You are on page 1of 16

Előbb elő kellett kerülnie az első holttestnek, csak azután vették komo

-
lyan a videót. Az Országos Bűnüldözés általános e-mail címére küldött
valaki egy YouTube-klipre mutató linket. A levélben szöveg nem volt,
a feladót képtelenség volt lenyomozni. A hivatal titkára végezte a mun-
káját, rákattintott a hivatkozásra, megnézte a videót, valami fura vicc-
nek vélte, de attól még mindent naplózott.
Két napra rá éppen e miatt a videó miatt három tapasztalt nyomozó
gyűlt össze az Országos Bűnüldözés központi stockholmi irodaépüle-
tének nyolcadik emeletén egy kis szobában. A három férfi közül a leg-
idősebb egy recsegő széken ült, a másik kettő állt.
A széles monitoron pergő képsor mindössze ötvenkét másodpercig
tartott.
Valaki egy harmincas nőt vett fel titokban kézi kamerával a háló-
szobája ablakán át, a nő éppen fekete harisnyát húzott.
A három férfi zavart csendben figyelte a nő különös mozdulatait.
A nő nagyokat lépett láthatatlan akadályok fölött, majd terpeszben
rugózott néhányat, hogy a lábára simuljon a harisnya.
Hétfő reggel Stockholmtól nem messze, egy lidingői sorház kony-
hájában találtak rá a nőre. A földön ült, a szája furán kitátva. A vér
ráfröccsent az ablakra és a cserepes fehér orchideára. A nő csak haris-
nyát és melltartót viselt.
A boncolás megállapította, hogy elvérzett; halálát a főleg a nyakán
és arcán lévő, rendkívüli brutalitásról tanúskodó szúrt és vágott sebek
okozták.

De Clérambault, a francia pszichiáter 1921-ben publikált egy tanul-
mányt egy betegről, aki bebeszélt magának egy nem létező szerelmi
viszonyt. Sokan ezt az esetet tekintik az erotomán téveszme első modern
elemzésének.

5
Az ilyen tünetet mutató emberek beteges megszállottsággal figyelnek
valakit.
A népesség közel tíz százaléka volt már kitéve valamilyen módon
efféle mániákus kémkedésnek.
A téveszmés embernek a legtöbb esetben van vagy volt valamilyen
kapcsolata az áldozatával, de a téveszme kialakulásában igen gyakran
a véletlen játszik szerepet; ilyenkor a beteg megszállott ragaszkodásá-
nak tárgya egy idegen, vagy olyan valaki, aki bármilyen értelemben
hírnévre tett szert.
Jóllehet az esetek zöme semmilyen intézkedést nem indokol, a rend-
őrség komolyan veszi a jelenséget, mivel maga ez a fajta rögeszme is
előidézhet veszélyhelyzetet. Ahogy a feláramlások és leáramlások
közötti gomolyfelhők vihar idején tornádóvá alakulhatnak, az erotomán
téveszmés ember imádat és gyűlölet között csapongó érzelmei is hir-
telen nagyon erőszakos módon nyilvánulhatnak meg.
1

Augusztus 22., péntek, háromnegyed kilenc. A nyár ábrándos alkonyai
és fényes éjszakái után most már meglepő gyorsasággal ereszkedik le
a sötétség. Az Országos Rendőr-főkapitányság üvegezett bejáratán túl
már minden fekete.
Margot Silverman kiszáll a liftből, és elindul az előcsarnok bizton-
sági ajtaja felé. Fekete megkötős kardigánt és fekete nadrágot visel, a
nadrág magas dereka rátapad növekvő pocakjára, mellén megfeszül
a fehér blúz.
Kényelmesen közelít az üvegfalból nyíló két forgóajtóhoz. Az őr egy
fapult mögött ül, tekintetét egy képernyőre szegezi. A térfigyelő kame-
rák a nap huszonnégy órájában veszik a nagy épület minden szegletét.
Margotnak világos a haja, akár a csiszolt nyír, és tömött fonatban
kígyózik le a hátán. Harminchat éves, ez a harmadik terhessége, csillog
a szeme, piros arca majd kicsattan.
Hosszú munkahét van mögötte, hazafelé tart. Minden nap túlórázott,
és kétszer is figyelmeztették, hogy túlzásba viszi.
Ő az Országos Bűnüldözés új szakértője sorozatgyilkosok, tömeg-
gyilkosok és rögeszmés kémkedők ügyében. Maria Carlsson meggyil-
kolása az első saját ügye azóta, hogy megkezdte nyomozói pályafutását.
Nincs tanú, nincs gyanúsított. Az áldozat egyedülálló és gyermek-
telen volt, marketingesként dolgozott az IKEA-ban, a szülei tehermen-
tes házába költözött, miután az apja meghalt, az anyja meg öregek
otthonába vonult.
Mariát általában egy kollégája vitte munkába, de ezen a reggelen a
nő nem állt a megszokott helyen a Kyrkvägenen. A kolléga elment
hozzá, becsöngetett, megkerülte a házat, benézett, és meglátta őt az
ablakon át. Maria a földön ült, összevissza kaszabolt arccal, szinte tel-
jesen átvágott nyakkal; a feje oldalra lógott, és a szája különös módon
tátva volt.
Az igazságügyi orvosszakértők a boncolás után az első jelentésben
azt írták, a száját jó eséllyel a halál beállta után feszítették ki, de elmé-

7
letileg az sem zárható ki, hogy magától rögzült ebben az állapotban.
A hullamerevség a szívből és a rekeszizomból indul, de már két óra
elteltével megjelenik a nyakon és az állkapcson.
Péntek este van, csupán néhány ember mozgolódik a nagy előcsar-
nokban. Két sötétkék pulóveres rendőr beszélget egymással, és egy
fáradt ügyész lép ki az egyik szobából, ahol egy előzetesről tárgyaltak.
Amikor Margotot kinevezték a nyomozás vezetőjének, legbelül egy-
ből tudta, fennáll a veszélye, hogy túlságosan törtető lesz, túl nagyra-
vágyó.
Kinevették volna, ha elárulja, hogy meggyőződése szerint sorozat-
gyilkossal van dolguk.
A  hét folyamán Margot Silverman több mint kétszázszor látta a
videót, amelyen Maria Carlsson felveszi a harisnyáját. Minden arra
utalt, hogy rögtön megölték, amint a klip kikerült a YouTube-ra.
Próbálta értelmezni a rövid felvételt, de nem látott benne semmi
különöset. Nem fehér holló a harisnyafétis, de a gyilkosság egyáltalán
nem utalt erre a hajlamra.
A videó csak egy rövid részlet egy átlagos nő életéből. Egyedülálló
volt, jó állással, és éppen esti tanfolyamra készült, ahol képregényraj-
zolást tanult.
Nem lehet tudni, miért volt az elkövető a kertjében, nem lehet tudni,
hogy hirtelen elhatározásból történt-e így, vagy részletesen kitervelte,
de a gyilkosság előtti percekben a tettes filmre vette őt, és ennek biz-
tosan volt oka.
Mivel elküldte a linket a rendőrségnek, nyilván mutatni akart valamit.
A tettes üzenni akart valamit – ezzel a nővel, vagy általában a nőkkel
kapcsolatban. Talán minden nőre, talán az egész társadalomra vonat-
kozóan.
De Margot semmi különöset nem lát a nő viselkedésében vagy kül-
sejében. Csak összpontosít, hogy szépen simuljon a harisnya, ráncolja
a homlokát, csücsörít.
Margot kétszer is elment a sorházba a Bredablicksvägenen, de első-
sorban az érintetlen tetthely rendőrségi videódokumentációját tanul-
mányozta.

8
A tettes videója szinte szeretetteljesnek hat a rendőrségéhez képest.
A helyszínelők kíméletlen tapintatlansággal rögzítették a nyomokat a
bestiális támadás után. Különböző szögekből felvették a sötét vértócsában
széttárt lábbal heverő halottat. A melltartó cafatokban lóg az egyik olda-
lán, és egy fehér mell nehezedik a has felfelé nyomott hurkáira. Az arcá-
ból szinte semmi nem maradt, csak a szájüreg tátong a vörös masszában.
Margot mintegy véletlenül megáll az ülőgarnitúra melletti asztalon
lévő gyümölcstálnál, ránéz a telefonáló őrre, majd hátat fordít neki.
Néhány pillanatig figyeli az őrt a belső udvarra néző üvegfal tükrében,
aztán kivesz hat almát a tálból, és beteszi a táskájába.
A hat túl sok, valójában tudja, de nem képes megállni, hogy az össze-
set el ne rakja. Arra gondol, Jenny talán csinálhatna este egy kis almás
pitét, amelyen a kis vajdarabkák együtt karamellizálódnak a fahéjjal és
a cukorral.
Gondolatait a telefon szakítja félbe. A kijelzőn Adam Youssef képét
látja; ő is a nyomozócsapat tagja.
– Bent vagy még? – kérdezi Adam. – Mondd, hogy bent vagy, mert
van…
– Már autóban ülök – hazudja Margot. – Mit akartál mondani?
– Kaptunk egy újabb videót.
Margotnak megkordul a gyomra, kezét gömbölyű hasa alá szorítja.
– Újabb videót – ismétli.
– Bejössz?
– Már fordulok is vissza – mondja, és elindul visszafelé. – Szerezz
másolatot róla.
Margot elhagyhatta volna az épületet, hazamehetett volna, és átad-
hatta volna az ügyet Adamnak. Egyetlen telefonjába kerülne egy év
fizetett szülési szabadságot elintézni. És talán meg is tette volna, ha
előre tudja, mennyire brutális lesz az első ügye.
A jövőt homály fedi, de a bolygók éppen veszélyes csillagállásba
rendeződnek. Jelenleg úgy siklik a sorsa, mint penge a zavartalan víz-
felszínen.
A lift világítása öregíti az arcát. A szemtus vastag, fekete vonalai a
szeme körül már szinte teljesen elkenődtek. Amikor hátrahajtja a fejét,

9
megérti, miért mondják a kollégái, hogy hasonlít az apjára, az egykori
megyei rendőrfőkapitányra, Ernest Silvermanra.
A lift megáll a nyolcadikon, és Margot végigmegy az üres folyosón,
amilyen gyorsan csak tud a nagy hasával. Adammal azon a héten kap-
ták meg Joona Linna szobáját, amikor a rendőrség megemlékezett a
volt munkatársról. Margot nem ismerte személyesen Joonát, így ez nem
okozott neki problémát.
– Gyors autód lehet – mondja Adam, majd mosolyogva kivillantja
hegyes fogait.
– Mint a villám – feleli Margot.
Adam Youssef huszonnyolc éves, de az arca kerek, mint egy tizenévesé.
A haja hosszú, rövid ujjú inge nincs betűrve a farmerbe. Asszír családból
származik, Södertäljében nőtt fel, és az északi 1. divízióban focizott.
– Mióta van kinn a YouTube-on? – kérdezi Margot.
– Három perce – feleli Adam. – Még mindig ott van az elkövető. Áll
az ablak előtt, és…
– Ezt nem tudhatjuk, de…
– Szerintem így van – vág a szavába Adam. – Így gondolom, majd-
nem teljesen biztos vagyok benne.
Margot leteszi nehéz táskáját a földre, leül a székére, és felhívja a
technikusokat.
– Helló, itt Margot. Küldtetek másolatot? – kérdezi idegesen. –
Figyeljetek, kell nekem egy hely vagy egy név, be kell azonosítani a
helyszínt vagy a nőt… Minden erőforrás ezen legyen, kaptok öt percet,
kurvára nem érdekel, hogy csináljátok, de kérek valamit, amin elindul-
hatok, és akkor felőlem indulhattok bulizni.
Leteszi a telefont, és felnyitja a pizzásdoboz fedelét Adam íróasztalán.
– Ezt már nem kéred? – kérdezi.
Beérkező levelet jelez egy csengés. Margot gyorsan bekap egy falat
pizzaperemet. A türelmetlenség barázdát húz a homlokán. Rákattint a
csatolmányra, teljes képernyősre állítja a lejátszást, a háta mögé veti
a haját, elindítja a filmet, és hátragurul a székével, hogy Adam is lássa.
Először egy világító ablak képe reszket a sötétben. A kamera óvato-
san közelít, néhány levél végigsimítja a lencsét.

10
Margotnak libabőrös a karja.
Egy nő áll a kivilágított szobában a tévé előtt, dobozból fagyit eszik.
Már letolta a melegítőnadrágját, és fél lábbal kilépett belőle, a zokni
is jött vele.
A tévére sandítva mosolyog valamin, és a kanalat szopogatja.
A rendőrségen csak a számítógép ventilátora zúg.
Egyetlen részletet kérek, amit le lehet nyomozni – gondolja Margot,
miközben figyeli a nő arcát, a szép vonásokat a szeme körül, a járom-
csontját, a tarkó ívét. Testéből még mintha valami hő párologna ki.
Testedzés után van. A gumi a bugyijában megnyúlt a sok mosástól, a
melltartója kilátszik az átizzadt trikó alól.
Margot közelebb hajol a képernyőhöz, a hasa a combjához szorul,
és a copfja megint előrecsúszik a válla fölött.
– Még egy perc – mondja Adam.
A nő leteszi a fagylaltosdobozt a dohányzóasztalra, és kimegy a
szobából, jobb lábfejével húzva maga után a melegítőnadrágot.
A kamera oldalra mozdulva követi őt, elhalad egy keskeny teraszajtó
előtt, és ráközelít egy hálószobaablakra, ahol fény gyúlik, és láthatóvá
válik a nő. Kilép a nadrágból, és egy piros párnás karosszék felé rúgja.
A nadrág átszeli a levegőt, a falnak csapódik a szék mögött, és leesik
a földre.

2

A kamera az utolsó szakaszban lassan átsiklik a sötét kerten, majd meg-
áll pontosan az ablak előtt. Kicsit imbolyog, mintha vízen lebegne.
– Meglátná őt, ha felnézne – suttogja Margot, és érzi, hogy egyre
erősebben ver a szíve.
A szobából kiszűrődő fény átsuhan a rózsabokrok levelein, és meg-
csillan az objektív felső peremén.
Adam a szájára teszi a kezét.

11
A nő leveszi a trikóját, ledobja a székre, és egy másodpercig csak áll
az agyonmosott bugyijában és foltos melltartójában, nézi az éjjeliszek-
rényen töltőre dugott telefonját; mellette fél pohár víz. Edzés után
combját csak úgy feszíti belülről a sok vér; a nadrág gumija vörös csí-
kot hagyott a hasán.
Nincs rajta tetoválás vagy látható heg, mindössze halovány fehér
csíkok húzódnak a hasán, egy korábbi terhesség nyomai.
A szoba úgy fest, mint bármely másik hálószoba. Nincs semmi, amit
egyáltalán érdemes lenne megpróbálni lenyomozni.
A kamera megremeg, és hátrafelé siklik.
A nő felveszi a vizespoharat az éjjeliszekrényről, és éppen a szájához
emeli, amikor megszakad a film.
– A francba, a francba – ismételgeti Margot összeszorított foggal.
– Semmin sem lehet elindulni, kurvára semmin.
– Nézzük meg még egyszer – javasolja Adam.
– Ezerszer is megnézhetjük – feleli Margot, és hátragurul a székével.
– Nézd, bánom is én, csináld, de lószart sem fogsz látni.
– Egy csomó mindent látok, látok…
– Látsz egy huszadik században épült házat, gyümölcsfákat, rózsá-
kat, tripla üvegezésű ablakokat, 42 colos tévét, Ben & Jerry fagyit –
mondja Margot a számítógép felé mutogatva.
Korábban nem is gondolt arra, hogy az emberek mennyire egyfor-
mák. Ha az ablakon át kukkantunk be hozzájuk, a svédek többsége
annyira hasonló, hogy már-már egybeolvad. Kívülről nézve ugyanúgy
laknak, ugyanúgy néznek ki, ugyanazt csinálják, és ugyanazokat a tár-
gyakat birtokolják.
– Ez teljesen beteg – mondja Adam űzött hangon. – Miért tölti fel a
videókat? Mit akar tulajdonképpen?
Margot kipillant a park fekete fakoronáira néző kis ablakon a város
fényben úszó ködfátylára.
– Kétség nem fér hozzá, sorozatgyilkos – mondja. – Nem tehetünk
mást, készítünk egy elsődleges profilt, hogy…
– És mire megyünk vele? – vág a szavába Adam, és beletúr a hajába.
– Az ablaka előtt áll, te meg elkövetői profilokról beszélsz.

12
– A következőt megelőzhetjük.
– De a rohadt életbe! – csattan fel Adam. – Rá kell állnunk…
– Fogd be egy percre! – szakítja félbe Margot, és a kezébe veszi a
telefonját.
– Fogd be te! – mondja Adam emelt hangon. – Jogom van elmondani
a véleményemet. Nem? Szerintem az esti lapok netes változatában
hozassuk le a nő képét.
– Adam, figyelj rám… Azt reméltük, be tudjuk őt azonosítani mi
magunk, nem kéne hozzá baromi sok minden, de nincs semmi a kezünk-
ben – mondja Margot. – Beszélek a technikusokkal, de szerintem nem
fognak többet találni, mint legutóbb.
– De ha a képét eljuttatjuk…
– Nincs időm ostobaságokra – vág közbe Margot. – Gondolj bele...
Minden jel szerint onnan a kertből tölti fel a videót, és így persze van
egy elméleti lehetőségünk a nő megmentésére.
– Hiszen én is erről beszélek!
– De azóta eltelt öt perc, és annyi ideig senki nem áll az ablak alatt.
Adam előredől, és Margotra mered. Fáradt szeme véreres, a haja
égnek mered.
– Vagyis adjuk fel?
– Sürget az idő, de lassan kell gondolkoznunk – feleli Margot.
– Na jó – mondja Adam bosszúsan.
– A tettes magabiztos, és tudja, hogy lépéselőnyben van hozzánk
képest – magyarázza Margot gyorsan, és kiveszi az utolsó szelet pizzát.
– De minél többet tudunk meg róla, annál közelebb…
– Mit tudunk meg? Szuper, de nem érzem, hogy ez történne – mondja
Adam, és letörli a verítéket az orra alól. – Az előző videót nem tudtuk
lenyomozni, nem találtunk semmit a tetthelyen, és ezt a filmet sem
fogjuk tudni lenyomozni.
– Műszaki értelemben nem, az nem valószínű, de a videók és a bűn-
tények elemzésével jobban be tudjuk határolni – feleli Margot, és érzi
a magzat rúgkapálását. – Tulajdonképpen eddig mit láttunk, mit muta-
tott nekünk, és mit lát ő?
– Egy nőt edzés után, aki fagyizik, tévézik – feleli Adam.

13
– És mit árul el ez a gyilkosról?
– Hogy nem szereti a fagyizó nőket… Mit tudom én – nyög fel
Adam, és kezébe temeti az arcát.
– Szedd össze magad!
– Bocs, de…
– Én arra gondolok, hogy a gyilkos feltölt egy videót a gyilkosság
előtti pillanatokról – magyarázza Margot. – Rászánja az időt, élvezi az
előtte álló percet… Az élő nőket akarja nekünk megmutatni, az élőket
akarja megörökíteni filmen, talán az élők érdeklik őt.
– Kukkoló – mondja Adam, és a kellemetlen érzéstől libabőrös lesz
a karja.
– Erotomán téveszme, leskelődés – suttogja Margot.
– Mondd, hogyan szűrjem meg azoknak a disznóknak a listáját, akik
kijutottak a sittről vagy a diliházból? – kérdi Adam, miközben bejelent-
kezik a rendőrségi belső hálózatra.
– Erőszaktevő, brutális nemi erőszak, kényszeres kémkedés mások
után.
Adam gyorsan ír, kattint, megint ír.
– Túl sok találat – mondja. – Fogytán az idő.
– Írd be az első áldozat nevét.
– Nincs találat – mondja Adam sóhajtva, és a haját húzgálja.
– Többszörös erőszaktevő, aki már tehetetlen, talán vegyi kasztrá-
láson esett át – mondja Margot eltűnődve.
– Össze kell vetnünk a nyilvántartásokat, de az túl sokáig tart –
mondja Adam, és felpattan a székről. – Ez így nem megy. Mi a fenét
tehetünk?
– Az a nő már halott – feleli Margot, és hátradől. – Talán van még
pár perce, de…
– Nem tudom, hogy kibírom-e ezt ép ésszel – mondja Adam. – Lát-
juk őt, látjuk az arcát, az otthonát… Istenem, belelátunk az életébe, de
csak akkor tudjuk meg róla, hogy kicsoda, ha valaki megtalálja a holt-
testét.

14
3

Susanna Kern letolja nyirkos bugyiját, és a futástól bizsergő combbal
a szék felé rúgja.
Amióta betöltötte a harmincat, heti három este fut öt kilométert.
A pénteki edzés után általában tévézik és fagyizik, Björn úgysem ér
haza éjfél előtt.
Amikor Björn megkapta a londoni állást, Susanna azt hitte, magá-
nyos lesz, de hamar rájött, mennyire élvezi a szabad órákat azokon a
heteken, amelyeket Morgan az apjánál tölt. És különösen jól jön neki
ez a kis plusz nyugalom, amióta belefogott az igencsak embert próbáló
neurológiai továbbképzésbe a Karolinska Intézetben.
Kikapcsolja az átizzadt sportmelltartót, és arra gondol, hogy vasár-
nap még jó lesz, majd utána kimossa. Nem emlékszik, hogy valaha
ilyen meleg lett volna a nyár.
Kaparászást hall, az ablak felé fordul.
A hátsó kert annyira sötét, hogy csak a hálószoba tükörképét látja.
Mintha színpadon lenne, vagy egy tévéstúdióban. Ő már színre lépett,
és ott áll a rivaldafényben.
Csak elfelejtettem felvenni a jelmezt – gondolja görbe mosollyal az arcán.
Ott áll még néhány másodpercig, nézi meztelen testét. Drámai a
megvilágítás, és a tükörképe soványabb, mint ő valójában.
Megint hallja azt a finom zajt, mintha valaki a körmeit húzná végig
az ablakpárkányon. Túl sötét van, azt sem lehet megállapítani, ül-e ott
egy madár.
Susanna az ablakot bámulva óvatosan közelít, próbál a tükröződésen
túlra tekinteni, magához húzza a tengerkék ágytakarót, hogy fedje
magát, és megborzong.
Belső ellenállását leküzdve odalép az ablakhoz, közelebb hajol az
üveghez, és meglátja a sötétszürke világként kirajzolódó kertet. Olyan,
mint az alvilág egy Gustave Doré-rézkarcon. A fekete fű, a magas bok-
rok, Morgan szélben lengedező hintája, és az ablaktáblák a soha el nem
készült télikerthez a játék házikó mögött.

15
Az üvegen meglátszik a lehelete. Felegyenesedik, és behúzza a füg-
gönyt. A földre ejti a vastag ágytakarót, meztelenül lépked az ajtóig.
Kellemetlen érzés tör rá hátulról, és visszafordul az ablak felé. A sötét
rózsaszín függönyök hasadékában ott csillog a fekete üveg.
Felveszi a telefont az éjjeliszekrényről, és Björnt hívja. Vár, míg
kicsöng, és közben nem tudja levenni a szemét az ablakról.
– Szia, szívem – szól bele Björn túl hangosan.
– A reptéren vagy?
– Tessék?
– A rep…
– A reptéren vagyok, éppen eszem egy hamburgert, és…
A háttérben néhány férfi kurjongat és tapsol, elfojtják Björn hangját.
– A Liverpool megint gólt lőtt – magyarázza.
– Hurrá – suttogja Susanna.
– Anyád hívott, kérdezte, mit szeretnél a szülinapodra.
– Aranyos – mondja Susanna.
– Mondtam, hogy átlátszó alsóneműt – tréfálkozik Björn.
– Tökéletes.
Susanna meredten bámulja a függönyök között megcsillanó ablakot,
recseg a telefon.
– Minden rendben otthon? – kérdezi Björn. Egész közelinek hat a hangja.
– Csak kicsit megijedtem a sötétben.
– Ben nincs ott?
– De, a tévé előtt – feleli Susanna.
– És Jerry?
– Mindketten rám várnak – mondja Susanna mosolyogva.
– Vágyom rád – mondja Björn.
– Ne késd le a gépet! – súgja Susanna.
Még beszélgetnek egy kicsit, aztán elköszönnek egymástól, puszit
dobnak, leteszik, majd Susannának eszébe jut egy beteg, akit előző éjjel
vittek be az intézetbe. Egy fiatalember szenvedett súlyos agysérülése-
ket, miután sisak nélkül motorozott, és karambolozott. Az apja az éjsza-
kai műszakjáról azonnal bement a kórházba. Még mindig rajta volt a
piszkos overallja, és légzőmaszk lógott a nyakában.

16
Susanna maga elé tartja a rózsaszín kimonóját, amikor átmegy a
tévészobába, és behúzza a vastag függönyöket.
Furcsa hangulat telepszik a szobára, mintha hirtelen vak csend állt
volna be.
A függönyök lengedeznek az ablak előtt, és őt kirázza a hideg, ami-
kor hátat fordít nekik.
Susanna belekóstol a fagylaltba. Már sokkal lágyabb, hamarosan
tökéletes lesz. Erős csokoládéíz árad szét a szájában.
Leteszi a dobozt, bemegy a fürdőszobába, magára zárja az ajtót, meg-
nyitja a vizet, kibontja a lófarkát, és a hajgumit a mosdó peremére teszi.
Felsóhajt, amikor a meleg víz végigfolyik a fején és a nyakán, és
beburkolja az egész testét. Dübörög a víz a fülében; leereszti a vállát,
az izmai ellazulnak. Beszappanozza magát, kicsit elidőzik a lába között.
Megállapítja, hogy a szőr már kiserkent a legutóbbi gyantázás óta.
Susanna letörli a gőzt az üvegajtóról a kezével, hogy rálásson a
fürdőszobaajtó kilincsére és zárógombjára. Egyszer csak eszébe jut,
mit vélt látni a hálószoba ablakában éppen akkor, amikor elfedte a tes-
tét az ágytakaróval. Úgy dönt, csak képzelődött. Ostobaság megrémíteni
saját magát. Leküzdi a félelmet, és meggyőzi magát, hogy nem is lehe-
tett kilátni az ablakon.
A szobában túl világos volt, a kertben meg túl sötét.
De ott, ahol a sötét ágytakaró tükröződött, mintha egy arc bámult
volna be rá.
A következő pillanatban már el is tűnt, nyilván rosszul látta, most
viszont nem tudja kiverni a fejéből, hogy akár valóban lehetett ott valaki.
Nem gyerek volt, de talán egy szomszéd, aki a macskáját kereste, és
megállt szemügyre venni őt.
Susanna elzárja a vizet. A torkában dobog a szíve, amikor ráeszmél,
hogy a kertbe vezető konyhaajtó nyitva maradt. Hogy feledkezhetett
meg róla? Nyáron esténként kinyitja, hogy beeresszen egy kis hűs leve-
gőt, de zuhanyozás előtt eddig mindig bezárta.
Letörli a gőzt az üvegről, és megint az ajtó gombját figyeli. Semmi
nem történt. Miközben a törülközőért nyúl, arra gondol, hogy felhívja
Björnt, és megkéri, maradjon vonalban, amíg ő szétnéz a házban.

17
4

Susanna hallja a közönség ujjongását a tévéből, amikor kilép a fürdő-
szobából. A kimonó vékony selyme rátapad nyirkos bőrére.
Hideg levegő áramlik a padló fölött.
Talpa vizes nyomokat hagy az ütött-kopott parkettán.
Az ebédlő ablaka sötéten csillan meg. A  kaspóban lévő gallyak
mögött feketén ragyog az üveg. Susanna úgy érzi magát, mintha figyel-
nék, de leküzdi a késztetést, hogy kinézzen, fél, hogy csak még jobban
felizgatná magát.
Mindenesetre a konyhához közelítve messze elkerüli a pincelépcsőt
elzáró ajtót.
Csöpög a víz a hajából. A kimonója háta teljesen átnedvesedett, és
érzi, ahogy a selyem alatt víz csordogál le a fenekére.
Ahogy a konyha felé lépked, a padló egyre hűvösebb.
Vadul kalapál a szíve.
Megint eszébe jut a súlyos agysérülést szenvedett fiú. Ketalarral
altatták. Az egész arca szétroncsolódott, felnyomódott a halánték felé.
Az apja alig hallhatóan azt hajtogatta, hogy nem a fia hibája volt. Vala-
kivel beszélni szeretett volna, de Susanna nem ért rá.
Elképzeli, hogy a nagydarab apa őt hibáztatja, rátalált, és most ott
áll a konyhaajtaja előtt a piszkos kék munkaruhájában.
A tévéből új dal szól.
Beharsogja a konyhát. A kertbe vezető ajtó tárva-nyitva. A vékony
szalagfüggönyt befelé fújja a szél. Susanna lassan lépked előre. Nem
lehet semmit kivenni a lobogó függönyön túl. Akár meg is bújhatott
valaki közvetlenül mögötte.
Előrenyúl, félrehajtja a tekergő csíkokat, elmegy mellettük, és a
kilincs felé nyújtózik.
A padló kihűlt a beáramló esti levegőtől.
A kimonó szétnyílik.
A sötét kert elhagyatottan terül el. A bokrok remegnek a szélben, a
hinta himbálózik.

18
Gyorsan becsukja az ajtót, nem törődik vele, hogy odaszorult vala-
mennyi a függönyből, csak gyorsan rázárja, kiveszi a kulcsot, és hátrál.
Beteszi a kulcsot az aprópénzes tálba, és megigazítja a kimonóját.
Most már legalább zárva van, gondolja, amikor valami megreccsen
a háta mögött.
Megperdül, majd megmosolyogja saját reakcióját. Csak a tévészoba
ablaka rezzent meg, amikor leállt a légáramlat.
A közönség kifütyüli a zsűri döntését.
Susanna arra gondol, hogy visszamegy a telefonért a hálóba, és fel-
hívja Björnt. Most már alighanem a beszállásra vár. Beszélni akar vele,
és közben átfésüli a házat, csak utána fog letelepedni a tévé elé. Más-
képp nem tud lehiggadni, túlságosan felhergelte magát. Csak az a gond,
hogy a pincében nincs térerő. Talán ha bekapcsolja a kihangosítást, és
félúton leteszi a készüléket a lépcsőre.
Mondogatja magának, hogy nem kellene lopakodnia a saját ottho-
nában, de akaratlanul is igyekszik nesztelenül haladni.
Elhalad a csukott pinceajtó mellett, látja a szeme sarkából az étkező
sötét ablakát, és megy tovább a tévészobába.
Tudja, hogy futás után bezárta a bejárati ajtót, mégis oda akar menni,
hogy ellenőrizze. Biztos, ami biztos – akkor el tudja ereszteni a szo-
rongást.
A tévészoba nyitott ablakán besivít a szél; a függöny rátapad a kes-
keny nyílásra.
Elindul az étkező felé, és észreveszi, hogy a vadvirágok kiszáradtak
a vázában a nagy tölgyfa asztalon, aztán hirtelen megtorpan.
Mintha egész testét jéghártya borítaná be. Villámgyorsan szétárad a
vérében az adrenalin.
Az étkező három ablaka olyan, mint egy nagy tükör. A csillár fényé-
ben látszik az asztal és a nyolc szék, de mögöttük áll valaki.
Susanna a szoba tükörképét bámulja, és szíve a fülében dübörög.
Az előszobára nyíló ajtóban egy férfi áll konyhakéssel a kezében.
Idebent van, itt van bent a házban – gondolja Susanna.
Becsukta és bezárta a konyhaajtót, pedig jobban tette volna, ha kime-
nekül a kertbe.

19
Susanna lassan hátrálni kezd.
A  behatoló teljesen mozdulatlanul áll, háttal az étkezőnek, és a
konyha felé vezető folyosót nézi.
A nagy kés a jobb kezében lóg, kissé türelmetlenül meg-megrándul.
Susanna lassan hátrál, szemét le nem véve az étkezőben álló alakról.
A parketta megreccsen alatta.
Ki kell jutnia a házból, de ha a konyhába megy, a folyosón láthatóvá
válik. Talán lesz ideje kikapni a kulcsot a tálból, de nem biztos.
Óvatosan hátrál tovább, még látja a behatolót az utolsó ablakban.
A padló ismét megreccsen a lába alatt. Susanna megáll. A férfi az
étkező felé fordul, és az egyik sötét ablak tükrében ráemeli a tekintetét.
Susanna tesz még egy lépést hátra, nagyon lassan. A behatoló meg-
indul feléje. Susanna nyöszörögni kezd a félelemtől, majd megfordul,
és beszalad a tévészobába.
Megcsúszik a szőnyegen, elveszti az egyensúlyát, beveri a térdét a
padlóba. Rászorítja a kezét sajgó térdére, és felszisszen a fájdalomtól.
Szék verődik az ebédlőasztalnak.
Susanna felborítja az állólámpát, amikor feltápászkodik. A lámpa a
falnak csapódik, onnan a földre dől.
Gyors lépteket hall a háta mögül.
Körül sem néz, berohan a fürdőszobába, és bezárkózik. A levegő
még mindig meleg és párás.
Ez nem lehet igaz, gondolja páni félelemmel.
Elmegy a mosdó és a vécé mellett, és elhúzza a függönyt az apró
ablak elől. Remegő kézzel próbálja kiakasztani az egyik kampót. Be
van ragadva. Rángatja, próbál lehiggadni, mozgatja kicsit, oldalra
húzza, és épp sikerül az első kampót elforgatni, amikor kaparászás
hallatszik a fürdőszobaajtó zárja felől. Susanna visszarohan, és
elkapja az ajtógombot, éppen akkor, amikor az fordulni kezd. Két
kézzel ellentart a forgatásnak, és érzi, ahogy a szíve meglódul a ret-
tenettől.

20