függeléket. E szerint minden helyi gyülekezet önállóan kormá- nyozza a maga életét maga-megválasztotta vezetőség alatt (presbitérium).n. amelyek abból adódnak. azt fűzhetjük még hozzá a fentiekhez. 151 . mennél inkább függő viszonyba hozza a helyi gyülekezeteket rajtuk kívülálló. ott van közöttük (Máté 18. És viszont annál hátrányosabb az egyház élete számára minden összefogóbb szervezet. és hálásaknak lennünk azért. a helyi gyülekezetekben érvényesülhet elsősorban Jézus Krisztusnak „királyi” uralma az Igének állandó hirdettetése és a rá való állandó figyelés által. hogy a reformáció „református” ágában ennek az útjára terelődött az egyház egy nagy részének szervezeti fejlődése. de anélkül. hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében.) Ellenben ki kell emelnünk azt a tényt. hogy az egyház így kialakuló „kormányzatának” dolga természetesen az is. hogy az egyházban érvényesülő „koinonia” nagyobb arányokban is megmutatkozhasson.

14. 15-19. mint annak betetőződése. az egyházi közösségből való „kirekesztésig” (excommunicatio) elmehető intézkedésről volt már fentebb szó. Tim. 1. 3. aki ne tudna megindul- ni gyarlóságainkon.). hogy itt mindjárt használatba jött volna a „diakónus” elnevezés is. amivel vétene ennek a király- ságnak az uralma ellen. hogy mindegyiknek mi a tartalma. Kitűnik ez abból is. amelyet sajátos értelemben „szeretet- szolgálatnak” szoktunk nevezni (diakonia). amely az egyház szóban forgó „szeretetszolgálatában” és annak tisztsé- gük szerint való hordozóiban. éspedig legtöbbször nem is tudatosan. hanem azoknak van egy olyan visszája is. ha az egyházra nézve egészen közömbössé válna a kirekesztett tagja. Az elöljáróknak aztán különös szerepük juthat abban. amikor a fegyelmezést nem az egyház vezetősége. erre figyelmeztessék. arra is jó.amelyekről a fentiekben szó volt. 8-12. és így épül Jézus Krisztus királysága alatt valamennyiük élete. Az „egyházfegyelem” neve alá szoktuk ezeket foglalni. amelyet az Ige éppen az Ő „főpapi” mivoltával kapcsolatban emel ki. amint ennek világos bizonysága az a – mondhatjuk – mintaeljárás. amelyben a történet folyamán az egyház vezetőségének ez a negatív szolgálata testet öltött. akik valamilyen magatartásukkal nem illeszkednek bele a közös élet jó fegyelmébe. hogy mozgató rugója ennek az eljárásnak nem lehet más. sem ennek következtében az övéinél – nem azon épül fel. Adandó alkalommal válhat ebből tudatos szolgálat is. rá kell mutatnunk arra.. Az a „koinonia” ugyanis. Ennek a 152 . Ez pedig Jézus Krisztusnak olyan jellemző vonása. amelyekben szükségessé válik ennek hordozójául külön „tisztségszerű” szervnek a munkába állítása. legalábbis esetenként nők is részt vettek a gyülekezet megbízottaiként ebben a szolgálatban.) Nem szorul bizonyításra. a „diakónusokban” (és velük együtt a „diakonisszákban”) Jézus Krisztus „főpapi” tisztének az emberi vetületét akarja látni. ahol „Fébé. Az egyházban folyó „diakóniának” ehhez semmi hasonlósága nincs. az egy- házban ez által kiépülő „koinonia” teljességébe. Pedig nem válik azzá. ha erre szükség van (Róm. mint az iránta való szeretet. Ennek mintájára aztán általánossá vált már az apostoli korban az így is nevezett „diakónusok” szolgálata. amelyet Jézus mutat fel az egyház előtt ilyen esetekre (Mt. hogy igazában az ilyen fájdalmas intézkedés sem jelenti a „koinonia” megtagadását. Ellenben igenis beletartozik Jézus Krisztus „királyi” uralmának az érvényesülésébe. Mivel az egyházban érvényesülő „koinonia”. hanem általában a tagjai végzik. Fil. Az egyház tagjai „képesek” kell hogy legyenek arra.. amely komoly negatív feladatokat jelent. amint láttuk.” (Zsid. 4. 18. Teljes megtagadása az volna. A szó szorosabb értelmében vett „egyházfegyelem” akkor válik csak szükségessé. hanem inkább annak negatív irányú érvényesítését. Ez a kifeje- zés érthető ugyan tágabb értelemben is. amelyben az egyház egyik tagjáról a másikra áthárul kölcsönösen minden áldás. kiterjed az egyház tagjainak a testi szükségeire is. 6. Van olyan felfogás. hogy kísértéseinek óráiban az egyik tagot vagy másikat visszatartsa valamitől. hogy az egyház olyan tagjait. hogy milyen motívu- mok nyilvánulnak meg ebben vagy abban a „tisztségben”. a mi nénénk” említtetik ezzel a címmel: „a kenkhreabeli gyülekezet szol- gálója” – „diakonos”. és a Jézus Krisztus királysága alól való függetlenkedésüknek.1. ha az imént vázolt tágabb értelmű nem vezet célhoz. Erről.Csel. hogy egymást „intsék”. mert kirekesztése által is hatni akar rá és formálni akarja életét. Itt csak azt jegyezzük meg. 1-6. bár arról nem olvasunk.) Amint a Róm. „Nem olyan főpapunk van. – I. Így történt – az Ap. 16.) Azonban a „hármas tisztség” rendje – sem magánál Jézus Krisztusnál. hanem azon. 1. sok esetben nagyon messze eltévelyedett az Ige szerint való igaz értelmétől. hogy az az „egyházi bíráskodás”. vagyis „ó- emberük” érvényesülésének a leküzdésére rábírják. 15.1-ből kitűnik. amiből kifejlődik az a szolgálat. Hiszen – mondják e felfogás kép- viselői – ezt a szolgálatot az irgalmasságnak szükségükben segítségre szorulók iránti könyö- rülete hajtja. Jézus Krisztus „főpapságának” a tartalma az engesztelő közbenjárás Isten előtt a bűnös emberekért. (L. elbeszélése szerint – a jeruzsálemi anyagyülekezet- ben is már jó korán. hogy vannak helyzetek.

mint egész életével. a „hálaáldozat” szent szolgálatában mindenki részese a „papság”-nak („sacerdotium”). hogy az egyház tagjai „közösség”-ben élnek.„koinonia”-nak a megbizonyításában tehát a „vének” általános szolgálata mellett fontos segédszerepet játszik a diakonátus. természetesen kellenek egyesek. amelyeket fentebb tárgyaltunk s amelyeket az „igeszolgálat” és a „közösség” nevei alá fog- 153 . hogy „papság”-nak. „Őáltala van menetelünk (prosagogé) hitben ahhoz a kegyelemhez.). mintegy jelképezik. Az Ótestamentum idején. amely rá van bízva. magát hálaadással felajánlani neki. Ez azt jelenti. az Ő dicsőségére. Arra ajánlja magát az egyház Istennek. amelyben állunk”. hogy Jézus Krisztus „királysága” alatt akar élni. mint Isten és az emberek között közvetítő rendnek. a maga körében csakúgy. mint Jézus Krisztusra előremutató jelképnek. 23. mint az egyház alkatának egyik szerve. mint az Ő szeretetétől áthatott „koinonia”-ban élő „népe”. Olyan alkalmakkor. és nem lehet szó arról. Amikor az egyház ezt a funkcióját ünnepélyes alkalmakkor szimbolizálja. amelynek valósága egyedül Jézus Krisztusban teljesedett be. hogy ezt egyedül és tökéletesen Ő maga végzi el. mivel az egyháznak ezt a funkcióját nem külön erre tisztséggel megbízott tagjai. És azt jelenti az egyháznak ez a maga felajánlása. az ilyen (szorosabb értelemben vett) „istentiszteleti alkalmak” keretei között is kifejezésre kell jutnia. az Ő egyházában. t. mert az ilyen alkalmak ünnepélyes rend. hogy az egyház a maga „papi” funkcióját a másik kettőnek a révén tölti be: szólnia kell körében annak az Igének. hogy míg „főprófétasága” és „királysága” tekintetében az egyházról valóban elmondható. hogy „az Ő teljessége” (Ef. és el egészen az anyagi javak megosztásáig (az „offertórium”-ig) meg kell nyilvánulnia annak. kiemeltük. Jézus Krisztus „főpapsága” megnyitotta bűnös emberek számára az Isten elé járulás útját. És nem is szorítkozhat az egyháznak ez a funkciója egyes ünnepélyes alkalmakra. minden tagjának a részvételével töltheti csak be. A reformációnak az egyházi élet szempontjából talán legbecsesebb ajándéka volt az. Ott tűnik azután ki az „egyetemes papság” igazsága. mert az egyház megfelelő szolgálatait is felhasználja a maga munkájában. Ilyenkor csak meg- megújítják az egyház tagjai azt a fogadástételüket. megvolt ugyan a szerepe. addig „főpapsága” tekintetében az egyházra nem vár más feladat. akik az ilyen (a szó szoros értelmében vett) „istentiszteletet” vezetik. az Jézus Krisztus „főpapságában” tökéletesen meg- valósult. amikor az egyház tagjai valóban Istennek hálaáldozatul odaszentelt életet élnek. vagyis az egész egyház hordozója ennek a tisztségnek. 5. amelynek a hétköznapi helyzetekben való valóra váltása a fődolog.) De az ő szolgálatuknak csak annyiban van értelme. hogy figyelni akar a Jézus Krisztus „főprófétasága” által közölt kijelentésére. mint receptíve elfogadni annak az áldásait. Hol tükröződik tehát az egyház funkcióiban Jézus Krisztus „főpapsága”? Hiszen amikor erről az Ő szolgálatáról van szó. Így járul Jézus Krisztus „hármas tiszte” alapján az egyháznak ahhoz a két életfunkciójához.2. Ezt nevezzük „egyetemes papság”-nak. s az egyháznak mintegy tolmácsai Isten színe előtt. és igazsága felől mindig újra megbizo- nyosodva. és hálásan élni azokkal. hogy egész életüket ilyen hálaáldozatként ajánlják fel Istennek. hanem az egyház a maga egészében. De amit jelképezett. (Róm. („Liturgus”-oknak nevezzük őket. mint azon kívül is. ismert az ÓT. szóbeli vallástételével csakúgy. semmi helye nincs az egyházban. amely körül a papok forgolódtak. amennyi- ben „engesztelő áldozaton” kívül. vagyis „liturgia” formájában szoktak lejátszódni. hogy azt mennél teljesebben megértve. 1. i. „Papi” jellege az egyház életének annyiban lehet. „hálaáldozatot”. amennyiben – ha hallgatagon is –.) Az egyháznak mármost az a dolga. hogy ezt a megnyitott utat járja: Isten elé járuljon. Ennek a „hálaáldozat”-nak a tartalmát az egyház eddig tárgyalt funkciói teszik ki. rendje másfajta áldozati szertartást is. s azóta. hogy az Igéből megértette és hangsúlyozottan hirdette. amely minden egyébnek az előfeltétele. de szívvel-lélekkel részt vesz benne az egyháztagok egész gyülekezete. amikor az egyház tagjai egybegyülekezve ünnepélyesen is kifejezésre juttatják. hogy valamiképpen emberek által folytatódva jusson csak el a teljességre. annak hirdetője lehessen ebben a világban.

És nyilvánvaló. hogy sohase felejtse el az egyház. amelynél máris eldől a kérdés. Hiszen a sákramentumoknak megvan a jelképes jelentésük. A keresztség az egyház „közösségi” életébe való felvételnek a sákramentuma. ugyanúgy egyben hirdeti is azt azoknak gyakorlása által. ez alatt a cím alatt voltaképpen ugyanarról a kérdésről van szó. A sákramentumok is arra jók. hogy ehhez nem volt szükséges az Igéből kivilágló egyházi funkciókról teljes tanítást adniuk. vagy hol nincs egyház. hogy a „hármas tiszt” alapján fentebb vázolt funkciók egyikébe sem illeszthetők bele. illetve amelyet Krisztus akar élni bennük. Természetes. itt pedig magának az egyháznak a funkcióit tárgyaljuk. mondhatjuk: mondanivalójuk. És a keresztség sem különbözik tőle abban. És amint felfog az egyház a sákramentumok által Istentől kapott üzenetet. hanem igenis az egyházon belül érezhetik magukat. ott ezek- 154 . hogy nem erről vagy amarról a kormányzati rendszerről állapítható az meg. Ha jól meggondoljuk. amelyet Krisztusban kell élnie. hogy elméletileg elválasztható funkciói voltaképpen együtt jelentik azt az oszthatatlan életet. hogy a római egyháztól való elsza- kadás révén ők voltaképpen az egyháztól szakadtak el. mert az – az „administratio sacramentorum” – az egyház vezetőinek a dolga. hogy a sákramentumok jelentőségével részletesebben foglalkoznánk itt – aminek majd külön fejezetet fogunk szentelni –. hogy az Ő oszthatatlanul egy megváltó munká- jának csak absztrakciókban elkülöníthető három aspektusáról van szó. megvannak azok az „ismertető jegyek”. amit ez a név jelent. Ezért nevezhetjük őket Augustinus nyomán „látható Ige” néven (verbum visibile). Azzal a váddal álltak szemben. hogy hozzátartoznak a sákramentumok az egyház „papi” funkciójához: bennük és általuk az egyház hittel fogadja azt az ajándékot.) Anélkül. az „ige- szolgálathoz” is. hogy míg mi fentebb az egyház funkcióinak a kérdését általában az egyház mivoltának a megvilágítása céljából vettük fel. amelyek alapján ők nem az egyházon kívül. Megjegyezhetjük. Az úrvacsora sákramentumát az ókori egyház azért is nevezte „hálaáldozat”-nak (eucharistia). az a harmadik. annyit megállapíthatunk róluk. mert bennük egybefut az egyháznak minden funkciója. mert ez a kérdés egészen más kritériumok szerint bírálandó el. Ezzel szemben igyekeztek kimutatni.) Nem esett még szó az elmondottak során az egyháznak egy olyan tevékenységéről. hogy ahol ezek megvannak. amelyre pedig Jézus Krisztustól kifejezett utasításokat kapott: a sákramentumok gyakorlásáról (nem azoknak kiszolgáltatásáról beszélünk. amelyet a szó általánosabb értelmében vett „kultusz”-nak nevez- hetünk (meghagyva ennek az elnevezésnek a használatát – szorosabb értelmében – azokra az ünnepélyes alkalmakra. Hozzátartozik a sákramentumok gyakorlása az egyház „prófétai funkciójához”. és hálásan szenteli oda magát Őáltala Istennek. amellyel a fentiekben foglalkoz- tunk. Elég volt egy bizonyos minimumot felmutatniuk. amelynek árát egyedül Jézus Krisztus fizette le az ő „főpapi” szolgálatával. az úrvacsora pedig ennek a közösségi életnek állandó táplálására és mindenek előtt való meg- bizonyítására szolgáló sákramentuma. Így mutatták fel az Ige hirdettetésének a szolgálatát s azzal mindjárt kapcsolatban a sákramentumok helyes gyakorlását. amelyekben az egyház dokumentálja ezt a funkcióját. mert hiszen a római pápa kormány- zatának körén kívül nincs egyház. éspedig azért nem. nem pedig három különálló szolgálatáról. De ugyanígy hozzátartoznak a sákramentumok az egyháznak Jézus Krisztus „királysága” alatt végbemenő másik funkciójához: a „koinonia”- hoz is. addig a múlt századok nemzedékeit a római egyházzal való szembenállásból fakadó közelebbi apologetikus érdek vezette e vizsgálódásaiban. hogy abban az egyházi életben. Hiszen Jézus Krisztus „hármas tisztének” a tárgyalásánál tudatában kell lennünk annak. hogy hol van.lalhatunk. Nem volt nehéz az Ige alapján kimutatniuk. amely a reformációban alakult ki s amelynek ők is részesei. A reformáció korában és az utána következő nemzedék idején az egyház „ismertetőjegyei”- nek (notae ecclesiae) kérdése foglalkoztatta sokat a teológusokat. A különbség azonban az.

hogy attól függet- lenül az egyház életfunkcióinak a kérdésébe nem merült el. hogy az egyház az ő „intézményes” voltában sohasem befejezett és kész alkotmány. ha folyik benne az Ige hirdetése és a sákramentumokkal való helyes élés. Csak azt az intézményes keretet. és akkor valamilyen módon visszavonja az Ő Igéje hirdettetésének az áldását. hanem még tovább haladt volna. vagy az Ő ítéletét akarja megmutatni Isten az Ő Igéje ellen felhalmozódott sok engedetlenség miatt. hogy itt vagy amott belső vagy külső okokból ezek az egyéb egyházi funkciók nem bontakoznak ki úgy. és lehetővé tenni számára. Az említett „ismertető jegyek” alapján lehet tehát most megint szó „igaz egyház”-ról (ecclesia vera). hogy ez az apologetikus érdek annyira lefoglalta mégis őt – amint ez másképpen nem is gondolható el –. Ott azonban. még mindig biztosít bennünket afelől. amelyekben a döntés meghaladja a mi ítélőképességünket. Hiszen a római egyház nem ékeskedik ezekkel az „ismertető jelek”-kel. ami az Ige igazságait elhomályosítja. mert vannak esetek. amelyben akkor élt. amely megfelel az egyház normális életének az Ige szerint. Vagyis nem azt jelenti. Nem úgy tekintettek vissza a reformáció előtti évszázadokra. amint kívánatos volna. „hamis egyház”-nak (ecclesia falsa) minősítették. hogy ahol ezek az „ismertető jelek” nem mutatkoznak. legalábbis nagy részében. Ezért felállították a „kétes jellegű egyház” (ecclesia spuria) közbeeső kategóriáját is. hogy megint olyan intézmé- nyes életet éljen. hogy tetszett Istennek az Ő egyházát. hogy őt a korabeli apologetikus érdeken túlmenőleg is foglalkoztatta az egyház életfunkcióinak az a kérdése. sem követőik azt. s amennyiben azt mégis viseli. hanem állandó „levésben” van. nem tartották jogosultnak arra. Az „igaz egyház” jellege tehát nem olyan bélyeg. de azt nem veszik eléggé komolyan ahhoz. a középkorra. Ennek ellenére sem állították sem a reformátorok. Különben az egyházfegyelem témájánál sem állt volna meg. hanem bezáró értelemben veendő a régi teológusoknál. ahol az egyház valamilyen okból nem azt a normális. 155 . Vagy foganatossá teszi Isten az Ő kegyelméből az Ő Igéjének hirdetését és akkor az „igaz egyház” felé fordul az egyház élete.ből úgyis kisarjad minden más egyházi funkció is. Olyankor van ezzel dolgunk. Viszont meglehet. hogy ez csak átmeneti állapot lehet az egyház életében. Jó. ha az egyház minden része emlékezetében tartja ennek a minősítésnek a kérdésével kap- csolatban azt. hanem az Ige igazságaival összeelegyedett sok egyéb is. amelyre az Ige értelmében is áll az „egyház” neve. hogy Kálvin János az említett két „ismertető jegy” mellett harmadiknak az „egyházfegyelem” gyakorlását is felsorolta. A fentebbiekben az egyházi funkciókról azt a képet igyekeztünk meg- rajzolni. közelebbről a római egyház teljes kifejlésének korára. amelyet a fentiekben mi szem előtt tartottunk. Ez a megállapítás nem kizáró. Nem az Ige hirdettetik benne. Megjegyezhetjük. hogy idővel érezhetővé vált. Az Ige szavának elhaltával aztán beáll a „hamis egyház” nyilvánvaló állapota. És a sákramentumok dolgában is sok okot adott a római egyház arra. hogy az Igétől való eltévelyedésben vétkesnek lehessen és kelljen találni eljárásait. hogy a római egyházban nem volna nyoma sem Isten egyházának. még ha annak folytatólagos voltát biztosítják is éppen az egyház „intézményes” vonásai. amikor az egyházban hirdettetik ugyan az Ige. hogy túl merész dolog az „igaz egyház” és a „hamis egyház” ellentétét minden esetben alkalmazni a mi emberi ítéletünkkel. hogy azért ebben is az egyház élete van jelen. ott nem lehet az egyház életéről szó. ez alól a mivoltához nem illő intézményes rendből kiszabadítani – Luther szerint az „egyház babiloni fogságának” véget vetni –. A reformáció nagy áldását abban látták. mintha az alatt az idő alatt szünetelt volna a földön Isten egyházának az élete. Ez a helyzet előbb vagy utóbb el kell hogy dőljön valamerre. De viszont az is látszik. Nyilvánvaló. hogy uralkodó hatalommá váljon az emberek életében. hogy magát a szó igebeli értel- mében „egyház”-nak nevezze. Elvitatták tőle az „egyház” címét (titulus ecclesiae). Ebből látható. Említsük meg. hanem csak valamilyen megcsonkult vagy elhanyatlott életét éli.

Beszéltek az egyház „tisztaságáról”. a legjobb esetben is csak nagyon viszonylagos lehet. amellyel egész népeknek. Akkor is. vagy pedig megmarad-e a maga életének a fenntartásánál és fejlesztésénél. hogy ne tegyük még külön is szóvá azt. amely előlünk el van zárva. Ugyanígy áll a dolog a Jézus Krisztus „királysága” alatt kiépülő „közösség” szolgálatait ille- tőleg. amikor Jézus Krisztus „főprófétaságának” szolgálatában azokhoz fordul. Ez nem a legnagyobb áldás ugyan. De az nem kétséges. Hiszen a szeretetnek azt a nagy parancsát. hanem megcselekszi. hogy az Ige mértékének megfelel az élete. de azért megbecsülendő nagy áldás magában véve is. Az egyház „igeszolgálatának” ezt a szélesebb körű kisugárzását hathatósan felhasználhatja Isten az Ő „egyetemes kegyel- mének” munkájában. amely az ő tagjainak a „közössége az Atyával és az ő Fiával. ha ők is részeseivé válnak annak a közösségnek. Nem veszett el kárba ez a szolgálat olyanoknál sem. amellyel útnak indult: „Tegyetek tanítványokká minden népeket”. hogy „az Ő beszéde. amikor Jézus Krisztus „királyságának” a szolgálatában a maga „koinonia”-jának gyakorlása közben kerül ilyenekkel szemben. Bizonyos szempontból az egyház öncélú valóságnak tűnhet fel előttünk. és szerencsés lesz ott. hogy ezzel nemcsak azt a parancsot teljesíti. akik nem lesznek „tanítványokká”. és ezért az Ő „teste”. a Jézus Krisztussal” (I. és a maga jó szolgálataiért elismerést igényel az általános embervilág részéről.amelyet az egyháznak valamely része egyszer valamikor elnyert s azután önelégülten viselhet. hogy ha az egyház az általános embervilág felé tett szolgálatai dolgában maga állít ki magáról jó bizonyítványt. és a legfájdalmasabb bűnbánattal vallja be azt a benne lévő sok „tisztátalanságot”. Annyit ugyanis tudhatunk. – értve ez alatt. amit a fentiekben is nem egyszer érintettünk már: az egyháznak az általános ember- világhoz való viszonyát. 11. az olyan tény- kérdés. 12. amelyet hirdet. csakugyan megfelel-e ennek a követelménynek. nem tér hozzá üresen. amely szájából kimegy. Nem zárhatjuk le az egyházról szóló fejezetünket anélkül. Istennek az az ígérete. Mint minden élő valóság. amelyet az egyháznak mindig nagy alázatossággal kell megvizsgálnia. ahová küldte” (Ézs. (Mt. 55.). hogy „igaz egyház” legyen és maradjon. hogy az Istennek az Igéből kivilágló akarata szerint az egyháznak van ilyen. amely a múlt teológusait foglalkoztatta az egyházzal kapcsolatban. 3. Az. amit Ő akar. hogy azoknak is. A maga „igeszolgálatát” abban a tudatban kell végeznie az egyháznak. természetesen az a vágy kell hogy vezesse. nyilván nem gyakorolhatja az 156 . a saját életén túlható hivatása ebben a világban. Állandó alázatos önvizsgálattal igyekeznie kell arra. figyelmeztethet bennünket arra. És akkor is. hogy Jézus Krisztus élete is az egész embervilágnak szól. velük is elfogadtassa azt az Igét. és ennek alapján szembeállították egymással a „tiszta egyház” (ecclesia pura) és a „tisztátalan egyház” (ecclesia impura) ellen- tétes ítéleteit. Ugyanezt kell hangsúlyoznunk egy másik megkülönböztetéssel kapcsolatban is. Ján. valahogyan érvényes bizonyára ott és akkor is. természetesen annak örül legjobban. szintén az egész embervilág felé kell hogy szétsugározza a maga szolgálatait. amely ebben megvalósul s amely azt jelenti: „Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal” (Róm. ahol és amikor az emberek nem nyit- ják meg előtte szívüket. Az az egyház lesz a szó legmesszebb menő értelmében „tiszta”. 1. 19). és végeredményben az egész emberiségnek az életét formálja annak javára. azért sokszor nyilvánvalóan alakítja az életét az Igéből feléjük hangzó Törvény.). hogy általuk önmagát építse. akik nem tartoznak hozzá. amely az Ige nyomán fakadhat. Illetőleg csak részleges betekintésünk van bele. amely a legélénkebb lelkiismerettel érzi. akik nem fogadják be az Igébe foglalt Evangéliumot. amelyben ez az élet kiteljesedik. amelyről itt szó van. hogy őket is bevonja a maga körébe. Felettébb aggasztó. az egyház is természetesen azért fejti ki funkcióit. 28. Hogy hogyan. amit fentebb a „küzdő egyház”-ról mondtunk. hogy az egyház „tisztasága”. 15. az Istennek titka. Hogy miközben a maga életfunkcióit végzi. amely ellen naponként folytatnia kell magában a „megszentelődés” harcait.) Közben azonban sohasem felejtheti el az egyház.

ha meggyógyulása után mind a tíz visszament volna hozzá „dicsőséget adni Istennek”. A „tíz bélpoklosról” szóló evangéliumi történetben is bizonyára arról olvasunk. 12.) Az egyháznak is az az elsődleges dolga. olyan ügy. megteszik-e ezt ővele együtt. és hálaadással áldja Istent azoknak az Ő „egyetemes kegyelme” által való kielégíttetéséért is. hogy az ilyenek helyett is legalább ő töltse be ezt a tisztet: imádja és tisztelje Istenben az egész világnak azt az Urát. amelyet az egyház. hogy Jézus nagy örömmel vette volna. az apostoli 157 . szabadon járulhat Isten színe elé. amelynek szolgálatára sajátlagosan elhívatott. Munkálkodik ez az „egyetemes kegye- lem” sokféle áldásának kiárasztásával olyan emberek életében is. De azért nem sajnálta. mert nagy jót tett velük így is (Luk. és egyúttal hálával áldja Őt azoknak az Ő „különös kegyelme” által való kielégíttetéséért. Ez az értelme annak. hogy Jézus Krisztusban való kölcsönös „koinonia”. hogy az a kérdés bénítsa az egyház igyekezetét. amivel az egyház „minden- kinek” tartozik. akik e szolgálatoknak a hasznát élvezik. 7. akik Istenhez nem könyö- rögnek érte s akik Őt hálaadással nem magasztalják az elvett jótéteményekért. hanem szólaltassa meg könyörgéseiben általában is az emberi élet szükségeit. Ezért hangzik fel pl. Még az egyház „papi” funkciójára is áll az. és örömére kell hogy szolgáljon minden emberi boldogulás. amely nem lehet befolyással e szolgálatok elvégzésére. hogy ő maga „adjon dicsőséget Istennek”. hogy az ő Isten előtti forgolódásuk sohasem volt éppen csak az ő Istennel való magánügyük. 10. 6. Már csak azért is. amely – mondtuk – egyedül tartozik az egyházra is. 17. hogy az apostoli intés: „csele- kedjünk jót mindenkivel”.) A szolgálatoknak széles mezeje nyílik meg eszerint az egyház előtt – behatóbban foglalkozni vele a teológiai etikának a feladata –. valahányszor alkalma nyílik az általános emberi élet terén jó szolgálatokat végeznie és azoknak eredményét látnia. Akármilyen emberi nyomorúságnak az orvoslása vagy elhárítására törekvő emberi igyekezet – érintsen bár egyéneket vagy kisebb-nagyobb emberi közösségeket –. nem akarva – közös a sorsa sok jóban és sok rosszban azzal az embervilággal. amelyben benne él. előbbre vitele is a szeretet törvénye szerint bírálandó el. hogy csak a maga körére szorítkozik vele. hogy tekintsen. hogy ki kell terjeszkednie minden emberre. hogy a többi kilencet is meggyógyította. – ha Jézus Krisztus királysága alatt akar élni – a maga ügyének kell. Az egyháznak az a szent kiváltsága. A hozzá tartozók között természetesen különös mélységet és bensőséget ad a „koinonia”-nak az. mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal”. az olyan kérdés. (Mt. És ez nemcsak az engesztelő áldozat körül végzett szol- gálataira áll. hanem feltételezi azt. hogy Jézus Krisztus nevében. mert hiszen – akarva. vagy nem. azt a szent kötelességet jelenti számára. annál sűrűbben szövődnek majd annak szálai köztük és minden ember között. fejlesztése. Ugyanígy az emberi életnek bármilyen irányú felemelése. Hogy aztán mindazok. mint maga is egyik része annak. Mennél valóságosabb ez a „koinonia” a saját tagjai között. amelyekkel Jézus Krisztus „királyságának” az indítékaiból odaszentelheti magát az általános embervilág életében. hogy vajon az ilyen szolgálatai által mennyiben megy vagy nem megy e világban előbbre az Isten megváltó kegyelmének az ügye. Fájnia kell az egyháznak minden emberi fájdalomnak. abban a toldalékban csúcsosodik ki: „kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel” (Gal. És közben nem szabad. aki az Ő „főpapsága” által ezt lehetővé tette. hogy ki tartozik hozzá és ki nem. hanem a hálaáldozat körül elvégzettekre is. Ennek a funkciónak az ótestamentumi előképeit. és nemcsak az egyetlen samaritánus „idegen”. amelyet Jézus Krisztus így is megszövege- zett: „Amit akartok.egyház úgy. 11-19.) De a „szeretetszolgálatnak” ez az egyházon belül érvé- nyesülő többlete nem áll ellentétben azzal. Az egyháznak az is hozzátartozik „papi” mivoltához. aki természeti és történeti erők által formálja kegyelmesen az egész embervilág életét. hogy az emberek tiveletek cselekedjenek. a hajdani „papokat” is az jellemezte. „Szeretetszolgálatában” – a szónak tágabb és szűkebb értelmében egyaránt – az egyház nem válogathat ember és ember között aszerint. hanem mindig mások nevében ment végbe. hogy ne csak a maga különleges szükségeit vigye elé.

2. 3. 1-2. Isten szeretetének tárgya. mint vele ellentétes való- sággal szemben álló. 31. hogy kárhoztassa a világot. Tim. és az Újtestamentum szóhasználatából ismert „világ” kifejezést. mint a „világgal”.) Mindezekben szándékosan használtuk az „általános embervilág” kifejezést. 12.) Az ilyen helyeket a köztudatban nem eléggé ellensúlyozzák azok az alighanem nagyobb számmal idézhetők. és nem a rövidebb. és hogy Jézus Krisztus „nem azért jött. 158 . nem pedig általános mivoltában.intés az egész egyház felé: „Intelek mindenek előtt. Hiszen az egyház annak köszönheti a létét is és minden javát.. Ez utóbbi kifejezés („kozmos”) – eltekintve attól.. hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk. Azoknál a teológiai etikát foglalkoztató kérdéseknél is. 15. és ezért jobb volt a negatív viszonyulás mellékzöngéivel egyoldalúan megterhelt „világ” kifejezést kerülnünk. amelyeket röviden az „egyház és a világ” címe alá szokás foglalni. ahol az egyház nem úgy tűnik elénk. 12. ugyancsak óvakodni kell a könnyen adódható negatív egyoldalúság félre- vezető kísértéseitől.. 16..). éspedig mint éppen ehhez a nagyobb egészhez tartozó voltánál fogva.) A fentiekben az egyháznak a „világhoz” való ebből adódó pozitív viszonyát akartuk éppen kidomborítani. különösen a jánosi iratok nyelvezetében nem egyszer Isten-ellenes jellegzetességében jelenti az embervilágot. esedezések. Pl. hogy tartassanak könyörgések.” (I. hogy jelentheti a „világot” az egész teremtettség értelmében is –. imád- ságok. hogy: „Úgy szerette Isten a világot. „a világ fejedelme” címet viseli a Sátán (Ján.” (Ján. hogy az Ő egy- szülött Fiát adta.) „Ne szeressétek a világot!” – hangzik az apostoli intés (Ján. 2. hanem úgy. királyokért és minden méltóságban levőkért. mint maga is része annak. hálaadások minden emberért. 47. hanem hogy megtartsa azt” (Ján.

Az Ige Isten „szuverén kegyelmének” is csak olyan munkálkodásáról szól. Vannak tehát a Szent Lélek munkájának „külső eszközei” („externa media”). Csak mi vagyunk hozzájuk kötve: ha részesedni akarunk a Szent Lélek munkájában. amely bizonyos – szintén az Igéből kivilágló – „eszközök” fel- használásával megy végbe. vagy amikor „tisztségszerű” 159 . Teljes félreértés volna természetesen ezt úgy érteni. létrehozzák és fenntartják. amelyek tehát már feltételezik az egyház életét és munkáját. és ezen túlmenő semmiféle emberi spekulációba ne bocsátkozzunk. hogy a Szent Lélek nem egyszerűen az emberek bensejében végzi el az Ő munkáját. amelyben sajátlagosan a Szent Lélek fejti ki a maga erejét. Tisztázandó ezért az a kérdés: melyek ezek – ahogy nevezni szoktuk őket: – a „kegyelmi eszközök” („media gratiae”)? Ez a kérdés gyakorlatilag is nagy jelentőségű. hogy akiket Isten öröktől fogva „kiválasztott” a magáéinak. De erről igenlő érte- lemben sem tehetünk semmilyen megállapítást. hanem ez az emberek bense- jében végzett munkája mindig hozzáfűződik valamilyen rájuk érvényesülő külső hatáshoz. mert nem tudhatjuk. és amellett a sákramentumok. (Megjegyezzük: az „Ige hirdetése” alatt annak minden formáját egyformán értjük. Ezzel természetesen semmiképpen sem csökkentjük annak különös jelentőségét. amelyet valóban nem lehet eléggé hangsúlyozni. és azt teszi foganatossá az életükben. akár mások számára. A szónak tágabb értelmében valóban legelső- renden az egyházat nevezhetjük „kegyelmi eszköznek”. aki általuk akar munkálkodni bennünk. hogy: „kegyelmi eszközök” első- sorban az Ige hirdetése. A kegyelmi eszközökről. Amikor fentebb az egyházról szólva megemlékeztünk „anyai” mivoltá- ról. akár másképpen szólal is meg. és másfelől azt magát is megalapozzák. „ahol és amikor úgy tetszik Istennek” („ubi et quando visum est Deo”). hogy: elsősorban az egyház. hogy melyek ezek a „kegyelmi eszközök”. mert az tisztára a mi emberi gondolatunk volna. Ebben az értelemben azt kell felelnünk a felvetett kérdésre. vagyis nem munkálkodhat-e Ő ezeknek az eszközöknek a felhasználása nélkül is? Erre a kérdésre azonban az Ige nem engedi meg. Akár élőszóban. A mi dolgunk tehát az. akár írásban. és nem Isten Igéjéből kitetsző igazság. akár „tisztségszerű” szolgálat által. mert hiszen. Jobb azonban ezt a kifejezést olyan szorosabb értelemben használnunk. hogy mind magunkra. hogy általuk úgyszólván automatikusan hatna ránk. amikor az Ige eredeti írott formájában szólal meg valaki előtt. lényegében ugyanazon „eszköze” a Szent Léleknek. amelyeket felhasznál. hogy bármilyen választ is adjunk. mind másokra vonatkozólag ehhez tartsuk magunkat. A fentiek során hangsúlyoztuk. akár az egyház kollektív valóságát illetőleg –. Hiába csinálnánk mi ezekkel a „kegyelmi eszközökkel” akármit. Arra a kérdésre mármost. Csak ott és akkor válnak valóban az Ő munkájának eszközeivé – az Ágostai Hitvallás szavaival élve –. 20. akkor azt ezeken az „eszközökön” át kell keresnünk. és az Őbenne való „új élet”-re. Az Ő munkája nincs úgy hozzájuk kötve. hogy megbecsülve őket. amely szerint azokat az „eszközöket” jelenti. mintha eképpen nekünk hatalmunkban állna biztosítani a Szent Lélek munkáját akár a magunk. éljünk velük. éppen ezt az igazságot tartottuk szem előtt. Nem adhatunk tagadó választ sem. akkor ennek alapján mi is megtehetjük a magunkét a tekintetben. Felmerül az a kérdés is: vajon legalább kizáró értelemben nincs-e hozzájuk kötve a Szent Lélek munkája. ezáltal mintegy elébe állva a Szent Léleknek. És ezzel olyan igazságra mutatnak rá. sokan azt felelik. ha ismerjük ezeket a „kegyelmi eszközöket”. azokat „szuverén kegyelmének” előttünk ismeretlen útjain és módjain is nem vezetheti el Jézus Krisztusban kijelentett ismeretére. hogy az embernek a megváltás jótéteményeiben való részesítése („applicatio salutis”) Isten kegyelmének olyan munkája – akár egyéni vonatko- zásban. ha az Ő szabad jótetszése szerint a Szent Lélek nem munkálkodik általuk. Ugyanakkor azonban azt is mindjárt látnunk kellett. amelyeket a Szent Lélek az egyház élete során használ fel.

és a sákramentumok háttérbe szorultak életükben.) A rögtön szembe- ötlő különbség az említettek között az. (Ezt értik a „papságra” teljesen felszenteltek birtokában lévő „potestas ordinis” alatt. Hiszen csak a „papok” révén juthat- nak hozzá ahhoz az isteni kegyelemhez. azt lehetne mondani. sőt nem is mint első renden említendőket. hogy Jézus Krisztus meghagyta tanítványainak bizonyos sákramentumi cselekmények gyakorlását. Az evangéliumokban olvasunk ugyan arról is. A római egyháznak ez a tanítása azt jelenti. amelyek erről szólnak. hogy bizonyos szent szertar- tásokba foglalta bele. mindenkori püspökökre ruházta. akinek erre megvan az Istentől felhatalmazottsága. úgyszólván fél kezünknek ujjain 160 . mert ellentétben állna az Igének magának világos és határozott kijelentéseivel. addig a sákramentumok olyan ünnepélyes külső cselekmények. az Ige hirdetése sákramentumok nélkül is elégséges lehet „kegyelmi eszköznek” – de fordítva: a sákramentumok az Ige hirdetése nélkül semmiképpen nem. Ezen a ponton a reformációnak határozott ellenvéleménnyel kellett szembefordulni azzal a gondolkozásmóddal. másodsorban tért rá a sákramentumokra is. amelyekben az emberek testének is jelentős szerep jut. nem pedig az ellenkező irányú: a sákramentumok olyan túlbecsülése. amelyeken át. egyszerűen azt feleli: a sákramentumok (vagy ahogy magyar kifejezéssel szokták őket nevezni: a szentségek). Mindenesetre jellemző rájuk. amelyhez a Szent Lélek munkája – az egyénben is. amely az évszázadok folyamán kialakult az egyházban. mint alapjában véve feleslegeseket és mellőzendőket. tőlük való felszenteltetésnek töretlen folytonosságában részesült örököseire. Szorosan összefügg továbbá ez a felfogás a római egyháznak a maga „papi” rendjéről való gondolkozásával.) Ebből nyilván adódik az egyház többi tagjainak a „papi” rendtől való függése és annak való alárendeltsége. mintha a reformáció a sákramentumokat lebecsülte volna. Ahhoz.igehirdetésben hangzik el az egyházban. az egyházban is – hozzáfűződik. hogy utóvégre a hallgatónak a füleivel (vagy az olvasónak a szemeivel) kell felfognia. hogy olyan személy hajtsa végre – legalább nagy általánosságban szólva –. A reformáció ennek a „sákramentalizmusnak” és a vele összefüggő „sacerdotálizmusnak” az Igével való összeegyeztethetetlenségét felismerve. az Ige alapján csakugyan elismerte a sákramentumoknak nagy jelentőségét. akik viszont tovább adják azt az általuk felszentelt „papoknak”. A római egyház arra a kérdésre: melyek a „kegyelmi eszközök”. Ilyen vélemény azonban teljesen idegen volt a reformációtól. Csak a reformációban kialakult egyházi élet későbbi elhanyatlása során került sor arra. mint „beáradó kegyelem” (gratia infusa) terjeszti ki hatásait az emberi életre. i. de azokat a helyeket. hogy míg az Ige hirdetése az emberi szó közvetítésével egyenesen az emberi tudatot veszi célba és testi közvetítésnek csak annyiban van része benne. és a „kegyelmi eszközök” között nyomatékosan számon is tartotta őket. hogy a szóban forgó szent szertartásokon át csakugyan „áradjon” Isten megváltó kegyelme. beleárad mindazoknak életébe. E mögött a felfogás mögött magának a kegyelemnek olyan – mond- hatnánk inkább tárgyi. akik bennük részt vesznek. Szélsőségesen kiélezve a dolgot. amikor ezt a sákramentális hatalmat az apostolokra s ezzel egyúttal az ő utódlásukban szolgáló. úgy tette számukra hozzáférhetővé és elnyerhetővé. hogy a reformáció szerint – amennyire t. amely szerint az. de nem mint egyedüli „kegyelmi eszközöket”. hanem az Ige hirdetését helyezve első helyre. Ez a tétel alkalmas lehet ugyan annak a félreértésnek a támasztására. az szükséges. Így rendelte a római egyház szerint maga Jézus Krisztus. E szerint elsősorban és főképpen az Ige hirdetése az a „kegyelmi eszköz”. hogy bennük magukban is lábra kapott ez a félreértés. amelyet Jézus Krisztus által biztosított bűnös embereknek. Isten nekünk betekintést adott az Ő Szent Lelkének munkájába –. mint személyes – elgondolása rejlik. hogy ez az elferdülés kísértette meg őket. amelyre szükségük van. hogy Isten az Ő kegyelmét. mint csatornákon át. vagy akár az egyházon kívül is. Ez az igazság tükröződik az Újtestamentumban annak elejétől a végéig. amilyen a római egyházat jellemzi.

„Aki titeket hallgat.) És amint az apostolok megbízatásában és szolgálatában nem ez volt a fő dolog. Így jut igazán tudomására Isten Törvénye is – vagyis hogy Isten követelményei szerint milyennek kell lennie az életének. hanem „gratia gratis data”. és az emberi válaszadás is. hogy folytatódik-e általuk annak az üzenetnek. De így érti meg azt is. Istennek kegyelme és az embernek ebben a kegye- lemben való részesedése így tehát egészen személyes üggyé válik Isten és az ember között. amelyet a Szent Lélek „belülről” hathatóssá tesz. hogy ez csak a másik oldala a „concursus moralis”-nak. amely által az ember részesévé válik az Őáltala hozott megváltás minden áldásának. amelyet Isten elvár. Van ugyan ennek az ügynek – amint láttuk – olyan titokzatos háttere is. amellyel az embert megszólítja. amely a Szentlélek-munkálta „belső elhívás” (vocatio interna) hozzájárulása által válik hathatóssá az emberi életben.elszámlálhatnánk. amellyel őket felruházta. Ezért nem érvényesülhet az emberi életben.. de a fő dolog. akkor nem is lehet másképpen: döntő jelentőségű „kegyelmi eszköz” csak az Ige hirdetése lehet. De amikor a „szuverén kegyelem” címén a Szent Léleknek erről a „concursus hiperphysicus” titokzatos módjain végbemenő munkájáról szóltunk. hogy annak az Istentől kapott üzenetnek a megértésére nevelte rá őket. ugyanúgy nem erre helyezték a súlyt azok sem. mindig újra. a tudatosan a személyes viszonyulás vonalán végbemenő dolgoknak.” (Luk. Gondoljunk csak vissza arra. hogy az.. Mindez által Isten úgy szólítja meg. vagyis Istennek az emberhez intézett kegyelmi aktusa: „ingyen megadott kegyelem”. mely eljutott. akik ennek 161 . amely az apostolok ajkán és írásaiban szólalt meg. engem hallgat. Első renden ez volt az a „felhatalmazás” („potestas”). mindig újra. az Ő kereszthalálába való odaáldozása és feltámadása után való felmagasztaltatása által Isten csakugyan gondoskodott az ember bűnének irgalmas orvoslásáról. hanem egyszerűen azon múlik. hogy ezen az utóbbi vonalon megtörténhessék Isten szavának.” (Kol. amit erről mondtunk. amely biztosíthatja az egyháznak az „apostoli” mivoltát (apostolicitas ecclesiae).. Személyes „megengesztelődés” ez a kegyelem.) Pál apostol egy helyen annyira erre helyezi a súlyt. Istennek kegyelme tehát nem „gratia infusa”. Nem azon fordul ez meg. Kor... 16. 5-6. amelyet az embernek hálás bizalommal kell tudomásul vennie. az egész világra és gyümölcsöt terem.. ha elhangzik felé a „békéltetésnek Igéje” olyanok által. hangsúlyoznunk kellett. csak úgy.) Ugyanez a helyzet lényegében véve az apostoli levelekben is. hogy kereszteljek. hogy megszakítatlan történelmi folytonosságban az apostolokra tudják-e visszavezetni az egyház vezetői az ő nemzedékről nemzedékre továbbadott „felszen- telésüket”. – mint amely által Isten kegyelme terjed és munkálkodik az emberek között –. Ez által ismeri meg az ember Istent úgy. amelyben feloldódik az Isten és az ember között különben fennállott „ellenségeskedés”.. az a „megbékélés”. és ennek hirdetésével bízta meg őket. hogy negatíve is kifejezi: az ő apostoli küldetése nem sákramentális szolgálatokra vonatkozott: „Nem azért küldött engem a Krisztus Jézus. Ha igaz az. amely az evangélium. az Igének a hirdetése. 1. 1.” (I. amit fentebb arról a „külső elhívás”-ról (vocatio externa) mondtunk. a bűnös embert. amely Őbenne megtestesült és megszólalt. Ebben rejlik az igazi „apostoli utódlás”-nak (apostolica successio) lényege. sőt éppen arra való. 17. – aminek tükrében megismeri a saját bűnös voltának valóságát és Isten megváltó irgalmára való rászorultságát. válaszolhat Őneki a hitnek bizodalmas és engedelmes odaadásával. amely által „kívülről” felhangzik az emberek- hez az az „elhívás”. amint Jézus Krisztusban kijelentette magát. „az igazságnak beszéde. Egyébként pedig mindig arról van szó. Találunk bennük itt-ott jelentős utalásokat és utasításokat a sákramentumokra vonatkozólag is. amely az emberi tudat világossága elől elzárt homályban rejlik. hogy Jézus Krisztusnak e világba való elküldése. akikre áthárult az egyházban az ő alapvető munkájukra való továbbépítés feladata. Ez által ébred fel – mondtuk – az emberi lélekben a Jézus Krisztusban való hit. amelyről szó van bennük. hanem hogy az evangéliumot hirdessem.. 10. az igazi megértése is. amely valamilyen mennyei anyag módjára beleárad az emberi életbe.

(A fent idézett evangéliumi helyek közül az utolsó: Mt. különösen azoknak a verseknek az összefüggésében. hanem együttesükben érthetik magukra. eléggé kimutattuk már. az világosan látható abból. hogy Isten haragja és az örök kárhozat mindaddig rajtuk marad. és a mi bűnünk ítéletét Őrajta hajtotta végre. hogy egy más helyen – Jn.” (84. 18. a Jézus Krisztus által végzett megváltás tényét és a belőle fakadó új lehetőségeket. nem foghatná fel Istennek hozzá szóló „békéltető” szavát. legfeljebb azzal a megszorítással. nem más tehát. amint ezt ugyancsak számon veszi a Heid. mintha Isten kérne miáltalunk. mint az Ige hirdetésére adott felhatalmazás. mint a jövendő életben. 18. Aki bűnt nem ismert. az Ige hirdetése nélkül. amelyek a megváltó kegyelem- ben való részesedés kapuját „nyitják” és „zárják”. 21.szolgálatában járnak: „Krisztusért járván követségben. Azonban mielőtt ezzel a kérdéssel foglalkoznánk. milyen alapvető és döntő jelentősége van életében (s így tagjainak életében is) az Ige hirde- tésének. Nyilvánvaló. Ezért át is térhetünk most már a másik fajta „kegyelmi eszköznek”. mint „kegyelmi eszköz”-nek a szerepét semmi más sem töltheti be. a mennyekben is oldva legyen. Eszerint az evangéliumi bizonyságtétel szerint ítél Isten úgy a jelen. a mennyekben is kötve legyen. amelyet Isten meg akar terem- teni vele? Amikor az egyházzal kapcsolatos kérdéseket tárgyaltuk. hogy Jézus Krisztustól magától félreérthetetlen parancsokat kapott az Ő egyháza e tekintetben. De ennek a felséges pozitívumnak megvan a negatív visszája is: ha Isten Jézus Krisztus által biztosította számunkra ezt a „megbékélést”. a sákramentumok sem. a sákramen- tumoknak megmagyarázására és méltatására. 16. 5. és így hogyan juthatna el arra az Istennel való közösségre. amelyről Jézus szól. hogy amit megkötsz a földön. amelyet az Ő apostolainak adott.) (Az említett meg- szorítás a következő versekben foglaltakból olvasható ki. és a „kötés” képe helyett azok „megtar- tásáról”. (Mt. valahányszor az Evangélium ígéretét igaz hittel elfogadják. ahol „egy akaraton levőkről” és a Jézus Krisztus „nevében egybegyűlőkről van szó. 18. 19. Érthető alatta ugyanis az „egyházfegyelem” is. Csak itt az „oldás” helyett „bűnök megbocsátásáról”. Vagyis bizonyságot tesz arról. amely szintén „nyit” és „zár”. míg meg nem térnek. Krisztusért kérünk: béküljetek meg Istennel!” (II. hogy Krisztus parancsolata szerint a hívők együtt és egyenként hirdetik és bizonyságot tesznek afelől. úgy is. 5. viszont minden hitetlennek és képmutatónak azt hirdetik. Kor. hogy általában az Ő híveire vonatkoztathatjuk. és amit megoldasz a földön. Hogyan felelhetne arra. annak számára a sákramentumok érthetetlen szertartások maradnak. mintha soha semmiben nem vétkeztünk volna Őellene (II. akkor hiábavaló és reménytelen dolog nekünk a „megbékélés” más útjait keresnünk. Belőlük magukból.23 – lényegében ugyanezt mondja Jézus a többi apostolnak. 28. Káté tömör értelmezése is vallja: „Mi módon nyílik meg és mi módon zárul be a mennyország az evangélium hirdetése által?” – „Oly módon. hogy Isten őnekik a Krisztus érdeméért minden bűnüket valósággal megbocsátja.) A „kulcsok hatalma” (potestas clavium). hogy amint „azt. kérdés) Van a „kulcsok” képének egy másik jelentése is.” (Mt.) Hogy itt nem valamilyen személy szerint Péter apostolra ruházott „hatalomról” van szó.). Őáltala tehát megszólalt magának Istennek az az akarata. hogy nem egyénenként. Hiszen akinek nem hirdette még senki az Igét. hanem az Ige hirdetésének a „kulcsai”. amint ezt a Heid. bűnné tette értünk”.) Most azonban nem ez érdekel bennünket. ugyanúgy most mi „Isten igazsága lehetünk Őbenne”. Kor. Mi szükség van a sákramentumokra is az Ige hirdetése mellett? – kérdezhetnénk. Ezért fejezhette ki Jézus azt a megbízást. hogy nem az a döntő: tudunk-e rá feleletet adni? A döntő az. 162 . 20. mint a Péterhez intézett szavakban: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. És elhangzik Jézusnak lényegében ugyanez a felhatalmazása (megint az „oldás” és „kötés” képeinek a felhasználásával) egyhelyt úgy is. Káté. hogy az Ige hirdetésének. inkább erre vonatkoztatható. amelyek megelőzik. rá kell mutatnunk arra.) Ennek a szolgálatnak két oldala van: egyfelől meghirdeti az emberek felé Isten kegyelmes „békeajánlatát”. 19-20. vagyis a bűnbocsánat megtagadásáról van szó.

amelynek alkalmazásával a reformáció kettőre redukálta a sákramentumok számát. amely engedelmesség is. éljen velük abban az előlegezett bizalomban. és az ebből fakadó bűnbocsánat és új élet tudatosodik bennünk mindig újra. hogy míg az Ige hirdetése szavakba foglalva ismerteti meg és kínálja fel nekünk Isten „különös kegyelmét”. mint „kegyelmi eszközök”. a karikagyűrűnek a felek ujjára való ráhúzása. Újat. hogy míg az Ige hirdetése Isten „különös kegyelmét” sokféle vonat- kozásban szétterítve hozza tudomásunkra. hogy Jézus Krisztus valóban kettőt „szerzett”. és közölni akar velünk. Bennük és általuk éppen csak Jézus Krisztusnak értünk való halála és feltámadása. Nem tekinthető a szerint sákramentumnak az. A szónak tágabb értelmében sákramentumnak nevezhető minden látható ajándék vagy testi cselekmény. hogy ezt a hetes számot kettőre redukálja. stb. hogy csak az tekinthető a szónak szem előtt tartott értelmében sákramentumnak. amit Isten Jézus Krisztusban nyújt nekünk. amelyek a sákramentumokban végbemennek. addig a sákramentumok ugyanezt testi cselekmények jelbeszédébe öltöztetve állítják elénk. amelyek bennük szerepelnek. amit a reformátori teológia „res significata”. Azonban. amit Jézus Krisztus világos rendelkezései által maga Isten adott az Ő egyházának „kegyelmi eszközül”. amint látható: ilyenkor Isten „egyetemes kegyelmének” a testileg is felfogható áldásairól van szó.) 163 . (Ma alighanem „symbola” volna az ennek megfelelő név. Azok a szó szorosabb értelmében vett sákramentumok. annál több életmozzanatán át fogja felfogni az Isten beláthatatlanul gazdag kegyelmének a rásugárzását. Így nevezhető sákramentumnak a munka.hogy ilyen ünnepélyes külső cselekmények is szolgáljanak „kegyelmi eszközül”. akinek az Ige már hirdettetett. Ez az. Ha éppen általuk közli Isten az emberrel az Ő megváltó kegyelmét. amivel jelképesen egymáshoz bilincseltetnek egész életükre –. Ez a titkos gondolat mozgatta a római egyházban azt a fejlődést. Majd meg fogjuk látni. megérthet belőlük. Bennük és általuk az nyilvánul meg számunkra. hogy t. Ezért következhetnek a sákramentumok.i. amely által az Ő Szent Lelke munkálkodik. Csak az a különbség. nem is nehezen. amelyben Isten kegyelme tükröződik. hogy a reformációt egyéb szempontok is késztették arra. hogy hálásan megbecsülve a sákramentumokat.) Ezzel már további két kritériumot megjelöltünk. (Így pl. amiről már eddig is beszéltünk hallgatólagosan. a „különös kegyelem” valóságai körül forognak. amely végül is hét sákramentum elfogadására vezetett. azok a külső cselekmények. vagyis a sákramentum által „jelentett dolog” alatt értett. hogy általuk is sajátos áldásokat akar közölni Isten. akkor mennél több van belőlük. és nem többet: a keresztséget és az úr- vacsorát. a családi élet. Az egyháznak tehát és tagjainak egyenként is az Istenben Jézus Krisztus által való „hitükből”. És nem is maga a külső cselekmény és a benne szerep- lő tárgyak a fontosak. Különben nem adott volna erre vonatkozólag határozott parancsokat. emeljük ki azt. A római egyházban a sákramentumok túlbecsülésével együtt járt a megszaporodásuk is. elesik a sákramentumok közül a házasságkötés szertartása. amelyekről Jézus Krisztus kifejezett utalásai szólnak. annál jobb. amelynek a lejátszódásában szerepelhet ugyan valamilyen jelképes tárgy – pl. De visszatérve a fő különbségre. Különbség továbbá az is. akinek már előzőleg hirdettetett az Ige. hanem az a jelentés. A sákramentumok jelbeszédét csak az érti meg. Ebből azonban az is következik. Ezt a „különös kegyelmet” hirdeti nekünk az Ige is. amelyben „signum” nem szerepel. amelyet hordoznak s amelyet az. De a döntő szempont az volt. de amely lejátszódhat minden jelképes tárgynak a felhasználása nélkül is. stb. „Signa” („jelek”) névvel jelölte őket ezért a reformáció teológiája. Kifejeznek valamit. amely miatt a hirdetett Igével szemben Augustinus óta „látható Igének” (verbum visibile) szokás nevezni a sákramentumokat. mintegy koncentráltan végzik. addig a sákramentumok ugyanezt a leglényegesebb központi mozzanatokra összesűrítve. csak második helyen az Ige hirdetése után. És mennél fejlettebb valakinek az életében a „hit”. a sákramen- tumok sem fejeznek ki. Istennek megváltó kegyelme. ami ezen túl menne. és azok a külső tárgyak. jelképes jellegűek. folyik az a kiváltságos köteles- sége.

amely az Ige hirdetésében megszólal. amely belőlük sajátlagosan fakad. mindazt. közelebbről kinek-kinek személyesen szóló érvényessége felől. melyet a Szent Lélek az Evangélium által gerjeszt a szívemben. hogy a sákramentumokat nemcsak a „signum” (a „jegy”. csak az. Igaz és boldog házasság ebből az „egyetemes kegyelemből” kifolyólag lehetséges is és van is. hogy az nem más. a „res significata” nem a megváltás. Csak azért hitelesíti a sákramentum is. hogy amit a sákramentum mond. de itt az nagyon alárendelt jelentőségű. A sákramentumban mintegy Ő maga erősíti meg számunkra. mint valóban Őtőle küldött üzenetet. Nem maradhat ilyenkor az ember tűnődő nézője a dolgoknak. Istennek kegyelmét. E tekintetben teljesítenek a sákramentumok olyan szolgálatot. Az Ige hirdetésénél is megadhatja a Szent Lélek azt. hogy nemcsak másoknak. A legszebb pecsét is értéktelen valamilyen írásnak a végén. amelyért a legnagyobb hálával kell megbecsülnünk őket. amely által az ember személyesen elfogadja. Azonban a hitnek ez a személyes bizonyossága sok kísértésnek és erőpróbának van kitéve az életben. Találóan mondja a Heidelbergi Káté. hanem nekem is bűnbocsá- natot. örök igazságot és üdvösséget ajándékoz Isten kegyelemből. kérdés). amelyeket az Ő egyházában gyakorolni kell. Mindenek felett ezért van döntő jelentősége annak. hogy cselekményükbe személy szerint bele- vonják a velük élő embert. Az Ige hirdetésének nyomán ugyanis ki-kiújulhat az emberben a kétség: vajon Istennek megváltó kegyelme. Mintha egyenesen az Ő kezéből kapnánk a sákramentumok ajándékát. hogy a sákramentumok éppen külsőies voltuknál fogva arra alkalmasak. A Szent Lélek munkája által így is felébred ugyan az emberben az a „hit”. hogy a bennük részesedők bizonyosságát erősítsék meg annak igazsága. tehát a gyülekezet számára –.) De ezzel még mindig nem feleltünk arra a kérdésre: mi a sákramentumoknak az az áldása. hogy kétségeit eloszlatva átérezheti és tudhatja. egyedül Krisztus érde- méért. tehát mai szóval kifejezve: a „jelkép”) szempontjá- ból értékelte. (Ezt a mértéket sem üti meg a házasságkötés szertartása. és ezért nem kaphat elég sok támogatást és megerősítést. vagy „jel”. Jézus Krisztust nem ismerő és az Ő megváltó munkájának körén kívül élő embereknél is. ha jól élünk velük. mi. aki az írásban kifejezte a maga akaratát. amelyben a jelképes tárgy és a vele végrehajtott jelképes művelet Istennek a bűnös embert megváltó kegyelmét (tehát a „különös kegyelmet”) ábrázolja. aki erre a szolgálatra Istentől „kegyelmi ajándékkal” képesített és különleges elhívatással bíró ember. egyszóval a Jézus Krisztusban szerzett váltságot szemlélteti valamilyen módon. miközben ugyanazt a megváltó kegyelmet hirdetik a maguk jelbeszédével. még könnyebbé teszik számunkra ezt a Jézus Krisztussal való személyes találkozást.Azután meg csak olyan külső cselekmény számítható a sákramentumok közé. mert ugyanannak a Jézus Krisztusnak a kezéből ered. megvan még az a sajátosságuk is. mert még ha lényeges szerepet játszana is benne valamilyen „signum”. Az Ige hirdetése általánosságban hangzik el. amit az Ige hirdetéséből megérthettünk. hanem még testileg is részt kell vennie a cselekményben úgy. ami az Ige hirdetése révén tudtukra jutott s amit jelképes módon maguk a sákramentumok is megismételnek.” (21. Az Ige hirdetését nem végezheti – legalábbis az egyház bizonyos körű nyilvánossága előtt. Ellenben a sákra- 164 . hanem „sigillum”-ot. magának Jézus Krisztusnak hozzánk intézett élő szavát fogjuk fel általa. mint „pecsét” a kegyelemről szóló üzenetet. (vagyis: „pecsét”-et) is látott bennük. hogy akárki hirdeti is nekünk az Igét. aki az Igét is elindította és hozzánk is eljuttatta. Azt jelenti ez a képes kifejezés. azt éppen őneki is mondja. mint neki szólót. ha nem ugyanannak a pecsétje. De a sákramentumok. hogy maga Jézus Krisztus rendelkezett a sákramentumok felől. hanem az ember evilági életének a boldogságát munkáló „egyetemes kegyelem” volna. amikor az „igaz hit” mivoltát elemezve csattanójául a „fiducia” mozzana- tát emeli ki. amely hirdettetik. mint az a „szívbeli bizodalom. csakugyan szól-e nekem is? A sákramentumoknak azonban. Természetesen itt is van emberi szolgálat. amelynél fogva tehát többletet jelentenek az Ige hirdetésén túlmenőleg? A reformáció teológiája erre a kérdésre azzal felelt.

„Hit” nélkül a sákramentum nem érne semmit. amelynek tanítása szerint a sákramentum pusztán a „művelet végrehajtása által” („ex opere operato”) részesíti az embert a megváltó kegyelemben még akkor is. amikor az Ige hirdetését tettük a kegyelmi eszközök között az első helyre. így megerősítse a „hitet” azokban. Amint látható. nem egyszer használ az Ige olyan kifejezéseket is. Ezzel közvetve világos értelmezését kapjuk az Igében a sákramentumok jelentőségének. Hogy a sákramentum. nem pedig a sákramentum körül szolgáló emberrel. amelyek magukban félreérthetők volnának. Közvetlenül nem igen foglalkozik ezzel a kérdéssel az Ige. Azok számára „kegyelmi eszköz” csak. mivel a sákra- mentumok – mint pecsétek –. vagy pedig olyan tévelygésen alapuló eljárás. hanem csak a jó rend követelménye az. aki mintegy csak kézbesíti a Jézus Krisztustól hozzánk elindított és hozzánk személy szerint elérkező küldeményt. Nem rangbeli elsőbbségről és másodlagosságról van szó. Mintaszerűen summázza ezt a rendet a Heidelbergi Káté. hogy az embernek ne legyen a „gyónás” által nem rendezett. látszólag a római egyház sákramentum- tanát igazoló helyek. Az Igének ilyen helyeire hivatkozik a római egyház tanítása a sákramentumok „ex opere operato” érvényesülő hatásainak a bizonyságaképpen –. A reformációnak ez a – mindkét ágát jellemző – sákramentumtana szorosan összefügg azzal. ha öntudatlan állapotban hajtják is végre rajta. honnan származik ez a hit?” – ezt a feleletet adja: „A Szent Lélektől. akkor az ő feladatának van fenntartva a sákramentumi szolgálat is. hogy ha már úgyis van a gyülekezetnek „igehirdetője”.) Magával Jézus Krisztussal van dolga a sákramentummal élő embernek.” (65. amely külső cselekmé- nyeknek valamilyen isteni hatóerőt tulajdonít. mert szükségtelennek tartja. Mintha a sákramentumok nemcsak jelképeznék és bizonyossá tennék számukra a kegyelmet. akik hittel fogadják. ezzel nem csökkentettük a sákramentumok méltóságát és jelentőségét. mint „kegyelmi eszközhöz” való ilyen megkívánásával ugyanazt mondtuk csak. és a sákramentumokkal való élés által megerősíti. vagyis megértik a benne is megismétlődő Igét. amely a „hit” jelentőségéről szól. hogy megállapította: lehetséges és jogosult is a sákramentumokról ilyen módon beszélni. mintha abban éppen a sákramentumokkal való élés pillanataiban részesülne. amit az Ige a hit jelentőségéről mond nekünk. Sőt. ahhoz az szükséges. amely által a megváltó kegyelemben részesülünk. ugyanakkor elhanyagolva az Igének mindazt a bizonyságtételét. A reformáció szemébe nézett annak a körülménynek. A „hitnek” a sákramentumhoz. Ez az utóbbi tévelygés jellemzi a római egyházat. hogy az Ige hirdetése által ez a „hit” bennük már felébredt legyen. és abban találta meg az ebben rejlő nehézségeknek a megoldását. ha nem „tol rekeszt elébe” ennek a hatásnak („nisi obicem ponit”). amelyet az Ige hirdetése és a sákramentumok egymás mellett betöltenek. hanem egyenesen közvetítenék is. aki egyben az „istentiszteletet” vezető „liturgus” is. Nem elvi jelentő- ségű dolog. Magában véve a sákramentumi szertartásnak a végrehajtása e nélkül vagy üres szertartás volna. hanem ellenkezőleg: azt igyekeztük biztosítani.mentumok „kiszolgáltatásához” semmi különös minősítés nem szükséges. Amint hagyományos terminológiájuk kifejezi: a sákramentumban rejlő kegyelem magá- tól hat az emberre. (Itt is kiütközik a római egyház felfogásával szemben fennálló ellentét. hogy vannak az Igében itt-ott ilyen. csak 165 . és hálás bizalommal megnyitják előtte a lelküket. hogy a „potestas ordinis” birtokában lévő „pap” hajtja végre. akik vele élnek. kérdés). mint amit már megmondtunk akkor. Csak annyi lelki feltételt köt ki a római egyház mégis. mint „pecsét”. aki az evangélium hirde- tésével szívünkben felgerjeszti. hogy méltóságuk és jelentőségük teljes mértékben érvényesüljön. vagyis megátalkodottsággal tartogatott bűne. hanem csak azoknak a funkcióknak a rendjéről. A szerint – általánosságban szólva – a sákramentumot éppen az teszi sákra- mentummá. olyan eleven bizonyosságot nyújtanak a hívőnek Isten megváltó kegyelme felől. amikor arra a kérdésre: „Mivel egyedül a hit tesz Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé. és a sákramentumokat csak az utána következő második helyre. sőt világosan következik abból.

akkor inkább a sákramentumokhoz fűződő érzelmeink diktálják kifejezéseinket, mint azok a
világos fogalmak, amelyeket az Ige egész mondanivalója alapján a sákramentumokról alkotni
kell. „Sákramentumi kifejezésmód”-nak (locutio sacramentalis) nevezte ezt a reformáció
teológiája. Mindezt jobban meg fogja világítani majd az egyes sákramentumokról szóló
külön-külön tárgyalásunk.
Az első, Jézus Krisztus által, egyháza számára rendelt sákramentum a keresztség. Erre
vonatkozó rendelkezéséről ugyancsak a feltámadása utáni napokról szóló feljegyzésekben
olvasunk. Így mind a Mt. 28, 19-beli parancs: „Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden
népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevére...”, mind a
Márk 16,15-16-beli parancs: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden
teremtésnek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik”, –
amint ennek a két evangéliumnak a legvégén való előfordulás is mutatja, Jézus Krisztusnak e
földi életből mennyei felmagasztaltatásába való eltávozásával van összefüggésben. Nyilván-
való egyébként az is, hogy egymástól eltérő szavakban való feljegyeztetése ellenére is
ugyanarról a parancsról van szó e két helyen. Éspedig elsősorban az egész világ népei felé a
legszélesebb körben végzendő igehirdetés parancsa szólal itt meg, de azzal kapcsolatban a
keresztség gyakorlásának a parancsa is. Éspedig abban a nyilvánvaló összefüggésben hangzik
el e két parancs, hogy akinél az előbbi, az Ige hirdetésére vonatkozó, eléri a maga kívánt
eredményét, vagyis azok, akik bevonatnak általa az egyház közösségébe, azoknál alkalma-
zandó az utóbbi is. Éppen ezért, mivel a keresztség sákramentuma az egyházba való felvétel
alkalmával lesz esedékessé, ezzel kell először foglalkoznunk. A másik sákramentumnak, az
úrvacsorának „szereztetése”, előbb megtörtént már. De gyakorlására csak azután kerülhet sor,
ha a keresztség által az emberek már belül kerültek az egyház közösségének körén, és abban
benne élnek. Amint az apostoli egyháznak a gyakorlata is az Apostolok cselekedeteinek
elbeszélése szerint állandóan gyakorolta, a keresztség mindig az egyházba való felvétel
szertartása volt.
Hogy mi értendő „megkeresztelés” („baptizein”) és „keresztség” („baptizmos” vagy „baptiz-
ma”) alatt, azt nem magyarázza meg a Szentírás, mert tudottnak feltételezi. Ugyanilyen
szertartás ismeretes volt a zsidó vallási életben is a pogányok közül való új tagoknak a
felvétele alkalmával (egyéb szertartások mellett). És Jézus Krisztus „útjának egyengetője”, a
megjelenését hirdető utolsó próféta, Keresztelő János is éppen onnan kapta ezt az elnevezést,
hogy szintén gyakorolta ezt a szertartást azokon, akik bűneiket ostorozó szavára megtértek,
hogy készek legyenek a közelgő Messiás fogadására. (Ezért volt e keresztség a „megtérés ke-
resztsége a bűnök bocsánatára”, amint Márk 1,4 nevezi.) Mindenki előtt ismeretes volt tehát
ez a szertartás, amelyben a külső cselekmény, a „signum”, a vízzel való jelképes megmosás
volt (lutron” – „lavorum”). Nem egy helyen az Újtestamentum egyenesen „megmosás”-nak is
nevezi, mint pl. a Zsid. 10,23-ban, ahol úgy van szó az egyház tagjairól, mint akiknek „testük
meg van mosva tiszta vízzel”.
Hogy mit jelképezett ez a szertartás, vagyis mi a „res significata”, amely benne kifejezésre
jut, az sem szorul magyarázatra. A Szentírás mindig úgy utalhat rá, mint mindenki előtt
érthető dologra. A „tisztaság” és „tisztátalanság” már az Ótestamentum világában – sőt még
annak körén kívül is pogány népek vallási gondolkozásában sokfelé – az Istennel való
közösség feltételét, illetve annak hiányát jelentette. Az Ótestamentumban még sokszor rituális
értelme van az ilyen minősítéseknek, vagyis „tiszta” az, aki (sok esetben: ami) bizonyos szent
külső előírásoknak megfelel, „tisztátalan” pedig ennek az ellentétét jelenti. A Jézus-korabeli
zsidóság gondolkozásmódjában ez a rituális szempont uralkodván, nagy szerepet játszottak
vallási életükben a különböző szent „mosakodások”, amelyekkel eltávolíthatni vélték maguk-
ról a sokféle „tisztátalanság” veszélyét. (L. a Márk 7,1-8-ban feljegyzett vitát, amely e körül a
kérdés körül Jézus és a „farizeusok és írástudók” között lefolyt.) Jézus ezzel a gondolkozás-

166

móddal, mint pusztán „emberi rendeléseken” alapulóval, szembeszegezte Isten igazi igényeit,
amelyek nem külső szabályok megtartására, hanem a „szívnek tisztaságára” vonatkoznak (Mt.
5,8.). „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Mert megtisztítjátok a pohárnak és
tálnak külsejét, belül pedig rakvák azok ragadománnyal és mértékletlenséggel” (Mt. 23,25.)
Ezen a ritualizmuson felülemelkedve az Ő nyomán az egész Újtestamentum az embernek
Isten iránt és felebarátai iránt tanúsított magatartására helyezi a hangsúlyt, és egyedül az Isten
erre vonatkozó követelményének meg nem felelő belső beállítottságot, amelyből persze külső
cselekedetek is származnak, vagyis egyszóval a bűnt tekinti „tisztátalanság”-nak. Ettől való
„megtisztulás” pedig az a bűnbocsánat, amelyet az ember Isten kegyelméből elnyerhet s
amely magában hordja a bűn ellen sikeresen küzdeni képes „új élet”-nek az ajándékát is.
Ennek a lehetőségét biztosította Jézus Krisztus az Ő megváltó munkájával. „Jézus Krisztus-
nak.... vére megtisztít minket minden bűntől” (I. Ján. 1,7.), tehát megajándékoz bennünket
Isten előtt való „megigazulásunkkal”, és azzal együtt „megszentelődésünkkel” is. Ezt ábrá-
zolja a keresztségben végrehajtott, vízzel való jelképes megmosattatásunk.
Van a keresztség sákramentumában érvényesülő szimbolizmusnak egy más értelmezése is,
amely nemcsak baptistáknál uralkodik, mint felekezeti sajátosság, hanem rajtuk kívül is gyak-
ran megtalálható. E szerint a keresztség nem jelképes megmosatás, hanem jelképes eltemette-
tés és feltámadás. Hogy valóban ez lehessen, ahhoz persze szükséges, hogy a „bemerítés”
(„immersio”) formájában hajtassék végre, amelynél a megkereszteltnek teste egészen alá-
merül a vízbe, hogy aztán kikelhessen belőle. (A megmosatásként felfogott keresztségnél csak
a víz használata a fontos, annak közelebbi használati módja közömbös. Lehet az imént em-
lített „bemerítés” („immersio”) is, de lehet „ráöntés” („infusio”), vagy „ráhintés” „aspersio”)
is. Ez a felfogás mindenekelőtt a „baptizein” szó eredeti jelentésére támaszkodik, amely
valóban „bemártás”-t, „bemerítés”-t jelentett. Azután felhozható mellette érvként az, hogy
emellett az ige mellett lépten-nyomon szerepel az „eis” prepozicióval képzett határozó, amely
tényleg – ha szorosan vesszük, a magyar „-ba, -be” raggal egyenértékű. Ezért találkozunk a
keresztség parancsának fordításában is gyakran ezzel a szöveggel: „...megkeresztelvén őket az
Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevébe”. (Mt. 28,19.) Legfőképpen felhozható e
mellett a felfogás mellett Pál apostolnak az a szakasza, amelyben az ellen a félreértés ellen
küzd, hogy Isten ingyen való kegyelme a „bűnben való megmaradásra” késztethetne bennün-
ket, mert hiszen mennél több a bűn, „annál nagyobb a kegyelem” (Róm. 6, 1-12.). Azzal érvel
ennek ellenében, hogy aki a Krisztusé, a meghalt és feltámadott Úré, az eggyé lett Ővele
halálában is („a mi óemberünk Ővele megfeszíttetett...”) és az Ő feltámadásában is („...élünk
is Ővele”). „Meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek...”. Mindezt pedig összefüggésbe
hozza a keresztséggel: „...akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába
keresztelkedtünk meg, hogy amiképpen feltámasztatott Krisztus a halálból, azonképpen mi is
új életben járjunk”. – Íme – mondják – a keresztség azt jelképezi, hogy „eltemettettünk Ővele
együtt a halálba”, t.i. a vízbe való alámeríttetésünk által, hogy azután a vízből való kikelésünk
az „új életre” való feltámadásunkat fejezze ki. Egyébként Kol. 2,12-ben is ugyanígy fejezi ki
magát az apostol: „...eltemettetvén Ővele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is
támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta Őt a halálból.”
Hogy itt nem arról van szó, hogy a keresztségben ez a Krisztussal „együtt meghalásunk” és
„együtt feltámadásunk” jelképesen kifejezésre jut, hanem egyenesen arról – legalább látszat
szerint –, hogy mindez a keresztség „által” maga által történik, arról majd külön kell
szólnunk. Azonban éppen arról nincs itt szó – legalábbis kifejezetten –, hogy a keresztségben
ez jelképesen kifejezésre jutna. Párhuzamot von az apostol Jézus Krisztus halála-feltámadása
és a mi ó-emberünk halála és új életre feltámadásunk között. Azonban éppen az a párhuzam,
amely ezek között a kétoldalú történések között és a keresztségben lejátszódó kétoldalú
történés, az alámerülés és felbukkanás között ki kellene, hogy domborodjék szavaiban,

167

egyáltalán nincs megemlítve. Azt lehetne persze mondani, hogy azért nem említi az apostol,
mert feltételezte, hogy úgyis mindenki tudja: a keresztségben megvan a megfelelő két mozza-
nat: a vízben való eltűnés és a belőle való kiemelkedés. Ez azonban azt jelentené, hogy ebben
a szakaszban a keresztségnek szóban forgó szimbolizmusát csak az láthatja tükröződni, aki
már máshonnan meg van győződve annak helytálló voltáról. De maga ez a szakasz nem
használható fel mellette szóló bizonyságul. Elfogulatlan exegézis más magyarázatát is
könnyen megtalálja az apostol szavainak.
Csak azt kell szem előtt tartanunk, hogy az „eis” prepozíció éppúgy jelentheti a magyar „-ra, -re”
egyenértékét is éppen ünnepélyes cselekményekkel kapcsolatban, amilyen a keresztség is, –
legtermészetesebb így érteni. Azt a vonatkozási pontot jelöli meg, amellyel kapcsolatos,
amelyre gondol az ember, hogy értelmes legyen számára az illető cselekmény. (Pl. poharat
üríteni vagy zászlót emelni valakire vagy valamire.) Így fordítandó tehát a keresztségről való
megállapítás ebben a szakaszban: „...akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra, az Ő halálra
keresztelkedtünk meg”. Vagyis, aki keresztsége révén az övéi közé számláltatott, annak
tudnia kell, hogy nincs más Jézus Krisztus, csak az, aki meghalt és feltámadott, és ezért
Őhozzá tartozván, a maga életében is érvényesnek kell hogy tartsa azt a meghalást és azt a
feltámadást, amely az Övéből folyik. Ez az apostol érve az ellen, hogy bárki a „bűnben meg-
maradni” akarjon.
Ami pedig a „baptizein” szó eredeti értelmét illeti, az nem döntő ebben a kérdésben. Szavak-
nak a jelentése gyakran elkopik az általánosság irányába. Az Újtestamentum nyelvén sem kell
okvetlenül az eredeti jelentést értenünk e mögött a szó mögött. (Pl. a Márt 7, 4-ben felsorolt
rituális megmosások között szó van a nyoszolyák „megmosásáról” is, ahol nyilvánvaló, hogy
a „baptizein” jelentése egyszerűen „megnedvezés”-sé kopott az eredeti „bemártás”-ból.
Aki figyelmesen elolvassa az Apostolok Cselekedeteiben elmondott keresztelési eseteket,
azok között vajmi keveset talál, amelynél egyáltalán elgondolható volna a bemerítés formája.
Annak alkalmazásához ugyanis nélkülözhetetlenek olyan feltételek, – vagy a természet ölén
található, vagy épületekben megfelelő medencékben rendelkezésre álló elég mély víz –,
amelyek csak nagyon kevés esetben foroghattak fenn. (Elég pünkösd alkalmával a Jeruzsá-
lemben megkeresztelt 3000 emberre gondolni.)
További részleteit ennek a vitakérdésnek mellőzve, megmaradhatunk tehát amellett, hogy a
keresztség a maga jelképes nyelvén azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus „Önmagát adta
miérettünk, hogy... tisztítson magának kiváltképpen való népet.” (Tit. 2,14.) Nem a keresztség
szertartása által történik ez a bűneinktől való megtisztíttatásunk. Istennek a Jézus Krisztusban
megnyilvánult megváltó kegyelme szerezte azt számunkra, és a mi életünkben úgy válik
foganatossá, hogy ezt a kegyelmet Isten hirdetteti nekünk az Ige által. De amikor Pál apostol
úgy beszél a kegyelemnek erről a munkájáról, mint amely az egyházat „megtisztítja a víznek
feredőjével” (vagy a vízzel való megmosással: „lutron”), akkor ebből kiviláglik, hogy az Ige
hirdetése mellett fontos szerepe van a keresztség sákramentumának is. Szubjektív bizonyos-
ságot ennek a „megtisztíttatásunknak” a valósága felől nemcsak éppen a keresztségünkből
meríthetünk, mert hiszen bizonyos „hittel” kell azt elfogadnunk a hozzánk szóló Igéből is. De
a keresztség „pecsétje” kiváltképpen alkalmas „kegyelmi eszköz” arra, hogy ezt a bizonyos-
ságot megerősítse bennünk. Kétségeink közepette jó rá visszagondolnunk, – amint Luther
Márton is egyszer lelki válságai közepette odaírta asztalára krétával: „Baptizatus sum.”:
„Megkeresztelt ember vagyok.”
Ha beleéljük magunkat az olyan egyháztag lelkivilágába, aki felnőtt korában nyeri el, és ezért
öntudatos hittel át tudja élni ennek a „megtisztíttatásnak” a testileg is jelképezett ajándékát,
akkor el tudjuk képzelni: hogyan születik meg a keresztséggel kapcsolatban a „locutio
sacramentalis”. Olyan bizonyosság járhatja át a megkereszteltetése közben az Istennek rá is

168

amíg a kisded felnövekedése során ténylegesen is nem vétkezik (vagyis a „peccatum originale” nem nyilvánul meg „peccatum actualia”-ban). amelyek harcba szálltak a „gyermekkeresztség” rendje ellen. Ezért találkozunk a Szentírásban olyan kifejezésekkel. amikor mintegy testileg is magán érezheti a „megtisztító” kegyelemnek Jézus Krisztustól erre rendelt „pecsétjét”. és ha netán korán elhalna. – hogy senki ne érthesse előbbi szavait úgy. Így láttuk pl. 6. mert hiszen éppen a reformáció napjaiban támadtak törekvések itt is. hogy bármilyen ünne- pélyes külső szertartás által elnyerhető volna az újjászületés (Tit. ebből a földi világból úgy távozhat. és a reformáció maga sem változtatott ezen. amely által Isten az Ő irgalmasságából „megtartott minket”. máig érvényben levő rendtartás szerint – eltekintve olyan esetektől.. hogy a keresztséget végrehajtották rajta. Erre mutat a keresztség parancsának egyik feljegyzett szövege is világosan: „Aki hisz és megkeresztelkedik.” (Róm.” (Márk 16. hogy azt ők nem élhetik át öntudatos hittel. hanem megegyezik ez a rend. az egyházon belül úgy kereszteltetnek meg emberek. Abban a sákramentumok „ex opere operato” való hatásának az elve alapján semmi nehézséget nem okozott az. A reformáció ezt a rendet találta maga előtt a római egyházban évszázadok alatt kialakult általános rendként (egyébként a keleti ortodoxiában is ugyanez volt és maradt máig is az uralkodó rend). – hozzátévén mindjárt: „és a Szent Lélek megújítása által”. Csak a „gyermekkeresztség” indokolása tekintetében tért el a reformáció a római egyháztól. Isten kegyelme a keresztség által eltörli. Ezekkel az „anabaptista” törekvésekkel azonban az egyház nem vállalt közösséget.5. El kellett hogy nyerje már előzőleg is. amikor az egyház körén kívül felnőtt egyének (zsidók.. De mindez a megbizonyo- sodása mintegy összefut egyetlen ünnepélyes és egész életre szóló élményben akkor. A gyermekkori keresztséget ugyanis ez az irányzat nem ismerte el érvényesnek. amelyben részeseivé válnak az Ő megváltó munkája áldásainak. A „gyermekkeresztség” („paedobaptismus”) rendje ez. hogy mi történik vele. 3. a „bűnbocsánat- nak” és az „új életnek”. Megjegyezhetjük: ezért válhat a római egyházban alkalomadtán sürgőssé a kisded 169 . 12-ben is. és nem éppen azért akar a keresztség által felvétetni az egyház tagjai közé. Ez azt jelenti. amelyek úgy beszélnek a keresztség- ről. mint: „újrakeresztelő”. akik ebben a bizonyosságban élnek. mert meg volt győződve. „megtisztító” jelentőséggel bír ránézve: az „eredendő bűnnek” azt a „tisztátalanságát”. hogy az egyház gyakorlatában már korai időktől kezdve kialakult és az egyház legnagyobb részében (csak a baptistákat véve ki). hogy a megkeresztelt kisded nem is tudta. a maga egyházi közösségeibe való felvétel alkalmával „újrakeresztelést” hajtott végre. hogy az Igével nem ellenkezik.. mintha annak megtörténte által jönne létre Jézus Krisztus és az egyház tagjai között az a közösség.) Ha az evangélium hirdetése révén már előzőleg el nem nyerte ezt a bizonyosságot. Maga a tény.) S a példákat még szaporíthatnánk. hogy ezen a ponton is gyökeres változtatásokat hajtson végre az egyház életében. 16.vonatkozó kegyelméről. („Anabaptista” – amiből rövidítés útján állt elő a ma is használt „baptista” elnevezés. hanem ez a tény csak utólag tudatosodhat bennük. akkor mit jelenthetne számára a keresztség? És el kell hogy nyerje ezt a bizonyosságot megkereszteltetése után is mindig újra mind életének végéig.. 2. 4. hogy üdvössége útjában nincs előtte semmi akadály. vagy pogányok közül valók) nyerik el a keresztséget –.) És ugyan- így nevezheti az apostol a keresztséget az „újjászületés fürdőjének” (megint „lutron”). Itt azonban a szemünkbe tűnik az a tény. ott is. üdvözül. mert az nem tartotta volna vissza a reformációt attól. Ezért kíséri útján végig az Igének mindig kiújuló hirdettetése. hanem azért. – annyit jelent. – ugyanígy Kol. a Római levél fentebb tárgyalt szakaszában is: „Eltemet- tettünk Ővele együtt a keresztség által. A kérdés fel volt vetve. Isten kegyelmében él. hogy mindaddig. amelyet az embervilágba való beleszületésével magával hozott. mintha azt éppen ennek a szent szertartásnak a végrehajtása közben és annak révén nyerné el. Nem konzervativizmusból.

Azonban az az igazság. hogy ez a feltétel időben is meg kell hogy előzze a keresztség végrehajtását. amely az Igéből gyakorta kiviláglik. hogy Isten elszólítja ebből a földi világból. hanem velük együtt családjuk tagjainak is meghirdetteti az Ő Evangéliumában. hogy életben maradva és felnövekedve majd később válik ez bennük tudatossá. és így Isten „ígéretei” a természetes leszármazás révén szálltak szent örökségül egyik nemzedékről a másikra. mind a te házadnépe” – hirdeti Pál a filippibeli börtönőrnek (Ap.). sőt fenn is kell állnia a „gyermekkeresztség” rendjének. hogy ezzel eldönthető volna a kérdés. amely indokolhatja a keresztségben való részesíté- süket már előre? Itt érkezünk el ahhoz az igebeli megalapozáshoz. bizonyosra vehetjük. amelyekről szó van benne. normális körülmények között – amelyekre még vissza kell térnünk –. mi is történt vele megkeresztelése alkalmával. hogy annak a kegyelemnek. és így láthatják hasznát „hitük” bizonyosságának megerősödésében.). Igaz ugyan. 16. Ellenben. 15. hogy az apostoli kor egyházában kisdedeket is megkereszteltek volna. és így tovább. amelyet „hit által” most már magáénak is tud. akiknél még nem feltételezhető az öntudatosság. annál jelentősebb bizonyság az a tény. Kifejezetten arról nem szól a Szentírás. hogy addig. Ezért 170 . „Nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek. mit sem használ nekik megkereszteltségük.megkeresztelése. n. amely – ha kellő időben nem kapható meg a „potestas ordinis” birtokában lévő „papi” személy a végrehajtásához. 2. 16. a filippibeli Lidia esetében: „megkeresztelkedett mind házanépével egyetemben” (Ap.. 39. Hiszen a reformációnak a „kegyelmi eszközökről” vallott meggyőződése szerint a sákramentumok foganatossága attól függ: „hittel” fogadja-e azokat valaki? A megkeresztelt kisdedeknél hitről még nem lehet szó. hogy amikor felébred az eszmélete és azzal együtt a ő Jézus Krisztus által kegyelmes Istenében való „hite” is. amely azonnal elhallgattatná a „gyermekkeresztség” ellenzőit. Ha számítani kell arra. mert hiszen a kisdedek megkeresztelése éppen abban a reményben történik meg. „szükség-keresztségnek”.) Felmerül tehát az a kérdés: milyen alapon reménykedhetünk a kisdedeknek ebben a jövendőbeli hitében.csel. Utólag is hozzájárulhat ahhoz s akkor a kisded korából már vala- mennyire felnövekedett ember visszatekintőleg érti meg.. hogy Isten az Ő megváltó Igéjét nem éppen csak egyéneknek. Az Ótestamentum idején Isten „szövetséges népe” egy evilág szerinti értelemben vett „nép” volt. hogy a „hit” nélkülözhetetlen feltétele az Isten megváltó kegyelmében való részesedésnek s így a felőle a keresztség által való megbizonyo- sodásnak is. nem jelenti még azt. Ez az értelme az ú. és így élheti át mindig újra a keresztségből meríthető bizonyosságot Istennek rá is vonatkozó megváltó kegyelme felől. A reformáció egyházi életében ilyen alapon nem volt fenntartható a „gyermekkeresztség” rendje. Hiszen így mintegy már a bölcsőjébe letették mellé azt a drága ajándékot. tehát felnőtteknek a megkeresz- teléséről van szó. ha közvetett bizonyosság is csupán a „gyermekkeresztség” mellett. amíg felnövekedésük során nem jutnak ők is „hitre”. 31. Korai elhalálo- zásuk valószínűségének esetében tárgytalan dolog az élet későbbi küzdelmeire megadni nekik ezt az útravaló ajándékot. már magáénak tudhassa annak „pecsétjét” is. („Szükség- keresztségre” eszerint nincs szükség. – bárki által elvégezhető. alighogy beleszületett abba. amelyért az egyházban is fennállhat. Kisdedek megkeresztelése tehát az ő jövendőbeli hitük alapján történhet meg. amikor még öntudat- lanul elindult az élet útján.csel. már akkor elnyerte a szent „pecsétjét”. a zsidóságból és a pogányságból az evangéliumot „hittel” fogadó embereknek. Azokban a keresztelési esetekben. akkor mindjárt gondoskodni kell arról. hogy elnyerje a keresztség-nyúj- totta „megtisztulást”. Mi haszna van tehát megkeresztelésüknek? Nyilván- való. De hogy ehhez a „házuk népéhez” („oikos”) kik tartoztak és voltak-e közöttük olyan kisdedek is. Sőt. hogy a kisded korában megkeresztelt és azután a „hitre” eljutott ember utólag csak hálás lesz azért. Csel. „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te. hogy velük együtt az ő „házuk népe” is elnyerte a keresztséget (Pl. az nem tűnik ki olyan határozottsággal. Nem olyan közvetlen megalapozás ez.).” – mondja Péter az ő pünkösdi prédikációjában (Ap.

akiknek szülei mindketten benne élnek abban. 14. akinek hitvestársa benne él az egyházban. akiknek hirdettette és el is pecsételte. amely keresztségük alkalmával még nincs meg. Pál apostol szerint még a „hitetlen férj” is meg van szentelve az ő „feleségé- ben” (ha az „hívő”). És még inkább hozzátartoznak az egyházhoz az olyan gyermekek. mint „normális feltételekre” –. mintha csak „ideiglenes hit” lett volna. hanem egyúttal olyan családok is. és az egyház is valóban éljen bennük. akkor nevelőik révén az egyházhoz tartozókra) vonatkozik tehát a „gyermekkeresztség” helyessége. amely a gyermeknek a szüleitől való önállósulásakor előbb-utóbb szétfoszló látszatnak bizonyulna. 7.. Ez mindenekfelett 171 . hogy reá átragadjon szüleinek „hite”. És nincs különbség a kisdedek és a felnőttek megkeresztelése között a tekintetben sem. de ebből magából nem jönne ki más eredmény. mint az idősebbek. a Jézus Krisztus egyházát sem egyszerűen hívő egyének alkotják. ő maga is zsenge fejlődésétől kezdve az Ige ismeretében és annak hatása alatt nő fel. mert ők is éppen úgy Isten szövetségéhez és egyházához tartoznak. de ugyanakkor mégsem szakad el azoktól a keretektől. Az Újtestamentumnak minden- esetre más a rendje. Azt jelenti ez. Itt Isten „népe” az Ige hirdetése által minden népből és nemzetségből toborzódik. csak olyan „ideiglenes hit”. A gyermek fogékony lelke arra is alkalmas ugyan. Isten az ő Szent Lelke által bizonyára foganatossá teszi a gyermek életében az Ő Igéjének erejét. Bekövetkezhetnek válságos életszakaszok. mint az idősebbeknek. Itt Isten megváltó kegyelmének munkája nincs ugyan bezárva egy természeti nép keretei közé. Nem mintha az ő szüleiknek „hite” pótolhatná az övéket. az egész emberiség felé terjed ki. és ugyanúgy „meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében”. Nem éppen csak a „gyermek- keresztséggel” kapcsolatban következhetnek be fájdalmas csalódások. amikor felveti a kérdést: „Meg kell-e keresztelni a kisdede- ket is?” – határozottan Istennek az Igéből kivilágló gondolatait követve adhatja erre a következő választ: „Meg. hogy a kisdedekként megkereszteltek életében Isten Szent Lelke ezt a munkát nem okvetlenül egyenes és töretlen vonalban végzi el. s mivel Isten a Krisztus vére által a bűnökből való váltságot és a hitet munkáló Szent Lelket nekik is éppen úgy ígéri. amelyben az Ige hirdetése által Isten kegyelme munkálkodik. akár nem. hogy azok a családok. hanem hozzásimul azokhoz.” (77. valóban benne éljenek gyermekeikkel együtt az egyházban. amelyekben a már felébredt „hit” is veszendőbe menni látszik. Az egyháznak arra kell. ha árvák.. hogy a jövendőben eljutnak arra a „hitre”. hogy az Isten újtestamentumi népét.) Valahogyan a természetes életközösség révén tehát odatartozik az egyházhoz az egyházon kívülálló pogány is. hogy szülei az egyházban élvén.részesült ebben a népben minden újszülött fiúgyermek nemsokára megszületése után a „szövetség” jelében és pecsétjében: a körülmetélkedésben. kérdés. igaz valósága szerint. hanem azokat túllépve. amelyeknek gyermekeit kisded korukban megkeresztelték. hogy Isten az Ő Igéjét végül is csak tegye foganatossá azokban. és felébreszti benne a „hitet”. Kor. Azonban valami átszármazik az ótestamentumi rendből is az újtestamentumira. mert náluk számíthat az egyház arra. Ellenben azon az alapon lehet reménykedve számítani a megkeresztelt kisded jövendőbeli „hitének” fel- ébredésére. vagy mintha a szülőknek hatalmukban állna átadni a maguk „hitét” nekik is neveltetésük során. hogy gondja legyen a „gyermekkeresztséget” illetőleg mindenek felett – ez az. amikor személyes „hitének” megvallása alapján felnőtt korában vettek fel valakit az egyházba a keresztség által. De ilyen „kockázatokkal” akkor is számolni kell. A Heidelbergi Káté tehát.) A szüleik révén már az egyházhoz tartozó kisdedekre (vagy pl. amire fentebb úgy utaltunk. akár nyilvánvalóvá válik is ez ebben a földi életben. amelyek között a természetes emberi élet folyik. Azzal természetesen számolniuk kell a szülőknek és velük együtt az egyházi közösségnek. Ha szülők és velük együtt az egyház állandóan könyörögnek érte. Ezért hozzáteheti: „különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának. hogy az ilyen fájdalmas csalódások ellenére is ki kell tartanunk csüggedetlenül abban a könyörgésben.” (I. amelyekben ilyen „hívők” élnek. most pedig szentek.

Nem is lehetne helyeselni olyan egyházi rendtartást. hogy benne is felébredt az a „hit”. itt-ott mégis történt teológiai kísérlet a keresztségnek olyan értelmezésére. De azért jó dolog. ne történne világos utalás. Továbbá maga a „gyermekkeresztség” szertartása sem mehet végbe anélkül. De akármilyen formában szabályozza is ezeket az ügyeket. valahogyan gondja kell. amely által a Szent Lélek elvégezheti bennük a maga „hitre” vezérlő munkáját. hogy a lutheri egyházakban. Maga az a tény teszi azzá. mert általa mindig újra tudatosodik az egyházban az. ugyanolyan nagy elhanyatlásának és megromlásának nyit kaput. Különben elveszti a „gyermekkeresztség” az Ige szerint való helyes értel- mét. Eszerint. aki gyermekéveiből már felserdülvén vallást tesz arról. De erre vonatkozó szavai. amelynek alapján az egyház él. mintha ennek az akaratnak a Szentírásból szó szerint való felelevenítése tenné a sákramentumot sákramentummá. amelynek az egyház örömmel néz elébe. és így emberileg biztosítva legyen gyermekeik számára az a lelki neveltetés. hogy a sákramentum által magának Jézus Krisztusnak kifejezett akarata megy végbe. hogy ezek a családok az Ige világosságánál és állandó hatása alatt éljenek. Augustinus mondta: „Accedit Verbum ad elementum et fit sacramentum”. hogy bár a „gyermekkeresztség” által megtörtént is valakinek az egyház életközösségébe való felvétele. hogy Jézus Krisztus így rendelkezett. bármilyen hasznos is azokat az emlékezetünkben minden sákramentum alkalmával felidéznünk. amely a későbbi esztendők során fog az öntudat világában jelentkezni. Következnek ezután a „gyermekkeresztség” gyakorlásából az egyházi élet számára bizonyos rendtartások. amely a római egyházban uralkodik s amely a reformáció világos tanításának ellenére a belőle fakadt egyházak életében is elég gyakran megtalálható: a keresztség önmagában véve fontos szertartássá válik. amely mellőzni akarná. vagyis az a követelmény. amit a sákramentum előfeltételez. hogy tudatában vannak annak a felelősségnek. a keresztség által a Szent Lélek a megkeresz- telt kisded lelkében máris felébreszti a „hitet”. annak megállapítására szabadsága van az egy- háznak. Nem azért szükséges. amely a megkeresztelt kisded „hitre” való elsegítése dolgában rájuk hárul. Így alakult ki a reformáció egyházaiban a „konfirmáció” rendtartása. mintha valamilyen benne rejlő isteni kegyelmi erő hatna általa az emberi életre és üdvös változást idézne elő benne. és a szülők és velük együtt a gyülekezet összes tagjai ünnepélyesen ne nyilvánítanák ki. amely által az részesévé válhat a megváltó kegyelemnek. de amelyek a dolog természetéből folynak. Így ferdült el a keresztségről való gondolkozás általában az egyházban azzá a tévelygéssé.azt jelenti. hogy erre a későbbi vallástételre. Ez az. mint személyes „hit”. mintha annak megtörténte már magában is változást idézne elő az ember életében. hogy legyen rájuk. és amilyen nagy áldására válhatna az egyház életének. nem tekinthetők olyan titokzatos isteni erőket 172 . vagyis a sákramentumi „kegyelemhez” – a keresztségben a víz ez – hozzájárul az Ige és így válik sákramentummá. A „szereztetési igének” elmondása minden sákramentumi alkalommal jó dolog. Jegyezzük még meg a teljesség kedvéért. annak állandóan megismétlődő megbizonyításában: az úrvacsorai közösségben mégiscsak az vehet részt. De ez abban a formában történt. mint „kegyelmi eszköz- nek” a nélkülözhetetlenségéről vallott reformátori gondolatot. hogy maga is „kegyelmi eszköz” lehessen. bár az „ex opere operato” elvétől határozottan elfordulva erőteljesen hangsúlyoz- zák a sákramentumoknak „hit által” elnyerhető jótéteményeit. amelyekről az Ige nem szól. csakhogy ez a „hit” a kisdednél még olyan szunnyadó csíra. Hogy mi legyen mindennek a konkrét formája. amelyek ezen a ponton sem fordítottak eléggé gyökeres harcot a római egyházból átszármazott kovász hatásainak a leküzdésére. Emellett a különleges „keresztségi kegyelem” („Taufgnade”) mellett igyekeztek fenntartani az Igének. Ez alatt az „Ige” alatt azonban nem okvetlenül a „szereztetési Ige” értendő. hanem általában az Evangélium hirdetése. hogy elengedhetetlennek tartották a keresztség alkalmával a „szereztetési Ige” meg- hirdettetését.

amit a Máté 28. más szóval: a keresztség Istennek azt a kegyelmét pecsételi el a megkeresztelt számára. mert – a „gyermekkeresztségre” kell itt gondolnunk –. akik egyébként már megkereszteltettek valamelyik másik felekezet körében annak módja szerint. amikor az evangélium hirdettetéséből megtudják. bármilyen egyház körében is. Mindenki. akik előzőleg Keresztelő János tanítványi köréhez tartoztak (L. vagyis „az Úr vacsorájára” („kyriakon deipnon” – I. hogy magának Jézus Krisztusnak a rendelé- 173 . A Máté 28. 20. 35-43. – kivéve a baptistákat. – vagy amint Pál apostol pontosabban nevezi: „az úri vacsorára”. amit „az Atya. vagyis az előbbi egyenértékűnek számított az utóbbival. amelyet Ő mint Atya. azzal is elnyerhette a megkeresztelt azt. ez különbözteti meg a Keresztelő János által gyakorolt kereszteléstől is. halála és feltámadása alapján az egyházban gyakorolt keresztségnél már explicite lehetett és kellett is szólni. hogy a valamikor „János keresztségét” már elnyert emberek. amelytől a római egyház szerint lénye- gesen függ a keresztség hatályossága. Azt jelentik ezek a szavak. és amelynek foganatosságát az emberi életben Szent Lelke által munkálja. amit maga a keresztség nyújthat. ha sokan közülük mégis függetlenségben akarnak élni az ő vezetésétől. amelynek elmondása tenné hatékony „kegyelmi eszközzé” a keresztséget. Az Igéből kivilágosodó ez a háttér különbözteti meg a keresztséget mindenfajta más (zsidó vagy pogány) szent mosakodástól. és azt végrehajtják a maguk közösségébe való felvételnél olyanokon is. csak az a kérdés. az Ő Fia. vagyis pápai kormányzata alatt él-e.) (Ez az utóbbi kifejezés az apostoli kor egyházában szintén használatos formula volt. aki így kereszteltetett meg. vagyis az Ige hirdettetése által eljut-e a „hitre”. A reformáció egyházai viszont azért ismerik el a római egyházban elnyert keresztséget érvényesnek. hogy ami a „János keresztségében” csak implicite foglaltatott benne. Ezért arra is találunk példát – Pál apostolnak efézusi működése során –. Fiúnak és Szent Léleknek nevére” való megkereszteltetése jelent. és a továbbiakban úgyis azon fordul meg minden: az Igéből megérti-e és elfogadja-e a megkeresztelt ember mindazt. Hogy most már áttérjünk a másik sákramentumra. – mindenekelőtt megállapíthatjuk. Kor. csak rövidebben. „megkeresz- telkedtek az Úr Jézusnak nevére” (Ap. hogy Jézusnak azok az első tanítványai. 1-5.). a Fiú és a Szent Lélek neve” jelent. és nyilván ugyanazt fejezi ki. 19-beli trinitárius formula. 19. és akiket Ő a maga működésének rendjén bizonyára meg is keresztelt. annak egyedül „legitim”. Ez utóbbi úgy értődött tehát. akik a felnőtt korban és bemerítés formájában végrehajtott keresztséget tartják egyedül helyesnek. Ján. Sőt. 11.magában rejtő formulaféléknek. a római egyház szerint hozzátartozik a Krisztus egyházához. amit „az Atyának. amit az Ige alapján a Szentháromság Istenről tudunk és vallunk. a Fiúnak és a Szent Léleknek nevére” keresztelni valakit) is helyesen használja az egyház a maga egyetemes- ségében a keresztelés minden alkalmával. a Jézus Krisztus által. 1. arról Jézus Krisztus befejezett munkája. Csel. később még egyszer meg kellett volna hogy keresz- telkedjenek a Jézus Krisztus által rendelt keresztséggel.19-ben szereplő trinitárius keresztelési formulát („az Atyának. az úrvacsorára. implicite abban is benne foglaltatott az utalás mindarra.). A római egyház azért ismeri el érvényesnek a reformáció egyházaiban elnyert kereszt- séget. amit Keresztelő János meghirdetett. mert annál is elhangzott a trinitárius formula. Mégis jelentős különbség rejlett abban. a Jézus Krisztus megváltó munkája által jelentett ki és biztosított. hogy a keresztelés arra való tekintettel és arra való hivatkozással történik.) Ennek az egyetemesen használt keresztelési formulának az alapján a különböző felekezetek el is ismerik a keresztségnek bármelyikük körében történt végrehajtását érvényesnek. Így semmi jelét nem találjuk annak. mint teljesedett be mindaz. Ezen a címen tekinti a római egyház az összes megkeresztelteket magához tartozóknak és orvosolandó rendelle- nességet lát abban. hogy mivel ő a közeli jövőben már megjelenendő Krisztusról szóló próféciájával kapcsolatban gyakorolta a keresztelést. mint annak az előbbinek a folytatólagos gyakorlása.

A hangsúly mindenestől azon van. 1-30. hogy míg a keresztség egyszer történik meg egy-egy ember életében (kivéve. amelyet Isten Jézus Krisztusban hozott értünk. Az úrvacsorában ellenben elénk tárul ugyanez az objektív valóság is teljes nyomatékkal: a számunkra elkészített és nekünk felkínált kenyér és bor arra az áldozatra összpontosítja figyelmünket. hanem ennünk és innunk kell a kenyeret és a bort. mint amelynek különös jelen- tőségével minden olvasója tisztában van. hogy újabb keresztség által kellene felvétetnie.) És Jézusnak az „ötezrek megvendégelése” után Kapernaumban a sokasághoz intézett szavait feljegyezve (Ján. mint aktív mozdulatokkal. A négy evangélista közül a három első feljegyzi ennek a történetét (Márk 14. Persze az is kifejezésre jut benne. A kenyér és a bor Jézus Krisztusnak a „megtöretett testét” és „kiontott vérét”. Amint látható: az úrvacsora szimbolizmusa gazdagabb.) olyan kifejezéseket használ. 26-29. vagyis maga az így jelképezett valóság.. Feltűnő. Kor. 26-46. vagyis látható tárgyakkal végrehajtott jelképes külső cselekmény. el is foglalhatja újra azt a helyet anélkül. Amint azon az utolsó estén maga Jézus kenyeret és bort adott tanítványainak.se. hogy valóban „signum”. (I. és ezen a címen nyilván megfelel a sákramentum kritériumainak. – Máté 26. az egész életre szól. Közelebbről semmilyen szabályt Ő 174 . tehát a kettő együttvéve az Ő kereszt- halálát jelképezi. a kenyérnek és a bornak táplálékként való magunkhoz vétele ennek a kereszthalálnak a mi életünkben való hatékonyságáról beszél. A szerző úgy írja körül Jánost. 22-25. és ha megtörtént. és ők az Ő felszólítására ettek és ittak abból. Megelőzte erre vonatko- zó rendelkezése a keresztségre vonatkozót. 20. hogy János evangéliuma. – vagyis önmagát –. hogy feltételezi hallgatóinál az úrvacsorának Jézustól magától való szereztetésének ismeretét. Később úgy utal vissza arra az estére. addig az úrvacsora meg-megismétlődő sákramentum az egyház tagjainak az életében. amelyekben éppen a megváltásban való részesedés jut kifejezésre. amelyek ugyancsak arra mutatnak. amikor a fentiek szerint a „gyermek- keresztség” miatt szükségesnek tartják az „újrakeresztelést” a baptisták körében). És mindjárt hozzátehetjük: a „res significata”.) És még részletesebben beszámol róla Pál apostol. Ebben a sákramentumban lehe- tetlen másképpen részesülnünk. hogy a korinthusi gyülekezetnek útbaigazítást adjon az úrvacsora helyes gyakorlására.) A reformáció egyházaiban általános szokás minden úrvacsorai alkalommal Pálnak az elbeszélését felolvasni vagy elmondani. aki „ama vacsora közben Jézus kebelén nyugodott. mint a keresztségé. mint állandóan gyakorlandó sákramentumot. mint az úrvacsora „szereztetési Igéjét”. Megfelel az úrvacsora a sákramentumok ama másik követelményének is. mint azt a tanítványt. 11. 23-26. mert annak történetét olvasóinál már ismertnek tételezi fel. Az úrvacsorát azonban már „szereztetése” alkalmával úgy kapta az egyház Jézus Krisztustól. – nyilván azért. Az egyház közösségében mintegy fent van tartva számára az egyszer elnyert helye addig is. 21. hogy azt betöltse. noha szintén behatóan foglalkozik a Jézus tanítványai ez utolsó esti együttléte alkalmával történtekkel – 13. A keresztségben testileg passzív módon viselkedünk. hogy mit jelent ez a mi számunkra: „meg- tisztulunk”. azért a keresztsége nem veszíti el az érvényességét. hogy mit cselekszik velünk Isten megváltó kegyelme. ugyanúgy történik minden úrvacsora alkalmával: kenyérrel és borral végre- hajtott jelképes vendégség az. amíg meg van fosztva attól a jogtól. A keresztség az egyház közösségébe való felvétel sákramentuma. De ugyanakkor hangsúly esik a dolog szubjektív oldalára: nemcsak néznünk. 19-26. – az úrvacsora szereztetéséről mégsem emlékezik meg. amelyen tanítványaival még egyszer és utoljára ült együtt éppen a páska-vacsora megünneplésére. csakugyan az Isten „különös kegyelme”.” (Ján. 6. A két sákramentum között rögtön a szemünkbe tűnik az a különbség is. Még ha valaki az egyházfegyelem gyakorlása révén az egyházból való kirekesztésére ad is okot. – Lukács 22.. amelyek miatt kirekesztették. De szintén nagyon ünnepélyes alkalomkor történt: a halála előtti utolsó estén. De megváltásunknak ez a szubjektív oldala magától értődőleg kapcsolódik a megváltó kegyelem objektív valóságának a gondolatához. és mihelyt bűnbánattal megszünteti azokat az okokat.

Kor. mert mind- nyájan az egy kenyérből részesedünk. hogy a keresztség ne válhassék magánüggyé. Csak annyi tűnik ki az Újtestamentumból. 17. Ezért a keresztség is az egész gyülekezet jelenlétében kell hogy végbemenjen. akit. hogy az apostoli kor egyházában nagyon gyakori. hogy még egy különbségre rá kell mutatnunk. hanem testileg is és így sákramentumilag – az egész gyülekezet. annál jobb. Kor.) „Egy a kenyér. vagy egynéhány egyén van benne érintve. ha nem is puszta nézője a keresztségnek. mégpedig a „res significata” tekintetében. Viszont az egyház egyéni tagjaira az a szabály áll. hogy az úrvacsora a szó teljesebb értelmében gyülekezeti ügy. A keresztség egyszeri és az 175 .42. mint a keresztség. Hogy kivételes esetekben mégis megengedhető-e a „magán-úrvacsora” (pl. amely a keresztség és az úrvacsora között fennáll és a szemünkbe ötlik. 17-34. – ami érdekeltség nélkül való közömbösséget jelenthetne –. A „megtisztulás”.) És ez azt jelenti. közvetlenül mégis csak az az egy. mert hiszen alapjában véve mindkét sákramentumban ugyanaz a „res significata” jut jelképes kifejezésre és nyer elpecsételést: Istennek a Jézus Krisztus által biztosított. vagyis közös étkezésekben is sűrűn együtt voltak a gyüle- kezet tagjai. vagyis nem részese magának a sákramentumnak. közelebbről ennek a kegyelemnek két ajándéka ábrázoltatik és pecsételtetik el számunkra. hogy a „kenyérnek megtörésében”. hogy – amint a jeruzsálemi ősgyülekezetről is olvassuk – a „közösségnek” állandó ápolása is abban a formában történt.nem adott ugyan arra vonatkozólag. mindig becsülje meg hálásan a felé is elhangzó meghívást. és vegyen részt ennek a sákramentumnak szent vendégségében. Az egész gyülekezet egyébként. felöleli mindkettőt: (más kifejezésekkel élve) „bűneink bocsánatát” és az „új életet”. 2. Ezt az utóbbi szabályt indokolja az a további különbség. vagy milyen ritkán ismétlődjék meg.). úgymint a „megigazu- lás” és a „megszentelődés”. és az úrvacsora helyes gyakorlatának felmutatása végett ezzel a tárggyal kap- csolatban kerül sor „szereztetésének” az elmondására is (I. és hogy milyen gyakran. hogy valahányszor az egyház. Az úrvacsorának mindenesetre a lényegéhez tartozik az. egy test vagyunk sokan. nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” (I. A gyülekezetben az úrvacsorában érvényesülő ez az egymás közötti „koinonia” természetesen valamennyiünknek Jézus Krisztussal való „koinoniánkból” nő ki: „A hálaadásnak pohara. Csak árnyalati különbségről lehet szó. és a mi életünkben munkálkodó kegyelme. vagy akiket megkeresztelnek. mindenesetre csak lelkileg vesz benne részt. amely az úrvacsora sajátossága a keresztséggel szemben. A keresztség is az. 16. 11. vagy talán – legalábbis egyes helyeken – minden- napos volt az úrvacsorával való élés. hiszen általa a gyülekezet közösségébe vétetik fel új tag. Az úrvacsoránál ellenben közvetlenül szerepel – nemcsak lelkileg. Amint a keresztség értelmezésénél láttuk. amelyet megáldunk. vagy általában a gyülekezeti együttlét körén kívül végrehajtott keresztség. arra nézve különböző korokban eltérő szertartások alakultak ki.” (I. 10. És ilyenkor is fontos. amelyről a keresztség szól. amelyet meg- szegünk. hogy legalább néhány képviselőjének a személyében legyen jelen a gyülekezet. Csak kivételes és indokolt esetben helyeselhető a magánháznál.) Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt levelében is olvasunk ilyen „szeretetvendégségekről” („agapé”) – megismerkedve a velük járó kísértésekkel és vissza- élésekkel is –. Általában azt az útbaigazítást olvashatjuk ki az Igéből. ágyhoz kötött betegek- nél). Összefüggött ez azzal. hogy – mivel Isten nagy ajándékul szánta ezt az egyháznak – mennél gyakrabban él vele. nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér. 10. De még ha az egész gyülekezet jelenlétében történik is. és ilyenkor is miképpen domborítható ki annak gyülekezeti jellege legalább jelképesen. hogy benne az egyház „koinoniája” is kifejezésre kell hogy jusson (ezért nevezik is némely nyelven „communio”-nak.). és alighanem azoknak során (talán ünnepélyes befejezéseként?) került sor az úrvacsorára (Ap. az a gyakorlati teológiában tisztázandó kérdés.Csel. Kor. mint „közösség” „megteríti az asztalt” az úrvacsora számára. A fennforgó körülmények szerint az egyháznak szabadságában áll a maga rendjét e tekintetben megállapítani. Később azután külön szertartássá lett az egyházban az úrvacsora.

hanem csak képlete- sen ennek a két igének a tárgyát: Jézus Krisztus „testét” és „vérét”. amely ilyen kifejezések értelmezésénél szükséges. Viszont az új életnek itt már nem a megkezdéséről. amellyel az ember magába fogadhatja Jézus Krisztust és eggyé válik vele. (Az „újjászületés fürdője” a keresztség ebből a szempontból. már nem egyszerű „kenyér” (és ugyanez áll a „borra” is). amelyet magunkhoz veszünk. De a meg-megismétlődő úrvacsora inkább csak arra nyújt alkalmat. Azt éljük át benne a látható cselekményben tükrözve és számunkra mindig újra biztosítva. hanem magára Jézus Krisztusra. Az ellen az óvatosság ellen. amely a római egyházban máig is uralkodik. hanem csak képletesen. hogy szavainkkal nem követjük pontosan a fogalmi elhatárolásokat. és abban meg akar tartani. Ez az a pont. „Az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. amikor az úrvacsora sákramentuma még nem volt ismeretes. Beszélhetünk az úrvacsoráról úgy is. Ezért az úrvacsora jelentőségében uralkodó gondolat az „unio mystica cum Christo” gondolata.5- ben neveztetik. mert a „kenyér”. hogy az evangéliumi író ezeknek a szavaknak a feljegyzésénél az úrvacsora sákramentumára gondolt. Az ebből fakadó „új életnek” ajándékáról emellett inkább csak úgy van itt szó. A „hit” ugyanis az embernek az a „szerve”. amint azt Isten kegyelme Jézus Krisztus által szintén megadja nekünk. És ennek következtében a mi egymással való „koinoniánké” is. Nyilvánvaló.) Az úrvacsorában is a meg- váltó kegyelemnek ugyanez a két ajándéka nyer szemléltetést és elpecsételtetést számunkra. amelyet egy szóval „hitnek” nevezünk. amint az úr- vacsorában tényleg testileg történik. ahol az úrvacsorával kapcsolatban is felmerül a Szentírásban és annak nyomán az egyházi nyelvezetben is a „locutio sacramentalis”. amikor kialakult benne az úrvacsorának az a felfogása. aki magát odaadta értünk testének megtörettetésére és vérének kiontatására. (Kevésbé határozottan a keleti orthodox egyházban is ugyanaz a felfogás található meg. Csak tudnunk kell ilyenkor. nem más. hogy annak a bűnbocsánatnak. az énbennem lakozik és én is abban” – hangzik Jézus Krisztus szava (Ján. Ennek az új életnek a lényege pedig. Vehetjük szó szerint az „evést” és „ivást”. hanem azt a „lelki táplálkozást” („manducatio spiritualis”) kell alatta értenünk. és annak Jézus Krisztus szerinti értelmét adta ezzel az Ő ajkaira. mindig újra adja magát nekünk is. De akkor nem vehetjük szó szerint. hogy kifejezéseink nem veendők szó szerint. és nem testi táplálkozást. 3. az aligha lehet kétséges. hogy bennünk éljen. a két ajándék közül az előbbit domborítja ki főképpen. ugyanúgy erősít meg és üdít fel bennünket Jézus Krisztus az által. az időről-időre elkövetett konkrét bűneinkre vonatkozásáról is mindig újra megbizonyosodjunk. hanem a további állandó tápláltatásáról és fenntartásáról van szó. mint kenyeret és bort. 55-56-) És ha történetileg nehéz is elképzelni. nem pedig a testi szája. hogy az ő „teste” és „vére” áldozatából fakadó áldások révén mindig újabb táplálékot nyerjen az Ő mibennünk való élete és a mi Őbenne való életünk.egész életre szóló sákramentum lévén. vétett az egyház már az ókortól kezdve. ami helyesebb. s a születéssel éppen csak megkezdődik az élet. amelyek jelképezik az ő „testét” és „vérét”. amint az Tit.) E szerint így is a szó szoros értelmében testi szánkkal vesszük magunkhoz az úrvacsorában Jézus Krisztust magát. mint ami megkezdődik bennünk Isten kegyelméből. Ennek az Ővele való „koinonia”-nak a sákramentuma az úrvacsora mindenekfelett. de akkor az „evés” és „ivás” nem érthető szó szerint. akinek értünk megáldoztatott valóságát ezek jelképezik. mint Jézus Krisztusnak az élete mibennünk. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet. Vagy pedig ezeket vesszük szó szerint. hogy Isten a mi bűnös voltunk ellenére befogad minket Jézus Krisztusért az Ő kegyelmébe. hogyan szólhatott Ő így akkor. hogy itt képes beszéddel van dolgunk. vagyis nem a „kenyérre” és „borra” gondolunk. hogy Jézus Krisztus. hanem maga 176 . azt szemlélteti és afelől biztosít. Hiszen az úrvacsorában – ha az „evést” és „ivást” szó szerint értjük – nem mást „eszünk” és „iszunk”. de itt a hangsúly eltolódik. amint láttuk. hogy eggyé válik velünk titokzatos „communióban”. Amint a magunkhoz vett táplálék – az úrvacsorában is végbemenő módon – eggyé válik testünkkel. 6. amely felől egész életünkre nézve biztosított a keresztség. Nem homályosodik el ugyan a „megigazulás” ajándéka sem.

Más szóval: elhomályosult mindaz. nem okozott a reformáció korában sem és nem okoz ma sem ellentétet. Azért nevezik így. Az előbbire azt mondja a római egyház. mind a bort. Ez a mindig újra megismétlődő megáldoztatása nem egyenértékű ugyan az Ő eredeti megáldoztatásával. hogy – mint annak idején a kereszten –. Az évszázadok folyamán ugyanis az úrvacsora megtartotta ugyan sákramentumi jellegét is. stb. Így aztán szó szerint lehet „enni az Ő testét” és „inni az Ő vérét”. De az apostoli kor gyülekezetei nyilván nem így fogták fel a dolgot. az Igével ellentétesnek kell nyilvánítanunk ebben a szer- tartásban azt is. és szükségessé vált az Isten megengesztelése körül forgolódó emberi „papok” egész rendjének a közbenjáró szolgálata Isten és az emberek között. hogy ilyenkor a hívek testileg veszik magukhoz Jézus Krisztust. amelyet „átlényegülés”-nek („transsubstantiatio”) neveznek. 10.. hogy a „bor” ilyenkor nem kerül kiosztásra. a reformáció korában emiatt támadt ellentét szakadéka minden egyéb ellentétnél inkább elválasztja a reformáció egyházait a római egyháztól. mind marad ugyanaz.) Az a körülmény.. ellenben a „lényeg”. A „transsubstantiatio” révén tehát Isten Fia mintegy avégre testesül meg újra. A reformáció a római egyháznak ezzel a tanításával. feltétlenül szükséges annak ilyen folytatólagos kiújulása. alakja. amit Jézus Krisztusnak. Ezzel elhomályosult az Igének az az igazsága. Kor. A „miseáldozat” mindmáig csúcspontja lévén a római egyház istentiszteleti életének. Azon a hozzáfűződő felfogáson kívül.” („Hoc est corpus meum.. A „papi” megáldás által a „transsubstantiatio”-n átment „kenyér” azután sákramentumi szer- tartásnak is tárgya lett: kiosztatik a hívek között. hanem annak csak folytatólagos kiújulása. Az eddigiekből világos. amikor az „áldozópap” „eszi az Ő testét” és „issza az Ő vérét” az erre rendeltetett oltár előtt. a „papi felszentelés” („consecratio”) révén csodás átváltozáson megy át: maga Jézus Krisztus válik az érzékeink elé tűnő tulajdonságok hordozójává. mint az Igével (ha azt összefüggő egészben fogjuk fel) ellenkezővel. Amikor elhangzik a „papi” ajkakon megújuló szó. amelyet a „pap” (ezért: „áldozópap”) Istennek megengesztelése végett mutat be. az őket hordozó „substantia”. hogy a „papoknak” és a „világiaknak” („laikusok-nak”) az a megkülönböztetése. hogy Jézus annak a tanítványi csoportnak nyújtotta mind a kenyeret. amely egyedül felel meg mind Jézus tulajdon rendelkezésének. és annak alapján Isten kegyelme biztosítva van számunkra. hogy a római egyház kenyér helyett voltaképpen külön erre a célra készült ostyát használ. végbe- megy az a titokzatos átváltozás. amely ebben is kifejezésre jut. Ez a közönségesen „áldozás”-nak nevezett szertartás („communio”). ami volt. mind az apostoli kor gyakorlatának. (Közkeletű neve ennek a szertartás- nak: „mise”. Ilyenkor tehát mintha meg-megismétlődne a mennyekbe felmagasztalt Jézus Krisztusnak a földreszállása. és megtestesült módon közöttünk való jelenléte. amelyet Jézus Krisztus az úrvacsora szereztetésekor mondott: „Ez az én testem. hogy az Ő kereszthalála által Isten megengesztelőd- jék velünk bűnös emberekkel. hogy Jézus Krisztus egyszeri és örökre szóló „engesztelő áldozata” minden emberi bűnért eleget tett. hanem egy más okból. újra megáldoztassék. Főképpen nem is az úrvacsorai sákramentum helyes értelmezése érdekében. amelynek tulajdonságai ezek. Az 177 . ellentétben áll az Igével.”). amely a később belőle kiterebélyesedett „papságnak” az őscsírája volt. kénytelen volt szakítani és szembefordulni. Ezért a reformáció a maga egyházi életében mindenütt át is tért az ilyen „egy szín alatti” úrvacsoráról arra a „két szín alattira”.Jézus Krisztus. vagy teljes nevén: „engesztelő szent miseáldozat”). és nemcsak a „kenyérben” keresték „a Krisztus testével való közösséget”. hanem a „hálaadás poharában” is „a Krisztus vérével való közösséget” (I. Azonban ahhoz. 16. de ugyanakkor kifejlődött belőle még valami: egy áldozati szertartás. mint egyetlen „főpapunknak” a megváltó szolgálatáról mond az Ige. mert a kenyérnek érzékeink elé táruló tulajdonságai nyilván nem változnak meg: színe.. A „kehely” csak a miseáldozatot bemutató „pap” privilégiuma. amely kereszthalálában ment végbe.

már az ókorban kialakult az egyházban egy „kovásztalan” irányzat. olyan „communio” megvalósulását feltételezte. amely csak arra vezethetett. amikor az évek múlásával ő is vezető tekintélyre emelke- dett. az ő törekvése pedig. aki annak idején itt élt e földön. hanem az egész vita eredménytelenül fejeződjék be. ami pedig igazságmozzanatként hámozható ki a római egyház felfogásából. amely Zwingli felfogásában nem érvényesült. van közös kelyhes és külön kelyhes forma. ma már a svájci reformáció követői is elismerik. amint az egyháztörténetből tudjuk. hogy Zwingli ne a maga álláspontjának a kiegészítését láthassa a Lutheréban – amit a magáévá tehetett volna –. Ez határozta meg a római egyházban máig meglévő gyakorlatot.” szó szerint értelmezve az úrvacsorában. Luther Mártonnak ebben az ügyben nem ő.. térdeplő. Az utóbbit ezen a ponton nem nevezhetjük még „kálvininak”. Ebből a felfogásból hiányzott a jelenleg is élő Jézus Krisztus. mivel a kettéválást okozó nézeteltérés már Kálvin János nyilvános működésének a megkezdése előtti években komoly formát öltött. 24. csak „kovásztalan kenyér” lehetett az. Főképpen az úrvacsora értelmezésében mutatkozó különbség választotta el egymástól a lutheri és a svájci eredetű reformációt. Kor. hogy az Ő számára Jézus Krisztusnak az úrvacsora „szereztetésekor” elhangzott ez a parancsa volt irányadó: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. akivel – bár mennyei dicsőségbe távozott tőlünk –. hanem ilyen általánosabb jelzővel kell illetnünk. mint egyszerűbbre. és véghezvitte a maga áldozatát mindnyájunkért. Viszont az is megvilágosodhat előttünk ebben a visszatekintésben. Az ebbéli eltérések nem érintik az úrvacsora lényegét. hogy noha a római egyházzal való szembenállásban ezen a ponton egységes volt a reformáció egész tábora. hogy hálával vegyék számon mindig újra: mit köszönhetnek annak a Jézus Krisztusnak. meg kell jegyeznünk még azt a fájdalmas tényt is. hanem még Zwingli Ulrik volt a vitafele. és a tekintetbe jövő gyakorlati szempontok szerint az egyháznak szabad- ságában áll a legmegfelelőbb formát követnie. amely a reformáció és a római egyház között támadt és fennáll máig is. annak semmi nyoma nincs. hogy közös nevezőre hozza az egymással szemben álló feleket. amelyet a reformáció ügyének az egységéért felelősséget érzők minden jó igyekezete sem vezethetett megegyezésre. hanem kettészakadt. stb. és ezt a közösséget nyerhetjük el mindig megújuló módon éppen az úrvacsora által is.) Úgyszintén egyszerűen csak szokás dolga az is. hogy közelebbről milyen formában játszódik le az egyház különböző felekezeteiben az úrvacsora szertartása. hogy Luther Mártonnak abban igaza volt. arra irányult éppen. Ez az igazságmozzanat a Jézus Krisztussal való „communio” gondolata. ami akkor szerepelt benne.úrvacsora szereztetése a páskavacsora alkalmával történvén. mint megszokottat. olyan módon tette ezt. hogy amikor Luther Márton Zwingli ellenében éppen ezt a lényeges mozzanatot emelte ki az úrvacsorából.) Az ő számára az úrvacsora emlékszertartás volt. Van fennálló. Hogy ennek utánzására az apostoli kor egyházában is szokásos lett volna közönséges kenyér helyett valamilyen kovásztalan tésztából készült sütetet használni. Zwingli ugyanis a római egyház „átlényegülési” tana és a misében követett gyakorlata ellen olyan erőteljesen foglalt állást. De. Ahhoz a dolognak már a lényegébe vágó vitakérdéshez azonban. Szent Lelke által mégis élő közösségben lehetünk. Zwingli úrvacsorai tanítását abban lehet összefoglalni. ülő.. amelyben az úrvacsorával élők Jézus Krisztusnak a 178 . (I. amely által a benne résztvevők gondolatai visszaszállnak a múltba. a közönséges kenyér használatára (ebben egyébként egy utat járva a keleti orthodox egyházzal és az anglikánnal is. a maga körében befelé mégsem tudta megtartani egységét. megtartotta továbbra is. Visszatekintve erre a vitára. amely nagy vitákat folytatott a vele szembenállókkal. Luther ugyanis Jézusnak ezeket a szavait: „Ez az én testem. A reformá- cióban a lutheri egyház. hogy abba az ellenkező végletbe jutott. A reformáció svájci ága elhagyta és áttért. hogy úrvacsoratanából kimaradt még az is. járó. hogy nem tudta a magáévá tenni Zwingli Ulrik felfogását. 11.

hogy t. hogy miközben mi testileg csak „kenyeret és bort” veszünk magunkhoz. hogy Jézus Krisztus ebből a földi világból eltávozva mennyben él. mintha az Ő mennyei felmagasztaltatásában élő Jézus Krisztus úgy jelenne meg az úrvacsorai jegyekhez hozzákap- csolt módon. amely ebben a gondolatban rejlik. amiért is emberi mivoltában is jelen lehet minden úrvacsorában. hogy Jézus Krisztus Isten-volta nincs korlátozva az Ő ember-voltára annak ellenére sem. hogy ennek az érzékelhető világnak.i. a térbeli rendje szorosan összefügg azzal. hogy a „hoc est corpus meum” kifejezés csak képletesen vehető és csak annyit jelent. hogy ezen a ponton megtagadjuk a református reformáció 179 . De ugyanakkor ő is ellene mondott annak a Luther felfogásában foglalt gondolatnak. hogy azt feloldani neki sem sikerült. hogy rá térbeli kiterjedettség rendje nem illik. A vita annak idején arra a megállapításra vezetett a Kálvin tanítását követők részén. vagyis a „mindenütt- jelenvalóság” tulajdonsága. az ehhez fűződő ígéretek szerint a Szent Lélek úgy fölébe emel bennünket ennek a testi történésnek. azzal a Jézus Krisztussal való lelki táplál- tatásunk. hogy ezeknek a jegyeknek a testi magunkhoz vételével – természetesen a „hit” feltétele alatt – egyúttal Ővele magával egyesülünk. e földön pedig nincs többé jelen. vagy fölötte”). Nincs tehát okunk arra. már annyira kialakult az egymással egységre jutni nem tudó felek közti ellentét. A lutheri álláspont hívei hangoztatták. most a mennyekben él „az Atya jobbján”. De úgy vélte: valamilyen titokzatos módon (ha nem „benne” az úrvacsorai jegyben. hogy ugyanakkor végbemegy a „spiritualis manducatio”. A vita ügyét nem vitte előbbre az. amelyről a Heidelbergi Káté is kifejezetten szól („az isteni természet a magára öltött emberi természeten kívül is létezik” – 48. hogy Jézus Krisztus az „átlényegülés” révén van jelen az úr- vacsorában. amikor a mennyei világot éppen az különbözteti meg ettől a világtól. kérdés). Hogy ez az Ő mennyben létele mennyiben jelenthet helyhez kötöttséget. ha a tér kategóriájáról másképpen gondolkozunk. Ma már nem érthetünk helyhez kötöttséget az alatt. a „kenyérben” és „borban”. hogy egyre elvontabb teológiai. hogy vele az „incarnatio”-ban egye- sült. Csak jóval később tört magának utat az emberi gondolkozásban az az igazság. akkor „vagy alatta. De azért megmarad a mi számunkra is az a negatív mozzanat. amelyben élünk. hogy érzéki tapasztalásaink alá esik. hogy azoknak „evése és ivása” által egyesülhetnénk vele. Amikor sor került Kálvin János működésére. aki elvégezvén e földön az Ő megváltói munkáját. mint „hoc significat corpus meum” („ez jelenti. Ezzel szemben érvelhetett Zwingli azzal. Ő is fenntartás nélkül elvetette a római egyháznak azt a gondolatát. Ez az „extra Calvinisticum”. hanem amint földi életében is helyhez volt kötve. Az ő úrvacsoratana lényegesen túlment Zwinglinél a Luther által képviselt igazságnak az irányába. amelyben az úrvacsora értelmezésén támadt nézeteltérés elméletileg kikristályosodott. tehát emberi mivoltával is eggyé válnak. A másik félen a Jézus Krisztus személyének titkát körülíró chalcedoni dogma következe- tesebb érvényesítésével és ennek értelmében a „communicatio idiomatum” (az isteni termé- szet tulajdonságainak az emberi természetre való áthárulása) tagadásával az ellenkezőt hangoztatták: emberi mivolta szerint Jézus Krisztus nem mindenütt jelenvaló. ugyanúgy megdicsőülésének az állapotában is a menny- ben van. az úrvacsorai jegyekhez kapcsoltan sajátos módon van jelen úgy. vagy jelképezi az én testemet”). az a kérdés a reformáció korabeli emberek előtt még nem merült fel. hanem az Ő mindenütt jelenvalósága révén azon „kívül” is él és hat. hogy Jézus Krisztus isteni és emberi mivoltának egyesülése folytán az utóbbit is megilleti az „ubiquitas”. század emberei. mint a 16. emberi mivolta szerint ebben a világban sem lokalizálhatjuk Jézus Krisztus jelenlétét. Ők a mennyei világról is a térbeliség formái szerint gondolkoztak. Jézus Krisztushoz a múltba visszaszálló „emlékezés” mellett ő teljes erővel kidomborította az úrvacsorában a jelenben is élő Jézus Krisztussal való egyesülés gondolatát. Arra helyezte a súlyt. sőt szinte filozófiai síkra tolódott.testével is. mindenesetre megtartja az értelmét akkor is.

akik az értük megáldozott Jézus Krisztussal közösségben akarnak élni. hogy „kegyelmi eszközök”.örökségét. éspedig egyénileg csakúgy. És amit a sákramentum. Isten ígéretei alapján remélt hit. hogy a reformáció által az Ige alapjára visszatért egyházi életben az úrvacsora értelmezésében is kialakuljon az egység. Amit a sákramentum. amelyben nem vehetnek részt az egyházhoz ugyan keresztségük révén hozzátartozó kisdedek. amelyekre vonatkozólag az Ige nem ad ugyan „de jure divino” érvényes parancsolatokat. A keresztség által. Ugyanakkor megállapíthatjuk azonban azt is. hanem már a jelenben. amikor az a „gyermekkeresztség” formájában gyakoroltatik. Jobban mondva: úgy „kegyelmi eszközök”. állásfoglalás történik az ő részéről Jézus Krisztus és az Ő egyháza mellett. hogy egyben emberi cselekmények is. hogy közben az egyház ne felejtse el. mennél jobban elmerülnénk benne és mennél nagyobb jelentőséget tulajdonítanánk neki. „excommunicatio major”. Ezeknek részletesebb tárgyalása a gyakorlati teológia körébe tartozik. máris elvesztették igazi értelmüket. hanem ellenkezőleg: csak annál inkább eltávolítana bennünket attól. 11. Ilyen.) Összefügg ez a kérdés az egyházfegyelem ügyével is. aki „hittel” járul hozzá. A sákramentumok által is Ő végzi az emberi életben az Ő megváltó kegyelmének a munkáját. 29. nem annál közelebb vinne bennünket ahhoz a célhoz. „excommunicatio minor”. mint jelkép kifejez. de Isten és emberek előtt való visszaélés az úrvacso- rával az. hálásan magáévá teszi annak megtörténtét. a másik az ú. a dogmatikában közelebbről nem tárgyalandó. hogy ugyanakkor a sákramentumoknak. vagy pedig kisded korában már elnyervén. nagyon komolyan veendők. azt jelenti. Ilyen feladat pl. vagyis az úrvacsora meg-megismétlődő alkalmainál meglevő „hit” kell hogy legyen. csak az úrvacsorában való részvételtől tiltotta el az illetőt. hogy Szent Lelke által Ő biztosít bennünket kegyelme felől. Az úrvacsorában való részvétel pedig szintén mindig megújuló felsorakozás azoknak a közösségébe. hogy „kegyelmi eszközök”. azért vele kapcsolatban a „hit”. hogy valamilyen módon – a legegyszerűbb mód a közös hitvallás letétele – minden alkalommal nyilvánvalóvá kell tennie azt. ha valaki „hit” nélkül akar vele élni. mint közösségileg. hogy bennük Isten a tulajdonképpeni cselekvő. Ezért az úrvacsora a szorosabb értelemben vett egyházi közösség sákramentuma. akik azonban még nem jutottak el oda. Kor. Mihelyt nem ezen van a hangsúly a sákramentumok gyakorlásánál. hogy az úrvacsora kérdésének ilyen elvont elméleti síkon való tárgyalása. hogy mindenki hivatalos az úrvacsorához. ha az az igyekezet vezeti bennük az egyházat. egyben emberi cselekmények is. mert nem áldás származna belőle. mint a keresztségnél. sákramentumi rendtartásokra – nemcsak az úrvacsoránál. hanem csak „ítéletet enne és inna az magának” (I. hanem hosszabb vagy rövidebb időszakonként meg-megismétlődő. azt Ő adja nekünk tudtul Jézus Krisztus által. Mivel az úrvacsora nem egyszeri és az egész életre szóló sákramentum. hogy valamilyen konkrét formában szabályozza az Igének engedelmeskedő gyakorlatot. hogy csak „de jure humano” érvényesek. mint emberi aktusoknak is megvan a jelentőségük. míg bűnének megbáná- sával és elhagyásával nem bizonyította be „hitének” valóságos voltát. de amelyeket az egyháznak a maga időbeli és helyi viszonyai szerint meg kell valamiképpen oldania. amikor azt felnőtt korában elnyeri valaki. amelynek építésére az úrvacsora való. Az egyik az ú. A sákramentumok tehát a 180 . amiért is az ilyen esetben az úrvacsorával ne éljen senki. mint „pecsét” jelent. úgy azonban. Különbséget tettek a múltban a „kiközösítés” két fajtája között. Ebből adódnak bizonyos feladatok. az annak köszönhető. mert a sákramentumok azon kívül. amelytől hatá- lyossága függ. Az. az.n. hanem a keresztségnél is – azért van szükség. Ennek az elsődleges igazságnak a szemmel tartása mellett azonban helyénvaló annak a másodlagosnak a megállapítása és emlékezetben tartása is. Az ezekre és hasonló kérdésekre vonatkozó egyházi rendtartások. Az egyházi közösség tehát szorosabban véve az úrvacsorai közösségben jelenik meg. nem lehet jövendőbeli. az egyházi közösségből való teljes kiközösítést jelentette. hogy tudatosan vallják maguk is az egyháznak közös „hitét”.n.

csak azt a negatív megállapítást. Mennél világosabban és mennél alázatosabb hálaadással éljük meg amazt az elsődleges valóságot. amit jelentenek. amely – a fentiek során már láttuk – nem egyeztethető össze az „egyetemes papság” valóságával. A sákramentumokhoz megkívánt kellékek közül azonban egy sem forog fent ennél az ünnepélyes szertartásnál.i. mindenesetre összefügg azzal a megbízással. hogy azokat. vezekelheti le érvényesen az ember a maga bűnét. amelyet Jézus Krisztus az Ő tanítványaira ruházott. (Az „oldás” és vele együtt a „kötés” bibliai képek ugyan. Hogy azonban ez a szertartás miért nem tekinthető sákramentumnak. Az előbbiben el lehet ugyan ismerni azt az igazságmozzanatot. hogy t. a sákra- mentumok által maga Isten cselekszik velünk és rajtunk az Ő megváltó kegyelme szerint. akit meg- keresztelt. ha nem akar más lenni. Azonban ilyenkor nem történik más. emberi oldala is számunkra. 5. Azonban mindez nem jelenti azt. maga is mutatja. Ugyanakkor az egyház a maga együttesében is cselekvő szerepet tölt be minden keresztség alkalmával: elismeri a maga köréhez tartozónak és ünnepélyesen felveszi abba. vagyis megítélheti számára annak bocsánatát. hogy valamilyen effajta szertartásnak meg van a helye az egyház életében. hogy ezt a szertartást valamilyen kegyelmi erőt közlő külső eszközzel (szentelt olajjal való felkenéssel. A római egyházban (és vele együtt a keleti orthodox egyházban is) sákramentumnak tartott másik öt szertartásról az Ige világosságánál nem mondhatunk más általános ítéletet. amelynek a keretei között az életnek e fontos állomásán elhangzik az emberek felé az Ige a maga parancsaival és ígéreteivel. amint a „gyermekkeresztségről” szólva erről fentebb megemlékeztünk. 16. hogy megszabja: milyen elégtétellel („satisfactio”) teheti jóvá. akinek kivételes hatalma van arra. azt 181 . Egészen hiányzik azonban a reformáció által sákramentumi életében megtisztult egyházból a még hátralévő két álsákramentum: a „gyónás” és az „utolsó kenet”. azt fentebb már elmondtuk. Az Igétől egészen idegen ezért ennek a szertartásnak (az „ordinationak”) minden további részlete is: a szentelt olajjal a fej búbján való felkenés. hogy éppen „papi” ember előtt kell megtörténnie az ilyen vallomásnak.) kellene végrehajtanunk. a fentebb tárgyalt „potestas ordinis” birtokába. Még kevésbé van alapja az Igében annak.. hogy igazi bűnbánat sokszor megköveteli azt. De hogy mi ennek az igazi értelme. hanem olyan emberek előtt is. hogy az ember ne csak Isten előtt öntse ki a szívét. Erre vonatkozik az apostoli intés: „Valljátok meg bűneiteket egymásnak. mint „áldozópapot”. és az imádság éppen ezt az ő életüknek olyan fontos ügyét ajánlja Isten áldásaiba. akik Jézus Krisztussal való „koinonia”-ban akarnak élni. s aki ennek feltétele alatt „feloldhatja” az embert a bűne alól. Egyébként a gyakorlatuk lehet – bizonyos feltételek mellett – helyes vagy lehet mindenestől fogva helytelen is. vagyis nem sákramentumok. Azonban sehol nem olvasunk arról.„hitnek” szájjal való megvallása és a belőle fakadó megpecsételései az ember részéről is.” (Jak. akiket az Isten élére rendelt. mely hét fokozaton ár végre eljuttatja a „papot”. hogy az ő hivatásukkal kapcsolatos sajátlagos szó hangzik feléjük az Igéből és őket az egyház ehhez a hivatáshoz szükséges áldások kérésével Isten kegyelmébe ajánlja. az ő szolgálatukra külön alkalmi istentisztelet keretein belül felavassa (vagy. ahogy a római egyház szóhasználatát követve gyakran mondjuk: „felszentelje” – „ordinálja”). és az. amely az Igéből kiviláglik. s ugyanígy minden úrvacsora alkalmával is: beleöleli a maga „koinonia”-jába azokat. A „papszentelés” úgyvélt sákramentuma összefügg a római egyháznak általában a „papságról” vallott felfogásával. A házasságkötés egyházi szertartása is helyénvaló. stb. hogy nem helyezhetők egy sorba a keresztséggel és az úrvacsorával. Így a „bérmálás”-nak a latin neve: „confir- matio”.. akik segítségére tudnak lenni bűneivel való küzdelmében. különösen mint „igehirdetőket”. mint alkalmi istentisztelet. amikor emberek előtt való nyilvános bűnvallást kíván az igazi bűnbánat. annál komolyabb jelentőséget nyer a sákramentumoknak ez a másodrangú. mint az. Annak megvan az értelme az egyház életében.) Elképzelhető kivételesen olyan eset is. hogy Jézus Krisztus maga rendelkezett volna felőle.

vagy járműveknek a jó szerencse biztosításáért. hogy amilyen gyógyító eljárást ismer az ember. amelyek azért viselik ezt a nevet. amely megsegítheti őt halálküzdelmeiben. akkor kárhozatra juttatják az embert. mert az imádság meghallgatásában való hit még nem jelentheti azt. A római egyházban mindenesetre rendkívül nagy szerepet játszik. mert ha „gyónás” útján nem nyert valaki „feloldást” alóluk a „paptól”. hogy teljesen emberi kezelésbe veszi az embernek Istennel való ügyét. stb. 5. vajon mennyire fakad igazi bűn- bánatból. Bírói hatalmat tulajdonít a „papnak” („potestas iurisdictionis”). hogy a római egyház bizonyos megszabott rendhez köti az ilyen „gyónást”.). VÉGE 182 . Általa gyakorolja a maga papi rendje legfőképpen lelki uralmát a hívek felett. Bennük is valamilyen külsőséges cselekmény megy végbe abban a hiedelemben. hogy a halálához közeledő embert szentelt olajjal a teste különböző részein való megkenéssel olyan megerősítő isteni kegyelem birtokába juttassa. csak ez a két sákramentum. Ezek elméletileg távolról sem egyenran- gúak a hét sákramentummal. 14-15. vagy azzal végrehajtott valamilyen külső cselekmény nem jár együtt vele.) A sákramentumoknak az a túlbecsülése. Mindezek mellett már csak azért sem tekinthetnénk sákramentumnak ezt a cselekményt. amelynek szabályszerű megtartása mellett teljesen kétséges maradhat. A fő hibája pedig abban rejlik ennek az ú.” – nyilván egészen másról beszél (Jak. ami azért kerül megemlítésre. És a hitből való imádság megtartja a beteget és az Úr felsegíti őt.) Itt nem a haláltusára való megerősítésről. Az az egyetlen hely. amelynél fogva ő osztogatja az általa megszabott feltételek mellett a bűnbocsánatot (nem vonatkozik ugyan ez a „bocsánatos bűnökre” – „peccata venialia” –. amelyeknek a meggyónása nem kötelező. stb. megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. „halálos bűnökre” – „peccata mortalia”. Csak azért érdemes megemlítenünk ezeket a szertartásokat is. azt is lelkiismeretesen fel ne használja a beteg javára.) Különösen ellenkezik az Igével az. amellyel Jézus Krisztus szerezte meg számunkra minden bűnünknek bocsánatát.fentebb a „kulcsok hatalmát” tárgyalva már tisztáztuk. hogy semmiféle külső szertartás ne szerepelhes- sen benne. De mindenesetre vonatkozik az ú. amely valóban „kegyelmi eszköz” Istennek Jézus Krisztus által kijelentett akarata szerint.) Teljesen elhomályosodik a „gyónásban” kirótt „satisfactiok” mellett az egyetlen és örökre elégséges „satisfactio” is. vagy amint a köznyelv nevezi őket: „bűnöcskékre” – „peccatilla”. szentelt vízzel való meghintése a vetésnek a jó termés érdekében. hanem a betegségből való felgyógyításról van szó. mint ókori népies gyógykezelés. Az „utolsó kenet” szertartása arra szolgál a római egyház szertartása szerint. gyakorlatilag azonban nagy szerepet játszanak a római egyház kegyességi életében. mert külső tárgy. hogy a hét sákramentumon kívül is szerepelnek még benne nagy számmal „sákramentumszerű” szertartások („sacramentalia”). amely számuknak a két igazi sákramentumon felül való megszaporításában is kifejezésre jut. amely ennek bibliai támasztékául szolgálhatna: „Beteg-e valaki köztetek? Hívja magá- hoz a gyülekezet véneit és imádkozzanak felette. mert az egy- ház sákramentumi életét úgy megtisztította.n. maga után vonja a római egyházban azt a követ- kezményt is. és nélküle a római egyház el sem képzelhető. (Az olajjal való megkenés pedig nem más. hogy az által Isten kegyelmének valamilyen áldása biztosítható (pl.n. „sákramentumnak”. hogy annál jobban kidomborodjék: milyen sokat köszönhetünk a reformációnak azért.