Emberek csuklyás overállban

Hogy a vidék miként festhetett Munro idejében? Arról Munro tudna beszélni. Munro, akinek
többször is sikerült eljutni a világűr térképén a QWE 011 jelölést viselő bolygó felszínére. A
keltezés: 2041. január 14. napja. (Földi idő szerint számítva.)
Munro nem sokat mesélt.
Végül tábornoki rangban nyugdíjazták.
Most egy katonai veteránotthon priccsén ül. A késő délutáni napfény szürke homályba
burkolja a szobát. Egy fénykép van a kezében. Egy megszürkült polaroidkép. Megszürkült,
ahogyan Munro haja és bőre is.
Igaz is – gondolja, és félmosoly rángatja a szája sarkát. – Szürke.
Téli lehelet. Pára a tó fölött. A kémények füstje. A szürkének jellegzetes szaga van.
Csípős és hideg. Nedves és édes. Élet szagú. Halál szagú.
Sok időnek kellett eltelnie, hogy Munro belássa a szürke mennyire színes. És a
csillogó kitüntetések, a reflektorfény, na és a gyémántok mind-mind csak kopott kövek.
Sok hasonló képet őriz összegumírozva egy kis szürke dobozban, amit az ágy végi
asztalfiók rejt.
Akkoriban szigorú szabály írta elő minden űrhajó legénységének a fényképek
készítését. Fényképeket készített minden űrhajó, amerre járt a galaxisban.
Az a kép a kezében mindenki másnak csak semmitmondó, haszontalan tárgy lenne,
Munrot azonban megbabonázza. Görnyedten, kiszáradt, nagyra nyílt szemekkel bámulja
reszketeg kezében tartva.
Szeret azon tűnődni, vajon lehetett volna e másképp?
Halottak. Mind meghaltak azon a napon. Szörnyű mészárlás volt.
2041.Julius 14.-én dokkoltak és
Munro látja az összes részletet. Azok ott nem fekete kövek a porfelleg mögött.
Emberek.
Csuklyás overállban olyanok, mint a kövek.
Meglapulnak.
Ott a bal sarokban már elindult az egyik. Rohan. Lövés érte. Munro a mozdulatból
sejti ezt. Lábai a levegőben. Karjai széttárva.
Talán egy kar az, ami utána nyúl. Az még a domb mögött lapul. Vissza akarja tartani a
rohanó alakot.
Ez a kép különösen izgatja. Mintha ebben a képben sűrűsödne össze mindaz, ami a
dobozban van. Halált lát. Szenvedést. Drámát. Órákig tudja nézegetni. Olykor fölemelt fejjel
töpreng, és mikor tompa, fakó, kékből szürkére halványult szemére zárulnak szemhéjai,
mindig elkezdődik. Magába szippantják az emlékek.

***
─ Tudja, milyen napot írunk Margaret?
– Itt a lefekvés ideje, tábornok!
─ 2076. Január 14. napja van Margaret.
─ És mitől olyan fontos ez a nap? – kérdezte Margaret nőver.
Munro megrázkódott. Ide-oda nézett, mint aki nem tudja, hol van.
– Tábornok?
─ Fontos Margaret. Higgye el fontos nap ez a mai.
Az ápolónő mosolyogva leguggolt az öregember elé és fölvette a képet a szőnyegről.
Az öregember elvette.
– Köszönöm, Margaret.
─ Szóval mitől olyan fontos ez a mai nap.

Munro ismét a gondolataiba mélyedt. ─ Én sem. január 14. Munro a nőre nézett. ─ 2041. Nem látott nyomokat. ─ Majd el felejtettem. – De sokáig nem értettem. – Valódi? Munro alig észrevehetően ismét megrázta a fejét. Munro míg várt az ablakhoz csoszogott. „A mi esetünkben mindegy volt. Margaret felegyenesedett. – fordult vissza. Kivette a papírdarabot és szétnyitotta. és fura ünnepi fénnyel borították az öregember válla fölött a szoba belsejét. amikor megszólalt valaki mögötte. ─ Milyen évforduló tábornok? Munro nem nézett sehová. hogy felküldjem? Munro eltöprengett. régi doboz. a sűrű köd tetejét. ─ Ismerős ez a név. A szürke. Munro megrázta a fejét. – Vo valaki. Az erdei úton senki sem járt. Üres volt. Azzal a kis dobozkával együtt. mintha oda lenne írva a látogató neve. az ő korában megengedhet magának egy ilyen megjegyzést. – Gyönyörű ez a kő. Az asztal szélén ott volt a doboz. Odakint szakadt a hó. A tekintete opálos lett. A park fái közt sűrű fehér köd bolyongott. – Nem értem. ─ Évforduló. hogy megfulladunk. – És semmi üzenet vagy levél nem volt vele? – Egy papír fecni mindössze.” Margaret elgondolkodva átfordította a másik oldalára a papírdarabot. Az éjjeliszekrényhez lépett és fölkapcsolta a lámpát. Örülnék. Így hát futottam. Akarja. – Nem hiszem. ─ Bemutatkozott? ─ Vo – A nő felnézett a mennyezetre. Magában elmosolyodott. és széttárta függönyt. gondolta. de az ajtóban megtorpant. hogy a szürke is szín. Megköszörülte a torkát. Margaret sóhajtott. vagy az eső éget el. – Igazából a kezembe nyomta valaki a tömegből. Biztosan térdig is érhet a szűz hó. – legyintett. Margaret kifordult a szobából. Hamisítvány. Papírnehezéknek használom. ─ Nem találtunk túlélőket. Margaret kiemelte a dobozból a képköteget és letette a lámpa alá. ─ Tudja Munro tábornok rengeteg pelenkát kell még kicserélnem. A kandeláberek arannyá festették a jókora pelyheket. Munro megfordult. ─ Ismerem magát? ─ Megengedi. Úgy gondolta. ha végre… ─ Küldje fel. . . A lefelé szélesedő fénytölcsérben megcsillant a doboz belseje.Egy ember a halban várja. hogy láthatom ezredes. A fedele nyitva volt. vagy agyonlőnek. hogy bemenjek. napja. ─ Örülök. A doboz mélyén csakugyan volt valami még. Ott találja a legalján.

– 2341-es elítélt. Maga a hajdani Bruce Kenden az arizonai Luverből. ─ Egy barátom miatt vagyok itt. A másik hang nem a fülében szólalt meg. *** – A látótávolság úgy két méter. és egy asszonyt hagyott hátra. ─ Ne ácsorogjon az ajtóban. Munro tátott szájjal meredt rá. és talpával a másik lábfejét masszírozta. és a férfi leült. – Nehogy röhögni merj. folytassák a munkát! – Van rendes nevem. napja. A kabin belső világítása elhalványult. Az érzelem nélküli hang a vezérlő számítógép tájékoztatása volt. ─ Szépen él. Belehajolt az ünnepi fénybe. ─ 2041. hogy elmeséljem önnek a történetét. Az ablak alatti kandeláber sárga fénye aranyba öntötte a vonásait. A porfelleg takarásában olyannak tűnt akár egy olajlámpás elfogyó majd kiszélesedő fénye. ─ Két gyermeket. hanem az összpontosítás feszessége. Kenden leállította gépet. Térjünk máris a lényegre. – Átkozott grafitvihar! A mikrofonon recsegett. – Ez így túl veszélyes – mondta Kenden a szájmikrofonba. miközben maga elé bámult. . Azt látta volna. Munro visszaült az ágya szélére. a sötétség borította karosszékbe. statikus zörejek zavarták a vételt. – Gondolod. Zengett a kabin belseje. 2043- ben ítélték el önbíráskodásért. hét óra és negyven másodperc van hátra a büntetéséből. A férfi bement a lakosztályba. Félrerántotta fejét. . amit magában elképzelt. január 14. – mondta végül. mintha az éles zaj elől akarna kitérni. érdekel is ez valakit. Munro felkapta a fejét.rebegték az ajkai. Munro mogorva arccal egy karosszékre mutatott. napja. Kenden arcán nem ernyedtség ült a kiábrándultság miatt. – Természetesen. Munro tétovázott. – jegyezte meg a férfi. elítélt? Kenden válaszát egy másik hang nyomta el. Vo! Vo nem nézett át a másik gép irányába és nem volt kedve röhögni. ─ 2014. mikrofonhangú nevetésben tört ki. Bruce Kenden. Kenden lehúzta bal kezéről a kesztyűt. Pontosan hat nap. ─ Mért jött ide? ─ Igaza van. A férfi előrehajolt a sötétségből. ettől fintor szaladt végig az arcán. mint a társáé az előbb. és a Bogár hajtóműve nyikorgó hangot adva leállt. Ajkait összeszorította. 2341-es. Kenden fejhallgatója sípolt.január14. Tartozom neki annyival. Munro görnyedt alakja mögött előbukkant a téli táj. Munro hümmögött. a békésen szállongó hópelyhek elé. Társa rekedt.

meglátjuk. A reflektorok megcsillantak a fémtesteken. (akinek sebhely húzódott a bal halántékától az arccsontjáig). mint egy gyermek. . Szeme sarkából a vészvillogót figyelte. A csörrenést kísérő nyikorgás akár rendellenességre is utalhatott. Alexias Volfsteinbeck. Pislákoló gyertyaláng. Nem egyenletes mozgás volt. odasandított. mint két fluoreszkáló üvegpotroh. Közelebbről vizsgálva római számokká alakultak a mindenfelé tekergőző vonások. A kabint sárga fény öntötte el. ingatag lábaikon dülöngéltek a fekete köves talajon. Apró. – Ezzel a szarral sohase jutunk keresztül rajta. De hát ezen az átkozott telepen. Most a másik keze ügyében lévő kék gombot nyomta meg. Kenden hunyorogva töprengett. melyek fél méter távolságból is összefolytak a tekintete előtt. Álló helyzetben. A gépek úgy bontakoztak ki a grafitfelhő sűrűjéből. Kenden maga felé fordította a kézfejét. kihalt vidékre. ha a lámpa elkezdene vadul villogni a feje fölött. – Az jó. mi van odaát! A mikrofon gépiessé tette a beszédhangot mégis átszüremlett a zörejeken keresztül is valami emberi. Kesztyűben markolták az irányítókarokat. A kabinban a férfi ide-oda rángatózott miatta. négypontos biztonsági övvel voltak a függőlegesre beállított fém háttámlához rögzítve. rándulások sora alkotta. aki nem bírja megállni. Hat nap. Fogalma sem volt. és a luveri Bruce Kenden leszek. amely egy romos szobában dacol a huzattal. Hirtelen előretolta a kart. az jó – válaszolta Vo. Számok. Vo. Kettévált a zsilipajtó. mintha leguggolni készülne. Kézfejét tetoválás borította. és a kabin reflektorainak segítségével feltárt néhány részt az előttük tornyosuló akadályból. hogy lopva a meglepetés dobozára ne pillantson. Vo fújt egyet. már csak hat. – Ereszd ki a csótányokat. Nem tűnt könnyűnek a feladat. Még az erősen gépiessé torzult hangon is átsütött a feszültség. A gép megmoccant. Kenden erőltette a szemeit. gondolta. semmi sem könnyű feladat. mit kellene tenni. Erre nem készítették fel őket. Narancsszínű egyen kezeslábast viselt mindkét gépkezelő: Bruce Kenden. egymásba olvadó számok. A kesztyűt visszahúzta és azzal a mozdulattal újra a 2341-es elítélt lett. A gép hirtelen megmerevedett. Vo! Ha szarás közben bedől a kicsike. ákombákom börtöntetoválás. Feketéllő összevisszaságnak tűnő. Vo. Remegtek kinyújtott ujjai. a 2341-es számú és az 1222-es elítélt. A csuklója vonalában véget érő sor láttán a szívét valami láthatatlan erő szorította össze. A gép fémes reccsenést hallatott. A kavargó szél néha elvékonyította a porfelleget. mint a földi csótányok hátán a pincelámpa fénye. kipillantott a fekete. – Összpontosíts. A gép stabilizálódott guggoló helyzetben. nem tudok majd segíteni. egyszerű. – Átkozott ócskavas! A mozdulatsor befejeződött. majd megnyomta a zölden világító gombot a jobb mutatóujja közelében. és tenyérnyi nagyságú. Fölnézett. sötét elektorcsótányok potyogtak ki a gép gyomrából. Csápszerű. Ilyenkor Vo idegrendszerében feszültség szaladt végig. Megpróbált belátni a porfüggöny mögé. Egy pillanatnyi csönd telepedett közéjük habár a fejhallgatóik sistergése ott járt a fejükben.. A lábai mind (a nem létező térdeknél) meghajlottak.. Rögvest nekiindultak a dombnak. – A domb mögött lesz a következő feltárás.

. Megtalálta a kapcsolót. – Az. – Mindegy – mondta. – A fene essen beléd! Elengedte a kart és ököllel rácsapott a tetejére. Előreroskadt. – Ez itt több kilométer mélységű. te bolond! A kabinok belseje megrázkódott a számítógép hangjától. Észre se vette. a sziklás domboldalon felfelé törtetve. amit a csótányok röntgen érzékelői odakint. Nyelt egy nagyot. Mint a hegy gyomrából kitörni készülő láva. – Milyen pad. haver? Majdnem sikerült bukfencezni ezzel a szarral! Te meg be. Kenden nem akart hinni a szemének. Kenden? – Szenet. ami a gravitációnak köszönhetően éppen a mélységbe veti magát. Ezúttal más jelenség is kapcsolódott a mondandójához. – Ha csak egy darabkát megkaparinthatnék. Vo gépe egy rándulással fölegyenesedett. Pislogni kezdett az érzéstől... A lopás negatív gondolat és következményeket von maga után. – 2341-es és 1222-es elítélt: természetesen a szén alapú bolygók felszínét karbidok és más szerves anyagok alkotják. hogy a férfi gyomra fölszökött a mellkasába. ugrott a mai vacsi. – Hóha! – kiáltott Vo. Fölpattintotta a fedelét. Hol jár az eszed? – Én csak majdnem. A munkatábor szabályzata szigorúan tiltja az efféle gondolatokat. Akkor ocsúdott föl. egybefüggő gyémántpad. – Jah! Ez egy szénbolygó. – Állj fel. Vo megnyomott egy újabb gombot a robotkaron. mintha nyomatékot adott volna azzal a szavainak... Vo torkán ragadtak a szavak.. Kenden szemei előtt három dimenzióban adatok kezdtek cikázni. keskeny monitor húzódott elő. amikor Vo a fülébe ordított. Lüktettek. – Mit látsz. A gép nem reagált. Másodpercek múltán azt látta. A bolygó belsejében kialakult nyomásra a grafit gyémánttá alakul. Izzottak a kabinok. hogy hangosan kimondta a szavakat. mert az izzadság égette és marta. – Fogd be. mint két túlhevült égőmembrán. – Menj a francba. Vo! – Jó ötlet. – . de előbb megpróbálok feltápászkodni ezzel az ócskavassal. Rengeteg gyémánttal odalent.. – Pontosan erről beszélek. de a következő pillanatban már meg is bánta. Kettévált és szétfeszült a szája a monitor íve alatt. Kenden kisujja az irányítókar alján matatott. Számok végeláthatatlan sora. mintha egy vagonnyi üvegtábla csapódott volna a magasból a mélybe... A gép megrándult.több kilométernyi gyémánt? Kenden arca elől széthúzódott a monitor két része. Arca köré két oldalt ovális. mintha egy kocsiban ülne a hullámvasút tetején. majd hátrarándult olyan hirtelen. te gebe! Teljes erőből maga felé rántotta a karokat. Vo továbbra is a gép talpra állításával küszködött.. Olyan hang robbant az agyába a fülhallgatón keresztül. Fény pulzált. cimbora. Vo homlokáról lecsordult egy csepp izzadság és forgó szemgolyójába esett. – Hűha.. Vo! – kiáltotta Kenden. – Cseszd meg.

– Az jó.. Elég sokáig gondolkodott. mintha az üvegbe mélyedést vájtak volna. mégsem volt bizalomkeltő. hogy mi olyan furcsa Kendenben. Végül mégis lenézett. Vo csak később ért oda. Már patakokban folyt a faláról a víz Kenden alakját homályossá. felállt a szőr a hátán. – Már csak le kellene ereszkednünk oda. A nyakszirtje lúdbőrzött. aztán a karján is. egyre csak mélyült a sötétség. Vo elfordította a fejét. A gép aljáról lecsöppenő.. **** – Jó kis metáneső. Átpillantottak egymásra a kabin üvegfalán keresztül. Végig. Kenden felért a csúcsra. A domb ezen oldala hosszan nyúlt a sötétségbe. ahogy beszökik a ruhája alá. – Karácsony van. – Én megyek elől. Nem volt látóhatár. – Ez meg. mire megértette.. mintha egy árnyékgombóc nőtt volna a mellkasára vagy lenyakazták volna. és elektromosságot érzett a bőrén. haver – mondta Vo. Mintha hideg ujjak simogatták volna. Esőcseppek siklottak alá a szemük előtt. Egy csepp. – Egy kis tó lampionokkal megvilágítva. cimbora? – Nézz le! Mintha nem értette volna az utasítást. – Gravitáció. A tócsában ragyogóan remegett a kabin fénye. A feje le volt hajtva. Az eső esett és az átlátszó kabinok miatt a két férfi úgy érezte. . és ez olyan volt. Kenden már egy ideje lefelé bámult a kivilágított kabinban. Vo elmélázott. – Gravitáció – mondta Kenden. ezért tűnt úgy neki. Dobpergés fölötte. Vo egy pillanatra tűnődve nézte társa távoli alakját az üvegfalon keresztül. – Az jó. – Megvolnánk. Borzongott. két csepp.. Az eső esett. Legfölül lendületet véve a domború üveg tetejéről hirtelen megiramodtak. ameddig ellátott. Egyik a másikat követve hullott a talajra a fekete kövek közti apró kráterekbe. Társa hangjára Vo ismét átpillantott a másik gépre. csillámló esővizet nézte. **** – Fölmegyünk és lerakjuk a robbanó tölteteket. Félúton kiszélesedett a nyomuk. – Mi van. Vo! Gyere a nyomomban! – Jó. hullámzóvá téve. mintha közvetlenül a koponyájukon kopogna. Sokkal lankásabbnak látszott. – Hagyd már ezt az ez jó dumát. A ragyogó víztükör a lábai alatt a földi karácsonyt jutatta az eszébe. és elképzelte a hideg szelet. ahogy a kezeslábas anyagához dörzsölődött.

Föntről úgy nézett ki. – Utoljára anyám szólított így. – Húzd. Volfi gyerekzsivajt hallott. Kenden üvöltése teljesen felébresztette. – Jól hallottam. – Én úgy tudtam. nem marad sokáig talpon. Volfinak szólítottál? Lefordult a nyekergő vaságyról.. és valóban fájdalmat érzett a biztonsági öv pántjai mentén. felülről és minden oldaláról csak a sötétség zúdult rá. Volfi tekintete homályos volt. – Anya. majd egyre több. de Kenden nem volt róla meggyőződve. ami az arcából sugárzott. Vo a tenyerébe temette az arcát. a sötétség feneketlen gyomrába. Hirtelen megremegett a tócsa sima felülete. ezért ismét kinyitotta. Volfi. alulról. Mozgó árnyak tülekedtek a gép alatt. amely erősen imbolygott. Néhány zúzódáson kívül. Álmában lefelé bukfencezett egy zöldellő dombról.. azt hiszem megütöttem a fejemet. Mutatóujját végighúzta a forradáson. és Vo gépe szédítő tempóban gurult Kenden gépe után lefelé.. Érezte. – Ez meg. A férfi kábán a hang irányába fordult. Kicsit émelygett. hogy egy kocsmai verekedés nyoma van az arcodon. Vo szemei nyitva voltak. – Kicsit beverted a fejed. de a rádió rezonanciája miatt csak érthetetlen hangfoszlányok jutottak el Vo füléhez. A nő felegyenesedett az ágytól. hátra húzd hátra. Megmozdult mellette egy fekete szikla és szétrobbantotta Vo karácsonyát. előbb egy. Anyja arcát a kétségbeesés torzította el. Volfi enyhe fájdalmat érzett. Kenden az ágyhoz lépett és fölé hajolt. Kenden mosolygott. Vo megmozgatta a vállait. Vo fölkönyökölt. – Kenden. Megint a másik gép felé nézett. de egyre csak zokogó édesanyja arca rémlett föl előtte. A biztonsági öv nyomai. Hirtelen elúszott a homály a tekintete elől. mint valami fekete anyagból készült sátor. Aztán megrándult a sajátja is. és karjuk volt. Visszahunyta a szemét. A szoknyája feketéllett a vértől. amin Vo feküdt. de nem komoly. – Hé Volfi. és köteleket dobáltak a tántorgó gépek lábaira.. ébredezik a barátja. és nem szerettem. **** Vo elálmosodott. hogy látja is őt. Vo ránézett. ami lassan halkulva egybemosódott a forgó világgal. – Néhány napig vörös lesz. és úgy tűnt. hogy megpördül vele a világ. Kenden megragadta a karját. és Vo észrevette a női alakot. – Azt hiszem. Vo! Kenden torkaszakadtából üvöltött. Vo szeme kikerekedett. – Jól vagy? Vo a halántékát dörzsölte szabad kezével. ahogy anyja becézgette... Mire észbekapott. Kenden odébb lépett. – Beszéltem álmomban? – Semmi baja. – szólította meg. . Legalább azok jól működnek a Bogarakban. Anyja az ölében tartotta a fejét. Eltolta magát az ágytól.

– Miről hadoválsz? – Mert amit mutatni fogok. – Gyémántok – vetette oda a szőke és karcsú nő. Zegzugos folyosóival olyan. és melyik az igaz. Vonak fogalma sem volt arról. Vo ösztönösen lenézett. Vo füttyentett. A járatokban nem volt világítás. hogy mikor melyiket és miért éppen azt választják. Arra gondolt. ezeket keskeny folyosók kötötték össze.. Mint egy szétterpesztett tenyér lenyomata: egy-egy teremből többfelé is lehetett menni... amitől igazán tartott a keserves halálra Sötétruhás alakok mögött haladtak. Vo egy rövidebb sikátor végén fényt pillantott meg. Kisebb és tágasabb termek váltották egymást. Fogalma sem volt. akik itt bujkálnak. Vo abbahagyta a halántéka masszírozását. és Vo lelassított. Egy következő terem bejáratát. Vo arra a következtetésre jutott magában. Legalább az adott egy kis biztonságérzetet neki. ezért láthatatlanná váltak a sötétségben a szűk járatok falai között. és azt súgta oda. Két lépéssel később akkorát dobbant a szíve. Szinte robotként lépkedett. Kenden bólintott a nő felé Vo mögül kilesve. Az alakok legtöbbjén még rajta volt a vízhatlan kabát csuklyája. melyik a hamis. Kenden figyelmét a többi teremhez viszonyítva közepesnek ítélt helyiségben a falak közelében felsorakoztatott gépek kötötték le és egy háttal álló. melyik érzésnek engedjen utat. Van-e ok a félelemre? Vagy a megkönnyebbülésre vagy készülni. annak kiváló rejtekhely. csak hogy biztos legyek benne. nem fogod nagyon megütni magad. néhányan más sikátorok felé indultak. hogy most merre. hogy menjen a nő után. Aztán meg volt. alacsony. szintén narancsszínű fegyenc overállt viselő férfi.. mert közben levetette hosszú kabátját és a terem egyik székére dobta. Kendenre nézett és egy nagy kérdőjel ült a tekintetében. azok. **** Vo nem győzte forgatni a fejét. Vo a nő mögött haladt. attól seggre fogsz ülni. és ébren van vagy álmodik. – Igen. hogy megérkezzenek. hogy maga mögött hallotta Kenden szuszogását. Míg masíroztak egyik terembe be. – Minden rendben? – fordult hátra a nő menet közben. akárhová is tartottak. mint egy útvesztő. de Kenden megfogta a vállát. Aki kiigazodik benne.? A következő sikátorban megbotlott. . – Nézz a lábad elé! – mondta Kenden. – Van itt belőlük elég. – Rendben. azt hiszem. a másikból ki. annyira kikívánkozott belőle a kérdés. hogy az egy hatalmas gyémánt lehetett. Egy fagyott tó jegéhez hasonló kitüremkedést vett észre. hogy ez egy barlangrendszer. Már alig várta. de a nő szinte fehér szőke haja lángra lobbantott a sötétségből egy szeletet. – Idefelé láttam néhány csillogó dolgot. A csapatból mindössze két csuklyás maradt velük. és miért és hogyan tud lélegezni egyáltalán. nehogy kiszaladjon a száján. de azok is hátat fordítottak és elindultak visszafelé a nő intésére. az agya teljesen mással volt elfoglalva. fényből a sötétségbe. – Akkor rendben. De hát kik ezek az alakok. A csapat megállt a teremben. hogy páran elváltak a csoporttól. hogy nyelnie kellett.

rablók. azzal feléjük fordult. – Üdv! – intett Rettegett Jim. mindahányan elindították a visszaszámlálást.. az FBI és a többi szigorúan őrzött francos komputerrendszerben. mert mintha megmozdult volna a domb ezen oldala. ha ez kitudódna. aki mintha az ujjain számolt volna. mint a legtisztább gyémánt. majd széles vigyor terült el az arcán. Mellettem Jim. kedves Vo. sok kérdésük van – folytatta Joen. Igen. de. a látási viszonyok szinte egyenlőek voltak a nullával. Megreccsent mindenkié. mit mond. Mondván értük nem kár. csuklyás overálljaikat. egy kis szerencsével nem sokára gazdag lehet odaát a Földön. – Én Joen vagyok – mondta a nő. – No. amit Rettegett Jim barátunk tart karban. ami tőlünk elég távol. Az oxigén? Ezeket a tárnákat az ide száműzött gyilkosok. mert a szökések a telepről megsokszorozódnának. Úgy tűnt. – Odafönt 1134-es rab. A levegő belélegezhető. – Nyugalom. a Föld nevű bolygón található. Kenden órája szerint már tíz perce várakoztak. . Megvehetné egész Las Vegast is akár – mondta Joen. A földön Rettegett Jim. mert szorít az idő. és vagy a grafitpor vagy a metáneső végez az emberrel. megragadta és a teste mellé húzta Vo karját. Vo szeme fényesebben csillogott. A nő odament hozzá és mondott valamit neki. Megreccsent a fülhallgatója. Vo és Kenden egyszerre kapta fel a fejét.” Ötvenketten feküdtek a szénsziklák között. A férfi bólintott. – Akár! – hangsúlyozta Joen. hosszan. egy kicsit késik. Idelent egy tisztítórendszer működik. ha bármi történik. mint amilyennek elsőre gondolnánk. Csak röviden. kedves Vo barátunkat kielégítette az iménti válaszom. Por vágott az arcukba. – El lehet hagyni a bolygót? **** Huszonöt percre állították a led kijelzőjű karóráikat. Így Kenden barátunk kimondatlan kérdésére fogok válaszolni. – Miért? Miért marad Jim? – Jim vár. hogy figyel. Odafönt 4251-es. aki ki-be sétál a NASA. készítették. Vo a magasba emelte a kezét. Huszonöt perc visszafelé. hogy kiléptek a szabadba. persze nem a végtelenségig. Ez talán az első számú titok. – Las Vegast ugyebár. hogy a QWE 011 nem is olyan barátságtalan. – Gondolom. Kenden Joenre nézett. egymás mellett a domb lankás oldalán. de Kenden odalépett hozzá. miközben megkapták a vízhatlan. A maszk alatt alig lehetett érteni. akiket elsők között száműztek a bolygóra.. Joen Vora pillantott. – Gondolom. A süvítő szél beférkőzött a ruhájuk alá. És nem utolsósorban van gravitáció. de Vo fejében is Rettegett Jim utolsó szavai keringtek. Már csak azért is. – A QWE 011-en bizonyos Munro látogatása óta folyik a gyémántbányászat. – Összefoglalva. „Nem mindenki fogja túlélni. Sorban. méregeti őket. Kenden karba tette a kezét fejét oldalra billentve jelezte. sok a gyémánt idelent. Kenden. Az idők folyamán azonban kiderült. és abban a pillanatban. A másik oldalon grafitvihar tombolt.

Fegyveresek jelentek meg elsőként. Szürke volt. Kenden egy pillanatra eltűnődött. mond. Meghaltak. – Nem mire. Kidugta a fejét a domb mögül. A mellkasát markolászta és hüppögött: ─ Én ezt nem akartam! Halottak… Mind meghaltak! 2077: Vo karácsonya Odakint az ablak mögött a homályos éjszaka terpeszkedett. Szabaddá tette az arcát. Joen hatalmas lyukkal a mellkasán repült vissza mellé. Mind meghaltak… ─ Kivéve engem Munro ezredes. A szél üvöltött. A nőnek túl kellett kiabálnia. Vo rohant. A komp felől tüzet nyitottak az őrök. VÉGE . Kenden üvöltött: – Neee. ─ Ez lehetetlen. mint egy-egy tölcsér. Az oldalára dőlt. Joen felugrott Kenden balján. Maga egy kísértet… Vo nézte Munro arcát. és soha többé nem kerestek. Hogy… Munro elfordította a tekintetét. Kenden látta. ─ De hát ez lehetetlen. – Mire vár? A legközelebbi élelmiszerkomp negyedév múlva érkezik. Utána kapott. és a párkányra telepedtek. hogy a férfi le tudja olvasni a szájáról amit. Két lépést sem sikerült megtennie. neeeee! *** ─ Maga volt. A férfi a mindent túlharsogó szélvihar és a komp morgása ellenére is hallotta. – Indulás! Most! Kenden az órájára nézett. A fülhallgató ismét megreccsent. Vooo. hanem kire? Joen fölhúzta a szeme aljáig a maszkot és visszahasalt. A komp aljából kivágódott a zsilipajtó. Maga adta nekem a dobozt. Vo a nő mellett hasalt. Hogy emlékezzek. Öt perc negyvenhét másodpercet mutatott. Hópelyhek szállingóztak. majd csúszni kezdett a hátán lefelé. de már alig érte el ujjhegyeivel az overallja alját. A turbinái által felkavart por forgott a levegőben. Néhányan már kitörtek. hogy kiugrik egy szikla mögül. Én feljutottam a hajóra. A komp a talaj fölött lebegett nem sokkal. Kenden feltolta magát és utána nézett. hogy üvölt. Elindultak futva. és Rettegett Jim hangja szólalt meg.