JÁNOS EVANGÉLIUM

Ján. 1. Az örökkévaló Ige testté lett.

Ján. 1,1 Kezdetben már vala az Ige1 és az Ige [logosz] vala az

Istenben, és Isten maga vala az Ige.
Ján. 1,2 Eredetileg Ő az Isten.
Ján. 1,3 Minden, vagyis a mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett,
rajta keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle
különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen
létező sem lett Őnélküle2

1
Ige (logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is (SZPA); - speciális értelemben:
az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus).
2
És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben
teremté Isten az eget és a földet” (1 Móz. 1,1). De ezt csak: „Hit által értjük meg,
hogy a világ Isten beszéde, megnyilatkozása, kijelentése által teremtetett, hogy a
világokat Isten szava alkotta, hogy ami látható, a láthatatlanból, és nem a
jelenségek világából állott elő” (Zsid. 11,3). Mert: „Az Úr szavára lettek az egek,
és szájának leheletére minden seregük. (Más fordítás: Az ÚR igéje alkotta az
eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és
előállott” (Zsolt. 33,6.9). És az Úr szava így beszél önmagáról: „Az Úr az ő
útjának kezdetéül szerzett, vagyis alkotott engem; az Ő munkái, az Ő művei előtt
réges régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva
(Más fordítás: Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt).
Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi
források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek, és
helyükre kerültek volna, a halmoknak létrejötte előtt megszülettem. Mikor még
nem csinálta, nem alkotta vala meg a földet, a mezőket és a rónákat, és a világ
porának kezdetét, vagyis a legelső porszemét sem. Mikor készíté és
megszilárdította az eget, ott valék. Mikor felveté a mélységek színén a
kerekséget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött. Mikor megerősíté a
felhőket ott fenn, és mikor erősekké lőnek, és felbuzogtak a mélységeknek
forrásai; Mikor felveté a tengernek határit, vagyis mikor határt szabott a
tengernek, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, és a víz át ne léphesse
partját. Mikor megállapítá e földnek fundamentomait, és amikor kimérte a föld
alapjait. Mellette valék mint kézműves, mint kedvence, és gyönyörűsége valék
mindennap, játszva az Ő színe előtt minden időben, és mindenkor. Játszva az ő
földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban. És ezért
most fiaim, hallgassatok engemet, mert boldogok, akik az én útjaimat
megtartják, és megőrzik” (Péld. 8,22-32). Ő öltözött húsba: „És az Ige, a (logosz)
hústestté lett és lakozék, sátorozott, letáborozott mi közöttünk, és láttuk az ő
dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel
és igazsággal” (Ján. 1,14). Pál apostol bizonyságtétele: „Aki, azaz Ő képe a
láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született, az elsőszülött
minden teremtmény közül. Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a
mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, azaz
trónusok, akár uraságok, és uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok;
mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és
minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17). „Mert Őbenne lakozik az istenségnek
egész teljessége testileg, vagyis az Ő személyében. Mert tetszett az egész
Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19). Nehémiás megvallása a
Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted, és alkottad az eget, az
egeknek egeit, és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a
tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és
az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6). Ézsaiáson keresztül szól az Úr:
„Így szól az Úr Jahve, az Örökkévaló, megváltód és alkotód, anyád méhétől
fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem.
Én, az ÚR, Jahve, az Örökkévaló alkottam mindent. Aki az egeket egyedül
kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól, mert egyedül feszítettem ki az eget,
magam tettem szilárddá a földet” (Ésa. 44,24). A feltámadott dicsőség Urának
kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt
mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete” (Jel. 3,14).
És: „Minekutána az Isten sok rendben, sokszor és sokféleképpen szólott hajdan,
azaz régen az atyáknak a próféták által, ez utolsó, ezekben a végső időkben
szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is
teremtette. Aki az Ő - Isten - dicsőségének visszatükröződése, és kisugárzása, és
az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és
hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztítván üle a
mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-3). Ő: „Aki, mikor
Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel
egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez
hasonlóvá lévén, és magatartásában is embernek bizonyult” (Fil. 2,6-7). Agur így
elmélkedik: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda
fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki
állapította, és határozta meg a földnek minden határit? Talán tudod? Kicsoda
ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?” (Péld. 30,4). És a
hústestté lett Ige válasza: „És mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha csak
az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján.
3,13). Az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment,
mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott
vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket, azaz a
mindenséget betöltse” (Eféz. 4,9-10). János apostol megvallása: „Ami kezdettől
fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és
megfigyeltünk, és kezeinkkel is megtapintottunk, az életnek Igéjéről. És mert az
élet megjelent, és mi láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és ezért hirdetjük
néktek is az örök életet, amely azelőtt az Atyában vala és most pedig megjelent
nékünk. Amit tehát hallottunk és láttunk, azt hirdetjük néktek, hogy néktek is
közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő
Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3). János apostol elragadtatásban így látta
az Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül
Ján. 1,4 Őbenne vala az örökélet, a soha véget nem érő,
természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek világossága,
fénye.
Ján. 1,5 És a világosság, a fény a sötétségben fénylik, világít,
felragyog, tündöklik, de a sötétség nem fogadta be azt, nem fogta fel,
nem ismerte meg, fel nem tartóztatta, nem tudta megragadni,
hatalmába keríteni, elfoglalni, fogva tartani. [A görög szöveg szerint:
A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]3
Ján. 1,6 Vala, azaz föllépett és megjelent egy Istentől küldött ember,
kit Isten maga mellől küldött el, kinek neve János.
Ján. 1,7 Ő jött tanúbizonyságul, azaz tanúként, tanúságtétel végett,
hogy bizonyságot tegyen a világosságról, a fényről, hogy mindenki
higgyen Őáltala.

vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő

szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva,
amit senki nem tud, csak ő maga. (Más fordítás: És fején sokágú korona és rajta
egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül). És vérrel hintett, vérbe mártott
ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik, mert ez a név adatott
neki: az Isten Igéje” (Jel. 19,11-13).
3
Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba. Az Ige volt az igazi
világosság, amely megvilágosít minden e világra jövő embert, ő jött el a világba.
A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)
Ézsaiáson keresztül már hangzik az ígéret: „De nem lesz, és nem marad mindig
sötétség ott, ahol most szorongatás, elnyomás van. Először megalázta Zebulon
és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, vagyis a tenger felé vivő
utat, a Jordán túlsó partját, a Jordánon túli részt, a pogányok határát, és
területét. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik
lakoznak a halál árnyékának földében, fény, világosság ragyog fel fölöttük! (Ésa.
9,1-2). Az Evangélium bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről: „Zebulonnak
földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a tenger melléke, a Jordánon túl, a
pogányok Galileája. A nép, amely sötétségben ül, vagyis lakik vala, láta nagy
világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek, és laknak vala,
azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16). Dávid megvallása Istennek: „Mert
nálad van az örökéletnek forrása; a te világosságod, fényed által látunk
világosságot” (Zsolt. 36,10) „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az
én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. (Más fordítás: Mert te gyújtasz
nekem mécsest Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben)” (Zsolt.
18,29). Mert: „Az igazakra, azaz a megigazultakra világosság fénylik, és ragyog
a sötétben is: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igazságos” (Zsolt. 112,4). És:
„Világosság támad fel, és fényözön árad a megigazultra, és az egyenes és tiszta
szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).
Ján. 1,8 Nem ő vala a világosság, a fény, hanem jött, hogy
bizonyságot tegyen a világosságról, a fényről4
4
És az ő bizonyságtétele így hangzott, amikor a farizeusok kérdezgették Őt:
„Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem
ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó,
hogy saruja szíját megoldjam. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem,
hogy vízbe alámerítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és
rajta megnyugodni, az az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és
bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,26-28.33-34). És: „János
bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, és azt hirdette mondván: Ő vala az, akiről
mondám: Aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És én nem
ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, és hogy ismertté legyen Izráel
előtt, azért jöttem én, aki vízbe merítek be” (Ján. 1,15) A Máté írása szerinti
Evangélium is bizonyságot tesz Bemerítő Jánosról, és arról, akit ő hirdetett:
„Azokban a napokban pedig eljöve, azaz megjelent, fellépett, feltűnt Bemerítő
János, aki prédikál és ezt hirdette vala Júdea pusztájában, a Júdeai-sivatagban:
Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat, térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a
mennyeknek országa, királysága, uralma. Én ugyan vízbe merítelek be titeket
megtérésre, hogy más felismerésre térjetek, a gondolkozásmód megváltoztatása
végett, de aki utánam jő, a nyomomba lép, erősebb, hatalmasabb nálamnál,
akinek saruját hordozni sem vagyok méltó, vagy alkalmas, megfelelő; Ő Szent
Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,1-2.11). Márk bizonyságtétele
így hangzik: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én
követemet a Te orcád, a Te személyed előtt, aki megkészíti a Te útadat előtted.
Előáll vala János, bemerítvén a pusztában, a sivár, elhagyatott, magányos
helyen prédikálván a megtérésre, az új felismerésre térésről szóló
alámerítkezést, vagyis: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való
bemerítést. A visszatérést, visszafordulást Isten felé, a bűnöknek, azaz a
céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére.
És prédikálja ezt hirdetve: Utánam jő, aki erősebb, hatalmasabb nálam, akinek
nem vagyok méltó, sem elegendő, hogy lehajolván, vagy leborulva, sarujának
szíját megoldjam” (Márk. 1,2.4). Ő jött azért, hogy hirdesse: „Betelt az idő, és
elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”
(Márk. 1,15). A Lukács írása szerinti Evangélium így ad hírt Bemerítő János
szolgálatáról, meghatározva az időt is, amikor szolgálatát elkezdte: „Tibérius
császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában
Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes,
Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére
Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága
alatt lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a
Jordán mellett lévő minden tartományba, és a Jordán egész környékén
prédikálván, hirdette a megtérésre való bemerítést a bűnöknek bocsánatára.
Mikor pedig a nép reménykedve várt és szívükben mind azon gondolkoztak, azt
fontolgatták János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, felele János
mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál
Ján. 1,9 Az Ige az igazi világosság, a fény, érkezőben volt már a
világba, amely megvilágosít, és fénybe borít, beragyog minden e
világra jövő embert. Ő jött el a világba.
Ján. 1,10 A világban volt, és a világ általa lett, általa jött létre, és
teremtetett, rajta keresztül támadt, de a világ mégsem ismerte meg,
nem ismerte fel őt.
Ján. 1,11 Az övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját
tulajdonai nem fogadák be őt5
Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat és erőt ajándékozott
azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében
hisznek;

erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét, vagyis szíját
megoldjam: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe. Kinek szórólapátja
kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarítja, a
polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok másra is intvén buzdította
őket, és hirdeté az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,1-3.15-18). Malakiás próféta
már őróla prófétált: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és
egyengeti előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti
kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. Ímé,
eljön, sőt jön már, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz
fordítja, és téríti, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne
verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor
eljövök” (Malak. 3,1; 4.6).
5
És ismét a Teremtőről hangzik a bizonyságtétel: „Ez az égnek és a földnek
eredete, teremtésének a története, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet
és az eget teremté, és alkotá” (1 Móz. 2,4). Az apostol bizonyságtele: „És: Te
Uram kezdetben alapítottad a földet. Te vetettél Uram alapot a földnek, és a te
kezeidnek művei, alkotásai az egek; Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és
azok mind elavulnak, mint a ruha” (Zsid. 1,10-11). Dávid megvallása: „Régente
fundáltad a földet. Te vetettél hajdan alapot a földnek, s az egek is a te kezednek
munkája, alkotása. Azok elvesznek, elpusztulnak, de te megmaradsz; mindazok
elavulnak mint a ruha, mint az öltözetet elváltoztatod azokat, és elváltoznak”
(Zsolt. 102,26-27). Ezért: „Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne
valóval te fundáltad, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti” (Zsolt.
89,12). Mert: „Az Úré a föld s annak teljessége, és ami betölti; a föld kereksége s
annak lakosai. Mert ő vetette meg alapját, ő alapította azt a tengereken, ő
megerősítette, és rögzítette a folyókon” (Zsolt. 24,1-2). „Mert Őtőle, Őáltala és
Őreá nézve vannak mindenek. Mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé
halad minden, és Beléje torkollik a mindenség, Övé a dicsőség mindörökké. A
dicsőség Neki jár a világkorszakokban. Ámen” (Róm. 11,36). Őhozzá kell
megtérni, mondja a bálványimádókhoz szólva Pál apostol: „…azt az örvendetes
üzenetet, azaz evangéliumot hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól, vagyis
ezekből a hiábavaló dolgokból az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet,
a földet, a tengert és minden azokban valókat” (Csel. 14,15)
Ján. 1,13 Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, és
ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem Istenből
születtek.6
Ján. 1.14 És az Ige (logosz) hústestté lett és lakozék, sátrat vert,
letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint

6
Így valósult meg a prófécia, amelyről Pál apostol is bizonyságot tesz, a
Rómabeliekhez szólva: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a tenger
fövenye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen,
hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő
Istennek fiai!” (Hós. 1,10). Hóseás szerint is ezt mondja az Úr: „Azt a népet,
amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek,
szeretett népemnek; és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik:
Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni” (Róm.
9,25). Isten több prófétán keresztül kijelentette, hogy: „Az én tulajdonommá
lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes
leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt” (Mal.
3,17). És Pál apostol kifejti, a prófécia megvalósulását: „Mert mindnyájan Isten
fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba
meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak vagytok, Isten
elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért
nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is
Krisztusban” (Gal. 3,26-27; 4,6-7). Péter apostol bizonyságtétele: „Áldott az Isten
és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint
újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból, a halottak
közül való feltámadása által” (1 Pét. 1,3) A kijelentés így folytatódik: „És aki
hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az
hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten
bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10) János apostol bizonyságtétele: „Lássátok
milyen nagy szeretetet adott nékünk, és tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten
fiainak neveztetünk, és azok is vagyunk! A világ azért nem ismer minket, mert
nem ismerte meg Őt” (1 Ján. 3,1). Pedig: „Az ő akarata szült minket az
igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk”
(Jak. 1,18). Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az
Evangélium” (Kol. 1,5). És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23). „Nem az
igazságnak cselekedeteiből, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért,
amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg, azaz
üdvözített minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által,
vagyis újjászülő és megújító fürdője, a Szent Szellem által. Akit kitöltött reánk
bőséggel, és gazdagon a mi Megtartónk, azaz Üdvözítőnk, Jézus Krisztusunk
által” (Tit. 3,5-6).
az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel7 és
igazsággal8 akit kegyelem és igazság tölt be9

7
Kegyelem (kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való
megnyilvánulása.
8
Igazság (alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a
VALÓSÁG.
9
Mert: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta, és elküldte Isten
az ő Fiát, aki asszonytól lett asszonytól született, aki törvény alatt, a törvénynek
alávetve lett. Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot,
hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5). És így küldte el. A Názáretbeli Mária:
„szülé az ő elsőszülött fiát, és bepólyálá őt, és fektette őt a jászolba, mivelhogy
nem vala nékik helyük, nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál, a
szálláson” (Luk. 2,7). És tette ezt Isten azért: „Mivel tehát a gyermekek hústestből
és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halála által
működésképtelenné tegye azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az
ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes
életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15) János apostol bizonyságtétele így
hangzik: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk,
amit szemléltünk, megfigyeltünk, és kezeinkkel is illettünk, megtapintottunk, az
életnek Igéjéről. És mert az élet megjelent és mi láttuk és tanúbizonyságot
teszünk róla és hirdetjük néktek is az örök életet, amely azelőtt az Atyában vala
és most megjelent nékünk. Amit tehát hallottunk és láttunk, azt hirdetjük néktek
is, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az
Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3). „Mert úgy szerette
Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, az nem jut ítéletre; aki
pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött
Fiának nevében” (Ján. 3,16.18). „Az által lett nyilvánvalóvá, és abban nyilvánul
meg az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e
világra, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent,
hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi
bűneinkért, azaz céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,9-10) „És mi láttuk és bizonyságot
teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14) És a
kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése,
kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalmas
szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől
megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3) „És
minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, valóban nagy a
kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté
vált, megmutatkozott hústestben. Igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott,
megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, azaz a
népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)
„Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő
gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének
ismerete Krisztus arcán” (2Kor. 4,6) Beteljesült a prófécia: „És megjelenik az Úr,
Ján. 1,15 János tanúbizonyságot tett Őróla, és kiáltott, és azt hirdette:
Ő volt az, akiről mondám, és hirdettem: Aki utánam jő, aki
nyomomba lép, előttem lett, és nagyobb nálam, mert előbb volt
nálamnál.
Ján. 1,16 És az ő teljességéből vettünk, merítettünk mindnyájan -
akivel Ő volt tele - kegyelmet is kegyelemért, azaz kegyelmet
kegyelemre halmozva10
Ján. 1,17 Mert a törvény Mózes által adatott, a törvényt Mózes
közvetítette, a kegyelem pedig és az igazság, azaz a valóság Jézus
Krisztusban lett, Jézus Krisztusban jött létre11
Ján. 1,18 Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya
kebelében van, Ő jelentette ki, hirdette meg félreérthetetlenül, tette
nyilvánvalóvá Őt12

Jahve, az Örökkévaló dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr

szája szólt. Az ÚR, Jahve, az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa. 40,5) .
10
„Mert: tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; Mert
Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti
is ehhez a teljességhez, mert Ő a feje minden fejedelemségnek és
hatalmasságnak” (Kol. 1,19-20; 2,9). És tette ezt Isten: „Kegyelme - amelybe
befogadott, vagy amellyel megáldott minket - dicsőségének magasztalására,
amellyel megajándékozott, és elfogadottá tett, minket ama Szerelmesben, azaz az
ő szerelmes Fiában” (Eféz. 1,6) „Mely az Ő teste (szóma) = az Ő lénye, teljessége
Őnéki, amely telítve van azzal, aki mindeneket betölt mindenekkel, aki
mindenben mindent teljessé tesz” (Eféz. 1,23).
11
De: „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a
jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez (Más fordítás: Mert a
törvény semmit sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt,
amely által közeledünk Istenhez)” (Zsid. 7,19) „Ekként a törvény Krisztusra
vezérlő mesterünkké, és Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből, vagyis a
hit alapján igazuljunk meg” (Gal. 3,24) „Hogy miképpen uralkodott, uralomra
jutott a bűn, azaz a céltévesztés a halálra, azaz: halált hozva, hogy azonképpen a
kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása is
uralomra jusson, és uralkodjék igazság, vagyis megigazulás által az örök életre,
a természetfeletti életre; az életnek egy más létezési formájára a mi Urunk Jézus
Krisztusban” (Róm. 5,21).
12
Mózes kéri az Urat: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te
dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád
előtt menjen el, és elvonultatom előtted egész fenségemet, és kiáltom, és
kimondom előtted az Úr, azaz Jahve, az Örökkévaló nevét: És könyörülök, akin
könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban, mondá, nem
láthatod; mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. És monda
az Úr: Ímé van itt hely énnálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy, elvonul
előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel
betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról
Ján. 1,19 És ez a János tanúságtétele, amikor a zsidók, azaz a júdeaiak
papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt:
Kicsoda vagy te?
Ján. 1,20 És erre megvallá és nem tagadá, és megvallá, hogy: Nem én
vagyok a Krisztus, a Messiás.
Ján. 1,21 És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-e te? És monda és
kijelentette: Nem vagyok. A próféta vagy-e te? És ő felele: Nem.
Ján. 1,22 Így tovább faggatták, és mondának néki: Kicsoda vagy?
Hogy megfelelhessünk, mert választ kell vinnünk azoknak, akik
minket elküldöttek, a megbízóinknak: Mit mondasz magad felől?
Ján. 1,23 Ezt felelte: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek
az Úrnak útját. Készítsetek egyenes utat az Úrnak, amint
megmondotta Ézsaiás próféta.
Ján. 1,24 És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak:
Ján. 1,25 És tovább kérdezgették, és mondának néki: Miért merítesz
vízbe tehát, ha te nem vagy a Krisztus, a Messiás, sem Illés, sem a
próféta?
Ján. 1,26 Felele nékik János, mondván: Én csak vízbe merítek be; de
köztetek van, akit ti nem ismertek.
Ján. 1,27 Ő az, aki utánam jő, aki nyomomba lép, aki előttem lett,
akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.
Ján. 1,28 Ezek Bétabarában történtek, a Jordán túlsó partján, ahol
János tartózkodott, mikor vízbe merít vala13

meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod, mert ember nem láthatja meg” (2
Móz. 33,18-23). A testté lett Ige – az Úr Jézus – kijelentése: „Mindent nékem adott
át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak
az Atya; az Atyát sem ismeri senki, és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya,
csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22).
Mert: „Nem mintha az Atyát valaki látta, csak az, aki Istenből van, az látta az
Atyát” (Ján. 6,46). „Övé egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen, és
megközelíthetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem
látott, sem nem láthat: akinek tisztesség, tisztelet és örökkévaló hatalom. Ámen”
(1 Tim. 6,16). Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istenből van; és
mindaz, aki szeret, az Istenből született, és ismeri az Istent” (1 Ján. 4,7) És bár:
Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten lakik bennünk, és
bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk” (1 Ján. 4,12) .
13
Az Úr Jézus így szól a farizeusokhoz: „Ti elküldtetek Jánoshoz, és Ő
bizonyságot tett az igazságról” (Ján. 5,33). János apostol vallástétele: „Ha
elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert
az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az
Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz az Istennek,
hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot
tett Isten az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9-10). Maga Bemerítő János is így tesz
Ján. 1,29 Másnap amikor látá János, hogy Jézus feléje tart őhozzá
megy, így szólt: nézzétek: Ímé az Istennek ama Báránya, aki
hordozza, magára veszi, és eltávolítja a világ bűneit, azaz
céltévesztését!14

bizonyságot önmagáról: „És mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda:

Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem
vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,25). Az Úr Jézus
bizonyságtétele Bemerítő Jánosról: „Bizony mondom néktek: az asszonyoktól
szülöttek között nem támadott nagyobb Bemerítő Jánosnál; de aki legkisebb a
mennyeknek országában, nagyobb nálánál. A Bemerítő János idejétől fogva
pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és a mennyek
országa erőszakot szenved, és az erőszakoskodók ragadják el azt. Az
erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. (Más értelmezési lehetőség: A
mennyek országa erővel nyomul előre, de elragadják az erőszakosok). Mert a
próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala. És ha be akarjátok
venni, ha el akarjátok fogadni, fogadjátok el, Illés ő, aki eljövendő vala. Akinek
van füle a hallásra, hallja” (Mát. 11,11-15). „És megkérdezék őt az ő tanítványai,
mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent
helyreállít; De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt,
hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is
szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Bemerítő
Jánosról szóla nékik” (Mát. 17,10-13). A Márk írása szerinti Evangélium is erről
tesz bizonyságot: „És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók,
hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan
előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva,
hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés már
el is jött, és azt cselekedték, azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van
írva ő felőle” (Márk. 9,11-13). Illésről pedig – aki diadalt aratott a Baal-próféták
felett – ez lett megírva: „És követet külde Jézabel Illéshez, mondván: Ezt
cselekedjék, és úgy bánjanak velem az istenek és úgy segéljenek most és ezután
is, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy te
cselekedtél azoknak életekkel mind egyig. Amit mikor megértett, megijedt, és
felkelvén elindult, vigyázván az ő életére. Elment, hogy mentse az életét. És
elérkezett Beersebába, amely Júdában volt; és ott hagyá az ő szolgáját. Ő pedig
elméne a pusztába egynapi járóföldre, és elmenvén leüle egy rekettyebokorhoz,
és könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most, óh Uram, vedd el
az én életemet; mert nem vagyok jobb az én atyáimnál, az én elődeimnél” (1 Kir. 19,2-4).
14
Az apostolok intik Krisztus népét, hiszen Isten Báránya eltörölte már a bűnt:
„Tisztítsátok, és takarítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává,
aminthogy kovász nélkül valók vagytok, vagyis nem vagytok megrontottak,
romlottak, mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a mi pászkaáldozatunk, a
Krisztus megáldoztatott már érettünk” (1 Kor. 5,7). „Tudván, hogy nem veszendő
holmin, nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti
atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és
Ján. 1,30 Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő, a nyomomba lép
egy férfiú, aki nagyobb nálam, aki előttem lett, mert előbb volt
nálamnál.
Ján. 1,31 És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék, hogy
nyilvánvalóvá, ismertté legyen Izráelben, hogy megismertessem
Izraellel azért jöttem én, aki vízbe meritek be.
Ján. 1,32 És ezután bizonyságot tőn, és tanúsította János, mondván:
Láttam a Szellemet leszállani, leereszkedni az égből, mint egy
galambot, vagyis galamb alakjában; és megnyugovék Őrajta, és rajta
is maradt15
szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19). Ábrahám – a hit atyja – már
tudta, hogy az áldozati Bárányról Isten gondoskodik majd: „És szóla Izsák
Ábrahámhoz, az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok,
fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égőáldozatra való
bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való
bárányról fiam; és mennek vala ketten együtt” (1 Móz. 22,7-8).
15
A Máté írása szerinti Evangélium további részletekkel szolgál: „Akkor
megérkezett Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát
Őáltala. János azonban visszatartja vala őt, és erősen ellenállva monda: Nékem
kell, mert nekem van arra szükségem, hogy általad bemerítkezzem, hogy te
bemeríts engem, és mégis te jössz én hozzám? Jézus pedig felelvén, monda néki:
Engedj most, hadd történjék ez most így, mert így illik nékünk minden igazságot
betöltenünk. Így illik teljesítenünk az egész igazságot. Ekkor engede néki. És
Jézus miután alámerítkezett, azonnal feljött a vízből; és ímé az egek
megnyilatkozának néki, és ő, vagyis János látá az Istennek Szellemét alájőni
mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből szózat hallatszott, egy égi
hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm,
akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,13-17) Márk
bizonyságtétele így hangzik: „És történt azokban a napokban, eljöve Jézus a
galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a Jordánban. És azonnal
feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet,
mint egy galambot, azaz galamb alakjában Őreá leszállani, és rajta
megnyugodni. És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a mennyekből: Te
vagy az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett fiam, akiben én
gyönyörködöm. Tebenned telik kedvem, akiben én megengeszteltettem” (Márk.
1,9-11) Lukács is bizonyságot tesz: „Történt pedig, hogy mikor az egész nép
bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég. És
leszálla ő reá a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb, vagyis
galambhoz hasonló személy alakjában, és szózat lőn, hang hallatszott a
mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes, az én szeretett Fiam, te
benned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22) Őbenne teljesedett be ez a prófécia is:
„Ímé az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel,
akiben gyönyörködöm, Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek”
(Ésa. 42,1) Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és
értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek Szelleme, az Úr
Ján. 1,33 És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe
merítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe16
Ján. 1,34 És én láttam, és bizonyságot, tanúságot tettem arról, hogy Ő
az Isten Fia.
Ján. 1,35 Másnap ismét ott állt vala János és kettő az ő tanítványai
közül;
Ján. 1,36 És ránézvén Jézusra, amint ott járt-kelt vala, így szólt: Ímé
nézzétek, az Isten Báránya!
Ján. 1,37 És hallá őt a két tanítvány, amint szól vala, és e szavak
hallatára követék Jézust, nyomába szegődve.
Ján. 1,38 Jézus pedig hátrafordulván észrevette, hogy követik azok, és
megszólította őket.
Ján. 1,39 Mit akartok? Azok pedig így feleltek néki: Rabbi, - ami
megmagyarázva azt jelenti: Mester - hol lakol? Hol van a lakásod; a
maradandó szállásod?
Ján. 1,40 Monda nékik: Jöjjetek és lássátok meg. Elmenének és
megnézték, hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig
körülbelül tíz óra, azaz körülbelül délután négy óra volt ekkor.
Ján. 1,41 A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték
vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.
Ján. 1,42 Találkozék ez reggel először a maga testvérével, Simonnal,
és elújságolta néki: Megtaláltuk a Messiást - ami megmagyarázva azt
teszi: Krisztus, azaz: Felkent;
ismeretének és félelmének, a szentség Szelleme” (Ésa. 11,2) Dávid így prófétált
erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma
nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)
16
A feltámadott Úr parancsa a tanítványainak: „És velük összejővén, és velük
együtt lévén, meghagyá, azaz megparancsolta nékik, hogy el ne menjenek, el ne
távozzanak Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet
úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban
Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És vesztek erőt,
minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és azután lesztek nékem tanúim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,4-5.8) És ez így következett be: „És mikor a pünkösd napja
eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának ugyanazon a helyen. És lőn nagy
hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, vagyis hirtelen
hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az
egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle
mindenikre azok közül. (Más fordítás: Majd valami lángnyelvek jelentek meg
előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre). És megtelének
mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni, és beszélni különféle
nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel. 2,1-4).
Ján. 1,43 És vezeté őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, ráemelve
tekintetét, így szólt hozzá: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak
fogsz hívatni, - ami megmagyarázva: Kőszikla. (Más fordításban:
Minek fordítása Petrosz, azaz Kő)17
Ján. 1,44 A következő napon, azaz másnap Galileába akart menni és
Galilea felé tartott Jézus; és ekkor találkozék Fileppel, és monda néki:
Kövess engem!
Ján. 1,45 Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából
származott.
Ján. 1,46 Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki. Aki felől írt
Mózes a törvényben, és a próféták, - vagyis az egész Ószövetség, -
megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.
Ján. 1,47 Erre megjegyezte Nátánael: Názáretből támadhat-e, jöhet-e
valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg, és győződjél meg róla]!
Ján. 1,48 Amikor látá Jézus Nátánaelt őhozzá menni, amint feléje
tartott, monda ő felőle: Ímé egy igazi, egy valóságosan Izráelita,
akiben semmi hamisság, álnokság, csalárdság, kétszínűség, ravaszság
nincsen18
Ján. 1,49 Megkérdezte tőle Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele
Jézus és monda néki: Mielőtt hívott téged Filep, láttalak téged, amint a
fügefa alatt voltál19
Ján. 1,50 Erre felkiáltott Nátánael és monda néki: Rabbi, azaz: Mester,
te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!
Ján. 1,51 Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked:
láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.

17
Aki az Úrral találkozik, az új nevet, és új feladatot kap: „És ne neveztessék
ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek
sokaságának atyjává teszlek téged” (1 Móz. 17,5). Így történt ez Jákóbbal is: „…
Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél
Istennel és emberekkel, és győztél” (1 Móz. 32,28). Így történt ez Pál apostollal is:
„Elméne azért Anániás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul
atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél,
hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel” És: „… Saul, ki
Pál is, megtelvén Szent Szellemmel…” (Csel. 9,17; 13,9).
18
Nátánael – már Dávid éneke szerint is – egy boldog ember, mert: „Boldog
ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és
szájában csalárdság, és álnokság nincsen” (Zsolt. 32,2).
19
Fügefa alatt voltál: A fügefa alatt ülni, képes kifejezésnek számít az
írástudományban, azt jelenti: „a tóra igéjével foglalkozni. //Jubileumi
kommentár//).
Ján. 1,52 Majd hozzátette: Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól
fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, hírvivő
követeit, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára20
2. A kánai menyegző

Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt

a Jézus anyja is;
Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a
menyegzőbe.
Ján. 2,3 És hamar elfogyván a bor - mert kevés volt, - a Jézus anyja
monda néki: Nincs több boruk.
Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony!
Nem jött még el az én órám. [Más fordítás: Mi dolgunk nekünk
egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám tartozik ez, vagy
terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért avatkozol bele? Nem jött még
el az én időm].
Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek,
megtegyétek.
Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder, hat kőből készült víztároló edény;
elhelyezve a zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére, melyek
közül egybe-egybe két-három métréta21 fér vala22
Ján. 2,7 Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket, vízzel. És
megtölték azokat csordultig.
Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.
És vittek.

20
Egy előképben mutatja be Isten Igéje, hogy mit jelent az eget a földdel összekötő létra: „Jákób
pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott. És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap
lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közül, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. És
álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek
Angyalai fel- és alájárnak vala azon. És ímé az Úr áll vala azon odafönt és szóla: Én vagyok az Úr,
Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet, amelyen fekszel, néked adom és a
te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre,
északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És ímé én
veled vagyok, hogy megőrizzelek téged akárhova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem
hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked megígértem” (1 Móz. 28,10-15). Az apostolon
keresztül hangzik a kijelentés: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak szóltak, és adattak, és az ő magvának.
Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal. 3,16).
21
Métréta folyadék mérésére használt, űrmértéke, kb. 40 liter víz fért.
22
A kővedrek azért álltak ott: „Mert a farizeusok és - általában a zsidók mind, -
a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák
egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz” (Márk. 7,39).
Ján. 2,9 Amint pedig megkóstolta a násznagy a borrá változott vizet, -
és ő nem tudja vala, honnét van, - de a szolgák tudták, akik a vizet
merítik vala, - odahívta a násznagy a vőlegényt,
Ján. 2,10 És monda néki: Minden ember a jó a bort adja, és szolgálja
fel először, és mikor a vendégek megittasodtak, akkor hozzák az olcsó
bort, a silányabbat, a rosszabbat. Te pedig a jó bort ekkorra a jelenre
tartottad23
Ján. 2,11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé - szó szerint: a
jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; - Ezzel kezdte meg
csodajeleit Jézus, és így jelentette ki, és tette láthatóvá az ő dicsőségét;
és erre hisznek benne az ő tanítványai.
Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei
és tanítványai; és ott maradnak néhány napig24
Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja, a Pászka, és ezért felméne
Jézus is Jeruzsálembe.
Ján. 2,14 És ott találá a kalmárokat, azaz a kereskedőket a
templomban a szenthelyen, az ökrök, juhok és galambok árusait és a
pénzváltókat, amint asztalaiknál ülnek vala, akik ott telepedtek le:
Ján. 2,15 És kötélből ostort csinálván, kiűzé mindnyájukat a
templomból, a szenthelyről, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók
pénzét szétszórta, az asztalokat pedig felborította, felforgatta;
Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne
tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává25
23
A kánai menyegző, ahol a bort - az örömöt az Úrral való örök együttélés adja,
előképe a mennyei menyegzőnek, ahol a menyasszony: „Csupa ékesség, csupa
dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve a ruhája. Hímzett ruhákban
vezetik a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői; néked hozzák őket.
Bevezetik őket ujjongó örömmel, vígsággal; úgy vonulnak be a király
palotájába” (Zsolt. 45,14-16).
24
Mert az Úr Jézus a galileai Kapernaumba költözött, a Máté írása szerint:
„Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, vagyis fogságra
vitetett, visszavonult Galileába. És odahagyva Názáretet, elméne és letelepedett
a tengerparti Kapernaumba, a Zebulon és Nafthali határain” (Mát. 4,12-13).
25
Máté így ad hírt a történtekről: „És beméne Jézus az Isten templomába, és
kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a
pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg
van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak
barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és
meggyógyítá őket” (Mát. 21,12-14). Márk is bizonyságot tesz: „És Jeruzsálembe
érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a
templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a
galambárusok székeit pedig felforgatá; És nem engedi vala, hogy valaki edényt
vigyen a templomon keresztül. És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-e megírva:
Ján. 2,17 Megemlékeznek pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva:
A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem26
Ján. 2,18 A zsidók azonban szót emeltek, és ezekkel a szavakkal
fordultak hozzá: Micsoda jelt mutatsz nékünk annak igazolására, hogy
ezeket mered tenni, hogy jogod van ilyeneket tenni?27
Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le ezt a templomot,
és három nap alatt megépítem azt.
Ján. 2,20 A zsidók megütköztek ezen, és mondának: Negyvenhat
esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Ján. 2,21 Ő pedig az ő saját testének templomáról szól vala28

Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók

barlangjává tettétek azt” (Márk. 11,15-17). Lukács is ír erről: „És bemenvén a
templomba, kezdé kiűzni az árusokat, azokat, akik adnak és vesznek vala abban,
Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza legyen; ti pedig
azt latroknak barlangjává tettétek” (Luk. 19,45-46). Azokról így szól az Úr, akik
megőrzik a szövetséget: „Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom
őket, és örömet szerzek nekik imádságom házában; … mert házam imádság
házának hivatik minden népek számára!” (Ésa. 56,7). Az Úr így szól az Ő
népéhez: „Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak
áldoztok – tömjéneztek, vagyis imádkoztok - és idegen istenek után jártok, akiket
nem ismertek: És eljőtök ide, és megálltok előttem e házban, amely az én
nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az
utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti
előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, és majd én is annak
nézem, azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11).
26
Ez pedig így lett megírva: „Atyámfiai előtt, vagyis testvéreim számára
idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé, ők sem ismernek rám. Mivel a te
házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak
reám” (Zsolt. 69,9-10).
27
Az Úr Jézustól a zsidók - a hitetlenek - állandóan mennyei jelt kértek. Az Úr a
Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Mondának azért néki: Micsoda
jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30).
Az Úr Jézus hatalommal szólja Isten igéjét, és: „...az írástudók, és
törvénymagyarázók, és farizeusok...” válasza: Mester, Tanító, jelt akarnánk
látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség
jelt kíván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert
amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában,
azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld
gyomrában” (Mát. 12,38-40). Az Úr Jézus ötezer embert etet meg: „És hozzá
menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérik őt, hogy mutasson nékik
mennyei jelt” (Mát. 16,1). Az Úr Jézus négyezer embert etet meg: „És kijövének a
farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt”
(Márk. 8,11). Az Úr Jézus démonokat űz, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei
jelt követeltek tőle” (Luk. 11,16).
Ján. 2,22 Mikor azért feltámadt, életre kelt a halálból, a halottak közül,
visszaemlékeztek az ő tanítványai, amit ekkor mondott; és hívének az
írásnak, és a beszédnek, annak az Igének, amelyet Jézus mondott
vala29
Ján. 2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen,
sokan hívének az ő nevében, figyelve, és látván az ő jeleit, a csodákat,
amelyeket cselekszik vala.
Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt,
hogy ő ismeri mindnyájukat,
Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá, és nem volt szüksége arra,
hogy bárki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától is tudta jól,
mi volt, és mi lakozik az emberben, hogy mi van a szívükben30

28
És hogy mit jelent az Úr Jézus válasza, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a
Szent Szellem, így szólva a mindenkori hívőkhöz: „Ti pedig a Krisztus teste,
azaz teljes lénye vagytok, és tagjai rész szerint, azaz egy-egy funkciót végző
tagja vagyunk egyenként” (1 Kor. 12,27). „Mert az Ő testének az Ő személyének,
teljes lényének tagjai vagyunk, az Ő testéből, az Ő húsából és az Ő csontjaiból
valók” (Eféz. 5,30). Mert Isten: „… Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste az Ő lénye, teljessége Őnéki, aki
mindeneket betölt mindenekkel” (Eféz. 1, 22.23). És hogy ki Ő, erről így tesz
bizonyságot Isten Igéje: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma, vagyis a
templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély vagytok, és az
Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16). És pontosítja a Szent Szellem, hogy
Ő hol is lakik: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek azaz személyetek,
legbelső énetek, a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől
nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? (1 Kor. 6,19).
29
Ez pedig akkor történt, amikor beteljesült az Úr Jézus ígérete: „Ama
Vigasztaló, Tanító, Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd,
szószóló pedig a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre
megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam
néktek” (Ján. 14,26).
30
Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr, hogy ki Ő: „… mert tudom az ő
gondolatát, ismerem szándékát, amely szerint cselekszik már most is,
minekelőtte bevinném őt arra a földre, amely felől megesküdtem vala, amelyet
esküvel ígértem neki” (5 Móz. 31,21). És hogy ki az, aki ismeri az ember
gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Én, az
Úr, Jahve vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy
megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.
És mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint
megérdemli” (Jer. 17,10). Dávid így tesz vallást az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál
engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, vagy ha felállok.
Messziről érted gondolatomat, messziről is észreveszed szándékomat. Járásomra
és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod, és gondod van minden utamra.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, te már pontosan
Ján. 3. Szellemből újonnan születni

Ján. 3,1 Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémusz,
a zsidók31 főembere, egyik vezetője volt, a nagytanács, a Szanhedrin
tagja:
Ján. 3,2 Ez jöve Jézushoz egy éjjel, és monda néki: Mester, azaz
Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti, mert
senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket a jeleket, ezeket a csodákat,
amelyeket te teszel megtegye, hanem ha az Isten van vele.
Ján. 3,3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked:
ha valaki újonnan nem születik, vagyis nem származik fentről, nem
láthatja, mert nem képes meglátni, felfogni az Isten országát.
Ján. 3,4 Monda néki Nikodémusz: Mi módon születhetik az ember, ha
vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és
születhetik-é?
Ján. 3,5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem
születik, vagyis nem származik vízből és Szellemből, nem mehet be,
mert nem tud, nem képes bemenni az Isten országába, az Isten
királyságába, birodalmába.
Ján. 3, 6 Ami hústestből született, hústest az, amit hústest hoz létre,
hústest az; és ami Szent Szellemből született, aki Szent Szellemből jön
létre, szellem az.
Ján. 3,7 Ne csodálkozz, hogy azt mondám néked: Szükség32 néktek
újonnan születnetek, vagyis fentről kell származnotok33
tudod Uram! Elől és hátul körülzártál engem, minden oldalról körülfogtál, és
fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem
azt, és nem is tudom felfogni” (Zsolt. 139,1-6) „… mert egyedül csak te ismered
minden embernek szívét” (1 Kir. 8,39).
31
Zsidók (iúdaiosz): júdeai, Júdeában élők.
32
Szükség (dei): szükségszerű.
33
Azt is kijelenti Isten Igéje, hogy honnan ismerhetők meg a felülről született
emberek: „Aki felülről, vagyis Istenből] jött, feljebb való mindenkinél, és
mindeneknek fölötte van. Aki a földről való, a földről származik, földi az, és a
földhöz tartozik, az földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél
és mindeneknek fölötte van. És arról tesz bizonyságot, arról beszél, amit látott, -
ami felől látást kapott - és amit hallott; és az Ő bizonyságtételét senki sem
fogadja be. Aki az Ő bizonyságtételét befogadja, az elismeri, és megpecsételte,
hogy az Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, az Isten
szavait közvetíti, az Isten igéit hirdeti; mivelhogy neki az Isten nem mérték
szerint, hanem mérték nélkül adja a Szent Szellemet” (Ján. 3,31-34). Arról is
bizonyságot tesz Isten Igéje, hogy hogyan lehet újjá születni: „Valakik pedig
befogadják Őt, azaz az Urat, vagyis a Szent Szellemet /2 Kor. 3,17/), azokat
felhatalmazta arra, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében
hisznek; Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, ösztönéből, sem a
férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,12-13). Az új
teremtésről, vagyis a szellemi emberről így beszél az Úr: „Nincsen azért immár
semmi elmarasztaló ítéletük, mert nincsen helye velük szemben, de nem is
érvényesül ellenük semmiféle elmarasztaló, halálos ítélet akik Krisztus Jézusban
vannak, Őbenne élnek, kik nem hústest szerint járnak, hanem Szellem szerint.
Mert a Jézus Krisztusban való élet, a természetfeletti élet szellemének törvénye
megszabadított, vagyis felszabadított a kötelékekből, és szabaddá tett engem a
bűn és a halál törvényétől. Mert a hústest szerint élők, a húshoz igazodók a
hústest dolgaira gondolnak, a hús dolgain jár az eszük; a hústest dolgaira
összpontosítanak; Mert a hústesti ember bizony hústestiekre vágyik, arra
törekszik, ahhoz ragaszkodik, és teljesen lekötik a hús dolgai, ügyei, vágyai. A
Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. A szellemi ember ellenben
szellemiekre törekszik” (Róm. 8,1-2.5). „Azért ha valaki Krisztusban van, új,
ismeretlen, szokatlan, meglepő teremtés, új teremtmény; a régiek, az eredeti,
kezdeti, ősi elmúlt, megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá lett minden, és valami új
valósult meg, új jött létre, új állt elő” (2 Kor. 5,17). Dávid próféciája is így
hangzik: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk,
hanem az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk” (Zsolt. 100,3). És Pál apostol
folytatja a kijelentést: „Mert az Ő alkotása, az Ő remekművei vagyunk,
teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre
elkészített az Isten, hogy azokban járjunk, hogy azok szerint éljünk” (Eféz. 2,10).
„Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól,
gonoszságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet a maga népévé,
jó cselekedetekre igyekezőt, törekvőt” (Tit. 2,14). Hiszen: „Az ő akarata szült
minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje
legyünk” (Jak. 1,18). Ez a menyei Atya akarata, amit cselekedni kell: „Mert
mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem mind
fitestvérem, nőtestvérem és az én anyám” (Mát. 12,50). Az újjászülő beszéd pedig:
„… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5). És ti: „…nem romlandó,
hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje
által” (1Pt. 1,23). És aki már újonnan – vagyis a Szent Szellemből, és Isten
Igéjéből – született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott, és imádni való az Isten és
a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága, gyengéd,
szerető irgalma szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak
a halálból való feltámadása által” (1Pét 1,3). „Ezek által kaptuk meg azokat az
ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni
természet részeseivé legyetek…” (2 Pét. 1,4). Aki: „nem az általunk véghezvitt
igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és
megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3,5). Így valósult meg a prófécia,
amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne
a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd
megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19). „Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a
régiek ingyen sem említtetnek, a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem
jutnak” (Ésa. 65,17). És itt már: „Nincs többé zsidó, sem görög, azaz: pogány;
nincs rabszolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek
Ján. 3,8 A szél, azaz a Szellem arra fú, ahová, és amerre akar, és
annak zúgását hallod [Más fordítás: A Szellem ahol akar, ott fuvall és
a hangját hallod], de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van
mindenki, aki a Szent Szellemből született34
Ján. 3,9 Felele Nikodémusz és monda néki: Mi módon lehetnek, és
hogy történhetnek meg ezek?
Ján. 3,10 Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem
tudod, és nem érted ezeket?35

vagytok, eggyé lettetek a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28). „Mert hiszen egy
Szellemben mi mindnyájan egy testté, egy személlyé meríttettünk be, akár zsidók,
akár görögök, vagyis pogányok; akár rabszolgák akár szabadok; és mindnyájan
egy Szellemmel itattattunk meg, és valamennyiünket egy Szellem itatott át” (1
Kor. 12,13). Mert: „… akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel.
Nincs zsidó, sem görög, azaz pogány; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem
nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,27-28). És
hogy mi a feladatuk, arról már a prófétákon keresztül így szólt az Úr: „A nép,
amelyet magamnak alkoték, magamnak formáltam, hirdesse dicséretemet” (Ésa.
43,21).
34
Mert: „Ahogyan nem ismered a szél útját, vagy a csontok formálódását a
terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent
alkotott” (Préd. 11,5). „Mert ki ismerheti, és ki tudhatja, és ki láthatja meg az
emberek közül azt, ami az emberekben van, az emberek benső dolgait, lényegét?
Egyedül az emberi szellem, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti
senki, ami Istenben van, vagyis Isten titkait, benső titkos dolgait, csak Isten
Szelleme. [Más fordítás: Mert ki ismerheti az emberek bensőjét, lényegét
teljesen? Csak az ember szelleme. Ugyanígy Istent sem ismerheti teljesen senki,
csak Istennek bennünk lakozó Szelleme]” (1Kor. 2,11). Csak az Istenből
születetett ember képes felismerni a Szent Szellem munkáját: „Érzéki ember,
azaz pusztán emberi, testi, vagyis olyan ember, akinek életét a saját emberi
értelme, akarata, érzelmei irányítják, pedig nem foghatja meg, és nem fogja fel,
ezért nem fogadja be az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki, mert
balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára. Meg
sem értheti, mert nem képes, és nem is lehetséges számára, hogy megértse, és
megismerje, mivelhogy szellemileg kellene megvizsgálni. Mert ki ismerte meg, ki
látta át, és érte fel úgy az Úr gondolatát, értelmét, hogy Őt kioktathatná, vagy
taníthatná? Bennünk pedig Krisztus értelme, gondolkozásmódja, megértése van.
[Más fordítás: Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus értelmének]” (1 Kor. 2,14.16).
35
Azért kérdezi ezt az Úr Jézus, mert aki Isten népét, vagyis a Krisztus népét
tanítja, annak érteni kell a próféciákat, hiszen a próféták mind az új teremtésről,
és létrejöttének módjáról beszélnek: „Szívedet és utódaid szívét körülmetéli
Istened, az ÚR, szeretni fogod Istenedet, az URat teljes szívedből és teljes
lelkedből, és élni fogsz” (5 Móz. 30,6). „És hintek reátok tiszta vizet, hogy
megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól
megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek, és
elveszem, eltávolítom a kőszívet hústestetekből, és adok néktek hússzívet. És az
Ján. 3,11 Bizony, bizony mondom néked, amit tudunk, azt mondjuk,
és arról beszélünk, azt hirdetjük, és amit látunk, arról teszünk
bizonyságot, és azt mondjuk el; és a mi bizonyságtételünket el nem
fogadjátok.
Ján. 3,12 Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mi módon, és
hogyan hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?
Ján. 3,13 És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a
mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van36
Ján. 3,14 És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, a
sivatagban, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie.
Ján. 3,15 Hogy mindenki, aki hitre jut Őbenne, el ne vesszen37 el ne
pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem örök élete legyen Őbenne38

én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban

járjatok, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, és az én törvényeimet
megőrizzétek, megtartsátok és teljesítsétek” (Ezék. 36,25-27). „Azután kitöltöm
majd Szellememet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak,
véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és
szolgálókra is kitöltöm Szellememet abban az időbe” (Jóel. 2,28-29). „Mert vizet
öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm, kiárasztom
Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa. 44,3). Az Úr
Jézus jelenti ki a próféciák jelentését: „Aki hisz énbennem, amint az írás
mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala
a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem vala
Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítették meg” (Ján. 7,38-39).
36
Az Úr Jézus az a második ember, aki nem teremtetett, hanem Istenből
születetett: „Az első ember földből való, porból formált, földi; a második ember,
az Úr, mennyből való, mennyei” (1 Kor. 15,47). Ő: „… az egyszülött Fiú, aki az
Atya kebelében van…” (Ján. 1,18). Pál apostol bizonyságtétele: „Ez okáért
mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba... Az pedig, hogy fölment, mit
jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire, azaz erre a
földre” (Eféz. 4,8-9).
37
Elvész (apollümi): elpusztít, tönkretesz, megsemmisít, romlásba visz.
38
És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az
embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem
magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok. És én, ha
felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondá,
hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia” (Ján. 8,28;12,32). Az Úr Jézus
egy előképben mutatja be, hogy miért, és hogyan kell meghalnia. Izráel népe
zúgolódott az Úr ellen, vagyis céltévesztő lett: „Bocsáta azért az Úr a népre
tüzes mérgeskígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel
népéből. Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, elhibáztuk,
félreléptünk, letértünk az útról, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened;
imádkozzál az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a
népért. És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, vörösréz-
Ján. 3,16 Mert úgy szerette39 Isten e világot40 hogy az Ő egyszülött, az
egyetlen Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, azaz a Fiúban, el ne
vesszen, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen, örök életet
birtokoljon.
Ján. 3,17 Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát erre a világra, hogy
elítélje a világot, hanem hogy megtartassék, megmeneküljön, azaz
üdvözüljön a világ általa.
Ján. 3,18 Aki hiszen, azaz hitre jut Őbenne, el nem kárhozik, azaz
nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó - a sátán - hatalma
alatt. Aki pedig nem hisz nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt,
immár elkárhozott, azaz már ítélet alatt van, mert marad a kárt hozó, -
a sátán - hatalma alatt, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának
nevében, vagyis végleg elutasította Őt41

kígyó, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra,

életben maradjon (Más fordítás: Az ÚR pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj
egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben
marad, ha föltekint arra). Csinált azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára.
És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra,
életben marada” (4 Móz. 21,6-9). Ez megmaradt egészen Hóseás király
uralkodásáig, aki: „Ő rontotta le a magaslatokat, ő szüntette meg az
áldozóhalmokat, törte el, és zúzta össze a szent oszlopokat, és vágta ki az Aserát,
a szent fákat, és darabokra törette az érckígyót, azaz a rézkígyót is, amelyet
Mózes csinált. Mert mind az ideig az Izráel fiai jó illatot tettek, tömjéneztek:
imádkoztak annak, és nevezték azt Nékhustánnak, azaz rézből való kígyónak.
Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló
Júda minden királyai között sem azok között, akik őelőtte voltak. Mert az Úrhoz
ragaszkodott, és el nem hajlott, el nem tért ő tőle, és megőrizte, és megtartotta
az ő parancsolatait, amelyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala. És vele volt az
Úr mindenütt és ahova csak ment, előmenetele volt, és minden vállalkozása
eredményes volt. És fellázadt, és elszakadt Assiria királyától, és nem szolgált
néki” (2 Kir. 18,4-7).
39
Szeret (agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen
összekötni magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a
szeretetben.
40
Világ (koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is.
41
Erről így prófétál Ézsaiás, kijelentve azt is, hogy ki a mi Atyánk: „Mert egy
gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és
hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság
atyjának, azaz Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének! Uralma
növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett,
hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól
mindörökké. A seregek Urának buzgó, és féltő szerelme viszi véghez ezt!
Beszédet, egy igét küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben, eljutott
Izráelhez” (Ésa. 9,6-8). „És az Ige hústestté lett és lakozék, és sátrat vert,
Ján. 3,19 Ez pedig az ítélet, hogy a világosság e világra jött, hogy a
fény behatolt a világba, az emberek közé, és az emberek inkább

sátorozott itt mi közöttünk, vagyis közöttünk vett szállást. És láttuk, szemléltük az

ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, mint az Atyából származó
egyszülött dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal; (Más fordítás:
akit kegyelem és igazság tölt be)«” (Ján. 1.14). „Az által lett nyilvánvalóvá, és
abban nyilvánult meg az Isten hozzánk való szeretete bennünk, hogy az ő
egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a
szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte
az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1 Ján. 4,9-10). János apostol
bizonyságtétele: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya
elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14). Pál apostol is Isten szeretetéről
tesz bizonyságot: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét, isteni természetét
abban mutatta meg, és azzal bizonyítja, hogy mikor még bűnösök, azaz
céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor érettünk meghalt” (Róm. 5,8). És: „Aki
hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged, nem hisz, nem
engedelmeskedik]a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”
(Ján. 3,36). „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem
hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben,
amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök
életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet:
akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12). És ismét:
„Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged, nem hisz, és nem
engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta /
vagyis marad a sátán hatalma alatt” (Ján. 3,36). Az Úr Jézus bizonyságtétele
küldetéséről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet, az én
igémet hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott, aki elküldött, örök élete van;
és nem megy ítéletre, hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24). „Az pedig
annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz
Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. Bizony,
bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak” (Ján. 6,40.47).
De: „… ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem ítélem el azt:
mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megtartsam, és
megmentsem a világot. Aki megvet, és elvet engem és nem veszi be, és nem
fogadja el az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa. Annak van ítélő
bírája: a beszéd, az az ige, amelyet szólottam, az ítéli el őt az utolsó napon”
(Ján. 12,47-48). „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek
életét, hanem hogy megtartsa, hogy megmentse” (Luk. 9,56). „Mert azért jött az
embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10). Pál
apostol megvallása: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus
Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa, azaz üdvözítse a bűnösöket, akik közül
első vagyok én” (1 Tim. 1,15). Már a próféta így dicséri az Urat: „Kicsoda olyan
Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának
büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy
kegyelmet ad” (Mik. 7,18).
szerették a sötétséget, mint a világosságot, a fényt; mert az ő
cselekedeteik gonoszak valának, mert gonosz dolgokat tettek42
Ján. 3,20 Mert minden, aki hamisan cselekszik, aki gonosz, hitvány,
romlott dolgokat tesz, gyűlöli a világosságot, a fényt, és nem megy ki
a világosságra, fényre, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek.
Nehogy kiderüljön, mit csinált, és le ne lepleződjenek, rá ne
bizonyuljanak cselekedetei43
Ján. 3,21 Aki pedig az igazságot cselekszi, és követi, az igazsághoz
szabja tetteit, az a világosságra a fényre megy, hogy az ő cselekedetei
nyilvánvalókká legyenek, hogy látsszon, amit tesz, hogy azok Isten
szerint való cselekedetek. [Más fordítás: A világosság megmutatja,
hogy Isten által tette ezeket a dolgokat; és hogy tetteiről nyilvánvalóvá
legyen, hogy Istenben tette őket].
Ján. 3,22 Ezután elméne Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére; és
ott időzik velük, és bemerített.
Ján. 3,23 János pedig szintén alámerített vala Énonban, Sálemhez
közel, mert ott sok volt a víz. És oda járulnak és alámerítkeztek.
Ján. 3,24 Mert János még nem vetteték a tömlöcbe44
Ján. 3,25 Vita támada azért a János tanítványai és a judeaiak között a
mosakodás, és a megtisztulás felől.
Ján. 3,26 És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester, azaz
Rabbi, látod! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot
tettél, ímé most Ő is bemerít, és hozzá megy, hozzá tódul mindenki.

42
Pedig: „… a világosság, a fény a sötétségben fénylik, világít, felragyog,
tündöklik, de a sötétség nem fogadta be azt. Nem fogta fel, nem ismerte meg, fel
nem tartóztatta, nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni, és fogva
tartani. A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a
világosság fölött” (Ján. 1,5). Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba,
- az Ige volt az igazi világosság - amely megvilágosít minden e világra jövő
embert. Ő jött el a világba. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem
ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10).
43
Ezek: „… ellenségei a világosságnak, nem ismerik útjait, nem maradnak
ösvényein” (Jób. 24,13).
44
Lukács röviden így számol be János börtönbe vetéséről, és annak okáról:
„Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett ő tőle Heródiásért,
az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért, minden
gonosz tettéért, amiket Heródes cselekedett, ez még azzal tetézte mindezeket,
hogy Jánost tömlöcbe csukatta” (Luk. 3,19-20). Mert azt mondta neki Bemerítő
János, idézve Isten Igéjét: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd;
a te fiútestvérednek szemérme az” (3 Móz. 18,16). „Ha pedig elveszi valaki az ő
fiútestvérének feleségét: vérfertőzést követ el az; az ő fiútestvérének szemérmét
fedte fel; magtalanok, gyermektelenek legyenek” (3 Móz. 20,21).
Ján. 3,27 Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, semmit
sem vallhat a magáénak, és nem tulajdoníthat magának, hanem ha a
mennyből adatott néki.
Ján. 3,28 Ti magatok vagytok a bizonyságaim, ti tanúsítjátok hogy
megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy Őelőtte
küldettem el, küldött vagyok Őelőtte45
Ján. 3,29 Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig,
aki ott áll és hallja őt, örvendezve, ujjongva örül a vőlegény szavának.
Ez az én örömem immár betelt, teljessé lett46
Ján. 3,30 Annak - a Krisztusnak - növekednie kell, nékem pedig alább
szállanom, kisebbé válnom.
Ján. 3,31 Aki felülről - Istentől - jött, feljebb való, hatalmasabb
mindenkinél, és mindeneknek fölötte van. Aki a földről való - a
földről származik, - földi az, és a földhöz tartozik, és földieket szól;
aki a mennyből jött, feljebb való, és az felette van mindeneknek, és
hatalmasabb mindenkinél47
45
Bemerítő János így tesz bizonyságot a Megváltóról: „János bizonyságot tett
Őróla, és kiáltott, azt hirdetve, mondván: Ő volt az, akiről hirdettem: Aki
utánam jő, aki nyomomba lép, előttem lett, mert előbb volt, és nagyobb nálam”
(Ján. 1,15). Bizonyságot tesz a júdeaiak előtt is: „És ez a János bizonyságtétele
amikor a zsidók azaz a júdeaiak papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből,
hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És erre megvallá és nem tagadá; és
megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus. Monda: Én kiáltó szó, kiáltó hang
vagyok a pusztában, a sivatagban. Egyengessétek az Úrnak útját, készítsetek
egyenes utat az Úrnak, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19-20.23). Az
Úr Jézus is bizonyságot tesz Bemerítő Jánosról: „Mert ő az, akiről meg van
írva: Ímé én elküldöm az én követemet, az én angyalomat a te orcád a te színed
előtt, hogy előtted járva előkészítse a te útadat” (Mát. 11,10). És bemerítő
Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én
követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az
Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt
mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt
eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a
fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet
átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6).
46
Pál apostolon keresztül jelenti k a Szent Szellem, hogy ki a vőlegény, és ki a
menyasszony: „Igen, én „eljegyeztelek” benneteket Jézus számára, és arra
törekszem, hogy úgy vigyelek hozzá, mint tökéletes menyasszonyát” (2 Kor. 11,2).
47
Akik a földről származnak, vagyis a hústesti emberek: „Azok a világból valók;
azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk” (1 Ján. 4,5). Mert: „Az
első ember földből való, porból formált, földi és a porból alkották; a második
ember, az Úr, mennyből való, mennyei” (1 Kor. 15,47). Erről így tesz bizonyságot
Isten Igéje: Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel a
mennybe, hanem csak az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a
Ján. 3,32 És arról tesz bizonyságot, arról beszél, amit látott, - ami felől
látást kapott - és hallott; és az Ő bizonyságtételét, amit mond senki
sem fogadja be.
Ján. 3,33 Aki az Ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte -
elismeri, - hogy az Isten igaz48 valóságos.
Ján. 3,34 Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, Isten
szavait közvetíti, az Isten igéit kijelentését hirdeti; mivelhogy az Isten
nem mérték szerint adja a Szent Szellemet, vagyis nem méricskélve,
hanem mérték nélkül adja49

mennyben van” (Ján. 3,13). „Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és

hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, amelyet segítségül
hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a
következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni”
(Eféz. 1,21). Maga az Úr Jézus is bizonyságot tesz származásáról, és a zsidók - és
minden hústesti ember - származásáról, így beszélve hozzájuk: „És monda
nékik: Ti innét alól valók vagytok, lentről származtok, én pedig fentről
származom; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való, én nem e
világból származom” (Ján. 8,23). Dávid próféciája kijelenti azt is, hogy kijött el
erre a földre. „Mert te vagy, Uram Jahve, a legfenségesebb az egész földön,
magasan fölötte vagy minden istennek” (Zsolt. 97,9).
48
Igaz (aléthész): valóságos.
49
Az Úr Jézus kijelentése: „Aki megvet, és elvet engem és nem veszi be, és nem
fogadja el az én beszédeimet, van annak ítélő bírája: a beszéd, - az az ige, -
amelyet szólottam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól
szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit
mondjak, és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket
azért én beszélek, úgy beszélem, és úgy hirdetem, amint az Atya mondotta vala
nékem” (Ján. 12,48-50). Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent
engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a
töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek
és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, a
megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét” (Luk. 4.18). Már
Ézsaiáson keresztül így szólt az Úr, Jézusról: „Ímé ez az én szolgám, akit
gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben
gyönyörködöm, Szellememet adtam ő belé, Szellememmel ajándékoztam meg,
törvényt beszél, útmutatást hirdet a népeknek” (Ésa. 42,1). És folytatja Ézsaiás az
Úr Jézusról: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az
Úr, hogy a szegényeknek örömhírt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört
szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek
megoldást, és szabadon bocsátást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének,
kegyelmének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak
minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet, -
fejdíszt - a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját
a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak,
az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).
Ján. 3,35 Az Atya szereti a Fiút, és az Ő kezébe adott mindent50
50
Az Úr Jézus már földi szolgálata alatt így imádkozott, kijelentve, hogy: „…
Hálákat adok néked, és magasztallak, dicsőítelek, áldalak téged, és vallást
teszek rólad Atyám, mennynek és földnek Ura. Hogy elrejtetted, titokban
tartottad, eltitkoltad ezeket az igazságokat a bölcsek és az értelmesek, okosok,
éles eszűek elől, és a kisdedeknek, a kiskorú újjászületetteknek megjelentetted.
Megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek; és kijelentetted,
kinyilatkoztattad, leleplezted, láthatóvá tetted ezeket a kisdedeknek, a
kicsinyeknek. Igen, valóban így van Atyám, mert így volt kedves te előtted, és
mert így láttad jónak, és helyesnek. Mindent nékem adott át az én Atyám, és
senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és
akinek a Fiú akarja kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el
akarja vonni” (Mát. 11,25-27). Lukács bizonyságtétele szerint ez akkor történt,
amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: „Mindent nékem adott az én
Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya,
hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk. 10,21-22). És:
„Amiként te hatalmat adtál néki minden hústesten, azaz minden halandó felett,
hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy
megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust”
(Ján. 17,2-3). Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett.
Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon
kívül, annak kivételével, aki neki mindent alávetett, aki a mindenséget alá
rendelte. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik
annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. [Más
fordítás: Amikor azonban alá fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a
Fiú is alá fogja rendelni magát Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy
Isten legyen minden mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28). A feltámadott Úr átadja ezt
a hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén
Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az
Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, tanítván őket, hogy
megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok
minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20). És hogy ez a hatalom –
amelyet visszaad Istennek - a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a
felkenté, - azaz a fiúé - arról így beszél az Ige: „sőt bizonyságot tett valahol
valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az
embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az
angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá
vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne
lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll,
azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál,
a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen
ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9). Erről tesz
bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó -
mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel
tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá
Ján. 3,36 Aki hisz a Fiúban, örök - természetfeletti - élete van; aki
pedig nem hisz, és nem engedelmeskedik51 szándékosan és önfejűen, a
Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta52
Ján. 4. Jézus és a samáriai asszony

Ján. 4,1 Amint azért észrevette, és megtudta az Úr, hogy a farizeusok53

meghallották, hogy Jézus54 több tanítványt szerez és merít vízbe, mint
János,
Ján. 4,2 Jóllehet Jézus maga nem merítette vízbe az embereket, hanem
csak a tanítványai,
Ján. 4,3 Elhagyá Júdeát, és elméne ismét Galileába55

tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle

barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent,
ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az
egész földön!” (Zsolt. 8,5-10). Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia - a kihívottak
gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik - az Ő teste: „És Ő a feje a
testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy
mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne
lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne
jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és
hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).
51
Nem engedelmeskedik (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen);
rábeszélhetetlen, makacs.
52
Pál apostol idézi Habakuk prófétát: „… miképpen meg van írva: Az igaz, azaz
a megigazult vagy megigazított ember pedig hitből él” (Róm. 1,17). Így szól a
prófécia: „Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő szelleme; az igaz, azaz a
megigazult pedig az ő hite által él” (Hab. 2,4). Az Úr Jézus kijelentése az örök
élet feltételéről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet, az
én igémet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, aki elküldött, örök, azaz
természetfeletti élete van; és nem megy az ítéletre, hanem általment a halálból
az életre” (Ján. 5,24). „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja
a Fiút, és hisz benne, örök, azaz természetfeletti élete legyen; én pedig
feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem
hisz, örök azaz természetfeletti élete van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon
keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs
meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).
53
Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos emberek zárt csoportja, szektája.
54
Jézus Héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó; Józsué
neve görög formában.
55
Amikor bemerítő Jánost börtönbe vetették, az Úr Jézus folytatta az
Evangélium hirdetését: „Minekutána pedig János tömlöcbe vettetett, elméne
Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát, És mondván:
Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az
Ján. 4,4 Ehhez Samárián kell vala pedig általmennie56
Ján. 4,5 Megy vala azért Samáriának Sikár nevű városába, annak a
teleknek szomszédjába, amelyet Jákób adott vala az ő fiának,
Józsefnek57
Ján. 4,6 Ott vala pedig a Jákob kútja. Jézus azért az utazástól, -
amelyet gyalog tett meg - elfáradva, úgy ahogyan volt, azonmód leült
a kút mellé. Mintegy hat óra vala, azaz délfelé járt az idő.

Evangéliumban” (Márk. 1,15). És mindez akkor történt, amikor: „Tibériusz

császár, a Cézár uralkodásának tizenötödik esztendejében, mikor Júdeában
Poncius Pilátus volt a helytartó. És Galileának negyedes fejedelme Heródes.
Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére
Filep. Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás” (Luk. 3,1).
56
Samáriában pogányok laktak, mert a babilóniai fogságra vitelkor Assiria
királya elhurcolta Babilóniába a zsidókat: „És más népet telepített be Assiria
királya Babilóniából, Kutából, Avából, Hámátból és Sefárvaimból. És beszállítá,
és letelepítette őket Samária városaiba az Izráel fiai helyett, akik birtokba is
vették Samáriát, és annak városaiban laktak” (2 Kir. 17,24). És mindez azért
történt: „Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az
élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak, és víztartókat vájjanak maguknak; és
repedezett kutakat, repedezett falú víztartókat ástak, amelyek nem tartják a
vizet” (Jer. 2,13). Júda már a királyság idején bálványimádó lett: „Asának, a
Júdabeli királynak harmincegyedik esztendejében lett Omri Izráel királya, és
uralkodik Izráelben tizenkét esztendeig; Thirsában uralkodik hat esztendeig. És
megvevé áron a Samaria hegyét Sémertől két tálentom ezüstön, és építe a
hegyre, és nevezé a várost, a melyet építe, Sémernek, a hegy urának nevéről,
Samariának. És gonoszul cselekedék Omri az Úr szemei előtt, és gonoszságával
meghaladta mind az őelőtte valókat. És jár Jeroboámnak, a Nébát fiának
minden útján és az ő bűnében, amellyel vétekbe, céltévesztésbe vitte az Izráelt,
hiábavalóságokkal bosszantva, és haragra indítván az Urat, Izráel Istenét az ő
bálványozásai által” (1 Kir. 16,23-26).
57
Jákób, Ézsauval - testvérével - való találkozása után, újra visszatért Sikem
városáig: „Azután Jákób, Paddan-Arámból jövet, minden bántás nélkül
épségben eljutott Sikem városáig, amely Kánaán földjén van, és tábort ütött a
város előtt. A mezőnek azt a részét, ahol sátorát felvonta, megvette Hámornak,
Sikem apjának a fiaitól száz pénzért” (1 Móz. 33,18-19). Izráel halála előtt arról
beszél fiának, amikor két fia legyilkolta Sikem lakosságát, mert megerőszakolta
Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia Dinát, a húgukat:
„És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én meghalok, de az Isten veletek lesz és
visszavisz titeket a ti atyáitok földére. Én pedig adok néked egy osztályrészt a te
atyádfiainak része felett, egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, melyet
az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel” (1 Móz. 48,21-22). Amikor
megszabadította Isten Izráel fiait Egyiptomból: „A József csontjait pedig,
amelyeket felhoztak vala Izráel fiai Egyiptomból, eltemették Sikemben, a
mezőnek abban a részében, amelyet szerzett vala Jákób Hámornak, a Sikem
atyjának fiaitól száz pénzén; és lőnek a József fiainak örökségévé” (Józs. 24,32).
Ján. 4,7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki
Jézus: Adj innom!
Ján. 4,8 Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót
vegyenek.
Ján. 4,9 Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni
zsidó, júdeai létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a
zsidók, a júdeaiak ugyanis nem barátkoznak, még csak nem is
érintkeztek, szóba sem álltak a samáriaiakkal58
Ján. 4,10 Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
és tudnád, hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! Te kérted
volna őt, és adott volna néked élő vizet59

58
Isten ugyanis nem személyváogató: „Mert ugyanis Isten nem személyválogató,
részlehajlás, protekció nincs nála” (Róm. 2,11). Péter apostol Kornélius házában
így beszél: „Péter pedig megnyitván száját, monda: Most kezdem igazán
megérteni, és látom is, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden
nemzetben, és minden nép között kedves Őelőtte, aki Őt féli és igazságot
cselekszik” (Csel. 10,34-35). A zsidók azért nem érintkeztek a samáriabelikkel,
mert azt tartották, hogy démon van bennük. És ezt tartották az Úr Jézusról is. Ő
pedig így felelt: „Aki az Istentől van, hallgatja, és meghallja az Isten beszédeit;
azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók. Felelének azért a
zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te samáriai vagy, és
ördög van benned?” (Ján. 8,47-48).
59
Az ajándékról így szól a Szent Szellem: „Mert úgy szerette Isten e világot,
hogy az Ő egyszülött, az egyetlen Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne - a
Fiúban,- el ne vesszen, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen, és birtokolja
az örök életet” (Ján. 3,16). Ő – az egyszülött Fiú - adja az élet vizét is – vagyis a
Szent Szellemet: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig feláll Jézus és kiálta,
mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én
bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők:
mert még nem adatott a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttették
meg” (Ján. 7,37-39). Ő az, aki a királyiszékben ül: „És monda az, aki a
királyiszéken, a trónuson ül vala: Ímé mindent újjá teszek, mindent újjáteremtek.
És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek, megbízhatók, és igazak. És
monda nékem: Meglett, megtörtént. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és
a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21,5-6). És
amikor ez megtörténik: „És azon a napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki
Jeruzsálemből, fele részük a napkeleti tenger felé, fele részük pedig a nyugati
tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz” (Zak. 14,8). „És megmutatá nékem
az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és
Báránynak királyiszékéből jővén ki, trónusából ered” (Jel. 22,1). „Nem éheznek
többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi
hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a
vizeknek élő forrásaira viszi őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz; és
Ján. 4,11 Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened,
hiszen merítő edényed sincs, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő
vizet?
Ján. 4,12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki
nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
Ján. 4,13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik,
ismét megszomjúhozik:
Ján. 4,14 Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki,
soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok
néki, örök életre buzgó, örök életre szökellő víznek kútfeje, és forrása
lesz őbenne60
Ján. 4,15 Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy
meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide vizet meríteni!
Ján. 4,16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd el a férjedet, és jöjj ide
vissza!
Ján. 4,17 Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki
Jézus: Jól mondád, ez igaz, hogy: Nincs férjem;
Ján. 4,18 Mert öt férjed volt, és a mostani, akivel most élsz, az sem
férjed: ezt igazán mondtad.
Ján. 4,19 Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
Ján. 4,20 A mi ősatyáink ezen a hegyen imádkoztak, itt borultak le, és
imádták Istent; ti zsidók azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben
van az a hely, ahol imádkozni, Istent imádni kell61

eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17). „És a Szellem és a

menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki
szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel. 22,17).
60
Mert ez a prófécia is az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én
szabadítóm! Bízom, és nem félek, és nem rettegek; mert erősségem és énekem az
Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító
kútfejéből” (Ésa. 12,2-3). „És vezérel téged az Úr szüntelen, kopár földön is jól
tart téged, és megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat
megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek
vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).
61
Mert így hangzott Isten törvénye: „Hanem azt a helyet keressétek fel, és oda
menjetek, amelyet kiválaszt Istenetek az ÚR valamennyi törzsetek közül, hogy
oda helyezze nevét, és ott lakjék” (5 Móz. 12.5). Mikor Salamon megépítette a
jeruzsálemi templomot, és imádkozott: „Megjelenék pedig az Úr Salamonnak
azon éjjel, s monda néki: Meghallgattam a te könyörgésedet, és e helyet
magamnak áldozat házául választottam” (2 Krón. 7,12). És: „Ezt mondta neki az
ÚR: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem.
Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél, hogy ott legyen az én nevem
mindörökké. Ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor” (1 Kir. 9,3). Az Úr
Jézus kijelenti, hogy milyen áldozatról szól a prófécia: Hanem nékem ma és
Ján. 4,21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az
óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben
imádjátok majd Istent, az Atyát62
Ján. 4,22 Ti samáriaiak azt imádjátok, akit nem ismertek; mi júdeaiak
azonban azt imádjuk, akit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók,
vagyis a Júdabeliek közül támadt. [Más fordítás: Mert a megmentés a
Júdabeliek közül ered, hiszen a Júdeaiak közül való, aki a szabadulást
hozza]63
Ján. 4,23 De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók
szellemben, és igazságban: valóságban, a Szent Szellem által adott
Igében imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő
imádóiul.
Ján. 4,24 Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy
szellemben és igazságban: valóságban, Isten Igéjében imádják64

holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, és nem engedhető meg,
hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el” (Luk. 13,33). A templomról pedig,
ahol az Úr lakik így tesz bizonyságot az apostol, a Krisztus népéhez szólva:
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme bennetek
lakik?” (1Kor. 3,16). És pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: „Az Úr
ugyanis Szellem” (2 Kor. 3,17). „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek,
személyetek, legbelső énetek a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma,
amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek
meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben, egész valótokban” (1 Kor. 6,19-
20). Pál apostol megvallása: „...Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan
az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én
népem lesznek” (2Kor. 6,16). „Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak
alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép
renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt
építtettek Isten hajlékává a Szellem által” (Eféz. 2,20-22). Ezért „Ti magatok is
mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi
áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1
Pét. 2,5).
62
De: „Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a
sírokban vannak, meghallják az ő szavát” (Ján. 5,28).
63
Azért mondja ezt az Úr Jézus, mert a samáriaiak imádták az Urat, de a saját
isteneiket is: „De azért mindenik nép megcsinálta a maga istenét is, és
behelyezték azokat a magaslatok házaiba, az áldozóhalmokon levő
templomokba, amelyeket a Samaritánusok építettek, mindenik nemzetség, és
mindegyik nép a maga városában, amelyben lakott. De miután az Urat is
tisztelték, és szolgálták az ő isteneiket is ama népek szokása szerint, akik közül
elhurcolták volt őket, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből,
akik ő érettük áldoztak a magaslatok házaiban” (2 Kir. 17,29.32-33).
64
Azért szükséges, hogy Szellemben imádják az Atyát, mert: „… a Szellem …
segítségére siet a mi erőtlenségünknek a mi szellemi gyengeségünkben. Mert azt,
Ján. 4,25 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő, aki
Krisztusnak mondatik; mikor Ő eljő, megjelent nékünk mindent.
Ján. 4,26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek65
Ján. 4,27 Eközben megjövének az ő tanítványai; csodálkoznak, és
nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy Jézus asszonnyal beszélt;
mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel, vagy hogy mit akarsz tőle?
Vagy: Mit és miért beszélsz vele?
Ján. 4,28 Ott hagyá azért az asszony a vizeskorsóját, és elméne a
városba, és monda az embereknek:
Ján. 4,29 Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent,
amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
Ján. 4,30 Kitódultak az emberek azért a városból, és hozzá menének,
és odasereglettek hozzá.
Ján. 4,31 Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester,
egyél!
Ján. 4,32 Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, amit egyem,
amit ti nem tudtok, és nem ismertek.
Ján. 4,33 Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki
valaki enni?
Ján. 4,34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratát
cselekedjem, és teljesítsem, aki elküldött engem, és az ő dolgát
elvégezzem, és befejezzem azt a munkát, amivel megbízott66

amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk. Hogy mit imádkozzunk, és hogy azt
hogyan kell helyesen tennünk, nem tudjuk. De maga a Szellem esedezik, és jár
közbe miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal, és szavakba nem önthető,
emberileg megfoghatatlan sóhajtozásokkal. S Ő, Aki pedig a szíveket vizsgálja,
fürkészi, kutatja, tudja mit kíván és mire irányul a szellem gondolata, törekvése,
mert Isten tetszése, és akarata szerint, és Istenhez igazodva esedezik, és jár
közbe, könyörög, emel szót a szentekért” (Róm. 8,26-27).
65
És ismét mondja az Úr: „… Látod őt, és aki veled beszél, ő az” (Ján. 9,37).
66
Mikor gyermekkorában a szülei keresték, már akkor így válaszolt: „Ő pedig
monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy
nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai? És
hogy Atyám házában kell lennem?” (Luk. 2,49). És feladata továbbá az atyának
való feltétel nélküli engedelmesség, és annak eredménye: „Mert miképpen egy
embernek engedetlensége által sokan bűnösökké, céltévesztőkké lettek: sok
embert a céltévesztés állapotába döntötte, azonképpen egynek engedelmessége,
szolgálatkészsége által sokan megigazulttá lesznek” (Róm. 5,19). Mielőtt a
Golgotára ment az Úr Jézus, így imádkozott, megvallva, hogy elvégezte a
rábízott feladatot: „Én dicsőítettelek, és megdicsőítettelek téged e földön: azzal,
hogy elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Ján. 17,4).
A munkát, amit az Úr Jézusnak el kell végeznie, már Ézsaiáson keresztül
kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten, Uramnak, az Úrnak Szelleme van, és
Ján. 4,35 Ti nem azt mondjátok-é amikor elvetitek a magot, hogy még
négy hónap és eljő az aratás ideje, és a betakarítás? Ímé, mondom
néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, a
mezőket, hogy már fehérek, és megértek az aratásra.
Ján. 4,36 És aki arat, jutalmat nyer, és már most megkapja a bérét, és
az örök, a természetfeletti életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető,
mind az arató együtt örvendezzen.
Ján. 4,37 Mert ebben az a mondás, az a kijelentés igaz és valóságos,
hogy más a vető, más az arató.
Ján. 4,38 Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti
munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
[Más fordítás: Én azért küldtelek el titeket, hogy betakarítsátok azt a
termést, amiért nem ti dolgoztatok. Mert mások dolgoztak vele, ti
pedig learatjátok az ő munkájuk gyümölcsét]67
Ján. 4,39 Abból a városból pedig sokan hivének benne a
Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot
tett vala, és aki így tanúskodott, hogy: Mindent megmondott nékem,
amit valaha cselekedtem.
Ján. 4,40 Amint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék őt,
hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.

nyugszik énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt
mondjak, hogy az alázatosaknak, az elnyomott, szerencsétlen nyomorultaknak
örömhírt, és győzelmi hírt vigyek, és mondjak. Elküldött, hogy bekössem a
megtört szíveket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a
megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást; Hogy hirdessem az Úr
jókedvének, és kegyelmének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját;
megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek Sion gyászolóira fejdíszt, adjak
nékik ékességet a hamu és gyászfátyol helyett. Örömnek kenetét és illatos olajat
a gyász helyett, dicsőségnek palástját és öröméneket a csüggedt szellem helyett,
hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az ÚR ültetvényének, az Ő
dicsőségére, akik őt ékesítik!” (Ésa. 61,1-3). És hogy ez megtörténhessen, le kell
tenni, és értük oda kell adni az életét: „Azért szeret engem az Atya, mert én
leteszem, és odaadom az én életemet, hogy újra felvegyem, és visszavegyem azt.
Senki sem veszi és nem is veheti azt el én tőlem, hanem én teszem le, én adom
oda azt én magamtól. Van hatalmam letenni és odaadni azt, és van hatalmam
ismét felvenni és visszavenni azt. Ezt a parancsolatot vettem, és ezt a küldetést
kaptam az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18). És az Úr Jézus kijelenttette, hogy
mindezt elvégezte: „Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett!
És lehajtván fejét, kibocsátá, kilehelte Szellemét” (Ján. 19,30).
67
És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a
munkás kevés; Imádkozzatok hát, és kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy
küldjön munkásokat az ő aratásába” (Luk. 10,2).
Ján. 4,41 És sokkal többen jutottak hitre a maga beszédéért, az Ő
Igéjéért,
Ján. 4,42 És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te
beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy
bizonnyal ez a világ üdvözítője, Szabadítója, Megváltója, és
Megmentője, a Krisztus.
Ján. 4,43 Két nap múlva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába.
Ján. 4,44 Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának
nincs tisztessége a maga hazájában.
Ján. 4,45 Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt a
Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, amit Jeruzsálemben
cselekedett az ünnepen; mert ők is elmentek vala az ünnepre68

68
Az Úr Jézus az evangéliumban sehol nem Júdeát, hanem Galileát nevezi
szűkebb hazájának. A pusztai kísértés után Galileába költözött, ahogy erről Máté
beszámol: „És elhagyva Názáretet, elméne és letelepedett a tengerparti
Kapernaumban, a Zebulon, és Nafthali határain” (Mát. 4,13). Máté így ír erről:
„És hazájába érve visszatért a saját városába, és tanítja vala őket az ő
zsinagógájukban annyira, hogy álmélkodnak és megdöbbenve, meglepődve,
elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, és feldúltan ezt mondják
vala: Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők? És honnan van csodatevő
ereje? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és
az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei
is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek? És
honnan kapta mind e hatalmat? És megbotránkoznak vala ő benne, és nem
tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe és csapdába estek. Jézus pedig monda
nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül és megbecsülés híján; és nem vetik meg
a prófétát, hanem csak az ő hazájában, a saját szülővárosában és házában”
(Mát. 13,54-57). Márk bizonyságtétele: Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát:
„És Jézus akkor kiméne, és eltávozott onnét, és méne az ő hazájába, és követék
őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a
zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét
vannak ennél ezek? És honnan veszi ezeket? És mely bölcsesség az, ami néki
adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak, hogy ily
csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a
fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e
itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig
monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül, és nem vetik meg a prófétát másutt
csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában” (Márk. 6,1-5).
Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És méne
Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a
zsinagógába, és felállt olvasni. És odanyújtották néki az Ézsaiás próféta
könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak
Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az
evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam,
Ján. 4,46 Ismét a galileai Kánába méne azért Jézus, ahol a vizet borrá
változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, egy királyi
tisztviselő, akinek a fia beteg vala.
Ján. 4,47 Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett,
hozzá méne és kéré őt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ő fiát;
mert halálán vala.
Ján. 4,48 Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok,
nem hisztek.
Ján. 4,49 Monda néki a királyi ember, a királyi tisztviselő: Uram jöjj,
mielőtt a gyermekem meghal.
Ján. 4,50 Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a
szónak, az igének, amit Jézus mondott néki, és elment.
Ján. 4,51 Amint pedig már megy vala, elébe jövének az ő rabszolgái,
és hírt hoznak néki, mondván, hogy: A te fiad él.
Ján. 4,52 Megtudakozta azért tőlük az órát, amelyben
megkönnyebbedett, jobban lett vala a gyermek; és mondának néki:
Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz;
Ján. 4,53 Visszaemlékezett, és megérté azért az atya, hogy abban az
órában, amelyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ő,
és az ő egész háza népe.
Ján. 4,54 Ezt ismét második jel gyanánt tevé. Ez volt a második csoda,
amit tett Jézus, mikor Júdeából Galileába ment69

hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását,

hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, és a megkínzottakat. Hogy hirdessem
az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leült.
És a zsinagógában mindenek szemei őreá valának függesztve. Ő pedig kezde
hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan
bizonyságot tőnek felőle, és egyetértettek vele, és elálmélkodnak kedves
beszédein, amelyek szájából származtak, majd elcsodálkoztak azon, hogy a
kegyelem igéit hirdeti, és mondának: Avagy nem a József fia-é ez? És monda
nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg
magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is
cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem
kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)
69
Kánában változtatta az Úr borrá a vizet: „Ezt az első jelt a galileai Kánában
tevé. - Szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte
meg csodajeleit Jézus, így jelentette ki, és tette láthatóvá, az ő dicsőségét; és
hívének benne az ő tanítványai” (Ján. 2,11). Már Ézsaiás prófétán keresztül
kijelentette az Úr: „Mert mint leszáll, lehull az eső és a hó az égből, és oda
vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, és gyümölcsözővé teszi
azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem
az én igém, kijelentésem, amely számból kimegy. Nem tér hozzám üresen, hanem
Ján. 5. A hitetlenség gyökere az emberek dicsőítése

Ján. 5,1 Ezeknek az eseményeknek utána ünnepük vala a zsidóknak, a

júdeaiaknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
Ján. 5,2 Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, amelyet
héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca, öt oszlopcsarnoka van70
Ján. 5,3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok71
nyomorékok, bénák, nagy sokasága, nagy tömege, várva a víznek
megmozdulását72 felkavarását.
Ján. 5,4 Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavarta, felkavarta a
vizet: aki tehát legelsőként lépett bele a víz felkavarása után,
meggyógyult, bármilyen betegség gyötörte is.
Ján. 5,5 Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt
szenvedett betegségében, harmincnyolc esztendő óta feküdt betegen.
Ján. 5,6 Ezt amint meglátta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy
már hosszú ideje van ebben az állapotban; monda néki: Akarsz-é
meggyógyulni, és egészséges lenni?73
Ján. 5,7 Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz
felkavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be
előttem.
Ján. 5,8 Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!

megcselekszi, és véghezviszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová

küldöttem, és eléri célját, amiért küldtem” (Ésa. 55,10-11).
70
Az Úr Jézus kijelentése a juhkapuról: „Újra monda azért nékik Jézus: Bizony,
bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhok kapuja. Én vagyok a kapu: ha
valaki én rajtam át megy be, megtartatik, és bejár és kijár majd, és legelőt talál”
(Ján. 10,7.9). És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Aki - a mi
Urunk Jézus Krisztus - által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út,
és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, élünk, és
vagyunk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei
lehetünk” (Róm. 5,2). A juhkapuról így hangzik a prófécia: „És fölkele Eliásib, a
főpap és atyjafiai, a papok és építik a juhok kapuját; ők szentelik meg azt és
állítják fel annak ajtait. Építik pedig a kőfalat a Meáh toronyig, amelyet
megszentelnek, s azután Hanánel tornyáig; A sarok felső szobája, és a juhok
kapuja között pedig javítgatnak az ötvösök és a kereskedők” (Nehem. 3,1.32).
71
Aszkórosok (khólosz): sorvadásosak; rokkant, nyomorék, bénák,
megmerevedettek, paralízisben szenvedők.
72
Megmozdulás (kinészisz): felkavarás.
73
Mert: „… nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt
mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”
(Zsid. 4,13).
Ján. 5,9 És azonnal meggyógyult az ember, és felvevé nyoszolyáját, és
jár, és fel-alá járkált vala. Aznap pedig szombat74 nyugalom, a heti
pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja vala75
Ján. 5,10 Mondának azért a zsidók, a júdeaiak a meggyógyultnak:
Szombat a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás
napja. Nem szabad, és nincs megengedve néked a nyoszolyádat
hordoznod!
Ján. 5,11 Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá nékem:
Vedd fel a nyoszolyádat, és járj.
Ján. 5,12 Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd
fel a nyoszolyádat, és járj76
Ján. 5,13 A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus
félre vonult, sokaság, nagy tömeg lévén azon a helyen.
Ján. 5,14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban77 és monda
néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, nehogy még tovább is
eltéveszd a célpontot, hogy rosszabbul ne legyen dolgod78 nehogy
valami rosszabb, súlyosabb, fájóbb, nagyobb, gonoszabb ne történjék
veled79

74
Szombat (sabbat): nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napja.
75
Mert Róla szól a prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt, a
segítséget kérő szegényt; a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a
szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-13).
76
Hogy ki a gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat,
Jahvét, az Örökkévalót és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki
megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3).
77
Templom (hieron): szent hely, / a templom területe.
78
Rosszabbul ne legyen dolgod (kheirón): nehogy valami rosszabb, súlyosabb,
fájóbb, nagyobb, gonoszabb ne történjék veled.
79
És így folytatódik a kijelenés: „Mikor pedig a tisztátalan, a gonosz,
szentségtelen szellem kimegy az emberből, víz nélkül való sivár, száraz helyeken
jár és bolyong, nyugalmat és csillapodást keresve, és nem talál: Akkor ezt
mondja: Visszatérek az én elhagyott házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén,
üresen és gazdátlanul, kisöpörve és feldíszítve találja azt. Akkor nyomban
elmegy és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és
mind bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek sorsa pedig rosszabbra
fordul, és az ő utolsó állapota gonoszabb lesz mint az előző volt…” (Mát. 12,43-
45). Péter apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy soha ne
maradjon üres a házatok, azért: „Mint most született csecsemők, a tiszta,
csalárdságtól mentes, szellemi, hamisítatlan tej, Isten igéje után vágyakozzatok,
hogy azon növekedjetek az üdvösségre, amíg majd megmenekültök” (1Pét 2:2).
Ján. 5,15 Elméne az az ember, és részletesen beszámolt a zsidóknak80
a júdeaiaknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.
Ján. 5,16 És emiatt üldözőbe vevék81 követték, és megfigyelték a
zsidók, a júdeaiak Jézust, és meg akarták őt ölni82 hogy ezeket
művelte szombaton, a heti pihenőnapon, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napján83
Ján. 5,17 Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig
munkálkodik szüntelenül, megszakítás nélkül, addig én is
munkálkodom megszakítás nélkül.
Ján. 5,18 E miatt aztán még inkább életére törtek, és még inkább azon
voltak, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék. Mivel nem csak a
szombatot, a heti pihenőnapot, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napját törte, és szegte meg, hanem az Istent is saját
Atyjának mondotta, és így egyenlővé tette magát az Istennel84

80
Zsidó (iúdaiosz): júdeai.
81
Üldözőbe veszik (diókó): követik, és megfigyelik.
82
Az Úr Jézus minden csodatételénél: „A farizeusok… tanácsot tartának ellene,
hogyan veszíthetnék el őt, és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik
Jézust” (Mát. 12,14). Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak
elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon,
mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre,
megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak, és terveznek, titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet
végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az
ember belseje és szíve” (Zsolt. 64,6-7).
83
A Törvény ugyanis így rendelkezett: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd
minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek, Jahve Elohimnak
szombatja, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmi dolgot se tégy, és semmiféle
munkát ne végezz azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se
szolgálóleányod, se állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat
napon teremté, és alkotá meg az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami
azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a
szombat napját, és megszenteli azt” (2 Móz. 20,9-11). „És megemlékezzél róla,
hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened
erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened,
hogy a szombatot, a nyugalom napját megtartsad” (5 Móz. 5,15). De így folytatja
az Úr Jézus: a jócselekedet, a nyomorultakon való segítés nem munka, ezért: „…
megengedhető, és szabad tehát szombatnapon is jót cselekedni” (Mát. 12,12). Sőt,
Jakab apostolon keresztül így folytatódik a kijelentés: „Aki azért tudna jót
cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” (Jak. 4,17).
84
Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a judeaiak meg akarják
ölni: „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért,
amit a ti atyátoknál láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk
Ján. 5,19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom
néktek: a Fiú semmit sem képes tenni önmagától, hanem ha látja
cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hozzá
hasonló módon a Fiú is cselekszi.
Ján. 5,20 Mert az Atya szereti a Fiút, és kedvét leli a Fiúban, és
mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és ezeknél
nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok, és még
nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti megdöbbenjetek85

Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám

dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az
igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem
cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. (Más fordítás: Ti ugyanazt
cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból
születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna
a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert
nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (Ján. 8,38-41). És amikor
egyértelműen kijelenti magát: „Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket
ragadnak azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot
mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg
engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg
téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed
magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám:
Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn - és
az írás fel nem bontható, - Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és
elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivel hogy azt mondám: Az Isten Fia
vagyok” (Ján. 10,30-36). Ez pedig így lett megírva: „Én mondottam: Istenek
vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt. 82,6). A kihallgatáson a
főpap kérdésére, hogy Ő-e az Isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki
Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát. 26,64). És emiatt halálra ítélik Őt:
„Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Mi a ti véleményetek erről]? Azok
pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan” (Márk. 14,64). Amikor búcsúzik az
Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi
idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott,
látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem
hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket,
amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én
bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában
vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig másért nem, magukért a
cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)
85
Már az Úr Jézus alámerítkezésekor így szólt Isten: „… Ez amaz én szerelmes
fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én
megengeszteltettem” (Mát. 3,17). Az Úr Jézus kijelentése: „Mindent nékem adott
át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri
senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni, kijelenteni, leleplezni,
akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni” (Mát. 11,27). Mert: „Az Atya
Ján. 5,21 Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és
megeleveníti, és élővé teszi, életet adva nekik, úgy a Fiú is, akiket

szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete
van; aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten
haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36). És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden
hústesten, vagyis minden halandó felett, hogy örök életet adjon mindennek, amit
néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz
Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3). Pál apostol
bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett Isten. Mikor pedig azt
mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül, és annak
kivételével, aki neki mindent alávetett, Aki a mindenséget alá rendelte. Mikor
pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki
mindent alávetett, hogy Isten legyen minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28). A
feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának:
„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden
hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden
népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében,
Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én
tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20). És
hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé,
vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt
bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy
megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre
kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,
mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem
hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden
uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett
az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel
koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált”
(Zsid. 2,6-9). Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is:
„micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy
gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal
koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a
tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily
felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10). Hiszen Krisztus a fej, és az
eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő
teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak
közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek,
hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége
testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden
fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10). Hiszen: „Ő eredetileg
az Isten vala.” (Ján. 1,2). Maga az Úr Jézus jelenti ki, hogy: „Én és az Atya egy
vagyunk (Görög: Én ugyanis az egyetlen Atya vagyok)” (Ján. 10,30).
akar, megelevenít, és életre kelti azokat, akiket akar, életet adva
nekik86
Ján. 5,22 Mert az Atya nem ítél87 nem választ el, nem különít el, nem
választ ki senkit, és nem hozza helyre a helytelent. Hanem az ítéletet,
a megkülönböztetést, különbségtételt, döntést, és hogy a helytelent
helyrehozza egészen a Fiúnak adta, teljesen a Fiúra bízta;
Ján. 5,23 Hogy mindenki úgy tisztelje88 értékelje, és becsülje a Fiút,
miként tisztelik, értékelik, és becsülik az Atyát. Aki nem tiszteli, nem
értékeli, és nem becsüli a Fiút, nem tiszteli nem értékeli, és becsüli az
Atyát, aki elküldte őt.
Ján. 5,24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet
az én igémet hallja89 és hallgat rá, megérti, és felfogja, és hisz annak,
és bízik abban, aki engem elbocsátott, elküldött, örök, soha véget nem
érő, természetfeletti élete van. És nem megy az ítéletre, hanem
általment a halálból az életre90
86
Mert: „Így is van megírva: Teremtetett az első ember, Ádám élőlénnyé; az
utolsó Ádám megelevenítő, és éltető Szellemmé” (1 Kor. 15,45).
87
Ítél (krinó): elválaszt, kiválogat, elkülönít, kiválaszt, kiemel, helyre hozza a
helytelent.
88
Tisztel (timaó): értékel, és becsül.
89
Hall (akúó): hallgat rá, megérti, és felfogja.
90
És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy
annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök, soha véget nem érő élete, egy más
minőségű, természetfeletti élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó
napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete, egy más
minőségű, természetfeletti élete van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon
keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet:
akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12). Mert az az
Isten akarata: „Hogy mindenki, aki hitre jut Őbenne, el ne vesszen, el ne
pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem örök élete legyen Őbenne. Mert úgy
szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen
Őbenne - a Fiúban - el ne vesszen, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen
örök életet birtokoljon. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát erre a világra,
hogy elítélje a világot, hanem hogy megtartassék, megmeneküljön, üdvözüljön a
világ általa. Aki hitre jut Őbenne, nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt
hozó - a sátán - hatalma alatt. Aki pedig nem jut hitre, hanem végleg elutasította
Őt, már ítélet alatt van, mert marad a kárt hozó - a sátán - hatalma alatt,
mivelhogy nem hitt, nem jutott hitre, és végleg elutasította Őt, és nem hitt az Ő
Nevében. Aki hisz a Fiúban, örök, természetfeletti élete van; aki pedig nem hisz
szándékosan és önfejűen, és rábeszélhetetlenül, makacsul a Fiúnak, nem lát
életet, hanem az Isten haragja marad rajta, azaz a sátán hatalma alatt marad”
(Ján. 3,15-18.36). „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki
nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben,
amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök
Ján. 5,25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most
vagyon, mikor a halottak meghallják, felfogják, és megértik az Isten
Fiának szavát. És akik meghallják, felfogják, és megértik, életre
kelnek, és élnek91
Ján. 5,26 Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta
a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. [Más fordítás: Ahogyan az
Atya az élet forrása, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy az élet
forrása legyen]92
Ján. 5,27 És hatalmat93 ada néki az ítélettételre, a megkülönböztetésre,
különbségtételre is, mivelhogy embernek fia94
életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet:
akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).
91
És azt kérdezi az Úr Jézus: „Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem
hallgatjátok, sőt hallani sem bírjátok az én szómat, az én igémet. Aki az Istenből
van, hallgatja, felfogja, és megérti az Isten beszédeit, az Isten kijelentését. Azért
nem hallgatjátok, mert ti nem az Istenből valók vagytok” (Ján. 8,43.47).
92
És folytatódik a kijelentés az igéről, aki testté lett, vagyis hústestbe öltözött:
„Őbenne vala az örökélet, és az örökélet vala az emberek világossága, fénye. Az
Ige az igazi világosság, a fény, eljött volt már a világba, amely megvilágosít és
fénybe borít, beragyog minden e világra jövő embert. Ő jött el a világba. A
világban volt és a világ általa lett, általa jött létre, általa teremtetett, rajta
keresztül támadt, de a világ mégsem ismerte meg, és mégsem ismerte fel őt”
(Ján. 1,4.9-10). Aki így beszél Istenhez önmagáról: „Bőrbe és húsba öltöztettél,
csontokkal és inakkal szőttél át” (Jób. 10,11). És Aki kijelenti, hogy: „Engem
Isten Szelleme alkotott, a Mindenható életereje éltet” (Jób. 33,4). De a
Krisztusban újjászületettek megvallhatják, hogy: „De tudjuk azt is, hogy az Isten
Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük, és felismerjük az
Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az
igaz Isten és az örökélet” (1 Ján. 5,20).
93
Hatalom (exúszia): felhatalmazás, hatalom, tekintély, jogot, jogosultság.
94
Dániel így prófétál az emberről: „Nézem, míg királyi székek tétetnek, és
trónokat állítanak föl, és az öregkorú leül, ruhája hófehér, és fejének haja, mint
a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, a trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, ennek
kerekei mint az égő tűz. Tűzfolyam fakadt és áradt vala ki az ő színe felől;
ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának előtte; ítélők
ülnek le, és könyvek nyittatának meg. Látám éjszakai látásokban, és ímé az
égnek felhőiben, mint valami emberfia jőve; és méne az öregkorúhoz, és eleibe
vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget, és királyi uralmat és országot, és
minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom,
amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik, és királyi uralma nem
semmisül meg” (Dán. 7,9-10.13-14). János apostol a mennybe való
elragadtatásakor, így látja az öregkorút, kijelentést nyer az is, hogy ki Ő:
„Megfordulok azért, hogy lássam a szót, hogy milyen hang beszél velem;
megfordulván pedig láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között
hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába, hosszú palástba volt öltözve, és
Ján. 5,28 Ne csodálkozzatok, és ne lepődjetek meg ezen: mert eljő az
óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják,
felfogják, és megértik az ő szavát, az ő beszédét.
Ján. 5,29 És kijőnek. akik a jót, akik a szeretetre méltó dolgokat
cselekedték, az élet feltámadására, és a már most jelenlévő örökélet
birtoklására. Akik pedig a gonoszt95 az értéktelen, hitvány,
haszontalan, hatástalant művelték, gyakorolták, és jól érezték magukat
benne, döntésük következményeként elszenvedett válságra, krízis
feltámadására96

mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a

fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng” (Jel. 1,12-14). Az
Úr Jézus így beszél az ítéletről, a megkülönböztetésről: „Mikor pedig eljő az
embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, a hírnökök,
követek, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe, helyet foglal
fönséges trónján. És elébe, az Ő színe elé gyűjtetnek mind a népek, nemzetek, és
elválasztja, és elkülöníti őket egymástól, miként a pásztor elválasztja, elkülöníti
a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze
felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én
Atyámnak áldottai, örököljétek, és vegyétek örök birtokul ez országot, ezt a
királyságot, amely számotokra készíttetett a világ levetése óta. Akkor szól majd
az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, az én színem elől, ti átkozottak,
az örökkévalóságon át tartó tűzre, amely az ördögöknek, - a vádló, rágalmazó,
uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, vagyis a sátánnak - és az ő
angyalainak, az ő hírnökeinek, követeinek, és küldötteinek készíttetett” (Mát.
25,31-34.41).
95
Gonosz (phaulosz): értéktelen, hitvány, haszontalan, hatástalan.
96
Pál apostol így inti a mindenkorban élő keresztényeket: „Mert nékünk,
mindnyájunknak meg kell jelennünk, és leplezetlenül kell odaállnunk, a Krisztus
díjkiosztó emelvénye elé, hogy nyilvánvalóvá váljon, és manifesztálódjon az, ami
eddig nem volt nyilvánvaló. Hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e
testben, személyében cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt, rossz, romlott, züllött,
gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat” (2 Kor. 5,10). És Ő:
„Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett” (Jób. 34,11).
„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár
jó, akár gonosz legyen az” (Préd. 12,16). Pál apostolon keresztül pedig kijelentést
nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg;
mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből
arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal.
6,7-8). „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem
szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a
Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata
ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem
engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk
adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek,
meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek”
Ján. 5,30 Én semmit sem cselekedhetem magamtól. Amint hallok, úgy
döntök, és határozok, és az én döntésem igazságos. Mert nem a
magam akaratát keresem, nem a saját elhatározásomat követem,
hanem annak akaratát, elhatározását kutatom, vizsgálom, és
igyekszem követni, aki elküldött engem, az Atyáét.
Ján. 5,31 Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem
nem igaz [Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az
én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes].
Ján. 5,32 Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a
bizonyságtétel, és hiteles a tanúsága, amellyel bizonyságot tesz rólam
amellyel tanúskodik rólam97
Ján. 5,33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról
[Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és előttetek áll az
ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról, a valóságról tett].
Ján. 5,34 De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt, és én nem
fogadok el emberektől tanúságtételt, mert mellettem nem ember
tanúskodik; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok,
megmeneküljetek, megszabaduljatok, és életben tartassatok.
Ján. 5,35 Ő fellángoló és fénylő, felragyogó szövétnek vala, ti pedig
csak egy ideig akartatok örvendezni, és ujjongani az ő világosságában,
az Ő fényében98

(Róm. 8,5-7.12-13). A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert
jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s
utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de életét az őrálló
kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának,
hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom
a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy
visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de életét a
te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy
térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te
megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9).
97
Már előbb is kijelentette az Úr Jézus, hogy: „… Bizony, bizony mondom
néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát,
mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hozzá hasonló módon a Fiú is cselekszi”
(Ján. 5,19). „Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát
cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem” (Ján. 6,38).
98
Mert János jött, igen: „Ő jött tanúbizonyságul, tanúságtétel végett, hogy
bizonyságot tegyen, és tanúskodjék a világosságról, a fényről, hogy mindenki
higgyen Őáltala. Nem ő vala a világosság, a fény, hanem jött, hogy bizonyságot
tegyen a világosságról, a fényről” (Ján. 1,7-8). És az ő bizonyságtétele így
hangzott, amikor farizeusok kérdezgették Jánost, Ő így: „Felele nékik János,
mondván: Én vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki
utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját
Ján. 5,36 De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál. Mert azok
a dolgok és cselekedetek, amelyeket rám bízott az Atya, hogy
elvégezzem azokat, azok a dolgok, és cselekedetek, amelyeket én
cselekszem, tesznek bizonyságot rólam és arról, hogy az Atya küldött
engem99
Ján. 5,37 Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett
rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát, látható
formáját, Őt magát nem láttátok100

megoldjam. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe

alámerítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, az az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot
tettem (arról), hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,26-28.33-34). És: „János bizonyságot
tett Őróla, és kiáltott, és azt hirdette: Ő vala az, akiről mondám: Aki utánam jő,
előttem lett, mert előbb volt nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam
jő egy férfiú, aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt;
de hogy megjelentessék Izráelnek, hogy ismertté legyen Izráel előtt, azért jöttem
én, aki vízbe merítek be” (Ján. 1,15). Márk arról tesz bizonyságot, hogy Jánosban
teljesült be a prófécia: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az
én követemet, az én hírnökömet, angyalomat, küldöttemet a Te orcád, a Te
személyed előtt, hogy előkészítse a Te útadat előtted. Előáll vala János,
bemerítvén a pusztában, a sivatagban, sivár, elhagyatott, magányos helyen,
prédikálván a megtérésre, az új felismerésre térésre szóló, a gondolkodásmód
megváltoztatására való bemerítést. Hirdette a visszatérést, visszafordulást Isten
felé, a bűnöknek, a céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára,
eltörlésére, elengedésére. És ezt hirdette, mondván: Utánam jő, aki erősebb,
hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván sarujának szíját
megoldjam” (Márk. 1,2.4). Hiszen Malakiás próféta már őróla prófétált: „Ímé,
elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat, és mindjárt eljön az
ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek
követe, akit ti kívántok. ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák
szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg
ne verjem e földet átokkal, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök
(Héber szerint: hogy be ne teljesedjen, és meg ne valósuljon az ellenség
győzelme, aki pusztulással sújt)” (Malak. 3,1; 4.6).
99
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Megmondtam néktek, és nem
hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok
tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25). János apostol pedig így ír: „Ha
elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert
az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9).
100
Mózesnek jelenti ki az Úr, hogy miért nem láthatja Őt ember, és egyben
kijelentést nyer az is, hogy miért kellett emberként eljönnie: „És mondá Mózes:
Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy
az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét…
(Más fordítás: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az
ÚR, Jahve, az Örökkévaló nevét). Orcámat azonban nem láthatod - mondta -,
Ján. 5,38 Az ő igéje sincs maradandóan bennetek: mert akit ő
elküldött, ti annak nem hisztek.
Ján. 5,39 Tudakozzátok101 kutatjátok, tanulmányozzátok, és
megpróbáljátok megérteni az írásokat, mert azt gondoljátok, és
hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; pedig azok rólam
tesznek bizonyságot102
Ján. 5,40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen, hogy
életet kapjatok, és nyerjetek!

mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (2 Móz. 33,18-20).
Éppen ezért a Hóreben megjelenő Istent sem láthatta a nép sem: „Akkor ti
közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal
égett, sötétség, felhő és homály borította. És szóla az Úr néktek a tűz közepéből.
A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem
láttok vala” (5 Móz. 4,11-12). János apostolon keresztül erősíti meg a Szent
Szellem a kijelentést: „Az Istent soha senki nem látta… ” (1 Ján. 4,12). És Pál
apostol bizonyságtétele erről: „Övé egyedül a halhatatlanság, aki
megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott,
és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16).
101
Tudakozzátok (ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és megpróbáljátok
megérteni.
102
Mózes lepel nélkül csak az Úrral beszélt: „És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, a Mózes
kezében vala a bizonyság két táblája. Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik,
mivelhogy Ővele - Istennel - szólott. És amint Áron és az Izráel minden fiai meglátták Mózest, hogy az
ő orcájának bőre sugárzik: féltek közel menni hozzá. Mózes pedig megszólítá, és hívta őket, és Áron és
a gyülekezetnek fejei, vezetői mind hozzá menének, és szóla, és beszélt velük Mózes. Azután az Izráel
fiai is mind hozzá járulának, mind közel mentek hozzá. És megparancsolá nékik mindazt, amit az Úr
mondott néki a Sinai hegyen. Mikor pedig elvégezte Mózes velük a beszédet, leplet tőn orcájára. És
valahányszor Mózes az Úr elébe, Jahve, az Örökkévaló színe elé méne, hogy vele beszéljen, levevé a
leplet, míg kijőne. Kijövén pedig, elmondá az Izráel fiainak, ami parancsot kapott. És mivel az Izráel
fiai láták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre; Mózes a leplet ismét orcájára
borítá, mígnem beméne, hogy Ővele - Istennel - beszéljen” (2 Móz. 34,29-35). És így folytatódik a
kijelentés: „De megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, gondolkozásuk,
értelmük, felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig megmaradt, és ott van, az
Ószövetség olvasásánál, és felismerésénél felfedetlenül, s rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban
tűnik el, válik hatástalanná, és érvénytelenné. [Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba.
Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a
Krisztusban veszti hatályát]. Sőt mind máig, vagyis mai napig, valahányszor olvassák Mózest, lepel
borul az ő szívükre, lepel takarja bensőjüket. Mikor pedig megtérnek, vagyis amint odafordulnak az
Úrhoz, lehull a lepel, és eltűnik, elvétetik a takaró” (2 Kor. 3,13-16). Az Emmausi tanítványok az Úr
Jézus halála után – amikor még nem kapták meg a Szent Szellemet – sem értették, hogy történhetett,
hogy Mesterüket kivégezték. Az Úr Jézusnak kellet elmagyarázni az Írásokból a történteket. És Ő: „…
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza, és értelmezi vala nékik a teljes
Szentírásban, amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27). És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis
leplezett, és nem elég világos a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem
világos, akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, gondolkozását, mert
hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának, a Krisztus dicsőségéről szóló
evangélium világosságát, aki az Isten képe, képmása” (2 Kor. 4,3-4).
Ján. 5,41 Dicsőséget103 elismerést, tisztességet, megbecsülést,
dicséretet emberektől nem nyerek, és nem fogadok el.
Ján. 5,42 De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs
meg bennetek:
Ján. 5,43 Én az én Atyám nevében, az Ő hatalmával, és tekintélyével
jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a saját nevében, azt
befogadnátok.
Ján. 5,44 Mi módon, és hogyan hihettek ti, és hogy volnátok képesek
hitre jutni, akik egymástól nyertek dicsőséget, tekintélyt, tisztességet,
megbecsülést, dicséretet. És azt a dicsőséget, azt a méltóságot,
tekintélyt, tisztességet, megbecsülést, dicséretet, amely az egy Istentől
van, nem keresitek, nem kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem
vágytok rá.
Ján. 5,45 Nehogy azt gondoljátok, ne feltételezzétek, és ne higgyétek,
hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket,
Mózes, akiben ti reménykedtetek.
Ján. 5,46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert
ugyanis énrólam írt ő.
Ján. 5,47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én
az én beszédeimnek, az én kijelentéseimnek, élő igéimnek104

103
Dicsőség (doxa): elismerés, tisztesség, megbecsülés, dicséret.
104
Egy példázatban így szól az Úr: „… Van Mózesük és prófétáik; hallgassák
azokat, és hallgassanak rájuk. De: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak,
még az sem győzi meg őket, mert még annak sem adnának hitelt, és még annak
sem hisznek majd, ha valaki a halottak közül feltámad” (Luk. 16,29.31). Az Úr
Jézus a tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és
minden prófétáktól fogva, magyarázza, és értelmezi vala nékik a teljes
Szentírásban, amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27). Hiszen már az Édenben így
hangzik az ígéret a „mag”-ról a céltévesztett ember számára: „És monda az Úr
Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom, és
minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
És ellenségeskedést támasztok közötted és az asszony között, a te magod között,
és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod”
(1 Móz. 3,14-15). Ezt a „magot” kapja meg Ábrahám, és örökli Jákób, és Izsák:
„Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te
magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a
te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És
megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél
az én beszédemnek” (1 Móz. 22,17-18). Ez a „mag” fiúgyermekként fog belépni a
világba: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő
vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek,
örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és
békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és
Ján. 6. Az örök élet beszéde

Ján. 6,1 Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.
Ján. 6,2 És nagy sokaság, nagy tömeg követé,105 és csatlakozott hozzá,
és kísérte őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, ahogyan a
betegeket meggyógyította106
Ján. 6,3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.

megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek

Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” (Ésa. 9,6-7). Az lesz a jel, hogy
beteljesedett az ígéret, hogy szűztől fog születni: „Ezért ád jelt néktek az Úr
maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, aminek
jelentése: velünk az Isten” (Ésa. 7,14). Ez a gyermek Dávid magvából származik:
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat,
és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot
cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan
lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi megigazulásunk!”
(Jer. 23,5-6). Ő király lesz: „És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy
pásztora lesz mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s
parancsolataimat megőrzik és cselekszik” (Ezék. 37,24). És egyben próféta is lesz:
„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül olyat,
mint én: azt hallgassátok” (5 Móz. 18,15). És így folytatja az Úr Jézus: „… Ezek
azok a beszédek, igék, melyeket szóltam és beszéltem néktek, mikor még veletek
valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes
törvényében, Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki, és
a prófétáknál, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknél és a
zsoltárokban én felőlem” (Luk. 24,44).
105
Követé (akolútheó): csatlakozott hozzá, és kísérte.
106
És özönlöttek hozzá az emberek, mert az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát,
hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva
azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, a mennyek a királyságának
örömhírét. Gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget, és minden
fogyatékosságot, rosszullétet, minden bajt, és gyengeséget,és krónikus jellegű fizikai
rendellenességet az emberi szervezetben. És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék
mindazokat, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan valának, és minden szenvedőt, a
különféle betegségekben, súlyos nyavalyákban és kínokban, gyötrelmekben sínylődőket. Akiket
különféle betegségek és bajok gyötörtek, a fájdalmas bajokban szenvedőket, ördöngösöket,
démonoktól megszállottakat, démonizáltakat, epilepsziásokat, holdkórosokat és gutaütötteket,
bénákat, és inaszakadtakat. És meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság, egy egész tömeg követé őt,
és szegődött nyomába, és csapatostól kísérték Galileából és a Tízvárosból - Dekapoliszból - és
Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról való tartományokból” (Mát. 4,23-25). „És nagy
sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat, csonkákat,
nyomorékokat és sok más beteget, és odahelyezték, oda tették őket a Jézus lábai elé; és Ő
meggyógyítá őket” (Mát. 15,30). Az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá:
„Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, sok megszállottat, és egy szóval kiűzé a
tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta
mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket” (Mát.
8,16-17).
Ján. 6,4 Közel vala pedig húsvét,107 a pászka, a zsidók, a júdeaiak
ünnepe.
Ján. 6,5 Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy
sokaság, nagy néptömeg közeledik, és jő hozzá, monda Filepnek:
Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
Ján. 6,6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga
tudta, mit akar vala cselekedni.
Ján. 6,7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár áru kenyér nem elég
ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset, hogy
mindegyiknek jusson egy-két falat.
Ján. 6,8 Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon
Péter testvére:
Ján. 6,9 Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala;
de mi az ennyinek?
Ján. 6,10 Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala
pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, szám szerint mintegy
ötezren.
Ján. 6,11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a
tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképpen a
halakból is, amennyit akarnak vala.
Ján. 6,12 Amint pedig betelnek és jóllaknak, monda az ő
tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi
el ne vesszen, hogy semmi ne menjen kárba.
Ján. 6,13 Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt
árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők
után108

107
Húsvét (paszkha): a pászka.
108
Nagy tömeg gyűlt össze, hogy hallgassa az Úr Jézust, és meggyógyuljanak betegségeikből, ezt
Máté így írja le: „Mikor pedig esteledett és későre járt már az idő, hozzá mennek az ő tanítványai,
mondván: Puszta, sivár, lakatlan, elhagyatott hely ez, és az idő már elmúlt, és már későre jár. Bocsásd
el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek maguknak eleséget. Jézus pedig monda
nékik: Nem szükség elmenniük; adjatok nékik ti enniük. Azok pedig mondának néki: Nincsen itt
egyebünk, csupán öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám. És mikor
megparancsolá a sokaságnak, a tömegnek, hogy üljenek le a fűre, kezébe vevé az öt kenyeret és két
halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada, és megáldotta; és megtörte a kenyereket, adá a
tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak, a tömegnek. És miután mindnyájan evének, és
jóllaknak, felszedték a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral. Akik pedig ettek vala, mintegy
ötezren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül” (Mát. 14,15-21). Márk
bizonyságtétele:Az apostolokat szolgálatra küldi ki az Úr: És amikor az apostolok visszatértek és
összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is amiket
tanítottak vala. Ő pedig monda nékik: Jertek el velem csupán ti magatok valamely puszta és lakatlan
helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, hogy még evésre sem volt
alkalmas idejük. És elmenének hajón egy puszta és lakatlan helyre csupán ő maguk. A sokaság pedig
meglátta őket amint mennek vala, és sokan megismerik Őt; és minden városból összefutottak oda
gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek. És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és
Ján. 6,14 Az emberek azért látva a jelt, a csodát, amelyet Jézus tőn,
mondának: Bizonnyal ez ama próféta109 aki eljövendő vala a világra110

megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.
Mikor pedig immár nagy idő vala, az idő már későre járt, hozzámenvén az ő tanítványai mondának:
Puszta és lakatlan ez a hely, és az idő már későre jár: Bocsásd el őket, hogy elmenvén a környező
településekre, majorokba és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret; mert nincs mit enniük. Ő pedig
felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz,
kétszáz dénár árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van?
Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt kenyerünk van és két halunk. És parancsolá
nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepednek azért
szakaszonként, százával és ötvenével. Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre
tekintvén, hálákat ada, és megáldotta; és megtörte a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék
azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között. Evének azért mindnyájan, és jól is laknak; És
maradékot is szednek fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is ami maradt. Akik pedig a kenyerekből
ettek, mintegy ötezren valának férfiak” (Márk. 6,30-44). Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által
tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek. És azokat
maga mellé vévén, elvonult magányosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére. A sokaság pedig
amikor észrevette ezt, utánament: és Ő örömmel fogadván őket, szóla és beszélt nékik az Isten
országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük azokat meggyógyítá. A nap pedig hanyatlani
kezdett; és a tizenkettő őhozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a
környező településekre, falvakba és majorokba, hogy ott megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt
puszta és lakatlan helyen vagyunk. Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig
mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk
eledelt az egész sokaságnak. Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő
tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenenként. És akképpen cselekednek, és leültették
valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre és megáldá
azokat, és megtörte; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Evének azért és
megelégednek, és jóllaknak mindnyájan; és felszedték, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét
kosárral” (Luk. 9,10-17). Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat… Nagyok az
Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban, és kikutathatják akiknek
csak kedvük telik benne. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, az Ő munkája fenséges és ékes, és
igazsága megmarad mindvégig és örökre. Emlékezetet szerzett az ő csodálatos dolgainak,
emlékezetessé tette csodáit; kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az
ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5). „Mindenki szemei tereád vigyáznak, és mindenki várakozva
néz rád, és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt
ingyen, kegyelmesen. Igaz az Úr minden ő útjában, és minden dolgában kegyelmes, és minden tette
jóságos” (Zsolt. 145,15-17). „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért és szeretetéért, és az
emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket” (Zsolt. 107,8-
9). Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről: „Egyszer jöve pedig egy férfi
Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és
megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában. De ő monda: Add a népnek, hadd egyenek. Felele az ő
szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert
ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az
Úrnak beszéde szerint” (2 Kir. 4,42-44). A szabadban összegyűlt tömegnek szólta az Úr Jézus az igét,
betöltve azt a próféciát, amely azt mondja: „Szerezd el kivül a te dolgodat, és készíts elő a te
meződben; annakutána építsd a házadat” (Péld. 24,27). És a Lukács Evangélium mutatja meg, hogy
miről is szól a prófécia, és a tömeg etetése: „Akkor monda az Úr a szolgának: Eredj el az utakra és a
sövényekhez, és a kerítésekhez, és az ösvényekre, és unszolj mindenkit, hogy bejöjjön, hogy megteljék
az én házam” (Luk. 14,23).
109
Próféta (prophétész): Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, aki Tőle vesz
Igéket, és az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy.
110
Mert azt mondta a nép, hogy: „… Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az
Isten megtekintette, és meglátogatta az ő népét. [Más fordítás: és: Eljött Isten,
Ján. 6,15 Jézus azért, amint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt
elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
Ján. 6,16 Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a
tengerhez,
Ján. 6,17 És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl
Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk
Jézus.
Ján. 6,18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala, és a
hullámok egyre magasabbak lettek.
Ján. 6,19 Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamatnyira
beevezének, megláták Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz
közeledik vala: és megrémülének.
Ján. 6,20 Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
Ján. 6,21 Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama
földnél vala, amelyre menének111

hogy segítsen az Ő népének]” (Luk. 7,16). „… Ez Jézus, a galileai Názáretből

való próféta” (Mát. 21,11). Az emmausi tanítványok is csak a megígért prófétát
látták Benne, és így válaszoltak a feltámadott Úrnak:„És monda nékik: Micsoda
dolgok? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki
próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép
előtt” (Luk. 24,19). Hiszen így hangzott Isten ígérete Mózesen keresztül:
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet
adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha
valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én
megkeresem azon, és azt én felelősségre vonom!” (5 Móz. 18,18-19).
111
Máté bizonyságtétele így hangzik: Az ötezer ember megvendégelése után az
Úr: „És mindjárt kényszeríti Jézus az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba,
és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot, a tömeget. És
amint elbocsátá a sokaságot, a tömeget, felméne a hegyre, magányosan
imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott. A hajó pedig immár a
tenger közepén vala, mert már messze, több stádiumnyira eltávolodott a parttól,
és a hullámok között hányódott, küszködött a hullámokkal; mivelhogy a szél
szembe fújt vala, mert ellenszél volt. Az éjszaka negyedik részében pedig a víz
tükrén elindult feléjük, és hozzájuk méne a tengeren járván. És mikor
észrevették, és meglátták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémülnek, és
megrettentek, megijedtek, megriadtak, azt mondván: Ez kísértet; és a félelem
miatt össze-vissza kiabáltak. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván:
Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! Péter pedig felelvén néki monda: Uram, ha te
vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel! És
Péter kiszállván a hajóból, elindult, és jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen.
De amikor azonban az erős szélre figyelt, és nézett, megijedt, megriadt, félt; és
süllyedni kezdett, kiálta, és hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít mondván: Uram,
tarts meg, ments meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván felé a kezét,
megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amikor
Ján. 6,22 Másnap a sokaság, amely a tengeren túl állott vala, látva,
hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, amelybe a Jézus
tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival
a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el,
Ján. 6,23 De jöttek más hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, ahol
a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:

beléptek a hajóba, elállt a szél. A hajóban levők pedig hozzámenvén,

leborulának előtte, és térdre borulva imádták, és megvallották, mondván:
Bizony, valóban Isten Fia vagy” (Mát. 14,22-33). Ez a megtapasztalás indítja arra
Péter apostolt, hogy így bátorítson: „Minden gondotokat, nyugtalanságot,
aggodalmat Őreá vessétek, és minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert néki
gondja van reátok, és gondoskodik rólatok, törődik veletek” (1Pét 5,7). És Pál
apostol is arra buzdít, hogy: „Semmi felől ne aggódjatok, semmi gondot ne
hordozzatok, és semmi felől ne tépelődjetek, és ne nyugtalankodjatok…” (Fil.
4,6). Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatételéről: „És mikor beesteledék,
a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon. És látá őket, amint
vesződnek és küszködnek az evezéssel; mert a szél szembe fúj vala velük,
ellenszelük van; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és
el akar vala haladni mellettük. Azok pedig látván őt a tengeren járni, kísértetnek
hitték, és felkiáltanak; Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülnek,
megrettennek. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én
vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig
magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala” (Márk. 6,47-51). Mert Ő
az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait, és tetteit, és az
ő csodáit a mélységben. Szólott ugyanis és szavára forgószél támadt, amely
felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a
fenékig süllyednek, majd a mélybe zuhantak; egész lényük elolvadt az ínségben,
és kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek és imbolyognak, és tántorgának,
mint a részeg, és minden bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az
ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti
kiszabadítoja őket. Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, lecsendesítette a
forgószelet, és megcsendesedtek a habok, és elcsitultak a hullámok. És örülnek,
amikor azok elsimultak, és vezérli őket az ő kívánságuknak partjára a kívánt
kikötőbe” (Zsolt. 107,24-30). Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és
a tenger hullámain tapos, és a tenger hullámhegyein lépdel” (Jób. 9,8). Hát:
„Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te
hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a
dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak,
te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10). Már Ézsaiáson keresztül így bátorít az
Úr: „És most, oh Jákób így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne
félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vizen mégy
át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem
égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged” (Ésa. 43,1-2).
Ján. 6,24 Mikor azért látta a sokaság, a néptömeg, hogy sem Jézus,
sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és
elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.
Ján. 6,25 És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester,
mikor jöttél, és hogy kerültél ide?
Ján. 6,26 Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom
néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket112 és csodákat láttatok,
hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.
Ján. 6,27 Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az
eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad
majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.113
Ján. 6,28 Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy Istennek tetsző
dolgokat tegyünk?
Ján. 6,29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Istennek tetsző dolog,
hogy higgyetek abban, akit ő küldött114
Ján. 6,30 Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy
lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?115
112
Jeleket (szémeion): jel, ismertetőjel; jegy (általában az önmagán túlutaló
történés, esemény, cselekvés jelölésére szolgáló kifejezés. jel, jelzés.
113
Lukács bizonyságot tesz az Úr Jézus elpecsételéséről: „Történt pedig, hogy
mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott,
megnyilatkozik az ég. És leszálla őreá a Szent Szellem testi ábrázatban, mintegy
galamb alakjában, és szózat lőn, és hang hallatszott a mennyből, ezt mondván:
Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22). Mert
Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek
Szelleme, szakértelemnek és ügyességnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és
erőnek Szelleme az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme a szentség
Szelleme” (Ésa. 11,2). Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr
mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).
114
És megismétli János apostol, hogy mi az Istennek tetsző dolog: „Ez pedig az
ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében... (1
Ján. 3,23).
115
Az Úr Jézus minden csodatette után és minden esetben jelet, vagyis csodát
kérnek tőle. Amikor négyezer embert etet meg hét kenyérből és néhány halból:
„És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérék őt, hogy
mutasson nékik mennyei jelt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor esteledik, azt
mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert
az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők
jeleit pedig nem tudjátok? E gonosz és parázna nemzetség, és nemzedék jelt
kíván, jelet követel; és nem adatik néki más jel, hanemha a Jónás prófétának
jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4). Az Úr Jézus démonokat űz, a
sokaság álmélkodik, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak, és
követelnek tőle” (Luk. 11,16). „És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni,
és kezdtek vitatkozni vele, mennyei jelt kívánván, és követelve tőle, hogy
Ján. 6,31 A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van
írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük.
Ján. 6,32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja
majd néktek az igazi, a valódi mennyei kenyeret116

kísértsék őt. Ő pedig szellemében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a

nemzetség, és ez a nemzedék? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a
nemzetségnek, és nemzedéknek. És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a
túlsó partra méne” (Márk. 8,11-13). Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a
templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket
cselekszed?” (Ján. 2,18). „Mikor pedig az egyre nagyobb sokaság hozzá
gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség, és nemzedék gonosz nemzedék: jelt
kíván és követel, de más jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama
jele. Mert miképpen Jónás jelül volt a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az
embernek Fia is e nemzetségnek és nemzedéknek. A Délnek királynéasszonya
felkél majd az ítéletkor e nemzetség férfijaival, és elítéli őket: mert ő eljött a
földnek széléről, a föld végső határáról, hogy hallhassa a Salamon bölcsességét;
és ímé nagyobb van itt Salamonnál. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak
majd fel e nemzetséggel, és elítélik ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás
prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál” (Luk. 11,29-32). Pál apostol így
beszél a hitetlen emberről: „És miközben a zsidók, a judabeliek jelt kívánnak. A
görögök, a pogányok pedig bölcsességet keresnek és követelnek.” De mi a
legnagyobb csodát hirdetjük nekik, mert: mi a megfeszített Krisztust hirdetjük,
aki a zsidóknak, a judabelieknek ugyan megütközés, tőr, kelepce, sértő, bántó
dolog, botlás köve a pogányoknak, a nemzeteknek pedig bolondság, balgaság,
oktalanság, képtelenség” (1Kor. 1,22).
116
A pusztai vándorlás alatt az Úr mannát adott Izráel fiainak enni: „Mikor
pedig a harmatszállás megszünék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek
valának, aprók, mint a dara a földön. Amint megláták az Izráel fiai, mondának
egymásnak: Mán ez! Mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez
az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül. Az Izráel fiai pedig negyven
esztendőn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig,
míg a Kánaán földének határához jutának” (2 Móz. 16,14-15.35). De a nép hamar
ráunt a mennyei kenyérre, és így panaszkodott: „Visszaemlékezünk a halakra,
amelyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a
párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk
eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb, mint manna. A
manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe, pedig mint a
bdelliomnak színe, hasonló az illatos gyantacsepphez. Kiomol vala pedig a nép,
és szedik vala a mannát, és őrlik vala kézi malmokban, vagy megtörik vala
mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az
íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé. Mikor pedig a harmat leszáll vala a
táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra” (4 Móz. 11,5-9). Ezért
Nehémiás így tesz bűnvallást Istenünknek: „És kenyeret az égből adál nékik
éhségükben, és vizet a kősziklából hozál ki nékik szomjúságukban; és mondád
Ján. 6,33 Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és
életet ád a teremtett világnak.
Ján. 6,34 Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a
kenyeret!
Ján. 6,35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama
kenyere117 az az élővé tevő hatalom; aki hozzám jő, semmiképpen
meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha118

nékik, hogy menjenek be és bírják a földet, melyre nézve fölemelted kezedet,

hogy nékik adod. Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodának, gőgösek voltak, és
megkeményíték nyakukat és nem hallgaták parancsolataidat. És vonakodának
engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csodatételeidről, amelyeket
velük cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák fejüket, hogy
visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban. De te bűnbocsánatnak Istene
vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem
hagytad őket” (Nehem. 9,15-17). Dávid így énekel erről: „És ráparancsolt a
felhőkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta. És hullatott reájuk mannát
eledelül, és mennyei gabonát adott nékik. Angyalok kenyerét ette az ember,
bőséggel vetett nékik. (Más fordítás: Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt
küldött, hogy jóllakjanak)” (Zsolt. 78,23-25). A kenyérhez pedig húst is adott az
Úr: „Kérésükre fürjeket hozott, és mennyei kenyérrel tartotta jól őket” (Zsolt.
105,40). Pál apostol így beszél a testi keresztényekhez: „És mindnyájan egy és
ugyanazt a szellemi eledelt ették” (1 Kor. 10,3). És a szellemi embernek kijelenti,
hogy ezek: „Melyek csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de
teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17).
117
Életnek kenyere (ho artos ho zón): az az élővé tevő hatalom.
118
Mert: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké
meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó
víznek kútfeje, és forrása lesz őbenne” (Ján. 4,14). Mert ez a prófécia is az Úr
Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek,
nem rettegek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem
szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa. 12,2-3). „És
vezérel téged az Úr szüntelen, kopár földön is jól tart téged, és megelégíti egész
lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a
megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11). És
így folytatja az Úr: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is,
kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és
ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és
keresményeteket, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet?
Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék teljes
lényetek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket, figyeljetek rám és jertek hozzám;
hallgassatok rám, és élni fogtok, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt
való változhatatlan kegyelmességem szerint” (Ésa. 55,1-3). És hogy ki szólt a
prófétán keresztül azt János apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „Az
ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki
szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás
Ján. 6,36 De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem
hisztek.
Ján. 6,37 Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki
hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem, el nem küldöm, és nem
taszítom el.
Ján. 6,38 Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam
akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.
Ján. 6,39 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy
amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam
azt az utolsó napon.
Ján. 6,40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy
mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én
feltámasszam azt az utolsó időben119
Ján. 6,41 Zúgolódnak azért a zsidók, a júdeaiak ő ellene, hogy azt
mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.
Ján. 6,42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi
ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez, hogy: A
mennyből szállottam alá?120

mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala
a Szellemről, amelyet veendők valának az őbenne hívők: mert még nem adatott a
Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőíttették meg” (Ján. 7,37-39).
119
És így folytatja az Úr Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én
beszédemet, az én igémet hallja, megérti, és felfogja, és hisz és bízik abban, aki
engem elbocsátott, az örökkévalóságon át tartó, természetfeletti élete van. És
nem megy az ítéletre, hanem általment a halálból az életre. Én semmit sem
vagyok képes tenni magamtól. Amint hallok, úgy és a szerint döntök, határozok,
és az én döntésem igazságos, jogos, méltányos, pártatlan. Mert nem a magam
akaratát keresem, nem a saját elhatározásomat követem, hanem annak akaratát,
elhatározását kutatom, vizsgálom, igyekszem követni, aki elküldött engem, az
Atyáét” (Ján. 5,24.30). Mert az az Isten akarata: „Hogy mindenki, aki hitre jut
Őbenne, el ne vesszen, el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem örök élete
legyen Őbenne” (Ján. 3,15).
120
Az Úr Jézust nem fogadják el Názáretben sem, erről így számol be Máté: „És
visszatért a saját városába, és hazájába érve, tanítja vala őket az ő
zsinagógájukban a gyülekezés helyén, annyira, hogy álmélkodnak és elámulva
magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan ezt
mondják vala: Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők. És honnan van
csodatevő ereje? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e
Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az
ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél
mindezek? És honnan kapta mind e hatalmat? És megbotránkoznak vala
őbenne, és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe és csapdába estek”
(Mát. 13,54-56). Márk bizonyságtétele: Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát:
Ján. 6,43 Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás
között!
Ján. 6,44 Senki sem jöhet én hozzám, mert nem képes rá, hanemha az
Atya vonja és vonzza azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom
azt az utolsó időben121
Ján. 6,45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől
tanítottak lesznek. Valaki azért valóban az Atyától hallott, és tanult, és
megértette, amit tanult, én hozzám jő122

„És Jézus akkor kiméne és eltávozott onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt

az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában;
és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét vannak ennél
ezek? És mely bölcsesség az, ami néki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek
keze nyomán támadnak, hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem
ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és
Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És
megbotránkoznak vala őbenne. Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta
tisztesség nélkül, és nem vetik meg a prófétát másutt csak a maga hazájában, és
a rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak
néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit (Más fordítás: Nem is tudott itt
egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve -
meggyógyított). És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül
járja vala a környező falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6). Mert aki azt hiszi, hogy
ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a
Krisztus, róla senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27).
121
És így folytatódik a kijelentés arról, aki magához vonzza az embert: „És én,
ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Ján. 12,32). Mert
megnyitja a szíveket, hogy meghallják, és megértsék az Igét: „És egy Lidia
nevű, Thiatira városbeli bíborárus asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk.
Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál mond vala”
(Csel. 16,14). És hogy ki nyitja meg a szíveket, arról így szól Isten igéje: „Az Úr
pedig a Szellem…” (2 Kor. 3,17).
122
Mert: „… új szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok
az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből
megtérnek hozzám” (Jer. 24,7). És megismétli az Úr: „És adok nékik egy szívet,
és új szellemet adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok
nékik hússzívet; Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék
és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük”
(Ezék. 11,19-20). És ezután már: „… nem tanítja többé senki az ő felebarátját, sem
egyik ember a másikat, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az
Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt
mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem
emlékezem” (Jer. 31,34). Az apostol megismétli a próféciát, amely Krisztusban
beteljesedett: És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván:
Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig”
(Zsid. 8.11). És az Úr gyermekeihez így szól az Úr: „És néktek kenetetek van a
Ján. 6,46 Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istenből van, az
látta az Atyát123
Ján. 6,47 Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök,
természetfeletti élete, az életnek egy más létezési formája van annak124

Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek

marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint
az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként
megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne” (1 Ján. 2,20.27).
123
Mert: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya
kebelében van, az jelentette, és nyilatkoztatta ki Őt. Ő hirdette meg
félreérthetetlenül, és tette nyilvánvalóvá” (Ján. 1,18). Mózes kéri az Urat: „És
mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr:
Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és elvonultatom
előtted egész fenségemet, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin
könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban, mondá, nem
láthatod; mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. És monda
az Úr: Ímé van hely énnálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy, mikor elvonul
előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel
betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról
meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod, mert senki sem láthatja meg” (2
Móz. 33,18-23). A testté lett Ige – az Úr Jézus – kijelentése: „Mindent nékem adott
át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak
az Atya; az Atyát sem ismeri senki, és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya,
csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22). És
az Úr Jézus újra -és újra kijelenti az Atyát a Júdabelieknek: „Kiálta azért Jézus
a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok,
honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, aki engem
elküldött, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok, tőle
származom, és ő küldött engem” (Ján. 7,28). „Mondának azért néki: Hol van a te
Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem
ismernétek, az én Atyámat is ismernétek” (Ján. 8,19). És az Övéinek: „Ha
megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól
fogva ismeritek őt, és látjátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk
az Atyát, és az elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és
még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mi módon
mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján. 14,7-9). „Övé egyedül a
halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen, megközelíthetetlen világosságban lakozik;
akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: övé a tisztelet és
örökkévaló hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,16). Szeretteim, szeressük egymást: mert a
szeretet az Istenből van; és mindaz, aki szeret, az Istenből született, és ismeri az
Istent” (1 Ján. 4,7). És bár: Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást,
az Isten lakik bennünk, és bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett
bennünk” (1 Ján. 4,12).
124
És így folytatódik a kijelentés: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő
egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, el ne pusztuljon,
Ján. 6,48 Én vagyok az életnek kenyere.
Ján. 6,49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
Ján. 6,50 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki
egyék belőle és meg ne haljon.
Ján. 6,51 Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá;
ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet
én adok, az én hústestem, amelyet én adok a világ életéért.
Ján. 6,52 Tusakodának, és vitatkozni kezdtek a zsidók, a júdeaiak
egymás között, és ezt kérdezték: mondván: Mi módon adhatja ez
nékünk a hústestét, hogy azt együk?125
Ján. 6,53 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
Ha nem eszitek az ember Fiának hústestét, és nem isszátok az ő vérét,
nincs élet bennetek.
Ján. 6,54 Aki eszi az én hústestemet és issza az én véremet, örök élete
van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Ján. 6,55 Mert az én hústestem bizony valóságos étel és az én vérem
bizony valóságos ital.
Ján. 6,56 Aki megrágja, és eszi az én hústestemet, és issza az én
véremet, az én bennem lakozik és én is abban.

hanem örök élete legyen, örök életetet birtokoljon. Aki hitre jut Őbenne, nem
esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a - sátán - hatalma alatt. Aki pedig
nem hisz nem jut hitre, mert végleg elutasította Őt, már ítélet alatt van; mert
marad a kárt hozó a - sátán - hatalma alatt, mivelhogy nem hitt nem jutott hitre,
az Isten egyszülött Fiának nevében, és végleg elutasította Őt” (Ján. 3,16.18). És:
„Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged, és nem hisz a Fiúnak,
nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36). „Aki hisz az Isten
Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette
őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő
Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az
élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az
élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12). Az Úr Jézus bizonyságtétele küldetéséről:
„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet, az én igémet hallja
és hisz abban, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy ítéletre,
hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24). Mert: „Az pedig annak az
akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök
élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon” (Ján. 6,40).
125
Ugyanis a törvény kimondta: „És ha valaki Izráel házából, vagy a köztük
tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: ellene fordulok annak az
embernek, aki a vért megette, és kiirtom azt az ő népei közül. Mert a hústestnek
élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül
legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.
Azért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek; a köztetek
tartózkodó jövevény, az idegen se egye meg a vért” (3 Móz. 17,10-14).
Ján. 6,57 Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által
élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.
Ján. 6,58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy,
mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának. Aki ezt a kenyeret
eszi, él örökké.
Ján. 6,59 Ezeket mondá a zsinagógában, amikor tanít vala
Kapernaumban.
Ján. 6,60 Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül,
mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?
Ján. 6,61 Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az
ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat, tőrbe csal,
elgáncsol, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, és felháborít?
Ján. 6,62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, ahol
előzőleg vala?!126
Ján. 6,63 A Szellem az, aki megelevenít, életre kelt, és életet ad, a
hústest nem használ semmit: a beszédek a kijelentések, amelyeket én
szólok néktek, Szellem és halhatatlan élet.
Ján. 6,64 De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert
eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki
elárulja, és aki ki fogja szolgáltatni őt127
Ján. 6,65 És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet,
mert senki sem képes rá hogy hozzám jöjjön, hanemha az én Atyámtól
van megadva néki.
Ján. 6,66 Ettől fogva sokan visszavonulának, és visszahúzódtak az ő
tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.
Ján. 6,67 Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é
menni?
Ján. 6,68 Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök
életnek beszéde, Igéje van te nálad.
Ján. 6,69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az
élő Istennek Fia128

126
Már korábban kijelentette az Úr Jézus, hogy honnan jött: „És senki sem ment fel a mennybe,
hanemha az, aki a mennyből szállott alá, aki a Mennyből jött le, az embernek Fia, aki a mennyben
van” (Ján. 3,13). Mert az Úr Jézus a második ember, aki nem teremtetett, hanem Istenből
születetett: „Az első ember földből, porból formált, földi, mert porból alkották; a második ember, az
Úr, mennyből való, mennyei” (1 Kor. 15,47). Ő: „… az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van…”
(Ján. 1,18). Pál apostol bizonyságtétele: „Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba... Az
pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre” (Eféz. 4,8-9).
127
Hiszen az Úr Jézus: „… nem szorult rá, és nem volt szüksége arra, hogy valaki bizonyságot tegyen
az emberről; mert magától is tudta, mi volt,és mi lakik az emberben” (Ján. 2,25) Már Dávid így
prófétál az Úrról: „Az Úr tudja az embernek gondolatait, hogy azok hiábavalók” (Zsolt. 94,11).
128
Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére méne, megkérdé
tanítványait, mondván. Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának:
Ján. 6,70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a
tizenkettőt? És egy közületek ördög129
Ján. 6, 71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta,
ez készült őt elárulni és kiszolgáltatni, noha egy volt a tizenkettő
közül.

Ján. 7. Az élő víz igérete;

Ján. 7,1 És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala
Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt
megöljék.
Ján. 7,2 Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep, a
lombsátorok ünnepe130

Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták
közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Ki vagyok? Simon Péter pedig felelvén, monda:
Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia,
mert nem hústest és vér jelentette ki ezt néked, és leplezte le előtted, hanem az én mennyei Atyám”
(Mát. 16,13-17). Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot Pál
apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva
a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott engem az én
anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse, kinyilatkoztassa, leleplezze az ő
Fiát énbennem, hogy örömhírként hirdessem őt a pogányok, a nemzetek között: azonnal nem
tanácskoztam hústesttel és vérrel, és azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam”
(Gal. 1,15-16). Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki. Erről tesz bizonyságot a
Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván beszélni
kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva, hirdeti néki a Jézust. És amint tovább haladtak az
úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik, az udvari főember: Ímhol a víz: mi gátol, és mi
akadálya annak, hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig
felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállnak
mindketten a vízbe, Filep és a komornyik, az udvari főember; és bemeríti őt” (Csel. 8,35-38). Pál
megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése után azonnal, mert
így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem kijelentését: „… prédikálá a
zsinagógákban hogy ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20). És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia,
az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15).
129
Ördög (diabolosz): vádló, rágalmazó, hibáztató, félrevezető, ellenség,
ellenálló; vagyis a Sátán.
130
Az Úr a törvényben elrendelte: „Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj
Izráel fiainak: Ugyanennek a hetedik hónapnak tizenötödikén a sátorok ünnepe
legyen az Úrnak hét napig. Az első napon szent gyülekezés legyen, semmi
robota, - semmilyen foglalkozáshoz tartozó - munkát ne végezzetek. Hét napon
áldozzatok az Úrnak tűzáldozatot, a nyolcadik napon pedig szent gyülekezésetek
legyen, és újra tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak; berekesztő ünnep ez, semmi
robota - semmilyen foglalkozáshoz tartozó - munkát ne végezzetek azon” (3 Móz.
23,33-36). És a törvény magyarázatában az engedelmesség eredményét is
elmondja az Úr: „A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyűjtöd a termést
a te szérűdről és sajtódról. És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te
leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy,
Ján. 7,3 Mondának azért néki az ő atyjafiai, a testvérei: Menj el innen,
és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a te
tevékenységedet, amelyeket cselekszel.
Ján. 7,4 Mert senki sem cselekszik titkon semmit, aki maga
ismeretessé akar lenni, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt.
Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak. Tedd
láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté magadat a világ előtt.
Ján. 7,5 Mert az ő atyjafiai, a testvérei sem hittek benne131
Ján. 7,6 Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt132 még
nincs jelen; a ti időtök pedig mindig készen van és alkalmas.
Ján. 7,7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl; mert én
bizonyságot teszek felőle, és tanúskodom, hogy az ő cselekedetei
gonoszak133 károsak, veszélyesek, ellenségesek, és romlást árasztók.

akik belül vannak a te kapuidon. Hét napig ünnepelj az Úrnak, a te Istenednek

azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr; mert megáld téged az Úr, a te Istened
minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában; azért örvendezz igen!”
(5 Móz. 16,13-15). „És megírá Mózes e törvényt, és adá azt a papoknak, a Lévi
fiainak, akik hordozzák az Úr szövetségének ládáját, és Izráel minden vénjének.
És megparancsolá nékik Mózes, mondván: A hetedik esztendő végén, az
elengedés esztendejének idejében, a sátorok ünnepén. Mikor eljön az egész
Izráel, hogy megjelenjék az Úr előtt, a te Istened előtt azon a helyen, amelyet
kiválaszt: olvasd fel e törvényt az egész Izráel előtt fülük hallására. Gyűjtsd
egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, aki
a te kapuidon belül van, hogy hallják és tanuljanak, hogy féljék, tiszteljék az
Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden igéjét. És
az ő fiaik is, akik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti
Isteneteket kell félni, tisztelni mind addig, amíg éltek azon a földön, amelyre
általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt” (5 Móz. 31,9-13).
131
A testvérei ugyanazt vallották, mint akik azt hitték, hogy ismerik az Urat:
„Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és az ő
testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is
nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek, és honnan
kapta mind e hatalmat?” (Mát. 13,55-56). Amikor hallottak csodatételeiről:
„Amint az övéi ezt meghallák, amikor tudomást szereztek erről, eljövének, hogy
megfogják és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van,
hogy megzavarodott, megháborodott, hogy elvesztette az eszét” (Márk. 3,21).
Csak a Feltámadás után hitték el, hogy Ő az, akinek mondta magát, és akkor:
„Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, s állandóan, kitartóan, állhatatosan
foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és
Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival, a testvéreivel együtt” (Csel.
1,14).
132
Az idő még nincs itt (kairosz): az alkalmas, kijelölt, elrendelt idő még nincs
jelen.
133
Gonosz (ponérosz): káros, veszélyes, ellenséges, romlást árasztó.
Ján. 7,8 Ti menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre
az ünnepre; mert az én időm még nem tölt be, még nem jött el.
Ján. 7,9 Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában.
Ján. 7,10 Amint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne
az ünnepre, nem nyilvánosan, hanem mintegy titkon. Nem
látványosan, hanem mint aki rejtőzni akar.
Ján. 7,11 A zsidók, a júdeaiak azért keresik vala őt az ünnepen, és
mondának: Hol van ő?
Ján. 7,12 És a sokaságban, a tömegben nagy zúgás134 és suttogás vala
ő miatta, és sokféle súgás-búgás volt felőle. Némelyek azt mondják
vala, hogy jó ember; mások pedig azt mondják vala: Nem az, hanem a
népnek hitetője,135 aki félrevezeti a népet, eltévelyíti / bűnre csábítja a
tömeget.
Ján. 7,13 Mindamellett senki sem beszélt vala nyíltan ő felőle a
zsidóktól, a júdeaiaktól való félelem miatt136
Ján. 7,14 Már-már az ünnep közepén azonban felméne Jézus a
templomba, és tanít vala.
Ján. 7,15 És csodálkozának a zsidók, a júdeaiak, mondván: Mi módon
tudja, és hogyan ismerheti ez az írásokat, holott nem tanulta?!
Ján. 7,16 Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom,137 az én
tanításom, nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.
Ján. 7,17 Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e
tudományról, e tanításról, vajon Istentől van-é, vagy én magamtól
szólok?
Ján. 7,18 Aki magától szól, a maga dicsőségét138 és tekintélyét,
megbecsülését, és dicséretét keresi; aki pedig annak dicsőségét és
tekintélyét, megbecsülését, és dicséretét keresi, aki küldte őt, igaz az,
és nincs abban hamisság.139 Az nem Isten nélküli140

134
Zúgás (goggüszmosz): suttogás.
135
Hitető (planaó): félrevezet, eltévelyít / bűnre csábít.
136
Mert a farizeusok azt mondták a népnek: „… Ez az ember nincsen Istentől,
mert nem tartja meg a szombatot…” (Ján. 9,16).
137
Tudomány (didakhé): tanítás, tan.
138
Dicsőség (doxa): tekintély, megbecsülés, dicséret.
139
Hamisság (adikia): igazságtalanság, istentelenség, vagyis az nem Isten
nélküli.
140
És így folytatja az Úr Jézus: „Dicsőséget, elismerést, tisztességet,
megbecsülést, dicséretet emberektől nem nyerek, és nem fogadok el” (Ján. 5,41).
„Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő
parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő
parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, és úgy hirdetem,
amint az Atya mondotta vala nékem” (Ján. 12,49-50). „Aki nem szeret engem, nem
Ján. 7,19 Nem Mózes adta-é néktek a törvényt,141 amely Isten
útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki?. És senki sem
teljesíti, senki sem tartja meg közületek a törvényt, Isten útmutatását,
tanítását. Miért akartok engem megölni? Miért kerestek engem
halálra? Miért törtök az életemre?
Ján. 7,20 Felele a sokaság, a tömeg és monda: Ördög142 van benned.
Démon, egy gonosz szellem vett birtokába, és tart fogva. Ki akar
téged megölni?
Ján. 7,21 Felele Jézus és monda nékik: Egy dolgot cselekvém, és
mindnyájan csodáljátok.
Ján. 7,22 Azért Mózes adta néktek a körülmetélkedést, - nem mintha
Mózestől való volna, hanem az ősatyáktól: - és szombaton,143 a heti
pihenőnapon, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján is
körülmetélitek az embert.
Ján. 7,23 Ha körülmetélhető az ember szombaton, hogy a Mózes
törvénye meg ne romoljon, és érvényét ne veszítse; én rám
haragusztok-é, hogy egy embert egészen meggyógyítottam
szombaton?144
Ján. 7,24 Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!145

tartja meg az én beszédeimet, az én igémet: és az a beszéd, az az ige pedig,

amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem” (Ján.
14,24).
141
A törvény (nomosz / héberül: Tóra / Isten útmutatása, tanítása, amelyet az
Igében jelentett ki.
142
Ördög (daimonion ekhó): démon, gonosz szellem.
143
Szombat (szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napja.
144
Ábrahámhoz – az ősatyához – így szólt az Úr, adva neki a szövetség
örökkévaló jelét: „Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én
közöttem és ti közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férfi
körülmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és
az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcnapos
korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár
háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te
magodból való. Körülmetéltetvén körülmetéltessék a házadban született és a
pénzeden vett; és örökkévaló szövetségül lesz az én szövetségem a ti testeteken”
(1 Móz. 17,10-13). És így folytatja István a szanhedrin előtti prédikációjában. Isten
Ábrahámnak: „adta… a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és
körülmetélé őt nyolcadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkát, a
tizenkét ősatyát” (Csel. 7,8). És ezt a parancsot kapta Izráel is: „A nyolcadik
napon pedig metéljék körül a fiú férfitestének bőrét” (3 Móz. 12,3).
145
Hiszen a törvény – amire hivatkoznak – így hangzik: „Ne legyetek
személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne
Ján. 7,25 Mondának azért némelyek a jeruzsálemiek közül: Nem ez-é
az, akit meg akarnak ölni?
Ján. 7,26 És ímé nyíltan szól, és semmit sem szólnak néki. Talán
bizony megismerték a főemberek, hogy bizony ez a Krisztus?
Ján. 7,27 De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus,
senki sem tudja, honnan való.146
Ján. 7,28 Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind
engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én
magamtól nem jöttem, de igaz, valóságos az, aki engem elküldött, akit
ti nem ismertek.
Ján. 7,29 Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok, őbenne létezem,
és Ő küldött engem147
Ján. 7,30 Akarják, igyekeznek vala azért őt elfogni; de senki sem
emelte reá a kezét, mert nem jött még el az ő órája.
Ján. 7,31 A sokaság közül pedig sokan hívének ő benne; és azt
mondják vala, hogy: A Krisztus mikor eljő, tehet-é majd több, és
nagyobb csodát azoknál, amelyeket ez tett?
Ján. 7,32 Meghallák a farizeusok - az elkülönülő, kirekesztően
vallásos férfiak, - amint a sokaság, a tömeg ezeket suttogja vala felőle;

féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; ami pedig nehéznek tetszik néktek, én
előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt” (5 Móz. 1,17). Bizony: „Ezek is a
bölcsek szavai. Személyt válogatni az ítéletben nem jó” (Péld. 24,23). Mert: „ha
személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint
annak megrontói” (Jak. 2,9).
146
Az Úr Jézus bármit tesz, csodálkoznak, hiszen ők tudják, hogy: „… ez amaz
ácsmesternek fia. Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és az ő testvéreit
Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak?” (Mát. 13,55). Az Úr Jézus
feltámasztja Jairus leányát: „És Jézus akkor kiméne, és eltávozott onnét, és méne
az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat,
tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala,
mondván: Honnét vannak ennél ezek, és honnan veszi ezeket? És mely
bölcsesség az, ami néki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán
támadnak? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak,
Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az
ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala őbenne” (Márk. 6,1-6).
147
És így folytatja az Úr Jézus: „… Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek
engem: mert én az Istenből származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem,
hanem ő küldött, ő bocsátott ki engem” (Ján. 8,42). De: „… senki sem ismeri a
Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja
megjelenteni, kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja
vonni” (Mát. 11,27). És: „ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az
Atyát…” (Ján. 10,15).
és szolgákat küldének a farizeusok és a főpapok, a papi fejedelmek,
hogy fogják el, hogy letartóztassák őt.
Ján. 7,33 Monda azért nékik Jézus: Egy kevés, egy rövid ideig még
veletek, és a tiétek vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött
engem.
Ján. 7,34 Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol én
vagyok, ti nem jöhettek nem kerülhettek, és nem juthattok oda, mert
nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda
kerüljetek.
Ján. 7,35 Mondának azért a zsidók maguk között: Hová akar ez
menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajon a görögök közé
szóródottakhoz akar-é menni? Talán a görögök között lévő
szórványba készül a görögöket tanítani?
Ján. 7,36 Micsoda beszéd ez, amelyet monda? Mi az értelme annak az
Igének, amelyet mondott: Kerestek majd engem, és nem találtok meg;
és ahol én vagyok, ti nem jöhettek, nem kerülhettek, és nem juthattok
oda, mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy
oda kerüljetek148
Ján. 7,37 Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és hangosan
kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.
Ján. 7,38 Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek
folyamai ömlenek annak belsejéből.
Ján. 7,39 Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők
valának az őbenne hívők: mert még nem adatott a Szent Szellem;
mivelhogy Jézus még nem dicsőíttették meg.
Ján. 7,40 Sokan azért a sokaság közül, a tömegből, amint hallák e
beszédet, ezt az Igét, ezt mondják vala: Bizonnyal ez ama Próféta.
Ján. 7,41 Némelyek mondának: Ez a Krisztus. Mások pedig
mondának: Csak nem Galileából jön el a Krisztus?
Ján. 7,42 Nem az írás mondta-é, hogy a Dávid magvából, és
Betlehemből, ama városból jön el a Krisztus, ahol Dávid vala?
148
És Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy miért nem
mehetnek oda a zsidók, ahol az Úr Jézus van: „… hiszen előbb már
bizonyítottuk, hogy zsidók, júdeaiak is, a görögök, a pogányok is mind bűnben,
céltévesztésben vannak, mind elvétették a célt, és ezért a céltévesztés hatalma, és
fennhatósága alatt vannak” (Róm. 3,9). Mert: „… az Írás mindent és mindenkit
bűn, céltévesztés alá rekesztett, összezárt, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való
hitből adassék a hívőknek” (Gal. 3,22). És így folytatódik a kijelentés: „Mert az
Isten mindeneket, minden embert engedetlenség, hitetlenség, csökönyös lázadó
makacsság alá rekesztett, és mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta merülni;
összezárta, és közös helyzetbe hozta annak érdekében, hogy mindenkin, és
mindnyájukon könyörüljön, és irgalmasságot gyakoroljon” (Róm. 11,32).
Ján. 7,43 Hasonlás támadt azért őmiatta a sokaságban, a tömegben150
Ján. 7,44 Némelyek pedig közülük akarják vala őt megfogni, de senki
sem veté reá a kezét.
Ján. 7,45 Elmenének azért a szolgák a főpapokhoz, a papi
fejedelmekhez, és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért
nem hoztátok el őt?
Ján. 7,46 Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, úgy nem
beszélt, mint ez az ember!
Ján. 7,47 Felelének azért nékik a farizeusok: Vajon ti is el vagytok-é
hitetve? Titeket is megtévesztett, félrevezetett, ti is el vagytok
tévelyítve?
Ján. 7,48 Vajon a főemberek, a vezetők, vagy a farizeusok közül hitt-é
benne valaki?
Ján. 7,49 De ez a sokaság, ez a csőcselék, amely nem ismeri a
törvényt, átkozott, mert átok alatt van151
Ján. 7,50 Monda nékik Nikodémusz, a Szanhedrin tagja, aki éjjel ment
vala őhozzá, aki egy vala azok közül:
Ján. 7,51 Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, ha előbb ki nem
hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik152

150
Amikor megkérdezi Heródes az írástudókat, hogy hol kell megszületnie a
Krisztusnak: „Azok pedig mondának néki: A júdeai Betlehemben. Mert így írta
vala meg a próféta: És te, Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy
legkisebb, és legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled
származik, és jön majd elő az Uralkodó, aki legeltetni, és kormányozni, és
pásztorként terelgetni fogja az én népemet, az Izráelt” (Mát. 2,5-6). És ez így lett
megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között:
belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől
fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).
151
Mert a törvény kimondta, hogy: „Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek
igéit, hogy cselekedje azokat! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,26).
152
Mert a törvény kimondta, hogy ha valaki: „… elmegy és szolgál idegen
isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az
égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam. És megjelentetik néked, és
meghallod: jól megtudakozd, és jól vizsgáld meg. És hogyha valóban igaz, és
bizonyos a dolog, és megtörtént ez az utálatosság Izráelben: Ha megfoghatatlan,
és bonyolult valami előtted, amikor ítélned kell vér és vér között, ügy és ügy
között, sérelem és sérelem között, vagy egyéb versengések között a te kapuidban:
akkor kelj fel, és menj el arra a helyre, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened. És
menj be a Lévita-papokhoz és a bíróhoz, aki lesz majd abban az időben. És
kérdezd meg őket, és ők tudtul adják néked az ítéletmondást. És annak a
mondásnak értelme szerint cselekedjél, amelyet tudtul adnak néked azon a
helyen, amelyet kiválaszt az Úr. És vigyázz, hogy mind a szerint cselekedjél,
amint tanítanak téged. A törvény szerint cselekedjél, amelyre tanítanak téged, és
Ján. 7,52 Felelének és mondának néki: Vajon te is Galileus - a
pogányok körzetéből vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy
Galileából, - a pogányok körzetéből - nem támadt próféta153
Ján. 7,53 És mindnyájan haza menének.

Ján. 8. Jézus a világ világossága;

Ján. 8,1 Jézus pedig útnak indult, é elméne az Olajfák hegyére.

Ján. 8,2 Jó korán reggel azonban ismét ott vala a templomban, és
megjelent a szenthelyen, és az egész nép hozzá méne; és leülvén,
tanítja vala őket.154
Ján. 8,3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének
hozzá, akit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,
Ján. 8,4 Mondának néki: Mester, tanító, ez az asszony tetten kapatott,
mint házasságtörő.
Ján. 8,5 A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az
ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? 155

az ítélet szerint, amelyet mondanak néked; el ne hajolj attól a mondástól,

amelyet tudtul adnak néked, se jobbra, se balra” (5 Móz. 17,3-4.8-11). „És
megparancsolám abban az időben a ti bíráitoknak, mondván: Hallgassátok ki
atyátok fiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az ő atyjafiaival és
jövevényeivel egyben. Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy,
mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; ami
pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt. Így
parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell” (5 Móz.
1,16-18).
153
De nem vizsgálták meg az Úr Jézus ügyét, hiszen Jónás próféta Gáth-
Kéferből vagyis Galileából való volt. Így szól erről Isten Igéje. Az abban az
időben lévő király: „… szerezte vissza az Izráel határát Emáthtól fogva a
pusztasági tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének beszéde szerint, amelyet szólott
volt az ő szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, aki Gáth-Kéferből való,
vagyis galileai származású volt” (2 Kir. 14,25).
154
Az Úr rendszeresen: „Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára
pedig kimenvén, a hegyen vala [(aulidzomai): a hegyen tölti az éjszakát, és ott
tartózkodik], mely Olajfák hegyének neveztetik. És kora reggel hozzá megy vala
[és hozzá siet] az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban” (Luk. 21,37-38).
155
De a törvény azt is kimondta, hogy a férfit is meg kell kövezni, nem csak a
házasságtörő asszonyt: „Ha valaki más ember feleségével, férjes asszonnyal
paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik:
halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (3 Móz. 20,10). És ismét: „Ha
rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, ők mindketten is
meghaljanak: a férfi, aki az asszonnyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a
gonoszt Izráelből” (5 Móz. 22,22).
Ján. 8,6 Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt
mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.
Ján. 8,7 De mikor szorgalmazva továbbra is faggatták, és kitartón
kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös,
és nem vétkezett, az vesse rá először a követ.
Ján. 8,8 És újra lehajolván, tovább írt vala a földre.156
Ján. 8,9 Azok pedig ezt hallván, felfogva, és megértve, és a
lelkiismeret által vádoltatván és meggyőzetve, egymásután
kimenének, elódalogtak, elsomfordáltak a vénektől kezdve mind az
utolsóig. És egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.
Ján. 8,10 Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az
asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid?
Senki sem ítélt el téged?
Ján. 8,11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én
sem ítéllek el téged: eredj el és többé ne vétkezzél!
Ján. 8,12 Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a
világ,157 a látható világ, evilág világossága, fénye. Aki engem követ,
nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága,
fénye. [Más fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert
az a világosság, az a fény lesz benne, amely életet ad]158

156
Mert Ő az: „Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat
kezeik véghez ne vihessék” (Jób. 5,12). És hogy az Úr Jézus mit írt a porba, azt
Jeremiás próféta már megprófétálta, azt is kijelentve, hogy mi az igazi
paráznaság: „Izráelnek reménysége, oh, Uram! Akik elhagynak téged, mind
megszégyenülnek! A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az
URat, az élővíz forrását” (Jer. 17,13).
157
A világ (koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág.
158
Az Úr Jézus kijelentése: mert: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki
ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46). És: „Míg e világon
vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5). A János írása szerinti
Evangélium így tesz bizonyságot a világosságról: „Őbenne vala az örökélet, és
az örökélet vala az emberek világossága, fénye. És a világosság, a fény a
sötétségben fénylik, világít, felragyog, tündöklik, de a sötétség nem fogadta be
azt, mert nem fogta fel, nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta
megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni, fogva tartani. (A görög szöveg
szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött). „Az
igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert.
(Más lehetséges fordítás: „Az igazi világosság az Ige volt, amely megvilágosít
minden e világra jövő embert). A világban volt és a világ általa lett, de a világ
nem ismerte meg őt. Az övéi közé, a saját világába jöve, és az övéi nem fogadák
be őt” (Ján. 1,4-5.9-11). Ezt a fényt hordozzák az Övéi, akikről azt mondja az Úr:
„Ti vagytok a világ világossága, a kozmosz fénye; mert ti vagytok a világ
számára a fény…” (Mát. 5,14). És az apostolon keresztül hangzik a kijelentés:
Ján. 8,13 Mondának azért néki a farizeusok: Te önmagadról teszel
bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz159 nem érvényes és nem
valóságos.
Ján. 8,14 Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is
bizonyságot önmagamról, az én bizonyságtételem igaz, érvényes és
valóságos; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem
tudjátok, honnan jövök és hová megyek.160

„Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint

világosságnak fiai úgy járjatok, és úgy éljetek. Mert a világosságnak gyümölcse
minden jóságban és megigazulásban és valóságban van” (Eféz. 5,8-9). Ézsaiás
prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy mi a feladata Krisztus testének, az
egyháznak, vagyis a kihívottak közösségének: „Én, az Úr, hívtalak el
igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, és
benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, s benned ajándékozom meg
világosságommal a nemzeteket, és teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy
megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a
fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7). És Pál apostol megvallja, hogy a
Krisztus testének is szól az isteni szó, amely így hangzik: „Azért küldelek el,
hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán
hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják
bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek”
(Csel. 26,18). És ha a Krisztusban megigazultunk, akkor azt mondja az Úr: „Az
igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mint a felragyogó
világosság, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig” (Péld.
4,18). Hát: „Kelj fel, világosodjál, és tündökölj, mert eljött világosságod, és az Úr
dicsősége rád ragyogott, mert rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a
földet, sűrű homály a nemzeteket, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad, és
fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek
világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez, a rád ragyogó
fényhez. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a
hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz
ékességed” (Ésa. 60.1-3.19).
159
Nem igaz (aléthész): nem érvényes és nem valóságos.
160
És az Úr Jézus válasza a vallásos embereknek: „Ha én teszek bizonyságot
magamról, az én bizonyságtételem nem igaz. [Más fordítás: ha én magamról
tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem
volna érvényes]. Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a
bizonyságtétel hiteles, amellyel bizonyságot tesz rólam. Ti elküldtetek Jánoshoz,
és bizonyságot tett az igazságról. [Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket
küldöttetek el, és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról, a
valóságról tett]. De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt, és nem is
fogadok el emberektől tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik;
hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok, megmeneküljetek,
megszabaduljatok, és életben tartassatok” (Ján. 5,31-34).
Ján. 8,15 Ti hústest szerint ítéltek, én nem ítélek senkit, nem ítélkezem
senki felett.161
Ján. 8,16 De ha ítélek, és ítélkezem is én, az én ítéletem igaz, hiteles,
és érvényes; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki
küldött engem.
Ján. 8,17 A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember
bizonyságtétele igaz, hiteles, és érvényes.162
Ján. 8,18 Én vagyok, aki bizonyságot teszek önmagamról, és
bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem.163
Ján. 8,19 Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem
engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én
Atyámat is ismernétek.164

161
Hát: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Ján. 7,24).
Hanem Isten szerint ítéljetek: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az
ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van ” (1 Sám. 16,7).
162
A törvény kimondta: „Ne álljon elő, és nem lehet elég egy tanú senki ellen
semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki,
két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog, és lesz érvényes egy
ügy” (5 Móz. 19,15). És az apostol megerősíti a kijelentést: „Aki megveti a Mózes
törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal” (Zsid. 10,28).
163
Az Úr Jézus már korábban kijelentette, hogy: „Én semmit sem
cselekedhetem, semmit sem vagyok képes tenni magamtól. Amint hallok, úgy. és
a szerint döntök, és határozok, és az én döntésem igazságos. Mert nem a magam
akaratát keresem, nem a saját elhatározásomat követem, hanem annak akaratát,
elhatározását kutatom, vizsgálom, igyekszem követni, aki elküldött engem, az
Atyáét. Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz.
[Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az én
bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes]. Más az, aki
bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, és hiteles a
tanúsága, amellyel bizonyságot tesz rólam, amellyel tanúskodik rólam. Aki
elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem
hallottátok soha, sem ábrázatát, megjelenését, látható formáját, Őt magát nem
láttátok” (Ján. 5,30-32.37). János apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ha
elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert
az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9).
164
Már korábban így szólt az Úr: „Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és
mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én
magamtól nem jöttem, de igaz, és valóságos az, aki engem elküldött, aki engem
kibocsátott, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok,
őbenne létezem, és Ő küldött, Ő bocsátott ki engem” (Ján. 7,28-29). A
tanítványainak is azt mondja a testben megjelent Úr: „Ha megismertetek volna
engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt,
és láttátok őt” (Ján. 14,7). Mert Istent csak Krisztusban, és az Ő kijelentése
alapján lehet megismerni: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki
Ján. 8,20 Ezeket a beszédeket, kijelentéseket mondá Jézus a kincstartó
helyen, a templompersellyel szemben, amikor tanít vala a
templomban; és senki sem fogta meg őt, senki nem emelte reá a kezét,
mert még nem jött el az ő órája, a kijelölt, elrendelt idő.
Ján. 8,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek
majd engem, és a ti bűneitekben165 a ti céltévesztésetekben fogtok
meghalni: ahová én megyek, ti nem jöhettek, nem juthattok oda.
Ján. 8,22 Mondának azért a zsidók, a júdeaiak: Avagy megöli-é
magát, hogy azt mondja: Ahová én megyek, ti nem jöhettek oda? 166

az Atya kebelében van, az jelentette, az nyilatkoztatta ki Őt. [Más fordítás: Ő

jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18).
165
Bűn [(hamartia): céltévesztés.
166
Az Úr Jézus újra-és újra figyelmezteti a júdeaiakat: „Egy kevés, egy rövid
ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött engem. Kerestek
majd engem, és nem találtok meg, és ahol én vagyok, ti nem jöhettek, nem
kerülhettek, és nem juthattok oda, mert nem lehetséges számotokra, és nincs
hatalmatokban, hogy oda kerüljetek. Mondának azért a zsidók maguk között:
Hová akar ez menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajjon a görögök közé
szóródottakhoz akar-é menni, és a görögöket tanítani? Micsoda beszéd ez,
amelyet monda? Mi az értelme annak az Igének, amelyet mondott: Kerestek
majd engem, és nem találtok meg; és ahol én vagyok, ti nem jöhettek, nem
kerülhettek, és nem juthattok oda, nem lehetséges számotokra, és nincs
hatalmatokban, hogy oda kerüljetek” (Ján. 7,33-36). És Pál apostolon keresztül
hangzik a kijelentés arról, hogy miért nem mehetnek oda a zsidók, ahol az Úr
Jézus van: „… hiszen előbb már bizonyítottuk, hogy zsidók, a júdeaiak is, a
görögök a pogányok is mind bűnben, céltévesztésben, a céltévesztés hatalma, és
fennhatósága alatt vannak” (Róm. 3,9). Mert: „… az Írás mindenkit bűn,
céltévesztés alá rekesztett, és összezárt, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való
hitből adassék a hívőknek” (Gal. 3,22). És így folytatódik a kijelentés: „Mert az
Isten minden embert engedetlenség, és hitetlenség, csökönyös és lázadó
makacsság alá rekesztett, mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta merülni, így
közös helyzetbe hozta annak érdekében, hogy mindenkin, mindnyájukon
könyörüljön és irgalmasságot gyakoroljon” (Róm. 11,32). Isten azonban – aki
maga a Szeretet – megoldást adott erre a problémára: „Mert úgy szerette Isten e
világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, az nem jut ítéletre; aki
pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött
Fiának nevében” (Ján. 3,16.18). „az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme, a
sátán megítéltetett” (Ján. 16,11). „Most megy végbe az ítélet e világ felett; most
vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,31). Mert az egyiptomiak – az evilágot
választók egyúttal evilág urát is választották – ezért így szól az Úr: „És
kiszolgáltatom, és adom az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen
király uralkodik rajtuk, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,4). Ezért: „ha
valaki újonnan nem születik, ha nem származik fentről, nem láthatja, mert nem
képes meglátni, felfogni az Isten országát, Isten Királyságát, birodalmát, királyi
Ján. 8,23 És monda nékik: Ti innét alulról valók vagytok, lentről
származtok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok,
én pedig fentről származom. én nem vagyok e világból való, nem e
világból származom.
Ján. 8,24 Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben, a ti
céltévesztésetekben haltok meg, pusztultok el: mert ha nem hiszitek,
hogy én VAGYOK, meghaltok, elpusztultok a ti bűneitekben, a ti
céltévesztésetekben.167
Ján. 8,25 Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus:
Amit eleitől fogva mondok is néktek. [Más fordítás: De hát ki vagy

uralmát. Mert: „… Ha valaki nem születik, nem származik vízből - az igéből - és

Szellemből, nem mehet be, nem tud, nem képes bemenni az Isten országába,
Isten királyságába, birodalmába. Ami hústesttől született, hústest az. Ami
hústestből van nemzve, amit hústest hoz létre, hústest az; és ami Szent
Szellemből született, jött létre, szellem az. Ezért: Szükségszerű néktek újonnan,
felülről születnetek, fentről kell származnotok” (Ján. 3,3.5-7). A tanítványoknak
ugyanezt mondja az Úr Jézus: „Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok.
Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak mondám, hogy: Ahová én
megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom” (Ján. 13,33). „… mert még nem
adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,39).
167
Az Úr Jézus kijelentette magát a Júdabelieknek, - és a mindenkorban élő
vallásos embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek:
VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A
VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14). Az Úr Jézus úgy jelenti ki
magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr, Jahve
az Örökkévaló, és rajtam kívül nincsen szabadító! Én hirdettem, és
megtartottam, hogy megszabadítalak, és megjelentettem, és nem volt idegen
isten köztetek. Én hirdettem, nem valamelyik idegen isten, és ti vagytok az én
tanúim, így szól az Úr Jahve, az Örökkévaló, hogy én Isten vagyok. Mostantól
fogva is én az leszek, és csak én leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen,
kiragadjon; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr Jahve az
Örökkévaló, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és
leszállítom mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk
hajóiba. Én az Úr vagyok Jahve az Örökkévaló, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen: „Én vagyok az Úr Jahve az
Örökkévaló, és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár
nem ismerél” (Ésa. 45,5). „Ezt mondja az ÚR Jahve az Örökkévaló, aki az eget
teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem
kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR Jahve az
Örökkévaló, nincs más!” (Ésa. 45,18). „Emlékezzetek meg a messze régi, az
ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs
hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ezt mondja az ÚR Jahve az örökkévaló, a te
megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR Jahve az Örökkévaló vagyok a te Istened,
arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell”
(Ésa. 48,17).
te? A kezdet, az eredet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus
feleletül].168
Ján. 8,26 Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek, és sok helytelen
dolgot kellene helyrehoznom, sok mindent kellene mondanom rólatok:
de igaz,169 valóságos, és igazságos az, aki küldött engem; és én azokat
beszélem a világnak, amiket tőle hallottam vala.
Ján. 8,27 Nem vevék észre, és nem ismerték fel, hogy az Atyáról szól
vala nékik. [Más fordítás: És nem értették meg, hogy Ő maga az Atya,
aki beszél nekik].
Ján. 8,28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek,170 és
felmagasztaljátok az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én
vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya
tanított engem, úgy szólok, és azt hirdetem.171

168
Így hangzik a kijelentés arról, hogy ki Jézus, aki a Krisztus, a testet öltött
Isten: „Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél, és Isten maga vala az
Ige. Kezdetben, eredetileg Ő az Isten” (Ján. 1,1-2). És Ő a teremtő: „ Őbenne
teremtetett minden, ami van az egekben és a földön, láthatók és láthatatlanok,
akár királyi székek, azaz trónusok, akár uralmak felsőbbségek, hatalmasságok,
akár fejedelemségek, kormányzatok, birodalmak, akár fennhatóságok. Mindenek
Őáltala és Őreá nézve, Őbenne, és Őérte teremttettek” (Kol. 1,16). Minden az Ige
által teremtetett: „Minden, a mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta
keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi
sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle” (Jn. 1,3).
169
Igaz (aléthész): valóságos, és igazságos.
170
És így folytatja az Úr Jézus: „És én, ha felemeltetem, e földről, és
felmagasztaltatom, mindeneket magamhoz vonzok” (Ján. 12,32). Mert:
„amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, a sivatagban, akképpen kell,
és szükségszerű az ember Fiának felemeltetnie” (Ján. 3,14). Amikor a nép
engedetlenné vált, és mérges kígyók marták meg őket, akkor szabadulásért
kiáltottak: „És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, egy
rézkígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra,
életben maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn,
hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben
marada” (4 Móz. 21,8-9). De a nép hozzá imádkozott, és bálvánnyá tette, de
Ezékiás király volt az, aki: „Ő rontotta le a magaslatokat, és szüntette meg az
áldozóhalmokat, törte el, és zúzta össze a szent oszlopokat, és vágta ki az Aserát,
a szent fákat, és törte darabokra az érckígyót, a rézkígyót is, amelyet Mózes
csinált. Mert mind az ideig az Izráel fiai jóillatot tettek, és tömjéneztek annak,
imádkoztak hozzá, és nevezék azt Nékhustánnak, rézből való kígyónak” (2 Kir. 18,4).
171
És folytatja az Úr Jézus, újra –és újra elmondva: „… Az én tudományom az
én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján. 7,16). „Mert én
nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem,
hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata
örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem”
Ján. 8,29 És aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az
Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki
kedvesek.172
Ján. 8,30 Amikor ezeket mondá, sokan hivének őbenne.
Ján. 8,31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti
megmaradtok az én beszédemben az én igémben, valóban az én
tanítványaim vagytok;
Ján. 8,32 És megismeritek az igazságot, a valóságot, és az igazság, a
valóság felszabadít, és szabadokká tesz titeket.173
Ján. 8,33 Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem
szolgáltunk soha, és nem voltunk rabszolgái senkinek: mi módon
mondod te, hogy szabadokká lesztek?
Ján. 8,34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy
mindenki, aki bűnt cselekszik, aki céltévesztésben van, rabszolgája a
bűnnek, a céltévesztésnek.174
Ján. 8,35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú
marad ott mindörökké.175
(Ján. 12,49-50). „Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet, az én
igéimet: és az a beszéd, az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem
az Atyáé, aki küldött engem” (Ján. 14,24).
172
És így folytatja az Úr Jézus: „Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és
az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem
önmagamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e
dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem
van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Ján. 14,10-11).
173
És az apostolon keresztül jelenti ki az Ige, hogy kiről beszél az Úr Jézus: „Az
Úr ugyanis a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság” (2 Kor. 3,17).
Ő pedig maga az Isten, mert: „Az Isten Szellem…” (Ján. 4,24). És: „…a Szellem
az Igazság, a valóság” (1 Ján. 5,6). Aki nem más, mint Jézus, mert Ő jelentette
ki: „Én vagyok… az igazság, a valóság” (Ján. 14,6).
174
Hiszen: „… akinek oda szánjátok, és alárendelitek magatokat szolgákul,
rabszolga gyanánt az engedelmességre, annak vagytok szolgái, rabszolgái,
akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek, a céltévesztésnek halálra, ami a
halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra vezet. Mert mikor
a bűn, a céltévesztés rabszolgái valátok, az igazságtól, a megigazulástól
szabadok, függetlenek valátok” (Róm. 6,16.20). Mert: „Saját bűnei fogják meg a
bűnöst, és saját vétkei kötözik meg” (Péld. 5,22).
175
És hogy ki a fiú, arról így hangzik a kijelentés: „Akik nem vérből, sem a
hústestnek akaratából, és ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, vágyából,
hanem Istenből születtek” (Ján. 1,13). És akik újjászülettek, azokhoz így beszél a
Szent Szellem: „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi
szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért nem vagy többé szolga, hanem
fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által” (Gal. 3,26-27; 4,6-7). Az
újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).
Ján. 8,36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok
lesztek.176
Ján. 8,37 Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok
engem ölni, mert az én beszédemnek az én igémnek nincs helye
nálatok, nem fogadjátok be.
Ján. 8,38 Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt
cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok.177
Ján. 8,39 Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda
nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait
cselekednétek.
Ján. 8,40 Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az
igazságot, a valóságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam.
Ábrahám ezt nem cselekedte. 178

176
A Fiúról így szól Isten Igéje: „Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám,
élőlénnyé; az utolsó Ádám, vagyis az Úr Jézus megelevenítő, és éltető
Szellemmé” (1 Kor. 15,45). És akik Őt befogadják, azok lesznek szabadok: „Mert
a Jézus Krisztusban való természetfeletti élet szellemének törvénye
felszabadított, és megszabadított a kötelékekből, és szabaddá tett engem a bűn, a
céltévesztés és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).
177
„Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé,
aki küldött engem” (Ján. 7,16). „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya,
aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek”
(Ján. 12,49). „Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet, az én
igéimet: és az a beszéd az az: ige, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az
Atyáé, aki küldött engem” (Ján. 14,24).
178
Már Bemerítő János így figyelmezteti a Júdeabelieket: „Teremjetek azért
megtéréshez, a gondolkozás megváltozásához méltó gyümölcsöket, és ne
mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy
az Isten ezekből a kövekből is támaszthat, és életre kelthet fiakat Ábrahámnak”
(Luk. 3,8). Hiszen Isten azért pecsételte el a körülmetéletlen Ábrahámot: „…
hogy atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak
körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak, Ábrahámnak
körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait” (Róm. 4,12). És így
folytatja az apostol: „Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen, vagyis szemmel
láthatóan az, sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen van, és
hústesten látható. Hanem az a zsidó, az számít zsidónak, aki belsőképpen, az ő
titkos belsejében az; és a szívnek Szellemben, nem betű szerint való
körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől,
hanem Istentől van, Istentől jön. Vagy Isten kizárólag a zsidóké, a júdeaiaké?
Nem a pogányoké, a nemzeteké is? Bizony, a pogányoké, a nemzeteké is.
Mert egy az Isten, aki megigazítja, megigazulttá nyilvánítja a körülmetéltet
hitből, éppúgy, mint aki a körülmetéletlent pedig hit által, a hiten keresztül”
(Róm. 2,28-29; 3,29-30). És így folytatja az apostol: „Előre látván pedig az Írás,
hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak,
Ján. 8,41 Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi
nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
Ján. 8,42 Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok,
szeretnétek engem: mert én az Istenből származtam és jöttem; mert
nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
Ján. 8,43 Miért nem értitek, és miért nem ismeritek fel az én
beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat, az én igémet. [Más
fordítás: Mert hallani sem bírtátok, és nem vagytok képesek befogadni
az én igémet].
Ján. 8,44 Ti az ördög, a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató,
félrevezető, ellenség, ellenálló atyától valók vagytok. [Más fordítás: Ti
atyátoktól, az ördögtől származtok, az ördög atyából vagytok, és hozzá
tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait, szándékát, ami kedvére van,
amit szeret, ami örömet okoz neki, azt akarjátok teljesíteni179 azt
készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani. Az
emberölő,180 embergyilkos volt kezdettől,181 eredetétől fogva, és nem
állott meg az igazságban182 felkelt, fellázadt, és ellenállt a valóságnak,
mert nincsen ő benne igazság, mert nem lehet ő magában valóság.
Mikor hazugságot,183 hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást,

hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből valók

áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal. 3,8-9). „Értsétek meg, és ismerjétek fel,
hogy akik hitből vannak, akik hitben élnek, azok az Ábrahám fiai” (Gal. 3,7). És:
„nem mindnyájan fiak, nem mindnyájan Ábrahám gyermekei kik az Ábrahám
magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz, nem a
hústestnek fiai az Istennek fiai; nem a testi származás szerinti utódok Isten
gyermekei, hanem az ígéret fiait tekinti magul” (Róm. 9,7-8). Isten ugyanis így
szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1 Móz. 12,7). És az
apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést: „Az ígéretek
pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak,
mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16)
Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Mi pedig, atyámfiai, Izsák
szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28)
179
Akarjátok teljesíteni (theló etheló): azt készültök, szándékoztok, azt
igyekeztek megvalósítani.
180
Emberölő (anthrópoktonosz): embergyilkos.
181
Kezdettől (arkhé): eredetétől.
182
Nem állott meg az igazságban (hisztémi alétheia): felkelt, fellázadt, és
ellenállt a valóságnak.
183
Hazugságot (pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást,
becsapást.
becsapást szól, a sajátjából szól, magából meríti; mert hazug és csaló,
és ő maga a hazugság atyja.184
Ján. 8,45 Mivelhogy pedig én igazságot szólok, a valóságot mondom,
nem hisztek nékem.185
Ján. 8,46 Ki vádol engem közületek bűnnel, céltévesztéssel? Ha pedig
igazságot, valóságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
Ján. 8,47 Aki az Istenből van, hallgatja, felfogja, és megérti az Isten
beszédeit, kijelentését; azért nem hallgatjátok, és nem fogjátok fel, és
értitek meg ti, mert nem vagytok az Istenből valók.186
Ján. 8,48 Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól
mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög187 démon, egy
gonosz szellemi lény van benned? [Más fordítás: A zsidók erre

184
És János apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Aki a bűnt cselekszi,
aki elvéti a célt, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben,
céltévesztésben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög
munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, nem lesz céltévesztő, aki az Istenből
született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, nem
vétheti el a célt, mivelhogy Istenből született. Erről ismerhetők meg az Isten
gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az
Istenből való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát, a testvérét. Mert ez az
üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Nem úgy,
mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta
meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak. (1
Ján. 3,8-10). Kainról így hangzik a bizonyságtétel: „És monda az Úr Kainnak:
Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é
én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának
vére kiált én hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a
földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a
kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és
kóborló leszel a földön” (1 Móz. 4,9-12). És Ézsaiás próféta így prófétál
Jeruzsálemről: „Milyen paráznává lett a hűséges város! Jogossággal volt tele,
igazság lakott benne, most pedig gyilkosok!” (Ézs. 1,21). „Gonoszak voltak hozzá,
nem fiai már, a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é
az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki teremtett? Ő alkotott és
erősített meg” (5 Móz. 32,5-6).
185
Pilátus kérdésére így válaszol az Úr: „… Én azért születtem, és azért jöttem e
világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról, a valóságról. Mindaz, aki az
igazságból, a valóságból való, hallgat az én szómra” (Ján. 18,37). Az Úr Jézus
kijelentése: „… Én vagyok az igazság, a valóság…” (Ján. 14,6). És János apostol
így folytatja: „… a Szellem az igazság, a valóság)” (1 Ján. 5,6).
186
János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mi az Istenből vagyunk: aki
ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istenből, nem hallgat reánk. Erről
ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).
187
Ördög (daimonion): démon, egy gonosz szellemi lény.
rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és démontól
megszállottnak mondunk]?188
Ján. 8,49 Felele Jézus: Nincs én bennem démon. Nem vagyok
ördögtől megszállott; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti
gyaláztok,189 nem tiszteltek / nem becsültök, hanem kicsúfoltok, és
megvettek engem.
Ján. 8,50 Pedig én nem keresem az én dicsőségemet190 és hírnevemet,
tekintélyemet: van, aki keresi, és megítéli,191 ő eldönti, és igazságot
szolgáltat.192
Ján. 8,51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja,193
figyel rá, és megőrzi az én beszédemet, az én igémet, nem lát194 nem
tapasztalja meg a halált soha örökké.195
188
A zsidók az Úr Jézus minden kijelentésére így reagálnak: „… Ördög van
benned, démon, egy gonosz szellem vett birtokába, és tart fogva” (Ján. 7,20). És
újra: „sokan mondják vala közülük: Ördög van benne és bolondozik, őrjöng, mit
hallgattok reá” (Ján. 10,20).
189
Gyaláztok (atimadzó): nem tiszteltek / nem becsültök, hanem kicsúfoltok, és
megvettek.
190
Dicsőség (doxa): hírnév, tekintély.
191
Megítél (krinó): eldönt, igazságot szolgáltat.
192
Mert én: „Dicsőséget, elismerést, tisztességet, megbecsülést, dicséretet
emberektől nem nyerek, és nem fogadok el” (Ján. 5,41).
193
Megtart (téreó): figyel rá, megőrzi.
194
Lát (theóreó): megtapasztal.
195
Mert: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet, az én
igémet hallja, megérti, felfogja és hallgat rá, és hisz bízik abban, aki engem
elbocsátott, elküldött, örök, természetfeletti élete van. És nem megy az ítéletre,
hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24). És így folytatja az Úr Jézus:
„Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne,
örök, természetfeletti élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.
Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök, természetfeletti élete
van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a
Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet
sincs meg abban” (1 Ján. 5,12). Mert az az Isten akarata: „Hogy mindenki, aki
hitre jut Őbenne, el ne vesszen el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön, hanem
örök élete legyen Őbenne. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő
egyszülött, az egyetlen Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, a Fiúban, el ne
vesszen, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen, örök életet birtokoljon. Mert
nem azért küldte az Isten az Ő Fiát erre a világra, hogy elítélje a világot, hanem
hogy Aki hiszen, azaz hitre jut Őbenne, az nem esik ítélet alá, nem marad a kárt
hozó - a sátán - hatalma alatt. Aki pedig nem hisz, nem jut hitre, és végleg
elutasította Őt, már ítélet alatt van, mert marad a kárt hozó, - a sátán - hatalma
alatt, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében, és végleg
elutasította Őt. Aki hisz a Fiúban, örök - természetfeletti - élete van; aki pedig
Ján. 8,52 Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy
ördög, démon, gonosz szellem van benned. Ábrahám meghalt, a
próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja és megőrzi az én
beszédemet, az én igémet, nem kóstolja, nem tapasztalja, nem ízleli
meg a halált örökké. [Más fordítás: A zsidók közbevágtak: Most aztán
igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy].
Ján. 8,53 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki
meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod, és kinek tartod te
magadat.196
Ján. 8,54 Felele Jézus: Ha én dicsőítem és magasztalom magamat, az
én dicsőségem, tekintélyem, tisztességem, dicséretem semmi: az én
Atyám az, aki dicsőít, aki dicsőségessé tesz, és megdicsőít engem,
akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,
Ján. 8,55 Pedig nem ismeritek őt: de én ismerem őt; és ha azt
mondom, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek:
de ismerem őt, és az ő beszédét, az ő igéjét megtartom, megőrzöm, és
betartom.197
nem hisz, és nem engedelmeskedik szándékosan és önfejűen, a Fiúnak, nem lát
életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,15-18.36). „Aki hisz az Isten
Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette
őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő
Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az
élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az
élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).
196
Az Úr Jézus már korábban kijelentette, hogy Ő maga a Logosz: „… Aki én
bennem hisz, örök természetfeletti élete van annak” (Ján. 6,47). Az Úr Jézus
bizonyságtétele küldetéséről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én
beszédemet, az én igémet hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott, örök élete
van; és nem megy az ítéletre, hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).
Mert: „Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a
Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon”
(Ján. 6,40). Már a prófétán keresztül így figyelmeztetett az Úr: „Ne legyetek
olyanok, mint atyáitok, akikhez az előbbi próféták kiáltottak, mondván: Ezt
mondja a Seregeknek Ura: Térjetek meg kérlek a ti gonosz útjaitokról, és a ti
gonosz cselekedeteitekből, de nem hallgattak meg, és nem figyelmeztek reám,
szól az Úr. Atyáitok? Hol vannak ők? És a próféták örökké élnek -é? De az én
beszédeim, az igéim és végzéseim, amelyeket szolgáim, a próféták által
hirdettem: nem beteljesedtek-é a ti atyáitokon? És megtértek és azt mondták:
Amint elhatározta vala a Seregeknek Ura, hogy a mi újaink és cselekedeteink
szerint bánik velünk: úgy bánt velünk” (Zak. 1,4-6).
197
Az Úr Jézus válasza: „… Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan
való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz, és valóság az, aki engem
elküldött, aki engem kibocsátott, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt,
mert őbenne létezem, és Ő küldött, Ő bocsátott ki engem” (Ján. 7,28-29). És így
Ján. 8,56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett, és ujjongott azon, hogy
meglátja az én napomat; látta is, és örült.
Ján. 8,57 Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem
vagy, és Ábrahámot láttad?198
Ján. 8,58 Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok.199

folytatja az Úr Jézus: „… Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem:

mert én az Istenből származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem
ő küldött, ő bocsátott ki engem” (Ján. 8,42). De: „… senki sem ismeri a Fiút, csak
az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja
kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni” (Mát.
11,27). És: „ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát…” (Ján.
10,15).
198
Ábrahámnak a mindenható Isten jelent meg, és egyben kijelentést nyer, hogy
Jézusban a Mindenható jött el: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala,
megjelenék az Úr Jahve, az Örökkévaló Ábrámnak, és monda néki: Én a
mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes, és feddhetetlen. És
monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd
Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és
megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor
Ábrahám arcra borult, de nevetett és gondolá az ő szívében: vajon száz
esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilencven esztendős lévén,
szűlhet-é” (1 Móz. 17,1.15-17).
199
János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Eredetileg Ő az
Isten” (Ján. 1,2). Pál apostol is Róla tesz bizonyságot: „És Ő előbb volt
mindennél, és minden Őbenne áll fenn, és illeszkedik egybe. [Más fordítás: Ő
mindenekelőtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17). És: „Jézus
Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8). Mózesnek így jelentette ki
magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így
szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Móz. 3,14).
Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert egy gyermek születik
nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét:
csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, és
Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6). Mikeás pedig azt
prófétálta meg, hogy hol fog megszületni: „De te, Efratának Bethleheme, bár
kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az
Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).
Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam, és
megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így
szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki
az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Ezt mondja az
ÚR, Jahve, az Örökkévaló, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök
Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr
vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15). És az Úr
Jézus újra – és újra kijelenti magát: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én
Ján. 8,59 Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig
elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen
módon eltávozék.

Ján. 9. Vak voltam, és íme látok;

Ján. 9,1 És amint továbbment, észrevett egy embert, aki születésétől

fogva vak vala.
Ján. 9,2 És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, Rabbi, ki
vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?200
Ján. 9,3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett,201 nem hibázott, sem
ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká, láthatókká legyenek
benne, és rajta az Isten dolgai és munkái.202
Ján. 9,4 Nékem cselekednem annak dolgait, aki elküldött engem, amíg
nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik, mert
nem lesz képes, nem lesz hatalma rá, ezért nem lehetséges számára.203

ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké
el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (Ján. 10,27).
200
A tanítványok azért tették fel ezt a kérdést, mert a törvény – amit a vallások
tanítanak – azt mondja azokról, akik bálványimádók lettek: „…én, az ÚR, a te
Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is
harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem” (2Móz. 20,5).
201
Vétkezik (hamartanó): elvét, eltéveszt, elhibáz; eltéveszti a célpontot.
202
A szülők, és a fiuk is Ádám leszármazottai voltak, ebből következően
céltévesztettek, erről így szól Isten Igéje: „Ez az Ádám nemzetségének könyve.
Amely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
Férfiúvá és asszonnyá teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevüket
Ádámnak, embernek, amely napon teremtetének. Élt vala pedig Ádám száz
harminc esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára és nevezé
annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,1-3).
203
És folytatja az Úr Jézus: „Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak, a
nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak
világosságát. De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága” (Ján.
11,9-10). Amikor kijelenti az Úr Jézus, hogy hogyan fog meghalni, - így
válaszolnak neki, - és egyben kijelentést nyer, hogy mikor jön el az éjszaka: „…
hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az
ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a
világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy a sötétség meg ne lepjen, és
hatalmába ne kerítsen titeket: mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy”
(Ján. 12,34-36). Már Ézsaiás így prófétált a testi emberről, mert a testi ember
sötétségben él: „Jövendölés Moáb ellen. Igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült
Ar-Moáb; igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült Kir-Moáb!” (Ésa. 15,1). És:
„Jövendölés Dúma ellen: Seirből így kiáltnak hozzám: Vigyázó! Meddig még az
éjszaka, meddig még ez éj? Közeleg a reggel, de még éjjel van - felelt a vigyázó.
Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök” (Ésa. 21,11-12). Mindazok,
akik befogadták az Urat, vagyis visszatértek és beteljesedtek Szent Szellemmel,
azokhoz így beszél az apostol: „De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben… Ti
mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé,
sem a sötétségé!” (1 Thess. 5,4-5). Az apostolok így figyelmeztetik a hívőket:
„Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban:
éljetek úgy, mint a világosság gyermekei” (Eféz. 5,8). Mert: „Az éjszaka elmúlt, a
nappal pedig elközelgett, közel jött. Vessük el, tegyük hát félre azért a
sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság, a fény fegyvereit” (Róm.
13,12) „Mert hústestben élünk, de nem hústest szerint hadakozunk;
hadakozásunk fegyverei ugyanis nem hústestiek, hanem erősek az Isten kezében
erődítmények lerombolására” (2 Kor. 10,3-4). „Mi, akik nappaliak, a nappal fiai
vagyunk, legyünk éberek, összeszedettek, körültekintőek, felöltözvén a hitnek,
bizalomnak, meggyőződésnek, bizonyosságnak, hűségnek, megbízhatóságnak és
az Isten szerinti szeretetnek mellvasába, mellvértjébe, és sisak gyanánt az
üdvösségnek, a bűnbocsánatnak, megmenekülésnek, a szabadulásnak,
megtartatásnak reménységébe reményteli várakozásába” (1 Thess. 5,8). És:
„Legyen rajtatok Isten minden fegyvere, hogy megállhassatok az ördögnek, az
ellenségnek minden ravaszságával, mesterkedéseivel szemben. [Más fordítás:
Hordozzátok az Isten teljes fegyverzetét, hogy hatalmatok legyen megállni, és
képesek legyetek helyt állni a vádló, az ördög fogásaival, módszereivel,
cselvetéseivel szemben]. Mert nem vér és hústest ellen van nékünk
tusakodásunk, harcunk, és kell nékünk viaskodnunk, küzdenünk, birkóznunk,
hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet, e létkor
sötétségének világbírói, e világ ura ellen, és a gonoszság rosszindulatú
szellemei, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek, erők
és hatalmak ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl, és
hordozzátok az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok, és
szembeszállhassatok, harcolhassatok ama gonosz napon - e veszedelmes időben,
- és mindeneket elvégezvén megállhassatok. [Más fordítás: Ezért szükséges,
hogy hordozzátok, és használjátok mindazokat a fegyvereket, amiket Isten ad
nektek. Így lesztek képesek ellenállni azon a gonosz napon. Így tudtok majd
mindvégig harcolni, és megállni a gonosszal szemben]. Álljatok hát elő, körül
övezvén derekatokat, - csípőtöket - igazlelkűséggel, Krisztus valóságával, és
felöltözvén a megigazultság mellvasába, a hit páncéljába, mellvértjébe. És
felsaruzván lábaitokat a békesség Evangéliumának, az örömhír hirdetésének
készségével. [Más fordítás: Legyetek állandóan készenlétben az örömhírt, a
győztes hadvezér érkezésének hírét hirdetni]. Mindezekhez fölvévén, és
hordozva a hitnek hatalmas pajzsát, amellyel ama gonosz, veszélyes ellenségnek
minden tüzes és izzó nyilát megolthatjátok, elfojthatjátok, és megszüntethetitek.
Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és ragadjátok meg a Szellem harci kardját,
a hatalom támadó fegyverét, amely az Isten beszéde, kijelentése. Minden
imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben Szellemben, és
ugyanezen dologban legyetek éberek, és evégett virrasszatok minden kitartással,
teljes állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért. [Más fordítás:
Minden helyzetben imádkozzatok Szent Szellemben. Gyakoroljátok az
Ján. 9,5 Míg e világon vagyok, e világ világossága, fénye vagyok.
Ján. 9,6 Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála,
és rákené a sarat a vak szemeire,
Ján. 9,7 És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában.
Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.204
Ján. 9,8 A szomszédok azért, és akik az előtt látták azt, hogy vak, és
koldus vala, mondának: Nem ez-é az, aki itt szokott ülni és koldulni?
Ján. 9,9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy:
Hasonlít hozzá. Ő azt mondá, hogy: Én vagyok az.
Ján. 9,10 Mondának azért néki: Mimódon, és hogyan nyiltak meg a te
szemeid?
Ján. 9,11 Felele az és monda: Egy ember, akit Jézusnak mondanak,
sarat készíte és rákené a szemeimre, és monda nékem: Menj el a
Siloám tavára és mosódjál meg; miután pedig elmenék és
megmosakodám, megjöve látásom.
Ján. 9,12 Mondának azért néki: Hol van Ő? Monda: Nem tudom.
Ján. 9,13 Elvezették, és vivék őt, aki előbb még vak volt, a
farizeusokhoz.206

imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok

éberek, és tartsatok ki az imádkozásban]” (Eféz. 6,11-18).
204
Az Úr Jézus sok csodát, sok teremtő csodát cselekszik, így mutatva be, hogy
mit jelent a „e világ világosságának lenni: „És hoznak néki egy nehezen szóló
süketet, egy süketnémát, és kérik vala őt, hogy tegye reá kezét. Ő pedig, mikor
kivitte vala a sokaság közül egy magát, az ujjait annak fülébe bocsátá, és ujjára
köpvén illeté, azaz megérintette annak nyelvét, És föltekintvén az égre,
fohászkodék, és felsóhajtott, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg. És
azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele, nyelvének bilincse is
azonnal megoldódék, és helyesen, hibátlanul, és értelmesen beszél vala” (Márk.
7,32-35). „Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt,
hogy illesse, hogy érintse meg azt. Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeti őt
a falun kívül; itt nyállal megkente szemét, és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha
lát-é valamit? Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami
járkáló fákat. [Más fordítás: Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának].
Azután kezeit ismét ráveté, rátette annak szemeire, és feltekintete véle, ő pedig
körülnézett. És megépült, és meggyógyult, és látá messze és világosan mindent.
[Más fordítás: mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt, úgyhogy
messzire mindent látott]” (Márk. 8,22-25). Ézsaiás prófétán keresztül így kerül
kijelentésre, hogy Isten van közöttünk: „Mondjátok a remegő szívűeknek:
legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő
jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei
megnyittatnak” (Ésa. 35,4-5).
206
Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos, elzárkózó. Kiemelkedően vallásos férfiak zárt csoportja, szektája.
Ján. 9,14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálá és felnyitá ennek szemeit,
szombat,207 a nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól
való megnyugvás napja vala.
Ján. 9,15 Szintén a farizeusok is megkérdezék azért őt, mimódon jött
meg a látása, és hogyan lett látóvá? Ő pedig monda nékik: Sarat208 tőn
szemeimre, és megmosakodám, és látok.
Ján. 9,16 Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az ember
nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások mondának:
Mimódon tehet bűnös, céltévesztett ember ilyen jeleket209 ilyen
csodákat? És hasonlás210 szakadás, megosztás, meghasonlás lőn
közöttük.
Ján. 9,17 Újra mondának a vaknak: Te mit szólsz ő róla, hogy
megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta.
Ján. 9,18 Nem hivék azért a zsidók, a júdeaiak róla, hogy vak vala és
megjöve a látása, mígnem előhívák annak szüleit, akinek megjöve a
látása, aki látóvá lett,
Ján. 9,19 És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok, akiről azt
mondjátok, hogy vakon született? Mi módon lát hát most?
Ján. 9,20 Felelének nékik annak szülei és mondának: Tudjuk, hogy ez
a mi fiunk, és hogy vakon született:
Ján. 9,21 De mi módon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg a
szemeit, mi nem tudjuk: elég idős már ő; őt kérdezzétek; ő beszéljen
magáról.
Ján. 9,22 Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a
zsidóktól, a júdeaiaktól: mert megegyeztek már a zsidók, a júdeaiak,
hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, rekesztessék ki a gyülekezetből,
azt ki kell zárni a zsinagógából, a közösségből, az kiközösítetté lesz.211
Ján. 9,23 Ezért mondák annak szülei, hogy: Elég idős, őt kérdezzétek.
Ján. 9,24 Másodszor is szóliták azért az embert, aki vak vala, és
mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek, és mond meg az igazat,

207
Szombat (szabbaton): nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól
való megnyugvás napja.
208
Sár (pélosz): agyag.
209
Jel (szémeion): csoda.
210
Hasonlás (szkhiszma): szakadás, megosztás, meghasonlás.
211
A nép sokat vitázott egymás között arról, hogy ki az Úr Jézus: „Mindamellett
senki sem beszélt vala nyíltan és nyilvánosan ő felőle a zsidóktól, a júdeaiaktól
való félelem miatt” (Ján. 7,13). Sőt: „… a főemberek közül is sokan hívének ő
benne: de a farizeusok miatt nem vallják be, nem vallottak színt, hogy ki ne
rekesztessenek, hogy nehogy kizárják őket a gyülekezetből, a zsinagógából, a
hitközségből” (Ján. 12,42).
valld meg a bűnödet, valld meg, hogy tévedtél; mi tudjuk és tisztában
vagyunk vele, hogy ez az ember bűnös, céltévesztett.212
Ján. 9,25 Felele azért az és monda: Ha bűnös, céltévesztett-é, nem
tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.
Ján. 9,26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mi módon, és
hogyan nyitotta meg a szemeidet?
Ján. 9,27 Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok, vagy
nem értettétek meg: miért akarjátok újra hallani? Avagy ti is az ő
tanítványai akartok lenni?
Ján. 9,28 Szidalmazzák,213 gyalázzák, és becsmérlik azért őt és
mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai
vagyunk.214
Ján. 9,29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt
sem tudjuk, honnan való.215

212
Istennek a bűnt elkövető úgy tud dicsőséget adni, hogy megvallja bűnét,
ahogy az Istennek szentelt dolgokból ellopó Ákánnak kellett: „Ekkor azt mondta
Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Jahvénak, az Örökkévalónak,
Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el, és valld meg nekem, hogy
mit tettél, ne titkolj el, és ne tagadj el semmit előttem” (Józs. 7,19).
213
Szidalmazzák (loidoreó): gyalázzák, és becsmérlik.
214
Az Úr Jézus már korábban kijelentette nekik, hogy: „Ne állítsátok, és ne
gondoljátok, ne feltételezzétek, és ne higgyétek, hogy én vádollak majd
benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.
Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert ugyanis énrólam írt ő. Ha
pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek, az én
kijelentéseimnek, élő igéimnek” (Ján. 5,45-47). De az Úr Jézus a tanítványainak
megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva,
magyarázza, és értelmezi vala nékik minden írásokban, amik őfelőle
megírattak” (Luk. 24,27). Hiszen már az Édenben így hangzik az ígéret a „mag”-
ról a céltévesztett ember számára: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy
ezt cselekedted, átkozott légy minden barom, minden állat, és minden mezei vad
között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést
szerzek és támasztok közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő
magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz.
3,14-15).
215
A vallási vezetők „tudják”, mert meg van írva. Amikor az Úr leszállt a Sínai
hegyre: „Az egész Sinai hegy pedig füstölög, és egészen füstbe borult, mivelhogy
leszállott arra az Úr, Jahve az Örökkévaló tűzben és felmegy vala annak füstje,
mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava, a
kürt zengése mindinkább erősödik vala, és egyre erősebben hangzott. Mózes
beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan” (2 Móz. 19,18-19). Amikor az Úr
a szent sátor ajtajában állt: „És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a
sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék, és leborul az ő
sátorának ajtajában. Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott
Ján. 9,30 Felele az ember és monda nékik: Bizony csodálatos216
meglepő, és különös, hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én
szemeimet megnyitotta.
Ján. 9,31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket,
a célt eltévesztőket; hanem ha valaki istenfélő, Istent tisztelő és az ő
akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.217
Ján. 9,32 Öröktől fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit
valaki megnyitotta volna. [Más fordítás: Amióta fennáll a világ,
sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon
születettnek a szeme világát].
Ján. 9,33 Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék.218
Ján. 9,34 Felelének és mondának néki: Te mindenestől bűnben
születtél, és te tanítasz minket? És kiveték, kihajították őt, és
kiközösítették a zsinagógából.
Ján. 9,35 Meghallá Jézus, hogy kiveték és kiközösítették őt; és
találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?
Ján. 9,36 Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?
Ján. 9,37 Monda pedig néki Jézus: Láttad is őt, és aki beszél veled, Ő
az.
Ján. 9,38 Az pedig monda: Hiszek, Uram. És leborulva imádá Őt.
Ján. 9,39 És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik
nem látnak, lássanak, és látókká legyenek; és akik látnak, a látók
pedig vakok legyenek.
Ján. 9,40 És hallák ezeket némely farizeusok, akik vele valának, és
mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?

ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az

ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból” (2 Móz. 33,10-11).
216
Csodálatos (thaumasztosz): megdöbbentő, meglepő, rendkivüli, furcsa,
különös.
217
A vallási vezetőknek tudniuk kellett volna, hogy Istentől van-e az Úr Jézus,
hiszen számtalan igében már kijelentette az Úr, hogy: „Messze van az Úr az
istentelenektől az Isten nélkül élőktől; az igazaknak pedig könyörgését
meghallgatja” (Péld. 15,29). Hiszen: „Az ÚR szeme látja az igazakat, füle
meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16). És: „Beteljesíti az őt félőknek, az Őt
tisztelőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt.
145,19). De ha: „Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak
könyörgése is utálatos” (Péld. 28,9).
218
És meg is van írva, hogy: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló megnyitja a vakok
szemeit, az Úr, Jahve az Örökkévaló felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az
Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8). És:„Az ő cselekedeteiből ismerteti meg magát még
a gyermek is, ha tiszta-é, és ha igaz-é az ő cselekedete. A halló fület és a látó
szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt” (Péld. 20,11).
Ján. 9,41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök;
ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad, és
továbbra is céltévesztésben maradtok.219

Ján. 10. A jó pásztor és annak juhai.

Ján. 10,1 Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón, nem a
kapun át megy és hatol be a juhok aklába, hanem máshonnan lép be,
másfelől hatol és oson be, tolvaj az és rabló.
Ján. 10,2 Aki pedig az ajtón, a kapun át megy be, a juhok pásztora az.
Ján. 10,3 Ennek az ajtónálló, a kapus, a kapuőr, aki őrizte az ajtót,
ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára, annak hangjára,
kiáltására, mert megismerik a hangját, és a maga juhait nevükön
szólítja, és kivezeti őket.
Ján. 10,4 És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok
követik őt, mert ismerik az ő hangját.
Ján. 10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak, elmenekülnek
attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.220

219
Mert azt gondolod magadról: „És meg vagy győződve arról is, mert elhitetted
magaddal, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók, és sötétben élők
világossága, és fénye. A balgatagok, a tudatlanok, buták, ostobák, értetlenek,
oktalanok tanítója, nevelője, oktatója, fegyelmezője. A kiskorúak, a gyermekek,
kisdedek, tapasztalatlanok mestere és tanítója vagy mivel birtokodban van a
törvényben, Isten Igéjében az ismeret, és megismerés, és a tudás kiformálódása,
és az igazság, a valóság külső formája, váza, látszata, a tartalom nélküli
formája” (Róm. 2,19-20).
220
Az Úr Jézus szenvedése előtt így szól tanítványaihoz: „Akkor monda nékik
Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok, megbotlotok én bennem,
tőrbe estek és elveszítitek a hiteteket; Mert meg van írva: Megverem a pásztort,
és szétszóródnak, és elszélednek a nyájnak juhai” (Mát. 26,31). És ez így került
megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki
nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a
juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj
pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek Ura Jahve, az
Örökkévaló. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet
emelek!)” (Zak. 13,7). Az Úr Jézus tanítványaival elmegy, hogy a szolgálat után
pihenjenek a tanítványok, de a tömeg utánuk megy: „És kimenvén Jézus nagy
sokaságot, nagy tömeget láta, és megszáná, megsajnálta őket, megesett rajtuk a
szíve, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sok
mindenre tanítani” (Márk. 6,34). És Péter apostol így beszél a Krisztushoz
megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint az elkóborolt, és tévelygő juhok.
Mint akiket megtévesztettek. De most megtértetek, visszafordultatok életetek
pásztorához és felvigyázójához, gondviselőjéhez, és oltalmazójához” (1Pét 2:25).
Ján. 10,6 Ezt a példázatot, ezt a példabeszédet mondá nékik Jézus; de
ők nem értették mi az, amit szól vala nékik, hogy mit akart vele
mondani
Ján. 10,7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom
néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja, a juhok számára a kapu.
Ján. 10,8 Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem
hallgattak rájuk a juhok.221
Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki én rajtam keresztül
megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és tovább megy,
tovább halad majd, és legelőt talál.
Ján. 10,10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon,222
észrevétlenül hatalmába kerítsen, rászedjen, és félrevezessen, és
öljön,223 hogy áldozatként levágjon, és pusztítson224 tönkretegyen,
romlásba vigyen, és megsemmisítsen. Én azért jöttem, hogy életük

Dávid megvallása a jó Pásztorról: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én

pásztorom. Ő legeltet, pásztorol, táplál, ellát, vezet, kormányoz, igazgat,
dédelget engem. Nem szűkölködöm, nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem
fogyatkozom, és semmi híjával nem leszek. Füves legelőkön, és zöldellő réteken
legeltet, és nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget, és a megújulás vize
mellett nevel engem. Lelkemet megvidámítja, felüdíti, és az igazság, a
megigazultság ösvényein vezet, és hordoz engem az ő nevéért. (Héber szerint:
(visszahoz, helyreállít, megújít engem, és a megigazulás útjára visszavezet az Ő
nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól,
mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber
szerint: Még ha a halál mélységes sötétségén megyek is át, nem félek, nem
rettenek meg a veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te
velem vagy, és pásztorbotod támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,1-4).
221
Jeremiás próféta így szól a hamis pásztorokról: „Elveszett, és pusztuló
juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, a hegyeken tévútra
terelték, idegen istenekhez vezették őket és a hegyekben bujdostatták őket,
hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő legelőjükről, az ő tanyájukról. Aki
csak reájuk talált, emésztette őket, és aki csak érte, pusztította őket, és az ő
elnyomóik, az ő ellenségeik ezt mondták: Nem vétkeztünk, és azt gondolták, hogy
nem fognak bűnhődni. Pedig vétettek az Úr ellen, aki igazság otthona, Aki az ő
igazi hajlékuk, és atyáiknak reménysége volt” (Jer. 50,6-7).
222
Lop (kleptó): észrevétlenül hatalmába kerít, rászed, és félrevezet.
223
Öljön (thüó): áldozatként levágjon.
224
Pusztít (apollümi): tönkretesz, romlásba visz, elpusztít, megsemmisít, semivé
tesz, elveszít.
legyen,225 hogy az életet birtokolják, és bővölködjenek, hogy
rendkívüli, különleges, szokatlan életet birtokoljanak.226
Ján. 10,11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a
juhokért.227

225
Életük legyen (dzóé ekhó): hogy az életet birtokolják.
226
És folytatódik a kijelentés: „Őbenne vala az örökélet, a soha véget nem érő,
természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek világossága, fénye” (Ján.
1,4). „Hogy mindenki, aki hitre jut Őbenne, el ne vesszen, el ne pusztuljon, meg
ne semmisüljön, hanem örök élete legyen Őbenne” (Ján. 3,15).
227
Az Úr Jézus megjelenti tanítványainak az Ő halálát: „Mindnyájan ezen az
éjszakán megbotránkoztok, megbotlotok én bennem és tőrbe estek, és elveszítitek
a hiteteket. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek, és
szétszóródnak a nyájnak juhai” (Mát. 26,31). És ez így került megírásra:
„Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam!
Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig
a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra,
bizalmas emberemre! - így szól a Seregek Ura, Jahve az Örökkévaló. Vágd le a
pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7). És
hogy ki a jó Pásztor, arról így prófétál Ézsaiás: „Ímé, az Úr, Jahve az
Örökkévaló Isten az én Uram. az Úr, Jahve az Örökkévaló jő hatalommal, és
karja uralkodik! ímé, jutalma, és szerzeménye vele jő, és megfizetése - amiért
fáradozott - ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a
bárányokat, és ölébe veszi és hordozza őket, a szoptatósokat szelíden vezeti”
(Ésa. 40,10-11). És hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert
így szól az Úr Isten, az én Uram, az ÚR, Jahve az Örökkévaló: Ímé, én magam
keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána, és én viselem gondjukat.
Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után, és gondját viseli a nyájnak, amely
napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és úgy
viselem gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, ahova
szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom, kivezetem őket a népek
közül s egybegyűjtöm a földekről, az országokból, és beviszem őket az ő saját
földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben, a völgyekben, s a
föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos
hegyein lészen akluk, és ott fognak tanyázni. Ott feküsznek jó akolban. Jó
tanyájuk lesz, ott heverésznek, s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én
magam legeltetem nyájamat, és én keresek nekik pihenőhelyet s én nyugosztom
meg őket, ezt mondja az Úr Isten, az én Uram, az Úr, Jahve, az Örökkévaló. Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom. Az eltévedtet visszaterelem, s
a megtöröttet, és sérültet bekötözöm, s a beteget és a gyengét erősítem; a
kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik, ahogy kell”
(Ezék. 34,12-16). És folytatódik a kijelentés: „Megszabadítom, és megtartom az én
juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és igazságot teszek juh és juh
között. És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én
szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az Úr,
Jahve, az Örökkévaló leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem
Ján. 10,12 A béres pedig, és aki nem pásztor,228 akinek a juhok nem
tulajdonai, látja a farkast jőni, elhagyja a juhokat, és elfut, elmenekül.
És a farkas megragadja, és hatalmába ejti azokat, és elszéleszti,
szétszórja, szétkergeti a juhokat.229

közöttük. Én, az Úr Jahve, az Örökkévaló mondottam” (Ezék. 34,22-24). Dávid így

prófétál az egyetlen Pásztorról: „Az Úr Jahve, az Örökkévaló az én pásztorom.
Ő legeltet, pásztorol, táplál, ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem;
nem szűkölködöm, és nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és
semmi híjával nem leszek.. Füves legelőkön, és zöldellő réteken legeltet, és
nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget, és a megújulás vize mellett nevel
engem” (Zsolt. 23,1-6). János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről
szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a
nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszék, a trón
közepén van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl
Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).
228
Pásztor (poimén): juhpásztor, aki gondját viseli a juhoknak. Áé: olyan
személy, akinek gondjaira van bízva a gyülekezet.
229
Az Úr Jézus kijelentése: a hamis próféták juhoknak látszó farkasok:
„Őrizkedjetek, óvakodjatok pedig a hamis prófétáktól, és ügyeljetek, figyeljetek
oda, és tartsátok szemmel az ál- a látszat, és hazug prófétákat, akik juhoknak
ruhájában, báránybőrben, bárány-külsőben jőnek hozzátok, de belül ragadozó
farkasok” (Mát. 7,15). És az apostol így folytatja, hogy ez: „Nem is csoda; hisz
maga a sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává, a fény követévé, és
elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala, mert a világosság
angyalának képére változik át. Nem csodálkozom tehát ha az ő szolgái, követei,
küldöncei is átváltoztatják, és kiadják magukat az igazság szolgáivá, követeivé,
küldönceivé; akiknek megérdemelt végük az ő cselekedeteik, az ő munkájuk
szerint lészen. [Más fordítás: Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan
álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban
megkapják, amit a tetteikkel megérdemeltek]” (2 Kor. 11,14-15). És az Úr Jézus
ezek közé küldi az Övéit: „Ímé, én elbocsátlak és úgy küldelek titeket, mint
juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak, józanságot megőrzők,
önmagatokon uralkodók, érzéseiteknek parancsolók, meggondoltak, fortélyosok,
ravaszok, eszesek, mint a kígyók, és szelídek, egyszerűek mint a galambok” (Mát.
10,16). Pál apostol így búcsúzik az efézusi vénektől, elöljáróktól: „Mert én tudom
azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek dühös és gonosz farkasok, kik
nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák
dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják” (Csel. 20,29-30).
Már Ezékielen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Elöljárói ő közepette, mint a
ragadományt ragadozó farkasok: vért ontani, a életeket elveszteni, az embereket
elpusztítani nyereségvágyból. És prófétái mázolnak nékik mázzal, és mázolják a
habarcsot: hiábavalóságot látnak, s jövendölnek, és jósolgatnak hazugságot
nékik, mondván: Így szól az Úr Isten! Holott az Úr nem beszélt, és nem szólt”
(Ezék. 22,27-28). „Elmegyek azért a főemberekhez, és beszélek velük; hiszen ők
ismerik az Úrnak útját, Istenüknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen
Ján. 10,13 A béres pedig azért fut és menekül el, mert béres, és nincs
gondja a juhokra, nem fontos neki a nyáj, ezért nem törődik vele.
Ján. 10,14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem
is ismernek az enyéim.
Ján. 10,15 Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát;
és leteszem az életemet a juhokért.230
Ján. 10,16 Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az
akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és azokat is vezetnem kell,
és hallgatnak majd az én szómra, az én hangomra; és lészen egy akol,
egy nyáj, és egyetlen pásztor.231
az igát, és tépték le a köteleket! Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből,
elpusztítja őket a puszták farkasa, párduc ólálkodik az ő városaik körül; aki
kijön azokból, mind szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és
elhatalmasodtak az ő hitszegéseik” (Jer. 5,5-6). Mert: „Fejedelmei olyanok
benne, mint az ordító oroszlánok, bírái, mint az este járó farkasok, nem hagynak
reggelre a csonton” (Sof. 3,3). De: „Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a
nyájat! Fegyver járja át a karját, meg a jobb szemét! Száradjon el a karja,
vakuljon meg a jobb szeme!” (Zak. 11,17).
230
Mert: „Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istenből van, az látta az
Atyát” (Ján. 6,46). Bizony: „… senki sem tudja és nem érti, kicsoda a Fiú, csak az
Atya. És kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja
megjelenteni, aki elől a leplet el akarja vonni” (Luk 10,22).
231
Az Úr Jézus kijelentése: „De azt mondom néktek, hogy sokan eljőnek, sokan
fognak érkezni napkeletről és napnyugatról is, és letelepednek, és asztalhoz
dőlnek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában” (Mát. 8,11).
Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És minden hegyen utat készítek, és
teszem minden hegyemet úttá, és kimagaslanak az országutak, és ösvényeim
magasak lesznek. Ímé, ezek messze földről jönnek ímé, amazok észak és a tenger,
és nyugat felől, és amazok a Sinnek földéről! Ujjongjatok egek, és föld
örvendezz, és vigadozz, és törjetek ki ujjongásba, és ujjongva énekeljetek
hegyek; mert megszánta, és megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein,
és a nyomorultakon!” (Ésa. 49,11-13). Hogy ez beteljesedjen, így szól az Úr
parancsa a mindenkorban élő Övéihez: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká,
és tanítsatok minden népeket, az összes nemzeteket, bemerítvén őket az Atyának,
a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében” (Mát. 28,19). „Elmenvén e széles
világra, a föld minden részére, hirdessétek az evangéliumot, az örömhírt, a
győztes hadvezér érkezésének hírét minden teremtménynek, minden embernek”
(Márk. 16,15). Mert már a prófétán keresztül így szólt az Úr: „Kevés az, hogy
nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel
megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak,
hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6). Mert: „Én, az Úr, Jahve az
Örökkévaló hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és az
emberiségnek, az emberi fajnak szövetségévé teszlek, pogányoknak, a
nemzeteknek világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot
a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7). Így
Ján. 10,17 Azért szeret engem, és vált eggyé velem az Atya, mert én
leteszem, és odaadom az én életemet,232 hogy újra felvegyem hogy
ismét visszavegyem azt.
Ján. 10,18 Egyetlen ember sem szerezheti meg, és veheti azt el én
tőlem, hanem én teszem le, önként adom át, szolgáltatom ki, és adom
oda azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam
ismét felvenni azt. Ezt a küldetést, ezt a feladatot kaptam az én
Atyámtól.233
Ján. 10,19 Újra meghasonlás,234 szakadás, megosztás lőn a zsidók, a
júdeaiak között e beszédek, ez igék miatt.
Ján. 10,20 És sokan mondják vala közülük: Ördög van benne,235
démon, gonosz szellemi lény ragadta meg, és tartja hatalmában, ezért
bolondozik,236 magánkívül van, megháborodott, és őrültségeket
beszél, mit hallgattok reá?
Ján. 10,21 Mások mondának: Ezek nem ördöngösnek,237 nem démoni
megszállottnak, nem egy démonizált embernek beszédei
megnyilatkozásai. Vajon az ördög megnyithatja-é a vakok szemeit?
Démonnak, egy gonosz szellemnek lehet-e hatalma, képes-e arra,
hogy vakok szemét megnyissa?238
Ján. 10,22 Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe,239 a
Hanukka, és tél vala.240

teljesedik be a prófécia: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a
tenger fövenye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és
lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik
nékik: Élő Istennek fiai! És összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és
egyetlen fejedelmet választanak, és feljőnek az országból, mert nagy lesz a
Jezréel napja!” (Hós. 1,10-11)
232
Odaadom az én életemet (tithémi): lemondok az életemről, átadom,
kiszolgáltatom azt.
233
Mert: amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is,
hogy élete legyen önmagában. [Más fordítás: Ahogyan az Atya az élet forrása,
ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy az élet forrása legyen]” (Ján. 5,26).
234
Meghasonlás (szkhiszma): szakadás, megosztás.
235
Ördög van benne (daimonion): démon, gonosz szellemi lény ragadta meg, és
tartja hatalmában.
236
Bolondozik (mainomai): magánkívül van, megháborodott, és őrültségeket
beszél.
237
Ördöngös (daimonidzomai): démoni megszállott, démonizált.
238
Hiszen meg van írva, hogy: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr
felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).
239
Templomszentelés ünnepe: Hanukka = avatás, szentelés.
240
Ezt az ünnepet még Izráel királya, Salamon vezette be: „És Salamon ünnepet
szerze ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet,
Ján. 10,23 És Jézus a szenthelyen, a templomban, a Salamon
tornácában, oszlopcsarnokában jár vala.
Ján. 10,24 Körülfogták őt a zsidók, a júdeaiak, és mondának néki:
Meddig tartasz még bizonytalanságban, kétségekben, feszültségben
bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván,
mondd ki a nyilvánosság előtt!
Ján. 10,25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek:
a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, az Ő
hatalmával, és erejével, azok tesznek bizonyságot rólam.
Ján. 10,26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok,
és nem az én nyájamhoz tartoztok. Amint megmondtam néktek:
Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat, hallgatnak a hangomra,
és én ismerem őket, és követnek engem.241
Ján. 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem
vesznek,242 el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek, és senki ki
nem ragadja,243 senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el őket az én
kezemből.
Ján. 10,29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb,
hatalmasabb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki, senki
hatalmába nem ejtheti, nem rabolhatja el azokat az én Atyámnak
kezéből.
Ján. 10,30 Én és az Atya egy,244 és ugyanaz vagyunk.245

mely összegyülekezik Hámáttól fogva az Égyiptom patakáig. A nyolcadik napon

pedig gyülekezést, záróünnepet tartának, mert az oltár felszentelését, fölavatását
hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon” (2 Krón. 7,8-9).
241
János apostol bizonyságtétele a Krisztushoz tartozásról, ami egyben
kijelentés Krisztus Istenségéről: „Mi az Istenből vagyunk: aki ismeri az Istent,
hallgat reánk, aki nincsen az Istenből, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az
igazságnak Szellemét, és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).
242
Nem vesznek el (apollümi): el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek.
243
Elragad (harpadzó): hatalmába ejt, elrabol.
244
Egy (heisz hen): ugyanaz.
245
És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti magát a Júdeabelieknek: „Jézus pedig
felemelve a hangját kiálta, és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz,
hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, aki engem szemlél, azt
látja, azt szemléli, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45). Amikor búcsúzik az Úr
Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő
óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott,
látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem
hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket,
a kijelentéseket, az élő Igéket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól
mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, aki bennem jelen van, és bennem
él, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az
Atya én bennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek
nékem” (Ján. 14,9-11). Pál apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés
nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, nagy a hitnek eme titka: Isten, aki
megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben,
megigazíttatott, igazolást nyert Szellemben. Megláttatott az angyaloktól.
Hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, fölment
a dicsőségbe. [Más fordítás: Valljuk, hogy a hit Nagy Titka Az, aki megjelent
testben, igazolta a Szellem, látták az angyalok, hirdették a népeknek, hitt benne
a világ, befogadta a dicsőség]” (1 Tim. 3,16). Ezt ismerve vallja meg Pál apostol:
„Kicsoda szakaszt vagy kicsoda választ el minket a Krisztus szerelmétől?
Nyomorúság, nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás, szorult helyzet,
elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, vagy szorongattatás?
Vagy szükség, keserűség, kín, gyötrelem, ínség, vagy üldözés? Vagy éhség, -
éhínség - vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy életveszély, vagy fegyver,
kard, háború, erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom? Mert meg vagyok
győződve, és biztos vagyok benne hogy sem halál, a természeti, - biológiai -
fizikai halál, a hústest halála, sem élet, a természeti - biológiai - a hústestben
való élet. Sem angyalok, uralkodó szellemi lények, vagy hírnökök, követek, vagy
pásztorok, sem fejedelemségek, kormányzatok, amelyek részint földi, részint
mennyei angyali hatalmasságok. Sem erősségek, erő megnyilvánulások, sem
csodatévő erők. Sem jelenvalók, jelen időben történő, és beálló, a jelenlevő
dolgok, sem következendők, az eljövendők, ami még körül fog venni, amik
elkerülhetetlenül meg fognak történni,
Sem magasság, sem mélység, sem magasságban sem mélységben lakók, sem
semmi más teremtmény, sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz, a világűr térbeli
jelenségei, a csillagok világában történők nem szakaszthatnak el, nem állhatnak
oda közénk, és nem képesek elválasztani minket az Istennek szerelmétől, mely
vagyon és megjelent, és megbizonyított a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm.
8,35.38-39). Isten már Mózesen keresztül figyelmezteti népét: „Halld, és értsd
meg Izráel: az Úr Jahve, az Örökkévaló a mi Istenünk, az egyetlen Úr!” (5 Móz.
6,4). És Ézsaiás prófétán keresztül is így jelentette ki magát az Úr: „Ti vagytok a
tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy
megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem
Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül
nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből
kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, Jahve, az
Örökkévaló, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek,
Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója,
a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten.
Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem jelentém előre?
Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!”
(Ésa. 43,10-15. 44,6.8). Pál apostolon keresztül pedig még egyértelmübbé teszi a
Szent Szellem a kijelentést: „…Krisztus, aki mindeneknek felette örökké, soha
véget nem érően áldandó és áldott Isten, és aki Isten mindenek felett. Ámen”
(Róm. 9,5).
Ján. 10,31 Ismét köveket ragadának azért a zsidók, a júdeaiak, hogy
megkövezzék őt.246
Ján. 10,32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én
Atyámtól; és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én atyám
nevében. Azok közül melyik dologért, melyik cselekedetem miatt
köveztek meg engem?
Ján. 10,33 Felelének néki a zsidók, a júdeaiak, mondván: Jó dologért,
jó cselekedetért nem kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért,
tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.247
246
Ahányszor kijelenti magát az Úr Jézus, meg akarják kövezni: „Monda nékik
Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján.
8,58). János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Eredetileg Ő az
Isten” (Ján. 1,2). Pál apostol is Róla tesz bizonyságot: „És Ő előbb volt
mindennél, és minden Őbenne áll fenn, és illeszkedik egybe. [Más fordítás: Ő
mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17). És: „Jézus
Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8). Mózesnek így jelentette ki
magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így
szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Móz. 3,14).
Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert egy gyermek születik
nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét:
csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, és
Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6). Mikeás pedig azt
prófétálta meg, hogy hol fog megszületni: „De te, Efratának Bethleheme, bár
kicsiny vagy a Júda ezrei, és nemzetségei között: belőled származik nékem, aki
uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik.
5,2). Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam,
és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim,
így szól az Úr, Jahve, az Örökkévaló, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is
én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki
változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR Jahve az Örökkévaló, megváltótok,
Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a
káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15). És az Úr Jézus újra –és újra kijelenti
magát: „Az én juhaim hallják az én szómat, és hallgatnak a hangomra, és én
ismerem őket, és követnek engem. És én örök életet adok nékik; és soha örökké
el nem vesznek, el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek, és senki ki nem
ragadja, senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el őket az én kezemből” (Ján.
10,27).
247
Az Úr Jézus szombaton gyógyít, ezért kérdőre vonják, amire Ő így felel: „…
Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig szüntelenül munkálkodik,
megszakítás nélkül, addig én is munkálkodom megszakítás nélkül. E miatt aztán
még inkább életére törtek, és még inkább azon voltak, és arra törekedte a
júdeaiak, hogy megöljék. Mivel nem csak a szombatot, a heti pihenőnapot, a
világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját törte, és szegte meg, hanem az
Istent is saját Atyjának mondotta, és így egyenlővé tette magát az Istennel” (Ján.
Ján. 10,34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben:
Én mondám: Istenek vagytok?
Ján. 10,35 Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde,
igéje lőn, és az írás fel nem bontható, nem lehet eltörölni, semmibe
venni, és érvénytelenné tenni.248

5,17-18). Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a júdeaiak meg

akarják ölni: „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek
azért, amit a ti atyátoknál láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk
Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám
dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az
igazságot, a valóságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám
ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi
nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik
Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istenből
származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem”
(Ján. 8,38-41). A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az Isten Fia, így
válaszol az Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát.
26,64). És emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik néktek?
Mi a ti véleményetek erről? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan”
(Márk. 14,64). A törvény betűje szerint akartak eljárni, hiszen a törvény kimondta,
hogy: „… Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét. És a ki
szidalmazza, és megveti az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak nevét, halállal
lakoljon. Irgalom nélkül kövezze azt agyon az egész gyülekezet, az egész
közösség. Akár jövevény, idegen, akár bennszülött, ha szidalmazza, ha
káromolja az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak nevét, halállal lakoljon. Meg
kell halnia” (3 Móz. 24,15-16).
248
Már korábban kijelentette az Úr Jézus, hogy: „Mert bizony, úgy van, ahogy
mondom néktek, míg az ég és a föld el nem múlik, és meg nem semmisül, hanem
fennáll, a törvényből, Isten útmutatásából, tanításából, amelyet az Igében
jelentett ki egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik. És egy i betű vagy
egy vesszőcske, egyetlen írásjel sem vész el és nem veszíti érvényét, amíg minden
be nem teljesedik, és amíg csak minden meg nem történik, és valóra nem válik,
és meg nem lesz” (Mát. 5,18). És hogy ki a törvényadó, azt a Lukács írása szerinti
Evangélium jelenti ki, ahol így szól az Úr Jézus: „Az ég és a föld elmúlnak -
elmúlnak, de nem a végleges megsemmisülés értelmében, hanem csak tovább
halad, érvénytelenné válik, - de az én beszédeim, igéim semmiképpen el nem
múlnak, semmiképp sem veszítik érvényüket” (Luk. 21,33). Dávidon keresztül
kerül kijelentésre, hogy Isten fiainak szól a prófécia: „Én mondottam: Istenek
vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt. 82,6). Vagyis azoknak,
akikben Krisztus él, mert: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat és erőt
ajándékozott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében
hisznek; Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, és ösztönéből, sem a
férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,12-13).
Ján. 10,36 Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött
e világra: Káromlást szólsz, hogy becsmérelem, gyalázom az Istent;
mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!
Ján. 10,37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higgyetek
nékem;
Ján. 10,38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is,
higgyetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok, és rádöbbenjetek és
megértsétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.249
Ján. 10,39 Ismét arra törekedtek, és igyekeztek, hogy elfogják Őt, de
Ő átment közöttük.
Ján. 10,40 És újra elméne túl a Jordánon, arra a helyre, ahol János
korábban bemerített vala; és ott marada.
Ján. 10,41 És sokan menének Őhozzá és mondják vala, hogy: János
nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János Őfelőle mondott,
igaz vala.
Ján. 10,42 És sokan hivének ott Őbenne.

Ján.11. A Mester itt van és hív téged.

Ján. 11,1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Betániából, Máriának és az ő

testvérének, Mártának falujából.
Ján. 11,2 Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala,
aki megkente vala az Urat drága, illatos kenettel és a hajával törlé meg
annak lábait.250
249
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… azok a dolgok és
cselekedetek, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a
dolgok, és cselekedetek, amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam és
arról, hogy az Atya küldött engem” (Ján. 5,36). „…Megmondtam néktek, és nem
hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, az Ő
hatalmával, és erejével, azok tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25). „És aki
engem lát, aki engem szemlél, azt látja, azt szemléli, aki küldött engem” (Ján.
12,45). Ezért: „Aki engem gyűlöl, és aki ellenszenvet érez velem szemben, gyűlöli
az én Atyámat is, az Atyámmal szemben érez ellenszenvet” (Ján. 15,23).
250
Máté beszámolója a történtekről: „És mikor Jézus Betániában, a poklos, a
leprás Simon házánál tartózkodott vala. Méne és odalépett Őhozzá egy asszony,
akinél vala egy alabástromedény valódi és igen drága, illatos nárdus olajjal, -
drága kenettel, - eltörvén és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül, ahogy az
étkezéshez lehevert vala.. Látván pedig ezt az ő tanítványai háborognak vala
maguk között, bosszankodnak és mérgesek lettek, és így méltatlankodtak,
neheztelve rá, és ezt mondván: Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Mert
eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, - mert háromszáz pénznél is többért, -
és adhatták volna a koldusszegényeknek. És zúgolódnak vala ellene, és
megharagudtak az asszonyra. Mikor pedig észrevette Jézus, hogy miről
Ján. 11,3 Küldének azért a testvérek ő hozzá, és megüzenték neki
mondván: Uram, ímé, akit szeretsz251 akit kedvelsz, beteg.
Ján. 11,4 Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem
halálos252 nem válik örök halállá, hanem az Isten dicsőségére való, az
Isten dicsőségét szolgálja, hogy dicsőíttessék és megdicsőüljön általa
az Istennek Fia.
Ján. 11,5 Isten szerinti szeretettel szereti vala pedig Jézus Mártát és
annak nőtestvérét, és Lázárt.
Ján. 11,6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada
azon a helyen, ahol vala.
Ján. 11,7 Ez után monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
Ján. 11,8 Mondának néki a tanítványok: Mester, Rabbi, most akarnak
vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?

beszélnek. Így szólt hozzájuk, és monda nékik: Miért bántjátok, és zaklatjátok ezt
az asszonyt? Hagyjatok békét néki, hiszen jó dolgot cselekedett én velem. Mert a
szegények és a koldusok, mindenkor veletek és köztetek lesznek, és amikor csak
akarjátok, jót tehettek velük, de én nem leszek, nem maradok mindig veletek és
köztetek. Mert hogy ő ezt a kenetet, ezt az illatos olajat én reám töltötte, az én
temetésemre nézve cselekedte azt. A temetésemre készített elő, előre megkenve
engem. Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik, és
hirdettetik majd az Evangélium, amit ez az asszony tett, az is hirdettetik, és
elmondják majd az ő emlékezetére” (Mát. 26,6-13). Lukács így írja le az esetet:
„Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék, és ebédre hívta őt.
annakokáért bemenvén a farizeus házába, asztalhoz dőlt. És ímé a városban egy
asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában asztalhoz
dőlt enni, hoza egy alabástrom szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő
lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé
meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38). És
János arról is beszámol, hogy ez mikor és hol történt: „Jézus azért hat nappal a
húsvét előtt méne Betániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a
halálból. Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel. Lázár
pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala Ővele. Mária azért elővévén
egy font valódi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és
megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt
elárulandó vala: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért
nem adták az árát a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a
szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény,
és amit abba tesznek vala, elcsené. Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én
temetésem idejére tartogatta ő ezt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én
pedig nem mindenkor vagyok” (Ján. 12,1-8).
251
Szeretsz (phileó): akit kedvelsz.
252
A betegség nem halálos (hé astheneia ouk estin pros thanaton): ez a
betegség nem válik örök halállá.
Ján. 11,9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha
valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.
Ján. 11,10 De aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban
világosság253 mert nincs saját fénye.
Ján. 11,11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi
barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem, hogy felébresszem
őt.
Ján. 11,12 Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt,
meggyógyul.
Ján. 11,13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt gondolták, és
azt hitték, hogy álomnak alvásáról, álomba merülésről szól.
Ján. 11,14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár meghalt.
Ján. 11,15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy
higgyetek, hogy hitre jussatok. De menjünk el ő hozzá!
Ján. 11,16 Monda azért Tamás, aki Kettősnek mondatik, - akit Ikernek
neveztek, - az ő tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy
meghaljunk vele.
Ján. 11,17 Elmenvén és megérkezvén azért Jézus, megtudta, hogy az
már négy napja vala a sírboltban.
Ján. 11,18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt
futamatnyira - tizenöt stádiumnyira, ami megfelel kb. 2-3 km-nek, -
mintegy félórányira volt Jeruzsálemtől;
Ján. 11,19 És a zsidók, a júdeaiak közül sokan mentek vala Mártához
és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérük felől.
Ján. 11,20 Márta azért, amint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne;
Mária pedig otthon maradt vala.254
Ján. 11,21 Monda azért Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem
halt volna meg a testvérem.
Ján. 11,22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől,
megadja néked az Isten.
Ján. 11,23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.
Ján. 11,24 Monda néki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor,
az utolsó napon.
Ján. 11,25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki
hisz én bennem, ha meghal is, él;

253
Világosság (phósz): fény.
254
És hogy ki volt a két testvér, arról így hangzik a bizonyságtétel: „Lőn pedig,
mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Márta nevű asszony
pedig befogadá őt házába, és szívesen vendégül látja. És ennek vala egy Mária
nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét, az Ő
igéjét” (Luk. 10,38-39).
Ján. 11,26 És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.
Hiszed-é ezt?255
Ján. 11,27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a
Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala.
Ján. 11,28 És amint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon,
észrevétlenül, feltűnés nélkül szólítá,256 és hívja az ő testvérét Máriát,
mondván: A Mester megérkezett, itt van és hív téged.
Ján. 11,29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.
Ján. 11,30 Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a
helyen vala, ahová Márta elébe ment vala.
Ján. 11,31 A zsidók, a júdeaiak azért, akik ő vele otthon valának és
vigasztalják őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána
menének, ezt mondván: A sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

255
„Mert: úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy
valaki hiszen Őbenne, a Fiúban, el ne vesszen, el ne pusztuljon, hanem örök
élete legyen, örök életet birtokoljon” (Ján. 3,16). „Őbenne vala az örökélet, a
soha véget nem érő, természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek
világossága, fénye” (Ján. 1,4). „Aki hisz a Fiúban, örök – soha véget nem érő,
természetfeletti - élete van; aki pedig nem hisz, és nem engedelmeskedik
szándékosan és önfejűen a Fiúnak, nem lát életet, hanem a sátán hatalma alatt
marad” (Ján. 3,36). Az Úr Jézus kijelentése az örök élet feltételéről, hogy miben
kell hinni: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet, az én
igémet hallja, és hallgat rá, megérti, és felfogja, és hisz annak, és bízik abban,
aki engem elbocsátott, elküldött, örök, soha véget nem érő, természetfeletti élete
van. És nem megy az ítéletre, hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).
„Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút
és hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó időben.
Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök, természetfeletti élete,
az életnek egy más létezési formája van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon
keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs
meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. [Más fordítás: Aki megragadja,
befogadja a Fiút, az az életet ragadja meg, és fogadja be. Aki nem ragadja meg,
és nem fogadja be a Fiút, abban nincs meg az élet sem]” (1 Ján. 5,12). „Mert
amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, és élővé teszi, életet
adva nekik, úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít, és életre kelti azokat, akiket
akar, életet adva nekik” (Ján. 5,21). Az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Jézus pedig
monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere az az élővé tevő hatalom; aki
hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem
szomjúhozik soha” (Ján. 6,35). „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből
szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet
én adok, az én hústestem, amelyet én adok a világ életéért” (Ján. 6,51).
256
Titkon szólítá (lathra phóneó): titokban, észrevétlenül, feltűnés nélkül hívja.
Ján. 11,32 Mária azért, amint oda ére, ahol Jézus vala, meglátván őt,
az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt
volna meg az én testvérem.
Ján. 11,33 Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött
zsidók, a júdeaiak is, elbúsula,257 és felháborodott szellemében,
felzaklatta magát.
Ján. 11,34 És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer
és lásd meg!
Ján. 11,35 Könnyekre fakadt Jézus.
Ján. 11,36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette259
mennyire kedvelte őt!
Ján. 11,37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette
volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?
Ján. 11,38 Jézus pedig újra felindulva,260 újra megtelt indulattal, és
magában megint felháborodva, haragos lett és oda megy vala a sírhoz.
Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta.
Ján. 11,39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a
megholtnak nőtestvére, Márta: Uram, immár szaga van, hiszen
negyednapos.
Ján. 11,40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel,
meglátod majd az Istennek dicsőségét, erejét?
Ján. 11,41 Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala.
Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok
néked, hogy meghallgattál engem.
Ján. 11,42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem;
csak a körülálló sokaságért, körülálló tömegért mondtam, hogy
elhiggyék, hogy te küldtél engem.
Ján. 11,43 És mikor ezeket mondá, fenszóval hangosan kiálta: Lázár,
jöjj ki!261
Ján. 11,44 És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel
megkötözve, kezén - lábán vászoncsíkokkal körülkötve, és az orcája

257
Elbúsult (embrimaomai): felháborodott.
259
Szerette [(phileó): kedvelte.
260
Újra felindulva (embrimaomai): újra megtelt indulattal.
261
És beteljesült a prófécia, amelyben: „Így szól az Úr: Jókedvem, a kegyelem
idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és
nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult
örökségeket; Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! És azoknak, akik sötétben
ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz”
(Ésa. 49,8-9).
kendővel vala leborítva, arcát kendő takarta. Monda nékik Jézus:
Oldozzátok el őt, és hagyjátok menni.
Ján. 11,45 Sokan hivének azért Őbenne ama zsidók, a júdeaiak közül,
akik Máriához mentek vala, és láták, amiket cselekedett vala.
Ján. 11,46 De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és
elbeszélék nékik, amiket Jézus cselekedett vala.
Ján. 11,47 Összehívják azért a papi fejedelmek és a farizeusok a
főtanácsot,262 a Szanhedrint, és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez
az ember sok csodát művel, sok jelt tesz.
Ján. 11,48 Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és
eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e
népet, és elpusztítják szentélyünket is.
Ján. 11,49 Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az
esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok, és semmit sem
értetek.
Ján. 11,50 Meg sem gondoljátok,263 és azt sem veszitek számításba,
hogy jobb, és többet használ nékünk, hogy egy ember haljon meg a
népért, és az egész nép el ne vesszen.
Ján. 11,51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az
esztendőben főpap vala, jövendőt monda,264 prófétál, hogy Jézus meg
fog halni265 elkerülhetetlenül meg kell halni a népért,266 a nép
érdekében, javára, és a nép helyett;
Ján. 11,52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek
elszéledt, és szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.
Ján. 11,53 Ama naptól azért azon tanakodnak és eldöntötték, hogy őt
megöljék.267

262
Főtanács (szünedrion): a Szanhedrin.
263
Meg sem gondoljátok (dialogidzomai): azt sem veszitek számításba.
264
Jövendőt monda (prophéteuó): prófétál.
265
Meg fog halni (melló): elkerülhetetlenül meg kell halnia.
266
A népért (hüper): a nép érdekében, javára, és a nép helyett.
267
És húsvét előtt eljött az alkalmas idő, és: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az
írástudók és törvénymagyarázók, és a nép vénei a főpap házába, a palotájába,
akit Kajafásnak hívtak, És tanácsot tartának, és tervet készítettek, és
megegyeztek abban, hogy Jézust álnoksággal megfogják, hogy csellel,
cselvetéssel csapdába csalják, elfogják és megöljék. De azt mondják vala: Ne az
ünnepen: hogy zendülés ne legyen, nehogy zavargás törjön ki a nép között,
nehogy fellázadjon a nép” (Mát. 26,3-5). Dávid már így prófétált erről „Miért
háborognak, dühösködnek, tombolnak, agyarkodnak, dühöngnek, zúgolódnak,
morognak, és miért fennhéjázók a pogányok, a nemzetek? A népek miért
kovácsolnak, és miért gondolnak, terveznek hiú, céltalan, sikertelen, üres,
hiábavaló, semmit érő, haszontalan terveket? A föld királyai fölkelnek,
Ján. 11,54 Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók, a
júdeaiak között, hanem elméne onnan vidékre, a pusztához,268 a
sivataghoz, egy magányos, elhagyatott helyhez közel, egy Efraim
nevű városba. és ott tartózkodik az ő tanítványaival.
Ján. 11,55 Közel vala pedig a zsidók, a júdeaiak húsvétja,269 a Peszach
ünnepe, és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről húsvét előtt,
hogy megtisztuljanak.
Ján. 11,56 Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a
templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
Ján. 11,57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot
adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg,270
közölje, és hozza tudomásukra, hogy őt megfogják, hogy
elfoghassák.271

összegyűlnek, nagyjai a fejedelmek összeesküsznek és együtt tanácskoznak az Úr

ellen és Fölkentje - Krisztusa - ellen” (Zsolt 2,1-2). És ismét az Úr Jézusról szól a
prófécia: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt
tanácskoznak” (Zsolt.71,10). „Megátalkodottak gonosz szándékukban;
megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás:
Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak, és terveznek, titokban tartják
tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve
kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve” (Zsolt. 64,6-7).
268
Puszta (erémosz): sivatag, magányos, elhagyatott hely.
269
Húsvét (paszkha): Peszach: átlépés, megkímélés, megmenekülés.
270
Jelentse meg (ménüó): közölje, és hozza tudomásukra.
271
Lukács így ír erről: „Elközelgetett, és eljött a kovásztalan kenyerek ünnepe,
mely húsvétnak mondatik, és amelyet páskának is neveztek. És a főpapok, a papi
fejedelmek és az írástudók, a törvénymagyarázók keresnek vala módot, és
törekednek megtalálni, hogy milyen módon, és hogyan öljék meg, hogyan
végezzék ki őt. Mert féltek a néptől” (Luk. 22,1-2). A vallási vezetők kezdettől arra
törekedtek, és keresték a módot, hogy az Úr Jézust elveszítsék. Amikor a
sorvadt kezű embert meggyógyítja: „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot
tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt. És elhatározták, hogy végeznek vele,
hogy megölik Jézust” (Mát. 12,14). Márk is ír erről, a következőképpen. És eljött
az alkalmas idő, mert: „Két nap múlva pedig húsvét, - a páska - vala és a
kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók, és
törvénymagyarázók tanakodnak vala, és keresik a módját, hogy csalárdsággal,
ravaszsággal, csellel mi módon fogják meg, hogyan ejtsék tőrbe és öljék meg őt.
Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön, fel ne
lázadjon, hogy zavargás ne legyen a nép körében” (Márk. 14,1-2). Így hangzik a
szabadulás / a húsvét ünnepéről / szóló prófécia, amelyben kijelentést nyer az is,
hogy ezzel egy új időszámítás kezdődik: „Ez a hónap legyen néktek a hónapok
elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész
gyülekezetének, egész közösségének, mondván: E hónak tizedikén mindenki
Ján. 12. mária kenete;

Ján. 12,1 Jézus azért hat nappal a húsvét, a pászka előtt méne
Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a halálból.
Ján. 12,2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel;
Lázár pedig egy vala azok közül, akik asztalhoz dőltek ővele.
Ján. 12,3 Mária azért elővévén egy font igazi, valódi, hamisítatlan,
rendkívül értékes nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és
megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet
illatával.272
Ján. 12,4 Monda azért, és méltatlankodott miatta egy az ő tanítványai
közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt elárulandó vala, aki azon
volt, hogy kiszolgáltassa, és átadja Őt]:
Ján. 12,5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron,273 és
miért nem adták a szegényeknek, és a koldusoknak.274

vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint. Családonként és

házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához
közel való, a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a személyek száma
szerint. Kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz, vegyétek számításba,
hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. A bárány ép, hibátlan hím, egy
esztendős legyen. A juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen
nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének
egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol
azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék
meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg
azt. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá
kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis
marad belőle reggelre, azt égessétek el. És ilyen módon egyétek azt meg:
Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy
sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskája az” (2 Móz. 12,2-11). És arról is
rendelkezik az Úr, hogy mikor kell ezt az ünnepet megtartani: „Megtartsátok
azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre. (Más
fordítás: Őrizzétek meg ezt az igét. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és
fiaitoknak). És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, amint
megmondotta, és ahogyan megígérte vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást”
(2 Móz. 12,24-25). János apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy ki az
igazi pászkabárány, akivel elkezdődik az új időszámítás: „És ránézvén Jézusra,
amint ott járt-kelt vala, így szólt: Ímé nézzétek, az Isten Báránya!” (Ján. 1,36).
272
A prófécia így szól az eklézsiáról, a kihívottak közösségéről, a Krisztus
népéről: „Mikor a király az ő asztalánál ül, nárdusnak jó illatja származik én
tőlem, és árasztja illatát” (Én. 1,12).
273
Dénár (dénarion): dénár, római ezüstpénz. Értéke egy munkás napszámának
felelt meg.
Ján. 12,6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre
volna gondja, és mert törődne velük, vagy mert ennyire aggódott a
nincstelenekért, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény,
és amit abba tesznek vala, elcsené.275
Ján. 12,7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem
idejére tartogatta ő ezt.
Ján. 12,8 Mert szegények, nincstelenek, és koldusok mindenkor
vannak, és mindig lesznek veletek, én pedig nem mindenkor vagyok
köztetek.276
Ján. 12,9 A zsidók, a júdeaiak közül azért nagy sokaság, nagy tömeg
értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak Jézusért,
hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.
Ján. 12,10 A papi fejedelmek pedig tanácskoznak, és elhatározták,
hogy Lázárt is megölik;
Ján. 12,11 Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda és
hívének a Jézusban.
Ján. 12,12 Másnap a nagy sokaság, a nagy tömeg, amely az ünnepre
jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő,
Ján. 12,13 Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala:
Hozsánna!277 Szabadíts meg hát! Óh, ments meg! Áldott, aki jő az
Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!278

274
Hiszen meg van írva, hogy: „a szegény nem fogy ki a földről, azért én
parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és
szegény atyádfiának a te földeden” (5 Móz. 15,11).
275
A Szent Szellem így figyelmeztet a látszat hívőre: „Az ő beszédeivel másnak
tetteti magát, és álcázza szándékát a gyűlölő, holott az ő szívében gondol
álnokságot és alattomosságot. Mikor kedvesen szól, ne bízzál ő hozzá, és ne
higgy neki; mert hét utálatosság van szívében” (Péld. 26,24-25).
276
Lukács így írja le az esetet: „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ővele
egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, asztalhoz telepedett enni. És
ímé a városban egy asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus
házában leült enni, hogy asztalhoz telepedett, hoza egy alabástrom szelence
drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni
az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené
drága kenettel” (Luk. 7,36-38) Jánoson keresztül nyer kijelentést, hogy ki volt ez
az asszony: „Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő
testvérének, Mártának falujából. Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére
Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg
annak lábait” (Ján. 11,1-2). A Máriának szóló prófécia pedig így hangzik: „No
azért egyed vígassággal és örömmel a te kenyeredet, és igyad jó szívvel és
jókedvvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid! A te
ruháid mindenkor legyenek fehérek, és az olaj, a kenet a te fejedről el ne
fogyatkozzék” (Préd. 9,9-10).
Ján. 12,14 Találván pedig Jézus egy fiatal szamarat, felüle arra, amint
meg van írva:
Ján. 12,15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak
vemhén, szamárcsikón ülve.
Ján. 12,16 Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem
mikor megdicsőítették Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ő
felőle vannak megírva, és hogy ezeket művelték ő vele.279

277
Hozsánna (hószanna): szabadíts meg hát! Óh, ments meg!
278
Dávid így prófétált erről a napról: „Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt;
örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó
előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából
valók vagytok!” (Zsolt. 118,24-26).
279 Máté írása mutatja be, hogy hogyan szerezte meg az Úr a szamárcsikót: „És

mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak

vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt, És monda nékik: Menjetek ebbe a
szemközt levő faluba, amely előttetek van, és mindjárt találtok egy megkötött
szamarat és vele együtt az ő vemhét, az ő csikóját; oldjátok el és hozzátok ide
nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van
szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket. Mindez pedig azért történt,
hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott: Mondjátok meg Sion
leányának: Vedd észre, ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamárháton
ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén, csikóján ülve. A tanítványok pedig
elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik,
Elhozák és odavezették a szamarat a csikójával együtt, és felső ruháikat rájuk
teríték, és felült azokra. A sokaság, a tömeg legnagyobb része pedig felső ruháit
az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az
útra. megint mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az utat. Az előtte
és utána menő, az utána tóduló sokaság, a tömeg pedig hangosan így kiált vala,
mondván: Hozsánna! Légy segítségül Isten a Dávid fiának! Áldott, aki jő az
Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban. [Más fordítás: Légy segítségül Isten
ki vagy a magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos]!” (Mát. 21,1-
9). És a próféták mind ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj és
örvendj nagyon, Sionnak leánya, örvendezve ujjongj, és hirdesd, Jeruzsálem
leánya! Ímé, jön néked, érkezik hozzád a te Királyod; igaz, ártatlan, szent, és
szabadító, aki megtart, biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít,
mert diadalmas Ő. szegény és alázatos, és szamárháton ülő, nőstény szamárnak
vemhén” (Zak. 9,9). Ézsaiás is erről prófétál. „Ímé, az Úr hirdette mind a föld
határáig, és hírül adta a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának, jön már
Szabadítód, Megmentőd, Üdvözítőd! ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele
jő, és megfizetése Őelőtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak,
és téged hívnak: keresett, sokat látogatott, és nem elhagyott városnak, mert nem
leszel elhagyatott” (Ésa. 62,11-12) Hát: „Magas hegyre menj fel, örömmondó
Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj!
Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek. (Más fordítás: Magas hegyre menj
föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel
Ján. 12,17 A sokaság, a tömeg azért, amely ő vele vala, mikor kihívta
Lázárt a koporsóból, a sírboltból, és feltámasztotta őt a halálból,
bizonyságot, tanúságot tett mellette.
Ján. 12,18 Azért is méne ő elébe a sokaság, a tömeg, mivel hallá, hogy
ezt a csodát művelte vala.280
Ján. 12,19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-e,
hogy semmit sem értek, hogy semmit sem tudtok elérni, hogy
semmire sem mentek? Ímé, mind e világ ő utána megy és őt követi.
Ján. 12,20 Néhány görög, azaz pogány is vala azok között, akik
felmenének, felzarándokoltak, hogy imádkozzanak, és hogy imádják
az Istent az ünnepen.281

Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek)! Ímé,
az Úr Isten, az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló jő hatalommal, és karja
uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte” (Ésa. 40,9-11). Sofóniás
is így prófétál: „Énekelj, és ujjongj Sionnak leánya! Kiálts örömödben, harsogj
Izráel, örvendve örvendezz, és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya!
Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, eltávolítja ellenségedet; Izráel királya, az
Úr, Jahve az Örökkévaló közötted van, nem látsz többé gonoszt, és nem kell
többé veszedelemtől félned! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek, és így
biztatják: Ne félj, és ne csüggedj! Ne lankadjanak kezeid Sion! Az Úr, Jahve az
Örökkévaló a te Istened közötted és veled van; erős ő, megtart, megsegít; örül te
rajtad örömmel és boldogan, hallgat az ő szerelmében és megújít szeretetével.
Énekléssel örvendez és ujjongva örül néked” (Sof. 3,14-17). Egy előképben
mutatja be a Szent Szellem, hogy ki Izráel királya: „És monda Jéhu: Így s így
szóla nékem, mondván: Azt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló: Királlyá
kentelek téged Izráelen. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és
alája terítették a grádics felső részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták:
Jéhu, - Ő Jahve - uralkodik!” (2 Kir. 9,12-13). Ézsaiáson keresztül jelenti ki az Úr,
hogy ki Izráel királya, aki bevonult Jeruzsálembe: „Ezt mondja az Úr, Jahve az
Örökkévaló, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és
az utolsó, rajtam kívül nincs Isten” (Ézs. 44,6). Én, én vagyok az Úr, Jahve az
Örökkévaló, rajtam kívül nincs szabadító” (Ézs. 43,11).
280
Lukács arról ír, hogy a csodákat látva, hogyan reagálnak a tanítványok, és a
vallásos emberek: „Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének
lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni, és
magasztalni az Istent fennszóval mindazokért a hatalmas tettekért, és csodákért,
amelyeket láttak; Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a
mennyben, és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a
sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg és utasítsd rendre a te
tanítványaidat! És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek
elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Luk. 19,37-40).
281
Mert így hangzott Isten törvénye: „Ügyelj az Abib hónapra, és készíts az
Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib
hónapban hozott ki téged az Úr, Jahve az Örökkévaló a te Istened Egyiptomból
Ján. 12,21 Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének,
és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust.
Ján. 12,22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és
Filep szóla Jézusnak.
Ján. 12,23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy
megdicsőíttessék az embernek Fia.282
Ján. 12,24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett
gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok
gyümölcsöt terem.
Ján. 12,25 Aki szereti a maga életét,283 és kedvét leli önmagában, és
barátja e világi életének, elveszti,284 romlásba viszi, és elpusztítja
azt.285 És aki gyűlöli,286 megveti, semmibe sem veszi, és kevésbé
szereti a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.287

éjjel” (5 Móz. 16,1). De „azt a helyet keressétek fel, és oda menjetek, amelyet
kiválaszt Istenetek az Úr, Jahve az Örökkévaló valamennyi törzsetek közül, hogy
oda helyezze nevét, és ott lakjék” (5 Móz. 12.5).
282
A prófécia beteljesült, amely így hangzott: „Jeruzsálem, te szépen épült, mint
a jól egybeszerkesztett város! Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak
nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, az Úr Jahve az Örökkévaló nevének
tiszteletére, hogy ott magasztalják az Úr, Jahve az Örökkévaló nevét” (Zsolt.
122,3-4).
283
Szereti a maga életét (phileó): kedvét leli, és barátja e világi életének, és aki
kedvét leli önmagában.
284
Elveszti (apollümi): romlásba viszi, és elpusztítja.
285
A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet
elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet is
jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete sorén
sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek,
gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és
folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg, ha
kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért.
286
Gyűlöli (miszeó): megveti, semmibe sem veszi, és kevésbé szereti.
287
Az Úr Jézus újra - és újra kijelenti az Őt követni akaróknak a követés
feltételét, és következményét: „Aki megtalálja az ő életét, vagy aki próbálja
megtartani az életét, elveszti, pusztulásba viszi azt, és aki elveszti, pusztulásba
viszi az ő életét én érettem, megtalálja, és megmenti azt” (Mát. 10,39). Lukács
bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek:
Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét,
az ő kínkaróját minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani, és
menteni az ő életét, elveszti, romlásba viszi azt; aki pedig elveszti az ő életét én
érettem, az megtartja, megmenti azt. Mert mit használ, és mi haszna van abból
az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti, romlásba
viszi, és elpusztítja, vagy magában kárt vallva önmagának kárt okoz, és
veszteséget szenved?” (Luk. 9,23-25). „És valaki nem veszi fel, és nem hordozza
Ján. 12,26 Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott
lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.288

az ő keresztjét, nem vállalja a halálnak kitettséget, és nem tagadja meg

önmagát, és úgy jön utánam, nem lehet az én tanítványom, mert nem képes a
tanítványommá válni” (Luk. 14,27). A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki,
hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni és
elmagyarázni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat
szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és törvénytanítóktól, és
megöletni, és harmadnapon föltámadni, életre kelni. És Péter félrehívta, és
magához vonta őt, és kezdte óva inteni mondván: Mentsen Isten! Távol legyen ez
tőled, Uram! Semmiképpen sem történhet ez meg te véled. Ő pedig
megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem és
bűnre csábítasz engem. Mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint
gondolkozol. Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain,
és mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek
akarnak. Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én
utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét naponta, megtagadva
önmagát, vállalva a halálnak kitettséget, és kövessen engem. Mert aki meg
akarja menteni, és tartani az ő életét, pusztulásba viszi, megsemmisíti azt; aki
pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja, megnyeri azt. Mert mit használ,
és ugyan mi haszna lenne abból az embernek, ha az egész világot megnyeri is,
de az életével fizet érte, ha elveszítené az életét? Avagy micsoda váltságot, vagy
váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy
visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát.
16,21-26). Mert: „Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti, elpusztítja,
romlásba viszi azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti, életben tartja, életre kelti
azt” (Luk. 17,33). Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványokat, intvén, és
bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon, és
sok nyomorúságon, szorongattatáson, és üldözésen keresztül kell nékünk az Isten
országába bemennünk” (Csel. 14,22). „Hogy senki meg ne tántorodjék ama
szorongattatások között, a mostani megpróbáltatásokban; mert ti magatok
tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk, és hogy ezeket nem kerülhetjük el. Mert
mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak
leszünk kitéve, hogy üldözni fognak minket; amint meg is történt, és tudjátok és
amint tapasztaltátok” (1 Thess. 3,3-4) „De mindazok is, akik Istenben való hitben
akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12).
288
És hogy hogyan kell az Urat követni, arról így beszél: „… Ha valaki első
akar lenni, legyen mindenki között utolsó és mindenkinek szolgája” (Márk. 9,35).
És erre is az Úr mutat példát: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól
mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti
lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam
néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek”
(Ján. 13,13-15). „Mert aki magát felmagasztalja és magasra emeli, megaláztatik;
és aki magát megalázza, felmagasztaltatik, és magasra emelik” (Mát. 23,12). És
az Őt követőknek így szól az ígéret: „És ha majd elmegyek és helyet készítek
Ján. 12,27 Most az én egész lényem háborog, megrendült, és
nyugtalan, felzaklatódott, és feldúlt; és mit mondjak? Kérjem azt,
hogy Atyám, ments meg engem ettől az órától. De hiszen éppen ezért
az óráért jöttem.
Ján. 12,28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve, és hang
hallatszott az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.
Ján. 12,29 A sokaság, a tömeg azért, amely ott állt és hallotta vala, azt
mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki.
Ján. 12,30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti
érettetek.
Ján. 12,31 Most megy végbe az ítélet e világ felett; most vettetik ki e
világ fejedelme.289

néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott
legyetek” (Ján. 14,3).
289
Amikor a hetven tanítvány győztesként visszatért az Úrhoz, az Úr ezt
mondta, kijelentve, hogy mikor levettetik a sátán, az Úr felruházza az Övéit
hatalommal, és erővel: „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást
lehullani az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon
tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek” (Luk.
10,18-19). És hogy mi a világ ítélete, azt a Szent Szellem fogja kijelenteni: „És Ő
- a Szent Szellem - mikor eljő, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az
igazság és mi az ítélet: az ítélet pedig az, hogy e világnak fejedelme
megítéltetett” (Ján. 16.8.11). Már Ézsaiás így prófétál e világ ítéletéről: „És
kiszolgáltatom, az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király
uralkodik rajtuk, szól az Úr, Jahve az Örökkévaló, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,4).
Pál apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent Szellem, hogy mit kell tenni
Krisztus népének. „Legyen rajtatok Isten minden fegyvere, hogy megállhassatok
az ördögnek, az ellenségnek minden ravaszságával, mesterkedéseivel szemben.
[Más fordítás: Hordozzátok az Isten teljes fegyverzetét, hogy hatalmatok legyen
megállni, és képesek legyetek helyt állni a vádló, az ördög fogásaival,
módszereivel, cselvetéseivel szemben]. Mert nem vér és hústest ellen van
nékünk tusakodásunk, harcunk, és kell nékünk viaskodnunk, küzdenünk,
birkóznunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet, e
létkor sötétségének világbírói, e világ ura ellen, és a gonoszság rosszindulatú
szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. [Más fordítás: A jelenlegi sötét
világot irányító hatalmas és gonosz szellemek, erők és hatalmak ellen, akik a
magasságban vannak]” (Eféz. 6,11-12). Ézsiás is a sátán levettetéséről prófétál, ezt
kérdezve: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál és
lehullottál a földre, aki népeken tapostál, népek legyőzője! Holott te ezt mondád
szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, a
trónomat, és lakom a gyülekezet hegyén, és odaülök az istenek hegyére messze
északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és fölmegyek a felhők csúcsára, és
hasonló leszek a Magasságoshoz, a Felségeshez” (Ésa. 14,12-14). János apostolon
keresztül jön a felelet: „Ezután háború támadt a mennyben, és lőn az égben
Ján. 12,32 És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz
vonzok.
Ján. 12,33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal
kell meghalnia.290

viaskodás: Mihály és az ő angyalai harcra keltek, és viaskodnak vala a

sárkánnyal. és a sárkány is harcra kelt, és viaskodik vala, és az ő angyalai. De
nem tudtak felülkerekedni, nem vehetnek diadalmat, és az ő helyük sem
találtaték többé, mert nem volt maradásuk a mennyben. És levettetett a hatalmas
sárkány, az ősi kígyó, aki neveztetik ördögnek és sátánnak, ki mind az egész föld
kerekségét elhiteti és megtéveszti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele
levettetének. És hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben,
amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek
országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak, a mi testvéreink
vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk színe előtt.
És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért, a
bizonyságtételük igéjével. és az ő életüket nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-
11). És beteljesült Isten ígérete, amelyet az ember bukásakor jelentett ki az
Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted,
átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port
egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az
asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos,
te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15).
290
És egy előképben be is mutatja a Szent Szellem, hogy hogyan hal meg az Úr
Jézus, egyben kijelentve halála eredményét is: „És ahogyan felemelte Mózes a
kígyót a pusztában, a sivatagban, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie.
Hogy mindenki, aki hitre jut Őbenne, el ne vesszen, el ne pusztuljon, meg ne
semmisüljön, hanem örök élete legyen Őbenne” (Ján. 3,14-15). Ez pedig így
történt. Amikor a nép engedetlenné vált, és mérges kígyók marták meg őket,
akkor szabadulásért kiáltottak: „És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak
tüzes kígyót, egy rézkígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik,
és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt
póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a
rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,8-9). És a győzelem idejéről és módjáról
így beszél Isten Igéje: „Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban - a
követelményeivel, rendelkezéseivel ellenünk szóló, és tételekbe foglalt kézírást,
az adóslevelet, amely ellenünkre volt nekünk, és amely vádolt minket, és azt
eltette, eltávolította, eltolta az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, azaz a
kínoszlopra. Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket
bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban. A legyőzött hatalmakat
diadalmenetben tette közszemlére, így legyőzöttekként a győztes nép előtt
„mutogatta”, és megcsúfolta, nyilvánosan kipellengérezte, megszégyenítette.
Diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte, leigázta őket, s ennek
nyílt jelét is adta” (Kol. 2,14-15)
Ján. 12,34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a
Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember
Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
Ján. 12,35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek és
közöttetek van a világosság, a fény. Járjatok, és addig
tevékenykedjetek, és tegyétek a dolgotokat, amíg világosságotok van,
hogy sötétség ne lepjen meg titeket. [Más fordítás: addig járjatok a
világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség nehogy elborítson,
és hatalmába ne kerítsen titeket]: és aki a sötétségben jár, nem tudja,
hová megy.
Ján. 12,36 Míg a világosságotok, a fény megvan, higgyetek a
világosságban, a fényben, hogy a világosság, a fény fiai legyetek.
Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködik előlük.291
Ján. 12,37 És noha ő ennyi jelt tett vala a szemük láttára, mégsem
hívének ő benne:
Ján. 12,38 Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, Igéje,
amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És ki hallgatta meg
az igehirdetésünket? És az Úr karja, az Úr ereje kinek jelentetett meg,
és ki előtt lett nyilvánvalóvá; és kinek lett kijelentve, leleplezve?
Ján. 12,39 Azért nem voltak képesek hinni, mert ismét monda Ézsaiás:

291
Az Úr Jézus kijelentése: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én
vagyok a látható világ, evilág világossága, fénye. Aki engem követ, nem járhat a
sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága, fénye. [Más fordítás: Aki
engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság, az a fény lesz
benne, amely életet ad]” (Ján. 8,12). Mert: „Én világosságul jöttem e világra,
hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki énbennem hisz” (Ján. 12,46). És: „Míg
e világban vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5). A sötétség
következményéről így szólnak a próféták: „A tanításra és bizonyságtételre
hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk, - hiszen ők
olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője. Úgy bolyongani fognak a
földön, szorongva és éhezve. És lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és
fölháborodik, megátkozza, és gyalázza királyát és Istenét, s néz fölfelé, És
azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak
éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!” (Ésa. 8,20-22). „Hallgassatok és
figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, és ne legyetek kevélyek, mert az Úr szólott!
Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt sötétséget támasztana, és mielőtt
botladoznátok, és megütnétek lábaitokat a homályba borult, sötét hegyekben;
mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homállyá,
és sűrű sötétséggé fordítja! Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fogok a
rejtekhelyeken a ti kevélységetek miatt, és zokogva zokogok; a szemem pedig
könnyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik. Bizony fogságba kerül az ÚR
nyája” (Jer. 13,15-17).
Ján. 12,40 Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette
megkövesedetté, kérgessé, érzéketlenné tette az ő szívüket, az ő
bensőjüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és
meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam, és helyre ne állítsam őket.
Ján. 12,41 Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az ő dicsőségét; és
beszéle ő felőle.292

292
Ézsaiás kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda:
Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok,
és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend
be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne
térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10). „Mert tanács-vesztett, és tanácstalan
nép és nemzet ez és nincs bennük értelem” (5 Móz. 32,28). Ézsaiás így prófétál az
Úr Jézusról: „Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR
hatalma?” (Ésa. 53,1). Pál apostol így idézi a próféciát: „Amint meg van írva: Az
Isten kábultság, érzéketlenség, mély álom szellemét adta nékik; mindmáig érteni
nem tudó szellemet. Szemeket hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind
e mai napig” (Róm. 11,8). És ennek addig kellett tartania, amíg eljön a Szent
Szellem, mert amikor az Úr Jézus testben járt közöttük: „… még nem adatott a
Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,3). Az Úr Jézus
példázatokban szól hozzájuk: „Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván
nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem fogják fel, sem nem értenek, ezért
belátásra sem jutnak. És beteljesedék rajtuk Ézsaiás próféciája, amely ezt
mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:
Mert megkövéredett, és megkeményedett, megkérgesedett, elhízott, érzéketlenné
vált, eltompult e népnek szíve, háj nőtte be e nép szívét, és füleikkel nehezen
hallottak, és szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel,
és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és hogy ne
forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam, és helyreállítsam őket” (Mát. 13,13-
15). Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem
egyeznek meg, és nem értettek egyet egymással, szétoszlottak. És ekkor Pál ez
egy szót, egy igét mondá: Jól és helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta
által a ti atyáitokról, mondván: Eredj el ehhez a néphez és mondd: Hallván
halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett
e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy
szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne
térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, és vegyétek
tudomásul, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése, és ők
meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, eltávoztak a zsidók, maguk között
sokat vetekedve és vitatkozva” (Csel. 28,25-29). „Mert bár az Istent megismerték,
és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak, mindazáltal nem mint Istent
dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban
hiábavalókká lettek, és belevesztek gondolataikba, üressé váltak, holtpontra
jutottak elgondolásaikkal; bolonddá, és bálványimádókká váltak, és az ő
balgatag, érteni nem akaró, és oktalan szívük, az ő bensőjük megsötétedett, és
egészen sötétségbe borult, és megvakult” (Róm. 1,21). Mert ezek azok: „Kik
Ján. 12,42 Mindazáltal a főemberek, a vezetők közül is sokan hívének
ő benne: de a farizeusok miatt nem vallják be, hogy ki ne
rekesztessenek, nehogy kizárják őket a gyülekezetből, a zsinagógából:
Ján. 12,43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az
Istennek dicséretét. [Más fordítás: Mert jobban szerették az emberek
elismerését, és megbecsülését, mint azt a dicsőséget, amelyet az isten
ad].293

értelmükben, gondolkozásmódjukban meghomályosodtak, mert sötétség borult

az értelmükre, és elidegenültek az isteni élettől, Isten életétől. Istentől, aki az élet
forrása elszakadtak, mert megmaradtak tévelygésükben a tudatlanság miatt,
mely az ő szívük, az ő bensőjük keménysége, elkérgesedése, érzéketlensége,
vaksága miatt van bennük” (Eféz. 4,18). És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha
mégis leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a
mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak
nem érthető, akik elvesznek, akik elpusztulnak. Az ilyen hitetleneknek e
világkorszak istene megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne
lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki
az Isten képe, Isten képmása. Azért, hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló
evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik” (2 Kor. 4,3-4). Mert:
„…megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik,
gondolkozásuk, értelmük, felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel mind e mai
napig megmaradt, és ott van az Ószövetség olvasásánál, és felismerésénél
felfedetlenül, s rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el, válik
hatástalanná, és érvénytelenné. [Más fordítás: De bele is kövesedtek
gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a
lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]” (2 Kor. 3,14).
„Mert az Isten igazságát, az Istentől eredő megigazulást nem ismerték el, és nem
értették meg, és az ő tulajdon igazságukat, a maguk igazságos voltát igyekezvén
érvényesíteni, és elismertetni, az Isten igazságának, az Istentől eredő
megigazulásnak nem engedelmeskedtek, és nem vetették, nem rendelték alá
magukat” (Róm. 10,3). És nem ismerték fel Isten szeretetét, Aki köztük
megjelent: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem
azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy
megtartassék, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hiszen ő benne, az nem jut
ítéletre; aki pedig nem hisz, immár ítélet alatt van, (a görög szöveg szerint
továbbra is a sátán hatalma alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött
Fiának nevében” (Ján. 3,16-18). Ezért az apostol figyelmeztet, hogy ne csak
hallgassuk az Úr üzenetét, hanem hittel fogadjuk: „Mert nekünk is hirdették az
evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem
párosult hittel azokban, akik hallgatták” (Zsid. 4,2).
293
Már korábban így beszélt hozzájuk az Úr Jézus „Mi módon, és hogyan
hihettek ti, hogy volnátok képesek hitre jutni, akik egymástól nyertek dicsőséget,
tisztességet megbecsülést, dicséretet. És azt a dicsőséget, méltóságot, tekintélyt,
Ján. 12,44 Jézus pedig felemelve a hangját kiálta, és monda: Aki hisz
én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
Ján. 12,45 És aki engem lát, aki engem szemlél, azt látja, azt szemléli,
aki küldött engem.294
Ján. 12,46 Én világosságul, fényül jöttem e világra, hogy senki ne
maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz.295

tisztességet megbecsülést, dicséretet, amely az az egyetlen Istentől van, nem

keresitek, nem kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem vágytok rá” (Ján. 5,44).
294
És az Úr Jézus újra - és újra kijelenti magát: „Bizony, bizony mondom néktek,
hogy aki az én beszédemet az én igémet hallja, és hallgat rá, megérti, és felfogja,
és hisz annak, és bízik abban, aki engem elbocsátott, elküldött, örök, soha véget
nem érő, természetfeletti élete van. És nem megy az ítéletre, hanem általment a
halálból az életre” (Ján. 5,24). Mert: Az én tudományom, az én tanításom, nem az
enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján. 7,16). Már korábban kijelentette az
Úr: „Kiáltja azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem
ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de
igaz, valóságos az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. Én azonban
ismerem őt, mert őtőle vagyok, őbenne létezem, és Ő küldött engem” (Ján. 7,28-
29). Mert: „Én és az Atya egy, és ugyanaz vagyunk” (Ján. 10,30). Pál apostol is
erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten,
bevallottan, nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá,
nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben, megigazíttatott,
igazolást nyert Szellemben. Megláttatott az angyaloktól. Hirdettetett a
pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, fölment a dicsőségbe.
[Más fordítás: Valljuk, hogy a hit Nagy Titka Az, aki megjelent testben, igazolta
a Szellem, látták az angyalok, hirdették a népeknek, hitt benne a világ, befogadta
a dicsőség]” (1 Tim. 3,16). Isten már Mózesen keresztül figyelmezteti népét:
„Halld és értsd meg Izráel: az Úr, Jahve az Örökkévaló a mi Istenünk, Ő az
egyetlen Úr!” (5 Móz. 6,4). És Ézsaiás prófétán keresztül is így jelentette ki magát
az Úr: „Ti vagytok a tanúim - így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló -, és
szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és
megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem
lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Mostantól fogva is
én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki
változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr
vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Jahve az
Örökkévaló, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az
első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. Ne féljetek, és ne rettegjetek!
Hát nem mondtam-e meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e
rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8). Pál
apostolon keresztül pedig még egyértelmübbé teszi a Szent Szellem a
kijelentést: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó, és imádni való
Isten, aki Isten mindenek felett Ámen” (Róm. 9,5).
295
Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: „Ismét szóla azért hozzájuk
Jézus, mondván: Én vagyok a világ, evilág világossága, fénye. Aki engem követ,
nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága, fénye. [Más
fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság, az a
fény lesz benne, amely életet ad]” (Ján. 8,12). És: „Míg e világon vagyok, e világ
világossága vagyok” (Ján. 9,5). A János írása szerinti Evangélium így tesz
bizonyságot a világosságról: „Őbenne vala az örökélet, a soha véget nem érő,
természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek világossága, fénye. És a
világosság, a fény a sötétségben fénylik, világít, felragyog, tündöklik, de a
sötétség nem fogadta be azt, nem fogta fel, nem ismerte meg, fel nem tartóztatta,
nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni, fogva tartani. [A görög
szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött].
Az Ige az igazi világosság, a fény, érkezőben volt már a világba, amely
megvilágosít, és fénybe borít, beragyog minden e világra jövő embert. Ő jött el a
világba. A világban volt, és a világ általa lett, általa jött létre, és teremtetett,
rajta keresztül támadt, de a világ mégsem ismerte meg, nem ismerte fel őt. Az
övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai nem fogadák
be őt” (Ján. 1,4-5.9-11). Ezt a fényt hordozzák az Övéi, akikről azt mondja az Úr:
„Ti vagytok a világ világossága, a kozmosz fénye; mert ti vagytok a világ
számára a fény…” (Mát. 5,14). És az apostolon keresztül hangzik a kijelentés:
„Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint
világosságnak fiai úgy járjatok és úgy éljetek. Mert a világosságnak gyümölcse
minden jóságban és igazságban és valóságban van” (Eféz. 5,8-9). Ézsaiás
prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy mi a feladata Krisztus testének, az
egyháznak, azaz: a kihívottak közösségének: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban,
és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek. (Más fordítás:
és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, s benned ajándékozom
meg világosságommal a nemzeteket, és teszlek), pogányoknak világosságává.
Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a
fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7). És Pál apostol megvallja, hogy a
Krisztus testének is szól az isteni szó, amely így hangzik: „Azért küldelek el,
hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán
hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják
bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek”
(Csel. 26,18). „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává
teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig” (Csel. 13,47). Így szólt az
Úr: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére
és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul
adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6). És ha a Krisztusban
megigazultunk, akkor azt mondja az Úr: „Kelj fel, világosodjál, és tündökölj,
mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség
borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket és éjszaka a népeket, de rajtad
feltámad, és fölötted ott ragyog az Úr, Jahve az Örökkévaló, és dicsősége rajtad
megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt, és
a rád ragyogó fényhez. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és
fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr Jahve az Örökkévaló, lesz
néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (Ésa. 60.1-3.19).
Ján. 12,47 És ha valaki hallja, felfogja, és megérti az én beszédeimet,
az én kijelentéseimet, és nem hisz, és nem tartja, nem őrzi meg azokat,
én nem ítélem el azt. Mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a látható
világot, hanem hogy megtartsam, megmentsem, üdvözítsem a
világot.296
Ján. 12,48 Aki megvet,297 semmibe vesz, és folyamatosan elutasít
engem és nem veszi be,298 nem fogja fel, nem érti meg, és nem
fogadja be az én beszédeimet, az én kijelentéseimet, van annak ítélő
bírája, aki elítéli: a beszéd, az az ige, amelyet szólottam, az ítéli el azt
az utolsó napon.299
Ján. 12,49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki
küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit
beszéljek.300
Ján. 12,50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet,301 vagyis a
létezésnek egy más formája, egy természetfeletti, soha véget nem érő
élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, és úgy hirdetem, amint
az Atya mondotta vala nékem.

296
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti jövetelének célját: „Mert az embernek
Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megmentse,
megtartsa, üdvözítse…” (Luk. 9,56). „Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a
világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megtartassék, üdvözüljön,
megmeneküljön a világ, hogy megmentse őket általa” (Ján. 3,17). Pál apostol is
erről tesz bizonyságot: „Igaz beszéd ez, megbízható, és hiteles az Ige és teljes
elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa,
üdvözítse, megmentse a bűnösöket, a célt eltévesztőket, akik közül első és
legnagyobb vagyok én” (1 Tim. 1,15).
297
Megvet (atheteó): semmibe vesz, és folyamatosan elutasít.
298
Nem veszi be (lambanó): nem fogja fel, nem érti meg, és nem fogadja be.
299
És így folytatódik a kijelentés: „Aki hitre jut és bemeritkezik, üdvözül, az
mind megszabadul, megmenekül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög
kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és elvész]”
(Márk. 16,16). „Aki hitre jut Őbenne, nem esik ítélet alá, nem marad a kárt hozó -
a sátán - hatalma alatt. Aki pedig nem hisz nem jut hitre, és végleg elutasította
Őt, már ítélet alatt van, mert marad a kárt hozó, - a sátán - hatalma alatt,
mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében, és végleg elutasította
Őt” (Ján. 3,18).
300
Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Az én tudományom, az a tan, amit
tanítok, nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (Ján. 7,16). „Aki nem
szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet, az én igémet: és az a beszéd, az
az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött
engem” (Ján. 14,24).
301
Örök élet (dzóé): vagyis a létezésnek egy más formája, egy természetfeletti,
soha véget nem érő élet.
Ján. 13. Az új parancsolat;

Ján. 13,1 A húsvét,302 a pászka ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy
eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy
szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket, és szeretetében
elszánta magát a végsőkre.
Ján. 13,2 És vacsora közben, amikor az ördög303 belesugallta,
belehelyezte már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, a
bensőjébe, hogy árulja el, és hogy szolgáltassa ki, és adja át őt.
Ján. 13,3 Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába,304 a kezébe
adott néki, és hogy ő az Istenből jött ki, és az Istenbe megy, és tér
vissza,
Ján. 13,4 Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt
vévén, körülköté magát.
Ján. 13,5 Azután vizet tölte a mosdótálba, és kezdé mosni a
tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül van
kötve.
Ján. 13,6 Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te
mosod-é meg az én lábaimat?
Ján. 13,7 Felele Jézus és monda néki: Amit én cselekszem, te azt most
nem érted, de ezután majd megérted.
Ján. 13,8 Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha!
Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én
hozzám.
Ján. 13,9 Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem
kezeimet és fejemet is!
Ján. 13,10 Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége,
mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok,
de nem mindnyájan.305
Ján. 13,11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el, ki kiszolgáltatja ki, és ki
adja át őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!306
302
Húsvét (paszkha): Peszach, vagyis a pászka: jelentése: átugrás, átlépés,
megkímélés.
303
Ördög (diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség,
ellenálló.
304
Hatalmába (kheir): kezébe.
305
Mert: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd, az Ige által, amelyet szóltam
néktek” (Ján. 15,3).
306
Már korábban is kijelentette az Úr, hogy: „vannak némelyek közöttetek, akik
nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az,
aki elárulja, aki ki fogja szolgáltatni őt” (Ján. 6,64).
Ján. 13,12 Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját
felvette, újra leülve, újra asztalhoz dőlve monda nékik: Értitek-e, hogy
mit cselekedtem veletek?
Ján. 13,13 Ti engem így hívtok: Mester, és Uram és jól mondjátok,
mert az vagyok.
Ján. 13,14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat,
néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
Ján. 13,15 Mert példát,307 mintát, útmutatást adtam néktek, hogy
amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.
Ján. 13,16 Bizony, bizony mondom néktek: A rabszolga nem nagyobb
az ő Uránál; sem a követ,308 az apostol nem nagyobb annál, aki azt
küldte.309
Ján. 13,17 Ha tudjátok, és megértitek ezeket, boldogok lesztek, ha
cselekszitek ezeket.310
Ján. 13,18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam
el; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a
sarkát emelte fel ellenem.311
Ján. 13,19 Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor
meglesz, higgyétek majd, hogy én VAGYOK.312

307
Példa hüpodeigma): minta, útmutatás.
308
Követ aposztolosz: apostol.
309
Az Úr Jézus újra – és újra kijelenti: „Nem följebbvaló, nem nagyobb a
tanítvány a tanítónál, a mesterénél, sem a rabszolga az ő uránál. Elég a
tanítványnak, ha olyanná lesz, mint a mestere, és a rabszolgának, mint az ő
Ura” (Mát. 10,24). És ismét: „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél;
hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere, és aki pedig
teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere” (Luk. 6,40).
310
Jakab apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az igének
pedig megtartói, és cselekvői legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván, és
becsapván magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének és nem
megtartója, és cselekvője, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben
nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte ugyan magát és elment, és
azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,22-23).
311
Ahogy meg van írva: „Még az én jóakaróm, a legjobb barátom is, akiben
bíztam, aki kenyeremet velem együtt ette, fölemelte sarkát ellenem, és
alattomosan ellenem támadt” (Zsolt. 41,10).
312
Az Úr Jézus kijelentette magát a Júdabelieknek, - és a mindenkorban élő
vallásos embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek:
VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A
VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14). Az Úr Jézus úgy jelenti ki
magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr, Jahve
az Örökkévaló, és rajtam kívül nincsen szabadító! Én hirdettem, megjelentettem,
és megtartottam, hogy megszabadítalak, és nem volt idegen isten köztetek. én
Ján. 13,20 Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit
elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be,
aki engem küldött.313
Ján. 13,21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodik, és
megrendült, zaklatott, feldúlt lett szellemében, s bizonyságot tőn, és
monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul,
és kiszolgáltat, átad engem.
Ján. 13,22 A tanítványok ekkor tanácstalanul, és zavartan egymásra
tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól.
Ján. 13,23 Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik
vala, Jézus keblére dőlve feküdt, akit szeret vala Jézus.
Ján. 13,24 Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az,
akiről szól?
Ján. 13,25 Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki
az?

hirdettem, nem valamelyik idegen isten, és ti vagytok az én tanúim, így szól az

Úr, Jahve az Örökkévaló, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek,
és csak én leszek, és nincs, aki az én kezemből kiragadjon, és kimentsen;
cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló, a ti
megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom
mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk hajóiba. Én
az Úr Jahve az Örökkévaló vagyok szent Istenetek, Izráelnek teremtője,
királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen: „Én vagyok az Úr, Jahve az Örökkévaló,
és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél”
(Ésa. 45,5). „Ezt mondja az ÚR, Jahve az Örökkévaló, aki az eget teremtette, ő, az
Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek
teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR, Jahve az
Örökkévaló, és nincs más!” (Ésa. 45,18). „Emlékezzetek meg a messze régi, az
ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs
hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ezt mondja az ÚR, Jahve az Örökkévaló, a te
megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, Jahve az Örökkévaló vagyok a te Istened,
arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell”
(Ésa. 48,17). Ezért csak egyetlen hit menthet meg: „Azért mondám néktek, hogy a
ti bűneitekben, a ti céltévesztésetekben haltok meg, pusztultok el: mert ha nem
hiszitek, hogy én VAGYOK, meghaltok, elpusztultok a ti bűneitekben, a ti
céltévesztésetekben” (Ján. 8,24).
313
Újra -és újra kijelenti magát az Úr: „Aki titeket befogad, engem fogad be; és
aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Mát. 10,40). Mert: „Aki
titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet és elutasít, engem vet meg,
engem utasít el; és aki engem vet meg, engem utasít el, azt veti meg, azt utasítja
el, aki engem elküldött” (Luk. 10,16). És hogy ne maradjunk bizonytalanságban,
hogy kit küldött az Úr, arról így hangzik az Úr Jézus szava: „… az igazságnak
Szelleme… Ő tesz majd én rólam bizonyságot. És: Ő engem dicsőít majd…”
(Ján. 15,26; 16,14).
Ján. 13,26 Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És
bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
Ján. 13,27 És a falattal együtt beméne abba a Sátán. Monda azért néki
Jézus: Amit cselekszel, amit tenni szándékozol, hamar cselekedjed.314

314
Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig beesteledik, letelepszik, és
asztalhoz dőlt vala a tizenkettővel együtt, És amikor esznek vala, monda: Bizony
mondom néktek, ti közületek egy elárul, kiszolgáltat, és átad engem. És felettébb
megszomorodva, kezdék egyenként kérdezni, és mondani néki: Én vagyok-e az,
Uram talán csak nem én? Ő pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja
kezét a tálba, az árul el, az szolgáltat ki, és ad át engem. Az embernek Fia
jóllehet elmegyen, és elhagyja a világot, amint meg van írva felőle, de jaj,
szörnyű lesz annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna
annak az embernek, ha meg sem született volna. Megszólalván Júdás is, az
áruló, aki elárulja vala őt, és monda: talán csak nem? Én vagyok-e az, Mester?
Monda néki: Te magad mondád” (Mát. 26,20-25). Lukács így írja le a történteket:
„És mikor eljött az idő, asztalhoztelepedett, asztalhoz dőlt, és a tizenkét apostol
Ővele egyetembe. És így szólt: „De ímé annak a keze, aki engem elárul, az
enyémmel együtt van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint
elvégeztetett, és amint elrendeltetett: de jaj annak az embernek, aki által
elárultatik! És ők kezdés egymás között, és egymástól kérdezni, vajon ki lehet az
ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?” (Luk. 22,14.21-23). Péter apostol megvallja,
hogy Jézus a Krisztus, és az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Felele nékik Jézus: Nem
én választottalak-e ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek ördög. Értette pedig
Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a
tizenkettő közül” (Ján. 6,70-71). Az Úr Jézus menybemenetele után így szól Péter
apostol: „Atyámfiai, testvéreim, férfiak, szükség volt beteljesedni annak az
írásnak, melyet megjövendölt, amit előre megmondott, kinyilatkoztatott a Szent
Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik elfogták
Jézust. Mert mi közénk számláltatott, közénk tartozott, és elnyerte ennek a
szolgálatnak az osztályrészét, és a mi szolgálatunk részese volt. [Más fordítási
lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül]. Ez hát mezőt szerze
hamisságának, gonoszságának, istentelenségének béréből, ennek a
gonosztettnek jutalmából; és felakasztván magát, és alázuhanván, elhasadt
középen, és minden belső része kiomlott. És ez tudtukra lőn, közismertté is vált
mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak, és tartózkodnak; úgy hogy az a mező
saját nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el. Mert meg van
írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye, az ő szállása, hajléka
puszta, elhagyatott, váljék sivataggá, és ne legyen, és ne éljen lakó abban. Ne
lakja senki sátrukat. És: Az ő püspökségét, hivatalát, felvigyázói tisztét pedig
más vegye, más nyerje el” (Csel. 1,16-20). Dávid így prófétál erről: „Istennek átka
szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé! Még az én jóakaróm,
a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát
ellenem, és ellenem támadt” (Zsolt. 41,9-10). Ezért Uram: „Állíts fölibe gonoszt, és
vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki; még
az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát
Ján. 13,28 Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki.
Ján. 13,29 Némelyek ugyanis állítják, mivelhogy az erszény Júdásnál
vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van
az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.
Ján. 13,30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala
pedig éjszaka.315

más foglalja el, tisztségét más kapja meg. Fiai legyenek árvákká, a felesége
pedig özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és szüntelenül
bolyongjanak és kéregessenek, és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt,
és a romok között keresgéljenek. Foglalja le minden jószágát, és mindenét a
hitelező, az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét, idegenek fosszák
meg szerzeményétől. Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta, és senki se
maradjon hűséges hozzá. Ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin! Vesszen ki az
ő maradéka, irtsák ki az utódait; a második nemzedékben töröltessék el a nevük!
Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, még ősei bűnére is
emlékezzék az ÚR, és anyjának bűne el ne töröltessék! Mindenkor az Úr előtt
legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről, Amiatt, hogy nem gondolt arra,
hogy kegyelmet gyakoroljon, hogy másokkal szeretettel bánjon, és üldözte a
szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje.
Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az
áldáshoz, azért távozik az el ő tőle, és maradjon is távol tőle. Úgy öltözte fel,
úgy vette magára az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő
csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik, az
legyen ruhája, amely befedi, és övül, amellyel mindenkor övezze magát, melyet
állandóan viseljen. Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik
rosszat beszélnek rólam. De te, én Uram, Istenem, bánj velem, tégy jót velem a
te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem jóságos
szereteteddel, ments meg engem!” (Zsolt. 109,6-21).
315
Egy asszony megmossa Jézus lábát: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit
Iskáriótes Júdásnak, azaz kerióti férfinak hívtak, a főpapokhoz menvén, monda:
Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Őt? Azok pedig megállapítottak,
és letettek néki harminc ezüstpénzt, ami egy rabszolga ára. És ettől fogva a
megfelelő, a kedvező alkalmat keresi vala, hogy kezükre adja, hogy
kiszolgáltassa, és átadhassa, hogy elárulja és eladja Őt, a mesterét” (Mát. 26,14-
16). Zakariás próféta már így szól az Úr Jézust eláruló felől: „És mondám nékik:
Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: tartsátok
meg! És harminc ezüstpénzt fizettek béremül” (Zak. 11,12). Júdás egy rabszolga
áráért adta el az Urat, mert meg van írva, hogy: „Ha rabszolgát öklel föl az ökör
vagy rabszolgálót: adassék azok urának harminc ezüst siklus, harminc
ezüstpénz, az ökör pedig köveztessék meg, és verjék agyon kővel” (2 Móz. 21,32).
Pál apostolon keresztül kijelentést nyer, hogy az ökör az apostolokat jelképezi:
„Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd be a nyomtató ökörnek
száját. Avagy talán az ökrökre van-e az Istennek gondja? Avagy nem érettünk
mondja-e általában? Mert mi érettünk íratott meg…” (1 Kor. 9,9-10). Az Urat
elárulóról így prófétál Dávid: „Veszedelem van bensőjében, és romlás uralkodik
Ján. 13,31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőíttették
meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőíttették ő benne. [Más
fordítás: (hote ún): miután tehát (exerkhomai): eltávozott, így szólt
Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg
Őbenne].
Ján. 13,32 Ha megdicsőíttették Őbenne az Isten, az Isten is
megdicsőíti Őt Őmagában, és ezennel megdicsőíti őt. [Más fordítás:
Ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt
önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt].316

benne. Mert nem ellenség szidalmazott, és nem az ellenség gyalázott engem, hisz
azt elszenvedném. Nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem
volna magamat az elől. Hanem te, hozzám hasonló halandó, magamfajta ember,
én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába
együtt jártunk a tömegben, és a gyülekezet körében” (Zsolt. 55,12-15). Júdás
árulásáról így ír Márk: „Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a tizenkettő közül,
elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. Azok pedig, amint meghallák,
megörültek, és örvendeztek, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi
vala, hogy mi módon és hogyan árulhatná el őt jó alkalommal, egy megfelelő
pillanatban” (Márk. 14,10-11). Lukácson keresztül az is kijelentést nyer, hogy az
árulás mikor történt: „Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely
húsvétnak, pászkának mondatik. És a főpapok és az írástudók keresnek vala
módot, hogyan öljék meg őt, mert féltek a néptől. Beméne pedig a Sátán
Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala, egyike
volt a tizenkettőnek; És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a templomőrség
parancsnokaival, mi módon és hogyan adja őt nékik kezükbe. És azok örülnek,
és megszerződének, és megígérték, hogy pénzt adnak néki; Ő pedig elfogadta az
egyezséget, és megigéré, hogy keres vala jó és kedvező alkalmat, hogy őt nékik
kezükbe adja zenebona nélkül, amikor nincs jelen a sokaság” (Luk. 22,1-6). János
apostol hírül adja, hogy az ünnepen a tömeg is keresi Jézust: „Keresék azért
Jézust, és szólnak vala egymással, és így tanakodtak a templomban állva: Mit
gondoltok, hogy nem jön-e fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a
farizeusok is parancsolatot adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van,
jelentse meg, hogy őt elfoghassák” (Ján. 11,56-57). Pál apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy mi volt a Júdás bensőjében lévő romlás oka: „Akik pedig meg
akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe, meg csapdába és sok esztelen és
káros kívánságba esnek, melyek az embereket romlásba, és veszedelembe,
pusztulásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után
sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok
fájdalommal” (1 Tim. 6,9-10).
316
Már Ézsaiáson keresztül kijelentette Isten, hogy a dicsőség csak az Övé: „Én
vagyok az Úr, Jahve az Örökkévaló, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem
adom…” (Ésa. 42,8).A Szent Szellem kitöltetése után így tesznek bizonyságot az
apostolok: „Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és
Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,36). És:
„… fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki,
Ján. 13,33 Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd
engem; de amiként a zsidóknak, a júdeaiaknak mondám, hogy: Ahová
én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom.317
Ján. 13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek;
Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
Ján. 13,35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim
vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.318

amely minden névnél nagyobb, Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus
Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,9-11). Hiszen: Ő a Messiás, a
Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, aki vele egy. Neve lényét jelenti
ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, aki dicsőséges
létmódban van. (Jubileumi kommentár). János apostol így látja a megdicsőült
Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül
vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. Szeme tűz
lángja, és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta
kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.
És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba
öltözve. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak
Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11-14.16).
317
A júdeaiaknak is ezt mondta az Úr Jézus: „Monda azért nékik Jézus: Egy
kevés, egy rövid ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött
engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol én vagyok, ti nem
jöhettek, nem juthattok oda, mert nem lehetséges számotokra, és nincs
hatalmatokban, hogy oda kerüljetek” (Ján. 7,33-34).
318
Az Úr Jézus kijelentése a minden korban élő hívőknek: Mert példát, mintát,
útmutatást adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen
cselekedjetek” (Ján. 13,15). Kijelenti a Szent Szellem, hogy az Isten szerinti
szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az Isten pedig a mi hozzánk való
szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban az
időben mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor érettünk
meghalt” (Róm. 5,8). Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem:
Hát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek”
(Eféz. 5,1). És hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arról sok mondanivalója van a
Szent Szellemnek: „Egymás súlyos, nyomasztó terhét, - amelynek hordozásához
testvéri segítség kell - hordozzátok, és úgy töltsétek be, úgy teljesítsétek be a
Krisztus törvényét, útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki. [Más
fordítás: Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül.
Így engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének]” (Gal. 6,2). „És járjatok,
és éljetek Isten szerinti szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és
adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul”
(Eféz. 5,2). Pál apostol így ír a Rómabelieknek, a krisztusi szeretetet bemutatva:
„Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim, és segítőim
Krisztus Jézusban, Akik az én életemért a saját nyakukat tették le, saját fejüket
kockáztatták értem; akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok,
a nemzetek minden kihívott gyülekezete, eklézsiája is. (Róm. 16,3-4). Minden
Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: „Öltözzetek föl azért, - mint
az Istennek választottai, és kedvencei. Szentek, Istennek szenteltek, és a világtól
Isten számára elkülönítettek és szeretettek. Mert Isten teljesen összekötötte
magát veletek, hogy eggyé legyetek vele - könyörületes, a nyomorúságban,
bajban lévőkkel együttérző szívet, jóságosságot, kedvességet, gyengédséget,
alázatosságot, szerénységet, szelídséget, jóindulatot, higgadtságot, türelmet,
hosszútűrést. Elszenvedvén, és elviselvén egymást és megbocsátván kölcsönösen
egymásnak, ha valakinek a másik ellen panasza volna; miképpen a Krisztus,- az
Úr - is megbocsátott néktek, úgy tegyetek ti is. Mindezeknek fölébe pedig
öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele, a célbajutottság
köteléke, és összefogó ereje” (Kol. 3,12-14). És ismét: „legyetek pedig egymáshoz
jóságosak, kedvesek, jóindulatúak, irgalmasok, könyörületesek, megindulni
képesek, együttérzők, megengedvén, megbocsátván mindig egymásnak,
miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett, megbocsátott néktek” (Eféz.
4,32). Mert: „Ha tényleg ér valamit, és ha helye van Krisztusban a buzdításnak,
bátorításnak. Ha helye van az Isten szerinti szeretetből fakadó vigasztalásnak.
Ha helye van a Szellemben való közösségnek, a szellemi egyesülésnek, ha helye
van a szívből, a bensőből fakadó irgalmasságnak és könyörületességnek, a
résztvevő szeretetnek, és együttérzésnek. [Más fordítások szerint: Ha telik belőle
a szeretetnek valamilyen vigasztalása, a Szellemnek valamilyen közlése, ha tud
irgalmat gerjeszteni bennetek]. Teljesítsétek be, és tegyétek teljessé az én
örömömet azzal, hogy egyenlő indulattal, egyetértésben, egyet akarva, és
gondolva, közös lelkesedéssel legyetek, ugyanazon Isten szerinti szeretettel
viseltetvén, egy érzésben összeforrva, egyugyanazon indulattal lévén, ugyanarra
törekedve” (Fil. 2,1-2). És: „Az atyafiúi, testvéri szeretetről és ragaszkodásról
pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra,
hogy egymást szeressétek” (1 Thess. 4,9). És ezt meg is tudjátok tenni, mert: „…az
Istennek szerelme, az Istennek természete kitöltetett, kiáradt a mi szívünkbe, a mi
bensőnkbe, a mi szellemi életünk központjába a Szent Szellem által, ki adatott
nékünk” (Róm. 5,5). És az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket:
„Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás
nélküli, heves, forró szeretetre, egymás odaadó szeretetére; mert a szeretet sok
vétket, sérelmet, bűnt elfedez, befed, betakar, és vétkek tömegét leplezi el” (1Pét
4,8). „Atyafiúi, testvéri szeretettel egymás iránt gyöngédek, egymást odaadóan
szeretők, a tiszteletadásban egymást megelőzők, egymással versengők legyetek”
(Róm. 12,10). „A testvéri szeretet legyen maradandó…” (Zsid. 13,1-2). „Életeteket
az igazság, a valóság, Isten Igéje iránt való engedelmességben, szófogadásban,
szolgálatkészségben és alárendelésben, képmutatás nélkül való őszinte, nem
tettetett, nem színlelt atyafiúi, testvéri szeretetre tisztítván meg a Szellem által,
egymást tiszta, érintetlen, vegyítetlen, hamisítatlan, őszinte, romlatlan,
becsületes szívből, a szellemi életetek központjából buzgón, elszántan,
odaadóan, kitartóan, állhatatosan, forrón, hevesen szeressétek, és teljesen
szánjátok oda magatokat, és oldódjatok fel a szeretetben. Mint akik újonnan
születtetek nem romlandó és veszendő, múlékony, pusztulásra ítélt magból, de
romolhatatlan, és halhatatlanból, Istennek élő és megmaradó igéje által, amely
Ján. 13,36 Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki
Jézus: Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban
utánam jössz.
Ján. 13,37 Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad?
Az életemet adom éretted!

él, és éltet, és megmarad örökké” (1 Pét. 1,22-23). „Már Dávid így prófétál erről,
kijelentve az egyetértés és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily
gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a
drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse
gallérjára. Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak
oda küld az ÚR, Jahve az Örökkévaló
áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2). Mert: „Az az én parancsolatom, hogy
úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12). „Aki pedig
megtartja az ő beszédét, az ő igéjét, abban valósággal teljessé lett az Isten
szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Atyámfiai, nem új
parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, amely előttetek volt
kezdettől fogva; a régi parancsolat az ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva.
Aki szereti az ő atyjafiát, a testvérét a világosságban marad, és nincs benne
botránkozásra való” (1 Ján. 2.7-8.10). Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva
hallottatok, hogy szeressük egymást; Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az
életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait, a mi testvéreinket. Aki nem szereti az ő
atyjafiát, a testvérét, a halálban van, és marad. Arról ismertük meg a szeretetet,
hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi
atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből élnie e világon, és világi javakkal
rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, a testvére szükségben van, és elzárja
attól az ő szívét, hogyan lehetne, és miképpen marad meg abban az Isten
szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és
valósággal. Ebből tudható, és erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból
vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte, az ő színe előtt a mi szíveinket”
(1 Ján. 3,11.14.16-19). „Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a
Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta
nékünk” (1 Ján. 3,23). És azt is kijelenti a Szent Szellem, hogy mi az eredménye
az Isten szerinti szeretetnek: „… Ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és
az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről ismerjük
meg, és tudjuk meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga
Szelleméből adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk
való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad,
és az Isten is ő benne. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az
Istent, szeresse a maga atyjafiát, a testvérét is” (1 Ján. 412-13.16.21). „Aki ismeri
és befogadja az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki
pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem
magamat annak. …Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet, az én
igémet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Ján.
14,21.23).
Ján. 13,38 Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony,
bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor
megtagadsz engem.319
319
Az utolsó vacsorán az Úr Jézus kijelenti, hogy mindnyájan meg fognak
botránkozni ezen az éjszakán: „Péter pedig felelvén, monda néki: Ha
mindnyájan megbotránkoznak is, és ha mások el is veszítik a hitüket, és ha
mindannyian megütköznek is te benned, én soha meg nem botránkozom, és soha
meg nem ütközöm. Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán,
mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem, háromszor fogod
letagadni, hogy ismersz. Péter tovább erősködött, és így fogadkozott, és monda
néki: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged, akkor sem tagadom
le, hogy ismerlek. Hasonlóképen szólnak, és beszélnek, és fogadkoznak vala a
többi tanítványok is” (Mát. 26,33-35). Márk bizonyságtétele: „És monda nékik
Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van
írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. Péter pedig monda néki: Ha
mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem. És monda néki Jézus: Bizony
mondom néked, hogy te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer
szólana, háromszor tagadsz meg engem. Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha
veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged.
Hasonlóképen szólnak vala a többiek is” (Márk. 14,27.29-319). „Monda pedig az
Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel
megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész
vagyok mind börtönbe, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter:
Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor le nem tagadod, hogy ismersz
engem” (Luk. 22,31-34). És amikor az Úr Jézust a kihallgatáson megalázzák:
„Péter pedig ez alatt künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy
szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek
hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, és nem is értem mit beszélsz. Mikor
pedig kiméne a tornácra meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott
levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá, és esküvéssel is
megerősítette, hogy: Nem is ismerem ezt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott
álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülük való
vagy; hiszen a te beszéded, a kiejtésed is elárul téged. Ekkor átkozódni és
esküdözni kezde, elkezdett átok alatt esküt tenni, hogy: Nem ismerem ezt az
embert. És a kakas azonnal megszólalt. És megemlékezék Péter a Jézus
beszédéről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki, aki ezt mondotta vala
néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz, és háromszor fogod
letagadni, hogy ismersz engem; és kimenvén onnan, keserves sírásra fakadt”
(Mát. 26,69-75). Lukács így írja le a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a
következménye, ha az Úr követője a gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél
melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és körülülték, Péter
is leült ővelük, közéjük ülve. Amint ott ült a tűz világánál, meglátván őt egy
szolgálóleány, szemügyre vette, és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá
őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván meg
őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
És úgy egy óra múlva más valaki erősíti, és bizonygatja mondván: Bizony ez is
vele vala: mert Galileából való is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit
mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra
fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint
néki mondta: Ma mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És
kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62). János további részleteket tár
elénk: „Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a
tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap
palotájának udvarába, Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama
másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé
Pétert. Szóla azért Péterhez az ajtóőrző szolgálóleány: Nemde, te is ez ember
tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A szolgák pedig és a
poroszlók, a templomőrök ott állnak vala, akik tüzet raktak, szítván a tüzet,
mivelhogy hűvös, sőt hideg vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is
ővelük együtt, és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a
tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy
a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-
e én téged ővele együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas
azonnal megszólalt” (Ján. 18,15-18.25-27).