You are on page 1of 3

"A szerelem olyan érzés melyre az ember hibát hibára halmoz,

féltékenységet és dühöt szül.

Ám mikor minden tisztázódik, mikor úgy éreznéd mindennek vége,


Akkor jelenik meg olyan képben,

dacos harcosként, amire sohasem számítottál volna."

Egy ideig ott ültünk még majd Jacke hazavitt. Már majdnem sötét volt.

Este, amikor aludni mentünk, nem mesze tőlem feküdt le a földre. Már egy hete így aludtunk
már megszoktam a kis horkolását és a közelségét, és mindez számomra nagyon jó volt. Ám
valami mélyen legbelül azt sugallta holnap ismét változni fog minden és lehet, a halállal
utoljára táncolom el a haláli nászt. Másnap viszont minden úgy kezdődött, mint eddig. Én
felkeltem, ő már a konyhában Billivel. Egy szokásos szombat volt. Ahogy múlt az idő, és
néztem, ahogy Jacob, sétálgat és szerelget, egyre jobban kezdtem megnyugodni. Lehet,
tévedtem megérzéseimmel kapcsolatban. Aznap délután mikor bent jártam a városba mivel
kifogytunk pár dologból másik megérzéseim, viszont tökéletesen jól beváltak. Bella jelent
meg váratlan, ahogy az autó felé tartottam majd megálltam és köszöntem. Ám most már
barátságosabb voltam, hisz jó ideje elég jóban voltunk.
- Szia Mel. Minden rendben van veletek?
- Szíja Bella. Nem halottatok esetleg valamit a klánról? - Próbáltam kerülni a dolgot, ám a
lány mintha meg sem hallotta volna.
- Mel. El szerettem volna mondani, de nem tudtam milyen hatással, lenne rád. Szóval, én és
Jacke találkozgattunk. Mint barátok.
Erre az arcom, hirtelen mosolygós kislányéból megváltozott valamivé. Valami olyanná,
amiről az óta teljesen megfeledkeztem. Ám még is az első normális gondolatom egyetlen egy
volt.
- Edward tudja? - Néztem rá komoran.
- Nem dehogy! - Emelete meg a hangját. - Ugyanúgy ahogy te féltetted Jacket, ő is féltett
engem. Ám, Jacke, úgy érezte, megpróbál emberként kezelni, ám egy idő után újra ott
tartottunk ahol abba maradtunk. Attól féltük, hogy félre fogjátok érteni.
- Látod, ez a megérzésed jó volt. - Mondtam dühösen bepattantam az autóba és elhajtottam.
Az ember, ha szerelmes néha csinál hülyeségeket. Ha érzünk olyan dolgot amit nem merünk a
másiknak elmondani, és még a legféltettebb vagyunk mélyén is próbáljuk titkolni, de nem
megy … vajon mi lenne ha ez az ember rájönne, hogy az akiért úgy oda van, akiért képes
lenne életét odaadni... egy régi baráttal járkál. Sőt, ez iránt a régi barát iránt újra ugyanúgy
érez, mint rég.
A düh és az, hogy nem látod már több értelmét az életnek… elvakított minden lehető más
feltételezést. Aznap, nem haza hajtottam. Az nap egyenesen, az első olyan kézzel fogható
helyre vezettem, amit egykoron otthonomnak hívtam. Számítva arra, hogy talán hagytak
nyomot, ha még is lennék olyan őrült, hogy felkutatom az új klán helyét. Amikor beléptem a
házba, csak alig találtam némi tárgyat felborítva. A szüleimet ahol találták, megjelölve…
viszont ahogy gondoltam volt egy boríték nekem címezve. Ahogy kerestem egy kép mögé
dugva. Ezt senki sem találta meg, ki keresgélne egy ilyen egyszerű kép mögött akármit is.
Viszont én mintha éreztem volna, vagy láttam volna, … nem is tudom melyik volt. Ám
tudtam, ott van. Elkezdtem olvasni a levelet. Kiderült pontosan tudták mi lesz, és azt is ide
fogok jönni. Egy vámpírnak, egy olyannak, aki tökéletesen jó kém kiszagolta ez lesz. Így
elrejtették a levelet. Az új helyük, Londonban volt, megírták a terület helyét. Na igen, csak
egy fanatikus képes fából építeni egy Stonhege másat, beépítve, mint egy lakhelyként. Ám
nem érdekelt, számomra egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt. Megtudni mit akarnak
tőlem, és ha kell harcolni ellene, és ha ez a halálomba kerül meghalni gyorsan minden
emlékek nélkül. Tovább indultam, megpróbáltam kikapcsolni az agyam továbbra is. Ám
hamarosan mobilom kezdett el csörögi. Megállás nélkül, csak csörgött és csörgött majd
agyilag sikerült eljutnom odáig mi van, ha a nénikém aggódik érem. Megálltam és megnézem
ki az. Meglepetésemre, egy szám volt, ami számomra csupán pár napja volt ismerős. Edward
száma. Felvettem és beleszóltam.
- Mond.
- Az amire most készülsz, egyedül lehetetlen még akkor is ha különleges képességed van
Melissa. Figyelj ide, tudom, miről van szó. Alice elmondta látott téged meghalni egy félre
értés miatt. Figyelj rám, Bella elmondott mindent, nem volt köztük semmi. Én is dühöngök,
még sem vetem magam oda a klánnak.
- Figyelj, te akkor csináltál ekkora butaságot mikor Bella születés napja volt. Ez az én életem,
akkor vetek véget ennek, amikor akarok. Beleuntam már Bella és Jacob hezitálásába. Én
akarlak, te akarsz, ő akar, én vámpír vagyok még is akarlak, á mégsem én vérfarkas barátja
akarok lenni. Unom már… hihetetlen mit el nem tűrsz neki. Fontos számodra oké. Viszont
elmondtam tisztán és érthetően én örültem annak, hogy végre Jacke tovább lépett. Erre meg
ez, …
- Fogd már fel, hogy van valami, amit Bella nem mondott el neked, mert úgy elviharoztál.
Jacke … szóval ő kikosarazta Bellát. - Hadarta Edward és akkor mintha valami villanyt
kapcsoltak volna fel az agyamba, megvilágosodtam.
- Micsoda? Ez komoly? - Hüledeztem el.
- Igen Melissa. Ezt akarta neked Bella elmesélni, mennyire boldog volt mikor azt hallotta a
fiútól, hogy ő már nem akar tőle semmit. Megpróbáltak barátkozni Bella azt hitte megint
többet akar ám ekkor a fiú visszakozott és azt mondta nem akar, vele jobban barátkozni. Van
valaki aki számára fontosabb és Belát majd inkább telefonon keresi, nehogy baj legyen belőle
mert nem akar veszekedést vérivók és farkasok között. Felfogtad Melissa, miattad nem. Azt
hiszem, szeret téged.
- Ed… - Mondtam majdnem meghatódva, ám mikor folytattam volna valami hirtelen fejbe
vert és elájultam.
A kábulat után egy férfi mosolygott rám, egy férfi aki vámpír és ezt minden
megmozdulásában, öltözködésében ki is mutatta. Öltözékét akár egy multi milliomos is
megirigyelhette volna, és a vér az üvegben amit éppen a kezében tartott arról tanúskodott,
hogy még meleg. Felém hajolt és ekkor tudatosult bennem hozzá vagyok valamihez kötve.
Kegyesen leült tőlem háromlépésnyire ahol egy-egy nő ölelte át jobbról és balról majd
belekezdett mondandójába.
- Mint látod, téged is sikerült megfognom. Ahogyan a többi Creven famíliával már
megtettem. Ám, de … mind minden fiatal családtagodnak így neked is felajánlom az a kegyes
pár napot és a döntést, mit választasz. Választod e a kegyes életet mellettem, Don Mustafo
mellet, Ami persze nem a teljes nevem, de érd be ennyivel. Mondjuk, mint egy földi halandó
számolva napjait és gondolkozva mikor ununk meg téged és végzed te is így, mint ez itt a
poharamban… vagy, mint már bizonyítottad is, betársulsz a halhatatlansági klubunkba.
Vámpírként a legerősebb testőröm lehetnél… akár a feleségem is… na mit szólnál?
Ekkor felemeltem a fejem, mert idáig a földet bámultam és ennyit mondtam.
- Elfelejtetted azt az apró dolgot, hogy itt holnap telihold lesz… én vérfarkas vagyok. Sok
minden van, ami befolyásolni tudja, azt mikor változzam át, de mivel jelenpillanatban ide
kötöttél, és még sohasem változtam át nem csodálkoznék rajta ha nem pont itt történne meg. -
Vigyorogtam rá. Ekkor a két nő elmosolyodott a Donnal együtt és a férfi legyintett. - Milyen
bátor. Bátor, egyben buta is. Kedves Mel, szerinted mi ezt nem tudjuk? Ha nem döntesz itt
helyben, holnap teliholdkor kipróbálom rajtad az új lövedékem. A golyóban méreg van.
Méreg meg a mi mérgünk. Sajnos egyetlen egy baj van vele. Ezüst golyókba lesz töltve és ez,
… - Gonosz kacajt eresztett és folytatja . - ez kedves Melissa, nem biztos, hogy rád nézve jó-e
lesz. Lehet jól sül el a méreg, lehet rosszul, ám lehet a véred annyira farkas vér már, hogy
egyszerűen kínok köz átvészeled az éjjelt, felkelsz földi halandóként egy-két új vámpíri
tudással. Nos, abban az esetben van egy nyakörv, amivel tudunk szabályozni, és amivel csak
az én parancsaimat fogod teljesíteni. Nos, mint látod én, igen felkészültem és te? - Ekkor
kecsesen felállt és a vámpír hölgyekkel távozott. Felnézve az ablakra, a sötétség szépen lassan
elborította a szobát, ahogy a három vámpír visszazárta a reteszt börtönöm ajtajára.
Felbámulva kerestem egyetlen egy lámpát melyre, támaszkodhattam volna, a holdat, … ám
most megviccelt akár az élet. Most magamra voltam leginkább dühös. Dühös arra, hogy
vannak olyan halandói érzések, mint a féltékenység. Ám, valami miatt nem bíztam rendesen
Jackeben sem, pedig bizonyította az ellenkezőjét annak, amit hittem. Számára én voltam a
fontosabb csak valami miatt azt a buta szeretlek szót nem tudta kinyögni. Ennek már úgy is
mindegy. Valószínűleg, holnap egy egyszerű ezüst golyó által én meghalok, és már nem
fogom hallani sohasem. Ezen az estén újra álmodtam Jacobról, ám most úgy voltam vele talán
ez lesz az utolsó, amire emlékezhetem majd így olyan erősen tartottam meg ezt az emléket
amennyire, lehet.
Ahogy az est elmúlt másnap reggel, hatalmas nagy ünnepség kezdődött meg.
Nem tudtam, hogy a vámpírok ennyire meg szeretik ünnepelni Szent Patrik napját.
Egyelőre azt sem tudtam, hol vagyok. Viszont volt egy olyan megérzésem valószínűleg ott
ahova eredetileg is indulni készültem, amikor még a düh és a féltékenység elsötétítette az
agyam. Emberek jöttek mentek, néha rám néztek. Nehéz volt eldönteni ki ember és ki vámpír
ugyan úgy várták az éjszakát és kívánták a halálom. Emlékeztem még arra mikor magamat
szörnyetegnek, hívtam. Most valószínűleg olyan arcot vághattam, mint egy láncra kötött
kutya, aki nem tudja most mit fognak vele tenni. Mint egy farkas, akinek izzik a vére, ahogy
telik a nap, ahogy kattogott tovább az órámon a percmutatót annál gyorsabban dübörgött a
vérem. Lázam volt, a homlokom verejtékezett. Sejtettem mi lesz, valószínűleg életem legelső
átváltozása emberből vérfarkassá és ezt, a vámpírok élvezettel fogják végig nézni, majd amint
tehetik le is lőnek. Ám ezek, mint ötletek voltak. Ötletek arra, hogy tereljem el az agyam.
Lehunytam a szemem és vártam. Valószínűleg a kimerültség vagy nem is tudok mitől, ám
hirtelen arra riadtam fel, hogy nyílik a kapu. Este volt már a fél sötétség lassan elárasította
zárkám minden egyes zugát. Lehet itt az idő? Futott végig bennem a gondolat, ám csak két
vámpír sétálgatott be majd tisztességes távolságba megálltak és az egyik, aki akkora lehetett,
mint én, megszólalt.
- Már csak pár óra, és neked véged. - Nevetett. Erre megszólalt a másik is aki majdnem három
fejjel volt magasabb nála, olyan két méter is lehetett és ettől a látványtól legszívesebben
nevettem volna és elégedtem volna őket ám valami nem engedte, hogy használjam a
képességeimet.
- Tudod, ha olyan kis csinos boszorkány vámpír lennél, mint az urunk húga valószínűleg még
tisztelnénk is, ám mivel az ő varázslatának köszönhetjük, hogy te nemigen tudsz bármit tenni
csak itt ülni és bámulni, mint egy… – Erre mind a kettő megfordult, mert még valaki besétált
köpenyben úgy nézett ki, mint egy régi szerzetes. A két vámpír szinte meghunyászkodva
hajolt meg az illető előtt majd intett egyet a kezével, amin kesztyű volt és a jelre a kis csúszó
férgek azonnal távozásra indultak. Megvártam, amíg eltűnnek, becsukódott a kapu. Az
egyetlen fény, ami volt az is az ismeretlen kezében volt. Én ekkor, nagy nehezen
megszólaltam.