You are on page 1of 15

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

1

Első fejezet

A misztikus és filozófus
„Saint-Germain gróf, a Földön élt filozófusok
talán egyik legnagyobbja volt. Saint-Germaint, az emberiség barátját, a pénz csak azért érdekelte, hogy minél többet adhasson a szegényeknek. Állatbarát volt ő s szívét kizárólag arra szentelte, hogy másokat boldognak lásson.”1

„Azon Mesterek, akikkel módom volt beszélni
elmondták nekem, hogy minden évszázad utolsó negyedében kísérletet tesznek arra, hogy segítséget nyújtsanak az emberiségnek a spirituális fejlődés érdekében. Az századok vége felé az emberek úgy tapasztalják, hogy a spirituális, vagy ha jobban tetszik, a misztikus tanok túláradnak és ebben a témakörben átláthatatlan összevisszaság kezd eluralkodni. Feltűnik a világban néhány személy, – mint ennek a misztikus konjunktúrának az ügynöke –, és nagy jelentőségű, vagy éppenséggel kevésbé értékes tudással és tanításokkal árasztja el az emberiséget.”2

„Bizonyosan

Saint-Germain gróf legnagyobb múltszázadi orientális Európában.”3

volt a adeptus

A

zon különös és misztikus személyek között, akikben a tizennyolcadik század oly igen gazdag volt, egyet sem vett körül nagyobb általános érdeklődés és senki személyével kapcsolatban sem született annyi teória, mint azzal az emberrel kapcsolatosan, akit Saint-Germain grófnak hívtak. Regényes hős, sarlatán, szélhámos és kalandor, számos különböző jelzővel illették e férfit. Sokan gyűlölték és csupán néhányan szerették és becsülték nagyra személyét, minthogy az idő még ekkoriban nem lebbentette fel fátylát Saint-Germain gróf valós küldetéséről. Akkortájt, ahogy most is, a tudatlanok az okkultistát sarlatánnak nevezték. Elszórtan, itt-ott csupán néhány férfi és nő ismerte fel azt a hatalmat, melyet a Gróf birtokolt. Királyok, hercegek barátja és tanácsadója, ám a csalásra hajlamos miniszterek ellensége volt ő, nagy tudását a nyugati világ megsegítésének érdekében használta. Elhárított számos viharfelhőt, mely vészjóslóan tornyosult egynémely nemzet felett. Fájdalom, de figyelmeztető szavai általában süket fülekre találtak és tanácsait sokszor figyelmen kívül hagyták.
1 Károly Hessen-Kassel hercege, Mémoires de Mon Temps, (Koppenhága, 1861.) 135. oldal 2 H. P. Blavatsky Kulcs a Teozófiához 194. oldal 3 H. P. Blavatsky Teozófiai glosszárium

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

2

Ily hosszú idő távolából visszatekintve sok miszticizmus iránt érdeklődő tanítvány számára érdekes lehet ennek a nagy jelentőségű okkultistának az öröksége, persze már amennyi még egyáltalán elmesélhető róla. Ugyanis Saint-Germain életével kapcsolatban a legfeltűnőbb dolog az, hogy csak vázlatosan ismerjük különböző írók munkáiból, de ezek is jobbára ellentétes, nem koherens történetek. Ez nagyrészt abból fakad, hogy a legérdekesebb és legfontosabb Saint-Germain által készített művek főként titkos főúri és nemesi levéltárak mélyen vannak eltemetve a kíváncsi tekintetek elől. Ezekkel az iratokkal gondos kutakodásunk során kerültünk közelebbi kapcsolatba. Azokban az archívumokban, ahol ezek a bizonyos iratok találhatóak bár körülnézhettünk, de még nem kaptuk meg minden esetben a szükséges engedélyt a mélyrehatóbb vizsgálódáshoz. Könyvünk elején mindjárt érdemesnek tartjuk cáfolni azt a félreértést, hogy az alkimista és misztikus Saint-Germain gróf a francia St. Germain család leszármazottja volna, mely családnak Robert de St. Germain gróf egykor prominens tagja volt. Robert de St. Germain 1708-ban született Lons-le-Saulnier-ban. Kezdetben a Jezsuita rend tagja volt, majd utóbb francia, nádori, és orosz hadi szolgálatba lépett. Dán hadügyi miniszterré nevezték ki Struensee gróf alatt. Később visszatért a franciák szolgálatába. Ebben az időben, – XVI. Lajos uralkodásának kezdetén –, St. Germain gróf megpróbált különféle változtatásokat bevezetni a francia hadseregben mint hadügyminiszter, de ez az elképzelése vad felháborodást váltott ki a katonaság körében, minek okán kegyvesztetté vált királyánál, majd végül 1778-ban meghalt. Robert de St. Germaint nagyon gyakran összekeverik misztikus és filozófus névrokonával. Azért tehát, hogy ez a keveredés végre megszűnjön és egyértelművé váljanak a dolgok, megmutatjuk a különbséget a két férfi között. Sajnos, egyébként azt a kegyvesztettséget, amit a katonának kellett elszenvednie, nagyon sokszor a misztikussal is társították. Az elkövetkezőkben tehát ezért a misztikus mester életére fogunk fókuszálni. Cáfolhatatlanul bizonyos, hogy a misztikus-filozófus mester, Saint-Germain gróf, igen közeli viszonyt ápolt több különböző ország számos magas rangú személyével. Sajnos, ezek a kapcsolatok az évszázadok alatt gyakran, szerencsétlen és féltékeny, egyben barátságtalan spekulációkra adtak okot. Nézzük meg tehát, hogy mit mondanak a hercegi és főúri barátok Saint-Germainről: Amikor megkérdezték Karl-August Hessen-Phillips-Brachfeld herceget a Gróf természetfelettien hosszú életkoráról, így válaszolt: „Nem tudunk semmi biztosat erről a dologról. Az tény, hogy a Gróf olyan részletek ismerője, melyeket csak kortárs szemtanúk lennének képesek elmesélni nekünk. Mostanában Kasselben bizalommal hallgatjuk ezen kijelentéseket és nem döbbenünk meg semmin. A Gróf, ez köztudott, nem egy tolakodó talpnyaló; sokkal inkább egy jó körökből származó ember, aki elégedett magával. Minden ügyében közeli kapcsolatot ápol számos fontos személlyel és tevékenysége érthetetlen befolyást gyakorol másokra. Unokafivérem, Hessen-kasseli Károly herceg, nagyon ragaszkodik hozzá. Ők mindketten buzgó szabadkőművesek és együtt gyakorolják a rejtett tudományok összes ágát. Fivérem azt feltételezi, hogy Saint-Germain szellemekkel és természet feletti lényekkel érintkezik, melyek a Gróf hívására jelennek meg.”4 Mauvillon, Saint-Germaint érintő személyes ellenszenve dacára, kénytelen volt elismerni a Herceg baráti érzelmeit a nagy alkimistával kapcsolatban. A Gróf feltételezett halálakor olyan jelzőkkel emlékeztek meg személyéről a brunswicki újság aktuális számában mint például „a tudás embere”, „az igazság barátja”, „a jóság támogatója” és az „alantasság és csalás ellensége”, sőt a Herceg maga írt a szerkesztőnek kifejezendő helyeslését a közlemény tartalmával kapcsolatban.5 Miután Saint-Germain feltűnt Franciaországban XV. Lajos személyes törődésével tüntette ki és örömmel ragaszkodott személyéhez. A király több esetben kijelentette, hogy nem szeretné, ha a Gróf gúnyolódás céltáblájává válna az Udvarban. Ez a királyi ragaszkodás és védelem tette Saint4 A. Aksakof., Psychische Studien, Monatlich Zeitschrift XII. (Lipcse 1885) 430. oldal 5 J. Mauvillon, Geschichte Ferdinands, Herzog von Braunschweig-Luneberg II. (Lipcse 1794) 479. oldal

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

3

Germain keserű ellenségévé Choiseul herceget, Franciaország miniszterelnökét, annak ellenére, hogy kezdetben jó kapcsolatot ápolt vele. Ahogy Gleichen báró emlékirataiban leírja: „Monsieur de Saint-Germain gyakran látogatta Monsieur de Choiseul palotáját, ahol jó fogadtatásban részesült.”6 Egy író, aki később ragaszkodó famulusává vált, tanúsította a tényt, hogy Saint-Germain nem evett húst, nem ivott bort és szigorú rendszer szerint élt. XV. Lajos pedig lakosztályt biztosított a neki Chambord királyi kastélyában és a Gróf esténként gyakori vendége volt a királyi családnak. A fő különbség, amit Saint-Germain történetének konzisztenciájában felfedeztünk az neveinek és címeinek folyamatos váltogatása. Úgy tűnik, hogy ez a szokása sok kétséget és erős ellenszenvet ébresztett vele szemben. Ez az ellenszenv kortársai részéről viszont tulajdonképpen érthetetlen, mivel akkoriban az ilyen eljárás gyakorlat volt azon prominens személyek között, akik el akarták kerülni a köznép kíváncsiságát. Így például Medici herceg 1698 és 1700 közötti utazása során a Comte de Siena nevet használta. Marcolini gróf, amikor Drezdából Lipcsébe utazott, találkozott Saint-Germainnel, aki nem ezen a néven fogadta. Friedrich-Christian von Sachsen koronaherceg is 1738 és 1740 közötti itáliai utazása során a Comte Lausitz nevet használta. Tehát miközben a múlt század folyamán, és még ma is, a különböző királyi családok szinte minden tagja gyakorolja ezt az eljárást, aközben amikor Saint-Germain gróf élt vele, a korabeli firkászok és persze később az utókor is gyakorlatilag kalandornak és sarlatánnak nevezte miatta. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a neveket és titulusokat, melyeket a Gróf 1710 és 1822 között használt. Az első dátumról Gleichen báró beszél, aki ezt mondja: „Én Rameutől és a velencei nagykövet egyik idős ismerősétől hallottam, aki tanúsította azt, hogy Saint-Germain grófot 1710ben ismerte meg, amikor megjelent a velencei társaságban, akkor nagyjából ötven éves lehetett.”7 Az utolsó dátumot Madame d'Adhemar rendkívül érdekes visszaemlékezésében az Emlékek Marie Antoinette-ről8 címűben olvashatjuk. A két évszám közötti időintervallumban Saint-Germain grófot hívták Marquis de Montferratnak, gróf Bellamarrenak, vagy Aymarnak Velencében, Schoening lovagnak Pizában, Welldone lovagnak Milánóban és Lipcsében, Soltikoff grófnak Genovában és Leghornban, gróf Tzarogynak Schwalbachban és Triesdorfban, Ragoczy hercegnek Drezdában és Saint-Germain grófnak Párizsban, Hágában, Londonban és Szentpétervárott. Nem is kétséges, hogy ezek a változatos megnevezések bőséges táptalajt nyújtottak a kíváncsi spekulációknak. Álljon itt néhány szó a Gróf külsejéről és műveltségéről, mely leírást egy korabeli írótól kölcsönöztük: „Körülbelül ötven éves lehetett, nem volt sem testes, sem sovány, a tekintete finom intellektualitást tükrözött, az öltözéke pedig nagyon egyszerű volt, de ízléses. Finoman megmunkált, értékes gyémántokkal díszített dohányszelencéje, órája és csattjai voltak. Sok misztikum lengte körül, köszönhetően hercegi bőkezűségének.” Egy másik író, aki Anspachból ismerte őt, így ír: „A Gróf mindig egyedül ebédelt és nagyon egyszerű étkeket fogyasztott, extrém mód kisigényű volt. Lehetetlenség lett volna rábeszélni anspachi tartózkodása alatt arra, hogy a Herceg asztalánál ebédeljen.” „Saint-Germain gróf magasan képzettnek tűnt” Karl von Weber szerint.9 „…beszélt németül, angolul, olaszul, portugálul és spanyolul méghozzá igen kitűnően és franciául is, piedmonti akcentussal.” Szinte mindenki által elismerten elbűvölő, úri modora volt. Ezenfelül változatos
6 E. H. Gleichen báró, Souvenirs (Paris 1868). 126. oldal 7 E. H. Gleichen báró, op. cit. 127. oldal 8 D'Adhémar grófnő, Souvenirs sur Marie Antoinette, Archiduchess d'Autriche, Reine de France, et sur la cour d’ Versaille (Párizs, 1836) 9 Dr. Carl von Weber, Aus vier Jahrhunderten. Mittheilungen aus dem Haupt-Staats-Archive, Zu Dresden I. (Tauchnitz, Lipcse, 1857) 312. oldal

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

4

képességekkel rendelkezett, nagyszerűen játszott különböző zeneszerszámokon és időnként megmutatta tehetségét és erejét a misztikum és az érthetetlen jelenségek világában is. Egy alkalommal lediktálták neki egy költemény első húsz versszakát, melyet mindkét kezével egyszerre, de két külön papírlapra írt le úgy, hogy később nem lehetett megkülönböztetni az egyik írást a másiktól. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a szempontokat, melyek alapján írásunkat három egymástól jól elkülönített részre osztottuk: I. Elméletek a Gróf származásáról és egyéniségéről személyes részletekkel, néhány tömör megjegyzésünkkel tarkítva. II. Utazásai és ismeretei III. Politikai és misztikus tevékenysége Akkor tehát kezdjünk bele az első részbe, mégpedig azon igen nagyszámú és változatos elképzelések felsorolásával, melyek a Gróf származásáról és nemzetiségéről forogtak közszájon. A különböző szerzők nézetei Saint-Germain származását illetően a hercegtől az adószedőig terjednek és kétség kívül szeszélyesen csapongóak. Ennek okán, a sok egyéb felmenő közül, mi a legelképzelhetőbbeket soroljuk csak fel itt: 1. II. Károly spanyol király özvegyének és egy madridi bankárnak a fia 2. Portugáliai zsidó származású 3. Elzászi zsidó származású 4. Rotondói adószedő 5. Portugália királya (természetes fia) 6. Franz-Leopold, az erdélyi Rákóczi herceg 10 Az utolsó verzió tűnik egyébként a legvalószínűbbnek az általunk talált megbízható források és egyéb, számunkra is hozzáférhető információk alapján. Ezt a teóriát erősíti meg Gregor Hezekiel is az Abenteuerliche Gesellen című munkájában (Berlin, 1862). Karl von Weber (op. cit, i: 318) is arról beszél, hogy Saint-Germain gróf 1777-ben Lipcsében mint Ragoczy herceg tűnik fel és gyakorta hívják őt gróf Tzarogyként, mely név csupán a Ragotzy (Ragoczy) név anagrammája. Ez utóbbi információt egyéb források által mi is igazolhatjuk, melyekre későbbiekben is hivatkozni kívánunk, és amelyeket olyan személyek írtak, akik Anspachból ismerték Saint-Germaint, mint Tzarogyt. Más szerző is megjegyzi: „Ha valódi származása felfedésre kerülne, akkor talán ez fontos személyeket veszélyeztetne.” A konklúzió tehát, melyre gondos kutatás után jutottunk ugyanaz, amit Károly Hessen-kasseli11 herceg is ír Saint-Germainről: „Néhány furcsaság fedezhető fel a Gróf históriájában. Mindenesetre én megpróbálom azt az igazsághoz leghívebben elmondani, Saint-Germain gróf saját szavaival, de néhány magyarázattal kiegészítve. A Gróf tehát azt mesélte nekem, hogy nyolcvannyolc éves volt, amikor megérkezett ide, és hogy ő az erdélyi Ragoczy12 hercegnek és ezen herceg első feleségének, egy Tékéli13 leánynak a fia. Kisgyermekként az utolsó Medici (Gian Gastone) oltalma alá helyezték, aki míg Saint-Germain gyermek volt, saját szobájában biztosított fekhelyet számára. Amikor a Gróf
10 11 12 13 Itt II. Rákóczi Ferenc elsőszülött fiáról beszél a szerző (a ford.) Károly Hessen-Kassel hercege, Memoire de mon Temps, (Koppenhága, 1861) 133. oldal Az eredeti Rákóczi név Ragoczy formája a német írásmódból származik. Thököly (a ford.)

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

5

megtudta, hogy két féltestvére, a Hessen-wahnfriedi (Rheinfels) hercegnő gyermekei, VI. Károly császártól új rangot és az új St. Karl és St. Elizabeth nevet kapták, azt mondta magának: „Rendben, akkor én innentől kezdve magamat a Sanctus Germano, a szent testvér névvel illetem.” Azonban azt, hogy valóban ez lenne a Gróf származásának tényleges története, igazolni nem tudom, de arról viszont egyéb forrásokból értesültem, hogy Medici herceg elképesztően védte a Grófot.” Más ismert szerzők is ugyanezen történésekről számolnak be, mégpedig olyanok, akiknek hozzáférésük volt az értékes milánói archívumhoz. Caesarae Cantú, akire a későbbiekben is fogunk hivatkozni, a nagyszerű milánói gyűjtemény könyvtárosára volt. Ő az Illustri Italiani II. című történelmi munkájának 18. oldalán a következőket írja: „Saint Germano márki az erdélyi Ragotzy (Ragoczy) fejedelem fiaként vált ismertté és sokat tartózkodott Itáliában. Többször beszélt olaszországi és spanyolországi útjairól. Az utolsó Toszkán Nagyherceg erőteljes védelme alatt állt, aki korábban iskoláztatását is finanszírozta.” Cantú arról is beszámolt, hogy Saint-Germain a sziénai egyetemen folytatott tanulmányokat. Madame de Genlis is megemlíti emlékirataiban azt, hogy Sziéna városában tett látogatása alkalmával hallott Saint-Germainről grófról. Úgy tűnik, hogy Saint-Germain egész életét beárnyékolták apjának kisebb-nagyobb politikai ügyei és csatározásai. Ennek okán tehát, az érthetőség kedvéért, szükséges röviden ismertetnünk az olvasóval a Gróf családjának történetét egy olyan elbeszélés keretében, amely némi támpontot adva hozzásegít minket azon misztikus elemek kusza szövedékének kibogozásához, melyek a nagy okkultista életét és munkásságát behálózták. Néhány lapja élete „könyvének” mélyen átszőtt bánattal, szenvedéssel és kilátástalan harccal, de leginkább azok a lapok, melyek Rákóczi azon erőfeszítéseiről mesélnek, amiket erdélyi fejedelemségének szabadsága védelmében tett, illetve azért, hogy ezt a függetlenséget megóvja a római katolikus egyház befolyása alatt álló és gyorsan növekvő Osztrák Birodalomtól. Egy régi, Lipcsében kiadott német könyv, a Genealogische Archivarius aus dem Jahr 1734, 409., 410., 438. oldalán vázlatos áttekintés olvasható Rákóczi herceg haláláról, családjáról, felmenőiről és leszármazottairól. Innen sorolunk fel néhány fontos adatot: Francis-Leopold Racozi14, vagy Rakoczy a régi írásmód szerint, a híres misztikus apja, néhány eredménytelen erőfeszítést tett arra, hogy visszanyerje trónját a siebenbürgeni (erdélyi) fejedelemségben. A Rákócziak vagyona nagy volt és igen értékes. I. Rákóczi Ferenc herceg, SaintGermain nagyapja, életét vesztette a szabadságának visszaszerzése érdekében folytatott harc során. Halála után özvegye15 és gyermekei az osztrák császár16 fogságába kerültek és így fia Franz Leopold a bécsi udvarban nevelkedett.„ Információnk szerint: „Az özvegy Hercegné, aki később feleségül ment Thököly Imréhez, kénytelen volt átengedni gyermekeit a Császár felügyelete alá vagyonukkal egyetemben, aki gyámjukká vált és felelősségteljesen neveltette őket.” Ez az egyezség 1688 márciusában jött létre. Amikor aztán II. Rákóczi Ferenc (Franz-Leopold) elérte a megfelelő kort, akkor vagyonát az osztrák császár sok tiltással és korlátozással egyetemben ugyan, de visszaadta. Ezután Rákóczi 1694-ben Köln-am-Rheinben feleségül vette Charlotte Amáliát, a Rheinfels ágból való Károly Hessen-Wahnfried tartományi gróf leányát. Ennek a házasságnak gyümölcse három gyermek lett: József, György és Charlotte. Gyermekei születését
14 II. Rákóczi Ferencről van szó, akinek Lipót volt az egyik keresztneve. 15 Zrínyi Ilona, 1643–1703 (a ford.) 16 I. Lipót osztrák császár és magyar király, 1640–1705 (a ford.)

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

6

követően II. Rákóczi Ferenc vezetőjévé vált a magyar nemesek által az osztrák császárság ellen szervezett összeesküvésnek, mely céljául tűzte ki Rákóczi osztrák befolyástól mentes hatalmának visszaszerzését. E küzdelem története sok szempontból nagyon érdekes, egyben nagyon szerencsétlen is. A Herceget legyőzték és a vagyonát elkobozták. Fiai később feladták a Rákóczi nevet és megkapták a császártól a St. Carlo és St. Elizabeth címeket. Engedjenek meg nekünk egy megjegyzést, amiről Hezekiel17 is ír a történet ezen pontján, miután igen gondos nyomozást folytatott a témával kapcsolatban: ”Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt gondoljuk, valójában Saint-Germain volt Franz-Leopold Ragoczy és Charlotte Amalia Hessen-whanfreidi hercegnő fiatalabbik fia. Franz-Leopold 1694-ben nősült és ebből a házasságból két fiú született, akiket osztrák fogságban tartottak és római katolikusként neveltek fel. A fiúk a császári kényszer hatására dobták el később a rettegett Rákóczi nevet. Az idősebbik fiú San Carlo márkinak nevezte magát 1734-es bécsi távozása után. Ugyanebben az évben18 a törökországi Rodostóban meddő küzdelmek után apja, II. Rákóczi Ferenc elhalálozott, akinek testét Szmirnában helyezték nyugalomra. Az idősebb fiú megkapta édesapja törökországi örökségét és siebenbürgeni (erdélyi) hercegként ismerték el. Ezután tovább folytatta apja sikertelen harcát, ennek során megütközött Ferdinánd Lobkowitz herceggel, aki elűzte őt. Végül elfeledetten halt meg Törökországban. A fiatalabb fiú nem vett részt soha bátyja küzdelmeiben, ezért mindig jó kapcsolatban maradt az osztrák kormányzattal.” Azok a szerzők, akik nem kedvelték Saint-Germaint sok misztikumot vélnek felfedezni a Gróf gazdagságát illetően és azzal kapcsolatban is, hogy mindig elegendő pénz állt rendelkezésére, sőt ezek az írók nagy örömmel nevezik őt sarlatánnak, szélhámosnak és nem tartózkodnak attól a kijelentéstől sem, hogy a Gróf a pénzéhez „tisztességtelen úton” jutott, ráadásul azt is állítják, hogy Saint-Germain vagyonát az emberek megtévesztésével és becstelen befolyásolásukkal szerezte. Ha ismét a már fentebb emlegetett régi Archivariushoz fordulunk felvilágosításért, akkor néhány határozott információt találunk, melyek rámutatnak arra, hogy honnan ered ennek a nagy misztikusnak a vagyona, a Gróf miért részesült oly meleg fogadtatásban a francia királynál, és hogy miért volt olyan jól ismert személy Európa összes királyi udvarában. Látni fogjuk tehát, hogy valójában nem egy zavaros életű kalandorral állunk szemben, hanem hercegi vérvonalú, sőt majdnem királyi származású sarjjal. De térjünk vissza a régi krónika 1736-os kötetéhez, amiben megtaláljuk Franz-Leopold Ragoczy (II. Rákóczi Ferenc) végakaratát, melyben megemlítik a már korábban általunk is felsorolt két fiát, de ugyanakkor egy harmadikat19 is. Felfedezhetjük azt is, hogy XIV. Lajos földet vásárolt ennek a bizonyos Rákóczi hercegnek Mária lengyel királynőtől, mely földtulajdon bérleti díját a király parancsára a párizsi Hȏtel de Villebe fektették. Úgy láttuk még, hogy jelentős visszaigényelhető hagyaték is volt letétben a francia koronánál. Ennek a testamentumnak a végrehajtói Bourbon herceg, Main hercege, Charleroi és Toulouse grófjai voltak. Az ő védelmük alatt állt II. Rákóczi Ferenc harmadik fia, akire nagy örökséget és egyéb értékes ingatlanok tulajdonjogait hagyott apja. Ennek fényében cáfoljuk tehát, hogy Saint-Germain nincstelen és pénztelen kalandor lett volna, aki vagyonát mindenféle befolyásolható ember megtévesztésével szerezte. A korszak vezető folyóiratai alapján elmondhatjuk, hogy akkortájt az újságírók véleménye SaintGermainről nem volt túl hízelgő. Sajnos, akkoriban mindenkit egy kalap alá vettek az újságírók, ugyanis markáns hasonlóság van azon jelzők között, amiket a XIX. század sajtója használt a köznapi, vállalkozószellemű okkultisták jellemzésére és tekintet nélkül szórt Saint-Germainre, de egyéb kis jelentőségű és érdemtelen misztikusokra is egyaránt.
17 Opt. cit. i., 45. oldal 18 Valójában nem ugyanebben az évben, hanem 1735-ben, mivel ekkor halt meg Rodostóban II. Rákóczi Ferenc (a ford.) 19 Ezt a fiút emlegette hesseni Károly herceg korábban úgy, mint akit az utolsó Medici uralkodó oltalma alá helyeztek.

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

7

Most azonban nem foglalkozunk tovább témánk ezen részével, hanem figyelmünket a SaintGermainnel kapcsolatos személyes események felé fordítjuk. Ezek közül talán a legérdekesebbeket az a személy jegyezte fel, aki közelről ismerte őt Anspachból abban az időben, amikor a Gróf szoros kapcsolatban állt az ottani őrgróffal. Úgy tűnik, hogy misztikusunk két különböző időben is látogatást tett Schwalbachban, ahonnan Triesdorfba ment, de meséljen inkább erről a korabeli szemtanú maga: „Hallván, hogy egy érdekes és erőteljes személyiségű idegen érkezett Schwalbachba, BrandenburgAnspach őrgrófja meghívta őt tavasszal Triesdorfba és Tzarogy gróf, minthogy megjelenésekor így nevezte magát az idegen, elfogadta ezt azzal a feltétellel, hogy az Őrgróf hagyja őt a saját módján élni, észrevétlenül és békében. Gróf Tzarogyt a kastély kisebb szobáiban szállásolták el, melyek alatt Mademoiselle Clarion20 lakott. Az Őrgróf és neje Falkenhausban töltötték napjaikat. Gróf Tzarogynak nem volt saját használatra szolgája, a szobájában vacsorázott a lehető legegyszerűbb módon, mely szobát csak ritkán hagyott el. Nagyon kevés kívánsága volt és távol tartotta magát a társaságtól, estéit pedig az Őrgróf, Mademoiselle Clarion és azon emberek társaságában töltötte, akiket szívesen látott maga körül. Lehetetlen volt meggyőzni őt arról, hogy az Őrgróffal vacsorázzék és még az Őrgrófnővel is csak ritkán találkozott, pedig az asszony igencsak kíváncsi volt erre a különleges emberre. Az Őrgróffal való beszélgetései alkalmával a Gróf rendkívül szórakoztatónak mutatkozott és jártasnak a világ, illetve az emberek dolgaiban. Kiváltképp örült, ha gyermekkoráról és az édesanyjáról beszélhetett, akiről mindig mély érzelmekkel és gyakorta könnyel a szemében mesélt. Ha hihetünk neki, akkor hercegként nevelkedett. Egy napon az Őrgrófnak egy meghívót mutatott, melyet Alexis Orloff gróf küldött számára egy futárral. A levél sürgette gróf Tzarogyt, hogy tegyen látogatást Orloff grófnál, amikor az átutazóban megáll Nurembergben… Az Őrgróf elkísérte Tzarogy grófot Nurembergbe, ahová Orloff gróf már korábban megérkezett. Találkozásukkor Orloff gróf tárt karokkal sietett Tzarogy elé és öleléssel üdvözölte őt. Tzarogy gróf ennél a találkozásnál szokatlan módon, és az Őrgróf előtt első alkalommal, orosz tábornoki egyenruhát viselt és Orloff őt számos alkalommal „Caro padre”, vagy „Caro amice”-ként szólította. Gróf Alexis, Brandenburg-Anspach Őrgróffal szemben, a legnagyobb udvariassággal viseltetett és számos alkalommal megköszönte neki azt a védelmet, melyet az Őrgróf biztosított az ő nagyszerű barátjának, végül délben mindannyian együtt ettek. A beszélgetés nagyon érdekes volt, az archipelagoi hadjárat sikeréről társalogtak és ezen felül több hasznos, tudományos felfedezésről. Orloff mutatott az Őrgrófnak egy darab éghetetlen fát, ami a próba során nem lángolt és nem is parázslott, hanem egyszerűen világos hamuvá porlott szét, aztán megduzzadt mint egy szivacs. Az étkezés után Orloff átkísérte gróf Tzarogyt egy szomszédos szobába, ahol némi időt töltöttek együtt. Ezen sorok írója annál az ablaknál állt, ami alatt Orloff gróf kocsiját készítették fel az útra és látta, hogy Orloff gróf egyik szolgája kivett egy nagy vörös bőrcsomagot az ülés alatti ládából és felvitte azt a szomszédos szobába. A fenti találkozó után visszatértünk Anspachba, ahol gróf Tzarogy, eladdig először, megmutatta a személyét igazoló iratait, melyek őt mint orosz tábornokot nevezeték meg, és amelyeket az orosz birodalom pecsétjével hitelesítettek. Aztán a Gróf arról informálta az Őrgrófot, hogy a valódi neve nem Tzarogy, mivel az csak egy kitalált és felvett álnév, hanem Ragotzy és hogy ő az egyedüli képviselője és leszármazottja a Lipót császár idejében száműzött siebenbürgeni21 Ragotzy hercegnek.”22 Eddig a leírás meglehetősen pontosnak tűnik, de a szerző azzal folytatja tovább, amiről úgy véli, hogy leleplezi a „hírhedt Saint-Germain grófot”. Ebben a részben ugyanis ugyanazokat a teóriákat meséli el újra a Gróf származásáról, melyeket korábban mi is említettünk már. Egyéb, a valóságtól erőteljesen elrugaszkodott, írások azt állítják, hogy Saint-Germain 1770-ben Leghornban került kapcsolatba az Orloffokkal, pedig sok különböző történelmi bizonyíték létezik arra, hogy 1762-ben Szentpétervárott már jól ismerte az Orloff családot. Ezeken túl Oroszországból származó
20 Mademoiselle Clarion (Claire Josephe Leris) – francia színésznő 1723–1803 (a ford.) 21 erdélyi (a ford.) 22 Curiositaten der Literarisch-historischen Vor- und Mitwelt, (Weimar, 1818) 285. és 286. oldal

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

8

értesüléseink szerint a Gróf 1762. március 3-án Marie Galitzin hercegnővel találkozott Arhangelszkben. A Gróf életével kapcsolatos alábbi részleteket orosz ismerőseink találták és juttatták el hozzánk: „Saint-Germain gróf III. Péter uralkodása alatt élt Oroszországban és II. (Nagy) Katalin trónra lépését követően, hagyta el az országot.” M. Pyliaeff23 szerint még Katalin uralkodása előtt történt Saint-Germain orosz honból való távozása. „Szentpétervárott Saint-Germain a híres olasz festővel Rotari gróffal24 lakott együtt, akinek gyönyörű portréival a Péter-palotában találkozhatunk.” „Az utcát, ahol palotájuk állt Grafsky péréouloknak (Grófok utcácskájának) hívták. Ez az utca közel volt az Antichkoff hídhoz a Nyevszki sugárúton. Saint-Germain csodálatosan hegedült, „úgy játszott mint egy egész zenekar”. Alexis Razoamovszki beszél arról, hogy egy gyönyörű holdkő volt Saint-Germain birtokában. M. Pyliaeff látott valahol egy zenedarabot, mely hárfára íródott Ostermann grófnő számára és Saint-Germain saját kezű aláírásával volt ellátva. Ennek a műnek a kottája csodás, vörös maroquin bőrrel volt bevonva. Ez 1760-ban történt. M. Pyliaeff úgy gondolja, hogy a Gróf sohasem járt Moszkvában. Azt mondja, hogy a Joussouppoff család birtokában sok MSS25 volt, régi ládákba csomagolva, és hogy Saint-Germain kapcsolatban állt egy Joussoupoff herceggel, akitől a hosszú élet italát kapta. Arról is beszélt, hogy a Soltikoff nevet Saint-Germain Oroszországban nem viselte, pedig Bécsben ezen a néven volt közismert. A Saint-Germain által szignált zenedarabbal kapcsolatban M. Pyliaeff kiderítette, hogy a kotta valóban a birtokában volt. A Gróf vásárolta valakitől és egy darabig a tulajdonát képezte, azután a híres zeneszerzőnek Pjotr Csajkovszkijnak ajándékozta. Ennek a kottának Csajkovszkij papírjai között kell lennie, de mivel a nagy zeneszerzőnek nagyon kevés feljegyzése volt értéktárgyairól, ezért M. Pyliaeff szerint, szinte teljesen lehetetlen megtalálni ezt a kottát, különösen azért, mert Csajkovszkij hirtelen halálakor minden tulajdontárgya elveszett anélkül, hogy bármiféle leltár maradt volna a hagyatékról.” Korábban említettük már, hogy a Rákóczi családdal kapcsolatos politikai események bizonyos mértékig beárnyékolták Saint-Germain életét is. Ennek bizonyítéka az a figyelemre méltó eset, melyről az alábbiakban fogunk szólni. Amennyire tudjuk, ez az egyedüli általunk is említett valós esemény, amelyre ő maga is közvetlen utalást tett. Az Őrgróf olasz honból való visszatérését követően, – ahová 1776-ban utazott, és ahol hallott néhány mendemondát a fentebb leírtakkal kapcsolatban –, elhatározta, hogy visszaemlékezésünk íróját, akitől már a korábban idéztünk, elküldi Schwalbachba, meglátogatni gróf Tzarogyt, hogy megbizonyosodjék a Gróf jóhiszeműségéről. Most úgy fogjuk folytatni a történetet, ahogy a küldött leírja: „Megérkezésekor Saint-Germain grófot betegen találta ágyában. Amikor elmagyarázta neki a dolgot, akkor tökéletesen higgadtan fogadta, hogy időről időre az összes fentebb említett nevet használnia kell, egészen a Soltikoffig, habár azt mondata a Gróf, hogy ismert valamennyi fél részéről és sok embernek ezeken a neveken jelenti személye a becsületesség megtestesülését és ha bármilyen rágalmazó megkockáztatja, hogy megvádolja őt valamilyen aljas cselekedettel, akkor kész magát megvédeni a legmegfelelőbb módon és olyan gyorsan, amilyen gyorsan megtudja, mivel vádolják és ki volt a rágalmazó, aki meg merészelte őt támadni. A Gróf azt állította, hogy nem mondott az Őrgrófúrnak semmiféle hazugságot a nevével és a családjával kapcsolatban. A származásával kapcsolatos bizonyítékok azonban olyan ember kezében vannak, akitől ő függ (értsd. az osztrák császár) és ez a függőség, amelybe őt tartják az élete során a legnagyobb kémkedés. Amikor megkérdezte az elbeszélés szerzője, hogy Tzarogy miért nem informálta az Őrgrófot arról a sok névről, amelyen számos helyen szerepelt, Tzarogy gróf azt válaszolta, hogy nem volt ilyesfajta
23 M. Pyliaeff tagja a volt a „Novoie Vremia”-nak és a Régi Pétervár című könyv szerzője 24 Pietro Antonio Rotari, olasz festő 1707–1762, (a ford.) 25 MSS rövidítés itt valószínűleg Manuscripts, azaz kéziratok jelentéssel bír. (a ford.)

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

9

kötelezettsége az Őrgróf felé és senkit nem bántott ezzel és semmiféle kárt sem okozott, továbbá azoknak, akikkel kapcsolatba kerül kizárólag utóbb és nem előbb szokta megadni a személyével kapcsolatos információkat. A Gróf azt is elmondta, hogy sohasem élt vissza az Őrgróf bizalmával, hiszen még valódi nevéről is tájékoztatta. Ezután a beszélgetés után a Tzarogy gróf még Schwalbachban maradt egy ideig.” Egy kicsivel később az Őrgróf szolgálója azt az észrevételt tette: „Hogy Saint-Germain gróf milyen forrásokból fedezte a létfenntartásának költségeit azt nehéz kitalálni.”26 Furcsának tűnik nekünk azonban, hogy a fenti sorok írója milyen kevéssé ismerte korának történéseit. Ahogy mi látjuk, Rákóczi fiai kellőképpen be voltak biztosítva anyagilag és ennek a bizonyítékai elérhetőbbek voltak akkoriban, mint amennyire manapság. Végtére idézetünk szerzője az alábbi konklúzióra jutott Saint-Germainnel kapcsolatban: „Hálátlan feladat volna kijelenteni, hogy ez az ember csaló volt, mivel ahhoz bizonyítékokra lenne szükség, melyek nem állnak rendelkezésre.” Ez nagyon eszes megállapítás a szerző részéről, de szinte már a rágalmazással határos, hiszen bárkiről csalóként beszélni bizonyítékok nélkül tisztességtelen hozzáállás és különösen nem passzol az alábbiakban olvasható és elbeszélőnk által tett kijelentéshez: ”Amíg a Gróf az Őrgrófúrral kapcsolatban állt, sohasem kérdezősködött, nem kapott semmilyen értékes holmit és soha nem foglalkozott olyan dologgal, ami nem vele állt kapcsolatban. Nagyon egyszerű életet élt és csak igen kevés óhaja volt, ha pénzhez jutott, akkor azt megosztotta a szegényekkel.” Ha összevetjük a fenti megállapítást azzal, amit Károly hesseni herceg mondott a misztikusról, akkor látni fogjuk milyen is lehetett a Gróf valójában és csak azon csodálkozhatunk, hogy a fenti dicsérő szavak írója képes volt egyáltalában feltételezni azt Saint-Germainről, hogy csaló lehet. Amennyiben egy ilyen emberre jogosan használhatjuk a kalandor jelzőt, akkor úgy gondoljuk, hogy a világnak sok ilyen „kalandorra” lenne szüksége.

 

26 Curiositä ten, opt. Cit., 287., 289., 293., 294. oldal

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

10

Második fejezet

Utazásai és ismeretei
„A tiszta természetkultusz a korai patriarchális
időkben…kizárólag azoknak az embereknek vált örökségévé, akik képesek voltak megkülönböztetni a jelenségeket és a mögöttük rejlő valós okokat. Később a beavatottak átadták tudásukat az emberek királyainak, úgy ahogy isteni Mestereik adták át a tudást ősapáiknak. Nekik joguk és egyben kötelességük volt feltárni a természet azon titkait, melyek hasznosak voltak az emberiség számára…Nem számított a titkos tudás birtokosának az, aki nem tudott megfelelően gyógyítani, visszaadni az életnek a kómában lévőt és azon szerencsétleneket, akik az elhanyagoltság miatt valóban belehalhattak volna letargiájukba. Akiknek ilyen hatalom adatott az emberek felett, azokat a többiek királyoknak és beavatottaknak tekintették”27

E

ngedjék meg, hogy az alábbiakban beszámoljunk Saint-Germain gróf néhány hosszabb utazásának állomásairól oly részletesen, amennyire csak módunkban áll. Mivel a Gróf járt Afrikában, Indiában és Kínában is, ezért összegyűjtöttük azokat a nyomokat, melyeket utazásai során számunkra hagyott, illetve azokat a tényeket melyekről több író is mesélt a különböző korokban. Nem meglepő viszont, hogy ezeknek a szerzőknek a beszámolóiban a Gróf útjai céltalannak és triviálisnak tűnnek, ám a misztikus tanítványoknak, – különösen azoknak, akiknek a „Nagypáholy” léte tény és egyben szükséglet az emberiség spirituális evolúciójához –, a Hírnök eme hosszan tartó és a páholyból kiinduló útjai, érdekfeszítő információkat rejtenek, mert a misztikus tudásra éhes elmék a felszínes ítélkezés helyett inkább kutakodnak és megpróbálják megérteni azt a küldetést és egyben feladatot, amelynek elvégzésre Saint-Germain az ember gyermekei közé érkezett.

„Tartsuk szem előtt, hogy az ősi világban a művészeteket és a tudományokat égi ajándéknak, vagy még
inkább az Istenek ajándékának tekintették. Az Istenkirályok dinasztiái adták a civilizációnak az első impulzust az újításra és a meglévő dolgok tökéletesítésére a tudományok és művészetek területén, irányítva azt az elmét, mellyel az embereket megáldották.”28

Önhitten, felületes tudatlanságában az emberiség egymást követő generációi lenézték az Istenek adományait
és elfordultak az ajándékozóktól. Néhány évszázaddal ezelőtt még olyan tanítókat hallgattattak el a tűzben, mint Giordano Bruno. Ezeknek a ragyogó elméknek a tanításai mára mindannyiunk számára igazzá váltak. A XIX. században, – a szabad gondolatok győzelmét követően –, felfedeztük Mesmert és Saint-Germaint, ám
27 H. P. Blavatsky, A titkos tanítás III. (London, 1893) 263. oldal 28 H. P. Blavatsky, A titkos tanítás II. (London, 1893) 380. oldal

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

11

ők már nem életük, hanem valós nevük és személyazonosságuk feladásának árán próbáltak meg segíteni mindazoknak, akikhez a „Nagypáholy” küldte őket.

Most azonban térjünk vissza ismét a Gróf históriájának elbeszéléséhez, felsorolva utazásait, mégpedig a
lehető legpontosabban úgy, ahogy egymás után következtek. Miképp már az előző fejezetben is említésre került, ezen utazások időszaka 1710 és 1822 közé tehető. Sajnos, azonban nem ismeretes előttünk tökéletesen minden részlet, mivel Saint-Germain gyakorta több hónapra is eltűnt a kíváncsi tekintetek elől. Az alábbiakban tehát a legkorábbi beszámolókat adjuk közre:

„Azokban a napokban egy különös ember tűnt fel az Udvarban29, aki magát Saint-Germain grófnak nevezte.
Kezdetben okosságával és a képességeinek széles skálájával hívta fel magára a figyelmet, ám hamarosan a legnagyobb csodálkozást váltotta ki környezetéből.”

„Ötven évvel ezelőtt az idős Gregory grófnő elkísérte férjét Velencébe, ahova Gregory grófot nagykövetnek
nevezték ki. Később a Grófnő Madame de Pompadournál találkozott másodjára Saint-Germainnel. Némi félelemmel vegyes csodálkozással figyelte az idegent, végül legyőzve izgalmát, kíváncsiságtól túlfűtötten megszólította a Grófot:

− Uram, lenne olyan kedves elárulni nekem, hogy járt-e az ön apja 1710 körül Velencében? − Nem asszonyom, már nagyon régen elvesztettem az apámat. Én magam viszont éltem Velencében a

− − − −

múltszázad végén és ennek a századnak az elején is. – válaszolta a Gróf közömbösen. Azzal büszkélkedhetem – folytatta –, hogy akkoriban udvarolhattam önnek és ön kegyeskedett megcsodálni néhány velencei dalt a szerzeményeim közül, melyet együtt énekeltünk volt. Bocsásson meg nekem Gróf úr, de ez lehetetlen. Akkoriban Saint-Germain gróf, ahogy én emlékszem, negyvenöt éves lehetett és most nagyjából ön is ugyanilyen korú. Asszonyom, én nagyon idős vagyok – válaszolta a Gróf mosolyogva. Akkor tehát ön most a századik életévéhez közelít? Ez egyáltalán nem lehetetlen! – válaszolta a Gróf.

Ezután Saint-Germain, szavait bizonyítandó, számos apró részletet mesélt a velencei köztársaságban töltött
napjairól. Majd felajánlotta, hogyha Gregory grófnőnek még mindig kétségei lennének, akkor felidéz néhány körülményt és történést, ami…

− Nem, nem! – szakította félbe az idős hölgy – Gróf úr, önnek sikerült engem teljesen meggyőznie. Ön
rendkívül különös férfi, szinte már maga az ördög! – Kérem, könyörüljön rajtam és ne nevezzen így! – kiáltotta Saint-Germain bosszús hangon.

Ekkor úgy látszott, hogy minden végtagja görcsösen remegni kezd és azonnal elhagyta a termet.” „Meg akartam ismerni ezt a különös embert közelebbről.” „Saint-Germain középtermetű és elegáns modorú férfi, szabályos testalkattal. Kreolbőrű, haja fekete és
mozgékony arca zsenialitásról árulkodik, testtartásával oly nemesség benyomását kelti az emberekben, mely csak a legnagyobbak sajátja. A Gróf ruhái egyszerűek, de igen ízlésesek. Egyetlen luxusa, számos gyémántja, melyeket ujjain visel, és amelyekkel tubákos szelencéje és órája is díszítve van. Egy este az Udvarnál olyan cipőcsatokkal jelent meg, melyet Herr von Gontaut, egy ékkő szakértő ránézésre 200 000 Frank értékűre becsült.”

Említésre méltó, hogy a Gróf franciául, angolul, németül, olaszul, spanyolul és portugálul is egyaránt perfekt
módon beszélt. Elannyira, hogy amikor egy helyivel társalgott az illető anyanyelvén, akkor a leghalványabb akcentus sem volt felfedezhető a Gróf beszédében. A tudományok egyéb területeit meglehetősen jól ismerő és az orientalista tudósok is egyaránt bizonyságot tettek Saint-Germain nagy tudását illetően. Az előbbiek tehetségesebbnek találták maguknál a Grófot Homérosz és Vergilius nyelvében, az utóbbiakkal pedig szanszkritul beszélgetett. Kínai és arab nyelvtudása pedig kétségtelenné tette azt, hogy néhány alkalommal bizonyosan hosszabb ideig tartózkodhatott Ázsiában is, és persze azt is hogy a keleti nyelveket eléggé szegényesen tanították Nagy Lajos és Montaigne főiskoláin.

„Saint-Germain gróf nemcsak az összes dalt volt képes zongorán kísérni, de a legnehezebb koncerteket is,
29 XV. Lajos koráról van itt szó.

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

12

különféle hangszereken. Rameau-ra mély benyomást gyakorolt e „műkedvelő” játéka, különösen zenei improvizációi.”

„A Gróf gyönyörű olajfestményeket festett, melyek legfigyelemreméltóbb tulajdonsága volt az a különleges
szinezet, melynek titkos összetételét Saint-Germain fedezte fel és csodálatos ragyogást kölcsönzött a festményeknek. Saint-Germain a történelmi tárgyú képein a hölgyek ruháját olyan csodás árnyalatú rubinokkal, zafírokkal és smaragdokkal díszítette, hogy úgy tűnt, mintha ezen festett ékkövek szépségüket az igaziaktól kölcsönözték volna. Vanloo30, aki fáradhatatlanul csodálta e meglepő ragyogást, gyakran kérte a Grófot, hogy avassa be a titokba, de ő ezt sohasem tette meg.”

„Anélkül, hogy ítéletet mondanék annak az embernek a tudásáról, akiről most írtam, – minthogy az Udvar és
a város is már kimerítette az összes rendelkezésre álló feltételezést –, úgy gondolom, hogy az a jó megközelítése a Gróf csodáinak, hogy azok fizikai és kémiai ismereteiből származtak, mely tudományokban kiváló alapokat szerzett. Egyértelműen kézzelfogható, hogy jó egészségének záloga ezen tudása, így élete hosszabb lesz, vagy már túl is lépte azt a hosszúságot, mely egy átlagos embernek megadatik, mivel tudása felruházza őt azokkal az eszközökkel, melyek az idő testen való pusztítását megelőzni képesek. Azok közül a történetek közül, melyek a Gróf meglepő képességeiről szólnak, a kedvencemet Madame Gregory mesélte a Gróffal való legelső találkozását követő években. Mégpedig azt, hogy első velencei tartózkodása alkalmával Saint-Germaintől kapott egy Elixírt, mely negyed évszázadig megóvta e hölgy fiatalkori báját úgy, hogy Gregory grófnő egy nappal sem tűnt idősebbnek huszonöt évesnél. Azok az éltes úriemberek, – akiknél Madame de Pompadour kérdezősködött erről a sajátságos históriáról –, biztosították a Márkinőt, hogy ez a történet igaz, ebből következőleg úgy tűnik, hogy Gregory grófnő hosszú ideig kitartó fiatalos megjelenését tényként könyvelhetjük el, köszönhetően a fent említett idős urak bizonyságtételének.”

„Egy esti, baráti összejövetel alkalmával, Saint-Germain néhány olasz dalát kísérte, a később Comtesse de
Geniis név alatt nevezetessé vált hölgynek, aki akkor tíz éves volt. Amikor a leány befejezte énekét a Gróf így szólt hozzá: Önnek, öt vagy hat év múlva, gyönyörű hangja lesz, melyet hosszú ideig birtokolni fog. Annak érdekében, hogy bája tökéletes legyen, a szépségét is meg kellene őriznie. 16 és 17 éves kora között ebben a boldogságban lesz része. − De Gróf úr – válaszolta a gyermek, miközben csinos ujjacskáit végighúzta a hangjegyek felett – ez nem áll hatalmában senkinek. − Ó, dehogynem – válaszolta a Gróf hanyagul – mondja csak, örömet okozna Önnek, ha fiatalsága megmaradna? − Igen, az csodálatos lenne. − Nos, akkor ezt megígérhetem Önnek – válaszolta Saint-Germain, majd más dolgokról kezdett el beszélni.

Felbátorodva e divatos ember barátságos modorán a Grófné megkérdezte őt, hogy Németország-e a
szülőföldje. Asszonyom, – válaszolt mélyet sóhajtva a Gróf – létezik néhány dolog, melyről nem beszélhetek. Legyen elég annyi, hogy hét éves koromban erdőkben bujkáltam, mivel vérdíj volt kitűzve a fejemre. A születésnapomon az édesanyám, akit azóta sem láttam, rákötözte a portréját a karomra, melyet én Önnek meg fogok mutatni. Ezután Saint-Germain feltűrte az ingujját és a hölgyek egy miniatűrt csodálhattak meg, amin egy meglehetősen különös ruhába öltözött, csodálatosan szép asszony volt látható.

Mely korban hordtak ilyen öltözéket? – kérdezte a Comtesse. Saint-Germain anélkül, hogy válaszolt volna eme kérdésre, letűrte az ingujját és más témára terelte a szót.
Pompadournak vitt egy bonboniert, melyet általános csodálat övezett. Nagyszerű, feketére lakkozott darab volt, melynek tetején egy achát csillogott. A Gróf megkérte a Márkinőt, hogy helyezze a dobozkát a tűz közelébe. Kis idő múlva a hölgy el akarta venni onnan a dobozkát, ám az összes jelenlévő óriási meglepetésére az achát eltűnt és helyén egy takaros pásztorlány volt látható nyája körében. Ezután a bonbonosdobozt visszahelyezték a tűz mellé, mire a pásztorlányka köddé vált és ismét az achát díszlett a
30 Carle Vanloo (Charles-André van Loo) – francia festő 1705–1765 (a ford.)

A Gróf minden egyes nap újabbnál újabb, friss csodákkal lepte meg társaságát. Nem sokkal azelőtt Mme de

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka
fedelén.31

13

Ezt a kis epizódot 1750-ben jegyezték le, de a valójában 1723-ban történt. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy M.
de Saint-Germain összes személyes ismerőse jelentős pozíciót foglalt el, elsősorban osztrák és magyar nemesi családokból származott, és ezen emberek a Gróf rokonai és hozzátartozói voltak. Olyan neveket találhatunk közöttük, mint Kaunitz herceg, Ferdinánd Lobkowitz herceg, Zobor gróf, Maximilian Joseph von Lamberg, olyan férfiak voltak tehát, akik állami pozíciókat töltöttek be és jól ismert családokból származtak.

1737 és 1742 között misztikusunk a perzsa Sah Udvarában tartózkodott, ahol feltehetőleg megismerte a
gyémántok és egyéb értékes kövek típusait és saját, hitelt érdemlő kijelentése szerint, itt kezdte megérteni a természet titkait is. Ez a fáradtságosan megszerzett ismeret annak a következtetésnek a levonását engedi meg számunkra, hogy tudása hosszú, egyben gondos tanulmányok eredménye. A fenti információkat F. W. von Barthold32 érdekfeszítő munkájából gyűjtöttük, mely utalások bizonyítják a más írók által is közzétett kijelentéseket, mégpedig hogy a Gróf Perzsiában is folytatott kutatásokat.

Az 1745-ös Jakobinus forradalom idején Saint-Germaint már Angliában találjuk, kémkedéssel vádolva és
emiatt letartóztatva. Két érdekes beszámolót említhetünk ebből az időből:

Az egyik Horace Walpole által 33, Sir Horace Mann-nak, Nagy Britannia firenzei követének, 1745. december
9-én írt mulatságos leveléből való. Walpole az alábbiakról tesz említést a forradalom izgalmas történéseivel kapcsolatosan:

„Másnap elfogtak egy furcsa férfit, aki Saint-Germain néven volt közismert, és aki itt töltötte az elmúlt két
évet. Nem volt hajlandó elmondani, hogy ki ő és honnan érkezett, de az biztos, hogy nem a valódi nevét használja. Énekel és csodálatosan játszik hegedűn, ám őrült és nem is túl értelmes.”

A második említése ezen angliai tartózkodásnak a Read's Weekly Journal, vagy más néven a British
Gazetteer 1760. május 17-i számában található:

„A Brussel's Gazette egyik cikkírója hozta tudomásunkra azt, hogy az a személy, aki magát Saint-Germain
Grófként nevezi, és aki korábban Hollandiából érkezett hozzánk, az 1712. évben született Itáliában. Ez az ember németül és franciául pontosan ugyanolyan folyékonyan beszél mint olaszul, ráadásul angolul is elég jól kommunikál. A művészetekben és tudományokban tudása bár felszínes, de mégis jó kémikus és virtuóz a muzsikában, egyben nagyon kellemes modorú társalgó. 1746-ban (Walpole szerint 1745-ben) válságosra fordult élete Angliában, mivel egy személy, aki féltékeny volt rá egy hölgy miatt, egy levelet csúsztatott a zsebébe, mintha az a fiatal trónkövetelőtől származna (ez a levél köszönet nyilvánítást tartalmazott szolgálataiért, melyekkel – a levélíró reményei szerint –, ezután is rendelkezésükre áll) ennek a levélnek köszönhetően azonnal elfogták őt, mint futárt. A vizsgálat során azonban Saint-Germain ártatlansága teljes mértékig beigazolódott és így felmentették őt a vádak alól, egyben meghívást kapott Lord H-hoz egy vacsorára (Feltehetőleg William Stanhoperól, Harrington Earljéről van szó, aki ez idő tájt a Kamara Kincstárnokának volt titkára és 1760-ban halt meg.). Azok, akik ismerték e férfiút, szomorúak lesznek (mondja M. Maubert), ha arról hallanak, hogy a neve felmerült a keresztény király nemtetszése okán.

Ez utóbbi bekezdés utal a később történtekre. 1745-öt követően, úgy tűnik, Monsieur de Saint-Germain Bécsbe ment és rövid időt töltött a városban34,
majd később, 1755-ben másodszorra is Indiába utazott, amint azt megtudhatjuk gróf Lambergnek írt leveléből, mely levélre később is hivatkozni fogunk.

Hálával tartozom – írja, – az olvadó ékszerekkel kapcsolatos tudásomért az 1755-ös, második indiai
31 Ez a történet a Chroniques d’Oeil de Boeufből való, melyet az özvegy B. grófnő jegyzett le. 32 Barthold (F. W. von) – Die Geschichtlichen Persönlichkeiten in Jacob Casanova's Mémoiren, II. kötet (Berlin, 1846.) 33 Horace Walpole, Orford grófja, levelei Sir Horace Mann-nak II. kötet, 108. és 109. oldal (London, 1833.) 34 „A Gróf 1745 és 1746 között úgy élt Bécsben mint egy herceg és egyébként is igen jó fogadtatásban részesült. I. Ferenc császár első minisztere Ferdinand von Lobkowitz volt a legjobb barátja. Ez utóbbi férfiú mutatta be őt a francia Belle-Isle marsallnak, akit XV. Lajos király küldött a bécsi Udvarba speciális nagyköveteként. Belle-Isle, Fouquet gazdag unokája, teljesen el volt ragadtatva a briliáns és szellemes Saint-Germaintől, elannyira hogy rábeszélte a Grófot egy közös párizsi látogatásra.” Historische Herinneringen, van C. A. van SYPESTEY; ('sGravenhage, 1896.)

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

14

utamnak, amit Clive generálissal tettem meg Watson altengernagy parancsnoksága alatt. Az első utazásom során csak nagyon halovány elképzelésem volt arról a csodálatos titokról, amiről most itt említés teszek. Az összes próbálkozásom, Bécsben, Párizsban és Londonban, értéktelennek bizonyult kísérleteim szempontjából, a nagy mű megszakadt abban a pillanatban, melyet már említettem. Minden szerző, akár kedvezőtlen, akár kedvező véleménnyel volt róla, hangsúlyosan kiemeli M. de SaintGermain csodálatos képességét az értékes kövek minőségének javításával kapcsolatosan, mely szinte már a megszállottsággal volt határos. És csakugyan úgy tűnik, szinte minden művészeti ágban rendelkezett többkevesebb ismerettel, legalábbis a sok tanúságtétel alapján. A következő időpont, amihez elérkeztünk az 1757-es év, mely dátum talán a köz számára leginkább ismert a Gróffal kapcsolatos történések szempontjából. Saint-Germaint az akkori hadügyi miniszter a grófi rangú Belle-Isle marsall bemutatta a párizsi udvarnál, de ahogy már láthattuk a korábbi idevágó idézetek alapján sem M. de Saint-Germain személye, sem családja nem volt ismeretlen XV. Lajos számára. Ezért tehát nem is csodálkozhatunk azon a szívélyes és kedélyes fogadtatáson, melyben a Gróf részesült és az sem túl megdöbbentő, hogy az Uralkodó Chambord királyi kastélyában biztosított lakhatást számára. Itt felszerelt laboratórium is várta kísérletei végrehajtásának érdekében, mi több tanítványok kisebb csoportja vette körül. Ezek között a famulusok között találjuk Gleichen bárót, d’Urfé márkinét és Anhalt-Zerbst hercegnőt is, aki nem volt más, mint II. (Nagy) Katalin, minden oroszok cárnőjének, édesanyja. Madame de Genlis így mesél erről az időszakról: „Sokat tudott a fizikáról és kitűnő kémikus is volt. Apám, aki igencsak magasan kvalifikált szakértő volt, nagy csodálattal adózott a Gróf ezen képességeinek. Felfedezte a komplementer színek misztériumát, mely csodálatos effektussal gazdagította képeit. M. de Saint-Germain sohasem fedte fel ezen titkát mások előtt.” Madame de Hausset egy érdekes részletet tesz hozzá a Gróf ismereteiről az ékkövekkel kapcsolatosan. „A Király megparancsolta, hogy hozzanak egy közepes méretű gyémántot, melyben egy repedés volt látható. Miután megmérte azt, Őfelsége a Grófhoz fordult az alábbi kéréssel: − Ennek a gyémántnak az értéke, ahogy itt láthatjuk, a benne lévő repedéssel együtt, hatezer livre, a repedés nélkül legalább tízezer livre-t érne. Elvállalná ön azt, hogy segít nekem ezt a tízezer livre értéket elérni? Saint-Germain nagy figyelmet szentelve a gyémántnak megvizsgálta azt és így szólt: − Felség, valóban lehetséges ennek a gyémántnak a hibáját orvosolni és talán képes is vagyok rá. Egy hónapnyi időt kérek és visszahozom önnek az ékkövet.” A Gróf egy hónap múlva valóban visszajuttatta a kijavított és így már hibátlan követ a Királynak., melyet egy azbesztes kendőből csomagolt ki. A király hamarjában megmérte a gyémántot és csak nagyon kevés veszteséget tapasztalt. Őfelsége ezután elküldte a drágakövet ékszerészének, M. de Gontautnak, anélkül, hogy bármit is elmesélt volna a történtekről. Az ékszerész pedig kilencezer hatszáz livre-t fizetett neki a gyémántért. A Király végül ismét elküldetett az ékkőért M. de Gontauthoz, azzal a kívánsággal, hogy inkább megtartja azt kuriózumként. Őfelsége egész egyszerűen nem tudta túltenni magát a történtek okozta meglepetésen és kijelentette, hogy a Grófnak bizonyára igen gazdag embernek kell lennie, ha rendelkezik annak a titkával, hogy kis gyémántokból nagyobbat képes előállítani. A Gróf nem mondott erre sem igent, sem nemet, viszont határozottan állította, hogy ismeri hogyan kell gyöngyöt növeszteni tiszta vízben. A Király és Madame Pompadour is nagy figyelmet szentelt e férfiúnak. M. du Quesnoy egyszer azt találta mondani igen szerencsétlen módon, hogy Saint-Germain gróf igazából egy szélhámos, ám a Király csúnyán megdorgálta őt ezért a kijelentéséért. Valójában, Őfelsége elfogult volt a Gróffal szemben és időnként úgy beszélt róla, mintha előkelő származású lenne.” Nem hagyhatjuk említés nélkül azt az eseményt, mely párizsi tartózkodásának idején történt és amelyet Madame de Hausset35, Herr von Barthold és Gleichen báró beszámolójából is ismerünk: Egy angol származású fiatalember élt ebben az időszakban Párizsban, név szerint Lord Gower, Ez az úr azzal szórakoztatta önmagát és más hasonlóan léha személyeket, hogy Saint-Germain grófként szerepelt a publikum előtt. Ebből következőleg a legtöbb képtelen és ostoba történet, melynek a Gróf főszereplője volt és amely ebben az időszakban futótűzként terjedt a pletykaéhes „szalonokban”, valójában eme semmirekellő fiatalember kijelentéseiről szól. Változatos részletek találhatóak a fenti Lord viselt dolgaival kapcsolatosan,
35 Hausset (Madame du) Mémoires 148. oldal (Párizs, 1824.)

Isabel Cooper-Oakley: Gróf Saint-Germain – Királyok titka

15

de a továbbiakban ezekről említést sem érdemes tennünk. Ettől függetlenül sajnos, Saint-Germainnek viselnie kellet azon megnyilatkozások felelősségét, melyek egyáltalán nem tőle származtak. Heer van Sypesteyn36 szerint: „Valószínűleg semmi köze nem volt M. de Saint-Germainhez azoknak vad történeteknek, melyek róla szóltak, és amelyeket azért találták ki, hogy kárt okozzanak számára és nevetségessé tegyék őt. Egy párizsi viccmester, nevezett Milord Gower, nagyszerűen tudta utánozni a Grófot és Párizsba menvén, az ottani szalonokban Saint-Germainnek adta ki magát, és bár Lord Gower színjátéka erősen túlzó volt, mégis sok emberrel képes volt elhitetni azt.” Eközben a Gróf folytatta a munkát azokkal, akiknek képes volt segíteni és akiket változatos módokon tanított. 1760-bam Hágában találjuk, minthogy XV. Lajos oda küldte őt egy politikai megbízatással, melynek körülményeiről a különböző szerzők változatos módon számolnak be.1760 áprilisában Saint-Germain KeletFrígián utazott keresztül Angliába37 tartván. A London Chronicle 1760. június 3-i számában hosszú beszámolót találhatunk egy „misztikus idegenről”, aki éppen akkoriban érkezett meg Anglia partjaihoz. Egy szerző szerint a Grófot igen jól fogadták az Udvarban és a kor sok dokumentuma említi őt „figyelemre méltó” személyként, aki iránt jelentős mértékű volt az érdeklődés38. A British Múzeumban található Saint-Germainnek két zeneműve 1745-re, illetve 1760-ra datálva. Ellenségei és barátai is egyaránt elismerték, hogy a Gróf tehetséges hegedűs volt, úgy játszott „mint egy zenekar”. Létezik egy nagyon érdekes emlék a Gróffal kapcsolatban, melyet szerencsénk volt látni. Ezt a csehországi Raudnitz ősi kastélyában őrzik, mely Ferdinand von Lobkowitz herceg tulajdonában volt. E ritka gyűjtemény kéziratai és egyéb más kincsei között egy könyvet találtunk, mely a Gróf szerzeményeit tartalmazza és melyből a jelenlegi Herceg kegyes engedélyének köszönhetően lemásolhattunk egy bejegyzést és aláírást, mely a következő: „Pour le Prince de Lobkowitz, Musique Raisonée, selon le bon sens, aux Dames Angloises qui aiment le vrai goût en cet art. Par … de St. Germain”39 Az aláírás első betűje, vagy betűi meglehetősen olvashatatlanok, annak ellenére, hogy a legnagyobb gondossággal másolta le számunkra azt a Raudnitz kastély könyvtárnoka. Most pedig tekintetünket Szentpétervárra kell vetnünk, ahol Gregor Orloff Brandenburg-Anspach Őrgrófhoz intézett szavai szerint M. de St. Germain „nagy szerepet játszott” forradalmukban. Szentpétervárott való tartózkodását más szerző is említi, vagyis inkább egy anonim könyvben olvashatunk róla, melynek lefordított címe a következő: „Néhány szó II. Katalin legelső segítőiről” (XVIII. 3.kötet, 343. oldal, 1869.) A szerzőnek egyéb részletek is birtokában vannak, de mivel manapság ezek már ellenőrizhetetlenek és inkább töredéknek nevezhetőek, ezért jobban tesszük talán, ha megvárjuk a pontosabb információkat, melyek az író reményei szerint megszerezhetőek. Változatos utalások, mindamellett arra a megállapításra vezetnek minket, hogy Saint-Germain gróf néhány alkalommal járt Oroszországban. Ahogy azt korábban is említettük már Anhalt-Zerbst hercegnő, II. Katalin édesanyja, nagyon barátságos volt a Gróffal és ő valóban sok időt töltött e hölgy vendégeként annak Párizsi rezidenciáján.
36 Sypestyen, kitől már korábban is idéztünk könyvünkben 37 Hezekiel, kitől már korábban is idéztünk könyvünkben 38 Netherlands Gazette 1761. január 12-i száma Hága, Január 2-a „Párizsiból származó információk szerint, M. de Saint-Germain visszatért Red Ribbonjával (?), ám indulásakor még nem volt királyi engedélye belépni ebbe az országba. Viszont az gyakorlatilag biztos, hogy létrejött valamiféle megállapodás közte és Dánia királya között.” Január 3-a „A Saint-Germainnek grófnak nevezett személy egy igencsak rejtélyes ember, akiről semmit sem tudni: sem nevét, sem származását, sem pozícióját. Bevételeinek forrása ismeretlen, ismerősei sem tudják honnan származik. Bejáratos a Herceg kormányának üléseire, anélkül, hogy ismernék!” 39 Lobkowitz Herceg részére. A józan ész szerinti értelmes zene, angol hölgyek részére, akik az igazán jó ízlést kedvelik ebben a művészetben. … de Saint-Germain által (a ford.)