A zágrábi püspökség Szlavónia megszervezésében játszott szerepének egyházszervezeti vonatkozásai

Szeberényi Gábor

In: BEBESI György (szerk.): Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Társadalomtudományi Tanszékének Közleményei 1. Szekszárd, 1999., 39-51.

SZEBERÉNYI Gábor A zágrábi püspökség Szlavónia megszervezésében játszott szerepének egyházszervezeti vonatkozásai
Szt. László horvátországi hadjárata előtt (1091 tavasza), a Dráva– Száva-vidék vallási–egyházkormányzati tekintetben és politikai statusát tekintve is de facto „senki földje” volt: szorosan sem az Árpádok magyar, sem a Trpimirovićok horvát államához nem tartozott.1 A terület „megszervezése” – szilárd politikai és egyházi viszonyok teremtésével – a magyar uralom megjelenéséhez köthető. A tartós egyházi kereteket ehhez, az I. László által valamikor 1091 táján alapított zágrábi püspökség nyújtotta, amely a geográfiai értelemben vett Szlavónia2 nagy részére kiterjedt. Az új egyházmegye legfontosabb feladata az volt, hogy az egyházigazgatás szférája felől biztosítsa azokat az integráló funkciókat, amelyeket „világi” oldalról a drávántúli vármegyeszervezet, valamint a báni/ hercegi intézmény kiépülése nyújtott a Dráva–Száva-vidék „megszervezéséhez”. A püspökség e történeti szerepének számos aspektusa érdemel(ne) figyelmet, ugyanakkor a magyar medievisztika, miközben az említett „világi” intézmények vizsgálatában jelentős eredményeket tudott felmutatni, addig a legalább oly meghatározó egyházi intézmények viszonylatában nem csekély „adósságokat” is felhalmozott. Jelen tanulmány csupán egyetlen aspektus kiemelésére vállalkozhat: az alábbiakban megkísérlem rekonstruálni a zágrábi püspökség egyházigazgatási kiépítésének folyamatát, amely kétségkívül az egyik

1Kristó Gy.: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979., 85.o. 2Mivel a Szlavónia terminus önmagában is értelmezési problémákat rejt magában – mind

a középkori, mind az újkori szóhasználat időben változó tartalmakat takar – célszerű földrajzi definíciót alkalmaznunk: a zágrábi püspökség Nyugat–Szlavóniára terjedt ki, tehát a Dráva, a pozsegai hegyvidék, az Orbász, a Gvozd–hegység és Karinthia által határolt területre, míg Kelet–Szlavónia a pécsi püspökség drávántúli részét képezte. A középkori terminológia változásának egyik lehetséges magyarázata: Györffy Gy.: Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata. In: Levéltári Közlemények 1970., 223–240.o.

39

releváns tényezőnek tekinthető Szlavónia „megszervezésének” menetében. Alapítólevél hiányában, a zágrábi püspökség területi kiterjedését és egyházigazgatási szervezetét, csupán későbbi források alapján tudjuk rekonstruálni. Miután valószínűsíthető, hogy a püspökség felállításakor elenyésző lehetett a szlavóniai (latin) egyházak száma – amennyiben egyáltalán voltak ilyenek –, az egyházszervezet kiépítését gyakorlatilag a semmiből kellett elkezdeni.3 Az integrálás meggyorsítása végett – ez László részéről tudatos döntést igényelt – a cseh, tehát szlávul értő Duh püspök került az új, Szt. Istvánnak dedikált latin rítusú egyházmegye élére, aki papjai, a Zalából és Somogyból érkező officinariusok segítségével megkezdte a latin liturgia terjesztését, feltehetőleg a kalocsai érsek felügyelete alatt.4 Ezen túlmenően azonban, az egyházmegye korai állapotára lényegében abból a „kimerevített” képből kell következtetnünk, melyet az Iván goricai főesperesnek (Ivan Gorički) tulajdonított 1334-es Statuta

3A püspökség alapításáról szóló legkorábbi beszámoló egy 1134–ből származó

chirographált diploma – az ún. Felicián–féle oklevél – narratiójában olvasható. Ez az alapítást tisztán vallási okkal indokolja: I. László „divina gratia inspirante (...) Zagrabiensem constituit episcopatum, videlicet ut quos error idolatrie a Dei cultura extraneos fecerat, episcopalis cura ad viam veritatis reduceret”. Codex Diplomaticus Regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Tom. II–XV. Ed. T. Smičiklas. Zagreb, 1904– 1934. (a továbbiakban: Cod.Dipl. CDS); Itt: II. 42.sz. A „bálványimádás” (idolatria) mibenléte pontosan nem tisztázható, a felmerülő lehetőségek – a Száva–vidék szláv népessége a glagoljaška–t követte, vagy az orthodox kereszténységet, netán a bogumil heretikusok közé tartozott, esetleg pogány volt – mindegyike mellett hangzottak el érvek. A horvát szakirodalmi vitára összefoglalóan: Klaić, N.: Povijest Zagreba. I. Zagreb u srednjem vijeku. Zagreb, 1982., 301.o. 4. jegyzet. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a latin liturgia szempontjából a terület legalábbis a „bizonytalan” vallási állapotú, tehát „megszervezendő” vidékek közé volt sorolható, nem szólva arról, hogy ez egyben bármiféle „politikai” integráció (elő)feltétele is volt. 4A szakirodalomban némi zavar van a tekintetben, hogy az 1180–as évek előtt melyik magyar érsek suffraganeusa volt a zágrábi püspökség. A 12. századi kalocsai főhatóság mellett meggyőzően érvel: Koszta L.: Adalékok az esztergomi és kalocsai érsekség viszonyához a XIII. század elejéig. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 3.(1991), 73– 88.o., itt: 76–78.o., 82.o.

40

capituli Zagrabiensis,5 ill. az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzékek6 a zágrábi püspök terrénumán működő „egyházas” helyekről ránk hagytak.7 Ugyan e forrásokból már egy „teljesen” kiépült püspökség képe bontakozik ki, mégsem mondhatunk le arról, hogy – a legkorábbi megfogható adatok és a 14. századi „végeredmény” alapján – ne próbáljuk meg legalább jelezni az egyházszervezeti fejlődés lehetséges stádiumait. A püspökség területe – a fentebb földrajzilag definiált – Nyugat– Szlavóniára, ill. a Dráva–Mura-közre (a Murától északra eső területeket is magában foglalóan) terjedt ki.8 Az egyházmegye végső – az 1330-as években legalábbis már stabilnak mondható – határainak alakulási folyamata nehezen követhető nyomon. A püspökség határa keleten és északkeleten valószínűleg már az alapításkor kialakult, ami egyben a pécsi egyházmegye délnyugat felé való lehatárolását is jelentette.9 Észak,
5Monumenta historiae episcopatus Zagrabiensis saec. XII. et XIII. Ed. Ivan Bapt. Tkalčić.

Vols. I–II., Zagrabiae, 1873–74. (a továbbiakban: Tkalčić); Itt: II. 1.o. és köv. 6Monumenta Vaticana Hungariae. Vatikáni magyar okirattár. Series I. Tom. 1. Rationes collectorum Pontificiorum. Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375. Bp. 1887., 162– 172.o. (a továbbiakban: VMO) 7Összefoglalóan: Klaić, N. 1982.,302–303.o.; Kristó Gy.: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp. 1988.,305.o. Az 1501–es Registrum plebanorum, altaristarum et ceterorum presbiterorum dioecesis Zagrabiensis c. összeírás még kevésbé használható a korai (12–13.sz.) állapotokat illetően. Vö. Rački, Fr.: Popis župa zagrebačke biskupije 1334. i. 1501. godine. In: Starine IV. 1872., 201–229. (Rezümé: Margalits E.: Horvát történelmi repertórium. I–II. Bp. 1900., 1902., itt: II. 239–240.o.) 8A horvát történetírás egy részének véleménye szerint, az Árpád–korban a „politikai értelemben vett” Szlavónián (értsd: szlavón bánságon) kifejezetten a zágrábi püspökséghez tartozó terület értendő, míg más vélemény szerint abba Pozsega és Valkó megyék – tehát a pécsi püspökség drávántúli része – is beletartoztak. Sokcsevits D. – Szilágyi I. – Szilágyi K.: Déli szomszédaink története. H.n.,é.n. [Bp.1994.], 94.o.; N. Klaić szerint ez a területi megfelelés időben változott. A szerző úgy véli, a püspökség megalakulásakor annak határai adják a politikai keretet a hercegek és bánok számára. Később, valamikor a 12. század második felében, a pécsi püspökség részét képező Pozsega és Verőce megyék a bán joghatósága alá kerültek és Szlavónia részévé váltak, végül pedig a 14. században a bánság és püspökség határa egymással ismét egybevágott. Klaić, N. 1982. 250–251.o. 9Koszta L.: Püspöki székhely és városfejlődés. (Pécs központi funkciói és vonzáskörzete a 14. század közepéig) In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula

41

ill. északnyugat – tehát a veszprémi püspökség – felé, a Dráva a 14. századi határ és minden valószínűség szerint kezdettől az volt, annak ellenére, hogy a veszprémi püspök egyházi fennhatósága alá tartozó Zala és Somogy comitatusoknak még a 13. században is hallunk a Dráván túl fekvő tartozékairól.10 A Mura határfolyó-szerepe már némiképp bizonytalan, a 14. században a zágrábi püspökség bekcsényi főesperessége mindenestre jelentős Murán-inneni területeket is magában foglalt.11 Nyugatra a Karinthia felé lassan stabilizálódó államhatárig, míg dél felé a spalatói érsekség juriszdikciója12 alá tartozó területig terjedt a zágrábi püspökség joghatósága. Minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy e határokat valamilyen formában meghatározták a püspökség elveszett alapítólevelében, minthogy az is sejthető: a joghatóság és a püspökség

tiszteletére. Szerk.: Koszta L. Szeged, 1995., 233–271.o., itt: 235.o.; A pécsi és zágrábi püspökségek határait egy 1235–ös II. András–féle diploma (Cod.Dipl. CDS III. 388.sz.) írja le, mely azonban hamis. (Vö. Regesta regum stirpis Arpadianae critico–diplomatica. Az Árpád–házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Szerk.: Szentpétery I.–Borsa I. Bp. 1923–1987., 544.sz.). Ortvay Tivadar ezen oklevél alapján rekonstruálta a határt, mely szerint az, az Árpád–korban Pozsega és Verőce megyék nyugati határával esett egybe. Ortvay T.: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek alapján feltűntetve. I–II. Bp. 1891–1892., itt: II. 680.o. 10Kristó 1988. 249–250.o., 259–260.o., 309.o. 11Ortvay 1891–1892. II. 680–681.o.; Ortvay szerint a Mura–köz eleinte nem tartozott a zágrábi püspökséghez (Uo. 683.o.), amit meggyőzően cáfolt Holub József (Holub J.: Zala megye története a középkorban. I. A megyei és egyházi közigazgatás története. Pécs, 1929., 407–8.o., ill. 5. jegyzet). Kristó Gy. szerint a bekcsényi és a zalai főesperesség egymással érintkező határa (Csesztreg–Tótszentmárton–, illetve Irsapuszta–Szepetnek– vonal) „konzerválhatta a XI. század végi települési viszonyokat”, ami azt jelenti, hogy ekkor a veszprémi püspökség sem terjedt ki a gyepűelveként elképzelhető Mura–vidékre. Kristó 1988. 309.o. Ennek ellenére a veszprémi püspökségnek a 13. században is voltak Mura–közi tartozékai, amit egy 1203–as diploma is igazol, melyben Imre király a veszprémi püspökség Mura–közi földjén lakó népeit, felmenti a bán iránti minden kötelezettsége, pl. a marturina fizetése alól. Cod.Dipl. CDS III. 31.sz. A bán Mura–közi joghatósága a terület Szlavóniához való tartozását igazolja. 121185–ben a spalatói tartományi zsinat döntött a modrusi püspökség felállításáról, melyet a spalatói érsekség területéből alakítottak ki és így az – északkelet felé –, a zágrábi egyházmegyével lett határos. Ortvay 1891–1892. II. 684.o.

42

„gyakorlati” – azaz térítői–egyházszervezői – tevékenységének kiterjedése eleinte nem esett egybe.13 A zágrábi püspökség, Szlavónia vallási viszonyainak „kiforratlansága” miatt megalakulásakor „keresztelőegyházi” jelleget14 öltött, hasonlóan az ezredforduló táján megszülető magyar püspökségekhez. Ebből kifolyólag, a püspökség történetének kezdeti időszakában – a 12. századi források csekély száma miatt nehezen meghatározható időpontig, ám vélhetőleg nagyjából az 1180-as évekig – a püspökök személye (a papok kinevezésében, a kápolnák rendszerének kiépítésében játszott szerepe révén), valamint székhelye15 kulcsszerepet töltött be az egyházmegye működésében, csakúgy mint azok a „keresztelőegyházak”, melyek „bizonyos” vidéki központokban kerültek felállításra. (E központok mibenlétére még visszatérünk.) Másrészt a Magyarország „törzsterületein” megfigyelhető jelenség, miszerint a egyházszervezet alapjainak lerakásától kezdve, a kereszténység mintegy száz év alatt – a 11. század végére – erősödik meg annyira, hogy a plébániahálózat sűrűsége elérje azt a szintet, amely már középszintű egyházigazgatási egységek (főesperességek) életre hívását teszi szükségessé16, – némi megszorítással – analógiaként szolgálhat a szlavóniai egyházfejlődést illetően is. Erre utal, hogy a zágrábi püspökségben főesperes először csak a 12. század végén bukkan fel.17
13Nada Klaić szerint az első püspök, Duh nem egyszerre szervezett minden zsupániát püspöksége alá. Klaić, N.: Povijest Hrvata u ranom srednjem vijeku. Zagreb, 1971., 501.o. 14Mályusz E.: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp. 1971., 16–17.o. 15Nada Klaić hangsúlyozza, hogy Zágráb kiválasztása az új egyházmegye központjaként szinte magától adódott, nem lévén más „városias” jellegű település Szlavóniában: a castrum Zabrag mellett – mely valószínűleg már a 10. században állt – a 11. század végén már kellett, hogy létezzen valamiféle település, illetve – Klaić szerint – lehettek már itt „latin” telepesek (hospites) is. Klaić, N. 1971. 500.o.; Klaić, N. 1982. 299–300.o. Klaić – forrásokkal nem minden esetben alátámasztott – nézeteivel szemben, kritikát fogalmazott meg: Kristó 1988. 321–322.o. 16Szántó K.: A katolikus egyház története. I. Bp. 1983., 394.o.; Koszta 1995. 235–236.o. 17Timporius zágrábi főesperes eskütevőként szerepel – többekkel egyetemben – a Dominicus zágrábi püspök és két várjobbágy közötti birtokperben. Cod.Dipl. CDS II. 250.sz. (1193.k.); A Felicián–féle 1134–es oklevélben (Uo. II. 42.sz.) tanúként szereplő Opus dékán, minden valószínűség szerint váradi és nem zágrábi kanonok volt, így Ortvay

43

A zágrábi káptalan statútuma, ill. a pápai tizedjegyzékek szerint a püspökség a 14. század első harmadában 14 főesperesi kerületre oszlott és területén 455 plébánia volt.18 Árpád–kori oklevelekben e főesperességek közül csupán tízzel találkozunk: Bekcsény (Bekšin),19 Csázma,20 a csázmai prépost alá tartozó gušćei főesperesség,21 Dubica,22 Gercse (Gorica),23 Kamarcsa (Komarnica),24 Kemlük (Kalnik),25 Vaška,26 Vrbóc (Vrbovec)27 és Zágráb28. Az okleveles
felvetése (Ortvay 1891–1892. II. 727.o.) – miszerint itt a decanus még nem zágrábi főesperest, hanem csupán káptalani „oeconomus–kanonokot” jelent – eleve téves. 18Nada Klaić (Klaić, N. 1971. 501.o. 39. jegyzet; Klaić, N. 1982. 303.o.) és az ő nyomán a KMTL 739–40.o. (Korai magyar történeti lexikon 9–14.sz. Főszerk.: Kristó Gy. Szerk: Engel P., Makk F. Bp. 1994.) 412 plébániával számol, ám a zágrábi statútum alapján a fenti adat adódik. Ld. még.: 38. jegyzet; Kristó Gy. szerint 13 főesperességben stabilizálódott a zágrábi egyházmegye főesperességeinek száma a 14. században. Kristó 1988. 306.o. 19Tkalčić I. 194.sz. (1278.), 195.sz. (1278.) Gregorius főesperes 20Monumenta ecclesiae Strigoniensis I–II. Red. Knauz, F. III. Red. Dedek, L.C. Strigonii, 1874–1924. (a továbbiakban: MES), itt: II. 188.sz. (1286.); Cod.Dipl. CDS VII. 110.sz. (1293.) Péter csázmai főesperes 21Tkalčić I. 59.sz. (1232.) „archidiaconatum de Gesse”; MES I. 538.sz., 541.sz., 542.sz. (1254.), Cod.Dipl. CDS V. 760.sz. (1263.), Tkalčić I. 124.sz. (1267.), Cod.Dipl. CDS V. 972.sz. (1269.) Péter csázmai prépost 22Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum III. Alsó–Szlavóniai Okmánytár (Dubica, Orbász és Szana vármegyék), 1244–1710. Szerk.: Thallóczy L., Horváth S. Bp., 1912. (a továbbiakban: ASZO), itt: 17.sz. (1293.) Gueraldus zana–i, urbaz–i és dobicha–i főesp. 23ASZO 4.sz. (1256., hamis), Tkalčić I. 124.sz. (1267.), 136.sz. (1269.) Benedictus magister, zágrábi őrkanonok és guerche–i főesp.; Uo. I. 144. sz. (1270.) István főesp.; Uo. I. 193.sz. (1278.), 196.sz. (1278.) Manfredus főesp. 24Tkalčić I. 75.sz. (1247.), 76.sz. (1247.), 97.sz. (1256.) Péter főesp.; Uo. I. 111.sz. (1260.) Pál magister, főesp.; Uo. I. 128.sz. (1269.) Cosma, István és Farcasius kanonokok de Kamarcha; Uo. I. 194.sz. (1278.), 195.sz. (1278.) István főesp. 25Tkalčić I. 74.sz. (1246.), 75.sz. (1247.), 76.sz. (1247.) Péter magister, kemluk–i főesp.; Uo. I. 136.sz.(1269.) Nicodemus főesp. 26Tkalčić I. 236.sz. (1293.) Mihály főesperes 27Tkalčić I. 124.sz. (1267.), 128.sz. (1269.) Péter magister, vrbouch–i főesp. 28Cod.Dipl. CDS II. 250.sz. (1193.k.), Tkalčić I. 11.sz. (1200.), 13.sz. (1201.), 14.sz. (1202.), 29.sz. (1214.), 32.sz. (1217.) Baranus dékán, zágr. főesp.; Cod.Dipl. CDS II. 250.sz. (1193.k.) Timporius zágr. főesp.; Tkalčić I. 74.sz. (1246.) Péter cantor, zágr.

44

említések alapján – mivel az archidiaconatusok döntő többsége először csak a 13. század közepén, ill. második felében tűnik fel29 –, kialakulásuk menetét nem tudjuk pontosan rekonstruálni, ám területi elhelyezkedésük és az egyes főesperesi kerületekben található templomos helyek száma – bár ez utóbbiról is csak a 14. századból kapunk képet először – mégis árulkodóak. Már Kristó Gyula rámutatott: feltűnő, hogy a zágrábi egyházmegye főesperességeinek többsége a Szávától északra helyezkedik el, míg attól délre – a mindkét parton fekvő zágrábit kivéve – csak a goricai és a dubicai archidiaconatust találjuk.30 Némileg zavaró, a szintén a Szávától délre, a Petrova és Zrinska gora, illetve az Una közt elterülő gorai főespresség említésének hiánya az 1301 előtti oklevelekben. Erre magyarázatul szolgálhat, hogy a statútum még a zágrábi prépostsághoz tartozókként (ecclesiae de Gora ... ad preposituram [ti. a zágrábihoz – Sz.G.] spectantes sunt) sorolja fel az itt lévő plébániákat,31 ami 13. századi állapotokat tükrözhet. A Szávától északra hasonló a helyzet a zagorjei és a szincei (Svetačje) főesperességekkel: előbbi a statútumban szintén a zágrábi,32 míg utóbbi a csázmai prépostság alá tartozó districtusként kerül említésre.33 A zágrábi statútum tizenegy főesperessége közül csak a – legkisebb területű – varasdival nem találkozunk Árpád-kori forrásokban.34 Az
főesp.; Cod.Dipl. CDS IV. 324.sz. (1248.) Albert zágr. főesp.; Tkalčić I. 97.sz. (1256.), 103.sz. (1259.), 110.sz. (1260.), 124.sz. (1267.), 136.sz. (1269.), 144.sz. (1270.), 152.sz. (1271.), 154.sz. (1272.) Péter zágr. főesp. 29Ismerünk olyan főespereseket is, akik az oklevelekben, archidiaconusi kerületük említése nélkül szerepelnek: pl. 1228–ban, a zágrábi káptalan mint hiteleshely előtti, turopoljei birtokvásárlási ügyletnél szerepel a jelenlévők között – más kanonokok társaságában – Symon és Briccius archidiaconus. Cod.Dipl. CDS III. 255.sz. (1228.) 30Kristó 1988. 305.o. 31Tkalčić II. 76.o. 32Uo. II. 76.o.; Gora és Zagorje összetartozását – melyet a statútumban a zágrábi prépost általi közös felügyeletük fejez ki – a pápai tizedjegyzékek is mutatják, melyek a két területet több ízben egymás mellett említik. VMO I./1. 162.o., 167.o., 171.o. „sacerdotes de Gara et de Zagrana” 33Tkalčić II. 84.o. 34Kristó 1988. 306.o.

45

azonban, hogy a statútum a kamarcsai főesperes joghatósága alá tartozóként említi itt Szt. Kelemen egyházát (in archidiaconatu Varasdensi)35 arra utalhat, hogy a kamarcsai főesperesség – mely a 13. század közepétől szerepel a diplomákban – nagy területű egyházigazgatási egységként került megszervezésre, melyből valamikor a 14. század legelején szakították ki az önálló varasdi archidiakonátust.36 Az egyházas helyek számáról valló 14. századi adatok37 az Árpád– kori állapotok tekintetében nyilván csak tájékoztató jellegűek lehetnek, ám az egyes főesperességekben megfigyelhető templomsűrűség mégis sokatmondó. Ebben a vonatkozásban egyfajta belső határ a püspökségen belül, a Száva és a Kulpa vonalában húzható meg:38 az ettől északra illetve nyugatra eső területek egyházi szervezettsége „erőteljesebbnek” mutatkozik a keletebbre és délebbre eső részeknél. (Ez egyben alátámasztja Kristó Gy. említett megállapítását a főesperességek területi eloszlásában megfigyelhető „egyensúlytalanság” relevanciáját tekintve.) Erre utal, hogy a dubicai archidiakonátus nagyjából megegyező plébániaszámmal (45 ecclesia) képviselteti magát mint a püspökség „törzsterületéhez” tartozó csázmai főesperesség (44 ecclesia), területe azonban egész Alsó–Szlavóniára kiterjedt, azaz Dubica, Orbász és Szana vármegyékre, melyek legalábbis elnevezésükben és minden valószínűség szerint területileg is megfelelnek a statútumban a dubicai főesperességet alkotó districtusokkal. Ez azt jelzi, hogy a templomsűrűség itt még a 14. század elején is jóval kisebb volt mint a centrális területeken, aminek oka egyrészt az itt található lakosság gyérebb számában, másrészt az

35Tkalčić II. 91.o. 36Ez azt is megmagyarázza, miért épp Varasd esetében felel meg egymásnak leginkább a

főesperesség és a vármegye területe. Vö. Kristó 1988. 310.o. 37Tkalčić II. 76.o., 84–85.o., 89–69.o. A plébániák száma az egyes főesperességekben: Bekcsény: 33 (Mura–köz: 10); Csázma: 44; csázmai prépostság: 67 (szincei districtus: 34, gušćei district.: 32); Dubica: 45 (dubicai ker.: 11, szanai ker.: 21, orbászi ker.: 13); Gercse: 69; Kamarcsa: 52; Kemlük: 20; Varasd: 12; Vaska: 19; Vrbóc: 3; Zágráb: 32; zágrábi prépostság: 59 (gorai district.: 42, zagorjei district.: 17) 38Már Nada Klaić rámutatott, hogy főleg a Száva–Kulpa vidéken jelentett nagyobb gondot az egyházszervezés. Klaić, N. 1982. 303.o.

46

egyházmegye központjától való fizikai távolságban kereshető.39 Úgy vélem az, hogy a 13. század első harmadában a „bogumilizmus” Szlavóniában40 pont itt üti fel a fejét – a geográfiai tényezőkön túl (a terület az „eretnek”41 Boszniával határos) – éppen azzal magyarázható, hogy ezen alsó-szlavóniai vidék, bár mind politikailag, mind egyházigazgatásilag „megszervezett” terület volt42 – utóbbinak keretet a 13. század végétől már bizonyosan a dubicai főespresség adott –, de a zágrábi püspökségnek olyan peremvidékét alkotta, melynek integrálása elhúzódott. A zágrábi és csázmai prépostoknak alárendelt említett districtusok (Gora43 és Zagoria, illetve Szince) hasonló appendixek voltak. Itt is
39Alsó–Szlavónia „politikai megszervezésének” folyamata is elhúzódott, amit mutat,

hogy míg a főesperességnek is központul szolgáló Dubica megye (várispánság) – melynek szerkezete Kristó Gy. szerint leginkább megfelel a magyarországi várispánságokéval, és amely biztos várszerkezettel bírt a 13. században – csupán kis területet foglalt magában az Una és a Száva összefolyásának vidékén, addig a terület döntő hányadát kitevő Szana ill. Orbász megyék tekintetében nincs, vagy alig van nyoma Árpád–kori várszerkezetnek. Kristó 1988. 327–329.o. 40Cod.Dipl. CDS III. 359.sz.; Tkalčić, I.: Prieporod biskupije zagrebačke u XIII. vieku. In: Rad 41. (1877.), 122–154.o., itt: 133.o.; Kanyó G.: Kálmán herczeg. In: Katholikus Szemle 1895., 250–267.o., 414–445.o., itt: 419.o.; Gyetvai P.: Egyházi szervezés főleg az egykori déli magyar területeken és a bácskai Tisza mentén. München, 1987., 51.o. 41A 12–13. fordulóján feltűnő boszniai „bogumilizmus” megítélésére és a bosnyák egyház jellegére legújabban: Malcolm, N.: Bosnia: A Short History. London, 1994., 27– 42.o. 42Klaić, N. 1982. 303.o. 43Első pillantásra a gorai districtus esetében meglehetősen zavarba ejtő lehet az a tény, hogy területén fekszik – igaz, a centrum–területhez közeleső északi részen – a legkorábbról adatolható szlavóniai várispánság, Gora comitatus, mely már a 12–13. század fordulójától kialakult várszerkezettel áll előttünk. (Kristó 1988. 325.o.) Azt, azonban, hogy a politikai–katonai igazgatási egység jelenléte ugyanakkor nem feltétlenül jelent – a templom–hálózat kiépülése és a középszintű egyházigazgatás megjelenése szempontjából viszont elsőrendű fontosságú – viszonylag nagy népességet, jelzi, hogy a II. András által a Glina völgyében valószínűleg 1207–ben alapított topuszkói (Toplica) apátságot a király – a közismerten a „feltöretlen” vidékeken megtelepedő – (clarivallisi, azaz clairvaux–i) ciszterek számára alapította és e célra „Gora földet” adományozta számukra. Tkalčić I. 15.sz.; Lakatos D.: A topuskói ciszterci apátság története az Árpádok korában. Bp. 1911., 27–28.o.; Az 1207–es évre mint alapítási dátumra: Szentpétery I.: II. Endre király oklevelei a topuskói apátság részére. In: Fejérpataky–emlékkönyv. Bp.

47

minden bizonnyal elhúzódott a plébánia-hálózat kiépítése, még ha az, a 14. századi adatok fényében gyorsabb ütemben is zajlott, valószínűleg korábban kezdődött és nagyobb templomsűrűséget is eredményezett mint Alsó-Szlavóniában, végül pedig az önálló főesperesi kerületté váláshoz44 vezetett. Ezt megelőzően azonban a zágrábi prépostság dél és nyugat, a csázmai pedig kelet felé adott keretet a peremvidék kiépülő templomhálózatának, miközben a két káptalan jövedelmet húzott e vidékekről.45 Azt, hogy a 14. században sok egyházas hellyel – 69 ecclesia, mely a Száván túl messze a legsűrűbb kápolna-hálózatot jelenti – rendelkező, nagy területen, a Petrova gorától Črnomelj-ig húzódó gercsei (goricai) főesperesség templom-hálózata milyen rendszer szerint fejlődött, sajnos még ennyire sem tudjuk meghatározni. A térítői tevékenység Gorica esetében valószínűleg az itteni korai várispánság jelenlétéhez köthető.46 Az, hogy a zágrábi statútum az itteni ecclesiákat három „részre” (pars) bontva közli,47 talán arra utalhat, hogy itt, három districtusból végül egy főesperesség, a – 13. század közepén már biztosan létező – gercsei jött létre. A legsűrűbb templom-hálózattal a püspökség területének a Szávától északra, a Česma-tól nyugatra eső vidékein, a csázmai főesperesség
1917., 326–354.o., itt: 336–346.o. Az apátság 1211–es – hiteles – oklevelében (Tkalčić I. 18.sz.), bár említésre kerülnek gorai népek is, mégis hangsúlyosan szerepel a monostor számára adott szabad telepítési jog. (Vö. Lakatos 1911. 32–33.o.; Szentpétery 1917. 340.o.) Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy Gora mint várispánsági székhely és püspöki birtokközpont, minden bizonnyal a keresztény térítés központjául szolgált a térségben, ami hosszabbtávon egyházkerületi (districtus), majd főesperességi központtá válását biztosította. Azt, hogy a vidék benépesülése a 13. század folyamán igen előrehaladt, mutatja a 14. században a templomos–helyek viszonylag nagy száma (42 ecclesia). Tkalčić II. 76.o. 44A statútumban is szereplő, a csázmai prépostságnak 1232–ben alárendelt Gušće kivétel ebből a szempontból, mivel az, ekkor már főesperességként szerepel (Tkalčić I. 59.sz.) és ettől kezdve a csázmai prépost archidiakónusi státuszának alapját képezi. Ortvay 1891– 1892. II. 727.o.; A szincei (Svetačje) districtust N. Klaić a 14. században önálló főesperesi kerületnek tekinti. Klaić, N. 1982. 303.o. 45A csázmai káptalan prépostja, a gušćei főesperesség feletti archidiakónusi jogkört, éppen a jövedelmek szűkösségére való hivatkozással kapta meg (II.) István zágrábi püspöktől. Tkalčić I. 59.sz. 46A 11. század vége után alapított comitatus. KMTL 237.o. 47Tkalčić II. 92–93.o.

48

nyugati és a zágrábi főesperesség száván-inneni részén, valamint a kemlüki48 és kamarcsai archidiaconatusokban találkozunk.49 A kezdetektől ez a vidék – melyen a 14. században már a főesperességek relatíve nagy száma (7) is mutatja a templomsűrűség, és ezzel a népesség nagyobb arányát (hiszen a dubicai főesperességgel csaknem megegyező nagyságú területről van szó!) – alkotta az egyházmegye központi terrénumát. Ezt frappánsan fejezi ki az a tény, hogy a „zágrábi egyház” (a püspök és a székeskáptalan) legrégebbi, 12. századi birtokai is alapvetően itt koncentrálódtak.50 Ez rendkívül lényeges momentum ugyanis úgy tűnik, Szlavónia esetében a közvetlenül a püspökség kezében lévő birtoktömbök központjai váltak a főesperességeknek is centrumaivá és a várispánsági központok szerepe itt csekélyebb lehetett a „keresztelőegyházi” szervezet, ill. a későbbi középszintű egyházigazgatás kiépülésében mint a magyarországi „törzsterületen”. Az elmondottak alapján úgy vélem, a zágrábi egyházmegye területén, egy több centrumból kiinduló, a 12–13. sz. folyamán fokozatosan terjeszkedő egyházszervezet képe bontakozik ki, melynek magvát Zágráb
48Kemlük (Kalnik) esetében kialakult várszerkezetről csak a 13. század közepétől tudunk

(Kristó 1988. 311–312.o.), ugyanakkor a zágrábi egyház tulajdonában, Kemlük földjén említett territorium már 1217–es oklevélben szerepel. Tkalčić I. 32.sz. 49Vö. Nada Klaić térképe: Klaić, N. 1982. 302.o. 50A püspökségi birtokviszonyok vizsgálatának részleteire itt nem térhetek ki, csupán a legfontosabb megállapításokra szorítkozhatom. (Részletesen: Szeberényi G.: A zágrábi püspökség szerepe Szlavónia megszervezésében. Az 1999. évi OTDK pécsi Humán Tudományok szekciójában 2. díjjal jutalmazott dolgozat, kézirat) A püspökség birtokairól szóló első részletes, összefoglaló magnum privilegium 1201–ből, Imre királytól származik. (Cod.Dipl. CDS III. 8.sz.) Az ebből és más diplomákból kirajzolódó kép azt mutatja, hogy a püspökség „domaniális bázisán” belül bizonyos csomópontok meghatározhatók. A legfontosabb birtoktömböt a 13. század legelején, a Csázma– Dubrava–Zágráb–Ivanić négyszög körül elterülő, lényegében összefüggő birtokok alkotják. Egy másik nagy kiterjedésű birtoktömböt alkotott a Szávától délre, a Kulpa torkolat–vidékénél elterülő gorai és ún. odra–menti uradalom, ill. a Vaska környékén – a Dráva mentén – elhelyezkedő birtoktest (Dusa, Gušće, Vaska). A püspökség e három összefüggő birtoktömbön kívül kisebb – a 13. század folyamán továbbfejlődő – birtokokkal rendelkezett még, pl. Varasd, Kamarcsa és Kemlük környékén is. Vö. Klaić 1982. 304–309.o., ill. Klaić, N.: Povijest Hrvata u srednjem vijeku. Zagreb, 1990., 253.o.; Dobronić, L.: Topografija zemljišnih posjeda zagrebačkih biskupa prema ispravi kralja Emerika iz god. 1201. In: Rad 283. (1951), 245–318.o.

49

püspöki székhely, illetve a Zágráb–Dubrava–Csázma–Ivanić négyszög körül elhelyezkedő legkorábbi püspökségi birtoktömb, valamint más korai birtokközpontok alkották. A folyamat a korabeli okleveles adatok alapján a 13. század második harmadától gyorsult fel, de e formatív korszak nyomai a 14. századi kútfőkben is lecsapódtak. A szlavóniai világi és egyházi középszintű igazgatás (vármegyék, illetőleg főesperességek) létrejötte tekintetében egy időben párhuzamos, de ellentétes tendenciájú folyamat játszódott le, ami arra is magyarázatot nyújt: a magyarországi „törzsterülettel” ellentétben a Dráva és a Gvozd között, általában miért nem felelnek meg egymásnak területileg a vármegyék és a középszintű egyházigazgatási egységek.51 A folyamat lényege egyik oldalról, hogy a számos szlavóniai várispánság jelentős része a vármegyévé alakulás során elhal, illetve beleolvad egy szomszédos várispánságba – ennek terminológiai vetülete, hogy a 13. századi forrásokban, a folyamat közbülső elemeként többnyire comitatus helyett districtusként kezdenek szerepleni –, míg végül tartósan Zágráb, Körös, Varasd, Dubica, Orbász és Szana vármegyék jönnek létre.52 Ezzel szemben a drávántúli egyházigazgatás kiépülése az egységes püspöki igazgatástól – amely a korai birtokközpontokból sugárzott ki, tehát az egyházszervezet kialakulása a közvetlenül egyházi igazgatás alatt álló területek felé gravitált (egyedül Gercse/Gorica kivétel ebből a szempontból) – haladt a főesperesi kerületek megszerveződése felé, melyek legkorábban a központi terrénumon, a Szávától északra jöttek létre (Zágráb, Csázma, Gušće, Kemlük, Kamarcsa, Vaska), legkésőbb pedig a peremvidékeken (Dubica). A későbbi főesperességek kialakulása során, közbülső állomásként az adott terület – a jövendő archidiakonátus – vagy valamelyik prépostságnak alárendelt districtusként tűnik fel (Gora, Zagorje, Szince), vagy egy korábban létrejött – nagy kiterjedésű – főesperesi kerületből szakad le (Varasd), miközben arra is utal adat, hogy két kisebb főesperesség egybeolvad (Bekcsény53). Mind a világi, mind az egyházi középszintű igazgatási egységek Szlavóniában szilárd, „végső” formájukat, e folyamat
51Kristó 1988. 306–307.o. 52Uo. 309–329.o. 53Uo. 233.o.

50

eredményeként a 14. században – esetenként a 15. századba is átnyúlóan – nyerik el. Az intézmények integráló szerepe azonban, nem egyenletesen fejtette ki hatását az egész szlavón területre, amit a Száva–Kulpa-vonal említett markáns kirajzolódása is mutat.

51