You are on page 1of 6

E világ világossága vagyok.

,,
János 9.rész,5.vers; "E világ
világossága vagyok."

A negyedik, a Jánosi evangélium az újszövetségnek az a része,
amely a legtöbb, Jézussal kapcsolatos misztériumot tartalmazza.
Maga a könyv szerzője János, Jézus 12 tanítványának az egyike, a
jómódú halász, Zebedeus fia, akit Jézus a Genezáret tó partján hív el
tanítványai sorába - testvérével, Jakabbal együtt.
János a nevével fémjelzett evangéliumot azoknak szánja, akik már
gyülekezetekbe tömörültek. Arra a nagy kérdésre kivan feleletet adni,
hogy tulajdonképpen ki is volt Jézus? Maga az evangélium - diktálás
nyomán - Effézusban keletkezik, föltételezhetőén a 90-es évek második
felében. Az alapige eseménye viszont Jeruzsálemben zajlik le, egy
vakon született ember, szombati napon való meggyógyításakor.
Köztudott, hogy a szombati nap a zsidóknak az az ünnepe, amelyben
a mózesi törvény értelmében semmi néven nevezendő munkát végezni nem
szabad. Aki szombaton munkát végez, arra a megkövezés sorsa vár. Így
könnyen elképzelhető, hogy Jézus minden szombati tevékenysége 1-1
kockázat az élet megtartása, illetve elveszítése irányában. Azonban
tudni kell, hogy Jézus nem a külsőségek embere. ő a hangsúlyt a
lélekre, a lélek minőségi cselekedetére helyezi. Mint ilyen, - magát a
törvénytől függetlenítve kijelenti, hogy Ő ura a szombatnak is s
ezért szombaton is gyógyít. Jelen esetben egy vakon született embert.
A könyv írója elmondja, hogy egyszer, amikor Jézust, mert
kijelenti, hogy Ő előbb volt, mint Ábrahám, meg akarják kövezni. Jézus
a templomban talál menedéket, majd honfitársai haragjának
lecsitulásával eltávozik. Ekkor lát egy születésétől fogva vak embert.
Tanítványai, a korabeli szemlélet tolmácsolóiként afelől érdeklődnek,
hogy ő vétkezett-e? vagy annak szülei, hogy vakon született ? Jézus
kijelenti, hogy sem ő, sem pedig szülei nem vétkeztek. Az ember azért
vak, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Azaz, hogy
amíg Ő a világon van, a világ világossága legyen.
Jelen esetben világot szolgáltasson annak, aki nem lát, azaz a
sötétségnek a fia.
Azt mondtam, hogy a Jánosi evangélium sok misztériumot tartalmaz!
Tulajdonképpen, mi is a misztérium ?
A misztérium olyan jelenség, amelyet nem igazol az élet
realitása. Ennélfogva a régi értelemben vett hit világához tartozik. A
misztériumra jellemző, hogy bigott vallásosságot követel s az
ragaszkodik hozzá, aki a világot negatív jelenségként fogja föl. Az
ilyen ember szemében misztérium minden, ami pillanatnyilag a
megmagyarázhatatlan jelenségek sorába tartozik. Misztérium az élet és
a halál, misztérium az élet örökkévalósága, de misztérium az évszakok
változása éppen úgy, mint az ember természetének különböző
megnyilatkozása.
Mai istentiszteletünkön két misztériumról kívánok szólni. Ezek
közül az egyik általános, a másik pedig időszaki érdeklődésű.
Az első a halál misztériuma, amely elsősorban a temetőbe veszi
hatalmába az embert. Ott, ahol sírhalom sírhalom mellett sorakozik s
ahol a fejfák, ha csak egyszerű neveket és semmitmondó évszámokat is
tartalmaznak, mégis olyan emberekre utalnak, akik valaha éltek,
szerettek és szenvedtek s most csupán egy halmocska jelzi, hogy az
alatta pihenő is, élő és érző ember volt. Többnyire olyan, aki a
világosságra vágyott, vagy ő maga is a világnak világosságul szolgált.
A már többször idézett angol író, Wells leszögezi, hogy az
élőlények közül egyedül az ember tudja, hogy meg fog halni s ennek
elháríthatatlan bizonyossága az egész életére rányomja bélyegét.
Ugyanez a Wells írja, hogy az ember már születése pillanatában
megkapja a felmondó levelet s ez a felmondás sokaknál rövid lejáratú.
Kovai Lőrinc egyik könyvében tagadja a halállal való elmúlást.
I
Azt írja, hogy a halál a halhatatlannak élet a halhatatlanok között.
Ilja Ehrenburg a halált családias valaminek mondja, amelyet mind-
annyian magunkban hordozunk.
Molinary Gizella a "Meddő szüret után" c. munkájában kijelenti,
hogy minden megváltozhat, csak a halál változatlan.

Ami a halálban a misztériumot jelenti, az tulajdonképpen nem más, mint
a vele szembeni bizonytalanság. Tudom, hogy van, de nem kívánok
vele foglalkozni! Félek, hogy belebonyolódom kérdéseibe s a világosság
helyett a sötétséggel találkozom. Pedig a halál is világosság.
Bizonysága az élet örökkévalóságának.

A napokban egy érdekes novellát olvastam, amely a halál és az
örökélet problémáját volt hivatva megvilágítani.
A novella szerint egy vonaton, egy fülkében utazik két egymást nem
ismerő ember. Az egyik fiatal nő, aki néhány hónapnyi boldog házasélet
után férjét veszíti el és egy idős férfiú, aki felesége sírja mellől
jön és az utazásból akar feledést meríteni. Útközben megismerkednek és
elmondják egymásnak fájdalmaikat. És, mert a vonat egy erdő mellett - a
nyílt pályán - hosszasan vesztegelni kényszerül, leszállnak és sétálni
indulnak. A pályatesttől alig 20 méterre, egy mohos sziklakő állott,
valami régi síremlék, vastagon fedve elszáradt falevéllel. De a hervadt
falevélen valami zöldes-kék bimbó látszott. Ibolya volt, amely a holt
leveleket átlukasztva iparkodott ki a napfényre. Azt látva ismeri föl a
férfi a nagy igazságot: hogy az élet áttör a halálon!
Tehát a halál nem véges és nem örök. Csupán akadály - egy falevél
melyen áttör a tavasz hírnöke, a megújuló élet szimbóluma, így minden
halál új életnek szülője. Az élet pedig újból való föltámadás, folytonos
átváltozás, tökéletesedés. De mondhatjuk úgy is, hogy minden élet
tagadása a halálnak és minden halál igazolása az életnek.
Misztérium ez ? Nem ! Egyike a megismerésre ösztönzés eredményé-
nek. Fölismerése annak az igazságnak, amely a jézusi meghagyás szel-
lemében világosságot támaszt, vakokat tesz látókká és messze világit,
mint egy hegyen épülő város fénye.
A másik misztérium, melyről szólni kívánok, negatív előjelű és
azért időszaki érdeklődésű, mert az ősszel függ össze. Azzal az évszak-
kal, mely átmenetet képez a nyár és a tél között s amely azért kedves,
mert terményeivel, gyümölcseivel, létünk fizikai alapját szolgálja.
Ilyenkor ősszel nagyjainkra emlékezünk. Azokra, akik a misztériumok
helyett a világosság terjesztésére törekedtek. Gondolok itt elsősorban
a reformáció nagyjaira, akik áttörve a középkort, Jézushoz kívántak
visszatérni.
Visszatérve az alapigére, azaz Jézusnak a világ
világosságával való azonosítására, az a kérdés kerül előtérbe,
hogy miben szolgált Jézus a világnak világosságul ?
Elsősorban egy humánusabb társadalmi élet kialakításában!
Köztudott, hogy a Jézus korabeli zsidóság társadalmi élete függ-
vénye a vallásnak. Azaz, nem is annyira a vallásnak, mint a vallásos
életet kézbentartó, akkori legfőbb egyházi hatalomnak, a főpapoknak.
ők azok, akik a mózesi törvényre támaszkodva a vallást a külső-
ségekben élik meg s a legnagyobb szigorral csapnak le ott, ahol a tör-
vényből - képletesen szólva - egyetlen vesszőcske is elmarad. A társa-
dalom és a vallás úgy kapcsolódik össze, hogy abban a vezető szerep a
vallásé.
Tulajdonképpen ez jelenti azt a társadalmi alárendeltséget,
amelynek hátránya a Jézus korabeli embert is sújtja. Máté evangéliu-
mában olvassuk, hogy mikor Jézus megkezdi nyilvános szereplését,
elmondja, hogy a jövendő emberének miképpen kell értelmeznie a törvény
betöltését. "Ne gondoljátok - mondja - hogy a törvény eltörlésére
jöttem. Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem, hogy betöltsem
azokat."
Majd mondanivalóját ekképpen végzi: "Legyetek tökéletesek, miként
a ti mennyei Atyátok is tökéletes."

Az elmondottakból következik, hogy Jézus nem a külső
megnyilatkozásokra, a kifinomult formákra, az egymástól alig-alig
megkülönböztető szertartási mozzanatokra helyezi a hangsúlyt. Ő
fölállít egy olyan normát, melynek felső szintje az Isten gyermekévé
váló, azaz a tökéletes ember, s azt akarja, hogy mindenki ilyenné
legyen.
így Jézus szerint tökéletessé nem a törvény kívánalmainak való
eleget tevés teszi az embert, hanem lelki értékeinek az életbe való
átültetése. Ezek közül elsősorban a szeretetet.

Amikor egy társadalom felbomlófélben van, olyan erők szabadulnak föl
benne, melyek egyaránt szolgálhatják úgy a rombolást, mint az
építést. Jézus olyan társadalmat akar, amelyet a szeretet irányit.
Nem a forrongások előidézésére törekszik, hanem azoknak az embereknek
a kiválasztására, akiknek lelkülete garancia arra, hogy egy emberibb
társadalmi lét alapköveiül szolgálhassanak.
A jézusi társadalom alappillérei az egyszerű - de mondhatni úgy is
-hogy a teherbíró emberek. Azok, akik nem mennek el közömbösen ember-
társaik mellett. Hanem, amint Jézus mondja: könnyeket törölnek, sebe-
ket gyógyítanak és elesetteket emelnek föl. így, és ezekben jut
érvényre az a szeretet, amely a mi életünkből is oly gyakran hiányzik.
Amiért olyan nehezen mozdulunk ki a holtpontokból, amelyekben megreked
életünk.

A mi társadalmi életünk össze sem hasonlítható az újszövetségi idők
emberéével. Az azóta eltelt kétezer esztendő rengeteg olyan tényt pro-
dukált, amelyeknek tanulságai fölhasználásával a tökéletesedés már sem
elérhetetlen messzeségben, hanem szinte karnyújtásnyira van tőlünk.
Szerénységünk tiltja, hogy állandóan sikereinkre hivatkozzunk, mint
ahogy helytelen az is, ha sikertelenségeink eltusolására törekszünk A
szeretet arra késztet, hogy Isten, akaratát teljesítsük. Hogy minden-
ben a Hozzá hasonlatos tökéletességre törekedjünk. A mi életünk
akkor lesz igazán humánus, ha az életünket átszelő nagy életfolyam
hídjának két alappillérén az Isten és az emberszereteten nyugszik !
János evangéliumának első része arról tanúskodik, hogy az igazi
világosság már eljött a világba s az megvilágosított minden embert.
Kétségtelen, hogy Jézus óta minden ember világosságban él, de kevesen
gondolnak arra, hogy mekkora különbség van a pislákoló gyertya és a
reflektor világossága között. Nekünk az utóbbi fényét kell terjesz-
teni. Nekünk a világosság terjesztésében könnyebb a dolgunk, mert közös
nevezőre tudjuk hozni a tudomány és a hit követelményeit. Aztán
Jézussal valljuk, hogy a betű öl és a lélek az, ami megelevenít. Nem
feledkezünk meg arról sem, hogy feltöltsük kimerülőben levő szellemi
tartalékunkat, hogy ne kelljen Isten helyett idegen filozófiákat
hirdetni és, hogy rendületlenül annak a Jézusnak a követésére
buzdítsunk, aki számunkra ma is az Élet, az Út és az Igazság.

"Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok " - mondja Jé-
zus s ez a figyelmeztetés nekünk is szól.
Mi, akik "egy Istenben " hiszünk s ma is Jézus tanítása
szerint találjuk meg az Istenhez vezető utakat és tanításainak az
életbe való átültetésével kívánjuk Isten országát fölépíteni,
tudunk-e világosságot szolgáltató fényforrássá válni? Mert, amint
Jézus is mondotta, "aki őt követi, az nem járhat a sötétségben."
A világosság keresésében sokszor a réginél nagyobb sötétségbe zu-
hanunk, de úgy is járhatunk, mint az erdőben eltévedő gyermek, aki
előtt felvillan az erdei lak pislákoló fénye, de mégis elvéti az utat.
Pedig az örök fényforrás – Isten - ma is itt van bennünk és ha váltságba
jutott életünk, a szakadék szélére is sodródik, megmutatja a menekülés
útját.
Ma a XXI. század rohanó életstílusát magukévá tevő emberek, szeret-
nénk újabb világossághoz jutni. Szeretnénk kősziklára építeni s mint
élő köveik épülni bele Istennek abba az örök templomába, amelynek
homlokán ez a fölírás olvasható: "szeretet" !
A világ fényforrásává a szeretet avat. Mostani útkeresésünkben
erről sem feledkezzünk meg. Kövessük Jézust a szeretetben s akkor mi is a
világ világossága lehetünk.

Ámen.

Kelemen Miklós