You are on page 1of 58

Jakab Attila

Székelyföld

Mítosz és valóság

Mûhelytanulmány 15.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Jakab Attila

Székelyföld
Mítosz és valóság

Mûhelytanulmány 15.

Budapest, 2005
Tartalomjegyzék

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

I. A Székelyföld meghatározása – reprezentáció és valóság . . . . . . . . . . 8

II. Történelmi-társadalmi kitekintés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12

III. A korrupció – társadalmi hozzáállás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28

IV. Az autonómia kényszerképzete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31

V. A magyar nyelvű felsőoktatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35

VI. Az uniós kihívások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

Összefoglaló . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46

Javaslat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49

Források . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50

Függelék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3
„A múlt tévedései talán a jövô tanul-
ságai lehetnek. Reményünket önma-
gunk erejébe kell vetnünk, nem a
mások segítségébe, és belsô erôt
csak úgy nyerünk, ha megtisztítjuk
szemléletünket és közelebb visszük a
valósághoz.” (Bözödi György)1

Bevezetés
„A teljességre, épségre törő emberi életnek nélkülözhetetlen eleme a valóságot tük-
röző, csonkíthatatlan történeti tudat.2 Szükségünk van rá azért is, hogy ne a gyökér-
telenség, az otthontalanság bizonytalanságával éljünk. Fel kell tárnunk múltunkat,
mélyre kell fúrnunk, hogy felfakadhassanak önértéktudatunk forrásai, azok, amelyek
– a mesebeli életvizéhez hasonlatosan – segíthetnek újjászületetté varázsolni ben-
nünket, akiket hosszú idő óta sorvaszt a kisebbrendűségbe taszítottság, gyötör a
megalázottság.”3
Ezt a múltat azonban a maga teljességében, meztelenségében és valóságában
kell megismerni, mert a mítoszok,4 vágyálmok és reprezentációk5 kergetése csakis az
önismeret és az önértékelés zsákutcájába vezethet. A tényleges megismeréshez el-
lenben bátorság és következetesség szükségeltetik, mert az elképzelt és a tényleges
múlt legtöbbször nem fedi át egymást. Ugyanakkor az sem biztos, hogy mindenki ér-
dekelt lenne az igazsággal való szembesülésben. Ahogy már Bözödi György is meg-
fogalmazta, 1939-ben, amikor kortársait a valósággal igyekezett szembesíteni: „Akad-
tak néhányan, akiknek fájt a feltárt igazság, és a könyv megjelenése után is minden
buzgalmukkal azon voltak, hogy elgáncsolják szélesebb körben való terjedését, ne-
hogy közvéleményt formáló tényezővé váljék.”6
A Székelyföldet, amely a romániai magyarság jövője és fejlődése szempontjából
kulcsfontosságú, alapjában véve mindig is a periferikusság jellemezte, amely mára
már egyfajta „központi perifériá”-vá alakult át. S ez a periferikus jellemvonás már a kez-
detektől nyomon követhető. A városok kialakulása esetében is pl. két-három évszáza-

1 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 5. old.
2 „Manapság egyre többen ismerik fel, hogy a szűk nemzeti keretek között megrekedő történelmi tudat sehol sem vértezi fel a
XXI. század emberét a világ megértéséhez elengedhetetlenül szükséges tudással. Lehet, hogy egy új világbirodalom – egy gaz-
dasági, kulturális vagy médiabirodalom, esetleg politikai birodalom – polgáraivá válnak. Lehet, hogy barbárok, kitaszítottak
vagy menekültek lesznek, akik hiába kopogtatnak e birodalom kapuján. De mindenképpen a világ polgárai lesznek, sokkal in-
kább, mint bármelyik ősük.” Stephen Howe: Birodalmak. Budapest, 2004, 152–153. old.
3 Imreh István–Pataki József: Kászonszéki krónika. Budapest–Bukarest, 1992, 5. old.
4 A magyar közbeszéd rendszerint csak a román (vagy szlovák, szerb) nemzeti mítoszokat igyekszik elmarasztalni. Eszmei szin-
ten azonban a mítosz jól körülhatárolható politikai szerepet tölt be. Így az irracionális mítoszteremtés kényszere alól az illető
nemzetállamban élő magyar kisebbségek sem tudják kivonni magukat. Mivel ez főként a Székelyföldön kezd megerősödni,
egyértelmű a román befolyás. Ezzel kapcsolatosan lásd Catherine Durandin: A román nép története. Budapest, 1998, 17–46.
old.; Du-Nay András: A román nép kialakulása és korai története, Budapest, 2004.
5 Ezt a geopolitikában meghonosodott fogalmat egy adott valóságról alkotott kép valóságként történő felfogása értelemben
használom. Lásd Yves Lacoste (dir.): Dictionnaire de géopolitique. Paris, 1993.
6 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 5. old. Bözödi munkája semmit nem veszített időszerűségéből, mert a
helyzet alapjában véve nem változott. Ma is nagyon fontos lenne olvasni, átgondolni, megfontolni – különösen a kisebbségi
közélet szereplőinek. Tanulmányom erősen támaszkodik erre a munkára.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 5
6 Székelyföld – Mítosz és valóság

dos késéssel kell számolnunk a Magyar Királyság központibb térségeihez viszonyítva.
Marosvásárhelyt 1439-ben, Gyergyószentmiklóst pedig csak 1663-ban nyilvánították
várossá.
A székelyföldi városokkal kapcsolatosan pedig azt lehet mondani, hogy azok
gyakorlatilag mindig is egy kisebb régió központjaként működtek, vegyes funkciókat
töltöttek be, s mindenekelőtt vonzáskörzeteik piacközpontjai voltak. Mind a mai napig
„a városok a lóháton megtehető napi 60 km-es táv szabálya szerint helyezkednek el.
Csíkszereda–Gyergyószentmiklós (54 km), Csíkszereda–Székelyudvarhely (51 km),
Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy (65 km), Csíkszereda–Kézdivásárhely (60 km),
Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós (55 km), Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgy
(67 km). Marosvásárhely az egyetlen város, amelynek legközelebbi városi szomszéd-
ja [Székelyudvarhely vagy Gyergyószentmiklós] 100 km-re helyezkedik el. Ennek kö-
vetkeztében Marosvásárhely más fejlődési utat járt be, mint a többi város. A székely-
földi városhálózat tehát a korabeli közlekedési normáknak megfelelően alakult ki, a
központi helyek egymástól nagyjából azonos távolságra helyezkednek el.”7 Mindez
pedig meghatározta a térség (elsősorban modern kori) nemcsak gazdasági, hanem
társadalmi fejlődését is.
A Horváth Gyula szerkesztette Székelyföld (Pécs–Budapest, 2003) című kötet át-
fogó képet kínál szinte mondhatni minden területen: térszerkezet, népesség és mun-
kaerőpiac, természeti erőforrások és a környezet állapota, mező- és erdőgazdálkodás,
ipari terek és vállalkozások, piaci szolgáltatások, turizmus, közlekedés és távközlés,
humánszolgáltatások, a kulturális örökség védelme és a kulturális ipar alapjai, köz-
igazgatás, önkormányzati finanszírozás, a fejlesztés gazdaság- és társadalompolitikai
keretei, illetve a fejlesztési stratégia elemei terén. Ezt megismételni nem igazán lenne
értelme. Annál is inkább, mivel a megfogalmazottakat az EÖKiK gazdasági kutatásai
is kiegészítik.8 Ellenben fontosnak tartom feltárni a társadalmi szerkezetváltozásokat,
a reprezentációkat, a napjainkra kialakult társadalmi állapotokat és azok gyökereit, il-
letve azokat a folyamatokat, amelyeket semmiképpen nem lenne szabad szem elől té-
veszteni Románia uniós csatlakozásának a perspektívájában.

7 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 40. old.
8 Sánduly Edit–Szabó Árpád: „Helyzetkép a Székelyföld gazdasági-társadalmi állapotáról”, in: Réti Tamás (szerk.), Közeledő ré-
giók a Kárpát-medencében. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gazdasági átalakulása. EÖKiK, Budapest, 2004, 143–212.
old.; Átalakuló régiók. Székelyföld és Erdély gazdasága: az innováció és a versenyképesség egyes kérdései (Műhelytanul-
mány, 9). EÖKiK, Budapest, 2004.
9 „A kisebbségi nyilvánosságban a rendszerváltozás óta eltelt időszakban nem került sor olyan színvonalas nemzetstratégiai vitá-
ra, amely letisztult, kiérlelt alternatívák megfogalmazódását eredményezhette volna, és amelyek kapaszkodókként szolgálhatná-
nak a romániaiság sajátos körülményeivel szembesített erdélyi magyarságnak a világban való tájékozódáshoz és eligazodáshoz.
Nem készülnek kutatások, amelyek a helyzet minél pontosabb feltárását és tükrözését követnék célként, és amelyek pragmati-
kusabb, a szimbolikus politizálás hagyományával szakító, valós szükségletekre válaszoló, kivitelezhető és következésképpen el-
számoltatható közösségi stratégiák kidolgozását tennék lehetővé. Ezek hiányában a romániai magyarság korszerűtlen fogalmak-
ban gondolja el maga-magát, inadekvát fogalmi konstrukciókban jeleníti meg tulajdon helyzetét, és kivihetetlen stratégiákban ír-
ja körül a jövőt. Ennek a sajátos tárgyiasulásnak, amely a rosszul értelmezett hagyományőrzés és transzszilván konzervativizmus
szabadságnélküliségének az adottságaként nehezedik a kisebbség tagjaira, az a következménye, hogy sem az elit, sem a min-
dennapok cselekvő embere nem érti azt a világot, amelyben élnie adatott. Miközben a történelmi víziókkal és kényszerképzetek-
kel folytatott szélmalomharc köti le a figyelmét és energiáit, fokozatosan föladja az öntörvényűség és a közösségi akaratnyilvání-
tás minden igényét, és tehetetlenül hagyja magát sodortatni a térség zavaros társadalompolitikai folyamában.” Salat
Levente–Isán István Csongor–Tasnádi Miklós: „A romániai magyar közgondolkodási minták analízise és szimptomatológiája”,
Kínlódni ebben az országban…?. Kolozsvár, 2002, 12–13. old. Napjaink székelyföldi településeinek egyfajta állapotrajzát kínálja
Nagy Balázs néprajzkutató, aki leírásában kitér a lakosság etnikai és vallási megoszlására, illetve a gazdasági, a társadalmi és
a kulturális életre. Nagy Balázs: Székelyföld falvai a XX. század végén. I. kötet: Háromszék. Kovászna megye. II. kötet: Csík-,
Kászon- és Gyergyószék. Hargita megye. III. kötet: Udvarhelyszék. Hargita megye. Budapest, 1998, 2000, 2003.
A Székelyföld társadalom- és mentalitástörténetének történeti kontextusban va-
ló vizsgálata nélkülözi az átfogó összegzést. Pedig a gazdasági és a társadalmi folya-
matok – törvényszerűen és minden szinten – olyan szoros egységet alkotnak, hogy
egyik a másik ismerete nélkül nehezen érthető. Arról nem is beszélve, hogy életképes
stratégiá(ka)t csakis a helyzetkép ismeretéből kiindulva, és arra alapozva lehet elgon-
dolni és építeni.9 A tanulmány célja, hogy ráirányítsa a figyelmet egy ilyen jellegű ku-
tatás fontosságára, illetve rávilágítson néhány olyan valós problémára, amely a közbe-
szédben nem (korrupció) vagy többnyire az átpolitizált szimbolikus retorika szintjén
(autonómia, egyetem) jelenik meg.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 7
I. A Székelyföld meghatározása –
reprezentáció és valóság
Amennyiben a Székelyföld köztudatba kerülésének határkövét keressük, azt kétség-
telenül Orbán Balázs monumentális munkájában találjuk meg.10 Szerzőjét elsősorban
az a cél vezette, hogy az ország alig ismert részét a nagyközönségnek bemutassa:
„És éppen ezen véghatárainkon fekvő legérdekesebb terület, a szép Székelyföld az,
mely legkevésbé van ismerve, melyről önmagunk is legkevesebbet tudunk. Égető
szükséggé vált tehát annak feljuttatása és ismertetése.”11
Ezt követően már különböző leírásokkal, meghatározásokkal találkozunk. Első-
nek említeném a századforduló (1893–1897) Pallas Nagy Lexikonát, amely gyakorla-
tilag a kor magyar tudományosságát jelenítette meg:
„Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott he-
gyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc válik ki.
Északról délre húzódó, nagy terjedelmű, magas sziklacsúcsokkal, festői sziklacsopor-
tokkal ékeskedő s rengeteg erdőségekkel borított hegyláncolat mind a kettő. A keleti
lánc a Kárpátok övének egyik szakasza: az ország keleti határát alkotó keleti határlán-
colat. A nyugati a keletivel egyközűen haladó s 136 km hosszú Hargita- és a Persányi-
hegység, mely az előbbi folytatásának tekinthető. A Hargita és a keleti határhegylánc
közé eső, valamint a Hargita nyugati oldalára támaszkodó lejtők, völgyek, medencék
együtt teszik a Székelyföldet, a székelyek hazáját. A székelyek földjét a Hargita-hegy-
lánc és tagjai két részre osztják; a Hargita és a keleti határhegylánc közé zárt rész Csík
és Háromszék, a Hargita nyugati oldalán levő Maros-Torda és Udvarhely vármegyéket
foglalja magában. Csík, Háromszék, Maros-Torda és Udvarhely vármegye: íme a Szé-
kelyföld, 450 ezer székelynek a hazája.12 A Székelyföld 1874-ig székekre (Csíkszék,
Háromszék, Marosszék, Udvarhelyszék, Aranyosszék) volt felosztva. 1874.13 a széke-
ket megyékké kerekítették ki. A székely törvényhatóságok elveszítették régi történeti
neveiket; a főbb tisztségeknek is ez volt a sorsuk. A fő- és alkirálybírákból fő- és alis-
pánok, a dullókból szolgabírák lettek. A Székelyföldet éles természeti határok zárják
körül, elszigetelve annak lakóit mindattól, ami e föld határán kívül esik. A természet al-
kotta éles határok között őseredetiségében megmaradt népszokások, sajátságok,
nyelv, viselet a székelyben egy, a magyartól sokban eltérő, annál ősibb néptípus, a
földben egy kis külön ország benyomását teszi az emberre. Büszkén is nevezi a szé-
kely ember kis hazáját, a Székelyföldet Székelyországnak. Minden, mi a Székelyföldön
kívül esik, a székely előtt külföld. Hogy a természeti határok által elzárt vidék lakói az
elszigeteltség terhét könnyebben elviselhessék, a jótékony természet a székelyeket

10 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból, 1–4. kötet, Ráth Mór Ki-
adása, Budapest, 1868–1870; 5-6. kötet, Tettey Nándor és Társa, Budapest, 1871–1873 (reprint kiadás két kötetben: 1982).
11 Orbán Balázs: „Előszó”, A Székelyföld leírása. 1. kötet, Budapest, 1868, 2. old.
12 Dávid Zoltán: A székelyek száma, 1567–1992. (A KSH Népességtudományi Kutató Intézet Történeti Demográfiai Füzetei, 16),
Budapest, 1998. Perspektívába helyezett áttekintést nyújt Kiss Tamás (szerk.), Népesedési folyamatok az ezredfordulón Er-
délyben. (Erdélyi Társadalom Könyvek, 1), Kolozsvár, 2004.
13 Gyakorlatilag ettől kezdődően lehet számítani a székelységnek, mint problémának, az újbóli megjelenését a magyar közélet-
ben és politikában. Galgóczy Károly: A székely kérdés. (Értekezések a társadalmi tudományok köréből, 2. kötet, 11. szám),
Magyar Tudományos Akadémia, Pest, 1874.
feldíszítette mindazon tájszépségekkel, amelyek az emberre vonzóerőt gyakorolni, la-
kóit lebilincselni képesek; kinccsel – ásványi, növényi kinccsel – pedig annyival hal-
mozta el, amennyi csak világrészeknek jutott osztályrészül.”14
Ugyancsak a XIX. század utolsó éveiből származik Hankó Vilmos leírása is: „A
bérczes Székelyhazában 200 mérföldnyi területen kompakt tömegben él 450,000
székely magyar. Középtermetű, erőscsontu, izmos, karcsu nép. Szorgalmas, értelmes,
ügyes, utánozhatatlan művésztehetség, emellett erős, mint az a sziklalánczolat, mely
festői szép völgyeit, aranykalászos rónáit köríti. Annak, a ki a határvidéken áll, a nem-
zeti ügy szolgálatában edzettebbnek és fegyverzettebbnek is kell lennie a többieknél!
Őrálló hivatásában ezer esztendő óta mellével fedezi Magyarországot a kelet felől jö-
vő támadások ellen. Mig egyik kezével harczolt, a másikkal épített, arasznyi földjén
küzdött a mindennapiért verejtékes munkával. Ez élet-küzdelem a székelyeknél már
azon korban veszi kezdetét, a melyben másutt csak örömet kinál az élet; és addig tart,
a míg az élet. (…) a szakadatlan küzdelem, bérczes hazájának szélsőséges klimája a
létért küzdelemre megaczélozták, az élet harcaira edzettebbé, kitartóvá, szivóssá tet-
ték a székelyt. A sok akadály, mivel megküzdeni kénytelen, testi- és lelki tehetségét
nagy mértékben kifejlesztette; élénk felfogásuvá, éleselméjüvé és okossá tették; mint
az örmény, vagy mint a zsidó, a székely is, saját előnyére tudja fordítani az életnek min-
den viszonyát és helyzetét.”15
Mindezek után a szerző hosszasan ecseteli a székelyek „közmondásos” tulajdon-
ságait: rettenthetetlen bátorság, szabadságszeretet és önbizalom. Szerinte „a székely
senkitől sem fél, csak az istentől; senkiben sem bizik, csak az istenben és önmagá-
ban”. Ugyanakkor „ingerlékeny, könnyen föllobbanó természetű; de haragja olyan
mint a nyári vihar: hirtelen lecsap, félelmesen dühöng, azután a milyen gyorsan tá-
madt, épen olyan gyorsan lecsendesedik”. „A székely vidám mint a hegyről lesiető pa-
tak, mulatni vágyó s a mértéken túl vendégszerető nép”; „eszejárása furfangos, a hoz-
zá intézett kérdésekre ezeribe egyszer ad egyenes választ s a kérdésre is sokszor kér-
déssel felel”.16 Ennek némiképpen ellentmondani látszik az a kitétel miszerint „a szé-
kely beszéde egyszerű, talpraesett”.17
Hankó Vilmos szerint: „A székelyekben a tipikus magyar szellem ősereje szól fe-
lénk; a Székelyföldben egy még nem is sejtett világ csodás tündérkertje tárul fel előt-
tünk. Mind a kettő hivatva van megtermékenyíteni a magyar elmét, hogy teremjen ma-
gyar erkölcsöt, hogy teremtsen magyar műveket.”18
Évtizedekkel később, 1941-ben, Györffy György a következőket írja: „A magyar
néptömbtől elszakadva, idegenektől körülvéve éli, sajátos, elzárt életét a székelység.
Hazája a Kárpátok koszorúzta magyar medence keleti zuga, ahol magas hegyektől
övezett völgyekben és medencékben lakik. Eredete iránt a magyarság mindig nagy
érdeklődést mutatott.”19
14 http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/096/pc009602.html#5.
15 Hankó Vilmos: Székelyföld. Budapest, é. n., 47–48. old. (reprint: Budapest, 1993).
16 Uo. 48–50. old.
17 Uo. 65. old.
18 Uo. 67. old. Ez a kitétel azért érdekes, mert eközben a székelyek tömegei vándoroltak ki. Ugyanakkor az Akadémiai Kiadó
1993-ban érdemesnek ítélte a mű reprint kiadását.
19 Györffy György: „A székelyek eredete és településük története”, in: Májusz Elemér (szerk.), Erdély és népei. 1999, 37. old. Az
eredet kérdésével kapcsolatosan lásd Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár, 10), Sze-
ged, 1996.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9
10 Székelyföld – Mítosz és valóság

Ezek a meghatározások (különösen a Hankó Vilmosé) egyfajta pátoszt és sztere-
otípiát is tartalmaznak, amelyek – bizonyos értelemben – szinte mind a mai napig meg-
találhatóak a közgondolkodásban: sajátságos eredet, bizonyos felsőbbrendű kiváló-
ság, elkülönülés, bezártság, önállóság elsősorban az állapotok konzerválása
céljából.20 Mindez azt sugallja, hogy alapjában véve mindig is a ködbe burkolózó múlt,
az eredet (s annak mítosza) volt az, amit érdekesnek és érdeklődésre érdemesnek ta-
láltak – s nem a jelen. Erre azonban maga a székelység is rájátszott. Ahogy Bözödi
György találóan megfogalmazta: „Művészi lélek él a székely népben, a balladák világa.
A jónak és rossznak ez a szélsősége mintha nem valóságos élet, hanem művészi túl-
zás volna. A kettősség, a belső meghasonlottság hajszolja a népet, mintha nem volna
reális alapja az életének; mintha a mindennapok valósága helyett egy romantikus mű-
vészi alkotásban élne.” Szerinte „a nép lelki szakadékai szükségképpen alakultak ki. A
sok százados elnyomás alatt művészetében, népmesékben és csodálatos történetek-
ben oldotta meg társadalmi kérdéseit, így vett lelkileg elégtételt a reánehezedő jogta-
lanságok miatt, mert másképpen nem lehetett igaza.”21 Vagyis maga a székelység is
menekült – s azt lehet mondani, hogy talán mind a mai napig menekül – a valóságtól,
mintegy új szolidaritási kereteket, megtartó erőt keresve egy általa konstruált képzelet-
beli világban, amely időnként akár a valóság erejével is hathat.
Ez érvényesül magának a Székelyföldnek a meghatározásában is. Napjainkban
a Székelyföld még mindig többnyire a Hargita, Kovászna és Maros megyék alkotta
földrajzi egységet jelöli.22 Ez azonban csak részben fedi a valóságot, hiszen Kovászna
és Maros esetében egyértelmű, hogy a széleken, a terület demográfiai viszonyainak
megváltozása következtében, a hagyományos, történeti Székelyföld fokozatosan zsu-
gorodik. Marosvásárhely pedig már megszűnt magyar többségű város lenni.
Ferencz Angéla szerint: „A Székelyföld egyrészt az Erdély-mítosz része és ugyan-
akkor rendelkezik saját mítosszal. E jelenségnek történeti, irodalmi, folklorisztikus gyö-
kerei vannak. A Székelyföld mint csodálatos természeti és mitikus táj megkonstruálá-
sa több forrásból táplálkozik. Az irodalom, történelem, szóbeli hagyományok teremte-
nek alapot az ‘agyafúrt székely’, ‘ősi székely’, ‘bicskás székely’ stb. állandó jelzők
társítására.”23 Ezek a reprezentációk kétségtelenül a jelenből a múltba menekülés
kényszerítő óhajával hozhatók összefüggésbe: „Kis népek mindig nagyot álmodnak;
a nagy, régi múltú népek dicsősége után vágyódnak. Ha nem lehetnek nagy népek a
jelenben, fényes múltat álmodnak maguknak; vagy a vélt fényes múltra való hivatko-
zással, emlékezéssel élik át a jelen kedvezőtlen történéseit, folyamatait.”24
A megálmodott múlthoz viszonyítva ugyanis a hétköznapi székely valóság sokkal
prózaibb, kevésbé romantikus, politikailag alig hasznosítható, s talán egyáltalán nem
egyezik a magyarországi elvárásokkal. Gyenge a népsűrűség, a művelés alatt álló te-
rületek aránya, a vasútsűrűség, a közútsűrűség, a települési útsűrűség, a telefonellá-
tottság, illetve a külföldi működő tőke és a külföldi vegyes vállalatok jelenléte. Ugyan-

20 Ennek legutolsó bizonyítéka az Európa Tanács számára készített dokumentum „A székely nemzetről” (www.ujkelet.ro, 2005.
május 4., szerda).
21 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 20. old.
22 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 24. old.
23 Uo. 347. old.
24 Hegedűs József: Hiedelem és valóság. Külföldi és hazai nézetek a magyar nyelv rokonságáról. Akadémiai Kiadó, Budapest,
2003, 159. old.
akkor jelentős az elvándorlás,25 amihez társul a magas agrárfoglalkoztatottság, illetve
az alacsony képzettség.26 Ez tehát az a valós gazdasági, társadalmi helyzet, amely a
lakosság életének mindennapi keretét adja.
Kolumbán Gábor joggal figyelmeztet, hogy „a Székelyföldet, mint régiót megha-
tározó érvelések nagy része az etnikai elvet tekinti alapvetőnek. Ennek a megközelí-
tésnek megfelelően a Székelyföld az a térség vagy pontosabban azon közigazgatási
egységek által lakott terület, amelyek az egykori székely székek adminisztrálásában
lévő területeken találhatók, és ahol a magyar etnikum regionális többséget alkot. A
meghatározás magán hordozza az egykori Magyar Autonóm Tartomány emlékét, és
a régió lényegét annak magyarságában véli megtalálni.”27 Ezt az elvet, évtizedekkel
ezelőtt, az Új Magyar Lexikon a következőképpen fogalmazta meg a „székelyek” cím-
szóban: „Romániában, Erdély DK-i részén, az ún. Székelyföldön (legnagyobb részt a
Maros Magyar Autonóm Tartományban) élő, sajátos jellegzetességekkel rendelkező
magyar néprajzi csoport.”28
Ezen, aránylag rövid ideig tartó történeti tény által meghatározott, ellenben mindmá-
ig erőteljesen ható reprezentáció megértéséhez azonban – amelyben a tényleges és a
mitikus múlt összemosódik, s amelyben az autonómia-elképzelések is gyökereznek – fel
kell vázolnunk a múltat, és mindazokat a folyamatokat, amelyek ide elvezettek.

25 Bodó Julianna (szerk.): Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön. (Helyzet könyvek), Csíkszereda, 1996.
26 Lásd Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 414–415. old.
27 Uo. 398. old.
28 Új Magyar Lexikon. 6. kötet, Budapest, 1962, 193. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11
II. Történelmi-társadalmi kitekintés
„A köztudatban hamis utópiát tettek általánossá a székelységről, mely a többi utópiák-
kal ellentétben, fordított… valamikor valóság volt, s csak később vált üres elméletté. A
székely jobbágyságot, a föld igazságtalan birtoklását véka alatt rejtegették, s a magyar
közvélemény nem sejtette, hogy amikor a hagyományos felfogás szerint ‘székelyekről’
beszél, csak néhány száz előkelő családot ért alatta. A nép senkit sem érdekelt, keser-
ves történetének nem akadt szószólója. Megismerése helyett megelégedtek a hamis
dicsőítésével. Ez a téves felfogás akadálya volt annak, hogy a valóságos helyzetet meg-
ismerjék, amíg még lehetett volna segíteni a népen. Az utópia segítségével a magyar-
ság egy nem létező állapotot tekintett valóságnak, s ezzel megnyugtatta lelkiismeretét.
A székely nép közben pusztult, leszegényedett, szétzüllött. Élete külsőségei megma-
radtak, de lelke nem a régi, élete belső tartalma kicserélődött. Nem mai ez az átalaku-
lás, sok száz éve tart. A székely csak tréfáiban élt szűkebb hazáján kívül, és akik eze-
ken a keserves, agyafúrt tréfákon kacagtak, nem vették észre, hogy ez a halállal való
tréfálkozás, a magárautaltság, a végső menedék. (…) Mi okozhatott volna aggodalmat
a múltban, hiszen olyan szép elmélet élt a székelységről. Az utópia hirdette, hogy itt
mindenki szabad, egyenlő és egyformán nemes, itt az elnyomást, a jobbágyságot nem
ismerték, társadalmi súrlódások nem keletkezhettek. Területi és személyes önkormány-
zata révén eszményi köztársaságban élt a nép, vezetőit maga választotta, a
nemzetgyűléseken29 mindenkinek egyformán felszólalási joga volt. Csak két osztályt
különböztettek meg: lófőket és gyalogosokat, mert a társadalom alapját a katonai szer-
vezet képezte, de mindkét rend egyformán mentes az adóktól, az ünnepszámba menő
ökörsütésen kívül. Királyi jog a gazdátlanul maradt birtokra sem terjedt ki, mert a nép
a földet nem adomány, hanem ősi foglalás alapján bírta. A föld csak a rokonokra vagy
szomszédokra szállhatott, pénzért eladni nem lehetett. Az utópia jó szolgálatot tett, ezer
évre meghosszabbította ezt az állapotot, amely a valóságban Mátyás király idejéig sem
maradt fenn a maga egészében. Homályban tartotta a XV. századdal kezdődő tizenegy
székely lázadást, a jobbággyá süllyedt székely népréteget pedig megfosztotta székely
nevétől, hogy a név makulátlanul ragyoghasson. (…) Az utópia állapota a székelységre
vonatkozó írott történelmi emlékeket megelőző időben volt valóság, ez a valóban esz-
meinek nevezhető népközösség, melynek párját a feudális Európában hiába keressük,
akkor élt a maga teljességében. Az első írott emlékek már a székely társadalmi élet sor-
vadásáról, fokozatos bomlásáról beszélnek.”30
Sőt, azt is lehet mondani, hogy Werbőczy István híres Hármaskönyvében
(Tripartitum, 1514)31 valójában már a „rendi” székely nemzet szerepel, s ez egy
olyan letűnt kor mitikus illúzióját rögzítette, amely már azt az Oláh Miklós
(1493–1568) esztergomi érseket is megtévesztette, aki a székelyeket a hunok le-
származottainak tartotta: „Nem szívesen tűrik, hogy családjuk, házuk házasság út-
ján idegenekkel keveredjék: szokások, szertartások s törvények szempontjából a
többi magyaroktól erősen különböznek. (…) Azt akarják, hogy mindnyájukat neme-
29 Erről 1357-ből van először adatunk. A fejedelemség idején elveszítette gyakorlati jelentőségét, a Habsburgok alatt pedig meg
is szűnt. Utolsó összehívására 1848 októberében került sor, Agyagfalván.
30 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 22–23. old.
31 A budai országgyűlésnek 1514 októberében bemutatott munka csak 1517-ben jelent meg nyomtatásban.
seknek tartsák, mint akik a régi hunok maradékai. S valóban igyekeznek a szabad-
ság előjogával élni, ugyanis nem tűrik, hogy valakinek közöttük a többinél nagyobb
szabadsága legyen. (…) Közöttük a legkisebbnek is ugyanaz a szabadsága van,
mint a legnagyobbnak. (…) Adót senkinek sem fizetnek, sem a királynak, sem sen-
ki másnak, nem számítva, hogy mikor Magyarország királyát koronázzák, vagy meg-
házasodik, vagy fia születik, mindenki ad a királynak egy ökröt. De azt is többnyire
nem minden nehézség nélkül teszik. (…) A saját bűntetteseikkel szemben a követ-
kező büntetést használják. Ha bárki közülük valamit tett az ország vagy a közjó el-
len, vagy a szabadság ellen, melyet joggal becsülnek minden földi dolog között a
legtöbbre, s ha észreveszik, hogy titokban áskálódik, vagy közös határozatuk elle-
nére az ellenséggel szemben nem kel fel, s látják, hogy nem engedelmeskedik: an-
nak a holmiját és vagyonát szétrombolják, házát alapjáig lebontják. És ha alkalmuk
van rá, megölik. A királyon kívül senkinek sem engedelmeskednek, csak az erdélyi
vajdának, akit a király tesz az ő ispánjukká, mikor vajdát nevez ki vagy változtat. De
gyakran még ezzel szemben is engedetlenek.”32
A törzsi-nemzetségi szervezetben élő, nemek (6) és ágak (24, nemenként 4) sze-
rint tagozódó székelység33 a XII.-XIII. század folyamán foglalta el azt a területet, ahol
ma is él. Gyakorlatilag erre az időszakra vezethető vissza az a mitizált, ideális kép,
hogy a székelyek mind szabadok, egyenlők és egyformán nemesek voltak, akik a föl-
det közös tulajdonként használták. A megtelepedés után azonban ez a székely társa-
dalmi szerkezet bomlásnak indult, mivel megingott a gazdasági egyensúly. A székely-
ség területi szerveződésének alapja a faluközösség lett, s megjelent a magántulajdon
iránti igény – elsősorban a vezető réteg részéről. A vagyonszerzés és vagyongyarapo-
dás pedig szinte természetszerűen vonta maga után a hatalom megszerzésének igé-
nyét is. S amint a tisztségviseléseknél a földbirtok vált irányadóvá, óhatatlanul elindult
az a társadalmi rétegződés, amelynek idővel természetes velejárója lett az egyszerűb-
bek elnyomása, megaláztatása, jogfosztottsága. A XV. század első felétől mindez már
dokumentált formában is nyomon követhető.
A székelység megszervezésében a központi hatalmat a székely székek (sedes
siculorum: Udvarhely, Maros, Csík, Sepsi, Kézdi, Orbai, Aranyos) testesítették meg;
mint bíráskodási, katonai és közigazgatási egységek. Székelyudvarhely volt a főkapi-
tány székhelye, illetve itt volt a székelység legfőbb törvényszéke és a főesperesség is.
A közhiedelemmel ellentétben azonban, „nem a székely önkormányzat, hanem a szé-
kelyek kormányzásának centruma”34 volt. Marosvásárhely csak 1616-ban Bethlen Gá-
bor fejedelemtől kapott szabad királyi városi rangot. Későbbi fejlődésében az is sze-
repet játszott, hogy „ Mária Terézia 1754-ben ide helyezte át Medgyesről a Királyi Táb-
lát, az erdélyi Fejedelemség törvényszékét”.35
A székelység sokáig próbálkozott gátat vetni a rétegződésnek, s ezzel mondhatni
egy olyan történelmi-társadalmi folyamatba csúszott bele, amelynek köszönhetően
gyakorlatilag mindig is lemaradást mutatott az általános fejlődéshez képest.36 Kétség-
32 Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. I: Tündérország, 1541–1571, Buda-
pest, 1993, 6–7. old.
33 Bodor György: A székely nemzetségi szervezet. Csíkszereda, 2003.
34 Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. Csíkszereda, 2003, 53. old.
35 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 40. old.
36 1848-ban pl. a székelység (részben) akkor csatlakozott a szabadságharchoz, amikor az már vesztésre állt.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 13
14 Székelyföld – Mítosz és valóság

telenül ezzel magyarázható a közösség új dolgok iránti bizalmatlansága és ellenállása,
ami tulajdonképpen egy olyan mindenkori konzervativizmusban nyilvánul meg, amely
nem annyira értékrendet, mint sokkal inkább a változatlanság fenntartását jelenti.
A háromszéki közrendűek 1465-ben lázadtak fel először a főrendűek (primorok
és lófők) ellen. Ezt követően, az 1466-ban Zabolán tartott székely közgyűlés tisztázni
igyekezett a törvényeket és a jogokat:
„1. A székely község nem köteles szolgálni az előkelőket. Szolgálatra csak azok
kötelezhetők, akik a főrendiek földjein laknak.
2. A főrendiek földjén lakó, szolgálatra köteles székely ‘se legyen örökös szolga,
mehessen oda, ahová akar’.
3. A község nem kötelezhető arra, hogy az előkelőknek ingyen szántson, aras-
son, használjon, vagy más munkát végezzen, hacsak nem jószántából teszi.”37
A következő évtizedekben azonban a helyzet nem javult. 1492-ben, már az erdélyi
vajdának, Báthori Istvánnak kellett a székelység ellen vonulnia, ami egyben meg is ala-
pozta a székelyek Báthoriak iránti évszázados gyűlöletét. Ahogy az udvarhelyiek II.
Ulászlóhoz intézett panaszos leveléből kiderül: „Mint ellenségre, erős haddal rontott re-
ánk, közülünk sokakat ártatlanul megöletett, némelyeknek szemeit kiszúratta, birtoká-
ból kiforgatta, nejeiket, leányaikat elraboltatta. (…) Katonáit ránk küldötte, s mintha törö-
kök lettünk volna, kiraboltatott, minden igaz jogunkból kiforgatott s néhányat közülünk
száműzött.”38 Az elviselhetetlenné váló életre ekkor merül fel először megoldásként a
kivándorlás – s ez a későbbi évszázadokban állandósul, bevett szokássá válik.
Az 1492-es lázadást a XVI. század folyamán még további lázadások követték,
mintegy sorozatban: 1506, 1519, 1559, 1562, 1575, 1596, 1602, 1603. Céljuk mindig
a szabadság visszaszerzése, s a főurak elnyomásának a megszüntetése volt. Az elbu-
kott próbálkozások eredménye azonban a székelység teljes megtörése, illetve a szé-
kelyföldi társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok átalakulása lett. A történelem kü-
lönös fintora, hogy az önálló Erdély születése tulajdonképpen egybeesik a székely ön-
kormányzat hanyatlásával, az adómentesség felszámolásával,39 és a feudális társa-
dalmi rend megszilárdulásával a Székelyföldön. Hermann Gusztáv Mihály szerint: „Ez
a folyamat törvényszerű volt és elkerülhetetlen, hiszen a székely szabadságok egész
rendszere a székelység határőr-státuszának, katonai megbízatásának függvénye volt.
A térségben bekövetkezett geopolitikai változások, a haditechnika és hadszervezés
fejlődése viszont jelentősen csökkentette e régmúltból átöröklött módon működő pa-
rasztkatonaság hadi potenciálját. A székely kiváltságok – eredeti formájukban – el-
vesztették gyakorlati fedezetüket.”40
A feudalizálódás következtében kialakult nemességnek már alig, vagy egyáltalán
nem volt gyökere az egykori népben,41 míg a tulajdonképpeni székelység jobbágy
köznéppé alakult át. Annak érdekében azonban, hogy a teljes kiszolgáltatottságtól és
37 Demény Lajos: Székely felkelések a XVI. század második felében. Bukarest, 1976, 19. old.
38 Bözödi György. Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 27. old.
39 Erre ténylegesen 1554 és 1559 között, Izabella királyné törvényhozásai következtében került sor. Ez gyakorlatilag azt jelentet-
te, hogy a szabad közszékely adó- és katonaköteles lett, míg a primorok és lófők (valamint ezek jobbágyai és zsellérei) to-
vábbra is adómentességet élveztek. Ez magyarázza a későbbiekben a székelyföldi „önkéntes jobbágyság” elterjedését.
40 Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. Csíkszereda, 2003, 54. old.
41 „A XVI. század közepén az Udvarhely megyei Siménfalva községben Tatár Erzsébet nemes asszony 300 forintért adja el ‘örö-
kösen és visszavonhatatlanul’ egész székely nemességét, birtokát, székely főemberi (primori), főhadnagyi és székely lófői jog-
hatóságát.” Bözödi György: Székely századok. Csíkszereda, 2002, 50. old.
jogfosztottságtól önmagát valamiféleképpen megoltalmazza, a nép – helyesebben
szólva az adott faluközösség – írásba kezdte foglalni a saját törvényeit (elsőnek
Gyergyóújfalu, 1581-ben).42 Abban reménykedett, hogy ebben a formában esetleg
megmenthet valamit a saját hajdani szabadságából.43
A XVI. századi székely lázadások egyik érdekes jellemvonása, hogy nem voltak
kimagasló vezérei. Tulajdonképpen közösségi megmozdulásoknak tekinthetők, s eb-
ben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy a közösségnek éppen azok ellen
kellett harcolnia, akik a köréből kiemelkedtek – vagyis azon főrendűek ellen, akik a bir-
tok és a pénz révén a hatalmat megkaparintva igyekeztek uralkodni. Ugyanakkor az
is igaz, hogy ezek a lázadások egyre inkább befelé fordították a székelység tekintetét,
amely a saját problémáira fókuszálva fokozatosan elveszítette a „külvilágban” való tá-
jékozódás képességét. „Sajátos vonás, hogy a székelység, mihelyt nem önmagára tá-
maszkodik, hanem másokkal együtt, vagy mások mellett kell ügyeiért harcolnia, soha-
sem ismeri fel érdekeit, nem tudja, kihez kell csatlakoznia, ki hoz számára jót vagy
rosszat. A székelység csak addig vívott igaz és tiszta harcot, míg önmagából termelte
ki az eszközöket, a módokat és a demokratikus értékeket.”44 Erre azonban csupán a
XVI. század közepéig futotta az erejéből. 1562-ben ugyanis a székely közrend végér-
vényesen elbukott.45 S ezzel véget ért az a harc, amelyet a székely főemberek a XIV.
század folyamán indítottak annak érdekében, hogy saját megteremtett uralkodó hely-
zetüket megerősítsék és állandósítsák. Ekkor végérvényesen megbomlott a székely
földközösség is. Az addig váltakozó tisztségviselés állandósult, sőt örökletessé vált.46
Ettől kezdődően az adóterhek és a katonai szolgálat kényszere között vergődő szé-
kelység feje fölött állandóan ott lebegett az elszegényedés és jobbágyosodás veszé-
lye. Arról nem is beszélve, hogy a közszékely gyakorlatilag kikerült a rendi „nemzet”-
ből, míg a székely nemességet már az adományozott birtok (lófői tulajdon) révén is
meg lehetett szerezni. Ezzel Székelyföldön is megszűnt a vér és a föld kapcsolata.47
A reformáció pedig, a feudális társadalmi tagolódás mellett, a nép hitbeli egységét is
megbontotta: most már katolikus, református és unitáriusként is szembekerültek egy-
mással. Ennek mindmáig élő emléke a csíksomlyói pünkösdi búcsú, amelynek erede-
te 1567-re nyúlik vissza.48 A hagyomány szerint ekkor Csík, Gyergyó és Kászon szé-
kelysége fegyverrel védte meg katolikus hitét az őt erőszakkal unitáriussá tenni szán-
dékozó János Zsigmond fejedelemmel szemben. A búcsú szimbolikus ereje kétség-

42 Garda Dezső: A falutörvénytől a közbirtokosságig. Gyergyóújfalu monográfiája. Csíkszereda, 1998.
43 Imreh István: Székely falutörvények. (Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Erdélyi Tudományos Intézet), Kolozsvár, 1947;
Idem: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983; Idem: Székelyek múló időben. Budapest, 1987.
44 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 31. old.
45 A lázadás leverése után Zápolya János a vezetőket (Nagy György, Gyepesi Ambrus) nyársba húzatta, az elfogott résztvevő-
ket pedig megcsonkíttatta. Lásd Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. I:
Tündérország, 1541–1571. Budapest, 1993, 116–118. old. Ugyanakkor Udvarhelyen („Székelytámadt”) és Háromszéken
(„Székelybánja”) várat építtetett a székelyek szemmel tartására.
46 Ilyen pl. Udvarhelyszéken a Daniel család, amelyben a XVII. század közepétől a XIX. század végéig gyakorlatilag apáról fiúra
szállt a főkirálybíróság.
47 Lásd A székely főnemesek – primorok – aranykönyve. A lustrákból és homagiumokból összeállította s periratokból, jegyző-
könyvi, káptalani és konventi adatokból szerelte és bedolgozta Hanuszik Elemér. Budapest, 1942. A legrégebbi családfák
többnyire a XVII. századba vezetnek vissza. Hasonlóképpen Pálmay József (szerk.): Háromszék vármegye nemes családjai.
1-2. kötet. (Székely nemesi családok), Sepsiszentgyörgy, 2000 (reprint kiadás, az eredeti 1901-ben jelent meg).
48 Ezt igyekszik cáfolni Simén Domokos: „Történelem, vagy legenda? (A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredetéről)” című, a Dá-
vid Ferenc Egylet 1998. október 25-i estéjén elhangzott előadásában (www.unitarius.hu/eloadasok/bucsu.htm).

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 15
16 Székelyföld – Mítosz és valóság

telenül abban rejlik, hogy egy kudarcokkal telített vérzivataros korszakban ez az egyet-
len székely sikertörténet. A jogfosztott székelységnek legalább a hitét sikerült meg-
őriznie. Tanulsága, hogy itt a földön gyakorlatilag nincs remény – csakis Mária, az Is-
tenanya, a Napba Öltözött Asszony segíthet.49
„Amit elvesztett a székelység – írja Bözödi György –, az egyenlőséget, a belső
rendet és szervezettséget, azt a szászok megvalósították. Ebben az időben a szász-
ság már teljesen kialakította magának a közigazgatási egységet, mely minden szászt
magába foglal és egy nemzettestbe olvaszt. Az eddig különböző szabadságokkal ren-
delkező közszékelység is egy osztályba olvad – egyetlen jobbágyosztályba. A székely
nép egyenlőségét és szabadságát is meg lehetett volna tartani, ha lett volna, aki a szé-
kelységnek gondját viselje. És meg lehetett volna tartani a birtokát is. A szász nép ere-
je és egysége fejlődő gazdasági rendszerében van, míg szomszédjában a székelység
folyton csak pusztul gazdaságilag, és máig sem tudta összeszedni magát. A történe-
lem mulasztásai nem a bajokat okozó rossz vezetőkön bosszulják meg magu-
kat, hanem a népen. Mindenki hibájáért a nép szenved. A szászok ki tudták ke-
rülni a jobbágyveszedelmet, és a későbbi változások csak annyiból állnak, hogy a vá-
rosok veszik át a falvak igazságszolgáltatását, s míg a közszékelyek egyes magánföl-
desurak hatalma alá kerülnek, addig szász földön az önkormányzatukat elveszített
községek a jól megszervezett városi polgárság vezetése alá mennek át. A megerősí-
tett városok lesznek a szász élet biztos központjai, míg a parlagon hagyott székelység
ázsiai elhagyottságban él. Szamosközi [†1612] leírása szerint a székelyeknek ‘városa-
ik vagy kerített helyeik nincsenek, az egész nemzet pásztorkodik, kunyhóik sárral ta-
pasztott sövényekből állanak, szalmával vagy sással fedve. Ilyen palotákba vonják el
magukat az eső ellen, s minthogy mindnyájan mezei emberek, gyakori pusztításoknak
vannak kitéve, s nincs elrejtett pénzbeli gazdaságuk, nem lévén bátorságos helyük ar-
ra; minden gazdaságuk szántóföldekből s kaszálókból állanak, melyek az ellenség ra-
gadozásainak tárva állanak.”50
A jogfosztottságnak köszönhetően a jogok visszaígérgetése hatékony politikai
eszközzé vált a székelység katonai erejének kihasználása érdekében. Ez a XVI. szá-
zad végének és a XVII. század elejének egyik igen jellemző vonása. Alapjában véve
Báthori Zsigmond is ezzel szólította harcba a székelyeket 1595-ös havasalföldi hadjá-
ratához. A székely nemesek nyomására azonban a fejedelem a korábban kiadott sza-
badságlevelet visszavonta, ami a közrend lázadásához vezetett.
„A székelyek – olvashatjuk egy korabeli leírásban –, minthogy a fejedelem eddig
nem gondoskodott arról, hogy puskáikat, dobjaikat s lobogóikat elvegyék, semmikép-
pen nem tudták elhinni, hogy az ő akaratából kergetik vissza őket a régi szolgaságba.
Ezért gyüléseket tartottak, s míg egyszer a fejedelemnek ebben az ügyben kiadott le-
velét követelték a nemességtől, máskor azt hozták elő, hogy a fejedelemnek tett eskü-
től semmiképpen nem akarnak eltávolodni, végülis mindnyájan egyakarattal, titokban
összeesküvést szőve elhatározták: nem fognak a nemesség kedvében járni, hanem
csak a fejedelemnek fognak szolgálni, inkább ezer halált elszenvednek, minthogy ré-
gi uraiknak engedjenek, akiknek velük szemben való szörnyű kegyetlenségeit már
49 Csíksomlyó, mint szimbólum, különösen Trianon után erősödött meg. A kommunizmus alatt a hatalommal szembeni ellenál-
lást is megtestesítette. Ma már egyfajta összmagyar nemzeti zarándokhellyé és jelképpé magasztosult. Ez az a fa, amelytől
nagyon sokan nem látják az erdőt.
50 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 36–37. old.
előbb tapasztalták, s a jövőben még sokkal jobban fognák tapasztalni, célszerűbb
lesz, hogy nyílt háborúval hadat üzenjenek a nemességnek, minthogy magukat nekik
a legszörnyűbb büntetésre átadják, hogy megkínoztassanak.”51 A lázadás természe-
tesen elbukott, s 1596 januárjában a Bocskai István vezette kegyetlen megtorlás vé-
res farsangot eredményezett a székelység számára.52
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a független Erdély ügyét – amelyet a
nemesek ügyesen kapcsoltak össze a saját egyéni érdekeik és kiváltságaik védelmé-
vel – a közszékelyek szemében messzemenően megelőzte a saját szabadságuk és
jogaik követelése. Így történhetett meg, hogy hol a császárpártiakat támogatták
(Balassa Menyhért, 1562; Bekes Gáspár, 1575), hol pedig Mihály vajda mellé álltak. A
vesztes miriszlói csatában pl. a végsőkig kitartottak. Végeredményben azonban nem-
egyszer székelyek harcoltak székelyek ellen, ahogy az pl. 1603-ban, a brassói csatá-
ban is történt. Itt Székely Mózes székely (Udvarhely, Maros, Aranyos), török és tatár se-
rege állt szemben a Habsburg császárt szolgáló Radu vajda székely (Csík, Gyergyó,
Háromszék köznépe), román és rác seregével.
Ezt a székely meghasonlottságot kiválóan tükrözi az a tény is, hogy 1601-ben újra
hinni tudtak Báthori Zsigmond szabadságígéretének. A fejedelemség visszaszerzése
nem sikerült, ellenben utódai tanultak a székely lázadásokból, és meghagyták a köz-
rendűek szabadságát (a katonai szolgálat kötelezettségével együtt) – a jog- és birtok-
egyenlőség visszaállítása nélkül (pl. Bocskai 1605 februárjában). Ennek következtében
mintegy meg is oldódott a székelykérdés, ami jogiból társadalmi problémába csapott
át, s egészen 1762-ig, a határőrség felállításáig nem igazán jelentkezett többé.
Bözödi György szerint: „A több mint száz évig tartó állandó forradalom és pusztu-
lás a népet teljesen megtörte, minden erejét kimerítette. A szegénység az urak elnyomá-
sánál is súlyosabban nehezedik rá, a széthúzás pedig kiölte az összetartozás érzésében
levő bátorságot és reményt, mely egykor a forradalmakat vezette. A XVII. századtól nem
forrong többé a nép, hanem lesújtva, tehetetlenül, magába zárkózva hordozza sorsát.53
(…) A székelység Mátyás király óta harcolt jobbággyá süllyesztése ellen, s most, amikor
törvény védené meg, önként kényszerül jobbágyságra menni. A sok forradalom után
föld nélkül, kenyér nélkül áll, és csak két lehetőség adódik, vagy a kivándorlás, vagy is-
mét az urak szolgálatába való szegődés. Mindkét körülmény nagy veszteséget okoz a
fejedelmek számára, mert a székely katonaság száma fogy általa. Az országgyűlések
most a székelyek jobbágyságra térését tiltják meg évről évre, de a tilalomnak nem sok
eredménye van. Kenyérért, oltalomért, tíz forintos adósságokért, a katonáskodástól való
mentesülésért tömegestül kötik le magukat a felszabadított székelyek a földesurakhoz
és módosabb gazdákhoz. Akiknek birtokuk van és szabadságukban megélhetnének, a
nemesek erőszakkal kényszerítik jobbágyságra, ‘kit szép szóval, kit ígéretekkel, néme-
lyeket fenyítéssel s személyük háborgatásával’, hogy örökségüket elfoglalhassák.”54 Az
1614-es lustra már a székelység nagyarányú eljobbágyosodásáról tanúskodik.

51 Baranyai Decsi János beszámolója (†1601, Marosvásárhely) in: Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.): Erdély öröksége.
Erdélyi emlékírók Erdélyről. II: Sárkányfogak, 1572–1602. Budapest, 1993, 128. old.
52 Benkő Samu–Demény Lajos–Vekov Károly (szerk.): Székely felkelés, 1595–1596. Előzményei, lefolyása, következményei.
Bukarest, 1979.
53 Az ezt követő korszak történetére vonatkozólag lásd Egyed Ákos–Magyari András (szerk.): A székelység története a 17–19.
században. Csíkszereda, 2001.
54 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 59–60. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 17
18 Székelyföld – Mítosz és valóság

A sorozatos pusztulás, pusztítás és emberveszteség következtében elindult a ro-
mánság betelepedése a Székelyföldre, amely éppen a XVII. századtól érzékelhető.55
A székelység, érdekes módon, ekkor azonban még mindig rendelkezik olyan asszimi-
láló erővel, amelynek köszönhetően a betelepültek nem válnak számottevő tényező-
vé. Pedig a katonáskodás és a jobbágyság elől, illetve az adózás terhe alól menekül-
ve elindult a székelyek kivándorlása is.
Az önálló Erdélyben tehát a jog és az egyenlőség hazug leple alatt indult meg a
székelység tényleges pusztulása. A sajátságos jogi és társadalmi viszonyok ugyanis
olyan különleges helyzetet teremtettek, amelyben átjárhatóság („társadalmi vándorlá-
si lehetőség”) alakult ki a szabad- és a jobbágyállapot között: szabadok váltak job-
bággyá, s esetleg később ismét szabaddá.56 Nemes családnak pl. lehettek jobbágy
rokonai, s örökségükre így jogot formálhattak azok földesurai, amiből jogtalanságok,
perek és viszályok végtelen sora származott. Ugyanakkor lassan leépült a népi öntu-
dat, elsatnyult az egységes eszme és a cél, s már nem volt, ami összetarthatta volna
az egykori közösség tagjait. „A népet a fejedelmektől kezdve mindenki megcsalta,
most nem hisz senkinek, még a testvérének sem és önmagának sem. A lelki szétzül-
lés, az ellenségeskedés, áskálódás és széthúzás a népi ismertetője a székelységnek,
és ezt a súlyos lelki örökséget cipeli, egyre gyarapodva, át a századokon. A kisebbsé-
gi sorsba alig tudott e mellé még valamit átmenteni.”57 S a kisebbségi sors mindezt
csak fokozta és elmélyítette.
A XVII. század végén a székelyföldi társadalmi állapotok már lesújtóak:
Misztótfalusi Kis Miklós (1698) szerint: „Ki-ki csak magát és a maga javát szereti
és keresi, és magához mérsékli azokat is, akik a közjóra igyekeznének…”58
Cserei Mihály így ecseteli a vezető réteg öncélúságát: „Örökké így volt az Erdély-
ben, s amiatt veszett el az ország, senki sem vigyázott a publicumra, hanem csak a
magok privátumát forgatták s keresték, azonban a publicum leveszett, a privátum is
utánasüllyedett.”59
Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) komor képet fest a köznép nehéz sorsáról. Sőt
a törvénytevőket is elmarasztalja, hiszen
„A bírák igazságot fizetésért tésznek,
Ítéletben egyedül csak személyre néznek;
A bűnök a nép között ezért lábat vésznek,
Mert nincsen az érdemlett méltó büntetések.”60

55 Lásd pl. Tüdős S. Kinga: Jobbágyélet a fejedelemkori Erdélyben. Jövevényjobbágyok Háromszéken, 1616–1698. (Erdély em-
lékezete), Marosvásárhely, 2001; Hermann Gusztáv Mihály: A többség kisebbsége. Tanulmányok a székelyföldi románság tör-
ténetéről. (Múltunk könyvek), Csíkszereda, 1999.
56 „A nyomorgó székely hol jobbágynak megy, hol felszabadítja magát, aszerint, hogy mikor melyik oldalon remél jobb életet.
Némelyik nemesi pecsétjével erősíti meg jobbágyságra elkötő oklevelét. A kétlakiság erős gyökeret vert a néplélekben. Ha
akarom, ehhez a társadalmi csoporthoz tartozom, ha akarom, ahhoz. Nem számít, hogy a mai barátomnak tegnap még ellen-
sége voltam, a lényeges csak az, hogy a megélhetésemet biztosítsam. A körülmények egyre kedvezőbbek a belső romlás
végzetessé tételére.” Bözödi György: Székely századok. Csíkszereda, 2002, 65. old.
57 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 62. old.
58 Imreh István–Pataki József: Kászonszéki krónika. Budapest–Bukarest, 1992, 239. old.
59 Uo. 239–240. old.
60 Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Nagy
Géza, Bukarest, 1977, 110. old.
A székelység vonatkozásában pedig ekképpen siránkozik:

„Nincs semmi szeretet fő-fő emberidben,
Nem lehet jó függés közép s alsó rendben,
Nem látja fejeit közjóra tisztiben

…szolgál, de ki-ki magának,
közönséges haszna nincs benne hazának.”61

Legrészletesebben azonban Szentpáli Németh Ferenc (1651–1713) ecseteli a
helyzetet:

„Oh nyavalyás szekely, bizony teged szánlak,
Mert fő s- vice tisztek az hatadon szantnak,
Pharaho szolgaij sár gyurással bantnak,
Tegla csinalassal az pallerok rontnak. (…)

Szabadságnak csak az palastyát viseled,
Sovany földeijdet nagy panasszal éled,
Huzss s- vonás miatt Istened sem feled,
Tisztek ugy rád ültek, bánattal szemléled.

Immár nagyobb részed jobbagyságra szorult,
Negy veka buzaert nagy insegben borult,
Ket s- harom forintert csak a’ sok nyomorult,
Mustra, ho penzért ket százis el korult.

Hat az, ki bitangot jol nem fizethetett,
Kaszálással estig nem kedveskedhetet,
Roka börrel tiszt házához nem mehetet,
Vonz az ily magahoz igen nagy inseget.

Mert szép szabadságbol esett az fogságban,
Bosszut üsztek rayta, s- verték kalodában,
Mind addig tartottak az rabok házaban,
Miglen jobbagj lantzot vetettek nyakaban. (…)

Hadakozo szekely keves vagjon immár,
Mert jobbaggyal tölt meg minden szekely határ,
Az tiszt eö közöttök igen igen kajtár,
Kit miben eythet, nem kell ide több tatár.

Ha valahonnet egy phoenix tamadhatna,
A’ki sok rossz tiszttöl jobbágjot foszthatna,

61 Imreh István–Pataki József: Kászonszéki krónika. Budapest–Bukarest, 1992, 240. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 19
20 Székelyföld – Mítosz és valóság

Szabadsággal szekelt meg ayandekozna,
Gondolom, Istennek azon hálat adna.”62

Ezek a viszonyok uralkodtak tehát akkor, amikor Erdély Habsburg-uralom alá ke-
rült. A Diploma Leopoldinum (1691. december 4.) 14. cikkelye megerősítette ugyan a
székelyek „szabadságát” – ellenben a hadkötelezettségüket is.
„Az új uralmi rendszer működőképességének biztosításához szükségesnek lát-
szott a közigazgatási struktúra megváltoztatása, mégpedig oly módon, hogy az mér-
sékelje, illetve az új feltételekhez igazítsa az ország területén fellelhető helyi és regio-
nális autonómiákat. A vármegyék, a székely és szász székek, a kiváltságos települé-
sek megtartották kivételezett státuszukat, ám a központi hatalom kezdettől arra töre-
kedett, hogy e privilégiumok inkább jelképessé váljanak.”63
A székely székek vezető rétege betagozódott a birodalmi hatalmi struktúrába. En-
nek keretében a székely főtisztek közvetítő szerepet töltöttek be: a bécsi udvar felé
képviselték a „rendi nemzet”-et, Székelyföldön pedig valamilyen módon megtestesítet-
ték a központi hatalom intézkedéseit.
1718-1719-ben pestisjárvány tört ki, és ezt követően éhínség (az emberek dögö-
ket és holttesteket ettek) pusztította végig a Székelyföldet, amely egy időre megoldot-
ta a szociális kérdést, és enyhítette a felgyülemlett feszültségeket. Csíkban pl. 14 ezer
438 túlélővel szemben 11 ezer 348 volt a halottak száma. Sokan kivándoroltak Mold-
vába, Havasalföldre, a Temesi bánságba és Bihar megyébe.
Az adózás mellett a székelység számára nem egy esetben az egyházi hozzájáru-
lások is gondot és anyagi megterhelést jelentettek. A XVIII. századtól kezdődően tanúi
lehetünk a görögkeleti, illetve a görög katolikus hitre való – egyéni és esetenként kol-
lektív – áttéréseknek, valamint az elrománosodási folyamat kezdetének.64
1762-ben Mária Terézia elrendeli a határőrség megszervezését. A nemesség
és a jobbágyság mellette, a szabad lófők ellene vannak. A tényleges ellenállás
azonban elszigetelt esemény, hiszen nincs egyetértés, nincs egység: Caratto Ma-
nó alezredes pedig 1764. január 6-án, a madéfalvi székelygyilkolással (SICVLI-
CIDIVM) röviden és véglegesen lezárja a kérdést. Ettől kezdődően (sokszor erő-
vel összefogdosott) székelyek halnak a Habsburgok szinte minden európai hábo-
rújában.
„Kétségtelen: a XVIII. század székely társadalma már régen nem az a ‘valóban
eszmeinek nevezhető népközösség, melynek párját a feudális Európában hiába ke-
ressük’. A romantikus történetírás által vázolt – no meg a székely elöljárók retorikájá-
ban (amúgy teljesen érthető praktikus okokból, privilegizált állapotuk elvi igazolása és
konzerválása érdekében) még hosszú időn át fennhangon védelmezett – utópiával el-
lentétben, ekkor már ‘Ázsia legnemesebb gyarmata’ meglehetősen tarka társadalmi

62 Varga Imre (szerk.): Régi magyar költők tára. 13. kötet: XVII. század. Budapest, 1988, 12–13. old.
63 Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. Csíkszereda, 2003, 63. old.
64 „Tófalva esete megvilágítja az elrománosodás történetét. Tófalva lakói az 1614-i és későbbi lustrákban szabad székelyek, aki-
ket a községbe adományozás útján telepedett földesúr csak két módon tehet jobbággyá: erőszakkal, vagy ha önként szolgá-
latába állnak. Miután ez az utóbbi nem történt meg és a székelyek jobbágyságra kényszerítése büntetéssel járt, ha kitudó-
dott, a földesúr egy újabb, harmadik módszerhez folyamodott: a székely református lakosságot román vallásra igyekezett té-
ríteni, hogy mint románokat büntetés nélkül tehesse jobbágyaivá. A nép egy része áttért, a másik rész ellenszegült, mire a föl-
desúr széjjelverte őket, helyükbe pedig románokat telepített. Ez történt a XVIII. század kezdetén.” Bözödi György: Székely bán-
ja. Marosvásárhely, 1997, 160. old.
kép keretében tárulkozik elénk. E kép pedig kétséget ébreszt aziránt, hogy a kor er-
délyi közéletében markánsan jelentkező székely rendi öntudat teljes mértékben azo-
nos lett volna az egész székelység regionális tudatával.”65

A Monarchia idején

A Székelyföld sajátosságai, a jogi és a tényleges társadalmi helyzet közötti kü-
lönbségek mindig is sok félreértésre adtak alkalmat. Maga Kossuth is azt hitte pl.,
hogy ott mindenki szabad, s ezért a jobbágyfelszabadítás ott nem releváns.
Székelyföld esetében az 1867-es kiegyezés tekinthető egy ténylegesen új, és ha-
tásaiban rendkívül fontos korszak kezdetének. Ekkor szűnt meg ugyanis minden még
meglévő kiváltság és ősi intézmény, és teremtődtek meg a polgárosodás feltételei. Et-
től kezdődően „a székely név csak puszta szó, amelyhez legföntebb emlékek fűződ-
nek, egy keserves múlt tragikus emlékei, valamint egy határozatlan és sokszor éppen
ezért szertelen öntudat, mely a jövő helyett inkább a múltba tekint, tárgyilagos élet-
szemlélet helyett a befelé néző lélek romantikus világába temetkezik”.66
A valóságtól való menekülés minden bizonnyal kevésbé volt megrázó, mint a
szembesülés vele. A Székelyföldnek ugyanis számolnia kellett azzal, hogy tulajdon-
képpen a Monarchia gazdaságilag legelmaradottabb vidékei közé tartozik. Periferikus
helyzetében csak korlátozott belső piaccal rendelkezett, szinte gyáripar nélkül, és kez-
detleges közlekedési viszonyokkal. Mindezek következtében a modernizáció és a gaz-
dasági, társadalmi fellendülés csak mérsékelten hatott ki a székelyföldi viszonyokra.
Ugyanakkor a helyi erők gyengesége és a polgárság hiánya miatt az államra megha-
tározó szerep hárult a modernizációban.67 Így pl. a vasút is szinte teljesen állami be-
ruházással épült, mert egyszerűen nem volt rá befektető.68 Erre azonban csak meg-
késve került sor, elsősorban a Székelyföld közjogi ellenzéki magatartása miatt.69 Arról
nem is beszélve, hogy a régió választókerületeiben sokszor teljesen kívülállók (más-
hol megbukott önjelölt képviselők) versengtek a pozíciókért – ígérgető korteshadjá-
ratokban. Tivai Nagy Imre feljegyzései szerint pl. az 1880-as években nem annyira a
területfejlesztés, és más társadalmi és gazdasági jellegű problémák foglalkoztatták a
közösséget és a jelölteket, hanem „minden képviselő jelölt legfőképpen azt a prog-
ramját fejtette ki a választók előtt, hogy miképpen fogja kieszközölni a szabad pálin-
kafőzést a székelyeknek”.70
Gazdasági és társadalmi téren a közvagyonokat és az úrbéri viszonyokból szár-
mazó birtokállapotokat országos szinten egységesen rendező arányosítási törvény

66 Bözödi György: Székely századok. Csíkszereda, 2002, 92. old.
67 Hasonló volt a helyzet 1940 és 1944 között is, amikor a közgondolkodás elfogadta az államilag irányított termelésszervezést.
68 Pedig a tervezet már 1885-ben elkészült. Lásd Dániel Gábor, ifj.–Ugron Gábor: Az első székely vasút tervezetének ismerte-
tése. Székely-Udvarhely, 1885.
69 Nagy Benedek szerint „a ’48-as, függetlenségi pártnak mély gyökerei voltak az egész Székelyföldön, ami egy általános és ki-
tartó ellenzéki magatartásban öltött testet. Természetes, hogy a ’67-es politikát támogató kormányok elsősorban a saját poli-
tikai vonalukat támogató körzeteket fejlesztették inkább, ehhez még hozzájárult az osztrák tőke idegenkedése a tradicionáli-
san ‘rebellis’ régiókkal szemben. Mindez, ha közvetve is, de állandósította, és fokozta a Székelyföld gazdasági lemaradását,
valamint periférikus helyzetéből adódó egyéb hátrányait.” Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda, 1996,
11–12. old.
70 Uo. 118. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 21
22 Székelyföld – Mítosz és valóság

(1871/XXI) volt az, amely komoly változásokat indukált azáltal, hogy a székelyek dön-
tő többségét megfosztotta az osztatlan vagyonhoz (legelő, erdő, havas) való szemé-
lyes és egyenlő jogtól. Ezt a jogot azelőtt sem eladni, sem pedig elveszíteni nem lehe-
tett. A törvény kimondta a közvagyonok felosztását a magánvagyonok arányában, és
lehetőséget teremtett a legalább száz holdat kitevő rész kiszakítására a közbirtokból
– míg a középbirtokosokat vagyonközösségre (mintegy haszonélvezetre) kötelezte.71
A vagyontalan, legszegényebb réteg azonban, amely a lakosság többségét alkotta,
arányjog nélkül maradt. Mivel a törvény egyben az arányrészek adásvételét is lehető-
vé tette, kialakult egy olyan piac, ahol az „ügyesek”, mondhatni semmiért, összevásá-
rolták az egyszerű, tudatlan néptől az arányjogokat.72 A kiszakíthatóság következté-
ben vált lehetővé az erdők nagyüzemi kitermelése, könyörtelen letarolása. Mindez
szintén hozzájárult a székelységet a XIX. század második felében sújtó elnyomorodás-
hoz, hiszen a hatalmas vagyonok mellett tömegek maradtak föld nélkül.
„A székely nép jogérzéke nem is tudott megbarátkozni ezzel a törvénnyel. Az írott jog
és a jogérzék ellentétbe kerültek egymással. Az addigi jog közmeggyőződésen, konszen-
zuson alapult. Ez tette a régi székelységet páratlanul jogtisztelő és igazságszerető néppé.
Amint az írott jog és a közmeggyőződés közt hasadás támadt, a törvénytisztelet is meg-
rendült, ennek azonban nem a nép, hanem a népet ért sérelem az oka.”73 Ugyanakkor
„lehetetlen birtokviszonyok és telekkönyvi állapotok keletkeztek, s a perek egész áradata
zúdult a birtokosságra”,74 melyek szintén vagyonokat emésztettek fel.
A törvény teremtette visszaélési lehetőségekkel párhuzamosan a székelységnek
szembe kellett néznie a román bankok és hitelintézetek földvásárlási politikájával, illet-
ve „urai” érdekorientáltságával is. A magyar nemesek ugyanis nem egy esetben ro-
mán kisbirtokosoknak (felszabadult egykori jobbágyoknak) adták el a földjeiket, mivel
a pénztelen magyar paraszt vagy kisbirtokos nem kapott – vagy csak igen magas ka-
mattal – földvásárlási hitelt.75
Az erőteljes székely kivándorlás – több tízezres nagyságrendben (1880 és 1900
között) Románia,76 majd pedig Amerika irányába – tehát joggal tekinthető egy egzisz-

71 Lásd Garda Dezső: A székely közbirtokosság. 1-2. kötet, Csíkszereda, 2002.
72 „A kisebb illetmények arányjogvásárlás útján történt egyesítése és a közösségből való kiszakítása révén a nép többségét je-
lentő kisgazdák szenvedtek hátrányt. Minél kisebbé vált a közösben maradt terület, annál kevésbé lehetett azt közös gazdál-
kodásra előnyösen használni. Volt olyan 4227 lakosból álló község, ahol a 12 972 holdat kitevő közbirtokból 5-10 egyén 9000
holdat egyéni tulajdonná változtatott át és csak 3972 hold maradt az állandó közösségre kötelezett birtokosok használatá-
ban. Volt község, ahol a 13 592 hold közös ingatlanból néhány ember részére 10 000 holdat különítettek el mint egyéni bir-
tokot, a fennmaradó 3592 holdon pedig 6146 lakos ‘élvezte’ a közös használatot. Más községben 3793 hold közbirtokból
2600 holdat alakítottak át magántulajdonná és 5105 lakos osztozkodott a fennmaradt rész haszonélvezetén. Érthető ezek
után, hogy ‘a hatalmasok javára megindított arányosítási eljárások némely helyen forradalmi jellegű kitöréseket okoztak, más-
hol pedig katonaság és csendőrszurony támogatta a hatóságokat az ingatlanok birtokba adásánál.” Bözödi György: Székely
bánja. Marosvásárhely, 1997, 96. old.
73 Bodor György: A székely nemzetségi szervezet. Csíkszereda, 2003, 54. old.
74 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 91. old.
75 „A székely nép a hitelszervezetek terén is lemaradt a körülötte élő románsággal és szászsággal szemben. Míg a szász pénz-
intézetek százezreket fordítottak évente a szász nép kulturális céljaira, addig a magyar bankok tönkretették a székely népet,
kiforgatták vagyonából és kiüldözték idegen földre.” Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 105. old.
76 A felfelé ívelő szakaszában járó román gazdaság erőteljes vonzó hatást gyakorolt, mert igényelte a képzett és megbízható
munkaerőt. A kivándorlásban ugyanakkor fontos szerepet játszott a Monarchia és a Románia között dúló vámháború is
(1886–1893). Ennek következtében ugyanis a székely kisiparosok elveszítették a Román Királyság kereskedői vevőkörét, ami
a megélhetésüket jelentette. Kétségtelen, hogy a román kézműipar fellendülése sokat köszönhet a Romániába kitelepült szé-
kely kézműveseknek. Ezek idővel teljesen beolvadtak, mert Magyarország gyakorlatilag alig tett valamit annak érdekében,
hogy identitásukban megtartsa a kivándorolt magyarokat.
tenciális kényszerhelyzet logikus következményének, hiszen az elárverezett földek
semmi nélkül maradt volt tulajdonosainak nemigen volt választási lehetősége. S eb-
ben a korabeli politikai és gazdasági vezetésnek is megvan a maga szerepe és fele-
lőssége, hiszen semmibe vette a közembert, jelen esetben a közszékelyt. Ezt a fajta
„rendi” gondolkodást pedig bizonyos értelemben az egyszerű néptől elkülönülő pol-
gárság is fenntartotta és továbbvitte, hiszen azt lehet mondani, hogy magyar (és szé-
kelyföldi) viszonylatban nem annyira a nemesség polgárosodott el, hanem maga a
polgárság igyekezett elnemesedni. Ez egyfajta „patriarchális feudalizmus”-t eredmé-
nyezett, ahol a pénzügyi, a gazdasági, a társadalmi és a politikai vezetés egy szűk ré-
teg kezében összpontosult.77
Gyakorlatilag ez a vékonynak mondható – és részben a közigazgatáshoz is köt-
hető – réteg lett a Székelyföld fejlődésének meghatározó hatalmi tényezője. Ez játszott
pl. szerepet a modern közigazgatási és bírósági rendszer megteremtésében. A XIX.
század végén alakultak ugyanis törvényszékek Marosvásárhelyen, Csíkszeredán,
Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen. Mindez annak is köszönhető, hogy a tér-
ségben a kezdeményezések inkább az államhoz, mintsem a helyi társadalomhoz kö-
tődtek, illetve segély jellegűek voltak – komolyabb átgondolás nélkül.
„A magyar kormány és a civil szervezetek kezdeményezésére és támogatásával
iskolákat alapítottak, kurzusokat szerveztek, képzőköröket indítottak, amelyekre ösz-
töndíjakat hirdettek meg, ahol a szakszerű gazdálkodással, állattenyésztéssel, az ipar-
gazdasággal ismerkedhettek meg a székelyek. A támogatások ugyanakkor nem érin-
tették a közlekedés fejlesztését, vagy egyszerűen nem volt érdeklődés a Székelyföldet
behálózó vasutak létesítésére. A képzés önmagában nem bizonyult célszerű megol-
dásnak. Azok a székely lányok például, akik ösztöndíjak segítségével elvégezhették a
fonodatanfolyamot, az elsajátított ismereteiket nem tudták hasznosítani, mert nem lé-
tezett fonoda. Az ipari képzést befejezettek számára nem voltak gyárak, a mezőgaz-
daság és állattenyésztés korszerű módszereinek alkalmazásához nem voltak felszere-
lések. Az ország más térségeiben bevezetett ipari és mezőgazdasági innovációkat a
Székelyföldön nem lehetett hasznosítani. A táj lakói nem voltak felkészülve a moder-
nizációra, az elindított kezdeményezések pedig nem feleltek meg a régió adottságai-
nak. Végső soron radikálisabb változásokra volt szükség, de a változásokhoz szüksé-
ges alapvető feltételekkel a helybeliek nem rendelkeztek.
A kivándorlás első hullámában napszámosok hagyták el a Székelyföldet, akik fő-
leg a mezőgazdaságban és az építkezéseken vállaltak munkát; miközben a székely-
földi nagybirtokokra és gyárakba ’engedelmesebb’ szlovák munkásokat hoztak. A
munkavállalók többnyire Romániába és Besszarábiába mentek, mert ott nagyobb
csoportokban, lazább felügyelet alatt, magasabb napi bérért dolgozhattak. Nagy ré-
szük télire hazatért, de sokan megtelepedtek. Új hazára leltek a munkára kivándorolt
cselédek, béresek, mesteremberek, az értelmiségiek közül is sokan, mert a romániai
megélhetési viszonyok kedvezőbbek voltak a székelyföldinél. A legtöbb kivándorló a
25 éven aluli korosztályból került ki: fiatal leányok, akiket a magasabb bérek csábítot-
tak idegenbe, és akik nagyobb részben kint is maradtak. Konkrét adatokkal a székely
népvándorlásról nem rendelkezünk, mert ismeretlen azoknak a száma, akik útlevél
77 „A székelyföldi magyar pénzintézetek részvényesei között alig volt más, mint székely ‘úr’ és tehetősebb székely gazda, tehát
még azzal sem mentegetőzhetünk, hogy a székely népet az idegenek, a zsidó, örmény vagy szász tőkések uzsorázták ki.”
Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 107. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 23
24 Székelyföld – Mítosz és valóság

nélkül, illegálisan hagyták el az országot. Szervezett átszöktetésről is lehet beszélni,
hiszen nem egy határ menti lakos fizetség ellenében, szekérrel vitte át Romániába a
munkavállalót.”78
Kánya József így foglalja össze tömören ezt a korszakot: „A klasszikus értelem-
ben vett polgári társadalom csak a XIX. század végén és a XX. század elején jelent
meg a Székelyföldön. A polgárosodásban nagy szerepe volt a vasúthálózat kiépítésé-
nek. A közlekedés korszerűsítése és intenzitása azt eredményezte, hogy a régió kitör-
hetett szinte teljesen elszigetelt helyzetéből. A vasúton új eszmék, életmód, divat jutott
el a Székelyföldre, valamint az ipar és a kereskedelem erősödésével, a közigazgatási
intézmények megjelenésével egy vékony értelmiségi elit szerveződött, amely tudta
biztosítani a polgári társadalom működését.
Az új iparágak, intézmények szervezésére szakemberek érkeztek a Monarchia
különböző területeiről, magukkal hozva a polgári értékrendet. Így a Székelyföldön, ha
szerényebb keretek között is, de kialakult az ország fejlettebb városaira jellemző köz-
élet. A városi élet jellemzője volt a különböző egyletek, egyesületek működése. Ezek
nagyrészt a kiegyezés után alakulnak tudományos, közművelődési, művelődési, ke-
reskedelmi-ipari, ifjúsági, jótékonysági, önsegélyező, közegészségügyi céllal. Minden
városban működött kaszinó, nőegylet, olvasókör, tűzoltóegylet, műkedvelő színtársu-
lat, korcsolyaegylet. Az 1900-as évek elején Székelyudvarhelyen 29, Sepsiszentgyör-
gyön 27, Marosvásárhelyen 41 egyesület működött.
A polgári társasági élet része volt az ismeretterjesztés és az önképzés, amellyel
a város értelmiségi elitje valójában egymás közötti tudástranszfert valósított meg. A
társadalmi élet olyan szokásokat diktált, amelyek elengedhetetlenné tették az írni-ol-
vasni tudást. Ezt a folyamatot támogatta egyre több napi- és hetilap megjelenése. (…)
Az aktív polgári élet ellenére a székelyföldi polgárság nem képviselt nagy erőt és
befolyást az országos ügyekre. A polgári réteg nagyrészt a köztisztviselőkből, tanerők-
ből és kisiparosokból tevődött össze, nem képviselt tőkeerőt, mint az ipari-kereskedel-
mi városok nagypolgársága.
A székelyföldi polgárosodás tulajdonképpen a korszak által kívülről diktált gazda-
sági-társadalmi fejlődés, utolérési kényszer eredménye. A szerves, helyi erőforrásokon
alapuló polgári fejlődésnek a gazdasági és a foglalkoztatottsági szerkezet miatt nem
voltak meg az esélyei.
A birtokviszonyok a helyiek számára már eleve nem biztosítottak lehetőséget a
nagy tömegben való piacra termelésre, a tőkefelhalmozásra, nem alakulhatott ki a vál-
lalkozók79 kritikus tömege, ami alapját képezhette volna az erős polgári társadalom ki-
alakulásának, annak ellenére, hogy a szomszédos Szászföld és az erdélyi vármegyék
nagyobb magyar városai a polgárosodás mintáját nyújtották. A régió polgárságának
nagy részét, Marosvásárhely kivételével, a köztisztviselői réteg alkotta.
A korabeli települések, a városhálózat szállítási, közlekedési, kulturális infrastruk-
túrája nem volt összhangban a polgárosodás követelményeivel.”80
78 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 45. old. Azt lehet mondani – és ezt tényleg érdemes lenne feltér-
képezni –, hogy bizonyos értelemben és mértékben a Monarchia képezte a román gazdaság számára a székely munkaerőt.
1891-ben 30 ezer magyar állampolgárt számláltak Romániában; 1894-ben ez a szám már 48 ezerre emelkedett. Uo. 52. old.
79 Ennek elsődleges okát Bözödi György abban látja, hogy „a székely nép okos és leleményes a kis és biztos életlehetőségek
megteremtésében, de a nagyobb és kockázatosabb vállalkozásokra, amelyek több sikerrel is járnának esetleg, nem kapha-
tó”. Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 211. old.
80 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 38–39. old.
Egyszerűen fogalmazva: a székely társadalom közrendi rétege kimaradt ebből a
polgárosodási folyamatból.
A Székelyföld problémájának a tudatosítására ténylegesen csak a századfordu-
lón került sor.81 Ekkor azonban (1900-ban) a térség (Csík, Háromszék, Maros-Torda,
Torda-Aranyos, Udvarhely) lakossága már korántsem volt homogén: magyar (65,2%),
román (32,2%), német (1%) és egyéb alkotta a népességet (1,6%).82
1902-ben Tusnádfürdőn rendezték meg az ún. Székely Kongresszust,83 ahol há-
rom napon keresztül (üdülés közben) tárgyalták a székelység kérdéseit – mint pl. a
szegények kitelepítésének a gondolata, az alkoholizmus, a templomba járás, a hitelek
– anélkül azonban, hogy a bajok gyökerét megvizsgálták volna. A problémák okait
ugyanis nem annyira a fennálló gazdasági és társadalmi rendszerben keresték, ha-
nem mindenekelőtt erkölcsi téren igyekeztek megtalálni. A tanácskozás végül megre-
kedt a lelkiismeretet megnyugtató elhatározások szintjén. Bözödi György szerint gya-
korlati eredmény már csak azért sem születhetett, mert „az országszerte feltűnést kel-
tett székelyföldi elszegényedés és kivándorlás ‘tanulmányozására’ olyan emberek
gyűltek össze, akik a néppel kevés közösséget éreztek. Akik valóban a nép hangját
szólaltatták meg a lényeges kérdésekben, azokat elhallgattatták.”84
1914–1920 között aztán a háború szinte mindent elsodort.

Romániában

„Az első világháborút követő európai rendezés során a továbbfejlődés lehetősé-
ge csaknem teljes mértékben megszűnt. A román hatalom elsődleges célja Moldva
és Havasalföld felzárkóztatása volt, nem állt érdekében a nagyrészt magyarok által la-
kott területek fejlesztése. A félbeszakadt modernizációs folyamatot jelentős mérték-
ben gátolta a román közigazgatással megjelenő balkáni típusú, alacsony munkamo-
rál és a korrupció [sikkasztás, csalás, megvesztegetés, okirat-hamisítás].
Annak ellenére, hogy az első világháború eredményeként Erdélyt Romániához
csatolták, nem változott a székely ember térszemlélete, regionális identitása. A román-
sággal való korábbi gazdasági, kulturális, kereskedelmi kapcsolat némileg módosult
a román államhatalomnak a régióban megjelenő befolyásával. A feltételek, az erővi-
szonyok teljesen megváltoztak, a székely embernek újra meg kellett tanulnia a külön-

81 Helyi szinten már az 1880-as években jelentkezett a helyzet megismerésének és a szakképzésnek a szükségessége. Lásd A
Székely mivelődési és gazdasági egylet Marosvásárhelytt 1884. évi szeptember hó 25-én tartott nagygyülésének emlék-
könyve. Marosvásárhely, 1884. Hajós János elnök a következőket mondotta: „Reformjaink ne legyenek a külföldi minták vak
utánzásai és majmolásai, hanem gondosan és óvatosan vétessék figyelembe minden lényegesebb ujításnál az: ha valjon ta-
lál-e a Székelyföld viszonyaihoz és a lakosság történelmi fejlődéséhez, gondolkodásmódjához és értelmi felfogásához? …az
eredmények sikerét tekintve nem mindig legjobb és legczélszerübb az az alkotás, a mit a szoros értelembe vett tudomány és
elmélet annak mutat, hanem az, ami a körülményekhez leginkább talál. (…) ma már a megváltozott viszonyok következtében
mások a hon megtartásának eszközei és nem a fegyver, hanem más életmód és szellemi erő kell arra, hogy egy nép méltó-
an megállhasson a mivelt világban s ujabb jövőt készíthessen elő magának.” Uo. 8–9. old. 1904-ben Kézdipolyáni Paál Sán-
dor (áll. polg. isk. tanár) a következőket írta Breznóbányán: „A nemzetnek egymástól távol eső rétegei közt képzelhető-e tar-
tós, erős összeforradás, ha még a müveltebb elemek is – az összeforrasztó erő – semmibe veszik honunk népének megis-
merését.” Paál Sándor: A székely nép. Budapest, 1904.
82 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 36. old.
83 A Székely Kongresszus szervezete, tagjainak névsora, tárgyalásai és határozatai. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2001. A
kongresszus hitelességéről sok mindent elárul, hogy a kivándorlást és a fürdőzést ugyanaz a szakosztály (az V.) tárgyalta.
84 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 101. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 25
26 Székelyföld – Mítosz és valóság

böző túlélési technikákat ahhoz, hogy a román állam diszkriminatív intézkedéseit ki-
kerülje, és negatív következményeit csökkenteni tudja.”85
A háború utáni földosztásnak hiába voltak magyar kedvezményezettjei is. A ka-
pott földet (1-2 hold) a székely parasztok többsége ugyanis nem tudta megművelni –
mert nem volt mivel –, s az a tényleges megélhetéshez amúgy is kevésnek bizonyult.

Birtokmegoszlás Udvarhely megyében86 1896 1930
0–10 holdig 14 251 3 341 birtokos
10–20 holdig 5 123 5 472 birtokos
20–100 holdig 3 710 1 209 birtokos
100–500 holdig 142 68 birtokos
500 holdon felül 27 —

Birtokmegoszlás Háromszéken87 Művelés alatt (ha) Birtokosok
száma
0–5 hektárig 43 140 39 279
5–10 hektárig 16 719 2 662
10–50 hektárig 16 911 1 026
50–250 hektárig 6 818 98
250 hektáron felül 2 384 3

Ugyanakkor „a földreform súlyos gazdasági válságba sodorta a székely népet. Az ál-
lattenyésztés, a kisgazdák létfeltétele egyszerre megszűnt, mert nem volt hol folytatni a he-
gyi és havasi gazdálkodást. A lakosság az erdők tövében fa nélkül maradt, eltűntek az évi
ingyenes ‘vágterületek’, ahonnan a családok tűzi- és épületfával látták el magukat.”88 Meg-
oldásként tehát maradt továbbra is az elvándorlás, amelyben a társadalmi hanyagság és
szervezetlenség is szerepet játszott (pl. a „Háromszékmegyei Tanalap” román állami tulaj-
donba kerülése). A szegény székelyek cselédek és napszámosok lettek Románia különbö-
ző városaiban.89 Hosszabb távon mindez a befelé fordulást, az önfelértékelést, ugyanakkor
pedig a lassú balkanizálódást eredményezte – aminek hátterében mindig ott lebegett a (sa-
ját) föld(birtok) rögeszméje. A román közigazgatási rendszer „bedaráló” hatásának köszön-
hetően pedig a Székelyföldre még jobban rátelepedett a fatális fásultság érzése.90 Ebben
85 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 57. old.
86 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 202. old.
87 Uo. 294. old.
88 Uo. 143. old.
89 „Trianon nemcsak azt jelentette, hogy a székelység idegen fennhatóság alá került, hanem azt is, hogy a lezárt hegyi utak meg-
nyíltak kelet felé a népfölösleg előtt.” Bözödi György: Székely századok. Csíkszereda, 2002, 5. old. Lásd még Nagy Sándor:
A regáti magyarság. Tanulmány a havasalföldi és moldvai szórványmagyarságról. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegy-
zeteket írta Sz. Nagy Csaba. Demény Lajos utószavával, Kolozsvár–Sopron, 2000.
90 Balázs Ferenc unitárius lelkész, az 1930-as években, arra a megállapításra jutott, hogy a székelyföldi magyar ember szociológiailag
vallásos ugyan, de számára erkölcsi tartást, magatartást és értékrendet biztosító hite és meggyőződése nincs. Számára „az Isten az
oka végeredményben mindennek. Tőle jön az áldás, a szerencse, a földnek termése, az egészség. De a rosszat is ő viszi végbe. Az
életben mindent, ami elérhetetlen, kegyetlen és gonosz: az Isten akarja. Hogy valakinek a tehene elpusztult, a vetését a jég elverte, az
édesapja meghalt fiatalon s a felesége kilenc gyermeket szült, az mind az Isten akarata. Az Isten felöltötte a Sors arcát, s a magyar em-
bert csak az menti meg a gonoszat is művelő Isten káromlásától, hogy hite gyökere a Sorsban, az Isten akaratában való tökéletes meg-
nyugvás. – Meg kell nyugodnunk Isten akaratában! Ő adta, ő vette el, ő tudja, miért. – Alázatos tudatlansággal nem kutatja a szenve-
dések okát. Minden úgy van jól, ahogyan van.” Balázs Ferenc: A rög alatt (1928–1935). Marosvásárhely, 1998, 118–119. old.
kétségtelenül a román oktatási rendszer elterjedése, illetve az ún. kultúrzónák felállítása
(1924. július 26-i elemi oktatásról szóló törvény) is szerepet játszott. A gyakorlatban ez azt
jelentette, hogy a nemzetiségi területeken a román ‘kultúra’ terjesztésének szolgálatát vál-
laló román tanerő különleges kiváltságokban részesült: az alapfizetés 50 százalékát kapták
pótlék gyanánt, rövidebb előléptetési idővel kellett számolniuk, költözködési költségeik fe-
dezésére 2-3 havi fizetésüknek megfelelő összeget kaptak, és amennyiben végleg meg kí-
vántak telepedni, igényt tarthattak 20 hold földterületre is.
Az 1920-as évektől elkezd csökkenni a városi (magyar) lakosság száma, illetve fo-
kozatosan elöregedik és csökken a falvak népessége.91 Ennek következtében mező-
gazdasági területek maradnak parlagon. Mivel szerények a munkalehetőségek, a la-
kosság elszegényedik. Az infrastruktúra hiánya akadályozza a fejlesztést, s a nehéz
megközelíthetőség kihat a betegellátásra. Növekszik az inaktív rétegek aránya, ami
gazdasági és társadalmi problémákat eredményez. Ugyanakkor „a nép semmit sem
kezdeményez magától, csak az otthon elhagyását; évszázados élettapasztalatai bele-
vésték a tudatalatti meggyőződést, hogy itthon nem lehet semmit kezdeni, itthon nem
lehet az életet jobbá tenni, csak az elvándorlás segíthet. Ahol gazdasági jellegű újítás
történt a közhatalomváltozás óta, mindenütt az ‘urak’ voltak a kezdeményezők, taní-
tók, orvosok, ügyvédek, gazdasági szakemberek, akiknek legtöbbször kemény harcot
kellett vívniuk a néppel, míg az új utakra elindíthatták. A nép nem ismeri a körülötte fo-
lyó élet menetét, törvényeit és irányát, képzetlenségében és tájékozatlanságában nem
tudja, hogy mit jelent számára a mai kor, a mai életkörülmények, így természetes, hogy
nem tudja, mit kell tennie, mik az igazi szükségletei, és azokat miképpen érheti el. És
vezetői nagyon keveset tettek abban az irányban, hogy szellemi képzetlenségét pótol-
ják. Az az egy-két ember, aki beállott a falu szolgálatába, kivétel, és nem jelenti a ve-
zetők általános szellemét. Pedig a székelységnek megélhetést lehet biztosítani a ma-
ga földjén, ha a népet tényleg néppé teszik, hogy öntudatosan dolgozzék egy nagy-
jából körvonalazott egységes gazdasági munka keretében.”92
Kolumbán Gábor szerint: „A székely kérdés lényege a XXI. század elején abban
összegezhető, hogy a Székelyföld modernizációjának kezdete egybeesett a hagyomá-
nyos székely küldetéstudat elveszítésével. A Kárpát-medence modern nemzetállamai-
nak kialakulása nyomán szükségtelenné vált a gyepűvédő katonai szerep. A védelem az
állambiztonság részeként állami monopólium lett, és kikerült a regionális közösség ha-
tásköréből. A reguláris katonaság megszervezése Mária Terézia idején jelentette a tradi-
cionális székely életmód végét. Ennek következtében a történelmi privilégiumok védhe-
tetlenné váltak, és az általános állampolgári adófizetési kötelezettségek és a népesség-
növekedés felkészületlenül érték a székely gazdaságot. A piacgazdaságra való áttérés
a kulturális akadályok miatt megkésett, és ezáltal a régió továbbra sem bizonyult képes-
nek elég jövedelmet termelni a fejlődés fenntartásához a modern élet magas költségei
mellett.” Megítélése szerint „a székely kérdés aktuális megfogalmazásban így szólhatna:
a székely humánerőforrás minősége (felkészültsége, magatartása) és mennyisége
nagymértékben korlátozza a térség fejlődését. Nem lehet fejlesztési politikáról és straté-
giáról beszélni, ameddig a regionális küldetés tudata nem áll helyre.”93
91 Ezzel párhuzamosan, a lakosság számarányán belül növekszik a cigányság aránya, ami – napjainkig megoldatlan – problé-
maként jelentkezik az oktatás és a szociálpolitika terén.
92 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 151–152. old.
93 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 397–398. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 27
III. A korrupció – társadalmi hozzáállás
A Székelyföld fejlődése szempontjából azonban a regionális küldetéstudatnál is sok-
kal fontosabb lenne a társadalmi, közösségi, illetve magyar nemzeti és román állam-
polgári tudat összehangolása egy „térségi identitástudat”-tal rendelkező civil társada-
lom keretében. Csakis egy ilyen keretben lenne feloldható az az egységet és össze-
tartást sugalló állapot, amely lényegében véve felszínes és szimbolikus,94 mert első-
sorban a reprezentáció szintjén létezik (közös származás és történelem, „székely vir-
tus”), miközben a hétköznapok éppen annak ellenkezőjéről tanúskodnak.
Ez a „tudati dichotómia” (vagy meghasonlottság) nagyszerűen tükröződik a Székely-
földön tabu témának számító korrupcióhoz való viszonyulásban.95 Az esetekről, ügyekről
ugyanis minden szinten tudnak – helyi közéleti szereplők (pl. képviselők), állami hivatal-
nokok (pl. Hargita megyei prefektus), magyarországi európai parlamenti képviselők –, el-
lenben semmilyen nyilvános fórumon nem esik szó róla. Joggal él tehát a „kisemberben”
az a meggyőződés, hogy neki nincsenek jogai és lehetőségei, miközben a befolyásos,
kapcsolatokkal rendelkező (gazdasági, politikai) „vezetők” számára (szinte évszázadok
óta) egyszerűen nem léteznek törvények. Mindez csakis a kiszolgáltatottként megélt (és
megéltetett!) kisebbségi társadalmi helyzetből fakadóan kikényszerített „etnikai konszen-
zus”-sal magyarázható, amely teljesen belterjessé igyekszik alakítani a közéletet. Ebbe
aztán gyakorlatilag minden belefér: az ingatlanok jogi helyzetének évekig tartó tisztázat-
lansága, az erdészeti bűncselekmények, a felelőtlen erdőirtás, az elszegényedés96 és a
mértéktelen vagyonszerzés, a minden kívülről jövő új iránti bizalmatlanság, az adott hely-
zetbe való beletörődés, a civil társadalom gyengén fejlettsége. Elgondolkodtató az a jel-
lemzés, amelyet a XVII. század második felében hanyatlásnak indult Erdély társadalmá-
val kapcsolatosan Makkai Sándor megfogalmaz: „A leszűkült és leszegényedett társada-
lomban a rothadás parazitái kelnek ki, melyek tisztaságot, becsületet, hitelt, munkaked-
vet, vállalkozó erőt és felelősséget felőrölnek és szétrágnak.”97
Ugyanakkor napjainkban az is tapasztalható, hogy a gazdasági felemelkedés
csak ritkán jár együtt a tényleges polgárosodással. Alapjában véve alacsonynak
mondható a szellemi és a kulturális színvonal,98 s magát a székelyföldi társadalmat is
egyfajta igénytelenség jellemzi ezen a téren, ami akadálya az öntudatos civil társada-

94 Ennek az állapotnak a fenntartásában a magyarországi politikai vezetés és társadalom egyes szereplői és rétegei is kétségtele-
nül szerepet játszanak, mert erőteljesen szorgalmazzák egy olyan, a figyelmet a valós problémákról elterelő nemzeti szimbólum-
rendszer központi szerepben tartását, amely nem annyira az illető magyar kisebbség érdekeit, mint sokkal inkább a saját, Ma-
gyarországon már nem annyira kielégíthető, „lelki” igényeiket hivatott szolgálni – amennyiben nem pusztán, akár cinikusnak is
mondható, politikai instrumentalizációról van szó. Erre a székelység története számtalan példával szolgálhat. A szimbolikával
kapcsolatosan lásd Miénk a tér? Szimbolikus térhasználat a székelyföldi régióban. (Helyzet Könyvek), Csíkszereda, 2000.
95 Ebben a tekintetben nem hiszem, hogy a példaként felhozható romániai vagy magyarországi párhuzamok vigasztalóak len-
nének, illetve hogy felmentést adnának a Székelyföldi esetek számára. Szintén nem tekinthető válasznak az a magyar euró-
pai parlamenti képviselő szájából magánbeszélgetés közben elhangzott kijelentés sem, hogy nemzetközi viszonylatban is ter-
jed a korrupció.
96 Bodó Julianna–Oláh Sándor (szerk.): Így élünk. Elszegényedési folyamatok a Székelyföldön. (Helyzet könyvek), Csíkszereda, 1997.
97 Makkai Sándor: „Bevezetés”, in: Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. VI:
Haldokló Erdély, 1662–1703. Budapest, 1993, XVI. old.
98 Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a Székelyföldön annyira „menő” a hőzöngős, a kivagyiságot éltető, a mellveregetős és
a felszínes szimbolikát alig meghaladó nemzeti retorika. Ez is egyik szublimáltabb megnyilvánulási formája a folytonos fruszt-
ráció állapotában élés kényszerűségéből fakadó nyers erőszaknak, amely jelen van mind a családban, mind pedig a társa-
dalomban (pl. verekedések, bicskázás).
lom kialakulásának. Az anyagiak fontosságának az elsődlegessége azonban csak ak-
kor érthető meg igazán, ha figyelembe vesszük egyrészt a történelmi fejlődést, más-
részt pedig a mostani közállapotokat. Mindkettő arról tanúskodik, hogy a hatalom és
a törvények érvényessége többnyire a vagyoni állapot függvénye (vagyon = hatalom
= törvényfelettiség), ami egyfajta társadalom fölé emelkedést is biztosít.99
Mindezt a legszemléletesebben egy csíkszeredai üzletember, Csibi István gazda-
sági és társadalmi felemelkedése, illetve bukása tükrözi. Gyakorlatilag ez az egyetlen
olyan korrupciós botrány, amelyet az elmúlt években feltártak. Amennyiben azonban
jobban megvizsgáljuk az ügyet – a Székely Nemzeti Tanács csíkszeredai szervezeté-
nek elnökeként – feltáró újságíró, Szondy Zoltán100 további írásait a Hargita Népében,
illetve szembesülünk a Hargita megyei illetékes hatóságok magatartásával (pl.
ügyészség), joggal merül fel a gyanú, hogy a Csibi-ügy hátterében a nagyközönség
számára ismeretlen politikai és gazdasági érdekek megsértése, illetve ütközése hú-
zódhat meg.101 Amennyiben ugyanis ilyen érdekek nem sérülnek, senki nem érdekelt
a korrupciós ügyek feltárásában. Ahogy azt Kolumbán Ferenc gyergyószentmiklósi
erdész felesége képletesen megfogalmazta: „Nem lehet a széllel szembe vizelni.” Az
ilyen jellegű ügyeket ugyanakkor fölösleges „szellőztetni”, mivel senkinek, sehol, sem-
mi esélye fellépni ellene, hiszen „kutya a kutyát nem marja meg”. Különben is, ahol
minden szinten, mindenki lop, csal és hazudik, természetes, hogy ügyvéd, bíró és
ügyész támogatja, védi és óvja egymást; illetve hogy ki-ki a maga társadalmi, politikai
és gazdasági súlyának függvényében értelmezi és (nem) tiszteli a törvényeket.
Ettől az akár „tribális szolidaritás”-nak is nevezhető közállapottól eltekintve, azért ter-
mészetesen esik szó a korrupcióról; általánosságban, romániai vagy nemzetközi viszonylat-
ban. Amikor azonban szóba kerül, hogy Romániában tulajdonképpen minden szinten van
korrupció, hogy az igazságszolgáltatás kiszámíthatatlan és átláthatatlan, nincs jogbizton-
ság és következetes törvényalkalmazás (mert Romániában nem a törvény szövege, hanem
annak értelmezése és alkalmazása a mérvadó), akkor ez azt sugallja, hogy mindez a Szé-
kelyföldre nem vonatkozik – ebben a tekintetben az szinte Románián kívül álló terület.
Ahhoz azonban, hogy ezen a területen hatalmat gyakorolni és uralkodni lehes-
sen, „alattvalók” is szükségesek. Ennek érdekében a „röghöz kötés” valamikori szere-
pét napjaink politikai retorikájában a szülőföldhöz való ragaszkodás morális imperatí-
vusza hivatott betölteni. Ezzel próbálják ellensúlyozni és elkendőzni a közállapotokat,
ez hivatott megállítani az elvándorlást,102 feledtetni a fejlesztés, a modernizáció és a

99 A XIX. század végi társadalmi viszonyokkal kapcsolatosan Bözödi György a következőket írta: „Senki, de senki a népet nem
pártolja! Egy-egy erős elnyomja a gyöngék ezreit: a tagosító mérnököket lekenyerezik a gazdagok, ezek ahol akarják, ott
kapják tagjukat. ” Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 104. old. Döbbenetes, hogy egy évszázad alatt alig
változott valami. 1990-től a Székelyföld mintha újra átélné az 1880–1890-es évek folyamatait. Gyergyószentmiklóson pl. Bar-
na Mária, a kommunista rendszert kiszolgáló néptanácsi alelnök, a néhai Barna István elvtárs özvegye, T. Ardelean mérnök
és Sólyom Csilla-Mária közjegyző közreműködésével szántóterületként telekkönyveztette a saját nevére a több mint harminc
éve beépített és részben közművesített Rét utcát. Bővebben lásd Jakab Attila: „Autonómia és korrupció
Gyergyószentmiklóson”, www.relatio.ro (2005. április 28.) & www.intakt.hu (2005. április).
100 Szondy Zoltán: „Magánterror hegyeink között. Az erőszak tengere Csíkban”. Hargita Népe, 2003. október 30. szerda, XV. év-
folyam, 252. szám.
101 Lásd pl. Tibori Szabó Zoltán: „Csibi, a csíkszeredai keresztapa”. Népszabadság, 2005. január 25. Minden bizonnyal nem vé-
letlen, hogy Csibi István pere nem Csíkszeredán, hanem a Kolozs Megyei Törvényszék előtt zajlott. Ugyanakkor az is tény,
hogy a Csibi-ügy következtében leváltott rendőrök, pénzügyőrök és ügyészek többsége román.
102 Ennek elsődleges okát az RMDSZ még mindig az ún. szülőföldi „kulturális bizonytalanság”-ban igyekszik megtalálni. Lásd
Lakatos Balla Tünde: „Európa, kultúrák ütközőpontja. Civilizációs törésvonal mentén élünk Erdélyben”. Romániai Magyar
Szó, 2005. május 31.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 29
30 Székelyföld – Mítosz és valóság

jogállamiság hiányát. Ennek a retorikának a tényleges hatása a fiatalabb nemzedék-
re már gyengének mondható. Így – ahogy az mindig is történt – elsősorban az a di-
namikus, kezdeményező szellemű réteg megy el, amely konvertálható tudással ren-
delkezik, és felvállalja az újrakezdés kihívását. Ezáltal mintegy csökken a társadalmi
feszültségek felhalmozódásának a veszélye, miközben maga a székelyföldi társada-
lom is – minden rétegében – kontraszelektálja önmagát a változatlanság és a jelenle-
gi állapot fenntartása érdekében. Ez lenne az autonómia célja?
IV. Az autonómia kényszerképzete
Jóllehet az összefüggés akár szentségtörés számba is mehet, a székelyföldi öncélú
területi (vagy akár kulturális) autonómia kérdését megítélésem szerint mégsem lehet
teljesen elvonatkoztatni attól, hogy a mitizált önrendelkező múltra hivatkozás feltehe-
tően nem mentes a konkrét érdektörekvésektől. A történelem ugyanis azt mutatja,
hogy Székelyföldön a vezető réteg érdeke évszázadokon keresztül a „közérdek”-ben
testesült meg – a „köz” tényleges beleszólása (és felvilágosítása) nélkül. Évszázados
közgondolkodást pedig csakis hosszú távon – és következetes nevelőmunkával – le-
het érdemlegesen megváltoztatni. Arról nem is beszélve, hogy a mai önrendelkezési
törekvések tényleges „modell”-jének csakis a tiszavirág életű Magyar Autonóm Tarto-
mány (a sztálini „kis Magyarország”) tekinthető,103 amely eleme volt az 1952-es román
alkotmánynak. Minden más hivatkozás csak reprezentáció, amelynek nincs valós tör-
ténelmi megalapozottsága – amennyiben demokratikus társadalmi rendszerben, és
nem rendi társadalomban gondolkozunk.
A „modell”-lel kapcsolatosan azonban azt sem szabadna szem elől téveszteni,
hogy vele egy időben gyengült a többi, szórványban élő magyarság joga (felszámol-
ták a kétnyelvű táblákat, korlátozták a közigazgatási nyelvhasználatot), hogy soha
nem dolgozták ki a Marosvásárhely központú tartomány sajátos helyzetét szabályozó
statútumot, s hogy a magyarság aránya 77,32% volt (1956-ban), nem elhanyagolható
román lakossággal. Ellenben, ennek köszönhetően, a székelyföldi társadalom szocia-
lista átalakítása magyarul, és főleg magyar vezetéssel és segédlettel történhetett.104
Ily módon a román kommunista vezetés elejét vette annak, hogy a társadalmi konflik-
tusok nemzeti színezetet kapjanak. Hiszen a Székelyföldön a pártapparátus kiépítésé-
vel párhuzamosan folytatott osztályharcban tulajdonképpen pártvonalas magyarok
kerültek szembe magyarokkal (és a katolikus egyházzal).105 Az egyenlőséget hirdető
korszakban a nép köréből kiemelkedő új vezetők már nem vagyoni, hanem ideológi-
ai alapon ragadták magukhoz a hatalmat. A szegénység erénnyé, a vagyon birtoklá-
sa pedig bűncselekménnyé minősült át.106 A nép kiszolgáltatottsága azonban lénye-
gében nem változott.
1960-ban, mikor már vége felé közeledett az átalakítás – hiszen 1962-ben lezá-
rult a kollektivizálás –, a tartomány határait átrendezték: román területeket csatoltak
hozzá és homogén magyarlakta területeket (Háromszék) csatoltak el tőle. Így a ma-
gyarok aránya 62%-ra csökkent. Ugyanakkor új nevet is kapott: Maros-Magyar Auto-
nóm Tartomány.
1968-ban a megyésítési törvény (1968/1) formailag is felszámolta a tartományt,
s az akkor kialakított területi közigazgatás van érvényben mind a mai napig.

103 Erre vonatkozólag lásd Stefano Bottoni: „A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy”. Korall,
2004/december, 113–134. old.; Idem, „Források a Magyar Autonóm Tartomány geneziséről”, Magyar Kisebbség 2003/2-3,
198–240. old.; Gagyi József: „Határ, amely összeköt”. Regio, 14, 2003/3, 126–148. old.; Idem: „Magyar Autonóm Tartomány:
egy centralizációs kísérlet – hatalom, értelmiségiek, társadalom”, in: Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Bu-
dapest, 2004, 173–190. old.
104 Lásd Oláh Sándor: „Elitrekrutáció a szocializmusban”, in: Bodó Julianna (szerk.): Fényes tegnapunk. Tanulmányok a szoci-
alizmus korszakáról, Csíkszereda, 1998, 101–125. old.
105 Gagyi József: A krízis éve a Székelyföldön, 1949. Csíkszereda, 2004.
106 Kristó Tibor (szerk.): Kuláksors. Székely kulákok történetei. (Szemtanú könyvek), Csíkszereda, 1999.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 31
32 Székelyföld – Mítosz és valóság

Kétségtelen, hogy az időbeli közelség (kb. 3 évtized) miatt a rendszerváltozás
után felszínre törtek az emlékek, és megjelentek az autonómia visszaállítására irányu-
ló törekvések. Ez minden bizonnyal azzal is magyarázható, hogy a valamikori tarto-
mány elsősorban egy idővel megszépült reprezentációként, és nem annyira a maga
tényszerű valóságában él a köztudatban. Hermann Gusztáv Mihály szerint ez a törek-
vés „indokoltnak és szükségesnek vélte a székely etnikai szeparatizmust”.107 Ennek
tulajdonképpeni célja a középkori rendi társadalom (Unio Trium Nationum) egyik ösz-
szetevőjének – a natio siculicának – modern nemzetként történő meghatározása és
feltámasztása, ami a történelmi önismeret hiányát is kidomborítja. A valamikori natio
siculicába ugyanis a köznép nem tartozott bele. Joggal merül fel tehát a kérdés: en-
nek megfelelően ma vajon kik lennének a kirekesztettek?
A székely autonómia iránti igény egyik első megnyilvánulásának a Székely Ifjak
Fóruma 1991. márciusi kiáltványa tekinthető:
„Székelyek!
• Székelyföld többségi lakosságát a székely nemzet képezi.
• Ennek ellenére nincs székelységünk érdekeit védő politikai szervezet.
• Az RMDSZ csak a szórványmagyarságot, meg a Székelyországba telepedett
magyar kisebbséget képviseli és az ő szemszögükből politizál.
• A székely nemzetet nem ismeri el, de erejét felhasználja.
• Az RMDSZ fő gyengesége a kizárólagosan a szórványmagyarság helyzetéből
kiinduló kisebbségi visszakozó politika. Kudarcait ismerjük.
• Minél hamarabb meg kell alakítani a székelység ügyét ténylegesen és hatéko-
nyan képviselő székely pártot!!!
• Ez növelné a (szórvány) magyarság kilátásait is, ha a két ügyet szövetséges-
ként és egyaránt támogatjuk.”108
Ez az elképzelés egyértelműen az elhatárolódást, a különállást sugallja. A gya-
korlatban azonban jó egy évtizedig semmi érdemleges nem történt az autonómiát il-
letően. A jelenlegi törekvések és történések ismeretében pedig nyilvánvaló az
RMDSZ képviseleti monopóliumának megtörésére irányuló szándék és igény.109
Ugyanakkor azonban azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a székelyföldi auto-
nómia problematikája összefügg a helyi (és a romániai) társadalom modernizációs
krízisével is, amelyet a globalizáció generál. Ebben a kontextusban nem elhanyagol-
ható elem a hagyományosan belterjes és zárt társadalomban élő székelység kétel-
kedése önmagában és a mástól, másságtól való félelme sem, mint motiváció.
Makkai Sándor szerint ugyanis „csak a gyenge szereti önmagát. A gyengének önvé-
delmi áltatása az, hogy a saját romlásának okait másokban keresse s elhitesse ma-
gával, hogy ha önmagában békén maradhatott volna, önző, kicsi érdekkörében sem-
mi panasza nem lehetne.”110

107 Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. Csíkszereda, 2003, 5. old.
108 Uo. 6. old.
109 Lásd Csapó I. József: A romániai magyarság – autonóm nemzeti közösség. Székelyudvarhely, 2002. Ezt követően alakult
meg a Székely Nemzeti Tanács (2003. október), majd válaszként az RMDSZ kidolgozta a kulturális autonómiát is tartalma-
zó kisebbségi törvénytervezetet (2005 eleje). Mindez azt hiszem eléggé egyértelművé teszi, hogy az eszme mögött igen kéz-
zelfogható politikai ellentétek húzódnak meg. Kérdés, hogy végeredményben – és a közállapotokat ismerve – miben lesz
majd más a Székelyföldön élők hétköznapja? Ez az, amire a politika pillanatnyilag nem tud érdemleges választ adni.
110 Makkai Sándor: „Bevezetés”, in: Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. VI:
Haldokló Erdély, 1662–1670. Budapest, 1993, XVII. old.
Köztudott, hogy a székelységet nagyfokú készség jellemzi az elhatárolódásra,
életében azonban alig van jelen önmaga közösségi szinten történő pozitív építése, ér-
tékelése – s ebben minden bizonnyal az egyházak erősen moralizáló prédikációs gya-
korlata is szerepet játszik. Talán ezért is adja fel aránylag olyan könnyen önazonossá-
gát (asszimilálódik) ha otthoni, eredeti környezetéből kiszakad. Egyénileg rendszerint
nem – csakis kivételesen – rendelkezik az identitása megtartásához szükséges erő-
vel és öntudattal.
Vitathatatlan, hogy a rendszerváltás óta a „területi autonómia” gyakorlatilag a szé-
kelyföldi magyarság egyik – ha nem a – legfontosabb politikai célkitűzésének tekint-
hető. Ez az a rögeszme, ami lehetővé teszi a jelentől való elfordulást, aminek a hiányá-
val indokolni lehet, szinte cáfolhatatlanul, minden felmerülő problémát, s amire min-
den elvárást, vágyat ki lehet vetíteni. Ez az a minden kérdést megoldani, az identitás
megőrzését kizárólagosan biztosítani, kereteit meghatározni hivatott „csodaszer”,
amely napjainkra már az irracionalitás határát súroló közösségi kényszerképzetté vált.
Lassan-lassan ugyanis meggyőződéssé válik az az önámítás és önbecsapás, hogy
amennyiben a székelyföldi magyarság kezébe vehetné saját sorsának az irányítását,
akkor a dolgok lényegesen és gyökeresen másként alakulnának. Pedig a rendszervál-
tás óta eltelt időszak másról tanúskodik. Jóllehet 1992-ben kialakultak a megyei taná-
csi intézményrendszerek, a székelyföldi megyék (Maros, Hargita, Kovászna) nem vol-
tak képesek érdemleges együttműködési kereteket kialakítani. Ennek lehetséges oka-
it, 2003-ban, Hajdó Csaba a következőkben látta:
„– A területi stratégiákban való gondolkodás etnikai kizárólagossága: emiatt so-
ha nem sikerült a kezdeményezést elfogadtatni a közigazgatási intézményekkel;
– Az etnikai fragmentáció: párhuzamos és ellentmondó magyar és román ‘Szé-
kelyföld’ stratégiák (ezek elsősorban ‘nemzeti’ és nem területfejlesztési stratégiák);
– A magyar közegen belüli (főleg önkormányzati téren111 megnyilvánuló) politikai
konfliktusok;
– A közös területfejlesztési politika, programozás szükségességének és jelentő-
ségének fel nem ismerése;
– A felkészült területfejlesztési szakemberek hiánya;
– Az intézményes kezdeményezés hiánya.”112
Ennek tükrében a székelyföldi területi autonómia kétségtelenül olyan politikai ön-
cél is, amiért akkor is lehet harcolni, ha nincs tényleges tartalma, jövőképe, társada-
lomszervezési elképzelése, hiszen a látszat erejéig, felszínesen megjeleníti a ténylege-
sen nem létező összetartást. Székelyföld történetének az ismeretében azonban nem
lehet nem feltenni a kérdést: milyen érdekek húzódnak meg mögötte? Ennek a kér-
désnek a relevanciája akkor tűnik ki igazán, ha az ember tudja, hogy pl. 2005 máju-
sában a Hargita megyei ügyészségen is sokkal fontosabbnak tartották az autonómia
kérdését, mint a helyi korrupciós ügyek feltárását.
S mivel az autonómiatörekvések egyértelműen a Székelyföld etnicizálására irá-
nyulnak – pedig, ahogy Törzsök Erika megfogalmazza: „nem a régiókat kell etni-

111 Vajon a székelyföldi önkormányzatok kihasználtak minden lehetőséget és hatékonyan érvényesítették mozgásterüket? Lásd
Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. Kolozsvár, 2003, 100–103. old. („Az önkormányzatok szerepe a területfejlesz-
tésben”), 117–119. old. („Nemzeti közösségek – helyi önkormányzatok – autonómiák”), 120–121. old. („Önkormányzat – köz-
szolgáltatás”).
112 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 440. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 33
34 Székelyföld – Mítosz és valóság

cizálni, hanem az etnikumokat regionalizálni”113 –, egyáltalán nem lehet csodálkozni
azon, hogy ennek mintegy ellenhatásaként a helyi románság veszélyeztetve érzi ma-
gát, és a kisebbség kisebbségeként, mint ellenzék (és ellenkező) nyilvánul meg min-
den kezdeményezéssel szemben.
Amennyiben pedig az autonómiatörekvéseknek mégis sikerül majd valamilyen si-
kereket elkönyvelni, lehet, hogy akkor már alig lesz értelme és tartalma, mert addigra
az elsősorban saját egyéni életstratégiájában – és nem annyira szimbólumokban –
gondolkodó fiatalság dinamikus rétege elvándorol. Nem biztos ugyanis, hogy az egy-
re nyitottabb világban számára kecsegtető jövő a Székelyföld mozdulatlanságot su-
galló és zárt társadalma.114

113 Törzsök Erika: „Kiszabadulva a félelem fogságából” (www.eokik.hu).
114 Markó Bálint a következőképpen ítél: „Miben áll a teljes értékű kisebbségi társadalom? Világ a világban? Talán pont ezzel
vannak bajok, hogy párhuzamos világot akarunk teremteni, és nem egy létezőn belül saját magunknak előnyös helyzeteket.
Jellemző az erdélyi magyar gondolkodásra az állam az államban lehetséges megoldás egyetlen esélyként való felmagasz-
talása. Ez a retorika számtalan kárt okozott, hiszen egyrészt elhitette velünk, hogy ma ilyesmi lehetséges, másrészt azt su-
gallta, hogy e nélkül elvesztünk. Pedig nem hiszem, hogy föltétlenül ez az egyetlen megoldás. Már csak azért sem, mert az
erdélyi magyarság jelentős része kisebbségben él, és nem egy tömbben, mint a székelység, illetve Maros megye magyarsá-
ga. Ilyen körülmények között pedig a párhuzamos társadalom eszméje nem egyéb szomorú önáltatásnál. (…) A különállás
felmagasztalásának hatalmas ára van, és lesz is, ha így megy tovább: a versenyképes életben maradás feladása. Sajnos na-
gyon kevesen szólnak ma is arról, hogy az erdélyi magyarság megmaradása nem a magyar himnusz végtelenségig történő
énekléséről és a múltban való élésről szól (az öregebb nemzedék tipikus konzervatív hozzáállása), hanem arról, hogy ver-
senyképesek vagyunk-e, Romániában, meg tudjuk-e itt állni a helyünket. Jellemző a köldöknéző diskurzusra pl. a marosvá-
sárhelyi orvosi és a kolozsvári Bolyai régi hírének és nagy nevének a jelenre való átvetítése minden valóságos alap nélkül –
mindkét egyetem komoly minőségi krízishelyzetben van, még ha ezt nagyon nem szívesen ismerik is be az érintettek. A ma-
gyar = jó/okos/értelmes egyenlőségnek romboló hatása az elmúlt évtizedben – teljes mértékben meggátolta, hogy valóban
úgy törődjünk magunkkal, ahogy kell. (…) Sajnos a felelőtlen hőzöngések túlságosan is háttérbe szorították a realizmust és
a praktikus hozzáállást.” Kínlódni ebben az országban…?, Kolozsvár, 2002, 173–174. old.
V. A magyar nyelvű felsőoktatás
A rendszerváltást követően, az autonómiával párhuzamosan, egy másik célkitűzés is
megfogalmazódott, mégpedig az önálló magyar egyetem igénye.115 Ennek sikerre vi-
tele kétségtelenül visszahatott az autonómiatörekvések megerősödésére. Kérdés
azonban, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia – EMTE) Csíkszere-
dai részlege (Sapientia Siculorum) milyen mértékben szolgálja a nyitottságot, a társa-
dalom felemelését és az ehhez szükséges elitképzést, és mennyiben a helyi, akár
szűknek is mondható diplomás réteg egy csoportjának helyzetbe hozását? Illetve,
mennyire van összhangban egymással az okiratokban megfogalmazott eszmény és
az oktatási struktúrában tetten érhető valóság.
Ebben a tekintetben mindenképpen érdekes olvasmány a Sapientia Alapítvány
kuratóriumának nyilatkozata116 (Kolozsvár, 2000. április 14.) annak a magánegyetem-
nek a létrehozásáról, amely tulajdonképpen magyar állami támogatással létesült, és
csakis ennek köszönhetően működik:117 „A születő intézmény a román–magyar szak-
mai, tudományos kapcsolatok új színterét kívánja megnyitni, a meglévő lehetőségeket
kihasználva, rugalmasan együttműködve Románia állami és magán-felsőoktatási in-
tézményeivel, és így a maga eszközeivel hozzá kíván járulni a román felsőoktatás mo-
dernizációjához, Románia felzárkózási esélyeinek javításához.” Ez a megfogalmazás
mintegy romániai és európai perspektívába helyezi az intézményt.
A továbbiakban a nyilatkozat azt emeli ki, hogy az egyetem elsősorban olyan kép-
zési területekre igyekszik koncentrálni, „amelyeken magyar nyelven jelenleg nem fo-
lyik oktatás; amelyeken nincs, vagy kezdeti szakaszban van a román nyelvű oktatás;
amelyek kiemelkedően fontosak az identitás megőrzésében”. Ugyanakkor maga a
küldetésnyilatkozat is hangsúlyozza „a magyar és egyetemes kultúra” értékei ismere-
tének a szükségességét, s az egyetemi okiratokban szintén hangsúlyt kap a keresz-
ténység, az erkölcsösség és a magyarság. S mégis, miközben köztudott, hogy az ér-
tékek és az identitás közvetítésének egyik legfontosabb eszköze a kultúra, a hozzáfér-
hető információk alapján ítélve, a valóságban egy olyan felsőoktatási intézménnyel ál-
lunk szemben, amely erőteljesen gazdasági irányultságú, s amelynek fejlődésében
meghatározóak a személyi kérdések; mind a struktúra, mind pedig az oktatás terén.
A Csíkszeredai karokon pl. alig történik kulturális jellegű magyar oktatás.118

115 Szó volt egy székelyföldi katolikus püspökség felállításáról is. Ebben a kérdésben azonban a Vatikán az illetékes, ahol a po-
litikai megfontolások sokkal előbbre valók, mint a (jogosnak is mondható) lelkipásztori érdekek. Az egyházpolitikai árnyala-
tokat nem érzékelő egyszerű népet pedig nem nehéz megtéveszteni a Csíkszeredán lakó gyulafehérvári segédpüspök szim-
bolikus jelenlétével. Ez a püspöki jelenlét azonban egyházjogilag alig jelent valamit, és nem is tekinthető katolikus kezdemé-
nyezésnek. Ezt a látszatmegoldást tulajdonképpen a csíkszeredai ortodox püspökség felállítása kényszerítette ki. Lásd Ja-
kab Attila,: A pluralitás vonzáskörében. Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási mikroszociográfiája. (Műhelytanulmány,
13), EÖKiK, Budapest, 2005, 32–34. old.
116 Az EMTE idézett dokumentumai hozzáférhetőek a www.sapientia.ro honlapon – amely gondozatlan (2005 júniusában azt ta-
pasztaltam, hogy kb. egy éve nem volt felújítva: még mindig a 2003/2004-es tanév szerkezete volt olvasható).
117 A charta szerint jogi státusza a „Sapientia Alapítvány kezdeményezésére törvény alapján létrehozott magán felsőoktatási in-
tézmény, önálló, nonprofit alapon és a törvény által előírt akadémiai és akkreditációs feltételek és standardok értelmében mű-
ködő román jogi személy”. Ez azért fontos, mert „az EMTE felbomlása és felszámolása esetén a tulajdonában lévő javak a
Sapientia Alapítvány, vagy ha ez bármilyen oknál fogva nem lehetséges, a Sapientia Alapítványt alapító egyházak tulajdonába
megy át”. A kezdeti 100 millió lejhez képest (Alapszabály, 10. szakasz) a tényleges vagyon ma már milliárdos nagyságrendű.
118 Dr. Papp Kincses Emese (Művelődéstörténet) és Dr. Hermann Gusztáv Mihály (Magyar történelmi és művelődéstörténeti
alapismeretek) előadásai hívatottak ennek eleget tenni.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 35
36 Székelyföld – Mítosz és valóság

Ami az egyetemen érvényesülő személyi dimenziót illeti, többek között ezzel is
magyarázható, hogy az EMTE tulajdonképpen erdélyi magyar felekezeti magánegye-
temnek tekinthető. Hiszen az egyetemet működtető „Sapientia Alapítvány” alapítói ma-
guk az ún. történelmi egyházak: 1. Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 2. Nagy-
váradi Római Katolikus Püspökség, 3. Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség, 4.
Temesvári Római Katolikus Püspökség, 5. Romániai SP Evangélikus-lutheránus Egy-
ház, 6. Erdélyi Református Egyházkerület, 7. Királyhágómelléki Református Egyházke-
rület, 8. Unitárius Egyház. Az alapszabály (2003) értelmében pedig: „az alapítvány ku-
ratóriumának vétójoga van az egyetem személyzeti, alkalmazási és előléptetési politi-
kájára vonatkozóan, és döntései alapján az egyetem vezetőségének a határozatai
megsemmisíthetők. A Sapientia Alapítvány Kuratóriumának határozat-javaslati joga
van az egyetem bármilyen tevékenységére vonatkozóan” (29. szakasz). Mindez rész-
ben indokolja a humánképzés csökevényes voltát is, hiszen az egyházak felsőoktatá-
si tapasztalatai Erdélyben kizárólag a saját (pap- és lelkészképző) hittudományi inté-
zeteire korlátozódnak, s jelen intézményes voltukban csak kivételesen tekinthetők a
kritikus és önálló gondolkodásra nevelés zászlóvivőinek.
Az EMTE-t működtető alapítvány kuratóriuma: Kató Béla (elnök, református egy-
házkerületi főjegyző), Marton József (titkár, katolikus teológiai tanár), valamint Brassai
Zoltán, Kolumbán Gábor, Kun Imre, Szilágyi Pál, Tolnay István, Toró Tibor.
Az egyetemi charta megfogalmazása szerint (amely egyben a reprezentációt is je-
lenti) a cél: „Elősegíteni a keresztény és az egyetemes értékeken alapuló, a társadalom
igényeivel összhangban álló oktatást és tudományos kutatást;119 közreműködni – a kö-
zösség igényeinek megfelelően – a társadalmi, gazdasági, kulturális szempontú helyi,
regionális, illetve nemzeti fejlődésben; hozzájárulni a romániai magyar felsőoktatás fej-
lesztéséhez, figyelembe véve nemzeti közösségünk alapvető érdekeit, hogy szakági
szempontból gyarapodó és átfogó intézményrendszer jöjjön létre a korszerű oktatás biz-
tosítása érdekében; a romániai magyar felsőoktatás rendszerének szerves részeként
biztosítani nemzetiségi közösségünk számára a magasan képzett, nemzetközileg is ver-
senyképes szakemberekkel való utánpótlást az anyanyelvű oktatás keretei között.”
Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy az oktatás megszervezésekor120 szó-
ba került-e egyáltalán a Székelyföld igényeinek a tényleges felmérése? Készült-e hatás-
tanulmány a kínált képzés és a Székelyföld tényleges szakemberszükségletei közötti
összefüggésről? Illetve átgondolta-e valaki, hogy miképpen lehetséges nemzetközi szín-
vonalat elérni egy tanársegédeken121 (41 címzetes oktatóból122 24 tanársegéd vagy
gyakornok), középiskolai tanárokon és többállású előadókon (Ráduly Róbert pl. polgár-
mester és egyetemi tanársegéd) alapuló oktatói rendszer keretében? A számok magu-
119 A csíkszeredai részleg honlapján gyakorlatilag a „Kutatás” címszó az egyetlen, amely nem hozzáférhető – mivel mögötte
semmi nincs tárolva (2005. június).
120 A szervezési és működési elvek leszögezik, hogy „a tanterveket a világ élenjáró egyetemei kritériumainak – beleértve az egy-
háziakat is – figyelembevételével dolgozzák ki, oly módon, hogy a szakterület alapismereteinek elsajátítása után a képzés
kutatási lehetőséggel párosuljon”. Erre Csíkszeredán már csak azért sem kerülhet sor, mert hiányzik a kutatás irányításához
elengedhetetlenül szükséges képzett humánerőforrás.
121 A dr. Bakacsi Gyula vezette Üzleti Tudományok Tanszék tanársegédi állását (19. pozició, 2005. május) betöltő személynek
feltehetően a következő tantárgyakat kell tanítania: Helyi és regionális fejlesztési politikák, Helyi és regionális fejlesztési prog-
ramok, Vidékfejlesztési politikák, Régiófejlesztési elméletek, Regionális marketing, Közszektor gazdaságtana, Oktatásme-
nedzsment. Az EMTE hirdetése szerint a pályázók tudományos szakterülete meg kell hogy feleljen a illető állásban szerep-
lő tantárgyaknak. Ebben az az érdekes, hogy egy kezdő tanársegédnek rendszerint még nincs tudományos szakterülete.
122 Az oktatók közül csupán 21-nek hozzáférhető a szakmai életrajza.
kért beszélnek: a 31 doktori fokozattal rendelkező oktató közül csupán 7-en címzetesek;
a 11 címzetes adjunktusból pedig csak 1 rendelkezik doktori fokozattal.
A szakemberigényekkel kapcsolatosan ugyanakkor megfontolandó lenne, hogy
a székelyföldi viszonyok és az agrárium európai helyzetének és fejlődési irányainak az
ismeretében tényleg szükséges-e (a 2004/2005-ös tanévben) két párhuzamos sza-
kon élelmiszer-ipari szakembereket képezni Csíkszeredán?123

Élelmiszer-ipari mérnöki szak A szak Agrár- és élelmiszer-ipari szak ill. Ag-
fő célja olyan élelmiszer-ipari mérnökök rár- és élelmiszer-ipari gazdaság szak
képzése, akik képesek az élelmiszerek Románia lakosságának fele falun él, tehát
gazdaságos előállítására és tartósításá- legalább ennyien közvetlenül érdekeltek a
ra, a korszerű táplálkozás igényeinek mezőgazdaság és az élelmiszer-ipari ter-
megfelelően. Az élelmiszer-ipari mérnök melés fejlesztésében, korszerűsítésében.
átfogó tudással rendelkezik az élelmi- A felújításra szoruló technológiák ellenére
szer-ipari feldolgozás, tartósítás, termék- ez az ágazat, amely az iparban és több
gyártás elméleti és gyakorlati ismeret- más ágazatban megszűnt munkahelyeket
anyagából. Jártas a szakirányra jellemző részben ellensúlyozni tudta, sok család
technológiai folyamatokban, azok irányí- számára biztosított megélhetést. Mivel a
tásában, az üzemszervezési és üzemgaz- biztonságos élelmiszer-ellátás kiemelt fon-
dasági, valamint a termelésfejlesztési kö- tosságú minden ország és régió számára,
vetelmények teljesítésében. A szak tan- erre az ágazatra minden társadalomban
rendje összhangban van az európai kö- minden korban szükség lesz. A szak olyan
vetelményekkel. Elvünk, hogy folyamato- szakembereket képez, akik a mezőgazda-
san kutatva kell oktatni, bevonva a diáko- sági és élelmiszer-ipari vállalatok és a pi-
kat a tudományos élet körforgásába, a di- acgazdaság igényeinek meg tudnak felel-
ákköri tudományos ülésszakoktól a tan- ni, továbbá rálátásuk van mindarra, amit a
székeken folyó kutatásokig. Az élelmi- mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termé-
szer-ipari mérnöki szak európai színvona- kek előállítása, értékesítése jelent, és elő
lú, korszerű műszerekkel felszerelt labo- tudják mozdítani az ágazat modernizáció-
ratóriumokkal rendelkezik, amelyek nem- ját az európai piac és az élelmiszer-bizton-
csak didaktikai, hanem alap- és alkalma- ság követelményeinek megfelelően. Az
zott kutatási célokat is szolgálnak. agrár- és élelmiszer-ipari gazdaság szakot
elvégzők széles körű agrár- és élelmiszer-
gazdasági, ezen belül alapos közgazdasá-
gi, könyvelési, pénzügyi, marketing, me-
nedzsment, kereskedelmi jogi és európai
integrációs, idegen nyelv és informatikai
ismereteik birtokában képesek lesznek:
• magán- és társas vállalkozásokat létre-
hozni, működtetni és vezetni;

123 Bakcsi Ferencz már 1871-ben felvetette, hogy a Székelyföld jövője csakis az ipar és a kereskedelem lehet, az államnak pedig
nem kitelepítésben és segélyezésben, hanem a társulati szellem erősítésében és a kezdeményezések támogatásában kellene
gondolkodnia. „Székely atyafiak! – írta – Ideje volna már, hogy kinyissuk szemeinket. A nyomor facsarta könnyek miatt mi még
tisztán megtudjuk látni a bajt, ha azt valaki megmutatja: csak ne nézzük mindig a szálkát, hanem keressük előbb a gerendát.”
Bakcsi Ferencz: A székely ipar-, kereskedelem- és kivándorlásról. Pest, 1871, 3. old. Évtizedekkel később pedig Bözödi György
is újra figyelmeztetett – 1941-ben –, hogy a föld „nem lehet egyedüli létalapja a székelységnek”. Bözödi György: Székely száza-
dok. Csíkszereda, 2002, 9. old. Hatalmas tévedés a Székelyföldet mezőgazdasági régióként elgondolni.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 37
38 Székelyföld – Mítosz és valóság

• közreműködni az élelmiszer-gazdaság-
ban, termelőeszköz-ellátásban és ezek
forgalmazásában;
• szervezni az élelmiszeripar alapanyag-
ellátó hátterét;
• integrálni a termelést, a feldolgozást és
a kereskedelmet.

Ez a párhuzamosság azonban nem egyedi jelenség Csíkszeredán. Más szak ese-
tében is tapasztalható:124

Környezetmérnöki szak Az ember és Környezet-gazdaságtan szak ill.
a társadalom jólétének növekvő igényei Környezetgazdaság szak Románia
súlyos környezeti károkat okoztak és EU-integrációjáról sokat hallani, de a la-
okoznak napjainkban is. A környezet re- kosság túlnyomó többsége nincs tisztá-
habilitációja hatalmas feladatokat ró a ban azzal, hogy mit is jelent az integráció
szakemberekre, ezért a környezet védel- gazdasági, jogi, szociális vonatkozásban.
mének alapelve csak a prevenció (meg- Napjainkban az Európai Unió által ki-
előzés) lehet, azaz megszüntetni, vagy emelkedően fontosan kezelt témák egyi-
legalább csökkenteni a környezetkárosí- ke a környezetvédelem, a környezetgaz-
tó hatásokat. Az államigazgatásban, az dálkodás és a régiófejlesztés. A környe-
önkormányzatoknál, a gazdaság külön- zet-gazdaságtan szak ezekben a témakö-
böző területein nő az olyan szakemberek rökben képez szakembereket. Nevével
iránti igény, akik képesek a környezeti ellentétben a szak nem kizárólag közgaz-
problémák feltárására, megoldására, hul- dasági jellegű. Egy környezetgazdász
ladékgazdálkodási és újrahasznosítási szakembernek széles körű természet- és
feladatok elvégzésére, a vízgazdálkodás társadalomtudományi felkészültséggel is
és talajvédelem kérdéseinek elemzésé- rendelkeznie kell. A környezet-gazdaság-
re, a környezetállapot rehabilitációjára és tan szak keretében olyan szakembereket
javítására. A környezetmérnökök ismerik kívánunk képezni, akik tisztában vannak
a környezeti problémákat és kezelésük az EU régiófejlesztési politikájával, isme-
módszereit, képesek a környezeti szeny- rik a környezeti problémák megoldásá-
nyező források feltárására, elemzésére, nak és kezelésének, valamint a települé-
az ártalmatlanítási módok szakszerű sek fenntartható fejlődési pályára állítá-
megtervezésére, valamint a környezetkí- sának nemzetközileg elfogadott módsze-
mélő műszaki eljárások és technológiák reit, képesek az önkormányzatoknál
alkalmazására, képesek a környezeti részt venni a településmarketingben és
károk megelőzéséből, illetve elhárításá- -menedzsmentben, ismerik a környezeti
ból adódó feladatok megtervezésére, a jogot, valamint meg tudnak felelni a mo-
végrehajtás szakszerű megszervezésére dern vállalatok és a piacgazdaság igé-
és irányítására. nyeinek is. A környezet-gazdaságtan sza-
kon a hallgatók széles körű, alapos felké-
szítést kapnak a következő tudomány-
ágakban: matematika, fizika, kémia, köz-

124 Egyébként Kolozsváron Környezetföldrajz – Környezettudomány szak működik
gazdaság, könyvelés, pénzügy, marke-
ting, menedzsment, környezet-gazdaság-
tan, ökológia, agrár-gazdaságtan, gazda-
sági- és környezeti jog, informatika. Ezen
ismereteik birtokában képesek lesznek:
• alkalmazni az európai normákat a kör-
nyezetvédelem, ökológia és területren-
dezés terén;
• az önkormányzatokkal részt venni a te-
lepülés- és régiófejlesztésben;
• hazai és nemzetközi fejlesztési pályázati
csomagokat összeállítani és menedzselni;
• létrehozni és működtetni magán- és
társas vállalkozásokat;
• átvenni a már létező vállalkozások ve-
zetését.

Ezen kettősség elsődleges magyarázata a csíkszeredai részleg kettészakadása
– nyilvánvalóan a személyi kérdéseknek és a hatalmi erőviszonyoknak köszönhetően.
Jelenleg tehát a következő két kar125 működik Csíkszeredán:
1. Műszaki és Társadalomtudományi Kar;
2. Gazdasági és Humántudományi Kar.126

Ugyanakkor eltérés észlelhető a szakok és a tanszékek127 között is.

• Román nyelv és irodalom szak – angol • Matematika és Informatika Tanszék (dr.
nyelv és irodalom szak Györfi Jenő, egyetemi tanár – címzetes)
• Szociológia – vidékfejlesztési szak- • Humántudományok Tanszék (dr. Balázs
irány ill. Alkalmazott szociológia – vi- Lajos, egyetemi docens – címzetes)
dékfejlesztés • Társadalomtudományok Tanszék (dr.
• Élelmiszer-ipari mérnöki szak Rostás Zoltán, egyetemi tanár – társult)
• Környezetmérnöki szak • Műszaki és Természettudományi Tan-
• Könyvelési és gazdálkodási informati- szék (dr. Lányi Szabolcs, egyetemi tanár
ka szak ill. Könyvelés és gazdasági in- – címzetes)
formatika • Gazdaságtudományi Tanszék (dr. Elek
• Agrár- és élelmiszer-ipari szak ill. Agrár- Sándor, egyetemi docens – társult)
és élelmiszer-ipari gazdaság szak • Üzleti Tudományok Tanszék (dr. Bakacsi
• Általános közgazdaság szak Gyula, egyetemi docens – társult)
• Környezet-gazdaságtan szak ill. Kör-
nyezetgazdaság szak
125 „A kar az egyetem működési alapegysége, mely egymáshoz közel álló vagy rokon szakokat tartalmaz. A kar intézetekből,
tanszékekből, kutatóintézetekből, könyvtárakból, laboratóriumokból és kutatói központokból áll.” Csíkszeredán gyakorlatilag
egyetlen kutatóintézet létezik, a Kőrösi Csoma Sándor Keletkutató Központ, amely „azon keleti kultúrák tanulmányozását vál-
lalja fel, melyekkel valamilyen módon a székely tudós is kapcsolatban állt, azaz a magyarság közép-ázsiai kapcsolatainak
kutatását, a tibetisztikát és az indológiát”. Vezetője dr. Bangha Imre indológus.
126 Marosvásárhelyen van egy Műszaki és Humántudományok Kar. Erőssége az informatika.
127 „A tanszék a kar szervezeti alapegysége, amely rokon tantárgyakra épül.”

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 39
40 Székelyföld – Mítosz és valóság

• Társadalmi kommunikáció és közkap-
csolatok szak128

Mindezek fényében, azt hiszem, csakis fenntartásokkal lehet fogadni azokat a fel-
adatokat, amelyeket az Egyetem a chartában önmaga számára meghatároz:
– a minőség elvének felvállalása mind az egyetem működésében, mind ennek
felmérésében;
– korszerű, a mindenkori követelményekhez igazodó szakismeretanyag és általá-
nos műveltség közvetítése; a tudományos kutatás hatékony elősegítése és eredmé-
nyeinek széles körű terjesztése;
– a képzések és a szakmai képzettség folyamatos tökéletesítése, az új ismeretek
és eszmék iránti nyitottság és a tudományos igényesség szellemében;
– olyan keresztény és egyetemes értékeken alapuló szellemi közösség kialakítá-
sa, mely hozzájárul a nemzeti öntudat erősítéséhez, magyar nemzeti közösségünk ál-
talános fejlődéséhez.
E megfogalmazásokra valamiképp rácáfol az állások betöltésének versenyvizs-
gás rendszere. Az egyetem ugyanis, meglehetősen egyedi módon, a meghirdetett
oktatói(-kutatói?) állások esetében nem profilokat határoz meg, hanem szabályszerű
vizsgát sugall (a könyvészetet is megadva) – még az adjunktusok esetében is! Mind-
ez sokkal inkább emlékeztet az érettségire vagy a felvételi vizsgára, mint egy egyete-
mi oktatói álláshirdetésre, ahol azért rendszerint a megszerzett szakértelemre és a tu-
dományos oktatói-kutatói tevékenységre igyekeznek helyezni a hangsúlyt.129 Hiszen a
tudástermelés elsősorban személyekhez kötődik,130 s rendszerint a személy és az in-
tézmény szerencsés (de nem kizárólagos) találkozásának a gyümölcse.
Mindenesetre az állások betöltésének jelenlegi versenyvizsgás módja kérdé-
ses, hogy összhangban lenne azzal a kitétellel, mi szerint „az akadémiai tekintélyt
kizárólagosan a tudományos és oktatási teljesítmény, illetve a vezetőképesség ha-
tározza meg”; illetve „az oktatói minőség megszerzésének alapvető feltételei a szak-
mai kompetencia és az általános emberi értékeken alapuló erkölcsi tartás. Bármely
oktatói állás elfoglalása a törvényes előírások szerint, versenyvizsgával történik. A
tanszéken belül az oktatók tudományos tevékenysége egy jól körülhatárolt kutatási
területen folyik. Az oktatói állásban való megmaradás feltétele a folyamatos oktatói
és tudományos teljesítmény. A kari tanács javaslatára azt az oktatót, aki nem felel
meg ennek a feltételnek, felülvizsgálati eljárásnak vetik alá. Nem maradhatnak meg
beosztásukban azok a tanársegédek, adjunktusok, docensek, professzorok, akik
egymást követő két év alatt semmilyen tudományos, szakirodalomban megjelente-
tett tevékenységet nem folytattak. Az állásban meg nem erősítés a munkaszerződés
felbontását, illetve a megüresedett állás meghirdetését vonja maga után.” Erre nem
hiszem, hogy a valóságban ténylegesen sor kerülne. Pedig a címzetes oktatók ren-
delkezésre álló szakmai életrajzai alapján ítélve (pl. Ráduly Róbert, Fülöp Árpád
128 Marosvásárhelyen is. Ugyanakkor Kolozsváron működik egy Média Tanszék.
129 Miközben a charta a tudományos kutatást az oktatók egyik alapvető kötelezettségeként fogalmazza meg („Az oktatói hierar-
chiában elfoglalt helyeknek feltétele a tudományos kutatói siker, a megjelentetett tanulmányok. A tanszékek, intézetek, ka-
rok és az egyetem rektori hivatala évente felmérést készít a tudományos kutatások területén, az akadémiai közösség tagjai
által elért eredményekről és publikációkról.”), addig ez a követelmény nem szerepel az álláshirdetésekben. Arról nem is be-
szélve, hogy a három címzetes tanszékvezető közül csupán egynek (Lányi Szabolcsnak) hozzáférhető a szakmai életrajza.
130 Lásd pl. dr. Vofkori László egyetemi docens kimagasló szakmai teljesítményét.
Zoltán,131 Szőcs Attila, Lázár Ede,132 Kánya József, Józon Mónika,133 Kémenes Ár-
pád, Mara Gyöngyvér,134 Máté Szilárd,135 Prohászka Rád Boróka,136 Szabó
Árpád137) a tudományos kutatási tevékenység követelményeit gyakorlatilag csak a
Társadalomtudományi Tanszék teljesíti, amely mögött a Regionális és Antropológi-
ai Kutatások Központja (KAM) áll.
A szakmaisággal szemben megfogalmazódó kérdésekkel és fenntartásokkal
párhuzamosan magának az egyetemnek a „magyar” jellege is kérdéseket vet fel.138 A
szervezési és működési elvekben megfogalmazottak ugyanis azt sugallják, hogy ez az
intézmény legalább kétnyelvű, de akár többnyelvű is lehet: „Az Erdélyi Magyar Tudo-
mányegyetemen az oktatási nyelv a magyar. Kivételt képeznek az idegen nyelv sza-
kok, az idegen nyelvek elsajátítását célzó szervezett tevékenységek és az idegen nyel-
vű szakmai modulok. A diákoknak ugyanakkor el kell sajátítaniuk a megfelelő román
szaknyelvet. A jogi, közgazdasági, közigazgatási és más olyan szakokon, ahol a vég-
zősök szakmai érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükséges a román törvényke-
zés, a gazdasági és egyéb rendelkezések ismerete, az oktatás egy része román nyel-
ven történik. A karok világnyelveken történő részleges vagy teljes képzést is szervez-
hetnek. A hallgatóknak egy világnyelv elsajátítása kötelező, de legalább kettőé aján-
lott, mivel az akadémiai életben való részvétel a világnyelvek megfelelő ismeretét és
használatát feltételezi.”
Mindezek fényében talán nem teljesen alaptalan megkockáztatni azt a feltevést,
hogy – legalábbis a csíkszeredai részleg ismeretében – az EMTE magyar jellegét el-
sősorban az jelenti, hogy a hatalmi struktúra magyar és helyi magyar diplomásokat,
illetve politikusokat hoz helyzetbe: „Tilos olyan oktatók főállásba való alkalmazása,
akik más intézményben vannak főállásban. Kivételt képeznek azok, akik parlamenti,
elnöki vagy kormányhatározat alapján (miniszterek, parlamenti képviselők, felsőfokú
törvényszéki bírók stb.), illetve más törvényi kinevezés útján kerültek állásukba.”
Kétséges, hogy az EMTE – színvonal terén – felvegye a versenyt a Babeş-Bolyai Tu-
dományegyetemmel, amely szintén működtet kihelyezett tagozatokat a Székelyföldön
(Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelyudvar-
hely), illetve hogy felülmúlja a román egyetemeket. Mindez abban is meglátszik, hogy a
térségben tanuló diákoknak csupán kisebbik része (2001/2002-ben 29,6%) választja a
magyar tannyelvű képzést. Napjainkban ugyanis a kommunikáció alapfeltétele a nyelv is-
merete. Ez pedig behatárolja a csak magyarul tudó székelyföldi diák lehetőségeit (pl. a
szakképzés terén). Ugyanakkor megnöveli Magyarország vonzerejét, amelybe virtuálisan
(elsősorban a tévén keresztül) már integrálódott. Számára a viszonyítási pont vagy Buda-
pest, vagy pedig a saját szűk környezete (város, falu, kistérség).
131 2001 óta tanársegéd. Életrajzában sem kutatás, sem pedig tanulmány nem szerepel.
132 PhD hallgató a Szent István Egyetemen. Életrajza szerint egyetlen írása sem jelent meg.
133 A Sapientia EMTE főállású egyetemi adjunktusa nagyon sok egyetemen megfordult – Graz (1994), Hamburg (1996), Basel
(1997), Amszterdam (1998) –, sokrétű szakmai tapasztalatra tett szert, ellenben semmit nem publikált.
134 Tudományos kutatási tevékenysége a BBTE-hez kötődik. Jóllehet értékelhető publikációs listát képes felmutatni, mégis ta-
nársegédi fokozattal oktat. Ezek után nehéz eldönteni, hogy a csíkszeredai részleg milyen kritériumok alapján határozza
meg az oktatói fokozatokat. Mindenesetre a valóság messze állni látszik a chartában megfogalmazottaktól.
135 Tanársegédként – tudományos fokozat nélkül – tanszékvezető-helyettes.
136 A Hargita Népében megjelentetett publicisztika nem tekinthető tudományos publikációnak.
137 Csíkszereda mellett még tanít Kolozsváron (BBTE) és Marosvásárhelyen. Ugyanakkor saját kft.-t is vezet.
138 Az álláshirdetések jelentkezési űrlapjai pl. kizárólag román nyelvűek – még az életrajzi is.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 41
42 Székelyföld – Mítosz és valóság

Amennyiben pedig a bolognai folyamatot is figyelembe vesszük,139 megítélésem
szerint nem lehet teljességgel kizárni azt a lehetőséget, hogy az EMTE csupán alap-
képzést (bachelor) biztosítani képes diplomagyárrá alakul,140 melynek helyben mara-
dó végzősei marginalizálódnak mind a romániai, mind pedig a magyarországi értelmi-
ségi, felsőfokú végzettséggel rendelkezők társadalmában. Ebben az esetben fennáll
a veszélye egy olyan diplomás szubkultúra kialakulásának,141 amelyből a többségi
nemzethez való asszimilálódás akár társadalmi felemelkedést is jelenthet majd.
Románia uniós csatlakozásával pedig maga az EMTE is fokozottabban bekerül
abba az egységes európai felsőoktatási térségbe, amely egy nyitott és átjárható tu-
dásalapú társadalmat kíván megalapozni. Ez lehetőségeket nyit, és feltételeket szab,
hiszen a cél a gazdasági növekedés biztosítása, a munkahelyek mennyiségi és minő-
ségi javítása, valamint a társadalmi kohézió növelése.

139 Ez kétszintű képzést, nemzetközi nyelven kiállított diplomakiegészítőt és minőségbiztosítási rendszert jelent, miközben Csík-
szeredán még mindig négyesztendős képzésben gondolkodnak: a román nyelv és irodalom szak – angol nyelv és irodalom
szak így hirdeti önmagát: „A szak elsődleges célja a tanárképzés, amellyel a Székelyföld és Erdély magyar nyelvű iskoláinak
román–angol szakos tanárhiányát igyekszik pótolni. Oktatói képzettségen kívül a végzősök fordítói, tolmácsi, színházak iro-
dalmi titkári, lapszerkesztői, újságírói, levéltárosi állások betöltéséhez szükséges képességeket is szereznek a négyéves
képzés során.” Azt hiszem, senki nem gondolja komolyan, hogy négy év alatt ennyi mindenre minőségileg fel lehet készíte-
ni a hallgatót. Kikerülve ugyanis egyidejűleg lehet majd tanár, fordító, tolmács, titkár, lapszerkesztő, újságíró és levéltáros.
Vajon mihez fog érteni ténylegesen?
140 A 95 oktatóból (2005. június) csupán 41 címzetes, s ebből is csupán 7-en rendelkeznek doktori fokozattal. Ezzel még a
Master képzést is alig-alig lehet megszervezni, nemhogy doktori iskolákat felállítani.
141 Megfontolandó Markó Bálint azon megfogalmazása, „hogy jó néhányan nem azért mennek Magyarországra tanulni, mert
magyarok akarnak lenni magyarok között, hanem azért, mert az itteni [erdélyi] lehetőségek minőségi szintje meg sem köze-
líti az ottaniakét. Márpedig ha valami, akkor ez igazán aggasztó. Az, hogy a minőség tekintetében is elfogadtuk a magunk
kisebbségi mivoltát.” Kínlódni ebben az országban…? Kolozsvár, 2002, 176. old.
VI. Az uniós kihívások
Az Európai Unió és a hozzá való csatlakozás várható kihatásai alól maga a Székely-
föld sem tudja majd kivonni magát. Ebben pedig az a tény, hogy Székelyföld a kö-
zép-romániai régió (Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Fehér és Szeben megye) ré-
sze, ahol a regionális jövedelem több mint 10%-kal haladja meg az országos átlagot,
minden bizonnyal sokkal inkább a hátrányára, mintsem az előnyére lesz. Ez ugyanis
az ország harmadik legfejlettebb, és második legurbanizáltabb térsége – 60,3% vá-
roslakóval –, miközben Székelyföldet a relatív elmaradottság és fejletlenség jellemzi.
Pedig itt él Románia magyar lakosságának 51%-a, a német lakosságnak pedig 31%-a.
A három székelyföldi megye a terület 50%-át teszi ki, de csupán a lakosság 40,6%-át
adja. Ugyanakkor Gyulafehérváron van a régió fejlesztési ügynöksége, ami szintén
hátrányt jelent a Székelyföld szempontjából, hiszen alig van beleszólási és befolyá-
solási lehetősége.
Mivel nem rendelkezik határ menti területtel, a régió alig vagy egyáltalán nem vesz
részt az együttműködéseket támogató európai programokban. Ugyanakkor, a látszóla-
gos fejlettségi szint miatt, kisebb támogatásban részesül, ami a székelyföldi megyék-
nek már csak azért is hátrányos, mert a kevesebb támogatás jelentősebb része a jóval
fejlettebb Szeben és Brassó megyéknek jut. Ezért is lenne fontos mindenekelőtt szé-
kelyföldi térségben és nem székely etnikumban gondolkodni.142 Hiszen csakis ennek
keretében lehetne olyan szubregionális fejlesztési stratégiát kidolgozni, amely ötvözi a
magyar és a román elemet. Annál is inkább, mivel minden jel arra mutat, hogy a jövő-
ben a román elem erősödni, a magyar pedig gyengülni fog a térségben.

A Székelyföld lakosságának nemzetiségi összetétele, 2002143

Ebből
Népesség
Megye magyar román cigány egyéb
(fő)
fő % fő % fő % fő %
Kovászna 222 274 104 055 73,8 51 664 23,2 6 022 2,7 533 0,3
Hargita 326 020 275 841 84,6 45 850 14,0 3 840 1,2 489 0,2
Maros 579 862 227 673 39,3 308 628 53,2 40 834 7,0 2 727 0,5
Összesen 1 128 156 667 569 59,2 406 142 36,0 50 596 4,5 3 849 0,3

Ahogy azt a statisztika is mutatja, a magyarság ma már csak relatív többséget al-
kot a valamikori Székelyföld területén. Kérdés, hogy ezt a többséget meddig lesz ké-
pes megőrizni.

142 Kolumbán Gábor szerint: „Ahhoz, hogy a Székelyföldben rejlő önerős fejlődési lehetőségeket egy koherens és reális fejlesz-
tési koncepció és stratégia megfogalmazásával érvényesíteni lehessen, szükséges a régió nem etnikai elven alapuló meg-
határozása.” Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 398. old. A szokásosan emlegetett Dél-Tirollal és
Katalóniával szemben, azt hiszem, a Székelyföldnek sokkal többet segíthetne Alsace (Elzász, www.alsace.net vagy www.cr-
alsace.fr) és Bretagne (www.bretagne.com vagy www.region-bretagne.fr) példája, amelyek a Romániáéval sok hasonlóságot
mutató franciaországi állami és társadalmi viszonyok között igyekeznek meghatározni regionális, és megőrizni kisebbségi
helyi identitásukat.
143 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld, Pécs – Budapest, 2003, 125. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 43
44 Székelyföld – Mítosz és valóság

Arról nem is beszélve, hogy ennek a soknemzetiségű lakosságnak a felekezeti
összetétele is színes. Ma már szinte túlzás nélkül mondható, hogy nincs mono-etnikus
vallási felekezet (az izraelita közösséget is beleértve): ortodox, görög katolikus, római
katolikus, református, ágostai hitvallású evangélikus, zsinatpresbiteri evangélikus, uni-
tárius, izraelita, pünkösdista (román többségű), baptista, adventista, evangéliumi ke-
resztyén, óhitű ortodox, egyéb felekezetű és felekezeten kívüli (többségében magyar)
személyek lakják a térséget. A baptista, adventista, evangéliumi keresztény felekeze-
tek, illetve az önmagukat ateistáknak vallók Kovászna és Hargita megyében magyar,
ellenben Maros megyében román többségűek.144 Mindez azt is előrevetíti, hogy a
nemzeti és a felekezeti hovatartozás kizárólagossága is feloldódik, s egyre kevésbé
lesz lehetséges „nemzeti” felekezetekben gondolkodni – illetve az egyes felekezetek-
nek el kell gondolkodniuk, hogy vallási eszmerendszerük milyen mértékben egyeztet-
hető össze a nemzeti elkötelezettségükkel.
Egy szubregionális fejlesztési stratégia kidolgozását elsősorban a székelyföldi
helyzetkép indokolná: rossz közlekedési infrastruktúra (városok közötti autóbuszjára-
tok hiányossága, falvak relatív elszigeteltsége az egyes városok vonzáskörzetében is),
gyógyturisztikai létesítmények, üdülőhelyek lepusztultsága, a közszolgáltatási rend-
szerek gyenge színvonala vagy hiánya (víz, csatornázás, gáz, telefon). Míg Maros és
Udvarhely nyugat és északnyugat felé, Háromszék pedig részben Brassó felé nyitott,
addig Csík és Gyergyó elszigetelődése és lemaradása érzékelhető. Talán ez is magya-
rázza azt, hogy itt miért nyilvánvalóbb a belterjesség, illetve nagyobb az autonómia
igényének a hangoztatása, s az „etnikumba” bezárkózás hajlama.145 Pedig egy gaz-
daságilag és társadalmilag ténylegesen felaprózódott Székelyföld aligha lesz képes
fennmaradni az Európai Unióban, hiszen a problémáin kívül mit is tudna bevinni az eu-
rópai régiók közösségébe. És hogy a felaprózódás mellett, mintegy ráadásként, men-
nyire fenyeget az elszigetelődés veszélye, elégséges, ha Románia létező és tervezett
autópálya/gyorsforgalmiút-hálozatát szemléljük. Amennyiben ugyanis ez megvalósul,
Csíkszereda gyakorlatilag a „senki földjén” marad, a „semmiben”.146
Ezt az elszigetelődést, megítélésem szerint, az az eléggé téves turisztikai straté-
gia is generálja, amely többnyire a Székelyföld „magyar” jellegét igyekszik megjelení-
teni. Ez kétségtelenül kielégíti azt a szűknek mondható magyarországi keresletet,
amely ebben érdekelt, de kizárja a románokat – és európai viszonylatban mintegy ér-
dektelenné teszi a térséget: „Dominánsan magyar nyelvűek a prospektusok. Felvető-
dik a kérdés, hogy rövid időn belül lesz-e eléggé felkészült és nyitott a székelyföldi tu-
risztikai kínálat és a mögötte álló szervezetek arra, hogy tágabb földrajzi térből vonz-
zanak vendégeket.”147
Horváth Gyula már 2003-ban olyan veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyek a
Székelyföldet mintegy szembeviszik azokkal a nemzetközi és európai folyamatokkal,
amelyekbe Románia igyekszik bekapcsolódni. Ilyen veszélyek: „a tradíciók túlértéke-
lése” és „az autarch szemlélet erősödése”, „a centralizáció mértékének fennmaradá-

144 Horváth Gyula (szerk.), Székelyföld, Pécs–Budapest, 2003, 126-127. old.
145 A Székelyföld etnikai alapú területi autonómia igénye válaszként is értelmezhető a homogén román nemzetállami törekvé-
sekre. Ez azonban megkésett válasz, mert figyelmen kívül hagyja a román társadalom fejlődési irányát. Ugyanakkor teljes
mértékben félreérti az Európai Unió régiókról vallott felfogását.
146 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 298. old.
147 Uo. 348. old.
sa, esetleg erősödése”, a „megyei és lokális szeparatizmus”, valamint a „politikai meg-
osztottság”. Mindezeknek a tényezőknek az együttes összejátszása tág teret biztosít
majd annak, hogy a többségi nemzet saját nemzeti érdekeit hosszú távon jobban, és
alig kimutathatóan érvényesíthesse a makropolitikában.148
Azt hiszem, hogy minden felelős vezető tudatában van annak, hogy a Székelyföld
erősen modernizációra szoruló régió. Kérdés azonban, hogy ki fogja ezt levezényelni,
s hogy mennyiben támaszkodhat majd a belső erőforrásokra. Ez már azért is létkér-
dés, mert az Európai Unióhoz csatlakozás nehézségei közepette a Székelyföld sem-
milyen súllyal nem esik a latba. Problémáira elsősorban neki kell megtalálni a megol-
dásokat – s a keresésben egyre kevésbé számíthat valamirevaló külső segítségre.
Kolumbán Gábor szerint „közismert társadalomszociológiai tény, hogy az a társa-
dalom, amelynek magatartásmódjai generációnként keveset változnak, tradicionális-
nak tekinthető. Számtalan példa bizonyítja, hogy a hagyományos társadalom gazda-
sági hatékonysága alacsony. A tradicionális társadalom legfontosabb eleme a struk-
turális változások hiánya vagy lassúsága, lévén ilyen térben a közösség intellektuáli-
san zárt világban él. Egy területi közösség akkor modern, ha képes saját belső (endo-
gén) fejlődését irányítani.”149 Amennyiben a Székelyföld erre nem képes, akkor mes-
terségesen is csak ideig-óráig lehet életben tartani.

148 Lásd Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 415. old.
149 Uo. 417. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 45
Összefoglaló
A Székelyföld gazdasági elmaradottsága megítélésem szerint a térségben uralkodó
társadalmi viszonyokkal és az archaikus közösségi mentalitással magyarázható. Döb-
benetes pl. tapasztalni, hogy a rendszerváltást követően a XIX. század utolsó évtize-
deire emlékeztető „ügyeskedési” mechanizmusok indultak be, amelyekben nagy sze-
repet játszik a rablógazdálkodás, illetve a törvények kijátszása. Mindez egyrészt a sze-
mélyi kapcsolatrendszerekkel és érdekközösségekkel, másrészt pedig a mindenne-
mű felelősségre vonástól mentesség meggyőződésével magyarázható.
Az uralkodó székelyföldi állapotok ismerete kétségtelenül felveti a kérdést, hogy pil-
lanatnyilag vajon mi a fontosabb: a humánerőforrások vagy a gazdasági feltételek meg-
teremtése? Valószínű, hogy a rendszerváltozás pillanatától kezdődően mindkettőnek pár-
huzamosan kellett volna haladnia. Ma azonban talán a humánerőforrás megteremtése
igényelne erőteljesebb figyelemösszpontosítást, mert amennyiben a versenyképes, euró-
pai dimenziókban gondolkodni tudó térségi vezető réteg a román közegből termelődik
ki, akkor a későbbiek során ez komoly kihatással lehet a gazdasági feltételek megterem-
tésére és fejlődésére nézve is. A székelyföldi magyar elitképzéshez azonban mélyreható
változásokra van szükség, mind a közösségi mentalitás, mind pedig a közállapotok terén.
Hiszen a közérdeket felvállalónak (vagy felvállalni szándékozónak) számolnia kell azzal,
hogy a népre valójában nem számíthat, attól támogatást nem remélhet.150 Az évszáza-
dos kiszolgáltatottság ugyanis nemcsak bizalmatlanná, de gyáván óvatossá is tette a né-
pet. Már eleve vesztesnek tudja magát, és a megtorlástól való félelmében semmi (és sen-
ki) mögé nem mer odaállni. Ha pedig spontán módon mégis odaáll, ez többnyire érzel-
mi alapon történik és nélkülözi a racionális megfontolást (pl. területi autonómia).
Ahhoz, hogy ez változzon és fejlődjön, mindenekelőtt fel kell oldani az egyének
szinte kizárólagos magyar nemzetiségi/etnikai függését és tudatosítani kell bennük,
hogy állampolgárok – sőt, belátható időn belül uniós állampolgárok – egy polgári (és
nem rendi) társadalomban, akiknek jogaik és érdekérvényesítési lehetőségeik van-
nak, még akkor is, ha Románia társadalmának tényleges polgári jellege sok kívánni-
valót hagy még maga után.
Meg kell teremteni azt a kreatív értelmiségi réteget, amely nem csupán diplomá-
val, de a közösség érdekében hasznosítható tudással és regionális öntudattal is ren-
delkezik; s amely az emberi jogokat ugyanolyan fontosnak tartja, mint a kisebbségi jo-
gokat – egyiket nem áldozva fel a másik oltárán.

150 A XX. század elején Tivai Nagy Imre ezeket írja: „… bőven volt alkalmam kitapasztalni, hogy a közügyekben való önzetlen
buzgólkodás, az egyéni boldogulás nagy hátrányával jár. Soha sem lehet a közügyeket úgy szolgálni, hogy valaki, vagy va-
lakik magánérdekeivel össze ne kelljen ütközni. Sokszor évtized múlva érti meg az ember, hogy hajdan felvetett eszméink
megvalósulása minő magánérdekbe ütközött s minő okok állták útját annak. No, de minden időben voltak és kell legyenek
idealistáknak s kell lenni realistáknak, kik az útba eső idealistákot mérsékeljék. A közügyek komoly szolgálata e két külön
felfogásnak és törekvésnek kiegyenlítéséből áll. Az idealista a torony tetején nőtt pár sovány fűért nem sajnál a toronyra
mászni, míg a realista a torony tövénél készen álló kövér fű lekaszálásához is csak a hasznosság szempontjából kezd hoz-
zá. Sokáig tartoztam az idealisták sovány csapatához, míg annyira be tudott nőni a fejem lágya, hogy a realistákot sem tar-
tottam szükségesnek mindenben hibáztatni. Máig is nagy vonzalommal vagyok az idelista eszmékért rajongó ifjakhoz s utá-
lom az öreg ifjakot úgy a politikában, mint a társadalmi élet más régióiban. Tapasztalatom szerint a számítás nélküli idealis-
ta ifjakból válnak idővel a legreálisabb józan hazafiak, az öreg ifjakból lesznek a legcsömörletesebb reakciónáriusok és a
semmiházi talpnyalók. Mert a hazafiságban idealista ifjú belső ösztönét követi, míg a számító öreg ifjú ezen mindig erősza-
kot kell tegyen. Az idő mindkettőt tovább neveli. Az elsőt a józanabb gondolkodásban, az utóbbit az erőszakolt hasznosság-
ban.” Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda, 1996, 153–154. old.
Kolumbán Gábornak kétségtelenül igaza van, amikor „a keresletorientált fejlesz-
tési stratégiák” kidolgozását szorgalmazza. Hiszen elsősorban ezekbe lehetne bekap-
csolni „a kulturálisan specifikus helyi és regionális erőforrásokat”. Megítélése szerint:
„Kettős paradigmaváltást jelent mindez az etnikai közösségek életében. Egyrészt át-
alakítja a magyar közösség viszonyát önmagához és a mindenkori román kormány-
hoz. Ez mindenképp az önállóság, a saját erőre támaszkodás és autonómia irányába
hat. Másrészt megnyitja a magyar közösséget a románokkal való fejlesztési, közvetlen
(nem a politikum által közvetített) együttműködésre. Ez az érett közösségek integráci-
óját jelentheti.
A keresletorientált regionális fejlesztési stratégia a térséget egységes egészként
kezelve, annak belső sajátosságaiból, a térségen belülről kiindulva, egyre jobban ki-
felé haladva, mind több külső tényezőt figyelembe véve fogalmazható meg.
A romániai magyar fejlesztéspolitika nagy dilemmája, hogy kompromisszum köt-
hető-e a román nacionalista érdekekkel. A fejlesztés során az etnikai arányok megvál-
toztatása árán létrejövő politikai üzletet kellene elkerülni, hiszen ez egyenlő lenne a
biztos szavazóbázis elvesztésével. Ugyanakkor az elégtelen mértékű fejlesztés, amely
az apró lépések taktikájának elengedhetetlen következménye, lassan apasztani lát-
szik a magyar közösség politikai támaszát. Az EU-ba belépve értelmét veszti az etni-
kai alapon való politizálás. Tulajdonképpen nem is lehet etnikai alapon fejlesztéspoli-
tikákat érvényesíteni. Ezért is várhatóan felértékelődik a nem etnikai elven megfogal-
mazott regionális fejlesztés gondolata.”151
Hasonlóképpen fogalmaz Hajdó Csaba is. „A Székelyföld fejlesztési tervét alap-
vetően a három megyére kell alapozni – írja –, a lakosság etnikai összetételét adott-
ságként kezelve. Hosszú távon nem tartható fenn a ma még alapvetően meghatáro-
zó, etnikai törésvonalak mentén elkülönülő tervezés, amely oda vezet, hogy a terület-
fejlesztéssel foglalkozó román vagy magyar szervezetek sok elemében egymással üt-
köző stratégiákban gondolkoznak. A programozást és a területfejlesztést közösen lét-
rehozott és mindenki által elfogadott intézményes keretek közé kell helyezni.”152
Ez a paradigmaváltás és fejlesztés – amely lehetőséget teremtene a viszonyok új-
ragondolására mind Magyarország, mind pedig a többségi románság irányába –
azonban csak akkor képzelhető el, ha megtörténik egyfajta mentalitásváltás is a szé-
kelység körében; vagyis ha visszaszorul a hiúság, a széthúzás, a dölyf, az ellenséges-
kedés, a lelki meghasonlottság, a bizalmatlanság, a vezetők esetében pedig a hajlam
a hatalommal való visszaélésre.153
Ezek gyökerei nagyon messzire nyúlnak vissza a történelembe, és évszázadok
tapasztalata, megpróbáltatása kristályosította ki azokat. Hiszen valamikor – s azóta is
szinte mindig – önnön véréből származó vezetői fordultak a székelység ellen; váltak
uraivá, elnyomóivá és legkegyetlenebb ellenségeivé. Ez az, amit a közemlékezet vala-
hogy nem tudott elfelejteni. Ezért nem viseli el, ha valaki kimagaslik vagy kiemelkedik,
s minden bizonnyal ez a magyarázata annak a sajátságos (kétkulacsos, kétarcú) szé-
kely erkölcsi értékrendnek is, amelyben markánsan jelen van az individualizmus, az

151 Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Pécs–Budapest, 2003, 423. old.
152 Uo. 426. old.
153 Bözödi döbbenetes esetet ismertet az 1930-as évekből az egy nemzetiségű és vallású Rava községből, ahol a bíró semmi-
től nem riadt vissza, hogy a faluért tenni akaró unitárius lelkészt tönkretegye. Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely,
1997, 12–19. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 47
48 Székelyföld – Mítosz és valóság

egyéni érdek keresése és a korrupció, ellenben alig van helye az eszmeiségnek és a
tényleges, retorikán és érzelmeken túlmutató közösségi érzésnek. De hogyan is feled-
hetné régi sérelmeit, ha az nemzedékről nemzedékre megismétlődik? Ha folyamato-
san a gátlástalanság és a törvényenfelüliség áll szemben a tehetetlenség és a kiszol-
gáltatottság érzésével. Ha a vezetők, saját érdekük védelmében, rendszeresen a „kí-
vülállókkal” szövetkeztek, azok támogatását keresték! A rendi urakat a kommunizmus
idején felváltották az „ideológiai” uraságok, ma pedig a gazdasági és a politikai veze-
tést egyazon érdekközösségbe tömörítő – és a pénz mindenhatóságára alapozott –
„rendiség” tér újra vissza.
A valamikori nemesi szellemiség olyan mélyen áthatotta a társadalom különböző
rétegeit, hogy a megkésett polgárosodással párhuzamosan egy másik folyamat is le-
zajlott: éspedig a polgárság egyfajta önnemesítése – amelynek köszönhetően átörök-
lődött a rendi társadalom mentális struktúrája. Ezt kell tehát valamiféleképpen átalakí-
tani, hogy végre a fejekben is megszűnhessen a rendi, és kialakulhasson a jogokon
és kötelességeken nyugvó európai polgári társadalom.
Javaslat
Azt hiszem, hogy a Székelyföld fejlődéséhez elengedhetetlen gazdasági háttér meg-
teremtésének a nehézségei elsősorban a társadalom szerkezetében és mentalitásá-
ban keresendők. Ezért lenne fontos a társadalmi fejlődést és mentalitásváltást előse-
gítő és kitekintő – főként humán jellegű – oktatási programok kidolgozása és működ-
tetése a térségben. Csakis ennek keretében és ennek köszönhetően szembesülhet-
ne a régió lakossága – és mindenekelőtt vezető rétege – önmagával és a kihívások-
kal; ébredhetne rá arra, hogy saját gazdasági és társadalmi életét ő maga is irányít-
hatná, de mindenképpen beleszólhatna abba. Hiszen „a székely népnél minden lehet-
séges, mert lelkében hatalmas erők szunnyadoznak, úgy a jóra, mint a rosszra. S [pil-
lanatnyilag] ez az egy örök vigasztalás”154 a jövőt illetően. Ebben a tekintetben, azt hi-
szem, komolyan megfontolandó lenne a Ring Éva szorgalmazta regionális európai is-
kolák gondolata (lásd „A többnyelvűség és európai iskolák” EÖKiK-kutatás).155
Ugyanakkor a fentebb említett oktatási programok megteremtenék annak a lehe-
tőségét, hogy a közösség- és (civil) társadalomépítésben érdekelt, európai gondolko-
dású, a (magyar és román) nemzeti és nemzetközi folyamatokat ismerő, értő és azok-
ra nyitott gazdasági és humán elitréteg alakuljon ki a térségben. E nélkül ugyanis ke-
vés az esélye annak, hogy egy regionális kisebbség helyi kultúrája ne alakuljon át –
lassan-lassan muzeális értékűvé váló – népi szubkultúrává. Hiszen csakis egy ilyen elit
lehet képes levezényelni azokat a fejlesztéseket, amelyek a migrációs folyamatokat el-
lensúlyozhatják, valamint a térséget felzárkóztathatják. Ellenkező esetben csak idő
kérdése, hogy a Székelyföldön mikor szűnik meg, mintegy önmagától, a magyar ki-
sebbség kérdése, hiszen mind a történelem, mind pedig napjaink tapasztalata azt bi-
zonyítja, hogy a Székelyföld munkaerő-megtartó ereje rendkívül korlátozott. Ennek
megoldása tulajdonképpen a jövő kulcsa.
„Tévedés azt hinni, hogy a történelem nem látható előre. Számtalanszor megjó-
solták már. Ha a történelem nem nyújtana teret a jövőbelátásnak, nem tudná saját ma-
gát sem betölteni, amikor teljesül és múlttá válik. Az a gondolat, hogy a történetíró for-
dított próféta, a történelem egész filozófiáját magában foglalja. Bizonyára csak a jövő
általános szerkezete látható előre, de ez az egyedüli módja a múlt és jelen megérté-
sének. Ezért, ha valaki tisztán akarja látni a saját korát, nézze messziről. Milyen távol-
ból? Nagyon egyszerű: úgy, hogy Cleopatra orrát már ne tudja kivenni.”156

154 Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely, 1997, 292. old.
155 Többnyelvű oktatási modellek, EÖKiK-konferencia, Budapest, 2005. június 9. (tervben van az előadások publikálása).
156 José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása, 2. kiadás, Bp., é. n. (1943?), 67. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 49
Források
www.sapientia.ro
Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság
kapcsolattörténete. Problémakatalógus. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2004.
Bodor György: A székely nemzetségi szervezet. (Nobile Officium), Pallas-Akadémia
Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bözödi György: Székely bánja. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1997.
Bözödi György: Székely századok. (Bibliotheca Transsylvanica), Pallas-Akadémia
Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002.
Csutak Vilmos (szerk.): Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumá-
ra. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1929.
Gagyi József: A krízis éve a Székelyföldön, 1949. (Múltunk könyvek), Pro-Print Könyv-
kiadó, Csíkszereda, 2004.
Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. Székely rendi nacionalizmus és magyar
nemzettudat 1848-ig. (Múltunk könyvek), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda,
2003.
Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. (A Kárpát-medence régiói, 1), Magyar Tudomá-
nyos Akadémia Regionális Kutatások Központja, Pécs–Dialóg Campus Kiadó,
Budapest, 2003.
Imreh István–Pataki József: Kászonszéki krónika, 1650–1750. Európa Könyvkiadó,
Budapest–Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1992.
Köpeczi Béla (szerk.): Erdély története. I: A kezdetektől 1606-ig. II: 1606-tól 1830-ig.
III: 1830-tól napjainkig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.
Makkai László–Cs. Szabó László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdély-
ről. I: Tündérország, 1541–1571; II: Sárkányfogak, 1572–1602; III: Tűzpróba,
1603–1613; IV: A fejedelem, 1613–1629; V: Apa és fiú, 1630–1661; VI: Haldok-
ló Erdély, 1662–1703. Budapest, 1993 (reprint kiadás).
Májusz Elemér (szerk.): Erdély és népei. (Maecenas történelemkönyvek), Maecenas
Könyvkiadó–Talentum, 1999.
Pál-Antal Sándor: Székely önkormányzat-történet. (Erdély emlékezete), Mentor Kiadó,
Marosvásárhely, 2002.
Szádeczky Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya.
Hargitaváralja–Budapest, 1927 (reprint kiadás: Akadémiai Kiadó, Budapest,
1993).
Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. (Lapok a Székelyföld múltjából), Pallas-
Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1996.
Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. Kolozsvár, 2003.
Függelék

Dokumentum: A székely nemzetről157

Erdély keleti részén, a mai Románia közepén, a Kárpátok vonulata mentén él Európa
egyik legrégibb őslakos, különleges népe: a székelység. Anyanyelve magyar, mentalitá-
sában, szokásaiban, néplélekben, hagyományaiban elüt a Kárpát-medencében élő ma-
gyarságtól. A székely a legtisztább folytonosság. A szkíta, a hun, a székely örökség az,
amely megmaradásra int. Attila hun király, a székelyek legnagyobb tiszteletét akkor vívta
ki, amikor a katalánoknak 452-ben biztosította azt a jogot, hogy szabadon éljenek.
A Hispánia szó, a székely ispán, méltóság, helytartó kifejezésből származik. Vagyis
ebből következik, hogy minden székely nemes volt. A szabadság, a testvériség, az egyen-
lőség fogalma úgy érvényesült nálunk, hogy minden székely szabad volt! Egyenlő volt!
Nemes volt! Nemességgel bírt, megvolt szabad költözködési joga.
Saját autonómiával rendelkezett!
A székelyek autonómiája a legősibb alkotmány Európában, amely 400-tól bizonyít-
ható. A székelység alkotmányos jogait évszázadok óta nemzetgyűlésben gyakorolta. Va-
gyis a Magyar Királyság idején tiszteletben tartották és becsülték a székelység autonóm
jogait. A székelység legősibb öröksége az egyetemes emberiség legnagyobb titka, a szé-
kely rovásírás, amely megelőzi a sumér írásbeliséget. Lásd: tatárlaki lelet.
Ezzel egyben meg kell említeni a nagy angol nyelvész tudóst Sir Bawring profesz-
szort 1830-ból, aki, amikor elolvasta Kőrösi Csoma Sándor Tibeti–angol szótárát, ezt val-
lotta: „A magyar nyelv messzire megy vissza, létezése arra a korra tehető, amikor a többi
európai nyelv még nem is létezett.”
Hasonlóan fogalmazott a Vatikán nyelvész tudósa Mezzofanti, aki 62 nyelven beszélt
és írt. Ugyanis a székely anyanyelve a magyar nyelv, amelyet ma más nemzetiségek ku-
tatói, történészei kénytelenek megtanulni, mert a legősibb titkokat a székely rovásírás se-
gítségével tudják megfejteni, amely magyar nyelven értelmezhető. Így tudják megfejteni
a több ezer éves titkokat, leleteket.
II. János Pál Pápa többször üzent, hogy az ős magyar nyelv ápolását, értékét a Szé-
kelyföldön az ősi hitben áldja meg az Isten!
A székely nemzet önzetlensége, értéke, mind az öt földrészen követhető, elérhető. A
székelység önmagában az a páratlan érték a nemzetek sorában, amely mindig önzetle-
nül csak adott. A vallástürelem fogalma erre egy példaértékű üzenet, példamutató érték.
A világtörténelemben egyedülálló esemény, jelenség, lelkiség. A székely nemzet önzet-
lensége, értéke az egész földkerekségen elismerésre méltó. Páratlan a székelységnek a
másokkal szemben tanúsított toleranciája.
Amikor egész Európa a vallásháborúk poklában élt, 1564-ben a tordai országgyűlés
törvényt hozott, hogy „az ország békéje érdekében” egész Erdély területén szabad le-
gyen a vallás gyakorlása, senki ne kényszeríthesse a lakosságot a saját hitére.
Gondoljuk meg, hogy ezt 8 év múlva követte a Szent Bertalan éjszakája, amikor ez-
reket mészároltak le csak azért, mert más hitet vallottak.

157 Forrás: www.ujkelet.ro (2005. május 4. szerda).

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 51
52 Székelyföld – Mítosz és valóság

Ezzel a tettel még századok múltán is példát nyújtottunk a világnak!
A vallástürelem, az a tolerancia, amely az egyistenhitben békésen megtűrte és tisz-
telte egymás mellett azokat a vallásokat, amelyek a korabeli Európában évtizedes kegyet-
len háborúkban gyilkolták le a testvérnemzeteket.
Egy másik példa: érdekes jelenség, a székely szombatosok körülmetéltették magukat
és fölvették a zsidó vallást. Ezzel is bizonyítván a határtalan toleranciát és önzetlenséget.
A székely nemzet, ha nem érzi, és nem tudja gyakorolni a minden nemzetnek kijáró
lehetőséget, tiszteletet, egyenlő jogot, akkor sérülne az emberi jogok által biztosított mél-
tósága.
A szülőföld szeretete és tisztelete, az anyanyelv megőrzése és használata, a székely
nemzet alapvető emberi joga.
Ezt az értéket csak úgy lehet megtartani, ha önrendelkező, szabad autonómiában él
a székely nemzet, és nem kényszerítik elvándorlásra.
A székely autonómia kikerülhetetlen.
A ma is egy tömbben élő, egymilliós székely nemzet élni akarása újra összehívja a
székely önrendelkezés legfőbb fórumát, a székely nemzetgyűlést. A székelyföld összes
települése jogosul kikiáltani a Székelyföld autonómiáját, és felállítani képviseleteként a
székely kormányt.
Ezzel egy új színfolt, előrehaladás és érték jelenik meg Romániában és Európában
is. Egyéb nem történik, mint a demokratikus Románia szívében, Európa közepén megva-
lósulnak az Európa Tanács részéről, Andreas Gross által kezdeményezett 2003/1334.
számú határozatba foglaltak:
1. „Az autonóm státuszra vonatkozó egyezménynek garantálnia kell az autonóm ha-
tóságok megfelelő képviseletét és effektív részvételét a döntéshozatalban és a közügyek
intézésében.”
2. „Az autonóm státuszra vonatkozó egyezménynek elő kell írnia, hogy az autonóm
entitások rendelkezzenek helyi szinten, demokratikusan megválasztott törvényhozó és
végrehajtó hatóságokkal.”
3. „Az autonóm státuszra vonatkozó egyezményeknek elő kell írniuk pénzalapok biz-
tosítását és/vagy átutalását, amelyek lehetővé teszik az autonóm hatóságok számára,
hogy a központi kormányzat által nekik átadott külön funkciókat gyakorolhassák.”
4. „Annak biztosítására, hogy a hatalommal nem élnek vissza, külön mechanizmu-
sokat kell létrehozni, a központi kormányzat és autonóm hatóságok között támadt viták
megoldására.”
5. „Ha a feszültségek a központi kormányzat és az autonóm hatóságok között fenn-
maradnak, a nemzetközi közösség támogathatja a megegyezési folyamatot.”
Ezzel egyben kérjük az Európa Tanács külön segítségét és támogatását, hogy az Eu-
rópa Tanács által jóváhagyott, támogatott székelyföldi autonómia létrehozása alatt hoz-
zon létre egy megfigyelő, eligazító, mentori bizottságot.
A székely nemzet mesterséges elszakítása Európa legutolsó földarabolásakor tör-
tént meg, ezelőtt 85 esztendővel. A székely nemzet gyökereit próbálták kiirtani. Meg-
fosztották államiságától, autonómiájától, közigazgatási rendjétől. Megfosztották a ma-
gyar Szent Korona szentségétől. Belegyömöszölték egy kényszerhelyzetbe.
Ezzel együtt mi a székely nemzet nem az együtt élő nemzeteket hibáztatjuk, hanem
azokat, akik meggondolatlanul elkövették a Székelyföld életterének, létezésének más út-
ra térítését.
A jelenlegi román nemzet 85 esztendő után, most kezdi megérteni szabadságvá-
gyunkat, szárnyalásunkat, értékünket, önrendelkezésre való törekvésünket.
A történelem során a sok igazságból egyet emelnék ki: 1601-ben a románokat a szé-
kely nemzet szabadította fel a török betolakodók ellen.
A Kárpát-medencében összetartozó magyar nemzet szerves részeként védtük meg
az akkoriban is fejlettebb Európát a tatár és török betolakodókkal szemben.
Hiszen minden délben azért szól a harang, hogy emlékezzünk Hunyadi Jánosnak a
török fölött Nándorfehérváron aratott óriási győzelmére, ami évtizedekig tartotta féken az
egész Európát meghódítani akaró törököket.
Ma a XXI. századból szintén csak egyetlenegy dolgot emelnék ki: az értékes román
szakirodalmat, szépirodalmat többnyire a székely költők, írók és műfordítók fordították le
magyar nyelvre és a többi világnyelvre, hogy a román szellemiség betöltse méltó külde-
tését.
Gelu Pateanu román származású költő, műfordító többször vallotta, hogy Európa ér-
tékében, amit minden nemzet elismer, Erdély egy magyar mű és ezen belül a Székelyföld
Erdély lelke.
A székely nemzet értéke, szaktudása, építő hozzáállása bizonyíték nemcsak Romá-
niában, Európában, hanem az egész földrészen követhető.
A legnagyobb tény, hogy a Székelyföld a több ezeréves ősi állapotában ma, a XXI.
század kezdetén bizonyíthatóan megőrizte, megvédte tiszta értékét, ősiségét.
Kéri a nemzetek hozzájárulását, hogy önrendelkező, autonóm terület legyen, úgy,
ahogy több ezer éven át az volt. Ezzel együtt továbbra is értékeli a román nemzet hozzá-
járulását és magasztos együttérzését.
A székely nemzet segíti és kéri, hogy Románia az Európa Unió tagja legyen.
A jövő demokratikus Romániáját magasztosan ott látom, azon nemzetek között, ahol
megoldják az együtt élő nemzetekre vonatkozó emberjogi kérdéseket.
Az Európa Parlament Külügyi Bizottsága határozatában kimondta a székely nép ön-
rendelkezési jogát.
Ez az önrendelkezési jog Európában egy természetes jog.
Életünkben nagy jelentőségű a mai történelmi esemény.
Az Európa Tanács hiteles munkájához nélkülözhetetlen a Székely Autonómia meg-
adása.
Bölcs határozatot hozott az Európa Tanács Külügyi Bizottsága, amikor lehetővé tet-
te a székelyek önrendelkezési jogát. Ezáltal feltételként szabták meg a Székelyföld önren-
delkezési jogát, mellyel lehetőséget teremtettek meg Romániának az Európai Unióhoz va-
ló csatlakozásához.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy mindezeket elmondhattam.
Végezetül engedjék meg nekem, hogy tisztelettel meghívjam Önöket a székely-ma-
gyar kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, a 2005. május 14-i Csíksomlyói búcsú-
ra, ahol hitet teszünk a székely autonómia mellett.
Népem nevében fogadják köszönetemet!

Előterjesztve 2005. április 5-én Brüsszelben az Európa Tanács ülésén, lefor-
dítva 69 nyelvre. Az ügyvivői testület nevében felolvasta Bartha Levente.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 53
54 Székelyföld – Mítosz és valóság

EMTE Sapientia Csíkszereda
Műszaki és Társadalomtudományi Kar
Társadalomtudományi Tanszék

VERSENYVIZSGA TEMATIKA ÉS KÖNYVÉSZET

A Társadalomtudományi Tanszék keretében meghirdetett adjunktusi állás (9.
pozíció: (Bevezetés a reklámba. Kutatásszervezés a PR, a reklám és a sajtó megisme-
résében. A PR, a reklám és a sajtó etikája és deontológiája. PR a közigazgatásban és
a gazdasági életben. Reklám menedzsment) betöltése céljából szervezett verseny-
vizsgához:

TEMATIKA

– A szervezeti kommunikáció
– A társadalmi kommunikáció színterei
– A célcsoport fogalma
– A belső és a külső PR irányai
– A PR-kampány szerkezete
– Befolyásolás és média
– Médiakapcsolat és PR

KÖNYVÉSZET

Béres István–Horányi Özséb (szerk.), 1999
Társadalmi kommunikáció. Budapest, Osiris Kiadó
Kieser, Alfred (szerk.), 1995
Szervezetelméletek. Budapest, Aula Kiadó
Newsom, D. Et al. 2OO3.
Totul despre relatiile publice. Polirom.
Newsom, D. Et al.
Redactarea materialelor de relatii publice
McQuaii, D. 2OO4
A tömegkommunikáció elmélete. Typotex.
Pailliart, Isabelle (szerk.), 2002
Spaţiul public şi comunicarea. Bukarest, Polirom Kiadó
Perrow, Charles, 1997
Szervezetszociológia. Budapest, Osiris Kiadó

A megjelölt könyvészet elérhető az Egyetem csíkszeredai könyvtárában

Csíkszereda, 2005. május 5.
Dr. Rostás Zoltán
Dékán, tanszékvezető
EMTE Sapientia Csíkszereda
Műszaki és Társadalomtudományi Kar
Társadalomtudományi Tanszék

VERSENYVIZSGA TEMATIKA ÉS KÖNYVÉSZET

A Társadalomtudományi Tanszék keretében meghirdetett tanársegédi állás (19.
pozíció: PR-menedzsment. Kommunikáció a közéletben. Bevezetés a PR-ba. Beveze-
tés a kommunikációelméletbe. Bevezetés a személyközi kommunikációba. Sajtókap-
csolatok. PR a közigazgatásban és a gazdasági életben) betöltése céljából szervezett
versenyvizsgához:

TEMATIKA

– A társadalmi kommunikáció színterei
– A társadalmi kommunikáció fogalma
– A társadalmi nyilvánosság fogalma
– A szervezeti folyamatok
– A célcsoport fogalma
– Médiakapcsolat és PR

KÖNYVÉSZET

Béres István–Horányi Özséb (szerk.), 1999
Társadalmi kommunikáció. Budapest, Osiris Kiadó
Horányi Özséb (szerk.)
Kommunikáció I.-II. General Press Kiadó, Budapest.
Habermas, Jürgen, 1993
A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, Századvég Kiadó
T. Kiss Tamás, 1999
A szemtől – szembeni formációk kommunikációs viszonyai (Szöveg és sze-
melvénygyűjtemény). Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó
Lafaye, Claudette, 1998
Sociologia organizaţiilor. Bukarest, Polirom Kiadó
Pailliart, Isabelle (szerk.), 2002
Spaţiul public şi comunicarea. Bukarest, Polirom Kiadó
Perrow, Charles, 1997
Szervezetszociológia. Budapest, Osiris Kiadó

A megjelölt könyvészet az Egyetem csíkszeredai könyvtárában elérhető.

Csíkszereda, 2005. május. 05.

Dr. Rostás Zoltán
Dékán, tanszékvezető

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 55
56 Székelyföld – Mítosz és valóság

Küldetésnyilatkozat

Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Eu-
rópában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének
elismert szakmai színvonalon való művelése. Felelősek vagyunk a hallgatóknak nyúj-
tott tudásért, oktatóink és munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért és műkö-
désünk átláthatóságáért.
Küldetésünk:
– A keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítése.
– Versenyképes, minőségi oktatás és kutatás biztosítása, az erdélyi magyar okta-
tás hagyományainak folytatása.
– Az egyetem átlátható, következetes működtetése, a szakmaiság és akadémiai
szellem értékeinek érvényesítése.
– Egységes intézményi keretben hozzáférhető, regionális igényeket kielégítő, kor-
szerű szervezet kialakítása.
– Széles körű kapcsolatok kiépítése, mely partnereink iránt megnyilvánuló nyitott-
ságon, megbízhatóságon, odaadáson és kölcsönösségen alapul.
Arra törekszünk, hogy egyetemi közösségünket emberközeliség, felebaráti szere-
tet, méltányosság, a következetesség és igazságosság vezérelje. Alapvető elvárásunk
az erkölcsös magatartás, a magyar és egyetemes kultúra értékeinek ismerete és tisz-
telete. Intézményünk életét a részvétel, valamint az egyetemi autonómia gyakorlata ha-
tározza meg.
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 57
58 Székelyföld – Mítosz és valóság

A magyar népesség aránya a székelyföldi településeken, 1992 (%)158

158 Forrás: Magyarok a világban. Kárpát medence, 2000, 306. old., in: Horváth Gyula (szerk.), Székelyföld, Pécs–Budapest,
2003, 124. old.
Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások
Közalapítvány gondozásában eddig megjelent kiadványok:

Kötetek
1. Médianacionalizmus és európai integráció (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gazdasági átlakulása (Szer-
kesztette Réti Tamás)
3. Az ENSZ kisebbségi kézikönyve (Szerkesztette Böszörményi Jenő)
4. Többnyelvűség és EU-integráció. Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi iskolákban (Szer-
kesztette Ring Éva)

Műhelytanulmányok
1. Huszka Bea és Ádám János: A gazdasági integráció esélyei Szerbia és Szlovákia határ menti régióiban
(Szerkesztette Réti Tamás)
2. Mézes Zsolt László: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei a határon túli magya-
rok vonatkozásában
3. Zolnay János: A „roma ügy” és finanszírozása
4. Jakab Attila: Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe
5. Átalakuló régiók (A Partium, a Bánság és Közép-Erdély gazdasága) (Králik Lóránd és Tibori Szabó Zoltán
tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
6. Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció. Magyarország és Románia
7. Mézes Zsolt László: Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban; Jakab Attila: A laicitás
8. Zolnay János: A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása
9. Átalakuló régiók. Székelyföld és Erdély gazdasága: az innováció és a versenyképesség egyes kérdései
(Sánduly Edit és Szabó Árpád, valamint Juhász Jácint és Györfy Lehel tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
10. Átalakuló régiók. Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete (Ádám János, Morvay
Károly, Reiter Flóra, Semsey Ilona és Tóth Attila tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
11. Jakab Attila: A protestáns Erdély. Az erdélyi magyar protestáns egyházak és vallási közösségek társadalmi
szerepe
12. Mézes Zsolt László: A magyar kormányzat kisebbségpolitikájában alkalmazott jogi eszközök nem szándé-
kolt következményei
13. Jakab Attila: A pluralitás vonzáskörében – Csíkszereda történelmi, társadalmi és vallási mikroszociográfiája
14. Jakab Attila: Többszörösen kisebbségben – A magyarországi román kisebbség vallási arculata és az orto-
dox egyház társadalmi szerepe

Jelentések
1. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002: A változások, az ígéretek és a várakozások éve (Szer-
kesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
2. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002: A Year of Changes, Promises and Expectations (Szerkesztette
Kállai Ernő és Törzsök Erika)
3. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás (Szerkesztette Kállai
Ernő és Törzsök Erika)
4. A Roma’s Life in Hungary – Report 2003: Illusory Politics and Standing Still (Szerkesztette Kállai Ernő és
Törzsök Erika)

Háttéranyagok
1. A Patrubány-jelenség. Részletek az MVSZ és a VET sajtószolgálatának e-mailen küldött tájékoztatásaiból
(Szerkesztette Ágoston Vilmos)

A kiadványok letölthetők az EÖKiK honlapján (http://www.eokik.hu), vagy a kiadóban
személyesen átvehetők.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 59