You are on page 1of 7

Én vagyok az Úr...

Ézsaiás 43.rés2,15.vers: "Én az Úr va-
gyok, szent Istenetek." .

Ma az Ótestamentum legjelesebb könyvéből olvastam föl alapigét.
Az Ézsaiás nevével fémjelzett ótestamentumi könyvről tudjuk,
hogy az két részből áll. Az első az 1-39. rész, amely nagyjából a
Kr.e 74o-7oo-as évek eseményeit foglalja magába. Ennek szerzője az az
Ézsaiás, aki a kettészakadt ország déli részének profétája. Jeru-
zsálemben él és összeköttetései révén nagy befolyást gyakorol népe
sorsára.
A másodikba 4o-től 55-ik rész. Ennek Ézsaiása a babilóniai fog-
ság prófétája, aki a hosszura nyúló szenvedések és a kétségbeejtő
bánatok után az édes reménység aranysugarát növeli azok szívébe, akik
hazakívánkoznak a rég elhagyott, de mindig visszavágyott otthonukba.
Ézsaiás is, mint minden próféta az Úron keresztül ígéri népe
szabadulását s Istenről külön, egyéni fogalmat alkot. Tanításában
Isten mindennek teremtője, de csak kiválasztott népét vezeti örök
szabadulásra. Isten szolgája, a kiválasztott nép, arra hivatott, hogy
más népeket is az Úrhoz vezessen. Feladata pedig, hogy megmutassa
azokat az igazi értékeket, amelyekért érdemes élni. Amint
próféciájából kiderül, a szenvedés, az elnyomás nem azonos a
legnagyobb rosszal és szerencsétlenséggel. Viszont a szenvedésben
hűnek maradni, a fájdalmakat eltűrni és másoknak példát szolgáltatni:
ez Isten népének igazi hivatása. Itt a 43-ik részben a próféta ajkán
keresztül Isten szólal meg. "Ne félj, - mondja Izraelnek - mert mikor
vízen mégy át, veled vagyok, ha folyókon, azok el nem borítanak, ha
tűzben jársz nem égsz meg és a láng meg nem perzsel téged. Mivel
kedves vagy szememben, becses vagy és én szeretlek, embereket adok
helyetted és népeket a te életedért. Ne félj, mert én veled vagyok,
napkeletről meghozom magodat és napnyugatról egybegyűjtelek.” Majd
miután kijelenti, hogy népének szabadságot ad, és vissza vezeti az
elhagyott otthonba, önmagáról mondja: "Én vagyok az Úr, szent
Istenetek, Izrael teremtője, királyotok."

Az ókori népek vallását illetőleg gazdag ismeretanyaggal rendel-
kezünk. Ebből tudott, hogy az ó-kornak minden népe saját, külön
Istennel rendelkezik, aki csak saját népe boldogulását hivatott
elősegíteni. Ami azonos ezeknél az isteneknél, az az, hogy mindenik
tiltja nevének kiejtését. Mózes II. könyve 3-ik része elmondja, hogy
mikor Isten elhívja népe vezéréül, az így szól Istenhez: "íme, én
elmegyek Izrael fiaihoz és ezt mondom nékik: a ti atyátok Istene
küldött engem tihozzátok s ha azt mondják nekem, mi a neve, mit
mondjak nékik? És monda az Isten Mózesnek: Vagyok, aki Vagyok! És
monda: így szólj Izrael fiaihoz: a Vagyok küldött engem tihozzátok!"
A Vagyok mellett olvashatunk Isten Jáhvé, Elohim, Seregek Ura ne-
véről, mely mindegyik egy-egy fogalmat rejt magába, hogy végül is az
Újszövetségben Jézus adja vissza Isten lényegét ebben a névben:
"Atya".
Mi ehhez a névhez két jelzőt illesztünk és Istent szerető és
gondviselő Atyának mondjuk. Ennél az Istennél, aki ugyancsak Van, már
nem tulajdonnév, hanem, mint a létezés kifejezője szerepel.
Mondhatjuk azt is, hogy vallomástétel arról a hatalomról, akit nem
látunk, csak érzünk, de, aki mégis olyan valóság, aki döntő módon
befolyásolja az életet.

Annak értékelésében, hogy Isten van és létezik szükséges egy másik
fölismerés is. Az, hogy én is vagyok és létezem s a kérdés itt az,
hogy ezt a két különálló és egymástól annyira eltérő valóságot mi
köti össze? Érdekes és egyben igen elgondolkoztató, hogy milyen sokan
vannak azok, akik csak saját létük felismeréséig jutnak el és ennek
látószögéből szólnak az élet felől. Ebből adódik aztán, hogy az
életről annyi torz képet festenek. Például az ismert regényíró,
Passuth László a "Sárkányfog" c. munkájában arról ír, hogy élet csak
annak adatik, aki erős, aki figyel s aki a józan ész mérlegén is
leméri, hogy mit kell cselekednie?" Kuncz Aladár "A fekete kolostor"
c. munkájában az életet rossznak, szédítőnek mondja s az az érzése,
hogy az ember könnyen kieshet az időből s ezzel levetné azt a formát
amelyet az élettel azonosít. Wells " A halhatatlan tűz" című
munkájában az életet gyenge, következetlen és kiszámíthatatlan
rezdülésnek mondja a tér és az idő végtelenjében. De vannak más
vélemények is. Van, aki az életet csak rossznak, vagy csak jónak
mondja. Lehetne hosszan sorolni, az életről alkotott véleményeket,
hogy időben visszamenve elérkezzünk a názáreti Jézushoz s
megvizsgáljuk, hogy mi az Ő életről alkotott véleménye? Ebben a
törekvésben hiába keresünk ajkáról elhangzó ígéretet, mert az Ő élet-
ről alkotott fölfogása tanításának egészében foglaltatik benne. Ha
ezt megpróbáljuk lebontani, kiderül, hogy az életet nem csak azért
tekinti értékesnek, mert az az Isten adománya, hanem azért is, mert
ezen keresztül jut kifejezésre a humanitás, az emberiesség. Ugyanis
Jézusnál a múlt és a jelen szembeállításának következményeként az
emberről alkotott nézet is új értelmet kap, s az az ember, aki
cselekedetein keresztül Isten gyermekévé válik, az egyúttal alkalmas
a legnagyobb értékek hordozására is. Ilyen érték pl. a szépség, a
jóság, az igazság, a szeretet. Tehát mindaz, ami a tökéletesség l-l
lépcsőfokát jelenti. Az élet elsődleges hordozója Jézusnál is az
ember, aki létét Istenhez köti s akaratának engedelmeskedve annak
jobbá tételét munkálja. Jézusnál azonban jelentkezik a lét belső
formája is, a lélek élete, amely tanításában az újjászületést
eredményezi.

Abban a kérdésben, hogy mi köti össze Istent és az embert? - az
elmondottakból már adott! A léleknek azok a megnyilatkozásai,
melyeket a cselekedetben az ő mindenütt jelenvalóságára, segítségére
és szeretetére utalnak. Ezzel tulajdonképpen azt is elmondtam, amit
számunkra Isten jelent. Ő a védelme a gyöngének, az erőtlennek, a
segítségre szorulónak. Támasza annak, aki a küzdelmeket nem tudja
végigvinni, reménysége annak, aki új életben bizakodik, oltalma
annak, aki magára marad. Milyen jó annak, akinek élete Istenhez kap-
csolódik. Aki komolyan veszi Jézus hívását: "Jöjjetek énhozzám
mindannyian, akik megfáradtatok és terheket viseltek és én
megnyugosztallak titeket."

A mi vallásos szemléletünkben e hívás Jézus emberismeretéből
fakad. Tudja, hogy az ember bármennyire is erős, hatalmas és
küzdőképes, vannak életének olyan pillanatai, amikor meginog,
megroggyan térde s a földre zuhan. Úgy jár, mint az ökölvívó, akinek
reflexe egy pillanatra fölmondja a szolgálatot s a küzdőtárs jól
irányzott ütésétől elhomályosul látása. Ilyenkor számol rá a
mérkőzésvezető, azért, hogy legyen ideje magához térni s a küzdelmet
folytatnia. Durva hasonlattal élve ilyen mérkőzésvezető Jézus, aki a

lélekben megroggyantat Istenhez vezeti, hogy a Tőle nyert új erővel
folytassa a küzdelmektől sohasem mentes életet.
Ahhoz, hogy az ember eljusson Istenhez, akit a próféta
szentnek, Izrael teremtőjének és királyának nevez, bölcsességre és
áldozatra van szükség. A zsoltár szerint a bölcsesség kezdete az
Isten félelme. Az evangéliumbeli bölcs ember kősziklára épít, a
mindennapok bölcs embere pedig az, aki nem csak a veszélyt, hanem a
kísértéseket is kerüli.

Miért bölcs ez az ember?

Mert kevesebb problémát okoz saját magának s több ereje marad a
jócselekedetre.

Az áldozattal kapcsolatban valahol arról olvastam, hogy amikor
Jézus elhatározza magát Isten és az emberek szolgálatára, a poklok
hatalmasai olyképpen nyilatkoznak, hogy, mert Jézus a szegények, a
betegek, a koldusok, a rabszolgák, az özvegyek és árvák, a
kisemmizett együgyűek gyámolítója, azoké, akik a világon többségben
vannak, a szeretet igéjének hirdetésével a legveszedelmesebb
ellenfelükké válik. Hogy már az első lépését bukás kísérje, a Sátán
elindul abba a pusztába, amelyben Jézus 40 napja böjtöl. Fölviszi
Salamon templomának magas tornyára, hogy megszédüljön az alatta
tátongó mélység ölétől s célja elérése érdekében birokra kél vele,
mint tette azt hajdan az angyal Jákobbal. De itt az ősatyák sarja
bizonyul erősebbnek, hiszen nem Isten angyalával, hanem a poklok
fejedelmével birkózik. És amikor mindketten lezuhannak, megtörténik a
csoda. A Sátánt elnyeli a poklok mélye, Jézusért pedig eljönnek az ég
angyalai, hogy virágos mezőre, dúsan térített asztal mellé vigyék.
A pusztai megkísértésnek ez a változata az áldozatvállalásnak és
annak következményének szép példája. Részese lehet bárki, aki Isten
országát a földre kívánja lehozni, hogy a földi létben az Isten és
az ember egymásra találásában a boldog életet munkálhassa. Az,
hogy Isten szent, arra a kiváltságra utal, hogy ez a jelző csak és
kizárólagosan őt illeti. Az, hogy Isten szent, fölveti a szent
ellenkezőjének, a profánnak mivoltát.

Ez a szó be nem avatottat, mindennapit, hétköznapit, de átvitt
értelemben durvát és otrombát is jelent. Tehát mindazt, ami emberi
vonás.
Példa erre tanítómesterünk, a názáreti Jézus, akiben az emberi erő,
az emberi képesség nagyságát látjuk, a magunk fajtájának nagyszerű
kivirágzását. Azt a tökéletes embert, akiben a tökéletesség a világ
kezdeti állapotba való visszaállítását, a harmóniát, a békességet, a
megértést, a belátást és a szeretetet célozza. Ez a jézusi
tökéletesség a benne levő Isten szentségének visszatükröződése.
Jézus nem csak mondja, hogy legyetek szentek, mert az isteni
tulajdonság összességét az emberre nézve elérhetetlennek tartja. Ő
csupán a tökéletességre figyelmeztet, amely a szentségnek tartozéka,
de amely nem azonos vele. Bár maga a tökéletesség is egy rendkívüli
állapot, de annak egyes lépcsőfoka az ember által elérhető.
Isten szentsége azt is jelenti, hogy nem bontja föl soha azt a szö-
vetséget, melyet övéivel köt. Mondják, hogy Nagy Frigyes császárnak
volt egy keresztény szolgája, akivel a nagy fejedelem sokszor és
szívesen beszélgetett. Egy ilyen beszélgetés alkalmával azt kérdezi
tőle, hogy van-e bizonyíték Isten szentsége mellett? Van uram! -
feleli a szolga. Bizonyság maga a zsidó nép melyet oly sokszor el
akartak pusztítani, de amely mégis föntmaradt, mert Istennek célja és
terve van vele. De elmondhatjuk ugyanezt a kereszténységről is. Jézus
soha nem merült feledésbe s a kereszténység is fennáll régi
üldöztetései, belső tévedései ellenére is, még mindig virágzik s
befolyásolóan hat az élet alakulására. A szent Istenhez nemcsak Jézus
ragaszkodik, hanem ma is mindenki, aki magát Jézus követőjének vallja.
Ő a Vagyok az, aki nemcsak a prófétákat és az apostolokat, de
bennünket is átformál, megtisztít, megújít. Megszabadít a
kicsinyességtől, a megkötöttségtől s mindattól, ami miatt nem tudunk
egymással, de önmagunkkal sem békességben élni.
Valahol azt olvastam, hogy a jövő mindig új lendületet, friss erőt,
más színeket, többet és főleg más életformát kivan, mint a tegnap és a
ma. Ez számunkra azt jelenti, amit Jézus így fogalmaz meg:
"Hallottátok, megmondatott a régieknek, én pedig azt mondom nektek..."
Ezt sugározza az a példázat is, amelynek tanulsága az, hogy "az új
ruhára nem raknak foltot és az ó-tömlőkbe nem tesznek új bort”. Azaz,
mint örök követelmény lebeg fölöttünk az a mássá levés, az a több
ember, melyet az újtestamentum igen találóan újjászületésnek nevez.
Valaki azt mondta, hogy az élet hajtóereje a szépség keresése és
a társratalálás vágya. Ehhez hozzátehetjük, hogy az újjászületés is!
A szépséget az ember önmagában hordja s értékessé azzal válik, hogy
kifejezi benső énjét. A társtalanság vágya az ősi ösztönöknek egyike,
mely valószínűleg a bibliai első ember, Ádám kebelét is feszíti. Ennek
az ösztönnek jogosultságát ismeri el Isten, mondván hogy "nem jó az
embernek egyedül lenni" s teremti mellé segítőtársul Évát. Tágabb
értelemben ez hívja életre a közösségeket is, melyeknek
megszívlelendő hármas követelménye az alábbi: ne sértsünk meg senkit!
Adjuk meg mindenkinek, ami jár, és tőlünk telhetőén segítsünk mindig
másokon. Az újjászületés magába olvasztja a fentieket is, de ami
legfontosabb, eszünkbe juttatja, hogy Istennel senki nem versenyezhet,
létét senki meg nem szüntetheti. Isten mindig érdekünkben cselekszik
és javunkat munkálja. Az élet rohanása sok mindenre nem ad lehetőséget
s mi az Istennel szembeni fokozódó közönyünket is erre a rohanásra
fogjuk. Wells mondotta, hogy "a rokon lelkek rokon célok felé
vonzódnak." Aki Jézus tanítványa, az mindig tagja az Isten országát
építő közösségnek. Mind egyet akar: úgy újjászületni, hogy annak
bekövetkezésével közelebb kerüljön ahhoz az Istenhez, aki Ézsaiás
ajkával ekképpen szolt: " Én vagyok az Úr, szent Istenetek, Izraelnek
teremtője, királyotok."

Ámen.
Kelemen Miklós