orichalcum workshop | ows.eoldal.

hu

Terence Mckenna : A sámánizmusról

Részlet Terence Mckenna , valamikor a ’90-es évek elején tartott előadásából; a szöveg felvételről
került lejegyzésre.

fordította: SendMode

Ha mindössze negyed órában próbálom meg összefoglalni, ami a sámánizmusról és a

hallucinogénekről elmondható, akkor csupán a dolog felszínét érintjük, viszont megpróbálkozom
egy afféle bevezetéssel ahhoz, hogyan is gondolkodom erről.

A sámánizmus nem pusztán az antropológiának valami sötét és rejtélyes kutatási területe, hanem
magát a sámánizmust tekinthetjük úgy, mint a vallás gyakorlatát az első egymillió évben, hiszen
nem volt a vallásnak más formája a bolygónkon az elmúlt tizenkétezer évvel ezelőttig bezárólag,
ami által az ember egyáltalán a szentséghez valamiféle hozzáférést tudhatott volna a magáénak.
Ezért vált a sámánizmus egyfajta technikává, és ha néhányan közületek jártasak a témával
kapcsolatos irodalomban, akkor gondolom, ismeritek Mircea Eliade A samanizmus: az eksztázis
ősi technikái című munkáját. Az eksztázis ősi technikái. Ha mindezt más szavakkal fejezzük ki,
akkor azt mondhatnánk, hogy ez nem is annyira egy vallás volt, mint ahogy azt általában annak
tartják, hanem sokkal inkább preracionális tudomány, módszerek összessége egy bizonyos fajta
tapasztalat megszerzéséhez.

Ezek után persze felmerül a kérdés, milyen tapasztalatról is van itt szó és hogy ez mitől olyan
nagyszerű. Bár nem rendelkezünk olyan átfogó ismeretekkel erről az élményről, mint a mazatékok
vagy a huitoto-k, mégis a számos leírás alapján joggal kérdezzük, mit él át a sámán, ami példaadóvá
teszi őt a saját közösségében és mitől válik bizonyos értelemben félistenné. Ezer és ezer beszámoló
és leírás tanulmányozása után azt találjuk, hogy a határok feloldódása ez a központi elem, és ezt az
elborzasztó, csodás, félelmetes tapasztalatot keres-sük mi is. De miért olyan fontos és csodálatos
ez? Azért, mert az emberi létezésben mindez úgy megy végbe, mint a születés élménye. A világ
maga az újdonság. Egyszeriben mindent az épp megnyíló szemünkkel, a legelső pillantásunkkal
látunk.

Ennek az állapotnak az eléréséhez sok technikát ismerünk, ilyen a cölibátus, az élelem megvonása,
különböző próbatételek vagy a test csonkítása – amik persze nem ígérnek olyan mókás időtöltést,
ugye? (nevetés). És ott van vannak a hallucinogén növények is. Az ilyen előadásokon, mint amilyen
ez is, mindig felmerül, hogy „ti mindig csak szerekről és növényi kivonatokról beszéltek. Nincs más
lehetőség ennek az állapotnak az eléréséhez? Nem ugyan-olyan ez, mint a jóga, vagy más tantrikus
módszerek ahelyett, hogy mindenféle növények fogyasztásával mérgeznénk a makulátlan
testünket?” –A válaszom: NEM és NEM! (nevetés) De van további válasz is. Az univerzum
törvényszerűségei láttatják be velünk, hogy ezeket az utakat nem lehet egyedül bejárni ilyen célhoz
és beismerjük végül: „Nem tudod egyedül megcsinálni.” Amúgy pedig miért is lennénk képesek
erre?! Hol van az megírva, hogy Gipsz Jakab egyetlen lépéssel képes lehet arra, hogy betoppanjon
"A Leghatalmasabb előszobájába"; mindössze azért, mert ő épp így akarja? Sehol! A dolog sine qua
non-ja… némi csinos kis latin nélkül meg sem lennénk, nem igaz? (nevetés) Szóval a
pszichedelikus tapasztalat meg-szerzésének sine qua non-ja, hogy alázatos légy és beismerd,
engedelmesen alá kell vetned magad a növénynek vagy a szernek és ez a tevékeny részvételt
igénylő összetevő a legfontosabb, amit a pszichedelikus trip során is tanúsítanunk kell. Azt kell
mondogatnunk: „Vigyél magaddal, a tiéd vagyok. Vigyél, a tiéd vagyok.” -És ha így teszünk, ő
elvégzi a többit.

Szóval mindez sok, túl sok ahhoz, hogy 15 percbe gyömöszöljük bele. Viszont visszatérve a
határokra és azok feloldódására, mi okozza a feszültséget köztük? Miért ez az elkülönülés a
rögzített neurális szerkezet zárt és személyes világa, és a hatalmasra táruló, megnyílt állapot között,
ahol Dao életfolyamként zúdul át rajtunk? Úgy gondolom, ez csakis az emberi tudatban lévő
vakfolt miatt alakulhatott így: nem lelkesedünk túlzottan, mikor felhívják a figyelmünket a
világmindenség élettel teli és gondoskodó természetére, mert ez számunkra mindvégig hadszíntér
volt, ahol folyamatos küzdelmeket vívtunk a jelenlegi helyzetünkért. Ez alatt körülbelül olyan
kérdéseket értek, hogy vajon hány jávorszarvas is harapott fűbe ahhoz, hogy mi most itt
ücsörögjünk? Mennyi erdőt takarítottunk el az útból pontosan? Mint látjátok, elég hosszú a története
az ember Természetnek való ellenszegülésének és végül leigázásának és ha egy trip során megéljük
a határok elmosódásának tapasztalatát, végre arra is rájövünk, hogy „találkoztunk az ellenséggel és
ez az ellenség mi magunk vagyunk”. A kör bezárulásával így teremtődik meg a morális felelősség
dimenziója is, és emiatt válik a sámán igazán különlegessé. A sámán képes arra, hogy maga zárja be
ezt a kört, elmosva azt a bizonyos vakfoltot és ez a lényegi képessége elképesztően hitelessé teszi őt
a környezete szemében.

A sámán alapvetően annak a példája, hogyan kell létezni - és nem pusztán a transz állapotában,
hanem hogy hogyan kell viselkedni például a leánykéréskor, a vadászatkor, hogyan kell élni a
gyermeknevelés során, és így tovább, sorolhatnám. Olyan példakép, aki mintegy szét-zúzza a
kulturális szabályozást, ami olyan, mint egy hibás szoftver: állandóan megszívat és végül mindig
újra kell indítanod. Viszont létezik egy kulturális hardver is, amit másként au-tentikus létnek
hívunk, és igazából ez lendít minket tovább a sámán példás élete és technikái segítségével.

Ugye Igaz, hogy legtöbbünk számára nem túlzottan vonzó ajánlat az, hogy valaki – tegyük fel –
elmondja, micsoda mesés spirituális gazdagság lehet a részünk, ha felhagyunk a szexeléssel,
megvonjuk magunktól a különleges falatokat és nem lehet egy saját gondolatunk sem, mondjuk 10-
15 éven keresztül, mindezt azért, hogy a végén valamit elérjünk? Mindannyiunknak megvan a saját
életvezetésünk, fizetendő jelzálogunk, etetendő gyerekeink, kocsirészletünk… És ekkor jön valaki,
aki azt mondja, hogy „Fogyassz ebből a növényből és újjászületsz.” – ez egy valódi egzisztenciális
kihívás. Az olyan kifogások pedig, mint a próba-tétel nehézsége vagy a cél elérhetetlensége, mind
szertefoszlanak és még a dolog kimenetelét illetően sem kell bizonytalankodnunk. Ez az, amiért a
sámánizmus a hitelesség kérdése is egyben.

Ezzel kapcsolatban lenne még egy dolog, amit szeretnék érinteni. Az autenticitás a pszcihedelikus
mozgalom fejlődésének egésze alatt úgy jelent meg, mint egyfajta személyes feddhetetlenség, ami
valamiképpen a mentális egészségnek feleltethető meg, melyet megelőzően szembe kellett néznünk
a démonainkkal és végül legyőztük azokat. Ennek során váltunk ki-egyensúlyozottá, önállóvá és
teljessé. Ez valóban így van, és ez a sámáni kiteljesedés első állomása, azonban nem ez a célja
ennek a teljessé tevésnek, hiszen ha így lenne, ez nem volna egyéb, mint egyfajta kemikáliákkal
megtámogatott pszichoterápia. A végcél igazából az egyensúly beállásán és a bölcsesség elnyerésén
túlmenően az egyetemes jelentésig való emelkedés - más megfogalmazásban pedig a kulturális
gépezetnek, a kényszerítő erőnek a szétrombolása úgy, ahogyan azt a sámánok is teszik Ily módon
kellene feltárni valami igazán autentikusat. Valamit, ami kívül esik az ön-gerjesztett nyelvi
útvesztőn.

Ami pedig szerintem igazán hiteles, az… hát elég nehéz erre szavakat találni, de leginkább az a
pszichedelikus tapasztalatban benne rejlő elevenség, az élettel teli minőség. Az, hogy létezik egy
egyetemes elme; érző és észlelő - mindig készen arra, hogy ott legyen és találkozzatok, amikor
megérkezel a túloldalról. A pszichedelikumokról tehát nem úgy beszélünk, mint afféle
fénycsóváról, ami megvilágítja a saját tudattalan törmelékeit, hiszen ez nem egy fénycsóva. Ez nem
mögötted világít, hanem fölötted ragyog. Valójában az történik, hogy azonos, egymással összefüggő
elvek váltják ki belőlünk az önreflexiót és ezzel együtt a reflexiót magára a bolygóra is. Számunkra
ez azt a feladatot rója ki, hogy nyomoznunk kell, jó detektív módjára kutatni és fellelni a szellemet
a saját rejtekében. Ez az, amit a sámánok is tesznek. Ők a szellem vadászai.

Ezek azok a dolgok, amiket az antropológia tudománya szeretne (talán a múzeumi vitrinbe zárni
erős kifejezés, de legalábbis) megdermeszteni ebben az összefüggésében és ezáltal artefaktumokká
tenni mindezeket, hogy olyan kérdéseket tehessünk fel, mint hogy: „Mit gondoltak a huitoto-k a
sámánról télen vagy épp nyáron?” Nos, ez nem csak hülye kérdésnek hangzik, hanem – mivel a
huitotoknál nincsen tél és nyár, ezért lényegét tekintve is hülye kérdés! A sámánizmus nem a más
egyéb, világosan lehatárolt intézményrendszerek sorába illeszkedik, hogy az rendszerezhető és
ezáltal tudományosan reflektálható legyen. Ha így teszünk, a tékozló fiú szerepét játsszuk –
leereszkedünk a Physis-hez, leereszkedünk a tárgy-hoz. Ahogy 15,000 éve vándorlunk a sivatagban,
csodásan alkalmazkodtunk a körülményekhez a racionalizmusunk, a materializmusunk,
kormányzati politikánk patriarchátusunk és sok más által. De nincs élelem a sivatagban!
Mindenesetre egyszer biztos ez lesz majd az Ígéret Földje, de gondolom, ebben a teremben sok
ember számára az ígéret földje legfőképp a pszichedelikus tapasztalat.

Ami nagy kihívás ezek után, az leginkább az, hogy hogyan lehet azt a bizonyos személyes bejáratot,
a rejtekajtót nyilvános választássá tenni? Ehhez meg kell erősíteni magunkat, hogy úgy beszéljünk
erről, ahogy eddig sosem tették. Ez a tapasztalat nem skatulyázható be, szakértői csoportok által
nem rendszerezhető tudás, és a legfontosabb, hogy szembenézzünk vele, mint olyan autentikus
dologgal, amit nagyon rég elveszítettünk és már nem is igazán tudjuk, milyen, csak egyszerűen
valami bennünk lévő sajgó érzés utalhat a létezésére, amit nem tudunk kezelni másképpen. A
sámáni mémek felerősítése az egyetlen megoldás erre: a sámáni eszmeiség felidézése és annak az
ön-felfedezésre való használata. Úgy gondolom, ezt leginkább a művészet és a pszichoterápia
szolgálja, valamint a… őő… a művészet (nevetés), valamint az, hogy meg kell próbálnunk
visszatéríteni ezeket az intézményeket az elveszett autenticiásba, hiszen azok a kultúrák, amik a
sámáni alapokon működnek, például kell, hogy szolgáljanak olyan kultúrák számára, amelyek a
materializmus sivatagában tévelyegnek.

Gordon Wasson, Richard Evans Schultes, valamint a XIX. századi Richard Spruce munkái által az
ehhez szükséges eszközök – a mágikus növények - rendszerbe foglalva állnak készen. Nem
gondolom ugyanis, hogy a hallucinogének nélküli sámánizmus hiteles sámánizmus volna. Ez
viszont egy nagy vitája az antropológiai kutatásoknak. Az egyik oldalon Mircea Eliade-et találjuk,
aki azt mondja, hogy „amint a sámánizmus a narkotikumokhoz fordul, belépett dekadens és végső
fázisába”. A „narkotikumok”-kifejezés szoros értelemben vett használata olyan botanikai
járatlanságról árulkodik, aminek a következményei nyilván egyikőtöket sem dobnának fel!
(nevetés) Eliade álláspontjához képest a másik oldalon Wasson száll vitába azt állítva, hogy „az
olyan sámánizmus, mely nem vesz igénybe hallucinogén növényeket, olyan sámánizmus, mely
elvesztette a saját gyökereit”, mert ha csupán különböző próbatételeket, patologikus
személyiségeket és koplalást próbál érvényesíteni, elveszti a saját technikái iránti érzékét és ezáltal
a működésének a hatékonyságát is.

Lenne még egy záró gondolatom, amit megosztanék és remélem, ezt úgy mondhatom el, mintha a
már megtérteknek prédikálnék… Viszont ha van egyetlen olyan ember is köztünk, aki még mindig
nem tudja, mire akarok kilyukadni, akkor hangsúlyoznom kell, hogy ez nem átverés! Ez nem jóga!
Nem NLP! - Persze nem mintha ócsárolni akarnám ezeket… (nevetés) Tehát ez a valóság, ez így
igaz! Ez annyira valós, hogy ha idehozhatnátok egyet a legmakacsabb, racionalista, redukcionista
seggfejből és belehajítanátok abba a közegbe, találkozna a Teremtőjével, értitek?! (nevetés és
ováció)

Tehát ez (a sámánizmus) kiold benneteket és az autentikus léttel szembesít; azzal, amire áhítozunk
és amit mindenki számára elérhetővé teszünk, a tömeg számára, amit mi magunk is alkotunk.
Vegyétek komolyan a sámánizmus technikáit. Ismerkedjetek a növényekkel. Hozzatok valós
döntéseket.
És egyébként pedig ne spóroljatok a matériával! Egyszer már megcsináltátok a leckét, gyerünk
tovább !