You are on page 1of 14

A zágrábi püspökség Szlavónia

megszervezésében játszott szerepének


egyházszervezeti vonatkozásai

Szeberényi Gábor

In: BEBESI György (szerk.): Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola


Társadalomtudományi Tanszékének Közleményei 1. Szekszárd,
1999., 39-51.
SZEBERÉNYI Gábor

A zágrábi püspökség Szlavónia megszervezésében játszott


szerepének egyházszervezeti vonatkozásai

Szt. László horvátországi hadjárata előtt (1091 tavasza), a Dráva–


Száva-vidék vallási–egyházkormányzati tekintetben és politikai statusát
tekintve is de facto „senki földje” volt: szorosan sem az Árpádok
magyar, sem a Trpimirovićok horvát államához nem tartozott.1 A terület
„megszervezése” – szilárd politikai és egyházi viszonyok teremtésével –
a magyar uralom megjelenéséhez köthető. A tartós egyházi kereteket
ehhez, az I. László által valamikor 1091 táján alapított zágrábi püspökség
nyújtotta, amely a geográfiai értelemben vett Szlavónia2 nagy részére
kiterjedt. Az új egyházmegye legfontosabb feladata az volt, hogy az
egyházigazgatás szférája felől biztosítsa azokat az integráló funkciókat,
amelyeket „világi” oldalról a drávántúli vármegyeszervezet, valamint a
báni/ hercegi intézmény kiépülése nyújtott a Dráva–Száva-vidék
„megszervezéséhez”.
A püspökség e történeti szerepének számos aspektusa érdemel(ne)
figyelmet, ugyanakkor a magyar medievisztika, miközben az említett
„világi” intézmények vizsgálatában jelentős eredményeket tudott
felmutatni, addig a legalább oly meghatározó egyházi intézmények
viszonylatában nem csekély „adósságokat” is felhalmozott. Jelen
tanulmány csupán egyetlen aspektus kiemelésére vállalkozhat: az
alábbiakban megkísérlem rekonstruálni a zágrábi püspökség
egyházigazgatási kiépítésének folyamatát, amely kétségkívül az egyik

1Kristó Gy.: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979., 85.o.


2Mivel a Szlavónia terminus önmagában is értelmezési problémákat rejt magában – mind
a középkori, mind az újkori szóhasználat időben változó tartalmakat takar – célszerű
földrajzi definíciót alkalmaznunk: a zágrábi püspökség Nyugat–Szlavóniára terjedt ki,
tehát a Dráva, a pozsegai hegyvidék, az Orbász, a Gvozd–hegység és Karinthia által
határolt területre, míg Kelet–Szlavónia a pécsi püspökség drávántúli részét képezte. A
középkori terminológia változásának egyik lehetséges magyarázata: Györffy Gy.:
Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata. In: Levéltári Közlemények 1970.,
223–240.o.
39
releváns tényezőnek tekinthető Szlavónia „megszervezésének”
menetében.
Alapítólevél hiányában, a zágrábi püspökség területi kiterjedését és
egyházigazgatási szervezetét, csupán későbbi források alapján tudjuk
rekonstruálni. Miután valószínűsíthető, hogy a püspökség felállításakor
elenyésző lehetett a szlavóniai (latin) egyházak száma – amennyiben
egyáltalán voltak ilyenek –, az egyházszervezet kiépítését gyakorlatilag a
semmiből kellett elkezdeni.3 Az integrálás meggyorsítása végett – ez
László részéről tudatos döntést igényelt – a cseh, tehát szlávul értő Duh
püspök került az új, Szt. Istvánnak dedikált latin rítusú egyházmegye
élére, aki papjai, a Zalából és Somogyból érkező officinariusok
segítségével megkezdte a latin liturgia terjesztését, feltehetőleg a kalocsai
érsek felügyelete alatt.4
Ezen túlmenően azonban, az egyházmegye korai állapotára
lényegében abból a „kimerevített” képből kell következtetnünk, melyet
az Iván goricai főesperesnek (Ivan Gorički) tulajdonított 1334-es Statuta

3A püspökség alapításáról szóló legkorábbi beszámoló egy 1134–ből származó


chirographált diploma – az ún. Felicián–féle oklevél – narratiójában olvasható. Ez az
alapítást tisztán vallási okkal indokolja: I. László „divina gratia inspirante (...)
Zagrabiensem constituit episcopatum, videlicet ut quos error idolatrie a Dei cultura
extraneos fecerat, episcopalis cura ad viam veritatis reduceret”. Codex Diplomaticus
Regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Tom. II–XV. Ed. T. Smičiklas. Zagreb, 1904–
1934. (a továbbiakban: Cod.Dipl. CDS); Itt: II. 42.sz. A „bálványimádás” (idolatria)
mibenléte pontosan nem tisztázható, a felmerülő lehetőségek – a Száva–vidék szláv
népessége a glagoljaška–t követte, vagy az orthodox kereszténységet, netán a bogumil
heretikusok közé tartozott, esetleg pogány volt – mindegyike mellett hangzottak el érvek.
A horvát szakirodalmi vitára összefoglalóan: Klaić, N.: Povijest Zagreba. I. Zagreb u
srednjem vijeku. Zagreb, 1982., 301.o. 4. jegyzet. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a
latin liturgia szempontjából a terület legalábbis a „bizonytalan” vallási állapotú, tehát
„megszervezendő” vidékek közé volt sorolható, nem szólva arról, hogy ez egyben
bármiféle „politikai” integráció (elő)feltétele is volt.
4A szakirodalomban némi zavar van a tekintetben, hogy az 1180–as évek előtt melyik
magyar érsek suffraganeusa volt a zágrábi püspökség. A 12. századi kalocsai főhatóság
mellett meggyőzően érvel: Koszta L.: Adalékok az esztergomi és kalocsai érsekség
viszonyához a XIII. század elejéig. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 3.(1991), 73–
88.o., itt: 76–78.o., 82.o.
40
capituli Zagrabiensis,5 ill. az 1332–1337 között készült pápai
tizedjegyzékek6 a zágrábi püspök terrénumán működő „egyházas”
helyekről ránk hagytak.7 Ugyan e forrásokból már egy „teljesen” kiépült
püspökség képe bontakozik ki, mégsem mondhatunk le arról, hogy – a
legkorábbi megfogható adatok és a 14. századi „végeredmény” alapján –
ne próbáljuk meg legalább jelezni az egyházszervezeti fejlődés
lehetséges stádiumait.
A püspökség területe – a fentebb földrajzilag definiált – Nyugat–
Szlavóniára, ill. a Dráva–Mura-közre (a Murától északra eső területeket
is magában foglalóan) terjedt ki.8 Az egyházmegye végső – az 1330-as
években legalábbis már stabilnak mondható – határainak alakulási
folyamata nehezen követhető nyomon. A püspökség határa keleten és
északkeleten valószínűleg már az alapításkor kialakult, ami egyben a
pécsi egyházmegye délnyugat felé való lehatárolását is jelentette.9 Észak,

5Monumenta historiae episcopatus Zagrabiensis saec. XII. et XIII. Ed. Ivan Bapt. Tkalčić.
Vols. I–II., Zagrabiae, 1873–74. (a továbbiakban: Tkalčić); Itt: II. 1.o. és köv.
6Monumenta Vaticana Hungariae. Vatikáni magyar okirattár. Series I. Tom. 1. Rationes
collectorum Pontificiorum. Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375. Bp. 1887., 162–
172.o. (a továbbiakban: VMO)
7Összefoglalóan: Klaić, N. 1982.,302–303.o.; Kristó Gy.: A vármegyék kialakulása
Magyarországon. Bp. 1988.,305.o. Az 1501–es Registrum plebanorum, altaristarum et
ceterorum presbiterorum dioecesis Zagrabiensis c. összeírás még kevésbé használható a
korai (12–13.sz.) állapotokat illetően. Vö. Rački, Fr.: Popis župa zagrebačke biskupije
1334. i. 1501. godine. In: Starine IV. 1872., 201–229. (Rezümé: Margalits E.: Horvát
történelmi repertórium. I–II. Bp. 1900., 1902., itt: II. 239–240.o.)
8A horvát történetírás egy részének véleménye szerint, az Árpád–korban a „politikai
értelemben vett” Szlavónián (értsd: szlavón bánságon) kifejezetten a zágrábi
püspökséghez tartozó terület értendő, míg más vélemény szerint abba Pozsega és Valkó
megyék – tehát a pécsi püspökség drávántúli része – is beletartoztak. Sokcsevits D. –
Szilágyi I. – Szilágyi K.: Déli szomszédaink története. H.n.,é.n. [Bp.1994.], 94.o.; N.
Klaić szerint ez a területi megfelelés időben változott. A szerző úgy véli, a püspökség
megalakulásakor annak határai adják a politikai keretet a hercegek és bánok számára.
Később, valamikor a 12. század második felében, a pécsi püspökség részét képező
Pozsega és Verőce megyék a bán joghatósága alá kerültek és Szlavónia részévé váltak,
végül pedig a 14. században a bánság és püspökség határa egymással ismét egybevágott.
Klaić, N. 1982. 250–251.o.
9Koszta L.: Püspöki székhely és városfejlődés. (Pécs központi funkciói és vonzáskörzete
a 14. század közepéig) In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula
41
ill. északnyugat – tehát a veszprémi püspökség – felé, a Dráva a 14.
századi határ és minden valószínűség szerint kezdettől az volt, annak
ellenére, hogy a veszprémi püspök egyházi fennhatósága alá tartozó Zala
és Somogy comitatusoknak még a 13. században is hallunk a Dráván túl
fekvő tartozékairól.10 A Mura határfolyó-szerepe már némiképp
bizonytalan, a 14. században a zágrábi püspökség bekcsényi
főesperessége mindenestre jelentős Murán-inneni területeket is magában
foglalt.11 Nyugatra a Karinthia felé lassan stabilizálódó államhatárig, míg
dél felé a spalatói érsekség juriszdikciója12 alá tartozó területig terjedt a
zágrábi püspökség joghatósága.
Minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy e határokat
valamilyen formában meghatározták a püspökség elveszett
alapítólevelében, minthogy az is sejthető: a joghatóság és a püspökség

tiszteletére. Szerk.: Koszta L. Szeged, 1995., 233–271.o., itt: 235.o.; A pécsi és zágrábi
püspökségek határait egy 1235–ös II. András–féle diploma (Cod.Dipl. CDS III. 388.sz.)
írja le, mely azonban hamis. (Vö. Regesta regum stirpis Arpadianae critico–diplomatica.
Az Árpád–házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Szerk.: Szentpétery I.–Borsa I.
Bp. 1923–1987., 544.sz.). Ortvay Tivadar ezen oklevél alapján rekonstruálta a határt,
mely szerint az, az Árpád–korban Pozsega és Verőce megyék nyugati határával esett
egybe. Ortvay T.: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai
tizedjegyzékek alapján feltűntetve. I–II. Bp. 1891–1892., itt: II. 680.o.
10Kristó 1988. 249–250.o., 259–260.o., 309.o.
11Ortvay 1891–1892. II. 680–681.o.; Ortvay szerint a Mura–köz eleinte nem tartozott a
zágrábi püspökséghez (Uo. 683.o.), amit meggyőzően cáfolt Holub József (Holub J.: Zala
megye története a középkorban. I. A megyei és egyházi közigazgatás története. Pécs,
1929., 407–8.o., ill. 5. jegyzet). Kristó Gy. szerint a bekcsényi és a zalai főesperesség
egymással érintkező határa (Csesztreg–Tótszentmárton–, illetve Irsapuszta–Szepetnek–
vonal) „konzerválhatta a XI. század végi települési viszonyokat”, ami azt jelenti, hogy
ekkor a veszprémi püspökség sem terjedt ki a gyepűelveként elképzelhető Mura–vidékre.
Kristó 1988. 309.o. Ennek ellenére a veszprémi püspökségnek a 13. században is voltak
Mura–közi tartozékai, amit egy 1203–as diploma is igazol, melyben Imre király a
veszprémi püspökség Mura–közi földjén lakó népeit, felmenti a bán iránti minden
kötelezettsége, pl. a marturina fizetése alól. Cod.Dipl. CDS III. 31.sz. A bán Mura–közi
joghatósága a terület Szlavóniához való tartozását igazolja.
121185–ben a spalatói tartományi zsinat döntött a modrusi püspökség felállításáról,
melyet a spalatói érsekség területéből alakítottak ki és így az – északkelet felé –, a zágrábi
egyházmegyével lett határos. Ortvay 1891–1892. II. 684.o.
42
„gyakorlati” – azaz térítői–egyházszervezői – tevékenységének
kiterjedése eleinte nem esett egybe.13
A zágrábi püspökség, Szlavónia vallási viszonyainak
„kiforratlansága” miatt megalakulásakor „keresztelőegyházi” jelleget14
öltött, hasonlóan az ezredforduló táján megszülető magyar
püspökségekhez. Ebből kifolyólag, a püspökség történetének kezdeti
időszakában – a 12. századi források csekély száma miatt nehezen
meghatározható időpontig, ám vélhetőleg nagyjából az 1180-as évekig –
a püspökök személye (a papok kinevezésében, a kápolnák rendszerének
kiépítésében játszott szerepe révén), valamint székhelye15 kulcsszerepet
töltött be az egyházmegye működésében, csakúgy mint azok a
„keresztelőegyházak”, melyek „bizonyos” vidéki központokban kerültek
felállításra. (E központok mibenlétére még visszatérünk.) Másrészt a
Magyarország „törzsterületein” megfigyelhető jelenség, miszerint a
egyházszervezet alapjainak lerakásától kezdve, a kereszténység mintegy
száz év alatt – a 11. század végére – erősödik meg annyira, hogy a
plébániahálózat sűrűsége elérje azt a szintet, amely már középszintű
egyházigazgatási egységek (főesperességek) életre hívását teszi
szükségessé16, – némi megszorítással – analógiaként szolgálhat a
szlavóniai egyházfejlődést illetően is. Erre utal, hogy a zágrábi
püspökségben főesperes először csak a 12. század végén bukkan fel.17

13Nada Klaić szerint az első püspök, Duh nem egyszerre szervezett minden zsupániát
püspöksége alá. Klaić, N.: Povijest Hrvata u ranom srednjem vijeku. Zagreb, 1971.,
501.o.
14Mályusz E.: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp. 1971., 16–17.o.
15Nada Klaić hangsúlyozza, hogy Zágráb kiválasztása az új egyházmegye központjaként
szinte magától adódott, nem lévén más „városias” jellegű település Szlavóniában: a
castrum Zabrag mellett – mely valószínűleg már a 10. században állt – a 11. század végén
már kellett, hogy létezzen valamiféle település, illetve – Klaić szerint – lehettek már itt
„latin” telepesek (hospites) is. Klaić, N. 1971. 500.o.; Klaić, N. 1982. 299–300.o. Klaić –
forrásokkal nem minden esetben alátámasztott – nézeteivel szemben, kritikát fogalmazott
meg: Kristó 1988. 321–322.o.
16Szántó K.: A katolikus egyház története. I. Bp. 1983., 394.o.; Koszta 1995. 235–236.o.
17Timporius zágrábi főesperes eskütevőként szerepel – többekkel egyetemben – a
Dominicus zágrábi püspök és két várjobbágy közötti birtokperben. Cod.Dipl. CDS II.
250.sz. (1193.k.); A Felicián–féle 1134–es oklevélben (Uo. II. 42.sz.) tanúként szereplő
Opus dékán, minden valószínűség szerint váradi és nem zágrábi kanonok volt, így Ortvay
43
A zágrábi káptalan statútuma, ill. a pápai tizedjegyzékek szerint a
püspökség a 14. század első harmadában 14 főesperesi kerületre oszlott
és területén 455 plébánia volt.18 Árpád–kori oklevelekben e
főesperességek közül csupán tízzel találkozunk: Bekcsény (Bekšin),19
Csázma,20 a csázmai prépost alá tartozó gušćei főesperesség,21
Dubica,22 Gercse (Gorica),23 Kamarcsa (Komarnica),24 Kemlük
(Kalnik),25 Vaška,26 Vrbóc (Vrbovec)27 és Zágráb28. Az okleveles

felvetése (Ortvay 1891–1892. II. 727.o.) – miszerint itt a decanus még nem zágrábi
főesperest, hanem csupán káptalani „oeconomus–kanonokot” jelent – eleve téves.
18Nada Klaić (Klaić, N. 1971. 501.o. 39. jegyzet; Klaić, N. 1982. 303.o.) és az ő nyomán
a KMTL 739–40.o. (Korai magyar történeti lexikon 9–14.sz. Főszerk.: Kristó Gy. Szerk:
Engel P., Makk F. Bp. 1994.) 412 plébániával számol, ám a zágrábi statútum alapján a
fenti adat adódik. Ld. még.: 38. jegyzet; Kristó Gy. szerint 13 főesperességben
stabilizálódott a zágrábi egyházmegye főesperességeinek száma a 14. században. Kristó
1988. 306.o.
19Tkalčić I. 194.sz. (1278.), 195.sz. (1278.) Gregorius főesperes
20Monumenta ecclesiae Strigoniensis I–II. Red. Knauz, F. III. Red. Dedek, L.C. Strigonii,
1874–1924. (a továbbiakban: MES), itt: II. 188.sz. (1286.); Cod.Dipl. CDS VII. 110.sz.
(1293.) Péter csázmai főesperes
21Tkalčić I. 59.sz. (1232.) „archidiaconatum de Gesse”; MES I. 538.sz., 541.sz., 542.sz.
(1254.), Cod.Dipl. CDS V. 760.sz. (1263.), Tkalčić I. 124.sz. (1267.), Cod.Dipl. CDS V.
972.sz. (1269.) Péter csázmai prépost
22Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum III. Alsó–Szlavóniai
Okmánytár (Dubica, Orbász és Szana vármegyék), 1244–1710. Szerk.: Thallóczy L.,
Horváth S. Bp., 1912. (a továbbiakban: ASZO), itt: 17.sz. (1293.) Gueraldus zana–i,
urbaz–i és dobicha–i főesp.
23ASZO 4.sz. (1256., hamis), Tkalčić I. 124.sz. (1267.), 136.sz. (1269.) Benedictus
magister, zágrábi őrkanonok és guerche–i főesp.; Uo. I. 144. sz. (1270.) István főesp.; Uo.
I. 193.sz. (1278.), 196.sz. (1278.) Manfredus főesp.
24Tkalčić I. 75.sz. (1247.), 76.sz. (1247.), 97.sz. (1256.) Péter főesp.; Uo. I. 111.sz.
(1260.) Pál magister, főesp.; Uo. I. 128.sz. (1269.) Cosma, István és Farcasius kanonokok
de Kamarcha; Uo. I. 194.sz. (1278.), 195.sz. (1278.) István főesp.
25Tkalčić I. 74.sz. (1246.), 75.sz. (1247.), 76.sz. (1247.) Péter magister, kemluk–i főesp.;
Uo. I. 136.sz.(1269.) Nicodemus főesp.
26Tkalčić I. 236.sz. (1293.) Mihály főesperes
27Tkalčić I. 124.sz. (1267.), 128.sz. (1269.) Péter magister, vrbouch–i főesp.
28Cod.Dipl. CDS II. 250.sz. (1193.k.), Tkalčić I. 11.sz. (1200.), 13.sz. (1201.), 14.sz.
(1202.), 29.sz. (1214.), 32.sz. (1217.) Baranus dékán, zágr. főesp.; Cod.Dipl. CDS II.
250.sz. (1193.k.) Timporius zágr. főesp.; Tkalčić I. 74.sz. (1246.) Péter cantor, zágr.
44
említések alapján – mivel az archidiaconatusok döntő többsége először
csak a 13. század közepén, ill. második felében tűnik fel29 –,
kialakulásuk menetét nem tudjuk pontosan rekonstruálni, ám területi
elhelyezkedésük és az egyes főesperesi kerületekben található templomos
helyek száma – bár ez utóbbiról is csak a 14. századból kapunk képet
először – mégis árulkodóak.
Már Kristó Gyula rámutatott: feltűnő, hogy a zágrábi egyházmegye
főesperességeinek többsége a Szávától északra helyezkedik el, míg attól
délre – a mindkét parton fekvő zágrábit kivéve – csak a goricai és a
dubicai archidiaconatust találjuk.30 Némileg zavaró, a szintén a Szávától
délre, a Petrova és Zrinska gora, illetve az Una közt elterülő gorai
főespresség említésének hiánya az 1301 előtti oklevelekben. Erre
magyarázatul szolgálhat, hogy a statútum még a zágrábi prépostsághoz
tartozókként (ecclesiae de Gora ... ad preposituram [ti. a zágrábihoz –
Sz.G.] spectantes sunt) sorolja fel az itt lévő plébániákat,31 ami 13.
századi állapotokat tükrözhet. A Szávától északra hasonló a helyzet a
zagorjei és a szincei (Svetačje) főesperességekkel: előbbi a statútumban
szintén a zágrábi,32 míg utóbbi a csázmai prépostság alá tartozó
districtusként kerül említésre.33
A zágrábi statútum tizenegy főesperessége közül csak a – legkisebb
területű – varasdival nem találkozunk Árpád-kori forrásokban.34 Az

főesp.; Cod.Dipl. CDS IV. 324.sz. (1248.) Albert zágr. főesp.; Tkalčić I. 97.sz. (1256.),
103.sz. (1259.), 110.sz. (1260.), 124.sz. (1267.), 136.sz. (1269.), 144.sz. (1270.), 152.sz.
(1271.), 154.sz. (1272.) Péter zágr. főesp.
29Ismerünk olyan főespereseket is, akik az oklevelekben, archidiaconusi kerületük
említése nélkül szerepelnek: pl. 1228–ban, a zágrábi káptalan mint hiteleshely előtti,
turopoljei birtokvásárlási ügyletnél szerepel a jelenlévők között – más kanonokok
társaságában – Symon és Briccius archidiaconus. Cod.Dipl. CDS III. 255.sz. (1228.)
30Kristó 1988. 305.o.
31Tkalčić II. 76.o.
32Uo. II. 76.o.; Gora és Zagorje összetartozását – melyet a statútumban a zágrábi prépost
általi közös felügyeletük fejez ki – a pápai tizedjegyzékek is mutatják, melyek a két
területet több ízben egymás mellett említik. VMO I./1. 162.o., 167.o., 171.o. „sacerdotes
de Gara et de Zagrana”
33Tkalčić II. 84.o.
34Kristó 1988. 306.o.

45
azonban, hogy a statútum a kamarcsai főesperes joghatósága alá
tartozóként említi itt Szt. Kelemen egyházát (in archidiaconatu
Varasdensi)35 arra utalhat, hogy a kamarcsai főesperesség – mely a 13.
század közepétől szerepel a diplomákban – nagy területű
egyházigazgatási egységként került megszervezésre, melyből valamikor a
14. század legelején szakították ki az önálló varasdi archidiakonátust.36
Az egyházas helyek számáról valló 14. századi adatok37 az Árpád–
kori állapotok tekintetében nyilván csak tájékoztató jellegűek lehetnek,
ám az egyes főesperességekben megfigyelhető templomsűrűség mégis
sokatmondó. Ebben a vonatkozásban egyfajta belső határ a püspökségen
belül, a Száva és a Kulpa vonalában húzható meg:38 az ettől északra
illetve nyugatra eső területek egyházi szervezettsége „erőteljesebbnek”
mutatkozik a keletebbre és délebbre eső részeknél. (Ez egyben
alátámasztja Kristó Gy. említett megállapítását a főesperességek területi
eloszlásában megfigyelhető „egyensúlytalanság” relevanciáját tekintve.)
Erre utal, hogy a dubicai archidiakonátus nagyjából megegyező
plébániaszámmal (45 ecclesia) képviselteti magát mint a püspökség
„törzsterületéhez” tartozó csázmai főesperesség (44 ecclesia), területe
azonban egész Alsó–Szlavóniára kiterjedt, azaz Dubica, Orbász és Szana
vármegyékre, melyek legalábbis elnevezésükben és minden valószínűség
szerint területileg is megfelelnek a statútumban a dubicai főesperességet
alkotó districtusokkal. Ez azt jelzi, hogy a templomsűrűség itt még a 14.
század elején is jóval kisebb volt mint a centrális területeken, aminek oka
egyrészt az itt található lakosság gyérebb számában, másrészt az

35Tkalčić II. 91.o.


36Ez azt is megmagyarázza, miért épp Varasd esetében felel meg egymásnak leginkább a
főesperesség és a vármegye területe. Vö. Kristó 1988. 310.o.
37Tkalčić II. 76.o., 84–85.o., 89–69.o. A plébániák száma az egyes főesperességekben:
Bekcsény: 33 (Mura–köz: 10); Csázma: 44; csázmai prépostság: 67 (szincei districtus: 34,
gušćei district.: 32); Dubica: 45 (dubicai ker.: 11, szanai ker.: 21, orbászi ker.: 13);
Gercse: 69; Kamarcsa: 52; Kemlük: 20; Varasd: 12; Vaska: 19; Vrbóc: 3; Zágráb: 32;
zágrábi prépostság: 59 (gorai district.: 42, zagorjei district.: 17)
38Már Nada Klaić rámutatott, hogy főleg a Száva–Kulpa vidéken jelentett nagyobb
gondot az egyházszervezés. Klaić, N. 1982. 303.o.
46
egyházmegye központjától való fizikai távolságban kereshető.39 Úgy
vélem az, hogy a 13. század első harmadában a „bogumilizmus”
Szlavóniában40 pont itt üti fel a fejét – a geográfiai tényezőkön túl (a
terület az „eretnek”41 Boszniával határos) – éppen azzal magyarázható,
hogy ezen alsó-szlavóniai vidék, bár mind politikailag, mind
egyházigazgatásilag „megszervezett” terület volt42 – utóbbinak keretet a
13. század végétől már bizonyosan a dubicai főespresség adott –, de a
zágrábi püspökségnek olyan peremvidékét alkotta, melynek integrálása
elhúzódott.
A zágrábi és csázmai prépostoknak alárendelt említett districtusok
(Gora43 és Zagoria, illetve Szince) hasonló appendixek voltak. Itt is

39Alsó–Szlavónia „politikai megszervezésének” folyamata is elhúzódott, amit mutat,


hogy míg a főesperességnek is központul szolgáló Dubica megye (várispánság) – melynek
szerkezete Kristó Gy. szerint leginkább megfelel a magyarországi várispánságokéval, és
amely biztos várszerkezettel bírt a 13. században – csupán kis területet foglalt magában az
Una és a Száva összefolyásának vidékén, addig a terület döntő hányadát kitevő Szana ill.
Orbász megyék tekintetében nincs, vagy alig van nyoma Árpád–kori várszerkezetnek.
Kristó 1988. 327–329.o.
40Cod.Dipl. CDS III. 359.sz.; Tkalčić, I.: Prieporod biskupije zagrebačke u XIII. vieku.
In: Rad 41. (1877.), 122–154.o., itt: 133.o.; Kanyó G.: Kálmán herczeg. In: Katholikus
Szemle 1895., 250–267.o., 414–445.o., itt: 419.o.; Gyetvai P.: Egyházi szervezés főleg az
egykori déli magyar területeken és a bácskai Tisza mentén. München, 1987., 51.o.
41A 12–13. fordulóján feltűnő boszniai „bogumilizmus” megítélésére és a bosnyák
egyház jellegére legújabban: Malcolm, N.: Bosnia: A Short History. London, 1994., 27–
42.o.
42Klaić, N. 1982. 303.o.
43Első pillantásra a gorai districtus esetében meglehetősen zavarba ejtő lehet az a tény,
hogy területén fekszik – igaz, a centrum–területhez közeleső északi részen – a
legkorábbról adatolható szlavóniai várispánság, Gora comitatus, mely már a 12–13.
század fordulójától kialakult várszerkezettel áll előttünk. (Kristó 1988. 325.o.) Azt,
azonban, hogy a politikai–katonai igazgatási egység jelenléte ugyanakkor nem feltétlenül
jelent – a templom–hálózat kiépülése és a középszintű egyházigazgatás megjelenése
szempontjából viszont elsőrendű fontosságú – viszonylag nagy népességet, jelzi, hogy a
II. András által a Glina völgyében valószínűleg 1207–ben alapított topuszkói (Toplica)
apátságot a király – a közismerten a „feltöretlen” vidékeken megtelepedő – (clarivallisi,
azaz clairvaux–i) ciszterek számára alapította és e célra „Gora földet” adományozta
számukra. Tkalčić I. 15.sz.; Lakatos D.: A topuskói ciszterci apátság története az Árpádok
korában. Bp. 1911., 27–28.o.; Az 1207–es évre mint alapítási dátumra: Szentpétery I.: II.
Endre király oklevelei a topuskói apátság részére. In: Fejérpataky–emlékkönyv. Bp.
47
minden bizonnyal elhúzódott a plébánia-hálózat kiépítése, még ha az, a
14. századi adatok fényében gyorsabb ütemben is zajlott, valószínűleg
korábban kezdődött és nagyobb templomsűrűséget is eredményezett mint
Alsó-Szlavóniában, végül pedig az önálló főesperesi kerületté váláshoz44
vezetett. Ezt megelőzően azonban a zágrábi prépostság dél és nyugat, a
csázmai pedig kelet felé adott keretet a peremvidék kiépülő templom-
hálózatának, miközben a két káptalan jövedelmet húzott e vidékekről.45
Azt, hogy a 14. században sok egyházas hellyel – 69 ecclesia, mely a
Száván túl messze a legsűrűbb kápolna-hálózatot jelenti – rendelkező,
nagy területen, a Petrova gorától Črnomelj-ig húzódó gercsei (goricai)
főesperesség templom-hálózata milyen rendszer szerint fejlődött, sajnos
még ennyire sem tudjuk meghatározni. A térítői tevékenység Gorica
esetében valószínűleg az itteni korai várispánság jelenlétéhez köthető.46
Az, hogy a zágrábi statútum az itteni ecclesiákat három „részre” (pars)
bontva közli,47 talán arra utalhat, hogy itt, három districtusból végül egy
főesperesség, a – 13. század közepén már biztosan létező – gercsei jött
létre.
A legsűrűbb templom-hálózattal a püspökség területének a Szávától
északra, a Česma-tól nyugatra eső vidékein, a csázmai főesperesség

1917., 326–354.o., itt: 336–346.o. Az apátság 1211–es – hiteles – oklevelében (Tkalčić I.


18.sz.), bár említésre kerülnek gorai népek is, mégis hangsúlyosan szerepel a monostor
számára adott szabad telepítési jog. (Vö. Lakatos 1911. 32–33.o.; Szentpétery 1917.
340.o.) Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy Gora mint várispánsági székhely és
püspöki birtokközpont, minden bizonnyal a keresztény térítés központjául szolgált a
térségben, ami hosszabbtávon egyházkerületi (districtus), majd főesperességi központtá
válását biztosította. Azt, hogy a vidék benépesülése a 13. század folyamán igen
előrehaladt, mutatja a 14. században a templomos–helyek viszonylag nagy száma (42
ecclesia). Tkalčić II. 76.o.
44A statútumban is szereplő, a csázmai prépostságnak 1232–ben alárendelt Gušće kivétel
ebből a szempontból, mivel az, ekkor már főesperességként szerepel (Tkalčić I. 59.sz.) és
ettől kezdve a csázmai prépost archidiakónusi státuszának alapját képezi. Ortvay 1891–
1892. II. 727.o.; A szincei (Svetačje) districtust N. Klaić a 14. században önálló
főesperesi kerületnek tekinti. Klaić, N. 1982. 303.o.
45A csázmai káptalan prépostja, a gušćei főesperesség feletti archidiakónusi jogkört,
éppen a jövedelmek szűkösségére való hivatkozással kapta meg (II.) István zágrábi
püspöktől. Tkalčić I. 59.sz.
46A 11. század vége után alapított comitatus. KMTL 237.o.
47Tkalčić II. 92–93.o.

48
nyugati és a zágrábi főesperesség száván-inneni részén, valamint a
kemlüki48 és kamarcsai archidiaconatusokban találkozunk.49 A
kezdetektől ez a vidék – melyen a 14. században már a főesperességek
relatíve nagy száma (7) is mutatja a templomsűrűség, és ezzel a népesség
nagyobb arányát (hiszen a dubicai főesperességgel csaknem megegyező
nagyságú területről van szó!) – alkotta az egyházmegye központi
terrénumát. Ezt frappánsan fejezi ki az a tény, hogy a „zágrábi egyház” (a
püspök és a székeskáptalan) legrégebbi, 12. századi birtokai is alapvetően
itt koncentrálódtak.50 Ez rendkívül lényeges momentum ugyanis úgy
tűnik, Szlavónia esetében a közvetlenül a püspökség kezében lévő
birtoktömbök központjai váltak a főesperességeknek is centrumaivá és a
várispánsági központok szerepe itt csekélyebb lehetett a
„keresztelőegyházi” szervezet, ill. a későbbi középszintű egyházigazgatás
kiépülésében mint a magyarországi „törzsterületen”.
Az elmondottak alapján úgy vélem, a zágrábi egyházmegye területén,
egy több centrumból kiinduló, a 12–13. sz. folyamán fokozatosan
terjeszkedő egyházszervezet képe bontakozik ki, melynek magvát Zágráb

48Kemlük (Kalnik) esetében kialakult várszerkezetről csak a 13. század közepétől tudunk
(Kristó 1988. 311–312.o.), ugyanakkor a zágrábi egyház tulajdonában, Kemlük földjén
említett territorium már 1217–es oklevélben szerepel. Tkalčić I. 32.sz.
49Vö. Nada Klaić térképe: Klaić, N. 1982. 302.o.
50A püspökségi birtokviszonyok vizsgálatának részleteire itt nem térhetek ki, csupán a
legfontosabb megállapításokra szorítkozhatom. (Részletesen: Szeberényi G.: A zágrábi
püspökség szerepe Szlavónia megszervezésében. Az 1999. évi OTDK pécsi Humán
Tudományok szekciójában 2. díjjal jutalmazott dolgozat, kézirat) A püspökség birtokairól
szóló első részletes, összefoglaló magnum privilegium 1201–ből, Imre királytól
származik. (Cod.Dipl. CDS III. 8.sz.) Az ebből és más diplomákból kirajzolódó kép azt
mutatja, hogy a püspökség „domaniális bázisán” belül bizonyos csomópontok
meghatározhatók. A legfontosabb birtoktömböt a 13. század legelején, a Csázma–
Dubrava–Zágráb–Ivanić négyszög körül elterülő, lényegében összefüggő birtokok
alkotják. Egy másik nagy kiterjedésű birtoktömböt alkotott a Szávától délre, a Kulpa
torkolat–vidékénél elterülő gorai és ún. odra–menti uradalom, ill. a Vaska környékén – a
Dráva mentén – elhelyezkedő birtoktest (Dusa, Gušće, Vaska). A püspökség e három
összefüggő birtoktömbön kívül kisebb – a 13. század folyamán továbbfejlődő –
birtokokkal rendelkezett még, pl. Varasd, Kamarcsa és Kemlük környékén is. Vö. Klaić
1982. 304–309.o., ill. Klaić, N.: Povijest Hrvata u srednjem vijeku. Zagreb, 1990., 253.o.;
Dobronić, L.: Topografija zemljišnih posjeda zagrebačkih biskupa prema ispravi kralja
Emerika iz god. 1201. In: Rad 283. (1951), 245–318.o.
49
püspöki székhely, illetve a Zágráb–Dubrava–Csázma–Ivanić négyszög
körül elhelyezkedő legkorábbi püspökségi birtoktömb, valamint más
korai birtokközpontok alkották. A folyamat a korabeli okleveles adatok
alapján a 13. század második harmadától gyorsult fel, de e formatív
korszak nyomai a 14. századi kútfőkben is lecsapódtak.
A szlavóniai világi és egyházi középszintű igazgatás (vármegyék,
illetőleg főesperességek) létrejötte tekintetében egy időben párhuzamos,
de ellentétes tendenciájú folyamat játszódott le, ami arra is magyarázatot
nyújt: a magyarországi „törzsterülettel” ellentétben a Dráva és a Gvozd
között, általában miért nem felelnek meg egymásnak területileg a
vármegyék és a középszintű egyházigazgatási egységek.51
A folyamat lényege egyik oldalról, hogy a számos szlavóniai
várispánság jelentős része a vármegyévé alakulás során elhal, illetve
beleolvad egy szomszédos várispánságba – ennek terminológiai vetülete,
hogy a 13. századi forrásokban, a folyamat közbülső elemeként többnyire
comitatus helyett districtusként kezdenek szerepleni –, míg végül
tartósan Zágráb, Körös, Varasd, Dubica, Orbász és Szana vármegyék
jönnek létre.52 Ezzel szemben a drávántúli egyházigazgatás kiépülése az
egységes püspöki igazgatástól – amely a korai birtokközpontokból
sugárzott ki, tehát az egyházszervezet kialakulása a közvetlenül egyházi
igazgatás alatt álló területek felé gravitált (egyedül Gercse/Gorica kivétel
ebből a szempontból) – haladt a főesperesi kerületek megszerveződése
felé, melyek legkorábban a központi terrénumon, a Szávától északra
jöttek létre (Zágráb, Csázma, Gušće, Kemlük, Kamarcsa, Vaska),
legkésőbb pedig a peremvidékeken (Dubica). A későbbi főesperességek
kialakulása során, közbülső állomásként az adott terület – a jövendő
archidiakonátus – vagy valamelyik prépostságnak alárendelt
districtusként tűnik fel (Gora, Zagorje, Szince), vagy egy korábban
létrejött – nagy kiterjedésű – főesperesi kerületből szakad le (Varasd),
miközben arra is utal adat, hogy két kisebb főesperesség egybeolvad
(Bekcsény53). Mind a világi, mind az egyházi középszintű igazgatási
egységek Szlavóniában szilárd, „végső” formájukat, e folyamat

51Kristó 1988. 306–307.o.


52Uo. 309–329.o.
53Uo. 233.o.

50
eredményeként a 14. században – esetenként a 15. századba is átnyúlóan
– nyerik el. Az intézmények integráló szerepe azonban, nem egyenletesen
fejtette ki hatását az egész szlavón területre, amit a Száva–Kulpa-vonal
említett markáns kirajzolódása is mutat.

51