You are on page 1of 135

1

A Zsidókhoz írt levél


Göröggel és kapcsolódó igékkel
Fordította: dr Gyenis Jánosné

Zsid. 1. Isten tökéletes kijelentése Fia által

Zsid. 1,1 Minekutána az Isten sok rendben [(polümerósz): a különféle


alkalmakkal sokféleképpen, sok részletben] és sokféleképpen
[(polütropósz): változatos, és különféle módokon, vagy formában]
szólott [és beszélt] hajdan [a régi időben; (palai): az ősi, a távoli
múltban] az atyáknak [(patér): ősatya, ősszülőknek] a próféták1 által. Ez
utolsó időkben [(eszkhatosz): utolsó, legvégső korszakban] szólott
nékünk Fia által. [Más fordítás: De most, ezekben a legutolsó napokban a
Fiában beszélt velünk]2

1
Próféta: (prophétész): Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket. Isten
nevében szóló isteni akaratot közvetítő személy. Zakariás – Bemerítő János atyja –
így prófétál, bizonyságot téve arról, hogy Isten az ősidőktől fogva szólt, és szól az
emberhez: „Amint szólott [meghirdette; kijelentette] az ő szent prófétáinak szája [az
Ő szentjei] által, kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől] fogva voltak. Hogy a mi
ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből,
akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek). Hogy
irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent
szövetségéről, [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi
(ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk. 1,70-73). A prófétákról így szól az Úr,
amikor Mózes ellen lázadtak Áron és Mirjam, aki ezért leprás lett, - kijelentve, hogy:
„… Ha van az ÚRnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam,
vagy álomban beszélek hozzá. De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam
van bízva! Szemtől szembe szólok (és beszélek) ővele, és nyilvánvaló látásban,
(világosan, nem rejtélyesen); nem homályos beszédek által, és az Úrnak
hasonlatosságát (is megpillanthatja, és) látja. Miért nem féltetek (és hogy mertetek)
hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?” (4 Móz. 12,6-8). A zsidók elutasították
az Úr Jézust, ezt mondva: „Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt
sem tudjuk, honnan való” (Ján. 9,29). Ezért így figyelmeztet az apostol:
„Vigyázzatok, meg ne vessétek (és el ne utasítsátok) azt, aki szól; mert ha azok meg
nem menekültek, akik a földön szólót (és aki a földön adott kijelentést) megvetették,
(és elutasították) sokkal kevésbé (menekülünk meg) mi, ha elfordulunk attól, aki a
mennyekből vagyon (és a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).
2
Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát, mire az Úr:
„Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem,
Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mi módon (és hogyan) mondod azért te: Mutasd
meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én
bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom;
2

Zsid. 1,2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión):
világkorszakokat] is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]3

hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy
én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a
cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)
3
Az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki
sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú
akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja
vonni]” (Mát. 11,27). Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki
hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (nem engedelmeskedik) a
Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).
Kijelentés a Logoszról, vagyis a teremtő Igéről: „Kezdetben [eredetileg már] vala az
Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Minden [a
mindenség] Őáltala lett [Őáltala teremtetett; rajta keresztül támadt; és általa jött létre]
és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [semmi sem teremtetett], lett
[ami teremtetett, és létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-2). És
hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté
Isten az eget (vagyis a mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1). De ezt csak: „Hit által
értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által
teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (és
nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3). Mert: „Az Úr szavára (logoszára
= igéjére) lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR (Logosza)
igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő
parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9). Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz)
(hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő
dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és
igazsággal” (Ján. 1,14). Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan
Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény
közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön,
láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak),
akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve
teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17).
Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted
(alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami
rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet
mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6). Ézsaiáson
keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád
méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent
cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül
kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam
tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24). A feltámadott dicsőség Urának kijelentése
Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen,
a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett
világ eredete)” (Jel. 3,14). Mert Ő a Teremtő, és Ő a Megváltó: „Mikor pedig eljött
3

Zsid. 1,3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése [(apaugaszma):


ragyogása, kisugárzása, visszfénye, fénylése, vagy visszatükröződése. Szó
szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár], és az ő valóságának
képmása [(hüposztaszisz kharaktér): létezésének alátámasztása,
bizonyítéka, és lényege, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése,
lényegének látható kifejeződése], aki hatalma szavával [(dünamisz):
hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával] fenntartja
[(pheró pasz pasza pan): hordozza; összetartja és irányítja az egész]
világmindenséget, aki minket bűneinktől [(hamartia): céltévesztésünktől,
tévedéseinktől, hibáinktól] megtisztítván, [(kathariszmosz): szó szerint:
céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva,
megtisztítva; lemosva], üle a Felségnek jobbjára, a hatalom és méltóság
helyén ül a magasságban. [A görög szöveg szerint: „Aki az ő dicsőségének
visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye, Szó szerint:
kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár, és az Ő valóságának képmása,
létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező
képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki
hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával
fenntartja és hordozza, összetartja és irányítja az egész
világmindenséget. Aki minket bűneinktől, vagyis céltévesztésünket,
tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és
lemosva], üle a Felségnek, a nagyságnak, és nagyszerűségnek jobbjára, a
hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben,
fenségbe]4

[elérkezett] az időnek teljessége [a beteljesedés állapota], kibocsátotta [elküldte] Isten


az ő Fiát, aki asszonytól lett [aki asszonytól született], aki törvény alatt lett [a
törvénynek alávetve; és a törvény alá adatott], Hogy a törvény alatt levőket megváltsa
[kivásárolja], hogy elnyerjük [vagyis visszanyerjük] a fiúságot [és Isten fiaivá
legyünk]” (Gal. 4,4-5)
4
Mert: Ő az: „Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született.
És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (illeszkedik egybe).
[Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol.
1,15.17). „Aki, mikor Istennek formájában [(morphé): alakjában, látható
megjelenési formájában] vala [(hüparkhó): létezik, jelen van], nem tekintette [nem
tartotta] zsákmánynak [ragadománynak] azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, [nem
tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell]” (Fil. 2,6). Így
magyarázza ezt a titkot a Szent Szellem: „Kezdetben (arkhé: eredetileg) vala az Ige
(logosz: - az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus). És az Ige vala az Istennél, és
Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben (arkhé: eredetileg) az Istenben vala. Minden [a
világmindenség] Őáltala lett (teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre) és
nála nélkül (Tőle különválasztva) semmi sem lett (teremtetett), ami lett (teremtetett;
4

létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle). És az Ige (logosz: Ige) (hús)testté lett
és lakozék (itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott) mi közöttünk (közöttünk vett
szállást) és láttuk (szemléltük) az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének
dicsőségét. (mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét). Aki teljes vala
kegyelemmel (kharisz: Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való
megnyilvánulása) és igazsággal (alétheia: Az, ami megegyezik, megfelel a
tényeknek, maga a VALÓSÁG, azaz: az IGE); akit kegyelem és igazság tölt be. És
az ő teljességéből vettünk mindnyájan [mindannyian abból kaptunk, akivel Ő volt
tele] kegyelmet is kegyelemért (kegyelem fejében; kegyelmet kegyelemre halmozva).
Az Istent soha senki nem látta (horaó: pillantotta meg, jelent meg, vált láthatóvá);
az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette (nyilatkoztatta) ki Őt. (Ő
jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá) (Ján. 1,1-
3.14.16.18). A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy
vagyunk” (Ján. 10,30). A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi
ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp (Jelentése: aki a lovakat
kedveli, vagyis testi erőt szereti, azaz: abban bízik). Aki engem lát, látja az Atyát.
Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én
mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe
az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Jn.
14,9-11). Mert: Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert
tetszett az Atyának [az egész Teljességnek], hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség
[minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést
betölti]. „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (szóma:
énjében), [Más fordítás: Mert őbenne, az Ő lényében lakozik minden, ami az
istenséget betölti]” (Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15). „Pál apostol vallástétele: „És minden
versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek
eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált;
megmutatkozott) (hús)testben. Igaznak bizonyult szellemben (pneuma). Megláttatott
(megjelent, megmutatkozott) az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok (népek,
nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). Isten
megmutatta az Ő hatalmát és erejét: „… a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a
halálból [életre keltette a halottak közül], és ültette Őt a maga jobbjára a
mennyekben. [az egeken túliakon] Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és
(ható)erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik [és valamennyi névnél,
amelyet segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem
a következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste
(szóma = lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket betölt
mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,20-23). A feltámadott Úr
parancsa János apostolnak: „A Laodiceabeli (kihívott)gyülekezet angyalának
(küldöttének) is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság (a hű és igaz
tanú), az Isten teremtésének kezdete (arkhé: eredete)” (Jel. 3,14). János apostol
5

Zsid. 1,4 Annyival kiválóbb [feljebbvaló] lévén [hatalmasabbá lett] az


angyaloknál [a hírnököknél], amennyivel különb nevet [onoma): név,
hatalom, tekintély, jellemvonás] örökölt azoknál5
Zsid. 1,5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te,
én ma szültelek [ma nemzettelek] téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és
ő lesz nékem Fiam6

bizonyságtétele. „És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a


föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi széken
ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.
És a négy lelkes állat (a négy élőlény) monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult
és imádá (Őt) az örökkön örökké élőt (Jel. 5,13-14). És János apostol meglátja az
örökkön örökké élőt, és: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám
tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott
voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai”
(Jel. 1,17-18). Nehémiás így tesz bizonyságot a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr
(JHVH=Jahve)! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a
földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te
adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6) A
jubileumi kommentár magyarázata, a megmagyarázhatatlanról: „Jézus Krisztus
Isten tökéletes kijelentése. - Jézus Krisztus az Isten „személyének képmása”
(charaktér tés hypostaseós autou). A „charaktér” szó tulajdonképpen a fémre, kőre
vagy bármely más tárgyra bevágott, bemetszett írást, jelt, ábrát vagy képet jelent.
Jelenti továbbá azokat a testi vagy szellemi ismertető jeleket, amelyeket egy tárgy
vagy személy magán visel, s amelyeknek alapján azok felismerhetők vagy
azonosíthatók. Jézus Krisztus Isten lényege a földi-emberi valóságba bemetszve.
Isten önmaga lényegének ismertető jegyeit Fiára írta rá, emberi testében metszette ki
oly világosan és élesen, hogyha valaki reá néz, lehetetlen, hogy meg ne lássa az
Atyát” (Zsid. 1,1–4) A Szent István Társulat idézete a Bölcsesség könyvéből: „Ő a
fényből lett fény. Az Atya Isten az ősfény, melyből a Fiú mintegy kisugárzik. Robinson
így fogalmazza meg az Úr Jézus személyét: Ő nemcsak próféta és követ; hanem
maga az Isten az ember számára felismerhető és elviselhető formában
(Robinson).
5
Pál apostol bizonyságtétele: Az Úr Jézust engedelmességéért: „… az Isten is
felmagasztalá Őt [mindenek fölé], és ajándékoza néki oly nevet, amely minden [más]
név fölött való; [amely minden névnél nagyobb] Más fordítás: „ezért azután Isten a
legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden
más név és hatalom fölött áll. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus
nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké [égieké], földieké és föld alatt valóké
[(katakhthoniosz): sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar kéziszótár 318.
oldal)]” (Fil. 2,9-10). Dávid így prófétál Isten nevéről: „Szent templomod felé
hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden
felül felmagasztaltad a te beszédedet (alétheia: a Te Igédet) (Zsolt. 138,2). A
feltámadott nevéről kap kijelentést János apostol. aki így látta Őt: „És vérrel hintett
ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik” (Jel. 19,13)
6

6
És Dávid fiához – az Úr Jézushoz – akkor szól az Úr, amikor megkapja a Szent
Szellem erejét: „És Jézus bemeríttetvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve
[vagyis feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [vagyis János]
látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az
égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam,
akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem] (Mát.
3,16-17). És az Úr Jézusban beteljesedett a Dávidnak adott ígéret, amelyről Dávid így
prófétál: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája!
Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké
megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És
az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. Ha
az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint; Ha az
én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolataimat: Akkor
vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat; De az én
kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom”
(Zsolt. 89,27-34). Dávid megvallja Isten ígéretét: „És minden fiaim közül (mert az Úr
sok fiakat adott nékem) választotta Salamont, az én fiamat, hogy ülne az Úr
királyságának székében (trónjára) Izráel felett. És monda nékem: Salamon a te fiad
építi meg az én házamat és az én pitvarimat (és udvaraimat); mert én őt magamnak
fiamul választottam, és én is néki atyja leszek” (1 Krón. 28,5-6). Péter apostol a Szent
Szellem kitöltése után bizonyságot tesz arról, hogy Dávid prófétaként beszélt Isten
ígéretéről: „Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő
személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó):
esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust
(hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre látván ezt,
szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a
sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást
[(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,30-31). A Szent
Szellem kijelentette Dávidnak, hogy: „Mikor pedig a te napjaid betelnek (ha majd
letelik az időd), és elaluszol a te atyáiddal (és pihenni térsz őseidhez), feltámasztom
utánad a te magodat, mely ágyékodból (a te véredből) származik, és megerősítem (és
szilárddá teszem) az ő királyságát. Ő fog házat építeni az én nevemnek, és
megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2 Sám. 7,12-13). És az Úr
szava beteljesedett: „Azután elaludt (pihenni tért) Dávid az ő atyáival (őseihez), és
eltemettették a Dávid városában” (1 Kir. 2,10) „És meghala jó vénségben, életével,
gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És uralkodik az ő fia, Salamon
helyette” (1 Krón. 29,28). Mert a látható világ szintjén is megvalósítja Isten az ő
ígéretét: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg):
Ágyékod gyümölcsét (véredből való utódot) ültetem székedbe (trónodra)” (Zsolt.
132,11). Erről így tesz megvallást Dávid természetes fia, Salamon: „És beteljesíté az
Úr az ő beszédét (ígéretét), amelyet szólott (amit tett); mert felkelek az én atyám,
Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe (trónjára), amiképpen megmondotta
(megígérte) vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének” (1 Kir.
8,20). Krisztusról, és az Ő feltámadásáról így prófétál Dávid: „Dicsérlek
7

(magasztallak) Téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet


örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes
pokolból (Más fordítás: Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is
kimentettél)” (Zsolt. 86,12-13). „Minthogy megszabadítottad lelkemet (megmentettél
engem) a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (az
elbukástól): Az Úr orcája (az ÚR színe) előtt fogok járni az élőknek földén” (Zsolt.
116,8-9). János apostolnak így jelenti ki magát a feltámadott, dicsőség Ura: „Mikor
pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté (rám tette) az ő
jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig
halott valék, és ímé élek örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a
halálnak kulcsai” (Jel. 1,17-18). Krisztus feltámadásáról tesz bizonyságot Péter
apostol is: „Mert Krisztus is szenvedett (meghalt) egyszer a bűnökért (vétkekért),
mint igaz a nem igazakért (igazságos a hamisakért), hogy minket Istenhez vezéreljen
(vezessen). Megölettetvén ugyan (hús)test szerint (megölte őt a hús), de
megeleveníttetvén Szellem szerint (megelevenítette, életre keltette a Szellem);
Amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő (tömlöcben sínylődő) szellemeknek is prédikált
(kihirdette az isteni igazságot, az evangéliumot). Mert azért hirdettetett (hangzott,
prédikáltatott) az evangélium (örömüzenet) a holtaknak (holtak előtt) is, hogy
megítéltessenek emberek szerint (hús)testben (ha testükben emberi módon ítélet sújtja
is őket), de éljenek Isten szerint szellemben, (Isten kegyelméből éljenek a Szellem
által). (1Pét 3,18-19; 4,6). István a szanhedrin előtt tesz erről bizonyságot: „És mikor
őt elveté (Sault), támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda:
Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat
véghezviszi (teljesíti). Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek
szabadítót, (üdvözítőül), Jézust” (Csel. 13,22-23). „Hogy pedig feltámasztotta őt
halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt
így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak
tett biztos, szent ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented
rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga
nemzedékében) szolgált az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és
helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást)
látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-
37). Timóteushoz (jelentése: aki Istent tiszteli; istenfélő), így szól a Szent Szellem
Pál apostolon keresztül: „(Gondolkozz azon, és) értsd meg amit mondok; adjon azért
az Úr néked belátást mindenekben. Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott
a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint (erről szól az én
evangéliumom)” (2 Tim. 2,7-8). A rómaiakhoz így ír Pál apostol, bizonyságot téve
Isten Dávidnak tett ígéretének beteljesedéséről: „Melyet eleve [előre] megígért az ő
prófétái által a szentírásokban, Fiáról, Jézus Krisztusról (héberül: Jehosua = Jahve
az üdvösség, a szabadítás; a megváltó), a mi Urunkról. Ő (hús)test szerint Dávid
nemzetségéből [magvából] született, Aki megbizonyíttatott [kijelentetett; lett rendelve]
hatalmasan [hatalmas erővel] Isten Fiának a szentség Szelleme [Szent Szellem]
szerint, a halálból [halottak közül] való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus
felől” (Róm. 1,2-4). Ezt ismétli meg Péter apostol: „És mi hirdetjük néktek, az
atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván
8

Zsid. 1,6 Viszont mikor [(hotan): valahányszor] behozza [(palin): ismét


bevezeti; újra bevezeti] az ő elsőszülöttét [(prótotokosz): elsőszülött,
legelőször előhozott] a világba, [a lakott földre; a földkerekségre] így
szól: És [leborulva] imádják őt az Istennek minden angyalai7 H
Zsid. 1,7 És bár az angyalokról8 [hírnökökről, követekről, küldöttekről] így
szól: Ki az ő angyalait [hírnökeit, követeit, küldötteit] szelekké [(pneuma):
szellemi lényekké] teszi és az Ő szolgáit [és szolgálattevőit] tűz lángjává
[fellobbanó, és lángoló tűzzé]9 H
Zsid. 1,8 Ámde a Fiúról [vagyis a fiúhoz ellenben] így: A te királyi széked
[a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak
[(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz):
jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak,
uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara]10
HHH

Jézust. Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek
én téged” (Csel. 13,32-33). Ő Isten egyszülött Fia: „Hasonlóképen Krisztus sem
maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá:
Én Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsid. 5,5)
7
János apostol így látja Isten igéjének beteljesülését: „ És láttam, és sok angyal
hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer
és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány,
hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a
dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a
földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi
széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-
örökké?” (Jel. 5,11-12)
8
Angyalok (aggelosz): hírnök, hírvivő, olyan személy, aki üzenetet visz, hírt
továbbít: követ. Ez lehet ember, vagy mennyei hírvivő. Itt a görög szöveg Isten
emberi küldötteiről beszél.
9
Dávid így prófétál Isten angyalairól, vagyis hírvivő követeiről: „Aki a szeleket teszi
követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. (Más fordítás: Aki szellemi lényeit teszi hírvivő
követeivé, és fellobbanó lángoló tűzzé szolgálattevőit)” (Zsolt. 104,4). Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer, hogy az apostolok kiküldött hírvivő követek: „Akár
Titusról van szó, ő az én társam [vele közösségben élek] és ti köztetek [ti felétek
pedig] segítségem [munkatársam]. Akár a mi atyánkfiai felől [a mi testvéreinkről van
szó], ők a gyülekezetek követei [az eklézsiák, a (kihívott) gyülekezetek apostolai,
küldöttei], Krisztus dicsősége” (2 Kor. 8,23)
10
Pál apostol vallástétele Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké
áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5). Mert az
Úr Jézusban maga a Teremtő jött el, erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk,
hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat;
és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az
örök élet” (1 Ján. 5,20). Dávid így prófétál Krisztusról: „Nyilaid élesek (és
9

Zsid. 1,9 Szeretted [(agapaó): szeretted, és többre tartottad] az igazságot


[(dikaioszüné): igazságosságot, jogosságot, méltányosságot] és gyűlölted
[(miszeó): ellenszenvet éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a
hamisságot [a gonoszságot, törvénytiprást, és a törvénynélküli állapotot]:
annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek [ujjongásnak, és
vigasságnak] olajával a te társaid felett. [Más fordítás: Te mindig az
igazságosságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten az
öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra]11 H H
Zsid. 1,10 És: Te Uram kezdetben alapítottad [(themelioó): alapot vetettél,
és megalapoztad] a földet [(gé): földet, mint látható világot] és a te
kezeidnek művei [és alkotása] az egek [(úranosz): a látható, és láthatatlan
eget]
Zsid. 1,11 Azok elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak
tűnni], de te [változatlanul] megmaradsz, és mindazok, mint a ruha
megavulnak [(palaioó): hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik,
tönkremennek]. H
Zsid. 1,12 És palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint a
ruha] elváltoznak [(allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és
kicseréled], te pedig ugyanaz vagy [ugyanaz maradsz] és a te esztendeid el
nem fogynak. [Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket,
vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak. Te ellenben ugyanaz vagy,
esztendeid ki nem hagynak, és esztendeid nem érnek véget]12
hegyesek); népek hullanak alád (népek kerülnek hatalmadba); a király ellenségeinek
szívében. Trónod, oh Isten örökkévaló, (mindörökké megmarad); igazságnak pálcája
a te királyságodnak pálcája” (Zsolt. 45,6-7). Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent
Szellem, hogy kik azok az ellenségek, akiknek szívében a Király: „Titeket is, kik
hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben [haszontalan,
káros tetteitekben] gyönyörködő értelmetek miatt…]” (Kol. 1,21). Én pedig: „kérem,
adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy
elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy [állandóan
ott] lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;” (Eféz. 3,16-17)
11
Dávid próféciáját idézi az apostol: „Szereted az igazságosságot, gyűlölöd a
gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé” (Zsolt. 45,8)
12
János apostol kijelentése az örökkévaló Igéről: „Minden [a mindenség] Őáltala lett
[teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle
különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen
létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,3). Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és
szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét
szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9).
Dávid így prófétál az Úr változhatatlan voltáról: „Régente fundáltad a földet (Te
vetettél hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (és alkotása).
Azok elvesznek, (elpusztulnak) de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha;
10

Zsid. 1,13 Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem
felől [az én jobbomra], míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává [vagyis
uralmad alá] teszem?13

mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak, (és ők változnak). De te


ugyanaz vagy, (és ugyanaz maradsz) és a te esztendeid el nem fogynak (mert
éveidnek soha sincs vége)” (Zsolt. 102,26-28). „Mert nagy az Úr és igen dicséretes,
(és méltó, hogy dicsérjék) rettenetes minden isten felett, (félelmesebb minden
istennél). Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott”
(Zsolt. 96,4-5). Az Úr Jézus kijelentése a Logoszról: „Az ég és a föld elmúlnak
[megsemmisülnek], de az én beszédeim [(logosz): Igéim] soha el nem múlnak [és az
én Igéim semmiképp sem veszítik érvényüket]” (Márk. 13,31). Dávid így prófétál:
„Uram (JHVH=Jahve)! Örökké megmarad a te igéd a mennyben (szilárdan, akár az
ég)” (Zsolt. 119,89). Ézsaiás is Róla prófétál, kijelentve, hogy minden mulandó, csak
Isten Igéje áll meg örökké: „Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit kiáltsak? Minden
(hús)test (csak) fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt
(elhervadt) a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony (csak) fű a nép. Megszáradt
a fű, elhullt (elhervadt) a virág; de Istenünk beszéde (rémája: kijelentése)
mindörökre megmarad!” (Ésa. 40,6-8). Ezt ismétli meg Péter apostol is: „Mert
minden (hús)test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége (méltósága,
megbecsülése, dicsérete,) olyan, mint a fű (a mező) virága. Megszárad (elhervad) a
fű, és virága elhull. De az Úr beszéde (rémája: kijelentése) megmarad örökké. Ez
pedig az a beszéd (ez a beszéd, vagyis ez a réma: ez a kijelentés pedig az
Evangélium), amely néktek hirdettetett.” (1Pét 1,24-25). Amely arról szól, hogy: „…
az Úr kegyelme (szeretete, jóakarata, jóindulata, jósága) öröktől fogva való és
örökkévaló az őt félőkön (mert az ÚR szeretete mindörökké az isten tisztelőkkel van).
És az ő igazsága (igazságossága méltányossága) a fiaknak fiain (még az unokáikkal
is). Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő
parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék (és törődnek rendelkezéseinek
teljesítésével)” (Zsolt. 103,17-18)
13
Az Úr Jézus megkérdezi a farizeusokat: „Miképpen hívja őt Dávid a Szent Szellem
által Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől
[az én jobbomra], míglen vetem [és lealázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te
lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen
lehet a] fia? (Mát. 22,43-45). Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem
Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én
Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te
ellenségeidet lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem).
Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és
Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34). Az
evangéliumok bizonyságtétele szerint az apostolokkal való beszéde után: „Az Úr
azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek
jobbjára” (Márk. 16,19). Így látta Őt István vértanú, és tett bizonyságot az őt
megkövező zsidóknak: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe
függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
11

Zsid. 1,14 Avagy nem [papilag] szolgáló szellemek−é14 mindazok,


elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?15

És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől
állani” (Csel. 7,55-56). Dávid próféciája pedig így hangzott: „… Monda az Úr az én
uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul
vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1). Pál apostol is erről tesz bizonyságot a
Korinthusiaknak: „Mert addig kell néki [királyként] uralkodnia, mígnem ellenségeit
mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25). A kiküldöttekről – vagyis az apostolokról – így
tesz bizonyságot a Szent Szellem: A kiküldött hetven tanítvány győztesen tér vissza
az Úr Jézushoz: „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást
(villámként) lehullani (leesni) az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon
és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat
(árthasson) néktek” (Luk. 10,18-19). Az apostol így dicsőíti az Urat: „Annak pedig,
aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik (mindent megtehet), feljebb
(bőségesebben) hogysem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó
erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről
nemzetségre (nemzedékről nemzedékre) örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21). És
így folytatja az apostol: „De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy
szeretetét irántunk. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt,
megelevenített [életre keltett] együtt a Krisztussal. (kegyelemből tartattatok meg, és
kaptátok a megváltást), és az Ő kegyelme által megszabadultatok, vagyis:
üdvözültetek]. És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett
[maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6)
14
Szolgáló szellemek (pneuma): lehetnek emberek pl: az apostolok, vagy szellemi
lények. A kísértésekben segítségünkre vannak, ahogy az Úr Jézusnak, aki: „És ott
volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos,
pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni;
megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól,
és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg,
fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13).
Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket (Más fordítás:
Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8). Mikor
Péter apostolt Heródes börtönbe záratja, és ki akarja végeztetni, Isten angyalt küld a
kiszabadítására: „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr
elbocsátotta (elküldte) az ő angyalát, és megszabadított (kimentett) engem Heródes
kezéből és a zsidók népének egész várakozásától” (Csel. 12,11). Mert az Úr ígérete
így hangzik: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem érhet téged baj) és csapás nem
közelget (sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt
felőled, hogy őrizzenek téged (és vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak
(és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és
áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az
oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13)
15
Üdvösség (szótéria): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól,
veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából,
12

Zsid. 2. Az emberiség megváltó királya;

Zsid. 2,1 Annakokáért annál is inkább [annál komolyabban,] szükséges


nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy [a menekülés mellett] valaha el
ne sodortassunk, [és nehogy magával ragadjon valamilyen irányzat]. »Más
fordítás: Ezért a hallott igére még jobban kell figyelni, és azt teljes
odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük«
Zsid. 2,2 Mert ha az angyaloktól [(aggelosz): hírnökök, követek által]
hirdetett beszéd [(logosz): ige] erős volt [(bebaiosz): megállt, szilárdnak
bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen, megmaradó, biztonságos,
megbízható volt]. És minden bűn [(parabaszisz): félrelépés, minden
áthágás] és engedetlenség [(parakoé): szándékos figyelmetlenség, és
félrehallás] elvette [és megkapta] igazságos büntetését [elnyerte
(endikosz): igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia):
viszonzását, és megfizetését]16
Zsid. 2,3 Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg mi, hogyha
nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy
[(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást,
megmentést]? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [vagyis amely
akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette], azok, akik hallották,
[(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és megerősítettek]
számunkra17

bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől


/démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi
javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás.
16
Mert: „Aki megveti (és elveti) a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra
(vagyis két vagy három tanú vallomása alapján) irgalom nélkül meghal. Gondoljátok
meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát (lábbal)
megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak (és
közönségesnek) tartja, és a kegyelemnek Szellemét (megcsúfolja, és) bántalmazza?”
(Zsid. 10,28-29).
17
Az Evangélium bizonyságtétele: „Minekutána pedig János [elfogatott és] tömlöcbe
[fogságba] vettetett elméne Jézus Galileába, prédikálván [s ott (így) hirdette] az Isten
országának [királyságának] evangéliumát [örömhírét]. És mondván: Betölt
[beteljesedett; letelt a kijelölt] idő, és elközelített [már közel van] az Istennek országa
[királysága; Isten királyi uralma]; térjetek meg [térjetek más felismerésre;
változtassátok meg gondolkodásmódotokat], és higgyetek az evangéliumban [az
üdvösség jó hírében; az örömhírben]” (Márk. 1,14-15). És az apostol így
figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, (hogy el ne utasítsátok, és)
meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót
13

Zsid. 2,4 Velük együtt bizonyságot tevén arról [(szünepimartüreó): és


együtt tanúskodott, azaz egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában] az
Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel [(poikilosz) (dünamisz):
változatos, különféle, és sokféle erőmegnyilvánulással] s a Szent Szellem
közléseivel [(meriszmosz): Szent Szellemének szétosztásával] az ő akarata
[(thelészisz): és elhatározása] szerint [vagyis kit úgy osztott szét, ahogy
akarta]18

(elutasították, és) megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, aki a


mennyekből vagyon (aki a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).
18
Az Úr Jézus mennybemenetele után a tanítványok: „… pedig kimenvén,
prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [(szünergeó):
támogatja, együttműködik] velük, és megerősítvén [(bebaioó): hitelesítve] az igét
(logosz) [az igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek követik [(epakolútheó): kísérik]
vala. [Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette
meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!” (Márk. 16,20). Pál apostol
bizonyságtétele: „…külön-külön ajándékaink [vagyis a bennünk lakozó Szent
Szellem különböző megnyilvánulásai] vannak a nékünk adott [és juttatott] kegyelem
szerint.. „(Róm. 12,6). Ezért: „… nem merek szólni [beszélni; prédikálni] semmiről,
amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak [nemzeteknek]
engedelmességére, [megtéréséért; megnyerésére] szóval [logosz: Igével] és tettel.
[Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem
hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna,
szóval és tettel]. Jelek [természetfölötti esemény, jelenségek] és csodák [rendkívüli
jelenségek] ereje által, [hatalmával] az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira,
hogy én Jeruzsálemtől [a béke tanítása, megalapozása] és környékétől fogva Illyriáig
[jelentése: barátok földje] betöltöttem [szétszórtam] a Krisztus evangéliumát. [Más
fordítás: Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent
betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19). Mert: „A kegyelmi
ajándékokban [(kariszma): a kegyelem megnyilvánulása. Győzelmi ajándék, jutalom
(a győztes hadvezértől) a Szellem megnyilvánulásában] pedig különbség
[változatosság] van, de ugyanaz a Szellem. De mindezeket egy és ugyanaz a Szellem
cselekszi, [de mindezek ugyanannak az egy Szellemnek munkájából származnak;
(energeó): megmutatja magát, működésben van; tevékenykedik, hat, érezteti hatását;
erőt fejt ki] osztogatván mindenkinek külön, amint akarja. [tetszése szerint, amint
elhatározza] (1 Kor. 12,4.11). Hiszen: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a
Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” (Eféz. 4,7). Péter apostol
bizonyságtétele a prófétai kijelentésekről: „Akiknek megjelentetett, [és
kinyilatkoztatást kaptak; akik előtt leleplezték] hogy nem maguknak, hanem nékünk
szolgáltak azokkal [az örvendetes közlésekkel]. Amelyeket most [és mostantól]
hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az Evangéliumot [vagyis amiket most
az Evangélium, vagyis az örömüzenet, a győztes hadvezérről szóló jó hír hirdetői
prédikálnak] nektek az egekből [vagyis a mennyből] küldött Szent Szellem által,
amikbe angyalok [sóvárogva] vágyakoznak betekinteni” (1 Pét. 1,12).
14

Zsid. 2,5 Mert nem angyaloknak vetette alá [azaz: mert nem angyalok
uralma alá rendelte] a jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő
világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő
világkorszakban uralkodjanak], amelyről szólunk.
Zsid. 2,6 Sőt [mi több] bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda
[kicsoda] az ember, hogy megemlékezel ő róla [és gondolsz rá], avagy az
embernek fia, hogy gondod van reá [hogy reá tekintesz; (episzkeptomai):
és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]?
Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim: Istennél],
dicsőséggel és tisztességgel [és méltósággal] megkoronáztad [és
megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent [vagyis
a mindenséget] alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még
nem látjuk, hogy néki minden [vagyis a mindenség] alávettetette, [hogy
minden uralma alatt áll]19
19
És az Úr, Őt tette: „Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn
és uraságon és minden néven mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet
segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a
következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste
(szóma = az Ő lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket
betölt mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,21-23). Újra és újra
megismétli a Szent szellem, Aki csak az Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő lábai
alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy
azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor
maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen
minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28) És hogy ez a hatalom a Krisztusé, és az Ő
testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent
Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és
az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és
méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá
vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait
és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily
felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10) Hiszen Krisztus a fej, és az
eklézsia – a kihívottak gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak:
aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert
tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az
istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez,
mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).Az
Úr Jézus már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az Övéinek: „És hozzájuk
menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [és bennem] adatott minden hatalom
mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok]
15

Zsid. 2,9 Azt azonban látjuk, hogy [az a] Jézus, aki egy kevés [egy rövid]
időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel
[hírnévvel, tekintéllyel, méltósággal] és tisztességgel koronáztatott meg,
hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje [(geuomai):
megtapasztalja] a halált20
Zsid. 2,10 Mert illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden
[vagyis a mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin
keresztül a mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az

minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a


Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,18-19). „És
gyógyítsátok a betegeket [(aszthenész): erőtlen, gyenge, beteges, és tehetetleneket],
akik ott lesznek, és [hirdessétek, és] mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten
országa [az Isten királysága, uralma]” (Luk. 10,9). De ez a hatalom csak azután
nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem
eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,8). Már a teremtéskor – a bűneset előtt –uralkodásra rendelte az
embert Isten: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és
hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon,
mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát
az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá
teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és
sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a
tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1
Móz. 1,26-28). Ámulva kérdezi Jób, és Dávid: „Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra
becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá (és törődsz vele)?” (Jób. 7,17). „Uram!
Micsoda az ember, hogy tudsz felőle (hogy törődsz vele), és az embernek fia, hogy
gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).
20
És folytatódik a kijelentés: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt [mindenek
fölé], és ajándékoza néki oly nevet, amely minden [más] név fölött való; [amely
minden névnél nagyobb] Más fordítás: „ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra
emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött
áll”. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus nevére minden térd
meghajoljon, mennyeieké [égieké], földieké és föld alatt valóké [(katakhthoniosz):
földalatti; alvilági, sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar kéziszótár 318.
oldal)]. És minden nyelv vallja [hirdesse; vallást tegyen arról], hogy Jézus Krisztus
Úr az Atya Isten dicsőségére. [Más fordítás: „Mindenki el fogja ismerni, és ki fogja
mondani: „Jézus Krisztus az Úr”. Ez pedig dicsőségére lesz az Atya Istennek]” (Fil.
2,9-11). És az Ő: „Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és
uraknak Ura” (Jel. 19,16).
16

ő üdvösségük [(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét szenvedések által


tegye tökéletessé [és vigye végcélba, és dicsőítse meg]21
Zsid. 2,11 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan
[(heisz hen): vagyis egyetlenből származnak], amely oknál fogva nem
szégyenli őket atyjafiainak hívni [vagyis testvéreinek nevezni]22
Zsid. 2,12 Mondván: Hirdetem [és (apaggelló): kijelentem] a te nevedet
[(onomá): hatalmadat, jellemedet, dicsőségedet, és erődet] az én
atyámfiainak [az én testvéreimnek], az anyaszentegyháznak [(ekklészia
meszosz): vagyis a kihívottak közösségének] közepette dícséretet mondok
néked [(hümneó): énekelve magasztallak, és újra meg újra elmondom].
Zsid. 2,13 És ismét: Én Őbenne bízom [és Őbenne reménykedem]; és
ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott
[(didómi): nekem ajándékozott, és rám bízott].
Zsid. 2,14 Mivel tehát a gyermekek [a görög: szó szerinti jelentése a
megütött] (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett
azoknak, hogy a halál által megsemmisítse [(katargeó): hogy erejét
veszítse, szószerint: teljesen működésképtelenné, hatástalanná tegye] azt,
akinek hatalma van [aki erőt és hatalmat birtokol] a halálon, tudniillik az
ördögöt [(diabolosz): a vádlót, rágalmazót, hibáztatót, félrevezetőt,
ellenséget, ellenállót, vagyis a sátánt]. »Más fordítás: miután a
gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt

21
És az apostlon keresztül folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a Teremtő, és
Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek, [mert Belőle jött
elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség].
Övé a dicsőség mindörökké [és a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is]. Ámen”
(Róm. 11,36). Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől
van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a
mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6) „Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi
sem lett, ami lett” (Jn. 1,3) „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben
és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár
fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek;
És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,16-17) ) „Hiszen egy
atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket!” (Mal. 2,10) Az apostol
megvallja a prófétai szót: „Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek
felett, és mindenek által, és mindenekben” (Eféz. 4,6).
22
Az Úr Krisztus a Megszentelő, akinek az akarata volt ez: „Amely akarattal
szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása
által. Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
(Zsid. 10,10.14). „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére
(tulajdon élete) által a népet, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).
17

kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse


azt, aki uralkodik, a vádlót «
Zsid. 2,15 És megszabadítsa [és szabadon bocsáthassa, és felszabadítsa]
azokat, akik a haláltól való félelem [(phobosz): és rettegés] miatt teljes
életükben rabok [kiszolgáltatottak, és rabszolgaságban tartottak] valának23
Zsid. 2,16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám
magvát karolta fel. [Más fordítás: Mert bizonyára nem angyaloknak megy

23
Zakariás így prófétál Isten ígéretéről, amiről a próféták ősidők óta szóltak: „Hogy a
mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak
kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek); Hogy
megszabadulván [kiragadva] a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül
[félelmet nem ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk néki” (Luk. 1,71.74). Az apostol
pedig így bátorítja Timóteust, és minden Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi
Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát;
hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által).
Aki megtartott (Ő szabadított meg) minket és hívott (el) szent hívással, nem a mi
cselekedeteink szerint (alapján), hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely
adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek (kezdete) előtt. Megjelentetett
(nyilvánvalóvá lett) pedig most a mi Megtartónknak (Üdvözítőnknek), Jézus
Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte (teljesen működésképtelenné,
hatástalanná tette, érvénytelenítette) a halált (megtörte a halál erejét). Világosságra
hozta pedig az életet és halhatatlanságot (az elmúlhatatlan életet) az evangélium
által” (2 Tim. 1,8-10). Mert Isten: „… elveszi (leveszi) e hegyen a fátyolt (leplet),
mely beboríta minden népeket (nemzetet), és a takarót, mely befödött (betakart) vala
minden népségeket (nemzetet). Elveszti a halált (véget vet a halálnak, megsemmisíti)
örökre, és letörli az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) a könnyhullatást minden orcáról.
És népe gyalázatát eltávolítja (leveszi) az egész földről; mert az Úr szólott (ezt
ígérte). És szólnak (ezt mondják) ama (azon a) napon: Ímé (itt van a mi) Istenünk,
akit mi vártunk, és aki megtart (benne reménykedtünk, hogy megszabadít) minket. Ez
az Úr (Itt van az ÚR), akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk (vigadjunk)
szabadításában!” (Ésa. 25,7-9). Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom
(kifizetem a váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom) őket a Seol hatalmából (a holtak
hazájából, az alvilág torkából)! Megmentem (megváltom) őket a haláltól! Hol van a
te veszedelmed (tövised, mérged), oh halál?! Hol van a te romlásod (fullánkod), oh
Seol (holtak hazája, alvilág)?! Megbánás (nincs bennem) elrejtetett én előlem
(Elrejtőzött a részvét szemem elől)” (Hós. 13,14). És a prófécia beteljesült
Krisztusban: „Mert [drága; nagy] áron vétettetek [vásároltattok] meg; [Nagy volt a
váltságdíjatok] dicsőítsétek [meg tehát, és hordozzátok] azért az Istent a ti testetekben
[(szóma): egész valótokban] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1 Kor. 6,20).
Ő az: „Aki megszabadított [kiragadott] minket a sötétség hatalmából
[fennhatóságából], és általvitt [áthelyezett] az Ő szerelmes [és szeretett] Fiának
országába [királyságába]” (Kol. 1,13).
18

a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget, és viseli gondját,


s mellettük kötelezi el magát]24
Zsid. 2,17 Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az
atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű
főpap az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy
engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a
nép bűneiért [(hamartia): vagyis céltévesztéséért]25
Zsid. 2,18 Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén,
segíthet azokon, akik megkísértetnek [Más fordítás: Amennyiben ugyanis
őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik
kísértést szenvednek]26

Zsid. 3. Kik mehetnek be a nyugalom helyére?

Zsid. 3,1 Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei


elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi
megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus
Jézusra [Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint
főpapot]27

24
Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1Móz.
12,7) És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést: „Az
ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal. 3,16) Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Ha pedig Krisztuséi
vagytok, (akkor) tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal.
3,29) „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28).
És folytatódik a kijelentés: „Azaz, nem a (hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem a
testi származás szerinti utódok Isten gyermekei] hanem az ígéret fiait
[gyermekeit] tekinti [nevezi] magul” (Róm. 9,8).
25
És Ő: „… önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl [szolgai alakot öltött],
emberekhez hasonlóvá lévén [és külsejét tekintve olyan lett (úgy jelent meg), mint
egy ember (és magatartásában is embernek bizonyult)]. És mikor olyan állapotban
találtatott, mint ember [(szkhéma): alakjára nézve embernek bizonyult; vagy
formájában embernek mutatkozott], megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még
pedig a keresztfának [kínoszlopon való] haláláig. (Fil. 2,7-8).
26
„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon,
(erőtlenségeinken) hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve
a bűnt (a céltévesztést)” (Zsid. 4,15).
27
És mert: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia,
ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14).
19

Zsid. 3,2 Aki hű, vagyis [(pisztosz): hűséges] ahhoz, aki őt rendelte [az ő
megbízójához, küldőjéhez], valamint Mózes is az ő egész házában28
Zsid. 3,3 Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, nagyobb [(doxa axioó):
tisztességre, méltóságra, megbecsülésre, dicséretre méltó] mint Mózes,
amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, és [(timé): méltósága]
mint a háznak29
Zsid. 3,4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített,
[felépített; aki a mindenséget alkotta], Isten az30
Zsid. 3,5 Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis [(pisztosz): hűséges, megbízható,
szavahihető] volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek
bizonyságára, [aki a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot]31
Zsid. 3,6 Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza felett, akinek háza mi
vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha a
bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig
erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig
rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben].
Zsid. 3,7 Annakokáért amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát
[az Ő hangjá] halljátok és [(akúó): megértitek],
Zsid. 3,8 Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó):
konokká tegyétek] mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz):
elkeseredés, zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó
élű próbálkozás, a bűnre, azaz céltévesztésre való csábítás] ama napján a
pusztában32

28
Az Úr bizonyságtétele Mózesről: „… Mózes, aki az én egész házamban hív, vagyis
('áman: hűséges, megbízható)” (4 Móz. 12,7).
29
Ahogyan előbb Mózes volt Isten háza, a mostani időben pedig mi lettünk: „Kik
fölépíttettetek Isten házává az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a
szegletkő, vagyis a sarokkő maga Jézus Krisztus. Akiben ti is együtt és eggyé
építtettek Isten hajlékává, lakóhelyévé a Szellem által, a Szellemben” (Eféz. 2,20.22).
30
Mi vagyunk az Ő háza, azé, aki maga az Isten: „Mert az Ő alkotása, az Ő
remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban…” (Eféz. 2,10).
31
Az Úr Jézus kijelenti, hogy kiről tett tanúságot Mózes: „Mert ha hinnétek
Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő” (Ján. 5,46). És a
tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden
prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden
írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27
32
Ez pedig így lett megírva: „És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete (egész
közössége) a Szin pusztájából, (jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos,
agyagos; az ingovány vidéke) az Úr rendeléséhez képest (az ÚR parancsa szerint)
az ő útjuk rendje szerint (táborhelyről táborhelyre) és tábort ütének Refidimben
(jelentése: síkság, nyugvópont, támasz). De a népnek nem vala inni való vize.
20

Zsid. 3,9 Ahol a ti atyáitok [őseitek] próbára tevéssel megkísértének


[próbára tettek] engem és látták az én cselekedeteimet negyven
esztendeig.
Zsid. 3,10 Azért megharagudtam arra a nemzetségre [nemzedékre] és
mondám: mindig tévelyegnek szivökben; ők pedig nem ismerték meg az
én útaimat.
Zsid. 3,11 Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak
bemenni az én nyugodalmamba, [az én nyugalmam helyére]33
Zsid. 3,12 Vigyázzatok atyámfiai, [testvéreim] hogy valaha ne [(mépote
mé pote): hogy semmiképpen se] legyen bármelyikőtöknek hitetlen
[(apisztia): hűtlen, engedetlen] gonosz szíve, hogy az élő, és [(dzaó): életet

Verseng vala azért a nép (és ismét perbe szállt) Mózessel és mondák: Adjatok nékünk
vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért
kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes
ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból (jelentése: lezárás, bezárás,
körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság)? Hogy szomjúsággal ölj meg minket,
gyermekeinket és barmainkat (jószágainkat)? Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván:
Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet. És az
Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl;
pálcádat is, mellyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok
te elődbe a sziklára a Hóreben, (jelentése: pusztaságban; sivatagban: vagyis a
világban) és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, (víz fakad belőle) hogy igyék a nép.
És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét
Masszának (kísértés, teher, súly) és Méribának, (jelentése: viszály, civakodás,
pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés) Izráel fiainak versengéséért, és
(perlekedése miatt) és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van-é az Úr
vagy nincsen?” (2 Móz. 17,1-7). Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi
Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; Most,
amikor halljátok szavát, Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál,
(jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés), mint
Maszszáh (kísértés, teher, súly) napján a pusztában: Ahol megkisértettek engem a ti
atyáitok (őseitek); próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre (nemzedékre), és mondám:
Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják (nem ismerik) ők az én útamat! Akiknek
megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-
11).
33
Így szólt az Úr: „De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet.
Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és csodáimat, amelyeket
cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer,
és nem engedtek az én szómnak (nem hallgattak szavamra): Nem látják meg azt a
földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közül, akik
(megutáltak), és gyaláztak engem” (4 Móz. 14,21-23).
21

adó] Istentől elszakadjon [(aphisztémi): elpártoljon, eltávolodjon,


eltávozzon]34
Zsid. 3,13 Hanem intsétek [(parakaleó): buzdítsátok, bátorítsátok,
serkentsétek] egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se
keményíttessék meg, és [(szklérünó): konokká ne legyen] a bűnnek, azaz a
[(hamartia): céltévesztésnek] csalárdsága [(apaté): megtévesztése,
becsapása, csalása, rászedése, ravaszsága, csábítása] által, [hogy
közületek senkit meg ne keményítsen a vétek tévelyítő hatalma]35
Zsid. 3,14 Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett
bizodalmat [amely kezdetben élt bennünk] mindvégig erősen [(bebaiosz):
szilárdan, állhatatosan] megtartjuk. Más fordítás: Mert Krisztusnak
részesei lettünk, de csak úgy, ha kezdeti szilárd hitünkben mindvégig
állhatatosan kitartunk]36

34
És így folytatódik a kijelentés: „Óvakodjunk tehát, (mivel még nem teljesedett be)
de még megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek
fogyatkozásban levőnek ne láttassék (és közülünk senki le ne maradjon erről)” (Zsid.
4,1). Hát: „Ti azért szeretteim előre tudván ezt, (vigyázzatok), és őrizkedjetek, hogy
az istentelenek (az Isten nélkül élők) tévelygéseitől elragadtatva, a saját
erősségetekből ki ne essetek. (hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és
saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek)” (2 Pét. 3,17). És a hiteteket el ne
veszítsétek, mert megmondatott, hogy: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik
[alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen,
a kárt hozó - a sátán - hatalma alatt marad, és elvész]” (Márk. 16,16). Már a prófétai
figyelmeztetés is így hangzik: „Ne legyen azért köztetek olyan férfi vagy nő,
nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az ÚRtól, Istenünktől, és elmegy,
hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő
gyökér!” (5 Móz. 29,18)
35
És így folytatódik a kijelentés: „Tartsátok [és őrizzétek] meg magatokat Istennek
szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát [gyengéd, szerető
irgalmát] az örök életre. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. [Más
fordítás: Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, győzzétek meg őket, ha még
ingadoznak, némelyeket pedig utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak]” (Júd.
1,21-23). Mert: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, és gonosz az; ki tudná
kiismerni?!” (Jer. 17,9).
36
És: „Akiben van a mi bátorságunk, szabadon, és bizodalommal való menetelünk, és
biztonságos utunk Istenhez az Őbenne való hit által” (Eféz. 3,12). „Annakokáért
atyámfiai [testvéreim] igyekezzetek [és (szpúdadzó): törekedjetek még] inkább a ti
elhívatásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni [(bebaiosz): megerősíteni,
megszilárdítani, állandóvá tenni, hogy megmaradjon]; mert ha ezeket cselekszitek,
nem ütköztök meg [(ptaió): nem fogtok megbotlani, vagy elesni, vagy kudarcot
vallani] soha” (2 Pét. 1,10).
22

Zsid. 3,15 E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne


keményítsétek, és nehogy [(szklérünó): konokká tegyétek] a ti szíveiteket,
mint az elkeseredéskor, amikor [parapikraszmosz): zúgolódtatok].
Zsid. 3,16 Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? [Más fordítás: Kik
voltak, akik szavának hallatára (parapikrainó): lázadoztak, és
zúgolódtak]? Nemde mindazok, akik kijövének Égyiptomból Mózes által,
[Mózes vezetésével]?
Zsid. 3,17 Kikre [(proszokhthidzó): neheztelt], és haragudott vala pedig
meg negyven esztendeig? Avagy nem azokra-é, akik vétkeztek vagyis
[(hamartanó): elvétették a célpontot], akiknek testei [(kólon): holttestei]
elhullottak a pusztában?37

37
És ez így történt: „De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában,
ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal?
Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát,
vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a
mannán kívül” (4 Móz. 11,4-6) Erről énekel Dávid is: „De csakhamar (hirtelen)
megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében (nem várták az ő tanácsát). Sóvárgás
fogta el (epekedés epeszté) őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban”
(Zsolt. 106,9-14). És „Felemelé szavát az egész közösség, elkezdett hangosan
jajveszékelni és síra a nép azon az éjszakán. És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen
és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész közösség: Vajha megholtunk volna
Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk! És az Úr válasza: De
életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet, Hogy
mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és a jeleket és csodáimat,
amelyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkísértettek engemet
immár tízszer, és nem hallgattak szavamra és nem engedtek az én szómnak: Nem
látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt
azok közül, akik gyaláztak engem. senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet
esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem
megutáltak. Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Meddig tűrjek
e gonosz közösségnek, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak
zúgolódásait, akik zúgolódnak ellenem! Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr,
hogy épen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim hallására! E
pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszámláltattak a ti
teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok
ellenem” (4 Móz. 14,1-2.21-23.26-29. Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven
esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem
tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én
nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,10-11). Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért
Isten: „azoknak többségét nem kedvelé, és nem lelte örömét bennük, mert elhullának,
elpusztultak a pusztában, és (katasztrónnümi): Holttesteik szőnyegként terültek el.
Hát ti pedig ne zúgolódjatok ((go/n/ggüdzó): morog. Félhangosan, fogai között
mormolja elégedetlenségét, morogva beszél, zúgolódik), miképpen ő közülük
23

Zsid. 3,18 Kiknek esküdött pedig meg, [(omnüó): kiknek fogadta meg
esküvel] hogy nem mennek be az ő nyugodalmába [nyugalma helyére],
hanemha [(apeitheó): a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen, makacs]
engedetleneknek?38
Zsid. 3,19 [Világos tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség
miatt. [Más fordítás: Nem voltak képesek bemenni hitetlenségük miatt,
hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda]39

Zsid. 4. Isten népének nyugodalma;

zúgolódtak némelyek, és elveszének a pusztító [keze] által. [ezért lesújtott rájuk


(elveszítette őket) a pusztító angyal]. Mindezek pedig példaképpen [(tüposz): előre
mutató értelemben: példa, (minta)kép; példa (figyelmeztetésre).. Előre felvázolt,
megrajzolt forma); előkép.] estek rajtuk; [történt velük] megírattak pedig a mi
tanulságunkra, [figyelmeztetésül; és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi)]
akikhez az időknek [világkorszakok (aionok)] vége elérkezett. [akik a végső (utolsó)
időkben élünk]” (1 Kor. 10,5 .10-11). És: „meg ne szomorítsátok [(lüpeó):
megszomorít, megbánt; bosszant, megsért] az Istennek ama Szent Szellemét, Aki
által. [Akiben] megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. [Más fordítás: Hiszen
Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek
a teljes megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi
vagytok]. Minden mérgesség [keserűség] és fölgerjedés [indulat; düh; bosszúság] és
harag [haragtartás] és lárma [kiabálás; szóváltás] és káromkodás [istenkáromlás;
szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés] kivettessék közületek [és legyen
távol tőletek] minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok
mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]” (Eféz. 4,30-
31). Judás apostol is így figyelmezteti Isten, azaz Krisztus népét: Emlékeztetni
akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok (jóllehet minderről tudtok),
hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, akik
nem hittek (később), elvesztette” (Júd. 1,5).
38
Mózes így szól Isten népéhez: „Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát,
(hangoskodásotokat) és (felháborodott), és megharaguvék, és megesküvék, mondván:
E gonosz nemzetségből (és nemzedékből) való emberek közül egy sem látja meg azt a
jó földet, amely felől megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom” (5 Móz. 1,34-35). És
Pál apostolon keresztül ismét: „Nem mennek be az én nyugodalmamba” (Zsid. 4,5).
39
Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek
bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22).
„És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének.
Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára”
(Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek
tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul,
hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6)
24

Zsid. 4,1 Óvakodjunk tehát, [gondosan ügyeljünk arra] hogy mivel


megvan [de még nem teljesedett be] az ő nyugodalmába való bemenetel
ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék [későn
jöttnek ne számítson; senki le ne maradjon erről; [Görög szerint: (phobeó
phobeomai): Féljünk (ún): ezért attól, hogy közületek bárki úgy
vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, amíg érvényben van a
békességébe való bejutás ígérete]40

40
Az Úr Jézus így hívja a benne való hitre az embereket: „Jöjjetek énhozzám
mindnyájan, akik megfáradtatok, akik kimerültetek és megterheltettetek, és teher alatt
éltek, és én megnyugvást, nyugalmat adok nektek, megpihentetlek és felüdítlek
benneteket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én
szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok magatoknak” (Mát. 11,28-29)
Mert aki Őbenne hisz: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik, üdvözül [az mind
megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés
mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad; az elvész]” (Márk.
16,16). Ez pedig csak az ige meghallásából keletkezhet: „Azért [tehát] a hit hallásból
van, [vagyis az Ige hallásából fakad] a hallás pedig Isten Igéje által. [azaz: Krisztus
(beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/) által]. »Más fordítás: Tehát a hit a meghallott
üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van«” (Róm.
10,17). Arra buzdít az apostol, hogy: „Mint együttmunkálkodók [mint Isten
munkatársai] intünk is [kérünk, és biztatunk, bátorítunk, buzdítunk benneteket], hogy
hiába ne vettétek légyen [hogy ne váljék hiábavalóvá (üressé, haszontalanná) az, hogy
elfogadtátok] az Isten kegyelmét [(kharisz) Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú
gondoskodását]” (2 Kor. 6,1). „Bánjátok meg [gondoljátok hát meg magatokat] azért
és térjetek meg [(episztrephó): megfordul, visszatér], hogy eltöröltessenek a ti
bűneitek [(hamartia): céltévesztésetek], hogy így eljöjjenek a felüdülés
[(anapszüxisz): fellélegzés, felüdülés, enyhülés, frissülés] idei az Úrnak színétől
[jelenlététől]. »Más fordítás: Térjetek észre (változtassátok meg
gondolkozásmódotokat) és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltöröltessenek a
bűneitek (vétkeitek), hogy így eljöjjenek a felüdülés időszaka(sza)i (vagyis: a nagy
ünnepi pihenés napjai)az Úr ábrázatától, vagyis: jelenlététől«” (Csel. 3,19). Mert aki
bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen
Isten is a magáéitól” (Zsid. 4,10). Az igét a judabeliek is hallották, de: „[Világos
tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak
képesek bemenni hitetlenségük miatt, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak
el oda]” (Zsid. 3,19). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem
voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében”
(Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő
ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr
szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig
lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent
keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
keresik” (Zsid. 11,6).
25

Zsid. 4,2 Mert nékünk is hirdettetett az Evangélium [éppúgy eljutott


hozzánk is az üdvösség örömhíre], miképpen azoknak: de nem használt
nékik a hallott beszéd, [a hallott Ige] mivel nem párosították hittel azok,
akik hallották [Más fordítás: Nekünk is szól az evangélium, mint azoknak,
de nekik nem használt a hallott ige, mert nem forrt egybe a hallgatókban
hittel].
Zsid. 4,3 Mert mi, hívők, [akik hiszünk] bemegyünk a nyugodalomba,
miképpen megmondotta [(ereó): kijelentette]: Amint megesküdtem az én
haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba [(katapauszisz):
nyugalom, megszűnés, nyugodalmam helyére]; jóllehet munkáit a világ
megalapításától kezdve bevégezte. [az ő cselekedete a világ alapjainak
levetése óta megtörtént]41

41
Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e
nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat!
Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére”
(Zsolt. 95,10-11). És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy: Mindezek pedig
példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa, (minta)kép; példa
(figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma); előkép.] estek rajtuk;
[történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra, [figyelmeztetésül; és azért írták
le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek [világkorszakok (aionok)] vége
elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1 Kor. 10,11). Ézsaiás így szól az
Úr Jézus földi életéről és haláláról, vagyis az Úr nyugodalmának helyéről:
„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme
nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem Szelleme, a tanács és erő Szelleme, az ÚR
ismeretének és félelmének Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a
látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és
tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának
vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen,
és veséinek övedzője a hűség. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek
zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma (megszűnése, pihenése)
dicsőség lészen” (Ésa. 11,1-5.10). Pál apostol bizonyságtétele: „És viszont Ézsaiás
[jelentése: az Úr segítsége] így szól: Lészen a Jessének [jelentése: Isten embere]
gyökere, és aki felkel, [előáll, fellép, trónra kerül, és aki abból támad] hogy
uralkodjék a pogányokon [és vezérelje a nemzeteket, aki a népek uralkodójává
emelkedik]; Őbenne reménykednek [és bíznak majd] a pogányok [vagyis a nemzetek,
és népek]” (Róm. 15,12). Az Evangélium bizonyságtétele: „És az ő nevében
reménykednek majd a népek” (Mát. 12,21). És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz
bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen
néktek a kihívott gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama
fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16). És ismét Pál apostolon keresztül hangzik a
kijelentés arról, hogy Krisztus az a hely, ahova be kell mennünk, mégpedig úgy,
ahogy az apostol megvallja: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, azaz oszlopra
szegeztettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet
26

Zsid. 4,4 Mert valahol a hetedik napról ekképpen szólott: És megnyugovék


[megszűnt] Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől [minden alkotó
munkája után; És Isten nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem
alkotott]42
Zsid. 4,5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba [az
én nyugalmam helyére]43

pedig most hústestben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és
önmagát adta, és feláldozta érettem” (Gal. 2,20). „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó
emberünk Ővele megfeszíttetett, vagyis oszlopra feszíttetett, hogy megerőtelenüljön,
és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, vagyis a
céltévesztett én. Hogy tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló, a
céltévesztett egó, az én. Hogy ezután ne legyünk a céltévesztés rabszolgái, és ne
szolgáljunk a bűnnek. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, és megigazult,
igazságossá lett, mert felmentést nyert a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL.
„Eltemettetvén [(szünthaptó): együtt elhantol valakivel, azaz szellemben
hasonlóvá válik, hasonul] Ő vele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is
támasztattatok az Isten erejébe [(energeia): cselekvés, munka, megvalósulás,
beavatkozás] vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, [a halottak közül]” (Kol.
2,12). Mert a bemeritkezés következménye: Mert akik Krisztusba meritkeztetek be,
Krisztust öltöztétek fel” ( Gal. 3,27).
42
Így hangzott a törvény: „Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén
a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az
Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet,
hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott” (2 Móz. 31,16-17). A megnyugvás
napjáról szól az Úr: „És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította] János, mondván:
Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből] mint egy galambot
[galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s rajta is maradt]” (Ján. 1,32). Márk
bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament]
Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És
azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a
Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta
megnyugodni]. És szózat lőn az égből [mennyekből pedig egy hang hallatszott]: Te
vagy az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] fiam, akiben én
gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-
11). Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek
Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és
félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2).
43
Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének
népei és az ő kezének juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek
meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, (jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés,
elégedetlenség, ellenszegülés), mint Maszszáh (kísértés, teher, súly) napján a
pusztában: Ahol megkisértettek engem a ti atyáitok (őseitek); próbára tettek engem,
jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e
nemzetségre (nemzedékre), és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják (nem
27

Zsid. 4,6 Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba,
de akiknek először hirdettetett ez az Evangélium, nem mentek be
engedetlenség miatt: [A görög szöveg szerint: (epei ún): mivel tehát még
(apoleipó): hátra van, hogy (tisz ti): egyesek (eiszerkhomai): bemenjenek,
(autosz): azok, akinek (proteron): előzőleg (euaggelidzó): hirdettetett az
evangélium, (ú úk úkh eiszerkhomai): nem mentek be (apeitheia
dia):hitetlenség, és makacs engedetlenség miatt]44

ismerik) ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én


nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-11). És az apostol idézi a próféciát: „Annakokáért
amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát [az Ő hangját] halljátok és
[(akúó): megértitek], Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó):
konokká tegyétek] mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz): elkeseredés,
zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó élű próbálkozás, a bűnre,
azaz céltévesztésre való csábítás] ama napján a pusztában. Ahol [próbára tettek]
engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam
arra a nemzetségre [nemzedékre] és mondám: mindig tévelyegnek szívükben; ők
pedig nem ismerték meg az én útjaimat. Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy
nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, [az én nyugalmam helyére]” (Zsid. 3,7-
11).
44
És újra -és újra példaként mutatja be az apostol a pusztában vándorló népet: „Kikre
[(proszokhthidzó): neheztelt], és haragudott vala pedig meg negyven esztendeig?
Avagy nem azokra-é, akik vétkeztek vagyis [(hamartanó): elvétették a célpontot],
akiknek testei [(kólon): holttestei] elhullottak a pusztában? Kiknek esküdött pedig
meg, [(omnüó): kiknek fogadta meg esküvel] hogy nem mennek be az ő
nyugodalmába [nyugalma helyére], hanemha [(apeitheó): a hitetleneknek, a
rábeszélhetetlen, makacs] engedetleneknek? [Világos tehát], és látjuk is, hogy nem
mehettek be hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak képesek bemenni
hitetlenségük miatt, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda]” (Zsid.
3,17-19). Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért Isten: „azoknak többségét
nem kedvelé, és nem lelte örömét bennük, mert elhullának, elpusztultak a pusztában,
és (katasztrónnümi): Holttesteik szőnyegként terültek el. Hát ti pedig ne zúgolódjatok
((go/n/ggüdzó): morog. Félhangosan, fogai között mormolja elégedetlenségét,
morogva beszél, zúgolódik), miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és elveszének
a pusztító [keze] által. [ezért lesújtott rájuk (elveszítette őket) a pusztító angyal].
Mindezek pedig példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa,
(minta)kép; példa (figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma);
előkép.] estek rajtuk; [történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra,
[figyelmeztetésül; és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek
[világkorszakok (aionok)] vége elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1
Kor. 10,5 .10-11). És: „meg ne szomorítsátok [(lüpeó): megszomorít, megbánt;
bosszant, megsért] az Istennek ama Szent Szellemét, Aki által. [Akiben]
megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség [keserűség] és
fölgerjedés [indulat; düh; bosszúság] és harag [haragtartás] és lárma [kiabálás;
szóváltás] és káromkodás [istenkáromlás; szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás,
28

Zsid. 4,7 Ismét határoz [(horidzó tisz ti): kijelöl egy bizonyos] egy napot
[(hémera): időszakot]: Ma, szólván Dávid által annyi idő,
multán, annyi [(khronosz meta) korszak után] amint előbb mondva volt.
Ma, ha az ő szavát [(phóné): az ő hangját] halljátok, meg ne
keményítsétek [(szklérünó): konokká ne tegyétek] a ti szíveiteket [a ti
(kardia): bensőtöket].
Zsid. 4,8 Mert ha őket Józsué [Jelentése: Isten szabadítás, segítség,
üdvösség, nagylelkűség] nyugodalomba helyezte volna [ha Józsué bevitte
volna őket a nyugalom helyére], nem szólana azok után más, későbbi
napról45
Zsid. 4,9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
[Görög szerint: (ara): következésképpen (apoleipó): hátra van még a
(sabbat): nyugalom, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvása az Isten
népének]46

becsmérlődés] kivettessék közületek [és legyen távol tőletek] minden gonoszsággal


együtt.” (Eféz. 4,30-31). Judás apostol is így figyelmezteti Isten, azaz Krisztus népét:
Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok (jóllehet
minderről tudtok), hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította,
viszontag azokat, akik nem hittek (később), elvesztette” (Júd. 1,5). Dávidon keresztül
is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem
hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és
megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak,
morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az
apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem
lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő
létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
45
Előzőleg a prófétákon keresztül szólt az Úr, de amikor elközegetett az a „nap”,
akkor Fiában beszél hozzánk: „Minekutána az Isten sok rendben [(polümerósz): a
különféle alkalmakkal sokféleképpen, sok részletben] és sokféleképpen
[(polütropósz): változatos, és különféle módokon, vagy formában] szólott [és
beszélt] hajdan [a régi időben; (palai): az ősi, a távoli múltban] az atyáknak
[(patér): ősatya, ősszülőknek] a próféták által. Ez utolsó időkben [(eszkhatosz):
utolsó, legvégső korszakban] szólott nékünk Fia által. [Más fordítás: De most,
ezekben a legutolsó napokban a Fiában beszélt velünk]” (Zsid. 1,1). Ezért így
figyelmeztet az apostol: „Vigyázzatok, meg ne vessétek (és el ne utasítsátok) azt, aki
szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (és aki a földön adott
kijelentést) megvetették, (és elutasították) sokkal kevésbé (menekülünk meg) mi, ha
elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon (és a mennyből szól hozzánk)” (Zsid.
12,25).
46
És így folytatódik a kijelentés: „És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala
nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva.
Bizony, azt mondja a Szellem, mert megnyugszanak az ő fáradságuktól, és az ő
cselekedeteik követik őket” (Jel. 14,13). És hogy ez mikor következik be, arról így
29

Zsid. 4,10 Mert aki bement az ő nyugodalmába [(katapauszisz):


nyugalmába, megszűnésébe], az maga is megnyugodott [(katapauó):
megszűnt, felhagyott] cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól.
Zsid. 4,11 Igyekezzünk [(szpúdadzó): törekedjünk] tehát bemenni abba a
nyugodalomba [(katapauszisz): nyugalomba, megszűnésbe], hogy valaki a
hitetlenségnek [(apeitheia): engedetlenségnek] ugyanazon példájába ne
essék47
Zsid. 4,12 Mert az Istennek beszéde (Istennek (logosza): igéje) élő és ható
(működő, tevékeny, hatékony; élő energia). És élesebb (metszőbb,
áthatóbb, mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél (és minden kétélű
kardnál). És elhat (és behatol) a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a
velőknek megoszlásáig [gyökeréig]. »Más fordítás: és áthatol az elme és a
szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig),
és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá teszi) a gondolatokat és a szívnek

beszél az Úr: „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az


Istenben. Mikor a Krisztus, [Aki] a mi életünk, megjelenik [(phaneroó): láthatóvá
lesz], akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek [phaneroó): láthatóvá lesztek]
dicsőségben [akkor ti is megdicsőülve (doxa: fényben, ragyogásban) vele együtt
láthatókká lesztek, megmutatkoztok]” (Kol. 3,3-4). Mert nemcsak meghaltatok,
hanem Vele együtt el is temettettek: „Eltemettetvén [(szünthaptó): együtt elhantol
valakivel, azaz szellemben hasonlóvá válik, hasonul] Ő vele együtt a (Szent
Szellembe való) bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten
erejébe [(energeia): cselekvés, beavatkozás] vetett hit által, aki feltámasztá Őt a
halálból. [a halottak közül]. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben [akiket
halottakká tettek az elesések; (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés,
melléfogás] és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített [életre
keltett] együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, [az után, hogy minden
elesésünket megbocsátotta]” (Kol. 2,12-13).
47 És
hogy mi volt az a hitetlenségből fakadó engedetlenség arról így szól Mózes:
„Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, (hangoskodásotokat) és (felháborodott), és
megharaguvék, és megesküvék, mondván: E gonosz nemzetségből (és nemzedékből)
való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy
a ti atyáitoknak adom” (5 Móz. 1,34-35). És Pál apostolon keresztül ismét: „Nem
mennek be az én nyugodalmamba” (Zsid. 4,5). Dávidon keresztül is megerősíttetik a
kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és
nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és megvetették a
kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak
sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol
megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet
kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő
létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
30

(vagyis a szellemi élet központjának) indulatait (és szándékait, gondolatait,


nézeteit, véleményét, és gondolkodását«48
Zsid. 4,13 És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna
[rejtve volna] előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek
[fedetlenek] annak szemei előtt, [mert minden átlátszó és meztelen valóság
az ő szeme előtt] akiről mi beszélünk [akinek számadással tartozunk]49

48
Mert azt mondja az Úr: „Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr,
vagy mint a sziklazúzó pöröly” (Jer. 23,29). Mózes bizonyságtétele az igéről, - amely
élet, és életet ad - aki így szól Izráel fiaihoz: „Vegyétek szívetekre mind ezeket az
igéket, … és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e
törvénynek minden igéjét; Mert nem hiábavaló ige ez néktek (nem üres beszéd az
számotokra); hanem ez a ti életetek, (életet jelent nektek) és ez ige által
hosszabbítjátok meg napjaitokat, (Általa éltek hosszú ideig)…” (5 Móz. 32,46-47).
Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23). Megtisztít: „Ti már
tiszták vagytok ama beszéd [(logosz): az ige] által, amelyet szóltam néktek” (Ján.
15,3). Kéréseink teljesítése is általa van: „Ha énbennem maradtok, és az én
beszédeim [(rémáim): kijelentéseim] bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok,
és meglesz az néktek” (Ján. 15,7). A gonosz elleni harcban támadó fegyver: „…
fölvegyétek a Szellem [harci] kardját [ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét],
amely az Isten beszéde [Isten kijelentése]” (Eféz. 6,17).
49
És folytatódik a kijelentés Arról, aki előtt semmi nem marad rejtve: „Mert az
Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] szemei előtt vannak mindenkinek útjai, és
minden ösvényeit ő rendeli [és minden ösvényeiket (pálas): mérlegeli]” (Péld. 5,21).
Jób is megvallja, hogy: „Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését
jól látja”(Jób. 34,21) Jeremiás megvallása: „...te nagy Isten, te hatalmas, akinek
Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta
tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint
bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek
el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 32,18-19; 16,17) Dávid
megvallása: „Megtartom utasításaidat és intelmeidet, hiszen minden utamat ismered”
(Zsolt. 119,168).
A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a
gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem
rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22) És az apostolon keresztül
jelenti ki az Ige, hogy ki az, aki szemmel tarja a mi útjainkat: „Mert mindnyájunknak
leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke / díjkiosztó emelvénye elé, hogy
mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót,
akár gonoszat” (2 Kor. 5,10) Ezt az Istent csodálja és dicséri próféciájában Dávid:
„Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Ha azt mondom:
A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A
sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan,
mint a világosság” (Zsolt. 139,4.11-12).
31

Zsid. 4,14 Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus
[héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és
Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk
vallásunkhoz50 [hitvallásunkhoz]51
Zsid. 4,15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni,
[(dünamai szümpatheó): nem képes együtt érezni] gyarlóságainkon
[(asztheneia): gyengeségeinken, erőtlenségeinken], hanem aki
megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt52

50
Vallást tesz (homologeó): szó szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát
jelentése még: ugyanazt mondja, mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt).
Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek előtt). Jelentései még: 1)
egyetért, ugyanazt mond; azonos, köze van valakihez / valamihez. 2) bevall, elismer;
megvall. 3) ígér, megígér. 4) szerződést köt, megegyezik valakivel.
51
Ezért: „Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei elhívásnak részesei,
figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi megvallásunk] apostolára
[(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek meg
Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1). „… aki örökké való főpap lett
Melkisédek rendje szerint”
(Zsid. 6,20). És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének
jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és
nem ember épített” (Zsid. 8,1-2). Ő, aki: „… a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb
és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És
nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s
mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel csinált
szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,11-12.24).
52
És: „Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik
megkísértetnek [Más fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették
szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek]” (Zsid. 2,18).
Mert Isten: „azt, aki bűnt, azaz céltévesztést nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté
tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak
legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21). Őt: „Aki bűnt nem cselekedett, és követett el, aki
nem vétette el a célt, sem a szájában álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot,
hamis szót nem találtak szájában. (1Pét 2:22). Ezért: „… mindenestől fogva
hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő
[irgalmas] legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti
szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt
legyen] a nép bűneiért [(hamartia): vagyis céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17). „És
tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi
bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és
[(kai): ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján.
3,5).
32

Zsid. 4,16 Járuljunk azért bizodalommal [(parrészia): bátorsággal] a


kegyelem királyi székéhez [trónusához], hogy irgalmasságot [(eleosz):
könyörület] nyerjünk53 [(lambanó): kapjunk, megértsük, elfogadjuk] és
kegyelmet találjunk, alkalmas és [még kellő] időben való segítségül
[amikor segítségre van szükségünk]54

Zsid. 5. Krisztus örökké való főpap Melkisédek rendje szerint. /


Buzdítás a tökéletességre

Zsid. 5,1 Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért


rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy
ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a
bűnökért,
Zsid. 5,2 Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az
értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve
gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel].
Zsid. 5,3 És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is
áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért55
53
Nyerjünk (lámbánó): megfog, megragad, elér, megkap, elnyer, megért, befogad. -
vesz (nagyon sokféle alkalmazásban, szó szerint és átvitt értelemben: megszerez,
megkaparint valamit; elfogad
54
Mert: „És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel,
hitnek teljességével, mint akiknek szívük (megtisztult) tiszta a gonosz lelkiismerettől,
És teljes személyük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek
hitvallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett” (Zsid. 10,21-23). Az Úr
Jézus kijelentette, hogy miért Őhozzá kell járulnunk: „... Én vagyok az út, az igazság
és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján. 14,6). Az apostolon
keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt
számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben
állunk, élünk, és vagyunk, és dicsekedünk, ujjongunk az Isten fiai dicsőségének
reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni
dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2) „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk,
bizodalommal való menetelünk Istenhez a Benne való hit által” (Ef. 3,12). És azért,
mert: „az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, - fedélnek,
mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a
kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő
igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül,
bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen
türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta” (Róm. 3,25)
55
Mert így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és
készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz
engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz
33

Zsid. 5,4 És senki sem veszi [szerezheti meg önkényesen] magának e


tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is56
Zsid. 5,5 Hasonlóképen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal,
hogy főpap lett, [nem önmagát emelte a főpapi méltóságra] hanem az, aki
így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek [ma nemzettelek] téged57
Zsid. 5,6 Miképpen másutt [(heterosz en): máskor] is mondja [(legó):
kijelenti, kihirdeti]: Te örökké való pap vagy, Melkisédek [jelentése.
igazság királya, az én királyom igazságos] rendje szerint58

engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). „És áldozza meg
Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és
háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az
övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért
való áldozati tulkot, amely az övé” (3 Móz. 16,6.11).
56
Bemerítő János is erről tesz bizonyságot: „Az ember semmit sem vehet, semmit sem
vallhat a magáénak, és nem tulajdoníthat magának, hanem ha a mennyből adatott
néki” (Ján. 3,27). És az ige megerősíti a bizonyságtételt: „Amrám (jelentése:
rokonság a fenségessel; magasrangú) fiai: Áron és Mózes, (jelentése: a kihúzott, a
vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek). Áron kiválasztatott, hogy
felszenteltetnék a szentek szentje számára, ő és az ő fiai mindörökké, hogy jóillatot
tennének az Úr előtt, és szolgálnának néki, s az ő nevében a népet megáldanák
mindörökké” (1 Krón. 23,13). Az Úr így szólt Mózeshez: „Te pedig hívasd magadhoz
a te atyádfiát, Áront (jelentése: megvilágosodás, megvilágosított, hegyi lakos,
kiemelkedő), és az ő fiait ő vele az Izráel fiai közül, hogy papjaim legyenek…” (2
Móz. 28,1).
57
Az Úr ígérete Krisztusnak és fiainak: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én
Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és
feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én
szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő
királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,27-30) Bizonyságtétel az Úr
Jézusról: „És Ő… a kezdet, elsőszülött a halottak közül…”(Kol. 1,18) Ezt ismétli meg
Péter apostol: „És mi hirdetjük néktek, az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten
betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust. Mint a második zsoltárban is
meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek én téged” (Csel. 13,32-33). Így
teljesedett be Dávid próféciája: „Az Úr végzését [dekrétumát; parancsszavát]
(ki)hirdetem (bejelentem): Ő így szólt hozzám: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet.
[ma nemzettelek (szültelek) téged]” (Zsolt 2,7). Ő az, Aki minden teremtett lénynél
nagyobb: „Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt
azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma
szültelek téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1,4-6).
Ez akkor történt, Amikor az Úr Jézus alámeritkezett, és leszállt reá a Szent Szellem:
„És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én
szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én
megengeszteltettem” (Mát. 3,17).
34

Zsid. 5,7 Ki az ő (szarx): hústestének napjaiban [testi élete idején]


könyörgésekkel és esedezésekkel, [(hiketéria): oltalomkéréssel] erős
kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes [(dünamai): akinek
hatalma van] megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő
Istentiszteletéért59
Zsid. 5,8 Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az
engedelmességet;
Zsid. 5,9 És tökéletességre jutván, [(kai teleioó): így aztán
bevégzetté, végcélba jutottá válva] örök [(aióniosz): soha véget nem érő]
üdvösség [(szótéria aitiosz): szabadulás, megmenekülés, biztonság,

58
Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt az Úr (meg nem bánja) és meg nem másítja:
Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4). A kárpiton túl: „Ahová
(elsőként) útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek
rendje szerint. Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a
királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta. Akinek
tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság
királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya
nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de
hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert ez a bizonyságtétel: Te
pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20-7,1-3.17). „Melkisédek
pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18).
59
Máté bizonyságtétele így hangzik a Gecsemáné kertben történtekről: „És egy kissé
előre [és tovább] menve, arcra borult [a földre], könyörögvén [imádkozván] és
mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék [és távozzék] el tőlem e pohár. [Más
fordítás: Ha lehetséges, hadd ne kelljen kiinnom a szenvedésnek ezt a poharát];
mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom [és amint én kívánom], hanem amint te”
(Mát. 26,39). „Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta
[kiáltásban tört ki] Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én
Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mát. 27,46). „Jézus pedig ismét
nagy fennszóval [újra nagy hangon] kiáltván kiadá [kilehelte; elbocsátotta;
kibocsátotta] szellemét” (Mát. 27,50). Lukács is bizonyságot tesz: „És ő
[eltávolodott], és eltávozék tőlük mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén [térdre
borulva így], imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, [vedd el] és távoztasd el tőlem
e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom [vagy vágyam], hanem a tiéd legyen! És
angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén [(agónia):
harcában, küzdelemben, és gyötrődésében], buzgóságosabban [(ekteneszteron):
elszántabban, odaadóbban, kitartóbban, állhatatosabban] imádkozék; és az ő verítéke
olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak [Más fordítás: Halálos
gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre
hulló nagy vércseppek]. És [hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze hangzó] szóval,
monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván,
meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]” (Luk. 22,41-44.46).
35

oltalom, épség, egészség, megtartás] szerzője lett mindazokra nézve, akik


[(hüpakúó): hallgatnak rá], és engedelmeskednek neki60
Zsid. 5,10 Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való
főpapnak.
Zsid. 5,11 Akiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani
valónk van, mivel restek lettetek a hallásra [minthogy eltompult a
hallásotok].
Zsid. 5,12 Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra
van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire [alapelemeire]
tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek
és nem kemény eledelre61
Zsid. 5,13 Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan [(apeirosz): tudatlan] az
igazságnak beszédiben [(dikaioszüné logosz): megigazulás
igéjében], mivelhogy kiskorú [(népiosz): kisgyermek, oktalan]62

60
Mert: illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden [vagyis a
mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin keresztül a
mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük
[(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé [és vigye
végcélba, és dicsőítse meg]” (Zsid. 2,10).
61
Így figyelmeztet az apostol: „Annakokáért elhagyván a Krisztusról való
kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a
holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, a mosakodásoknak,
tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. (Más
fordítás: Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a
tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való
megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a bemerítésekről, a kézrátételekről, a halottak
feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak): (Zsid. 6,1-2).
62
Hát: „Atyámfiai [testvérek], ne legyetek [kis] gyermekek értelemben [a
megértésben; a gondolkozásban, eszetek jártatásában]; hanem a gonoszságban
[rosszban, a gonoszság terén] legyetek gyermekek [maradjatok kiskorúak, kisdedek,
naivak, ártatlanok], értelemben [a megértésben] pedig érettek legyetek.
[gondolkodásotokban azonban legyetek felnőttek (nagykorúak, férfiak); s az
értelemre nézve tökéletesek (bevégzettek; végcélba jutottak) legyetek)]” (1 Kor.
14,20). Azért: „Hogy többé ne legyünk gyermekek (kiskorúak), kiket ide s tova hány a
hab és hajt a tanításnak akármi szele (akik mindenféle tanítás szelében ide-oda
hányódnak és sodródnak), az embereknek álnoksága által (csalásától), a tévelygés
ravaszságához való csalárdság által (az emberek, tévútra csábító ravaszságától).
Hanem az igazságot (valóságot, Isten Igéjét) követvén (az igazsághoz /valósághoz/
ragaszkodva) ((agapé): Isten szerinti) szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk
Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,15) Tehát: „Különböző (különféle) és
idegen tudományok által (tanításoktól) ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert
jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív…” (Zsid. 13,9).
36

Zsid. 5,14 Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek
mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való
különbségtételre [Más fordítás: A (teleiosz): felnőtt, érett korúaknak,
bevégzetteknek, tökéleteseknek, célba jutottaknak, kemény eledel való.
Akiknek érzékeit, és [(aiszthétérion): ítélőképességét] a gyakorlat, és
(hexisz dia): tapasztalat az idő folyamán kifejlesztette a jó és a rossz
(kakosz): gonosz, káros, ártalmas, értéktelen megkülönböztetésére]63

Zsidó levél 6. fejezet: Az evangéliumi hitben való állhatatos


megmaradásról.

Zsid. 6,1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet,


[a Krisztusról szóló elemi tanítást] törekedjünk tökéletességre,
[érettkorúságra, a végcélbajutásra, bevégzettségre], nem rakosgatván le
újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek [gondolkodásmód
megváltozásnak] és az Istenben való hitnek. [Görög: (dio): Ezért
abbahagyva, félretéve, mellőzve a (arkhé) kezdeti (logosz): Igéket (pheró):
irányítsunk, haladjunk, vitessünk a (teleiotész epi): teljesség, tökéletesség,
befejezettség felé. (mé): Nehogy (kataballó): leromboljon, és (ferómega
apo): visszavigyen (palin): újra a (nekrosz): holt (ergon): cselekedetekből
való megtérés, (metanoia): gondolkodásmód megváltoztatás, és a
(pisztisz): hit, bizalom, meggyőződés, bizonyosság; bizonyítékának az
(themeliosz themelion): alapjához]. »Más fordítás: Ezért mellőzzük
Krisztus tanításának az elemi részleteit, és térjünk át a tökéletesebb
dolgokra. Ne ismételjük újra az alapvető igazságokat: a holt
cselekedetekből való megtérést, az Istenbe vetett hitet]«
Zsid. 6,2 A mosakodásoknak, a [(baptiszmosz): bemerítéseknek]
tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek64

63
Pál apostol így ír erről: „A tökéletesek, vagyis a teljességre jutottak, érett korúak, és
nagykorúak, vagyis a hitben férfiak, azaz felnőttek között azonban mi is bölcsességet
szólunk, és hirdetünk. De nem e világnak, vagyis nem ennek a világkorszaknak, sem e
világ múlandó fejedelmeinek, és nem e világkorszak vezetőinek, akik elpusztulnak,
akik eltöröltetnek, és megsemmisülnek bölcsességét, miknek hatása elvész, megszűnik,
hatástalanná és eredménytelenné válik, kudarcba fullad, és csődöt mond. Hanem
Isten titkos, és titokzatos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett, és titokban tartott
bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva és előre, az örök korok, vagyis a
világkorszakok (aionok) előtt elrendelt, és kijelölt külön a mi dicsőségünkre, vagyis a
mi megdicsőülésünkre” (1Kor. 2,6-7)
64
Mert: „… a különböző alámeritések - melyek testi rendszabályok – csak a
megigazulás idejéig kötelezők” (Zsid. 9,10).
37

Zsid. 6,3(kai): Ugyanis ezt is megtesszük, ha az Isten megengedi


[(epitrepó) jóváhagyja].
Zsid. 6,4 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak,
[(phótidzó): fényt nyertek] megízlelvén [(geuomai): megtapasztalva] a
mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek,
Zsid. 6,5 És megízlelték [(geuomai): megtapasztalták] az Istennek jó
beszédét [(réma): Igéjének megnyilatkozását, Isten élő beszédét] és a
jövendő világnak [az eljövendő élet hatalmas] erőit,
Zsid. 6,6 És elestek, [akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek]
ismét megújuljanak a megtérésre, [és új felismerésre, gondolkozásmód
megváltozásra térjenek] mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek
ama Fiát, és meggyalázzák őt. [Görög szöveg: (kai): de mégis (parapiptó):
eltértek, eltántorodtak, (palin): ismét (anakainidzó): újjá legyenek, és
(metanoia): megtérve megváltoztassák a gondolkodásmódjukat, mint akik
(heauton): saját maguknak (anasztauroó): szegezik kínoszlopra az
Istennek Fiát (kai): és (paradeigmatidzó): nyilvánosan megszégyenítik,
kipellengérezik]65

65
Az Úr Jézus kijelentése: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt,
tékozol [Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem
gyűjt, széjjelszór, és pazarol]. Azt mondom azért néktek: Minden bűn, azaz
céltévesztés és káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az
embereknek; de a Szellem káromlása, gyalázása becsmérlése, a Szellem elleni
szitkozódás nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól,
annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen szól, és Őt leszólja, annak sem
ezen - vagyis sem ebben a világban, ebben a létkorban, - sem a más világon, vagyis
sem a jövendő létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát. 12,30-32). Márk is bizonyságot
tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, vagyis
minden hiba, tévedés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind,
bármennyi káromlást szólnak. De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha
valaki a Szent Szellemet káromolja és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene
szitkozódik, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké, a
leendő, eljövendő létkorban is. Mivelhogy ezt mondják vala, és azt terjesztették:
Tisztátalan szellem van benne” (Márk. 3,28-30). „Mert ha az Úrnak, a megtartó,
üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, és
megszabadultak a világ förtelmeitől, szennyétől, tisztátalanságától,
beszennyezettségétől, fertőjétől, és mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja:
elkerülték a világ szennyét, fertőző hatását), de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak,
és legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá
lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a
megigazulás útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik
adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb
visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a
38

megfürdött disznó sárban hempereg” (2 Pét. 2,20-22). És így hangzik a Példabeszéd:


„Mint az eb visszatér a maga okádására, úgy a bolond, vagyis az Isten nélkül élő, a
hitetlen megkettőzteti az ő bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba”
(Péld. 26,11). „Mert ha szándékosan, vagyis önként, készségesen, szabad akaratból,
vagy elhatározásból, kényszerítés nélkül vétkezünk, azaz vétjük el a célt, és hibázunk,
az igazság, azaz a valóság, az Ige megismerésére való eljutás, az igazság teljes
megismerése, és befogadása után. Akkor többé nincs bűnökért, a cél elvétésért való
áldozat. (A görög szöveg azt mondja: már nem marad hátra áldozat. Mert erre a
bűnre már nincsen engesztelő áldozat). Hanem az ítéletnek valami rettenetes,
félelmetes, ijesztő, és szörnyű várása és a tűznek lángja, lobogó, mohó heve, amely
megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti vagy elveti a Mózes törvényét, és
megszegi, érvényteleníti, hatálytalanítja, megszünteti, megsemmisíti, két vagy három
tanúbizonyságra, két, vagy három tanú vallomása alapján irgalom és szánalom,
részvét, könyörület, együttérzés, irgalmasság nélkül meghal. Gondoljátok meg,
mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megveti, és
megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak,
közönségesnek, szentségtelennek, megfertőzöttnek tartja, és a kegyelemnek Szellemét
bántalmazza, sértegeti, gyalázza, megveti, csúffá teszi, csúfolja, kigúnyolja, és
megcsúfolja?” (Zsid. 10,26-29). Azt tanácsolja az Úr, hogy: „Ha valaki látja, és
megtudja, hogy az ő atyjafia vétkezik, eltéveszti a célpontot, és hibázik, de nem halálos bűnt, de nem
halálos a tévedése, hibája, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, akinek nem halálos a
céltévesztése. Van halálos bűn, halálból eredő, és halálra visszavezető tévedés, hiba; nem az
ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság, istentelenség, Isten nélküliség bűn,
céltévesztés. De van nem halálos bűn, céltévesztés is, olyan elvétése a célnak, ami nem vezet
halálra” (1 Ján. 5,16-17). Pál apostol megvallásával világítja meg az Úr az előző
kijelentéseket, a hitetlen ember nem tudja a halálos bűnt elkövetni: „Hálát adok a
Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki engem megerősített, hogy engem hívnek ítélt,
mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Ki előbb istenkáromló, és őt
káromló, az övéit üldöző és erőszakoskodó valék, és erőszakos ember voltam: de
könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem
hitetlenségemben. Szerfelett megsokasodott, és bőségesen kiáradt rám a mi
Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és
teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa,
vagyis üdvözítse a bűnösöket, azaz a célt eltévesztőket, akik közül első vagyok én. De
azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes
hosszútűrését, és végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne, és
így az örök életre jutnak” (1 Tim. 1,12-16). És azért nem tud megtérni, aki már
egyszer megszabadult, mert: „Mikor pedig a tisztátalan, a gonosz, szentségtelen
szellem kimegy az emberből, víz nélkül való, sivár, száraz helyeken jár, és bolyong, és
vándorol, nyugalmat, és csillapodást keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja:
Visszatérek az én elhagyott házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen,
kisöpörve és feldíszítve találja azt. Akkor nyomban elmegy, elsiet és vesz maga mellé
más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és mind bemenvén, ott lakoznak; és
ennek az embernek sorsa pedig rosszabbra fordul, és az ő utolsó, vagyis későbbi
állapota gonoszabb, és rosszabb lesz az elsőnél” (Mát. 12,43-44). Péter apostol így
39

Zsid. 6,7 Mert a föld, amely beissza a gyakorta, a [(pollakisz): gyakran,


többször] reá hulló esőt, a reá [(erkhomai hüetosz): jövő záport] és
hasznos füvet [(euthetosz botané): hasznos növényt] terem azoknak,
akikért, és [akik számára] műveltetik, áldást nyer Istentől;66
Zsid. 6,8 Amely pedig töviseket és bojtorjánokat [(tribolosz: bogáncsot]
terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. [Görög
szerint: De amely töviseket és bogáncsot (ekpheró): visz ki, visz magával,
az (adokimosz): alkalmatlan, használhatatlan, megbízhatatlan; Sportban
az olyan személy, aki a versenyen nem tartja be a játékszabályokat, ezért
kizárják a versenyből, vagy a győzelmét érvénytelenítik, mivel alkalmatlan,
és (eggüsz): közeledik az (katara): átokhoz, aminek (telosz): eredménye
(kauszisz): megégés]67

figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Józanok, vagyis Isten Igéje szerint gondolkodók


legyetek. Vigyázzatok, éberek legyetek, és figyeljetek. Mert a ti ellenségetek, az ördög,
a vádló, rágalmazó, sátán, mint ordító oroszlán szertejár, és kószál mindenütt,
keresvén, kit elnyeljen” (1Pét 5:8). És hogy soha ne maradjon üres a házatok, azért:
„Mint most született csecsemők, a tiszta, csalárdságtól mentes, szellemi, hamisítatlan
megtéveszthetetlen tej, azaz Isten igéje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek
az üdvösségre, amíg majd megmenekültök” (1Pét 2:2). „Mert az Istennek beszéde
(Istennek (logosza): igéje) élő és ható (működő, tevékeny, hatékony; élő energia). És
élesebb (metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél (és minden
kétélű kardnál). És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig (Más fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig), és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá
teszi) a gondolatokat és a szívnek (a szellemi élet központjának) indulatait (és
szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12).
66
Dávidon keresztül fejti ki a Szent szellem az ige mondanivalóját: „Meglátogatod a
földet, és (gondoskodsz róla, megöntözöd), és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt.
Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzel nékik, mert úgy rendelted azt.
Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, és (elegyengeted); záporesővel
meglágyítod (porhanyítod) azt, (növényzetét) és termését megáldod. Megkoronázod
az esztendőt jóvoltoddal, és (javaiddal) és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad;
Csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi. (Legelők sarjadnak a pusztán,
ujjongás övezi a halmokat). A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona
borítja; (ujjonganak) örvendeznek és énekelnek” (Zsolt. 65,10-14).
67
A céltévesztett embert így figyelmezteti az Úr: „… Átkozott a föld te miattad,
fáradságos munkával élsz belőle életednek minden napjaiban. Töviset és
bogáncskórót (bogáncsot) terem tenéked; s eszed a mezőnek füvét (növényét). Orcád
verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél:
mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,17-19). Az Úr Jézus kijelentése a
tövisről, és a bojtorjánról, megerősítve Isten kijelentését: „… A tövisek, vagy a szúrós
bogáncs: e világnak gondja, és a világ dolgai miatti aggodalom, gondoskodás és
törekvés, és a csalóka gazdagságnak csalárdsága és csábítása...” (Mát. 13,22).
40

Zsid. 6,9 De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és üdvösségesebb


dolgokról [(szótéria ekhó): üdvösséget - szabadulás, megmenekülés,
biztonság, oltalom, védelem; épség, egészség, megtartás - megragadókról]
vagyunk meggyőződve, akik [(peithó): engedtétek magatokat meggyőzni,
és hisztek] ha így szólunk is.
Zsid. 6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti
cselekedeteitekről [(koposz): fáradozásotokról] és a szeretetről, melyet
tanúsítottatok az ő neve iránt, és [(endeiknümi onoma eisz):
megmutattatok az ő nevében] mint akik szolgáltatok és szolgáltok a
szenteknek68
Zsid. 6,11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot
tanúsítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégig. [Más fordítás:
Kívánjuk pedig, hogy közületek (hekasztosz): mindenki (szpúdé): ugyanazt
68
Az apostol minden gyülekezetet – akiket ismer, és akikről csak hallott – és minden
hívőt az Úr előtt hordoz imádságban, megköszönve az Úrnak a szeretet által
munkálkodó hitet, és szolgálatot: „Szüntelenül megszakítás, és megállás nélkül,
állandóan, emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti Isten szerinti szeretetetek
fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való elváró reménységeteknek
állhatatosságát, és kitartását, az Isten előtt, a mi Atyánk színe előtt: [Más fordítás:
Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos
szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd, állhatatos reményetekre;
És a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire]” (1 Thess. 1,3).
„Mindenkor hálaadással, és szüntelen hálával tartozunk az Istennek, atyámfiai,
testvéreim, ti érettetek, amiképpen méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedék, és
nőttön nő a ti hitetek, és mindnyájatokban gazdagodik, és bővölködik az egymáshoz,
és egymás iránt való szeretet. Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a
mi Istenünk tegyen méltóvá titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való
teljes gyönyörűséggel, és a hitnek minden erejével” (2 Thess. 1,3.11) „Hálát adunk
az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának mindenkor, valahányszor tiértetek
könyörögvén imádkozunk. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a
szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4) „Hálát adok az én
Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok. Mindenkor minden én
könyörgésemben, imádságomban mindenitekért nagy örömmel könyörögvén.
Mivelhogy közösséget vállaltatok velem, és részt vettetek az evangélium
szolgálatában, hirdetésében az első naptól fogva mind ez ideig” (Fil. 1,3-5) „Hálát
adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban,
mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt
van benned” (Filem. 1,4-5). „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett
hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül
hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a
mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a
kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek Őt” (Eféz. 1,15-17). Mert: „… a hit,
ha cselekedetei nincsenek, megholt [(nekrosz): halott] ő magában” (Jak. 2,17).
41

az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, (elpisz plérophoria): hogy a


reménység teljes bizonyosságára eljussatok, amíg a reménység egészen be
nem (telosz akhri akhrisz): teljesedik]69
Zsid. 6,12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és
békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
Zsid. 6,13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem
esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
Zsid. 6,14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és
megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon:
„Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon
megszaporítlak téged]70

69
Mert: „Krisztus… akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek
dicsekedését [ha a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind
végig erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig
rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben]” (Zsid. 3,6).
70
Dávid próféciája: „Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő
rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen, az ezer nemzedéknek
parancsolt igére; Amelyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről”
(Zsolt. 105,8-9) Az Ábrahámnak tett ígéret, és a neki ajándékozott szövetség: „Mikor
Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki:
Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes, és feddhetetlen. És
megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és megajándékozlak
szövetségemmel: és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borul Ábrám; az Isten
pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, ímhol az én szövetségem te veled, hogy
népek sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak,
hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És
felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, mert népeket támasztok belőled,
és királyok is származnak tőled. És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te
bujdosásod földét hol jövevény vagy, Kánaánnak egész földét, örök birtokul; és
Istenük leszek nékik. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted,
és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy
legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. Annakfelette monda Isten
Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az
ő nemzedékei szerint” (1 Móz. 17,1-9) „És nagy nemzetté (nagy néppé) teszlek, és
megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És áldottak
lesznek, akik téged áldanak, és aki téged (qálal): megvet ('árar): átkozott lesz, átok
alá helyezi magát: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei (minden
népei). (1 Móz. 12,2-3). Az Úr újra-és újra megerősíti ígéretét: „Az Isten pedig
monda: Kétség nélkűl a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét
Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő
magvának ő utána” (1 Móz. 17,19) Ábrahám hitének próbája után esküvel erősíti
meg Isten az ígéretet: „És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr:
mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak és nem tagadtad meg
42

Zsid. 6,15 És ekképpen, békességes tűrő lévén, [hosszútűréssel] megnyerte


az ígéretet71
Zsid. 6,16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden
versengésnek vége megerősítésül az eskü. [Más fordítás: Mivel az emberek
maguknál nagyobbra esküsznek, és így minden: (antilogia): ellenvetésnek,
vitának véget vet, hogy szavuk megerősítéséül esküt tesznek; és mindent
(bebaiószisz): megerősít az eskü]72
Zsid. 6,17 Miért is az Isten, kiválóbban [(perisszoteron): még jobban] meg
akarván [(búlomai): meg kívánta] mutatni az ígéret örököseinek az ő
végzése [(búlé): elhatározása] változhatatlan, és [(ametathetosz):
megmásíthatatlan] voltát, esküvéssel lépett közbe [(mesziteuó): esküvel
erősítette azt meg, esküvel vállalt kezességet]73
Zsid. 6,18 Hogy két változhatatlan tény [(ametathetosz pragma):
megmásíthatatlan tett] által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten
hazudjon [(pszeudomai): becsapjon], erős vigasztalásunk [(iszkhürosz

tőlem a fiad, a te egyetlenegyedet. Hogy megáldván megáldalak tégedet, és


bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely
a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek
kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy
engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,16-18), És Isten megemlékezett az Ő
ígéretéről: „Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő
szent szövetségéről, Arról az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi
ősatyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk. 1,69-73). Az ígéreteknek és
próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki:
„Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal.
3.16).
71
Mert az Úr mindig betartja ígéretét: „Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor
születik néki az ő fia Izsák” (1 Móz. 21,5).
72
Minden ügyben a „nagyobbra”: Az ÚRra tett eskü döntsön kettőjük (két ember)
között, hogy nem nyújtotta-e ki kezét embertársának a tulajdonáért. Ezt fogadja el az
állat gazdája, és nem kell kártérítést fizetni” (2 Móz. 22,11).
73
Már a prófécia is így szól az Úrról: „Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is
bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit” (1Sám. 15,29). Mert:
„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék, vagy
hogy bármit megbánna. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy
azt ne teljesítené?” (4 Móz. 23,19). „Mert megbánhatatlanok és visszavonhatatlanok
az Istennek ajándékai, vagyis Isten kegyelme és a Szellem megnyilvánulása és az ő
elhívása” (Róm. 11,29). Ezért: Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről, és az ő
beszédéről, amelyet parancsolt, ezer nemzetségig; Amelyet szerzett Ábrahámmal; és
az Izsáknak tett esküjéről. (Más fordítás: Mert Ő örökké emlékezik szövetségére, ezer
nemzedéken át adott szavára, amit Ábrahámmal kötött, ahogy Izsáknak
megesküdött). (1Krón. 16,15-16).
43

paraklészisz): erős bátorításunk] legyen minékünk, mint akik oda


menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő [(prokeimai):
rendelkezésre álló] reménységet74
Zsid. 6,19 Mely lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és
erős [(aszphalész bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya és beljebb hatol a
kárpitnál,
Zsid. 6,20 Ahová útnyitóul [(prodromosz): előfutárként] bement érettünk
Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek (jelentése. igazság királya, az
én királyom igazságos) rendje szerint75
74
Az apostolok továbbra is így bátorítanak: „Annakokáért felövezvén elmétek
derekait [gondolkodásotok csípőjét, készüljetek fel], mint józanok, [mint
megfontoltak, józanul, végcél felé tartva, bevégzettekhez illően]. Tökéletesen [és
teljes bizonyossággal, megingathatatlanul] reménykedjetek, [és bízzatok] abban a
kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelenik, [melyet a
Krisztus Jézus kinyilatkoztatása, kijelentése, lelepleződése fog hozni nektek]” (1 Pét.
1,13). „Aki megtartott [megszabadított, megváltott és szent tiszta, tökéletes, Istenhez
méltó, Isten szerinti életre elhívott] minket és hívott szent hívással, nem a mi
cselekedeteink [vagy erőfeszítéseink] szerint, hanem az ő saját végezése
[elhatározása, szándéka] és kegyelme [öröme, jóindulata, és kedvezése] szerint, mely
adatott nékünk [és amellyel megajándékozott] Krisztus Jézusban örök időknek előtte
[vagyis az idők kezdete előtt]” (2 Tim. 1,9).
75
És folytatódik a kijelentés: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az
egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és
Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz
[hitvallásunkhoz]” (Zsid. 4,14). „Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim],
mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi
megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra
[Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1). „…
aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint”. „Miképpen másutt [(heterosz
en): máskor] is mondja [(legó): kijelenti, kihirdeti]: Te örökké való pap vagy,
Melkisédek [jelentése: igazság királya, az én királyom igazságos] rendje szerint.
Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak. Akiről nekünk sok és
nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra
[minthogy eltompult a hallásotok]” (Zsid. 5,6.10-11). Mert ez a Melkisédek Sálem
királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal
találkozván, őt megáldotta. Akinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is
magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség
királya, Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem
életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert
ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 7,1-3.17).
„Melkisédek pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz.
14,18). Dávid is erről tesz megvallást: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap
vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4)
44

Reménységünk, közbenjárónk az Isten esküjével főpapunkká


rendelt örök Fiú.

Zsid. 7,1 Mert [(gar): ugyanis] ez a Melkisédek [jelentése: igazság


királya, az én királyom igazságos] Sálem [jelentése: békesség, béke, békés;
teljes, egészséges, ép, sértetlen] királya, a [(hüpszisztosz): magasságos]
felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő [legyőzése után
hazatérő] Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta [aki a királyok
leveréséből visszatérő Ábrahám (szünantaó): elé ment, és őt
megáldotta].76
Zsid. 7,2 Akinek tizedet is adott [(meridzó): juttatott, átadott, részesített]
Ábrahám mindenből: aki elsőben is [(próton): először, kezdetben]
magyarázat [(herméneuó): fordítás] szerint igazság [(dikaioszüné):
megigazulás] királya, azután [(epeita): ezt követően, majd] pedig Sálem
[jelentése: békesség, béke, békés; teljes, egészséges, ép, sértetlen] királya
is, azaz békesség [(eiréné): béke, békesség, háborítatlanság, vagyis: az az
állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét,
biztonság, siker, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság,
boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában]
királya,
Zsid. 7,3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak
kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához,
pap marad örökké.
Zsid. 7,4 Nézzétek [(theóreó): figyeljétek] meg pedig, mily nagy ez,
akinek a zsákmányból [a zsákmány legjavából] tizedet is adott Ábrahám, a
pátriárka, az [(patriarkhész): ősatya];77
76
Erről így ad hírt Isten igéje: „Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort vitt
ki eléje; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott
legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos
Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből” (1 Móz. 14,18-
20).
77
Az Úr Jézus kijelentését hallva, így szólnak a Júdabeliek: „Avagy nagyobb
[(meidzón): vagy idősebb] vagy-é te a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A
próféták is meghaltak: kinek állítod [és kinek tartod] te magadat? Az Úr Jézus
válasza: Ábrahám a ti atyátok örvendezett [és ujjongott azon], hogy meglátja az én
napomat; látta is, és örült. Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem
vagy, és Ábrahámot láttad. Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,53.56-58). Tehát: Ábrahámnak a
mindenható Isten jelent meg, és egyben kijelentést nyer, hogy Jézusban a Mindenható
jött el: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr (JHVH =
Jahve, az Örökkévaló) Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj
45

Zsid. 7,5 És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot,
parancsolatuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az
ő atyafiaiktól, [saját testvéreiktől], jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából
[Ábrahám testéből] származtak;78
Zsid. 7,6 De az, akinek nemzetsége [(genealogeó): származása] nem azok
közül való, tizedet vett Ábrahámtól, [(dekatoó): tizedet ad], és [aki az
ígéretet kapta] az ígéretek birtokosát megáldotta,79
Zsid. 7,7 Pedig minden ellenmondás nélkül való, [minden vitán felül való]
hogy a nagyobb, a [(kreittón): felette álló] áldja meg a kisebbet.
Zsid. 7,8 És itt halandó emberek szednek [(lambanó): fogadnak el] tizedet,
ott ellenben az, aki bizonyság szerint [akiről bizonyságunk van], hogy él,
és [(dzaó): éltet]:
Zsid. 7,9 És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva [(dia) Ábrahámon
keresztül] tized vétetett [(dekatoó): tizedet ad / fizet] Lévitől is, a
tizedszedőtől [a tizedet (lambanó): elfogadótól],
Zsid. 7,10 Mert ő még az atyja ágyékában vala, amikor annak elébe ment,
és [találkozott vele] Melkisédek.
Zsid. 7,11 Ha tehát a lévitai papság által [elérhető] volna a tökéletesség
[(teleiószisz): bevégzettség, végcélba jutás] - mert [(gar): ugyanis] a nép ez

én előttem, és légy tökéletes (és feddhetetlen). És monda Isten Ábrahámnak:


Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És
megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké;
nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor Ábrahám arcra borult, de nevetett és
gondolá az ő szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára
kilencven esztendős lévén, szűlhet-é” (1 Móz. 17,1.15-17).
78
A törvény így szólt a lévitákról: „De ímé a Lévi fiainak örökségül adtam minden
tizedet Izráelben; az ő szolgálatukért való osztályrész ez, amellyel teljesítik ők a
gyülekezet (a kijelentés) sátorának szolgálatát. A lévitáknak pedig szólj, és mondd
meg nékik: Mikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, amelyet örökségetekül adtam
néktek azoktól, akkor áldozzatok abból felemelt áldozatot az Úrnak; a tizedből
tizedet” (4 Móz. 18,21.26).
79
Erről így ad hírt Isten igéje: „Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort vitt
ki eléje; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott
legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos
Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből” (1 Móz. 14,18-
20). Maga Isten szólt Ábrahámhoz így: „Bizony megáldván megáldalak téged, és
megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen
igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak
téged]” (Zsid. 6,14). „És nagy nemzetté (nagy néppé) teszlek, és megáldalak téged, és
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És áldottak lesznek, akik téged áldanak,
és aki téged (qálal): megvet ('árar): átkozott lesz, átok alá helyezi magát: és
megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei (minden népei). (1 Móz. 12,2-3).
46

alatt nyerte a törvényt: mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap


támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint? 80
Zsid. 7,12 Mert [(gar): ugyanis] a papság megváltozásával szükségképpen
[(anagké): elkerülhetetlenül] megváltozik a törvény is.
Zsid. 7,13 Mert akiről ezek mondatnak, [akiről ez az ige szól] az más
nemzetségből származott, [más törzshöz tartozik] amelyből senki sem
szolgált az oltár körül;
Zsid. 7,14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott,
[(anatelló): származott, sarjadt ki] amely nemzetségre nézve semmit sem
szólott Mózes a papságról.81
Zsid. 7,15 És még inkább nyilvánvaló [(katadélosz): még világosabbá
válik] az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap,
Zsid. 7,16 Aki nem [(szarkikosz): hús]testi parancsolatnak törvénye
szerint, [nem vérségi leszármazás útján] hanem enyészhetetlen
[(akatalütosz): elpusztíthatatlan, kiolthatatlan, leronthatatlan,
romolhatatlan, halhatatlan, örök] életnek ereje [hatalma] szerint lett.83

80
És így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ha a törvény emberei az örökösök, akkor
üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret” (Róm. 4,14) Ezért hangzik a
figyelmeztetés: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni,
a kegyelemből kiestetek” (Gal.5,4) De a törvénnyel nincs semmi baj, mert a törvény
betöltötte feladatát: „A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert
ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján
volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus
Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,21-22) „Ekként
a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De
minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal. 3.24).
81
És ez így lett megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei
között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől
fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Prófécia Júdáról: „Nem múlik el Júdától a
fejedelmi bot a jogar, sem a vezéri pálca, a kormánypálca térdei közül; míg eljő Siló,
a nyugalom, biztonság, gond nélküliség helye, és a népek néki engednek” (1 Móz.
49,10). Az Evangélium így ad hírt a prófécia beteljesedéséről: „Amikor pedig
megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé
napkeletről bölcsek jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és érdeklődtek,
kérdezősködtek ezt mondván: „Hol van a zsidók újszülött királya, aki megszületett?
Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk, hogy
tisztességet tegyünk néki, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és imádjuk Őt”
(Mát. 2,1-2). És az Ő győzelméről: „És egy a Vének [presbiterek] közül monda
nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből [törzséből] való oroszlán, Dávid
gyökere [sarja]…” (Jel. 5,5).
83
Vagyis a Szent Szellem által, mert: „A Szellem az, aki megelevenít, életre kelt, és
életet ad, a hústest nem használ semmit…” (Ján. 6,63). Az Evangéliumban kerül
47

Zsid. 7,17 Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek


rendje szerint.84
Zsid. 7,18 Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, [(athetészisz):
érvénytelennek lett nyilvánítva, megszüntetésre került, hatályát vesztette]
mivelhogy erőtelen [(aszthenész): tehetetlen] és haszontalan
[(anóphelész): hiábavaló],85
Zsid. 7,19 Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet,
[(údeisz údemia úden): nem tett bevégzetté, nem vitt végcélba], de beáll
[(epeiszagógé): bevezetést nyert] a jobb (kreittón): felette álló, erősebb]
reménység, amely által, és [(hosz hé ho dia): akin, és amin keresztül]
közeledünk az Istenhez. [Más fordítás: A törvény tudniillik nem vezetett el
a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely
közelebb visz az Istenhez].86

kijelentésre hogy az Úr jézus a Szent Szellemtől születik: „És ímé fogansz a te


méhedben, és szülsz fiat és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK. Monda pedig Mária az
angyalnak: Mi módon, hogyan lehetséges ez, holott én férfit nem ismerek? És felelvén
az angyal, monda néki: A Szent Szellem száll te reád, és a Magasságosnak ereje
árnyékoz meg, és ragyogó ködbe burkol be árnyékával, és természetfölötti befolyással
vesz körül téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának” (Luk. 1,31.34-
35). Máté beszámolója erről így hangzik: „A Jézus Krisztus születése, eredete,
világrajövetele pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt
egybekeltek, és egyesültek volna, viselősnek, vagyis várandósnak találtaték a Szent
Szellemtől.
84
Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt az Úr, és (meg nem bánja) és meg nem
másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4). A Dávid által
mondott próféciát idézi az apostol: „Miképpen másutt [(heterosz en): máskor] is
mondja [(legó): kijelenti, kihirdeti]: Te örökké való pap vagy, Melkisédek [jelentése:
igazság királya, az én királyom igazságos] rendje szerint” (Zsid. 5,6). A kárpiton túl:
„Ahová (elsőként) útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett
Melkisédek rendje szerint. Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja,
aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta. Akinek
tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság
királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya
nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de
hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert ez a bizonyságtétel: Te
pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20-7,1-3.17). „Melkisédek
pedig Sálem királya… a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18).
85
És így folytatódik a kijelentés: „Mert… a törvény a maga részéről tehetetlenséget
mutatott, mivelhogy erőtlen vala a hústest miatt, mert a hústest gyengévé tette…”
(Róm. 8,3).
86
És a kijelentés folytatódik: „A törvény pedig bejött, és azért csúszott be a kegyelem
mellett, hogy a bűn, vagyis a félre-csúszás, botlás és elhajlás megnövekedjék, és
fokozódjék, bőséges legyen, hogy vele szaporodjék a bukás, és hogy megsokasítsa az
48

Zsid. 7,20 És amennyiben nem esküvés nélkül való, [nem esküvés nélkül
történt] mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,
Zsid. 7,21 De ez esküvéssel, az által, aki azt mondá néki: Megesküdött
[(omnüó): esküvel fogadta] az Úr, és nem bánja meg, és nem
[(metamellomai) gondolja meg magát], te pap vagy örökké, Melkisédek
rendje szerint:87

elesést. De ahol megnövekedik, megsokasodik, elhatalmasodik a bűn, azaz: a hibás


lépés, botlás, baklövés, melléfogás, ott azt messze felülmúlva a kegyelem, vagyis Isten
jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása sokkal inkább bővölködik, és
túláradóan kiárad” (Róm. 5,20). „Mit mondunk tehát? A törvény bűn, azaz
céltévesztés -é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény
által; mert a gonosz kívánságról sem tudtam volna, és a vágyat, és a mohó kívánást
sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd” (Róm. 7,7). „Micsoda tehát a
törvény? A bűnök okáért adatott, a törvényszegések, a törvény áthágásai miatt
toldották meg vele az ígéretet, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén
angyalok által, közbenjáró kezében. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-e?
Ellentétben áll az Isten ígéreteivel? Távol legyen. Egyáltalán nem! Mert ha olyan
törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, és életet adni, vagyis ha a
törvénynek lett volna éltető ereje, valóban a törvényből volna, és a törvény
megtartásából származnék, és fakadna az igazság, azaz a megigazulás” (Gal.
3,19.21). „És mindenekből, a mikből a Mózes törvénye által meg nem
igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul” (Csel. 13,39). A
megigazulásról sokszor beszél az apostol: „Annakokáért a törvénynek
cselekedeteiből, vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy
hústest sem igazul meg Őelőtte, vagyis Isten előtt: mert a bűn, azaz: a céltévesztés
ismerete és felismerése a törvény által vagyon. Most pedig kijelentetett, hogy a
törvény nélkül jelent meg, a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá nekünk Isten
igazsága, az Isten előtti megigazulás, amelyről bizonyságot is tesznek, és tanúsítják a
törvény és a próféták, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek.
Isten pedig ezt az igazságát, vagyis az Isten előtti megigazulást most nyilvánvalóvá,
és láthatóvá tette a Jézus Krisztusban való hit által, és a Jézus hitén keresztül minden
hívőnek, és mindazok elnyerik, és mindazokra száll, akik hisznek Benne. Mert nincs
különbség, és nincs megkülönböztetés zsidó és nemzetbeli között. Mindenki vétkezett,
vagyis eltévesztette a célpontot, és nélkülözi, szűkölködik, és híjával van, az Isten
dicsőségének. Ezért Isten ingyen, ajándékképpen igazítja meg őket, miután
megváltotta őket a Krisztus Jézus által. [Más fordítás: Megigazulásukat azonban
ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás
révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]. Hiszen azt
tartjuk, és állítjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől
függetlenül” (Róm. 3,20-24.28).
87
És: „Miképpen másutt [(heterosz en): máskor] is mondja [(legó): kijelenti,
kihirdeti]: Te örökké való pap vagy, Melkisédek [jelentése: igazság királya, az én
királyom igazságos] rendje szerint” (Zsid. 5,6). Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt
az Úr (meg nem bánja) és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje
49

Zsid. 7,22 Annyiban jobb [(kreittón): különb, erősebb, hatalmasabb]


szövetségnek lett kezesévé [jótállójává, közvetítőjévé] Jézus.88
Zsid. 7,23 És [(kai): ugyanis] amazok jóllehet [(men): valóban] többen
lettek papokká, de nem [paramenó): maradhattak a helyükön] mert a halál
miatt meg nem maradhattak, [mert ezt a halál (kólüó): megakadályozta]:
Zsid. 7,24 De ennek, [(de): ámde Ő] minthogy örökké megmarad,
változhatatlan a papsága [(aparabatosz): átruházhatatlanul viseli a
papságot].
Zsid. 7,25 Ennek okáért ő mindenképpen [(pantelész): teljesen,
tökéletesen] üdvözítheti is, mert [(dünamai): hatalma van
(szódzó): megmenteni, kiszabadítani, megtartani, biztonságba helyezni, és
megőrizni, meggyógyítani] azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert
mindenha él, hogy [(entügkhanó): közbenjárjon], és esedezzék érettük.89
Zsid. 7,26 Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen
[(amiantosz): mocsoktalan, tiszta, makulátlan], a bűnösöktől
[(hamartólosz): céltévesztőktől] elválasztott, [(khóridzó): elkülönített] és
aki az egeknél magasságosabb lőn, [és aki magasabbra jutott az egeknél]89

szerint” (Zsolt. 110,4). És tette ezt azért, mert: „… az Isten, kiválóbban


[(perisszoteron): még jobban] meg akarván [(búlomai): meg kívánta] mutatni az
ígéret örököseinek az ő végzése [(búlé): elhatározása] változhatatlan, és
[(ametathetosz): megmásíthatatlan] voltát, esküvéssel lépett közbe [(mesziteuó):
esküvel erősítette azt meg, esküvel vállalt kezességet]” (Zsid. 6,17).
88
És: „Most a mi főpapunk annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb
szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az az első
kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak” (Zsid. 8,6-7).
89
Folytatódik a kijelentés: „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak
másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt
megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24). „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és
emberek között, az ember Krisztus Jézus. [Más fordítás: Csak egyetlen Isten van, és
egyetlen híd Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus]” (1 Tim. 2,5).
„Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek [el ne tévesszétek a célt].
És ha valaki vétkezik, [eltéveszti a célpontot] van Szószólónk [(paraklétosz):
pártfogónk, közbenjárónk, védőügyvédünk, támogatónk] az Atyánál, az igaz Jézus
Krisztus” (1 Ján. 2,1). És most már: „Kicsoda az, aki elítél? Talán Krisztus Jézus?
Az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki életre is kelt, aki az Isten jobbján van, aki
esedezik is és közbenjár érettünk” (Róm. 8,34). Ő, aki így szól, bátorítva az Övéit:
„… Én, a ki igazságban szólok, (van erőm a szabadításhoz), és elégséges vagyok a
megtartásra” (Ésa. 63,1).
89
Mert: „nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon,
(erőtlenségeinken) hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve
a bűnt (a céltévesztést)” (Zsid. 4,15). Mert Isten: „azt, aki bűnt, azaz céltévesztést
50

Zsid. 7,27 Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra


előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer
s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván.90
Zsid. 7,28 Mert [(gar): ugyanis] a törvény gyarló [(asztheneia): erőtlen]
embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde
[(logosz): igéje] örök tökéletes Fiút.91

Zsid. 8. Jézus Krisztus a mennyei főpapunk;

Zsid. 8,1 Fődolog, a [(kephalaion): leglényegesebb pont, összegzés] pedig


azokra nézve, amiket mondunk az, hogy olyan főpapunk van, aki a
mennyei Felség királyi székének, [a felséges Isten (thronosz): trónjának]
jobbjára üle,92

nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága
legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21).
90
Mert: „minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki
elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a
te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést
magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettük is,
amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). „És áldozza meg Áron a bűnért való
áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron
pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen
engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot,
amely az övé” (3 Móz. 16,6.11). Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és
gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a
bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek
jobbjára; Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket”
(Zsid. 10,11-12.14).
91
Azt: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión): világkorszakokat]
is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]” (Zsid. 1,2)
92
Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr [Jézus] azért, minekutána szólott vala
nékik, felviteték, felemeltetett a mennybe, és üle az Istennek jobbjára [és elfoglalta
helyét az Isten jobbján]” (Márk. 16,19). „Felül minden fejedelemségen és
hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, amelyet
segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a
következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És
mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
51

Zsid. 8,2 Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz): valódi]


sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája, amelyet
az Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel].93

anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21-


22). Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten)
dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének
képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket
bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival
kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt
azoknál” (Zsid. 1,2-4). Hát: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az
Istennek Fia, ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14). Dávid próféciája az Úr
mennybemeneteléről: „Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én
jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá”
(Zsolt. 110,1). István – mielőtt megkövezték – így látta az Urat: „Mivel pedig teljes
vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét,
Jézust, állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és
az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).
93
Az első sátorról így hangzik a kijelentés. Mózeshez szól az Úr: „Az első hónapban,
a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet (a kijelentés) sátorának hajlékát” (2
Móz. 40,1). János apostol hallja, hogy: „egy hatalmas hang szól a trónus felől, amely
ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és
azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3). És ez
akkor következett be, amikor: „az Ige (logosz) hústestté lett és lakozék, sátrat vert,
letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét…” (Ján. 1,14). Azóta: „ti az élő Istennek temploma
vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és leszek nékik
Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,16). „... Mert mi az élő Isten temploma
vagyunk, ahogyan az Isten mondta. Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és
ők az én népem lesznek” (1 Kor. 6,19). „Így teljesültek be a próféciák: „És szerzek
velük békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velük; és elültetem őket és
megsokasítom, és helyeztetem az én szenthelyemet közéjük örökké. És lesz az én
lakhelyem felettük, és leszek nékik Istenük és ők nékem népem. És megtudják a
pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem
közöttük lesz mindörökké” (Ezék. 37,26-28). „Hogy az én végzéseimben járjanak
(rendelkezéseim szerint éljenek) és rendeléseimet (törvényeimet) megőrizzék és
cselekedjék (megtartsák és teljesítsék) azokat, és legyenek nékem népem és én leszek
nékik Istenük” (Ezék. 11,20). Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „És az Izráel
fiai között lakozom, és nékik Istenük leszek” (2 Móz. 29,45) „És az én hajlékomat
közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket. És közöttetek járok, és a ti
Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (3 Móz. 26,11-12). Zakariáson
keresztül megismétli az Úr az ígéretet: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ímé, én
megszabadítom az én népemet a napkeltének, a napkelet földéről, és a napnyugtának,
a napnyugat földéről. És elhozom őket, és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé
lesznek, én pedig Istenükké leszek hűséggel és valósággal. Ezt mondja a Seregeknek
52

Zsid. 8,3 Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére


[(proszpheró): bemutatására] rendeltetik, amiért szükséges, hogy legyen
valamije ennek is, amit áldozatul vigyen, és [(proszpheró): mutasson be].94
Zsid. 8,4 Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan
papok, akik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal [(proszpheró dóron):
ajánlanak fel áldozati ajándékokat],
Zsid. 8,5 Akik a mennyei dolgok ábrázolatának [(hüpodeigma):
képmásának, előképének], és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta
[(khrématidzó): kinyilatkoztatta, kijelentette] Mózesnek [jelentése: a
kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek], mikor be akarta
végezni [(melló epiteleó): befejezni készült] a sátort. Meglásd, és [(horaó):
vigyázz] úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a
hegyen mutattatott néked.95

Ura: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok e napokban e beszédeket, ezeket az


igéket a próféták szájából, akik szóltak, mikor megvetteték, vagyis lerakatott a
Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom” (Zak. 8,7-9) Pál
apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem a Seregek Ura házának alapját: „Mert
más alapot, más fundamentumot senki sem vethet a meglevőn kívül, a lerakott alapon
kívül, amely egyszer vettetett, mint ami már megvan, amely a Jézus Krisztus” (1Kor.
3,11).
94
„Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1). A mi Főpapunk: „Krisztus
Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul [Más
fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az
Istennek]” (Eféz. 5,2). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő
véres áldozatul…” (Róm. 3,25). És Ő: „önmagát adta értünk…” (Róm. 4,25). És
ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, céltévesztésünkért… Az
Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és elhatározása szerint” (Gal. 1,4).
95
Az Úr így rendelkezett: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük
lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak
formáját, és annak minden edényeinek formáját. Vigyázz, hogy arra a formára
csináld, amely a hegyen mutattatott néked” (2 Móz. 25,8-9.40). És mert rendkívül
fontos a kijelentés, újra –és újra megismétli az Úr: „A hajlékot pedig azon a módon
(és pontosan úgy) állítsd fel, amint néked a hegyen mutattatott” (2 Móz. 26,30).
Izráel fiai pedig: „Így végezteték el a gyülekezet sátora hajlékának (a kijelentés
sátrának) egész munkája; és az Izráel fiai egészen úgy csinálák, amint az Úr
parancsolta vala Mózesnek, úgy csinálták. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek,
egészen úgy csinálának az Izráel fiai minden munkát. És megtekinte Mózes minden
munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, amint az Úr parancsolta vala, és
megáldá őket Mózes” (2 Móz. 39,32.42-43). István vértanú bizonyságtétele az első
sátorról: „A bizonyságnak [a Bizonyságtétel vagy a szövetségnek, Isten jelenlétének]
sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta [(diatasszó): elrendelte]
53

Zsid. 8,6 Most azonban [a mi főpapunk] annyival kiválóbb szolgálatot


nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek
alapján köttetett.
Zsid. 8,7 Mert ha az az első kifogástalan volt [(amemptosz): hibátlan,
tökéletes lett] volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
Zsid. 8,8 Mert dorgálván [(memphomai): megfeddve hibáztatja] őket,
[amikor] így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel
[jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért
Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével
győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik] házával és Júdának
[jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás;
bizonyságtevő; dicsőítve lesz] házával új szövetséget kötök.
Zsid. 8,9 Nem azon szövetség szerint, és [nem azon szövetség (kata):
mellett, és értelmében] amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor
[(epilambanomai): felkaroltam], és kézen fogtam őket, hogy kivezessem
Égyiptomból, [jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés,
szorongatás, fogság, a Ptah szellemének háza] mert ők nem maradtak
meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, és nem
[(ameleó): gondoskodtam róluk] mondja az Úr.96

az, aki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára [(tüposz): alakra, és formára]
csinálja, melyet látott vala. Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval
[(iészúsz): Jehósua = Jézus: az Úr a szabadulás, a menekülés, az üdvösség], mikor
birodalmukba vették a pogányokat, [meghódították a pogányok / nemzetek földjét];
kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig [és
birtokukban volt e sátor egészen Dávid napjaiig]” (Csel. 7,44-45). De ezek: „csak
árnyékai [(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra
homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság
[(szóma): teljes lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol.
2,17). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a
dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza,
ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és
rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat”
(Zsid. 10,1).
96
Pedig az Úr szólt: „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és
megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az
enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok
birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak”
(Móz. 19,5-6). De már akkor, amikor Mózes az Úr jelenlétében tartózkodott: „Szóla
pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál
Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet
öntöttek maguknak, azt tisztelik (az előtt borulnak le) és annak áldoznak, és azt
mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéből” (2 Móz.
54

Zsid. 8,10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama


napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az
ő szívükbe [az ő bensőjükbe] írom [(epigraphó): vésem be] azokat, és
leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem.97

32,7-8). Amikor prófétákat küldött az Úr, akkor így válaszoltak az üzenetre: „Ezt
mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Ti és a ti feleségeitek szóltatok a ti
szájatokkal, és végbevittétek a ti kezeitekkel, mondván: Bizonyára teljesítjük a mi
fogadásainkat, amelyeket fogadtunk az ég királynőjének, hogy (tömjénezzünk), és
füstölve áldozzunk, és néki italáldozatot vigyünk. Megerősítvén megerősítettétek a ti
fogadásaitokat, és megcselekedvén megcselekedtétek a ti fogadásaitokat. Azért
halljátok meg az Úr szavát (az ÚR Jahve, az Örökkévaló igéjét) mind, ti Júdabeliek,
akik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt
mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni,
mondván: Él az Úr Isten, (és hogy: Az én Uramra, az élő Úrra mondom) egész
Égyiptom földén!” (Jer. 44,25-26)
97
És megismétli az Úr, kijelentve az Új szövetség eredményét is: „Ez az a szövetség,
melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő
szíveikbe, (az ő bensőjükbe) és az ő elméjükbe írom (vésem) be azokat, Azután így
szól: És az ő bűneikről (és gonoszságaikról) és álnokságaikról többé meg nem
emlékezem” (Zsid. 10,16-17). Jeremiáson keresztül már hangzott az ígéret: „Ímé,
eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a
Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal (őseikkel) kötöttem
az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik
megrontották (párar: megszegték, megtörték) az én szövetségemet, de én Uruk
maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után (ha
eljön az ideje) az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő
belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe (bensőjükbe) írom be, és Istenükké leszek, ők
pedig népemmé lesznek” (Jer. 31,31-34). És Ezékiel is erről prófétál: „Én
megemlékezem frigyemről, (szövetségemről) amelyet veled ifjúságod napjaiban
kötöttem, és örök frigyet vetek (örök szövetségre lépek) veled. És te megemlékezel
útjaidról és megszégyelled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, akik
nagyobbak nálad, (gəḏóláh gáḏôl: számosabbak, hatalmasabbak, erősebbek), együtt
azokkal, akik kisebbek, (qáṭón qáṭán: fiatalabbak) s adom őket néked leányaidul, de
nem a te frigyedből, (bəríṯ): nem a veled kötött szövetségből). És én szövetségre
lépek veled, és megismered, hogy én vagyok az Úr (Jahve, az Örökkévaló). Hogy
megemlékezzél és pirulj, és (szégyenkezz, és gyalázatod miatt) meg ne nyissad többé
szádat, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél,
(megbocsátom mindazt, amit elkövettél) azt mondja az Úr Isten, az én Uram, az Úr
(Jahve, az Örökkévaló)” (Ezék. 16,60-63). „És őket szemmel tartom az ő javukra, és
visszahozom e földre, (ebbe az országba) és megépítem, és el nem rontom, (le nem
rombolom) és beplántálom, és ki nem szaggatom (ki nem gyomlálom őket). És olyan
szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr (Jahve, az
Örökkévaló), és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes
szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24,6-7). „És adok nékik egy szívet, és új szellemet
55

Zsid. 8,11 És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát,


mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a
kicsinytől nagyig.98

adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet; Hogy


az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és
legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük” (Ezék. 11,19-20).
98
És az Úr gyermekeihez így szól az Úr: „És néktek kenetetek van a Szenttől, és
mindent tudtok. [Más fordítás: És ti a (khriszma: kenet birtokosai vagytok a Szenttől,
és ez által szellemi hatalom birtokosaivá váltatok, és ezt tudjátok, és (eidó oida):
tisztába is vagytok vele mindnyájan]. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek
marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a
kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az [(aléthész): az a valóság] és nem
hazugság [(pszeudosz): hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás], és amiként
megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne” (1 Ján. 2,20.27). És így folytatódik a
kijelentés: „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.
Valaki azért [(ún): valóban] az Atyától hallott, és tanult [(manthanó): és megértette,
amit tanult], én hozzám jő” (Ján. 6,45). És ezután már: „… nem tanítja többé senki
az ő felebarátját, (sem egyik ember a másikat) és senki az ő atyjafiát, (sem ember az
embertársát) mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek
engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket,
és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34). Ezután: „És minden fiaid az
Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13). És Ő, aki tanít,
nem más, mint: „Ama Vigasztaló [(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő,
Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló] akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre
megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, [és emlékeztetni fog
mindarra] amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26). Akit így ígért meg az Úr Jézus:
„És ímé én [(aposztelló): kibocsátom], és elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét;
ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában [ti pedig (kathidzó): tartózkodjatok, és
várakozzatok a városban], mígnem felruháztattok mennyei erővel [(endüó): amíg a
mennyből jövő hatalmat nem öltöttétek magatokra]” (Luk. 24,49). Mert akkor: „…
vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és
lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában
és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Mert Ő a: „…
bölcseségnek (ḥáḵəmáh: szakértelemnek, és ügyességnek), értelemnek (bínáh:
ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek)
Szelleme, tanácsnak (ʿécáh: előrejelzésnek) és hatalomnak Szelleme. Erőnek
(gəḇúráh: vitézségnek, bátorságnak) Szelleme, az Úr ismeretének és tiszteletének
Szelleme” (Ésa. 11,2) És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd
titeket minden igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától
szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és
az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből
vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki nektek)” (Ján. 16,13-14). „Mikor
pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó, Bátorító, Szószóló), akit én küldök néktek
az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd én rólam
56

Zsid. 8,12 Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, [(hileósz adikia):


irgalmas és kegyelmes leszek igazságtalanságukkal, Istennélküliségükkel
szemben] és az ő bűneikről [(hamartia): céltévesztésükről] és
gonoszságaikról [(anomia): törvénynélküli állapotukról] meg nem
emlékezem.
Zsid. 8,13 Mikor újról [(kainosz): új; szokatlan, meglepőről] beszél, óvá
tette [(palaioó): elavultnak nyilvánította] az elsőt, a [(prótosz): korábbit];
ami pedig megavul és megvénhedik, [(géraszkó): megöregszik, elavul]
közel van az enyészethez [az (eggüsz aphaniszmosz): nemsokára, hamar
eltűnik, elmúlik, megsemmisül].

Zsid. 9. Krisztus örökre eltörölte a bűnt;

bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok”


(Ján. 15,26-27). „De én az igazat (alétheia: valóságot) mondom néktek: Jobb néktek,
hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a
Pártfogó): ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. És Ő, mikor eljő, megfeddi a
világot bűn, igazság (megigazulás) és ítélet tekintetében (leleplezi a világ előtt, hogy
mi a bűn, mi az igazság (a megigazulás) és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn
az), hogy nem hisznek énbennem. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz
megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak
fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd
titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). »hodégeó:
utat mutat, vezet, irányít, kísér«” (Ján. 16,7-11). Az Úr Anániást azért küldte
Saulhoz – aki Pál lett – hogy vegye a Szent Szellemet: „Elméne azért Anániás és
beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda. Saul atyámfia, az Úr küldött engem,
Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és
beteljesedjél Szent Szellemmel, a Szent Szellem teljességével.” Csak ezután értette
meg az Írásokat, és hirdette a Krisztust: „És azonnal mintegy pikkelyek estek le
szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, bemerítkezett; És azonnal
prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,17.18.20) Így
teljesedett be – és ma is így teljesedik be minden hívő életében – az Úr Jézus szava:
„...ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik
szóltok, hanem a Szent Szellem... Mert a Szent Szellem azon órában megtanít titeket,
mit kell mondanotok” (Márk. 13,11; Luk. 12,12). És az Úr Jézus - aki maga az Isten,
- Ő az: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít, megszilárdít, és
felken a Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és
pecsétjével, az Isten az” (2 Kor. 1,21). Így válunk eggyé a Krisztusban: „Mert hiszen
egy Szellem által [Szellemben] mi mindnyájan egy testté [szóma = személlyé]
meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, [pogányok; hellének] akár szolgák,
[rabszolgák] akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg.
[valamennyiünket egy Szellem itatott át]” (1Kor. 12,13).
57

Zsid. 9,1 Annakokáért voltak ugyan az első a szövetségnek is istentiszteleti


rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. [Görög szöveg: (ún): szóval a
[(prótosz): legelső, az eredeti] szövetség [(latreia): szolgálatának is] volt
(dikaióma): rendelkezései, előírásai, és (koszmikosz hagion): földi,
evilági szent helye].
Zsid. 9,2 Mert sátor építtetett, az első, amelyben vala a gyertyatartó,
[(lükhnia): lámpatartó, mécses tartó] meg az asztal, és a kenyerek
felrakása, [(protheszisz): kihelyezése]; ezt nevezték szenthelynek.99
Zsid. 9,3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek
szentek szentjének,100
Zsid. 9,4 Melyben vala az arany füstölő oltár, az [(khrüszeosz
thümiatérion): aranyból készült illatáldozati oltár] és a szövetség ládája
beborítva minden felől [(pantothen): minden oldalról] arannyal, ebben a
mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái.101
99
Az Úr így szólt Mózeshez: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük
lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak
formáját, (mintáját) és annak minden edényeinek formáját, (és az egész fölszerelés
mintáját)” (2 Móz. 25,8). „Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a
gyülekezet sátorának hajlékát, a kijelentés sátrát!” (2 Móz. 40,1).
100
Az Úr így szólt Mózeshez: Azután készíttess kárpitot kék és piros bíborból,
karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon beleszőtt kerubokkal
készíttesd azokat! Tedd ezt négy arannyal bevont akácfa oszlopra, amelyeknek
aranykampóik legyenek, négy talpa pedig ezüstből legyen!” (2Móz. 26.31). „És
egészen úgy cselekedék Mózes, amint az Úr parancsolta néki, úgy cselekedék. Lőn
azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállíták a hajlékot.
Mózes tehát felállítá a hajlékot, és letevé annak talpait, a deszkáit is felállítá,
beilleszté a reteszrúdakat, és felállítá annak oszlopait. Azután kifeszíté a hajlékra a
sátort, és a sátor takaróját is reá teríté felülről, amint parancsolta vala az Úr
Mózesnek” (2 Móz. 40,16-19)
101
Az Úr parancsa így hangzott: „És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél
sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing magasat. Borítsd meg azt tiszta
arannyal, belül is kívül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörül arany pártázatot
(aranyszegélyt). Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél
sing széleset. Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek
két végére. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal
a fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A
fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok
néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül,
melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az
Izráel fiainak” (2 Móz. 25,10-22). És: „Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is,
(az illatáldozat bemutatására) sittim-fából (akácfából) csináld azt. És borítsd meg azt
tiszta arannyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot
(aranyszegélyt) is csinálj hozzá köröskörül. És tedd azt a függöny (a kárpit) elé,
58

Zsid. 9,5 Fölötte pedig a dicsőség kerubjai, beárnyékolva az


[(hilasztérion): engesztelés] fedelét [a kegyelemtáblát], amikről most nem
szükséges külön [részletesen] szólani.102

amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek
néked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert,
(mutasson be illatáldozatot); mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse
(akkor mutassa be) azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse
azt. Szüntelen való illattétel (állandó illatáldozat) legyen ez az Úr előtt nemzetségről
nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se
ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá, és (ne mutassatok be azon idegen
illatáldozatot)” (2 Móz. 30,1-9). „Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és
tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék
maradékaitok számára. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a
bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék” (2 Móz. 16,33-34). „És szóla az Úr
Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak
háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-
kinek a nevét írd fel az ő vesszejére. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert
egy vessző esik az ő atyjuk házának fejéért. És tedd le azokat a gyülekezet, (a
kijelentés) sátorában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek, és (kijelentem magam)
néktek. És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt, és (ki fog
virágzani). (így csendesítem le) és hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait,
amelyekkel zúgolódnak ti ellenetek. Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki
mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza
szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala. És
letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában. És lőn másnap, hogy
beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való
Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, (bimbót fakasztott), és virágot növelt, és
mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől mind az
Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És monda az Úr
Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy őriztessék ott a
lázadó fiaknak jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való zúgolódásuk, hogy meg ne
haljanak. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR” (4
Móz. 17,1-10). A salamoni templomban is ott volt az Úr szövetségládája: „bevitték a
papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek
szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két
kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött
az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir. 8,6.9).
102
Az Úr parancsa így hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból
csináld azokat a fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az egyik végére innen,
a másik Kerubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kerubokat annak
két végén. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a
fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A
fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok
néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül,
59

Zsid. 9,6 Ezek pedig ekképpen levén elrendezve [(kataszkeuadzó):


elkészítve]; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az
istentisztelet a [(latreia): szolgálat] elvégzésére,103
Zsid. 9,7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak [(monosz):
egyedül] maga a főpap, vérrel, [sohasem vér nélkül] melyet magáért és a
nép bűneiért [(agnoéma): a nép tudatlanságból eredő vétkeiért] áldoz
[(proszpheró): mutat be áldozatot].104

melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az


Izráel fiainak” (2 Móz. 25,18-22). „Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a
szentek szentjébe” (2 Móz. 26,34). Mózes pontosan végrehajtotta az Úr parancsát:
„És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára tevé, és a
ládára felül helyezteté a fedelet. Azután bevivé a ládát a hajlékba, és feltevé a takaró
függönyt, a (függőkárpitot) és elfedezé a bizonyság ládáját, amint az Úr parancsolta
vala Mózesnek” (2 Móz. 40,20-21). Ez pedig így volt a salamoni templomban is: „És
bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház (a templom) legbelső
részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. Mert a Kerubok kiterjesztik
vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik (betakarták) vala a Kerubok a ládát és
annak rúdjait felülről” (1 Kir. 8,6-7). És ismét: „És bevivék a papok az Úr
szövetségének ládáját az ő helyére, az Isten házának (a templom) legbelső részébe, a
szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. A Kerubok pedig szárnyaikat kiterjesztik
vala a láda felett, és befedezik vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (2
Krón. 5,7-8).
103
És a szolgálatról így szólt az Úr: „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold
meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én áldozatomat,
kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében (a megszabott időben)
áldozzátok nékem” (4 Móz. 28,1-2).
104
Mert így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és
készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz
engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz
engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). „És áldozza meg
Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és
háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az
övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért
való áldozati tulkot, amely az övé” (3 Móz. 16,6.11). „És egyszer egy esztendőben
engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy
esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre.
Szentségek szentsége ez az Úrnak” (2 Móz. 30,10). De: „Senki se legyen a gyülekezet
(a kijelentés) sátorában, amikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen,
egészen az ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, háza népéért, és
Izráelnek egész gyülekezetéért. Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr (színe)
előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a
baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a
vérből az ő ujjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak
tisztátalanságaitól. Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a gyülekezet (a kijelentés)
60

Zsid. 9,8 Azt jelentvén ki, azt [(déloó): leplezi le] ezzel a Szent Szellem,
hogy még nem nyílt meg a szentély útja, [még nem lett [(phaneroó)]:
nyilvánvaló, még nem járható, még nem nyittatott meg az Isten felé vezető
út] fennállván még az első sátor.105
Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal
és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni
a szolgálattevőt,
Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző [rituális]
mosakodásokkal, és [(baptiszmosz): bemerítésekkel] - melyek [(szarx):
hús]testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők, ezek a

sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És tegye Áron mind
a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden
hamisságát és minden vétkét, (és minden vétkes hitszegését), mindenféle bűneit: és
rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy
vigye el magán a bak minden ő hamisságukat (egy távol eső) kietlen földre, és hogy
bocsássa el a bakot a pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet (a kijelentés)
sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szentélybe,
és hagyja ott azokat. És mossa meg a hústestét vízben szent helyen, és öltse fel a
maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép
egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért” (3 Móz. 16,17-
24). „Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki
elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Mert a törvény szerint: „… minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására
rendelnek…Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának
szolgálnak...” (Zsid. 8,3.5). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak
árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos
alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként
szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre
juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1). Mert ezek: „csak árnyékai a következendő, a
jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van. (Kol.
2,17).
105
Az Úr Jézusban megnyílt az út: mert az Úr Jézus golgotai halálakor: a templom
kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a
jeruzsálemi Templomban] középen kettéhasadt” (Luk. 23,32-45). „Mivelhogy azért
atyámfiai bizodalmunk, és (szabad utunk) van a szentélybe való bemenetelre a Jézus
vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és (nyitott meg előttünk) új és élő
út gyanánt, a kárpit, azaz az ő (szarx): (hús)teste által” (Zsid. 10,19-20).
61

[(diorthószisz kairosz epikeimai): helyreállítás elrendelt idejéig vannak


érvényben].106
Zsid. 9,11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a
nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való
[(ktiszisz): nem ebből a teremtésből való,] sátoron keresztül,107
Zsid. 9,12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére
által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.
Zsid. 9,13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a
tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek]
tisztaságára:
Zsid. 9,14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem
által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti
lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő
Istennek.108
106
De ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek,
személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17). „Minthogy a törvény
semmiben sem szerzett tökéletességet, [(údeisz údemia úden): nem tett bevégzetté,
nem vitt végcélba], de beáll [(epeiszagógé): bevezetést nyert] a jobb (kreittón):
felette álló, erősebb] reménység, amely által, és [(hosz hé ho dia): akin, és amin
keresztül] közeledünk az Istenhez. [Más fordítás: A törvény tudniillik nem vezetett el
a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az
Istenhez]” (Zsid. 7,19).
107
És mert: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus
[héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve
görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [megvallásunkhoz].”
(Zsid. 4,14). Ezért: „Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei
elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi
megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra
[Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1). „…
aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20). És így: „… olyan
főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, Mint a szent
helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr, és nem ember épített” (Zsid.
8,1-2).
108
Mert: „minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki
elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az
áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal
áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert egyetlenegy
áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,11-12.14). Az
62

apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta


önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért, -
mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6). Ugyanis: „Senki sem válthatja
meg atyjafiát, vagy önmagát. nem adhat érte, vagy magáért váltságdíjat Istennek.
[Héber: Egy ember sem adhat testvéréért váltságdíjat az Úrnak]. Minthogy életüknek
váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint: Az élet ára túl magas
volna, meg nem fizetheti senki soha, végképp le kell tennie róla]” (Zsolt. 49,8-9). De
Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és
félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9). „Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így
aztán Ő bűnhődött a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész
teremtett, látható világért is” (1 Ján. 2,2). Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük
oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban
[(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19). Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya
Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus
Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). „Amely akarattal szenteltettünk
meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének teljes lényének megáldozása
által” (Zsid. 10,10). Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a
megszentelteket” (Zsid. 10,14). Az Úr Jézus az: „Aki adta, és feláldozta önmagát a
mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy
kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e
jelenvaló gonosz, káros, veszélyes, ellenséges züllött világból, a jelen világ
gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a mi Atyánknak
akarata, rendelése, elhatározása szerint. (Gal. 1,4). A Szent Szellem újra - és újra
kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott,
és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy
megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé,
amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25) És így folytatódik a kijelentés:
„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti
atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és
szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19). Az apostol így figyelmezteti
Isten népének vezetőit, és egyben kijelentést nyer, hogy kijött el megváltani az
embereket: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent
Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon
vérével szerzett. (Csel. 20,28). Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat
fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor.
7,23). Ő: „Aki nem [(szarkikosz): hús]testi parancsolatnak törvénye szerint, [nem
vérségi leszármazás útján] hanem enyészhetetlen [(akatalütosz): elpusztíthatatlan,
kiolthatatlan, leronthatatlan, romolhatatlan, halhatatlan, örök] életnek ereje [hatalma]
szerint lett. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a
saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra
megcselekedte, maga-magát megáldozván. (Zsid. 7,16.27).
63

Zsid. 9,15 És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az


első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló
örökségnek ígéretét.109
Zsid. 9,16 Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező
halála bekövetkezzék.
Zsid. 9,17 Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a
végrendelkező, épen nem érvényes.110
Zsid. 9,18 Innét van, hogy az első [szövetség] sem szenteltetett meg vér
nélkül, [az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül].
Zsid. 9,19 Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot
elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel

109
Az Úr Jézus azért jött: „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és kivásárolja,
hogy elnyerjük, hogy visszanyerjük a fiúságot, és ismét Isten fiaivá legyünk” (Gal.
4,5). János apostol megvallása: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az
Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14). Pál apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, és valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki
láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott hústestben, megigazíttatott,
és igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az
angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon,
felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik
az Úr, Jahve dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt, mert
az ÚR, Jahve az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa. 40,5) Dávid pedig így dicséri
az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe
maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve,
hogy kegyelmet ad” (Mik. 7,18). „És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által
meg nem igazíttathattatok, őáltala mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,39).
Mert: „a törvénynek cselekedeteiből, az olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja
betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés
ismerete és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).De Isten: „amikor még
erőtlenek, gyengék, és tehetetlenek voltunk a hústest miatt, ami engedett a
kísértésnek, a rendelt, az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg
Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6). „Az Isten pedig a mi
hozzánk való szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy
abban az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor
érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
110
És így folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi
szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített
testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem
hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem
adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).
64

és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész


népet meghintette,111
Zsid. 9,20 Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra
rendelt.
Zsid. 9,21 Majd a sátort is és az istentiszteletre, a [(leitúrgia): szolgálatra]
való összes edényeket [(szkeuosz): és felszerelést] hasonlóképen
meghintette vérrel.112

111
Ez pedig így történt: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden
beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval
(egyhangúan) felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt,
megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, (összes igéjét) és
felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét
nemzetsége szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő
áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a vérnek
felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé
a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent
megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért,
és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek,
mindama beszédek szerint (mindezeknek az igéknek az alapján)” (2 Móz. 24,3-8).
112
Mert így szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot
minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az oltárra is
hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és (minden fölszerelését) a
mosdómedencét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte
a kenetnek olajából, és megkené (fölkente) őt, hogy felszentelje őt. És előállatá Mózes
az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket övvel,
felköté nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek. Azután előhoza
egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való áldozat
tulkának fejére tevé az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes annak véréből, és
tőn az ujjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért
pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta.
Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos
fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül. Azután
előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő fiai kezeiket a kos
fejére. És megölék azt; Mózes pedig vőn annak véréből, és tőn abból az Áron jobb
fülének cimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére. Előállatá
az Áron fiait is, és tőn Mózes a vérből azok jobb fülének cimpájára, és jobb kezüknek
hüvelykére és jobb lábuknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra
köröskörül. Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből, amely az oltáron vala,
és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt, és
megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt” (3
Móz. 8,10-15.18-19.22-30).
65

Zsid. 9,22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és


vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat, nincs [(apheszisz): nincs bűnök
eltörlése].113
Zsid. 9,23 Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai
[(hüpodeigma): mintái, képmásai] effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a
mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.114
Zsid. 9,24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz):
valóságosnak] csak másolatába [(antitüpon): amely csak képmása,
előképe] ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten
színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó hémón): bemutasson
minket].115
Zsid. 9,25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap
évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;

113
Ezért így rendelkezett a törvény: „Mert a hústestnek élete a vérben van, én pedig
az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a
benne levő élet által szerez engesztelést” (3 Móz. 17,11).
114
„Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1). De ezek: „csak árnyékai
[(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló
jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes
lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17). „Minthogy a
törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg,
vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az
áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen
bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).
„Viszont a mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul
az Istennek, kedves jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás,
véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2). „Mert az Isten őt eleve
elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25). És Ő: „önmagát
adta értünk…” (Róm. 4,25). És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi
bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és
elhatározása szerint” (Gal. 1,4).
115
És így folytatódik a kijelentés: „Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz):
valódi] sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája, amelyet az
Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel]” (Zsid. 8,2). „Mert Krisztus
szenvedett egyszer a bűnökért,a céltévesztésért, mint igaz a nem igazakért, Azért
hogy minket Istenhez vezéreljen…” És: „Ő egy áldozattal áldozván a bűnökért,
mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert egyetlenegy áldozatával örökre
tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,12.14). „Ennek okáért ő mindenképen
üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy
esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).
66

Zsid. 9,26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ


teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, [a
látható világba] hogy áldozatával [egyszer s mindenkorra] eltörölje a bűnt
[(hamartia): a céltévesztést].116

116
Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mikor pedig eljött, elérkezett az
időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki
asszonytól született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá
adatott, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és
visszanyerjük a fiúságot, és Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5). Ugyanis: „Valaki a
bűnt (hamartia: a cél elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi;
[(anomia): törvényszegést követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség. [Más fordítás:
Mindenki, aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a
(hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]. És tudjátok,
hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi bűneinket
[(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai):
ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján. 3,4-5.)
Isten: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia):
céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága]
legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21). „Mert
nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a
világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az
embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa
[hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17). Bemerítő János is az Ő
céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá
menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama
Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia):
céltévesztését]!” (Ján. 1,29). Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt
nem cselekedett (nem követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában
álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki
szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat
nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem
fenyegetőzött. Hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra
hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek). Aki a mi bűneinket (hamartia:
céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek meghalván
(hamartia: a céltévesztésre ne legyünk kaphatók), az igazságnak (igazságosságnak,
megigazult életet) éljünk. Akinek sebeivel gyógyultatok meg (véres zúzódásai
gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó sebei által gyógyultatok
meg)” (1Pét 2:22-24) Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és ítéletből ragadtatott
el (fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És kortársainál ki gondolt arra (ki törődött
azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül),
hogy népem bűnéért (anomia: törvénytelenség, törvénysértés, törvényszegés) lőn
rajta vereség (népe törvényszegése miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak
sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett
hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és
67

Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett [elrendeltetett] dolog, hogy az emberek


egyszer meghaljanak, azután az ítélet, a [(kriszisz): a megítélés]:
Zsid. 9,28 Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak
bűneinek eltörlése végett, [elhordozására] másodszor bűn [hordozása]
nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.117

nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9) És tette ezt Isten azért: „Mert ami a törvénynek
lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott] mivelhogy
erőtlen vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test gyengévé tett]. Az Isten [azt
megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének
hasonlatosságában [hasonmásában] és a bűnért, [a céltévesztés miatt]. Kárhoztatá a
bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a (hús)testben levő bűnt
(céltévesztést]” (Róm. 8,3) Azért, hogy az embert kiszabadítsa az ördög hatalmából:
„Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese
lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt,
akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a
haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15) „Krisztus
váltott meg minket [kivásárolt bennünket; szabadított fel váltságdíj ellenében] a
törvény átkától [átka alól] átokká [az átok hordozójává] levén [átok alá került]
érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki (száraz)fán függ. Hogy az
Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [szálljon a nemzetekre],
hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal.
3,13-14) „Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek
(céltévesztésünknek) bocsánata (eltörlése, elengedése; megbocsátása). Az Ő
kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7) „hogy a törvény alatt levőket
megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5) Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus
Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál
törvényétől” (Róm. 8,2).
117
Az Úr kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának – következményét:
„Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból
vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19). „A por visszatér a
földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd.
12,9). „Ha kimegy, és elszáll a szelleme; visszatér a földbe, és aznapon elvesznek az
ő tervei” (Zsolt. 146,4). De az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr Jézus
helyettünk vállalta a halált: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a
mi megigazulásunkért. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő
vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése
miatt. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az
egész világért is” (Róm. 4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2). Hát: „Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát
engesztelő áldozatul bűneinkért, céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10). És a
nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, és
idegenek voltatok, mert elszakadtatok, és ezért ellenségek valátok, és ellenséges
gondolkozásúak, és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros
tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, most nektek is
68

Zsid 10. A régi és az új áldozat;

Zsid. 10,1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak, az [(melló agathosz):


eljövendő jó dolgoknak, javaknak] árnyéka, nem maga a dolgok képe van
meg, mert nem [(ekhó): tartalmazza, nem foglalja magába a valóság igazi
képét]. Ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként
szünetlenül [(diénekész): szakadatlanul, megszakítás nélkül] visznek, és
[(proszpheró): rendszeresen bemutatnak] sohasem képes tökéletességre
juttatni, mert nincs [(dünamai teleioó): hatalma teljessé / tökéletessé
tenni] az odajárulókat [azokat, akik bemutatják];118
Zsid. 10,2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer
megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. [Más
fordítás: Nemde (pauó proszpheró latreuó): felhagytak volna az áldozatok
bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra
megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk].
Zsid. 10,3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. [Más fordítás: De
éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre].
Zsid. 10,4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.
Zsid. 10,5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot
nem akartál, de testet [(szóma): emberi alakot] alkottál nékem,
Zsid. 10,6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél [az áldozatokban
(eudokeó): nem lelted örömöd].
Zsid. 10,7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, - a könyvtekercsben írva
vagyon rólam - hogy cselekedjem, és [teljesítsem] óh Isten a te
akaratodat.119

megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21). „…hiszen Ő az Isten kegyelméből


mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, hogy akiért van a
mindenség és aki által van a mindenség, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő
üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid. 2,9-10).
118
És így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő
Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,17). „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett
tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez” (Zsid.
7,19) „És mindenekből, amikből a Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott,
kimentett; kihúzó; gyermek] törvénye által meg nem igazíttathattatok, [mert a
törvény (dünamai dikaioó): nem képes, mert nincs hatalma igaznak nyilvánítani,
megigazulttá tenni], ez által mindenki, aki hisz, megigazul [(dikaioó): megigazulttá
lesz]” (Csel. 13,39).
119
És folytatódik a kijelentés: „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél;
füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál. Akkor azt
mondtam: Ímé jövök [itt vagyok]; a könyvtekercsben [a Törvény könyvében] írva van
69

Zsid. 10,8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot [(thüszia


proszphora): áldozati ajándék felajánlását] és égő, meg bűnért való
áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél, [(eudokeó): nem lelted
örömöd benne] amelyeket a törvény szerint visznek,
Zsid. 10,9 Ekkor ezt [is] mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te
akaratodat. Eltörli az elsőt, [(anaireó prótosz): hatálytalanítja a korábbit],
hogy meghagyja a másodikat, [(hisztémi deuterosz): hogy helyébe állítsa a
következőt].
Zsid. 10,10 Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a
Jézus Krisztus testének [(szóma): egész lényének] megáldozása által.120

felőlem, én Istenem, a te törvényed [(tóráh tôráh): a Te útmutatásod, tanításod,


amelyet az Igében jelentettél ki] keblem [(méʿáh): bensőm] közepette van. (Zsolt.
40,7-9). „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem
gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és
bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19). Hiszen Te magad
mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te
aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken”
(Zsolt. 50,9-10). És azt mondja az Úr: „Mert nem az égő- és véresáldozatokról
beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam
őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván:
Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek,
és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen
dolgotok!” (Jer. 7,22-23).A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az
Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé,
jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1
Sám. 15,22). „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve az
Örökkévaló, mint az áldozatot” (Péld. 21,3). „Mert szeretetet kívánok én és nem
áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6). És
folytatja az Úr: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az
Úr, Jahve az Örökkévaló; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt
barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa.
1,11). Újra megismétli az Úr: „Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a
messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti
véres áldozataitok nem tetszenek nékem” (Jer. 6,20). Mert bár: „A törvény szerint
majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a
mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,22-23). A testté lett
Ige kijelentése: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és
könyörületet akarok és nem áldozatot. Mert nem a megigazultakat hívogatni jöttem,
hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket a megtérésre, a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).
120
Az Úr Jézus kijelentése jövetele céljáról: „az embernek Fia nem azért jött el a
földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul
70

Zsid. 10,11 És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi


[(pollakisz proszpheró): és sokszor mutatja be] ugyanazokat az
áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. [(dünamai
periaireó hamartia): azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a cél
elvétését egészen elvegyék, nincs erejük a bűn, a céltévesztés
eltörlésére].121
Zsid. 10,12 Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, [(hamartia): a
cél elvétéséért], mindörökre üle, [(kathidzó): helyet foglalt, letelepedett] az
Istennek jobbjára,
Zsid. 10,13 Várván immár, míg lábainak zsámolyául vettetnek az ő
ellenségei [Más fordítás: Már csak arra vár, hogy minden ellensége
hódolattal leboruljon lába előtt].122

sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát. 20,28). „És én ő érettük oda
szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a
valóságban]” (Ján. 17,19). Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság
megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a
váltságdíjat minden emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).
„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött a mi
céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható világért
is” (1 Ján. 2,2).
121
Mert a törvény így rendelkezett: „Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron:
Esztendős két bárányt mindennap szüntelen” (2 Móz. 29,38).
122
Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik,
felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján. (Márk. 16,19). „Mert
nem Dávid emelkedett fel a mennybe; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én
Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá
zsámolyul, amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem” (Csel. 2,34-35). Mert az Úr ezt
mondta Neki: „ … Ülj az én jobb kezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak
zsámolyává teszem” (Zsid. 1,13). „Felül minden fejedelemségen, és hatalmasságon,
és hatóerőn, és uraságon és minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak
nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban / aionban /, hanem a
következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És
mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21)
Mert Isten: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő
(Isten) dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő
lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki
minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban,
Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet
örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4) És: „akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és
földön” (Eféz. 3,10-11.15) / nemzetség: Az eredeti szó: patria, egy közös őstől,
mint atyától származó törzsi, népi vagy nemzeti közösséget jelent; vagyis: az
71

Zsid. 10,14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette


[(teleioó): bevégzettekké tette, végcélba vitte] a megszentelteket.123
Zsid. 10,15 Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Szellem is,
mert minekutána előre mondotta:
Zsid. 10,16 Ez az a szövetség, melyet kötök velük, amit [(diathéké
diatithemai): végrendeletül hagyok rájuk] ama napok után, mondja az Úr:
Adom az én törvényemet [(nomosz) útmutatásomat, tanításomat, amelyek
az Igében jelentettem ki] az ő szíveikbe, az ő [(kardia): bensőjükbe, a
szellemi életük központjába] és az ő elméjükbe, az ő [(dianoia):
gondolkodásukba] írom [(epigraphó): vésem] be azokat.124

egyház, bármilyen nemzetségből valók vannak is benne /. „Mert addig kell néki
királyként uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25).
123
Így folytatódik a kijelentés: „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek]
tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által
önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,13-14) „….Krisztus
szerette – teljesen eggyé vált a kihívott gyülekezetekkel, az eklézsiákkal, és Önmagát
adta, kiszolgáltatta és feláldozta azért, odaadva érte a saját életét. Hogy azt
megszentelje, Isten számára elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván a víznek
fürdőjével az ige, a (rema) az élet igéje által” [Más fordítás: Hogy felkészítse, és
megtisztítsa az övéit az Isten élő beszéde által]” (Eféz. 5,25-26). Ő lett a mi
főpapunk: „Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen
[(amiantosz): mocsoktalan, tiszta, makulátlan], a bűnösöktől [(hamartólosz):
céltévesztőktől] elválasztott, [(khóridzó): elkülönített] és aki az egeknél
magasságosabb lőn, [és aki magasabbra jutott az egeknél]. Akinek nincs szüksége,
mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot,
azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát
megáldozván..” (Zsid. 7,26-27).
124
Jeremiás így prófétál erről: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új
szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint,
amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam
őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjük
maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az
Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az
ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja
többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az
Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja
az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem”
(Jer. 31,31-34). Az apostol pedig idézi a próféciát: „Mert dorgálván őket, így szól:
Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új
szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama
napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem
72

Zsid. 10,17 Azután így szól: És az ő bűneikről [(hamartia):


céltévesztésükről] és álnokságaikról [és (anomia): törvénynélküli
állapotukról] többé meg nem emlékezem.125
Zsid. 10,18 Ahol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért
való áldozat [De ott ahol (tútón apheszisz): ezek elengedése, bocsánata
van, ott már többé nincs (hamartia): céltévesztés miatti áldozat].126
Zsid. 10,19 Mivelhogy azért atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim]
bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
[(parrészia): szabad bemenetelünk van a szent helybe a Jézus Krisztus vére
által]

maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, mondja


az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán,
mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat,
és leszek nekik Istenük, és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő
felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan
megismernek engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az
ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. Mikor újról beszél, óvá tette az
elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (Zsid. 8,8-13).
Az Úr Jézus is hivatkozik a próféciára, kijelentve annak értelmét is: „Meg van írva a
prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott,
és tanult, én hozzám jő” (Ján. 6,45).
125
A próféták így dicsőítik az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a
bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké,
mert gyönyörködik az irgalmasságban, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad!
Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger
mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19). „Búsulásom felbuzdultában
elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad;
ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként
megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg,
hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek” (Ésa. 54,8-9).
126
Ezen már senki nem változtathat, mert aki megteszi, az tévtanító: „… ahol
végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a
végrendelet holtak után jogerős, és csak halál esetén érvényes, különben pedig, ha él
a végrendelkező, épen nem érvényes” (Zsid. 9,16-17). Ezért kellett az Úr Jézusnak
meghalni: „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő - Krisztus - hogy meghalván az
első szövetségbeli, az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, a hivatottak,
az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid. 9,15). „Atyámfiai,
testvéreim! Ember szerint szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az embernek
megerősített, jogerős, hitelesített testámentomát, vagyis végrendeletét,
szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja,
érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja
meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).
73

Zsid. 10,20 Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt,


a kárpit, azaz az ő [hús]teste által [(szarx dia): saját húsán keresztül].127
Zsid. 10,21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett:128

127
Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert Őáltala van szabad utunk, és
menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18). „Mely
lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és erős [(aszphalész
bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul
[(prodromosz): előfutárként] bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett
Melkisédek (jelentése: Igazság királya, az én királyom igazságos) rendje szerint”
(Zsid. 6,19-20). És Ő: „nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által
ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába
[(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó
hémón): bemutasson minket]. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint
ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel” (Zsid. 9,12.24-25). És
csak Őáltala: „van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon
járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és vagyunk, és
dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És
dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).
„Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van” (2 Kor. 3,4). Mert:
„Őbenne van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk, és szabad utunk
Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12). Hát: „Járuljunk azért bizodalommal
a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és
kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül, amikor segítségre van
szükségünk” (Zsid. 4,16). És a kárpit meghasadása akkor történt, megnyitva a
szentélybe való bemenetel lehetőségét: „Jézus pedig ismét nagy hangon kiáltván
kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom
kárpitja fölétől [felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett;
megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak]” (Mát.
27,50-51). A testben megjelent Úr kijelentése: „Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki
én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és tovább megy, tovább halad majd,
és legelőt talál” (Ján. 10,9). „Én vagyok az út, az igazság, a valóság és az élet; senki
sem mehet, és nem juthat az Atyához, csak rajtam keresztül” (Ján. 14,6).
128
És Neki azért kellett szenvedni, mert: „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett
lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap
az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést
szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép bűneiért
[(hamartia): céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17). És Hogy Isten házává lehessünk:
„Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis [(pisztosz): hűséges, megbízható, szavahihető] volt
ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, [aki a
jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot]. Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza
felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha
74

Zsid. 10,22 Járuljunk hozzá igaz szívvel, [(kardia): igaz bensővel], hitnek
teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, [Más
fordítás: mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel
való meghintés által].129
Zsid. 10,23 És testük [(szóma): egész valójuk] meg van mosva tiszta
[(katharosz): hamisítatlan, romlatlan] vízzel; tartsuk meg [(katekhó):
erősen] a reménységnek vallását [(homologia):
ragaszkodjunk a reménység hitvallásához, és tartsunk ki a reménységünk
megvallásában (aklinész): rendületlenül] tántoríthatatlanul, mert hű
[(pisztosz): hűséges, megbízható] az, aki ígéretet tett.130

a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig erősen


[(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig rendületlenül
kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben]” (Zsid. 3,5-6). Hát: „Lévén
annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve
az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve görög formában], az Istennek
Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [hitvallásunkhoz]. Mert nem oly főpapunk van, aki
nem tudna megindulni, [(dünamai szümpatheó): nem képes együtt érezni]
gyarlóságainkon [(asztheneia): gyengeségeinken, erőtlenségeinken], hanem aki
megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt” (Zsid.
4,14-15). És így vált Isten házává, lakóhelyévé a Krisztus népe: „De ha késném,
ezekből tudd meg, hogyan és mi módon kell, és szükséges forgolódni, eljárni,
viselkedni, és tevékenykedni az Isten házában. Mely az élő Istennek egyháza, ami a
kihívottak közössége, az eklézsia, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, tartó pillére
és erőssége, szilárd, és erős alapja” (1 Tim. 3,15).
129
Hiszen: „… Krisztus … Önmagát adta, és feláldozta, kiszolgáltatta azért,
Odaadva érte a saját életét. Hogy azt megszentelje, Istennek elkülönítse, szentté
tegye, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige, a (rema) az élet igéje által. [Más
fordítás: Hogy felkészítse, és megtisztítsa az övéit az Isten élő beszéde által]” (Eféz.
5,25-26) Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,14). Az Úr Jézus
megvallása: „És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké
legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19). Azokért: „Akik ki
vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében,
engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). A Szent
Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi
bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát
adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a
maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25). Így teljesült be
a prófécia: „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden
tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket” (Ezék.
36,25).
130
Mert: „Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és életetek megmenekülését
és teljes átformálódását” (1 Pét. 1,9). És hogy ez megtörténhessen, arról Isten maga
75

Zsid. 10,24 És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való


felbuzdulás végett. [Más fordítás: És katanoeó): legyen gondunk arra,
hogy egymást kölcsönösen [(agapé): az Isten szerinti szeretetre és jó
cselekedetekre (paroxüszmosz): buzdítsuk, és ösztönözzük].131
Zsid. 10,25 El nem hagyván a magunk gyülekezetét, [El ne maradjunk az
(episzünagógé): egybegyülekezésekről, összejöveteleinkről] amiképpen
szokásuk némelyeknek, hanem bátorítsuk egymást annyival inkább, mivel
látjátok, hogy ama nap közelget.132
gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess. 5,24).
Mert bizony: „hű és, megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít, sőt támogat,
táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv,
vigyázással és erővel megoltalmaz a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú
ördögtől, és a káros, ártalmas, gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden
bajtól” (2 Thess. 3,3).
131
És folytatódik a kijelentés, meghatározva, hogy mik azok a jó cselekedetek: „A
szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek többet írnom. Hiszen ismerem a ti
készségeteket, buzgóságotokat, készséges szíveteket, hajlandóságotokat,
jóindulatotokat, és lelkesedéseteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak,
hogy Akhája felkészült, és készen áll a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok,
lelkesedésetek sokakat magával ragadt, és felindította a többieket” (2 Kor. 9,1-2). A
macedón hívőket úgy fellelkesítette Akhája buzgósága, hogy: „Sok könyörgéssel
kérvén igyekeztek meggyőzni minket, és erősen sürgetve kérték tőlünk azt a
kegyelmet, hogy a szentek iránt, a szentek szükségére való szolgálat, a szentek
megsegítésének jótéteményébe, és örömébe adakozással részt vehessenek, közösséget
vállalhassanak” (2 Kor. 8,4) És így folytatja az apostol, az adakozás Isten kegyelme,
ezért: „A szentek szükségeire adakozók vagyonotokat közlők legyetek; (Más fordítás:
A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben…” (Róm. 12,13) És a kihívott
gyülekezet ezt meg is cselekedte: „Ez időtájban vagyis ezekben a napokban pedig
menének Jeruzsálemből Antiókiába próféták. Felkelvén pedig előállt egy azok közül,
név szerint Agabus, megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy
éhínség lesz; amely meg is lőn, és be is következett Klaudius császár idejében. A
tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek
közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak,
testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze
által” (Csel. 11, 27-30) „Mert kedvét, és örömét lelte, és tetszett Macedóniának és
Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a szűkös anyagi helyzetben
lévők részére némileg adakozzanak. Jónak, és helyesnek látták, hogy gyűjtést
rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára” (Róm. 15,26) Betöltve Isten
Igéjét, mely arra int, hogy: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha
hatalmadban van annak megcselekedése. Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha
módodban van, hogy megtedd” (Péld. 3,27).
132
Az összegyülekezésekről mintát is ad a Szent Szellem: „És minden nap egy
akarattal, teljes egyetértésben, közös elhatározásból kitartva folyamatosan a
templomban, a szent helyen tartózkodtak, és megtörve házanként a kenyeret,
76

Zsid. 10,26 Mert ha szándékosan [(hekúsziósz): önként, készségesen,


szabad akaratból] vétkezünk, [(hamartanó): tévesztjük el a célpontot, és
válunk újra céltévesztőkké] az igazság megismerésére való eljutás, a
[(alétheia lambanó): valóság befogadása] után, akkor többé nincs
bűnökért [(hamartia peri): céltévesztésért] való áldozat. Már [nem használ
a bűnért való áldozat].133

részesednek vala táplálékban örömmel, ujjongással és tiszta szívvel. Dicsérve


dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva, az egész nép szerette
őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet, a kihívottak
közösségét az üdvözülőkkel, a megváltottakkal, megmentettekkel,
megszabadítottakkal. És foglalatosok valának az apostolok tudományában, és
kitartóan, folyamatosan részt vettek az apostolok tanításaiban, és a közösségben, a
kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben, az imádkozásban” (Csel. 2,46-47.42).
Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál:
„Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt
lakoznak az atyafiak, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint a drága olaj
a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron szakállán; amely lefolyik köntöse
prémjére; Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda
küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsolt. 133,1-3).
133
Az Úr Jézus kijelentése: „Azt mondom azért néktek: Minden bűn, céltévesztés és
káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az embereknek;
de a Szellem káromlása, gyalázása becsmérlése, a Szellem elleni szitkozódás nem
bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is
megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen szól, és Őt leszólja, annak sem ezen -
sem ebben a világban, ebben a létkorban, - sem a más világon, sem a jövendő
létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát. 12,31-32). Márk is bizonyságot tesz az Úr
Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, minden hiba, tévedés
megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, bármennyi káromlást
szólnak. De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha valaki a Szent Szellemet
káromolja és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik, nem nyer
bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké, a leendő, eljövendő
létkorban is. Mivelhogy ezt mondják vala, és azt terjesztették: Tisztátalan szellem van
benne” (Márk. 3,28-30). Lukács így ír erről: „És ha valaki valamit mond az
embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Szellem ellen szól
káromlást, annak meg nem bocsáttatik” (Luk. 12,10). És a Szent Szellem folytatja a
kijelentést: „Mert ugyanis lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak,
megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. És
megízlelték az Istennek jó és felséges beszédét, kijelentését és a jövendő világnak
erőit. És elestek, azok ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak
feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Más fordításban: Hogy akik
elestek, ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az
Isten Fiát)” (Zsid. 6,4-6). „Mert ha az Úrnak, a megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusnak
megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, és megszabadultak a világ
förtelmeitől, szennyétől, tisztátalanságától, beszennyezettségétől, fertőjétől, és
77

Zsid. 10,27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes [(phoberosz): félelmetes,


ijesztő, szörnyű] várása és a tűznek lángja, [(dzélosz:) heve] amely
[(melló): elkerülhetetlenül] megemészti az ellenszegülőket, a
[(hüpenantiosz): szembenálló ellenségeket].134

mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ szennyét, fertőző
hatását) de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó
állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert jobb
volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint
hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.
De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a
megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött disznó sárban hempereg” (2
Pét. 2,20-22). És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga
okádására, úgy a bolond, az Isten nélkül élő, a hitetlen megkettőzteti az ő
bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba” (Péld. 26,11). Azt tanácsolja
az Úr, hogy: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia, az ő testvére vétkezik, de nem
halálos bűnt, nem szándékos a cél elvétése, nem szándékos félrelépést, könyörögjön
érte, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik, aki nem
szándékosan, és nem saját akaratból, minden kényszerítés nélkül válik céltévesztetté.
Van halálos bűn; nem az ilyenért, és nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.
Minden igazságtalanság, minden istentelenség, Isten nélküli tett, az igazság / az Ige /
hiánya bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17). Már a törvény
kimondta, hogy: „ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár
jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat, (Jahvét az Örökkévalót) gyalázta
meg. Hiszen az Úr, (Jahve az Örökkévaló) igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát
szegte meg, föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell” (4 Móz. 15,30-
31).
134
Folytatódik a prófécia: „Uram! Fölemelted kezedet, de nem látják! De látni
fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg
ellenségeidet” (Ésa. 26,11). Mert: „Eljön a mi Istenünk [('ĕlóhím)] és nem hallgat
[(ḥáraš): némán]; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” (Zsolt. 50,3). Igen:
„Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás,
forgószél és emésztő tüzes lángok közepette” (Ézs. 29,6). Az apostol fejti ki az eljövő
testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon,
akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus
Evangéliumának, győzelmi hírének. (Más fordítás: Akik nem akarnak
engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól)” (2 Thess.
1,8). Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert,
hogy feltámadjon az újember: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő
szekerei (harci kocsijai gyorsak), hogy megfizesse (rájuk zúdítja) búsulásában az Ő
(lángoló) haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal (és fenyítését lángoló tűzben).
Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet (kardja mindenkit elér), és
sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16) És az Úr kardjáról így hangzik a
bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde (logosz=Ige) élő és ható (élő energia), és
élesebb minden kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat a szívnek és (áthatol az elmének
78

Zsid. 10,28 Aki megveti [(atheteó): megszegi] a Mózes törvényét, két


vagy három tanúbizonyságra [két vagy három tanú vallomása alapján]
irgalom [(oiktirmosz): szánalom, részvét, könyörület] nélkül meghal
[(apothnészkó): elpusztul.135
Zsid. 10,29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az,
aki az Isten Fiát [(katapateó): lábbal] megtapodja, és a szövetségnek vérét,
mellyel megszenteltetett, tisztátalannak [(koinosz): közönségesnek] tartja,
[semmibe veszi] és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza [(enübridzó):
megcsúfolja, meggyalázza, durván sérti, kigúnyolja, bántalmazza]?136

és) szellemnek, az ízeknek (ízületeknek) és a velőknek megoszlásáig (szétválásáig), és


megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait). És nincsen oly
teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna (amely rejtve volna) előtte, sőt mindenek
meztelenek és leplezetlenek (fedetlenek) annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.
(Neki kell majd számot adnunk)” (Zsid. 4,12-13).
135
A törvény kimondta: „Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a
halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon” (5 Móz. 17,6). „Ne álljon elő egy
tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben
bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (Két vagy
három tanú szavával lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 19,15). Mert: „… egy tanú
nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon. (Más fordítás: Egy tanú vallomása
nem elég a halálos ítélethez)” (4 Móz. 35,30). Az Úr Jézus kijelentése: „Ha pedig a
te atyádfia, a te testvéred vétkezik ellened, menj el és figyelmeztesd, és győzd meg őt,
mutass rá a tévedésére négyszem között. Ha hallgat rád és megérti, megnyerted a te
atyádfiát, a te testvéredet, és segítettél, hogy megmaradjon, mint testvéred; Ha pedig
nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, egy vagy két testvéredet,
hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó” (Mát. 18,15-16).
Az apostol is erről tesz bizonyságot: „…Két vagy három tanú vallomása alapján
megáll minden dolog. [Más fordítás: … meg van írva: „Minden vádat két vagy három
embernek kell megerősíteni]” (2 Kor. 13,1).
136
És az apostol így figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, (hogy
el ne utasítsátok, és) meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek,
akik a földön szólót (elutasították, és) megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk
attól, aki a mennyekből vagyon (aki a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25). És:
„ha az angyaloktól [(aggelosz): hírnökök, követek által] hirdetett beszéd [(logosz):
ige] erős volt [(bebaiosz): megállt, szilárdnak bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen,
megmaradó, biztonságos, megbízható volt]. És minden bűn [(parabaszisz): félrelépés,
minden áthágás] és engedetlenség [(parakoé): szándékos figyelmetlenség, és
félrehallás] elvette [és megkapta] igazságos büntetését [elnyerte (endikosz):
igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia): viszonzását, és megfizetését].
Mi módon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk
[(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy [(télikútosz): fontos / és
jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]? Amelyet, miután
kezdetben hirdetett az Úr, és [amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr
79

Zsid. 10,30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én
megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. [Görög
szerint: (gar): hiszen (eidó oida): tisztába vagyunk vele, ismerjük azt aki
(epó): kijelentette: (emoi): Bennem van az (ekdikészisz):
igazságszolgáltatás, megvédelmezés, én (antapodidómi): megfizetek
(legó): szól az Úr, Jahve az Örökkévaló. És ismét: az Úr, Jahve az
Örökkévaló (krinó): szétválasztja, megkülönbözteti az ő népét].137
Zsid. 10,31 Rettenetes [(phoberosz): félelmetes] dolog az élő Istennek
kezébe [(kheir): erejébe] esni.138
Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben,
minekutána megvilágosíttattatok, [(phótidzó): fényt kaptatok] sok
szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki [(hüpomenó): viseltetek el].139
Zsid. 10,33 Midőn egyfelől gyalázásokkal [(oneidiszmosz): csúfolással,
gúnyolással] és nyomorgattatásokkal [(thlipszisz): gyötrésekkel]
nyilvánosság elé hurcoltak titeket, [szidalmazásnak és szorongatásnak

hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és


megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,2-3).
137
Így figyelmezteti Krisztus népét az apostol: „Magatokért bosszút ne álljatok, és ne
szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet a
gonosz, a sátán ellen irányuló haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az
igazságszolgáltatás, és a megvédelmezés, én megfizetek, és igazságot szolgáltatok, és
megigazítok, ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19). Mert azt mondja az Úr: „Enyém a
bosszúállás, és az igazságszolgáltatás és a megfizetés, amikor lábuk megtántorodik;
mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár! Bizony, ítél az ÚR népe
ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-
nagyja” (5 Móz. 32,35-36). „Mert igazságot szolgáltat népének az ÚR, és
megkönyörül szolgáin” (Zsolt. 135,14).
138
Mert: „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid. 12.29). Ezt már Mózesen keresztül
kijelentette a Szent Szellem: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető
Isten ő” (5 Móz. 4,24).
139
Így folytatja a Szent Szellem, a szenvedés okát is kijelentve: „Mert néktek adatott
az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy
szenvedjetek is Őérette. Ugyanolyan tusakodástok, küzdelmetek, harcaitok lévén,
hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amilyent énnálam láttatok, és most
hallotok felőlem” (Fil. 1,29-30). Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok
vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak
rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így
üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12). És hogy mik ezek a
szenvedések, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A jeruzsálemi apostolokat
megverették, amiért hirdették az Úr Jézust, és: „Ők pedig örömmel távoztak a
nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek
az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus
Jézust a templomban és házanként” (Csel. 5,41-42) .
80

voltatok kitéve, nyilvánosan megszégyenítettek titeket látványossággá


lettetek, mintegy (theatridzó): színpadra vittek, közszemlére bocsátottak,
cirkuszi látványossággá téve mutogattak]. Másfelől társai lettetek azoknak,
[(koinónosz ginomai): közösséget vállaltatok azokkal] akik így jártak
[(hútó hútósz)í. akik hasonlóképpen szenvedtek].140
Zsid. 10,34 Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok
elrablását [is] örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb [értékesebb]
és maradandó vagyonotok van a mennyekben.141
140
Pál apostol megvallása: „Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak,
zaklatnak minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak
zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk,
bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk,
háborúságot szenvedünk, és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk
cserbenhagyottakká; tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem
veszünk; el nem pusztulunk” (2 Kor. 4,8-9). „Mert úgy vélem, és úgy gondolom, hogy
az Isten minket, az apostolokat, a kiküldötteket, az evangélium nagyköveteit utolsókul
állított, hogy Isten minket utolsókként mutatott be, vagy állított elő, mintegy halálra
szántakul, halálra kijelöltnek: mert színházi látványossága és csodája lettünk a
világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9). És azt a gyülekezetet is,
amely teljesíti Isten akaratát – azaz: hirdeti a Krisztusról szóló jó hírt – üldözik: „És
ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az igét sokféle szorongattatás
között, Szent Szellem örömével. Példává is lettetek minden hívő számára
Macedóniában és Akhájában, mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde. De nemcsak
Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre.
Szükségtelen is erről bármit mondanunk” (1 Thess. 1,6-8). Dávid próféciája, és Pál
apostol imája: „Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. Serkenj
fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! Miért rejted el orcádat, és
felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat? Bizony porba hanyatlik életünk, a
földhöz tapad testünk. Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te
kegyelmedért!” Mert: „Te voltál támaszom, születésem óta, te hoztál ki anyám
méhéből, téged dicsérlek szüntelen. Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az
én erős bizodalmam” (Zsolt. 44,23-27; 71,6-7) „Hiszen meg van írva: „Teérted
gyilkolnak minket nap, mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De
mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róm. 8,36-37).
141
Az Úr Jézus kijelentése: „Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok, és
vigadjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség
jár nektek a mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték, zaklatták, és vádolták a
prófétákat, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik
előttetek voltak, akik előttetek éltek” (Mát. 5,12). Az apostol bátorítása: „Most tehát
reménységgel várjuk azokat az áldásokat, amiket Isten készített nekünk, a
gyermekeinek. Ezeket az áldásokat semmi sem teheti tönkre, soha meg nem fakulnak,
sem nem veszítenek az értékükből, mert a Mennyben őrzik őket a számotokra]” (1 Pét.
1,4). A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok
az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24). Ezt az
81

Zsid. 10,35 Ne dobjátok [ne veszítsétek] el hát bizodalmatokat, melynek


nagy jutalma van.
Zsid. 10,36 Mert békességes tűrésre [(hüpomoné): kitartásra,
állhatatosságra] van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén,
elnyerjétek az ígéretet [(komidzó): és így beteljesüljön rajtatok az
ígéret].142
Zsid. 10,37 Mert még vajmi kevés [csak rövid, nagyon rövid] idő, és a ki
eljövendő, eljő [(hékó): megérkezik] és nem késik.143

Evangélium jelenti ki: „A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb
hallottatok az igazság, a valóság=Ige beszédében, mely az evangélium” (Kol. 1,5)..
És: „Hálákat adván örömmel az Atyának, aki alkalmasakká, képessé, és méltókká tett
minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban, a fényben” (Kol.
1,12).
142
Az Úr Jézus ígérete: „A ti béketűrésetek által (állhatatosságotokkal,
kitartásotokkal, kitartó hittel) nyeritek meg az életeteket” (Luk. 21,19). Az apostol
folytatja a kijelentést: „A reménységben, - az Isten ígéreteire irányuló,
természetfölötti elváró reménységben - örvendezők, derűsek, örülők. A
háborúságban, szorongattatásban, elnyomásban, szorult helyzetben,
nyomorgatásban, nyomorúságban, baj, és üldözésben tűrők, és kitartóak,
állhatatosak. E azt jelenti, hogy: alatta maradás a tehernek, nem teszi le, viszi;
„vállalja” ezeket” (Róm. 12,12). Ezért: „Teljes és nagy örömnek tartsátok,
atyámfiai, testvéreim, valahányszor különféle, és változatos, bonyolult kísértésekbe
estek, mikor megpróbálnak elcsábítani bűnre, céltévesztésre. (Más fordítás: Nagy
örömnek tartsátok testvéreim, valahányszor kísértésbe estek a gonoszság
megtapasztalása, és provokáció által)” (Jak. 1,2).. Sőt: „Amelyben örvendeztek, sőt
túláradó örömmel ujjongtok, és ugráltok az örömtől. Noha most kissé, egy kis időre,
ha meg kell lenni - mert szükségszerű, hogy meg legyen, - ez szomorúságot okoz, és
elszomorodtok a különféle változatos, bonyolult, sokrétű, nehéz, és sokféle, támadó
élű kísértések, bűnre csábító próbálkozások, a gonoszság megtapasztalása, ingerlés
és provokáció között. Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak
bizonyuló hitetek, - és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami
sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált, megvizsgált,
jóváhagyott, és jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál. Dicséretre,
elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre és dicsőséges ragyogásra
méltónak találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor,
lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,6-7). Hát: „Legyetek
azért, atyámfiai, [testvéreim] béketűrők (makrothümeó): türelmesek, állhatatosak,
kitartóak] az Úrnak eljöveteléig (parúszia): látogatásáig, megjelenéséig” (Jak. 5,7).
Példa Ábrahám, akihez így szólt az Úr: „Bizony megáldván megáldalak téged, és
megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen
igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak
téged]. És ekképpen, békességes tűrő lévén, [hosszútűréssel] megnyerte az ígéretet”
(Zsid. 6,14-15).
82

Zsid. 10,38 Az igaz, a [(dikaiosz): megigazult] pedig hitből él. És aki


meghátrál, abban nem gyönyörködöm.144
Zsid. 10,39 De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk,
hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.145

143
Péter apostol is erről tesz bizonyságot: „Nem [(bradünó): késlekedik] és nem
késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem
[(makrothümeó): türelemmel viseltetik irántunk] és hosszan tűr érettünk, nem
akarván, hogy némelyek, elvesszenek [(apollümi): elpusztuljanak,
megsemmisüljenek], hanem hogy mindenki megtérésre jusson [(metanoia):
gondolkodásmód megváltozásra jusson, és új felismerésre térjen]” (2 Pét. 3,9).
„Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, (az én Uram, az ÚR, hogy nem
kívánom a bűnös ember halálát), és nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem
hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz
útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezék. 33,11. Menj be
népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid
szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy
meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi
megöletteit többé!” (Ézs. 26,20-21). „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés
idő van még, és én megindítom (és megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a
szárazt. És megindítok (és megrendítek) minden népet, és eljön, akit minden népek
óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge.
2,6-7). Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és
nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad
el” (Hab. 2,3-4). „S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő,
hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, (akik
benne reménykednek). (Ésa. 30,18).
144
Pál apostol így folytatja: „…az igaz, a megigazult ember hitből él” (Gal. 3,11). „
…S ezt a megigazulást a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: A
megigazult és megigazított ember pedig hitből él. Ez olyan hit, amely Istennek emberi
ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni” (Róm. 1,17). A
próféta is erről tesz bizonyságot: „Az elbizakodott ember nem őszinte, de az igaz
ember a hite által él” (Hab. 2,4).
145
Akkor: „Eléritek hitetek célját, egész lényetek, és életetek üdvösségét,
megmenekülését. [Más fordítás: Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és
életetek megmenekülését és teljes átformálódását]” (1 Pét. 1,9). Mert: „Hit nélkül
pedig lehetetlen Istennek tetszeni; senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Isten elé
járul, és Őt keresi, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt
keresik” (Zsid. 11,6). Az Úr Jézus ígérete: „Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik
üdvözül, az mind megszabadul, megmenekül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A
görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és
elvész]” (Márk. 16,16)
83

Zsid. 11. A hit és a hit példaképei;

Zsid. 11,1 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott


dolgokról való meggyőződés.146
Zsid. 11,2 Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. [Görög szerint:
Ezt (martüreó): tanúsították (preszbüterosz): az előttünk járók].
Zsid. 11,3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett,
hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő. [Görög szöveg: Hit által értjük
meg, hogy a világ Isten (réma): beszéde, igéje, megnyilatkozása,
kijelentése által teremtetett, hogy a világok, és (aión): világkorszakok Isten
szavára (katartidzó: keletkeztek, jöttek létre. Hogy ami látható, amit
(blepó): nézünk, nézegetünk, az a láthatatlanból, a (mé phainó): nem
láthatóból (ginomai: lett, keletkezett, és nem a jelenségek világából állott
elő].147
146
És mi: „hitben járunk, szó szerint: hitben járunk-kelünk, forgolódunk, életmódot
folytatunk, és nem látásban, nem fizikai érzékelésben, vagy szemlélésben, mert a
szemlélet még nem osztályrészünk” (2 Kor. 5,7). „Mivelhogy nem a láthatókra, nem a
rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti dolgokra és történésekre nézünk, hanem a
láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2
Kor. 4,18).
147
És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben
teremté Isten az eget és a földet” (1 Móz. 1,1). Mert: „Az Úr szavára lettek az egek,
és szájának leheletére minden seregük. (Más fordítás: Az ÚR igéje alkotta az eget,
egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott”
(Zsolt. 33,6.9). Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te
teremtetted, és alkottad az eget, az egeknek egeit, és minden seregüket, a földet és
mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet
mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6). Mózes
bizonyságtétele: „Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr,
Jahve az örökkévaló Isten a földet és az eget teremté, Még semmiféle mezei növény
sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr, Jahve az
örökkévaló Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet
művelje; Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesítette, átitatta a föld
egész felszínét. És formálta vala az Úr, Jahve az örökkévaló Isten az embert a földnek
porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé”
(1 Móz. 2,4-7). Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr Jahve, az Örökkévaló,
megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok
az Úr, aki mindent cselekszem. Én, az Úr, Jahve az Örökkévaló alkottam mindent. Aki
az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól, mert egyedül
feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet” (Ésa. 44,24). A feltámadott
dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is
írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete” (Jel.
3,14). És: „Minekutána az Isten sok rendben, sokszor és sokféleképpen szólott
84

Zsid. 11,4 Hit által vitt [(proszpheró): mutatott be] Ábel [jelentése:
hiábavalóság, valami átmeneti, mulandó. Lehelet, lélegzet, semmiség,
elmúlás, esendőség] becsesebb [(pleión pleion pleon): értékesebb]
áldozatot Istennek, mint Kain [jelentése: szerzemény, nyereség, tulajdon;
alkotó, alapító; kovács; alkotott, képmás]. Ami által bizonyságot nyert a
felől, hogy igaz, [(dikaiosz): hogy megigazult] bizonyságot tevén az ő
ajándékairól [(dóron): áldozatáról] Isten, és az által még holta után is
beszél.148
hajdan, az atyáknak a próféták által, ez utolsó, ezekben a végső időkben szólott
nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki
az Ő - Isten - dicsőségének visszatükröződése, és kisugárzása, és az ő valóságának,
az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget,
aki miután minket bűneinktől megtisztított, üle a mennyei Felségnek jobbjára a
magasságban” (Zsid. 1,1-3). Erről így tesz bizonyságot János apostol: „Kezdetben
már vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige. A
mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött
létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s
egyetlen létező sem lett Őnélküle” (Ján. 1,1.3). Ő az: „Aki teremtette az egeket
bölcsességgel; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete. Aki
kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart
szeretete. Aki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert
örökké tart szeretete. A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő
kegyelme, mert örökké tart szeretete. A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak
éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete” (Zsolt. 136,5-9).
Dávid megvallása: „Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te
fundáltad (Te hoztad létre). Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon
a te nevednek örvendeznek” (Zsolt. 89,12-13). Pál apostol arra hívja az embereket:
„hogy e hiábavalóktól, e (mataiosz): haszontalan dolgoktól az élő, (dzaó): életet adó,
és éltető Istenhez térjetek, ki teremtette, (poieó): alkotta a mennyet, a földet, a tengert
és minden azokban valókat: (Csel. 14,15).
148
A Kainról szóló bizonyságtétel így hangzik: „Lőn pedig idő multával, hogy Kain
(jelentése: szerzemény, nyereség, birtoklás, alkotott, képmás) ajándékot (minəḥáh):
felajánlást, áldozatot) vive az Úrnak a föld (thüszian: a cselekedetei) gyümölcséből.
És Ábel (jelentése: lehelet, esendőség, mulandóság) is vive az ő juhainak első
fajzásából (az elsőszülött bárányokból) és azoknak kövérségéből (ḥéleḇ ḥeleḇ:
legjavából). És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára (minəḥáh: felajánlására és
áldozatára). Kainra pedig és az ő ajándékára (és áldozatára) nem tekinte, miért is
Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő
atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre, az ő atyjafiára (a
testvérére), és megölé (meggyilkolta) őt” (1 Móz. 4,3-5.8). Káinról szóló további
bizonyságtétel: „Mert ez az üzenet, a kijelentés, amelyet kezdettől fogva hallottatok,
hogy szeressük egymást úgy, hogy teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak; Nem
úgy, mint ahogyan Káin, aki a gonoszból vala, aki a gonoszból származott, és
meggyilkolá az ő testvérét. És miért? Kinek a kedvéért gyilkolta meg azt? Mivel az ő
85

Zsid. 11,5 Hit által vitetett fel [(metatithémi): szállíttatott át] Énokh,
[jelentése: odaszánt, odaszentelt, beavatott] hogy ne lásson halált, és nem
találták meg, mert az Isten felvitte [(metatithémi): átszállította] őt. Mert
felvitetése [(metatheszisz): áthelyezése] előtt bizonyságot nyert a felől,
hogy kedves volt Istennek.149
Zsid. 11,6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé
járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
[szorgalmasan] keresik, akik [a láthatatlanból előkutatják].150

cselekedetei gonoszok valának, mert az ő feladata a gonoszság volt, a testvéréé pedig


igazak, igaznak nyilvánított volt” (1 Ján. 3,11-12). Az Úr Jézus kijelentése a hitetlen
Júdabeliek, és minden hitetlen ember származásáról: „Kígyók, mérges kígyóknak
[viperáknak] fajzatai [ivadékai], miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését.
Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat [és törvénytanítókat,
törvénymagyarázókat] küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket [egyeseket]
megöltök, és megfeszítetek, [majd] másokat azok közül a ti zsinagógáitokban
megostoroztok [és megkorbácsoltok] és városról-városra üldöztök. Hogy reátok
szálljon minden igaz [megigazult] vér, amely kiömlött [és amelyet kiontottak] a
földön, az igaz [megigazult] Ábelnek vérétől Zakariásnak [jelentése: az Úr
megemlékezik], a Barakiás [jelentése: az Úr az, aki megáld] fiának véréig, akit a
templom és az [áldozati] oltár között megöltetek [meggyilkoltatok]” (Mát. 23,33-35).
És miért hitetlenek? Mert a hitetlenség atyjától származnak: „Ti az ördög (a vádló,
rágalmazó, félrevezető, ellenség) atyától valók vagytok (és származtok), és a ti
atyátok kívánságait (és vágyait tudjátok), és akarjátok (és csak azt vagytok képesek)
teljesíteni. Az emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az
igazságban (az Igében, a valóságban), mert nincsen ő benne igazság (az Ige, a
valóság). Mikor hazugságot szól, a sajátjából (a magáéból) szól; mert hazug (csaló,
hamisító) és hazugság (a hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás) atyja”
(Ján. 8,44). Úgy mint Kain, akiről így hangzik az isteni bizonyságtétel: Mert Kain a
hitetlenség atyjától származott, és hitetlen volt.
149
Énokról így hangzik a bizonyság: „És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnik, mert
Isten magához vevé” (1 Móz. 5,24). Próféta volt, és már prófétált az Úr Jézusról:
„Ezekről is prófétált pedig Énok [jelentése: odaszánt, odaszentelt, beavatott], aki
Ádámtól [jelentése: vörös földből való ember] fogva a hetedik volt, mondván: Ímé
eljött [(erkhomai): eljön, megérkezik] az Úr az ő sok ezer [(müriasz):
megszámlálhatatlan] szentjével [szentjeinek tízezreivel]” (Júd. 1,14). A krisztus
Szelleme élt benne, ahogy erről Péter apostol bizonyságot tesz: „Mindenekelőtt azt
kell megértenetek, hogy az írás egyetlen próféciája sem származik egyéni
értelmezésből, vagy önkényes magyarázatból, és az írásnak egyetlen próféciája sem
oldható meg a magunk magyarázatával. Mert sohasem ember akaratából származott
a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva, Általa sugalmazva szólottak az
Istennek szent emberei, akik Istenből szóltak” (2 Pét. 1,20-21).
150
Ahhoz hogy hit keletkezzen a szívünkben, meg kell hallani az igét, mert: „A hit a
meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van”
86

Zsid. 11,7 Hit által tisztelte Istent, és [(khrématidzó): kapott kijelentést


Istentől] Noé, a még nem látott dolgok felől, és házanépe megtartására
[(szótéria): megmentésére] bárkát készített, amely által ítélte el e világot és
a hitből való igazságnak [(dikaioszüné): megigazulásnak] örökösévé
lett.151

(Róm. 10,17). Ha meghallottátok az igét, akkor: „Most azért igyekezzetek szívvel-


lélekkel keresni Isteneteket, az Urat, Jahvét az Örökkévalót…” (1 Krón. 22,19).
151
Noé napjairól így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „És amikor látá az Úr, hogy
megsokasult, és elhatalmasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy az ember
szívének minden szándéka és gondolata, és minden alkotása szüntelenül csak gonosz.
A föld pedig romlott, és mind romlottabb vala Isten előtt és megtelék a föld
erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre és látta, és ímé meg vala romolva,
mert minden hústest megrontotta vala az ő útját, mindenki rossz útra tért a földön.
Monda azért Isten Noénak: Minden hústestnek vége elérkezett előttem, és
elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mivelhogy a föld erőszakoskodással
telt meg általuk: és ímé elvesztem, elpusztítom őket a földdel együtt. Csinálj
magadnak bárkát gófer fából,(ciprus – jelentése: szeretet; virágzás, vagy fenyőfából)
rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belül és kívül szurokkal. Én pedig
ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden hústestet, minden élőlényt az
ég alatt; Minden el fog pusztulni, ami a földön van. De te veled szövetséget kötök, és
bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És úgy
cselekedék Noé; amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék” (1
Móz. 6,5.11-14.17-18.22). „Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak
feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől. Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az
özönvíz a földre. És oda vesze minden földön járó és mozgó hústest, madár, barom,
vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat, és minden féreg, és minden
ember. Mindaz meghalt, aminek orrában élet lehelete vala, a szárazon valók közül,
ami a szárazföldön élt. És eltörle az Isten minden állatot, amely a föld színén vala, és
minden élőt, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig;
mindenek eltöröltetnek a földről; és csak Noé marada meg, és azok, akik vele valának
a bárkában” (1 Móz. 7,7.10.21-23). Péter apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben
figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Nem kímélte meg az őskor világát sem,
hanem csak Noét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor
özönvízzel borította el az istentelenek világát” (2 Pét. 2,5). Az Úr Jézus kijelentése az
Ő visszajövetelét megelőző időről: „Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban
esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen
Noé a bárkába méne. És semmit sem sejtettek, semmit nem vesznek vala észre, és nem
eszméltek fel, nem is gondoltak rá, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat
elragadá, elsodorta, elpusztította. Akképpen lesz az ember Fiának eljövetele,
megérkezése, megjelenése is” (Mát. 24,38-39). „És miként a Noé napjaiban történt,
úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek
mindama napig, amelyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket
elveszte, mindenkit elpusztított” (Luk. 17,26-27).
87

Zsid. 11,8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, [jelentése: sokaság Atyja]


mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és
kiméne, nem tudván, hová megy.152

152
Ez pedig így történt: „És felvevé Tháré (jelentése: tartózkodási hely, elmulasztott,
késleltetett, elhalasztás; állomás) Ábrámot, (jelentése: magasztos Atya, a magasság
Atyja) az ő fiát, és Lótot, (jelentése: lepel, fátyol, takaró; elrejtettség; sötét színű;
égés) Háránnak (jelentése: hegyi lakó; megvilágosított; erős; a nemes, szabad;
haragos) fiát, az ő unokáját, és Szárait, (jelentése: fejedelmi nő) az ő menyét,
Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, (jelentése:
Káldeabeli Úr; a holdisten városa; aszfaltvakolású helység) hogy Kanaán (jelentése:
lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földére menjenek. És eljutának Háránig,
(jelentése: út, utca; hegyes vidék,) és ott letelepedének. Vala pedig Tháré kétszázöt
esztendős, és meghala Tháré Háránban” (1 Móz. 11,31-32). Erről így tesz
bizonyságot Isten igéje: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te
rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked. És
nagy nemzetté, nagy néppé teszlek, és megáldalak téged, naggyá teszem, és
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged
áldanak, és aki téged átkoz és gyaláz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a
föld minden nemzetségei” (1 Móz. 12,1-3). Józsué is erről tesz bizonyságot, egyben
kijelentést nyer, hogy Ábrahámék nem ismerték az egy igaz Istent,: „És monda
Józsué (jelentése: Isten szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít v.
megment) az egész népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl
lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak (jelentése:
fújtatva, lihegve, horkoló, horkanó; haragos; átfúró) atyja, és idegen isteneknek
szolgáltak vala. De áthozám a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldaláról, és
végigvezettem őt az egész Kanaán földén, és megsokasítám az ő magvát; és adám
néki Izsákot (jelentése: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna)” (Józs. 24,2-
3). Nehémiás (jelentése: Isten megvigasztalt, Jahve vigasztal, fellélegeztet; Isten
vigasztalása) megvallása: „Te vagy Uram Jahve, Örökkévaló az Úr, az Isten, aki
választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak (jelentése: férfias, harcias;
nyereség) Úr (jelentése: fény, ragyogás, tűz, láng) nevű városából, és nevezed őt
Ábrahámnak (jelentése: sokaság Atyja). És találád az ő szívét hűnek te előtted és
szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, (jelentése: meleg, forró,
elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület fia levertség, irtózat, rettenetes; óriás, dalia
keresztül) Emoreusok, (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő, derék,
ékesszóló) Perizeusok, (jelentése: parasztok; szétszórtan lakók, egy falu lakói)
Jebuzeusok, (jelentése: Jebusban letaposott, ledöngölt hely, megerősített helyen
lakók) Girgázeusok (jelentése: terméketlen vidéken lakók) földét, hogy adod az ő
magvának. És megteljesíted beszédeidet, mert igaz vagy te!” (Nehem. 9,7-8). István
(jelentése: koszorú; megkoronázott) vértanú a szanhedrin előtt tesz erről bizonyságot:
„Férfiak, atyámfiai, testvéreim és atyák, halljátok, és értsétek meg! A dicsőségnek, a
fénynek, és ragyogásnak Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak mikor
Mezopotámiában (jelentése: folyóköz, a középső folyó vidéke; a két folyó felvidéke;
két folyó közt) vala, minekelőtte Háránban lakott, És monda néki: Eredj ki a te
88

Zsid. 11,9 Hit által lakott [(paroikeó): idegenként] az ígéret földén, mint
idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek
örökös társaival.153
Zsid. 11,10 Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és
alkotója az Isten.154
Zsid. 11,11 Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és
életkora ellenére szült, [hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával
nemzetséget alapítson, noha már idős volt] minthogy hűnek tartotta azt, a
ki az ígéretet tette. [Héber szerint: (pisztisz): Hit által lett (dünamisz):
képes arra Sára is, hogy (lambanó autosz): magába fogadja a (szperma):
magot (katabolé): fogantatásra, és életkora ellenére szüljön, mert
(pisztosz): hűségesnek, és megbízhatónak (hégeomai): tartotta azt, aki azt
(epaggelló): megígérte].155

földedből és a te nemzetséged, a te családod, és rokonaid közül, és menj arra a


földre, amelyet mutatok néked” (Csel. 7,2-3).
153
Jákób is: „…lakozék az ő atyja bujdosásának (vándorlásának) földén, (ahol atyja
jövevény) volt Kanaán földén” (1 Móz. 37,1).
154
Pál apostol megvallása: „Mert tudjuk, és tisztában vagyunk vele, hogy ha e mi
földi sátorházunk elbomol, leomlik, leoldódik, összeomlik, megsemmisül, épületünk,
lakásunk, hajlékunk van Istentől, nem kézzel csinált, nem kézzel épített, alkotott, nem
mesterséges, örökkévaló házunk, örök otthonunk, épületünk a mennyben, a legfelső
égben” (2 Kor. 5,1). „Mert a mi országunk mennyekben van, és nekünk a mennyben
van polgárjogunk, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil.
3,20) És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent
Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas
hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől
szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága,
ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis
kőhöz” (Jel. 21,10-11).
155
Ez pedig így történt: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenik az
Úr, Jahve az Örökkévaló Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok,
járj én előttem, és légy tökéletes. És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te
feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat
is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai
származzanak ő tőle. Ekkor arcára borult Ábrahám, és nevetett és gondolta az ő
szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-e gyermeke? Avagy Sára kilencven
esztendős lévén, szülhet-e? (1 Móz. 17,1.15-17). És másodszor is: „Megjelent ő néki
az Úr, Jahve az Örökkévaló a Mamré tölgyesében,(jelentése: (erő, erősség, kövérség,
férfiasság, életerő; szomorúság, kísértés, keserűség) és ő ül vala a sátor ajtajában, a
hő napon. És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van
a sátorban. És monda: Esztendőre ilyenkor bizonnyal megtérek hozzád és ímé akkor
a te feleségednek, Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában,
mely annak háta mögött vala. Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának;
89

Zsid. 11,12 Azért is egytől, még pedig mintegy elhalttól annyian


származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger
partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan.156
Zsid. 11,13 Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket,
hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy
idegenek [(parepidémosz): és jövevények] és vándorok a földön.157

megszűnt vala Sáránál az asszonyi természet. Nevete azért Sára ő magában,


mondván: Vénségemre lenne-e gyönyörűségem? Meg az én uram is öreg! És monda
az Úr, Jahve az Örökkévaló Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajon
csakugyan szülhetek-e, holott én megvénhedtem? Avagy az Úrnak Jahvénak az
Örökkévalónak lehetetlen-e valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek
hozzád, és fia lesz Sárának” (1 Móz. 18,1.9-14). És az ígéret beteljesül: „Az Úr,
Jahve az Örökkévaló pedig meglátogatta Sárát, amint mondotta vala, és akképpen
cselekedett az Úr, Jahve az Örökkévaló Sárával, amiképpen szólott vala. Mert fogad
Sára az ő méhében, és szül fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben,
melyet mondott vala néki az Isten. Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születik
néki az ő fia Izsák. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten énnékem; aki csak
hallja, nevet rajtam. Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat
szoptat? S ímé fiat szültem vénségére” (1 Móz. 21,1-2.5-7). „Mert az Istennél semmi
sem lehetetlen, és nincs olyan dolog, ami ne valósulna meg. Mert Isten egyetlen szava
(rémája): kijelentése sem hiúsulhat meg” (Luk. 1,37). Mert Ábrahám: „reménység
ellenére, túl minden reménységen, reménykedve, és elvárással hitte, hogy sok népnek
atyjává lesz, a szerint, amint megmondatott: az ígéret ugyanis így szólt: Így lészen a
te magod. És hitében erős és állhatatos lévén, nem ingadozott a hite, nem gondolt és
nem tekintett az ő már elhalt, és életerejét vesztett testére, emberi erejére, mintegy
százesztendős lévén, sem Sárának elhalt és elapadt méhére. Nem kételkedett
hitetlenül Isten ígéretében, és hitetlenség által nem vonta kétségbe Isten ígéretét,
hanem erőt merített hitéből, és megerősödött a hitben, és hatalmassá lett hite által, és
így magasztalta az Istent, dicsőséget adván Neki. És teljesen bizonyos volt, mert
mindenestől fogva elhitte, sőt meg volt győződve afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg
is tudja tenni, mert elég hatalmas ígéretének teljesítésére. Ezért Isten ezt a hitét be is
számította, és ezt tulajdonította neki igazságul, megigazulására” (Róm. 4,17-22).
156
Az Úr Ábrahámnak tett ígérete: „megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen
megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger
partján van...” (1 Móz. 22,17). „És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és
számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda néki: Így lészen
a te magod” (1 Móz. 15,5). Az apostol bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről:
„Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek és rendeltelek téged, az előtt az
Isten színe előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és életre kelti és azokat,
amelyek nincsenek, előszólítja és létre hívja mint meglevőket, hogy létezzenek” (Róm.
4,17). Az Úr szava népéhez: „Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült
benneteket! Csak egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és
megszaporítottam” (Ésa. 51,2)
90

Zsid. 11,14 Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, [(emphanidzó):


nyíltan kijelentik] hogy hazát keresnek.158
Zsid. 11,15 És hogyha eszükbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt
idejük [(kairosz): alkalmuk] a visszatérésre.159
Zsid. 11,16 Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után;
azért nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert
készített nékik várost.160
157
Jákób megvallása: „Az én (vándorlásom), és bujdosásom esztendeinek napjai
százharminc esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek
napjai, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, ameddig ők
(vándoroltak), és bujdostak” (1 Móz. 47,9). Dávid így imádkozik: „Halld meg Uram
az én könyörgésemet [(təp̄illáh): esedezésemet], figyelmezzél kiáltásomra,
könnyhullatásomra, ne vesztegelj [(diməʿáh ḥáraš): könnyeim láttán ne légy néma];
mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér [(tóšáḇ tôšáḇ): bevándorló], mint minden én
ősöm” (Zsolt. 39,13). Dávid megvallása: „Jövevény vagyok e földön…!” (Zsolt.
119,19-22). Igen: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a
mi atyáink is egyenként, és mint minden ősünk; a mi életünk napjai olyanok e földön,
mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15) Péter apostol így
figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, az … elszéledt, és
szétszóródott jövevényeknek, idegeneknek, akik rövid ideig, átmenetileg idegen helyen
tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ. És ha Atyának hívjátok őt,
aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek cselekedete,
tevékenysége, munkássága szerint, szent félelemmel töltsétek a ti jövevénységetek, a ti
vándorlásotok, zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem
romlandó, múlandó ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt
hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem drága véren, mint
hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén.
Tehát: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, mint zarándokokat,
vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok meg magatokat, és tartózkodjatok a hústesti
kívánságoktól, és vágyaktól, amelyek az életetek ellen vitézkednek, és küzdenek,
amelyek hadat viselnek életetek ellen” (1Pét 1,1.17-19.és 2,11). Pál apostol is
buzdítja a szenteket: „Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben
(szómati): lényünkben, ebben a személyben lakván, távol vagyunk, távol lakunk az
Úrtól. [Más fordítások: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla,
hogy míg e testben, ebben a valónkban vándorként élünk, jövevényekként vagyunk,
és távol járunk az Úrtól]. „Azért igyekezünk is kedvében járni, és neki tetszeni, hogy
akár otthon lakunk, és közel vagyunk hozzá, vagy nála vagyunk, akár elköltözünk,
vagyis távol járunk, és élünk Tőle, néki kedvesek legyünk” (2 Kor. 5,6.9)
158
Mert: „nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük” (Zsid.
13,14).
159
Ábrahám elküldi szolgáját, hogy Izsáknak menyasszonyt hozzon: „Hátha az a
leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-e a te fiadat arra a
földre, a honnan kijöttél vala? Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza
ne vidd” (1 Móz. 24,5-6).
91

Zsid. 11,17 Hit által [(proszpheró): ajánlotta fel], és áldozta meg Ábrahám
Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, őt, akit
ígéretképpen kapott.161
Zsid. 11,18 Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag;
Zsid. 11,19 Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes
feltámasztani, miért is őt példaképpen visszanyerte.162
Zsid. 11,20 Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és
Ézsaut.163
160
Mi is tudjuk, hogy: „a mi országunk és polgárjogunk / modern szóval:
állampolgárságunk / = magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk
a mennyekben van, ahonnét a megtartó, szabadító, megmentő, üdvözítő, védő,
pártfogó, gyógyító Úr Jézus Krisztust is, mint üdvözítőt várjuk türelmetlenül,
sóvárogva” (Fil. 3,20).
161
Ez pedig így történt: „És lőn ezeknek utána, az Isten próbára tette Ábrahámot, és
monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te
egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának (jelentése: Jahve
gondoskodni fog, Isten által kiválasztott, kiszemelt; Jahve megjelenése, az Úr
alapítása) földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet
megmondok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát,
és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő
áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.
Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda
Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek
elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám
az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé
a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő
atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák:
Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda
Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és
mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki
mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot
az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és
vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és
monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyújtsd ki
a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy,
és nem kedvezel a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemeli Ábrahám
az ő szemeit, és látá hogy ímé háta mögött egy kos akadt meg szarvánál fogva a
bozótban. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő
áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek.
Az Úr, Jahve az örökkévaló gondoskodik. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a
gondviselés” (1 Móz. 22,1-14).
162
Mert: „Teljesen bizonyos volt, mert mindenestől fogva elhitte, sőt meg volt
győződve afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni, mert elég hatalmas
ígéretének teljesítésére” (Róm. 4,21).
92

Zsid. 11,21 Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak
mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott.
Zsid. 11,22 Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak
kimeneteléről, és az ő csontjairól rendelkezett.164
Zsid. 11,23 Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három
hónapig, mivel látták, hogy kellemes [(aszteiosz): szép külsejű] a gyermek,
és nem féltek a király parancsától.165
163
Így áldotta meg Izsák Jákóbot: „Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld
kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. Népek szolgáljanak néked és
nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg
előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott”
(1 Móz. 27,28-29). Továbbadva az Ábrahám áldását: „Áldott aki téged áld, s átkot
hoz magára aki téged gyaláz. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Móz.
12,3).
164
Ez pedig így történt: „És monda József az ő testvéreinek: Én meghalok, de Isten
bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel
ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. És megesketé József Izráel fiait,
mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én
csontjaimat magatokkal” (1 Móz. 50,24-25). És a kivonuláskor: „Mózes elvivé
magával a József csontjait is, mert megesketvén megeskette vala Izráel fiait,
mondván: Meglátogatván meglátogat titeket az Isten, akkor az én csontjaimat
felvigyétek innen magatokkal” (2 Móz. 13,19). Józsué halála után pedig elhelyezték
József csontjait: „A József (jelentése: Isten gyarapítson, Ő megsokasít, sokasító,
megsokasítás; Ő összegyűjt, bevon, elvesz) csontjait pedig, amelyeket felhoztak vala
Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten
harcol; Isten fejedelme) fiai Egyiptomból, (jelentése: szamár) eltemették Síkemben,
(jelentése: hegyhát) a mezőnek abban a részében, amelyet szerzett vala Jákób
(jelentése: sarkot fogó, elgáncsoló; csaló; aki a másik helyére lép) Hámornak,
(jelentése: szamár) a Síkem (jelentése: váll, tarkó hát); atyjának fiaitól száz pénzén; és
lőnek a József fiainak örökségévé” (Józs. 24,32).
165
Ez így lett megírva: „Izráel fiai pedig termékenyek, és szaporák valának.
szaporodnak és gyarapodnak, és sokasodnak és igen-igen elhatalmaznak, nagyon
megerősödtek úgy, hogy megtelik velük az ország. Azonközben új király támada
Égyiptomban, új király került Egyiptom élére, aki Józsefet nem ismerte vala. És
monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb, nagyobb és
erősebb nálunknál. Nosza, bánjunk okosan és bölcsen vele, hogy el ne sokasodjék, és
hogy még többen ne legyenek, és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is
ellenségünkhöz adja magát, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, és ellenünk harcoljon,
és az országból kimenjen, kivonuljon. Rendelének azért föléjük robotmestereket,
munkafelügyelőket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Fáraónak
gabonatartó városokat, raktárvárosokat, Pithomot és Ramszeszt. De minél inkább
sanyargatják, és minél kegyetlenebbül elnyomják vala őt, és minél durvábban bánnak
velük, annál inkább sokasodnak, annál inkább szaporodnak, és annál inkább
terjeszkednek vala, s félnek és rettegnek vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül
93

Zsid. 11,24 Hit által tiltakozott [(arneomai): utasította vissza] Mózes,


midőn felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják.166

dolgoztatták az egyiptomiak az Izráel fiait. És kemény és nehéz munkával keserítik


életüket. Sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden
munkájukkal, melyekkel kegyetlenül dolgoztatnak vala velük. És szóla, és parancsot
adott Égyiptom királya a héber bábáknak, akik közül egyiknek Sifra (jelentése:
szépség), a másiknak Puá (jelentése: a ragyogó, kellemes; kiáltó, lihegő) vala neve.
És monda: Mikoron héber asszonyok körül bábálkodtok, nézzetek a szülőszékre: ha
fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen. De a bábák félék az Istent és
nem cselekedének úgy amint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben
hagyják vala a gyermekeket. Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és
monda nékik: Miért műveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák
pedig mondának a Fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az
Égyiptombeliek: mert azok életerősek; minekelőtte a bába hozzájuk eljutna, már meg
is szülnek. Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodik szaporodott
és igen elhatalmazék és igen megerősödött. És lőn, hogy mivel a bábák félék az
Istent: megépíté az ő házukat. Parancsola azért a Fáraó minden ő népének,
mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok
mind életben” (2 Móz. 1,7-22). Ekkor történt, hogy: „elméne egy Lévi nemzetségéből
való férfiú és Lévi-leányt vőn feleségül. És fogada méhében az asszony és fiat szüle;
és látá, hogy szép az és rejtegeté három hónapig” (2 Móz. 2,1-2). Erről tesz
bizonyságot István a szanhedrin előtt, mondván, a Fáraó: „a mi nemzetségünkkel
álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, és gonoszul bánt velük, hogy magzataikat
pusztulásnak kitétesse, hogy életben ne maradjanak. (Más fordítás: Ez ravaszul elbánt
nemzetünkkel, és azt a gonoszságot eszelte ki atyáink ellen, hogy kitétette
újszülöttjeiket, ily módon pusztítva el őket). Akkor a kijelölt, az elrendelt időben
születék Mózes, és szép, kellemes külsejű, tetszetős vala az Isten előtt, akit Isten finom
vonásokkal alkotott, és aki kedves volt az Istennek. Ez három hónapig atyja házában
tartaték, három hónapig nevelték az atyja házában” (Csel. 7,19-20).
166
Ez így került megírásra: „És elméne egy Lévi nemzetségéből való férfiú és Lévi-
leányt vőn feleségűl. És fogada méhében az asszony és fiat szűle; és látá, hogy szép
az és rejtegeté három hónapig. De mikor tovább nem rejtegetheté, szerze annak egy
gyékénykosarat, és bekené azt gyantával és szurokkal s belétevé a gyermeket és letevé
a folyóvíz szélén a sás közé. Az ő nénje pedig megáll vala távolról, hogy megtudja: mi
történik vele? És aláméne a Faraó leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben,
szolgálóleányai pedig járkálnak vala a víz partján. És meglátá a kosarat a sás között
s elküldé az ő szolgálóleányát és kihozatá azt. És kinyitá és látá a gyermeket; és ímé
egy síró fiú. És megszánva könyörül rajta és monda: A héberek gyermekei közül való
ez. Az ő nénje pedig monda a Fáraó leányának: Elmenjek-e s hívjak-e egy szoptatós
asszonyt a héber asszonyok közül, hogy szoptassa néked a gyermeket? És a Fáraó
leánya monda néki: Eredj el. Elméne azért a leányzó, és elhívá a gyermek anyját. És
monda néki a Fáraó leánya: Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én
megadom a te jutalmadat. És vevé az asszony a gyermeket és szoptatá azt. És
felnevekedék a gyermek, és vivé őt a Faraó leányához, ő fiává fogadta és fia gyanánt
94

Zsid. 11,26 Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus


gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.
Zsid. 11,27 Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király
haragjától; [(kartereó): hanem kitartott] mert erős szívű volt, mintha látta
volna a láthatatlant.168
Zsid. 11,28 Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, [és a vérrel
való meghintést] hogy az öldöklő [(olothreuó): a pusztító] ne illesse
[(thigganó): ne érintse] az ő elsőszülötteiket.169

lőn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam ki őt” (2 Móz.
2,1-10). Erről tesz bizonyságot István is: „Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya
felvevé, magához vette, és örökbe fogadta, és felnevelé őt a saját fia gyanánt” (Csel.
7,21).
168
És: „… lakozék Midián földén…” (2 Móz. 2,15).
169
Így rendelkezett a törvény: „Szóljatok Izráel egész gyülekezetének, (egész
közösségének) mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt
az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. És legyen nálatok őrizet alatt e
hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezeti
közössége estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik,
hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel tűzön
sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból
nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével
együtt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy ami megmarad belőle reggelre, tűzzel
égessétek meg. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok
lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr, Jahve
az Örökkévaló páskája az. Mert általmegyek (átvonulok) Égyiptom földén ezen
éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a
baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én az Úr, Jahve az
Örökkévaló. És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a
vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a pusztító csapás veszedelmetekre,
mikor megverem Égyiptom földét” (2 Móz. 12,3.6-13). És így kell végrehajtania
rendeletet: „Előhívá tehát Mózes Izráel minden véneit és monda nékik: Fogjatok és
vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint és öljétek meg a páskhát. És
vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek
meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, amely az edényben van; ti
közűetek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy
(átvonul) az Úr, Jahve az Örökkévaló hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja
a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr, Jahve az Örökkévaló az ajtó
mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba.
Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak
mindörökre. És mikor bementek a földre, melyet az Úr, Jahve az Örökkévaló ad
néktek, amint megmondotta vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást” (2 Móz.
12,21-25).
95

Zsid. 11,29 Hit által keltek át a veres, a [(erüthrosz): vörös] tengeren, mint
valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.
[(katapinó): elmerültek].170
Zsid. 11,30 Hit által omlottak le Jerikónak [jelentése: holdváros, illatozó,
illatos hely] kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták.171

170
Az apostol példaként állítja a Krisztusban hívők elé az Úr vezetését, csodáit,
kegyelmét, szeretetét, védelmét, szabadítását: „Az Úr pedig megy vala előttük nappal
felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson
nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a
tűzoszlop éjjel a nép elől” (2 Móz. 13,21-22) „Elindula azért az Istennek Angyala,
aki jár vala az Izráel tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindula előlük,
s mögéjük álla. Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a felhő, amely
világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka.
És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel
hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon
menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik
jobbkezük és balkezük felől” (2Móz. 14,19-22) És: „És megszabadítá az Úr azon a
napon Izráelt az Egyiptombeliek kezéből, és hatalmából; és látá Izráel a megholt
Egyiptombelieket a tenger partján” (2Móz. 14,30). Nehémiás így emlékezteti az Urat
- Aki „tegnap, ma és örökké ugyanaz”: „És a tengert kétfelé választád őelőttük és
szárazon menének, és szárazon vonultak át a tenger közepén; üldözőiket pedig
mélységbe borítád. Úgy dobtad az örvénybe, mint követ a hatalmas vizekbe. És
felhőnek oszlopában vezetéd őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy
megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek” (Neh. 9,11-12) Dávid örvendező
hívása: „Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait, az Isten tetteit; csodálatosak, és
fenségesek az Ő cselekedetei, az Ő dolgai az emberek fiain, és az emberek fiai között.
A tengert szárazzá, - szárazfölddé - változtatta, a folyamon gyalog, és száraz lábbal
mentek - keltek - át: ott örvendeztünk Őbenne, és ezért örüljünk neki” (Zsolt. 66,5-6)
„Kihozta onnan Izráelt, mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete.
Hatalmas, erős kézzel és kifeszített, kinyújtott karral. Mert örökkévaló az ő kegyelme,
mert örökké tart szeretete. Kettéhasította, kétfelé választotta a Vörös-tengert, mert
örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete, és átvitte, átvezette rajta
Izráelt, annak közepén. mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete”
(Zsolt. 136,11-14). Apáik, őseik előtt csodát művelt Égyiptom földjén, a Coán
(jelentése: szilárd hely, település /a föld) mezején. Kettéválasztotta, kettévágta a
tengert s átvitte, átvezette őket; és felállította a vizeket fal gyanánt, és a víztömeget
gátként állította meg. Vezette őket nappal felhőben, és egész éjen át, tűznek
világosságában tűz fényével” (Zsolt. 78,10-14). „Megszabadította őket gyűlölőik
kezéből, kimentette az ellenség kezéből. Szorongatóikat víz borította el, egy sem
maradt meg belőlük” (Zsolt. 106,10-11).
171
Ez pedig így történt: „Józsué felkele jó reggel, és felvevék a papok az Úrnak,
Jahvénak az Örökkévalónak ládáját. És a hét pap, akik a kos-szarvból való hét kürtöt
vivék az Úr, Jahve az Örökkévaló ládája előtt megy vala és kürtöl vala a kürtökkel, a
fegyveresek pedig előttük mennek vala, és a köznép követi az Úrnak ládáját, menvén
96

Zsid. 11,31 Hit által nem veszett [(szünapollümi) nem pusztult] el Ráháb,
[jelentése: dühöngés, féktelenség, tombolás; tágas, széles, nyitott, messze
kiterjedő] a parázna nő [a (porné): prostituált] a [(apeitheó): a hitetlen]
engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel.172
Zsid. 11,32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék,
és [(diégeomai): részletesen beszámolnék] Gedeonról, [jelentése:

és kürtökkel kürtölvén. A második napon is egyszer kerülék meg a várost, azután


visszatérének a táborba. Így cselekedének hat napon át. És lőn a hetedik napon, hogy
felkelének, mihelyt a hajnal feljöve és megkerülék a várost a szokott módon hétszer;
csak ezen a napon kerülék meg a várost hétszer. És lőn, hogy a hetedik forduláskor
kürtölnek vala a papok a kürtökkel, Józsué pedig monda a népnek: Kiáltsatok, mert
néktek adta az Úr a várost! Ekkor kiáltozni kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És
amikor meghallotta a nép a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal
leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a
várost” (Józs. 6,12-16.20).
172
Ez pedig így történt: „Józsué, a Nún fia, elkülde Sittimből titkon két férfiút
kémekül, mondván: Menjetek el, tekintsétek meg azt a földet és Jérikhót. Azok pedig
elmenének, és bemenének egy parázna asszonynak házába, akinek Ráháb vala neve,
és ott hálának. Mikor pedig megjelentették ezt Jérikhó királyának, mondván: Íme,
férfiak jöttek ide ez éjszaka az Izráel fiai közül e földnek kémlelésére; Akkor külde
Jérikhó királya Ráhábhoz, mondván: Hozd ki a férfiakat, akik bementek hozzád a
házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet. Az asszony pedig fogá a
két férfiút, és elrejté vala őket, és monda: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt
sem tudom, honnan valók voltak. És kimentek e férfiak kapuzáráskor a sötétben; nem
tudom, hová mentek a férfiak; siessetek gyorsan utánuk, mert utolérhetitek őket.
Pedig ő felhágatta őket a házhéjára a háztetőre, és elbujtatta őket a száras len, a len
kóró közé, amely néki a házhéjára, a háztetőre volt kirakva” (Józs. 2,1-6). Majd:
„Alábocsátá azért őket kötélen, az ablakon mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő
a kőkerítésen lakik vala. És monda nékik: A hegyre menjetek, hogy rátok ne
találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek három napig, amíg visszatérnek az
üldözők; azután pedig menjetek a magatok útján” (Józs. 2,15-16). Amikor elfoglalták
Jerikót: „A két férfiúnak, akik megkémlelték vala a földet, monda Józsué: Menjetek be
a parázna asszonynak házába és hozzátok ki onnét az asszonyt és mindazt, amije van,
amiképpen megesküdtetek néki. Bemenének azért a kémlő ifjak, és kihozák Ráhábot,
és az ő atyját, anyját és az ő atyjafiait, és mindazt, amije vala, és minden cselédjét is
kihozák, és helyezék őket Izráel táborán kivül. A várost pedig megégeték tűzzel, és
mind azt, ami benne vala; csakis az ezüstöt és aranyat és a réz- és vasedényeket
rakták az Úr házának kincsei közé.A parázna Ráhábot pedig, és az ő atyjának
háznépét és mindenét, amije vala, élni hagyta vala Józsué, és ott lakik az Izráel között
mind e mai napig; mert elrejtette vala a követeket, akiket küldött volt Józsué, hogy
kikémleljék Jérikhót” (Józs. 6,22-25). Jakab apostol bizonyságtétele az
megigazulásról: „Hasonlatosképpen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem
cselekedetekből igazíttatott-e meg, és tétetett igazzá, amikor a követeket házába
fogadta, és más úton bocsátotta ki, és engedte őket tovább?” (Jak. 2,25).
97

fakidöntő, leverő; nagy harcos; pusztító; aki levág, kivág]. Bárákról,


[jelentése: villám, villámló kard; villámlás] Sámsonról, [jelentése: nap fia,
napos, hasonló a naphoz, napocska; napból való; fényes, erős; mint a
nap]. Jeftéről, [jelentése: Isten kinyitja v. nyissa ki; megnyitó, szabadító,
áttörő; keresztültörés, nyílás; megnyit] Dávidról, [jelentése: szeretett,
szerető; összekötő, egyesítő; főember; szeretett, kedvelt]. Sámuelről
[jelentése: Isten meghallgatott, akit Isten ígért; Isten neve; az Ő neve:
Isten; Istentől meghallgatott]. És a prófétákról, akik [(prophétész): Isten
előtt állnak, Isten jelenlétében élnek, Tőle vesznek Igéket];173

173
Gedeon története pedig így került megírásra: „És eljött az Úrnak (Jahvénak az
Örökkévalónak) angyala, és leült ama cserfa alatt, amely Ofrában (Jelentése:
szarvastehén, gazella; porból; majorság) van, amely az Abiézer (Jelentése: Atyám
segítség, a segítség atyja; segítő) nemzetségéből való Joásé (Jelentése: Isten adta,
Isten segítségül jön; Isten a támaszték; Isten tűz, hatalmas) vala, és az ő fia Gedeon
épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták (Jelentése: civódás,
viszály, küzdelem; ítélőszékek, bírák) orcája elől. Ekkor megjelent előtte az Úrnak,
(Jahvénak az Örökkévalónak) angyala, és monda néki: Az Úr (Jahve az Örökkévaló)
veled, erős vitéz! És az Úr (Jahve az Örökkévaló) hozzá fordult, és monda: Menj el
ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt (Jelentése: Isten harcol, Isten harcosa,
hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme) Midián kezéből. Nemde,
én küldelek téged? És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg
Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, (Jelentése: feledékeny,
aki elfelejteti; pótlék) és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az
Úr, (Jahve az Örökkévaló): Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert”
(Bír. 6.11-12.14.16). „És monda az Úr Gedeonnak: „…háromszáz férfiú által
szabadítlak meg titeket, …és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, kiki
a maga helyére. És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek
kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba. És monda
nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak
szélibe, és akkor amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fúvok és
mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül,
és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért! És lement Gedeon, és az a száz férfiú, aki
vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor épen az őrség
felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben
valának.
És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben
tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltának:
Fegyverre! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor
futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt
kürtjébe, fordítá az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban,
és egész Béth-Sittáig (Jelentése: akác háza) futott a tábor, Czererah (Jelentése: rakás;
batyu) felé, Abelmehola (Jelentése: táncrét, körtáncliget) határáig, Tabbathon
(Jelentése: vidék, földsáv; a jó (asszony) túl” (Bír. 7,7.16-22). Bárák történetet így
98

került megírásra: Debóra, Izráel bírája: „Elkülde és hivatá Bárákot, (jelentése: villám,
villámló kard) az Abinoám (jelentése: Atyám jóság, a kedvesség Atyja, a jóindulat
Atyja) fiát, Kedes-Nafthaliból, (jelentése: szentély Naftaliban) és monda néki: Avagy
nem parancsolta-e meg az Úr, Jahve az Örökkévaló, Izráelnek Istene: Menj és vonulj
fel a Thábor (jelentése: kőbánya; törés; hegy, magaslat, domb) hegyére, és végy
magadhoz tízezer embert a Nafthali (jelentése: harcom, harcok, küzdve, harcolva;
harcos, küzdő) és a Zebulon (jelentése: lakás, lakóhelyek; magasságos. Ő a megadott
menyasszonyi váltságdíj) fiai közül? És te ellened kihozom a Kison (jelentése:
kanyargós, hurkolt, meggörbült; fordulat, görbület, a meghajolt) patakjához Siserát,
(jelentése: csatarend, v. vezér; csatamező; fecske) Jábin (jelentése: értelmes, belátó,
képes különbséget tenni; áttekinti a dolgokat; akit Isten) figyel) hadvezérét, az ő
szekereit és seregét, és kezedbe adom őt. Összegyűjté annakokáért Bárák Zebulont és
Nafthalit Kedesbe, (jelentése: szentély, kultuszhely; szent, elkülönített, odaszánt) és
elvive magával tízezer embert, és elméne vele Debora (jelentése: méh, méhecske;
szorgalmas méh; darázs) is. Hírül vivék pedig Siserának, hogy Bárák, az Abinoám fia
felvonult a Thábor hegyére. Egybegyűjté azért Sisera minden szekereit, a kilencszáz
vas-szekeret, és egész népét, mely vele volt, a pogányok városából, Harósethből,
(jelentése: mestermunka; pogányok kő- vagy faszobrászata; nemzetek erdeje,
nemzetek kovácsa) a Kison patakjához. És monda Debora Báráknak: Kelj fel, mert
ez a nap az, amelyen kezedbe adja az Úr Siserát! Hisz maga az Úr vezet téged! És
alájöve Bárák a Thábor hegyéről, és a tízezer ember ő utána. És megrettenté az Úr
Siserát minden szekereivel és egész táborával fegyvernek élivel Bárák előtt, annyira,
hogy Sisera leugrott szekeréről, és gyalog futott. Bárák pedig a szekereket és a tábort
egész Harósethig, a pogányok városáig űzé, és Siserának egész tábora elhulla
fegyvernek éle miatt, még csak egyetlen egy sem maradt meg” (Bír. 4,6-7.10.12-16).
Sámson története: „Szült az asszony fiat, és nevezte annak nevét Sámsonnak,
(jelentése: nap fia, napos, hasonló a naphoz, napocska; napból való; fényes, erős) és
felnövekedett a gyermek, és megáldotta őt az Úr. És kezdé az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak Szelleme őt indítani a Dán (jelentése: bíró) táborában, Czóra
(jelentése: mélyföld, vereség; lódarázs, darázsfészek) és Estháol (jelentése: akiket
kértek; kívánság, kérés; mélyút) között. És megverte őket keményen válluktól
tomporukig, és lement és lakott Ethamban, (jelentése: erődítményvonal; vár;
vadállatok helye, barlangja) a sziklabarlangban. A Filiszteusok (jelentése: idegen,
vándor, kivándorolt) pedig felmentek, és megszállották Júdát, (jelentése: hálaadás,
áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő) és Lehiben (jelentése:
állkapocs, pofa) telepedtek le. Akkor mondának a Júda férfiai: Miért jöttetek fel
ellenünk? Azok pedig mondának: Sámsont megkötözni jöttünk fel, hogy úgy
cselekedjünk vele, mint ő cselekedett mi velünk. Ekkor háromezer ember ment le
Júdából Ethamba, a sziklabarlanghoz, és monda Sámsonnak: Nem tudod-e, hogy a
Filiszteusok uralkodnak mi rajtunk? Miért cselekedted ezt velünk? Ő pedig monda
nékik: A miképpen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velük. És mondának
néki: Azért jöttünk le, hogy megkötözzünk, és hogy a Filiszteusok kezébe adjunk
téged. Sámson pedig monda nékik: Esküdjetek meg nékem, hogy ti nem rohantok
reám. És azok felelének néki, mondván: Nem! Csak megkötözvén megkötözünk, és
kezükbe adunk; de nem ölünk meg téged. Azután megkötözték őt két új kötéllel, és
99

felvezették őt a kőszikláról. És mikor Lehi felé közeledett, és a Filiszteusok már


ujjongtak elébe: felindítá őt az Úrnak szelleme, és olyanok lettek a karján levő
kötelek, mint a lenszálak, melyeket megperzsel a tűz és lemállottak a kötések kezeiről.
És egy nyers szamárállcsontot talála, és kinyújtván kezét, felvevé azt, és agyonvert
vele ezer embert. És ítélé Sámson Izráelt a Filiszteusok idejében húsz esztendeig”
(Bír. 13,24; 15,8-20). És halála az ellenség halálát is jelentette: „Lőn pedig, hogy
mikor megvidámodott az ő szívük, mondának: Hívjátok Sámsont, hadd játsszon
előttünk. És előhívák Sámsont a fogházból, és játszék ő előttük, és az oszlopok közé
állították őt. Sámson pedig monda a fiúnak, aki őt kézen fogva vezette: Eressz el,
hadd fogjam meg az oszlopokat, amelyeken a ház nyugszik, és hadd támaszkodjam
hozzájuk. A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, és ott voltak a Filiszteusok
összes fejedelmei, és a tetőzeten közel háromezren, férfiak és asszonyok, a Sámson
játékának nézői. Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram Isten, emlékezzél
meg, kérlek, én rólam, és erősíts meg engemet, csak még ez egyszer, óh Isten! Hadd
álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért! És átfogta Sámson a két
középső oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal
kezével, és hozzájuk támaszkodott. És monda Sámson: Hadd vesszek el én is a
Filiszteusokkal! És nagy erővel megrándította az oszlopokat, és rászakadt a ház a
fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával,
mint a mennyit megölt életében. És lementek az ő testvérei és atyjának egész háza, és
elvivék őt, és hazatérvén, eltemették Czóra és Estháol között, atyjának, Manoahnak
(jelentése: nyugalom; adomány, ajándék; bőkezű) sírjába, minekutána húsz
esztendeig ítélte az Izráelt” (Bír. 16,25-31). És Jefte története: „Elment Jefte
(jelentése: Isten kinyitja v. nyissa ki; megnyitó, szabadító, áttörő; keresztültörés,
nyílás) Gileád (jelentése: szirtes, szakadékos vidék, a tanúbizonyság kőrakása)
véneivel, és a nép a maga fejévé és fejedelmévé tette őt. És megmondá Jefte minden
beszédit az Úr előtt Mispában. (jelentése: őrtorony, hegycsúcs; őrség, őrhegy) És
ekkor egybegyűjté Jefte Gileádnak minden férfiait, és megtámadta Efraimot,
(jelentése: kettős gyümölcs, kétszeres termékenység; kettős örökség, utódok; a
termékenység) és megverték Gileád férfiai Efraimot, mert azt mondották: Efraim
szökevényei vagytok ti, kik Gileádban, Efraim és Manassé (jelentése: feledékeny, aki
elfelejteti; pótlék) között laktok. Ítélé pedig Jefte Izráelt hat esztendeig, és meghalt
Jefte, a Gileádbeli, és eltemetteték Gileád egyik városában” (Bír. 11,11; 12,4.7).
Dávid sok győzelméből az első így lett megírva: „Dávid pedig monda a
Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek
Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél.
A mai napon kezembe ad téged az Úr, Jahve az Örökkévaló, és megöllek téged, és
fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a
mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van
Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda
által tart meg az Úr, Jahve az Örökkévaló, mert az Úré, Jahveé az Örökkévalóé a
had, és ő titeket kezünkbe fog adni. És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és
Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé. És Dávid
benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán
találta a Filiszteust úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arccal a földre esék. Így
100

Zsid. 11,33 Akik hit által országokat, [(baszileia): királyságokat] győztek


le, igazságot cselekedtek, [(dikaioszüné ergadzomai): a megigazulást
művelték] az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték, és
[(phrasszó): elhallgattatták].174

Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és


megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében” (1 Sám. 17,45-50). És Jeremiás
prófétáról: „És hallá Passúr (jelentése: köröskörül jólét, kiterjedés; szabadítás,
megváltás, szabadság) a pap, az Immár fia (jelentése: beszédes; kiemelkedő,
szembetűnő; bárány) - ő pedig fejedelem vala az Úr házában, - meghallotta, hogy
miket prófétált Jeremiás. És megcsapdosá Passúr Jeremiást a prófétát, és beveté őt a
tömlöcbe, a mely a Benjámin (jelentése: jobb kezem fia; szerencse fia; szerencsés,
boldog) felső kapujában vala, az Úr háza mellett. És lőn másnap, hogy kivevé Passúr
Jeremiást a tömlöcből, és monda néki Jeremiás: Nem Passúrnak nevezett téged az
Úr, hanem Mágor Missábibnak (jelentése: köröskörül borzalom); Mert ezt mondja az
Úr: Ímé, én félelembe ejtelek téged és minden barátodat, és elhullanak az ő
ellenségeik fegyvere által a szemeid láttára; az egész Júdát pedig odaadom a
babiloni király kezébe, és elviszi őket Babilonba, (jelentése: zűrzavar; Isten kapuja)
és fegyverrel vágja le őket” (Jer. 20,1-4). És minden próféta erre a sorsra jut, aki az
Úr szavát meghirdeti: „Akkor megharaguvék Asa (jelentése: valaki, aki gyógyít; Ő
(Isten) meggyógyított, (Isten) az orvos vagy gyógyító; Ő (Isten) megszomorított) a
prófétára, és veté őt a tömlöcházba, mert igen megharagudott vala e szóért reá; és
ugyanakkor Asa a nép közül is sokat bántalmazott” (2 Krón. 16,10). „Akkor ezt
parancsolta Izráel királya: Fogjátok Míkájehút, (jelentése: ki olyan, mint Jahve)
vigyétek Ámón (jelentése: erősség; mesterember, munkavezető, ügyes munkás;
művész; nagyság, magasztosság) városparancsnokhoz és Jóás (jelentése: Isten adta,
Isten segítségül jön; Isten a támaszték; Isten tűz, hatalmas; »Jehoás« rövidített
alakja.) királyfihoz, és mondjátok: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és
szűkösen tápláljátok kenyérrel és vízzel, amíg békében vissza nem térek!” (2Krón.
18,25-26).
174
És azért győztek, mert: „Mert mindaz, ami az Istenből született, legyőzi a világot
[(nikaó): győzelmet arat]; és az a győzedelem, az a [(niké): diadal; fölény], amely
legyőzte a világot, ami [(nikaó): győzelmet aratott a világ fölött] a mi hitünk, és
[(pisztisz): meggyőződésünk]. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy
Jézus az Isten Fia?!” (1 Ján. 5,4-5). Aki ezt mondja: „Ímé, megszégyenülnek és
meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek,
(elpusztulnak) akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem találod a veled
versengőket, (akik téged támadnak); megsemmisülnek teljesen, akik téged
háborgatnak (akik ellened harcolnak). Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb
kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésa. 41,11-13).
És Dávid győzelmeit így mutatja be a Szent Szellem: „Dávid megverte a
filiszteusokat, (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) megalázta és leigázta őket: és
elfoglalta Dávid a Filiszteusok kezéből Méteg Ammát. (jelentése: anya, kezdet;
erődítmény; könyök; anyaváros kormányzási, felügyeleti jogát). Megverte a
móábiakat (jelentése: jóllakott, az atya leszármazottai; kívánság) is. Lefektette őket a
101

Zsid. 11,34 Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élétől,


felerősödtek [(endünamoó): felépültek] a betegségből, erősek lettek a
háborúban, megszalasztották az idegenek táborait, [seregeit].175

földre, és kötéllel mérte meg őket: kétkötélnyit kivégeztetett, egy kötélnyit pedig
életben hagyott. És a móábiak adófizető szolgái lettek Dávidnak. Megverte Dávid
Hadadézert (jelentése: Hadád a segítség, hatalmas a segítség) is, Réhóbnak (jelentése:
út; tágas, nyitott hely; piactér) fiát, Cóbának (jelentése: állomáshely, állás, hely;
ragyog, mint az arany v. réz) királyát, mikor elment, hogy hatalmát kiterjessze az
Eufrátes (jelentése: édes, kellemes víz; nagyon széles, túláradó; termékenység
folyója) folyó vizéig. És foglyul ejtett Dávid közülük ezer és hétszáz lovagot, és
húszezer gyalog embert; és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, inaikat
elvagdaltatva minden szekeres lovaknak és csak száz szekérbe valót hagyott meg
közülük. Eljövének pedig a Siriabeliek (jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt)
Damaskusból, (jelentése: tevékenység, serénység) hogy megsegítsék Hadadézert,
Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit. És
helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak
adófizető szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr, Jahve az Örökkévaló Dávidot
valahová megyen vala” (2 Sám. 8,1-6). Dániel győzelmét az oroszlánok fölött így
mutatja be Isten igéje: „Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, (jelentése: Isten a
bírám; Isten bírója) és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá
Dánielnek: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! És
hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő
gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre
nézve. Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és
vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom. Hajnalban a király
azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor
közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda
Dánielnek: Dániel! Az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen
szolgálsz, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól? Akkor Dániel szóla a
királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az
oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te
előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és
Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem
találtaték ő rajta: mert hitt az ő Istenében” (Dán. 6,16-23).
175
Dániel társairól hangzik a kijelentés: „Szóla Nabukodonozor, (jelentése: Nebe v.
Nabu, védd meg a koronát, a határt; Nébó megvéd a szerencsétlenségtől; titkos
király) és monda nékik: Sidrák, (jelentése: Akkunak, a holdistennek parancsa, királyi;
vidáman az úton) Misák (jelentése: kicsoda Aku [a holdisten]? a király vendége) és
Abednégó (jelentése: Negó szolgája, a fény szolgája, a fénysugár szolgája; a tűz
szolgája)! Szántszándékból nem tisztelitek-e az én istenemet és nem imádjátok-e az
arany állóképet, amelyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a
kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek
szavát, leboruljatok és imádjátok az állóképet, amelyet én csináltattam. De ha nem
imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemencébe; és kicsoda az az Isten, aki
102

kiszabadítson titeket az én kezeimből? Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és


mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé,
a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből,
és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra,
oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet
felállíttattál, nem imádjuk. Akkor Nabukodonozor eltelék haraggal, és az ő orcájának
színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó ellen; azért szóla, és meghagyá, hogy
fűtsék be a kemencét hétszerte inkább, mint szokták vala befűteni. És meghagyá a
legerősebb férfiaknak az ő seregében, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és
Abednégót, és vessék őket az égő, tüzes kemencébe. Erre ezek a férfiak alsó ruhástul,
köntösöstül, palástostul és egyéb öltönyöstül megkötöztettek, és az égő, tüzes
kemencébe vettettek. Amiatt azonban, hogy a király parancsolata szigorú volt és a
kemence rendkívül izzó vala: azokat a férfiakat, akik Sidrákot, Misákot és Abednégót
felvitték, megölé a tűznek lángja. Az a három férfiú pedig: Sidrák, Misák és
Abednégó, az égő, tüzes kemencébe esék megkötözve. Akkor Nabukodonozor király
megijedt és sietve felkele, szóla és monda az ő tanácsosainak: Nem három férfiút
veténk-e a tűz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára,
oh király! Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében,
és semmi sérelem sincs bennük, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami
istenek-fiáé. Nabukodonozor ekkor az égő, tüzes kemence szájához járula, és szóla és
monda: Sidrák, Misák és Abednégó, a felséges Istennek szolgái, jertek ki és jöjjetek
ide! Azonnal kijövének Sidrák, Misák és Abednégó a tűz közepéből. És egybegyűlvén
a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai, nézik vala ezeket a
férfiakat, hogy a tűznek semmi hatalma nem lett az ő testükön, és hogy egy hajszáluk
sem égett meg, és az ő alsó ruháik meg nem változtak, és a tűz szaga sem járta át
őket. Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és
Abednégó Istene, aki küldötte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, akik ő
benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és veszedelemre adták az ő
testüket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenükön kívül.
Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, amely káromlást mond
Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza
szemétdombbá tétessék: mert nincs más Isten, aki így megszabadíthasson. Akkor a
király nagy tisztességre emelé Sidrákot, Misákot és Abednégót Babilon
tartományában” (Dán. 3,14-30). És az Ezékiás gyógyulásáról szóló bizonyságtétel:
„Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, (jelentése: Isten megerősítette;
Jahve erőssége; az én erősségem v. védelmem az Úr) és eljött hozzá Ésaiás
(jelentése: Isten üdvössége; Jahve az üdvösség; az Úr segít) Ámós (jelentése:
teherhordozó, a hordozott; megterhelt) fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az
Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! És Ezékiás arccal a
falnak fordulván, könyörge az Úrnak, És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról,
hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy ami jó előtted, azt
műveltem! És sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:
Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam
imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.
Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből
103

Zsid. 11,35 Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások


kínpadra vonattak, [(tümpanidzó): megkínoztatva] visszautasítván [(ú úk
úkh proszdekhomai): nem fogadva el] a szabadulást, a [(apolütrószisz):
váltságdíj kifizetését, a kiváltást] hogy becsesebb [(kreittón): jobb]
feltámadásban részesüljenek.176

fölgyógyult. Mit mondjak? Hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton
élem le éveimet lelkem keserűsége után! Oh Uram! Te meggyógyítasz és éltetsz
engemet! Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontál a
pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!” (Ésa 38,1-
5.9.15-17). Így bátorítja az apostol Timóteust: „Harcold meg a hitnek szép, és nemes
harcát. Nyerd el és ragadd meg e harc jutalmát, az örök életet, amelyre hívattattál, és
szép, és bátor vallástétellel megvallottál sok tanú előtt. (1 Tim. 6,12).
176
Az Illés által történő csoda: „Történt ezek után, hogy megbetegedett az
asszonynak, a ház tulajdonosának a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már
nem is lélegzett. Az asszony így szólt Illéshez (jelentése: az Úr az Isten, erősségem az
Úr): Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess
bűnömre, és megöld a fiamat? Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És elvette az
öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. Majd az Úrhoz,
Jahvéhoz az Örökkévalóhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol
erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! Azután háromszor
ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza az élet
ebbe a gyermekbe! Az Úr, Jahve az Örökkévaló meghallgatta Illés szavát, az élet
pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a
felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad!”
(1Kir. 17,17-23). Elizeus próféta által történő csoda: „És teherbe esék az asszony és
fiat szült abban az időben, amelyet megmondott volt Elizeus (jelentése: az én Istenem
üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene). De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy
egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz, És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj
fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához. Ki mikor felvette őt,
vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt. És felméne az
asszony, és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét. És
előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy
szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök. És az
monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak
hagyd rám! És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne
késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked. És elmenvén, juta az Isten
emberéhez a Kármel (jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény) hegyére. Mikor
pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi (jelentése: a
jelenés völgye; aki kisebbé tesz; tagadó) oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere
azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta
tőlem, és nem jelentette meg nékem. És monda az: Vajon én kértem-e fiat az én
uramtól? Nemde nem mondám-e néked: Ne csalj meg engemet? És monda Elizeus
Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha
valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, aki köszön néked, ne felelj, és az én
104

Zsid. 11,36 Mások pedig [(empaigmosz): gúny, megszégyenítések]


megcsúfoltatások és megostoroztatások [(masztix): megkorbácsoltatások]
próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is;177
Zsid. 11,37 Megköveztettek, kínpróbát szenvedve [(peiradzó):
megkísérttettek], szétfűrészeltettek, [(pridzó): szétvágattak] kardra
[(makhaira): kardélre] hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében

pálcámat tedd a gyermek arczára. De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te


lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt. Géházi pedig már
előttük elment volt, és a pálcát a gyermek arcára fekteté, de nem szólott és nem is
eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem
támadt fel a gyermek. És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva
az ő ágyán. És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az
Úrnak. És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára
tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.
Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult.
Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek. Ő pedig
szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment,
monda: Vedd a te fiadat. Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő
fiát fogván, kiméne” (2 Kir. 4,17-25.27
177
Minden prófétát üldöznek az igazság beszédéért: „És hallá Passúr (jelentése:
köröskörül jólét, kiterjedés; szabadítás, megváltás, szabadság) a pap, az Immár
(jelentése: beszédes; kiemelkedő, szembetűnő; bárány) fia - ő pedig fejedelem vala az
Úr házában, - Jeremiást, (jelentése: Isten felmagasztal, Isten magasztos; Jahve
megalapoz) hogy miket prófétált. És megcsapdosá Passúr Jeremiást, a prófétát, majd
kalodába záratta, és beveté őt a tömlöcbe, amely a Benjámin felső kapujában vala, az
Úr háza mellett” (Jer. 20,1-2). Így történt ez az útkészítővel is: „Heródes elfogatta
vala Jánost, és megkötöztetvén, bilincsbe verette, és tömlöcbe vettette vala
Heródiásért, az ő testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondja vala néki
János: Nem szabad néked ővele élned nincs megengedve neked, hogy ő a tiéd legyen”
(Mát. 14,3-4). Az apostolok is üldözésnek voltak kitéve az élő Ige, az Úr Jézus
hirdetéséért: „…A bírák, az [(sztratégosz): elöljárók] pedig letépetvén ruháikat,
megvesszőztették őket. És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe vetik őket,
megparancsolva a tömlöctartónak, a [(deszmophülax): börtönőrnek], hogy gondosan
[(aszphalósz): biztonságosan] őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a
belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá” (Csel. 16,22-24). És az üldözés minden
Isten gyermekére kiterjedt, és kiterjed: „És ráveték kezűket az apostolokra [és
elfogták és letartóztatták az apostolokat], és a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe
tevék [a köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták] őket!” (Csel.
5,18-20). Péter apostolt is: „tömlöcbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak
[négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek], hogy őrizzék őt; húsvét [a
páskaünnep: [(paszkha): a Peszach / átlépés, megkímélés, megmenekülés / ünnepe]
után akarván őt a nép elé vezettetni.Péter azért őrizteték a fogságban [a börtönben]”
(Csel. 12,4-11).
105

bujdostak, [(perierkhomai): vándoroltak] nélkülözve, nyomorgattatva,


gyötörtetve, [sínylődve].178
Zsid. 11,38 Akikre nem volt méltó e világ, [(planaó): bolyongtak]
bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek
hasadékaiban [szakadékaiban].179
Zsid. 11,39 És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem
kapták meg az ígéretet.180
Zsid. 11,40 Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról [(kreittón):
nagyobbról] gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre [(teleioó):
teljességre, bevégzettségre, végcélba] ne jussanak.

178
Az üldözés Kaintól (jelentése: szerzemény, nyereség, tulajdon; alkotó, alapító;
kovács; alkotott, képmás) kezdve végig tart: „Az Isten Szelleme pedig felindítá
Zakariást, (jelentése: Jahve megemlékezett róla, gondol reá; az Úr dicsőséges) a
Jójada (jelentése: Isten tudja, ismeri, felismeri; az Úr tudta, törődött vele) pap fiát,
aki felálla a nép között, és monda nékik: Ezt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az
Úrnak parancsolatait? - mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is
elhagy titeket. Amazok pedig reá támadván, ott az Úr háza pitvarában megkövezék őt
a király parancsolatjából” (2 Krón. 24,20-21). És folytatódik az Újszövetség idején
is. Istvánt (jelentése: koszorú): „Felkiáltván pedig nagy fennszóval, füleiket bédugák,
és felindulásukban egyszerre, és egyakarattal reá rohanának. És kiűzvén a városon
kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus - ki később Pál
-nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58).
179
Az üldözés elől menekülve: „mikor Jézabel (jelentése: tiszta, szűz; nem otthonos
nálunk; a tengerpart, a lakás) megölette az Úr prófétáit, Abdiás (jelentése: Jahve
szolgája, tisztelője, imádója) száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként
egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel” (1 Kir. 18,4). Illés
(jelentése: az Úr az Isten, erősségem az Úr) is így menekült: „És beméne ott egy
barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit
csinálsz itt Illés? Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért;
mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te
prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra
keresnek” (1 Kir. 19,9-10).
180
Csak Krisztusban nyerhetők el az ígéretek: „Amely megmenekülés, üdvösség felől
tudakozódtak, amelyet kerestek, kutattak és vizsgáltak nyomozódva a próféták, - az
Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek, - akik a nektek szánt
kegyelem felől jövendöltek, prófétáltak. Nyomozódva, vizsgálva, és kutatva, hogy
mely vagy milyen korszakra jelenté azt ki a Krisztusnak őbennük lakozó, és működő
Szelleme.” (1 Pét. 1,10-11). Az Úr Jézus – Akiben Isten szeretete, és szeretetének
konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása jelent meg az emberért, az emberen és
az emberben - a tanítványaihoz így szól: „És a tanítványokhoz fordulván, nekik külön
ezt mondta: Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok. Mert mondom
néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták; és
hallani, amiket hallotok, de nem hallották” (Luk. 10,23-24) .
106

Zsid. 12. Jézus a hitünk fejedelme;

Zsid. 12,1 Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak [(martüsz): a


tanúknak, és bizonyítékoknak] ily nagy fellege vesz körül, félretéve
minden [(ogkosz): ránk nehezedő terhet], és akadályt és a megkörnyékező
[(euperisztatosz): erősen körülvevő, és könnyen bekerítő] bűnt,
[(hamartia): tévedést, hibát vétket] kitartással fussuk meg az előttünk levő
küzdő tért, [(agón): versenypályát].181
Zsid. 12,2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére [(arkhégosz): a
hit szerzőjére és beteljesítőjére] Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett,
megvetve [(kataphroneó aiszkhüné) nem törődve a szégyennel, és
megvetve] a gyalázatot, keresztet szenvedett, [(sztaurosz hüpomenó):
elviselte, elszenvedte a kínoszlopot] s az Isten királyi székének [(thronosz):
trónjának] jobbjára, a [méltóság helyére] ült.182
181
És így folytatódik a kijelentés: „Eltemettettünk, és szellemben hasonlóvá váltunk
azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és
életre kelt Krisztus a halálból, a halottak közül az Atyának dicsősége, fényessége,
ragyogása, ereje által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm. 6,4). Mert: „…
titeket, kik holtak valátok a bűnökben, akiket halottakká tettek az elesések, hibás
lépések, botlások, melléfogások és a ti hústesteteknek körülmetéletlensége,
megelevenített, és életre keltett együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket az
után, hogy minden elesésünket megbocsátotta” (Kol. 2,12-13). És tette ezt azért Isten:
„Hogy levetkezzétek, és félretegyétek ama régi élet, a korábbi gonosz életmódotok,
életviteletek, életvezetésetek, magatartásotok, viselkedésetek szerint való ó embert,
mely meg van romolva, mert el van tévelyítve, és csábítás áldozatául esett a
csalárdság, a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás miatt. Megújuljatok pedig a ti
elméteknek, a ti bensőtöknek szelleme szerint. És felöltözzétek amaz új, ismeretlen,
szokatlan, meglepő embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban, Hit által való
megigazulásban, és valóságos szentségben az Ige által” (Eféz. 4,22-24). Hát: „ne
szabjátok magatokat, ne igazodjatok, és ne legyetek hasonlóvá, ne alkalmazkodjatok,
és ne idomuljatok e világhoz, ehhez a létkorszakhoz. Hanem változzatok el, és
gondolkodásmódotok megújításával alakuljatok át úgy, hogy megvizsgáljátok, és
felismerjétek, megítélhessétek, megválasszátok, és hogy azt próbálgassátok mi az
Istennek jó, kedves és tökéletes akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a
tökéletes, ami neki tetsző” (Róm. 12,2). És: „Nem tudjátok-é, hogy akik
versenypályán futnak, és küzdenek, mindnyájan futnak ugyan, de egy nyeri el a
jutalmat, a győzelmi díjat. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Mindaz pedig aki
pályafutásban tusakodik, aki versenyben vesz részt, ökölharcban küzd, mindenben és
minden módon, mindig, és állandóan magatűrtető. Azok ugyan, hogy romlandó és
hervadó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant, és hervadhatatlant” (1 Kor.
9,24-25).
182
És az Úr Jézus azt kérdezi tanítványaitól: „Avagy nem ezeket kellett-e szenvedni
[nem volt-e szükségszerű elviselni, eltűrni, és elszenvedni ezeket] a Krisztusnak, és
107

Zsid. 12,3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást
szenvedett el a bűnösöktől, [(hamartólosz hüpo) a célt eltévesztők által]
hogy el ne [(eklüó): lankadjatok], és el ne csüggedjetek, elalélván
[(kamnó pszükhé hümón): a ti életetekben].
Zsid. 12,4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a
vérig.
Zsid. 12,5 És elfeledkeztetek-e az intésről, a [(paraklészisz): buzdításról,
bátorításról] amely néktek, mint fiaknak szól. Fiam, ne vesd meg az Úrnak
fenyítését,183 [(paideia): tanítását, útmutatását, helyreigazítását], se meg
ne lankadj, [(eklüó): és ne csüggedj el] ha ő dorgál,184 [(elegkhó): feltár,
felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, bizonyít, hogy
meggyőzön] téged.185

úgy menni be az ő dicsőségébe [az Ő méltóságába, ragyogó fényességébe, és így


megdicsőülnie]? (Luk. 24,26). Pál apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Annakokáért
az az indulat, érzés, észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék legyen és
uralkodjon bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, amely a Krisztus Jézust
jellemezte. Aki, mikor Istennek formájában-alakjában létezett, nem tekintette, és nem
tartotta zsákmánynak azt, és nem ragaszkodott ahhoz, hogy minden tekintetben Isten
volt. Azzal, hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé
tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen.
Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga.
És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve embernek
bizonyult, vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes
lévén halálig, még pedig a keresztfának, a kínoszlopon való haláláig” (Fil. 2,5-8). Ő:
Aki bűneinket, céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva,
minket megtisztítva, és lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a
mennyekben, fenségbe” (Zsid 1:3).
183
Intés (paideia): Nevelés, tanítás, oktatás, képzés, útmutatás, helyreigazítás
Intés: az értelem alapján megfontolt tények elhelyezése, felsorakoztatása valaki előtt
azért, hogy megakadályozza valami rossz, baj, szerencsétlenség bekövetkeztét;
184
Dorgál (elegkhó): feltár, felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket,
meggyőz, bizonyít.
185
Jób megvallása:„Ímé, boldog ember az, akit Isten megdorgál [megfedd]; azért a
Mindenhatónak büntetését [fenyítését] meg ne utáljad. [Héber szerint: ('ešer):
boldogság a ('ĕnôš): halandó, esendő embernek, akit Isten (jḵḥ): megvizsgál,
kikérdez. Azért a (šaddaj): Mindenható, (músár): figyelmeztetését, tanítását,
útmutatását ne (má'as): utasítsd el, és ne utasítsd vissza]! (Jób. 5,17). És így
folytatódik a kijelentés: „Az Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését, tanítását,
figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne
vesd meg, és ne állj ellene] se meg ne und [(ekluó): ne erőtlenítsd meg, és ne
szüntesd meg] az ő dorgálását [ele(n)gkho): feltárását, felfedését, mert Ő ismertté
teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat]” (Péld. 3,11). „Mert akit
szeret az Úr, megdorgálja [azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya
108

Zsid. 12,6 Mert akit szeret186 az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig


mindent, akit fiává fogad. [(gar): ugyanis akit (agapaó): szeret az Úr azt
(paideuó): tanítja, oktatja, képezi, neveli], megostoroz pedig mindenkit,
akit fiává fogad.187
Zsid. 12,7 Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten,
mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? [Görög
szerint: Ha a (paideia): tanítást, oktatást, nevelést (hüpomenó):
vállaljátok, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú
az, a kit meg nem fenyít (paideuó): tanít, oktat, nevel az apa]?188

az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli] (Péld. 3,12). Az Úr
szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „„Akit én szeretek, megvizsgálom, tanítom,
oktatom, nevelem: igyekezz tehát, és térj meg. (Akiket [(hoszosz): akiket csak] én
szeretek [(phileó): kedvelek], megfeddem [(elegkhó): megvizsgálom, fölfedem,
föltárom; napvilágra hozom] és megfenyítem [(paideuó): tanítom, nevelem]: légy
buzgóságos azért, [(dzéloó): lelkesen törekedj, igyekezz, buzgólkodj tehát] és térj meg
[és térj új felismerésre; (ún metanoeó): valóban változtasd meg a gondolkodás
módodat]!” (Jel. 3,19). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz,
helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj
annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz
napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13). Így aztán én: „Nem
halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen oktatott
engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak” (Zsolt. 118,17-18). Az apostol
tanítása: „De mikor megbíráltatunk, akkor helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól
taníttatunk, utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, a teremtett világgal nehogy
a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1 Kor. 11,32).
186
Szeret (agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Ez azt is jelenti:
Isten teljesen odaadja, átadja, teljesen összeköti magát, eggyé válik vele.
187
És hogy hogyan ostoroz az Úr, azt a prófétán keresztül jelenti ki „Mit csináljak
(cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled,
Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a
korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel
gyilkoltam őket. (Más fordítás: Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket az
én számnak beszédivel, ajkam szózatával): ítéletem napvilágra jön (ítéletem
elérkezik, mint a világosság)” (Hós. 6,4-5).
188
És így folytatódik a kijelentés: Mert: „Ímé boldogság a halandó, esendő
embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását
ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). „Gondold, és értsd meg azért a te szívedben, a te
bensődben, hogy amiképpen tanítja, korrigálja az ember az ő gyermekét, úgy tanít,
korrigál téged az Úr, Jahve az Örökkévaló, a te Istened” (5 Móz. 8,5). Ugyanis:
„mikor ítéltetünk, és helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, Ő utat
mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, evilággal, a teremtett világgal együtt el ne
kárhoztassunk, azaz nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1 Kor.
11,32). Már Salamon így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az Úrnak
109

Zsid. 12,8 Ha pedig fenyítés [(paideia): tanítás, nevelés] nélkül valók


vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok [(nothosz): fattyak]
vagytok és nem fiak.
Zsid. 12,9 Aztán, a mi hústesti apáink fenyítettek [(paideutész): oktattak,
neveltek] minket és becsültük [és (entrepó): tiszteltük] őket; avagy nem
sokkal inkább engedelmeskedünk-e a [(pneuma)] szellemek Atyjának, és
élünk!189
Zsid. 12,10 Mert ám azok kevés ideig, tetszésük [(dokeó): a saját
elgondolásuk] szerint fenyítettek [(paideuó): tanítottak, neveltek]; ő pedig
javunkra, hogy szentségében részesüljünk.190
Zsid. 12,11 Bármely fenyítés [nevelés] ugyan jelenleg [pillanatnyilag] nem
látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak [a
megigazulás] békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa
gyakoroltatnak [Görög szerint: (pasz pasza pan): minden (paideia):
tanítás, oktatás, nevelés (men pareimi prosz) jelenleg bizonyára nem
(dokeó) látszik jónak, és (khara einai): jelent örömöt, hanem (lüpé):
kellemetlenségnek, de (hüszteron): később a (dikaioszüné): megigazulás
(eirénikosz): békességes (karposz apodidómi): gyümölcsével fizet
azoknak, akik ezáltal (gümnadzó): megedződtek].191
Zsid. 12,12 Annakokáért a lecsüggesztett [(pariémi): lankadt] kezeket és
az ellankadt [(paralüó): elgyengült] térdeket egyenesítsétek föl.192

tanítását, nevelését, útbaigazítását, és helyreigazítását fiam, ne utáld, és ne vesd meg.


Se meg ne und, és el ne lankadj az ő oktatásán, vagy amikor megfegyelmez az Igével.
Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja. - azaz próbatételeknek veti alá, - de mint apa
a fiát, akit kedvel, akiben örömét leli” (Péld. 3,11-12). Dávid megvallása: „Boldog
ember az, akit te oktatsz, helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre;
Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros,
ártalmas, gonosz napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13).
189
Mert: „Az Isten szellem…” (Ján. 4,24). Ő: „minden hústest szellemének Istene!”
(4 Móz. 16,22). És Ő az: „… aki szellemet ad minden hústestnek!” (4Móz 27:16).
190
Ezért azt mondja az Úr: „Szentek, a világtól, és annak szennyétől elkülönültek,
odaszenteltek, és Isten céljaira elválasztottak legyetek, mert én szent, tiszta, bűn és
tisztátalanság nélküli vagyok” (1 Pét. 1,16). És az apostolon keresztül folytatja az Úr:
„Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre hívott el minket az Isten” (1
Thess. 4,7).
191
És az eredmény: „És lesz a megigazultság műve békesség, és az igazság
gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (Ésa. 32,17).
192
Jóbról így beszélnek barátai: „Ímé sokakat oktattál, és a megfáradt (lankadt)
kezeket megerősítetted; A tántorgót a te beszédeid fenntartották, és a reszkető
(roskadozó) térdeket megerősítetted” (Jób. 4,3-4). És a prófétán keresztül megerősíti
az Úr a kijelentést: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok (tegyétek erőssé)
a tántorgó (a roskadozó) térdeket” (Ésa. 35,3). És a prófétai szó ma is érvényes:
110

Zsid. 12,13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon,


sőt inkább meggyógyuljon [Görög szöveg: (kai): és (púsz): lábaitok
(orthosz): egyenes (trokhia): utat (poieó): készítsen, biztosítson (hina):
azért, hogy a (khólosz): sánta, és bicegő (mé) nehogy (ektrepó):
elhajoljon, elforduljon (de mallon): sőt inkább (iaomai): helyreálljon,
meggyógyuljon].193

„Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink, (nútheteó): emlékeztessétek a


rendetleneket, (ataktosz): a tétlenkedőket. bátorítsátok, biztassátok, vidítsátok fel a
félelmes szívűeket, a bátortalanokat, csüggedezőket, gyámolítsátok, törődjetek velük,
és támogassátok az erőtleneket, karoljátok fel, oltalmazzátok, nyújtsatok segítő kezet,
gondozzátok a betegeket, türelmesek legyetek mindenki iránt, és mindenkivel
szemben” (1 Thess. 5,14). És hogy hogyan kell bátorítani, buzdítani, arról így
hangzik a kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor
összejöttök, mindeniteknek van zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az Úrról szóló
ismerete, tudásanyaga, nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása, leleplezése,
magyarázata. Mindenek épülésre szolgáljanak” (1 Kor. 14,15.26). És nem a napi
híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és
dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben, a
bensőtökből az Úrnak. [Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel
bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új
éneket]. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak
nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,19-20). Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A
Krisztusnak beszéde, Igéje lakozzék, és éljen ti bennetek gazdagon, és elevenen,
minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel,
szellemi énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti szívetekből, a ti bensőtökből
az Úrnak” (Kol. 3,16).
193
Bemerítő Jánosban teljesedett be a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr:
„Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és
mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a
szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön már, azt mondja a Seregeknek
Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiakhoz téríti, a fiak szívét pedig az
atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne
sújtsam a földet, amikor eljövök” (Malak. 3,1; 4.6) Őróla szólt Ézsaiás próféta is:
„Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az Úrnak útját, ösvényt
egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi Istenünknek! Minden
völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és süllyedjen le, és legyen az
egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék síksággá. Mert megjelenik az
Úr dicsősége, és minden hústest, vagyis minden ember egyaránt látni fogja azt; mert
az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5) Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot arról,
hogy a próféták által megjövendölt útkészítő ő: „És ez a János bizonyságtétele,
amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt:
Kicsoda vagy te? Erre ő így felelt és monda: Én kiáltó szó, kiáltó hang vagyok a
pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek egyenes utat az Úrnak, amint
megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23). Bemerítő János aki útkészítő volt:
111

Zsid. 12,14 Kövessétek mindenki irányában a békességet194 és a


szentséget, [(hagiaszmosz): megszentelődést, Isten céljaira való
elkülönítést]195 amely nélkül senki sem látja meg az Urat.
Zsid. 12,15 Vigyázván [(episzkopeó): ügyeljetek] arra, hogy az Isten
kegyelmétől196 senki el ne szakadjon [(hüsztereó): el ne maradjon];

„így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok
meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a
mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma. Mert Ő az, akiről Ézsaiás
próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és
egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az Úr így
figyelmeztet: „Egyengesd el lábaid ösvényit, [egyengess sima utat a lábadnak] s
minden te útaid állhatatosak [biztosak, céltudatosak] legyenek. [Más fordítás: Ügyelj,
hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz]. Ne térj [és ne hajolj le az
útról] jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól [tartsd távol lábadat a
rossztól; mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek,
boldogtalanok, szerencsétlenek, gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet,
pályafutásodat, és útjaidat szerencsés véghez vezeti]” (Péld. 4,26-27). Az igazak útját
Isten készíti el, ezért: „Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak a
megigazultnak útját. ...”(Ésa. 26,7). És az Úr által készített út: És az Úr Jézus
kijelentése az Isten által készített útról: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).
194
Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó
egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig
mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.
Így biztat az Úr: „Boldogok a békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét
teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát.
5,19). Ezért: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel
békességben éljetek” (Róm. 12,18) És: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát,
amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19) Már a prófétákon
keresztül így szól az Úr: „És lesz az igazság, a megigazulás műve békesség, és az
igazság, a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A
megigazulás békét teremt, és az igazság, a megigazulás a békét és a biztonságot
szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban,
biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18). Ezért
mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse, sőt járjon, és fusson utána, törekedjen rá,
kutassa a békességet, kövesse, és törekedjen rá, és gyakorolja azt” (1 Pét. 3,11).
Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót;
keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).
195
A megszentelődésről így hangzik a kijelentés: „Mert ez az Isten akarata,
szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten céljaira
való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a
házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok” (1
Thess. 4,3). „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre,
vagyis elkülönítés / elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten” (1
Thess. 4,7)
112

nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon,


[(enokhleó): zavart ne okozzon] és ez által sokan megfertőztethessenek
[(miainó): beszennyeződjenek].197
Zsid. 12,16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, [(bebélosz):
közönséges, tisztátalan, szentségtelen] mint Ézsaú, [jelentése: a szőrös,
bozontos; nyers, durva] aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.198
Zsid. 12,17 Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást,
megvettetett [(apodokimadzó): elutasították]; mert nem találta meg a
megbánás [(metanoia): megtérés: a gondolkodásmód megváltoztatás]
helyét, noha könnyhullatással [(dakrüon meta): könnyek között] kereste.199

196
Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti
jelentése: öröm. Valaki igyekszik másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt,
aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása
az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét
cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.
197
Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ne legyen azért köztetek
olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az Úrtól,
Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget
és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).
198
Ez pedig így történt: „Egyszer Jákób [jelentése: Sarokfogó vagy mást kiszorító,
más helyébe lépő; de valójában megfejtetlen a név. Csapdát állító] valami főzeléket
főzött, amikor Ézsaú [jelentése: a szőrös, bozontos; nyers, durva] fáradtan jött meg a
mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt
vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak [jelentése: veres; erősség, vár, hegyes vidék;
földből való); az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név
jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember]. De Jákób azt felelte: Add
nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! És monda Ézsaú; Ímé én halni járok,
mire való hát nékem az én elsőszülöttségem. Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg
nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak.
Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután
fölkelt, és elment. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget” (1 Móz. 25,29-34).
199
Így aztán Izsák Jákobot áldotta meg: „És lőn amint elvégezé Izsák [jelentése: H.
jichák: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna] Jákóbnak megáldását; és
épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú
is megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő
atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, és azután áldj meg
engem! És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te
elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt
hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te
megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő
atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj
meg engem is atyám. Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te
áldásodat. Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben
113

Zsid. 12,18 Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz,


és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, [forgószélhez]
Zsid. 12,19 És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához
[(réma): mondás, megnyilatkozás, beszéd; Ige; szózatoknak (phóné):
hangjához; amely (); harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz],
melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék [hogy tovább ne
szóljon] hozzájok szó [(logosz): Ige, mert olyan erős volt];200

csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És
monda: Nem tartottál-e nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda Ézsaúnak:
Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is
őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az ő atyjának:
Avagy csak az az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám;
és felemelé szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda néki: Ímé
kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül; És fegyvered
után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját
nyakadról” (1 Móz. 27,30-40).
200
Ez pedig így történt: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és
szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek
készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a
Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra,
hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet
érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy
nyíllal nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és
megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek
készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor,
mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és
megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az
Isten eleibe és megállának a hegy alatt (a hegy lábánál). Az egész Sinai hegy pedig
füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje,
mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava
mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten (mennydörgésben) felel vala
néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr
Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá,
intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak.
És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat, hogy reájuk ne
rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre,
mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül, és szenteld meg
azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és Áron is veled; de a papok
és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az Úrhoz; hogy reájuk ne rontson.
Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az egész
nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy
füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, (reszketni kezdett) és hátrább álla. És
mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen
114

Zsid. 12,20 Mert nem bírták ki, [(pheró): nem viselhették el] a mi
parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék,
vagy nyíllal lövettessék le;
Zsid. 12,21 És oly rettenetes [(phoberosz): félelmetes] volt a látomány,
[(phantadzó): a látvány] hogy Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből
kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] is mondá: Megijedtem és remegek
[(entromosz): reszketek, és borzongok]:201

velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért
jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy az ő félelme legyen előttetek,
hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a (sötét)
felhőhöz, melyben az Isten vala” (2 Móz. 20,18-21). „És előjárulátok, és megállátok a
hegy alatt (a hegy lábánál); a hegy pedig tűzben ég vala (égig érő lánggal égett) mind
az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd (felhő) és homályosság vala. És szóla az
Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot;
alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12). „Színről színre szólott veletek az
Úr a hegyen, a tűz közepéből. Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban
az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és
nem menétek fel a hegyre, mondván: Ez igéket szólá az Úr a ti egész
gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből hangos szóval,
és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. És lőn, mikor a
szót a sötétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég vala, hozzám jövétek a ti
törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével; És mondátok: Ímé az Úr, a mi
Istenünk az Úr megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát
hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól,
és ez mégis él. Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha
még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk! Mert van-e olyan
ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni úgy mint mi, életben
maradt? Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, amit mond az Úr, a mi Istenünk, és
te majd beszéld el nékünk mind, amit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi
meghallgatjuk, és megtesszük azt” (5 Móz. 5,4-5.22-27).
201
Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett
vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trónus
alakja, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És
látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától
fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És
fényesség, fényözön vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben
szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az
Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát”
(Ezék. 1,26-28).
115

Zsid. 12,22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához,


a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok [(müriasz): megszámlálhatatlan]
tízezreihez,202
Zsid. 12,23 Az elsőszülöttek [ünnepi] seregéhez és [(panégürisz):
gyülekezetéhez], egyházához, [(ekklészia): eklézsiájához, a kihívottak
közösségéhez] akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához
Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez [(teleioó dikaiosz pneuma): és a
tökéletessé tétetett és végcélba jutott megigazultak szellemeihez].203
Zsid. 12,24 És az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a
meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.204

202
János apostol megvallása: „És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet,
amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített
menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten
sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az
Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,2-3). „És elvive engem szellemben egy nagy és
magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely
Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága,
ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz”
(Jel. 21,10-11). „És látám, és hallám a királyiszék, a trón, az élőlények és a Vének, a
mennyei elöljárók körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és
ezerszer ezer vala” (Jel. 5,11). Jób is ezt kérdezi: „Van-e száma az ő sereginek…?”
(Jób. 25,3).
203
Az Úr Jézus szava az övéihez: „De azon ne örüljetek, hogy a gonosz szellemek
néktek engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve; hanem
inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Luk. 10,20).
János apostol bizonyságtétele: És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani
az Isten trónusa előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg,
amely az életnek könyve; és szétválasztásra kerülnek a halottak azokból, amik a
könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12). És a mennyei
Jeruzsálembe: „… nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és
hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé”
(Jel. 21,27).
204
Hát: „Járuljunk hozzá igaz szívvel, (kardia): igaz bensővel], hitnek teljességével,
mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés által”
(Zsid. 10,22). Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,14). Azokért: „Akik ki
vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében,
engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). És Pál
apostol ezt hirdeti: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt
a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti
testetekben, a ti egész lényetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor.
6,20). Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne
legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23).. És egy új,
116

Zsid. 12,25 Vigyázzatok, meg ne vessétek [(mé paraiteomai): nehogy


elutasítsátok] Őt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a
földön szólót [(khrématidzó): azt, aki a földön adott kijelentést]
megvetették, [(paraiteomai): elutasították] sokkal kevésbé mi, ha
elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon.205

szokatlan ének így szól a mennyben: „És énekének új éneket, mondván: Méltó vagy,
hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál
minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és
nemzetből” (Jel. 5,9). És így folytatja a Szent Szellem Pál apostolon keresztül:
„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére árán, és a bűnöknek, félre-csúszásoknak,
elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének
gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson,
hogy kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden hamisságtól, a
törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló,
különleges, saját választott népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes
cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor
tettekre törekszik. [Más fordításban: és jótettekben buzgólkodó, választott népévé
tegyen]” (Tit. 2,14). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres
áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, az irgalom
helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő
igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm. 3,25).
És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent
Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak
közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Péter
apostol is erről tesz bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem
romlandó, és mulandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg,
vásároltattatok vissza a ti atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló
életetekből, haszontalan, istentelen, értéktelen, üres életmódotokból. Hanem drága,
értékes, és becses véren, mint hibátlan, kifogástalan, feddhetetlen, szeplőtlen, folt
nélküli, makulátlan, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét.
1,18-19). „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első
szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek
ígéretét” (Zsid. 9,15).
205
És újra hangzik a kijelentés: „Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg
mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy
[(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]?
Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [amely akkor vette kezdetét, amikor
először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak
[(bebaioó): és megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,3).
117

Zsid. 12,26 Kinek szava [(phóné): hangja] akkor megrendítette a földet,


most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom [(szeió):
megrendítem] nemcsak a földet, hanem az eget is.206
Zsid. 12,27 Az a „még egyszer” pedig jelenti [(déloó): megmutatja,
láthatóvá teszi] az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek
megváltozását, [(metatheszisz): átváltoztatását], hogy a rendíthetetlen
dolgok maradjanak meg.207
206
Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik
napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és
igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig
kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy
egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a
kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). Dávid így
folytatja a próféciát: „A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a
bárányok. Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok?”
(Zsolt. 114,4). És amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből
(jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél, Uram, Jahve Örökkévaló,
amikor Edóm (jelentése: földből való; az 'ádóm melléknévből származik, jelentése:
vörös. (Ádám név jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember) mezején
lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. A hegyek
megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe)
előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, (Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel Istenének
színe előtt” (Bír. 5,4-5). És Dávid így folytatja: „Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak
téged a vizek és megremegtek; a mélységek is megrázkódnak. A felhők vizet
ömlesztnek; megzendülnek (mennydörögtek) a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutnak.
Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget;
megrázkódott (reszketett) és megindult (rengett) a föld” (Zsolt. 77,17-19). „Oh Isten,
mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ):
sivatagban lépdeltél]: Szela. A föld reng [(ráʿaš): remeg, rázkódik] vala, az egek is
csepegnek vala Isten [színe] előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene
[színe] előtt” (Zsolt. 68,8-9). És Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert ezt
mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom (megrendítem)
az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit
minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek
Ura” (Agge. 2,6-7).
207
Ezért: „akik élnek a világ javaival, és igénybe veszik, és felhasználják a világ
dolgait, akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint akik azt nem
kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert elmúlik e
világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata, megjelenési formája.
Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31). Hát: „Ne szeressétek a világot, se
azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya
szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, a szem kívánsága,
és az élettel, a létezés jelenlegi állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a
világtól van. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát
118

cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17) Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik
újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által,
amely él és megmarad örökké. Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden
dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde
megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1
Pét. 1,23-25) „Mert sokan járnak másképpen, kik felől sokszor mondtam néktek, most
pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus kínoszlopának ellenségei; Kiknek végük
veszedelem, kiknek Istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van,
kik mindig a földiekkel, a földön lévő, a Földhöz tartozó dolgokkal törődnek. Mert a
mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil.
3,18-20). Mi pedig: „nem a láthatókra, nem a rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti
dolgokra és történésekre nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig
valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18).Ami az ígért változást hozza,
az: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek recsegve-
ropogva nagy robajjal, óriási zajjal, zúgva tovatűnnek, továbbhaladnak, elmúlnak,
semmivé válnak. Az elemek, a világ elemei, az anyag alkotórészei, a tapasztalati világ
anyagi alkatelemei pedig megégve felbomlanak, felolvadnak, és feloldódva
széthullnak, és a föld, a látható világ, és a rajta lévő dolgok is megégnek” (2 Pét.
3,10). Ézsaiás is erről prófétál: „Széthull, és elporhad az ég minden serege, és az ég
mint írás egybehajtatik, összecsavarodik mint egy tekercs, és minden serege lehull,
miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4). János apostol
látja, amikor a Bárány: „…feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a
nap elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha, a telihold olyan lett, mint a vér, És az ég
csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor
nagy szél rázza. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik;
és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték” (Jel. 6,12-14). Az Evangélium újra -
és újra beszél az Úr Jézus visszajöveteléről, és az azt kísérő jelenségekről: „És
azonnal ama napok nyomorúságai, szorongattatásai, megpróbáltatásai, szorongásai,
gyötrelmei után a nap elsötétedik, elhomályosul, és a hold nem fénylik, nem
sugározza fényét, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei, a
világmindséget összetartó erők megrendülnek, és a mennyei hatalmak meginognak”
(Mát. 24,29). És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld megváltoznak, más, jobb
állapotba mennek át, de az én beszédeim, az én szavaim, Igéim azonban semmiképpen
el nem múlnak, semmiképp sem veszítik érvényüket” (Mát. 24,35). Márk is ír az Úr
Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim, az én Igéim soha
el nem múlnak, és semmiképp sem veszítik érvényüket” (Márk. 13,31). Ézsaiás is az
Úr Jézus visszajöveteléről prófétál: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja,
mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. Ezért megerőtlenülnek, és lehanyatlanak
minden kezek, és megdermed minden embernek szíve; És megrémülnek, kínok és
fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, gyötrődnek, mint a szülőasszony; Riadtan
néznek egymásra és egyik a másikon csodálkozik, és arcuk lángba borul, és lángban
ég. Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt, izzó haraggal, hogy a
földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és
csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét
nem tündökölteti. És meglátogatom a földön a bűnt, és megbüntetem a világ
119

gonoszságát, és a gonoszokon vétküket, és a bűnösök bűnét, és megszüntetem az


istentelenek, az Isten nélkül élők kevélységét, és véget vetek a kevélyek gőgjének. És
az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Drágábbá teszem az embert a
színaranynál, és az embert Ofir aranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és
megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása és féktelen haragja miatt, és
izzó haragjának napján” (Ésa. 13,6-13). Jóel is erről prófétál: „Tömegek, tömegek!
Hatalmas tömeg van a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés
völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az
Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül és mennydörög Jeruzsálemből, és
megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma menedéke, védelme,
és népét megoltalmazza és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16). És folytatódik
a kijelentés, bár: „A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az
Úrnak nagy és rettenetes napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül,
megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint
megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel.
2,31-32). Dávid így prófétál Arról, aki: „Régente fundáltad a földet és Te vetettél
hajdan alapot a földnek, s az egek is a te kezednek munkája és alkotása. Azok
elvesznek, elpusztulnak, de Te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint
az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy és ugyanaz
maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, mert éveidnek soha sincs vége” (Zsolt.
102,26-28). Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „És: Te Uram
kezdetben alapítottad a földet, és a te kezeidnek művei a látható, és láthatatlan egek.
Azok elvesznek, el fognak tűnni, de Te változatlanul megmaradsz, és mindazok, mint a
ruha megavulnak, tönkremennek. És palástként összehajtod azokat és elváltoznak,
megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled, te pedig ugyanaz vagy, és
ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, nem érnek véget” (Zsid. 1,10-
12) Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és
nézzetek a földre ide alá. Mert az egek, mint a füst szétfoszlanak, és a föld, mint a
ruha megavul, és szétmállik, és lakosai hasonlókép elvesznek, úgy elhullnak, mint a
legyek. De szabadításom örökre megmarad, és igazságom, az általam ajándékozott,
hit által való megigazulás meg nem romol, meg nem rendül” (Ésa. 51,6) És én: „…
ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, a régire nem
is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17). Az apostolon keresztül
pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: „Mert a teremtett világ, és a
teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő sóvársággal, feszülten várja az
Isten fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését, kinyilatkozását. Mert a
teremtett világ hiábavalóság, mulandóság, üresség, haszontalanság, sikertelenség alá
vettetett, és minden teremtmény mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem
önszántából, készségesen, és szabad akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá
vetette. Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a
teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett világot is fel fogja szabadítani a
romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai
dicsőségének szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak
dicsőséges szabadságába. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, és a
teremtmények, és az egész természet együtt, és egyetemben fohászkodik, sóhajtozik,
120

nyög, nyöszörög és vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik egészen mostanáig. Sőt,


nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik
mint a Szellem teljességéből az első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben
hordozzuk a Szellem zsengéjét, fohászkodunk, sóhajtozunk, és nyögünk magunkban, a
mi bensőnkben, a szellemünkben. Várván egy fiú helyére helyezést, hogy méltóvá
tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és méltóságaiba való belépésre. A mi
testünknek megváltását, a holttestünkből való, váltság általi megszabadítást” (Róm.
8,19-23). Az egész teremtett világ pedig azt várja, hogy visszaálljon az eredeti – a
teremtéskori, a paradicsomi – állapot, és: „A farkas és bárány együtt legelnek, az
oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem
ártanak, és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” „… mert
teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. És lesz ama
napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő
nyugodalma dicsőség lészen” (Ésa. 65,25; 11,9-10). És hogy ki helyezte átok alá az
egész teremtett világot, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „A kígyó pedig
ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az
asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról se
egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De
annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne
egyetek, azt meg se illessétek, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok. És monda a
kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely
napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az
Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy
kedves a szemnek, és csábítja a szemet, és kívánatos az a fa a bölcsességért, mert
okossá tesz: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is,
és az is evék” (1 Móz. 3,1-6). És az Úr kijelenti az engedetlenség következményét,
azt mondva: „Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és
ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott,
mert átkot hoztál, és átok alá helyeződött a föld miattad. Fáradsággal élsz belőle
egész életedben! Tövist és bogáncskórót terem tenéked; s eszed a mezőnek füvét.
Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél.
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1 Móz. 3,17-19). A prédikátoron
keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy így lett az élet értelmetlenné: „Mi haszna
van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Nemzedékek
jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké megmarad. Fölkel a nap, és lemegy a
nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. A szél fúj délre, majd északnak
fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. Minden folyó a
tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra
meg újra oda folynak. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember.
Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. Ami volt, ugyanaz lesz
majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt” (Préd.
1,3-9). Dávidon keresztül pedig folytatódik a testi emberről szóló kijelentés:
„Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük
hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10). Isten
azonban azt ígéri: „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek,
121

Zsid. 12,28 Annakokáért mozdíthatatlan országot nyerve, legyünk


háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon
kegyességgel és félelemmel. [Görög szerint: Azért (aszaleutosz):
megingathatatlan] [(baszileia): országot, birodalmat] [(paralambanó):
kaptunk, vettünk át] [(ekhó kharisz): tartsuk meg a kegyelmet] (hosz hé ho
dia): amelyen át (latreuó): szolgáljunk az Istennek (euaresztósz): tetsző /
elfogadható módon (aidósz meta): szerénységgel, Őreá figyelve, vele
egyetértésben (eulabeia): tisztelettel].208
senkinek sem jut eszébe” (Ézs. 65,17). János apostolnak megadatott, hogy lássa az új
teremtést: „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt
vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új
Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje
számára felékesített menyasszony” (Jel. 21,1-2).
208
És így folytatódik a kijelentés: „Mert nem angyaloknak vetette alá [azaz: mert
nem angyalok uralma alá rendelte] a jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő
világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő világkorszakban
uralkodjanak], amelyről szólunk” (Zsid. 2,5). Ő: „Aki országa népévé, és királyokká
és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind
örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6). És beteljesült a Krisztusnépéről hangzó prófécia
„Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én
szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; bár enyém az
egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma, papok királysága és szent nép. Ezek
azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6). És: „Titeket
pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek
gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). Hát: „Ne félj te
kicsiny nyáj; mert tetszett, örömmel való döntése a ti Atyátoknak, hogy néktek
ajándékozza az országot, a királyságot, a királyi hatalmat” (Luk. 12,32) . Péter
apostol így buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság,
szent nemzet, Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett - megtartásra való
nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, nagy tetteit, aki a sötétségből
az ő csodálatos világosságára, az Ő fényébe hívott el titeket. Ti magatok is mint élő
kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent, - Isten számára elkülönített, elhatárolt
mindentől ami tisztátalan, közönséges - papsággá, hogy szellemi áldozatokkal
áldozzatok, és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel amelyek kedvesek, jól /
kedvesen, és szívesen fogadottak Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,9.5). És
hogy milyen áldozatot vigyünk Isten elé, arról így hangzik a kijelentés: „Annakokáért
Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást
tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15). És akkor: „Vigyetek veletek beszédeket,
amikor megtértek az Úrhoz, Jahvéhez az Örökkévalóhoz, és ezt mondjátok neki: Végy
el minden álnokságot, minden bűnt, vétket, és azok következményét: minden bajt,
csapást” (Hós. 14,3). És az igazi áldozati ajándék, ami kedves Isten előtt: „Hogy
amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek
közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől
megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16). Így teljesedik be a
122

Zsid. 12,29 Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.209

Zsid. 13. Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled;

Zsid. 13,1 Az atyafiúi, testvéri szeretet legyen maradandó.210

prófécia: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a


népek gazdagságát eszitek, és élvezitek, és azok dicsőségével dicsekedtek, kincseikkel
büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). És újra hogy milyen szolgálatot végezzünk, arról így
szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a
megöletésre tántorognak, tartóztasd meg!” (Péld. 24,11).
209
És folytatódik a kijelentés: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető
Isten ő” (5 Móz. 4,24). Izráel fiai így látták az Úr erejét: „Az Úr dicsőségének
jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy
tetején” (2 Móz. 24,17). És: „Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az
elvetemülteken: Ki tartózkodhat (kilakhat) közülünk perzselő tűz mellett,
(megemésztő tűzzel) ki tartózkodhat közülünk (örök hőséggel) örökös izzás mellett?”
(Ésa. 33,14). És így szól az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr -
, vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29). „És lészen Izráel világossága tűz
gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy
napon” (Ésa. 10,17) Dávid próféciája: „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő
tűz van előtte, s körülte erős forgószél” „Az Úr uralkodik, örüljön a föld... Tűz jár
előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit” (Zsolt. 50,3; 97,1-3) És a prófécia
beteljesedett: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt
valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek
zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős
tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent
Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok”
(Csel. 2,1-4) A tűzről és az eleven szénről szóló bizonyságtételek: „Nem olyan-e az
én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29) „Hogy mi az eleven szén
(vagy: izzó parázs), arról Ézsaiáson keresztül szól a Szent Szellem: „...látám az Urat
ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állnak
vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel
lábait fedé be, és kettővel lebeget. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent,
szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És
megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. Akkor
mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép
közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a
szeráfok közül, és kezében eleven szén (izzó parázs) vala, amelyet fogóval vett volt az
oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod
eltávozott, és bűnöd elfedeztetett” (Ésa. 6,1-6).
210
Az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Atyafiúi, testvéri szeretettel
egymás iránt gyöngédek, egymást odaadóan szeretők, a tiszteletadásban egymást
megelőzők, egymással versengők legyetek” (Róm. 12,10). „Tisztítsátok meg egész
valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre,
123

egymást kitartóan, tiszta szívből, tiszta szellemből szeressétek, mint akik nem
romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó
igéje által” (1 Pét. 1,22-23). „A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom
nektek, hiszen titeket az Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert
gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket,
testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben” (1 Thess. 4,9-10). Már Dávid
így prófétál erről, kijelentve az egyetértés és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és
mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a
drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse
gallérjára. Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda
küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2). Az apostoli figyelmeztetés
minden gyülekezetben felhangzik: „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van
szeretetből fakadó bátorítás, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és
könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok:
ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Az az
indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil. 2,1-5). „Mindenkit
tiszteljetek, és becsüljetek meg. Az atyafiúságot, a testvéri közösséget odaadóan
szeressétek…” (1Pét. 2,17). Hát: „… öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség, a
célbajutottság köteléke, és összefogó ereje” (Kol. 3,14).Az apostolok újra-és újra arra
tanítják a mindenkori hívőket, hogy: „És járjatok, és éljetek Isten szerinti szeretetben,
miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és
áldozatul az Istennek, kedves jó illatul” (Eféz. 5,2). És ismét: „Mindenekelőtt pedig
legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre,
az egymás odaadó Isten szerinti szeretetében; mert a szeretet sok vétket, sérelmet,
elfedez, befed, betakar, elleplez” (1Pét 4,8). És nemcsak az egymás szeretetére
buzdítanak, hanem minden ember szeretetére: „Senkinek semmivel ne tartozzatok,
hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, a Krisztusit -
szeressétek. És aki szereti a felebarátját, embertársát, - a különböző, „másféle” más
fajtából való Ádámi idegent is - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az
Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki” (Róm. 13,8). Az
Úr Jézus így szólt a mindenkori tanítványaihoz: „Új parancsolatot adok néktek, hogy
egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről
ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”
(Ján. 13,34-35).Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást,
ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12). Ennek eredménye, hogy: „És akármit
kérjünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük,
amik kedvesek előtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus
Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott
nekünk. És aki az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és
abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Szellemből, amelyet nékünk
adott” (1 Ján. 3,22-24). És ismét: „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki
szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1 Ján. 4,21).
124

Zsid. 13,2 A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek,


tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.211
Zsid. 13,3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, [(szündeó):
miután velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok] a gyötrődőkről,

211
Péter apostol is erre buzdítja a szenteket: „Legyetek egymáshoz vendégszeretők,
mutassatok kedvességet a vendégek iránt, zúgolódás, zokszó, morgás nélkül” (1 Pét.
4,9). És folytatódik a buzdítás: „Legyetek a vendégszeretetre alkalmat keresők, és
nem csak ismerőseiteket vendégeljétek meg, hanem az ismeretlen, idegen embereket,
jövevényeket is fogadjátok be közösségetekbe” (Róm. 12,13). És az apostolokon
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik az idegenek: „…. tudjuk, hogy e testben,
ebben a valónkban lakván, vándorként élünk és jövevényekként vagyunk, távol járva
az Úrtól, Tőle elszakítva, hazánktól távol, idegenben élünk” (2 Kor. 5,6). Péter
apostol így ír a megváltottaknak, a szétszórtságban élő szenteknek: „Péter, Jézus
Krisztusnak apostola, meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy
hatalmával szól, cselekszik. Isten kiválasztott népének; zarándokoknak, akik
átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ”
(1Pét 1,1). János apostolon keresztül hangzik a kijelentés, arról hogy kiket kell
befogadni a gyülekezetbe: „Szeretett testvérem te helyes magatartást tanúsítasz a
testvérek iránt, főképp, amit az úton lévők iránt cselekszel. Akik bizonyságot tettek a
te Isten szerinti szeretetedről a gyülekezet, a kihívottak közössége, az eklézsia színe
előtt; akiket jól teszed, ha Istenhez és az Ő nevéhez méltóan bocsátasz útjukra. Mert
ők a Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit nem fogadtak el”
(3 Ján. 1,5-7). Cselekedjetek úgy, ahogyan Ábrahám is, aki a sátra bejáratánál ülve:
„felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjük
siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. És monda: Jó Uram, ha kedves
vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy
kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok
egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert
azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál. És besiete
Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és
csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és
adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút,
melyet elkészített vala, és eléjük tevé: és ő mellettük áll vala a fa alatt, azok pedig
evének” (1 Móz. 18,2-8). És ahogy Lót is cselekedett: „A két angyal estére
Szodomába érkezett, Lót pedig éppen Szodoma kapujában ült. Amint meglátta őket
Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, Uraim,
szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd
fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban
töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a
házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek” (1
Móz. 19,1-3).
125

[(kakúkheó): a testi szenvedőkről, akiket nyomorgatnak] mint akik


magatok is testben vagytok.212
Zsid. 13,4 Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen
házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.
[Görög szerint: (timiosz pasz pasza pan gamosz): megbecsült a házasság

212
Az Úr Jézus kijelentése az engedelmesség jutalmáról, és az engedetlenség
következményéről: „éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok;
jövevény és idegen voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és
felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok, és gondoskodtatok rólam; fogoly
voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki a megigazultak, az Isten által
igaznak nyilvánítottak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk
volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény
voltál, és befogadtunk volna? Vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor
láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király,
azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel
az én legkisebb atyámfiai, testvéreim közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól
majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, az én színem elől ti átkozottak,
az örök tűzre, amely az ördögnek, és az ő angyalainak, hírnökeinek, követeinek, és
küldötteinek készíttetett, és készen áll. Mert éheztem, és nem adtatok ennem;
szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény és idegen voltam, és nem fogadtatok
be engem, nem adtatok szállást; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel engem;
beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd
néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy jövevény
és idegen, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna
néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem
cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És
ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; a megigazultak pedig az örök életre, a soha
véget nem érő, természetfeletti életre” (Mát. 25,35-46). Pál apostol kérése a
szentekhez: „Emlékezzetek meg az én bilincseimről, az én fogságomról! A kegyelem
veletek. Ámen” (Kol. 4,18). Az apostol emlékezteti a szenteket, hogy mikor tudják
cselekedni Isten akaratát: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben,
minekutána megvilágosíttattatok, és fényt kaptatok, sok szenvedésteljes küzdelmet
állottatok ki, és viseltetek el. Midőn egyfelől gyalázásokkal, csúfolással, gúnyolással
és nyomorgattatásokkal, gyötrésekkel nyilvánosság elé hurcoltak titeket.
Szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, nyilvánosan megszégyenítettek
titeket. Látványossággá lettetek, mintegy színpadra vittek, közszemlére bocsátottak,
cirkuszi látványossággá téve mutogattak. Másfelől társai lettetek azoknak, akik így
jártak, akik hasonlóképpen szenvedtek. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és
vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó
vagyonotok van a mennyekbe” (Zsid. 10,32-34). Az apostolon keresztül hangzik a
kijelentés a „fogságról”: „Óh én nyomorult, szegény, szerencsétlen, szenvedő ember!
Kicsoda szabadít meg, ki fog kiragadni engem e halál-testből? Ebből a halálra ítélt
testből, amely a halálé? Ebből a holtestből? Mert én: amikor hústestem indít, a bűn,
a céltévesztés törvényének vagyok rabszolgája” (Róm. 7,24-25).
126

mindenben, (kai amiantosz hé koité ész): és mocsoktalan, tiszta, szeplőtlen


a házaságy, az együtthálás. (de): ugyanis a (pornosz): parázna férfiak, a
férfi prostituáltak, és a (moikhosz): házasságtörők (krinó) vádolhatók
lesznek].213

213
És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem tudjátok-é, és nem vagytok tisztában
vele, hogy igazságtalanok, hamisak, engedetlenek, hűtlenek, és hitetlenek nem
örökölhetik Istennek országát, Istennek királyságát? Ne tévelyegjetek. Ne ámítsátok,
ne csaljátok meg, és ne ejtsétek tévedésbe magatokat. Ne vezessenek félre titeket. Se
paráznák, azaz: buja, fajtalan, lányfuttató, vagy prostituált férfiak, se bálványimádók,
istenszobrot, vagy isten képet szolgálók, vagy imádók ne legyetek. Se házasságtörők,
se pulyák, azaz: kéjenc, kicsapongó, homoszexuális férfi partnere, se férfiszeplősítők,
homoszexuális férfi, férfiakkal paráználkodó és közösülő, férfivel háló ne legyen
köztetek” (1 Kor. 6,9). És újra megismétli a Szent Szellem: „Paráznaság,
házasságtörés pedig és akármely tisztátalanság… még szóba se kerüljön ti közöttetek,
amint szentekhez illik; Sem undokság, szemérmetlenség, vagy bolond, és ostoba
beszéd, vagy trágárság, vagy kétértelműség, melyek nem illenek: hanem inkább
hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy
fösvénynek, vagy nyerészkedőnek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak,
Istennek országában” (Eféz. 5,3-5). Már az Ószövetségben így figyelmeztet az Úr:
„Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22). „És
ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el
mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13). „Mert ez az Isten
akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten
céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól,
ami a házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől
megtartóztassátok. Hogy mindenitek szentségben, megszentelve, és Isten céljaira való
elkülönítésben, és tisztességben, megbecsülésben, méltóságban, tiszteletben, vagy
másképp: értékének, árának megfelelő állapotban tudja bírni a maga edényét, a saját
hústestét. És uralmat tudjon venni tulajdon hústeste fölött, és meg is tudja tartani
önuralmát felette. Nem kívánság gerjedelmével, nem a vágy szenvedélyével, - és nem
a vágy által keltett élmény / tapasztalat / benyomás / érzet, nem amit átél, amit
megtapasztal, - mint a pogányok, mint a nemzetekből származók, akik nem ismerik az
Istent. Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre, azaz
elkülönítés / elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten. Aki azért
megveti, elveti, semmibe veszi, elutasítja ezeket, nem embert vet meg, nem embert
utasít el, hanem az Istent, aki Szent Szellemét is nekünk ajándékozta” (1 Thess. 4,3-
5.7-8). Ezért ti: „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki
szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban
van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától,
hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten
akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). „Parázna: az Isten iránt
hűtlen, és a szövetséget megtörő férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal
való barátság, ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt,
ellenségévé válik az Istennek” (Jak. 4,4). Mert a paráznaság – akár fizikai, akár
127

Zsid. 13,5 Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete. Elégedjetek


meg azzal, amitek van. Mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem
távozom tőled. [Görög szöveg: (aphilargürosz): ne legyetek pénzsóvárak,
ne legyetek rabja a pénznek. (arkeó): Érjétek be azzal (pareimi): amitek
már megvan. (gar): Mert (autosz) Ő (ereó): jelentette ki, hogy: (ú úk
úkh): nem (aniémi): engedlek el (úde): és nem (egkataleipó): hagylak el,
nem hagylak magadra (sze) téged].214
Zsid. 13,6 Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek;
ember mit árthat én nékem? [Görög szerint: (hószte): így hát (tharreó)
bizakodva (legó): mondom: az Úr az én boéthosz on): segítőm, Ő oltalmaz
engem, ezért (phobeó phobeomai): nem félek, nem ijedek meg. (tisz ti):
Milyen ember árthat (poieó) nekem].215

szellemi, bálványimádás, és a test cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne
tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert
aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a
Szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8).
214
Igen: „Valóban nagy, sőt a legnagyobb nyereség az Isten gyermeki tisztelete
megelégedéssel. Mert ha van élelmünk és ruházatunk, és van fedél a fejünk felett
elégedjünk meg vele” (1 Tim. 6,6-8). Hiszen: „Maga az Úr… lesz veled. Nem hagy el
téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz. 31,8). Aki azt ígérte:
„Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak
el” (Józs. 1,5). Ő, aki így szól: „Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem
nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrjük, raktáruk és magtáruk; és az Isten
gondoskodik róluk, táplálja, és eltartja őket: mennyivel drágábbak, értékesebbek, és
fontosabbak vagytok ti a madaraknál? És: Tekintsétek meg a mezei liliomokat, mi
módon növekednek: nem fáradoznak, nem gürcölnek, nem vesződnek és nem
dolgoznak keményen és nem fonnak, nem szőnek: de mondom néktek: Salamon az ő
teljes királyi dicsőségében és méltóságában sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha
pedig a füvet, vagy a mezei virágot, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe
dobják, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek, ti kételkedők!
Ti se kérdezzétek, és ne arra törekedjetek, és ne azt keressétek, mit egyetek vagy mit
igyatok; és nehogy kételkedjetek, és aggódjatok, vagy nyugtalankodjatok, és félelem
és remény közt ne lebegjetek” (Luk. 12,24.27-29).
215
Dávid megvallása példaként minden krisztusi ember számára: „Az Úr (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló az én… [(jéšaʿ ješaʿ): szabadítóm, segítségem, biztonságom,
jólétem, üdvösségem: kitől féljek, (járé'): kitől tartsak, kitől remegjek, kitől
reszkessek? Az Úr (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló az én [(ḥaj): virágzó, sikeres,
prosperáló életemnek erőssége, (máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója:
kitől remegjek, kitől rettegnék? (Zsolt. 27). „Mikor félnem kellene is, én bízom te
benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek, (báṭaḥ):
Benne nincs félnivalóm, biztonságban vagyok. Ember, a (báśár): hústesti halandó
ember mit árthatna nékem? Istenben, akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben
remélek, nem félek. (Zsolt. 56,4-5). Mert: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és
128

Zsid. 13,7 Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az


Isten beszédét, [az Isten igéjét], és figyelmezvén az ő [(anasztrophé):
életvitelük, magatartásuk eredményére], és életük végére, [figyeljétek meg
életútjuk végét], és kövessétek hitüket.216
Zsid. 13,8 Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem az Úr, (jəhóváh): Jahve az
Örökkévaló), az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és lőn nékem szabadítóm!”
(Ésa. 12,2). „Erőm az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) és énekem,
szabadítómmá lőn nekem; Ő az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt
magasztalom” (2 Móz. 15,2). „Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló)
nem félek; ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az
Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. Jobb az Úrban
(jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb
az Úrnál (jəhóváh): Jahvénél, az Örökkévalónál) keresni oltalmat, mint emberben
bízni. Jobb az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, mint
főemberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, (jəhóváh): Jahvénél az Örökkévalónál)
keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr,
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és megszabadított engem” (Zsolt. 118,6-9.14).
216
Az apostol minden gyülekezetben azt kéri a hívőktől: „… hogy becsüljétek azokat,
akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és elöljáróitokat, akik vezetnek,
irányítanak, élen járnak az Úrban, és emlékeztetnek, buzdítanak titeket” (1 Thess.
5,12). És: „Legyetek az én követőim, az én utánzóim, mint én is a Krisztus utánzója,
követője vagyok” (1 Kor. 11,1). És az apostol újra-és újra ismétli: „Kérlek azért
titeket, legyetek az én követőim” (1 Kor. 4,16). Szó szerint: Legyetek együttkövetőim,
és figyeljetek azokra, akik úgy járnak és úgy élnek, amiképpen mi néktek példátok
vagyunk…” (1 Kor. 11,1). És ismét: „Legyetek az én követőim, és a velem együtt
követők atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, és a szerint élnek,
amiképpen mi néktek példátok vagyunk” (Fil. 3,17). És hogy hogyan kell őt követni,
és az Evangéliumot hirdetni, arról így beszél az Ige: „Legyetek követőim, testvéreim,
és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.” Mert: „... a
mi evangéliumunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem isteni erőkben is, Szent
Szellemben is, sok bizodalomban is. Amiképpen tudjátok, hogy milyenek voltunk
közöttetek ti érettetek” (1 Thess. 1,5-9). És a mindennapi életben való követésről
pedig: „A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig rendeljük néktek, atyámfiai, hogy
vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás
szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek
minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek. Nem azért, mintha nem volna meg a
jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként. Mert
akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar
dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem
dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig
megparancsoljuk, a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk
kenyerén éljenek” (2 Thess. 3,6-12).
129

Zsid. 13,9 Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat


félrevezettetni. Mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív,
nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát sem veszik azok, akik azok
körül járnak. [Görög szerint: (poikilosz): különféle (xenosz é on) idegen
(hé didakhé ész): tanok, és megtévesztő tanítások (mé): nehogy
(peripheró): megszédítsenek, és összezavarjanak, ugyanis az a jó, ha a
(kharisz): kegyelem (bebaioó): erősíti, és szilárdítja meg a (kardia):
szívet, a bensőt, és nem (bróma): ennivalók. Mert ezek nem (ópheleó):
segítenek, és nem használnak azoknak, (hosz ho en): akik azokkal
(peripateó): élnek].217

217
Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely
elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia
ad majd néktek” (Ján. 6,27). „Mert az Isten országa, királysága, uralma nem evés,
nem ivás, nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll, hanem megigazultság,
békesség, és vidámság a Szent Szellemben” (Róm. 14,17). Az apostol így
figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való
viszonyunkon, nem tesz minket kedvessé Isten előtt; ha nem eszünk, nem lesz belőle
hátrányunk, és azzal sem veszítünk, és nem leszünk rosszabbak. És ha eszünk, abból
sem lesz előnyünk, és akkor sincs érdemünk” (1Kor. 8,8). Hát: „… Meglássátok, és
vigyázzatok, hogy valaki el ne hitessen, és meg ne tévesszen titeket, mert sokan jőnek
majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus, azaz a felkent; és
sokakat elhitetnek, és megtévesztenek” (Mát. 24,4-5) „Mert hamis Krisztusok, azaz
hamis felkentek és hamis próféták támadnak, és állnak majd elő, és nagy jeleket és
csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, és megtévesszék, ha lehet, a
választottakat is” (Mát. 24,24-25) Bizony: „Sok hamis próféta támad, akik sokakat
elhitetnek, és megtévesztenek” (Mát. 24,11). Azért: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ne
hallgassátok azoknak a nektek prófétáló prófétáknak szavait, beszédét, akik néktek
prófétálnak. Elbolondítnak titeket, és hiábavalóságba vezetnek, haszontalan, céltalan
dologba visznek, és hiú reményt ébresztenek bennetek. Mert ők csak az ő szívüknek
látását szólják, és saját bensőjük látomását hirdetik, nem az Úr szájából valót, és nem
azt, amit az Úr, Jahve az Örökkévaló adott” (Jer. 23,16). Az apostol így
figyelmezteti Krisztus népét arra, hogy ki a hamis próféta: aki mást tanít, mint amit
az apostolok, az a hamis próféta: „Kérlek, buzdítlak, és intelek pedig titeket
atyámfiai, testvérek, vigyázzatok azokra, és tartsátok szemmel azokat, akik … más
tudományra tanítanának azon kívül, vagy épp az ellenkezőjét tanítják annak melyet
tanultatok. És azoktól hajoljatok el, sőt kerüljétek, távoztassátok el őket, és térjetek ki
előlük” (Róm. 16,17) Ezek más Evangéliumot hirdetnek: „Amint már korábban is
megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon
kívül, amelyet elfogadtatok, átok alatt legyen!” (Gal. 1,9). „Ügyeljetek rá, hogy senki
ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet, hogy valaki rabul ne ejtsen a tudományon
keresztül hiú és üres, félrevezető szavakon át. Hogy evilági bölcselkedéssel meg ne
csaljon, meg ne tévesszen, mely emberek rendelése, továbbadott hagyománya,
előírása, tanítása szerint, a világ alapelvei szerint, és nem a Krisztus szerint való,
130

Zsid. 13,10 Van áldozati oltárunk, amelyről nincs joguk és [(exúszia):


lehetőségük] enni azoknak, akik sátorban szolgálnak.218
Zsid. 13,11 Mert amely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért,
azoknak testét megégetik a táboron kívül. [Görög szerint: (gar): ugyanis
(hosz ho): amely (to dzóon ú): élőlény, amely állat
(haima): vére a (arkhiereusz dia): főpapon át (eiszpheró): bevitelre kerül
a (hagion): Szentélybe (hé hamartia asz): bűn, vétek, tévedés, hiba miatt,
(tútón): azoknak (szóma) holttestét (katakaió): megégetik a (parembolé
exó): táboron kívül].219

nem pedig Krisztushoz igazodik” (Kol. 2,8). És tovább folytatja az apostol: „Senki
titeket meg ne csaljon, meg ne tévesszen üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten
haragja a hitetlenség, és engedetlenség fiaira” (Eféz. 5,6). „Törekedjünk inkább
arra, hogy: „többé ne legyünk gyermekek, kiskorúak, kiket ide s tovahány a hab és
hajt a tanításnak akármi szele, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak
és sodródnak, az embereknek álnoksága által, és az emberek csalásától, a tévelygés
tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén, és az igazsághoz
ragaszkodva szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a
Krisztusban” (Eféz. 4,13-15). „Mert sokan járnak, és élnek másképpen, akikről
sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének,
kínoszlopának ellenségei; Kiknek végük veszedelem, kiknek istenük az ő hasuk, és
akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, mert azzal dicsekszenek, ami a
gyalázatuk. Kik mindig a földiekkel törődnek. Mert a mi országunk, és polgárjogunk
mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil.
3,18-20).
218
Akik: „a mennyei dolgok ábrázolatának [(hüpodeigma): képmásának,
előképének], és árnyékának szolgálnak…” (Zsid. 8,5). Mert ezek: „csak árnyékai
[(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló
jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak…” (Kol. 2,17). „Minthogy a
törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg,
nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az
áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen
bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).
219
A törvény parancsa: „A bűnért való áldozati tulkot pedig, és a bűnért való áldozati
bakot, amelyeknek vére engesztelés végett bevitetett a szenthelyre, vigye ki a táboron
kívül, és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját tűzzel” (3 Móz. 16,27). És
ismét: „úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bűnért való tulokkal cselekvék, úgy
cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik. És
vigye ki a tulkot a táboron kívül, és égesse el azt, miképpen elégette az első tulkot. A
gyülekezet bűnéért való áldozat ez” (3 Móz. 4,20-21). És: „Valamely bűnért való
áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátorába, a szenthelyen való engesztelés
végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessék meg” (3 Móz. 6,30).
131

Zsid. 13,12 Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére


által a népet, a városkapun kívül220 szenvedett.221
Zsid. 13,13 Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát
hordozván.
Zsid. 13,14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt
keressük.222
Zsid. 13,15 Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek [magasztalásnak]
áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevét megvalló ajkaknak
gyümölcsét.223
220
Városkapun kívül: Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott
szenvedett. //A GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy
Jeruzsálemen kívül//.
221
Az Úr Jézus: „felemelvén, és cipelvén az ő keresztfáját, kínoszlopát, méne az
úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak: Ahol
megfeszítették, kínoszlopra feszítették őt, és ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől,
középen pedig Jézust… közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett,
kínoszlopra szegeztetett vala…” (Ján. 19,17-18.20).
222
Mint Ábrahám, Jákób, és a többi szent: „várják vala az alapokkal bíró várost,
melynek építője és alkotója az Isten. És hogyha eszükbe jutott volna az, amelyből
kijöttek, volt idejük [(kairosz): alkalmuk] a visszatérésre. Így azonban jobb után
vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy
Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost” (Zsid. 11,10.15-16). Mert: Ti
ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem sűrű homályhoz,
sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához… Ti a Sion
hegyéhez járultatok, - a harcos és diadalmas Egyházhoz - és az élő Isten városához, a
mennyei Jeruzsálemhez…” (Zsid. 12,18.22). És János apostol látja jövendő
városunkat: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá
nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből.
Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a
legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És
én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a
mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy
szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és
velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük”
(Jel. 21,2-3).
223
És: „mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak
nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Kol. 3,17).
„Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az
Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20). Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „És akármit
kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.
Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14). Halála
előtt így szól az Úr az Övéihez: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én
nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötek teljes legyen. Azon a napon
az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek”
132

Zsid. 13,16 A jótékonyságról pedig és az adakozásról [(koinónia):


közösségvállalásról] el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban
gyönyörködik az Isten.224
Zsid. 13,17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert
ők vigyáznak (pszükhé): életetekre, mint számadók, akik [(apodidómi
logosz): átadják az üzenetet, az Igét], hogy ezt örömmel műveljék és nem
bánkódva, [(sztenadzó): és ne kedvetlenül, és ne sóhajtozva] mert ez
néktek nem használ [mert ez (alüszitelész): káros, és nem válnék
javatokra].225

(Ján. 16,22-24.26). Dávid megvallása: „Jó dolog dicsérni az Urat, és zengeni neved
dicséretét, ó Felséges” (Zsolt. 92,2). „Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr
nevét hirdetem” (Zsolt. 116,17).
224
És így folytatja az apostol: „Mert e tisztnek szolgálata, ez az Úrért végzett szent
munka nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, és tölti be, hanem sok hálaadással
bőséges az Isten előtt. Amennyiben e szolgálatnak bizonysága által dicsőítik az Istent
a ti Krisztus evangéliumát megvalló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és
mindenekhez való adakozó jószívűségetekért, és közösségvállalásotokért” (2 Kor.
9,12-13). János apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, kijelentve, hogy az
adakozás is a hit bizonysága: „Akinek pedig van miből élnie e világon, világi javakkal
rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, az ő testvére szükségben van, és elzárja
attól az ő szívét, hogyan lehetne abban az Isten szeretete? Fiacskáim, gyermekeim, ne
szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,17-18).
Timóteust is így tanítja az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg,
hogy a gazdagok jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek
szíves adakozók, közlők, javaikat másokkal megosztók” (1 Tim. 6,17-18) . „A
szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben” (Róm. 12,13). Pál apostol
megvallása: „Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm, beteltem - el vagyok látva, -
sőt feleslegem van, vévén Epafróditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot,
kellemes, tetsző áldozatot az Istennek” (Fil. 4,18).
225
És így folytatódik a kijelentés: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink,
hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és
elöljáróitok, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és intenek,
emlékeztetnek, buzdítanak titeket. És az ő munkájukért megbecsüljétek őket, és
viseltessetek irántuk megkülönböztetett Isten szerinti szeretettel. Egymással
békességben éljetek” (1 Thess. 5,12-13). És: „A jól, helyesen, megfelelően
forgolódók, akik szolgálatukat jól betöltő, a vezetésben bevált, tehát azok az
elöljárók, vének, presbiterek, akik élenjárnak, mint követendő példakép, kettős
tisztességre méltattassanak, kétszeres megbecsülésre legyenek méltók. Főképpen, akik
mind a beszédben, az igehirdetésben, mind a tanításban fáradoznak” (1 Tim. 5,17).
„az ilyeneket megbecsüljétek, mert az ilyen ember megérdemli, hogy tiszteljétek” (Fil.
2,29). Továbbá: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek, hiszen tudjátok, hogy
Stefanásnak és Fortunatusnak és Akhaikusnak háznépe Akhája zsengéje. És ők a
szenteknek való szolgálatra adták magukat. Hogy ti is engedelmeskedjetek, és
133

Zsid. 13,18 Imádkozzatok érettünk. Mert úgy vagyunk meggyőződve,


hogy jó lelkiismeretünk van, és (theló etheló): szeretnénk (pasz pasza
pan): állandóan mindenben (kalósz) igaz módon, helyesen, megfelelően,
tökéletesen forgolódni, élni és járni.226
Zsid. 13,19 Kiváltképpen [(perisszoterósz): legfőképpen] pedig arra kérlek,
hogy ezt cselekedjétek, hogy mihamarabb visszaadassam néktek.227

álljatok rendelkezésére az ilyeneknek, és mindenkinek, aki velük szolgál és fárad. …


Megbecsüljétek azért az ilyeneket, és tartsátok tiszteletben” (1 Kor. 16,15-18). A
véneket pedig arra buzdítja az apostol, hogy: „… Az elöljáró, - aki élen jár, mint
követendő példa, - aki vezet, irányít, gondoskodik valakiről, szorgalmatossággal,
igyekezettel, buzgósággal, serénységgel tegye…” (Róm. 12,8). Mert az elöljárókhoz
így szól az Úr: „Embernek fia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét
hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a hitetlennek:
Halálnak halálával halsz meg, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólasz, hogy
visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke
miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te figyelmezteted a
hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt
meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 3,17-19).
226
Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: „Atyámfiai, testvéreim
imádkozzatok érettünk” (1 Thess. 5,25). Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk
való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által
háláltassék meg mi érettünk. Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága,
hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, tettetés vagy önzés nélkül, nem hústesti
bölcsességgel, és nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmével
forgolódtunk, éltünk, és jártunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek” (2 Kor.
1,11-12). „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg
hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige
ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy
nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4). „Minden
imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által.
Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért;
és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran
ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19). Az ima célja: „És végül,
testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék,
ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől:
mert nem mindenkié a hit” (2 Thess. 3,1-2). És: „Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a
Szellem szeretete által arra bátorítalak, és buzdítalak titeket testvéreim, hogy
Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt értem. Hogy szabaduljak
meg azoktól, akik engedetlenek, szándékosan és önfejűen hitetlenek Júdeában és hogy
az én Jeruzsálemben való szolgálatom jól fogadott, és kedves legyen a szentek előtt;
Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak,
felüdüljek, felfrissüljek” (Róm. 15,30-32) .
227
Az apostol megvallása: „… készíts nékem szállást; mert remélem, hogy a ti
imádságaitokért néktek ajándékoztatom” (Filem. 1,22).
134

Zsid. 13,20 A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak


nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust.228
Zsid. 13,21 Tegyen készségesekké [(katartidzó): állítson helyre, tegyen
tökéletessé] titeket minden jóra, [akaratának teljesítésére] hogy
cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, ami kedves ő előtte
a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.229
Zsid. 13,22 Kérlek pedig titeket atyámfiai, szívleljétek meg ez intő
beszédet, hiszen röviden is írtam néktek. [Görög szerint: (parakaleó):
bátorítlak titeket (adelphosz): testvéreim, (anekhomai anekhó)
hallgassátok meg e (paraklészisz logosz): buzdító igét, ha röviden is írtam
néktek].
Zsid. 13,23 Legyen tudtotokra, hogy a mi atyánkfia Timóteus kiszabadult,
akivel ha csakhamar eljő, meglátogatlak titeket. [Görög szerint:
(ginószkó): megtudtuk, hogy (adelphosz): testvérünk (apolüó): fizikai,
szellemi köteléke feloldódik, (hosz hé ho): ami után (ean): ha (takhion):

228
Az Úr Jézust: „aki halálra adatott, és halált szenvedett, mert ki lett szolgáltatva
bűneinkért, vétkeinkért, a mi félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és
feltámasztatott, feltámadt megigazulásunkért, felmentésünkért, igazzá
nyilvánításunkért” (Róm. 4,25). De Ő nemcsak meghalt, hanem: „... Krisztus
feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (1Kor. 15,20).
229
És így folytatja az apostol: „Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből
volnánk alkalmatosak, és képesek vagy elegendők valamit gondolni, és bármit is
megítélni, úgy, mint magunkból, mintegy a saját erőnkből. …Ellenkezőleg a mi
alkalmatos, és elégséges voltunk, és a mi képességünk, rátermettségünk az Istentől
van. Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy
Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé…” (2 Kor. 3,5-6). „Mert
Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást, a véghezvitelt jó
kedvéből. [Más fordításokban: „Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s
hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően”; Még másik fordításban: „Hiszen maga
Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami
Istennek örömet okoz. Ő ad hozzá erőt is, hogy valóban meg is tudjátok tenni
ezeket]” (Fil. 2,13). „A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére
hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga
fog helyreigazítani; maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és
megalapozni, biztos alapra helyezni” (1 Pét. 5,10). Azokat: „Akik ki vannak
választva az Atya Isten eleve elrendelése, előzetes elhatározása szerint, a Szellem
megszentelésében, Isten céljaira való elkülönítése által engedelmességre, figyelmes
hallgatásra, szolgálatkészségre, és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1
Pét. 1,2). „Övé legyen a dicsőség, a fényesség, ragyogás, hírnév, tekintély, tisztesség
most, és az eljövendőben! Ámen. (Gal. 1,5). Már Dávid így tanít: „Hagyjad az Úrra a
te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti, [Más fordítás: Tárd fel az Úr előtt a te
életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő munkálkodik]” (Zsolt. 37,5)
135

csakhamar (erkhomai): megtörténik, (optanomai optomai): megjelenik,


megmutatkozik (hümasz): előttetek].
Zsid. 13,24 Köszöntsétek minden elöljárótokat és a szenteket mind.
Köszöntenek titeket az Olaszországból, [(Italia asz): Itáliából] valók.
Zsid. 13,25 Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen!