You are on page 1of 12

Prológus

New York, Soho
1984. december

A fény felé fordítottam az arcomat, mintha azt mondanám:
„Tessék, nézz meg jól! A szemem könnyes, az ajkam elnyí-
lik, tudom, gyönyörű vagyok. Nézz csak meg figyelmesen,
ne siess.” Nyugodtan álltam a vaku villanásában, mint
modell a festő előtt, szótlanul, készségesen.
Scavulo megnézett magának. Hunyorgott, mint aki idáig
homályban élt itt, a műteremben, és most egyszerre a fénybe
bámul.
– Va bene…
Nem láttam az arcát, a szeme helyén a kis fekete doboz
villant, mintha minden egyes kattintásnál rám kacsintana.
– Brava bambina! Brava bellissima!
A testem már nem hozzám tartozott, automatikusan
működésbe lépett az izom memóriája, mintha százmillió
éve pózoltam volna így. Éreztem, hogy a szívem a végtag-
jaimba szivattyúzza a vért, elmémben lányok fotói sorjáznak,
mint valami diafilm. Lányok az Ez a divatból, plakátokról,
Twiggy geometrikus mintás miniszoknyában, Gia fehér
férfiingben, Patz Dóri egy lépcsőn elnyúlva, Pataki Ági biki-
niben, Sütő Enikő farmerban, Linda Evangelista Chanel-
ban, katalóguslány a parton ugrálva, szikrázó mosollyal.

7
Használtam a pózaikat, az önbizalmukat. Nem is az én tes-
tem mozdult, hanem azoké a lányoké, akiket órákon át
tanulmányoztam a divatlapokban. 1. fejezet
Már hosszú évek óta álarcot viseltem, műszempillából,
sminkből, rajzolt vonalakból. Minden vonal összhangban
volt a másik vonallal. Ennyi a szépség. Kaposvár
Szív alakú arc, zöld szem – az a fajta zöld, amelyikbe hol 1969
szürke, hol kék vegyül. Hosszúkás, fehér kéz. Százhúsz cen-
timéteres láb. Ezt tudtam felmutatni előlépve a tömegből,
a névtelenségből, ez volt bennem a rendkívüli. Nyugodtan
álltam, és tűrtem, hogy nézzenek a New York-i műterem-
ben. Nem engem néztek. Nem rólam volt szó. – Pipiskedsz má’ – kapta ki a kezemből apám a zsebtükröt.
Az a Kardos Sára, aki a kaposvári tiszti lakótelepről elin- – Aztán hallgassam, milyen abnormálisan szép ez a gyerek…
dult, csak távolról emlékeztetett arra a Sarah-ra, aki most A tükröt Zsiga bától kaptam. A hátoldalát Joanne Wood-
itt állt a kamera előtt. Tündérmesébe illő átváltozás ez. ward stencilezett képe díszítette a Hosszú, forró nyárból.
Néhány év leforgása alatt a lány, aki sohasem nevetett, és Zsiga bá szőke bajsza csiklandozta az arcomat, valahányszor
mindenből gondot csinált, a szó szoros értelmében kivet- betoppant, és a magasba emelt. Mindig hozott ajándékot:
kőzött magából, lelke lehullott a padlóra, és előlépett az új, katicás hajgumit, kakas formájú nyalókát, Sicc-könyveket.
laza manöken, aki kihívóan méregeti a világot. Apám tisztára bepipult Zsiga bá ajándékaitól. Joanne Wood-
Ötven kilogramm elsőrendű hús. Túlságosan későn értet- ward a hirtelen mozdulattól pördült egyet, lélegzet-vissza-
tem meg, hogy nemcsak a testet kívánják, amely ilyen nya- fojtva figyeltem, ahogy inog, majd egy szeszélyes szlalom
katekert helyzetben kelleti magát, hanem azt is, ami a test után az előszoba kövére esik, és ripityára törik.
mögött van: a sorsát, az érzéseit, a titkait. Hét évig nem megyek férjhez, döbbentem rá elborzadva.
– Bella, bellissima, bloody hell, look at me… Sok bajod lesz még a nyápic, arisztokratikus külsődből,
Szinte vártam, mikor kapják le a pillanatot, amikor a jósolta apám, és a jóslata fényesen beigazolódott. Piszkáltak
szépség, ez a törékeny, zománcszerű valami darabokra hullik, az iskolában, irritáltam a tanárokat, a bátyám azt mondta,
mert megtört bennem az a lelki, jellembeli szívós akarat, olyan vagyok, mint egy dühös, gágogó liba. Csupa nyak,
amely a vasfüggöny mögül ebbe a New York-i stúdióba repí- csupa láb. A FIÚ – így emlegették a bátyámat elragadtatot-
tett, és amelynek a külső szépség csak a következménye volt. tan a családtagok. Sértődött és tanácstalan magányban éltem
„Fura”, mondják majd, és vállat vonnak, „hogy meg- a bátyám mellett, mellőzöttségemet szolgálatkész félreállás-
csúnyult”. sal igyekeztem világosabbá tenni. Elmosogattam a bátyus

9
helyett is, pucoltam a cipőjét, a zsebpénzemből Népsportot megértettem, hogy gyerekkorában Rómába, Bécsbe vágya-
vásároltam, és jó fej húgiként otthon átnyújtottam apámnak kozni egészen természetes gondolat volt neki.
és a bátyusnak. Anyukát nem lehetett nem szeretni. Ez csak apámnak
Anyám is mindig kéznél volt, tökéletesen és puhán, akár sikerült, ilyen csodákra csupán egy katonaházasság volt
egy régi párna. Jénai edényekkel zörgött, evőeszközökkel csö- képes.
römpölt, olaj sercegett, miközben én megpróbáltam tanulni. Pár éve véletlenül megláttam anyut öltözés közben, és
A nappali szekrénysorába simuló Orion tévé kékre festette a észrevettem, hogy rongyos a bugyija. A saját, Aranypókban
kisszoba és a nagyszoba közti üvegajtót. Hátamat a falnak vásárolt, takaros lánykafehérneműimre gondoltam, a düh
vetve, térdemet átölelve próbáltam a görög katonaállamokra és a rémület kúszott felfelé a torkomon. Az én gyönyörű
koncentrálni, de nem tudtam elszakadni a „Válogatott Magán- anyukám rongyos fehérneműben jár!
ügyek” rovattól, amelyet a spirálfüzetbe rejtve olvasgattam. Amikor szóvá tettem neki a bugyit, úgy beszélt, mintha
Abból sokkal hasznosabb dolgokat lehetett tanulni. maga Isten rendelte volna el, hogy az Aranypókban kizáró-
Egy nő például arról írt, hogy mindennap hatkor kel, lag lánykáknak és fiatal nőknek árusítsanak fehérneműt,
hogy hétre a bölcsődébe vigye a gyerekét, lázmérőzve, átöl- anyáknak nem. A Füredi laktanyában egyébként is gyakran
töztetve beadja a gondozónőknek. Fél nyolckor lenyomja hivatkoztak a Teremtő terveire.
a blokkolóórát, felveszi a munkát, négyre rohan a gyerekért, – Élni kell, Sárikám, el kell viselni az életet, és kész.
eltolja babakocsival a közértbe, hazarohan főzni, rendbe Belekapaszkodtam ebbe az igazságba, úgy ragaszkodtam
tenni a lakást, miközben a férje sörözik a tévé előtt. hozzá, mintha ez volna az utolsó logikus gondolat egy agya-
Az újságíró óva intette a levélírót a panaszkodástól, inkább ment világban.
bölcs asszonyi belátásra biztatta. Felhívta a fiatalasszony
figyelmét arra, hogy a modern háztartási gépekkel nyert
plusz időt akár az otthonosság és a családi harmónia meg- Szinte fizikai fájdalommal járt reggelenként bemenni a tej-,
teremtésére is fordíthatja. izzadság- és vizeletszagú iskolába, végigmenni a fémszekré-
Lábujjaimat belemélyesztettem az ágyneműbe. Amióta nyek között a folyosón, beslisszanni Kiki mellé az ablak
az eszemet tudtam, bármit megtettem volna azért, hogy felőli padsor harmadik padjába.
segítsek anyának. Anyuka zárkózott, magát emésztő, de Harminchat lány szorongott a padokban álmosan, egy-
érdeklődő természet volt, világcsavargó, aki képeslapokat, más elől szívtuk el az oxigént, mintha minden szippantásért
Panoráma útikönyveket gyűjtött, és aki lassan, észrevétlenül versenyezni kellett volna.
süppedt el a lakótelep ernyedt életében. Vasárnap délutá- – Ma van a, ma van… – súgta Kiki csillogó szemmel,
nonként az erkélyen ült, kezében cigaretta, az ölében háború várva, hogyan reagálok rá, én pedig a Mindenre Elszánt
előtti regényfüzet és egy bedekker. Odavetett mondataiból Lányt kezdtem alakítani.

10 11
Mit tudtunk mi az életről? Annyit biztosan, hogy vannak gedje őket. Tartották velem szemben a három lépés távol-
a lázadók, és lázadónak lenni jó dolog, aztán él körülöttünk ságot, talán mert képtelen voltam beleélni magamat az
valami homályos, szánalomra méltó emberiség, a Mancikák, ábrándjaikba, de lehet, hogy csak azért, mert nem ismertek
a megalkuvó lelkek, akik alkalmazkodó beleegyezéssel élik olyan nagyon.
majd anyáink életét, és akik mindezt egészen rendben való- Ez volt a negyedik iskola, ahová beírattak. Valahányszor
nak találják. új suliba kerültem, kétségbeesetten igyekeztem megértetni
A sulinkba járó csaknem hatszáz lány többféle klikkben magamat, mintha idegen országban járnék. Sokat moso-
élt egymás mellett, tartozni kellett valahová. Abban biztos lyogtam, hogy kompenzáljam valahogy az arcberendezése-
voltam, hogy sehogy sem illek bele a nagy, közös Mancika-tá- met, de ez ritkán jött be.
borba, de abban már nem voltam biztos, hogy nekem a láza- Délutánonként a füzeteim felett kínlódva olykor azon
dók táborát kell erősítenem. Sohasem tartoztam a nyájhoz, kaptam magam, hogy külföldiül beszélgetek, angol sláge-
ugyanakkor nehezemre esett kilógni. A sorsom mégis itt dőlt reket utánozva. Jejejee…
el, ennek az iskolának az öltözőszekrényei között: a szabályos Az osztálytársnőim nem halandzsáztak, a fiúikról dumál-
többség helyett a maguk útját járók közé sodródtam. tak, olcsó, egyszerű, laktató egytálételeket tanultak főzni,
Valamennyi kétségbeesett kísérletem közül a daueres láza- és abban reménykedtek, hogy megkérik a kezüket, ha
dásra emlékszem a legtisztábban. Kiki cserepes és véresre egy-két napot késik a mensi.
harapdált szája izgatottan suttogta, hogy én leszek az első Kiki volt az egyetlen, akivel értettük egymást. Tudta, hogy
dauerolt hajú lány a suliban. az apámat két-három évenként másik városba vezénylik, és
Kipakoltam a tolltartómat, a füzetek úgy terültek szét a olyankor anya meg mi, gyerekek otthagyunk csapot-papot.
padomon, mint egy kártyapakli lapjai. Láttam benne a Tudott arról, hogy a legutóbbi költözés előtt a Völgyesi Fecó
jövőt, láttam, hogy mint apám mondta: „nem fogom jól megcsókolt, de azóta nem válaszol a leveleimre. De az is
végezni”. Nem fogok sárgásbarna műbőr retiküllel, karton- lehet, hogy írt, csak apám elkobozta. Vagy az állambizton-
ruhában járni, kényelmes félcipőben, mint a mosolytalan ság. Arról is tudott, hogy minket figyelnek, valószínűleg
és vigasztalan osztályfőnökünk, Márti néni vagy anyám ennek köszönhettem, hogy a lázadók közé sorolt.
kolléganői, akik plafonról lelógatható virágtartót makra- Kiki szerint minden nő az apámról pusmogott a városban.
méztak, vasárnap délután süteményt sütöttek, és hétfőn – Miért? Mit beszélnek róla?
vittek egy kis kóstolót a kollektívának, hogy legyen mit – Mindenfélét. – Gondterhelten ráncolta a homlokát.
csipegetni, míg kitárgyalják a fél város ügyes bajos dolgait. – Hogy nőkkel cicázik.
A saját ügyes-bajos dolgaikról mélyen hallgattak. Szegény kis gágogó libák, gondoltam. Nem tudják,
A Mancik az osztályban mintha ennek az életnek az elő- milyen fontos és titkos dolgokkal van az apám megbízva.
szobájában toporogtak volna, alig várták, hogy valaki been- Muszáj neki minél több emberrel – nyilván nőkkel is – tár-

12 13
gyalnia. Megmondtam Kikinek, hogy nem árulhatok el – Bakfitty! Nekem nem fog itt serdülni!
semmit az apámról, érje be annyival, hogy katonatiszt, és Próbáltam elmagyarázni, hogy úszófrizurával nem tudok
az, hogy miért találkozik idegen nőkkel, szigorúan bizalmas. szeptemberben középiskolába menni, mert akit az elején
Ez a hátam mögötti pusmogás csak erősítette bennem a bénának könyvelnek el, az négy éven át az is marad. Végre
visszatérő érzést, hogy menthetetlenül és végérvényesen egy suli, ahol hozzám hasonlóan mindenki újonc volt. Nem
idegen vagyok és nyugtalanító. akartam elszúrni.
A tábla felett a Magyar Népköztársaság címerét bámul- Anyám felemelte az államat.
tam. Márti néni a Taigetoszról magyarázott, én idegesen – Nézd… milyen szép kis arca van!
pödörgettem egy éve növesztett hajamat. Sosem érdekeltek – Tömöd a fejét a hülyeségekkel! – Krákogni kezdett. –
különösebben a lányos dolgok. Apám és bátyus megvetette Inkább tanuljon. Ha nem tanul, semmi nem lesz belőle.
a lányok hajlakkfelhőben, pörgős szoknyában forgó világát. Nézz rá, elöl deszka, hátul léc… Sovány, mint a partvis. Te
Nem sokkal a tizennegyedik születésnapom és a ’69-es meg mórikálásra neveled. Arra nem gondolsz, ki fogja
nagy hóvihar után valamiért mégis fellázadtam az úszófri- elvenni?
zura ellen. Nem akartam, hogy apám elrángasson aznap A vállamat vonogattam, próbáltam szenvtelen maradni,
délután a laktanya fodrászához, és a bátyáméval tökéletesen de éreztem, hogy az arcomon két vörös folt jelenik meg.
egyforma frizurát vágasson. Ezt reggel iskolába menet be is – Na. Ne bőgj itt nekem – mormogta apám megeny-
jelentettem a családnak. hülve. – Gombafejet akarsz? Mint egy huligán?
– Úgy akarsz kinézni, mint valami hippi? – nézett rám A tornazsákom zsinórjával játszottam.
apám, miközben iskolatáskánkkal és a nyakunkba akasztott – Nem. Csak olyat, mint egy lány.
kulccsal felsorakoztunk az előszobában. – Ne akarj te olyan nagyon lány lenni – dünnyögte –,
– Csak kicsit hagyjuk hosszabbra… – könyörögtem. nem olyan jó az…
– Miért nem jó neked a sportos frizura? Azért aznap nem cipelt el a fodrászhoz, és a hajam hétről
– Á. hétre rémesebben állt. Próbálkoztam gumis hajpánttal, szo-
– Mi az, hogy á? Á, apám nem ért hozzá? Á, apám egy rította a fejemet. Újabb néhány hét elteltével már össze
vén fasz? tudtam fogni egy apró copfba, de ha kiengedtem, iszonyúan
– Egyszerűen nem tetszik. A lányok a suliban… festettem. Így érkeztem meg a középiskolába. Lánynak néz-
– Nem tetszik? – vonta fel a szemöldökét – Mi vagy te? tem ki. Ronda lánynak. Arra gondoltam, ha picit hullámo-
Filmcsillag? Én megmondom, mi vagy. Iskolás lány vagy. sabb lenne, jobban mutatna.
Szemedbe lóg a hajad. A mi városunkban iskolás lány nem daueroltatta a haját.
Meglepő módon anyám közbeszólt: De befészkelte magát a fejembe a gondolat. Nem erős gön-
– Hagyd, Pista! Bakfis… dörségre gondoltam, csak hogy dúsabb legyen. Anyukánál

14 15
próbálkoztam. Az illatszerboltban árultak dauervizet, ő is – Dauert szeretnék csináltatni.
magának dauerolt otthon. Rám emelte a tekintetét, és alaposan megnézett magának.
Anyám nem hördült fel, nem kapott a szívéhez, hüvelyk- – Dauert?
és mutatóujja közé csippentett egy hajtincset, aztán azt Attól féltem, hogy túlságosan fiatalnak tart.
dünnyögte: – Gimis vagyok – mondtam gyorsan. Szakközepes, de ez
– Nem is tudom… Házilagos dauerral nem kísérleteznék. a dauer szempontjából tök mindegy volt.
Másnap azzal a hírrel fogadott, hogy a szomszédasszony – Az lehet, kispajtás, de attól még rémesen fog állni neked
szerint a sétálóutcán, az épülő Centrum melletti szövetkezeti a dauer.
fodrászatba jött egy új fodrász, a Lali. Azt beszélik, Pestről – Gondolod?
költözött a városba, huligán vagy buzi. – Tudom.
Azonnal rávágtam, hogy Lalihoz akarok menni. – Nem baj – szegtem fel a fejem.
– Mit szól majd az apád… – csóválta a fejét anyám vigyo- Lali biccentett, leültetett a mosdótálhoz, a nyakam köré
rogva. Mindig kapható volt a cselszövésekre. Nem rossz terített egy viaszosvászon kendőt, és fütyörészve mosni
ember ő, mentegette ilyenkor apámat és magát is, csak meg- kezdte a hajamat. Egy pillanatra megállt a keze, levette és
vannak a maga korlátai. egy törülköző csücskével megtörölte a szemüvegemet.
– Majd azt mondjuk, te csináltad! – ajánlottam. – Azt a cirádás mindenit. A csutak frizura meg szemüveg
Végül azt találtuk ki, hogy péntek délután Angela-tün- nélkül micsoda arcod van neked!
tetésre utazom Budapestre az osztállyal. Ezt a programot Nem voltam benne biztos, hogy ezt hogy érti. Micsoda
apám már csak azért sem vétózhatta meg, mert ő javasolta, arc! De a hangsúlya miatt rávigyorogtam a tükörben.
hogy Angela Davisről írjam a nyári dogámat, és azt is bárki A dauerolásból két dolog maradt meg az emlékezetemben.
tanúsíthatta, hogy izzították a riadóláncot: Menjünk el a Egyrészt a dauervíz illata, amit mindenki szörnyűnek
gyűlésre, támogassuk Angelát! Szabadságot Davisnek! Veled talált, de nekem nagyon tetszett. Mélyeket szippantottam,
vagyunk, Angela! A te ügyed a mi ügyünk! le is tüdőztem. Másrészt, hogy a dauer valóban rémesen áll
nekem.
Egyáltalán nem lettem szebb tőle. Inkább kifejezetten
A szemüvegem bepárásodott, ahogy az esős utcáról az apró, rondább.
alagsori üzletbe léptem. Nem tudtam megítélni, hogy a Amikor végzett, Lali hátralépett, lebiggyesztette a száját,
fodrász is látja-e, mindenesetre elszántan hadarni kezdtem felvonta a szemöldökét, és azt mondta:
az előre begyakorolt mondókámat. Lali alacsony srác volt, – Tessék, a dauered!
karikás szemmel. A szövetkezet egyetlen férfi fodrásza. Úgy Otthon kétségbeesetten próbáltam eltüntetni, de a hajam
beszélt velem, mint egy felnőttel. Ez nagyon tetszett. egyre rackásabb, sprődebb lett. Végül visszaslattyogtam

16 17
­Lalihoz. Azt mondta, rittyent nekem egy jó kis frizurát, ha
elmegyek vele fodrászversenyre modellnek.
A Mancikák a suliban minden bemutató után összesúg- 2. fejezet
tak a hátam mögött. Lali újabb és újabb frizkókat eszelt ki
nekem.
Miközben hajlongott ide-oda, és tudja a bánat, miféle Budapest
technikával csattogtatta az ollóját, egyre csak duruzsolt 1970
a fülembe.
– Cukorfalat, nem akarod végre megmutatni magad
a világnak?
– Mire gondolsz, édes Lalim? – búgtam a búrák alatt ülő
hölgyek stílusában. „Hit the road Jack” – nyomta Ray Charles a táskarádióból,
– Nem is tudom, csillagbogár. Be tudnálak vinni a ruha- az Ikarusz hátsó sora pedig ritmusra riszált. Az osztályki-
gyárba. rándulásra minden év május második hétvégéjén került sor,
– Arra gondolsz, hogy hasíthatnék a futószalag mellett? csütörtök és szombat között. Ottalvós volt. Az egész suli
Lali elkapta a tekintetemet a tükörben. zsezsegett, csupa lány, akit felvisznek a fővárosba három
– Arról beszélek, hogy manöken lehetnél. napra. A legjobban várt rész a szabad program és a Váci utca
A suliban colosnak csúfoltak, és még mindig növésben volt!
voltam. Kétségbeejtően túlnőttem a százhetven centit, aztán Az Ikarusz ablakához lapítottam az orromat, a nap meg-
a százhetvenötöt is. Madárfej, hosszú végtagok, a mellem világította az autóút mellett felbukkanó panelházakat és a
eltűnt a ruhákban a széles vállam miatt. félig megépült autópálya közepén nyújtózkodó Osztapenko-­
– Nem igazán. Nem – feleltem. szobrot.
Lali felvonta a szemöldökét, és feltupírozta a hajamat. – Ez a hely az, ahol az utat kettéosztja Penkó… – dúdolta
a szomszéd ülésen Kiki. – Voltál már?
– Aha. Hol?
– Hát Pesten.
– Naná – vágtam rá habozás nélkül. – Úristen! A Váci
utcába járunk vásárolni.
Kiki megdörgölte az arcát, bőre felgyűrődött a szeme alá.
– Be kéne jutni egy házibuliba. Mármint… egy pesti
buliba. Azt mondják, elég végigsétálni a belvárosban, meg-

19
vannak a HELYEK, amelyeket érinteni kell. Ott találkoznak. – Hunyd le! – Gyakorlott mozdulatokkal húzta ki remegő
Aztán tudod… improvizálunk. szemhéjamat. – Micsoda gitárcsípőd van neked…
Nem tűnt túl hihetőnek, hogy ilyen egyszerű bekerülni Futó pillantást vetettem a horpadt fémtükörbe. Azta.
a pesti körforgásba. Csini.
– Pedig sanszos, hogy meghívnak… – erősködött Kiki. A Nemzeti Múzeum kertjében Lívia néni rekedt, éles
– Mindig van valakinél buli. Művészek, seftesek, butikosok, pedagógushangján ismertette a délutáni szabadprogram
alternatívok… ilyen belvárosi kavar… Meg a digók – kiné- részleteit, kiosztotta a villamosjegyeket, elmagyarázta, hogy
zett az ablakon, de nem a suhanó tájat bámulta, hanem egy megállóra van a Kossuth Lajos utca, a Váci utca meg a
beleborzolt magasra tupírozott tollazatába – hozzák-viszik Duna-part.
a híreket a Váci utcába a bulikról. Bárki beállíthat. A  lányok csivitelve széledtek szét. A  csajok imádnak
– Csak úgy ismeretlenül? beszélni, én sosem voltam bőbeszédű. Belső monológokat
– Ja. Elég gáz, nem? folytattam, de a szavak valahogy ritkán értek el a számig.
Kétértelműen mosolygott, holott semmi oka nem volt rá. Szándékosan lemaradtunk a csoporttól, Kiki egymaga
Ahogy bekanyarodtunk a buszpályaudvarra, és lekászá- kitett egy iskoláslány-csoportot, percenként felvisított:
lódtunk a buszról, megcsapott a Pest-szag. durván idegen, Erzsébet híd! Jégbüfé! Odass! Odass! A legkisebb kirakat is
hangos és valószerűtlen volt minden, mintha egy filmhíradó elbűvölte.
jelenetébe csöppentünk volna. Kifogástalan kinézetű, elegáns lányok rajzottak ki egy
– Micsoda nyüzsi… – nézett körbe Kiki hunyorogva, fodrászatból, hajlakkcsíkot húzva maguk után. Alaposan
aztán kiélesedett a tekintete. – Te mit veszel fel? megfigyeltem a járdán kopogó cipőjük sarkát, ruhájuk
– Hogyhogy? A vonalát, a klipszet a fülükben. Az volt az érzésem, én is
– Hát… átöltözöl, nem? közéjük tartozom, csak éppen sok időt töltök másutt. És
A trapézfarmer és a narancssárga-királykék blúz, amelyet hogy a blúzom, amelyet anyuka direkt a pesti kirándulásra
anyuka varrt a kirándulásra, tökéletes összeállításnak tűnt. varrt, rettentően divatjamúlt.
– Ööö… van nálam egy széldzseki. Mármint… Jesszus, Kiki annál nagyobb feltűnést keltett. Egy kapualjban
basszus… lekapta a nadrágját: „nini, a mini”, a tunikája épphogy
Életemben először járok Pesten! Csehszlovák széldzsekiben takarta a bugyiját. Tupírozott hajával, műszempillájával
akarok végigmenni a Váci utcán. húsznak is kinézett. A  férfiak megfordultak utána.
Kiki beterelt a húgyszagú vécébe. Némi tűnődés után Kiki-módra végigügetett a Kígyó utcán, úgy indult a Bel-
kirángatta a blúzomat, ügyes csomóba kötötte a derekamon, város szívébe, mintha fontos küldetést teljesítene.
aztán előkapta a virágos neszesszerét. Végül is tényleg küldetést teljesített. El akarta érni, hogy

20 21
egy órán belül meghívják egy házibuliba. Elszántan kopo- – Csak öt percre! – suttogtam, miközben még mindig
gott fél méterrel előttem a sarkaival, nem mutatta jelét této- befelé bámultam.
vázásnak. Kiki ideges pillantást vetett rám.
Ijedten és csodálkozva bámultam utána. – Minek? Tele huligánokkal meg besúgókkal. Egymást
Az azbesztszínű utcákon, a barnásszürke házak, kékes- skubizzák…
szürke Trabantok, Wartburgok füstje között fénylő hom- Ez a hír csak még jobban felcsigázott.
lokkal, ingujjban hömpölyögtek a pestiek. Csak az IBUSZ – Na… menjünk már be! – fűztem Kikit. – Csak egy
előtt álldogált egy csoport szimatszatyorral, földet söprő, Bambira.
köpenyszerű nagykabátban cigarettáztak a hőségben. Kiki tehetetlenül sóhajtott. Látszott, milyen nehezére esik
– Csövesek– jelentette Kiki –, várják a digókat. A digók elvesztegetni a Muskátlira az értékes idejét.
jóképűek, jó cipő, jó ruha, ápoltak… Guszták, na. Ezért Mellettünk a sarokasztalnál arcát a kezére hajtva egy férfi
balhéznak velük. – Pásztázni kezdte a Váci utca két oldalát. aludt békésen. Láthatóan nem zavarta a ricsaj. Megbabo-
– Ott a Muskátli! názva néztem ezt a mozdulatlanságot. Lali szerint a Muskátli
– Á – feleltem. már Rejtőnek is a kedvenc helye volt, meg Pilinszky járt
Mi mást mondhattam volna? oda, de a legtöbbet egy Csengery utcai fodrászcsajról mesélt,
Lali sokat sztorizott a Muskátli-körről, valamiért fontos akivel egy évfolyamon végzett az Állami Fodrászat tanuló-
csoport volt, zseniális és totál tehetségtelen művészek, diá- jaként, és akiből egyetlen varázsos este a Muskátliban per-
kok, megvilágosodottak, újbalos értelmiségiek, mind ott formance-művészt varázsolt. Meztelenre vetkőzött, bete-
lógtak. Egy presszó a város kellős közepén, Lali szerint kerte magát egy piros-fehér-zöld zászlóba, kiszaladt az
kihagyhatatlan. „Maga a Tudományos Akadémia, csajozó- utcára, és azt kiabálta: „Én nem vagyok tér, csak idő.”
hely, az avantgárd és a politikai ellenállás gyülekezőpontja.” Kiki nekiállt áttekinteni az alig hat pontból álló étlapot:
Ránézésre nem sokban különbözött a kaposvári presszók- Kecskeméti barackpálinka 14,30 Ft. Cseresznyepálinka 10,70,
tól, leszámítva, hogy több hosszú hajú fiút láttam görnyedni Bambi 2,20, Csokirolád, 2,80, Opera desszert 3,30, Habroló
a parányi asztalok felett. A kiszűrődő zsivaj átfutott rajtam, 1,30. Ajakbiggyesztve rendelt két Bambit meg két habrolót,
végig a gerincemen, megmagyarázhatatlan módon vonzott közben a tekintete az ajtón át a nyüzsgő Váci utcát pásztázta.
valami befelé, talán a politikai ellenállás, talán egy előérzet, – Mehetnénk digókat nézni az Annába – dünnyögte
talán az avantgárd… Nem, biztosan nem az avantgárd. ide-oda cikázó tekintettel. – Se perc alatt hivatalosak len-
– Be akarsz menni? – Kiki vicces hangon tette fel a kér- nénk egy buliba…
dést, hogy mutassa, mennyire értelmetlen dolog. Csak neve- Hunyorogva néztem körül a félhomályban. A tekintetem
zetességként akarta bemutatni a Muskátlit, egyébként nem megállapodott egy fényképeket nézegető társaságon. Négy
érdekelte. Sem a Caola rúzs, sem a digók. fiú, két lány.

22 23
Az egyik fickó egy pillanatra felnézett. Volt valami a tekin- A Váci utca szürke díszletté silányult. A fülem lángolt,
tetében, az álla vonalában. Ívelt szája sarkából cigi lógott. már nem is a kirakatokat néztem, hanem a koszos stukkó-
Ahogy szívta a staubot, arcán gödröcskék jelentek meg. kat, a barnás redőnyöket a magas ablakokon. Türelmetlenül
Szinte láttam magam előtt elkényeztetett, hosszú szempillájú és ingerlékenyen néztem körül, mintha csak arra várnék,
kisfiúként. hogy a srác utánam lohol, és valamelyik járókelő háta mögül
A haja a szemébe hullott, nem mosolygott, nem biccen- felbukkan. Abszurd volt az egész, majdhogynem megalázó,
tett, csak hosszan, érdeklődve fürkészett. Arcában szinte hiszen alig pár másodpercre találkozott a pillantásunk. Két
csak a hatalmas szeme égett, de körülötte a karikák fáradt- külön városban vagy inkább külön planétán éltünk, nem
ságról árulkodtak. Magam is meglepődtem, mennyire sze- mintha izgatott volna…
retném magamon tartani a pillantását. Kihúztam magam, kifújtam a szemembe lógó frufrumat,
És akkor a fiú váratlanul elmosolyodott. Ebben a mosoly- az arcom hirtelen unottá vált. Az Anna teraszán ülő férfiak
ban még csak árnyéka sem volt gúnynak, pimaszságnak; figyelték, ahogy elvonulok előttük, egykedvűen, világfáj-
nagyvonalú mosoly volt, olyan lenyűgöző mosoly, hogy egy dalmas képpel.
pillanatra a lélegzetem is elállt. Egy pasas sziszegni kezdett.
Kiki oldalba bökött. – Ilyen feszes kis segget életemben nem láttam!
– A pasas kilenc óránál téged bámul… Körbenéztem. Ez kétségkívül nekem szólt. Lefékeztem,
és a pasasra bámultam, aki a tengerészkék és a bézs kifogás-
talan árnyalatait viselte, és egy ismert színész mellett üldö-
Bíztam benne, hogy a srác nem tud szájról olvasni. De lehet, gélt. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, egyikünk sem
hogy mégis tudott, mert a tekintete szórakozottan tova- pislogott.
siklott, súgott valamit a szomszédjának, és akkor a társaság, – Csakhogy ez az én seggem.
mintegy vezényszóra, kórusban felnevetett. Az Anna teraszán röhögés harsant.
– Ühüm… akkor megyünk? – Ezt se nekem mondták! – nevetett a színész, akit meg-
Magam is meglepődtem esdeklő hangomon. Váratlan ismertem a tévéből.
menekülési kényszer fogott el, amely ki tudja, milyen mély- Kiki mosolyogva belém karolt.
ségből bukkant elő. Égő füllel fizettem, és hagytam, hogy – Jól sikerült a belépőd! – állapította meg. – Percek kér-
Kiki kirángasson a Muskátliból. Tudatában voltam minden dése, és valaki fel fogja ajánlani, hogy menjünk velük
mozdulatomnak, váll-, fej- és kartartásomnak, miközben a bulizni.
hátamban éreztem a fiú tekintetét. Tisztában voltam vele, És tényleg. A Vörösmarty téren ért minket utol a színész,
hogy merev vagyok, és nehezen kapcsolódom be az ismeret- a kezembe nyomta a címet: Majakovszkij utca 86., este
lenek áramkörébe, ezt a KISZ-jellemzésembe is beleírták. ­tíztől.

24 25
A lakásban tök sötét volt, csak a szalagos magnó kékes fénye nem tűnt meglepettnek, hogy ott lát. Hanyagul az ajtófél-
világított. A nappaliban, bár szélesre volt tárva az ablak, fának dőlt, és kajánul mosolygott.
vágni lehetett a Sopianae-füstöt és az izzadságszagot. Az Illés A gerincemen remegés futott át. Minden bátorságomat
Kéglidalába belecsilingelt a hatos villamos. összeszedve visszamosolyogtam.
Hosszú hajú, horpadt mellű fiatalember nyitott ajtót, Eriknek hívták, grafikus volt. Lemezborítókat, plakátokat
tetőtől talpig végigmért bennünket, majd a közelebbi meg tervezett.
a távolabbi ajtóra mutatott: Megkérdezte, volna-e kedvem elmenni vele másnap egy
– Slozi. Konyha. Én most ropni fogom a legnagyobb előadásra a Bauhausról. Neki kötelező, és két jegye van.
tisztelettel. Jösztök? Kell egyfajta vakmerőség ahhoz, hogy az ember meg se
Kiki már el is tűnt a táncra kijelölt félhomályban. próbálja leplezni hirtelen támadt lelkesedését.
Az előszobafogason lógó árva farmerdzseki fedezéke alól – Én is szeretek rajzolni – mondtam idiótán.
gyors terepszemlét tartottam. Dadogni kezdtem valami zavaros hülyeséget a képzőről
Egy lány szendvicset falt, a szája fénylett a Piros Aranytól, meg a főiskoláról.
egy szúrós szemű srác egy Cocteau-kötetet tolt boldog-bol- – Még kiskorú vagy? – szakított félbe.
dogtalan orra alá, amit pult alól vett az Idegennyelvű Köny- Bevillant Lali arca, amikor a lelkemre kötötte, hogy néz-
vesboltban. zek át Budára, mert Cintula beindította a dj-zést… aztán
A színész közelített felém a magnóból felcsendülő család- legyintett. Ja, te még kiskorú vagy. És ettől úgy éreztem
alapító zene apropójából: magam, mint egy frissen besorozott kiskatona apám lakta-
–Figyuzz, tinike… nyájában. De azt is látnom kellett, hogy ez a fölényes srác
Mielőtt magához húzhatott volna, bemenekültem a mennyire felvillanyozódott a viszontlátástól.
konyhába. Látványosan tanulmányozni kezdtem a konyha- Annyira azért csak nem lehetek kiskorú.
pulton sorakozó tálkákat: tepertő, körözött, krumpli- és – Szóval… – forszírozta – főiskolára készülsz?
franciasaláta, ropi, mogyi, vaníliás karika… – Á, az apám szerint rajzolni hobbiból kell. A művész-
Kiki mellettem termett, elmart három vaníliás karikát, kedésből nem lehet… – Tekintetemet Erik szép ívű száján
és dühösen odavetette: felejtettem, mert rájöttem, hogy ő történetesen éppen ezt
– Nem tud igazán virblizni… teszi. Művészkedésből próbál megélni.
Azzal már el is tűnt. Épp hozzá akartam tenni, hogy te A szürkéskék szempár gunyorosan csillant.
sem… amikor észrevettem. A zsíros deszkák mellett, a hűtő- – Megélni nem is. De az ember ne költsön napi két forint
szekrénynek támaszkodva ott állt a srác. Magasabb volt, ötven fillérnél többet. Az minden lényegesre elég. Az igazán
mint amire emlékeztem, sötétkék inget viselt, és egyáltalán fontos dolgok nem dolgok.

26 27
Az igazán fontos dolgok nem dolgok – ismételtem magam-
ban áhítattal.
Kiki szakított ki az igézetből. 3. fejezet
– Képzeld – kiabálta túl a benti ricsajt –, Matteo elvisz
minket az Alfa Romeójával!
A táskámat lóbálta az orrom előtt. Beindult, mint egy Kaposvári Ruhagyár
frissen felhúzott kakukkos óra. Ki nem hagyná, hogy egy 1971
digó fuvarozza!
Kétségbeesetten meredtem a grafikusra. Kétszer már talál-
koztunk. Harmadszor hogyan? Elkéri a címemet? Értem
jön a szállásra? Nem tudtam semmit.
– Szombaton elutazunk, úgyhogy… Hazafelé a buszúton egy árva szót sem szóltam Kikihez, csak
A fiú sápadtan állt a konyha félhomályában, mereven, bámultam ki az ablakon. Sohasem bocsátom meg neki,
már-már haptákban. Nem értettem. Neki is engedelmes- amiért elrángatott életem legcsodálatosabb bulijából azért,
kednie kellene ennek a titokzatos vonzásnak, kozmikus hogy egy idióta digóval bájologjunk egy földszintes, kényel-
parancsnak! metlen autóban.
Néhány bizonytalan lépést tettem Kiki után, és a füstös Egyetlen fojtott, vad vitára került sor a Tatabányai pihe-
homályba meredtem. Megyek haza, élni, dolgozni, megöre- nőhelynél az olaszozás miatt. (Alig várom, hogy eltakarodj
gedni. Pestre, sziszegte Kiki, te sznob liba. Alig várom.)
Azért csipetnyi elégedettséggel láttam, hogy a grafikus, Pest, Pest, Pest… – a szó együtt lüktetett a kabócák éne-
szája szegletében a cigarettával, akaratlanul is néhány lépést kével a sztráda mellett.
tesz utánam. Nem csupán arról volt szó, hogy egészen más az élet
sűrűsége Budapesten, hanem hogy én is egészen más vol-
tam!
Pesten az emberek érdeklődve mértek végig. Ez új volt.
Szinte szikráztam! Kaposváron a kutya sem nézett felém.
A grafikus fiút – aki a tökéletes pesti párom lett volna
– persze soha többé nem láttam. Okos volt, vicces, jóképű
és sármos – csak éppen nem a számomra. Pedig ott, a Mus-
kátli sarokasztalánál az a képtelen előérzetem támadt, hogy
ez a jóképű srác kiválik az ismeretlen pesti arcok közül, és

29