You are on page 1of 52

A hullajelenségek

Alcím: A holttestben létrejövő postmortalis elváltozások
Készítette: Tatár László

„ Contra vim mortis non est medicamen”- „Halál ellen nincs orvosság”

A halál bekövetkezésének idejét a három legfontosabb életműködésnek: az agy, tüdő, és
szívműködésnek a végleges megszűnése jelzi. Ennek lehetőleg korai megállapítása- ami nem
egyszer a halál prioritásának kérdésével van összefüggésben- igen nehéz feladat, mert az
említett szerveknek a működését, főleg ha az patológiásan csökkent, egyszerűbb
vizsgálómódszerekkel igen nehéz ellenőrizni. A halál pillanatában az arcvonások nyugodt
kifejezést mutatnak, azokon fájdalomnak, indulatnak semmi jele nem mutatkozik. Bizonyos
esetekben a halott élő benyomását keltheti: szénmonoxid mérgezettek holtteste élénk piros
színű alvó egyénhez lehet hasonló, viszont más esetekben az élő, súlyos senyvesztő betegség
következtében teljesen leromlott szervezetű, ágyában behunyt szemekkel mozdulatlanul fekvő
egyén halott benyomását keltheti. Tehát a holttest egyszerű megszemlélése még nem elegendő
a halál bekövetkeztének megállapítására, ezért fontos az agy, tüdő, és szívműködés
megszűnésének vizsgálata is. Napjainkban igen korszerű berendezések állnak az orvosok
rendelkezésére pl.: EEG készülékkel az agyhalált is nagy biztonsággal meg tudják állapítani.

Az izolált agyhalál csak abban az esetben tekinthető bizonyítottnak, ha a következő összes
kritérium egyidejuen teljesül:

• irreverzibilis agykárosodás
• 35° C-nál magasabb testhőmérséklet (rectalisan mérve)
• spontán légzés teljes hiánya
• egyértelműen tisztázott kórok (endokrin, metabolikus és gyógyszeres toxicus hatás
kizárt)
• legalább 6 órája fennálló mély coma (GCS: 1-1-1)

Hangsúlyozzuk a kritériumok közül az elsőként említettet, mivel ez eleve meghatározza, az
élettel össze nem egyeztethető állapot oka az agy károsodása.

Az irreverzibilis agykárosodás elsődleges oka lehet cerebrális trauma, intracerebralis
haemorrhagia vagy primer cerebrális tumor. Másodlagosan vezet irreverzibilis cerebrális
károsodáshoz anoxia, amit szívmegállás, fulladás, CO- és CO2-mérgezés idézhet elő.

Az izolált agyhalál kialakulásának szempontjából döntő fontosságú az agytörzsi functiók
minősége. Anatómiailag az agytörzset fejlődéstani meggondolások alapján a nyúltvelő
(medulla oblongata), a híd (pons) és a középagy (mesencephalon) képezi. Bizonytalanabb
értelmezés szerint olykor az agytörzshöz sorolják a kisagyat (cerebellum) és a köztiagyat
(diencephalon) is.

Az agytörzs funkcionális állapotának megítéléséhez a következő vizsgálatok végzendők el:

1. Pupilla fényreakció
2. Intenzív fénnyel, többször, külön-külön is megvilágítjuk a pupillákat. Ha a
közepesnél általában tágabb pupillák átmérője egyik oldalon sem mutat változást, a corpus
geniculatum laterale, a praetectalis magvak, a mesencephalicus aquaeductus körüli
szürkeállomány, a comissura posterior és a n. oculomotorius magvainak károsodásával kell
számolni.
3. Cornea reflex
4. Kiváltása a cornea mechanikus ingerlésével történik, amire reflectoricus
szemhéjzárás következik be. Helyes a szaruhártyát oldalról megközelíteni (pl. vattával),
hogy ily módon a hasonló mozgást eredményező optikai védekező reflexet elkerüljük. A
cornea reflex hiánya a trigeminus-facialis reflexív károsodását jelzi.
5. Cranio-facialis fájdalmi reactio
6. Az arc területén, főleg a n. trigeminus kilépési pontoknak megfelelően alkalmazott
intenzív nociceptív inger a mimikai izomzatban összehúzódást vált ki. A n. trigemnius érzo
és a n. facialis mozgató magvak közötti kapcsolat megszakadása esetén a fájdalmi reactio
elmarad.
7. Vestibulo-ocularis reflex
8. Kiváltása kétféle módon történhet. Az egyik módszer szerint a külső hallójáratokba
kb. egy perc alatt 30-40 ml jeges vizet fecskendezve 1-2 percen belül horizontális nystagmus
lép fel. Ennek elmaradása a vestibularis afferentatio és az agytörzsi III., IV. és VI. agyideg
magvak közötti összeköttetés megszakadását jelzi. - A vizsgálat kivitelezésénél figyelemmel
kell lenni a dobhártya épségére, nehogy a vízsugárral középfül károsodást okozzunk. A
vestibulo-ocularis reflex kiváltásának másik módja a fej oldal- vagy előre-hátra irányuló
többszörös, lassúbb és gyorsabb elfordítása. Fiziológiás esetben a bulbusok nem követik a
fej mozgását, látszólag elmozdulnak az orbitában, hasonlóan az alvóbabák szeméhez (doll’s
eye reflex). A vestibularis-rendszer és a conjugalt szemmozgást biztosító agytörzsi képletek
(III., IV., VI. agyideg magvak, fasciculus longitudinalis medialis, pontin tekintési központ)
közötti kapcsolat megszűnése eredményeként mindkét szem középállásban marad, passzíve
követi a fej elmozdulását.
9. A trachea és bronchusok ingerlésére köhögés jelentkezik megtartott agytörzsi
functiók esetén. Ennek elmaradása az alsóbb agyidegek (n.glossopharyngeus, vagus,
n.hypoglossus) közötti kapcsolat megszakadását jelzi.
10. Apnoe-test
A próba célja annak vizsgálata, hogy magas artériás CO2-koncentráció mellett létrejön-e
légző mozgás, vagyis maximális erősségű ingerrel ingerelhető-e az agytörzsi légzőközpont.
A vizsgálat több lépésben történik.

a. A mesterséges ventilatio perctérfogatának szükséges módosításával az artériás CO2-
szintet fiziológiás, 38-42 Hgmm értékre kell beállítani. Ehhez többnyire a légzési
percvolumen csökkentésére van szükség, minthogy általában hyperventiláltatott állapotot
kell fenntartani az agyoedema csökkentéséhez.
b. Az artériás pCO2 normalizálódása után 10 percen keresztül 100%-os O2
belélegeztetése következik abból a célból, hogy szöveti oxigén telítettséget biztosítsunk.
c. Ezt követően a tracheába levezetett kanülön 6 l/perc mennyiségben tiszta O2-t
áramoltatunk folyamatosan a tüdőkbe. Bizonyított, hogy alveolaris diffusio útján ilyen
mértékű (passzív) oxigenizáció elegendő a szöveti hypoxia kivédéséhez. Az oxigén
áramoltatással egyidejűleg a beteget elválasztjuk a lélegeztető gépről és ebben az állapotban
tartjuk 5-10 percen át. Ez idő alatt ismételt vizsgálattal kell nyomon követni az artériás vér
CO2-szintjét, 50-60 Hgmm pCO2-érték eléréséig. Ha ilyen magas artériás CO2-szint nem
vált ki légzőmozgást, bizonyított a légzőközpont ingerelhetetlensége, a spontán légzés
hiánya. - A légzőmozgás jelentkezését a megfigyelő (esetleg többen is) vizuális értékelés
mellett a trachea-kanülbe helyezett áramlásmérovel vagy a diaphragma ill. intercostalis
légző izmok EMG-vizsgálatával ellenőrizheti.
d. Tíz perc eltelte után, a tulajdonképpeni apnoe-teszt befejeztével a gépi lélegeztetést -
csak akkor kell folytatni, ha az agyhalott szervei transzplantációra alkalmasak. Az
érvényben lévő magyarországi rendelkezések szerint, ha az agyhalál diagnózisához kétség
fér, pl. a próbák eredménye, akár csak egyetlené is, - vagy a kijelölt háromtagú bizottság
véleménye nem egybehangzó, - a vizsgálatokat szakmai szempontból ésszerű idő elteltével
meg kell ismételni, a szükséghez mérten több alkalommal is. Abban az esetben is így kell
eljárni, ha a várakozás idején az agyhalál egyértelmű bekövetkezését a cardio-vascularis
status gyógyszerrel befolyásolhatatlan romlása megelőzi és ezáltal az esetleges szervdonáció
meghiúsul.

Kiegészítõ vizsgálatok

A felsorolt kritériumok egyidejű megléte és a vizsgálatok (tesztek) elvégzése kötelező és
elegendő az izolált agy (törzsi) halál diagnózisának megállapításához. Bizonyos
körülmények között azonban szükség lehet arra, hogy kiegészítő vizsgálatok is történjenek,
elvégzésük nem nélkülözhetetlen a halál beálltának cerebrális kritériumok alapján történő
megállapításához.

Számos vizsgálati módszer ismeretes, amely alkalmas az agyműködés megszűnésének
kimutatására. Ezek közül csak a legismertebbeket soroljuk fel, teljességre való törekvés
nélkül.

a. Angiographia
Mindkét oldali a.carotison és a. vertebralison el kell végezni. Ha intracranialisan nincs
értelődés, az agy vérellátása megszűnt, ami irreverzibilis agykárosodást eredményez.
b. Doppler-vizsgálattal is igazolható a számításba vehető agyi vérkeringés hiánya
c. Computeres tomographia (CT)
Az agyállomány strukturális roncsolódása direkt igazolható a módszerrel.
d. SPECT, vagyis Single Photon Emission Computer Tomography
Segítségével szintén a cerebrális perfusio vizsgálható. Izolált agyhalált támaszt alá a
keringés leállása az intracraniumban
e. Electroencephalographia (EEG)
A módszerrel az agykérgi elektromos tevékenység hiánya mutatható ki. Régebben
kötelezően végzendő vizsgálat volt, használata azonban elméleti és gyakorlati szempontból
hátrányos, mert sok félreértésre adhat okot.
f. Kiváltott potenciál-vizsgálat
g. A agytörzsi acusticus kiváltott válasz (BAER) és a corticalis somatosensoros
kiváltott válasz (SEP) mindkét oldali hiánya kiterjedt agytörzsi, destruktív károsodást jelez.
A transcranialis mágneses ingerléssel kiváltott végtagi motoros akciós potenciál (MEP)
hiánya nem bizonyít agytörzsi destrukciót, mert ritka esetben ugyan, de egészséges egyénnél
is elmaradhat a válasz. A MEP kiválthatósága viszont az descendens motoros rendszer
strukturális kontinuitását bizonyítja s így az agytörzsi halál fennállását cáfolja.
h. Az arterio-venosus oxigén telítettség mérésével bizonyítható az agyi keringés
(metabolizmus) megszűnése, ha a vena jugularisban a vér oxigén saturatiója emelkedik és
tartósan megközelíti vagy eléri az artériás vér oxigén telítettségi értékét.

A szív működéséről a szív feletti hallgatódzással és a pulzus tapintásával győződhetünk
meg. Hysteriásokon, nyugtató gyógyszerekkel mérgezetteken, agyrázkódottakon, sok vért
vesztett, elektromos árammal sújtott egyéneken gyakran olyan gyenge a szívműködés, hogy
sem hallgatódzással sem a pulzus tapintásával nem tudjuk érzékelni, amiből a vizsgáló
tévesen a halál beálltára következtet. A tudományos szakirodalom több olyan esetet ismertet,
amelyben az orvos megállapította a halál beálltát és az illető röviddel ezután magához tért.
Ilyen tévedések elkerülése érdekében az igazságügyi orvos szakértőkben már régóta megvolt
az igyekezet, ami nagy számban termelt olyan vizsgálómódszereket, felkutatott olyan
jeleket, amelyekkel a halál bekövetkezését már korán lehetne megállapítani (Sok metodikai
módszert már nem használnak elavultsága miatt). Ilyen korai jel, hogy a halott szája elé tett
tükör nem homályosodik el, a gyomortájra helyezett pohárban a víz nem mozdul meg, a
bőrre cseppentett forró viasz környezetében nem mutatkozik vitális reakció, lekötött ujjbegy
nem duzzad és kékül be, a szemfenék erei szűkek, röntgen képen a szervek éles határral
bírnak, a könyökárokba fecskendezett nátrium-jodid oldat a keringés megszűnése folytán
nem áramlik tovább.
Nagy segítséget jelent napjainkban az EKG vizsgálat, mellyel a szívműködést tudták
vizsgálni az agónia során. A klinikai halál után 5-10, nemritkán 20-25 percig még
mutatkozik szívverés. Asphyxiás újszülöttekben még tovább is. Legelőször a pitvar-kamrai
köteg működése szűnik meg (Hering: primum moriens), legutoljára pedig a jobb fülcse
mozgása (Schill-Fernbach: ultimum moriens). Ennek azonban azért nincs gyakorlati értéke,
mert az idegsejtek csak igen rövid ideig képesek elviselni az oxigénhiányt.
Huegelmannak volt egy szerencsés idevágó megfigyelése: baleset következtében a szabaddá
vált szívleállást figyelhette meg haldoklón. Azt tapasztalta, hogy először a pitvarok
működése szűnik meg, majd a kamráké, majd ez átment remegésbe, és a szív diastoléban
megállt.

A test a halál után engedelmeskedve a természet törvényeinek oszlásnak indul, mely először
celluláris szinten indul meg. A folyamat neve autolysis. A sejtek önemésztődése a halál után
már kb.: 4 perccel megindul (lásd: idegsejtek). A hypoxia miatt bekövetkező biokémiai
változások végül eredményezik a klasszikus hullajeleket. Celluláris szinten a következő
folyamat megy végbe: az enzimfolyamatok irányába való eltolódás indul meg, melyet a
sejtlégzés megszűnése eredményez. Anaerob fermentáció indul meg, melynek során szerves
savak halmozódnak fel, a citoplazma kémhatása savas irányba fordul el, ami megfelelő
környezetet biztosít a lizoszómák igen erős emésztőenzimeinek. Ezek az enzimek minden
lehetséges szerves anyagot elpusztítanak. Legelőször a citoplazma pusztul el, a
mitkondriumok felpuffadnak, az endoplazmatikus retikulumon kriszták jelennek meg. Végül
a sejtmag is elpusztul, az állománya feltöredezik (kariolízis) a nukleázok lebontó hatása
miatt, végül a kromatinállomány is fellazul. Ezen biokémiai változások okozzák a tetemben
fellépő makroszkópikus elváltozásokat.
A halál után bekövetkező citológiai változások időbelisége.
Az enzimek felszabadulásnak mechanizmusa.
A hullajelenségek időbeni megjelenésük alapján három csoportra oszthatók:

1. a vonaglás alatt keletkező eltérések (supravitalis jelenségek), pl.: a fehérvérsejtek
falótevékenysége egy ideig még megtartott, a gyomor továbbra is emészt, a bélmozgások sem
azonnal szűnnek meg. Friss elhunytakban érintésre kisebb izomrángások jelentkezhetnek.

2. az élet megszűnése és a rothadás kezdete közé eső jelek, pl.: a hullamerevség, a hullafoltok
vagy a hullai sápadtság

3. a rothadás során fellépő elváltozások.
Korai jelek:

• A bőr elsápadása (pallor mortis): Hullasápadtság és a bőr rugalmasságának
csökkenése. A vérkeringés csökkenése, illetve leállása, az izomzat tónusának
csökkenése együttesen eredményezik azt, hogy a bőr színe halványabbá válik, turgora
csökken. A bőrön található tetoválások vagy egyéb pigment felhalmozódások ilyenkor
még jobban kivehetők.

• Okuláris jelek:
o A vér szegmentációjának csökkenése a retina ereiben. A vérkeringés leállását
követően a szemfenék ereiben szegmentáció figyelhető meg. A vörösvérsejtek
összecsapzódnak és kisebb gócokat alkotnak, melyek közt vérszegény
szakaszok jönnek létre. Az elváltozás igen gyorsan, a vérkeringés leállását
követő 15 percen belül jelentkezik. Vizsgálata mindaddig lehetséges, míg a
szemlencse el nem homályosodik.
o A szemnyomás csökkenése. Élő egyedekben a szemnyomás 14-22 Hgmm
között változik. A szívműködés leálltával ez az érték kb.: 12 Hgmm-re, majd
közvetlenül a halál beállta után után 3 Hgmm-re csökken.
o A szaruhártya beszáradása (tache noire de la sclerotique). A halál beállta után
általában két nappal alakul ki, szalonnabőrszerű elváltozás a szaruhártyán.
Sommer-Larcher féle foltnak is hívják.

• Az izomzat tónusának elsődleges csökkenése, elernyedése. Az beidegzés megszűnését
követően az izomzat tónusa csökken, a végtagok tónustalanná válnak, a mimikai
izmok elernyedése következtében az arckifejezés múmiaszerűvé válik. A
hullamerevség után ez többé nem figyelhető meg, a másodlagos elernyedés már az ún.
molekuláris halál bekövetkeztét jelzi, vagyis az auto- és heterolízis kialakulását.

• A vérkeringés leállása. A radiális pulzus, vagy a carotis pulzus hiányából, a
szívműködés megszűntéből lehet következtetni rá, ez a klinikai halál állapota. Innen 5
percig még károsodás nélkül újraéleszthető a páciens, ez idő után már csak maradandó
károsodással.

• Légzés leállása: Szintén a halál egyik klasszikus, ám korántsem biztos jele, mert az
esetek egy részében még újraéleszthető a beteg. Az auscultatio (hallgatózás) biztos
felvilágosítást adhat.

Klasszikus jelek:

• Hullamerevség: A rigor mortis a legismertebb ilyen jel. A hullamerevség az izmok és
ízületek merevségét jelenti. 4-6 óra alatt fejlődik ki, és 2-3 napig tart, azután oldódik a
bomlási folyamatok által. Egyes esetekben a szervezet halál előtti kimerültsége miatt
szinte azonnal jelentkezik, különben egy és másfél óra kell hozzá. Molekulárisan az
izomsejtek energiatermelő folyamatainak leállásáról van szó, amikor is az izomrostok
az extrakció-kontrakció egy fázisában ATP hiányában megrekednek. A hideg
környezet késlelteti a hullamerevség kialakulását.

• Beivódásos hullafoltok (Livores ex imbibitione): A megalvadó vér néhány óra múlva
elkezd lebomlani, az érfalak áteresztővé válnak és hemoglobin-lebontási termékek
jutnak az extravasalis térbe, megfestve azt. A foltra rámetszve azt tapasztaljuk, hogy
vérömlennyel ellentétben a terület egésze beivódást mutat, de nem málnazselé-szerű
az állaga, valamint látható az eredeti szöveti szerkezet. Ha a hullafoltok
kialakulásának idején mozgatják a beteget, a hullafoltok "vándorolhatnak", ennek
igazságügyi vonzata van. Az imbibitiós hullafoltok már késői hullajelek, tehát már
rothadási folyamatok előjeleként foghatóak fel. Ezek nem vándorolnak a hulla
mozgatásával, beléjük metszve azokból vér nem távozik, ellentétben a süllyedéses
hullafoltokkal.

• Süllyedéses hullafoltok (Livores mortuales): A vérkeringés leálltát követően a vér a
gravitációnak engedelmeskedve a test legmélyebben fekvő rétegeibe süllyed.
Esetenként élő személyeken is megfigyelhető hosszas fekvés után.

• A holttest lehűlése (Algor mortis): Természetes hullajelenségek egyike. A holttest a
halál után nem sokkal felveszi a környezete hőmérsékletét. Kísérletek bizonyítják,
hogy a halál után általában még emelkedik a hőmérséklet, majd utána óránként 1,6
Celsius-fokkal csökken. A kövér egyének hullái később hűlnek ki, míg sovány,
elgyötört hullák hamarabb. A gyermekek tetemei is hamarabb hűlnek ki.

• Libabőr (Cutis anserina): A szőrszálakat mozgató izmok (musculi arrectores pili)
hullamerevsége okozza.

• Hullai önemésztődés (autodigestio postmortale): A halál után már mintegy 4 perccel
megindul a tetem bomlása. Ez sejtszinten megy végbe, a folyamatot autolysisnek,
vagy necrobiosisnak nevezzük. A sejtek elkezdik magukat saját enzimeikkel
felbontani. Így a gyomor nyálkahártyája is felbomlik, gyakran látható a mellkasban
gyomortartalom is. A folyamatot automalacia acida postmortale-nak nevezzük. A
nyelőcső is gyakran szenved postmortalis önemésztődés következtében sérüléseket. A
halál után a test pH-ja eltolódik savas irányba.

• Hullai véralvadék (cruor postmortalis): A halál után a vér alvadásnak indul a nagyobb
erekben (a kiserekben a vér sosem alvad meg). Két típusa van a postmortalis
véralvadéknak: a vörös és sárga hullai véralvadék. A vörös alvadék általában a
szívben, a musculi pectinati környékén szokott előfordulni. A kettő közötti különbség:
A sárga véralvadék általában elhalt leukocytát, lymphocytát tartalmaz, míg a vörös
alvadékban elpusztult erythrocyták vannak. Jellemző rájuk, hogy az érfalhoz tapadnak.

Késői jelek

A késői hullajelenségek észlelése esetén a halál megállapítása nem kérdéses.

• Hullai önemésztődés (autodigestio): Az élő szervezetben a lebontási és felépítési
folyamatok egyensúlyt tartanak fent, ennek szabályozása a halál után megszűnik, a
folyamatok a bontás irányába tolódnak el. Legelőször azokban a szervekben kezdődik
meg az önemésztődés, melyek egyébként is igen agresszív lebontó enzimeket
termelnek, így például a gyomorban és a hasnyálmirigyben. Később a sejtek
pusztulásával további enzimek szabadulnak ki a szövetek közé, az egész testre kiterjed
a folyamat. Ezzel párhuzamosan az immunrendszer működésének leállása miatt a
szervezetben élő mikroorganizmusok (főleg baktériumok) is elkezdik a szövetek
bontását.
• Hullai kiszáradás (exsiccatio postmortalis): A tetem párolgással folyamatosan vizet
veszít, ami annak kiszáradásához vezet. Ez a legszembetűnőbb a tetem szemén,
különösen, ha a halál után nyitva maradnak.

• Hullaviaszos átalakulás (adipocere): A testben található zsírt a különböző lipáz
enzimek elkezdik bontani, glicerin és szabad zsírsavak keletkeznek. Amennyiben a
tetem magas alkáli-földfémekben gazdag talajba kerül, akkor a talajban található ionok
a szabadzsírsavakkal szappant képeznek, a test viaszra emlékeztető lesz és sokáig
fennmaradhat.

• Mumifikáció: Mumifikációhoz a tetem kiszáradása és a tetemet bontó baktériumok
csökkent csökkent működése együttesen vezet. Utóbbit okozhatja a túl száraz (sivatagi
múmiák), a túl hideg, (jégmúmia vagy az erősen oxigénhiányos környezet).

Részletesen tárgyalva ezen jelenségek:

Hullafoltok (Livores mortuales)

Rendesen a halál után néhány 3-10 óra múlva figyelhetőek meg a test alsóbb részén, a
nyomásnak ki nem tett területeken, kivéve azokon a helyeken, ahol a bőr akár a holttest
helyzete miatt, akár a ruházat, vagy a kötelékek által nyomást szenvedett, vagy
redőképződésnél erősen megfeszül. A holttest fekvésének megfelelően leggyakrabban a
háton, a végtagok hátulsó részén fordulnak ezek elő. Hol halvány vagy sötétvörös, gyakran
szederjesvörös, babnyi, tallérnyi, kerek vagy rendetlen alakú foltokat képeznek. Gyakran
összefolynak, vagy az elszínesedés a holttestnek egyéb részeire egyenletesen kiterjed. A
hullafoltok elhelyezkedése a test helyzete szerint különböző, így pl.: akasztottaknál, ha azok
hosszabb ideig függtek, az alsó végtagokon vannak kifejezve a hullafoltok a gravitációnak
megfelelően. E szerint a hullafoltok elhelyezkedéséből azon helyzetre lehet következtetni,
amelyet a test a halál után elfoglalt, csakhogy tudni kell, hogy azok a test helyzetének
megváltozása esetén más helyeken ismét létrejöhetnek, a meglévők pedig, ha az illető testrész
az új helyzetváltozás miatt magasabban fekvő helyet foglal el, egészen eltűnhetnek, mégpedig
mindaddig, míg a kezdődő bomlás folytán a szövetek be nem ivódnak véres savóval. A
hullafoltok vándorlásának helyzetét meg lehet határozni, vagyis ha a holttestet elmozdították,
azt a hullafoltok helyzetéből meg tudjuk állapítani, ugyanis a hullafoltok vándorlása miatt
pontszerű bevérzések keletkezhetnek. Kísérletek igazolják, hogy ha a hullát a halál után 3
órával mozdították el, megfigyelhetőek ezek a jelenségek, ennél hamarabbi mozgatásnak
viszont nyoma nem marad. A hullafoltok kialakulásának gyorsasága, színük teltsége részint a
vér mennyiségétől, részint annak folyékony voltától függ. Az előbbire nézve sötétebb színű
hullafoltokat találunk olyanoknál, akik vérveszteséggel össze nem kötött hirtelen halállal
múltak ki, mint azoknál akik elvérzés, vagy hosszas kimerítő betegség következtében haltak
el. Az utóbbi esetében úgy színre, mint terjedelemre nézve kifejezettebb hullafoltokat kapunk
azoknál, akik egy vagy más ok következtében fulladás folytán múlnak ki. Feltűnően
élénkpiros és ennélfogva kórjelzésű értékkel bíró hullafoltokat találunk szén-monoxid
mérgezésnél, mely a CO-haemoglobin élénkpiros színében leli magyarázatát. De ha a vér
eredetileg a vénás vér sötét színével bírt is, külső körülmények behatása folytán a hullafoltok
élénkpiros színűek lehetnek, amint előfordul ez olyan hulláknál is, melyek bizonyos ideig
vízben feküdtek, vagy meg voltak fagyva. Vízbefúlás esetén a bőrt átitató víz a levegőből
elnyelt oxigént a hullafoltokat képező vérnek átadja, s ezáltal azt élénkpirosra festi, ezért ilyen
a vízihullák színe. Megfagyásnál, mely akár intravitam, akár postmortem, szintén hasonló
színt mutatnak. Hofmann idevágó kísérletei azon eredményre vezettek, hogy nem a hideg
közvetlen behatása, hanem az emiatt a test felületén létrejött lecsapódás - mely egyrészt a
felhámot felpuhítja, másrészt elnyelt oxigénjét a vérnek átadja - okozza ilyen esetekben az
élénkpiros színt.

A hullafoltok könnyen felcserélhetők a hyperaemia által feltételezett foltokkal, különösen
vénás bővérűséggel, cyanosis-sal, sőt utóbbihoz teljesen hasonlók és a halálfoltok csakis
fekvésük és kiterjedésük által, továbbá a súlyviszonyoknak megfelelően fokozódó sötétebb
színük által különböztethetők meg. Igazságügyi orvostani szempontból kiemelt fontossággal
bírnak a hullafoltok azon okból, hogy a véraláfutással, tehát az élőn történt erőszakos behatás
nyomával téveszthetők össze. Egy idevonatkozó érdekes esetet közölt Casper, melyben a
boncolók egy meggyilkolt egyén felső és alsó végtagjain véraláfutásokat véltek találni,
azokba azonban nem metszettek bele. Végül kiderült, hogy a véleményezett véraláfutások,
hullafoltok voltak. A véraláfutások a hullafoltokhoz néha igen hasonlítanak, s azoktól
egyszeri megtekintés által meg nem különböztethetők. Csak a foltok bemetszésével
nyerhetünk bizonyosságot. A hullafoltok, ha a vérerekben maradt vér egyszerű süllyedése
folytán jönnek létre nyomásra eltüntethetők, bemetszésnél a szöveteket halványnak találjuk, s
csupán az átmetszett erekből ürül ki kevés vér, mely vízsugárral könnyen kimosható. Ez a
süllyedéses hullafoltokra (livores hypostatica) jellemző.

Ha ezek a foltok már a vérfesték átszűrődése miatt elszínesedtek, nyomásra nem tűnnek el, a
holttest mozgatásával nem változtatják a helyüket, bemetszve a szövetek közül nem mosható
ki, akkor beivódásos hullafoltokról (livores ex imbibitione) beszélünk. Ez azonban már
rothadási jelenség. Vérömlések a halál után is jöhetnek létre oly módon, midőn a hajszálerek
megrepednek a süllyedő vér nyomása miatt. Ezek apró gombostűfejnyi ecchymozisokat
képeznek.

Belső vérsüllyedések
A legkülönbözőbb szervekben jöhetnek létre belső vérsüllyedések, minthogy itt is a folyékony
vér a verőerekből és a hajszálerekből a vénákba folyik és egyfelől a súly szerint az alantabb
fekvő helyekre (hyperaemia hypostatica), másfelől a szövetek saját nyomása szerint a
feszesen szőtt részekből a lazább részekbe és az egymáshoz szorult és nyomott helyekből
olyanokba szivárog, melyek kisebb vagy semmi nyomásnak nincsenek kitéve (hyperaemia
compressionalis). A belső vérsüllyedés elhelyezkedése szintén a holttest helyzetétől függ. A
halottak rendes helyzetét, a háton fekvést tartva szem előtt, a belső vérsüllyedés fontosabbjai,
mint amelyek kóros elváltozással könnyen észrevehetők a következők: vérsüllyedés a fejbőr
hátsó részén, a pia mater hátsó részén, a dura mater haránt sinusában, a nuchalis izomzat és
pedig annál kifejezettebbek, minél kedvezőbbek voltak erre a viszonyok a vér mennyisége és
minősége tekintetében. A nyakon a torok, a nyelőcső hátulsó falán és a gerincoszlopfekvő
kötőszövetében nagyfokú vénás bővérűség látható és a nyelőcső hátulsó falának részeiben,
ahol vénás belöveltséget mutat, mely annál inkább szembeötlőbb, mert a gége sokkal
halványabb szerkezetet mutat. A tüdők hátsó részén a vérsüllyedés rendszerint feltűnő. Ezen
tüdőrészletek tömöttebbek, sötétvörösek, vértartalomban gazdagabbak, ellenben
levegőtartalmuk kevés, így különböztethetőek meg pl.: infarctustól. A hasűri szervek közül
főleg a gyomor hátsó fala, a bélnek az alsóbb részei és a vesék mutatnak vérsüllyedést. A
gyomorra és bélre nézve ezen vérsüllyedés okozta bővérűség összetévesztése pathológiás
folyamatokkal alig lehetséges. A gerincvelő és burkainak süllyedési bővérűsége azok lobjának
felvetésére adhat okot, annál is inkább, mert a gerinccsatorna megnyitása igazságügyi
boncolás során viszonylag ritka, így a süllyedés kevésbé lehet ismert. Még inkább
megzavarhatják a süllyedési tünetek a kevésbé gyakorlott boncolót azon esetekben, ha a
holttest szokatlan helyzetben volt, hason feküdt, állt, vagy csüngött, mert ilyenkor a belső
vérsüllyedések is szokatlan helyzetben vannak. Akasztottaknál a belső vérsüllyedés főleg az
alsóbb testrészeken, szerveken vannak, a lecsüngő bélkacsok fölötti terület bővérűbb szokott
lenni, a medenceűr véna-fonatai is vérrel duzzadtak szoktak lenni, a nemi szervek is
duzzadtak, szederjesek, e tüneteket régebben az akasztási halálra jellegzetesnek vélték, holott
bármely megfulladt halotton mesterségesen létrehozhatók, ha azt hosszasan csüngő
helyzetben tarjuk.

A hullafoltok jellegzetes elhelyezkedése és alakja.
Hullafoltok

Hullafoltok
Hason fekvő holttest hullafoltjai.
Beivódásos hullafoltok.

A tetem kihűlése (algor mortis)

A fiziológiás testhőmérséklet rendesen már a halál beálltával alábbszáll és utána 10-20 perc
múlva rohamosan csökkenni kezd, de mégis sokáig tart a test teljes kihűlése, mivel a bőr rossz
és köztakaró annál rosszabb hővezető, minél hájdúsabb a kötőszövet. Kövér egyének holtteste
a halál után hosszú idő múlva 10-12 óra múlva is olyan meleg lehet, mint sovány egyéné 1-2
óra múlva, Casper, Liman szerint a holttest az esetek többségében 8-12 óra múlva a halál után
a tapintásnál hidegnek mutatkozik, de termométeres mérések szerint átlag csak 23 óra múlva
hűl ki teljesen. Kolerában a halál után 6 óra múlva a májban 36.8 Celsius, 12 óra múlva 26.8
—Celsius-fokú hőmérsékletet konstatáltam, s a halottnak a combjai ekkor még meleg
tapintatúak voltak. Gyermektetem hamarabb hűl ki, mint a felnőtté a táplálkozás azonban itt is
befolyással bír. Az individuális tényezőkön kívül jelentős befolyással bírnak a holttestek
gyorsabb, vagy lassabb kihűlésére az évszakok, illetve a környező közeg hőmérséklete, s más
esetleges körülmények, nevezetesen a halott ruházata, vagy azok betakart volta mind
kihatással vannak a kihűlésre. Miután a víz hőmérséklete nyáron is alacsonyabb, mint a
környezet hőfoka, ebből magyarázható a test gyors kihűlése a vízben, ezért érezzük a
vízihalottat rendesen hűvösebbnek, mint a szárazföldi hullát. Végre figyelembe veendő a halál
oka is, amennyiben bizonyos betegségeknél (tetanus, heveyn fertőzés) a testhőmérséklet
emelkedése észlelhető a halál után az izomcontractio miatt. Az erőszakos halálnemekben a
fulladásra és a gerincvelő megsérülésére nézve vannak hasonló észlelések. Casper-Liman
fulladásban elhaltaknál figyelt meg hasonló jelenséget. Teljes kihűléskor a holttest
hőmérséklete a környező levegő hőfokánál alacsonyabbra süllyed a felületén lévő párolgás
miatt, ezért olyan hideg tapintatú a holttest.
Hullamerevség (rigor mortis)

Az izomzat közvetlenül a halál után többnyire teljesen elernyed, mely elernyedés (collapsus
mortualis) még nagyobb, mint amilyen az élőn teljes tétlenségben, mély álomban, vagy akár
ájulásnál is észlelhető, mert nemcsak az animális, hanem a vegetatív izmok tónusa is
tökéletesen megszűnik, az izmokkal ellátott részek rugalmassága elvész és a test helyzete
úgyszólván már csak a súlyviszonyoktól függ. A záróizmok elernyednek, az oda fekvő
lágyrészek ellapulnak és a tetem áthelyezésekkor a nyomott helyen a benyomás sokáig látszik,
a fölemelt bőrredő csak lassan simul el. Mindamellett az elernyedt izmok mechanikai,
vegyületi és fizikai ingerekre még egy ideig összehúzódnak, s ezen ideig fél, de akár 4-5-7
óráig is eltart, sőt bizonyos viszonyok között talán tovább is, míg végre sem elektro-
muscularis, sem idio-muscularis összehúzódás nem idézhető elő. Bizonyos idő múlva a halál
után az izmok kissé megrövidülnek, megvastagodnak és megkeményednek, mint
összehúzódáskor, sokszor annyira hogy a test egészen merev és kemény lesz. A lecsüngő
állkapocs fölhúzódik, az arc az élőhöz hasonló határozott arckifejezést nyer a végtagok
megfeszülnek, néha gyengén behajolnak.

A hullamerevség oka még ma sincs tisztázva. Egyes magyarázatok szerint a központi
idegrendszerből kiinduló subminimalis ingerek játszanak szerepet a hullamerevség
kialakulásában, hatásukra acetylcholin szabadul fel. A postmortalisan széteső ATP gátolja a
cholinesterase működését, az acethylcholin pedig contrahálja az izmokat. Az általánosan
elfogadott nézet Brücke szerint az, miszerint az izomfehérjék, az actin és myosin
tejsavképződés mellett megalvadnak. Ezalatt az izmok rövidebbek és tömöttebbek lesznek. A
merevség megszűnését pedig annak tulajdonítják, hogy a rothadásnál fejlődő ammóniakális
bomlási termékek a savat közömbösítik, mire a myosin megint feloldódik. De többféle
tapasztalat ellene szól ezen egyszerű teóriának. A rigor támadására nézve Astaschewsky
szerint a meredt izom savi hatása nem, mint hitték a tejsavtól, hanem a savanyú foszforsavas
kálitól ered, mely a halál utáni autolysis miatti kémhatásváltozás miatt van. Werther azt
állítja, hogy a halálmeredt, valamint a kimerült élő izmoban tejsav képződik és a glycogen
fogy. Paltauf kísérletei szerint kámfor, aethyltheobromid, Rhodan-sókkal történt mérgezése
következtében elhalt állat még teljesen és erősen meredt izomzata is alos hatású maradt és ha
ilyen anyagokkal megmérgezett állatoknál a gerincvelő át lett vágva, akkor a felső testrészek
gyorsan merevedő izmaiban alos reakció észlelhető, míg a lassabban merevedő hátsó
testrészekben savi reakciót kapunk egészen a rothadásos alkalesentiáig. Másfelől a rigor
születésére nézve ugyancsak Paltauf említett kísérleteinél azt találta, hogy az elülső testrész
alkális izomzata a meredtség szűntével neutrális vagy gyengén savivá vált s csak utólag
következett be a rothadásos alkalesentia és általánosan ismert tény, hogy néha a
hullamerevség még erősen puffadt és zöldesen elszínesedett hullán is megtalálható. Mégis
valószínű, hogy a rothadásos bomlás valami eddig ismeretlen módon hozza létre az oldódást,
mert a rothadás gátlása által (pl.: hideg) a merevség nagyon hosszasan lehet fenntartani.

A hullamerevség a legszembetűnőbb a csontvázizomzaton, de a simaizomzatban is kialakul.
A hullamerevség legelőször a szívizomzatban alakul ki, mely kb.: a halál után 15 perccel már
megfigyelhető. Majd az állkapocs, tarkó és nyakizmaiban áll be, innen áttér a mellkasra, a
hasra, a fölső és alsó végtagokra, ugyanezen rendben tűnik el ismét, legtovább a
lábtőízületben szokott megmaradni. Kialakulásának időbeli megjelenését a Nysten-szabály
mondja ki. A nevezett szabályosság, továbbá azon tapasztalat, hogy az idegek szétroncsolása
után a merevség csekélyebb, némelyeket arra indított, hogy a Brücke-féle magyarázattal
szemben azt vegyék föl, hogy a hullamerevség a rendes összehúzódással azonos, az elhaló
izom még egyszer erősen összehúzódik s ez sokáig így marad, ez a nézet azonban még nincs
kellően tisztázva.

Felnőttek tetemén a hullamerevség rendszerint az első 2-4 óra alatt kezdődik és további 46 óra
alatt az egész testre kiterjed, ritkán áll be már 5 perccel a halál után, vagy pedig sokkal később
csak 24 óra múlva, 48 óra múlva a halál után még teljesen ki van fejlődve, de azontúl
lassanként eltűnik és teljes oldódása körülbelül a 72-84 óra múlva kezdődik. Úgy a
hullamerevség támadási ideje, mint tartása, igen tág határok között ingadozik és az elhalt
egyén korától, tápláltságától, a halálnemétől, de főleg a külső viszonyoktól függ. Újszülött
csecsemő gyorsabban mered meg, mint felnőtt és meredtségük gyorsabban is tűnik el, mivel
tetemük gyorsabban is rothad. Hofmann tapasztalatai szerint újszülöttnél rendesen 24-36,
csecsemőknél 40 óra alatt oldódik a rigor. Elvetél és halva született éretlen magzatban a
hullamerevség teljesen hiányzik, ami abban leli magyarázatát, hogy az anyában elhalt magzat,
mely több napig vesztegelhet a méhben a hullamerevség még a méhben lefolyt, mert a szülés
közben elhalt, vagy szülés előtt elhalt magzatokon nagyon intenzív hullamerevség figyelhető
meg, sokszor ez okozza az elvetélt magzatok természetes úton való megszülését.

Némely esetben felnőtt egyén hulláján is gyenge a rigor, vagy akár el is marad, így pl.: az
izomzat erős parenchymás elfajulásánál (foszformérgezés), bizonyos gomba-mérgezéseknél,
továbbá fertőzési és szepszises bajokban elhaltaknál, senyvesztő betegségben elhalt öregeknél
a hullamerevség gyenge, gyorsabban támad és gyorsabban tűnik el a vízkórban elhunyt
tetemek esetében.

A külső tényezők közül nagyobb hatással van a hullamerevségre a hőmérséklet. A hideg a
hullamerevség kifejlődését gyorsítja és lefolyására késleltetőleg hat, hideg helyen, friss
vízben, hol a tetem még nem rothadhat, heteken át is fennmaradhat a merevség és a hulla
megfagyása esetén határtalan ideig tarthat, néha a holttest fölengedése után is észlelhető.
Viszont egy fagyott hulla felengedése után a rothadás nagyon gyorsan zajlik le, szinte napok
alatt olyan nagymértékű rothadás megy végbe, mely normális esetben több hét alatt.

Az igazságügyi orvostani szempontból kiváló fontossággal bír azon kérdés, hogy a
hullamerevség, melynek következtében az izmok rövidebbek lesznek, képes–e a halott
helyzetében változást hozni. Ha igen, akkor a megmeredt holttest helyzetéből nem vonhatunk
le következtetést azon helyzetre, mely a test a hullamerevség bekövetkezte előtt elfoglalt,
mivel az izmoknak a hullamerevség által feltételezett megrövidülése következtében
változásnak lehetett az alávetve. A hullamerevség alkalmával az életben elégtelenül működő
szívbillentyűk rendesen működnek. Miután a hullamerevség úgy a végtaghajlítók, mit a
feszítők izmaiban áll be, mely izomcsoportok tehát kölcsönös megrövidülésük által egymás
hatása által létrehozott változások a test helyzetében csak igen csekély fokúak lehetnek s főleg
azon testrészeken fordulnak elő, hol az antagonista izmok ereje között kisebb-nagyobb
aránytalanság létezik. Ezen utóbbi körülményből magyarázható azon mindennapi tapasztalat
halottakon, mely szerint a halál bekövetkezte után az izmok általános elernyedése miatt saját
súlyánál fogva lecsüngő alsó állkapocs a hullamerevség által a felsőhöz közeledik, s ahhoz
nagy erővel rögzül, mivel az állkapocs közelítő izmai erősebbek, mint az adductorok. Az
erőszakkal megszüntetett hullamerevség többé nem alakul ki. Azonban, ha a rigor mortis
kezdeti szakaszában szüntetjük meg a merevséget, bár nem nagy mértékben, de kialakul a
merevség. Olykor olyan erős a merevség, hogy a megszüntetésekkor akár a végtagokat is
eltörheti.
Igen érdekesek azon esetek, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a hullamerevséget nem
mindenkor előzi meg az izomzat általános elernyedése, s hogy a halott nincsen mindig azon
helyzetben rögzítve, mely a nehézkedésnek felel meg. Régi tapasztalat szerint kiválóan
erőteljes, mint egy görcsös izomműködésektől függő helyzet még a halál után is megmarad.
Csatatereket másnap szemlélve, az elesett emberek és állatok tetemeit gyakran oly helyzetben
találjuk, mintha azok akaratlagos működésben lennének Rossbach a porosz-francia háborúból
közöl idevonatkozó eseteket: egy porosz vadászt egy domboldalban a támadást intéző katona
korrekt helyzetében találta, egy másikat, pedig háton fekve, egyik karját az ég felé emelve. De
néha a gyengébb izomműködés is fennmarad, hat francia katona egy földmélyedésben
szorosan egymás mellett ült és reggelizett, majd egy gránát közéjük csapódott valamennyit
megölve, s Rossbach 25 óra múlva az egyiket félig fekve találta, kezét, melyben csészéjét
tartotta, könnyedén fölemelve, úgy hogy az alsó ajakhoz alig ért, a koponya s az egész arc az
állkapocs kivételével szétrobbant. Brixton az észak-amerikai polgárháborúban szintén észlelt
ilyen esetet. Az északiak véletlenül a déli csapatok töredékére bukkantak, kik lóra ültek, majd
menekültek. A sortűz csupán egy katonát talált el, aki állva maradt, bal kezével a ló sörényét
markolta, jobb kezében fegyverét. Kiáltottak rá, hogy adja meg magát, mikor azonban
közelebb mentek teljesen meredten halva találták a katonát. A ló nem futhatott el, mert a lovas
elfelejtette a kötelet kioldani.

A hullamerevség ezen típusát catalepsiás hullamerevségnek nevezte el Du Bois-Reymond,
melynek lényege az, hogy a halál pillanatában kialakul a teljes rigor. Feltéve, hogy a testnek
vagy egyes részeinek ezen abnormális helyzete a halál bekövetkezte után közvetlenül jelen
volt, s ez nem utólagosan jött létre, feltéve hogy a testrészeknek a nehézkedés törvényével
ellenkező helyzete nem külső akadályokban találja okát, melyek pl.: a felemelt karnak
leesését nem engedi, tehát az csakugyan a hullamerevséggel függ össze. Számos magyarázat
született e jelenség magyarázatára. Régi tapasztalat, hogy rohamos elvérzés , a nyaki
gerincvelő sérülései, napszúrás, villámcsapás következtében hirtelen elhaltakon, egyes
mérgezések pl.: strychinin, coffein a hullamerevség gyorsan áll be.Schroff és Falck
kísérleteiből kiderült, hogy a gerincvelő nyaki részének sértései áltál megölt állatokon a
tetanusos izomösszehúzódás hullamerevségbe megy át. Paltauf észlelte, hogy gyorsan
megfojtott állatokban is rögtön kialakul a hullamerevség. Másik magyarázata a jelenségnek,
hogy a halál után a testben a kémhatás megváltozik, eltolódik savas irányba a később
tárgyalandó autolysis miatt. Azt feltételezik, hogy itt nem savas, hanem lúgos irányban
történik a kémhatásváltozás, mely azonnali rigort okoz. A normális hullamerevség is tartogat
még titkokat, hiszen biokémiája még elég ismeretlen. Eddig csak azt tudjuk, hogy a
vázizmokban lévő izomfehérje az actin és a myosin átalakul actomyosinná.

Kolerában elhaltak tetemei többnyire az ún. vivó-állásban vannak, de alkalmam volt
meggyőződni arról, hogy ezen állás nem a halál előtti görcsök eredménye, mert a hulla
egészen lágy és elernyedt volt és később a hullamerevség alakalmával vette fel ezt a pózt. A
kéz ökölbe szorítása úgy felnőtt, mint gyermek tetemén észrevehető jelenség. Ez a felxor és
extensor izmok közötti különbségből adódik, hiszen az élő ember is az ökölbeszorított kezét
elernyesztheti anélkül, hogy a kezét szétnyitná. Gyakran megfigyelhető, hogy öngyilkosok
kezében rögzül a gyilkos fegyver. A hullamerevség a test simaizomzatában is megfigyelhető.
A gyomor jellegzetesen homokóra alakot vehet fel, de nemcsak a simaizomzatban, hanem a
belső szervekben is megfigyelhető a hullamerevség. Legelőször a szívizomban alakul ki a
hullamerevség. Az agyvelő hullában egy ideig sokkal tömöttebb, a mirigyek is hasonló
szerkezetet mutatnak kezdetben, majd szépen ellágyulnak, de ez már a rothadás tárgyköre.
A hullamerevség rögzítette a lábakat
Különös helyzetben rögzült holttest

Hullamerevség vizsgálata

Hullai kiszáradás (exsiccatio postmortale)

A haláltünetek közül röviden felemlítem a kiszáradást, mely a bőrön és a levegővel érintkező
nyálkahártya felületeken gyakran észlehető. A bőrön lévő sérülések hamar kiszáradásnak
indulnak, mely a halál után szalonnabőrszerű állagot vesz fel. A szem is hamar kiszárad, főleg
ha az nyitva maradt. Először a szem zavaros lesz, majd folyamatosan elveszti
nedvességtartalmát, összezsugorodik, kezdetben a pupilla két oldalán lévő kiszáradás
figyelhető meg, melyet Sommer-Larcher féle halálfoltnak nevezünk a szemen, végül kb.: 48
óra múlva teljesen kiszárad, ezt tache noire de la sclerotique-nek nevezzük. A kérdés, hogy a
testen lévő kiszáradások még élőn jöttek létre, vagy postmortalisak azok a
mellékkörülményekből fejthetők meg. Ha a kiszáradt foltban kifejezett belöveltséget, vagy
vérömlenyt találunk akkor feltételezhetjük, hogy az intravitam jöhetett létre, ha azonban
ezeket a jelenségeket nem véljük felfedezni, akkor nagy a valószínűsége, hogy az post-
mortem jöhetett létre.Idősebb emberek tetemét boncolva a belszerveken is megfigyelhetőek az
exsiccatio jelei, pl.: a pericardium külső felszínén, a tüdők szélein is. Itt meg kell említenem
azt a tévedést, melyet a néphit tévesen magyaráz, miszerint a körmök és a haj tovább
növekszik a halál után. Ez azonban nem növekszik tovább, csupán a nívójából veszít a bőr a
kiszáradás során, ezért látszanak a képletek nagyobbnak.
Sommer-Larcher foltok a szemen kiszáradás miatt.

Szintén Sommer-Larcher foltok.
A nyelv kiszáradása önakasztás után.

Hullai libabőr (cutis anserina postmortale)

A musculus arrectores pilory rigor mortisa okozza ezt a jelenséget. A szőrmerevítő izmok
ezen funkciója a halál után hetekkel még megfigyelhető, melyet exhumálások bizonyítanak.
Régen ezt a jelenséget a vízbefulladás jelének tartották.

Hullai önemésztődés (autodigestio postmortale)

Ezen hullajelenséget inkább a középidős hullajelenségekhez sorolnám. Ezen jelenségek
általában az üreges szervekben figyelhetőek meg, pl.: gyomorban. A gyomorban lévő
folyadék és félig megemésztett táplálék fellágyítja a gyomorfalat, így az cafatokban leválik,
gyakran perforálhatja a gyomorfalat is, a jelenséget automalacia acida postmortale-nak
nevezzük. Ez a magyarázata annak, hogy gyakorta gyomortartalom található a mellüregben. A
nyelőcső cardialis részén is gyakorta megfigyelhető jelenség-automalacia acida oesophagi-, a
tetem mozgatásakor gyakran vándorol a testüregekben az üreges szervek tartalma.
Hullai véralvadék (cruor postmortale)

A halál utáni véralvadás hozza létre, melyet el kell tudni különíteni a pathologiás
folyamatoktól. A halál után a nagyobb erekben a vér megalvad, a kiserekben soha sem alvad
meg. Ez a véralvadék az erek falához tapad, azoktól azonban könnyen leválasztható, fényes
felszínű alvadékok. Két típusa különböztethető meg: vörös hullai véralvadék és sárga hullai
véralvadék. A kettő között szövettani különbségek figyelhetőek meg. A sárga alvadékban
elhalt zsírsejtek, lymphocyták, leukocyták figyelhetőek meg. A vörös alvadékban pedig
vörösvértestek figyelhetőek meg. Ez leggyakrabban a fésűizomzatban figyelhető meg.

A rothadás folyamata (putrificatio seu putredo, decompositio)

A szervezet halálával megindulnak az önlebontási folyamatok, melynek során a hulla
bekapcsolódik a biológiai körforgásba. A bomlás celluláris szinten indul meg, amely később
makroszkóposan látható elváltozásokat hoz létre. A celluláris szinten végbemenő postmortalis
folyamat neve: autolysis, mely a sejt halálát követő önlebontás folyamata. A lebontás okai
többek között: az anyagcsere pályák szétkapcsolása, kétirányú enzimfolyamatok eltolódása a
lebontás felé, a sejtrespiratio megszűnése, a struktúra és a hozzátartozó működés
integrációjának megszűnése. Anaerob fermentáció indul meg, melynek eredménye különböző,
szerves savak (főként tejsav) felhalmozódása, a citoplazma vegyhatásának savanyú felé való
eltolódása (a sejtekben acidózis figyelhető meg). Az utóbbi kedvező feltételeket teremt a
lysosomákban tárolt savanyú hidrolitikus enzimek számára. Ezek a bontó enzimek, melyek
főleg fehérjéket bontanak, a károsodott lizoszóma-membránon keresztül a citoplazmába
jutnak, azt lebontva. Az emésztőfolyamatok eredményeként a kis molekulájú anyagok
szaporodnak fel, megnő az osmoticus nyomás és a sejt jelentősen megduzzad. A különböző
sejtkomponensekbe beépített zsírnemű és fehérje nemű anyagok cseppekben
konglomerálódnak (lypofanerosis). A folyamat végén az egyes sejtkomponensek, majd maga
a sejt teljesen feloldódik (cytolisis). A sejtmag autolysise a citoplazmáénál később indul meg.
A kromatinállomány összecsapzódik, zsugorodik, szerkezete eltünik (pycnosis). A
nukleinsavakat bontó enzimek következtében a kromatinállomány fokozatosan lebontódik,
melynek megnyilvánulása a zsugorodott mag töredezése (kariorhexis), illetve oldódása
(karyolisis). Az autolysis a halál után igen hamar elkezdődik, kb.: 4 perc.

A rothadás közönséges viszonyok között az első 24 óra múlva némi tünetekből (zöldes
elszíneződés a lágyéktáj felett) észrevehető és 48 óra múlva már igen szembetűnő
jelenségekben nyilvánul meg. Nyáron jól táplált, nedvben dús tetemben, főleg
villámcsapottaknál, már néhány óra alatt kezdődik, ellenben hideg időben, sovány száraz
halotton egyáltalán nem jön létre, vagy csak nagyon későn. Már rég tudják, hogy alacsony
hőmérsékleten (5 Celsius-fokon alul), vagy magas hőmérsékleten (50 Celsius-fokon felül) a
test nem rothad meg, hogy a szénsavban eltett hús épp marad, hogy a húst a gyors kiszárítás
által a rothadástól védeni lehet, hogy különböző vegyületek, arzén, corrosiv, borszesz által a
rothadást megakadályozhatjuk. És ezen tapasztalatokból meghatározták a rothadás szükséges
feltételeit, ezek: kedvező hőfok (legjobb 25-40 Celsius), szabad levegő hozzájárulása és
bizonyos fokú nedvesség. Az újabb korban tett kísérletek mindinkább tisztára derítették, hogy
valamint az erjedés erjesztőgombák eredménye, úgy a rothadás is csak bizonyos
schizomyceták hatása alatt jön létre. Igaz, hogy az említett rothadási feltételek szükségesek a
rothadásra, de azon esetben, ha hasadó gombák nincsenek jelen, akkor a rothadás még
kedvezőbb külső feltételek mellett sem következik be. A közönséges bűzös rothadás
sajátságos okául a bacterium termot tekintették, mely kicsi 0.5-1.5 mikron nagyságú , olykor
széles, hengerded, vagy hosszúkás tojásdad sejtekből áll, , melyek többnyire páronként
összefüggenek. Híg oldatban élénken mozognak, hosszabb fonalakat nem képeznek, hanem
igen gyakran különösen sűrűbb közegben, egyszerű anyag által odatapadva, nagyobb még
szabad szemmel is látható halmazokat , szürkés, nyálkás cseppeket (zoogloea), vagy a
folyadék felületén feltűnő hártyákat képeznek. Hauser szerint az említett piskóta alak a
bacterium termonek csak egyik alakjelensége, az előfordul még, mint gömb, rövid és hosszú
pálcika, fonal és csavar is (proteus mirabilis, vulgaris, Zenkeri). Ezeken kívül a rothadási
anyagokban még sokféle más microba is van, kisebb és nagyobb gömböcskék
(micrococcusok), finomabb és vastagabb pálcika alakú ( bacillus butyricus, prodigiosus,
fluorescens putidus, fluorescens liquefaciens, pyogenes foetidus, bacillus putrificus coli,
bacillus saprogenes, bacillus saprogenes foetidus, leptothrix, clostridium butyricum) és
csavarszerű spirillium hasadó gomba. Ezeken kívül fejlődnek a rothadás alatt sokféle
kórgerjesztő bacteriumok, különösen septicus micrococcusok: streptococcus pyogenes és
staphylococcus pyogenes aureus, albus, coeruleus. Továbbá igen gyakran erjesztőgombák
( saccharomyces) és penészgombák (mucor mucedo, aspergillus flavus), de ezek nem a
sajátságos bűzös rothadási gombák, hanem a rothadás mellett lefolyó, különböző mellékes
erjedési folyamatok (alkoholos, ecetsavas, tejsavas)okozói. Találni még a rothadó holttestben
ázalékokat, rovarokat, főleg légypetéket, nyüvek ezreit és egyéb bogarakat, melyek a rothadó
anyagokkal táplálkoznak, illetve a legyek lárváival. Ezek azonban a rothadási folyamatban
annyiban játszanak szerepet, hogy a szöveteket bontják. A rothadásnál szerepelhetnek más
dögevő állatok is, vízben vízi bogarak, a rák és a patkány, ponty szívó hatása is megfigyelhető
tetemeken, bár a halak megvetik a rothadó szöveteket. Szárazföldön a varjak, keselyűk,
egerek, patkányok, kutyák, sertések végezhetnek nagyobb pusztítást a tetemen. Hogy vajon
létrejöhet-e bűzös rothadás a schizomyceták közrehatása nélkül, nagyon kérdéses. Kérdés
továbbá az is, hogy vajon a rothadási microbák mindig és kivétel nélkül csak kívülről
juthatnak –e be a rothadásra képes anyagba, avagy némely esetben kedvező viszonyok között
nem képződhetnek-e a rothadó anyagban is ősnemzés, abiogenesis, vagy túlélés útján oly
módon, hogy a haldokló sejtekből microzymák válnak külön. De annyi bizonyos, hogy a
szabad természetben lefolyó közönséges rothadás rendszerint kívülről bejutott és a testben
gyorsan elszaporodó microbák által jön létre. A rothasztó baktériumok a táplálkozásuk során
nitrogént, hidrogént, ként és oxigént igénylenek. Életműködésük által a test fehérjéiben
különféle vegyi átalakulás, részint hydratatio, részint redukció, részint oxydáció által jön létre
és ezen vegyületi átalakulás eredményei peptonok és azokhoz hasonló anyagok,
nitrogéntartalmú vegyületek, leucin, tirozin, aminok: metil, aetil, propilamin, továbbá szerves
zsírsavak, hangya, vajbaldrian, palmitin, sztearin, tejsav, borostyánsav, továbbá aromás
termékek: skatol, indol, fenol, krezol, ecetsav, brenzkatechin, hidrokinon,
hydroparacumarsav, paroxyphenol, kén-hidrogén, szén-hidrogén, ammónia, szénsav és víz.
Bizonyos rothadási mérgek, alkaloidok, hullatoxinok, ptomainok, melyek közül a legrégebben
ismert putrid méreg, a sepsin és még különböző más, főleg Brieger által elkülönített
ptomainok: peptotoxin, neuridin, neurin, kolin, etiléndiamin, gadinin, muszkarin, cadaverin,
colidin, és még sok más. A rothadási anyagoktól különválasztott és megmosott rothadási
bacterium fajok az élő szervezetben többnyire nem szaporodnak és ártalmatlanoknak
mondhatók, míg az általuk létrehozott alkaloidok között vannak igen toxicusak is. A holttest
külső felületén észlelhető változások A rothadás kezdete a holttest külső megszemlélésénél
bizonyos jelenségekben mutatkozik, melyek lassan állnak be, de rövid idő alatt mindinkább
szembetűnnek. A törvényszéki gyakorlatban régebben három fokozatot különböztettek meg.
Az elsőnél csak színeltéréseket látunk a bőrön, a második fokozatban a bőr hámja leválik,
helyenként petyhüdt, hólyagok figyelhetők meg a testen (postmortalis bullák). A harmadik
fokozatban az előbbi jelek fokozódása mellett puffadás (post-mortem meteorismus) és majdan
állományveszteség figyelhető meg. E fokok éles határ nélkül mennek át egymásba és most
már a törvényszéki gyakorlatban is csak kezdődő, kifejlődött és nagyfokú rothadásról
beszélhetünk egy tetem megszemlélése folytán. A rothadás kezdetén, 24-36 órával a halál
után, a bőr az alsó testtájon, a lágyéktájon, majd a köldök körül is, továbbá fekélyek, sebek
szomszédságában zöldes vagy szennyes színt ölt. A lágyéktáj elszínesedése sovány egyénnél
korábban látszik, ezeknél a hasi izomzat is színváltozása által van feltételezve, amennyiben
abban a myohaematin átalakul, de csakhamar a bőr maga is és idővel valamennyi különben
halványfehéres szövet zöldes színt ölt, mert az abban lévő hystohaematin is a rothadásnál
kifejlődő kén-hidrogén által szennyes szürkés-zöldre festődik, s mikroszkóp alatt a szövetben
elszórt igen apró feketés testecskék láthatók. Nemsokára , a második, ötödik napon a bőrön
itt-ott, s mindinkább a több beivódási folt támad (liveores transsudationales), azaz a
vörhenyes, szederjes, violakékes, vagy zöldes foltok és csíkok a bővérű részleteken és
különösen a nagyobb bőrvénák fölött. Míg a hullafoltokban s úgy a belövelt bővérű, vagy
lobos részekben a pír a vérerekben van és ez okból bizonyos, a vérerecskék elágazódásának és
a hajszálérrece sajátságos elrendeződésének megfelelő pontozott, pettyes vörös rajzolatként
látszik, addig a beivódási foltok egyenletes, mintegy mázolt színt mutatnak, elmosódott
szélűek, ujjnyomásra nem tűnnek el, bemetszve az irha, sokszor az alatta lévő szövet is
egyenletesen elszínesedett és vörössége vízzel való leöblögetésre nem tűnik el. A vörösség
többnyire világos, de lehet barnásvörös és sötétvörös is, mindamellett nem olyan telt, mint a
vérkiömlés vagy vérbeszűrődés által okozott, s attól különösen az elmosódott szél által is
megkülönböztethető. Kétes esetben a mikroszkóp ad felvilágosítást, mert véres beszűrődésnél
a szövetben tényleg kiömlött vörös vérsejteket, vagy legalább azok színtelen árnyékait
találjuk, míg bármilyen sötét beivódásnak színe csupán átivódott vérfestéktől származik.
Megjegyzendő azonban, hogy a mikroszkópos vizsgálat eredménye csak akkor lesz teljesen
megbízható, ha a vörösvérsejteket találunk, mert nagymértékű rothadásnál a vörösvérsejtek is
szétesnek és ilyenkor a vérbeszűrődés a beivódástól meg sem különböztethető. A beivódási
foltok azáltal jönnek létre, hogy a vérpír a rothadt vér vörösvérsejtekből kiválik és a savót
megfesti s úgyszintén az érfalakat, az erek között fekvő képletek, a bőr a festett nedvet
magába tudja szívni és megtartani. Idővel a beivódás mindinkább elterjed, s bővérű egyénnél
végre az egész test különböző árnyalatban szennyesvörös és viola színű lesz s habár először
csak a vénák fölött látszottak, egy –két héttel a halál után az egész testet ellepik (rothadásos
vénahálózat). Már közvetlenül a halál után a hártyás és csöves képletek kevésbé képesek a
bennük lévő folyadékot visszatartani, miről az egyén halálát túlélő részeken átvezetett
mesterséges vérkeringés alkalmával könnyen meggyőződhetünk. Ilyenkor a vérnedv a
meggyengült érfalon át a rendesnél alantabb nyomásnál is bőven kiszivárog és rövid idő alatt
savós beszűrődést hoz létre. A rothadás kezdetével a szövetek folyadékot visszatartó
képességükből mindinkább veszítenek s e miatt az erekben és a testüregekben lévő nedvek
egyrészről a hajszálerek törvénye szerint minden irányban, másfelől súlyuknál fogva
különösen a lecsüngő részek felé szivárognak. A bőr szaruhámja tartja meg a leginkább
áthatolhatatlanságát, a rothadó holttest nedve az irhán átszivárogva a Malphigi-réteg sejtjeit
felduzzasztja, szétmállásra bírja, mire a hám és irha összefüggése lazul. Helyenként főleg a bő
nedvű holttestek alant csüngő részeiben, petyhüdt hólyagok képződnek, melyek eleinte
meglehetősen tiszta, színtelen vagy gyengén sárgás savót tartalmaznak, de csakhamar a savó
az egyúttal történő véres beivódás miatt vörhenyes, vagy szennyes ibolya, zöldes-barnás és
egyszersmind zavaros lesz. Ily rothadási hólyagokat hólyaghúzó tapasz, égés, leforrázás,
maróvegyületek, vagy valami betegség miatt az élőn keletkezett hólyagokkal téveszthetjük
össze. Friss hullában a lobos hólyagokat könnyen felismerjük, mert mindegyik körül a bőr
belövellt, s duzzadt és a hólyag tartalma tiszta, színtelen, vagy fehéres sárgás, zavaros, vagy
akár híg gennyesedéshez hasonló és feszesen tölti ki a hólyagot. Felmetszés után az irhát
belöveltnek, vérömlésesnek találjuk, s gyakran a mélyebb rétegekben is belövelt rétegekre
akadunk, mindezeknek az ellentétjét mutatják a rothadási bullák, melyek alatt az irha halvány,
vagy legfeljebb vörhenyesen beivódott. E különbségek azonban előrehaladott rothadásnál
elenyészőek. A rothadási hólyagok nemsokára lelohadnak, bennékük vagy máshová szivárog,
vagy elpárolog, vagy fölfakadnak, a levált hám rongyokban lefityeg, ilyenkor a hám egyebütt
is cafattokban könnyen levonható s vele együtt a hajak és a szőrök is leválnak, mire a nedves
irha szabadon előtűnik. A kéz és lábujjakról a bőrhám a körmökkel együtt kesztyűhöz
hasonlóan húzható le (hullakesztyű jelenség). A tetem felemelése, beszállítása , levetkőztetése
következtében, a vízben fekvő halottaknál a víz áramlása miatt is a test nagyobb része hámtól
fosztott, a holttest kopasz és szőrtelen. Közelebbi megtekintésnél azonban ez az állapot
hajtüszők és szőrtüszők jelenléte könnyen felvilágosítást ad, hogy valódi kopaszságról
beszélhetünk-e. A hámfosztott helyeken az elpárolgás igen gyorsan történik, miért is e
területeken a levegő igen hamar kiszáradnak, a bőr kemény, fénylő lesz és ezzel benne a
rothadás megáll, míg azon bőrfelületek, melyekhez a levegő szárító hatása nem fér hozzá
szétmállásnak indul. A rothadási folyamatnál már kezdettől fogva bizonyos levegőnemek
fejlődnek (kénhidrogén, szénhidrogén, szénsav). Eleinte a rothadási gázfejlődés lassú és
inkább csak az említett színváltozásból gyanítható, s egyszersmind a rothadásra nézve
jellegzetes dögbűzben nyilvánul meg, melynek létesítésében még az illó zsírsavak és aromás
vegyületek is szerepelnek. Nemsokára az ötödik, hatodik napon a gázfejlődés már
rohamosabb, itt-ott a bőr puffadást okoz, mely nyomásra serceg és kopogtatásnál dobos
hangot ad. A rothadás tetőfokán a második, harmadik hétben a holttest óriásira felpuffad, bőre
megfeszül, levegőpárnaszerű és dobos, vagy teljesen éles kopogtatási hangot ad, mint
valamely levegővel telt hólyag. Ilyen erősen rothadt hulla minden része, különösen a fej, az
arc éktelenül puffadt, a felismerhetetlenségig eltorzul. Előfordulhat, hogy a bőr a puffadás
folytán magától megreped, beszúrásnál a bűzös levegő sistergéssel surran ki, s meggyújtva
kékes lánggal ég. Később a gázfejlődés megint alább száll, a gáz nemek eltávoznak, a holttest
összelohad, bőre petyhüdt, ráncos lesz és idővel az erősen megfogyott testen a csontokhoz
lapul és szétmállik, vagy kiszárad és lassan elporlik Mi eredményezi a rothadási gázok
kialakulását? A rothadási gázok kialakulásában a normális fiziológiai emésztés adja meg a
választ. Az élő egyén az emésztés során a beleiben lévő bacteriumok a lebontó tevékenységük
egyik terméke a gáz, mely élő organizmus esetében a bélgázzal, flatulatioval távozik. A
holttestben a bélgáz nem tud távozni, ezért a gázok felgyülemlenek, főkent a hasüregben,
illetve ehhez járul hozzá maga a szövetek lebontása. A holttest belsejében lefolyó változások
A rothadás alatt a holttest belsejében lefolyó változások is elsősorban onnan erednek, hogy a
vértestekből kiszabadult haemoglobin a legkülönbözőbb színtelen vagy fehéres képleteket
vörösre, ibolyára festi, ami legelőször a nagy vérerek és a szív belhártyáján látszik, de idővel
az erek közötti képletekre s majd távolabbra terjed. Úgy hogy végre minden képlet, porc,
csont, ideg többé-kevésbé vörös színt ölt. A vér festőanyaga által színezett folyadék néha oly
sötétpiros, mint vér. A rothadt vér lakkszínű, azonban mikroszkóppal vizsgálva a mélyebb
rétegben még nagyfokú rothadás esetén is hosszasan lehet találni egyes piros és nagyobb
számmal színt tévesztett vértesteket, melyek a festett folyadékban hiányoznak. Hogy a test
üregeiben lévő lakkszínű folyadék csakugyan vér, azt puszta szemmel való vizsgálatnál csak
akkor állíthatók biztosan, ha még véralvadékokat találunk benne, különben bátran
mondhatjuk, hogy a folyadék nem vér, hanem savó, mely a szomszédos szervekből átivódott
vérpírtól vörösre festődött. De amint a haemoglobin a szomszédos szövetekbe és a közelben
lévő folyadékba ivódik, az eredetileg erősen vörös belövelt vagy vérömléses képletek
mindinkább halványak lesznek. Erősen rothadt tetem ereiben sötétpiros vér helyett csak híg
vöröses savót találunk. Így a rothadás folytán a színezési különbség, mely a kóros eltérések
felismerésénél oly fontos tényező, mindinkább elvész. A halál idejében erősen vörös képletek
elhalványulnak , míg más színtelen szövetek vörösek, sőt éppen feltűnően sötétvörösek
lesznek, mert bizonyos szövetek pl.: porc, különösen erősen kötik meg az oldott
haemoglobint. Ezen átfestődések később, a vérpír vegyületi átalakulása folytán névleg a
kénhidrogén behatása alatt megint átváltoznak, zöldes-barna, fekete színűek lesznek. A
színváltozás nemcsak a vérfesték, hanem más festőanyagok oldása és beivódása folytán is
bekövetkezik. Az epefesték a béltartalomból a bél nyálkahártyájába ivódik, az egész bélfalat,
sőt még a szomszédos más szerveket is elterjedten sárgára festi. A rothadásnak indult tetem
többnyire nemcsak az epehólyag fala, hanem még a szomszédos részek, sőt a hasűri folyadék,
a netalán ott lévő oedemás, vagy lobos izzadmány a gennyesedés is sárgára festődik.
Nagyfokú rothadásnál még a test nedveiben oldatlan festőanyagok is, a sejtek szétbomlása
miatt, fölszabadulnak és a folyadékhoz keverednek, a szivárványhártya festéke megfesti a
csarnokvizet, a tapetum nigrumé az üvegtestet. A vérsavó a fölbomlott vér és más folyadékok
a rothadó holttestben egyik helyről a másikra szivárognak, mert a hártyás tömlők és a
csatornák nem képesek többé tartalmukat visszatartani. A folyadékok átömlése egészen
meglepő eredményeket hozhat létre. Előfordul, hogy a tüdő savós beszűrődése után a
boncolásnál a savó legnagyobb részét szabadon a mellüregben találjuk, úgy hogy a tényleges
lelet szerint mellvízkórt kellene fölvennünk. A belekben lévő szabad folyadék a hasüregben, s
a savós üregekben lévő folyadék a savóshártya alatti, szerv közötti és bőralatti kötőszövetbe
szivárogva, az alantabb fekvő helyek savósan beszűrődöttek lesznek, duzzadtak, levesesek,
mint a vízkórnál. Mégis tévedés volna minden, a rothadt hullában talált nedvességet az
átszivárgásból magyarázni. A rothadási bomlás alatt a szervek szövet alkotásában felhasznált
úgynevezett kötött víz is kiszabadul. Ismeretes, hogy bármily tömöttnek látszó lágyszövet,
izom, mirigy, rostanyag alvadék, ha az elpárolgástól védve pl.: zárt edényben rothad, elhígul.
A rothadó holttestben mindenütt feltűnő nedvesség tehát legalább ezen körülményre is
vezethető vissza. A rothadás alatt kifejlődő levegő a test belsejében is képződik és bűze által
már igen korán felismerhető. Valóságos levegőhólyagocskákat legtöbbször a vénákban,
szívben találunk, azután a vesében, lépben, májban, s később majdnem minden szervben. A
szervek többé- kevésbé, de sokszor egész hólyagszerűen felpuffadnak, vízben úsznak, dobos,
vagy teljes éles kopogtatási hangot adva (rothadási levegődaganat), a bemetszéskor a levegő
sisteregve elszáll és a róluk lefolyó piszkos nedv többé kevésbé habos. Eleinte a gáz csak
felette apró hólyagocskákban jelenik meg a szervek csatornáiban és szövetréseiben, a
felületen, s a metszett lapon itt-ott csoportos fehéres pontokat látunk, melyek néha zsíros
elfajulásra emlékeztetnek, de rendetlen eloszlásuk és a rothadás egyéb jelenségei, könnyű
fajsúly megóvják a boncolót a hibás kórjelzéstől. Később a gáz a szerv felületén és
állományában nagy hólyagokat képez, a metszett lap likacsos, mint a svájci sajt pl.: rothadt
máj, az üregek többnyire gömbölyűek s a belső fal hiánya által is könnyen
megkülönböztethetők kóros tömlőktől. A kötőszövet habos tajtékszerű, a nyálkahártyákon
dudoros hólyagok puffadnak s a testüregekben és savós tömlőkben fölhalmozott levegő a falat
akár megrepedésig feszíti. Napok, hetek múlva a gázfejlődés megint alábbszáll és lassanként
és idővel pépesen szétmállanak (putrid szétesés) vagy összefonnyadva kiszáradnak és csak
hosszú idő múlva , évek múltán porladnak el. A zsír a rothadási tünetekben szintén
szembetűnő szerepet játszik. Az adypocyták már a rothadás kezdetén a folyékony zsír
visszatartására képtelenek lesznek, s e miatt különösen a hígabb zsír, a trioleinsav és a zsír
alkotásában résztvevő glicerin kiszivárog és a szomszédos képletekbe szivárog, a
folyadékokhoz keveredik. Míg a keményebb zsírsavak nagyobb része jegeces állapotban
megmaradnak. Minden rothadó szövetben, minden rothadt folyadékban szabad zsírt találunk
és pedig egyrészt , mint olajszerű cseppeket, másrészt mikroszkóppal, mint egyenes és
hajlított tűket és tűcsoportokat, pázsitalakban és rendetlen oszlopos kristályokban, melyek
gyenge melegítésnél cseppekké olvadnak. Ezenkívül a zsír szappanosodik és további
rothadásnál mindinkább magasabb oxidálódási és illó zsírsavakká változik át: caprin,
caprolsav, baldriansav, ecetsav, s végre szénsavvá ég el. Mikor a gázok elillantak, a víz
kiszivárgott, a pépes vagy morzsalékony, bűzös tömegben többnyire épen a zsír nagy
mennyisége s undorító szaga érinti kellemetlenül a boncolót, mert nemcsak a zsíros csontok,
izmok, mirigyek avas zsírral vannak átitatódva, a bőr zsírfényű, a halott ruhája zsíros,
úgyszintén a koporsó, sőt néha még a sír földje is.

Szövetbomlás rothadásnál

A hullamerevség megszűnése után lágyabbak, szakadékonyabbak a szervek és ezen lágyulás
és lazulás a rothadás beálltával és előrehaladtával mindinkább fokozódik. Legelőször a
protoplazmás sejtek bomlanak föl. A vörösvérsejtek nagyobb részt elvesztik a pírt, színtelen
vázuk, az árnyék szabályos széléről egy darabig még felismerhető ugyan, de néhány nap
múlva a szélétől beolvad, vagy pedig szemcsés lesz, földuzzad és szétömlik. Azonban
nemritkán megtörténik, hogy a vörösvérsejtek összetöpörödnek és összecsapzódnak,
festékrögökké alakulnak. Megjegyzendő, hogy némely vörösvérsejt a rothadásnak
meglehetősen ellent áll. A rothadó vérben egy-egy jól megmaradt vértestet még hetek múlva
is fölismerjük. A színtelen vértestek szemcsések lesznek, felduzzadnak, s a folyadékban
szétoszlanak, ami miatt a rothadt vér híg, savó szerű folyadékká alakul, s ha azelőtt meg is
volt alvadva a rostanyag a rothadás alatt újból felolvad, és nyálkás lesz, s majdnem híg
folyadékká válik: globulinná alakul. Az idegsejtekben, mirigyhámban és valamennyi
protoplazmás sejtben néha már igen rövid idővel a halál után finom, apró szemcsék jelennek
meg, a sejt felduzzad és zavaros lesz, apró zsírcseppek is feltűnnek benne, nemsokára szétesik
a protoplazma , minek folytán a mag kiszabadul és egy ideig éles határú testecske marad meg,
majd ez is szemcsés lesz, végül megsemmisül. A kezdődő rothadás folytán fellépő zavaros
duzzadás a kórossal könnyen összetéveszthető, s ha a kórosat konstatálni akarjuk, akkor a
boncolást minél gyorsabban kell megejtenünk, mert minden elváltozás a rothadás
előrehaladtával megsemmisül. Az elszarusodó hámsejtek sokáig ellent állnak a rothadásnak, a
sejt a külalakját megtartja, de protoplazmája szétesik, magja felolvad, ami által hólyagszerű
lesz és kifakadva üres sejtek keletkeznek. A teljesen elszarusodott laphám is sokáig ellent áll a
rothadásnak, de higroszkópos tulajdonságuk miatt vizes közegben felduzzadnak, szárazságban
összezsugorodnak. Emellett a haj színe annyira megváltozik, hogy azt régi holttestnél meg
sem lehet néha határozni. A sima izomsejtek megzavarodnak, s bennük szemcsék
mutatkoznak, néha olyan szabályos sorban, mintha az harántcsíkolt izom lenne, a folyamat
végére nyálkás tömeggé válnak. Megjegyzendő azonban, hogy a sima izomsejtek sokkal
tovább maradnak felismerhető állapotban, mint a lágyabb kötőszöveti sejtek, különösen, hogy
nem terhes méh igen sokáig épp marad, s erősen rothadt hullában, melyeken a külső
nemzőrészek már szétfoszlottak, a méh nemritkán egészen jól felismerhető. Itt megemlítendő
egy jelenség, mely napjainkban már nem figyelhető meg: a koporsószülés. A jelenség
lényege, hogy a terhes nőt magzatával temetnek el, akkor a hasüregben felgyülemlő rothadási
gázok a magzatot kinyomják a méhből. Egyesek még tulajdonítanak a méhnek halál utáni
funkciókat. A harántcsíkolt izmok sötét, fénylő szemcsék miatt zavarosak, füstösek lesznek,
egyszersmind a myohaematin barnás és feketés szemcsékben válik ki, itt-ott zsírcseppek
jelentkeznek. Az izom belseje darabokra mállik szét, melyek azonban még néhol
felismerhetőek, idővel ez is eltűnik. A sarcolemma tömlőkben rendetlen szemcsés folyadék
képződik, mely később kiömlik, a folyamat végére a fonnyadt és összelohadt sarcolemma is
nyálkásan szétmállik. A laza kötőszövet gyorsan fellágyul és idővel leves-pépes mázzá folyik
szét, rostjai duzzadtak, szemcsék keletkeznek bennük és szétesnek, valamivel később
lágyulnak, a finomabb szövetű nyálkahártyák és savós hártyák hosszabb ideig megmaradnak.
Sokkal tartósabbak ennél a támasztószövetek: szalagok, inak, csontok. Ezek is egy idő múlva
felduzzadnak, mállékony cafatokra esnek szét, mely szemcsés és rostos tömeggé alakul át a
folyamat végére. Az erős rostos szalagok teljes szétbomlása sírokban 3-5 év, a porcok
szétesése 5 év után kezdődik el. Minden képlet között a legtartósabb a csontszövet, különösen
a tömött csont, melynek alakja évekig, sőt évszázadokig megtartott. Szabad levegőn, az
atmoszféra behatása alatt egy-két év alatt, porhanyós humuszban gazdag talajban néhány év,
sírokban legkorábban 18-25 év alatt porhanyós lesz, töredezik, repedezik, de ez is függ a
temető talajától és a talajvíztől.

A rothadás módosulásai

A fentiekben leírt rothadási folyamat részint egyéni, részint külső körülmények miatt
módosulhat, s ezeknek tüzetes megfontolása és számbavétele szükséges, hogy az adott
esetben a rothadás fennforgó fokozatát az elhalálozás idejének meghatározására
értékesíthessük. Az egyéni körülmények között figyelmet érdemelnek: 1: A tápláltság,
amennyiben jóltáplált hájas egyén teteme gyorsabban rothad, mivel nagyobb víztartalommal
bír, ugyanezen okból fiatal egyén teste is gyorsabban rothad, mint az öreg kevésvérűé. 2: A
halál neme is meghatározza a test rothadását: heveny lefolyású betegségben, vagy rögtön
elhalt, főleg pedig jóllakott (teli gyomor) egyén hullája hamarabb indul rothadásnak, mint
olyanok, akik kimerítő betegségben, vagy nedvveszteséggel járó betegségben haltak el, illetve
kiknek bélrendszerük üres. Ami az erőszakos halálnemeket illeti gyorsan áll be a rothadás oly
esetekben, midőn a test egyes helyeken a bőrtől meg van fosztva s ott levegővel közvetlenül
érintkezik, ha a halotton sebek vannak, vagy ha a holttest megvan csonkítva, vagy gyorsabban
rothad a már egyszer felboncolt hulla is. Gyorsabban rothad olyan egyén teteme, akinek a
vére folyékony maradt pl.: fulladásos halálnemeknél. Lassabban rothad olyan egyén hullája,
aki elvérzett. Különösen rohamos a rothadás pyaemiában, vagy fertőző betegségben elhaltak
hulláiban, mert a baktériumok elszaporodtak a testben. Gangraenás egyén hullája is hamarabb
rothad, mivel a gangraena, főleg a gangraena humida az élő szövet rothadásával jár, és
hasonló elváltozásokat eredményez, mint a holttest rothadása, szintén bűzképződéssel jár.
Azonban nemcsak a halál módja és a tetemben rejlő okok határozzák meg a rothadás
gyorsaságát, hanem a külső körülmények is, melyek közül a legfontosabb: a levegő
hőmérséklete, a páratartalom és a nedvesség.

A hőfok befolyása a rothadásra

Ami a hőfok befolyását a rothadásra illeti, általánosan ismeretes, hogy mennyivel gyorsabban
rothadnak a holttestek nyáron, mint télen. Ha a hőmérséklet +5 Celsius alá süllyed, akkor a
test nem rothad. 0 Celsius alatt megfagy és ilyen állapotban évekig, sőt századokig ép marad.
A fagyból felengedett hulla rothadása igen rohamos. Másfelől a 45-50 Celsiusnál a szövetek
nem rothadnak, hanem kiszáradnak és 60 fok felett a fehérjék koagulálódnak. A rothadásra
legkedvezőbb hőmérséklet 25-40 Celsius, illetve fontos a levegő páratartalma, száraz
melegben a szövetek inkább kiszáradnak, ellenben nedves melegben a rothadás rohamosan
folyik le.

Rothadás vízben

Az emberi test kb. ¾ része víz, s ezen víz éppen elégséges a rothadás megindulásához, sőt
befejezésére is, ha az nem párolog el gyorsan. Nedvben bővelkedő oedemás hullák
gyorsabban rothadnak. A vízben fekvő és átivódott holttestek a nagyobb víztartalom
következtében azonnal rohamos rothadásnak indulnak, mihelyt levegővel érintkeznek.
Ellenben, ha a vízben fekvő halott a víz tükre alatt maradt s a levegő hozzáférése akadályozva
van, akkor a rothadás menete változást szenved, mely annál feltűnőbben különbözik a
közönséges rothadástól, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ilyenkor bűzös rothadás
helyett, a víz lassú áztató hatása folytán a hám előbb a fedetlen részeken 1-2 héttel később az
egész testen táskásodik, majd 3-4 hét múlva a haj, a körmök, a bőr leválik. A vérpír a víz által
kívülről és belülről kimosódik, a rothadási elszíneződés elmarad, a lágyrészek sokáig olyan
állapotban maradnak, hogy az friss halottra emlékeztetnek, de közelebbi vizsgálódás
alkalmával a fakó bőr (friss vízihulla bőre élénkpiros, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a
haemoglobinba), avas szag jellemző ezekre. A vízben lévő holttestek macerálódnak, de ez
történik a sokáig a magzatvízben lévő magzattal is. A vízben lévő hullák a maceratiot
követően gyakran hullaviaszosan átalakulnak (adipocere), de megfigyelhető a hullaviasz,
vagy halotti zsír jelensége még a kövér egyéneken, vagy nedves agyagos talajban
temetetteken, vagy azokban a temetőkben lévő tetemeken, ahol magas volt a talajvíz. Ezen
átalakulást először Fourcroy tanulmányozta egy francia temető felszámolása alkalmával, ahol
az exhumált tetemek jelentős része adipocerás volt. Az ilyen tetemek lágyrészei kemények, de
könnyen vághatók, kenőcsszerű, fehéres avas sajtszagú zsírnemű anyaggá váltak. A szervek
felismerhető állapotban vannak általában. Meggyújtva az adipocere kormozó lánggal ég,
nagyrészt palmitinsavból és stearinsavból áll. Az adipocere kialakulása hosszabb időt vesz
igénybe, mely kb 6 hét után kezd kialakulni megfelelő környezetben, és kb fél év alatt alakul
át az egész test és évtizedekig változatlan állapotban marad. A hullaviasz képződése a testben
lévő Ca és Mg ionok reakcióba lépnek a környezettel és kialakul a testet körülvevő adiposus
páncél. A zsírsavas ammónia és mész kristályos állapotban marad, s mint a vizet és meszet is
köt meg, így magyarázható a zsírszaporodás. Vízben fekvő hullánál a bőr elrothad és a víz
által elmosódik, az izmok is szétbomlanak, s ha bennük lévő fehérjéből valami kevés zsír
képződik, az nagyon kevés, hogy a testet körbe vegye. Gyakran csecsemők és fiatal gyerekek
hullái is adipocerásan alakulnak át, mert bennük a zsír sokkal tömöttebb, illetve az
alkoholisták teteme is hullaviaszosan alakul át, mert az alkohol hatására a zsír keményebb
lesz, illetve kövér egyének tetem is gyakran hullaviaszos lesz.

Átalakulás száraz közegben

A hulla vizének gyors elvonása a rothadási folyamat kifejlődését gátolja és a már megindult
rothadást megszakítja. Ilyenkor a test kiszárad, bőre szalonnaszerű lesz, ha előbb vérpírral
volt átitatva fekete lesz, összezsugorodik és a test évszázadokig megmaradhat, a folyamat a
mumificatio. Száraz homokos talajban eltemetettek hullája, szellős, száraz kápolnákban is
mumificatio figyelhető meg. Mesterségesen is előidézhető lásd egyiptomi múmiák. Ha a
tetem nem mumificalódik, akkor a fentebb leírt módon felbomlik. A normálisan végmenő
rothadás utolsó szakasza a skeletonisatio, vagyis már csak a vázrendszer marad meg.

A belső szervek rothadása

Jelzett belső szervek rothadása felnőtteknél következő sorrendben lép fel: 1. A gége és légcső
nyákhártyája legelőször elváltozik; ezt követi 2. a gyomor és annak nyákhártyája, mely
magasabb rothadási foknál barnás szint feltüntetve meglazul s könnyen levakarható; 3. a
belek, melyek süllyedési beivódás folytán elszínesednek; 4. a lép, mely puha és könnyen
szétnyomható lesz; 5. a rekesz és cseplesz; 6. a máj, mely eleinte tömöttebb, a rothadás
fokozódásával azonban, a szerint a mint a vér elpárolgás által kevesbedik, mindinkább
törékennyé lesz és kásaszerű anyaggá változik át. Az epehólyag szövete sokáig tartja fenn
magát, bennéke azonban részint kiszivárog, részint elpárolog; 7. az agy eleinte alapján
zöldesen elszínesedik, mely elszínesedés mindinkább felfelé, valamint a kéregállományról a
velőállományra elterjed. Két-három hét múlva puha tapintatúvá válik, vörösbarna folyó
anyaggá azonban csak hónapok múlva.

8. a szív, mely akkor, amikorra gyomor, belek és máj már rég a szétesés legnagyobb fokát
tüntetik fel, még meglehetős jó állapotban található a hullában, izomzata petyhüdt lesz, űrei
vért nem tartalmaznak, de azért az alaki és színbeli eltérés még mindig nem oly feltűnő,
ilyenné csak később lesz, ekkor izomzata zöldes, fakózöldes és fekete színt ölt, és szél mállása
tökéletes; 9. a tüdők a szívvel egyidejűleg indulnak nagyobbfokú rothadásnak, felületükön
nagyobb hólyagosak képződnek, melyek a tüdőmellhártya rothadási gázok általi
felemelkedését jelzi; későbben ezen gázok a tüdőszövetet is áthúzzák és itt kisebb hólyagosak
alakjában nyilvánulnak. A rothadási gázképződés már előrehaladt lehet és a tüdő még mindig
megtartja eredeti színét, ez utóbbi csakis a későbbi időszakban változik át, a midőn a tüdő
sötétebb lesz és sötétzöld, sőt fekete színt vesz fel; 10. a veséket a húgyhólyag, bárzsing és
nagy ütereket a rothadás későbben éri, legkésőbben a „méhet, mely egészen bomlott hulláknál
is lehetőleg friss és feszes állapotban fellelhető.

Vegyszerek befolyása a rothadásra

Napjainkban a holttest konzerválást, a balzsamozást oly módon eszközölik, hogy rothadást
gátló folyadékokat fecskendeznek a holttestbe, vagy a felnyitott hullát ilyen folyadékban
áztatják. A legegyszerűbb konzerváló folyadék az alkohol és a formalin (formaldehydum
solotum). Az alkohol a legjobb tartósító folyadék, mert megőrzi sok év után a testet
változatlan állapotában, hátránya viszont, hogy drága. A formalin 10%-os formáját használják
tartósításra. Hátránya, hogy a szövetek egy idő múlva zsugorodnak, kifakulnak. Illetve
rákkeltő, nagyon erős nyálkahártyairritáló anyag. A hulla balzsamozása a következő
lépésekből áll: először fel kell preparálni a nyaki ütőeret arteria carotis communist. Majd
addig tölteni a konzerváló folyadékkal, míg a vena jugularison ki nem folyik. A balzsamozás
sem védi meg a testet a pusztulástól, abban az esetben, ha a temető talajvize megemelkedik,
mert a víz hatására semlegesítődik a konzerváló folyadék. Ilyenkor az arc eltorzul, a szemek
beesnek, a fülek összetöpörödnek, a lágyszövetek pépesednek, majd szétmállanak. Azon
személyek hullái, akik pl.: alkoholmérgezésben, vagy egyéb vegyszermérgezésben haltak
meg, amelyek gátolják a rothadást, azok teteme is lassabban rothad. Sőt ismeretes, hogy
arzénmérgezés esetén a has mumifikálódik, míg a többi lágyrész elbomlik.

A halál idejének meghatározása

A halál idejének megváltozása a korai hullajelenségek alapján egyszerű, de nagymértékben
bomlott tetem esetén nehezebb dolgunk van. A rothadásra nézve a következőket mondhatjuk:
A középhőmérsékletnél 24-36 óra elteltével az alhason és lágyékon kezdődő zöldes
elszíneződés. A bőralatti vénáknak megfelelően a rothadásos vénahálózat 48 órán túl
jelentkezik. Három-öt nap múlva a halál után az egész altestre kiterjed az elszínesedés
(pseudomelanosis). Ötödik-hatodik napon túl a rothadási gázok rohamosan fejlődnek, a hulla
puffadni kezd először a hason, a bőrön rothadási hólyagok jelennek meg. Majd 14-20 nap
múlva az egész test óriásira megpuffad, az arc felismerhetetlen, a hímvessző akár hurka
vastagságúra megduzzad, a scrotum akár emberfejnyire megpuffad. A haj és a szőr levonható
könnyedén és a tetem messzireható bűzt terjeszt. Sírban fekvő halottakon a csontok
széthullása legkorábban 5 év, a csontok szétporlása 7-25 év. Természetesen ez a normális
folyamat, előfordul, hogy a tetem akár egy nap alatt olyan nagymértékű rothadáson megy
keresztül, mint normálisan 9 nap múltán. A rovarok és a penész szerepe: A holttestet, főleg,
ha az szabadban van, akkor rovarok ezrei lepik el. A legfontosabbak saját észleléseim szerint:
húslégy, mely 23-26 napig fejlődik, a fejlődésüket befolyásolja az időjárás, hiszen hidegben a
lárvák is elpusztulnak. A nyüvek falánksága elképesztő lehet, erdőben fekvő gyermek tetemét
10 nap alatt csontig elpusztították. A legyek mellett dögbogarak is megjelennek, melyek a
szövetekkel és lárvákkal táplálkoznak. Egyesek, még a koporsóba is képesek befúrni magukat
pl.: koporsólégy. A legyek a petéket a szemüregbe, sérülésekbe, anus környékére, és a nemi
szervekhez rakják, mert ezek könnyen elpusztíthatóak a lárvák számára, illetve a szem pl.:
zsírban és fehérjében gazadag. Nedves helyen a tetemen gombatelepek rakódhatnak
leggyakrabban a mucor mucedo és aspergillus. Gyakori még a test penészesedése. A holttest
rothadása függ attól, hogy milyen környezetben van a test. Általánosságban elmondható, hogy
a tetem a leggyorsabban a földfelszín felett, lassabban vízben és a leglassabban földben,
közönséges módon koporsóban eltemetve. A régi törvényszéki gyakorlat úgy határozta meg,
hogy egy hét szabadban fekvés megfelel két hét vízben és nyolc heti sírban fekvésnek,
természetesen ez a normális folyamatnak felel meg, itt is az egyéni körülmények befolyással
bírnak, pl.: a felboncolt hullák gyorsabban, a septicus, infectiosus betegségben elhaltak is
gyorsabban rothadnak, sőt ez függ az eltemetettek esetén a koporsótól is, hiszen a fa
koporsóban a test gyorsabban oszlik, mint fémkoporsóban. Az is tény, hogy a légmentesen
lezárt koporsóban az oszlás során keletkeznek toxicus gázok, melyek a koporsó légterét
kitöltik és az oszlásért felelős baktériumokat is elpusztítják ezek a gázok. Mindig meg kell
vizsgálni az egyéni körülményeket is, hogy meghatározzuk az oszlás körülményeit,
szabályszerűségét.
A rothadás korai jele, zöldes elszíneződés a has jobb oldalán.
A rothadás során felpuffadó belek, előző képen lévő test megnyitva a hasüreg.

A felületes vénák kirajzolódnak a rothadás során.
Úgynevezett rothadásos bullák, melyekben rothadási ázalék van, az autolyis eredménye, a
folyadék is nagyon rothasztó hatású.
A rothadástól eltorzult arc.
Rothadási gázokkal telt herezacskó.
A bullák kifakadása után a bőr felázik és cafatosan lemállik.
A gázok eltávozása után a test lelohad, aszalódik.

Féloldalasan fekvő holttest egyik oldala gyorsabban rothad.
Rothadó holttest.
Skeletonisatio és hullaviaszos átalakulás egyszerre.
Méhben elhalt magzat macerálódott holtteste.
Rothadási hólyagokkal telt tüdő.
elfolyósodott agyvelő.

Kutya által megcsonkított test.
Mumifikáció.
Vízi élőlények okozta elváltozások
Vízi élőlények okozta elváltozások.
Különböző fejlődési alakú légylárvák és bábok.
Rothadásos, ún. kenyérmáj.

Rothadási gázzal telt hasüreg.
Vízbefulladtaknál a fej puffad fel jobban.