You are on page 1of 38

SEgyZCIENTOLÓGIA

jobb világ építése

A Szcientológia, amelyet L. Ron Hubbard alapított és fejlesztett ki, alkalmazott


vallási filozófia, amely pontos útvonalat nyújt, ami révén mindenki visszanyerheti
szellemi énjének igazságát és egyszerûségét.
A Szcientológia sajátos axiómákból áll, amelyek megadják a lét alapját képezõ
elveket és okokat, valamint a humán tudományok területén folytatott átfogó meg-
figyelésekbõl, amelyek szó szerint az élet egészére érvényes filozófiai tudásanyagot
képeznek.
Ez a kiterjedt tudásanyag a tárgy kétféle alkalmazását eredményezte: elõször
egy technológiát, amellyel az ember növelheti szellemi éberségét, és elérheti azt a
szabadságot, amelyet számos nagy filozófiai tanítás keresett; és másodszor jelentõs
számú alapelvet, amelyeket az emberek életük javítására használhatnak. Valójában,
ezzel a második alkalmazási móddal a Szcientológia nem kevesebbet nyújt, mint
gyakorlati módszereket életünk minden területének javítására – módszereket új
életmódok teremtésére. És innen származik ez az anyag is, amelynek az elolvasására
készül.
Az itt bemutatásra kerülõ, L. Ron Hubbard mûveibõl összeállított adatok csak
egy részét képezik azoknak az eszközöknek, amelyek A Szcientológia kézikönyvé-
ben találhatóak. A kézikönyv, amely egy átfogó útmutató, a Szcientológia sok
alkalmazási módszerét mutatja be, amelyekkel az élet számos más területét is
javíthatjuk.
Ebben a füzetben a szerkesztõk az adatokat rövid bevezetõvel, gyakorlati
feladatokkal és a sikeres alkalmazás példáival egészítették ki.
A legközelebbi Szcientológia egyháznál vagy missziónál megértésének növelését
szolgáló tanfolyamok, illetve további anyagok állnak rendelkezésre, amelyekkel
bõvítheti tudását. A címek listája elérhetõ: www.scientology.org.
A Szcientológia számos új, az emberrel és az élettel kapcsolatos jelenséget ír le,
ezért lehetséges, hogy találkozik majd olyan kifejezésekkel ezeken az oldalakon,
amelyeket nem ismer. Ezek meghatározása megtalálható ott, ahol elõször elõfor-
dulnak a szövegben, valamint a füzet végén található szójegyzékben.
A Szcientológia arra való, hogy használják. Ez egy gyakorlati filozófia, olyan
valami, amit az ember végez. Ezeknek az adatoknak az alkalmazásával ön képes
megváltoztatni az állapotokat.
Ezt a tudást emberek milliói használják, akik mind tenni akarnak valamit a
maguk körül látott állapotokkal kapcsolatban. Õk tudják, hogy az élet jobbá tehetõ.
És tudják, hogy a Szcientológia mûködik.
Használja a füzetben található adatokat önmaga és mások segítésére, és ön is
tudni fogja.
NEMZETKÖZI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ
A zuhanó termelékenység, a tömeges elbocsátások, a vezetõség és a
munkaerõ közötti keserû kapcsolatok, a vezetõk inkompetenciája, valamint
a tisztességtelen üzleti ügyletek mind sújtják a munkahelyeket. Nem
csoda, hogy a munkavégzés stressz és szorongás forrása milliók számára.
Hogy miként növeljük a munka hatékonyságát és termelékenységét,
hogyan kezeljük a feldúltságot és a zûrzavart a munkahelyen, és hogyan
gyõzzük le a kimerültséget, mind olyan dolgok, melyek dolgozót és vezetõt
egyaránt érintenek. Ezek megoldása nem csupán nagyobb biztonságot,
hanem nagyobb elégedettséget is elõidézne.
E füzet magában foglal néhányat az L. Ron Hubbard által munkahelyi
alkalmazásra kifejlesztett alapelvek és technikák széles skálájából. A
munka nem csak hogy kifizetõdõ és kielégítõ lehet, de mint legtöbbünk
életének fõ tevékenysége, az is kellene hogy legyen. Ezen információk
felhasználása pontosan ennek a megvalósításában fog segíteni önnek. n

2
A ZÛRZAVAR KEZELÉSE
A MUNKAHELYEN

A
z emberrel el lehet hitetni, hogy a karrier irányítása a
munka világában valami zûrzavaros dolog. Annak zûrza-
varos, aki nincs ellátva útmutatókkal és térképekkel.
Ha az ember végignézi azt a számtalan tényezõt, amely
felboríthatja az életét és alááshatja a biztonságát, az lesz a
benyomása, hogy a zûrzavar jól megalapozottnak tûnik, és
nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy minden nehézség
alapjában véve zûrzavar. Ha elég veszély és elég ismeretlen
van, az ember lecsukja a szemét, és megpróbál vakon átlendülni rajta. Úrrá
lesz rajta a zûrzavar.
A kellõ mennyiségû megoldatlan probléma hatalmas zûrzavarrá áll össze.
Ha néha-néha elég ellentmondó utasítást kap a munkahelyén, a dolgozó a
zûrzavar állapotába kerül. Egy modern üzemet lehet olyan rosszul is vezetni,
hogy az egész egy hatalmas zûrzavarnak tûnik, amelyet lehetetlen megoldani.
A szokásos megoldás, amihez az ember zûrzavarban fordul, a szerencse.
Ha az õt körülvevõ erõhatások túl nagynak tûnnek, az ember még mindig
„bízhat a szerencséjében”. Szerencsén a „nem a személy által irányított sorsot”
értjük. Ha valaki elengedi a kocsi kormányát, és azt reméli, hogy az autó a
szerencse folytán az úton marad, akkor gyakran csalódik. És ez így van az
életben is. Azok a dolgok, amelyeket a véletlenre hagyunk, kevéssé valószínû,
hogy maguktól megoldódnak. Láttunk már olyat, amikor egy barátunk becsukja
az ajtót a díjbeszedõk elõtt, a fogát csikorgatja, és közben abban reménykedik,
hogy nyerni fog a lóversenyen, és ez megoldja az összes problémáját. Ismertünk
olyan embereket, akik ilyen módon kezelték éveken át az életüket. Valóban,
Dickens tíz nagyszerû alakja közül az egyiknek ez volt a teljes életfilozófiája:
„várni, hogy történjen valami”. A szerencse azonban – miközben elismerjük,
hogy hathatós tényezõ – csupán a zavarkeltõ tényezõk erõteljes áramlása
közepette szükségszerû. Ha valakinek arra van szüksége, hogy mindig szerencse

3
kísérje, akkor ebbõl az következik, hogy többé már nem fogja az autója
kormányát, és az is, hogy zûrzavarral küzd.
Így aztán bölcs dolog lenne pontosan megérteni, mi is a zûrzavar, és
hogyan lehetne megoldani azt.

A zûrzavar és a stabil adat


A zûrzavart úgy határozhatjuk meg, mint a tényezõk és körülmények
tetszõleges csoportját, amelynek úgy tûnik, nincs semmilyen azonnali megoldása.
Még érthetõbben: ebben az univerzumban a zûrzavar nem más, mint véletlenszerû
mozgás.

Ha önnek egy nagy forgalomban kellene állnia, valószínûleg zavarodottságot


érezne az ön körül elsüvítõ mozgásoktól. Ha egy erõs viharban kellene állnia
– az ön körül kavargó levelekkel és papírlapokkal – valószínûleg összezavarodna.
Lehetséges-e igazán megérteni a zûrzavart? Létezik-e egyáltalán olyan
dolog, hogy a „zûrzavar anatómiája?” Igen, létezik.
Ha önhöz mint telefonközpontoshoz egyszerre tíz hívás futna be a kapcsoló-
táblán, lehet, hogy zûrzavarban érezné magát. De van-e valamilyen megoldás
erre a helyzetre? Ha önnek mint üzletvezetõnek három váratlan eseménye és
egy balesete lenne egyszerre, lehet, hogy úgy érezné, hogy össze van zavarodva.
De van-e valamilyen megoldás erre?
A zûrzavar csak addig zûrzavar, amíg minden részecske mozgásban van. A
zûrzavar csak addig zûrzavar, amíg egyetlen tényezõt sem határoztunk meg,
vagy nem értettünk meg világosan.
A zûrzavar a butaság alapvetõ oka. A buta embernek minden dolog zavaros,
kivéve a nagyon egyszerûeket. Így, ha az ember ismerné a zûrzavar anatómiáját
– nem számít, mennyire lenne okos – még okosabb lenne.
Ha valaha is valamilyen fiatal, ambiciózus személyt kell tanítania, aki nem
túl okos, akkor ezt alaposan meg fogja érteni. Ön megpróbálja elmagyarázni,
hogy ez így meg így mûködik. Újra meg újra meg újra végigmegy ezen. És
aztán szabadjára ereszti az illetõt, és õ rögtön tökéletesen elfuserál mindent.
„Nem értette meg”, „nem fogta fel”. Ön le tudja egyszerûsíteni a megértését az
illetõ értetlenségével kapcsolatban, ha – nagyon helyesen – azt mondja: „Össze
volt zavarodva.”

4
Az egész oktatás kilencvenkilenc százaléka azért vall kudarcot – amikor
kudarcot vall –, mert a tanuló össze volt zavarodva.
És nemcsak a munka világában, de magában az életben is, a közelgõ
kudarc – így vagy úgy – a zûrzavar szülötte. Ahhoz, hogy az ember a gépekrõl
tanuljon vagy élje az életet, képesnek kell lennie, hogy szembeszálljon a
zûrzavarral, vagy hogy akár részeire is bontsa.
A Szcientológiában van egy bizonyos tételünk a zûrzavarral kapcsolatban.
Ezt a Stabil Adat Tételének hívjuk.
Ha ön rengeteg papírdarabot látna örvényleni egy szobában, akkor mindez
zavarosnak tûnne mindaddig, amíg ki nem választana egy papírdarabot, hogy
az legyen az a papírdarab, amihez viszonyítva minden más mozgásban van.
Más szóval, a zavaros mozgás megérthetõ azáltal, ha egy dolgot mozdulatlannak
tekintünk.
A forgalom áradatában minden zûrzavaros lenne, hacsak nem fogadná el
az egyik autót a többihez képest mozdulatlannak, és így a többit ahhoz az
egyhez viszonyítva szemlélné.
A telefonközpontos, aki egyszerre tíz hívást fogad, azzal oldja meg a zûrza-
vart, hogy – helyesen vagy helytelenül – kijelöli az egyik hívást elsõ hívásnak,
hogy arra fordítsa a figyelmét. A tíz hívás zûrzavara hirtelen kevésbé lesz zavaros
abban a pillanatban, ahogy kiválaszt egy hívást, amire válaszolni fog. Az
üzletvezetõnek, aki három váratlan eseménnyel és egy balesettel találja magát
szemben, ahhoz, hogy elkezdjen újra rendet teremteni, csak ki kell választania
figyelmének elsõ célpontját.
Amíg az ember nem választ ki egy adatot, egy tényezõt, egy részletet a
részecskék zûrzavarából, addig a zûrzavar folytatódik. Az az egy kiválasztott
és használt dolog lesz a stabil adat a többi számára.
Részletesebben és pontosabban fogalmazva, minden tudásanyag egyetlen
adatra épül. Ez annak a stabil adata. Ha ezt leértékelik, akkor a teljes tudás
szétesik. A stabil adatnak nem kell helyesnek lennie. Ez egyszerûen az, ami távol
tartja a dolgokat a zûrzavar állapotától, és amelyhez a többit hozzárendezhetjük.
Nos, amikor egy fiatal és ambiciózus személyt gépkezelésre tanítottunk,
akkor azért vallott kudarcot – ha kudarcot vallott – az utasítások felfogása
során, mert hiányzott a stabil adata. Elõször egyetlen tényt kell világossá tenni
számára. Ha ezt felfogja, képes felfogni a többit is. Az ember bármilyen

5
Zûrzavar akkor
létezik, amikor
minden részecske
mozgásban van.

Kevésbé lesz zavaros, amikor egy dolgot


kiválasztunk, és az stabil adattá válik a
többihez képest.

6
zûrzavaros helyzetben addig ostoba vagy zavarodott, amíg egy tényt vagy egy
adatot teljesen fel nem fog.

A zûrzavarok – mindegy, hogy milyen nagynak és nehezen legyõzhetõnek


tûnnek – adatokból, tényezõkbõl vagy részecskékbõl állnak. Részeik vannak.
Értse meg az egyik részt, és állapítsa meg teljesen az elhelyezkedését. Aztán
nézze meg, hogyan mûködik ehhez viszonyítva a többi. Ezzel stabilizálta a
zûrzavart, és – ha a megértett dologhoz viszonyítja a többi dolgot – hamarosan
úrrá lesz a zûrzavar egészén.

Amikor egy fiút egy gép mûködtetésére tanít, ne árassza el az adatok özönével,
hogy aztán rámutasson a hibáira: ez zûrzavar a számára, és ostobán reagál rá.
Találjon valamilyen belépési pontot a fiú zûrzavarába, egy adatot! Mondja
neki: „Ez egy gép.” Lehet, hogy eddig az összes utasítást olyan valakihez vágták
hozzá, akinek nem volt valódi bizonyossága, és nem volt a létezésében valódi
rend. Mondja neki: „Ez egy gép.” Azután tegye bizonyossá a számára. Érintesse
meg vele, hagyja hogy babráljon vele, tapogassa. Mondja neki: „Ez egy gép.”
És lehet, hogy meglepõdik, hogy ez mennyi ideig eltarthat, de az is meglepõ,
hogy mennyire megnövekszik az illetõ bizonyossága. A gép mûködtetéséhez
megtanulandó összes komplexitásból elõször egyetlen adatot kell tudnia. Még
az sem fontos, hogy melyik adatot tanulja meg elõször, ugyanakkor jobb, ha
egy egyszerû alapadatot tanít meg neki. Meg tudja mutatni neki, hogy a gép
mit csinál, el tudja magyarázni neki a végterméket, el tudja mondani, hogy
miért õt választották ki ennek a gépnek az irányítására. De muszáj, hogy egy
alapvetõ adatot világossá tegyünk a számára, máskülönben el fog veszni a
zûrzavarban.

A zûrzavar kétség. A zûrzavar butaság. A zûrzavar bizonytalanság. Amikor


ön a kétségre, a butaságra és a bizonytalanságra gondol, gondoljon a zûrzavarra,
és az egész a kisujjában lesz.

Mi hát akkor a bizonyosság? A zûrzavar hiánya. Mi az intelligencia? A


zûrzavar kezelésének képessége. Mi hát akkor a biztonság? A képesség, hogy
keresztülmenjünk egy zûrzavaron vagy körbejárjuk, hogy rendet vigyünk
bele. A bizonyosság, az intelligencia és a biztonság a zûrzavar hiányát, illetve
a kezelésének képességét jelenti.

Hogyan illik bele a szerencse a zûrzavarba? A szerencse az a remény, hogy


valami kontrollálatlan véletlen megsegíti az embert. A szerencsére számítani
nem más, mint lemondani a kontrollról. Ez apátia.

7
Kontroll és zûrzavar
Van jó kontroll és rossz kontroll. A különbség köztük a bizonyosság és a kétség.
A jó kontroll biztos, határozott, kiszámítható. A rossz kontroll bizonytalan,
változó és kiszámíthatatlan. A jó kontrollal az ember biztosra mehet, a rossz
kontrollal soha nem mehet biztosra. Az a csoportvezetõ, aki ma betartat egy
szabályt, de holnap nem, aki Gábort engedelmességre kényszeríti, de Jánost
nem, rossz kontrollt gyakorol; az ilyen vezetõ nyomában kétség és bizonytalanság
jár, függetlenül attól, hogy milyen személyes jellemvonásai lehetnek.
Mivel olyan sok bizonytalan és ostoba kontroll létezhet, némelyikünk kezdi
azt hinni, hogy minden kontroll rossz. Ám ez nagyon távol áll az igazságtól. Ha
az ember valamilyen rendet akar vinni a zûrzavarba, szüksége van a kontrollra.
Az embernek képesnek kell lennie – legalább bizonyos fokig – kontrollálni.
A zûrzavart úgy is nevezhetjük, hogy kontrollálatlan véletlenszerûség.
Csak azok tudják kezelni a zûrzavarokat, akik képesek valamilyen kontrollt
gyakorolni e véletlenszerûség felett. A zûrzavarokat tulajdonképpen azok idézik
elõ, akik nem tudnak kontrollt gyakorolni.
A jó és rossz kontroll közötti különbség ekkor sokkal nyilvánvalóbbá
válik. A jó és a rossz közötti különbség a fokozatban rejlik. Az alapos, határozott
kontrollt mások képesek elõre megjósolni. Ezért ez jó kontroll. A bizonytalan,
felületes kontrollt nem lehet megjósolni; ezért ez rossz kontroll. A szándéknak
is van némi köze a kontrollhoz. A kontrollt fel lehet használni építõ vagy
romboló célokra; ám fel fogja fedezni, hogy amikor valaki romboló célokat
akar elérni, akkor rossz kontrollt használ.
Tehát sok minden tartozik a zûrzavar teljes témaköréhez. Lehet, hogy meg-
lehetõsen furcsának találja, hogy magát a zûrzavart itt célpontként használjuk.
Ám azt fogja látni, hogy ez kitûnõ közös nevezõ mindazokhoz a dolgokhoz,
amiket az életben rossznak tartunk. És ha valaki képes úrrá lenni a zûrzavaron,
akkor a figyelmét szabadon fordíthatja építõ tevékenységre. Mindaddig, amíg
valaki a zûrzavartól össze van zavarodva, másra sem tud gondolni, mint
romboló dolgokra – amit leginkább tenni akar, az a zûrzavar lerombolása.
Így hát elõször azt tanuljuk meg, hogy miként romboljuk le a zûrzavart.
És kiderül, hogy ez meglehetõsen egyszerû dolog. Amikor úgy tûnik, hogy
minden részecske mozgásban van, akkor az ember állítson meg egyet, és figyelje
meg, hogy mozog a többi ehhez képest, és ezután azt fogja találni, hogy kisebb
a jelen lévõ zûrzavar. Azzal, hogy egyet stabil adatnak fogadtunk el, a többit

8
fel tudjuk sorakoztatni. Így meg lehet figyelni és meg lehet érteni egy váratlan
eseményt, egy gépet, egy állást vagy magát az életet, és az ember szabad lehet.
Vessünk egy pillantást arra, hogy ez hogyan mûködik. Számos olyan dolog
van, amelyek befolyásolhatják egy állás megszerzését, megtartását és javítását.
Az ember – mint ahogy a legtöbb ember teszi – képes megoldani az egész
problémát úgy, hogy nekiáll a problémának ezzel az egyetlen adattal: „Képes
vagyok állást szerezni, és meg is tudom tartani.” Ebbe mint egyetlen hitbe
kapaszkodva, az élet zûrzavarai és bizonytalanságai kevésbé hatásossá, kevésbé
zavaróvá válnak.
Ám tegyük fel, hogy valaki ezt csinálta, tegyük fel, hogy amikor fiatal volt,
a probléma minden további vizsgálata nélkül összeszorította a fogát, becsukta
a szemét, és azt mondta: „Képes vagyok állást szerezni, és meg is tudom tartani,
bármi is jön. Ezért többé nem fogok aggódni a gazdasági helyzet miatt.” Nos,
ez szép volt.
Késõbb – minden figyelmeztetés nélkül – elbocsátották. Tíz hétig munka
nélkül volt. Ezután még akkor is, ha szerzett egy új állást, kevésbé érezte
magát biztonságban és magabiztosnak. És tegyük fel, hogy történt valamilyen
baleset, és ismét munka nélkül volt. Amikor ismét munkanélküli lett, még többet
veszített a magabiztosságából, és még kevésbé érezte magát biztonságban.
Miért?
Nézzük meg alaposan a Stabil Adat Tételének az ellenkezõ oldalát. Ha ezt
tesszük, akkor megtudjuk, hogy a stabil adatok hatástalanítják a zûrzavarokat,
illetve azt, hogy amikor a stabil adat megrendül, újra létrejön a zûrzavar.
Képzeljünk el egy megállított zûrzavart. Még mindig rendszertelen, de már
megállt. Mi állította meg? Egy stabil adat felvétele. Mondjuk, valakit nagyon
molesztált otthon az anyósa. Egy napon, veszekedés után dölyfösen kivonult,
és egy sugallat hatására azt mondta magának: „Minden anyós gonosz.” Ez egy
döntés volt. Ez volt – helyesen vagy helytelenül – a zûrzavarban elfogadott
stabil adat. Máris jobban érezte magát. Most már kezelni tudta, vagy együtt
tudott élni a problémával. Tudta, hogy „minden anyós gonosz”. Ez nem volt
igaz, de ez volt a stabil adat. Aztán egy napon, amikor bajban volt, megjelent
az anyósa – mint állhatatos ember – és nem csak a lakbért, hanem egy másik
adósságot is kifizetett. Emberünk egyszerre nagyon összezavarodott. Ennek a
kedvességnek nem kellett volna zavart elõidézõ dolognak lennie. Végül is, az
anyós megoldotta a problémát, nem? Akkor miért lett zaklatott emiatt? Azért,
mert a stabil adat megrendült. A múltbeli probléma teljes zûrzavara újra mûkö-
désbe lépett amiatt, hogy a stabil adat hamisnak bizonyult.

9
Ahhoz, hogy valakit összezavarjon, nem kell mást tennie, mint megtalálni
az illetõ stabil adatait, és leértékelni õket. Csak ezt a néhány stabil adatot kell
megrendítenie – kritizálással vagy bizonyítékkal –, hogy a személy összes
zûrzavara újra mûködésbe lépjen.
Amint látja, a stabil adatoknak nem kell igaznak lenniük. Egyszerûen
felvesszük õket. És aztán az ember ezekhez viszonyítva szemléli a többi adatot.
Tehát bármilyen stabil adat elfogadása hajlamos hatástalanítani a vitatott
zûrzavart. Azonban ha ez a stabil adat meginog, leértékelik vagy megcáfolják,
akkor az egyén újra zûrzavarba kerül. Természetesen az embernek csak annyit
kell tennie, hogy kiválaszt egy új stabil adatot, vagy visszahelyezi a régit, de
ahhoz, hogy ezt zavartalanul végrehajtsa, ismernie kellene a Szcientológiát.
Mondjuk, egy embernek nincsenek az ország gazdaságával kapcsolatos
aggodalmai, mert ismer egy hõsies politikai figurát, aki minden tõle telhetõt
megtesz. Az illetõ minden gazdasági helyzettel kapcsolatos zûrzavarában ez az
ember a stabil adat. Tehát „nem aggódik”. Ám egy napon a körülmények vagy
a politikai ellenfelei megrendítik a politikust mint adatot. „Bebizonyítják”, hogy
valójában becstelen volt. Ezután az illetõ az ország gazdaságával kapcsolatban
újból minden miatt aggódni kezd. Lehet, hogy ön azért fogadott el valamilyen
filozófiát, mert a szónok olyan rokonszenves fickónak tûnt. Aztán valaki gon-
dosan bebizonyítja önnek, hogy a szónok valójában tolvaj vagy még rosszabb.
Az ember azért fogadta el a filozófiát, mert szüksége volt rá, hogy békén hagyják
a gondolatai. A szónok leértékelése azonnal visszahozza a zûrzavart, amellyel
eredetileg szembenézett.
Rendben. Amikor fiatalok voltunk, ránéztünk a hétköznapi világ zûrza-
varára, és az egészet visszautasítottuk azzal, hogy bõszen kijelentettük: „Én
képes vagyok megszerezni egy állást, és meg is tudom tartani.” Ez volt a stabil
adat. Megszereztük az állást. De elbocsátottak. A hétköznapi világ zûrzavara így
aztán nagyon zavarba ejtõvé vált. Ha csupán ez az egy stabil adatunk van: „Én
képes vagyok megszerezni egy állást, és meg is tudom tartani!”, akkor az
ember kétségtelenül néhány zûrzavaros idõszakot fog átélni munkával töltött
évei során. Messzemenõen jobb stabil adat lenne ez: „Értem az életet és a
különféle munkákat. Ezért képes vagyok megszerezni, megtartani és jobbá
tenni õket.”
Nem szükséges, hogy az ember munkájának a zûrzavar elkerülhetetlen és
állandó része legyen. A stabil adat tételének alkalmazásával fokozatosan rendet
és megértést tud vinni az ember bármely helyzetbe.

10
ODANYÚLÁS ÉS
VISSZAHÚZÓDÁS
Amint megértjük a zûrzavart, és a jó kontroll szükségességét a rend teremté-
sében, könnyedén észrevehetjük azokat a dolgozókat és vezetõket, akik rossz
kontrollal zûrzavart idéznek elõ. Van egy nagyon egyszerû, de rendkívül hatékony
módszer arra, hogy egy személyt megismertessünk és kommunikációba hozzunk
dolgokkal, hogy jobban tudja kontrollálni azokat. Ezt úgy hívjuk, hogy Odanyúlás
és visszahúzódás.
Természetesen nem várjuk el egy személytõl, hogy nagy kontrollja, megértése
vagy jártassága legyen valamiben, amit nem ismer.
A jártasság alapja a kommunikáció.
A személy nincs kommunikációban valamivel, mert visszahúzódik tõle, és
nincs azon a ponton, hogy elérje, vagy bármely részével kapcsolatba kerüljön.
Ha egy személy nem tud odanyúlni egy dologért és visszahúzódni tõle,
akkor annak a dolognak az okozatává válik.
Ha egy személy el tud érni valamit és képes visszahúzódni tõle, azt mondhatjuk,
hogy kommunikációban van azzal a dologgal.
Valamivel kommunikációban lenni azt jelenti, hogy nagyobb mértékben
vagyunk okozó helyzetben azzal kapcsolatban.
ODANYÚLÁS alatt megérintést vagy megfogást értünk. Így lehet meghatá-
rozni: „odaérni”, „odajutni” és/vagy „odaérkezni”.
VISSZAHÚZÓDÁS alatt azt értjük, hogy visszafelé mozdulni, elengedni.
Az Odanyúlás és visszahúzódás eljárásmódja kommunikációba hozza a
személyt a tárgyakkal, emberekkel, terekkel, határokkal és helyzetekkel, valamint
okozóbb helyzetbe juttatja velük kapcsolatban.
A fizikai univerzumban legjobban a tényleges fizikai kontaktus révén létesít-
hetõ kommunikáció tárgyakkal, formákkal, terekkel, határokkal és helyzetekkel.
Az Odanyúlás és visszahúzódás értékes eszköz, amit arra lehet használni, hogy
egy személyt jó kommunikációba hozzunk a munkakörnyezetével, különösen
azokkal az eszközökkel és tárgyakkal, melyeket használ.
Egy pilóta Odanyúlás és visszahúzódást végezhetne a repülõgépe minden
tárgyára és helyiségére, a hangárjára, a földre; egy titkárnõ Odanyúlás és

11
visszahúzódást végezhetne az írógépére, a székére, a falakra, a helyiségekre, az
íróasztalára stb.
Nagyon fontos lépés a termékek létrehozásához az, hogy kényelmesen
érezzük magunkat a szakmánkhoz tartozó munkaeszközök között. Az ember
rendkívüli mértékben megnövelheti a termelés mennyiségét ezzel az akcióval.
Például egy repülõs sebészorvos, akit kiképeztek erre az eljárásmódra,
Odanyúlás és visszahúzódást alkalmazott a repülõszázadánál, és egy teljes éven
át egyetlen baleset sem történt, még csak annyi sem, hogy két repülõ szárnyának
vége összekoccant volna. Ez valószínûleg az egyetlen repülõszázad a történe-
lemben, mely a legkisebb baleset nélkül mûködött egy egész évig.

Az eljárásmód
Az Odanyúlás és visszahúzódás eljárásmódja könnyen megtanulható.
Végezhetõ bármely tárgyra vagy területre vonatkozóan. Végezhetõ egy személy
munkahelyi környezetére, új berendezésre, gépre, bármire. Addig kell folytatni,
amíg a személy jó kommunikációba nem kerül az általános környezetével vagy
egy bizonyos megcélzott területtel.
1. Vigye a személyt arra a területre, ahol az Odanyúlás és visszahúzódást
fogják végezni. Magyarázza el neki, hogy Odanyúlás és visszahúzódást fognak
alkalmazni, és magyarázza el az eljárásmódot.
2. Mondja el neki az utasításokat, amelyeket használni fog, és bizonyosodjon
meg arról, hogy megértette. Az utasítások a következõk:
A) „Nyúlj oda ahhoz a __________.” (Megnevezve és rámutatva egy tárgyra,
egy személyre vagy egy területre.)
B) „Húzódj vissza attól a __________.” (Megnevezve és rámutatva ugyanarra
a tárgyra, személyre vagy területre.)
Az üresen hagyott részben nevezzünk meg egy dolgot vagy valaminek egy
részét (pl. „a nagy piros gombot a gép elején”), egy teret vagy egy személyt.
3. Adja ki neki az elsõ utasítást. Például: „Nyúlj oda ahhoz a nagy piros
gombhoz a gép elején.”
Mindig mutasson rá a tárgyra, (vagy személyre, területre stb.) valahányszor
csak az utasítást kiadja, azért, hogy az utasítást végrehajtó személy ne hibázzon.
4. Amikor az illetõ végrehajtotta az utasítást, nyugtázza õt úgy, hogy azt
mondja: „Köszönöm” vagy „Jó”, stb.
5. Most adja ki neki a második utasítást: „Húzódj vissza attól a nagy piros
gombtól a gép elején.” Nyugtázza az illetõt, amikor ezt megtette.

12
6. Folytassa az utasítások váltogatását A, B, A, B és így tovább, nyugtázást
adva minden egyes utasítás végrehajtása után, megérintetve a személlyel a
tárgy vagy a terület különbözõ részeit.
7. Végezzék arra az egy dologra, területre vagy személyre vonatkozóan az
Odanyúlás és visszahúzódást addig, amíg az egyénnek kisebb nyeresége nem
lesz, vagy amíg három egymást követõ utasítássorozatot végre nem hajtottak
úgy, hogy a személy mozgásában vagy magatartásában nem történt változás.
„Kisebb nyereség” alatt kis javulást értünk a személynél, például egy kicsivel
jobban érzi magát azzal a tárggyal vagy a területtel kapcsolatban, vagy egyszerûen
azt tapasztalja, hogy jobban érzi magát.
8. Aztán másik tárgyat, helyet vagy személyt választunk, és addig ismételjük
az utasításokat, amíg nyeresége nem lesz a személynek azzal a dologgal kapcso-
latban.
Az erre használt dolognak ne ugyanazon részén végeztesse a személlyel az
Odanyúlás és visszahúzódást a végtelenségig, hanem térjen át a megérintett
tárgy más pontjaira és részeire.
Menjen a személlyel, aki ezt az akciót végzi, és bizonyosodjon meg róla,
hogy az ténylegesen fizikai kontaktusba került-e a tárgyak, terek vagy emberek
pontjaival vagy területeivel.
Oly módon válassza ki a tárgyakat, hogy a kisebbektõl a rendelkezésre álló
nagyobbakig halad, sorban mindegyik tárgy különbözõ részeit addig érintgetve,
amíg valamilyen kisebb nyeresége nem lesz neki az érintgetett tárggyal
kapcsolatban, vagy addig, amíg három utasítássor végrehajtásakor nem történik
semmiféle változás. Mikor ezt az eljárásmódot alkalmazza, vegye bele még a
falakat, a padlókat és a környezet más részeit is.
Amikor az akciót nem egy tárgyra, hanem egy helyiségre vagy egy szobára
alkalmazza, kérje meg a személyt, hogy sétáljon be és ki, újra és újra.
9. Folytassa addig, amíg a személynek jelentõs nyeresége vagy jó felismerése
nem lesz, és nagyon elégedett nem lesz az egész megcélzott területtel kap-
csolatban. Egy nagyobb nyereség hatalmas javulás a személy számára, újfajta
tudatosság a munkaterületével, vagy bizonyosság a munkájával kapcsolatban.
Ezen a ponton túl nem folytatjuk az Odanyúlás és visszahúzódást.
Az Odanyúlás és visszahúzódás egy személy munkájának a tárgyaival,
embereivel, helyzeteivel, helyiségeivel és határaival kapcsolatban nagy mértékben
képes elõsegíteni az illetõ azokra vonatkozó kontrollját, jártasságát és megértését.

13
ÁS
Y ÚL
AN
OD

DÁ S
HÚ Z Ó
V ISSZA

Az Odanyúlás és vissza-
húzódást úgy végezzük,
hogy rávesszük a személyt,
nyúljon oda a környe-
zetében lévõ dolgokhoz,
és húzódjon vissza tõlük.

14
Ahogy a személy odanyúl és
visszahúzódik tárgyaktól,
falaktól, padlóktól és
környezete más részeitõl...
ODANYÚLÁS
VIS

...a rájuk vonatkozó


SZA
H

kontrollja, jártassága és
ÚZÓ

megértése nagymértékben

S

növekszik.

15
A KIMERÜLTSÉG
KEZELÉSE A
HÉTKÖZNAPI VILÁGBAN
Dolgozni vagy nem dolgozni, ez itt a kérdés. A legtöbb ember elméjében
erre a kérdésre a válasz a kimerültség.

Az ember, ha már jó ideje végez egy munkát, és már igencsak visszaéltek


a munkájával, kezdi azt érezni, hogy minden további munka jóval meghaladná
a tûrõképességét. Fáradt. Bizonyos dolgok elvégzésének a gondolata is fárasztja.
Energiájának növelésére gondol, vagy arra, hogy képesnek kell lennie erõnek
erejével még egy kicsivel elõbbre jutnia, és ha ezt hiszi, rossz úton jár, mert a
kimerültségre a válasz nem sokban függ össze – ha egyáltalán összefügg – az
energiával.

A kimerültség nem csak a kenyérkeresettel foglalkozó egyén, hanem az


állam számára is nagyon fontos téma.

A Szcientológia meglehetõsen nagy bizonyossággal megállapította azt a


tényt, hogy az egyén bukása akkor kezdõdik, amikor többé már nem képes
dolgozni. Hogy valakit lealacsonyítsunk vagy felzaklassunk, mindössze annyit
kell tennünk, hogy megakadályozzuk, hogy dolgozzon. Már a rendõrség is
felismerte azt az alapvetõ Szcientológia elvet, hogy a bûnözõvel elsõdlegesen az
a baj, hogy képtelen dolgozni, és elkezdte keresni ezt a tényezõt az egyénben,
mint bûnözési hajlamának okát.

A kimerültség témája egyben a megakadályozott munka témája is. A


jelenlegi háborúk alatt kórházba szállított katonák és tengerészek esetében azt
találták, hogy néhány kórházban töltött hónap hajlamos annyira megtörni a
katona vagy tengerész morálját, hogy amikor visszatér a szolgálatba, az illetõ
kétes értékûvé válhat. Ez nem szükségszerûen a lecsökkent képességeinek
eredménye. Ez a sérüléssel együtt járó tétlenségbõl fakad. Úgy fogjuk találni,
hogy az a katona, aki megsérült, és akit egy fronthoz közeli tábori kórházban
ápolnak, és akit abban a pillanatban, amikor feltehetõleg már képes ellátni a

16
feladatait, visszaküldenek, nagy mértékben megõrzi a morálját. Természetesen
a valaha legjobbnak gondolt cselekvési szintjérõl visszavetheti az elszenvedett
sérülés, de még így is jobb formában van, mint az a katona, akit egy hátországi
kórházba küldenek. Annak a katonának, akit a hátországba küldenek, tulajdon-
képpen – az õ nézõpontjából nézve – azt mondják, hogy nincs rá különösebben
szükség a háborúhoz. Ezeknek az alapelveknek a tényleges összegzése nélkül a
kimerültség szót elkezdték általánosan a neurózissal társítva használni. Ezt arra
a tényre alapozták, hogy a neurotikusok egyszerûen kimerültnek tûntek. Ennél
több összefüggés nem volt ebben. Valójában az a személy, akitõl megtagadták
a munkához való jogot – különösképpen az, akitõl azután tagadták meg, hogy
megsérült –, végül kimerültséget fog érezni.

A Szcientológiában gyakorlati módszerekkel felfedeztük, hogy az egyénnek


attól nem csökken le fokozatosan az energiája, hogy folyamatosan használja.
Nem merül ki csak azért, mert túl sokáig vagy túl keményen dolgozott. Akkor
válik kimerültté, amikor elég sokáig dolgozott ahhoz, hogy valamelyik régi
sérülése restimulálódjon.

Ennek a sérülésnek a kimerültség lesz az egyik jellemzõje. Tehát a krónikus


kimerültség nem a hosszú munkaórák és a fáradságos igyekezet következménye.
Ez az élettel járó sokkhatások és sérülések felhalmozódásának eredménye,
amelyek talán csak néhány másodpercig vagy néhány óráig tartottak, és
összességükben talán csak ötven vagy hetvenöt órát tesznek ki. Azonban a sérülés,
az ellenszenv és a sokkhatás felhalmozódásából végül teljes cselekvésképtelenség
jön létre.

Tehát, a személybe belenevelhetjük a kimerültséget azzal, hogy gyermekkorban


megtagadjuk tõle, hogy bármilyen szerepe legyen a társadalomban; vagy
beleverhetjük különbözõ olyan sérülések vagy sokkhatások révén, amelyek a

17
saját tevékenysége közben érhetik. Szüntesse meg e két pont közül bármelyiket,
és megszünteti a kimerültséget.

Tehát, a kimerültség valójában olyan téma, ami egy képzett, a Szcientológiát


gyakorló személyre tartozik, mivel csak egy szcientológus képes ezt megfelelõen
kezelni.

Azonban van egy pont, amely a kimerültség alatt található. Ez az a pont,


amikor a személy nem tudja, hogy mikor fáradt. Egyfajta ideges bábbá válhat,
aki folyamatosan dolgozik és dolgozik anélkül, hogy egyáltalán ráébredne arra,
hogy dolgozik, majd egyszer csak összeesik attól a fáradságtól, amit addig nem
is érzett.

Itt a személy kudarcot vallott abban, hogy kontrollálja a dolgokat, próbál-


kozott, majd leesett miattuk a Tónusskálán a nulla alatti sávba. Végül képtelen
bármit is kezelni, még azt is, ami csak hasonlít a munkaeszközeire vagy a
munkahelyi környezetére, és így képtelen ilyen környezetben tartózkodni
vagy az ilyen szerszámokkal bánni. Lehet, hogy sok elítélõ szót fog hallani.
Lustának, mihasznának, bûnözõnek nevezhetik. Az igazság azonban az, hogy
hozzáértõ segítség nélkül legfeljebb annyira képes helyrehozni a saját állapotát,
mint amennyire képes leásni a Föld középpontjáig.

Létezik néhány mód a munka iránti lelkesedés és lendület visszaszerzésére,


amihez nem szükséges konzultálni egy Szcientológiát gyakorló személlyel.
Ezek a módszerek viszonylag egyszerûek, és nagyon könnyû megérteni õket.

Kifelé fordulás és befelé fordulás


A befelé fordulás egyszerû dolog. Azt jelenti: túlságosan közelre, befelé
nézni. A kifelé fordulás szintén egyszerû dolog. Nem jelent mást, minthogy
képesnek lenni kifelé nézni.

Azt mondhatnánk, hogy vannak befelé és kifelé forduló személyiségek. A


kifelé forduló személyiség olyan valaki, aki képes körülnézni a környezetében.
A befelé forduló személyiség csak befelé, önmagába képes nézni.

Az a személy, aki képes ránézni a körülötte levõ világra, és azt teljesen


valósnak és világosnak látja, természetesen a kifelé fordulás állapotában van.
Más szóval, képes kifelé nézni. Tud dolgozni is. Képes arra is, hogy lássa a

18
helyzeteket, valamint kezelje és kontrollálja azokat a dolgokat, amelyeket
kezelnie és kontrollálnia kell, valamint képes tétlenül nézni azokat a dolgokat,
amelyeket nem kell kontrollálnia, és ezért nem kell érdeklõdnie irántuk.

A befelé fordult személy olyan személy, aki valószínûleg valamikor réges-rég


túlment a kimerültségen. Figyelmét egyre közelebb és közelebb rögzítette
önmagához (alapjában véve azokkal a régi sérülésekkel, amelyek még mindig
képesek hatást gyakorolni rá), amíg már ténylegesen befelé nézett, nem pedig
kifelé. Visszarettent a szilárd tárgyaktól. Nem látja valóságosnak a körülötte
lévõ embereket és dolgokat.

Most nézzük a munka tényleges területét. A munka az, amikor figyelmet


fordítunk és tevékenységet fejtünk ki a térben elhelyezkedõ emberekre vagy
tárgyakra.

Amikor a személy többé nem képes szembenézni az emberekkel, a tárgyakkal


vagy azzal a térrel, amelyben ezek elhelyezkednek, akkor kezdi elveszettnek
érezni magát. Elkezd homályban tapogatózni. A dolgok nem reálisak számára,
és meglehetõsen képtelen kontrollálni a körülötte lévõ dolgokat. Baleseteket
szenved. Balszerencsés. A dolgok ellene fordulnak, egyszerûen azért, mert nem
kezeli vagy kontrollálja, vagy mert meg sem figyeli õket pontosan. A jövõ
nagyon rossznak tûnik a számára, néha annyira rossznak, hogy nem képes
szembenézni vele. Errõl a személyrõl elmondható, hogy súlyosan befelé fordult.

Munkája során figyelme azokra a tárgyakra rögzül, amelyek többnyire csak


néhány méterre vannak tõle. A figyelme azokra a dolgokra koncentrálódott,
amelyek a keze ügyében találhatók. Ez eltereli a figyelmét a kifelé fordulástól,
legalábbis annyira, hogy azt közvetlenül az arca elõtt összpontosítja. Oda
rögzül a figyelme. Ha ez egybeesik valami régi sérüléses eseménnyel vagy
mûtéttel, akkor az illetõ valószínûleg azon a korábbi idõpontban lévõ ponton
fogja rögzíteni a figyelmét és restimulálódik, ezért aztán olyan fájdalmai és
betegségei lesznek, és azt a fáradtságot, apátiát vagy apátia alatti állapotot fogja
érezni, mint amit a sérülés pillanatában érzett. Minthogy a figyelme folyamatosan
odaszegezõdik, természetesen hajlamos lesz rá, hogy csakis oda nézzen, még
akkor is, amikor nem dolgozik.

Vegyünk egy könyvelõt! A könyvelõ tekintete azokon a könyveken


van, amelyek rögzített távolságra vannak a szemétõl. Végül „rövidlátóvá”
válik. Valójában nem rövidlátóvá válik, hanem könyvlátóvá válik. A szeme

19
legkönnyebben egy bizonyos távolságra lévõ ponton rögzül. Nos, mivel figyelmét
odarögzíti, hajlamos még attól a ponttól is visszahúzódni, míg végül már a
saját könyveit sem éri el egészen. Azután szemüveges lesz, hogy tisztábban
láthassa a könyveket. A látása és a figyelme teljesen ugyanaz.

Az a személy, akitõl egy gép, a könyvek vagy a tárgyak folyamatosan rögzített


távolságban vannak, a munkája befejezését követõen hajlamos a figyelmét
pontosan ugyanoda rögzíteni, mint ahol a munkája volt. Más szóval, a figyelme
valójában soha és egyáltalán nem hagyja el a munkáját. Bár hazamegy, valójában
még mindig ott ül az irodában. A figyelme még mindig a munkája környezetén
rögzül. Ha ez a környezet egybeesik valamilyen sérüléssel vagy balesettel (és
kinek ne lenne legalább egy ezek közül?), akkor kimerültséget vagy fáradtságot
kezd érezni.

Van erre gyógymód?

Ezt a nehézséget, természetesen, csak a Szcientológiát gyakorló személy


tudná teljesen tisztázni. Azonban van valami, amit a dolgozó is megtehet.

Nos, íme a rossz megoldás, függetlenül attól, hogy az ember könyvelõ,


könyvvizsgáló, hivatalnok, ügyvezetõ-e vagy gépész. A rossz megoldás az,
hogy otthagyja a munkát, hazamegy, leül, és egy olyan tárgyra összpontosítja
a figyelmét, amely többé-kevésbé ugyanolyan távolságra van tõle, mint azok,
amiket a munkája során folyamatosan konfrontál. Az olyan mûvezetõ esetében
például, aki folyamatosan a tõle ugyanolyan távolságban levõ emberekkel
beszél, a rossz megoldás, amit tehet, az, hogy hazamegy, és ugyanabból a
távolságból beszél a feleségéhez. A felesége egyszer csak azt veszi észre, hogy
utasításokat kap, mintha csak a mûhely dolgozója lenne. Határozottan helytelen
dolog azt tenni, hogy hazamegy, leül, újságot olvas, eszik némi vacsorát, és
lefekszik. Ha az ember egész nap a szokásos munkáját végzi, majd este leül egy
könyvvel vagy egy újsággal „pihenni”, akkor biztos, hogy elõbb vagy utóbb
teljesen kimerültnek kezdi érezni magát, aztán pedig egy idõ után még ennél
is lejjebb kerül, és még csak meg sem lepõdik azon, hogy nincs kedve elvégezni
olyan feladatokat, amelyek valaha nagyon könnyûek voltak a számára.

Van helyes megoldás? Igen, van. Annak az egyénnek, akinek a figyelme


folyamatosan valamilyen munkával kapcsolatos tárgyra rögzül, a munkaidõ
után másra kell rögzítenie a figyelmét.

20
Sétálj egyet
Nos van egy „Sétálj egyet” néven ismert eljárás. Ezt az eljárást nagyon
könnyû végrehajtani. Amikor az ember a munkája végeztével fáradtnak érzi
magát – nem számít, hogy szinte csak a sétálás puszta gondolata az egyetlen
dolog, amit még képes elviselni anélkül, hogy elterülne a padlón –, ki kell
mennie és tennie kell egy sétát a háztömb körül, amíg kipihentnek nem érzi
magát. Röviden, a háztömb körül kell sétálnia, és mindaddig rá kell néznie a
dolgokra, amíg végül már látja is azokat a dolgokat, amelyek mellett elsétál.
Nem számít, hányszor sétálja körül a háztömböt, addig kell sétálnia a háztömb
körül, amíg jobban nem érzi magát.

Eközben úgy találja majd, hogy elõször egy kicsit élénkebbé válik, aztán
sokkal fáradtabb lesz. Elég fáradt lesz ahhoz, hogy tudja, ha lefekhetne, egy jót
tudna aludni éjszaka. De nem ez a megfelelõ pillanat arra, hogy abbahagyja a sétát,
mivel most sétál keresztül a kimerültségen. Kisétálja magából a kimerültségét.
Nem testedzéssel kezeli a kimerültséget. Az embereknek mindig a testedzés
tûnt a fontosabb tényezõnek, de az edzés viszonylag lényegtelen. A fontos
tényezõ az, hogy a figyelme a munkájáról arra az anyagi világra kerüljön át,
amelyben él.

Amikor az ember már annyira fáradt, hogy alig vonszolja magát, vagy
annyira fáradt, hogy nyugtalanságában egyáltalán nem képes pihenni, valójában
arra van szüksége, hogy tömegeket konfrontáljon. Egyszerûen csak alacsonyan
van a Tónusskálán. Még az is kétséges, hogy létezik-e olyan dolog, mint a
„fizikai energia csökkenése”. Természetesen ennek az eljárásmódnak is van
határa. Az ember nem teheti meg, hogy egész nap dolgozik, aztán egész éjjel a
háztömb körül sétál, másnap megint munkába megy, és elvárja, hogy ettõl
megkönnyebbül. De biztos, hogy nem árt, ha miután egész nap befelé fordult,
egy kis idõt azzal tölt, hogy kifelé fordul.

A „Sétálj egyet” az ésszerûség határain belül majdhogynem csodaszer. Ha


az ember ellenséges érzelmeket táplál a felesége iránt, akkor a rossz megoldás
az, hogy megveri. A helyes megoldás kimenni a szabadba, és addig sétálni a
háztömb körül, amíg jobban nem érzi magát, és rávenni a feleségét is, hogy
sétáljon a háztömb körül az ellenkezõ irányba, amíg el nem érik, hogy kifelé
fordulnak a helyzettel kapcsolatban. Ki fog derülni, hogy minden családi
veszekedés – különösen a dolgozó emberek között – abból a ténybõl fakad, hogy
az ember, miután túlságosan rögzült a munkahelyéhez és az azzal kapcsolatos

21
Szépkilátás
Telekügynökség

A kimerültség
egyszerû
gyógymódja a
„Sétálj egyet”.
A személy
egyszerûen
körbesétálja a
háztömböt, és
ránéz a dolgokra.

22
Ahogy folytatja
a sétát a
háztömb
körül és
ránéz
dolgokra...

Szépkilátás
Telekügynökség

...a kimerültség
érzései
eltûnhetnek,
és ennek
következtében
a személy
energikusabbnak
érzi magát.

23
helyzetekhez (nem pedig azért, mert túlerõltette magát), kudarcot vallott a
környezete bizonyos dolgainak kontrollálásában. Azután hazamegy, és próbál
találni valamit, amit képes kontrollálni. Ez általában a házastárs vagy a gyerekek,
és amikor még ez sem sikerül, akkor hajlamos nagyon leesni a skálán.
A figyelem kifelé fordítása épp annyira szükséges, mint maga a munka.
Valójában semmi rossz nincs a figyelem befelé fordulásában vagy a munkában.
Ha nem lenne semmi, ami iránt az ember érdeklõdik, akkor teljesen darabokra
esne. Azonban ha az ember dolgozik, úgy találja majd, hogy természetellenes
fáradtság jöhet létre. Amikor ezzel találkozunk, nem az a válasz, hogy néhány
órára öntudatlanságba zuhanunk – mint alváskor –, hanem az, hogy ténylegesen
kifelé fordítjuk a figyelmünket, és ezután igazán pihentetõvé válik az alvás.
Ezeknek a kifelé és befelé fordulásra vonatkozó elveknek több elágazása is
van, és bár a „Sétálj egyet” szinte nevetségesen egyszerû, sok bonyolultabb
eljárás létezik arra az esetre, ha valaki bonyolultabbat szeretne kapni. Azonban
a „Sétálj egyet” eljárás többnyire megoldja a munkával járó nehézségek zömét.
Ne feledjük, hogy séta közben az ember elõször még fáradtabb lesz, aztán
felfrissül. Ezt a jelenséget az atléták figyelték meg. Újult erõnek nevezik. Az
újult erõ ténylegesen az elegendõ környezet és elegendõ tömeg nyerése azért,
hogy kifusson az utolsó verseny kimerültsége. Nem létezik olyan dolog, hogy
újult erõ. Létezik viszont az a dolog, hogy kifelé fordulás a fizikai világ felé,
amelyben az ember él.

Figyeld meg õket


A „Sétálj egyet”-hez hasonló másik eljárás „Figyeld meg õket” néven ismert.
Ha a személy egész nap emberekhez beszél, egész nap embereknek ad el, vagy
egész nap olyan emberekkel foglalkozik, akiket nehéz kezelni, akkor a helytelen
megoldás az volna, ha elmenekülne a világ összes embere elõl. Tehát annak a
személynek, aki túlfeszítetté válik, amikor embereket kezel, nagy nehézségei
voltak az emberekkel. Lehet, hogy megoperálták, és az a félig látott vízió,
ahogy az orvosok körbeállják a mûtõasztalt, minden embert azonossá tesz az
orvosokkal, azaz minden olyan embert, aki mozdulatlanul áll. Mellesleg, ez az egyik

24
oka annak, amiért az orvosok olyannyira gyûlöltté válnak a társadalomban,
mivel ragaszkodnak az olyan ismert gyakorlatokhoz, mint a sebészet és az
altatás, és az ilyen események összekapcsolódnak a hétköznapi eseményekkel.
Az emberekkel való érintkezés miatti kimerültség annak következtében
jön létre, hogy miközben a személy úgy érezte, hogy a figyelmének más
embereken kellene lennie, az rögzült bizonyos embereken. A figyelemnek ez
az erõltetése valóban leszûkítette azoknak az embereknek a számát, akiket
megfigyelt.

Ezt nagyon egyszerû orvosolni. Az illetõnek olyan helyre kell mennie, ahol
nagyon sok ember van, mint például egy vasútállomás vagy fõutca, majd egyszerûen
végig kell sétálnia az utcán, megfigyelve az embereket. Egyszerûen nézzen rá
az emberekre – ez minden. Úgy találjuk majd, hogy egy idõ után az illetõ úgy
érzi, az emberek nem is olyan rosszak, és sokkal kedvesebb lesz hozzájuk, és ami
még fontosabb, ha ezt rendszeresen, néhány héten át minden délután elvégzi,
az emberek okozta munkahelyi túlfeszítettség hajlamos lesz eltûnni.

Ez az egyik legokosabb dolog, amit egy kereskedõ tehet, hiszen kereskedõ-


ként másoknál sokkal nagyobb anyagi érdekeltsége van abban, hogy képes
legyen az embereket kezelni, és hogy rá tudja venni õket, hogy pontosan azt
tegyék, amit õ akar – azaz, hogy megvegyék tõle, amit el akar adni nekik.
Mivel a figyelmét csak egyetlen dologra, a túl sok vevõre rögzíti, még annak a
gondolatába is belefárad, hogy beszéljen az emberekkel, vagy eladjon nekik, és
minden tevékenységével és cselekedetével kapcsolatban lezuhan a Tónusskálán,
és elkezdi mindenféle csalónak tekinteni magát, és végül egyáltalán semmire
se fogja tartani magát. Másokhoz hasonlóan neki is egyszerûen csak keresnie
kell egy forgalmas helyet, és sétálnia kell, miközben nézi az embereket. Egy idõ
után úgy fogja találni, hogy az emberek tényleg léteznek, és hogy nem is olyan
rosszak. Magas kormánykörökben elõfordul az emberekkel, hogy folyamatosan
„védik” õket az emberektõl, és végül meglehetõsen megundorodnak az egész
témától, és hajlamosak mindenféle furcsa dolgot mûvelni. (Lásd például Hitler
és Napóleon életét.)

25
Egy személy
kimerültté
válhat más
emberekkel
való érintkezése
miatt.

A gyógymód
számára sétát
tenni egy
forgalmas
területen, és
megfigyelni
az embereket,
mialatt sétál.

Ahogy több és
több embert néz
meg…

…úgy találja
majd, hogy
kedvesebben viszo-
nyul hozzájuk.
Az emberekkel
kapcsolatos
minden túlfeszí-
tettsége teljesen
eltûnhet.

26
Széleskörû alkalmazás
A társadalom sokkal szélesebb körben tudná alkalmazni a kifelé és befelé
fordulásnak ezt az alapelvét, mint ahogy teszi. Van valami, amit a kormányzat
és az üzleti élet általában véve megtehetne, és ami valószínûleg megsemmisítené
a sztrájkok gondolatát, és nagyon jelentõsen megnövelné a termelést. Azok a
munkások, akik sztrájkolnak, általában nem is annyira a munkakörülményekkel
elégedetlenek, mint magával a munkával. Úgy érzik, hogy elnyomják õket;
munkára kényszerítik õket olyankor, amikor nem akarnak dolgozni, a sztrájk
pedig valóságos megkönnyebbülésként jön. Megküzdhetnek valamivel. Csinálhat-
nak valami mást, mint hogy ott állnak, és egy géppel vagy a számlakönyvekkel
babrálnak. A sztrájkoló munkások elégedetlen munkások. Ha az emberek
kimerültté válnak a munkában, ha elégedetlenek a munkával, ha feldúltak a
munkájuk miatt, akkor számítani lehet rá, hogy elég sérelmet fognak találni
ahhoz, hogy sztrájkoljanak. És ha a vezetõségnek elég problémája van, és ha nem
mûködik együtt az emberek azon részével, akik az alacsonyabb utasítási szinteken
dolgoznak, akkor biztos, hogy elõbb-utóbb olyan helyzeteket fog teremteni,
amelyek a dolgozók részérõl sztrájkot idéznek elõ. Más szóval, valójában nem
a rossz munkakörülmények okozzák a munkásokkal kapcsolatos gondokat és
vitákat. A munkásokkal kapcsolatos problémák oka a munkától való kimerültség,
vagy a munka területének és környezetének kontrollálására való képtelenség.

Bármelyik vezetés, amennyiben van elegendõ bevétele és nem borzasztóan


aberrált, tisztességes munkabért fizet. És bármelyik munkavállaló, ha csak egy
fél lehetõséget is kap rá, jókedvûen végzi kötelességeit. Ám ha maga a környezet
túlhajszolttá válik, ha a kormány ártó tettei miatt maga a cég befelé fordul,
amint a dolgozóknak bebizonyítják, hogy nincs semmi kontrolljuk az ügyve-
zetés felett, akkor ezek után viták alakulhatnak ki a munkásokkal. Eme
nyilvánvaló alapelvek hátterében azonban a befelé és kifelé fordulás alapelvei
húzódnak meg. A dolgozók annyira befelé fordulttá válnak a feladataik
végzésekor, hogy többé már nem képesek affinitást érezni a vezetõik iránt,
és többé nem képesek ténylegesen látni a környezetet, amelyben dolgoznak. Így
valaki odamehet, és azt mondhatja nekik, hogy minden ügyvezetõ emberevõ – ami
nyilvánvalóan nem igaz –, és a vezetõségbõl valaki odamehet, és azt mondhatja
az ügyvezetõknek, hogy minden dolgozó emberevõ, ami nyilvánvalóan errõl
a részrõl sem igaz.

Az egyének átfogó kezelésének hiányában – ami gigantikus feladat – ki


lehetne dolgozni egy teljes programot, amely a befelé fordulás alapelvét kezelné.

27
Ha a dolgozók vagy a vezetõk eléggé befelé fordulnak, akkor biztosan módot
és eszközöket fognak találni rá, hogy olyan aberrált játékokat ötöljenek ki,
mint például a sztrájkok, és ezáltal szétzüllesszék a termelést, a tisztességes
kapcsolatokat és a gyárban, az irodában vagy a cégben meglévõ életkörülményeket.

Ezt úgy lehetne orvosolni, hogy nagyon széles körben kifelé fordítjuk a
dolgozók figyelmét. A használható megoldás erre az lenne, hogy biztosítjuk
a lehetõséget, hogy minden dolgozónak két munkája legyen. A cégeknek vagy a
velük kapcsolatban álló érdekeltségeknek, mint pl. a kormánynak elegendõ
közmunkát kellene biztosítania, hogy a munkavállalók a tényleges alkalmazási
körükön kívül is végezhessenek munkát. Más szóval, egy embernek, akinek
folyton bent kell dolgoznia, és akinek nagyon rögzített a feladata, jelentõs
megkönnyebbülést jelentene, ha kimehetne és dolgozhatna – különösen valami
olyat, ami nem függ össze a feladatával. Például, a könyvelõnek jelentõs
megkönnyebbülést jelentene, ha egy kis ideig árkot áshatna. A gépkezelõnek,
aki rögzített gépeket üzemeltet, valójában nagyon örömteli élmény lenne egy
bulldózerrel dolgozni.

Egy ilyen terv tehát ténylegesen kézbe venné a befelé és kifelé fordulás
problémáját, és meg is oldaná. Azoknak a dolgozóknak, akik helyhez kötve
dolgoznak, és a figyelmük önmagukhoz közel rögzül, megengednék, hogy
távolabbra is nézzenek, és olyan dolgokkal is foglalkozzanak, amelyek kifelé
fordítják a figyelmüket. Egy ilyen program nagyon nagyra törõ lenne, de úgy
találnánk, hogy egész biztosan jobb kapcsolatot eredményezne a dolgozók
és a vezetõk között; jobb termelést, és a munkával kapcsolatos és általános
feszültségek jelentõs csökkenését az állás és a fizetés témájában.

Röviden, nagyon sok dolog van, amit megtehetünk a befelé és kifelé fordulás
alapelvének használatával. Az elv nagyon egyszerû. Amikor valaki túlságosan
befelé fordul, a dolgok kevésbé valóságosak a környezetében, kevesebb affinitása
lesz irántuk, és nem tud velük jól kommunikálni. Továbbá, amit kommunikál,
azt hajlamos a Tónusskála alacsonyabb szintjein kommunikálni, és így még a
jó híreket is alig tudja fogadni. Ilyen állapotban könnyen kifárad. A befelé
fordulás fáradtságot, kimerültséget, majd munkaképtelenséget eredményez.
Erre a gyógymód a kifelé fordulás, egy alapos ránézés a szélesebb környezetre,
és az azzal való kommunikáció. És ha nem ezt tesszük, akkor a tények azt
mutatják, hogy bármelyik dolgozó ki van téve a sérülések és betegségek ilyen
vagy olyan fajtájának, és létrejön a zsugorodó spirál, amely a munkát egyre
élvezhetetlenebbé teszi, míg végül egyáltalán nem lehet elvégezni, és megvan a
kiindulási alapunk a nemcsak hogy nem termelõ, de egyenesen bûnözõ
társadalomhoz is.

28
A MUNKA
FONTOSSÁGA
A munka e társadalom stabil adata. Ha nincs mit csinálni, akkor nincs
miért élni. Egy ember, aki nem képes dolgozni, olyan, mintha halott lenne, és
általában elõnyben részesíti a halált, és azon dolgozik, hogy meghaljon.

Ma a Szcientológiával az élet rejtélyei már nem nagyon rejtélyesek. A


rejtély nem szükséges alkotóelem. Csak a nagyon aberrált ember vágyik arra,
hogy hatalmas titkokat tartsanak elõtte. A Szcientológia keresztülhatolt sok
olyan komplexitáson, amelyet az embernek állítottak, és feltárta e problémák
lényegét. A Szcientológia az ember történetében elsõként képes elõre jelezhetõen
növelni az intelligenciát, fokozni a képességet, visszaadni a játszma játszásának
képességét, és lehetõvé teszi, hogy az ember kiszabaduljon saját képtelenségeinek
zsugorodó spiráljából. Így a munka önmagában újra kellemes és boldog dologgá
válhat.

Van egy dolog, amit megtanultunk a Szcientológiában, és ami nagyon


fontos a dolgozó ember lelki állapota szempontjából. Az ember nagyon gyakran
érzi úgy a társadalmában, hogy a pillanatnyi fizetésért dolgozik, és semmiféle
jelentõs hasznot nem nyújt a társadalom egésze számára. Több dolgot nem
tud. Ezek egyike az, hogy milyen kevés jó dolgozó van. Az ügyvezetõk szint-
jén érdekes megfigyelni, hogy bármelyik nagyvállalat mennyire értékesnek
találja az olyan embert, aki képes munkákat és embereket kezelni, valamint
kontrollálni. Az ilyen ember ritka. A mindennapok világának szerkezetében az
összes üres hely a csúcson található.

És van egy másik dolog, ami elég fontos, mégpedig az a tény, hogy napjaink
hitszegõ szellemi filozófiái azzal hitegetik a világot, hogy amikor az ember
meghal, mindennek vége, minden befejezõdik, és az ember többé nem felelõs
semmiért. Ennek az igazsága nagyon kétséges. Az ember azt örökli holnap, amibõl
a halálával távozott.

Egy másik dolog, amit tudunk, hogy az emberek nem nélkülözhetõek. A


régi filozófiák mechanizmusa az, hogy az embereknek azt mondják: ha azt
hiszik, nélkülözhetetlenek, menjenek ki a temetõbe, és nézzenek körül – azok

29
az emberek is nélkülözhetetlenek voltak. Ez a legteljesebb ostobaság. Ha ön
alaposan körülnézne a temetõben, megtalálná a gépészt, aki elindította a múlt
modelljeit, és aki nélkül ma nem lenne ipar. Kétséges, hogy ebben a pillanatban
valaki végrehajt-e ilyen tetteket.

A dolgozó nem csak egy dolgozó. A munkás nem csak egy munkás. A
hivatalnok nem csak egy hivatalnok. Ezek az emberek élõ, lélegzõ, fontos
pillérek, akikre civilizációnk teljes szerkezete épül.

Nem fogaskerekek egy óriási gépezetben.

Õk maguk a gépezet. I

30
GYAKORLATI FELADATOK
A következõ gyakorlatok segítenek önnek megérteni ezt a füzetet, és javítani
képességét abban, hogy ténylegesen alkalmazza a tanultakat.

1. Gondoljon a zûrzavar egy példájára, amelyet megfigyelt vagy megtapasztalt.


Dolgozza ki saját maga számára, hogyan lehetett volna a Stabil Adat Tételét
alkalmazni erre a zûrzavarra.

2. Menjen ki, és találjon egy zûrzavaros helyzetet. Kezelje ezt a zûrzavart a


„Stabil Adat Tételének” felhasználásával.

3. Gyakorolja az Odanyúlás és visszahúzódás végzését. Gyakorolja be az


Odanyúlás és visszahúzódás utasításainak adását úgy, hogy egy falnak
mondja azokat; nevezze meg egy tárgy részét az utasításkor, mutasson
rá, és nyugtázzon minden alkalommal. Mialatt gyakorol, szükség szerint
nézze meg az eljárásmód leírását. Gyakorolja az eljárásmódot addig, amíg
könnyedén tudja végezni az Odanyúlás és visszahúzódást bizonytalanság
nélkül.

4. Most végeztessen Odanyúlás és visszahúzódást egy másik személlyel, az


illetõ munkaeszközein vagy a munkakörnyezetén.

5. Gondoljon a rossz kontroll egy példájára, amelyet megfigyelt vagy tapasz-


talt. Figyelje meg, miért volt ez rossz kontroll.

6. Gondoljon a jó kontroll egy példájára, amelyet megfigyelt vagy tapasztalt.


Figyelje meg, miért volt ez jó kontroll.

7. Gondoljon egy példára, amikor megfigyelte vagy tapasztalta, hogy egy


személy nem volt jó kommunikációban egy géppel, amelyen dolgozott,
vagy nem ismerte azt jól. Figyelje meg munkája hatékonyságát és az általa
termelt dolog minõségét.

8. Gondoljon egy példára, amikor megfigyelte vagy tapasztalta, hogy egy


személy jó kommunikációban volt egy géppel, amelyen dolgozott, vagy jól
ismerte azt. Figyelje meg munkája hatékonyságát és az általa termelt dolog
minõségét.

9. Sétáljon a háztömb körül addig, amíg kifelé fordulónak és éberebbnek


nem érzi magát.

10. Találjon egy személyt, aki kimerültséget érez a munkája miatt, vagy
zaklatott egy otthoni veszekedés miatt stb., és vegye rá, hogy tegyen egy
sétát addig, amíg kifelé fordulónak nem érzi magát.
31
AZ ALKALMAZÁS EREDMÉNYEI
a problémát. Úgy tûnt, hogy nem tudom
megtalálni a kimerültség valódi okát és
SIKEREK A 91%
MUNKAHELYEN
HÁZTARTÁSOK következésképpen a valódi megoldást sem.
A LÉTMINIMUM
FÖLÖTT De a kimerültséget lehet kezelni pusztán
Azok, akik
azáltal, hogy azt tesszük, amit L. Ron
használják a 66% Hubbard mond. Ez nagyon fontos számomra.
Szcientológiát Most képes vagyok friss és éber maradni
pályájukon, egész nap.”
rendelkeznek
a boldogulás
eszközeivel, és Egy zenész, aki Odanyúlás és vissza-
elérik céljaikat. húzódás eljárásmódot kapott a területére,
korábban azt gondolta, hogy már kitûnõ
kommunikációban van a környezetével.
USA NÉPESSÉGE SZCIENTOLÓGUSOK
Mégis elámult azon, hogy ez az egyszerû
tevékenység milyen változást okozott a
munkájában.

Azt, hogy a szcientológusok olyan „Óriási élményben volt részem ezzel


kapcsolatban, tiszta fogalmat kaptam a
technológiát birtokolnak és használnak,
amely képessé teszi õket a munkahelyükön zeneszerzésre vonatkozó ideális állapotról,
való jó túlélésre, mutatja az a tény, hogy és arról a szintrõl, amelyre az esztétika
több mint 54 százalékuk van ügyvezetõi, fejlõdhet. Csak a Szcientológia segítségével
mûvészi, technikusi, mérnöki, cégtulaj- lehet egy ilyen ideális helyzetet elérni.
donosi vagy résztulajdonosi, illetve ügyvédi Micsoda egyszerû és erõteljes technológia
pozícióban vagy az orvosi pályán. ez az Odanyúlás és visszahúzódás!”

Ám ezen adatok alkalmazásának hatása Megtanulva a munkahelyi szituációk


messze túlterjed azon embereken, akik kezelésének alapadatait, egy férfi eldöntötte,
alkalmazzák ezeket – ez jó hatással van a hogy mindent meg tud csinálni, és azzá
környezetükre, és a körülöttük lévõkre, és válhat, amivé csak akar. Így azt választotta,
ezáltal segít egy józan szigetet alkotni a hogy csatlakozik a vendéglátóiparhoz, és
hétköznapi világ zûrzavarában, ahogy azonnal szerzett egy ügyvezetõi állást
az a következõ példákból is kiderül. egy nagy vendéglátó cégnél, amely több
mint ezerötszáz embert szolgált ki egy
Egy embernek, aki rendszeresen kimerült Dél-Afrikában épült új papírgyárban.
a mindennapi erõfeszítései miatt, meg-
„Harmincöt vagy annál is több fõs
mutatták, hogy mit írt a kimerültség
személyzetem volt, és azáltal, hogy alkal-
kezelési módjáról L. Ron Hubbard.
maztam a Szcientológiát, amit megtanultam,
„A múltban a kimerültség mindig azt képes voltam nagyon hatékonnyá tenni õket.
jelentette, hogy feladom, és hogy pihennem Két mûszak volt és négy vezetõ. A fõnököm
kell – és még a pihenés sem igazán kezelte mindig el volt bûvölve, milyen simán megy

32
a mûszakom, és hogy vagyunk képesek olyan sõt még dicsér is. Tudom, ez amiatt van,
gyorsan elvégezni a munkát. Ekkor vált amit megtanultam, és amikor nem vagyok
világossá bennem ennek a technológiának itt, a munkatársaim még mindig engedik
teljes hatékonysága, és az, hogy meglehetõsen neki, hogy elrontsa a kedvüket. De én már
gyorsan és jól láthatóan képes a reménytelen képes vagyok kezelni az egész környezetem,
helyzeteket jóra változtatni.” és számomra a munkakörülmények nagyon
kellemesek.”
Egy fiatalasszony heteken át hosszú órákat Egy személyzetért felelõs vezetõnek
dolgozott, ugyanazt a korrektúraolvasó
tevékenységet végezve nap mint nap. egy nagy dél-kaliforniai cégnél komoly
Egy nap azt találta, hogy ez a tevékenység, problémája volt azzal, hogyan bánjon az
melynek végzésében rendes körülmények emberekkel, akikkel foglalkoznia kellett.
között nem talált semmi problémát, „Volt egy hosszú-hosszú listám emberek
egyre nehezebb és nehezebb lett. neveivel, akiknek szükségük volt a figyelmemre,
„Végül a nap vége felé látásom teljesen és ezek az emberek egyfolytában igényelték
legyengült, és néhány másodpercig egyáltalán szolgálataimat. Minden idõ, amit arra
nem láttam. A szemeim fájtak, a dolgok fordítottam volna, hogy megcsináljak nekik
egy kicsit homályosak voltak. A személy, dolgokat, teljesen felemésztõdött a kívánságok
akivel a korrektúraolvasást végeztük, ismerte a elhárításában. Valahogy semmit sem tudtam
»Sétálj egyet« kezelést, kivitt engem, és elintézni. Minél nagyobb lett ez a hátralék,
elmentünk sétálni. Elõször nem akartam annál jobban túlterhelt. Elhatároztam, hogy
körülnézni, mert a szemem fájt, de õ rávett, alkalmazom a »Stabil Adat Tételét«. Az
hogy ezt tegyem. Egy kis idõ után a szemem ideális helyzetet vettem alapul, és a különbözõ
már nem fájt, és képes voltam körülnézni. munkáknak abból a nézõpontból láttam
Ismét vidám lettem, és folytatni tudtam a neki, hogy veszünk egy feladatot, befejezzük,
korrektúraolvasást minden feszültség nélkül.” aztán folytatjuk a következõvel. Kész
varázslat! A nap végén jókedvû voltam, és
Egy üzletasszony nehezen jött ki a a szabadság érzete töltött el. Tudtam, hogy
újabb megoldatlan feladatok várnak rám,
fõnökével. Egy barátja adott neki néhány
alapadatot L. Ron Hubbardtól arról, de tudtam, hogyan kezeljem õket, így ezek
hogyan jöjjön ki másokkal a mindenna- valójában már nem jelentettek problémát.”
pokban. A kimerültség lett volna a várható
„Korábban elég sok problémám volt következménye egy fiatalasszony zsúfolt
ebben az évben a cégemnél. A fõnököm munkaidõ-beosztásának – ha nem alkal-
állandóan kritizált engem, és kifogásolt mazta volna a „Sétálj egyet” technoló-
nekem minden apróságot a hivatalban. De giáját.
ez már egészen másként van, mióta ezeket „Úgy négy évvel ezelõtt testnevelõ tanár-
az adatokat tanultam. Most, amikor a ként dolgoztam egy általános iskolában.
közelében vagyok, már nem kritizál többé, Kora reggeltõl késõ délutánig foglalkoztam

33
egyik osztállyal a másik után, tele energikus képtelenséget, meg kell mondanom, nagyon
gyerkõcökkel. megkönnyebbültem. A leragadás megszûnt,
A nap hátralevõ részében fordítóként újra ésszerûen láttam a dolgokat, és rendbe
dolgoztam, majd egy helyi tornaterembe raktam a mûhelyt.”
mentem, ahol este tízig edzéseket vezettem. Egy asszony, aki képzést kapott L. Ron
Ezt a napirendet nagyon fárasztó volt Hubbard technológiájának alkalmazásából,
betartani. Az általános felfogás szerint hasznos tapasztalatot szerzett, amikor egyik
»minden okom« megvolt rá, hogy kimerüljek. munkatársát hatékonyan sikerült kezelnie.
De ez soha nem történt meg, egyszerûen a „Jó néhány évvel ezelõtt egy vállalatnál
»Sétálj egyet!« technika alkalmazásával. Az dolgoztam, amikor egy ott dolgozó hölgy
óraközi szünetekben sétáltam egyet. Azután idegösszeomlást kapott. Ekkor a fõnökeim
az iskolából a fordítói munkahelyemre mentem, aggódni kezdtek, és nem tudták, hogy mit
figyelmemet a környezetemre irányítva menet tegyenek. Volt egy barátom, aki szcientológus
közben. Röviden, ha lehetõségem volt rá, akkor volt, és úgy tûnt, õ tudja, hogyan kell kezelni
mindig ezt tettem. Az emberek csodáltak érte, az ilyen dolgokat, így hát felhívtam õt.
hogy ilyen jó formában vagyok, és lépést tudok Azt mondta, hogy vigyem el a személyt
tartani ezzel az idõbeosztással, de az igazi sétálni, és vegyem rá, hogy szemléljen meg
titok ennek a technológiának az alkalmazása dolgokat a környezetében. Bementem az
volt.” irodába, és azt mondtam: »Tudom, mit kell
Egy georgiai vízvezeték-szerelõ az Oda- tenni: én majd kezelem õt.«
Beszéltem a hölggyel, és azt mondtam
nyúlás és visszahúzódás eljárásmódot
tartotta legfontosabb munkaeszközei neki, hogy el szeretném vinni egy sétára.
egyikének. Kivittem õt, elkezdtünk sétálni, és mondtam
neki, hogy nézzen meg különbözõ dolgokat séta
„Rengetegszer végeztem az Odanyúlás és
közben, éppen úgy, ahogy a barátom mondta.
visszahúzódást, mindig nagy sikerrel. Egyszer
A hölgy hamarosan kezdett felélénkülni, és
a mûhelyemben zûrzavaros rendetlenség volt
mondta nekem, hogy én is nézzek meg
mindenfelé szanaszét heverõ és rendezetlen
dolgokat! Folytattuk, és egy idõ múlva teljesen
alkatrészekkel és szerszámokkal. Ezt az
megoldódott a problémája, és sokkal boldogabb
akkoriban elvégzendõ hatalmas munka-
volt. Nagyon boldog voltam, hogy képes voltam
mennyiségnek tulajdonítottam. De miután
valamit kezdeni a helyzettel, ahelyett hogy
elkezdtem végezni az Odanyúlás és vissza-
csak beszéltünk volna róla.”
húzódást, rendkívül szokatlan módon azt
találtam, hogy nem tudok könnyedén Egy német ügyvezetõ, akit egy nagyon
visszahúzódni! Belebocsátkoztam egy bizonyos fontos projekt felelõsének tettek meg,
kényszerképzetbe, hogy az elvégzendõ hatalmas zûrzavarral nézett szembe. A
munkamennyiséggel lépést tarthassak, és vállalkozás bonyolultsága és puszta nagysága
ezen a területen nagyon leragadtam. Amikor messze túl volt mindazon, amit a csoportja
észrevettem ezt a visszahúzódásra való azelõtt megpróbált, és nem voltak

34
felkészülve, hogy elbírjanak vele. L. Ron Ki lehetne felelõs a termelés egy bizonyos
Hubbard alapvetõ munkahelyi eszközeinek fázisáért? Már az is megkönnyebbülés volt,
egyikéhez fordult, hogy teljesítse feladatát. hogy ezt megtettem. Végre volt egy biztos dolog,
„Amikor elõször átnéztem a termelési amire koncentrálhattam. Átnéztem a lehetséges
tervezetet, õszintén megrémültem. Nem láttam, személyzetet, kijelöltem egyiküket a feladatra,
hogyan fogjuk befejezni a feladatot a ren- és tájékoztattam a felelõsségi körérõl. Most
delkezésre álló idõn belül. A személyzetem nem csak egy kis zûrzavar tûnt el az utamból,
még soha nem kezelt semmi ehhez hasonlót, de volt valaki, aki segített kezelni a maradék
és egyikõjüknek sem volt meg a munka zûrzavart.
bizonyos részeinek a kezeléséhez szükséges
képzettsége vagy tapasztalata. Anélkül, hogy belementünk volna az ezt
követõ összes részletbe, egyszerre egy adatot
Hogy a dolog még nehezebb legyen, egy
vettünk és kezeltünk. Hogyan szerezzük be
másik nagyon fontos projektet épp akkor
ezeket a nyersanyagokat? Ki legyen felelõs
fejeztünk be, és még mindig nem hevertük ki
ezért vagy azért a feladatért? Hogyan
az ezzel járó szervezeti feszültségeket.
biztosíthatnánk azután, hogy ne legyenek
Eleinte nyakig ültem a »Hogy az ördögbe »elvarratlan szálak«, amik mellett elsiklunk,
fogjuk megcsinálni?« zûrzavarában, majd és nem kezeljük õket? És így tovább, és így
rájöttem, hogy egy zûrzavarral van dolgom. tovább, rögzítettük az egyik adatot a másik
Ez szörnyen egyszerû felismerés volt, de
után, miközben végig nyomtuk a tényleges
felnyitotta a szememet, hogy milyen módon
termelést. A zûrzavar kontroll alatt állt, és
oldjam meg a problémát. Tudtam, hogy
kezdtünk valamire jutni.
legelõször találnom kell egyetlen stabil adatot.
S ettõl kezdve megoldok egy dolgot, aztán Ez persze nem volt könnyû feladat, nem
egy másikat, majd egy másikat, és valahogy hiányzott belõle az ezzel járó kiabálás és a
az egész tervezetet sikeresen megcsináljuk. már-már katasztrófába hajló helyzetek sem.
Ellenállva annak az érzésnek, hogy De megõriztük a józanságunkat, és be tudtuk
mindent azonnal õrült gyorsan kezelnem kell, fejezni a projektet. A tapasztalatból új stabil
átnéztem a legfontosabb pontokat, amit meg adatokat nyertünk, és biztos vagyok benne,
kellett oldani, és kiválasztottam egyet mint elsõ hogy ezek segítségével a jövõbeli termelési
pontot, hogy mûködésbe hozzam a tervet: projektek sokkal simábban fognak lezajlani.”

35
SZÓJEGYZÉK
affinitás: szeretet; kedvelés vagy bármely nyugtázás: valami, amit azért mondunk
más érzelmi hozzáállás; a kedvelés mértéke. vagy teszünk, hogy tájékoztassuk a másikat
Az affinitás alapvetõ meghatározása: a távol- arról, hogy észrevettük, amit mondott vagy
ságról alkotott gondolat, elképzelés, legyen tett, megértettük és fogadtuk.
az jó vagy akár rossz. Odanyúlás és visszahúzódás: egy eljárás arra,
konfrontálás: meghátrálás vagy kitérés nélkül hogy egy személyt otthonossá tegyünk és
szembenézni. A konfrontálás képessége tulaj- kommunikációba hozzunk a környezetében
donképpen az a képesség, hogy kényelmesen lévõ dolgokkal oly módon, hogy jobban
ott vagyunk és észlelünk. tudja kontrollálni õket.
Szcientológia: alkalmazott vallásos filozófia,
leértékel: megcáfol, degradál, kétségbe von amelyet L. Ron Hubbard fejlesztett ki. A
vagy letagad valamit, amit valaki más ténynek Szcientológia a szellem önmagával, univerzu-
tekint. mokkal és más életformákkal való viszonyának
tanulmányozása és kezelése. A Szcientológia
nyereség: bármilyen kívánt javulás elérése. név a latin scio, azaz „tud” szóból és a görög
Például nyereség lenne, ha egy személy logos szóból származik, amelynek jelentése
növelné kommunikációs képességét, vagy „a szó vagy külsõ forma, amely által a belsõ
jobban érezné magát, és nagyobb bizonyossága gondolat kifejezõdik és ismertté válik”. Így a
lenne életének bizonyos területein. Szcientológia a tudásról való tudást jelenti.
nyugtáz: nyugtázást ad (valakinek). Lásd még tömeg: a tényleges fizikai tárgyak, az élet
a nyugtázás címszót ebben a szójegyzékben. dolgai.

36
L. RON
HUBBARDRÓL

L.
Ron Hubbard 1911. március 13-án További öt év intenzív kutatás után
született a nebraskai Tildenben. Ron felfedezései a Dianetika: A szellemi
Felfedezésének útja és embertársai egészség modern tudománya címû könyv-
iránti elkötelezettsége korán kezdõdött. ben tárultak a világ elé. A Dianetika, az
19 éves korára már több mint négyszázezer elme elsõ népszerû kézikönyve, amely
kilométert utazott Jáva, Japán, India és kifejezetten az utca embere számára író-
a Fülöp-szigetek kultúráját vizsgálva. dott, az emberiség reményeinek új kor-
1929-ben az Egyesült Államokba szakát nyitotta meg, és életének egy új
hazatérve Ron újrakezdte a korábbi kuta- korszakát a szerzõ számára, aki azonban
tásait, és a következõ évben beiratkozott nem hagyott fel a kutatással; és miután
a George Washington Egyetemre. Ott a 1951 végéig áttörést áttörés után foglalt
matematika, mérnöki tudományok, vala- rendszerbe, megszületett a Szcientológia
mint az atomfizika, akkor új tudománya alkalmazott vallásos filozófiája.
területén folytatta hivatalos tanulmá- Mivel a Szcientológia az élet egészére
nyait. Ezek mindegyike létfontosságú, ad magyarázatot, az emberi létnek nincs
életbevágó eszközt nyújtott állandó kuta- olyan vonatkozása, amivel L. Ron Hubbard
tásaihoz. Hogy kutatásainak ezzel anyagi elkövetkezõ mûvei ne foglalkoztak volna.
fedezetet biztosítson, Ron irodalmi pá- Hol az Egyesült Államokban, hol Angli-
lyafutásba kezdett az 1930-as évek ele- ában élve folytatta a kutatásait, amelyek
jén, és hamarosan az egyik legszélesebb megoldásokat kínáltak olyan társadalmi
körben olvasott, népszerû regényíróvá vált. problémákra, mint a hanyatló oktatási
Fõ célját azonban soha nem tévesztette standardok és a burjánzó drogfogyasztás.
szem elõl, és folytatta fõ kutatási vonalát Mindent egybevéve, L. Ron Hubbard
kiterjedt utazások és expedíciók révén. Dianetika és Szcientológia munkái negy-
A II. világháború kitörésekor alhad- venmillió szót tesznek ki rögzített elõ-
nagyi rangban belépett az Egyesült Államok adások, könyvek és írásmûvek formájában.
Haditengerészetébe, és tengeralattjáró- Ezek együttesen alkotják egy 1986. január
romboló hadihajók parancsnokaként szol- 24-én véget ért életút örökségét. L. Ron
gált. Harc közben elszenvedett sebesüléstõl Hubbard távozása azonban semmiképpen
részben vakon és bénán 1945-ben vég- sem jelentette valaminek a végét, hiszen
legesen rokkanttá nyilvánították. Az elmére forgalomban lévõ könyveinek százmil-
vonatkozó elméleteinek felhasználásával lióival és a jobbító technológiát nap mint
azonban nemcsak bajtársain volt képes nap alkalmazó emberek millióival valóban
segíteni, hanem saját egészségét is vissza- azt mondhatjuk, hogy a világnak még ma
nyerte. sincs nála jobb barátja. I
37
New Era Public ations International Ap S A NEW ERA bejegyzett védjegy és márkanév.
Store Kongensgade 53, 1264 Copenhagen K A Bridge Publications, Inc. bejegyzett védjegy és márkanév.
ISBN 87-7968-228-6
© 2001 L. Ron Hubbard Library. Minden jog fenntartva. A nyomtatás Dániában készült.
Bármilyen engedély nélküli másolás, fordítás, duplikálás,
importálás vagy terjesztés, egészben vagy részben, bármilyen HUNGARIAN EDITION
formában – beleértve az elektronikus másolást, tárolást vagy
továbbítást – az idevonatkozó törvények megsértése.
Scientology, Szcientológia, Dianetics, Dianetika, Celebrity
Centre, L. Ron Hubbard, L. Ron Hubbard kézjegye és a
Szcientológia kereszt védjegyek és márkanevek, amelyek a
Religious Technology Center tulajdonában vannak,
használatuk annak engedélyével történik. A Scientologist ®

38 egy kollektív tagsági jegy, amely a kapcsolódó Szcientológia L. RON HUBBARD kiadvány
egyházak és missziók tagjait jelöli.

You might also like