You are on page 1of 329

Ellen G.

White

PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK
Ellen G. White Próféták és Királyok

Tartalomjegyzék
TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................................ 2

ELŐSZÓ ................................................................................................................................................... 4
AZ ÚR SZŐLŐSKERTJE ................................................................................................................................. 6

ERŐ ÉS GYÖNGESÉG ............................................................................................................................ 9

1. SALAMON .......................................................................................................................................... 10
2. A TEMPLOM FELSZENTELÉSE................................................................................................................... 15
3. SIKER ÉS ELBIZAKODOTTSÁG ................................................................................................................... 22
4. A BŰN KÖVETKEZMÉNYEI ....................................................................................................................... 27
5. SALAMON MEGTÉRÉSE .......................................................................................................................... 33
6. A BIRODALOM KETTÉSZAKADÁSA............................................................................................................. 39
7. JEROBOÁM ......................................................................................................................................... 45
8. A NEMZETI HITEHAGYÁS ........................................................................................................................ 48

AZ ÉSZAKI KIRÁLYSÁG PRÓFÉTÁI ....................................................................................................... 52

9. A TISBEI ILLÉS...................................................................................................................................... 53
10. SZIGORÚ DORGÁLÁS ........................................................................................................................... 57
11. KÁRMEL........................................................................................................................................... 64
12. JERZÉELTŐL A HÓREBIG ....................................................................................................................... 69
13. "MIT CSINÁLSZ ITT, ILLÉS?" ................................................................................................................. 74
14. "ILLÉS LELKÉVEL ÉS EREJÉVEL"............................................................................................................... 79
15. JOSAFÁT .......................................................................................................................................... 86
16. AKHÁB HÁZÁNAK BUKÁSA.................................................................................................................... 92
17. ELIZEUS ELHÍVÁSA .............................................................................................................................. 98
18. A VIZEK MEGGYÓGYÍTÁSA .................................................................................................................. 104
19. A BÉKESSÉG PRÓFÉTÁJA .................................................................................................................... 107
20. NAÁMÁN ....................................................................................................................................... 111
21. ELIZEUS SZOLGÁLATÁNAK ZÁRÓ SZAKASZA............................................................................................. 115
22. NINIVE, A NAGY VÁROS ..................................................................................................................... 120
23. AZ ASSZÍR FOGSÁG ........................................................................................................................... 126
24. "ELPUSZTUL NÉPEM, MERT NEM ISMERI ISTENT" .................................................................................... 132

A MEGIGAZULÁS PRÉDIKÁTORA ..................................................................................................... 135

25. ÉZSAIÁS ELHÍVÁSA ............................................................................................................................ 135
26. ÍMHOL ISTENETEK ............................................................................................................................ 139
27. AKHÁZ........................................................................................................................................... 144
28. EZÉKIÁS ......................................................................................................................................... 148
29. BABILÓNIA KÖVETEI ......................................................................................................................... 152
30. SZABADULÁS ASSZÍRIÁTÓL ................................................................................................................. 156
31. A POGÁNYOK REMÉNYSÉGE ............................................................................................................... 165

EGY NÉP MEGBÜNTETÉSE ............................................................................................................... 171

32. MANASSE ÉS JÓSIÁS ......................................................................................................................... 171
33. A TÖRVÉNYKÖNYV ........................................................................................................................... 176

2
Ellen G. White Próféták és Királyok

34. JEREMIÁS ....................................................................................................................................... 182
35. A KÖZELGŐ VÉGZET .......................................................................................................................... 189
36. JÚDA UTOLSÓ KIRÁLYA ...................................................................................................................... 197
37. A BABILONI FOGSÁG ......................................................................................................................... 202
38. A SÖTÉTSÉGEN ÁTSUGÁRZÓ FÉNY ........................................................................................................ 208

POGÁNY ORSZÁGOKBAN ................................................................................................................ 213

39. BABILON UDVARÁBAN ...................................................................................................................... 213
40. NABUKODONOZOR ÁLMA .................................................................................................................. 219
41. A TÜZES KEMENCE ........................................................................................................................... 224
42. AZ IGAZI NAGYSÁG ........................................................................................................................... 229
43. A LÁTHATATLAN VIGYÁZÓ .................................................................................................................. 233
44. AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN .............................................................................................................. 241

A FOGSÁG UTÁN ............................................................................................................................. 245

45. A FOGLYOK HAZATÉRÉSE ................................................................................................................... 245
46. PRÓFÉTAI ELIGAZÍTÁS A VÁLSÁGBAN .................................................................................................... 252
47. JÓSUA ÉS AZ ANGYAL ........................................................................................................................ 260
48. "NEM HATALOMMAL ÉS NEM ERŐSZAKKAL" .......................................................................................... 265
49. ESZTER KIRÁLYNÉ KORA ..................................................................................................................... 267
50. ESZDRÁS, A PAP ÉS ÍRÁSTUDÓ ............................................................................................................. 270
51. LELKI MEGÚJULÁS ............................................................................................................................ 275
52. AZ ALKALMAK EMBERE...................................................................................................................... 280
53. A FAL ÉPÍTŐI ................................................................................................................................... 283
54. A KIZSÁKMÁNYOLÁS MEGFEDDÉSE....................................................................................................... 288
55. A POGÁNYOK CSELVETÉSEI ................................................................................................................. 291
56. ISTEN TÖRVÉNYÉNEK TANÍTÁSA ........................................................................................................... 295
57. REFORMÁCIÓ .................................................................................................................................. 298

FÉNYSUGÁR AZ ALKONY IDEJÉN ...................................................................................................... 302

58. A SZABADÍTÓ ELJÖVETELE .................................................................................................................. 303
59. IZRÁEL HÁZA ................................................................................................................................... 314
60. LÁTOMÁSOK AZ ELJÖVENDŐ DICSŐSÉGRŐL ............................................................................................ 322

3
Ellen G. White Próféták és Királyok

Előszó

Hagyomány lett immár, hogy az Advent Kiadó évről évre egy újabb, bibliai
gondolatokban gazdag E. G. White könyvet tesz a Szentírást kutatni szándékozó
olvasók asztalára. Így hát nem szükséges bemutatnunk olvasóinknak a szerzőt. Az
előszó néhány sorát arra szentelhetjük, hogy ennek a fontos - magyar nyelven most
másodízben megjelenő - könyvnek mai mondanivalójára, jelentőségére hívjuk fel
azok figyelmét, akik készek arra, hogy ebben a könyvben is Isten igazsága után
kutassanak. A Próféták és Királyok című könyv évek óta kifogyott. A sürgető igény
tette szükségessé a második kiadást.
Ez a könyv E. G. White nagy üdvtörténeti könyvsorozatának (Conflict of the
Ages) a második kötete, amelynek első kiadása 1916-ban jelent meg. A Pátriárkák és
próféták című könyv mellett ez a könyv öleli fel az Ószövetség üzenetét, a "választott
nép"-nek, Ábrahám test szerinti gyermekeinek történetét.
Miért olyan fontos számunkra ennek a könyvnek az üzenete? - teheti fel a
kérdést a mai élet forgatagában élő keresztény ember. A könyv erre a kérdésre azt a
választ adja, hogy Izráel népének története kinyilatkoztatja Isten magasztos
jellemének sokoldalúságát, végtelen könyörületességét, tökéletes igazságosságát,
határtalan bölcsességét, mérhetetlen hatalmát és örökké tartó szeretetét. Itt nem
történelemről, tanulságos régi esetek soráról van szó csupán, hanem az üdvösség
történetéről; arról, hogy az élő és mindig cselekvő Isten kegyelmesen belép az
emberi történelem múlandó, tértől, időtől, emberi létünk végességétől határolt
világába, és cselekedni kezd értünk, emberekért.
Ez a könyv Izráel történetének legérdekesebb szakaszával foglalkozik. A
királyság megalapításától a fogságig, majd pedig a választott nép életének
restaurációjáig terjed a könyvben foglalt történetek határa. A könyvnek nem az a
célja, hogy részletesen elmondja a korszak krónikáját vagy rendszeresen kifejtse
Izráel történetét. Ezt megtették más könyvek. Ez a könyv többet akar. Rá akar
mutatni az Izráel győzelmeiből, kudarcaiból, botlásaiból, fogságaiból, megújulásából
levonható erkölcsi tanulságokra, hogy gyakorlati segítséget nyújtson Isten népének a
történelem sorsfordulói között a döntésre.
Aki ezt a könyvet helyesen akarja érteni, haszonnal akarja forgatni, annak
kétszeresen is meg kell tanulni helyesen figyelni az időre. Éppen az üdvösségtörténet
nagy törvényszerűsége tanít meg bennünket erre. A megváltási terv, Isten önmaga
kinyilatkoztatásának rendje nem időtlen és nem is céltalan. Isten örökkévaló
evangéliuma mindig korhoz kötötten, mint jelenvaló igazság nyilatkozik meg benne.
A kinyilatkoztatásban Isten mindig belép a mi életünk téri, idői rendjébe. Valóságos
történelmi helyzetben Isten valóságos, történelmileg, gazdaságilag, szociálisan is
megoldást hirdető szava bontakozódik ki Izráel sorsában. Így tehát a kortól, helytől

4
Ellen G. White Próféták és Királyok

és időtől elvonatkoztatva nem is lehet igazán megérteni Isten cselekvésével együtt
hangzó szavát, a Szentírást.
Ugyanakkor mintegy prizmán át megtörik, színeire bomlik Isten
kinyilatkoztatott Igéjének üzenete. Ennek a könyvnek az írója már nyolcvan éve
befejezte földi szolgálatát. Amikor ennek a könyvnek gondolatgazdag sorait rótta,
akkor nemcsak egy régen volt világ titkait kutatta, hanem Isten kinyilatkoztatott
szavának azt az üzenetét kereste, amelyik az ő korához szólt. Azt kereste, hogy akkor
és ott, ahol ezek az áldott szavak először formát öltöttek, mit jelent az égi üzenet.
Mai életünk sok ezer kérdése között nem elégedhetünk meg azzal, hogy
tudomásul vesszük a régen volt világ történeteit, elmerengünk a tegnapi tanulságok
felett. Ez a könyv aktív munkát igényel. Akkor éri el célját életünkben, ha a
régmúlton és közelmúlton át eljutunk a máig, ha a könyv lapjairól a jelenben szólít
meg minket Isten szava.
A könyv az egységes Izráellel kezdi történetét. Nemcsak a dicső múltat tárja
elénk, hanem a salamoni ország fényes, csillogása mögött megbúvó árnyakat is
láttatni akarja. Arra is rámutat, hogy Izráel a szolgálat útja helyett hogyan választotta
a hatalom csillogásának, a világi dicsőség keresésének útját. Elénk tárja Akháb
korának visszaéléseit. A könyv kritikája ma is érvényes ott, ahol az egyház a
társadalom, a nép szolgálata helyett az uralkodás útját járja. Elmondja a
kettészakadás szomorú korszakát, a fogságba jutás útját, amikor a nemzethalál
tragikus árnyai borítják Izráel maradékát. Ez a könyv Istent szabadító Istenként tárja
elénk. Olvashatunk benne Izráel újjáépítéséről, a megújult templomról, a nemzet
újjáéledéséről.
Az az ember, aki a történelmi különbségekről elfeledkezve primitív
azonosságot keres a régmúlt vagy akár a közelmúlt tanulságai és mai életünk
problémái között, menthetetlenül eltéved, de az, aki a történések mögött meghúzódó
tanulságot keresi, meggazdagodik e könyv olvasása által.
A könyvnek ez is a szándéka. Ezért olyan gazdag ez a könyv nagy emberek
jellemrajzában. Beszél bölcs Salamonról, akinek bölcsessége nem volt elég ahhoz,
hogy visszatartsa a bűntől, Jeroboám politikájának hibáiról, Jónásról, a menekülő
prófétáról és Nehémiásról, akinek szívében szent tervek születtek. A könyv lapjairól
előlép Illés "a hozzánk hasonló ember" (Jak 5:17), aki Isten embere volt;
megismerkedhetünk a félelmes, szíve gyökeréig romlott Akházzal, a félénk, de
ugyanakkor kegyes Ezékiással, Dániellel a próféta államférfival, Jeremiással a fogság
prófétájával. Mennyi sors - mennyi tanulság!
A könyv azt mondja el, hogy Isten a történelem Ura, de nem ismétli meg soha
önmagát. Nem hagyta magára a világot, hanem az eredményekben éppen úgy Ő a
mi életünk Ura, mint a gondok között. Isten terve nem vallhat kudarcot! Ezért lehet
egy hívő ember mindig bizakodó, ezért indulhat el újra és újra szent tervekkel a

5
Ellen G. White Próféták és Királyok

szívében előre a mindennapok kötelességeinek útján. Ez a hit teszi a hívő embert a
társadalom, az ember és az emberiség élete számára hasznossá. Az Ószövetség
kegyeseinek életéből megtanulhatjuk, hogy nekünk nem az útszélen, hanem az élet
forgatagában van helyünk. Ránk Isten kincset bízott, az evangélium örömüzenetének
kincsét, ami csak akkor ér valamit, ha készek vagyunk ezt a kincset megosztani,
továbbadni minden jóakaratú embernek.
Ennél a kiadásnál tekintettel akartunk lenni azokra a kedves olvasóinkra, akik
a Biblia nyelvét még nem ismerik, ezért a jobb érthetőség érdekében az 1992-ben
megjelent új, revidiált fordítású Bibliából vettük az idézeteket. A könyv szövegében
viszont a neveket a Károli Biblia szerinti leírásban alkalmaztuk. Reméljük, ez a
módszer nem fogja zavarni a Károli Bibliához szokott olvasóinkat!
Budapest, 1995. december
A KIADÓ

Az Úr szőlőskertje

Isten a menny legértékesebb ajándékait akarja árasztani a föld minden
népére. Ezért hívta ki Ábrahámot bálványimádó rokonai közül és telepítette le Kánaán
földjére. "Nagy néppé teszlek - mondta -, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és
áldás leszel" (1Móz 12:2). Megtisztelő volt az, amire Ábrahámot elhívta: ősatyja lenni
annak a népnek, amely századokon át őrzi és védi Isten igazságát a világ számára.
Isten e nép útján akarta a föld összes népét abban az áldásban részesíteni, amelyet
a megígért Messiás eljövetele rejt magában.
Az igaz Istent az emberek már alig ismerték. Értelmüket elhomályosította a
bálványimádás. Isten törvényét, amely "szent, igaz és jó" (Róm 7:12), megpróbálták
kegyetlen, önző szándékaikhoz illeszkedő rendelkezésekkel helyettesíteni. Az irgalmas
Isten nem vonta vissza tőlük az életet. Alkalmat adott nekik arra, hogy egyháza útján
megismerjék Őt. A népe által kinyilatkoztatott elveket eszközül akarta felhasználni,
hogy erkölcsi képmását helyreállítsa az emberben.
Isten törvényét magasra kell emelni, tekintélyét meg kell védeni! Izráel háza
kapta ezt a nagyszerű és nemes feladatot. Isten elkülönítette őket a világtól, hogy
szent megbízatást adhasson nekik. Törvénye őrzésével bízta meg őket. Azt akarta,
hogy általuk megmaradjon az istenismeret az emberek között. A mennyei
világosságnak így kellett sugároznia a sötétségben rejtőzködő világra. Mondaniuk
kellett minden népnek, hogy hagyjanak fel a bálványimádással, és szolgálják az élő
Istent.
"...nagy erővel és hatalmas kézzel" (2Móz 32:11) hozta ki Isten választott
népét Egyiptom földjéről. "Elküldte szolgáját, Mózest és Áront, akit kiválasztott. Ezek
csodálatos dolgokat vittek véghez köztük, csodákat Hám országában." "Megdorgálta
a Vörös-tengert, és az kiszáradt, átvezette őket a mély vízen, akár a pusztában"

6
Ellen G. White Próféták és Királyok

(Zsolt 105:26-27; 106:9). Kiszabadította népét a szolgasorból, hogy termékeny
vidékre - olyan országba - vigye őket, amelyet gondviselésében készített számukra,
hogy ott menedéket találjanak ellenségeik elől. Önmagához akarta vonni és átölelni
őket örökkévaló karjával. Jóságáért Isten azt kívánta, hogy nevét dicsőítsék, és
dicsőségessé tegyék a földön.
"Mert az Úr része az ő népe, Jákób a kimért öröksége. Puszta földön talált reá,
kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, mint
mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi,
evezőtollán hordozza őket. Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten"
(5Móz 32:9-12). Így vonta magához Izráel népét, hogy a magasságos Isten
oltalmában éljenek. Csodák útján őrizte meg őket a pusztai vándorlás veszedelmeitől.
Végül, Isten kegyeit élvező népként, letelepedtek az ígéret földjén.
Ézsaiás magával ragadó lendülettel, példázatban mondta el, hogyan hívta el és
nevelte Jahve Izráelt, hogy jó cselekedetekben bővölködő képviselője legyen a
világon.
"Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek
kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel.
Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen..."
(Ézsa 5:1-2).
Isten a választott nép útján áldást akart küldeni az egész emberiségnek. "A
Seregek Urának szőlője pedig - nyilatkoztatta ki a próféta - Izráelnek háza, és
gyönyörű ültetvénye Júda férfiai" (Ézsa 5:7).
Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Védőfalként vették körül őket
törvényének előírásai: az igazság, a jogosság és a tisztaság örökérvényű elvei. Az
alapelvek iránti engedelmesség védelmet jelentett számukra, mert óvta őket az
önmagukat tönkretevő bűnös élettől. Isten odahelyezte szent templomát az ország
közepébe, mint tornyot a szőlőskertbe.
Krisztus volt tanítójuk. Ahogy velük volt a pusztában, úgy volt most is tanítójuk
és vezetőjük. Dicsősége jelen volt a szent sátorban és a templomban, a frigyláda
fölött. Szeretetét gazdagon árasztotta rájuk, és mérhetetlenül türelmes volt hozzájuk.
Mózes útján Isten megismertette velük szándékát, és világossá tette
boldogságuk feltételeit. "Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy - mondta -.
Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül,
amelyek a föld színén vannak."
"Te ma azt kívánod az Úrtól, hogy ő a te Istened legyen, mert te az ő útjain
jársz, megtartod rendelkezéseit, parancsolatait és döntéseit, és hallgatsz a szavára.
Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan
megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát. Akkor az általa teremtett

7
Ellen G. White Próféták és Királyok

összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak
a szent népe leszel, ahogyan megígérte" (5Móz 7:6; 26:17-19).
Izráel fiainak el kellett foglalniuk azt az egész területet, amelyet Isten kijelölt
nekik. El kellett venniük azoktól a nemzetektől, amelyek nem akarták az igaz Istent
imádni és szolgálni. Isten szándéka az volt, hogy jellemének Izráel általi
kinyilatkoztatásával magához vonzza az embereket. Az evangéliumi meghívást kellett
megismertetniük az egész világgal. Az áldozati szertartásban rejlő tanítással fel
kellett magasztalniuk Krisztust a nemzetek előtt, hogy mindenki, aki feltekint reá,
éljen. A választott néphez tartoztak mindazok, akik - a kanaánita Ráhábhoz és a
moabita Rúthoz hasonlóan - felhagyva a bálványimádással az igaz Istent imádták.
Izraelnek - amint száma növekedett - ki kellett volna szélesítenie határait, amíg
országuk magába zárja az egész világot.
De a régi Izráel nem cselekedett Isten szándéka szerint. Az Úr kijelentette:
"Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint igazán valódi magot. Hogyan változtál át
idegen szőlőtő vad hajtásává?" "Dús lombú szőlőtő Izráel, gyümölcsöt is bőven
terem." "Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és
szőlőm közt! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem?
Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt? Most én megmondom
nektek, mit teszek szőlőmmel: lerombolom a kerítését, hogy lelegeljék, kidöntöm a
kőfalát, hogy összetiporják! Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják,
fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! A
Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai.
Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!" (Jer
2:21; Hós 10:1; Ézsa 5:3-7).
Az Úr Mózes által népe elé tárta hűtlenségük következményeit. Ha nem tartják
meg Istennel kötött szövetségük feltételeit, elszakadnak tőle, az élettől, és nem
részesülhetnek áldásában. Izráel időnként megfogadta Isten intéseit. Ilyenkor
gazdagon áradt az áldás a zsidó népre, és általuk a környező nemzetekre. De
történelmük során sokszor elfeledkeztek Istenről, és szem elől tévesztették Isten
képviselőiként kapott magasztos kiváltságaikat. Megfosztották Istent a tőlük elvárt
szolgálattól, embertársaikat a lelki vezetéstől és a szent példamutatástól. Ki akarták
sajátítani a szőlőskert gyümölcsét, amelyben Isten sáfársággal bízta meg népét.
Kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Ezzel alkalmat adtak a
pogányoknak, hogy rosszul értelmezzék Isten jellemét és országának törvényeit.
Isten atyai szeretettel hordozta népét. Kegyelmének árasztásával és
visszavonásával is megpróbált hatni rájuk. Eléjük tárta bűneiket, és béketűréssel
várta, hogy beismerjék azokat. Prófétákat és követeket küldött, hogy hangoztassák
követelményeit a szőlőmunkásoknak. De ahelyett, hogy szívesen fogadták volna e
tisztán látó lelki embereket, ellenségként bántak velük. A szőlőmunkások üldözték és

8
Ellen G. White Próféták és Királyok

megölték őket. Isten újabb követeket küldött hozzájuk, de velük is úgy bántak, mint
az előbbiekkel. Sőt elszántabban gyűlölték őket.
Sokan megtértek a száműzetésben, amikor Isten visszavonta oltalmát. De az
ígéret földjére visszatért zsidó nép megismételte az előző nemzedékek hibáit és
politikailag összeütközésbe került a környező népekkel. A prófétákat, akiket Isten a
bűnösök megfeddése végett küldött, ugyanolyan gyanakodva és gúnyolódva
fogadták, mint ahogy az előző korok követeit. Így a szőlőskert őrzői századról
századra szaporították bűneiket.
A jól termő szőlőt - amelyet a mennyei Gazda ültetett Palesztina dombjain -
Izráel megvetette, és végül átdobta a szőlőskert falán, összezúzta és eltaposta. Azt
remélte, hogy örökre elpusztította. A Gazda azonban eltávolította a szőlőt és
elrejtette szemük elől. Majd újra elültette, de a falon kívül, s törzse nem volt többé
látható. Az ágak áthajoltak a falon, és más ágat lehetett azokba oltani, de a törzs
olyan helyen volt, ahol az ember nem érhette el, és nem árthatott neki.
Isten egyházának - a szőlőskert őrének - ma különlegesen értékesek azok a
tanácsok és intések, amelyeket Isten a próféták által adott, világossá téve örökkévaló
szándékát az emberiséggel. A próféták tanításaiban Isten érthetően kinyilatkoztatta
szeretetét és a megváltásukra készített tervet. Isten követei, akiket egyházához
küldött, Izráel elhívásának, sikereinek, kudarcainak, Isten kegyeibe való
visszafogadásának, a szőlőskert Gazdájától való elfordulásának történetéről,
valamint arról beszéltek, hogy a korszakokat átfogó tervet a maradék fogja
megvalósítani, amelynek életében minden szövetségi ígéret teljesedni fog. És ma
Isten ugyanazt üzeni egyházának - az Úr szőlője hűséges munkásainak -, mint amit
hajdan prófétája által küldött:
"Azon a napon énekeljetek
a színbort adó szőlőről!
Én, az Úr vagyok az őrizője,
minduntalan öntözgetem.
Éjjel-nappal őrzöm,
hogy senki ne bánthassa" (Ézsa 27:2-3).

Izráel! Bízzál Istenben! A szőlőskert Gazdája még most is gyűjti régóta várt
drága gyümölcseit a nemzetek és népek közül! Nemsokára eljön övéihez; és azon a
boldog napon végre megvalósul Izráel házával való terve: "A jövőben gyökeret ver
Jákób, virágzani, virulni fog Izráel, termésével elárasztja a világot" (Ézsa 27:6).

Erő és gyöngeség
"Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs,
ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék
gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar,

9
Ellen G. White Próféták és Királyok

azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam,
hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet,
jogot és igazságot teremtek a földön,
mert ezekben telik kedvem - így szól az Úr!"
(Jer 9:22-23)

1. Salamon

Dávid és Salamon uralkodása idején Izráel erős nemzetté vált, és sok alkalma
volt arra, hogy nagy befolyását az igazság és jogosság érdekében érvényesítse.
Jahve nevét dicsőítették és tisztelték. Minden remény megvolt annak a célnak
elérésére, amelyért Isten Izráelt az ígéret földjére telepítette. Akadályok tűntek el az
útból. Pogány országok lakói, akik azért jöttek, hogy megtalálják az igazságot,
elégedetten távoztak. Emberek tértek meg; Isten földi egyháza terebélyesedett és
virágzott.
Dávid életének utolsó éveiben már Salamon ült Izráel trónján. Atyja lemondott
javára; őt kenték fel és tették meg királynak. Sokat ígérő ifjúként kezdte
pályafutását. Isten azt akarta, hogy erőről erőre, dicsőségről dicsőségre jusson, és
egyre inkább megközelítse Isten jellemét, hogy népét a mennyei igazság őrzőjeként
kapott szent megbízatása teljesítésére késztesse.
Dávid tudta, hogy Isten magasztos célja Izráellel csak akkor valósul meg, ha
uralkodói a néppel együtt meg nem szűnő éberséggel igyekeznek az eléjük tárt
norma elérésére. Tudta, hogy az ifjú uralkodó csak akkor tud megfelelni
megbízatásának, amivel Isten megtisztelte, ha nem csupán katona, államférfi és
uralkodó, hanem erős, jó, az igazság tanítója és a hűség mintaképe.
Dávid szeretettel, de nyomatékosan kérlelte Salamont, hogy legyen határozott
és nemes lelkű; tanúsítson irgalmat és szeretetet alattvalói iránt; dicsőítse meg Isten
nevét a föld népeivel való minden eljárásában, és mutassa meg, hogy milyen szép a
szent élet. A sok próba és a figyelemre méltó tapasztalat, amelyet Dávid átélt,
megtanította a nemesebb erények értékelésére, és kimondatta vele Salamonhoz
intézett utolsó felhívásában: "...Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó
olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel, melynek sugarától
eső után fű zöldül a földön" (2Sám 23:3-4).
Ó, micsoda lehetőségeket kapott Salamon! Ha követi atyja Istentől ihletett
tanítását, akkor uralkodását a 72. zsoltár szerint igazságosság jellemzi:
"Isten! Add törvényeidet a királynak,
és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélje népedet,
és törvényesen a nyomorultakat...
Mint amikor eső hull a rétre,
és zápor áztatja meg a földet:
Úgy virágozzék napjaiban az igazság,

10
Ellen G. White Próféták és Királyok

és legyen nagy békesség,
amíg meg nem szűnik a hold.
Uralkodjék tengertől tengerig,
és a folyamtól a föld széléig...
Tarsísnak és a szigeteknek királyai
hozzanak ajándékot.
Sába és Szeba királyai
fizessenek adót!
Boruljon le előtte minden király,
minden nép őt szolgálja!
Mert megmenti a segítséget kérő szegényt,
és a nyomorultak, akinek nincs segítője...
imádkozzanak érte szüntelen,
és áldják őt minden nap!...
Maradjon meg neve örökké,
terjedjen híre, amíg a nap ragyog!
Nevével mondjanak egymásra áldást,
mondja őt boldognak minden nép!
Áldott az Úristen, Izráel Istene!
Egyedül ő tud csodákat tenni!
Áldott legyen dicső neve örökre,
töltse be dicsősége az egész földet!
Ámen, Ámen.

Salamon ifjú korában magáévá tette Dávid akaratát, és hosszú éveken át
becsületesen élt. Életét az Isten parancsolatai iránti szigorú engedelmesség
jellemezte. Uralkodása elején állami tanácsadóival elment Gibeonba, ahol megvolt
még a pusztában épített szent sátor. Kiválasztott tanácsadóival, az "ezredesek"-kel
és "századosok"-kal, a "bírák"-kal és "egész Izráel minden főemberé"-vel, valamint a
"családfők"-kel (2Krón 1:2) áldozatot mutatott be Istennek. Velük együtt az Úr
szolgálatára szentelte magát. Salamonnak némi fogalma volt a királyi méltósággal
járó nagy feladatokról, és tudta, hogy a nehéz terhet viselőknek a bölcsesség
Forrásához kell fordulniuk vezetésért, ha meg akarnak felelni kötelezettségeiknek.
Ezért buzdította arra tanácsosait, igyekezzenek vele együtt őszinte szívvel
megbizonyosodni arról, hogy Isten elfogadja-e őket.
A király bölcsességet és értelmet kívánt - inkább, mint bármilyen földi előnyt -
annak a munkának elvégzéséhez, amellyel Isten bízta meg. Éles felfogóképességre,
szívjóságra, szeretni tudó lelkületre sóvárgott. Azon az éjszakán az Úr megjelent
Salamonnak álomban, és azt mondta: "Kérj valamit, én megadom neked." A fiatal és
tapasztalatlan uralkodó válaszában elmondta, mily gyámoltalannak érzi magát, és
segítségre vágyik. "Te nagy szeretettel bántál szolgáddal, Dáviddal, az én apámmal -
mondta -, ahogyan ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel élt előtted. Ezt a nagy
szeretetet megtartottad iránta, és fiút adtál neki, aki a trónján ül ma is. És most
Uram, Istenem, te királlyá tetted szolgádat az én apám, Dávid után. De én még

11
Ellen G. White Próféták és Királyok

egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz. És a te szolgád választott néped
között van, amely olyan nagy nép, hogy nem lehet számba venni; nem számlálható
meg a sokasága miatt. Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja
kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná
kormányozni a te nagy népedet?!
Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon."
"Mivel ezt kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél
gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy nekem
engedelmeskedve tudj kormányozni, ezért teljesítem kérésedet: olyan bölcs és
értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad
utánad sem. Sőt azt is megadom neked, amit nem kértél: olyan gazdagságot és
dicsőséget is adok egész életedben, hogy nem lesz hozzád fogható senki a királyok
között.
Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat,
ahogyan apád, Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked" (1Kir 3:5-14; 2Krón 1:7-
12). Isten megígérte, amint Dáviddal volt, úgy lesz Salamonnal is. Ha a király
becsületesen jár az Úr előtt, ha Isten parancsolata szerint cselekszik, akkor trónja
erősen áll, és uralma eszközül szolgál arra, hogy Izráelt "bölcs és értelmes nép"-ként,
a környező népek világosságaként dicsőítsék (5Móz 4:6).
Salamon szavai, amikor Istenhez imádkozott az ősi gibeoni oltár előtt,
alázatosságról tanúskodtak. Azt is kifejezték, nagyon vágyik Isten megdicsőítésére.
Ráeszmélt arra, hogy mennyei segítség nélkül épp olyan képtelen az őt terhelő
kötelezettségeknek eleget tenni, akárcsak egy kisgyermek. Tudta, hogy nincs jó
ítélőképessége. Nagy hiányérzete késztette arra, hogy bölcsességet kérjen Istentől.
Nem önző célból vágyott olyan tudásra, amely mások fölé emeli. Szeretett volna
hűségesen eleget tenni a reá háruló feladatoknak, és azt a lehetőséget választotta,
melynek segítségével uralkodása megdicsőítheti Istent. Salamon soha nem volt olyan
gazdag, bölcs és igazán nagy, mint amikor megvallotta: "De én még egészen fiatal
vagyok, nem értek a kormányzáshoz."
Azok, akik ma bizalmi állást töltenek be, igyekezzenek megtanulni azt a leckét,
amire Salamon imája tanít. Minél magasabb a betöltött munkakör, minél nagyobb
felelősséget kell hordozniuk, annál messzebbre hat befolyásuk, és annál jobban kell
Istenre támaszkodniuk. Sohasem szabad elfelejteniük, hogy a munkába szólítással
együtt kapják azt a felhívást is, hogy meggondoltan, vigyázva járjanak embertársaik
előtt. Tanulóként kell Isten előtt állniuk. A tisztség nem teszi szentté a jellemet. Isten
megdicsőítése és parancsolatainak megtartása teszi igazán naggyá az embert.
Nem személyválogató az az Isten, akit szolgálunk. Aki Salamonnak bölcs
ítélőképességet adott, ma is kész ugyanezt az áldást adni gyermekeinek. "Ha pedig
valakinek nincsen bölcsessége - jelenti ki Igéje -, kérjen bölcsességet Istentől, aki

12
Ellen G. White Próféták és Királyok

készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja" (Jak 1:5). Ha
valaki - aki terhet hordoz - jobban vágyik bölcsességre, mint gazdagságra, hatalomra
és hírnévre, nem fog csalódni. Nemcsak azt tanulja meg a nagy Tanítótól, hogy mit
tegyen, hanem azt is, hogyan tegye azt Isten tetszésére.
Amíg Istennek szenteli életét az Isten által jó ítélőképességgel, tisztánlátással,
tehetséggel megáldott ember, addig nem áhítozik magas pozíció után, és nem akar
uralkodni. Bár szükséges, hogy emberek felelősséget hordozzanak, de az igazi
vezető, ahelyett hogy elsőbbségért küzdene, inkább értelmes szívért imádkozik, hogy
különbséget tudjon tenni jó és rossz között.
Nem könnyű a vezetéssel megbízott ember útja. Tekintsen minden nehézséget
imára szólításnak! Sohase mulasszon el tanácsot kérni a bölcsesség csodálatos
Forrásától! A Mestertől kapott erővel és értelemmel képes lesz ellenállni a
szentségtelen befolyásnak. Külön tudja választani a jót a rossztól. Helyesli azt, amit
Isten helyesel, és komolyan küzd, nehogy helytelen elvek honosodjanak meg Isten
művében.
A bölcsességet, amire Salamon jobban vágyott, mint gazdagságra, dicsőségre
és hosszú életre, Isten megadta neki. Tiszta értelmet, megértő szívet, szerető
lelkületet kért, és megkapta. "Isten adott Salamonnak igen nagy bölcsességet és
értelmet. Olyan sok bölcs gondolata volt, mint a tenger partján a homok. Nagyobb
volt Salamon bölcsessége a keleten lakó emberek bölcsességénél és az egyiptomiak
minden bölcsességénél. Bölcsebb volt Salamon minden embernél... úgyhogy híres
lett valamennyi nép körében" (1Kir 5:9-11).
"...félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van
benne, és így szolgáltat igazságot" (1Kir 3:28). Az emberek őszintén ragaszkodtak
Salamonhoz - mint annak idején Dávidhoz -, és mindenben engedelmeskedtek neki.
"Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az Úr, vele
volt, és egyre nagyobbá tette" (2Krón 1:1).
Salamon hosszú évekig Istennek szentelte életét. Becsületesség, elvhűség és
az Isten parancsolatai iránti szigorú engedelmesség jellemezte. Ő maga irányított
minden fontos vállalkozást, és bölcsen intézte a birodalom hivatalos ügyeit.
Gazdagsága és bölcsessége, az uralkodás első éveiben épített paloták és
középületek, szóban és tettben megmutatkozó határozottsága, kegyessége,
méltányossága és nagylelkűsége kiváltotta alattvalói hűségét, valamint sok ország
uralkodóinak csodálatát és tiszteletét.
Salamon uralkodása elején Jahve nevét nagy tisztelet övezte. A király
bölcsessége és igazságossága minden nemzet előtt tanúskodott annak az Istennek
nagyszerű tulajdonságairól, akinek szolgált. Egy ideig Izráel a világ világossága volt;
bemutatta Jahve nagyságát. Salamon kezdeti uralmának igazi dicsősége nem
rendkívüli bölcsességében, mesébe illő gazdagságában, messze terjedő befolyásában

13
Ellen G. White Próféták és Királyok

és hírnevében rejlett, hanem abban a megbecsülésben és tiszteletben, amelyet a
menny ajándékainak bölcs felhasználásával Izráel Istene nevének szerzett.
Amint az évek múltak és Salamon hírneve nőtt, igyekezett megdicsőíteni Istent
értelmi és lelki képességei növelésével és azzal, hogy továbbította másoknak a kapott
áldásokat. Nála jobban senki sem tudta, hogy azért kapott hatalmat, bölcsességet és
értelmet, mert Jahve kedvezett neki; és Isten azért ajándékozta meg ezekkel a
képességekkel, hogy megismertesse a világgal a királyok Királyát.
Salamont különösen érdekelte a természetrajz, de kutatásai nem korlátozódtak
egyetlen tudományágra. Minden teremtett dolog - élő és élettelen - szorgalmas
tanulmányozásával világos fogalmat kapott a Teremtőről. A természeti erőkben, az
ásvány- és állatvilágban, minden fában, bokorban és virágban Isten bölcsessége
tárulkozott fel előtte. Miközben mindig többet igyekezett tudni, egyre jobban
megismerte és megszerette Istent.
Salamon Istentől ihletett bölcsessége dicsénekekben és példabeszédek
sokaságában fogalmazódott meg. "Háromezer példabeszédet mondott és ezeröt
éneket szerzett. Beszélt a fákról, a libánoni cédrustól kezdve a falból kinövő izsópig,
és beszélt az állatokról, a madarakról, a csúszómászókról és a halakról" (1Kir 5:12-
13).
Salamon a szent élet és a nemes erőfeszítések elveit körvonalazta
példabeszédeiben; elveket, amelyek a mennyben születtek és istenfélelemhez
vezetnek; melyek az élet minden tettét szabályozzák. Salamon uralkodásának
kezdete azért volt az erkölcsi felemelkedés és anyagi jólét időszaka, mert széthintette
ez elveket, és elismerte, hogy egyedül Istent illeti dicséret és tisztelet.
"Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet - írta -, és az az ember,
aki értelmet kap. Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb
jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható
hozzá, amiben kedved leled. Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság
és dicsőség. Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. Élet fája ez azoknak,
akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok" (Péld 3:13-18).
"A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden
szerzeményeden szerezz értelmet" (Péld 4:7). "A bölcsesség kezdete az Úr félelme"
(Zsolt 111:10). "Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a
helytelen utat meg az álnok beszédet gyűlölöm" (Péld 8:13).
Ó, bár későbbi éveiben is megfogadta volna Salamon e csodálatosan bölcs
szavakat! Ő, aki kijelentette: "A bölcsek ajka hinti a tudást" (Péld 15:7), aki maga
tanította a föld királyait arra, hogy a királyok Királyának adják azt a dicsőséget, amit
neki, a földi uralkodónak kívántak adni, bár soha ne jutott volna oda, hogy "álnok
száj"-jal, "kevélység"-gel és "felfuvalkodás"-sal elfogadja az egyedül Istent megillető
dicséretet!

14
Ellen G. White Próféták és Királyok

2. A templom felszentelése

Dávid régóta dédelgetett tervét - hogy templomot épít az Úrnak - Salamon
bölcsen valósította meg. Jeruzsálem hét éven át tele volt szorgos munkásokkal, akik
elegyengették a kiválasztott helyet, építették a roppant tartófalakat, és lefektették a
terjedelmes alapokat - "nagy és értékes köveket... faragott kövek"-et, és a libanoni
erdőkből hozott nehéz faanyagból építették a nagyszerű templomot. (1Kir 5:31).
A fa- és kőanyagok előkészítésével egy időben - amelyhez sok ezren adták
erejüket - szünet nélkül folyt a templom berendezésének készítése a Tírusból való
Húrám, a "hozzáértő és értelmes mester" irányításával, aki "az arany, az ezüst, a réz,
a vas, a kő, a fa, a piros és kék bíbor, a len és a karmazsin... különféle... vésetek
készítéséhez értett" (2Krón 2:13).
Mórija hegyén "a templom építésekor már készen kifaragott kövekből
építettek, sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem
hallatszott" (1Kir 6:7). A minta szerint, amelyet Dávid adott át fiának - készítették el
a gyönyörű berendezést, "az Isten háza összes felszerelését" (2Krón 4:19). Ez
magában foglalja a füstölőoltárt, a szent kenyerek asztalát, a gyertyatartót és a
mécseket, valamint azokat az edényeket és eszközöket, melyeket a papok használtak
a szent helyen végzett szolgálatuk közben. Mindezek "aranyból, mégpedig tiszta
aranyból" (2Krón 4:21) készültek. A rézből való felszereléseket - az égőáldozati
oltárt, a nagy mosdómedencét, amelyet tizenkét ökör tartott, a kisebb medencéket,
sok más eszközzel együtt "a Jordán környékén öntette ezeket a király az agyagos
földben, Szukkót és Cerédá között" (2Krón 4:17). Ezekből a berendezésekből sokat
készítettek, hogy ne legyen belőlük hiány.
Páratlanul szép és utolérhetetlenül pompás volt az a fejedelmi épület, amelyet
Salamon és társai emeltek Isten és az istentiszteletek számára. A drágakövekkel
díszített, faragott cédrussal és csiszolt arannyal bélelt templomépület - amit pompás
utakkal átszelt tágas udvarok vettek körül - hímzett függönyeivel és díszes
berendezéseivel alkalmas szimbóluma volt Isten földi egyházának, amely
korszakokon át a mennyei minta szerint épült "arany"-hoz, "ezüst"-höz,
"drágakövek"-hez (1Kor 3:12) hasonlítható anyagokból, "faragott oszlopok"-ból,
"amilyenek a palotákban vannak" (Zsolt 144:12). Ebben a lelki templomban Krisztus
"a szegletkő", akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent
templommá az Úrban.
Végül elkészült a templom, amelyet Dávid király tervezett és fia, Salamon
épített. Salamon "...sikeresen elkészítette mindazt, amit elkészíttetni szándékozott"
(2Krón 7:11). Ahhoz, hogy a Mórija hegyének magaslatait bekoronázó palota valóban
"nem ember", "hanem az Úristen" lakóhelye legyen - amire Dávid olyan nagyon
vágyott -, hátra volt még a Jahve és az istentiszteletek számára történő ünnepélyes
felszentelése (1Krón 29:1).

15
Ellen G. White Próféták és Királyok

Azt a helyet, ahol a templom épült, hosszú időn át megszentelt helynek
tartották. Itt mutatta meg Ábrahám, a hívők atyja, hogy kész Jahve parancsának
engedelmeskedve egyetlen fiát feláldozni. Itt újította meg Isten Ábrahámmal kötött
szövetségét, amelyben áldást ígért. Az áldás magában hordozta a dicsőséges
messiási ígéretet, amely a Magasságos Isten Fiának áldozata által szabadulást hoz az
emberiségnek. (Lásd: 1Móz 22:9, 16-18.) Itt küldött Isten tüzet a mennyből,
válaszként Dávid égő- és hálaáldozatára, amelyet azért mutatott be, hogy
feltartóztassa a pusztító angyal bosszúállásra kivont kardját. (Lásd: 1Krón 21.) Jahve
tisztelői most újra itt voltak, hogy találkozzanak Istenükkel, és megújítsák
hűségfogadalmukat.
A felavatásra a legkedvezőbb időpontot - a hetedik hónapot - választották,
amikor a nép az ország minden részéből Jeruzsálembe gyülekezett a sátoros
ünnepre. Ez az ünnep az örvendezés alkalma volt. Az aratási munkák véget értek, és
az újesztendő munkáit még nem kezdték meg. Az emberek gondoktól mentesen
átengedhették magukat az alkalom szent, örömteli hatásának.
A kitűzött időpontban Izráel - sok idegen ország díszesen öltözött képviselőivel
együtt - egybegyűlt a templom udvaraiban. Szokatlanul pazar volt ez a látvány.
Salamon - Izráel véneivel és a nép legtekintélyesebb tagjaival - a város másik
részéből érkezett, ahonnan elhozták a szövetség ládáját. A Gibeon magaslatain levő
szent helyről átszállították a "kijelentés sátrát és a szentély egész fölszerelését, amely
a sátorban volt" (2Krón 5:5). Ezek a féltve őrzött tárgyak, amelyek Izráel fiaiban a
pusztai vándorlás és a Kánaán meghódításának emlékeit idézték fel, most állandó
otthont találtak abban a nagyszerű templomban, amelyet azért építettek, hogy
elfoglalja a hordozható sátor helyét.
A frigyládában volt a két kőtábla. Isten saját ujjával írta rá a Tízparancsolatot.
Salamon atyjának, Dávidnak példáját követte, amikor bevitték a templomba a
frigyládát. Minden hatodik lépésnél áldozatot mutatott be. Énekléssel, zenével és
nagy ünnepélyességgel vitték be "a papok az Úr szövetség ládáját a helyére, a
templom legbelső részébe, a szentek szentjébe" (2Krón 5:7). Amikor kijöttek,
elfoglalták a számukra kijelölt helyet. Az énekesek - fehérbe öltözött léviták - az oltár
keleti végénél álltak cimbalmokkal, lantokkal, citerákkal; és velük volt százhúsz
kürtölő pap is. (Lásd: 2Krón 5:12.)
"A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy
összehangolva zengjék az Úr dicséretét és magasztalását. Amikor hangosan szóltak a
harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az Urat, mert ő jó, és örökké
tart szeretete, akkor a házat, az Úr házát felhő töltötte be, úgyhogy a papok a felhő
miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az Úr dicsősége
betöltötte az Isten házát" (2Krón 5:13-14).

16
Ellen G. White Próféták és Királyok

Salamon megértette, mit jelent a köd, és így szólt: "Az Úr mondta, hogy
homályban kíván lakni. Házat építettem neked lakásul, maradandót, örök lakóhelyül"
(2Krón 6:1-2).
"Uralkodik az Úr,
reszkessenek a népek!
A kerúbokon trónol ő,
remegjen a föld!
Nagy az Úr a Sionon,
magasan fölötte van minden népnek.
Magasztalják nagy és félelmes nevét,
mert szent ő! ...
Magasztaljátok Istenünket, az Urat,
boruljatok le lába zsámolya előtt,
mert szent ő" (Zsolt 99:1-5).

Salamon "...emelvényt készíttetett rézből", amelynek "hossza öt könyök,
szélessége öt könyök, magassága pedig három könyök volt. Föllépett rá"
"...megáldotta Izráel egész gyülekezetét, miközben Izráel egész gyülekezete állt"
(2Krón 6:13, 3).
"Áldott az Úr, Izráel Istene - kiáltotta Salamon -, aki ígéretet tett apámnak,
Dávidnak és azt hatalmával be is teljesítette. Ezt mondta: ...kiválasztottam
Jeruzsálemet, hogy ott legyen nevem..." (2Krón 6:4, 6).
Salamon azután az emelvényre térdelt, és az egész nép hallatára elmondta
templomszentelési imáját. A gyülekezet fejét meghajtva állt, és közben a király ég
felé emelt kézzel így könyörgött: "Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten
sem az égben, sem a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget,
ha teljes szívükkel előtted járnak...
De vajon lakhatik-e Isten a földön az emberekkel? Hiszen az ég, sőt az
egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged. Hát még ez a ház, amelyet én
építettem! Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és
hallgasd meg a kiáltást és imádságot, amikor szolgád színed előtt imádkozik! Nézz
nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről azt mondtad,
hogy ott lesz a te neved. Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen
imádkozik!...
Ha majd néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezik ellened,
de azután megtér, és vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik, és könyörög színed
előtt ebben a házban, te hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek,
Izráelnek a vétkét, és hozd vissza arra a földre, amelyet neki és őseinek adtál!...
Ha majd bezárul az ég, és nem lesz eső, mert vétkeznek ellened, de azután
imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről, és megtérnek vétkükből, mert
megaláztad őket, te hallgasd meg őket a mennyből, és bocsásd meg szolgáidnak és

17
Ellen G. White Próféták és Királyok

népednek, Izráelnek a vétkét, sőt tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell, és adj
esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül!
Ha majd éhínség lesz az országban, vagy dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy
cserebogár lesz, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen
csapás és betegség lesz, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy
ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a
csapás és fájdalom, és kiterjeszti a kezét e ház felé, te hallgasd meg lakóhelyedről, a
mennyből, bocsáss meg, és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a
szívét, hiszen egyedül te ismered az emberek szívét, hogy féljenek téged és járjanak
a te utaidon, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál...
Ha majd néped hadba vonul ellenségei ellen olyan úton, amelyen te küldöd, és
hozzád imádkozik e város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet
neved tiszteletére építettem, te hallgasd meg a mennyből imádságukat és
könyörgésüket, és pártold ügyüket!
Ha vétkeznek ellened, mert nincsen ember, aki ne vétkeznék, és megharagszol
rájuk, kiszolgáltatod őket ellenségeiknek, és foglyul ejtve fogságba viszik őket távoli
vagy közeli országba, de szívből megtérnek azon a földön, ahova fogságba vitték
őket, ha megtérnek, és így könyörögnek hozzád fogságuk földjén: Vétkeztünk, bűnt
követtünk el, gonoszul cselekedtünk! Ha teljes szívükből és teljes lelkükből
megtérnek hozzád fogságuk földjén, ahol őket fogva tartják, és imádkoznak hozzád
országuk felé fordulva, amelyet őseiknek adtál, a város felé, amelyet kiválasztottál,
és a ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, hallgasd meg lakóhelyedről, a
mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket! Bocsásd meg
népednek, hogy vétkezett ellened!
Most azért, Istenem, legyen nyitva szemed, és füleddel figyelj az imádságra
ezen a helyen. És most indulj el, Úristen, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája!
Papjaidat, Úristen, vedd körül szabadításoddal, híveid pedig örvendezzenek a jónak!
Úristen, ne fordulj el fölkentedtől: gondolj arra, hogy milyen kegyelmes voltál
szolgádhoz, Dávidhoz!" (2Krón 6:14-42)
Amikor Salamon befejezte imáját, "tűz szállt alá az égből, és megemésztette
az égő áldozatot és a véres áldozatokat". A papok nem léphettek be a templomba,
mert "az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. Izráel fiai mindnyájan látták, amikor
leszállt... az Úr dicsősége a templomra, ezért arcukkal a földet érintve letérdeltek...
Imádták és magasztalták az Urat, mert jó és örökké tart szeretete.
Azután a király és az egész nép áldozatot mutatott be az Úrnak. ...Így avatta
fel az Isten házát a király és az egész nép" (2Krón 7:1-5). A "hámáti úttól" "Egyiptom
patakjáig" terjedő birodalom minden részéből érkező sokaság, az "egész Izráel" hét
napig örömünnepet ült. A boldog tömeg a következő hetet a sátoros ünnep
ünneplésével töltötte. Miután elmúlt az ünneplés ideje - melyhez újra az Úrnak

18
Ellen G. White Próféták és Királyok

szentelték magukat és örvendeztek -, a nép hazatért. "Örültek és jókedvűek voltak
azért, mert jót cselekedett az Úr Dáviddal, Salamonnal és népével, Izráellel" (2Krón
7:8, 10).
A király minden tőle telhetőt megtéve arra buzdította a népet, hogy
szentelődjön teljesen az Úr szolgálatára, és dicsőítse meg szent nevét. Isten most
újra bizonyságát adta Izráel uralkodójának, hogy elfogadja és megáldja, mint ahogy
uralkodása kezdetén Gibeonnál tette. Éjszakai látásban megjelent az Úr, és ezt
mondta: "Meghallgattam imádságodat, és kiválasztottam magamnak ezt a helyet az
áldozat házául. Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a
sáskáknak, hogy leegyék a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de
megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik
az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből,
megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. Szemem már nyitva van, és
fülemmel figyelek az imádságra ezen a helyen. Kiválasztottam és megszenteltem ezt
a házat, azért itt lesz a nevem örökké, itt lesz a szemem és a szívem is mindenkor"
(2Krón 7:12-16).
Ha Izráel hű maradt volna Istenhez, ez a nagyszerű épület örök jele maradt
volna annak, hogy Isten különösen megtiszteli választott népét. "Az idegeneket -
nyilatkoztatta ki Isten -, akik csatlakoznak az Úrhoz, és őt szolgálják, akik szeretik az
Úr nevét, és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a
szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez, elviszem szent hegyemre, és örömet
szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és véres
áldozataik kedvesek lesznek oltáromon. Mert az én házam neve imádság háza lesz
minden nép számára" (Ézsa 56:6-7).
Amikor az Úr bizonyságát adta annak, hogy elfogadja a királyt, világossá tette
előtte azt is, hogy mi a kötelessége. "És ha te előttem jársz, ahogyan járt apád,
Dávid is, és úgy teszel mindent, ahogyan megparancsoltam, rendelkezéseimet és
törvényeimet megtartod, akkor állandóvá teszem királyi trónodat, ahogyan
megígértem apádnak, Dávidnak, mikor ezt mondtam: Nem vesznek ki utódaid, és
uralkodnak Izráelben" (2Krón 7:17-18).
Ha Salamon továbbra is alázatosan szolgálta volna az Urat, egész uralkodása
hatalmas befolyást árasztott volna a környező nemzetekre - azokra, amelyekre
atyjának, Dávidnak uralkodása, és a saját uralkodásának korábbi éveiben mondott
bölcs szavai és nagyszerű cselekedetei olyan kedvező hatással voltak. Isten előre
látta, hogy milyen félelmes kísértések járnak a jólét és a világi dicsőség nyomában,
és óvta Salamont a hitehagyás bűnétől. Előre megmondta azt is, hogy milyen
rettenetes következményekkel jár a bűn. Még az a gyönyörű templom is, amelyet
éppen akkor szenteltek fel, "példabeszéd és gúny tárgyává" lesz "minden nép előtt" -
mondta, ha Izráel népe elhagyja "az Urat, őseik Istenét", és nem tágítanak a
bálványimádástól (2Krón 7:20, 22).

19
Ellen G. White Próféták és Királyok

A mennyi üzenet, hogy Isten meghallgatta Izráelért mondott imáját, Salamont
felbátorította, megörvendeztette. Elkezdődött uralkodásának fénykora. "És a föld
minden királya" igyekezett közelébe kerülni, "hogy hallhassák bölcsességét, amelyet
Isten adott a szívébe" (2Krón 9:23). Sokan jöttek, hogy lássák, miként kormányoz, s
tanítást nyerjenek a nehéz ügyek intézésére.
Amikor ezek az emberek látogatást tettek Salamonnál, a király tanítást adott
nekik Istenről a minden dolgok Teremtőjéről. Amikor hazatértek, világos fogalmuk
volt Izráel Istenéről és az emberiség iránti szeretetéről. A természet műveiben
meglátták Isten szeretetét és kinyilatkoztatott jellemét, s ez sok embert arra indított,
hogy Isteneként imádja Őt.
Salamon ekkor alázatosan vette magára az uralkodás terheit. Elismerte Isten
előtt, hogy "egészen fiatal" (1Kir 3:7). Láthatóan szerette Istent. Mélységesen
tisztelte a mennyei dolgokat. Önmagában nem bízott, és a világmindenség végtelen
Teremtőjét magasztalta. Mindezek a követésre méltó jellemvonások megmutatkoztak
a templom befejezésével kapcsolatos istentiszteletek során, amikor alázatosan
térdelve elmondta felajánló imáját. Krisztus követőinek ma vigyázniuk kell arra, hogy
el ne veszítsék a tisztelet és istenfélelem lelkületét. A Szentírás megtanítja az embert
arra, hogy alázatosan és áhítattal, a mennyei Közbenjáróba vetett hittel közeledjék
Alkotójához. A zsoltáríró kinyilatkoztatja:
"Mert nagy Isten az Úr,
nagy király minden isten fölött...
Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg,
essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!" (Zsolt 95:3, 6)

Kiváltságunk, hogy Isten előtt leborulva - mind a közös istentiszteleten, mind
pedig a csendes kamránkban - felküldjük könyörgéseinket Hozzá. Jézus, a mi
példaképünk "térdre borulva" imádkozott (Lk 22:41). Követőiről olvashatjuk, hogy ők
is letérdelve imádkoztak. Pál mondta: "...meghajtom térdemet az Atya előtt" (Ef
3:14). Ezsdrás is térdre esve vallotta meg Isten előtt Izráel vétkeit. (Lásd: Ezsd 9:5.)
Dániel "napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét..." (Dán
6:11).
Isten iránti őszinte tiszteletre késztet végtelen nagyságának érzete és
jelenlétének tudata. Mélységesen kellene szívünkre hatnia, ha megérezzük a
Láthatatlan jelenlétét. Az imádkozás órája és helye szent, mert Isten van ott. Ha
magatartásunkban és viselkedésünkben tiszteletet tanúsítunk, elmélyül bennünk az
az érzés, amely tiszteletre késztet. "...szent és félelmes az ő neve" (Zsolt 111:9) -
nyilatkoztatta ki a zsoltáríró. Amikor az angyalok kimondják ezt a nevet, eltakarják
arcukat. Nekünk, elbukott, bűnös embereknek, micsoda tisztelettel kellene ajkunkra
vennünk Isten nevét!
Jó volna, ha mind az idősek, mind a fiatalok elgondolkoznának azokon a
szentírási kijelentéseken, amelyek megmutatják, hogyan tekintsenek arra a helyre,

20
Ellen G. White Próféták és Királyok

amelyet Isten különös jelenléte jellemez. "...Oldd le sarudat a lábadról - parancsolta
Mózesnek az égő csipkebokorból -, mert szent föld az a hely, ahol állasz" (2Móz 3:5).
Jákób, miután látomásban látta az angyalt, felkiáltott: "...az Úr van ezen a helyen, és
én nem tudtam... Nem más ez, mint Istennek háza és a menny kapuja" (1Móz 28:16-
17).
Salamon a felajánló istentiszteleten mondottakkal meg akarta szabadítani a
jelenlevőket a Teremtővel kapcsolatos babonáktól, amelyek a pogányok elméjét
elhomályosították. A menny Istene nem olyan, mint a pogányok istenei, amelyeket
kézzel csinált templomokba zárnak. Lelke által mégis találkozik népével, amikor
összegyűlnek a tiszteletére szentelt házban.
Századokkal később Pál ezekkel a szavakkal tanította ugyanezt az igazságot:
"Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és
földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz
szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet,
leheletet és mindent. ...hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és
megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk,
mozgunk és vagyunk..." (ApCsel 17:24-28).
"Boldog az a nemzet,
amelynek Istene az Úr,
az a nép, amelyet örökségül választott.
Letekint a mennyből az Úr,
és lát minden embert.
Lakóhelyéből rátekint
a föld minden lakójára."
"Az Úr a mennyben állította fel trónját,
királyi hatalmával mindenen uralkodik."
"Szent a te utad, Istenem!
Van-e olyan nagy Isten,
mint a mi Istenünk?
Te vagy az Isten, aki csodákat tettél,
megismertetted erődet a népekkel"
(Zsolt 33:12-14; 103:19; 77:14-15).

Isten nem lakik kézzel csinált templomokban, de megtiszteli jelenlétével
népének összejöveteleit. Megígérte, hogy amikor közösen keresik Őt, beismerik
bűneiket, és imádkoznak egymásért, Lelke által találkozik velük. De azoknak, akik
istentiszteletre gyűlnek össze, minden gonoszságot le kell rakniuk. Ha nem lélekben,
igazságban és a szentség szépségében imádják Istent, semmi hasznuk nincs abból,
ha összejönnek. Ilyenekről mondja az Úr: "Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a
szíve azonban távol van tőlem" (Mt 15:8-9).
Akik imádják Istent, azoknak "lélekben és igazságban" kell imádniuk, "mert az
Atya is ilyen imádókat keres magának" (Jn 4:23).

21
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész
föld" (Hab 2:20).

3. Siker és elbizakodottság

Amíg Salamon magasra emelte a menny törvényét, Isten vele volt és bölccsé
tette, hogy pártatlanul és irgalommal tudjon uralkodni Izraelen. Amikor
gazdagsághoz és világi dicsőséghez jutott, még alázatos volt, és befolyása messze
hatott. "Salamon uralkodott mindazokon az országokon, amelyek az Eufrátesztől a
filiszteusok földjéig és az egyiptomi határig terültek el." "...mindenfelől békesség volt
körülötte. Júda és Izráel biztonságban lakott, mindenki a maga szőlője és fügefája
alatt... Salamon egész életében" (1Kir 5:1, 4-5).
De a sokat ígérő indulás után életét beárnyékolta a hitehagyás. A történelem
feljegyzi azt a szomorú tényt, hogy Salamon felhagyva Jahve imádásával, térdet
hajtott a pogány bálványok előtt. Pedig őt Nátán Jedidjának, az Úr kedveltjének
(2Sám 12:25) nevezte, és Isten oly feltűnően tüntette ki kegyeivel, hogy
bölcsessége, egyenessége világra szóló hírnevet szerzett neki, mely másokat Izráel
Istenének dicsőítésére késztetett.
Évszázadokkal Salamon trónra lépése előtt az Úr Mózes által eligazítást adott
Izráel jövendő uralkodóinak, mert előre látta az őket környékező veszélyeket.
Utasította az Izráel trónjára ülőt, hogy "írassa le magának e törvény másolatát",
Jahve rendelkezéseinek "abból a könyvből, amely a lévita papoknál van. Legyen az
nála - mondta az Úr -, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni Istenét,
az Urat; őrizze meg ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a
rendelkezéseket. Ne legyen gőgös a szíve atyjafiaival szemben, és ne térjen el ettől a
parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig uralkodhasson ő is meg a fiai is
Izráelben" (5Móz 17:18-20).
Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban az Úr különösképpen figyelmeztette azt,
aki felkent király lesz, hogy "ne legyen sok felesége, hogy szíve el ne hajoljon,
nagyon sok ezüstöt és aranyat ne gyűjtsön" (5Móz 17:17).
Salamon jól ismerte ezeket az intéseket; egy ideig meg is fogadta őket.
Legfőbb óhaja az volt, hogy a Sínai-hegynél kapott rendelkezések szerint éljen és
uralkodjon. Az a mód, ahogy a birodalom ügyeit igazgatta, szöges ellentétben állt
kora népeinek szokásaival, azokéval, akik nem félték Istent, akiknek uralkodói lábbal
taposták szent törvényét.
Mialatt Salamon az Izráeltől délre elterülő hatalmas birodalommal kapcsolata
erősítésére igyekezett, tiltott területre merészkedett. Sátán tudta, hogy mit
eredményez az engedelmesség. Salamon uralkodásának első éveiben - amelyek
bölcsessége, nagylelkűsége és egyenessége folytán dicsőséges évek voltak - Sátán
igyekezett őt olyan hatásoknak kitenni, amelyek alattomosan aláásták elvhűségét és

22
Ellen G. White Próféták és Királyok

elszakították Istentől. Az ellenség kísérlete sikerrel járt. Ezt a következő leírásból
tudjuk: "Salamon veje lett a fáraónak, Egyiptom királyának, mert elvette a fáraó
leányát. Dávid városába vitte..." (1Kir 3:1).
Emberi szemszögből nézve, ez a házasság - bár ellentétben állt Isten
törvényének tanításaival - áldásnak tűnt, mert Salamon pogány felesége megtért, és
vele együtt imádta az igaz Istent. Azonkívül a fáraó figyelemre méltó szolgálatot tett
Izráelnek azzal, hogy meghódította Gézert, "...a kanaánitákat pedig legyilkolta, majd
leányának, Salamon feleségének adta nászajándékul" (1Kir 9:16). A várost Salamon
újjáépítette, és ez alaposan megerősítette királyságát a Földközi-tenger partvidékén.
Salamon azonban azt a rendelkezést, amelyet Isten hozott népe tisztasága
megőrzésére, meggondolatlanul áthágta akkor, amikor pogány nemzettel lépett
szövetségre, és ezt az egyezséget a bálványimádó hercegnővel kötött házasságával
pecsételte meg. Az a reménye, hogy egyiptomi felesége esetleg megtér, csupán
gyenge mentség volt bűnére.
Az irgalmas Isten egy ideig hatástalanította ezt az iszonyatos botlást, a király
pedig bölcs intézkedéseivel fékezhette volna - ha nem is egészen, de nagymértékben
- a gonosz erőket, amelyeket meggondolatlanságával működésbe hozott. Salamon
azonban kezdte szem elől téveszteni hatalmának és hírnevének Forrását. Amint
hajlamai befolyásolták értelmét, önbizalma nőtt, és az Úr szándékát a maga
választotta úton igyekezett végrehajtani. Úgy okoskodott, hogy ha politikai és
kereskedelmi szövetséget köt a környező népekkel, azok megismerik az igaz Istent. A
nemzetekkel egymás után lépett szentségtelen szövetségre, melyeket sok esetben
pogány hercegnőkkel kötött házasságokkal pecsételt meg. Jahve parancsait
félretéve, elfogadta a környező népek szokásait.
Salamon azzal áltatta magát, hogy bölcsessége és példamutatása feleségeit a
bálványimádásból az igaz Isten imádására fogja vezetni, és hogy az így kötött
szövetségek a szomszédos nemzeteket közeli kapcsolatba hozzák Izráellel. Hiú
ábránd! Salamon végzetesen tévedett, amikor elég erősnek tartotta magát ahhoz,
hogy ellenálljon pogány társai befolyásának. Végzetes volt az az öncsalása is, amely
azt a reményt keltette benne, hogy bár ő maga figyelmen kívül hagyja Isten
törvényét, másokat a törvény szent előírásainak tiszteletére és követésére késztethet.
A szövetségek és a pogány népekkel kialakult kereskedelmi kapcsolatok
hírnevet, dicsőséget, és e világi gazdagságot szereztek a királynak. Nagy mennyiségű
aranyat hozatott Ofirból és ezüstöt Tarsisból. "...annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és
az arany, mint a kő. ...annyi lett a cédrusfa, mint amennyi a vadfügefa az alföldön"
(2Krón 1:15). Salamon idejében egyre nőtt a gazdagok száma a gazdagsággal járó
kísértésekkel együtt; de a jellem tiszta aranya megfakult és megcsúnyult.
Salamon fokozatosan adta fel hitét, és mire ennek tudatára ébredt, már
messzire elhajolt Istentől. Szinte észrevétlenül csökkent az isteni vezetés és a menny
áldása iránti bizalma. Saját erejében kezdett bízni. Lassanként megtagadta Istentől

23
Ellen G. White Próféták és Királyok

azt a rendíthetetlen engedelmességet, amely Izráelt különleges néppé tette, és egyre
jobban alkalmazkodott a környező népek szokásaihoz. Engedett a sikerrel és magas
tisztséggel járó kísértéseknek, elfeledkezve eredményessége Forrásáról. Az a vágya,
hogy hatalomban és pompában túlszárnyaljon minden más népet, arra késztette,
hogy önző célból megrontsa a menny ajándékait, amelyeket mindeddig Isten
dicsőségére használt. A pénzt, amelyet szent kötelessége lett volna a szegények
javára és a szent életelvek világszéles megismertetése céljára használni, nagyra törő
tervei megvalósításába fektette be.
A királyt teljesen hatalmába kerítette a vágy, hogy felszínes csillogásban
túlszárnyaljon más népeket. Közben elfeledkezett a szép és tökéletes jellem
elsajátításának fontosságáról. Mialatt önmagát akarta a világ előtt megdicsőíteni,
áruba bocsátotta becsületét és feddhetetlenségét. Az állam roppant bevételeit,
amelyekhez sok országgal folytatott kereskedelem útján jutott, növelték a súlyos
adók. A kérkedés, a becsvágy, a pazarlás és a mértéktelenség kegyetlenséget és
zsarolást vont maga után. Megváltozott az a lelkiismeretesség és figyelmesség,
amely a néppel való bánásmódját uralkodása elején jellemezte. A legbölcsebb és
legirgalmasabb uralkodó zsarnokká lett. Aki egykor a nép jószívű, istenfélő őrzője
volt, elnyomóvá és kényúrrá vált. Adót adó után vetett ki a népre, hogy az anyagi
eszközöket előteremtse fényűző udvara fenntartására.
A nép panaszkodni kezdett. A királyuk iránt egykor táplált tisztelet és csodálat
elégedetlenséggé változott.
Az Úr védeni akarta Izráel uralkodóit attól, hogy fizikai erőben bízzanak. Ezért
előre intette őket, hogy ne sokasítsák meg lovaikat. Salamon azonban nem törődött
ezzel a paranccsal. "Salamonnak Egyiptomból és Kevéből hozták a lovakat..."
"Salamonnak Egyiptomból és egyéb országokból szállították a lovakat." "Gyűjtött
Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer
lovasa lett, és ezeket a harci kocsik városaiba, meg a király mellé, Jeruzsálembe
rendelte" (2Krón 1:16; 9:28; 1Kir 10:26).
A fényűzést, saját vágyainak kielégítését és a világ tetszését egyre inkább a
nagyság jeleinek tartotta. Egyiptomból, Föníciából, Edomból, Moábból és sok más
helyről vonzó, szép nőket hoztak. Ezek száma százakra rúgott. Vallásuk
bálványimádás volt, mely a kegyetlen és lealázó szertartásokat tanította. A király -
szépségüktől megbabonázva - elhanyagolta Isten és a birodalom iránti kötelességeit.
Feleségei nagy befolyást gyakoroltak rá. Fokozatosan rávették
istentiszteletükön való részvételre. Salamon először semmibe vette azt a
rendelkezést, amelyet Isten a hitehagyás elleni védőgátként adott. Most pedig
teljesen a hamis istenek imádására adta magát. "...Salamonnak a szívét vénségére
más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen Istenéé, az Úré, mint
volt apjának, Dávidnak a szíve. Mert Salamon Astóretet, a szidóniak istenét és
Milkómot, az ammoniak bálványát követte" (1Kir 11:4-5).

24
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az Olajfák hegyének déli magaslatán, Mórija hegyével szemben, ahol Jahve
gyönyörű temploma állt - Salamon impozáns épületsort emelt bálványszentélyekül.
Feleségei kedvét keresve, hatalmas bálványokat - idomtalan fa- és kőszobrokat -
helyeztetett el a mirtusz- és olajfa-ligetekben. A pogány istenségek - "Kemósnak, a
móábiak bálványának..." (1Kir 11:7) oltárai előtt végezték a pogányság legalávalóbb
szertartásait.
Salamon életmódja maga után vonta elkerülhetetlen büntetését. Romlását az
okozta, hogy bálványimádókkal tartott kapcsolata elszakította Istentől. Amint
megtagadta Isten iránti hűségét, elvesztette önmaga feletti uralmát. Erkölcsi ereje
elhagyta, finom érzései eldurvultak, lelkiismerete eltompult. Aki uralkodása kezdetén
nagy bölcsességről és együttérzésről tett bizonyságot azzal, hogy visszaadta a
tehetetlen csecsemőt szerencsétlen anyjának (lásd: 1Kir 3:16-28), annyira mélyre
süllyedt, hogy beleegyezett olyan bálvány felállításába, amelynek élő gyermekeket
áldoztak. Aki ifjúságában megfontolt, megértő volt, és férfikorában isteni sugallatra
ezt írta: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet"
(Péld 14:12), későbbi éveiben oly messzire tért el a tisztaságtól, hogy megtűrte a
Kemós és Astóret imádásával kapcsolatos feslett, undorító ceremóniákat. Aki a
templom felszentelésénél ezt mondta a népnek: "Legyen a szívetek teljesen
Istenünké, az Úré..." (1Kir 8:61), ő maga vétkezett, szívében és életével megtagadta
saját szavait. Összetévesztette a szabadságot a szabadossággal. Megpróbálta - de
micsoda áron! - összeegyeztetni a világosságot a sötétséggel, a jót a rosszal, a
tisztaságot a tisztátalansággal, a Messiást a Béliállal.
Salamon, a világ egyik legnagyobb uralkodója, nagyon mélyre süllyedt, mások
eszköze és rabja lett. Jelleme egykor nemes és férfias volt, most pedig gyenge,
elpuhult. Ateista kételyei kiszorították az élő Istenbe vetett hitét. Hitetlensége
megrontotta boldogságát, aláásta elveit, lealacsonyította életét. Az uralkodása
kezdetét jellemző méltányossága és nagylelkűsége zsarnoksággá és erőszakossággá
változott. Szegény esendő ember! Mit tehet Isten azokért az emberekért, akik
elfeledkeznek arról, hogy tőle függnek!
Ezekben a hitehagyó években Izráel lelkileg egyre hanyatlott. Hogyan is
lehetett volna másképp, amikor királyuk Sátán eszközeivel lépett szövetségre! Az
ellenség ezeken az eszközökön keresztül akarta megzavarni a zsidók gondolkozását
az igaz és a hamis istentisztelettel kapcsolatban; így könnyű prédává lettek. A más
nemzetekkel folytatott kereskedelem közvetlen kapcsolatba hozta őket azokkal, akik
nem szerették Istent, ennek következtében Isten iránti szeretetük nagyon megfakult.
Isten magasztos és szent jelleméről alkotott fogalmaik eltompultak. Amikor letértek
az engedelmesség ösvényéről, hűségükkel az igazság ellenségét ajándékozták meg.
Általános gyakorlattá vált a bálványimádókkal kötött házasság. Izráel népe
hamarosan hozzászokott a bálványimádáshoz. Megtűrték a többnejűséget.
Bálványimádó anyák pogány szertartások megtartására nevelték gyermekeiket.

25
Ellen G. White Próféták és Királyok

Egyesek életében az Isten által létesített istentiszteletet a legsötétebb bálványimádás
váltotta fel.
A keresztények határolják és különítsék el magukat a világtól, a világ
szellemétől és hatásaitól! Isten meg tud bennünket őrizni a világban, de mi ne
legyünk a világból valók. Isten szeretete nem bizonytalan és nem változó.
Mérhetetlen gondoskodással őrködik gyermekein, de osztatlan hűséget kíván. "Senki
sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az
egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a
mammonnak" (Mt 6:24).
Isten rendkívüli bölcsességgel áldotta meg Salamont. De a világ elvonta
Istentől. Az emberek ma sem erősebbek Salamonnál. Éppen úgy hajlamosak engedni
az ő bukását okozó hatásoknak. Isten figyelmeztette Salamont az őt fenyegető
veszélyre, mint ahogy ma is óva inti gyermekeit, hogy ne veszélyeztessék lelküket a
világhoz való kötődéssel. "Ezért tehát menjetek ki közülük - kérlel -, és váljatok külön
tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket.
Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr"
(2Kor 6:17-18).
A jólét közepette leselkedik a veszély. A gazdagság és a dicsőség minden
korszakban veszélyeztette az alázatosságot és a lelkiséget. A nem üres poharat
nehezen hordozzuk; a csordultig töltött kelyhet vigyázva kell egyensúlyban
tartanunk. A szenvedés, a csapás fájdalmat okozhat, de a lelki életet leginkább a
jólét veszélyezteti. Ha az ember nem veti magát alá állandóan Isten akaratának, ha
az igazság nem szenteli meg, a siker biztosan felébreszti benne az elbizakodottságra
való természetes hajlamot.
Az alázat völgye - ahol az ember minden lépésénél csak Istentől várhat
tanítást és eligazítást - viszonylag veszélytelen. De a legsúlyosabb veszélyben az az
ember van, aki magas csúcson áll, és akit állása folytán bölcsnek tartanak. Ha nem
Istenre támaszkodik, biztosan elbukik.
A lelkünkben megengedett gőg és becsvágy megrontja életünket, mert a
büszkeség és önelégültség bezárja szívünket a menny végtelen áldásai előtt. Aki célul
tűzi ki az öndicsőítést, az rá fog ébredni arra, hogy híjával van Isten kegyelmének,
ami igazi gazdagságot és örömet ad. Aki pedig mindent odaad, és mindent megtesz
Krisztusért, az tapasztalja ennek az ígéretnek a teljesedését: "Az Úr áldása gazdagít
meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni" (Péld 10:22). Ha a Megváltó szelíden
megérint kegyelmével, lelkünkből eloszlik a nyugtalanság és minden szentségtelen
törekvés. A gyűlölet szeretetre, a hitetlenség pedig bizalomra változik. Amikor így
szól hozzánk: "Kövess engem", a világ varázsa megtörik. Szavára a kapzsiság, a
becsvágy eltűnik szívünkből, és felszabadultan indulunk el a Megváltó követésére.

26
Ellen G. White Próféták és Királyok

4. A bűn következményei

Salamon tékozlásának és zsarnokoskodásának első és legfőbb oka volt, hogy
nem őrizte, és nem fejlesztette magában az önfeláldozás lelkületét.
Amikor a Sínai-hegy lábánál Mózes elmondta a népnek Isten parancsát:
"Készítsenek nékem szentélyt, hogy köztük lakjam", az izráeliták az alkalomhoz illő
ajándékokkal válaszoltak. "Azután eljött mindenki, akit a szíve indított, akit a lelke
hajtott, és elhozta az Úrnak szánt felajánlását..." (2Móz 25:8; 35:21). A szentély
építése nagy és alapos előkészületet kívánt. A legértékesebb és legdrágább
anyagokból nagy mennyiségre volt szükség, de az Úr csak önkéntes áldozatokat
fogadott el. "...minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem
szánt felajánlásokat" (2Móz 25:2) - ismételte el Mózes az Úr parancsát a
gyülekezetnek. Elsősorban odaszentelődésre és áldozatkészségre volt szükség ahhoz,
hogy a magasságos Istennek lakóhely épüljön.
Dávid hasonló önfeláldozásra szólította a népet, amikor átruházta Salamonra a
templomépítés felelősségét. Azt kérdezte az összegyűlt sokaságtól: "Ki akar még
önként, bőkezűen adakozni az Úrnak?" (1Krón 29:5). Akiknek valami részük volt a
templomépítésben, azoknak az odaszentelődésre és készséges szolgálatra való
felhívást állandóan emlékezetükben kellett tartaniuk.
A pusztai sátortemplom építésére kiválasztott embereket Isten különleges
szakértelemmel és bölcsességgel áldotta meg. "Akkor ezt mondta Mózes Izráel
fiainak: Nézzétek! Az Úr név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrinak a fiát Júda
törzséből. Betöltötte isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel
mindenféle munkára... Azzal a képességgel is felruházta, hogy tanítson a Dán
törzséből való Oholiábbal, Ahiszámák fiával együtt. Nagy hozzáértéssel ajándékozta
meg őket, hogy el tudjanak készíteni mindenféle faragó, szövő, hímző és
takácsmunkát... " (2Móz 35:30-35). Mennyei lények működtek együtt az Isten által
kiválasztott munkásokkal.
E munkások leszármazottai nagymértékben örökölték atyáik képességét. Ezek
a Júda és Dán törzséhez tartozó emberek egy ideig még alázatosak és önzetlenek
maradtak; de lassanként, szinte észrevétlenül elengedték Isten kezét, és ezzel együtt
kihalt belőlük az Istennek való önzetlen szolgálat vágya. Magasabb bért kértek
szolgálatukért, mert a művészi igényű munkákban rendkívüli szakértelmet
tanúsítottak. Egyes esetekben teljesítették kérésüket, de több alkalommal a környező
népeknél vállaltak munkát. A kiváló ősöket betöltő önfeláldozó lelkületet felváltotta a
kapzsiság szelleme, és egyre többet akartak kapni. Hogy önző kívánságaikat
kielégíthessék, Istentől kapott szaktudásukat pogány királyok szolgálatába állították,
és képességeiket olyan munkák végzésére használták, amelyek szégyent hoztak
Teremtőjükre.

27
Ellen G. White Próféták és Királyok

Közöttük keresett Salamon kitűnő szakembert a Mórija hegyén építendő
templom munkálatainak irányításához. A király a szent építmény minden részletére
kiterjedő, pontos leírást kapott, és hitben kérhetett volna Istentől a kívánt munka
pontos elvégzéséhez szükséges különleges szakértelemmel felruházott, megszentelt
segítőket. Salamon azonban szem elől tévesztette azt az alkalmat, hogy Istenbe
vetett hitét gyakorolja. Tírus királyától kért "olyan embert, aki ért az arany, az ezüst,
a réz és a vas megmunkálásához, a piros bíborhoz, a karmazsinhoz és a kék
bíborhoz, és el tudja készíteni a véseteket azokkal a mesterekkel együtt, akik nálam
Júdában és Jeruzsálemben vannak..." (2Krón 2:6).
A föníciai király válaszként elküldte Húrámot, "...Dánból származó asszony fiát,
akinek tíruszi az apja" (2Krón 2:13). Húrám anyai ágon Aholiáb leszármazottja volt.
Aholiábnak - aki évszázadokkal előbb élt - Isten különleges bölcsességet adott a
szent sátor építéséhez.
Így Salamon munkásainak élére olyan ember került, akit nem sarkallt önzetlen
vágy arra, hogy Istennek szolgáljon. E világ istenét - a mammont - szolgálta.
Lényének alapvonása az önzés volt.
Mivel Húrám rendkívül ügyes volt, magas munkabért igényelt. Azokat az
elveket, amelyeket vallott, társai is fokozatosan magukévá tették. Amint nap mint
nap együtt dolgoztak vele, összehasonlították bérét a saját bérükkel, és kezdték
szem elől téveszteni munkájuk szent jellegét. Az önmegtagadás lelkületét felváltotta
a kapzsiság szelleme. Magasabb bért követeltek, mint amit kaptak.
Az így elindult rontás átjárta az Úr szolgálatának minden ágát, és hatását az
egész birodalomban éreztette. A kikövetelt és megkapott magas bér sok embernek
lehetőséget adott a fényűzésre és tékozlásra. A gazdagok elnyomták a szegényeket.
Az önfeláldozás szelleme szinte már ismeretlen volt. E messze ágazó hatásokban
találhatjuk egyik fő okát annak, hogy az, aki valamikor a legbölcsebbek közé
tartozott, iszonyatos módon megtagadta hitét.
Nagyon fontos tanulságot vonhatunk le a pusztai sátortemplom és a salamoni
templom építőinek lelkülete és indítékai éles különbségéből. A templom munkásait
jellemző haszonlesés megtalálható ma a világban uralkodó önzésben. Általánossá lett
a kapzsiság. Megszokott dolog az is, hogy az emberek magasabb állásra törekednek,
és nagyobb bért hajszolnak. A pusztai sátortemplom munkásainak
szolgálatkészségével és jókedvű önmegtagadásával ritkán találkozunk. Pedig csakis e
lelkület kellene áthassa a Jézus követőit! Mennyei Mesterünk példát mutatott arra,
hogyan kell tanítványainak dolgozniuk. Azoknak, akikhez így szólt: "Jöjjetek utánam,
és én emberhalászokká teszlek titeket" (Mt 4:19), nem kínált fel összeget szolgálatuk
jutalmául. Osztozniuk kellett önmegtagadásában és áldozatában.
Ne a kapott bérért dolgozzunk! Szolgálatunkra, amelyet Istenért végzünk, ne
késztessen semmi önző indíték. Az önzetlen odaszentelődés és áldozatos lelkület volt

28
Ellen G. White Próféták és Királyok

és lesz is mindig az Istennek kedves szolgálat első feltétele. Urunk és Mesterünk azt
akarja, hogy egyetlen önző szál se szövődjék bele művébe. Igyekezetünkbe bele kell
vinnünk azt az ügyességet és szaktudást, pontosságot és bölcsességet, amelyet a
tökéletesség Istene a földi templom építőitől elvárt. Munkánk közben sohase felejtsük
el, hogy legnagyobb képességeink és legnagyszerűbb szolgálataink is csak akkor
kedvesek Isten előtt, ha az ént az oltárra tesszük - élő, égő áldozatként.
Salamon a kísértésnek engedve, igényt tartott arra a dicsőségre, amely
egyedül Istent illeti meg. Ennek, és számos egyéb helyes elv feladásának
következményeként bukott el Izráel királya.
Attól a naptól fogva, hogy Isten Salamonra bízta a templomépítés munkáját,
egészen az építkezés befejezéséig, a király köztudott célja volt, hogy "házat akart
építeni Izráel Istene, az Úr neve tiszteletére" (2Krón 6:7). Ez a cél teljes mértékben
kifejezésre jutott a templom felszentelésekor összesereglett Izráel előtt. A király
megvallotta imájában, hogy Jahve ezt mondta: "Ott lesz az én nevem" (1Kir 8:29).
Salamon felajánló imájának egyik legmegindítóbb része volt az idegenekért
mondott esedezés, akik azért jönnek el távoli országokból, hogy jobban megismerjék
Őt, akinek híre mindenfelé eljutott a nemzetek között. "...mert hallani fognak nagy
nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról, ha eljön és imádkozik ebben a házban,
te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér
tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan
néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet
építettem" (1Kir 8:42-43).
Az istentisztelet végén Salamon Isten iránti hűségre és ragaszkodásra
buzdította Izráelt: "hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs
más" (1Kir 8:60).
Salamonnál nagyobb volt az, aki a templomot tervezte. Isten bölcsessége és
dicsősége mutatkozott meg abban. Aki ezt nem tudta, természetszerűen Salamont
csodálta és dicsőítette, mint tervezőt és építészt. A király azonban a templom
tervezéséért és kivitelezéséért járó minden dicsőséget elhárított.
Ez történt akkor is, amikor Sába királynője eljött Salamonhoz. Hallott
bölcsességéről és a nagyszerű templomról, amelyet épített. Elhatározta, próbára teszi
"találós kérdésekkel", és maga nézi meg híres munkáját. Szolgák kíséretében,
tevékkel tette meg a hosszú utat Jeruzsálembe, "amelyek balzsamot, igen sok
aranyat és drágakövet hoztak. Elment Salamonhoz és beszélt vele mindenről, amit
kigondolt." Salamon beszélgetett vele a természet titkairól. Tanítást adott a
természet Istenéről, a nagy Teremtőről, aki a magasságos mennyben lakik, és
mindenen uralkodik. "Salamon megfelelt minden szavára, és nem volt egyetlen olyan
rejtélyes szó sem, amelyikre a király ne tudott volna megfelelni" (1Kir 10:1-3; 2Krón
9:1-2). "Amikor Sába királynője látta Salamon nagy bölcsességét és a palotát,

29
Ellen G. White Próféták és Királyok

amelyet építtetett, ...még a lélegzete is elállt, és ezt mondta a királynak: Igaz volt,
amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, de nem hittem azoknak a
beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam.
Nekem még a felét sem mondták el. Bölcsességed és gazdagságod felülmúlja azt a
hírt, amelyet hallottam. Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik
állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat" (1Kir 10:4-8; 2Krón 9:3-6).
Mire a látogatás véget ért, a királyné megtanulta Salamontól, hogy kinek
köszönheti bölcsességét és gazdagságát. Nem az embert dicsőítette, amikor így
kiáltott fel: "Áldott legyen Istened, az Úr, aki kedvét lelte benned, és Izráel trónjára
ültetett! Mivel az Úr szereti Izráelt örökké, azért tett királlyá téged, hogy jogot és
igazságot szolgáltass" (1Kir 10:9). Isten ilyen benyomást akar kelteni minden
emberben. És amikor "a föld minden királya igyekezett Salamonhoz eljutni, hogy
hallhassák bölcsességét, amelyet Isten adott a szívébe" (2Krón 9:23), Salamon egy
ideig megdicsőítve Istent tiszteletteljesen a menny és föld Teremtőjéhez, a
világegyetem Urához, a bölcsek Bölcséhez irányította őket.
Ha Salamon az emberek figyelmét továbbra is alázatos lelkülettel önmagáról
arra a valakire irányította volna, akitől a bölcsességet, gazdagságot és megtisztelő
helyet kapta, micsoda történet szólna róla! De míg az ihletett feljegyzés beszél
erényeiről, pontosan tanúskodik bukásáról is. A nagyság csúcsára emelkedett és a
jólét ajándékaival körülvett Salamon megszédült, elvesztette egyensúlyát, és
elbukott. A világ folyton dicsőítette, és végül képtelen volt ellenállni a hízelgésnek. A
bölcsesség, amelyet Isten azért adott neki, hogy azzal az ajándékozót dicsőítse meg,
büszkeséggel töltötte el. Végül hagyta, hogy az emberek úgy beszéljenek róla, mint
aki legméltóbb a dicsőítésre annak az épületnek a páratlan nagyszerűségéért,
amelyet "az Úrnak, Izráel Istenének" dicsőségére terveztek és építettek.
Így történt, hogy Jahve temploma a nemzetek között mindenütt "Salamon
temploma"-ként lett ismertté. Az emberi eszköz magának tulajdonította azt a
dicsőséget, amely a magas rangúaknál is a "magasabb rangú"-t (Préd 5:7) illeti meg.
A mai napig azt a templomot, amelyről Salamon kijelentette: "...a te nevedről
nevezték el ezt a házat, amelyet építettem" (2Krón 6:33), többnyire nem Jahve,
hanem "Salamon temploma"-ként emlegetik.
Az ember akkor a leggyengébb, amikor hagyja, hogy a menny ajándékaiért őt
dicsőítsék. Az igazi hívőnek mindenben Isten az első és a legnagyobb. Semmilyen
becsvágyó indíték nem csökkenti Isten iránti szeretetét. Szilárdan, kitartóan
visszahárítja a dicsőséget mennyei Atyjára. Ha hűségesen megdicsőítjük Isten nevét,
indítékainkat a menny irányítja, lelki és értelmi képességeink pedig fejlődnek.
Jézus, a mennyei Mester mindig mennyei Atyja nevét dicsőítette. Tanítványait
oktatta, hogy így imádkozzanak: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék
meg a te neved" (Mt 6:9). Nem felejthették el megvallani, hogy "tied... a dicsőség"
(Mt 6:13). A nagy Gyógyító olyan gonddal igyekezett az emberek figyelmét

30
Ellen G. White Próféták és Királyok

önmagáról erejének Forrására irányítani, hogy "a sokaság pedig csodálkozott, amikor
látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok
pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét" (Mt 15:31). Abban a csodálatos imában,
amelyet Krisztus közvetlen keresztre feszítése előtt mondott, kijelentette: "Én
megdicsőítettelek téged a földön... most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a
dicsőséggel - könyörgött -, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a
világ lett" (Jn 17:1, 4, 25-26).
"Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én
vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik
kedvem - így szól az Úr!" (Jer 9:23).
"Isten nevét dicsérem énekkel,
magasztalom hálaadással."
"Méltó vagy, Urunk és Istenünk,
hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom."
"Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből,
és tisztelem nevedet örökké. "
"Hirdessétek velem az Úr nagyságát,
magasztaljuk együtt az ő nevét!"
(Zsolt 69:31; Jel 4:11; Zsolt 86:12; 34:4)

Azoknak az elveknek az alkalmazásán kívül, amelyek megfosztották Izráelt az
áldozatos lelkülettől, és öndicsőítésre késztették, még valami erősen megnyirbálta
Istennek Izráellel kapcsolatos tervét. Isten azt akarta, hogy népe a világ világossága
legyen. Törvénye dicsőségét kellett volna sugározniuk, életükkel kinyilatkoztatniuk.
Hogy ezt az elgondolását megvalósítsa, a föld népei között kulcsfontosságú helyre
telepítette le a választott népet.
Salamon idejében Izráel országa a Földközi-tengertől az Eufrátesz folyóig,
észak-déli irányban pedig Hamathtól Egyiptomig terjedt. Ezen a területen a világ
kereskedelmének számos természet alkotta útvonala vezetett át. Távoli országok
karavánjai rendszeresen áthaladtak rajta. Ez lehetőséget kínált Salamonnak és
népének arra, hogy bemutassák a királyok Királyának jellemét minden nemzetiségű
ember előtt, és megtanítsák őket Isten iránti tiszteletre, engedelmességre. Isten az
egész világnak adta ezt az ismeretet. Az áldozati szertartások tanításai útján magasra
kellett volna emelniük Krisztust a nemzetek előtt, hogy mindenki, aki akar,
üdvösséghez jusson.
Annak a nemzetnek élén állva, amelyet Isten világító toronyként adott a
környező népeknek, Salamonnak - Istentől kapott bölcsességét és befolyását latba
vetve - nagy mozgalmat kellett volna szerveznie és irányítania az Istent és igazságát
nem ismerők felvilágosítására. Tömegeket hódoltathatott volna meg a mennyei elvek
előtt. Izráel védelmet talált volna a pogányok szokásaival szemben, és a dicsőség
Urát nagy tisztelet övezte volna. De Salamon szem elől tévesztette ezt a szent célt.

31
Ellen G. White Próféták és Királyok

Nem használta ki nagyszerű lehetőségeit, amelyek a birodalmán állandóan áthaladók,
illetve a fontosabb városokban időzök felvilágosítására kínálkoztak.
Azt az önzetlen lelkületet, amelyet Isten Salamon és minden igaz zsidó szívébe
plántált, kiszorította az üzleti szellem. A sok nemzettel való kapcsolat kínálta
alkalmakat egyéni gazdagodásra használták ki. Salamon úgy akarta politikai helyzetét
erősíteni, hogy erődített városokat építtetett a kereskedelmi utak csomópontjainál.
Újjáépítette Joppé közelében lévő Gézert. Ez a város az, amely Egyiptomot Szíriával
összekötő útvonalon helyezkedett el. Újjáépítette: a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő
Bethhoront, ahonnan kilátás nyílt azokra a hegyszorosokra, amelyeken a Júda
szívéből Gézerbe és a tengerpartra vezető út áthaladt; Megiddót, amely a
Damaszkuszból Egyiptomba és Jeruzsálemtől észak felé vezető karavánúton
helyezkedett el; és "Tadmort a pusztában" (2Krón 8:4) a keletről jövő karavánok
útvonala mentén. Ezek mind jól megerősített városok voltak. Salamon kiaknázta a
Vörös-tenger felső kijárójának előnyös kereskedelmi helyzetét. Ugyanis hajókat
építtetett Esiongáberben... a Vörös-tenger partján, az Edom "földén". "Salamon
szolgáival együtt" gyakorlott tírusi hajósok alkották ezeknek az Ofir felé átkelő
hajóknak a legénységét. Elmentek "Ofirig... és hozának onnét... aranyat" és
"ébenfát... nagy bőséggel és drágaköveket" (2Krón 8:18; 1Kir 9:26; 10:11).
A királynak és alattvalói közül sok embernek a jövedelme igen megnőtt. De
milyen áron! Azoknak a kapzsisága és rövidlátása miatt, akikre Isten
kinyilatkoztatásait bízta, a főutakat elárasztó megszámlálhatatlan tömeg nem ismerte
meg Jahvét.
Salamon élete éles ellentétben állt azzal az életprogrammal, amelyet Krisztus
követett a földön. A Megváltó - bár övé volt "minden hatalom" - soha nem vette
igénybe hatalmát önmaga felmagasztalására. Nem álmodott földi győzelemről, sem
világi nagyságról. Ilyen ábrándok nem ejtettek foltot az emberiségért végzett
tökéletes szolgálatán. "A rókának barlangja van és az égi madárnak fészke - mondta
-, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania" (Mt 8:20). Akik az idő szavára
hallgatva a Mester szolgálatába lépnek, tanulmányozzák tüzetesen munkamódszerét.
Ő kihasználta a forgalmas utak kínálta kedvező alkalmakat.
Útja közben időnként megállt Kapernaumban, amelyet "a maga városa"-ként
ismertek (Mt 9:1). Damaszkuszból Jeruzsálembe, Egyiptomba és a Földközi-
tengerhez vezető főútvonal mentén helyezkedett el, ezért nagyon alkalmas volt arra,
hogy a Megváltó munkájának központja legyen. Sokfelől jöttek emberek és
megpihentek a városban, vagy áthaladtak rajta. Jézus ott mindenféle nemzetiségű és
rangú emberrel találkozott. Tanításait más országokba és sok családhoz elvitték.
Érdeklődés támadt a Messiásra mutató próféciák iránt. Az emberek figyelme a
Megváltóra irányult, és a világ megismerte küldetését.

32
Ellen G. White Próféták és Királyok

Korunkban sokkal több alkalom van minden rendű-rangú és sokféle
nemzetiségű emberrel való kapcsolat teremtésére, mint amennyi Izráelnek volt.
Ezerszerte nagyobb az utazási lehetőség.
Krisztushoz hasonlóan a magasságos Isten követeinek is el kell helyezkedniük
azokon a nagy forgalmú utakon, ahol találkozhatnak a világ minden részéből jövő,
arra elhaladó tömeggel. És hozzá hasonlóan - az ént Istenbe rejtve -, vetniük kell az
evangélium magját, feltárva másoknak a Szentírás drága igazságait. A mag aztán
mély gyökeret ver az emberek szívében, és kikel, hogy örök életet teremjen.
Súlyos az a lecke, amelyre Izráelnek ezekben az években elszenvedett kudarca
tanít, amikor sem az uralkodó, sem a nép nem töltötte be azt a szent célt, amelyre
Isten elhívta. Amiben ők gyengék voltak - annyira gyengék, hogy elbuktak -, abban
Isten Izráelének, a menny képviselőinek, akik ma Krisztus igaz egyházát alkotják,
erőseknek kell lenniük. Feladatuk, hogy befejezzék azt a munkát, amelyet Isten az
emberre bízott, és meghirdessék: a végső ítélet napja közeleg. Nekünk is meg kell
küzdenünk azokkal a hatásokkal, amelyek Salamon uralkodása idején Izráel bukását
okozták. Azok az erők, amelyek minden igazságosság ellenségei, erős sánc mögé
rejtőznek. Csak Isten erejével győzhetünk. A reánk váró küzdelem önmegtagadást
kíván. Arra szólít: ne bízzunk önmagunkban, hanem egyedül Istenre támaszkodjunk,
hogy bölcsen használjunk ki minden alkalmat a lelkek megmentésére. Isten áldása
kíséri egyházát, amikor egységben halad előre, és bemutatja a tévelygés
sötétségében veszteglő világnak a szent élet szépségét. Ez a szentség kifejezésre jut
az önfeláldozás krisztusi lelkületében, az ember helyett Isten felmagasztalásában, és
szerető, fáradhatatlan szolgálatban azokért, akik a megváltás igazságának áldásait
annyira nélkülözik.

5. Salamon megtérése

Uralkodása alatt Salamonnak kétszer jelent meg az Úr jóváhagyó és tanácsadó
szavakkal: először éjszakai látásban Gibeonban, amikor a bölcsesség, gazdagság és
dicsőség ígéretén kívül figyelmeztette, hogy maradjon alázatos és engedelmes; majd
a templom felszentelése után, amikor ismét elvhűségre buzdította. Világos
figyelmeztetéseket és csodálatos ígéreteket kapott. Aki körülményeinél, jelleménél és
életvitelénél fogva alkalmasnak tűnt a megbízatásra és megfelelt a mennyei
elvárásoknak, mégis azt olvassuk róla: "nem tartotta meg, amit az Úr parancsolt".
"...elhajolt szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, és erre nézve
azt parancsolta neki, hogy ne kövessen más isteneket..." (1Kir 11:9-10). Oly messzire
távolodott el Istentől, szívét annyira megkeményítette a bűn, hogy helyzete szinte
reménytelennek látszott.
Salamon az Istennel való lelki közösség örömétől az érzéki örömökhöz fordult.
E tapasztalatáról mondja:

33
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Nagyszerű dolgokat alkottam: házakat építettem, szőlőket ültettem, kerteket
és ligeteket létesítettem, és beültettem azokat mindenféle gyümölcsfával.
Csináltattam víztárolókat, hogy öntözni lehessen belőlük az erdőben sarjadó fákat.
Szereztem szolgákat és szolgálókat, voltak házamnál született szolgáim is.
Marhacsordám és juhnyájam is több volt, mint mindazoknak, akik elődeim voltak
Jeruzsálemben...
Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem
vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit
fáradsággal szereztem... De amikor szemügyre vettem minden művemet, amit
kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy
mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt.
Azután arra törekedtem, hogy meglássam: mit ér a bölcsesség, meg az
esztelenség és az oktalanság, és hogy mit tesz az az ember, aki a király után
következik. Csak azt, amit azelőtt is tett... Meggyűlöltem az életet... Meggyűlöltem
mindazt, amit fáradsággal szereztem, míg fáradoztam a nap alatt..." (Préd 2:4-18).
Salamon saját keserves tapasztalataiból tanulta meg, hogy milyen üres az az
élet, amely a földi dolgokban keresi a legfőbb jót. Pogány isteneknek emelt oltárokat,
de meg kellett látnia, mennyire üres ama ígéretük, hogy nyugalmat adnak a léleknek.
Nyomasztó gondolatok nyugtalanították éjjel és nappal. Nem tudott már semminek
sem örülni az életben. Lelke békéjét elvesztette, és a jövőt kétségbeejtően sötétnek
látta.
Az Úr azonban nem hagyta el. Dorgáló üzenetekkel és szigorú büntetésekkel
akarta ráébreszteni bűnös útjára. Megvonta tőle védelmét. Hagyta, hogy ellenség
zaklassa és gyöngítse birodalmát. "Azután ellenfelet támasztott az Úr Salamonnak, az
edómi Hadadot, aki királyi ivadék volt Edómban... Támasztott Isten másik ellenfelet
is, Rezónt... ellenfele volt Izráelnek Salamon egész életében... Jeroboám... föllázadt a
király ellen" (1Kir 11:14-26).
Végül az Úr ezt a megdöbbentő üzenetet küldte Salamonnak egy prófétával:
"Mivel ez történt veled, és nem tartottad meg a velem kötött szövetséget, sem
rendelkezéseimet, amelyeket adtam neked, azért én ki fogom szakítani kezedből az
országot, és a szolgádnak adom. De apádért, Dávidért nem a te napjaidban teszem
ezt. A fiad kezéből fogom kiszakítani" (1Kir 11:11-12).
Mintha álomból ébresztette volna fel Salamont az ítélet, amelyet Isten ellene
és családja ellen mondott ki! Lelkiismerete felébredt, és igazi megvilágításban kezdte
látni oktalanságát. Kiábrándultan, testben és lélekben elerőtlenedve, elfáradva és
megszomjazva fordult el a föld repedezett kútjaitól, hogy újra ihasson az élet
forrásából. A szenvedés fegyelmezése elvégezte munkáját. Már hosszú ideje
nyugtalanította az a gondolat, hogy végleg elvész, mert képtelen megszabadulni
oktalanságától. De most a kapott üzenetben felcsillant előtte a remény sugara. Isten

34
Ellen G. White Próféták és Királyok

nem vetette el teljesen, kész volt megszabadítani a sírnál is kegyetlenebb
rabságából, melyből önmaga nem tudott szabadulni.
Salamon hálás szívvel ismerte el annak hatalmát és szeretetét, aki
felsőbbrendű a legfelsőbbrendűeknél is. Bűnbánattal indult el, hogy visszajusson a
tisztaságnak és szentségnek arra a magaslatára, amelytől oly messzire eltávozott.
Nem remélte, hogy megmenekül a bűn rontó következményeitől, de soha nem tudta
kitörölni lelkéből annak az életnek emlékeit, amelyben mindent megengedett
magának, de komolyan igyekezett másokat lebeszélni a hiábavalóság követéséről.
Alázatosan megvallotta, hogy téves utakon járt. Felemelte intő szavát, nehogy mások
elvesszenek régebbi rossz befolyása következtében.
Aki őszintén megbánja bűneit, az nem feledkezik el arról, hogy mit vétett.
Amikor békesség költözik szívébe, nem válik közömbössé hibáival szemben. Azokra
gondol, akiket élete példájával bűnre vitt, és minden lehetőt megpróbál, hogy
visszavezesse őket az igaz útra. Minél nagyobb világosság veszi körül, annál jobban
vágyik másokat a helyes útra téríteni. Nem szépítgeti helytelen életvitelét, és nem
veszi könnyen tévedéseit; megszólaltatja a vészjelet, hogy mások óvakodjanak.
Salamon beismerte, hogy "...az emberek szíve tele van gonoszsággal, és
esztelenség van bennük..." (Préd 9:3). Továbbá kijelentette: "Mivel nem ítélkeznek
hamarosan a gonosz tettek fölött, azért van tele az embereknek a szíve gonosz
törekvésekkel, úgyhogy a vétkes százszor is követhet el gonosztettet hosszú időn át.
De én mégis tudom, hogy az istenfélőknek lesz jó dolguk, mert Őt félik. A
bűnösöknek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az
árnyék, mivel nem féli az Istent" (Préd 8:11-13).
Isten Lelkének sugallatára a király írásba foglalta eltékozolt éveinek történetét
és a benne rejlő elrettentő tanulságokat a későbbi nemzedékek számára. És így - bár
népe learatta Salamon vetésnek gonosz gyümölcseit - a király életműve nem veszett
el teljesen. Későbbi éveiben szelíden és alázatosan "...a népet is tanította ismeretre.
Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett. Igyekezett... arra, hogy
értékes mondásokat találjon, és őszintén leírta az igaz mondásokat. A bölcsek szavai
olyanok, mint a tüskék, és azoknak gyűjteménye olyan, mint az egymás mellé levert
cövekek, amelyek egy Pásztortól valók. Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést..."
(Préd 12:9-12).
"Mindezt hallva a végső tanulság ez; Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait,
mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden
titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az" (Préd 12:13-14).
Salamon későbbi írásai tanúsítják, hogy amint egyre jobban ráébredt élete
gonoszságára, különös gonddal intette az ifjúságot, hogy ne essen azokba a hibákba,
amelyek következtében ő eltékozolta a menny legnagyszerűbb ajándékait.
Szomorúan és szégyenkezve vallotta meg, hogy férfikora teljében, amikor Istenben

35
Ellen G. White Próféták és Királyok

kellett volna megtalálnia vigaszát, támaszát és életét, elfordult a menny
világosságától, Isten bölcsességétől, és Jahve tiszteletét bálványimádással cserélte
fel. És most, miután szomorú tapasztalatok árán megtanulta, mily oktalan dolog így
élni, sóvárogva vágyott arra, hogy másokat megóvjon a maga keserű
tapasztalataitól.
Szívbe markoló szavakkal írt arról, hogy milyen kiváltságok és kötelezettségek
várnak az ifjúságra Isten szolgálatában:
"Édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot. Azért, ha sok évig élhet az
ember, örüljön mindig, de gondoljon arra, hogy sok sötét napja is lesz, és ami
következik, az mind hiábavalóság! Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű
ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy
mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol
magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!" (Préd 11:7-10).
"Gondolj Teremtődre ifjúságod idején,
míg el nem jönnek a rossz napok,
és el nem érkeznek azok az évek,
melyekről ezt mondod:
nem szeretem őket!
Míg el nem sötétedik a nap világa,
meg a hold és a csillagok,
és újra felhők nem érkeznek az eső után.
Akkor reszketni fognak a ház őrizői,
támolyognak az erős férfiak;
megállnak az őrlő lányok,
mert kevesen vannak,
és elhomályosulnak az ablakon kinézők.
Bezárulnak az utcára nyíló ajtók,
elcsendesül a malom zúgása.
Fölkelnek a madárszóra is,
és elhalkul minden énekszó.
Még egy kis emelkedőtől is félnek,
és ijedeznek az úton.
A mandulafa kivirágzik,
a sáska nehezen vonszolja magát,
és mit sem ér a fűszer,
mert elmegy az ember örök otthonába,
és az utcán körös-körül siratók járnak.
Végül elszakad az ezüstkötél,
összetörik az aranypohár,
a korsó eltörik a forrásnál,
és a kerék belezuhan a kútba.
A por visszatér a földbe,
olyan lesz, mint volt,
a lélek pedig visszatér Istenhez,
aki adta" (Préd 12:1-7).

36
Ellen G. White Próféták és Királyok

Salamon élete tele van figyelmeztetéssel, nemcsak az ifjúság, hanem az
érettebb korúak, valamint azok számára is, akik már a delelőn túl a lenyugvó nap
útját járják. Látjuk és halljuk, hogy az ifjúság állhatatlan. Ingadozik a jó és a rossz
között, és belekerül a bűnös szenvedélyek sodrába. Az érettebb kortól nem
állhatatlanságot és megbízhatatlanságot, hanem kiforrott jellemet és jól
meggyökerezett elveket várunk. De ez nem mindig válik be. Amikor Salamon jelleme
erős tölgy kellett volna legyen, a kísértések hatására megingott és elbukott. Amikor a
legerősebbnek kellett volna lennie, akkor volt a leggyengébb.
Az ilyen példákból meg kellene tanulnunk, hogy csak éberség és ima jelent
védelmet ifjúnak és idősnek egyaránt. Nem magas állásban és nagy kiváltságokban
rejlik a biztonság. Élhet valaki őszinte keresztény életet hosszú éveken át, akkor is
Sátán támadásainak célpontja. Még a bölcs és erős Salamon is vereséget szenvedett
harcában, amelyet a lelke mélyén lévő bűnökkel és a kívülről támadó kísértésekkel
vívott. Kudarca arra tanít, hogy bármilyen értelmi képességei legyenek az embernek,
és bármennyire hűségesen szolgálta Istent a múltban, soha nem bízhat saját
bölcsességében és feddhetetlenségében.
A jellemépítés igazi alapja és módja mindenütt, minden nemzedék idején
ugyanaz. Isten törvénye: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből... és
felebarátodat, mint magadat" (Lk 10:27); - a Megváltónk jellemében és életében
kifejezésre jutott nagy alapelv - az egyetlen biztos fundamentum, az egyetlen
biztonságos vezető. "Nyugodt lesz az életed, bölcsesség és tudomány teszi szabaddá
és gazdaggá; az Úr félelme lesz a kincse" (Ézsa 33:6), abban a bölcsességben és
tudományban, amelyet csak Isten adhat.

Éppúgy van ma is, mint amikor ezek a szavak elhangzottak Izráel előtt az
Isten parancsolatai iránti engedelmességről: "...mert az által lesztek bölcsek és
értelmesek a népek szemében" (5Móz 4:6). Csakis ez biztosítja az ember egyéni
feddhetetlenségét, a család tisztaságát, a társadalom jólétét és a nemzet
állóképességét. Az élet kuszasága, veszélyei és egymásnak ellentmondó
követelményei közepette az egyetlen biztos és biztonságos irányelv: cselekedni azt,
amit Isten mond. "Az Úr rendelkezései helyesek", és "...aki ezeket teszi, nem
tántorodik meg soha" (Zsolt 19:9; 15:5).
Akik megfogadják a Salamon hitehagyásában rejlő intést, azok óvakodnak
attól, hogy megtegyék az első lépést a Salamont elbuktató bűnök felé. Csak a menny
akarata iránti engedelmesség óvja meg az embert a hitehagyástól. Isten nagy
világosságot és sok áldást árasztott az emberre. Ha ezt a világosságot és áldást nem
fogadja el, semmi sem védi meg az engedetlenségtől és a hitehagyástól. Amikor
azok, akiket Isten magas állással és felelős megbízatással tisztelt meg, tőle elfordulva

37
Ellen G. White Próféták és Királyok

emberi bölcsességre építenek, világosságuk sötétséggé változik. A rájuk bízott
képességek saját csapdájukká válnak.
Amíg a küzdelem véget nem ér, mindig lesznek olyanok, akik eltávoznak
Istentől. Sátán úgy alakítja körülményeinket, hogy azok észrevétlenül aláássák lelki
erőinket, ha Isten ereje nem őrzi azt. Minden egyes lépésnél meg kell kérdeznünk:
"Ez az Úr útja?" Ameddig tart életünk, céltudatosan, szilárd elhatározással kell
őrködnünk érzelmeinken és indulatainkon. Egyetlen pillanatig sem lehetünk
biztonságban, csak akkor, ha Istenre bízzuk magunkat, és életünk Krisztusban
rejtőzik. Éberség és ima őrzi meg tisztaságunkat.
Mindazok, akik Isten városába lépnek, gyötrő küzdelem árán jutnak át a
szoros kapun, mert "tisztátalanok pedig nem jutnak be oda" (Jel 21:27). De azért ne
adja fel a reményt, aki elesett! Lehet, hogy idős emberek, akiket Isten egykor
nagyon megtisztelt, feláldozva erkölcsi tisztaságukat a vágyak oltárán, beszennyezik
lelküket. De ha megtérnek, ha elhagyják a bűnt, és Istenhez fordulnak, van remény
részükre. Aki azt mondja, hogy "légy hű mindhalálig, és neked adom az élet
koronáját" (Jel 2:10), felszólít erre is: "Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az
álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész
megbocsátani" (Ézsa 55:7). Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. "Kigyógyítom
őket a hűtlenségből - hirdeti -, szívből szeretni fogom őket, mert elfordul róluk
haragom" (Hós 14:5).
Salamon bűnbánata őszinte volt; de azt a kárt, amelyet cselekedeteinek rossz
példája okozott, nem lehetett meg nem történtté tenni. Mialatt hitét megtagadva élt,
az országban voltak, akik híven teljesítették megbízatásukat, megőrizték hitüket és
lelki tisztaságukat. De Salamon sok embert vitt tévútra; és a gonoszság erőit,
amelyek a bálványimádás és világias szokások bevezetésével működésbe léptek, a
bűnbánó király nem tudta egykönnyen feltartóztatni. Jó befolyása nagyon lecsökkent.
Annak ellenére, hogy a király megvallotta bűnét, és a későbbi nemzedékek
tanulságára írásban is beszámolt oktalanságáról és bűnbánatáról, azt nem
remélhette, hogy teljesen megszünteti tetteinek rontó hatását. Hitehagyásán
felbátorodva, sokan megmaradtak gonoszságukban, és csakis a gonoszt művelték. Őt
követő sok vezető lelki hanyatlása visszavezethető ahhoz a szomorú befolyáshoz,
amikor a király Istentől kapott képességeit megrontotta.
Bűnös életének keserű emlékeitől gyötörve, ezek a szavak kívánkoztak ki
Salamonból: "Többet ér a bölcsesség a harci eszközöknél; egyetlen vétkes sok jót
pusztíthat el." "Láttam, hogy van olyan rossz dolog is a nap alatt, amely a
hatalmasok tévedéséből következik: az ostobák nagy méltóságra kerülnek, az
érdemesek pedig alacsony sorsra jutnak."
"Egy döglött légytől büdös lesz és megerjed a kenőcskészítő olaja; egy kis
ostobaság hatásosabb a bölcsességnél és a tisztességnél" (Préd 9:18; 10:5-6; 10:1).

38
Ellen G. White Próféták és Királyok

Salamon életének egyik leghangsúlyosabb tanulsága az, hogy a jó és a rossz
befolyás hatalom. Bármilyen szűk is az a tér, ahol hatni tudunk, jó vagy rossz
befolyást árasztunk. Anélkül, hogy tudnánk róla, vagy megszabhatnánk határát,
áldásos vagy átkos nyomai meglátszanak másokon. Lehet, hogy a panasz és önzés
komor hangulatától terhes, vagy valamilyen dédelgetett bűn halálos szennyével
fertőz; lehet, hogy a hit, bátorság, reménység életadó erejét tartalmazza, és a
szeretet jó illata teszi kedvessé. De biztos, hogy a befolyás hatalom, amelyből jó
vagy rossz fakad.
Félelmes az a gondolat, hogy befolyásunk halál illata; pedig ez lehetséges. Ha
egy lelket megrontunk és elveszti örök üdvösségét, ki mérheti fel a veszteséget!
Pedig egyetlen elhamarkodott tettel, egyetlen meggondolatlan szóval oly mélyreható
befolyást gyakorolhatunk valakire, hogy lelkileg tönkremegy. Egyetlen jellemhibánk
miatt talán sokan eltávoznak Krisztustól.
Ha a magot elvetjük, termést aratunk; és ha a termést is elvetjük,
megsokszorozódik a termés. Ugyanez a törvény érvényesül másokhoz való
viszonyunkban. Minden tett, minden szó egy-egy mag, amely gyümölcsöt hoz.
Minden figyelmes, előzékeny, engedelmes, önmegtagadó cselekedet megismétlődik
másokban, és általuk ismét másokban. Ugyanúgy minden irigy, gyűlölködő vagy
viszályt keltő tett olyan mag, amelyből "a keserűségnek a gyökere" (Zsid 12:15) nő
ki, és sok embert megfertőz. De mennyivel több azoknak a száma, akiket ez a "sok"
ember megmételyez! Így folytatódik a jó és a rossz magvak vetése, mely meghozza
termését a földi életre és az örökkévalóságra.

6. A birodalom kettészakadása

"Azután Salamon pihenni tért őseihez, és eltemették apjának, Dávidnak a
városában. Utána fia, Roboám lett a király" (1Kir 11:43).
Roboám - nem sokkal trónra lépése után - Sikembe ment, azt remélve, hogy
ott a törzsek formailag is elismerik királynak. "...Sikembe ment egész Izráel, hogy
királlyá tegye őt" (2Krón 10:1).
Közöttük volt Jeroboám, Nébát fia is, akit Salamon uralkodása alatt "erős
férfiú"-nak ismertek, és akinek a silóbeli Ahija próféta ezt a megdöbbentő üzenetet
adta át: "...Én kiszakítom az országot Salamon kezéből és tíz törzset neked adok"
(1Kir 11:31).
Az Úr - követe által - világosan megmondta Jeroboámnak, hogy a birodalom
kettéoszlik, "...mert elhagyott engem, és Astóretet, Szidón istenét, Kemóst, a
móábiak istenét és Milkómot, az ammóniak istenét imádta; nem az én utaimon járt,
rendelkezéseimet és végzéseimet, amelyeket én helyesnek látok, nem hajtotta végre
úgy, ahogyan apja, Dávid" (1Kir 11:33).

39
Ellen G. White Próféták és Királyok

Jeroboám azt is megtudta a prófétától, hogy a birodalom Salamon uralkodása
alatt még egységes marad. "De nem veszem ki a kezéből az egész országot -
nyilatkoztatta ki az Úr -. Megtartom őt fejedelemnek egész életében szolgámért,
Dávidért, akit kiválasztottam, és aki megőrizte parancsolataimat és rendelkezéseimet.
Fiának a kezéből veszem ki az országot, és tíz törzset neked adok" (1Kir 11:34-35).
Bár Salamon szerette volna kiválasztott utódját, Roboámot lelkileg felkészíteni
arra, hogy bölcsen fogadja az Isten prófétája által megjövendölt válságot, de olyan
sok hiba csúszott gyermekkori nevelésébe, hogy már képtelen volt jó irányba
fordítani a fiú lelkületét, aki ammonita anyjától ingatag jellemet örökölt. Időnként
megpróbált ugyan Istennek szolgálni. Volt is némi fellendülés. Roboám azonban nem
volt állhatatos, és végül engedett a rossz hatásoknak, amelyek kicsi korától
körülfogták. Roboám botlásaiban és végső hitehagyásában jelentkezett azoknak a
kapcsolatoknak a félelmes következménye, amelyeket Salamon bálványimádó nőkkel
alakított ki.
A törzseket hosszú ideje terhelték az előző királyuk zsarnoki intézkedéseiből
fakadó súlyos méltánytalanságok. Salamon uralkodásának hitehagyó évei alatti
pazarlás együtt járt a nép súlyos megadóztatásával és sok megalázó szolgálat
kikényszerítésével. Az új uralkodó felkenése előtt a különböző törzsek vezetői meg
akarták tudni, hogy Salamon fiának szándékában áll-e ezeket a terheket csökkenteni.
"...Jeroboám egész Izráellel együtt eljött, és így beszélt Roboámhoz: Apád súlyos igát
rakott reánk, te azért most könnyíts azon a súlyos szolgálaton és nehéz igán, amelyet
apád ránk rakott; akkor szolgálunk neked."
Roboám - mielőtt ismertette volna álláspontját - ki akarta kérni tanácsadói
véleményét. Ezért ezt mondta: "Három nap múlva térjetek vissza hozzám! A nép
tehát elment.
Ekkor Roboám király tanácskozott a vénekkel, akik apja, Salamon
szolgálatában álltak, amíg élt, és ezt kérdezte: Mit tanácsoltok, milyen választ adjak
ennek a népnek? Azok így szóltak hozzá: Ha jó leszel ehhez a néphez, kegyesen
fogadod őket, és jóságosan beszélsz velük, akkor mindig szolgáid lesznek" (2Krón
10:3-8).
Ez a tanács nem tetszett Roboámnak, és a fiatalabbakhoz, ifjúkori barátaihoz
fordult. Tőlük érdeklődött: "Mit tanácsoltok, milyen választ adjunk ennek a népnek,
amely így szólt hozzám: Tedd könnyebbé az igát, amelyet apád rakott ránk?!" (1Kir
12:9). A fiatalok azt javasolták, bánjon keményen alattvalóival, és értesse meg velük,
hogy uralkodásába már kezdettől nem tűr beleavatkozást személyes kívánságukkal.
Roboámot elkápráztatta az a kilátás, hogy a legfőbb hatalmat gyakorolhatja.
Elhatározta, hogy semmibe veszi birodalma öregeinek tanácsát, és a fiatalabbakat
teszi tanácsosaivá. Így történt, hogy a kitűzött napon, amikor "elment Jeroboám az
egész néppel Roboámhoz", hogy meghallgassa, milyen irányvonalat akar követni,

40
Ellen G. White Próféták és Királyok

Roboám "...keményen válaszolt a népnek... így szólt hozzájuk: Apám nehéz igát
rakott rátok, én még nehezebbé teszem igátokat. Apám ostorral tanított fegyelemre
benneteket, én pedig szeges korbáccsal foglak megtanítani" (1Kir 12:12-14).
Ha Roboám és tapasztalatlan tanácsadói megértették volna Isten szándékát
Izráellel, meghallgatták volna a népet, amikor határozott reformokat kért a
kormányzásban. De a sikemi találkozáskor nem éltek a lehetőséggel, és az okokból
nem következtettek az okozatra.
Ezért soha többé nem tudták befolyásukat a nép nagy tömegén érvényesíteni.
Kinyilvánított elhatározásuk - hogy állandósítják és megnövelik a Salamon uralkodása
alatt elkezdődött elnyomást - éles ellentétben állt Isten Izráellel való tervével. Ez
bőséges alkalmat kínált a népnek arra, hogy kétségbe vonja indítékaik őszinteségét.
Amikor a király és választott tanácsadói ilyen oktalan és kegyetlen módon akartak
hatalmat gyakorolni, a ranggal és tekintéllyel hivalkodtak.
Az Úr nem engedte, hogy Roboám megvalósítsa ismertetett célkitűzéseit. A
törzsekben sok ezer embert felháborított Salamon zsarnoki intézkedése, és most úgy
érezték, fel kell lázadniuk Dávid háza ellen. "Amikor látta az egész Izráel, hogy a
király nem hallgat rájuk, így válaszoltak a királynak: Mi közünk nekünk Dávidhoz?
Nincs közösségünk Isai fiával! Térj sátraidba, Izráel, törődj, Dávid, a magad házával!
Izráel tehát hazament" (1Kir 12:16).
A meghasonlás, amelyet Roboám meggondolatlan szavai támasztottak,
helyrehozhatatlannak bizonyult. Izráel kettészakadt. Júda és Benjámin törzséből
tevődött össze Júda déli birodalma, amelyen Roboám uralkodott. A tíz északi törzs
pedig Jeroboám uralkodásával külön kormányzatot alakított. Az utóbbi Izráelként lett
ismert. Így teljesedett a próféta jövendölése, amit az ország kettészakadásáról
mondott. "...az Úr rendelte így..." (1Kir 12:15).
Amikor Roboám látta, hogy a tíz törzs nem hajlandó meghódolni előtte,
tettekre szánta magát. Országának egyik tekintélyes embere, az adószedő Adorám
útján próbálta maga mellé állítani őket. A békekövetet azonban "megkövezé... az
egész Izráel, és meghalt". Eljárásuk tanúskodott Roboámmal szembeni érzéseikről. A
lázadás hevességétől megrémülve "Roboám pedig Izráel fiai közül csak azoknak
maradt a királya, akik Júda városaiban laktak" (1Kir 12:17).
Jeruzsálemben "...összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét,
száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és
visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. De így szólt az Isten igéje
Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda
királyának, és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: Így szól az
Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza
mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az
Úr szava szerint" (1Kir 12:21-24).

41
Ellen G. White Próféták és Királyok

Roboám három évig igyekezett hasznosítani uralkodása elején szerzett
szomorú tapasztalatait. Törekvését siker koronázta. "...egyes városokat
erődítményekké épített ki Júdában", és "megerősítette az erődítményeket, és
parancsnokokat helyezett oda, ellátta élelem-, olaj-, és borraktárakkal".
Gondoskodott arról, hogy ezek a megerősített városok "rendkívül" erősek legyenek
(2Krón 11:5, 11). A fellendülés titka azonban, amelyet Júda Roboám uralkodásának
első éveiben tapasztalt, nem ezekben az intézkedésekben rejlett. Júda és Benjámin
törzse azért jutott előnyös helyzetbe, mert Istent legfőbb uralkodójuknak ismerte el.
Az északi törzsekből sok istenfélő ember csatlakozott hozzájuk. "...Izráel valamennyi
törzséből azok is, akiket szívük arra indított, hogy keressék Izráel Istenét, az Urat, és
áldozzanak őseik Istenének, az Úrnak. Ezek erősítették Júda országát, támogatták
Roboámot, Salamon fiát három évig, mert csak három évig jártak Dávid és Salamon
útján" (2Krón 11:16-17).
Ennek az eljárásnak folytatásával Roboám nagymértékben helyrehozhatta
volna a múlt hibáit, és a nép újra bízott volna abban, hogy képes józanul uralkodni.
De az ihletett író Salamon utódjának szomorú krónikájáról számol be. Roboám nem
tett erőfeszítéseket arra, hogy nagy befolyásával Jahve iránti hűségre késztesse a
népet. Természeténél fogva önfejű, öntelt, makacs volt, és hajlott a
bálványimádására. Ennek ellenére erős jellemű, rendíthetetlen hitű, Isten kívánságát
teljesítő emberré fejlődhetett volna, ha bizalmát teljesen Belé veti. De amint múlt az
idő, a király a tisztségével járó befolyásában és a megerősített erődökben bízott.
Lassanként engedett öröklött gyengeségének, míg végül befolyását teljesen a
bálványimádás mellett vetette latba. "Amikor Roboám királysága megszilárdult és
megerősödött, elhagyta az Úr törvényét, és vele együtt egész Izráel" (2Krón 12:1).
Mily sokatmondó, szomorú szavak ezek: "És vele együtt egész Izráel"! A nép,
amelyet Isten a környező népek világosságául választott ki, elfordult ereje forrásától,
és igyekezett a körülötte élő népekhez hasonlítani. Roboám példája, éppúgy mint
Salamoné, sok embert tévútra vitt. Többé-kevésbé ma is így van ez mindenkivel, aki
belemerül a gonoszságba. Bűneinek befolyása nem korlátozódik csupán őrá. Egy
ember sem él önmagának, és gonoszsága miatt senki sem egymagában pusztul el.
Az ember élete vagy világosság, amely beragyogja és felvidítja mások életútját; vagy
sivár sötétség, amely kétségbe ejt és pusztulást okoz. Vagy felfelé, a boldogság és
halhatatlanság felé vezetünk másokat, vagy lefelé, ahol fájdalom és örök halál vár
rájuk. Ha tetteinkkel a körülöttünk élők gonoszságát fokozzuk vagy tettre sarkalljuk,
osztozunk bűneikben.
Isten nem hagyta büntetés nélkül Júda uralkodóinak hitehagyását. "Roboám
király ötödik évében fölvonult Sisák Egyiptom királya Jeruzsálem ellen, mert hűtlenné
váltak az Úrhoz. Ezerkétszáz harci kocsi, hatvanezer lovas, megszámlálhatatlan líbiai,
szukki és kúsi hadnép jött vele Egyiptomból. Elfoglalta Júda megerősített városait, és
Jeruzsálem alá érkezett.

42
Ellen G. White Próféták és Királyok

Akkor Semajá próféta odament Roboámhoz és Júda vezéreihez, akik
Jeruzsálembe gyűltek Sisák elől, és ezt mondta nekik: Ezt mondja az Úr: Ti
elhagytatok engem, azért én Sisák kezébe adlak benneteket" (2Krón 12:2-5).
A nép még nem jutott olyan messzire a hitehagyásban, hogy semmibe vegye
Isten büntető ítéletét. Sisák támadása miatt elszenvedett veszteségben felismerték
Isten kezét, és egy ideig megalázták magukat. "Igaz az Úr" - vallották.
"Amikor látta az Úr, hogy megalázták magukat, akkor így szólt az Úr igéje
Semajához: Megalázták magukat, nem pusztítom el őket, hanem rövidesen
szabadulást adok nékik, és nem zúdul haragom Jeruzsálemre Sisák által. De azért
szolgái lesznek, és megtudják, hogy mit jelent nekem szolgálni, és mit jelent földi
királyságokat szolgálni!
Sisák, Egyiptom királya tehát felvonult Jeruzsálem ellen, és elvitte az Úr
templomának a kincseit meg a királyi palota kincseit; mindent elvitt. Még a kerek
aranypajzsokat is elvitte, amelyeket Salamon csináltatott. Ezek helyett rézpajzsokat
csináltatott Roboám király, és azoknak a testőröknek a parancsnokaira bízta, akik a
királyi palota bejáratát őrizték. ...Amikor Roboám megalázta magát, elfordult róla az
Úr haragja. Nem volt ok a teljes pusztulásra, hiszen Júdában is volt valami jó" (2Krón
12:6-12).
Mihelyt azonban a baj elmúlt, és a népnek újra jól ment dolga, sokan
elfeledkeztek arról, amitől féltek, és újra visszatértek a bálványimádáshoz. Közöttük
volt maga Roboám király is. A csapás súlya alatt ugyan megalázkodott, de nem tette
ezt a megpróbáltatást élete igazi fordulópontjává. Elfelejtette a leckét, amire Isten
meg akarta tanítani, és visszasüllyedt azokba a bűnökbe, amelyek előzőleg Isten
büntető ítéleteit hozták a népre. Néhány dicstelen év után, amelyek alatt a király
"gonoszságot cselekedett, mert nem kereste állhatatos szívvel az Urat... Roboám
pihenni tért őseihez, és eltemették Dávid városában. Fia, Abijja lett utána a király"
(2Krón 12:14, 16).
Roboám uralkodása kezdetén a birodalom kettészakadásával Izráel dicsősége
hanyatlani kezdett, és azt soha többé nem kapta vissza a maga teljességében. A
következő századok során időnként széles látókörű, erkölcsileg értékes emberek ültek
Dávid trónjára. Ezeknek a királyoknak uralkodása alatt a Júda népére áradt áldás a
környező népekre is kiterjedt. Jahve nevét időnként minden hamis isten fölé emelték,
és törvényét tisztelték. Időről időre nagyszerű próféták támadtak, hogy erősítsék az
uralkodók kezét és további hűségre biztassák a népet. De a gonoszság magvait,
amelyek Roboám trónra lépésekor már kikeltek, soha többé nem lehetett gyökerestől
kitépni. Az a nép, amelynek Isten egykor kedvezett, időnként olyan mélyre süllyedt,
hogy közmondásossá vált a pogányok között.
A bálványimádó szokások felé hajlók romlottsága ellenére az irgalmas Isten
minden lehetőt megtett, hogy a kettéoszlott birodalmat megmentse a teljes

43
Ellen G. White Próféták és Királyok

romlástól. Amint múltak az évek, és úgy tűnt, hogy a sátáni erőktől befolyásolt
emberek elgondolásai végképp meghiúsítják Isten Izráellel való szándékát, az Úr a
választott nép fogsága és helyreállítása által újra megmutatta, hogy javukat akarja.
Az ország kettészakadásával elkezdődött az a csodálatos történet, amelyben
megmutatkozott Isten türelme és szerető könyörülete. Öröklött és szerzett gonosz
hajlamaik miatt a szenvedések tűzpróbáján vezetett át útjuk. Akiket Isten különleges
és jó cselekedetekre igyekvő népévé akart tisztítani, azokkal a próba végül
elismertette:
"Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy te, s hatalmad által nagy a te neved.
Ki ne félne téged, népek királya? ...Nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között
egyetlen országban sem... De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király!" (Jer
10:6-7, 10).
A bálványimádóknak meg kellett tanulniuk, hogy a hamis istenek képtelenek
felemelni és üdvözíteni. "...az istenek kivesznek a földről és az ég alól. Nem ők
alkották az eget és a földet" (Jer 10:11). Az ember csak akkor talál nyugalmat és
békét, ha engedelmeskedik az élő Istennek, a mindenség Teremtőjének és Urának.
Izráel és Júda büntetéssel fegyelmezett és bűnbánó népének - amely
egyakarattal újította meg szövetségét Jahvéval, a seregek Urával, atyáik Istenével -
végül ki kellett mondania:
"Az Úr ereje alkotta a földet,
az ő bölcsessége szilárdította meg a világot,
az ő értelme feszítette ki az eget.
Mennydörgő szavára
víztömeg támad az égen,
felhőt hoz fel a föld széléről;
villámokat alkot az esőhöz,
és szelet bocsát ki kamráiból.
Megáll a tudománya
minden embernek,
szégyent vall bálványával
minden ötvös,
mert csalódik öntvényében:
nincsen abban lélek!
Hitvány és nevetséges dolgok azok,
semmivé lesznek a megtorlás idején.
De nem ilyen Jákób osztályrésze,
mert Ő a mindenség formálója,
Izráel törzse pedig az ő tulajdona:
Seregek Ura a neve" (Jer 10:12-16).

44
Ellen G. White Próféták és Királyok

7. Jeroboám

Jeroboám, Salamon egykori szolgája - akit a Dávid háza ellen fellázadt tíz
izráeli törzs ültetett trónra - helyzeténél fogva bölcs reformokat hozhatott volna mind
polgári, mind vallási vonatkozásban. Salamon uralkodása idején tehetségesnek és
józan ítélőképességűnek mutatkozott. Hűséges szolgálata alatt szerzett ismeretei
alkalmassá tették megfontolt uralkodásra. Jeroboám azonban nem Istenre
támaszkodott.
Jeroboám a legjobban attól félt, hogy a Dávid trónján ülő uralkodók majd
egyszer a maguk oldalára állítják alattvalóit. Úgy okoskodott, ha a tíz törzs gyakran
ellátogathat a zsidó állam ősi székhelyére - ahol a templomi szolgálatok továbbra is
úgy folytak, mint Salamon uralkodása éveiben -, sokan hajlandók lesznek a
Jeruzsálemben összpontosuló kormányzatnak tett hűségfogadalmuk megújítására.
Miután megbeszélést folytatott tanácsadóival, elhatározta, hogy vakmerő lépéssel,
amennyire lehet, csökkenti az uralkodása elleni lázadás lehetőségét. Ezért két
istentiszteleti központot állított fel újonnan alakult birodalmának határain belül: az
egyiket Bételben, a másikat Dánban. A tíz törzset pedig felszólította, hogy Jeruzsálem
helyett ezeken a helyeken gyűljön össze istentiszteletre.
Az áthelyezés intézése közben Jeroboámnak arra is volt gondja, hogy a
láthatatlan Isten jelenlétét valamilyen látható ábrázolással szimbolizálva hasson a
zsidók képzeletére. Csináltatott két aranyborjút, és ezeket a kijelölt istentiszteleti
központok szentélyében helyezték el. Az istenség ábrázolásával azonban Jeroboám
áthágta Jahve világos parancsát: "Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot... Ne
imádd és ne tiszteld azokat" (2Móz 20:4-5).
Jeroboám annyira szerette volna a tíz törzset távol tartani Jeruzsálemtől, hogy
szem elől tévesztette tervének alapvető gyengeségét. Nem gondolta meg, milyen
nagy veszélynek teszi ki Izráelt, ha elébük állítja az istenséget szimbolizáló bálványt,
amelyet őseik jól ismertek az egyiptomi szolgaság századaiban. Amikor Jeroboám
nem sokkal ez előtt Egyiptomban tartózkodott, megtanulhatta volna, mily ostoba
dolog ilyen pogány ábrázolásokat a nép elé helyezni. Szándéka, hogy a nép
felhagyjon a szent város évenkénti meglátogatásával, erre az oktalan intézkedésre
késztette. "Eleget jártatok már Jeruzsálembe! - hangoztatta -. Itt vannak isteneid, ó
Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból" (1Kir 12:28). Tehát arra biztatta őket, hogy
hajoljanak meg az arany bálványok előtt, és fogadjanak el idegen istentiszteleti
formákat.
A király megpróbálta rávenni a birodalmában élő lévitákat, hogy teljesítsenek
papi szolgálatot az újonnan emelt bételi és dáni szentélyekben. De próbálkozása nem
járt sikerrel, ezért kénytelen volt "a nép köréből" papokká emelni férfiakat (1Kir
12:31). Sok hűséges zsidó - köztük számos lévita - megrémülve a kilátásoktól,
Jeruzsálembe menekült, ahol a menny kívánalmai szerint tarthattak istentiszteletet.

45
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján, a
Júdában tartott ünnepnek megfelelően, és áldozott az oltáron. Ugyanígy járt el
Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket készíttetett. Bételben is
papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket berendezett" (1Kir 12:32).
A király merészen szembeszegült Istennel. Félretette rendelkezéseit. Vakmerő
intézkedése nem maradhatott dorgálás nélkül. Éppen tömjént égetett a Bételben
emelt idegen oltár felavatásakor, amikor megjelent előtte az Isten embere Júdából.
Isten azért küldte, hogy ítéletet mondjon a királyra, amiért új istentiszteleti formát
akart bevezetni. A próféta "ezt hirdette az Úr parancsára az oltárnál: Oltár! Oltár! Így
szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd
föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi
csontokat fognak elégetni rajtad!
Még azon a napon csodát is tett, és ezt mondta: Ez a csoda annak a
bizonyítéka, hogy az Úr szólott: Íme, ez az oltár meghasad és kiömlik a rajta levő
hamu." "Az oltár pedig meghasadt, és kiömlött a hamu az oltárról. Ez volt az a csoda,
amelyet az Isten embere tett az Úr parancsára" (1Kir 13:2-3, 5).
Jeroboám ezt látva Istennel szembeni daccal telt el. Megpróbálta elhallgattatni
az üzenet közvetítőjét. Dühösen "kinyújtotta a kezét... az oltár mellől", és ezt
kiáltotta: "Fogjátok el őt!" Meggondolatlan tettét gyors megrovás követte. Jahve
követe ellen kinyújtott keze azonnal tehetetlenné vált, "megbénult". Nem tudta
visszahúzni.
A király rémülten könyörgött a prófétának, hogy járjon közbe érdekében
Istennél. "Engeszteld ki Istenedet, az Urat, és imádkozzál értem, hogy
visszahúzhassam a kezem! És Isten embere kiengesztelte az Urat, a király pedig
vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt volt" (1Kir 13:4, 6).
Jeroboám hiába próbálta az idegen oltár felavatását ünnepélyessé és
tiszteletet ébresztővé tenni, amivel Jahve jeruzsálemi templomában folyó
istentiszteletet akarta lebecsülni. A próféta üzenete bűnbánatra és gonosz
szándékának felhagyására kellett volna késztesse Izráel királyát, hogy ne térítse el a
népet az igaz Isten tiszteletétől! Jeroboám azonban megkeményítette szívét, és a
maga választotta út mellett döntött.
A bételi ünnepség idején a zsidók szíve még nem volt egészen kemény. Sokan
fogékonyak voltak a Szentlélek befolyása iránt. Mielőtt túl késő lenne, az Úr meg
akarta állítani azokat, akik hitehagyásukban gyorsan távolodtak tőle. Elküldte
követét, hogy szakítsa meg a bálványozó cselekményt, és tárja fel a király és a nép
előtt, hová vezet a hitehagyás! Az oltár széthasadása jelezte, hogy Isten haragszik az
Izráelben véghezvitt utálatosság miatt.
Az Úr menteni akar, nem pusztítani. Örül a bűnösök megmentésének.
"Életemre mondom - így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember

46
Ellen G. White Próféták és Királyok

halálát..." (Ez 33:11). Intéssel és kérleléssel szólítja az önfejűt, hogy hagyjon fel
gonoszságával, forduljon Istenhez, és éljen! Szent bátorsággal ruházza fel követeit,
hogy hallgatóikat megfélemlítsék és bűnbánatra indítsák. Milyen keményen dorgálta
meg Isten embere a királyt! Szükség volt erre a határozottságra. Más módon nem
lehetett a gonoszságot megfeddeni. Az Úr bátorságot adott szolgájának, hogy
maradandó benyomást keltsen hallgatóiban. Az Úr követeinek sosem szabad
emberektől félniük, hanem rendíthetetlenül ki kell állniuk az igazságért. Ameddig
bizalmukat Istenbe helyezik, nem kell félniük. Aki megbízatást ad nekik, oltalmazó
gondviseléséről is biztosítja őket.
A próféta - miután átadta üzenetét - elindult, hogy visszatérjen Júdába, de
Jeroboám így szólt hozzá: "Jöjj velem haza, egyél valamit, és ajándékot adok
neked... Ha a palotád felét nekem adod, akkor sem megyek el veled; én ezen a
helyen nem eszem kenyeret, és nem iszom vizet. Mert ilyen parancsot adott nekem
az Úr: Ne egyél kenyeret, ne igyál vizet, és ne azon az úton térj vissza, amelyen
mentél!" (1Kir 13:7-9)
Jó lett volna, ha a próféta kitart szándéka mellett, és késedelem nélkül
visszatér Júdeába. Amikor a másik úton hazafelé ment, utolérte egy öregember, aki
prófétának mondta magát, de félrevezette Isten emberét. Így szólt: "Én is olyan
próféta vagyok, mint te, és egy angyal így szólt hozzám az Úr parancsára: Hozd
vissza őt magaddal a házadhoz, hogy kenyeret egyék, és vizet igyék." Újra meg újra
elmondta ezt a hazugságot; és addig hívta Isten emberét, amíg rávette a
visszatérésre.
Mivel az igaz próféta letért a kötelesség útjáról, és ellenkező irányba indult,
Isten megengedte, hogy vétkéért bűnhődjék. Mialatt ő és az, aki Bételbe visszahívta,
együtt ültek az asztalnál, a Mindenható ihlette a hamis prófétát "...és így kiáltott az
Isten emberének, aki Júdából jött: Így szól az Úr: Mivel ellene szegültél az Úr
szavának, és nem tartottad meg azt a parancsot, amelyet Istened, az Úr adott
neked... ezért holttested nem jut őseid sírjába!" (1Kir 13:18-22)
A megjövendölt végzet nemsokára szó szerint beteljesedett. "Miután evett és
ivott, fölnyergelték a szamarát... És elment, de az úton egy oroszlán talált rá, és
megölte. Holtteste ott hevert az úton, mellette állt a szamár, de az oroszlán is a
holtteste mellett állt. Az arra járó emberek meglátták az úton heverő holttestet meg
az oroszlánt is, amint a holttest mellett állt. Bementek a városba, ahol az öreg
próféta lakott, és elbeszélték ezt. Amikor meghallotta ezt az öreg próféta, aki
visszahozta az útról, így szólt: Az Isten embere ez. Ellene szegült az Úr szavának..."
(1Kir 13:23-26).
A hűtlen szolgát ért büntetés is bizonyította, hogy igaz az oltárról mondott
prófécia. Ha a próféta - miután megszegte Isten parancsát - minden baj nélkül
elmehetett volna, a király ezt saját engedetlensége igazolására használta volna fel.
Az oltár széthasadásában, karja megbénulásában és a Jahve határozott parancsát

47
Ellen G. White Próféták és Királyok

megszegő próféta rettenetes sorsában Jeroboámnak látnia kellett volna a megsértett
Isten gyorsan megmutatkozó haragját. Az ítéletsorozat bűne elhagyására kellett
volna intse. Jeroboám azonban nem érzett semmi bűnbánatot, "...hanem továbbra is
rendelt papokat a nép köréből az áldozóhalmokra, és akinek ez tetszett, azt
beiktatta, hogy az áldozóhalmok papja legyen." Tehát nemcsak ő maga vétkezett
súlyosan, hanem "Izráelt is vétekbe vitte". "Ez a dolog volt Jeroboám házának a
vétke, emiatt irtották ki a föld színéről és emiatt semmisítették meg" (1Kir 13:33-34;
14:16).
Jeroboám huszonkét évig tartó zűrzavaros uralkodása végén Abijjával,
Roboám utódjával vívott küzdelemben végzetes vereséget szenvedett. "Nem is tudta
többé Jeroboám összeszedni az erejét Abijja idejében. Az Úr megverte őt, és
meghalt" (2Krón 13:20).
Jeroboám uralkodása alatt elkezdődött hitehagyás egyre erősödött, míg végül
Izráel országának teljes összeomlását okozta. Még Jeroboám halála előtt ezt mondta
Ahijjá, az idős silói próféta, aki hosszú évekkel előbb megjövendölte Jeroboám trónra
jutását: "Megveri az Úr Izráelt, és ingadozni fog, mint a nád a vízben. Kitépi majd
Izráelt ebből a jó földből, amelyet őseiknek adott, és elszórja őket az Eufráteszen
túlra, mivel bálványoszlopokat csináltak az Úr bosszantására. És kiszolgáltatja Izráelt
a vétkek miatt, amelyeket Jeroboám elkövetett, és amelyekkel Izráelt is vétekbe
vitte" (1Kir 14:15-16).
Az Úr azonban nem mondott le addig Izráelről, amíg minden lehetőt meg nem
tett, hogy újra hűségre bírja. A hosszú, sötét évek alatt, amikor egyik uralkodó a
másik után vakmerően egyre mélyebb bálványimádásba sodorta Izráelt, Isten egyik
üzenetet a másik után küldte bűneibe visszaeső népének. Prófétái által megadott
minden lehetőséget arra, hogy feltartóztassák a hitehagyás áradatát és
visszatérjenek hozzá. A birodalom kettészakadását követő években élt és
munkálkodott Illés és Elizeus. Az ország hallotta Hóseás, Ámos és Abdiás meleg
szeretettel áthatott kérlelését is. Isten sohasem hagyta Izráelt bűntől megmentő
hatalmát hirdető nemes szívű tanúbizonyságok nélkül. Néhányan még a legsötétebb
órákban is hűségesek maradtak mennyei Urukhoz, és a szent Isten előtt
feddhetetlenül éltek a bálványimádás közepette. Ezek a hűségesek a szent
maradékhoz tartoztak, amely által Jahve örökkévaló terve megvalósul.

8. A nemzeti hitehagyás

Jeroboám halálától Illés Akháb előtti megjelenéséig Izráel népe egyre
hanyatlott lelkileg. Uralkodói nem félték Jahvét, és idegen istentiszteleti formák
tartására vették rá a népet. Többségük nagyon hamar szem elől tévesztette az élő
Isten szolgálatát és sok bálványimádó szokást vett át.
Nádáb, Jeroboám fia, csak néhány hónapig ült Izráel trónján. Gonosz
uralmának hirtelen véget vetett egyik hadvezére, Baása által vezetett összeesküvés.

48
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ő akarta átvenni az uralmat. Nádábot és minden rokonát, akik követhették volna a
trónon, megölték "az Úr szava szerint, amelyet megmondott szolgája, a silói Ahijjá
által. Jeroboám vétkei miatt történt ez, aki vétkezett, és Izráelt is vétekbe vitte..."
(1Kir 15:29-30).
Így pusztult el Jeroboám családja. Az általa bevezetett bálványimádás a
menny megtorló ítéletét hozta a vétkesekre. Ennek ellenére az utána következő
uralkodók - Baása, Ela, Zimri és Omri - majdnem negyven évig jártak a gonoszság
végzetes útján.
Amíg Izráelben a hitehagyás tartott, Júdában jórészt Asa uralkodott. Hosszú
évekig "Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az Úr. Eltávolította az
idegen oltárokat és az áldozóhalmokat, összetörte a szent oszlopokat és kivágta a
szent fákat. A júdaiaknak pedig megparancsolta, hogy őseik Istenét, az Urat
keressék, és teljesítsék a törvényt és a parancsolatokat. Eltávolította Júda összes
városából az áldozóhalmokat és a tömjénező oltárokat, és uralkodása alatt béke volt
az országban. Épített Júdában megerősített városokat, mert béke volt az országban.
Nem viseltek ellene háborút azokban az években, mert nyugalmat adott neki az Úr"
(2Krón 14:1-5).
Asa hitének kemény próbája volt az, amikor "az etióp Zerah milliós haderővel
és háromszáz harci kocsival" (2Krón 14:8) betört az országba. Ebben a válságos
helyzetben Asa nem Júda "megerősített" városaiban bízott, amelyeket "várfallal,
tornyokkal, kapukkal, zárakkal" épített, sem az "erős vitézek"-ben, a gondosan
kiképzett hadseregben (2Krón 14:6-7). A király bizalma a seregek Urában volt, akinek
nevében csodálatos szabadulások történtek a régi Izráel életében. Csatasorba
állította hadseregét, és Isten segítségét kérte.
Az ellenséges seregek szemtől szemben álltak egymással. Próbatétel és
megpróbáltatás ideje volt ez azok számára, akik az Urat szolgálták. Vajon
bevallották-e minden bűnüket? Júda emberei bíznak-e teljesen Isten szabadító
hatalmában? Ilyen gondolatok foglalkoztatták a vezetőket. Emberileg nézve várható
volt, hogy a hatalmas egyiptomi sereg elsöpör mindent maga előtt. A békesség
idején azonban Asa nem a saját szórakozását és kedvteléseit kereste. Készült a
válságos helyzetekre. Küzdelemre edzett hadserege volt. Igyekezett népét úgy
vezetni, hogy Istennel békességben legyen. És most, bár hadereje kisebb volt az
ellenségénél, nem gyengült meg hite abban, akibe bizalmát helyezte.
A király a jólét idején az Urat kereste, ezért most, a viszontagságos napokban
támaszkodhatott rá. Könyörgéséből kitűnik, hogy nem volt ismeretlen előtte Isten
csodálatos hatalma. "Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal
szemben! - esedezett -. Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád
támaszkodunk, és a te nevedben jöttünk ez ellen a tömeg ellen! Uram, te vagy a mi
Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!" (2Krón 14:10)

49
Ellen G. White Próféták és Királyok

Asa imáját minden hívő keresztény imádkozhatja. Mi is harcot vívunk, de "nem
test és vér ellen", hanem "erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a
gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak" (Ef 6:12). Az élet
harcában találkozunk az igazság ellen felsorakozó gonosz erőkkel. Reménységünk
nem emberben, hanem az élő Istenben van. Teljes hittel és bizonyossággal
számíthatunk arra, hogy Isten egyesíti hatalmát az emberi eszközök igyekezetével
neve dicsőségére. Igazságának fegyverzetében győzhetünk minden ellenségen.
Isten különösképpen megjutalmazta Asa király hitét. "Megverte az Úr az
etiópokat Ászá és Júda előtt. Megfutamodtak az etiópok, Ászá és hadinépe egészen
Gerárig üldözte őket. Elhulltak az etiópok, senki sem maradt életben közülük, mert
összetörtek az Úr előtt és serege előtt" (2Krón 14:11-12).
Amikor Júda és Benjámin győztes serege visszatért Jeruzsálembe, "Isten lelke
szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára, kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám,
Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha
keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket. ...Ti azonban
legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!" (2Krón
15:1-2, 7)
E szavak nagyon felbátorították Asát, és újabb reformációt kezdett Júdában.
"...eltávolította az utálatos bálványokat Júda és Benjámin egész földjéről, meg
azokból a városokból, amelyeket elfoglalt Efraim hegyvidékén. Ezután megújította az
Úr oltárát, amely az Úr csarnoka előtt volt.
Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé
és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá
Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az Úr. Összegyűltek tehát
Jeruzsálemben, Ászá uralkodása tizenötödik évében, a harmadik hónapban, és
áldoztak az Úrnak azon a napon az odavitt zsákmányból hétszáz marhát és hétezer
juhot. Majd szövetségre léptek, hogy őseik Istenét, az Urat keresik teljes szívvel és
teljes lélekkel; ....és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől"
(2Krón 15:8-12, 15).
Asa hűséges szolgálatának hosszú történetét elcsúfította néhány hibája,
melyeket akkor követett el, amikor nem helyezte bizalmát teljesen Istenbe. Egy
alkalommal, amikor Izráel királya behatolt Júda országába és elfoglalta Rámát, a
Jeruzsálemtől csupán 8 km-re levő erődített várost, Asa Benhadáddal, Szíria
királyával szövetségre lépve keresett szabadulást. Mulasztását - mivel a szükség
idején nem egyedül Istenben bízott - Hanáni, a próféta, szigorúan megfeddte. Ezzel
az üzenettel jelent meg Asa előtt:
"Mivel Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra, ezért
csúszott ki a kezedből Arám királyának a hadserege. Nem volt-e az etiópoknak és
líbiaiaknak roppant hadereje, igen sok harci kocsija és lovasa? Mégis kezedbe adta

50
Ellen G. White Próféták és Királyok

őket az Úr, mivel rá támaszkodtál. Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő
megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. Ostobán viselkedtél ebben a
dologban, és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed" (2Krón 16:7-9).
"Uralkodása harminckilencedik évében megbetegedett Ászának a lába, és
betegsége egyre súlyosbodott. De betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem
az orvosokhoz" (2Krón 16:12). A király, uralkodásának negyvenegyedik
esztendejében meghalt, és fia, Josafát követte a trónon.
Asa halála előtt két évvel Izráel országában Akháb kezdett uralkodni.
Uralkodását kezdettől fogva különös és iszonyú hitehagyás jellemezte. Atyja, Omri,
Samaria alapítója "azt tette, amit rossznak lát az Úr, rosszabb volt minden elődjénél"
(1Kir 16:25); de Akháb bűnei még nagyobbak voltak. "...még inkább bosszantotta
tetteivel Aháb az Urat, Izráel Istenét, mint Izráel valamennyi királya őelőtte."
"...folytatta Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit..." (1Kir 16:33, 31). Nem érte be
azzal, hogy a Bételben és Dánban végzett vallási szertartások követésére biztatta a
népet, hanem vakmerően belevitte a legmélyebb pogányságba, Baál imádásáért
félretette Jahve tiszteletét.
Akháb "feleségül vette Jezábelt, szidóniak királyának, Etbaalnak" Baál
főpapjának "a leányát, és a Baalt kezdte tisztelni és imádni. Oltárt is állított a Baalnak
a Samáriában épített Baaltemplomban" (1Kir 16:31-32).
Nemcsak a fővárosban vezette be a Baál imádatát, hanem Jézabel irányítása
mellett pogány oltárokat emelt sok "áldozó halmon", ahol a környező ligetek
rejtekében a papok és mások is kapcsolatot tartva a bálványimádással,
érvényesítették átkos befolyásukat, míg majdnem az egész Izráel Baált követte.
"Nem volt senki más olyan, aki annyira ráadta volna magát annak a cselekvésére,
amit rossznak lát az Úr, mint Aháb, mert félrevezette a felesége, Jezábel. Igen
utálatos dolgokat művelt, követte a bálványokat egészen úgy, ahogyan az emóriak
tették, akiket kiűzött az Úr Izráel fiai elől" (1Kir 21:25-26).
Akháb erkölcsileg gyenge, befolyásolható ember volt. A bálványimádó,
határozott, ellentmondást nem tűrő asszonnyal kötött házassága végzetes
következményekkel járt mind maga, mind a nemzet számára. Az elvtelen Akháb
jellemét, aki tetteit nem szabta magas normákhoz, Jézabel a maga határozottságával
könnyen tudta alakítani. Az önző Akháb nem tudta értékelni Isten Izráel iránti
jótéteményeit, sem pedig megítélni, hogy néki, mint a választott nép őrének és
vezetőjének milyen kötelességei vannak.
Akháb uralkodásának átkos hatására Izráel messze került az élő
Istentől, és rossz útra tért. Hosszú éveken át egyre kevésbé tisztelték és félték
Istent. Most pedig úgy tűnt, senki sem meri kockáztatni életét, hogy nyíltan
szembeszálljon az általános istenkáromlással.

51
Ellen G. White Próféták és Királyok

A hitehagyás sötét árnya borult az egész országra. Mindenütt Baál és Astoret
bálványokat lehetett látni. Szaporodtak a bálványtemplomok és a felszentelt ligetek,
ahol az emberi kéz alkotásait imádták. A levegőt beszennyezte a hamis isteneknek
bemutatott áldozatok füstje. Hegy és völgy visszhangzott a pogány papság részeg
kiabálásától, akik a napnak, a holdnak és a csillagoknak áldoztak.
Jézabel és szentségtelen papjai befolyásukkal arra tanították a népet, hogy a
felállított bálványok istenek, akiknek titokzatos hatalmuk van a föld, a tűz és a víz
alkotóelemei felett. A menny minden ajándékát - a sebes folyású patakokat, az élő
vízfolyásokat, a könnyű harmatot, a záport, amelyek felüdítik a földet, és nyomukban
gazdagon terem a rét - a minden jó és tökéletes ajándék adója helyett Baál és
Astoret kegyeinek tulajdonították. Az emberek elfelejtették, hogy a hegyek és a
völgyek, a folyók és a források az élő Isten kezében vannak, és Ő irányítja a napot,
az ég felhőit és minden természeti erőt.
Az Úr - hűséges követei által - ismételten figyelmeztette a hitehagyó királyt és
népét. De hiába hangzottak a feddő szavak. Az ihletett követek hiába bizonygatták,
hogy egyedül Jahvét nevezheti jogosan Izráel Istenének, hiába magasztalták a tőle
kapott törvényeket. A bálvány-istentisztelet káprázatos pompájától és elbűvölő
szertartásaitól lebilincselve, a nép követte királyának és udvarának példáját.
Átengedte magát az erkölcstelen szertartások mámorító, lealacsonyító élvezeteinek.
Elvakult oktalanságukban úgy döntöttek, elfordulnak Istentől és nem imádják Őt. Így
az a világosság, amelyet Isten irgalmasan adott nekik, sötétséggé vált. A színarany
elhomályosult.
Ó jaj! Elmúlt Izráel dicsősége! Isten választott népe eddig soha nem süllyedt
ilyen mélyre a hitehagyásban. A Baál próféták "négyszázötven"-en voltak, "Aserának
négyszáz prófétájá"-n (1Kir 18:19) kívül. Csak Isten csodatevő hatalma tudta
megőrizni a nemzetet a teljes pusztulástól. Izráel saját akaratából, önként szakadt el
Jahvétől. A könyörülő Isten azonban még mindig sóvárgott a bűnbe sodródottak
után, és elküldte hozzájuk leghatalmasabb prófétáját, aki által sokan visszatértek
atyáik Istenéhez

Az északi királyság prófétái
"Aki bölcs, belátja ezeket,
aki értelmes, az megérti.
Mert egyenesek az Úr útjai,
az igazak járnak rajtuk,
a vétkesek elbuknak rajtuk"
(Hós 14:10).

52
Ellen G. White Próféták és Királyok

9. A tisbei Illés

Akháb korában Jordántól keletre, Gileád hegyei között élt egy hívő, imádkozó
ember, akinek rettenthetetlen szolgálata által akarta Isten a hitehagyás gyors
terjedését megállítani Izráelben. A tisbei Illés minden neves várostól távol élt, nem
töltött be semmilyen magas állást, de azzal a biztos tudattal kezdte el a reá bízott
munkát, hogy Isten elkészíti előtte az utat, és gazdag eredményt ad neki. Szavából
hit és erő áradt. Egész életét a reformációs munkára szentelte. Beszéde kiáltó szó
volt a pusztában, amellyel a bűnt akarta feddni és a gonoszság áradatát
visszafordítani. A bűn ostorozójaként ment az emberekhez, de üzenete mégis Gileád
balzsamát kínálta a gyógyulásra vágyó bűnbeteg lelkeknek.
Illés szomorúan és felháborodva látta, hogy Izráel egyre mélyebbre süllyed a
hitehagyásban. Isten a múltban nagy dolgokat cselekedett népéért. Megszabadította
őket a szolgaságból, és "a pogányok országát adta nekik, ...hogy megtartsák
rendelkezéseit és megfogadják tanításait..." (Zsolt 105:44-45). Jahve áldást hozó
szándékáról azonban most majdnem elfeledkeztek. A hitetlenség acélfalként állt a
választott nép és erejének Forrása közé. Hegyi magányából Illés megrendülve
figyelte a hitehagyást. Gyötrődő lélekkel könyörgött Istenhez, hogy állítsa meg
gonosz útján az egykor kedvelt népet. Ha szükséges, látogassa meg ítéletével, hogy
a maga valóságában ismerjék fel a mennytől való elpártolásukat. Illés megtérésüket
szerette volna még mielőtt a gonoszságban oly messzire jutnak, hogy az Urat teljes
elpusztításukra ingerlik.
Isten meghallgatta Illés imáját. A sokszor elmondott kérlelések, tiltakozások,
dorgálások nem vezették megtérésre Izráelt. Eljött az idő, amikor Isten az ítélet
eszközeivel kellett, hogy hozzájuk szóljon. A baál-imádók azt állították, hogy az ég
kincsei - a harmat és eső - nem Jahvétól származnak, hanem a természetben
uralkodó erőktől; és hogy a föld a nap teremtő energiája által hozza gazdag
gyümölcsét.
Ezért Isten átka súlyosan nehezedett a megrontott országra. Izráel hitehagyó
törzseinek látniuk kellett, milyen hiábavaló dolog földi áldásokat várni a Baáltól.
Ameddig bűneiket megbánva nem térnek Istenhez, és nem ismerik el, hogy minden
áldás tőle jön, nem hull földjükre sem harmat, sem eső.
Illés kapta azt a feladatot, hogy adja át a menny ítéletét meghirdető üzenetet
Akhábnak. Nem igyekezett az Úr követe lenni; az Úr kereste meg. Mivel féltette az Úr
ügyének becsületét, nem tétovázott. Számított arra is, hogy a gonosz király
csakhamar életére tör. Mégis engedelmeskedett a mennyei felhívásnak. Azonnal
útnak indult. Éjjel-nappal ment, amíg Samáriába jutott. Nem kért bebocsátást a
palotába. Arra sem várt, hogy szabályszerűen bejelentsék. A próféták szokásos durva
öltözékében, észrevétlenül haladt el az őrök mellett, és egy kis ideig csak állt a
megdöbbent király előtt.

53
Ellen G. White Próféták és Királyok

Illés nem mentegette váratlan megjelenését. Izráel uralkodójánál nagyobb
valaki bízta meg, hogy szóljon. Kezét a menny felé emelve, ünnepélyesen hivatkozott
az élő Istenre, és határozottan kijelentette, hogy a magasságos Isten büntetése
nemsokára utoléri Izráelt. "Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a
szolgálatában állok hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső,
hanem csak az én szavamra."
Illést Isten csalhatatlan szavába vetett erős hite indította arra, hogy ezt az
üzenetet átadja. Ha nem bízott volna teljesen abban, akinek szolgált, soha nem
jelent volna meg Akháb előtt. Samáriába vezető útján Illés bővizű folyók, zöldellő
dombok és pompás erdők mellett haladt el. Úgy tűnt, hogy odáig nem jut el az
aszály. Minden, amin a szeme megpihent, szépségbe öltözött. A próféta talán azon
tűnődött, hogyan száradhatnak ki a szüntelen áramló folyók, hogyan égetheti ki az
aszály ezeket a dombokat és völgyeket. De nem adott helyet a hitetlenségnek.
Tökéletesen elhitte, hogy Isten megalázza a hitehagyó Izráelt, és a büntetés
megtérésre indítja. A menny kiadta a parancsot. Isten beszéde nem vallhat kudarcot.
Illés életét kockáztatva bátran teljesítette megbízatását.
A küszöbön álló ítélet meghirdetése úgy érintette a gonosz királyt, mint a
derült égből a villámcsapás. De még mielőtt Akháb magához tért volna
megdöbbenéséből és válaszolhatott volna, Illés eltűnt olyan hirtelen, ahogyan jött.
Nem várta meg az üzenet hatását. Az Úr előtte ment és egyengette útját. "Eredj el
innen, menj kelet felé - parancsolta a prófétának -, és rejtőzz el a Kerit-patak mellett,
a Jordántól keletre. A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam,
hogy gondoskodjanak ott rólad."

A király szorgalmasan tudakozódott a próféta után, de nem találta meg.
Jézabel királyné haragra gerjedt az üzenet miatt, amely bezárta a menny kincseit.
Időt nem veszítve tanácskozott Baál papjaival, akik vele együtt átkozták a prófétát és
dacoltak Jahve haragjával. Szerették volna megtalálni a csapás meghirdetőjét, de
csalódniuk kellett. A hitehagyás miatt kimondott ítéletet mások előtt titkolni sem
tudták. Az a hír, hogy Illés leleplezte Izráel bűneit és megjövendölte hamar
bekövetkezett büntetésüket, gyorsan elterjedt az egész országban. Egyesek félni
kezdtek, de általában gúnnyal fogadták a menny üzenetét és kinevették.
A próféta szavai azonnal teljesedtek. Akiknek először kedvük volt az elemi
csapás gondolatán gúnyolódni, azoknak nemsokára okuk volt komolyan
elgondolkozni. Néhány hónap múlva kiszáradt a föld, amelyet sem harmat, sem eső
nem öntözött. A növények elhervadtak. Amint múlt az idő, az emberemlékezet óta
szüntelenül hömpölygő folyók apadtak, a patakok pedig kiszáradtak. A népet vezetőik
mégis arra buzdították, hogy bízzanak Baál hatalmában. Ne törődjenek Illés üres
jóslatával! A papok még mindig azt bizonygatták, hogy az eső Baál hatalmának

54
Ellen G. White Próféták és Királyok

köszönhető. Ne féljetek Illés Istenétől! Ne reszkessetek szavától! - biztatták őket.
Baál meghozza az aratást a maga idejében, és gondoskodik emberről, állatról.
Istennek Akhábhoz küldött üzenete alkalmat adott Jézabelnek és papjainak,
valamint Baál és Asera minden követőjének arra, hogy próbára tegyék isteneik
hatalmát. Bizonyítsák be - ha tudják -, hogy nem igaz, amit Illés mond! A
bálványimádó papok százainak állításával szemben Illés próféciája egyedül állt. Ha a
próféta kinyilatkoztatása ellenére Baál mégis tud harmatot és esőt adni, ha a
folyókból továbbra is vizet hoz elő, s a növények virulnak, akkor imádja őt Izráel
királya, és a nép is mondja: isten ő!
Baál papjai elhatározták, hogy tévedésben tartják a népet. Továbbra is
áldozatokat mutattak be isteneiknek. Éjjel-nappal kérték őket, üdítsék fel a földet. A
papok megpróbálták drága áldozatokkal lecsillapítani isteneik haragját. Jó ügyhöz
méltó kitartással és buzgósággal járkáltak pogány oltáraik körül, és buzgón
imádkoztak esőért. A megítélt országban éjszakáról éjszakára széltében- hosszában
hangzott kiáltásuk és könyörgésük. De nem jelentek meg a felhők a nappali égen,
hogy eltakarják a nap égető sugarait. Sem harmat, sem eső nem üdítette fel a
szomjas földet. Jahve szava változatlanul megáll! Tehetnek Baál papjai mindent, amit
csak tudnak!
Elmúlt egy év, és nem esett eső. A föld tikkadt volt, mintha tűz perzselte
volna. A nap égető forrósága elpusztította azt a kevés növényt is, ami még
megmaradt. A folyók kiapadtak. Bőgő csordák és bégető nyájak meggyötörten
kószáltak ide-oda. Az egykor virágzó mezők, mint az izzó sivatagi homok, sivár
pusztasággá lettek. A bálványimádásra szentelt ligetekben nem volt levél; az erdő
csontvázakhoz hasonló fái nem adtak árnyékot. A levegő száraz és fojtó volt.
Porfelhők vakították az ember szemét, és szinte elállították a lélegzetét. Az egykor
virágzó városok és falvak a kesergés helyévé lettek. Az éhség és szomjúság iszonyú
halállal sújtotta az embert és az állatot. Az éhség - minden borzalmával - egyre
jobban közeledett.
Isten hatalmának e bizonyítékai ellenére sem tért meg Izráel. Nem tanulta
meg azt a leckét, amelyre Isten meg akarta tanítani. Nem értették meg, hogy Ő, aki
a természetet teremtette, törvényeit is kezében tartja. Áldás vagy pusztulás
eszközévé teheti őket. Büszkeségükben és hamis imádatuktól megtébolyultan nem
akartak Isten erős keze alatt megalázkodni. Kezdtek valami más okot keresni,
amelyre szenvedésüket ráfoghatnák.
Jézabel nem volt hajlandó elismerni, hogy az aszály Jahve büntetése.
Makacsul kitartott elhatározásában, hogy szembeszáll a menny Istenével. Szinte
egész Izráellel együtt azzal vádolta Illést, hogy ő az oka minden gyötrelmüknek. Nem
tett-e vajon bizonyságot istentiszteleti formáik ellen? Ha eltehetnék az útjukból -
okoskodott Jézabel -, isteneik haragját lecsillapíthatnák, és gyötrelmeik véget
érnének.

55
Ellen G. White Próféták és Királyok

A királyné unszolására Akháb mindent megtett a próféta rejtekhelyének
felderítésére. Követeket küldött a környező népekhez - közelre és távolra -, hogy
keressék meg azt az embert, akit gyűlölt, de akitől félt is. Aggodalmában a
legalaposabb nyomozást végeztette. A környező országoknak meg kellett esküdniük,
hogy nem tudnak semmit a próféta hollétéről. A kutatás azonban nem járt
eredménnyel. A próféta biztonságban volt a király haragjától, akinek bűnei a
megsértett Isten ítéletét hozták az országra.
Jézabel tehát kudarcot vallott Illés elleni próbálkozásában. Ezért úgy állt
bosszút, hogy halálos ítéletet mondott Jahve minden prófétájára, aki Izráelben volt.
Egy sem maradhat életben! A felbőszült asszony Isten sok szolgájának
lemészárlásával valósította meg szándékát. De nem halt meg mindegyik. Abdiás,
Akháb házának gondviselője - aki hű volt Istenhez -, "magához vett száz prófétát",
és saját élete kockáztatásával "elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és
ellátta őket kenyérrel és vízzel" (1Kir 18:4).
Az éhínség második éve is elmúlt. A könyörtelen ég azonban az eső semmi
jelét nem mutatta. Az aszály és éhínség országszerte tovább pusztított. Apák és
anyák nem tudtak gyermekeik szenvedésén enyhíteni. Szemük előtt haltak meg. A
hitehagyó Izráel még mindig nem volt hajlandó megalázkodni Isten előtt. Tovább
zúgolódott Illés ellen, akinek szava hozta ezt a rettenetes büntetést. Úgy tűnt,
képtelenek meglátni szenvedésükben és gyötrelmükben a megtérésre hívást, Isten
közbelépését, hogy megóvja őket a végzetes lépéstől, amellyel túllépnék Isten
bocsánatának határát.
Izráel hitehagyása félelmesebb veszedelem volt, mint az éhínség minden
borzalma. Isten meg akarta szabadítani a népet tévhitétől. Szerette volna megértetni
velük, hogy az a valaki, akinek életüket és mindent köszönhetnek, számadásra fogja
szólítani őket. Megpróbálta elvesztett hitüket újra feléleszteni. Ezért szükségszerű
volt a nagy megpróbáltatás.
"Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr -,
hanem azt, hogy megtérjen útjáról és éljen. ...Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket
elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Izráel
háza? Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az Úr -, térjetek
hát meg és éljetek!" "Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! Miért halnátok
meg, Izráel háza?" (Ez 18:23, 31-32; 33:11).
Isten követeket küldött Izráelhez. Általuk kérte őket, hogy térjenek vissza
hozzá. Ha felfigyeltek volna a hívásra, ha Baált otthagyva az élő Istenhez tértek
volna, soha nem hangzott volna el Illés ítéletet hirdető üzenete. De az intések,
amelyek az élet illatát jelenthették volna, a halál illatát hozták. Önérzetükben
sértették meg őket, és megharagudtak a követekre. Most pedig mélységesen
gyűlölték Illés prófétát. Ha kezükbe került volna, örömmel adták volna át Jézabelnek
- mintha elhallgattatásával szavai teljesedését meggátolhatnák! A súlyos csapás

56
Ellen G. White Próféták és Királyok

ellenére is szilárdan megmaradtak bálványimádásukban. Így növelték a gonoszságot,
amely a menny büntetését hozta az országra.
A lesújtott Izráel gyógyulásához csak egyetlen út vezetett. Meggyógyul, ha
teljes szívéből az Úrhoz tér és elfordul bűneitől, amelyek a Mindenható büntetését
hozták reá. Neki szólt az ígéret: "Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy
parancsolok a sáskának, hogy leegyék a földet, vagyha dögvészt bocsátok népemre,
de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak,
keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a
mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat" (2Krón 7:13-14).
Elő kellett idézni ezt az áldott célt, és Isten továbbra is visszatartotta tőlük a
harmatot és az esőt, amíg határozott reformáció nem történik.

10. Szigorú dorgálás

Illés egy ideig a hegyekben, a Kérit patak mellett rejtőzködött. Hónapokon át
Isten csodálatosan ellátta táplálékkal. Később, amikor a tartós szárazság miatt a
patak kiszáradt, Isten megparancsolta szolgájának, hogy pogány földön keressen
menedéket. "Kelj föl - mondta -, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj
ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad."
Ez az asszony nem volt zsidó. Soha nem részesült azokban a kiváltságokban
és áldásokban, amelyeket Isten választott népe élvezett. De hitt az igaz Istenben, és
követte mindazt a fényt, amely ösvényére hullott. Most pedig, amikor Illés nem volt
biztonságban Izráel földjén, Isten elküldte ehhez az asszonyhoz, hogy nála találjon
menedéket.
"Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett,
éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt
mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam. Amikor az
elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat
kenyeret is magaddal."
Ezt a nyomor sújtotta hajlékot az éhínség különösen érzékenyen érintette.
Szánalmasan sovány készletük már-már kifogyott. Illés jövetele, pont azon a napon,
amikor az özvegy már aggódva látta, hogy kénytelen feladni a létért való harcot,
végsőkig próbára tette az élő Isten gondviselő hatalmába vetett hitét. De ebben a
rettenetes szorult helyzetben is bizonyságot tett hitéről, mert teljesítette az idegen
kívánságát, aki azt kérte, ossza meg vele utolsó falatját.
Az özvegy így válaszolt, amikor Illés ételt és italt kért tőle: "A te Istenedre, az
élő Úrra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marok liszt van a
fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát,
hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután
meghalunk." Illés ezt mondta neki: "Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan

57
Ellen G. White Próféták és Királyok

mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a
fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül
ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre."
Ennél nagyobb hitpróba nem érhette! Az özvegy eddig minden idegenhez
szívélyes és nagylelkű volt. Most is tekintet nélkül az őt és gyermekét érhető
szenvedésre, abban bízva, hogy Izráel Istene kielégíti minden szükségletét, e
legnagyobb próbára vendégszeretettel válaszolt, "és az Illés beszéde szerint járt el."
Bámulatos az a vendégszeretet, amelyet ez a föníciai asszony tanúsított Isten
prófétája iránt, és csodálatos az a jutalom, amit hitéért és nagylelkűségéért kapott.
"És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem
ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés
által.
Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház tulajdonosának
a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. Az asszony így
szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy
emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat?
Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És elvette az öléből, felvitte a felső
szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. ...Azután háromszor ráborult a gyermekre,
és ...kiáltott az Úrhoz: ...Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a
gyermekbe, és az föléledt.
Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az
anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most
már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!"
A sareptai özvegy megosztotta utolsó falatját Illéssel. Viszonzásul Isten
megőrizte az asszony és gyermeke életét. Isten nagy áldást ígér mindazoknak, akik a
próba és szükség idején megértik és segítik a náluk szegényebbeket. Isten nem
változik. Hatalma nem csökkent Illés ideje óta sem. Nem kevésbé biztos ma sem az
ígéret, mint amikor Megváltónk mondta: "Aki befogad egy prófétát azért, mert az
próféta, prófétának járó jutalmat kap..." (Mt 10:41).
"A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon
kívül - angyalokat vendégeltek meg" (Zsid 13:2). Ezek a szavak semmit sem
vesztettek érvényükből az idő múlásával. Mennyei Atyánk most is áldást rejtő
alkalmakat helyez el gyermekei útján. Akik élnek ez alkalmakkal, nagy örömre lelnek.
"Ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a
sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet
majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel,
mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz" (Ézsa 58:10-11).
Krisztus ma ezt mondja hűséges szolgáinak: "Aki titeket befogad, az engem
fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem." Nem

58
Ellen G. White Próféták és Királyok

marad észrevétlenül és jutalom nélkül egyetlen kedves cselekedet sem, amely az Ő
nevében történik. Ez a kedves elismerés érvényes Isten családjának leggyengébb és
legigénytelenebb tagjára is. "Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek
e kicsinyek közül, - akik gyermekek a hitben és Krisztus ismeretében - semmiképpen
sem fogja elveszteni jutalmát" (Mt 10:40, 42).
Az aszály és éhínség hosszú évei alatt Illés buzgón imádkozott azért, hogy
Izráel népe megtérjen a bálványimádásból és ragaszkodjon Istenhez. A próféta
türelmesen várt, amíg az Úr keze súlyosan ránehezedett a szenvedő országra. Szíve
összeszorult a fájdalomtól, amikor látta, hogy mindenütt nő a szenvedés és a
nyomor. Azt kívánta, bárcsak gyors reformációt tudna indítani. Isten azonban maga
vitte véghez tervét, szolgája pedig nem tehetett mást, csak imádkozott tovább hittel,
és várta, amíg eljön a határozott cselekvés ideje.
Az Akháb korában uralkodó hitehagyás sokéves gonoszság következménye
volt. Ahogy múltak az évek, Izráel lépésről lépésre tért le a helyes útról. Amint egyik
nemzedék követte a másikat, Izráel nem volt hajlandó az egyenes úton járni. Végül a
nép nagy többsége meghódolt a sötétség hatalma előtt, és elfogadta vezetését.
Hozzávetőleg egy évszázad telt el azóta, hogy - Dávid király uralkodása alatt -
Izráel népe örömteli dicshimnuszát énekelte a Magasságosnak, és elismerte, hogy
tőle van minden áldás, amelyben napról napra részesül. Figyeljük csak éneküket,
amelyben megfogalmazódik imádatuk:
"...szabadító Istenünk!...
Kelet és nyugat tájait
ujjongásra indítod.
Gondoskodsz a földről, megöntözöd,

nagyon meggazdagítod,
Isten patakja tele van vízzel.
Gabonával látod el az embereket,
így gondoskodsz a földről.
Barázdáit megitatod,
göröngyeit elegyengeted,
záporesővel porhanyítod,
növényzetét megáldod.
Megkoronázod az évet javaiddal,
és nyomaidon bőség fakad.
Legelők sarjadnak a pusztán,
ujjongás övezi a halmokat.
Nyájak lepik el a legelőket,
a völgyeket gabona borítja,
ujjonganak és énekelnek" (Zsolt 65:6-14).

Izráel akkor elismerte, hogy Isten "fundálta a földet." Hitüket ebben az
énekben fejezték ki:

59
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Mély vizekkel borítottad be,
mint valami öltözettel,
a hegyeken is állt a víz.
Dorgálásodra lefutottak,
mennydörgő szavadra elszéledtek.
A hegyek fölemelkedtek,
a völgyek lesüllyedtek oda,
ahol helyet készítettél nekik.
Határt szabtál nekik, nem léphetik át,
nem önthetik el újból a földet" (Zsolt 104:6-9).

A végtelen Isten nagy hatalma határt szab a természeti erőknek a földön, a
tengerben és az égen. Ezeket az erőket felhasználja teremtményei boldogítására.
"Gazdag kincsesháza" ajtaját szélesre tárja, "és idejében ad esőt... és megáldja" az
ember kezének "minden munkáját" (5Móz 28:12).
"Te fakasztasz forrásokat a völgyekben,
hogy folydogáljanak a hegyek között.
Megitatnak minden mezei vadat,
a vadszamarak csillapíthatják szomjukat.
Fölöttük laknak az égi madarak,
sűrű lombok között énekelnek...
Füvet sarjasztasz az állatoknak,
növényeket a földművelő embernek,
hogy kenyeret termeljen a földből
és bort, ami felvidítja az ember szívét,
és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál,
a kenyér pedig erősíti az ember szívét...
Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!
Valamennyit bölcsen alkottad,
tele van a föld teremtményeiddel.
Ott van a nagy és széles tenger!
Számtalan lény nyüzsög benne:
kisebb és nagyobb állatok...
Mindezek arra várnak,
hogy idejében adj nekik eledelt.
Ha adsz nekik, szedegetnek,
ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal"
(Zsolt 104:10-15, 24-28).

Izráelnek bőven volt miért örülnie. Az a föld, ahova az Úr vitte őket, tejjel-
mézzel folyó ország volt. Pusztai vándorlásuk alatt az Úr azzal bátorította a népet,
hogy olyan országba viszi, ahol soha nem kell szenvedniük az eső hiánya miatt. "Mert
az a föld, ahova most bemégy, hogy birtokba vedd - mondta nékik -, nem olyan,
mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal
kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy
birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Úr, a te

60
Ellen G. White Próféták és Királyok

Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr,
az év elejétől az év végéig" (5Móz 11:10-12).
Amikor Isten bőséges esőt ígért, az engedelmességet szabta feltételként. "Ha
engedelmesen hallgattok parancsaimra, amelyeket ma parancsolok nektek -
nyilatkoztatta ki az Úr -, ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, ha teljes szívvel és
teljes lélekkel szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, korai és
kései esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat. Adok füvet a
meződre állataidnak, és te is ehetsz, és jóllakhatsz.
Vigyázzatok - figyelmeztette az Úr a népet - hogy szívetek el ne csábítson
benneteket, el ne hajoljatok, ne szolgáljatok más isteneket, és ne boruljatok le azok
előtt, mert akkor fellángol az Úr haragja ellenetek, bezárja az eget, nem lesz eső, és
a föld nem hozza meg termését, ti pedig hamar kivesztek arról a jó földről, amelyet
az Úr ad nektek" (5Móz 11:13-17).
"De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és
nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma
megparancsolok neked - hangzott az óvó intés a zsidóknak -, ...az ég olyan lesz, mint
az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas. Eső helyett homokot és port ad
földedre az Úr, az égből száll rád, míg el nem pusztulsz" (5Móz 28:15, 23-24).
Ezek szerepelnek Jahve bölcs tanácsai mögött, amelyeket az ősi Izráelnek
adott. "Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket - parancsolta
választott népének -, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a
homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy,
és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz" (5Móz 11:18-19). Világos parancsok
voltak ezek. Mégis, ahogy a századok múltak, és egyik nemzedék a másik után szem
elől tévesztette a lelki jóléte érdekében hozott intézkedéseket, félő volt, hogy a
hitehagyás romlásba taszító hatásai az isteni kegyelem nyújtotta korlátokat mind
elsöprik.
Ezért történt, hogy Isten legszigorúbb büntetésével látogatta meg népét. Illés
jövendölése félelmetesen teljesedett. Három éven át városról városra, országról
országra keresték a csapás meghirdetőjét. Akháb felszólítására sok uralkodó
megesküdött a becsületére, hogy a különös próféta nem található a fennhatósága
alatt álló területen. Mégis tovább keresték, mert Jézabel és a Baál prófétái halálosan
gyűlölték Illést. Semmilyen fáradságot nem sajnálva igyekeztek hatalmukba keríteni.
És az eső még mindig nem esett.
"Hosszú idő múlva... így szólt az Úr igéje Illéshez: Menj, jelenj meg Ahábnál,
mert esőt akarok adni a földre!"
A parancsnak engedelmeskedve "elment, hogy megjelenjen Ahábnál." Abban
az időben, amikor a próféta útnak indult Samáriába, Akháb azt javasolta Abdiásnak,
háza gondviselőjének, hogy nyomozzon alaposan források és patakok után, remélve,

61
Ellen G. White Próféták és Királyok

hogy talál legelőt kiéhezett nyája számára. A hosszantartó szárazság
következményeit még a királyi udvarban is érezték. A királyt nagyon aggasztották
házanépének kilátásai. Elhatározta, hogy szolgájával tartva, maga is legelő után kutat
nyája számára. "Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be.
Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjáhú is külön ment a másik úton. Miközben
Óbadjáhú úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjáhú fölismerte, arcra
esett, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés?"
Izráel hitehagyása alatt Abdiás hűséges maradt. Gazdája, a király nem tudta
rávenni az élő Istennel szembeni engedetlenségre. Most Illés megbízatással tisztelte
meg. Ezt mondta: "Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés."
Abdiás rémülten kiáltott: "Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni
szolgádat, hogy megöljön?" Ilyen üzenetet vinni Akhábnak biztos halált jelentett. "Az
élő Úrra, Istenedre mondom - magyarázta a prófétának -, hogy nincs nép, sem
ország, ahova el ne küldött volna az uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták,
nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg
téged. És most te mondod: Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés!?
Megtörténhetik, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is
tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged,
akkor megöl engem..."
Abdiás könyörögve kérte a prófétát, hogy ne kényszerítse. "...pedig a te
szolgád - hangsúlyozta - féli az Urat ifjúkorától fogva. Nem mondták meg neked,
uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr
prófétái közül száz embert, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket
kenyérrel és vízzel. Most mégis ezt mondod: Menj el, és mondd meg uradnak, hogy
itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem."
Illés ünnepélyes esküvel ígérte meg Abdiásnak, hogy küldetése nem lesz
hiábavaló. "A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még
ma megjelenek előtte." Így bátorítva "elment... Óbadjáhú Aháb elé, hogy jelentést
tegyen neki."
Rémülettel vegyes csodálkozással hallgatta a király annak az embernek az
üzenetét, akitől félt, de akit gyűlölt is, és olyan fáradhatatlanul keresett. Jól tudta,
hogy Illés nem kockáztatja életét pusztán azért, hogy találkozzék vele. Lehetséges,
hogy a próféta újabb jajt mond ki Izráel ellen? A királyt elfogta a félelem. Emlékezett
Jeroboám sorvadt karjára. Engednie kellett Illés felszólításának, és nem merte
felemelni kezét Isten követe ellen. Ezért a reszkető király katonai védőőrség
kíséretében ment, hogy találkozzék a prófétával.
A király és a próféta szemtől szemben állt egymással. Akháb tele volt
szenvedélyes gyűlölettel. Első akadozó szavaival: "Te vagy az Izráel megrontója?" -
öntudatlanul is elárulta, mit érez a szíve mélyén. Akháb tudta, hogy Isten szavára

62
Ellen G. White Próféták és Királyok

vált olyanná az ég, mint a réz. Mégis a prófétát akarta felelőssé tenni az országra
nehezedő súlyos büntetésért.
Az természetes, hogy a törvény áthágója Isten követére hárítja a felelősséget
a csapásokért, amelyek biztosan utolérik azt, aki letér az igazság útjáról. Akik Sátán
hatalma alá helyezik magukat, képtelenek úgy látni a dolgokat, ahogy Isten látja.
Amikor az igazság tükrét eléjük tartják, felháborodnak azon, hogy megfeddik őket.
Bűnös elvakultságukban nem hajlandók megtérni. Úgy érzik, hogy Isten szolgái
ellenük fordultak, és ezért azok rászolgálnak a legkeményebb ítéletre.
Illés ártatlansága tudatában állt Akháb előtt. Nem próbálta magát mentegetni,
sem a királyt áltatni. Haragját sem igyekezett kivédeni azzal a jó hírrel, hogy
nemsokára véget ér a szárazság. Nem volt miért bocsánatot kérnie. Felháborodva és
Isten ügyének méltóságát féltve, visszafordította Akháb vádját. Bátran megmondta a
királynak, hogy az ő bűnei és atyái bűnei hozták Izráelre ezt a rettenetes csapást.
"Nem én rontottam meg Izráelt - jelentette ki Illés bátran -, hanem te és a te atyád
háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed."
Ma is szükség van a szigorú dorgálásra, mert súlyos bűnök választják el az
embereket Istentől. A hitetlenség gyorsan divattá válik. "Nem akarjuk, hogy ez
uralkodjék felettünk" (Lk 19:14) - mondják ezrek. A sokszor elhangzó udvarias
prédikációknak nincs tartós hatásuk. A trombita bizonytalan hangot ad. Isten
szavának világos, súlyos igazságai nem hatolnak az emberek szívébe.
Sok névleges keresztény van, akik, ha kifejeznék, amit igazán éreznek, ezt
mondanák: Miért kell olyan nyíltan beszélni? Éppúgy ezt is megkérdezhetnék: Miért
kellett Jánosnak így szólni a farizeusokhoz: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett
titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?" (Lk 3:7) Miért kellett Heródiás
haragját felkeltenie? Miért kellett azt mondania Heródesnek, hogy törvényellenesen
él együtt testvére feleségével? E nyílt beszéd miatt Krisztus előfutára elvesztette
életét. Miért nem tevékenykedett anélkül, hogy magára vonja a bűnben élők
haragját?
Így az emberek, akiknek hűségesen kellene Isten törvényét őrizniük, addig
érvelnek, amíg az igazlelkűség helyét elfoglalja a megalkuvás, és a bűn feddés nélkül
marad. Mikor lesz Isten házában újra hallható az elvhű dorgálás hangja?
"Te vagy az az ember" (2Sám 12:7) - mondta Nátán Dávidnak. Ma ritkán
hallatszanak ilyen félreérthetetlen szavak a szószékről, és csak elvétve jelennek meg
a sajtóban. Ha ez nem volna olyan ritka, többször látnánk Isten hatalma
megnyilatkozását az emberek között. Az Úr követei addig ne panaszkodjanak
munkájuk eredménytelensége miatt, amíg meg nem térnek az elismerés szeretetéből
és abból, hogy tetszeni vágyásból elhallgatják az igazságot.
Az emberek tetszését kereső lelkészek, akik így kiáltanak: béke, béke! -
amikor Isten nem hirdet békét - alázzák meg szívüket Isten előtt, és kérjenek

63
Ellen G. White Próféták és Királyok

bocsánatot kétszínűségük és erkölcsi gyengeségük miatt. Nem felebarátjuk iránti
szeretetből tompítják a rájuk bízott üzenet élét, hanem mert önmaguk iránt elnézőek,
és szeretik a kényelmet. Az igazi szeretet elsősorban Istent akarja megdicsőíteni és
lelkeket akar menteni. Akikben él ez a szeretet, azok nem kerülik meg az igazságot,
hogy megmeneküljenek a nyílt beszéd kellemetlen következményeitől. Amikor
emberek vannak veszélyben, Isten szolgája nem törődik önmagával, hanem azt az
igét mondja, amelyet Isten mondat vele. Nem hajlandó a bűnt mentegetni vagy
szépítgetni.
Bárcsak minden lelkész megértené, hogy milyen szent az a szolgálat és az a
munka, amelyet illési bátorságot tanúsítva végez! A lelkésznek - mint Isten
követének - félelmes a felelőssége. Ezt a feladatot kapta: "feddj, ints, biztass teljes
türelemmel" (2Tim 4:2). A Megváltó követségében kell dolgoznia mint a menny
titkainak sáfára. Bátorítsa az engedelmest és intse az engedetlent! Eljárásait nem
szabhatja a világ normáihoz. Sohasem térhet le arról az ösvényről, amelyen Jézus
parancsára jár. Hitben kell előre mennie, látva a bizonyságok fellegét maga körül.
Amikor szól, ne saját elgondolásait fogalmazza meg, hanem azt mondja, amit földi
hatalmasságoknál nagyobb Valaki bízott reá. Tanítása legyen az, amit "szól az Úr".
Isten Illéshez, Nátánhoz és Jánoshoz hasonló emberekre vár - olyan emberekre, akik
pontosan tolmácsolják üzenetét, tekintet nélkül a következményekre; akik bátran
megmondják az igazságot, még ha az mindenük feláldozásába kerül is.
Isten nem tud felhasználni olyan embereket, akik a veszély idején - amikor
erőre, bátorságra és minden befolyásra szükség van - félnek az igazság melletti
határozott állásfoglalástól. Olyan emberekre vár, akik becsületesen harcolnak a hibák
ellen, küzdenek a láthatatlan hatalmasságokkal szemben, a sötétség erői és a
gonoszság lelkei ellen. Nékik mondja majd ezeket a szavakat: "Jól van, jó és hű
szolgám... menj be urad ünnepi lakomájára" (Mt 25:21).

11. Kármel

Illés Akháb előtt állva kifejezte, hogy találkozni akar az egész Izráellel, a Baál
és Asera prófétákkal a Kármel hegyén. "Most azért üzenj - parancsolta -, gyűjtsd ide
hozzám az egész Izráelt a Kármel-hegyre, meg a Baal négyszázötven prófétáját az
Asérá négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek."
Illés úgy adta ki ezt a parancsot, mint aki Jahve közvetlen közelében áll.
Akháb azonnal engedelmeskedett, mintha a próféta lett volna a király és Akháb az
alattvaló. Gyors hírvivőket küldött szerte az országba. Általuk hívott mindenkit az
Illéssel, valamint a Baál és Asera prófétákkal való találkozóra. Minden városban és
faluban készek voltak az emberek a kitűzött időre összejönni. Útban a Kármel felé
sok ember szíve különös balsejtelemmel telt meg. Valami szokatlan dolog volt
készülőben, különben miért gyűjtenék őket a Kármelre? Micsoda újabb veszedelem
készül ellenük és az ország ellen?

64
Ellen G. White Próféták és Királyok

A szárazság előtt Kármel hegye gyönyörű volt. Vizeit kiapadhatatlan források
táplálták. Termékeny lejtőit gyönyörű virágok és viruló ligetek borították. Szépsége
azonban elhervadt a sorvasztó átok nyomán. A Baál és Asera tiszteletére emelt
oltárok most lombtalan ligetekben álltak. Ezekkel éles ellentétben, a legmagasabb
hegycsúcsok egyikén állt Jahve megrongált oltára.
A Kármelről óriási térségre nyílt kilátás. Magaslatait sok helyről láthatták
Izráelben. A hegy lábánál helyenként jól lehetett látni azt, ami fent történik. Istent
különösképpen meggyalázták, amikor a Kármel lejtőin, az erdő fáitól takarva a
bálványokat imádták. Illés ezt a jól látható magaslatot választotta ki Isten
hatalmának bemutatására és neve méltóságának megvédésére.
A kitűzött napon, kora reggel a hitehagyó Izráel kíváncsi várakozással
gyülekezett a hegycsúcs közelében. Jézabel prófétái méltóságteljes díszben vonultak
fel. A király uralkodói pompában jelent meg, és elfoglalta helyét a papok élén. A
bálványimádók kiáltva köszöntötték. A papok szívében azonban nyugtalanság
támadt, amikor arra gondoltak, hogy a próféta szava nyomán Izráel földjére három
és fél éve sem harmat, sem eső nem hullt. Félelmes válság közeledtét érezték. Az
istenek, akikben bíztak, képtelenek voltak bizonyítani, hogy Illés hamis próféta.
Őrjöngő kiabálásukra, imáikra, könnyeikre, megalázkodásukra, undorító
szertartásaikra, drága és szakadatlan áldozataikra imádatuk tárgyai furcsán
közömbösek maradtak.
Úgy állt ott Illés Akhábbal és a hamis prófétákkal szemben, körülvéve az
összesereglett Izráellel, mint aki egyedül védelmezi Jahve méltóságát. Akit az egész
ország vádolt a csapásért, most ott állt előttük, látszólag védtelenül az Izráel királya,
a Baál prófétái, a katonák és az őt körülfogó ezrek jelenlétében. De Illés nem volt
egyedül. Fölötte és körülötte a menny oltalmazó seregei álltak - hatalmas erejű
angyalok.
A próféta bátran állt a sokaság előtt. Nem félt és nem szégyenkezett. Teljesen
tudatában volt annak, hogy végre kell hajtania a menny ítéletét. Arcán ünnepélyes
fény ragyogott. A nép nyugtalanul várta megszólalását. Illés először Jahve lerontott
oltárára nézett, majd a sokaságra, és úgy kiáltott, mintha trombita szólalt volna meg:
"Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baal, akkor
őt kövessétek!"
A nép nem szólt egy szót sem. Abban a népes gyülekezetben nem volt senki,
aki Jahvéhoz való hűségéről tanúságot mert volna tenni. A megtévesztés és
elvakultság sötét felhőként terült el Izráelen. Nem egyszerre zárta őket körül a
végzetes hitehagyás, hanem fokozatosan, amint időről időre elutasították az Úrtól
küldött intő és feddő szavakat. Minden alkalommal, amikor helytelenül cselekedtek,
amikor nem voltak hajlandók megbánni a bűnt, egyre mélyebbre süllyedtek a
gonoszságban, és egyre távolabb sodródtak a mennytől. És most, ebben a válságos
pillanatban, makacsul álltak. Nem foglaltak állást Isten mellett.

65
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az Úr utálja, ha valaki közömbös és hűtlen akkor, amikor ügye válságba jut.
Az egész világegyetem leírhatatlan érdeklődéssel figyeli a jó és a rossz közötti nagy
küzdelem záró jeleneteit. Isten népe közeledik az örökkévalóság határához. Mi
lehetne fontosabb számára, mint az, hogy hű legyen a menny Istenéhez?! Minden
korszakban voltak Istennek erkölcsi hősei. Most is vannak, akik - mint József, Illés és
Dániel - nem szégyellik magukat Isten választott népéhez tartozónak vallani. Isten
különös áldása kíséri a tettek embereinek fáradozását, azokét, akik nem hagyják
magukat letéríteni a kötelesség útjáról, hanem mennyei erővel szólnak: "Jöjjön
hozzám, aki az Úré!" (2Móz 32:26) És nem állnak meg a puszta kérdezésnél, hanem
követelik, hogy mindazok, akik egyek akarnak lenni Isten népével, lépjenek elő és
félreérhetetlenül tegyenek tanúságot a királyok Királya és uraknak Ura iránti
hűségükről. Ezek az emberek akaratukat és terveiket Isten törvénye alá rendelik.
Saját életük sem drága nekik, mert szeretik Istent. Feladatuk az, hogy felfogják az
Ige fényét, és ragyogtassák a világnak tiszta, szakadatlan sugarakban. Hűség
Istenhez - ez a jelszavuk.
Míg Izráel a Kármelen kétségeskedett és tétovázott, Illés hangja ismét
megtörte a csendet: "Egyedül én maradtam meg az Úr prófétájának, a Baal prófétái
pedig négyszázötvenen vannak. Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak
az egyik bikát, vagdalják darabokra, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak.
Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok.
Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét.
Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten."
Illés ajánlata olyan elfogadható volt, hogy a nép nem tudott kitérni előle, ezért
bátran állapította meg: "Jó lesz így!" Baál prófétái sem mertek szót emelni ellene.
Illés így utasította őket: "Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti,
mert ti vagytok többen. És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne
gyújtsatok!"
A hamis papok látszólag merészen és kihívóan, de bűnös szívükben rémülettel
csinálták meg oltárukat. Ráhelyezték a fát és az áldozatot. Aztán elkezdték
varázsigéiket. Fülhasogató kiabálásuktól visszhangzott az erdő, és zengtek a
környező hegycsúcsok, amint istenüket nevén szólítva kiáltották: "Ó Baal! Felelj
nekünk!" A papok oltáruk köré gyűltek, és ugrálva, vonaglással, sikoltva, hajukat
tépve és testüket vagdalva könyörögtek istenükhöz, hogy segítsenek rajtuk.
Elmúlt a délelőtt. Jött a dél, és még mindig semmi jele annak, hogy Baál
hallja-e becsapott követőinek kiabálását. Őrjöngő imájukra nem jött sem hang, sem
válasz. Az áldozat megemésztetlenül maradt.
Amint tovább folytatták vad szertartásaikat, a ravasz papok egyre csak
megpróbáltak valamit kigondolni, amivel tüzet gerjeszthetnének az oltáron, és el
tudnák hitetni a néppel, hogy a tűz közvetlen Baáltól jött. Illés azonban figyelt

66
Ellen G. White Próféták és Királyok

minden mozdulatot. A papok pedig a kilátástalan helyzet ellenére is remélték, hogy
alkalom adódik a csalásra - és folytatták tovább értelmetlen szertartásaikat.
"Amikor dél lett, Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok
hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy
talán alszik, és majd fölébred. Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint
összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér.
Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött hang; nem
felelt és nem figyelt rájuk senki."
Sátán szívesen segített volna azoknak, akiket rászedett, és akik neki
szolgáltak. Szívesen szórt volna villámokat, hogy meggyújtsa az áldozatot. Jahve
azonban határt szabott neki; féken tartotta hatalmát - és az ellenség fortélya nem
tudott egyetlen szikrát sem juttatni Baál oltárára.
Végül a papok - amikor már rekedtre kiabálták magukat, és ruhájukat
beszennyezte öncsonkításuk vére - kétségbeestek. Őrjöngésük nem csökkent, s
könyörgésük közben iszonyú szavakkal átkozták napistenüket. Illés továbbra is
feszülten figyelt, mert tudta, hogyha a papoknak sikerül valamilyen fortéllyal tüzet
gyújtani oltárukon, tüstént darabokra tépik őt.
Közeledett az este. Baál prófétái fáradtak, lankadtak, zavartak. Az egyik ezt, a
másik pedig mást javasolt, amíg végül már nem is kísérleteztek. Sikongásuk és
átkozódásuk már nem visszhangzik a Kármelen. Kétségbeesve lépnek vissza a
küzdelemből.
A nép egész nap szemtanúja volt a megtévesztett papok mutatványainak.
Látták az oltár körüli vad ugrálásukat, mintha a nap izzó sugarait akarták volna
megragadni, hogy céljukat szolgálja. Rémülettel nézték azokat a borzalmas sebeket,
amelyeket a papok önmagukon vágtak. Alkalmuk volt elgondolkodni a bálványimádás
oktalanságán. A tömegben már sokan kimerültek az ördögi mutatványoktól és most
nagy érdeklődéssel várták Illés mozdulatait.
Elérkezett az esti áldozat ideje. Illés hívja a népet: "Jöjjetek ide hozzám!"
Amíg remegve közel húzódnak, Illés a megrongált oltárhoz lép, ahol az emberek
azelőtt a menny Istenét imádták, és kijavítja. Ez a romhalmaz drágább neki, mint a
pogányok pompás oltára.
Az ősi oltár újjáépítésével Illés tanúsította, hogy tiszteli azt a szövetséget,
amelyet az Úr kötött Izráellel, amikor a Jordánon átkelve az ígéret földjére léptek.
"Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint." "A
kövekből oltárt épített az Úr nevében..."
A csalódott Baál-papok hiábavaló erőlködésüktől elcsigázva figyelték, hogy mit
csinál Illés. Gyűlölték a prófétát, mert olyan próbát indítványozott, amely leleplezte
isteneik gyengeségét és tehetetlenségét. De féltek is hatalmától. A nép is félt, és

67
Ellen G. White Próféták és Királyok

lélegzetvisszafojtva figyelte, amint Illés az előkészületeket végzi. A próféta nyugodt
magatartása éles ellentétben állt Baál követőinek bőszült, értelmetlen őrjöngésével.
Az oltár elkészült. A próféta árkot húzott körülötte. Miután rendbe rakta a fát
és elkészítette a tulkot, rátette az áldozatot az oltárra, és megparancsolta a népnek,
hogy árasszák el vízzel az áldozatot és az oltárt. "Töltsetek meg négy vödröt vízzel -
parancsolta -, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta:
Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! És
harmadszor is megtették. A víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel."
Illés emlékeztette a népet a hosszú ideje tartó hitehagyásra, amely felkeltette
Jahve haragját. Felszólította őket, hogy alázzák meg szívüket, és térjenek atyáik
Istenéhez, hogy az átok eltávozzék Izráel földjéről. Majd a láthatatlan Isten előtt
tisztelettel meghajolva, ég felé emelt kézzel egyszerű imát mondott. A Baál-papok
kora reggeltől késő délutánig sikoltoztak, tajtékoztak és ugráltak. Amikor Illés
imádkozott, nem visszhangzott értelmetlen sikoltozás a Kármel magaslatán. Úgy
imádkozott, mint aki tudja, hogy Jahve ott van, látja, ami történik, és hallja
könyörgését. Baál prófétái vadul, összefüggéstelenül imádkoztak; Illés egyszerűen és
buzgón. Kérte Istent, mutassa meg Baál feletti hatalmát, hogy Izráel hozzá térjen!
"Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! - esdekelt -. Hadd tudják
meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és
mindezt a te parancsodra tettem! Felelj nekem, Uram ...hadd tudja meg ez a nép,
hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!" Ünnepélyes, nyomasztó
csend nyugodott meg mindenen. Baál papjai remegtek a rémülettől. Bűnösségük
tudatában gyors megtorlásra számítottak.
Alighogy Illés befejezte imáját, az égből lángok - mint fényes villámok -
szálltak alá a kijavított oltárra. Elhamvasztották az áldozatot, és felnyalták a vizet az
árokból. Még az oltár köveit is megemésztették. A lobogó tűz megvilágította a hegyet
és elvakította a tömeget. Lent a völgyekben, ahol sokan kétségek között figyelték a
fent levők mozdulatait, a tűz alászállása tisztán látható volt. Mindnyájan
elcsodálkoztak a látványon. Emlékeztette őket a tűzoszlopra, amely a Vörös-
tengernél elválasztotta Izráel fiait az egyiptomi seregtől.
A hegyen az emberek megilletődve arcra borultak a láthatatlan Isten előtt.
Nem merték tovább nézni a mennyből küldött tüzet. Féltek, hogy őket is
megemészti. Már tudták mi a kötelességük. Meg kell vallaniuk, hogy Illés Istene
atyáik Istene, akinek engedelmességgel tartoznak. Ezért egy emberként kiáltották:
"Az Úr az Isten, az Úr az Isten!" Megdöbbentően tiszta volt a kiáltás, amint
végigzengett a hegyen és visszhangzott lent a síkságon. Izráel végre felébredt.
Kijózanodott. Bűnbánatot tartott. A nép végre belátta, milyen szégyent hozott
Istenre. A Baál-imádat jellege - éles ellentétben az igaz Isten által kívánt értelmes
szolgálattal - teljesen lelepleződött. A nép meglátta Isten igazságos és irgalmas voltát

68
Ellen G. White Próféták és Királyok

abban, hogy visszatartotta a harmatot és esőt addig, amíg nevét meg nem vallják.
Most készek voltak elismerni, hogy Illés Istene minden bálvány felett áll.
Baál papjai rémülten látták Jahve hatalmának csodálatos megmutatkozását.
De kudarcuk és a menny dicsőségének megjelenése ellenére sem voltak hajlandók
gonoszságukat megbánni. Továbbra is Baál prófétái akartak maradni. Ezzel
megmutatták, hogy megértek a pusztulásra. Azért, hogy a bűnbánó Izráel védett
legyen azoknak a varázsától, akik Baál imádására tanították őket, az Úr utasította
Illést, hogy pusztítsa el e hamis tanítókat. A nép haragja már feltámadt azok ellen,
akik bűnbe vitték; és amikor Illés kiadta a parancsot: "Ragadjátok meg a Baal
prófétáit, senki se menekülhessen el közülük!" - készek voltak engedelmeskedni.
Megragadták a papokat és lehurcolták őket a Kison patakjához. Mielőtt véget ért a
nap, amely az igazi reformáció kezdetét jelezte, Baál szolgái holtan hevertek. Egy
sem maradhatott életben.

12. Jerzéeltől a Hórebig

Baál prófétái megölésével hatalmas lelki megújulás útja nyílt meg az északi
királyság tíz törzse között. Illés rávilágított hitehagyásukra. Felszólította őket, alázzák
meg magukat és térjenek az Úrhoz. A menny ítéletét végrehajtotta. A nép beismerte
bűneit. Megvallották, hogy atyáik Istene az élő Isten. Most pedig a menny
visszavonja az átkot, és megújulnak az élet földi áldásai. A földet felüdíti az eső.
"Menj föl, egyél, és igyál - mondta Illés Akhábnak -, mert eső zúgása hallatszik."
Ezután a próféta felment a hegy tetejére imádkozni.
Nem az előjelek alapján mondta Illés olyan biztosan Akhábnak, hogy készüljön
fel az esőre. A próféta nem látott semmiféle felhőt az égen, nem hallott
mennydörgést sem. Csupán azt mondta, amire a maga erős hite nyomán az Úr Lelke
késztette. Egész nap rendíthetetlenül hajtotta végre Isten akaratát, és tanúsította
fenntartás nélküli hitét Isten jövendöléseiben. Tudta, hogy most - miután megtett
minden tőle telhetőt - a menny gazdagon fogja árasztani az előre jelzett áldásokat.
Az az Isten, aki a szárazságot küldte, bő esőt ígért az igaz tettek jutalmaként. Illés
most várt a megígért záporra. Alázatosan "arcát a térdei közé hajtotta", s közbenjárt
Istennél a bűnbánó Izráelért.
Illés újra és újra elküldte szolgáját oda, ahonnan kilátás nyílt a Földközi-
tengerre, hogy megtudja, van-e valami látható jele annak, hogy Isten meghallgatta
imáját. A szolga minden esetben azzal tért vissza, hogy "nincs ott semmi". A próféta
nem vesztette el türelmét, sem hitét, hanem buzgón tovább imádkozott. A szolga
hatszor tért vissza azzal, hogy nincs jele esőnek a réz színű égen. Illés
tántoríthatatlanul újból elküldte; és a szolga most ezzel a hírrel jött vissza: "Most egy
tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből."
Ez elég volt. Illés nem várt arra, hogy sűrű felhők tornyosuljanak az égen.
Ebben a kis felhőben hite szakadó esőt látott; és hitével összhangban cselekedett.

69
Ellen G. White Próféták és Királyok

Gyorsan elküldte szolgáját Akhábhoz ezzel az üzenettel: "Fogj be, és menj le, míg fel
nem tartóztat az eső!"
Isten azért használhatta fel Illést Izráel történetének ezekben a válsággal
terhes óráiban, mert nagy hite volt. Miközben imádkozott, hitével megragadta a
menny ígéreteit, és rendíthetetlenül esedezett addig, amíg Isten nem válaszolt
könyörgésére. Nem várt addig, amíg minden bizonyította, hogy Isten meghallgatta. A
menny pártfogásának legkisebb jelére is kész volt mindent vállalni. Amit Isten
segítségével Illés meg tudott tenni, azt mindenki megteheti abban a szolgálatban,
amelyet Isten művében kapott. Hiszen ezt mondja a Szentírás a Gileád hegyei közül
jött prófétáról: "Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott
azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig" (Jak
5:17).
Ilyen hitre van szükség ma a világon. Hitre, amely belekapaszkodik Isten Igéje
ígéreteibe, és nem tágít, amíg a menny meg nem hallgatja. Ez a hit szorosan
összekapcsol Istennel, és erőt ad, hogy megbirkózzunk a sötétség hatalmaival. Isten
gyermekei "hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek
el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg,
betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították
meg" (Zsid 11:33-34). Hit által nekünk is el kell jutnunk a csúcsra, oda, ahova Isten
akar elvezetni. "Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9:23).
A hit az eredményes ima elengedhetetlen feltétele. "...aki az Istent keresi,
annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." "Az iránta
való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk,
meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor
tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle" (Zsid 11:6; 1Jn 5:14-15). Jákób
kitartó hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával mondhatjuk el kéréseinket az Atyának,
igényelve mindazt, amit megígért. Trónja méltósága múlik szava teljesedésén.
Kármel körül már sűrűsödtek az éjszaka árnyai, amikor Akháb lefelé indult a
hegyről. "Eközben az történt, hogy viharfelhők sötétítették el az eget, és nagy eső
lett. Aháb harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment." Amint a sötétben, az átláthatatlan
esőben a királyi város felé tartott, nem látta az utat maga előtt. Illés Isten
prófétájaként ezen a napon megszégyenítette Akhábot alattvalói előtt, és megölte
bálványimádó papjait, de elismerte őt Izráel királyának. Hódolata jeléül az Istentől
kapott erővel a királyi hintó előtt szaladt. Mutatta az utat a királynak egészen a város
kapujáig.
Az az előzékeny magatartás, amelyet Isten követe tanúsított a gonosz király
iránt, tanítást rejt magában mindazok számára, akik, miközben Isten szolgáinak
vallják magukat, nagyra értékelik önmagukat. Vannak, akik úgy érzik, hogy az általuk
közönségesnek tartott munka végzésénél többre hivatottak. Még olyan feladatoktól is
húzódnak, amelyeket feltétlenül el kell látniuk. Attól félnek, hogy mások szemében

70
Ellen G. White Próféták és Királyok

szolgai munkát végeznek. Ezeknek az embereknek sokat kell tanulniuk Illés
példájából. Szavára az ég három évig visszatartotta kincseit a földtől. Isten
különlegesen megtisztelte, amikor a Kármelen imájára tűz lobbant az égből, és
elhamvasztotta az áldozatot. Keze végrehajtotta Isten ítéletét, amikor megölte a
bálványozó papokat. Amikor esőért könyörgött, imája meghallgatásra talált. Mégis a
szemmel látható diadal után, amellyel Isten Illés nyilvános szolgálatát megtisztelte,
kész volt ellátni a szolga munkáját.
Jezréel kapujában Illés és Akháb elvált egymástól. A próféta a falakon kívül
akart maradni. Köpenyébe burkolózott és lefeküdt a puszta földre aludni. A király
pedig bement a városba és nemsokára palotája védelmét élvezte. Elmondta
feleségének a nap eseményeit. Beszámolt Isten hatalmának csodálatos
megnyilatkozásáról, amely bebizonyította Izráelnek, hogy Jahve az igaz Isten, Illés
pedig kiválasztott szolgája. Amikor a király elmondta a királynénak, hogy megölték a
bálványimádó prófétákat, a megátalkodott, konok Jézabel bőszült haragra gerjedt.
Nem volt hajlandó a Kármel-hegyi eseményekben meglátni Isten intézkedését.
Hajthatatlan maradt. Vakmerően kijelentette: Illésnek meg kell halnia.
Azon az éjszakán hírnök zavarta fel álmából az elcsigázott prófétát. Átadta
néki Jézabel üzenetét: "Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy
holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt."
Azt gondolná az ember, hogy, miután Illés olyan rettenthetetlenül bátor volt
és olyan tökéletesen győzött királyon, papokon és népen, többé már nem vehet erőt
rajta a csüggedés, és senki nem tudja őt megfélemlíteni. De ő - aki Isten szerető
gondoskodásának sok bizonyságát tapasztalta - nem volt mentes az emberi
gyengeségektől és ebben a sötét órában hite és bátorsága elhagyta. Rémülten
rezzent fel szendergéséből. Szakadt az eső. Mindenütt sötét volt, és Illés elfelejtve,
hogy három évvel ezelőtt Isten olyan helyre vezette, ahol menedéket talált Jézabel
gyűlölete és Akháb nyomozása elől, most megfutamodott, hogy mentse életét.
Amikor eljutott Beersebába, "...legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába
egynapi járóföldre".
Illésnek nem lett volna szabad a kötelesség helyéről elmenekülnie. Jézabel
fenyegetésének hallatára oltalomért kellett volna fordulnia ahhoz, aki megbízta Jahve
becsületének megvédésével. Azt kellett volna mondania a követnek, az Isten, akiben
bízik, meg fogja oltalmazni a királyné gyűlöletével szemben. Tudnia kellett volna,
hogy Isten nem hagyja el. Hiszen csak néhány óra telt el azóta, hogy látta Isten
hatalma csodálatos megnyilatkozását. Ha ott marad, és Isten erejével, benne
elrejtőzve, rendíthetetlenül kitart az igazság mellett, senki sem árthat neki. Az Úr
megbünteti Jézabelt, és ez újabb csodálatos győzelmet jelent Illés számára. Ennek a
királyra és a népre gyakorolt hatása nagy reformációt eredményezett volna.
Illés sokat várt a Kármelen végrehajtott csodától. Azt remélte, Isten
hatalmának e megmutatkozása után Jézabelnek nem lesz többé befolyása Akhábra,

71
Ellen G. White Próféták és Királyok

és egész Izráelben rohamos reformáció megy végbe. Kármel hegyén egész nap étlen
keményen dolgozott. Mégis - a fizikai megterhelés ellenére - nagyon bátor volt,
amikor Akháb hintóját Jezréel kapujához vezette.
Attól az ellenhatástól, ami gyakran jár a nagy hit és fényes eredmények
nyomában, Illés sem volt mentes. Attól félt, hogy nem lesz tartós a Kármelen
elkezdődött reformáció, és erőt vett rajta a csüggedés. Korábban a Pisga csúcsáig
emelkedett, most pedig lent volt a völgyben. Amíg a Mindenható ihlette, kiállta a hit
legkeményebb próbáját. Most pedig, amikor elcsüggedt, elengedte Isten kezét.
Jézabel fenyegetése csengett fülében, és úgy látszott, Sátán még mindig
diadalmaskodik a gonosz asszony ármánykodása által. Illés végtelen magasra
emelkedett, és a visszahatás rettenetes volt. Istent elfelejtve menekült. Addig ment,
amíg egy kietlen pusztában nem találta magát - egyedül. Teljesen kimerülve ült le
egy fenyőfa alá pihenni. Amint ott ült, kérte Istent, hadd haljon meg. "Elég most
már, Uram! - mondta. Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!" A
keserű csalódástól összetört és minden emberlakta helytől messzire vetődött,
menekülő, nem akart többé emberek szemébe nézni. Végül teljesen kimerülten
elaludt.
Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a
csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig
jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább
kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely
rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és
felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik
lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne
bennük.
A hívő Jób a szenvedés és a homály napján ezt mondta:
"Vesszen el a nap, melyen születtem...
Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet,
szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!...
Bárcsak teljesülne kívánságom,
és beteljesítené Isten reménységemet!
Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz,
kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!
Akkor még lenne vigaszom...
Nem is tartóztatom meg a számat,
beszélni fogok szorongó lélekkel,
panaszkodni fogok keserű szívvel...
Inkább választom a fulladást,
inkább a halált, mint e csontvázat.
Megvetem az életemet,
nem kell tovább!"
(Jób 3:3; 6:2, 8-10; 7:11, 15-16).

72
Ellen G. White Próféták és Királyok

Jób belefáradt az életbe, de Isten nem engedte meghalni. Feltárult előtte a
jövő lehetősége, és a reménység üzenetét kapta:
"...erős leszel és nem kell félned.
Elfelejted a nyomorúságot,
úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.
Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél,
a homály is olyan lesz, mintha reggel volna.
Akkor majd bízol,
mert lesz reménységed,
körülnézel és nyugodtan lefekszel.
Ha heversz, senki sem riaszt föl,
sőt sokan hízelegnek neked.
De a bűnösök szemei elsorvadnak,
menedékük elvész;
reménységük csak az,
hogy majd kilehelik lelküket"
(Jób 11:15-20).

Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten kegyelmébe és
megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára emelkedett. Diadalmasan
vallotta:
"Hiszen megölhet engem!
Nem is reménykedem!
Csak utaimat akarom védeni előtte.
Már az is segítség nekem..."
"Mert én tudom,
hogy az én megváltóm él,
és utoljára megáll a por fölött,
s ha ez a bőröm lefoszlik is,
testemben látom meg az Istent.
Saját magam látom meg őt..."
(Jób 13:15-16; 19:25-27).

"Ekkor megszólalt az Úr a viharban" (Jób 38:1), és kinyilatkoztatta szolgájának
hatalma nagyságát. Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője
fényéből, megutálta önmagát és a porban és hamuban bűnbánatot tartott. Ezután
gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.
Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra, hogy
tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés bűnös és
ésszerűtlen dolog. Isten képes és kész "teljesebben" adni szolgáinak az erőt, amelyre
szükségük van a próbatétel és megpróbáltatás idején. Talán úgy tűnik, hogy az Úr
művének ellenségei jó és biztos alapokra fektették le terveiket.

73
Ellen G. White Próféták és Királyok

Isten azonban megdöntheti a legbiztosabb terveket is. Meg is dönti, amikor és
ahogyan jónak látja - ha szolgái hitét már eléggé megpróbálta.
Van biztos orvosság a csüggedtek számára: a hit, az ima és a munka. A hit és
tevékenység napról napra növekvő biztonságérzetet és megelégedést ad. Kísért-e az
a gondolat, hogy átengedd magad a nyugtalanító balsejtelmeknek és a teljes
csüggedésnek? A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon
ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom.
Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen. Ne félj attól, hogy ígéretét nem
váltja be! Ő az örök igazság. Soha nem változtatja meg szövetségét, amelyet az Őt
szeretőkkel kötött. Szükségletük szerinti erőt ad szolgáinak. Pál apostol tanúsította:
"De ő ezt mondta nekem: ,Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség
által ér célhoz'... Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben,
bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban;
mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12:9-10).
Elhagyta-e Isten Illést a megpróbáltatás órájában, amikor prófétája úgy
érezte, hogy Isten és ember elhagyta? Ó dehogy! Most sem szerette kevésbé, mint
akkor, amikor imájára válaszként tűz lobbant az égből és fénnyel árasztotta el a
hegytetőt. Most pedig, amikor Illés ott aludt, szelíd érintés és kedves hang
ébresztette fel. Rémülten felugrott, mintha menekülni akarna. Megijedt, hogy az
ellenség rátalált. De a fölébe hajló szánakozó arc nem ellenség arca volt, hanem
baráté. Isten angyalt küldött a mennyből, hogy táplálékot hozzon szolgájának. "Kelj
föl, egyél" - mondta az angyal. "Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön
sült lángos és egy korsó víz van."
Illés fogyasztott az erősítő ételből és italból, amit Isten küldött neki. Majd újra
elaludt. Az angyal másodszor is jött. Megérintette a kimerült embert, és szánakozó
szeretettel szólt: "Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted. Ő fölkelt, evett
és ivott." Attól az ételtől megerősödve tudott menni "negyven nap és negyven éjjel,
az Isten hegyéig, a Hórebig", ahol menedéket talált egy barlangban.

13. "Mit csinálsz itt, Illés?"

Illés ugyan titokban menekült a Hóreb hegyére, de Isten tudott róla. A
sötétség hatalmai szorongatták, de a fáradt és csüggedt próféta nem maradt magára
a velük vívott küzdelemben. A barlang bejáratánál, amelyben Illés menedéket talált,
Isten találkozott vele, nagy hatalmú angyalt küldött, hogy szükségleteiről
érdeklődjék, és megértesse, mi a menny szándéka Izráellel.
Amíg Illés nem tanult meg teljesen Istenben bízni, addig nem tudta elvégezni
munkáját azokért, akiket rávettek Baál imádására. A Kármel-hegyi emlékezetes
győzelem utat nyitott még nagyobb győzelmek felé. Illés azonban Jézabel
fenyegetése miatt elfordult az előtte megnyílt csodálatos lehetőségektől. Isten

74
Ellen G. White Próféták és Királyok

emberének meg kellett látnia, hogy pillanatnyilag milyen gyenge annak a feladatnak
a nagyságához mérten, amellyel Isten meg akarja bízni.
Isten megkérdezte megpróbált szolgáját: "Mit csinálsz itt, Illés?" Én küldtelek
a Kérith patakjához, azután a sareptai özvegyhez. Majd megbíztalak, hogy térj vissza
Izráelbe és állj a bálványimádó papok elé a Kármelen. Én öveztelek fel erővel, hogy
vezetni tudd a király hintóját Jezréel kapujáig. De ki mondta neked, hogy sietve
menekülj a pusztába? Mi dolgod van itt?
És lelke keserűségében Illés elsírta panaszát: "Nagyon buzgólkodtam az Úrért,
a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat,
prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én
életemet is el akarják venni."
Az angyal kihívta a prófétát a barlangból, hogy álljon az Úr elé a hegyen és
figyeljen szavára: "És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket,
és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után
földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz
támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.
Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt
a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?"
Nem isteni hatalmának óriási megmutatkozásával, hanem "halk és szelíd
hang"-on akarta Isten kinyilatkoztatni önmagát szolgája előtt. Meg akarta Illést
tanítani arra, hogy nem mindig a leglátványosabb munkával lehet a
legeredményesebben véghezvinni szándékát. Miközben Illés várt az Úr
kinyilatkoztatására, zengett az orkán, villámok cikáztak, pusztító tűz sepert el
mellette; de Isten ezekben nem volt jelen. Azután egy halk hangot hallott a próféta,
és befedezte fejét az Úr jelenlétében. Nem volt már ingerült. Szelíden és legyőzötten
állt ott. Most már tudta, hogy ha csendesen bízik és állhatatosan Istenre hagyatkozik,
a szükség idején mindig segítségre talál.
Isten igazságának nem mindig a legcsiszoltabb formában való feltárása győzi
meg és téríti meg az embereket. Nem az ékes vagy a logikus beszéd érinti szívüket,
hanem a Szentlélek szelíd befolyása, amely csendben, de biztosan alakítja és építi a
jellemet. Isten Lelkének halk és szelíd hangja meg tudja változtatni szívünket.
"Mit csinálsz itt Illés?" - kérdezte a hang; és a próféta újra csak ezt válaszolta:
"Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták
szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg.
Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni."
Az Úr azt felelte Illésnek, a törvénysértők nem maradhatnak büntetés nélkül
Izráelben. Különös szükség volt olyan emberekre, akik végrehajtják azt, amit Isten
rendelt a bálványimádó országok megbüntetésére. Szigorúan kellett eljárni, hogy
mindenkinek alkalma legyen állást foglalnia az igaz Isten mellett. Illésnek vissza

75
Ellen G. White Próféták és Királyok

kellett térnie Izráelbe, és másokkal osztoznia a reformáció megvalósításával járó
terhekben.
"Menj - parancsolta az Úr Illésnek -, kelj ismét útra a pusztán át,
Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút,
Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábélmehólái Sáfát fiát pedig kend fel
prófétává a magad helyébe! És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli
meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg."
Illés azt gondolta, hogy Izráelben egyedül csak ő imádja az igaz Istent. De az
Úr, aki olvas mindenkinek a szívében, elárulta a prófétának, hogy sokan vannak még,
akik a hitehagyás hosszú évei alatt hűségesek maradtak Hozzá. "De meghagyok
Izráelben hétezer embert - mondta Isten -, minden térdet, mely nem hajolt meg a
Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt."
Sok tanulságot vonhatunk le abból, amit Illés a csüggedés és látszólagos
kudarc napjaiban tapasztalt. Felbecsülhetetlen tanulságok ezek Isten szolgái számára
korunkban is, az igazságtól való általános elfordulás korában. Napjaink hitehagyása
hasonló ahhoz, ami a próféta korát jellemezte Izráelben. Az emberinek az isteni fölé
értékelésével, a népszerű vezetők dicsőítésével, a mammon imádásával és a
tudománynak a kinyilatkoztatás fölé helyezésével tömegek követik ma a Baált. Kétely
és hitetlenség árasztja végzetes befolyását az emberek értelmére és szívére. Sokan
az emberi elméleteket Isten kinyilatkoztatásai helyére teszik. Nyíltan tanítják, hogy
eljutottunk abba a korba, amikor az emberi értelmet az Ige tanításai fölé kell emelni.
Kimondják, hogy érvénytelen Isten törvénye, az igaz élet mennyei normája. Az
igazság ellenségének munkamódszere a megtévesztés. Ilyen eszközzel akarja rávenni
az embert, hogy emberi rendelkezéseket állítson az isteni helyére, és felejtse el azt,
amit Isten az ember boldogsága és üdvössége érdekében rendelt el.
Ez a hitehagyás, bármennyire elterjedt, mégsem egyetemes. Nem az egész
világ helyezkedik szembe a törvénnyel, és nem mindenki él bűnben. Nem mindenki
állt az ellenség oldalára. Istennek sok ezer gyermeke van, akik nem hajtottak térdet
a Baál előtt. Sokan vannak, akik szeretnének többet tudni Krisztusról és a törvényről;
sokan vannak, akik az ész érvei ellenére is bíznak abban, hogy Jézus nemsokára
eljön, és véget vet a bűn és halál hatalmának. Sokan, akikért Isten Lelke még mindig
küzd, tudatlanságból imádják a Baált.
Ezeknek az embereknek szükségük van azok személyes segítségére, akik
megismerték Istent és Igéje erejét. Isten minden egyes gyermekének
tevékenykednie kell mások megsegítésében. Isten angyalai kísérik a Biblia
igazságának ismerőit, amikor keresik azokat, akik az igazság világossága után
sóvárognak. Ahol angyalok járnak, ott ne féljen senki lépni. Az odaszentelt munkás
állhatatos fáradozása nyomán sokan elfordulnak a bálványimádástól, és leborulnak az
élő Isten előtt. Nem hódolnak többé emberformálta szokásoknak, hanem bátran
állást foglalnak Isten és törvénye mellett.

76
Ellen G. White Próféták és Királyok

Sok múlik a becsületes és őszinte emberek kitartó munkálkodásán. Sátán
mindent megtesz azért, hogy keresztezze Isten szándékát, amelyet az engedelmesek
által akar megvalósítani. Egyesek figyelmét eltereli nemes és szent küldetésükről.
Úgy intézi, hogy földi örömök töltsék be életüket. Rábírja őket, hogy saját
kényelmükkel törődjenek, vagy nagyobb földi előnyökért hagyják el azt a helyet, ahol
életük áldás lehetne. Másokat pedig ellenvetésekkel és üldözéssel csüggeszt el, hogy
megfutamodjanak a szolgálat elől. Ezeket az embereket a menny mélységes
szánalommal nézi. Isten minden egyes gyermekéhez, akit a lelkek ellenségének
sikerült elhallgattatnia, ez a kérdés hangzik: "Mit csinálsz itt?" Megbíztalak, hogy
menj el széles e világra, hirdesd az evangéliumot, és készíts el egy népet Isten
napjára. Miért vagy itt? Ki küldött ide?
Krisztust az az öröm segítette át az áldozaton és szenvedésen, hogy látni fogja
a megváltott bűnösöket. Ez legyen Krisztus minden követőjének is öröme és
törekvéseinek ösztönző ereje. Akik ráébrednek arra, ha csak korlátozottan is, hogy
mit jelent nekik és embertársaiknak a megváltás, azok fogalmat tudnak alkotni az
emberiség nagy ínségéről. Szívük szánalomra indul azoknak az ezreknek erkölcsi és
lelki nyomora láttán, akik annak az iszonyú végzetnek az árnyékában élnek,
amelyhez képest a fizikai szenvedés semmivé lesz.
Egyéneknek és családoknak egyaránt szól a kérdés: "Mit csinálsz itt?" Sok
gyülekezetben élnek Isten szavának igazságaira jól megtanított családok, akik
kiszélesíthetnék befolyásukat, ha olyan helyekre költöznének, ahol szükség van arra
a szolgálatra, amit ők tudnának nyújtani. Isten arra szólítja a keresztény családokat,
hogy menjenek el a föld sötét helyeire, és dolgozzanak bölcsen, kitartóan azokért,
akiket lelki sötétség vesz körül. Csak önfeláldozással lehet ennek a hívásnak eleget
tenni. Miközben sokan arra várnak, hogy minden akadály eltűnjék útjukból, emberek
halnak meg remény és Isten nélkül. Földi előnyökért, tudományos ismeretért sokan
járványtól fertőzött vidékekre merészkednek, és elviselnek nehézségeket és
nélkülözést. Hol vannak azok, akik készek ugyanezt megtenni azért, hogy
beszélhessenek másoknak a Megváltóról?
Ha lelkileg erős emberek elcsüggednek és elkeserednek a mérhetetlenül
szorongató próbák között; ha néha semmi vonzót nem látnak az életben, amiért
érdemes volna ragaszkodni hozzá, - nincs ebben semmi különös vagy új. Ezek az
emberek gondoljanak arra, hogy egy próféta - a legnagyobbak közül - életét féltve
futott egy felbőszült asszony dühe elől. A hosszú gyaloglástól megviselt, fáradt
menekült, akinek lelkét keserű csalódás törte össze, azt kérte: hadd haljon meg. De
amikor reményét elvesztve úgy látta, hogy munkáját kudarc fenyegeti, akkor tanulta
meg életének legértékesebb leckéjét. Abban az órában, amikor a leggyengébb volt,
megtanulta, hogy szükséges és lehetséges Istenben bízni a legfélelmesebb
körülmények között is.

77
Ellen G. White Próféták és Királyok

Illés tapasztalatából bátorságot meríthetnek azok, akiket - miközben
energiájuk önfeláldozó munkában őrlődik - Sátán reményük és bizalmuk feladására
kísért. Isten éber gondoskodása, szeretete, hatalma különösképpen megmutatkozik
azoknak a szolgáinak érdekében, akiknek lelkesedését félreértik vagy nem értékelik,
és reformtörekvéseikért gyűlölettel és ellenkezéssel fizetnek.
Amikor az ember a leggyengébb, akkor kísérti Sátán a leghevesebben. Így
szeretett volna Isten Fián is diadalmaskodni. Ezzel a módszerrel már sok embert
legyőzött. Azok is, akik hosszú ideig hősiesen álltak az igazság mellett, engedtek a
kísértésnek, amikor akaraterejük meggyöngült és hitük alábbhagyott. Mózes, aki
belefáradt a negyven évig tartó vándorlásba és hitetlenségbe, egy pillanatra
függetlenítette magát a Végtelen Hatalomtól, és megbotlott, éppen az ígéret földje
határán. Így volt ez Illéssel is. Ő, aki az aszály és éhínség éveiben megőrizte Jahvéba
vetett hitét; aki bátran állt Akháb előtt; aki a próba napján végig ott állt az igaz Isten
tanújaként az egész Izráel előtt, kimerültségének egyik pillanatában engedte, hogy a
halálfélelem legyőzze hitét.
Így van ez ma is. Sátán akkor próbálja megrendíteni Isten iránti bizalmunkat,
amikor küzdünk a kétellyel, amikor a körülmények kétségeket ébresztenek bennünk,
amikor nyomor vagy bánat gyötör minket. Ilyenkor felsorakoztatja előttünk
botlásainkat, és Istennel szembeni bizalmatlanságra, szeretetének
megkérdőjelezésére kísért. Azt reméli, hogy elcsüggedve elengedjük Isten kezét.
Azok, akiket küzdelmes harcuk közben a Szentlélek különleges munkára
késztet, a feszültség megszűnésekor sok esetben visszaesést tapasztalnak. A
csüggedés megrendítheti a leghősiesebb hitű és legerősebb akaratú embert is. De
Isten megérti, és ilyenkor is szánja és szereti. Olvas szívében, ismeri indítékait és
szándékait.
Türelmesen várni és bízni, amikor minden sötétnek látszik - ez az a lecke, amit
Isten műve vezetőinek meg kell tanulniuk. A menny nem hagyja cserben őket a
viszontagságos órában. Látszólag nincs tehetetlenebb, de valójában
legyőzhetetlenebb annál a léleknél, aki semmiségét érezve teljesen Istenre
hagyatkozik.
Nemcsak nagy felelősséget hordozó emberek tanulhatják meg Illés
tapasztalatából, hogyan kell bízni Istenben a próba idején. Aki Illés erőssége volt,
hatalmas ahhoz, hogy támasza legyen minden küzdő gyermekének, bármilyen
gyenge is. Isten mindenkitől hűséget vár el, és mindenkinek szükségletéhez mérten
ad erőt. Önmagában erőtlen az ember, de Isten erejével le tudja győzni a bűnt, s
győzelemre segíthet másokat is. Sátán soha nem juthat előnyhöz azzal az emberrel
szemben, aki Isten oltalmába menekül. "És ezt mondják rólam: Csak az Úrnál van
igazság és erő!" (Ézsa 45:24).

78
Ellen G. White Próféták és Királyok

Keresztény Testvérem! Sátán ismeri gyengeséged. Ezért kapaszkodj Jézusba!
Ha megmaradsz Isten szeretetében, kiállhatsz minden próbát. Csak Krisztus igaz
volta adhat erőt a világon végigsöprő gonoszság áradatának visszaszorítására. Hit
vezéreljen mindenben, amit cselekszel! A hit könnyít minden terhen, csökkenti a
fáradtságot. A jelenleg titokzatosnak tűnő intézkedéseket megértheted, ha
szüntelenül bízol Istenben. Járj hittel azon az úton, amelyet Isten mutat! A próbák
jönni fognak, de csak menj előre! Ez erősíti hitedet és alkalmassá tesz a szolgálatra.
Isten nemcsak azért íratta meg a szent történelmet, hogy csodálattal olvassuk,
hanem hogy az a hit, amely Isten szolgáiban régen munkálkodott, bennünk is
munkálkodjék. Az Úr ma is ugyanilyen látható módon tud megnyilatkozni ott, ahol
hittel áthatott emberekre talál, akik közvetítik erejét.
Nekünk is szól az az ige, amit az Úr Péternek mondott: "...a Sátán kikért
titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne
fogyatkozzék a hited" (Lk 22:31-32). Krisztus soha nem hagyja cserben azokat,
akikért meghalt. Mi elhagyhatjuk Őt, és legyőzhet a kísértés, - de Ő soha nem fordul
el attól, akiért saját életével fizette meg a váltságdíjat. Ha lelki szemünk megnyílna,
látnánk a bánattól lesújtott, megterhelt és megkísértett embereket, akik
roskadoznak, mint a kévékkel megrakott szekér. Csüggedten várnak a halálra.
Látnánk, hogy angyalok sietnek segítségükre; visszaszorítják az őket körülvevő
gonosz sereget, és lábukat biztos alapra helyezik. A két tábor közötti harc éppen
olyan valóságos, mint amit a világ seregei vívnak. A lelki küzdelem kimenetelétől
emberek örök sorsa függ.
Ezékiel próféta látomásában egy kéz jelent meg a kérubok szárnyai alatt. Ez
arra tanítja Isten szolgáit, hogy az eredményt Isten hatalma adja. Akiket Isten a
maga követeiként küld el, azok ne gondolják, hogy az Úr műve rajtuk múlik. Isten
nem helyezi halandó lényekre ennek a felelősségnek a terhét. Ő, aki nem szunnyad,
aki állandóan tervei véghezvitelén munkálkodik, előreviszi művét. Meghiúsítja a
gonosz emberek szándékát, és összezavarja azoknak a tanácsát, akik rosszat
forralnak népe ellen. A Király, a seregek Ura a kérubok között ül, és a nemzetek
harca és kavargása közepette őrzi népe nyugalmát. Amikor a királyok erősségei
összeomlanak, amikor a harag nyilai áthatolnak Isten ellenségeinek szívén, népe
biztonságban van a Mindenható karjában.

14. "Illés lelkével és erejével"

Illés kora óta eltelt hosszú évszázadok alatt a próféta életét és munkáját
megörökítő feljegyzések ihlették és bátorították azokat, akiket Isten elhívott, hogy a
hitehagyás közepette síkra szálljanak az igazságért. Nekünk "akik az utolsó időkben
élünk" (1Kor 10:11), különösen sokat jelentenek ez igék. A történelem ismétlődik. A
világnak ma is megvannak az akhábjai és jézabeljei. Mi is bálványimádó korban élünk
éppúgy, mint Illés. Most nincsenek látható szentélyek. Bálványokon sem pihen meg a

79
Ellen G. White Próféták és Királyok

szemünk. Mégis ezrek követik e világ isteneit - a gazdagságot, a dicsőséget, az
élvezeteket és a tetszetős meséket, amelyek nem tiltják meg az embernek bűnös
szíve hajlamainak követését. A tömegeknek téves fogalmaik vannak Istenről és
tulajdonságairól. Éppúgy hamis istent szolgálnak, mint ahogy azt Baál imádói tették.
Még a magukat keresztényeknek vallók között is sokan kötődnek olyan erőkhöz,
amelyek következetesen szembehelyezkednek Istennel és igazságával. Elfordulnak
Istentől, és az embert dicsőítik.
Korunkban a hitszegés és hitehagyás szelleme érvényesül, amely állítólag a
felvilágosultság, az igazság bizonyos ismerete, de valójában a legelvakultabb
elbizakodottság. Emberi elméleteket dicsőítenek, melyeket Isten, valamint törvénye
helyére tesznek. Sátán engedetlenségre csábítja az embert, és azt ígéri, hogy
engedetlenségével szerzett szabadsága és függetlensége nyomán az ember olyan
lesz, mint Isten. Azt látjuk, hogy az emberek Isten világos kijelentéseivel szemben
foglalnak állást, és bálványimádóan az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezik az emberi
bölcsességet. A világ szokásaihoz való alkalmazkodásuk és hatásaival való
azonosulásuk által annyira eltompul és összezavarodik gondolkodásuk, hogy szinte
már nem is tudnak különbséget tenni a világosság és sötétség, az igazság és tévedés
között. Oly messzire távolodtak a helyes úttól, hogy néhány, úgynevezett
filozófusnak a véleményét megbízhatóbbnak tartják a Biblia igazságainál. Úgy tűnik,
hogy Isten Igéjének kérlelései és ígéretei, az engedetlenség és bálványimádás ellen
meghirdetett ítéletei nem érintik szívüket. Azt a hitet, amely Pált, Pétert és Jánost
áthatotta, idejét múltnak, titokzatosnak, modern gondolkodók felfogásához
méltatlannak tartják.
Kezdetben Isten a boldogság és az örök élet elérésének eszközeként adta
törvényét. Sátán csak akkor remélheti Isten szándékának meghiúsítását, ha rá tudja
venni az embert az Isten törvényével szembeni engedetlenségre. Kitartó törekvése: a
törvény tanításainak elferdítése és fontosságának lekicsinylése. Legtöbbet akkor
ártott, amikor a törvény megváltoztatására tett kísérletével a törvény előírásainak
áthágására indított embereket, akik eközben azt állítják, hogy engedelmeskednek
annak.
Egy író az Isten törvénye megváltoztatására irányuló kísérletet ahhoz az
egykori gonosztetthez hasonlította, amikor a fontos útkereszteződésnél felállított
jelzőtáblát elfordították, hogy rossz irányba mutasson. Ezzel sok bonyodalmat és
nehézséget okoztak.
Isten útjelző táblát állított fel az élet vándorainak. Egyik ága mutatja: a
Teremtő iránti engedelmesség a boldogsághoz és élethez visz, a másik ága: az
engedetlenség a boldogtalansághoz és halálhoz vezet. Isten olyan világosan
határozza meg a boldogság útját, mint amilyen egyértelmű volt a zsidó államban,
hogy melyik út vezet a menedékvárosba. De emberi létünk egy végzetes órájában a

80
Ellen G. White Próféták és Királyok

jónak nagy ellensége elfordította az útjelző táblát, és így tömegek tévesztik el az
utat.
Isten Mózes által eligazítást adott Izráelnek: "Tartsátok meg szombatjaimat,
mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én,
az Úr vagyok a megszentelőtök. Tartsátok meg a szombatot, tartsátok szentnek! Meg
kell halnia annak, aki megszentségteleníti. Ki kell irtani... azt az embert, aki
valamilyen munkát végez azon... Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a
nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és
Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik
napon pedig megnyugodott és megpihent" (2Móz 31:13-17).
Ezekkel a szavakkal az Úr világosan meghatározta, hogy Isten városába az
engedelmesség útja vezet. A bűn embere azonban elfordította az útjelző táblát, hogy
rossz irányba mutasson. Hamis szombatot létesített, és elhiteti az emberrel, hogy a
Teremtő parancsának engedelmeskedik, ha azt ünnepli.
Isten kijelentette, hogy a hetedik nap az Úrnak szombatja. Amikor elkészült a
"menny és a föld", azt a napot a teremtés emléknapjaként elkülönítette. "A hetedik
napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik
napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a
hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után"
(1Móz 2:1-3).
Az Egyiptomból való kivonuláskor Isten nyomatékosan felhívta a nép figyelmét
a szombat megszentelésére. Rabszolgaságuk idején felvigyázóik a hetenkénti
munkateljesítmény állandó emelésével akarták rábírni őket arra, hogy szombaton is
dolgozzanak. Minduntalan nehezebb és szigorúbb munkafeltételeket szabtak meg.
Isten azonban megszabadította a zsidókat a szolgaságból és olyan helyre vitte őket,
ahol zavartalanul megtarthatták Jahve minden parancsát. A Sínai-hegynél elhangzott
a törvény. Isten ráírta "ujjával" (2Móz 31:18) két kőtáblára, és átadta Mózesnek. A
csaknem negyven évig tartó vándorlás alatt Isten állandóan úgy emlékeztette a
zsidókat az általa meghatározott nyugalomnapra, hogy minden hetedik napon
szünetelt a mannahullás, az előkészület napján hullott kétszeres adag pedig
csodálatosképpen nem romlott meg.
Mielőtt a zsidók beléptek az ígéret földjére, Mózes figyelmeztette őket:
vigyázzanak "a nyugalom napjá"-ra, "szentel"-jék "meg azt" (5Móz 5:12). Az Úr a
zsidókat hűséges szombatünneplésük által akarta állandóan emlékeztetni arra, hogy
számadással tartoznak néki, mint Teremtőjüknek és Megváltójuknak. Amíg helyes
lelkülettel ünneplik a szombatot, addig nem létezhet bálványimádás. De ha mellőzik a
Tízparancsolatnak ezt az előírását és nem tartják kötelezőnek, a Teremtőről
elfeledkeznek, és más isteneket fognak imádni. "A nyugalom napjait is nekik adtam -
nyilatkoztatta ki Isten -, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják,
hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem őket." De "törvényeimet megvetették, nem

81
Ellen G. White Próféták és Királyok

követték rendelkezéseimet, és a nyugalom napjait meggyalázták, mert bálványaikhoz
vonzódott szívük." Amikor kérte őket, hogy térjenek vissza hozzá, újra felhívta
figyelmüket a szombat megszentelésének fontosságára. "Én, az Úr, vagyok a ti
Istenetek! - mondta. Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez
igazodjatok, és azokat teljesítsétek! Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak
jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok a ti
Istenetek" (Ez 20:12, 16, 19-20).
Amikor az Úr felhívta Júda figyelmét azokra a bűnökre, amelyek végül is a
babiloni fogsághoz vezettek, ezt is kijelentette: "a nyugalom napjait meggyaláztad."
"Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre
olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az Úr" (Ez 22:8, 31).
Nehémiás korában Jeruzsálem újjáépítésekor, a szombatrontók ezzel a
kérdéssel találták magukat szembe: "Hiszen ugyanezt követték el őseitek, ezért hozta
ránk és városunkra Istenünk ezt a sok bajt! Ti pedig még növelitek Isten haragját
Izráel ellen azzal, hogy megszentségtelenítitek a nyugalom napját!" (Neh 13:18.)
Földi szolgálata idején Krisztus hangsúlyozta a szombatra vonatkozó
kötelezettségeket. Minden tanításából kitűnt, hogy tiszteletben tartja azt az
intézményt, amelyet maga hozott létre. Abban az időben a szombatot annyira
eltorzították, hogy ünneplése inkább az önző és zsarnok ember jellemét tükrözte, s
nem pedig Istenét. Krisztus eltette az útból a hamis tanításokat, amelyekkel téves
színben tüntették fel Istent azok, akik azt állították, hogy ismerik Őt. A rabbik
könyörtelen gyűlölete kísérte, de Ő még látszat szerint se alkalmazkodott
kívánalmaikhoz, hanem ment egyenesen előre, megtartva a szombatot Isten
törvénye szerint.
Félreérthetetlen szavakkal tett bizonyságot Jahve törvénye iránti tiszteletéről:
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a
próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy
betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem
múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem
teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl,
és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig
valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában" (Mt 5:17-19).
Az ember boldogságának nagy ellensége a negyedik parancsolatban foglalt
szombatot különös támadások célpontjává teszi a keresztény korszak idején. Sátán
így beszél: "Isten szándékával ellentétben cselekszem. Követőimet felhatalmazom
arra, hogy tegyék félre Isten emlékünnepét, a hetedik napi szombatot. Így
megmutatom a világnak, hogy megváltozott az a nap, amelyet Isten megszentelt és
megáldott. Az emberek el fognak feledkezni róla. Kitörlöm emlékezetükből, és olyan
nappal helyettesítem, amely nem hordja magán Isten hitelesítő jelét; olyan nappal,

82
Ellen G. White Próféták és Királyok

amely nem lehet jel Isten és népe között. Arra késztetem ennek a napnak elfogadóit,
hogy tulajdonítsák neki azt a szentséget, amelyet Isten a hetedik napra helyezett.
Helytartóm által felmagasztalom magam. Az első napot fogják dicsőíteni, és a
protestáns világ a hamis szombatot valódinak fogadja el. Azzal, hogy az Isten által
létesített szombatot nem tartják meg, megvetés tárgyává teszem törvényét. Ezeket a
szavakat: ,Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van
egymáshoz...' az én szombatom szolgálatába állítom.
Így enyém lesz a világ. Én leszek a föld ura, a világ fejedelme. Annyira uralom
majd az emberek lelkét, hogy Isten szombatja különös megvetés tárgya lesz. Ami
pedig a jelet illeti? A hetedik nap megtartását a földi hatalmasságokkal szembeni
hűtlenség jelévé teszem. Olyan szigorúak lesznek az emberi törvények, hogy nem
merik majd megtartani a hetedik napi szombatot. Attól félve, hogy nem lesz mit
enniük és mibe öltözniük, a világgal tartva, áthágják Isten törvényét. Én leszek a
világ teljhatalmú ura!"
Az ellenség azt gondolta, hogy hamis szombat létesítésével megváltoztathatja
az időket és a törvényeket. Valóban sikerült Isten törvényét megváltoztatnia? 2Móz
31. fejezetének szavai adják meg a választ. Aki tegnap, ma és örökké ugyanaz,
kijelentette a hetedik napi szombatról: "...jel ez köztem és köztetek nemzedékről
nemzedékre." "Örök jel ez..." (2Móz 31:13, 17). Az elfordított útjelző tábla ugyan
rossz irányba mutat, de Isten nem változott. Ő ma is Izráel hatalmas Istene. "A
népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem
a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak. A Libánon fája nem
elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz. A népek mind semmik előtte..." (Ézsa
40:15-17). Ma éppen olyan féltve őrzi törvényét, mint ahogy Akháb és Illés korában
tette.
Mégis mennyire mellőzik a törvényt! A világ nyíltan lázad Isten ellen. Ez
valóban konok nemzedék: hálátlan, álszent, kétszínű, gőgös, hitehagyó. Az emberek
semmibe veszik a Bibliát, és gyűlölik az igazságot. Jézus látja, hogy törvényét elvetik,
szeretetét semmibe veszik, követeivel szemben közömbösek. Jótéteményei által szól
hozzájuk, de ők nem vesznek tudomást róluk. Inti is őket, de nem veszik figyelembe.
Az emberi lélek temploma szentségtelen kufárkodás helyévé vált. Önzés, irigység,
gőg, rosszindulat - mind megtalálható benne.
Sokan attól sem riadnak vissza, hogy Isten Igéjét gúnyolják. Azokat pedig,
akik hisznek az Ige minden szavában, nevetség tárgyává teszik. Egyre inkább
megvetik a törvényt és a rendet. Ez Jahve világos parancsolatainak áthágásához
vezethető vissza. Az engedelmesség útjának elhagyása erőszakoskodásnak és
bűntetteknek nyit kaput. Figyeljük meg a bálványimádó tömegek nyomorát és
szenvedését! Hasztalan keresik a boldogságot és békességet.

83
Ellen G. White Próféták és Királyok

Figyeljük meg, szinte egyetemesen mellőzik a szombat parancsát! Figyeljük
meg azoknak a vakmerő gonoszságát, akik, mialatt törvényeket hoznak a hét első
napja állítólagos szentségének megvédésére, a szeszes italok forgalmazását
rendeletekkel törvényesítik. Bölcsebbek akarnak lenni az írott Igénél és megpróbálják
elhallgattatni a lelkiismeret szavát. Közben hozzájárulnak olyan bűn szentesítéséhez,
amely lealacsonyítja és tönkreteszi az Isten képmására teremtett lényt. Az ilyen
törvényhozás mögött Sátán áll. Jól tudja, hogy Isten átka utoléri azokat, akik az
emberi törvényhozást a mennyei fölé emelik. Sátán mindent megtesz, ami
hatalmában van, hogy embereket a széles útra vezessen, amelynek vége pusztulás.
Az emberek oly sokáig imádták az emberi véleményeket és az emberi
intézményeket, hogy majdnem az egész világ a bálványokat követi. Aki megkísérelte
Isten törvényét megváltoztatni, a csalás minden fortélyát felhasználja, hogy az
embereket felsorakoztassa Isten és az igazak ismertetőjele ellen. Az Úr azonban nem
fogja mindig eltűrni, hogy törvényét büntetlenül áthágják és semmibe vegyék. Eljön
az idő, amikor "megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba
hajtja. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon" (Ézsa 2:11). A kétkedő
tréfálkozhat, gúnyolódhat Isten törvényén, és kétségbe vonhatja azt. A világias
lelkület megfertőzhet tömegeket és befolyásolhat egyéneket. Isten ügyét csak nagy
erőfeszítéssel és folytonos áldozatokkal lehet felszínen tartani. Végül mégis az
igazság arat dicső győzelmet.
Isten földi műve záró szakaszában újra felmagasztalják a törvény értékét.
Lehet túlsúlyban a hamis vallás, burjánozhat a gonoszság, sok emberben
meghidegülhet a szeretet, szem elől téveszthetik a Golgota keresztjét, gyászlepelként
terülhet el a világon a sötétség, az igazság ellen fordulhat a közhangulat,
ármánykodhatnak minduntalan, hogy megsemmisítsék Isten népét, de a
legválságosabb órában Illés Istene emberi eszközöket támaszt, hogy hirdessék az
üzenetet, amelyet nem lehet elhallgattatni. A föld népes városaiban és azokon a
helyeken, ahol a legvakmerőbben beszélnek a magasságos Isten ellen, szigorú
dorgálás hangja hallatszik majd. Isten által elhívott emberek bátran elítélik az egyház
és világ egyesülését. Nyomatékosan felszólítanak mindenkit, hogy az emberi
rendelkezés helyett az igazi szombatot tartsák meg. "Féljétek az Istent, és adjatok
neki dicsőséget - hirdetik majd minden népnek -, mert eljött ítéletének órája;
imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!
...Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a
homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából..." (Jel 14:7-10).
Isten nem töri meg szövetségét és nem változtatja meg kijelentéseit. Szava
örökké megáll. Olyan változhatatlan, mint trónja. Az ítéletkor az Isten ujjával írt,
tisztán érthető szövetség lesz a mérce. A világnak a Végtelen Igazság ítélőszéke elé
kell állnia.

84
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ma is, mint Illés korában, tisztán meglátszik a határvonal az Isten
parancsolatát megtartó nép és a hamis istenek imádói között. "Meddig sántikáltok
kétfelé? - kiáltotta Illés. Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig a Baal, akkor őt
kövessétek" (1Kir 18:21). A ma emberéhez pedig ezt az üzenetet küldi Isten:
"Elesett, elesett a nagy Babilon... Menjetek ki belőle én népem, hogy ne legyetek
részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; mert bűnei
felhalmozódtak az égig, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól" (Jel 18:2, 4-
5).
Nincs messze az az idő, amikor minden ember próbára lesz téve. Ránk akarják
majd kényszeríteni a hamis szombat ünneplését. Választani kell Isten parancsolatai
és az emberi parancsok között. Akik lépésről lépésre engedtek a világ igényeinek és
alkalmazkodtak szokásaihoz, azok inkább meghódolnak a hatalmasságok előtt,
mintsem gúnyolódásnak, bántalmazásnak és börtön- vagy halálbüntetésnek tegyék ki
magukat. Ekkor az arany különválik a salaktól. Világosan meg lehet majd
különböztetni az igazi kegyességet a látszattól és a hamisítványtól. Sok "csillag",
akiknek ragyogását megcsodáltuk, eltűnik a sötétben. Akik magukra vették a
templom ékességét, de nem öltötték fel Krisztus igazságát, azok mezítelenségük
rútságában jelennek majd meg.
A föld lakói között - minden országban - vannak, akik nem hajtottak térdet a
Baál előtt. Mint az ég csillagai, amelyek csak éjszaka tűnnek elő, ezek a hűségesek
akkor fognak felragyogni, amikor "sötétség borítja a földet, sűrű homály a
nemzeteket". A pogány Afrikában, Európa és Dél-Amerika katolikus országaiban,
Kínában, Indiában, a tenger szigetein és a föld minden sötét sarkában Isten
készenlétben tartja választott gyermekeit, akik előtűnnek majd a sötétség közepette,
és világosan megmutatják a hitehagyó világnak, hogy milyen átformáló ereje van
Isten törvénye megtartásának. Már most is megjelennek minden nemzet, minden
nyelv és nép között; és a legsötétebb hitehagyás órájában, amikor Sátán a
legnagyobb erőfeszítéseket teszi azért, hogy "mindenkit, kicsiket és nagyokat,
gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat" (Jel 13:16) halálbüntetés terhe
mellett kényszerítsen a hamis nyugalomnap felvételére, akkor ezek a hűségesek,
"feddhetetlenek és romlatlanok... Isten hibátlan gyermekei... ragyogtok, mint
csillagok a világban..." (Fil 2:15). Minél sötétebb az éjszaka, annál fényesebben
tündökölnek.
Milyen különös munkát végzett volna Illés, ha számba vette volna Izráelt
akkor, amikor Isten büntetése utolérte az elpártolt népet! Az Úr oldalán csak egy
valakit talált. Amikor így szólt: "...Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el
akarják venni", meglepődött az Úr kijelentésén: "De meghagyok Izráelben hétezer
embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely
nem csókolta meg azt" (1Kir 19:14, 18).

85
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ma senki ne kísérelje megszámolni Isten népét, hanem legyen mindenkinek
együttérző "hús" szíve; olyan, mint Krisztusé, amely az egész világ megmentésére
vágyik!

15. Josafát

Josafát harmincöt éves koráig - trónra lépéséig - maga előtt látta Asának, a
kegyes királynak példáját, aki majdnem minden válságos helyzetben "azt tette, amit
helyesnek lát az Úr" (1Kir 15:11). Huszonöt évig tartó áldásos uralkodása alatt
igyekezett "mindenben apjának, Ászának az útján" járni, "és nem tért le róla" (1Kir
22:43).
Mivel igyekezett bölcsen uralkodni, rá akarta bírni alattvalóit, hogy
határozottan foglaljanak állást a bálványimádó szokások ellen. Országának népe
"továbbra is áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon". A király nem rombolta le
azonnal ezeket az oltárokat, de kezdettől fogva próbálta Júdát megóvni azoktól a
bűnöktől, amelyek Akháb uralkodása alatt az északi országot jellemezték. Hosszú
évekig Akháb kortársa volt. Josafát hű maradt Istenhez. "...nem kereste a Baalokat,
hanem atyja Istenét kereste, és az ő parancsolatai szerint élt, nem pedig Izráel
cselekedetei szerint." Feddhetetlenségéért az Úr vele volt, és "megerősítette kezében
a királyi hatalmat" (2Krón 17:3-5).
"Egész Júda ajándékot adott Jósáfátnak, úgyhogy gazdagsága és dicsősége
igen nagy lett. ...az Úr útjain járt..." (2Krón 17:5-6). Amint múlt az idő, a király
reformokat hajtott végre. "...eltávolította Júdából az áldozóhalmokat és a szent fákat"
(2Krón 17:6). "Kisöpörte az országból a férfiparáznák maradékát, akik még
megmaradtak apjának, Ászának az idejéből" (1Kir 22:47). Így Júda lakossága
fokozatosan megszabadult sok olyan dologtól, amely súlyosan veszélyeztette lelki
fejlődését.
A népnek országszerte szüksége volt arra, hogy megtanítsák Isten törvényére.
E törvény megértésében rejlett biztonságuk. Kívánalmaihoz szabva életüket,
hűségesek lesznek mind Istenhez, mind emberhez. Ezt tudva, Josafát intézkedett
arról, hogy népe alapos tanítást kapjon a Szentírásból. Birodalma különböző részeiért
felelős fejedelmek gondoskodtak arról, hogy a tanító papok becsületesen végezzék
szolgálatukat. Ezek a tanítók, akik a fejedelmek közvetlen ellenőrzése mellett
dolgoztak, királyi rendeletre lettek kiküldve, "...hogy tanítsanak Júda városaiban"
(2Krón 17:7). Minthogy sokan igyekeztek megérteni Isten akaratát és elhagyni a
bűnt, megújulás következett be.
Josafát eredményes uralkodása annak tulajdonítható, hogy bölcsen
gondoskodott alattvalói lelki szükségleteiről. Az Isten törvénye iránti engedelmesség
nagyon hasznos. Az Úr kívánalmaihoz való alkalmazkodásban átformáló erő rejlik,
amely békét és jóakaratot teremt az emberek között. Ha minden férfi és nő Isten
Igéjének tanításait tenné élete irányítójává, gondolatai és érzelmei zsinórmértékévé,

86
Ellen G. White Próféták és Királyok

akkor a nemzeti és társadalmi problémák megszűnnének. Minden családból olyan
befolyás áradna, amely fokozná mások lelki látását és erkölcsi erejét. Ez mind a
nemzeteknek, mind az egyéneknek előnyt jelentene.
Josafát hosszú évekig békességben élt. Nem zaklatták a környező nemzetek.
"Ezért az Úr rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban..." (2Krón
17:10). Filisztea adót fizetett és ajándékokat adott néki, Arábiától nagy juh- és
kecskenyájat kapott. "Josafátnak egyre nagyobb lett a hatalma. Várakat és raktár-
városokat épített Júdában. ...vitéz férfiakból álló katonasága volt... azokon kívül,
akiket a király a megerősített városokban helyezett el egész Júdában" (2Krón 17:12-
19). "...nagy volt a gazdagsága és dicsősége" ezért hatalmas befolyása volt az
igazságra és a jogosságra (2Krón 18:1).
Néhány évvel trónra lépése után a jólét csúcsára jutott Josafát beleegyezett
abba, hogy fia, Jórám, feleségül vegye Atáliát, Akháb és Jézabel leányát. E
házassággal olyan szövetség jött létre Júda és Izráel országa között, amelyet Isten
nem akart. Ez a szövetség a válság idején bajt hozott a királyra és számos
alattvalójára.
Egy alkalommal Josafát meglátogatta Izráel királyát Samáriában. A
Jeruzsálemből érkező királyi vendég iránt különleges tiszteletet tanúsítottak.
Távozása előtt rávették arra, tartson Izráel királyával a Szíria elleni háborúban. Akháb
azt remélte, hogyha egyesíti haderejét Júdáéval, akkor vissza tudja hódítani
Rámóthot, a régi menedékvárosok egyikét, amelyről állította, hogy jog szerint
Izráelé.
Jóllehet Josafát egy gyenge pillanatában elhamarkodottan megígérte, hogy
Izráel királyával tart Szíria elleni harcában, de jobb belátásra jutva, kutatni kezdte,
akarja-e Isten ezt a vállalkozást. "Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! - tanácsolta
Akhábnak. Erre Akháb összehívott négyszáz samáriai hamis prófétát, és megkérdezte
őket: Elmenjünk-é harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla?" A válasz így
hangzott: "Vonulj föl, mert Isten a király kezébe adja azt!" (2Krón 18:4-5)
Josafátnak kétségei voltak. Biztosan akarta tudni Isten akaratát. "Nincs itt az
Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk?" (2Krón 18:6.) "Van még egy ember,
aki által megkérdezhetjük az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem
jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az" (1Kir 22:8). Josafát ragaszkodott
ahhoz, hogy hívják oda Isten emberét. Amikor megjelent előttük, és Akháb
felszólította, "...hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében", Mikeás ezt mondta:
"Láttam az egész Izráelt szétszóródva a hegyeken, mint egy nyájat, amelynek nincs
pásztora. Az Úr pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk, térjen haza mindenki
békével!" (1Kir 22:16-17).
A prófétai kijelentés nyomán a királyoknak be kellett volna látniuk, hogy a
menny nem helyesli tervüket. De egyikük sem volt hajlandó elfogadni a

87
Ellen G. White Próféták és Királyok

figyelmeztetést. Akháb kitűzte a célt, és nem akart attól eltérni. Josafát pedig
becsületszavát adta, hogy népével együtt Akhábbal tart a harcban (2Krón 18:3).
Ilyen ígéret után nem akarta visszatartani seregét. "Azután fölvonult Izráel királya és
Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen" (1Kir 22:29).
A csatában Akháb nyíl által megsebesült és alkonyatkor meghalt.
"Napnyugtakor ez a kiáltás szaladt végig a táboron: Mindenki a városába! Mindenki a
hazájába!" (1Kir 22:36) Így teljesedett be a próféta kijelentése.
Ebből a végzetes ütközetből Josafát visszatért Jeruzsálembe. Amikor a város
felé közeledett, Jéhu próféta ezzel a dorgálással ment elé: "A bűnöst kellett
segítened, és az Úr gyűlölőit szeretned? Ezért szállt rád az Úr haragja. Bár volt
benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel
kerested az Istent" (2Krón 19:2-3).
Josafát uralkodásának későbbi éveit jórészt Júda nemzeti és lelki bástyái
megerősítésével töltötte. "...kiment a nép közé, Beérsebától fogva egészen Efraim
hegyvidékéig, és megtérítette őket őseik Istenéhez, az Úrhoz" (2Krón 19:4).
A király egyik fontos intézkedése a hatékony bíróság létesítése és fenntartása
volt. "Bírákat nevezett ki az országban, Júda minden megerősített városában,
városról városra", és nekik adott megbízásában ezt hangsúlyozta: "Nézzétek meg jól,
mit tesztek, mert nem emberek, hanem az Úr megbízásából ítélkeztek, és ő lesz
veletek az ítélethozatalban. Most azért rettegjetek az Úrtól, és vigyázzatok, hogy mit
tesztek, mert Istenünk, az Úr nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a
vesztegetés elfogadását!" (2Krón 19:5-7).
Továbbfejlesztette az igazságszolgáltatási rendszert a jeruzsálemi fellebbviteli
bíróság létrehozásával "nevezett ki Jósafát lévitákat, papokat és izráeli családfőket az
Úrra tartozó ügyeknek és a jeruzsálemi lakosok pöreinek az intézésére" (2Krón 19:8).

A király hűségre buzdította ezeket a bírákat. "Így járjatok el az Úr félelmében,
hűséggel és tiszta szívvel: - parancsolta nekik. Bármilyen peres ügyet terjesztenek
elétek honfitársaitok, akik a maguk városaiban laknak, vérontásra, törvényre,
parancsolatra, rendelkezésekre vagy ítélkezésekre vonatkozólag, figyelmeztessétek
őket, hogy vétkessé ne váljanak az Úr előtt, és az ő haragja rátok és honfitársaitokra
ne szálljon. Így járjatok el, és akkor nem vétkeztek!
Az Úrra tartozó minden dologban Amarjáhú pap lesz a vezetőtök, a királyra
tartozó minden dologban pedig Zebadjáhú, Jismáél fia, a Júda házából való
fejedelem. Mint hivatalnokok, a léviták állnak rendelkezésetekre. Működjetek bátran,
az Úr pedig legyen a jókkal!" (2Krón 19:9-11)
Körültekintő intézkedésében, amellyel alattvalói jogait és szabadságát akarta
védeni, Josafát hangsúlyozta, hogy az igazság Istene, aki mindenkin uralkodik,
tekintettel van az emberi család minden tagjára. "Isten ott áll az isteni közösségben,

88
Ellen G. White Próféták és Királyok

ítéletet tart az istenek fölött." És akiket arra jelölt ki, hogy uralma alatt ítélkezzenek,
azok védjék a "nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a
nyomorultnak és szűkölködőnek! ...ragadjátok ki a bűnösök kezéből" (Zsolt 82:1, 3-
4).
Josafát uralkodása vége felé Júda országára olyan sereg tört rá, amelynek
közeledtére a lakosság jogosan reszketett. "...hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak
és az ammóniak a meúniak egy részével együtt". Az ellenség támadásának hírét
ezekkel a megdöbbentő szavakkal hozta egy követ a királynak: "...a tenger túlsó
részéről nagy sokaság jön ellene Edóm felől, és már Hacecon-Támárban, azaz
Éngediben vannak..." (2Krón 20:1-2).
Josafát bátor, hőslelkű ember volt. Éveken át erősítette seregeit és erődített
városait. Jól felkészült arra, hogy szembeszálljon bármilyen ellenséggel. Ebben a
válságos helyzetben mégsem emberi fegyverekbe helyezte bizalmát. Nem
fegyelmezett katonái és körülkerített városai, hanem az Izráel Istenébe vetett élő hit
által remélhette a győzelmet a pogányokon, akik azzal kérkedtek, hogy meg tudják
alázni Júdát a nemzetek szeme láttára.
"Megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni és böjtöt hirdetett egész Júdában.
Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes
városából is eljöttek, hogy az Úr segítségét kérjék."
A templom udvarán a nép előtt állva, Josafát imában öntötte ki lelkét. Isten
ígéreteire hivatkozva ismerte be Izráel tehetetlenségét. "Uram, őseink Istene! Te
vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben
van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. Istenünk, te űzted
ki ennek az országnak a lakóit néped, Izráel elől, és örökre odaadtad azt barátod,
Ábrahám utódainak. És itt laktak, itt építettek neved tiszteletére szentélyt, és ezt
mondták: Ha majd veszedelem, fegyver, ítélet, dögvész vagy éhínség jön ránk,
megállunk ez előtt a templom előtt és te előtted, mert a te neved ebben a
templomban van; és ha segítségért kiáltunk hozzád nyomorúságunkban, hallgass
meg, és szabadíts meg minket.
De látod, az ammóniak és móábiak, Széír hegyvidékének a lakói, akik között
nem engedted átvonulni az izráelieket, amikor Egyiptomból jöttek, és így kikerülték,
és nem pusztították el őket, ezek most azzal fizetnek nekünk, hogy ellenünk
támadnak, és ki akarnak űzni birtokodból, amelyet birtokunkba adtál. Istenünk, ítéld
meg őket! Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad.
Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk" (2Krón 20:3-12).
Josafát bizalommal mondhatta az Úrnak: "csak rád tekintünk". Éveken át arra
oktatta a népet: bízzon abban, aki a letűnt korokban oly sokszor közbelépett, hogy
megóvja választottait a teljes pusztulástól, és most, amikor az ország veszélyben
volt, Josafát nem volt egyedül. "Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr

89
Ellen G. White Próféták és Királyok

színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt" (2Krón 20:13). Közösen
böjtöltek és imádkoztak; együtt könyörögtek az Úrhoz, zavarja össze ellenségeiket
Jahve nevének megdicsőítésére.
"Istenem, ne maradj csendben,
ne hallgass, és ne légy tétlen, Istenem!
Hiszen háborognak ellenségeid,
gyűlölőid fenn hordják fejüket.
Néped ellen titkon ármányt szőnek,
tanácskoznak védenceid ellen.
Jertek - mondják -, irtsuk ki e népet,
ne is emlékezzenek többé Izráel nevére!
Mert egyetértésben tanácskoznak,
szövetséget kötnek ellened
Edóm lakói és az izmáeliek,
a móábiak és a hagriak,
Gebál, Ammón és Amálék...
Úgy bánj velük, mint Midjánnal,
mint Siserával, mint Jábínnal
a Kisón-pataknál...
Szégyenüljenek meg,
és rémüldözzenek örökké,
pironkodjanak, és vesszenek el!
Tudják meg, hogy egyedül te vagy az,
akinek Úr a neve,
aki felséges az egész földön!" (Zsolt 83)

Amikor a nép királyával együtt megalázta magát Isten előtt, kérve segítségét,
az Úr Lelke Jaházielre, "az Ászáf fiai közül való lévitá"-ra szállt, és Jaháziel így szólt:
"Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt
mondja nektek az Úr: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem
a ti háborútok ez, hanem Istené. Holnap induljatok ellenük! Ők a Cíc-hágón vonulnak
majd föl, és a völgy végénél, a Jerúél-puszta előtt találkoztok velük. Nektek nem is
kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg
benneteket az Úr. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok
ellenük, mert veletek lesz az Úr!
Ekkor Josáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan
leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. A keháti és a kórahi léviták pedig
fölálltak, és egyre hangosabban dicsérték az Urat, Izráel Istenét."
Kora reggel felkeltek, és kivonultak Tekóa pusztájába. Amint közeledett az
ütközet, Josafát így szólt: "Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Higgyetek
Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!
Miután tanácsot tartott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben

90
Ellen G. White Próféták és Királyok

dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva... énekeltek" (2Krón 20:14-21). Ezek az
énekesek a sereg előtt mentek, és dicsőítették Istent a győzelem ígéretéért.
Különös dolog volt így csatába szállni az ellenséges sereggel - énekkel
dicsőítve az Urat és magasztalva Izráel Istenét. Ez volt a csatadaluk. Megkapták a
szentség ékességét. Reménységünk, bátorságunk és hitünk egyre fokozódna, ha
többet dicsőítenénk Istent. Vajon ez nem erősítené-e ma is az igazság hőslelkű
védőit?
"...az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a
Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek. Az ammóniak és a
móábiak a Széír-hegyvidék lakóira támadtak, hogy kiirtsák és elpusztítsák őket.
Amikor végeztek Széir lakóival, egymás pusztulását segítették elő.
Mire a júdabeliek a pusztai őrhelyhez érkeztek, és a sokaság felé fordultak,
már csak az elesettek holttestei voltak a földön, és senki sem menekült meg" (2Krón
20:22-24).
Isten volt Júda erőssége ebben a válságos helyzetben; ma is Ő népének
erőssége. Ne a fejedelmekben bízzunk, és ne állítsunk embereket Isten helyére! Nem
szabad elfelejtenünk, hogy az ember esendő és tévedő. Isten, akié minden hatalom,
a mi erős védőbástyánk. Minden veszélyben éreznünk kell, hogy övé a harc.
Erőforrásai kimeríthetetlenek, és a látszólagos lehetetlenség a győzelmet még
nagyobbá teszi.
"Segíts meg minket, szabadító Istenünk,
ments meg, és gyűjts össze a népek közül,
hogy hálát adhassunk szent nevednek,
és dicsőítve magasztalhassunk téged!" (1Krón 16:35)

Júda serege zsákmánnyal megrakodva tért vissza "örömmel... mert örömöt
szerzett nekik az Úr; megszabadította őket ellenségeiktől. És bevonultak
Jeruzsálembe lantokkal, citerákkal és harsonákkal az Úr házához" (2Krón 20:27-28).
Minden okuk megvolt az örvendezésre.
Annak a parancsnak engedelmeskedve, hogy: "csak veszteg" kell állnotok "és
néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj, és ne rettegj... " (2Krón
20:17), teljesen Istenbe helyezték bizalmukat. Bebizonyosodott, hogy Ő erősségük és
szabadítójuk. Dávid ihletett himnuszát megértve énekelhették:
"Isten a mi oltalmunk és erősségünk,
mindig biztos segítség a nyomorúságban...
íjat tör össze, lándzsát tördel szét,
harci kocsikat éget el.
Csendesedjetek el, és tudjátok meg,
hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek,
magasztal a föld.

91
Ellen G. White Próféták és Királyok

A Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a mi várunk" (Zsolt 46).
"Nevedhez méltóan dicsérnek
a föld kerekségein, Istenünk,
jobbod csupa igazság.
Örül Sion hegye,
vigadoznak Júda leányai,
mert igazságot osztasz. ...
Bizony, itt van Isten,
a mi Istenünk örökkön örökké,
ő vezet minket mindhalálig" (Zsolt 48:11-15).

Júda uralkodója és a királyi sereg hitére "az Istentől való rettegés fogta el az
országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az Úr harcolt Izráel ellen.
Ezért békében élt Jósáfát országa, mert Istene nyugalmat adott neki mindenfelől"
(2Krón 20:29-30).

16. Akháb házának bukása

Jézabel gonosz befolyása, amelyet kezdettől fogva férjére gyakorolt, Akháb
életének későbbi éveiben is érvényesült. Olyan gyalázatos és erőszakos cselekedetek
következtek ebből, amelyekhez fogható ritkán fordult elő a szent történelemben.
"Nem volt senki más olyan, aki annyira ráadta volna magát annak a cselekvésére,
amit rossznak lát az Úr, mint Aháb, mert félrevezette a felesége, Jézabel."
Jézabel erősítette és táplálta Akháb kapzsi hajlamait. A király addig követte
gonosz szívének parancsait, amíg az önzés teljesen hatalmába kerítette. Nem tudta
elviselni, ha kívánságait megtagadták. Úgy érezte, joga van mindahhoz, amit
megkíván.
Akhábnak ez a kirívó vonása, amely utódai uralkodása alatt oly végzetesen
hatott az ország sorsára, megmutatkozik a következő eseményben is, ami még Illés
idejében történt Izráelben. A jezréeli Nábótnak szőlője volt a királyi palota közvetlen
közelében. Akháb pedig megkívánta azt a szőlőt. Meg akarta venni, vagy helyette
másik földet adni. "Add nekem szőlődet - mondta Nábótnak -, hadd legyen az
veteményeskertem, mert közel van a házamhoz! Adok helyette jobb szőlőt, vagy ha
jónak látod, pénzben megadom az árát."
Nábót nagyra értékelte szőlőjét, mert atyáié volt, és nem akart tőle megválni.
"Az Úr őrizzen meg attól - mondta Ahábnak -, hogy odaadjam neked atyai
örökségemet." A lévitai törvény szerint semmilyen telket nem lehetett véglegesen
másra átruházni, sem eladni, sem elcserélni. "Izráel fiai közül mindenki ragaszkodjék
atyái törzsének az örökségéhez" (4Móz 36:7).

92
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az önző uralkodót beteggé tette, hogy Nábót megtagadta kérését.
"...haragosan ment haza a válasz miatt, amelyet a jezréeli Nábót adott neki...
Lefeküdt az ágyára, arcát befelé fordította és nem evett semmit."
Jézabel csakhamar megtudta a részleteket. Felháborodott azon, hogy valaki
megtagadta a király kérését. Azt bizonygatta Akhábnak, hogy nem kell
szomorkodnia. "Hát nem te uralkodsz most Izráelben? - kérdezte. Kelj föl, egyél, és
légy jókedvű! Majd én megszerzem neked a jezréeli Nábót szőlőjét."
Akháb nem törődött azzal, hogy felesége hogyan éri el a vágyott célt. Jézabel
pedig azonnal gonosz szándéka megvalósításához fogott. Leveleket írt a király
nevében, a király pecsétjével ellátva, elküldte Nábót lakóvárosa véneinek és
főembereinek. Ez állt bennük: "Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére.
Vele szembe pedig ültessetek két hitvány embert, akik így tanúskodjanak ellene:
Átkoztad Istent és a királyt! Azután vigyétek ki, és kövezzétek agyon."
A parancsot teljesítették. "...a vének és a nemesek, akik abban a városban
laktak, úgy is tettek, ahogyan Jezábel megüzente nekik és ahogyan a nekik küldött
levelekben írta." Ezután Jézabel visszament a királyhoz, és azt mondta neki, keljen fel
és foglalja el a szőlőt. Akháb pedig - nem törődve a következményekkel - vakon
követte Jézabel tanácsát, és lement, hogy birtokba vegye a megkívánt földet.
A király nem élvezhette büntetlenül azt, amihez csalás és vérontás árán jutott.
"Ekkor így szólt az Úr igéje a tisbei Illéshez: Eredj, menj alá Aháb izráeli király elé, aki
Samáriában lakik, de most éppen a Nábót szőlőjében van, ahová azért ment, hogy
birtokba vegye. Így beszélj hozzá: Ezt mondja az Úr: Öltél, és még birtokot is
szereztél?" Az Úr ezután Akháb elleni iszonyú ítélet kimondására utasította Illést.
A próféta sietett végrehajtani a mennyei parancsot. Amikor a vétkes uralkodó
szemtől szembe találkozott a szőlőben Jahve szigorú követével, ezekkel a szavakkal
adott kifejezést riadt félelmének: "Rám találtál, ellenségem?"
Az Úr követe tétovázás nélkül felelt: "Rád találtam, mivel arra adtad magad,
hogy olyat tégy, amit rossznak lát az Úr. Ezért én veszedelmet hozok rád, és
kisöpörlek téged. Kiirtom Izráelből Aháb férfiutódait, apraját, nagyját!" Nem volt
irgalom. Akháb házát teljesen el kell pusztítani, "...mint Jeroboámnak, a Nébát fiának
házát, és mint Baasának, az Ahijjá fiának házát - nyilatkoztatta ki az Úr szolgáján
keresztül -, mert felbosszantottál, és vétekbe vitted Izráelt."
Jézabelről pedig ezt mondta az Úr: "A kutyák eszik meg Jezábelt Jezréel
falánál. Aki Aháb hozzátartozói közül a városban hal meg, azt a kutyák eszik meg, aki
pedig a mezőn hal meg, azt az égi madarak eszik meg."
Amikor a király meghallotta ezt a félelmetes üzenetet, "megszaggatta ruháját,
testére zsákruhát öltött, böjtölt, zsákruhában is hált, és csöndesen járt-kelt.

93
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ekkor így szólt az Úr igéje a tisbei Illéshez: Látod, mennyire megalázta magát
előttem Aháb? Mivel megalázta magát előttem, az ő idejében nem hozom rá azt a
veszedelmet; majd csak a fia idejében hozok veszedelmet a házára."
Három év sem telt el, és Akháb király meghalt a szíriaiak keze által. Utóda,
Akházia: "Azt tette, amit rossznak tart az Úr, mert apjának és anyjának az útján, meg
Jeroboámnak, Nebát fiának az útján járt... A Baalt tisztelte, őt imádta és bosszantotta
az Urat, Izráel Istenét", ahogy atyja, Akháb is tettek (1Kir 22:53-54). Az engedetlen
királyt hamar utolérte bűneinek büntetése. A Moábbal vívott végzetes háború,
valamint életveszélyes balesete tanúsította, hogy Isten haragszik rá.
Akházia súlyosan megsérült, amikor "leesett felső szobájából a korláton
keresztül". Félve az esetleges következményektől, elküldte néhány szolgáját
Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, hogy kérdezzék meg, vajon meggyógyul-e vagy sem.
Ekronról azt tartották, hogy - papjai közvetítésével - tájékoztatást ad a bekövetkező
eseményekről. Sokan mentek hozzá, hogy kérdezősködjenek tőle a jövőről.
Jövendölései és közlései azonban a sötétség fejedelmétől származtak.
Akházia szolgái találkoztak egy emberrel - az Isten emberével -, aki ezzel az
üzenettel küldte vissza őket a királyhoz: "Talán nincs Isten Izráelben, hogy te
Baalzebubhoz, Ekrón istenéhez küldesz, hogy megkérdezd őt? Ezért nem kelsz föl
abból az ágyból, amelybe lefeküdtél, hanem meg fogsz halni!" A próféta, miután
elmondta üzenetét, eltávozott.
A megdöbbent szolgák siettek vissza a királyhoz, és elmondták neki, amit az
Isten emberétől hallottak. A király megkérdezte: "Milyen volt annak a férfinak a
külseje, aki veletek szembe jött...?" A szolgák így válaszoltak: "Szőrből készült ruha
volt azon a férfin, és bőröv övezte a derekát... A tisbei Illés volt az" - kiáltotta
Akházia. Tudta, hogy ha az idegen, akivel szolgái találkoztak, valóban Illés volt, a
kimondott ítélet biztosan teljesedik. Szorongva vágyott a meghirdetett büntetés
elhárítására. Elhatározta, magához hívatja a prófétát.
Akházia kétszer küldött egy-egy csapat katonát a próféta megfélemlítésére és
Isten büntetése kétszer sújtott le rájuk. A harmadik csapat megalázta magát Isten
előtt. Vezetőjük, amint az Úr szolgája közelébe ért, "...térdre rogyott Illés előtt,
könyörögött neki, és így szólt hozzá: Isten embere! Kérlek, legyen drága előtted az
életem és ötven szolgádnak az élete!"
"Ekkor az Úr angyala így szólt Illéshez: Menj el vele, ne félj tőle! Elindult tehát,
és elment vele a királyhoz. Így szólt hozzá: Ezt mondja az Úr: Mivel követeket
küldtél, hogy megkérdezd Baalzebúbot, Ekrón istenét, mintha Izráelben nem volna
Isten, akinek az igéjét megkérdezhetnéd, azért nem kelsz föl az ágyból, amelybe
lefeküdtél, hanem meg fogsz halni!"
Atyja uralkodása alatt Akházia szemlélhette a magasságos Isten csodálatos
cselekedeteit. Látta azokat a félelmes dolgokat, amelyekkel Isten tanúsítani akarta a

94
Ellen G. White Próféták és Királyok

hitehagyó Izráelnek, hogyan tekint azokra, akik semmibe veszik törvényének
követelményeit. Akházia úgy viselkedett, mintha ezek a félelmes valóságok csupán
mendemondák lennének. Ahelyett, hogy megalázta volna szívét az Úr előtt, Baált
követte, végül pedig istentelensége legvakmerőbb tettére vetemedett. Az engedetlen
és megtérni nem akaró Akházia "...meg is halt az Úrnak a szava szerint, amelyet Illés
elmondott."
Akházia király vétkének és büntetésének története olyan figyelmeztetést rejt
magában, amelyet senki sem mellőzhet büntetlenül. A ma embere talán nem hódol
pogány bálványoknak, de ezrek áldoznak Sátán templomában, ahogy Izráel királya is
tette. A bálványimádás szelleme elterjedt a világon. Jóllehet a tudomány és
műveltség hatására kifinomultabb és vonzóbb formákat öltött, mint abban az időben
amikor Akházia Ekron istenéhez fordult. Nap mint nap újabb szomorú bizonyítékok
tanúsítják, hogy a biztos prófétai beszédbe vetett hit egyre fogy, és helyette
babonaság és sátáni bűvölet ejti foglyul sok ember lelkét.
A pogány istentisztelet misztériumait ma felváltották a spiritiszta médiumok
titkos találkozói és szeánszai, zavaros és csodás dolgai. E médiumok közléseit ezrek
hallgatják kíváncsian, akik nem hajlandók elfogadni Isten Igéje tanítását és Lelke
világosságát. A spritizmus hívei talán gúnyolódva beszélnek a régi idők mágusairól,
de a nagy csaló diadalmasan nevet, amikor más formában jelentkező mesterkedései
előtt hódolnak.
Sokan visszariadnak attól a gondolattól, hogy spiritiszta médiumokhoz
forduljanak tanácsért. Ugyanakkor a spiritizmus tetszetősebb formáinak vonzó körébe
kerülnek. Másokat a "Christian Science" tanításai, valamint a teozófia és más keleti
vallások miszticizmusai vezetnek tévútra.
A spiritizmus szinte minden formájának apostolai azt állítják, hatalmuk van
gyógyítani. Ezt a hatalmat az elektromosságnak, mágnesességnek, illetve az
okkultizmusnak vagy az emberi lélekben szunnyadó erőknek tulajdonítják. Sokan
vannak - még ebben a keresztény korszakban is -, akik elmennek a kuruzslókhoz
ahelyett, hogy az élő Isten hatalmában és jólképzett orvosok szaktudásában
bíznának. A gyermeke betegágyánál virrasztó anya így kiált: Képtelen vagyok többre!
Nincs orvos, aki meg tudja gyógyítani gyermekemet? Beszélnek neki valamilyen
mágneses erővel rendelkező látnok csodálatos gyógyításairól, és drága gyermekét az
ő gondjára bízza. Valójában pedig Sátán kezébe teszi, mintha az ördög az ő oldalán
állna. Sok esetben a gyermek életét később sátáni erő irányítja, amelyet szinte
lehetetlen megtörni.
Akházia gonoszsága Isten jogos haragját vonta maga után. Mi mindent
megtett Isten azért, hogy megnyerje Izráel népe szívét, és bizalmat keltsen bennük
önmaga iránt! Hosszú időn át példátlan jóságot és szeretetet tanúsított népével
szemben. Kezdettől fogva megmutatta, hogy gyönyörűségét leli az emberekben (Péld
8:31). Igen bizonyos segítség volt mindazoknak, akik őszintén keresték. Most pedig

95
Ellen G. White Próféták és Királyok

Izráel királya elfordult Istentől, és népének legnagyobb ellenségétől kért segítséget,
azt bizonyítva a pogányoknak, jobban bízik bálványaikban, mint a menny Istenében.
Ugyanígy gyalázzák meg az emberek Istent, amikor elfordulnak az erő és a
bölcsesség forrásától, hogy a sötétség hatalmától kérjenek segítséget és tanácsot.
Ha Akházia cselekedete haragra gerjesztette Istent, vajon hogyan tekint azokra, akik
nagyobb világosság birtokában hasonlóképpen járnak el?
Akik a Sátán bűvkörébe lépnek, talán kérkednek azzal, hogy nagy áldásokban
részesülnek; de vajon ez bizonyítja-e eljárásuk bölcs és biztonságos voltát? És ha
sokáig élünk, ha földi előnyökhöz jutunk, kifizetődő lesz-e a végén, hogy figyelmen
kívül hagytuk Isten akaratát? Az ilyen látszólagos nyereség végül pótolhatatlan
veszteségnek bizonyul. Egyetlen olyan korlátot sem dönthetünk le büntetlenül,
amelyet Isten azért emelt, hogy népét Sátán hatalmától megvédje.
Mivel Akháziának nem volt fia, a trónon testvére, Jórám követte, aki tizenkét
évig uralkodott a tíz törzsön. Jézabel még élt ezekben az években, és továbbra is
gonoszul befolyásolta a nemzet ügyeit. A nép közül még mindig sokan gyakorolták a
bálványimádó szokásokat. Jórám is "azt tette, amit rossznak lát az Úr: bár nem
annyira, mint apja és anyja, mert eltávolította Baal szent oszlopát, amelyet apja
készíttetett. De ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkéhez, aki vétekbe
vitte Izráelt, nem tágított attól" (2Kir 3:2-3).
Jórám Izráel feletti uralkodása alatt Josafát meghalt, és fia - akit szintén
Jórámnak hívtak - lépett Júda trónjára. A júdabeli Jórám Akháb és Jézabel lányával
kötött házasságával szoros kapcsolatba jutott Izráel királyával. Uralkodásában Baált
követte, "...ugyanúgy élt, mint Aháb házanépe... Ő is csináltatott áldozóhalmokat
Júda hegyein, és így paráznaságba vitte Jeruzsálem lakóit, és félrevezette Júdát"
(2Krón 21:6, 11).
Isten nem engedte, hogy Júda királya feddés nélkül folytassa rettenetes
hitehagyását. Illést még nem ragadta el az Úr, és a próféta nem hallgathatott,
mialatt Júda országa ugyanazon az úton haladt, amely az északi királyságot a
pusztulás határához vitte. A próféta a júdabeli Jórámnak írott üzenetet küldött,
amelyben a gonosz király ezeket a félelmes szavakat olvasta:
"Ezt mondja az Úr, ősödnek, Dávidnak az Istene: Mivel nem apádnak,
Jósáfátnak az útján jártál, sem Ászának, Júda királyának az útján, hanem Izráel
királyainak az útján jártál, és paráznaságba vitted Júdát meg Jeruzsálem lakóit,
ahogyan Aháb háza népe is paráznaságba vitte népét, sőt még testvéreidet, apád
háza népét is legyilkoltattad, akik jobbak voltak nálad, azért az Úr nagy csapással
sújtja népedet, fiaidat, feleségeidet és egész vagyonodat. Te pedig súlyos
betegségbe... esel..."
A prófécia beteljesedett. "...fölingerelte az Úr Jórám ellen a filiszteusokat és az
arabokat, akik az etiópok mellett laktak. Fölvonultak Júda ellen, betörtek oda, és

96
Ellen G. White Próféták és Királyok

elvittek minden kincset, ami csak található volt a király palotájában, sőt fiait és
feleségeit is. Nem maradt más fia, csak Jóáház, a legkisebbik fiú.
Mindezek után gyógyíthatatlan bélbajjal verte meg őt az Úr. Így volt ez napról
napra, és amikor eljött életének a vége, két napig kizáródott a bele a betegség miatt,
és szörnyű kínok között halt meg." "Ahazját lett a király" (2Krón 21:12-19; 2Kir
8:24).
Jórám, Akháb fia, még uralkodott Izráel országában, amikor unokaöccse,
Akházia Júda trónjára lépett. Akházia csak egy évig uralkodott. Eközben anyjának,
Atháliának befolyására, aki "tanácsadója" volt, "ő is Aháb házának útján járt, és azt
tette, amit rossznak tart az Úr" (2Krón 22:3-4; 2Kir 8:27). Nagyanyja, Jézabel még
élt, és Akházia vakmerően szövetkezett nagybátyjával, az Izráeli Jórámmal.
A júdabeli Akházia élete nemsokára tragikus véget ért. Akháb házának még
élő tagjai "voltak a tanácsadói apja halála után, és megrontották" (2Krón 22:3-4).
Mialatt Akházia látogatóban volt nagybátyjánál Jezréelben, Elizeus prófétának Isten
azt parancsolta, küldje el az egyik próféta ifjút Rámóth Gileádba, hogy felkenje Jéhut
Izráel királyává. Ebben az időben Júda és Izráel összevont csapatai a Rámóth Gileád-i
szíriaiak ellen folytattak hadjáratot. Jórám megsebesült a csatában, és a királyi
seregeket Jéhu gondjára bízva, visszatért Jezréelbe.
Amikor Elizeus követe felkente Jéhut, ezt mondta: "Fölkentelek téged az Úr
népének, Izráelnek a királyává". Azután ünnepélyesen közölte Jéhuval a menny
különleges megbízatását: "Irtsd ki uradnak, Ahábnak a háza népét! Így állok bosszút
Jezábelen szolgáimnak, a prófétáknak a véréért és az Úr minden szolgájának a
véréért" (2Kir 9:6-7).
Jéhu, miután a sereg királlyá kiáltotta, Jezréelbe sietett, ahol megkezdte
azoknak a kivégzését, akik szántszándékkal választották a bűnözést, és azt, hogy
másokat is bűnbe visznek. Jéhu megölette az izráeli Jórámot, a júdabeli Akháziát,
valamint Jézabelt, a király anyját, mindazokkal együtt, "akik még megmaradtak Aháb
házából Jezréelben, minden tekintélyes és bizalmas emberét, meg a papjait".
Kardélre hányatta "Baal összes prófétáját, összes szolgáját és összes papját", akik a
Samária közelében levő Baál-istentiszteleti központban laktak. A bálvány-
ábrázolásokat összetörték és elégették. Baál templomát lerombolták. "Így pusztította
ki Jéhú a Baalt Izráelből" (2Kir 10:11, 19, 28).
A kivégzés-sorozat híre eljutott Atháliához, Jézabel lányához, aki még mindig
vezető szerepet töltött be Júdában. Amikor látta, hogy fia, Júda királya meghalt,
"fogta magát és kipusztította Júda királyi házának minden ivadékát." E mészárlás
során Dávid minden leszármazottja elpusztult, aki igényt tarthatott volna a trónra,
kivéve a csecsemő Joást, akit Jójada főpap felesége elrejtett a templomban. A
gyermeket hat évig rejtegették, amíg "az országban... Ataljá uralkodott" (2Krón
22:10-12)

97
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ennek az időszaknak a végén "a léviták és egész Júda" (2Krón 23:8)
támogatta Jójadát, a főpapot, a gyermek Joás királyukká koronázásában és
felkenésében. "Akkor Jójádá kivezette a királyfit... Tapsoltak, és így kiáltottak: Éljen a
király!" (2Kir 11:12)
Mikor "Ataljá meghallotta az odaözönlő nép lármáját, akik a királyt
dicsőítették, és bement a nép közé az Úr házába. Amikor látta, hogy a király ott áll
egy emelvényen a bejáratnál, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a
kürtösök, az egész nép meg örül és fújja a kürtöket..." (2Krón 23:12-13).
"...megszaggatta a ruháját, és ezt kiáltotta: Összeesküvés! Összeesküvés!"
(2Kir 11:14.) Jójada megparancsolta a hadnagyoknak, fogják el Atháliát és híveit, és
vezessék ki a templomból a kivégzés helyére, ahol halállal lakolnak.
Így pusztult el Akháb házának utolsó sarja is. Az a rettenetes gonoszság,
amelyet Jézabellel szövetkezve művelt, addig tartott, amíg utolsó leszármazottja el
nem pusztult. Még Júda földjén is, ahol hivatalosan soha nem törölték el az igaz
Isten imádását, sikerült Atháliának sok embert megrontani. A megátalkodott királynő
kivégzése után azonnal "az ország egész népe pedig behatolt a Baal templomába, és
lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták, Mattánt, a Baal papját
meggyilkolták az oltárok előtt" (2Kir 11:18).
Ezután reformáció következett. Akik Joást kikiáltották királlyá, ünnepélyesen
megfogadták, hogy "az Úr népe lesznek." Most pedig, mivel Jézabel lányának gonosz
befolyása megszűnt Júda országában, Baál papjait megölték és templomát
elpusztították, "az ország egész népe örült, a város pedig nyugodt maradt..." (2Krón
23:16-21).

17. Elizeus elhívása

Isten megparancsolta Illésnek, hogy "Elizeust... Sáfát fiát... kend fel prófétává
a magad helyébe" (1Kir 19:16). Illés a parancsnak engedelmeskedve elindult, hogy
megkeresse Elizeust. Ahogy észak felé haladt, egészen más látvány tárult elé, mint
rövid idővel azelőtt. Akkor a föld száraz volt, és a megművelésre váró területek
parlagon hevertek, mert sem harmat, sem eső nem hullott három és fél évig. Most
mindenfelé virultak a növények, mintha be akarnák pótolni a szárazsággal és
éhínséggel elvesztegetett időt.
Elizeus apja jómódú gazdálkodó volt. Családja azok közé tartozott, akik a
csaknem egyetemes hitehagyás idején sem hajtottak térdet a Baál előtt.
Otthonukban tisztelték Istent, és köznapi életükben hűen követték az ősi Izráel hitet.
Ilyen környezetben telt el Elizeus kora ifjúsága. A vidék csendjében Isten és a
természet volt a tanítómestere, a hasznos munka pedig fegyelmezte. Ebben az
iskolában megszokta az egyszerűséget, megtanulta a szülei és Isten iránti

98
Ellen G. White Próféták és Királyok

engedelmességet. Mindez növelte alkalmasságát arra a szent hivatásra, amelyet
később be kellett töltenie.
Isten akkor hívta el Elizeust prófétának, amikor apja szolgáival szántott a
mezőn. Azt a munkát végezte, ami éppen kínálkozott. Vezető egyéniség volt, de
tudott alázatosan szolgálni is. Nyugodt, szelíd, de energikus, következetes,
becsületes és megbízható volt. Szerette és félte Istent. Naponta ismétlődő, fárasztó
munkája egyformaságában céltudatossá és nemes jelleművé nevelődött;
ismeretekben és lelki értékekben egyre gazdagodott. Miközben együttműködött
apjával az otthon feladatainak elvégzésében, megtanult együtt munkálkodni Istennel
is.
Kicsi dolgokban való megbízhatósága készítette fel Elizeust a nehezebb
feladatok elvégzésére. Naponkénti gyakorlati élete alkalmassá tette nagyobb,
magasabb rendű feladatra. Megtanult szolgálni, eközben megtanulta, hogyan kell
tanítani és vezetni. Ez mindnyájunknak tanulságul szolgál. Senki sem tudhatja, mi
Isten célja, amikor fegyelmez. Abban azonban mindannyian biztosak lehetünk, hogy
a kicsi dolgokban való hűségünk tanúsítja alkalmasságunkat nagyobb felelősség
hordozására. Az életben minden tettünk jellemünket leplezi le. Isten csak azt
tisztelheti meg magasabb rendű szolgálattal, aki a kis feladatokban tanúsítja, hogy
"oly munkás, aki nem vall szégyent" (2Tim 2:15).
Aki úgy érzi, lényegtelen, hogyan látja el a kis feladatokat, alkalmatlannak
bizonyul megtisztelőbb helyre. Lehet, hogy alkalmasnak véli magát nagyobb
feladatra, de Isten látja, mi van a külszín mögött. Miután megvizsgálta és kipróbálta,
ezt a terhelő mondatot írja ellene: "Megmért... a mérlegen, és könnyűnek talált."
Hűtlensége visszahat reá. Nem kapja meg azt a kegyelmet, erőt, jellemszilárdságot,
amelyhez csak akkor jut, ha teljesen átadja magát Istennek.
Sokan haszontalannak tartják életüket. Úgy érzik, nem tesznek semmit Isten
országa előre haladása érdekében, mivel munkájuk nem kapcsolódik közvetlenül a
valláshoz. Ha valami nagyszerű dolgot tehetnének, örömmel vállalkoznának rá! De
mivel csak kis jelentőségű dologban szolgálhatnak, azt gondolják, joguk van, hogy ne
csináljanak semmit. Nincs igazuk! Az ember akkor is szolgálhatja Istent, amikor
megszokott, köznapi feladatait végzi - fát vág, gyomlál vagy szánt. Az anya, aki
Krisztusnak neveli gyermekeit, éppúgy Istennek szolgál, mint a lelkész a szószéken.
Sokan különleges képességre vágynak, amellyel csodálatos munkát
végezhetnének, közben szem elől tévesztik a kezük ügyében levő feladatokat,
amelyeknek elvégzésével kellemessé tehetnék az életet. Fogjanak hozzá ahhoz a
munkához, ami éppen előttük van! Az eredmény nem annyira a képességen, mint
inkább a határozottságon és készségen múlik. Nem a ragyogó képességek tesznek
alkalmassá arra, hogy megfelelően lássuk el munkánkat, hanem a mindennapi
feladatok lelkiismeretes elvégzése, a megelégedettség, a mások sorsa iránti őszinte,
képmutatás nélküli érdeklődés. A legszerényebb sorsúak között igazi kiválóság

99
Ellen G. White Próféták és Királyok

található. A szerető szívvel és hűséggel végzett mindennapi feladatok is kedvesek
Isten előtt.
Isten megparancsolta Illésnek, hogy keressen utódot. Amikor a próféta
elhaladt a szántóföld mellett, ahol Elizeus szántott, rádobta a felszentelés palástját az
ifjú vállára. Az éhínség alatt Sáfát családja tudomást szerzett Illés munkájáról,
küldetéséről, és most Isten Lelke megértette Elizeussal, hogy mit jelent a próféta
cselekedete. Számára annak a jele volt, hogy Isten elhívta Illés utódjául.
"Akkor ő otthagyta az ökröket, Illés után futott, és ezt mondta: Hadd
csókoljam meg apámat és anyámat, azután követlek! Ő azt felelte: Menj, de térj
vissza, mert valamit tettem veled." Ez a hit próbája. Elizeusnak számolnia kellett az
áldozattal, és döntenie, hogy elfogadja vagy visszautasítja a hívást. Ha szíve
otthonához köti és a vele járó előnyökhöz ragaszkodik, jogában áll otthon maradnia.
Elizeus azonban megértette, mit jelent a hívás. Tudta, hogy Istentől van, és
tétovázás nélkül engedelmeskedett. Semmilyen világi előnyért nem akart lemondani
arról a lehetőségről, hogy Isten hírnöke legyen. Nem akarta feláldozni azt a
kiváltságot, hogy Isten szolgájának társa lehessen. Vette "az egyik pár ökröt, levágta,
és az ökrök szerszámánál megfőzte a húst, odaadta a népnek, és ettek. Ő pedig
elindult, követte Illést, és szolgálatába állt" (1Kir 19:20-21). Tétovázás nélkül
elhagyta családját, amely szerette, hogy elkísérje a prófétát bizonytalan életútján.
Ha Elizeus megkérdezte volna Illést, mit kell tennie, mi lesz a feladata - ezt a
választ kapta volna: az Úr tudja. Ő majd megismerteti veled. Ha az Úrra vársz,
választ kapsz tőle minden kérdésedre. Velem jöhetsz, ha biztos vagy abban, hogy
Isten hívott el. Győződj meg magad, hogy Isten áll mögötted, és az Ő hangja lesz az,
amit hallasz! Ha szemétnek ítélsz mindent, hogy Isten tetszését megnyerd, akkor
jöjj!
Elizeus elhívásához hasonló volt az a válasz, amit Krisztus adott a gazdag
ifjúnak, aki azt kérdezte: "Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" "Ha
tökéletes akarsz lenni - felelte Krisztus -, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a
szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem" (Mt 19:16,
21).
Elizeus elfogadta a szolgálatra szóló meghívást, és egyetlen pillantást sem
vetett hátra. Nem vette számba az otthon örömét és kényelmét, amit elhagyott. A
gazdag ifjú, amikor hallotta a Megváltó szavait, "szomorúan távozott, mert nagy
vagyona volt" (Mt 19:22). Nem volt hajlandó áldozatot hozni. Jobban szerette
vagyonát, mint Istent. Nem akart Krisztusért mindenről lemondani, és ezért
méltatlannak bizonyult arra, hogy helyet kapjon a Mester szolgálatában.
A felszólítás, hogy helyezzünk mindent a szolgálat oltárára, valamennyiünknek
szól. Isten nem mindannyiunkat kér arra, hogy úgy szolgáljunk, mint Elizeus. Nem
mindannyiunknak mondja: adjuk el mindenünket. Azt azonban kéri, hogy szolgálatát

100
Ellen G. White Próféták és Királyok

első helyre tegyük életünkben; ne engedjünk egyetlen napot sem elmúlni anélkül,
hogy ne tettünk volna valamit Isten földi műve előbbrevitelére! Az Úr nem vár
mindannyiunktól ugyanolyan szolgálatot. Az egyiket elhívja, hogy szolgáljon idegen
országban; a másiktól anyagiakat kér az evangélium munkájára. Isten elfogadja
mindenki áldozatát. Az élet és minden hozzáfűződő érdek odaszentelésére van
szükség. Akik így odaszentelődnek, azok meghallják a menny hívását és
engedelmeskednek.
Az Úr mindazoknak, akik kegyelmének részesévé lesznek, kijelöl valamilyen
munkát, amelyet másokért kell végezniük. Mindenkinek személy szerint kell vállalnia
a maga részét, mondván: "Itt vagyok, engem küldj." Legyen pap vagy orvos,
kereskedő vagy gazdálkodó, értelmiségi vagy kétkezű munkás, felelősség terheli.
Feladata, hogy feltárja másoknak a megváltás evangéliumát. Mindennek, amivel az
ember foglalkozik, ezt a célt kell szolgálnia.
Nem volt nagy az a feladat, amit Elizeusnak eleinte végeznie kellett. Köznapi
kötelességek még mindig eszközül szolgáltak arra, hogy fegyelmezzék. Azt olvassuk,
hogy vizet öntött mesterének, Illésnek kezére. Kész volt bármit megtenni, amivel az
Úr megbízta. Minden lépésnél az alázatosság és szolgálat leckéit tanulta. Mint a
próféta személyes kísérője, továbbra is hűségesnek bizonyult a kis feladatokban,
mialatt naponta erősödő elhatározással odaszentelte magát arra a küldetésre,
amelyet Isten kijelölt számára.
Elizeus élete, miután csatlakozott Illéshez, nem volt kísértésmentes. Nagyon
sok próba érte, de minden szorongató helyzetben Istenre támaszkodott. Az elhagyott
otthon emléke kísértette, de nem figyelt rá. Az eke szarvára tette kezét, és
elhatározta, hogy nem fordul vissza. Megbízatásához a megpróbáltatásokban is
hűségesnek bizonyult.
A lelkészi szolgálat a prédikálásnál sokkal többet foglal magában. Fiatalok
kiképzését is jelenti, mint ahogy Illés is tette Elizeussal. Ki kell emelni őket köznapi
feladatkörükből, és felelősséget helyezni rájuk Isten művében. Először kisebbeket,
majd nagyobbakat, ahogy erősödnek és tapasztalatokat szereznek. A lelkészi
szolgálatban ott vannak a hit és ima emberei, akik elmondhatják: "Ami kezdettől
fogva volt, ...amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük" (1Jn 1:1-3). Istennek
ezek a tapasztalt szolgái vegyék maguk mellé a fiatal, tapasztalatlan munkásokat.
Velük együtt dolgozva, tanítsák őket! A fiatalok így tanulják meg, hogyan kell a
terhet hordozniuk.
Akik vállalkoznak fiatal munkások nevelésére, nemes szolgálatot teljesítenek.
Az Úr maga támogatja fáradozásukat. A papi szolgálatra felszentelt fiatalok, akiknek
kiváltságuk, hogy szoros kapcsolatba lépjenek buzgó, istenfélő munkásokkal,
használják ki jól lehetőségüket. Isten megtisztelte őket azzal, hogy szolgálatára
kiválasztotta és oda helyezte, ahol alkalmasságuk növekedhet. Legyenek alázatosak,
hűségesek, engedelmesek és áldozatra készek. Ha alávetik magukat Isten

101
Ellen G. White Próféták és Királyok

fegyelmezésének, ha teljesítik parancsait, és szolgáit választják tanácsadókul,
becsületes, emelkedett gondolkodású, állhatatos emberekké válnak, akikre Isten
felelősséget bízhat.
Miközben a tiszta evangélium hangzik, Isten embereket hív el az eke mellől,
vagy az üzleti életből, ahol az értelemnek elsődleges szerepe van, hogy tapasztalt
emberek társaságában nevelődjenek. Ha megtanulnak eredményesen dolgozni, az
igazságot is hathatósan tudják hirdetni. Az isteni gondviselés csodálatos munkája
nyomán a hegyként tornyosuló nehézségek eltűnnek az útból és a tengerbe hullanak.
A föld lakóinak oly sokat jelentő üzenet hangozni fog. Az emberek megértik és
megtudják mi az igazság. Egyre nagyobb területet ölel fel ez a munka, s végül az
egész földre eljut a figyelmeztetés. És akkor jön el a vég.
Elhívása után Elizeus évekig dolgozott Illéssel együtt. A fiatalabb szolgatárs
napról napra jobban felkészült munkájára. Illés Isten eszköze volt a mérhetetlen
gonoszság megszüntetésére. Erélyes "megállj"-t parancsolt a bálványimádásnak,
amely Akháb és Jézabel befolyására megrontotta a nemzetet. Baál prófétáit
megölték. Az egész Izráel mélyen megrendült, és sokan újra Istent imádták.
Elizeusnak, mint Illés utódjának, körültekintő, türelmes tanítással kellett vezetnie a
biztos úton Izráelt. Kapcsolata Illéssel, Mózes kora óta a legnagyobb prófétával,
felkészítette arra a munkára, amelyet nemsokára egyedül kellett végeznie.
A közös szolgálat éveiben Illés időről időre keményen dorgálta az égbekiáltó
bűnöket. Amikor a gonosz Akháb elvette Nábót szőlőjét, Illés volt az, aki
megjövendölte végzetét és egész családja pusztulását. Amikor Akházia atyjának,
Akhábnak halála után az élő Isten helyett Baálzebubhoz, Ekron istenéhez fordult, újra
hallható volt Illés nyomatékos tiltakozásának hangja.
A Sámuel által alapított prófétaiskolák Izráel hitehagyása idején hanyatlásnak
indultak. Illés újjászervezte ezeket az iskolákat. Gondoskodott arról, hogy a
fiatalembereket a törvény tiszteletére és megdicsőítésére tanítsák. A Szentírás három
ilyen iskolát említ: a Gilgálban, a Béthelben és a Jerikóban lévőket. Illés, közvetlen
mennyberagadtatása előtt, Elizeussal együtt meglátogatta e nevelési központokat.
Isten prófétája most elismételte azokat a tanításokat, amelyeket előző látogatásai
alkalmával adott. Különösen arról beszélt az ifjaknak, hogy mily nagy kiváltságban
van részük, és maradjanak hűségesek a menny Istenéhez. Azt is lelkükbe véste,
milyen fontos, hogy egyszerűség jellemezze tanulmányaik minden ágát. A menny
csak így formálhatja őket, és csak így indulhatnak munkába az Úr útján.
Illés szívét öröm töltötte el, amikor ezeknek az iskoláknak eredményeit látta. A
reformáció munkája nem oldott meg mindent, de országszerte tapasztalhatta, hogy
az Úr beszéde beigazolódott: "De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden
térdet, mely nem hajolt meg a Baal előtt" (1Kir 19:18).

102
Ellen G. White Próféták és Királyok

Miközben Elizeus szolgálati körútján iskoláról iskolára kísérte a prófétát, Isten
újra próbára tette hitét és elhatározását. Gilgálban, majd Béthelben és Jerikóban Illés
felszólította, hogy forduljon vissza. "Maradj itt - mondta Illés -, mert engem Bételbe
küldött az Úr" (2Kir 2:2). Korábban, mikor Elizeus az ekét kezelte, megtanulta, hogy
ne adja fel a harcot és ne veszítse el kedvét. Most pedig, hogy a kötelesség más
területén tette kezét az eke szarvára, nem hagyta magát eltéríteni szándékától. Nem
akart elválni mesterétől addig, amíg mellette alkalmasabbá válik a szolgálatra. Illés
tudtán kívül eljutott tanítványaihoz a prófétaiskolába és különösen Elizeushoz annak
a kinyilatkoztatásnak a híre, hogy a prófétát Isten elragadja. Isten emberének
kipróbált szolgája a próféta közelében maradt. Ahányszor felszólította, hogy forduljon
vissza, Elizeus mindannyiszor így válaszolt: "Az élő Úrra és a te életedre mondom,
hogy nem hagylak el!"
"Elmentek tehát Bételbe... megálltak a Jordánnál... Illés fogta a palástját,
összegöngyölte, és ráütött vele a vízre, mire az kettévált, ők pedig mindketten
szárazon mentek át rajta. Amikor átmentek, Illés ezt mondta Elizeusnak: Kérj
valamit, megteszem, mielőtt elragadnak tőled."
Elizeus nem kért világi dicsőséget vagy a föld nagyjai között vezető szerepet.
Amire sóvárgott, az Isten Lelkének nagy mértéke volt. Ezt a Lelket Isten bőségesen
árasztotta Illésre, akit nemsokára azzal tisztelt meg, hogy magához ragadott. Elizeus
tudta, hogy egyedül csak az Illésen megnyugvó Lélek teheti alkalmassá arra, hogy
betöltse azt a helyet Izráelben, amelyre Isten elhívta. Ezért így könyörgött: "Jusson
nekem a benned működő lélekből kétszeres rész!"
Kérésére Illés így válaszolt: "Nehezet kértél. Ha látsz engem, amikor
elragadnak tőled, akkor úgy lesz; de ha nem, akkor nem lesz úgy. Amikor azután
tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes
lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe"
(2Kir 2:1-11).
Illés előképe lett azoknak a szenteknek, akik Krisztus második adventje idején
élnek a földön, és akik elváltoznak "...hirtelen, egy szempillantás alatt az utolsó
harsonaszóra..." anélkül, hogy megízlelnék a halált (1Kor 15:51-52). Illés, amikor
Krisztus földi szolgálatának vége felé Mózessel együtt a Megváltó mellett állhatott a
megdicsőülés hegyén, azokat ábrázolta, akik ugyanígy elváltoznak majd. Ezekben a
megdicsőült emberekben a tanítványok a megváltottak országának miniatűr
ábrázolását szemlélhették. Látták a menny fényébe öltözött Jézust. Hallották a
"hang"-ot "a felhőből" (Lk 9:35), amely Isten Fiának vallotta. Látták Mózest, aki
azokat jelképezte, akik a második adventkor feltámadnak. Ott állt Illés is azokat
képviselve, akik a föld történelme végén halandókból halhatatlanokká változnak,
akiket Isten elragad a mennybe anélkül, hogy megízlelnék a halált.
A puszta magányában Illés csüggedten mondta, elege van az életből, és azért
imádkozott, hogy bárcsak meghalna. De az irgalmas Isten nem fogta szaván. Illésre

103
Ellen G. White Próféták és Királyok

még nagy munka várt. Amikor feladatát elvégezte, nem kellett csüggedten és
elhagyatottan elpusztulnia. Nem az volt a sorsa, hogy alászálljon a sírba, hanem
hogy felemelkedjék Isten angyalaival a menny dicsőségébe.
"Elizeus látta ezt, és így kiáltott: Atyám! Atyám! Izráel harci kocsijai és lovasai!
Azután nem látta őt többé. Ekkor megragadta a ruháját, és két darabra szakította.
Majd fölemelte Illés leesett palástját, és megint odaállt a Jordán partjára. Fogta Illés
leesett palástját, ráütött azzal a vízre, és így szólt: Hol van az Úr, Illés Istene, hol van
Ő? Amikor ráütött a vízre, az kettévált, Elizeus pedig átment rajta.
Látták ezt a prófétatanítványok, akik átellenben, Jerikóban voltak, és ezt
mondták: Az Illésben működő lélek Elizeusra szállt! És eléje menve a földre borultak
előtte" (2Kir 2:12-15).
Amikor a gondviselő Isten jónak látja, hogy művéből elmozdítsa azokat,
akiknek bölcsességet adott, segíti és megerősíti utódaikat, ha tőle várják a
segítséget, és az Ő útin járnak. Elődeiknél bölcsebbek lehetnek, mert
kamatoztathatják azok tapasztalatait, és tanulva hibáikból, bölcsességet
szerezhetnek.
Ettől kezdve Illés helyét Elizeus töltötte be. Aki hű volt a kevesen, hűségesnek
bizonyult a sokon is.

18. A vizek meggyógyítása

A patriarkális korban a Jordán völgye, a folyó "egész környéke bővizű föld"
volt, olyan, "mint az Úr kertje". Ezt a gyönyörű völgyet választotta otthonául Lót,
amikor "egészen Sodomáig sátorozott" (1Móz 13:10, 12). Amikor a síkság városai
megsemmisültek, a vidék körös-körül elhagyott pusztasággá lett, és azóta Júda
pusztájához tartozott.
A gyönyörű völgy egy része megmaradt életadó forrásaival és vízfolyásaival az
emberek örömére. Ebben a gabonamezőkben, datolyapálma erdőkben és más
gyümölcstermő fákban gazdag völgyben ütött tábort Izráel serege, miután átkelt a
Jordánon. Ekkor ettek először az ígéret földjének gyümölcséből. Előttük állt Jerikó, a
pogány erődítmény fala. Jerikó a kanaánita bálványimádás legutálatosabb és
legerkölcstelenebb formájának, az Astoret-imádásának központja volt. Falai
nemsokára leomlottak, és lakóit megölték. Pusztulásakor ez az ünnepélyes
nyilatkozat hangzott el egész Izráel jelenlétében: "Átkozott legyen az Úr előtt az az
ember, aki hozzáfog, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le az
alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit!" (Józs 6:26).
Elmúlt öt évszázad. A hely kihalt, Istentől átkozott volt. A pusztító átok a
forrásokra is kihatott, amelyek pedig azelőtt nagyon kívánatos lakóhellyé tették a
völgynek ezt a részét. Akháb hitehagyása idején azonban, amikor Jézabel befolyására
újjáéledt az Astoret-imádás, Jerikó, ennek a vallásnak ősi székhelye, újra felépült; de

104
Ellen G. White Próféták és Királyok

az építő rettenetes árat fizetett érte. A bétheli Hiel "elsőszülött fián, Abirámon vetette
meg annak alapját, és legkisebb fián, Szegúbon állította fel a kapuját, az Úr szava
szerint" (1Kir 16:34).
Jerikótól nem messze, bőven termő ligetek között volt az egyik prófétaiskola.
Odament Elizeus, miután Illés mennybe szállt. Ott-tartózkodása alatt a város férfiai
eljöttek hozzá és ezt mondták: "Uram, magad is látod, hogy ez a város jó lakóhely,
de a vize rossz, és a földje terméketlen". Az egykor tiszta és életadó forrás, amely a
város és környéke vízellátását jórészt biztosította, most használhatatlan volt.
Jerikó férfiai panaszára Elizeus ezt válaszolta: "Hozzatok ide egy új tálat, és
tegyetek bele sót!" Miután megkapta, "...kiment a víz forrásához, sót dobott bele és
ezt mondta: Így szól az Úr: Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és
terméketlenséget" (2Kir 2:19-21).
Elizeus nem emberi bölcsességgel gyógyította meg Jerikó vizeit, hanem Isten
csodát művelő beavatkozásával. Akik a várost újra felépítették, nem érdemelték meg
a menny kegyét. De "aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak
és hamisaknak" (Mt 5:45), jónak látta könyörületének e jeléből megmutatni, kész
Izráelt lelki betegségéből is kigyógyítani.
A víz gyógyulása maradandó volt. "És a víz meggyógyult, így van ez még ma
is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott" (2Kir 2:22). A víz ömlött korszakról
korszakra, és a völgynek ezt a részét gyönyörű oázissá tette.
A víz meggyógyulásának történetéből sok lelki tanulságot meríthetünk. Az új
csésze, a só, a forrás - mind nagyszerű szimbólumok.
A keserű forrásba dobott sóval Elizeus ugyanazt a lelki tartalmú tanítást adta,
mint amit századokkal később a Megváltó nyújtott tanítványainak ezzel a
kijelentésével: "Ti vagytok a föld sója" (Mt 5:13). A fertőzött forrással összevegyülő
só megtisztította a vizet. Életet és áldást teremtett ott, ahol előbb minden hervadt és
pusztult. Amikor Isten sóhoz hasonlítja gyermekeit, meg akarja értetni velük, azért
árasztja rájuk kegyelmét, hogy eszközök legyenek mások megmentésében. Isten
nemcsak azért emelt ki egy népet a világ népei közül, hogy fiaivá és leányaivá
fogadhassa őket, hanem, hogy általuk eljuthasson a világhoz az üdvösséget hozó
kegyelem. Az Úr nemcsak azért választotta ki Ábrahámot, hogy különleges barátjává
legyen, hanem, hogy közvetítse azokat a sajátságos kiváltságokat, amelyeket adni
akar a nemzeteknek.
A világnak szüksége van az őszinte kereszténység bizonyítékaira. A bűn
mérgezi a társadalmat. A nagy- és kisvárosokat átitatta a bűn és az erkölcsi
romlottság. A világ tele van betegséggel, szenvedéssel és gonoszsággal. Közelben és
távolban nyomorgó és aggódó emberek élnek. Rájuk nehezedik a bűntudat és
elvesznek megmentő befolyás hiányában. Állandóan eléjük tárják az evangélium
igazságát, mégis elvesznek, mert a halál lehelete árad azoknak a példájából, akiknek

105
Ellen G. White Próféták és Királyok

életet kellene árasztaniuk. Lelkük keserűséget szív magába, mert a források
mérgezettek, pedig olyanoknak kellene lenniük, mint az örök életet árasztó víznek
kútfeje.
A sónak vegyülnie kell azzal az anyaggal, amelybe beleteszik. Át kell járnia, át
kell itatnia azt, hogy konzerválódjék. Ugyanígy személyes kapcsolat és barátság útján
érinti az embert az evangélium megmentő ereje. Az emberek nem nagy tömegben
térnek meg, hanem egyenként. A személyes befolyás hatalom. Krisztus erejével kell
dolgoznunk, hogy követeiként jó befolyást árasztva tolmácsoljuk a helyes elveket, és
gátat vessünk a világ romlottságának! Hirdessük a kegyelmet, amelyet egyedül
Krisztus adhat! Emeljük, nemesítsük mások életét és jellemét, a buzgó hittel és
szeretettel párosult tiszta példamutatás erejével.
Az addig fertőzött jerikói forrásról az Úr kijelentette: "Meggyógyítom ezt a
vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget." A szennyezett víz jelképezi az
Istentől elszakadt embert. A bűn nemcsak elválaszt Istentől, hanem el is fojtja az
emberi lélek vágyát és képességét arra, hogy megismerje Istent. A bűn megzavarja
az ember egész szervezetét, megrontja értelmét, megfertőzi képzeletét, gyengíti lelki
képességeit. Hiányzik a tiszta vallás és a szív szentsége. Isten megtérést hozó ereje
nem formálta át a jellemet. A lélek gyenge, és a győzedelmeskedő erkölcsi erő
hiánya miatt fertőzött és eldurvult.
A megtisztult szív számára minden megváltozik. Jellemünk átalakulása
tanúsítja a világnak, hogy Krisztus bennünk lakik. Isten Lelke új életet teremt
lelkünkben; gondolatainkat és vágyainkat Krisztus akarata alá rendeli. Belső
emberünk megújul, és Isten képmására formálódik. Gyönge és tévedő emberek
tanúsítják a világnak, hogy a megváltó hatalom és kegyelem a sérült jellemű embert
kiegyensúlyozott és gyümölcsöző egyéniséggé tudja tenni.
Az Isten beszédét befogadó szív nem olyan, mint a vizét elpárologtató
tavacska vagy mint a repedezett víztároló, amely elveszti kincsét; hanem mint a
kiapadhatatlan források táplálta hegyi patak, amelynek friss, habzó vize szikláról
csörgedez, és felüdíti a fáradt, szomjas, teher alatt roskadozó embert. Olyan, mint az
állandóan áramló folyó, amely útjában egyre mélyül és szélesedik, amíg életadó vize
szétárad az egész földre. A patak, amely csobogva halad útján, hátrahagyja
ajándékait - a zöldellő természetet és a termékenységet.
Partjain üdébb a fű, dúsabb a fa lombja, és több virág nyílik. Amikor a föld
csupaszra és barnára ég a nap perzselő hevétől, zöldellő sáv jelzi a folyó útját.
Így van ez Isten hűséges gyermekeivel is. Krisztus vallása éltető, mindent
átható elvekben, élő, tevékeny lelkiségben mutatkozik meg. Ha szívünk nyitott az
igazság és szeretet mennyei befolyása előtt, ezek az elvek úgy áradnak tova, mint
patakok a kietlenben; gyümölcsöt teremnek a sivárság és terméketlenség helyén.

106
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ha a Biblia igazságának ismerete által megtisztult és megszentelődött emberek
szívvel-lélekkel dolgoznak lelkek megmentésén, akkor igazán életet lehelnek. Amint
naponta isznak a kegyelem és ismeret kimeríthetetlen forrásából, tapasztalják, hogy
szívük csordultig megtelik Mesterük Lelkével, és önzetlen szolgálatuk által sok ember
részesül fizikai, szellemi és lelki áldásokban. A fáradtak felüdülnek, a betegek
meggyógyulnak, és a bűn terhe alatt roskadozók megkönnyebbülnek. Távoli
országokban hálaadás hallatszik azoknak ajkáról, akik a bűn szolgaságából az
igazsághoz tértek.
"Adjatok, és adatik nektek" (Lk 6:38); mert az Isten Igéje "kertekben levő kút,
élő víz forrása, mely a Libánonról csörgedezik" (Énekek 4:15).

19. A békesség prófétája

Elizeus prófétai működése bizonyos vonatkozásokban nagyon különbözött Illés
munkájától. Illésre a kárhoztatás és ítélet üzenetét bízta Isten. A próféta bátran
dorgált. A királyt és a népet bűnös útjuk elhagyására szólította. Elizeusnak békésebb
küldetése volt. Építenie és erősítenie kellett azt a munkát, amelyet Illés elkezdett;
tanítani a népet az Úr útjára. Az ihletett ige szerint személyes kapcsolatba lépett a
néppel. Prófétaifjak vették körül. Csodái és szolgálata által gyógyulást és örömet
hozott.
Elizeus szelíd és kedves ember volt, de szigorú is tudott lenni. Ezt a bétheli
úton tanúsított eljárása mutatja, amikor a városból kijövő gonosz fiatalok csúfolódtak
vele. Ezek az ifjak hallottak Illés mennybemeneteléről, és ebből az ünnepélyes
eseményből gúnyt űztek. Ezt mondták Elizeusnak: "Menj föl, kopasz! Menj föl,
kopasz!" Gúnyolódó szavaikat hallva a próféta hátrafordult és a mindenható Isten
sugallatára megátkozta őket. A rettenetes büntetés Istentől származott. "Ekkor két
medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket" (2Kir
2:23-24).
Ha Elizeus figyelmen kívül hagyta volna a gúnyolódást, a gyülevész nép
továbbra is csúfolta és sértegette volna. Küldetése pedig - a tanítás és mentés a
súlyos nemzeti vész idején - kudarcot vallhatott volna. Ez az egyetlen eset, amikor
félelmes szigort alkalmazott, elég volt ahhoz, hogy egész életében tiszteletet keltsen.
Ötven éven át járt ki és be Béthel kapuján és szerte az országban városról városra
tétlen, faragatlan, léha fiatalok között haladt át, de senki sem gúnyolta, senki sem
becsülte le a magasságos Isten prófétájaként kapott képességeit.
A kedvességnek is van határa. A tekintélyt határozott szigorral kell őrizni,
különben sokan gúnyolódnak rajta és semmibe veszik. A szülők és a gyámok az
úgynevezett féltő szeretettel, becézéssel és engedékenységgel árthatnak legtöbbet a
gyermekeknek. Minden családban szükség van erélyre, szabályokra és határozott
követelményekre.

107
Ellen G. White Próféták és Királyok

A tiszteletadás - ami nagyon hiányzott az Elizeust csúfoló fiatalokból - olyan
kegyelmi ajándék, amelyet gondosan ápolni kell. Minden gyermeket meg kell tanítani
az Isten iránti őszinte tiszteletre. Sohasem szabad Isten nevét felelőtlenül vagy
meggondolatlanul kimondani. Az angyalok eltakarják arcukat, amikor Isten nevét
kiejtik. Nekünk, elbukott bűnös embereknek, mily tisztelettel kellene ajkunkra
vennünk nevét!
Tiszteletet kell tanúsítanunk Isten képviselői - a lelkészek, tanítók és szülők -
iránt, akik Isten nevében szólnak és cselekednek. Az irántuk tanúsított tisztelettel
Istent dicsőítjük meg.
Mindenkinek gyakorolnia kell az udvariasságot, amely szintén a Lélek egyik
kegyelmi ajándéka. Az udvariasság csiszolja természetünket. Nélküle ridegek
vagyunk és eldurvulunk. Nem tanultak Jézustól azok, akik - jóllehet Krisztus
követőinek vallják magukat - gorombák, barátságtalanok és udvariatlanok. Talán
nem kell őszinteségüket kétségbe vonni és becsületességüket megkérdőjelezni, de az
őszinteséggel és becsületességgel nem lehet jóvátenni a ridegséget és
udvariatlanságot.
Elizeust jóindulatáról, amely arra képesítette, hogy hathatósan befolyásolja
sok ember életét Izráelben, tanúskodik az a történet, amely egy súnemi családhoz
fűződő baráti kapcsolatát mondja el. Miközben járta az országot, Súnembe is eljutott.
"Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék." A ház
asszonya felismerte, hogy Elizeus "Isten szent embere", és ezt mondta férjének:
"Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és
mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!" (2Kir 4:8-10). Elizeus gyakran
betért ide, és hálás volt a nyugalomért, a békéért. Isten sem hagyta figyelmen kívül
e gyermektelen asszony kedvességét. Az Úr megjutalmazta vendégszeretetét, és
fiúgyermekkel ajándékozta meg.
Múltak az évek. A gyermek elég idős lett ahhoz, hogy kint lehetett a mezőn az
aratókkal. Egy nap a hőségtől napszúrást kapott. "Egyszer csak azt mondta az
apjának: Jaj a fejem, a fejem!" Az apa elküldte egy fiúval a gyermeket az anyjához:
"föl is vette, és elvitte az anyjához; annak a térdén feküdt délig, akkor meghalt. Az
anya fölment, és lefektette az Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és
elment."
A súnemita asszony fájdalmában elhatározta, hogy Elizeushoz fordul
segítségért. A próféta akkor Kármel hegyén volt. Az asszony szolgája kíséretében
azonnal útnak indult. "Amikor az Isten embere távolról meglátta őt, így szólt
Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony! Fuss eléje, és kérdezd
meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke?" A szolga úgy
cselekedett, ahogy Elizeus parancsolta, de a lesújtott anya csak akkor mondta el
bánatát, amikor odaérkezett az Isten emberéhez. Amikor Elizeus meghallotta, hogy
milyen veszteség érte az asszonyt, megparancsolta Géházinak: "Övezd fel derekadat,

108
Ellen G. White Próféták és Királyok

vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha
valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára!"
Az anya azonban nem nyugodott meg addig, amíg Elizeus maga el nem ment
vele. "Az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak itt - mondta. Elindult
tehát Elizeus, és ment az asszony után. Géhazi már előttük elment, és a botot a fiú
arcára tette, de az nem szólt és nem eszmélt. Visszatért tehát Elizeushoz, és
jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú."
Amikor a házhoz értek, Elizeus bement a szobába, amelyben a gyermek
feküdt. "Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. Majd
fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a
szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste.
Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor
a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét."
Így jutalmazta meg Isten az asszony hitét. Krisztus a nagy Élet-adó,
visszaadta fiát. Hasonlóképpen jutalmazza meg hűségeseit, amikor eljövetelekor a
halál elveszti fullánkját és Krisztus elveszi a sír hatalmát. Akkor visszaadja szolgáinak
a gyermekeket, akiket a halál elvett tőlük. "Ezt mondja az Úr: Hangos jajgatás
hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni,
hogy nincsenek többé fiai. Ezt mondja az Úr: Hagyd abba a hangos sírást, ne
könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma... visszatérnek fiaid az
ellenség földjéről. Reménykedhetsz a jövőben - így szól az Úr -, mert visszatérnek
fiaid hazájukba" (Jer 31:15-17).
Jézus az örökkévalóság reménységét kínálva vigaszt nyújt a halottak miatti
bánatunkban: "Kiváltom őket a holtak hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van
a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája?" (Hós 13:14.) "Én vagyok... az élő:
halott voltam, de élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai"
(Jel 1:18). "Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten
harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a
Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt
elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral
leszünk" (1Thessz 4:16-17).
Elizeus, a Megváltóhoz hasonlóan, akinek előképe volt, az emberek közötti
szolgálatában a gyógyítás munkáját összekapcsolta a tanítással. Hosszú és
eredményes munkásságában mindig odaadóan és fáradhatatlanul támogatta és
segítette a prófétaiskolák által végzett fontos nevelési munkát. Tanította az
összegyűlt fiatalok lelkes csoportjait, a Szentlélek pedig mélységesen érintette
szívüket. Isten így hitelesítette a tanításokat és időnként más, félreérthetetlen
bizonyítékkal is erősítette Elizeusnak, mint Jahve szolgájának tekintélyét.

109
Ellen G. White Próféták és Királyok

A Gilgálban alapított iskolában tett egyik látogatása alkalmával meggyógyította
a mérgezett főzeléket. "...éhínség volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek
előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami
főzeléket a prófétatanítványoknak! Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen
zöldségfélét szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját
vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi az.
Azután kimerítették a férfiaknak, hogy egyenek; de amikor enni kezdtek a főzelékből,
így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem tudták megenni. Akkor
ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beledobta azt a fazékba, és így szólt: Merítsd ki a
népnek, hadd egyenek! Akkor már nem volt semmi rossz a fazékban" (2Kir 4:38-41).
Szintén Gilgálban történt, amikor még tartott az éhség, hogy Elizeus száz
embert táplált egy "Baal Sálisából" jövő férfi ajándékából. Ezeket hozta: "Első
termésből készült kenyeret: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában."
Olyan emberek voltak a prófétával, akiknek égető szükségük volt az ételre. Az
ajándék érkezésekor Elizeus ezt mondta szolgájának: "Add oda a népnek, hadd
egyenek. A szolgája azonban így szólt: Hogyan adjam ezt száz embernek?
De ő így felelt: Add oda a népnek, hadd egyenek! Mert ezt mondja az Úr: Enni
fognak és még marad is. Odaadta tehát nekik, azok pedig ettek, és még hagytak is
belőle, ahogyan az Úr megmondta."
Milyen kegyelmes volt Krisztus, hogy szolgája által csodát művelt emberek
éhségének kielégítésére! Az Úr Jézus azóta is újra és újra - ha nem is mindig ilyen
feltűnően és kézzel foghatóan - betöltötte az emberek szükségletét. Ha tiszta lelki
látásunk volna, hamarabb felismernénk, hogy Isten könyörületesen bánik az
emberrel.
Isten áldása nyomán lesz a kicsi mennyiség elegendő. Isten keze meg tudja
százszorozni a keveset. Készleteiből asztalt terít a kietlenben. Keze érintésével meg
tudja szaporítani a szűkös élelmet, hogy elég legyen mindenki számára. Az Ő
hatalma szaporította meg a kenyeret és a gabonát a prófétaifjak kezében.
Krisztus földi szolgálata idején, amikor hasonló csodát tett a tömegek
táplálásával, ugyanaz a hitetlenség mutatkozott meg, mint amit a régi idők
prófétájának társai tanúsítottak. "Hogyan adjam ezt száz embernek?" - kérdezte
Elizeus szolgája. Amikor Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy adjanak enni
a tömegnek, ezt válaszolták: "Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el
nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak" (Lk 9:13). Mi ez
ilyen sok embernek?
Ez a lecke Isten gyermekeinek szól minden korban. Amikor feladattal bíz meg,
senki se vizsgálgassa, hogy ésszerű-e a parancs, vagy mit eredményezhet
engedelmes fáradozása. A kezében levő készlet talán sokkal kevesebbnek tűnik, mint
amennyire szükség van, de az Úr kezében a szükségesnél is többnek bizonyul majd.

110
Ellen G. White Próféták és Királyok

A szolga "odaadta... nekik, azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan az
Úr megmondta."
Világosabban kellene látnunk, hogyan viszonyul Isten azokhoz, akiket Fia
odaajándékozásával vásárolt meg; jobban kellene hinnünk Isten földi ügye előre
haladásában. Erre a látásra és erre a hitre van nagy szüksége az egyháznak ma. Ne
vesztegessük az időt a látható tartalékok szűk volta miatti sajnálkozással! Lehet,
hogy a külső látszat keveset ígér, de a tetterő és az Istenbe vetett bizalom feltárja a
tartalékokat. A hálaadással és áldáskéréssel hozzá vitt ajándékot megsokszorozza,
amint megszaporította a prófétaifjaknak és az elcsigázott tömegeknek adott
táplálékot.

20. Naámán

"Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember
volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr arámot. Ez a férfi
erős vitéz volt, de bélpoklos lett."
Benhadád, Szíria királya legyőzte Izráel seregeit. Akháb meghalt a csatában.
Azóta a szíriaiak állandó határháborút viseltek Izráel ellen. Egyik portyázó rabló
hadjáratuk alkalmával egy fiatal leányt vittek el, aki fogságának országában "Naamán
feleségének a szolgálója lett." Ez a kislány otthonától távol raboskodott, de
bizonyságot tett Istenről. Egyike volt azoknak, akik öntudatlanul betöltötték azt a
célt, amelyért Isten Izráelt népéül választotta. Amikor e pogány házban szolgált,
megszánta gazdáját. Visszaemlékezett Elizeus csodás gyógyításaira, és ezt mondta
úrnőjének: "Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd
meggyógyítaná bélpoklosságából." Tudta, hogy Elizeus mennyei erőt kapott, és hitte,
hogy ez az erő Naámánt is meggyógyíthatja.
A fogoly leány magatartása abban a pogány házban nagyszerűen tanúsítja,
milyen befolyása van a gyermekkorban kapott otthoni nevelésnek. Nincs szentebb az
apák és anyák megbízatásánál. Gyermekeik gondozása és nevelése a feladatuk. A
szülőknek szerepük van gyermekeik szokásai és jelleme megalapozásánál. Példájuk
és tanításuk jórészt meghatározza a gyermekek jövőjét.
Boldogok azok a szülők, akiknek az élete oly hűen tükrözi a mennyet, hogy
Isten ígéretei és parancsai hálát és tiszteletet ébresztenek a gyermekekben; a szülők,
akiknek szerető gondoskodása, igazságos volta és türelme Isten szeretetét,
igazságos voltát és türelmét tolmácsolja a gyermeknek. Mennyei Atyjuk iránti
szeretetre, bizalomra és engedelmességre oktatják a gyermekeket, amikor szüleik
iránti szeretetre, bizalomra és engedelmességre tanítják őket. Azok a szülők, akik
ilyen ajándékban részesítik gyermeküket, drágább kincset adnak nekik, mint a
korszakok összes gazdagsága - kincset, amely maradandó, mint az örökkévalóság.

111
Ellen G. White Próféták és Királyok

Nem tudjuk milyen szolgálatot kell majd gyermekeinknek betölteniük. Lehet,
hogy életüket családi körben töltik el. Az is lehet, hogy köznapi pályára mennek, vagy
pogány országokban hirdetik az evangéliumot. De Isten mindannyiukat
misszionáriusnak hívja el, hogy a kegyelem üzenetét vigyék a világnak. Olyan
nevelést kell kapniuk, amelynek segítségével önzetlen szolgálatban Krisztus mellé
tudnak állni.
Amikor ezt a héber kislányt szülei Istenről tanították, nem tudták, hogy mi lesz
a sorsa. De hűségesen teljesítették megbízatásukat, és gyermekük a szíriai sereg
fővezérének otthonában bizonyságot tett Istenről, akit megtanult tisztelni.
Naámán hallotta, mit mondott a kislány úrnőjének, és miután engedélyt kapott
a királytól, útra kelt, hogy gyógyulást keressen. "...vitt magával tíz talentom ezüstöt
és hatezer aranyat meg tíz rend ruhát." Levelet is vitt, amit a szíriai király küldött
Izráel királyának, "amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek,
hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem!"
Amikor Izráel királya elolvasta a levelet, "megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát
Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy
embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek és lássátok meg, hogy
csak ürügyet keres ellenem!"
A dolog híre eljutott Elizeushoz, és ezt üzente a királynak: "Miért szaggattad
meg ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és tudja meg, hogy van próféta
Izráelben!"
"Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a
bejáratánál." Követ által a próféta azt mondta neki: "Menj, és fürödj meg hétszer a
Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!"
Naámán a mennyből jövő erő valamilyen csodás megnyilatkozását várta. "Én
azt gondoltam - mondta -, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja
Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít
a bélpoklosságból." Önérzetét sértette a próféta azzal, hogy azt mondta, fürödjék
meg a Jordánban. Megalázva és csalódottan kiáltott fel: "Hát nem többet érnek-e
Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar, Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék
azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan eltávozott."
Naámán büszkesége lázadt az ellen, hogy Elizeus szava szerint járjon el. A
szíriai fővezér által említett folyókat széppé tették a környező ligetek, és az emberek
özönlöttek e szép folyók partjára, hogy ott imádják bálványisteneiket. Naámánnak
nem jelentett volna olyan mélységes megalázkodást, ha lemegy az egyik folyóhoz
azok közül. De csak akkor gyógyulhatott meg, ha a próféta különleges utasításai
szerint cselekszik. Csak készséges engedelmesség hozhatja meg a kívánt eredményt.
Naámánt kérlelték szolgái, hogy hajtsa végre Elizeus utasítását. "...ha a
próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább

112
Ellen G. White Próféták és Királyok

megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg és megtisztulsz." Mindez
próbára tette Naámán hitét. Büszkesége és hite küzdött egymással, és a hit győzött.
A gőgös szíriai megalázta magát, és engedelmesen meghajolt Jahve kinyilatkoztatott
akarata előtt. Hétszer megmártotta magát a Jordánban "az Isten emberének a
kívánsága szerint" és Isten megtisztelte hitét. "Akkor újra tiszta lett a teste, akárcsak
egy kisgyermeké."
Hálásan "visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez" ezzel a vallomással:
"Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben."
A kor szokása szerint Naámán kérte Elizeust, hogy drága ajándékot fogadjon
el. A próféta azonban visszautasította. Nem fogadhatott el fizetséget azért az
áldásért, amelyet az irgalmas Isten árasztott. "Az élő Úrra mondom, ...hogy nem
fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt."
"Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass
szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé
szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak! Csak azt
az egy dolgot bocsássa meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy
Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és az én kezemre támaszkodik, én is
leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában,
bocsássa meg az Úr a te szolgádnak!"
És monda néki Elizeus: "Menj el békével!"
Géházinak, Elizeus szolgájának, az évek során alkalma nyílt arra, hogy a
gazdája életét és munkáját jellemző önmegtagadó lelkületre eljusson. Kiváltsága volt,
hogy nemes lelkű zászlóvivő váljék belőle az Úr seregében. Régóta megkaphatta
volna a menny legnagyszerűbb ajándékait, de elfordult tőlük és helyettük a világi
gazdagság hitvány csillogását kívánta. Most kapzsi lelkének titkolt vágyai arra
késztették, hogy engedjen a mindent elsöprő kísértésnek. "Lám - okoskodott
magában -, az én uram kímélte ezt az arámi Naamánt, és nem fogadta el tőle, amit
hozott. ...utánafutok, hogy kapjak tőle valamit!" Így történt, hogy titokban
utánafutott Géházi Naámánnak.
"Amikor Naamán meglátta, hogy fut utána, leugrott a kocsijáról, elébe ment,
és ezt kérdezte: Jól vagytok? Az így felelt: Jól." Ekkor Géházi előre megfontoltan
hazudott. "De uram ezt az üzenetet küldi: Éppen most érkezett hozzám két
prófétatanítvány az Efraim hegyvidékéről. Adj nekik egy talentum ezüstöt és két rend
ruhát. Naamán ezt mondta: Kérlek, fogadj el két talentumot! Így unszolta őt. Majd
bekötött két talentum ezüstöt két zacskóba, és két rend ruhával együtt" szolgákat
bízott meg, hogy vigyék a kincset.
Amikor Géházi Elizeus otthonához közeledett, elbocsátotta a szolgákat, majd
pedig elrejtette az ezüstöt és a ruhákat. Ezután "...bement, és ura elé állt", és hogy

113
Ellen G. White Próféták és Királyok

elkerülje a dorgálást, újból hazudott. A próféta érdeklődésére: "Honnan jössz,
Géhazi?" ezt válaszolta: "Nem járt a te szolgád sehol sem."
Ezután jött a szigorú ítélet, jelezve, hogy Elizeus mindent tud. "Nem igaz! Az
én szívem ott járt, amikor az az ember leszállt a kocsiról, és eléd ment - mondta -.
Hát annak az ideje van most, hogy ezüstöt szerezz, és ruhákat, olajfákat és szőlőket,
juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálókat végy? Ragadjon rád és ivadékodra
Naamán bélpoklossága örökre!" A vétkes férfit gyorsan utolérte a büntetés. Géházi
"poklosan ment ki előle, mint a hó."
Komoly tanulságokat vonhatunk le annak az embernek esetéből, akinek Isten
nagy és szent kiváltságokat adott. Géházi eljárása arra szolgált, hogy botránykövet
helyezzen Naámán útjába, akinek lelkébe csodálatos fény világított be, és hajlott az
élő Isten szolgálatára. Géházi csalására nem lehetett mentséget felhozni. Halála
napjáig bélpoklos maradt, megátkozva Istentől és kerülve embertársaitól.
"Nem marad büntetlen a hamis tanú, és nem menekül meg, aki hazugságot
beszél" (Péld 19:5). Az ember gondolhatja, hogy gonosz cselekedeteit el tudja rejteni
az emberek elől, de Istent nem lehet megtéveszteni. "Nincsen olyan teremtmény,
amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt" (Zsid
4:13).
Géházi azt gondolta, hogy becsaphatja Elizeust. Isten azonban megjelentette
prófétájának, amit Géházi Naámánnak mondott, és minden részletét annak, ami a
két ember között lejátszódott.
Az igazság Istentől van; a csalás számtalan formája pedig Sátántól. Aki
bármilyen vonatkozásban letér az igazság egyenes útjáról, az kiszolgáltatja magát a
gonosz hatalmának. Akik Krisztustól tanultak, azoknak nincs részük "a sötétség
haszontalan cselekedeteiben" (Ef 5:11). Beszédükben egyszerűek, őszinték és igazak
- amilyen az életük -, mert a szentekkel való közösségre készülnek, akiknek szájában
nincs álnokság. (Lásd: Jel 14:5.)
Századokkal azután, hogy Naámán gyógyult testtel és megtért lélekkel
visszatért otthonába, a Megváltó utalt e szíriai csodálatos hitére. Tanulságul állította
mindazok elé, akik vallják, hogy Istent szolgálják. "Sok leprás volt Izráelben Elizeus
próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán" (Lk 4:27). Isten
sok izráeli bélpoklost hagyott betegen, mert hitetlenségük elzárta őket attól, ami
javukat szolgálta volna. Isten úgy látta, hogy ez a pogány főember, aki hű ahhoz,
amit helyesnek hisz, és érzi tehetetlenségét, méltóbb áldásaira, mint Izráel
nyomorultjai, akik semmibe vették és lebecsülték Istentől kapott kiváltságaikat. Isten
munkálkodik azokért, akik értékelik kegyelmi ajándékait, és felfogják a mennyből
kapott világosságot.
Ma is minden országban vannak őszinte emberek. A menny rájuk sugározza
fényét. Ha hűségesen cselekszik azt, amit kötelességüknek tartanak, nagyobb

114
Ellen G. White Próféták és Királyok

világosságot kapnak, amíg - az Ószövetség Naámánjához hasonlóan - ők is erre a
meggyőződésre jutnak: Nincs más Isten az egész földön.
Minden őszinte lélek, "...aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az
Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!" "Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott,
szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.
Találkozol azzal, aki örül, mert igazak tettei, utaidon jár, és rád gondol... " (Ézsa
50:10; 64:3-4).

21. Elizeus szolgálatának záró szakasza

Isten Akháb uralkodása idején hívta el Elizeust a prófétai szolgálatra. Élete
során Elizeus sok változásnak volt tanúja Izráel országában. Egyik büntetés a másik
után sújtotta a zsidókat a szíriai Hazáel uralkodása alatt, akinek feladata volt, hogy a
hitehagyó nemzet ostora legyen. Jéhu szigorú reformintézkedései
következményeként Akháb egész családját kiirtották. A szíriaiakkal vívott
hosszadalmas háborújában Jéhu utóda, Joakház, elvesztett néhány várost a
Jordántól keletre. Egy ideig úgy tűnt, hogy a szíriaiak hatalomra jutnak az egész
birodalomban. A reformáció azonban, amelyet Illés indított el és Elizeus folytatott,
sok embert Isten iránti érdeklődésre késztetett. Baál oltárait elhagyták, és Isten
szándéka lassan, de biztosan teljesült azok életében, akik teljes szívükkel Őt akarták
szolgálni.
Isten szerette a tévelygő Izráelt, ezért engedte meg, hogy a szíriaiak
sanyargassák. Mivel szánta az erkölcsileg gyengéket, arra indította Jéhut, hogy ölje
meg a gonosz Jézabelt és Akháb egész családját. A könyörülő Isten intézkedése
folytán újra félreállították a Baál és Astoret papokat, és lerombolták pogány
oltáraikat. A bölcs Isten előre látta, hogy ha a kísértés megszűnik, egyesek
megtagadják a pogányságot, és tekintetüket a menny felé fordítják. Ezért engedte,
hogy egyik csapás a másik után sújtsa őket. Büntetését kegyelmével mérsékelte.
Amikor célját elérte, a csapást az őt keresők javára fordította.
Mialatt a jó és a gonosz befolyás küzdött a hatalomért, és Sátán mindent
megtett, ami hatalmában állt, hogy teljessé tegye Akháb és Jézabel uralkodása alatti
rontását, Elizeus folytatta bizonyságtevését. Ellenállást tapasztalt, de senki sem tudta
megcáfolni szavait. Az egész országban becsülték és tisztelték. Sokan jöttek hozzá
tanácsért. Jórám, Izráel királya, még Jézabel életében kérte útmutatását. Egyszer
pedig, amikor Damaszkuszban volt, követ jött hozzá Benhadádtól, Szíria királyától,
aki szerette volna megtudni, hogy meghal-e akkori betegsége következtében A
próféta mindenkinek lelkiismeretesen bizonyságot tett olyan időben, amikor az
igazságot lépten-nyomon meghamisították, és a nép többsége nyíltan lázadt a menny
ellen.
Isten sohasem hagyta el kiválasztott szolgáját. Egy alkalommal, amikor a
szíriaiak betörtek az országba, Szíria királya meg akarta ölni Elizeust, mivel a próféta

115
Ellen G. White Próféták és Királyok

tájékoztatta Izráel királyát az ellenség terveiről. A szíriai király szolgáival
tanácskozott, "...hogy melyik helyen legyen a tábora." Az Úr megjelentette ezt a
tervet Elizeusnak, aki üzenetet küldött "Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a
helyen, mert ott vonulnak le az arámok. Izráel királya ekkor embereket küldött arra a
helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon
magára. Így történt többször is.
Felháborodott emiatt Arám királya, összehivatta udvari embereit, és ezt
mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel
királyával? Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram király! De az
Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is,
amelyekről te a hálószobádban beszélsz."
A szíriai király elhatározta, hogy megöli a prófétát, és ezt parancsolta:
"Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el!" A próféta Dótánban
volt. Amikor a király ezt megtudta, "...lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget
küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. Amikor az Isten
emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg
lovakkal, meg harci kocsikkal."
Elizeus szolgája rémülten vitte a hírt a prófétának: "Jaj, uram! - kiáltotta - Mit
tegyünk?"
"Ne félj - volt a próféta válasza -, mert többen vannak velünk, mint ővelük!"
Azután, hogy a szolga maga is meggyőződjön erről, "Elizeus így imádkozott: Uram,
nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az
meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal." Isten
szolgája és a felfegyverzett ellenség között egy csapat mennyei angyal volt.
Hatalmas erővel szálltak le, de nem azért, hogy pusztítsanak vagy hódolatot
követeljenek, hanem hogy tábort járjanak az Úr gyenge és tehetetlen gyermekei
körül, és szolgáljanak nekik. Amikor Isten népe nehéz helyzetbe jut, és látszólag
nincs menekvés számára, egyedül az Úrban bízzon!
Amint a szíriai katonák csapata merészen nyomult előre, mit sem tudva a
láthatatlan mennyei seregekről, "imádkozott Elizeus az Úrhoz: Verd meg ezt a népet
vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint. Elizeus akkor ezt
mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város. Jöjjetek utánam, majd én
elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek. És elvezette őket
Samá?iába.
Samáriába érkezve így szólt Elizeus: Uram, nyisd ki a szemüket, hogy
lássanak! Az Úr megnyitotta a szemüket, és akkor látták, hogy Samária közepén
vannak. Amikor Izráel királya meglátta őket, ezt kérdezte Elizeustól: Megölessem-e
őket, atyám? Ő így felelt: Ne ölesd meg! Meg szoktad-e öletni azokat, akiket foglyul
ejtesz kardoddal vagy íjaddal: Adj nekik kenyeret és vizet, hadd egyenek és igyanak,

116
Ellen G. White Próféták és Királyok

azután menjenek el urukhoz. Nagy lakomát rendezett tehát nekik, és miután ettek és
ittak, elbocsátotta őket. Azok pedig elmentek urukhoz" (2Kir 6).
E történet után a szíriaiak egy ideig nem támadták Izráelt. Később azonban a
célratörő Hazáel király erélyes irányítása mellett a szíriai seregek körülvették
Samáriát és megostromolták. Izráel soha nem került olyan szorult helyzetbe, mint
akkor. Isten megbüntette az atyák vétkeit a fiaikban és a fiak fiaiban. A hosszúra
nyúlt éhínség borzalmai elkeseredett intézkedésre késztették a királyt, amikor Elizeus
megjövendölte, hogy másnap megszabadulnak.
A következő nap virradatakor "az Úr azt tette, hogy az arám táborban harci
kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották..." A szíriaiakat elfogta a félelem
"...futásnak eredtek alkonyatkor, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort,
ahogyan volt, és futva mentették életüket." Meg sem álltak addig, amíg át nem
keltek a Jordánon.
A menekülés éjszakáján a város kapujában négy bélpoklos az éhségtől
elkeseredetten latolgatta, hogy bemegy a szíriai táborba, és kiszolgáltatja magát az
ostromlók kénye-kedvének. Azt remélték, hogy részvétre indítják őket, és élelmet
kapnak tőlük. Csodálkoztak, amikor nem volt ott senki! Háborítatlanul és
akadálytalanul "bementek egy sátorba, ettek, ittak, majd elvittek onnan ezüstöt,
aranyat meg ruhákat, azután elmentek, és elrejtették azokat. Egy másik sátorba is
bementek, onnan is vittek el, azután elmentek, és elrejtették. Majd ezt mondták
egymásnak: Nem helyes amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja" és "
hallgatunk". Gyorsan visszamentek a városba az örömhírrel.
Nagy volt a zsákmány. Az élelem bősége következtében azon a napon "egy
szeá finomliszt egy sekelbe, és két szeá árpa is egy sekelbe került", ahogy Elizeus
megjövendölte előző nap. Isten neve újra megdicsőült a pogányok előtt "az Úrnak
szava szerint" Izráelben, ahogy prófétája által kijelentette. (2Kir 7:5-16).
Így munkálkodott Isten embere évről évre. Hűséges szolgálatában közel került
a néphez, és válságos időkben bölcs tanácsadóként állt a királyok mellett. Az
uralkodók és a nép hitehagyó bálványimádásának hosszú évei elvégezték átkos
munkájukat. A hitehagyás sötét árnya még mindenütt látható volt, de itt is, ott is
voltak olyanok, akik rendületlenül kitartottak, és nem hajtottak térdet a Baálnak.
Mialatt Elizeus folytatta a megújulás munkáját, sokan kigyógyultak pogányságukból,
és megtanultak örömmel szolgálni az igaz Istennek. A prófétát megörvendeztették az
isteni kegyelem e csodái, és nagyon vágyott mindazokkal kapcsolatba kerülni, akik
szívükben becsületesek voltak. Ahova csak eljutott, igyekezett embereket az igaz
életre nevelni.
Emberi szemszögből nézve olyan kilátástalan volt a nemzet lelki megújulása,
mint amilyen reménytelennek látják a lelki megújulást ma Istennek a föld sötét
helyein dolgozó szolgái. Krisztus egyháza azonban Isten eszköze az igazság

117
Ellen G. White Próféták és Királyok

hirdetésére. Isten képessé teszi különleges munka végzésére. Ha hűséges Istenhez,
ha engedelmeskedik parancsolatainak, mindent felülmúló erő birtokosa lesz. Ha
kitartóan engedelmeskedik, nincs olyan hatalom, amely megállhat vele szemben. Az
ellenség erői éppúgy tehetetlenek lesznek, mint ahogy a polyva képtelen ellenállni a
forgószélnek.
Az egyházra boldog, dicsőséges nap hajnala virrad, ha magára öltve Krisztus
igazságosságát, a bűnnel minden közösséget megtagad.
Isten felszólítja benne hívő hűségeseit, hogy bátorítsák azokat, akiknek nincs
hitük és reménységük. Térjetek az Úrhoz, "reménység foglyai"! Kérjetek erőt
Istentől, az élő Istentől! Rendíthetetlenül és alázatosan higgyetek abban, hogy meg
tud és meg akar menteni! Amikor hitben megragadjuk erejét, csodálatosan
megváltoztatja a legreménytelenebb, a legcsüggesztőbb helyzetet is nevének
dicsőségére.
Ameddig Elizeus helyről helyre utazott Izráel országában, élénken részt vett a
prófétaiskolák fejlesztésében. Ahova csak eljutott, Isten vele volt, szavakat adott,
hogy szólja azokat, és hatalmat, hogy csodát műveljen. Egy alkalommal "azt
mondták a prófétatanítványok Elizeusnak: Nézd csak, szűk nekünk ez a hely, ahol mi
veled lakunk. Hadd menjünk el a Jordánhoz, ott mindegyikünk kivág egy szál fát, és
készítünk magunknak helyet, ahol lakjunk" (2Kir 6:1-2). Elizeus elment velük a
Jordánhoz. Jelenlétével bátorította a próféták fiait; oktatta őket, sőt még csodát is
tett, hogy segítse munkájukat. "De amikor az egyik ledöntött egy szálfát, a fejsze
vasa beleesett a vízbe. Akkor felkiáltott, és ezt mondta: Jaj, uram! Pedig ezt is
kölcsönkértem! Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Az megmutatta neki a
helyet; ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor úszni kezdett.
Elizeus így szólt: Emeld ki! Az pedig kinyújtotta a kezét, és kivette" (2Kir 6:5-7).
Oly eredményes volt szolgálata és oly messze ható a befolyása, hogy amikor
halálos ágyán feküdt, még az ifjú Joás király is - aki bálványimádó volt és alig
tisztelte Istent - Izráel atyját látta a prófétában, és elismerte, jelenléte közöttük a
bajban többet ér, mint lovak és szekerek sokasága. A feljegyzés így szól: "Amikor
Elizeus abba a betegségbe esett, amelyben később meghalt, elment hozzá Jóás,
Izráel királya, ráborulva sírt, és ezt mondta: Atyám! Atyám! Izráel harci kocsijai és
lovasai!" (2Kir 13:14).
A próféta bölcs, együttérző atyaként állt sok nyugtalan, segítségre szoruló
lélek mellé. Nem fordult el a most előtte álló, felelős megbízatását méltatlanul
elfoglaló, megtéretlen ifjútól sem, akinek nagy szüksége volt tanácsra. A gondviselő
Isten alkalmat adott a királynak arra, hogy a múlt hibáit jóvátegye és országát
megerősítse. Vissza kellett szorítani a szíriai ellenséget, amely elfoglalta Jordán keleti
részét. Isten hatalmának újra meg kellett mutatkoznia a tévelygő Izráel érdekében!

118
Ellen G. White Próféták és Királyok

A haldokló próféta ezt mondta a királynak: "Fogj íjat és nyilakat!" Joás
engedelmeskedett. Ekkor így szólt a próféta: "Feszítsd ki kezeddel az íjat! Amikor
kifeszítette kezével, Elizeus rátette kezét a király kezére. Azután ezt mondta: Nyisd ki
a keletre néző ablakot" a Jordánon túli szíriaiak által bitorolt városok felé. Miután a
király kinyitotta a rácsos ablakot, Elizeus felszólította, lője ki nyilát. Amint a nyíl
elrepült, Isten ezekre a szavakra ihlette a prófétát: "Az Úr szabadításának a nyila ez,
az Arámtól megszabadító nyíl, mert teljesen le fogod verni arámot Aféknál!"
Ezután a próféta próbára tette a király hitét. Felszólította Joást, hogy szedje
fel a nyilakat. Majd ezt mondta: "Üss a földre!" A király "ráütött a földre háromszor,
azután megállt. ...Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd - kiáltotta rémülten Elizeus
-, akkor teljesen levernéd Arámot, de így csak háromszor vered meg Arámot" (2Kir
13:15-19).
Ez a lecke mindazoknak szól, akik felelős helyet töltenek be. Amikor Isten utat
nyit egy bizonyos feladat elvégzésére, és biztosít az eredményről is, a választott
eszköznek minden tőle telhetőt meg kell tennie a megígért eredmény elérésére. A
munka végzése közben tanúsított lelkesedés és kitartás arányában adja Isten az
eredményt. Csak akkor tud csodákat művelni népéért, ha az fáradhatatlan energiával
megteszi a maga részét. Szolgálatára szentelődő, erkölcsileg bátor emberekre van
Istennek szüksége, akik mélységesen szeretik embertársaikat és buzgóságuk soha
sem lankad. Az ilyen munkás semmilyen feladatot nem tart terhesnek, semmilyen
kilátást túl reménytelennek. Tántoríthatatlanul addig fáradozik, amíg a látszólagos
kudarc dicső győzelemmé lesz. A máglya és a börtönfalak sem térítik el attól a
szándékától, hogy Istennel együtt dolgozzon országa építésén.
Elizeus munkája lezárult a Joásnak adott tanáccsal és bátorítással. Az, akire
teljes mértékben szállt az Illésen megnyugvó Lélek, élete végéig hűségesnek
bizonyult. Soha nem ingadozott. Sohasem vesztette el a Mindenható erejébe vetett
bizalmát. Mindig hitben ment előre; akkor is, amikor úgy tűnt, zsákutcába jut. Isten
pedig megtisztelte bizalmáért, és megnyitotta előtte az utat.
Isten nem adta meg Elizeusnak, hogy kövesse mesterét a tüzes szekéren. Az
Úr megengedte, hogy hosszadalmas betegségben szenvedjen. Az emberi gyengeség
és szenvedés hosszú órái alatt hite erősen kapaszkodott Isten ígéreteibe, és mindig
maga körül látta a vigasztaló és békét hozó mennyei követeket. Mint ahogy Dotán
magaslatain látta az őt körülvevő mennyei seregeket, Izráel tüzes szekereit és
lovasait, most is tudatában volt az együttérző angyalok jelenlétének, és ez erőt adott
neki. Egész életén át erős volt hite. Amint jobban megismerte Isten gondviselését és
irgalmas jóságát, Istenébe vetett hite megingathatatlan bizalommá érett. Amikor
pedig a halál szólította, kész volt munkáját letenni és megpihenni.
"Drágának tekinti az Úr híveinek halálát" (Zsolt 116:15). "A maga gonoszsága
miatt bukik el a bűnös, de vigaszt kap az igaz ha halálán van is" (Péld 14:32). A
zsoltáríróval együtt Elizeus bizalommal mondhatta: "De Isten engem kivált a holtak

119
Ellen G. White Próféták és Királyok

hazájából, és magához fog venni" (Zsolt 49:16). Örömmel tanúsíthatta: "...tudom,
hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött" (Jób 19:25). "Én pedig
meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek"
(Zsolt 17:15).

22. Ninive, a nagy város

A kettészakadt Izráel korában az ókor egyik legnagyobb városa, az asszír
birodalom fővárosa, Ninive volt. A Bábel tornyánál történt szétszóródás után
nemsokkal, a Tigris folyó termékeny partján alapították. Gazdagon virágzott
századokon át, s "három nap kellett a bejárásához." "...nagy város" lett (Jón 3:3).
Anyagi jóléte idején Ninive elöl járt a bűnözésben és gonoszságban. Az ihletett
Ige "vérontó város"-ként jellemezte, amely "rablással van tele" (Náh 3:1). Náhum
próféta jelképes beszédében kegyetlen, ragadozó oroszlánhoz hasonlította Ninivét.
"...van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!" - kérdezte (Náh 3:19).
Bármilyen elvetemültté vált is Ninive, mégsem merült el teljesen a bűnben. Aki
"...lát minden embert" (Zsolt 33:13) és akinek szeme "minden drágaságot meglát"
(Jób 28:10), sok olyan embert vett észre a városban, akik jobbra és nemesebbre
vágyakoztak, akik - ha alkalmuk lenne megismerni az élő Istent -, elfordulnának a
gonoszságtól, és Istent imádnák. Ezért a bölcs Isten félreérthetetlen módon
kinyilatkoztatta nekik önmagát, hogy - ha lehet - bűnbánatra indítsa őket.
Erre a munkára Jónás prófétát, Amittai fiát választotta ki eszközül. Az Úr így
szólt hozzá: "Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott
hozzám gonoszságának híre!" (Jón 1:2).
Amikor a próféta megbízatásának nehézségeire és látszólagos
kivitelezhetetlenségére gondolt, kísértést érzett arra, hogy megkérdőjelezze a
küldetés bölcs voltát. Emberileg nézve úgy tűnt, hogy semmilyen eredményt nem
érhet el az üzenet abban a büszke városban. Abban a pillanatban elfelejtette, hogy
Isten, akit szolgál, mindentudó és mindenható. Miközben kételkedve tétovázott,
Sátán egészen elbátortalanította. Nagy félelem lett úrrá rajta, és "el is indult... hogy
Társisba meneküljön..." Miután elment Jáfóba és ott indulásra kész hajót talált,
"kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt..." (Jón 1:3).
Jónás feladata súlyos felelősséggel járt. De aki megparancsolta, hogy menjen,
erőt és eredményt is tudott adni szolgájának. Ha a próféta habozás nélkül
engedelmeskedik, sok keserű tapasztalattól megmenekül és Isten gazdagon
megáldja. Az Úr azonban nem hagyta el a kétségbeesett prófétát. Egy sor próba és
különös intézkedés nyomán újjáéledt bizalma Istenben és menteni tudó végtelen
hatalmában.
Ha Jónás higgadtan gondolkozik első megbízatásakor, akkor megérti, ostoba
dolog bárminemű erőfeszítést is tennie a felelősség előli menekülésre. Azonban nem

120
Ellen G. White Próféták és Királyok

sokáig haladt háborítatlanul eszeveszett menekülése útján. "Az Úr... nagy szelet
bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy
hajótörést szenvednek. Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez
kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék
azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve" (Jón
1:4-5).
Miközben a tengerészek pogány isteneikhez könyörögtek segítségért, a hajó
gazdája végtelen aggodalommal kereste meg Jónást, és ezt mondta: "Mi van veled,
hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és
nem veszünk el!" (Jón 1:6).
A kötelesség útjáról letérő ember imája azonban nem segített semmit. A
tengerészek benyomása az volt, hogy a vihar különös hevessége isteneik haragját
jelzi. Végső menedékként a sorsvetést indítványozták "és tudjuk meg, ki miatt ért
bennünket ez a veszedelem - mondták! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.
Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi
a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy?
Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert
és a szárazföldet alkotta.
Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől
menekül - mert Jónás elmondta -, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?!
Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a
tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett. Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok
meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert
tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok.
Az emberek azonban igyekeztek visszaevezni a szárazföldre, de nem tudtak,
mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj,
Uram, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér!
Mert te, Uram, azt teszed, amit akarsz! Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe; a
tenger háborgása pedig megszűnt. Ezért az emberek nagy félelemmel félték az Urat,
áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.
Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és
három éjjel volt Jónás a hal gyomrában.
Jónás imádkozott Istenéhez, az Úrhoz a hal gyomrában. Ezt mondta:
Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam,
és ő meghallgatott engem.
A halál torkából kiáltottam segítségért,
és te meghallottad hangomat.
Mélységbe dobtál, a tenger közepébe,
és áradat vett körül.
Minden habod és hullámod

121
Ellen G. White Próféták és Királyok

átcsapott fölöttem.
Azt gondoltam, hogy eltaszítottál
engem magad elől.
Bárcsak újra megláthatnám
szent templomodat!
Már-már életemet fenyegette a víz,
mélység és örvény vett körül,
hínár fonódott a fejemre.
Lesüllyedtem a hegyek alapjáig,
örökre bezárult mögöttem a föld,
de te kiemelted életemet a sírból,
ó, Uram, Istenem!
Amikor elcsüggedt a lelkem,
az Úrra gondoltam,
és imádságom eljutott hozzád,
szent templomodba.
Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak,
azok elhagyják jótevőjüket.
De én hálaéneket zengve áldozok neked,
és amit megfogadtam, teljesítem.
Az Úrtól jön a szabadulás!" (Jón 1:7-2:10)

Jónás végül megtanulta, hogy "az Úrtól jön a szabadítás" (Zsolt 3:9).
Bűnbánata és Isten megmentő kegyelmének felismerése szabadulást hozott. Jónás
kiszabadult a nagy mélység veszélyeiből. A hal kivetette a szárazra.
Isten újra megbízta szolgáját, hogy intse meg Ninivét. "Az Úr igéje másodszor
is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az
üzenetet, amelyet én mondok neked!" Most már nem volt kérdés, most már nem
kételkedett, hanem tétovázás nélkül engedelmeskedett. "Jónás elindult, és elment
Ninivébe az Úr szava szerint" (Jón 3:1-3).
Amikor Jónás a városba érkezett, azonnal "ezt hirdette: Még negyven nap, és
elpusztul Ninive" (Jón 3:4). Utcáról utcára hirdette az intő üzenetet.
Az üzenet nem hangzott hiába! A hitetlen város utcáin végigharsogó kiáltást
szájról szájra adták, amíg minden lakója meghallotta a megdöbbentő hírt. Isten Lelke
minden szívvel megértette az üzenetet, és tömegek remegtek bűneik miatt. Mély
megalázkodás és bűnbánat ébredt szívükben.
"Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a
város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról,
levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután
kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és
állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se
igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen
meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk

122
Ellen G. White Próféták és Királyok

fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el!" (Jón 3:5-
9)
A király és a főemberek a köznéppel együtt, nagyok és kicsinyek "megtértek
Jónás prédikálására" (Mt 12:41). Közösen kiáltottak a menny Istenéhez, és Ő
könyörült rajtuk. "...látta amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról: megbánta
Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg" (Jón 3:10). Az
ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztosult és megdicsőült az egész pogány
világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a
környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről. (Asszíria
bukásának történetét lásd a 30. fejezetben.)
Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén,
amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére
bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat
foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve, szem elől
tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen
város lakói. Isten szánalma a bűnbánó niniveiek iránt "nagyon rosszul esett
Jónásnak, és megharagudott... Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még
hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te
kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a
rosszat is megbánod" (Jón 4:1-2).
Újra engedett gáncsoskodó, kételkedő hajlamának. Ismét erőt vett rajta a
csüggedés. Szem elől tévesztette mások érdekeit. Szeretett volna inkább meghalni
mint élni és látni, hogy a város megmarad. Elégedetlenül kiáltott: "Most azért Uram,
vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!"
"Igazad van-e hogy haragszol? - kérdezte az Úr. Azután kiment Jónás a
városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és
odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. Az Úristen pedig úgy
intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, árnyékot tartva a feje fölött, és megvédje a
rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak" (Jón 4:3-6).
Ezután az Úr szemléltető oktatást adott Jónásnak. "Isten azonban úgy intézte,
hogy másnap hajnalhasadáskor egy féreg megszúrja a bokrot, és az elszáradjon.
Amikor kisütött a nap, Isten úgy intézte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás
napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: jobb
meghalnom, mint élnem!" Isten ismét szólt a prófétához: "Igazad van-e, amikor
haragszol emiatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig!
Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet
nem te neveltél; amely egy éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én meg ne
szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétezerszer tízezer

123
Ellen G. White Próféták és Királyok

ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott a
sok állat is!" (Jón 4:7-11).
Kuszáltan, megalázottan képtelen megérteni Isten célját Ninive
megkímélésében. Jónás mégis teljesítette megbízatását, a nagy város megintését.
Jóllehet a megjövendölt esemény nem következett be, az intő üzenet Istentől volt, és
megtörtént az, amit Isten el akart érni általa. Kegyelmének dicsősége
megmutatkozott a pogányok között. Akik hosszú ideje "setétségben ültek, és a
halálnak árnyékában" "nyomorultan vasra verve", "az Úrhoz kiáltottak
nyomorúságukban és megszabadította őket szorult helyzetükből. Kihozta őket a
sötétségből és a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte." "Elküldte igéjét,
meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket" (Zsolt 107:10, 13-14, 20).
Krisztus földi szolgálata alatt hivatkozott arra az eredményre, amelyet Jónás
prédikációja ért el Ninivében. E pogány központ lakóit összehasonlította azokkal, akik
az Ő korában Isten népének vallották magukat. "Ninive férfiai - jelentette ki -
feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket,
mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál!" (Mt 12:41)
Krisztus eljött a nyüzsgő világba, amely tele volt az üzleti élet zajával és a
kereskedők civódásával; ahol az emberek önmaguknak akartak megszerezni mindent,
amit csak tudtak. Krisztus eljött ide, és Isten harsonájaként hallatszott hangja a
kavargás felett: "Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri,
lelkében pedig kárt vall?" (Mk 8:36).
Mint ahogy Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, ugyanúgy Krisztus
prédikálása is jel volt az Ő nemzedékének. De mennyire másképpen fogadták most
az igét! Közömbösségük és gúnyolódásuk ellenére a Megváltó kitartóan dolgozott,
amíg be nem fejezte küldetését.
Ez a tanítás Isten szolgáinak ma is szól. A nagy városoknak ma éppen olyan
szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, amint
annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az
emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak
az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember
megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt Isten dicsősége. Az Úr Jézus
munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással
törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten
trónjánál.
A városok lakóit gyorsan, biztosan és majdnem általánosan hatalmába ejti a
bűn, mert állandóan fokozódik a tudatos gonoszság. Annyira eluralkodott a
romlottság, hogy azt ember tolla nem képes leírni. Napról napra látjuk a viszály, a
megvesztegetés és a csalás újabb megnyilatkozásait. Minden nap meghozza a maga
csüggesztő beszámolóját az erőszakos és törvényellenes cselekményekről, az emberi
szenvedéssel szembeni közömbösségről, az emberi élet brutális, sátáni pusztításáról.

124
Ellen G. White Próféták és Királyok

Minden nap tanúskodik az elmebetegek, gyilkosságok és öngyilkosságok
szaporodásáról.
Sátán korszakról korszakra igyekszik az emberek elől elrejteni Jahve üdvöt
hozó tervét. Megkísérli eltakarni Isten törvényének nagyszerű elveit, a bennük feltárt
méltányosságot, irgalmasságot és szeretetet. Az ember büszkélkedik korunk csodás
fejlődésével és felvilágosultságával. Isten azonban látja, hogy a föld tele van
gonoszsággal és erőszakossággal. Az ember azt mondja, Isten törvénye érvénytelen,
a Biblia nem hiteles. Ennek következménye, hogy a bűn áradata oly mértékben söpör
végig a világon, amire Noé és a hitehagyó Izráel kora óta nem volt példa. A
nemeslelkűséget, szelídséget, kegyességet áruba bocsátják, hogy kielégítsék tiltott
dolgok utáni vágyukat. A nyerészkedésért elkövetett bűncselekmények sötét listája
láttán a vér meghűl az emberben, és lelke rémülettel telik meg.
Istenünk az irgalom Istene. Hosszútűréssel és szerető szánalommal bánik
törvénye áthágóival. Ma azonban, amikor az embereknek olyan sok alkalmuk van a
Szentírás kinyilatkoztatásából Isten törvényének megismerésére, a világegyetem
nagy Ura nem nézheti nyugodtan a gonosz városok erőszakosságát és bűneit. Isten
türelme a makacsul engedetlenkedőkkel szemben nemsokára véget ér.
Szükséges-e, hogy az embert meglepetésszerűen érje, amikor a legfőbb
Uralkodó hirtelen és váratlanul megváltoztatja bánásmódját az elbukott világ
lakóival? Csodálkozhat-e, amikor büntetés követi a törvényszegést és a fokozódó
bűnt? Meglepődhet-e azon, hogy Isten pusztulással és halállal sújtja azokat, akik
csalással és megtévesztéssel jutottak nyereségükhöz? Sokan nem hajlandók Jahve
uralkodását elismerni, pedig Isten egyre nagyobb fénnyel világítja meg kívánalmait
előttük. Inkább a menny kormányzása elleni lázadás elindítójának fekete zászlaja
alatt akarnak maradni.
Isten végtelenül türelmes. Elcsodálkozunk ezen a hosszútűrésen, ha arra
gondolunk, hogy állandóan megsértjük szent parancsolatait. A mindenható Isten
fékezi saját magát, de kétségkívül meg fogja büntetni a gonoszokat, akik oly
vakmerően dacolnak a Tízparancsolat jogos követelményeivel.
Isten próbaidőt ad az embernek; de Isten türelmének határa van és büntetése
elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmában
figyelmezteti, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már
nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát
állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket
befolyásolnának példájukkal.
Közel van az idő, amikor olyan gyötrelem lesz a világon, amelyet emberi
balzsam nem tud gyógyítani. Isten visszavonja Lelkét. Tengeren és szárazon egyik
katasztrófa a másikat éri nagy gyorsasággal. Mily gyakran hallunk emberéletben és
anyagiakban nagy áldozattal járó földrengésekről és tornádókról, a tűz és víz

125
Ellen G. White Próféták és Királyok

pusztításairól! Ezek az elemi csapások látszólag a természet megzavart, rendellenes
erőinek szeszélyes kitörései, amelyeket az ember nem tud befolyásolni. Belőlük
azonban Isten szándékát olvashatjuk ki. Ezek is oly eszközök, amelyekkel rá akarja
ébreszteni az embert a veszélyre.
Isten szolgáit a nagy városokban ne csüggessze el a gonoszság, jogtalanság,
istentelenség, amellyel szembe kell nézniük, miközben a megváltás örömhírét
igyekeznek hirdetni. Az Úr ezeket a munkásokat ugyanazzal az üzenettel bátorítja,
mint amelyet Pál apostolnak adott az elvetemült Korinthusban: "Ne félj, hanem szólj
és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked,
mert sok népem van ebben a városban" (ApCsel 18:9-10). A lelkek megmentésén
fáradozók ne felejtsék el, hogy jóllehet sokan nem fogadják meg Isten Igéje
tanácsait, de nem az egész világ fordul el a menny világosságától és igazságától;
nem mindenki fordít hátat, amikor a türelmes, elnéző Megváltó hívja. Minden
városban, ha bűnnel és erőszakossággal van is tele, sok olyan ember van, akik
megfelelő tanítással Krisztus követőivé válhatnak. Ezreket lehet így a megmentő
igazsággal elérni, és Krisztusnak mint személyes Megváltójuknak elfogadására
késztetni.
"Lelkem drága Jézusa,
Hozzád hajt a félelem,
Míg tombol a vad tusa
S nő a vész a tengeren.
Rejts el, rejts el, itt ne hagyj,
Míg eláll a fergeteg;
Biztonságos révet adj,
S majd fogadd el lelkemet!"
(Wesley Charles, 1740).

23. Az asszír fogság

Izráel balsorsú királyságának utolsó éveit olyan erőszak és vérontás
jellemezte, amelyet az Akháb háza uralkodása alatti igen küzdelmes és nyugtalan
időszakokban sem tapasztalhattak. A tíz törzs uralkodói két évszázadon át - vagy
tovább is - szelet vetettek; így most vihart arattak. Egyik királyt a másik után
gyilkolták meg, hogy újabb becsvágyóknak nyissanak utat. "Királyt választottak -
nyilatkoztatta ki az Úr a hitetlen trónbitorlókról -, de nélkülem, és vezért, akit nem
ismerek el" (Hós 8:4). A jogosság minden alapelvét elvetették. Akiknek az isteni
kegyelem őrzőiként kellett volna állniuk a föld népei előtt, "hűtlenek lettek az Úrhoz"
(Hós 5:7) és egymáshoz.
Isten a megátalkodott nemzetet kemény dorgálásokkal akarta ráébreszteni a
küszöbön álló pusztulás veszélyére. Hóseás és Ámós próféta által egyik üzenetet a
másik után küldte a tíz törzsnek, és teljes, tökéletes bűnbánatra buzdította őket. A
próféták meghirdették a bekövetkező katasztrófát, ha megmaradnak vétkeikben.

126
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Bűnösen szántottatok - jelentette ki Hóseás -, álnokságot arattatok, ettétek a
hazugság gyümölcsét. Bizony, a magad tetteiben és sok harcosodban bíztál. De
zendülés támad néped körében, minden erődítményed elpusztul... Hajnalra
menthetetlenül elpusztul Izráel királya!" (Hós 10:13-15)
Efraimról1 a próféta ezt a kijelentést tette: "Idegenek emésztik erejét, de ő
nem veszi észre. Ősz haja fehérlik már, de ő nem veszi észre." "Elvetette Izráel a
jót", "ítélet töri össze", képtelen felfogni, hogy gonosz eljárásának végzetes
következménye lesz. A tíz törzs nemsokára "bujdosó"-vá lesz "a népek között" (Hós
7:9; 8:3; 5:11; 9:17).
Izráel egyes vezetőit fájdalmasan érintette tekintélyük elvesztése, és nagyon
szerették volna azt visszaszerezni. Ahelyett azonban, hogy elhagyták volna az
országot gyengítő szokásaikat, tovább vétkeztek, és azzal áltatták magukat, hogy a
pogányokkal való szövetkezés útján szert tesznek a vágyott politikai hatalomra.
"Látta Efraim a betegségét, Júda is a fekélyét, ezért Efraim Asszíriába járt." "Olyan
lett Efraim, mint az együgyű, esztelen galamb! Egyiptomhoz kiáltanak, Asszíriába
járnak." "...szövetséget kötnek Asszíriával..." (Hós 5:13; 7:11; 12:2).
Isten embere által, aki megjelent Béthelben az oltár előtt, majd Illés és Elizeus
által, valamint Ámós és Hóseás útján ismételten a tíz törzs elé tárta engedetlenségből
fakadó gonoszságát. A feddés és kérlelés ellenére Izráel egyre mélyebbre süllyedt
hitehagyásában. "...Izráel olyan szilaj, mint egy szilaj tehén..." - nyilatkoztatta ki az
Úr. "Népem megrögzötten elfordul tőlem..." (Hós 4:16; 11:7).
Volt idő, amikor a menny igen súlyos ítélettel sújtotta az engedetlen népet.
Megvertem "...a próféták által ostoroztam őket - nyilatkoztatta ki Isten -,
beszédeimmel gyilkoltam őket: ítéletem napvilágra jön. Mert szeretetet kívánok és
nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat. De ők megszegték a
szövetséget Ádámban, hűtlenné lettek ott hozzám" (Hós 6:5-7).
"Halljátok meg az Úr igéjét, Izráel fiai - szólt hozzájuk végül Isten - ...Mivel te
megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek: nem leszel papom! Nem törődtél
Istened tanításával, én sem törődöm fiaiddal. Minél többen lettek, annál többet
vétkeztek ellenem, de dicsőségüket gyalázatra változtatom... Megbüntetem utaiért,
megfizetek neki tetteiért" (Hós 4:1, 6-9).
Az asszír fogság előtti fél évszázadban olyan volt Izráel gonoszsága, mint Noé
korának és minden olyan kornak gonoszsága, amikor az emberek elvetették Istent.
Teljesen a bűnözésre adták magukat. A természet Isten fölé emelése, a Teremtő
helyett a teremtmény imádása mindig a legdurvább bűnökkel járt együtt. Amikor
Izráel népe Baál és Astoret imádásával meghódolt a természet erői előtt, elszakadt
mindattól, ami felemelő és nemesítő, s így a kísértés könnyű zsákmánya lett. Lelkük
védelmi bástyája leomlott. A tévútra vezetett híveket semmi sem védte a bűn ellen,
engedtek az emberi szív szenvedélyeinek.

127
Ellen G. White Próféták és Királyok

A próféták felemelték szavukat koruk kiáltó zsarnoksága, felháborító
igazságtalansága, rendkívüli fényűzése, botrányos dőzsölése, égbekiáltó feslettsége
és züllöttsége ellen. De hiába tiltakoztak, hiába bélyegezték meg a bűnt. "Gyűlölik
azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják, aki megmondja az igazat" - nyilatkoztatta
ki Ámós. "...sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a
szegényeket a kapuban" (Ám 5:10, 12).
Ilyen bűnök származtak abból, hogy Jeroboám felállította a két aranyborjút. Az
istentisztelet megalapozott formáitól való első eltérés a bálványimádás durvább
formáinak bevezetéséhez vezetett, míg végül az ország majdnem minden lakosa a
természetimádás csábító szokásainak hódolt. Alkotójáról elfeledkezve, "mélységesen
megromlottak" (Hós 9:9).
A próféták továbbra is tiltakoztak a bűnök ellen, és könyörögtek a népnek,
cselekedjenek igazságot. "Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok!
- kérlelte őket Hóseás. Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az
Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét." "Térj hát meg Istenedhez,
tartsd meg hűségesen a törvényt, és reménykedj szüntelenül Istenedben!" "Térj
meg, Izráel, Istenedhez, az Úrhoz, mert bűnöd miatt buktál el! ...mondjátok neki:
Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk
neked!" (Hós 10:12; 12:7; 14:2-3).
A törvényszegők sok alkalmat kaptak a megtérésre. Amikor a legmélyebbre
süllyedtek a hitehagyásban, és a legnagyobb volt nyomoruk, Isten a megbocsátás és
a remény üzenetét küldte hozzájuk. "Az vitt romlásba téged, Izráel - hirdette -, hogy
ellenem, segítőd ellen lázadtál. Hol van királyod? Szabadítsa meg városaidat!" (Hós
13:9-10).
"Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz - könyörgött a próféta -, mert ő megsebez, de
meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. Két nap múltán életre kelt,
harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. Ismerjük hát meg,
törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön
hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet" (Hós 6:1-3).
Az Úr gyógyulást és békességet kínált azoknak, akik szem elől tévesztették azt
a tervet, amely által minden korban meg akarja szabadítani a Sátán hatalmával tőrbe
csalt bűnösöket. "Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert
elfordult róluk haragom. Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom,
gyökeret ver, mint a Libánon fái. Ágai szétterülnek, ékes lesz, mint az olajfa, és
illatos, mint a Libánon. Újra Isten oltalmában fognak élni, gabonát termesztenek,
virágzanak, mint a szőlő, híresek lesznek, mint a libánoni bor. Efraimnak semmi köze
többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a
zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet."
"Aki bölcs, belátja ezeket,
aki értelmes, az megérti.

128
Ellen G. White Próféták és Királyok

Mert egyenesek az Úr útjai,
az igazak járnak rajtuk,
a vétkesek elbuknak rajtuk" (Hós 14:5-10).

Az Isten kereséséből fakadó áldások erős hangsúlyt kaptak. "Engem
keressetek - kérlelte őket az Úr -, és éltek! Ne keressétek fel Bételt, ne járjatok
Gilgálba, Beérsebába se menjetek! Mert Gilgál fogságba jut, Bétel pedig
megsemmisül."
"A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az
Úr, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót,
szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József
maradékának az Úr, a Seregek Istene" (Ám 5:4-5, 14-15).
Azok túlnyomó többsége, akik hallották a felhívásokat, nem fordították
hasznukra. Megátalkodott gonosz vágyukkal annyira ellentétben álltak Isten
küldötteinek szavai, hogy a bétheli bálványimádó pap ezt az üzenetet küldte Izráel
uralkodójának: "Összeesküvést szít ellened Ámósz Izráel népe körében. Nem tűrheti
el az ország az ő beszédeit!" (Ám 7:10).
Hóseás útján az Úr kinyilatkoztatta: "Amikor gyógyítani akartam Izráelt,
lelepleződött Efraim bűne és Samária gonoszsága." "Izráel ellen saját gőgje
tanúskodik, mert nem tértek meg Istenükhöz, az Úrhoz, és ezek ellenére sem
keresték őt" (Hós 7:1, 10).
Az Úr nemzedékről nemzedékre elnéző volt makacs gyermekeivel szemben.
Kihívó lázadásuk ellenére még mindig vágyott arra, hogy szabadítójukként
nyilatkoztassa ki önmagát. "Mit csináljak veled, Efraim? - kiáltotta. Mit csináljak
veled, Júda? Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő
harmat" (Hós 6:4).
Az országot elárasztó gonoszság már gyógyíthatatlanná vált. Izráel felett
elhangzott a félelmetes ítélet: "Bálványokhoz szegődött Efraim: hadd tegye." "Eljön a
büntetés ideje, eljön a megtorlás ideje. Majd megtudja Izráel..." (Hós 4:17; 9:7).
Izráel tíz törzsének most kellett aratnia a Béthelben és Dánban felállított
idegen oltárokban formát öltött hitehagyásának gyümölcsét. Isten ezt az üzenetet
küldte nekik: "Félredobom borjúdat, Samária! Haragra gyulladtam miatta. Nem
maradhat ez soká büntetés nélkül! Izráelből való ez, mesterember csinálta, nem
Isten ez. Bizony, ízzé-porrá törik Samária borjúja!" "A bátáveni borjú miatt aggódnak
Samária lakói, meggyászolja azt a nép, jajgatnak miatta a bálványpapok, mert
odalett dicsősége. Azt is elviszik Asszíriába, ajándékul a nagy királynak" (Hós 8:5-6;
10:5-6).
"Az én Uram, az Úr, szemmel tartja a vétkes országot. Kipusztítom azt a föld
színéről! Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát - így szól az Úr. Mert én
parancsolok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostával ráznák, de

129
Ellen G. White Próféták és Királyok

egy szem sem esik a földre. Fegyvertől halnak meg népem vétkesei, akik azt
gondolják: Nem ér el minket, és nem talál ránk a veszedelem."
"Elpusztulnak az elefántcsont-házak, vége lesz a sokféle háznak - így szól az
Úr." "Ha az Úr, a Seregek Ura megérinti a földet, megrendül az, és gyászol minden
lakója." "...fiaid és leányaid fegyver által esnek el; földedet fölosztják mérőkötéllel, te
magad tisztátalan földön halsz meg, Izráel pedig fogságba megy földjéről!" "...mivel
így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel!" (Ám 9:8-10; 3:15; 9:5; 7:17; 4:12).
Isten egy ideig késleltette a megjövendölt büntetést, és II. Jeroboám hosszú
uralkodása alatt Izráel seregei jelentős győzelmeket arattak. De a jólét idején sem
változott meg a megátalkodottak szíve, és végül Isten úgy rendelkezett, hogy
"fegyvertől hal meg Jeroboám, Izráelnek pedig fogságba kell mennie földjéről" (Ám
7:11).
A király és a nép már oly messzire ment a megátalkodottságban, hogy süket
fülekre talált náluk e kijelentés bátor hangja. Amáziást, a bétheli bálványimádó papok
egyik vezetőjét felkavarta a próféta világos beszéde, amelyet a nép és királyuk ellen
mondott, és így szólt Amáziás Ámóshoz: "Te látnok! Menj el innen, menekülj Júdába,
ott keresd meg kenyeredet és ott prófétálj! Bételben nem prófétálhatsz többé, mert
királyi szentély ez itt, és az ország temploma!" (Ám 7:12-13).
A próféta határozottan válaszolt: "Így szól az Úr: ...Izráel pedig fogságba
megy földjéről" (Ám 7:17). A hitehagyó törzsek ellen mondott beszéd szó szerint
beteljesedett. Az ország pusztulása azonban fokozatosan történt. Az ítélet során az
Úr nem feledkezett el az irgalmasságról és amikor "Púl, Asszíria királya betört az
országba", nem vitték el Menáhemet, Izráel királyát fogságba, hanem a trónon
maradhatott az asszír birodalom hűbéreseként. "Menahém ezer tálentom ezüstöt
adott Púlnak, hogy legyen segítségére, és szilárdítsa meg királyi hatalmát. Ezt a
pénzt Menahém kivetette Izráelre, valamennyi tehetős emberre: ötven ezüst sekelt
minden egyes emberre, hogy Asszíria királyának megadhassa" (2Kir 15:19-20). Az
asszírok, miután megalázták a tíz törzset, egy időre visszatértek saját országukba.
Menáhem távolról sem bánta meg azt a gonoszságot, amely országa vesztét
okozta. "Nem tért el... Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeitől, aki vétekbe vitte
Izráelt." Két utóda, Pekája és Péka, szintén "azt tette, amit rossznak lát az Úr" (2Kir
15:18, 24, 28). "Pekahnak... idejében", aki húsz évig uralkodott, Tiglát-Pileser,
Asszíria királya rátört Izráelre, és foglyok sokaságát vitte magával a Galileában és a
Jordántól keletre lakó törzsek közül. A rubeniták, gáditák, Manassé félnemzetsége, és
mások is Gileád, Galilea és Nafthali egész földjéről szétszóródtak a pogányok között,
Palesztinától messze távol levő országokba (1Krón 5:26; 2Kir 15:29).
Az északi királyság sohasem heverte ki ezt a rettenetes csapást. Az erőtlen
maradék formailag megmaradt államnak, de hatalma már nem volt. Csak egy
uralkodó - Hóseás - követte még Pékát. A birodalmat nemsokára végleg elsöpörték.

130
Ellen G. White Próféták és Királyok

Isten azonban e szomorú és gyötrelmes időben is megemlékezett irgalmáról, és
utolsó lehetőséget adott a népnek arra, hogy megtérjen bálványimádásából. Hóseás
uralkodásának harmadik évében az igaz Ezékiás király lépett trónra Júdában, és
amilyen gyorsan csak lehetett, fontos reformokat foganatosított a jeruzsálemi
templomszolgálatban. Intézkedett a húsvét megünnepléséről. Erre az ünnepségre
nemcsak Júda és Benjámin törzsét hívta meg - melyeknek Ezékiás volt a felkent
királya -, hanem az északi királyság minden törzsét is. Kihirdették "egész Izráelben
Beersebától fogva Dánig, hogy jöjjenek Jeruzsálembe, és tartsanak páskát Izráel
Istenének, az Úrnak a tiszteletére, mert ilyen nagy tömegben még nem tartották
meg, pedig meg van írva.
Elmentek tehát a futárok a király és a vezető emberek levelével egész Izráelbe
és Júdába" ezzel a sürgető felhívással: "Izráel fiai! Térjetek meg az Úrhoz, Ábrahám,
Izsák és Izráel Istenéhez, akkor ő is megtér azokhoz, akik megmenekülnek Asszíria
királyainak a markából... ne legyetek tehát olyan nyakasok, mint atyáitok! Adjatok
kezet az Úrnak, és jöjjetek el szentélyébe, amelyet örökre megszentelt! Szolgáljatok
Isteneteknek, az Úrnak, akkor elfordul tőletek fölgerjedt haragja. Mert ha megtértek
az Úrhoz, akkor irgalmasak lesznek testvéreitekhez és fiaitokhoz azok, akik fogságba
vitték őket, úgyhogy visszatérhetnek erre a földre. Hiszen kegyelmes és irgalmas a ti
Istenetek, az Úr, nem fordul el tőletek, ha megtértek" (2Krón 30:5-9).
"A futárok városról városra jártak Efraim és Manassé földjén egészen
Zebulonig" az Ezékiás által küldött hírvivők, és vitték az üzenetet. Izráelnek e
meghívásban fel kellett volna ismernie a bűnbánatra és Istenhez térésre szólítást. De
a tíz törzs maradéka, amely az egykor virágzó északi királyság területén lakott, a
Júdából jövő királyi hírnökökkel közömbösen, sőt megvetéssel bánt. "...kinevették és
kigúnyolták őket." Azonban kevesen örömmel fogadták a hívást. "Csak néhány ember
volt Ásérban, Manasséban és Zebulonban, aki megalázta magát és elment
Jeruzsálembe ...hogy megtartsák a kovásztalan kenyerek ünnepét" (2Krón 30:10-13).
Mintegy két évvel később - Salmanaszár uralkodása alatt - Samáriát körülzárta
az asszír sereg. Az ostrom során - amely ezután következett - tömegek pusztultak el
nyomorultul éhségtől, betegségtől és kard által. A város és a nemzet elesett, a tíz
törzs elkeseredett maradéka pedig fogságba került, és szétszóródott az asszír
birodalom tartományaiban.
Az északi királyságot sújtó pusztulás a menny közvetlen ítélete volt. Az
asszírok csupán eszközök voltak, akiket Isten felhasznált szándéka véghezvitelére.
Ézsaiás útján, aki nem sokkal Samária eleste előtt kezdett prófétálni, az Úr úgy utalt
az asszír seregre, mint "haragom botjá"-ra. "Kezében van dühömnek vesszeje" -
mondta (Ézsa 10:5).
Izráel fiai súlyosan "vétkeztek Istenük, az Úr ellen... és gonosz dolgokat
követtek el..." "De ők... megvetették rendelkezéseit és szövetségét, amelyet őseikkel
kötött, és intelmeit, amelyekkel intette őket." Ez azért történt, mert "elhagyták

131
Ellen G. White Próféták és Királyok

Istenüknek, az Úrnak minden parancsolatát, és öntött bálványt csináltak maguknak:
két borjút. Asérá-szobrot is készítettek, és leborultak az ég minden serege előtt, és
szolgálták a Baalt" és semmiképpen nem voltak hajlandók megtérni. Úgyhogy az Úr
"sanyargatta és fosztogatók kezébe adta, végül pedig elvetette őket színe elől"
azokkal a jól érthető figyelmeztetésekkel összhangban, amelyeket "szolgái a próféták
által" küldött nekik.
"Ezért került fogságba Izráel a maga földjéről Asszíriába", "mert nem
hallgattak Istenüknek, az Úrnak a szavára, áthágták szövetségét és mindazt, amit
Mózes, az Úr szolgája parancsolt" (2Kir 17:7, 11, 14-16, 20-23; 18:12).
Az Úrnak bölcs és irgalmas szándéka volt a tíz törzset sújtó iszonyú
büntetéssel. Úgy akarta megvalósítani azt, amit atyáik földjén nem tudott már általuk
elérni, hogy szétszórta őket a pogányok között. Meg kellett valósulnia megváltási
tervének, amely mindazoknak szólt, akik elfogadták az emberiség Megváltója által
kínált bocsánatot; és Izráel megpróbálásával készített utat a föld népei előtt
bemutatandó dicsőségének. Nem volt mindenki megátalkodott azok között, akiket
fogságba vittek. Voltak, akik hűségesek maradtak Istenhez, és olyanok is, akik
megalázták magukat előtte. Isten azt akarta, hogy általuk, az "élő Isten fiai" (Hós
2:1) által, az asszír birodalomban tömegek ismerjék meg jellemét és törvényének
áldásait.

24. "Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent"

Isten Izráel iránti kegyelme a nép engedelmességén múlott. A Sínai-hegy
lábánál szövetséget kötött velük "valamennyi nép közül", mint tulajdonával.
Ünnepélyesen megígérték, hogy az engedelmesség útján járnak. "Megtesszük
mindazt, amit az Úr mondott" (2Móz 19:5, 8) - mondták. Amikor néhány nap múlva
Isten törvénye elhangzott a Sínai-hegyről, és Isten rendeletek és végzések
formájában további utasításokat adott Mózes útján, ismét egyhangúlag ígérték:
"Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr." A szövetség megerősítésekor újra
egyhangúlag jelentette ki a nép: "Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr" (2Móz
24:3, 7). Isten Izráelt választotta népéül, ők pedig Istent választották Királyuknak.
A pusztai vándorlás vége felé a nép ismét hallotta a szövetség feltételeit. Baál-
Peornál, közvetlen az ígéret földje határánál - ahol sokan áldozatul estek a
szövevényes kísértésnek - az állhatatosak megújították fogadalmukat. Isten Mózes
által figyelmeztette őket a jövőben rájuk támadó kísértésekre. Nyomatékosan intette
őket, különüljenek el a környező népektől, és egyedül Istent imádják.
Isten különösképpen lelkükre kötötte, hogy ne tévesszék szem elől
parancsolatait. Erő és áldás származik engedelmességükből. "...vigyázz nagyon
magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál - üzente az
Úr Mózes által -; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg
azokat fiaiddal és unokáiddal is" (9. v.). A Sínai-hegyi törvényadást kísérő félelmetes

132
Ellen G. White Próféták és Királyok

jeleneteket nem volt szabad soha elfelejteniük. Világos és határozott
figyelmeztetésekkel óvta Isten Izráelt a szomszédos népek bálványimádó szokásaitól.
"Nagyon vigyázzatok azért magatokra - hangzott a tanács -, ...ne készítsetek
magatoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot... ha szemedet az égre
emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj
meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi
népnek hagyta meg Istened, az Úr." "Vigyázzatok, ne feledkezzetek meg
Isteneteknek, az Úrnak veletek kötött szövetségéről, és ne készítsetek magatoknak
istenszobrot semminek a képmására, mert megtiltotta Istened, az Úr" (5Móz 4:15-
16, 19, 23).
Mózes előre látta, milyen bajok származnak abból, ha eltérnek Jahve
rendeléseitől. A mennyet és a földet hívta tanúként, amikor kijelentette, hogy ha a
nép - hosszú ígéret-földi tartózkodása után - romlott istentiszteleti formákat vezet be,
a faragott képek előtt meghajol, és nem tér vissza Istenhez, az Úr haragra gerjed, ők
fogságba jutnak, és szétszóródnak a pogányok között. "...nagyon hamar kivesztek
arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek - intette őket.
Nem éltek rajta sokáig, hanem menthetetlenül kipusztultok. Szétszór benneteket az
Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok közt a nemzetek közt, ahova
elhajt benneteket az Úr. Ott majd olyan isteneket kell szolgálnotok, amelyeket emberi
kéz készített fából és kőből, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem
szagolnak" (5Móz 4:26-28).
Ez a prófécia részben a bírák korában teljesedett; Izráel asszíriai és Júda
babiloni fogságával pedig, szó szerint megvalósult.
Izráel hitehagyása fokozatosan alakult ki. Nemzedékről nemzedékre Sátán
ismételten megkísérelte a választott néppel elfeledtetni azokat a parancsolatokat,
rendelkezéseket és döntéseket (5Móz 6:1), amelyeknek örök megtartására ígéretet
tettek. Sátán tudta, hogy ha sikerül Izráellel Istent elfeledtetnie, és "más isteneket"
követnie, s ha azokat tiszteli és azok előtt borul le; akkor "menthetetlenül" elvesznek
(5Móz 8:19).
Isten földi egyházának ellensége azonban nem vette számításba, hogy Isten
könyörületes, aki a bűnöst "nem hagyja egészen büntetés nélkül", de akinek
dicsősége az, hogy "irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és
hűsége nagy!" (2Móz 34:6-7). Sátán ugyan megpróbálta meghiúsítani Isten Izráellel
való szándékát, de történelmük legsötétebb óráiban is, amikor úgy tűnt, hogy a
gonoszság erői már-már győznek, az Úr irgalmasan kinyilatkoztatta önmagát. Izráel
elé tárta a nemzet jólétét szolgáló dolgokat. "Előírhatok nekik ezernyi törvényt -
üzente Hóseással -, azt gondolják, nem tartozik rájuk." "Pedig én tanítottam járni
Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat" (Hós
8:12; 11:3). Az Úr szeretettel bánt velük. Prófétái által oktatta őket; szabályra új
szabályt, parancsra új parancsot adott.

133
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ha Izráel megszívlelte volna a próféták tanításait, megmenekült volna a
megaláztatástól. Isten kénytelen volt fogságba engedni őket, mert makacsul
elfordultak törvényétől. "Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent - üzente Isten
Hóseás által. Mivel te megvetetted ezt az ismeretet, én is megvetlek... én sem
törődöm fiaiddal" (Hós 4:6).
Isten törvényének áthágása minden korban ugyanilyen következményekkel
járt. Noé idejében, amikor az ember minden helyes elvet megsértett, amikor a
gonoszság oly nagy és általános lett, hogy Isten nem tűrhette tovább, elhangzott a
végzés: "Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem" (1Móz 6:7). Ábrahám
korában Sodoma népe nyíltan dacolt Istennel és törvényével. Ebből ugyanolyan
gonoszság, romlottság és féktelen mértéktelenség következett, mint ami az özönvíz
előtti világot jellemezte. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát, ezért
fellobbant ellenük bosszújának tüze.
Az Izráel tíz törzsének fogságát megelőző idő hasonló engedetlenség és
gonoszság kora volt. Isten törvényét semmibe vették, ezért a bűn zsilipe megnyílt
Izráel felé. "...Pere van az Úrnak az ország lakóival - nyilatkoztatta ki Hóseás -, mert
nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban. Esküdöznek és
hazudoznak, ölnek, lopnak és paráználkodnak, betörnek és vérontás vérontást ér!"
(Hós 4:1-2)
Az ítéletről szóló ámósi és hóseási próféciákat az eljövendő dicsőség
megjövendölése kísérte. Isten nem ígérte a hosszú időn át engedetlenkedő és
megátalkodott tíz törzsnek, hogy teljesen visszakapja előbbi hatalmát Palesztinában.
Az idők végéig "bujdosókká lesznek a pogányok" között. A Hóseás által adott prófécia
azonban arról is beszél, hogy a végső helyreállításkor Isten népe táborában lesznek,
amikor a föld történelme lezárul, és Krisztus megjelenik mint királyok Királya és
uraknak Ura. A tíz törzs "hosszú ideig élnek majd király és vezér nélkül, áldozat és
szent oszlop nélkül, éfód és házibálvány nélkül - jelentette ki a próféta. Azután
megtérnek Izráel fiai, keresni fogják Istenünket, az Urat és királyukat, Dávidot:
remegve fordulnak az Úrhoz, az ő jóságához az utolsó napokban" (Hós 3:4-5).
Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden
bűnbánó és földi egyházával egyesülő embert részesíteni akar azokban az
áldásokban, amelyeket Izráel akkor kapott, amikor hűséges volt hozzá az ígéret
földjén. Az Úr ezt mondta Izráelről, aki iránt irgalmat akart tanúsítani: "Azért most én
csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét,
és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint
ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Azon a napon férjednek
fogsz hívni - így szól az Úr -, és nem hívsz többé Baalnak. Kiveszem szájából a Baalok
nevét, nem emlegetik többé nevüket" (Hós 2:16-19).
A föld történelmének utolsó napjaiban Isten megújítja szövetségét azzal a
néppel, amely parancsolatait megtartja. "Azon a napon szövetséget kötök javukra a

134
Ellen G. White Próféták és Királyok

mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszó-mászó állatokkal. Kiirtom az
íjat, a kardot és a háborút az országból, és biztonságban élhetnek. Eljegyezlek
magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az
irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az
Urat.
Azon a napon meghallgatom - így szól az Úr -, meghallgatom az eget, az
meghallgatja a földet, a föld is meghallgatja a gabonát, a mustot és az olajat, azok
pedig meghallgatják Jezréelt. Mert bevetem vele a földet, és akit ,Nincs irgalom'-nak
hívnak, ahhoz irgalmas leszek, a ,Nem népem'-nek ezt mondom: Népem vagy, ő
pedig ezt mondja: Én Istenem!" (Hós 2:20-25)
"Azon a napon... Izráel maradéka és Jákób házának megmenekült része... az
Úrra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen" (Ézsa 10:20). Minden nemzetségből,
ágazatból, nyelvből és népből néhányan örömmel fogadják ezt az üzenetet: "Féljétek
az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája." Elfordulnak
minden bálványtól, amely a földhöz köti őket, és imádják "azt, aki teremtette a
mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait". Megszabadulnak mindentől, ami
nem tiszta, és életükkel tesznek bizonyságot Isten kegyelméről. Engedelmeskednek
Isten kívánalmainak. Ezért angyalok és emberek előtt nyilvánvaló lesz, hogy
"megtartják az Isten parancsait és a Jézus hitét" (Jel 14:7, 12).
"Eljő majd az idő - így szól az Úr -, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a
szőlőtaposó a magvetőt. Must csurog a hegyekről, és ömlik a halmokról. Jóra
fordítom népemnek, Izráelnek sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és laknak
bennük. Ültetnek szőlőket, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok
gyümölcsét. Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket földjükből, amelyet
nekik adtam. Ezt mondja az Úr, a te Istened" (Ám 9:13-15).

A megigazulás prédikátora
"El lehet-e venni a zsákmányt a hőstől,
megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól?
Igen! - ezt mondja az Úr.
A hőstől is el lehet venni a foglyokat, és az erőszakostól is..."
"Meghátrálnak és csúful megszégyenülnek,
akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondják ezt:
Ti vagytok az isteneink!" (Ézsa 49:24-25; 42:17).

25. Ézsaiás elhívása

Uzziás hosszú uralkodása idején nagyobb jólét volt Júda és Benjamin földjén,
mint bárki más alatt, aki a közel két évszázaddal előbb meghalt Salamon óta ült a

135
Ellen G. White Próféták és Királyok

trónon. Uzziás hosszú éveken át megfontoltan uralkodott. A menny megáldotta
seregeit. Visszaszerezték a korábban elvesztett területek egy részét. Városok épültek
újjá; védelmi erejük növekedett, és az ország helyzete a környező népek között
megszilárdult. A kereskedelem megélénkült, és az ország gazdagsága Jeruzsálembe
áradt. Uzziás híre "messzire eljutott..., mert ezekben csodálatos segítséget kapott;
végül igen megerősödött" (2Krón 26:15).
E külső jóléthez azonban nem társult ugyanolyan mértékben a lelki erő
megújulása. A templomban ugyanúgy folytak az istentiszteletek, mint a korábbi
években. Tömegek gyűltek össze, hogy imádják az élő Istent. De az alázatosság és
őszinteség helyét fokozatosan elfoglalta a gőg és a formaiasság. Uzziásról ezt
olvassuk: "Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett
Istene, az Úr ellen" (2Krón 26:16).
Uzziás végzetes bűne az elbizakodottság volt. A király áthágta Jahvénak azt a
világos parancsát, hogy csak Áron leszármazottai teljesíthetnek papi szolgálatot.
Belépett a szentélybe, "hogy illatáldozatot mutasson be". Azariás főpap és társai
tiltakoztak ez ellen. Igyekezték rábírni arra, hagyjon fel szándékával. "...vétkeztél, és
ez nem válik dicsőségedre..." (2Krón 26:16, 18).
Uzziás megtelt haraggal, amiért őt, a királyt megrótták. De nem gyalázhatta
meg a szentélyt a vezető tisztségviselők közös tiltakozása ellenére. Míg ott állt
haraggal telten, Isten büntetése hirtelen lesújtott rá. Bélpoklosság jelent meg
homlokán. Rémülten menekült, és többé nem lépett be a templom udvaraiba. Uzziás
bélpoklos maradt néhány év múlva bekövetkező haláláig, élő példaként szemléltetve,
mit jelent könnyelműen eltérni "Így szól az Úr" világos kijelentésétől. Sem magas
tisztsége, sem hosszú szolgálatban eltelt élete nem lehetett mentség az
elbizakodottság bűnére, amellyel megrontotta uralkodásának utolsó éveit, és magára
hozta a menny ítéletét.
Isten nem személyválogató. "De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár
bennszülött, akár jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat gyalázta meg"
(4Móz 15:30).
Úgy látszik, hogy az Uzziást sújtó büntetés fékező hatással volt fiára. Jótám
súlyos felelősséget hordozott atyja uralkodásának utolsó éveiben, és amikor Uzziás
meghalt, követte őt a trónon. Jótámról ezt olvassuk: "Azt tette, amit helyesnek lát az
Úr egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette. Csak az áldozóhalmok nem szűntek
meg; a nép még ott áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon" (2Kir 15:34-35).
Uzziás uralkodása végéhez közeledett. Jótám hordozta már az államirányítás
számos terhét, amikor a királyi családból származó ifjú Ézsaiást Isten elhívta
prófétának. Az a kor, amelyben Ézsaiás szolgált, különlegesen vészterhes volt Isten
népe számára. A prófétának látnia kellett, hogy Izráel és Szíria egyesített csapatai
elözönlik Júdát. Tanúja volt annak, hogy az asszír seregek a birodalom főbb városai

136
Ellen G. White Próféták és Királyok

előtt táboroznak. Megérte Samária elestét és Izráel tíz törzsének szétszóródását a
népek között. Júdára újra és újra rátörtek az asszír csapatok. Jeruzsálemet is
megostromolták, és ha Isten csodálatosan közbe nem lép, a város elesik. A déli
királyság békéjét súlyos veszedelmek fenyegették. Isten visszavonta védelmét, és az
asszír haderők már-már elárasztották Júda országát.
A kívülről jövő veszélyek azonban nem voltak olyan súlyosak - jóllehet úgy
tűnt, hogy elsöprik Izráelt -, mint azok, amelyek belülről támadtak. Leginkább Isten
népének romlottsága szomorította el és nyugtalanította az Úr szolgáját. Azoknak a
hitehagyása és makacssága, akiknek fényhordozóknak kellett volna lenniük a népek
között, kihívta Isten büntető ítéletét. Sok olyan bűn, amely siettette az északi
királyság pusztulását, és amelyeket Hóseás és Ámós nemrég félreérthetetlen
szavakkal leplezett, rohamosan bomlasztotta Júda országát is.
A nép szociális helyzete különösen csüggesztő volt. Nyereségvágyból emberek
házhoz házat, szántóföldhöz szántóföldet szereztek. Az igazságot elfordították, és
nem könyörültek a szegényeken. Lásd: Ézsa 5:8! Ezekről a bűnökről mondta Isten:
"Szegénytől rabolt holmi van a házatokban! Hogy meritek összezúzni népemet,
összetörni a nyomorultakat?" (Ézsa 3:14-15). Még a bíráknál is - akiknek
kötelességük volt az elhagyottakat védeni - süket fülekre talált a szegények és
szűkölködők, az özvegyek és árvák kiáltása. Lásd: Ézsa 10:1-2!
Az elnyomással és jóléttel együtt járt a gőg és a külsőségek szeretete, a durva
részegeskedés és a mulatozó kedv. Lásd: Ézsa 2:11-12; 3:16; 18-23; 5:22; 11-12!
Ézsaiás korában a bálványimádás már senkit nem lepett meg. Lásd: Ézsa 2:8-9. A
bűnös szokások annyira elterjedtek a társadalom minden rétegében, hogy az a kevés
ember, aki hű maradt Istenhez, sokszor már-már elvesztette bizalmát és engedett a
csüggedésnek, a kétségbeesésnek. Úgy rémlett, hogy Isten Izráellel való szándéka
meghiúsul, és az engedetlen nép Sodoma és Gomora sorsára jut.
Nem csoda, ha ilyen állapotok láttán Ézsaiás visszariadt a felelősségtől, amikor
Uzziás uralkodásának utolsó évében Isten megbízta, hogy vigye el intő és feddő
üzenetét Júdának. Jól tudta, hogy konok ellenállással fog találkozni. Feladatát
reménytelennek látta, amikor a reá bízott nép nyakasságára és hitetlenségére
gondolt. Felismerte, milyen alkalmatlan a helyzet megoldására. Eldobja-e reményt
vesztve megbízatását, és hagyja, hogy Júda zavartalanul imádja bálványait? Ninive
istenei uralják a földet, dacolva a menny Istenével?
Ilyen gondolatok kavarogtak fejében, amikor Ézsaiás a templom csarnokában
állt. Egyszer csak mintha a templom belső ajtaja kinyílt és függönye fellebbent volna,
benézhetett a szentek szentjébe, ahova még a próféta sem léphetett be. Látomás
tárult Ézsaiás elé a magas trónon ülő Jahvéről. Dicsőségének fátyola betöltötte a
templomot. A trón mindegyik oldalán szeráfok lebegtek. Alkotójuk előtt szolgálva,
arcukat betakarták hódolatukban és ismételgették ünnepélyes fohászukat: "Szent,
szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!" (Ézsa 6:3), s úgy tűnt,

137
Ellen G. White Próféták és Királyok

hogy az ajtókeret és a cédrusajtó megremeg hangjuktól, és a házat betöltötte
hódolattal zengő dicsőítő énekük (Ézsa 6:2).
Miközben Ézsaiás Urának dicsőségét és fenségét szemlélte ebben a
látomásban, lelkét Isten tisztaságának és szentségének érzete töltötte el. Milyen éles
ellentét volt Teremtőjének páratlan tökéletessége és azoknak a bűnös élete között -
önmagát is beleértve -, akik régóta Izráel és Júda választott népe közé tartoznak!
"Jaj nékem! - kiáltotta. Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú
nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!" (Ézsa 6:5)
Mintha a belső szentélyben az Isten jelenlétéből áradó fény teljes világosságában állt
volna, rádöbbent arra, hogy tökéletlenségével és erőtlenségével semmiképpen sem
tudja teljesíteni küldetését. De egy szeráf odajött hozzá, hogy szorongását feloldja és
alkalmassá tegye fontos küldetésére. Az oltárról vett izzó parázzsal e szavak
kíséretében érintette ajkát: "Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked
meg van bocsátva." Majd Isten hangja hallatszott. "Kit küldjek el ki megy el
követségünkben?" - kérdezte. Ézsaiás válaszolt: "Itt vagyok, engem küldj!" (Ézsa
6:7-8).
A mennyei lény ezt parancsolta Isten várakozó követének: "Menj és mondd
meg e népnek:
Hallván halljatok, de ne értsetek,
látván lássatok, de ne ismerjetek!
Tedd kövérré e nép szívét,
tedd süketté a fülét,
és kösd be a szemét,
hogy szemével ne lásson,
fülével ne halljon,
szívével ne értsen,
és megtérve meg ne gyógyuljon" (Ézsa 6:9-10).

A próféta feladata világos volt: emelje fel szavát, és tiltakozzék az
elhatalmasodó bűnök ellen. De valami bizonyosságot akart. Enélkül félt belefogni a
munkába. "Meddig tart ez, Uram?!" - kérdezte. Választott néped közül soha senki
sem fogja ezt megérteni? Senki sem fogja megbánni bűnét, és senki sem gyógyul
meg?
A tévelygő Júda sorsa nem hiába nyomta lelkét. Küldetése nem lesz
eredménytelen. De a nemzedékek óta szaporodó bűnöket nem lehet az ő idejében
eltávolítani. Egész életén át türelmes, bátor tanítónak kell lennie - a reménység és
ítélet prófétájának. Isten szándéka végül megvalósul. Beérik szolgája fáradozásának
és Isten minden hűséges szolgája munkájának gyümölcse. A maradék üdvösséget
kap. Ennek megvalósulása érdekében az intés és kérlelés üzenetét hirdetni kell az
engedetlen népnek. Így szól az Úr:
"Míg el nem pusztulnak,

138
Ellen G. White Próféták és Királyok

és lakatlanok nem lesznek a városok,
a házakban nem lesz ember,
a föld pedig pusztává nem válik" (Ézsa 6:11).

Azért kell a megátalkodottaknak elszenvedniük a súlyos büntetést - háborút,
száműzetést, elnyomást, a népek közötti hatalmuk és tekintélyük elvesztését -, hogy
megtérjenek azok, akik felismerik ebben a megsértett Isten kezét. Az északi királyság
tíz törzse nemsokára szétszóródik a népek között, és városaik pusztán maradnak. Az
ellenséges népek pusztító hadai újra és újra végigsöpörnek országukon. Végül
Jeruzsálem elesik, és Júdát fogságba viszik. Az ígéret földje azonban nem marad
örökre elhagyatott! A mennyei lény így bátorította Ézsaiást:
"Ha megmarad belőle egy tized,
azt is újból pusztulás éri.
De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek
kivágás után is megmarad a gyökere.
Ez a gyökér lesz a szent mag!" (Ézsa 6:13).

Isten ígérete, amely szerint Izráellel szándéka végül megvalósul, bátorságot
öntött Ézsaiás szívébe. Mit számít, ha földi hatalmak felsorakoznak Júda ellen? Mit
számít, ha az Úr követe ellenállásba és visszautasításba ütközik? Ézsaiás látta a
Királyt, a seregek Urát! Hallotta a szeráfok énekét: "...dicsősége betölti az egész
földet!" (Ézsa 6:3) Ígéretet kapott arra, hogy a bűnbe süllyedt Izráelnek küldött
mennyei üzenetet a Szentlélek meggyőző ereje fogja kísérni. És a próféta
felbátorodott a reá váró munka elvégzésére. E látomás emlékét vitte magával hosszú
és fáradságos szolgálatán végig. Hatvan éven át - vagy még tovább is - a reménység
prófétájaként állt Júda fiai előtt, és egyre bátrabban hirdette az egyház győzelméről
szóló jövendöléseit.

26. Ímhol Istenetek

Ézsaiás korában az emberiség lelki látása homályos volt, mert nem értették
meg Istent. Sátán hosszú idő óta igyekezett elhitetni az emberekkel, hogy Teremtője
a bűn, a szenvedés és a halál szerzője. Az így félrevezetett emberek könyörtelennek
és szigorúnak képzelték Istent. Azt gondolták, figyeli, mikor büntethet, kárhoztathat,
és mindaddig távoltartja magától a bűnöst, amíg egyetlen törvényes ürüggyel
megtagadhatja tőle segítségét. A mennyben uralkodó törvényt - a szeretet törvényét
- az őscsaló hamis színben tüntette fel; terhes igának, hogy ez a törvény korlátozza
az ember boldogságát. Boldog lehet, ha megszabadulhat tőle. Azt állította, hogy a
törvény előírásainak nem lehet engedelmeskedni, a törvényszegésre kiszabott
büntetések pedig önkényesek.
Izráelnek nem volt mentsége arra, hogy szem elől tévesztette Jahve valódi
jellemét. Isten sokszor kinyilatkoztatta magát "...irgalmas és kegyelmes Isten"-ként,
akinek "hosszú" a türelme, "nagy" a szeretete és hűsége (Zsolt 86:15). "Még

139
Ellen G. White Próféták és Királyok

gyermek volt Izráel, amikor megszerettem - jelentette ki Isten -, Egyiptomból hívtam
ki fiamat" (Hós 11:1).
Az Úr szeretettel bánt Izráellel, amikor megszabadította az egyiptomi
szolgaságból, és az ígéret földje felé vezette. "Ezért szabadította ki őket minden
nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket:
szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket
ősidőktől fogva" (Ézsa 63:8-9).
"Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?" (2Móz 33:14) - ígérte a
pusztai vándorlás alatt. Ezt a biztosítékot Jahve jellemének csodálatos
megmutatkozása kísérte, amely képessé tette Mózest, hogy az egész Izráelnek
hirdesse Isten jóságát, és hiteles képet adjon láthatatlan Királyuk tulajdonságairól.
"Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes
Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig,
megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés
nélkül..." (2Móz 34:6-7).
Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának ismerete tette
Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izráel életéért, amikor az
ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának engedelmeskedve tovább lépni.
Amikor lázadásuk tetőfokra hágott, az Úr kijelentette: "Megverem dögvésszel és
elűzöm őket..." Felkínálta Mózesnek, hogy leszármazottait "nagyobb és erősebb
nemzetté" teszi (4Móz 14:12). De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és
ígéreteire hivatkozott a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a
legerősebbet emelte ki: Isten szeretetét a bukott ember iránt. Lásd: 4Móz 14:17-19!
Az Úr könyörülettel válaszolt: "Megbocsátok a te beszéded szerint." Majd
szándékáról, Izráel végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. "De
életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet" -
nyilatkoztatta ki (4Móz 14:20-21). Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát,
gondoskodó szeretetét - amelyre Mózes Izráel érdekében hivatkozott - az egész
emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete
teljesedik; esküvel erősítette meg. Amilyen biztos az, hogy Isten él és uralkodik,
olyan biztos az is, hogy kinyilatkoztatja "...dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden
népnek!" (Zsolt 96:3).
Ennek a próféciának majdani teljesedéséről énekeltek Ézsaiás hallatára a
fénylő angyalok a trón előtt: "...dicsősége betölti az egész földet!" (Ézsa 6:3). A
próféta, aki meg volt győződve e prófécia bizonyosságáról, később bátran kijelentette
azokról, akik meghajoltak a fa- és kőbálványok előtt: "Meglátják az Úr dicsőségét,
Istenünk méltóságát" (Ézsa 35:2).
E jövendölés ma gyorsan teljesedik. Isten földi egyházának
missziótevékenysége gazdagon gyümölcsözik, és nemsokára minden néphez eljut az

140
Ellen G. White Próféták és Királyok

evangéliumi üzenet, "hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét..." minden
nemzetség, nyelv és nép közül, mert "megajándékozott minket szeretett Fiában",
"hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen
gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban" (Ef 1:6; 2:7). "Áldott az
Úristen, Izráelnek
Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! Áldott legyen dicső neve örökre, töltse
be dicsősége az egész földet!" (Zsolt 72:18-19).
Ézsaiás a templom udvarán látott látomásában tiszta képet kapott Izráel
Istenének jelleméről. "...a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az
ő neve..." különös fenségében jelent meg előtte. A próféta mégis megértette, hogy
az Úr könyörületes. Akit "Magasságban és szentségben" látott, "a megtörttel és
alázatos lelkűvel is" lakik, hogy megelevenítse "az alázatosak lelkét... a megtörtek
szívét" (Ézsa 57:15). Az angyal, aki megérintette Ézsaiás ajkát, ezt az üzenetet
hozta: "bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva" (Ézsa 6:7).
Amikor a próféta meglátta Istenét - mint a tarsusi Saul Damaszkusz kapujában
-, nemcsak saját méltatlan voltáról kapott képet. Alázatos szívében az a bizonyosság
ébredt, hogy Isten megbocsátott neki teljesen és ingyen. Megváltozott emberként
kelt fel. Látta Urát. Megpillantott egy fénysugarat Isten jellemének szépségéből.
Bizonyosságot szerzett arról az átalakulásról, amely a végtelen Szeretet szemlélése
nyomán megy végbe. Ettől kezdve sóvárogva vágyta, hogy a tévelygő Izráelt a bűn
terhétől és büntetésétől megszabadultan lássa. "Minél több verést kaptok, annál
jobban ellenkeztek" - jelentette ki. "Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az Úr! Ha
vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor,
fehérekké lehettek, mint a gyapjú." "Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el
szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni,
törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák
jogát és az özvegyek peres ügyét!" (Ézsa 1:5, 18, 16-17).
Isten, akinek állításuk szerint szolgáltak, de akinek a jellemét félreismerték, a
lélek betegségeinek nagy Orvosaként mutatkozott meg előttük. Mit számít, ha
minden fej beteg, és minden szív erőtlen volt! Mit számít, hogy tetőtől talpig nem
volt bennük semmi épség, csak sebek, zúzódások, üszkösödő sérülések! Lásd: Ézsa
1:6! Aki makacsul a maga választotta úton járt, meggyógyulhat, ha az Úrhoz fordul.
"Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt - mondta az Úr. Vigasztalással
fizetek neki és gyászolóinak... Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr:
Meggyógyítom őt!" (Ézsa 57:18-19)
A próféta a mindenség Teremtőjeként dicsőítette Istent. Ez volt üzenete Júda
városaihoz: "Itt van Istenetek!" (Ézsa 40:9) "Ezt mondja az Úristen, aki az eget
teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet"; "Én, az Úr, alkottam mindent"; "én
alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget"; "én alkottam a földet, és én
teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én

141
Ellen G. White Próféták és Királyok

parancsomra állt elő" (Ézsa 42:5; 44:24; 45:7, 12). "Kihez hasonlíthatnátok engem,
kivel mérhetnétek össze? - mondja a Szent. Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek:
ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja
mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni" (Ézsa
40:25-26).
A próféta ezt mondta azoknak, akik Isten elutasításától féltek, ha visszatérnek
hozzá: "Miért mondod ezt, Jákób: miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr
előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy
örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el,
értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé
teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De
akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem
lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el" (Ézsa 40:27-31).
A végtelen Szeretet sóvárog azok után, akik úgy érzik, hogy képtelenek Sátán
csapdáiból kiszabadulni; és irgalmasan felkínálja erejét, hogy érte élhessenek. "Ne
félj - mondja nekik -, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened!
Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." "Mert én, az
Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezdet, és ezt mondom neked: Ne félj, én
megsegítlek! Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek, - így szól az
Úr, a te megváltód, Izráel Szentje!" (Ézsa 41:10, 13-14).
Júda lakosai mind méltatlanok voltak erre, de Isten nem mondott le róluk.
Nekik kellett nevét megdicsőíteniük a pogányok között. Sok olyan embernek kellett
még meglátnia Isten jellemének dicsőségét, akik addig egyáltalán nem ismerték
tulajdonságait. Isten világossá akarta tenni, hogy irgalma folytán milyen tervet
készített. Ezért küldte minduntalan szolgáit, a prófétákat ezzel az üzenettel: "Térjen
meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből!" (Jer 25:5). "Csak nevemért
tűrtem ilyen sokáig - mondta Ézsaiás által - dicsőségemért fékeztem magam, és nem
pusztítottalak el." "Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy
gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!" (Ézsa 48:9, 11).
Félreérhetetlenül hangzott a bűnbánatra hívás. Isten mindenkit megtérésre
szólított. "Keressétek az Urat, amíg megtalálható - kérlelte őket a próféta. Hívjátok
segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember!
Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani" (Ézsa
55:6-7).
Vajon te, kedves Olvasó, a magad választotta úton jársz-e? Messzire tévedtél
Istentől? A törvényszegés gyümölcseit akarod-e élvezni, amely - amikor belekóstolsz
- füstté és hamuvá lesz? És most, amikor meghiúsultak terveid és elsorvadtak
reményeid, magadba roskadtan és vigasztalanul ülsz-e? Az a hang, amely régóta szól
szívedhez, de amelyre eddig nem akartál figyelni, tisztán és világosan mondja:
"Keljetek föl , menjetek innen, mert nincs itt nektek hely! Elpusztultok a

142
Ellen G. White Próféták és Királyok

tisztátalanság miatt, a megsemmisítő pusztulás miatt!" (Mik 2:10). "Térj hozzám,
mert megváltottalak!" "Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni
fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz" (Ézsa
44:22; 55:3).
Ne hallgass az ellenség szavára, aki azt sugallja, hogy maradj távol Krisztustól,
amíg meg nem javulsz; amíg elég jó nem vagy ahhoz, hogy Istenhez mehess! Ha
addig vársz, akkor soha nem fogsz elindulni! Amikor Sátán szennyes ruhádra mutat,
ismételd el a Megváltó ígéretét: "...aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el" (Jn
6:37). Mondd az ellenségnek, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől!
Dáviddal együtt te is imádkozd: "Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg
engem, és fehérebb leszek, mint a hó" (Zsolt 51:9).
A próféta nem hiába buzdította Júdát, hogy tekintsen fel az élő Istenhez, és
fogadja el, amit irgalmasan felkínál. Akik komolyan megfogadták az intést,
elfordultak bálványaiktól és Jahvét imádják. Meglátták Alkotójuk szeretetét,
kegyelmét és gondoskodó könyörületességét. A Júda történelmében bekövetkező
sötét napokban, amikor csak egy maradék maradt meg az országban, a próféta
beszéde még mindig gyümölcsöt termett; és igazi reformációt hozott. "Azon a napon
- nyilatkoztatta ki Ézsaiás - Alkotójára tekint majd az ember, és meglátja szemével
Izráel Szentjét. Nem tekint az oltárokra, keze alkotásaira, meg sem látja, amit
ujjaival csinált, a szent fákat és a tömjénező oltárokat" (Ézsa 17:7-8).
Sokan látták meg azt, aki mindenestől fogva kedves, és tízezer közül is
kitetszik. "Saját szemeddel nézheted a király szépségét" (Ézsa 33:17) - szólt nekik az
irgalmas ígéret. Bűneiket Isten megbocsátja, és Ő lesz egyedüli dicsekvésük. Azon a
boldog napon, amikor megszabadulnak a bálványimádástól, így kiáltanak: "Mert
dicsőséges lesz ott az Úr, folyók lesznek azon a helyen... az Úr a mi bíránk, az Úr a
törvényadónk, az Úr a királyunk, ő segít meg bennünket" (Ézsa 33:21-22).
Az Ézsaiás által hozott üzenet tele volt vigasztalással és bátorítással. Azoknak
szólt, akik visszafordultak bűnös utaikról. Halljuk meg az Úr beszédét, amelyet
prófétájával üzent:
"Gondold meg, Jákób, mindezeket,
mert te, Izráel, az én szolgám vagy!
Én formáltalak, az én szolgám vagy te,
Izráel, nem feledkezem meg rólad!
Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget,
vétkeidet, mint a felhőt.
Térj hozzám, mert megváltottalak!" (Ézsa 44:21-22).
"Azon a napon ezt mondod majd:
Hálát adok neked, Uram,
mert bár haragudtál rám,
elmúlt haragod, és megvigasztaltál.
Íme, Isten az én szabadítóm,

143
Ellen G. White Próféták és Királyok

bízom és nem rettegek,
mert erőm és énekem az Úr,
megszabadított engem.
Örvendezve fogtok vizet meríteni
a szabadulás forrásából.
Azon a napon ezt mondjátok majd:
Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét!
Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit!
Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos!
Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket
vitt véghez az Úr,
tudja meg ezt az egész föld!
Kiálts és ujjongj, Sion lakója,
mert nagy közöttetek Izráel Szentje!" (Ézsa 12).

27. Akház

Akház trónra lépése olyan félelmes helyzet elé állította Ézsaiást és társait,
amely Júda országában minden eddigit felülmúlt. Sok embert, akik korábban
ellenálltak a bálványimádó szokások rontásának, most rávettek a pogány istenségek
imádására. A fejedelmek is hűtleneknek bizonyultak megbízatásukhoz. Hamis
próféták támadtak, akik tanításukkal félrevezették a népet. Még a papok között is
voltak ilyen felbérelt tanítók. A hitehagyó vezetők megtartották az istentiszteleti
formákat, és azt állították, hogy Isten népe közé tartoznak.
Mikeás próféta - aki ezekben a nyugtalan időkben hirdette üzenetét -
kijelentette, hogy Sion bűnösei "vérontással" építik "a Siont, álnoksággal
Jeruzsálemet", - miközben "az Úrra hivatkozva mondják", és istenkáromlón így
dicsekszenek: "Közöttünk van az Úr, nem érhet minket baj!" (Mik 3:10-11). Ézsaiás
próféta kemény dorgálással emelte fel hangját e gonoszságok ellen: "Halljátok az Úr
igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe! Mit kezdjek a
sok véresáldozattal? - mondja az Úr. ...Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy
megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?" (Ézsa 1:10-12).
Az ihletett Ige kinyilatkoztatja: "A bűnösök áldozata utálatos, kivált ha galád
dologért hozzák" (Péld 21:27). A menny Istenének "szeme tiszta", nem nézheti a
gonoszt, és a nyomorgatást (Hab 1:13). Nem azért fordul el a törvényszegőtől, mert
nem akar megbocsátani. A bűnös nem akarja igénybe venni azt, amiről Isten
kegyelemből, gazdagon gondoskodott, és ezért Isten nem tudja a bűntől
megszabadítani. "Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle
süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket
Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg"
(Ézsa 59:1-2).
Salamon ezt írta: "Jaj neked, ország, ha királyod gyermek..." (Préd 10:16). Így
volt ez Júda országával is. Az állandó vétkezés következtében uralkodói olyanokká

144
Ellen G. White Próféták és Királyok

lettek, mint a gyermekek. Ézsaiás felhívta a nép figyelmét arra, hogy meggyengült
helyzetük a föld népei között. Rámutatott, ez azért van, mert gonoszságokat
követnek el a magaslatokon. "Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és
Júdából mindenféle támaszt - mondta a próféta -: minden támaszt, amit a kenyér,
minden támaszt, amit a víz nyújt, a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a
varázslót és a véneket, a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és
a varázsláshoz értőt. Ifjakat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk."
"Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen
fordulnak..." (Ézsa 3:1-4, 8).
"Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged!" (Ézsa 3:12). Akház uralma
alatt szó szerint így volt. Róla olvassuk: "...Izráel királyainak az útján járt, sőt
istenszobrokat is csináltatott, a Baaloknak. Tömjénezett a Ben-Hinnóm völgyében"
(2Krón 28:2-3); "...még fiát is elégette áldozatul, azoknak a népeknek az utálatos
szokása szerint, amelyeket kiűzött az Úr Izráel fiai elől" (2Kir 16:3).
Ez az idő valóban nagyon vészterhes volt a választott nép számára. Csak
néhány év, és Izráel országának tíz törzse szétszóródik a pogány világ népei közé.
Júda országában szintén sötétek voltak a kilátások. A jó hatások rohamosan
csökkentek, a rosszak egyre szaporodtak. Mikeás próféta, látva a helyzetet, így
kiáltott: "Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember." "Aki a legjobb
köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor"
(Mik 7:2, 4). "Ha a Seregek Ura nem hagyott volna néhány menekültet -
nyilatkoztatta ki Ézsaiás -, olyanok lennénk, mint Sodoma, Gomorához hasonlítanánk"
(Ézsa 1:9).
Isten, a hűségesekért és a tévelygők iránti végtelen szeretetéből, minden
korban sokáig tűrte az engedetleneket. Kérlelte őket, hogy hagyjanak fel bűnös
életmódjukkal és térjenek vissza Hozzá. "Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az
a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi!" (Ézsa 28:10), elhívott emberei által így tanította
a vétkezőket az igazság útjára.
Ez történt Akház uralkodása alatt is. Jahve egyre csak megtérésre hívta
Izráelt. A próféták szeretettel kérlelték a népet, nyomatékosan buzdítva őket
bűnbánatra és reformációra. Szavaik gyümölcsöt teremtek Isten dicsőségére.
Mikeás által hangzott a döbbenetes felhívás: "Hallgassátok meg, amit az Úr
mond! Szállj perbe a hegyekkel, hadd hallják meg hangodat a halmok! Halljátok
meg, hegyek, az Úr perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van
népével az Úrnak, törvénykezni akar Izráellel.
Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem! Hiszen
kihoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest,
Áront és Mirjámot, hogy vezessenek.

145
Ellen G. White Próféták és Királyok

Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki
Bálám, Beór fia, és mi történt Sittimtől Gilgálig?" (Mik 6:1-5).
Isten, akit szolgálunk, hosszútűrő Isten: "...nem fogyott el irgalma" (JSir
3:22). A kegyelmi idő alatt Lelke egyre kérleli az embert, fogadja el az élet
ajándékát. "Életemre mondom - így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a
bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek
meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza?" (Ez 33:11)
Sátán sajátságos cselfogása: az embert bűnbe viszi, azután ott hagyja tehetetlen,
reménytelen állapotban, hogy féljen bocsánatot kérni. De Isten hívja: "Aki az én
oltalmamra bízza magát, béküljön meg velem, béküljön meg velem!" (Ézsa 27:5)
Krisztusban mindenről gondoskodott, minden támogatást megad.
Júda és Izráel hitehagyása idején sokan kérdezték: "Mivel járuljak az Úr elé?
Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős
borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben?"
A válasz világos és határozott: "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit
kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy
alázatos Isteneddel szemben" (Mik 6:6-8).
A gyakorlati kegyesség értékét hangsúlyozva a próféta megismételte azt a
tanácsot, amelyet Izráel századokkal előbb kapott. Közvetlen azelőtt, hogy beléptek
az ígéret földjére, ezt üzente az Úr Mózessel: "Most pedig Izráel, mit kíván tőled
Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain,
szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.
Tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked
a te javadra!" (5Móz 10:12-13) Jahve szolgái korszakról korszakra elismételték
ezeket a tanácsokat azoknak, akiket az irgalmasság elfelejtésének veszélye és a
formai vallásosság fenyegetett. Amikor Krisztustól - földi szolgálata idején -
megkérdezte egy törvénytudó: "Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből
és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez:
Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a
próféták" (Mt 22:36-40).
A próféták és a Mester e világos kijelentéseit úgy kell fogadnunk, mint Isten
szavát, amely mindenkinek szól. Ragadjunk meg minden alkalmat a terheket
hordozók és a lesújtottak iránti irgalmasságra, a szerető gondoskodásra és a
keresztény szívességre! Ha többet nem tudunk tenni, öntsünk bátorságot és reményt
azokba, akik nem ismerik Istent, és akiket együttérzéssel és szeretettel nagyon
könnyen megközelíthetünk.
Sok-sok ígéret szól azoknak, akik éberen figyelik, mikor vihetnek örömet és
áldást mások életébe. "Ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat,
akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli

146
Ellen G. White Próféták és Királyok

napfény. Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat
megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki
a víz" (Ézsa 58:10-11).
Akház bálványimádó életmódjának - amelyen a próféták nyomatékos kérlelései
ellenére sem változtatott - csak egy következménye lehetett. "Ezért haragudott meg
az Úr Júdára és Jeruzsálemre... iszonyatossá, borzasztóvá és gúny tárgyává" tette
(2Krón 29:8). Az ország gyorsan hanyatlott, és a nemsokára beözönlő seregek még
fennmaradását is veszélyeztették. Háborút indított "Recín, Arám királya meg Pekah, a
Remaljáhú fia Izráel királya Jeruzsálem ellen, és körülzárták Áházt..." (2Kir 16:5).
Ha Akház és a birodalom főemberei a magasságos Isten hű szolgái lettek
volna, nem kellett volna az ellenük kötött erőszakolt szövetségtől félniük. Sorozatos
vétkezésük azonban elvette erejüket. A megbántott Isten büntető ítéletétől való
leírhatatlan félelem fogta el a királyt, és "reszketni kezdett a szíve és népének a
szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben" (Ézsa 7:2). E válságos helyzetben az
Úr megparancsolta Ézsaiásnak, hogy menjen el a reszkető királyhoz, és mondja neki:
"Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved... Mivel azt a
gonosz tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt, hogy
vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz... azért azt mondja az én
Uram, az Úr: Nem sikerül, nem úgy lesz... ha nem hisztek, nem maradtok meg!"
(Ézsa 7:4-9)
Júda országának javára lett volna, ha Akház mennyből küldött üzenetként
fogadja ezt. De mivel úgy döntött, hogy emberi erőre támaszkodik, ezért pogányoktól
kért segítséget. Kétségbeesésében ezt üzente Tiglát-Pilésernek, Asszíria királyának:
"Szolgád és fiad vagyok! Vonulj fel, és szabadíts meg Arám királyának a markából,
meg Izráel királyának a markából, akik rám támadtak" (2Kir 16:7). A kéréssel együtt
gazdag ajándékot küldött a királyi kincstárból és a templom tárházából.
A kért segítséget elküldték, és Akház király egy időre megnyugodott. De
micsoda árat kellett ezért Júdának fizetnie! A felajánlott sarc felkeltette Asszíria
kapzsiságát, és ez az alattomos nép nemsokára megszállással és kifosztással
fenyegette Júdát. Akház és szerencsétlen alattvalói nagyon féltek attól, hogy
mindenestől a kegyetlen asszírok kezébe esnek.
"...megalázta Júdát az Úr", mert minduntalan vétkezett. A fenyítés idejében a
megtérés helyett "...továbbra is hűtlen volt az Úrhoz... Damaszkusz isteneinek
áldozott... Mivel Arám királyait megsegítik isteneik - mondta - ezért nekik áldozom, és
engem is megsegítenek" (2Krón 28:19, 22-23).
A hitehagyó király, aki uralkodásának végéhez közeledett, bezáratta a
templom kapuit. A szent szolgálatok megszakadtak. Nem égették többé a lámpákat
az oltár előtt. Nem mutattak be többé bűnért való áldozatokat. Nem szállt fel jóillat a
reggeli és az esti áldozat idején. A város hitetlen lakói Isten házának udvarait

147
Ellen G. White Próféták és Királyok

elhagyva és kapuit bezárva, vakmerően oltárokat állítottak fel a pogány istenségek
tiszteletére Jeruzsálem utcasarkain mindenütt. A pogányság látszólag
diadalmaskodott; a sötétség hatalmai már-már győztek.
Éltek azonban Júdában olyanok, akik hűségesek maradtak Jahvéhoz. Nem
lehetett rávenni őket a bálványimádásra. Rendületlenül ellenálltak a csábításnak.
Rájuk tekintettek reménykedve Ézsaiás, Mikeás és társaik, amikor felmérték az Akház
utolsó éveiben véghezvitt pusztítást. Templomuk zárva volt, de a hűségeseket
Ézsaiás megnyugtatta: "...velünk az Isten! ...a Seregek Urát tartsátok szentnek, őt
féljétek, tőle rettegjetek, akkor ő is megszentel." (Ézsa 8:10, 13-14).

28. Ezékiás

Akház nemtörődöm kormányzásával éles ellentétben állt az a reformáció,
amely fia gyümölcsöző uralkodása idején ment végbe. Ezékiás azzal az elhatározással
lépett trónra: minden tőle telhetőt megtesz Júda érdekében, hogy megmentse az
északi királyság sorsától. A próféták tanításai nem bíztattak középutas megoldásokra.
Csak a leghatározottabb reformációval lehetett a fenyegető ítéletet elhárítani.
Ezékiás olyan embernek bizonyult, akire éppen szükség volt a válságban.
Alighogy trónra lépett, terveket fektetett le és megvalósította azokat. Először a
nagyon régóta elhanyagolt templomi szolgálatok helyreállítására fordított figyelmet. A
szent elhivatásukhoz hűséges papokat és lévitákat nyomatékosan kérte, támogassák
munkáját. Bízva megértő segítségükben, nyíltan beszélt velük arról, hogy azonnal
széleskörű reformot szeretne kezdeményezni. "Mert hűtlenné váltak őseink; azt
tették, amit rossznak lát Istenünk, az Úr, és elhagyták őt. Elfordították arcukat az Úr
hajlékától, hátat fordítottak neki." "Azért elhatároztam, hogy szövetséget kötök Izráel
Istenével, az Úrral, és akkor elfordul tőlünk lángoló haragja" (2Krón 29:6, 10).
A király néhány szóval ismertette a fennálló helyzetet: a bezárt templomot; a
szünetelő szolgálatokat; a város utcáin és országszerte gyakorolt botrányos
bálványimádást; tömegek hűtlenségét, akik talán hűségesek maradnak Istenhez, ha
a vezetők Júdában jó példát mutatnak nekik; az ország gyengeségét, hogy
elvesztette erkölcsi súlyát a környező népek előtt. Az északi királyság gyorsan
szétmorzsolódott; sokan pusztultak el kard által; tömegek sínylődtek fogságban.
Nemsokára egész Izráel az asszírok kezére jutott, és teljesen elpusztult. Bizonyára ez
a sors éri Júdát is, hacsak Isten nem munkálkodik rendkívüli módon választott
képviselői által.
Ezékiás közvetlenül a papokhoz fordult, és kérte őket, segítsenek a szükséges
reformok megvalósításában. "Fiaim, ne tétlenkedjetek!
Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok - intette őket -
, neki szolgáljatok és áldozzatok." "...szenteljétek meg magatokat, és szenteljétek
meg őseitek Istenének, az Úrnak a házát!" (2Krón 29:11, 5).

148
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az idő gyors cselekvést követelt. A papok azonnal munkához láttak. Azokat a
társaikat is megnyerték az együttműködésre, akik nem voltak jelen e megbeszélésen.
Lelkesen kezdtek hozzá a templom megtisztításához és megszenteléséhez. Ez sok
nehézséggel járt az éveken át tartó megszentségtelenítés és hanyagság miatt. A
papok és léviták lankadatlanul fáradoztak, és meglepően hamar jelenthették
feladatuk elvégzését: a templomkapuk kijavítását, kinyitását, a szent edények
összeszedését és helyükre tételét. Minden készen állt a szentélyszolgálat
helyreállításához.
Az első istentiszteleten a város vezetői Ezékiás királlyal, a papokkal és a
lévitákkal együtt kérték Istent, hogy bocsássa meg a nemzet bűneit. Bűnért való
áldozatokat helyeztek az oltárra az "egész Izráel érdekében." "Amikor vége lett az
áldozat bemutatásának, a király és mindazok, akik vele voltak, térdre estek és
leborultak." A templom udvarai újra visszhangzottak a dicsőítés és ima hangjától.
Amikor a hívek felfogták, hogy megszabadultak a bűn és hitehagyás rabságából,
örömmel énekelték Dávid és Aszáf énekeit. "Ezékiás és az egész nép örvendezett
azért, hogy az Isten helyreállította azt népe számára, hiszen hamar megtörtént ez a
dolog" (2Krón 29:24, 29, 36).
Isten felkészítette Júda főembereinek szívét egy igazi reformációs mozgalom
vezetésére, hogy a hitehagyást megállítsák. Prófétái által egymás után küldte a
komoly kérlelés üzeneteit választott népének, melyeket Izráel tíz törzse semmibe
vett, elvetett, így az ellenség kezébe került. Júdában azonban maradt szépszámú
maradék. Őket a próféták továbbra is kérlelték. Figyeljük meg Ézsaiás buzdítását:
"Térjetek meg ahhoz, akitől oly messzire eltávolodatok, Izráel fiai!" (Ézsa 31:6).
Hallgassuk meg Mikeás bizakodó kijelentését: "De én az Urat várom, a szabadító
Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak,
ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én
világosságom. Az Úr haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő
intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és
gyönyörködöm igazságában" (Mik 7:7-9).
Ezek, és hasonló üzenetek reményt öntöttek sok csüggedő lélekbe azokban a
sötét években, amikor a templomajtók zárva voltak. Az üzenetek azt tanúsították,
hogy az Úr készségesen megbocsát a teljes szívvel hozzá térőknek, és elfogadja
őket. Most pedig, amikor a vezetők reformot indítottak, a bűn szolgaságába
belefáradt tömegek készek voltak engedelmeskedni.
A Szentírás prófétikus szakaszai csodálatos bátorítást kínáltak azoknak, akik a
templom udvarába léptek, hogy bocsánatért esedezzenek és megújítsák Jahvénak
tett hűségfogadalmukat. A bálványimádás ellen küldött komoly intéseket - amelyeket
Mózes egykor az egész Izráel hallatára mondott -, ünnepélyes próféciák kísérték. E
próféciák azt hirdették, hogy Isten kész meghallgatni azokat, akik a hitehagyás
idején teljes szívükkel keresik őt, és készségesen megbocsát nekik. "...de végül

149
Ellen G. White Próféták és Királyok

megtérsz Istenedhez, az Úrhoz - mondta Mózes -, és hallgatsz szavára, akkor, mivel
irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni. Nem
feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyet esküvel fogadott meg nekik"
(5Móz 4:30-31).
E templomnak a felszentelésekor, - amelynek a szolgálatait Ezékiás és társai
ekkor helyreállították - prófétikus imájában Salamon így imádkozott: "Ha majd
néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezik ellened, de azután
hozzád tér, vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik, és könyörög ebben a házban, te
hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét..." (1Kir 8:33-
34). Isten jóváhagyásának pecsétjét helyezte erre az imára, mert amikor Salamon
befejezte imáját, tűz szállt alá a mennyből, hogy megeméssze az égő áldozatot és a
véres áldozatot, és Isten dicsősége betöltötte a templomot. Lásd: 2Krón 7:1! Éjszaka
pedig az Úr megjelent Salamonnak. Elmondta, hogy imáját meghallgatta, és
kegyelmet tanúsít azok iránt, akik ott imádkoznak. Így hangzott a könyörületes
bátorítás: "...de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha
imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is
meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat"
(2Krón 7:14).
Ezek az ígéretek gazdagon teljesedtek az ezékiási reformáció idején.
A jó munkát, amely a templom megtisztításakor elindult, átfogó megmozdulás
követte, amelyben Izráel és Júda egyaránt részt vett.
Ezékiás azt akarta, hogy a templom szolgálatai igazán áldást hozzanak a nép
számára. Buzgóságában elhatározta, hogy feleleveníti a páskabárány ősi ünnepét és
összegyűjti a zsidókat az ünnepre.
Már hosszú évek óta nem tartották meg a páskabárány nemzeti ünnepét.
Salamon uralkodása végén, a birodalom kettészakadása következtében, ez
kivihetetlennek látszott. A tíz törzset sújtó rettenetes büntetés azonban egyesek
szívében vágyat ébresztett valami jobb után, és a próféták buzdító kijelentései nem
maradtak hatástalanok. Királyi futárok tették közhírré a meghívást közelben és
távolban. "A futárok városról városra jártak Efraim és Manassé földjén egészen
Zebulonig...", és páska ünnepre hívták a népet Jeruzsálembe. A többség ridegen
elutasította a szívélyes meghívás hordozóit. A megátalkodottak meggondolatlanul
elfordultak. Mások azonban, akik nagyon vágytak Isten akaratának jobb
megismerésére, megalázták magukat, és elmentek Jeruzsálembe (2Krón 30:10-11).
Júda földjén nagyon szíves fogadtatásban részesítették a hírnököket. Rajtuk
volt "... az Isten keze, amely egy akaratra juttatta őket, és teljesítették a király és a
vezető emberek parancsát az Úr szava szerint" (2Krón 30:12), amely összhangban
volt Istennek a prófétái által kijelentett akaratával.

150
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ez az alkalom igen hasznos volt az összegyűlt sokaság számára. A város
megszentségtelenített utcáit megtisztították az Akház uralkodása alatt odahelyezett
bálványszentélyektől. A kitűzött napon megtartották a páska ünnepét, és a nép
hálaáldozatok bemutatásával és Isten akaratának tanulásával töltötte a hetet. A
léviták nap mint nap az Úr dolgait tanították, és akik szívből keresték az Urat, azok
bocsánatban részesültek. Nagy öröm töltötte el az imádkozó sokaságot; "A léviták és
a papok minden nap dicsérték az Urat, erős hangú hangszereken játszva az Úr
tiszteletére" (2Krón 30:21). Mind egy akarattal dicsőítették Őt, aki ilyen könyörületes
és irgalmas.
A páskabárány ünnepére szokás szerint szentelt hét nap nagyon gyorsan
eltelt. A nép további hét napot akart eltölteni tanulással, hogy jobban megismerje az
Úr útját. A tanító papok folytatták az oktatást a törvény könyvéből. A nép naponként
összegyűlt a templomban, hogy dicsérettel és hálával áldozzon. Ahogy a nagy
összejövetel vége közeledett, kétségtelenné vált, hogy Isten csodálatosan
cselekedett a bűnbe süllyedt Júda megtérése és a mindent elsöpréssel fenyegető
bálványimádás áradatának feltartóztatása érdekében. A próféták nem hiába mondták
ünnepélyes figyelmeztetéseiket. "Nagy volt az öröm Jeruzsálemben, mert
Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának az ideje óta nem történt ehhez hasonló
Jeruzsálemben" (2Krón 30:26).
Elérkezett az idő, amikor a híveknek vissza kellett térniük otthonaikba.
"...fölálltak a papok és a léviták, és megáldották a népet. Szavuk meghallgatásra
talált, mert imádságuk eljutott a mennybe, az Úr szent lakóhelyére" (2Krón 30:27).
Isten elfogadta azokat, akik megtört szívvel, bűneiket megvallva, nagy elhatározással
fordultak hozzá bocsánatért és segítségért.
Még volt egy fontos feladat, amelyben minden hazatérőnek tevékenyen részt
kellett vennie. E munka végrehajtása tanúsította, hogy igazi reformáció történt. A
feljegyzésben ez áll: "Amikor mindezek befejeződtek, egész Izráel, amely ott
tartózkodott, kivonult Júda városaiba, és összetörték a szent oszlopokat, kivagdalták
a szent fákat, és lerombolták az áldozóhalmokat és oltárokat egész Júdában,
Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután visszatértek Izráel fiai, mindenki a
maga városában levő birtokára" (2Krón 31:1).
Ezékiás és munkatársai különböző reformokat hoztak létre az ország lelki és
földi érdekeinek helyreállítására. A király "...egész Júdába azt tette, amit jónak,
helyesnek és igaznak tartott Istene, az Úr." "Minden munkáját, amit az Isten háza
szolgálatában, a törvénynek és a parancsolatnak megfelelően elkezdett, Istenét
keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki." "Bízott az Úrban, Izráel
Istenében... vele volt az Úr, és minden vállalkozása eredményes volt" (2Krón 31:20-
21; 2Kir 18:5-7).
Ezékiás uralkodását jelentős intézkedések sorozata jellemezte, melyek
tanúsították a környező népeknek, hogy Izráel Istene népével volt. Amikor

151
Ellen G. White Próféták és Királyok

uralkodása korábbi szakaszában az asszíroknak sikerült Samáriát elfoglalniuk, és a tíz
törzs darabokra tört maradékát a népek között széjjelszórniuk, sokan
megkérdőjelezték a héberek Istenének hatalmát. Sikereiken felbátorodva a niniveiek
ekkor már jó ideje félretették Jónás üzenetét, és a mennyel szemben makacsul állást
foglaltak. Néhány évvel Samária eleste után a győztes hadak újra megjelentek
Palesztinában. Haderejüket Júda bekerített városai ellen irányították, bizonyos
mértékű sikerrel. Egy időre azonban visszavonultak, mert birodalmuk más részeiben
nehézségek támadtak. Csak néhány évvel később, Ezékiás uralkodásának vége felé
be kellett mutatni a világ népe előtt, hogy vajon a pogányok istenei végül győznek-e.

29. Babilónia követei

Áldásos uralkodása közben Ezékiás hirtelen "...halálosan megbetegedett", és
nem volt számára emberi segítség. Amikor Ézsaiás ezzel az üzenettel jelent meg
előtte: "Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradhatsz
életben!" (Ézsa 38:1) úgy tűnt, hogy fel kell adnia utolsó reményét is.
Helyzete kilátástalan volt. A király azonban most is imádkozott ahhoz, aki
mindeddig oltalma és erőssége volt, "...mindig biztos segítség a nyomorúságban"
(Zsolt 46:2). "...arcát a fal felé fordította, és így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram, ne
feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit
jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt" (2Kir 20:2-3).
Dávid kora óta egy király sem tett olyan sokat Isten országának építéséért a
hitehagyás és a csüggesztő körülmények idején, mint Ezékiás. A haldokló király
hűségesen szolgálta életében Istenét, és erősítette a nép bizalmát Jahvéban, mint
legfőbb Urukban. Most úgy könyörgött, mint Dávid:
"Jusson hozzád imádságom,
figyelj esedezésemre!
Mert tele van bajokkal a lelkem,
életem közel került a holtak hazájához" (Zsolt 88:3-4).
"Mert te vagy Uram, reménységem,
te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta."
"...ha elfogy az erőm, ne hagyj el!"
"Ó Isten, ne légy távol tőlem,
Istenem, siess segítségemre!"
"Istenem, ne hagyj el
késő vénségemben sem,
míg csak hirdethetem hatalmadat,
nagy tetteidet a jövő nemzedéknek"
(Zsolt 71:5, 9, 12, 18).

Akinek "...nem fogyott el irgalma" (JSir 3:22), meghallgatta szolgája imáját.
"Ézsaiás még a város közepére sem ért, amikor így szólt hozzá az Úr igéje: Menj
vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az Úr, atyádnak,

152
Ellen G. White Próféták és Királyok

Dávidnak Istene. Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Én
meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az Úr házába. Megtoldom
napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítlak téged
meg ezt a várost, és pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és szolgámért,
Dávidért" (2Kir 20:4-6).
A próféta örömmel tért vissza a bíztató és reményt keltő üzenettel.
Meghagyta, hogy tegyenek egy köteg fügét a beteg testrészre, és elmondta a
királynak Isten beszédét, amely irgalmat, oltalmat és gondviselést ígért.
Mint Mózes Midián földjén; Gedeon a mennyei küldött jelenlétében; Elizeus
közvetlenül mestere elragadtatása előtt; Ezékiás is jelt kért, amely tanúsítja, hogy az
üzenet a mennyből származik. "Mi lesz a jele - kérdezte a prófétát -, hogy
meggyógyít az Úr, és három nap múlva fölmehetek az Úr házába?"
"Kapsz jelet az Úrtól arra, hogy az Úr teljesíti azt az igét, amelyet kijelentett -
válaszolt a próféta: Előre menjen az árnyék tíz fokkal, vagy visszafelé menjen tíz
fokkal? ... Könnyű az árnyéknak tíz fokkal megnyúlnia - felelte Ezékiás. Ne úgy
legyen, hanem menjen az árnyék visszafelé tíz fokkal."
Csak Isten közvetlen beavatkozására térhetett vissza a napóra árnyéka tíz
fokkal. Ez mutatta meg Ezékiásnak, hogy az Úr meghallgatta imáját. "Ekkor Ézsaiás
próféta az Úrhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház
napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt" (2Kir 20:8-11).
Júda királya, visszakapva erejét, énekszóval dicsőítette Jahvét
jótéteményeiért. Megfogadta, hogy hátralevő napjait a királyok Királyának készséges
szolgálatában tölti. Az a hálás elismerés, amellyel megvallotta, hogy Isten
könyörülettel bánt vele, követendő példa mindenki számára, aki éveit Alkotója
dicsőségére akarja szentelni:
"Már azt gondoltam,
hogy életem delén kell elmennem
a holtak hazájának kapuiba,
megfosztva többi évemtől.
Azt gondoltam,
hogy nem látom többé
az Urat az élők földjén,
nem láthatok többé embert
a világ lakói között.
Hajlékomat lebontják,
mint a pásztorok sátrát,
megfosztanak tőle.
Összetekeri életemet,
mint takács a vásznat,
elvágja életem fonalát.
Reggeltől estig végez velem!
Reggelig igyekeztem megnyugodni,

153
Ellen G. White Próféták és Királyok

de úgy törte össze minden csontomat,
mint az oroszlán.
Reggeltől estig végez velem!
Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó,
nyögtem, mint a galamb...
Uram, szenvedek, segíts rajtam!
Mit szóljak? Hiszen amit megmondott,
azt tette velem.
Így múlnak el éveim
lelkem keserűségében.
Uram, az éltet mindenkit,
engem is csak az éltet ezek után,
hogy megerősítesz és meggyógyítasz.
Bizony, javamra vált
a nagy keserűség.
Hiszen megmentettél
az enyészet vermétől,
és hátad mögé dobtad minden vétkemet.
Mert nem a holtak hazájában
magasztalnak téged,
nem a halottak dicsőítenek,
nem a sírba leszállók
reménykedhetnek hűségedben.
Az élő, csak az élő magasztalhat téged,
akárcsak én most,
Az apák tanítják fiaiknak,
hogy te hűséges vagy.
Megszabadít engem az Úr,
ezért pengessük a lantot
életünk minden napján
az Úr házában" (Ézsa 38:10-20).

A Tigris és az Eufrátesz termékeny völgyeiben élt egy ősi nép, amelynek az
volt a rendeltetése - bár ekkor még Asszíria alattvalója volt -, hogy a világ ura
legyen. Bölcs emberei figyelmesen tanulmányozták a csillagokat. Nagyon
csodálkoztak amikor észrevették, hogy a napórán az árnyék tíz fokkal visszament.
Királyuk, Merodák Baladán, amikor megtudta, hogy a menny Istene ezzel a csodával
jelezte Júda királyának élete meghosszabbítását, követeket küldött Ezékiáshoz, hogy
köszöntse gyógyulása alkalmából, és ha lehet többet megtudjon arról az Istenről, aki
ilyen csodát tudott művelni.
A messzi ország uralkodójától érkezett követek látogatása alkalmat adott
Ezékiásnak az élő Isten megdicsőítésére. Mily könnyen beszélhetett volna Istenről,
minden teremtett dolog fenntartójáról, akinek a kegyelméből életben maradt, amikor
már semmi reménye nem volt. Micsoda nagy jelentőségű változás történhetett volna,

154
Ellen G. White Próféták és Királyok

ha ezekkel az emberekkel, akik Káldea síkságairól az igazság keresésére jöttek,
Ezékiás elismerteti, hogy az élő Isten a legfőbb Úr!
Ezékiás szívét azonban hatalmába kerítette a büszkeség és a hiúság. A maga
dicsőítésére a kapzsi szemek elé tárta azokat a kincseket, amelyekkel Isten
gazdagította népét. A király "...megmutatta nekik kincstárát, az ezüstöt és az
aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami
kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit
meg ne mutatott volna nekik" (Ézsa 39:2). Nem Isten megdicsőítésére, hanem
önmaga felmagasztalására tette ezt a pogány fejedelmek előtt. Nem törődött azzal,
hogy ezek az emberek egy hatalmas nép képviselői, mely nem féli és nem szereti
Istent, s oktalanság nemzete földi gazdagságának titkába beavatni őket.
A követek látogatása próbára tette Ezékiás háláját és hűségét. A feljegyzés így
szól: "De amikor a babiloni vezető emberek elküldték hozzá megbízottjaikat, hogy
megkérdezzék, milyen csoda történt az országban, elhagyta az Isten, hogy próbára
tegye, és kitudódjék, mi minden van a szívében" (2Krón 32:31). Ha Ezékiás az
alkalommal élve bizonyságot tett volna Izráel Istenének hatalmáról, jóságáról és
könyörületességéről, akkor a követek beszámolója fénysugárként ragyogta volna be
a sötétséget. Ezékiás azonban a seregek Ura fölé emelte önmagát. "Ezékiás azonban
nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott..." (2Krón
32:25).
Milyen végzetes következményei voltak ennek! Isten kinyilatkoztatta
Ézsaiásnak, hogy a hazatérő követek magukkal viszik a látott gazdagság hírét, és
hogy Babilon királya, valamint tanácsadói Jeruzsálem kincseivel akarják majd saját
országukat gazdagítani. Ezékiás súlyosan vétkezett; "ezért az Úr haragja sújtotta őt,
meg Júdát és Jeruzsálemet" (2Krón 32:25).
"Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit
mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messzi
földről, Babilóniából jöttek hozzám. Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás
így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van, semmi sincs a kincstáramban,
amit meg ne mutattam volna nekik.
Akkor így szólt Ézsaiás Ezékiáshoz: Halld meg a Seregek Urának igéjét: Eljön
majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit
elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr! Utódaid
közül is, akik tőled származnak, akiket nemzel, elvisznek egyeseket, és udvari szolgák
lesznek Babilónia királyának a palotájában.
Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél..." (Ézsa
39:3-8).
Bűntudattal telve, "...megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem
lakóival együtt, és nem érte többé őket az Úr haragja Ezékiás idejében" (2Krón

155
Ellen G. White Próféták és Királyok

32:26). A gonoszság magvát azonban elvetette, amely idővel kikelve a pusztulás és
fájdalom termését hozta. Júda királya nagy jólétben élt hátralevő éveiben, mert
következetesen igyekezett jóvátenni a múltat és megdicsőíteni Isten nevét, akinek
szolgált. Hite azonban alaposan próbára lett téve, és meg kellett tanulnia, hogy csak
teljesen Jahvéban bízva számíthat a sötétség hatalmai feletti győzelemre, akik
romlását és népének teljes pusztulását tervezik.
Ezékiás a követek látogatásakor hűtlennek bizonyult megbízatásához. E
kudarcának története mindenki számára fontos tanulságot hordoz. Sokkal többet
kellene beszélnünk életünk drága fejezeteiről, Isten irgalmáról és jóságáról, a
Megváltó páratlan szeretetéről. Ha szívünk és gondolatvilágunk telve van Isten
szeretetével, akkor nem nehéz elmondani azt, ami lelkünket betölti. A nagyszerű
gondolatok, nemes törekvések, az igazság világos felismerése, önzetlen célok,
kegyesség és szentség utáni vágyakozás olyan szavakban jut kifejezésre, amelyek
feltárják, milyen kincset rejteget szívünk.
Társainknak, akikkel napról napra együtt vagyunk, szükségük van
segítségünkre és tanácsainkra. Olyan lelki állapotban lehetnek, amikor az idejében
mondott szó maradandóan lelkükbe vésődik. Lehet, hogy holnap egyesekkel már
nem találkozhatunk. Milyen hatással vagyunk útitársainkra?
Az élet minden napja felelősséget rak ránk, amelyet hordoznunk kell.
Szavaink, tetteink naponta benyomásokat keltenek környezetünkben. Mily fontos,
hogy závárt tegyünk szánkra, és gondosan ügyeljünk lépteinkre! Egyetlen vigyázatlan
mozdulat, egyetlen meggondolatlan lépés és az erős kísértés kavargó hullámai
romlásba sodorhatnak valakit. Nem gyűjthetjük össze azokat a gondolatokat,
melyeket elültettünk mások lelkébe. Ha azok bűnös gondolatok voltak, mozgásba
hozzuk velük a körülmények olyan láncolatát, a gonoszság olyan áradatát, amelyet
nem tudunk megállítani.
Másrészt erőt adunk másoknak a jócselekedetekre, ha példamutatásunkkal
segítjük őket helyes elvek kialakításában. Ők azután ugyanolyan áldásos befolyást
árasztanak másokra. Tudtunkon kívüli befolyásunkkal százaknak és ezreknek
nyújtunk segítséget. Krisztus igaz követője erősíti mindazok jó szándékát, akikkel
kapcsolatba kerül. Isten kegyelmének erejét és tökéletes jellemét mutatja be a bűnt
szerető, hitetlen világnak.

30. Szabadulás Asszíriától

Amikor Asszíria seregei betörtek Júda földjére, és úgy tűnt, hogy semmi sem
mentheti meg Jeruzsálemet a teljes pusztulástól, az ország e súlyos helyzetében
Ezékiás lelkesítette népe katonaságát, hogy töretlen bátorsággal szálljon szembe
pogány elnyomóival, és bízzon Jahve szabadító hatalmában. "Legyetek erősek és
bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész
sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele - buzdította Ezékiás Júda

156
Ellen G. White Próféták és Királyok

embereit -. Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít
bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban" (2Krón 32:7-8).
Nem ok nélkül beszélt Ezékiás ilyen meggyőződéssel a harc kimeneteléről. A
kérkedő Asszíria, jóllehet Isten egy ideig haragjának botjaként a népek
megbüntetésére használta fel, nem fog mindig diadalmaskodni. Lásd: Ézsa 10:5! "Ne
félj... Asszíriától - üzente az Úr Ézsaiással néhány évvel korábban Sion lakóinak -,
mert rövid idő múlva... ostorral csapkodja a Seregek Ura, ahogyan megverte Midjánt
az Óréb-sziklánál. Vesszejével rácsap a tengerre, mint Egyiptomban tette. Azon a
napon lekerül terhe válladról, igája nyakadról, a kövérség miatt leszakad róla az iga"
(Ézsa 10:24-27).
Egy másik prófétikus üzenetben, melyet "Áház király halála esztendejében"
kapott, a próféta kinyilatkoztatta: "Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan
elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. Országomban töröm össze
Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. Ezt a
tervet határoztam el az egész föld ellen, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen.
Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja
vissza?" (Ézsa 14:28, 24-27).
Az elnyomó hatalma meg fog törni. Uralkodása első éveiben Ezékiás még
tovább fizette a hadisarcot Asszíriának, az Akház által kötött megállapodás
értelmében. Időközben a király "tanácskozott vezető embereivel és vitézeivel",
minden lehetségest megtett országa védelmére. Gondoskodott arról, hogy bőségesen
legyen víz Jeruzsálem falain belül, mialatt a városon kívül az kevés lesz. "Majd
nekibátorodva, fölépítette az egész várfalat, ahol sérült volt; megnagyobbította az
őrtornyokat, építetett kívül egy másik falat, és megerősítette a Millót Dávid
városában. Csináltatott sok hajítófegyvert és pajzsot is. A hadinép élére
csapatparancsnokokat rendelt..." (2Krón 32:5-6). Mindent megtett, amit tudott, hogy
a várost felkészítse az ostromra.
Mielőtt Ezékiás Júda trónjára lépett, az asszírok már sok foglyot vittek Izráel
fiai közül az északi királyságból. Néhány évvel azután, hogy uralkodni kezdett, és
mialatt még erősítgette Jeruzsálem védelmi készültségét, az asszírok megostromolták
és bevették Samáriát, a tíz törzset pedig szétszórták az asszír tartományokban, Júda
határai csak néhány mérföldnyire voltak, Jeruzsálem pedig nem egészen ötven
mérföldre; és a templomban található gazdag zsákmány visszatérésre csábította az
ellenséget.
Júda királya azonban eltökélte, hogy mindent megtesz az ellenség
visszaverésére. Miután elkövetett mindent, amire emberi ügyesség és erő képes,
összegyűjtötte és bátorságra buzdította seregét. "...nagy közötted Izráel Szentje!"
(Ézsa 12:6), volt Ézsaiás próféta Júdához intézett üzenete. A király rendíthetetlen
hittel mondta: "Velünk... Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket és velünk együtt
harcol" (2Krón 32:8).

157
Ellen G. White Próféták és Királyok

Semmi sem lelkesít jobban a hitre, mint a hit gyakorlása. Júda királya
felkészült a közelgő viharra. Biztos volt az asszírok ellen mondott prófécia
teljesedésében, és ráhagyatkozott Istenre. "És megbátorodott a hadinép
Ezékiásnak... beszédétől" (2Krón 32:8). Mit számít, ha Asszíria seregei a föld
legnagyobb nemzeteinek meghódításáról új erőre kapva és Izráelben Samária felett
diadalmaskodva most Júda ellen fordulnak? Mit számít, ha így kérkednek: "Ahogyan
elérte kezem a bálványok országait, bár több bálványszobruk volt, mint
Jeruzsálemnek és Samáriának, ahogyan elbántam Samáriával és bálványaival, úgy
fogok elbánni Jeruzsálemmel és bálványaival" (Ézsa 10:10-11). Júdának semmitől
sem kellett félnie, mert Jahvéban bízott.
A régóta várható válság végül is bekövetkezett. A győzelmesen előrenyomuló
asszír csapatok megjelentek Júdeában. A győzelemben biztos vezetők haderejüket
két seregre osztották. Az egyikkel délen az egyiptomi sereggel akartak szembeszállni,
a másikkal pedig Jeruzsálemet akarták megostromolni.
Júda egyedüli reménysége Isten volt. Az Egyiptomtól várható minden
segítségtől elvágták őket, és nem volt más nemzet a közelben, hogy baráti segítséget
nyújtson.
Az asszír tisztek fegyelmezett seregük erős voltának tudatában megbeszélésre
hívták Júda főembereit. A tárgyalás során arcátlanul követelték a város átadását.
Követelésüket a héberek Istene elleni istenkáromló gyalázkodásokkal kísérték. Izráel
és Júda gyengesége és hitehagyása miatt a nemzetek már nem tisztelték, hanem
szüntelen becsmérelték Isten nevét. Lásd: Ézsa 52:5!
"Mondjátok meg Ezékiásnak - szólt Rabsaké, Szanhérib egyik főtisztje -, hogy
ezt üzeni a nagy király, Asszíria királya: Miféle elbizakodottság ez? Miben bízol? Üres
beszéd az, amit gondolsz, hogy csak ész és erő kell a hadakozáshoz! Kiben bíztál,
hogy föllázadtál ellenem?" (2Kir 18:19-20).
A tisztek a város kapuin kívül tanácskoztak, de azok is hallhatták, akik a falon
őrködtek. Amikor az asszír király képviselői hangosan sürgették Júda főembereit
javaslataik elfogadására, a főemberek kérték őket, hogy inkább szír, mint zsidó
nyelven beszéljenek, hogy a falon levők ne tudják meg, miről folyik a tárgyalás.
Rabsaké gúnyolódott ezen a javaslaton és még jobban felemelve hangját, továbbra is
héberül beszélt. Ezt mondta:
"Halljátok meg a nagy királynak, Asszíria királyának az üzenetét! Ezt üzeni a
király: Ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket Ezékiás, mert ő nem tud
megmenteni benneteket! És ne hagyjátok, hogy Ezékiás így biztasson benneteket az
Úrral: Bizonyosan megment bennünket az Úr, és nem kerül ez a város Asszíria
királyának kezébe!
Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg
magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőtőkéjéről és

158
Ellen G. White Próféták és Királyok

fügefájáról ehetik, és mindenki a maga kútjának a vizét ihatja, amíg el nem jövök, és
el nem viszlek benneteket a ti földetekhez hasonló földre, gabonát és mustot adó
földre, kenyeret és szőlőt adó földre.
Mert félrevezet benneteket Ezékiás, amikor ezt mondja: Az Úr megment
bennünket! Vajon más népek istenei meg tudták-e menteni országukat Asszíria
királyának a kezéből?... Hol vannak Szefarvaim istenei? Megmentették-e Samáriát az
én kezemből? Ezeknek az országoknak valamennyi istene közül melyik tudta
megmenteni országát az én kezemből? Hát az Úr megmentheti-e kezemből
Jeruzsálemet?" (Ézsa 36:13-20.)
Júda fiai "nem válaszoltak... egy szót sem" e gúnyolódásokra. A tárgyalás
véget ért. A zsidók képviselői visszatértek Ezékiáshoz "megszaggatott ruhában, és
jelentették neki a kincstárnok beszédét" (Ézsa 36:21-22). Amikor a király meghallotta
az istenkáromló kihívást, "megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött, és bement az Úr
házába" (2Kir 19:1).
A király elküldte követét Ézsaiáshoz, hogy közölje vele, mivel végződött a
tárgyalás. "Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap - üzente a
király... Talán meghallja Istened, az Úr a kincstárnok minden szavát, akit ideküldött
ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr
azokért a szavakért, amelyeket meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért!"
(2Kir 19:3-4)
"Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta, Ámoc fia imádkozott, és segítségért
kiáltott az ég felé" (2Krón 32:20).
Isten meghallgatta szolgái imáját. Ézsaiással ezt üzente Ezékiásnak: "Így szól
az Úr: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel
káromoltak engem az asszír királynak a szolgái. Ímé én olyan lelket adok bele, hogy
hírt hallva visszatérjen országába. Saját országában pedig kard által ejtem el" (2Kir
19:6-7).
Asszíria képviselői, miután elváltak Júda főembereitől, királyukkal léptek
közvetlenül érintkezésbe, aki az egyiptomiak közeledésére ügyelő hadosztállyal volt.
Amikor Szanhérib meghallotta a jelentést, leveleket írt, "amelyekben gyalázta Izráel
Istenét, az Urat, és ilyeneket mondott róla: Ahogyan a többi országokban a népek
istenei nem mentették meg népüket a kezemből, ugyanúgy Ezékiás Istene sem menti
meg népét a kezemből" (2Krón 32:17).
A kérkedő fenyegetéshez e szavakat fűzte: "Ne engedd, hogy rászedjen téged
Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király
kezébe! Hiszen te is hallottad, hogy mit vittek véghez Asszíria királyai minden
országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz? Megmentették-e más népek
istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait,

159
Ellen G. White Próféták és Királyok

akik Telasszárban voltak? Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvaim
városának a királya, meg Héna és Ivvá?" (2Kir 19:10-13).
Amikor Júda királya megkapta a gúnyolódó levelet, elvitte a templomba,
"kiterítette azt... az Úr előtt" (2Kir 19:14), és erős hittel mennyei segítségért
könyörgött, hogy hadd tudják meg a föld népei; most is él és uralkodik a héberek
Istene! Jahve méltósága forgott kockán. Egyedül Ő hozhat szabadulást.
"Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz, egyedül te vagy a föld minden
országának Istene, te alkottad a mennyet és a földet! Uram, hajtsd hozzám füledet,
és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét,
aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! Igaz, Uram, hogy Asszíria
királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. Isteneiket tűzbe vetették,
mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő, azért
pusztíthatták el azokat. De most te, Urunk Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő
kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli
Isten!" (2Kir 19:15-19).
Figyelj ránk, Izráel pásztora,
aki úgy terelgeted Józsefet,
mint egy nyájat!
Te, aki kerúbokon trónolsz,
jelenj meg ragyogva
Efraimnak, Benjáminnak és Manassénak!
Mutasd meg hatalmadat,
jöjj segítségünkre!
Istenünk, újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat,
hogy megszabaduljunk!
Uram, Seregek Istene,
meddig füstölög haragod
néped imádsága ellenére?
Kenyér helyett könnyel etetted őket,
bőségesen adtál inni könnyeket,
Te okoztad, hogy civakodnak velünk szomszédaink,
ellenségeink pedig gúnyolnak minket.
Seregek Istene, újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat,
hogy megszabaduljunk!
Egy szőlőt hoztál el Egyiptomból.
Népeket űztél el, ezt meg elültetted.
Helyét elegyengetted,
gyökeret vert, és ellepte a földet.
Árnyéka hegyeket borított be,
vesszői vetekednek
a hatalmas cédrusokkal.
Indáit a tengerig növesztette,

160
Ellen G. White Próféták és Királyok

hajtásait a Folyamig.
Miért romboltad le kerítéseit,
hogy szedhessen róla, aki csak arra jár?!
Lerágja az erdei vadkan...
Újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat,
hogy megszabaduljunk" (Zsolt 80. fejezet.)

Ezékiás esdeklése Júdáért és legfőbb Uruk méltóságáért összhangban volt
Isten akaratával. Salamon arra kérte az Urat templomszentelési imája végén, hogy
"pártolja szolgája ügyét és népének, Izráelnek az ügyét szüntelen. Hadd tudja meg a
föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más" (1Kir 8:59-60). Különösen akkor
mutassa meg kegyelmét az Úr, amikor háború vagy katonai megszállás idején Izráel
főemberei az imádság házába lépnek, és szabadulásért könyörögnek! Lásd: 1Kir
8:33-34!
Isten nem hagyta Ezékiást reménytelenségben. Ezzel az üzenettel küldte
hozzá Ézsaiást: "Meghallottam, hogyan imádkoztál hozzám Asszíria királya, Szanhérib
miatt. Ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya,
fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya!
Kit gyaláztál s káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel?
Izráel Szentjére! Követeiddel gyaláztad az Urat és ezt mondtad: Sok harci kocsimmal
fölmentem a legmagasabb hegyre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár
cédrusait, válogatott ciprusfáit, eljutottam utolsó tanyájára, legsűrűbb erdejébe is.
Kutat ástam és ittam másoknak a vizét; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus
minden ágát.
Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most
csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erős városok.
Lakosaiknak ereje elfogyott, megrémültek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint
mezőn a növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű: elszáradt, mielőtt szárba
szökkent.
Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz velem
szemben! Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott,
horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek az úton, amelyen
idejöttél!" (2Kir 19:20-28).
Júda földjét letarolta a megszálló hadsereg, de Isten megígérte, hogy csoda
útján gondoskodik a nép szükségleteiről. Ezt üzente Ezékiásnak: "Teneked pedig ezt
a jelt adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami
annak a magvaiból hajt; a harmadik évben pedig vessetek és arassatok, ültessetek
szőlőt, és egyétek gyümölcsét. Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából,
azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. Mert Jeruzsálemből

161
Ellen G. White Próféták és Királyok

terjed szét a maradék, és a Sion-hegyéről azok, akik megmenekülnek. A Seregek
Urának féltő szeretete műveli ezt.
Azért ezt mondta az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be ebbe a városba, és
nyilat sem lő rá; nem fordít feléje pajzsot, töltést sem emel ellene. Azon az úton tér
vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be, így szól az Úr. Pajzsa leszek
ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért, meg szolgámért, Dávidért" (2Kir
19:29-34).
Azon az éjszakán jött a szabadulás. "...eljött az Úr angyala, és levágott az
asszír táborban száznyolcvanezer embert" (2Kir 19:35). Megölt "minden vitéz
harcost, fejedelmet és vezért" az asszír táborban (2Krón 32:21).
A Jeruzsálem elfoglalására küldött sereg rettenetes megítélésének híre
csakhamar eljutott Szanhéribhez, aki még mindig az Egyiptomból Júdába vezető utat
őrizte. Az asszír király rémülten elrohant, és "megszégyenülve tért vissza országába"
(2Krón 32:21). Uralkodása nem tartott sokáig. A jövendölés szerint, amely hirtelen
halálát jelezte, saját családtagjai gyilkolták meg, és "fia, Észárhaddón lett a király"
(Ézsa 37:38).
A héberek Istene diadalmaskodott a büszke asszíron. Jahve megvédte
méltóságát a környező népek előtt. Jeruzsálemben, a nép szíve szent örömmel telt
meg. Buzgón esedeztek szabadulásért, és könnyek között vallották meg bűneiket.
Nagy ínségükben Isten szabadító hatalmában bíztak és Isten nem hagyta őket
cserben. A templom udvara most az ének, az ünnepélyes dicsőítés hangjától
visszhangzott.
"Ismerik Istent Júdában,
nagy az ő neve Izráelben.
Sálémba került a sátra,
lakóhelye a Sionra.
Ott törte össze a tüzes nyilakat,
a pajzsot, a kardot, a harci eszközöket.
Ragyogó vagy te,
hatalmasabb a hegyeknél,
ahol zsákmányt ejtenek.
Kifosztottak lettek az elbizakodottak,
álomba merültek,
elvesztették erejüket a harcosok.
Dorgálásodtól, Jákób Istene,
mozdulni sem tud a kocsi és a ló.
Félelmes vagy te,
ki állhat meg előtted,
amikor haragszol?
Ha ítéletet hirdetsz a mennyben,
félni fog a föld, és elcsendesül.
Mert ítéletet tart az Isten,

162
Ellen G. White Próféták és Királyok

szabadulást ad a földön
az alázatosaknak.
Még a haragvó emberek is
magasztalni fognak téged,
haragjuk maradékát is megfékezed.
Tegyetek fogadalmat
Isteneteknek, az Úrnak,
és teljesítsétek, ti,
akik körülötte vagytok!
Vigyetek ajándékot a Félelmetesnek,
aki megtöri a fejedelmek büszkeségét,
és félelmet kelt a föld királyaiban!" (Zsolt 76. fejezet).

Az asszír birodalom emelkedése és bukása nagy tanulsággal szolgál ma is a
föld népeinek. Az ihletett Ige a sikere csúcsán levő Asszíria dicsőségét pompás fához
hasonlítja, amely Isten kertjében kimagaslik a környező fák közül.
"Nézd, Asszíria olyan volt, mint egy libánoni cédrus: szép ágú, árnyas lombú
és magas növésű, a sűrű felhőkig ért a teteje... árnyékában lakott mindenféle nép.
Szép volt nagyságával, hosszan kinyúló ágaival... Nem volt hozzáfogható cédrus az
Isten kertjében, a ciprusoknak sem voltak hozzá hasonló ágai, és a platánoknak sem
voltak olyan hajtásai, mint neki: Isten kertjében egy fának sem volt hozzá hasonló
szépsége" (Ez 31:3-9).
Asszíria uralkodói azonban ahelyett, hogy a rendkívüli áldásokat az emberiség
javára használták volna, sok ország ostorává lettek. Kegyetlenek voltak, nem
gondoltak Istennel, és nem voltak tekintettel embertársaikra. Minden néppel
erőszakkal el akarták ismertetni Ninive isteneinek felsőbbségét. A magasságos Isten
fölé emelték bálványaikat. Isten elküldte hozzájuk Jónást intő üzenettel. Egy ideig
megalázták magukat a seregek Ura előtt, és bocsánatért könyörögtek. Nemsokára
azonban újra bálványokat imádtak, és világuralomra törtek.
Náhum próféta Ninive bűnözői ellen emelt vádjában így kiáltott:
"Jaj a vérontó városnak!
Csupa hazugsággal és rablással van tele,
nincs vége a zsákmányszerzésnek.
Hangzik az ostorcsattogás
és a kerékdübörgés,
lovak dobognak,
harcikocsik robognak,
lovak ágaskodnak,
kardok ragyognak,
dárdák villognak,
tömérdek a sebesült...
Én most rád támadok

- így szól a Seregek Ura - " (Náh 3:1-3, 5).

163
Ellen G. White Próféták és Királyok

A végtelen Isten most is tévedhetetlen pontossággal tartja számon a népek
dolgait. Ameddig kegyelmét kínálva bűnbánatra szólít, a számvetést nem zárja le, de
amikor az ember túllépi a menny által szabott határt, akkor Isten megmutatja
haragját. A számadás lezárul. Isten türelme véget ér. Nem véd már a kegyelem.
"Türelmes az Úr, de nagy a hatalma; nem hagy az Úr büntetés nélkül.
Förgetegben és forgószélben visz az útja, felhő a lépteinek pora. Megdorgálja a
tengert, és kiszárítja, a folyamokat mind kiapasztja... A hegyek megrendülnek előtte,
és a halmok remegnek. Tekintetétől megindul a föld, a földkerekség és minden
lakója. Ha megharagszik, ki állhat meg előtte, izzó haragjának ki állhat ellene?
Lángoló haragja árad, mint a tűz, még a sziklák is szétporladnak tőle" (Náh 1:3-6).
Ezért Ninivéből, "a vigadozó városból, amely biztonságban élt, és ezt gondolta
magában: Nincs több olyan, mint én!" - pusztaság lett; "dúlás, pusztulás,
felfordulás... az oroszlánok tanyája, az oroszlánkölykök barlangja, ahová járni szokott
az anyaoroszlán meg a kölyke, és senki sem merte fölriasztani" (Sof 2:15; Náh 2:11-
12).
Sofóniás előre látta a gőgös Asszíria megalázását, és így prófétált Ninivéről:
"Csordákban lepi majd el mindenféle állat. Pelikán és bagoly is tanyázik az
oszlopokon, hangosan rikoltoz az ablakokban. Omladék borítja a küszöböket, leválik a
cédrusburkolat" (Sof 2:14).
Nagy volt az asszír birodalom dicsősége; de nagy volt bukása is. Ezékiel
próféta folytatta a pompás cédrusfáról szóló példázatát, és félreérthetetlenül
megjövendölte, hogy Asszíria elpusztul gőgje és kegyetlensége miatt. Így hangzik
kinyilatkoztatása:
"Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: ...teteje fölnyúlt a sűrű felhők közé,
felfuvalkodott, mert magasra nőtt, a népek urának kezébe adtam: tegyen vele, amit
akar. Bűne miatt taszítottam el. Kivágták az idegenek, ledöntötték a legkegyetlenebb
népek. A hegyekre és a völgyekbe hullottak lombos ágai, hajtásai összetörve estek a
földre, a patakmedrekbe. Árnyékából pedig elvonult a föld összes népe, és ott
hagyta. Ledőlt törzsére rátelepedett minden égi madár, hajtásain ott tanyázott
minden mezei vad. Azért ne nőjön túl magasra egy fa sem a víz mellett... Így szól az
én Uram, az Úr: Amikor leszállt a holtak hazájába, gyászba borítottam miatta a
mélység vizeit... Zuhanásának hangjával megrendítettem a népeket" (Ez 31:10-16).
Asszíria gőgje és bukása legyen intő példa az idők végéig! Isten ezt kérdezi
ma a föld népeitől, akik dölyfösen és kevélyen felsorakoznak ellene: "Kihez
hasonlítasz dicsőségben és nagyságban Éden fái között? Le kell szállnod Éden fáival
együtt a föld mélyébe..." (Ez 31:18)
"Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.
De elsöprő áradattal vet véget ellenfeleinek" (Náh 1:7-8). Elpusztítja mindazokat,
akik a magasságos Isten fölé akarják emelni magukat.

164
Ellen G. White Próféták és Királyok

"...Letűnik Asszíria gőgös uralma, vége lesz Egyiptom hatalmának" (Zak
10:11). Ez nemcsak azokra a népekre vonatkozik, amelyek az ókorban sorakoztak fel
Isten ellen, hanem ma is érvényes azokra, akik elmulasztják végrehajtani Isten
szándékát. Az utolsó ítéletkor, amikor a föld igazságos Bírája "rostálja a népeket"
(Ézsa 30:28), és azok, akik megőrizték az igazságot, beléphetnek Isten városába, a
menny boltozata visszhangzik a megváltottak győzelmes énekétől. "Úgy fogtok
énekelni, mint az ünnepszentelés éjjelén - mondja a próféta -, szívetek pedig úgy
örül, mint a zarándok, aki fuvolaszó mellett megy az Úr hegyére, Izráel Kősziklájához.
Fölmorajlik az Úr fenséges szava... Megretten Asszíria az Úr szavától. Bottal veri meg.
Valahányszor lesújt a büntető vessző, amellyel veri az Úr, dob és citera szól, míg ő
harcra emelt kézzel küzd ellene" (Ézsa 30:29-32).

31. A pogányok reménysége

Ézsaiás mindvégig világosan bizonyságot tett szolgálatában arról, hogy mi
Isten szándéka a pogányokkal. Más próféták is említést tettek Isten tervéről, de nem
mindig fogták fel a mondottakat. Ézsaiás azt a megbízatást kapta, hogy tegye
nagyon világossá Júda előtt azt az igazságot, amely szerint Isten Izráele közé
számítanak majd sokan, akik test szerint nem Ábrahámtól származnak. Ez a tanítás
nem volt összhangban korának teológiájával, mégis bátran hirdette Istentől kapott
üzenetét, reményt ébresztve azok szívében, akik az Ábrahám magvának ígért lelki
áldások után sóvárogtak.
A pogányok apostola a római hívőkhöz írt levelében figyelmeztet Ézsaiás
tanításának erre a jellegzetességére. "Ézsaiás... nyíltan beszél és így szól - jelenti ki
Pál: Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem
tudakozódtak utánam" (Róm 10:20).
Sokszor úgy tűnt, hogy a zsidók nem tudják vagy nem akarják megérteni, mi
Isten szándéka a pogányokkal. Pedig Isten éppen ennek a szándéknak
véghezvitelére különítette el őket a többi néptől, és ezért tette őket önálló nemzetté
a föld népei között. Atyjukat, Ábrahámot, aki először kapta a szövetségi ígéretet,
azért hívta ki rokonai közül és küldte távoli vidékre, hogy fényt vigyen a
pogányoknak. Jóllehet az ígéretben az is benne volt, hogy utódainak száma annyi
lesz, mint a tenger homokja, de nem önző célból kellett Kánaán földjén nagy
nemzetet alapítania. "...naggyá teszem nevedet, és áldás leszel - nyilatkoztatta ki
Jahve. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer
áldást a föld minden nemzetsége" (1Móz 12:2-3).
Amikor Izsák születése előtt nem sokkal Isten megújította a szövetséget, újra
világossá tette célját az emberiséggel. "...általa nyer áldást a föld minden népe"
(1Móz 18:18) - bíztatta Isten Ábrahámot az ígéret gyermekével kapcsolatosan.
Később pedig a mennyei látogató újra kinyilatkoztatta: "és a te utódod által nyer
áldást a föld valamennyi népe..." (1Móz 22:18).

165
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ennek a szövetségnek mindnyájukat érintő feltételeit jól ismerték Ábrahám
gyermekei és leszármazottai. Isten azért szabadította meg a zsidó népet az egyiptomi
szolgaságból, hogy áldás legyen a nemzetek számára, és hogy Isten neve ismertté
váljon "az egész földön" (2Móz 9:16). Ha engedelmeskednek Isten kívánalmainak,
messze túlszárnyalják a többi népet bölcsességben és értelmi képességben. Ezt az
elsőbbséget azonban azért kell elérniük és megőrizniük, hogy általuk valósuljon meg
Isten szándéka "a föld valamennyi népé"-vel kapcsolatban.
Izráel egyiptomi rabszolgaságából való szabadulását és az ígéret földje
elfoglalását kísérő csodálatos intézkedések sok pogányt arra késztettek, hogy Izráel
Istenét a legfőbb Úrnak ismerjék el. "Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én
vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait"
(2Móz 7:5). Még a gőgös fáraó is kénytelen volt elismerni Jahve hatalmát.
"Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek és
tiszteljétek az Urat... Kérjetek áldást rám is!" (2Móz 12:31-32).
Izráel előrenyomuló serege azt tapasztalta, hogy azoknak a csodálatos
dolgoknak a híre, amelyeket Isten a héberekkel cselekedett, megelőzte őket. A
pogányok közül felismerték egyesek, hogy Ő az egyedüli igaz Isten. A pogány
asszony így tett bizonyságot a gonosz Jerikóban: "Bizony, a ti Istenetek, az Úr az
Isten fönn a mennyben és lenn a földön" (Józs 2:11). Amit Jahvéról így megtudott,
szabadulását jelentette. "Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb...
" (Zsid 11:31). Nem ő az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát
azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország
belsejében nagyszámú nép hagyott fel pogányságával; egyesültek Izráellel, osztozva
a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták.
Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget.
Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös
családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött,
hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy
mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes,
hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló
magtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének
szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem
szabad.
Az Ígéret földje elfoglalását követő években Izráel majdnem teljesen szem elől
tévesztette Jahvénak a pogányok számára is üdvösséget hozó, áldott szándékát.
Ezért tervét újra ki kellett nyilatkoztatnia. "A föld határáig mindenkinek eszébe jut az
Úr - énekelte Istentől ihletve a zsoltáríró -, és megtérnek hozzá, leborul előtte
mindenféle nép." "Egyiptomból követek jönnek, az etiópok Istenhez emelik kezüket."
"Félik majd, Uram, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet... Meg kell ezt
írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat az újjáteremtett nép. Mert letekintett

166
Ellen G. White Próféták és Királyok

az Úr a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok
sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket. Hirdessék az Úr nevét a Sionon, és
dicséretét Jeruzsálemben, amikor összegyűlnek a népek és országok, hogy az Urat
tiszteljék" (Zsolt 22:28; 68:32; 102:16, 19-23).
Ha Izráel hű marad megbízatásához, a föld minden népe részesül azokban az
áldásokban, amelyeket ő kapott. De azok szíve, akikre Isten a megmentő igazság
ismeretét bízta, érzéketlen volt a körülöttük levők szükségleteivel szemben. Mivel
Isten szándékát szem elől tévesztették, úgy kezelték a pogányokat, mint akiket Isten
kizárt kegyelméből. Az igazság világosságát elrejtették, és így sötétség uralkodott. A
tudatlanság fátyola borult a népekre. Nem sokat tudtak Isten szeretetéről. Burjánzott
a tévelygés és a babona.
Ez a kép fogadta Ézsaiást, amikor Isten elhívta a prófétai szolgálatra. Mégsem
csüggedt el, mert fülében csengett az Isten trónját körülvevő angyalok diadalmas
kórusa: "...dicsősége betölti az egész földet!" (Ézsa 6:3) Hitét erősítették Isten
egyházának nagyszerű győzelmeiről kapott látomásai, amikor "...tele lesz a föld az Úr
ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja" (Ézsa 11:9). Végül Isten "...leveszi a
leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet"
(Ézsa 25:7), és kitölti Lelkét minden testre. Akik éhezik és szomjúhozzák az
igazságot, azok Isten Izráele közé számítanak. "Növekednek, mint fű a víz mellett,
mint csatornák mentén a fűzfák. Egyik ezt mondja majd: Én az Úré vagyok! A másik
Jákób nevére hivatkozik. A harmadik a kezébe írja: Az Úré vagyok, és dicsekedve
említi Izráel nevét" (Ézsa 44:4-5).
Isten kinyilatkoztatta a prófétának áldott célját, amelyért szétszórja Júdát a
föld népei között. Így szólt: "Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon,
hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok!" (Ézsa 52:6) És nemcsak nekik kellett
megtanulniuk az engedelmesség és bizalom leckéjét. Száműzetésük helyén másokkal
is meg kellett ismertetniük az élő Istent. Az idegenek fiai közül sokan megtanulták
szeretni mint Teremtőjüket és Megváltójukat. Ünnepelni kezdték szent szombatját,
teremtői hatalmának emlékművét; és "kinyújtotta szent karját az Úr minden nép
szeme láttára", hogy megszabadítsa népét a fogságból, "az egész föld határán" (Ézsa
52:10). A pogányságból megtértek közül sokan csatlakoztak Izráelhez, és velük
tartottak, amikor visszamentek Júdeába. Nem mondhatta egyikük sem: "Bizonyára
elkülönít engem népétől az Úr" (Ézsa 56:3). Az Úr azt mondta prófétája által
azoknak, akik meghódolnak előtte és megtartják törvényét, hogy ezentúl földi
egyházához, a lelki Izráelhez tartoznak.
"Az idegeneket, akik csatlakoznak az Úrhoz, és őt szolgálják, akik szeretik az
Úr nevét, és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a
szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez, elviszem szent hegyemre, és örömet
szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és
véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon. Mert az én házam neve imádság háza

167
Ellen G. White Próféták és Királyok

lesz minden nép számára. Így szól az én Uram, az Úr, aki összegyűjti a szétszóródott
Izráelt: Még gyűjtök azokhoz, akiket összegyűjtöttem!" (Ézsa 56:6-8).
Isten megengedte a prófétának, hogy az elkövetkező századokon túl ellásson
a megígért Messiás adventjének idejéig. Először is látta, hogy "nem marad sötétség
ott, ahol elnyomás van" (Ézsa 8:23). Sok embert, akik az igazság világosságára
vágyakoztak, hamis tanítók a filozófia és a spritizmus szédítő útvesztőibe vittek.
Mások a kegyesség formaságaiban bíztak, de az nem szentelte meg életüket. A jövő
kétségbeejtőnek tűnt. Azonban csakhamar változott a kép, és a próféta szeme elé
csodálatos látomás tárult. Látta, amint felkel az "igazság napja", és "sugarai" alatt
(Mal 3:20) gyógyulás van. A csodálattól önfeledten kiáltott fel: "De nem marad
sötétség ott, ahol elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de
végül megdicsőíti a tenger felé vivő utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét.
A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén
lakókra világosság ragyog" (Ézsa 8:23-9:1).
A világ dicső Világossága üdvösséget hoz minden népnek, törzsnek, nyelvnek
és nemzetnek. A próféta az előtte álló feladatról hallotta az örökkévaló Atya
kinyilatkoztatását: "Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a
megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává
teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. ...A kegyelem idején
meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítlek. Megőrizlek és megajándékozom
általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az
elpusztult örökséget. Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! - a sötétségben levőknek:
Jöjjetek a napvilágra!... Ezek itt messze földről jönnek, azok észak és nyugat felől,
amazok meg Színím földjéről!" (Ézsa 49:6, 8-9, 12)
Amikor a próféta még messzebbre nézett a korszakokon át, látta ezeknek a
dicsőséges ígéreteknek szó szerinti teljesedését. Látta az üdvösség örömhírének
hordozóit, amint elmennek a föld végső határáig, minden nemzetséghez és néphez.
Hallotta, hogy az Úr így szólt az evangéliumi egyházhoz: "Folyamként árasztom rá a
békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát" (Ézsa 66:12); és hallotta
a megbízatást: "Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes
szélességükben! Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is,
balra is terjeszkedni fogsz, utódaid a népek örökébe lépnek és elpusztított városokat
telepítenek be" (Ézsa 54:2-3).
Jahve kinyilatkoztatta a prófétának, hogy bizonyságtevőket küld "a népekhez,
Tarsisba, Púlba és Lúdba... Tubalhoz és Jávánhoz, a messze szigetekre" (Ézsa
66:19).
"Mily szép, ha feltűnik a hegyeken
az örömhírt hozó lába!
Békességet hirdet, örömhírt hoz,
szabadulást hirdet.

168
Ellen G. White Próféták és Királyok

Azt mondja Sionnak:
Istened uralkodik!" (Ézsa 52:7)

A próféta hallotta az Úr hívó hangját. Kijelölt munkája végzésére szólította
egyházát, hogy utat készítsen örök országa jövetelére. Az üzenet félreérthetetlen
volt:
"Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod,
rád ragyogott az Úr dicsősége.
Bár még sötétség borítja a földet,
sűrű homály a nemzeteket,
de fölötted ott ragyog az Úr,
dicsősége meglátszik rajtad.
Világosságodhoz népek jönnek,
és királyok a rád ragyogó fényhez.
Emeld föl tekintetedet, és nézz körül!
Mindnyájan összegyűltek,
és hozzád jönnek,
fiaid messziről jönnek,
leányaidat ölben hozzák."
"Idegenek építik várfalaidat,
és királyaik szolgálatodra állnak.
Bár haragomban megvertelek,
de most kegyelmesen irgalmazok neked.
Kapuid legyenek nyitva állandóan,
ne legyenek zárva se éjjel, se nappal,
hogy elhozhassák a népek gazdagságát
királyaik vezetésével."
"Rám figyeljetek a föld legvégéről is,
és megszabadultok,
mert én vagyok az Isten, nincs más!"
(Ézsa 60:1-4, 10-11; 45:22)

A sűrű sötétség idején támadt nagy lelki ébredésről szóló prófécia most
teljesedik a misszióállomások kiterjedése által, amelyek elérik a föld lelkileg sötét
vidékeit. A pogány országokban tevékenykedő misszionárius csoportokat a próféta
zászlókhoz hasonlítja, amelyeket azért állítottak fel, hogy mutassák az utat az igazság
világosságát keresőknek.
"Azon a napon - mondja Ézsaiás - Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek,
mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz. Azon a
napon másodszor is kinyújtja kezét az Úr, hogy megvegye népe maradékát... Jelt ad
a nemzeteknek, és összegyűjti Izráel szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt
leányait a föld négy széléről" (Ézsa 11:10-12).
A szabadulás napja közel van. "Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és
ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi" (2Krón 16:9). Minden nép

169
Ellen G. White Próféták és Királyok

között lát olyan férfiakat és nőket, akik világosságért és ismeretért imádkoznak.
Lelkük éhes. Régóta hamuban gyönyörködnek. Lásd: Ézsa 44:20! Az igazság
ellensége félrevezette őket, és most vakként tapogatódznak. De őszinték, és
szeretnének megismerni valami jobbat. Jóllehet a pogányság sötétségében él, és
nem ismeri Isten írott törvényét, sem pedig Fiát, Jézust, mégis sokféleképpen
tanúsítja, hogy Isten hatalma formálja értelmét és jellemét.
Néha azok, akiknek nem volt istenismeretük azonkívül, amit az isteni kegyelem
munkálkodásával nyertek, kedvesek voltak szolgáihoz, s védték őket saját életük
kockáztatásával is. A Szentlélek Krisztus kegyelmét árasztja az igazság sok nemes
szívű keresője szívébe. Természetüket és korábbi neveltetésüket megcáfoló
rokonszenvet kelt bennük. "Az... igazi világosság, amely megvilágosít minden
embert: ő jött el a világba" (Jn 1:9), és bevilágít lelkükbe. Ez a Világosság, ha az
ember figyel rá, elvezet Isten országába. Mikeás próféta ezt mondta: "...ha
sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. ...Kivisz a világosságra, és
gyönyörködöm igazságában" (Mik 7:8-9).
A menny megváltási terve oly széles, hogy átfogja az egész világot. Isten
szeretné az élet leheletét lehelni a porba sújtott emberiségbe. Nem engedi, hogy
bárki is csalódjon, aki őszintén sóvárog valami szebb és nemesebb után, mint amit a
világ tud kínálni. Isten állandóan küldi angyalait azokhoz, akik - miközben a
legcsüggesztőbb körülmények között élnek - hittel imádkoznak azért, hogy náluk
erősebb hatalom vegye birtokba őket, szabadulást, békességet hozón. Isten
különböző utakon nyilatkoztatja ki önmagát, és olyan helyzetet teremt, amely
bizalmat ébreszt bennük Krisztus iránt, aki önmagát adta váltságul mindenkiért,
"hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg
parancsolatait" (Zsolt 78:7).
"El lehet-e venni a zsákmányt a hőstől, megmenekülhetnek-e a foglyok az
erőszakostól? Igen! - ezt mondja az Úr. A hőstől is el lehet venni a foglyokat, és az
erőszakostól is megmenekülhet a zsákmánya" (Ézsa 49:24-25). "Meghátrálnak és
csúful megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondják ezt: Ti
vagytok az isteneink!" (Ézsa 42:17).
"Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a
reménysége" (Zsolt 146:5). "Térjetek vissza a fellegvárba, reménykedő foglyok!"
(Zak 9:12).A pogány földeken mindazoknak, akik szívük mélyén becsületesek, akik
"becsületesek" a menny előtt, "világosság ragyog a sötétben" (Zsolt 112:4). Így szól
Isten: "Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen
ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat
simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el" (Ézsa 42:16).

170
Ellen G. White Próféták és Királyok

Egy nép megbüntetése
"...Megfenyítelek igazságosan,
mert nem hagyhatlak büntetés nélkül"
(Jer 30:11).

32. Manasse és Jósiás

Júda országa, amely Ezékiás egész idejében virágzó volt, Manassé gonosz
uralkodásának hosszú évei alatt újra mélyre süllyedt. A pogányság újjáéledt, és sok
embert bálványimádásba vitt. "Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit,
és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket kipusztított az
Úr Izráel fiai elől" (2Krón 33:9). Az előbbi nemzedékek dicsőséges világossága után a
babona és tévelygés sötétsége következett. Súlyos bűnök támadtak, a zsarnokság,
sanyargatás, minden jónak gyűlölete burjánzott. Elveszett a jogosság, győzött az
erőszak.
De ezekben a veszedelmes időkben is voltak Istennek és az igazságnak
bizonyságtevői. Ezékiás uralkodása idején a Júdát ért nehéz próbák sok embert
szilárd jelleművé alakítottak. Ez a jellem most védőbástyaként állt az elharapódzó
gonoszság ellen. Az igazság és jogosság melletti bizonyságtevésük felkeltette
Manassé és hatalmon levő társai haragját, akik a mindent rosszalló hang
elnémításával akarták állandósítani gaztetteiket. "Manassé nagyon sok ártatlan vért is
ontott, amivel megtöltötte Jeruzsálemet egyik végétől a másikig..." (2Kir 21:16).
Ézsaiás az elsők között vesztette el életét. Több mint fél évszázadig állt Júda
előtt Jahve követeként. "Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját
állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették,
szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak,
nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ;
bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban" (Zsid
11:36-38).
Isten különleges dorgáló és ítéletet hirdető üzenettel bízott meg egyeseket
azok közül, akik Manassé uralkodása alatt üldözést szenvedtek. A próféták
kijelentették, hogy Júda királya "...ilyen utálatos dolgokat követett el, gonoszabbakat
mindazoknál, amiket előtte elkövettek". Gonoszsága miatt országa válsághoz
közeledett. A lakosságot nemsokára fogságba vitték Babilonba, hogy ott
"...ellenségének a prédája és martaléka" legyen (2Kir 21:11, 14). Az Úr azonban nem
hagyja magukra azokat, akik az idegen országban Uruknak vallják meg Őt. Lehet,
hogy súlyos szenvedés vár rájuk, de Isten megszabadítja őket az általa megszabott
időben és módon. Akik bizalmukat teljesen belé vetik, biztos menedéket találnak.
A próféták továbbra is hűségesen intettek és buzdítottak. Bátran szóltak
Manasséhoz és népéhez. A bűnbe süllyedt Júda azonban gúnyolódott tanításukon.

171
Ellen G. White Próféták és Királyok

Nem akarták azokat megfogadni. Az Úr megengedte, hogy asszír katonák csapata
fogságba ejtse királyukat, ezzel jelezte, mi történik a néppel, ha továbbra sem akar
megtérni. "...bilincsbe verték, és elvitték Babilonba", ideiglenes fővárosukba. Ez a
megpróbáltatás észre térítette a királyt. "Nyomorúságában azonban kérlelte Istenét,
az Urat, és igen megalázta magát ősei Istene előtt. És miután imádkozott hozzá,
megkönyörült rajta, meghallgatta könyörgését, és visszavitte országába,
Jeruzsálembe. Így tudta meg Manassé, hogy az Úr az Isten" (2Krón 33:11-13).
Bűnbánata azonban, bármilyen őszinte is volt, túl későn történt ahhoz, hogy
megmentse az országot az éveken át folytatott bálványimádó szokások romboló
hatásától. Sokan megbotlottak és végleg elestek.
Saját fia is azok között volt, akiknek életét jóvátehetetlenül megrontotta
Manassé végzetes hitehagyása. Amon király 22 éves korában lépett a trónra. Róla
olvassuk: "Mindenben azon az úton járt, amelyen járt az apja: tisztelte azokat a
bálványokat, amelyeket apja tisztelt, és azokat imádta" (2Kir 21:21). "Nem alázta
meg magát az Úr előtt, ahogyan apja, Manassé megalázta magát, sőt egyre több
vétket követett el ez az Ámón." A gonosz király nem sokáig uralkodhatott. Vakmerő
istentelensége közepette két évvel trónralépése után saját szolgái megölték a
palotában; és "...fiát, Jósiást tette királlyá az ország népe" (2Krón 33:23, 25).
Jósiás 31 évig uralkodott. Trónra lépésekor a hitük tisztaságát megőrzők
reménykedni kezdtek abban, hogy megállítja az országot a romlás lejtőjén; mert az
új király félte Istent, jóllehet csak nyolc éves volt. Kezdettől fogva "azt tette, amit
helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el
arról sem jobbra, sem balra" (2Kir 22:2). Gonosz királytól származott; kísértések
vették körül, amelyek atyja nyomdokára csábították, s nem sok tanácsosa biztatta a
helyes út követésére. Jósiás mégis hű volt Izráel Istenéhez. A letűnt nemzedékek
botlásainak intő példáját látva, a bűn mélysége helyett, ahova atyja és nagyatyja
süllyedtek, a jót választotta, "...nem tért el arról sem jobbra, sem balra".
Felelősségteljes hivatásának tudatában elhatározta, hogy az Izráel uralkodóinak adott
eligazítás szerint jár el. Mivel engedelmes volt, Isten tisztességre való edényként
tudta felhasználni.
Amikor Jósiás uralkodni kezdett, de már hosszú évekkel előtte is, Júda
hűségesei azt kérdezték, vajon valóra válnak-e egykor az ősi Izráelnek tett mennyei
ígéretek? Emberi szemszögből nézve szinte lehetetlennek látszott, hogy Isten véghez
tudja vinni szándékát a választott néppel. A korábbi századok hitehagyása csak
fokozódott az évek múlásával. A törzsek közül tíz szétszóródott a pogányok közé.
Csak Júda és Benjámin törzse maradt meg, és most úgy tűnt, hogy ők is az erkölcsi
és nemzeti romlás határán vannak. A próféták kezdték megjövendölni annak a
gyönyörű városnak pusztulását, ahol a Salamon által épített templom állt, és ahova
nemzeti nagyságuk minden földi reménysége összpontosult. Megváltoztatja Isten
általuk ismert szándékát, azt, hogy megszabadítja a benne bízókat? Tudva az igazak

172
Ellen G. White Próféták és Királyok

régóta tartó üldözéséről és a gonoszok látszólagos sikeréről, az Istenhez hűek
remélhetnek-e jobb napokat?
Ezeknek az aggódó kérdéseknek adott hangot Habakuk próféta. Látva kora
hűségeseinek helyzetét, ebben a kérdésben fejezte ki szívének terhét: "Meddig kell
még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de
nem segítesz! Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot? Erőszak
és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és viszály támad. Azért nem érvényesül a
törvény, nem hoznak soha igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat: ezért
hoznak igazságtalan ítéletet" (Hab 1:2-4).
Isten válaszolt hűséges gyermekei kiáltására. A prófétával - akit szószólóul
választott - elmondatta, hogy megbünteti a népet, amely tőle elfordulva pogány
isteneknek szolgál. A jövő után érdeklődők közül még életben lesznek egyesek,
amikor csoda útján fogja alakítani a föld uralkodó népeinek ügyeit, és a babiloniakat
juttatja hatalomra. Ezek a "...rettenetes, félelmetes" (Hab 1:7) káldeusok Istentől
rendelt korbácsként hirtelen lecsapnak Júda földjére. Júda fejedelmeit és a nép
színe-javát fogolyként viszik Babilonba. Júda városait, falvait és megművelt
szántóföldjeit elpusztítják. Semmit sem kímélnek.
Habakuk bízott abban, hogy Isten szándéka népével ebben a rettenetes
büntetésben is valahogyan teljesülni fog. Alázatosan hajol meg Jahve
kinyilatkoztatott akarata előtt. "Uram, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem" -
kiáltott fel! Hitével túllátott a közvetlen jövő ijesztő kilátásain. Megragadva a drága
ígéreteket, amelyek Istennek benne bízó gyermekei iránti szeretetéről tanúskodtak,
hozzátette: "Nem fogunk meghalni!" (Hab 1:12). Hitének megvallásával letette ügyét
és minden hívő zsidó ügyét a könyörületes Isten kezébe.
Habakuk nemcsak ezt az egy tapasztalatot szerezte szilárd hitének gyakorlása
közben. Egy alkalommal a jövőről elgondolkozva ezt mondta: "Őrhelyemre állok,
odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra."
Az Úr irgalmasan válaszolt: "Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el
lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan
célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan
bekövetkezik, nem marad el. Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz
ember a hite által él" (Hab 2:1-4).
Az a hit, amely erőt adott Habakuknak, valamint minden szentnek és igaznak
is a súlyos próba idején, ma is élteti Isten népét. A legsötétebb órákban, a
legijesztőbb körülmények között is bízhat a keresztény hívő a minden fény és
hatalom Forrásában. Nap mint nap megújulhat reménye és bátorsága Istenbe vetett
hite által. "...az igaz ember a hite által él." Isten szolgálatában nem kell sem
csüggedni, sem bizonytalankodni, sem félni! Az Úr nemcsak valóra váltja a benne
bízók legdrágább reményeit, hanem annál többet tesz. Megadja azt a bölcsességet,
amelyre különböző helyzetekben szükség van.

173
Ellen G. White Próféták és Királyok

Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan
gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította: "Elég neked az én
kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Isten megpróbált szolgája
hálával és bizalommal mondta erre: "Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel
dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik
erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és
szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12:9-
10).
Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét, - a hitet, amely megragadja
Isten ígéreteit és várja, hogy szabadulást hozzon akkor és ahogyan jónak látja. A
biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és Megváltó Jézus Krisztusunk
dicsőséges adventje lesz, amikor eljön mint királyok Királya és uraknak Ura. A
várakozási idő talán hosszúnak tűnik, és az embert lesújtják a csüggesztő
körülmények. Sokan, akikben bíztunk, talán elhullanak az úton. De mondjuk
bizakodóan a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát:
"Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!"
(Hab 2:20) Tartsuk mindig emlékezetünkben ezt a vigasztaló kinyilatkoztatást: "Mert
ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal
meg: ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. ...az
igaz ember a hite által él" (Hab 2:3-4).
"Uram, hallottam, amit hirdettél,
félelem fog el attól, amit teszel, Uram.
A közeli években valósítsd meg,
a közeli években tedd ismertté!
De haragodban is
gondolj az irgalomra!
Témán felől jön az Isten,
Párán hegyéről a Szent.
Fensége beborítja az eget,
dicsőségével megtelik a föld.
Ragyogása maga a világosság,
fénysugarak villognak mellette:
abban rejtőzik az ereje."
"Előtte dögvész jár,
lába nyomán láz támad.
Megáll, és megrendíti a földet,
szétnéz, és megriasztja a népeket.
Az ősi hegyek szétporlanak,
lesüllyednek az ősrégi halmok;
ősrégi ösvényeken jár."
"Kivonulsz néped szabadítására,
fölkented szabadítására."
"Mert a fügefák nem fognak virágozni,
a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs.

174
Ellen G. White Próféták és Királyok

Hiányozni fog az olajfák termése,
a kertek sem teremnek ennivalót.
Kivész a juh az akolból,
és nem lesz marha az istállókban.
De én vigadozni fogok az Úr előtt,
örvendezek szabadító Istenem előtt.
Az Úr, az én Uram ad nekem erőt..."
(Hab 3:2-6, 13, 17-19).

Nem Habakuk volt az egyetlen, akivel Isten kinyilatkoztatást küldött a boldog
reménységről és a jövő diadaláról éppúgy, mint korának megítéléséről. Jósiás
uralkodása alatt az Úr világosan megjelentette Sofóniásnak a tartós hitehagyás
következményeit, és felhívta az igaz egyház figyelmét a dicsőséges jövőre.
Jövendölései, amelyek a Júdát fenyegető ítéletet hirdették meg, vonatkoznak a
Krisztus második adventje idején élő, megtérni nem akaró világra is.
"Közel van az Úr nagy napja,
Közel van, igen hamar eljön.
Keserves hang hallatszik
az Úrnak napján,
kiáltozik akkor még a hős is!
Harag napja lesz az a nap,
nyomorúság és ínség napja,
pusztítás és pusztulás napja,
sötétség és ború napja,
felhő és homály napja,
kürtszó és riadó napja
az erős városok ellen
és a büszke bástyák ellen!" (Sof 1:14-16)

"Rémületbe ejtem az embereket, botorkálnak, mint a vakok, mert vétkeztek az
Úr ellen. Kiömlik a vérük, mintha por lenne... Sem ezüstjük, sem aranyuk nem
mentheti meg őket az Úr haragjának napján, amikor felindulásának tüzében
elpusztítja az egész földet. Bizony, hamarosan végezni fog a föld összes lakójával!"
(Sof 1:17-18).
"Szedd össze magad, szállj magadba
te szemérmetlen nép,
mielőtt bekövetkezik az ítélet,
mielőtt rátok tör
az Úr izzó haragja,
mielőtt rátok tör
az Úr haragjának napja!...
Keressétek az Urat mind,
akik alázatosan éltek a földön,
és teljesítitek a törvényt!
Törekedjetek az igazságra,

175
Ellen G. White Próféták és Királyok

törekedjetek az alázatra,
talán oltalmat találtok
az Úr haragjának napján!" (Sof 2:1-3)

"Elbánok majd elnyomóiddal abban az időben. A sántákat megsegítem, és a
szétszóródottakat összegyűjtöm, dicsővé és hírnevessé teszem őket az egész földön,
ahol gyalázták őket. Abban az időben, amikor összegyűjtelek, haza is hozlak
benneteket. Bizony, hírnevessé és dicsővé teszlek benneteket a föld minden népe
között. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! - mondja az Úr" (Sof 3:19-
20).
"...Kiálts örömödben, Izráel!
Örvendezz, vigadj teljes szívből,
Jeruzsálem leánya!
Elveszi rólad az Úr az ítéletet,
eltávolítja ellenségedet.
Veled van az Úr, Izráel Királya:
nem kell többé veszedelemtől félned.
Azon a napon
így biztatják Jeruzsálemet:
Ne félj, Sion, ne csüggedj el!
Veled van Istened, az Úr,
ő erős, és megsegít.
Boldogan örül neked,
megújít szeretetével,
ujjongva örül neked"
(Sof 3:14-17).

33. A törvénykönyv

A babiloni fogságról szóló próféciák csendes, de erőteljes befolyásának nagy
szerepe volt a Jósiás uralkodása tizennyolcadik évében végbement reformáció
kibontakoztatásában. Ez a reformációs mozgalom, amely egy időre elhárította a
fenyegető ítéletet, teljesen váratlanul született meg a hosszú évek óta furcsamód
elkallódott szentírási rész megtalálása és tanulmányozása nyomán.
Közel egy évszázaddal korábban Ezékiás az általa első ízben megtartott
páskabárány ünnepségen elrendelte, hogy a tanító papok naponként nyilvánosan
olvassanak a népnek a törvény könyvéből. A Mózes által leírt rendelkezések
megtartása - különösen azoké, amelyeket az ötödik könyv "szövetség" része
tartalmaz - Ezékiás uralkodását virágzóvá tette. Manassé azonban vakmerően
félredobta e törvényeket. Uralkodása alatt a Törvénykönyv templomi példánya
gondatlanságból elveszett. A nép hosszú évekig nélkülözte tanításait.
A régen elveszett kéziratot Hilkiás, a főpap, megtalálta a templomban, amikor
a ház teljes felújítását végezték, hogy Jósiás király szándéka szerint a szent
építményt megóvják a pusztulástól. A főpap az örökbecsű kézirattekercset átadta

176
Ellen G. White Próféták és Királyok

Sáfánnak, az írástudónak. Sáfán elolvasta, azután elvitte a királynak, és elmondta
megtalálása történetét.
Jósiás mélyen megrendült, amikor első ízben hallotta az ősi iratban foglalt
intéseket és figyelmeztetéseket. Eddig nem volt igazán tudatában, hogy Isten ilyen
világosan tárta Izráel elé "az életet és a halált, az áldást és az átkot" (5Móz 30:19);
és milyen sokszor kérlelte őket: válasszák az élet útját, hogy a földön dicséretessé,
minden nemzet áldásává lehessenek. "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne
rettegjetek tőlük - buzdította Isten Mózes által Izráelt -, mert maga az Úr, a te
Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled" (5Móz 31:6).
Isten a könyvben sokszorosan ígéri, hogy kész mindent megtenni azok
megmentésére, akik bizalmukat teljesen belé vetik. Amiként munkálta az egyiptomi
szolgaságból való megszabadításukat, oly hatalmasan munkálja majd letelepedésüket
az ígéret földjén, s a föld népeinek fejévé teszi őket.
Az engedelmesség jutalmaként kínált bátorításokat az engedetlenek
büntetését meghirdető próféciák kísérték. Amikor a király meghallotta az ihletett
szavakat, ráeszmélt arra, hogy az elé táruló kép hasonlít a birodalmában ténylegesen
uralkodó állapotokra. Az Istentől való elfordulás prófétikus ábrázolásában döbbenten
ismerte fel a gyorsan közelgő súlyos csapások bejelentését, amelyek elől nincs
menekülés. A beszéd világos, félreérthetetlen volt. A könyv végén, ahol Mózes
összegezte Isten eljárását Izráellel és részletezte a jövő eseményeit, mindezek
kétszeresen nyilvánvalóvá lettek. Mózes egész Izráel hallatára nyilatkoztatta ki:
"Figyeljetek, ti egek, hadd szóljak,
a föld is hallja meg számnak mondásait!
Esőként szitáljon tanításom,
harmatként hulljon mondásom,
mint permet a zsenge fűre,
záporeső a pázsitra.
Bizony, az Úr nevét hirdetem,
magasztaljátok Istenünket!
Kőszikla ő, cselekvése tökéletes,
minden útja igazságos.
Hű az Isten, nem hitszegő,
igaz és egyenes ő!" (5Móz 32:1-4).
"Emlékezz az ősidőkre,
gondolj az elmúlt nemzedékek éveire!
Kérdezd atyádat, elbeszéli,
véneidet, majd elmondják.
A Felséges részt adott a népeknek,
és szétosztotta az emberfiakat,
megszabta a népek határait,
Izráel fiainak száma szerint.
Mert az Úr része az ő népe,
Jákób a kimért öröksége.

177
Ellen G. White Próféták és Királyok

Puszta földön talált reá,
kietlen, vad sivatagban.
Körülvette, gondja volt rá,
óvta, mint a szeme fényét" (5Móz 32:7-10).
De Izráel "...elvetette Istent, alkotóját,
elhagyta szabadító kőszikláját.
Idegen istenekkel ingerelték,
utálatosságokkal bosszantották.
Szellemeknek áldoztak, nem Istennek,
isteneknek, akiket nem ismertek,
újaknak, kik nemrég jöttek,
akiket az atyák még nem féltek.
Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted;
elfeledted Istent, aki világra hozott!
Látta az Úr, és megutálta
bosszúságában fiait s leányait,
és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük,
meglátom, mi lesz a végük!
Állhatatlan nemzedék ez,
fiak, kikben hűség nincsen.
Semmit érő istenekkel ingereltek,
hiábavalóságokkal bosszantottak.
Semmit érő néppel ingerlem én is,
bolond nemzettel bosszantom őket."
"Veszedelmeket halmozok rájuk,
nyilaim mind rájuk szórom,
éhség gyötri, láz emészti őket
és a keserű halál..."
"Milyen tanácstalan ez a nemzet,
és milyen értelmetlen!
Ha bölcsek lennének, felfognák,
s megértenék, mi lesz a végük.
Hogyan kergethet ezret egy,
és hogy űzhet kettő tízezret?
Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta,
az Úr kiszolgáltatta őket.
Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal,
ezt ellenségeink is megítélhetik."
"De el van ez téve nálam,
lepecsételve kincstáramban.
Enyém a bosszú és a megtorlás,
amikor megtántorodik lábuk,
mert közel van vesztük napja,
és siet, ami rájuk vár"
(5Móz 32:15-21, 23-24, 28-31, 34-35).

Ezek és hasonló igeszakaszok tanúsították Jósiásnak, hogy Isten szereti népét,
és gyűlöli a bűnt. A király remegett a jövőtől, amikor olvasta annak az ítéletnek

178
Ellen G. White Próféták és Királyok

megjövendölését, amely gyorsan lesújt a makacsul engedetlenkedőkre. Nagy volt
Júda romlottsága. Vajon hogyan végződik tartós hitehagyása?
A király már korábban sem nézte közömbösen az elharapódzó bálványimádást.
"Uralkodása nyolcadik évében, még ifjúkorában" teljesen Isten szolgálatára szentelte
magát. Négy évvel később, húsz esztendős korában buzgó szívvel elhatározta, hogy
eltávolítja alattvalóitól a kísértést. Megtisztítja "Júdát és Jeruzsálemet az
áldozóhalmoktól, a bálványoszlopoktól, a faragott és öntött bálvány-szobroktól.
Lerombolták az ő jelenlétében a Baalok oltárait... a bálványoszlopokat, a faragott és
öntött bálványszobrokat összetörette, porrá zúzatta, és szétszóratta azoknak a sírján,
akik áldoztak nekik. Az oltárokon elégette papjaik csontjait. Így tisztította meg Júdát
és Jeruzsálemet" (2Krón 34:3-5).
A fiatal uralkodó nem elégedett meg azzal, hogy Júdában elvégezte ezt a
munkát, kiterjesztette munkaterületét Palesztinának azokra a részeire is, ahol
korábban a tíz törzs lakott. Ott már csak egy erőtlen maradék volt. Így cselekedék -
hangzik a jelentés - "Manassé, Efraim és Simeon városaiban is, egészen Naftáliig."
Csak akkor tért vissza Jeruzsálembe, amikor már széltében-hosszában bejárta a
rombadőlt otthonok borította vidéket, "az oltárokat és a bálványoszlopokat,
összetörette a bálványszobrokat, porrá zúzatta... Izrael egész országában. Azután
visszatért Jeruzsálembe" (2Krón 34:6-7).
Jósiás királyi hatalmát kora ifjúságától kezdve Isten szent törvénye elveinek
megdicsőítésére igyekezett felhasználni. Most, amikor Sáfán, az íródeák olvasott neki
a Törvénykönyvből, az ismeret kincsestárát fedezte fel benne; erőteljes szövetségest
abban a reformációs munkában, amelynek az országában való megvalósítására
mélységesen vágyott. Elhatározta: tanácsai szerint jár el, és minden tőle telhetőt
megtesz, hogy népével megismertesse tanításait, és - ha lehet - a menny törvénye
iránt tiszteletet és szeretetet ébresszen bennük.
De vajon megvalósítható-e a szükséges reform? Izráel már majdnem elérte
Isten türelmének határán, és Isten büntetése már-már lesújtott azokra, akik
szégyent hoztak nevére. Az Úr haragja fellobbant a nép ellen. Jósiás a fájdalomtól és
rémülettől porba sújtva megszaggatta ruháit. Gyötrődő lélekkel hajolt meg Isten
előtt, és könyörgött, hogy bocsássa meg a megátalkodott nép bűneit.
Ebben az időben Hulda prófétaasszony Jeruzsálemben - a templom közelében
- élt. Az aggasztó sejtelmekkel vívódó király gondolatai hozzá szálltak, és elhatározta,
megkérdezi az Urat e szolgája által: ő, a király, megmentheti-e az összeomlás
határán álló, tévelygő Júdát?
A helyzet komolysága és a prófétanő iránti tisztelete arra késztette, hogy
országa első embereit küldje hozzá követségbe. "Menjetek - mondta -, kérdezzétek
meg az Urat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az
egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra gyulladt ellenünk az Úr, mivel nem

179
Ellen G. White Próféták és Királyok

hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami
elénk van írva" (2Kir 22:13).
Az Úr azt üzente Huldával, hogy nem lehet a jeruzsálemi katasztrófát
elhárítani. Még ha a nép meg is alázza magát Isten előtt, akkor sem kerülheti el a
büntetést. Oly hosszú ideig tompította érzékeiket a gonoszság, hogy hamar
visszatérnek bűnös életmódjukhoz, ha nem sújtja őket a büntetés. "Mondjátok meg
annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket: Ezt mondja az Úr: Én
veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint,
amelyet Júda királya elolvasott. Mert elhagytak engem, és más isteneknek
tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért
gyulladt fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki" (2Kir 22:15-17).
Mivel azonban a király megalázta szívét Isten előtt, az Úr értékelte készségét,
amellyel sietett bocsánatot és irgalmat kérni. Neki szólt ez az üzenet: "Mivel
meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy
mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk,
megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! - így szól az Úr.
Ezért őseid mellé foglak tétetni, békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a
nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok" (2Kir 22:19-20).
Bízza a király a jövőt az Úrra; nem tudja megváltoztatni Jahve örök végzéseit.
A menny megtorló ítéletének meghirdetésével azonban az Úr nem vonta meg a
bűnbánat és reformáció lehetőségét. Jósiás megértette ebből, hogy Isten kész
kegyelemmel mérsékelni a büntetést, és a király ezért elhatározta, hogy minden tőle
telhetőt megtesz a szigorú reformok megvalósítására. Azonnal intézkedett egy nagy
tanácsülés megtartásáról, amelyre meghívta Jeruzsálem és Júda véneit és elöljáróit a
köznéppel együtt. A király a templom udvarán fogadta őket a papokkal és lévitákkal
együtt.
Ennek a hatalmas gyülekezetnek a király személyesen olvasta fel mindazon
igéket, melyeket "az Úr házában találtak" (2Kir 23:2). Elérzékenyülve, megtört
szívvel, ünnepélyesen olvasta az üzenetet. Hallgatói mélyen megrendültek. A király
arcán tükröződő érzéseknek, a tanítás komolyságának, a közelgő ítéletre való
figyelmeztetésnek megvolt a hatása. Sokan elhatározták, hogy a királlyal együtt
könyörögnek bocsánatért.
Jósiás javasolta, hogy a legfőbb tisztségviselők a néppel együtt ünnepélyesen
fogadják meg az Úr előtt, hogy közös erőfeszítéseket tesznek igazi változások
létrehozására. "Majd odaállt a király az oszlop mellé, és szövetséget kötött az Úr
színe előtt arra nézve, hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és
rendelkezéseit teljes szívvel és teljes lélekkel megtartják, és teljesítik a szövetség
igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben." A hatás nagyobb volt, mint
amire a király számított: "És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget" (2Kir 23:3).

180
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az ezután következő reformációban a király figyelme a bálványimádás
maradványainak felszámolására irányult. Az ország lakossága olyan régóta követte a
környező népek szokásait, a fa- és kőszobrok imádatát, hogy szinte emberfölöttinek
látszott e gonoszság minden nyomának eltávolítása. Jósiás azonban rendületlenül
tisztogatta az országot. Könyörtelenül végzett a bálványimádással: megölte "az
áldozóhalmok összes papjait". "Jósiás király megtisztította Júda országát és
Jeruzsálemet a halottidézőktől és jövendőmondóktól, a házibálványoktól és egyéb
bálványszobroktól is, mindazoktól a förtelmes bálványoktól, amelyek ott láthatók
voltak. Így szerzett érvényt a törvény rendelkezéseinek, amelyek le vannak írva
abban a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált az Úr házában" (2Kir 23:20, 24).
Századokkal előbb, a birodalom kettészakadása idején, amikor Jeroboám, a
Nébát fia Izráel Istenével vakmerően dacolva, a nép szívét a jeruzsálemi templom
szolgálataitól új istentiszteleti formákhoz igyekezett téríteni, megszenteletlen oltárt
állított fel Béthelben. Ennek az oltárnak felajánlási ünnepségén, amelynél a
következő években sok embert magukkal ragadtak a bálványimádó szokások,
egyszer csak megjelent Júdából Isten embere, és ítéletet mondott a szentségtörő
cselekményre. "Ezt hirdette az Úr parancsára az oltárnál:
"Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek
Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad
tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad!" (1Kir 13:2). Ezt a
kijelentést jel kísérte, amely tanúsította, hogy az elhangzott beszéd az Úrtól van.
Elmúlt három évszázad. Jósiás a reformáció során Béthelbe is eljutott, ahol ez
az ősi oltár állt. A sok-sok évvel azelőtt Jeroboám jelenlétében kimondott jövendölés
most szó szerint teljesedett.
"A bételi áldozóhalmon levő oltárt is, amelyet Jeroboám, Nebát fia
készíttetett... ezt az oltárt is leromboltatta az áldozóhalommal együtt. Az
áldozóhalmot fölperzseltette, porrá zúzatta, a bálványoszlopot pedig elégette.
Azután körülnézett Jósiás, és meglátta a sírboltokat, amelyek ott voltak a
hegyen. A sírboltokból kihozatta a csontokat, és elégette az oltáron. Így tette azt
tisztátalanná az Úr igéje szerint, amelyet az Isten embere hirdetett; az, aki ezeket a
dolgokat hirdette.
Majd ezt kérdezte: Miféle síremlék ez, amelyet itt látok? A városbeliek így
feleltek neki: Isten emberének a sírja ez, aki Júdából jött, és megjövendölte ezeket a
dolgokat, amelyeket a bételi oltárral tettél. Erre azt mondta: Hagyjátok nyugodni,
senki se bolygassa meg a csontjait! És békén hagyták a csontjait a Samáriából jött
próféta csontjaival együtt" (2Kir 23:15-18).
Az Olajfák hegyének déli lejtőin, Jahve gyönyörű Mórija-hegyi templomával
szemben voltak a szentélyek és bálványok, amelyeket Salamon állított oda, hogy
bálványimádó feleségeinek kedveskedjék. Lásd: 1Kir 11:6-8! Több mint három

181
Ellen G. White Próféták és Királyok

évszázadon át ott álltak ezek a nagy, idomtalan bálványok a "botránkozás hegyén",
némán tanúskodva Izrael legbölcsebb királyának hitehagyásáról. Jósiás ezeket is
eltávolította és romba döntötte.
A király Júdának atyái Istenébe vetett hitét nagy páska ünnepséggel
igyekezett tovább erősíteni, amelyet a törvénykönyvben foglalt rendelkezések szerint
tartott meg. A szent szolgálatok irányításával megbízottak elvégezték az
előkészületeket, és a nép bőkezűen hozta áldozatait az ünnep nagy napján. "Bizony,
nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák ideje óta, akik Izráelt ítélték, sem Izráel,
sem Júda királyainak az idejében" (2Kir 23:22). Jósiás buzgósága azonban, bármilyen
kedves is volt az Úr előtt, nem szerezhetett engesztelést régebbi nemzedékek
bűneiért. A király követőinek kegyessége sem hozhatott változást azok szívében, akik
konokul ragaszkodtak a bálványimádáshoz, és nem akarták az igaz Istent imádni.
Jósiás több mint egy évtizedig uralkodott a páskabárány ünnepének
megtartása után. Harminckilenc éves korában halt meg az egyiptomi csapatokkal
vívott csatában, "...és eltemetteték ősei sírjába. Egész Júda és Jeruzsálem gyászolta
Jósiást. Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig
máig is megéneklik Jósiást siratóénekeiben" (2Krón 35:24-25). Nem volt Jósiáshoz
"...hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívével, teljes
lelkével és teljes erejével, egészen a Mózes törvénye szerint; és utána sem támadt
hozzá hasonló. Az Úr izzó nagy haragja azonban nem múlt el, mert haragra gerjedt
Júda ellen azért a sok bosszantásért, amivel Manassé bosszantotta" (2Kir 23:25-26).
Rohamosan közeledett az az idő, amikor Jeruzsálemet lerombolják, az ország lakosait
fogságba viszik Babilonba, hogy ott tanulják meg azt a leckét, amelyet kedvezőbb
körülmények között nem akartak megtanulni.

34. Jeremiás

Jeremiás azok közé tartozott, akik remélték, hogy a Jósiás uralkodása alatt
végbement reformáció maradandó lelki megújulást hoz. Még fiatal volt, amikor -
Jósiás uralkodásának tizenharmadik évében - Isten elhívta prófétának. A lévitai
papsághoz tartozó Jeremiást gyermekségétől a szent szolgálatra nevelték. A
felkészülés boldog éveiben aligha tudhatta, hogy születésétől fogva Isten "népek
prófétájává" tette. Amikor meghallotta a mennyei hívást, erőt vett rajta
méltatlanságának érzete. "Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal
vagyok!" (Jer 1:5-6)
Az ifjú Jeremiásban Isten oly embert látott, aki hű lesz megbízatásához, és aki
a nagy ellenállással szemben is az igazság mellé áll. Gyermekkorában megbízhatónak
bizonyult, és most a kereszt jó vitézeként nehézségeket kell elviselnie: "Ne mondd,
hogy fiatal vagy - mondta az Úr választott követének -, hanem menj ahova csak
küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és
megmentelek!" "Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit

182
Ellen G. White Próféták és Királyok

én parancsolok. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! Megerősített
várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda
királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben. Harcolnak ellened, de
nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szól az Úr" (Jer 1:7-8,
17-19).
Jeremiás negyven esztendeig állt a nép előtt az igazság és jogosság
tanúbizonyságaként, a példátlan hitehagyás éveiben saját életével és jellemével
szemléltetve az egyedül igaz Isten tiszteletét. Jeruzsálem rettenetes ostromai idején
Jahve szócsöve volt. Meg kellett jövendölnie Dávid házának bukását és a Salamon
által épített gyönyörű templom elpusztulását. Amikor bátor beszédéért börtönbe
vetették, akkor is világosan szólt az előkelő körök bűnei ellen. Megvetették,
gyűlölték, elutasították, de végül látta a katasztrófát meghirdető prófécia szó szerinti
teljesedését, és osztozott a megítélt város pusztulását követő bánatban és
szomorúságban.
Miközben gyors léptekkel közeledett az egész nemzetet sújtó katasztrófa,
Jeremiás a jelen lesújtó képein túl többször megpillanthatta a jövő dicső távlatait,
amikor Isten kiváltja népét az ellenség földjéről és visszatelepíti Sionba. Elé tárult az
az idő, amikor Isten megújítja velük kötött szövetségét. "...olyan lesz a lelkük, mint
az öntözött kert, és nem hervadoznak többé" (Jer 31:12).
Prófétai küldetéséről Jeremiás ezt írta: "...kinyújtotta kezét az Úr, megérintette
a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a
mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és
rombolj, építs és plántálj!" (Jer 1:9-10)
Istennek hála e szavakért: "építs és plántálj!" Jeremiás ezekből bizonyosodott
meg arról, hogy Isten helyreállítani és gyógyítani akar. Az elkövetkezendő években
kemény üzeneteket kellett tolmácsolnia. Bátran kell mondania a közeledő gyors
büntetést. Sineár síkságai felől "veszedelem" tör "az ország egész lakosságára".
"Ítéletet mondok fölöttük minden gonoszságuk miatt - nyilatkoztatta ki az Úr -, mert
elhagytak engem..." (Jer 1:14, 16). A prófétának e kijelentéseken kívül azt is el
kellett mondania, hogy Isten bocsánatot hirdet azoknak, akik megtérnek
gonoszságukból.
Jeremiás - mint bölcs építőmester - már szolgálata elején arra buzdította Júda
népét, hogy lelki életét bűnbánat által széles és mély alapokra helyezze. Már hosszú
ideje építettek oly anyagból, amelyet Pál apostol fához, szénához és pozdorjához;
Jeremiás pedig salakhoz hasonlított. "Eldobnivaló ezüstnek hívják őket - mondta a
bűnében megátalkodott nemzetről -, mert az Úr elveti őket!" (Jer 6:30.) Most arra
buzdította Izráelt, kezdjen bölcsen az örökkévalóságra építeni. Dobja el a hitehagyás
és hitetlenség limlomját, és használjon alapanyagul tiszta aranyat, megtisztított
ezüstöt, drágaköveket - hitet, engedelmességet és jócselekedeteket. A szent Isten
csak ezeket fogadhatja el.

183
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az Úr ezt üzente népének Jeremiás által: "Térj meg, elpártolt Izráel... akkor
nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok - így szól az Úr, - nem tart örökké
haragom. Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat. ...
Térjetek meg, elpártolt fiaim! - így szól az Úr - mert én vagyok Uratok." "Térjetek
meg, elpártolt fiaim! Meggyógyítlak benneteket, bár elpártoltatok" (Jer 3:12-14, 22).
E csodálatos kérlelésekkel együtt az Úr megmondta tévelygő népének a
szavakat is, amellyel visszatérhetnek hozzá. Szóljanak így: "...Itt vagyunk, eljöttünk
hozzád, mert te vagy, Uram, a mi Istenünk! Bizony, csak csalás folyt a halmokon,
zajongás a hegyeken. Bizony, csak Istenünk, az Úr szabadítja meg Izráelt...
Fetrengünk a gyalázatban, szégyenpír a takarónk, mert vétkeztünk Istenünk, az Úr
ellen, mi is, őseink is. Ifjúkorunktól mind a mai napig nem hallgattunk Istenüknek, az
Úrnak szavára" (Jer 3:22-25).
Jósiás uralkodása alatti reformáció megtisztította az országot a bálvány-
szentélyektől, de a tömegek szíve nem változott meg. Az igazság magvait, melyek
kikelve gazdag aratást ígértek, elfojtották a tövisek. Újabb elpártolás végzetes lenne.
Az Úr a népet a veszély tudatára akarta ébreszteni. Csak akkor remélhetik, hogy
Jahve kedvez nekik és jólétet ad, ha hűségesek hozzá.
Jeremiás újra meg újra felhívta figyelmüket Mózes 5. könyvében adott
tanácsokra. Minden prófétánál jobban hangsúlyozta a mózesi törvény tanításait, és
eléjük tárta, hogy e tanítások miként jelentik a legnagyobb lelki áldást a népnek és
az egyéneknek. "Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi
ösvények után - kérlelte őket -, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat
találtok lelketeknek!" (Jer 6:16).
Egy alkalommal az Úr parancsára a próféta odaállt a város egyik főkapujához,
és hangoztatta a szombat megszentelésének fontosságát. Félő volt, hogy Jeruzsálem
lakói szem elől tévesztik a szombat szentségét. Jeremiás komolyan intette őket, hogy
ne folytassák hétköznapi tevékenységüket ezen a napon. Isten áldást ígért és teljesíti
is, ha engedelmeskednek. "De ha ti figyelmesen hallgattok rám - így szól az Úr -, és
nem visztek be terhet a város kapuin szombaton, és úgy szentelitek meg a szombati
napot, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, akkor olyan királyok és vezérek
fognak bejönni a város kapuin, akik Dávid trónján ülnek, harci kocsin és lovon járnak
mind maguk, mind vezéreik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói, és örökké ebben a
városban fognak lakni" (Jer 17:24-25).
Ezzel az ígérettel együtt, amely szerint Isten az engedelmességet jóléttel
jutalmazza, Jeremiás megjövendölte, hogy rettenetes büntetés sújtja a várost, ha
lakói hűtlenek Istenhez és törvényéhez. Ha atyáik Ura és Istene iránti
engedelmességre és szombatja megszentelésére szólító intéseket nem fogadják meg,
tűz pusztítja el a várost és palotáit.

184
Ellen G. White Próféták és Királyok

A próféta szilárdan képviselte az igaz élet elveit, amelyeket a törvény könyve
olyan világosan ismertetett. A Júda földjén uralkodó állapotok miatt csak a
legerélyesebb intézkedések hozhattak javulást. Ezért Jeremiás nagyon buzgón
fáradozott a megtérni nem akarókért. "Szántsatok fel új szántóföldet - kérlelte őket -,
ne vessetek a tövisek közé!" "Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, ó, Jeruzsálem, hogy
megszabadulhass!" (Jer 4:3, 14).
A nép nagy többsége azonban nem vette komolyan a bűnbánatra és
reformációra hívást. Jósiás, a kegyes király halála óta mindazok, akik a nemzeten
uralkodtak, hűtlenek voltak megbízatásukhoz, és sokakat tévútra vittek. Joakház
után, akit Egyiptom királya távolított el a trónról, Jósiás idősebb fia, Joákim lett a
király. Joákim uralkodása kezdetétől fogva Jeremiásnak nem sok reménye volt arra,
hogy megmentheti szeretett országát a megsemmisüléstől, és a népet a fogságtól.
Mégsem volt szabad hallgatnia, mialatt pusztulás fenyegette az országot. Akik
hűségesek maradtak Istenhez, azokat bátorítania kellett a jó cselekvésére, a
bűnösöket pedig serkentenie - ha lehetséges - a gonoszságtól való elfordulásra.
A válság sokrétű közös erőfeszítést követelt. Az Úr megparancsolta
Jeremiásnak, hogy álljon a templom udvarába, és szóljon Júda minden lakosához,
azokhoz, akik ott ki- és bejárnak. A kapott üzenetekből egy szót sem volt szabad
elhallgatnia, hogy Sion bűnösei minden lehetőséget megkapjanak azok
megszívlelésére, és a gonoszságból való megtérésre.
A próféta engedelmeskedett. Odaállt az Úr házának kapujába - intett és
kérlelt. A Mindenható ezekre a szavakra ihlette: "Halljátok az Úr igéjét, júdaiak mind,
akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! Így szól a Seregek
Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem,
hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr
temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! Mert csak ha igazán
megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa
között, ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem
ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor
megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek
adtam, öröktől fogva mindörökké" (Jer 7:2-7).
Ebből világosan megmutatkozik, hogy az Úr nem akar fenyítéket alkalmazni.
Feltartóztatja az ítéletet, hogy meggyőzze a megátalkodottat. Aki "szeretetet, jogot
és igazságot" gyakorol a földön, bánkódik gyermekei tévelygése miatt.
Mindenképpen meg akarja őket az örökkévalóság útjára tanítani (Jer 9:23). Kihozta
Izráelt a szolgaságból, hogy Őt, az egyedül igaz és élő Istent szolgálják. Bár hosszú
ideig tévelyegtek a bálványimádás útján és semmibe vették intéseit; most mégis
kijelentette: kész felfüggeszteni a büntetést, és újabb alkalmat adni a megtérésre.
Világossá tette, hogy csak szívük őszinte megújulása tudja elhárítani a közelgő
végzetet. Hiábavaló a templomban és szolgálataiban bízniuk. Ceremóniákkal és

185
Ellen G. White Próféták és Királyok

szertartásokkal nem tehetik jóvá a bűnt. Ha Isten népének vallják is magukat, csak
szívük és szokásaik megújulása mentheti meg őket állandó vétkezésük
elkerülhetetlen következményétől.
Ezért kiáltotta Jeremiás "Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin": "Halljátok
meg és teljesítsétek ennek a szövetségnek az igéit!" - Jahve világos parancsait,
ahogy a szent iratokban szerepel (Jer 11:6). Ezt hirdette, amikor a templom udvarán
állt Joakim uralkodása kezdetén.
Röviden elmondta, mi történt Izráellel azóta, hogy kivonult Egyiptomból. Isten
ezt a szövetséget kötötte velük: "Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek
leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én
mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!" A választott nép "...megátalkodott gonosz
szívük tanácsát követték, hátukat fordították felém, és nem arcukat" (Jer 7:23-24).
"Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állandóan Jeruzsálem" (Jer 8:5) -
kérdezte az Úr. A próféta szavai szerint azért történt így, mert nem
engedelmeskedtek az Úrnak, az ő Istenüknek, és a dorgálást nem fogadták el. Lásd:
Jer 5:3! "Odavan az igazság - kesergett a próféta -, kiveszett szájukból." "Még a
gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor
kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét." "Ne toroljam meg
ezeket - így szól az Úr - és ne álljak bosszút az ilyen népen?" (Jer 7:28; 8:7; 9:8).
Elérkezett a mély önvizsgálat ideje. Amíg Jósiás uralkodott, a nép
reménykedésének volt némi alapja. De többé már nem járhatott közbe értük, mert
elesett az ütközetben. A nép bűnei olyanok voltak, hogy a közbenjárás ideje már
majdnem elmúlt. "Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem esne meg a
szívem ezen a népen - mondta az Úr. ...Ha pedig megkérdezik tőled, hogy hová
menjenek, ezt válaszold nekik: Így szól az Úr: Aki halálra méltó, a halálba, aki
fegyverre méltó, a fegyver elé, aki éhínségre méltó, az éhínségbe, és aki fogságra
méltó, a fogságba!" (Jer 15:1-2)
Ha Júda most semmibe veszi Isten felkínált kegyelmét, a megátalkodott népet
ugyanolyan büntetés sújtja, mint ami több mint egy évszázaddal előbb az északi
birodalmat. Isten most ezt az üzenetet küldte nékik: "Ha nem hallgattok rám, és nem
éltek törvényem szerint, amit elétek tártam, és nem hallgattok szolgáimnak, a
prófétáknak beszédére, akiket hozzátok küldtem - méghozzá idejében küldtem, de ti
nem hallgattatok rájuk -, akkor úgy bánok ezzel a házzal, mint Silóval; ezt a várost
pedig gyalázni fogja a föld minden népe!" (Jer 26:4-6).
Azok, akik a templom udvarán álltak és hallgatták Jeremiás beszédét, jól
értették, miért hivatkozik Silóra és Éli korára, amikor a filiszteusok legyőzték Izráelt,
és a szövetség ládáját elvitték.
Éli bűne abban állt, hogy könnyelműen elnézte fiainak szent tisztükben
elkövetett gonoszságát, és az országszerte elharapódzott bűnözést. Mivel nem feddte

186
Ellen G. White Próféták és Királyok

meg ezeket a gonoszságokat, Izráelt félelmes csapás érte. Éli fiai elestek a csatában,
ő maga is elvesztette életét. Isten ládáját elvitték Izráelből, és elpusztult harmincezer
ember - mindez csak azért, mert a bűn dorgálás és gátlás nélkül burjánozhatott.
Hiába gondolta Izráel, hogy bűnös élete ellenére a frigyláda jelenléte biztosítja a
filiszteusok feletti győzelmüket. Jeremiás korában Júda lakosai ugyancsak hajlamosak
voltak azt képzelni, hogy az Isten által elrendelt templomi szolgálatok szigorú
megtartásáért megmenekülnek gonosz útjuk jogos büntetésétől.
Micsoda tanulság ez azoknak, akik ma felelős helyet töltenek be Isten
egyházában! Mily komoly figyelmeztetés arra, hogy becsületesen intézzék el a
visszásságokat, amelyek szégyent hoznak az igazság ügyére! Az Isten törvénye
őrzésére vállalkozók közül senki se áltassa magát azzal, hogy a parancsolatok
külsőséges tiszteletben tartása megvédi az isteni igazságszolgáltatástól. Senki se
utasítsa vissza a bűnei miatt kapott feddést, és senki se vádolja túlbuzgósággal Isten
szolgáit, amikor meg akarják tisztítani a tábort a gonoszságtól. A bűngyűlölő Isten
felszólítja azokat, akik a törvény megtartóinak vallják magukat, hogy forduljanak el
minden bűntől.
A bűnbánat és készséges engedelmesség elmulasztása ma is éppen olyan
súlyos következményekkel jár, mint amilyeneket az ősi Izráelnek kellett elszenvednie.
Van egy határ, amelyen túl Jahve büntetése nem késik. Jeremiás korában a
Jeruzsálemet sújtó pusztítás komolyan figyelmezteti a mai Izráelt arra, hogy a
kiválasztott eszközök által küldött tanácsokat és feddéseket nem lehet büntetlenül
figyelmen kívül hagyni!
A papokhoz és a néphez intézett jeremiási kinyilatkoztatás sok emberben
ellenséges indulatot keltett. Hangoskodva kárhoztatták: "Miért prófétáltál az Úr
nevében, hogy úgy jár ez a templom, mint Siló, ez a város pedig rommá és
lakhatatlanná lesz? És összesereglett az egész nép Jeremiás körül az Úr házánál" (Jer
26:9). A papok, a hamis próféták és a nép haraggal fordultak az ellen, aki nem volt
hajlandó nekik hízelgő dolgokat mondani, vagy csalárdságot prófétálni. Így vetették
meg Isten üzenetét, szolgáját pedig halállal fenyegették.
Jeremiás beszédének híre eljutott Júda fejedelmeihez, akik erre a király
palotájából a templomba siettek, hogy maguk győződjenek meg, mi az igazság. "A
papok és a próféták ezt mondták a vezetőknek és az egész népnek: Halálra kell ítélni
ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok"
(Jer 26:11). Jeremiás azonban bátran állt a fejedelmek és a nép előtt. Kijelentette:
"Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a
prófétai igéket, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és
tetteiteket, és hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára! Akkor majd megbánja
az Úr, hogy veszedelemmel fenyegetett benneteket. Ami pedig engem illet: a
kezetekben vagyok. Bánjatok velem, ahogyan jónak és helyesnek látjátok! De
tudjátok meg, hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket, ezt a várost és

187
Ellen G. White Próféták és Királyok

lakóit, mert valóban az Úr küldött hozzátok, hogy hirdessem nektek mindezt" (Jer
26:12-15).
Ha a prófétát megfélemlítették volna a tekintélyesek fenyegetései, üzenete
hatástalan marad, életét pedig elveszti. De az a bátorság, amellyel elmondta
ünnepélyes figyelmeztetését, tiszteletet keltett a népben, Izráel fejedelmeit pedig
maga mellé állította. Vitatkoztak a papokkal és a hamis prófétákkal. Azt bizonygatták
nekik, hogy milyen esztelen dolog volna szélsőséges javaslatuk szerint eljárni. A
fejedelmek szavai jobb belátásra bírták a népet. Isten így állított védőket szolgája
mellé.
A vének is közösen tiltakoztak az ellen, amit a papok döntöttek Jeremiás
sorsáról. Mikeás esetére hivatkoztak, aki így jövendölt Jeruzsálem megbüntetéséről:
"A Siont fölszántják, mint a mezőt, Jeruzsálem romhalmaz lesz, a templomhegy pedig
erdős." Aztán azt mondták: "Mégsem ölte meg Ezékiás, Júda királya, és az egész
Júda, mert félték az Urat, és mert esedeztek az Úrhoz. Az Úr pedig megbánta, hogy
veszedelemmel fenyegette őket. Mi pedig ilyen nagy bajt zúdítanánk magunkra?" (Jer
26:18-19).
E befolyásos emberek közbenjárására Jeremiás megmenekült a haláltól,
jóllehet a papok és hamis próféták közül sokan - akik nem tudták elviselni az általa
kimondott elmarasztaló igazságokat - örültek volna, ha lázadás ürügyén megölik.
Elhívása napjától kezdve szolgálata végéig "megvizsgáló"-ként és "kutató"-
ként állt Júda előtt. Ember haragja nem diadalmaskodhatott rajta. "Bevehetetlen
ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben - figyelmeztette előre az Úr -, de nem bírnak
veled, mert én veled leszek, megsegítlek és megmentelek..." (Jer 6:27; 15:20).
Jeremiás félénk és tartózkodó természetéből adódóan vágyott a visszavonult
élet békéjére és nyugalmára, ahol nem tapasztalja szeretett népe
megátalkodottságát. Összeszorult szívvel gyötrődött a bűnokozta rontás miatt.
"Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék! - kesergett. Éjjel-
nappal siratnám népem megöltjeit. Bárcsak lenne a pusztában egy kunyhóm az út
mentén! Elhagynám népemet, elmennék tőle..." (Jer 8:23; 9:1).
Kegyetlen csúfolódásokat kellett elviselnie. Érzékeny lelkét át- meg átjárták a
gúny nyilai. Azok szórták rá, akik semmibe vették tanításait és azt, hogy felelősséget
érez megtérésükért. "Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek
rólam egész nap." "...Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki." "...Akik
jóakaróim voltak, mind a bukásomra várnak: Talán rá lehet szedni! Hatalmunkba
ejtjük, és bosszút állunk rajta!" (JSir 3:14; Jer 20:7, 10).
A lelkiismeretes próféta azonban naponként erőt kapott mindezek elviselésére.
"De az Úr velem van, mint erős vitéz - jelentette ki hittel. Ezért elbuknak üldözőim,
nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem

188
Ellen G. White Próféták és Királyok

megy feledésbe!" "Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert kiragadja a
szegény ember életét a gonoszok hatalmából!" (Jer 20:11, 13)
Jeremiás ifjúkori és későbbi szolgálatának tapasztalataiból azt a tanulságot
vonta le: "az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja
lépteit!" Megtanult így imádkozni: "Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne
haragodban, hogy semmivé ne tégy!" (Jer 10:23-24)
Amikor ki kellett innia a szenvedés, a fájdalom poharát, amikor gyötrelme
ezeket a szavakat adta ajkára: "Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban",
emlékezetébe idézte mindazt, amit Isten érte tett, és ujjongva kiáltotta: "Szeret az
Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.
Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne
bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben
várni az Úr szabadítására" (JSir 3:18, 22-26).

35. A közelgő végzet

Joakim uralkodásának első éveiben állandóan hangzott a közelgő végzetről
szóló figyelmeztetés. Az Úr szava, amelyet a próféták mondtak, beteljesüléséhez
közeledett. Északon a hosszú ideig elsőbbséget tartó asszír hatalom már nem
uralkodott a népeken. Délen Egyiptom, amelynek hatalmában hiába bízott Júda
királya, nemsokára végzetes vereséget szenvedett. Keleten egy új világhatalom -
Babilon - lépett elő teljesen váratlanul, és gyorsan háttérbe szorított minden más
népet.
Isten néhány rövid év múltán Babilont használta eszközül, hogy kitöltse
haragját a megátalkodott Júdán. Nabukodonozor ostromló hadai újra és újra
körülzárták Jeruzsálemet és behatoltak a városba. Egyik csoportot a másik után -
először csak kevés embert, majd később ezreket és tízezreket - vitték fogságba
Sineár földjére, és a száműzöttek sorsára juttatták őket. Joakim, Joakin, Sedékiás
Júda királyai egymás után a babiloniai uralkodó hűbéresei lettek, és mindannyian
fellázadtak. Az engedetlen nemzet egyre súlyosabb büntetést kapott, míg végül az
egész ország elpusztult, Jeruzsálemet feldúlták és felégették; a templomot, amelyet
Salamon épített, lerombolták. Júda országa összeomlott, és soha többé nem foglalta
el korábbi helyét a föld népei között.
Azokban a változó - Izráel számára igen vészterhes - időkben a menny
feltűnően sok üzenetet küldött Jeremiás által. Az Úr bőven adott alkalmat Júda
fiainak arra, hogy véget vessenek Egyiptommal való zavaros kapcsolataiknak, és
elkerüljék az összetűzést Babilon uralkodóival. Amint a fenyegető veszély közeledett,
Jeremiás szemléltető példázatokkal tanította a népet, remélve, hogy felkelti Isten
iránti kötelességérzetüket, egyúttal baráti kapcsolatra buzdította őket a babiloni
hatalommal.

189
Ellen G. White Próféták és Királyok

Jeremiás - hogy illusztrálja az Isten kívánalmai iránti feltétlen engedelmesség
fontosságát - a templom egyik helyiségébe összehívott néhány rékábitát, majd bort
tett eléjük, és ivásra biztatta őket. Ahogy várható volt, heves tiltakozással
visszautasították. "Nem iszunk bort - jelentették ki határozottan -, mert a mi ősünk,
Jónadáb, Rékáb fia, ezt parancsolta nékünk: Ne igyatok ti bort soha, se ti, se a
fiaitok!"
"Ekkor így szólt Jeremiáshoz az Úr igéje: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel
Istene: Menj, és mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak: Miért nem
okultok, és miért nem hallgattok beszédemre? - így szól az Úr. Jónádábnak, Rékáb
fiának a szavait megtartották. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem
is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának" (Jer 35:6, 12-
14).
Isten így akarta a rékábiták engedelmességét éles ellentétbe állítani népe
engedetlenségével és ellenszegülésével. A rékábiták engedelmeskedtek atyjuk
parancsának, és nem hagyták magukat bűnbe vinni. De Júda férfiai nem hallgattak
az Úr szavaira, és ezért hamarosan el kellett szenvedniük legszigorúbb büntetését.
"Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam - mondta az Úr -, de ti nem
hallgattatok rám. Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és
ezt mondtam: Térjen meg mindenki a rossz útról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne
kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok,
amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám.
Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amit az
megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám. Azért ezt mondja az Úr, a Seregek
Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a
veszedelmet, amit megmondtam. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám,
hívtam őket, de nem válaszoltak" (Jer 35:14-17).
Amikor a Szentlélek meglágyítja és foglyul ejti az emberek szívét, akkor
megfogadják tanácsát. De ha visszautasítják az intést, s szívük megkeményedik, az
Úr hagyja, hogy más hatások alá kerüljenek. Az igazság elutasításával elfogadják a
hazugságot, amely saját pusztulásukat okozza.
Isten kérte Júdát, hogy ne gerjessze haragra, de nem hallgatott rá. Az Úr
végül kimondta az ítéletet Júdára: fogolyként viszik Babilonba. A káldeusok voltak az
eszközök, akik által Isten megbüntette engedetlen népét. Júda szenvedése arányban
állt ismeretével, és a semmibevett, elutasított intésekkel. Isten hosszú ideig
késleltette ítéletét, de most utolsó erőfeszítésként meglátogatja őket haragjával,
hogy visszatartsa gonosz útjukon.
A rékábiták családjára Isten folyamatosan tartó áldást mondott. A próféta
kijelentette: "Mivel ti hallgattatok ősötöknek, Jónádábnak a parancsára,
megtartottátok minden parancsát, és mindent úgy tettetek, ahogyan ő parancsolta

190
Ellen G. White Próféták és Királyok

nektek, azért így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Nem halnak ki Jónádábnak,
Rékáb fiának az utódai, színem előtt maradnak mindenkor" (Jer 35:18-19). Isten így
tanította népét, hogy hűsége és engedelmessége áldásban sugárzik vissza Júdára,
mint ahogy a rékábitákat is megáldotta atyjuk parancsa iránti engedelmességükért.
A tanulság nekünk szól. Ha a jó és bölcs atya kívánalmainak - aki a legjobb és
leghatásosabb eszközökkel akarta megóvni utódait a részegeskedés bűnétől -
érdemes volt szigorúan engedelmeskedni, minden kétségen felül áll, hogy Isten
tekintélyét annyival nagyobb tiszteletben kell tartanunk, amennyivel szentebb Ő, mint
az ember. Teremtőnk és Urunk, akinek hatalma végtelen és büntetése rettenetes, az
embert minden eszközzel bűnei felismerésére és megbánására akarja késztetni.
Szolgái szája által előre megmondja, milyen veszéllyel jár az engedetlenség. Hallatja
figyelmeztető hangját, és kitartóan dorgálja a bűnt. Csak irgalma őrzi népe jólétét;
kiválasztott eszközei által éber gonddal vigyáz reá. Nem támogathat és nem
védelmezhet olyan népet, amely elveti tanácsát és semmibe veszi feddéseit. Talán
egy ideig visszafogja megtorló büntetéseit, de ez nem tarthat örökké.
Júda fiai azok közé számítottak, akikről az Úr ezt mondta: "Papok királysága és
szent nép lesztek" (2Móz 19:6). Szolgálata során Jeremiás soha nem tévesztette
szem elől, hogy mily életbe vágóan fontos a szív szentsége az élet sokféle
vonatkozásában, különösen a magasságos Isten szolgálatában. Világosan látta a
birodalom összeomlását, Júda lakóinak szétszóródását a népek között. Hitszemével
azonban mindezeken túllátott, egészen a helyreállítás idejéig. Fülében csengett az
isteni ígéret: "Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová
szétszórtam őket, és visszaterelem legelőjükre... Eljön majd az idő - így szól az Úr -,
amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és
igazság szerint jár el az országban. Az ő idejében szabad lesz Júda, Izráel is
biztonságban él, és így fogják nevezni: AZ ÚR A MI IGAZSÁGUNK" (Jer 23:3-6).
A közelgő ítéletről szóló jövendölések így összevegyültek a végső és
dicsőséges szabadulás ígéreteivel. Akik szeretnének Istennel megbékélni és a
hitehagyás közepette szent életet élni, azok erőt kapnak minden próbában, és
hatalmas erővel tudnak bizonyságot tenni Istenről. Az eljövendő korszakok során
szabadulásuk híre túlszárnyalja azt, amit Isten Izráel fiaiért az Egyiptomból való
kivonulás idején tett. Az Úr kijelentette prófétája által, hogy eljönnek azok a napok,
"...amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom
földjéről, hanem azt, hogy él az Úr, aki felhozta, hazahozta Izráel házának utódait
észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket; és a
maguk földjén fognak lakni." (Jer 23:7-8). Ilyen csodálatos jövendöléseket mondott
Jeremiás Júda országa történetének utolsó éveiben, amikor a babiloniaiak szerezték
meg a világuralmat, és ostromló seregei Sion falai ellen is felsorakoztak.
A szabadulás ígérete kellemes zeneként hatott azok fülének, akik kitartottak
Jahve tiszteletében. Az előkelő és az egyszerű otthonokban, ahol a szövetséget

191
Ellen G. White Próféták és Királyok

megtartó Isten tanácsait még mindig tiszteletben tartották, újra és újra elismételték
a próféta szavait. A gyermekeket is mélyen érintették e szavak. Fiatal, fogékony
lelkükre maradandó benyomást tettek.
Jeremiás szolgálata idején azért kínálkozott alkalom Dánielnek és társainak
arra, hogy az igaz Istent megdicsőítsék a föld népei előtt, mert lelkiismeretesen
megtartották a Szentírás parancsait. Az a tanítás, amelyet ezek a gyermekek a szülői
házban kaptak, erőssé tette őket hitben és állhatatossá az élő Istennek, a menny és
föld Teremtőjének szolgálatában. Amikor Joakim uralkodása kezdetén
Nabukodonozor első ízben ostromolta meg és vette be Jeruzsálemet, Dánielt és
társait másokkal együtt fogságba vitte. Kiválasztotta őket a babiloni udvar
szolgálatára. E héber foglyok hite a végsőkig próbára lett téve. De azok, akik
megtanultak bízni Isten ígéreteiben, teljes nyugalmat találtak, bármit is kellett
átélniük az idegen országban való tartózkodásuk idején. A Szentírás volt vezérük és
támaszuk.
Jeremiás elmondta, hogy miért sújtják Júdát az elkezdődött büntetések, és
nemes lélekkel védte Istennek a legsúlyosabb büntetésben is megmutatkozó
igazságos és irgalmas voltát. A próféta fáradhatatlanul dolgozott. Szeretett volna
átfogni minden társadalmi osztályt. Ezért hatáskörét kiterjesztette Jeruzsálemen túl a
környező vidékekre is, és sokszor ellátogatott az ország különböző részeibe.
Az egyházhoz intézett bizonyságtételeiben Jeremiás állandóan utalt a törvény
könyvének tanításaira, melyet Jósiás uralkodása alatt tiszteletben tartottak. Ismét
hangoztatta, hogy milyen fontos a végtelenül irgalmas és könyörületes Istennel
kötött szövetség megőrzése, aki a Sínai-hegyen kinyilatkoztatta a Tízparancsolatban
foglalt elveket. Jeremiás figyelmeztető és kérlelő szavai eljutottak a birodalom
minden részébe. Mindenkinek alkalma volt megtudni, mi Isten szándéka a nemzettel.
A próféta világosan feltárta, mennyei Atyánk azért küldi büntetését, hogy
"tudják meg a népek, hogy ők csak emberek!" (Zsolt 9:21). "Ha mégis
szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni - figyelmeztette népét -, akkor...
szétszórlak a nemzetek közé, és kirántott karddal üldözlek benneteket. Országotok
pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá" (3Móz 26:21, 33).
Miközben a közelgő pusztulásról szóló kinyilatkoztatások nyomatékosan
hangzottak a fejedelmek és a nép előtt, uralkodójuk, Joákim, akinek bölcs lelki
vezetőként kellett volna elöljárni a bűnvallomásban, reformációban és
jócselekedetekben, önző élvezetekkel töltötte idejét. Így tervezgetett: "...hatalmas
palotát építek, tágas felső szobákat"; a "cédrusfával" burkolt és "vörösre" (Jer 22:14)
festett ház csalással és elnyomással szerzett pénzen épült.
A próféta haragra gerjedt, és Isten sugallatára ítéletet mondott a hitetlen
uralkodóra. "Jaj annak, aki nem igaz úton építi házát, és felső szobáit jogtalan
módon, ingyen dolgoztatja embertársát, és a munkájáért nem fizet bért! -

192
Ellen G. White Próféták és Királyok

nyilatkoztatta ki. Attól leszel király, hogy halmozod a cédrust? Apád talán nem evett
és nem ivott? De törvényesen és igazságosan járt el: ezért ment jól a dolga! Jogához
segítette a nyomorultat és a szegényt, ezért ment jól a dolga! Így tesz, aki ismer
engem - így szól az Úr. Szemed és szíved nem törődik mással, csak a magad
hasznával. Kiontod az ártatlanok vérét, elnyomó és zsaroló vagy!
Azért ezt mondja az Úr Jójákimról, Jósiás fiáról, Júda királyáról: Nem fogják
így elsiratni: Jaj, bátyám! Jaj, öcsém! Így sem siratják el: Jaj, uram! Jaj, felség! Úgy
temetik el, mint egy szamarat. Kivonszolják, kidobják Jeruzsálem kapuin" (Jer 22:13,
15-19).
Néhány év elteltével az Úr meglátogatta Joákimot e rettenetes ítélettel.
Először azonban irgalmasan közölte változhatatlan szándékát a megátalkodott
néppel. Joakim uralkodásának negyedik évében "Jeremiás próféta Júda egész
népének és Jeruzsálem minden lakosának" hangsúlyozta, hogy több mint húsz
esztendőn át, "Jósiásnak... tizenharmadik esztendejétől fogva a mai napig" (Jer 25:2-
3), bizonyságot tett Isten mentő szándékáról, de szavait semmibe vették. Most az Úr
ezt üzente nekik:
"Azért ezt mondja a Seregek Ura: Mivel nem hallgattatok beszédemre,
elhoztam észak valamennyi népét - így szól az Úr -, meg szolgámat,
Nabukodonozort, Babilónia királyát. Rázúdítom erre az országra, lakóira és
valamennyi szomszédos népre. Kiirtom őket, megborzad és felszisszen aki látja, mert
örökre romhalmazzá teszem őket. Megszüntetem náluk a vidám örvendezés zaját, a
vőlegény és a menyasszony örömét, a malomzúgást és a mécsvilágot. Ez az ország
szörnyű romhalmazzá lesz, és ezek a népek Babilónia királyának fognak szolgálni
hetven esztendeig" (Jer 25:8-11).
Isten kimondta a pusztulást hordozó ítéletet, de a tömeg, amely hallotta,
aligha tudta felfogni félelmes jelentőségét. Az Úr szemléltette kijelentését, hogy azt
hatásosabbá tegye. Megparancsolta Jeremiásnak, hogy a nép sorsát az Isten haragja
borával megtöltött pohár kiürítéséhez hasonlítsa. Az elsők között "Jeruzsálemnek és
Júda városainak, királyainak és vezetőinek" kellett adnia a serleget. Másokat is
részesíteni kellett ugyanabból a pohárból - Egyiptom királyát, az ő szolgáit és
fejedelmeit és minden ő népét, és a föld sok más népét is -, amíg Isten szándéka
meg nem valósul. (Jer 25. fej.)
A gyorsan közelgő büntetések jellegének további szemléltetésére Isten ezt
parancsolta a prófétának: "...végy magad mellé néhány embert a nép és a papok
vénei közül és menj ki a Ben-Hinnóm völgyébe" és ott Júda hitehagyásának
megemlítése után darabokra kellett törnie a fazekas "cserépkorsó"-ját, és kijelentenie
Jahve nevében, akinek a szolgája: "Úgy összetöröm ezt a népet és ezt a várost,
ahogyan összetörik a cserépedényt, úgyhogy nem lehet többé éppé tenni."

193
Ellen G. White Próféták és Királyok

A próféta úgy cselekedett, ahogy Isten parancsolta. Azután visszatért a
városba, megállt a templom udvarában, és kijelentette az egész nép hallatára: "Így
szól a Seregek Ura, Izráel Istene: El fogom hozni erre a városra és a hozzá tartozó
többi városra mindazt a veszedelmet, amit kijelentettem róla. Mert megmakacsolták
magukat és nem hallgattak beszédemre." (Jer 19. fej.)
A próféta szavai ahelyett, hogy bűnvallomásra és megtérésre késztették volna
a népet, haragra gerjesztették a hatalmon levőket. Ennek következményeként
Jeremiást megfosztották szabadságától. A bebörtönzött, kalodába zárt próféta
továbbra is hirdette a menny üzenetét az ott állóknak. Az üldözéssel nem lehetett
elhallgattatni. Az igazság igéje - mondta - "... perzselő tűzzé vált szívemben,
csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta
hatalmam" (Jer 20:9).
Ebben az időben parancsolta meg az Úr Jeremiásnak, hogy foglalja írásba az
üzeneteket, amelyeket szeretne tolmácsolni azoknak, akiknek megváltására
szánakozó szíve szünet nélkül vágyott. "Végy elő egy irattekercset - parancsolta
szolgájának az Úr -, és írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked
Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás
idejétől egészen a mai napig. Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet
készülök rájuk zúdítani, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és
vétküket" (Jer 36:2-3).
E parancsnak engedelmeskedve, Jeremiás segítségül hívta megbízható
barátját, Bárúkot, az íródeákot, és lediktálta "...az Úrnak minden igéjét, amit
kijelentett neki" (Jer 36:4). Bárúk ezeket gondosan a pergamentekercsre írta. Komoly
feddést tartalmazott a bűn ellen, figyelmeztetést a megrögzött hitehagyás
következményeire, és nyomatékos kérést a bűn elhagyására.
Amikor az írás elkészült, Jeremiás - aki még mindig rab volt - elküldte Bárúkot,
hogy olvassa fel a tekercset a sokaságnak, amely a nemzeti böjtnap alkalmából
"Jójákimnak a Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilencedik
hónapban", a templomba gyűlt. "Talán az Úr elé száll könyörgésük - mondta a
próféta - és megtérnek a rossz útról. Mert nagy és lángoló haraggal beszélt az Úr ez
ellen a nép ellen" (Jer 36:9, 7).
Bárúk engedelmeskedett. A tekercset felolvasta Júda egész népe előtt. Ezután
az íródeákot a fejedelmek elé hívták, hogy olvassa fel nekik is a beszédet. Nagy
érdeklődéssel hallgatták, és megígérték, hogy mindazt, amit hallottak, tudtul adják a
királynak. De azt tanácsolták az íródeáknak, hogy rejtőzzék el, mert attól féltek, hogy
a király elveti a bizonyságtételt, és azok életére tör, akik az üzenetet tolmácsolták és
átadták.
Amikor a fejedelmek elmondták Jojákim királynak, amit Bárúk olvasott,
megparancsolta, hogy hozzák el néki a tekercset és olvassák el az ő hallatára is. A

194
Ellen G. White Próféták és Királyok

király kíséretének egyik tagja, név szerint Jehudi, elhozta a tekercset, és olvasni
kezdte a feddés és intés igéit. Tél volt. A király és vezető emberei, Júda fejedelmei a
nyitott tűz köré gyűltek. Jehudi még csak egy kis részt olvasott, amikor a király
cseppet sem félve az őt és népét fenyegető veszélytől, megragadta a tekercset, és
tomboló dühhel "levágta azt a kancellár késével, és a kályha tüzébe dobta, míg csak
az egész tekercs a kályha tüzébe nem került" (Jer 36:23).
Sem a király, sem a fejedelmek nem féltek, "ruháikat sem szaggatták meg,
sem a király, sem udvari emberei". Jóllehet a kegyes fejedelmek "kérlelték ugyan a
királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk." Miután az írás
megsemmisült, a gonosz király haragja Jeremiás és Bárúk ellen fordult. Azonnal értük
küldött, "de az Úr elrejtette őket" (Jer 36:24-26).
Az irgalmas Isten Júda népe érdekében akarta az ihletett írásba foglalt
intésekkel a templomban összegyűlt hívőket, valamint a fejedelmeket és a királyt
figyelmeztetni. "Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk
zúdítani - mondta az Úr -, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket
és vétküket" (Jer 36:3). Isten szánja a romlott elvakultságban vergődő embert. A
dorgálásokkal és fenyegetésekkel fényt akar gyújtani elhomályosult értelmükben. Azt
akarja, hogy a legnagyobbak is érezzék tudatlanságukat és sírjanak botlásaik miatt.
Az elbizakodottakban elégedetlenséget akar kelteni a maguk üres sikereivel szemben,
és vágyat akar ébreszteni a mennyel való szoros kapcsolat útján elnyerhető lelki
áldások után.
Isten nem a bűnösök kedvét kereső és nekik hízelgő követeket akar küldeni.
Nem akarja a békesség üzenetével hiú biztonságba ringatni a megszenteletlen
embert. Inkább felébreszti a bűnös lelkiismeretét, és a meggyőzés éles nyilaival hatol
lelkébe. Szolgáló angyalok tárják fel neki Isten félelmes végzéseit, hogy hiányérzetét
elmélyítsék, és kimondassák vele a lelkét mardosó kérdést: "...mit kell cselekednem,
hogy üdvözüljek?" (ApCsel 16:30). Az a kéz, amely porig aláz, a bűnt megfeddi, a
gőgöt és becsvágyat megszégyeníti, ugyanaz a kéz felemeli a bűnbánót, a
megsebzettet. Aki megengedi a büntetést, mélységes együttérzéssel kérdezi: "Mit
tegyek érted? Mit szeretnél?"
Amikor az ember a szent és irgalmas Isten ellen vétkezik, nincs szebb az
őszinte megbánásnál, a keserű könnyekkel való bűnvallásnál. Isten ezt kívánja tőle.
Nem fogadhat el mást, csak megtört szívet és töredelmes lelket. De a felfuvalkodott
és gőgös Jójákim király és a főurak elutasították Isten hívását. Nem akarták
megfogadni az intést, nem akarták megbánni bűneiket. Az irgalmasan felkínált
alkalom, amelyet a szent tekercs elégetésével elszalasztottak, az utolsó lehetőség
volt számukra. Isten kijelentette, hogyha most nem hajlandók meghallani szavát,
félelmes büntetést mér rájuk. Ők pedig nem akarták meghallani, és Isten
meghirdette végső ítéletét Júdára. Azt az embert pedig, aki kevélyen fellépett a
Mindenható ellen, különös haraggal látogatta meg.

195
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Ezért így szól az Úr Jójákimról, Júda királyáról: Nem fog az utódja Dávid
trónján ülni. Holttestét pedig kidobják, és ott hever nappal a hőségben, éjszaka a
fagyon. Megbüntetem őt és utódját meg udvari embereit a bűneik miatt. Elhozom
rájuk és Jeruzsálem lakóira meg a júdaiakra mindazt a veszedelmet, amit
megmondtam nekik, de nem hallgattak meg" (Jer 36:30-31).
A tekercs elégetésével nem volt vége e dolognak. A leírt szavaktól könnyebb
megszabadulni, mint a benne foglalt feddéstől és intéstől, valamint a rohamosan
közelgő büntetéstől, amelyet Isten kimondott az engedetlen Izráelre. De még az
elégett tekercset is pótolta Isten. "Végy elő egy másik tekercset - parancsolta az Úr -,
és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette
Jójákim, Júda királya!" Az írás, amely a Júdáról és Jeruzsálemről szóló próféciákat
tartalmazta, elhamvadt, de a szavak "perzselő tűz"-ként éltek Jeremiás szívében, és a
próféta megismételhette azt, amit az emberi harag szívesen megsemmisített volna.
Jeremiás vett egy másik tekercset, és odaadta Bárúknak, aki "felírta rá...
azokat a beszédeket, amelyek a Jójákim, Júda királya által elégetett iratban voltak.
Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak hozzájuk" (Jer 36:28, 32). Az ember
haragja akadályozni akarta Isten prófétájának munkáját. De amivel Jojákim Jahve
szolgája befolyását korlátozni akarta, éppen az adott újabb alkalmat Jeremiásnak
Isten kívánalmai megvilágítására.
Ma is létezik a feddés ellen tiltakozó lelkület, amely Jeremiást üldözte és
bebörtönözte. Sokan semmibe veszik az intéseket. Inkább hallgatják a hamis
tanítókat, akik hízelegnek hiúságuknak és szemet hunynak gonoszságuk fölött.
Ezeknek az embereknek nem ad menedéket, és nem nyújt segítséget a nyomorúság
idején a menny. Isten kiválasztott szolgái viseljék hősiesen és türelemmel a próbákat
és szenvedéseket, amikor becsmérlik, mellőzik és hamis színben tüntetik fel őket.
Végezzék tovább is hűségesen Istentől kapott feladatukat. Sose felejtsék el, hogy a
próféták, az emberiség Megváltója és az apostolok is megadással viselték el a
gyalázást, az üldözést a világ javára.
Isten azt akarta, hogy Jojákim fogadja meg Jeremiás tanácsát, szerezze meg
Nabukodonozor jóindulatát, és így sok fájdalomtól megmenekül. Az ifjú király
hűséget fogadott Babilon uralkodójának, s ha ezt betartja, kivívja a pogányok
tiszteletét, és ez lelkek megtérésének értékes alkalmaihoz vezethette volna.
Júda királya a néki adott különleges előjogok semmibevevésével makacsul a
maga választotta úton járt. Megszegte Babilon uralkodójának adott szavát, és
fellázadt. Ezzel önmagát és birodalmát nagyon súlyos helyzetbe sodorta. Az Úr
"káldeus és arám rablócsapatokat, továbbá móábi és ammóni rablócsapatokat küldött
ellene" (2Kir 24:2), és nem tudta megmenteni az országot a fosztogatók rohamától.
Néhány éven belül csúfosan lezárult tragikus uralma. A menny elvetette, népe nem
szerette; Babilon uralkodója pedig, akinek a bizalmával visszaélt, megvetette. Mindez

196
Ellen G. White Próféták és Királyok

annak a végzetes hibának volt a következménye, hogy eltért Isten szándékától,
amelyet szolgája által kinyilatkoztatott.
Jojákin, Joákim fia, csak három hónapig és tíz napig ült a trónon, amikor
megadta magát a káldeusok serege előtt, amely Júda uralkodójának lázadása miatt
újra ostrom alá vette a pusztulásra ítélt várost. Ekkor Nabukodonozor "fogságba vitte
Jójákint Babilóniába. A király anyját meg a király feleségeit, főembereit és az ország
előkelőit is fogságba vitte Jeruzsálemből Babilóniába", több ezret, valamint
"mesterembert és várépítőt". Ezekkel együtt Babilon királya elvitte "az Úr házának
minden kincsét, meg a királyi palota kincseit" (2Kir 24:15-16, 13).
A hatalmában megtört, lakosoktól és kincsektől megfosztott Júda még mindig
fennmaradhatott önálló kormányzatként. Nabukodonozor Mattaniát, Jósiás ifjabb fiát
helyezte az ország élére, és nevét Sedékiásra változtatta.

36. Júda utolsó királya

Sedékiás - uralkodása kezdetén - a babiloni király teljes bizalmát élvezte.
Kipróbált tanácsadója Jeremiás próféta volt. Ha tisztességesen jár el a
babiloniaiakkal, és megfogadja az Úr Jeremiás által küldött üzenetét, megtarthatta
volna sok tekintélyes ember megbecsülését, ezáltal lehetősége lett volna az igaz
Isten megismertetésére. A már Babilonban levő fogoly száműzötteknek előnyösebb
helyzetük, nagyobb szabadságuk lehetett volna; az Úr nevét közelben és távolban
tisztelték volna; és akik Júda földjén maradtak, megmenekülhettek volna az őket ért
rettenetes csapásoktól.
Jeremiás Sedékiásnak és egész Júdának, beleértve azokat is, akiket Babilonba
vittek, legyőzőik átmeneti uralma előtti csendes meghódolást tanácsolta. Különösen
fontos volt, hogy a fogságban levők dolgozzanak annak az országnak békességén,
ahova elvitték őket. Ez azonban ellentétben állt az emberi szív hajlamaival. Sátán
pedig kihasználva a körülményeket, mind Jeruzsálemben, mind Babilonban hamis
prófétákat támasztott, akik kijelentették, hogy a szolgaság igája nemsokára letörik,
és a nemzet visszakapja korábbi tekintélyét.
Az ilyen kecsegtető próféciák elfogadása végzetes lépésekre és Istennek
javukra készített irgalmas terveinek meghiúsítására indíthatták volna a királyt és a
száműzötteket. Hogy ne szítsanak lázadást, amely súlyos szenvedést vonna maga
után, az Úr megparancsolta Jeremiásnak, késedelem nélkül szálljon szembe a
válsággal és figyelmeztesse Júda királyát a lázadás biztos következményeire; a
foglyokat pedig intse írásban, ne hagyják magukat megtéveszteni, ne higgyék el,
hogy közel van a szabadulás! "Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a
próféták és a jósok, akik köztetek vannak" - hangoztatta (Jer 29:8). Ezzel
kapcsolatban megemlítette az Úr szándékát, hogy a szolgái által megjövendölt
hetvenéves fogság elteltével helyre állítja Izráelt.

197
Ellen G. White Próféták és Királyok

Mily szerető szánalommal közölte tervét Isten fogoly népével! Tudta, helyzetük
nagyon nehéz lesz Babilonban, ha a hamis próféták beszédének hitelt adva gyors
szabadulásra számítanak. Tüntetéssel és zendüléssel szigorra, óvatosságra és
szabadságuk további korlátozására késztetik a káldeus hatóságokat. Mindez
szenvedést és szerencsétlenséget vonna maga után. Isten azt szerette volna, ha
csendesen alávetik magukat sorsuknak, és szolgaságukat a lehető legkellemesebbé
teszik. Így tanácsolta őket: "Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek
kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! ...Fáradozzatok annak a városnak
békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz,
mert annak békességétől függ a ti békességetek is!" (Jer 29:5-7).
A babiloni hamis tanítók között volt két ember, akik magukat szenteknek
mondták, noha erkölcstelenül éltek. Jeremiás elítélte gonoszságukat és
figyelmeztette őket, hogy milyen veszélyben vannak. A hamis tanítókat ingerelte a
dorgálás, és az igaz próféta munkáját igyekeztek lerombolni. Felbújtatták a népet,
hogy kételkedjenek szavai hitelében, és Isten tanácsának ellenkezőjét tegyék, vagyis
ne engedelmeskedjenek a babiloni királynak. Az Úr Jeremiás által kijelentette, hogy a
hamis próféták Nabukodonozor kezébe kerülnek, és szemük láttára megölik őket. Ez
a jövendölés nemsokára szó szerint teljesedett.
Az idők végéig lesznek zavart keltő emberek; lázítanak azok között, akik
magukat az igaz Isten képviselőinek vallják. A hamis próféták arra bíztatnak
embereket, hogy könnyen vegyék a bűnt. Amikor gonosz cselekedeteik
következményei nyilvánvalókká lesznek, nehézségeikért azt igyekeznek felelőssé
tenni, aki lelkiismeretesen intette őket, amiképpen a zsidók is Jeremiást vádolták
balsorsukért. Ma is éppúgy tanúsítható Jahve kijelentéseinek biztos volta, mint ahogy
az ősidőkben igazolódott mindaz, amit a prófétákkal üzent.
Jeremiás kezdettől fogva következetesen tanácsolta Júdának a babiloniaiak
előtti meghódolást. Ezt tanácsolta számos környező népnek is. Sedékiást
uralkodásának korábbi szakaszában Edom, Moáb, Tirus és más népek uralkodóitól
követek látogatták meg, hogy megtudják, vajon megítélése szerint alkalmas-e az idő
a közös lázadásra, és csatlakozik-e hozzájuk a babiloni király elleni csatában.
Miközben ezek a követek válaszra vártak, az Úr kijelentést adott Jeremiásnak. Ezt
mondta: "Készíts magadnak kötelet meg jármot, és vedd a nyakadba! Azután küldj
üzenetet Edóm királyához, Móáb királyához, az ammóniak királyához, Tírusz
királyához és Szidón királyához azokkal a követekkel, akik Jeruzsálembe érkeztek
Cidkijjá júdai királyhoz!" (Jer 27:2-3).
Jeremiásnak ki kellett oktatni a követeket, mit mondjanak uralkodójuknak:
Isten Nabukodonozornak, Babilon királyának kezébe adta őket, és hogy "fiát és
unokáját szolgálja majd minden nép, amíg el nem érkezik az az idő, amikor az ő
országa is szolgálni fog hatalmas népeknek és nagy királyoknak" (Jer 27:7).

198
Ellen G. White Próféták és Királyok

Azt is el kellett mondaniuk uralkodóiknak, hogy ha nem hajlandók szolgálni a
babiloni királynak, Isten "fegyverrel, éhséggel és dögvésszel" bünteti meg őket, amíg
el nem pusztulnak. Különösen a hamis próféták tanítását kell elvetniük, akik más
tanácsot adnak. "Ne hallgassatok azért prófétáitokra - mondta az Úr -, a jósokra és
álmodókra, a jelmagyarázókra és varázslókra, akik ezt mondják nektek: Ne
szolgáljatok Babilónia királyának! Mert hazugságot prófétálnak nektek, hogy
eltávolítsalak benneteket földetekről, szétszórjalak benneteket, és elpusztuljatok. Azt
a népet azonban, amely a nyakát Babilónia királyának az igájába hajtja, és őt
szolgálja, meghagyom földjén - így szól az Úr -, hogy művelje azt, és lakjék rajta"
(Jer 27:8-11). A legenyhébb büntetés, amellyel az irgalmas Isten a lázadó népet
sújthatta, a babiloni uralkodó előtti meghódolás volt. De amennyiben hadakoznak a
szolgasors ellen, tapasztalniuk kell Isten teljes szigorral sújtó büntetését.
A népek tanácskozó testületének megdöbbenése határtalan volt, amikor
Jeremiás, nyakában a rabság igájával, ismertette velük Isten akaratát.
Az elszánt tiltakozással szemben Jeremiás szilárdan kitartott a meghódolás
politikája mellett. Azok között, akik merészen állást foglaltak az Úr tanácsával
szemben, elöljárt Hanániás, az egyik hamis próféta, akitől az Úr már előzőleg is óvta
a népet. Gondolva, hogy megnyeri a király és udvara kegyét, felemelte tiltakozó
szavát, és kijelentette, hogy az Úr megbízásából bátorítania kell a zsidókat. Ezt
mondta: "Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Összetöröm Babilónia királyának az
igáját. Két esztendő múlva visszahozom erre a helyre az Úr házának minden edényét,
amelyeket elvitt Nabukodonozor, Babilónia királya erről a helyről... Visszahozom erre
a helyre Jekonját, Jójákim fiát, Júda királyát és Júda foglyait is, akik Babilóniába
kerültek - így szól az Úr -, mert összetöröm Babilónia királyának az igáját" (Jer 28:2-
4).
Jeremiás a papok és a nép jelenlétében komolyan kérte őket,
engedelmeskedjenek Babilon királyának az Úr által meghatározott időig. Júda népe
előtt hivatkozott Hóseás, Habakuk, Sofoniás és mások próféciáira, akiknek dorgáló és
intő tanításai megegyeztek az övével. Utalt olyan eseményekre, amelyek meg nem
bánt bűnök büntetéseként történtek a meghirdetett próféciák szerint. A menny
ítéletei a múltban pontosan Isten szándéka szerint sújtottak le a megátalkodottakra,
ahogy azt szolgái által kinyilatkoztatta.
"Ha pedig egy próféta békességről prófétál, a prófétai ige beteljesedésekor
tudódik ki, hogy valóban az Úr küldte-e azt a prófétát" - mondta befejezésül Jeremiás
(Jer 28:9). Ha Izráel kockázatot akar vállalni, a fejlemények majd végérvényesen
eldöntik, hogy ki volt az igaz próféta.
Jeremiás meghódolást tanácsoló szavai arra késztették Hanániást, hogy
vakmerően kétségbe vonja a próféta kinyilatkoztatásának megbízhatóságát. Levéve
Jeremiás nyakáról a jelképként használt igát, összetörte, és így szólt: "Ezt mondja az

199
Ellen G. White Próféták és Királyok

Úr: Így töröm le Nabukodonozor babilóniai király igáját két esztendő múlva minden
nép nyakáról! Jeremiás próféta ekkor elment útjára" (Jer 28:11).
Úgy tűnt, nem tehet többet, mint visszavonul és elhagyja a vita színhelyét. De
Jeremiás másik üzenetet is kapott. "Menj, és ezt mondd Hananjának - hangzott a
parancs -: Így szól az Úr: Fajármot törtél össze, de vasjármot csináltál helyette! Mert
ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Vasigát teszek mindezeknek a népeknek a
nyakára, hogy Nabukodonozort, Babilónia királyát szolgálják...
Majd ezt mondta Jeremiás próféta Hananjának: Hallgass ide, Hananjá! Nem
küldött téged az Úr, te még is biztattad ezt a népet hazug módon! Azért ezt mondja
az Úr: Eltöröllek téged a föld színéről, még ebben az esztendőben meghalsz, mert
beszéded lázítás volt az Úrral szemben. Meg is halt Hananjá próféta még annak az
esztendőnek a hetedik hónapjában" (Jer 28:13-17).
A hamis próféta megerősítette a népnek Jeremiással és üzenetével szembeni
kételyét. Gonoszul az Úr szolgájának mondta magát, és ezért meg kellett halnia.
Jeremiás az ötödik hónapban jövendölte meg Hanániás halálát, és a hetedik
hónapban szava teljesedése bebizonyította, hogy igazat mondott.
A hamis próféta állítása következtében támadt nyugtalanság Sedékiást az
árulás gyanújába keverte, és csak gyors, határozott intézkedése nyomán
uralkodhatott tovább hűbéresként. Az alkalom, amelyet erre a lépésre megragadott,
nem sokkal az után kínálkozott, hogy a követek Jeruzsálemből visszatértek a
környező népekhez. Júda királya elkísérte Seráját, "a szállásmester"-t (Jer 51:59), aki
fontos megbízatással ment Babilonba. A káldeai udvarban tett látogatásakor Sedékiás
megújította Nabukodonozornak tett hűségfogadalmát.
Dániel és a többi héber fogoly által a babiloni király megismerte az igaz Isten
hatalmát, és mindenek fölötti uralmát. Amikor Sedékiás újra ünnepélyesen hűséget
fogadott, Nabukodonozor azt kívánta tőle, hogy az Úrnak, Izráel Istenének nevében
esküvel tanúsítsa ígéretét. Ha Sedékiás tiszteletben tartotta volna szövetségi esküjét,
hűségével nagy befolyást gyakorolt volna sokak értelmére, akik figyelték azok
magatartását, akik vallották, hogy tisztelik és becsben tartják a héberek Istenének
nevét.
Júda királya azonban szem elől tévesztette azt a nagy kiváltságot, hogy
dicsőséget hozhat az élő Isten nevére. Ezt olvassuk Sedékiásról: "Azt tette, amit
rossznak lát Istene, az Úr, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, aki az Úr
parancsát hirdette. Sőt még Nabukodonozor király ellen is fellázadt, aki megeskette
őt az Istenre. Kemény nyakú és makacs szívű volt, és nem tért meg Izráel Istenéhez,
az Úrhoz" (2Krón 36:12-13).
Miközben Jeremiás tovább tett bizonyságot Júda országában, az Úr
kiválasztotta Ezékiel prófétát a babiloni foglyok közül, hogy intse és vigasztalja a
száműzötteket, továbbá erősítse meg az Úrnak Jeremiás által mondott beszédét.

200
Ellen G. White Próféták és Királyok

Sedékiás uralkodásának hátralevő éveiben Ezékiel világosan feltárta, hogy oktalan
dolog azoknak a hamis jövendöléseiben bízni, akik a közeli visszatérés reményét
keltik a foglyokban. Azt az utasítást is kapta, hogy különböző szimbólumokkal és
ünnepélyes kinyilatkoztatásokkal jövendölje meg Jeruzsálem ostromát és pusztulását.
Sedékiás uralkodásának hatodik évében az Úr megmutatott Ezékielnek
látomásban néhányat azokból az utálatosságokból, amelyeket Jeruzsálemben, az Úr
házának kapuin belül, sőt még a belső udvarban is cselekedtek. A bálványcsarnokok
és a bálványképek, "...mindenféle csúszómászónak és förtelmes állatnak a képe, és
Izráel házának valamennyi bálványa..." (Ez 8:10) gyors egymásutánban vonultak el a
megdöbbent próféta tekintete előtt.
Látta, hogy azok, akiknek lelki vezetőknek kellett volna lenniük a nép között,
"Izráel háza vénei", szám szerint hetvenen, tömjéneznek a bálványistenek előtt,
amelyeket bevittek a templom udvarának szent területén levő rejtett csarnokokba.
"Nem lát bennünket az Úr" - áltatták magukat Júda férfiai pogány szokásaik
gyakorlása közben. "Elhagyta az Úr ezt az országot" - mondták istenkáromlóan (Ez
8:11-12).
"Még más nagy utálatosságokat" is kellett látnia a prófétának. A külső
udvarból a belsőbe nyíló ajtónál "Tammúzt" sirató asszonyokat látott. "Az Úr háza
belső udvará"-ban pedig "az Úr temploma bejáratánál, a csarnok és az oltár között
mintegy huszonöt férfi volt, háttal az Úr temploma felé, arccal kelet felé fordulva, és
kelet felé leborulva imádták a napot" (Ez 8:13-16).
Ezután pedig az a dicső Lény, aki végigkísérte Ezékielt a Júda földjének
magaslatain folyó gonoszságról látott megdöbbentő látomásban, megkérdezte a
prófétát: "Látod, emberfia? Nem volt elég az, hogy Júda háza olyan utálatos dolgokat
művelt, amilyeneket itt elkövettek! Még az országot is elárasztották erőszakkal, és
engem újra meg újra bosszantottak! Nézd, hogy tartják a szőlőhajtásokat az orruk
előtt! De én majd elbánok velük haragomban, nem szánakozom, és nem leszek
könyörületes. Kiálthatnak hozzám bármilyen nagy hangon, nem hallgatom meg őket"
(Ez 8:17-18).
Azokról az elbizakodott gonosz férfiakról, akik az Úr nevében oda mertek állni
a nép elé, Isten Jeremiás által kinyilatkoztatta: "Próféta és pap egyaránt elvetemült,
még házamban is megtalálom gonoszságukat" (Jer 23:11). A Sedékiás uralkodásáról
szóló krónika záró történetében, a Júdát érintő rettenetes vádiratban a templom
megszentségtelenítése újra szerepel. "A papság vezetői és a nép is egyre hűtlenebbé
vált, követve a pogány népek minden utálatos szokását - nyilatkoztatta ki a szent író
-, és tisztátalanná tették az Úr házát, amelyet ő szentelt meg Jeruzsálemben" (2Krón
36:14).

201
Ellen G. White Próféták és Királyok

Júda végzetének napja gyorsan közeledett. Az Úr nem táplálhatta tovább azt a
reményt, hogy elhárítja legszigorúbb ítéletét. "...ti talán büntetlenül maradhattok? -
kérdezte. Nem maradtok büntetlenül!" (Jer 25:29).
Még ezeket a szavakat is gúnnyal fogadták. "Múlnak a napok, és nem teljesül
a sok látomás" - mondták a megtérni nem akarók. De Ezékiel által az Úr keményen
megfeddte a biztos prófétai beszéd megtagadását. "Mondd meg nékik: Így szól az én
Uram, az Úr: Megszüntetem ezt a szóbeszédet, nem példálóznak így többé Izráelben.
Ezt hirdesd nekik: Közeledik az az idő, amikor valóra válik minden látomás és hízelgő
jósolgatás Izráel házában. Mert ha én, az Úr, szólok, akkor az az ige, amelyet én
mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti
engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az Úr.
Majd így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Izráel háza ezt mondja: Sokára
teljesedik be a látomás, amelyet ez az ember lát; a távoli jövőről prófétál ő. Ezért
mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Nem késik tovább egyetlen igém sem,
valóra válik az az ige, amelyet mondok - így szól az én Uram, az Úr" (Ez 12:22-28).
A nemzetet rohamos pusztulásba vivők között élen járt királyuk, Sedékiás.
Júda királya teljesen elvetette a próféták útján kapott tanácsokat. Elfelejtve, hogy
hálával tartozik Nabukodonozornak, megszegte az Úrnak, Izráel Istenének nevében
tett hűségfogadalmát, és fellázadt a próféták ellen, jótevője ellen és Isten ellen. Saját
bölcsességével hivalkodva, Izráel jólétének ősi ellenségéhez fordult segítségért,
"elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki.
De jó vége lesz-e?" - kérdezte az Úr arról, aki ilyen becstelenül visszaélt
minden szent megbízatásával. "Megmenekül-e, aki ilyet csinál? Megszegte a
szövetséget: megmenekül-e? Életemre mondom - így szól az én Uram, az Úr -, hogy
ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette,
akinek a hűségesküjét semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. Mert nem
fog elég nagy haderővel és elég nagy számú sereggel mellé állni a fáraó a
háborúban... Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és
megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt!" (Ez 17:15-18)
A "...gyalázatos bűnös..." fejedelem végső számadásának napja elérkezett.
"Félre a süveggel, le a koronával!" - parancsolta az Úr. Addig nem lehet Júdának
ismét királya, amíg Krisztus maga fel nem állítja birodalmát. "Rommá, rommá,
rommá teszem amilyen még nem volt ez - hangzott az isteni rendelet Dávid házának
trónjáról -; míg majd eljön, akié az ítélet, mert neki adom!" (Ez 21:30-32).

37. A babiloni fogság

Sedékiás "uralkodásának kilencedik évében... megérkezett Nabukodonozor,
Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá...", hogy megostromolja a várost
(2Kir 25:1). Júda helyzete kilátástalan volt. "...én rád támadok - jelentette ki Ezékiel

202
Ellen G. White Próféták és Királyok

által maga az Úr -, kihúzom kardomat hüvelyéből... nem is tér az vissza!"
"...megdermed minden szív, elerőtlenedik minden kéz, elcsügged minden lélek, és
minden térd vizes lesz." "Kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom
tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az Úr" (Ez 21:8, 10, 11;
22:31).
Az egyiptomiak a körülzárt város segítségére akartak sietni. A káldeusok
pedig, hogy őket visszaverjék, egy időre abbahagyták Júda fővárosának ostromát.
Sedékiás reménykedni kezdett. Követet küldött Jeremiáshoz azzal a kéréssel, hogy
imádkozzék Istenhez a héber nemzetért.
A próféta válasza félelmes volt. Azt mondta, a káldeusok visszatérnek, és
elpusztítják a várost. A parancs elhangzott. A megátalkodott nemzet már nem
háríthatta el Isten ítéletét. "Ne áltassátok magatokat" - figyelmeztette népét az Úr.
"A káldeusok... nem fognak elvonulni! Ha megvernétek is az ellenetek harcoló
káldeusok egész hadseregét, úgyhogy csak sebesültek maradnának belőle, még ezek
is fölkelnének sátrukból, és fölperzselnék ezt a várost" (Jer 37:9-10). Júda
maradékának fogságba kellett mennie, hogy viszontagságok közt tanulja meg azt a
leckét, amelyet nem volt hajlandó kedvező körülmények között megtanulni. A szent
Vigyázó határozatát nem lehetett megfellebbezni.
A még Jeruzsálemben lakó igazak közül, akik előtt világosan feltárult Isten
szándéka, egyesek elhatározták a szent frigyláda elrejtését, amelyben a
Tízparancsolat elveit megörökítő kőtáblák voltak, hogy azt ne érintsék könyörtelen
kezek. Meg is tették. Sírva és bánkódva rejtették el egy barlangba Izráel és Júda
férfiai elől, mert vétkeztek. Sohasem kapták vissza. A szent láda még mindig
rejtekhelyén van. Mióta elrejtették, senki sem bolygatta.
Jeremiás hosszú évekig Isten hűséges tanújaként állt a nép előtt. Most, hogy a
pusztulásra ítélt város már-már a pogányok kezére került, munkáját befejezettnek
vélte és távozni próbált. De egy hamis próféta fia megakadályozta. Azt híresztelte,
hogy Jeremiás a babiloniaiakkal akar összefogni, akik előtti meghódolásra buzdította
Júda népét. A próféta visszautasította a hazug vádat, de "a vezetők felháborodtak,
megverték Jeremiást, és börtönbe vetették" (Jer 37:15).
A remény, mely feltámadt a fejedelmek és a nép szívében, amikor
Nabukodonozor serege dél felé fordult, hogy szembeszálljon az egyiptomiakkal,
hamar szertefoszlott. Az Úr ezt üzente: "Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom
királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt..." Egyiptom hatalma
olyan volt, mint a törött nád. Megtudja "Egyiptom minden lakója - hangzott az
ihletett kinyilatkoztatás -, hogy én vagyok az Úr. Mert olyan támasz voltál Izráel
házának, mint a nád." "Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai
pedig lehanyatlanak. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr, mert kardomat
Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa" (Ez 29:3, 6;
30:25).

203
Ellen G. White Próféták és Királyok

Miközben Júda fejedelmei hiába vártak Egyiptom segítségére, Sedékiás
aggasztó sejtelmek között gondolt Isten börtönbe vetett prófétájára. Napok múltával
a király érte küldött, és titokban megkérdezte tőle: "Van-e mondanivalója az Úrnak?
Jeremiás ezt felelte: Van! - és hozzátette: A babilóniai király kezébe kerülsz .
Majd ezt kérdezte Jeremiás Cidkijjá királytól: Mit vétettem ellened, udvari
embereid és a nép ellen, hogy fogházba vetettetek engem? Hol vannak prófétáitok,
akik azt prófétálták nektek, hogy nem jön el Babilónia királya ellenetek és az ország
ellen?! Most azért, uram király, hallgass meg, és jusson eléd könyörgésem: Ne vitess
vissza Jónátán kancellár házába, ne kelljen ott meghalnom!" (Jer 37:17-20)
Ekkor Sedékiás megparancsolta, "hogy a börtön udvarán legyen felügyelet
alatt Jeremiás, és adjanak neki naponként egy kenyeret a pékek utcájából, amíg csak
el nem fogy a kenyér a városban. Így maradhatott Jeremiás a börtön udvarában"
(Jer 37:21).
A király nem merte nyíltan megvallani, hogy hisz Jeremiásnak. Félelme
azonban arra késztette, hogy titokban kikérdezze. Ahhoz gyenge és gyáva volt, hogy
a fejedelmek és a nép rosszallását vállalva, a próféta szavai szerint meghódoljon
Isten akarata előtt.
A börtön pitvarából Jeremiás továbbra is tanácsolta a Babilon ura előtti
meghódolást. Az ellenállás biztos halált jelent. Ezt üzente az Úr Júdának: "Aki ebben
a városban marad, az fegyver, éhség és dögvész miatt fog meghalni. Aki azonban
kimegy a káldeusokhoz, az megmarad, életét ajándékul kapja, és élni fog." Világosak
és határozottak voltak ezek a szavak. A próféta az Úr nevében bátran kijelentette: "A
babilóniai király hadseregének a kezébe fog kerülni ez a város, és elfoglalja" (Jer
38:2-3).
Végül a fejedelmek felbőszülve Jeremiás újra és újra elmondott tanácsán,
amely ellentétben állt elszánt ellenállásukkal, határozottan tiltakoztak a király előtt.
Hangoztatták, hogy a próféta a nemzet ellensége; szavai meggyengítették a nép
kezét, és bajt hoztak rájuk. Ezért halálra kell ítélni!
A gyáva király tudta, hogy ezek hamis vádak. De hogy megbékítse a magas és
befolyásos tisztségviselőket, színlelte; elhiszi hazugságaikat és Jeremiást átadta
nekik, hogy tetszésük szerint bánjanak vele. A prófétát bevetették "Melkijjá királyfi
ciszternájába, amely a börtön udvarán volt. Köteleken bocsátották le Jeremiást, és
mivel a ciszternában nem volt víz, csak sár, belesüllyedt Jeremiás a sárba" (Jer 38:6).
Isten azonban barátokat támasztott, akik könyörögtek a királynak érte, és Jeremiást
visszahelyeztették a börtön udvarába.
A király titokban újra Jeremiásért küldött, és megparancsolta neki, hogy
pontosan mondja el, mi Isten szándéka Jeruzsálemmel. Jeremiás kérdéssel válaszolt:
"Ha kijelentést mondok neked, biztosan megöletsz, ha pedig tanácsot adok, nem
hallgatsz rám." A király titkos egyezségre lépett a prófétával. "Az élő Úrra mondom,

204
Ellen G. White Próféták és Királyok

aki az életet adta nekünk, hogy nem öletlek meg, és nem adlak az életedre törő
emberek kezébe!" (Jer 38:15-16).
A királynak még lehetősége volt megfogadni Jahve figyelmeztetését, hogy
kegyelem vegyülhessen a várost és a népet sújtó ítéletbe. "Ha van bátorságod
kimenni a babilóniai király vezéreihez, akkor életben maradsz, és nem perzselik föl
ezt a várost sem; életben maradsz házad népével együtt - szólt az üzenet a
királynak. De ha nem mégy ki a babilóniai király vezéreihez, akkor ez a város a
káldeusok kezébe kerül, és fölperzselik. Te sem menekülsz meg a kezükből."
"Aggódom, hogy a káldeusokhoz átpártolt júdaiak kezébe adnak, és azok
gúnyt űznek belőlem." A próféta azonban megígérte: "Nem adnak!" Könyörögve tette
hozzá: "Hallgass az Úr szavára, amelyet most mondok neked, akkor jól jársz, és
életben maradsz!" (Jer 38:17-20).
Isten még az utolsó órában is világosan megmutatta, hogy irgalmaz azoknak,
akik engedelmeskednek jogos kívánalmainak. Ha a király az engedelmességet
választja, megmentheti a nép életét, és a várost is a tűzvésztől. A király azonban azt
gondolta, túl messzire ment ahhoz, hogy visszaforduljon. Félt a zsidóktól, félt a
gúnytól, féltette életét. Évek óta tartó istenellenes lázadása után Sedékiás túl
megalázónak tartotta ezt mondani népének: Megfogadom az Úr szavát, amelyet
Jeremiás prófétával üzent. Nem merek az intésekkel szembehelyezkedve háborúzni
az ellenséggel.
Jeremiás sírva kérlelte Sedékiást, mentse meg magát és népét. Szíve
fájdalmában aggódó lélekkel bizonygatta neki, hogyha nem fogadja meg Isten
tanácsát, az élete és minden java a babiloniaiakhoz jut. A király azonban rossz
irányba indult el, és nem akart visszafordulni a megtett úton. Úgy döntött, hogy a
hamis próféták és azok tanácsát követi, akiket valójában megvetett, és akik
kinevették, mert gyengeségből oly könnyen teljesítette kívánságaikat. Feláldozta
emberi mivoltának nagyszerű szabadságát, és a közvélemény meghunyászkodó
rabszolgájává lett. Nem akart szántszándékkal rosszat tenni, de nem határozta el azt
sem, hogy bátran kiáll az igazságért. Jóllehet meg volt győződve Jeremiás
tanácsának értékéről, de nem volt erkölcsi bátorsága az engedelmességre, és
következetesen ment tovább a rossz irányba.
A király gyengeségből még azt sem akarta, hogy udvarnokai tudomást
szerezzenek Jeremiással folytatott tárgyalásáról. Ennyire uralta az emberektől való
félelem. Milyen pusztítást hárított volna el Sedékiás, ha kijelenti, elhiszi, amit a
próféta mondott, - ami már félig beteljesedett! Ezt kellett volna mondania:
Engedelmeskedem az Úrnak, és megmentem a várost a pusztulástól. Ha félek is az
emberektől, és szívesen keresném kegyeiket, arra még sincs bátorságom, hogy
áthágjam Isten parancsát. Szeretem az igazságot, gyűlölöm a bűnt, és követem
Izráel mindenható Urának tanácsát!

205
Ellen G. White Próféták és Királyok

Akkor a nép tisztelte volna bátorságát, és a hit és kételkedés között ingadozók
határozottan az igazság mellé álltak volna. Éppen ez a bátorság és becsületesség
ébresztett volna csodálatot és hűséget alattvalóiban. Sokan mellé álltak volna, és
akkor Júda megmenekült volna a vérontás, az éhség és a tűzokozta kimondhatatlan
szenvedéstől.
Sedékiás gyengesége bűn volt, amelyért félelmes árat fizetett. Az ellenség
feltartóztathatatlan lavinaként söpört végig és dúlta fel a várost. Az összezavarodott
zsidó csapatokat visszaszorította, a nemzetet legyőzte. Sedékiás fogságba esett, és
fiait szeme láttára ölték meg. A királyt fogolyként vitték el Jeruzsálemből, szemét
kiszúrták, és Babilonba érkezése után nyomorultul elpusztult. A Sion hegyének ormán
több mint négy évszázadon át koronaként ékeskedő gyönyörű templomot sem
kímélték. "Az Isten házát felgyújtották, Jeruzsálem várfalát lerombolták, palotáit
mind fölperzselték, és minden drága értékét elpusztították" (2Krón 36:19).
Amikor Nabukodonozor véglegesen legyőzte Jeruzsálemet, sokan, akik a
hosszú ostrom borzalmait átvészelték, kard által pusztultak el. A megmaradtak közül
egyeseket Babilonba vittek - főként a vezető papokat, tisztségviselőket és az ország
fejedelmeit -, és kivégezték őket mint árulókat. Másokat pedig azért vittek fogságba,
hogy Nabukodonozornak és fiainak szolgáljanak, "amíg a perzsa királyság uralomra
nem jutott; hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje" (2Krón 36:20-
21).
Jeremiásról ezt olvassuk: "Jeremiásra nézve pedig ezt a parancsot adta
Nabukodonozor, Babilónia királya Nebuzaradán testőrparancsnoknak: Vedd magad
mellé, és legyen rá gondod! Ne tégy vele semmi rosszat, hanem úgy bánj vele,
ahogyan kívánja" (Jer 39:11-12).
Miután a babiloni tisztek kiszabadították Jeremiást fogságából, a próféta
önként osztozott az erőtlen maradék, "a föld szegényei" közül valók sorsában, akiket
a káldeusok ott hagytak, hogy legyenek "szőlőmívesek" és "szántó-vető emberek."
Babilonia Gedáliát tette felettük kormányzóvá. Csak néhány hónap múlt el, és az
újonnan kinevezett kormányzót orvul megölték. A sok megpróbáltatást átélt szegény
népet vezetői végül rávették arra, hogy keressen menedéket Egyiptom földjén.
Jeremiás felemelte tiltakozó szavát e lépés ellen. "Ne menjetek Egyiptomba" -
könyörgött. De az ihletett tanácsot nem fogadták meg, és "Júdának egész maradéka"
Egyiptomba menekült - férfiak, asszonyok és gyermekek. "Elmentek tehát
Egyiptomba, mert nem hallgattak az Úr szavára; és eljutottak Taphanhészig" (Jer
42:19; 43:7).
Az Egyiptomba meneküléssel Nabukodonozor ellen lázadó maradék
megítéléséről szóló jeremiási próféciák a megbocsátás ígéreteivel szövődtek át azok
részére, akik megbánták oktalanságukat és készek voltak visszatérni. Az Úr nem
kímélte azokat, akik az egyiptomi bálványimádás csábítására elfordultak tanácsától,
de irgalmat tanúsított a hűségesek és igazak iránt. "De akik megmenekülnek a

206
Ellen G. White Próféták és Királyok

fegyvertől, vissza fognak térni Egyiptomból Júdába, szám szerint kevesen. Majd
megtudja Júda maradéka, mindazok, akik Egyiptomba mentek, hogy ott lakjanak
mint jövevények, hogy kinek a szava valósul meg, az enyém, vagy az övék!" (Jer
44:28).
A próféta a Siralmak könyvében mondja el azok romlottsága miatti fájdalmát,
akiknek a világ világosságává kellett volna lenniük; fájdalmát a Sion és a Babilonba
vitt fogoly nép sorsáért. Írásban állított emléket annak, hogy milyen oktalan dolog
Jahve tanácsa helyett az emberi bölcsesség elfogadása. A romok között is el tudta
mondani: "Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma;" és
egyre így könyörgött: "Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az
Úrhoz!" (JSir 3:22, 40). Amikor Júda királysága még fennállt a nemzetek között, a
próféta megkérdezte Istenét: "Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont?"
Majd felbátorodva így esdekelt. "A te nevedért kérünk, ne utálj meg..." (Jer 14:19,
21). Tökéletesen hitte, hogy Isten örök szándéka: rendet teremteni a zűrzavarból, és
kinyilatkoztatni a föld népeinek és az egész világegyetemnek, hogy Ő igazságos és
szerető Isten. Ez a hite késztette arra, hogy bizalommal esedezzék azokért, akik talán
elfordulnak gonoszságuktól s az igaz útra térnek.
Sion most romokban hevert; Isten népe pedig fogságban volt. A próféta
fájdalomtól porba sújtva kiáltott: "Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város!
Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között,
de kényszermunkássá lett! Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem
vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé
váltak.
A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a
pogányok között, de nem talál nyugodt helyet. Üldözői mind utolérik
nyomorúságában. Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind
elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szűzei szomorkodnak, neki csak keserűsége van!
Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az Úr szomorította meg sok
vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt."
"Jaj, de sötét felhőt borított az Úr haragja Sion leányára! Az égből a földre
dobta Izráel ékességét, nem gondolt lábai zsámolyával haragja napján. Elpusztította
az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát. Ledöntötte féktelen haragjában Júda
leányának erődítményeit. Földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit.
Haragja hevében egészen összetörte Izráel hatalmát, visszavonta segítő jobbját,
amikor jött az ellenség. Perzselte Jákóbot, mint lángoló tűz, emésztette körös-körül.
Fölvonta íját mint ellenség, előállott mint támadó, és jobbjával megölt mindent, ami
a szemnek kívánatos Sion leányának a sátrában; tűzként öntötte ki haragját."
"Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Milyen példával
vigasztaljalak meg, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthat
meg?"

207
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Emlékezz, Uram, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat!
Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre. Apátlan árvák lettünk, anyáink
özvegyek... Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek; nekünk kell hordanunk bűneik
terhét. Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből... Ezért lett beteg
a szívünk, emiatt homályosodott el szemünk."
"De te, Uram, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről
nemzedékre. Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly
hosszú időn át? Téríts magadhoz, Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká
napjainkat, mint régen voltak!" (JSir 1:1-5; 2:1-4, 13; 5:1-3, 7-8, 17, 19-21).

38. A sötétségen átsugárzó fény

Azok a pusztulást és halált hozó sötét évek, amelyek Júda országának végét
jelezték, a legbátrabb embert is kétségbe ejtették volna, ha Isten szolgái nem
hirdetnek bátorító üzenetet prófétikus kinyilatkoztatásaikban. Jeruzsálemben
Jeremiás, a babiloni udvarban Dániel, a Kébár partján pedig Ezékiel által tette
világossá szándékát az irgalmas Isten, és biztosította választott népét, hogy kész
teljesíteni Mózes írásaiban megörökített ígéreteit. Amit mondott, megcselekszi -
biztosan megteszi - azokért, akik hűségesek hozzá. Isten igéje "élő és maradandó"
(1Pt 1:23).
A pusztai vándorlás idején az Úrnak gondja volt arra, hogy gyermekei
emlékezetükben megőrizzék törvénye igéit. Miután letelepedtek Kánaánban, minden
családban naponta el kellett ismételni a mennyei előírásokat. Olvashatóan kellett
felírniuk az ajtófélfákra, a kapukra és az emlékeztető táblákra; azt énekbe kellett
foglalniuk, hogy mind a fiatalok mind az idősek énekelhessék. A papoknak nyilvános
összejöveteleken kellett tanítaniuk e szent rendelkezéseket, az ország főembereinek
pedig naponként kellett tanulmányozniuk. "...tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg,
és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva - parancsolta az Úr Józsuénak a
törvénykönyvvel kapcsolatban. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz" (Józs 1:8).
Józsuénak az egész Izráellel meg kellett taníttatnia Mózes írásait. "Mindabból,
amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amit ne olvasott volna föl Józsué
Izráel egész gyülekezete előtt, meg az asszonyok, gyermekek és jövevények előtt,
akik köztük éltek" (Józs 8:35). Ez összhangban volt Jahve kifejezett parancsával, aki
elrendelte, hogy minden hetedik évben a sátoros ünnepkor mondják el a törvény
könyvének igéit a közösség előtt. "Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a
gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják
meg, és féljék Isteneteket, az Urat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek
minden igéjét - hangzott az utasítás Izráel lelki vezetőinek. Fiaik is, akik még nem
ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az Urat mindenkor,
amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba
vegyétek" (5Móz 31:12-13).

208
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ha Izráel népe a századokon át követi ezeket a tanácsokat, milyen más lett
volna történelme! A népnek csak akkor lehetett reménye arra, hogy be tudja tölteni a
menny szándékát, ha az Isten igéje iránti tiszteletet ápolja szívében. Az Isten
törvénye iránti megbecsülés adott erőt Izráelnek Dávid uralkodása alatt és Salamon
uralkodása kezdetén. Az élő Igében való hit által ment végbe a reformáció Illés és
Jósiás idejében. Ugyanezekre a szentírási igazságokra, Izráel gazdag örökségére
hivatkozott reformtörekvéseiben Jeremiás. Ahol csak szolgált, ezzel a komoly kéréssel
fordult a néphez: "Halljátok meg a szövetség igéit" (Jer 11:2), azokat a szavakat,
amelyek megértetik velük, hogy Isten el akarja juttatni minden néphez a megmentő
igazság ismeretét.
Júda hitehagyásának utolsó éveiben a próféták intései látszólag nem sok
eredményre vezettek. Amikor pedig a káldeusok seregei harmadszor és egyben
utoljára ostromolták Jeruzsálemet, mindenkit elhagyott a remény. Jeremiás teljes
pusztulást jövendölt, és mivel változatlanul hangoztatta, hogy Júda adja meg magát,
börtönbe vetették. Isten azonban nem hagyta reménytelen kétségbeesésben a
városban levő hűséges maradékot. Jeremiás még akkor is kapott új
kinyilatkoztatásokat a menny megbocsátó és megmentő készségéről, amikor a
jövendölésein gúnyolódók szigorúan őrizték. Ezek a kijelentések azóta is a vigasz
kimeríthetetlen forrását nyújtják Isten egyházának.
Jeremiás, megingathatatlanul bízva Isten ígéretében, példamutatóan
szemléltette a pusztulásra ítélt város lakosai előtt erős hitét, hogy Isten szándéka
végül teljesülni fog népe életében. Tanúk jelenlétében minden törvényes formaságot
betartva, tizenhét siklusért családi földet vásárolt a szomszédos Anatót faluban.
Emberi szemszögből nézve ennek a mezőnek megvásárlása, amely már
babiloni fennhatóság alatt levő terület volt, ostobaságnak tűnt. Maga a próféta
jövendölte meg Jeruzsálem lerombolását, Júda elpusztítását és a birodalom teljes
összeomlását. A távoli Babilonban hosszú ideig tartó fogságot jövendölt. A már idős
próféta nem remélhette, hogy valamikor is személyesen hasznot húzhat abból, amit
vásárolt. A szent iratokba foglalt próféciák tanulmányozása nyomán szilárdan
meggyőződött arról, hogy Isten a fogság fiainak vissza akarja adni az ígéret földjének
ősi tulajdonjogát. Jeremiás a hit szemével látta, hogy a száműzöttek visszatérnek
megpróbáltatásuk éveinek végén, és újra elfoglalják atyáik földjét. Az anatóti birtok
megvásárlásával Jeremiás megtette a tőle telhetőt annak érdekében, hogy másokban
is felkeltse a maga számára vigaszt jelentő reményt.
Miután Jeremiás aláírta és a tanúkkal is aláíratta az adásvételi okiratot, ezt a
megbízatást adta titkárának, Bárúknak: "Fogd ezeket az iratokat, ezt az adásvételi
szerződést, a lepecsételtet is, meg ezt a le nem zárt szerződést is, és tedd azokat
cserépedénybe, hogy sokáig megmaradjanak. Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel
Istene: Fognak még házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban" (Jer
32:14-15).

209
Ellen G. White Próféták és Királyok

E szokatlan üzlet megkötésekor oly kilátástalan volt Júda helyzete, hogy a
vétel részletkérdéseinek megoldását és az okmány megőrzésének elrendezését
követően Jeremiás - jóllehet eddig töretlenül hitt - súlyos próbába került. Nem volt-e
vakmerő cselekedet az, amivel Júdát bátorítani akarta? Miközben bizalmat akart
bennük kelteni az Isten beszédében rejlő ígéretek iránt, nem adott-e alapot hamis
reménységre? Azok, akik szövetséget kötöttek Istennel, már jó ideje gúnyolódnak az
érdekükben tett intézkedéseken. Valóra válhatnak-e valaha a választott népnek adott
ígéretek?
Lelkében kétségek közt a próféta Istenhez fordult, porig sújtva azok
szenvedése miatti fájdalmában, akik nem voltak hajlandók bűnbánatot tartani, és
további felvilágosítást kért Istennek az emberiség iránti szándékáról.
"Ó, Uram, Uram! - könyörgött. Te alkottad az eget és a földet nagy
hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen. Te irgalmas vagy
ezerízig, de megfizetsz az atyák bűnéért fiaiknak is, te nagy Isten, te hatalmas,
akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet
rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse
szerint bánsz. Te jeleket és csodákat tettél Egyiptomban, Izráelben és az emberek
között a mai napig. Olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is nagy. Kihoztad
népedet, Izráelt Egyiptomból jelek és csodák között, erős kézzel, kinyújtott karral,
nagy félelmet keltve. Nekik adtad ezt az országot, amelyet esküvel ígértél oda
őseiknek: ezt a tejjel és mézzel folyó földet. Ők bementek, és birtokba vették azt. De
nem hallgattak szavadra, nem éltek törvényed szerint, és nem tették meg mindazt,
amit megparancsoltál nekik. Ezért zúdítottad rájuk mindezt a veszedelmet" (Jer
32:17-23).
Nabukodonozor seregei ostromukkal már-már elfoglalták Sion falait. Ezrek
pusztultak el a város végső elkeseredett védelmében. Éhségtől és betegségtől
további ezrek haldokoltak. Jeruzsálem sorsa megpecsételődött. Az ellenséges
haderők ostromló tornyai már túlértek a falakon. "Az ostromsáncok már a városig
érnek, elfoglalására készen, és ez a város fegyver, éhínség és dögvész folytán az
ostromló káldeusok kezébe kerül. Amit megígértél, megtörtént, amint látod! És mégis
ezt mondtad nekem, Uram, ó, Uram: Vedd meg ezt a szántóföldet ezüstért, és
hitelesíttesd tanúkkal! - pedig ez a város a káldeusok kezébe kerül" (Jer 32:24-25).
Isten könyörületesen meghallgatta a próféta imáját. "Így szól az Úr igéje
Jeremiáshoz" ebben a szorongató órában, az igazság szolgája hitének tűzpróbájában:
"Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?" (Jer 32:26-
27). A város hamarosan a káldeusok kezére jutott. Kapuit, palotáit felgyújtották és
leégették. Jóllehet a város pusztulása és Jeruzsálem lakóinak fogságba vitele
közeledett, Jahve Izráellel való örök terve mégis teljesülni fog. Szolgája imájára
válaszként így szólt az Úr azokról, akiket fenyítése utolért:

210
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam
lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre,
letelepítem, és biztonságban lesznek. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.
Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk
legyen nekik is, meg utódaiknak is. Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el
tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne
hajoljanak el tőlem. Örömmel teszek jót velük teljes szívemmel és lelkemmel, és
véglegesen elültetem őket ebbe a földbe.
Mert ezt mondja az Úr: Ahogyan elhoztam erre a népre mindezt a nagy
rosszat, ugyanúgy elhozom rájuk mindazt a jót is, amit most ígérek nekik. Mert
fognak még szántóföldet venni ebben az országban, amelyről azt mondjátok, hogy
ember és állat nélkül maradt pusztaság, amely a káldeusok kezébe került. Ezüstért
vesznek szántóföldet, lepecsételt és tanúkkal hitelesített szerződést írnak róla
Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyvidék, az alföld
és a Délvidék városaiban, mert jóra fordítom sorsukat! - így szól az Úr" (Jer 32:37-
44).
A szabadítás és helyreállítás ígéreteinek megerősítésére "másodszor is szólt az
Úr igéje Jeremiáshoz, amikor még fogoly volt a börtön udvarában.
Ezt mondta az Úr, aki a földet megalkotta, az Úr, aki azt megformálta és
megerősítette - az Úr az ő neve -: Kiálts hozzám és válaszolok, hatalmas és
megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz! Mert ezt
mondja az Úr, az Izráel Istene, e város házairól és Júda királyi palotáiról, amelyeket
leromboltak, hogy felhasználják az ostromsáncokkal és fegyverekkel szemben azok,
akik harcba bocsátkoztak a káldeusokkal... Én majd bekötözöm és orvoslom sebeit,
meggyógyítom őket és megmutatom nekik: milyen kincs az igazi béke...
megbocsátom minden bűnüket, amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak
tőlem. Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a
föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek velük...
Ezt mondja az Úr erről a helyről, amelyet ember és állat nélkül maradt
pusztának mondtok, Júda városairól és Jeruzsálem utcáiról, amelyek lakatlan
pusztasággá váltak, ember és állat nélkül: Felhangzik még a vidám örvendezés
hangja, a vőlegény és a menyasszony hangja, és azoké, akik így énekelnek: Adjatok
hálát a Seregek Urának, mert jó az Úr, mert örökké tart szeretete! Hálaadó énekkel
jönnek az Úr házába, mert jóra fordítom az ország sorsát, és olyan lesz, amilyen
régen volt - ezt mondja az Úr.
Ezt mondja a Seregek Ura: Ezen az ember és állat nélkül maradt puszta helyen
és ennek minden városában fognak még pásztorok tanyázni, akik nyájakat
legeltetnek. A hegyvidék, az alföld és a Délvidék városaiban, Benjámin földjén,
Jeruzsálem környékén és Júda városaiban átmegy még a nyáj a számadó keze alatt -
ezt mondja az Úr.

211
Ellen G. White Próféták és Királyok

Eljön még az idő - így szól az Úr -, amikor valóra váltom azt a jót, amit Izráel
és Júda házáról ígértem" (Jer 33:1-14).
Isten így vigasztalta egyházát a gonoszság hatalmaival vívott hosszú
küzdelmének egyik legsötétebb órájában. Úgy tűnt, hogy Sátánnak sikerült
megrontani Izráelt. Az Úr azonban kezében tartotta az eseményeket, és a következő
években alkalmat adott népének, hogy jóvátegye a múltat. Ezt az üzenetet küldte
egyházának:
"Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az Úr -, és ne reszkess, Izráel! Mert
én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és
békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. Én veled leszek... és
megszabadítalak." "Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat..." (Jer 30:10-
11, 17).
A helyreállítás boldog napján Izráel különvált törzsei újra egy néppé
egyesülnek. Az Urat elismeri "Izráel minden nemzetsége". "...ők pedig népemmé
lesznek" - nyilatkoztatta ki Isten. "Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán, vigadozzatok
a népek élén, hirdessétek, és mondjatok dicséretet: az Úr megszabadította népét,
Izráel maradékát! Meghozom őket észak földjéről, összegyűjtöm a föld pereméről.
Lesz közöttük vak és sánta... Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket;
folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok
Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem" (Jer 31:1, 7-9).
Azoknak, akiknek a menny valamikor a föld minden népénél köztudottan
jobban kedvezett, a száműzetésben a nemzetek előtt megszégyenülten meg kellett
tanulniuk az engedelmesség leckéjét későbbi boldogságuk érdekében. Amíg ezt a
leckét nem tanulták meg, Isten nem tehette meg érettük azt, amit akart.
"Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül" (Jer 30:11) -
jelentette ki, amikor azt magyarázta, hogy lelki javuk érdekében fenyíti őket. De nem
taszítja el örökre azokat, akiket egykor nagyon szeretett. A föld minden népe előtt
meg fogja mutatni: győzelmet hoz ki a látszólagos vereségből, és menteni akar, nem
pusztítani. A próféta ezt az üzenetet kapta:
"Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját. Mert
megváltotta az Úr Jákóbot, megszabadította az erősebb kezéből. Megjönnek majd, és
ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az Úrtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és
az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem
hervadoznak többé. ...Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom őket, örömet
szerzek nekik a kiállott szenvedés után. A papokat bőséggel árasztom el, népem
pedig jóllakik javaimmal - így szól az Úr."
"Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Fogják még mondani ezt az igét Júda
országában és városaiban, ha majd jóra fordítom sorsukat: Áldjon meg téged az Úr,
igazság hajléka, szent hegy! Ott laknak majd Júdában és összes városában együtt a

212
Ellen G. White Próféták és Királyok

földművesek és az állattenyésztők. Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden
elcsüggedt lelket."
"Eljön az az idő - így szól az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda
házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva
vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én
voltam az Uruk - így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel
házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe
helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem
tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg
az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr -,
mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre" (Jer 31:10-14, 23-
25, 31-34).

Pogány országokban
"Ti vagytok a tanúim,
- így szól az Úr -,
és szolgáim, akiket kiválasztottam..."
(Ézsa 43:10).

39. Babilon udvarában

Izráel fiai között, akiket a hetvenéves fogság kezdetén fogolyként vittek
Babilonba, voltak Krisztusban hivő hazafiak, olyanok, akik sziklaszilárdan
ragaszkodtak elveikhez, akiket nem rontott meg az önzés, hanem készek voltak
minden áron Isten megdicsőítésére. Nekik fogságuk földjén kellett véghez vinniük
Isten szándékát, hogy a pogány népek is részesüljenek a Jahve megismeréséből
fakadó áldásokban. Isten képviselői voltak. Nem alkudhattak meg a
bálványimádókkal; az élő Isten imádóiként vallott hitüket és nevüket nagy
megtiszteltetésként hordozták. Jólétben és viszontagságok között megdicsőítették
Istent, Isten is megbecsülte őket.
Az a tény, hogy Jahve imádói foglyok voltak Babilonban, és Isten házának
edényeit a babiloni istenek templomában helyezték el, a győztesek ezt dicsekvően
idézték annak bizonyításaként, hogy vallásuk és szokásuk a héberek vallása és
szokása felett áll. De pontosan ebben a megalázásban, amelyet a zsidók Istentől való
elfordulása hívott ki, bizonyította be Isten Babilonnak a maga felsőbbségét,
kívánalmai szentségét és az engedelmesség áldásait. E bizonyságtételeket pedig csak
a hozzá hűségesek által adhatta.
Dániel és három társa is azok között volt, akik megőrizték Isten iránti
hűségüket. Különösen szép példát mutattak arra, hogy mivé válhat az az ember, aki
szövetségre lép a bölcsesség és hatalom Istenével. Ezeket a királyi ágból származó

213
Ellen G. White Próféták és Királyok

ifjakat viszonylag egyszerű zsidó otthonukból a legfényesebb városba, és a világ
legnagyobb királyának udvarába vitték. Nabukodonozor azt mondta
"főudvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi és nemesi
vérből való, vagy nemes származású ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk
nincs, hanem szép arcúak, fogékonyak minden bölcsességre, taníthatók az
ismeretekre, megértik a tudományt, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi
palotában" szolgáljanak neki.
"Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá."
Nabukodonozor észrevette, hogy rendkívüli képességek szunnyadnak e fiatalokban,
és elhatározta, kiképezteti őket birodalma fontos tisztségeinek betöltésére. Hogy
teljesen alkalmasak legyenek feladatukra, úgy rendelkezett, tanulják meg a
káldeusok nyelvét. Három évig biztosította nekik a birodalom fejedelmei számára
nyújtott kivételes tanulási lehetőségeket.
Dániel és társai nevét Aspenáz a káldeus istenségekre emlékeztető nevekre
változtatta. A héber szülők nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyermekeknek adott
neveknek. A név sok esetben olyan jellemvonásokat jelzett, amelyeket a szülők
szerettek volna gyermekeikben később látni. Az udvarmesterek fejedelme, akinek
gondjaira bízták a fogoly fiatalokat, "neveket adott nekik: Dánielt Baltazárnak,
Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abédnegónak nevezte".
A király nem kényszerítette a héber ifjakat hitük megtagadására és a
bálványimádás melletti állásfoglalásra, de remélte, hogy fokozatosan sikerül ezt
elérnie. Arra számított, hogy a bálványimádásra jellemző nevek viselése, a
bálványimádó szokásokkal való naponkénti szoros kapcsolatuk és a pogány
istentisztelet csábító rítusainak hatása ráveszi őket népük vallásának megtagadására
és így részt vesznek a babiloni bálványimádásban.
Pályafutásuk legelején jellemük döntő próbáját kellett kiállniuk. A király úgy
intézkedett, hogy az asztaláról származó étel és bor legyen ételük és italuk. Így akart
kifejezést adni jóindulatának és sorsuk iránti érdeklődésének. Mivel azonban a király
asztaláról egy részt a bálványoknak áldoztak, az bálványimádásra szentelt étel volt.
Aki abból evett, az hódolattal adózott Babilon isteneinek. Dánielnek és társainak
Jahve iránti hűségük tiltotta ezt a hódolatot. Azzal is megtagadták volna hitüket, ha
csak színlelik, hogy esznek az ételből és isznak a borból, mert ezáltal a pogányság
mellett foglalnak állást, Isten törvénye alapelveit pedig meggyalázzák.
Nem kockáztatták azt a gyengítő, tompító befolyást, amit a fényűzés és
kicsapongás gyakorol a fizikai, szellemi és lelki fejlődésre. Ismerték Nádáb és Abihu
történetét, akiknek részegségéről és annak következményeiről szóló feljegyzést
megörökítették a mózesi könyvek pergamen lapjai. Tudták, hogy fizikai és értelmi
képességeikre káros hatással lenne a bor fogyasztása.

214
Ellen G. White Próféták és Királyok

Dánielt és társait szüleik szigorú mértékletességre nevelték. Megtanulták:
Isten számon kéri képességeiket és ezért nem csorbíthatják, nem gyengíthetik
erőiket. Ez a nevelés őrizte meg Dánielt és társait Babilon királyi udvarának rontó
hatásai között. Erős kísértések környékezték őket az erkölcstelen és fényűző királyi
udvarban, de ezek az ifjak romlatlanok maradtak. Semmilyen hatalom és semmilyen
befolyás nem tudta őket eltéríteni azoktól az elvektől, amelyeket kora ifjúságukban
Isten Igéjéből és műveiből megtanultak.
Ha Dániel akarta volna, találhatott volna jól hangzó mentséget a
mértékletesség szigorú szokásainak elhagyására. Érvelhetett volna azzal, hogy a
király jóindulatától függ, és az ő hatalmában van, kénytelen enni a király ételéből és
inni borából; a menny tanításához való ragaszkodásával megsértené a királyt, és
elvesztené társadalmi helyét, és életét. Ha viszont az Úr parancsát semmibe veszi,
megőrzi a király pártfogását, s kulturális előnyöket és kitüntető földi lehetőségeket
biztosít magának.
Dániel azonban nem habozott. Isten jóváhagyása drágább volt neki, mint a
legnagyobb földi hatalmasság kegye - drágább, mint maga az élet. Elhatározta, hogy
szilárdan őrzi feddhetetlenségét, történjék bármi. "...elhatározta, hogy nem szennyezi
be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni." És három társa vele
tartott.
A héber fiatalok nem vakmerőségből, hanem Isten iránti szilárd bizalomból
jutottak erre az elhatározásra. Nem akartak különcködni; de inkább azt választották,
mintsem szégyent hozzanak Istenre. Ha engednek a körülmények kényszerének, és
egyezséget kötnek a bűnnel, elveik feladása gyengíti a jó iránti érzéküket, és
csökkenti a bűnnel szembeni irtózásukat. Az első hibás lépés további helytelen
lépéshez vezet, mígnem megszakad a mennyel való kapcsolatuk, és elsodorja őket a
kísértés.
"Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt..." és
kérését - hogy ne kelljen magát megfertőztetnie - érdeklődéssel hallgatta, de
habozott, hogy teljesítse-e. "Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így
ételetekről és italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a
veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál!"
Dániel azután a felügyelőhöz fordult, akinek különös gondjaira bízta az
udvarmesterek fejedelme a héber ifjakat. Arra kérte, hogy mentse fel őket a király
étele és itala fogyasztása alól. Kérte, hogy tegyen próbát tíz napig. Ez alatt kapjanak
a héber ifjak egyszerű ételeket, míg társaik a királyi csemegéből esznek.
A felügyelő beleegyezett, bár félt, hogy e kérés teljesítése miatt magára vonja
a király haragját. Dániel pedig tudta, hogy nyert ügye van. A tíznapos próba végén
az udvarmesterek fejedelme az ellenkezőjét tapasztalta annak, mint amitől félt.
"...szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király

215
Ellen G. White Próféták és Királyok

ételéből ettek." Személyes megjelenésükben a héber ifjak feltűnő fölényt mutattak
társaikkal szemben. Ennek eredményeképpen Dánielnek és társainak megengedték,
hogy folytassák egyszerű étrendjüket tanulmányuk egész ideje alatt.
A héber ifjakat három évig tanították "a káldeusok írására és nyelvére." Ez
alatt szilárdan megőrizték Isten iránti hűségüket és hatalmába vetett bizalmukat.
Önmegtagadó szokásaikhoz céltudatosság, szorgalom és állhatatosság járult. Nem
hiúságból vagy becsvágyból kerültek a király udvarába, azok társaságába, akik nem
ismerték és nem félték Istent. Foglyok voltak idegen országban, ahova a végtelen
Bölcsesség helyezte őket. Az otthon hatásaitól és a szent kapcsolatoktól elszakítva is
igyekeztek becsületesen helytállni, hogy elnyomott népüknek megbecsülést
szerezzenek, Istent pedig - akinek szolgáltak - megdicsőítsék.
Az Úr elismeréssel figyelte a héber ifjak állhatatosságát, önmegtagadását,
tiszta szándékait; és áldása kísérte őket. "Megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a
tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások
és az álmok magyarázatához is". Teljesült az ígéret: "...akik engem dicsőítenek,
azoknak dicsőséget szerzek..." (1Sám 2:30). Mivel Dániel rendíthetetlen bizalommal
kapaszkodott Istenbe, a prófétaság lelkét kapta. Míg az udvari élet
kötelezettségeiben emberektől kapott eligazítást, Isten megtanította a jövő titkainak
megértésére és arra, hogy az idők végéig tartó világtörténelmi eseményeket milyen
képekben és szimbólumokban foglalja írásba az eljövendő nemzedékek számára.
Amikor elérkezett az ifjak tanulmányi vizsgáztatásának ideje, a hébereket az
udvari szolgálat más jelöltjeivel együtt hallgatták meg. De "egysem akadt több
közöttük olyan, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá." Éles felfogásuk, sokrétű
ismeretük, választékos és szabatos beszédük tanúskodott értelmi képességeik
romlatlanságáról és elevenségéről. "...bölcsesség és értelem dolgában tízszerte
okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál." "...a
király szolgálatába álltak."
Babilon királyi udvarában minden ország képviseltette magát tehetséges,
természetes képességekkel gazdagon megáldott, a világ által nyújtható legnagyobb
műveltséget elsajátított emberekkel. A héber ifjak kiváltak mindannyiuk közül. Fizikai
erőben és szépségben, szellemi frissességben és irodalmi műveltségben
utolérhetetlenek voltak. Egyenes tartásuk, határozott, rugalmas járásuk, tiszta
tekintetük, józan gondolkodásuk, kellemes leheletük helyes szokásaikról és olyan
emelkedettségről tanúskodtak, amellyel a természet tünteti ki azokat, akik
törvényeinek engedelmeskednek.
Dániel és társai sokkal eredményesebbek voltak a babiloni tudományok
elsajátításában, mint tanulótársaik. Tudásuk azonban nem a véletlen műve volt.
Tudásukat a Szentlélek irányításával szerezték, miközben lelkiismeretesen használták
képességeiket. A Bölcsesség Forrásával léptek kapcsolatba, és Isten ismeretét tették
művelődésük alapjául. Hittel könyörögtek bölcsességért, és imájuk szellemében éltek.

216
Ellen G. White Próféták és Királyok

Úgy éltek, hogy Isten megáldhatta őket. Kerülték azt, ami gyengítette képességeiket,
és megragadtak minden alkalmat, hogy a tudomány valamennyi ágában jártasságra
tegyenek szert. Olyan életelveket követtek, amelyekkel együtt járt értelmi
képességeik fejlődése. Tudásuk gyarapításának egyetlen célja volt: Isten
megdicsőítése. Megértették, hogy csak tiszta értelemmel és krisztusi jellemmel
képviselhetik az igaz vallást a pogányság hamis vallásai között. Maga Isten volt a
tanáruk. Szüntelen imádkoztak, lelkiismeretesen tanultak, a Láthatatlannal
kapcsolatban voltak; Istennel jártak, mint Énok.
Semmilyen munkában sem érhetünk el igazi sikert véletlenül vagy
végzetszerűen. Az eredmény Isten gondviselésének műve, a hit, a józanság, a
megfontoltság, az erkölcsi tisztaság és a kitartás jutalma. A nagyszerű értelmi
képesség és az erkölcsös viselkedés nem a véletlen eredménye. Isten ad alkalmakat,
de a siker azon múlik, hogy miként használjuk ki őket.
Mialatt Isten munkálta Dánielben és társaiban "mind az akarást, mind a
cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2:13), ők is munkálkodtak saját
üdvösségükön. Így valósul meg az együttműködés mennyei elve, ami nélkül nincs
igazi siker. Az emberi erőfeszítés eredménytelen a mennyei erő nélkül; és emberi
igyekezet nélkül a menny nem sokat tehet értünk. Isten kegyelme úgy lesz a miénk,
ha a magunk részét megtesszük. Isten azért adja kegyelmét, hogy munkálja
bennünk az akarást és a cselekvést, de sohasem helyettesíti saját erőfeszítésünket.
Ahogy az Úr együttműködött Dániellel és társaival, úgy fog együttmunkálkodni
azokkal, akik igyekeznek akaratát véghezvinni. Szentlelkével erősít minden igaz
szándékot, minden nemes elhatározást. Akik az engedelmesség útján járnak, számos
akadályba ütköznek. A világ erős, szövevényes befolyásával magához kötheti őket.
De az Úr hatástalanítani tud minden olyan erőt, amely választottai elbuktatására
irányul. Az Ő erejével győzhetnek minden kísértésen, küzdhetnek le minden
nehézséget.
Isten kapcsolatba hozta Dánielt és társait Babilon nagyjaival, hogy a
bálványimádó nép között képviseljék jellemét. Hogy lettek alkalmassá ily magas
bizalmi állásra és megtisztelő helyre? A kis dolgokban való hűségük meghatározta
egész életük irányát. Megdicsőítették Istent a súlyosabb kötelezettségekben éppúgy,
mint a legapróbb feladatokban.
Ahogy Isten elhívta Dánielt, hogy bizonyságot tegyen róla Babilonban,
ugyanúgy hív el minket is, hogy tanúi legyünk ma a világban. Azt akarja, hogy
mutassuk be az embereknek országa elveit az élet legkisebb és legnagyobb
dolgaiban egyaránt. Sokan valami nagy feladatra várnak, de napról napra
elszalasztják azokat az alkalmakat, amikor megmutathatnák Isten iránti hűségüket.
Nem végzik el teljes szívvel az élet kis feladatait. Mialatt valami nagy feladatra
várnak, amellyel bebizonyíthatnák feltételezett nagy tehetségüket és így
kielégíthetnék becsvágyukat - elmúlik az életük.

217
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az igazi keresztény életében nincsenek lényegtelen dolgok. A Mindenható
szemében minden feladat fontos. Az Úr pontosan felméri a szolgálat minden
lehetőségét. A nem használt képességeket éppúgy számon kéri, mint a
felhasználtakat. Számot kell adnunk arról is, amit meg kellett volna tennünk, de nem
tettünk, mert képességeinket nem használtuk Isten megdicsőítésére.
A nemes jellem nem a véletlen műve. Nem tulajdonítható a Gondviselés
különös kegyeinek vagy áldásainak. A nemes jellem önfegyelem eredménye. Akkor
alakul ki, ha lényünkben a magasabbrendű uralja az alacsonyabbrendűt, ha énünket
Isten és embertársaink szolgálatára szenteljük.
A héber ifjaknak a mértékletességi elvek iránti hűsége által Isten szól napjaink
ifjúságához. Szükség van olyan emberekre, akik Dánielhez hasonlóan bátran
helytállnak az igazság ügye mellett. Tiszta szívre, határozott cselekvésre,
rettenthetetlen bátorságra van szükség, mert a bűn és az erkölcsi tisztaság közötti
harc szakadatlan éberséget igényel. Sátán minden egyes lélekhez az étvágy
kielégítésére csábító sokféle kísértéssel közeledik.
A test nagyon fontos eszköz az értelem és a lélek fejlődésén keresztül a jellem
kialakításában. Ezért a lelkek ellensége kísértéseivel az ember fizikai képességeit
akarja gyengíteni és eltorzítani. Az itt elért sikerein keresztül Sátán sokszor az ember
egész lényét foglyul ejti. A fizikai mivoltunkban rejlő hajlamok minden bizonnyal
romlást és halált hoznak, ha nem kerülnek magasabbrendű képességeink uralma alá.
Testünket lényünk magasabbrendű képességei kell uralják. Az akarat uralkodjék az
indulatokon, az akarat pedig legyen Isten uralma alatt. Az Isten kegyelme által
megszentelt értelemnek, e nagyszerű képességnek uralma alatt kell tartania az
életet. Értelmünk, fizikai állóképességünk és életünk hossza változhatatlan
törvényektől függ. E törvények iránti engedelmesség által az ember legyőzheti
önmagát, saját hajlamait, győztes lehet harcában az "erők és hatalmak", "a sötétség
világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak"
(Ef 6:12).
Az evangéliumot jelképező ősi rítusban nem lehetett hibás áldozatot vinni
Isten oltárára. Az áldozatnak, amely Krisztust szimbolizálta, hibátlannak kellett lennie.
Isten utal erre Igéjében, hogy gyermekeinek - "szent és feddhetetlen" "élő...
áldozat"-nak kell lenniük (Ef 5:27; Róm 12:1).
Ezek a derék héber ifjak hozzánk hasonló természetű emberek voltak, de a
babiloni udvar csábító hatásai ellenére szilárdan álltak, mert végtelen erőre
támaszkodtak. Bennük a pogány nép Isten jóságát, áldásait és Krisztus szeretetét
szemlélhette. Életük példát mutat arra, hogy miként diadalmaskodik az elv a
kísértésen, a tisztaság a romlottságon, az imádságos élet és hűség a hitetlenségen és
a bálványimádáson.

218
Ellen G. White Próféták és Királyok

A dánieli lelkületre napjaink ifjúsága is szert tehet. Meríthetnek ugyanabból az
erőforrásból, ugyanúgy uralkodhatnak önmaguk felett, és életükben
megmutatkozhatnak ugyanazok a kegyelmi ajándékok éppoly kedvezőtlen
körülmények között is. Ha bűnre csábító környezetben élnek is, különösen
nagyvárosainkban, ahol az érzéki örömök minden formája hívogat, Isten kegyelméből
szilárdak lehetnek abban a szándékukban, hogy megdicsőítik az Úr nevét. Erős
elhatározással és éberen őrködve ellen tudnak állni a lelkük ellen támadó minden
kísértésnek. De csak azok győznek, akik a jót magáért a jóért akarják cselekedni.
Mily nagyszerű életmű volt e nemes lelkű hébereké! Amikor búcsút mondtak a
szülői háznak, aligha gondolták, hogy milyen magasztos sors vár rájuk. Rendületlen
hűséggel engedelmeskedtek a mennyei vezetésnek, és Isten megvalósíthatta általuk
szándékát.
Azokat a nagyszerű igazságokat, amelyeket Isten e fiatalok útján feltárt, ki
akarja nyilatkoztatni a ma ifjúsága által is. Dánielnek és társainak élete mutatja, hogy
mit cselekszik Isten azokért, akik átadják magukat néki, és teljes szívvel igyekeznek
véghezvinni szándékát.

40. Nabukodonozor álma

Nem sokkal azután, hogy Dániel és társai a babiloni király szolgálatába léptek,
olyan események történtek, amelyek Izráel Istenének hatalmáról és hűségéről
tanúskodtak a bálványimádó nép előtt. Nabukodonozor rendkívüli álmot látott,
amelytől "nyugtalan lett a lelke, és nem tudott tovább aludni". Az álom mélységes
hatással volt a királyra, mégsem tudott visszaemlékezni részleteire, amikor felébredt.
Nabukodonozor tanácstalanságában összehívta a bölcseket "mágusokat,
igézőket, varázslókat és csillagjósokat" - és segítségüket kérte. "Álmot láttam -
mondta -, és nyugtalan a lelkem amíg nem tudom: mit jelent az álom."
Nyugtalanságát megvallva arra kérte őket, könnyítsenek lelkén és fejtsék meg a
rejtélyt.
Erre a bölcsek így válaszoltak: "Király, örökké élj! Mondd el az álmot
szolgáidnak, és mi megadjuk a magyarázatát."
A király nem volt megelégedve kitérő válaszukkal. Gyanút fogott, mert
kérkedtek ugyan, hogy meg tudják fejteni az emberek titkait, de úgy tűnt, hogy nem
akarnak segíteni rajta. Nemcsak azt parancsolta bölcseinek, hogy magyarázzák meg
az álmot, hanem hogy mondják el magát az álmot is. Egyrészt gazdagságot és
dicsőséget ígért nekik, másrészt halállal fenyegette meg őket. "Ez az elhatározásom -
mondta. Ha nem adjátok tudtomra az álmot és magyarázatát, akkor darabokra
vágnak benneteket, házaitokat pedig szemétdombbá teszik. De ha az álmot és
magyarázatát előadjátok, akkor ajándékokat, birtokokat és nagy méltóságot kaptok
tőlem."

219
Ellen G. White Próféták és Királyok

A bölcsek újra csak ezt válaszolták: "A király mondja el az álmot szolgáinak, mi
majd megadjuk a magyarázatot."
Nabukodonozor ekkor - a bizalmát élvezők nyilvánvaló álnokságán nagyon
feldühödve és felindulva - kijelentette: "Most már biztosan tudom, hogy ti csak időt
akartok nyerni, mert látjátok, hogy mi az elhatározásom. Ha az álmot nem adjátok
tudtomra, azt csak úgy tudom megítélni, hogy ti megegyeztetek, és csak hazug és
haszontalan dolgokat beszéltek előttem, míg a körülmények meg nem változnak.
Ezért az álmot mondjátok meg, és abból tudni fogom, hogy helyes magyarázatot
adtok-e nekem."
A varázslók, rettegve kudarcuk következményeitől, megpróbálták bebizonyítani
a királynak, hogy ésszerűtlen dolgot kíván; ez a feladat meghaladja mindazt, amit
eddig bárkitől is elvártak. "Nincs olyan halandó a földön, aki a király kívánságának
meg tudna felelni. Nincs is egy olyan nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot
kérdezett volna mágusaitól, varázslóitól vagy csillagjósaitól. Mert az, amit a király
kérdez, igen nehéz. Nincs is más, aki azt el tudná mondani a királynak, csak az
istenek, akik nem laknak együtt a testben élőkkel."
Ekkor "a király igen nagy haragra gerjedt, és elrendelte, hogy végezzék ki a
babiloni bölcseket mind."
A király emberei, akik az előkészületeket megtették a rendelkezés
végrehajtására, Dánielt és társait is keresték. Amikor az ifjak meghallották, hogy a
rendelet szerint nekik is meg kell halniuk, "Dániel okos és értelmes szavakkal"
megkérdezte a királyi testőrség fejedelmétől: "Miért adott ki ilyen kegyetlen
parancsot a királyt?" Ariók elmondta, hogy mennyire megzavarta a királyt
döbbenetes álma, és hogy nem sikerült segítséget kapnia azoktól, akikben eddig
teljesen megbízott. Amikor Dániel ezt hallotta, kockázatot vállalva bement a
királyhoz. Kérte, adjon neki időt; hadd imádkozzék Istenéhez, hogy mutassa meg
neki az álmot, és az értelmét is.
A király teljesítette kérését. "Ezután Dániel hazament, és tudtára adta a
dolgot" Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak. Közösen kértek
bölcsességet a világosság és ismeret Forrásától. Hitüket megacélozta az a tudat,
hogy Isten helyezte őket oda, ahol vannak, s az Ő munkáját végzik, és a rájuk bízott
feladatokban helytállnak. A tanácstalanság és veszély idején tőle kértek eligazítást és
oltalmat, és mindig tapasztalták segítségét. Töredelmes szívvel újólag átadták
magukat a föld Bírájának, és könyörögtek, szabadítsa meg őket e rendkívüli szükség
idején. És nem hiába esedeztek. Az az Isten, akit tiszteltek, most megtisztelte őket.
Isten Lelke megnyugodott rajtuk. "Éjszakai látomásban" kinyilatkoztatta Dánielnek a
király álmát és annak értelmét.

220
Ellen G. White Próféták és Királyok

Dániel első dolga volt, hogy megköszönje Istennek a kapott kinyilatkoztatást.
"Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom - kiáltott. Ő
szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat
támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja
fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.
Magasztallak és dicsőítlek én téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál
nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király
dolgát."
Dániel ezután mindjárt Ariókhoz ment, - aki a bölcsek elpusztítására szóló
parancsot kapta a királytól - és így szólt: "Ne pusztítsd el a babiloni bölcseket! Vezess
engem a király elé, és én megmagyarázom a királynak az álmát!" A királyi testőrség
feje sietve bevitte Dánielt a királyhoz ezekkel a szavakkal: "Találtam egy férfit a
Júdából hozott foglyok közül, aki meg tudja magyarázni a királynak az álmát."
Figyeljük csak a nyugodt és fegyelmezett zsidó foglyot a leghatalmasabb
világbirodalom uralkodója előtt! Azzal kezdte, hogy elhárított minden dicsőséget
önmagától, és a minden bölcsesség Forrását magasztalta fel. A király nyugtalan
kérdésére: "Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a
magyarázata?" - így válaszolt: "A titkot, amelyet a király kérdezett, bölcsek,
varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak. De van Isten
a mennyben, aki a titkokat feltárja. Ő azt tudatta Nabukodonozor királlyal, hogy mi
fog történni az utolsó napokban.
A te álmod és az a látomás, amelyet fekvőhelyeden láttál, ez volt: Te, ó király,
azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. A titkok kijelentője
pedig tudatta veled, hogy mi fog történni. Előttem pedig ez a titok nem azért tárult
föl, mintha bennem nagyobb bölcsesség volna, mint bármely élő emberben, hanem
azért, hogy a magyarázat a királynak tudomására jusson, és hogy megtudd, amin
magadban töprengsz.
Neked, ó király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és
roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. Ennek a szobornak a
feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, a
lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből voltak.
Miközben nézted, egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna,
ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet.
Összezúzódott a vas, a cserép, a réz, az ezüst és az arany, és olyan lett az egész,
mint nyári szérűn a polyva, amelyet elvisz a szél, és nyomát sem lehet találni. A kő
pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé lett, és elfoglalta az egész földet.
Ez az álom" - mondta magabiztosan Dániel. A király, aki feszülten figyelt
minden részletre, tudta, hogy ez az az álom, amely annyira nyugtalanította. Ezért
nyitott szívvel és jóindulattal várta a magyarázatot is. A királyok Királya nagy

221
Ellen G. White Próféták és Királyok

igazságot akart közölni Babilon uralkodójával. Isten kinyilatkoztatta, hogy hatalma
van a világ országain - olyan hatalma, amellyel trónra emel, és megfoszt trónjuktól
királyokat. Nabukodonozornak rá kellett ébrednie a menny iránti felelősségére. A jövő
eseményei, melyek az idők végéig nyúlnak, nyilvánvalóvá lettek előtte.
"Ó király, királyok királya, akinek a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és
méltóságot adott, kezedbe adta az embereket, a mezei állatokat és az égi
madarakat, bárhol laknak is, és mindezeknek uralkodójává tett: te vagy az aranyfej!
De utánad más királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. Azután pedig
egy harmadik királyság, rézből való, amely az egész földön uralkodik.
A negyedik királyság erős lesz, mint a vas. Mert ahogyan a vas összetör és
szétzúz mindent, úgy fogja pörölyként összetörni és szétzúzni amazokat.
Azt is láttad, hogy a lábak és az ujjak részint cserépből, részint vasból vannak.
Az a királyság ugyanis szétszakad, de marad benne valami a vas keménységéből,
ahogyan láttad, hogy a vas keveredett az agyagcseréppel. Lábujjai részint vasból,
részint cserépből voltak; eszerint a királyság részint erős, részint törékeny lesz. Vasat
láttál agyagcseréppel keveredve. Azok ugyanis házasság révén keverednek, de nem
egyesülnek egymással, ahogyan a vas sem egyesül a cseréppel.
Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt a menny Istene egy királyságot,
amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri
mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennáll mindörökké.
Ezért láttad, hogy a hegyről egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzá nyúlt volna,
és összetörte a vasat, a rezet, a cserepet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten
tudtára adta a királynak, hogy mi történik majd ezután. Igazat mond ez az álom, és
bizonyos a magyarázata."
A király meg volt győződve arról, hogy az álom azt jelenti, amit Dániel
mondott. Alázattal és megilletődve, "arcra borult, úgy hódolt Dániel előtt." Így szólt:
"Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, a királyok ura és a titkok feltárója, ezért
tudta feltárni ezt a titkot."
Nabukodonozor visszavonta a bölcsek elpusztítására kiadott rendeletét.
Megmenekültek, mert Dániel kapcsolatban volt a titkok Kinyilatkoztatójával. A király
pedig "nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd
Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek előjárójává tette. Dániel viszont
azt kérte a királytól, hogy Sadrakot, Mésakot és Abédnegót rendelje szolgálatba
Babilon városában; Dániel pedig a királyi udvarban maradt."
Az emberiség történelmét megörökítő krónikák úgy tüntetik fel, hogy a
nemzetek fejlődése, birodalmak emelkedése és bukása az emberi akarat és vitézség
függvénye, és az események alakulását nagymértékben emberek hatalma, becsvágya
és szeszélye határozza meg. Isten Igéje azonban félrehúzza a függönyt, és az emberi
érdekek, hatalmak és indulatok minden pro és kontra ténykedése fölött, mögött és

222
Ellen G. White Próféták és Királyok

általuk meglátjuk a végtelen irgalmú Isten munkáját, aki csendben, türelmesen viszi
véghez a maga szándékát.
Pál apostol páratlanul szép és kedves szavakkal tárta Athén bölcsei elé, hogy
mi volt Isten célja a teremtéssel, valamint a fajok és népek felosztásával. "Az Isten,
aki teremtette a világot - mondta az apostol -, ...az egész emberi nemzetséget is egy
vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén, meghatározta elrendelt idejüket
és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és
megtalálhatják... " (ApCsel 17:24, 26-27).
Isten világossá tette, hogy akik akarnak, "a szövetség kötelékébe" (Ez 20:37)
léphetnek. A teremtéssel az volt a szándéka, hogy a föld benépesüljön olyan
lényekkel, akiknek a léte áldás lesz önmaguk és egymás számára, Teremtőjüknek
pedig dicsőségére. Mindenki, aki akar, azonosulhat ezzel a szándékkal. Róluk szól: "a
nép, amelyet magamnak formáltam... hirdesse dicséretemet!" (Ézsa 43:21).
Isten közölte törvényében azokat az elveket, amelyek mind az egyének, mind
a nemzetek boldogságának igazi alapjai. Mózes kinyilatkoztatta erről a törvényről a
zsidóknak: "...az által lesztek bölcsek és értelmesek..." "Mert nem üres beszéd az
számotokra, hanem életet jelent nektek..." (5Móz 4:6; 32:47). Az Izráel számára
megígért áldásokat
Isten azonos feltételekkel és azonos mértékkel biztosítja minden népnek és
minden egyes embernek a hatalmas ég alatt.
Évszázadokkal azelőtt, hogy egyes népek a cselekvés színterére léptek, a
mindentudó Isten átfogva tekintetével a korszakokat, megjövendölte a
világbirodalmak emelkedését és bukását. Isten kinyilatkoztatta Nabukodonozornak,
hogy a babiloni birodalom elbukik, és egy második birodalom támad, amelynek
szintén lesz próbaideje. Annak a dicsősége is elmúlik, mert nem az igaz Istent
dicsőíti, és egy harmadik birodalom lép helyébe, de az is letűnik, és a negyedik,
amely erős, mint a vas, leigázza a világ népét.
Ha Babilon urainak - a leggazdagabb birodalom uralkodóinak -, gondjuk lett
volna Jahve tiszteletére, a tőle kapott bölcsesség és hatalom hozzá kötötte és erősen
tartotta volna őket. De ők csak akkor menekültek Istenhez, amikor nyugtalanok és
tanácstalanok voltak. Ilyenkor - mivel nagy embereik nem segítettek rajtuk -
Dánielhez hasonló embereknél kerestek segítséget; akikről tudták, hogy az élő Istent
tisztelik, és Isten is tiszteli őket. Hozzájuk fordultak, hogy fejtsék meg nékik a
Gondviselés titkait; mert jóllehet a büszke Babilon urai értelmes emberek voltak, de
törvényszegésük miatt oly messzire sodródtak Istentől, hogy nem tudták felfogni a
jövőjüket érintő kinyilatkoztatásokat és intéseket.
Isten Igéjének tanulója a nemzetek történelmében megláthatja az isteni
jövendölések szó szerinti teljesedését. Babilon végül összeomlott, darabokra hullott
és semmivé lett, mert uralkodóik jólétükben azt gondolták, hogy nem függnek

223
Ellen G. White Próféták és Királyok

Istentől, és országuk dicsőségét emberi eredménynek tulajdonították. A médó-perzsa
birodalmat a menny azért sújtotta haragjával, mert Isten törvényét lábbal tiporta. Az
Úr félelme nem talált helyet a nép többségének szívében. Elharapódzott a gonoszság,
istenkáromlás és romlottság. Az utána következő birodalmak még becstelenebbek,
még erkölcstelenebbek voltak, és erkölcsi értékük mértéke egyre mélyebbre süllyedt.
A föld minden uralkodója a mennytől kapja hatalmát, és sikere azon múlik,
hogyan használja azt. Mindegyikükhöz szól a mennyei Vigyázó: "Én öveztelek föl,
noha nem ismertél" (Ézsa 45:5). Mindegyikük számára létkérdés, hogy levonja-e a
tanulságot a Nabukodonozorhoz intézett szavakból: "Hagyj fel vétkeiddel, légy
igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így boldogan
élhetsz sokáig" (Dán 4:24).
Aki megérti ezeket a dolgokat - megérti azt is, hogy "az igazságosság
felmagasztalja a népet;" hogy "...igazság teszi szilárddá a trónt," és "...szeretet
támogatja trónját" (Péld 14:34; 16:12; 20:28). Aki felismeri ezeknek az elveknek
megvalósulását, amikor megmutatkozik Isten hatalma - annak hatalma, aki
"királyokat taszít el és királyokat támaszt" -, az megérti a történelem filozófiáját.
Ez csak Isten szavában tárul fel világosan. Isten megmutatja benne, hogy a
népek erőssége - éppúgy, mint az egyéneké - nem azokban a lehetőségekben és
adottságokban rejlik, amelyek látszat szerint legyőzhetetlenekké teszik őket; nem is
elismert nagyságukban található. Erősségük mércéje az a hűség, amellyel betöltik
Isten szándékát.

41. A tüzes kemence

A nagy szoborról szóló álmot - amely Nabukodonozor elé tárta az
eseményeket az idők végéig - Isten azért adta, hogy a király megértse, milyen
szerepet kell betöltenie a világ történelmében, és birodalmának milyen kapcsolatot
kell tartania a mennyel. Az álom magyarázásakor Nabukodonozor félreérthetetlen
tájékoztatást kapott Isten örökkévaló országa felállításáról. "Ezeknek a királyoknak az
idejében - mondta Dániel - támaszt a menny Istene egy királyságot, amely nem
semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri
mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennáll mindörökké...
Igazat mond ez az álom, és bizonyos a magyarázata" (Dán 2:44-45).
A király elismerte Isten hatalmát. Így szólt Dánielhez: "Valóban, a ti Istenetek
az istenek Istene, a királyok ura és a titkok feltárója". Ezt követően Nabukodonozor
egy ideig félte Istent, de szíve nem szabadult meg a világi becsvágytól és az
önfelmagasztalástól. Az uralkodását kísérő jómód büszkeséggel töltötte el. Később
már nem tisztelte Istent. Visszatért a bálványimádáshoz, és azt még lelkesebben,
még buzgóbban gyakorolta.

224
Ellen G. White Próféták és Királyok

Ezek a szavak: "Te vagy az aranyfej", mélyen belevésődtek emlékezetébe. Ezt
a tényt, és a bálványimádáshoz való visszatérését a birodalom bölcsei kihasználták,
és indítványozták, készíttessen az álmában látotthoz hasonló szobrot. Állítsa fel ott,
ahol mindenki láthatja az arany fejet, amely a magyarázat szerint birodalmát
jelképezi.
A királynak tetszett a hízelgő javaslat, és elhatározta megvalósítását. Sőt
tovább megy; a látott szobor helyett olyat csináltat, amely túlszárnyalja az eredetit.
Az ő szobra nem csökkenő értékű anyagokból készül, hanem fejétől a lábáig aranyból
lesz, elpusztíthatatlan, teljhatalmú birodalomnak szimbolizálva Babilont, amely
darabokra tör minden más országot, és örökké állni fog.
Egy örökre fennmaradó birodalom és dinasztia megalapításának gondolata
nagyon tetszett a hatalmas uralkodónak, akinek fegyvereivel szemben a föld népei
csak vesztesek lehetnek. Határtalan becsvágyból és önző kérkedésből fakadó
lelkesedéssel megtárgyalta bölcs embereivel ennek megvalósítását. A király és
tanácsosai elfelejtették azt a rendkívüli gondoskodást, amely a szobor
megálmodásával kapcsolatban történt. Elfelejtették, hogy szolgája, Dániel által Izráel
Istene világossá tette, mit jelent a szobor, és hogy ezzel a magyarázattal a birodalom
nagy emberei szégyenletes haláltól menekültek meg. Mindent elfelejtettek, kivéve
azt, hogy meg akarják alapozni saját hatalmukat és felsőbbségüket. Elhatározták,
hogy minden lehető eszközzel megpróbálják Babilont felülmúlhatatlan, egyetemes,
hódolatra méltó birodalommá emelni.
A jelképes ábrázolást, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatta a királynak és a
népnek szándékát a föld nemzeteivel, most emberi hatalom dicsőítésének
szolgálatába állították. Dániel magyarázatát elutasították és elfelejtették; az
igazságot félremagyarázták és helytelenül alkalmazták. A jelképet, amellyel a menny
az emberek elé akarta tárni a jövő fontos eseményeit, felhasználták arra, hogy
gátolják annak az ismeretnek a terjedését, amelyet Isten vágyott a világgal
megismertetni. Sátán becsvágyó emberek elgondolásaival akarta meghiúsítani Isten
szándékát az emberrel. Az emberiség ellensége tudta, hogy a tévelygéstől mentes,
tiszta igazság, hatalmas, megmentő erő. Amikor azonban az "én" felmagasztalására
és emberi elgondolások előmozdítására használják, a gonosz erejévé lesz.
Nabukodonozor gazdag kincstárából egy nagy arany szobrot csináltatott,
hasonlót ahhoz, amelyet álmában látott. Csupán anyagában különbözött attól. A
káldeusok bármennyire hozzá is szoktak a pogány istenségeik fényűző
ábrázolásához, soha azelőtt nem alkottak olyan impozáns és fenséges dolgot, mint ez
a hatvan sing magas és hat sing széles csillogó szobor. Nem csoda, hogy abban az
országban, ahol egyetemes volt a bálványimádás, a Babilon dicsőségét, pompáját és
hatalmát jelképező gyönyörű és felbecsülhetetlen értékű Dura-mezei szobrot imádás
tárgyává tették. Ennek megfelelően intézkedtek. Kiment a rendelet, hogy a felavatás

225
Ellen G. White Próféták és Királyok

napján azzal mutassa meg mindenki a babiloni hatalom iránti példátlan hűségét,
hogy meghajol a szobor előtt.
A kitűzött nap elérkezett, és Dura mezején hatalmas tömeg gyűlt össze
"különböző nyelvű népek és nemzetek" közül. Amikor megszólalt a zene, a király
parancsának megfelelően "leborultak, és hódoltak az aranyszobor előtt". Úgy tűnt,
hogy a sötétség hatalmai felejthetetlen győzelmet arattak ezen az eseménydús
napon. Az aranyszobor imádásából arra lehetett következtetni, hogy ez a kultusz bele
fog szervesen szövődni az ország államvallásaként elfogadott bálványimádás
formáiba. Sátán azt remélte, ezzel meghiúsíthatja Isten ama szándékát, hogy a
fogoly Izráel babiloni tartózkodása a pogány népek áldását szolgálja.
Isten azonban másképp rendelkezett. Nem mindenki hajtott térdet az emberi
hatalom bálványkultuszának jelképe előtt. A térdelő tömeg között volt három ember,
akik szilárdan elhatározták: nem gyalázzák meg a menny Istenét. Istenük a királyok
Királya és uraknak Ura. Senki más előtt nem hajolnak meg.
A diadalittas Nabukodonozornak hírül adták, hogy alattvalói között vannak
olyanok, akik merészelték áthágni parancsát. A bölcsek közül egyesek, akik irigyelték
Dániel becsületes társait ért megtiszteltetést, most jelentették a királynak kívánsága
felháborító meggyalázását: "Király, örökké élj! - kiáltották. ...Vannak itt zsidó férfiak,
Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állítottál szolgálatba, ezek a
férfiak semmibe sem vesznek téged, ó király, nem tisztelik isteneidet, és nem
hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál."
A király maga elé rendelte ezeket az embereket. "...nem tisztelitek isteneimet,
és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam?" Megpróbálta őket
fenyegetéssel rávenni, hogy tartsanak a tömeggel. A tüzes kemencére mutatva
emlékeztette őket a rájuk váró büntetésre, ha továbbra sem hajlandók
engedelmeskedni akaratának. A héber ifjak azonban tántoríthatatlanul tettek
bizonyságot a menny Istene iránti hűségükről és szabadító hatalmába vetett hitükről.
A szobor előtti meghajlást mindenki imádásként értelmezte. Ilyen hódolattal csakis
Istennek adózhatnak.
Amint a három héber ifjú ott állt a király előtt, Nabukodonozor meggyőződött
arról, hogy van bennük valami, ami országának bölcseiből hiányzik. Az ifjak
lelkiismeretesen ellátták minden feladatukat. A király még egy kísérletet tett velük.
Ha csak hajlandóságot mutatnak arra, hogy a bálvány imádásában a tömeggel
tartanak, minden rendben lesz. "Mert ha nem hódoltok - tette hozzá -, azon
nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe." Majd kihívóan, felfelé
emelt kézzel kérdezte: "És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani
benneteket?"
A király hiába fenyegetőzött, nem tudta eltéríteni őket a világegyetem Ura
iránti hűségüktől. Atyáik történetéből megtanulták, hogy az Istennel szembeni

226
Ellen G. White Próféták és Királyok

engedetlenség következménye gyalázat, csapás és halál: és hogy az istenfélelem a
bölcsesség kezdete, minden igazi boldogság alapja. A tüzes kemencét nyugodtan
nézve így szóltak: "Ó Nabukodonozor! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk.
Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes
kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is, tudd
meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az
aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!"
A király haragja nem ismert határt. "...úgy elöntötte a harag Sadrák, Mésak és
Abédnegó miatt, hogy még az arca is eltorzult." Elrendelte, hogy a szokásosnál
hétszer forróbbra fűtsék fel a kemencét. Megparancsolta hadserege nagyjainak, hogy
kötözzék meg Izráel Istenének tisztelőit és a halálbüntetést azonnal hajtsák végre
rajtuk.
"Megkötözték tehát ezeket a férfiakat, és úgy, ahogy fel voltak öltözve,
nadrágostul, alsóruhástul és süvegestül, bedobták őket az izzó tüzes kemencébe.
Mivel a király szigorú parancsára a kemencét roppantul befűtötték, a lángoló tűz
megölte azokat az embereket, akik Sadrakot, Mésakot és Abédnegót odahurcolták."
Az Úr azonban nem feledkezett el övéiről. Amikor tanúit bevetették a
kemencébe, a Megváltó személyesen jelent meg nékik, és velük járkált a tűz
közepében. A hőség és hideg Urának jelenlétében a lángok nem tudták
megemészteni őket.
A király figyelt trónjáról. Azt gondolta, hogy látni fogja a vele dacolók
megsemmisülését. Diadal érzete azonban hirtelen megváltozott. A hozzá közel álló
előkelőségek látták, hogy a trónról felpattanva sápadtan mered az izzó lángokba.
Főembereihez fordulva rémülten kérdezte: "Nem három férfit dobtunk megkötözve a
tűzbe? ...Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi
sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten."
Honnan tudta ez a pogány király, hogy milyen az Isten? A Babilonban bizalmi
állást betöltő héber foglyok életükkel és jellemükkel képviselték előtte az igazságot.
Amikor számot kellett adniuk hitükről, ezt tétovázás nélkül megtették. Világosan és
egyszerűen mutatták be az igazság alapelveit. Így tanították környezetüknek Istent,
akit imádtak. Beszéltek Krisztusról, az eljövendő Megváltóról, és a tűz közepén levő
negyedik férfi alakjában a király felismerte az Isten Fiát.
Elfelejtve saját nagyságát és méltóságát, Nabukodonozor leszállt trónjáról, a
kemence szájához ment és így kiáltott: "Sadrak, Mésak és Abédnegó, szolgái a
felséges Istennek! Jertek ki, jöjjetek ide!"
Sidrák, Misák és Abednégó sértetlenül jött ki a roppant tömeg elé. Megváltójuk
vigyázott rájuk jelenlétével, hogy bajuk ne essék, és csak kötelékeik égtek meg. "Az
összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták,

227
Ellen G. White Próféták és Királyok

hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött
meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket."
Elfelejtve a nagy pompával felállított aranyszobrot, az emberek féltek és
remegtek az élő Isten jelenlétében. "Áldott legyen a Sadrak, Mésak és Abédnegó
Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a
király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén
kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük."
E nap élménye Nabukodonozort ily rendelet kiadására késztette: "...aki nem
tiszteli Sadrak, Mésak és Abédnegó Istenét, azt vágják darabokra, bármilyen nyelvű
népből vagy nemzetből való is, házát pedig tegyék szemétdombbá! Mert nincs más
isten - indokolta -, aki így meg tud szabadítani."
Babilon királya ilyen és hasonló szavakkal akarta a föld minden népének
tudomására hozni azt a meggyőződését, hogy a héberek Istene hatalmánál és
tekintélyénél fogva egyedül méltó a legfőbb imádatra. Istennek tetszett, hogy a király
igyekezett tiszteletet tanúsítani iránta, és megvallotta hódolatát a babiloni birodalom
előtt.
A király helyesen tette, hogy nyilvánosan megvallotta meggyőződését, és
igyekezett a menny Istenét minden más isten fölé magasztalni. Amikor azonban
megpróbált alattvalóitól hasonló hitvallomást és hasonló tiszteletadást
kikényszeríteni, túllépte földi uralkodói jogkörét. Éppúgy nem volt joga - sem polgári,
sem erkölcsi vonatkozásban - halállal fenyegetni embereket azért, mert nem tisztelik
Istent, mint ahogy nem volt joga tűzbe vettetni azokat, akik nem voltak hajlandók
imádni az aranyszobrot. Isten soha nem kényszeríti engedelmességre az embert.
Mindenkinek szabad döntésére bízza, hogy kit akar szolgálni.
Hű szolgái megszabadításával az Úr kinyilatkoztatta, hogy az elnyomottak
mellé áll, és rendreutasít minden földi hatalmat, amely fellázad a menny tekintélye
ellen. A három héber ifjú Babilon egész népe előtt megvallotta hitét Abban, akit
imád. Istenre hagyatkoztak. A próba idején megemlékeztek az ígéretről: "Ha vízen
kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz,
nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg" (Ézsa 43:2). Így Isten mindenki szeme
láttára csodálatosan megtisztelte az élő Igébe vetett hitüket. Bámulatos
szabadulásuk hírét sok országba elvitték a különböző népek képviselői, akiket
Nabukodonozor meghívott a szobor felszentelési ünnepségére. Gyermekei hűsége
által Isten megdicsőült az egész földön.
Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjakkal Dura mezején
történt. Napjainkban Isten számos szolgája - bár ártatlan - szenved majd olyan
emberek kezétől megalázást és meggyalázást, akiket Sátán iriggyé és vallásában
vakbuzgóvá tesz. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszentelik a

228
Ellen G. White Próféták és Királyok

negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel
halálra méltónak ítélik őket.
Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg
kell mutatniuk, hogy imádatuknak Ő az egyedüli tárgya, és semmilyen áron, még az
életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis
imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéje mellett bűnös, halandó
emberek parancsai elvesztik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek,
legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye.
Mint ahogy Sidrák, Misák és Abadnégó korában tette, a föld történelmének
záró szakaszában is az Úr hatalmas dolgokat fog tenni azokért, akik rendíthetetlenül
kitartanak az igazság mellett. Aki e nemes héber ifjakkal a tüzes kemencében járt,
hívei mellett áll, bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja őket.
A nyomorúság idején - amilyen nem volt, mióta nép létezik - választottai szilárdan
megállnak. Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten
leggyengébb szentjét sem. Angyalok, akiknek hatalmas erejük van, megoltalmazzák
őket, és érdekükben Jahve kinyilatkoztatja önmagát mint az "istenek Istene", aki
mindenképpen meg tudja menteni a benne bízókat.

42. Az igazi nagyság

A földi méltóság csúcsára emelkedett Nabukodonozor, akit még az ihletett Ige
is "királyok királyá"-nak (Ez 26:7) ismer el, időnként Jahve kegyének tulajdonította
birodalma dicsőségét és uralkodása fényét. Ez történt azután is, hogy a nagy
szoborról álmodott. Mélyen érintette az, amit látott, valamint az a gondolat, hogy a
babiloniai birodalom - egyetemes volta ellenére - végül elbukik, és más birodalmak
fognak uralkodni; míg aztán minden földi hatalom helyére lép az a birodalom,
amelyet a menny Istene állít fel. Ez a birodalom sohasem múlik el.
Nabukodonozor később szem elől tévesztette nemes elképzelését arról, hogy
mi Isten szándéka a nemzetekkel. Amikor azonban Dura mezején Isten megalázta a
tömeg előtt, újra elismerte: Isten országa "örök királyság, és uralma megmarad
nemzedékről nemzedékre" (Dán 3:33). Jóllehet születésénél és neveltetésénél fogva
bálványimádó volt és bálványimádó nép élén állt, de ösztönösen érezte, hogy mi az
igazság és a jogosság. Ezért Isten fel tudta használni eszközként a lázadók
megbüntetésére és szándékának véghezvitelére. "A legkegyetlenebb" népnek (Ez
28:7), Nabukodonozornak a feladata volt, hogy évekig tartó türelmes és fárasztó
munka árán legyőzze Tírust. Győzelmes hadainak Egyiptom is áldozatul esett.
Miközben korának legnagyobb uralkodójaként egyik országot a másik után csatolta a
babiloniai birodalomhoz, a maga dicsőségét is egyre öregbítette.
Nem csoda, hogy a nagy sikereket elért, becsvágyó, öntelt uralkodót Sátán
arra kísértette, hogy térjen le az alázatosság útjáról, amely az igazi nagysághoz
vezető egyedüli út. Hódító hadjáratai közötti fegyverszünetekben sok gondot fordított

229
Ellen G. White Próféták és Királyok

fővárosa erősítésére és szépítésére, míg végül Babilon városa birodalmának legfőbb
ékessége, "az egész föld büszkesége" (Jer 51:41) lett. Építési szenvedélye, valamint
az a rendkívüli dolog, hogy sikerült Babilont a világ egyik csodájává tennie, növelte
kevélységét, és már félő volt, hogy Isten nem tekinti többé bölcs uralkodónak, akit
eszközként használhat szándéka megvalósítására.
Az irgalmas Isten másik álmot adott neki, hogy figyelmeztesse veszélyes
helyzetére és a megrontására állított csapdára. Éjszakai látomásban Nabukodonozor
nagy fát látott, amely a föld közepén nőtt, és koronája az égig ért. Ágai a föld széléig
nyúltak. A hegyek és dombok nyájai védelmet találtak árnyéka alatt, ágain pedig az
ég madarai fészkeltek. "Szép lombja volt és sok gyümölcse, táplálékot nyújtott
mindenkinek... róla táplálkozott minden élő lény."
Amint a király bámulta a fenséges fát, észrevett egy "szent angyalt", aki a
fához közeledve hangosan kiáltott: "Vágjátok ki ezt a fát, és vagdaljátok le ágait,
tépjétek le leveleit, és szórjátok szét gyümölcseit! Meneküljenek alóla a vadak, és
ágairól a madarak! De a tövét gyökerestül hagyjátok a földben, vas- és rézbilincsben
a mező füve között! Hadd áztassa az ég harmatja, és egye a föld füvét, mint az
állatok! Boruljon el emberi elméje, állati értelem maradjon csak benne, hét időszak
teljék el így fölötte! Az angyalok határozata ez a rendelet, a szentek parancsa ez a
végzés. Hadd tudják meg az élők, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága
fölött: annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorsú embert is trónra
emelheti."
A királyt nagyon nyugtalanította a kétségkívül szerencsétlenséget jövendölő
álom, és elmondta az írástudóknak, a varázslóknak, a káldeusoknak és a
jövendőmondóknak. Az álom nagyon világos volt, de egyik bölcs sem tudta
megfejteni.
A bálványimádó országban újra bizonyságot kellett tenni arról, hogy csak azok
értik a mennyek országának titkait, akik szeretik és félik Istent. Tanácstalanságában
a király szolgájáért, Dánielért küldött, akit nagyra értékelt becsületességéért,
állhatatosságáért és páratlan bölcsességéért.
Amikor a király hívására Dániel megjelent, Nabukodonozor így szólt: "Baltazár,
te nagy mágus! Tudom, hogy szent, isteni lélek van benned, és nincs olyan titok,
amit ne tudnál megfejteni. Magyarázd meg azt a látomást, amelyet álmomban
láttam!" Az álom elmondása után Nabukodonozor így szólt: "...Baltazár, magyarázd
meg, mert országomnak egyetlen bölcse sem tudta megmagyarázni nekem. De
neked tudnod kell, mert szent, isteni lélek van benned."
Dániel jól értette, hogy mit jelent az álom, "egy pillanatra megdöbbent, mert
gondolatai megrémítették" Amikor a király látta Dániel tétovázását és szorongását,
megértéssel fordult hozzá. "Baltazár - mondta -, ne rémülj meg az álomtól és a

230
Ellen G. White Próféták és Királyok

jelentésétől!"

"Uram - felelt Dániel -, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig
ellenségeidre!" A próféta megértette, hogy ünnepélyes kötelessége kinyilatkoztatni
Nabukodonozornak, milyen büntetés fogja önteltsége és gőgje miatt sújtani.
Dánielnek olyan nyelvezettel kellett megmagyaráznia az álmot, amelyet a király meg
tudott érteni; és jóllehet annak félelmes jelentése miatt tétovázott és döbbenten
hallgatott, mégis meg kellett mondania mi az igazság, bármilyen következményekkel
jár is ez számára.
Ekkor Dániel közölte a Mindenható rendelkezését: "Az a fa, amelyet láttál, és
amely olyan nagyra és hatalmasra nőtt, hogy az égig ért, és látható volt az egész
földön, szép lombja és sok gyümölcse volt, táplálékot nyújtott mindenkinek, alatta
tanyáztak a mezei vadak, ágain fészkeltek az égi madarak, az te magad vagy, ó
király! Te lettél naggyá és hatalmassá; hatalmad megnőtt, felér az égig, és uralmad
elér a föld széléig.
Annak pedig, hogy a király egy szent angyalt látott leszállni a mennyből, aki
ezt mondta: Vágjátok ki ezt a fát és pusztítsátok el, de a tövét gyökerestül hagyjátok
a földben, vas- és rézbilincsben a mező füve között, hadd áztassa az ég harmatja, és
azt egye, amit a mezei vadak, míg csak hét időszak el nem telik fölötte! - annak ez a
magyarázata, ó király: A Felségesnek az ítélete ér utol téged, uram, király!
Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint
az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik így el fölötted, amíg el nem
ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt,
akinek akarja. Azért mondták, hogy a fa tövét gyökerestül hagyják meg, mert
királyságod megmarad, mihelyt elismered, hogy a menny uralkodik."
Miután Dániel őszintén elmondta az álom értelmét, kérlelte a büszke királyt,
Istenhez fordulva bánja meg bűneit. Jó cselekedetekkel talán elháríthatja a
fenyegető csapást. "Azért, ó, király, fogadd meg tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel,
légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így boldogan
élhetsz sokáig."
A próféta intése és tanácsa egy ideig erősen hatott Nabukodonozorra. De az a
szív, amelyet nem formált át az Isten kegyelme, hamar elveszti a Szentlélek
befolyását. Lelke mélyén ott volt az önzés és becsvágy gyökere, és ezek a
jellemvonások később újra előjöttek. A jóindulattal adott eligazítás és a múlt
tapasztalataiból fakadó intések ellenére Nabukodonozor engedte, hogy az utána
következendő birodalmak iránt féltékeny legyen. Uralkodása, amely mindeddig
jórészt igazságos és irgalmas volt, zsarnokivá lett. Mivel megkeményítette szívét, a
maga dicsőségére használta Istentől kapott képességeit, önmagát Isten fölé emelte,
aki életet és hatalmat adott neki.

231
Ellen G. White Próféták és Királyok

Isten hónapokig halogatta büntető ítéletét. Ahelyett azonban, hogy ez a
türelem megtérésre késztette volna a királyt, addig táplálta magában a gőgöt, míg
elvesztette bizalmát az álom magyarázásában, és tréfálkozott korábbi félelmén.
Egy évvel azután, hogy a figyelmeztetést kapta, Nabukodonozor palotája
tetején sétált, és büszkén gondolt uralkodói hatalmára, építészeti eredményeire, és
felkiáltott: "Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam
teljében, fenségem dicsőítésére!"
A gőgös dicsekvés még el sem hagyta a király ajkát, amikor egy hang a
mennyből kihirdette, hogy elérkezett a büntetés ideje. Fülét megütötte Jahve
parancsa: "Neked szól ez az üzenet Nabukodonozor király! Elvesztetted
királyságodat! Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet
eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a
Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja."
Egy pillanat alatt elvesztette Istentől kapott értelmét. Ítélőképessége, amelyet
a király tökéletesnek vélt, bölcsessége, amellyel hivalkodott, eltávozott tőle, és az
egykor hatalmas uralkodó megőrült. Nem tudta többé az uralmat gyakorolni. Az intő
üzeneteket nem fogadta meg. Megfosztva a Teremtőjétől kapott hatalomtól, és
elűzve az emberek közül, Nabukodonozor "füvet evett, mint az ökrök, és az ég
harmatja áztatta testét, míg olyan hosszúra nem nőtt a szőre, mint a sasnak a tolla,
és olyan karmai nem lettek, mint a sasnak."
Hét éven át döbbenten gondolt Nabukodonozorra minden alattvalója. A király
hét éven át megalázottan élt az egész világ előtt. Hét év után visszakapta értelmét.
Alázattal a menny Istene felé tekintett, és felismerte Isten kezét a büntetésben.
Nyilvánosan meghirdetett nyilatkozatában elismerte vétkességét, és azt, hogy
gyógyulásában Isten nagy irgalma mutatkozott meg. "Amikor eltelt ez az idő, én,
Nabukodonozor, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a
Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök
uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. A föld minden lakóját
semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki
sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz?
Abban az időben értelmem visszatért, és királyságomhoz méltóan visszatért
tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem,
visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam."
Az egykor büszke király Isten alázatos gyermekévé; a zsarnoki, fennhéjázó
uralkodó bölcs és könyörületes királlyá lett. Aki valamikor dacolt a menny Istenével,
és káromolta Őt, most elismerte a magasságos Isten hatalmát; buzgón igyekezett
alattvalóiban Jahve iránt tiszteletet ébreszteni és boldogságukat elősegíteni. A
királyok Királya és uraknak Ura dorgálása nyomán Nabukodonozor végre megtanulta
azt a leckét, amelyet minden uralkodónak meg kell tanulnia - hogy az igazi nagyság

232
Ellen G. White Próféták és Királyok

tulajdonképpen az igazi jóság. Elismerte Jahvét élő Istenként. Így szólt: "Most azért
én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert
minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen
élnek."
Most valóra vált Istennek az a szándéka, hogy a világ legnagyobb birodalma
megdicsőítse Őt. Ezt a nyilatkozatot, amelyben Nabukodonozor nyilvánosan elismerte
Isten irgalmát, jóságát és hatalmát, a szent történelem a király utolsó tetteként
jegyezte fel.

43. A láthatatlan vigyázó

Dániel élete vége felé nagy változások történtek abban az országban, ahová
hatvan évvel korábban őt és három héber társát fogságba vitték. Nabukodonozor, "a
legkegyetlenebb népek" vezetője (Ez 28:7) meghalt, és utódainak esztelen
uralkodása alatt Babilon, "az egész föld büszkesége" (Jer 51:41) semmivé lett;
bekövetkezett a fokozatos, de biztos pusztulás.
Nabukodonozor unokájának, Belsazárnak ostobasága és gyengesége miatt a
büszke Babilon csakhamar elbukott. Belsazár, aki fiatalon részt kapott az
uralkodásból, büszkélkedett hatalmában és szívével a menny Istene ellen fordult. Sok
lehetősége volt Isten akaratának megismerésére és annak megértésére, hogy
kötelessége néki engedelmeskedni. Tudott arról, hogy nagyapját Isten határozatából
kiűzték az emberi társadalomból. Jól ismerte Nabukodonozor megtérése és
csodálatos gyógyulása történetét is. De engedte, hogy az élvezetek szeretete és az
öndicsőítés homályba borítsa azokat a tanulságokat, amelyeket soha nem lett volna
szabad elfelejtenie. Kegyelemből kapott lehetőségeit eltékozolta, és nem igyekezett
arra, hogy általuk jobban megismerje az igazságot. Amire Nabukodonozor végül
kimondhatatlan szenvedés és megalázás árán eljutott, attól Belsazár közömbösen
elfordult.
Az ítéletig nem sok idő telt el. Círusz, a méd Dárius unokaöccse, a médek és
perzsák egyesített seregének hadvezére, megostromolta Babilont. A látszólag
bevehetetlen - az Eufrátesz folyó által védett - vár masszív falain és rézkapuin belül,
ahol bőségesen volt élelem, a kéjsóvár király biztonságban érezte magát. Idejét
szórakozással és tivornyázással töltötte.
A hivalkodó, öntelt Belsazár vakmerő biztonságérzetében "nagy lakomát
rendezett ezer főrangú emberének, és az ezer emberrel együtt itta a bort." Mindaz a
vonzerő, amit a gazdagság és a hatalom nyújthat, növelte a színhely pompáját.
Gyönyörű nők elbűvölő varázsukkal a királyi lakoma vendégei voltak. Lángeszű,
művelt emberek is ott voltak. Fejedelmek és államférfiak úgy itták a bort, mint a
vizet, és dorbézoltak őrjítő hatása alatt.

233
Ellen G. White Próféták és Királyok

A féktelen orgiát maga a király vezette, akinek botrányos részegsége elvette
józan eszét, és alantas ösztönei, szenvedélyei vették át az uralmat. Lakoma közben
"megparancsolta Bélsaccar, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket,
amelyeket apja, Nabukodonozor hozott el a jeruzsálemi templomból. Azokból akart
inni a király főrangú embereivel, feleségeivel és ágyasaival együtt." A király be akarta
bizonyítani, hogy nincs oly szent dolog, amelyhez hozzá ne nyúlhatna. "Elő is hozták
az aranyedényeket, ...és a király azokból ivott főrangú embereivel... együtt. Itták a
bort, és közben dicsőítették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből
csinált isteneket."
Belsazár aligha sejtette, hogy bálványimádó tivornyázásának mennyei tanúja
van; hogy egy láthatatlan mennyei Vigyázó figyeli az istengyalázó jelenetet, hallja a
szentségtörő nevetgélést, látja a bálványimádást. A hívatlan vendég azonban
csakhamar éreztette jelenlétét. Amikor a tivornya tetőzött, vértelen kéz jelent meg,
és tűzként fénylő betűket rajzolt a palota falára. A nagy sokaság nem értette az írás
szavait, de a lelkiismeretében megérintett király és vendégei az ítélet baljóslatú
előjelét látták benne.
Elhalkult a zsivajgó jókedv, miközben az emberek valami leírhatatlan
rémülettől megdermedve figyelték a kezet, amely lassan rajzolta a titokzatos betűket.
Filmszerűen pergett le előttük gonosz életük cselekedetei. Mintha az örökkévaló Isten
ítélőszéke előtt álltak volna, akinek hatalmával épp akkor dacoltak. Ahol néhány
pillanattal előbb hangos jókedv és istenkáromló élcelődés hallatszott, az most fakó
arcok és kétségbeesett jajveszékelés színtere lett. Amikor Isten megfélemlíti az
embert, akkor nem tudja elrejteni rettegését.
Belsazár rémült meg a legjobban. Ő volt elsősorban felelős azért az Isten
ellenes lázadásért, amely a babiloni birodalomban azon az éjszakán tetőzött. Az
Istent képviselő láthatatlan Vigyázó jelenlétében, akinek hatalmát megkérdőjelezték
és nevét káromolták, a király megdermedt a félelemtől. Lelkiismerete felébredt.
"...dereka elernyedt, és még a térdei is reszkettek." Belsazár szentségtörően
szembehelyezkedett a menny Istenével, és saját erejében bízott nem sejtve, hogy
valaki meg meri kérdezni: Miért cselekszel így? De most rádöbbent arra; el kell
számolnia, miként sáfárkodott a reá bízott értékekkel, és nem tud semmi mentséget
felhozni az elszalasztott alkalmakra és kihívó viselkedésére.
A király hasztalan próbálta elolvasni az izzó betűket. Olyan titokkal állt
szemben, amelyet nem tudott megoldani; olyan hatalommal, amelyet sem
megérteni, sem letagadni nem tudott. Kétségbeesve fordult segítségért birodalma
bölcseihez. Eszeveszett kiáltásától zengett a terem. Hívta a varázslókat, káldeusokat
és jövendőmondókat, hogy olvassák el az írást. "Akárki legyen is az az ember, aki
elolvassa ezt az írást - ígérte - és meg tudja nekem magyarázni, az bíborba öltözhet,
aranyláncot kap a nyakára, és rang szerint harmadik lesz az országomban." De
hasztalan könyörgött és ígért gazdag jutalmat bizalmát élvező tanácsadóinak.

234
Ellen G. White Próféták és Királyok

Mennyei bölcsességet nem lehet venni és eladni. "A király bölcsei... nem tudták az
írást elolvasni és megmagyarázni a királynak." Éppúgy nem tudták elolvasni a
titokzatos betűket, mint ahogy az előző nemzedék bölcsei nem tudták
megmagyarázni Nabukodonozor álmát.
Ekkor az anyakirálynénak eszébe jutott Dániel, aki több mint fél évszázaddal
előbb elmondta Nabukodonozor királynak a nagy szoborról szóló álmát, és meg is
magyarázta. "Király, örökké élj! - mondta. Ne gyötörjenek téged gondolataid, és az
arcod se legyen sápadt! Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van.
Atyád idejében őt úgy ismerték meg, mint akinek világos értelme van, és olyan
bölcsessége, amilyen az istenek bölcsessége. Atyád, Nabukodonozor király a
mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a csillagászok előjárójává tette... mert
Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett el, rendkívüli lélek, tudás, értelem,
továbbá álommagyarázó, titkot feltáró és rejtélyeket megfejtő képesség van. Most
azért hivatni kell Dánielt, majd ő megadja a magyarázatot!"
"Dánielt tehát a király elé vezették." Belsazár, megpróbálva visszanyerni
önuralmát, ezt kérdezte a prófétától: "Te vagy a zsidó foglyok közül való Dániel, akit
atyám, a király hozott ide Júdából? Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos
értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. Most vezették elém a bölcseket és a
varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem
tudták azt megmagyarázni. Rólad azonban azt hallottam, hogy meg tudod
magyarázni, ami magyarázatra szorul, és meg tudod fejteni a rejtélyeket. Ha tehát
most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba
öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rang szerint harmadik leszel
országomban."
A magasságos Isten szolgájának nyugodt méltóságával érzéketlenül állt Dániel
a király ígéreteivel szemben a rémülettől dermedt tömeg előtt, nem azért, hogy
hízelgő szavakat mondjon, hanem hogy megmagyarázza az ítéletet hirdető üzenetet.
"Ajándékaidat tartsd meg, és adományaidat add másnak! De azért az írást
elolvasom, és megmagyarázom neked, királyom."
A próféta először olyan dolgokra emlékeztette Belsazárt, amelyeket jól ismert,
de nem tanulta meg belőlük azt az alázatosságot, amely megmenthette volna.
Beszélt Nabukodonozor bűnéről és bukásáról, valamint arról, hogyan bánt vele az Úr.
Beszélt a néki adott hatalomról és dicsőségről. Elmondta, hogy milyen büntetést
kapott kevélységéért és hogy ezután elismerte Izráel Istenének hatalmát és irgalmát.
Majd Dániel bátran és félreérthetetlenül megfeddte Belsazárt súlyos gonoszságáért. A
király elé tárta bűnét, és rámutatott a tanulságokra, amelyeket levonhatott volna, de
nem tette. Belsazár nem értette meg nagyapja élményét, és figyelembe sem vette a
számára is oly nagy jelentőségű események intő szavát. Alkalma lett volna
megismerni és követni az igaz Istent, de nem szívlelte meg a leckéket. Ezért most
aratnia kell lázadása következményét.

235
Ellen G. White Próféták és Királyok

"De te, Bélsaccar - jelentette ki a próféta -, aki a fia vagy, nem aláztad meg
magadat, bár mindezt tudtad. A menny Ura fölé helyezted magad, mert az ő házának
edényeit hozták eléd, és te bort ittál azokból főrangú embereiddel, feleségeiddel és
ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítetted az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából
és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit sem
tudnak. De azt az Istent, akinek a kezében van az életed és minden utad, nem
dicsőítetted. Ezért küldte ő ezt a kezet, és iratta föl ezt az írást."
A próféta a mennyből küldött üzenet felé fordulva ezt olvasta: "mené, mené,
tekél, úparszin!" A kéz, amely a betűket rajzolta, nem volt már látható, de ez a négy
szó még mindig félelmesen, olvashatóan fénylett. Az emberek pedig
lélegzetvisszafojtva hallgatták az idős próféta szavait:
"Ez pedig a szavak magyarázata: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten
királyságodat, és véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen,
és könnyűnek talált. A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a
médeknek meg a perzsáknak adta."
Eszeveszett ostoba életüknek ezen az utolsó éjszakáján Belsazár és főurai
betöltötték a saját és a káldeus birodalom bűneinek mértékét. Isten nem háríthatta
el a közelgő veszedelmet. Számos intézkedésével igyekezett törvénye tiszteletére
megtanítani őket. "Gyógyítgattuk Babilont - nyilatkoztatta ki azokról, akiknek ítélete
most az egekig ért -, de nem gyógyult meg" (Jer 51:9). Az emberi szív megdöbbentő
romlottsága miatt Isten végül szükségesnek látta, hogy kimondja a megmásíthatatlan
ítéletet: Belsazár elbukik és birodalma mások kezébe kerül.
Amikor a próféta elhallgatott, a király megparancsolta, hogy jutalmazzák meg
az ígért kitüntetésekkel. Ezért "Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot
tettek, és kihirdették, hogy rang szerint ő a harmadik az országban."
Több mint egy évszázaddal előbb az ihletett Ige előre jelezte, hogy "az áhított
alkonyat" (Ézsa 21:4), amelyen a király és tanácsosai versenyeznek egymással az
istenkáromlásban, hirtelen a félelem és pusztulás idejére változik. Most a nagy
jelentőségű események gyors egymásutánban követték egymást, pontosan úgy,
ahogy a prófétai ige évekkel a dráma főszereplőinek születése előtt lerajzolta.
A király még az ünnepség csarnokában volt, körülvéve azokkal, akiknek sorsa
megpecsételődött, amikor hírnök közölte vele, hogy "betörtek városába", elfoglalta az
ellenség, akinek cselfogásai ellen olyan biztonságban érezte magát; "birtokba vették
a gázlókat, ...a harcosokat rémület fogta el" (Jer 51:31-32). Mialatt ő és főemberei
Jahve szent edényeiből ittak, és dicsőítették ezüst és arany isteneiket, mialatt a
médek és a perzsák - az Eufrátesz vizét medréből elvezetve - bevonultak az őrizetlen
város belsejébe. Círusz serege már a palota fala alatt állt; a várost "mint a sáska"
(Jer 51:14) töltötték meg az ellenség katonái; és diadalittas ordításuk túlharsogta a
megdöbbent tivornyázók kétségbeesett kiáltozását.

236
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát", és idegen
uralkodó ült a trónra.
A héber próféták világosan megmondták, hogyan fog Babilon elesni. Amikor
Isten látomásban kinyilatkoztatta nekik a jövő eseményeit, így kiáltottak: "Hogy
elfoglalták Sésakot! Meghódították az egész föld büszkeségét! Milyen borzasztó lett
Babilon a népek között!" "Hogy levágták, hogy összetörték az egész föld pörölyét!
Milyen borzasztó lett Babilon a népek között!" "Babilon elfoglalásának zajától
megrendül a föld, jajkiáltás hangzik a népek között."
"Hirtelen esett el Babilon, összeomlott..." "Pusztító tör Babilonra, elfogják
vitézeit, összetörik íjukat, mert a megtorlás Istene, az Úr, bizonyosan megfizet.
Lerészegítem vezetőit, bölcseit, helytartóit, előljáróit és vitézeit. Örök álmot alusznak,
és nem ébrednek föl - így szól a Király, akinek Seregek Ura a neve."
"Csapdába ejtettelek, meg is vagy már fogva, Babilon, észre sem vetted! Rád
találtak, és megragadtak, mert az Úr ellen mertél harcolni! Kinyitotta fegyvertárát az
Úr, előhozta haragja fegyvereit. Mert munkája van az Úrnak, a Seregek Urának a
káldeusok országában."
"Ezt mondja a Seregek Ura: Nyomorgatták Izráel fiait Júda fiaival együtt. Akik
fogságba hurcolták, ott tartják őket, nem akarják elbocsátani. De megváltójuk erős,
Seregek Ura a neve. Győzelemre viszi ügyüket, nyugalmat hoz a földre; Babilon
lakóira azonban rettegést" (Jer 51:41; 50:23, 46; 51:8, 56-57; 50:24-25, 33-34).
Tehát "Babilon széles várfalát teljesen lerombolják és magas kapui tűzben
égnek el." Így szüntette meg Jahve, a Seregek Ura véget vet "a kevélyek gőgjének
az erőszakosok gőgősségét" megalázza. Így lett "Babilon, az országok ékessége, a
káldeusok fenséges dísze" Sodoma és Gomorához hasonlóan örökre megátkozott
hely. "Nem telepszik le ott többé senki, nem lakik ott senki a jövő nemzedékek során.
Nem sátoroz ott az arab, nem deleltetnek ott pásztorok, hanem pusztai vadak
tanyáznak ott, ...és baglyokkal telnek meg házaik. Struccok laknak majd ott, és
démonok szökdelnek ott. Hiénák üvöltöznek kastélyaikban, gyönyörű palotáikban
sakálok, mert hamar eljön az ideje, nem késnek napjai." "Bölömbikák tanyájává
teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel - így szól a Seregek Ura"
(Jer 51:58; Ézsa 13:11, 19-22; 14:23).
Babilon utolsó uralkodója az elsőhöz hasonló ítéletet hallott a mennyei
Vigyázótól: "Néked szól ez az üzenet... elvesztetted királyságodat" (Dán 4:28).
"Szállj le és ülj a porba,
Babilon szűz leánya!
Ülj a földre, nincs már trónus...
Ülj némán, menj sötét helyre,
káldeusok leánya!
Nem neveznek többé országok úrnőjének.
Megharagudtam népemre,

237
Ellen G. White Próféták és Királyok

eltaszítottam örökségemet,
és kezedbe adtam őket.
Te pedig irgalmatlanul bántál velük,
az öregre is súlyos igát raktál.
Azt gondoltad, hogy úrnő maradsz örök időkre?
Nem fontoltad meg ezeket,
nem gondoltál a végére.
De most halld meg ezt,
te, aki jóléthez szoktál,
biztonságban laktál,
és ezt mondtad magadban:
Csak én vagyok,
rajtam kívül nincs más!
Nem leszek özvegy,
nem tudom meg, mi a gyermektelenség!
Pedig megéred mindkettőt
hirtelen, egyetlen napon:
rád nehezedik teljes súllyal
a gyermektelenség és az özvegység,
hiába a sok varázslás,
a nagy hatású varázsige!
Gonoszságodban bíztál,
azt gondoltad, hogy nem lát senki.
Bölcsességed és tudományod félrevezetett,
amikor ezt gondoltad magadban:
Csak én vagyok,
rajtam kívül nincs más!
Pedig utolér téged is a baj,
nem tudsz ellene varázsigét.
Rád szakad a veszedelem,
nem tudod elhárítani.
Hirtelen ér utol
a nem várt pusztulás.
Állj elő varázsigéiddel
és sok varázslásoddal
amellyel ifjúságod óta vesződtél,
hátha segíthetsz magadon,
hátha elriasztod a bajt!
Agyonfárasztod magad tervezgetésekkel.
Álljanak elő, és segítsenek meg,
akik az eget vizsgálják,
a csillagokat nézik,
és újhold napján előre megmondják,
mi történik veled.
Úgy járnak, mint a tarló,
tűz égeti el őket.
Nem mentik meg életüket
a lángok hatalmából...

238
Ellen G. White Próféták és Királyok

nem segít rajtad senki!" (Ézsa 47:1-15).

A cselekvés színterére lépő nemzetek azért foglalhatják el helyüket a földön,
hogy megmutatkozzék, betöltik-e a "Vigyázó" és a "Szent" szándékát. A prófécia
felvázolta a világ nagy birodalmainak - Babilónia, Médó-Perzsia, Görögország és
Róma - emelkedését és útját. Mindegyiküknél - mint a kevésbé hatalmas
nemzeteknél is - a történelem megismételte önmagát. Mindegyiknek volt próbaideje;
mindegyik kudarcot vallott, dicsőségük megfakult, hatalmuk elmúlt.
A nemzetek elutasították a mennyei elveket, és ezzel saját pusztulásukat
munkálták. De az isteni, a mindent legyőző akarat megnyilvánult minden korszakban.
Ezt látta Ezékiel próféta abban a csodálatos látomásban, amelyet a káldeusok földjén
való rabsága idején kapott. Ámuló szemei előtt kirajzolódtak a mindenek felett álló
hatalmat kinyilatkoztató szimbólumok. Ennek a hatalomnak köze van a földi
uralkodók ügyeihez.
A Kébár folyó partján Ezékiel forgószelet látott, amely mintha észak felől
támadt volna, "nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A
közepéből... mintha ezüstös csillogás tündöklött volna". Négy élőlény egymást
keresztező kerekeket mozgatott. Magasan felettük "trónus alakja látszott, a trónus
alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott". "A kerúbok szárnyai alatt emberi
kéz alakja látszott" (Ez 1:4, 26; 10:8). A kerekek elrendezése olyan bonyolult volt,
hogy első látásra úgy tűnt, mintha megbomlott volna közöttük a rend, pedig teljesen
összehangoltan működtek. Mennyei lények hajtották azokat a kerekeket. A mennyei
lényeket pedig a kerúbok szárnyai alatt levő kéz tartotta és irányította. Felettük a
zafír-trónon ült az Örökkévaló. A trón körüli szivárvány pedig az isteni kegyelmet
szimbolizálta.
Isten hatalma úgy irányítja a szövevényes emberi eseményeket, mint ahogy a
kerúbok szárnyai alatt levő kéz vezérelte a kerékféleségek bonyolult rendszerét. Az,
aki a nemzetek harcai és kavargásai közepette a kerúbok felett ül, most is irányítja e
föld ügyeit.
A nemzetek történelme nekünk is szól. Minden népnek és minden egyes
embernek megvan a helye Isten csodálatos tervében. Az egyének és nemzetek
megméretése ma folyik. A mérleg annak kezében van, aki soha nem téved. Mindenki
maga határoz sorsáról, Isten pedig mindent kezében tartva megvalósítja saját
szándékát.
A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket - a
múlt örökkévalóságától a jövő örökkévalóságáig - láncszemekként egymáshoz
kapcsolják, és megmondják, hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit
várhatunk az eljövendő időben. Mindazt nyomon követhetjük a történelem lapjain,
aminek a prófécia szerint napjainkig be kell következnie, és biztosak lehetünk abban,
hogy mindaz, ami még hátra van, be fog teljesedni a maga idejében.

239
Ellen G. White Próféták és Királyok

Az idők jelei ma azt mutatják, hogy nagy és ünnepélyes események küszöbén
állunk. Világunkban minden kavarog. Szemünk előtt teljesednek azok az események,
amelyeknek a Megváltó próféciája szerint meg kell előznie eljövetelét: "Fogtok hallani
háborúkról, és hallotok háborús híreket... Nemzet nemzet ellen és ország ország
ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé" (Mt 24:6-7).
Mindenki számára rendkívül nagy jelentőségű időben élünk. Uralkodók és
államférfiak, bizalmi állású és hatósági emberek, minden társadalmi osztályból való
gondolkozó férfiak és nők figyelme a körülöttünk zajló eseményekre szegeződik.
Figyelik a nemzetek egymás közti viszonyát. Észreveszik, hogy milyen feszültség
uralkodik minden területen. Ráébrednek arra, hogy valami súlyos és döntő esemény
van készülőben - hogy a világ rettenetes válság küszöbén áll.
A Biblia, és csakis a Biblia ad helyes látást ezekről a dolgokról. Benne tárulnak
fel világunk történelmének végső nagy jelenetei, azok az események, amelyek már
előrevetítik árnyékukat. Közeledésük zaja megremegteti a földet, és az emberek
meghalnak a félelemtől.
"Az Úr elpusztítja, felforgatja a földet, feldúlja felszínét, szétszórja lakóit.
...mert megszegték a törvényeket, megmásították a rendelkezéseket, megszegték az
örök szövetséget. Ezért átok emészti a földet, megbűnhődnek lakói" (Ézsa 24:1-6).
"Jaj, micsoda nap! Közel van már az Úr napja, pusztulás jön a Mindenhatótól!
...Elszáradt az elvetett mag a földben, üresen állnak a magtárak, beomlottak a
vermek, mert nincs gabona. Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák,
mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek." "A szőlőtő elszáradt, a gránátalma, a
pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt. Eltűnt az öröm is az emberekből"
(Jóel 1:15-18, 12).
"Ó, hogy gyötrődik egész bensőm, elszorul a szívem! Háborog a szívem, nem
hallgathatok, mert lelkemben hallom már a kürtszót, a harci riadót! Romlás romlást
ér, elpusztul az egész ország" (Jer 4:19-20).
"Jaj, mert nagy nap lesz az, nincs hozzá fogható! Nyomorúság ideje lesz az
Jákóbnak, de megszabadul belőle!" (Jer 30:7).
"Ha az Urat tartod oltalmadnak,
a Felségest hajlékodnak,
nem érhet téged baj,
sátradhoz közel sem férhet csapás" (Zsolt 91:9-10).

"Sion leánya, ...ott vált meg téged az Úr, ellenségeid hatalmától. Most sok nép
gyűlt össze ellened. Ezt mondják: Elbukott! Megvetéssel nézhetünk a Sionra! De ők
nem ismerik az Úr gondolatait, és nem értik tervét" (Mik 4:10-12). Isten nem hagyja
cserben egyházát a legvészterhesebb órában. Szabadulást ígért. "Jóra fordítom Jákób
sátrainak sorsát, és irgalmazok lakóhelyeinek - nyilatkoztatta ki az Úr" (Jer 30:18).

240
Ellen G. White Próféták és Királyok

Akkor teljesül Isten szándéka. Országának elveit megdicsőíti mindenki a nap
alatt.

44. Az oroszlánok vermében

Amikor a méd Dárius elfoglalta a babiloni uralkodók trónját, azonnal
hozzáfogott a kormányzat újjászervezéséhez. "...úgy látta jónak, hogy országa
vezetésére százhúsz kormányzót nevezzen ki... Ezek fölé pedig három főkormányzót
rendelt, közülük az egyik Dániel volt. A kormányzók nekik adtak számot, hogy a
királyt semmi kár ne érje. Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók
közül, mivel rendkívüli lélek volt benne; ezért a király őt akarta az egész ország élére
állítani."
Az a megbecsülés, amelyben Dániel részesült, felkeltette a birodalom vezető
emberei féltékenységét, és okot kerestek, hogy bepanaszolhassák. "...de semmiféle
ürügyet vagy hibát nem tudtak találni, mert megbízható volt; sem hanyagságot, sem
hibát nem lehetett találni nála."
Dániel kifogástalan viselkedése ellenségeit még féltékenyebbé tette. "Nem
találunk semmiféle ürügyet, hogy bevádolhassuk ezt a Dánielt - ismerték be -, hacsak
Istenének a törvényével kapcsolatban nem találunk ellene valamit."
Ekkor az igazgatók és a tiszttartók együtt tanácskozva, tervet eszeltek ki, és
azt remélték, hogy cselszövésükkel a prófétát sikerül elpusztítaniuk. Elhatározták,
hogy aláíratják a királlyal az általuk megfogalmazott rendeletet, amely megtiltja,
hogy Dárius királyon kívül a birodalomban harminc napig bárki bármit kérjen Istentől
vagy embertől. Ha pedig valaki áthágja ezt a rendeletet, büntetésül az oroszlánok
vermébe vetik.
A tiszttartók tehát elkészítették a rendeletet, és előterjesztették Dáriusnak
aláírásra. A hiú királyt meggyőzték arról, hogy e rendelet végrehajtása megnöveli
méltóságát és tekintélyét. A tiszttartók alattomos szándékáról mit sem sejtve, a király
nem vette észre a rendeletben megmutatkozó rosszindulatot, és engedve a
hízelgésnek, aláírta.
Dániel ellenségei a Jahve szolgájának állított biztos csapdán örvendezve
távoztak Dáriustól. Sátán fontos szerepet játszott ebben az összeesküvésben. A
próféta főember volt a birodalomban, és a gonosz angyalok attól féltek, hogy
befolyása gyöngíti a vezetőkre gyakorolt hatásukat. Ezek a sátáni erők szították a
tiszttartók irigységét és féltékenységét, sugalmazták Dániel elpusztítását célzó
rendeletet. A tiszttartók pedig a gonosz szolgálatába álltak, és eszközeként
végrehajtották a tervet.
A próféta ellenségei Dániel szilárd elvhűségére építve számítottak tervük
sikerére. Nem is tévedtek Dániel jellemének megítélésében. Dániel rögtön felismerte
a rendelet mögött húzódó gonosz szándékot, de semmilyen vonatkozásban nem

241
Ellen G. White Próféták és Királyok

változtatta meg életmódját. Miért is hagyná abba az imát éppen most, amikor a
legnagyobb szüksége van rá? Inkább életéről mond le, mintsem az Isten segítségébe
vetett reménységéről! Nyugodtan ellátta a tiszttartó vezetői feladatát. Az imádkozás
órájában pedig szobájába ment, és szokása szerint Jeruzsálem felé kitárt ablakkal,
elmondta könyörgését a menny Istenének. Nem próbálta eltitkolni tettét. Jóllehet
teljesen tudatában volt Istenhez való hűsége következményének, de nem ingadozott.
Azok előtt akik elvesztését forralták, még a látszatát is kerülte annak, hogy a
mennyel való kapcsolata megszakadt. Dániel engedelmeskedett mindig, amikor a
királynak joga volt parancsolni, de sem a király, sem rendelete nem téríthette el a
királyok Királya iránti hűségétől.
A próféta bátran, de csendesen és alázatosan mutatta meg, hogy semmilyen
földi hatalomnak nincs joga az ember és Isten közé állni. A bálványimádókkal
körülvett próféta hűségesen tanúskodott erről az igazságról. Az igazsághoz való hős
lelkű ragaszkodása fényesen világított a pogány királyi udvar erkölcsi sötétségében.
Dániel a keresztény bátorság és hűség nagyszerű példaképeként áll ma is a világ
előtt.
A tiszttartók egy teljes napig figyelték Dánielt. Háromszor látták bemenni
szobájába, és háromszor hallották, amint hangját buzgó könyörgésben emeli fel
Istenhez. Másnap reggel a király elé tárták panaszukat. Dániel, a nagyra becsült és
kötelességtudó államférfi, szembeszállt a királyi rendelettel. "Nem írtad-e alá azt a
rendeletet, hogy aki harminc napon belül bármiért könyörög, akár istenhez, akár
emberhez rajtad kívül, azt dobják az oroszlánok vermébe?"
"De igen, így van - felelte a király -, a médek és perzsák visszavonhatatlan
törvénye szerint."
Ekkor diadalittasan közölték Dáriussal, hogy milyen magatartást tanúsított
legmegbízhatóbb tanácsadója. "A zsidó foglyok közül való Dániel semmibe sem vesz
téged, ó király, hanem napjában háromszor könyörög Istenéhez."
E szavak hallatára a király azonnal felismerte a hűséges szolgájának állított
csapdát. Látta, hogy nem a királyi dicsőség és méltóság érdekében való
buzgólkodásból, hanem a Dániellel szembeni féltékenységből született meg a javaslat
a királyi rendeletre. "...nagyon elszomorodott..." e gonoszságban betöltött szerepe
miatt, "napnyugtáig... igyekezett" barátját megmenteni. A tiszttartók, számítva a
király mentési szándékára, ezzel hozakodtak elő: "Tudnod kell, ó király, hogy a
médek és a perzsák törvénye szerint nem szabad megmásítani semmiféle rendeletet
vagy végzést, amelyet a király elrendelt." A rendelet, jóllehet elhamarkodottan lépett
életbe, megváltoztathatatlan volt, és végre kellett hajtani.
"De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz,
szabadítson meg téged! Odavittek egy követ, és a verem szájára tették; a király
pedig lepecsételte gyűrűjével, valamint főrangú embereinek a gyűrűjével, hogy

242
Ellen G. White Próféták és Királyok

Dániel sorsán ne lehessen változtatni. Azután a király a palotájába ment, és böjtölve
töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom."
Isten nem akadályozta meg Dániel ellenségeit abban, hogy a prófétát az
oroszlánok vermébe dobják. Megengedte, hogy a gonosz angyalok és gonosz
emberek ilyen messzire jussanak szándékuk végrehajtásában. Így tudta szolgája
szabadulását szembetűnőbbé, az igazság és igaz élet ellenségeinek kudarcát pedig
teljesebbé tenni. "Még a haragvó emberek is magasztalni fognak téged" (Zsolt
76:11). Ennek az egy embernek a bátorsága által, ki inkább az igazságot választotta,
mint a megalkuvást, Sátán vereséget szenvedett, Isten neve pedig felmagasztosult
és megdicsőült.
Másnap korán reggel Dárius király a veremhez sietett, és "szomorú hangon
kiáltott: ...Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit te állhatatosan
tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól?"
A próféta válaszolt: "Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát, és az
bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak
talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó király, semmivel.
Akkor a király nagyon megörült, és kihúzatta Dánielt a veremből. Ki is húzták
Dánielt a veremből, és semmi sérülés nem volt rajta található, mert hitt Istenében.
Ezután a király odavitette azokat az embereket, akik bevádolták Dánielt, és
bedobták őket fiaikkal és feleségeikkel együtt az oroszlánok vermébe. Még a verem
fenekére sem értek, máris megragadták őket az oroszlánok, és összezúzták minden
csontjukat."
Újra megszületett egy pogány királyi rendelet, amely Dániel Istenét igaz
Istenként magasztalta. "Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző
nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! Elrendelem, hogy
birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki
megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő
megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg
Dánielt is az oroszlánok karmából."
Az Isten szolgája elleni gonosz támadás teljes vereséget szenvedett.
"Dánielnek azután jó dolga volt Dárius uralkodása alatt és a perzsa Círus uralkodása
alatt." A vele való kapcsolatuk nyomán ezek a pogány uralkodók arra kényszerültek,
hogy Istenét "élő Isten"-ként ismerjék el, "aki megmarad mindörökké... királysága
megdönthetetlen, uralkodása végtelen."
Dániel szabadulásának történetéből megtanulhatjuk, hogy Isten gyermekeinek
a próbában és a fájdalomban pontosan úgy kell viselkedniük, mint amikor a jövő
ragyogó kilátásokkal kecsegteti őket, és környezetük a lehető legkívánatosabb.
Dániel az oroszlánok vermében ugyanaz volt, mint aki első miniszterként és a
magasságos Isten prófétájaként állt a király előtt. Az az ember, akinek szíve Istenre

243
Ellen G. White Próféták és Királyok

támaszkodik, ugyanolyan a legsúlyosabb próbában is, mint a jó sorsban, amikor
Istentől fény, az emberektől pedig jóakarat sugárzik reá. A hit felfogja a láthatatlant,
és megragadja az örök valóságokat.
A menny nagyon közel van azokhoz, akik szenvednek az igazságért. Krisztus
azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szenved szentei személyében; és aki
választott gyermekeit bántja, Őt sérti meg. Közel van az a hatalom, amely
megszabadít fizikai bajtól és gyötrelemtől, s hogy a nagyobb vésztől is
megmenthessen, lehetővé teszi szolgája számára, hogy minden körülmények között
becsületes maradjon, és Isten kegyelme által diadalmaskodjék.
Dániel államférfiúi élete a babiloni és médó-perzsa birodalomban tanúsítja azt
az igazságot, hogy a közéleti személynek nem kell okvetlen fondorlatosnak,
ravasznak lennie, hanem lehet olyan is, akit Isten minden lépésnél eligazít. Dániel, a
leghatalmasabb földi ország miniszterelnöke Isten prófétája is volt, akit a menny
ihletett. Ezt a hozzánk hasonló indulatú embert a Szentírás feddhetetlennek jellemzi.
Amikor ellenségei alaposabban megvizsgálták ügyintézését, egyetlen hibát sem
találtak benne. Dániel megmutatta, hogy mivé lehet minden közéleti ember, ha
megtér, Istennek szenteli életét, és indítékai Isten szemében helyesek.
A menny kívánalmainak pontos teljesítése földi és lelki áldásokat hoz. Az
Istenhez tántoríthatatlanul hű Dániel, aki szilárd önuralmat gyakorolt, nemes
méltóságával és rendíthetetlen becsületességével már ifjú korában megnyerte a
felügyeletével megbízott pogány hivatalnok kegyét és irgalmát. Lásd: Dán 1:9!
Ugyanezek a tulajdonságok jellemezték későbbi életét is. Gyorsan emelkedett fel a
babiloni birodalom miniszterelnöki tisztségébe. Az egymást követő királyok
uralkodása alatt, az egyik nemzet bukása és egy másik világbirodalom felállítása
idején olyan bölcsességről és államférfiúi képességekről tanúskodott, olyan
tapintatos, udvarias, jószívű és elvhű volt, hogy még ellenségei is kénytelenek voltak
megvallani: "Nem találunk semmiféle ürügyet, hogy bevádolhassuk..."
A felelős állami kötelezettségekkel, és a világbirodalmak titkaival megtisztelt
Dánielt Isten a maga követeként becsülte, és az elkövetkezendő korszakok
rejtelmeiről számos kinyilatkoztatást adott neki. Csodálatos próféciáit, amelyeket a
nevét viselő könyv 7-12. fejezetéig jegyzett fel, nem értette teljesen maga a próféta
sem. Mielőtt azonban életműve lezárult, azt az áldott ígéretet kapta, hogy "végső
napon" - a világtörténelem utolsó szakaszában - újra felkelhet sorsára, és helyére
állhat. Nem érthette meg mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott szándékáról. "...zárd
be ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig" - kapta a parancsot
prófétikus írásaira vonatkozóan. Be kellett őket pecsételni "a végső időig". "Menj el
Dániel - utasította az angyal még egyszer Jahve hűséges követét -, mert ezek az igék
le vannak zárva, és le vannak pecsételve a végső időkig. ...menj a vég felé! Elpihensz
majd, de fölkelsz kijelölt sorsodra a végső napon" (Dán 12:4, 9, 13).

244
Ellen G. White Próféták és Királyok

A Dániel által feljegyzett próféciák most a világtörténelem alkonyán különös
figyelmünket igénylik, mivel korunkról szólnak. Kapcsoljuk össze velük az utolsó
újtestamentomi könyv tanításait! Sátán sok emberrel elhiteti, hogy Dániel és a látnok
János írásainak prófétikus részeit nem lehet megérteni. Pedig az ígéret világosan
kifejezi, hogy különleges áldások kísérik e próféciák tanulmányozását. "...de az
okosok megértik" (Dán 12:10) - mondta Isten Dániel látomásairól. Az utolsó
napokban lepattan róluk a pecsét. Krisztus szolgájának, Jánosnak adott
kinyilatkoztatásokról pedig, melyek Isten népét századokon át vezették, így hangzik
az ígéret: "Boldog, aki felolvassa, és boldogok akik hallgatják ezeket a prófétai
igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük..." (Jel 1:3).
A nemzetek emelkedéséből és bukásából - ahogy azt Dániel és a Jelenések
könyve megvilágítja - meg kell tanulnunk, hogy mily értéktelen a pusztán külső és
földi dicsőség. Nyomtalanul elmúlt Babilon, minden hatalmával és ragyogásával,
amelyhez hasonlót világunk azóta sem látott - az a hatalom, amely korának népe
előtt olyan szilárdnak és maradandónak látszott. Elenyészett, "mint a mező virága!"
(Jak 1:10.) Ugyanúgy elpusztult a médó-perzsa birodalom, valamint Görögország és
Róma is, és ugyanúgy múlik el mindaz, aminek nem Isten az alapja. Csak az
maradhat meg, ami beleilleszkedik Isten tervébe, és az Ő jellemét tükrözi. Egyedül
Isten elvei állandóak és maradandóak mindabból, amit világunk ismer.
Ha figyelmesen tanulmányozzuk, hogy Isten miként viszi véghez szándékát a
nemzetek történelmében, és hogyan váltja valóra az eljövendő dolgokról szóló
kinyilatkoztatásait, jobban megértjük a látható és láthatatlan dolgok igazi értékét, és
az élet igazi célját. Ha az időt az örökkévalóság fényében szemléljük, Dánielhez és
társaihoz hasonlóan azért fogunk élni, ami igaz, nemes és maradandó. Ha ebben az
életben megtanuljuk Urunk és Megváltónk országának alapelveit, annak az áldott
országnak az elveit, amely örökkön örökké megmarad, akkor Krisztus eljövetelekor
beléphetünk vele oda, hogy polgárai legyünk.

A fogság után
"...Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán!
Dorgáljon meg téged az Úr,
aki Jeruzsálemet kiválasztotta!
Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?"
(Zak 3:2)

45. A foglyok hazatérése

Círusz seregének megjelenése Babilon falai előtt a zsidók számára fogságuk
végének közeledtét jelezte. Círuszt születése előtt több mint egy évszázaddal az
ihletett Ige név szerint említette. Isten Lelke leíratta azt is, hogy miként fogja

245
Ellen G. White Próféták és Királyok

Babilont észrevétlenül elfoglalni, és hogyan készíti a foglyok szabadulásának útját.
Így hangzik az ige Ézsaiás tolmácsolásában:
"Ezt mondja az Úr fölkentjének, Círusnak, akinek megfogtam a jobb kezét,
népeket terítek le előtte, és királyok övét oldom meg, kitárulnak előtte az ajtók, nem
maradnak zárva a kapuk: Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az
ércajtókat betöröm, és a vas-zárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az
elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított,
Izráel Istene" (Ézsa 45:1-3).
A hódító perzsa hadsereg váratlanul vonult be a babiloni főváros központjába
a folyó medrén át, amelynek a vizét elvezették, és a belső kapukon keresztül,
amelyeket gondatlan biztonságérzetből minden védelem nélkül nyitva hagytak.
Mindez bőségesen bizonyította a zsidóknak az elnyomóik hirtelen bukásáról mondott
ézsaiási prófécia szó szerinti teljesedését. Ebben félreérthetetlen jelét kellett volna
látniuk annak, hogy Isten a nemzetek ügyeit az ő érdeküknek megfelelően alakítja;
mert a Babilon elfoglalásának és bukásának módját vázoló próféciával szoros
összefüggésben íródtak a következő szavak:
"Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor
azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!" "Én indítottam
el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és
hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért - mondja a Seregek Ura"
(Ézsa 44:28; 45:13).
Nemcsak ezekre a próféciákra alapíthatták a foglyok közeli szabadulásuk
reményét. Jeremiás írásaihoz is hozzájutottak, és ezek félreérthetetlenül
kinyilatkoztatták, hogy mennyi időnek kell eltelnie, mielőtt a zsidók visszatérhetnek
Babilonból Izráelbe. "De ha majd eltelik a hetven esztendő - jövendölte meg az Úr
szolgája által -, megbüntetem Babilónia királyát és népét... és pusztává teszem
örökre" (Jer 25:12). Kegyelmet gyakorol Júda maradékával, válaszként buzgó
imájukra. "Megtaláltok engem - így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat,
összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová
szétszórtalak..." (Jer 29:14).
Dániel és társai sokszor olvasták ezeket és a többi, hasonló próféciákat,
amelyek körvonalazták Isten szándékát népével. Most pedig, amikor az események
gyors pergése jelezte, hogy Isten erős kézzel munkálkodik a nemzetek között, Dániel
különösen elgondolkodott az Izráelnek adott ígéreteken. A prófétai igébe vetett
hitével felfogta a szent írók által megjövendölt eseményeket. "Majd ha eltelik a
babiloni hetven esztendő - nyilatkoztatta ki az Úr -, akkor gondom lesz rátok, és
valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Mert csak én
tudom, mi a tervem veletek...: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes
jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor

246
Ellen G. White Próféták és Királyok

meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel
folyamodtok hozzám" (Jer 29:10-13).
Röviddel Babilon eleste előtt - mikor Dániel e prófécián gondolkodott, és Isten
segítségét kérte az idők megértéséhez - látomás-sorozatot kapott a birodalmak
emelkedéséről és bukásáról. Az első látomás, ahogy azt Dániel könyvének 7. fejezete
feljegyzi, magyarázatot is tartalmaz. De nem minden tisztázódott a próféta előtt.
"...gondolataim nagyon megrémítettek - írta arról, amit akkor érzett -, még az arcom
is belesápadt. De a mondottakat eszemben tartottam" (Dán 7:28).
Egy másik látomásban fény derült a jövő eseményeire. E látomás végén Dániel
hallotta, hogy "egy szent beszélni kezdett. Egy másik szent pedig válaszolt annak, aki
ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről
láttál?" (Dán 8:13). A válasz megdöbbentette: "Kétezerháromszáz este és reggel,
azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését" (Dán 8:14). Buzgón kutatta, hogy
mit jelent a látomás. Nem értette, hogy milyen összefüggés van a Jeremiás által
megjövendölt hetvenéves fogság és a kétezer háromszáz év között, amelynek - a
látomásbeli mennyei látogatótól hallott kinyilatkoztatás szerint - Isten templomának
megtisztítása előtt kell eltelnie. Gábriel angyal részben magyarázatot adott. De
amikor a próféta azt hallotta, hogy a "látomás... távoli időről szól" - elájult. "Én,
Dániel, összeroskadtam - így jegyezte fel élményét -, és napokig beteg voltam. De
azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás
azonban lenyűgözve tartott" (Dán 8:26-27).
Még mindig Izráel miatt aggódva, Dániel tovább tanulmányozta Jeremiás
próféciáit. Ezek a próféciák annyira világosak voltak, hogy megértette a könyvekben
feljegyzett bizonyságtevésekből "...az éveknek a számá"-t, "amelyekről az Úr igéje
szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a rombadőlt Jeruzsálem
fölött" (Dán 9:2).
A biztos prófétai beszédre alapozott hittel Dániel könyörgött az Úrhoz az
ígéretek gyors beteljesedéséért, és esedezett Isten becsületének fennmaradásáért.
Imájában teljesen azonosult azokkal, akik nem töltötték be Isten szándékát. Bűneiket
saját bűneiként vallotta meg.
"Az Úristenhez fordultam - mondta a próféta -, hozzá folyamodtam imádsággal
és könyörgéssel, böjtölve zsákruhában és hamuban. Imádkoztam Istenemhez, az
Úrhoz... vallást téve" (Dán 9:3-4). Jóllehet Dániel már régóta szolgált Istennek, és a
menny "kedves"-nek nevezte, most mégis bűnösként jelent meg Isten előtt, és
hangoztatta annak a népnek nyomorúságát, amelyet szeretett. Imája ékes és buzgó
a maga egyszerűségében. Hallgassuk csak:
"Ó Uram, nagy és félelmes Isten, aki megtartod a szövetséget és a hűséget
azok iránt, akik szeretnek és megtartják parancsolataidat. Vétkeztünk, és bűnbe
estünk, megszegtük törvényedet és lázadók voltunk, eltértünk parancsolataidtól és

247
Ellen G. White Próféták és Királyok

törvényeidtől. Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak
királyainkhoz, vezéreinkhez, elődeinkhez és az ország egész népéhez.
Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is;
nekünk, Júda férfiainak, Jeruzsálem lakóinak és az egész Izráelnek közelben és
távolban, mindazokban az országokban, amelyekbe szétszórtad őket hűtlenségük
miatt...
A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. De mi ellene lázadtunk.
...Urunk, bár te mindenben igaz vagy, forduljon el lángoló haragod városodtól,
Jeruzsálemtől és szent hegyedtől! Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt
gyalázták Jeruzsálemet és népedet mindazok, akik körülöttünk vannak.
Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és
ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó Urunk! Istenem, fordítsd
felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért
bennünket és azt a várost, amelyet a te nevedről neveztek el! Mert nem a magunk
igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.
Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne
késlekedj! - önmagadért, Istenem, hiszen a te nevedről nevezték el városodat és
népedet!" (Dán 9:4-9, 16-19)
A menny lehajolt, hogy hallgassa a próféta buzgó könyörgését. Még mielőtt
Dániel befejezte bocsánatért és helyreállításért való esedezését, Gábriel, a hatalmas
angyal megjelent neki, és felhívta figyelmét arra a látomásra, amelyet Babilon bukása
és Belsazár halála előtt látott. Majd az angyal részletezte a hetven hétig tartó
időszakot, mely "Jeruzsálem újjáépüléséről" "elhangzott kijelentés"-től kezdődik (Dán
9:25).
Dániel ezt az imáját "Dáriusnak", a méd uralkodónak "első évében" (Dán 9:1)
mondta, akinek a hadvezére, Círusz elragadta Babilóniától az egyetemes uralom
jogarát. Dáriushoz - akinek uralkodását a menny értékelte - Isten elküldte Gábriel
angyalt, hogy támogassa és segítse (Dán 11:1). Dárius halála után - Babilon bukását
követően mintegy két év múlva - Círusz lépett a trónra. Uralkodásának kezdete
annak a hetven évnek a végét jelezte, amely akkor kezdődött, amikor
Nabukodonozor az első héber csoportot hazájából, Júdeából Babilonba vitte.
Dániel szabadulását az oroszlánok verméből Isten felhasználta arra, hogy a
nagy Círusz lelkében kedvező benyomást keltsen. A perzsa uralkodó
megkülönböztetett tiszteletet tanúsított Isten embere, a körültekintő államférfi iránt
nagyszerű tulajdonságaiért, és nagyra becsülte ítélőképességéért. Most pedig,
pontosan akkor, amikorra Isten megígérte, hogy a jeruzsálemi templomot újjá fogja
építtetni, eszközét, Círuszt, - megvilágítva neki a róla szóló és Dániel által olyan jól
ismert próféciát - a zsidó nép szabadságának visszaadására indította.

248
Ellen G. White Próféták és Királyok

Amikor a király látta azokat a szavakat, amelyek több mint száz évvel
születése előtt jelezték Babilon elfoglalásának módját; amikor hallotta az üzenetet,
amelyet a világegyetem Ura neki küldött: "Én öveztelek föl, noha nem ismertél. Hadd
tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy nincs más rajtam kívül"; amikor maga
előtt látta az örök Isten kinyilatkoztatását: "Szolgámért, Jákóbért, választottamért,
Izráelért szólítottalak neveden, híres nevet adtam neked, noha nem ismertél"; amikor
kibetűzte az ihletett feljegyzést: "Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az
útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és
nem ajándékért..." (Ézsa 45:5-6, 4, 13), szíve mélyen megindult, és elhatározta,
teljesíti Isten által kijelölt küldetését: szabadon bocsátja a júdeai foglyokat; segít
nekik Jahve temploma helyreállításában.
Círusz írásos rendeletben tette közzé "egész birodalmában", hogy gondoskodni
kíván a zsidók hazatéréséről és templomuk újjáépítéséről. "A föld minden országát
nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem
templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. ...és építse fel Izráel Istenének, az Úrnak
a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben. Aki csak megmaradt bárhol, ahol jövevényként
él, azt segítsék annak a helynek a polgárai ezüsttel, arannyal, különféle javakkal és
állatokkal, meg önkéntes ajándékokkal az Isten jeruzsálemi háza számára" (Ezsd 1:1-
4).
"Építsék fel azt a templomot, legyen olyan hely, ahol áldozatokat mutatnak be!
- parancsolta tovább a templom épületére vonatkozóan. Maradjanak meg régi
alapjai, legyen a magassága hatvan könyök, szélessége is hatvan könyök! Három sor
legyen kőtömbökből, és egy sor fából. A költségeket a király palotájából fedezzék.
Sőt Isten házának az arany- és ezüstedényeit is, amelyeket Nabukodonozor hozott el
a jeruzsálemi templomból, és vitt Babilonba, vigyék vissza, hadd kerüljenek újra a
helyükre..." (Ezsd 6:3-5).
E rendelet híre eljutott a király birodalmának legtávolabbi tartományaiba is, és
nagy örvendezést keltett a szétszórt nép között. Dánielhez hasonlóan sokan
tanulmányozták a próféciákat, és kérték Istent, hogy - ígéretéhez híven - lépjen
közbe Sion érdekében. Most imájuk meghallgatásra talált, és őszinte örömmel
énekelhették:
"Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr,
olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel,
és örömkiáltás volt nyelvünkön.
Ezt mondták akkor a népek:
Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr!
Hatalmas dolgot tett velünk az Úr,
ezért örvendezünk" (Zsolt 126:1-3).

249
Ellen G. White Próféták és Királyok

"...Júda és Benjámin családfői, meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét
arra indította az Isten" - ez volt az a hűséges maradék, szám szerint mintegy
ötvenezren a számkivetésük földjén élő zsidók közül, akik úgy döntöttek: kihasználják
a csodálatos lehetőséget - "...menjenek el, és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben."
Barátaik nem engedték el őket üres kézzel. "Egész környezetük segítette őket
ezüsttárgyakkal, arannyal, különféle javakkal, állatokkal és kincsekkel..." Ezekhez és
sok más önkéntes ajándékhoz kapták még "az Úr házának az edényeit, amelyeket
Nabukodonozor vitt el Jeruzsálemből... Előhozatta ezeket Círus perzsa király, Mitredát
kincstárnok felügyeletével... ötezernégyszáz" edényt szám szerint, hogy használják a
templomban, amelyet újra felépítenek (Ezsd 1:5-11).
Dávid király leszármazottját, Zorobábelt bízta meg Círusz azzal, hogy a
Júdeába visszatérő csoport kormányzójaként tevékenykedjék. Hozzá csatlakozott a
főpap, Jósua is. A sivatagi pusztaságon át vezető hosszú utat épségben tették meg,
és a boldog csapat - Isten sok jótéteménye iránti hálából - azonnal nekilátott, hogy
helyreállítsa azt, ami elpusztult és romokban hevert. A "családfők" elsőként ajánlották
fel vagyonukat a templom újjáépítésének költségeire. Példájukat követve a nép is
önként adott szűkös készletéből. Lásd: Ezsd 2:64-67!
Amilyen gyorsan csak lehetett, oltárt emeltek a templom udvarán az ősi oltár
helyén. Az oltár felszentelésének ünnepére "egy emberként összegyűlt a nép".
Összefogtak, hogy helyreállítsák a szent szolgálatokat, amelyek félbeszakadtak,
amikor Nabukodonozor lerombolta Jeruzsálemet. Mielőtt visszatértek otthonukba,
amelyeket igyekeztek helyreállítani, "megtartották a sátoros ünnepet" is (Ezsd 3:1-6).
A mindennapi égőáldozat oltárának felállítása nagy örömet szerzett a hűséges
maradéknak. Lelkesen nekifogtak a templom helyreállításához szükséges
előkészületeknek, és felbátorodtak, amint ez a munka hónapról hónapra előrehaladt.
Hosszú éveken át nélkülözniük kellett Isten jelenlétének látható jeleit. Most pedig,
atyáik hitehagyásának sok szomorú emlékével körülvéve, vágyakoztak Isten
bocsánatának és pártfogásának maradandó jelére. Személyes tulajdonuk és az ősi
kiváltságok visszaszerzésénél jobban értékelték Isten jóváhagyását. Csodálatosan
cselekedett értük, és tudták, hogy velük van. De még nagyobb áldásokra vágytak.
Boldogan várták azt az időt, amikor láthatják Isten dicsőségét sugározni az
újjáépített templomból.
Az építőanyag előkészítését végző munkások találtak a romok között néhány
óriási követ, amelyeket Salamon korában hoztak a templom területére. Ezeket
használhatóvá tették, és sok új anyagról is gondoskodtak. A munka nemsokára
annyira előrehaladt, hogy az alapkövet lefektethették. Ez sok ezer ember
jelenlétében történt, akik azért gyűltek össze, hogy szemtanúi legyenek a munka
haladásának, és kifejezzék örömüket, hogy részt vehetnek benne. Mialatt a
szegletkövet helyére tették, az emberek a papok trombitálása és Asáf fiainak

250
Ellen G. White Próféták és Királyok

cimbalmozása kíséretében "énekeltek, dicsérve és magasztalva az Urat, mert jó, mert
örökké tart szeretete Izráel iránt" (Ezsd 3:11).
A házról, amelynek újjáépítése folyt, korábban sok prófécia szólt Azt hirdették,
hogy Isten kegyelmet akar gyakorolni Sionnal; és mindazoknak, akik jelen voltak a
szegletkő letételénél, örvendezniük kellett volna ezért az alkalomért. Ezen a boldog
napon a felhangzott zenébe és a dicsőítő kiáltásokba azonban disszonáns hang is
vegyült. "Sokan az idősebb papok, léviták és családfők közül, akik még látták az első
templomot, hangosan sírtak, amikor szemük láttára rakták le ennek a templomnak az
alapját, sokan pedig hangosan ujjongtak, és örvendeztek" (Ezsd 3:12).
Természetes volt, hogy szomorúság töltötte el az idős embereknek a szívét,
amikor a sokáig tartó megátalkodottság következményeire gondoltak. Ha ők és
nemzedékük Istennek engedelmeskedve végrehajtották volna Istennek Izráellel való
szándékát, akkor nem pusztul el a Salamon által épített templom, és nem lett volna
szükség a fogságra. De hálátlanságuk és hűtlenségük miatt szóródtak szét a
pogányok közé.
A körülmények most megváltoztak. A szerető Isten ismét irgalmasan
meglátogatta népét és megengedte, hogy visszatérjenek saját földjükre. A múlt
botlásai miatti szomorúságot nagy örömnek kellett volna felváltania. Isten arra
indította Círuszt, hogy segítsen nekik a templom újjáépítésében. Ez hálára kellett
volna indítsa őket. Egyesek azonban nem vették észre Isten utat nyitó, gondviselő
intézkedéseit. Örvendezés helyett elégedetlenséget és csüggesztő gondolatokat
tápláltak magukban. Annak idején látták Salamon temploma dicsőségét, és a most
építendő ház kevésbé pompás volta miatt siránkoztak.
A zúgolódás, a panasz és a kedvezőtlen hasonlítgatás sok emberre
csüggesztően hatott, és gyöngítette az építők kezét. A munkások megkérdezték,
folytassák-e az építést, amelyet már az induláskor oly nyíltan bírálnak, és amely oly
sok panaszra ad okot.
Sokan voltak azonban olyanok is az összegyűltek között, akiknek nagyobb volt
a hitük, világosabb a látásuk és ezért nem elégedetlenkedtek a kisebb dicsőség
láttán. "...sokan pedig hangosan ujjongtak és örvendeztek, úgyhogy a nép közül
senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a
nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja" (Ezsd 3:12-13).
Ha azok, akik nem örvendeztek a templom alapkövének letételekor, előre
láthatták volna hitetlenségük következményeit, megrémültek volna. Aligha voltak
tudatában annak, hogy mily súlya van a rosszallást és csalódást kifejező szavaiknak.
Aligha tudták, hogy elégedetlenségük kifejezésével mennyire késleltetik az Úr
házának felépítését.
Az első templom pompája és megkapó vallási rítusai Izráel büszkeségének
forrását jelentette a fogság előtt. Istentiszteletükből azonban sokszor hiányzott az

251
Ellen G. White Próféták és Királyok

Isten szemében legfontosabb vonás. Az első templom dicsőségével, szolgálatainak
pompájával nem szerezhették meg Isten pártfogását, mert nem nyújtották azt, ami
egyedül érték Isten szemében. Nem hozták el néki alázatos és töredelmes szívük
áldozatát.
Amikor az Isten országának alapvető elveit szem elől tévesztik, akkor
megsokasítják és eltúlozzák a formaságokat. Ahol a jellem-építés háttérbe szorul,
ahol a lélek szépsége hiányzik, ahol a kegyesség egyszerűsége megvetés tárgya, ott
a hivalkodás szeretete és a fennhéjázás fényűző építményeket, pompás
díszítményeket és hatást keltő szertartásokat kíván. Mindez azonban nem dicsőíti
meg Istent. Egyházát nem külsőségeiért értékeli, hanem azért az őszinte
kegyességért, amely megkülönbözteti a világtól. Tagjait Krisztus ismeretében való
növekedésük, lelki életben való fejlődésük szerint értékeli. A szeretet és jóság
alapelveit keresi. A művészet minden szépsége sem mérhető össze annak a
jellemnek szépségével, amely Krisztust képviseli.
Lehet egy hívő közösség a legszegényebb az országban. Nélkülözheti a
látványos pompa minden varázsát; de ha tagjai a Krisztus jellemét tükröző alapelvek
szerint élnek, angyalok is részt vesznek istentiszteletükön. A dicsőítés és köszönet
kedves áldozatként száll fel Istenhez a hálás szívekből:
"Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,
mert örökké tart szeretete.
Így szóljanak az Úr megváltottai,
akiket megváltott az ellenség kezéből."
"Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki,
emlegessétek minden csodáját!
Dicsőítsétek szent nevét,
szívből örüljenek, akik keresik az Urat!"
"Mert megitatta a szomjazókat,
és jól tartotta az éhezőket"
(Zsolt 107:1-2; 105:2-3; 107:9).

46. Prófétai eligazítás a válságban

A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok,
akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból
való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították,
hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók voltak.
Igaz, hogy állításuk szerint bálványaik csak emlékeztették őket az élő Istenre, a
világegyetem Urára, de a nép hajlamos volt a faragott képek tiszteletére.
A helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok "Júda és
Benjámin ellenségei." Miután meghallották, hogy "a fogságból hazatértek templomot
építenek Izráel Istenének, az Úrnak," "elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz,
és azt mondták nekik," hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben.

252
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Hadd építsünk veletek együtt - ajánlották -, mert mi is a ti Istenetekhez
folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva,
aki idehozott bennünket." De kívánságukat nem teljesítették. "Nem építhettek velünk
együtt templomot a mi Istenünknek - mondták a zsidó vezetők -, hanem mi magunk
akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk
Círus király, Perzsia királya" (Ezsd 4:1-3).
Az izráelitáknak csak egy maradéka tért vissza Babilonból; és most, amikor
nekiláttak a látszólag erejüket meghaladó feladatnak, legközelebbi szomszédaik
felkínálták segítségüket. A samaritánusok hivatkoztak arra, hogy az igaz Istent
imádják, és kifejezték, szeretnének osztozni a templomi szolgálattal kapcsolatos
kiváltságokban és áldásokban. "...mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan
ti" - mondták. "Hadd építsünk veletek együtt." Ha a zsidó vezetők elfogadják a
felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a
samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az
emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással,
amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak.
Az Úr kinyilatkoztatta Mózes által, hogyan kell Izráelnek a környező népekhez
viszonyulnia: "...ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik! Ne házasodj
össze velük... mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor
pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket." "Mert az
Úrnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az Úr, hogy az ő tulajdon
népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld szinén vannak" (5Móz 7:2-4; 14:2).
Isten világosan megmondta, milyen következményekkel jár, ha szövetségre
lépnek a környező népekkel. "Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik
végétől a föld másik végéig - jelentette ki Mózes -, ott szolgálsz majd más
isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek. De még azok
közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy talpalatnyi nyugvóhelyed sem.
Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr. Hajszálon
függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és nem bízhatsz abban, hogy életben
maradsz. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak
reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell" (5Móz
28:64-67). "De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod - hangzott az
ígéret -, ha teljes szívvel, lélekkel keresed" (5Móz 4:29).
Zorobábel és társai jól ismerték ezeket és a hasonló szentírási kijelentéseket.
Ennek teljesedését élték át nemrégen a fogságban. De most megbánták bűneiket,
amelyek a Mózes által olyan világosan megjövendölt büntetéseket hozták rájuk és
atyáikra. Teljes szívükkel Istenhez térve, megújították vele kötött szövetségüket, és
visszatérhettek Júdeába, hogy helyreállítsák azt, ami romba dőlt. És ezek után -
vállalkozásuk kezdetén - lépjenek szövetségre bálványimádókkal?

253
Ellen G. White Próféták és Királyok

"Ne köss velük szövetséget" - mondta Isten; és azok, akik a templom romjai
előtt felállított oltárnál újra az Úrnak szentelték magukat, tudatában voltak annak,
hogy Isten népe és a világ közötti határvonalnak mindig világosan látszania kell. Nem
voltak hajlandók szövetségre lépni azokkal, akik ugyan jól ismerték Isten törvénye
kívánalmait, de nem teljesítették azokat.
Isten népének az idők végéig kell követnie azokat az elveket, amelyeket Mózes
5. könyve Izráel eligazítására nyilatkoztatott ki. Igazán boldogok csak akkor lehetünk,
ha Istennel szövetségbenmaradunk. Nem köthetünk egyezséget - elveinkkel
megalkudva - azokkal, akik nem félik Istent.
A magukat keresztényeknek vallók számára állandó veszélyt jelent az az
elképzelés, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodni kell a világhoz, ha befolyást
akarnak gyakorolni rá. Az ilyen magatartás hasznosnak tűnhet, de minden esetben
lelki veszteséggel jár. Isten népének szigorúan őrizkednie kell minden olyan finoman
rejtett hatástól, amelyeket az igazság ellensége hízelgéssel akar lelkükbe lopni. Isten
gyermekei idegenek és vándorok ezen a világon, és veszélyekkel körülvett ösvényen
járnak. Nem szabad elfogadniuk azokat az ötletes kibúvókat és csábító ajánlatokat,
amelyeket Sátán kínál, hogy engedetlenségre bírja őket.
Nem Isten ügyének nyílt és közismert ellenségeitől kell a legjobban félnünk.
Könnyebben meg tudják téveszteni Isten gyermekeit azok, akik Júda és Benjámin
ellenségeihez hasonlóan hízelgő, kecsegtető szavakat mondanak, és úgy tesznek,
mintha baráti szövetségre akarnának lépni velük. Az ilyenekkel szemben mindenkinek
résen kell lennie, nehogy valamilyen gondosan elrejtett és ügyes csapda
észrevétlenül megfogja őket. Különösen most, a föld történelmének záró
szakaszában, Isten lankadatlan éberséget kíván gyermekeitől. Bár a harc szüntelenül
folyik, senki sem marad magára a küzdelemben. Angyalok segítik és védik azokat,
akik alázatosan járnak Isten előtt. Urunk soha nem hagyja cserben a benne bízót.
Amikor gyermekei a gonosz ellen védelemért hozzá fordulnak, az Úr szánalommal és
szeretettel zászlót emel ellenségeik előtt. Ne érintsétek őket - mondja -, mert ők az
enyéim! Markaimba metszettem őket.
A samaritánusok fáradhatatlan ellenállása "...elcsüggesztette Júda népét, és
elrettentette őket az építéstől. Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círus perzsa király
uralkodásának egész idejében, Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák
szándékukat" (Ezsd 4:4-5). Hamis hírekkel gyanút ébresztettek a gyanakvásra
könnyen rászedhető elmékben. Isten azonban hosszú éveken át féken tartotta a
gonoszság erőit, és Júda népe szabadon folytathatta munkáját.
Míg Sátán arra akarta rávenni a médó-perzsa birodalom legmagasabb
méltóságait, hogy vonják meg kegyeiket Isten népétől, angyalok munkálkodtak a
száműzöttek ügyéért. Az egész menny érdeklődéssel kísérte ezt a küzdelmet. Dániel
próféta írásaiból bepillantást kapunk a jó és a gonosz közötti erők hatalmas harcáról.
Gábriel három héten át tusakodott a sötétség hatalmaival, hogy meghiúsítsa azok

254
Ellen G. White Próféták és Királyok

munkáját, akik Círuszt befolyásolni akarták. Mielőtt pedig a küzdelem lezárult, maga
Krisztus jött Gábriel segítségére. "A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta
huszonegy napig - mondta Gábriel -, de Mikáél, az egyik legfőbb vezér, segítségemre
jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban" (Dán 10:13). A menny
megtett Isten népe érdekében mindent, amit tudott, és végül győzött. Az ellenség
erőit féken tartotta Círusz egész idejében és fiának, Cambysesnek mintegy hét és fél
évig tartó uralkodása alatt.
Ez a csodálatos alkalmak ideje volt a zsidók számára. A menny
leghatalmasabb erői munkálkodtak a királyok szívén, és Isten népének az volt a
feladata, hogy a lehető legnagyobb buzgósággal valósítsa meg Círusz rendeletét.
Nem lett volna szabad semmilyen fáradságot sem sajnálniuk a templom és a
szolgálatok, valamint a júdeai otthonuk helyreállítására. Sokan nem mutattak erre
készséget Isten hatalma megnyilvánulásának idején. Ellenségeik szívós kitartással
helyezkedtek velük szembe, és az építőkön egyre inkább erőt vett a csüggedés.
Egyesek nem tudták a szegletkő letételénél lejátszódó jelenetet elfelejteni, amikor
sokan kifejezték a vállalkozással szembeni bizalmatlanságukat. Amikor pedig a
samaritánusok még tolakodóbbakká lettek, a zsidók közül sokan megkérdőjelezték,
hogy egyáltalán eljött-e az újjáépítés ideje? Ez az érzés csakhamar általánossá lett.
Sok munkás csüggedten és elkedvetlenedve tért vissza otthonába, hogy az élet
hétköznapi dolgaival foglalkozzanak.
Cambyses uralkodása alatt a templomépítés munkája lassan haladt. Az ál-
Smerdist, ezt a gátlástalan csalót (akit Ezsd 4:7 Artahsasztának nevez) pedig
uralkodása alatt a samaritánusok rávették arra, hogy rendelettel tiltsa meg a
zsidóknak a templom és a város újjáépítését.
Több mint egy évig elhanyagolták, és majdnem egészen abba hagyták a
templomépítést. A nép otthon maradt, és igyekezett földi jóléthez jutni, de helyzetük
siralmas volt. Dolgoztak, ahogy csak tudtak, de nem mentek semmire. Mintha a
természeti erők összeesküdtek volna ellenük. Mivel a templomot romokban hagyták,
az Úr pusztító aszályt küldött rájuk. Azelőtt termékennyé tette mezőiket és kertjeiket,
jóindulata jeleként adott nekik gabonát, szőlőt és olajat. De visszavonta áldását, mert
önzően használták e bőkezű ajándékokat.
Ilyen állapotok uralkodtak Dárius Hystaspes királysága elején. A zsidók
szánalmas helyzetben voltak mind lelki, mind földi dolgaikban. Oly sokáig zúgolódtak
és kétségeskedtek, oly sokáig helyezték előtérbe személyes érdekeiket, fásultan
szemlélve az Úr templomának romjait, hogy sokan szem elől tévesztették azt a célt,
amelyért Isten visszahozta őket Júdeába. Ez a mondás járta: "Nem jött még el az Úr
háza újjáépítésének ideje" (Hag 1:2).
De Isten még ebben a sötét órában is bátorította a benne bízókat. Elhívta
Aggeus és Zakariás prófétát, hogy megoldást hozzanak a válságban. Isten szolgái
megrázó bizonyságtételekben tárták fel a nép szenvedésének okát. Azért nem

255
Ellen G. White Próféták és Királyok

boldogulnak földi dolgaikban, mert nem Isten ügyét teszik első helyre - mondták a
próféták. Ha a zsidók megdicsőítenék Istent, s az Őt megillető tiszteletüket és
hódolatukat azzal fejeznék ki, hogy a templom építését elsődleges feladatuknak
tartják, így biztosítanák Isten jelenlétét és áldását.
Aggeus ezt a szívhez szóló kérdést intézte a csüggedtekhez: "Hát annak itt
van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a
templom még romokban hever? Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg mi
történik veletek!" Miért csak ennyit végeztetek el? Miért törődtök csak saját
házatokkal, az Úr házával pedig nem? Hol van az a buzgóság, amit az Úr háza
helyreállítása iránt valamikor éreztetek? Mit nyertetek azzal, hogy magatoknak
szolgáltatok? Az Úr templomát elhanyagoljátok, mert féltek a szegénységtől; és ez a
nemtörődömség rátok hozta azt, amitől féltetek. "Sokat vetettetek, de keveset
hordtatok be; esztek, de nem fogtok jól lakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni;
ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas
erszénybe rakná a pénzét" (Hag 1:4-6).
Majd félreérthetetlen szavakkal nyilatkoztatta ki az Úr, hogy mi okozta
nyomorúságukat: "Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok,
azt is elfújtam. Ugyan miért? - így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam
romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok. Ezért nem adott
nektek az ég harmatot, a föld pedig nem hozta meg termését. Parancsomra
szárazság sújtotta a földet, a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a
föld terem, sőt az embert és az állatot is, meg mindent, amiért csak dolgoznak" (Hag
1:9-11).
"Gondoljátok meg, mi történik veletek!" - kérlelte őket az Úr. "Menjetek föl a
hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne és
dicsőítsenek..." (Hag 1:7-8).
Izráel népe és vezetői megszívlelték az Úr tanácsát és dorgálását, amelyet
Aggeus által küldött. Érezték Isten szavának súlyát. Nem merték figyelmen kívül
hagyni az ismételten kapott eligazítást, amely szerint mind a földi, mind a lelki jólétük
feltétele az Isten parancsai iránti elvhű engedelmesség. A próféta intésére
felébredve, Zorobábel, Jósua "...és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az
Úrnak a szavára" (Agg 1:12).
Mihelyt Izráel elhatározta az engedelmességet, a dorgáló szavakat a bátorítás
üzenete követte. "Haggeus, az Úr követe... mondta a népnek: Én veletek vagyok!... -
így szól az Úr. És felindította az Úr Zerubbábelnek... lelkét, meg Jósua főpapnak... a
lelkét, és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a
munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán" (Hag 1:13-14).
Egy hónap sem telt el, hogy újra építeni kezdték a templomot, és az építők
további bátorító üzenetet kaptak. "...légy bátor Zerubbábel!" - buzdította az Úr

256
Ellen G. White Próféták és Királyok

prófétája által. "Légy bátor te is, Jósua főpap... és legyen bátor az ország egész népe
- így szól az Úr -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! - így szól a Seregek Ura"
(Hag 2:4).
A Sínai-hegy lábánál táborozó Izráelnek az Úr kinyilatkoztatta: "Izráel fiai
között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az
Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az Úr, az ő
Istenük" (2Móz 29:45-46). Most pedig, annak ellenére, hogy ismételten
"engedetlenek voltak és megszomoríták szent lelkét" (Ézsa 63:10), Isten újra
mentésre nyújtotta ki kezét a prófétai üzenettel. Annak elismeréséül, hogy
szándékával együttműködnek, megújította szövetségét, amely szerint lelke közöttük
marad; és ezt mondta nekik: "ne féljetek!"
Az Úr ma ezt mondja gyermekeinek: "Légy bátor... és dolgozzatok, mert én
veletek vagyok." A hívő ember mindig erős segítséget talál az Úrban. Hogy az Úr
hogyan segít, azt nem tudhatjuk, de azt tudjuk, hogy soha nem hagyja cserben a
benne bízókat. Ha a hivők ráébrednének arra, milyen sokszor igazította el az Úr
útjukat, hogy az ellenség ne vihesse véghez velük kapcsolatos szándékát, nem
botladoznának siránkozva. Hitükkel Istenre támaszkodnának, és semmilyen próba
nem ingatná meg őket. Belátnák, hogy bölcsességüket és képességüket Istentől
kapták; Ő pedig véghezvihetné általuk azt, amire őket kívánja felhasználni.
Az Aggeussal küldött kérleléseket és bátorításokat Zakariás is hangoztatta és
kiegészítette. Isten elhívta Zakariást, hogy Aggeussal együtt az építési parancs
végrehajtására buzdítsa a népet. Zakariás azzal a biztatással kezdte üzenetét, hogy
Isten Igéje mindig beteljesedik, és áldást ígér azoknak, akik hallgatnak a biztos
prófétai beszédre.
Izráel mezői parlagon hevertek, szűkös élelmiszerkészletük pedig rohamosan
csökkent. Ellenséges népek vették körül őket, mégis hitben mentek előre, válaszként
Isten követeinek hívására, és szorgalmasan dolgoztak a romadőlt templom
helyreállításán. Ez a munka Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmat igényelt. Amint a
nép törekedett a maga részét megtenni, Isten kegyelmét szívében és életében újra
tapasztalta, s egyik üzenetet a másik után kapta Aggeus és Zakariás által. Az
üzenetek Isten gazdag jutalmának ígéretét hordozták, azt, hogy valóra váltja annak a
templomnak dicsőségéről szóló jövendölését, melynek falait most építik. Ebben az
épületben jelenik meg a népek Reménysége - az emberiség Tanítója és Megváltója -,
amikor eljön "az időnek teljessége".
Az építőknek tehát nem kell magukra maradtan egyedül küzdeniük. "...Velük
voltak Isten prófétái, akik támogatták őket" (Ezsd 5:2), és maga a seregek Ura
mondta: "Légy bátor... és dolgozzatok, mert én veletek vagyok" (Hag 2:4).

257
Ellen G. White Próféták és Királyok

Akkor kapták a földi jólét ígéretét, amikor őszintén megbánták bűneiket, és
készek voltak hitben előrelépni. "...ettől a naptól fogva áldást adok" (Hag 2:19) -
mondta az Úr.
Vezetőjük, Zorobábel - aki a Babilóniából való visszatérésük óta eltelt hosszú
évek során súlyos megpróbáltatásokat élt át - nagyon értékes ígéretet kapott. Az Úr
kijelentette, hogy közeledik az az idő, amikor választott népének minden ellensége
elhull. "Azon a napon a kezembe veszlek téged, Zerubbábel... én szolgám... és
olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak ki!" (Hag 2:23)
Izráel kormányzója most láthatta, mit jelent az a gondviselés, amely csüggedésen és
bonyolult helyzeteken vezette át. Meglátta mindenben Isten szándékát.
A személy szerint Zorobábelnek szóló kijelentés fennmaradt, hogy minden
korban bátorítsa Isten gyermekeit. Istennek célja van azzal, ha próbát küld
gyermekeire. Soha nem vezeti őket másképpen, mint ahogy ők is választanák, ha
látnák kezdettől fogva a véget, és fel tudnák fogni a dicső célt, amelyet betöltenek.
Mindazt, amivel megpróbálja és kipróbálja őket, azért kapják, hogy erejük legyen
szolgálni és szenvedni érte.
Az Aggeus és Zakariás által tolmácsolt üzenetek arra késztették a népet, hogy
tegyen meg minden tőle telhetőt a templom újjáépítésére. De miközben dolgoztak, a
samaritánusok és mások is nagyon zaklatták őket, kigondolva sok mindent
akadályozásukra. Egy alkalommal a médó-perzsa birodalom tartományi hivatalnokai
elmentek Jeruzsálembe, és megkérdezték, hogy ki engedélyezte az épület
helyreállítását. Ha a zsidók ekkor nem az Úrtól várták volna az eligazítást, ez az
érdeklődés végzetes lehetett volna számukra. "De a zsidók vénein rajta volt Istenük
szeme, ezért nem akadályozták őket, míg jelentés nem ment Dáriushoz, és levélben
válasz nem érkezett rá" (Ezsd 5:5). A hivatalnokok olyan bölcs választ kaptak, hogy
elhatározták, levelet írnak Dárius Hystaspesnek, az akkori médó-perzsa uralkodónak,
és felhívják figyelmét Círusz eredeti rendeletére, amely megparancsolta, hogy Isten
házát építsék fel Jeruzsálemben, költségeit pedig a királyi kincstár fedezze.
Dárius megkerestette ezt a rendeletet, s megtalálták; ezután utasította azokat,
akik a templom újraépítése folytatásának engedélyezése után érdeklődtek:
"Hagyjátok békén az Isten háza építését! - parancsolta. A zsidók helytartója és a
zsidók vénei hadd építsék föl Isten házát a régi helyén!
Arra is parancsot adok - folytatta Dárius -, mit kell tennetek a zsidók véneinek
a támogatására Isten házának az építésében: a király jövedelméből, a Folyamon túli
adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a férfiaknak, hogy ne legyen
fennakadás. Adják meg nekik napról napra hiánytalanul, amire még szükség van,
bikákat, kosokat és bárányokat égőáldozatul a menny Istenének, továbbá, búzát, sót,
bort és olajat a jeruzsálemi papok rendelkezése szerint, hogy mutassanak be jóillatú
áldozatot a menny Istenének, és imádkozzanak a királynak és fiainak az életéért"
(Ezsd 6:7-10).

258
Ellen G. White Próféták és Királyok

A király elrendelte, hogy szigorúan büntessék meg azokat, akik bármiben
eltérnek ettől a rendelkezéstől. Ezzel a rendkívüli nyilatkozattal zárta rendelkezését:
"Az Isten pedig, aki ott szerzett nevének lakást, pusztítson el minden olyan királyt és
népet, aki arra vetemedik, hogy megszegve ezt a rendeletet, lerombolja Istennek ezt
a házát Jeruzsálemben! Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell
hajtani!" (Ezsd 6:12) Így készítette az Úr a templomépítés útját.
E rendelet kiadása előtt a zsidók hónapokon át hitben végezték a munkát. A
próféták továbbra is időszerű üzenetekkel segítették őket, melyekkel szemük elé
tárták Istennek Izráellel kapcsolatos szándékát. Két hónappal azután, hogy Aggeus
utolsó feljegyzett üzenete elhangzott, Zakariás látomás-sorozatot kapott Isten földi
művéről. A bizonytalanság és nyugtalanság idején a példázatok és jelképek
formájában küldött üzenetek különösen sokat jelentettek azoknak, akik Izráel Istene
nevében mentek előre. A zsidó vezetők úgy látták, hogy a templom újjáépítésére
adott engedélyt rövidesen visszavonják. A jövő nagyon sötétnek tűnt. Isten látta,
hogy népét támogatni és bátorítani kell végtelen könyörületének és szeretetének
kinyilatkoztatásával.
Zakariás látomásban hallotta az Úr angyalának kérdését: "Seregek Ura! Mikor
könyörülsz már Jeruzsálemen és Júda városain, hiszen már hetven éve tart
haragod?! Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő
angyalnak" - mondta Zakariás.
"A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a
Seregek Ura: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! És nagyon fel vagyok
háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a
romlást segítették elő. Ezért azt mondja az Úr: Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé,
templomom fel fog épülni benne - így szól a Seregek Ura -, és feszítenek még ki
mérőzsinórt Jeruzsálemben" (Zak 1:12-16).
A prófétának ezután ezt kellett jövendölnie: "...így szól a Seregek Ura:
Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr Siont, és
továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja" (Zak 1:17).
Zakariás ekkor négy szarv formájában látta azokat a hatalmakat, amelyek
szétszórták "...Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet." Közvetlen ezután négy mesterembert
látott. Azokat az eszközöket jelképezték, akiket az Úr használt népének és
templomának, az imádkozás házának helyreállítására. Lásd: Zak 2:1-2!
"Feltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében. Megkérdeztem:
Hova mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen
széles, és milyen hosszú. Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik
angyal lépett oda eléje, akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd
neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne!

259
Ellen G. White Próféták és Királyok

Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr -, mint egy tüzes fal, és ott leszek
benne dicsőségesen" (Zak 2:5-9).
Isten megparancsolta Jeruzsálem újjáépítését. A város megméréséről szóló
látomásban azzal bátorította, vigasztalta és erősítette elgyötört népét, hogy teljesíti
örökkévaló szövetségében foglalt ígéreteit. Kijelentette, hogy oltalmazó
gondoskodása olyan lesz mindenfelől, mint "tüzes fal", és általuk megmutatkozik
dicsősége minden ember előtt. Az egész földön mindenkinek tudnia kell arról, amit
népéért véghezvisz. "Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel
Szentje!" (Ésa 12:6)

47. Jósua és az angyal

A templom építőinek kitartó és eredményes munkája megrémítette és
nyugtalanította a gonoszság seregeit. Sátán még nagyobb erőfeszítésekre határozta
el magát, hogy jellemük fogyatékosságainak megmutatásával gyöngítse és
csüggessze Isten népét. Ha azokat, akik sokáig bűnhődtek törvényszegésük miatt,
ismét rávehetné Isten parancsai áthágására, akkor újra foglyul ejtené őket a bűn.
Izráel népe Sátán különös gyűlöletének célpontja volt mindig, mert Isten őket
választotta ki ismeretének megőrzésére. Sátán eltökélte a nép elpusztítását. Amíg
engedelmeskedtek, nem árthatott nekik. Ezért összeszedte minden erejét és
ravaszságát, hogy bűnre csábítsa őket. Kísértéseitől tőrbe ejtve, áthágták Isten
törvényét, és így ellenségeik zsákmányává lettek.
Izráelt fogolyként vitték Babilonba, de Isten nem fordult el tőlük. Dorgálással
és intéssel küldte hozzájuk prófétáit, hogy ráébressze őket bűnösségükre. Amikor
megalázták magukat Isten előtt és őszinte bűnbánattal visszatértek hozzá, a
bátorítás üzenetét küldte nekik és kijelentette, hogy kiszabadítja népét a fogságból,
visszafogadja őket kegyelmébe, és visszatelepíti földjükre. Most pedig, hogy a
helyreállítás munkája megkezdődött, és Izráel maradéka visszatért Júdeába, Sátán
elhatározta, meghiúsítja Isten szándékát, ezért arra indította a pogány népeket, hogy
semmisítsék meg ezt a nemzetet.
Ebben a válságos helyzetben "az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal"
erősítette népét (Zak 1:13). Krisztus művéről és Sátán munkájáról adott megkapó
képpel mutatta be, hogy közbenjárójuknak milyen hatalma van népe vádolóinak
legyőzésére.
A próféta látomásban látja "Jósua főpapot", aki "piszkos ruhába öltözve" (Zak
3:1, 3) áll az Úr Angyala előtt, és esdekel, hogy Isten könyörüljön meggyötört népén.
Amint azért könyörög, hogy Isten teljesítse ígéreteit, Sátán arcátlanul kiáll ellene.
Isten nem fogadhatja vissza kegyelmébe Izráelt, mert vétkezett - állítja. Jogot formál
rájuk, mint zsákmányára, és követeli, hogy az Angyal adja át neki őket.

260
Ellen G. White Próféták és Királyok

A főpap nem tudja Sátán vádjaitól megvédeni sem magát, sem népét. Nem
állítja, hogy Izráel hibátlan. Jósua szennyes ruhában áll az Angyal előtt. A nép bűneit
jelképezi az a ruha, amelyet képviselőjükként visel. Megvallja bűnösségüket, de
rámutat bűnbánatukra és megalázkodásukra is, bízva a Megváltó bűnbocsátó
irgalmában.
Ekkor az Angyal, aki maga Krisztus, a bűnösök Megváltója, elhallgattatja népe
vádolóját és így szól: "Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az
Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?"
(Zak 3:2) Sokáig volt Izráel a szenvedések kohójában. Bűnei miatt már-már
megemésztette a láng, amelyet Sátán és eszközei elpusztításukra szítottak. De Isten
most kinyújtotta kezét, hogy kihozza őket a tűzből.
Az Angyal elfogadta Jósua közbenjárását, és megparancsolta: "Vegyétek le
róla a piszkos ruhát!" Jósuának pedig ezt mondta az Angyal: "Nézd! Elvettem a
bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged... Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és
tiszta ruhába öltöztették..." (Zak 3:4-5.) Jósua és népe bűneit az Angyal
megbocsátotta. Izráelt "tiszta ruhába" öltöztette. Krisztus a maga igaz voltát
tulajdonította nekik. A Jósua fejére helyezett süveg olyan volt, mint amilyent a papok
viseltek. Ez a felirat volt rajta: "Az Úrnak szentelt" (2Móz 28:36), jelezve, hogy
korábbi törvényszegései ellenére alkalmassá vált a templomban az Isten előtti
szolgálatra.
Az Angyal most így szólt Jósuához: "Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én
utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és
felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj"
(Zak 3:7). Ha engedelmes, abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a templom
minden szolgálata feletti bíró vagy felügyelőként, s