You are on page 1of 142

Gayle Callen Nem mindennapi vılegény

ALEXANDRA

Gayle CALLEN

2

Nem mindennapi vılegény

1. fejezet London, 1844. augusztus Miss Jane Whittington öltözıasztalánál ült, tenyerén pihentette állat és tükörképére meredt. A töprengés magányos ráncot vont keskeny, fekete szemöldökei közé, és lefelé görbítette szája szögletét. Ez az arc nem egy boldog menyasszony arca. Nem csoda, hogy ilyen szánalmasan fest. Sóhajtott, és végigsimított ruháján. Anyja vendégeket hívott vacsorára, hogy megünnepeljék Jane és a báró, Lord William Chadwick eljegyzését. Még ha Jane-nek erıltetnie is kellett volna a mosolygást, szívesen megteszi anyja kedvéért, de még mindig bántotta apja viselkedése, aki Jane tudta nélkül, sietve boronálta össze a báróval. Csak a megfelelı alkalomra várt, hogy elmondja nekik, egyáltalán nem akar férjhez menni, és neki szüksége van a hozományára. Vagy már túl késı? Felkapta vékony kesztyőjét az öltözıasztalról, és úgy húzta fel, mint páncélt csata elıtt. Most valahogy nem felejtkezett el a kesztyőjérıl, pedig senki sem figyelmeztette. Nem tud mást tenni, mint hogy lemegy az alsó szintre, üdvözli a vendégeiket, és kiötöl egy nagyszerő tervet, ami megmentheti a végzetétıl. Mikor a második emelet lépcsıfordulójához ért, átpillantott a széles lépcsısor peremén. Tekintete azonnal egy férfi tekintetébe ütközött, aki felfelé bámult. Lord Chadwick volt az, a vılegénye. Jane másfelé akart nézni, de volt valami a férfi pillantásában, amit sosem látott ezelıtt, egyféle izzás, ami furcsa volt... meghitt. Forró pír öntötte el az arcát. Úgy viselkedik, mint egy kislány, aki most jött ki az osztályterembıl, nem pedig úgy, mint egy józan, huszonegy éves nı. Egy pillanatig nem mosolyodott el, és megmagyarázhatatlan tétovaság vett erıt rajta, mert valami sötét rejtelmet érzett a férfi megszokottan vidám arckifejezése mögött. A báró arcán megjelent az a pajkos mosoly, amitıl annyira... sekélyesnek tőnt, Jane pedig elhessegette magától a szokatlan érzést, mint olyat, amely nem több képzelete csapongásánál. Lord Chadwickkel csupán egy hete ismerkedett meg egy estélyen, amit nıvére, Charlotte adott, aki özvegy volt, és nemrég telt le a gyászideje. A férfi elbővölıen viselkedett, jó modora volt és finom megjelenése - csak ne beszélt volna annyit, gondolta Jane kelletlenül. Hidegen biccentett a bárónak, kezét könnyedén a korlátra tette, és lesétált a lépcsın, miközben a férfit tanulmányozta, aki meglehetısen magas volt, és válla szélesen duzzadt tökéletesen szabott, fekete, az alkalomhoz illı kabátjában. Hosszúkás arcára két gödröcskét mélyített mosolya. Fogai megdöbbentıen fehéren ragyogtak, barna szeme volt és sötét haja - meghatározhatatlan barna, amely tökéletesen illik a szeméhez, gondolta a lány -, amely makasszarolajjal volt hátrasimítva. Hosszú barkójába ısz szálak vegyültek, és ez nehezen meghatározhatóvá tette életkorát. Jane apja, Whittington vicomte nem gondolt rá, hogy efféle személyes adatokkal is szolgáljon a levelében, amely tudtul adta lánya számára házassága kellemetlen hírét. Mindent összevéve semmi elviselhetetlen nem volt Lord Chadwick megjelenésében - külsejét tekintve hasonló Jane sok férfiismerıséhez. Amikor nem beszél, majdnem jóképőnek mondható. A legtöbb nı teljesen elégedett lenne, de Jane nem éri be ennyivel. Amikor a lépcsı aljához ért, Lord Chadwick a lány kesztyős keze fölé hajolt, és ajkához érintette egy talán túl hosszúra nyújtott pillanatra. Szeme is, szája is rámosolygott a lányra: - Jó estét, Miss Whittington. Jane közömbösen biccentett, és elhúzta kezét a férfi kezébıl. - Jó estét, Lord Chadwick. Ahogy a báró kiegyenesedett, Jane észrevette, hogy tekintete lejjebb csúszik a testén. Pillantása személytelennek tőnt, mintha pusztán azt ellenırizné, az alkalomhoz illıen öltözött-e fel a lány. Jane akár sértve is érezhette volna magát, de csak bosszankodott.

Gayle CALLEN

3

Nem mindennapi vılegény

Lord Chadwick odanyújtotta a karját a lánynak, amit az elfogadott, és a báró oldalán besétált a szalonba. Látta, hogy a vendégek közül még csak néhányan érkeztek meg, akik szétszóródva lézengenék a párnázott, rojtos székek és kerevetek, cserepes páfrányok és márványoszlopok között. Az asztalokon és a polcokon anyja furcsa csecsebecséi halmozódtak, a Jane apjától kapott ajándékokkal együtt. Jane-bıl sóhajt fakasztott a puszta gondolat is, milyen sok évet töltött apja különbözı egzotikus országokban. A lány beteljesületlen vágyát, hogy külföldre utazzon, anyja nem értette meg. Jane már jó elıre terveket készített, mire költi majd a hozományát. Számítva szülei beleegyezésére, kijelölte az országokat, melyeket meg akart látogatni, és elkezdte tanulni az ott beszélt nyelveket. Ilyen gyorsan nem fogja feladni az álmait. Lady Whittington kart karba öltve állt Charlotte Sinclaire-rel, Jane nıvérével. A két nı kicsiny, gömbölyded szépsége nagyon hasonlóvá tette ıket egymáshoz; Jane úgy érezte magát mellettük, mint egy hórihorgas zsiráf. Reménykedı tekintetük elárulta nagyra törı terveiket Jane-nel és a báróval kapcsolatban. Lord Chadwick odavezette a lányt egy kis asztal mellé, majd szembefordult vele. - Milyen divatos a ruhája, drágám. Jane kíváncsi volt, a báró vajon szándékosan villantja-e rá gödröcskéit. - Köszönöm, uram. Az öné nemkülönben. Szeme sarkából látta, hogy anyja elsápad a megdöbbenéstıl. Ám Lord Chadwick rendkívül elégedettnek tőnt. - Tényleg így gondolja? El kell mondanom, mióta megérkeztem Londonba egy hónappal ezelıtt, rengeteg szabót felkerestem, hogy megtaláljam a megfelelı embert, aki meg tudja valósítani a stílust, amire vágyom. Jane amúgy is dermedt mosolya valósággal ráfagyott az arcára. Csak nem fogja a részletekbe is beavatni a báró? - Magas elvárásaim vannak az anyag minıségét illetıen, és megkövetelem, hogy minden a legújabb modellek után készüljön. Hirtelen Jane felé lépett, és a lány összehúzott szemmel nézte, ahogy a báró illegeti magát elıtte. - Szigorúan megvizsgálok mindent - folytatta Lord Chadwick -, és van egy kis segítségem is. Jane meglepetésére monoklit húzott elı a szivarzsebébıl, amit - ahogy a lány megfigyelte vékony aranylánc kapcsolt a kabát hajtókájához. Lord Chadwick jobb szeme elé tette a kerek üveget, és hunyorogva nézett le a lányra. - Atlaszselyembıl van a ruhája? - Hogyan...? - Milyen bájos árnyalata a pávakéknek! Páva? Milyen pontos leírás róla! Jane-t a legmélyebb kétségbeesésbe taszította a gondolat, hogy efféle témákat kell majd hallgatnia végtelennek tőnı estéken, amikor a férfi kis szünetet tartott, és széles mosolyra húzta a száját. - Ah, de maga eltereli figyelmemet a témáról, drága leendı menyasszonyom. Jane újra dekoltázsának vonala alatt érezte idızni a férfi pillantását, aki hunyorított a monokli miatt, és emiatt úgy tőnt, mintha kihívóan bámulná. Jane illendıen fel volt öltözve, és sértette a férfi durvasága. Egyre többen érkeztek meg anyja vendégei közül, és Jane magán érezte kíváncsi, meglepett tekintetüket. - Remekmővő a nyaklánc, amit hord - mormogta a báró. Lehalkította hangját, tekintete pedig túlságosan is forrónak tőnt. A lány büszkén érintette meg a gyöngyfüggıt. - Apám küldte nekem Indiából. - Mindig tudtam, milyen jó ízlése van. Jane szeme összeszőkült, ahogy a férfire bámult. - És mennyi ideje ismeri az apámat, uram?

Gayle CALLEN

4

Nem mindennapi vılegény

Lord Chadwick eddig a lány fölé hajolt, de most alig észrevehetıen kiegyenesedett. Hagyta, hogy a monoklija leessen és tovább lengedezzen a láncán. - Üzleti ügyeink kötöttek össze minket évekig, de ahogy ön is tudja, édesapja gyakran tartózkodik külföldön. Mióta visszatért Yorkshire-ba, ez alatt a két hónap alatt felelevenítettük a barátságunkat, sıt még szorosabb köteléket fontunk a két család között. - A báró szélesen elmosolyodott. - És természetesen ön lesz a híd közöttünk. Híd. Milyen romantikus! - És mivel kereskednek maga és az apám? - Fıleg a birtokaink révén állunk kapcsolatban egymással, terményeket adunk-veszünk, gyapjút és más áruféleségeket. Apja a Jane életét érintı legfontosabb döntést olyan valakire alapozta, aki a birtokuk terményeit vásárolja? Bár már több mint két éve nem látta az apját, nem változhatott meg ennyire. Miért ez a titkolózás a házasság körül? És miért utazott az apja rögtön Yorkshire-ba London helyett, amikor visszatért Indiából? Miért nem látogatta meg a feleségét és a lányait? A fájdalom, amit ezek a gondolatok okoztak, csaknem könnyeket csalt a szemébe, ám úgy döntött, hogy nem fakad sírva mások elıtt, fıleg idegenek elıtt nem. És William Chadwick nem jelentett mást számára, mint idegent. - Bocsásson meg, uram, de beszélnem kell anyámmal a vacsora felszolgálásával kapcsolatban. - Természetesen - válaszolta a báró szívélyesen, és ismét elırehajolt, ahogy zsebkendıvel itatgatta a homlokát. - Alig várom, hogy együtt vacsorázhassunk. Jane odament anyjához és Charlotte-hoz, és miután maga után húzta ıket a könyvtárba, bezárta az ajtót. Az egyik szolga, aki egy likırös üveget töltött újra, meglepetten felnézett, Lady Whittington pedig gyorsan elhessegette. Mindkét hölgy rosszallóan nézett Jane-re. - Miért hagytad magára Lord Chadwicket ilyen hirtelen? - kérdezte az anyja. - Azt akartad, hogy legyen alkalom, amikor megismerheted - most itt a lehetıség. - Úgy értettem, az eljegyzés elıtt - felelte szárazon Jane. - Akkor lett volna valami értelme. - Jane - mondta Charlotte alig titkolt türelmetlenséggel a hangjában, ami új vonás volt a jellemében, mióta megözvegyült -, nagyon makacs vagy. Jane megrázta a fejét. - Akkor lennék makacs, ha teljesen megtagadtam volna, hogy férjhez menjek. De sohasem lennék ennyire tiszteletlen veled, mama. Kell lennie valami módnak, hogy felbonthassam az eljegyzést anélkül, hogy bárkivel is szembeszegülnék. - Tudom, hogy sohasem tennél ilyet, kicsi szívem - mormogta az anyja, és megérintette Jane karját. - Csak azt kívánom, bízzál apád választásában. Elvégre jól ismer. - Úgy tőnik, te nem mindig bíztál az ı választásaiban. Anyja elpirult, de Jane nem vonta vissza szavait. Szülei ritkán beszéltek egymással, és rendszerint földrészek választották el ıket egymástól. - Bízom az irántad érzett szeretetében, Jane. Talán apja nem érti már többé a saját lányát, gondolta kétségbeesetten Jane. A külön töltött évek - hogyan ismerhette volna meg pusztán levelekbıl a lánya jellemét? Apja levelei tele voltak az egyiptomi piramisok és az afrikai bennszülöttek csodáival. Ritka, díszes ajándékokat küldött neki a világ minden csücskébıl: kis fa- és kı- szobrokat, olyan madarak tollából készült legyezıket, melyek annyira egzotikusak voltak, hogy könyvekben kellett utánuk néznie. Ahogy a földrészeket járta, apja volt az egyetlen, akiben megbízott, akinek elmondta legbensıbb kívánságait, hogy másféle életet élhessen, mint amilyet az anyja él. Úgy tőnt, szavai megértésre találnak, bár apja soha nem biztatta arra, hogy nyíltan átlépje a társadalmi korlátokat. Csak a kedvében akart járni? Szüksége van rá, hogy lássa az apját, és személyesen beszéljenek. Újra érezte a kísértést, hogy elhagyjon mindent, ami ı volt, mindent, amit az anyja akart a számára, és felkerekedjen egyedül, hogy meglátogassa az apját. A botrány kevésbé tőnt fenyegetınek, mint az, hogy olyan férfi mellett éljen, akit nem tud tisztelni és szeretni.

Gayle CALLEN

5

Nem mindennapi vılegény

Nıvéréhez fordult, és hangosan kimondta, amit Charlotte sohasem mondott el neki: - Te biztosan megérted az aggodalmaimat. Olyan férfihez mentél feleségül, akit nem szerettél. Charlotte nyílt arckifejezése hirtelen zárkózottá vált, és Jane kétségbeesetten arra gondolt, hogy meg fogja-e valaha is érteni a nıvérét. Charlotte túlságosan is hasonlított az anyjukra, mindig azzal foglalkozott, mit gondolnak mások. - Jane - mondta gyorsan Lady Whittington. - Charlotte nemrég özvegyült meg. Ne bántsd. Mielıtt Jane udvariasan bocsánatot kérhetett volna, Charlotte felemelte egyik kezét. Karikagyőrője megcsillant a gyertyafényben, és mindhárman tétován hallgattak. Charlotte leengedte a kezét, és sóhajtott. - Már több mint egy éve, mama. Többé nem mondhatjuk azt, hogy nemrég, attól tartok. Ennek ellenére nehéz errıl beszélnem, Jane, de meg kell értened, hogy bár nem szerettem Mr. Sinclairt azon a kislányos módon, ahogyan elıször elképzeltem, megértettük egymást. Beszennyezed az emlékét azzal, hogy a lehetı legrosszabbat állítod. De mi mást állíthatott volna Jane? Látta, hogyan basáskodott Mr. Sinclair Charlotte felett, és milyen kevéssé vehette ki a részét nıvére a döntésekbıl, melyek befolyásolták az életét. Semmi más nem rázta meg Jane-t jobban, mint amikor ráébredt, milyen csapdába esett a nıvére. Tény, hogy Charlotte most szabad - de boldogabb is? Az ı tökéletes nıvére sohasem ismerné el, hogy nem. - Nem akartam beszennyezni az emlékeidet - suttogta Jane, és tıle szokatlan módon majdnem sírva fakadt. - Én csak... én nem... ó, bocsáss meg. Nem tudom, mi van velem ma este. Anyja halványan elmosolyodott a megkönnyebbüléstıl. - Az idegeid, kicsi szívem, semmi más. Esélyt kell adnod ifjú lovagodnak, hogy bizonyíthasson elıtted. Most menj, keresd meg Lord Chadwicket, és mielıtt vacsorázni megyünk, mindannyian gratulálunk nektek. Jane bólintott, és szélesre tárta a szalonba vezetı ajtót. Úgy tőnt, mind a tizenhét vendégük megérkezett, és ahogy Jane anyja elindult, hogy üdvözölje az újonnan érkezetteket, Jane körbejárta a termet, hogy megkeresse Lord Chadwicket. Sok ember zsúfolódott össze egy helyen, így percrıl percre melegebb lett, és a lány érezte, hogy izzadságcsepp folyik le mellei között. Egész hamar meglátta a bárót, aki három másik férfival állt a magas ablakokat szegélyezı oszlopok mellett. Lord Chadwick monoklijával kezében hadonászott. Színpadias mozdulatai láttán Jane összeszorította fogait. Közelebb lépett, de úgy tőnt, nem veszik észre, a lány pedig azon kapta magát, hogy egy oszlop mögött áll, kezét a hideg márványhoz nyomja, és a fülét hegyezi. A négy férfi nevetésben tört ki, a lány pedig visszafojtotta lélegzetét. - Chadwick, megadom magának a szabóm nevét - mondta Sir Albert Dean, Charlotte megboldogult férjének zseniális barátja. - Úgyhogy most tartozik nekem egy kártyapartival White vendéglıjében, ma este. - Nézze, Sir Albert - mondta Lord Chadwick, és nevetés bujkált a hangjában -, ez a két dolog nem egyenlı egymással. Mindannyian tudjuk, hogy nem vagyok mestere a kártyajátékoknak. Egyszerően képtelen vagyok észben tartani a lapokat. A számok mindig is untattak. Jane sóhajtott, és behunyta a szemét, homlokát pedig az oszlophoz nyomta. Mindenért rajongott, aminek köze volt a tudományhoz, és ragaszkodott hozzá, hogy magas szintő matematikai képzést kapjon, ami általában a férfiak birodalma. De anyja mindig is mondta neki, nincs szüksége matematikára ahhoz, hogy jó feleség legyen. Úgy tőnik, igaza volt. - Nos, Chadwick - mondta egy másik férfi, akinek a hangja Mr. Roderickéra emlékeztetett, aki az egyik yorkshire-i képviselı volt a parlamentben -, nemcsak egy ilyen estély adhat alkalmat rá, hogy megünnepeljük szabadsága elvesztését. A briliáns kijelentést harsogó hahota követte, majd Jane Lord Chadwick hangját hallotta. - De uraim, jobban szeretem magam pazar ruhákkal kényeztetni, mint kártyázással. Ami az arámat illeti, már biztos visszajött a szalonba, mert látom az anyját. Adieu, uraim.

Gayle CALLEN

6

Nem mindennapi vılegény

Jane továbbra is mozdulatlanná dermedve állt az oszlop mögött, azt remélve, Lord Chadwick nem kapja rajta a hallgatózáson. Nem tehetett róla, de összerezzent, amikor a báró rosszul ejtette ki, hogy adieu. A lány nagy szenvedéllyel tanulta a nyelveket. Hosszabb szünet után Mr. Roderick azt mondta: - Dean, miért hívtad meg Chadwicket, hogy tartson velünk? Annak a fickónak halvány sejtelme sincs, hogyan kell játszani. Sir Albert Dean megint felnevetett. - Pedig legutóbb elnyerte minden pénzedet, nem? Átkozott legyek, ha tudom, hogyan csinálta. Mr. Roderick érthetetlenül dörmögött valamit. - Uraim - mondta Sir Albert -, ne felejtsék el, mit mondott a királynı, amikor bemutatta nekünk. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Mindannyian egyetértıén dünnyögtek, amikor Jane elillant, azon törve a fejét, mi lehetett az oka, hogy Viktória királynı ilyen különleges figyelmet szentelt Lord Chadwicknek. Nem tett többet néhány lépésnél, amikor meglátta jegyesét, aki ıt bámulta a terem másik végébıl.

Gayle CALLEN

7

Nem mindennapi vılegény

2. fejezet Ahogy William Chadwick átpillantott a zsúfolt szalonon, elkapta Miss Jane Whittington riadt tekintetét. Ez volt az elsı alkalom, hogy valamilyen érzelmet látott megjelenni menyasszonya arcán a szokásos hővös arckifejezés helyett. Valamitıl megrémülhetett, de gyorsan visszanyerte önuralmát, és elindult a báró felé, aki titokban felsóhajtott, majd felöltötte szokásos, behízelgı mosolyát. Ma este valamiért nehezére esett, hogy "Lord" Chadwick legyen, az újdonsült báró, és a királynı új kedvence az udvarnál. Csak Will akart lenni - bárki is legyen az. De Jane Whittington közeledett, és szokás szerint a jó öreg Willnek halvány fogalma sem volt róla, hogy mit mondjon neki, nemcsak arról, hogyan viselkedjen a londoni társaságban. Nem így "Lord" Chadwicknek, akit Will úgy húzott magára, mint egy rend frissen elkészült ruhát. Ránézett Jane-re, és ez feleslegessé tette a beszédet. Hajlékony, karcsú szépsége maga volt a megtestesült elegancia: darázsdereka fölött ringó keble nem túl terjedelmes, hanem épp a legmegfelelıbb mérető. A báró nem láthatta Jane csípıjét a krinolin alatt, de képzelıereje kiegészítette a látványt. A lány ott is tökéletesnek bizonyult. Sima, fényes, szénfekete haja hátul kontyba volt fogva, amely mellett a többi nı loknijai túl kislányosnak tőntek. Sápadt, klasszikus arányú arca volt, finoman hegyes álla és egyenes orra, melyet enyhe piszesége mentett meg a túlzott ridegségtıl. Lord Chadwick feltételezte, talán lennének olyan férfiak, akik visszariadnának Jane megdöbbentıen zöld szemének nyilvánvaló, hővös intelligenciájától, de ı nem tartozott közéjük. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Whittington ezredes ilyen könnyen nekiadta a lányát. Jane tökéletesen beleillett a tervébe, hogy mindennapi életet kezdjen - egy olyan nıvel, aki jól forog a társaságban, és ugyanolyan könnyen képes elszórakoztatni másokat, mint ahogy a háztartást vezeti. Jane megállt elıtte. - Udvariatlan dolog így bámulni. A báró kezébe vette a lány kezét. - Minden mámoros vılegénynek joga van így bámulni. Jane felhúzta egyik elegáns szemöldökét. - Mámoros? Elég furcsa szó, uram, egy férfire, aki csupán egy órát töltött el a jegyesével. - De én úgy érzem, mintha egész életemben ismertem volna. Ez igaz is volt. Whittington ezredes gyakran és rajongva beszélt a lányairól, és különleges figyelmet szentelt a fiatalabbnak. Az ezredes úgy vélte, Jane nem illik a közönséges társasági hölgyek közé. Will aggódott, hogy egy férfias nıvel fog találkozni, és nagyon megkönnyebbült, amikor megismerkedett a klasszikus szépségő Jane-nel, akiben látni vélte a minden ízében tökéletes, kiegyensúlyozott feleséget. - Egész életében? - kérdezte a lány udvarias mosollyal. - És honnan ismer engem ilyen jól? - Édesapja nagyon büszke önre, és gyakran beszélt magáról. Will mintha könnyeket fedezett volna fel Jane szemében, melyek megcsillantak a gyertyalángok fényében, ám épp ekkor Lady Whittington megrázott egy kis csengıt, hogy magára vonja a vendégek figyelmét. Will leendı anyósa felé fordította az arcát, és észrevette, hogy Jane kihúzza a kezét az ı kezébıl. A férfi rápillantott, de a lány már az anyját figyelte beletörıdve. Ahogy Lady Whittington arról beszélt, milyen örömöt jelent a család számára lánya házassága, a báró megértette Jane rezignációjának okát. Ami miatt Lord Chadwick aggódott, bekövetkezett: Jane nem akar hozzámenni. Ahogy Lady Whittington folytatta, a férfi a megfelelı pillanatokban elmosolyodott, és udvariasan megköszönte, hogy szívesen fogadják a család tagjaként. Ezek a dolgok könnyen mentek "Lord" Chadwicknek. De a felszín alatt Will elméje háborgott. Jane elfogadta a házasság gondolatát, persze, ahogy minden jól nevelt lány tenné. De a báró többet akart a belenyugvásnál. Igazi házasságot akart - olyat, mint amilyen a szüleié volt, tele szeretettel és szerelemmel. Fiatal korában nem értette, a szülei micsoda ajándékot jelentenek

Gayle CALLEN

8

Nem mindennapi vılegény

egymás számára. Amit Will akart, az az volt, hogy szabadon élhesse az életét, és utazhasson mindenfelé az egész világon. Kaland és izgalom után sóvárgott - és a Kelet- indiai Társaságnál többet kapott belıle, mint valaha is képzelte, és amennyire szüksége lett volna. De most itthon van Angliában, tizenhárom hosszú év után. Szülei meghaltak, és ezzel a szálak megszakadtak, melyek régi életéhez kötötték. Jane jelentette az esélyt számára, hogy élete újra visszatérhessen a régi kerékvágásba. A lány talán még nem látja, de Lord Chadwick tökéletes férjet jelentene számára. Magába bolondítja... ...csak még nem biztos benne... hogyan. De majd rá fog jönni. A pohárköszöntık és tapsok végeztével lekísérte Jane-t az alsó szintre, az étkezıbe. Az asztal a szokásos eleganciával volt megterítve, kristállyal és porcelánnal, és virágok díszítették. Jane a báró jobbján ült. A férfi úgy tett, mintha monoklijával a menüt pásztázná, amelynek ezüsttartóját kettıjük közé tette, de valójában Jane puha kezét nézte, gömbölyded mellét, finom vállát. Sok élvezetes módja lenne, ahogy meggyızhetné a lányt, hogy nem is lenne olyan szörnyő a számára, ha hozzámenne feleségül. Amikor Jane elıször rápillantott az elsı fogás felszolgálása közben, a báró látta nyugtalanító kételyeit a szemében. Most, hogy már tudta, mit keres, nem értette, hogyan tudott valaha is enélkül élni. A politikai osztály a legjobb ügynökeként tartotta számon, aki tud olvasni az emberek viselkedésébıl, és arcizmaik legapróbb rezdülésébıl is megérti, mire gondolnak. Ha szükséges, minden tudományát be fogja vetni, hogy legyızze Jane Whittingtont. Túl sokkal tartozik Jane apjának ahhoz, hogy most hátat fordítson a lánynak. De ügyesnek kell lennie, hogy megmutassa neki azt a férfit, akivé válhatna, hiszen itt, Angliában senkinek sem mondhatja el, mit csinált az elmúlt öt évben - legkevésbé a feleségének. Maga mögött hagyta veszélyekkel teli életét. Pontosan tudja a szabályait, hogyan kell új álruhába bújni, mivel oly sokszor megtette már ezelıtt: maradjunk közel az igazsághoz, amennyire csak lehet, hogy ne keveredjünk bele a hazugságba. Használhatja a saját nevét és a saját gyerekkorát. A többit ki kell dolgoznia: milyen ember volt William Chadwick - báró, lovag, exkém. Mielıtt ráébredt volna, mit tesz, "Lord" Chadwick régi szokásához folyamodott, és finoman törölgetni kezdte homlokát egy zsebkendıvel. Ami senkit nem lep meg egy ilyen forró nyári éjszakán, és azt is lehetıvé teszi, hogy lopva körülnézzen az étkezıben. Meg kell szabadulnia ezektıl a régi szokásoktól. Még ha sokszor meg is mentették életét, Whittingtonék házában igazán semmi érdekes nincs, csak az inasok suttogása egymással tálalás közben, és a vendégek és a háziak megfeszülı izmai, akik arra kényszerülnek, hogy olyanokkal beszélgessenek, akikkel nem akarnak együtt lenni - és ez alól menyasszonya sem kivétel. Talán túl sokat képzel bele Jane viselkedésébe. İ nem kém, hogy titkolózzon - csak egy fiatal nı, aki hirtelen eljegyezve találta magát egy idegennel. Ahogy Jane Lord Chadwicket látta, hogy a homlokát itatgatja egy zsebkendıvel, egyetértett vele abban, hogy nagyon meleg van bent. Az alsószoknyái és a krinolinja ránehezedtek a lábára. Főzıje nyomta a bordáit, míg végül úgy érezte, nem kap elég levegıt. Ó, tudja, elvesztette a fejét, mert a vılegénye, aki mellett ül, túlságosan is csendes. Az az ember, akirıl azt hitte, túl sokat beszél! Mikor egy hatalmas tálat hozó inas feltőnt mögöttük, Lord Chadwick udvariasan kivett egy adag hideg fácánsültet, elıbb a Jane tányérjára szedett, azután pedig a sajátjára. A szolga meghajolt, és hátralépett, a lány pedig azon kapta magát, hogy vılegénye szemébe néz. - Édesanyja csodálatos estét rendezett, Miss Whittington. - Köszönöm, uram. A báró az asztal felé intett monoklijával. - A virágdíszítés nem nélkülözi az eleganciát, különösen az, ahogy együtt használták az ıszirózsát a fehér rózsával. Ön kötötte a csokrokat? - Nem, uram - válaszolta Jane, aki még sohasem találkozott egy férfival sem, akit érdekelt volna a virágkötészet. - A nıvéremre hagyom az ilyesmit. İ és az anyám azt állítják, hogy nem tudom megkülönböztetni a gyomokat a virágoktól. A báró felnevetett, mintha Jane valami hihetetlenül tréfásat mondott volna.

Gayle CALLEN

9

Nem mindennapi vılegény

- Az ön humorérzéke igazán üdítı, Miss Whittington. Nagyon megbántam, hogy üzleti ügyeim elszólítottak ön mellıl a múlt héten. Hogyan tehetném jóvá? Eljönne velem holnap lovagolni egyet a Hyde Parkba? - Uram, tudja, hogy nem mehetek el lovagolni önnel egyedül. - Természetesen. Feltételeztem, hogy hoz egy lovászt az istállójukból. De mivel van egy bizonyos... feszélyezettség közöttünk, úgy véltem, ha több idıt töltenénk együtt, hogy megértsük egymás szenvedélyeit... Jane önkéntelenül felsóhajtott, Lord Chadwick pedig elvörösödött, és ismét a homlokát kezdte törölgetni. - Ó, egek, nem ezt akartam mondani, csak így hangzott, Miss Whittington. Te jó Isten, ne gondolja, hogy ilyen durva vagyok. Kérem, fogadja ıszinte bocsánatkérésemet, ha megsértettem. - Természetesen, uram. - Úgy értettem, vannak dolgok, amiket nem tudunk egymásról, például, hogy mik a kedvenc idıtöltéseink. Azt hiszem, holnap érdekes beszélgetést folytathatnánk a lovászatról. Lovászat. - Lovagol, ugye? - kérdezte a báró kételkedve. - Természetesen, uram. Ne aggódjon emiatt. - És milyen fajta lovakat tart a családjuk? Jane türelmesen válaszolgatott Lord Chadwick kérdéseire. A férfi ezután a kutyákról kezdett beszélni, szemei szinte parázslottak a gyertyafényben. - Örülnék, ha bemutathatnám kis kedvencemnek, Miss Whittington. Nagyszerően kijönnének egymással, ebben biztos vagyok. Túl udvariatlan lenne megmondani neki, hogy a lány szerint a kutyák csaholnak, állandóan hullatják a szırüket és tönkreteszik a kárpitot. Mennyi férfi próbált már jó benyomást tenni rá azzal, hogy a kutyájával hozakodott elı - egyiknek sem sikerült. - És hogy hívják a kutyáját? - kérdezte Jane. - Gyilkos. Gyilkos. - De biztos lehet benne, hogy csak viccbıl hívják így - folytatta a báró. - Tréfából ajánlotta egy barátom, aztán egészen megtetszett. A lány fájdalmasan mosolygott, és amikor félrepillantott, elkapta anyja tekintetét, aki biztatóan nézett rá. Jane felsóhajtott. Amikor a vacsora véget ért, és a férfivendégek újra csatlakoztak a hölgyekhez a szalonban, Jane rájött, hogy a férfiak bizonyára kortyolgattak még a portói borból, amikor egyedül maradtak. Mindenki sokkal vidámabb volt, bár észrevette, hogy Lord Chadwick nem nevet minden egyes viccen. Feltehetıleg azért, mert nem ivott mértéktelenül az alkoholból, ami legalább végre megkönnyebbülést jelentett a lánynak. A vendégek lassan kezdtek elszállingózni, és egy félóra múlva már csak Lord Chadwick, Sir Albert és Mr. Roderick maradt a három Whittington hölggyel. Jane és a nıvére egy pamlagon ültek, anyjuk pedig mellettük állt, és tanácstalanul figyelte a férfiak bolondozását. Mr. Roderick túlságosan is becsípett, bajsza meg- megrándult, vörös arca izzadságtól fénylett. Bár Sir Albert megpróbálta visszatartani, és kezét Mr. Roderick mellkasa köré fonta, az bizonytalanul Lord Chadwick felé hajolt, és mutatóujjával hadonászott az arca elıtt. - Chadwick, ragaszkodom hozzá, hogy eljöjjön velünk White vendéglıjébe. Ne próbálja nekem bemagyarázni, hogy nem szeret kártyázni. A csudába is, egész jól játszott tegnap éjjel. Lord Chadwick türelmesen mosolygott, és a monokliján keresztül figyelte a másikat. - Lejáratod magad a hölgyek elıtt, öregfiú. Jane szeme elkerekedett, ahogy Mr. Roderick szabadulni próbált. A lány anyja a kezét tördelte, és kétségbeesett pillantásokat lövellt a fıkomornyik felé. Shaw, egy korosodó férfi, aki Jane nagyapjának fiatalkora óta szolgálta a családjukat, idegesen várta úrnıje parancsát.

Gayle CALLEN

10

Nem mindennapi vılegény

- Chadwick, maga minden pénzemet elszedte! Esélyt kell adnia, hogy visszanyerjem! Mr. Roderick kiszabadította magát, és a hölgyek riadtan, pihegve nézték, ahogy hirtelen elıretört, egyik öklét Lord Chadwick felé lendítve. Meglepı módon Lord Chadwick elırelépett, mintha bele akarna szaladni az ütésbe, aztán az utolsó pillanatban elbotlott és térdre zuhant, épp ahogy Mr. Roderick elindította támadását, akinek levegıben kaszáló ökle eltévesztette célját, és éles csattanással, teljes erıvel nekivágódott a márványoszlopnak. A férfi fájdalmasan felüvöltött és hátravágódott, beleütve fejét Lord Chadwick szemöldökcsontjába, aki akkor tápászkodott fel. Mr. Roderick nagyot esett, és hang nélkül feküdt a padlón. A pillanatnyi csendben Jane gyorsan Lady Whittington rémült arcára pillantott. Jane azonnal tudta, anyja fél a botránytól, hogy házában csetepaté tört ki - és Isten bocsássa meg, attól, hogy Mr. Roderick súlyosan megsérült. Lord Chadwick csípıre tette a kezét, és fenyegetıen állt ellenfele fölött: - Azt kell hogy mondjam, ez nem volt túl tisztességes, nem gondolja? Sir Albert felnevetett, és megrázta a fejét. - Nos, megkapta, amit megérdemelt. - Jól... van? - kérdezte Lady Whittington elcsukló hangon, és a torkához kapott a kezével. Sir Albert bólintott. - Ne aggódjon, hölgyem. Lesz egy púp a fején, és lehet, hogy eltört a keze, de nem sérült meg komolyabban. - Jöjjön, barátom -, mondta Lord Chadwick, és karon fogta Mr. Rodericket. - Kérem, legyen a szolgálatomra, és vigyük haza ezt a szegény fickót. Mindig kétbalkezes voltam - nem akartam bántani. - Természetesen nem, uram - felelte Jane, és felállt, hogy megfogja anyja remegı karját. - Sir Albert és én gondoskodni fogunk róla, hogy senki ne szerezzen tudomást az esetrıl - tette hozzá Lord Chadwick -, azt pedig kétlem, hogy Roderick emlékezni fog rá, mi történt. A két férfi együtt felemelte Mr. Rodericket, és karjait átvetették a vállukon. Mr. Roderick kettejük között rogyadozott. - Vigyázzanak a kezére! - kiáltotta Lady Whittington. Lord Chadwick Sir Albertra nézett, és huncut fény gyulladt a szemében, ami nem kerülte el Jane figyelmét. - Mit mondjunk majd neki, hogyan sérült meg? A másik férfi felnevetett. - Hogy bolondot csinált magából néhány örömlány elıtt... ó, bocsássanak meg, hölgyeim, úgy értem, úgy értettem... - Értjük - mondta Jane, és megpróbálta elrejteni mosolyát. - Köszönjük a kedvességüket és tapintatosságukat, uraim. Lord Chadwick szélesen elmosolyodott, és feljebb tolta Mr. Rodericket a vállán. - Nem így képzeltem a magával töltött este végét, Miss Whittington. Holnap találkozunk. Jane csak biccentett, és ahogy megfordult, arra gondolt, milyen meglepıen könnyen emelte meg a báró a magatehetetlen, súlyos férfit. Feltehetıleg erısebb, mint amilyennek látszik. De biztos csak azt mondaná neki, hogy a kertészkedéstıl lett ilyen erıs, vagy más hasonló ostobaságot. A fıkomornyik a férfiak után sietett, hogy kinyissa elıttük a bejárati kaput, és tartsa, amíg kimennek. Mindkettejüknek odaadta a cilinderét, Sir Albertnek pedig a sétapálcáját is. Még egy utolsót integettek, majd kiléptek az éjszakába. Amikor az ajtó becsapódott mögöttük, a három nı csendesen álldogált az elıcsarnokban, Shaw pedig tiszteletteljes fıhajtással visszavonult. - Mama... - kezdte Jane, ám anyja hangosan zokogni kezdett, és felrohant a lépcsın. A lány nıvéréhez fordult: - Charlotte... - Majd késıbb beszélünk. Utána kell mennem. Így ı is otthagyta Jane-t, aki kicsit lassabb ütemben követte. Jane a saját szobájába ment, ahol szolgálója, Molly szendergett egy kárpitozott széken a kandalló elıtt. Egyetlen szál gyertya égett mellette az asztalon. Jane-t szomorkás hangulat fogta el. Úgy érezte, olyan változás küszöbén áll,

Gayle CALLEN

11

Nem mindennapi vılegény

amit nem akar, ezért úgy járt a szobában, mint egy szellem, aki többé már nem tartozik ide. Meggyújtotta a gyertyákat az ágya melletti asztalon, valamint az íróasztalon, az ágy lábánál. A nehéz függönyöket már összehúzták, így ahogy vetkızni kezdett, a szoba tárgyait nézegette maga körül, a díszes szekrényt és az öltözıasztalt a szív alakú tükörrel. Apja vette neki, amikor Jane gyerek volt, és bár most már kislányosnak találta, nem vitte rá a lélek, hogy megszabaduljon tıle. Végül fel kell ébresztenie Mollyt, hogy segítsen kikapcsolni hátul a ruháját. A dundi, göndör hajú teremtés a fıszakács lánya volt, és mindig élvezettel hallgatta a történeteket az összejövetelekrıl, amikor apja fızött. Jane válaszolt néhány kérdésére, de Molly bizonyára megérezte, hogy rossz hangulatban van. - Hagyom, hadd aluggyon, naccsága - mondta Molly, megfogott egy gyertyatartót, és az ajtóhoz ment. - Biz' fáradtnak tőnik. Jane megkötötte köntöse övét, amit a hálóing fölött hordott, és mosolygott: - Köszönöm, hogy ilyen megértı vagy, Molly. Mindent szívesen elmesélek majd reggel. Aludj jól. Jane vizet fröcskölt az arcára a márvány mosdóállványnál, aztán lassan elkezdte befonni a haját. Végül íróasztalához ült, felütötte naplóját, hogy lejegyezze a nap eseményeit. Mindig vezetett naplót, hogy amikor levelet ír apjának, minden eszébe jusson, amirıl tudatni akarja. De mit írjon Lord Chadwickrıl? Nem tudta, mit kezdjen vele. Nem élvezte a vılegényével való beszélgetést, és ez részben a saját hibája volt, mert nem hozta szóba kedvenc témáit. Talán öntudatlanul is próbára tette ezzel a bárót, hogy lássa, milyen témákat vet fel magától. De legalább ahhoz elég udvarias volt, hogy ne bonyolódjon bele a verekedésbe Jane otthonában, még akkor sem, ha provokálják. El kellett ismernie, hogy a férfi nagyon szépen viselkedett abban a helyzetben, és úgy tőnt, nem veszi fel a sértést, amit Jane nagyra értékelt. Semmi sem rosszabb egy olyan férfinál, aki túl sokat tart magáról. De miért nem hallott még róla soha? Ó, az apja meg volt róla gyızıdve, hogy Jane hallott már a báróról. De úgy tőnik, a társaság többi része sem tudott a férfiról két hónappal ezelıttig. Egy báró, aki nem jön Londonba, amikor szezonja van a társasági életnek? Halkan kopogtak az ajtón, és miután Jane azt kiáltotta, hogy szabad, Charlotte dugta be a fejét. - Mama beszélni szeretne veled. - Hogy érzi magát? - kérdezte Jane, ahogy felemelkedett ültébıl, és fürgén az ajtóhoz ment. - Jobban. De, ne zaklasd fel, kérlek. Jane ingerülten ráncolta össze a homlokát. - Mit gondolsz, mit fogok csinálni, sírok-rívok majd, mert két férfi összeszólalkozott az eljegyzési vacsorámon? - Mama már így is sír, úgyhogy kérlek, ne viselkedj úgy, hogy kényelmetlenül érezze magát egy kis nıi gyengeség miatt. Mintha Jane nem is lenne nı, aki ugyanolyan gyakran sír, mint anyja vagy Charlotte. Összeszorította a fogát, és nem válaszolt. Felemelt egy gyertyatartót, és követte nıvérét az elıtérbe. Charlotte azt dünnyögte, jó éjszakát, és eltőnt régi kis hálószobájában, ahol még most is aludt éjjelenként. Jane folytatta útját a lépcsın lefelé. Az udvarház fıszárnya magában foglalta az egész második emeletet, két öltözıszobával és a köztük lévı nagy hálószobával. Anyja aludt itt évek óta, egyedül. Bármennyire is szerette apját, Jane mindig elszánt volt, hogy ne kelljen így élnie, estélyeket és bálokat rendeznie, hogy helyettesítsék a férfit az életében, aki alig- alig jön haza. Önállóan akart megállni a lábán anélkül, hogy bárkitıl is függene. Anyját összekuporodva találta egy széken, az ablaknál, ahogy a sötét udvarra bámult a ház mögött. Sápadt volt, fekete haját leengedte, így könnyő volt észrevenni benne az ısz szálakat. - Charlotte azt mondta, látni akarsz, mama - mondta Jane, és leült anyja mellé, aki a lány legnagyobb meglepetésére karjába vonta, amit már évek óta nem tett. Röviden megölelte, aztán odarakta a párnákat Jane oldalára, és visszanyomta lányát a székre. Csendben néztek ki az udvarra egymás mellett ülve. Végül Lady Whittington megszólalt:

Gayle CALLEN

12

Nem mindennapi vılegény

- Tökéletessé szerettem volna tenni ezt az estét számodra. - Ó, mama. - Engedd meg, hogy befejezzem. Tudom, nem tett boldoggá ez az eljegyzés, és azt reméltem, kellemes, felhıtlen estét szerzek neked, hogy lásd, milyen ember is Lord Chadwick valójában. - Igazán kellemes este volt, mama. Ne engedd, hogy az utolsó percek tönkretegyék a szép emlékeket. - Tudom, hogy csak azért mondod, Jane, mert olyan jó kislány vagy. Mire gondolt Lord Chadwick, amikor azt mondta, hogy holnap találkoztok? - Meghívott, hogy lovagoljak vele a parkban. - Kedves ember. Észrevetted, hogyan kísérelte meg eloszlatni az aggodalmaimat Mr. Roderickkel kapcsolatban? - Igen - felelte Jane, visszatartva egy sóhajt. - Mama, kérdezhetek valamit Lord Chadwicket illetıen? - Hát persze, kicsi szívem. - Alig tudok róla valamit. Régóta birtokolja a családjuk a bárói címet? Csodálkozott, hogy Lady Whittington elkerüli a tekintetét. - Remélem, nem fog zavarni, ha elmondom, nemrégiben adományozta neki a címet Viktória királynı. Lovaggá is ütötték, de nem tudom, miért. - Tényleg nem zavar, mama - mondta Jane, pedig valójában nagyon is zavarta. Miért nem hallott soha errıl a férfirıl, amíg báró nem lett? Lehet, hogy csak arra használja az apja, hogy kötıdése legyen egy feltörekvı családhoz? A fájdalom, amit ez a gondolat okozott, túl nagy volt, de kíváncsisága ismét Lord Chadwick felé fordult. - Tudod, miért kapott bárói címet? - Apád nem írt errıl a levelében. Jane agya lázasan emésztette az új híreket. A címek nem számítanak neki, nem úgy az anyjának. De a királynı lovaggá ütötte Lord Chadwicket, bárói címet adományozott neki, és azzal folytatta, hogy bevezette a társaságba, mint valami rég elveszett rokont. Mi folyik itt? Mi ez a sok hőhó e körül a férfi körül, akinek csak egy egyszerő yorkshire-i birtoka van? Anyja sóhajtott, és kezét Jane kezébe csúsztatta. - Ne gondolj rosszat rólam, ha azt mondom, hogy én is aggódtam e miatt az eljegyzés miatt, amíg nem találkoztam Lord Chadwickkel. De jó embernek tőnik, és azt gondolom, gyönyörő kis babáid lesznek majd tıle. - Mama! - kiáltott fel Jane a meglepetéstıl, hogy anyja ilyen bizalmasan beszél vele. - Megígérem, nemsokára beszélgetünk a kisbabákról és a férjekrıl - és a nászéjszakákról. Anyja nevetve takarta el pirosra gyúlt arcát. - Úgy vélem, látod, mennyire vágyódom unokák után. Gyerünk, kicsi szívem, menj aludni, és hagyj, hadd álmodozzam. Miután arcon csókolta anyját, Jane elhagyta a szobát, és még komorabb hangulatban ment föl a lépcsın, mint ahogy lejött. Anyja szavai eszébe juttatták, hogy Lord Chadwickkel... bizalmas kapcsolatban kell majd lennie. Erre eddig ostoba módon nem is gondolt. Egyelıre viszont még arra sem képes, hogy egy szobában legyen vele.

Gayle CALLEN

13

Nem mindennapi vılegény

3. fejezet Miután elhagyta Roderick házát, Will nem rendelt konflist, mert csak néhány utcányira lakott, az éjszaka pedig meleg volt. Gázlámpák fénye pöttyözte az utcákat, áthatolva a halványsárga ködön. Hintók gördültek el mellette, és egyszer csak valaki a nevét kiáltotta és integetett. Megdöbbentı, hogy a királynı figyelme milyen népszerővé tehet egy senkiházit. Ahogy halkan fütyörészve, hosszú léptekkel rótta az utat, enyhe szúrást érzett hátul, a gerincétıl fel a nyakáig. Éberré vált, és egy pillanatra Afganisztánban érezte magát, magányosan és üldöztetéstıl szenvedve. De ez London, és már nem kémként él. Miért kezdte el mégis ilyen kényelmetlenül érezni magát? Befordult a sarkon, és ez jó alkalmat kínált rá, hogy hátrapillantson. Még mindig fütyörészett. Senkit sem látott, csak két szalonkabátos férfit, akik az ellenkezı irányból jöttek, és elmosódó hangon vitatkoztak. Elhatározta, hogy kerülı úton megy haza. Gyorsan, de zajtalanul mozgott, ahogy áthaladt az udvara mögötti fasoron. A kertjét takaró magas falnál tapogatózva kereste a kis mélyedéseket, melyeket maga metszett a falba egy sötét éjszakán - hogy tudjon hol megkapaszkodni a lábával és a kezével. Kényelmetlenül érezte magát, ahogy kinyitotta a konyhaajtót, hiszen bárki felfedezhette, hol él, ha akarja. És a tolvajok könnyedén rá- ugorhattak volna az elsı árnyékos helyen. Bár szinte vágyott rá. Egy jó kis csetepatéban kitölthetné a mérgét, amit nem tudott kitölteni Roderickon. Átkozott legyen a fickó, aki majdnem belerángatta egy verekedésbe Jane otthonában. Látta, mennyire zavarja Lady Whittingtont, és aligha tett túl jó benyomást Jane-re. Nyilvánvaló, hogy "Lord" Chadvick nem tud verekedni, így nem volt más választása, minthogy úgy intézze, hogy Roderick bevágja a koponyáját. Ez volt a legjobb, amit tehetett. De mit gondol minderrıl Jane? A báró önmérsékletet tanúsított, és ez józanságra vall. Tudta, hogy még egy ideig nem lesz képes elaludni, fıleg most, hogy ennyire izgatott lett, miközben hazafelé jött. Felkapta a lámpát, amit a házvezetınıje égve hagyott neki, és elindult dolgozni. Napközben a szoba ragyogó napfényben úszott, ami a szélesre tárt ablakokon áradt be. Éjjel, lámpafénynél, csak három falnál látszottak könyvespolcok az árnyékból kibukkanva. íróasztalához ült, és elıhúzta a vidéki, eladó ingatlanok listáját, amit az ügyvédje állított össze számára. Átválogatta a lapokat, és sorba rendezte ıket Londontól való távolságuk szerint. Persze már van egy birtoka York közelében. A szüleié volt, de ı sohasem érezte azt, hogy az övé lenne. A bőntudat régi, ismerıs érzésétıl összeszorult a gyomra. Megszegett ígéretek és összetört álmok emléke főzıdött ahhoz a helyhez. Nem, valahol ott fogja újrakezdeni, ahol csak olyan emlékei lesznek, melyek az új családjához főzıdnek. Kora reggel Will épp leült bıséges reggelije elé, amikor Barlow bicegett be a szobába. A fıkomornyik nem régóta töltötte be ezt a posztot. Katona volt Indiában a bengáliai hadseregben, ahol Will utolsó politikai küldetését végezte. Barlow elvesztette lábfeje egy részét az egyik harci feladat végrehajtása során, amivel Will bízta meg. Bár a férfi legalább tizenöt évvel idısebb volt Willnél, Barlow volt az egyik legjobb katona, akivel Will valaha is együtt dolgozott. Will nem akarta, hogy szegény veterán legyen Barlow-ból, ezért felajánlotta neki ezt az állást. Will visszaült a székére, és kényszeredetten tolta félre a buggyantott tojást és a pirítóst. - Igen, Barlow? - Futár hozta ezt a levelet egy perccel ezelıtt, uram - mondta a komornyik, és egy borítékot helyezett Will mellé. Szokásos helytelenítı és kételkedı pillantásával nézett Gyilkosra, aki az étkezıasztal alatt horkolt. İk ketten sohasem jöttek ki egymással, bár egyszer Gyilkos mentette meg a derék hadfi életét. De legalább tisztelték egymást. A fıkomornyik kimérten meghajolt, és elhagyva az étkezıt, becsukta maga után az ajtót.

Gayle CALLEN

14

Nem mindennapi vılegény

Will elmosolyodott, ahogy felismerte Willington ezredes viaszpecsétjét. Kivette a papírlapokat, evett még egy falat tojást, és olvasni kezdett. De a levél tartalmától félrenyelt, és kortyolnia kellett egyet a teából. Ugyanezen a reggelen Jane lépett be házuk könyvtárszobájába. Kedvenc, kényelmes széke mellett egy nyitott könyv feküdt elhagyatottan. Egyedül volt otthon, csak a szolgák tartózkodtak az épületben rajta kívül, mert anyja elhatározta, eleget tesz a meghívásoknak, melyeket kapott. Lady Whittington azt hitte, ı tette idegessé a lányát - ami persze butaság volt, de Jane szokatlanul sokat aggódott, és úgy tőnt, semmire nem tud odafigyelni. Ma gyakorlatilag teljesen egyedül lesz Lord Chadwickkel. Ha egy óránál tovább fog tartani, valószínőleg fejfájást fog kapni, ami majd teljesen legyöngíti. Amikor halkan kopogtak az ajtón, szó szerint felugrott. Legszívesebben mondott volna valami csúnyát, de ehelyett összepréselte ajkait, hogy uralkodjon magán, és azt kiáltotta: - Szabad! Shaw nyitotta ki az ajtót, belépett, és biccentett. - Miss Whittington, Lord Chadwick érkezett önhöz látogatóba. - Vezesse be a... Azt akarta mondani, a "szalonba", amikor észrevette, hogy Lord Chadwick már ott áll Show mögött, és a válla fölül veszi szemügyre a könyvtárszobát. - ...könyvtárszobába - fejezte be a mondatot. Lord Chadwick szeme felragyogott, kikerülte a szolgát, és belépett, kivívva ezzel a fıkomornyik helytelenítı pillantását. Ahogy Shaw kiment, szándékosan nyitva hagyta maga mögött az ajtót. - Kedves kis szoba, drágám - mondta Lord Chadwick, és Jane felé hajolt, hogy megfogja a kezét és ajkához emelje. A báró megcsókolta a lány kesztyős kézfejét. - Köszönöm, uram. Jane hátralépett, ahogy a férfi felegyenesedett. Lord Chadwick élénkzöld császárkabátot és vékony csíkos zöld- ızbarna nadrágot viselt, amely a divatot követve annyira szők volt, hogy Jane egészen zavarba jött. Mintás nyaksálja tökéletesen illett kabátjához és nadrágjához. - Úgy vélem, sok idıt tölthet itt - mondta. - Miért mondja ezt? A báró a szék felé intett, ahol Jane ült az elıbb. - Megzavartam az olvasásban. - Dehogyis, uram. Tudtam, hogy hamarosan megérkezik, és egyszerően csak el akartam valamivel ütni az idıt. A báró szinte titokzatosan mosolygott, mintha többet tudna, mint amit Jane mondott. Az önelégültség mindig is bosszantotta a lányt. - És mit olvas? - kérdezte a férfi. Jane-nek félre kellett volna tennie a könyvet. - Semmi olyat, ami érdekelné magát, uram. Egy könyvet India történelmérıl. A báró tekintete felvillant, és vizsgálódva nézett a lányra, de úgy tőnt, gödröcskés mosolyával megpróbálja leplezni meglepetését. Irigyelné egy nı tudását? Lord Chadwick elıvette idegesítı monokliját, és azon keresztül kémlelte Jane-t. - És miért érdekli egy ilyen távoli és vad vidék, drágám? - Édesapám sok évet töltött ott, és szeretném megérteni, mi bővölte el annyira. - Katona volt. Biztos odavezényelték, nem? - Elıször igen. De aztán közelebb költözhetett volna az otthonához, de nem tette. Valami távol tartotta a családjától. - Feltehetıleg a hazája iránti kötelességérzete - mondta csendesen Lord Chadwick, bár úgy hadonászott a monoklijával, mintha még akarna valamit mondani. - De talán kárpótolni akarja önt a távolléte miatt.

Gayle CALLEN

15

Nem mindennapi vılegény

- Hogy érti ezt? - Ma reggel levelet kaptam tıle. Önnek is volt benne egy üzenet. Jane a torkához kapta a kezét, mintha rosszullét fogta volna el. Hirtelen eszébe jutott, hogy anyja ugyanezt a mozdulatot tette elızı este. A lány gyorsan leengedte a kezét. - Miért küldené magának azt a levelet, amit nekem szán? - Azt akarta, hogy elıször én beszéljek önnel. Üljön le, Miss Whittington, és mindent megmagyarázok. Úgy tőnt, a báró nem fog addig beszélni, amíg Jane eleget nem tesz a kérésének, úgyhogy Whittington ezredes lánya elhelyezkedett a kerevet szélén, a hármas ablaksor elıtt, ölébe ejtette kezét és összekulcsolta ujjait. Lord Chadwick nekidılt az ezredes tömör mahagóni íróasztalának, félig ült, félig állt, karjait összefonta a mellén, és menyasszonyát figyelte. A lányt megdöbbentette, milyen megnyerı a férfi külseje... testtartása kiemelte széles mellkasát, amely mély benyomást tett Jane-re... a pojáca, akinek eddig képzelte, sehol sem volt. Egy férfi nem lehet ennyire vonzó... fizikailag, aki csak a bálozáshoz ért, és ahhoz, hogy a monokliját emelgesse a szeméhez. Biztosan valami olyat lát, ami nincs is jelen benne, hiszen amikor a báró arcán megjelenik az a szemtelen, gödröcskés mosoly, akkor ki nem állhatja. - Miss Whittington, édesapja azt kérte tılem, kísérjem el önt hozzá az Ellerton-házba. Jane tudta, hogy leplezetlen megdöbbenéssel bámul Lord Chadwickre, de hogyan is reagálhatott volna másképp? Oly régóta nem látta az apját, és ahelyett, hogy az egész családot meglátogatná Londonban, azt akarja, hogy csak ı utazzon Yorkshire-be, a családi birtokra? Lord Chadwickkel? A báró meglepetten ingatta a fejét. - Látom, kedvesem, nagyon megrázta, amit mondtam. Jane szórakozottan válaszolt: - Kérem, ne szólítson így. Ez nem helyes. A férfi még szélesebben mosolygott, amitıl elmélyültek a gödröcskéi, de biccentett. - Lord Chadwick, meg kell értenie, mennyire helytelen volna, ha ön és én együtt utaznánk. - Velünk utazhat egy kísérı. És gyakorlatilag házasok vagyunk. Jane érezte, hogy elsápad. - Még ki sem tőztük az esküvı idıpontját, uram. És hogy legyen... A báró felemelte egyik kezét. - Mielıtt tovább tiltakozna, lenne egy kérdésem. Mit akar, hogyan válaszoljak az apjának? Hogy nem akarja látni? A lány szóra nyitotta száját, de hangot nem tudott kiejteni. Nem ez után vágyódott az elmúlt két évben? De nincs olyan közeli férfirokona, akivel együtt utazhatna, és anyja félt "egyedül" utazni, tekintet nélkül arra, hány szolga van vele. - Természetesen akarok vele találkozni - mondta végül Jane, és lesütötte szemét, miközben kisimította a ruháját a térde körül. - Álmodtam... álmodtam valami ilyesmirıl. De gondolnom kell a jótékonysági munkámra az Angol Hölgyek Nıi Bevándoroltakat Segítı Egyesületében és a Nemzeti Jótékonysági Szervezetben, amelynek a titkára vagyok... - hagyta félbe a mondatot, tudva, hogy mellébeszél. Amikor újra a férfire pillantott, Lord Chadwick kedvesen nézett rá. - Mi baj lehetne belıle, ha elutazik Londonból, és talál valakit maga helyett, aki elvégzi a kötelességeit? Annyira törıdik vele, mit gondolnak az emberek? Jane mérgében szaporábban vette a levegıt, és tudta, hogy arckifejezése elárulta, ahogy a férfira pillantott. - Az én viselkedésem mindig megfelelı, uram. Nem kell törıdnöm mások véleményével. - És azzal törıdik, mit gondol az édesapja? A lány haragja hirtelen elszállt, és ismét rá kellett döbbennie - hányszor hány nap alatt? -, hogy közel jár a síráshoz. Szeme dühösen megrebbent. - Nem kell megkérdıjeleznie az apám iránt érzett szeretetemet. Magával megyek. És bizonyára Charlotte-t is meghívta apánk.

Gayle CALLEN

16

Nem mindennapi vılegény

Jane azt hitte, a férfi ellenkezni fog, de a báró leengedte karját és kezét az asztalon nyugtatta. - Természetesen, Miss Whittington. A hintóm készen áll, amikor akarja. Hintó? Alig tudta palástolni csalódottságát. Sohasem utazott még vonaton. Biztosan meg tudná gyızni a férfit, hogy vonattal menjenek. - Néhány napig tart majd, hogy felkészüljünk, és elbúcsúzzunk a barátainktól - mondta a lány. A szolgálólányom velem jön, és neki is össze kell csomagolnia. Lord Chadwick biccentett. - Ami a hintót illeti - folytatta Jane, biztosan gyorsabb lenne, és biztonságosabb is vonattal utazni. A férfi megrázta a fejét. - Üzleti ügyeimet is el kell intéznem útközben. És biztonságban leszünk - velünk lesz Gyilkos. Gyilkos? Jane meg sem próbálta elrejteni döbbenetét. - Egy kutyát akar magával hozni az utazásunkra? - Gyilkos nem akármilyen kutya, Miss Whittington - mondta a báró, kiegyenesedett, és a lány felé indult. - Gyilkos egy félelmetes védıkutya, és tántoríthatatlanul hőséges hozzám. Amikor legutóbb banditák támadtak meg az úton, szerencsém volt, hogy velem volt Gyilkos. - Mi történt? - kérdezte Jane, és azzal áltatta magát, hogy mindezt csak udvariasságból kérdi. - Gyilkos heves ugatása és hatalmas ereje nagyon megijesztette a tolvajokat. Lord Chadwick hirtelen menyasszonya mellé ült, közelebb, mint ahogy illett volna, s térdük szinte súrolta egymást. Jane furcsa ütést érzett valahol belül, amitıl remegni kezdtek végtagjai. - Miss Whittington - mormogta a férfi, és ismét megfogta a lány kezét -, úgy gondolja, nem erezné magát biztonságban velem?

Gayle CALLEN

17

Nem mindennapi vılegény

4. fejezet Jane-t különös érzés töltötte el. Lord Chadwick Jane szemébe bámult, amely olyan meleg volt, mint csésze forró csokoládé hideg, téli reggelen. A férfi keze sürgetıen fogta kezét, és a lány amitıl maga is megijedt - azt kívánta, bárcsak ne lenne rajta, Jane-en, kesztyő, hogy összeérhessen a bırük. Énje egyik része tudta, Lord Chadwick bizonyára csak meg akarja nyugtatni, a lány azonban nem tudta így felfogni. A báró hirtelen parancsolónak és nagyon férfiasnak tőnt, egyáltalán nem olyannak, mint amilyennek Jane eddig hitte. - Miss Whittington - mormogta a férfi, a lány szájára meredve -, mondja, hogy nem ijesztettem önre. A hangja másnak tőnt, mélyebbnek és rekedtebbnek, amitıl Jane-t félelem járta át. Nem volt... kellemetlen, amitıl még jobban megijedt. Távolabb kellene küldenie a férfit, és hívnia kellene Show- t - de nem tette. - Én nem félek magától - suttogta Jane, és rádöbbent, hogy ı is a férfi száját bámulja. A bárónak finom ajkai voltak, ha hozzájuk érne, bizonyára puha lenne az érintésük. Tett valaha is ilyet, hogy egy férfi ajkait tanulmányozza? - Mivel maga édesapám barátja, bízom benne, hogy megfelelıen felkészül a tolvajok esetleges támadására. A báró megrázta a fejét, és a pillantása megint a lány szájára tévedt, aztán lejjebb, amitıl menyasszonyának összeszorult a gyomra. Kis köröket rajzolt a hüvelykujjával kézfejére, amitıl úgy érezte... izegnie-mozognia kell. Mi baja lehet, tőnıdött, és riadtan érezte, hogy hıhullám járja át a pániktól. - De nem fél tılem? Hogy a szépsége és közelsége talán... legyız? - L-lesz kísérınk - mondta a lány, és meglepte, hogy szinte dadog. - És persze ott lesz Gyilkos. Valójában, Lord Chadwick, nem hiszem, hogy ilyesmi történhetne egy olyan civilizált férfival, mint maga. - Akkor nem érti, milyen hatalma van felettem, drágám. Egy férfi az ön jelenlétében határozottan úgy érzi, minden civilizáltság lefoszlik róla. A báró közelebb hajolt, és Jane azt mondta magának, hogy álljon fel és adjon neki egy pofont vagy tegyen valami ilyesmit. De meg sem tudott mozdulni. - Miss Whittington - suttogta a vılegénye -, megengedné, hogy megcsókoljam? Csók? Lord Chadwickkel, azzal a férfivel, aki még fejben számolni sem tud, és csak a legsekélyesebb témák érdeklik? Hála a gondolat képtelenségének, minden más zavaró érzést kitörölt a fejébıl. Jane felállt és megsemmisítı tekintetet vetett a báróra. - Uram, viselkedése fölöttébb sértı. Willt ugyanúgy megrázta, ami történt, mint Jane-t. Hozzá sem akart érni, amikor idejött, csak azt akarta, hogy együtt induljanak útra, és hogy meggyızze a lányt, minden jól fog alakulni, ha összeházasodnak. Menyasszonya sértettnek és haragosnak tőnt - és hihetetlenül szépnek. A báró egy kis pamlagon ült, és onnan bámult fel rá. Jane szembıl nézett le rá, mintha maga Vénusz büntetne meg egy egyszerő földi halandót. A férfinek még mindig az volt a vágya, hogy lehámozza Jane-rıl az összes ruharéteget, hogy felfedezze a nıt a maga valójában - és ennek látszania is kellett rajta, mert a lány még mélyebben elpirult! A báró nem emlékezett rá, mikor veszítette el utoljára ennyire az önuralmát. És ez volt az a gondolat, amitıl végül újra összeszedte magát. - Drága Miss Whittingtonom - mondta, és lassan felállt -, én... meg tud valaha is bocsátani? Csak egy férfi vagyok, és legyızött a bájossága és az a gondolat, hogy össze fogunk házasodni. - Nem tudja velem elhitetni, hogy a puszta benyomástól, hogy egy nı bájos, ilyen helytelenül viselkedett, uram - mondta Jane rosszallóan.

Gayle CALLEN

18

Nem mindennapi vılegény

- Ez egy olyan gyengeség, amit feltehetıleg más férfiak legyıztek, Miss Whittington. Sajnálom, hogy a vonzalmam kimutatása miatt most rosszat gondol rólam. Úgy tőnt, Jane egy pillanatig az elhangzottakon gondolkozik, a báró pedig azon kapta magát, hogy menyasszonya komoly, sötétkék lovaglóruháját nézi. A ruha tökéletesen elıírásos és az alkalomnak megfelelı volt, nyakvonala egészen a torokig felért, de szők ujjai kirajzolták karja karcsú körvonalát. Jane mellett egy kis asztalon Lord Chadwick megpillantotta az India történelmérıl szóló könyvet, amit a lány olvasott. A könyv láttán el sem tudta képzelni, mit rejtegethet Jane álarca, amely kívülrıl az ifjú társasági hölgy tökéletességét mutatja. Keserő gúnnyal azon tőnıdött, miért hitte azt, hogy ı az egyetlen, akinek rejtegetnivaló titkai vannak. Elıbb a lány elismerte valamennyire, hogy nem nagyon törıdik vele, mit gondolnak mások. Ez jól jöhet az útjukon, de nem tesz jót a báró tökéletes családról alkotott terveinek. Talán az apja nem érti olyan jól a lányát, mint gondolja. - Nem gondolok rosszat magáról a hevessége miatt, uram - mondta végül Jane, és ismét a józanság megtestesült szobra lett -, csak az zavar, hogy képtelen volt uralkodni rajta. - Mindent megteszek azért, hogy ne okozzak önnek ismét csalódást, Miss Whittington. Most Jane nem akar majd vele utazni? Tud valami más érvet találni, hogy meggyızze? - Az a kutya, amelyért annyira rajong, meg tud majd magától védeni? Lord Chadwick meg sem próbálta elfojtani megkönnyebbült mosolyát. - Néha elég féltékeny tud lenni, ha másokra figyelek. Úgy képzelem, Gyilkos az ön pártját fogja fogni a csatában, hogy távol tartson minket egymástól. Jane hidegen pillantott rá: - Ez nem csata. - Természetesen, Miss Whittington. - Ha semmi mást nem akar mondani, uram, akkor kezdek készülıdni. Ha magának megfelel, el tudunk indulni, mondjuk... három nap múlva? - Tökéletesen megfelel - hajolt meg gyorsan a lány felé a báró. - Ez azt jelenti, hogy nem fogunk ma útra kelni? Jane az ajtó felé indult, és a vállán át, enyhén mosolyogva hátrapillantott Lord Chadwickre. - Sajnálom, ha csalódást okoztam magának. - Nos, találkoznom kell a szabómmal, hogy megsürgessem az ıszi ruhatáram. Sok idınk lesz még késıbb, hogy megismerjük egymást. Menyasszonya arcáról lehervadt a mosoly, és áthatóan nézett rá. - Remélem, csak beszélgetésre gondol, Lord Chadwick. - Természetesen, Miss Whittington. A szalonban Jane hívatta a fıkomornyikot, aki azonnal megjelent. Ügyesen lóvá tette Chadwicket, mert elbúcsúzott tıle a szalonban, becsukta a báró mögött az ajtót, és a fıkomornyikra hagyta, hogy az ajtóig kísérje. Ahogy Will kint állt az utcán, és mélyet lélegzett a forró, párás levegıbıl, próbálta összegyőjteni széthullott tervének darabjait. Amíg egy lovász tartotta lova fejét, nyeregbe szállt, és ellovagolt a Whittington-kúríáról. Hihetetlen volt neki, hogy feledkezhetett el teljesen Charlotte-ról, és nem értette, az ezredes miért nem hívta meg ıt is. Gyanúsnak tőnt, hogy elfeledkezett az egyik lányáról, ám mivel ez beleillett Will terveibe, késıbb fog elgondolkozni rajta. Nem akarta, hogy együtt menjenek Charlotte-tal Yorkshire-ba. Charlotte jelenléte nélkül sokkal könnyebb lesz meggyıznie Jane-t, milyen boldog lehetne a házasságuk. El kellett volna intéznie, hogy Charlotte-ot meghívják valahová, ami elég fontos a nınek ahhoz, hogy Londonban maradjon. Maradt néhány kapcsolata a Kelet-indiai Társaság hadseregében töltött idıkbıl. Sıt lehet, hogy maga a királynı is tudna segíteni kicsit. İfelsége élvezte a történeteket,

Gayle CALLEN

19

Nem mindennapi vılegény

amiket Will mesélt neki a szolgálatáról - a történeteket, amiket természetesen nem mesélhet el senki másnak. Ügetésre fogta a lovát, és a nap sikerein tőnıdött. Egyre inkább úgy érezte, annak, hogy majdnem megcsókolta Jane-t, valamilyen tudatalatti ösztönzésbıl kellett fakadnia. Vékony szálból fonódott közöttük a vágy, és szeretne benne biztos lenni, hogy szerelmük égni fog, mire Yorkshirebe érnek. Miután Jane megfontoltan becsukta a szalon ajtaját, megfordult és nekidılt az ajtónak. Lord Chadwick majdnem megcsókolta - és ı majdnem megengedte neki! Azt mondta magának, ne foglalkozzon ezzel - végül is soha nem csókolta meg még egy férfi sem. Hát nem erre vágyakozik minden fiatal lány, miután felserdül? De Jane már régen lemondott róla, hogy valahol lenne egy hozzá való férfi. Egy férfi, akinek elalélna a csókjától. És mégis - csak attól, hogy Lord Chadwickkel összeért a térdük, majdnem túl könnyelmővé vált! Nem szabad ezen gondolkoznia. Lord Chadwick most megértette, hogy ne készüljön még egyszer ilyesmire. A nıvére - sıt még egy kutya is, gondolta undorodva - szintén ott lesz velük az úton. Hirtelen eszébe jutott az apja levele, és bántotta, hogy kiment a fejébıl, amikor Lord Chadwick azt kérte tıle, hadd csókolja meg. A levelet a padlón találta, és csüggedten rázta meg a fejét a gondolatra, milyen hanyag volt. Feltörte a pecsétet: Legdrágább Jane-em, Remélem, nem bánod, hogy ezzel az úttal ismét az életedbe kényszerítettem Williamet. Jó ember, és bízhatsz benne, hogy biztonságban elfog hozni hozzám. Számolom az órákat, mikor újra láthatlak, Jane. Szeretettel, Papa Néhány hét múlva látni fogja az apját! És bizonyára papa azt is akarja, hogy Charlotte is jöjjön. Feltehetıleg annyira sietett, hogy elküldje ezt a levelet, hogy elfelejtette megemlíteni a nevét. Hangosan nevetett, és örömében átölelte magát, amíg egy hirtelen gondolat ki nem józanította. Meg tudja majd gyızni az apját, engedje meg, hogy felbontsák az eljegyzést? Biztosan megértené az okát, miért nem akar férjhez menni - fıleg egy olyan emberhez nem, mint amilyen Lord Chadwick. Elhatározta, éjszakánként még gondosabban fogja vezetni a naplóját, és minden ellenvetését följegyzi, mindent, amit rossznak talál az eljegyzését illetıen. Apja belátja majd, hogy bár Lord Chadwick megfelel neki mint barát, nem megfelelı a lánya számára. Hogy több bizonyítéka legyen, ragaszkodni fog hozzá, hogy Lord Chadwick megmutassa neki a házát, mielıtt elhagyják Londont. És nem fogja elıre figyelmeztetni. Látni fogja, hogyan él a báró mit akar, hogyan éljen Jane. Késıbb a délután folyamán Jane-t nem lepte meg, hogy anyja roppantul meg van elégedve az úti elıkészületekkel. Már nem aggódott, hogy botrány lesz, és rendkívül megkönnyebbült, hogy Jane látszólag elfogadta Lord Chadwicket. Charlotte, aki az elmúlt néhány napot a házukban töltötte, beleegyezett, hogy velük megy az útra, és azt mondta, boldog, hogy meglátogathatja az apját. De úgy tőnt, valahol máshol járnak a gondolatai, és Jane úgy vélte, használni fog Charlotte-nak, hogy kiszabadulhat Londonból a hozzá főzıdı emlékeitıl. Két nappal késıbb Jane és a szolgálólánya Jane hálószobájában voltak, számos utazóládával és kézikofferrel körülvéve, és azt próbálták eldönteni, mit vigyenek magukkal. Amikor valaki kopogott az ajtón, Jane szórakozottan válaszolt a látogatónak, hogy lépjen be. Felnézett, és Charlotte-ot pillantotta meg, aki szinte bőntudatosan nézte a poggyászokat. Jane lerakta a listát a kezébıl, és nıvére elé ment. - Minden rendben? Charlotte a kezét tördelte, éppúgy, ahogy anyjuk szokta.

Gayle CALLEN

20

Nem mindennapi vılegény

- Nem tudok veled elmenni Ellerton House-ba. Jane döbbenetében intett Mollynak, hogy távozzon, és várt, amíg a lány becsukta az ajtót. - De Charlotte... Nıvére az ablak felé fordult, és nekitámasztotta kezét az ablakkeretnek. - Tudom, csalódtál bennem... ahogy én is csalódtam magamban - mondta a válla fölött. - Én is nagyon szeretném látni a papát, ahogy te. De ma meghívást kaptunk egy bálba, amely Lord Arbury otthonában lesz. Jártál már arrafelé? Fényőzı birtok, nem csak egyszerő udvarház. Viktória királynı és Albert herceg is ott lesz. El sem tudom képzelni, hogyan ért bennünket ekkora szerencse, hogy meghívtak. Ez az elsı alkalom, hogy elmehetek egy ilyen estélyre, mióta... mióta a férjem meghalt. Jane nıvére vállára tette kezét. Bár sohasem értette, miért rajong anyja és nıvére annyira a társasági életért, tudta, itt az ideje, hogy Charlotte újra élni kezdjen. - Semmi mást nem kell mondanod, kedves nıvérem. Molly majd elkísér. Hallotta, hogy szipog, és azt gyanította, a nıvére még egy könnycseppet is kitörölt a szemébıl, mielıtt visszafordult volna hozzá. - Köszönöm, hogy nem nehezítetted meg a döntést, Jane. Szörnyen zavarban vagyok miatta. - Nem kell, hogy zavarban legyél. Papa meg fogja érteni, és olyannak szeret, amilyen vagy. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára eljön Londonba. Charlotte sokkal természetesebben mosolygott. - Köszönöm, hogy megértesz. Cserébe szeretnék neked segíteni pakolni. Jane-nek lelohadt a lelkesedése. - De már majdnem kész vagyok. Charlotte rápillantott a szanaszét heverı ruhákra, majd kételkedve emelte Jane-re a tekintetét. - Egyáltalán nem tőnik úgy, hogy kész vagy. Tudod, hogy legalább két váltás ruhára van szükséged mindennap, de inkább háromra. Jane felsóhajtott. - Charlotte, Ellerton House közel sem olyan szertartásos, mint London. Sohasem hordtam ilyen sok ruhát. - De a vılegényeddel készülsz utazni, és azt akarod, hogy a legjobb benyomása legyen rólad. És lehet, hogy papa vendégeket fog hívni, mivel olyan sokáig távol volt. Jane inkább nem szólt semmit. Mindössze annyit akart, hogy összegömbölyödhessen apja lábánál, meghallgassa a történeteit, és nem akart osztozkodni rajta a szomszédokkal. Charlotte csípıre tette a kezét. - Szükséged lesz még egy utazóládára. Indulásuk napjának délelıttjén nagy felfordulás volt a Whittington-házban. Molly végül megtalálta Jane köpenyét. Két utazóláda és két kézikoffer volt szétszórva az elıcsarnokban, ahol Jane járt- kelt a szolgák között, hogy búcsút vegyen tılük. Shaw bejelentette, hogy Lord Chadwick megérkezett, mire Jane megfordult. Azt látta, hogy ıméltósága döbbenten tart szemlét a zőrzavar felett. - És én még azt hittem, hogy az egyetlen utazóbıröndöm kissé túl sok lesz - mondta. Nagyszerő, ön az ízlésem szerint való nı, ami az alapvetı ruhatárat illeti. Ez a kijelentés valamiért bosszantotta Jane-t, de mindössze ennyit mondott: - Az inasunk fogja vinni az utazóládákat a hintójához, uram. Én felügyelek majd a kézitáskákra. Molly kibontakozott a könnyes atyai ölelésbıl. - Meglássa a naccsága, tudom én vinni az enyimét. - Képtelenség - mondta Lord Chadwick. - Majd kivitetem a kocsisommal. - Barlow! - kiáltott ki a kapun.

Gayle CALLEN

21

Nem mindennapi vılegény

Jane elfordult, és maró gúnnyal nézett ekkora lovagiasság láttán, amit csak anyja vett észre. Lady Whittington összeráncolta a szemöldökét, és megfogva lánya könyökét, átvezette az elıcsarnok másik oldalára. - Jane, legyél udvarias. - Az vagyok, mama. Akkor lennék udvariatlan, ha akkor figuráznám ki, amikor ı is látja. Anyja szembefordult vele, és megfogta a vállát. - Ígérd meg, hogy adsz neki egy esélyt. - Már egyszer megígértem neked. De ez hazugság volt, és a bőntudat megkeserítette a szája ízét. És még rosszabbul érezte magát amiatt, hogy nem mondta el anyjának, hogy elıször meg akarja látogatni Lord Chadwick házát, de azért akkora lelkiismeret- furdalása nem volt, hogy elálljon a tervétıl. Amikor mindenkitıl elbúcsúzott, Jane engedte, hogy Lord Chadwick kivezesse a hintójához, Molly pedig követte ıket. A hintó figyelemre méltó jármő volt, magas, fekete - ragyogó lámpások lógtak róla elöl és hátul, és egy címer volt odaerısítve az ajtajához. A hintót négy tökéletesen összeválogatott, erıs paripa húzta. A két elsı ló fejénél egy-egy lovász állt. A kocsis ısz hajú, idısebb férfi volt, aki fényes rézgombos, bı aljú felsıkabátot viselt és széles karimájú, alacsony kalapot, melyet Jane felé lendített üdvözlésképpen. Ahogy elébük jött, hogy segítsen nekik, a lány látta, hogy kicsit biceg, de ez nem lassította le fürge lépteit. - İ Barlow - mondta Lord Chadwick -, ı a kocsisom hosszú utazásaim során, amikor pedig Londonban vagyok, ı a fıkomornyikom. Jane meghökkent, mert szokatlan volt számára, hogy egy embernek ilyen különféle kötelességei legyenek, de mielıtt megszólalhatott volna, Lord Chadwick meglengette felé a monokliját. - Majd késıbb elmagyarázom. Még sok idınk lesz, hogy beszélgessünk. Menyasszonya megborzongott. Tudta, hogy a bárónak nem okoz gondot, hogy témát találjon. Jane hozott néhány könyvet, és remélte, hogy a lord hintójának elég jó a rugózása ahhoz, hogy olvasson, és remélte, hogy olvasnivalója hozzásegítheti ahhoz, hogy alkalmanként legyen néhány békés, csendes perce. De ahogy a hintóhoz közeledett, halk morgás ütötte meg a fülét. Talán a békés csendet illetıen túl sok volt, amit kívánt. Kíváncsian nézett Lord Chadwickre, mire az karon fogta Jane-t, és büszke, sugárzó, atyai pillantást vetett rá. - Képzelem, mennyire ég a vágytól, hogy találkozzon Gyilkossal - mondta, és gyengéden mosolygott. - Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a szavak fejezik ki legjobban az érzéseimet, uram. Mégis azon kapta magát, hogy a férfi kezét figyeli, ahogy megérinti az ajtó kilincsét. Úgy tőnt, szokatlanul hosszú idı telt el, és a morgás egyre erısebbé vált. Amikor a báró szélesre tárta a hintó ajtaját, Molly felsikoltott.

Gayle CALLEN

22

Nem mindennapi vılegény

5. fejezet Jane megmerevedett, és arra készült, hogy egy ijesztıen nagy kutya ugrik rájuk. De a morgás meglepıen vékony, ismétlıdı ugatássá változott, és a lány szájtátva bámult Gyilkosra. A hintóból egy aprócska terrier hajolt ki, mely valószínőleg még a lány térdéig sem ért. Szıre majdnem a földet söpörte, amely hosszú testén szürkésbarna színő volt, hasán pedig fehér és bozontos. Szája körül fehér szakállka díszelgett, és egy fehér copfocska a fején végtelenül bolondossá tette megjelenését. Jane hangosan felnevetett, és úgy tőnt, Molly zavarba esett elsietett sikolya miatt. Az eb kiugrott a hintóból, Lord Chadwick pedig ügyesen elkapta. A férfi töprengve nézte Jane-t, ugyanakkor gödröcskés mosolya is felvillant az arcán. - Ó, bocsásson meg, hogy nevettem, uram - mondta a lány, és kesztyős kezével eltakarta a száját. - De... Gyilkos? - Születése pillanatától hihetetlenül vad, Miss Whittington. Úgy véltem, ez a név a jövıbe lát. - És megölt valakit? - Majdnem... egyszer-kétszer. De ezek a történetek más lapra tartoznak. Jane észrevette, hogy Mr. Barlow fintorog, ahogy szemmel tartja a kutyát. Amikor feltőnt neki, hogy a lány figyeli, elvörösödött, és egy lépcsıvel lejjebb lépett a hintón. Mister Barlow felsegítette ıket a hátsó ülésre, azután pedig Lord Chadwick mászott fel, és helyet foglalt velük szemben. A báró letolta az üvegablakot, Jane pedig kihajolt, hogy integessen a családtagjainak. Hamarosan lefelé gurultak a Myfair Streeten a bérkocsisok, lovas szekerek és utasaikat szállító omnibuszok között. Jane összekulcsolta a kezét az ölében, és mélyet sóhajtott. - Lord Chadwick, szeretném, ha megállnánk egy helyen, mielıtt elhagyjuk Londont. A báró tekintete felvillant. - Ó, talán szüksége lenne valamire, amivel el tudja magát foglalni az úton. A báró kopogtatott a tetın, és Mr. Barlow az utca széle felé kezdte kormányozni a jármővet. - Nem, arra felkészültem. Hanem szeretném látni a házát a városban. Jane remélte, hogy Lord Chadwick nem fog elpirulni vagy hebegni, és nem fogja a lányt lebeszélni az egészrıl - ami annak a jele lenne, hogy a terve sikerült -, de a férfi csak mosolygott, és a gödröcskéi hirtelen nagyon huncutnak tőntek. De nem, nem képzelhet ilyen dolgot a butácska Lord Chadwickrıl. - Kíváncsi rá, hol fogunk élni? - kérdezte. A gondolat, hogy a báróval kell majd élnie, kínosan érintette, és ez az érzés volt az, amit el akart kerülni. - Valójában igen. Bánja? - Egyáltalán nem. Mialatt kihajolt, hogy elmondja Mr. Barlow-nak, hogy megváltozott a tervük, Jane biztatta magát, hogy ne legyen csalódott. Lehet, hogy a báró nagyon ért hozzá, hogy az efféle érzéseket ne mutassa ki. A lány visszaült a bırrel kárpitozott padra, és vılegényére és annak kutyájára nézett, és döbbenten tapasztalta, mikor egymáshoz koccant a térdük, milyen hosszú a férfi lába. Will érezte, hogy Jane mélyrehatóan megvizsgálja minden porcikáját, ı pedig cserébe megcsodálta menyasszonya rózsás árnyalatú utazóruháját, és azt, mennyire kiemeli a ruha a lány törékeny alakját. Szemmel láthatóan kevesebb alsószoknya volt rajta, hogy a hintó belseje tágasabb legyen számukra. Kis fıkötıt hordott, melyet szalaggal kötött meg az álla alatt. Térdét az egyik oldal felé fordította, mintha nem akarná megérinteni a férfit. A tökéletes úrinı, gondolta a báró. Mégis meg akarja látogatni egy férfi otthonát. A báró ezt izgalmasnak találta, és egyáltalán nem számított rá Jane részérıl. A lány apja egy tökéletes, ifjú úrinırıl beszélt neki, a tökéletes társasági hölgyrıl, olyanról, amilyet Will akart. De most nem értette, mi foglalkoztathatja menyasszonya élénk elméjét, és kíváncsi volt rá. Gyilkos morogni kezdett, és Will megrántotta a pórázát.

Gayle CALLEN

23

Nem mindennapi vılegény

- Nyugi, fiú. Nem tetszik a hölgy, ugye? Majd idıvel megszereted. - Akkor talán nem kellene összeházasodnunk - mondta Jane könnyedén. Lord Chadwick összeráncolta a homlokát. - Ez nem volt túl mulatságos, Miss Whittington. Ne aggódjon - nem kell választanom ön és a kutyám között. Mire Yorkshire-be érünk, a legjobb barátok lesznek. Jane csendesen csak annyit kérdezett: - És hogy bírja a kutyaszırt? A báró tudta, hogy menyasszonya ugratja. - Lekefélem a ruhámról. - Ó egek... hol van a komornyikja? Csak nem maga keféli a saját ruháit? A férfi felhúzta egyik szemöldökét. Jane kedélyeskedése aggodalommal töltötte el. A társasági hölgyek nem szoktak ilyen... gunyorosak... lenni, nem? - Nehéz volt, de erre az útra lemondtam a komornyikom munkájáról. Úgy tett, mintha komolyan beszélne, mint „Lord" Chadwick, és Jane-re villantotta a tekintetét. A lány szórakozott arckifejezése csodálkozó- vá vált, mintha látna valamit a férfi szemében. Úgy tőnik, már maga a gondolat is sértı volt a báró számára. Senki, legyen az nı vagy férfi, soha nem volt képes olvasni a gondolataiban, ha el akarta azokat rejteni. A megtévesztés nagymestere volt. De ahogy Jane-t tanulmányozta, arra gondolt, ez a képessége talán elhalványult idıvel. Nem tudott elképzelni ilyesmit. Néhány perc múlva a hintó lekanyarodott a fıútról. - Ez az én utcám. Nem vagyunk messze az otthonától. Jane hidegen pillantott rá. - Elég jól tudok tájékozódni, és bár csak egy nı vagyok, tudom, hol vagyunk. A báró szívéhez emelte egyik kezét. - Nem úgy értettem. Mély benyomást tett rám, milyen jól tud tájékozódni. Jane dühös pillantást vetett rá, ezért a báró sietett bebizonyítani, hogy nem akarta ugratni. - Ami engem illet, képtelen vagyok megjegyezni az útvonalakat, úgyhogy tökéletesen megbízom Barlow-ban. Bár Jane félrefordult, a báró meg mert volna esküdni rá, hogy ezt mondja: - Mit tud megjegyezni? - Bocsánat, Miss Whittington? - Semmi, uram. Molly félrenyelt, majd bátortalanul köhécselt néhányat. Jane arra biztatta magát, hogy legyen türelmes, hiszen ez a kis kitérı még hasznos lehet. A báró rábámult, nevetséges ölebét dédelgetve, amely szintén a lányt nézte, de egyáltalán nem olyan barátságosan. Lord Chadwick György korabeli házának nem volt annyi emelete, mint Jane házának, de a lány úgy vélte, ez is megteszi - egy agglegénynek. Mr. Barlow kisegítette Jane-t a hintóból, aztán felbicegett a lépcsın, megelızve ıket, hogy kinyissa a bejárati ajtót. Lord Chadwick lerakta a kutyáját az elıtérben, amely rögtön odaügetett Mollyhoz. Molly lenyúlt, hogy megérintse a kutyát, aztán habozni kezdett. - Nem t'om uram, megsimogathatom a kutyáját? - Természetesen, Molly. Tényleg, veled lehetne, amíg én és az úrnıd végigjárjuk a házat, és megebédelünk. Ha megéhezel, Barlow megmutatja majd a konyhát. Jane érezte, hogy elöntik a félelem elsı hullámai, ahogy rádöbbent, hogy egyedül marad a báróval. Molly lélekszakadva köszönetet mondott, letérdelt és elırehajolt. Gyilkos a kislány combjára tette a mellsı mancsát, és elkezdte nyalogatni az állat. Ahogy Lord Chadwick elvezette menyasszonyát, Jane még mindig hallotta Molly kuncogását. - Gyilkosnak új barátja van - mondta a báró. Jane nem akart a kutyáról beszélgetni, ezért ezt mondta:

Gayle CALLEN

24

Nem mindennapi vılegény

- Ebéd, uram? Nem szeretnék visszaélni a vendégszeretetével. Azt hittem, végigjárjuk a házat, aztán továbbmegyünk. - Türelem, Miss Whittington - mondta Lord Chadwick. Megfogta menyasszonya kezét, és mielıtt az rájöhetett volna, mire készül, karjába főzte. - Még egy óra indulás elıtt csak megment minket a szegényes elemózsiától, ami útközben vár ránk. - De a szakácsa... - ...el lesz ragadtatva. Feltehetıleg csak egy hideg villásreggeli lesz, persze, ha nem bánja. Hogyan is bánhatná, ha nem akar gorombának tőnni? El kellett viselnie Lord Chadwick szeszélyesen kanyargó monológját a ház építészeti értékeirıl, és nem tudott mit tenni, a báró otthona akaratlanul is tetszett neki. Az elızı tulajdonos szemmel láthatóan sok gondot fordított a ház díszítésére és bebútorozására. Jane mindent a helyén talált, a szolgák pedig nagyon jól neveltnek tőntek. Úgy látszik, a semmiért jött ide. A szalonban a báró megállt a zongora mellett. - Tud zongorázni, Miss Whittington? - Igen, uram, de nem azzal a szenvedéllyel, ami az igazi tehetséget jellemzi. A báró elengedte Jane karját, és leült a billentyőzet fedelére, majd végigfuttatta kezét a zongora tetején. - Furcsa, de azt kívánom, bárcsak megtanultam volna zongorázni. Jane közelebb lépett, és rápillantott. - Miért nem gondolt rá fiatalabb korában? A báró megrázta a fejét, és szomorkás mosolyától nagyon... elgondolkodónak, sıt kifejezetten bánatosnak tőnt. - Más dolgokkal törıdtem, azt hiszem. Egy pillanatig Jane azt hitte, a báró mást is fog mondani, és azon kapta magát, hogy emiatt elırehajol, és könyökét a zongorára teszi. Amikor a férfi felállt, Jane túl közel volt hozzá, és a báró ügyesen ujjai közé fogta az állat. - Talán majd bemutathatja a tehetségét a vendégeink elıtt ebben a szobában, Miss Whittington - mondta lágyan. A férfi ujjai melegek voltak, és tapintásuk meghitt érzést keltett Jane-ben. A báró tekintete a lányéba mélyedt. Egy feszült pillanat után Jane elhúzódott. - Talán elkölthetnénk az ebédünket, uram. Lord Chadwick szája félmosolyra húzódott. - Még nem néztük meg a hálószobákat. Jane vett egy gyors lélegzetet, és azon kapta magát, hogy lesüti a szemét. Ez hiba volt. - Ez helytelen volna, nem gondolja? Mielıtt a férfi válaszolhatott volna, Jane vılegényét megelızve elindult a lépcsın az étkezı felé. Égy olyan hölgy számára, aki büszke volt rá, hogy más, mint nıtársai, tudta, hogy ez a visszavonulás inkább egy kényeskedı kisasszonyra vallott. Nem értette, a férfi hogy lehetett olyan tiszteletlen és ostoba egy percre. Szomorúan beszélt a múltjáról, ami egy csapásra kíváncsivá és érdeklıdıvé tette Jane-t. Az étkezıben Mr. Barlow várt rájuk. Bár nem vette vissza fıkomornyik egyenruháját, levette felsıkabátját és kalapját. Csengetett, amikor meglátta ıket, és a tálalóból két inas hozta a nagy, ezüst levesestálat és néhány lefedett tányért, amit a rózsafa tálalószekrényre helyeztek, majd kimentek. Mr. Barlow meghajolt, és ı is elment, becsukva maga mögött az ajtót. Jane zavartan nézett Lord Chadwickre. - Kérem, foglaljon helyet - mondta a báró, és kihúzta menyasszonya számára a széket. Miután Jane leült, a férfi közelebb igazította a széket az asztalhoz. Az asztalfın ült, a lány pedig a jobbján, aki elıtt porcelántányérok és kristályserlegek halmozódtak a finom lenvászon abroszon. Ahelyett, hogy leült volna, Lord Chadwick borral töltötte meg Jane serlegét.

Gayle CALLEN

25

Nem mindennapi vılegény

Jane össze volt zavarodva. Hol vannak az inasok? Ki fog nekik felszolgálni? Belekortyolt a borba, és észrevette, hogy remeg a keze. - Bocsánat, hogy nem figyelmeztettem elıre, hogy virágokkal díszíthesse az asztalt. Mindezt gunyorosan akarta mondani, de inkább ugratásnak hangzott, mintha... flörtölne. A báró nevetett. - Sajnálom, ha csalódást okoztam. - Nem fog leülni, uram? - kérdezte Jane, és azt remélte, gyorsan túlesnek az étkezésen. - Még nem. A lány szeme sarkából figyelte vılegényét, amint az visszamegy a tálalószekrényhez, és leveszi a fedıt, mielıtt egy kerek levesestálat hozna az asztalhoz. Meglepve figyelte, hogy a báró levest mer Jane tányérjába, majd a sajátjába is. Lord Chadwick szolgál fel neki? A báró leült menyasszonya mellé, és mosolygott. - Végül is nem mindegyik fogás hideg. Mindig azt mondom, ha jó szolgákat akarunk tartani és képezni, tudnunk kell minden kötelességüket. - Érdekes elképzelés... a szolgák kötelességeinek elvégzése. - És hatékony - fıleg, amikor lehetıvé teszi, hogy egyedül legyek a menyasszonyommal. Úgy mondta ezeket a szavakat, mintha Jane a legújabb tulajdontárgya lenne - és a házasság ezzé is tenné ıt. De a lány félretette visszatetszését, mert a teknısleves kitőnı volt, és Lord Chadwick boldog arccal figyelte. Jane már majdnem arra vágyott, bárcsak viselné vılegénye azt az ostoba monoklit. Az távolságot teremt közöttük, amit Jane nagyra értékelt. Amikor a báró feltálalta neki a hideg marhasültszeleteket és a sült kacsát, nagyon közel hajolt a lányhoz, aki azon tőnıdött, vajon a férfi azt gondolja-e, hogy Össze tudja zavarni egy nı fejét ezzel. De ó, valami nincs rendben Jane-nel, mert amikor a báró letérdelt a széke mellett, és egyszerően annyit kérdezett: "Megkaphatnám az engedélyét, hogy megcsókoljam?", a lány azon kapta magát, hogy a férfi száját bámulja, aki most nem mosolygott, és a mély gödröcskék most csak sekély redıkként húzódtak az arcán. Ez volt az elsı alkalom, hogy elképzelte, milyen lehet megcsókolni a férfit. Amikor rájött, hogy szinte megdermedt a határozatlanságtól, pislantott egyet, és visszafordult a tányérjához. - Azt hiszem, nem, Lord Chadwick - mondta olyan hangon, ami nem tőnt a sajátjának. - Úgy mutatom ki a hálámat, hogy pusztán köszönetet mondok. A báró megrázta a fejét, és mosolygott, ahogy felállt. - Ó, remélem, egy nap majd meg tudom gyızni, hogy a csók kitőnı módja annak, hogy kifejezze háláját - és hogy megjutalmazza jövendıbelijét. - Talán házastársak között - mondta a lány rosszallóan -, bár nem hiszem, hogy a szeretet ellenszolgáltatásként szoba jöhet. A báró az asztalon pihentette a kezét, azon az oldalon, ahol Jane ült, és felé hajolt. Jane ránézett, és a férfi látta, hogy visszafojtja a lélegzetét. - Teljesen igaz - mondta a báró. - A csók csak akkor teszi boldoggá az embert, ha önként adják neki. A lány csendesen, mozdulatlanul ült, ahogy vılegénye megérintette az arcát, majd levegı után kapkodott, amikor a férfi végighúzta hüvelykujját Jane alsó ajkán. Forró, örömteli érzés öntötte el, és megremegett. Amikor a báró kiegyenesedett, és visszaült a helyére, a lánynak szinte hiányzott a közelsége.

Gayle CALLEN

26

Nem mindennapi vılegény

6. fejezet Az útjuk, ahogy kifelé haladtak Londonból, lassan indult. Az idı túlságosan forró volt, ám Will élvezte, hogy Jane-nel lehet, és azt remélte, bebizonyíthatja a lánynak, hogy összeillenek. Kocsik és szekerek zsúfolódtak össze az úton, utcai árusok integettek közöttük, kiabálva kínálgatva áruikat. Jó lesz kiszabadulni Londonból a menyasszonyával, és elfelejtkezni az érzésrıl, hogy követik. Senkit sem látott soha meglapulni az árnyékban, semmi bizonyítékot nem talált, és ez zavarba ejtı volt. Gyilkos a hátsó lábán állt Molly ölében, és kinézett az ablakon, és mindent hatalmas érdeklıdéssel kísért, ahogy szokott. Amikor Molly éppen nem a kutyust simogatta, zsebkendıt tartott kipirosodott orrához, amely az idı elırehaladtával elkezdett csöpögni. Sorozatosan tüsszentett, és minden egyes alkalommal motyogva kért bocsánatot. Jane a másik ablakon bámult ki, a hintó mozgásától meg- megbillenve. İ és Gyilkos három lépés távolságot tartottak, amit Will igen szórakoztatónak talált. Élvezte, hogy térde néha "véletlenül" hozzákoccan a lányéhoz. Ez az elsı néhány órában oly gyakran megtörtént, hogy Jane végül a hintó oldalához nyomta a lábát. A báró egyre közelebb érezte magát a gyızelemhez, hogy megcsókolja menyasszonyát. Az ebéd alatt alig bírta megállni, hogy ne zárja a karjába. Olyan témákról beszélt Jane-nek, amelyekrıl azt gondolta, hogy menyasszonya érdekesnek talál: az Olasz Királyi Operáról, és arról az ünnepségrıl, melyet Devonshire hercege rendezett Oroszország cárja tiszteletére régebben a nyáron. Bár a lány nem reagált túl lelkesen, udvariasan hallgatta, idınként pedig hozzáfőzte a véleményét. A bárót zavarta, hogy egy tökéletes társasági hölgy nem akar ezekrıl a dolgokról beszélgetni. Sohasem mondott semmit magáról, és arról, mivel szeret foglalkozni. Amikor London zsúfolt utcáiról végre kiértek Middlesex vidékére, ahol sövénykerítések választották el a megmővelt földeket, Jane vılegényéhez fordult: - Lord Chadwick, lehetne egy kérdésem? - Természetesen, Miss Whittington. Molly szörnyen tüsszögött, mire mindketten azt mondták, hogy egészségére. A szolgálólány újra bocsánatot kért, és a szemét elöntötték a könnyek. A báró látta, hogy Jane aggódva figyeli a kislányt. - Uram - mondta Jane -, korábban említette, hogy azért akar hintóval utazni, mert üzleti ügyeit is el akarja intézni. Megkérdezhetem, milyen üzletekrıl van szó, és mennyivel fogja meghosszabbítani az utunkat? Kissé talán túl egyenes volt, de a báró részérıl nem lenne túl udvarias, ha leszidná ezért. Ezenkívül elıbb- utóbb úgyis meg kell tudnia a férfi teendıit. A báró az ablak felé biccentett a fejével. - Milyennek találja a vidéket errefelé? Jane összeráncolta a homlokát. - Szépnek, természetesen. - Örülök, hogy így gondolja. Van egy eladó birtok a közelben. - Birtok? Ingatlant akar vásárolni? - Otthont akarok találni. Jane tágra nyitotta a szemét, és a maga bájos módján elpirult. - Hiszen a londoni házán kívül már van egy otthona. Maga a szomszédunk Yorkshire-ben. - Az a szüleim háza volt, és bár soha nem fogom eladni, valahol máshol szeretném újrakezdeni. - Miért? A báró félrenézett. Hogyan mondhatná el, milyen kényelmetlenül érzi magát amiatt, ahogy fiatalkorában viselkedett? - Az a hely annyira... vidékies. Keresnünk kell egy helyet, ahol mozgalmasabb az élet.

Gayle CALLEN

27

Nem mindennapi vılegény

Jane mélyreható pillantást vetett rá, amitıl a báró meztelennek érezte magát - nem érzéki értelemben. Persze nem ezt kellett volna válaszolnia. Molly tüsszentett. Gyilkos krákogott, és a kislány ölébe feküdt, miközben merıen bámult Janere, mintha minden az ı hibája lenne. Jane a hertfordshire-i birtok kertjében sétált, mialatt Lord Chadwick a házvezetınıvel beszélt. A tulajdonosok Londonban voltak, és a házvezetını éppen csak végigvezette ıket a házon. Szemmel láthatóan roppant büszke volt az épületre. A báró azt szerette volna, ha Jane is lelkesedik, ahogy ı, de a lány közömbös maradt. Úgy érezte, babákkal játszik valaki másnak az életében - nem a sajátjában. A ház szép volt, bár talán túl kicsi a "mozgalmasabb életre", gondolta Jane morcosán. Most már tudta, hogy leendı férje Yorkshire-t "vidékiesnek" találja. Ha összeházasodnak, a báró valószínőleg nem sokszor fogja elvinni, hogy meglátogathassa az apját. A szél lágyan lengette a fákat, a távolban bárányok bégettek, de volt valami más hang is, ami nem illett oda. Jane lélegzet- visszafojtva fülelt. Valaki sír. És nyöszörög? Elindult, és zajtalan léptekkel ment egészen az alacsony kıkerítésig, amely a kert határát jelezte. A zokogás most hangosabban hallatszott, és Jane egy barna hajfürtöt látott a falon áttekergızni. - Molly? Pillanatra megszőnt a sírás, a hajtincs pedig eltőnt. - Molly, nem kell elbújnod elılem. Ne félj tılem - hiszen ismerlek, mióta megszülettél. Jane a durva kıre tette a kezét, és áthajolt a falon, hogy megtalálja Mollyt, aki szánalomra méltóan kuporgott a kerítés tövében. Szeme bedagadt és kivörösödött, ahogy egyszerre tüsszögött és sírt. Gyilkos az ölében pihent, nyüszített és bátortalanul csóválta a farkát. - Ó, daccsága, deb agarom, hogy így lásson. Beletörölte az orrát ruhája ujjába, Jane pedig még egy zsebkendıt adott neki. - Nem d'om abbahagyni a düsszögést, és annyira viszget a szemem, hogy sírnom gell miatta. Gyilkos pajkosán felugatott, és megnyalta Molly állat. A kislány kétszer olyan erısen tüsszögött. Ekkor Jane rádöbbent, mi a baj. - Ó, Molly, ez Gyilkos miatt van. A kis szolgálólány zavartan nézett. - Teljesen jól voltál, amíg a kutya elıször fel nem mászott az öledbe. Akkor pedig szinte rögtön elkezdtél tüsszögni. - De deb érdeb, daccsága. Hogy lehedeg bedeg egy ilyed gis álladdól? - Néhány ember nem tud bizonyos állatok közelében megmaradni. Megboldogult Edith nénikém a macskáktól tüsszögött. Molly arca felragyogott, és mintha kicsit megkönnyebbült volna. Aztán a kutya állón nyalta, Molly pedig összeráncolta a homlokát, és megint tüsszentett. - De daccsága, biddannyiad egy hindóba' udazung, bicsináljag? - Majd én megoldom - mondta Jane. - Most húzódjunk el valahová, hogy lesöpörjük a kutyaszırt az arcodról és a kezedrıl, és lekeféljük a ruhádat. Megkerülték a központi épületet, miközben olyan távol maradtak Lord Chadwicktıl, amilyen távol csak lehetett. Jane megpróbálta elhessegetni a kutyát, de az folyton utánuk jött, nevetséges kis szırcsimbókja minden egyes lépésnél ide- oda lebbent a fején. A konyhában megkérték az egyik szolgálólányt, hogy hozzon fel nekik vizet és lenvásznat az egyik vendégszobába. Amíg Molly mosakodott, csak az alsóruháját viselve, Jane kikefélte a kutyaszırt a ruhájából. Mindez igencsak zavarba ejtette Mollyt, aki szerint nem Jane dolga volt, hogy segítsen neki. Jane ezt váltig tagadta, amíg Molly meg nem szólalt: - Naccsága, hol van Gyilkos? Jane szórakozottan nézett végig a padlón. - Itt kell lennie valahol. Talán az ágy alatt.

Gayle CALLEN

28

Nem mindennapi vılegény

- Nem, naccsága, áztat hallottam vóna. De t'om, hogy begyütt velünk a házba. Mennyire lehet jól nevelt ez a kutya? Lehet, hogy bajt csinál - amiért majd fizetni kell? Valahonnan lentrıl csattanás hallatszott, visszhangja átjárta a házat, Jane pedig felnyögött. - Naccsága... - Tudom. Odalökte Mollynak a ruhát. - Vedd fel, aztán gyere, segíts megkeresni a kutyát - de ne érj hozzá! Tartsd távol az arcodtól. Jane lerohant az ívben hajló márványlépcsın, amely az elıcsarnok nyugati végébe vezetett. Feje fölött hosszúkás ablakok során áradt be a fény, és megvilágította a kecses bútorokat. Szép ház. Még egy csattanás hangzott, aztán egy sikoly. Jane a hang irányába indult. Átment a szalonon, a biliárdtermen, be a könyvtárba. Egy alacsony könyvespolc a feje tetején állt, és egy szolgálólány próbált meg kihúzni egy könyvet... Gyilkos szájából. Az apró állat fogát belemélyesztve, mindent beleadva ráncigálta a könyvet. - Gyilkos! - kiáltotta Jane. A szolgálólány kétségbeesve pillantott fel: - Naccsága, nem tudna csiná'nyi valamit? Mán egy üveg tejet is kiloccsantott a konyhába'! De a kutya tudomást sem vett Jane-rıl, amíg az el nem akarta kapni a grabancát. Akkor kipottyantotta szájából a könyvet, és vidám ugatással vágtatott ki a szobából. Jane azt gondolta, hogy az ı hibája volt, felkapta a szoknyája szélét, és a kutya nyomába eredt. Észrevehette volna, hogy Gyilkos utánuk jött a házba. Most meg hová megy? Szobáról szobára futott utána, az eb pedig szimatolt, mintha keresne valamit. Hamarosan egy másik szolgálólány is üldözni kezdte, majd egy inas is csatlakozott a hajszához. Jane az ugatást követve egy keskeny átjáróba került, amely a szolgák szárnyához vezetett. A folyosó végén, egy éles bal kanyar elıtt nyitva állt egy ajtó. Gyilkos a küszöbön állt, és dühösen ugatott valamire, ami a szobában volt. A szolgálólány lefékezett Jane mögött. Lihegve fújtatott, mire Jane kíváncsian szembefordult vele, de a szolgálólány elnézett a válla fölött, be a szobába. - Tommy! - kiáltotta gyanakodva. - Micsiná'sz itt? Egy fiatalember frissen sült pitét tömött magába egy polcról. Lábánál egy zsákból üvegek és csomagok kandikáltak elı. Sietısen lenyelte a falatot, és kézfejével megtörölte a száját. - Anne, csak el kelletett gyönnöm egy- két dologér'! - Ezekér' mind, amik itt vannak nálad, mi? - mondta a szolgálólány számonkérın, hátranyomta Jane-t, és belépett az éléskamrába. - Te vagy a tolvaj, akit keresünk! Gyilkos leült a hátsó lábára, kilógatta a nyelvét, és úgy figyelte a jelenetet, mintha minden szót értene. Jane lenyúlt, hogy megfogja, de a négylábú egy csaholással elszökellt mellette, vissza az elıcsarnok felé, a fıépületbe. Jane utána vetette magát, amilyen gyorsan csak tudta, és lélekszakadva vette a folyosó kanyarait. Végül úgy vélte, jobb, ha kicsit óvatos lesz, és a következı kanyarnál körülkémlelt. Látta, ahogy Gyilkos odafarol a gazdája elé, és megáll. Lord Chadwick olyan hangokat hallatott, amiket Jane nem értett, a kutya rögtön a hasára feküdt és lerakta a fejét. Jane visszafordult, nem akarta, hogy a báró elkapja, amint a kutyáját kergeti végig az épületen. Gyorsan lement egy másik folyosóra, és azon kezdett tőnıdni, nem tévedt-e el. Befordult egy sarkon, és megbotlott egy szobor lábában. Valaki elkapta hátulról, mielıtt még eleshetett volna, erıs karok fogták át, és megfordították. Ott állt szemtıl szemben Lord Chadwickkel. Jane átkarolta a báró vállát, hogy megtámaszkodjon, a férfi pedig átölelte a lány derekát, aki kifulladva pihegett. Keble minden újabb levegıvételnél súrolta Lord Chadwick mellkasát, amitıl furcsa módon forróság öntötte el, és nyugtalanná vált. Vılegénye arca olyan közel volt az övéhez, hogy csókot válthattak volna. Ha Jane kinyújtja a karját, akár táncolhatnának is - de egyedül állni a férfival szemben egy kihalt folyosón nem olyan volt, mint a tánc, inkább... veszedelmes és merész.

Gayle CALLEN

29

Nem mindennapi vılegény

A lord rámosolygott menyasszonyára, meg- ragyogtatva mély gödröcskéit. Gyengéden megigazította Jane egy elszabadult hajfürtjét. Ujjai végigsimították a lány arcbırét, és megcirógatták a füle tájékát, amitıl Jane borzongani kezdett. - Ennyire sietett, hogy visszaérjen hozzám? - suttogta a báró. - Bocsánatot kérek! - mondta Jane a lehetı leghidegebb hangon, amit ki tudott magából erıltetni. Ám ahelyett, hogy fennköltség áradt volna a hangjából, inkább úgy tőnt, csak kifulladt. Lábuknál Gyilkos vinnyogott, és megpróbált közéjük furakodni. Valahonnan Lord Chadwick háta mögül a házvezetını kiáltotta a báró nevét. Amikor még erre sem engedte el Jane-t, csak lustán, mosolyogva bámult a szemébe, a lány kicsit hátranyomta. - Uram! - Szeretem, amikor így piheg. Amikor hallották, hogy léptek közelednek, a báró végre eleresztette Jane-t, aki megfordult, remegı ujjaival haját igazgatta, és próbált nyugodtabban lélegezni. Mi történt vele? - Lord Chadwick! - kiáltotta ismét a házvezetını. Jane hátrafordult, és látta, hogy a hölgy lenyúl, hogy megveregesse Gyilkos fejét. Jane szúrós tekintettel nézett az állatra. Lord Chadwick zsebre dugott kézzel állt, szemben a házvezetınıvel. - Igen, Mrs. Lambert? - Ez a kis cukorfalat megoldotta a rejtélyt, amivel hetek óta nem tudok mit kezdeni. Hogy oda ne rohanjak, gondolta Jane. - Volt egy tolvaj, aki rendszeresen rajtaütött a konyháinkon, és a maga kutyája - Gyilkos? leleplezte. - Örülök, hogy tudott segíteni - mondta Lord Chadwick bársonyosan sima hangon. - Az egyik lovászfiú volt, hát nem hihetetlen? Jane megköszörülte a torkát, és próbálta nem meghallani, hogy Gyilkos válaszképpen morog neki. - Azonban, uram, Gyilkos néhány dolgot tönkretett a ház többi részében. Lord Chadwick összehúzta szemöldökét. A házvezetını csak nevetett. - Megrágott egy könyvet, kiborította a tejet - mindez semmiség ahhoz képest, mekkora szolgálatot tett nekünk. Jane sóhajtott. - Szeretnénk finomságokkal megvendégelni a kutyust, uram, mit szólna hozzá? - Csak tessék. A báró felkapta Gyilkost, és a kutya befészkelte magát gazdája könyökhajlatába. - De kint ünnepeljünk, hogy Gyilkos nehogy megint kísértésbe essen, és kárt okozzon. és ha meg tudná mondani, merre van a legközelebbi vendégfogadó... - Isten ments! - mondta a házvezetını, és átvezette ıket az elıcsarnokon át a kapuhoz. - Itt kell vacsorázniuk. - Ez igazán kedves öntıl, Mrs. Lambert, de... - És nálunk fogják tölteni az éjszakát - tette hozzá az éltes hölgy, egészen a fıkötıjéig elpirulva. - A ház ura ragaszkodna hozzá, azok után, hogy annyi pénzét megmentették. Jane kedvesen, megigézve nézett vılegényére. Ahogy a dolgok alakultak, azt is hihetne, hogy mindezt a báró elıre eltervezte. Miután Molly csatlakozott a szolgákhoz, Gyilkost pedig felvitték egy hálószobába, Will és Jane egyedül maradtak egy lakosztályban, és várták, hogy vacsorára hívják ıket. Nehéz bársonyfüggönyök takarták el a lenyugvó napot, és gyertyák és lámpások világították meg a szobát. A lágy sugárzás ragyogó keretbe vonta Jane-t, mintegy dicsfénnyel övezve ıt. Will tudta, hogy túl sokat bámulja, és ez zavarja a lányt, de nem tehetett róla, mindig rátévedt a tekintete. "Lord"

Gayle CALLEN

30

Nem mindennapi vılegény

Chadwick bárgyúságai lefoszlottak róla, és csak arra akart gondolni, amikor karjában tartotta menyasszonyát. Már régóta nem ölelt asszonyt. Tavaly Indiában is csak egyszer-kétszer volt nıvel. De nem érezte magát biztonságban, ezért gyönyöre csak lopott volt és gyors. Ahogy Jane-t nézte, hosszú, meleg estékre gondolt, amikor megismerheti menyasszonya testét, és kitapasztalhatja, mi okoz neki örömet. Itt, Angliában nem kell attól félnie, hogy felfedezik vagy orgyilkosok törnek az életére. Itt csak egymást kell felfedezniük. Egyelıre úgy tőnt, menyasszonya jól érzi magát. Könyvet tartott az ölében, és azt nézte. Hosszú tincsei, melyeket Will csak nemrégen érintett meg, arcába hulltak. A férfi a nı mellé akart térdelni, és kibontani a haját, hogy a hajfürtök végigcirógassák a testét, ahogy Jane-t öleli. - Kérem, Miss Whittington - mondta a báró, és monokliját szivarzsebébe ejtette -, mondja el nekem, milyen könyvet olvas. Az enyém borzalmasan unalmas. Majdnem felnyögött, annyira ostobának találta, amit kiejtett a száján. De azt mégsem mondhatta, amit gondolt: Gyere velem az ágyba, Jane. A lány lassan felemelte a fejét. Abból, ahogy elpirult, Will látta, menyasszonya is emlékszik a délután történtekre. - Egy francia franciaországbeli utazásáról szól - mondta Jane lágyan, habozva, és még mélyebben elpirult. Nem tudja, hogy éppen olyan a hangja, mint egy olyan nınek, aki álmából ébred? A báró megköszörülte a torkát: - Tetszene nekem? - Nem tudom. Franciául van. "Lord" Chadwick nem tudott egy idegen nyelven sem. - Miért nem írják a könyveket Angliában a királynı angol nyelvén, hogy mindannyian élvezhessük? A lány mosolya feszültté vált. - Talán mert a tulajdonos Franciaországból hozta. - Bátorkodom feltételezni, ez azt jelenti, ön folyékonyán beszél franciául. - És néhány más nyelven is. A báró arcáról lehervadt a mosoly. A nyelvek a szenvedélyét jelentették, így ismerte meg a különféle kultúrákat, bármerre is járt. Aztán felvillant elıtte a könyv címe: La Peau de la Belle Femme, A szép nı bıre. Most már tudta, miért habozott Jane rápillantani. Feltehetıleg azt gondolta, hogy a könyv szépségápolási titkokról szól. De a báró jobban tudta, mert olvasott már a „Szép nı" sorozat könyveibıl. Egy víg özvegy párizsi rakoncátlankodásairól szólnak. El tudta képzelni, mitıl nyílt Jane bájos szeme olyan tágra. De nem tette le a könyvet. Ahogy a férfi elképzelte, mit olvas menyasszonya, ereiben gyorsabban kezdett keringeni a vér, nyakravalóját pedig hirtelen szőknek érezte. - Olvasson nekem valamit - mondta halkan. Jane szaporábban lélegzett, a báró pedig figyelte, ahogy keble emelkedik és süllyed. - Franciául? Akkor is, ha nem érti? A báró csodálattal vette tudomásul, milyen közönyösen beszél. - Szeretem hallgatni a hangját. Jane még egyszer vılegényére pillantott, és miután találkozott a tekintetük, a báró észrevette, hogy kérése - vagy az, ami valójában a könyvben állt -, izgatottá tette a lányt. Franciául kezdett olvasni, nagyon lassan, ahogy megpróbált a normandiai borvidékrıl kitalálni egy leírást. Will becsukta a szemét, csalódott volt, de nem lepıdött meg. Azt remélte, Jane a tényleges szöveget fogja olvasni, mivel úgyis azt gondolta, a báró nem érti a szavakat. De a lány bátorsága csak idáig terjedt.

Gayle CALLEN

31

Nem mindennapi vılegény

Ahogy a lány folytatta az olvasást, a férfi azon kapta magát, hogy erılködik, fel ne szisszenjen. Bárki is tanította Jane-nek a nyelveket, sohasem hagyta el a tantermet, mert kiejtése mesterkélt volt, néhányszor pedig helytelen. Jane abbahagyta, mély levegıt vett, és felpillantott vılegényére. - Ez Normandiáról szólt. - Ó - mondta a báró, és biccentett. - Megfelelı képzést kapott, Miss Whittington? - Megfelelıt - felelte Jane bizonytalanul. Will nem bánta, ha egy nı nincs túlképezve. Persze azért a tökéletes feleség legyen jártas néhány tárgyban. Alig tudta megállni mosolygás nélkül, amikor azon tőnıdött, vajon a pikáns francia könyv adott-e Jane-nek a nászéjszakán hasznosítható tudást. A báró újra hallgatásba merült, menyasszonyát figyelve, aki pillanatra viszonozta tekintetét. Azután újra lenézett a könyvére, amely enyhén remegett a kezében. Amikor megszólalt a vacsorára hívó csengı, a lány oly gyorsan pattant fel, hogy a báró majdnem felnevetett.

Gayle CALLEN

32

Nem mindennapi vılegény

7. fejezet Amikor másnap reggel a hintóhoz indultak a házból, Jane érezte, hogy összeszorul a gyomra. Lord Chadwick, aki túlságosan is jóképőnek tőnt a reggeli verıfényben, a nyitott hintóajtó mellett várta, kezében tartva Gyilkost. Amikor a kiskutya meglátta Mollyt, elkezdte csóválni a farkát, és próbált kiszabadulni. - Nos, Gyilkos, mindjárt vele lehetsz. Jane-re mosolygott, aki úgy látta, a báró elég fáradt. - Jó reggelt önnek, Miss Whittington - mondta, és derékból meghajolt. Jane biccentett, és megpróbált egyedül fellépni a hintóra. A báró finoman megfogta a könyökét, és felsegítette. Amikor Mollynak is segített, a kislány kuncogott - és tüsszentett. A kutya is utánuk ment, és könnyedén beleugrott Molly ölébe. Ahogy Lord Chadwick leült, Molly tüsszögni kezdett, és törölgette a szemét és az orrát. Lord Chadwick aggódva ráncolta össze a homlokát. - Molly? Jól vagy? - Szemmel láthatóan nincs jól - mondta Jane. - Rájöttem, hogy a maga kutyája miatt beteg. A báró felhúzta a szemöldökét. - Biztos benne? Gyilkos nyalogatni kezdte Molly arcát, és a tüsszögés olyan kibírhatatlanná vált, hogy Lord Chadwick odébb húzta a kutyát. - Bocsánat, uram - hangzott Molly hangja tompán a zsebkendıje alól. - Uram - mondta Jane lágyan -, ez a szegény lány szenved. Attól félek, vissza kell küldenünk Gyilkost Londonba. - Nem! - tiltakozott elsıként Molly, Jane meglepetésére. - Ó, ne naccsága, Gyilkos nyomorultul erezné magát emiatt. Nem értené, és azt gondolná, megbüntették. Molly kifújta az orrát. - Nekem kell visszamennem. - Nem! - most Jane-re került a sor, hogy tiltakozzon. Dühösen vette észre, hogy Lord Chadwick meg sem próbálja elrejteni mosolyát. - Molly, jobban leszel, ha a kutya elmegy. - Nem, naccsága, nagyon rosszul vagyok. Kell kis idı, amíg összeszedem magam. És ott a papám, aki nagyon fog aggódni, ha megbetegszem. İszintén szólva nagyon hiányzik nekem. Miután Molly befejezte utolsó mondatát, Jane látta, hogy igazi könnycseppek potyognak a szemébıl, melyeket zsebkendıjével itatgat. Lord Chadwick kinyitotta az ajtót, és kiugrott a hintóból. - Mindjárt visszajövök. Hallottam, hogy Mrs. Lambert azt mondja, hogy Londonba utazik bevásárolni. Biztos vagyok benne, hogy haza tudna vinni téged, Molly. Miután az ajtó becsukódott, Molly hangosan szipákolt. - Bocsánat, Miss Jane. - Ne kérj bocsánatot, Molly. Nem tudtam, hogy annyira rosszul érzed magad. - Gyilkos segített, hogy jobban erezzem magam, de most, hogy már meg sem foghatom... - Értem. És Jane tényleg értette. És úgy vélte, bár az lenne a bölcs döntés a részérıl, ha visszatérne Londonba Mollyval, ám apja várja. Kísérı nélkül fog utazni Lord Chadwickkel, ami nem tőnne annyira veszélyesnek, ha nem olvasott volna abból a botrányos könyvbıl múlt éjjel. Még most is érezte, hogy arca ég a szégyenpírtól. Miért is nem rakta vissza rögtön, amikor látta, mi az? És aztán Lord Chadwick megkérte, hogy olvasson fel neki belıle. Kitalált valami sutaságot, de a könyvben valójában egy férfi csókolgatta a hısnı keblét!

Gayle CALLEN

33

Nem mindennapi vılegény

Beharapta az ajkát, és kinézett az ablakon. Próbált elfelejtkezni arról, hogy múlt éjjel az álmában Lord Chadwick ugyanezt csinálta vele, amit a lány ráadásul élvezett. Jane és Molly leszállt a hintóról, amikor Lord Chadwick visszatért. Jane csendben figyelte, ahogy Mr. Barlow leoldotta Molly bıröndjét a tetırıl. - Maradj velem, Jane. A lány megdermedt. Érezte, hogy Lord Chadwick mögötte áll, lélegzete lágyan simogatta a fülét. Beleborzongott, hogy a báró a keresztnevén szólította. - Tényleg vissza akar menni Londonba, hogy ott üljön abban a házban, ahol eddigi egész életét töltötte? - Nem csak ott ülök - szőrte foga között Jane, és elfordította arcát Molly és Mrs. Lambert kíváncsi pillantásai elıl. - Fogalma sincs róla, mivel szoktam tölteni az idımet. - Miért nem mondja el nekem? Még egy szót sem mondott magáról, Jane. Fél tılem? Jane szembefordult a báróval, és mutatóujjával a mellkasára bökött. - Nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson. És nem félek magától! Már elhatároztam, hogy folytatom az utazást édesapámhoz. A báró elmosolyodott, pimaszul, sokatmondóan és kihívóan, mintha azt gondolná, ı volt az, aki végül is rábeszélte Jane-t. Jane feszülten mosolygott, és azt mondta Mollynak, néhány héten belül találkozni fognak, búcsút intett, és megengedte Lord Chadwicknek, hogy karon fogja. Legszívesebben kirántotta volna a karját, de nem akart; feltőnést kelteni. A hintó megbillent, ahogy a báró bemászott, és leült vele szemben, a pokoli állattal az ölében. Jane megesküdött volna rá, hogy még jobban bámulja, mint eddig, mintha Jane hibája volna, hogy Molly nem jön velük. Jane keresztbe tette a karját a mellkasa elıtt, és kinézett az ablakon. Nem szerzi meg Lord Chadwicknek azt az elégtételt, hogy ránéz. Még csak negyedóra telt el, amikor a báró hirtelen felemelkedett a szemközti ülésrıl, és odadobta Gyilkost, ahol az elıbb ı ült. Jane meglepetten felkiáltott, és a hintó oldalához préselıdött, nehogy a báró ráüljön. Lord Chadwick sóhajtva dılt hátra Jane oldalán, és kinyújtotta hosszú lábát. Karja végigsúrolta Jane karját. - Hogy képzeli, mit csinál? - kérdezte Jane számonkérıen, és arra vágyott, bárcsak lenne elég bátorsága a báró oldalába döfni könyökét. A férfi ránézett, arcuk túl közel került egymáshoz. - Görcsöt kapott a lábam. És emellett émelyegni kezdtem, mert a menetiránynak háttal ültem. - Errıl nem beszélt tegnap. - Mit tegyek, védelmezhetem önt Molly helyett? - Védelmezni, engem! Nincs szükségem védelemre. - Nem úgy tőnik. Megpróbált maga mellett tartani egy beteg kislányt, hogy ne kelljen kettesben maradnia velem. - Nem volt igazán beteg - kötötte Jane az ebet a karóhoz. - Ha a kutyáját - mutatott a jószágra, amely összeráncolt homlokkal nézett vissza rá - kiraktuk volna, jobban lett volna. - Merı ábránd - dılt a báró a sarokba a hintónak azon az oldalán, ahol ı ült. Ránézett Jane-re. Megismétlem: csak nem akar velem kettesben lenni. - Hogy érti ezt? - követelte a választ Jane. - Fél, hogy újra meg akarom majd csókolni, és nem lesz képes ellenállni. - Nevetséges. Jane karba fonta a kezét mellkasa elıtt, és kibámult az ablakon. De a férfi szavai hıhullámot indítottak a gyomrából, és kezdték birtokba venni a testét. Főzıje alatt szinte fájt a keble, és átkozta a könyvet magában azért, mert bemutatta neki, mirıl marad le. Will szerette volna lépre csalni a lányt. Volt benne valami, amitıl a férfi elveszítette az önuralmát. A Jane-nel való csatározás felizgatta, és szerette volna folytatni. Kíváncsi volt, mit mondana a lány az esküvıvel és a mézeshetekkel kapcsolatos terveire.

Gayle CALLEN

34

Nem mindennapi vılegény

De nyilvánvaló volt, hogy Jane nincs beszélgetıs hangulatban, úgyhogy a báró visszafordult, és kinézett az ablakon. Esı és köd szitáit, és Lord Chadwick remélte, hogy Barlow melegen fel van öltözve. A hintó követte az út kanyarulatát, és Will önkéntelenül hátrapillantott. Összeráncolta a homlokát, amikor a távolban megpillantott egy lovat és a lovasát. Szürke, heréit állat volt, fekete lószerszámokkal, épp olyan, mint amilyet tegnap látott. A férfi cilindert hordott és laza eleganciával lovagolt, ami ismerısnek tőnt Willnek, bár nem tudta kivenni a férfi arcvonásait. Újra követik? Azzal nyugtatta magát, hogy a lovas bizonyára itt lakik a közelben, és csak véletlenül látta tegnap is és ma is. De Will csak azért volt még életben, mert utánajárt, ha valami gyanús volt neki. Amikor a hintó megáll, hogy megebédeljenek, beszélni fog Barlow-val. - Valami baj van? - kérdezte Jane. A báró ellazította izmait, ahogy a lány felé fordult. - Egyáltalán nincs. Miért kérdezi? - Feszültnek... tőnik, és állandóan hátrabámul az ablakon. Nem szeret utazni? Mit válaszoljon erre? Hogy semmi mást nem ismert? - Hiányzik az otthon kényelme - mondta, és kezdte elveszíteni a türelmét „Lord" Chadwickkel szemben. - A múlt éjszakát aligha nevezheti kényelmetlennek. - Megfelelı volt a ház - mondta semleges hangon a báró, és nem akarta elmondani a lánynak, hogy egyáltalán nem tudott aludni éjszaka. - De kissé... - ...szőkös - szakította félbe Jane. Will rámosolygott a lányra. - Ön is úgy gondolja? - Nem, de tudom, hogy maga igen. - Már ilyen jól ismer? - kérdezte meglepıdve a báró. - Néhány dolgot már megtudtam - ejtette ölébe Jane összekulcsolt kezét, és újra kibámult az ablakon. Will menyasszonya finom kezét figyelte, és azon tőnıdött, mit szólna Jane, ha megfogná az egyiket. Egy illedelmes ifjú hölgy talán elpirulna, és megengedné neki, hiszen úgyis arra készülnek, hogy összeházasodjanak. De a báró már kezdte megismerni Jane-t, és úgy vélte, feltehetıleg kihúzná a kezét a kezébıl. Jane a mellettük elvonuló tájat nézte, és azt gondolta magában, hogy egyáltalán nem ismeri Lord Chadwicket. Csak... felületesen, ami szórakoztatta a bárót. - Tehát merre járt már? - kérdezte Jane. Amikor a lány ránézett vılegényére, a báró viszonozta pillantását, fejét a sarokba támasztotta, szeme félig csukva volt - de figyelt. - Merre...? Sokfelé. Jane összevonta a szemöldökét. - Kérem, pontosabban határozza meg. - Mind egybemosódnak. Nem szeretek utazni csak az utazás kedvéért. - Volt már a kontinensen? - kérdezte Jane, és türelmetlenségében összeszorította a fogát. - Igen. - De egy nyelven sem beszél. Ez bizonyára nehézséget jelentett. - Nem igazán. A társadalom mőveltebb tagjai beszélnek angolul. És az opera ugyanolyan, akárhová is megy az ember, nem igaz? Jane a férfi arcát tanulmányozta, és azt gondolta: takargat valamit. Nem tudta és nem értette, miért van ez az érzése, de határozottan ott motoszkált benne. Vannak dolgok, amikrıl a vılegénye nem akarja, hogy tudjon. Ez bizonyára elég okot ad majd az apjának ahhoz, hogy megengedje neki, hogy elmeneküljön ebbıl a házasságból. Az apja nem fog támogatni egy olyan férfit, aki hazudik a lányának.

Gayle CALLEN

35

Nem mindennapi vılegény

De ahelyett, hogy megkönnyebbült volna, percrıl percre kíváncsibb lett. Lord Chadwick rejtély volt, egy feladvány, amelyet meg kellett oldania. Aznap éjszaka egy huntingdoni vendégfogadóban szálltak meg, miután végigzötyögték a napot a hepehupás utakon. Will úgy találta, Jane szörnyő hangulatban volt. A lány kérte, hogy álljanak meg, és nézzék meg egy római korból való vár romjait a Great Northern Roadon, de a bárónak nemet kellett mondania. Azzal a kifogással állt elı, hogy még sötétedés elıtt el kell érniük a fogadót, és bár Jane elfogadta a férfi döntését, a lord látta, hogy feldúlt lett miatta. A báró nem engedte meg a lánynak, hogy a környéken sétáljon, amíg meg nem tudja, tényleg követik-e. Ma este utánajár, amikor Jane már mélyen alszik, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy át kell kutatnia a környéket, Barlow-t hagyva hátra, hogy vigyázzon a lányra. A fogadó, amit választott, az Ouse folyóra nézett, amin egy régi kıhíd ívelt át. A vasútvonal építése óta a szállók sok vendéget vesztettek, így nagyon udvariasan bántak a néhány betévedı látogatóval. Miután a báró bérelt két szobát, és megbizonyosodott róla, hogy Jane kap majd szolgálólányt, aki segít neki este és másnap reggel, a szeme sarkából figyelte Jane-t. A lány a közös étkezıhelyiség bejáratában állt, és szemmel láthatóan azon igyekezett, hogy ne bámulja túl feltőnıen az ott összesereglett vendégeket. Valószínőleg irreális elképzelései vannak az utazásról, hiszen olyan keveset utazott még. Amikor a báró azt javasolta menyasszonyának, hogy egyen a szobájában, vagy legalább egy magánétkezıben, Jane visszautasította, mondván, hogy szereti hallgatni az emberek beszélgetését, amikor ül és eszik. Anélkül, hogy bármit is mondott volna Lord Chadwicknek, megkérdezte a fogadóst, nincs-e a jelenlévık között valaki, aki ismeri a környék történelmét. Jane már megtervezte, melyek azok a helyek, amiket másnap fel akar keresni. A lány elment az asztalától, hogy beszélgessen egy emberrel, aki a zömök kandallónál ült. A férfi egyik lába fel volt támasztva, sétabot volt mellette, és rongyos köpeny lógott a széke felett. Pamut munkásinget és - nadrágot viselt, amelyet nadrágtartó rögzített. Amikor Jane felé billentette a fejét, hogy beszélgessen vele, ráesett a fény, és megcsillant a szemében. Will megdermedt. A férfi nem egyszerő paraszt volt. Ahogy megérezte Will pillantását, ránézett, és szórakozottan megbiccentette a fejét. Nicholas Wright volt, Will egyik ügynöktársa a politikai osztályról. Míg Will abbahagyta a kémkedést, Nick szolgálatban maradt - és nyilvánvalóan azért jött, hogy megtalálja ıt.

Gayle CALLEN

36

Nem mindennapi vılegény

8. fejezet Will egy órát ült egyedül a szobájában, miután Jane visszatért a sajátjába. Azt akarta, Jane mélyen aludjon, mikor ı lemegy vissza a kocsmába. Barlow már korábban felhozta Gyilkost, és a kutya most a báró ágyán horkolt. Bár Will fáradt volt, nem aggódott amiatt, hogy véletlenül elszundít. Afganisztánban, ahol folyamatos veszélyben volt, rövid órákat szakított magának a frissítı alvásra. Angliában, ahol semmi nem fenyegette, nem tudott éjszakánként aludni, csak hajnal felé szendergett néhány órát. Végül belebújt a kabátjába, bezárta maga mögött az ajtót, és lement a lépcsın. Az ivóban még legalább tucatnyi férfi volt, az asztaloknál ültek és a bárpultnál. Nick a kandalló elıtt telepedett le, egy fatámlájú ülıkén, „sérült" lábát kinyújtotta, és a padra tette. A levegıt füst és zaj hatotta át, Will mégsem akarta megkockáztatni, hogy fontos dolgokról itt beszéljen. Mert fontos dolognak kellett lennie, ha Nick vette a fáradságot, hogy idáig kövesse és álruhát öltsön. Will megivott egy sört a bárpultnál, és arról beszélgetett a fogadóssal, milyen eladó épületek vannak a környéken. Idınként maga mellé ejtette a kezét, és egy kézjelet használt, amivel Nick és ı régen azt adták tudtára egymásnak: "találkozzunk kint, hátul". Amikor már biztos volt benne, hogy Nick vette az üzenetét, Will kisétált az ajtón. Az éjszaka hővös volt, és a bárót az Ouse folyó nedves illata lengte körül. Elindult az istállók felé vezetı sikátoron. Amikor egy nı csábító hangja szólt hozzá a árnyékból, csak megrázta a fejét és továbbment. A hintó az istálló közelében állt, halkan kopogott rajta, hogy meg ne ijessze Barlow-t, aki rögtön felült, és Will tudta, hogy pisztoly lesz a kezében. - Én vagyok - suttogta Will. Nick Wright a kocsmában van. Egy perc múlva itt lesz. Mikor Barlow álmosan bólintott, Will folytatta: - Itt a szobám kulcsa, az utolsó a folyosón, balra. Menj fel oda, és vigyázz Miss Whittingtonra. Az övé a szomszéd szoba. - Mi legyen Gyilkossal? - kérdezte Barlow. - Ne harapd meg, és akkor ı sem fog megharapni téged. Miután a kocsis elment, Nick sétált ki az árnyékból, sötét köpönyege örvénylett körülötte, ahogy bicegett. Nagydarab, magas férfi volt, akit a titokzatosság levegıje vett körül, ami általában távol tartotta tıle az embereket. - Igazi a sebed? - kérdezte Will. - Nem - felelte Nick mély, komoly hangon. - Örülök, hogy találkoztunk. A báró vállat vont. - Azt hiszem, én nem mondhatom ugyanezt. Az álruhád nyugtalanít. - Ne nyugtalanítson. Baj van. Különben sohasem zavarnálak. De ne beszéljünk itt. Van egy szobám az egyik közeli kocsma emeletén. Gyere utánam. A sikátor egyre szegényesebb lett, minél messzebb értek. Az épületekbıl, amelyek mellett elhaladtak, áporodott cigaretta, szutykos nık és olcsó sör szaga csapta meg az orrukat. Végül Nick feltartotta egyik kezét. - Itt vagyunk. Én elıremegyek. Menj majd hátra, a lépcsıhöz, a saroknál jobbra. Az enyém az elsı ajtó fent, jobbra. Will a falnak dılt és összegörnyedt, ahogy várt, azt tettetve, hogy nagyokat húz egy üres flaskából, amit az utcán talált. Amikor elég idı telt el, átvergıdött a bejáraton, aztán támolyogva ment a fal mellett, amíg egy megrakott asztalba nem botlott. A vendégek mérgesen tolták félre. Álmosan rájuk mosolygott, bocsánatkérıen megbiccentette a kalapját, és a lépcsı felé indult. Megtalálta a megfelelı ajtót, és halkan bekopogott. Nick beengedte. A szoba a tetıtérben volt, így a fal az ágy felé lejtett. Nick majdnem túl magas volt ahhoz, hogy kiegyenesedhessen. A szobában egy nyersfa asztal és egy szék állt, semmi más, és egy olajlámpa világított. Hamu parázslott a kandalló fémrácsán, ami a szobát főtötte. Nick botja és köpenye hanyagul az ágyra dobva.

Gayle CALLEN

37

Nem mindennapi vılegény

Nick fintorgott, ahogy meglátta Willt. - Oda kellett volna adnom a köpenyt. Kirísz innen. Will végigpillantott drága öltözékén. - Azt hitték, hogy részeg vagyok, úgyhogy elég jól ideillettem. Szóval, mit akarsz? Nick sóhajtva a szék felé intett a fejével. - Ülj le. Will megtette, amit kért, és várt, amíg a másik férfi leült az ágyra. Amikor Nick felcsavarta a lámpát, borotválatlan arcára komor árnyék vetült. Egyéként is sötét típusú volt, a haja és a szeme is fekete volt - ami tökéletes ahhoz, hogy valaki az árnyékban éljen. Ezt tették együtt, ı és Nick, Afganisztán hegyein bolyongva, a helyi törzsek közé vegyülve. Amit megtudtak, elküldték a tiszteletre méltó Kelet-indiai Társaságnak - amely a tettek mezejére lépett, vagy továbbította az üzenetet a királynı hadseregének. Amikor Nick nem kezdett rögtön beszélni, Will azt mondta: - Nem te követtél az elmúlt napokban. - Nem. Samet küldtem. Samuel Sherryngton volt a harmadik tagja ügynökcsapatuknak. - İ is itt van? Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer eljön Afganisztánból. Nick vállat vont. - Nincs itt Huntingdonban. Valaki mást követ ma este. - Megmondod, kit? Willt fárasztotta, hogy Nick a jól ismert játékot játssza vele, melyet évekig ı is játszott. - Ha eljön az ideje. Nick mosolygott, ami sohasem volt igazán vidám látvány. - Szóval ki ez a nı? Úrihölgynek tőnik, mégis veled utazik. Will felhorkant. - Én pedig úriember vagyok, öregem, hála jó királynınknek. De a neve el fogja neked árulni, ki ı: Jane Whittington. - Whittington mint Whittington ezredes? Will úgy látta, Nick szinte rezignált nyugalommal néz. - Igen, ı a lánya. Észak felé viszem, hogy találkozhassanak. - És Miss Whittington nem bánja, hogy egyedül utazik veled? - Jegyesek vagyunk - mondta a báró büszkén és elégedetten, hogy elrejtse bizonytalanságát. Nick hátradılt, kezére támaszkodott és füttyentett. - A mindenit! Nemesember lettél, piperkıc ficsúr, és nemsokára megházasodsz. Nehéz elhinni. Will átfogta a térdét, és tudta, hogy mindent meg fog tenni ezért. - Történnek csodák. Szóval miért akartál velem találkozni? Nick kijózanodott. - Emlékszel Reed tábornokra? Volt egy Julia nevő lánya. - Emlékszem. A bengáliai hadtestnél volt. - Igen. Emlékszel, hogy a húga Kabulba jött a többi katonacsaláddal együtt? Mindig ostobán vakmerı volt, szerintem még jobban, mint a bátyja. Ezt olyan keserően mondta, hogy Will félrehajtotta a fejét, és azt kérdezte: - Ismerted? Nick lebiggyesztette az ajkát. - Egészen közelrıl. Egyetértettünk benne, hogy nem fog sokáig tartani, mert én nem maradok sokáig Kabulban. Sam mutatott be minket egymásnak. Ugyanabban az egyházközségben nıtt fel, mit a Reed testvérek. - De mi közöm van nekem ehhez? Nick félrebámult, a tőzbe. - Híreket küldött az oroszoknak az angol csapatokról.

Gayle CALLEN

38

Nem mindennapi vılegény

Will kiegyenesedett, és egy percre megint az afgán hegyek között járt, hatalmas birkabır köpenybe burkolózva, hogy megküzdjön a metszı széllel. Tudta, hogy szakálla és turbánja alatt bármikor felfedezhetik az angolt. De Will elhessegette magától a számkivetettség akkori érzését, amivel könyörtelen küldetése járt. İ soha többé nem lesz az az ember. - Hogyan vádolhatsz meg egy nıt hazaárulással anélkül, hogy megbizonyosodtál volna róla, hogy tényleg elkövette? - A Reed testvéreknek nem volt sok pénzük. İsi családból származnak, akiknek a befektetései már régóta veszteségesek voltak. Aztán rájöttem, hogy olyan férfi kell neki, aki többet tud adni neki, mint én, aki csak távoli kapcsolatban állok az arisztokráciával. Kezébe vette az ügyet. Will felállt és járkálni kezdett. Tudta, hogy felségárulásért halálra ítélhetnek egy férfit - vagy egy nıt. - Rendben, elmondtad az indítékait, de nem adtál bizonyítékot. Biztosan tudod, hogy ez történt? - Eredetileg a "hazaárulás" szót az egyik afganisztáni informátorom súgta a fülembe. Tudtam, hogy nekünk és az oroszoknak is közvetít, de hasznos volt nekem. Azt hiszem, megdöbbent, amikor rájött, hogy egy angol nı is benne van az ügyben. A híreket rejtjeles levélben küldte el, és látta, hogy a nı kézbesíti. - És tudod, hogy ez Julia volt? - Az informátorom tökéletesen leírta. Hány nınek van Kabulban olyan szıke haja, hogy már majdnem fehér? És aki a bazárban kószál, úgy öltözik, mint egy fiú? Will nem tudta elfogadni egy informátor szavait bizonyítékként. - Talán Julia elutasította, és a férfi meg akarta büntetni. Nick megrázta a fejét. - Egy bizonyos orosz tisztnél hagyta a nyakláncot, amit én adtam neki. Saját szememmel láttam. - Nick, te csak egy lehetsz a sok közül, akivel ez a nı ágyba bújt. Honnan tudod, hogy nemcsak egyszerően viszonya volt ezzel az orosszal? Nick fekete szeme parázslott a lámpafényben. - Onnan, hogy követtem a cinkosát ide vissza, Angliába. Most itt van, és kész rá, hogy Julia ellen valljon. Odaadta az egyik levelet, és nála van a levél, amiben a kód van. Ártatlannak tőnnek kivéve néhány tintapacás betőt, melyek olyanok, mintha valaki csak úgy odafirkálta volna ıket. Julia két levelet fog küldeni, két különbözı útvonalon, és nem lehet feltörni a kódot, amíg a két levél egymás mellett nincs. A cinkosa ide fogja nekem adni a levelet, amiben a kód van, amikor Leedbe érek, és biztonságos helyre tudom vinni a férfit. Attól fél, Julia megöleti, mert túl sokat tud. Will hátradılt a székén, és megértette Nick kétségbeesését. Nicket bosszúvágya vezette, és végül elég bizonyítéka volt bármelyik angol bíróság számára. Will úgy érezte, csapdába került, és sejtette, mi jön ezután. - De miért most? Mindez több mint egy éve történt. - Sok idımbe került, amíg a nyomára bukkantam ennek a férfinak. De a fı ösztönzést az jelenti, hogy az én bájos Júliám jó partit csinált magának. Kelthorpe hercegéhez akar férjhez menni. Most Willen volt a sor, hogy füttyentsen, ahogy a helyzet még összetettebbé vált. Julia állhatatossága hamarosan elnyeri jutalmát. Nick dühösen nézett. - Nem engedhetem, hogy egy hazaáruló beházasodjon az ország egyik legelıkelıbb családjába - a pokolba is, a vılegény a királynı unokatestvére! Hosszú csend telepedett közéjük. Még azt is hallhatták, hogy egy pohár eltörik lent, és részegek vidám csoportja énekel. Will értette, milyen fontos a monarchia, de emlékeztette magát, hogy új életet akar kezdeni. Jane-nek a teljes figyelmére szüksége van. - Értem a helyzetedet, Nick, de eljöttem a politikai osztályról - és a hadseregbıl is. Semmit sem tehetek érted.

Gayle CALLEN

39

Nem mindennapi vılegény

- De tehetsz. Nem kívánok sokat tıled. - Nem. - Nem hívlak vissza a szolgálatba, Will. Sam rájött, hogy Julia ma elhagyta Londont. Talán felfedezte, hogy tudomást szereztünk a tettestársáról és a levelekrıl. Bizonyítékaink koronájában az lenne a legfényesebb gyémánt, ha egészen a férfiig tudnánk követni ıt, és rajtuk ütnénk. De ha a nı hamarabb ér oda, mint mi... - Tényleg gyilkosnak tartod? - szakította félbe Will. - Az általa átadott információk segítségével öltek meg tizenhatezer angol katonát és családtagjaikat a Khyber-hágónál - mondta Nick, és elırébb ült az ágyon. Lemészárolták ıket a hegyoldalból rájuk törı afgán törzsek. Will túlságosan is élénken emlékezett azokra az áruló, sziklás csúcsokra és a szakadékokra, ahol ellenségeik elrejtıztek, és tetszésük szerint lövöldöztek. Almában mindig megváltoztatta a múltat, és valahogy megértette Elphistone tábornokkal, hogy ne becsülje le az afgánokat, hanem hallgasson Will figyelmeztetésére. - A hegyi törzsek nem merték volna ezt tenni, ha az oroszok nem bátorítják ıket - folytatta Nick. - Mi tartaná vissza Julia-t attól, hogy még egy embert megöljön? Dühösen nézett, és az ágyra vágott öklével. - Bárcsak megfojtottam volna, amikor mellettem aludt. Will Nick vállára tette egyik kezét, és a kötelesség és az együttérzés kettıs nyomását érezte. - Nem tudhattad, mire képes. Nick felsóhajtott. - Tudom. Szóval holnap meg kell hívatnod magad Kelthrop estélyére. Ha Julia hozzá akar menni ehhez az emberhez, akkor nem engedheti meg magának, hogy elmulassza ezt az eseményt, még azok miatt a levelek miatt sem. Will majdnem felnevetett Nick tervének vakmerıségén. - Azt akarod, hogy csak úgy odasétáljak, és ott töltsem a hétvégét? - Hát nem házat akarsz venni? Kezdheted azzal. - Milyen alapos vagy! - mondta Will savanyúan. - Ismerem a rábeszélıképességed - meg tudod magad hívatni, hogy örökre ott élj, ha épp azt akarod. Báró lettél, nem? Milyen okos Nicktıl, hogy utalt rá, csak Will tudja megtenni a végsı, döntı lépést. Will beletúrt a hajába, és hatalmába kerítette a vereség érzése. Már csak egy kártyája volt, amit kijátszhatott. - Velem van Jane. Nem tehetem ki veszélynek. - Csak szemmel kell tartanod Julia-t, hogy kivel beszél. Nem tudom elképzelni, hogy a herceg belekeveredett volna a királynı elárulásába, de nézzük meg, te hogy látod. Én nyomon követem Julia-t és a pribékjét, ha elhagyták az épületet. İszintén szólva Jane tudna téged a legjobban fedezni. Will szúrósan nézett rá Nickre, és magát is meglepte, milyen dühös lett menyasszonya nevének említésekor. - Nem akarom, hogy ı fedezzen. Nem fogom ıt használni. - De Angliának szüksége van rád - mondta Nick halkan. Will idegesen dobolt a lábával. - Angliának adtam tizenhárom évet az életembıl! Igen, fontos munkát végeztem. De ára volt, Nick, és ezt te is tudod. Vannak mások, akik folytatják majd helyettem. - De nincs olyan ember, akiben megbízhatnék, és az biztos, hogy a közelben nincs senki. Odamennék magam, de engem ismer Julia. Mire valaki mást odahívok, már túl késı lesz. Mi lesz, ha beházasodik a királyi családba? Mit fognak szólni az angol polgárok, ha egyszer a felségárulás kiderül? Az emberek már most sem szeretik Albert herceget. Ez olyan csapás lesz, amit a királyság nem tud majd túlélni. Nick felsóhajtott. - Igen, szükségem van rád.

Gayle CALLEN

40

Nem mindennapi vılegény

Will még sohasem hallott ilyen szavakat Nicktıl, attól az embertıl, akirıl azt hitte, mindent el tud végezni egyedül. De Nick most Samre épített - és rá, Willre. Will dühe lecsillapodott, és minden érzelemtıl megszabadult a küldetését illetıen. - Rendben van, megteszem - mondta, és bólintott. Ahogy meghozta a döntést, nem sajnálkozott többé. Semmi értelme nincs azon töprengeni, mi történhetett volna. Látta Nick elcsigázott arckifejezését, és elhatározta, hogy feloldja a feszültséget. - Hallottam, hogy Julia elég csinos - vetette oda félvállról. - Ha akarod, elcsábítom. De aztán vége. Nick összepréselt ajka mosolyra húzódott. - Nem szükséges - mondta szárazon. - Azonkívül nem megfelelıek hozzá a tulajdonságaid. Ne felejtsd el, én az övé voltam. Will gunyorosan nézett. ' - Hogyan tudunk kapcsolatban maradni egymással? - Sam fogja ide- oda vinni a híreket közöttünk. - Egyféle álruhában kell lennie? Nick megrántotta a vállát. - Bármit csinálhat, amit akar - te tudni fogod, mit kell tennie. Rögtön tudnom kell, ha van valami híred a számomra. - Rendben. Hol van a herceg birtoka? - A Langley-major Rutlandshire-ben, Stamford közelében. - Akkor megyek. Nem akarom, hogy Jane a szükségesnél tovább egyedül legyen. Nick hirtelen elvigyorodott. - Már együtt töltitek az éjszakát? Willt felizgatta, ahogy a meleg ágyban alvó meztelen lányra gondolt. Vágya mindeddig beteljesületlen maradt. - Aligha. De a szolgálólánya most megbetegedett... - ...megbetegedett - visszhangozta Nick szórakozottan. - Igen. Szóval Jane egyedül van, csak Barlow-val és velem. Erısebb a vágya, hogy lássa az apját, mint az a vágya, hogy ne legyen velem. Képzeld el, amikor elkezdem gyızködni, hogy maradjunk a Langley-majorban. - Sajnálom. - Ne aggódj - meggyızöm majd, hogy nincs semmi, ami egy jó estélyhez fogható, Nick, öregfiú. Will elırántotta a monokliját, és azon át nézelıdött. - Az izgalom, a pletykák, a divat kihívásai... - Túl régóta piperkıcködsz, Will. - Lehet, de ez leegyszerősíti a dolgokat. Visszacsúsztatta a monoklit a zsebébe. Nem akart aggályoskodni amiatt, hogy nem tudja, hogyan lehetne máshogy viselkedni. - Hmm - nézett rá Nick. - Valószínőleg nem akarsz róla hallani, és nem vagyok benne biztos, hogy kell-e tudnod róla... - Bökd csak ki. - Velem van Jane nıvére. Willnek tátva maradt a szája. - Charlotte?

Gayle CALLEN

41

Nem mindennapi vılegény

9. fejezet Nick elvigyorodott és megrázta a fejét. - Nem úgy értettem, hogy magammal hoztam Charlotteot, ıszintén mondom, nem árulta el nekem, mit keres Lord Arbury estélyén... - Ott voltál? - kérdezte Will, és megrebbent a szeme. - Az én hibám, hogy ı ott volt. Nem akartam, hogy együtt utazzon Jane-nel és velem, úgyhogy küldettem neki Arburyvel egy meghívót. Természetesen nem tudott nemet mondani. - Te küldted oda Arburyékhoz? - kérdezte Nick szemmel látható ingerültséggel. - Ki mást ismernék, akinek ilyen magas rangja van? A mindenit, úgy volt, hogy Viktória királynı is ott lesz. Charlotte már elıre magánkívül volt, hogy végre, most elıször bálozhat a gyászidı letelte után. Hogyan is magyarázhatná el öreg bajtársának mindent felemésztı vágyát, hogy kettesben legyen Jane-nel? Nick arca megdermedt. - Gyászidı? Kiért? - A férjéért. Nem tudod? - Nem beszélt hozzám. - Miért nem? - Mert felpeckeltem a száját. Will egy pillanatig csak döbbenten pislogott. - Mi az ördögnek kellett egy finom, elıkelı hölgy száját felpeckelned - aki ráadásul az ezredes lánya? - Mert azt hiszi, áruló vagyok - mondta Nick, és hahotázni kezdett. - Azt hiszem, kémnek képzeli magát, mint amilyen az apja. Véletlenül meghallott néhány dolgot, és most azt hiszi, el akarom árulni Angliát. El kellett hoznom, hogy ne rombolja szét a munkánkat. - Elhoztad? - Talán helyesebb lenne úgy mondani, hogy elraboltam. Will visszasüppedt a székébe, és kezével megtörölte az arcát. - Hogy a pokolba fogom ezt megmagyarázni Jane-nek? - tőnıdött hangosan, ahogy harag és bosszúvágy kezdett kavarogni bensıjében. Nick mindent összezavart. - Természetesen nem mondhatod el neki. Nem kockáztathatjuk meg, hogy Julia elszökik az igazságszolgáltatás elıl, mert Jane nem tudta tartani a száját. Charlotte biztonságban van. Amikor én nem vagyok vele, Sam vagy Cox van ott. Hamarosan meg fogja érteni, hogy barátja vagyok az apjának, nem pedig az ellensége. - Értesd meg vele minél elıbb - állt fel Will, a kalapját keresve. Nick vigyorgott, és ı is felállt. - Lehet, hogy csak átadom neked. A húga biztosan égne a vágytól, hogy megvigasztalja. - Szerintem nem. Amikor Charlotte végre megérti a küldetésed fontosságát, küldd vissza Londonba. Biztos vagyok benne, nem akarná elmulasztani a társasági élet szezonjának a végét. Will egyik kezét a kilincsre tette, és visszanézett a válla fölött. - Vigyázz magadra, Nick, és jó szerencsét. - Neked is. Megmutassam az utat, vissza a vendégfogadódhoz? Nem akarnám, hogy eltévedj. Will becsukta az ajtót, és magabiztosan mosolygott. Jane az ágya szélén ült, és próbált túljutni ingerültségén. Lord Chadwick nem volt a szobájában. Ó, tulajdonképpen nem kopogott be, de az este korábbi szakában kilesett az ajtaján, és látta, hogy a báró elmegy, és Mr. Barlow foglalja el a helyét. A szobában azóta csend honol. Kíváncsiságot és dühös csalódottságot érzett egyszerre. Mit csinálhat Lord Chadwick? Az ivóban ül lent és a munkásokkal beszélget, akikrıl azt gondolja, nem elég kifinomultak ahhoz, hogy Jane-nel beszélgethessenek? Persze ı is csak néhány rövid hónapja lett nemes, vidéki úriember.

Gayle CALLEN

42

Nem mindennapi vılegény

Hirtelen halk hangokat hallott az elıtérben, és az ajtóhoz sietett, hogy rátapassza a fülét. Azt gondolta, Lord Chadwick jött meg, de nem volt biztos benne. Nagyon óvatosan kinyitotta az ajtót, ami kicsit megreccsent. A lánynak háttal Mr. Barlow ment le a lépcsın. - Jane? Lord Chadwick volt az, és olyan közel állt, mintha egyenesen a fülébe beszélne. Jane visszafojtotta a lélegzetét, és nem válaszolt. Azt remélte, a báró azt gondolja, hogy elaludt, és elmegy. Nem merte becsukni az ajtót, mert félt, hogy zajt csap. A férfi megismételte a nevét, ez alkalommal még sürgetıbben. Hirtelen feltárult az ajtó, és Jane hátraesett, védın átölelve magát a kezével. A szélesre tárt ajtóból a vılegénye vette szemügyre. - Nem esett baja? - kérdezte, egy gyors pillantást vetve a szobára, mielıtt alaposabban Jane-re figyelt volna. - Van valaki...? Ekkor elcsuklott a hangja, és Jane tudta, miért. A lány lábai egészen a combja közepéig csupaszak voltak, feltárulkozva a férfi tágra nyitott szeme elıtt. Jane kétségbeesett erıfeszítéssel, pihegve próbálta lehúzgálni az anyagot, amennyire csak tudta, de ruhája egy része beakadt, és így szabadon maradt a lábfeje és a bokája. A báró nem tudta levenni róla a szemét. - Fel fog segíteni? - kérdezte a lány, és hiába próbált hideg hangon megszólalni. - Nincs illetéktelen behatoló? - kérdezte Lord Chadwick. Jane észrevette, hogy a báró nem veszi a fáradságot, hogy még egyszer körülnézzen, egyre csak a lábát bámulja. - Nincs. A férfi menyasszonya kezéért nyúlt, és olyan fürgén emelte fel a lányt, hogy az megbotlott, és nekiesett a bárónak, másik kezével végigsimítva a mellkasán. így álltak, még a lélegzetvételüket is hallani lehetett a csöndben. Jane figyelmeztette magát, hogy ne nézzen a férfi arcára, de keze átforrósodott vılegénye kezében, ahogy a puszta bırük összeért. A báró combját szorosan Jane combjához nyomta. A lány szíve olyan hangosan dörömbölt, hogy azt kellett gondolnia, valami baj van vele, Jane-nel. Nem bírta megállni, hogy fel ne nézzen - aztán azt kívánta, bárcsak ne tette volna. A férfi szeme összeszőkült, és olyan áthatóan, mélyre hatolóan nézte, mint aki tud róla valamit, hogy Jane beleborzongott. A férfi menyasszonya száját bámulta. A lány úgy érezte, egészen kiszáradtak az ajkai, így megnyalta ıket. A báró szaporán vette a levegıt, és amikor belélegzett, mellkasa megérintette Jane mellét. A mellbimbóin érzett nyomástól, amit a vékony hálóingen keresztül tapasztalt, feszülni kezdett a keble úgy, ahogy sohasem ezelıtt. Mintha nagyon távolról jönne a hang, hallotta becsukódni az ajtót, majd a férfi szabad kezét felcsúsztatta a lány hátán, és közelebb húzta magához. A mellbimbóiban érzett feszültség kezdett átterjedni az egész testére. Mi történik vele? Ezek a különös érzések ismeretlenek voltak számára, és nagyon felvillanyozták. Jane érezte, hogy a báró még szorosabban hozzápréseli a combját, és a lány beharapta a száját, hogy fel ne nyögjön, amikor a furcsa feszültség a combja közé ért. Megdöbbenve tapasztalta, hogy arra vágyik, még szorosabban tapadhasson a férfihoz. Vadul nézték egymást, ám Jane elkapta pillantását, és a báró száját kezdte bámulni. Ha engedélyt kér, hogy megcsókolhassa, nem tudja, képes lesz-e nemet mondani. Ám Lord Chadwick nem kért engedélyt. Figyelmeztetés nélkül tapasztotta ajkát a lány ajkára, kiszabadítva Jane egyik kezét, ahogy szorosabban magához húzta. Nem rendelkezik az úriemberek óvatos természetével, ahogy a lány mindig is gyanította. Gyors csókokat adott a lány ajkaira olyan értı szenvedéllyel, hogy úgy tőnt, közel jár hozzá, hogy teljesen elveszítse az önuralmát. Jane teljesen új és más embernek érezte magát, mintha felébredt volna benne valami, ami szabadság után vágyik. Ilyen érzés hát egy férfit csókolni. Amikor beletemetkezett a férfi ölelésébe, és visszacsókolta, érezte, hogy a férfibıl kiszakad egy nyögés, ami átmorajlik a mellkasán. Szája a lány szájához tapadt, és ahogy Jane boldogan pihegett, a férfi nyelve a lány alsó ajkán kutatott. Jane

Gayle CALLEN

43

Nem mindennapi vılegény

tompán felnyögött, ahogy a báró elmélyítette csókjukat, és a lány még jobban kinyitotta a száját, hogy viszonozhassa a férfi nyelvének simogatását. Jane soha még elképzelni sem tudott ilyesmit, de hihetetlen érzés volt. Kóstolgatta vılegényét, akinek íze a sör és férfi zamatának enyhe keveréke volt. Jane még közelebb akart lenni hozzá, valami erre kényszerítette. Vére türelmetlenül dobolt, bıre égett a vágytól, hogy megérinthesse. A bárón nem volt kabát, úgyhogy a férfi vászoningén csúsztatta fel a kezét. Érezte a kemény izmok játékát a férfi karján, egészen fel a nyakáig. Amikor Will érezte a lágy, hővös kezeket felcsúszni a hajáig, maradék önuralma is darabokra tört. Jane-nek angyali íze volt, és csábítóan hosszú lába. Miután elıször csak óvatosan kísérletezgetett a nyelvével, most már úgy csókolt, mint egy nı, aki tudja, mit akar. Jane belekapaszkodott a férfibe. Gömbölyő melle súrolta a férfi mellkasát, combja a férfi combjához tapadva remegett, ahol a báró érezte a lány nedves forróságát. Jane sóhajtva hátradobta a fejét, fekete hajának hosszú hullámai ragyogtak a gyertyafényben. A férfi Jane nyakának melegébe temette az arcát. A lány édes jázminillatú volt. Az egzotikus, izgalmas illat feltáratlan titkokat sejtetett. A házasság egy ilyen szenvedélyes nıvel mennyországnak tőnik. A füle mögött kezdte el nyalogatni, majd hátul, lefelé haladva a kulcscsontjáig. Ahogy a lány finom bırét szívogatta, megízlelve puhaságát, lecsúsztatta a kezét menyasszonya hátán, és megérintette gömbölyded fenekét. Amikor Jane megmerevedett, ismét mély csókokat adott a szájára, hogy ellazítsa. Két kézzel közelebb húzta csípıjét a csípıjéhez, de Jane elfordította a fejét. - Lord Chadwick... - William vagyok... - mormogta a férfi, aki a lány arcát csókolgatta és a fülcimpáját harapdálta. - Lord Chadwick, hagyja abba! Jane a báró mellkasára tette a kezét, eltolva magától a férfit, amíg már csak a csípıjük volt összetapadva. A férfi tenyerében fogta a lány fenekét. A báró hozzádörzsölte Jane-hez a combját, kicsit feljebb, ami Jane-t kis, édes sóhajra késztette. Arcán szenvedély, kíváncsiság és határozatlanság látszott. - Nem akarja, hogy abbahagyjam - mondta a férfi rekedtes hangon, és újra felé hajolt, hogy megcsókolja. - De akarom - abba kell hagynia! - Jane, nemsokára összeházasodunk. Most kezdıdhet az élvezet. A lány még erısebben tolta el magától, és a báró elengedte. Jane hátratántorodott, és kezét egy kis asztalra tette, hogy megtámaszkodjon. Tehetetlenül figyelte, hogy zihál a mellkasa. - És az bőn lenne - mondta a lány. Hangja minden egyes szónál erısebben szólt. - Ez nem helyes, Lord Chadwick. És kérem, ne szólítson a keresztnevemen. Nem adtam rá engedélyt. Will mosolygott, és nekidılt az ajtónak. Karját összefonta a mellkasa elıtt. Próbálta eljátszani, hogy nem kívánja olyan égetıen a lányt, és hogy nem babonázza meg a vékony hálóingét átbökı mellbimbóinak látványa. - Ezután a forró együttlét után szólítsam újra Miss Whittingtonnak? - Ez emlékeztetni fog minket a helyes viselkedésre. A báró legnagyobb sajnálatára felkapta fésülködıköpenyét, és elfordult, hogy felvegye. Will tiltakozni akart, de tudta, hogy úgyis hiába. - Most már biztosan nincsenek kételyei a házasságunk felıl - mondta lágyan. Jane a férfi felé fordította kifinomult arcát, és hővösen végigmérte. - Akkor eltérıen gondolkozunk, uram. Még több van. - Azok az emberek, akiknek nincsenek érzéseik egymás iránt, nem csókolóznak így... Miss Whittington. - Nem tudom, mert még sosem találkoztam olyan férfival, aki annyira goromba lett volna, hogy erıszakkal megcsókol. - Erıszakkal? - ismételte Lord Chadwick csodálkozva.

Gayle CALLEN

44

Nem mindennapi vılegény

- Erıszakkal. Nem kérte az engedélyemet. Will arcáról lehervadt a mosoly. Még mindig égett benne a vágy, és túlfőtött pillantást vetett menyasszonyára. - A testével engedélyt adott, drágám. Nem volt szükség szavakra. Jane lesütötte a szemét, és a báró tudta, hogy magában igazat ad neki. - Hiba volt - mondta kereken -, nem fog megismétlıdni. Will dühös csalódottságában egy lépést tett felé, de amikor Jane dölyfösen felszegte az állat, megállt. - Meg fog ismétlıdni - válaszolta határozottan. - Ön lesz a feleségem. - De még nem vagyok az. Ha megint ilyesféle... bizalmaskodás történik közöttünk, felszállók az elsı észak felé tartó vonatra, és nem érdekel, hogy édesapám azt kérte tılem, hogy magával utazzak. És lehet, hogy el is mondom neki, hogy mi történt. Will szemtelenül mosolygott. - Fenyegetızünk? Elfelejti, drága Miss Whittingtonom, hogy jól ismerem az apját. Ha elmondom neki, hogy nyitva találtam az ajtaját... - Nem volt nyitva! - Észrevettem, hogy nincs bezárva, és aggódtam a biztonsága miatt. - És maga és a kutyája miatt egyedül voltam és védtelenül. - Ó, igen, a félelmetes Molly nem volt maga mellett, hogy elijessze a banditákat. Jane habozott, és tudta, hogy a báróé lesz az utolsó szó. - És merre járt, uram? - kérdezte. - Miért nem volt itt a szomszéd szobában, hogy megvédjen? Lord Chadwick elrejtette meglepıdését. - Barlow ott volt. Nem volt egyedül. - De hol volt maga? - A kocsmában, Miss Whittington. Nem érezte a sör ízét, amit megittam? A báró szavaitól felzaklatott lány elhallgatott. Zöld szemére árnyékot vontak az emlékek. - Ez nagyon goromba volt, uram. - De igaz, Miss Whittington. Ha tudni akarja a részleteket, az után érdeklıdtem a fogadóstól, hogy vannak-e eladó ingatlanok a grófságban. Menjen, és kérdezze meg a fogadóst, ha nem hiszi. Jane nem szólt semmit, és Will önelégültség nélkül mosolygott a hazugságain, amelyek oly közel jártak a valósághoz. - Jól van - mondta Jane. - Fárasztó nap volt. Aludjon jól, uram. Gunyorosan mondta, de a báró halk, komoly hangon válaszolt: - Aligha tudok majd elaludni, édes Jane, mert egész éjjel önre fogok gondolni, és arra, hogy mit csinálhatnánk együtt. A lány egy pillanatra zavarba jött, és sebezhetınek tőnt, olyan nınek, aki tudja, mirıl mond le. Lord Chadwick, hogy elkerülje, hogy még nagyobb bolondot csináljon magából, megfordult és elhagyta a szobát. Jane térdei felmondták a szolgálatot, és majdnem a székbe rogyott, az asztal mellé. Remegı kezével megtörölte a száját, de nem tudta onnan letörölni a férfi szájának érintését. Willnek... csodálatos íze volt. El sem tudta képzelni, hogy egy férfi ennyire összezavarhatja a fejét, és minden célját elfeledteti vele. Zavarodottság fészkelte be magát a fejébe. Még mindig érezte a férfi forró tenyerét felkúszni a hátán. A fenekén ott ég a férfi keze nyoma. A báró mindenrıl tudott, amit Jane érzett, mintha már tapasztalta volna ezelıtt - sokszor. Fájdalmas érzés lobbant fel benne, és döbbenten ismerte fel, hogy ez a féltékenység. Féltékenység! Miért is törıdne vele, hogy más nıt is megcsókolt már ezelıtt. Nyilvánvaló, hogy a férfiak gyengébb teremtmények a testiség tekintetében.

Gayle CALLEN

45

Nem mindennapi vılegény

De talán ı is gyenge volt, mert - ahogy a báró is rámutatott - örömmel adott rá neki engedélyt, hogy azt tegye vele, amit akar. Még vissza is akarta hívni. Befejezetlennek érezte az együttlétüket, és ez nyugtalanná tette. Nem sokat tudott a szeretkezésrıl magáról, de tudta, hogy többet jelent a csókolózásnál. Sötét vágy fogta el, hogy mindent megtudjon. Mindig is büszke volt a tudására, arra, hogy szeret rejtélyes témákban elmélyedni, és Lord Chadwick - William - volt a legújabb rejtély. Nem tudta összeegyeztetni a férfit, aki a divatról és az operáról beszélt azzal, aki lángba borította az érzékeit. A férfi ma erıszakos, titokzatos idegen volt, akirıl Jane el tudta képzelni, hogy valamilyen titokzatos okból nemességet kapott. Ragaszkodhatna hozzá, hogy magyarázza meg, hogyan emelkedett bárói rangra - és annyit beszéltetné, amennyit csak lehet. Máskülönben csak azzal fogja tölteni a végtelen órákat a hintóban, hogy megpróbál nem gondolni arra, amit együtt csináltak. Mélyen eltemetve a férfiban volt valami sötét és veszélyes vonás. Ha Jane megértené, mi ez, többé nem vonzaná annyira, mint most. Kétségbeesve tudatosította magában, hogy most még nehezebbé vált számára, hogy nemet mondjon a házasságra. Hogyan hazudhatna az apjának, azt mondván, hogy Lord Chadwick nincs rá semmilyen hatással, és hogy semmi sincsen kettejük között?

Gayle CALLEN

46

Nem mindennapi vılegény

10. fejezet Másnap reggel Jane elhatározta, hogy nem vesz főzıt, és boldogan süllyesztette bıröndje mélyére. Most, hogy Molly elment, nevetségesnek tőnt volna, hogy egy idegen segítségét kérje az öltözéshez. Esténként egy szobalány segítségét kéri, hogy vasalja át a másnapi ruháját, de ez minden. Csodálatos volt, hogy szabadon lélegezhetett. Ahogy Jement a közös étkezıbe, inkább erre figyelt, nem pedig küszöbönálló találkozására Lord Chadwickkel. Múlt éjszaka alig tudott elaludni, tudva, hogy a férfi a közelében van. Mindig, mikor becsukta a szemét, újra átélte kezének érintését, szájának erotikus támadását. De elszánta magát, hogy azzal fogja tölteni a napot, hogy felfedi a lord titkait - és eltereli a figyelmét arról, hogy a közelében van. Lord Chadwick felállt, ahogy Jane belépett az étkezıbe. Úgy volt öltözve, mintha londoni meghívásoknak kellene eleget tennie aznap, nem pedig hintón utaznia. Fekete sálja mővészi bonyolultsággal volt megkötve, és kék-fekete csíkos utazóköpenyt viselt fekete nadrágja felett. Olyan tökéletesen volt felöltözve, hogy Jane azon tőnıdött, nem követte-e ıket titokban komornyikja. Jane aggódott, hogyan fogja a férfi fogadni, amikor meglátja, és erre volt is oka. A báró meleg pillantása átfogta a lányt ferdén felrakott kis kalapjától a sötétzöld utazóruhája alól kikukucskáló félcipıjéig. A helyek, ahol a férfi megérintette tegnap, lüktetni kezdtek. Jane fel volt rá készülve, hogy a báró majd megjegyzést tesz csókolózásukra, ám az mindössze ennyit mondott: - Ez a ruha nagyon jól áll önnek, drágám. Merinógyapjúból készült, ugye? A lány hüledezve bámult vılegényére. Megint mintha egy másik emberrel állna szemben. Nem a csókról akart beszélni - hanem a ruhájáról? Talán ha tegnap éjjel jobban fel van öltözve, a férfi figyelme a divat felé fordul, és nem próbálja meg elcsábítani. Ahogy helyet foglalt, és megengedte Lord Chadwicknek, hogy betolja a székét, a tetszés kis szikráját látta felvillanni a szemében, ami el is tőnt, mire leült. Jane nem értette, miféle játékot játszik vele a férfi, de ha az öltözködést használja rá, hogy elterelje a figyelmét, az nem fog sikerülni. Miközben elköltötték sült pisztrángból és tojásból álló reggelijüket, csak az idıjárásról és az utazási terveikrıl beszélgettek. A báró kelletlenül beleegyezett, hogy Jane napközben kiruccanjon a várromhoz, hacsak nem okoz hosszas késedelmet, és elırelátóan megkérte a fogadóst, hogy csomagoljon nekik elemózsiát. Amikor Mr. Barlow megérkezett a hintóval, a fogadós segített Jane-nek a bıröndjét kivinni az udvarra. Miután a lányt besegítették a hintóba, olyan messze csúszott a bal oldalra, amilyen messze csak tudott, és kibámult az ablakon, míg Lord Chadwick belépett, és elhelyezte Gyilkost a szemközti padon. A hintó lágyan ringani kezdett a férfi súlyától, és a lány érezte, hogy a báró könyöke végigsúrolja, ahogy elhelyezkedik. Lord Chadwick kopogott a tetın, és a hintó egy nagy zökkenéssel elindult. A rájuk telepedı pár perces csend feszültté tette Jane-t, ahogy elhaladtak az Ouse folyó mellett, és behajtottak a városba. Gyilkos nem csak dühödt pillantásokat vetett idınként a lányra, hanem halkan morgott is, amíg a báró le nem intette. Gyilkos tényleg meg tudja érezni, hogy Jane kapcsolata megváltozott a gazdájával? Amikor már csak gazdaságok pöttyözték elszórtan az érett mezıket, a lány megfordult, hogy Lord Chadwickre nézzen. A báró ıt figyelte, egyik karját a feje alá tette, ahogy a saroknak dılt. Mosolygott, gödröcskéi olyan mélyek lettek, hogy Jane szerette volna megcirógatni ıket az ujjával. Hasa alsó részének izmai megfeszültek, ugyanazzal a kétségbeesett fájdalommal, mint amit elıször tapasztalt a férfi karjaiban tegnap éjjel. Bár érezte, hogy arcát elönti a pír, nem nézett félre. - Mikor fogunk odaérni a várhoz?

Gayle CALLEN

47

Nem mindennapi vılegény

- Nemsokára, azt hiszem - felelte a férfi vontatottan. - Kártyázzunk, hogy jobban teljen az idı? Kivéve, ha ott akarja megvárni izgatottan az ülése szélén, amikor elıször megpillantja a várat. Jane bosszankodva az égre emelte a tekintetét. - Van egy kérdésem, inkább azt szeretném, ha arra válaszolna. - Ó, újra beszélni fog velem? - húzta fel egyik szemöldökét a férfi csúfondárosan. - Én mindig is beszéltem magához, uram - korholta Jane. - Talán pontosabbnak kellene lennem: semmi másról nem beszélt velem, mint az idıjárásról, mióta üdvözöltük egymást ma reggel. - A maga beszédtémája pedig a ruhám anyaga volt. - Ez talált - mondta a férfi -, tus! - tette hozzá franciául, és elmosolyodott. Jane összerándult a báró kiejtésétıl, és kijavította. A férfi olyan komolyan köszönte meg, hogy a lány majdnem felnevetett. - Remélem, nem fog megsértıdni a személyes természető kérdésemen. - Ön a jövendıbelim. Tudhat rólam személyes dolgokat - villant meg a báró tekintete, amit Jane próbált nem észrevenni. - Édesanyám azt mondta, maga csak nemrégiben kapta meg a bárói címet. Lord Chadwick tovább mosolygott, és szemmel láthatóan nem sértıdött meg. - Ez igaz. - A királynı ritkán adományoz új címet. Miért kapta? - Mert átsegítettem egy pocsolyán. Jane csalódottan nézett rá. A férfi nem árulja el neki, mi történt. - Ez így volt, Jane. Nélkülem İfelsége térdig süllyedt volna a sárban. Vállaltam a kockázatot, hogy tönkreteszem a ruhámat érte. - És emiatt is ütötte lovaggá? Kérem, szólítson Miss Whittingtonnak. - Azután a csók után... - Most nem az elítélendı viselkedésérıl beszélünk. - Elítélendı? Nem hiszem, hogy a nászéjszakánk után is így fogja gondolni - ha egyáltalán tudunk olyan sokáig várni. Kinyújtotta a kezét, és megérintette Jane szoknyáját, aki eltolta az ujjait. - Lord Chadwick! Kérem, engedje meg, hogy a tárgynál maradjunk, amit felhoztam. - Jól van. Azt óhajtja tudni, miért lettem báró. Will látta menyasszonya elszánt arcán a kételyt, mennyire lesznek majd igazak a báró szavai. Elızı éjszakai bizalmas együttlétük miatt, és amiatt, mert tudatosult benne, hogy Nick miatt úgyis félre kell vezetnie, Willnek nem volt szíve hozzá, hogy többet hazudjon neki. - Családom több nemzedékre visszamenıleg Yorkshire-ban élt, és az évek során közel kerültek ahhoz, hogy nemességet kapjanak. Hatalmas földbirtokkal és jelentıs vagyonnal rendelkeztek. Talán a királynı azt akarta, hogy legyek tagja a Lordok Házának. Ezek azok a dolgok, amikbıl összeáll az egyenlet. Van még valami, amirıl azonban nem beszélhetek. A szívességrıl, amit a királynınek tettem, mondjuk így. Jane elgondolkozva nézett, és a férfiben felengedett a feszültség. Menyasszonya kezét figyelte, amely kesztyősen, lazán összekulcsolva pihent a lány ölében, és azokra a puhatolózó mozdulatokra gondolt, amellyel ez a kéz megérintette. - Azt említette, ezek azok a dolgok, amik az egyenlet részei - mondta Jane. - Uram, bizonyára tudja, hogy ez egy matematikai utalás. Nem untatják a számok? - Ki mondta? - kérdezte a férfi, és megkönnyebbült, hogy Jane ugratja, bár lehet, hogy csak a lány tudtán kívül. - Véletlenül kihallgattam - fordult félre Jane, és a báró látta, hogy elpirul. Közelebb kellett hajolnia, és a lány illata szívfájdító vággyal töltötte el. - A dolgok nem mindig olyanok, amilyennek tőnnek - suttogta menyasszonya fülébe, és ahogy kiejtette a szavakat, rögtön tudta, hogy hibát követett el.

Gayle CALLEN

48

Nem mindennapi vılegény

Jane felé fordult, és olyan közel volt a báróhoz, hogy az láthatta a diadalt a lány tekintetében, amit gyorsan felváltott az ijedtség. - Kérem, uram, maradjon a saját oldalán a hintóban. - Húzzak közénk egy vonalat? De ahogy ezt mondta, visszaült, és Jane vállai elernyedtek. - Már kérdeztem ezelıtt - fél, tılem, Jane? - Nem magától félek - ismerte el a lány vonakodva. - Akkor saját magától fél. Jane felnyögött. - Ez nem olyan téma, amirıl beszélni lehet, William. - Aha - mondta a férfi diadalmasan, bár Jane kijavította a nevét "Lord Chadwick"- re. Jane hidegen nézett rá kihívó, zöld szemével. - Úgy érti, uram, hogy maga sem az, aminek tőnik? - Bizonyára nem az vagyok. De ne vegye komolyan, amit más úriembereknek mondok azért, hogy elmeneküljek egy unalmas kártyaparti elıl. - Azt mondták, maga gyızött. - Mert csaltam. Mindig úgy csinálom. Ezért unalmas. Ön nem érzi úgy néha? Jane résnyire nyitotta a száját, habozott, aztán bólintott. - És ön annyira okos Jane, hogy úgy képzelem, nagyon sok dolog untatja. Azért tanul nyelveket. - És más dolgokat. - Matematikát? A lány nem válaszolt. - A nıi értelem elbővöl - mormogta a báró, megfogta a lány kezét, és megcsókolta az ujjhegyeit, mielıtt az el tudta volna húzni a kezét. - Amíg nem akadályozza meg, hogy a nı megfelelı feleség legyen. A férfi látta Jane arckifejezésébıl, hogy újabb hibát követett el, és kényelmetlen érzéssel töltötte el, hogy a lány nem akar a házasságukról beszélgetni - és fıleg arról, mi lenne benne Jane szerepe. A tegnapi találkozásuk nem bizonyította be neki, hogy összetartoznak? Jane elgondolkozva nézett rá. - És mi jellemzi maga szerint a megfelelı feleséget? - Az értelem, természetesen - és amilyen bájosán csak tudott, rámosolygott menyasszonyára. Jane nem mosolygott vissza. - Legyen képes jól vezetni a háztartást, és boldog gyerekeket nevelni. Legyen képes mindent megbeszélni a férjével. Úgy társalogjon a vendégekkel, ahogy az egy bárónıhöz illik. - Kíváncsi voltam, mikor jut el idáig - mondta fagyosan. - Magamtól is ugyanezeket a dolgokat várom, édes Jane. Végtelen órákat fogok eltölteni az oldalán, a gyerekeinkkel együtt. Amikor a lány szótlan maradt, Lord Chadwick közelebb hajolt, és Jane megdermedt. - És természetesen, a legélvezetesebb, amikor megfogannak. Menyasszonya csodálatra méltó bátorsággal fordult szembe vele, miközben a báró a lány duzzadt, csókra hívogató ajkait figyelte. - Nem tudom - mondta mereven. - De természetesen maga ezt a fajta tudatlanságot is elvárja a feleségétıl. - Csak más férfiakkal kapcsolatban, édesem. A báró olyan közel volt Jane-hez, hogy azt gondolta, látja, hogy a menyasszonya reszket. - Most mindent megmutatnék önnek, amit csak kér. A lány halványan elmosolyodott. - Akkor szeretném látni a várat, uram. Jane finoman odébb tolta vılegényét, aki visszaült a helyére, hogy ne ijessze el a lányt. Gyilkos élesen, féltékenyen felugatott.

Gayle CALLEN

49

Nem mindennapi vılegény

A vár tetejét rég lekoptatta az idı. A falak maradványai csipkézetten törtek az ég felé. Jane-t megragadta a hely kísérteties hangulata, és áhítatosan érintette meg a régi köveket, azon tőnıdve, vajon hány száz évvel ezelıtt épülhetett a vár. Lord Chadwick egy ideig követte, azután nyugtalanná vált, és amikor engedélyt kért rá, hogy leülhessen kint, Jane hálás volt a pihenıért. Nem tudott anélkül nézni a férfira, hogy ne azon gondolkozzon, mi lehet a pontos módja, ahogy a gyerekek fogannak. Szerette volna tudni, miért vonzzák ennyire az ilyen ısi helyek, és végighúzta kezét egy romos mellvéden. Innen kilátás nyílt Anglia hatalmas síkságaira. Képzeletében a táj nem sokban különbözött az ötszáz évvel ezelıttitıl, de a férfiak és a nık igen. Biztos, hogy a nıknek kevesebb szabadságuk volt akkor. Mégis tetszett neki, hogy a lovag védelmezte az alattvalóit, a várát - és a feleségét. Olyan volt, mint egy király, oldalán a feleségével, aki átvette tıle a hatalmat, ha elutazott. Egy ilyen nınek ismernie kellett a középkori földbirtok minden csínját-bínját, nem csak a saját háztartását és szolgáit. Egy lovag egyenlıként bánt a feleségével? Azért csak több kellett, hogy legyen a számára, mint a háztartás csinos dísze, akit a karján vezet. Amikor úgy érezte, túl soká marad, visszasétált a hegyoldalon nyújtózó füves mezıre. A hegy lábánál kis falu húzódott meg, melynek kıbıl épült házai egy patak partján álltak. Jane meglepve látta, hogy Lord Chadwick a falusi gyerekekkel krikettezik. Gyilkos örvendezve ugrált közöttük, ugatva és csaholva, távol tartva magát a kíváncsi kezektıl. Jane a takarón ült, amit a főre terített, és most elıször érzett gombócot a torkában a gondolatra, hogy neki is lesznek majd saját gyerekei, akik körülötte szaladgálnak majd. Lord Chadwicket látni a gyerekekkel játszani majdnem olyan vonzó volt, mint szenvedélyes csókjai. Nem hazudott, amikor azt mondta Jane-nek, hogy meg akarja vele osztani a gyereknevelés gondjait. Egyszer nevetve futott Jane felé, és a lánynak elakadt a lélegzete, mennyire jóképő. Mit csinálna, ha a férfi megpróbálná megérinteni? Ám a báró csak annyit tett, hogy a kabátját és a sálját a takaróra dobta, és ingujjban szaladt vissza a gyerekekhez. Próbált elképzelni egy másik megfelelı férfit az ismerısei közül ugyanebben a helyzetben, de nem ment. Jane látta, hogy a lágy szellı megmeglebbentette a férfi hullámos fürtjeit, és rájött, hogy mióta eljöttek Londonból, a báró nem használ hajolajat, ahogy ott dívik. Egyszerően nem értette a vılegényét. Saját botrányos gondolataitól megszégyenülve visszament a közelben álló hintóhoz, hogy keressen magának egy könyvet. A hintóban Mr. Barlow szundikált, bár annyira felébredt, hogy odabiccentsen Jane-nek, mielıtt újra lebukott volna a feje. Amikor Jane bezárta a hintó ajtaját, megjelent Lord Chadwick, csendesen álldogált, és a lányt nézte. Aztán elégedetten visszament a gyerekekhez. Mit gondolt - hogy Jane elmegy? Amikor a lány újra a takaróhoz sétált, Gyilkost találta összegömbölyödve ugyanazon a helyen, ahol az elıbb ı ült. A kutya diadalmasan nézett, annak ellenére, hogy a fején lobogó tincs belelógott a szemébe. Bár a takaró mindkettejüknek elég volt, Jane-nek elege lett a kutyából. - Kérlek, menj arrébb, Gyilkos. Az eb fülei megmoccantak, de ez volt minden. - Azt mondtam, menj arrébb - mutatott Jane a takaró egy távolabbi pontjára. - Menj. Gyilkos a tappancsára ejtette az állat, és még mindig Jane-t nézte. A lány utánanyúlt, a kutyus pedig kilıtt, mint a nyíl, csak nehogy megérintse az ellensége. Jane gyızedelmesen leült az eredeti helyére. Gyilkos méltatlankodó morgással gömbölyödött össze a takaró egy másik sarkában, olyan távol a lánytól, amilyen távol csak lehetett. Aztán Jane hirtelen kívülrıl kezdte látni magát, mintha távolról figyelné, amit tett. Mit akart bebizonyítani a felsıbbrendőségét egy kutya felett? Úgy kell itt ülnie, mint egy jó kislánynak, akit az egész társadalom figyel? Neki aztán senkinek nem kell bebizonyítania semmit.

Gayle CALLEN

50

Nem mindennapi vılegény

Letette a könyvet, és felállt. Kivette a tőket a kalapjából, amit a takaróra dobott, majd nagy léptekkel elindult a hegyoldalon lefelé, a krikettezıkhöz. Tudta, hogyan kell játszani, bár yorkshirei gyerekkora óta már évek teltek el. Szinte azt remélte, hogy Lord Chadwick majd megpróbálja megállítani. A báró szájtátva állt, ahogy Jane csatlakozott az ellenfélhez. Jane felszegte az állat, hogy William mondjon neki valamit, aki azonban meg sem szólalt, és ezután sokkal nyugtalanabbnak tőnt. Jane egy óráig futkározott és nevetgélt. Nem ütött túl sokat, de a dobásai jól sikerültek. Amikor végül kimelegedett, megizzadt és kifogyott a szuszból, abbahagyta a játékot. Lord Chadwick- kel az oldalán kellett visszasétálnia a takaróhoz, aki furcsa kifejezéssel figyelte. Hátrasimította nedves haját, és alsókarjával végigtörölte a homlokát, és nem vette le a szemét a lányról, aki egyre közelebb ért hozzá. Jane meglóbálta a karját, és léptei inkább izgalomról árulkodtak, mintsem nyugalomról. A báró fél mosollyal ajkán mérte végig a lány testét. Jane zilált volt és poros, de tudta, hogy a báró nem törıdik vele, milyen állapotban van a ruhája. Mindketten forró csókjaikra gondoltak. Jane zavartan ült le a takaróra, és próbált az olvasásba és a tanulásba temetkezni, amíg egy árnyék nem esett a könyvére. Kalapját használva ernyınek felnézett az elıtte álló Lord Chadwickre, aki csípıre tette kezét. - Elfogja elılem a fényt - mondta Jane, és megpróbálta nem mutatni, milyen különös érzéssel tölti el, hogy a férfi ilyen közel áll hozzá, és a báró combja majdnem hozzáér. Talán a nadrágjának nem kellene olyan szorosnak lennie, hogy így kirajzolja a lábizmait. A látvány hatására hirtelen forróság öntötte el, és jó lett volna, ha hideg vizet locsolhat az arcára. - Bocsánat - mondta Lord Chadwick -, a játék még élvezetesebbé vált, mikor ön is játszott. Jane még furcsábban kezdte magát érezni a báró miatt, aki fejét kezére támasztva elnyújtózott mellette. Gyilkos mérgesen csaholt egyet, ahogy letolták a takaróról. Aztán összegömbölyödött Lord Chadwick térde mögött. - Mit olvas? - kérdezte a férfi. - Mozog az ajka. - Olaszul tanulok - felelte a lány hővösen. - Micsoda romantikus nyelv. - Honnan tudja? - Véletlenül hallottam két tengerészt, akik kipakolták az árut a hajójukból. - Két tengerész - milyen romantikus. A báró kinyitotta a száját, de nem jött ki rajta hang. Jane meglepetésére a férfi elvörösödött. - Miért ugrat engem, Whittington kisasszony? - Dehogy ugratom. Egyszerően elmondtam, hogy maga azt állította, az nagyon romantikus, hogy hallott két tengerészt olaszul beszélni. - Nem - mondta a kelleténél erélyesebben, legalábbis Jane úgy érezte. - Azt mondtam, a nyelv romantikus. Nem tesz semmit. Hátranyúlt, hogy megsimogassa a kutyáját. - Most duzzog. - A kisfiúk szoktak duzzogni. A felnıtt férfiak csak szeszélyesek. Legalábbis az édesanyám ezt szokta mondani. Jane becsukta a könyvét, és a férfire bámult. - Tényleg? Miért mondta ezt magáról? - Nem rólam mondta, hanem az apámról. És nevetett, amikor ezt mondta - mosolygott Lord Chadwick, és tekintetével mintha távoli emlékek után kutatott volna. - És az édesapja dühös volt? - İ is nevetett, aztán felkergette anyámat a lépcsın, és végül eltőntek a szemem elıl. - Ó - mondta Jane, és biztos volt benne, hogy egész életében nem pirult el annyiszor, mint most az utóbbi napokban. - Ilyenek voltak. Én csak egy kisfiú voltam, és azt gondoltam, csak butáskodnak.

Gayle CALLEN

51

Nem mindennapi vılegény

- Csodálatosan hangzik - mondta a lány halkan, és a veszekedésekre gondolt, amiket ama ritka alkalmakkor hallott, amikor a szülei egyszerre voltak együtt a házban. - Bizonyára nagyon boldog volt. - Sajnos, akkoriban nem tudtam ezt értékelni. Csak meg akartam szökni. - A kisfiúk így gondolkoznak. - És a kislányok nem? - kérdezte Lord Chadwick, és túl közelrıl nézett a lányra. - A kislányok sokkal gyakorlatiasabbak. - Ez abból is látszik, hogy olaszul tanul - mondta kételkedve a báró. - Szeretek tanulni. Ez a gyakorlatban is hasznosítható. - Mondjon valamit olaszul. A báró a hátára fordult, és arra késztette Gyilkost, hogy odabújjon a mellkasához. Feje alatt összekulcsolta a kezét, s csak nézte Jane-t. - Hihetetlen vagy - mondta olaszul a lány. - Mit mondott? - Hogy kék az ég. William felült, és Jane-nek nagy erıfeszítésébe került, hogy ne húzódjon el tıle. - Tényleg ezt mondta? Most ne hazudjon. - Dehogyis. De a lány hangja remegett - mindene remegett. A férfi már nem az arcát nézte, hanem lejjebb siklott a tekintete. - Észrevettem, hogy ma nem hord főzıt - mondta lágyan a báró. Jane alig tudta megállni, hogy ne fedje el a keblét, mintha a férfi belátna a ruhája és a blúza alá. Mielıtt meg tudott volna szólalni, Will folytatta: - Természetesen rögtön észrevettem. Egyszerően sokkal szabadabban mozog - fıleg, amikor szalad. Amikor lehajol, a vér nem fut az arcába. - Ha piros az arcom - mondta Jane halkan -, az a maga megdöbbentı modortalansága miatti zavaromnak köszönhetı. Lord Chadwick menyasszonya derekára tette a kezét. - És ez is sokkal jobb érzés. - Rögtön vegye onnan a kezét! Néznek a gyerekek. - Ezek a gyerekek a közeli faluban laknak, és olyan családból származnak, ahol nem ítélik el, ha a jegyesek szeretik egymást, és ezt ki is mutatják. Felcsúsztatta a kezét Jane hátán, és kissé közelebb húzta magához. A lány nem tudott sértetten levegı után kapkodni, mert már amúgy is szaporán lélegzett. Lelki szemei elıtt megjelentek a csókok, melyek szobája sötétjében csattantak el, és az élmény nem kevésbé volt erotikus a ragyogó napfényben sem. A férfi ajkai gyengéden megérintették a lány ajkait, másképp, mint az elızı nap. Puha, nedves csókokat kapott a szájára, a szájszögletére, az arcára. Williamnak hıség- és napillata volt, és Jane becsukta a szemét, ahogy a gyengéd támadást ízlelgette. Aztán a gyerekek kuncogását hallották. Lord Chadwick felpillantott új barátaira, megpuszilta Jane orrát, aztán újra elszaladt, otthagyva összezavarodott és csalódott menyasszonyát, aki új, ijesztı vágyódást érzett utána, a férfi után, akinek nem akart a felesége lenni.

Gayle CALLEN

52

Nem mindennapi vılegény

11. fejezet Will félig lehunyt szemmel figyelte Jane-t, aki a hintó ablakán bámult ki. Az utak, amelyeken a sík vidéken Langley-major felé haladtak, sokkal rázósabbak voltak ma, ezért a lány bájos mellei enyhén ugrándoztak. Ez volt az elsı dolog, amit a báró észrevett a lánnyal kapcsolatban ezen a reggelen, és egész nap azt kívánta, bárcsak megtapogathatná ıket. Persze nem tudna itt megállni. Ám mivel megcsókolta menyasszonyát tegnap délután a várrom közelében, most volt Jane viselkedésében valami törékenység, ami nyugtalanná tette a bárót. Menyasszonya az oka, hogy William kísértésbe esett. İ nem akart elmenni a várhoz, és csak azért engedett, mert most már tudta, hogy Sam az, aki követi ıket. A két hajdani katonának meg kell tudnia védelmezni a lányt. Aztán meg arra kényszerítette, hogy a szüleirıl beszéljen, és végre egyszer nem érzett bőntudatot miattuk. Hogyan is mondathatott ki vele olyan dolgokat, amiket nem akart? Jövendıbelije minden bizonnyal intelligens. Nem tehetett róla, de csodálta a nıt, aki olyan tárgyakat tanulmányozott, amikre egy feleségnek tulajdonképpen nincs szüksége. Szeretett vele beszélgetni. Nem kívánt meg ilyen dolgokat a feleségétıl, de arra elszánta magát, hogy megszünteti magában az aggodalmat, amit Jane nyugtalansága okozott neki. Menyasszonya tehetséges nı, mindössze errıl van szó. - Van az ön számára egy meglepetésem - szólalt meg. A lány kicsit ugrott a férfi hangjának hallatán, aztán habozva ránézett. - Ma mi magunk fogjuk majd a vacsoránkat. - Fogjuk? - ráncolta össze az orrát Jane undorodva. - Ott van a horgászfelszerelés a padba berakva, ahol ül. - Ó - enyhült meg kissé a lány arca. - De a késedelem... - Biztos, hogy az apja azt akarná, hogy együnk néhányszor a nap folyamán. Mesterien bánok a horgászbottal, úgyhogy egy óra múlva már ehet is. És persze megnézheti és megtanulhatja, hogyan csinálom. Amikor Jane nem szólt semmit, csak összehúzott szemmel nézett rá, a báró egy éleset koppantott a hintó tetején, hogy Barlow odafigyeljen. Röviden tanácskozott a kocsissal, és újabb félórás kocsikázás után elértek egy alkalmas patakhoz, melyet kis csalit övezett, ahol fát tudnak majd vágni a tőzhöz. Jane megengedte, hogy William kisegítse a hintóból, és közben megpróbálta vılegényét elképzelni egy büdös, vonagló hallal a kezében. Bár Will elbizakodottságában ezt nem is feltételezte róla, ı kislánykorában igenis horgászott Yorkshire-ben, mikor az Ellerton-házban élt, és tudta, hogy ez mivel jár. De tudja-e Will? Ahogy elıhozta a horgászfelszerelést, Jane szemügyre vette a báró elegáns ruháját, és azon tőnıdött, hogy fog kinézni egy óra múlva. De amikor levette a kabátját és a mellényét, a lány kíváncsisága a tetıfokára hágott. Meg fogja valaha is érteni a vılegényét? Amikor a férfi elkezdett ásni, hogy kukacot keressen, bajtársias pillantást váltottak, amely Jane szívébe hatolt. Mélyet lélegzett a kellemes, loncillatú levegıbıl, hallgatta a faágak ringatózását, és próbált megnyugodni. Amikor William a patak partjára térdelt, és megmosta a kezét a vízben, Jane a saját horgára húzta a kukacot, és élvezte a báró meglepetését, amikor az hátrafordult. Nem, az "élvezte" nem megfelelı kifejezés, egyszerően csak elégedetté tette, ahogy a férfi nézett. A báró menyasszonyát figyelte, amíg ı is fel- csalizta a saját botját. - El kell ismernem, megnyerı, mennyire kiterjedt tanulmányokat folytatott, Miss Whittington. - Ennek semmi köze a tanulmányaimhoz, uram. Gyermekkorom nagy részét Yorkshire-ben töltöttem, és örömmel voltam a falusi gyerekek társaságában. - Az édesanyja megengedte, hogy a falusiakkal játsszon? - kérdezte Lord Chadwick kételkedve. - Krikettezni is akkor tanult meg? Jane nem tudta elrejteni mosolyát. - Látom, már kialakult magában a megfelelı kép anyámról. De igaza van - nem engedte meg. Ám gyakran sikerült... kijátszanom a figyelmét.

Gayle CALLEN

53

Nem mindennapi vılegény

- Ne is mondjon nekem ilyen dolgokat. A báró ezt olyan szigorúan mondta, hogy Jane szinte megijedt. - Mert rá fog jönni, mennyire csodálom a leleményességet a lányokban. Jane várta az elkerülhetetlen folytatást: "De nem kívánom meg a feleségemtıl" vagy "egy felnıtt nıtıl". Ám William rámosolygott, lustán és szemtelenül, ami mindig annyira elbővölte a lányt, és bizalmasan csak ennyit tett hozzá: - És nagyon izgalmasnak találom. Jane elpirult, és nem szólt semmit. Egymás mellett álltak a patakocska partján, Gyilkossal együtt, akinek a mancsa már a sekély, parti vízbe ért, a hasáról lógó szırt a patak hullámai mosták. Meglepı módon nem zavarta a halakat az ugatásával, és nem próbált meg beugrani a vízbe. William zsinegje beakadt egy kiszáradt fa ágai közé. A fa keresztben feküdt a patakon. Jane azt várta, hogy vılegénye szól Mr. Barlow-nak, hogy szabadítsa ki a zsinórt, ehelyett azonban ı maga ugrott fel a fatörzsre, és kiterjesztett karral egyensúlyozva próbált meg átjutni a vízen. Jane Mr. Barlow-ra pillantott, aki odabicegett hozzá, karba tett kézzel megállt mellette, és megrázta a fejét. A lány úgy hallotta, mintha azt dünnyögné: "kötözni való bolond", de több mint valószínő, hogy nem beszél így a kenyéradó gazdájáról. - Segítene neki? - kérdezte Jane. Visszafojtotta a lélegzetét, mert William karja egyre szélesebb és szélesebb köröket írt le, majd a báró óriási loccsanással beleesett a vízbe. - Hogy engem is magával rántson? - kérdezte Mr. Barlow ártatlanul. Gyilkos ugrált és ugatott, dühösen ide-odafutkosott a patak partján. Amikor a hullámok lecsendesedtek, William a mellkasáig érı vízben ült, és nevetett. Jane szája elé kapta a kezét, hogy ne látsszon, hogy mosolyog. Will küzdelmesen lábra állt, de csak azért, hogy újra elcsússzon és arcra essen - ez alkalommal elıször. Jane válla rázkódott a visszafojtott nevetéstıl, ami aztán a torkára forrt, amikor a férfi végre felállt, és Jane meglátta, mennyire hozzátapadt a testéhez vizes, fehér inge. Mire kiballagott a partra, még mindig a kezében tartva horgászbotját, menyasszonya képes volt összeszedni magát annyira, hogy csak a szemöldökét húzta fel. - Bátorkodom megjegyezni, uram, jó, hogy a szabója nem látja most magát. A lord tétovázott, és olyan kedvtelve nézte, hogy Jane szinte már azt kezdte gondolni, a férfi rátámad, és nedves testéhez szorítja. Kétségbeesve érezte, mennyire kedvére van ez a gondolat. De úgy tőnt, a bárónak jobb ötlete támadt ennél. - Miss Whittington, a szabóm ujjongana, mert ez azt jelentené, hogy egy újabb rend ruhát vásárolok tıle. Tudja, ı két lábbal a valóság talaján álló üzletember. Átöltözöm a hintóban. Ne leskelıdjön. Jane gunyorosan nézett. - És addig folytathatja a horgászást vacsorára. Elfogadja a kihívást? - Nincs szükség kihívásra, uram, bár kicsit feljebb megyek a patak mentén. Bizonyára elijesztett minden halat, és túl sietıs a dolgom ahhoz, hogy megvárjam, hogy visszajöjjenek. Minél elıbb kifogom a vacsorára valót, annál hamarabb elmehetek. A báró felsóhajtott. - Milyen gyakorlatias ön, Miss Whittington. - Köszönöm, Lord Chadwick - válaszolta a lány, és visszafordult a horgászbotjához. Jane egyszer hátrapillantott a válla felett, hogy megnézze Mr. Barlow-t, amint egy bıröndöt dobott le Williamnek, aki könnyedén beugrott a hintóba. Mr. Barlow megállt, amikor észrevette, hogy a lány figyeli, de Jane gyorsan elfordult, nehogy az inasnak túlságosan feltőnjön a kíváncsisága. Mikorra William visszaért, nedves haja enyhén begöndörödött, és tiszta ruhadarabjai kissé győröttek voltak. Jane is és Mr. Barlow is fogtak egy-egy halat, és Mr. Barlow most húzta ki a

Gayle CALLEN

54

Nem mindennapi vılegény

másodikat. A két férfi elment, hogy tüzet gyújtson, és Jane örült a békének, ami egyedüllétében ráköszöntött. Will Barlow-ra bízta, hogy felügyeljen az öt halra, ami a serpenyıben sült, és visszament Janehez, hogy melléüljön a főben. Jane egész délután kíváncsian nézegette, és Lord Chadwick nem tudta, nem árult-e el neki túl sokat magáról. - Még egy helyen meg kell állnunk ma - mondta a férfi, hátradılt, és egész testsúlyát a kezére helyezte. A báró látta, hogy a bosszankodás beárnyékolja Jane arcát egy pillanatra. - Nemsokára besötétedik, uram. Nem kellene keresnünk egy fogadót? - Itt van a közelben a Langley-major. - Nem az a székhelye Kelthorpe hercegének? - Nagyon jó, Jane. Látom, nem hiába tanult annyit. Jane szeme haragosan villant meg egy pillanatra, mielıtt megnyugodott volna. - Nem szoktam ilyen dolgokat tanulni, uram. De az ember nem élhet Londonban anélkül, hogy tudná, kicsoda Kelthorpe. Találkozott vele valaha? - Nem. - Én sem. Akkor miért megyünk? William sóhajtva vette tudomásul, hogy Jane sohasem lesz az a fajta feleség, aki ellenvetés nélkül elfogadja a döntését. - Mert hallottam, mennyire fenséges ez a birtok, és szeretném látni. Játsszuk azt, hogy ez egy várrom, amelyik arra vár, hogy ön felfedezze. Lord Chadwick meglepetésére Jane azt mondta: "rendben van, uram", alázatosan biccentett, de a tekintetébıl látszott, hogy nem egészen bízik vılegényében. A báró arra gondolt, ahogy Barlow-t figyelte, aki lenvászon kendın szolgálta fel nekik a forró, sült halat, utálja, hogy hazudnia kell Jane-nek, mert szépen akarta kezdeni a házasságukat. Mind a hárman elkezdték csipegetni a halat, fújkálták az ujjúkat, és eleget tudtak enni ahhoz, hogy elverjék az éhüket. Jane egyszer sem panaszkodott, hogy nincs étkészlet az asztalon - sıt hogy asztal sincs, ami azt illeti. A lánynak most már jó oka volt rá, hogy ne bízzon meg a férfiben. Aggódott, mennyire lesz ı, Jane, biztonságban az elkövetkezendı napokban. Hogyan tudná megvédeni vılegénye egy ismeretlen emberekkel teli házban, amikor még csak nem is alhatnak ugyanabban az épületszárnyban? "Lord" Chadwick szerette a partikat - ezt el is várták tıle. De Willt elriasztotta a gondolat, hogy idegenekkel kelljen udvariasan társalognia. Mindazt, amit az elıkelı modorról tudott, az újságokból győjtötte össze. Bár gyorsan tanult, könnyebb volt számára, mikor az ellenséges katonákkal kellett szembenéznie. De Jane biztos élvezi az ilyesféle dolgokat - biztosan csak azért vonakodott, mert nem hívták meg. Ahogy a késı délután ráterpeszkedett a vidékre, esı kezdett dobolni a hintó tetején. A jármő nagyot kanyarodott, és a gyönyörő Langley-major teljes kiterjedésében ott nyújtózott elıttük. A kastély lágy színő, bordó téglából épült, és a nemesség emlékmőveként emelkedett ki a hegyoldalból. A három emelet mindegyik ablaka a lenyugvó nap fényét tükrözte vissza, amely utolsó sugarait szórta a szürke felhık alól. Jane-nek úgy tőnt, William sóhaját hallja, ám amikor ránézett, a férfi csak mosolygott. A lányt homályos, rossz érzés kínozta - azon kívül ez a kitérı késést fog okozni nekik. Legszívesebben hisztizett és toporzékolt volna, mint egy gyerek, másképp nem tudta elképzelni, hogy éli túl mindezt. William megengedte neki, hogy meglátogassa a várat, neki pedig meg kell engednie cserébe ezt. Ahogy a kastély elé hajtottak, egy hintó gördült ki az elülsı oszlopsor felıl. A hintóval számos férfi és nı érkezett, akik felfelé indultak a márványlépcsın, melynek tetején szolgák várakoztak.

Gayle CALLEN

55

Nem mindennapi vılegény

Jane mosolygott, és megpróbálta elrejteni megkönnyebbülését és diadalérzetét. - A háziaknak itthon kell lenniük, Lord Chadwick. Biztos nem fogjuk ıket megzavarni. - De nem tudjuk biztosan. Megkérdezzük a komornyiktól. A lány dermedten visszaült, és azon igyekezett, hogy ne nyögjön fel. Amikor a hintó megállt, Jane úgy vélte, inkább benn várakozna, de William szorosan megfogta a kezét és kisegítette, kinyitott egy ernyıt, és a feje fölé tartotta, amíg a hintótól az épületig mentek. A komornyik a nyitott kapu mögött várakozott. - Jó napot, uram - köszönt a komornyik dörgı hangon. William szertartásosan meghajolt. - Magának is - felelte, és a komornyik kezébe nyomta a névjegyét, aki rögtön szemügyre vette. - Attól tartok, uram, a neve nincs rajta a vendégek listáján. Jane érezte, hogy elvörösödik, bár tudta, hogy akkor legalább elmehetnek. - A vendégek listáján? - kérdezte William. - Te jó ég, fogalmam sem volt róla, hogy İkegyelme itthon tartózkodik. Csupán azt reméltem, hogy megmutathatom menyasszonyomnak, Jane Whittington kisasszonynak a birtok földjeit. Amikor legutóbb beszéltem jó királynınkkel, ódákat zengett e vidék szépségérıl, és úgy vélte, a menyasszonyomnak nagyon tetszene. Aztán megyünk az utunkra. A komornyik még egyszer a névjegykártyára pillantott. - Várjon, uram! İkegyelme nem akarná, hogy elküldjem önöket. Lépjenek be, és beszélek a hercegnek a látogatásukról. - Milyen kedves öntıl! - mondta William. Jane azt kívánta, bárcsak a padló alá süllyedhetne. Amikor beléptek a hatalmas elıcsarnokba, a lány felnézett a két emelet magasban felettük húzódó mennyezeti freskókra. A domborítások fehér és arany színben pompáztak, és arany bársonyfüggönyök keretezték a két emelet magas ablakokat. A terem közepérıl súlyos lépcsısor indult felfelé, és kecsesen kanyarodott fel az elsı emeletre. A komornyik bal oldalra vezette ıket. - Kérem, várakozzanak a szalonban - mutatott a hosszú teremre, amely az épület egyik szárnyának egész hosszát elfoglalta. A szalonban kerevetek, székek és díszes asztalok álltak elszórva, a falakon tájképek és portrék függtek, olyan sőrőn, hogy szinte egymásba értek. A komornyik meghajolt, és visszavonult. Jane maga elé bámult, aztán egyenesen Williamre. - Lord Chadwick, a legnagyobb zavarba hozott. - Semmi ilyesmit nem tettem. Csak azt mondtam, hogy turista vagyok, és udvariasan hozzátettem, hogy nem akarok rátörni a hercegre, bár aztán megengedtem a jószívő komornyiknak, hogy meghívjon. Ugye milyen fényőzı ez a ház? - Visszaélt a királynı nevével, hogy megkapja, amit akar. A csalás méltatlan magához. Jane ellépett a báró mellıl, az ablak felé. Kinézett, de semmit sem látott, mert köd borította az esıs tájat. Lord Chadwick utánament, és Jane nem is vette észre, milyen közel állt meg hozzá, amíg meg nem szólalt. - Biztosíthatom róla, Jane, hogy nem hazudok - szőrte a fogai között a szót, lélegzetének melege pedig megcsapta a lány bırét. Jane megmerevedett, ahogy a nyakszirtjén érezte a férfi ajkát, pontosan a fıkötıje széle alatt. A csók lágyan, nedvesen nyomódott a lány bırére, amitıl akaratlanul is megborzongott. A báró el akarja terelni a figyelmét. - Lord Chadwick... Az ajtó nyitódása félbeszakította mondanivalóját. Megfordultak, és látták, hogy egy tekintélyes megjelenéső férfi lépdel feléjük. Már jól benne járhatott negyvenes éveiben, alacsony volt, és széles felsıtestő. Királyi arca volt, mint a született hercegeknek, melyet enyhén hajlott orr jelölt. Fiatalabb korában kicsit testesebb lehetett. - Lord Chadwick? - kérdezte fegyelmezett, ám érdeklıdı mosollyal.

Gayle CALLEN

56

Nem mindennapi vılegény

William bólintott. - Kelthorpe vagyok. Isten hozta Langley-majorban. - Engedje meg İkegyelmessége, hogy bemutassam a menyasszonyomat, Miss Jane Whittingtont, Whittington tábornok lányát. Ahogy a herceg megfogta a kezét, Jane mély térdhajlítással üdvözölte, és azt mormogta, "İkegyelmessége", és megkönnyebbülve látta, hogy a herceg még akkor is mosolyog, amikor ı feláll. - Örülök, hogy láthatom önöket. Higgins mondta, hogy meg szeretnék nézni a birtokot. Jane Williamet megelızve szólalt meg: - Nem tudtuk, hogy İfıméltósága itthon tartózkodik. Kérem, bocsássa meg, hogy betolakodtunk. - Ez nem betolakodás. Mit terveznek a következı néhány napra? Valójában mostanában nagyon sokat hallottam magáról, Chadwick, és most ez jó alkalom arra, hogy jobban megismerjem. Jane csak a legnagyobb erıfeszítéssel tudta elrejteni meglepetését, amely egyre inkább elfogta, ahogy a herceg beszélt. A herceg hallott Williamrıl, akit valamilyen rejtélyes okból tett báróvá a királynı? A herceg és Viktória királynı unokatestvérek, tudta meg. - Nem akarjuk semmilyen kívánságunkat rákényszeríteni İfıméltóságára - mondta William nyájasan. - De én akarom. Rengeteg szobám van, és biztos vagyok benne, hogy sokat ismernek a vendégek közül - nézett ragyogó, kék szemével Jane-re. - Miss Whittington, ugye itt marad? A lány legszívesebben felnyögött volna az újabb késedelem hallatán, de mindössze ennyit mondott: - İkegyelmessége rendkívül kedves. Köszönjük a meghívást, és örömteli szívvel fogadjuk el. Szinte azonnal ott termett egy szolgálólány, aki elvezette ıket, és Jane hallotta, hogy a komornyik hívja Barlow-t, hogy vigye hátra a hintót. A lány tágas hálószobát kapott, amely füves lejtıre nyílt. A lejtı szépen nyírt sövények labirintusához vezetett. Csomagjai gyorsan megérkeztek, és amikor bevallotta, hogy a szolgálólánya megbetegedett, az egyik hölgy szolgálólányát küldték fel hozzá, hogy elkészüljön az aznap esti vacsorára. Maradék dühe is elszállt, amikor belemerült a fürdıszoba süllyesztett kádjába. A fürdıkamra közvetlenül az ı szobájából nyílt - micsoda luxus, hogy a vendégeknek külön fürdıhelyiség jut! Hét órakor egy szolgálólány érkezett, hogy átvezesse Jane-t a szeszélyesen kanyargó folyosókon a szalonba. A nagy csarnokból kivezetı ajtónál a szolgálólány rámosolygott, és magára hagyta, és Jane észrevette, hogy ki- kihagy a lélegzete. Még soha nem volt rá oka, hogy alacsonyabb rendőnek érezze magát valakinél, és nem akarja most elkezdeni, korholta magát. Zöld selyemruhája hangsúlyozta szeme színét, és bár öltözéke egyszerőbb volt, mint amilyenben szeretett volna lenni ma este, nem volt divatjamúlt. Most az egyszer igaza volt a nıvérének, Charlotte-nak, hogy több ruhát kellett volna hoznia. Amikor belépett a terembe, mintegy két tucat embert látott, akik különbözı csoportokban álltak vagy ültek, és beszélgettek. William az ablak elıtt beszélgetett a herceggel. Ahogy azon tépelıdött, odamenjen-e hozzájuk, egy hölgy szólította meg, aki hasonló korú volt, mint Jane. - Bizonyára ön Miss Whittington. Én Lady Harriet Irving vagyok, és segítek a bátyámnak a vendégek fogadásában. Sajnálom, hogy nem voltam ott, hogy üdvözölhessem önt délután. Jane mélyen térdet hajtott. - Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhatok önnel, hölgyem. Remélem, érkezésünkkel nem okoztunk kényelmetlenséget. - Hova gondol! Rengeteg hálószoba van ebben a régi házban. És én semmit sem tudok megtagadni a bátyámtól, hiszen olyan számomra, mintha az apám lenne. Ismeri İ kegyelmességét? - Ma találkoztam vele életemben elıször. - De ı ismeri a vılegényét. Örülök, hogy ık ketten találkoztak. Jöjjön, bemutatom a többi vendégnek.

Gayle CALLEN

57

Nem mindennapi vılegény

Jane a következı félórában csoportról csoportra haladt Lady Harriettel. Az emberek általában kedvesek voltak hozzá, és csak néhányan néztek rá nyilvánvalóan fensıbbséges arckifejezéssel. Megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy ismer néhányat a vendégek közül. Beszélgetés közben nem tudta megállni, hogy idınként Williamre ne pillantson, aki elegáns estélyi ruhát öltött. Sokáig beszélgetett a herceggel, majd İfıméltósága bemutatta Williamet a férfiak egy csoportjának. Jane feszültté vált, és felkészült, hogy a férfiak William ostobaságain fognak szórakozni, ám amikor egyenként kezdtek elszállingózni, semmit sem mondtak, ami megsérthette volna vendéglátójukat. Amikor William végre magára maradt, Jane kimentette magát a társaságánál, és odament a férfihez. Lord Chadwick rámosolygott, olyan szemtelenül, hogy a lánynak felforrt a vére, és azt remélte, senki sem figyeli ıket. - Lord Chadwick - mormogta, és röviden megbiccentette a fejét. - Jane - hangzott a válasz. Jane annyira helytelenítette vılegénye bizalmaskodását, hogy összeszőkült szemmel, hidegen nézett rá. - Hogyan hívhatnám újra Miss Whittington-nak azok után, hogy duzzadó ajkait csókoltam? - Már megbocsásson! - mondta a lány félig mérgesen, félig ellágyulva. A báró megfogta menyasszonya kesztyős kezét, és ajkához emelte. - Nos, Jane - suttogta a kesztyőbe -, az emberek néznek minket. Jane értette, de döbbenten észlelte, hogy a nézıseregnél jobban érdekli a férfi forró szája, amely áthatolt a kesztyőn, és elérte a bırét. - Akkor kérem, ne mutassa ki ilyen nyilvánvalóan az irántam érzett vonzalmát. Amikor William felegyenesedett, Jane kihúzta a kezét a kezébıl. - Jegyesek vagyunk, Jane, ezért adományozhatunk magunknak egy kis szabadságot. Ha valóban úgy akarunk viselkedni, mint a többiek, akkor ki kell dolgoznunk egy különleges jelzést, amely figyelmeztet rá, amikor aludni megy. - Lord Chadwick! - mondta a lány szemrehányón, és közben negédesen mosolygott. A férfi szavai arcába kergették a vért, és alig tudta megállni, hogy körül ne nézzen, ki volt elég közel hozzájuk, hogy hallja. - Kérem, ne sértsen meg, és a herceg vendégeit se. - Eszem ágában sem volt megsérteni, kedvesem, csak szerettem volna önnel megértetni, hogy a jelenlevık közül soknak lesz titkos találkája ma éjjel valakivel, aki nem a férje vagy felesége. Nézze meg, milyen pillantásokat váltanak egymással, vagy hogyan adják át egymásnak a gyertyatartót. Ez így történik az estélyeken, de senki sem beszél róla. - Akkor maga se beszéljen róla. De nem lesz könnyő nem gondolni rá, amikor a vendégek mind kezdenek eltávozni, hogy nyugovóra térjenek. Idegességében összecsikordult a foga, és témát váltott: - Ezt készakarva tette. - Micsodát? - Meghívást remélt a Langley-majorba, hogy itt éjszakázhasson, és addig ügyeskedett, amíg meg nem kapta. Lord Chadwick felnevetett. - Igen, reméltem, azok után, amit Viktória királynıtıl hallottam. De honnan tudhattam volna, hogy Kelthrope beleegyezik? Érthetıen örültem, hogy igen. - De... - Jane, nem tudná kivenni a részét a kellemes izgatottságomból? Olyan helyen van, ahová magától sohasem jutott volna el. - Természetesen, nem - felelte a lány lassan, és kezdte megérteni, miért hozta ide a férfi. Vajon tudja, hogy olyan a természete, hogy igényli az izgalmakat? Vagy csak találgat? - Hátakkor?

Gayle CALLEN

58

Nem mindennapi vılegény

- Ne tegyen úgy, mintha mindezt csak az én kedvemért tette volna, uram. Maga nem régóta mozog ezekben a körökben, és élvezi, ha megjelenhet valahol. Bár úgy tőnik, már hallottak magáról - tette hozzá vonakodva. A báró rákacsintott. - Meglepı, nem? - De akkor sem láttam az édesapámat már évek óta, és aggódom a késedelem miatt. Lord Chadwick arcáról lehervadt a mosoly. - És az nem okozott késedelmet, hogy meglátogattuk a várromot, mert azt akarta? De ha én kérek valamit, azt nem kell figyelembe venni? Jane beharapta a száját, és elpirult, mivel igaznak érezte a férfi szavait. - Értem, amit mond, William... A férfi közelebb hajolt. - Ó, a nevemet hallom az ajkáról. - Uram... - Azt szeretném, ha hamarosan az élvezettıl sóhajtaná, "William". Jane nem értette, mire gondol, amíg észre nem vette, hogy a báró tekintete a ruhájának nyakvonala alá tévedt, oda, ahol keblének felsı része meztelenül gömbölyödött. A lányt elöntötte a forróság, és tudta, hogy még ott is elpirult. - Uram - kezdte sietve -, nem akarok igazságtalan lenni magához. De ez a látogatás napokig is eltarthat, és maga csak néhány órát kért tılem délután. - Tekintse alkalomnak ezt a hétvégét, hogy ismeretlen vidékeket fedezzen fel jövendıbelijének biztonságos kíséretében. Jane összeráncolt homlokkal nézett a férfira: - Ezt úgy érti, sehová sem mehetek maga nélkül? - Felelıs vagyok magáért, kedves Jane, és nem engedhetem meg, hogy bármi is történjen önnel. - Ezt a felelısséget a hercegre bízta erre a hétvégére, uram. İ fog gondoskodni a jóllétemrıl, amíg meglátogatom a birtoka közelében lévı látványosságokat. - A birtokán lévı látványosságokat - javította ki William -, az én társaságomban. Ahogy kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, megszólalt a vacsorára hívó csengı. Jane mosolyogva tette kezét William karjára, és szorosan összezárt fogai közül szőrte a szót: - Még sok mindenben meg kell állapodnunk, uram. - Ahogy mondja - felelte a báró, és csatlakozott a vacsorára vonuló menethez. Az estély vége után William ragaszkodott hozzá, hogy a szobájához kísérje Jane-t, amitıl a lány nagyon zavarba jött. Nem fogják azt hinni a vendégek, hogy együtt akarják tölteni az éjszakát? - Tudom, merre van a szobám - mondta halkan, ahogy néhány távolabbi hölgy, aki a hall felé tartott, kuncogva visszapillantott rájuk. - Hát persze hogy tudja - nyugtatgatta William. Jane kinyitott egy ajtót, és a szoba ismeretlen elrendezésétıl visszahıkölt. Gyorsan becsukta az ajtót. Nem kellett ránéznie Williamre ahhoz, hogy tudja, mosolyog. A következı, ugyanolyan ajtó már biztosan az övé. Résnyire kinyitotta, hogy megbizonyosodjon róla, aztán Williamre nézett: - Megkaphatom a gyertyámat? A férfi Jane felé lépett, a gyertyák lángja megvilágította arcán a két barázdát, és visszatükrözıdött szemének csokoládészínő mélyén. Az egyik gyertyatartót a lány kezébe nyomta, aztán áthajolt Jane-en, hogy szélesre tárja az ajtót. - Mit csinál, uram? - kérdezte a lány, és rémülten körülnézett a már kihalt folyosón. - Szeretnék megbizonyosodni róla, hogy üres a szobája. Bár Jane hihette volna, hogy a báró viccelıdik vele, a férfi tekintete túl komolynak tőnt. - Azt hiszi, hogy befogadok a szobámba egy idegen férfit?

Gayle CALLEN

59

Nem mindennapi vılegény

Lord Chadwick megrántotta a vállát. - Csak gondoskodom a biztonságáról, drágám. Aztán Jane azt érezte, hogy a báró keze felkúszik a hátán, és látta, hogy mosolyog. - Nincs szolgálólánya, aki segítene vetkızni - mormogta. - Segíthetek... ? - Nem! - hátrált vissza Jane az ajtóból. - Csengetni fogok a szobalányért. Jó éjszakát, uram. A báró elkapta az ajtót, mielıtt a lány becsukhatta volna. - William. Jó éjszakát, William. - Rendben. Természetesen - William. Legyen akárhogy, ahogy szereti, csak menjen már. Ahogy becsukódott az ajtó, Jane meghallotta a férfi suttogását: - Legyen akárhogy, ahogy szeretem? A lány ráfordította a kulcsot, hallotta a báró nevetését, majd távolodó léptei zaját a szınyegen. Jane felnyögött, meghúzta a csengı zsinórját, gyújtott még néhány gyertyát, és az ágya lábánál álló pamlagra hanyatlott. Fáradt szeme elıtt a nap különféle eseményei villantak fel. William ugyanolyan beszédes volt, mint máskor, de mindenki udvariasan hallgatta. Jane nem tudta elképzelni, hogy William bármi fontosat is mondhatott volna bárkinek, de valami miatt a herceg érdekesnek találta. És ık ketten olyan sokáig beszélgettek vacsora elıtt. Még Williamrıl sem tételezte fel, hogy a herceg ruhatáráról cseréljen eszmét. Bárcsak meg tudná fékezni kíváncsi természetét, de a William körüli rejtély inkább csak felcsigázta. Miután a szolgálólány jött és ment, Jane egy díszes, nıi íróasztalhoz ült, és a naplóját próbálta írni. Bizonyára van mit mondania az apjának Williamrıl, még több értesülése van, ami rossz fényt vet vılegényére. De azon kívül, hogy a báró elég eredeti módon elintézte, hogy meghívást kapjanak a hercegtıl - és csökönyösen azt gondolta, hogy ez meg fogja lepni az apját -, újra és újra azt a képet látta, ahogy William nevetve játszik a gyerekekkel napközben. Jane sohasem akarta kivenni részét a nık sorsából, ezért a visszatérı kép egyre jobban zavarta, hiszen William vette rá elıször arra, hogy a gyereknevelésre gondoljon. És a gyerekek fogantatására. Becsapta a naplóját, zavart volt és aggódott. Le kellene feküdnie. De elkerülte az álom nyugalma. Néhány órával késıbb ébredt fel, és biztos volt benne, hogy hallott valamit. Amikor látta, hogy az erkély ajtaja félig nyitva van, gyorsan felült. Mindössze annyit érzett, hogy egy férfikéz tapasztja be a száját.

Gayle CALLEN

60

Nem mindennapi vılegény

12. fejezet Én vagyok - suttogta William. Bár Jane szíve gyorsabb ütemben vert, nem igazán ijedt meg - ki más lehetne ilyen bolond, mint William? A báró elengedte, és a lány egy pillanat múlva gyufa sercenését hallotta, és egy gyertya lágy fényét látta meg. A férfi nadrágot viselt, és egy nyaknál nyitott inget, és a pamlagra dobta a kabátját, mintha csak most bújt volna ki belıle. - Mit csinál itt? - kérdezte Jane nyugodt, hideg hangon. - Meglátogatom, mert itt sokkal bizalmasabban tudunk beszélgetni. Lord Chadwick az ágyhoz húzott egy széket, hányavetin ráült, és maga elé nyújtotta a lábát. - És jobban is láthatom. A lány riadtan vette észre, hogy könnyő takarója felgyőrıdött a derekánál, szabadon hagyva a hálóingét. Nyugodt mozdulatokkal felverte a párnáit, egészen a válláig húzta a takarót, és hátradılt. William egész idı alatt csodálattal figyelte, és mosolygott, a lány pedig pajkosán hagyta. - Odalesz a jó hírünk, ha itt találnak minket - mutatott rá Jane. Lord Chadwick vállat vont. - Legalább elıbb összeházasodunk, mint utóbb. És ahogy már korábban mondtam, vannak itt néhányan, akiknek sokkal több vaj van a fejük tetején, mint nekünk. Abból, ahogy a lányra nézett, nyilvánvaló volt, hogy elhatározta, elcsábítja, mielıtt még összeházasodnának. Mivel Jane-nek a múlt éjszaka emlékei tolultak a fejébe, amikor hálóinget viselve egyedül volt a férfivel, magában el kellett ismernie, hogy a csábítást illetıen William alaposan kitett magáért. De a lány nem akarta, hogy megtörténjen. - És miért akar velem bizalmasan beszélni, a nyakát kockáztatva az erkélyemen? A férfi elmosolyodott. - Csak nem aggódik értem? - Akkor aggódnék, ha eszméletlenül találnák meg az ablakom alatt, és az emberek azt gondolnák, hogy most mászott ki. A báró kurtán, meleg hangon felnevetett, ami több volt, mint bizalmas. - Ne aggódjon, drágám, olyan vagyok, mint macska a sötétben. - Vagyis nagy gyakorlata van abban, hogy belopózzon a nık hálószobájába? - kérdezte Jane szárazon. - İszintén mondom, nem. Csak gyerekkoromban csodálatosan titokzatosnak találtam a sötétséget, és sok éjszakát házon kívül töltöttem, felfedezıúton. De a ma éjszakai küldetésem mindössze annyi, hogy megbeszéljem önnel a holnapi terveit. - Ez az egyetlen küldetése? - kérdezte a lány gyanakodva. Kis szünetet tartott, és megpróbálta szemügyre venni a bárót ott, ahol az inge ragyogott túl fehéren a sötétben. Valahol mélyen benne egészen új és veszélyes érzés készült életre kelni. - Megígéri, hogy ott marad abban a székben, és csak akkor kel fel, ha eljött az ideje, hogy az erkélyhez menjen? A férfi szeme összeszőkült. - És ha nem akarom megígérni? - Akkor tudni fogom, mik a valódi tervei az éjszakára, és rögtön el kell mennie. Lord Chadwick drámai sóhajt hallatott. - Megígérem. Jane-t elkezdte piszkálni valami a sötét szobában, ahol csak egy gyertya remegı lángja világított. Látta a férfi szemét és fogát, ahogy magabiztosan csillogott a sötétben. Jane szeretett volna játszani vele kicsit, mondjuk... kísértésbe hozni. Ásítást erıltetve felnyújtotta a karját, és hagyta, hogy a takaró lecsússzon a derekáig.

Gayle CALLEN

61

Nem mindennapi vılegény

A férfi arcáról eltőnt a mosoly, és kínos csend telepedett a szobára. Jane-t izgalommal töltötte el a felismerés, micsoda feszültség izzik köztük amiatt, hogy az egyikük férfi, a másikuk pedig nı. Nem volt szép tıle, hogy csábítja a férfit - de nem tudta abbahagyni. - Tehát azt akarja tudni, mit terveztem holnapra - mormogta. A férfi megköszörülte a torkát, és Jane növekvı izgalommal látta, milyen nehezen fordítja vissza tekintetét a lány arcára. Pedig semmit sem láthatott a hálóing alatt - a lányt tetıtıl talpig ruha borította. - Pontosan - mondta a báró a szokásos hangjánál mélyebben és rekedtebben. Jane megremegett, és a hasára szorította a kezét. Amikor elırehajolt, visszafojtotta a lélegzetét. - Láttam a ruháján keresztül, hogy megkeményedtek a mellbimbói. A lány annyira meglepıdött, hogy meg sem bírt szólalni, de nem tett semmit, hogy befedje magát. Engedte, hogy a férfi nézze, és a tiltott gyümölcs édes izgalomba hozta. Figyelmen kívül hagyta a férfi megjegyzését, és válaszolt a kérdésére. - A hölgyek szórakozásból ki akarnak ruccanni, és majd velük tartok, ahova mennek, William. - De ugye nem fog vadászni? - Nem. A férfiak fognak? Maga is velük tart? - Én nem vadászok - mondta kurtán a báró, és még mindig nem tudott a lány arcára nézni. - Nem? - lepıdött meg Jane, és ez kicsit el is terelte a figyelmét. - Azt hittem, minden férfi élvezi, ha vadászhat. - Azért ölök, hogy egyek, nem pedig szórakozásból - jelent meg egy kis félmosoly Lord Chadwick arcán. - Annyira sportszerőtlen fegyvert használni az ártatlan állatok ellen, és ok nélkül hajszát indítani ellenük. - Én is mindig ugyanígy gondoltam - mondta a lány, és csodálkozott, hogy végre valamiben egyetértenek. - De horgászom, ahogy már tudja, mert a hal legalább eldöntheti, hogy be akarja kapni a horgomat, vagy nem. Will elgyönyörködött a lány nevetésében, és a ritka látvány örömmel és elégedettséggel töltötte el. Jane teli szájjal, felszabadultan nevetett, kicsit öblösen, amitıl a férfi összeborzongott. A lány ezen az éjszakán olyan vidám és természetes volt, amilyennek még sohasem látta. Olyan volt, mint egy látomás, ahogy az ágyban feküdt, hosszú, fekete haja szétterült a vállán és a párnáján a selymes sötétben. Szeme huncutul csillogott, és pajkos mosolya sosem tőnt el a szíjáról. Bár a hálóinge nem volt olyan átlátszó, mint amilyenhez majd William ragaszkodik, ha összeházasodnak, az anyag elég puha volt ahhoz, hogy a férfi láthassa kicsúcsosodó keblét, hozzáképzelve a többit. Jane hirtelen félredobta a takaróját: - Meleg van ma este, nem? A férfi tátott szájjal bámulta, és képtelen volt megszólalni. Jane hálóinge a földig ért, de karcsú lábfeje erotikus látványt nyújtott. A lány mosolygott. - Mondott valamit a horgászatról? A báró újra megköszörülte a torkát, és nagy erıfeszítéssel próbálta betartani az ígéretet, amit adott. - Lehet, hogy holnap horgászom majd, ha kérik. Kérem, maradjon a hölgyekkel, és ne kóboroljon el egyedül. - És mi van akkor, ha a hölgyek semmi olyat nem fognak csinálni, amit én szeretnék? - vetette át Jane az ágy szélén a lábát, hogy felálljon. Will szája kiszáradt, ahogy a hálóing finom anyaga lágyan redızıdve ringott a lány hajlatai körül. Jane egészen közel volt hozzá. Ha felemelné a kezét, meg tudná érinteni. Aztán rájött, hogy azt nem ígérte meg, hogy nem fog hozzáérni. Megragadta a lány hálóingét, és lassan a térdei közé húzta menyasszonyát, aki megpróbált ellenállni. - Nem engedem, hogy elkószáljon, Jane. ígérje meg, hogy nem teszi.

Gayle CALLEN

62

Nem mindennapi vılegény

A báró hallotta, hogy a lány aprókat zihál, és keblei közvetlenül a szeme elıtt táncoltak. Combja megérintette a nı combját, és magához szorította. - William... - kezdte figyelmeztetı hangon. - Nem hagytam el a széket. Ígérje meg, hogy a többi hölggyel marad. - Nem fogom. - Mit nem fog? Nem fog megcsókolni? Nem fog megérinteni? Jane erre vılegénye vállára tette a kezét, és a férfi érezte, hogy remeg. - Nem fogom megígérni, hogy a többiekkel maradok - vette kezébe Will állat, és magasabbra emelte, hogy találkozzon a tekintetük. - Sokszor annyira untat, amit a társasági hölgyek tesznek. Kijelentése sokkal jobban zavarta a bárót, mintsem azt a férfi elıre gondolta volna, és hirtelen felismerése még nagyobb aggodalommal töltötte el: Jane ugyanúgy viselkedik, mint ı fiatalkorában - csak nıi kiadásban, természetesen. Jane-ben nyugtalanság dúlt a fegyelmezett külsı mögött, ami valami más után sóvárgott. De a báró nem akart ilyesmit többé. Feleségre volt szüksége, otthonra, gyerekekre, és minden tekintetben teljesen hétköznapi életet akart élni. Hosszú évekbe került, amíg megtanulta a leckét, a legmélyebb magányt átélve a külföldi szolgálatban. De... egy hétköznapi nı nem játszana vele így. Bár Jane bátorságától felforrt a vére, meg kell vele értetnie, hogy csak a hálószobájukban mutathatja meg magát ilyen szabadon. Jane távolabb húzódott tıle, amit Lord Chadwick csak vonakodva engedett. - Miért érdekli magát, William, hogy mit csinálok itt? - Az én felügyeletem alatt áll, és nem akarom, hogy bármi is történjen önnel. Pedig ı maga sodorta a lányt veszélybe azzal, hogy beleegyezett, találkozik Nick Wrighttal. Jane lassan az erkélyajtóhoz sétált. - Ezt már mondta régebben is, de nem magyarázta meg, hogy mi lenne az a veszély itt Langley-majorban, ami tele van emberekkel. Olyan volt, mintha menyasszonya olvasna a gondolataiban. A lány kinyitotta az ajtót, nekitámaszkodott az ajtófélfának és kifelé bámult. Will oda akart menni hozzá, hogy lássa a csillagok fényénél. De azt ígérte, hogy ott marad abban az átkozott székben. - A világ tele van veszéllyel, Jane, és ön túl naiv ahhoz, hogy ezt észrevegye. Vannak itt férfiak, akik úgy néznek magára... - Mint ön? - Talán, de azok a férfiak nem fognak a székben maradni azért, mert megígérték egy nınek. Jane félrehajtotta a fejét, hogy vılegényére nézzen, és ahogy hajtincsei a keblét verdestek erre a mozdulatra, a báró halkan felnyögött. A nı fürge léptekkel ismét ott volt mellette. - Valami baj van? - suttogta, és újra megérintette a férfi arcát. A báró megfordult, száját Jane tenyerébe nyomta, és a bıréhez simulva beszélt: - Még akkor is, ha annyira nehéz megtartanom az ígéretem. Jane visszahúzta a kezét, de nem ment hátrébb. - Nem bízom benne, hogy lenne más férfi, aki ellen tudna állni a kísértésnek, amit az ön szépsége jelent. A lány hirtelen elcsendesedett, aztán szomorúan suttogta: - Úgy forgatja a szavakat, ahogy akarja, William. Ehhez nagyon ért. - Azt hiszi, hogy nem az igazat mondom? Nem tudja elképzelni, milyennek találom a gyertyafénynél, amikor alig visel valamit, és olyan sokatmondóan néz rám? Amikor nevetett ma este, az olyan erotikus volt nekem, mint egy csók. Az a gondolat, hogy az esküvıig kell várnom arra, hogy megérinthessem, elviselhetetlennek tőnik számomra. - Állandóan a házasságról beszél, de nem bízik benne, hogy el tudom magam foglalni, amíg elmegy. Titkokat rejteget elılem, mégis mindent meg akar kapni, amit egy nıtıl lehet, a szükséges bizalom nélkül, ami pedig annyira fontos része egy kapcsolatnak.

Gayle CALLEN

63

Nem mindennapi vılegény

Hogy jött rá, hogy titkai vannak, amik ennyire sebezhetıvé tették a lány elıtt? Mindig túl tudott járni mások eszén. De nem az ı Jane-jének az eszén, akinek hideg intellektusa mögött forró szenvedély tombolt. - Ha azt akarja, hogy bízzam magában - folytatta -, mondja meg, miért vagyunk itt. Értelmet lennek tőnik, hogy azért vagyunk itt, hogy megnézzük a birtokot, hiszen nem eladó. Mirıl beszélgetett a herceggel? Willt elıször fogta el a vágy, hogy mindent elmondjon a menyasszonyának, hogy megszabaduljon a tehertıl, de aggódott, hogy túl nagy veszélybe sodorná ezzel Jane-t. Nem tudta, hogyan reagálna - és ıszintén szólva nem akarta, hogy a felesége valaha is része legyen a másik életének, annak az életnek, amelyet annyira maga mögött akart hagyni. - Azokról az emberekrıl beszélgettünk, akiket ismer, és azokról, akikrıl azt gondolta, hogy nemesként meg kellene ismerkednem - próbálkozott. - A királynıvel kapcsolatos dolgokról is beszéltünk, de errıl nem mondhatok többet. Jane elfordult a férfitıl, az ágy felé. - Türelmes vagyok, William, de üldöz az a gondolat, mi lehet ez a rejtély a királynı körül. Mit tett, amiért mindenki meg akarja jutalmazni? A báró elırehajolt, kezével átölelte Jane térdét. - Tudom, hogy szüksége van a bizalmamra - és én bízom önben, amennyire csak tudok. Ön is bízzon bennem, Jane. Mondja, hogy hozzám jön feleségül. De a lány semmit sem mondott, csak visszamászott az ágyra, és az álláig húzta a takarót. - Menjen vissza a szobájába, William - mondta szemmel láthatóan fáradtan. - Majd reggel beszélünk. - Lehet, hogy én már elindulok a férfiakkal, mire ön felébred. - Akkor majd késıbb beszélünk. A báró tétovázott, újra ígéreteket akart kicsikarni Jane-bıl, amirıl tudta, hogy úgysem fog sikerülni. A férfi felsóhajtott: - Legalább elhagyhatom a széket? - Igen - fordult Jane a fal felé. - Jó éjt. Will egy percig még nézte a lányt, aztán az erkély felé indult, hogy kimásszon, és becsukta maga mögött az ajtót. Mialatt visszaért a szobájába, semmi sem történt, aztán levetkızött, és ágyba bújt. És a sötét plafont bámulta. Ismerıs szertartás volt, mióta visszatért Angliába. Az, hogy meglátogatta Jane-t, legalább kis színt lopott az álmatlanságtól sivár éjszakájába. Talán ha összeházasodnak, és akkor fog majd szeretkezni Jane-nel, amikor akar, jobban fog aludni. Gyilkos hirtelen dühösen felugatott az ágy mellett. Will lehajolt, és felemelte a kutyát. Egy párnát gyömöszölt az ágy végébe, Gyilkos pedig morogva rótt rajta néhány kört, majd összegömbölyödött, és szinte azonnal horkolni kezdett. Will felsóhajtott, és újra a mennyezetre nézett. Jane elıl titkokat rejtegetni több mint nehéz. Határozott kérdéseket tett fel, amire a báró nem tudott válaszolni. Ö és a herceg többnyire tényleg azokról az emberekrıl beszéltek, akiket ismertek, valamint a jelenlegi politikai helyzetrıl. De nyilvánvaló volt, hogy a herceg tud valamit Will múltjáról, mert kérdéseket tett fel az indiai katonai helyzettel kapcsolatban, és arról is kérdezett, milyen volt Indiában élni. Amikor Will megkérte, hogy ne beszéljen a múltjáról másoknak, a herceg már tudatában volt, hogy ezt titokban kell tartani. Szemmel láthatóan nem csak a királynı unokatestvére volt, hanem közeli bizalmasa is. Semmiképp sem lehet megengedni, hogy a herceg egy felségárulót vegyen el. De nem Will dolga volt, hogy elétárja az igazságot Julia Reedrıl, bizonyítékok nélkül. Még most is, hogy közelebbi viszonyba került Kelthorpe-pal, a herceg könnyen megkérdıjelezheti a szavait. És mi legyen Jane-nel? Will ragaszkodhatna hozzá, hogy menjen el vele újra horgászni, és rajta tarthatná a szemét a nap minden percében. De úgy érezte, ezzel csak rontana a helyzeten.

Gayle CALLEN

64

Nem mindennapi vılegény

Nem akarta széttépni azokat a szálakat, amik már eddig szövıdtek közöttük. Örült neki, hogy Jane az este szándékosan akarta kísértésbe hozni, és tovább akarta bátorítani. Úgyhogy bízik benne, hogy Jane követni fogja az akaratát - és bízik a herceg oltalmában. Amikor Jane hajnalban felébredt, nyújtózkodott, és elfordította a fejét, hogy kinézhessen a világosodó függönyökön túlra. Miután olyan lederül viselkedett Williammel, alig tudott elaludni. Még most is beleborzongott, ahogy újra rácsodálkozott, milyen közel járt ahhoz, hogy a férfi karjába vesse magát, és megengedje neki, hogy csináljon vele, amit akar. Még soha nem érezte ezelıtt, hogy uralkodni tud egy férfi felett, a képességet, hogy megkívántassa magát. A felismerés kirobbanó életkedvvel és vakmerıséggel töltötte el, mintha a férfi még mindig ott ülne abban a székben, és ıt nézné. Még többet meg akart tapasztalni ebbıl az érzésbıl, amely annyira izgatottá tette, amilyet soha el sem tudott képzelni. Négy éve jelent meg elıször társaságban, és azóta sohasem beszélgetett még komolyan egy kérıvel sem, csak az idıjárásról vagy a társasági életrıl. Egy nı, akinek saját véleménye van, a legtöbb férfit elriasztotta. Nem úgy Williamet. És ez egyszerre meg is ijesztette, és el is bővölte a lányt. Miután megmosakodott és felöltözött, lement a szalonba, ahol reggelizni lehetett, és azt látta, hogy csak férfiak nyüzsgik körül a tálalót, és csak férfiak ülnek a vászonnal megterített, hosszú asztalnál is. Amikor meglátták Jane-t, mindannyian rögtön felálltak. A lány rájuk mosolygott, és biccentett, a férfiak pedig megint elkezdtek enni és beszélgetni. Kivéve Williamet, aki lassan, meghitten Jane-re mosolygott, miközben a gödröcskéi annyira elmélyültek, amennyire csak lehetett. A lány visszafojtotta a lélegzetét, és azt kívánta, bárcsak ne vonzaná annyira a férfi. Lord Chadwick derékig érı lovaglókabátot viselt, melynek rövid szárnyai voltak, és rendkívül kiemelte a báró széles vállát és formás csípıjét. Lovaglócsizmát és divatos, kényelmes nadrágot hordott, amelyrıl Jane gyorsan elfordította a tekintetét. A férfi a menyasszonyához lépett, megfogta a kezét, és megcsókolta a kézfejét. - Legdrágább Jane - mormolta lágy hangon -, remélem, nem sértem meg, de jobban tetszett az elızı ruhája. A lány mosolyogva rázta meg a fejét. - És azt szeretné, ha hálóingben jelennék meg az összes új barátja elıtt? William most úgy mosolygott, mint egy ragadozó. - Az a látvány csak nekem szól. Ha bármelyik férfi itt úgy látná önt, meg kellene ölnöm. Jane szándékosan elkerekítette a szemét. - Nem hiszem el, hogy egy magához hasonló úriember bármit is tudna a párbajról. - Megkérdıjelezi férfias erényeimet? - kérdezte a báró, eljátszva, hogy megsértıdött. Jane tétovázva a férfi szájára pillantott. - Lehet, hogy van néhány. Jane megdöbbent saját magán - tényleg kacérkodik valakivel, akihez nem akar férjhez menni? Mielıtt még elmehetett volna, Kelthrope hercege lépett oda hozzájuk. Jane térdet hajtott, a herceg pedig biccentett a fejével. - Jó reggelt, Miss Whittington. A vılegénye, Lord Chadwick épp azon tépelıdött, hogyan találkozhatna magával, még mielıtt elindulnánk. És arckifejezésébıl ítélve az ön jelenléte bearanyozta a napját. Jane meghajtotta a fejét, és megpróbálta elrejteni a kételyeit. İ inkább úgy gondolta, William csak még egyszer emlékeztetni akarja, hogy ne kalandozzon el a majortól. Mindig erısebbnek akart bizonyulni, mint Jane, de olyan elbővölıen bájos volt, hogy nehezen lehetett neki ellenállni. - İfıméltósága túlságosan is kedves - mondta Jane. - Ahogy kettejüket elnézem, csökken bennem az aggodalom saját házasságomat illetıen. - İkegyelmessége megházasodik?

Gayle CALLEN

65

Nem mindennapi vılegény

William kicsit túl gyorsan tette fel a kérdést, ragadta el a kíváncsiság Jane-t. Miért érdekli ennyire? A herceg heherészett. - Még semmi nincs hivatalosan bejelentve, de a lehetısége egyre növekszik. Miss Whittington, érezze magát jól ma reggel. Chadwick, kint találkozunk. William csendesen állt a lány mögött, és a távozó herceget kísérte tekintetével. Bár a báró még mindig mosolygott, a szemei... révetegnek és tőnıdınek látszottak. Jane a vılegényét figyelte. - Kíváncsi vagyok, ki az a szerencsés ifjú hölgy, akit a herceg figyelmében részesített. - İ nem lesz itt ezen a hétvégén - felelte William szórakozottan, és még mindig a herceget nézte. - Ismeri? William a lányra pillantott. - Nem vagyok biztos benne. A herceg elıttem csak annyit említett, hogy szíve választottja feltehetıleg nem jelenik meg közöttünk. És ha itt volna, nem gondolja, hogy együtt lennének? A herceg egyetlen más nıvel sem volt együtt tegnap este, csak a húgával. A báró még szélesebben mosolygott, és a tálaló felé biccentett, amely gızölgı tálakkal volt tele. - Hozhatok önnek reggelit? Ez túl fárasztó feladat lenne egy olyan finom hölgynek, mint ön. Jane kelletlenül, de beletörıdve mosolygott. - De nem tudja, hogy mit szeretek. - Akkor itt fogok állni, tartom a tányérját, és alaposan megfigyelem a kedvenc ételeit. Természetesen mindet meg fogom jegyezni, hogy felkészülhessek a holnapi reggelire. Jane összeharapta a száját, hogy visszatartsa a nevetését. A bárónak egyre könnyebben sikerült mosolyt csalnia a lány arcára. Jane inkább megengedte, hogy a báró reggelit hozzon neki, csak ne keltsenek feltőnést. Lord Chadwick menyasszonya mellett költötte el a saját reggelijét, és folyamatosan nevettette Jane-t, mert arról sugdosott neki, hogy a szobában ülı férfiak ruházata mi mindent mond el az illetırıl. Amikor eljött az ideje, hogy a vadászok elinduljanak, William elhagyta a reggelizıhelyiséget, és néhány perccel késıbb Gyilkossal jött vissza, akit a karjában hozott. - Ez az ölebecske is jön vadászni? - kérdezte Lord Dudley, egy férfi, akire Jane már tegnap felfigyelt, mert sokszor túlharsogott minden más beszélgetést a vacsoraasztalnál. - Nem akarom, hogy felzaklassa a kutyámat. - Én nem vadászom ma, és Gyilkos sem - kiáltotta William, ahogy a nagy létszámú csoport elindult a kapu felé, majd elmosolyodott. - A saját kopóját hozza? Lord Dudley bajsza rángatózott, ahogy beszélt. - Hozok néhányat. Mindannyian ritka, fajtiszta példányok, különlegesen kiképezve a vadászatra. Hamiskásan Williamra hunyorított: - Nem jön vadászni, hmm? Inába szállt a bátorsága? - Miféle bátorság kell ahhoz, hogy az ember a kutyáját kövesse egy ijedt kis róka nyomában? Jane egyetértı pillantást váltott Williammel, és olyan közösséget érzett vele, amirıl nem is gondolta, hogy lehetséges. Gyilkos morgott, és kirázta a szırcsimbókot a szemébıl, ami a fejérıl odalógott. Jane most elıször szinte meg akarta védeni a kiskutyát. Lord Dudley végigmérte William kedvencét. - Micsoda név az, hogy Gyilkos, ennek a kis patkánynak? A vadászathoz igazi kutya kell. William felhúzta a kesztyőjét, és Jane követte a nagy elıcsarnokon át a kapu felé. - Ahogy már említettem, nem vadászom, csak horgászom. Kívánjon nekem jó szerencsét. A lány a többi férfi nyomába eredt, át az oszlopcsarnokon, ki a kavicsos kocsifelhajtóra, ahol lovászok tartották legalább egy tucat ló gyeplıjét. A távolban vadászkopók csaholtak, és Jane látta,

Gayle CALLEN

66

Nem mindennapi vılegény

hogy a vadászok kivezetik ıket a mezıre, egy távoli facsoport felé. A nap melegen sütött, és a levegıben a lovak szagának és a rózsák illatának furcsa, nehéz keveréke szállt. Jane a bejárati lépcsırıl figyelte, hogy William egy lovászhoz lép, aki horgászfelszerelést tart a kezében. William hátrapillantott a lányra, és azt mondta: - Biztos benne, hogy nem akar velem jönni, Miss Whittington? A vadászat nyomába sem érhet a horgászás nemes szenvedélyének. Néhány közelben álló férfiember felhorkant, és gunyorosan pislogott, de mindez inkább csak jóindulatú ugratás volt. - Azt hiszem, nem, Lord Chadwick. Meg kell írnom néhány levelet. Ebédnél találkozunk. A báró megrándította a vállát, keresett magának egy lovat, és a nyeregbe lendült. A lovász a nyeregtáskába rakta a horgászfelszerelést, William a bal hóna alá csapta a botot Gyilkossal együtt, utolsót intett Jane-nek, körbefuttatta a lovat az udvaron, majd ellovagolt a többiekkel együtt. Jane nem tudta, mire számíthat, mennyire tud vılegénye lovagolni, egy férfi, aki nem vadászik, és nem született nemesnek. Legalább a nyeregben otthon erezné magát. Megbabonázva meredt a báróra, aki átvette a ló ritmusát, és könnyed eleganciával mozgott együtt az állattal. A férfiasságnak ez a fizikai megjelenése... egész valóját elborította. Hirtelen úgy tőnt, túl meleg van, és szinte arra vágyott, hogy legyezıvel hősíthesse arcát. Zavarták az érzések, melyeknek nem tudott nevet adni. Zavarta, hogy agyát mint egy felhı borítja el, mihelyst Lord Chadwickre gondol. Hol van az az ellenszenv, amit még egy héttel ezelıtt is táplált iránta? Ma annyiszor megnevettette, és Jane nem találta olyan fárasztónak a társaságát. Biztos csak a bárót körüllengı titokzatosság érdekli. Jane visszament az épületbe, ahol csak a szolgák tettek- vettek, kötelességüket végezve. Mivel még nyolc óra sem volt, a többi hölgy még fel sem kelt. Nyugtalannak érezte magát, mégis elhatározta, hogy a lehetı legtöbbet hozza ki az adott helyzetbıl, úgyhogy bement a könyvtárba, leült a számos kis asztal egyikéhez, amelyekkel tele volt a hatalmas, könyvek szegélyezte terem, és nekikezdett egy anyjának szóló levélnek. Hogy megszabaduljon az unalomtól, délben készséggel ment a többi hölggyel piknikezni az urakkal együtt. Amíg a homárkrémbıl és a lazac- felfújtból falatozott, meghallgatta a történeteket, hogy ki milyen sövényt ugrott át, ki hol esett le a lováról, és melyik kopó szorította sarokba a rókát. A hencegés végeztével William minden tıle telhetıt megtett, hogy megfelelıen szórakoztassa Janet, de a lány idegeit kikezdte, hogy a báró korlátozni akarja, és ezzel elrontja a hétvégéjét. Mindene lázadt az ellen, hogy egész délután a hölgyekkel kártyázzon. De végre mégis történt valami izgalmas, amikor a hölgyek visszatértek a kastélyba. Lady Harriet, a herceg húga, aki otthon maradt, és nem ebédelt a többiekkel, kereste meg Jane-t, amikor a hölgyek már szétszóródtak a házban. Egy fiatal nıt fogott karon, akit Jane még sohasem látott. A hölgy magas volt és erıteljes testfelépítéső, szıke haja szinte fehérnek tőnt. İszinte, természetes mosolya üdítı volt a félénk, illedelmesen viselkedı társasági hölgyek után. - Miss Whittington - mondta Lady Harriet -, ı Miss Julia Reed, az a hölgy, akit a bátyám várhatóan majd oltárhoz vezet.

Gayle CALLEN

67

Nem mindennapi vılegény

13. fejezet Jane kezet rázott Miss Reeddel: - Örülök, hogy találkoztunk. Lady Harriet mosolygott. - Miss Reed, ı Miss Jane Whittington, a bátyám egyik vendége. Jövendıbelije Lord Chadwick. Hallott már róla? Miss Reed megrázta a fejét. - Nem, de ez nem meglepı. Egész a múlt évig az idı nagy részét Angliától távol töltöttem. Lady Harriet szomorúan felsóhajtott. - Az idei évig egy társasági évadot sem szórakozott végig! - És már túl öreg is voltam hozzá - tette hozzá Miss Reed gyöngéden. Lady Harriet csak intett egyet a kezével. - Minden lány megérdemel egy társasági évadot. Miss Reed bátyja Indiában szolgált a hadseregnél, és Miss Reed az élete nagy részét ott töltötte. El tudja ezt képzelni? Jane azon kapta magát, hogy érdeklıdve tanulmányozza az újonnan érkezıt. - Ezt egészen lenyőgözınek találom, Miss Reed. Mindig sokat akartam utazni, de soha nem gondoltam, hogy eljuthatnék egy ilyen távoli országba. Nagyon örülnék, ha beszélgethetnék önnel errıl. Miss Reed mosolygott. - El kell ismernem, Miss Whittington, maga az elsı hölgy, aki ilyesmit mond nekem. A bátyám, Reed tábornok figyelmeztetett, hogy szokatlan életmódunk nem lesz a hölgyek legkedvesebb beszédtémája, és igaza volt. - Akkor én pedig arra figyelmeztetem, hogy szóljon, ha belefárad a kérdéseim áradatába. Lady Harriet zavartnak tőnt. - Szégyen, hogy csak két éjszakát tölt nálunk, Miss Reed. Ez messze túl kevés idı ahhoz, hogy jól megismerje Miss Whittingtont és a többi vendégünket. - Nagy kísértést jelent, hogy maradjak, de el kell mennem a családunk üzleti ügyei miatt sóhajtott Miss Reed. Jane boldogan ismerte fel a lehetıségét egy tanulságos beszélgetésnek. - Miss Reed, miután felfrissült, lenne kedve sétálni velem egyet a szabadban? Julia mosolygott. - Jól hangzik. Csak engedje meg, hogy levegyem az utazóruhámat. - Csak nyugodtan, Miss Reed. A könyvtárban várom. Amikor Will visszatért Langley-majorba, átöltözött, Gyilkost fáradt kupacként az ágyra dobta, és aztán elindult, hogy megkeresse Jane-t. Nem találta a könyvtárban, ahol több hölgy is olvasott és írt, és a szalonban sem, ahol a nık kártyáztak. Ott volt viszont Lady Harriet, és miután sorra került, megszólította. - Lady Harriet, nem látta Miss Whittingtont? Lady Harriet a báróról a másik három hölgyre fordította a tekintetét, akik megpróbálták elrejteni a mosolyukat. - Lord Chadwick, magán annyira látszik, hogy szerelmes a menyasszonyába, hogy egyáltalán csoda, hogy kilovagolt ma a férfiakkal. - Nem akarom, hogy Miss Whittington azt gondolja, minden idımet vele akarom tölteni. Majd halkabban hozzátette: - Még ha ez is az igazság. A hölgyek közül néhányan felsóhajtottak, és elismerıen néztek egymásra. Lady Harriet szeretetteljesen rámosolygott, és mosolyát fiatal kora ellenére bölcsesség hatotta át. - Miss Whittington elment sétálni a legújabb vendégünkkel. Talán a bátyám beszélt önnek Miss Reedrıl. Will egy pillanatig értetlenül bámult a lányra.

Gayle CALLEN

68

Nem mindennapi vılegény

- Miss Reed? - Miss Julia Reed. İ és a herceg... jól megértik egymást. Néhányan a nık közül kuncogtak, és sutyorogva összehajoltak. Lord Chadwick udvarias mosolyt erıltetett az arcára, míg a szíve sokkal gyorsabban kezdett dobogni. Nem egészen értette, mit érez, mert szokatlan volt számára, de ez bizonyára - pánik. Jane elment Julia Reeddel, Anglia elárulójával, azzal a nıvel, aki ezrek halálát okozta. Ahogy meghajolt és elhagyta a hölgyek társaságát, énje egyik része azon csodálkozott, hová lett a hidegvére. Még a halál fenyegetı közelségében is nyugodtsághoz segítette hővös fatalizmusa: ha meg kell halnia, meg fog történni, miért zavartassa magát azzal, hogy aggódik? Julia Reed nem ismeri Jane-t, és nincs rá oka, hogy bántsa - fıleg nem jövendıbeli férje házában. Nem kellene ennyire szorongania - úgy érzi, gombóc van a torkában és alig tud nyelni. Ó, egek, kockára tette Jane életét. A Langley-majorhoz tartozó földek területe több tucat angol hold volt. Rododendron-, magnóliaés kamillaligetek burjánoztak benne, a távolban pedig egy pavilon állt, ahol napközben ebédelni lehetett, este pedig táncolni. Will rábukkant egy labirintusra, és bár Jane nevét kiabálta a bokrok között, nem kapott választ. Végül egy réten, ahol néhány hölgy krikettezett, megtudta, hogy Miss Whittingtont és Miss Reedet az íjászati gyakorlótér felé látták menni, a gyümölcsös mögött. íjászati gyakorlótér? Will megnyújtotta a lépteit. Amikor bekanyarodott egy dísztóhoz, melynek fák álltak az egyik végén, két nıt pillantott meg magától jobbra, messze, egy mezı szélén. Bal oldalán nagy céltáblák álltak az íjászathoz. Látta Jane napsárga ruháját, és hallotta, hogy kacagásban tör ki, ami olyan ritka nála. William úgy érezte, bolondot csinált magából, ezért lelassította lépteit, és elindult a mezın. Bár Jane sem volt alacsony, Julia Reed fél fejjel fölé magasodott, és testalkata is erısebb volt. Magabiztosan tartotta az íjat, amitıl olyan nı benyomását keltette, aki meg tudja magát védeni. Jane kiröppentette a nyilát, amely a céltábla alsó szélét találta el. Julia mondott neki valamit, de Will nem volt elég közel, hogy hallja, mirıl beszélnek. Ahogy Julia mosolygott, és felemelte az íját, hogy célozzon, hirtelen eldördült egy fegyver, és a nı bal oldalra dobta az íját. Will oldalra vetıdött, és éles fájdalom nyilaik a karjába. Felbukfencezett, aztán összekuporodva görgött. - Le! - kiáltotta, és a rémülten ziháló nık térdre vetették magukat. - Teljesen! - mutatta a kezével, míg végül hasra nem feküdtek. A lövést a tér jobb oldaláról adták le, ahol a rét egy patak felé lejtett. Kis facsoportok szegélyezték a partját, és Willnek úgy tőnt, valami mozog az ágak között. Amennyire csak tudott, a föld fölé görnyedt, és a patak felé szaladt, felriasztva egy fácánrajt. Ahogy Will összerezzent a következı lövéstıl, Lord Dudley kacsázott ki a csalitból, kezével árnyékolva szemét a tőzı naptól. Tekintetével a fácánokat követte, és egy puska volt a kezében, melyet csövével lefelé tartott. Meglátta Willt, és gyızedelmesen az égre mutatott: - Leszedtem egyet! Kár, hogy nincs itt a patkánya, hogy idehozza! Will gyilkos dühében, melyet általában ritkán szokott érezni, Dudley felé rohant, aki hátrahıkölt. Will az utolsó pillanatban visszafogta magát, hogy ne verjen be egyet a fickónak. - Tudja, milyen közel vagyunk a kastélyhoz? - ordított rá. - Megölhetett volna valakit! - Az ég felé céloztam - mondta Dudley harciasan, majd elkerekedett a szeme: - Maga vérzik? Will meglepve nézett le bal karjára, és egy keskeny vérpatakot látott csörgedezni a felsıkarjától a könyökéig. - Ez nem lehettem én! - Megijesztette a hölgyeket, és az egyikük nyila eltalált. Will megfordult, amikor hallotta, hogy hosszú szoknyák suhognak a főben. - William! - kiáltotta Jane, és tágra nyílt szemmel bámult a sebre. - Meglıtték?

Gayle CALLEN

69

Nem mindennapi vılegény

- Ez az én nyilam volt. Kérem, bocsásson meg - sápadt el Miss Reed egészséges színő arca, micsoda ravasz eszköz álcáinak fegyvertárában. Will felé biccentett. - Nem én voltam - mondta Dudley önelégülten. Will felé fordult, és olyan arcot vágott, hogy Dudley hátralépett egyet. - Hagyja azt a puskát a házban. Ha még egyszer meglátom, hogy itt vadászik a közelben, biztos lehet benne, hogy a herceg tudomást fog szerezni az ostobaságáról. Dudley mögéjük került, és Willnek úgy tőnt, azt hallja: "paraszt!" Nem vette fel a sértést, inkább Jane keze után nyúlt. - Jól van? - Velem minden rendben. Maga az, aki megsebesült. Jöjjön vissza a házhoz, hogy megnézhessük a karját. - Nagyon kérem, bocsásson meg - mondta ismét Julia. - Szóljak Kelthorpe-nak, hogy hozasson orvost? Will megfordult, és igazán még csak most nézte meg a hölgyet elıször. Bár néhány évvel idısebbnek tőnt, mint Jane, egészséges, csinos nıt látott maga elıtt, akinek megdöbbentıen kék szeme volt, és nyílt tekintete. Ezek a szemek biztosan olyan hidegek voltak, mint a gleccserek, amikor elárulta hazáját. - Nincs szükség orvosra. Baleset történt - mondta, bár nem tudta elhessegetni nyomasztó gondolatait. - Maga vérzik, és minket még be sem mutattak megfelelıen egymásnak. Julia mosolygott, és vállai ellazultak, ahogy kezet nyújtott, olyan magabiztosan, mint egy férfi. - Miss Julia Reed vagyok. - Én pedig Lord Chadwick vagyok, Miss Whittington vılegénye. - Ó, igen, Lady Harriet beszélt magáról - és megfordult, hogy Jane-re pillantson -, de a részletekrıl nem tudok még semmit. Jane elpirult. - Nem értem rá elmondani, mert Julia-t faggattam, milyen volt az élete Indiában. Will megszokásból ugyanúgy mosolygott tovább. A két nı már a keresztnevén szólítja egymást és Indiáról beszélget? Minél elıbb el kellene menniük Langley-majorból. Meg kell üzennie Nicknek, mi történt. Azon tépelıdött, hogy már este el kellene utazniuk, amikor Jane közelebb lépett, és megérintette a férfi karját. - Fáj? - kérdezte, és aggódva ráncolta a homlokát. - Meg kell állítanunk a vérzést. William próbálta megállni, hogy azt ne mondja, volt már ennél rosszabb is. - Jól tudom mozgatni a karomat. Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem kell aggódnia miatta Julia elvette Jane íját. - Én meg itt a vılegényével csevegek. Vigye vissza az ifiurat a házba, és gondoskodjon róla, hogy bekötözzék, Jane. Én majd elrakom a felszerelést. Ifiurat, gondolta William, és tudta, hogy legalább öt évvel idısebb Júliánál. Meghajolt felé, és visszavezette Jane-t Langley-majorba. Néhány percig hallgattak, bár Lord Chadwick látta, hogy menyasszonya idınkét szemöldökét ráncolva néz a karjára. Mindezt elkerülhették volna, ha Jane hallgat rá, és nem kószál a mezıkön nélküle. Lehet, hogy a dühe nem áll arányban az esemény nagyságával, de a pokolba is, a lány együtt kacarászott Anglia egyik legveszélyesebb ellenségével! Az épület mögött William a könyökénél fogva félrehúzta Jane-t, hogy bevigye egy ott álló üvegházba. Hirtelen nyirkos, dohos szag csapta meg ıket. Nedves páfrányok söpörték végig Will haját, ahogy átvezette Jane-t a soron, egy ritkásabban benıtt helyre. A lemenı nap sugarai felszikráztak az üvegfalon. - William, nincs idınk arra, hogy virágokat nézegessünk - mondta Jane, és megpróbált odébb húzódni a férfitól. - El is vérezhet!

Gayle CALLEN

70

Nem mindennapi vılegény

A báró megfordította a lányt, és megfogta a felsı karját. - Jane, határozottan emlékszem, hogy azt mondtam magának, ne kóboroljon nélkülem. Jane tágra nyitotta zöld szemét. - Nem haragudhat rám. Ott maradtam a közelben, és sehová nem mentem egyedül. Teljesen biztonságban voltam. William legszívesebben jól megrázta volna a lányt, aki azonban ki akart törni az ölelésébıl, így hagyta elmenni. A báró rendkívül mérges volt magára, hogy veszélynek tette ki menyasszonyát, majd bódító vágy fogta el, hogy soha ne mozduljon el mellıle. Jane elfordult tıle, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse egy egzotikus virág bimbóját. William felismerte, hogy ez a koronásliliom, amely Indiában ıshonos. Eszébe jutott egy kert, amelyben járt Bombay közelében, amikor annyira vágyott rá, hogy ott legyen vele valaki, akivel együtt gyönyörködnek a hely trópusi szépségében. Sohasem fogja többet magányosnak érezni magát, amíg Jane vele van. Kavargó érzései egyetlenegyben kristályosodtak ki, amelyet meg is tudott érteni - hogy égetı szüksége van a lányra. Jane mögé került, mellkasa megérintette a lány hátát. Jane megmerevedett, de nem húzódott el. A báró menyasszonya karcsú derekára tette a kezét, és lehajolt, hogy csókot leheljen nyaka és válla közé. - El tudom önt képzelni India forró vidékén, ahol oly sok liliom nı - suttogta rekedten. Megnyalta Jane-t a füle mögötti résznél, aki megborzongott. - A liliomok lennének a párnája, amikor lenyomom a földre, és aztán... - William - rebegte Jane, és a férfi felé hajolt -, ne mondjon ilyeneket. És egyáltalán honnan tudja, milyen India? A báró maga felé húzta menyasszonya állat, úgyhogy a lány szembenézett vele a vállán keresztül. Jane ajkáról sóhaj fakadt, a férfi pedig ezt suttogta: - Nagyon olvasott vagyok. Aztán megcsókolta a lányt, egyik kezét a nyakára tette, másik kezét pedig a hasára nyomta, hogy közelebb vonhassa a csípıjéhez. Jane-nek napfény- és limonádéíze volt, és a férfi úgy nyalogatta, mintha el akarna lopni egy cseppet ebbıl az értékes keverékbıl. Megízlelte a lány felsı ajkának hajlatát, az alsó ajka feszülı duzzadtságát, aztán pedig nyelvével böködte a szája belsejét, hátranyomva fejét, hogy olyan mélyre be tudjon nyúlni, amilyen mélyre csak lehet. Jane remegett és nyöszörgött, és nem szégyellte, hogy William érintése ezeket a hangokat csalja elı belıle. Rémülete, amikor meglátta, hogy Will vérzik, rádöbbentette, hogy ijesztıen komoly kötelék kezd formálódni közöttük. Nem akarta a férfit sebesülten látni. Hevesen visszacsókolta, és nem állt neki ellent, hogy nyelve olyan mélyen felfedezze a férfi szájának mélyét, mint eddig ezelıtt még soha, hogy ne kelljen arra gondolnia, mit érez a férfi iránt. Kezei nyugtalanul simogatták a férfit, és végül Will ujjain állapodtak meg, amelyek a lány hasának alsó részén nyugodtak. Erezte a nyomást az alsószoknyáin keresztül, nem sokkal a szeméremcsontja fölött. Jane forró volt és egész testében reszketett, aztán a férfi valami olyat tett, ami minden másról elterelte a figyelmét. William lecsúsztatta kezét a lány nyakán, és a dekoltázsát kezdte cirógatni. A lány soha nem tudta volna elképzelni ezelıtt, hogy a bıre ilyen kínzóan éghet. Ez arra késztette, hogy még közelebb húzódjon a férfihez. Megpróbált megfordulni vılegénye karjában, de ı erısen fogta, majd ujjhegyeit bedugta a Jane ruhája alá. A lány elernyedt a férfi ölelésében, és végül nem viszonozta csókjait. - William... ne. Kérem, hagyja abba. A férfi Jane nyakszirtjét nyalogatta, és nyelvének nedves nyoma megbizsergette a lány bırét, ahogy Will lélegzett. - Nem esik jól? - Nem... - zihálta Jane, és megfogta a férfi kezét, aki egyre lejjebb kezdte simogatni a lány hasát. - Az nem számít. Itt bárki ránk nyithat.

Gayle CALLEN

71

Nem mindennapi vılegény

Mintegy szavai bizonyítékaként egy ajtó nyílt és csukódott a távolban. William karjának szorítása megenyhült, és bőnbánó arckifejezéssel ellépett a lány mellıl. Jane felemelte az állat, és minden bátorságát összeszedte, hogy szembe tudjon nézni a férfival. William félig lehunyt szemmel nézett rá, és ajka nedves volt, akárcsak a lányé. Jane elkezdte törölgetni a száját, de vılegénye elkapta az ujjait. Nekilátott, hogy finoman leitat- gassa a lány szájáról a nedvességet, és Jane úgy érezte, kiugrik a szíve a helyérıl a férfi gyengédsége láttán. William hirtelen összeráncolta a homlokát. - Azt hiszem, összevéreztem a ruháját. - Vér... - tétovázott Jane, majd minden eszébe jutott. - Hihetetlen, hogy itt csókolózunk, maga pedig vérzik. Azonnal jöjjön velem. Jane megfogta a férfi kezét, és elkezdte húzni visszafelé azon az úton, ahol bejöttek. Egy lökéssel kinyitotta az ajtót, és kimentek. Amikor annyira közel értek a majorhoz, hogy az ablakból megláthatták volna ıket, a lány elengedte Williamet. - Jön? - kérdezte. - Amíg láthatom a ringó csípıjét, akárhová is követem. Jane azon kapta magát, hogy mosolyog. Amikor beléptek a kapun, a ház csendesnek tőnt. A vendégek a szobájukban pihentek, vagy pedig a késıi vacsorára készültek. Jane egy arra haladó szolgálólánytól gyolcsot kért, amit William kötésként használhatna. Miután biztosította róla a szolgálólányt, hogy minden rendben van, Jane arra utasította, hogy a forró vizet és a kötözıszernek való gyolcsot küldje a férfi szobájába. Jane a meglepett Williamre nézett. - Vezessen a szobájába - mondta gyorsan, miután a szolgálólány elment. A férfi megfogta a lány a karját, felé hajolt, és huncutul rámosolygott. - Ez az, amit hallani akarok. Jane megrázta a fejét, és kelletlenül mosolygott. - Maga javíthatatlan. - És ez az oka, hogy tökéletesen alkalmas vagyok rá, hogy hozzám jöjjön. Jane elfordult, és a mosolya elhalványult, ahogy rádöbbent, hogy nem is tiltakozott azonnal. Ahogy felfelé haladtak az egyedülálló férfiak szárnyába vezetı lépcsısoron, Jane elképzelte, hogy egy kis, vidéki birtokon van, és örökké ugyanazt a látóhatárt látja, és ugyanazokat az arcokat. Hogy fogja kibírni a mindent felırlı unalmat? De aztán az éjszakákra gondolt, amiket a férje karjában tölthet, megtapasztalva az élvezetet, amit még csak most kezdett kóstolgatni. Hogyan élné túl, ha soha nem erezhetné többé William érintését?

Gayle CALLEN

72

Nem mindennapi vılegény

14. fejezet A William szobája elıtti folyosón Jane megtorpant és körülkémlelt. Szinte azt kívánta, hogy jöjjön valaki, aki megállíthatná, mert tudta, hogy magától nem tudja abbahagyni. William kinyitotta az ajtót, megfogta Jane kezét, és behúzta a szobába. A lány megdermedt, hiszen életében elıször nézett körül egy férfi szobájában. Valójában nem sokban különbözött az övétıl - színei sötétebbek voltak, és a fabútorokon nem ékeskedett annyi díszítés. Hallotta, hogy becsapódik mögötte az ajtó. Jane William ágyára nézett. Itt aludt hát a vılegénye - semmi oka nem volt rá, hogy elpiruljon, és nem is pirult el. Aztán látta, hogy a férfi ıt nézi, és rádöbbent, Will valószínőleg félreérti a szándékait. Megköszörülte a torkát, kihúzta magát, és hővösen megszólalt: - Vegye le a kabátját. William szemében nevetés bujkált, de megtette, amit Jane kér. Letelepedett az íróasztal mellett álló székre, és összevérzıdött fehér ingére pillantott, amely kihasadt a bal felsıkarján. Jane gyengéden megérintette a sebet, és összevonta a szemöldökét. - Az inge beleragadt a sebbe, mert a vér már rászáradt. Nem akarom belıle kitépni, mert akkor újra vérezni fog. Várnunk kell a forró vízre és a gyolcskötésre. A férfi összekulcsolta a kezét a hasán, kinyújtotta hosszú lábát, és nem vette le a szemét a lányról. Jane elfordult, és meglátott egy széket az erkélyajtó mellett, és ráült, hogy kinézzen. - Miss Reed nagyon jóravaló embernek tőnik - törte meg végül William a kínos csendet. Jane rápillantott. - Én egészen elbővölınek találom. - Miért? - fúródott bele Will pillantása a lány tekintetébe túlságosan is mélyen, úgyhogy Jane összeráncolta a homlokát. - Miért? Nem értem magát. Végre van egy új ismerısöm... kell még valami más ok is? - Csak beszélgetni akartam, Jane - mondta a férfi halkabban, és tekintete lejjebb vándorolt. Nem kell beszélgetnünk, ha nem akar. Van... más is, amit csinálhatunk. Will szavaitól a lány újra az üvegház párás forróságában találta magát, érezte a szája ízét, és azt, ahogy a férfi hátulról szorítja hozzá csípıjét a csípıjéhez. - Elpirult - mormogta William. - Maga pedig kifejezetten úgy viselkedik, mint egy zsivány. - Akkor beszélgessünk inkább Miss Reedrıl. Miért ilyen késın érkezett meg? - Nem mondta, miért - felelte Jane. - De nem tud sokáig maradni, mert családi ügyeit kell intéznie. Ahogy értettem, holnapután fog elmenni. - Lady Harriet említette, hogy Miss Reed élete nagy részét Indiában töltötte. Jane próbált lazán hátradılni a székén. - Ez nekem nagyon izgalmasnak tőnt, de Julia szerint a társadalmi élet ott ugyanolyan, mint itt. A brit arisztokrácia bezárkózik, tudja? Micsoda szégyen. - Ezek a Julia érzései vagy az önéi? - Mindkettınké, azt hiszem. Úgy tőnik, ı mindenkit tisztel a származásától függetlenül. Még egy indiai tanára is volt. - Egész idı alatt Indiában volt? - Nem, Afganisztánban is volt több mint egy évig, a bátyja hadseregével - válaszolta Jane, és William felé hajolt. - Még sok kérdésem lett volna, de meg akarta mutatni, hogy nyilazhatok jobban, és aztán eldördült az a lövés. William félrehajtott fejjel figyelte menyasszonyát. - Úgy hangzik, mintha irigykedne rá.

Gayle CALLEN

73

Nem mindennapi vılegény

- Igen? - kerülte el Jane a báró pillantását. - nem errıl van szó. Csupán az ı életében olyan dolgok történtek, amiket nem bánnék, ha velem is megtörténnének. - Az ilyesfajta izgalmak egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek tőnnek, drágám. Sok nehézséggel kell .szembenézni, fıleg azokon a helyeken, amiket Miss Reed említett. Ne álmodozzon. - Azt hiszi, ennyire ostoba vagyok? - kérdezte Jane, és nem bánta, ha a férfi észreveszi, mennyire dühös. - Maga szerint én úgy képzelem, hogy az egész világ olyan, mint az én életem Angliában? - Nem úgy értettem. - Miért ijed meg attól, hogy vannak terveim az életemmel kapcsolatban? - Nem vagyok megijedve, Jane, csak szeretem a dolgokat a maguk valójában látni. - És én talán nem? - állt fel a lány, és vılegénye felé indult. - Maga úgy véli, annyira lehetetlen, hogy egy nı utazzon és része legyen azokban az izgalmakban, amikrıl a férfiak úgy tőnik, azt gondolják, hogy egyedül nekik jár? - És mi van a családja igényeivel... a férje igényeivel? A báró is felállt, és Jane azon töprengett, nem azt akarja-e megmutatni neki, mennyivel magasabb és erısebb nála. - Még nincs férjem, nem? - mondta kimérten Jane. William arca mozdulatlan maradt, csak a szeme rebbent meg. Hirtelen halkan kopogtak az ajtón. - Itt a szolgálólány - mondta a férfi. - Odaállok a kandalló mellé - lépett el tıle a lány. - Elbújik? - kérdezte enyhe gúnnyal William, és menyasszonya dacosan fonta karba a kezét mellkasa elıtt: - Nem szégyellem a viselkedésemet. - Én sem akarom, hogy szégyellje. De ha odamegy, legalább nem fogják meglátni az ajtóból. Jane legszívesebben a szoba közepére ment volna, csak hogy ellenkezzen a báróval, de semmi szüksége nem volt rá, hogy a szolgák pletykáim kezdjenek róla. Lord Chadwick kinyitotta az ajtót, és valakitıl elvett egy mosdótálat, amelyben víz gızölgött, és egy vászongöngyöleget, aztán a lábával becsukta az ajtót. Jane megfogta a tálat, mielıtt a báró kiloccsantotta volna belıle a vizet, és mindent egy komódra tettek, ami a mosdóállvány közelében állt. A lány szó nélkül a székre mutatott, és a báró visszaült. Jane beleöntötte a forró vizet a mosdóállványon álló lavórba, belemártotta a törülközıt és vılegénye sebére nyomta. A báró mély lélegzetet vett, de meg se mukkant. - Nem panaszkodik? - kérdezte. - Szeretem, ha a fürdıvizem forró. Ön hogy szereti? - Semmi köze hozzá - nedvesítette meg a férfi ingét újra és újra, aztán fokozatosan kihúzta a szövetet a sebbıl. - Nem is aggódik, hogy tönkreteszem ezt a finom inget? Kíváncsi vagyok, van-e szabó a faluban, aki segíteni tud az efféle vészhelyzetekben. William felhúzta az egyik szemöldökét és mosolygott, majd elkezdte kigombolni az ingét. - Úgy tőnik, veszekedni akar velem, úgyhogy inkább ne gondoljon arra, miként érzünk, amikor négyszemközt vagyunk. Mielıtt Jane kiábrándíthatta volna tévképzetébıl, a férfi kihúzta karját az ingujjból, de az inget magán tartotta. A lány kíváncsi volt, hogy miért, hiszen a báró soha nem törıdött különösebben az érzékenységével. De amikor William lecsupaszította a karját, Jane fejébıl minden kiment, amit mondani akart. Olyan izmos karja volt, hogy nyilvánvalóan olyan életet élt, ami fizikailag jobban igénybe vette, mint ahogy elárulta. Bıre sötétebb árnyalatú volt, mint menyasszonyáé, mintha sok idıt töltött volna a napon félmeztelenül. Jane- be belehasított a vágy, hogy végigfuttassa a kezét a férfi karján. Megnyalta a száját, és nyelt egyet, olyan tikkadtnak érezve magát, mint egy sivatagi vándor. A férfi felsóhajtott, Jane pedig mélyen a szemébe nézett. Azt várta, vılegénye magában mulat rajta,

Gayle CALLEN

74

Nem mindennapi vılegény

vagy nyíltan ki is neveti, de a férfi a száját bámulta olyan elmerülten, hogy a lány térde elkezdett remegni, mint a kocsonya. Vılegénye férfiassága vonzotta, és felemelte a kezét, bár nem tudta, hogy mit szándékozik tenni. - Megérinthet - mondta William mély, dörmögı hangon. Megérintheti? A megrázó gondolat észre térítette, még ha nem is akarta. Huh. Felemelte a férfi kezét, hogy jobb megvilágításnál is megnézze a sebet, és próbált nem gondolni William bırének meleg, bársonyos érintésére. Will nem mutatta ki csalódását, amikor menyasszonya elkezdte bekötözni a sebét. Alig tudta ellenırzés alatt tartani a lélegzetét, amikor Jane olyan közel van hozzá, arcán aggodalom tükrözıdik, lélegzete pedig lágyan birizgálja a báró bırét. Figyelnie kellett rá, hogy a mellkasa maradjon eltakarva, nehogy a lány érdeklıdni kezdjen különbözı küldetéseinek emlékeirıl. De levette a kesztyőjét, és Jane összeráncolt szemöldökkel nézte a fehéres forradást a báró kézfején. - Hogy szerezte? - kérdezte. Will nem habozott a válasszal. - Rám esett egy zongorának a teteje, tönkretéve egy nagyon drága ingnek a kézelıjét, teszem hozzá. A zongorák nagyon veszélyesek tudnak lenni. Jane kételkedve nézett rá. - Hogyan lehetnek a zongorák veszélyesek? - Szerettem volna látni, mennyire jó minıségő a hangszer, természetesen, és a belül lévı bársony. Semmi kétség, a zongora hibás volt. - Tehát a kelme vizsgálása során sérült meg. - Alapvetıen igen - mondta Will, és a szeme se rebbent, ahogy egybekapcsolódott a tekintetük. Aztán Jane megragadta a forró vizet és a szappant, és elkezdte dörgölni a karcolást. - Hé! - kiáltott fel. - Hol marad, ami annyira jellemzı a nıi nemre, a gyöngédség? - Valószínőleg ugyanott, ahol a nıkrıl alkotott többi elavult nézete is - mondta Jane. - Azt akarja, hogy elgennyesedjen a sebe? - Nem fog elgennyesedni. Nem akar több lenni, mint egyszerő seb. - Ne nyafogjon. - Nem nyafogok. A báró karba fonta a kezét - az egyik meztelen volt, a másikat ing fedte -, és hallotta, hogy Janenek elakad a lélegzete. Jó, gondolta Will, legalább érez valamit iránta, még ha csak testileg is. Jane elfordult, hogy a kötéssel foglalatoskodjon. - Kérjek a házvezetınıtıl gyógyírt? - Ne, magától is szépen meg fog gyógyulni, különösen azután, hogy olyan csodálatosan megfürdette. Jane gunyorosan az égre emelte a tekintetét, aztán tiszta gyolcsot helyezett a vágásra, vászoncsíkokat tekert köré, hogy ne csússzon el. - Kész vagyok - mondta, hátat fordított, és arccal az erkély felé állt. - Tiszta inget húzhat. William majdnem utánanyúlt, hogy megérintse, de aztán jobbat gondolt. Nem szabad elfelejtenie a misszióját, és ki kell nyomoznia, mit csinált Julia a lıtéren történtek után. Kivett egy tiszta inget a szekrénybıl, belebújt és begombolta. - Átöltöztem. Amikor Jane felé fordult, a báró megkérdezte: - Mit fog most csinálni? Ha lenne beleszólása, a lány visszamenne a szobájába, ahol biztonságban van, és ott maradna vacsoráig. - Azt hiszem, az átélt izgalmak után szívesen pihennék. Micsoda meglepetés - Jane azt akarja tenni, amit ı is akar! - Úgy értesültem, este táncmulatság lesz - folytatta menyasszonya. - Ki mondta önnek?

Gayle CALLEN

75

Nem mindennapi vılegény

- Julia. Nagyon szeret keringızni, és a herceg mindig lekötelezi azzal, hogy zenészeket állít készenlétbe. Will azon tőnıdött, mostantól fogva hányszor fogja azt hallani, hogy "Julia mondta". - Nagyra becsülöm a segítségét. Kérem, engedje meg, hogy a szobájába kísérjem. - Nem szükséges - mondta Jane, és az ajtó felé indult. - De én ragaszkodom hozzá. Golyók és nyílvesszık röpködnek itt körülöttünk. Egy ifjú hölgynek védelemre van szüksége. Jane gúnyosan nézett. - Azt hiszem, felesleges lenne tiltakoznom. - Jól hiszi. Kérem, karoljon belém, és menjünk. Jane a kilincsre tette a kezét, és visszanézett Williamre. - Lenne szíves elıször megnézni, hogy üres-e a folyosó? Will pajkosán mosolygott, és megnyugtatta a lányt: - Ha aggódik amiatt, hogy velem látják, hazapenderítem az erkélyén át. Jane megrázta a fejét, és kihúzta Willt a folyosóra. Will a következı néhány órát azzal töltötte, hogy Julia után leselkedett, aki bizonyára pihent, mert el sem hagyta a szobáját. Nem kerülhették el azok a gondolatok, miért nem siet jobban Julia a cinkosához Leedbe. Biztosan nem tud a levelekrıl, amik ellene szólnak. Will számára kijózanító volt, amit tesz. Védelmeznie kell Jane-t. Az ı hibája volt, hogy Jane belekeveredett ebbe a veszélyes játszmába. És most arra akarja ıt használni, hogy minél többet megtudjon Julia Reedrıl. Miért választotta Julia Jane-t a bizalmasának, valakit, akivel még csak épp most találkozott? Talán csak azért, hogy nyakon csíphesse ıt, Nick jól ismert társát. Julia volt Afganisztánban - Nick megemlíthette elıtte Will nevét. De megérte volna megölni ıt "véletlenül", egy kósza nyílvesszıvel? Értelmetlen dolognak tőnt. Neki kellett irányítania Dudley- t, hogy a lövés olyan jól legyen idızítve. Gondolatai Julia múltjára vándoroltak. Indiai tanára volt. Ez a férfi vagy nı káros befolyást gyakorolhatott egy fiatal lány hazafias érzéseire. De mi fordíthatta a bátyja ellen? Erıszakos ember volt a tábornok, és nem volt jó kapcsolata a lánnyal? Aztán meghitt kapcsolatba került Nickkel. Talán politikailag befolyásolta a másik szeretıje vagy megzsarolta. Willnek többet meg kell tudnia róla vagy Jane-en keresztül, vagy pedig úgy, hogy magával Kelthorpe-pal beszél. Az aznap esti vacsoránál Julia és a herceg a legtöbb idıt együtt töltötték, Will pedig gyanakodva figyelt, és próbálta megállapítani, hogy a nı tényleg szerelmes-e. De Jane-nek feltőnt a viselkedése, és megpróbálta William figyelmét magára vonni. Vacsora után Kelthorpe, oldalán a ragyogó Júliával, mindenkit a nagy csarnokba vezetett. Az összes behemót bútor most egy sorban állt a fal mellett, a szınyegeket pedig feltekerték. A zenészek egy emelvényen álltak az egyik távoli sarokban, és mát játszottak. Jane Will mellett állt, és lábával verte a ritmust, ahogy az elsı négyest figyelték. A herceg és Julia eltáncolt mellettük, és Will követte ıket a pillantásával. Jane felé hajolt. - Beszéltem Júliával vacsora elıtt. - Igen, láttam. Jane kérdın nézett rá: - İrködik felettem? - Igen, mindig. - Nem tetszik... William megfogta a lány karját, és belefonta a sajátjába.

Gayle CALLEN

76

Nem mindennapi vılegény

- Nincs rá oka, hogy megsértıdjön. Ha még eddig nem vette volna észre, régóta nem tudom levenni magáról a tekintetem. Még mindig meg vagyok lepıdve, és nagyon örülök, hogy feleségül vehetem. Jane nem válaszolt, amitıl Willben nıtt a feszültség. - Tehát mirıl beszélt Miss Reeddel? - Afganisztánról. Tudom, hogy néhány borzalmas dolog történt ott nemrégiben, de a kultúrája annyira különbözik a miénktıl, hogy az életmódjuk lenyőgöz. - Vagyis egy új országot talált, amit tanulmányozhat? - Talán - felelte Jane. Will úgy látta, a lány nem tudja, ugratja-e. - És mit fedezett fel? - Julia mesélt nekem Kabul bazárjairól, ahol orosz rabszolgákat lehetett kapni, közvetlenül a dinnyék és a lábbelik mellett. - Biztos, hogy egy angol nı nem megy el, hogy ilyen dolgokat lásson - mondta a báró gondolkodás nélkül. Jane még közelebb hajolt, a férfi pedig lehajtotta a fejét, hogy jobban hallja. - Néhány alkalommal úgy öltözött, mint egy fiú. - Remélem, ez nem ad magának ötleteket - mondta összeráncolt homlokkal Lord Chadwick. - Ez Anglia, William, és a nık napról napra több szabadságot vívnak ki maguknak. A bárónak nem tetszett, hogy ilyen irányba kanyarodott a beszélgetésük, de engedte, hogy Jane beszéljen, mert azt remélte, hogy megtud valamit Nickrıl. De Jane csak arról mesélt, milyen volt az élet a brit táborhelyen, amely Kabulon kívül, egy síkságon állt, és arról, hogy Reed tábornokot - és ebbıl következıen Julia-t - néhány hónappal azelıtt visszahívták Indiába, hogy a brit evakuálás véres öldöklésbe torkollt. Milyen jó, hogy Julia mindettıl megmenekült, amit az árulása okozott. - Még az édesapámról is hallott - tette hozzá Jane. Will ereiben megfagyott a vér. Ez nem csak egy másik módja annak, hogy Julia kinyomozza a nevét? Whittington tábornok évekig William és Nick kémfınöke volt. Épp mielıtt Will elvitte volna Jane-t táncolni, a herceg egy idısebb szomszédja, Mr. Yates hajolt meg a lány elıtt, és majdnem átesett rajta. Amikor Jane megfogta a karját, hogy megtámassza, az úriember hálásan mosolygott, felkérte táncolni, és lassan a táncparkettre vezette. Nem sokkal ezután Will lekérte Jane-t, az elsı keringıre, és egy kicsit közelebb tartotta magához, mintsem az illendı lett volna. Jane bátran viszonozta a tekintetét. Ahogy a tömegben pörögtek, William megpróbálta kifejezni a tekintetével, hogy Jane az övé, és hogy nincs értelme mást tettetni. - Kitőnıen táncol, Jane - mondta a báró gyengéden. - És maga is, bár ez egyáltalán nem lep meg. - Nem? Majd egyszer elmondja a lánynak, hogy csak az elmúlt néhány hónapban kezdett táncleckéket venni, mert a tánc az egyik olyan dolog volt, amirıl teljesen elfelejtkezett, amikor elhagyta az országot. - Nagy gondot fordít rá, hogy úgy viselkedjen, mint egy igazi nemesember, amikor mások társaságában vagyunk. - Igen? - táncolt Jane-nel egy távolabbi sarok felé. Végül is igaz volt; "Lord" Chadwick olyan ember volt, aki nagyon is tudatában volt annak, mi a helyes. De Will rájött, hogy ıt magát nem nagyon érdeklik az etikett elıírásai. - De amikor velem, van... másképp viselkedik - folytatta Jane. Összekapcsolódott a tekintetük, és a lány kutató tekintete talán többet látott, mint amennyit Will meg akart neki mutatni. Úgy érezte, képessége, hogy megtévesszen másokat, semmivé foszlik Jane jelenlétében. - Másképp? - kérdezte szelíden. - Hogyan? - Maga... szórakoztató.

Gayle CALLEN

77

Nem mindennapi vılegény

Will azt hitte, Jane elpirult, de lehet, hogy csak a tánctól hevük fel. A báró olyan ütemben vezette menyasszonyát a parketten, amitıl mind a ketten kifulladtak. William meglendítette Jane-t az egyik fordulónál, és érezte mozogni a lány hátizmait, amit furcsán izgatónak talált. - Törekszem rá, hogy amennyire csak lehetséges, szórakoztató legyek - mondta a báró. - Ez sokkal kellemesebbé teszi a beszélgetéseket az ilyesféle eseményeken. - De nem törekszik rá annyira, amikor velem van, ami az egészet sokkal... természetesebbé teszi. Ezúttal nem mert ránézni a vılegényére, és William úgy sejtette, megbánta, hogy belekezdett ebbe a beszélgetésbe. Bár nem jött rá teljesen, de tulajdonképpen arról beszélt neki, hogy átlát a „Lord" Chadwick jelmezen. Túl keményen próbálkozott? Talán Jane-nel tényleg az az ember volt, akinek lennie kellett. Mit is mondhatna erre? Jane nagyot sóhajtott, és ahogy a keringı utolsó ütemei betöltötték a levegıt, a lány témát váltott, és az elızı táncpartnerérıl, Mr. Yatesrıl kezdett beszélni. Bár most már reszketeggé tette a kora, de háborús hıs volt Lord Wellington idejében. Will megkönnyebbülve fogadta a témát. Késıbb az este folyamán Will odament egy csoport férfihoz, akik Kelthorpe hercegét vették körül. Hamarosan magukra maradtak, és a báró finoman Julia Reedre terelte a beszélgetést. - Finom hölgy - mondta Kelthorpe, és Julia-t figyelte, aki az egyik vendéggel fergeteges polkát járt. - Úgy hallottam, nemrégen tért vissza Indiából. A herceg bólintott. - Egy bálon találkoztam vele, amelyet bátyja, Reed tábornok tiszteletére rendeztek, hogy megünnepeljék katonai eredményeit. - Biztosan lenyőgözı vele beszélgetni, hiszen az élete annyira eltér a miénktıl. - Igen, ı nem egy Borsószem királykisasszony - nevetett egyetértıén Kelthrope. - Ezt nagyon üdítınek találom. - Azt is hallottam, hogy nem fog sokáig itt maradni. - Családi ügyeit kell intéznie - rázta meg a fejét a herceg. - Ördögien nehéz magam mellett tartanom, amikor annyira lekötelezve érzi magát a bátyjának. Will azon tőnıdött, vajon ez csak Julia kifogása volt, hogy megszökhessen, és a saját ügyeivel foglalkozhasson. Nehéz lehetett, hogy meg kellett jelennie a mai estélyen Langley-majorban, hogy ne veszítse el a herceg jóindulatát. Ó, hát ezek azok a dolgok, amiket az embernek meg kell tennie, ha egy nemeshez akar hozzámenni. Az este hátralévı részében fél szemét Julián tartotta, aki semmi gyanúsat nem tett, és szokatlanul hosszú ideig nem beszélt senkivel sem - kivéve Jane-t, természetesen. Will semmi módot nem talált, hogy szétválassza ıket. Jane az éjszaka közepén felébredt, és nem volt benne biztos, hogy miért. Egy félóráig erıltette, hogy csukva tartsa a szemét, aztán felvette a köntösét, és gyertyát gyújtott. A kandallópárkányon álló óra szerint reggel három óra volt, tehát még csak két óra telt el azóta, hogy lefeküdt. A meleg tej mindig elálmosította, ha túl sok gondolat kavargott a fejében, úgyhogy a gyertyatartót maga elıtt tartva kiment a sötét folyosóra, hogy megkeresse, merre van a konyha. A folyosó végén szelíden pislákoló lámpa égett, és ennek a fényét követve a lépcsıhöz ért. Alul a nagy csarnok nyújtózott a sötétben, ahová már az ı lámpájának a fénye nem ért el. Kezével a lépcsıkorláton aláereszkedett a sötétségbe, mintha egy barlangba szállna le. Tudta, hogy a konyha a nagy csarnokból kivezetı egyik folyosó végén van. Szalonokat, társalkodósarkokat hagyott maga mögött, majd a könyvtárat, mígnem fényt látott kiszőrıdni egy félig csukott ajtón. Nem akart betolakodni a herceg és vendégei közé, de kíváncsiságában belesett. Williamet látta oldalról egy biliárdasztal fölé hajolni, és éppen ahhoz készülıdött, hogy elüsse a labdát a dákójával. Jane mást nem látott bent. Egyedül voltak az éjszakában. Vakmerıségében majdnem odament hozzá, mert vılegénye lezserül volt öltözve, nadrágot viselt és nyitott nyakú inget, amely könyökig fel volt tőrve, így kilátszott izmos alsókarja. Nagyon vonzó

Gayle CALLEN

78

Nem mindennapi vılegény

volt. Épp hogy legyızte erıs vágyát, hogy belépjen, a báró nagy lendülettel elütötte a labdát, aztán felnézett, és meglátta a lányt.

Gayle CALLEN

79

Nem mindennapi vılegény

15. fejezet William kiegyenesedett, és a hosszú dákot a földre tette. Lassan elmosolyodott, amitıl Jane úgy érezte, mintha villám hasított volna valahová mélyen a gyomrába. Az olajlámpák még a legsötétebb sarkokat is megvilágították, és fénybe vonták a kárpitozott padokat és a lambériázott falakat, valamint a kandalló két oldalán álló oszlopokat, amelyekbe finom nıi arcokat véstek. - Engem keres? - kérdezte a báró, és karba fonta kezét mellkasa elıtt, csípıjét pedig a biliárdasztalnak támasztotta. Jane nevetségesnek érezte magát mezítláb, kibontott, hosszú hajjal, amely befedte a vállát. Mégis belépett, habozott kicsit, aztán becsukta az ajtót maga mögött. - Nem. Nem tudok aludni. - Én sem, de én már megszoktam. William lehajolt, hogy elıkészüljön a következı lökésre. Jane elbővölve bámulta, ahogy a férfi inge megfeszült a hátán. Sosem képzelte volna, hogy ez ennyire... izgató lehet. Érzései összezavarták, mert tudta, hogy erısebbek, mint ı, és olyan dolgok elkövetésére kényszerítik, amelyeket nem szabadna megtennie. Arra gondolt, milyen erısek a férfi karjai, amikor öleli ıt, és hogy meg akarta simogatni a vılegényét ahelyett, hogy bekötözte volna. Játékos szenvedély fogta el, és teljesen az uralma alá került. Próbált rá visszagondolni, hol is hagyták abba a beszélgetést. - Miért nem tud aludni? - Nem tudom. Már majdnem egy éve tart. Jane odasétált az asztalhoz, és Williamet figyelte, ahogy céloz, és ellöki a dákot, szétszórva a labdákat, amelyek közül kettı beesett a zsebbe. - Egy évig nem aludt? Akkor mostanra már nagyon beteg lehet. A báró elıkészült a következı lövéshez az asztal távolabbi oldalán. Ahogy elırehajolt, felemelte a fejét, és rámosolygott a lányra, gödröcskéi sötét árnyékokként metszıdtek keskeny arcába. - Ó, végül aztán elalszom, de csak néhány órával hajnal elıtt. Néha pihenek, mielıtt este társaságba mennék. - Talán ez a baj - mondta Jane, és az állványhoz ment, ahonnan levett magának egy dákot. - Ha ezt nem csinálná, lehet, hogy jobban aludna. - Próbáltam már, de nem használt - lépett oda menyasszonyához az asztal távolabbi felétıl, miközben figyelmesen nézte. Jane ólmosnak érezte a szemhéjait, de nem azért, mintha fáradt lett volna. Lassúnak és bágyadtnak érezte magát a késı nyári hıségben, a bıre pedig meleg volt. A teste nem volt a sajátja többé; valami olyasmivé változott, ami most volt megszületıben. William a kezében tartott dákó felé intett a fejével. - Játsszunk? - Mindig meg akartam tanulni, de sohasem volt asztalunk. William meghajolt felé, mintha alkalmi ruhában lenne, nem pedig csábítóan barna bırét mutogatná nyitott ingnyaka alatt. - Akkor engedje meg. Jane kötelességtudóan figyelte, ahogy William bemutatta a szabályokat, és megpróbált az utasításaira figyelni ahelyett, hogy a vékony izzadságpatakot tanulmányozta volna a férfi hátán, vagy azt, amikor karjának izmai megfeszültek a lökéskor. Amikor Jane került sorra, ujjai közé fogta a dákot, és megpróbálta utánozni Williamet. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy az asztal fölé tudjon hajolni, és a báró lezseren mögé sétált, míg végül a lány már nem is látta. Aprókat lélegzett, és minden érzéke a férfire összpontosult. Gyenge fuvallat csapta meg hálóingének vékony szoknyáján és köntösén keresztül. - Megmutatja, hogyan fogjam a dákot? - kérdezte Jane rekedt hangon. Vılegénye egyik kezét az asztal szélére tette a lány mellé. - Nem lenne bölcs dolog.

Gayle CALLEN

80

Nem mindennapi vılegény

- Akkor csak azt nézi, hogyan hajolok az asztal fölé? A férfinak kicsit elcsuklott a hangja. - Honnan tudja, hogy ezt teszem? Jane legszívesebben abbahagyta volna ezt a bolondságot, hogy elmeneküljön az ágya biztonságos melegébe. Ehelyett azonban színt vallott William elıtt, talán azért, mert nem látta az arcát. - Én is ugyanezt tettem, amikor az asztal fölé hajolt. William a másik kezét is az asztalra tette, így Jane a férfi karjainak csapdájába esett. Erezte a ruháján keresztül, ahogy Will hozzásimul, és érezte, hogy szíve nagyot ugrik, mielıtt szédítı sebességgel kezdene el verni. - Nem fog lıni? - mormogta a férfi Jane füle mögött. A báró lélegzete megsimogatta a lány arcát. - De akkor fel kell állnom. A férfi halk mordulással harapdálni kezdte a lány nyakát, amitıl Jane-nek libabırös lett a karja. Vılegénye megrázóan primitív viselkedésétıl forró áramlat öntötte el a combja közét. William ráhajolt a lány testére, és csípıjével odatolta a biliárdasztalhoz. Jane érezte hosszú, kemény férfiasságát, ahogy hozzáért a fenekéhez. A múzeumok kiállításain látott szobrok nem készítették fel erre az élményre. A lány felnyögött, ahogy a férfi hintáztatni kezdte, akinek a mellkasa a lány hátához tapadt, csípıje pedig új ritmust tanított neki. Kezével Jane nyakát cirógatta, aztán lassan végigsimított a hátán. A lány hálóruhája kezdett meglazulni. William megfogta a kelmét, és lehúzta Jane hátán a bal oldalon, míg a lány a férfi száját nem érezte válla csupasz bırén. Ahogy a férfi nedves csókokat lehelt a vállára, Jane kezével megtámasztotta magát a biliárdasztalon, és próbálta visszafojtani a sikítását, és próbálta figyelmen kívül hagyni a halk kis belsı hangot, amely veszélyre figyelmeztette. De ezt a hangot végül teljesen elhallgattatta az izgalom, amit William okozott a lánynak azzal, amit csinált. Jane vad és gátlástalan lett a férfi keze alatt, egészen más, mint amilyen szokott lenni. A férfi újra Jane ruháját kezdte el cibálni, és kiszabadította a lány egyik mellét a hálóing alól. Eddig semmi sem érintette meg Jane keblét a ruháin kívül, és csodálkozva figyelte, ahogy mellbimbói szinte fájóan megkeményednek. William megfogta menyasszonya vállát, megemelte, és magához húzta. Egymáshoz simult a testük, és a férfi a hasánál fogva szorította a lányt magához. Elhúzta az asztaltól, és Jane úgy érezte, a padlóra esik, ha vılegénye nem fogja meg. Haja hátraomlott a vállára, és amit a férfi egyik kezébe fogott, mint egy fonatot. Vadul és hangosan lélegzett menyasszonya fülébe, és ahogy Jane felé hajtotta a fejét, látta, hogy a vılegénye elég magas ahhoz, hogy átnézzen a vállán. A lámpafényben Jane fedetlen melle halvány krémszínő volt, mellbimbója pedig sötét és kemény. A lány kétségbeesetten vágyott rá, hogy a férfi megérintse, hogy valahogy csillapuljon a fájdalom, amit Will közelsége okozott. Ehelyett a férfi levette a biliárddákót az asztalról, és elkezdte lassan felfelé csúsztatni Jane combjának belsı oldalán. Amikor a dákó a lány térde felett járt, a lány felzaklatva lihegett, és megpróbált nem körözni a csípıjével, hiszen a férfi biztos nem várt ilyesmit tıle. Aztán visszatartotta a lélegzetét, amikor William a felsı, keskeny végét a melle felé billentette. Meglepve figyelte, ahogy a férfi a dákot görgeti a mellein, és ahogy a hővös fa megérintette a mellbimbóit, fel- sikoltott. A bot zörögve hullott a földre, és helyét a báró nagy, meleg keze vette át. Markába fogta Jane mellét, amitıl a lány reszketni kezdett, annyira csodálatos érzés volt. Amikor William a lány keblét mutatóujja és hüvelykujja között morzsolgatta, olyan érzés hasított Jane- be, mintha a férfi a lába között érintette volna meg. Will úgy vélte, még sohasem találkozott érzékenyebb nıvel, mint Jane. Visszafojtott sikolyai és lágy zihálása lassan olyan sürgetı vágyat ébresztettek a báróban, amelyen már talán nem tud uralkodni. Sohasem érintett olyan puha nıi bırt, mint amilyen Jane keblén volt, és amitıl a tenyere

Gayle CALLEN

81

Nem mindennapi vılegény

egészen felforrósodott. Ujjaival a mellbimbóját simogatta, cirógatta, birizgálta, amitıl a lány kénytelen volt egész testét újra és újra odadörzsölni hozzá. William tenyerébe fogta a Jane másik mellét a kelmén keresztül, és azzal a kísértéssel küzdött, hogy félrehúzza-e a maradék ruhát róla. Akkor a hálóing teljesen leesne róla, és lágyan redızıdve hullana le a földre. És akkor Jane anyaszült meztelen lenne, amitıl William elvesztené a maradék önuralmát is, és mindent megtenne azért, hogy behatolhasson a lányba. De nem most, nem itt. Egyik kezét Jane csupasz mellén tartva a másik kezét lecsúsztatta a lány puha hasára, s megcirógatta köldökét, amely mindkettıjüket gyötrelmes vággyal töltötte el. A lány lassan elcsendesedett vılegénye karjában, várt, és a báró tudta, hogy Jane ártatlan, és el sem tudja képzelni, mit tehetne vele. Ez a felismerés olyan erotikus volt, hogy villámcsapásként érte. Sohasem gondolta volna, hogy ilyesmit tapasztalhat. Még lassabban mozgatta a kezét, és lágyan birizgálni kezdte Jane muffját a hálóing vékony anyagán keresztül. A lány szaporábban lélegzett, aztán visszahajolt a férfi vállára, és tágra nyílt, kétségbeesett tekintettel nézett rá. Egymásra bámultak, és alig lélegeztek, ahogy a férfi a selymes szırt cirógatta a lány combja között, és gyengéden dörzsölgette legérzékenyebb testrészét. Williamnak nagy élvezetet okozott már pusztán az is, hogy hozzáérhet, hogy örömet szerezhet neki. Jane ajkai szétnyíltak, szemét hol becsukta, hol kinyitotta, és csókolózás közben nyögdécselt. A férfi nyelvével döfölte a lány száját, mintha szeretkeznének. Megfogta Jane fenekét, hátulról hozzányomta a csípıjét, és belefeledkezett az érzésbe, amit a lány érintése jelentett. Abba kell hagynia, mielıtt még túl késı lenne, gondolta, és kelletlenül leengedte a kezét. De nem tudta elengedni a lány elernyedt testét, ami ráhajolt. Ha most együtt hálnának, az nem a közös döntésük eredménye volna, inkább azt jelentené, hogy elcsábította Jane-t. Nem így akarta elkezdeni a közös életüket, hogy Jane-t egy biliárdasztalra fektesse. Bár nagyon élvezetes lenne... - William? - nézett kérdıen Jane a férfire. Tekintete kábult volt, ringatta a testét, és a báró megfogta a karját. Lebámult menyasszonya meztelen keblére, és minden egyéb lovagias gondolat elhagyta a fejét, kivéve azt a sürgetı vágyát, hogy megmutassa a lánynak, milyen boldogok lehetnek ık ketten. Letérdelt, magához húzta Jane-t, és olyan mélyen a szájába vette a mellét, amilyen mélyen csak tudta. A lány próbálta elfojtani sikolyát, ahogy a férfi elıször erısen szívogatta, aztán szelídebben, végül pedig a nyelvével nyugtatgatta a keblét. Elıször az egész mellbimbóját nyalogatta, majd csak a hegyét, és gyors, gyengéd mozdulatokkal ingerelte, amitıl Jane remegni kezdett. Elkapta vılegénye fejét, és magához húzta, ujjai mélyen beletúrtak a férfi hajába. William megfogta a lány fenekét, és erısen magához szorította a testét, míg végül megérezte, hogy ágyéka lágyan odanyomódik a hasához. Sóhajtva elengedte Jane két mellét, és közéjük temette a fejét, belélegezve az illatukat. - Jane, édes Jane, szeretném folytatni, de azt hiszem, még nem tudja, mindez hova vezethet. A lány zihálva lélegzett, mégsem eresztette el a férfit. - Nem tudom elképzelni... hogy mi lehetne még ennél is több. A báró lassan felállt, végigsimítva testével Jane egész testét, kezével gereblyézve a lány haját, ahogy Jane hátrahajtotta a fejét. Arca klasszikus eleganciával ragyogott a lámpafényben. - Szeretném olyan élvezetben részesíteni, amilyet még soha el sem tudott képzelni. Ez csak a kezdete annak, ahogy a testünk felkészül rá, hogy egyesüljünk. Felmenjek önnel a szobájába? William hallotta a könyörgést a saját hangjában, és kényelmetlenül érezte magát kétségbeesett sóvárgása miatt, de nem bánta. A szeretkezés olyan módon kötné hozzá, a lányt, amit az el sem tud képzelni. Jane habozása hosszúra nyúlt, végül pedig felsóhajtott, és elhúzódott a férfitıl. Hátat fordítva neki visszabújt a ruhájába, és megigazította magán. - Magára hagyom, hogy játsszon - suttogta. - Mintha tudnám folytatni azok után, hogy a karomban tartottam. Ez a válasza a kérdésemre, Jane?

Gayle CALLEN

82

Nem mindennapi vılegény

Jane kutatva nézett William arcára. - Nem tehetjük. Köszönöm, hogy hallgatott a józan eszére, amit én, úgy látszik, elvesztettem. A báró eleresztette a lányt. - Édes álmokat. - Jó éjszakát - felelte összezavarodva Jane, majd elhagyta a szobát. *** Éjszaka Jane telesírta a párnáját, annyira kínozta szenvedélye és józan esze harca, de reggel nem feledkezett el róla, hogy William még mindig meg van sebesülve. Pirkadat elıtt kopogott az ajtaján, kötszert vitt, és egy mosdótálban forró vizet. Úgy tőnt, a férfi meglepıdik, amikor meglátta, de beengedte, és készségesen tette szabaddá számára a karját, miközben egy szót sem szólt. İ is olyan bizonytalan volt, mint Jane? A lány semmi másra nem tudott gondolni, csak Williamre, és nem tudta elfelejteni keze forró érintését, ahogy a testéhez ért. Bıre még mindig bizsergett, és egész teste fájóan nyugtalan volt, amit nem tudott lecsillapítani. A seb szépen gyógyult, és Jane friss kötszert tekert köré, miközben próbálta nem észrevenni, mennyire remeg, amikor hozzáér Williamhez. Esze elárulta, és szenvedélyes emlékek árasztották el. Will gyengéden kimondta a nevét, de Jane csak mosolygott, és elhátrált tıle. - Találkozunk, ha befejezte az öltözést - mondta, miközben elmenekült. Jane lesietett az étkezıbe, és azt látta, hogy Julia is csatlakozott a férfiakhoz. A két nı egymásra mosolygott, és arról csevegett, milyen szépnek ígérkezik a nap, miközben néhány férfi azért versengett, hogy reggelit hozhassanak nekik. De William is szinte azonnal lejött a szobájából, és ı és a herceg odébb tolták a többi férfit. Kelthorpe a tálalóhoz kísérte Julia-t, hogy segítsen neki, míg William egy széket készített elı Jane-nek. - Egyedül is boldogulok - mondta a lány, de nem mert ránézni vılegényére, nehogy elpiruljon. - Ne felejtse el, hogy megjegyeztem a kedvenc fogásait. Hozom a tökéletes reggelit. Jane felnézett, és William épp erre várt. Találkozott a pillantásuk, tekintetük egybekapcsolódott, és még a férfi arcáról is eltőnt a mosoly, amikor mindketten arra gondoltak, mi történt közöttük az éjszaka sötétjében. Miért kívánja ennyire a férfit, amikor minden, amit a férfi akar tıle a házasságukban, annyira ellentétes az álmaival? Mégis valami a férfihoz húzta, amikor belépett a szobába, és nem bírta abbahagyni, hogy csókolgassa, amikor egyszer elkezdték. Még a naplóját is elfelejtette írni, mintha nem akarná többé, hogy az apja megsemmisítse a kapcsolatukat. Jane arcára erıltetett egy mosolyt. - Szaván fogom. William felhúzta az egyik szemöldökét, mire Jane gyorsan hozzátette: - A reggelit illetıen. A báró elmosolyodott, a lány keze fölé hajolt, és csókot nyomott az ujjaira. - Egy perc és itt vagyok. Jane-nek erısebbnek kell lennie, mint ezek az... érzések kettejük között. Azért, mert kívánja, még nem kell hozzámennie. Csak arra a szerepre kell gondolnia, amit Lord Chadwick neki szán - a tökéletes társasági hölgy, mint az anyja -, hogy a szíve megkeményedjen, és ne vágyjon a férfire, és ne veszítse el olyan ijesztı módon az önuralmát. Jane hálás volt, hogy Julia odaült az asztalához. Ahogy aznapi terveikrıl fecsegtek, Jane megtudta, hogy a férfiak fácánt akarnak vadászni vacsorára, és hogy Julia is velük tart. - Ön is szeretne jönni? - kérdezte Julia. - Lesz idı, hogy átöltözzem? - Természetesen. - Átöltözni, mihez? - kérdezte William, ahogy leült Jane másik oldalára. A lány rápillantott. - Kilovagolok a vadászokkal, és Julia is. A báró összevonta a szemöldökét, és különös pillantást vetett Julia-ra.

Gayle CALLEN

83

Nem mindennapi vılegény

- Tekintve, hogy én is megyek, nem panaszkodhatom. - Már nem ellenzi a vadászatot? - kérdezte Jane szkeptikusan. - Kelthorpe azt mondta, hogy mivel fácánra vadászunk, és a zsákmányt megesszük vacsorára, most nem arról van szó, hogy puszta kedvtelésbıl ölünk. Egy közeli asztaltól Lord Dudley hajolt oda hozzájuk, és széttárta a karját. - Vadászik, Chadwick? Tudom, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy kipróbálja a patkányát egy bajnok kopóval szemben. Jane azt várta, hogy William nevetni fog, de ehelyett csak annyit mondott: - Játszik a szerencséjével, Dudley. Biztosan nem akarja, hogy bebizonyítsam, mennyire bátor lehet egy ilyen kis kutya is. Lord Dudley megrázta a fejét, és kiegyenesedett. - Menjünk, és próbáljuk ki. Legyen az öreg Yatesszel - szüksége lehet a tapasztalatára. A maró gúny mindenki számára nyilvánvaló volt, akik hallótávolságon belül ültek. Jane látta, hogy Mr. Yates, aki tányérja felett bóbiskolt, felkapta a fejét, amikor meghallotta a nevét. Álmosan elmosolyodott, és összefacsarodott a szíve arra a gondolatra, micsoda mesterlövész is volt ó az ı idejében. Most meg egy villát is alig tud reszketı kezével megfogni, hogy a szájához emelje. William szeme hidegen villant, ami meghökkentette Jane-t. - Megtiszteltetésnek tekintem, ha Mr. Yatesszel vadászhatom. A lány elgondolkodva nézett Williamre, és tudta, hogy oka van, ha a báró nem kedves. Egyre inkább úgy érezte, érti, miért választotta apja Willt a férjének. De akkor sem volt helyes, hogy elıbb nem beszélt vele a saját jövıjérıl. - Tegyen, ahogy jólesik - mondta Lord Dudley, kifelé menet az étkezıbıl. Zúgolódás és sötét pillantások követték az útját, de ı nem törıdött vele. Julia áthajolt az asztalon, és ezt súgta Jane-nek: - Siess, öltözz át! Nehogy lemaradj róla, ami lehet, hogy a vılegényed és Lord Dudley között történik majd! Jane Williamre nézett, és próbálta elképzelni, hogy harcot provokál. Nem tőnik olyan fajtának annál nagyobb volt a lány meglepetése késıbb.

Gayle CALLEN

84

Nem mindennapi vılegény

16. fejezet Jane Julia mellett lovagolt a vadászcsapat végén. Az idıjárás szokatlanul hővös volt augusztushoz képest, és a lányt a közelgı szeptemberre emlékeztette. De a napot nem takarták felhık, egy fennsík szélén lovagoltak a hegygerincen, és ahogy végignézett a sövénykerítések szabdalta, zöldellı vidéken, béke töltötte el. Már amennyire békésnek tudta magát érezni, amikor William állandóan megfordult, hogy ellenırizze, megvan-e. Gyilkos a könyökhajlatában tanyázott, és Jane megesküdött volna, ha közelebb lennének, hallaná, ahogy a kutya morog rá. - Érdekes... teremtmény van Lord Chadwicknél - mondta Julia csodálkozó hangon. - Általában a férfiaknak nem szokott ölebük lenni. - De ı nem mindennapi férfi - mondta Jane szárazon. - Hát persze hogy ezt mondod - hiszen szerelmes vagy belé. Jane Juliára pillantott. - El vagyok vele jegyezve - nagy különbség. Julia jóindulatúan mosolygott, és olyan könnyedén irányította a lovát, hogy Jane csak irigyen nézte. - Van valami köztetek, még ha nem is akarsz neki nevet adni. Hogy lettetek eljegyezve? Jane röviden elmesélte a történetet, és tudta, hogy sok barátnıjének is hasonló a sorsa. - És te nem gondoltad, hogy ez veled is megtörténhet - mondta Julia együttérzın. - Miért, ti annyira szerelmesek vagytok egymásba? - bánta meg rögtön Jane a szavait, ahogy kimondta. - Ne haragudj, tudom, semmi közöm hozzá. - Szókimondóan beszéltem hozzád - jól tetted, hogy megkérdezted. Nem, Kelthorpe és én nem vagyunk szerelmesek egymásba, de... érdeklıdünk egymás iránt. Ez is több, mint amit reméltem, szegényes hozományomat tekintve. Jane zavartan félrefordította a tekintetét, tudva, hogy ilyen dolgokról általában nem szoktak beszélni. - Azt hiszem, Kelthorpe közelebb áll hozzá, hogy szerelmes legyen, mint én - folytatta lágyan Julia. - De jó ember, és biztos vagyok benne, hogy egy nap én is hasonlóképpen fogok érezni iránta. Amikor összeakadt a pillantásuk, Julia elmosolyodott. - Tehát édesapád választotta Lord Chadwicket a számodra. Jó barátok? Jane megrántotta a vállát, és a lovát nyugtatgatta, ahogy eldördültek az elsı lövések, és a vadászok eloldozták a kutyákat, amelyek ugatva rohantak a mezıre, hogy elhozzák a lelıtt madarakat. - Úgy tőnik, a birtokaink szomszédosak egymással Yorkshire-ben, de én nem tudtam errıl. - Ismerhették egymást még valahonnan máshonnan is? - Nem vagyok benne biztos - édesapám az elmúlt húsz év nagy részét Indiában töltötte, ahogy tudod. - És Lord Chadwick soha nem utazott oda? - kérdezte Julia elgondolkozva. - Azt mondta, nem szeret utazni. - De nem mondott igazat, ugye? Jane tétovázott, és összeráncolta homlokát. Nem tudta, mit is mondjon. Júliának igaza van beszélt arról valaha is William, merre járt? Azt mondta, az indiai virágokat egy könyvbıl ismeri. De az nem jelenti azt, hogy sosem járt ott. Kelthorpe Julia nevét kiáltotta, és Julia mosolyogva kért elnézést Jane-tıl. Jane észrevette, hogy ez alkalommal, amikor William hátrafordult, egykedvő tekintete Julia-t követi, nem pedig ıt. Milyen furcsa. Jane odalovagolt hozzá, és meglepve látta, hogy Lord Dudley nem messze volt tıle, mintha valóban versengenének egymással. Látta, hogy Lord Dudley kopója egy újabb fácánt helyez gazdája lábához, Gyilkos pedig sehol sem volt. Mr. Yates a közelben állt, és irányíthatatlanul

Gayle CALLEN

85

Nem mindennapi vılegény

remegı kezével egy fácánt vett célba. Jane-nek tetszett az idıs úriember bátorsága, és elszomorította, hogy még a háborúk hıseinek is meg kell öregedniük. Leszállt a lóról, és a lova kantárszárát fogva William mellé állt. Úgy tőnt, a válláról lógó iszák tele van zsákmánnyal. - Hol van Gyilkos? - kérdezte Jane. Mielıtt William válaszolhatott volna, egy kiskutya szökdécselt feléjük, és egy hatalmas madarat hozott a szájában. A dögöt William lábához dobta, aki megdicsérte: „Jó kutya!", és megveregette a fejét. Együtt figyelték, ahogy a magas füvet leverik a rét túloldalán, madarak százait riasztva a levegıbe. - Nem talált, megint elhibázta! - mondta egy undok hang. Jane is és William is megfordultak, és Lord Dudley-t pillantották meg maguk mellett, Mr. Yates háta mögött. Az öregember leeresztette a fegyverét, mintha túl nehéz lenne neki, arca zavart volt és beletörıdı. Jane-t elöntötte a méreg, és amikor elırelépett volna, hogy megmondja a magáét a durva Lord Dudley-nek, William csuklón ragadta. - Ne aggódjon - mormolta a fülébe. Bıre érintésétıl megborzongott, és várt, mit tud tenni William Mr. Yates érdekében. Amikor egy másik madárraj szárnyalt az égre, mindhárom férfi célzott, de túl kevés madár volt, és gyorsan magasra szálltak. Lord Dudley leeresztette a puskáját, de Mr. Yates és William tüzelt. William úgy tett, mintha szörnyen dühös lenne. - Elhibáztam - de maga hihetetlenül célzott, Mr. Yates! Odaküldöm Gyilkost a madaráért. Mr. Yates megrökönyödött, de boldog volt. Dudley gyanakodva emelte fel az egyik szemöldökét, és tovasétált. Jane-t elöntötte a gyengédség, ahogy Williamre pillantott. Átengedte a találatot, ami az övé volt, az öregembernek, hogy újra büszke lehessen magára. Érzései összezavarták, ezért félrepillantott, de ahogy Gyilkos visszatértére vártak, egyik kezét William karjára tette és megszorította. A férfi rejtélyesen mosolyogva rápillantott, aztán közelebb hajolt. - Kapok egy csókot jutalomként? Jane nem tudta visszafojtani a mosolyát. - Hát nem kapott eleget belılük legutóbb? - Sohasem lehet elég az ajka édességébıl. Jane belenézett meleg, komoly szemébe, és a mellkasa furcsán összeszorult. Nem tudott félrenézni, és alig kapott levegıt, és még azt sem bánta, hogy egy emberekkel teli mezı közepén állnak. Mr. Yates megköszörülte a torkát. - Lehet, hogy a kezem már reszket, de a hallásom még jó. Magukra hagyjam önöket? Jane elpirult, és lesütötte a szemét, William pedig rámosolygott az öregemberre. - Mr. Yates - mondta -, megígérjük, hogy uralkodni fogunk magunkon. Tudja, nemsokára összeházasodunk. Mr. Yates jóindulatúan emelte az égre a tekintetét. - Már messzirıl látszik. Megformálhatnák magáról a mohó vágy szobrát, fiam. Will Jane-re pillantott, aki elszántan viszonozta a pillantását, bár az arca piros volt. - Mondom! - harsant fel hirtelen Dudley mérges hangja. Will sóhajtva fordult oda, hogy mi ez a ribillió, és Dudley drágalátos kopóját látta, amint lefeküdt Gyilkos elıtt, hogy az megmássza. Mindenkibıl kitört a nevetés, és Will alig tudta megállni, hogy hangosan ünnepelni ne kezdje Gyilkost. Maga Dudley a mezı távolabbi szélén volt, és elkezdett feléjük futni. - Állítsa meg azt a patkányt! Hercegnı fajtiszta, díjnyertes állat! - Hercegnı? - visszhangozta Will. Micsoda név egy vadászkutyának. Odasétált a kutyákhoz. - Feküdj, Gyilkos! Dudley a földhöz vágta Gyilkost, mielıtt a kutya engedelmeskedni tudott volna a parancsnak. Gyilkos magas hangon felnyüszített, lábra állt és morogni kezdett.

Gayle CALLEN

86

Nem mindennapi vılegény

- Hé! - kiáltotta Will. Jane felkiáltott, hogy figyelmeztesse Williamet, de már túl késı volt. Lord Dudley belekapaszkodott Williambe, és lerántotta a földre. A férfiak gyorsan körülvették ıket, hangosan nyilvánították a véleményüket, és fogadásokat kötöttek. Jane átfurakodott rajtuk. Lord Dudley magasabb és súlyosabb ember volt, mint William, aki aligha volt verekedıs típus. Jane-nek eszébe jutott, milyen ügyetlen volt William, amikor Mr. Roderick részegen rátámadt a lány anyjának estélyén. Nem tudta, meg kell-e állítania ezt az ırültséget, vagy hagyja, hogy megverjék ennyi ember elıtt, akiknek imponálni akar. A küzdı felek egy ideig dulakodtak, aztán úgy tőnt, Lord Dudley felbucskázik a levegıbe, majd a hátán landol, William feje mellett. - Nagyon sajnálom, Dudley. Csak próbáltam magától megszabadulni. Nem akartam magából kiszorítani a szuflát. Dudley majdnem morgott, ahogy tántorogva lábra állt. Jane segítségért akart kiáltani, hogy fogják vissza, de tudta, hogy William nem örülne, ha közbeavatkozna. Jane összehúzta magát, ahogy Dudley újra támadásba lendült, de az utolsó másodpercben úgy tőnt, William megbotlik és félredıl. Dudley arccal a sárba zuhant. Hahota tört ki, de Jane nem csatlakozott a nevetıkhöz. Úgy érezte, újra átél egy jelenetet. Ugyanez a dolog történt Mr. Roderickkel is. William úgy tett, mintha teljesen balek volna, mégis elkerülte, hogy az ellenfele megüsse. Kételyei erısödtek, amikor észrevette, hogy William mozdulatai túl pontosak voltak, ami aligha lehet véletlen. Csak megtanulta, hogy úgy tőnjön, mintha nem verekedne - pedig valójában azt tette, csak a saját módszereivel. Gyanakvás és kételyek dúlták Jane szívét, ahogy Williamet figyelte, aki megpróbálta talpra segíteni Lord Dudley- t. A férfi eltolta Williamet, és átsétált a tömegen. Hercegnıt hívta, aki egy utolsó, bánatos pillantást vetett Gyilkosra, mielıtt kötelességtudóan követte volna mesterét, aki ellovagolt a kastély felé. Jane Williamet figyelte, aki a szíves gratulációkat fogadta. Feltőnt neki, hogy senki sem tekintett rá ellenségesen amiatt, hogy hozzá nem értınek tettette magát. Bár a legtöbb férfi ki akarja mutatni a férfiasságát, ı vállalta, hogy néha balfácánnak nézzék, és ez nem fájt neki. Arisztokrata barátokra tett szert - a lány apját is beleértve -, és gazdag menyasszonyt szerzett. De mi mindennek a valódi célja? William sok mindent eltitkol elıle, és nem tudja, hogyan bírja vallomásra, ha ı nem akarja. És miért érdekli annyira Julia Reed? Nem elég, hogy Jane többször rajtakapta a vılegényét, hogy Julia-t figyeli, de egyszer- kétszer Juliára terelte a szót, amikor beszélgettek. Jane próbálta megmagyarázni magának, hogy nem azért ilyen kíváncsi, mert féltékeny. William szokatlanul viselkedett, és ı csak tudni akarja az igazat. Végül is a férfi nem ugyanazzal a hévvel, nem azzal az izzó tekintettel nézte Julia-t, mint Jane-t. Mégis... próbálta figyelmen kívül hagyni az érzéseit, és logikusan gondolkozni. Lehet rá valójában oka, hogy... féltékeny legyen? William megrázta az utolsó felé nyújtott kezet, és aztán azt figyelte, ahogy a férfiak újra elkezdenek vadászni. Néhány percig hagyta, hogy átjárja a jólesı érzés, hogy bolondot csinált Dudley-ból. A nap vidámabb volt a férfi jelenléte nélkül, és legalább a kutyáját is elvitte, a híres fajtiszta ebet, amely minden egyes lövésnél összerezzent. A báró Jane-re pillantott, és észrevette, hogy Jane elmerülten figyeli, amitıl kezdte magát kényelmetlenül érezni. Már eddig is gyanakodott rá, hogy William titkol elıle valamit, és Will rájött, hogy ügyes helytállása nem oszlottá el a lány kételyeit. De egyelıre semmit sem tudott tenni, és itt volt az idı, hogy újra a küldetésére összpontosítson. Körülpillantott, Julia Reedet keresve, de hirtelen sehol sem látta. Színlelésbıl összevonta a szemöldökét, belegázolt a magas főbe, és úgy tett, mintha Kelthorpe és vendégei mesterlövészi tudományát csodálná. Még mindig nem látta Julia-t. Hátranézett, ahol a lovászok tartották a lovak gyeplıjét. Julia-t sehol sem találta.

Gayle CALLEN

87

Nem mindennapi vılegény

Hideg izzadság borzongatta meg a hátát, lassan odasétált Jane- hoz. A lány csípıre tett kézzel, összeráncolt homlokkal nézte Gyilkost, amely egy madarat tartott a szájában, és mintha arra várt volna, hogy Jane kivegye. Will rámosolygott. - Ön az utolsó bátor nı, aki itt maradt? Büszke vagyok. - Julia - nézett körül Jane, és megint összeráncolta a homlokát -, elment, úgy látom. Szóval Jane nem tud róla semmit, hová tőnt Julia. Ha Julia egyszerően csak visszament volna a kastélyba, mondott volna valamit kedves, új barátnıjének. - Biztosan visszament már - mondta Will. - Meg akarja keresni? Szívesen elkísérem, ha akarja. A báró várt, és azt remélte, Jane beleegyezik. A lány felsóhajtott. - Rendben van. Már láttam annyi elhullott madarat, amennyit kellett. Biztos benne, hogy nem bánja, ha elmegyünk? - Majd visszajövök. Már úgyis Gyilkos vezet a vadászkutyák között. Micsoda szégyen, hogy Dudley elment, mielıtt megszámolhattuk volna a madarakat. Mikor Jane gyanakodva nézett rá, gyorsan azt mondta: - Nem látta, hová ment Gyilkos? Körülnézett a kutyát keresve, melyet egy sereg másik kutya között látott meg, amint bozontos fejét az égnek emelve megpróbálja felhívni magára egy másik nıstény figyelmét. Will felsóhajtott. - Ma éjjel nem akar majd megmaradni a szobában. William visszakísérte Jane-t Langley-majorhoz, hogy megbizonyosodjon róla, Julia nem ment vissza az épületbe, vagy nincs-e a környékén. Aztán visszament vadászni. Leszállt a lováról, és csendesen haladt át a rétet övezı erdın, de semmi nyomát nem találta, hogy Julia is erre ment volna. Ha pusztán csak ellovagolt volna, át a mezın, akkor látnia kellett volna. Nem tőnt valószínőnek, hogy végleg elmegy anélkül, hogy elbúcsúzik a hercegtıl. Azért van távol, mert most találkozik valakivel, akinek olyan információi vannak, amelyek mindannyiukat veszélybe sodorhatja? William aggódott, csalódott dühöt érzett, és semmit sem tudott tenni. Amikor a vadászat véget ért, ı és a többiek visszatértek a kastélyba, hogy megebédeljenek. Nem volt meglepı, hogy Julia-t a szalonban várakozó hölgyek között látta. Ahogy Will bekísérte Jane-t az ebédlıbe, mintegy mellékesen megkérdezte tıle, hol volt Julia. Jane összevont szemöldökkel nézett rá, és a báró tudta, hogy túl messzire ment. Próbálta arra fogni, hogy Kelthrope aggódott, de nem akart olyan hazugságot kitalálni, amirıl könnyen kiderülhet az ellenkezıje. Jane nem válaszolt, úgyhogy a lord csak annyit ért el, hogy megerısítette a gyanúját. Aznap éjjel még az Olasz Királyi Opera magánelıadása sem tudta elálmosítani Willt. Órákig felalá járkált, míg végül elaludt, amikor kintrıl, az erkélyrıl halk hangot hallott, ami felébresztette. Ágya végében Gyilkos csendesen morogni kezdett. - Ne, Gyilkos, aludj. A kutya lerakta a fejét, bár William még mindig látta nyitott szemének fényét. Will visszafeküdt, mélyen, egyenletesen lélegzett, és idınként horkolni kezdett, miközben éberen figyelt, ha bármi szokatlan történne. Egy padlódeszka reccsent meg az erkély közelében. Will ellazult maradt, és Gyilkos is csendben volt. A báró hallotta, hogy valaki közeledik felé, aki halkan és visszafojtottan lélegzik. Will még meggyızıbben horkolt, aztán kipislantott a szemhéja mögül az árnyakkal teli sötétségbe. Egy álarcos férfi jött felé, tetıtıl talpig feketébe öltözve. Will kényszerítette magát, hogy megvárja, amíg a betolakodó egészen közel ér hozzá. A férfi felemelte a karját, és a holdfényben kés csillant meg. Will felcsapta a férfi kezét, és megragadta. A férfi felmordult meglepetésében. Gyilkos dühödt ugatásba kezdett. Ahogy a fegyverért dulakodtak, Will a férfi gyomrába nyomta a térdét. A

Gayle CALLEN

88

Nem mindennapi vılegény

támadóból kifogyott a szufla, és a kés csörrenve a földre esett. Will néhányszor arcon ütötte, és a betolakodó a nyitott erkélyajtó felé tántorgott. Átesett rajta, majd feltápászkodott, és átugrott a korláton. Mire Will odaért, és áthajolt a mellvéden, támadója már elmenekült a kert sötétségébe. Gyilkos kidugta a fejét a korlát oszlopai között, és ugatásával figyelmeztette a támadót, nehogy visszatérjen. Will ráébredt, hogy még mindig meztelenül van, káromkodott egyet, bement, és kulcsra zárta az ajtót. Ostoba volt, hogy nyitva hagyta - mintha remélhette volna, hogy Jane valaha bemászik az erkélyén, hogy vele legyen. A szokásos nyugtalanság söpört át rajta, mint mindig, amikor épp csak megmenekül a halál torkából. Fel- alá járkált a szobában, és idınként megállt, hogy dicsérıleg megveregesse a kutya fejét. Ez nem egy véletlen betörési kísérlet volt; Julia biztosan felfedezte, hogy Will kapcsolatban áll az üldözıivel. A vadászat alatt ezzel a férfival találkozott, hogy parancsot adjon neki, ölje meg ıt? Csak nem gondolja Julia, hogy Jane is benne van a képben - ugye? Felhúzta a nadrágját, az ingjét és a cipıjét. Az éjszaka közepe volt, úgyhogy szinte biztos volt benne, hogy végigmehet a sötét folyosókon anélkül, hogy meglátnák. A keze ügyébe akadó lámpa halványan pislákolt, megvilágítva a másik épületszárnyba vezetı útját, ahol a hölgyek aludtak. Megtalálta Jane ajtaját, hallgatózott, aztán lassan kinyitotta.

Gayle CALLEN

89

Nem mindennapi vılegény

17. fejezet Will elıször mozdulatlanul kémlelte a sötét szobát, és úgy találta, Jane szobájában minden a megszokott rendben van. A lány az ágyban aludt; az erkélyajtó csukva. Óvatosan odament a szekrényhez, hogy belenézzen, és bekukucskált az öltözıparaván mögé is. Hasra feküdt, hogy végigkutassa az ágy alját, és megkönnyebbülésére semmit sem talált. Ahogy feltérdelt, szemtıl szemben találta magát a borzas hajú Jane-nel, aki könyökére támaszkodva figyelte. - Jó estét - mosolygott rá William. Jane összevonta szemöldökét. - Tudom, hogy gondjai vannak az alvással, de fel kellene hagynia ezzel a szokásával, hogy állandóan betör a szobámba. - Bocsásson meg. Legutóbbi találkozásunk még túlságosan élénken él a képzeletemben. Jane habozott, és William azt képzelte, hogy elpirul. - Értem, hogy a... viselkedésem miatt azt gondolja, azt akarom, hogy elcsábítson. - Hát nem? - könyökölt Will az ágyra. - Nem. Ismeretlen érzések kerítettek a hatalmukba, de most már, hogy tudom, mit kell tennem ellenük, nincsenek többé. - Ilyen könnyen? - kérdezte a férfi mélyebb hangon. Kinyújtotta kezét, és végigfuttatta ujjait Jane karján, melyet hálóinge takart. - Akkor ön jobb, mint én. Most, hogy már megcsókoltam, megérintettem... A férfi felemelte Jane kezét, és bár a lány tekintete kételkedı maradt, hagyta. - .. .nyalogattam... Amikor William nyelvét a lány tenyerének közepéhez érintette, Jane szaporábban vette a levegıt, aztán visszahúzta a kezét. - Látja? Nem tudok uralkodni magamon. - Akkor legjobb lesz, ha visszamegy az ágyába. Bár a hangja remegett, eltökéltnek tőnt. William nagyot sóhajtott, és felállt. - Akkor elmegyek, és mindketten fájó vágyakozással fogjuk tölteni az éjszakát. Jane visszafeküdt, és az álláig húzta a takarót. - Csak még valamit. Reggel az elsı dolgunk lesz, hogy elindulunk innen. A lány kíváncsian nézett rá, és bólintott. - Nem megyünk templomba a többi vendéggel együtt? - Nem. - Jól van. Készen fogok állni. - Más kifogás? - kérdezte William Jane ágya mellett állva, és menyasszonya alvástól összekuszálódott hajában gyönyörködött, amely szétterült a párnán. - Nem érezte jól magát a herceg vendégei között, nem szórakozott jól? - Inkább már szeretném látni az apámat. Odamenjek reggel, hogy kicseréljem a kötést a karján? - Nem, már majdnem meggyógyult. William elhallgatott, aztán elmosolyodott. - De ha egyszerően csak be akar jönni a szobámba... - Jó éjt, William. Will éber és nyugtalan volt az éjszaka hátralevı részében, és vagy a folyosókon sétált, vagy a kastélyt járta körül és az erkélyeket figyelte. Az a gondolat, hogy Jane veszélyben van, aláásta szokásos önbizalmát. Amikor ez az egész véget ér, világosan a tudtára adja Nicknek, hogy ı befejezte. Soha többé nem akarja kockáztatni, hogy a feleségének és jövendıbeli gyerekeinek bántódása essen. Már eleget tett Angliáért.

Gayle CALLEN

90

Nem mindennapi vılegény

Kora reggel Jane egyedül ült az étkezıben, és evett. Lépteket hallott az ajtón kívül, és felnézett, hogy meglássa Williamet. Vılegénye felhúzta egyik szemöldökét. - Boldog vagyok, hogy ilyen engedelmes. - Csak azért, mert egyetértek vele, hogy ideje folytatni az utunkat. Bár szeretnék maradni addig, hogy elbúcsúzhassak. - Ha Miss Reedre és a többi hölgyre gondol, még órákba kerül, amíg lejönnek. Majd bocsánatot kérünk Kelthorpe-tól, aztán elindulunk, hogyne vesztegessük az idıt. Írhat mindannyiuknak levelet. Jane Williamet figyelte, ahogy kiszolgálta magát a tálalóasztalnál. Gyorsan mozgott, ami szokatlan volt nála, mintha valami kizökkentette volna a megszokott kerékvágásból. Túlságosan is... ébernek tőnt. Egy férfi, aki tud verekedni, de úgy tesz, mintha nem tudna. Egy órán belül elbúcsúztak Kelthorpe hercegétıl. Sıt Julia is korán lejött a szobájából, úgyhogy a két nı megpuszilta egymást, és kölcsönös ígéretet tettek, hogy írni fognak egymásnak. Jane látta, hogy a hintó már az épület elıtt áll, és fel vannak rá pakolva a bıröndjeik. Üdvözölte Mr. Barlow-t, aki felsegítette, hogy beszállhasson. Jane sóhajtva ült le a bırrel kárpitozott ülésre, és rádöbbent, mennyire élvezte, hogy néhány napot a guruló börtönön kívül tölthetett. De tökéletesen boldog volt, hogy újra úton lesznek Yorkshire - és az apja - felé. A hintó ringani kezdett, amikor William nagy lendülettel beszállt, és Gyilkost a szemközti ülésre rakta. Jane azt várta, hogy majd valami ostoba beszélgetést kezdeményez, vagy megpróbál csókot lopni tıle, de meglepı módon csak kurtán rámosolygott a lányra, majd az ablak felé fordult, hogy kinézzen. Jane-nek feltőnt, hogy a hintó kicsit gyorsabban ment, mint azelıtt. Ahogy percek és órák múltak el, Jane megpróbálta a könyveit olvasni, amikor jó volt az út; egyébként pedig a tájat nézte - és a vılegényét. Valahogy nagyon más volt, és ez kíváncsivá tette, bár aggodalmat is okozott neki. Máskor oly jóindulatú és szelíd tekintete most hideg volt, és mintha súlyos gondolatokba merült volna el. Bár próbálta álcázni a mozdulatot, gyakran kihajolt, és gyorsan a hintó mögé pillantott. Attól fél, hogy valaki követi ıket? És meg sem szólal. A férfi, akinek semmi gondot nem okoz a csevegés. Most azon kívül, hogy néha érdeklıdik, hogy Jane kényelmesen ül-e, vagy elmondja, milyen távol van a következı fogadó Newarkban, a Trent mentén, néma és töprengı maradt. Mi folyik itt? Alkonyatkor megérkeztek a fogadóhoz. Az épület nagy volt, és lengıfolyosós emeleteivel kopottan terpeszkedett az udvaron. William kilépett, hogy beszéljen Mr. Barlow-val, aztán kisegítette Jane-t, majd ragaszkodott hozzá, hogy egy magánétkezıbe kísérje. - De William, tudja, mennyire szeretek másokkal beszélgetni - bámult Jane a könyökére, ahol William szinte sürgetıen megragadta. Anélkül, hogy válaszolt volna, az udvarból átvezette a lányt egy homályos folyosóra, ahol irodák és szobák mellett haladtak el a fogadós nyomában, olyan ütemben, amit a lányt alig tudott követni. Amikor odaértek az étkezıjükhöz, Jane Williamet figyelte, aki körülnézett az apró szobában, ahol pamlagok és kárpitozott székek álltak, a kandalló elıtt pedig egy asztal. Will bólintott a fogadósnak, aki sugárzó tekintettel nézett, és összedörzsölte a kezét, mintha nagy jutalmat kapott volna valamilyen szolgálatért. William az ajtóhoz sétált. - Mr. Tupper, átnézné a választékot a jövendıbelimmel? Szeretné tudni, mit szolgálnak fel ma este. Jane rábámult. Mióta törıdik ennyire William az étkezésük részleteivel? - William... - Mennem kell, hogy segítsek Barlow-nak levenni a bıröndöket, és kikötni a lovakat, drágám. Egy perc múlva itt vagyok. Segíteni Barlow-nak abban, ami a kocsis kötelessége? Vılegénye soha nem tett eddig ilyet.

Gayle CALLEN

91

Nem mindennapi vılegény

Mikor az ajtó becsukódott mögötte, Mr. Tupper elkezdett beszélni, és Jane rettentı dühösen nézett. Mi folyik itt? Elege van abból, hogy mindent elhomályosítanak elıtte. Erıltetetten elmosolyodott, és azt mondta a fogadósnak, hogy a fogadó specialitását szolgálja fel nekik. Jane megkerülte a férfit, aki zavartan hebegett, majd visszament a folyosón át az udvarra. Legalább a fogadós nem jött utána. Feltette a csuklyáját, szorosabbra húzta a köpenyét, és körülnézett. Az éjszaka szinte teljesen fekete volt, bár világított néhány lámpás, melyek a különféle házak oldaláról vagy póznákról lógtak. Lovakat vezettek el mellette, járókelık lökték odébb fáradtan, és utat kellett adnia a hordároknak, akik poggyászokat cipeltek. Megkérdezte, hová állítják a hintókat éjszakára, és egy külsı udvarra irányították, ahol a melléképületek sorakoztak. Átsétált az elsı emeleti lengıfolyosó alatti sötét alagúton. Amikor újra a szabadba ért, hővös szél csapta meg, és Jane szorosabbra húzta maga körül a köpenyét. Itt most kevesebb lámpa volt, de a lovak és az istállófiúk hangja nyomra vezette. Az istálló hatalmas hodály volt, és jobbra mellette hintók álltak sorban a kocsiszín közelében. Lámpást tartó férfiak jöttek- mentek, és Jane követte ıket a hintók mentén, míg oda nem ért az utolsóhoz, a Williaméhez. Ez volt a legközelebb a mezıhöz, amely a sötétben nyújtózott. Jane már majdnem feladta, de még egy esélyt adott magának, és átsétált a hintó távolabbi oldalához. Vadul lengı lámpás fényében két férfi dulakodott csendben egymással. Lábukat a földnek vetették, ahogy próbálták egymást feldönteni. A röpködı árnyékok miatt nem láthatta, kik azok, de elborította az az érzés, hogy az egyikük valószínőleg William. Jane tétovázott - rémült kétségbeesésében nem tudta, kiáltson-e segítségért. Hirtelen halk nyögést hallott, és rájött, hogy a hintó melletti terjedelmes csomag valójában egy ember. Óvatosan lépett egyet elıre, aztán megállt. - Jó estét - mondta halkan, és hátrapillantott a küzdıkre. - Szüksége van segítségre? - Miss Whittington? Inkább krákogás volt, mint beszéd, de Jane rögtön ráismert a hang tulajdonosára. - Mr. Barlow! - hebegte a lány, és letérdelt a sárba a kocsis mellé. - Jól van? Amikor megpróbálta óvatosan feltámasztani Mr. Barlow fejét, a férfi felnyögött, és Jane érezte, hogy ragad a vértıl. - Lord Chadwicknek... van szüksége - mondta, mielıtt elájult. A lány lehúzta köpenyét, és párnaként rakta a Mr. Barlow feje alá. Aztán megfordult, és a két küzdıre nézett, épp akkor, amikor az egyik jó erısen állkapcson vágta a másikat. William volt az, aki egy hivatásos ökölvívó kecsességével és ügyességével harcolt. Jane megdöbbenve, sıt növekvı csodálattal nézte - amit persze gyorsan elnyomott magában. Gyilkos, kutyáknál szokatlanul csendesen, vad léptekkel körözött a két férfi körül. A férfi valamit ordított egy nyelven, amilyet Jane még sohasem hallott - és William válaszolt rá. Jane a sarkára ült, és csak bámult rá, és úgy érezte, hogy minden, amit eddig gondolt a férfirıl, most darabokra tört. Nem tud mit tenni, csak itt térdel Mr. Barlow mellett, és figyeli a verekedést, amíg vége nem lesz. És egész gyorsan vége lett. William megsorozta az idegen fejét és gyomrát, amitıl az dülöngélni kezdett. William felpillantott a hintóra, mintha hirtelen megérezte volna, hogy valaki figyeli. - Jane? Az, hogy egy pillanatra elterelıdött a figyelme, elég volt az idegennek ahhoz, hogy megpróbálja magához ragadni a gyızelmet. Megkaparintott egy vödröt, és erıteljesen meglendítette. - William! - sikoltotta Jane, és felállt, mintha tudna segíteni. A báró felemelte a karját, hogy kivédje az ütést, de még így is térdre esett, mert a vödör oldalba kapta. Az idegen a földre dobta a vödröt, és kirohant a mezıre. William utánaeredt. Gyilkos hirtelen, vad ugatást hallatott, és követte ıket. - William!

Gayle CALLEN

92

Nem mindennapi vılegény

A báró nem figyelt a lányra, aki tátott szájjal bámult, ahogy a sötét elnyelte vılegényét. Mr. Barlow megint felnyögött, és Jane visszatérdelt mellé. - Ébren van? Tud járni, ha segítek? Néhány percig megnyugtató hangon beszélt a kocsishoz, és próbált róla meggyızıdni, hogy elég jól van-e ahhoz, hogy visszatérjen a fogadóba. - Engedjen - mondta feje fölött egy hang. Visszaereszkedett a hátsó részére, aztán rájött, hogy ez William, aki majdnem idegennek tőnt számára az egyetlen lámpás fényében. Gyilkos ott lihegett mellette. - Hogy kerül ide? - kérdezte Jane dühösen. - Nem is hallottam, hogy jön! Az a férfi elmenekült? A báró bólintott. - Majdnem elkaptuk. Gyilkos és én követtük a lováig. Gyilkos megharapta a combját, ahogy nyeregbe szállt. - Megharapta a combját! - Ha nem vette volna észre, a kutya elég magasra fel tud ugrani. De nem volt semmi haszna, mert a bandita lelökte Gyilkost, és elmenekült. William leguggolt a kutyája mellé. Összeborzolta szırcsimbókos fejecskéjét, és megölelte. - Amikor elesett, biztosan megütötte magát. Véres a szád? - mondta Gyilkosnak. Megsebesítetted a rosszfiút, ugye? Jó kutya. Gyilkos néma áhítattal hajolt gazdája lábához, és Jane felsóhajtott. Kurtán megkérte Williamet, hogy vegye le a lámpást az istálló falába vert horogról. A báró Mr. Barlow fölé tartotta a fényforrást, aki felemelte az egyik kezét, hogy megdörzsölje a fejét. Jane eltolta a kezét, és megnézte a sebet, ami a füle fölött volt. - Nagyon véres - suttogta, és émelyegni kezdett. - Fejen ütötték - a fejsebek mindig nagyon véreznek - mondta William tárgyilagosan. - Igen? - nézett vılegényére a lány. William zavarba jött, és nem nézett Jane-re, aztán levette a kabátját és a mellényét, és az utóbbit Mr. Barlow feje köré tekerte. - Barlow - mondta William -, gondolja, hogy be tudna szállni a hintóba a segítségemmel? - Lehet, hogy nem kellene megmozdítanunk - mondta tétovázva Jane. De Mr. Barlow bólintott, és Jane felállt, ahogy William felemelte a férfit a hóna alá nyúlva, és talpra állította. Mr. Barlow elég megtermett ember volt, William mégis... erıfeszítés nélkül boldogult vele. Jane gyorsan kinyitotta a hintó ajtaját, és nézte, ahogy William besegítette a kocsisukat. Mr. Barlow sóhajtva rogyott az ülésre. Gyufa sercenése hallatszott, és William meggyújtotta a hintóban lévı lámpást, majd mind a négy lámpást a hintó külsı oldalán. - Megyünk valahová? - kérdezte Jane. - Egy ennél biztonságosabb helyre. Az a zsivány végül visszajöhet. Magammal hozom a lovakat, keresek vizet és valami kötszert Barlow kobakjára. - Kobakjára? - ismételte Jane, bár még mindig annál a ténynél idızött, hogy a rejtélyes gazfickó visszatérhet. Kibámult a sötét mezıre, és azon tőnıdött, figyelik-e ıket. - Ez már máskor is megtörtént Barlow-val - mondta William, és mosolya felragyogott a félhomályban. - Feltehetıleg már megszokta. A kocsisok veszélyes életet élnek. Mr. Barlow felhorkant, mintha ık ketten rajta viccelıdnének. - Hintóra fel, Jane. - De... - Mindjárt visszajövök. Vigyázzon rá, hogy az öreg Barlow ne vérezzen el. - A fogadós már készíti a vacsoránkat! - Nincs rá idınk, hogy megvárjuk. - De... William derékon ragadta menyasszonyát, és könnyedén bependerítette. Jane lesimítgatta a szoknyáit, és a férfire bámult, aki Gyilkost a szemben lévı ülésre tette. Amikor az ajtó becsukódott

Gayle CALLEN

93

Nem mindennapi vılegény

a lány mögött, Jane aggályokkal telve ült Mr. Barlow ülésének szélén, de a kocsis rámosolygott, és hunyorított a szemével. - Minden rendben lesz, naccsága - mondta rekedten. - Mán jobban érzem magamat. Ó, férfiak, és az ı híres hısködésük. Jane ennek ellenére halványan rámosolygott Mr. Barlow-ra, és erélyesen betőrte a mellényt a feje mögé. Amikor William visszatért, vödör gızölgı vizet és göngyöleg gyolcsot adott a lánynak. Amikor Jane kitekerte a vásznat, érezte, hogy a hintı megrándul, ahogy a lovakat befogják elé. Feje fölött a lámpás veszedelmesen himbálózott, de nem esett le. William dugta be a fejét az ajtón. - Gyere, Gyilkos. Jane összehúzta a szemöldökét. - Hová viszi? - Tekintve, hogy ennyire aggódik, már teljesen bele van habarodva. - Ó, kérem. William pajkosán elmosolyodott. - Gyilkos a hintó után fog futni, és tudatja velem, ha valaki követne bennünket. Jane meg sem próbálta elrejteni kételyeit. - Úgy emlékszem, azt mondta, hogy biceg. A báró két kézzel átnyalábolta a kutyát, és belenézett a szemébe. - Hallottad ezt, Gyilkos? Kételkedik a tudományodban. Bizonyítsuk be neki, hogy téved, jó? Alig negyedóra múlva a hintó megrázkódott, ahogy William beszállt a kocsis fülkéjébe. Jane hallotta, ahogy rákiált a lovakra, majd visszazuhant az ülésére, ahogy a jármő nyikorogva elindult. - Sose volt jó hajtó - morogta Mr. Barlow. Jane rápisszegett, és tovább tisztította és kötözte a sebét. De belül számtalan vad gondolat dúlta a szívét. Az, hogy üldözhetik ıket, mély aggodalommal töltötte el, kiszolgáltatottnak érezte magát és félt. Mindez új volt számára. Igen, ez a férfiak világa volt, és mindig ebben kellett elboldogulnia, de mégis... ez most más volt. Úgy érezte, mások irányítják a játszmát. Apja és William megegyezése semmiségnek tőnt ehhez képest. Énjének egy izgága kis része azonban soha nem érezte még magát ilyen elevennek. Azért, mert még soha nem érezte a veszély legyızésének ízét? Vagy azért, mert William egy egészen más személynek tőnt? Néhány óra múlva a hintó hirtelen hepehupás útra tért, felébresztve a benn ülıket. Jane a padlóra pottyant. - Mi a fészkes fene történt? - zúgolódott Mr. Barlow, és nekigyürkızött, hogy felálljon. Felnyögött, és megérintette a fejét. Jane nem válaszolt. A hintó legalább még egy félóráig ide-oda lökdösıdött, majd váratlanul megállt. A hirtelen csendben hallották a lovak nyerítését, és semmi mást, csak tücskök halk ciripelését. Széthúzta az üvegablakot fedı spalettákat, de semmi mást nem látott, csak a kinti lámpások halvány fényét. Minden más sötét volt, mint a tinta. Jane úgy érzékelte, William kiszáll a fülkébıl, és valóban, egy perc múlva bemászott a hintóba, kezében tartva kimerült kutyáját. Amikor William helyet foglalt, Gyilkos belerogyott az ölébe, sıt Jane azt is látta, hogy szegény pára remeg. A kiskutya reszketve zihált, és most az egyszer Jane szánalmat érzett iránta. - Hol vagyunk? - kérdezte. - Kiértünk a városból, és eléggé messze vagyunk mindenféle lakott helytıl. Az utolsó útszakaszon azért zötyögtünk annyira, mert behajtottam egy csalitba, hogy biztonságban legyünk. - Megen' majdnem újra vérezni kezdett a fejem - morogta Mr. Barlow. William elmosolyodott. - Pedig a legjobb mestertıl tanultam kocsit hajtani. Mr. Barlow erre csak hümmögött.

Gayle CALLEN

94

Nem mindennapi vılegény

- Akkor nem szállunk meg fogadóban? - kérdezte Jane. - Letáborozunk éjjelre. Biztos akarok lenni benne, bárki is az az ember, nem tud minket megtalálni. - De hát mi történt? Miért verekedett vele? William arcáról eltőnt a mosoly. - Azt hiszem, el akarta lopni az értékeinket a bıröndjeinkbıl. Még szerencse, hogy kimentem segíteni Barlow-nak. - De még sohasem tett ilyet - makacskodott Jane. - Miért ment ki segíteni pont ma? - Valószínőleg megérezhettem valamit - mondta kurtán a báró. Jane azzal nyugtatgatta magát, örülnie kellene annak, hogy Williamben olyan mélységeket fedezett fel, melyeket soha nem is képzelt volna. Piperkıc viselkedése teljesen eltőnt, mindenben megállta a helyét, és sokkal nagyobb tudása volt, mint Jane feltételezte. De hazudott a menyasszonyának, és Jane nem tudja, valójában mennyire súlyosak ezek a hazugságok. Azért hazudott, hogy megkapja, amit akar - hogy feleségül vehesse ıt? Hogyan hiheti el ezek után egyetlen szavát is? Mégis... sokkal ellenállhatatlanabbnak tartja, mint bármely más férfit, akit eddig ismert. Jane túlságosan is sokat foglalkozik vele mostanában, pedig fogalma sincs, ki valójában William.

Gayle CALLEN

95

Nem mindennapi vılegény

18. fejezet Jane Williamet nézte, aki Mr. Barlow fölé hajolt, és megérintette a vérfoltos kötést. - Megállt a vérzés - mondta elégedetten. - Akkor talán itt az ideje, hogy válaszoljon néhány kérdésre - mondta a lány. A báró rápillantott: - De nem most. Utána kell néznem a lovaknak, és tüzet kell raknom. Jane összeharapta a száját, és csendben maradt, de tudta, hogy William nem sokáig hallgattathatja már el. Mr. Barlow megmoccant: - Bölcs dolog tüzet rakni? William megrántotta a vállát. - Ha tényleg követett minket - amit nehezen tudok elképzelni, mert Gyilkos észrevette volna -, akkor látnia kellett a lámpásainkat. Nem volt más választásom, meg kellett gyújtanom ıket, vagy pedig azt kockáztatom, hogy beleszaladunk egy árokba. A fák elég jól eltakarnak minket ahhoz, hogy gyújthassunk egy kis tüzet. Én majd ırködöm - nem fogok aludni. Jane-nek összeszőkült a szeme. - Akkor talán segíthetek magának, hogy ébren maradjon, és beszélgethetek önnel. William elkapta Jane pillantását, és úgy tőnt, megértette a lány szándékát. - Nem, ragaszkodom hozzá, hogy lefeküdjön aludni. Holnap sok idınk lesz a beszélgetésre, ha Barlow elég erıs lesz hozzá, hogy vezessen. Most nekilátok a tőzgyújtásnak, és valami harapnivaló után nézek. - Harapnivaló után? Vadászni akar a sötétben? - Én nem, de valaki más igen. Gyerünk, Gyilkos, nézzük meg, mi van ott kint. Bár a kutya néhány perce még nagyon kimerültnek tőnt, most felugrott, és vadul csóválta a farkát. Jane összeszorította a fogát, amikor mindketten kimentek az ajtón. Will a saját részérıl puszta szerencsének tekintette, hogy sikerült elmenekülniük a hintóval. Nem tudta, hogyan fog majd megválaszolni Jane összes kérdésére, fıleg azért, mert menyasszonya annál nagyobb biztonságban van, minél kevesebbet tud, de legalább pillanatnyilag nem kell foglalkoznia a kérdéseivel. Táborozási gyakorlata olyan könnyen felidézıdött benne, hogy egyáltalán nem is kellett rajta gondolkoznia. Elfoglaltsága megszabadította attól, hogy azon kelljen rágódnia, Julia pribékje vajon üldözi-e még ıket. Julia azt akarta, hogy meghaljon, hogy minél kevesebb ember legyen közötte és a cinkosa között, aki elárulta? Amikor Gyilkos egy nyúllal tért vissza, Will gyorsan megmutatta Jane-nek, aki ahelyett, hogy undorodott volna tıle, ahogy a nık szoktak, egészén el volt bővölve a kutya teljesítményétıl. Felajánlotta, hogy segít Willnek tőzifát keresni, de a báró nem engedte meg, és ragaszkodott hozzá, hogy a hintóban kell maradnia. Amíg a nyúl nyársra húzva sült a tőz fölött, Will fel- alá járkált a csillagokat nézve, és megpróbálta összeszedni szétszóródott gondolatait. Gyilkos hirtelen elcsendesedett, az erdıbıl pedig gyanús nesz hallatszott, és ez a két jel figyelmeztette elıször Willt a veszélyre. Egy kézmozdulattal intett Gyilkosnak, hogy telepedjen a lábához. Csendesen ellopakodott a tőztıl a hintó felé, hogy ne láthassák meg. Ostoba módon a fegyvereit a hintó ülése alatt hagyta. De nála volt a kés, amit a támadója ejtett el a Langleykastélyban. Lekuporodott a lovak mellett, amelyek füvet legeltek, ahol kikötötte ıket. Bagoly huhogott lágyan a fák közül. William- nek nem sikerült rögtön felismerni a következı állat hangját, mert az annyira idegen volt az angol vidéken - egy teve. Willl feszültsége fölengedett, és megismételte a hangot, aztán visszament a tőzhöz, és leült a tuskóra, amit odagörgetett. Néhány perc múlva egy durva szövéső parasztruhába öltözött öregember csoszogott elı a fák árnyékából, és közeledett a tőzhöz. Nagy, széles karimájú kalapot viselt, amely elrejtette az arcát, és éveinek száma meggörbítette a hátát. Lovat vezetett maga mögött, bár látszott rajta, hogy nem tudna nyeregbe szállni mások segítsége nélkül.

Gayle CALLEN

96

Nem mindennapi vılegény

Will nevetett, és kezet nyújtott: - Hé, Sam, örülök, hogy látlak. Samuel Sherryngton kezet rázott vele, és olyan lassan ült le mellé, hogy Willnek azt kellett gondolnia, a férfi harmincnégy éves csontjai igencsak fájhatnak az öregségtıl. Gyilkos Sam bokájához hajolt, és boldogan izgett-mozgott, amíg a férfi megveregette a hátát. - 'stét, Will - bökte oda rekedt, reszelıs hangon Sam, mint egy igazi falusi. - Nagyon jó, csak így tovább - rázta meg Will a fejét. - Nem tudom, miért öltöztél álruhába, amikor csak én vagyok az egyetlen, aki elıtt mutogathatod magad. - Mert olyan hálás közönség vagy - felelte Sam ravaszkásan, és immár a saját hangján. - És azért, mert nem akarjuk, hogy az ellenségeink lássák, hogy majd ugyanazzal az emberrel találkozol. - Tudom. De hol a pokolba voltál néhány órája? - A kocsiszínnél történt esetre gondolsz? - Elkelt volna a segítséged. - Tudom - mondta Sam vidáman. - De mire elég közel értem ahhoz, hogy rájöjjek, mi történik, a támadó már elmenekült. - És nem tudtad üldözıbe venni? - Te közelebb voltál hozzá, mint én - mondta Sam Gyilkos állat vakargatva. - És ez a kis fickó általában sokkal jobb vadász, mint én. Will csak megrázta a fejét. - És hogy van Nick és Charlotte? Sam elvigyorodott. - Egymásba szerettek. - Nem mondod, Sam! - Nos, hát azt nem mondhatom, hogy bármelyikük is tudja-e már. De ami a veszélyt illeti, semmi sem történik már napok óta, mióta Julia Langley-majorban volt. Mi történt ott? Will mindent elmesélt. - Amire nem tudok rájönni, hogy Julia miért küldött utánam valakit. Még azt sem tudjuk biztosan, tudja-e, hogy Nick le akarja leplezni, nem is beszélve rólam. Will bosszúságot és csalódott dühöt érzett a bizonytalanság miatt. - De feltételeznünk kell, hogy tudja. - Ha Julia nem tudja pontosan, ki fog találkozni régi cinkostársával Leedben, talán azt fogja gondolni, mindenkire ügyelnie kell, aki ott van a helyszínen. Sam a tőzbe bámult, nagy kalapja kicsúszott a kezébıl. - Úgy tőnik, Júliának nem sok férfi segít, mert senki sem merészkedett Nick és Charlotte közelébe, míg te a kastélyban voltál. És Julia nem tudja, hogy én is benne vagyok az ügyben, és szeretném, ha ez így is maradna. - Miért? - Mert... pelenkás kora óta ismerem - válaszolta Sam, és hangjának szomorú csengését nem tudta eltitkolni. - Még nagyobb fenyegetettséget és kétségbeesést erezne, ha tudna rólam. - De te nem árultad el ıt. Valójában inkább az ellenkezıje az igaz. Sam komoran nézett Willre: - Bárcsak tudnám, mi történt vele Indiában. Vagy talán Afganisztánban volt - nem tudom. De az én óhajaim nem számítanak. Néhány percig csöndben maradtak, és mindketten azon töprengtek, mi vehet rá egy nıt arra, hogy ilyen bőntettet kövessen el. - És mi lesz most? - kérdezte végül Will. - Nick végsı bizonyítékot akar Julia ellen, úgyhogy követni akarja Leedbe, a cinkostársához. - Ha egyáltalán elmegy oda - szakította félbe Will. Sam megrántotta a vállát. - Nick tetten akarja érni. İ és én fogjuk követni Julia-t. Ne menj addig Whittigton ezredes házába, amíg azt nem mondjuk, hogy Julia ırizetben van.

Gayle CALLEN

97

Nem mindennapi vılegény

- Én sem akarom az ezredest veszélybe sodorni. Csak végezzetek gyorsan. Nincs olyan sok eladó birtok, és Jane már gyanakszik. - De neked nagyon óvatosnak kell lenned, Will. Már kétszer megpróbáltak megölni. Reméljük, elvesztették a nyomodat. - Vigyázni fogok. Sam bólintott, és megkísérelt egy mosolyt. - Hol van hát, akit majd oltár elé vezetsz? Még csak távolról láttam. Will távolról a hintóra pillantott, és megrohanták a képek Jane-rıl, aki szenvedélyesen megpróbálja felmelegíteni ıt a karjaiban. - Meggyıztem, hogy maradjon a hintóban Barlow társaságában, amíg megfızöm a vacsorát. Nem hiszem, hogy még nem látott volna meg téged. De akkor is csak egy eltévedt öregembernek hihet, aki megmelegszik a tüzemnél. - Nem is tudja, mi történik? - Még nem. De azt hiszem, a mai nap után követelni fogja, hogy mondjam el neki az igazságot. A múltamról olyan keveset fogok neki elmondani, amilyen keveset csak lehet, magáról a misszióról pedig semmit. Minél kevesebbet tud, annál jobb. Kedveli Julia-t, és nem akarom, hogy veszélybe sodorja magát azzal, hogy megpróbál meggyızni minket, hogy tévedünk. - Nagyon jó - mondta Sam. - Megyek, és mindent jelentek Nicknek, amit mondtál. Csak a biztonság kedvéért: hol leszel holnap éjjel? - A Notthinghamshire és Lincolnshire határán lévı birtokokat fogja meglátogatni. Alko- nyatra Epworth faluba érünk. Van ott egy jó öreg fogadó, a Korona és a Ló, a helyi bíróság épülete mögött. Gondolod, hogy megtalálod majd? Sam elmosolyodott. - Micsoda vad kérdés. Lassan felállt, mintha a térdei alig bírnák el. Egyik kezével fájdalmasan tapogatva a hátát sántikált, aztán a lovához támaszkodott, hogy kifújhassa magát. Will elmosolyodott. Sam kacsintott. - Hamarosan találkozunk. - Ne értsd félre, de remélem, hogy nem. Aztán Sam csendesen elbicegett az éjszakába, lovát vezetve, amely lecsüggesztette a fejét, mintha nagyon nehéz élete lenne. Még az állat is álcázta magát. Jane zajtalanul visszacsúsztatta az üvegablakot a helyére, hogy ne zavarja meg Mr. Barlow álmát. Nem tudta, kivel beszélt William, de azt tudta, hogy nem egy eltévedt öregemberrel. Nyilvánvaló, hogy azért jött, hogy Williammel találkozzon. De honnan tudta, hol vannak? Vagy William már elıre eltervezte, hogy idejöjjenek? Egy-két szót el tudott kapni a beszélgetésbıl, valamit beszéltek egy nırıl és egy férfiról, akit Nicknek hívnak, aztán késıbb az ı nevét említették. William idegenekkel beszélget róla? Nyilvánvaló, hogy ez a férfi csak számára idegen, de William ismeri ıt. Ahogy a sötétben ült Mr. Barlow horkolását hallgatva, Jane dühös csalódottsága és kíváncsisága elviselhetetlen mértéket öltött. Nem tudja megoldani William jellemének a rejtélyét, ha csak találgatásokra kell hagyatkoznia. Itt az idı, hogy magyarázatot adjon neki - nem akar több talányt, több idegent és több verekedést. Vagy mindent azonnal elmond neki, vagy pedig egyedül megy tovább az apjához, és véget vet az eljegyzésüknek. Kimászott a hintóból, és óvatosan becsukta az ajtót maga mögött, hogy ne ébressze föl a kocsist. Még egy lépést sem tett, amikor Gyilkos felugatott. William rápisszegett a kutyájára, és hátranézett a lányra a válla fölött. - Kíváncsi voltam, mikor jön már. A vacsora tálalva. Jane szoknyáit rendezgetve leült egy tuskóra William mellé. A nyúl egy frissen vágott fanyárson volt a tőz fölött, és zsír csöpögött belıle sercegve. William levágta az egyik lábát, és Jane-nek nyújtotta.

Gayle CALLEN

98

Nem mindennapi vılegény

A lány döbbenten bámult a késre, amit William használt. - Ne aggódjon - mondta huncutul mosolyogva, megmostam a kést a patakban, miután megnyúztam a nyulat. A lány beletörıdve vette kezébe a húst, eltartotta a szoknyájától, és néhányszor ráfújt. William ugyanezt tette, majd csendben elfogyasztották az elsı néhány falatot. - Fel kell ébresztenünk Barlow-t - mondta William. - Még nem. Meg kell néhány dolgot beszélnünk. Jane hallotta, hogy vılegénye sóhajt. - Ki volt az a férfi, akivel beszélt? És ne tegyen úgy, mintha nem tudná - tette hozzá Jane hidegen. - A kapcsolatunk kezdete óta elhallgat elılem egy és mást, és ebbıl elegem van. Ki volt ez az öregember, és az a másik férfi miért támadta meg Mr. Barlow-t? És hogyhogy megértette azt a nyelvet, amin beszélt? William egy pillanatig ragadós ujjaira bámult, majd megtörölte ıket egy darab ronggyal. - Rendben van. Megértem, hogy túl sok minden történt ahhoz, hogy többé titokban lehessen ön elıtt tartani. De én csak meg akartam védeni. - Megvédeni? Mitıl? - kérdezte bosszankodva Jane. - Tudja, mit csinált az apja a hadseregben? Jane összeszorította a száját. - Már megint el akarja kerülni, hogy válaszoljon. - Nem, ez most teljesen idevág. Válaszoljon. - A Kelet- indiai Társaság hadseregében volt katona. Mi többet mondhatnék ennél? - Nemcsak katona volt, hanem kémfınök is, egy csapat ügynöknek a vezetıje. William figyelmesen nézett Jane-re, aki meg sem tudott szólalni, mert gondolatai zavartan pörögtek. Igaz mindez? - Én is a parancsnoksága alá tartoztam, és az a férfi is, akivel az elıbb beszéltem. Jane azt hitte, hogy már semmi nem rázhatja meg, de tévedett. - Maga... a hadseregben szolgált - mondta lassan, és próbált új képet rajzolni Williamrıl az elméjében. - Tizenhárom évig voltam távol Angliától, elıször Indiában, aztán Afganisztánban. - Maga... kém volt - mondta Jane, és alig tudta kipréselni magából a szavakat. A bıbeszédő, szemtelen William kalandos, veszélyes és izgalmas életet élt? Nem hazudhat - Jane-nek csak annyit kell tennie, hogy beszél az apjával, és megkérdezi, igazak-e William szavai. De az apja egyáltalán nem beszélt neki ezekrıl a dolgokról, és most Jane keserően vette tudomásul, amit hallott. - Hazudtak nekem - mondta -, mind a ketten hazudtak nekem. - Jane, ezt kívánta tılünk a kormány - mondta halk, megnyugtató hangon. - Anglia biztonságának érdekében tartottunk titkot, nem azért, hogy rászedjük önt. Soha nem beszéltem volna errıl magának, ha nem látott volna túl sokat ma. És még most sem válaszolhatok minden kérdésére, különben túl sok ember életét kockáztatnám. - Az apám... - Nagyszerő ember, édesem, és nagyon szereti önt. Évek óta ismerem és évek óta dolgozom neki. Jane szipogott, és próbálta összeszedni magát. - Hát ezért jegyzett el engem önnel. Maga nem csak egy egyszerő szomszéd vagy üzletfél. - Így van. A lány mély levegıt vett, belenézett William rejtélyes szemébe, és eltemette nyugtalan érzéseit. Ráér késıbb foglalkozni azzal, hogy mindez hogyan hatott rá. - És mi a helyzet most? Még mindig kémkedik? - Nem. A múlt évben felhagytam vele. Eredetileg nem ezzel akartam foglalkozni. Tiszt voltam és megálltam a helyem. Aztán a politikai osztályhoz eljutott a tehetségem és a nyelvtudásom híre... - Nyelvtudása! - kiáltotta Jane, és érezte, hogy kínos zavarában forróság és düh önti el az arcát. - Miért hagyta, hogy bolondot csináljak magamból?

Gayle CALLEN

99

Nem mindennapi vılegény

- Dehogy hagytam! - tiltakozott William. - Olyan édesnek, komolynak és megnyerınek találtam. - Milyen nyelven beszélt magához az a bőnözı? - Perzsául. Jane érezte, hogy elsápad, és ezt kérdezte: - Hány nyelven tud? - Azt hiszem... már nem számolom. Jane felnyögött, és forró arcát a tenyerébe temette. Hirtelen a pajzán francia könyv jutott az eszébe, amit abban a házban olvasott, amikor London mellett megszálltak. Vajon tudta William, mit tart remegı kezében? Szándékos volt, hogy felolvastatott belıle magának? Nem akarta tudni. Amikor William megérintette a fejét, felegyenesedett, és eltolta magától. - Még ha nem is mondhatja el a teljes igazat, milyen életet élt, miért kellett eltitkolnia, hogy ennyi nyelven beszél, és hogy annyi mindenhez ért? Az ég szerelmére, William, maga csak a ruhaanyagokról beszélt! - Be kellett illeszkednem a maga világába, Jane. Kérdéseket tett volna fel, hogy mire használtam a képességeimet, és nem akartam többet hazudni annál, mint amennyi feltétlenül szükséges volt. - És az a monokli? Az is hazugság volt, hogy nem jól lát? - ...Túlzás. Úgy véltem, így könnyebben beilleszkedhetem. Lord Chadwick jellemét úgy találtam ki, hogy ostobának és naivnak tőnjek. - Tökéletesen sikerült. William arcán kis félmosoly jelent meg. - Köszönöm - azt hiszem. Jane még mindig nem értett valamit, de ahogy William elhárító arckifejezését nézte, rájött, hogy a férfi kínosan érzi magát a múltja miatt, és nem szeretne kérdésekre válaszolni ezzel kapcsolatban. - Ha a titkos élete véget ért, mi folyik most? Ki az a férfi, aki megtámadta? - Valójában már másodjára támadott meg. - Amióta ön találkozott velem? - kérdezte Jane döbbenten. - Múlt éjjel bemászott hozzám az erkélyemrıl, és megpróbált megölni. Ezért indultunk el ilyen gyorsan ma reggel. Le akartam hagyni, de nem sikerült. Jane nyíltan nézett rá. - A támadás után rögtön a szobámba jött. Aggódott a biztonságomért? - Igen - viszonozta William a lány tekintetét. - Szóval nem azért jött, hogy még egyszer megpróbáljon elcsábítani - ölelte át karjával felsıtestét Jane, és csodálkozva érezte, hogy megbántódott. William olyan gyengéden fogta tenyerébe Jane arcát, hogy a lány egészen zavarba jött. - Teljesen legyızött, Jane. Legszívesebben minden pillanatot azzal töltenék, hogy megpróbáljam elcsábítani, ha hagyná. Csak annyi történt, hogy tegnap éjjel kicsit jobban aggódtam, hogy biztonságban tudjam, mint egyébként. Jane azon tőnıdött, mi érezhet iránta William valójában, ha ez csak az apjának tett szívesség, hogy feleségül veszi. Gondolatai túlságosan is aggasztók voltak. - Tehát - biztatta a bárót - ez a férfi kétszer megtámadta, elıször a herceg házában, ami nem lehetett könnyő. Miért tette? - Mert egy másik ügynök megkért, hogy segítsek neki egy kis semmiségben. - Az az öregember, aki az elıbb itt volt. - Nem... és valójában nem is öreg - tette hozzá William mosolyogva. Amikor Jane nem reagált, a báró arcáról is lehervadt a mosoly. - Egy másik ügynök vezeti az akciót. Sam viszi az üzeneteket kettınk között. - Azt hittem, visszavonult. - Vissza is vonultam. Ha egyszer ennek vége lesz, soha semmit nem kérhetnek tılem.

Gayle CALLEN

100

Nem mindennapi vılegény

- De nem fogja nekem elárulni, hogy mi ez az egész. Pedig Jane kétségbeesetten szerette volna tudni, hogy megértse, mi az a veszély, amibe William sodorja. - Nem mondhatom el. Még nagyobb veszély leselkedne önre, ha tudná. És nem beszélhet errıl senkinek. - És nem sodorjuk ezzel veszélybe az apámat is? Nem túl öreg ı már ehhez? - İ semmit sem tud errıl, Jane, és ígérem, semmi bántódása nem fog esni miattam. Ennek néhány nap alatt be kell fejezıdnie. - Szóval csak várjak - mondta csúfondárosan Jane -, ne kérdezzek semmit, csak tudjam, hogy bármikor ránk ronthat egy férfi, hogy megkéseljen vagy lelıjön - egyáltalán hogyan hihetem el ezt az egészet? És hogyan gondolta, hogy eltitkolhatja ezeket a dolgokat a saját felesége elıl? Jane a magasba emelte kezét, ahogy érezte, hogy elöntik az érzelmek, és többé nem tudja már az uralma alatt tartani ıket. A fák fenyegetıen álltak körülöttük, mintha Jane biztonságos Angliája örökre eltőnt volna. - Vigyázni fogok a biztonságára - Barlow is katona volt, úgyhogy ketten is ırködünk maga mellett. De Jane... Lehalkította a hangját, és megérintette a lány kezét, hogy megfogja. - Csak egyetlen bizonyítékot tudok önnek mutatni. Jane rábámult. - Miféle bizonyítékot? - suttogta végül. A lány legnagyobb meglepetésére tekintete vılegénye száját kereste. William elmosolyodott, és nekilátott, hogy kigombolja a kabátját. - Mit csinál? - Türelem. Amikor Williamnek szétnyílt a kabátja, levette a nyakkendıjét, és elkezdte kigombolni az ingét.

Gayle CALLEN

101

Nem mindennapi vılegény

19. fejezet Jane úgy érezte, mintha kicserélték volna, amikor William kigombolta az ingét. Egyedül volt az erdıben a férfival, akirıl már bebizonyosodott, hogy a lány nem tud neki ellenállni. Még azok után is, amiket ma este megtudott róla, alig kapott levegıt, amikor arra gondolt, mit csinált vele a férfi a szájával és a kezével, sıt még izgatottabbnak érezte magát amiatt, hogy kiderült, a báró egyáltalán nem az, akinek ı eddig hitte. Bıre lángolt a ruhája alatt, és az a bizonyos, újonnan ismerıs feszültség kezdett nıni benne belül. De nem kellene megadnia magát a gyengeségének. Mindent át kell gondolnia, és ki kell alakítania, hogyan reagál arra, amit hallott. Mély lélegzetet vett, és azt mondta: - Remélem, nem hiszi azt, hogy a bıre látványa eltereli a figyelmemet arról, hogy bizonyítékot ígért nekem. Amikor William inge szétnyílt, Jane keveset látott a sötétben, ahol csak egy gyertya világított, a szája mégis kiszáradt. - Adja a kezét, Jane. A lány tétovázott, aztán hagyta, hogy William megfogja a kezét, és odavonja a mellkasához. Szeme tágra nyílt, amikor kezét a forró bırre nyomta. - Hogy lehet ez bizonyíték? - suttogta Jane, de nem húzta el a kezét. - Használja az érzékeit, Jane, és próbálja megérezni. A lány lassan balra csúsztatta a kezét Will mellkasának kemény izmai fölé. Ujjhegyei felélénkültek, mert olyat tehettek, ami tilos, és Jane-t egészen megrázta, amikor megérezte, hogy a férfinak ugyanolyan sebesen ver a szíve, mint az övé. Amikor a lány William mellbimbóján simított végig, a férfi szaporábban lélegzett és megfeszült a teste. De a sima bır tapintásán kívül mást is érzékelt: forradások egyenetlen kiemelkedéseit. A lány lelki szeme elıtt látta a felszakadó emberi húst, és érezte az ezzel járó fájdalmat. Tehát ezért nem vette le William magáról az inget, amikor Jane bekötözte a karját. Tétovázva szólalt meg: - William? - Megsebesített egy golyó - morajlott valahonnan mélyrıl, Jane keze alól William hangja. Gondolom, tudja, ilyesmit nem lehet beszerezni egy yorkshire- i gazdaságban. Vannak más sebesüléseim is, mert az eddigi életem veszélyes volt, Jane. Jane-nek úgy tőnt, mintha a férfi lelkén is forradások lennének, hangja ıszinte komorságából ítélve, amilyennek Jane még soha nem hallotta ezelıtt. Mi történhetett Williammel katonaként - és kémként? A báró közelebb hajolt, és ajka gyengéden megérintette Jane ajkát, megcirógatva a lélegzetével. A lány szorosan vılegénye mellkasára szorította tenyerét. Egész valója arra vágyott, hogy vılegényét csókolhassa, hogy eltüntesse a fájdalmat, amit William bizonyára már régen eltemetett magában. De William hazudott neki, és lehet, hogy még mindig hazudik. Sóhajtva elhúzódott a férfitól. - Nem tehetem... gondolkoznom kell... - Értem - lebbent meg William inge, hővös áramlatot keltve kettejük között, ahogy begombolta, és csendesen ennyit tett hozzá: - Segítene, ha elmondanám, mit terveztem, ha ez az akció véget ér? Jane maga köré fonta a karját, és szótlanul bámult a tőzbe. - Tavaly számtalan foglalkozást számításba vettem, amit csinálhatnék. Lehet, hogy meglepi, de majdnem egyházi kötelékbe léptem. Pillanatnyi szünet után Jane megszólalt: - És miért nem tette?

Gayle CALLEN

102

Nem mindennapi vılegény

- Túl sok halált néztem végig. Nem akartam több halált látni rendszeresen, a munkám részeként. Jane rápillantott, de a férfi a tőzbe bámult, és egy kis fénynyaláb visszatükrözıdött a száján. Bár a lány mérges volt rá, ez nem akadályozta meg abban, hogy kíváncsiskodjon William eddigi életérıl. - Örökölte az apja földjét - mondta. - Nem volt elég, hogy azt igazgassa? William megrántotta a vállát. - Nem, nem tőnt elégnek. Valami... másra volt szükségem. Álnéven utazással kapcsolatos cikkeket írtam egy újságnak - nézett rá Jane-re. - De nem hiszem, hogy hallani akar errıl. A lány felhúzta egyik szemöldökét. - Az sem tette elégedetté, hogy taníthatja az embereket? - Azt mondták, nem csináltam nagyon jól. Nem váltottam ki elég érzelmet - sóhajtott, és elmosolyodott. - Nem vagyok nagyon jártas az érzések terén. - Észrevettem. - Próbáltam befektetési ügyekkel foglalkozni, de... - A számok untatják - vágott közbe keserő gúnnyal a lány. - Ó, igen, eszébe jutott a dicstelen történet Mr. Roderickkel és a kártyával kapcsolatban? William megrázta a fejét. - Tulajdonképpen nem unalom volt, amit éreztem, csak... nyugtalanság. Nem nekem való volt. - Pontosan tudom, mire gondol - mondta halkan Jane. Egymásra néztek, majd William Jane keze után nyúlt. A lány elhúzott. - Hasonló dolgok érdekelnek bennünket - mormogta William. - Ez nem elég. Biztosnak kell lennie benne. William felállt, és zsebre dugott kézzel, lelógó ingben Jane-t bámulta. - Aludjon a hintóban. Az ülések nem túl kényelmetlenek. - Hol fog aludni? - kérdezte Jane. - A föld száraz. Vannak takaróim az ülés alatt. Ne aggódjon miattam. William követte a hintóhoz, majd felébresztette Mr. Barlow-t, hogy jöjjön vacsorázni. Az ülések alatt takarók, gyufák és gyertyák voltak - és egy puska. William a puskát is kivette és lıszert is, majd visszarakta az ülés tetejét. Jane lassan leült, és félrehúzta a zsalut, hogy láthassa Williamet. Gyilkos ide- oda szaladt a két férfi között, és ételt kunyerált. Jane beburkolózott a takaróba, és arra a kihívásokkal és izgalmakkal tele életre gondolt, amelyet William élt. És az is körvonalazódott elıtte, hogy William nem csak félrevezette ıt a jellemével kapcsolatban, hanem a férfi megtapasztalta azokat a kalandokat, amelyeket most meg akart tıle tagadni. William felfedezte a világot, de Jane-t otthon akarja tartani, hogy gyerekeket szüljön neki. Ez olyan lenne, mintha az anyja életét élné, pedig megesküdött, hogy ezt soha nem fogja tenni. Lassanként tehetetlen düh fogta el. Jane megesküdött, hogy ez soha nem fog vele megtörténni - de most mégis történik. William csak egy kellemes, humoros álarc mögé rejtette igazi szándékait. És Jane megengedte neki, hogy ezt tegye, mert a férfi érintése elgyöngítette. Ezentúl nem adja meg magát ilyen könnyen a férfi vonzerejének. Ahogy ilyen erısen eltökélte magát, becsukta a szemét, és megpróbált elaludni. Már épp kezdett elálmosodni, amikor kinyílt az ajtó, és hideg levegı zúdult be a hintóba. - Valami baj van? - kérdezte Jane, és megpróbált felülni. William az egyik kezét Jane hátára téve visszanyomta, míg a másik kezében lihegı kutyáját fogta. - Gyilkosnak egy kis kényeztetésre van szüksége ma éjjel. Nem bánná, ha önnel aludna? Jane felnyögött, odább gurult Williamtól, és a távolabbi ülés felé mutatott: - Ha Mr. Barlow nem fog bent aludni, az az ülés üres lesz. - De hideg van.

Gayle CALLEN

103

Nem mindennapi vılegény

Jane érezte, hogy négy tappancs érinti meg az alsó lábszárát. - William... - Kis helyet foglal el. Gyilkos morogni kezdett. - Ne morogj - folytatta William, és úgy beszélt a kutyához, mintha az értené. - Nem harap a hölgy, bár én folyton kérem. Maradj. - William... - Pszt. El fog aludni, ha csendben marad. - Nem aggódom amiatt, hogy fog-e aludni. Csak azt nem akarom, hogy velem aludjon. - Jó éjszakát - köszönt el William elégedetten. Jane legszívesebben utána vágott volna valamit, de csupán a kutya volt a keze ügyében, és az egy kicsit durva lett volna. Különösen azok után, hogy a kutya üldözött egy banditát, aztán órákat futott a hintó mögött. Az ajtó becsukódott, és Jane a sötétben várt, mit fog a kutya tenni. Gyilkos hirtelen feljebb mászott Jane teste mentén, tappancsát a lány combjához és csípıjéhez nyomta, míg elég helyet talált Jane hasa és az ülés támlája között. Tett egy kört, majd a lányhoz bújva összegömbölyödött. A következı reggel Will kinyitotta a hintó ajtaját, és látta, hogy Jane még mindig mélyen alszik. Szinte azt várta, hogy Gyilkos ott lesz a szemközti padon - hiszen a lány és a kutya is egyformán makacsak voltak -, de elıször sehol sem látta. Halkan felmászott, és megállt az ajtóban, de pillanatokig tartott, hogy felfedezze Gyilkost, aki összegömbölyödve feküdt Jane hasa mellett. Aztán észrevette, hogy a lánynak nyitva van a szeme, és ıt figyeli. William elmosolyodott, és rekedt hangon megszólalt: - Nos, Gyilkos, ez az a hely, ahol szeretnék lenni, de te elfoglaltad elılem. Jane összevonta a szemöldökét: - Azt hiszem, ki kell mennie. William a kutyáért nyúlt, és úgy intézte, hogy kézfeje végigsúrolja Jane hasának lágy bırét. Willnek úgy tőnt, a lány megremeg, de Jane nem szólt semmit. Gyilkos dühösen morgott, mert megzavarták. - Igen, Gyilkos, egyetértek, hogy a hölgy társasága reggelenként nem túl vidám - mondta Will. Jane felnyögött, és meglökte Williamet a lábával - kicsi, selyemharisnyába bújtatott lábával, amely végigsúrolta a férfi combját. William majdnem elfelejtette, hogy mit akart mondani, ahogy visszalépett a földre. - Ó, a legegyszerőbb ruháját vegye fel, és azt a fıkötıjét, amelyik a legjobban elrejti az arcát kiáltotta. - Nem kell feltőnıbbnek lennünk, mint amennyire mindenképp szükséges. - Akkor ide kell adnia a bıröndömet. William felsóhajtott. - Fel kell másznom? - Túl nagy izgalom magának? - vágott vissza Jane. William megkönnyebbült, hogy a lánynak visszatért a jókedve. - Touché. - És most jól ejtette ki. William zavartan nézett a lányra, de Jane rácsukta az ajtót. Miután odaadta Jane-nek a bıröndöt, Will néhány percet azzal töltött, hogy levette a címert a hintóról. Nem akart kockáztatni, bár azt gondolta, hogy üldözıik már nyomukat vesztették. Jane tiszta ruhát öltve megjelent, és ragaszkodott hozzá, hogy kicserélhesse William és Barlow sebén a kötést. Bár a báró csak meztelen karját mutatta meg neki, Jane arca elpirult, Will mégsem tudott semmit kiolvasni az arckifejezésébıl. Amikor azt mondta neki, hogy már majdnem meggyógyult, és nem szükséges ıt bekötöznie, a lány semmit sem szólt. Mit várt - ó, kérlek, engedd meg, hogy megérintselek, William?

Gayle CALLEN

104

Nem mindennapi vılegény

Ahogy Barlow felszerszámozta a lovakat, Will azt mondta magának, hogy a mai nap jobb lesz. Jane-nek elmúlt a dühe, sıt talán érdekli is, mi mindent tett William eddig az életében. Végül is Jane nem az a szégyenlıs kislány volt, akit megdöbbentenek azok a veszélyes dolgok, amiket neki végre kellett hajtania. Az egyik tulajdonság, ami Jane-ben vonzotta, az volt, hogy a lány semmitıl sem félt, és annyi mindent nem szeretett a többi nıben. De ahogy telt a nap, Williamnek rá kellett döbbennie, Jane nem fogja elfelejteni, hogy becsapta. Reménye, hogy az az énje, melyet feltárt Jane elıtt, tetszeni fog a lánynak, szertefoszlott. Jane-nek nem tetszett "Lord" Chadwick, és dühös volt Willre, a kémre, és undorodott tıle. Mi van, ha nincs több Will, akit meg tudna neki mutatni? Három birtokot látogattak meg aznap, és Jane mindegyikben talált valami hibát. Jane soha nem mondta el neki ezzel kapcsolatban a véleményét, de William most ráébredt, hogy a lánynak egy porcikája sem kívánja, hogy vele éljen. Úgy érezte, a lány lélekben egyre távolabb és távolabb kerül tıle, és nem tudta, mit tehetne ez ellen. Jane tudta, hogy nevetségesen viselkedik, de mindegyik ház, amit megnéztek, elszigeteltnek tőnt, és annyira nyugodtnak, hogy úgy érezte, szinte megfullad, ahogy belépett a kapun. Oly sok mindent akart tenni az életben - meglátogatni Olaszország múzeumait, megmászni a Mont Blanc-t Svájcban, sétálni a cannes-i tengerparton. Szinte el volt keseredve, hogy William többet látott az életben, mint amennyit ı valaha is remélhetett. És mégsem tudta a szemét levenni a báróról, figyelte, ahogy mozog, és ahogy néha biztatóan rámosolyog. Meg akarta csókolni, meg akarta ölelni, és emiatt még jobban csalódott önmagában. Úgy tőnt, William tehetetlenül vergıdik, és Jane tudta, az ı viselkedése hat rá így. Megdöbbenve tapasztalta, hogy legszívesebben megváltozna William kedvéért. Ez szokott történni a nıkkel? Ennyire könnyen lesznek egy férfi rabszolgájává, csak azért, hogy boldoggá tegyék? Jane tudta, bármit is mond magának, mégis vonzódik a férfihoz. Amikor William átfogta a derekát, hogy lesegítse a kocsiról, Jane legszívesebben szorosan hozzátapadt volna, hogy elfelejtse emésztı gondolatait, és csak az érzéseire figyelhessen. Amikor az emlékezetébe idézte William hazugságait, és hogy mi mindent takargathat még elıle, rögtön a férfi szájára gondolt, amely Jane keblét becézte, és kezére, amely a combja között simogatta. Gondolatainak ez a kettıssége meg fogja ırjíteni. Ahogy a nap a látóhatár mögé bukott, az utat egyre több és több kıház szegélyezte, és elérték Epworth városkáját. A piactér, amely a kisváros központja volt, egy lankás hegy tetején helyezkedett el, és szorosan egymás mellett álló, kétszintes téglaépületek hosszú sora szegélyezte. A templom magas, gótikus tornya határozottan meredt az égre, mintha a mennyországba vezetı utat mutatná. William elkísérte Jane-t A Koronához és a Lóhoz címzett kis fogadóba, amelyet gyomos udvar vett körül, és kidılt- bedılt falú istállók. De a szürke kıépület masszívnak tőnt, a bútorozásán pedig látszottak a gondos nıi kezek. Bár a közös helyiségekben alig lézengett valaki, a bútorok kifényesítve ragyogtak, az étel egyszerő volt, de tápláló és ízletes. Jane és William külön szobát kapott, és Jane hálás volt, hogy magára csukhatta az ajtót, és nem kellett szembesülnie Williammel és a saját, egymással harcoló érzéseivel. Hálószobája hangulatosan régies volt, nagy, mennyezetes ággyal, és egy kis beszélgetısarokkal. A fogadónak valaha jómódú vendégei lehettek. Megfürdött egy dézsában, amit a szolgák hoztak be. Amikor a víz fokozatosan lehőlt, még mindig a dézsában a maradt, a tisztaság érzésének fényőzésében elmerülve. A fogadó csendes volt, de idınként léptek hallatszottak, és ahogy Jane elszundikált a vízben, néhány percig tartott, míg egy mormogó beszélgetés hangjai elhatoltak a tudatáig. William nem volt egyedül a szobájában. Mr. Barlow már egy félórája jó éjszakát kívánt, Jane pedig látta az udvarra nézı erkélyérıl, hogy a kocsis az istállók felé vette az útját. Visszajött volna?

Gayle CALLEN

105

Nem mindennapi vılegény

A víz hideg volt, úgyhogy megtörölközött és öltözni kezdett. Azon kapta magát, hogy ahelyett, hogy hálóingbe bújna, ruhát és köpenyt ölt. Amikor a falra tapasztotta a fülét, és nem tudta kivenni a szavaikat, kiment a függıfolyosóra, amely most sötét volt, bár az épület külsı falán világított egy lámpa. Körülnézett, nem figyelik-e, óvatosan William ajtaja felé hajtotta a fejét, de a beszélgetés túlságosan tompán hallatszott. - Úgy érted, újra úton van? - kérdezte William, és Sam Sherryngtonra bámult, aki most egy másik mulatságos álruhát hordott. - Ugyanazon a napon jött el a Langley-kastélyból, mint ti, és észak felé vette az irányt. - Leedbe megy? - Nos, azt hiszem, de nem utazik gyorsan. A mai éjszakát Tuxfordban tölti, és Nick és Charlotte figyelik. - Charlotte most már tevékenyen részt vesz az akcióban? - kérdezte meglepetten Will. - ...Nem egészen. De azt hiszem, segíteni akar. Most már elhiszi, hogy a jó oldalon állunk. De ami a zsákmányunkat illeti, azt hiszem, elıször hazamegy. - Hová? - A bátyja birtoka Misterton mellett van, Észak- Nottinghamshire- ben. - Honnan tudod, hogy oda készül? - Miért ne maradna ott, amikor kényelmes körülmények között frissülhet fel? De hogy mennyi ideig marad ott, azt nem tudom. Mi van a cinkosával? - Eddig nem láttuk, ami aggasztó. Nemsokára történni fog valami. Ha ezek rájöttek, hogy a közelben vagyunk, még jobban fogják figyelni Julia-t. - Bárcsak vége lenne már ennek az egésznek - mondta Will, majd odament a kandallóhoz, és a márvány kandallópárkányra tette a kezét. - Égek a vágytól, hogy Jane-t elvihessem az édesapjához. - Azt hittem, teljesen magadnak akarod a nıt. William egyik kezével megdörzsölte fáradt arcát. - Nem úgy ütött ki a dolog, ahogy elterveztem - vagyis ahogy reméltem. Sam együttérzıen rámosolygott, de mielıtt megszólalhatott volna, mindketten férfihangot hallottak az ajtó túloldaláról, aztán nagyon közelrıl egy nıt, ahogy válaszol neki. Jane volt az, kintrıl az erkélyrıl. Will el sem tudta képzelni, mit gondolhat a beszélgetésükrıl. Halkan kopogtattak, és William mélyet sóhajtott. Sam kérdın nézett rá. - Beengedheted - mondta Will, és a szoba távolabbi felébe sétált. - Nem kell, hogy az idegenek azt gondolják, hogy egy férfi szobájába lép be. Jane idegesen mosolygott a szolgára, és azt kívánta, bárcsak elmenne, de tudta, hogy az meg akarja nézni, hogy baj nélkül bemegy. Az éjszaka sötét volt, és hővös augusztushoz képest, úgy tőnt, a függıfolyosó lekonyul a távolabbi végén. Jane újra kopogott az ajtón, és nem értette, miért nem válaszol William, amikor ı tudja, hogy bent van. Az ajtó feltárult, és ahogy Jane felpillantott, szembetalálta magát... ...egy másik nıvel.

Gayle CALLEN

106

Nem mindennapi vılegény

20. fejezet Jane-nek tátva maradt a szája a csodálkozástól, és egy hangot sem tudott kiejteni. Mindenre fel volt készülve, csak erre nem. Szívére mázsás teherként nehezedett valami kimondhatatlanul fájdalmas érzés. - Drága Jane - mondta a nı, halk, rekedtes hangon -, jöjjön be. A lánynak nem volt más választása. A szolga ıt figyelte, Jane-t pedig komor kíváncsiság fogta el, amit ki kellett elégítenie. Mosolyt erıltetett az arcára, és belépett, a nı pedig becsukta az ajtót mögötte. Jane meglátta Williamet, aki összefont karral ült az ágy szélén, Gyilkos pedig a combjára hajtotta a fejét, mint valami párnára. William mosolya... fájdalmasnak tőnt. Jane dühödt pillantást vetett rá, majd újra a nıre nézett. - Azt hiszem, még nem vagyunk bemutatva egymásnak - mondta a nı, és kinyújtotta lapát szerő kezét. - Ne vadulj - rakta félre William a kutyát, majd közelebb óvakodott hozzájuk. - Jane, ı Sam Sherryngton. - Ez a Samantha rövidítése? - kérdezte Jane, és hagyta, hogy a nı megszorítsa a kezét, aki hirtelen felegyenesedett. Mély lélegzetet vett, amely megszélesítette vállát és derekát, amíg egészen... férfiasnak nem tőnt. - A Sámuel rövidítése - mondta Sam hirtelen mély hangon, és felemelte a kezét, hogy levegye a parókáját. Haja sötét rozsdabarna színben játszott, és most az izzadságtól a fejéhez tapadt. Jane ámulva nézte, ahogy a férfi kezével végigszántotta üstökét: - Így sokkal jobb - mondta Sam. - Nem tudom, a hölgyek hogy bírják ki, hogy akkora halom haj van a fejükön. Jane megpróbálta visszanyerni az önuralmát és tetıtıl talpig végignézett a férfin. Meg mert volna rá esküdni, hogy egy pillanattal azelıtt még nı volt, de most már ezt nehéz volt elképzelni. Igen, az arca keskeny volt, de szögletes járomcsonttal - amit Sam rúzzsal pirosított ki, és valahogy kigöndörítette a szempilláit. Jane tágra nyitott szemmel pillantott Williamre, aki elmosolyodott. - Sam volt a tegnap éjszakai öregember a tábortőznél. - Ó. Mivel már bemutatkoztak egymásnak, Jane udvariasan ezt mondta: - Hogy van, Mr. Sherryngton? Mindkét férfi nevetni kezdett, és Jane rosszallóan nézett rájuk: - És mit csinál itt, Jane? - kérdezte végül William. - Hangokat hallottam - vallotta be a lány. - Már belefáradtam a hazugságokba, úgyhogy elhatároztam, hogy meghallgatom, mirıl van szó. - Úgy érti, hogy hallgatózni akart - mondta a báró. - Ha akarja, nevezheti így - válaszolt hővösen Jane. - Én szívesebben hívom önvédelemnek. Sam rávigyorgott Williamre. - Tetszik a nı, Will. Éppolyan tüzes lehet, mint a nıvére. William felnyögött, Sam elsápadt a sminkje alatt, Jane pedig ismét levegıért kapkodott, mint egy partra vetett hal. - Hallottam, hogy kimondta azt a nevet, hogy Charlotte - mondta a lány rekedten -, de nem gondoltam, hogy... a nıvéremre gondol. Nincs Londonban? Ki az a Nick? És nem azt mondta, hogy a közelben vannak? Jane tudta, hogy egyre élesebb hangon beszél, de nem tudta visszafogni magát. - Jane, nyugodjon meg - próbálta William átkarolni a lányt. De Jane eltolta magától. - Ne merjen hozzám érni azok után, hogy újra hazugságon kaptam magát!

Gayle CALLEN

107

Nem mindennapi vılegény

Sam tekintete tanácstalanul vándorolt kettıjük között. - Sajnálom. Bár William Jane közelében maradt, nem próbált meg ismét hozzányúlni. - Mondtam önnek, hogy nem mondhatok el mindent, a saját biztonsága érdekében, Jane, nem is beszélve a kormánynak tett fogadalmamról. - De maga tényleg a nıvéremrıl beszél? - Igen. Emlékszik a bálra, ahová ment, ami miatt nem tudott velünk utazni? Valahogy meghallotta, ahogy Nick az akcióról beszél. Félreértette, és azt hitte, Nick hazaáruló, aki nem hagyhatta, hogy ezt mindenhol elhíresztelje, úgyhogy... magával vitte. - Úgy érti, elrabolta. William megrántotta a vállát. - Hogyan volt lehetséges, hogy mindketten ott voltak ugyanazon a bálon? Will lesütötte a szemét, majd az ajtóra nézett, elkerülve Jane pillantását, amely résnyire szőkült a gyanakvástól. A báró sóhajtva bökte ki: - Biztosítottam, hogy meghívják a bálba. - Micsoda? - Tudtam, hogy egy szolgálólánnyal könnyebben lehet majd bánni, mint a nıvérével. A lehetı legtöbb idıt akartam önnel eltölteni. - Ha nem avatkozott volna bele a helyzetbe - mondta sápadtan Jane -, Charlotte most biztonságban lenne ettıl a... Nicktıl. - De akkor velünk lenne, ami aligha biztonságosabb. Jane gondolatai szédülten pörögtek, ahogy megpróbálta elképzelni illedelmes nıvérét, akinek nemrég telt le a gyászideje, amint mindent elveszít, amit eddig ismert. - Istenem, oda kell mennem hozzá. - Nem mehet - mondta szelíden William -, most nem. - Ne merészelje ezt mondani! - lépett William felé, mire Sam gyorsan kitért az útjából. - A nıvérem szelíd, illedelmes hölgy. Biztosan meg van rémülve. Szüksége van rám! - Jane - kezdte Sam -, de amikor Jane rápillantott, helyesbített. - Miss Whittington, azt hiszem, alábecsüli a nıvérét. Nem okozott neki gondot, hogy viselkedjen, és hogyan viszonyuljon... Nickhez. Azt gondolta, a hazáját védi, ha megpróbál megszökni és feljelenti Nicket. - Megpróbált megszökni? - kérdezte Jane hitetlenkedve. - Charlotte? - Egyszer-kétszer majdnem sikerült is neki. Nick alig tudott vele elboldogulni. İszintén, jó volt látni Nicket így pofára esni. Bár úgy tőnt, Sam nem hazudik, Jane jobbnak látta, ha egyiküknek sem hisz. - Meg kell néznem. Oda fog vinni hozzá. - Mondtam önnek, hogy ez lehetetlen - mondta William. Ez alkalommal, amikor a férfi megpróbálta megérinteni, Jane a karjára ütött az öklével. - Ez elfogadhatatlan! Azonnal találkozni akarok a nıvéremmel! - Jane... Sam közéjük lépett, szoknyája végigsöpörte Jane szoknyáját. - Will, én lehet, hogy el tudnám intézni, fıleg, ha Julia hazatart. Csak rövid találkozás lenne, talán holnap éjjel. Nick és Charlotte nincsenek olyan messze innen. Megbeszélhetünk egy találkozóhelyet. Bár úgy tőnt, William aggódik, Jane magabiztosan rámosolygott. - Sam tud ésszerően gondolkozni. Szégyen, hogy maga nem. Miért függ minden egy nıtıl, akit... - akadt meg, és megint sületlen ostobának érezte magát. Williamra bámult, míg végül a férfi elvörösödött. - Julia Reed? İt követi? Ezért mentünk a Langley-kastélyba? William bólintott. Sam felnyögött, és a kezébe temette az arcát, amikor rájött, mit árult el. - Ez az egész birtokvásárlás csak hazugság? - kérdezte Jane kétségbeesetten.

Gayle CALLEN

108

Nem mindennapi vılegény

- Nem! - fogta meg William a lány felsıkarját. - Akarok új birtokot venni. Emiatt gondolta Nick, hogy én lennék rá alkalmas, hogy... meghívassam magam Kelthorpe-ékhoz. - Miért követi Julia-t? A két férfi komor pillantásokat váltott egymással, és Jane majdnem rosszul lett a növekvı feszültségtıl. - Mit csinált? - suttogta, amikor még mindig nem szólaltak meg. William megfogta a kezét, és Jane ez alkalommal megengedte. - Információkat szolgáltatott ki az afganisztáni brit haderı nagyságáról az oroszoknak. Emberek ezrei haltak meg emiatt. - Én... én nem tudom elhinni - mondta Jane szédülı fejjel, és majdnem hálás volt, amikor William átkarolta. Lelki szemei elıtt látta Julia-t - aki kecses volt, magabiztos, és annyi mindent tudott, és annyi helyen járt. - Biztos benne? - Van rá bizonyítékunk - mondta Sam ünnepélyes hangon. - Gondoskodunk róla, hogy hamarosan letartóztassák. Nem tudok önnek többet mondani - ezt sem kellett volna elfecsegnem. Bocsáss meg, Will. Jane szédelegve belerogyott egy székbe, és Samre bámult, aki a tükör felé nézett, hogy visszavegye a parókáját. Tompa révületben figyelte, ahogy Sam szó szerint ismét nıvé változik, a modorával és a mozdulataival együtt, mintha másik azonosságot, másik testet öltött volna magára. Ahogy William az ajtóhoz kísérte Samet, Jane rájött, hogy Will ugyanezt tette, amikor eljátszotta a piperkıc ficsúrt. Amióta ismeri, valaki más próbál lenni, mint aki valójában. Miután Sam elment, William visszajött, és leguggolt Jane elé. Amikor kezébe vette a lány kezét, Jane nagyon melegnek érezte, és tudta, hogy ez amiatt van, mert ı jéghideg. - Megbeszéltünk egy helyet és egy idıpontot, hogy holnap éjszaka találkozzunk - mondta lágyan. - Ha minden jól megy, néhány percre találkozhat majd a nıvérével. - Percre? - Nem ígérhetek többet. Úgy tőnik, Julia cinkosa elvesztette a nyomunkat, de ha mindannyian összegyőlünk egy helyen, azzal növeljük a veszélyt. - Én... - tört ki Jane, és döbbenten érezte, hogy könnyek folynak a szemébıl. - Látnom kell Charlotte-ot, William. - Tudom - simította el a lány szoknyáját a térdén. - Bocsánatot kérek mindezért. Jane bólintott, de túlságosan elborították az érzelmek ahhoz, hogy válaszolni tudjon. Julia Reed Anglia elárulója. Úgy tőnt, William megérti. Nagyon lágyan megfogta a fejét, és a mellkasára vonta Jane-t. A lány sírva fakadt, Will ingébe kapaszkodott, és tudta, hogy könnyei eláztatják a ruháját, de képtelen volt abbahagyni. A férfi megsimogatta a haját, és mormogott neki valamit, amit Jane nem hallott. Semmi sem volt az, aminek elıször látszott, Jane furcsa módon mégis biztonságban érezte magát a férfi ölelésében. És ettıl még jobban megijedt, mint az összes aznap éjszakai meglepetéstıl. Eltolta magától a férfit, és két kézzel törölgette a könnyeit. William zsebkendıt nyomott a kezébe. - Mennem kell - mondta Jane, és felállt, bár rogyadozott a térde. - Igen? Beszélgethetnénk. Nem mintha olyan sokat tudnék mondani - fintorodott el William. - Ne... fáradt vagyok. Nem tudok gondolkozni. - Akkor ne gondolkozzon. Próbáljon meg elaludni, és legyen benne biztos, hogy holnap találkozni fogunk a nıvérével. Jane belenézett William szemébe, amely tele volt az iránta való törıdéssel, és ismét fájdalmas, gyengéd érzés viharzott át rajta. - De maga nem fog aludni, ugye? - Egyszer majd csak elalszom. És miután tegnap egész éjjel a tábort ıriztem, úgy érzem, le fog ragadni a szemem, mielıtt a fejem még megérinti a párnát. William nem mondott igazat. De Jane bólintott, és hagyta, hogy a férfi szétnézzen a függıfolyosón, mielıtt odakísérné a szomszéd ajtóhoz. Jane megpróbált rámosolyogni, de nem

Gayle CALLEN

109

Nem mindennapi vılegény

sikerült. William lágyan megfogta az arcát, és a lány tekintete után kutatott, amíg az be nem csukta az ajtót. De Jane sem tudott könnyen elaludni. Csak feküdt az ágyában, és az árnyékokat bámulta, amelyeket az udvari lámpa fénye vetített a mennyezetre. William olyan csendben volt a másik szobában, hogy Jane már azon kezdett tőnıdni, egyáltalán ott van-e - vagy végül tényleg mégis elaludt? De tudta, hogy William nem hagyná ıt védelem nélkül. Összevissza kavarogtak a gondolatai, ahogy visszapörgette magában azokat az órákat, amiket Júliával töltött. Látta Samet és Williamet más emberré válni, és tudta, hogy erre Julia is képes, hiszen semmit sem árult el magáról a szokásos dolgokon kívül. De miért követett volna el egy ilyen bőntettet? Miért árulta el a hazáját és a családját? Azt mondta, hogy kevés a hozománya, úgyhogy a családja bizonyára elveszítette a vagyonát az évek során. De elég ok ez a felségárulásra? Aztán a gondolatai Charlotte felé kanyarodtak, és elképzelte, miken mehetett át a nıvére. Miféle ember lehet ez a Nick, aki elrabol egy nıt, és rabságban tartja? Nem mondta Williamnek, de elhatározta, hogy kiszabadítja Charlotte-ot. Legalább Jane megpróbálta megvédeni a nıvérét. De bármerre is kalandoztak a gondolatai, újra és újra visszatértek Williamhez. Sam Willnek szólította, és úgy tőnt, ez jól illik rá, aki egyáltalán nem volt olyan hivatalos, mint amilyennek elıször megpróbált látszani. Will... Átgondolta, hogyan viselkedett vele Lord Chadwick, amikor elıször találkoztak. Tegnap éjjel azt mondta, be kellett illeszkednie Jane világába, és hogy nem tudta, hogyan tehette volna másképp. Mégis... a férfi, aki volt, minden figyelmet megérdemelt. Hacsak ez a kifogás nem csak részben volt oka viselkedésének. Willt piperkıc magatartása távol tartotta az emberektıl, akik számára inkább szórakoztató idıtöltést jelentett, nem pedig egy olyan embert, akit komolyan lehet venni - és bármikor meg lehet sérteni. William szemmel láthatóan küzdött azzal, hogy Lord Chadwicknek kellett látszania, hiszen fontosabb volt számára, hogy hivatást találjon, mint az, hogy elfogadja magát annak az úriembernek, aki most volt. Talán nem csak azért küzdött, hogy valamit kezdjen az életével, hanem azt is meg akarta találni, ki ı. Tizenhárom évig katona volt és kém. Biztos, hogy nehéz visszatérni egy élethez, amit valójában soha nem is tapasztalt meg. Kétségbeesetten próbálta Jane-t is ennek az életnek a részévé tenni, bár még nem is ismerte ıt. De az egyetlen dolog, amit tisztán ki tudott venni William és Sam beszélgetésébıl, hogy Will azt mondta, ég a vágytól, hogy Jane-t visszavigye az apjához, mert a dolgok nem úgy sikerültek, ahogy remélte. Ez azt jelenti, hogy Will lemondott róla, lemondott az eljövendı házasságukról? Jane várta, hogy diadalmas érzés fogja el, ehelyett azonban egyre idegesebb lett. Nem akarja, hogy William elhagyja. Magasságos egek, nem tudja elképzeli, hogy ne lássa többé. És ez nem csak a csókjai miatt volt, vagy a gyönyör miatt, ahogy a férfi keze simogatta. Rádöbbent, hogy nem akar olyan életet élni, mint eddig. Williammel akar lenni, és még ha a szavak szintjén civódnak is, mégis örökké érezni akarja az érintését. Nem a vele való utazás kalandját akarta már, vagy átélni a veszélyt, hanem ha vele volt, egyszerően úgy érezte, él. Ráébredt, milyen lehetıségeket jelent neki a Williammel való élet. Beleszeretett volna? Felnyögött, a hasára fordult, és befúrta fejét a párnája alá. Nem akarta szeretni a férfit, bármennyire izgalmas élete volt is a múltban, most remeteéletet akart élni egy Isten háta mögötti birtokon. Olyan kerékvágásba akarja terelni Jane életét, amit nem a lány választott. Ha nem megy hozzá feleségül, lehet bármi köze a férfihez? Jane nem tudott aludni, és tudta, hogy William is ébren van. Beszélgethetnének. Talán Jane-nek eszébe jutna egy- két dolog, miközben elmondja Williamnek a gondjait. Eszébe jutott, amikor a férfi a karjában tartotta, és semmit nem kért, kivéve, hogy megvigasztalhassa. William jó ember, meghallgatná.

Gayle CALLEN

110

Nem mindennapi vılegény

Nem hagyott magának több idıt, hogy azt latolgassa, jól döntött-e, kicsússzam az ágyból, és a hálóingére felhúzta az öltözıköpenyét. Kinyitotta az ajtót, jobbra nézett, mindkét irányban körülkémlelt, és amikor senkit sem látott a függıfolyosón, Will ajtajához sietett, és bekopogott rajta. - Igen? - mondta William szinte rögtön a másik oldalról. - Én vagyok. Kinyílt az ajtó, és Will a lányra bámult. - Valami baj van? Jane megrázta a fejét, és a férfi mellett besurrant a szobába, megállt a kandalló elıtt, amelyben tőz pattogott. William becsukta az ajtót, és megfordult, hogy ránézzen a lányra. Jane érezte a férfi bizonytalanságát, a zavarát, és ıt is ezek az érzések kerítették hatalmába. - Hol van Gyilkos? - kérdezte Jane, de tudta, hogy csak azért, hogy ne kelljen másról beszélnie. A kutya elımászott a gazdája lába mögül, ahogy William Jane-t figyelte, majd a férfi kitárta az ajtót. - Keresd meg Barlow-t, Gyilkos. Szükséged van egy kis szabadságra ma éjjel. - Nem fog... eltévedni? - Biztos beletelik majd egy kis idıbe, amíg megtalálja Barlow-t. Korábban láttam egy másik kutyát az udvaron, és Gyilkos reakciójából ítélve biztos, hogy nıstény volt. Gyilkos jól fogja érezni magát ma este. - Ó - próbált meg Jane nem elpirulni. A kutya kiügetett a függıfolyosóra, és Will becsukta az ajtót. Jane mélyet sóhajtott, és tekintete találkozott William tekintetével. - Biztos kíváncsi rá, miért vagyok itt, Will. William Jane felé lépett, és zsebre tette a kezét. - Will? - ismételte, és kis félmosoly bujkált egyik szája szögletében. Jane megrántotta a vállát, és elpirult. - Samtıl hallottam. Illik magára. William megállt Jane elıtt, kicsit közelebb, mint ahogy kellett volna, de a lány nem tiltakozott. Látta, William szemrevételezi, milyen ruhában van, és Jane hirtelen arra gondolt, rémesen nézhet ki. De nem törıdött vele. Bátornak érezte magát, és hagyta, hogy átjárja ez a felismerés. - Charlotte nagyon fontos nekem - kezdte óvatosan. Will pislantott. Nem tudta, mit várjon, amikor megpillantotta Jane-t az ajtajában neglizsében. Megpróbált elfeledkezni Jane öltözékérıl, és a szavaira figyelni. - Természetesen. Hiszen a nıvére. - Nem ilyen egyszerő a dolog. Sohasem láttuk ugyanúgy a dolgokat. O... inkább olyan, mint az anyám, nagyon sokat ad a társadalmi helyzetére. - Maga pedig egy fiús csibész - mondta William szárazon. Jane majdnem elmosolyodott. - Csak majdnem... legalábbis azok szerint a szabályok szerint, amelyek alapján felnıttem. Soha nem akartam azt, amit ık. - Hogy érti? - kérdezte William, és legszívesebben megint a karjába zárta volna a lányt, mert olyan bizonytalannak és olyan... elveszettnek tőnt. - Szokványos házasságot, amelyben az embertelenségre van kárhoztatva, és csak vacsorákra és összejövetelekre jár. William megpróbálta nem kimutatni helytelenítését, és azon tőnıdött, vajon Jane végül azt fogja-e mondani, amit a férfi annyira nem szeretne hallani. - Anyám és Charlotte ilyen házasságban éltek - suttogta Jane. - Mire gondol?

Gayle CALLEN

111

Nem mindennapi vılegény

- Charlotte a szokásos okokból ment férjhez: vagyon, társadalmi kapcsolatok, sıt még vonzalom is, legalábbis az ı részérıl. De miután összeházasodtak, minden megváltozott. Nem volt többé beleszólása az életébe. - Én nem tennék így... De Jane felemelte az egyik kezét, hogy csendre intse, és William csodálkozást látott a lány arcán, mintha számára is meglepıek lennének saját szavai. - Charlotte nem dönthetett semmiben, csak a férje, mintha a nıvéremnek nem lett volna esze, vagy nem tudta volna, hogyan kell használni. A házassága... megváltoztatta. Én nem tudnék így élni. Jane habozott, majd dacosan nézett a férfire. - Maga ugyanolyan, mint ı, legalábbis ebben a tekintetben. Will hátra akart lépni egyet, de tudta, helytelen lenne, ha most megmozdulna. - Nem fogok mindenben én dönteni, ha összeházasodunk. - Hát nem azt csinálja már most is? William döbbenten nyitotta ki a száját, de egy hang sem jött ki rajta. - Nem látja - mondta Jane gyorsan -, hogy mindenben maga dönt? Maga és az apám elhatározták, hogy menjek férjhez önhöz. Belekényszerített abba, hogy magával utazzam. Megmondja nekem, hogyan fogunk élni, birtokokat válogat, tervezgeti az esküvınket. Fogadni mernék, hogy már azt is kiválasztotta, hová megyünk nászútra. William érezte, hogy elvörösödik, és Jane csak bólintott. - Kérdezett tılem bármit is? Belevont bármelyik tervébe is? - Mindegyik birtokról megkérdeztem a véleményét, amit meglátogattunk. - És semmi másról - mondta Jane. Most Jane volt az, aki közelebb lépett, és William nem mozdult a helyérıl, ahogy a lány rámutatott. - Én nem tudok így élni - mondta hevesen. William tudta, hogy mindaz igaz, amivel a lány vádolja. Sosem gondolta, hogy miközben megpróbálja megvalósítani az álmait, lerombolja Jane álmait. Gyöngédség öntötte el, és megbánta, hogy ilyen önzı volt. Kezébe fogta a lány arcát: - Mit akar, Jane? - Nem akarom a nıvérem életét élni - suttogta. - Nem akarom az anyám életét élni. A saját életemet akarom élni. Izgalomra van szükségem, Will. Kalandra vágyom. Új helyeket akarok látni, és olyan dolgokat akarok felfedezni, amit soha el sem tudtam képzelni. És bár William énjének egyik része ijedten tőnıdött, hogyan tudná kielégíteni menyasszonya vágyait, énje másik részét fellelkesítette Jane kalandvágya. Megkönnyebbült, hogy a lány nem undorodik azoktól a dolgoktól, amiket Williamnek kötelességbıl végre kellett hajtania. Jane el tudná fogadni azért, amilyen volt. - Nem a házasság az, amire gondol - mondta Will rekedten, és egyik kezét lecsúsztatta a lány hátán, magához húzta, és hagyta, hogy Jane után vágyakozása lángra lobbanjon. - Van egy módja, ahogy egy férfi és egy nı nagyobb izgalmakat élhet át együtt, mint az álmaikban, és ezt szeretném magának megmutatni. Megcsókolta Jane arcát, szeme zugát, szája szögletét. - Hadd mutassam meg magának, Jane - suttogta William, és szája a nı szájához tapadt.

Gayle CALLEN

112

Nem mindennapi vılegény

21. fejezet Willnek igaza van, gondolta Jane vadul, miközben felcsúsztatta kezét a férfi hátán, hogy még közelebb érezhesse magát hozzá. Meghozza a saját döntését a társadalmi konvenciók ellenére. Ezt akarja - a férfit akarja, a többi dologban pedig még ráér dönteni. William nagy, férfias keze Jane hátát simogatta, és le-letévedt a csípıjéig. A ruharétegek nélkül a férfi szabadon hozzáférhetett menyasszonya hátához. Jane hasánál érezte Willnek azt a testrészét, amelyet eddig csak szobrokon látott, amely annyira más volt, mint a saját teste, annyira csábító. Keveset tudott a szeretkezésrıl, és mindent meg akart ismerni. Jane hátrahajtotta a fejét, és William csókokkal árasztotta el, mélyen behatolva a lány szájába, amitıl Jane egyre kétségbeesettebben vágyott a férfi érintésére. A lány ízlelgette Willt, szopogatta, kezével megtámasztva vılegénye fejét, hogy nyelvével minél mélyebben bele tudjon nyúlni a szájába. A férfi felnyögött, ahogy csókolóztak. - Most mondja, hogy hagyjam abba - mormogta William a lány állat, arcát, majd a füle mögötti részt csókolgatva -, ha ezt akarja, most tegye, ne hagyja, hogy... - Nem akarom, hogy abbahagyja - pihegett Jane, és kezével mélyen beletúrt vılegénye sőrő, barna hajába. - Mutasson meg, Will, mutasson meg mindent. William reszketett, ahogy a lány átölelte, és Jane-t csodálattal töltötte el, mennyire viszonozza a szenvedélyét. Arra volt szüksége, amit csak a férfitıl kaphatott meg, és jobban vágyott rá, hogy átélhesse a bizalmas együttlét kalandját, mint ahogy egyáltalán el tudta képzelni. Össze- csuklana a vágyakozástól, ha a férfi nem fogná olyan szorosan. Jane elengedte magát William karjaiban, felé hajolt, fejét diadalmas érzéssel hajtotta hátra. Köpenye a padlóra csúszott, a férfi ajkait pedig hol a nyakán érezte, hol pedig hálóinge vékony anyagán át. Will Jane mellei közé nyomta az arcát, a lány pedig átölelte a férfi fejét, és szorosan fogta, kétségbeesetten vágyva a csoda után, amit William a szájával tud mővelni. Mivel azonban nem tudta, hogyan kérhetne ilyesmit, csak remegett a férfi kezében. Combja köze forrón, fájdalmasan, érzékenyen égett. Amikor felemelte a lábát, még szorosabban a férfihoz tapadt. Zihált, ahogy William megfogta a térdét, és magasabbra húzta. Jane érezte, ahogy Will kemény férfiassága legbizalmasabb testrészéhez tapad, és a lányt elöntötte a vágy, hogy még szorosabban hozzányomja a testét a férfihoz. William körözött egyet a csípıjével, amitıl Jane felkiáltott, ahogy a gyönyör elöntötte. - Csináljam még egyszer? - kérdezte a férfi rekedten, és felemelte a fejét, hogy megcsókolja a lányt. - Ó, igen - mormogta Jane. William a lány arcát figyelte, ahogy még egyszer megringatta a csípıjét, és Jane félig leeresztett szemhéja mögül viszonozta a pillantását. A férfi arca olyan kifejezést öltött, amelyet még sohasem látott. Vadász volt, aki a zsákmányára les, egy vadember, akinek csak egyetlen dolog számít. Hogy ez mennyire felélénkítette Jane-t! William a karjába emelte a lányt, és odavitte a baldachinos ágyhoz, amely kettıjük számára is elég nagy volt. Will ráültette Jane-t az ágyra, aki légfuvallatot érzett a lábánál, és észrevette, hogy a férfi lerántja róla a hálóinget. Jane meg akarta mutatni magát neki, és azt akarta, hogy ı is láthassa a férfit. Bársonyosan sima bırét még jobban égette a vágy, ahogy érezte felcsúszni az anyagot a fenekénél, a hasánál és a mellénél. Felemelte a kezét, és a hálóingétıl nem látott semmit. Amikor újra körül tudott nézni, meztelen volt. Próbált megszabadulni a köpenyétıl, de a férfi megfogta a kezével együtt, úgyhogy Jane-nek homorítania kellett. William a lány keblére bámult, és sóvárgó pillantása azt az érzést keltette Jane- ben, hogy ı a leggyönyörőbb nı a világon. A férfi lágyan a kezébe fogta az arcát, majd lecsúsztatta a kezét a nyakára, megcirógatta a mellbimbóját, majd a csípıjénél és a combjánál folytatta. Jane merészén arra akarta irányítani a kezét, hogy olyan bizalmasan érintse meg, mint a biliárdasztalnál. Az az éjszaka az álmaiban él, és újra át akarta élni, hogy beteljesüljön ennek az álomnak az ígérete. Mikor kiszabadultak a karjai, megpróbálta kigombolni William ingét, de a férfi megállította.

Gayle CALLEN

113

Nem mindennapi vılegény

- Hagyjon - mormogta, és hátratolta Jane-t egészen az ágy széléig. - De... - Majd máskor. Ha most túl sokat simogat, nem tudok tovább uralkodni magamon. - Uralkodni magán? - kérdezte Jane, és mindent tudni akart. Williamnek elcsuklott a hangja. - Késleltetni akarom, ameddig csak lehet. - De miért? - bámult mohón Jane a férfire, aki az ingét gombolta. - Azért, mert minden annál jobban esik, minél tovább tudunk rá várni. Will inge a földre esett, és Jane levegı után kapkodott. - Én nem tudok sokkal tovább várni. Jane elgyönyörködött vılegénye mellkasában, amely széles volt, és olyan sima bırő, amilyet még sohasem látott. William hihetetlenül izmos volt, és izmai hullámzottak selymes bıre alatt. Látta mellén a golyó okozta sebhelyeket, és a forradást a bal karján. Fehér hegek emelkedtek ki mellkasa bırébıl, mintha késsel szabdalták volna össze, és Jane megsimogatott egyet, csak hogy érezze, hogy William beleborzong. A lány vılegénye mellére hajtotta fejét, amíg a férfi a nadrágjával bajlódott. Kihívóan megnyalta Will mellbimbóját, ugyanúgy, ahogy az tette vele. William felnyögött, és Jane elmosolyodott, mert nıi mivoltát ez rendkívül elégedetté tette. - Jane... A lány a szíjába vette William másik mellbimbóját, és gyengéden rágcsálta. A férfi remegett, és amikor a maradék ruhája is a földre került, Jane meglepve látta, hogy pénisze a combjához csapódik. Tudta, hogy a férfitest különbözik az övétıl. De ez... el sem tudta képzelni, mit kellene ezzel csinálnia. Mindenesetre akart valamit kezdeni vele. Próbaképpen megérintette bársonyos fejét, amitıl az egész felugrott, ahogy a kezében fogta. - Jane, ne - mondta a férfi feszült hangon, mintha fájdalmat erezne. - Nem szereti, ha megérintem? - suttogta a lány, és felemelte a fejét, hogy William arcába nézzen. - Én mindig élvezem, ha hozzám ér. Willnek le volt hunyva a szeme, és feszült volt az arca, ahogy uralkodni próbált magán. - Egy férfinek, aki már régóta nem csinálta ezt, a maga érintése elég hozzá, hogy olyan dolgokat kezdjen, amit nem tud megállítani. - Milyen dolgokat kezdjen? William kinyitotta a szemét, a lányra bámult, és akadozó lélegzettel kérdezte: - Hát nem tudja? Jane megrázta a fejét. - Fogalmam sem volt, hogyan tudhatnám meg anélkül, hogy meg kellene kérdeznem valakitıl. - Kérdezze meg... - rázkódott össze, és nem lehetett tudni, hogy borzong vagy nevet. - Azt akarja, hogy elmondjam, vagy hogy megmutassam? William gyengéden megnyomta, Jane pedig a könyökére támaszkodott. - Melyik a gyorsabb? - kérdezte lélegzetvisszafojtva, és tágra nyílt szemmel nézte, ahogy a férfi beteszi ujjait a térde közé. - Siet? - csúsztatta fel William a kezét a lány combjának belsı részén. Bár Jane szorosan összezárta combját, mégis reszketett, sıt rángatózott, annyira hevesen átélte együttlétüket. - Azt hiszem, igen - mondta elhaló hangon. - Csak úgy érzi - húzódott el tıle Will, épp mielıtt hozzáért volna a lány ágyékához. Jane rettenetes csalódottságot érzett. A férfi csak mosolygott, és megismételte a mozdulatot, csak kicsit feljebb nyúlt. Újra megállt, de ez alkalommal kezét Jane csípıjére tette, majd felcsúsztatta a derekára, és megcirógatta kebleinek alsó részét, mielıtt a markába fogta volna ıket. A lány nyöszörögve csukta be a szemét, és feje hátrahanyatlott az élvezettıl. Sohasem képzelte,

Gayle CALLEN

114

Nem mindennapi vılegény

hogy ilyen csodálatos örömet okozhat egy gyengéd simogatás. William a nı fölé hajolt, és lábával szétválasztotta a combját. Amikor összeakadt a tekintetük, a férfi Jane térdére tette a kezét, és még jobban szétnyitotta a combját. A lány tudta, hogy zavarba kellene jönnie, de annyi gyönyör és bámulat volt a férfi tekintetében, hogy úgy érezte, rábízhatja testének titkait. Will amennyire csak tudta, széttárta a nı lábát, és ez alkalommal, ahogy lefelé csúsztatta a kezét, menyasszonya ágyékszırzetét is megérintette hüvelykujjaival. Jane-be gyönyörőséges, majdnem fájdalmas érzés hasított, és még többet akart. A férfi hirtelen fölé hajolt, és egyik kezével megtámaszkodott Jane feje mellett. A lány visszafojtotta lélegzetét, tekintetük összekapcsolódott, William pedig mélyen becsúsztatta ujjait a nı combjai közé, és szétfeszítette ıket. Jane zihálni kezdett, és testét hozzá akarta nyomni a férfi testéhez, de Will távol tartotta magát tıle, és Jane-t figyelte. A lány keze nyugtalanul simogatta, átkarolta a vállát, és megpróbálta magára húzni, de Will szilárdan tartotta magát. A férfi ujjai megint a combja között simogatták, és Jane élvezete a tetıfokára hágott, amikor William megérintett és körkörösen simogatni kezdett egy bizonyos helyet. Amikor abbahagyta, Jane hallotta saját, felismerhetetlen hangját, ahogy sikít: - Még! William erre csókolgatni kezdte, és sehol máshol nem érintette meg, csak a száján és a combja között. Jane mindent elmondott neki szavak nélkül, a szájával, hogy többet akar, hogy együtt akar lenni a férfival az ágyban, és hogy reméli, Will ugyanazokat a dolgokat érzi, mint ı. A férfi beljebb csúsztatta a kezét, és Jane megmerevedett. - Ide - mondta William rekedten -, ide fogok behatolni. Az ujját belenyomta a lányba, nyelvét pedig a szájába döfködte, amíg Jane fel nem nyögött: - Akkor tegye! A férfi kihúzta az ujját, és mielıtt a nı hangot adhatott volna csalódásának, cirógatni kezdte a keblét, ami Jane-t gyönyörrel töltötte el. Észrevette, hogy a férfi ujjai - és most már Jane melle is nedvesek. - Ez miattam van? - kérdezte. William elmosolyodott, aztán lehajolt, és megnyalta Jane mellbimbóját. Jane összerándult, és felhúzta a térdét, miközben a férfi csípıjét a combjai között érezte, aki péniszét a nı hasának alsó részéhez döfködte. - Jó íze van - mormogta a férfi, és meleg nyelvével újra megnyalta Jane mellbimbóját. - Ó, Will - takarta el arcát a nı, és nem tudta, hogy a szégyen vagy a kétségbeesett vágyakozás - vagy mindkettı - miatt teszi. William egymáshoz nyomta Jane melleit, közéjük nyúlt, majd nyelvével és ajkával birizgálta, cirógatta ıket, aztán elhúzódott, és a nı csalódottan nyúlt utána. William csípıjét Jane csípıjén pihentette, és merev hímtagja már majdnem ott járt, ahol az elıbb az ujjai. Jane türelmetlenül és mohón vágyott rá, hogy a férfi a magáévá tegyeWill mélyen beszívta a nı mellbimbóját a szájába, és Jane hirtelen ott érezte a férfit a combjai között. William férfiasán nagy kezével csípıjénél fogva az ágy széléhez húzta menyasszonyát. - Nem kellene... feljönnie az ágyra? - Nem tudok várni - mondta kurtán William. Ahogy újra a nı fölé hajolt, Jane érezte lassan beléhatolni. A férfi pénisze nagy volt és forró, és ahogy Jane kinyitotta a szemét, és ránézett Williamre, látta, hogy a férfi arcán szinte fájdalmas érzés tükrözıdik. - Will... - tört ki belıle, amikor kis fájdalmat érzett. A férfi megcsókolta, és egy hirtelen lökéssel még mélyebbre hatolt belé. A kis, szúró fájdalom azonnal enyhült, és Jane sóhajtva fújta ki a levegıt. Amikor kinyitotta a szemét, William ıt figyelte: - Jól vagy? - kérdezte. Jane bólintott.

Gayle CALLEN

115

Nem mindennapi vılegény

- Ez... az? A férfi huncutul elmosolyodott, visszahúzta csípıjét, majd újra elırelökte. A nı fel- felnyögött. - Ó... értem. William ütemesen mozgatta a testét, ahogy menyasszonyával szerelmeskedett, akinek erısen tartotta a csípıjét, miközben olyan mélyre hatolt belé, amilyen mélyre csak tudott. Újra fölé hajolt, megcsókolta a mellét, és Jane a férfi minden egyes mozdulatánál egyre fokozódó gyönyört érzett, amely egyre feljebb röpítette, olyan magasra, amit már el sem tudott képzelni - miközben teste vágyakozva megfeszült. Aztán lezuhant és összetört. Nincs már szó az érzéseknek arra a robbanására, amit átélt, és végtelen gyöngédség öntötte el a férfi iránt. William reszketı teste ránehezedett, felnyögött, és Jane rádöbbent, hogy Will ugyanazt érzi, amit ı. A férfi megpihent menyasszonya testén, és a testük a fejüktıl a combjukig gyengéden érintette egymást. William nem volt kényelmetlenül nehéz; Jane valójában örült, hogy a férfi ránehezedik. Will arcát Jane vállához nyomta, becsukta a szemét, és Jane ujjai végigsimították a férfi homlokát, a szemhéja fölött, le az arcáig és az ajkáig. Will halkan felnyögött, és Jane ujjait a szájába vette, majd kinyitotta meleg, barna szemét, és ránézett a nıre. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy Jane érezte a lélegzetét, sıt még a szívverését is. Olyan meghittség vette körül ıket, amelyrıl Jane el sem tudta képzelni, hogy lehetséges nı és férfi között. William menyasszonya ujját szopogatta, és újra mélyen beléhatolt. Jane pihegett, és szokatlanul érzékenynek és lágynak érezte magát belül. - Fáj? - suttogta William, és kivette a szájából Jane ujját, hogy megcsókolhassa a lányt. Jane megrázta a fejét. - Kényelmetlen? Ismét nem a válasz. - Akkor nem bánnád, ha felmásznék melléd az ágyra, mert lassan görcsöt kapok? Jane kuncogni kezdett, és kezét a szája elé kapta. Testük szétvált, amitıl Jane üresnek és magányosnak érezte magát, de magának is alig merte elismerni. William négykézláb felmászott az ágyra, oldalára feküdt, egyik kezét Jane hasára tette, térdével átfogta a térdét. Will próbálta elkerülni, hogy túl izgató legyen számára, ahogy hozzáér a lányhoz, mert nem tudta, Jane hogyan fogadná az újabb rohamot. A férfi készen állt - mindenre készen. Mindennap így akart felébredni Jane mellett, és amikor arra gondolt, hogy a lány még nem is határozta el, hogy hozzá akar-e menni, szokatlan módon elfogta az aggodalom. Jane mélyet sóhajtott. - Jane? A lány kinyitotta a szemét, és Williamre nézett egzotikus, zöld szemével. Arca komoly volt, de szája szögletében mosoly bujkált, amibıl Will látta, hogy boldog. - Igen? - suttogta Jane. - Olyan volt, amilyennek gondoltad? Amikor a lány a másik oldalára fordult, hogy szemben legyen Williammel, és közelebb bújt hozzá, a férfi rendkívül megkönnyebbült. - Mivel nem tudtam, mit várjak, meg kell, hogy mondjam, hogy csak kíváncsiságot és idegességet éreztem ezzel kapcsolatban. - És most? William nem bírta megállni, hogy lejjebb ne csússzon az ágyban, míg meg nem pillantotta a leggyönyörőbb keblet, melyet valaha is látott. Jane-re hajolt, és a puha, kerekded párnák az arcához értek. Ahogy belélegezte a nı meleg, nedves illatát, miközben Jane teste körülvette - olyan volt, mintha hazaérkezne. Jane megsimogatta a haját, mintha biztatná, hogy érintse meg. Mindazok ellenére, amikrıl beszélgettek, minden hazugság ellenére, melyeket apránként meg kellett magyaráznia a lánynak, Jane mégis megengedte neki, hogy ilyen bizalmasan együtt legyenek. Csak

Gayle CALLEN

116

Nem mindennapi vılegény

nem fogja végül megtagadni, amikor olyan gyengéden csókolja meg a feje búbját, hogy William egészen megdöbbent. Will szívbıl jövıen felsóhajtott, és megfordult, hogy a lány mellbimbóját a szájába vegye, és addig harapdálja gyengéden, amíg Jane zihálni nem kezd. - És most - mondta Jane -, úgy tőnik, még mindig nem értem. Még egyszer megtehetjük? - Annyiszor, amennyiszer csak akarod - mormogta William Jane mellei közé temetve az arcát. Jane hirtelen a hátára nyomta Williamet. A férfit egy pillanatra elfogta a magány és az aggodalom, hogy az elmúlt egy órán kívül soha többé nem lehet majd a lánnyal. - Most én jövök? - kérdezte Jane. Will összeráncolta a homlokát, majd növekvı élvezettel nézte, ahogy Jane a mellkasát simogatja. - Hogyhogy te jössz? - kérdezte bután. - Eddig te adtál nekem - most én akarok adni neked. Rendben? William kiszáradt szájjal figyelte, ahogy Jane mellei lágyan ringanak, miközben négykézlábra emelkedik mellette. Nagyot kellett nyelnie, hogy meg tudjon szólalni. - Mindent tehetünk egymással, amit csak akarunk, ha mindig elmondjuk, mi az, ami kényelmetlen - mondta növekvı izgalommal. - Kényelmetlen, ahogy fekszel? - Nem. - Akkor mondd meg, mi az, amit szeretnél. Úgy tőnik, mindent tudsz a nıi testrıl. Amikor Jane a férfi fölé hajolt, hogy megcsókolja, keble végigsúrolta William karját, amitıl az felnyögött. - De biztosíthatlak, nem azért, mert túl sok tapasztalatom van. William fejében zőrzavar uralkodott - primitív vágytól égett, amelynek nevet sem tudott adni, de egész valóját lángra lobbantotta. Még soha nem kérdezte meg tıle egy nı sem, hogy mit szeretne. - Csak érints meg bárhol, mindössze ennyit kérek. Jane végignézett a férfi testén, és látta, hogy mindenre készen áll, ami a lánynak eszébe juthat. - Csinálhatjuk... megint? - Ezt szerelmeskedésnek hívják, édesem - simította félre William a lány hosszú, fekete haját az arcából, hogy belenézhessen a szemébe. - Veled soha nem lesz csak puszta testi kapcsolat. Aztán rádöbbent, mit rejtettek magukban a szavai, amelyrıl lehet, hogy egyikük sem akart beszélni. Jane tétovának látszott, de nem szólt semmit. Aztán azzal lepte meg Willt, hogy kezébe fogta merev péniszét, amitıl William megint úgy érezte magát, mintha most lenne életében elıször nıvel. - Mindig neked kell felül lenned? - kérdezte Jane, és félrefordította a tekintetét, mert pír öntötte el az arcát, amely továbbterjedt bájos kebleire. A férfi hímtagja még nagyobb lett Jane kezében. - Sok módja van, ahogy együtt lehetünk, Jane - mondta röviden, majd megfogta a lány térdét, és átemelte a testén. Jane ügyetlenül megtámaszkodott, és William látta, a lány hirtelen megérti, mi történik, amikor azon vette észre magát, hogy a férfi csípıjén ül, akinek merev hímtagja felé ágaskodik. - Óh - mormogta Jane, ívben meghajlította a hátát, majd összefogta és felemelte a haját, hogy aztán újra leengedje. Haj - milyen egyszerő dolog, de ahogy William látta, amint fényesen ragyogva visszahullik a Jane hátára, néhány tincs pedig elöl tekergızik a keble körül, ırjítı vágy fogta el a nı után. Csípıjével megemelte Jane-t, de abbahagyta, amikor észrevette, hogy a lány összevonja a szemöldökét. - Mondd, hogy mit csináljak, ne csak csináld - intette a férfit. - Emelkedj fel kicsit, és segíts, hogy beléd hatolhassak - mondta William rekedten.

Gayle CALLEN

117

Nem mindennapi vılegény

A férfi becsukta a szemét, hogy ne élvezzen el már a látványtól, ahogy Jane megfogja, és óvatosan próbálja megtapasztalni, hogyan illenek össze. Amikor sikerült neki, és William lassan beléhatolt, a férfi kinyitotta a szemét, hogy lássa a döbbent örömet a lány arcán. - Ez másféle érzés - mondta Jane, inkább csak magának. - Felemelhetem... ? - Várj! Csak várj, különben túl gyorsan véget fog érni. Nagyobb élvezetet akarok neked nyújtani. - De ez nagyon élvezetes - mondta Jane, és rosszalló pillantással nézett Williamre, amit az már kezdett nagyon jól megismerni. - Csak csukd be a szemed, és várj - mormogta a férfi, és felnyúlt, hogy megérintse a lány mellét. Ahogy megérintette a lányt, érezte, remegı méhe hogy dédelgeti. Szívébe zárta a lány arckifejezését, akin eluralkodott a szenvedély. Kezébe fogta Jane keblét, és gyengéden dörzsölgetni kezdte a mellbimbóját, majd hozzáérintette a homlokát, és a szájával ízlelgette édességüket. Egyik kezével kitapogatta a lány combja közét, és megtalálta a kis dudort, Jane gyönyörének forrását. Lágyan simogatni kezdte, miközben menyasszonya halk sóhajait hallgatta, majd a zihálását és a nyögését, miközben a férfi érezte, hogy maradék önuralma is szilánkokra törik. Ívben meghajolt, felfelé döfök a lányban, akit ujjai simogattak, szája szopogatta, és testében érezte, hogy a lány élvezete betetızıdött. Jane gyönyöréhez önfeledten csatlakozott a férfi. Amikor Jane a férfin ülve ellazult, William az oldalára vonta, és mindkettejüket bebugyolálta a takaróval. A lánynak le volt hunyva a szeme, és elégedettnek tőnt. - Mennem kellene - mormogta. - Aludj itt velem - csókolta meg gyengéden William, aztán lefeküdt, és a mellkasára húzta menyasszonyát. - A világ minden ideje a miénk. De ı nem volt fáradt. Elégedetten feküdt, és Jane-t figyelte.

Gayle CALLEN

118

Nem mindennapi vılegény

22. fejezet Az éjszaka folyamán egyszer- kétszer Jane félig felébredt, de William simogatásaival elcsitította, míg újra teljesen el nem szenderedett. Mégis megérezte valahogy, amikor végül William elbóbiskolt. A nap még nem kelt fel, amikor Jane felkönyökölt, hogy megnézze Willt a szürke, hajnali félhomályban. El sem tudta képzelni, hogy tud William talpon maradni napközben, amikor ilyen keveset alszik. A férfi élénk arckifejezése nélkül jól kivehetıek voltak szeme alatt a fáradt karikák, melyek a szeme sarkából indultak. Jane egyik hajtincsével meglegyintette a férfi arcát, és gyengéden megsimogatta a helyet, ahol a gödröcske van, amikor mosolyog, aztán csak nézte. Amikor elıször találkoztak, egyszerően azt gondolta a báróról, hogy jóképő. De most szinte fájdalmas volt néznie, olyan gyönyörőnek tőnt a szemében. Jane azt gondolta, hogy a házastársi kapcsolat nélküli szeretkezés mellett dönt, az megszabadítja majd a társadalmi konvencióktól. Azt hitte, ez majd nagy kaland lesz, az elsı a sok közül. De ahogy a békésen alvó férfit figyelte, tudta, hogy többé nem szabad, hogy most még szorosabb kötelék kapcsolja ehhez az emberhez, akihez nem akart feleségül menni. Mit csináljon most? Mi lesz, ha gyereke lesz tıle, "gyönyörő babája", ahogy az anyja mondta? Magától értetıdik, hogy ez a módja, ahogy a babák fogannak. William vállára hajtotta a fejét, zavartnak és bizonytalannak érezte magát. Arcán érezte a férfi bırének melegét, s Will bırének főszeres, egzotikus, férfias illatától ágyéka lüktetni és szinte fájni kezdett. Még soha nem érzett így egy férfi iránt sem. Csendesen kimászott a meleg ágyból, felöltötte a földre dobott ruháit, majd elindult az ajtó felé. - Jane? A lány nagyot ugrott, ahogy meghallotta Will hangját, közvetlenül a válla mögött. A férfi meztelenül állt mellette. - Hát ezt hogy csináltad? - kérdezte Jane. William zavartan nézett. - Mit? De a lány elvesztette gondolatainak fonalát, amikor lassan végigjártatta tekintetét a férfi tökéletes testén. Szélesre formált vállak, keskeny csípı, és egy lovas izmos lába. Ami a combja között volt, most jobban hasonlított azokra a szobrokra, amiket Jane látott. De ahogy Jane bámulta, az a... férfias testrész elkezdett nıni. A lánynak elkerekedett a szeme, és látta, hogy William pajkosán rámosolyog. Gödröcskéi mintha vidáman ugratnák Jane-t. - Csak rám kell nézned, és készen állok, édesem. Aztán az ajtóhoz nyomta a lányt, és vadul csókolni kezdte. Jane elfelejtette félelmeit és aggodalmait, és csak állta a férfi ostromát, azt kívánva, bárcsak soha ne kellene elhagynia a szobát. William végül megszagolgatta a nyakát, és azt suttogta: - Néhány óra múlva rendelj fürdıt a szobádba! - Micsoda? - kérdezte Jane kábultan, akit elárasztott az érzés, ahogy vılegénye nagy teste szorosan az övéhez préselıdik. - Rendelj egy fürdıt, és miután a szolgák elmentek, ne zárd kulcsra az ajtód, és szállj be a dézsába. Jane izgatottságában és zavarában megpróbálta odébb tolni a férfit. - Én... én nem tudom, mit kellene legközelebb csinálnunk, mit jelent ez az egész... - Ne gondolkozz rajta. Itt az egész nap, mielıtt találkoznunk kellene Nickkel. William megnyalogatta Jane nyakát, hozzáérintette nyelvét a lány füléhez, és felnyögött: - Megcsinálod, amit kértem? - I- igen - lehelte Jane, készen rá, hogy akár a ruháit is letépje magáról, ha csak ettıl érezheti magát újra olyan élénknek.

Gayle CALLEN

119

Nem mindennapi vılegény

Amikor William meleg teste elvált az övétıl, a lány az ajtónak tántorodott. A férfi odébb húzta Jane-t, kinyitotta az ajtót, és mindkét irányban körülnézett. Enyhén meglökte a lányt, akinek ez elég erıt adott, hogy gyorsan az ajtajához menjen. Egy pillanatig egymásra néztek, és a lány azt gondolta, meg kellene tagadnia William kérését - ám nem tudta megtenni, annyira elbővölte a férfi terve. Bement a szobájába, bezárta az ajtót, az ágyra rogyott, széttárta a karját, és felidézet magában mindent, ami az imént történt. Kétely bukkant fel az elméjében, amely testi vágyaival kelt harcra, de Jane elnyomta magában a bizonytalanság érzését. Willnek sikerült addig aludnia, amíg meg nem hallotta a szolgák hangját, akik egy dézsát cipeltek Jane szobájába. Fekve maradt, és félálomban bóbiskolva hallotta a forró vizet hordó emberek zaját. Nem tudott másra gondolni, csak arra, ahogy Jane meztelen keble belemerül a vízbe. De többet akart ennél. Mohó volt, és az a mindent elsöprı vágy töltötte be, hogy magához kötözze a nıt. Józan esze azt mondta, a szeretkezés elegendı biztosíték rá, hogy Jane biztosan hozzájöjjön. Hát nem értette meg a lány, hogy a közöttük lévı szenvedélyes vonzalom sokkal izgalmasabb, mint a báró akármelyik ezelıtti kalandja? Nem értette, miért olyan fontos neki, hogy ez a merész, csökönyös nı legyen a felesége. Lenyőgözte, Jane milyen logikusan tud gondolkozni, és milyen érdeklıdéssel fogad minden kihívást. Régóta látta rajta, hogy nem a hagyományos értelemben vett feleség. Will most már nem tudna nélküle élni, akarja a testét és a lelkét, és azt akarja, hogy Jane szeresse ıt. Vajon cserébe a lány is akarja az ı szerelmét? Szeretne hallani errıl? Most már korlátlan hatalma van William felett, bármivel meg tudja bántani, és ezért nem tudta elképzelni, hogy bizonyítékot adjon a lánynak a szerelmérıl. De túl sokat gondolkozik ahelyett, hogy kihasználná Jane ébredı érzékiségét. A kettıjük szobáját elválasztó falra tapasztotta a fülét, bár enélkül is hallotta a víz csobogását. Kényszerítette magát, hogy még várjon néhány percet. Egyszerően nadrágot és inget öltött, melyeket lassan húzott fel, és tudta, hogy nem lesznek rajta sokáig. Amikor nem bírt tovább várni, kiment a szobájából, lenyomta Jane kilincsét, és belépett az ajtón. Az elsı dolog, ami megtámadta Will érzékeit, a párás, gızölgı jázminillat volt. Szinte ugyanabban a pillanatban látta meg a nagy dézsában ülı Jane-t, akinek fel volt tőzve a haja, és csak egy rakoncátlan hajfürt göndörödött nedvesen a vállára. A lány megdermedt, ahogy meglátta Williamet. Egyik lábát feltámasztotta a dézsa szélére, és talpa a mennyezet felé mutatott, és egy törülközıt győrt a lábikrája alá. Amikor le akarta venni a lábát, Will rekedten rászólt: - Ne! A férfi átbotorkált a szobán, hogy odaálljon Jane fölé, és lenézzen a vízre, amely elég tiszta volt ahhoz, hogy láthassa Jane testének hullámzó körvonalát. A sötét árnyék a lány combja között hihetetlenül vonzotta; keble minden gyors lélegzetvételnél megtörte a víz egyenletes felszínét. A víz visszatükrözte a lefüggönyözött szoba benti gyertyafényét, és a kintrıl beszőrıdı krémszínő, nappali világosságot. William kezébe vette Jane lábát, és száját talpának finom, nedves ívére nyomta, majd egyenként megpuszilgatta a lábujjait. Amikor a lány Will nevét sóhajtotta, a férfit olyan vad vágy ragadta el, amilyet el sem tudott képzelni. Jane szédült és elöntötte a láz, ahogy William gyengéden csókolgatta a lábát. Amikor elengedte, Jane visszaeresztette a lábát a dézsába, és ámuló csodálattal nézte, ahogy Will leveszi magáról a ruháit. Meztelenül, felcsigázva kivette a törülközıt Jane zsibbadt kezébıl, beszappanozta, és elkezdte lemosni vele a lányt. - Csukd be a szemed - suttogta. Jane felnyögött, ahogy szót fogadott, és hagyta, hogy az érzékei bizseregni és éledni kezdjenek, és azon töprengett, mi fog jönni ez után. A szappanos törülközı minden érintése hosszú, lassú simogatást jelentett végtagjainak. William nagy figyelemmel kezdte hátulról masszírozni a lány hátát, hogy az útjuk minden fáradtságától megszabaduljon. Aztán a férfi síkos, szappanos keze

Gayle CALLEN

120

Nem mindennapi vılegény

elırecsúszott Jane vállára, és megfogta a mellét, gyömöszölgette és mindenfélét játszott vele. A lány feje hátrahanyatlott, és megtámaszkodott William vállán, ahogy belemerült gyönyörteli érzéseinek sötétjébe és kínzó vágyainak ragyogásába. Mellbimbói megkeményedtek, ahogy a férfi ujjhegyeivel sodorgatta, dörzsölgette, dédelgette ıket. Amikor végül William elment Jane háta mögül, a lány feszültté vált, de a férfi ujjai továbbra is simogatták, csak lejjebb csúsztak a testén, átfogták a hasát, és csípıjét kiemelték a vízbıl. A lány megtámaszkodott a dézsa szélén, és több mint készen állt rá, hogy vılegénye az ágyba vigye- Lazíts - mondta Will, és egyik kezével úgy irányította Jane karját, hogy végül a dézsa megtámasztotta a lány hátát és vállát. Jane úgy érezte, esetlenül lóg, ahogy William csípıjénél fogva kiemeli a vízbıl, ı pedig csak az egyik lábán egyensúlyozza testének súlyát. Nem tehetett róla, ki kellett nyitnia a szemét, ahogy a férfi Jane másik lábát a dézsának támasztotta, és széttárta a lány combjait. Jane rémülten hallotta, ahogy a víz lefolyik róla, és zavarba jött, hogy William olyan közelrıl és olyan áthatóan bámulja legbizalmasabb testrészét. - Will... - Pszt - szappanozta be William a kezét, és becsúsztatta Jane combjai közé. A lány levegı után kapkodott, önkéntelenül is homorított, és beleborzongott, ahogy a férfi simogatta, ujjaival belemerülve, cirógatva felfedezve ıt. Aztán tenyerébıl locsolva a vizet lemosta a lányról a szappant, majd összekapcsolódott a tekintetük. Jane meglepetésére William odatette a száját, ahol az elıbb a keze volt, és megcsókolta. - Will! - kiáltotta a lány, megmerevedve a gyönyör váratlan támadásától. Jane nem tudta levenni a szemét Williamrıl, aki nyelvét beledugta a lányba, majd pedig duzzadt bimbóját nyalogatta. Jane belseje megfeszült, majd szétáradt, és a lány tudta, hogy közeledik a beteljesedéshez, amely rá vár. Will ajkaival szopogatta, mire Jane összerándult az eksztázistól, remegni kezdett a férfi ölelésében, mert olyan gyönyört érzett, hogy legszívesebben sírva fakadt volna. Kábultan csak annyit látott, hogy Will visszaengedi a csípıjét a vízbe. Majd William otthagyta egy percre a lányt, és odament az ajtóhoz, hogy elhozza a két vödröt, amit már korábban odakészített. Kimert két vödörrel a fürdıvízbıl, amíg az Jane-nak csak a derekáig ért, aztán ı is belépett a dézsába. Jane kuncogott, amikor a víz szintje újra megemelkedett. Csak néhány csepp fröcskölıdött ki a padlóra. Ezután a lány minden másról elfeledkezett, ahogy William az ölébe húzta, Jane lábát a csípıje köré tette, és mélyen beléhatolt. A lány felnyögött, ahogy a férfi szája a száját csókolta, amelyen Jane a saját ízét érezte, és beleremegett, ahogy Will erıs lökései gyönyörrel árasztották el. Jane a férfi nedves bırét simogatta, és érezte a William csípıjén megfeszülı izmokat, ahogy a férfi ide- oda mozgott benne. A lány William mellbimbójával játszott, William pedig a lányéval, nyelvükkel utánozva az aktust, melyet testükkel végeztek. Jane érezte, amikor a férfi teste megfeszül, és elárasztották az érzések, ahogy a Will iránta érzett mély szenvedélyét tapasztalta. Amikor a férfi gyönyörének csúcsára ért, felnyögött, és remegni kezdett a lányban, Jane a vállára húzta William fejét, béke töltötte el, és arra gondolt, szereti Willt. Az egész napot az ágyban töltötték, szunyókáltak, szerelmeskedtek, beszélgettek, sıt fennhangon olvastak egymásnak. Egyszerő ebédjüket is Jane szobájában költötték el, egy kis asztalnál a beszélgetısarokban, majd amikor alkonyodni kezdett, felöltöztették egymást. Mióta elkezdıdött ez az ırült utazás, a lány testében most elıször engedett fel a feszültség - de a gondolatai soha nem voltak még ennyire zavartak, mert utolérte a kísértés, hogy egy elhagyatott birtokra legyen bezárva kizárólag Will társaságában. Amikor elérkezett az indulás ideje, Jane Williambe karolva kisétált a kora este még mindig meleg levegıjébe. Mr. Barlow a hintó mellett várta ıket, Gyilkos pedig izgatottan ugrált ide- oda, mielıtt elhelyezkedett Will térdénél.

Gayle CALLEN

121

Nem mindennapi vılegény

Jane elpirult, mert nem tudta, mit gondolhat Mr. Barlow, de a kocsis körbebicegte a hintót, hogy kinyithassa az ajtót neki. Megbiccentette a kalapját, és rámosolygott a lányra, amit az megkönnyebbülve viszonzott. Ahogy a kocsijuk kigördült az udvarról, egy magányos, hosszú szırő kutya állt szomorúan az épület mellett, és nézte, ahogy elmennek. Gyilkos felugrott Jane ölébe, mancsát az ablakra rakta, és vinnyogott egyet. William elırehajolt, meglátta a másik kutyát, és felnevetett: - Nem csoda, hogy ilyen elégedettnek tőnik. Jane elmosolyodott, és tétovázva végigsimította a szırt Gyilkos hátán. Milyen puha, gondolta a lány kelletlenül. Gyilkos aprókat nyüszített, és Jane keze felé törekedett, hogy még több simogatást kapjon. Will mosolyogva felemelte Gyilkost, és a másik ülésre tette. Az útjuk több mint egy órán át tartott, az ablaktáblákat zárva tartották, egymást bámulták, és fogalmuk sem volt az idı múlásáról. Amikor végül a hintó lassított, Jane megigazította a ruháját, és nevetett, amikor Will, kicsit kényelmetlen arckifejezéssel, ugyanezt tette. - Maga incselkedik velem, Jane Whittington - mondta a férfi, amikor Jane eltolta magától. Ennyire felizgat egy férfit, csak azért, hogy az után visszautasíthassa. - Dehogy utasítottam vissza, ugye, Gyilkos? - fordult Jane a kutyához. Gyilkos még jobban labdává gömbölyödött, és a hátát mutatta feléjük. - Furcsállja a viselkedésünket, azt hiszem - mondta Will. - Biztos látott már ilyet. Mióta van veled? - Öt éve... vagy nem, te vagy az elsı, aki hajlandó volt a karjaimban mutatkozni Gyilkos elıtt. - Voltak olyanok, akik nem voltak hajlandóak? - Nem voltak hajlandóak, hogy a foglyaim legyenek, mondathatjuk így. De mindig átadtam ıket a feletteseimnek, bár sokuk be akarta nekem bizonyítani, ha engedem ıket megszökni, busásan megjutalmaznak majd. Jane átkozta magában, hogy ilyen könnyen elpirul, ami mindig elárulja a gondolatait. - A nık megpróbáltak... - ...elcsábítani? - fejezte be helyette William a mondatot. - Igen, de ó, a kötelesség szólított. - És még mindig szólít - mondta Jane elgondolkozva, amikor észrevette, hogy a férfi feszültté válik, és kikémlel a sötétbe az ablaktáblák résein keresztül. Arra gondolt, mennyit kockáztatta William az életét a hazájáért, mennyi mindent tud és milyen erıs - és annyira kívánta, hogy beleremegett. Növekvı idegességgel jött rá, hogy mindig csak Williamre gondol, és várja, hogy megérintse, amikor egyedül vannak. Ó, egek, bolond módra remeg, amikor arra gondol, hogy kettesben utazhat a hintóban a férfivel. Ezt abba kell hagynia. Meg kell tanulnia kezelni az érzéseit, és ugyanakkor saját magának maradnia és a saját életét élnie. Biztos, hogy néhány hónap múlva az unalmas vidéki életet élve még a Willel való szeretkezés se lesz majd annyira érdekes. De ezt egyáltalán nem tudta elképzelni, és ez sokkal jobban megijesztette, mint ahogy azt elismerte magának. Hirtelen meghallotta Mr. Barlow hangját: - Hó! A lovak megálltak, a hintó pedig nagyot zökkent. Fegyverek ropogása hallatszott. Will feltépte az ajtót, és Jane kipillantott a férfi válla fölött. Kint, az erıszak rémálomszerő helyszínén hidegen örvénylett a köd. Egy fogadó udvaráról, ahol lámpások égtek, verekedı férfiak özönlöttek az útra. Will a lányhoz fordult, és Jane elıször kis határozatlanságot látott az arcán, mielıtt megkeményítette volna az eltökéltség. - Maradj itt. - De Will... - Ha velünk jössz, csak megölnek minket... vagy téged. Barlow vigyáz majd rád. Jane legnagyobb rémületére William leugrott a hintóról, és eltőnt a ködben, ahogy a verekedık felé szaladt. Gyilkos ugatva követte.

Gayle CALLEN

122

Nem mindennapi vılegény

Hallotta, hogy acél csap acél ellen, és megértette, hogy a férfiaknál kard van. És Willnél nincs semmilyen fegyver! Rettegés szorította össze a torkát, és visszafojtotta a sikolyát, pedig még Mr. Barlow is gyorsan kimászott a kocsisfülkébıl. - Will! - kiáltotta egy férfi. A csoport közepébıl egy kard szállt fel pörögve, visszatükrözve a lámpafényt, és egyenesen Will felé tartott. Jane felkiáltott, és biztos volt benne, hogy William meg fog sebesülni, de ı felnyúlt, és egy mozdulattal, melyet a sok gyakorlat tett biztossá, elkapta a fegyvert. És egy vad kiáltással belevetette magát a csetepatéba.

Gayle CALLEN

123

Nem mindennapi vılegény

23. fejezet Jane belekapaszkodott az ajtótokba, és elkerekedett szemmel bámulva próbálta megérteni, mi történik. Az a férfi, aki Will nevét kiáltotta, biztosan ismeri ıt, úgyhogy feltehetıleg ı lehet Nick, és a másik küzdı pedig Sam. Akkor két férfi marad, akik idegenek. És hol van a nıvére? Könnyek győltek a szemébe, és Jane majdnem leugrott a hintóról, hogy gyorsan megkeresse Charlotte-ot. De Will azt mondta, hogy ne mozduljon innen. Jane nem vette le Williamrıl a tekintetét, nehogy szem elıl tévessze a sötétben. Vılegénye mesterien forgatta a kardot, olyan ügyességgel és erıvel, amelyre nem tesz szert az, aki csak azért tanul meg vívni, hogy előzze az unalmát. Itt nem voltak szabályok, senki nem törıdött vele, ha sebet ejt, mindenkit csak az a vágy vezérelt, hogy megérje a másnapot. Will hátraszorította az ellenfelét, és Jane látta, hogy felvillan William mosolya, és olyan ujjongást és izgalmat érzett, mint soha azelıtt, mielıtt találkozott volna Williammel. Mivel Mr. Barlow csatlakozott hozzájuk, most már négyen voltak kettı ellen. Az egyik sötét ruhába öltözött férfi elesett és eltőnt a talaj menti ködben, a másik pedig elmenekült a zőrzavarban, felpattant egy lóra, és még Gyilkos sem tudta utolérni. Jane a négy férfit nézte, akik zihálva lélegeztek, vagy a kardjukra, puskájukra támaszkodtak, sıt nevetgéltek. Jane szinte belebetegedett a félelembe, és mérges volt a férfiakra, hogy ennyire fittyet hánytak a veszélynek. És hol van a nıvére? Szoknyáját kezébe csippentve kimászott a hintóból, és odafutott, ahol a négy férfi állt: Will, Mr. Barlow, Sam és az ismeretlen. Négyük mögül kíváncsi tekintetek kandikáltak ki a vendégfogadó magas fala mögül, amely körbevette az udvart. Will megfogta Jane-t, vállára tette a kezét, és azt mondta: - Nick Wright, ı Jane Whittington, leendı feleségem. Azt hiszem, ismered a nıvérét, Charlotte-ot. Sambıl, aki ezúttal szegény földmővesnek öltözött, ennek hallatán kitört a nevetés. Jane leszidta Willt, odébb lökte, és dühös volt rá, amiért ilyen szemtelenül mutatta be ebben a komoly helyzetben. A lány ránézett Nickre, és a torkán akadt a szó. Nick tagbaszakadt ember volt, magasabb és szélesebb, mint Will, sötét hajú, és mélyen ülı szemő. Szeme olyan lélektelennek tőnt, hogy Jane azon tőnıdött, látszott-e benne valaha is valamilyen érzelem. Ez a férfi tartja fogságban a nıvérét? Nickbıl semmi más nem árad, csak uralomvágy. Micsoda rémálom lehet Charlotte számára! Hogyan is tölthetett el két napot azzal, hogy az érzéki örömöket kereste, hogyan felejthette el nıvére siralmas helyzetét? Nick udvaroncot megszégyenítı eleganciával hajolt meg elıtte: - Miss Whittington, örülök, hogy találkoztunk. Nicknek véres volt az arca, haja összekuszálódott, és Jane annyira félt tıle, hogy legszívesebben elbújt volna. - Hol van Charlotte? - kérdezte a lány hidegen. Nick felhúzta az egyik szemöldökét, és a lámpafény megvilágította egyik arcát, míg a másik árnyékban maradt, amin meglepetés látszott. Will közelebb húzta Jane-t, és magához szorította, bár a lány küzdött ellene. - Megígértem, hogy találkozni fogsz vele, Jane. Elıször el kell intéznünk a holttestet. Nick az udvaron összegyőlt emberekre pillantott, aztán vissza Williamre, és mély, reszelıs hangon megszólalt: - Azt hiszem, jobb lesz, ha ma este mindannyian megyünk a saját utunkra. Túl veszélyes, hogy továbbra is együtt maradjunk, fıleg, hogy az egyik bandita elment, hogy figyelmeztesse Julia-t. - Nem - kiáltotta Jane, próbált kiszabadulni vılegénye szorításából, majd Willre nézett. Megígérted! Sam oldalba bökte Nicket a könyökével. - Nem megmondtam neked, milyen hasonlóak a nıvérek?

Gayle CALLEN

124

Nem mindennapi vılegény

Amikor Nick bólintott, Jane megpróbálta visszanyerni önuralmát, hiszen kiskora óta fegyelemre nevelték. Mély levegıt vett: - Rövid találkozás lesz. Csak meg kell róla gyızıdnöm, hogy rendben van. Miután Mr. Barlow feltőnés nélkül elment, hogy megnyugtassa a lovakat, a három férfi között valamilyen szavak nélküli üzenetátadás történt. Olyan dolgokon mentek együtt keresztül, amit Jane csak elképzelni tudott: veszély és cselszövés, és az állandóan a közelben ólálkodó halál. Jane nem értette a világukat, amit ık rá kényszerítettek, és most az adósai voltak. - Nagyszerő - mondta Nick. - Sam, elmész Barlow-val, hogy elmondd a fogadósnak, tolvajok támadtak meg bennünket. Temessétek el a holttestet, amilyen titokban csak tudjátok. Elviszem Willt és Miss Whittingtont a nıvéréhez. Nem leszünk ott sokáig - tette hozzá, figyelmeztetıen villantva Jane-re fenyegetı tekintetét. Jane bólintott, és távolabb került Willtıl. Ez alkalommal a férfi engedte, hogy menjen, aztán mögé lépett, ahogy Jane Nicket követte. Hirtelen türelmetlen ugatást hallottak, amely gyorsan elhallgatott, és Nick megfordult. - Mi ez? - kérdezte elégedetlenül. - Emlékszel Gyilkosra? - válaszolta Will, majd csípıre tette a kezét, és Nickre nézett az alacsonyan örvénylı ködben. - Meg kell keresnem. Ó, itt van - hajolt le, hogy felnyalábolja a kutyáját. Jane azt hitte, Nick majd nevetni fog a kutyán, mint a legtöbb férfi. - Gyilkos? A Gyilkos? - mondta Nick meglepetten. - Túlélte a hajótörést? Will elmosolyodott és bólintott, ahogy Nick összeborzolta a kutya fején a szırt. - Hajótörést? - kérdezte Jane döbbenten. - Semmiség volt - mondta Will. - Már majd nem Cape Townban voltunk, úgyhogy a vízen úszó hajóroncson maradtunk még két napig. - És Gyilkos túlélte - ismételte Nick fejét csóválva. - Ennek a kutyának kilenc élete van, mint a macskáknak. Jane felé fordult, akinek annyi kérdése volt, hogy nem is tudta, melyiket tegye fel elıször. - Gyilkosra egyszer ráesett egy hordó egy hajóról, amikor megmentett egy kisfiút - mondta Nick. - A kutya törött bordái szó szerint szinte átszúrták a bırét. És mégis túlélte. Will ünnepélyesen bólintott. - Egy hétig meg kellett rágnom az ételét. - Megrágni az ételét... - csuklott el Jane hangja. Nick felnevetett. - Megbocsátotta már Barlow Gyilkosnak, hogy megmentette az életét? - Ugye csak viccelsz? Az az ember ki nem állhatja a kutyámat. - Kérem, el tudnánk végre indulni Charlotte-hoz? Will odaadta Gyilkost Mr. Barlow-nak, és elindultak Nick nyomában. Nem mentek be a fogadó udvarára, hanem a ködös sötétség felé vették az irányt, az úton túl. Ellenkezı irányba mentek, mint amerre a támadó elmenekült. Jane megint semmit sem látott. Megbotlott, ahogy a láthatatlan gyomok sőrőbbé váltak, és maguk mögött hagyták az utat. Úgy tőnt, egyik férfinek sem okoz problémát, hogy a halvány holdfénynél kell vakoskodni. Örökkévalóságnak tőnt, amíg átkutyagoltak valamin, ami Jane-nek egy elgazosodott szántóföldnek tőnt. A lány szoknyája elıtt kettévált a köd. Majdnem kibicsaklott a bokája, de Will elkapta hátulról, aztán megfogta a karját, és azontúl mellette ment. Elértek egy kisebb csalithoz, és Jane egy ló halk nyerítését hallotta. Egy nagy hintó körvonalai bontakoztak ki a sötétben. Jane nem tudta, mire kell felkészülnie, de azt tényleg nem várta, hogy Charlotte egyedül lesz majd a lovakkal. Aztán meglátta a kocsist, aki sötét ruhába burkolózott, és csendben figyelte ıket felülrıl. Nick az ajtóra tette a kezét, és a holdfény megcsillant a szemében, amikor megfordult, hogy szembenézzen Jane-nel. - El akarom mondani, hogy Charlotte-ot saját biztonsága érdekében meg kellett kötöznöm.

Gayle CALLEN

125

Nem mindennapi vılegény

- Micsoda! - kiáltotta Jane, aztán az ajkába harapott, ahogy hangja végigvisszhangzott a mezın. - Pszt! - súgta William a lány fülébe. - Biztos vagyok benne, hogy van rá magyarázat. - Mivel Charlotte érti, mit csinálunk, tudom, hogy utánam jönne, és még több bajt keverne, csak mert segíteni próbál - nyugtázta gyorsan Nick. Jane-t megrázták Nick szavai, és mélységes aggodalom töltötte el törékeny nıvére iránt. Kihúzta magát, és a leghidegebb hangján azt mondta: - Most azonnal látni akarom a nıvéremet! Nick kinyitotta az ajtót, és bemászott a hintóba. Ahogy Jane utánament, tompa, dühös sírást hallott, és Jane rájött, hogy a férfi valójában felpeckelte Charlotte száját! Will Jane mögött nyomakodott, és leült Jane mellé, a lány nıvérével szemben. - Meggyújtom a lámpát - mondta Nick, és elıvette a gyufát. Ahogy fellobbant a láng, Jane levegı után kapkodva bámult a nıvérére, aki a sarokban ült, Nick oldalán. Keze és dereka meg volt kötözve, szája pedig fel volt peckelve. Szokásos illedelmes hajviselete helyett haja oldalt volt elválasztva, néhány sötét tincs pedig szabadon hullott a vállára. Charlotte egyre csak Nicket bámulta, és bizonyára annyira meg volt rémülve, hogy észre sem vette, hogy Jane is ott van. Mielıtt Jane megnyugtathatta volna szegény, lelkileg sérült nıvérét, Nick Charlotte felé hajolt, és szelíden ezt mondta: - Ki fogom venni a pecket. Ne ismétlıdjenek meg az eddigi jelenetek. Úgy tőnt, Charlotte ereiben megfagyott a vér a rémülettıl, ahogy Nick kihúzta a pecket a szájából. Aztán meglepı fürgeséggel megfordult, és a férfi kezébe mélyesztette a fogát. - Jaj! - kiáltott fel Nick, és káromkodva húzódott arrébb. - Mondtam, hogy viselkedj rendesen! Tudod, hogy miért... - Milyen bátor vagy! - kiabálta Charlotte. - Soha többé ne tedd ezt velem! - Charlotte... - Azonnal vedd le rólam a köteleket! Olyan parancsoló volt a hangja, amit elképedt húga soha nem tudott volna róla képzelni. Jane csendben maradt, és a döbbenettıl elkerekedett szemmel figyelte, hogy amikor Nick kioldotta Charlotte bokáit, nıvére belerúgott, amikor pedig a férfi eloldozta Charlotte derekát, Charlotte beleöklözött a mellkasába. Jane egyszerően képtelen volt felismerni ebben a tüzes nıben a nıvérét. Ismerte ıt egyáltalán valaha is? - Mi történt? - kérdezte Charlotte, aztán Jane és Will felé fordult. - És kik... - Hirtelen leesett az álla a csodálkozástól. - Jane? - suttogta. A két testvér örömteli kiáltással borult egymás nyakába. Jane, aki sohasem érezte magát különösképpen közel Charlotte- hoz, sírt a megkönnyebbüléstıl. Charlotte nevetett rajta, és elıhúzott egy zsebkendıt a zsebébıl. Odaadta Jane-nek, aztán vidáman köszöntötte Willt, mintha vendégeket fogadna a szalonban, nem pedig most szabadította volna meg a kötelékeitıl fogva tartója. Jane-nek tovább ömlött a könny a szemébıl. - Ó, Charlotte, el sem tudom mondani, mennyire aggódtam. Fogalmam sem volt róla, hogy téged elraboltak! - Csak azt mondják el neked, amirıl azt gondolják, hogy tudnod kell - mondta Charlotte, és undorodó pillantást vetett a meglepett Nick felé. - Megsebesültél? - nézett Jane is Nickre. El tudta képzelni, hogy egy ilyen behemót, elvadult külsejő férfi mit tud csinálni egy védtelen nıvel. - Meg akart... - Nem, semmi ilyesmi nem történt - szakította félbe Charlotte Jane-t. - Elıször meg voltam ijedve, de sohasem bántott. Megértem, hogy talán mindent veszélyeztettem volna, ha hagy megszökni. De most... - fordult vissza Nick felé - ...most tudnék segíteni! És ı nem hagyja.

Gayle CALLEN

126

Nem mindennapi vılegény

Nick karba tette a kezét, és egy pillanatig kelletlenül és aggódva nézett, aztán elsimultak a vonásai. Jane hirtelen átlátott rajta, és megértette, hogy Nick egészen odavan a nıvéréért. De ez nem számít. Követelheti, hogy Will segítsen elvinni innen Charlotte- ot. Nem volt benne biztos, hogyan lehetne ezt véghezvinni, de biztos, hogy egy olyan rátermett férfi, mint Will, ki tud majd valamit találni. De William csodálkozva, szó nélkül figyelte az események kibontakozását. - Char, értsd meg... - mondta Nick behízelgı hangon -, én megtanultam, hogyan kell helytállni az ilyen helyzetekben, de te nem. - De én gyorsan tanulok! - mondta Charlotte. Jane döbbenten látta, hogy Charlotte a fenevad karjára teszi a kezét. Nick "Char"- nek szólítja a nıvérét? És megpróbálja meggyızni ahelyett, hogy utasítaná? Nick ügyetlenül megcirógatta Charlotte kezét. - Ma éjjel megöltem egy embert, Charlotte. Nem akarom, hogy ilyen dolgokat láss. Charlotte összeszorította a száját. - Megsebesültél? - suttogta. Jane nıvére szavaiból mindent megértett. Charlotte sohasem fogja elhagyni Nicket. Jane csendben figyelte, ahogy Charlotte felfedezett egy kis vágást Nick kezén, és a saját alsószoknyájából hasított le kis darabot, hogy bekösse. Mindeközben heves szóáradatot zúdított Nickre, hogy mennyire nem tud magára vigyázni. Amikor Charlotte Nick keze fölé hajolt, Jane gyengédséget látott egy pillanatra sötét tekintetében. Bár Jane sohasem érezte magát közel Charlotte-hoz, most közös kalandban vettek részt, amitıl Charlotte szeme úgy ragyogott, mint még soha. Ezt mind Nick tette vele? Szerelmes ebbe a férfibe? És vajon ez a kemény, hideg férfi viszonozni fogja valaha az érzéseit? - Mennünk kell - mondta Will halkan. Charlotte felnézett, és újra rajtuk pihent a tekintete. - De... azt hittem, majd kicsit beszélgethetünk. Jane bólintott. - El kell neki mondanom az igazságot a családunkkal kapcsolatban. Nick kivette bepólyált kezét Charlotte ölébıl. - Csak gyorsan. Jane megfogta nıvére kezét. Úgy érezte, most nıvére minden idilli emlékét össze fogja törni. - Charlotte, nehéz lesz kibírni, de tudnod kell, hogy papa hazudott nekünk. Nem csak katona volt a hadseregnél. - Kém volt - mondta Charlotte tényszerően. Jane levegı után kapkodott. - Te tudtad! - fordult Will felé, akinek tágra nyílt a szeme. - Mindenki tudta, csak én nem? - Természetesen nem - mondta megnyugtató hangon William. - Az édesanyád még mindig nem tud semmit - nézett Nickre. - Legalábbis azt hiszem. Charlotte megszólalt, mielıtt még Nick bármit is mondhatott volna, és még jobban megszorította Jane kezét: - Titokban tartottam, Jane. Csak néhány nappal azelıtt jöttem rá, hogy elmentél. Elveszettnek éreztem magam és unatkoztam, és elhatároztam, hogy szétnézek a padláson. Egy dobozban naplókat találtam, amikrıl papa biztos azt gondolta, hogy elveszítette ıket. Sok minden le volt írva bennük az életébıl, ami egyszerően lenyőgözı volt. - Miért nem mondtad el nekem? - kérdezte Jane, és próbálta elrejteni, mennyire meg van bántódva. Mit sem sejtve elutazott Will- lel, amikor az apjától származó hírek segíthettek volna... valahogy. - Annyira el voltál foglalva az eljegyzéseddel, és elismerem, egy idıre meg akartam tartani ezt a titkot magamnak - pillantott összekulcsolódó kezükre. - Nem volt szép tılem, Jane, és elmondtam volna neked abban a pillanatban, ahogy visszajössz. Papa olyan izgalmas életet élt! Annyi veszélyes, bátor dolgot csinált... - Úgyhogy Charlotte azt gondolta, ı is kém lesz, mint az apjuk - mondta Nick szárazon.

Gayle CALLEN

127

Nem mindennapi vılegény

- Dehogyis! - Akkor miért bújt el a ruhásszekrényben, hogy olyan beszélgetéseket hallgasson ki, amikhez semmi köze, és ami miatt megölhették volna? - Angliáért tettem, kötelességbıl! - kiáltotta Charlotte forrón. - Szerencséje volt, hogy én fedeztem fel. - Szép kis szerencse! Farkasszemet néztek egymással, és Jane csodálkozva bámult rájuk. Próbálta elképzelni félénk nıvérét, amint hallgatózik, aztán pedig bátran szembenéz egy olyan emberrel, mint Nick Wright, amikor a férfi elkapja akció közben. Jane azért imádkozott, hogy ha mindennek vége lesz, legyen ideje jobban megismerni Charlotte-ot. Szegyeiké magát, hogy még sohasem vette ehhez a fáradságot. - Szeretnétek, hogy Charlotte velünk jöjjön? - Nem! - vágta rá Nick és Charlotte egyszerre. Will csodálkozva húzta fel a szemöldökét. Értette, mi megy végbe Jane bensıjében, és kedvessége csak növelte a lány iránta érzett szeretetét. William elıbb-utóbb nıvé formálja, aki minden pillanatban sírva fakad. Nick megköszörülte a torkát. - Elıször is Charlotte azt hiszi, hogy segítenie kell nekem. Csak aggodalmat fog okozni nektek, mert megpróbál majd megszökni. Charlotte magabiztosan elmosolyodott. - Másodszor pedig - folytatta Nick, figyelembe se véve Charlotte-ot - ti ugyanolyan nagy veszélyben forogtok, mint mi. Úgyhogy ne aggódjatok Charlotte miatt. Itt van velem Sam, és a kocsisom is segít. Amikor mindennek vége lesz, elviszem majd a tábornokhoz, és megpróbálok... mindent elmagyarázni neki. Annyira látszott rajta, milyen kényelmetlenül érzi magát, hogy Jane-nek mosolyognia kellett. - Most térjünk vissza a szóban forgó dologra - mondta Nick. - Az egyik gazember elmenekült, és már lehet, hogy figyelmeztette is Julia-t. A birtoka nincs messze innen. Charlotte-nak és nekem Julia elé kell kerülnünk, ti pedig csak haladjatok tovább, hogy összeházasodhassatok. Jane tiltakozni akart - még nem készülnek rá, hogy összeházasodjanak, csak elmennek meglátogatni az apját. De nem szólt semmit. Nem akar még több okot szolgáltatni Charlotte-nak az aggodalomra. Jane áthajolt a hintó másik oldalára, és szorosan magához ölelte a nıvérét, és ezt suttogta: - Rendben leszel? Mi lesz, ha megint megkötöz? Charlotte mindössze még szorosabban ölelte magához, és ezt súgta vissza: - Minden rendben lesz. Nick még nem tudja, de minden a kezemben van. És ebbıl Jane megértette, hogy nıvére nyomorúságos elsı házassága ismeretlen erıt tárt fel Charlotte-ban. Nick így szólt Willhez: - Nem vagyok benne biztos, Julia mit csinál a bátyja birtokán, de azt nem kétlem, hogy reggel el fog indulni Leedbe. Hamarosan véget ér a játszma. - Vigyázz - figyelmeztette William, és a két férfi kezet rázott. - Küldd hozzám Samet, ha megcsináltátok. - Ha szükséged van rám - tette hozzá Nick -, küldj üzenetet Mistertonba, a vendégfogadóba, ahol Mr. Black néven fogok bejelentkezni. Jane hagyta, hogy kivezessék a hintóból, és még egyszer visszapillantott a válla fölött, hogy elkapja Charlotte biztató mosolyát. Amikor be csukódott az ajtó, Jane sőrőn pislogott, hogy ne fakadjon sírva. A kocsis csattintott az ostorával, és a sötét jármő elindult a holdfényben. Ahogy egyedül maradtak a sötét, szeles mezın, Will átkarolta Jane-t, és visszavezette azon az úton, amelyen jöttek.

Gayle CALLEN

128

Nem mindennapi vılegény

Ahogy Epworth felé tartottak az úton, Jane Willt figyelte, akinek csukva volt a szeme, és azt tettette, hogy alszik. Jane nagyon is jól tudta, hogy csak tetteti az alvást. Csak azt nem tudta, miért. Valami ünnepélyesség vette körül, ami egyáltalán nem volt jellemzı rá. Amikor elıször beszálltak a kocsiba, a férfi szétszórt volt, szórakozott. És az alvás volt a végsı kifogás a számára, hogy ne kelljen beszélgetnie Jane-nel. Jane hát nem zavarta, és azt remélte, hogy William majd megoldja, amit meg kell neki. De nem fogja figyelmen kívül hagyni Will gondjait. A fogadóban halk utasításokat adott Mr. Barlow-nak, majd az ajtóhoz kísérte Jane-t. Megpróbált elköszönni tıle, de Jane vele ment a szobájába, és csendben állt mellette, amíg William az ágyra rakta Gyilkost. A kutya mancsára hajtotta a fejét, és ıket figyelte. Will megfordult, és ránézett a lányra. - Akarsz valamit? - kérdezte, mintha nem is töltöttek volna közel huszonnégy órát együtt az ágyban olyan meghitten, ami többre jogosította fel Jane-t, mint ez a rejtélyes hallgatás. - Azt szeretném, hogy beszélj - mondta Jane egyszerően, és karjánál fogva kihúzta Williamet a szobából, ahol csak Gyilkos maradt egyedül. Amikor Will ott volt a lány szobájában, Jane kulcsra zárta az ajtót, és csípıre tett kézzel nézett a férfire: - Mondd el, mi baj van.

Gayle CALLEN

129

Nem mindennapi vılegény

24. fejezet Will olyan természetesen mosolygott, hogy Jane egy pillanatig sem hitte el. - Nincs semmi baj - mondta. - Azt gondoltam, talán kimerítettelek a mohó vágyammal. Azok után, ami a nıvéreddel történt, talán egyedül akarsz lenni. - Egyedül? - ismételte csúfondárosan Jane. - Napokat töltöttél azzal, hogy biztosítsd, minél ritkábban legyünk külön. Most, miután már együtt aludtunk, azt hiszed, beveszem ezt az ostobaságot? - Ez nem... - Will! - mondta Jane komolyan, majd Will meglepetésére meglágyult a hangja. - Feleségül akarsz venni. Ez bizonyára azt jelenti, meg tudsz bízni bennem. William arca hirtelen elsötétült, és elfordult, hogy a kandallópárkányra tegye a kezét. - Vannak ocsmány dolgok, amikrıl nem tudsz, Jane. - Azzal kapcsolatban, ami kettınk között van? - Nem. Jane érezte, hogy megkönnyebbül. - A múltad nem árthat nekünk, William. Így mondta, "nekünk", mintha már házasok lennének. - Annyira eltemettem a múltamat, hogy ma éjjel majdnem cserbenhagytam a nıvéredet... majdnem cserbenhagytalak téged. Jane nem hitt neki, de türelmesen várt. - Nem láttad, amikor tétováztam? - kiáltott fel Will, és megfordult, hogy szembenézzen a lánnyal. Tekintete olyan csüggedt volt, amilyennek Jane el sem tudta volna képzelni. - Mikor tétováztál? - Amikor kinyitottuk a hintó ajtaját, és láttam, hogy Samet és Nicket megtámadják. Nem kellett volna gondolkoznom, mielıtt kiugróm, hogy segítsek nekik a csetepatéban. Jane most ıszintén meglepıdött. - Olyan gyorsan kint voltál a hintóból, hogy sikítani akartam az ostoba vakmerıséged miatt. - Nem, nem, volt egy pillanat, amikor megpróbáltam átgondolni a helyzetet. - Amikor kimutattad, hogy aggódsz értem? Úgy tőnt, mintha William nem hallaná. - Az alatt a szívdobbanásnyi idı alatt életeket olthattak volna ki. Az egész szemléletmódom megváltozott. Charlotte-ot és téged megölhettek volna, mert elveszítettem a határozottságom. Hagytam, hogy a múlt befolyásoljon. Jane apró lépést tett felé, de félt, hogy még jobban felkavarja a fájdalmat, amit William végül is feltárt elıtte. - Mi történt veled, Will? - Túl óvatossá váltam amiatt, hogy egy ügynök életét éltem, mert egyszer, amikor nem voltam az, majdnem meghaltam. Jane óvatosan lépett mellé, mintha egy vadállathoz közeledne, amely bármelyik pillanatban elszökhet. Szelíden becsúsztatta a kezét Will kezébe, és érezte a feszültséget, ami megmerevítette a férfit. - Meséld el - mormogta -, talán segít. William sokáig habozott, vakon bámulva a fapadlót, hogy Jane már azon gondolkozott, túl késı volt erre kérni. Aztán Will nagyot sóhajtott. - Néhány évvel ezelıtt Hindu Kushban jártam, az afganisztáni hegységben - mondta. Tekintete még keserőbbé vált, szája keskeny vágásnak tőnt az arcán. - Úgy véltem, sebezhetetlen vagyok, úgyhogy ostobán egyedül akartam átkelni a hágón. Egy másik ügynököt kellett várnom, Nicket vagy Samet. De biztos voltam benne, hogy rájöttek, hogy álruhában vagyok, ezért menekülnöm kellett.

Gayle CALLEN

130

Nem mindennapi vılegény

- Álruhában? - visszhangozta Jane, és megfogta a talizmánját. - Úgy jártam- keltem, mint egy afgán, és ez szinte semmi erıfeszítésembe sem került. Megtanultam a nyelvüket és elsajátítottam a szokásaikat - mindez csak kalandot jelentett számomra, így győjtöttem információt a politikai osztálynak. Láttam, hogy a szálak egyre szorosabbra fonódnak Oroszország és Afganisztán között, és mindenrıl tudósítottam Angliát, ami kiszivárgott. Stabil Afganisztánra volt szükségünk Oroszország és az indiai brit kolónia között, egyfajta ütközıre. Ha az oroszok túl nagy befolyást szereznek, az felborítja az egyensúlyt Indiában. - És az oroszok felfedezték, mit csinálsz - biztatta további beszédre Jane. - Igen, azon voltak. Az afgánok jelentették a közvetlen fenyegetést. Úgyhogy a határ felé menekültem. Amikor az utolsó éjszakámat töltöttem az országban, megtámadtak alvás közben. Bár Jane idegei a pattanásig feszültek, annyira aggódott Willért, próbált könnyedén társalogni: - Szóval ott tudtál aludni? William felnézett, és úgy tőnt, látja Jane-t, de a mosolya inkább fintorra hasonlított. - Különös, de igaz. Ritkán aludtam végig ott az egész éjszakát, de ha volt rá idım, hogy szundítsak néhány röpke órát, mindig felfrissülve ébredtem. - Aztán mi történt? - Az éjszaka annyira sötét volt, hogy semmit sem láttam - mondta William, Jane pedig a vállára hajolt, és az arcát figyelte. - Nem gyújtottam tüzet. És a sötétben megtámadtak - öt, tíz, nem tudom hány férfi. Vakon küzdöttem, úgy küzdöttem, mint egy állat. Csak az ösztöneimre hagyatkoztam, és arra, amit tanultam, és nem kérdeztem, mit teszek - sóhajtott fel. - Még, még azt sem tudom pontosan, mennyi ideig tartott. Úgy tőnt, egy örökkévalóságig. - Ó, Will, - mormogta Jane, és megsimogatta a férfi karját, megdöbbenve és megrettenve William lelkének mélységeitıl, ahová eddig soha nem pillanthatott be. Azt gondolta, joga van megítélni a dolgokat, így hát ezt mondta: - Csak azt tetted, amit tenned kellett, hogy életben maradj. William bólintott, de Jane látta rajta, hogy megint nincs ott a szobában vele. Tekintete a távolba révedt. Jane elıször döbbent rá, hogy a kalandokkal teli életnek van másik oldala is: egy kemény, durva világ, amely nagy áldozatot követelt Willtıl - olyan nagyot, hogy más emberré vált, hogy ne kelljen ezen gondolkodnia. - Igen, túléltem - mondta William hidegen -, de szörnyő ára volt. Az éjszakát meneküléssel töltöttem, mert féltem, hogy még többen is jönnek. Amikor felkelt a nap, visszamentem, hogy megnézzem a halottakat és a haldoklókat. Csak fiúk voltak, Jane - mondta Will halkan. - Az ellenségeim fiúkat küldtek utánam, mintha ık feláldozhatóak lettek volna. Egyikük sem volt több tizenöt évesnél - csuklott el a hangja, majd elhúzódott Jane-tıl, és kiegyenesedett. - Jutalomképpen báróvá tettek - tette hozzá keserően. - Káderük, hogy annak a törzsnek a következı célpontja India hadtábornoka lett volna. - És ezután mi történt? - kérdezte Jane, hogy átsegítse Williamet múltjának rettenetes emlékein. Will megrántotta a vállát. - Kaptam egy másik megbízást, csak ezúttal Indiába szólt. „Lord" Chadwick lettem, és beépültem a nemzeti hadseregbe, angol ficsúrként, akinek fogalma sincs a veszélyrıl, és nem érti az indiaiakat. Természetesen a saját nyelvükön beszéltek elıttem, és én továbbadtam, amit hallottam. - Mennyi ideig csináltad ezt? Jane kezdte megérteni, mit tett William, hogy megszabaduljon az emlékeitıl. - Majdnem egy évig. - Ez könnyen ment neked, nem? William élesen Jane-re pillantott, mintha most venné észre, hogy ı is ott van. - Hogy érted? Jane sajnálta Williamet, de szembesítenie kellett azzal, amit csinált. - Az életed hátralévı részét azzal fogod eltölteni, hogy valaki másnak adod ki magad? Élet az ilyen? William összeráncolta a homlokát.

Gayle CALLEN

131

Nem mindennapi vılegény

- Nem errıl van szó. - Talán ha összeházasodunk, újra játszhatod a ficsúrt, hogy soha senki ne követeljen többé túl sokat tıled. William arca elvörösödött Jane szarkazmusától. - Látom, nincs más, amit mondhatnék. Azt hiszem, mielıtt lefekszem, felhajtok egy pohárkával a kocsmában. Jane összerezzent, ahogy William becsapta maga mögött az ajtót. Összekulcsolta a kezét, és elkezdett fel-alá járkálni. Talán túl erélyes volt a férfivel szemben, túl nyers. William jó ember, aki sok mindenen átment Angliáért végzett szolgálata közben. Sok mindenben hasonlítanak egymásra. Mindketten kalandvágyóak, ı a távollévı apja miatt lett az, William pedig a túlságosan biztonságos és védelmezı családi fészek miatt. Férfiként lehetısége volt rá, hogy megszökjön, és azt csinálja, amit akar - és felfedezze a világ kegyetlenségét, amivel ı, mint jól nevelt lány, sohasem szembesült. Hogyan is hibáztathatja Jane, hogy izgalmaktól mentes házasságra vágyik? De mit akar ı? Csak annyit tud, hogy szereti Williamet. Adja föl élete minden álmát? Most már nem tőnik annyira nehéznek, mégis úgy érzi, széttépi a határozatlanság. Míg Jane magával viaskodott, Will lement az ivóba, mert démonai elıl nem tudott az alvásba menekülni. Jane nem hagyhatja így el. Jane egyedül találta Williamet a nagy kıkandalló elıtt, ahol gondterhelten bámult a tőzbe, és egy üres söröskancsót tartott a térdén. A kocsma üres volt, csak a fogadós törölgette a poharakat, és egy részeg hortyogott a sarokban. Jane hátulról közeledett Will felé, és kezét a vállára tette. Amikor a férfi meg se moccant, Jane hozzáhajolt, hogy William feje a keblei között nyugodjon. Most az egyszer nem érdekelte, hogy ki látja ıket. - Remélem, nem fogadod el minden nı közeledését ilyen könnyen - mormogta. Legnagyobb megkönnyebbülésére William felnyúlt, és rátette a kezét Jane kezére. - Az áldóját! Hát nem a szobalány vagy? Jane megcibálta William fülét a szabad kezével, majd lehajolt. - Gyere lefeküdni - suttogta, és gyöngéden harapdálta a férfi fülcimpáját. William felnézett a lányra, és kérdıen húzta fel a szemöldökét. Jane tudta, hogy ezeket a kérdéseket csak négyszemközt lehet feltenni. - Túl sokat gondolkozol - mondta Jane, és Will söröskupáját az asztalra tette, aztán húzni kezdte, hogy álljon fel. - Én is túl sokat gondolkozom, ami egy újabb dolog, ami közös bennünk. Kivéve azt, hogy én minden gondolatomat leírom a naplómban. - A naplódban? William megfogta Jane kezét, és átható pillantást vetett rá. - És mirıl szoktál írni? - Amit tanulok, amit megfigyelek... és újabban rólad. - Rólam? - Elég fontos szerepet töltöttél be az életemben az elmúlt néhány hétben. - Nem tudom elképzelni, hogy bármi hízelgıt írtál volna rólam - mondta William szárazon. Jane kacéran nézett rá: - Elismerem, elıször ellened akartam felhasználni, amit írtam, ha megérkeztünk apámhoz. Will tekintete megenyhült. - És most megváltoztattad a véleményed? - Azt hiszem - karolt bele Williambe, és halkan azt mondta: - Gyere, ki akarlak fárasztani, hogy aludni tudj. - Ezt a meghívást nem tudom visszautasítani - mormogta. Elsétáltak a pult mellett, és kimentek a félhomályos elıcsarnokba. Mielıtt a lépcsıhöz értek volna, egy szolgálólány jött oda hozzájuk, aki teli serlegeket egyensúlyozott egy tálcán.

Gayle CALLEN

132

Nem mindennapi vılegény

- Milady, milord, kóstolják meg fogadónk legújabb házi borát - mondta mosolyogva. - Épp most hoztuk fel a pincébıl. Ettıl biztos, hogy jól fognak aludni éjszaka. Will néhány shillinget dobott a tálcára, és elvett két serleget. - Akkor ki kell próbálnunk, nem igaz? - mondta, és huncutul rámosolygott Jane-re. A lány elpirult, és semmit sem mondott. Amikor egyedül maradtak Jane szobájában, csak álltak, és egymást bámulták. Jane-t hirtelen szégyenlısség fogta el, bár remegett a sürgetı vágytól, hogy a férfi ölelje a karjába, és érezze újra a gyönyört, amit Willtıl kaphat. William csendesen Jane kezébe nyomta az egyik serleget. Tisztelgett a lánynak, felhajtotta a borát, aztán határozott mozdulattal egy kis asztalkára rakta a poharát, és vetkızni kezdett. Jane a bort szürcsölgetve, tágra nyílt szemmel figyelte Williamet. Észre sem vette, és kiitta a poharat, Will pedig meztelen volt, derékon fölül aranybarna, lejjebb kicsit halványabb színő. Jane üres serlegét a Williamé mellé helyezte, és elkezdte kigombolni ruháját. Nem sietett, és érezte, hogy a férfi forró tekintete követi minden mozdulatát. Ruháját a szék hátára tette, és egyszerre bújt ki az összes alsószoknyájából. - Jane, siess - mondta végül William rekedten. A lány rápillantott sőrő szempillái mögül, mosolygott, és alsóingének gombjait gombolta a nyakánál. William felnyögött, és szemmel láthatóan reszketni kezdett. - Miért gondolod, hogy olyan nehéz nınek lenni, amikor ilyen hatalmad van fölöttem? Jane arcáról eltőnt a mosoly. Tényleg ezt a benyomást keltette magáról Williamben? - Soha nem mondtam, hogy nem szeretek nı lenni. - Hála Istennek. - De újra megismétlem, hogy azt viszont nem szeretem, ha korlátoznak bizonyos dolgokban azért, mert nı vagyok. William két lépést lépett felé, és megállt, amikor Jane felemelte a kezét. - Jane, ha nem vetkızöl le azonnal, le fogom tépni a ruhádat. A lány elmosolyodott. Amikor végre kigombolta az alsónemőt a nyakán, Jane lassan húzta le magáról, és figyelte, hogy gyorsul fel a férfi lélegzete, amikor meglátja a combját és a csípıjét. Áthúzta a ruhát a fején, és ledobta a földre. Sürgetı vágyuktól vezérelve egymáshoz léptek a szoba közepén, és Jane örömmel érezte, ahogy a férfi teste hozzátapad. William Jane arcához érintette a száját, majd beletemetkezett Jane hajába, és valamit mormolt a fülébe. - Mit mondtál? - kérdezte Jane elakadó lélegzettel. - A legdrágábbnak neveztelek. - De... - Perzsául. Jane majdnem elalélt. - Mondj valami mást. Ez alkalommal William szavai nyersebbek voltak, majd lefordította, amit mondott: - Azt mondtam neked, hogy arcod olyan, mint a hold, sötét hajad pedig úgy veszi körül, mint az éjszakai ég. - Ó - mormolta Jane, és pihegett, ahogy William a nyakát nyalogatta. - Milyen nyelven? - Oroszul. Jane belenyögött William szájába., ahogy csókolóztak, és kezével próbálta megjegyezni a férfi kemény, sima hátát, és örömmel érezte William tenyerét keblei oldalára, majd tetejére csúszni. A férfi kicsit hátradöntötte Jane-t, karjával megtámasztotta, és a szájával simogatta mellbimbóját. Jane nyöszörgött a vágytól, ahogy William karján csüngött, biztonságban érezte magát védı ölelésében, sıt azt, hogy a férfi szereti. Will ágyéka idınként hozzáért, és a lány ösztönösen lábujjra állt, hogy a férfi keménységét az ı puhaságánál érezze.

Gayle CALLEN

133

Nem mindennapi vılegény

- Jane - mondta William rekedten, és újabb szenvedélyes csókot adott neki, mielıtt elengedte, és hátranyomta volna. Mindketten az ágyra estek. Bár Jane megpróbálta Williamet magára húzni, a férfi a lány oldalánál maradt, és a kezével felderítette Jane testét. Will mámorító, mély csókokkal halmozta el, még akkor is, amikor szétnyitotta a combját, és közötte megérintette a tenyerével. Addig mozgatta itt a kezét, amíg Jane vonaglani nem kezdett, aztán pedig mélyen beledugta az ujját. Jane zihált, és megdöbbenve tapasztalta, milyen heves gyönyört érez Will érintésére. A férfi ujjai a szeretkezés mozdulatait utánozták, hüvelykujjával pedig fölül körözött, nyelvével pedig a mellbimbóját tapogatta. Jane széttört és gyorsan szétesett, remegett, és szinte az eszét vesztette az élvezettıl. William csípıje hirtelen a lány combjai közé került, és szélesre tárta ıket, hogy be tudjon hatolni. Együtt mozogtak, mintha teljesen eggyé váltak volna, elveszve a közelségük mindkettejük által átélt érzésében. Jane csak ámult, milyen forróságot kelt a férfi, milyen erısek megfeszülı izmai, miközben kétségbeesett vággyal suttogja a lány nevét, egészen közel Jane szájához. Will szenvedélye teljesen maga alá győrte a lányt, elcsábította, és új, vad magaslatokra röpítette. Amikor Jane gyönyöre ismét a tetıfokára hágott, a férfi követte, és a lány tudta, hogy örökké vágyódni fog Will ölelésére. Amikor William Jane mellé hengeredett, magához húzta a lányt. Nem szóltak semmit, csak gyengéden puszilgatták egymást, míg végül Jane a férfi mellé ejtette a fejét a párnára. A lány William dobogó szívére tette a kezét, és figyelte, ahogy a férfi szeme lecsukódik. Miközben elszenderedett, utolsó gondolata az volt, hogy William végre alszik. Will heves, hasogató fejfájásra ébredt, amely hullámokban tört rá. Csendben feküdt, és tudta, hogy nem fog újra elaludni, mégis félt kinyitni a szemét, nehogy még rosszabbul legyen. Émelyegni kezdett, és hirtelen az ágy szélére ült, fejét remegı kezével tartva. Félig csukott szemével érzékelte, hogy a függönyök szélénél nappali világosság árad be. Hogy a pokolba... Aztán lenyúlt az éjjeliedényért, és hányt. Amikor a roham alábbhagyott, néhány percig térden állva maradt, fájó fejét az ágy szélén pihentetve. Ez nem közönséges betegség. Tántorogva lábra állt, és odament az ablakhoz, hogy kikukucskáljon a függöny mögül. A fény éles kardként szúrt az agyába, de annyira azért észnél volt, hogy meg tudta állapítani, hogy kora délután van. Mellényzsebébıl kikotorta a zsebóráját, és tényleg, már majdnem délután két óra volt. Soha életében nem aludt tizenkét órát - és soha nem aludna ennyit szándékos segítség nélkül. Tekintete a borosserlegekre tévedt. Felemelte az egyiket, beleszagolt, de semmi különöset nem észlelt. Mégis ez volt az egyetlen lehetséges válasz. Valószínőleg nem méreg volt, mert akkor nem tudott volna lábra állni, de valaki azt akarta, hogy jó sokáig aludjon. Julia Reed? Azért, hogy ne tudjon Nicknek segíteni? Elıször arra gondolt, megkérdezi a fogadóst a szolgálólányról, aki a bort adta nekik. Aztán meglátta Jane-t. Természetellenes volt, amilyen csendben feküdt, és egy pillanatra William szíve elszorult a rémülettıl, hogy már nem lélegzik. Gyorsan fölé hajolt, és kisimította a hajat az arcából. Meleg volt a bıre, és a lány lélegzett, úgyhogy William feszültsége kicsit alábbhagyott. - Jane! - mondta, és enyhén megrázta. - Jane, ébredj! A lány nem mozdult. Will még erısebben megrázta. - Jane! - hallotta saját kétségbeesett hangját, és úgy érezte, minden gondolat kiszalad a fejébıl.

Gayle CALLEN

134

Nem mindennapi vılegény

25. fejezet Will erıltette magát, hogy nyugodjon meg. A vizeskannából vizet öntött a mosdótálba, belemártott egy törülközıt, és elkezdte vele Jane homlokát dörgölni. - Jane! Ez alkalommal a lány egy kicsit összehúzta a szemöldökét. William megint a nevét kiáltotta, újra benedvesítette a ruhát, és újra Jane arcához és homlokához nyomkodta. A lány pislogni kezdett és felnyögött. William szíve nagyot dobbant, hiszen ez volt a legédesebb hang, amit valaha is hallott. - Jane, itt vagyok, hallasz? - suttogta. - Will - mormolta alig hallhatóan Jane. - Itt vagyok. - A... fejem... - Ha úgy hasogat, mint az enyém, akkor szörnyő lehet. Nyisd ki a szemed, édesem. Jane nagy erılködve kinyitotta a szemét, amely egészen véres volt. - Beteg vagyok? - Mindketten betegek vagyunk, mert valaki elintézett bennünket. Ahogy ezt kimondta, dühös lett a merénylıjükre, és ettıl még jobban fájt a feje, de most csak Jane-re akart figyelni. Jane erıtlenül sóhajtott, és lecsukódott a szeme. - Talán, ha aludnék... - Nem, fel kell kelned. Küzdened kell a kábítószer hatása ellen. - Kábítószer? - halkult el még jobban a hangja. - Én csak aludni akarok. William felültette Jane-t magával szemben, aztán felverte a párnáját, és visszafektette félig ülı helyzetbe. Jane összeráncolta a homlokát, és megpróbálta eltolni Williamet, de csak annyi ereje volt, mint egy kisgyereknek. Csak egy dühös pillantásra futotta az erejébıl. - Will, jól vagyok. - Akkor bizonyítsd be azzal, hogy ébren maradsz. Le kell mennem, hogy megkérdezzem a fogadóst. Egy pohárba vizet öntött, itatott Jane-nel néhány kortyot, majd a poharat az ágy melletti asztalra tette. - Mindig, amikor úgy érzed, aludnod kell, igyál kicsit. Talán föl kellene kelned az ágyból. Segítene, ha járkálnál, vagy leülnél az asztalhoz. Jane megrázta a fejét. - Jól vagyok, felébredtem. Ha felkelek az ágyból, akkor... - pirult el. - Hányni fogsz. Nyugodtan kimondhatod. Én már hánytam is. Kiürítem az éjjeliedényt, mielıtt elmegyek, aztán itt hagyom melletted. Jane halványan elmosolyodott, de legalább nézte, amíg William megmosakszik és felöltözik. A férfi elırehajolt, és megcsókolta Jane homlokát. - Remélem, ez a látvány felébresztett. - Hmmm - mosolygott Jane, elpirult, és megsimogatta William kezét, amelyet a férfi a vállára tett. - Menj csak, itt leszek, amikor visszajössz. Ahogy William kisétált az ajtón, még egyszer visszanézett, és nem tetszett neki, amit látott. Jane nagyon sápadt volt, szeme alatt sötét karikák, és úgy nézett ki, mint aki mindjárt rosszul lesz. Will kikérdezte a fogadóst, és úgy tőnt, a férfit ıszinte aggodalom öntötte el, fıleg, amikor meghallotta, hogy egy szolgálólány adta nekik a bort. - Esküszöm, uram, tennap éccaka csak én dógoztam. Nem ismerem azt a lyányt, akirı' beszél. William elfojtotta a haragját. - Nagyszerő. Ha lát valakit, aki így néz ki, azonnal szóljon nekem. - Úgy lesz, uram - biccentette meg többször fényes, kopasz fejét a fogadós.

Gayle CALLEN

135

Nem mindennapi vılegény

- Kérem, hozasson nekem egy orvost. A menyasszonyom nagyon beteg. - 'Isz maga se néz ki túl jól, uram. - Köszönöm - mondta Will kurtán. Valahogy üzennie kell Nicknek, de nem hagyhatja Jane-t egyedül. Aztán eszébe jutott Barlow. Kocsisa az istálló mögötti bokrokban hányt. Amikor Barlow meglátta, megtörölte a száját, és sápadt arcán két vörös folt jelent meg. - Bocsásson meg, uram. Úgy látszik, megbetegedtem. Túl sokat aludtam, és... - Ugyanez történt Jane-nel és velem - szakította félbe Will. - És nem véletlenül. Egy szolgálólány kínálta meg a borral? - Igen, uram. Azt mondta, ön küldte. - Az enyém az új házi bor volt, amit meg kellett kóstolnom - mondta Will gúnyosan. Elkábítottak bennünket, hogy ne találkozhassunk Nickkel, azt hiszem. Mosakodjon meg, aztán jöjjön Jane szobájába. Miután megvizsgálta az orvos... - Lord Chadwick, biztosíthatom... Mindkettınket megvizsgál az orvos, úgyhogy maga is jöjjön nyugodtan. Ami Jane-t illeti... - Úgy vélem, jól van. Beszéltem vele, mielıtt eljöttem, de... nem akarom túl sokáig magára hagyni. - Akkor menjen, uram. Egy perc múlva ott leszek. - Nyergelje fel az egyik lovat. Üzenetet kell vinnie Nicknek. Amikor Will visszament Jane szobájába, a lány az ágyon ült, és az éjjeliedénybe hányt. William megfogta a vállát, és hátrasimította a haját az arcából. Amikor a lány visszafeküdt az ágyba, Willt megijesztette a sápadtsága és a csillogó izzadság- cseppek a bırén. Kiöblítette a törülközıt, megmosta Jane arcát, de ez alkalommal a lány nem mosolygott. - Jane? - mondta William halkan. A lány szemhéja megrebbent, de nem nyitotta ki a szemét. - Jane? - rázta meg menyasszonyát William. - Ébren vagyok - mormogta Jane. - Hogy vagy? - Hát nem az elıbb mutattam meg neked, a legnagyobb zavarba jıve? William elmosolyodott, és megpróbált nem idegeskedni. - Az én fejem még fáj. És a tiéd? Jane bólintott, összeráncolta a homlokát, és William tudta, fájdalmat okoz neki, ha megmozdul. Bár Jane tiltakozott, a férfi segített neki hálóinget venni, mert tudta, zavarban lenne, ha valaki meztelenül látná az ágyban, még ha az illetı orvos is. Aztán elıhúzott egy széket, leült, és Jane kezéért nyúlt. - Mirıl beszélgessünk? - kérdezte William. - Te beszélsz, én csak hallgatom. Mesélj nekem Indiáról. Will egy óra hosszáig beszélt ázsiai útjairól, milyen a táj, hogy élnek ott az emberek. A felénél azt hitte, Jane elaludt, de amikor kérdezett tıle valamit, akkor válaszolt. Végül megérkezett az orvos. Dr. Plum alacsony, kövérkés, szemüveges ember volt, és magabiztosan viselkedett, ami tetszett Willnek. Will elmagyarázta a helyzetet, aztán a doktor kiküldte. A folyosón Barlow-val futott össze, és együtt bementek William szobájába, hogy ott várakozzanak. Gyilkos kitörı örömmel üdvözölte ıket. Amikor Barlow felajánlotta, hogy kiviszi a kutyát, Will fáradtan mosolygott rá. - Ennyire rosszul nézek ki, hogy sétálni akarja vinni Gyilkost? - Miért ne? Aranyos kis kutya - mondta Barlow, Gyilkos pedig peckesen kisétált az ajtón. Will idegesen járkált fel-alá. Örökkévalóságnak tőnt, míg az orvos végre átjött hozzájuk. Dr. Plum gyorsan megvizsgálta a két férfit, és úgy ítélte meg, hogy a gyógyulás útjára léptek. Ám Jane

Gayle CALLEN

136

Nem mindennapi vılegény

állapotát sokkal óvatosabban ítélte meg. A lány nem volt képes bevenni a gyógyszert. Ha továbbra is hány, az veszélyes lehet. Csak annyit ígérhetett, hogy másnap reggel visszajön, és újra megnézi. Miután fizetett dr. Plumnak, és elküldte Barlow-t, hogy megkeresse Nicket, Will gyorsan visszament Jane szobájába. Úgy tőnt, a lány alszik, és az orvos azt mondta, ettıl erıre kaphat. Úgyhogy William nekilátott élete leghosszabb virrasztásának. Órákig ült Jane mellett, megitatta, amikor megmoccant, amit a lány mindig rögtön kihányt. Jane este már nem tudott beszélni hozzá, és éjjel William nem ébresztette fel többször. Az orvos azt mondta, az alvás jót tesz neki - legalább addig sem hány. Mielıtt megvirradt volna, William semmi mást nem csinált, csak negyedóránként megnézte, hogy Jane lélegzik-e még. Annyira csendesnek tőnt, ahogy halottsápadtan feküdt. Mikor jön már a doktor? Rákönyökölt az ágyra, megfogta Jane hideg kezét, és az arcát nézte. Megpróbálta elképzelni nélküle az életét, és jövıje sötét szakadékként ásított elıtte, amivel nem bírt szembenézni. Mi értelme van a földbirtoknak és a háznak Jane nélkül? Senki mást nem akart feleségül venni. Szereti Jane-t - ha nem szeretné, nem erezné, hogy a torka összeszorul a fájdalomtól, a szemét pedig elöntik a könnyek. Megcsókolta Jane ujjait, száját a lány tenyeréhez érintette, és úgy imádkozott, mint soha ezelıtt. Ha a lány meghal, senki mást nem hibáztathat érte, csak saját magát. Hirtelen türelmetlen kopogást hallott az ajtón. Alkarjával megtörölte a szemét, aztán ment, hogy kinyissa az ajtót. Nick állt ott, és úgy vigyorgott, mint egy jóllakott farkas. - Úgy látom, minden jól ment - mondta Will kimerültén, és elırelépett, hogy beengedje Nicket. Nick nem jött sokkal beljebb, amikor látta, hogy Jane az ágyban alszik. - Jobban van? Kimenjünk, hogy ott beszéljünk? - Inkább itt maradnék - felelte Will, és elfoglalta szokásos helyét Jane mellett. Ismét felemelte a lány kezét, és próbálta nem mutatni, hogy a pulzusát nézi. De Nick komor arckifejezése elárulta neki, hogy mindent látott. - Nincs jobban? Will tettetett nyugalommal vállat vont, pedig alig tudta féken tartani rettegését. - Tegnap éjjel óta nincs eszméleténél. Az orvos azt mondta, az alvás jót fog tenni neki. Nick bólintott, és erélyesen fel- alá járkált, amit Will jól ismert. - Ne tarts bizonytalanságban - mondta Will halkan. - Elkaptátok a szukát? Nick felhúzta sötét szemöldökét. - Szokatlanul durván beszélsz. Will Jane-re pillantott. - Ma nem vagyok kimondottan jó hangulatban. Jane-nek lassan visszatért az öntudata, és mivel fájdalmat okozott számára, ha megmozdult, nem tette. De elég jól hallott, lebegı érzés fogta el, és örült, hogy kicsit jobban érzi magát. Hallgatta a két férfi párbeszédét, és tudta, hogy a saját döntései még hiányoznak, és hogy nem mer velük szembenézni. - Elfogtuk Julia-t - mondta végül Nick komoran. Jane meglepıdött, hogy Nick miért nem örül. - A cinkosához ment, ahogy gondoltad? - kérdezte Will. - Igen... bár ı azt állította, hogy családi ügyben utazik. Azt mondta, hogy a férfi anyja, az ı nevelınıje, meghalt. Hogy alátámassza a mondókáját, amit kétségtelenül jól kigondolt, nála voltak a férfi anyjának az ingóságai. De a combjára egy pisztoly volt szíjazva. Jane elszomorodott, amikor ennyi rosszat hallott arról, akit a barátjának gondolt. - Harc nélkül megadta magát? - Igen. Persze azt állítja, hogy ártatlan. Megmutattuk neki a titkosírással írt leveleket, és ehhez semmi hozzáfőznivalója nem volt, csak annyit kért, hogy beszélhessen a bátyjával, Reed tábornokkal. - Elrendezed?

Gayle CALLEN

137

Nem mindennapi vılegény

- Talán. Ha egyáltalán Reed tábornok akar beszélni vele. A pokolba is, el kell, hogy menjek Kelthrope hercegéhez is, hogy elmondjam neki az igazat. Jane megpróbálta összeszedni az erejét, hogy megmondja, hogy még egy gonosztevınek is joga van egy ilyen egyszerő kéréshez, de a szemhéja még mindig túl nehéz volt, és lehetetlennek tőnt számára, hogy felüljön. - Sam ırzi? - kérdezte Will. - Charlotte-tal együtt. Jane elégedetten hallotta, hogy Nicknek ellágyul a hangja. - Most már bízol benne, ugye? Nick bizonyára megrántotta a vállát, ahogy válaszolt: - Már bizonyított. Meglátjuk, mi lesz. Kis szünet állt be a beszélgetésükben, és Jane biztos volt benne, hogy ıt nézik. Nick így szólt: - Mit fogsz csinálni Jane-nel? Biztos, hogy tisztáznod kell elıtte, hogy semmirıl nem beszelhet, ami kiszivárgott Julia Reeddel kapcsolatban. - Jane, azt teszi, amit mondok neki - mondta Will fásultan. Jane úgy érezte, mintha a férfi pofon vágta volna. Azt teszi, amit mondok neki? Mire gondol? Hogy újra befolyásolja? Hogy a bizalmas kapcsolatukat akarja felhasználni akaratának érvényesítésére? Úristen, ezt nem tudja elképzelni. Mégis... lehet másképp érteni William szavainak jelentését? Megint ravaszul irányítják, mint a szülei, amikor Jane tudta nélkül neki ígérték a kezét Williamnak? De Jane szereti Willt. Nem ítélkezhet ilyen szigorúan, nem? Megtanult bízni benne, és a puszta gondolat is, hogy William a saját céljaira akarja felhasználni, nagyon idegennek tőnt. Távolról hallotta, hogy Will az ajtóhoz kíséri Nicket. Már nem hallgatta, mit beszélnek, csak a saját fájdalmára figyelt, és arra, hogy mit tegyen ezután. Nem tudta elhinni, hogy minden megérzése rossz volt Williammel kapcsolatban.

Gayle CALLEN

138

Nem mindennapi vılegény

26. fejezet A csendes szobában csak Will léptei hallatszottak. Jane azt képzelte, hogy a férfi fölé hajol, és azon tőnıdött, hogy vajon bosszankodva néz-e rá... de nem, ezt nem hiszi. Nem gondolhat ennyire rosszat Williamrıl. Hallotta a padlódeszkák recsegését, és érezte William kezének vagy könyökének súlyát az ágyon, és rájött, hogy a férfi mellette térdel. Két kezével megfogta Jane egyik kezét, és a lány érezte William kezének melegét, és érdes tenyerét. Ha Will nem hord kesztyőt, Jane már régen rájött volna, hogy nem elkényeztetett arisztokrata, hanem olyan férfi, aki egész életében keményen dolgozott. A csuklóján nedves csókot érzett. - Jane - suttogta William. A férfi hangja tele volt érzelmekkel, melyeket eltitkolt Nick elıl, és Jane valahol mélyen belül megnyugodott, és elégedettség töltötte el, hogy igaza volt. - Az elmúlt heteket azzal töltöttem, hogy csak azt engedjem a tudomásodra jutni, amirıl azt gondoltam, hogy tudhatod - kezdte William szomorúan. - Csak imádkozni tudok azért, hogy ne legyen túl késı, hogy meghallgass, hogy megérts. Sosem éreztem azt, hogy Angliához tartozom, még gyerekkoromban sem. Azt gondoltam, a szüleim unalmasak és túl komolyak, és túlságosan elégedettek azzal az élettel, amit én értelmetlennek véltem, csak azért, mert egyszerő és jó volt. William mély lélegzetet vett, és Jane bátorításként meg akarta szorítani a kezét, de úgysem tudta megállítani ezt a végsı vallomást. - Már régen meghaltak. Amikor visszajöttem Angliába, olyan volt, mintha levágtak volna belılem egy darabot. Nem tudtam, ki vagyok, és nem tudtam, ki voltam valaha. Senki sem ismert azelıtt. Úgyhogy... játszottam tovább a legutolsó figurát, akit alakítottam. Ez könnyebb volt, azt hiszem, de hazugság volt. Tudtam, hogy nem tetszem neked, de szükségem volt az eljegyzésünkre. Valamilyen életcélt kellett találnom. Williamnek elcsuklott a hangja, Jane torka pedig még jobban összeszorult. - Úgy véltem, ha úgy tudnánk élni, mint a szüleim - boldogan, megállapodottan, távol a világ zajától -, akkor minden rendben volna. De tudom, túl messzire mentem, Jane. Ragaszkodtam a saját elképzelésemhez, amit a tökéletes házasságról alkottam, és rád akartam erıszakolni a felfogásomat ahelyett, hogy együtt találtuk volna ki, hogyan éljünk. Irányítani akartalak, Jane, de most már nem ez a helyzet. Szeretlek, Jane, és nem akarlak elveszíteni. Borzalmas, félelmetes csend következett, miközben Will megcsókolta Jane kezét, a lány pedig azon igyekezett, hogy ne fakadjon sírva. - Szeretlek - suttogta William. - Szeretem a merészségedet, és hogy hővösön, intelligensen vagy képes mérlegelni a dolgokat. Szeretem a kalandvágyadat. Én is vágytam a kalandok után, csak az évek során kiveszett belılem. Istenem, mindent meg fogok tenni - mindent megteszek, hogy itt tartsalak. Milyen ember legyek? Ahogy az elsı könnycseppek lecsurogtak az arcán, Jane rádöbbent, annyira küzdött azért, hogy úgy éljen, ahogy ı akar, hogy közben ı kezdte el irányítani Willt. William csak egy férfi volt, aki próbálta megtalálni az útját az életben, ugyanúgy, ahogy Jane. Erılködve kinyitotta a szemét, amitıl megint belehasított a fejébe a fájdalom. De ahogy belenézett Will reménykedı, hitetlenkedı szemébe, ez már nem számított. Az élete az lesz, amivé teszi. - Jane? - Will, nem kell senki másnak lenned - mondta a lány, a betegségtıl rekedtes hangon. - Nincs semmi másra szükségem, csak arra, hogy a férjem legyél. William melegbarna szeme könnyben úszott. - Jane, visszajöttél hozzám - mormogta, arcát Jane mellkasához szorította, és átölelte. A lány Will haját simogatta.

Gayle CALLEN

139

Nem mindennapi vılegény

- Szeretlek, Will. Túl keményen harcoltam, és ez volt a hibám. - Jane megnedvesítette száraz ajkait. - Talán mindketten olyan kétségbeesetten kerestünk valamiféle eszményített életet, hogy soha nem gondoltuk, az önmagában is mennyire izgalmas, ha szeretjük egymást, és mekkora kaland lesz, ha gyerekeink lesznek. Megtanítottál rá, hogy lássam, mekkora öröm, ha együtt vagyunk. William felemelte a fejét, és Jane szemébe nézett: - Akkor hozzám jössz feleségül? - Igen - válaszolt csendesen Jane, és szerelemtıl sugárzó arccal nézett a férfire. Olyan jó volt, hogy végre nem volt ellentét közöttük, és hogy semmit nem kellett már tettetni többé. William karjába zárta Jane-t, és nekidılt az ágytámlának, és a szívére szorította kedvesét. Milyen jó volt ott lenni! - Sikeressé fogjuk tenni a házasságunkat - mondta lágyan Will, és megpuszilta Jane feje búbját. - És soha nem fogom hagyni, hogy még egyszer veszélybe kerülj. Leszámoltam azzal az élettel. - De a kormány tudni fogja, hol vagyunk, Will. Jönni fognak, hogy újra segítséget kérjenek tıled. - Nem, ha nem lesz könnyő a nyomunkra bukkanni. William rámosolygott Jane-re, és felvillantak a csodálatos gödröcskék az arcán. - Mit vettél már megint a fejedbe? - A kormány nem fog minket könnyen megtalálni, mert ide-oda fogunk utazgatni. - Utazgatni? - kérdezte kételkedve Jane. - Azt hiszem, Franciaországban fogjuk kezdeni. - Franciaországban? - bámult rá a lány, és nem akart hinni a fülének. - Nos, ha te ki tudtál azzal békülni, hogy hozzám gyere feleségül, én is ki tudok békülni azzal, hogy néha utazzunk. Sıt írhatunk is együtt az utazásainkról. A szerkesztık azt mondták, hogy nincs elég érzelem az írásaimban, de együtt talán valami igazán érdekeset alkothatunk. Képes vagy... ártatlanul szemlélni a dolgokat, friss szemmel, amit én már régóta elveszítettem. - Lehetünk írók - mondta Jane lágyan, és úgy érezte, élete utolsó darabkája is a helyére került. - Hacsak nem akarsz... Jane gyengén meglegyintette William karját. - Bolond. - Bolond szerelmem. Jane rámosolygott a ragyogó szemő férfira. - Szerelmem... hmmm, igen, lehet, hogy ezt kellene mondanom. William nehéz döntést hozott meg - lemondott az egyszerő angol élet biztonságáról Jane kedvéért, hogy elvigye különbözı helyekre, és hogy megmutassa neki a világot. Soha nem fog rá okot adni neki, hogy megbánja. Will arca elkomolyodott. - Ráébresztettél, mennyi mindent meg akarok mutatni neked, hogy a te látásmódodon keresztül tapasztaljam meg ıket. - Gondolod, hogy vannak olyan dolgok, amiket még megtaníthatsz nekem? - ugratta Jane. Will válaszképp pajkosán rámosolygott. Néhány nappal késıbb Mr. Barlow az Ellerton House-hoz tartozó birtokon, Jane apjának földjén hajtotta a hintót, York közelében. A lány Williammel szemben ült, kibámult az ablakon Anglia másik arcára, amely annyira különbözött az ország déli részétıl. Soha nem fáradt bele e vidék felfedezésébe, és most lelkes társat is talált hozzá magának. És Will minden szempontból lelkes, gondolta Jane, és elpirult, ahogy arra gondolt, miket csináltak együtt múlt éjszaka. Amikor odaértek az ısi, szeszélyes alaprajzú udvarházhoz, Jane alig tudta visszafogni izgatottságát. Nemsokára találkozhat az édesapjával két hosszú év után! Az ezredes a lambériázott könyvtárszobában várt rájuk egy füles fotelben üldögélve, takaróba bugyolált lábbal. Sápadtabbnak, szikárabbnak és öregebbnek tőnt, mint ahogy Jane emlékezett, de

Gayle CALLEN

140

Nem mindennapi vılegény

amikor apja elmosolyodott, Jane tudta, minden rendben lesz. Elengedte Will karját, és szaladt, hogy üdvözölje édesapját. Az idıs ezredes megveregette lánya vállát, és üdvözölte Willt, de nem állt fel. Jane sarkára ült, és kérdıen nézett apja szemébe, majd az ölében lévı takaróra. Apja megérintette Jane arcát, és szürke bajusza alól rámosolygott. - Jane, galambom, milyen csodálatos ilyen boldognak látni téged. - Willre pillantott. - Azt hiszem, neked semmi közöd ehhez, ugye? Jane csupa jóindulatot hallott ki apja szavaiból, de Will elsápadt. Az ezredes az elmúlt éjszakákra gondol, amikor William nem viselkedett a legmegfelelıbben? Will végül elmosolyodott: - Jane az oka, hogy boldog vagyok, ezredes úr, és nem tudom eléggé megköszönni, hogy az életem részévé tette ıt. Az ezredes érezhetıen megkönnyebbült, de valami nem volt rendben, és Jane állandóan a takaróra nézett. Rátette a kezét az apja combjára, aki megmerevedett. Jane ráemelte a tekintetét: - Papa, mi a baj? - Semmi baj - mondta az ezredes nyilvánvalóan erıltetett kedélyességgel. - Jó újra látni a lányomat. - Jól vagy? Miért van rajtad ez a takaró? Az ezredes tétovázott, és Jane észrevette, hogy Will és apja beszédesen összenéznek. Will megpróbálta elrejteni hirtelen támadt együttérzését. - Körülbelül nyolc hónapja - mondta Whittington ezredes kelletlenül - az a hadosztály, amellyel utaztam, bajba került egy szikhekkel támadt összecsapás során, Panzsabban. Felvidított, hogy újra az életemért kell harcolnom. Jane-nek összeszorult a gyomra az aggodalomtól, ahogy az apját nézte. Will mellé lépett, és gyengéden a lány vállára tette a kezét. - Végül megsérült az alsó lábszáram, bár semmiség volt, természetesen, és lehetett volna rosszabb. De a sebészek ragaszkodtak hozzá, hogy térdbıl levágják az ostoba lábat, másképp nem tudták volna megállítani a fertızést. Jane szívbıl megsajnálta apját, a katonát, aki nem szolgálhatja tovább a hazáját. A lány tudta, az ezredes nem akar részvétet, és inkább elbújt ide északra, csak ne kelljen másokkal találkoznia, akik sajnálnák. Jane bálványozta az apját, és az életnagyságnál nagyobb méretőnek hitte, olyan embernek, aki állandóan izgalmas történeteket mesél. De az ezredes egyszerően csak egy férfi volt, akit túlságosan zavart, hogy mi miatt kellett Londonba jönnie. Neki is megvoltak a hibái és aggályai, mint másoknak. Jane felállt, és arcon csókolta az apját: - Hálás vagyok azoknak az orvosoknak, mert egészségesen és gyógyultan küldtek vissza hozzánk. William pislantott egyet, ránézett Jane-re, aztán gyorsan biccentett. - Hát igen, természetesen. Nem lehetett kellemes, de meg kellett tenniük. A fiatalok egymásra mosolyogtak, Jane pedig összekulcsolta a kezét. - Jó látni téged, Jane. Kincsem, milyen szép nı lett belıled, nem igaz, Will? - Igen, uram - felelte Will. - És hogy van a másik lányom? Tudom, nem fogja egyhamar elhagyni Londont. És milyen megdöbbentı, hogy olyan rövid ideig ismerhettem csak az ifjú férjét. Will és Jane egymásra néztek, és a lány nagyon mérges volt Williamre, aki egyáltalán nem leplezte, milyen szerelmesen csillog a szeme. - Ezredes, a lánya Londonban maradt, amíg véletlenül össze nem találkozott Nickkel. - Nickkel? - mondta az ezredes homlokráncolva. - Ezt nem szívesen hallom. Will röviden elmesélte neki a Julia Reeddel történteket. Jane kiegészítette a különbözı veszélyes események leírásával, amit Will kihagyott.

Gayle CALLEN

141

Nem mindennapi vılegény

Végül az ezredes egyik ujjával megsimogatta a bajszát, és töprengve nézett: - Nick és Charlotte - mormogta csodálkozva. Jane gyorsan így szólt: - Papa, nem tudom biztosan, mi történik. Mióta Charlotte elolvasta a naplóidat, úgy vélem, sokkal... kalandosabbnak gondolja magát, mint ezelıtt volt. - Elismerem, én hagytam a londoni lakásban azokat a naplókat, és arra számítottam, hogy majd te fogod ıket megtalálni, Jane. Úgy tőnt, téged mindig is jobban érdekeltek az efféle dolgok. De Charlotte... - elhallgatott, és elgondol kozva nézett a távolba. Will szeretettel nézett az ezredesére, és örült, hogy az idıs férfi végre békére talál. - Ezredes, ha nem bánja, Jane és én elmegyünk holnap Skóciába. - Skóciába? - visszhangozta Whittington ezredes. - Igen, uram. Pontosabban Gretna Greenbe. Jane tekintete találkozott a Williamével, ami túlságosan is feltüzelte Willt, tekintve, hogy nem voltak egyedül. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nem adod meg az esélyt a nejemnek, hogy pazar esküvıt rendezzen? - kérdezte az ezredes jókedvően és elégedetten. - Az túl sokára lenne, papa - karolt bele Jane Willbe, és ránézett. - Megállunk a birtokunkon visszafelé, ugye? Szeretném látni. William szülei otthonára gondolt - az ı otthonára -, és életében elıször nem riadt vissza az emlékeitıl. Alig várta, hogy megmutassa Jane-nek azokat a helyeket, ahol boldog volt - lehet, hogy végül itt fognak letelepedni, ha Jane azt akarja. Megszólalt a vacsorára hívó csengı, és egy szolga behozta az ezredes mankóit. Az idıs férfi egész jól boldogult velük, Will és Jane pedig kart karba öltve mentek mögötte. Will Jane füléhez hajolt: - Annyi mindent akarok neked mondani. Talán még a nyelvek iránti szenvedélyedet is ki tudom elégíteni - amennyiben meztelenül veszel részt a leckéken - mosolygott menyasszonyára játékosan.

Gayle CALLEN

142

Nem mindennapi vılegény

A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait ırzı ALFÖLDI NYOMDA Rt. munkája Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató

Nem mindennapi eljegyzés Miss Jane Whittington reményei darabokra törtek. Mindig azt képzelte, férje bátor, kalandvágyó és izgalmas lesz. Ehelyett a férfi, akivel apja eljegyezte... egy divatmajom! Lord Chadwick ırjítıén jóképő, de Jane sosem tudna egy aranyifjút szeretni, akit semmi más nem érdekel, csak a legújabb divat. Hogy lehet mégis, hogy a férfi szenvedélyes pillantása olyan vágyat gyújt benne, amirıl soha még csak nem is álmodott? Nem mindennapi szerelem William a briteknek kémkedik, és ez a munka évekre kizárja a társadalmi életbıl - és fogalma sincs róla, hogy legutóbbi "álruhája" egyáltalán nem szalonképes. Most, hogy egyszerőbb, biztonságosabb sorsra vágyik, úgy véli, megtalálta eszményi menyasszonyát ebben az ellenállhatatlan szépségben. De Jane szívét csak különleges módon tudja meghódítani. És amikor a korona visszahívja a szolgálatba, meg tudja-e William tagadni - vagy feláldozza azt a békét, amelyet keres... és a nıt, aki nélkül nem tud többé élni?

www.alexandra.hu online@alexandra.hu ALEXANDRA