You are on page 1of 44

Festett testek

(three)
Becca Prior: Festett testek (three)

Copyright © Becca Prior, 2018
© newkids kiadó, 2018

ISBN 978-615-80203-5-0

Kiadja a LAF Kft., Budapest, 2018
Felelős kiadó: Lugosi D. Dömötör
Tel: +36 70 243 3530

Fotó:
Somfai Lídia
Borítóterv:
Becca Prior
A szöveget gondozta:
Széplábi András
Olvasószerkesztők:
Hayden Moore, Berky Tünde, Daphne Efstratiadu
Nyomdai előkészítés:
Fontoló Stúdió
Nyomta és kötötte:
KORREKT Nyomdaipari Kft.

További köteteinket megrendelheti a
www.beccaprior.hu oldalon!

© Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített,
illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye
nélkül sem a teljes mű, sem annak egy része, semmilyen formában
– akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást
és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
Becca Prior

Festett testek
(three)

2018
Bebinek!

Ez a tízedik könyvem. Mintha tíz gyerekem lenne.
Pedig igazából csak egy van, a tökéletes!
Minden percet köszönök, minden mosolyt, minden ölelést!
Szeretlek…
Anyaaa
Kedves Olvasó!
A Festett testek sorozat lassan ugyanúgy hozzánő a szívemhez, mint
A tanítványok, pedig nem gondoltam volna, hogy valaha belefogok
még egy hosszú sorozatba, ami évekig betölti a gondolataimat. Most
mégis ott tartunk, hogy éppen az ötödik könyvön dolgozom, és iz-
gatottabb vagyok, mint valaha, hogy az, amit a kezedben tartasz,
vajon ismét elnyeri-e a szívedet.
Ez a könyv jubileum. A tizedik! Nem volt még annyira régen,
hogy ne emlékeznék az első, semmihez nem hasonlítható, eufórikus
boldogságához. Persze minden megjelent könyv egy-egy külön ünnep,
más és más emlékeket idéz, újabb mérföldkőként beépülve az életembe.
Felfoghatatlan, hogy három év alatt mennyi minden történt. Olyan,
mintha egy álomban élnék, és bevallom, eszemben sincs felébredni!
Sokan talán azt hiszik, a sokadikra már elfásul egy író, és nem
érinti meg olyan mélyen egy újabb kötet megjelenése, mint a korábbiak.
Ez nem így van!
Olyan, mintha mindegyik a gyermekem lenne. És én is – mint
minden szülő – mindig a legkisebbet, a legfiatalabbat féltem a leg-
jobban, hogy a rideg világ sebet ne ejtsen rajta.
Remélem, ezt is szeretni fogjátok, és a szívetekbe fogadjátok!
Nagyon jó szórakozást kívánok hozzá!

Becca

UI: Nagyon köszönöm, hogy megvetted a könyvemet, és nem illegá-
lisan töltötted le a netről (remélhetőleg), ezzel támogatva a további
kötetek megjelenését. Nem üres frázis, amikor azt mondom, Te vagy
az, akin múlik a jövőm. Lojalitásod, szereteted és támogatásod nélkül
sehová sem juthatnék. KÖSZÖNÖM!
UUI: Várlak a Facebookon az olvasói csoportban és a Hivatalos
Oldalon is! <3

5
Alabástrom
– És úgy felidegesített, hogy egész éjjel nem tudtam aludni
– mondta Sky Marcynak, aki egy presszókávéval próbált ked-
veskedni.
Ilyen korai órában még alig voltak a klubban, leginkább azok,
akik még haza sem mentek.
– Azért valljuk be, te sem vagy vétlen a dologban… – válaszolta
a pultoslány, és belekortyolt a saját capuccinójába. – Nem kellett
volna meghagynod abban a hitben, hogy egy nőnek udvarol.
– Nem udvarolt, hanem durván és bénán nyomult. Ha neki
szabad játszadoznia, akkor nekem is! – vágta rá durcásan a férfi.
– Nagyon vékony a határvonal a szemétség és a játszadozás
között.
Sky tudta, hogyne tudta volna, hogy a lánynak igaza van, de
esze ágában sem volt bevallani.
– Mindegy! Egyetlen csók volt. Nem kellett volna ennyire
kiakadnia.
Marcy szája sarkában kaján vigyor jelent meg.
– Tudod, Fran, nem lehet mindenki mindenevő. Értem és
elfogadom, hogy neked teljesen mindegy az illető neme, de azért
valljuk be, kevesen vagytok, akik ennyire függetleníteni tudjátok
magatokat a nemi identitásoktól.
– Mindig mindenki ezzel jön! Oké, vágom, hogy ez másoknak
furcsa, de azért nem ok arra, hogy valaki ennyire kiakadjon. Egy
csókban semmi nincs, amitől ki kellene vetkőznie magából. Rá-
adásul teljesen begerjedt. Jó kis csók volt… – halkult el a hangja,
és az emlékeibe merült.
Marcy kedvtelve nézte a profilját. Imádta, ha duzzogott. Francis
egyik védjegye volt ez. Nem volt igazán nőies az attitűdje, sőt,
aki nem ismerte, macsónak gondolhatta volna, de amikor dur-

7
cásan lebiggyesztette az alsó ajkát és összehúzta a szemöldökeit,
amíg egy mély barázda rajzolódott ki köztük, olyankor morcos
kamaszlánynak látszott. Marcy sokáig nem is értette, egy ilyen
helyes pasiból hogyan lesz egy óra alatt gyönyörű vadmacska, de
aztán jobban megfigyelte, és rájött a dolog nyitjára. Sky magasan
ülő arccsontjai, szép ívű szemöldöke, dús ajkai, és állának élesen
kirajzolódó körvonala volt a kulcs. Valamint az, hogy mesterien
sminkelt. Egyedülálló, grafitszürke szemeit sötét, füstös színekkel
hangsúlyozta, aztán hosszú, sűrű műszempillákkal koronázta
meg. Onnantól mindenki csak a szemeit tudta nézni, meg esetleg
tökéletes ajkát, amit málnaszínű szájfénnyel emelt ki. Bár Marcy
abszolút heterónak gondolta magát, azt azért be kellett látnia,
hogy iszonyatosan felizgult, ahányszor Skyt beöltözve látta. Pláne
mert a színpadon olyan magával ragadó, annyira karizmatikus
volt, hogy olyankor Marcy nem is tudott mást csinálni – a kiszol-
gálás is szünetelt, amíg Francis adott elő –, csak nézni és csodálni
kivételes tehetségét.
– Jól van, ne sértődj meg! Vagyis tudod mit, sértődj csak meg!
Imádom nézni, ahogy püffögsz – nevette el magát a lány.
Fran szája széle megrándult, aztán egy félmosoly vibrált szexi
ajkán.
– Hülye picsa!
– Te vagy az! – vágott vissza Mar, majd elindult, hogy rendet
tegyen a pultban.
Szeretett reggeles lenni. Olyankor a vendégek is csendes
melankóliában üldögéltek, és halkan beszélgettek. A zene sem
dübörgött, inkább halk háttérzajként funkcionált. Régen zárva
voltak délelőtt, de a főnök rájött, hogy a klubtagok nonstop
nyitvatartást akarnak, és komoly igény van a reggelire is, ezért
változtattak az üzletmeneten. Az Anyway mára igazi menedék volt
a különcöknek, akik jobban érezték magukat itt, mint otthon.
Sky megitta a kávéját, aztán lecsúszott a bárszékről és felvette
a bőrdzsekijét. Nem is tudta, mihez kezdjen a napjával. Még min-

8
dig az előző esti történéseken agyalt, és képtelen volt szabadulni
az emlékektől. Meglepetésére a haragon kívül egy másik érzés is
bujkált benne, bár inkább csak halványan pulzált a markánsan
villogó düh mögött. Caldwell illata vele maradt, ahogy a szája ízét
is tökéletesen fel tudta idézni, és a sóvárgáshoz hasonló tompa
vágy motoszkált a testében. Próbálta elűzni, aztán elnyomni,
de egyikkel sem járt sikerrel. Végül úgy döntött, nem vesz róla
tudomást. Remélte, hogy ez működni fog.

Délután, miután befejezte a karburátorcserét a Tornadón, ott-
hon ült és egy magazint lapozgatott, amikor csengettek. Ásított,
mielőtt felállt, és megfogadta, hogy nemsokára alszik egy nagyot.
Ez volt a titkos fétise. A nappali alvás. Ha lehetett volna, simán
felcseréli a két napszakot. Éjjel bármire képes volt, de egész nap
húzta az ágy.
Kisétált az előszobába, de csak az ablakon nézett ki, mert esze
ágában nem volt beengedni valami házaló ügynököt. Odakinn
azonban Ink anyja állt teljes harci díszben, amin annyira meg-
hökkent, hogy azonnal kitárta az ajtót.
– Céline! Minek köszönhetem a megtisztelő látogatást?
A nő behömpölygött mellette, de nem válaszolt a köszöntésre,
hanem egyenesen begyalogolt a nappaliba, és lehuppant Sky
foteljába, amitől a férfi kicsit ideges lett. Nem szerette, ha rajta
és Baltazaron kívül más is beleült. Néha szembesült vele, hogy
hajszál választja el a mániákusoktól.
– Képzeld, Russ rávette Gideont, hogy utazzanak el – közölte
a nő fejhangon, miközben felnyúlt, és egyik kezével kihúzta
a hajtűt, ami széles karimájú, halványlila kalapját tartotta, majd
a látványos darabot a lábtartóra tette.
– Nem hiszem, hogy Russ vette rá. Ha jól sejtem, Ink már hetek
óta készült erre, csak a bemutatóig nem volt ideje tervezgetni.
– Ink? Miért akart volna pont a születésnapján elutazni? –
hökkent meg az asszony.

9
– Hogy a szerelmével töltse egy nyugodt helyen? – kérdezett
vissza némi éllel a hangjában Sky.
– És én? És mi? Velünk nem akart ünnepelni? – hadonászott
maga előtt a nő.
– Nos, én nem vagyok olyan közeli barátja, hogy számítanék.
Maximum Leon és Ely. Önnel pedig, gondolom, bepótolja az
ünneplést, ha hazajön. Nagyfiú már, nem biztos, hogy a mamá-
jával akarja tölteni a jeles napot.
Céline egy gyilkos pillantással szúrta le, majd megigazította
a haját, és úgy tett, mintha nem érezte volna a mellékzöngét Sky
hangjában.
– Nyilván így van, de a felnőttek abban különböznek a gyere-
kektől, hogy nemcsak a saját vágyaikat, érdekeiket tartják szem
előtt, hanem a körülöttük élőket is. Ink azelőtt mindig felköszön-
tött a születésnapján, lévén hogy nekem köszönheti az életét.
– Ez nagyon kedves szokás! – mosolyodott el Sky, és hátra-
túrta szemébe hulló fehérszőke tincseit. – Milyen jó, hogy végre
társra talált, és van valaki, aki ugyanolyan fontos neki, mint az
anyukája. Végre ő is úgy gondoskodhat valakiről, ahogy öntől
tanulta – válaszolta, és most már nem lehetett nem észrevenni
a felhangot.
– Azt akarod mondani, hogy rátelepedtem? Hogy túlzásba
viszem?
– Dehogy! – rázta meg a fejét Sky, és magában remekül mula-
tott. Céline arca már nemcsak a pirosítótól kapott színt, hanem
a pipától is. – Sőt! Azt próbálom megfogalmazni, hogy Ink olyan
mély érzésű és ragaszkodó, ami fantasztikus, és ennek nyilván
a gyerekkori élményei adnak alapot.
Ezzel kifogta a szelet a nő vitorlájából, aki csak tátogott, mert
Sky nem volt partner abban, hogy Russellt szidják és okolják, sőt
abban sem, hogy Ink viselkedését kritizálják.
– Megkínálhatom egy teával? Esetleg egy kis süteménnyel?
Sinclair csomagoltatott nekem az este.

10
– Nem, köszönöm! – állt fel az asszony, és sebtében a fejébe
nyomta a levendulalila kalapot, ami úgy festett, mintha a szél félig
lefújta volna róla. Ráfért volna egy tükör előtti igazítás, de Sky
a világért sem mondta volna meg neki. – Megyek, a barátnőimmel
ebédelek, ha már a fiam nem kíváncsi rám.
Francis csak bólintott, hogy tudomásul veszi a dolgot. Nem
evett meszet, hogy még egyszer megszólaljon, és esetleg maradásra
bírja a nőt.
Nem tudta volna megmondani, mitől annyira ellenszenves neki,
hisz előző este jóformán hájjal kenegette, amíg hazafelé autóztak,
és olyan negédesen kedves volt, amitől majdnem csömöre lett.
Talán ez volt az első intő jel. Ha valaki túl kedvesen viselkedik,
az általában nem természetes állapot, inkább arra szolgál, hogy
palástolja az igazi énjét. Akik természetükből adódóan kedvesek,
azok sosem ilyen hivalkodóan, ennyire szembetűnően csinálják.
A második balsejtelem akkor fogta el, amikor Ink születésnapja
került terítékre. Céline hátulról mellbe támadta az ötlettel, hogy
szervezzenek meglepetésbulit. Sky először nem is tudta, mit feleljen,
hisz nem voltak annyira jóban, hogy ő legyen a házigazda. Kérdezte
is a nőt, hogy miért nem Russell-lel egyeztet ezzel kapcsolatban,
de az asszony azt válaszolta, Russ olyan elfoglalt a munkahelyén,
hogy nem akarja terhelni. Aztán bevetette a „Ha te sem érsz rá,
akkor megoldom egyedül!” szöveget, amivel persze célba talált, és
még megfejelte egy „Ink olyan zárkózott, rajtad és Leonon kívül
nincsenek barátai.” kijelentéssel, amire nem mondhatta azt, hogy
én sem vagyok az. Igazából nagyon kedvelte Beaumont-t, és örült
neki, hogy mostanában közelebb kerültek egymáshoz. Az évekkel
korábbi kis afférjuk a feledés homályába merült, és végre talán
esélyük volt arra, hogy másfajta kapcsolatot alakítsanak ki.
– Kérlek, ne említsd Inknek, hogy itt jártam! Nem akarok
belőle bonyodalmat. Nem is számít az egész, lényeg, hogy jól
érezzék magukat – mondta Céline ismét túl kedvesen, miközben
kifelé kacsázott az ajtó felé.

11
– Rendben – felelte Sky, és örült, amiért azt nem ígérte meg,
hogy Russ előtt sem szólja el magát véletlenül.
– Drága vagy! Köszönöm a teameghívást, hamarosan élek majd
vele! – csípte két ujja közé Sky arcbőrét Céline, és kicsit megrázta,
ahogy kiskorában a nénikéi tették vele a családi ebédeken. Már
akkor is gyűlölte ezt a mozdulatot, de annyira meghökkent az
ígéreten, ami a nemlétező meghívásra vonatkozott, hogy nem is
reklamált. – Viszlát, Francis, legyen szép napod!
– Önnek is, asszonyom! – válaszolt Sky, majd becsukta az
ajtót a nő mögött.
Csak állt ott percekig, és azon agyalt, hogy ezt csak álmodta-e?
Annyira valószerűtlen volt az egész, hogy úgy döntött, alszik rá
egyet, hátha elfelejti.

Keith egyre növekvő szkepticizmussal figyelte, ahogy a munkások
a vízvezetékkel kínlódnak. Le merte volna fogadni, hogy nem
lehet kicserélni a hibás szakaszt. Ezeréves, rozsdás vacak volt,
aminek az anyaga annyira elöregedett, hogy a legprofibb szerelő
sem tudott volna hozzáhegeszteni egy új darabot. Manapság már
amúgy is PVC-vel szerelnek, így elég ritkán találkoznak ilyen
ősrégi rendszerrel.
Egy idősebb, hatvan felé járó szaki a füle tövét vakargatva nézte
a frissen kivésett részt, és benne a muzeális darabot, aztán maga
mellé húzta a szintén múltszázadi hegesztőgépet, amin két palack
állt, és belobbantotta az először narancsos, majd kékes lánggal égő
pisztolyt. Az arcára billentette a hegesztőpajzsot, aztán közelebb
lépett, és eltakarta a látványt Keith elől.
A férfi legyintett, és otthagyta őket, majd lesétált a lépcsőn, és
nekidőlt a szétszerelt színpad elemeinek, amik katonás rendben várták
a szállítókat. A telefonján ellenőrizte az e-maileket, és kicsit felvidult,
amikor az ügyvédjétől kapott levélben azt olvasta, a befektetők igent

12
mondtak a szerződésre. Így megszabadul attól az ingatlantól, amit
négy éve áron alul vett, busás haszon reményében, de a városveze-
tés döntéseinek köszönhetően a lepratelepből nem lett szabadidős
negyed, így a nyakán maradt. Már csak ettől a régi gyártól kellene
megszabadulnia, de senki nem akarta megvenni és milliókat költeni
az építkezésre, mivel elhelyezkedését tekintve a világ végén volt.
Márpedig ezzel a kócerájjal az égvilágon semmit nem lehet kezdeni –
gondolta Keith, majd még egyszer körülnézett az óriási épületben.
A régi szerelőcsarnoknak volt valami ódon bája, ami megfogta
a szemlélőt, ahogy Chambers-t is anno, amikor először látta.
A régi, szintén rozsdás oszlopok valaha halványkék színben pom-
páztak, kiemelve a szépen megmunkált oszlopfőket, és a lépcsők
részletgazdag, kovácsoltvas korlátait. A hatalmas, osztott üveges
ablakok tengernyi fényben fürdették a tágas teret, amiből a három,
emeleti galéria is kapott bőségesen. Egyszóval volt benne valami
klasszikus, valami megfoghatatlanul beszédes, mintha letűnt
korok emlékét idézné. Mintha az emberek, akik valaha e falak
között dolgoztak, még mindig ott jártak volna, és a beszűrődő
fénypászmákban néha kirajzolódott volna az alakjuk.
Keith nagyot sóhajtott. Szerette ezt a gyárat, és amikor megvette,
remélte, hogy valaki kitalál egy forradalmi hasznosítási ötletet,
ami új életet lehel az öreg falakba. Mára persze lemondott erről
a tervről, és már annak is örült volna, ha telekárban el tudja adni.
A költségeit egyelőre fedezte a Beaumont kiállításáért kapott bér-
leti díj – hála Leonard Chambers megalomániájának, és annak,
hogy annyi pénzük van, mint a pelyva –, de hosszú távon muszáj
volt megszabadulnia a kócerájtól. Nem tartogathatta holmi sze-
mélyes érzelmi kötődés miatt. Ez is csak egy az ügyletei közül,
és szerette volna bebizonyítani, hogy Amanda súlyosan tévedett,
amikor impotens baromnak nevezte. Bár valószínűleg nem az
üzleti sikertelenségére célzott, Keith mindig ebbe a hitbe ringatta
magát. Vagy legalábbis próbálta bebeszélni magának, hogy nem
a szexuális teljesítőképességére vonatkozott.

13
Ahogy ott állt, és a gondolatai cikáztak az exneje és az üzleti ügyei
között, egyszercsak egy mély, karcos hang szólalt meg mellette:
– Készen vagyunk, uram. Ha jónak látja, csinálnék egy nyo-
máspróbát.
Keith megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, aztán ráfókuszált az
öreg mesterre.
– Meghegesztette?
A férfi bólintott.
– És maga szerint nem robban szét abban a pillanatban, ahogy
ráadjuk a nyomást?
– Ebben nem vagyok biztos, uram, de reményeim szerint bírni
fogja! – mosolyodott el a bajusza alatt az öreg, akinek hiányzott
a bal felső metszőfoga, amitől kicsit csibészes lett a fizimiskája.
– Elvitetem onnan a képeket, ha netán mégsem váltaná be a hozzá
fűzött reményeket – mondta Keith. A férfi ismét bólintott, aztán
visszaindult a félemeleti galériára. Caldwell szólt a két fogdmegnek,
hogy emeljék le és vigyék biztonságos helyre a két hatalmas fest-
ményt, ami a csővel szemközti falon lógott, aztán leült a lépcsőre
– tisztes távolban a lehetséges kitöréstől –, és titokban imádkozni
kezdett. Teltek a percek, a munkások emeletenként nézték a víz-
nyomást, az öreg értő szemmel vizsgálgatta a hegesztéseket, Keith
pedig ismét elunta magát. Ahogy lenézett, egy sor fekete flittert
látott meg a lépcső és a korlát közé szorulva. Azonnal lehajolt, és
kipiszkálta onnan, majd úgy vette a kezébe, mintha valami értékes
kincset fedezett volna fel. Az agyát azonnal elöntötték az emlékek,
amiktől egyszerre tört rá szexuális izgalom és undor. Ez a keverék
kikészítette. A lelkiismeret-furdalás és önutálat csak hab volt a tortán.
A kis darab Sky ruhájáról szakadhatott le, talán épp akkor, amikor
pont itt feszítette a korlátnak a testét, hogy birtokba vegye a száját
– gondolta Keith, és máris megborzongott az emlékre, ahogy a nő,
vagyis – dehogy nő! – ahogy a pasas elolvadt a karjai között.
Hányingere lett. Ezen a napon sokadszor. Pontosan annyiszor,
ahányszor felállt a farka. És ez a két dolog együtt ijesztő elegyet

14
alkotott. Miért reagál ilyen hevesen a teste, amikor már tisztában
van vele, hogy Sky nem nő, hanem férfi? Miért nem képes kiverni
a fejéből a csókot? Mert életed egyetlen szenvedélyes nyelvcsatája volt,
amikor nem azt érezted, hogy egy halat kell szájon át lélegeztetned
– replikázott a tudatalattija, mire a tenyerébe temette az arcát.
Nem akart erre gondolni. Skyra sem akart gondolni.
– Remekül tart, uram! – kiáltott a szaki a fal mellől, mire Keith
felnézett, és elégedetten elmosolyodott.
– Szép munka, uraim, hálásan köszönöm! Kérem, maradjanak
telefonközelben, hátha mégis meggondolja magát – somolygott
Caldwell.
– Természetesen – biccentett az öreg, aztán utasította a segédeit,
hogy pakoljanak el, és vigyék le a lifttel a hegesztőberendezést. –
A számlát kinek állíthatom ki? – kérdezte a szaki, mire Keith kivett
a belső zsebéből egy névjegyet és a kezébe adta. – Köszönöm!
– Én köszönöm, hogy azonnal kijöttek, és megoldották. Be-
vallom őszintén, kételkedtem benne, hogy javítható.
– Láttam már rosszabbat is – nevetett az öreg, aztán a kantáros
nadrágjába süllyesztette a névjegyet, kezet rázott Keith-szel, és
elindult a többiek után.
Miután magára maradt, Caldwell csak állt a korlátra támaszkodva,
nézte a fekete angyalokat, akik hatalmas vásznakon álltak körülötte,
mind-mind a saját harcát vívva. Volt egy, aki a sötét folyóparton
állt, és épp arra készült, hogy a fekete habok közé vesse magát és
megszabaduljon az életétől. Úgy érezte, maximálisan megérti. Ő is
valami ilyen kiutat tartott a legvalószínűbbnek. Szerinte ez nem
megfutamodás, nem is gyávaság, hanem észszerű döntés. Mert
mi van akkor, ha a baj nem kívül van, ha nem a környezeted,
nem a döntéseid, és nem is az események szerencsétlen fordulatai
miatt kerülsz kilátástalan helyzetbe, hanem belül rothaszt valami,
amitől képtelen vagy megszabadulni? Akkor az egyetlen logikus
megoldás az, ha véget vetsz a nyomorodnak.

15
Burgundivörös
Az április elseje tényleg bolondok napja volt. Angus Keith Caldwell
legalábbis így érezte. Már reggel arra ébredt, hogy az ismerősei
mind baromságokat osztottak meg a Twitteren, aztán a volt felesége
hívta azzal a hírrel, hogy mégis a vagyonmegosztási per mellett
döntött, mert talált egy ügyvédet, aki szerint jó esélyei vannak.
Keith próbált értelmesen érvelni, és elmagyarázni, hogy a lakáson
kívül, amit zokszó nélkül otthagyott neki, semmire sem számíthat,
hiszen a házassági szerződésükbe is belefoglalták, hogy nem lesz
közösen szerzett vagyonuk. Amanda sosem dolgozott, de imádott
pénzt költeni, és élt is a lehetőséggel, amíg házasok voltak. A férfi
pedig szemet hunyt a tékozlás felett, mert örült, ha a felesége békén
hagyta, és nem nyaggatta az elégtelen szex miatt. Most azonban
úgy tűnt, egy hiéna akaszkodott rá, aki ügyvédi talárba bujtatva
próbálta lehúzni. Keith pár mondat után feladta, és ráhagyta
a dolgot. Ha Amanda mindenét el akarja veszíteni, hogy egy
élősködő jogászt gazdagítson, akkor tegye. Neki ehhez már semmi
köze. Sokadszor adott hálát, amiért nem született gyerekük. Akkor
minden más lenne. Így azonban csak a múltjának egy szelete volt
az együtt töltött négy év. Egy keserű és rágós szelet, amit még most
sem tudott megemészteni. Sokat gondolkodott azon, vajon miért
ment bele egyáltalán, ha a szerelem szikrája sem pislákolt bennük
soha – mert tudta, hogy az exnejét éppúgy hidegen hagyta a dolog,
mint őt –, és végül arra jutott, hogy a szüleinek akart megfelelni.
Az anyja akkor már rákos volt, és bár a doktorok azzal hitegették,
hogy a drága kezelések akár gyógyulást is hozhatnak, Keith tudta,
hogy maximum másfél évük maradt. Azt is tudta, hogy az anyja
egész életében arra várt, hogy a fia családot alapítson és továbbvigye
az örökséget, ami ugyan pusztán a névből, és a tönkretett renoméból
állt, mégis makacsul ragaszkodott a látszathoz.

16
Az idősebb Angus ugyanis egész életében egy senkiházi léhűtő
volt, aki az apjától örökölt vagyont játszotta el. Azt mondják,
a gazdagságba született, elkényeztetett gyerekek képtelenek meg-
ismételni szüleik sikereit, és legtöbbször elkótyavetyélik a szerzett
javakat. Nos, erre élő bizonyíték volt az öreg. Bár pénzügyi ta-
nácsadónak mondta magát, hiszékeny öregeken kívül senki sem
bízta rá a pénzét. Akik pedig bedőltek mézesmázos modorának,
hangzatos szónoklatainak a pénzügyi befektetések különleges
tudást igénylő világáról, azok éveken át abban a hitben éltek,
hogy szépen gyarapszik a megtakarításuk, miközben Caldwell
egész nap az online pókeroldalakon vesztette el a pénzüket.
Mire Keith betöltötte a tizenötöt, alig maradt valamijük, viszont
úsztak az adósságban. Az, hogy egyáltalán szóba álltak velük az
emberek, és kifelé egy viszonylag normális család képét mutatták,
mind az anyjuknak volt köszönhető, aki emberfeletti munkával
és törődéssel tartotta fenn a látszatot.
Keith és a testvére, Olivia viszonylagos nyugalomban nőttek
fel, és fogalmuk sem volt róla, mekkora bajban vannak. Csak
akkor döbbentek rá, amikor elég nagyok voltak hozzá, hogy
átlássák a helyzetet. Az öreg addigra már ivott is, ami megnehe-
zítette a dolgukat. Még agresszívebb lett, a tudata beszűkült, és
a viselkedése még elviselhetetlenebb lett. Nem hallgatott a szép
szóra, hiába győzködték mindhárman. Már csak az ital és a játék
érdekelte. A mámor, amit a ritka és jelentéktelen győzelmekkor
érzett. A gyakori és jelentős veszteségek okozta bűntudatot pedig
egy üveg olcsó brandybe fojtotta.
Keith húga abban a pillanatban csomagolt össze és mene-
kült el otthonról, ahogy elvégezte a középiskolát. Leköltözött
délre a nagynénjükhöz, és munkába állt egy helyi varrodában.
Azt mondta, inkább egy varrógép mellett rohad meg, de nem
hallgatja tovább az apjuk véget nem érő szitokáradatát, amivel
a bevándorlókat szidta, akik elveszik a tisztességes amerikaiak
munkalehetőségeit. Ha valaki rá mert volna kérdezni, hogy ő miért

17
nem dolgozott soha életében, nyilván kitépte volna a nyelvét, de
ekkora esztelenség senkiben fel sem merült.
Az idősebb Angus csak akkor nem szidta a más országokból
betelepülőket, amikor az elfajzott beteg állatokkal volt elfoglalva,
akik megfertőzik a gyerekeket. Ez alatt természetesen a melegeket
értette, akiket szerinte ki kellene irtani. Meg volt róla győződve,
hogy az ország vezetői is ezen az állásponton vannak, vagy ha
a mostani feka szardarab nem is – Obama ezt a becenevet érde-
melte ki tőle –, az ő korában még így gondolták az okosok. Ezért
is fejlesztették ki az AIDS-et, amit ügyesen a büdös niggereken
teszteltek Afrikában. Remekül működött is a dolog, és a buzik
hullottak, mint a legyek, de a vírus mutálódott, és sajnos a nor-
mális emberekre is veszélyes lett, ami nagyon sajnálatos, mert ha
nem így történt volna, mára az összes homokos alulról szagolná
az ibolyát. Szerinte lehet, hogy a buzivírus is mutálódott, és az
elmúlt évtizedekben sokkal több áldozatot szed, mert régen
tizedennyi tetves buzernyák nem volt, az biztos.
Keith ezt majdnem minden nap meghallgatta, amíg el nem
költözött. Márpedig mindent megtett, hogy mihamarabb elsza-
baduljon. Huszonkét évesen vágott bele a vállalkozásába, amihez
az anyja az egész életében kuporgatott, dolláronként összespórolt
pénzét adta oda.
A fiú éjt nappallá téve dolgozott, hogy meghálálja a bizalmat.
Először egy építési vállalkozó mellett segédkezett, ami remek lehe-
tőség volt, hogy kitanulja a fortélyokat. Gondosan választotta ki
az első ingatlant, amit megvett, és a két kezével újította fel, amit
csak tudott, aztán fél év múlva busás haszonnal adta el. Két évvel
később már öt komolyabb házzal üzletelt, és amikor megismerte
Amandát, már egész szép kis vagyonnal rendelkezett. Ekkor
derült ki, hogy az anyja rákos, és bár Penelope az egész életében
gyakorolt alázatos nyugalommal fogadta a hírt, Keith-t nagyon
megviselte. Minden kezelést kifizetett, minden lehetséges gyógy-
módot felkutatott. Azonban hamarosan az utolsó reménysugár

18
is kihunyni látszott. Ekkor vette el Amandát, hogy az édesanyja
álma beteljesüljön, és még lássa, ahogy a fia családot alapít. Keith
sosem vallotta be, de Penelope halála megkönnyebbülést is hozott
a mérhetetlen gyász mellett. Ugyanis attól a naptól fogva nem
nyomasztotta a gondolat, hogy gyermeket kell vállalnia a nővel,
akit, ha nem is gyűlölt, de sosem szeretett.
A kapcsolatukat ugyanolyan kompromisszumként élte meg,
mint azt, hogy hetente járt az apjához, végighallgatta a szokásos
monológokat, amik az idő előrehaladtával egyre gyűlölködőbbek
és egyre fanatikusabbak lettek. Az anyja halála pedig felgyorsította
a folyamatot, mert már nem volt senki, aki szelíd szóval a realitás
talaján tartotta volna az öreget.
Így telt az idő egészen tavaly nyárig, amikor Amanda kezdett
agitálni a baba mellett. És Keith akkor szembesült saját életének
legnagyobb kihívásával. Hónapokig agyalt, belemenjen-e a dolog-
ba, de végül a lelkiismerete nem engedte. Mert az a saját döntése
volt, hogy hazugságban élt, de egy ártatlan gyermeket nem akart
kitenni az ezzel járó folyamatos feszültségnek.
Az otthoni háború két hónappal később tört ki, amikor Aman-
da rájött, hogy Keith mindent megtesz az esetleges gyermekáldás
ellen. Azon ritka alkalmakkor, amikor sikerült tartós merevedést
összehoznia, még véletlenül sem élvezett el a nőben, aki gyorsan
átlátott a szitán, és óriási cirkuszt rendezett. Keith pedig egy hirtelen
őszinteségi rohamában elárulta, hogy nem akar gyereket. Innentől
pokol lett az életük. Amanda minden harmadik mondatába képes
volt beleszőni egy ezzel kapcsolatos megjegyzést, majd később,
ahogy elmérgesedett a vita, már akkor is ezzel frusztrálta, ha nem
is beszélt vele. Az összes barátjuknak állandóan azt ecsetelte, hogy
Keith nem akar tőle gyereket. Mártíromságának jeleként petesejtet
adott a soha nem is látott unokatestvérének, és identitást épített
abból, hogy mégis képes volt legalább egy apró darabot reprodu-
kálni saját magából, ha az Isten azzal bünteti, hogy nem szülhet
sajátot, pedig neki az anyaság jelentene mindent.

19
Amikor Keith gyanút fogott, hogy Amanda még aljasabb esz-
közt próbál bevetni, és valaki mástól akar teherbe esni, azonnal
megkérdezte a jogászát, aki felvilágosította, hogy a házasság alatt
született gyermekért akkor is ő lesz a felelős, ha nem ő a biológiai
apa. Rögvest beadta a keresetet, Amandát pedig megfenyegette,
hogy a lakást sem tarthatja meg, ha várandós lesz a válóper alatt.
Végül közös megegyezéssel váltak el, és a továbbiakban már
csak másodkézből hallotta, hogy az exneje kígyót-békát kiabál
rá. Így aztán elmaradtak a barátnak hitt haverok is, elsősorban
az ő hibájából, mert nem volt kedve ismét végighallgatni a sze-
xuális teljesítőképességére és a nemzőképtelenségére vonatkozó
utalásokat.
Mire észbe kapott, egyedül volt, mint az ujja. A részeges és
egyre követelőzőbb apjával a nyakán nem sok örömöt tartogatott
számára az élet. A szexet egyáltalán nem kívánta, bár jelentkező
lett volna bőven. Egy viszonylag tehetős, elvált férfi válogathat,
akár tyúk a kendermagban, de Keith senkivel sem találkozott,
aki felkeltette volna az érdeklődését.
Egészen az egy héttel korábbi kiállításmegnyitóig, amire el
sem akart menni. És milyen jól tette volna, ha otthon marad,
ahogy máskor, és nézi a tévét vagy videójátékozik! Csakhogy,
valami különös véletlen folytán, épp aznap érezte azt, hogy ki kell
mozdulnia, és ideje lenne szocializálódni is. Így hát felöltözött,
és elment a bemutatóra, mert kíváncsi volt, a két buzi festő mit
kezd a gyárával, ami szerinte óriási melléfogás volt, ha egy kiállítás
helyszínét kellett kiválasztani. Meglepetésére a hely életre kelt
a képek által, és a remekül elhelyezett világításnak köszönhetően.
A régi, ócska lépcsők és korlátok avittnak, egy letűnt kor büszke
emlékének tűntek. Ha nem lett volna gond a vízvezetékkel, még
talán jól is érezte volna magát. És persze akkor, ha nem botlik bele
abba a szélhámosba, akit ma is szívesen megfojtott volna puszta
kézzel. Mióta megesett az a csók, elméje hátsó zugából gyakran
kikukucskált a mumus, amivel gyerekkora óra riogatták, és néha,

20
ha nem utasította rendre saját magát, attól rettegett, hogy ő is
elkapta a vírust, aminek a létezését minden épeszű ember tagadta,
de amiről annyit hallott az apjától. Mert azóta – ha akarta, ha
nem – egyre gyakrabban idézte fel azt a jóleső érzést, ami akkor
járta át, amikor Skyt tartotta a karjaiban.
Persze azzal vigasztalta magát, hogy nőnek hitte, és leggyak-
rabban sikerült is ezzel magyaráznia az egészet, de valahol mélyen
ott motoszkált a tudat, hogy ez nem így van.
Mivel bolondok napja volt, előre rettegett, hogy a kollégái
milyen baromsággal fogják ma kikészíteni. A szokásosnál is
kevesebb kedve volt bemenni az irodába, de erőt vett magán,
megborotválkozott és felöltözött, aztán ivott még egy kávét, míg
végül nagy sóhajjal csukta be frissen vásárolt házának ajtaját.
Odakinn hét ágra sütött a nap, és a madarak vidáman csi-
cseregtek. A városi kertészek már beültették az összes ágyást és
útszegélyt. Ettől a fák is kedvet kaptak, és ripsz-ropsz virágba
borult minden. Keith imádta a tavaszt, így némileg jobb kedvre
derült a látványtól, de általános depresszióján ez nem sokat se-
gített. Unottan ült be a kocsijába, és még unottabban sorolt be
a reggeli csúcsforgalomba.
Egy baleset miatt úgy beállt a főút, hogy sokan ki is szálltak, és
beszélgetni kezdtek az út mellett, de neki semmi kedve nem volt
idegenek hülyeségeit hallgatni. Előkotorta a laptopját, rácsatla-
koztatta a mobilját, aztán random szörfözni kezdett a neten.
Hamar a kedvenc oldalán kötött ki, ahol öreg autókat kínáltak
megvételre. Mindig is szeretett volna egy Mercury Customöt, olyat,
mint a nagyapjának volt, és ami valamiért gondtalan gyermekkorát
juttatta eszébe. Már régóta keresgélt egy lepukkant darabot, mert
a felújítottak vagyonokba kerültek. Szeretett volna elmolyolni
vele, ha már olyan házat vett, aminek dupla garázsa van.
Amikor meglátta, hogy potom tizenkétezer dollárért van egy
eladó, először ezt is árpilisi tréfának gondolta, de nem tudta
megállni, hogy gyorsan küldjön egy emailt a kereskedőnek.

21
Remegni kezdett, amikor két perccel később megjött a válasz,
hogy valóban eladó az autó, méghozzá sürgősen, ezért ilyen
olcsó. A műszaki állapot nem is érdekelte, hisz mit várhat az
ember egy több mint hatvanéves darabtól, ezért azonnal vissza-
írt, hogy megveszi. Miután elutalta a foglalót, csak vigyorgott,
mint egy idióta, mert annyira boldog volt. Betelefonált, hogy
oldjanak meg mindent helyette, majd az útpadkán átdöcögve
visszafordult, maga mögött hagyva a káoszt, amit az okozott,
hogy öt autónak kellett félrehúzódnia a dugóban, csak azért,
hogy ki tudjon szabadulni.
A testét átjárta a várakozás izgalma, ami egyre fokozódott, ahogy
a külváros felé haladt. Mire odaért a kereskedéshez, már izzadt
a tenyere, és a füle is zúgott egy kicsit. Az udvaron azonban ott
várta az álomautó, amire annyi éven át vágyott. Meg sem nézte,
csak kifizette a maradékot, és megadta a címet, hogy hová szál-
lítsák, hisz a forgalmi engedélye ezer éve lejárt, majd a nagydarab
fószer kezét rázogatta meghatottan, mintha neki köszönhetné
a különleges meglepetést.
Visszafelé autózott a városba, amikor csörgött a telefonja, és
a csengőhangból azonnal tudta, hogy az apja az. Annyira boldog
volt, hogy örömmel fogadta a hívást, és vigyorogva szólt bele:
– Szia! Na mit vettem? Találd ki, mit vettem pár perccel ezelőtt!
– Agyat? Már azt is árulnak? – kérdezte röhögve az öreg.
– Apaaa!
– Jól van! – enyhült meg az idősebb Angus, és hangosan be-
lekortyolt valamibe. Keith sejtette, hogy nem egy pohár vízbe.
– Egy újabb házat? Vagy egy elhagyott telepet?
– Hideg! – mosolygott Keith.
– Az szerencse, mert a melegeket ki nem állhatom! – röhögött
fel ismét az öreg.
– Jó, hagyjuk! – kedvetlenedett el a fiú. – Miért hívtál?
– Hogy fizesd be a csekkeket, mert kijött a felszólítólevél!

22
– Apa, abban maradtunk, hogy a rezsit te fizeted – válaszolta
Keith. Természetesen nem okozott volna gondot, hogy azt is
magára vállalja, de azzal csak annyit ért volna el, hogy az öregnek
több marad piára, márpedig így is túl sok volt a keret.
– Azt akarod, hogy ne maradjon kajára sem? Hát milyen gye-
rek vagy te?! Mi anyáddal mindenünket nektek adtuk, hogy jó
sorban nevelkedhessetek, és most ez a hála? Egy felkapaszkodott,
beképzelt kis seggfej lettél, aki a saját apját hagyja nyomorogni,
hogy többet harácsolhasson össze?
– Apa! Ne játszd a mártírt! Elég szép nyugdíjat kapsz, ami
meglepő, mert nem hittem volna, hogy nem iszod el a nyugdíj-
biztosításodat, úgyhogy telne belőle mindenre…
– Anyád rejtegette előlem – motyogta az öreg, ami elegendő
magyarázat volt arra, hogy egyáltalán honnan volt neki ilyen
megtakarítása. Penelope nyilván a háztartási kiadásokból spórolt
még erre is, és gondoskodott róla, hogy öregkorára se maradjon
bevétel nélkül. – De ez nem ok arra, hogy egy smucig disznó
legyél! Úgy ki vagy tömve lóvéval, hogy azt sem tudod, mihez
kezdj vele. Olivia mesélte ám!
Keith nem hitte, hogy a húga bármit is mesélt volna az öregnek,
lévén hogy csak sátoros ünnepeken hívja fel, de eszébe jutott,
hogy előző héten, húsvétkor beszélhetett vele. Talán elkotyogott
valamit, amiből az öreg ezt a következtetést vonta le.
– Nem vagyok kitömve! Nem megy rosszul az üzlet, de min-
den pénzem új ingatlanokba fektettem. Most épp nem vagyok
eleresztve, apa.
– Mellébeszélés, kisfiam, de én ezt nem veszem be! Ha neked
nem érek annyit, hogy pár százast rám költs, akkor többet ne is
hívj!
– Mindig te hívsz, apa, és rendszerint azért, hogy levegyél egy
kis pénzre. Ha nem a számlák miatt, akkor valami mást találsz
ki, mindketten tudjuk.

23
– Az anyád picsáját, te kis korcs! – horkant fel az öreg. – Ha még
egyszer ilyet ejtesz ki a szádon, kitagadlak!
Keith nagyot sóhajtott. Eszébe jutott, amit az anyja kért a ha-
lálos ágyán, ezért beletúrt rövid, fekete hajába, feltolta az orrán
a napszemüvegét, és halkabban válaszolt:
– Bocsánat! Nem úgy gondoltam. Jól van, kifizetem a szám-
lákat…
Az apja elégedetten morgott valami olyasmit, hogy „ajánlom
is”, de ezt már Keith alig hallotta, mert közben az öreg letette
a telefont az asztalra, és hallatszott, hogy üveggel és pohárral
csörömpöl. Keith kinyomta, mert nem akarta hallani a szitok-
áradatot, ami ezután következett, és amit oly sokszor képtelen
volt megszakítani. Néha önkínzásként hallgatta végig a véletlenül
bekapcsolva felejtett telefonba behallatszó, válogatott mocskot,
ami mind őt jellemezte az apja szerint.

24
Citromsárga
Heathcliff olyan ideges volt, hogy belülről kirágott egy darabot
a szájából. Már félórája várt, ami egy örökkévalóságnak tűnt,
de még mindig nem szólították. Ely sztoikus nyugalommal ült
mellette, bár a gyerek feszültsége rá is átragadt. Próbált higgadt
felnőtt módjára viselkedni, de közel állt hozzá, hogy idegesen
tekergetni kezdje a haját, vagy rágja a körmét egy kicsit. Ráült
a kezeire, hogy megakadályozza magát az ilyen gyerekes dol-
gokban, és inkább a többi fiatalt nézte. Az igazgatói iroda előtt
kialakított kis váróban négyen ültek, valószínűleg ugyanabból az
okból, mint ők. Egy rózsaszín tincseit fonott copfokba rendező
kislány, akit az anyukája kísért el; egy raszta hajú srác egyedül, és
két tök egyforma fiú, akik egypetéjű ikrek lehettek. Még a fejüket
is ugyanarra az oldalra döntötték, ahogy unottan várakoztak.
Mindenki felettébb gazdagnak és önteltnek látszott. Bár ők is
márkás darabokat viseltek – hála a Leonnal érkezett gazdagság-
nak –, mégis úgy érezte, kilógnak a sorból.
– Heathcliff Harding – szólalt meg a kiskosztümöt és kedves
mosolyt viselő középkorú nő, aki kilépett az irodából.
Mindketten felpattantak, és felé siettek, ő pedig kitárta az ajtót
és beinvitálta őket.
– Mr. Prescott, nagyon örülök, hogy megismerhetem – nyújtott
kezet az igazgató, aki fiatalabb volt, mint amire Ely számított. –
Leon már sokat mesélt önről. – Ely elvörösödött. Tudta, hogy
Chambers ismeri a dirit, de arra nem számított, hogy ennyire
jóban lennének. – Ezek szerint te vagy Heath, akiről pedig Leonon
kívül Ink is ódákat zengett már.
Heath a nagybátyjáéhoz hasonló arcszínben pompázott, mire
leültek a kényelmes bőrfotelokba.

25
– A munkáid egy részét már láttam, így én is meggyőződhet-
tem róla, hogy nem indokolatlanul dicsérnek – mosolygott rá
a férfi. – Kérlek, mondd el nekem, miért pont nálunk szeretnél
tanulni, és mik a terveid a jövőddel kapcsolatban.
Heath mély lélegzetet vett. Nem számított ilyesmire. Hozott
még rajzokat meg két akvarellt, és arra gondolt, hogy esetleg
művészettörténeti kérdéseket tesznek fel neki. De hogy a ter-
veiről beszéljen, arra nem volt felkészülve. Neki ugyanis nem
voltak tervei. Igazából azt sem tudta, hogy kerül ő ebbe a puccos
magániskolába, mármint azon kívül, hogy Leon beprotezsálta.
Nyilvánvaló volt, hogy akik ide járnak, azoknak sokkal konkrétabb
elképzelésük van a jövőjükről.
– Én csak tanulni szeretnék – nyögte ki nagy nehezen.
A válaszát néhány másodperces csend követte, ami alatt Heath
szíve sem vert, aztán az igazgató szélesen elmosolyodott.
– Ez az a válasz, amit évek óta nem hallottam, és amiért most
nagyon hálás vagyok neked!
Heath nem igazán értette az egészet.
– Tudod, akik mostanában jelentkeznek, azok általában azt
a választ adják, hogy híres művészek akarnak lenni, és ebben
a mondatban nem a művészen szokott lenni a hangsúly. A képző-
művészetet is elérte a XXI. század. Már nagyon kevesen vannak,
akik egyszerűen tanulni akarnak, mert él bennük a vágy, hogy
olyasmit alkossanak, ami maradandó érték. Inkább azok akarnak
festők, szobrászok lenni, akiknek nem sikerül a színművészeti,
és a sajtószakra sem veszik fel őket. Szóval egyfajta rövidebb út-
nak tekintik az ismertség felé, és abban a hitben élnek, hogy ha
elég meghökkentő, amit csinálnak, akkor gyorsan befuthatnak
vele. Csakhogy a modern művészet sokkal összetettebb, sokkal
gazdagabb a pár évszázaddal korábbinál, amikor csak az volt
a választási lehetőség, hogy falra vagy vászonra dolgozz, esetleg
szobrász legyél. Ma már akad, aki tüllből, vasalóval alkot, és
a munkái fantasztikusak. Minden nap feltűnik egy új művész,

26
aki más anyagokkal, más perspektívában dolgozik. Így viszont
sokkal nehezebb a pálya.
Heath bólintott.
– Én nem tudom, elég tehetséges vagyok-e egyáltalán. Csak
azt tudom, hogy belehalnék, ha nem csinálhatnám. Ezen kívül
semmi más nem érdekel. Minden szabad percemet rajzolással
töltöm, sőt néha azokat is, amit inkább matekkal vagy történe-
lemmel kellene.
A diri kedvesen elmosolyodott.
– Ezeket a tantárgyakat itt is tanulnod kellene, ha felveszlek…
– Igen, tudom, uram, de legalább lenne miért. Ha a művészeti
tárgyakkal foglalkozhatnék elsősorban, akkor erőt tudnék venni
magamon.
Az igazgató Elyra nézett.
– És ön, Mr. Prescott? Elég elszánt ahhoz, hogy mindenben
támogassa a fiatalembert?
Ely határozottan bólintott.
– Nem hiszem, hogy sokat tudnék neki segíteni azon kívül,
hogy hajlandó vagyok eltűrni a szobájában felhalmozott könyv-
kupacokat és a mindenfelé szétdobált rajzokat, de Leon és Ink
elkötelezetten állítják, hogy mindenben segítségére lesznek.
– Nos, azt nem kétlem – bólintott az igazgató. – Én pontosan
arra voltam kíváncsi, mennyire tudja tolerálni a művészetet az
otthonában. Tudja, mint a zenészek első szárnypróbálgatásait.
Amikor a hangszer még csak arra jó, hogy fülsértő zajt csapjanak
vele. Valami ilyesmi van a művészekkel is. Eleinte sosem lehet
tudni, melyik irányzat vagy anyag fogja magához láncolni őket,
és ehhez rengeteget kell próbálkozniuk.
– Heath-nek saját műterme van az új házban, amit Leon elő-
relátóan beletervezett, így nem kell a nappaliban kerülgetnem
a készülő műveket – vigyorodott el Ely.
– Chambers nagyon komolyan veszi, hogy művész leszel –
nézett a gyerekre a diri.

27
– Néha úgy érzem, túlértékel – válaszolta szerényen Heath.
– Nos, nem én leszek, aki gátat szab az álmaidnak!
Heathcliff és Ely egyszerre néztek fel döbbenten. Nem lehet
ennyire egyszerű!
– Szeretettel köszöntelek az Akadémián, és sok sikert kívánok
a tanulmányaidhoz! Az iskola kiemelt ösztöndíját nyerted el,
ami igazság szerint azelőtt a tiéd volt, hogy beléptél volna azon
az ajtón. Bocsáss meg, amiért próbára tettelek! Augusztusban
találkozunk a beavatáson!
Heath csak hápogott, de Ely sem igazán találta a szavakat.
Aztán egymásra néztek, és a fiú örömében a nagybátyja nyakába
ugrott.
– Köszönjük, Mr. Lloyd! – fordult az igazgató felé könnyes
szemmel Ely.
A diri pedig érzett egy kis lelkiismeret-furdalást. Ez a gyerek
amúgy is megérdemelte volna az ösztöndíjat, ha nem Chambersszel
fizetteti ki.

Keith alig várta, hogy végezzen a melóval, és végre hazafelé vehesse
az irányt. Kivételesen vásárolt egy üveg bort, mert úgy gondolta,
az igazi ünnepléshez az dukál, aztán tövig nyomta a gázpedált
hegynek felfelé, míg rá nem fordult a kanyargós Crocker Avenue-
ra. Amikor beállt a garázsba, először ki sem szállt a kocsiból, csak
nézte az új jövevényt, aki ott állt, rozsdarágta doblemezekkel,
megmattult lökhárítókkal, öregesen megereszkedett kasztnival.
– Helló, öreglány! Meglátod, egy kis ráncfelvarrás, és szebb
leszel, mint új korodban!
Rákacsintott a Mercuryra, és meg mert volna esküdni rá, hogy
a jobb első fényszóró visszakacsintott rá.
A nap már estébe hajlott, amikor először nézett az órájára. Fél
hét volt, és ő nyakig olajosan próbálta rábírni a csotrogányt, hogy

28
beinduljon, de hiába az új akksi és gyertyák, valami miatt az ön-
indító csak köszörült és köszörült, mégsem röffent be a motor.
– A hétszentségit neki! – káromkodott elkeseredetten, aztán
egy rongyba törölte a kezét, és úgy ahogy volt, az üvegből ivott
néhány kortyot. – Még hogy üzemképes! Meg a kis faszom, az!
– dühöngött tovább, de azért újra próbálkozott. Hamar belátta,
hogy ebből nem lesz semmi, és azt is, hogy az ő tudása ide ke-
vés. Kell egy szerelő, aki ért az öreglány nyelvén. Nem látszott
túl bonyolultnak, pláne a mai autók berendezéseihez képest, de
biztosan megvannak a trükkök, amikről neki fogalma sem volt.
Az is lehet, hogy egy használhatatlan lomot vett, amiből sosem
lesz autó, de erre gondolni sem akart. – Ne félj, kerítünk valakit,
aki rendbe hoz! – ígérte a csotrogánynak, aztán amikor lecsukta,
meg is paskolta a motorháztetőt.
Felballagott a házba, alaposan kezet mosott, majd előszedte
a mirelit pizzát, és betette a sütőbe. Amíg várta, hogy készen
legyen, a telefonját nyomkodta, hogy találjon egy alkalmas szak-
embert. Aztán eszébe jutott, hogy Roger nemrég vett egy öreg
Eldoradót de nem mert egyedül dönteni, így felkért egy pasit,
aki régi kocsikat újít fel hobbiból. Már tárcsázta is a kollégáját.
– Helló, Roger, öreg fiú! Bocs, hogy este zaklatlak!
– Semmi gond, főnök, csak kérlek, ne mondd, hogy valami
halaszthatatlan, mert épp randira készülök!
– Nem, semmi sürgető – mosolyodott el Keith. – Csak annak
a szerelőnek az elérhetősége kellene, akit magaddal vittél autót venni.
Szereztem egy Mercuryt, de az istennek sem akar beindulni.
– Hű, valami Summersnek hívják, és a Myrtle Avenue végén
lakik, az utolsó házban. Szerintem menj ki, és csengess be nyu-
godtan.
– Nincs meg a száma?
– A régi telómat beleejtettem egy festékesvödörbe, úgyhogy
odalett a névjegyzékem. De könnyen megtalálod, mivel az elő-
kertben három roncs áll. El sem tudod téveszteni.

29
– Hát, oké! – felelte Keith, és közben a vállával szorította fülé-
hez a mobilját, mert a sütő pittyegett, hogy lejárt az idő. – Köszi,
haver! Egy kalappal a randidhoz!
– Köszi, rám fér. Egy bombázó a jelöltem.
Keith azt akarta mondani neki, hogy lessen be a szoknyája alá,
mert érhetik meglepetések, de a saját nyelvébe harapott, mielőtt
kicsúszott volna a száján.
– Kapd el! – válaszolta helyette, aztán bontotta a vonalat.
Gyorsan megette a fele pizzát, aminek amúgy is fűrészpor íze
volt, és átöltözött. Tiszta farmert és egy sima, fehér pólót vett fel
tornacipővel. Imádta a lezserebb cuccokat, de a munkája miatt
legtöbbször ingben és zakóban töltötte a napjait.
Nagy gázzal farolt ki a garázskapun, és a megengedettnél jóval
gyorsabban hajtott. Nem akart késő este alkalmatlankodni egy
idegennél, de nem hagyta nyugodni a dolog. Legalább abban
biztos akart lenni, hogy az ipse elvállalja a munkát.
A Myrtle Avenue elég hosszú volt, és gyéren beépített. Kétszer
is azt hitte, az utca végén jár, de mivel nem látott roncsokat az
előkertben, még tovább hajtott, amíg el nem érte az aszfalt vé-
gét. Ez már tényleg az isten háta mögött volt, ami azt illeti. Egy
takaros kis ház állt a mellette zöldellő domb tövében, amit nyil-
ván az utcában zajló építkezések alatt hordtak össze az emberek.
Az előkertben tényleg állt három kocsi, de nem sima roncsok,
hanem értékes oldtimerek, bár avatatlan szemnek nem tűntek
többnek, mint bezúzásra váró csotrogányoknak. A házban égett
a villany, az ablakokon kiszökő fény sárga pászmái éles vonalakat
rajzoltak a kertre.
Keith kiszállt, aztán odaballagott a kapuhoz. Bentről kutyaugatás
hallatszott, ezért nem sokat habozott, mielőtt megnyomta a csen-
gőt. A tulaj úgyis rájön, hogy valaki van odakinn, ha a kutyája
habzó szájjal vergődik az ajtó előtt.
Pár másodperccel később egy közepes testű keverék kutya
szaladt ki a házból, és egy hang kikiáltott, hogy „Egy pillanat!”.

30
Keith kereste a legbarátságosabb, legkedvesebb arckifejezését, mert
jó benyomást akart tenni a pasasra. Valamiért úgy képzelte, az
apjával egykorú fószer lehet, aki régi kocsik felújításával egészíti
ki a keresetét. Kétkezi munkás, aki mindenhez ért. Aztán oldalra
fordult, és meglátta a kis Mini Morrist, ami bezavart az elképze-
léseibe, de nem volt ideje újragondolni a dolgot, mert a lépcsőn
feltűnt egy magas, vékony alak, mezítláb, egyetlen fehér atlétában
és farmerben. Hidrogénszőke haja világított a szürkületben.
– Jó estét! Mi járatban? – kérdezte, majd ahogy közeledett, meg
is torpant, aztán oldalra biccentette a fejét. – Te mit keresel itt?
Keith erőltette a szemét, és kicsit bánta, hogy nem tette be
a kontaktlencséjét, de amúgy is teljesen meghökkent a szokatla-
nul nyers szavaktól. Elsőre fogalma sem volt, mi történik, kivel
keverheti össze a srác, de amikor az agya végre felismerte a hangot,
annyira ledöbbent, hogy szólni sem tudott.
– Mit akarsz, Angus? – kérdezte ismét Sky, és érezte, hogy
egyre jobban felmegy a pumpája. Ez a nyomorult képes volt
kinyomozni a címét, hogy idejöjjön cirkuszolni? – Nem volt elég
a jelenet a megnyitón? Mit mondhatnék még?
Keith csak állt és kereste a szavakat. Szeretett volna elsüllyedni
vagy láthatatlanná válni, de ezek a képességek sajnos nem álltak
rendelkezésére.
– Én nem…
– Mi nem? – lépett közelebb Sky, és kinyitotta a kaput. Úgy
döntött, nem fog az utcán balhézni, inkább becibálja a pasit
a házba.
– Én nem tudtam, hogy te vagy – nyögte ki végre Caldwell.
– Igen, ezt már letisztáztuk. Elnézést, amiért nem szóltam!
Balul sült el a dolog, de csak egy ártatlan csók volt. Ne szívd
mellre, csak felejtsd el!
– Nem úgy értem – túrt fekete hajába Keith, mire Sky kíván-
csian fürkészte az arcát. – Egy kocsi miatt jöttem. Roger Taylor
adta meg a címet.

31
Sky erőltette az agyát, de nem rémlett neki a név. Összehúzta
a szemöldökeit.
– Nem ismerem.
– Dehogynem! Segítettél neki, amikor a Cadillac Eldorádóját
vette.
Francisnek végre beugrott a dolog.
– Már emlékszem. És?
– Vettem egy öreg Mercuryt, de nem akar beindulni. Felhívtam,
és megadta a címedet. Nem tudtam, hogy te vagy az.
Végre összeállt a kép. Most már mindketten zavarban voltak.
Keith csak néha mert az arcára nézni, de többnyire kerülte
a tekintetét, és látszott, hogy bárhol szívesebben lenne, mint ott.
Sky bánta, hogy nekiesett, de számára egyértelműnek látszott,
miért van ott a férfi. Ilyen véletlenek ugyanis csak a könyvekben
meg a filmekben vannak.
– Óóó… – válaszolta, és a farmernadrág övbújtatójába akasztotta
a hüvelykujját, miközben a másik kezével még mindig tartotta
a kaput. A kutya a lábánál ült, és kettejük között kapkodta a fejét,
mindig azt nézve, aki beszélt. Ő is zavartnak tűnt. – Akkor gyere
be! – nyögte ki végül Sky, mert úgy érezte, nagy bunkóság lenne,
ha elküldené azok után, amit vele tett.
– Nincs rá szükség. Igazából csak meg akartam kérdezni, el-
vállalod-e a javítást, és el akartam kérni a számodat.
Fran szája széle egy picit megrezzent, de nem lett belőle mosoly.
Keith szerette volna tudni, mire gondolhatott, de nyilván esélye
sem volt, hogy kiderüljön.
– Látatlanban nem vállalok el semmit. Először meg kell néz-
nem a kocsit – válaszolta Sky. – És a garázsom foglalt, úgyhogy
ide nem hozhatod.
– Az nem gond, nálam van elég hely. A Crocker Avenue-n la-
kom. Ha eljönnél és megnéznéd, azt nagyon megköszönném.
Természetesen megfizetem az idődet!

32
Sky érezte, hogy a pulzusa picit megemelkedik, amin elcsodál-
kozott. Nyilván a fura szituáció miatt, de határozottan izgatott
lett a dologtól.
– Rendben. Holnap elmegyek, és megnézem, ha az jó neked.
– Tökéletes! – válaszolta Keith, előkapta a tárcáját, kivett egy
névjegyet, majd gyorsan visszasüllyesztette a zsebébe. – Akkor
holnap reggel kilenc körül? – kérdezte végül.
– Inkább délben – válaszolta Sky, mire a férfi már csak bólin-
tott, és zsebre tett kezekkel elhátrált, amíg elég nagy távolság lett
kettejük között, és csak utána fordult sarkon, hogy a kocsijához
siessen. Sky megvárta, míg beindítja, aztán nagy gázzal elhajt,
és csak akkor csukta be a kertkaput, amikor a fényszórók már
eltűntek a szeme elől.
– Hát bazmeg, ez nem lehet igaz! – morogta, majd maga
elé engedte Baltazárt, aki serény farokcsóválással jelezte, hogy
egyetért vele.

33
Delfinszürke
– Micsoda? – kérdezte hajvonalig szaladt szemöldökkel Ink. –
Azt hazudta, hogy egy kocsi miatt ment el hozzád?
Skyt meglepte, amit a férfi mondott, pár másodpercig nem is
tudott válaszolni, de aztán átgondolta, és elvigyorodott.
– Szerinted nem azért?
– Ugyan már! – röhögött fel Ink. – Képes volt venni egy ko-
csit csak azért, hogy a közeledbe férkőzhessen. Ilyen véletlenek
nincsenek, haver.
– Most, hogy így mondod, lehet benne valami. Én totál be-
vettem, hogy nem tudta, ki vagyok.
– Akkor most kvittek vagytok. Egyszer te verted át, másodszor
meg ő.
Sky már teljes szájszélességgel vigyorgott.
– Ha így van, akkor mégsem annyira heteró…
– Ha így van, akkor nyugodtan kiderítheted – válaszolta so-
molyogva Beaumont.
– Nem fog merni próbálkozni, az tuti. A múltkori hiszti után
segget csinálna a szájából.
– Igen, valószínűleg sokáig tartana, mire elszánja magát.
De ahogy téged ismerlek, arra sem lesz ideje, hogy rájöjjön, mit
is akar valójában, és máris alattad nyög majd.
Sky szíve hatalmasat dobbant. Ezek a reakciók, amiket mos-
tanában produkált, annyira meglepték, hogy nem is tudott
napirendre térni felette.
– Hát, ami azt illeti, nem bánnám, ha valahogy be tudnám
cserkészni. De szerintem nős.
– Miből gondolod? – kérdezte halkan Ink, és a mellkasára húzta
a bóbiskoló Russ fejét, ami kezdett lecsúszni róla.
– Nem is tudom. Olyan nős feje van…

34
– Ha Caldwellről van szó, neked mindig ilyen furcsa látomá-
said vannak. Elsőre azt mondtad, hogy meleg, most meg azt,
hogy nős.
– A kettő nem zárja ki egymást, mivel eddig is azt mondtam,
hogy még magának sem vallja be. Az ilyenek korán nősülnek és
gyerekeket csinálnak, hogy legyen értelme a dolognak, valamint
azért, hogy visszatartsák magukat a fertőtől.
– Egy gyerek mitől tartja vissza?
– Fogalmam sincs. De rengeteg középkorú, nős pasi jár le
a klubba, akiknek otthon nagykamasz gyerekeik vannak, és egy
nett feleségük is.
– Igazad van, én is ismerek párat. Mindegyik azt mondja,
ő heteró, csak szereti az izgalmas kalandokat és az újdonságot.
– Aha… Azért jár le tíz éve ugyanabba a klubba, és azért tart
ki egy kissrácot, mert a változatosság élteti.
Fran felnevetett és Ink vele tartott.
– Mindegy, engem nem zavar, bárki bármit csinál, amíg má-
soknak nem árt vele.
– Ez egy necces kérdés. Ha kiderül a dolog, márpedig előbb-
utóbb ki szokott, akkor a családja valószínűleg nem azt mondaná,
hogy fájdalommentesen úszták meg az egészet. Az asszonyok
helyében nem is tudom, mit kezdenék magammal, ha kiderülne,
hogy a férjem évtizedeken át átvert, és a családi idill csak egy álom,
egy hazugsághalmaz, ami épp a fejemre dől.
Beaumont kinyúlt, és az éjjeliszekrényen tapogatott a cigaret-
tája után. Végül kikotort egy szálat, és a fogai közé lökte. Amikor
meggyújtotta és az első slukkot mélyen letüdőzte, Russ fintorogva
elhúzódott és a másik oldalára fordult. Ink utánahajolt és a vállára
nyomott egy puszit, aztán kikelt az ágyból, és úgy ahogy volt,
pucéron ment ki a teraszra.
– Igen, ebben igazad van.
– Amúgy utólag is boldog születésnapot!

35
– Honnan tudod, hogy most volt? – húzta össze a szemöldö-
két Gideon, aztán ledobott egy fürdőlepedőt a nyugágyba, és
leheveredett.
Sky egy pillanatra lefagyott. Hirtelen nem tudta, mit válaszol-
jon. Ha megmondja, hogy Céline-től, akkor további kérdésekre
kell válaszolnia, és nem akart belebonyolódni a hatalmi harcba,
ami most Ink anyja és Russell között folyik.
– Ja, a Face-en láttam, hogy valaki felköszöntött.
– Nincs is kiírva az adatlapomon – felelte Ink.
– Várj, akkor lehet, hogy Leon mondta.
Beaumont érezte, hogy valami nem stimmel, és épp rá akart
kérdezni, amikor a szintén meztelen, és végtelenül kívánatos
Russell lépett ki az ajtón.
– Hová lettél? – kérdezte durcásan, amitől Inknek azonnal
felállt a farka.
– Álmodban is fintorogtál a cigitől, ezért kijöttem.
– És kivel beszélsz? – huppant le mellé Russ, és hosszú, éppen
pipacspirosra égett lábát átdobta Ink combjain.
– Skyjal. Képzeld, az ipse, aki a cirkuszt rendezte a megnyitón,
vette egy oldsot, csak azért, hogy újra találkozhasson vele.
Russ összehúzta vörös szemöldökeit, és kellett néhány pillanat,
amíg összerakta a dolgot, de amikor sikerült, hangosan felnevetett.
A fejét Ink vállgödrébe fektette, és onnan szólt bele a telefonba.
– Gratulálok! Egyetlen csók, és beléd szeretett.
– Ne rohanjunk ennyire előre, és kérlek, ne riogass ilyesmivel!
– nevetett fel Sky. – Nem erősségem a szerelem.
Russellnek eszébe jutott, amit Ink mondott Francisről.
Aromantikus, tehát nem képes romantikus érzelmekre.
– Attól, hogy te nem, ő még szerethet – válaszolta.
– Jobban szeretném, ha állatias ösztönök hajtanák, hogy végre
megdugja valaki. Szívesen lennék én, aki bevezeti a fiúszexbe.
– Meghiszem azt! – röhögött Ink. – A szüzek mindig is erős
hatással voltak rád.

36
Sky majdnem csípőből csapta le a magas labdát, de hála az
égnek, időben kapcsolt.
– Igen. Van bennük valami felkavaró. A félelmeik és a vágyaik
harca, amíg eljutnak odáig, hogy valóban akarják.
– És te mindig segítesz a döntésben – szúrta oda Russ, aki
közben ráérősen csókolgatta és nyalogatta Ink egyik bimbóját.
– Tévedsz! – vágta rá Sky. – Sosem! Pont ezt a részt élvezem
a legjobban. Kurva izgató látni, ahogy vergődnek. Mindig meg-
várom, amíg ők könyörögnek.
– Komolyan? – kérdezte kíváncsian Ink.
– A legkomolyabban! Sosem dugok meg senkit, aki nem akarja
ezer százalékosan.
– Mindig azt hittem, passzív vagy – dünnyögte Russ.
– Úgy emlékszem, láttad már, hogy nem – mosolyodott el
Sky, mire a másik kettő egy pillanatra lemerevedett, és Russ fülig
vörösödött.
– Akkor uni? – kérdezte, hogy ne nyúljon túl soká a csend.
– Inkább aktív vagyok, de nem vetem meg a másik oldalt sem,
ha olyan valaki akar megdugni, akiben látok perspektívát. Csak
a legnagyobb macsók esélyesek erre. De amúgy miért gondolja
mindenki, hogy passzív vagyok?
– Mert női ruhában jársz? – kérdezett vissza kedvesen Ink.
– Nem járok abban. Az a munkám. Nem kellene összekeverni!
Nem vagyok travi! Nem érzem magam nőnek, és nem az a kinkem,
hogy harisnyában dugjanak.
– Nekem úgy tűnt, élvezed – mondta Russ, Beaumont pedig
azon agyalt, hogyan kellene villámgyorsan rövidre zárni ezt a be-
szélgetést, mert a farka már kövér cseppeket ejtett a hasára, amit
Russ igazságtalanul figyelmen kívül hagyott.
– Élvezem a munkámat! Szeretek a színpadon állni és énekelni.
Szerencsétlenség a szerencsében, hogy ezt női ruhában kell tennem.
– Nem feltétlenül. Miért nem próbálkozol meg egy tehet-
ségkutatóval? – érdeklődött Russell, de aztán Ink megelégelte,

37
és a tarkójánál fogva lefelé tolta a fejét. Russ rávillantotta a leg-
huncutabb vigyorát, aztán olyan lelkesen cuppant a farkára, hogy
Ink öblöset nyögött.
– Oké, srácok, örülök, hogy feldobom a szexuális életeteket.
Leteszem, mielőtt Ink elharapja a száját. De amúgy azért, mert
mind humbug, és nem fogom feladni a kényelmes életemet, meg
a jól fizető állásomat egy álomért.
– Jó döntés! Mármint az, hogy leteszed – válaszolta a fogai
között szűrve Ink, aki tág pupillákkal nézte, amit Russell művelt.
Az ujjai az új tetkóra simultak, ami még fólia alól kellette magát.
Rájött, hogy kibaszott izgató a hófehér nyakra varrt széles minta.
Aztán a tekintete Russ ujjaira siklott, amik a tövénél támasztották
a péniszét, és a gyűrű látványától majdnem el is élvezett.
– Akkor sziasztok! Jó nászutat! – szakította meg a hívást Sky, de
még percekig visszhangzott a fejében az utolsó néhány mondat.
Ezredszer is elvetette az ötletet. Nem fog egy Simon Cowellnek
nyalizni, és kiszolgáltatni magát, csak azért, hogy manipulált
műsorokban szerepelhessen. Ő ennél többre tartja magát!

Keith olyan ideges volt egész este, hogy végül feladta, és alvás
helyett felöltözött, hogy futni menjen. Megpróbálta maga mögött
hagyni a sürgető kérdéseket, vagy legalább annyira lehagyni őket,
hogy egy lélegzetvételnyi szünethez jusson. Addig űzte magát, amíg
úgy nem érezte, menten összeesik. Visszakanyarodott a háza felé,
aztán már csak kocogott, de ahogy lassított, és már nem kellett
megküzdenie minden légvételért, a fojtogató kétségek ismét rá-
törtek, azzal fenyegetve, hogy megint napokra mély depresszióba
taszítják. Próbált az egykori terapeutája által javasolt módszerrel
élni, és higgadtan nézni mindent, ahelyett, hogy csapongó
gondolatokkal zúzatná az agyát. Óvatosan lehántani a héjat,
és megszemlélni a rétegeket, hátha úgy jobban megérti a saját

38
problémáit. A válása után segített a dolog, és rájött, hogy saját
kudarcaként éli meg, azért nem tud továbblépni. Most azonban
sokkal mélyebbre kellett volna ásnia, és bár a tudatalattija halkan
duruzsolt, azonnal elnyomta, még a leghalványabb gondolatot is
messzire űzve. Inkább sprintelni kezdett, mintha az életéért futna.
Tudta, hogy ez nem pusztán képletes hasonlat.

Másnap reggel úgy ébredt, mint akit összevertek. Este megitta
az üveg bort, aztán még néhány pohár jeges gint is ráküldött,
hogy biztos legyen a hatás. Az ital, négy Xanaxszal együtt, an�-
nyira kiütötte, hogy a kanapén ájult tudattalan álomba, és hét
órán át azt sem tudta, hol van. Sőt, egy percig még azután sem,
hogy magához tért. Amikor rájött, és beugrottak az előző napi
történések is, lélegzetvisszafojtva várta az ismerős szorongást, ami
a bőre alatt szokott bizseregni, és az őrületbe kergeti. Várta, hogy
a soha ki nem mondott érzések, a maguk felkavaró módján a tu-
datába férkőzzenek, és tovább mérgezzék, de szerencsére semmi
sem történt. Megjegyezte magának, hogy ez a kombó remek
hatásfokkal bír, és kell vennie egy rekesz bort meg két üveg Four
Pillarsot, mielőtt a nap lemegy. Ma ugyanis nehéz dolga lesz.
Francis Summers – már nem csak a nevét tudta, mivel egy
órán át böngészte a közösségi oldalait – nemsokára beállít, hogy
megnézze a kocsiját. Most már bármit megtett volna, hogy vis�-
szacsinálhassa az egészet. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból
úgy gondolta, holnaptól soha többé semmi nem lesz olyan, mint
azelőtt. És ez az érzés olyan mélyen fészkelte be magát az agyába,
hogy lassan minden mást elnyomott. Megrázta a fejét, és emlé-
keztette magát, hogy mit mondott a pszichiáter: Keith, fogadja el,
hogy néha a tudatalattija akar uralkodni a tudatán. Muszáj kordá-
ban tartania, vagy kicsúszik a kezéből az irányítás. Amikor teljesen
elbizonytalanodik, szó szerint csukja rá az ajtót a belső szörnyre, és
vegyen mély levegőt! Mondja el tízszer, hogy mindenben ön dönt, és
a döntéseit alaposan megfontolja. Tudatosítsa, hogy nem egy evező

39
nélküli csónak, amit a hullámok kedvükre dobálhatnak, hanem egy
felnőtt ember, akinek mindig van választása. Ez az egyetlen, amit
szem előtt kell tartania. Hogy mindenben ön dönt!
Mire idáig ért, már egyenletesen lélegzett. Ha ő dönt – már-
pedig ő dönt! – akkor minden rendben lesz.
Ezzel a gondolattal állt fel a kanapéról, bár meg kellett kapasz-
kodnia a szekrényben, mert a világ egy pillanatra a feje tetejére
állt. És abban a másodpercben rájött, hogy ha egy pillanat alatt
fenekestől fordulhat fel minden, akkor arra neki vajmi kevés
befolyása van. Rohant a vécéig, hogy kiüríthesse a gyomrát.

Két órával később csengettek. Keith már percek óta a felhajtót
nézte a konyhaablakból, de amikor a Mini megállt, és a magas
alak kihajtogatta magát a kormány mögül, ismét rájött a rosszullét,
ezért gyorsan a fürdőbe ment, és felöklendezett egy kis epét, mivel
mást már nem tudott. Elröhögte magát a saját nyomorán, és egy
korty szájvízzel öblögetett a konyháig, majd a mosogatóba köpte,
épp amikor Sky másodszor tenyerelt a csengőre.
– Jövök már! – kiáltotta Keith, és ivott pár korty vizet, ami
olyan jólesett megviselt nyelőcsövének, mintha valami gyógyír
lett volna.
Mielőtt kinyitotta az ajtót, még egyszer az előszobatükörbe
pillantott, de rájött, hogy pocsékul fest, ezért behunyta a szemét,
vett egy mély lélegzetet, és lenyomta a kilincset.
A küszöbön ott állt Francis Summers, a legjobb formájában –
legalábbis Keith remélte, hogy ennél jobban nem nézhet ki –, és
fogkrémreklám mosollyal nézett le rá. Mellette úgy érezte magát,
mint egy újrahasznosított vécékefe.
– Hú, de szarul nézel ki! – közölte a srác, és begyalogolt mel-
lette a házba.
Keith a vécékefés hasonlatra gondolt, és rájött, hogy ezek
szerint telitalálat.
– Köszi, kedves vagy! Neked is szép napot!

40
– Bocs, nem akartalak megbántani. Gondolom, nemcsak rosszul
nézel ki, hanem úgy is érzed magad. Macskajaj?
– Valami olyasmi.
– Arra van pár remek receptem. Mi van itthon? – kérdezte Sky,
és máris indult a konyha felé, mintha otthon lenne. Kinyitotta
a fridzsidert, aztán kihúzogatta a fiókjait, és közben hol hümmö-
gött, hol örömteli hangokat hallatott.
Keith-t hatalmába kerítette egy rossz érzés. Utálta, ha valaki
azonnal otthonosan mozog mások lakásában. Elvárta, hogy
a vendégei feszengjenek egy kicsit, ahogyan ő érzett, ha idegen
otthonokba lépett be.
– Nos, egyik bevált receptemhez sincs meg minden, de min-
denből van, ami elviekben jót tesz neked. Csinálok egy turmixot,
megiszod, és kutya bajod sem lesz.
– Most akkor macska vagy kutya? – kérdezte szerinte humorosan
Keith, mire Sky ránézett, a két szemöldökét a homloka közepére
húzta és várt. – Oké, szar poén volt – nyögte ki egy nagy sóhaj
kíséretében Keith, és lerogyott a székre az ablak előtt, majd a kis
reggelizőpultra könyökölt.
– Ja, hogy ez vicc volt? – mosolyodott el Sky. Tudta, hogy
szemét, amiért még szekálja is a láthatóan ramaty állapotban lévő
férfit, de valamiért élvezte a szituációt.
– Nem lehetne, hogy csak kávét igyak?
– Nem. Azt már ittál, és még mindig háborog a gyomrod. Ide
gyömbér kell!
– Gyömbér? Muszáj? – kérdezte undorodva Caldwell.
– Szerintem mindenki tudja, hogy ha szar a gyomrod, gyömbért
vagy kólát kell innod.
– Azt tudom, de te most valamit kotyvasztani akarsz, nem?
Inkább kiszaladok a boltba, és hozok egy nagy üveg Kinley-t.
– Az sem lenne rossz, de hé! Bízz már bennem egy kicsit! –
nyomta vissza a vállára tenyerelve Sky, amikor Keith fel akart
állni.

41
– Most komolyan?! – nézett fel rá a férfi, mire Sky hangosan
felröhögött, még a fejét is hátrahajtotta.
– Meddig fogod még felemlegetni azt a szerencsétlen csókot?
– nézett le rá még mindig mosolyogva.
Szinte kisfiús volt, amikor a szemei is nevettek, és az arca két
oldalán apró horpadások rajzolódtak ki. Ezeket Keith eddig nem
vette észre, de esküdni mert volna rá, hogy még életében nem
látott ilyen bájos mosolyt. Az amúgy hideg és kicsit felsőbbrendű
attitűd, amit eddig Skyból látott, szertefoszlott, és a helyét egy
jóképű, magabiztos pasi vette át, akit el sem tudott volna képzelni
női ruhában.
Túl sokáig nézhette, mert Sky morgott valamit, és ellépett
mellőle. Keith szólni akart, ki is nyitotta a száját, de rájött, hogy
fogalma sincs, hogyan kérdezhetné meg, amit akar.
– Nyögd már ki! Jobb, ha túlesünk rajta az elején – mondta
Sky, és közben egy darab gyömbért hámozott egy kis késsel,
amit aztán beledobott a répával, almával és banánnal telerakott
turmixgépbe.
– Te most akkor… mármint hogy lány vagy… vagy nem? –
nyökögte Keith, és amikor ezzel végzett, szerette volna leharapni
a saját nyelvét.
– Vagy nem… – válaszolta háttal állva Sky. Ennél többet nem
mondott, és bár Keith oldalát kifúrta a kíváncsiság, nem volt
mersze tovább forszírozni a dolgot.
Sky bekapcsolta a gépet, Keith pedig a fülére tapasztotta
a tenyerét. A zajtól annyira felerősödött a fejfájása, hogy ismét
hányinger kerülgette.
– Már kész! – húzta el Keith kezeit Sky, és elé tette a nagy
pohárba öntött trutyit, aminek nemcsak a színe, de a szaga is
fura volt.
– Mi van benne? – vizslatta gyanakvó tekintettel a löttyöt Keith.
– Szerintem nem akarod tudni. Csak idd meg, és húsz perc
múlva sokkal jobban leszel.

42
– Vagy ismét belebeszélhetek a kagylóba – motyogta Keith.
– Ahogy elnézlek, szerintem e nélkül is – állapította meg
Sky. – Nem tudom, mit ittál, de máskor inkább válassz mást! –
mosolyodott el, de ezúttal csak félig, inkább úgy, mintha kicsit
sajnálná. Keith magában azt felelte, hogy a lófaszt nem! Hisz még
most is ott volt benne a régen várt csend, a kiüresedett elme, amire
annyira vágyott. Kis ár volt ez a rossz közérzet azért, amit cserébe
kapott. Bármikor hajlandó volt megfizetni. De nem válaszolt,
csak bólintott, aztán inkább felemelte a poharat és egy húzásra
kiitta. Meglepetésére nem is volt olyan rossz. Édes volt, bár volt
valami furcsa benne, ami nem illett teljesen a gyümölcsök ízeihez,
és illatosabb volt, mint amire vágyott, a kurkumának és a gyöm-
bérnek köszönhetően, de jéghideg volt, és egészen a gyomárig
érezte, ahogy lehűti elkínzott szerveit.
– Na ugye, hogy simán meg lehetett inni? – vigyorgott Sky,
és a maradékot egy másik pohárba öntötte, majd ő is kiitta. –
Imádom a smoothie-kat!
Keith nem válaszolt, mert nem mert beszélni, hátha a tur-
mix inkább visszajönne, csak nézte a férfit. Skynak le kellett
hajolnia, hogy ne verje be a fejét a felső konyhaszekrénybe, ha
látni akarta a pultot. Magas alakja valószerűtlenül ruganyos-
nak látszott, ahogy tett-vett. A lépései olyanok voltak, mintha
gumiszőnyegen járna, vagy gömbölyű lenne a talpa. A karjai
vékonyak voltak, de ahogy lecsavarta a turmixgép tetejét, majd
ahogy a hűtőbe pakolta vissza a maradékokat, egy hosszú ér
rajzolódott ki a felkarja belső oldalán, ami végigfutott, egészen
a csuklójáig, és a bicepsze is szépen megfeszült. A vállai szélesek
voltak, talán egy kicsit szélesebbek a kelleténél, és Keith azon
csodálkozott, hogyan gondolhatta róla, hogy nő, amikor annyira
pasis volt, mint amilyen ő szeretett volna lenni egész életében.
Aztán rájött, hogy a mellek zavarták meg. Ki figyel a széles
vállakra, ha két, viszonylag nagy mellet tolnak az arcába?! Mire
idáig ért gondolatban, már lejjebb kalandozott a pillantása, és

43
rájött, hogy Sky feneke viszont ugyanolyan remek, mint amikor
a testre simuló, fekete ruhában látta.
Sky a konyhaablakban tükröződő arcot nézte, és magában
mulatott. Ezek szerint Inknek igaza volt, és a pasi tényleg miatta
vette a kocsit.
Nos, ha így akar játszani, ő nem fogja tönkretenni a dolgot.
Imádta a szerepjátékokat, és úgy döntött, ezt is annak fogja fel.
Sokkal élvezetesebb lesz, mintha rögtön a tárgyra térnének.
Ha Keith játszadozni akar, ő remek partnere lesz!

44