You are on page 1of 11

1980. december 23.

, 00:33

Az Isztambul–párizsi járaton közlekedő Airbus 5403-as zuhanni


kezdett. Közel ezer métert veszített kevesebb mint tíz másodperc
alatt, csaknem függőlegesen zuhant, majd újra stabilizálódott
a helyzete. Az utasok többsége aludt. Hirtelen riadtak föl arra
a rettenetes érzésre, hogy egy vásári körhintán bóbiskoltak el.
Izelt a kiáltások verték föl könnyű álmából, nem a repülőgép
bakugrásai. A széllökéseket, légörvényeket volt ideje megszokni
az alatt a közel három év alatt, amióta a Turkish Airlines kötelé-
kében járta a világot. Ez volt a pihenőideje. Alig húsz perce aludt.
Épphogy kinyitotta a szemét, amikor ügyeletes kolléganője,
a nála idősebb Meliha fölé hajolt duzzadó dekoltázsával.
–  Izel! Izel! Ébresztő! Gázos a szitu! Úgy tűnik, viharba kerül-
tünk. A kapitány szerint nulla látási viszonyok vannak. Kimen-
nél a folyosóra?
Izel magára öltötte a tapasztalt légikisasszony álarcát, aki nem
esik pánikba efféle apróságtól. Felkelt az ülésből, megigazgatta
a kosztümkabátját, kicsit lejjebb húzta a szoknyáját, egy pil-
lanatra megcsodálta csinos törökbaba-alakjának tükörképét
a szemközti sötét képernyőn, és kilépett a jobb oldali folyosóra.
A felriadt utasok már nem ordítottak, tágra nyílt szemük-
ben inkább meglepetés, mint szorongás tükröződött. A repülő
tovább bukdácsolt. Izel nyugalmat árasztva, sorjában minden-
kihez odahajolt:

konyv_szarnyszeg.indd 5 10/15/13 11:23 AM


–  Minden rendben. Semmi baj. Csak egy hóviharon kelünk át
a Jura fölött. Nem egészen egy óra múlva leszállunk Párizsban.
Izel mosolya nem volt kényszeredett. Lélekben már Párizs felé
járt. Három napot fog ott tölteni, az egész karácsonyt. Kamaszo-
san izgalomba hozta az a gondolat, hogy eljátszhatja a felszaba-
dult isztambuli lányt a francia fővárosban.
Higgadtan, figyelmesen, egymás után igyekezett megnyug-
tatni az utasokat, egy tízéves kisfiút, aki a nagyanyja kezébe
kapaszkodott, egy fiatal hivatalnokot gyűrött ingben, akivel szí-
vesen futott volna össze másnap a Champs-Elysées-n, egy török
asszonyt, akinek a fátyla, nyilván a hirtelen ébredés miatt, fél-
recsúszott, és eltakarta a fél szemét, egy öregembert, aki össze-
kuporodva gubbasztott, kezét a térde közé szorítva, és esdeklő
pillantást vetett rá…
–  Minden rendben. Higgyék el.
Izel nyugodtan folytatta az útját a folyosón, amikor az Airbus
megint oldalra dőlt. Itt is, ott is felharsant néhány kiáltás. Egy
fiatal srác, aki Izeltől jobbra ült, és két kézzel fogta a walkmanjét,
tettetett vidámsággal felnyerített:
–  Mikor jön a bukfenc?
Innen-onnan tétova nevetés hallatszott, amit azonnal elnyo-
mott egy csecsemő feltörő sírása. A kicsi egy biztonsági ülés-
ben feküdt éppen Izel előtt. Néhány méternyire. A légikisas�-
szony tekintete megpihent az alig pár hónapos kicsi lányon, aki
narancssárga virágos, fehér ruhácskát viselt, fölötte nyersszínű,
jacquard-mintás gyapjúpulóvert.
–  Asszonyom, ne! – lépett közbe Izel. – Ne!
Az anya, aki épp a babaülés mellett ült, kikapcsolta az övét,
hogy a gyermekhez hajoljon.
–  Ne, asszonyom! – Izel nem tágított. – Maradjon bekötve!
Szigorú előírás. Ne…
Az anya annyi fáradságot sem vett, hogy megforduljon, még
kevésbé, hogy válaszoljon a stewardessnek. Hosszú, kibomlott
haja a babaülésbe hullott. A csecsemő bömbölt, még hangosab-
ban, mint az előbb.
Izel a megfelelő lépésen töprengett, és feléjük indult.

konyv_szarnyszeg.indd 6 10/15/13 11:23 AM


A repülő megint zuhanni kezdett. Három másodperc, talán
újabb ezer méter.
Egy-két rövid kiáltás harsant fel, de az utasok többsége
csöndben maradt. Megnémult. Ráébredtek, hogy a repülő
bukdácsolását nem csupán a téli szélrohamok okozzák. Izel
a rázkódástól oldalra zuhant. Könyöke jobb oldalt belepréselte
a walkmant a gazdája mellkasába, aki levegő után kapott. Izel
arra sem pazarolva az időt, hogy elnézést kérjen, felegyenese-
dett. Éppen előtte még mindig bömbölt a három hónapos, kicsi
lány. Az anyja megint feléje hajolt, elkezdte kicsatolni a gyerek
biztonsági övét…
–  Asszonyom, ne! Ne…
Izel elmormolt egy szitkot. Szoknyáját gépiesen lejjebb húzta
lefutott szemű harisnyáján. Micsoda rohadt meló! Igazán kiér-
demelte a gyönyörűséges három napot és két éjszakát Párizsban!
Innentől minden nagyon gyorsan történt.
Egy rövid pillanatra Izelnek úgy rémlett, egy másik csecsemő
sírását hallja, amely valahonnan a repülőből visszhangzik, kicsit
messzebbről, bal felől. A walkmanes srác remegő keze súrolta
a combján a szürke nejlont. A török öregember egyik karjával
átkarolta a lefátyolozott nőt, a másikat könyörögve emelte Izel
felé. Az anya éppen előtte felállt, és kinyújtotta a karját, hogy
magához szorítsa a hevederből kiszabadított kislányt.
Ezek voltak az utolsó pillanatképek a becsapódás előtt, mielőtt
az Airbus szembeszállt volna a heggyel.
Az ütközés tíz méterrel arrább, a vészkijárat elé vetette Izelt.
Két imádnivaló, fekete harisnyába bújtatott, apró lába úgy csa-
varodott ki, mint műanyag baba tagjai egy szadista kislány kezé-
ben; keskeny mellkasa a bádognak préselődött; bal halántékát
bezúzta az ajtó sarka.
Izel azonnal meghalt. Ha úgy vesszük, ő járt a legjobban.
Nem látta, amint kialusznak a fények. Nem látta, hogy
a repülő úgy horpad be, mint egy közönséges üdítős doboz,
amikor rázuhan az erdőre, amelynek fái mintha sorjában
áldozták volna fel magukat, hogy megfékezzék az Airbus
őrjöngő futását.

konyv_szarnyszeg.indd 7 10/15/13 11:23 AM


És amikor minden véget ért, nem érezte a kiömlő kerozin sza-
gát. Nem érzett semmiféle fájdalmat, amikor a robbanás dara-
bokra szaggatta a testét, akár a legközelebbi huszonhárom utasét.
Nem üvöltött, amikor a lángok felcsaptak az utastérben, csap-
dába ejtve a száznegyvenöt túlélőt.

konyv_szarnyszeg.indd 8 10/15/13 11:23 AM


Tizennyolc évvel később

konyv_szarnyszeg.indd 9 10/15/13 11:23 AM


1

1998. szeptember 29., 23:40

Most már mindent tudnak.


Crédule Grand-Duc felemelte a tollát, tekintete a szemközti
hatalmas viváriumban csillogó, tiszta vízre tévedt. Pillantása
néhány másodpercig követte a bohócszitakötő kétségbeesett röp-
tét, a rovar majdnem kétezer-ötszáz frankjába került alig három
héttel ezelőtt. Ritka faj, méretre az egyik legnagyobb a világon,
őstörténeti elődjének pontos mása. A hosszú szitakötő az egyik
üvegfaltól a másikig vergődött több tucat egyéb szitakötő őrjöngő
raja közepette. Rabok. Csapdába estek.
Mindannyian érezték, hogy haldokolnak.
A toll újra megpihent a papíron. Crédule Grand-Duc keze ide-
gesen remegett.
Ebben a füzetben összeírtam minden jelzést, minden nyomot,
minden hipotézist. Tizennyolc évnyi nyomozást. Mindent írásba
foglaltam ezen a körülbelül száz oldalon. Ha figyelmesen olvasták,
akkor most ugyanannyit tudnak az ügyről, mint én. Lehet, hogy
agyafúrtabbak nálam? Lehet, hogy olyan irányba indulnak, ami
elkerülte a figyelmemet? Lehet, hogy megtalálják a rejtély kulcsát,
ha van egyáltalán? Lehet, hogy…
Miért is ne?
Számomra ez az ügy véget ért.
A toll felemelkedett, a papír fölött remegett néhány millimé-
ternyire. Crédule Grand-Duc kék szeme megint a vivárium sima

10

konyv_szarnyszeg.indd 10 10/15/13 11:23 AM


üvegét fürkészte, továbbsiklott a kandalló felé, amelyben hatal-
mas lángnyelvek emésztették az újságok, papírok és irattartó
kartondobozok halmát, mielőtt újra, ezúttal utoljára megpihent
volna a füzeten. A toll hegye siklani kezdett.
Túlzás lenne azt állítanom, hogy semmit sem bántam meg,
nincs lelkifurdalásom, de megtettem, ami tőlem telt.
Crédule Grand-Duc hosszú másodpercekig bámult erre az
utolsó sorra, majd lassan becsukta a halványzöld füzetet.
Megtettem, ami tőlem telt, ismételte csak úgy, magának
– végül is elégedett volt a döntésével.

23:43

A tollat az előtte álló ceruzatartóba helyezte, az íróasztal jobb


oldaláról előhúzott egy sárga öntapadós cédulát, és ráragasztotta
a füzetborítóra. Keze megint a ceruzatartó felé mozdult. Megfo-
gott egy szövegkiemelőt, és vastag betűkkel felrótta a papírdarab-
kára: Lylie-nek. A füzetet visszatolta az íróasztal szélére, és felállt.
Grand-Duc tekintete néhány pillanatig elidőzött az íróasz-
talon, amelyen réztábla ragyogott. Grand-Duc keserű iróniával
futotta át: Crédule Grand-Duc magánnyomozó. Szája kiábrán-
dult mosolyra húzódott. Régóta mindenki Grand-Ducnek hívta,
többé senki sem szólította nevetséges keresztnevén.1 Többé senki,
kivéve talán Emilie és Marc Vitralt. Ráadásul az is régen volt,
amikor azok még kicsik voltak. Azóta egy örökkévalóság telt el.
Grand-Duc a konyha felé indult. Vetett még egy utolsó pil-
lantást a szürke, rozsdamentes mosogatóra, a nyolcszögletű,
fehér járólapokkal kirakott kövezetre, a világos fából készült,
zárt beépített szekrényekre. Minden katonás rendben, minden
ragyog, sehol egy porszem; az addigi élet minden nyoma kínos
aprólékossággal eltörölve, mint egy bérelt házban, amelyet vissza

1 Crédule: nem létező francia utónév, jelentése „hiszékeny”, magyar megfelelője


az ugyancsak ritka Jámbor lenne. A detektív vezetékneve is kettős értelmű:
a Grand-Duc nagyherceget, illetve kisbetűvel írva uhu baglyot is jelent. (A ford.)

11

konyv_szarnyszeg.indd 11 10/15/13 11:23 AM


kell szolgáltatni a tulajdonosának. Grand-Duc végletesen, kíno-
san pedáns volt, utolsó leheletéig. Tudta is. Ez sok mindent meg-
magyarázott. Valójában mindent.

Sarkon fordult, és a kandallóhoz ment, olyan közel, amíg szinte


érezte, hogy a forróság a kezét perzseli. Előrehajolt, és a tűzbe
vetett két irattartót. Hátrább lépett, hogy a felcsapó szikráktól
védje magát.
Zsákutca…
Több ezer órát áldozott arra, hogy ennek az ügynek a legap-
róbb részletét is nyomon kövesse… Ezek a nyomok, feljegyzések,
kutatások most mind füstbe mentek. A nyomozás anyaga alig
néhány óra alatt megsemmisült.
Tizennyolc évnyi nyomozás semmiért.
Micsoda keserű irónia…
Az egész élete odavetve erre a máglyára, amelynek ő az egyet-
len szemtanúja.

23:49

Lylie tizennégy perc múlva betölti a tizennyolcadik évét, leg-


alábbis hivatalosan… Ki is ő? A detektív még mindig nem tudott
semmi biztosat. Az esély kettő az egyhez, mint a legelső napon.
Fej vagy írás.
Lyse-Rose vagy Emilie?
Kudarcot vallott. Mathilde de Carville egy vagyont költött rá,
tizennyolc évig pénzelte a nagy semmiért…
Grand-Duc az íróasztal felé lépett, és egy újabb pohár sárga-
bort töltött magának. Tizenöt éves bor Monique Genevez arany-
tartalékából, talán a nyomozás egyetlen kellemes emléke, ha jól
meggondolja. Mosolyogva emelte ajkához a bort. Cseppet sem
hajazott a megvénült, iszákos magánszimat közkeletű gúnyraj-
zára, inkább az a fajta volt, aki óvatos duhaj módjára cseppen-
ként merít a pincéjéből sátoros ünnepekkor. Lylie születésnapja

12

konyv_szarnyszeg.indd 12 10/15/13 11:23 AM


ma este ilyen alkalom volt. Arról nem is szólva, hogy ezek életé-
nek utolsó percei.
A detektív egy hajtásra lehúzta a pohár sárgabort.
Vitán felül egyike annak a kevés érzésnek, amelyet hiányolni fog,
ahogyan a sárgabor hasonlíthatatlan zamata elárad egész testében,
kéjes fájdalommal perzseli, villanásnyi időre feledteti ezt a lidérc-
nyomást, ezt a megoldatlan rejtélyt, amelyért feláldozta az életét.
Grand-Duc visszatette a poharat az íróasztalra, és közelebb
húzta a halványzöld füzetet, azon töprengve, kinyissa-e még
egyszer, utoljára. Rámeredt a sárga cédulára: Lylie-nek.
Ennyi marad, ez a füzet, körülbelül száz oldal, amelyet most, az
utolsó napokban írt tele… Lylie-nek, Marcnak, Mathilde de Carville-
nak, Nicole Vitralnak, a zsaruknak, az ügyvédeknek, annak, aki
elszántan belemerül a tükörkép tükörképének örvényébe…
Varázslatos olvasmány, ahhoz kétség sem fér. Vérbeli mestermű,
lélegzetszakasztó rendőri nyomozás… Minden benne van…
Kivéve a végét…
Írt egy krimit, amelyből kitépték az utolsó oldalt, egy thrillert,
amelynek kitörölték az utolsó öt sorát.
Átverés…
A majdani olvasók biztosan úgy vélik, dörzsöltebbek nála,
törik magukat… azt hiszik, majd ők rájönnek a megoldásra.
Végül is ebben hitt ő maga is… Mindig élt benne az a meg-
győződés, hogy kell lennie valahol egy bizonyítéknak, hogy az
egyenletnek van megoldása, hogy elsiklott valami fölött. Futó
benyomás, nem több, mint futó benyomás, de csak nem hagyja
nyugodni… Ez a meggyőződés tartotta benne a lelket a mostani
kudarcig, máig, Lylie tizennyolcadik évéig, amelyet a lány alig tíz
perc múlva tölt be… Talán pusztán a tudatalattija kapaszkodott
ebbe a délibábba, nehogy végképp elveszítse a reményt, ó, milyen
kegyetlen volt ennyi évig kutatni egy olyan probléma nyitját,
amelynek nincs megoldása…
Megtettem, ami tőlem telt, olvasta újra a detektív. A többi
immár nem rá tartozik.
Grand-Duc még egy pillantást vetett a szobára. Szokása sze-
rint elrakta az üres palackot, elmosta az üres poharat, megmoso-

13

konyv_szarnyszeg.indd 13 10/15/13 11:23 AM


lyogva magát. A zsaruk és a törvényszéki orvosok, akik néhány
óra múlva a holttestét fogják vizsgálni, nemigen törődnének egy
el nem törölt pohárral. Vére és agya nyúlós tócsába gyűlik majd
a mahagóni íróasztalon és a viaszos parkettán. Micsoda kupleráj.
Hacsak nem fedezik föl azonnal az eltűnését, az a legvalószínűbb
(ugyan kinek hiányozna amúgy?), hogy a holtteste bűzére figyel-
nek majd fel a szomszédok, a rothadó hullára, amely a belőle lak-
mározni kezdő, dögevő rovarok ürülékében fürdik.
Egy okkal több, gondolta Grand-Duc.
Felállt, és a kandallóba hajított egy apró kartondarabkát,
amely eddig megmenekült a lángoktól.
Utolsó magához méltó gesztusa.
Grand-Duc lassan odament a mahagóni szekrénykéhez,
amely a szobának a kandallóval átellenes sarkában állt. Kihúzta
a középső fiókot, elővett a bőrtokból egy revolvert, egy Matebát,
amely olyan volt, mintha vadonatúj lenne, a szürke fém szikrá-
zott a fényben. A detektív keze mélyebbre nyúlt a fiókba, és elő-
vett három golyót. 38 milliméterest.
Grand-Duc mosolygott. Gyakorlott mozdulattal kibillentette
a tárat, és óvatosan a helyükre csúsztatta a golyókat.
Egy golyó elég lesz még így is, hogy meglehetősen részeg, úgy
is, ha megremegne, ha mégis tétovázna. De biztosan sikerül majd
a halántékának szegezni a csövet, szilárdan odaszorítani, elsütni.
Nem bírja elhibázni még akkor se, ha 62 milligrammnyi bor
kering a vérében.
A revolvert az íróasztalra helyezte, kihúzta a bal oldali fiókot,
kivett belőle egy újságot, az Est républicain egy régi, megsárgult szá-
mát. Hónapok óta kigondolta már ezt a hátborzongató jelenetet, ezt
a jelképes szertartást, amely segít, hogy véget vessen az egésznek,
hogy szabadon kirepüljön az útvesztőből, egyszer és mindenkorra.

23:54

Az utolsó lapok is összepöndörödtek a kandallóban a mardosó


lángnyelvek között. A detektív pillantása súrolta a viváriumot,

14

konyv_szarnyszeg.indd 14 10/15/13 11:23 AM


benne a szitakötők gyászos vergődését. Az áramellátás fél órája
kikapcsolva. Az oxigéntől, élelemtől megfosztott szitakötők nem
maradhatnak életben egy hétnél tovább… Pedig hatalmas sum-
mát költött arra, hogy összevásárolja a legritkább, legősibb fajo-
kat; az elmúlt esztendőkben órákat töltött a vivárium gondozá-
sával, lakóit figyelmesen etette a legkülönfélébb apró rovarokkal,
hogy feltáplálja, szaporítsa őket, olyannyira, hogy amikor hivata-
los útra ment, rábízta a gondozásukat egy erre szakosodott cégre.
Ennyi fáradozás csak azért, hogy végül hagyja őket elpusz-
tulni. Őket is…
Végső soron jóleső érzés, gondolta Grand-Duc, hogy mások
életre-halálra ki vannak szolgáltatva nekünk; óvjuk őket, hogy
még súlyosabb legyen a büntetés, reményt nyújtunk nekik, hogy
aztán feláldozzuk őket. Játszunk a végzettel, mint egy ravasz és
kiszámíthatatlan isten… Tulajdonképpen ő maga is egy ilyen
szadista isten áldozata…
Crédule Grand-Duc az íróasztal mögött ült a széken, akaratla-
nul arrébb tolta a halványzöld füzetet az asztal széle felé, mintha
attól tartana, hogy a vércseppek bemocskolják.
Kiterítette az asztalra az Est républicaint, éppen maga elé. Az
1980. december 23-ai kiadás. Sokadszor is újra elolvasta az első
oldalon: A Terrible-hegyi csodaszülött.
A főcím keresztben harsogott az egész címoldalon. Közvetle-
nül alatta egy meglehetősen elmosódott fénykép, amelyen épp-
hogy kivehető a darabokra tört repülőgép váza, a sok tövestől
kicsavarodott fa, a mentőosztag bakancsaitól beszennyezett hó.
A fotó alatt néhány sorban ismertették a szerencsétlenséget:
Tragikus szerencsétlenséget szenvedett az Isztambul–párizsi
járaton közlekedő Airbus 5403-as, amely a francia–svájci hatá-
ron, a Terrible2-hegy lejtőin zuhant le az 1980. december 22-éről
23-ára virradó éjszakán. A fedélzeten tartózkodó százhatvanki-
lenc ember, az utasok és a legénység tagjai közül százhatvannyol-
can azonnal életüket vesztették, vagy a lángok között lelték halá-

2
Terrible: szörnyű, rettenetes

15

konyv_szarnyszeg.indd 15 10/15/13 11:23 AM