You are on page 1of 22

Tartalomjegyzék

Előszó 9
Bevezető 11
Csak beszélj! 13
Amit minden szülőnek és nevelőnek tudnia kell(ene) 15
A Lépéselőny® módszer 29
Bevezető a módszerhez 31
Az agyféltekék 35
Az információfeldolgozás 46
Vágyak, célok, tervek 52
A komfortzóna 57
A lazítás 65
A pozitív gondolkodás 75
A képzelet 83
Az elmetérképezés 87
A frissesség 94
A tanulási szokások 114
Elköszönés 142
Mellékletek 143
Előszó

Az elmúlt években nagyon sok szülő for-
dult hozzám segítségért, mert azt tapasz-
talják, hogy a gyerekük megtorpant a kez-
deti csodálatos fejlődésben, és az, amit
tanulásnak hívunk, egyre unalmasabb, öröm-
telenebb tevékenységgé válik számára, és
egyre nagyobb ellenállást vált ki belőle.
Mindannyian megtapasztaltuk, hogy a mini-
ember, akinek nemrég még a pelenkát cse-
rélgettük a kakis fenekén, napról napra egyre többet ért a világ
összefüggéseiből, gondolkodik, okosakat mond és meglepő
dolgokat cselekszik. A napnál világosabb, hogy hatéves koráig
akkora fejlődésen megy keresztül, amihez fogható mértékűt
soha többé nem fog produkálni, mert az iskolába kerüléssel
mintha két lábbal taposna a fékbe. A helyzet az, hogy nem ő
fékez. Falakba ütközik!
„Nagyon okos a gyerekem, de nem szeret tanulni.” Naponta
hallom ezt a panaszt. Miért is szeretne tanulni? Hiszen elvesszük
tőle a játékosságot, a kreativitást, a felfedezés örömét, a
kritikai érzéket és számtalan olyan dolgot, amit ösztönösen
használt egészen hatéves koráig, és amelyek segítségével
lám, mekkorát fejlődött! A napnál is világosabb, hogy valamit
nagyon elrontunk az iskolával. Az iskolaérett óvodás még
izgatottan és büszkén várja, és boldogan megy oda az első nap,
hiszen ő már nagy és iskolás! Azán eltelik pár hét, és úgy érzi,

9
Tanítsd meg tanulni!

hogy inkább nem is akar iskolás lenni, mert az az izgalmakkal
teli, felfedezésre váró világ, amiben addig élt, megváltozott
körülötte.

Nemcsak pedagógusként, de tapasztalt szülőként is írom ezt a
könyvet. Én is apa vagyok, ráadásul évekig egyedül neveltem
a lányomat, akivel rengeteget tanultunk egymástól.
A gyerekünk fejlődésére fordított időt valóban nem le-
het megspórolni, de ez eszünkbe se jusson! Hiszen „... mi
teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk
egy foszlányt...” – írja József Attila. Mindent megér, amikor azt
látjuk, hogy egy boldog, magabiztos, életét uralni és irányítani
képes felnőtté vált a mi kis pelenkásunk.
A gyerekeknek írtam már egy könyvet Lépéselőny – Tanulj
meg tanulni! címmel, ez a könyv a szülőknek szól.

10
Bevezető

Amikor tanulási stratégiákkal kezdtem foglalkozni, sokat
gondolkodtam azon, hogyan találjuk meg azt a megfelelő
pillanatot, amikor a gyerek tanulási folyamatát kézbe kell
vennünk, és segítséget kell nyújtanunk neki. Annak érdekében
persze, hogy képes legyen kibontakoztatni a benne lévő
potenciált. Mikor és hogyan lépjünk be abba a folyamatba,
ami megakadályozza, hogy a gyerek kudarcokat éljen át, és
megutálja a tanulást? Aztán egy reggeli tévéműsorban, ahova
tanulás-módszertani szakértőként hívtak be, a kedves riporter
hölgy azt kérdezte: Mikor kell beavatkoznunk a gyerek tanulási
folyamatába? Ekkor jöttem rá egy rendkívül fontos dologra.
Éppen az a probléma, hogy beavatkozunk! Hogy nem az
elménk veleszületett képességeit használjuk, hanem valami
megmagyarázhatatlan okból hagyjuk, hogy gyenge hatásfokú,
sokszor felesleges módszereket használjanak, és sopánkodva
nézzük végig, hogy a legtöbb gyerek belefullad a tananyagba,
aki pedig képes kiúszni, az a szellemi képességeinek csupán kis
százalékát használja tovább.
A legtöbb, amit tehetünk a gyerekünkért, az az, hogy nem
engedjük elveszíteni a tanulási képességeit! Ezt pedig úgy
tudjuk megtenni, ha hagyjuk, hogy vidáman, játékosan fedezze
fel ő maga a világot, és ha kell, mutatunk neki olyan tanulási
eszközöket és módszereket, amelyek az elménk működéséhez
igazodnak, nem pedig az elméjét akarjuk rákényszeríteni értel-
metlen szabályok alkalmazására. Ha ezt megtettük, elvégeztük

11
Tanítsd meg tanulni!

a vállalt feladatunkat. A hatékony módszerek használata, vagyis
a tanulás már a gyerek dolga!
Értelmetlen a vele való tanulás, mert akkor nem ő használja a
módszert, hanem mi, viszont neki kell számot adni a tudásáról.
Ezzel elvesszük tőle a lehetőséget, hogy élete történetében
ő legyen a főszereplő, aki a „legkisebb gyerekként” elindul
szerencsét próbálni, és meghódítja a világot. Mintha a mesebeli
gyerek azt mondaná: „Édesapám, elindulok szerencsét pró-
bálni, jöjjön velem maga is, mert lehet, hogy nehéz lesz, és
elkél a segítség!”
A gyerekünk már úgy született, hogy fel akarja fedezni a
világot, nem kell noszogatni! Tegyünk kalapot a fejére, adjunk
neki vándorbotot és egy hétmérföldes csizmát, süssünk
hamuban pogácsát, kössünk tarisznyát az oldalára, rakjunk
bele minden eszközt, amire szüksége lehet, tanítsuk meg ezek
használatára, aztán indítsuk útjára! Nem kell aggódni! Boldog
ember lesz!

12
A Lépéselőny®
módszer
Bevezető a módszerhez

Ahogy korábban is volt szó róla, a gyerekünk szemében a
hitelesség elsőrendű! A gyerek sohasem azt hiszi el, amit
mondunk neki, hanem azt, amit és ahogyan cselekszünk.
Éppen ezért kevés lesz, ha nógatjuk a tanulásra, de mi magunk
sohasem olvasunk, memorizálunk, jegyzetelünk, beszélgetünk
a tapasztalatainkról, vagyis tanulunk. Még hiteltelenebbek
leszünk a gyerek szemében, ha tanulásra buzdítjuk, de abban,
hogy ezt miként tegye, már nem tudunk segíteni neki. Pedig
mi vagyunk a szülei, tőlünk várja a segítséget az élet minden
egyes területén, miért pont a tanulással lenne ez másképp?
Egyszóval, ha ismerünk tanulási praktikákat, az mindenkinek
jó, nekünk, szülőknek azért, mert magunk is képesek vagyunk
fejlődni, a gyereknek azért, mert a fejlődésében tudjuk segíteni,
és ezzel még közös programot is csinálunk.
Itt is fontos hangsúlyoznom: a tanulás a gyerek dolga, nem
a szülőé! Ha eszközöket, vagyis tanulási technikákat adunk a
kezébe, azzal képessé tesszük arra, hogy elvégezze a feladatát,
és ezzel könnyebben halad a saját fejlődése útján úgy, hogy
még élvezi is. Ha a technikákat nem megmutatjuk neki, hanem
helyette használjuk, azzal épp az ellenkezőjét érjük el!
Igaz, sokszor rossz látni, hogy a gyerek szenved a tanulással,
ezért hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy „na jó, majd én
lejegyzetelem az elmetérképezés segítségével az anyagot, te
meg csak memorizáld, és akkor gyorsabban végzünk”. Hát...
nem vagyok ebben biztos. Mire elkészülök a jegyzettel, aztán

31
Tanítsd meg tanulni!

ő nekilát megtanulni, mire sikerül vala-
milyen szinten memorizálni, addig na-
gyon sok idő telik el. Abban viszont
biztos vagyok, hogy a megértési szintje
alacsony marad, mert a jegyzet nem az
ő megértését tükrözi. Jobban járunk
tehát, ha megmutatjuk neki, hogy
mi az az elmetérképezés, tanácsokat
adunk neki hozzá, és készítse el ő! Amíg
készíti, addig is memorizálja, hiszen az
egész tudásanyag rajta keresztül halad,
azt megértve találja ki, hogy mit milyen
színnel vet a papírra, hogyan helyezi el, miként használja a
fantáziáját, a kreativitását, a képzeletét vagy a játékosságát,
a humorát. Élvezetes lesz tehát a jegyzet elkészítése, a me-
morizálás pedig már csak egy könnyed ismétlés lesz! (Az
elmetérképes jegyzetelésről később részletesen írok.)
Persze, akire már ráaggatták a „szülő” címkét, az épp ebben a
pillanatban vált élő kérdőjellé, olvasva kissé idealista soraimat.
Jogos a kérdés: Hogyan vegyem rá? Ha a gyerek behúzza a
kéziféket, akkor hiába beszélek neki!
Két fontos válaszom van:
Adjunk a kezébe eszközt.
Adjuk neki a lehető legtöbb pozitív visszajelzést!
Ne feledjük: mi már megszereztünk sok tapasztalatot, amit
a gyerekünk még nem. Így hiába tudjuk, mi volna a helyes, a
gyerek még természetes módon kételkedik ebben, és próbál-
gatja a világot, ami a szemünkben engedetlenségnek, konok-

32
Bevezetó´ a módszerhez

ságnak tűnhet. Még ha nehéz is megértenünk, felesleges
harcolni vele, mert az csak igazolja számára, hogy a világ nem
engedi kibontakozni. Mutassunk meg neki néhány lehetőséget
a hatékonyabb tanulásra, aztán bízzuk rá a döntést, hogy
használja-e, és ha igen, mikor. Viszont ha hatékonyan használja,
ne habozzunk jelezni neki, milyen jó munkát végzett, illetve
rámutatni, hogy az az eredmény, amit ezáltal elért, könnyebbé
tette az életét.

A könyv további részében a Lépéselőny® nevű tanulási stra-
tégiát mutatom meg, és azt, hogy miként tudjuk az egyes
elemeit beépíteni a gyerek tanulási módszerei közé.
Minden egyes fejezetben először leírom, hogy mi a lénye-
ge, miért hasznos a mindennapi tanulásban, azután javas-
latot teszek, miként mutassuk meg a gyerkőcnek, hogyan
gyakoroltassuk vele, milyen gyakori hibákba ütközhetünk,
és hogyan adjunk neki pozitív visszajelzéseket. Gyakran kor-
csoportokra fogom bontani a tanácsaimat, hiszen másként kell
segítenünk neki, ha 3. osztályos, és másként, ha 12. osztályba
jár.
Három korcsoportot különböztetünk meg a tanfolyamain-
kon is. Az első csoportba a 3–4. osztályos gyerekek tartoznak,
ugyanis ez az a pillanat, amikor kezdenek eltávolodni az
óvodában megtapasztalt hatékony tanulástól, és apránként
átveszi az uralmat a racionalitás, ami sajnos, nincs túl jó
barátságban a kreativitással. A második korcsoportba az
5–7. osztályos gyerekek tartoznak, akik már megtapasztalták
azt a váltást, ami általában az 5. osztály körül történik, és a

33
Tanítsd meg tanulni!

tananyagok nehezedésében látszik leginkább. A harmadik
csapat pedig a kamaszkor izgalmas világa, vagyis a 8–12.
osztályba járó gyerekek, akik segítséget várnak akkor, amikor
már a jövő a tét.
Mielőtt azonban a módszer egyes elemeit boncolgatnánk,
nézzük meg, melyek az alapjai!

34
Az agyféltekék

Meggyőződésem, hogy az agyunk éppen ugyanolyan gyerek-
korunkban, mint felnőttként. Szerkezetét, működési elvét
tekintve nem – vagy nem túl sokat – változik, a legfőbb válto-
zás benne nem más, mint az, ahogyan használjuk. Amikor
tréningeket tartok gyerekeknek, gyakran elmondom, hogy
Albert Einstein vagy Szentgyörgyi Albert agya is ugyanolyan
szerkezetű volt, mint bármelyikünké, a különbség „csak” annyi
volt, ahogyan használták.
Úgy gondolom, hogy a hatékony tanulás alapösztönével
születünk, aztán ahogyan magunkra szedünk – néha erőltetünk
– módszereket, meggyőződéseket, sztereotípiákat, úgy válto-
zik az agyunk használati módja is, és néha valóságnak véljük
azt, hogy „az én agyam már nem úgy működik, mint régen!” –
holott az igazság az, hogy nem úgy használom, ahogy régen.

Amikor a gyerekünk megszületik, egy törékeny, tehetetlen
csecsemő, aki nélkülünk nem volna képes életben maradni, de
hamar eljön az idő, amikor azt látjuk, hogy figyel, gondolkodik,
manipulálni akarja a külvilágot, vagyis tanul – a szó szoros
értelmében. Aztán azt tapasztaljuk, hogy egyre okosabb, egyre
fogékonyabb, egyre többet ért meg a világból, hirtelen járni
kezd, és nekiindul a felfedezőutaknak, egyszer csak beszélni
kezd, a szókincse hihetetlen ütemben bővül, döbbenetes
mennyiségű információt kezd napról napra használni, és állan-
dóan kérdez, kérdez, kérdez!

35
Tanítsd meg tanulni!

Hatéves korára igazi zseni, aki fantasztikus mennyiségű
tudást halmozott fel, és izgalommal, boldogan várja az iskolát,
ahol folytathatja élete legfontosabb tevékenységét, a tanulást.
Itt azonban történik valami, ami mindannyiunkra erőteljes
hatást gyakorol. Másképp KELL használni az agyunkat. Más-
képp, mint ahogyan eddig, másképp, mint amilyen tanulási
ösztönnel megszülettünk. És hogy ez a másképp milyen
eredményre vezet... Nos, az kiszámíthatatlan. Vagy mégsem?
Alapvetően minden attól függ, mennyire távolodunk el az
agyunk velünk született működésétől, és mennyire találjuk
meg a saját utunkat ebben.
Itt az ideje megvizsgálni, hogyan is működik ez a velünk
született agy!

Kezdjük azzal a leegyszerűsí-
tett bölcsészettudományi
megközelítéssel, hogy van
két agyféltekénk: bal és jobb.
Mindkettő más-más feladatot
lát el, ennek megfelelően
másként is látják a világot.
A bal agyfélteke józan,
megfontolt, precíz, ő a külvi-
lágból érkező információkat értékeli, elemzi, logikusan,
komolyan.
Ezzel szemben a jobb agyfélteke már inkább a belső, lelki
világért felelős – nem érdekli a logika, ő alkotni szeretne,
kreatívan, játékosan, humorosan.

36
Az agyféltekék

Mivel a bal agyfélteke logikusan, logikai rendszerek men-
tén gondolkodik, elsősorban ő üzemelteti az olyan logikusan
működő rendszereket, mint az olvasás, az írás vagy a beszéd.
A beszéd, vagyis a verbális kommunikáció nagyon is logikus
rendszer, hiszen a gondolatainkat hangok formájába csoma-
goljuk, a hangképző szerveink segítségével a külvilág rendelke-
zésére bocsátjuk, a hangjainkat befogadni, majd dekódolni
képes egyedek pedig kicsomagolják és megértik azt, amit
eredetileg gondoltunk. Vagy nem. A verbalitás ugyanis nem
elegendő a kommunikációhoz, szükség van még a nonverbális
jelekre is, amik viszont nagyon finom jelzések, ám legalább
ennyire következetesek is.
A jobb agyféltekét nem érdekli a logika. Fütyül arra, hogy
kettő meg kettő mennyi, főleg, ha azzal a néggyel lehet valamit
alkotni, viccelődni, idétlenkedni vagy rosszalkodni. Ő sokkal
inkább a kreativitásban hisz, formákban, színekben, képekben
látja a világot.

Ha megkérdezzük a két agyféltekénket, hogyan kell tanulni,
vagyis hogyan raktározzuk el úgy a megszerzett ismereteket,
hogy bármikor előhívhatók le-
gyenek, akkor más-más választ
kapunk.
A bal agyfélteke azt fogja
válaszolni, hogy ha valamit hosz-
szú távra meg akarsz jegyezni,
akkor itt a remek technika: is-
métlés, gyakorlás. Ismétlés, gya-

37
Tanítsd meg tanulni!

korlás. Ismétlés, gyakorlás. Ismétlés, gyakorlás. Ismétlés, gyakor-
lás. Ismétlés, gyakorlás. Ismétlés, gyakorlás. Továbbá ismétlés
és gyakorlás! Ha valamit hosszú távra meg akarunk jegyezni,
akkor sokszor kell elolvasni, ismételgetni, felmondani, aztán
még néhányszor elolvasni, és így tovább. Ebben azért van
igazság, tényleg megmarad a fejünkben az, amit ismételge-
tünk. Gondoljunk csak egy kellemes zeneszámra, amit ha sok-
szor meghallgatunk, akkor a dallam és a szöveg szinte észre-
vétlenül belekúszik a fejünkbe úgy, hogy kívülről fújjuk, egész
nap ez megy a fejünkben, a családot meg kikészítjük vele.
Ám nemcsak arra érdemes felfigyelni, hogy a családtagjaink
látványosan kerülik a társaságunkat, hanem arra is, hogy
olyan szöveg is megmarad a fejünkben, amit nem is értünk,
mert egy általunk nem ismert idegen nyelven éneklik. A bal
agyfélteke „ismétlés, gyakorlás, ismétlés, gyakorlás” technikája
ugyanis valójában nem az új ismeretek elsajátítására való,
hanem a képességek készségszintre emelésére! Minden újon-
nan megszerzett ismeret, módszer vagy eszköz használat
legfeljebb csak képessé tesz bennünket valamire, rutinszerű
használatukról csak akkor beszélhetünk, ha begyakoroltuk
őket. Amikor gyerekkorunkban megfigyeltük, hogy a na-
gyobb gyerekek kétkerekű biciklivel mennek, mi meg csak
háromkerekűvel vagánykodunk, akkor szinte biztosak va-
gyunk benne, hogy a kétkerekű nekünk is menne, hiszen
megértettük a technikáját. De ez még csak ismeret. Az ismeret
birtokában pedig akkorát tudunk esni, hogy a Föld túloldalán
lévő Új-Zéland maori őslakosai enyhe remegést éreznek az
óceán partvidékén. Ezért kell gyakorolni! Minél több munkát

38
Az agyféltekék

fektetünk ebbe, annál nagyobb rutinra teszünk szert, sőt, a
bringázás tudományát egészen az extrém használatig is fel
tudjuk fejleszteni. Valójában minden olyan fontos rutin, amire
gyerekkorunkban szert tettünk, a gyakorlás által vált készség-
gé, gondolok itt a beszédtől az evőeszközök használatán át a
tanárok bosszantásáig.
Amikor bekerülünk az iskolába, már birtokunkban van
a beszéd mint logikai rendszer rutinszerű használata, tehát
épp itt az ideje, hogy megtanuljuk a gondolatainkat rögzí-
teni, legalábbis egy speciális formában, amit írásnak hívunk.
Megtanuljuk a betűket leírni, amelyek nem mások, mint a
beszéd során használt hangok lerajzolható formái. Megtanuljuk
ezeket egybekötni, vagyis kialakulnak az írott szavak, amelye-
ket egymás mellé téve mondatokat alkotunk, és gyakoroljuk,
gyakoroljuk, gyakoroljuk. A képességből kialakul az írás ké-
pessége, aztán a számolásé, a szorzótábláé, a verseké és min-
den olyan ismereté, ami szükséges vagy kevésbé szükséges a
tovább fejlődésünkhöz. Itt viszont elkövetünk egy hibát, ami
egyáltalán nem biztos, hogy felróható nekünk! Azt gondoljuk,
hogy ez a tanulás. A tanulás az, amikor valamit ismételgetünk
és gyakorlunk, így megmarad a fejünkben. Csakhogy ebben
tévedünk, és ha nincs, aki megsimogatja a buksinkat, és rá-
mutat a tévedésünkre, akkor bizony, bajban vagyunk. Ez
ugyanis nem tanulás, hanem rutinszerzés bizonyos területeken,
vagyis a képességek készségszintre fejlesztése. Ez a módszer
nem alkalmas új ismeretek elsajátítására, pontosabban csak
komoly korlátokkal! Ha az ismétlés-gyakorlás módszerét
akarjuk új ismeretek elsajátítására alkalmazni, akkor egy olyan

39
Tanítsd meg tanulni!

módszer alakul ki, amit egyszerű
kifejezéssel csak magolásnak hí-
vunk. A magolás pedig egy
nagyon csúnya tévedés a tanu-
lási stratégiák illatozó virágok-
kal teli útján! Érdemes megvizs-
gálni, hogy miért!
Először is, ha ismételgetéssel
akarok megjegyezni valamit, az
nagyon sok időbe telik. Bizonyára emlékszünk még arra, ami-
kor az irodalomtanárunk angyali mosollyal az arcán, de maxi-
mális pedagógiai jószándékkal szabta házi feladatnak, hogy
tanuljuk meg másnapra Arany János Toldi című költeményé -
nek néhány versszakát, de hogy még jusson idő az alvásra
is, csak az Első éneket, ami laza tizennégy versszakból áll,
versszakonként nyolc sorral. Ha magolással akarunk nekilátni,
akkor elolvassuk az első versszakot, aztán elolvassuk még
egyszer, aztán megint, aztán próbáljuk felmondani, aztán
elolvassuk, aztán... Szóval ismételgetjük. Mire hibátlanul, vagyis
szövegpontosan el tudjuk mondani, addigra sok idő telik el,
és ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor nem is vagyunk
benne biztosak, hogy fogmosás után még emlékezni fogunk rá.
Megpróbáljuk ugyan, de ha hibázunk, megint bele kell néznünk,
vagyis átolvassuk még kétszer, háromszor, négyszer vagy
hetedhétszer. A puha ágyikóban pedig már szendereg a robogás,
de még mindig az megy a fejünkben, hogy „Ég a napmelegtől
a kopár... – mi is?? Ja! – ...szik sarja...” jelentsen ez bármit is...
Ugyanis a magolás második nagy hátránya, hogy a megértési

40
Az agyféltekék

szint nagyon alacsony marad. Képesek vagyunk bemagolni bár-
milyen szöveget, de nem biztos, hogy értjük is.
Álljon itt egy példa, amit a saját életemből merítek, és
mivel vagyunk néhányan a szülői-nagyszülői korcsoport bol-
dog állapotában, nem is lesz ismeretlen. Általános és közép-
iskolás diákként én magam is tanultam nyelvet az iskola keretei
között, méghozzá egy nagy-nagy baráti, sőt, testvéri ország
nyelvét, az oroszt. Abban az időben utazni csak ritkán adatott
meg az egyszerű mezei halandónak, akkor is csak a szocialista
táboron belül, kivéve persze a Szovjetuniót, ahová még annál
is ritkábban jutott el az érdeklődő. Adódott tehát a pimasz
diákság amúgy jogos kérdése, hogy akkor meg minek tanuljunk
nyelveket, pláne az
oroszt? Erre vagy nem
Письмо Татьяны к Онегину
kaptunk választ, vagy
Я к вам пищу – чего же боле?
pedig az a logikus reak- Что я могу еще сказать?
Теперь, я знаю, в вашей воле
ció következett, hogy Меня презреньем наказать.
Но вы, к моей несчастной доле
„Hozd ki az ellenőrződ!” Хоть каплю жалости храня,
Meg is lett az ered- Вы не оставите меня.
Сначала я молчать хотела;
ménye, ugyanis nagy- Поверьте: моего стыда
Вы не узнали б никогда,
jából hat év orosztanu- Когда б надежду я имела
Хоть редко, хоть в неделю раз
lás után sikerült elszá- В деревке нашей видеть вас,
molnom egytől nyol- Чтоб только слышать ваши речи,
Вам слово молвить, и потом
cig, a nyolcnál is csak Все думать, думать об одном
И день и ночь до новой встречию
azért ragadtunk le, Но, говорят, вы нелюдим;
В глуши, в деревне все вам скучно,
mert a nyolc, „восемь” А мы... ничем мы не блестим,
(vószem) az osztálytár- Хоть вам и рады простодушно.

saim szerint Sólyom-

41
Tanítsd meg tanulni!

szem indián törzsfőnök nyolcadik fia, így mindig röhögésbe
torkollott a feladat teljesítése. Viszont a tanárnő, akit egyébként
szerettünk, megígérte, hogy mindenkit megbuktat, aki nem
tud megnyikkanni oroszul. Adódott tehát a lelemény, hogy
megtanuljak, vagyis bemagoljak egy orosz verset oroszul,
amit a következő órán szorgalmi feladatként rezzenéstelen
arccal, mély átéléssel el is mondtam. Egy szót nem értettem
az egészből, de el tudtam mondani, megkaptam érte az ötöst,
vele együtt a gondtalan nyári szünetet is.
Mondanom sem kell, hogy magas fokú művészi telje-
sítményem után egy nappal már csak az alakítás emléke maradt
meg, a verset egyáltalán nem biztos, hogy el tudtam volna újra
mondani, ugyanis a magolás harmadik nagy problémája, hogy
ha nem ismételgetjük, hamar elfelejtjük. Kis túlzással állítható,
hogy az így megszerzett ismeret nem kötődik semmi más
tudáshoz, ezért a felidézés is nehézkes lesz, de ne felejtsük,
egyébként is csak rövid távú célokhoz kötődtek.
Nem tűnik tehát túl hatékony megoldásnak a magolás
mint tanulási módszer, hiszen bármilyen ismeretet akarunk
így megszerezni iskolai pálya-
futásunk során, sok időt kell
rá áldozni, nagyon alacsony
a megértési szintje, és hamar
elfelejtjük.

Akkor vajon miért magolunk?

42
Az agyféltekék

Mert első osztályos korunkban az alapismereteket (olvasás,
számolás, írás) ismétléssel és gyakorlással sajátítottuk el, és azt
gondoljuk, hogy Ez a Tanulás.

Pedig ennél hatékonyabban is lehet tanulni, sőt, ennek a
hatékony tanulási stratégiának a birtokában is vagyunk, csak
éppen megfeledkeztünk róla! Van ugyanis egy már említett
jobb agyféltekénk, ami használja a játékosságot, a kreativitást,
a képzeletet, a fantáziát, a humort, az intuíciót, az élményeket,
az érzelmeket és a hülyeséget. Igen, a hülyeséget, ami a
tanulásmódszertan területén az egyik legfontosabb eszköz,
két okból is. Az egyik, hogy a hülyeség mint agyi üzemmód
egyszerre tartalmazza a jobb agyfélteke szinte összes tulajdon-
ságát, legfőképpen a játékosságot, a humort és a fantáziát, a
másik ok pedig az, amit mindannyian hallottunk már életünk
során legalább egyszer: „Édes gyerekem! A hülyeséget min-
dennél előbb megjegyzed!” És ez pontosan így van! Mivel a
hülyeség tele van élményelemekkel, arra sokkal könnyebben
vissza tudunk emlékezni akár évekkel később is, mint a
keserves munkával bemagolt tananyagra. És itt most mindenki
csukja le a szemét, és gondoljon egy iskolai csínytettre! Aztán
arra, hogy az 1754-ben Mária Terézia által meghozott kettős
vámrendeletnek mi volt a lényege!
Milyen érdekes, hogy amikor a tanulásról beszélünk, épp
ezt a játékos, humoros, kreatív jobb agyféltekénket száműzzük,
ami az élményeket adhatja, és helyette a hideg, racionális
balt használjuk sokszor, annak is a magolás módszerét. Pedig
gondoljunk arra, hogy ez nem volt mindig így! Hatéves korun-

43
Tanítsd meg tanulni!

kig ugyanis elképesztően sok dolgot tanultunk meg a világ-
ból, példának okáért legalább egy nyelvet. A kisgyerek hi-
hetetlen tempóban fejlődik, tanul, tapasztal, és mindezt játé-
kosan teszi! Használja a fantáziáját! A képzeletét! A színeket,
a formákat, a képeket! Vagyis a jobb agyféltekéjét! Ha egé-
szen pontos akarok lenni, akkor mindkét agyféltekéjét. El-
ménk ugyanis zseniálisan van megalkotva, érdemes tehát
ennek megfelelően használni. A bal agyfélteke arra való,
hogy megértsük, értékeljük, elemezzük és rendszerezzük a
külvilágból érkező információkat, méghozzá logikusan, ko-
molyan, a jobb agyfélteke pedig arra való, hogy ezekhez a
feldolgozott és megértett információkhoz kontextusokat
társítson. Játékosságot, kreativitást, képzeletet, fantáziát,
humort, intuíciót, élményeket, érzelmeket vagy éppen valami
hülyeséget.
Tehát pont a tanulás
az, amiben háttérbe szorul
a jobb agyfélteke kreati-
vitása, pedig épp ebben
volna rá a legnagyobb
szükség. Máshol használ-
juk, hiszen mindannyian
– mi, felnőttek is – szere-
tünk játszani, viccelődni, hülyéskedni, nevetni, szeretünk
ábrándozni, kreatívan kitalálni új dolgokat, szeretjük a
borzongást, amit egy jó film vagy színházi előadás vált ki,
szeretjük a természet színeit, a műalkotásokat... Mindezeket
a jobb agyfélteke tevékenysége nyomán élvezzük! A jobb

44
Az agyféltekék

agyfélteke kontextusait észrevétlenül használjuk. Gondoljunk
csak arra, hány olyan meghatározó pillanat van az életünkben,
amihez jó vagy éppen rossz élmény kapcsolódik, és amikor
felidézzük, azt is meg tudjuk mondani, hogy hol voltunk, kivel,
milyen körülmények között, hideg vagy meleg volt, éppen
mit csináltunk akkor, stb. Képesek vagyunk az élményhez
kapcsolódó egyéb olyan információkat is felidézni, amelyek
nincsenek is közvetlen összefüggésben vele.

A Lépéselőny® nevű tanu-
lási stratégia lényege, hogy
megmutatom, hogyan kap-
csoljuk be újra a jobb és
a bal agyféltekét egyszerre a
tanulási folyamatba, vagy-
is hogyan használjuk az
agyunkat úgy, ahogyan ere -
detileg egészségesen mű-
ködni képes! A tanfolyamai-
mon megmutatom, miként használjuk a fantáziánkat, a kreati-
vitásunkat a matematikától az irodalmon át a kémiáig minden
egyes tantárgyban, amiben szeretnénk hatékonyabbak, sike-
resebbek lenni anélkül, hogy a végén utálnunk kellene.

Ezeket hívom bekapcsoló technikáknak.

45