You are on page 1of 30

Prológus

A Metropol

2005 szeptembere
Bármily impozáns volt is a bársonytapétás, aranyfüsttel bevont Metropol
Hotel, Moszkva kiirthatatlan bűze, a kozmaolaj, a párolt káposzta és a
megviselt puncik szaga örökre beivódott a nehéz függönyökbe és vastagon
beterítette a szőnyeget.
Dominyika Jegorova, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó SZVR1 huszon­
négy éves hadnagya a Wolford bécsi üzletében vásárolt fekete csipke
alsóneműjében végignézett az ágyon heverő meztelen nőn, aki hanyatt
fekve hortyogott, kimutatva előreugró, vadállatias szemfogát. Az amerikai
nő – Audrey-nak hívták – előszeretettel harapdálta a partnerét szeretkezés
közben. Dominyika vetett egy pillantást az aranyozott tükörbe, a vállán
éktelenkedő, félhold alakú, lilás harapásnyomra, amelyben tisztán kivehető
volt Audrey csorba fogának szabálytalan formájú lenyomata.
Gazdagon leomló, dohos szatén és kopottas selyemzsinórok keretezték a
19. századi, rokokó stílusú baldachinos ágyat, amely eredetileg a Szentpétervár
közelében lévő pavlovszki palotában állt. Hatalmas, nedves folt sötétlett az
összegyűrődött lepedőn Audrey magas, csontos teste alatt. Nem elég, hogy
a nő harapott, de a szmolenszki erdők sűrűjében tanyázó vaddisznók öblös
röfögésére emlékeztető hangokat is hallatott. Azok közé tartozott, akiket a
Verébiskolában hrjuknutynak hívtak: szeretett kiabálni az ágyban.

Hangosnak hangos volt, de egy vorobejt, azaz verebet biztosan nem tudott
zavarba ejteni. Dominyikát, az államilag kiképzett kurtizánt azért küldték a

1
Szluzsba Vnyésnej Razvédki – az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat

9
Volga partján álló kastélyba, amely a titkos 4. Számú Állami Iskolának adott
otthont, hogy kitanulja a szexuális kémkedés művészetét – azt, hogy hogyan
lehet szexuális eszközökkel csapdába ejteni, megzsarolni, kompromittálni a
beszervezni kívánt hírszerző célpontokat, akik egy SZVR-es „mézes csapda”,
egy rafinált polovaja zapadnya áldozatául estek.
Dominyika újabb pillantást vetett a vállán lévő, durva harapásnyomra.
Szuka. Hogy gyűlölte magát, amiért ilyen mélyre süllyedt, hogy verébként kell
dolgoznia! Két évvel ezelőtt még az egész világ előtte állt. Gyerekkora óta a
Bolsoj prímabalerinájának készült, amíg egy riválisa el nem törte a lábát. Egy
csapásra vége szakadt Dominyika közel húszéves balerina pályafutásának, és
a szörnyű sérülés örök mementójaként azóta kissé bicegve járt. Az ezután
következő, rémálomba illő évet a nő azzal töltötte, hogy kitanulja a
bujálkodás minden csínját-bínját. Hogy megözvegyült, beteg anyjának ne
kelljen kiköltöznie az államtól kapott lakásukból, Dominyika hagyta, hogy a
nagybátyja, aki ekkoriban az SZVR igazgatóhelyettese volt, rávegye: feküdjön
le egy gusztustalan oligarchával, akit Putyin titokban ki akart iktatni.
A férfi meggyilkolása után Ványa bácsi azzal hallgattatta el az unokahúgát,
hogy nagylelkűen felvetette az Erdő néven emlegetett Andropov Intézetbe,
amely az SZVR külföldi hírszerző akadémiája volt. Dominyika rájött, hogy
született tehetsége van a kémkedéshez, és újult reménnyel töltötte el, hogy
hírszerző tisztként szolgálhatja majd hazáját, a Rogyinát. Jól jött, hogy
művelt, kifinomult szüleinek köszönhetően folyékonyan beszélt franciául
és elég jól tudott angolul. Minden adottsága megvolt ahhoz, hogy kiválóan
teljesítsen külföldi műveletek során.
Te jó ég, hogy milyen naiv volt! Egy igazi prosztodusnyij! A Szolgálat, a
Kreml, a Novorosszija, vagyis Putyin Új Oroszországa, még mindig az ország
újdonsült, kék szemű cárja, Vlagyimir Vlagyimirovics körüli „erős emberek”,
a szilovikok vadászterületének számítottak. Ez a sumák banda kisemmizte
Oroszországot, és olyan szélesen beterítette a korrupció takarójával, hogy
ha az ember nem milliárdos volt a monopolhelyzetben lévő Gazprommal
a zsebében, akkor nem lehetett más, csak moszkovita, akinek legfeljebb
háromszor egy héten jut hús az asztalára. A szilovikok az egykori szovjet
politbüro tehetetlenségbe merevedett szürke eminenciásainak örökösei
voltak, akik éppolyan kérlelhetetlenül véreztették ki kapzsiságukkal az
elmúlt húsz évben Oroszországot, ahogyan azt elődeik tették hetven éven át
a Szovjetunióval az alkalmatlanságukkal.

10
Dominyika Jegorova kiváló eredménnyel végezte az akadémiát, és dagadt
a keble büszkeségtől, hogy az SZVR maroknyi női műveleti tisztje közé
került, operupolnomocsennijnek. De a siker édes, ám csalóka gyümölcse keserű
hamuvá vált a szájában, amikor Ványa bácsi továbbküldte a 4. Számú Állami
Iskolába, a Volga partján álló, Verébiskolaként ismert kazanyi Kon Intézetbe,
ahol a nőkbe kérlelhetetlen és kíméletlen szigorral beleverték, hogyan
váljanak Putyin prostituáltjaivá. Dominyika lelkének egy része belehalt
abba, amit a Verébiskolában tettek vele, más nők pedig ténylegesen bele is
haltak a kiképzésbe, mivel nem volt ritka az öngyilkosság. Ami kiveszett
Dominyikából, annak a helyét a rendszerrel szemben érzett düh, a besensztvo
foglalta el, és a lángoló gyűlölet a hallgatag uralkodójuk kegyeiért versengő,
talpnyaló podhalimok iránt.
Dominyika elszánta magát arra, hogy bármi áron érvényesülni fog. Miután
befejezte a Verébiskolát és visszatért Moszkvába, egymaga beazonosított egy
elcsábítható célpontot: egy kispályás francia diplomatát, aki Párizsban hagyta
a feleségét, a lánya pedig a nukleáris fegyverekért felelős francia védelmi
minisztériumban dolgozott. Dominyika tudta, hogy a férfi kezd beleszeretni,
és nem kell sok idő ahhoz, hogy rávegye a lányát, fecsegjen ki neki minden
atomtitkot, amit Dominyika csak hallani akar. Könnyedén elcsábította a
férfit, amit nem is talált teljességgel kellemetlen élménynek, lévén a francia
diplomata magányos, rendes ember. Csakhogy ez egy valódi akció volt, amely
felbecsülhetetlen hírszerzői potenciállal bírt az SZVR számára.
A csábítás azonban túl jól sikerült, Dominyika dagadt főnökei elirigyelték
a sikerét, szántszándékkal elrontották az akciót, ráijesztve a franciára, aki
rögtön beszámolt a viszonyáról a nagykövetségének, ezért hazaküldték.
Az ügyet lehúzhatták a vécén, Jegorova, az akadémia frissen végzett, kék
szemű tehetsége pedig megtanulta, hol a helye. Hogy kimutassa, mennyire
együtt érez vele, atyáskodó Ványa bácsikája egy igazi, fajsúlyos művelettel
igyekezett őt kárpótolni, amit ráadásul még érdekesebbé tett az a tény, hogy
külföldi bevetésről volt szó. A varázslatos Finnországban, lelkendezett a
bácsi. Dominyika arra gondolt, végre valahára egy igazi művelettel bízzák
meg. De előtte még lenne egy aprócska feladat, tette hozzá mosolyogva
Dominyika nagybátyja. Mindössze három órácskáról lenne szó. El kellene
csábítania egy amerikait a Metropol Hotelben. Még egyszer, utoljára tegye
meg ezt a kis szívességet a Szolgálatnak, aztán már csomagolhat is és indulhat
Helsinkibe. Még egyszer, utoljára, sóhajtott magában Dominyika.

11
Az Egyesült Államok Haditengerészetének főhadnagya, Audrey Rowland
egy hete tartózkodott Moszkvában a Nemzeti Hadászati Főiskola2 végzős
diákjainak csoportjával abból a célból, hogy tanulmányozzák Oroszország
„bilaterális geopolitikáját”, jelentsen ez bármit is. Amint az bevett szokás
volt mindenkinél, aki hivatalos célból látogatott Oroszországba, az SZVR
elemzői már hónapokkal azelőtt, a diákok vízumkérelmének benyújtásakor
munkához láttak, és átfésülték a nyílt forráskódú adatbankokat, valamint
kifaggatták a titkos forrásaikat a Pentagonnál, hogy minél több információhoz
jussanak a Hadászati Főiskola tucatnyi diákjáról. Ez volt az ilyen esetekben
bevett eljárás: a prédára leső SZVR-esek úgy viselkedtek, akár a hegyoldalban
türelmesen várakozó farkasok, amelyek némán figyelik a részeg kulákokkal
teli, lóvontatta trojkákat, hátha leesik valaki a szánról a hóba.
Audrey Rowland főhadnagy kivételes profilján azonnal megakadt az
SZVR-esek sasszeme. A célpontok feltérképezését végző részleg jelentésében
kitért arra, hogy Rowland a Caltechen doktorált részecskefizikából,
belépett a Haditengerészethez, könnyedén végigszáguldott a tisztképzőn,
ahol felfigyeltek tehetségére, és mindenki biztosra vette, hogy hamarosan
előléptetik. A tisztképzőt követően Audrey-t a Haditengerészet washingtoni
kutatólaboratóriuma, az NRL elektromágneses részlegéhez osztották be.
Az SZVR birtokába jutott, titkosított NRL hírlevélből arról is tudomást
szereztek az oroszok, hogy alig három hónappal az után, hogy Audrey Rowland
munkába állt az NRL-nél, máris kivívta a rangidős tudósok tiszteletét az
MJ64-es kísérleti elektromágneses fegyver hőeloszlásáról írt tanulmányával.
Az ínyencfalatnak minősülő információ igencsak lázba hozta az orosz
hírszerzést, mivel az orosz haditengerészet számára elsődleges fontossággal
bírt minden olyan hír, amely az amerikai elektromágneses fegyverek
technológiájához kapcsolódott. A haditengerészet vezetését nyilvánvalóan
nyugtalanította egy 2200 méter/szekundum gyorsaságú, elektromos
meghajtású, lőpor nélküli lövedék, amely 150 km-nél távolabbi célpontokat is
hibátlanul képes eltalálni. Az amerikai haditengerészet másként fogalmazta
meg: egy New York Cityből kilőtt elektromágneses lövedék alig harminchét
másodperc alatt képes lett volna bármilyen philadelphiai célpontot kilőni.

2
National War College

12
Mivel Rowland potenciálisan vonzó alanynak bizonyult, extra erőfeszítést
tettek azért, hogy minden, az életmódjára és a személyére vonatkozó adatot
begyűjtsenek róla. Még többet sikerült megtudniuk a Kaliforniai Egyetem
adminisztratív munkatársai közé beépült orosz illegálistól, aki hozzáféréssel
rendelkezett az egyetem és a helyi bűnüldöző hatóság korlátozott hozzáférésű
adatbázisaihoz. Azzal a címszóval, hogy munkáltatói háttérvizsgálatot végez,
Irvine kifaggatta a nő szomszédait, a főbérlőjét, sőt, egy korábbi szobatársát is
a Caltechről. Érdekes eredményre vezetett a kutakodás: Rowland zárkózott,
visszahúzódó típus, gyengéje a margarita, amelyből kettő elég ahhoz, hogy
kiüsse. A félénk külső azonban rendkívül kompetitív személyiséget takart.
Nem túl hízelgő történetek derültek ki róla a volt osztálytársak, kollégák
révén. Végül pedig a főnyeremény: a nőnek erőszakos, bántalmazó apja volt –
egy expilóta ‒, és a szexuális zaklatást sem lehetett teljesen kizárni. Egyetlen
fiúval sem járt az egyetemen, pletykák keringtek arról, hogy egy randit
követően megerőszakolták, de ennek semmilyen hivatalos nyoma nem akadt
az egyetemi adatbázisban. Vesta-szűz lett volna, androgün fizikazseni vagy
inkább az a fajta nő, aki Leszbosz szigetére jár vakációzni? Ha az utóbbi, ez jó
alapot jelenthet majd a beszervezéséhez moszkvai útja során. A feltérképezését
végzők azt is beleírták a jelentésükbe, hogy az amerikai haditengerészet
közelmúltbeli liberalizációs törekvései ellenére Rowlandet nem vették volna
fel az OSC-hez, sem a Hadászati Főiskolára, ha tudomást szereznek szexuális
hajlamairól. Ha a nő valóban leszbikus, ez a titok sebezhetővé teszi.
A nő egy hétig tartózkodott Moszkvában a Metropol szállodában tizenkét
osztálytársával és egy gardedámként velük tartó tanárukkal. A hír gyorsan
terjedt, először az SZVR amerikai részlegéhez, majd az orosz biztonsági
szolgálathoz, az FSZB3-hez, végül a GRU4-hoz jutott el. A szervezetek
elsőbbségért vívott gyerekes versengésének az vetett véget, hogy a Kreml
mindegyiknek külön szerepet szánt Rowland becserkészésében: az FSZB
lefoglalja a többi diákot meg a gardedámot, az SZVR embere lépre csalja
a nőt, a GRU pedig learatja a babérokat. A konkrét beszervezést a Kreml
„doktor Anton” néven ismert specialistája fogja végrehajtani.

3
Fegyeralnaja Szluzsba Bezopasznosztyi Rosszijkoj Fegyeraciji – az Oroszországi Föderáció
Szövetségi Biztonsági Szolgálata
4
Glavnoje Razvegyivatyelnoje Upravlenyije – Felderítő Főcsoportfőnökség, a szovjet hadsereg
külföldi hírszerzésért felelős, a vezérkar közvetlen parancsnoksága alá tartozó részlege.

13
Az amerikai diákok moszkvai tartózkodása során az FSZB felfigyelt arra,
hogy Rowland főhadnagy nem csupán egy vodkát fogyaszt el a Metropol
impozáns Saljapin bárjában. Miután jó éjszakát kívánt a többieknek, és az
osztálytársai rég nyugovóra tértek, a nő titokban visszaosont a bárba. Egy
SZVR által kiképzett „hollót” (a veréb férfi megfelelőjét), a jóképű Szergejt
bízták meg a feladattal, hogy elcsábítsa és ágyba vigye a csontos, elöl deszka,
hátul léc nőt, aki vastag harisnyát, állig begombolt kardigánt és kényelmes,
lapos talpú cipőt viselt, ellentétben a bár többi hölgyvendégével, akik csillogó
Jimmy Choo magassarkúban és átlátszó topokban feszítettek, közszemlére
téve sárgadinnye-méretű mellüket. Miután Szergej két éjszakán át tartó
igyekezete, hogy befűzze a nőt, hiábavalónak bizonyult, és nyilvánvalóvá vált,
hogy Rowland más csapatban játszik, az SZVR azonnali cserét rendelt el az
akcióban. Fogytán volt az idejük, és sem az SZVR, sem a GRU nem akarta,
hogy Rowland kicsússzon a kezük közül.
Rowland delo formular-ját, azaz a műveleti aktáját Dominyika viseltes
fém íróasztalára csúsztatta egy ragyás részlegvezető az SZVR jaszenyevói
központjában, Moszkva délnyugati részén, majd közölte vele, hogy olvassa
át, menjen haza, öltözzön át valami vízben oldódó ruhába, 21:00-ra legyen a
Metropolban és kompromittálja az amerikait. Dominyika majd’ felrobbant
mérgében, és közölte a hájas főnökkel, hogy menjen el ő a Metropolba,
mivel nyilvánvaló, hogy a célpont az ilyen ócska buzeránsokat kedveli, mint
amilyen ő (ami oroszul sokkal vulgárisabban hangzott).
Ványa bácsi mintha csak mikrofonon keresztül hallgatózott volna, ugyanis
négy perccel később felhívta Dominyikát és erősködött, hogy ez lesz az utolsó
ilyen megbízatása, mert ezután Helsinkiben lesz műveleti tiszt, és nincs több
verébakció. „Kérlek, vállald el. Ne mondj rá nemet, kérlek szépen”, esengett a
bácsi, majd éles hangon így folytatta: „Anyád is ugyanezt mondaná.” Vagyis:
engedelmeskedj a parancsnak, különben a gerincbántalmakkal küzdő, reumás
anyád utcára kerül, mire beköszönt a moszkvai tél.
Négy órával később, a kötelező veréb-kellékkel, a benzodiazepin-tartalmú,
enyhe nyugtató hatású Mogadonnal a nyelve alatt, Dominyika a Saljapin
bárban ücsörgött a már így is ködös tekintetű Audrey Rowland mellett,
aki nem bírta levenni a szemét a Dominyika nyakát körülfonó, antik török

14
nyakláncról, melynek mívesen megmunkált, mélyen lelógó ezüst medáljai
figyelemreméltó dekoltázsában csilingeltek.
– A kiszolgálás hagy némi kívánnivalót maga után ebben a bárban –
jegyezte meg Audrey, feltételezve, hogy Dominyika tud angolul. – Azt hittem,
ez egy ötcsillagos hotel. – Üres volt a pohara.
Dominyika közel hajolt hozzá, és cinkosan a fülébe súgta:
– Az oroszoknak néha egy kis bátorításra van szükségük. Ismerem ezt a
pultost. Elég makacs tud néha lenni, uprjamij, mint egy öszvér. – Audrey
elnevette magát, és szótlanul figyelte, ahogy Dominyika két vodkát rendel
jéggel, amelyet azonnal meg is kaptak a pultostól. Audrey ügyet sem vetett
a férfira, egy hajtásra felhörpintette a vodkát, és nagyokat pislogva bámulta
Dominyikát. Nem tudhatta, hogy a pultos és a bár másik három vendége
mind a kémelhárítók, a KR5 emberei, akik azt lesik, nem figyeli-e meg az
ellenség a magas amerikai nőt és az elcsábításán dolgozó Dominyikát. A bár
tiszta volt, senki sem tartotta szemmel Audrey-t az amerikaiaktól.
Dominyikának nagyon nem kellett bevetnie magát. Fedősztorinak
elég volt annyi, hogy kispénzű hivatalnok, aki legfeljebb havonta egyszer
engedheti meg magának, hogy a Metropolban iszogasson. Mindent a veréb-
kézikönyvnek megfelelően csinált: finoman irányítva a beszélgetést az orosz
férfiakon viccelődött, olykor megérintette Audrey csuklóját, hogy fizikai
kontaktust teremtsen. Szándékosan nem mutatott érdeklődést Audrey
munkája, haditengerészeti karrierje iránt. Nem is lett volna rá szükség, mivel
Audrey alig várta, hogy beszélhessen magáról. Narcisztikus alkat, suhant át
Dominyika agyán, jó lesz vigyázni az egójával, majd kíváncsian arról kérdezte
az amerikait, milyen hely a szülővárosa, San Diego. Audrey elmondta, hogy
egy haditengerészeti pilóta apa és egy csöndes, visszahúzódó anya egyetlen
gyermeke (ezek az információk már egyébként is szerepeltek az SZVR-es
aktájában), aztán hosszasan ecsetelte, milyen volt szörfös lányként felnőni a
kaliforniai tengerparton, amit Dominyika szerint Audrey csak kitalált. A nő
egy umnyik volt, egy kocka, a fizika megszállottja, és pontosan úgy is nézett
ki. A harmadik vodka után Dominyika komor hangra váltott, és az állával a
pultos felé bökve így folytatta:

5
A „kontrazvjetka”, vagyis kémelhárítás szó rövidítése.

15
– Vigyázz az orosz férfiakkal! Nem elég, hogy mind makacs, a legtöbbjük
igazi rohadék. – Audrey több lépésben szedte ki a sztorit a látszólag vonakodó
Dominyikából, aki a hotel logójával ellátott díszszalvétájával törölgetve
könnyeit, elsírta Audrey-nak a bánatát: szakított a vőlegényével, miután az
megcsalta a Vörös téren álló GUM áruház eladónőjével. Az egészet csak
kitalálta.
– Egy kis ribanc volt lilára festett hajjal. Most költözött fel valami
vidéki oblasztyból… hogy is mondják angolul…? Egy kis porfészekből… –
kesergett Dominyika. – Két éve jegyeztük el egymást, és egyetlen éjszaka alatt
mindennek vége lett. – Audrey megpaskolta Dominyika kezét, és közben
lángolt benne a düh a csalárd vőlegény iránt, akinek a nevét sem tudta. A „csali”
mindig hihetőbb, ha valami oda nem illő részlettel színezzük ki a hazugságot
(a kézikönyvben Puskin novellái felkeltik a képzeletet címmel szerepelt a 87-
es pont – egy a tengernyi hasonló szabályból, amelyet a Verébiskolában
bemagoltattak Dominyikáékkal).
Audrey felhevült tekintettel bámulta Dominyikát. Éppannyira hatott
rá a nő megcsalásának története, mint a dús ajkú, gesztenyebarna szépség
szipogása. Megállapodtak abban, hogy minden férfi szvinyja, koccintottak
a nők örök testvériségére, és Audrey fátyolos hangon felvette, mi lenne,
ha a szobájában folytatnák. Dominyika az ajkához érintette kecses ujját,
és azt suttogta, hogy Audrey szobája helyett akár be is slisszolhatnak a
pazar negyedik emeleti Jekatyerina lakosztályba, mivel az unokatestvére itt
szobalány, és van kulcsa hozzá. Audrey libabőrös lett az izgalomtól, és már
vette is a kardigánját. Hiába értett azonban olyan jól az elektromágneses
fizikához, a tudás sajnos nem vértezte fel a skorpió feje fölött meredő farkával
szemben.
Az arany és zöld színnel díszített lakosztály fényűző volt, impozáns
vörösréz szamovárral, mely egy ovális Fabergé-asztalkán állt a szoba egyik
sarkában. Dominyika és Audrey gyönyörködve végignéztek a káprázatos
bútorokon, majd egymásra pillantottak. Egyikük sem szólt semmit.
Dominyika tudta, hogy az áldozata mindjárt lépre megy. Úgy tett, mintha a
boltíves barokk plafont díszítő freskókat bámulná, amikor a felajzott Audrey
odalépett hozzá, a mellére tette a kezét, és a szájára tapasztotta a száját.
Dominyika visszacsókolta, mosolyogva hátrébb lépett, két pohár pezsgőt
töltött a jegesvödörben álló palackból (közben bedobott egy Mogadon
tablettát Audrey poharába, hogy feloldódjon a nő), majd egy ezüsttálcáról

16
teasüteménnyel kínálta, amelyből ő is elvett egyet. Audrey nem találta
gyanúsnak, hogy Dominyika szobalányként dolgozó unokatestvére nemcsak
a kulcsról, hanem drága pezsgőről és mennyei süteményről is gondoskodott.
Dominyika elrágcsálta a falatnyi süteményt vakítóan fehér, szabályos
fogaival, és Audrey ettől nem bírt tovább magával: remegő ujjal letörölte
a porcukrot Dominyika kis fekete ruhájáról, és a hálószoba felé húzta.
A következő harminc percet négy infravörös, távirányítható, 29 megapixeles
kamera (és COS-D11-es mikrofon) rögzítette, amelyeket a plafon négy
sarkában lévő impozáns, akantuszt formázó stukkókban rejtettek el.
A felvételt digitálisan rögzítette az SZVR technikai csapata egy külön
erre szolgáló helyiségben a folyosó végén. Két izzadó technikus, akik egy
percre sem vették le a szemüket a kameráról, titkosította a képet, és azonnal
továbbította pár érintett miniszternek (mind az elnök egykori hírszerző
cimborája) a Vörös tér túloldalán álló Kremlbe, alig fél kilométerre onnan.
Határozottan jobban megérte az élő közvetítést nézni, mint bikinis brazil
csajokat a National Geographicon.
Audrey, ez a magas, nyakigláb, csontos amerikai nő, akinek az arca
egy vadászmenyétére emlékeztetett, világosbarna apródfrizurájához
hasonlót pedig utoljára a Szent Johanna szenvedélye című, 1928-as francia
némafilmben lehetett látni, a bűntudatos szenvedély, az ügyetlenség és az
orgazmusképtelenség gordiuszi csomójának bizonyult az ágyban, és hajlamos
volt bevizelni, miközben hiábavalóan igyekezett elérni a gyönyör csúcsát.
Hála istennek, semmi bonyolult, gondolta Dominyika megkönnyebbülten.
Különösebb erőlködés nélkül sikerült elkerülnie az aktív részvételt, ehelyett
inkább masszőzként igyekezett végigvezetni a csontos madárijesztőt az
izgalmi állapot négy fázisán – amelyeket az iskolában csak úgy hívtak: köd,
szellő, hegy és hullám ‒, hogy előcsalogassa belőle azt, amit az oktatók
malenkoje szuscsesztvónak hívtak, vagyis aprócska lénynek, és ami harminc
csigalassúságú perccel később be is következett, miután váratlanul színre
lépett Audrey hajkeféjének bordázott nyele. (89-es tétel: Imádkozz a Boldog
Vazul-székesegyház hátsó oltáránál!)
Audrey tágra nyílt szemmel, nyögdécselve felült a matracon, akár
egy vámpír a koporsóban, két karjával körbefonta Dominyika nyakát,
belemélyesztette a fogát a vállába, és úgy lovagolta meg az ezután következő,
remegő orgazmusait, mint boszorkány a seprűjét, magasan szállva a szálloda
felett, túl a Kreml falain, Putyin elnök hálószobájának ablakán, majd az

17
Ukrajna hotel tornyának csúcsán lévő csillag körül, kétszáz méterrel az arbati
folyókanyar felett.
Ezzel már kezdhet valamit a GRU beszervezője, gondolta magában
Dominyika az akcióra összpontosítva, miközben Audrey pihegve az ágyra
zuhant. Dominyika törülközőt terített az amerikai remegő ágyékára.
Utoljára csináltam, fogadkozott Dominyika. Hála istennek, hogy többé nem
kell ilyesmit tennem. Helsinki olyan lesz, mint egy álom. Nem tudhatta, hogy ez
igaz is lesz, meg nem is.

Audrey kezdett magához térni a benzodiazepinnel feltüzelt, négyorgazmusos
kómából. A feje meglepően tiszta volt, ragacsos combjai még remegtek.
A szabályoknak megfelelően az ügynök érkezésekor a veréb mindig
elhagyja a helyiséget, Dominyika ezért kisétált a szobából a férfi mellett,
ügyet sem vetve udvarias biccentésére. Audrey észre sem vette, hogy elment,
nem tudta, hogy a veréb szerepe ezzel véget ért. Az amerikai nőnek csupán
múló emlék marad ez a kék szemű Vénusz a hajkefével, akinek a nevére sem
emlékszik majd, jóllehet a félórás aktusról készített digitális felvétel örökre
fennmarad.
Audrey azt sem tudhatta, hogy a Kreml most érkezett ügynöke a hírneves
doktor Anton Gorelikov, Putyin rejtélyes Szekretarijatjának – a Kreml
titokzatos, egyszemélyes hivatalának – ötvenéves igazgatója, aki olyan
stratégiai fontosságú, kényes ügyekért felel, mint az amerikai haditengerészet
fiatal tisztjének kényszerbeszervezése. Anton óriási sikereket könyvelt el az
évek során a beszervezés terén. Oxfordi igényességgel, folyékonyan beszélt
angolul, és bőven volt mit megbeszélnie Audrey-val, aki időközben felöltözött
a díszes fürdőszobában, és most idegesen fésülte a haját a hajkeféjével,
melynek még mindig forró volt a nyele. Anton ritkán folyamodott
fenyegetéshez, jobban szerette racionálisan megvitatni a kiszemelt alanyokkal
az orosz hírszerzéssel való együttműködés előnyeit, szemet hunyva az iménti
„kellemetlenség” felett.
A szalonban foglaltak helyet. Audrey érdeklődve fordult a férfi felé, de
fogalma sem volt, miről lehet szó. Hajnali két óra volt.
– Rendkívüli örömömre szolgál megismerni önt, Audrey – vágott bele
Anton bácsi.

18
Audrey a székében fészkelődve nézett a férfira. Nem sikerült teljesen
lemosnia magáról a ragacsos testnedveket.
– Honnan tudja a nevem? Ki maga?
Gorelikov felvillantotta jellegzetes mosolyát, amellyel ezer más megzsarolt
ügynököt szervezett már be élete során. Audrey hangja nem volt nyugodt,
Anton kihallotta belőle az idegességet.
– Kérem, szólítson Antonnak. A kiváló szakmai hírnevének köszönhetően
tudom a nevét. Ragyogó karrier vár magára a fegyverkutatás terén, remek
kilátásai vannak arra, hogy előléptessék. Befolyásos mentorok, nagyhatalmú
támogatók fogják még előrébb lendíteni a karrierjét a haditengerészetnél.
– Honnan tud rólam ennyi mindent? Milyen szervezettől jött? – Audrey
továbbra sem értette, mi ez az egész.
Anton bácsi ügyet sem vetve a nő kérdéseire, így folytatta:
– Ami pedig az iménti, gyors liezont illeti azzal a fiatal nővel a bárból,
nos, mindenkinek jobb, ha nem teszünk róla említést. Őszintén csodálom
az amerikai haditengerészet nagyfokú bölcsességre valló „Don’t Ask, Don’t
Tell”6 reformját. Sajnos a mi orosz hadseregünk túlzottan monolitikus az
efféle liberális előretekintéshez.
– Mi köze van ennek bármihez? – szólt közbe Audrey, akinek kivételes
elméje kezdte kapiskálni, miről is van szó. Végigfutott a hideg a hátán.
– Elmondom magának, Audrey, miért nem hagy nyugodni e gondolat.
Félek, ha az iménti meggondolatlan szapphói cselekedete nyilvánosságra
kerülne, szinte bizonyos, hogy szolgálata intézményesült előítéletei felszínre
törnének, ami azzal a kockázattal járna, hogy maga kénytelen lenne idő előtt
visszavonulni a haditengerészettől, feleennyi fizetéssel. Ami roppant mód
méltánytalan és igazságtalan lenne.
Gorelikov tökéletes időzítéssel a szalon sarkában álló televízió felé
bökött a távirányítóval, és a képernyőn elindult az iménti meggondolatlan
cselekedetről készített felvétel: Audrey remegő lábai az égbe merednek, és
mintha egy makimajom farka lógna ki a farpofái közül. Audrey mozdulatlanul
ült a karosszékben, kifejezéstelen arccal figyelte a képernyőt. Érdekes módon
kevés pszichológiai támpontot adott a ravasz vén varázslónak; higgadt

6
Jelentése: „Ne kérdezd, ne mondd!” – a kifejezés arra az amerikai irányelvre utal, amely szerint
lehetnek ugyan homoszexuális tagjai az amerikai haderőnek, de nyíltan nem vállalhatják fel
a másságukat.

19
és érzelemmentes maradt. Elfogadta a cigarettát, amellyel Gorelikov
megkínálta, és nagy slukkot szívott belőle. A férfi tudta, hogy mérlegeli a
következményeket. Ami jól jel.
Audrey valóban a következményeket mérlegelte. Tudta, mi fog
történni, mivel biztonsági kiképzésben is részesült pontosan az ilyen
esetekre. Csakhogy ő nem törődött az előírásokkal, mert azok rá úgysem
vonatkoznak. Komoly karrier előtt állt a haditengerészetnél, nem volt
ideje ilyesmivel tökölni. De tudta jól, hogy nagy pácban van. Az oroszok
kitalálnának valami mesét, a fiatal orosz nő sírva erősködne a hatóságok
előtt, hogy kényszerítették erre a szaftos szexvideóra, amely legalább
fél tucat orosz erkölcsi törvényt megsért. Egy ilyen botrány biztosan
tönkretenné Audrey karrierjét, amelyre az egyetem óta készült, és amiért
elvégezte a tisztképzőt, felvételt nyert a kutatólaboratóriumba, hogy aztán
megmászhassa a haditengerészet ranglétráját, lepipálhassa a szívtelen apját,
rangot és a ranggal járó privilégiumokat szerezzen egy olyan szolgálatnál,
amely az önelégült önzetlenség képében tetszelgő férfiak megközelíthetetlen
birodalma. Mindennél fontosabb, hogy mindezt megszerezze magának.
Audrey fizikuselméje levonta a tanulságokat.
– Szóval maga most zsarol engem. Engem, az Egyesült Államok
Haditengerészetének tisztjét. – Audrey nem bírta elfojtani a remegést a
hangjában.
– Jaj, dehogy, drága Audrey! – tartotta fel Anton bácsi tiltakozásképpen
a kezét. – Ez a legkevésbé sem állt szándékomban. Maga a gondolat is
undorral tölt el.
– Ez esetben volna szíves közölni velem, pontosan mi is a szándéka? –
Gorelikov figyelmét nem kerülte el, hogy a nő már most úgy parancsolgat,
mint egy admirális.
– Boldogan. Elég a feltételezésekből! Lenne egy kivételes ajánlatom önnek.
Örömünkre szolgálna, ha egy éven át diszkrét kapcsolat keretében együtt
dolgozhatnánk önnel a békés globális egyensúly érdekében. Olyan kapcsolatról
lenne szó, amelyet egy együttérző Oroszországgal ápolna, és amely mindkét
ország, valamint az összes nemzet számára előnyös lenne. Együttműködés
tizenkét hónapon át. Kérem, vegye fontolóra. Elvégre még a haditechnológiai
kutatásnak is az a legfőbb célja, hogy elkerülhető legyen a háború, nem igaz?
Audrey meg sem rezzent, de Anton tudta, hogy odafigyel rá. Végiggondolta
a férfi szavait. Bizonyos értelemben igaza volt. Audrey anyja harminc

20
éven át szenvedett egy érzéketlen, zsarnok férfi elnyomásától. Jótét lélek
volt, a hatvanas évek ártatlan gyermeke, aki Woodstockban táncolt, hitt a
világbékében és egy olyan világban, amelyben nincsenek háborúk, nincs
kegyetlenség, sem gyűlölet. Audrey fizikuselméje tisztában volt azzal, hogy
az anyja magasztos világában nem léteztek elektromágneses fegyverek,
de soha nem felejtette el, milyen szelíden beszélt hozzá azokban a békés
hónapokban, amikor az apja szolgálatot teljesített a tengeren.
– De a világbékéből ugye nem él meg az ember – szólalt meg Anton
bácsi, mintha csak olvasott volna a nő gondolataiban. Diszkrét kapcsolatuk
olyan kézzelfogható haszonnal is járna az emelkedettebb előnyökön túl,
mint a tanácsadói díj, a havi „juttatást” is beleértve. – Egy álnéven vezetett
offshore bankszámlát képzeljen el, amelyre rendszeres időközönként jelentős
pénzösszegeket utalnának. És ami a legfőbb: opekunszkij, vagyis orosz
katonai szakértők, az Észak-Amerikai Intézet, valamint a Kreml vezérkara
által összeállított, haditengerészeti stratégiával, haditechnikával, globális
előrejelzésekkel, nemzetközi politikai prioritásokkal és gazdasági trendekkel
kapcsolatos szakmai tájékoztatók. (Nem mintha a világ összes hírszerző
szolgálata nem arra használta volna az ilyesféle „tájékoztatókat”, hogy még
több információt szedjen ki az ügynökeiből, miközben valójában semmiféle
érdemlegeset nem árult el nekik.)
Ilyen kezdőlökéssel Audrey Rowlandnek szárnyalni fog a karrierje a
haditengerészetnél. Biztos, hogy elő fogják léptetni, teljes kutatás-fejlesztési
programokat fognak rábízni, és a legzsírosabb állásokat a Pentagonnál.
Az ilyen pozíciók gyakran megnyitják az utat az országos szintű politikai
karrier előtt, és a katonai pályafutás sok esetben a szenátusban, a kabinetben
vagy még ennél is magasabban folytatódik. Audrey lepöccintette a
cigarettahamut a padlóra. Tudta, mi történik, de a Gorelikov által felsorolt
előnyök pontosan azt az előremenetelt biztosították számára, amelyre egész
életében vágyott.
A férfi górcső alá vette Audrey-t, mintha balusztert vizsgálgatna egy
esztergapadon. Narcisztikus személyiség, aki többnek képzeli magát.
Akárcsak az apja, Audrey is a munkájával kompenzáló karrierista volt, aki
mindennél jobban vágyik az elismerésre, de közben egyáltalán nem számít
neki senki más, csak saját maga. Olyan környezetben akart érvényesülni,
ahova szexuális hajlamai miatt nem illett. Briliáns, fegyelmezett doktorandusz
volt, aki lenyűgözte a feletteseit az NRL-nél. Nem volt féktelen természetű,

21
impulzív személyiség, most mégis felszedett egy nőt egy moszkvai hotel
bárjában, nyilvánvalóan megszegve ezzel egy sor kőbe vésett biztonsági
előírást, amely a magas biztonsági kockázatot jelentő országokra vonatkozik.
Odarennoszty és szobsztvennoje – zseni, akire árnyékot vet az egója, és gúzsba
köti elfojtott szexualitása. Nem is rossz személyiségjegyek egy beszervezni
kívánt illetőnél. Gorelikov arra jutott, a nő nem fogja visszautasítani az
ajánlatát és vállalni a következményekkel való szembenézést.
Audrey kifújta a füstöt a plafon felé, közben igyekezett úrrá lenni
felháborodásán.
– Kösz az ajánlatot, Anton, de elmehet a picsába! – felelte kimért, nyugodt
hangon. Nem nézett Gorelikovra, aki viszont el volt ragadtatva a választól.
Pontosan ezt akarta hallani.

PECSENYIJA – OROSZ TEASÜTEMÉNY

Vajat kikeverünk cukorral, sütőporral és vaníliakivonattal. Belevegyítjük
a lisztet, sót és az aprított mandulát, majd tésztává gyúrjuk. Kétcentis
golyókat formálunk a tésztából, tepsire helyezzük őket, és közepes
hőfokon megsütjük. Vigyázzunk, ne barnuljanak meg! A még meleg
golyókat meghempergetjük porcukorban, hűlni hagyjuk, majd ismételten
porcukorba hempergetjük.

22
1
Vakond a legbelső körökben

Napjainkban
Dominyika Jegorova ezredes, az SZVR elhárítási részlegének – a KR
ügyosztálynak – vezetője az athéni rezident, Pavel Bondarcsuk irodájában
üldögélt, és a lábát rázta, amiről a hozzá közel állók tudták, hogy a feszült
türelmetlenség jele. Bondarcsuk szintén az SZVR ezredese volt és a rezidentura
vezetője, aki az orosz hírszerzői műveletekért felelt Görögországban.
Technikailag magasabb rangúnak számított, mint Jegorova, de a nő befolyásos
pártfogókra tett szert a Kremlben karrierje során, szakmai hírnevéről pedig
az SZVR központjának porcelán távírói felett sugdolóztak az emberek – a
beszervezésekről, kémcserékről, fegyveres bevetésekről keringő pletykákat
ugyanis csak a központ vécéjében terjesztették, ahogy azt is, hogy ez a
Júnó Putyin parancsára képes volt egy rúzspisztollyal fejbe lőni a felettesét
Párizsban. Mégis ki akarna ujjat húzni ezzel a tűzokádó drakonnal, gondolta
Bondarcsuk, egy beesett arcú, széles homlokú, ideges madárijesztő.
Nem mintha a nő úgy festett volna, mint egy sárkány. A harmincas éveiben
járó Jegorova karcsú, darázsderekú nő volt, akinek lábát izmosra edzette a balett.
Gesztenyebarna haját magasan feltornyozta a feje búbján, sűrű szemöldök,
magas járomcsont és egyenes áll jellemezte szoborszépségű, szabályos arcát.
Hosszú, elegáns ujjai voltak, lakkozatlan körmeit rövidre vágta. Nem hordott
ékszert, csak egy vékony bársonypántos karórát. Még e tavaszi napon viselt,
lenge nyári ruhája alatt is jól látszott a nő bámulatos 80D-s dekoltázsa (amelyre
elkerülhetetlenül gyakorta megjegyzést tettek a jaszenyevói folyosókon).
De mindez semmi a tekintetéhez képest, amely most a mellét bámuló férfi
arcába fúródott. Átható, rezzenéstelen, kobaltkék, amellyel mintha belelátott
volna a másik gondolataiba. Határozottan ijesztő érzés volt.
Amit senki nem tudott, az az volt, hogy Dominyika Jegorova tényleg képes
volt olvasni az emberek gondolataiban. Vagyis a színeikben. Szinesztéziás

23
volt, amit ötéves korában diagnosztizáltak nála, de egyetemi professzor
apja és hegedűművész anyja megígértette vele, hogy soha senkinek nem
árulja el. Nem is tudott senki a képességéről. A szinesztézia révén Jegorova
éteri, lebegő színekként látta a szavakat, a zenét és az emberek hangulatát.
Hatalmas előnyt jelentett, amikor még balettozott, hogy tekergőző vörös és
kék színek között piruettezett. Még nagyobb előny volt a Verébiskolában,
hogy a férfiak feje és válla körüli színes felhőből kiolvashatta, mikor éreznek
szenvedélyt, testi vágyat, illetve szerelmet. Amikor pedig műveleti tisztként
belépett a Szolgálathoz, valóságos csodafegyverként szolgált Jegorova
számára, hogy olvasson az emberek hangulatában, és megbizonyosodjon,
kinek mi a szándéka, és hogy kiben bízhat. Egyszerre volt áldás és átok
a képessége, hogy felismerte: a vörös és a bíbor szín a megbízhatóságot és a
szeretetet jelképezi, a sárga és a zöld a rosszindulatot és a lustaságot, a kék
a ravaszságot és a komolyságot, az életében ez idáig csak egyszer látott fekete
denevérszárnyak pedig a megtestesült, színtiszta gonoszságot.
Bondarcsuk válla körül a berezelt hivatalnokokra jellemző sárga szín pulzált.
– Nincs felhatalmazása arra, hogy a hatáskörömbe tartozó területen
kezdeményezzen akciót – jegyezte meg a férfi, idegesen csavargatva
ujjait. – Ráadásul egy észak-koreai beszervezése kétszer olyan kockázatos.
Fogalma sincs arról, hogyan reagálnának ezek a hiénák. Ki tudja, mihez
folyamodnának? Diplomáciai botrányt csapnának, fizikai erőszakra,
kibertámadásra vetemednének? Ezektől bármi kitelik.
Dominyikának erre nem volt ideje.
– Ez a férfi, akit maga hiénának nevez, Ri Szu-jong professzor, az észak-
koreai Jongbjon Nukleáris Kutatóközpont vezető munkatársa. Mint tudja,
ez az intézmény egy olyan nukleáris robbanófej kifejlesztésén munkálkodik,
amelyet bevethetnek az Egyesült Államok ellen. Szükségünk van belsős
forrásra. Ha a kínaiak kellőképpen bátorítják őket, az észak-koreaiak
ugyanolyan jó eséllyel lőhetnek ki rakétát öt éven belül Moszkvára, mint
Washingtonra. Maga talán nem így gondolja?
Bondarcsuk egy szót sem szólt.
– Elküldtem magának a műveletről szóló összefoglalót. Ri egy éve dolgozik
Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél7 – folytatta Dominyika. –
Soha egyetlen rossz lépése sem volt, politikailag megbízható, Phenjan iránti

7
International Atomic Energy Agency (IAEA)

24
lojalitása megkérdőjelezhetetlen. Aztán egyszer csak kapunk tőle egy levelet.
Beszélni akar Moszkvával. Lelkiismereti okokból? Vagy kétségbeesésében?
Talán disszidálni akar? Majd kiderül. Mindenesetre higgadjon le! Ő hívott
minket, nem mi akarjunk rákényszeríteni arra, hogy jelentsen nekünk.
– Maga miatt most kénytelen leszek kihúzni a listámról egy teljesen jó
védett házat, ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy sikerrel fog járni –
méltatlankodott Bondarcsuk.
–  Moszkvánál reklamáljon! – csattant fel Dominyika. – Személyesen fogom
átadni az igazgatónak az írásos panaszlevelét, és majd azt is elmagyarázom
neki, hogy maga a nyílt utcán akart találkozni a célponttal. – Dominyika
lába olyan sebesen járt, mint egy varrógép. Ez az ember még a Szolgálat
többi félkegyelműjénél is nagyobb idióta volt. – Két napunk van arra, hogy
megpuhítsuk. Ez egy titkos hétvégi kiruccanás, távol a Bécsben megszokott
biztonsági óvintézkedésektől. Voulában van, egy tengerparti házban egy
házvezetőnővel, aki főz is rá.
Bondarcsuk hátradőlt forgószékében.
– Ez az úgynevezett házvezetőnő, ez a huszonöt éves román diáklány
véletlenül nem a maga alkalmazásában áll?
– Ő az egyik legjobb emberem – felelte a nő. – Már eddig is hasznos
információkkal szolgált az észak-koreai kapuzárási pánikjával kapcsolatban.
Bondarcsuk elnevette magát.
– Biztosra veszem, hogy egyéb hasznos információval is tud szolgálni. Maguk
verebek mind egyformák – tette hozzá, Dominyikát is egy kalap alá véve a nővel.
Jegorova felállt a székből.
– Úgy gondolja? Maga szerint mi mind egyformák vagyunk? – kérdezte
metsző hangon. – Az a nő például, akivel csütörtök délutánonként szokott
találkozgatni, ő is a központ verebe, ezredes? Vagy csak a görög szeretője? Na,
maga szerint melyik a kettő közül? Ha még egyszer azt merészeli mondani
rám, hogy veréb vagyok, a maga kapuzárási válsága sem fog sokáig késlekedni.
Dominyika kisétált a szobából, miközben Bondarcsuk a székébe süppedt,
és valósággal remegett a feje körüli sárga glória.

Amikor Dominyika betoppant a védett lakásba, Ri professzor az Athén
déli részén fekvő tengerparti kertváros, Voula piacán intézte a bevásárlást,

25
hogy a román házvezetőnőjének, Ioanának legyen miből megfőznie anyja
specialitását: a citromos húsgombócot zellerrel. Hiába tobzódott már egy
éve a Bécs által nyújtott kulináris élvezetekben, Ri kiéhezett észak-koreai
gyomra mégis húsra, zöldségre, sűrű szószokra vágyott, Ioana ezért két napja
csak házias, tápláló fogásokat főzött neki, amióta a férfi kislisszolt Bécsből a
hosszú hétvége előtt és megérkezett Athénba.
– Tisztára családias az egész – mondta Ioana Dominyikának, aki a
szemüvegét levéve belépett a szerény, második emeleti bérelt lakásba,
amelynek fehérre meszelt falai és márványpadlója volt, az erkélyre nyíló,
teljesen elhúzott tolóajtó pedig beengedte a balzsamos tengeri szellőt. –
Fura egy pasas. Külön hálószoba, nem akar hátmasszázst, rám sem néz, ha
bugyiban vagyok. Ő veszi a kaját, én főzök, ő elmosogat, aztán egész este
angol nyelvű híreket néz. Konkrétan falja a híreket.
Ioana Petrescu veterán verébnek számított. A magas, széles vállú nő korábban
röplabdázott, folyékonyan beszélt angolul, franciául és románul, és majdnem
tökéletesen oroszul. Szlavisztika szakon végzett a Bukaresti Egyetemen.
A legtöbb embert – a hivatalnokokat, az SZVR tisztjeit, és úgy általában az
oroszokat – utálta, de istenítette Dominyikát, aki korábban maga is veréb
volt, és egyenrangú félként bánt Ioanával. Gyönyörűséges dák arcával egy
vagyont is kereshetett volna nyugaton modellként, de nyersesége miatt inkább
verébként dolgozott az SZVR-nek, vagyis inkább Dominyikának, akinek
egyszer megsúgta, hogy hatalmas élvezetet lel a csábítás finomságaiban egy
profin kivitelezett „mézes csapda” során. Egy kissé ragadozóra emlékeztetett,
amitől Dominyika csak még jobban a szívébe zárta. Gyors felfogású lány
volt, művelt, lobbanékony, tiszteletlen és szkeptikus. Dominyika távol tartotta
Ioanától a Szolgálat széptevő tábornokait és ezredeseit, és nagyra értékelte a
nő intelligens jellemzéseit, amelyeket a célpontokról adott. Barátnők voltak,
és Dominyika úgy tervezte, idővel kiemeli Ioanát a verébállományból, hogy
állandó jelleggel tisztként alkalmazza a Szolgálatnál.
– Tett említést arról, hogy miért küldte a levelet a bécsi rezidenturára? –
kérdezte Ioanától Dominyika. – Mit akar? Disszidálni?
– Nem óhajtok disszidálni – szólalt meg egy hang az ajtóból. Sem
Dominyika, sem Ioana nem hallotta a férfit belépni. Ri Szu-jong dugig pakolt
műanyag szatyrot tartott a kezében, amelyből kilógott egy zeller dundi feje
meg egy póréhagyma zöld szára. Letette a szatyrot a konyhapultra és leült
egy székre a két nővel szemben. Alacsony, vékony férfi volt, egyszerű fehér

26
inget, vászonnadrágot és szandált viselt. Szénfekete haja volt, pirospozsgás
holdvilágképe, az állán világos anyajegy, mint Maónak.
– Ugye, jól sejtem, hogy a kollégája Moszkvát képviseli? – kérdezte a féfi
Ioanától. – Neveket nem fogok kérdezni. Üdvözlöm – fordult Dominyika
felé, majd így folytatta: – Köszönöm, hogy ilyen messzire elfáradt, hogy
találkozzon velem. Lenne némi információm az ön számára. – A férfi
átment a hátsó szobába, kihozott egy gyűrött gumis borítékot, és átnyújtotta
Dominyikának. – Kérem, nézze el nekem a boríték állapotát. A ruhám alatt
kellett kicsempésznem az irodából. De azért remélem, a tartalma kárpótolni
fogja önt a kifogásolható megjelenésért.
Dominyika a dohányzóasztalra szórta a boríték tartalmát. Koreai írásjelekkel
teleírt dokumentumok voltak, de ezzel az erővel akár a lascaux-i barlangok
kőkorszaki vésetei is lehettek volna, amennyire Dominyika meg tudta ítélni.
Ri azonnal leolvasta Dominyika arcáról a tanácstalanságot, és bűnbánóan
elpirult.
– Elnézését kérem a koreai csoszongul írásjelekért, de tisztában vagyok
azzal, hogy az eredeti tudományos dokumentumok nagyobb értékkel bírnak,
mintha lefordították vagy átmásolták volna őket.
A kis perfekcionista, suhant át Dominyika agyán a gondolat, ahogy elnézte
a férfi körül lévő sötétkék glóriát. Zseniális elme, használja az eszét és számol
a lehetséges reakciókkal.
– Valóban, professzor – felelte Dominyika ‒, de megeshet, hogy aki hamis
információval házal, olyan dokumentumokat hoz magával, amelyek értékét
nem lehet azonnal megállapítani.
Udvariatlan felvetés volt, amellyel a nő fel akarta mérni az észak-koreai
reakcióját. Továbbra sem zárhatta ki teljes bizonyossággal, hogy ez nem
az észak-koreai hírszerzés által állított csapda, ami a Kiváló Vezető – vagy
bárhogy is nevezték mostanában a dagadék elnököt – infantilis agyának
szüleménye. Ioana és Dominyika öntudatlanul is füleltek, nem hallanak-e
lépteket a ház előtti kavicsos úton.
– Nos, igaza van – felelte Ri mosolyogva, és összecsapta két tenyerét. –
Bölcs óvatosságra vall, hogy feltette ezt a kérdést.
– És azt még mindig nem árulta el, miért óhajtott találkozni velünk,
pontosan mit is kínál nekünk és mit vár cserébe – jegyezte meg Dominyika.
– Örömmel válaszolok minden kérdésére – felelte a férfi apró
biccentéssel. – Először is, semmit sem várok az információért cserébe. Nincs

27
szükségem pénzre. Nem akarok disszidálni. A családom tagjait élve az acélmű
kohójába vetnék Phenjanban, ha hirtelen eltűnnék Bécsből. Másodszor,
Jongbjon nukleáris programjának közelmúltbeli sikereiről ajánlok önöknek
információkat, vagyis államtitkokat, konkrétan a kutatóközpont azon
erőfeszítéseire vonatkozóan, hogy megbízható kioldót tervezzenek egy
nukleáris eszközhöz, amelyet idővel kellőképpen lekicsinyíthetnek ahhoz,
hogy ráilleszthető legyen egy interkontinentális ballisztikus rakéta tetejére.
Összefoglalom önnek angolul a Moszkvának írandó előzetes jelentéséhez
azt, ami ezekben a műszaki jelentésekben áll. Ez így megfelel?
– Megfelel, de a harmadik kérdésemre még nem válaszolt. Miért csinálja?
És miért épp Moszkvával kívánja megosztani ezeket az információkat?
Ri Dominyika szemébe nézett. A keze nem remegett, a feje körüli sötétkék
glória rezzenéstelen maradt. A nő nem észlelte hazugság jelét.
– Azért választottam Moszkvát, mert Washington az elmúlt évtizedben
elveszítette globális jelentőségét. Karmok és csőr nélküli sas vált belőle.
A CIA-t behálózta és aláásta a politika, hajlamos arra, hogy információt
szivárogtasson ki a kormányzat parancsára a politikai előnyszerzés
érdekében. – Ri elmosolyodott. – A jelentéstevő források várható életkorát
jelentősen le szokta rövidíteni, ha olyan hírszerző szolgálattal működnek
együtt, amely hajlamos a kiszivárogtatásra csak azért, hogy idealista
politikusokat szolgáljon. Hajlandó vagyok vállalni a kockázatot, de nem
vagyok öngyilkos típus. – Ri a nadrágjába törölte a tenyerét. – Tudni
szeretné, miért csinálom? Az ember nem hallgathat örökké. Az országunkra,
az ázsiai térségre, az egész világra nézve katasztrofális következményekkel
járna, ha egy olyan infantilis férfi kezébe kerülnének nukleáris fegyverek,
aki a Nap és a Hold Szentjének hívatja magát. Azért teszem kockára az
életemet és a családomat, hogy ez sohase történhessen meg. Nincs remény
az országunk számára. Talán némi reményt jelenthet a jövőre nézve az,
amit teszek.
– Csodálom az elszántságát, professzor – jegyezte meg Dominyika. –
Kész arra, hogy továbbra is jelentsen nekünk Bécsből, az IAEA-től? Nem
fogok hazudni, semmivel sem lesz kevésbé kockázatos ott folytatnia a
tevékenységet. De személyesen fogok felelni a biztonságáért.
– Sokkal nehezebb lesz Bécsben együttműködnünk – értett egyet
vele Ri. – Biztonsági őrök hada tartja megfigyelés alatt a delegációnkat.
Ugyanabban az apartmanházban kell laknia mindnyájunknak, minden

28
lakáson két delegált osztozik, hogy mindenki jelenthessen mindenkiről.
Nagyon ritkán esik meg, hogy az ember egyedül lehet.
– Az efféle nehézségek kiküszöbölhetők – felelte Dominyika. – Nagy
tapasztalatunk van e téren.
A jól kiképzett verebekre jellemző tökéletes időzítéssel Ioana felállt és a
konyhába ment.
– Elkészítem a vacsorát, amíg önök folytatják a megbeszélést – vetette fel
a román veréb. – Mit szólnának egy üveg borhoz, ünneplésképpen?

Ri professzor leült Dominyika mellé a kanapéra, és összefoglalta a
kicsempészett iratok tartalmát, időnként megfordítva egy-egy papírlapot,
hogy vázlatos ábrát rajzoljon magyarázatképpen az üres hátoldalra. Úgy
beszélt, mint egy tudós – logikusan és következetes sorrendben.
– Heteken át beszélgethetnénk a nukleáris fegyverek fejlesztéséről, de
néhány szóban összefoglalva ezek a dokumentumok azt bizonyítják, hogy
hírszerző szolgálatunk egy bizonyos külföldi technológia műszaki paramétereit
bocsátotta nukleáris kutatóközpontunk rendelkezésére, amely lehetővé teszi,
hogy Észak-Korea hatékonyabb atomfegyvert hozzon létre, és miniatürizálja
azt, hogy beleférjen egy interkontinentális ballisztikus rakéta robbanófejébe.
Ha megengedi, az alábbiakban vázolnám a három leglényegesebb pontot. Egy:
hírszerző szolgálatunk, az RGB8 nem globális szolgálat. Regionális szinten
működik, reménytelenül szűk látókörű, és rendszerint eredménytelen. Soha
semmilyen körülmények között nem lenne képes egymaga ilyen technológia
birtokába jutni. Kettő: a technológia fejlett elektromágneses komponenseket is
tartalmaz, amilyeneket ez idáig csak az Egyesült Államok haditengerészete által
fejlesztett elektromágneses fegyvernél láthattunk. Ez egy olyan kísérleti fegyver,
amely a lövedéket képes nagy sebességgel, hatalmas távolságra kilőni. Három:
a módosított elektromágneses fegyver elektromágneses erejét felhasználva
Jongbjon rövid időn belül képes lesz egy úgynevezett fegyver típusú detonátor
kifejlesztésére az urán hasadóanyaghoz, az U-235 két szubkritikus félgömbjének
összezárásával. Ez a technológia azért releváns, mert megkönnyíti a kioldó
miniatürizálását, hogy az beleférjen a rakéta robbanófejébe.

8
Reconnaissance Bureau of the General Staff Department, a Vezérkar Hírszerző Hivatala

29
– Mondja, professzor, milyen hamar készülhet el a kioldó miniatürizált
formája?
– Hat hónapra becsülöm, amennyiben nem merülnek fel komplikációk –
felelte Ri.
– Van Észak-Koreának jelenleg olyan rakétája, amely kellő hatótávolsággal
rendelkezik ahhoz, hogy elérje Washingtont vagy Moszkvát?
– Ez olyan titok, amelynek csak a vezérkar rakétatüzérsége van birtokában.
Tudomásom szerint jelenleg nincs ilyen rakétájuk, de tizenkét hónapon belül
talán már lesz. De ez csupán találgatás a részemről.
– Hogyan jutott az RGB birtokába az elektromágneses fegyver
technológiája?
Ri lassan megrázta a fejét.
– Nos, ezt nem tudom. Másolatban kaptuk meg a kutatásra vonatkozó
információkat, az eredeti dokumentumokat, illetve terveket nem látjuk.
Az RGB soha nem fedné fel a forrását. Két dolog azonban világos: a lopott
technológia hiteles. Felgyorsította a fejlesztésünk folyamatát. Éveket nyertünk
a kutatás-fejlesztésben.
– És mi lenne a másik dolog?
– Ez a technológia csak egyetlen helyről származhat. Az amerikaiak nagy
pácban vannak. Vakond van a legbelső körükben.

IOANA CITROMOS HÚSGOMBÓCA ZELLERREL

Darált marhahúst összekeverünk aprított hagymával, apróra vágott
petrezselyemmel, nyers tojással, szegfűborssal, sóval és borssal, és
hosszúkás kebabokat formázunk belőle. Ezeket nagy lángon hirtelen
barnára pirítjuk, majd félretesszük. A gyufaszál vékonyságú csíkokra vágott
zellergumót nagy lángon, gyakran kevergetve megpirítjuk összenyomott
fokhagymagerezdekkel, kurkumával, római köménnyel, fahéjjal, őrölt
édesköménymaggal és füstölt őrölt paprikával. Visszaszedjük a kebabokat
a serpenyőbe, csirke alaplevet, citromlevet öntünk hozzájuk és meghintjük
sóval, borssal. Felforraljuk, majd gyöngyözve addig főzzük, amíg a zeller
megpuhul, és a mártás besűrűsödik. Petrezselyemmel meghintve, sűrű,
krémes joghurttal tálaljuk.

30
2
A kenyér kelesztése

Tizenkét évvel ezelőtt, amikor Audrey Rowland főhadnagy a Metropol
Hotel lakosztályában elküldte a picsába a Kreml beszervezőjét, Anton
Gorelikovot, miután az készpénzbeli juttatást és szakmai előmenetelének
diszkrét egyengetését ajánlotta neki ellentételezésül az amerikai
haditengerészet haditechnikai kutatásának titkaiért, Gorelikov el volt
ragadtatva. A hírszerzői beszervezések kézikönyvében a káromkodás nem
jelentett visszautasítást. A fiatal nő nem mondott nemet, és ami ennél is
fontosabb, nem fenyegetőzött magából kikelve azzal, hogy jelenteni fogja
a beszervezési kísérletet az amerikai elhárításnak, ami biztosan tönkretette
volna az akciót. Jelentenie kellett volna az SZVR-es verébbel folytatott
harmincperces liezonját, ami súlyos következményekkel járt volna ígéretes
haditengerészeti karrierjére nézve. Gorelikov úgy ítélte meg, a nő titokban
óhajtja majd tartani a botlást. De a vén róka szerint volt itt még valami.
Ez a nő ambiciózus volt, már bizonyította egy kulcsfontosságú programban,
hogy zseniális kutató, és ez gyors előrejutást biztosított volna számára a
férfiak által dominált haditengerészetnél, ami szemmel láthatóan fontos volt
számára. Ezenkívül fiatal kora ellenére valamiféle ellenszenvvel viseltetett a
férfiak iránt, talán ez manifesztálódott szexuális viselkedésében. Egótól fűtött
becsvágy, a saját nem iránti tiltott szenvedéllyel fűszerezve. Ütős koktél egy
beszervezésnél. Gorelikov hagyta, hogy a nő aludjon rá egyet. A kémkedés
lexikonjában ezt úgy hívták: a kenyér kelesztése.
Amikor Audrey Rowland másnap közölte, hogy szigorúan csak az
elektromágneses fegyverről fog jelenteni, Gorelikov gálánsan beleegyezett a
feltételbe. Tudta, hogy a nő bekapta a csalit. A legtöbb ügynök azzal szokta
kezdeni, hogy morális határokat szab árulásának, ragaszkodva ahhoz, hogy
az egyezség határozott időre szól és csak egy bizonyos témára szorítkozik,
ellentételezésül azért, hogy eredeti kihágásuk titokban maradjon. Soha

31
egyikük sem fogta fel azonban rögtön azt, hogy kezdeti botlásukat
százszorosára növeli a tény, hogy titkokat osztanak meg Moszkvával, így az
ügynök addig vergődött az oroszok pókhálójában, amíg azok jónak látták,
vagy amíg el nem veszítette hozzáférését a bizalmas információkhoz, esetleg
pechére lebuktatta a vakondok után kérlelhetetlen elszántsággal szimatoló
belső elhárítás. Gorelikovnak bőséges tapasztalat állt rendelkezésére ahhoz,
hogy tudja, a dolog elkerülhetetlen végkimenetele – minden ügynök
örökérvényű végzete – az lesz, hogy Audrey Rowlandet lebuktatja egy
pancser GRU-s futtató szerencsétlenkedése, vagy ami még valószínűbb:
egy GRU-n belüli CIA-forrás jelenteni fogja, hogy orosz vakond van az
amerikai haditengerészetnél. A cél tehát az, hogy minél kevesebben tudjanak
az ügynök létezéséről a titkosszolgálatnál, és hogy olyan sokáig futtassák,
ameddig csak lehetséges, a lehető legtöbb információt kiszedve belőle a
legrövidebb időn belül. Az, hogy Audrey Rowland minél tovább túlélje orosz
forrásként, nem Gorelikov hatásköre volt, de a férfi inkább az SZVR-re bízta
volna a futtatását, mert ők jobban értenek a külföldi forrásokhoz, vagy ami
még jobb, egy anonim illegálisra, akit lehetetlen lenyomozni, és szinte senki
sem tud róla.
Rowland altengernagy, aki Magnit fedőnéven futott, azonban alaposan
rácáfolt az ügynökök túlélési esélyeire. Tizenkét éve jelentett az oroszoknak,
és bár voltak szünetek a kapcsolattartásban, néhányszor sikertelennek
bizonyult a futtatóváltás, mivel Audrey elfogadhatatlannak találta az új
tartótisztet, egy alkalommal pedig hosszabb időre megszakadt a kapcsolat
egy biztonsági riadóhelyzet miatt, ezzel együtt a mai napig szerepelt az
oroszok nyilvántartásában, azóta, hogy beszervezték a Metropolban.
Ahogyan azt Gorelikov megjósolta, Rowland altengernagy réges-rég
hozzászokott a kémkedéshez. Kezdetben azzal racionalizálta hazaárulását,
hogy a tudományos eredmények megosztása az oroszokkal egyenlő globális
technológiai esélyeket biztosít, elősegíti a kölcsönös bizalmat, és csökkenti
a harmadik világháború kirobbanásának lehetőségét, amelyről egyetlen
épelméjű ember sem hitte, hogy bármelyik fél túlélheti. A nőnek hízelgett a
technikai zsenialitását dicsérő orosz tudósok hálája és elismerése, és imádta
az évenkénti találkozókat Anton bácsival, aki elegáns, jól öltözött, nagyvilági
férfi volt, és akivel a művészetről, zenéről, filozófiáról éppúgy lehetett
beszélgetni, mint a hajófedélzeti radar maximális hatósugaráról, vagy arról,
hány megawattot képes előállítani a Zumwalt romboló.

32
Idővel elmélyült a kapcsolat az ügynök és a tartótiszt között. Mivel Magnit
teljesítménye kifogástalan maradt, és megbízhatóságát tartósan a legmagasabb
szintűnek értékelték (minden szolgálat folyamatosan elemzi a kanárimadarát,
mivel a baj legelső jele az, ha változás áll be a kiszivárogtatott információkban),
Putyin utasításának megfelelően Gorelikov másokat is elkezdett bevonni a
futtatásába. Az Egyesült Államokon belül a GRU tisztjei futtatták Magnitot,
igaz, a szerepük nagyjából kimerült annyiban, hogy futárként átvették a nő
küldeményeit és továbbították felé a megszerezni kívánt információk listáját.
Gorelikov Magnit éves szabadságán találkozott a nővel, ez volt az egyetlen
alkalom, hogy szünetet tartott a munkában – vagyis a laboratóriumban, a
speciális hozzáférésű programokban, a munkatársak irányításában és a
költségvetés ellenőrzésében ‒, aminek az egész életét alárendelte. Mindenki
tudta, hogy a gólyaszerű Rowland admirális az érintetlen, vad tájakat kedveli
egy hónapos szabadságai során, amelyekre mindig egyedül utazott. Nepálban
túrázott, Tanzániában szafarin vett részt, Jamaicában kempingezett, egyszer
pedig kajakozni ment az Amazonra. Kollégáiból, akik nem voltak hozzászokva
ahhoz, hogy Audrey Rowlandet bármilyen más ruhában lássák az egyenruhán
kívül, meghökkenést váltottak ki a nyaraláson készült fotók, amelyeken sortot,
bakancsot, túranadrágot vagy fürdőruhát viselt, sőt, némelyek olykor halkan
Ichabod Crane-hez9 hasonlították.
Anton úgy intézte, hogy bérelt luxusvillákban találkozzanak a nő egzotikus
vakációihoz lehető legközelebb eső nagyvárosokban, hogy elkerüljék a
felesleges utazást és az inkrimináló pecséteket az útlevelében. Anton bácsi
azon igyekezett, hogy Audrey kellően motivált maradjon, ezért bölcs
mentorálásának köszönhetően az ügynök kezdeti, önáltató racionalizálása
idővel összetettebbé vált. Az új hidegháború kiberműveleteinek és
aktív lépéseinek korában kevésbé tűnt relevánsnak az „egyenlő esélyek”
gondolata. Anton ehelyett arról beszélt neki, milyen egyenlőtlen a nők
esélye az érvényesülésre a haditengerészetnél, miután Audrey egyre többet
kotyogott ki neki a gyerekkoráról, amely egy erőszakos, hatalmaskodó
apa totális elnyomásában telt. A haditengerészet kicsapongó pilótája
meghunyászkodásra kényszerítette erőtlen anyját, és gyakorlatilag Audrey
képébe vágta, hogy fiúgyereket szeretett volna. Ha az apja még élne, neki

9
Washington Irving Az Álmosvölgy legendája című novellájának egyik főszereplője. Magas,
sovány, babonás tanár.

33
kellene tisztelegnie a lányának, közölte Audrey Antonnal. Anton elmondta,
hogy az orosz nők is ugyanezzel a problémával küzdenek. A társadalom, a
szokások és az intézményrendszer arra kényszeríti őket, engedjék a férfiaknak,
hogy megfosszák őket lelkierejüktől. Anton kényszeredett együttérzése
érzékeny húrt pendített meg Audrey-ban. Amit tett – hogy titkokat
szivárogtatott ki rejtett találkákon és ezért pénzt fogadott el a Kremltől
‒, önmagáért tette, azért, hogy a férfiak és a rendszer igazságtalansága
ellenére minél magasabbra jusson a ranglétrán. A központ által kezelt, egyre
dagadó bankszámlája – már ötmillió dollárt tett ki a Kremltől kapott euró, a
Krugerrand-aranyak és a csiszolatlan gyémántok – további önigazolás volt
arra, hogy mindez jár neki.
Anton felismerte, hogy hatékony szabályozót jelent, ha Audrey
emancipációjának mozgatórugójaként tekint a kémkedésre. További
kontrollként szolgált a nő szexuális étvágya. Hiába vált szabadabbá a
légkör az amerikai fegyveres erőknél, Anton folyamatosan azt búgta
ügynöke fülébe, hogy muszáj titokban tartania a nők iránti vonzódását,
nehogy az hátráltassa a karrierjében. Az, hogy folyamatosan titkolózni
kényszerült, örök feszültségben tartotta Audrey-t – nyugtalansága, dühe és
zaklatottsága pedig jobb ügynökké tette. Éves külföldi szabadsága pompás
alkalmat jelentett arra, hogy gyötrelmesen izgató szeretőket nézzen ki,
cserkésszen be és vigyen ágyba. Antonnak többször is közbe kellett lépnie
a helyi hatóságoknál, ha Audrey túlzottan elragadtatta magát egy-egy
szerelmi légyott alkalmával – a nő néha túlzásba vitte az erőszakot, ha
már nem bírt magával. Az orosz még hamis személyiket is csináltatott
neki, hogy a valódi neve ne kerüljön rendőrségi nyilvántartásba, ha a
dolgok elfajulnának. A szex ugyan problémát jelentett a futtatásnál, de
megérte a fáradságot, mert ezzel kontroll alatt tarthatták Magnitot, akinek
szükségképpen szűzies életet kellett élnie washingtoni irodájában az
ONR10-nál, mivel az egyenruhája ujját díszítő széles csíkok és a három
csillag a gallérján ezt megkövetelték.
Anton még azt is tanácsolta a nőnek, hogy szokjon le az elemes
házibarátokról, mivel a pozíciója mellé nemcsak egy viktoriánus stílusú
ház járt a washingtoni Washington Naval Yard Admiral’s Row nevű

10
Office of Naval Research – Haditengerészeti Kutatási Hivatal

34
részén, hanem bentlakó steward és szakács is. Az orosz tartótiszt szigorú
hangon közölte Audrey-val, hogy a köztiszteletnek örvendő, hivatásának
élő aszexuális szakember patyolattiszta imidzsét beszennyezné, ha a
személyzete szexjátékszereket találna a házában, és hamar híre menne,
mi mindent művel éjjelente a padláson ez a magas rangú piszkavas a 220
voltos masszírozógéppel, amitől ingadozik az áramellátás a házban, és
megrémülnek az egerek. Ugyanez vonatkozott a kígyóuborkára is, amely
Audrey észak-thaiföldi templomtúrája után került előtérbe, a nő ugyanis
rákapott a fűszeres thai uborkasalátára, és azt akarta, hogy a szakácsa
minél gyakrabban készítse neki Washingtonban. Chiang Maiban, az
elegáns Anantara üdülőhelyen megejtett találkájukon Anton szigorúan
megparancsolta Audrey-nak, hogy tartsa távol magát a hűtő tartalmától,
mivel a bentlakó személyzetnek biztosan feltűnnének a hiányzó uborkák.
Audrey maga elé képzelte a jelenetet, és nevethetnékje támadt. Ennyi év
után már ilyesmiről is fesztelenül beszélhetett Anton bácsival.
Éves találkozóikon kívül Magnit havonta egyszer találkozott
Washingtonban a GRU-s tartótisztekkel, akik a Wisconsin sugárúton
álló orosz nagykövetség hírszerző tisztjei voltak. A GRU kémjei átlagos
katonai attasénak álcázták magukat, és ritkán futtattak valódi titkos
forrásokat, inkább a klasszikus értelemben vett információszerzéssel, a
nyilvános adatok begyűjtésével és technológiai transzferrel foglalkoztak.
A találkozókra külvárosi parkokban és erdei ösvényeken került sor
Washingtonban és Maryland, illetve Virginia félreesőbb részein. Alig
ötperces villámtalálkák voltak ezek, amelyeken Audrey gyorsan átadta az
információkat és az Anton bácsinak szánt üzeneteit. A nő matematikusi
agya abban is kihívást látott, hogy olyan helyszíneket találjon, amelyeket
a távolból is megfigyelhet, hogy biztos legyen benne: a GRU aktuális
tökfilkója nem hozta magával az FBI-t. Audrey Antonnal is megvitatta
a helyszín biztosításának leglényegesebb pontjait – oly sok mindenben
tekinthetett mentoraként a férfira ‒, és eléggé ügyes lett benne.
Megszámlálni se tudta volna, hány lemezt, pendrive-ot, digitális kamerát,
merevlemezt – olykor még nyomtatott dokumentumok kötegeit is – adott
tovább orosz tartótisztjeinek a haditechnikai kutatás, tengeralattjáró-
elhárítási hadviselés, hajótervezés, radar- és lopakodótechnológia, valamint
titkosított kommunikáció témakörében. Tizenkét évnyi szolgálat után a

35
nő képtelen lett volna pontosan felsorolni, hány titkot szivárogtatott ki az
oroszoknak. De nem is nagyon érdekelte. Az egyenruháját díszítő három
sáv elég indok volt arra, hogy ne hagyja abba.
Kétség sem férhetett hozzá, hogy egy ilyen forrás, mint Magnit, a GRU
legféltettebb kincse, aki ezzel együtt állandó nyomás alatt tartja a GRU
Akvárium néven emlegetett központjának teljes állományát. Putyin már a
művelet elején titokban megbízást adott Anton Gorelikovnak, hogy kísérje
figyelemmel a Magnit-ügyet, valamint azt, hogy mennyire megbízható
és hatékony a GRU tevékenysége. Miután Magnit megkapta a harmadik
csillagot is, Gorelikov meglehetős vehemenciával elkezdte kivonni az ügyet a
hadsereg hatásköréből azzal, hogy végül majd egy illegális New York-i tisztre
bízza a nő futtatását, aki névtelen, láthatatlan és így sérthetetlen. Amikor ez
bekövetkezik, a Magnit kódnevet megváltoztatják, és szigorítják az aktákhoz
való hozzáférést. Gorelikov Jegorova ezredest, az SZVR elhárításának
vezetőjét is kinézte magának, mint olyan személyt, akivel majd idővel
osztozhat a Magnit futtatásával járó külföldi feladatokon, mivel a fiatal nő
kellő tapasztalattal rendelkezik a terepen végzett műveletek és az elhárítás
terén.
Putyinnak évek óta csorgott a nyála elhárításának vezetője, a korábbi
bögyös balerina után – azóta az éjszaka óta, amikor éjfélkor felkereste a
szobájában Dominyikát a Konsztantyin palotában, és finoman megcirógatta
hálóruhája csipke mellrészét, miközben parancsba adta neki, hogy repüljön
Párizsba, és iktassa ki a főnökét, a kegyvesztetté vált, pszichopata Zjuganovot.
Az elnök nem felejtette el, miként reagáltak Jegorova mellbimbói az
érintésére, a fülében csengett a finom súrlódó hang, ahogy duzzadó melle
a csipkéhez ért, és maga előtt látta a nő szemérmes izgalomtól rebbenő
szempilláit. Előbb-utóbb az övé lesz, e felől semmi kétség. Putyinnak
szándékában állt a közeljövőben előléptetni Jegorovát, de egyelőre még
nem. Még várhat Magnit futtatásával, mivel létfontosságú, hogy a vakond
folyamatosan jelentsen. Gorelikov biztosította Putyint, hogy mindez csak
a kezdet. Ahogy a Haditengerészet megroggyan és darabjaira hull, úgy fog
szétesni az Egyesült Államok. „Sto bilo to proslo i biljem poroszlo. Ami volt,
elmúlik, és benövi a fű” – mondta Gorelikov Vlagyimirnek.

36
MAGNIT FŰSZERES THAI UBORKASALÁTÁJA

Meghámozzuk, kimagozzuk és lehetőség szerint mandolin szeletelővel
hajszálvékonyra szeljük a kígyóuborkát. A szeleteket elhelyezzük egy
szűrőben, meghintjük sóval és hagyjuk lecsöpögni, kinyomkodva belőle a
felesleges nedvességet. Egy tálban rizsecetet keverünk el zöldcitromlével,
vékonyan felszelt fokhagymával, bőséges mennyiségű, aprított thai
csilivel, nam plaval (halszósszal), apróra vágott korianderrel, egy kevés
szezámolajjal, cukorral, aprított újhagymával és vékonyan felszelt
lilahagymával (amelyet előtte rövid időre jéghideg vízbe áztatunk). Az
uborkaszeleteket összeforgatjuk az öntettel és meghintjük szárított
garnélaporral vagy aprított földimogyoróval. Azonnal tálaljuk.

37