You are on page 1of 2

Byakuya story- Egy végtelen szerelem története

1. fejezet: A jégszív titka

Byakuya belépett az ajtón és néma rideg tekintettel ránézett az asztalnál ülő lányra.
Furcsa érzések járták át testét.
Mióta felesége meghalt az óta nem érzett ennyi melegséget egy lány iránt sem.
Odament az asztalhoz és leült a lánnyal szembe. Szeme végig siklót a lány arcán.
Mi a neved?
Törte meg a csendet Byakuya.
Hisakonak hívnak uram.
Elnézésedet kérem, amiért folyton a nyomodba járok.
Byakuyan meg rázta fejét.
- Nem számít.
Úgyse tudtalak volna bántani.
Hisako egy levelet szorongatott a kezébe, amire az volt írva felvételi eredmény.
Férfi észrevette, és Hisako kezére nézett.
A lány zavartan Byakuyara tekintett.
- Ez csak egy levél, ami fontos számomra.
Halálisten szeretnék lenni. Bár sokan próbáltak róla lebeszélni, mert szerintük ez nem nekem
való. Ahhoz túl könyörületes vagyok. Sok ismerősöm van az akadémián.
Mind halálistenek akarnak lenni.
- Byakuya némán hallgatta a lánycsengő hangját, és eltűnődött egy pillanatra.
- Eszébe jutott az a fájdalmas pillanat, megint ami elválasztotta a feleségétől.
Ez a lány túlságosan hasonlított rá.
Hisako észrevette, hogy valami fáj a kapitánynak.
- Valami baj van?
- Kérdezte aggódó hangon a kapitánytól.
- Nem nincs Hisako-san. a lány elképedt,- a nevemen szólítót a kapitány!
- Nem hit a fülének.
Byakuya felállt az asztaltól és az ajtó felé vette az irányt.
Visszafordult és rámosolygót Hisakora.
Hisako csak bólintott, egyet és szintén mosollyal nyugtázta Byakuya ritka pillanatát.
Hisako kibontotta a levelet, és kihúzta belőle a levélpapírt.
Szétbontotta és elkezdte olvasni a tartalmát.
Mikor a levél végére ért, mosolyra nyílt ismét a szája és felpattant az asztal mögül.
Kitárta az ajtót és elkezdte keresni a kapitányt.
Elnézet jobbra, aztán balra. de sehol nem érezte jelenlétét.
Így hát találomra elfordult az egyik irányba és elindult a végtelenség folyosóján.
De sehol nem lelt nyomára.
Végül már csak egy helyen lehetett, gyors iramba lesietett az udvarra, és elindult a kert felé.
Meg is találta a kapitányt, és mikor megpillantotta elkiáltotta magát.
Kuchiki kapitány felvetek az akadémiára! Én is halálisten leszek! Újságolta nagy örömmel a
kapitánynak.
Byakuya csak ott ált a tó partján és nézte a víz lágy fodrozódását, ahogy meg fúja a könnyed
kora tavaszi szél.
Mikor meg halotta Hisako hangját megint az a melegség fogta el.
Mint minden pillanatba mikor megérzi jelenlétét. Hisako odament hozzá és kissé törékeny
alkatával felnézet a kapitányra.
- Valami bántja?- Kérdezte tőle kíváncsian. - Már a szobámba is olyan furcsa volt.
- Nem bánt semmi Hisako-san.
A lány bólintott és némán állt mellette.
Órák teltek el és még mindig kitartóan állt mellette és nem mozdult a kapitány mellől.
Hisako felnézett az égre, gyönyörű bíbor rózsaszín színekkel nézet rá vissza.
- Kapitányúr? Vissza kéne mennünk már.
Byakuya a lányra nézet azt hittem elmentél már.
Hisako összehúzta szemöldökét. Mit gondol, rólam majd csak úgy itt hagyom egyedül a
magányába?!
Nem vagyok én az a fajta. Byakuya megfordult és a köves úton elindult visszafelé. Hisako
követte őt, mint mindig Byakuyanak jól esett, hogy valakihez tartozik, de természetesen nem
mondta ki.
Byakuya megállt Hisako szobája előtt és jó éjt kívánva neki eltávozott a saját szobája felé.
Bement és odament Hisana oltára elé.
Leült és a képet nézve merenget.
- Ne haragudj Hisana de újból szerelmes lettem. - Mormolta a képelőt Byakuya. - Szeretem
azt a lányt, de még nem tudja. Tudnod kell, hogy veled nem ér fel. Bár lehet, hogy áltatom
magam, mert valójába pont olyan, mint te vagy. - Sokáig ült az oltár előtt.
Felállt, meghajolt a felesége arcképe előtt, és kiment a terasz erkélyre.
Az éjjel sápadt és haloványnak tűnt számára a csillagokkal egyűt.
Mintha nem is lett volna kint élet. Bár mennyire is fáj még mindig neki kedvese elvesztése
most végre boldog lehet, mert sikerült lezárni Hisana emlékét.

Folyt: köv.