You are on page 1of 1

2015. március 12.

, csütörtök Tudomány · Magyar Nemzet 17


Szerkesztette: Tóth Szabolcs Töhötöm

Gyanúsított genomhelyek Deficites háború


Amerikai kutatók megtalálták az I-es típusú cukorbetegségért felelõs géneket? a netkalózok ellen
Az orvostudomány jelenkori Az internetes kalózkodás, az illegális zene- és filmletöltések
fejlõdésének motorját jórészt elleni küzdelem elvileg kifizetõdõ lehet a károkat szenvedõ
a betegségek genetikai hátteré- cégeknek. De nem akkor, ha költségesebb a hadba vonulás,
nek egyre alaposabb feltérké- mintha semmit sem tennének.
pezése adja. Amerikai kutatók
a minap tették közzé, hogy át- n SZÉKELY FRUZSINA azok ellen, akikrõl azt feltételezte,
törést értek el az I-es típusú hogy illegális letöltésben érintet-
diabétesz kialakulására ható
gének utáni kutatásban, és a
kezdeti több százezer lehetsé-
C saknem egymilliárd forintot
(3,4 millió dollár) veszített a
Rightscorp amerikai cég az inter-
tek. Ám az ilyen automatikus hívá-
sokat az ügyfelek védelmében szö-
vetségi szinten korlátozza egy
ges génszakasz körét sikerült netes kalózkodás ellen létrehozott 1991-es amerikai törvény.
mindössze néhány jelöltre új rendszerével 2014-ben – írta A cég vezetõi mégis pozitívan
szûkíteniük. A gyanúsított ge- kedden az Ars Technica nevû, tu- nyilatkoznak eljárásuk életképes-
nomhelyek azonosításával el- dományos témákkal foglalkozó ségét illetõen. „A Rightscorp elis-
vileg könnyebbé válhat a cél- hírportál. merten úttörõ a kalózkodás elleni
zott terápiák és a megelõzõ A cég azzal a céllal jött létre küzdelemben” – közölte Christo-
szûrõvizsgálatok kifejlesztése. 2011-ben, hogy csökkentse a na- pher Sabec, a cég vezérigazgatója a
gyobb vállalatok veszteségeit, hírportállal. Hozzátette: az õ cégük
n MOLNÁR CSABA amelyeket az internetrõl illegáli- kínálja az egyetlen életképes meg-
san letöltött adatok, például ze- oldást a több milliárd dolláros kárt

N em ismert, hogy hány ember


küzdhet világszerte a cukor-
betegség I-es típusával, amelyet
nék, filmek okoznak. Az alapötlet
szerint létrehoztak egy oldalt, ahol
a szabálysértõk egy rögzített 20
okozó kalózkodással szemben. A
cég 2014-ben összesen 180 ezer
szabálysértést regisztrált, ami na-
tradicionálisan fiatalkori diabétesz- Digitális vércukorszintmérõ. A betegség egyelõre csak menedzselhetõ FOTÓ: TÓTH TIBOR dolláros (körülbelül hatezer fo-
nek vagy inzulinhiányos cukorbe- rint) büntetést fizethetnek be da-
tegségnek is neveznek. Úgy becsü- rek leszármazottai az új lakhelyre nyeinek számítógépes feldolgozása son keresztül módosítják az im- lonként a büntetlenségért cserébe.
lik, hogy a cukorbetegek öt százalé- jellemzõ valószínûséggel lesznek során a gyanúsított mutációk nagy munrendszer mûködését úgy, hogy Ezzel a megoldással a szolgálta-
ka tartozik az I-es típushoz. Bár a diabéteszesek. A kór jelenleg többsége „tisztázta magát”. Össze- az a szervezet saját sejtjei ellen for- tók megspórolhatták a költséges
tünetei részben hasonlók a II-es tí- gyógyíthatatlan, rendszeres inzu- sen öt maradt, amelyek szinte bizo- dul, az segíthet más hasonló kórok pereket, a legújabb eredmények
pusú változatéhoz (a cukorháztar- linbefecskendezéssel és diétával nyosan szerepet játszanak az I-es hátterének felderítésében is. azonban rekordveszteségrõl tanús-
tás felborulása, a vér megnöveke- azonban kezelhetõ. típusú cukorbetegség létrejöttében. Az I-es típusú diabétesz gyógyí- kodnak. A cégnek 4,3 millió dollá-
dett cukorszintje), a betegségek Az orvosok régóta genetikai – Ez a felfedezés mindent meg- tásában is születtek biztató kutatási ros költsége keletkezett, ezzel
háttere gyökeresen különbözik egy- okokat gyanítanak a betegség hát- változtat az I-es típusú cukorbe- eredmények a közelmúltban. A szemben nem egész egymillió dol-
mástól. Az I-es típus valójában terében. A mára rutinmûveletté tegség okainak és gyógymódjának Cincinnati Egyetem kutatói tavaly láros bevétele. Ennek egyik oka,
autoimmun betegség. A beteg saját vált genetikai analízis módszere pe- kutatásában – értékelte a saját in- fedezték föl, hogy egyes antitestek hogy az összes bevétel felét a szer-
védekezõrendszere a hasnyálmi- dig lehetõséget nyújt arra, hogy ele- tézetében született eredményt Pat- megakadályozzák, hogy a betegség- zõi jogok tulajdonosai kapják meg,
rigy inzulintermelõ sejtjei ellen for- gendõen sok alany tesztelésével rick Concannon, a Floridai Egye- gel küzdõ kísérleti egerek immun- miközben az ügyek lezárásának
dul, elpusztítja azokat, így inzulin- olyan génmutációkat keressenek a tem genetikai tanszékcsoportjá- rendszerének sejtjei elpusztítsák a költségeit a cég viseli. (A Recording
hiány lép fel (az inzulin a cukor- betegekben, amelyek összefügghet- nak igazgatója. – Az adatfeldolgo- még élõ inzulintermelõ sejteket a Industry Association of America –
anyagcserét szabályozó hormon). nek a betegséggel. Pontosan ezt tet- zás során a kérdéses gének számát hasnyálmirigyben. A vizsgálatok RIAA – szerint az illegális zenele-
A betegség okai eddig nem vol- ték a Floridai Egyetem genetikusai, olyannyira le tudtuk csökkenteni, szerint a sikerhez elengedhetetlen, töltések több mint 71 ezer ember
tak ismertek, látszólag nem játsza- és munkájukat siker koronázta, hogy ezen elindulva más kutatók hogy a betegség igen korai szaka- munkáját károsítják az Egyesült
nak szerepet a kialakulásában a be- amelyrõl a rangos Nature Genetics feltárhatják a betegség mechaniz- szában elkezdjék kezelni a betege- Államokban, köztük elõadókét,
teg étkezési szokásai, õk inkább so- folyóiratban számoltak be, tudósít musát és ennek alapján a lehetsé- ket, még azelõtt, hogy a teljes inzu- producerekét, technikusokét.)
ványak, mintsem túlsúlyosak (a II- a Science Daily hírportál. ges gyógymódjait. lintermelés megszûnne. Ha majd A Rightscorp költségeinek je-
es típusú diabéteszben szenvedõk- Huszonhétezer ember (I-es tí- A felfedezés jelentõsége túlmu- évek múltán ezen eredmények a lentõs részét a jogi eljárások teszik gyon magas szám, figyelembe vé-
tõl eltérõen). Bár bizonyos környe- pusú diabéteszesek és egészségesek tathat a cukorbetegség kutatásán, klinikai gyakorlatban is alkalmaz- ki. A cég ellen például a szövetségi ve, hogy a vállalattal együttmûkö-
zeti faktorok vélhetõen közrejátsza- vegyesen) genomját térképezték hiszen más autoimmun betegség ható gyógymódokat eredményez- törvények megsértése miatt olyan dõ internetszolgáltatók az ameri-
nak a kialakulásában, de hogy pon- fel, miközben jellemzõ mutációkat, hátterében álló genetikai faktoro- nek, vélhetõen ugyancsak esszen- gyûjtõper indult, amely – ha a bí- kai lakosság csupán 15 százalékát
tosan melyek ezek, az nem ismert. megváltozott genetikai kódot ke- kat sem sikerült még ilyen ponto- ciális jelentõsége lesz a gyerekek róság kártérítést ítél meg – romba fedik le. A Rightscorp éves jelenté-
Az egypetéjû ikerpároknak restek a betegeknél. Kezdetben 200 san azonosítani. Ha a molekulá- esetében a betegség korai felisme- döntheti a vállalkozást. Az ügy lé- se azonban kimutatta: nincs ele-
gyakran csak az egyik tagjuk beteg, ezer lehetséges génhelyet azonosí- risbiológusok megértik, hogy a résének. Ehhez pedig hatékony nyege, hogy a Rightscorp automa- gendõ bevételi forrásuk a program
és a más országba költözõ embe- tottak, majd az analízis eredmé- génmutációk milyen mechanizmu- tesztek kifejlesztésére lesz szükség. tikus hívásokat kezdeményezett további mûködtetésére.

Megbukott az átfogó
teszten a homeopátia
A homeopátia nem hatékony dományos értekezést és azok 57
egyetlen betegség kezelésére szisztematikus áttekintését vizs-
sem – vélik az ausztrál orvos- gálták meg újra és vonták le követ-
tudományi kutatóintézet szak- keztetéseiket.
emberei a témáról eddig ké- „A homeopátia hatékonyságá-
szült tanulmányok legátfo- ra vonatkozó bizonyítékok felül-
góbb felülvizsgálata nyomán. vizsgálata alapján az NHMRC arra
a következtetésre jutott, hogy
n MTI nincs olyan állapot, amelynek gyó-
gyítására megbízható bizonyíté-

A zok az emberek, akik a ho-


meopátiát választják, veszély-
nek tehetik ki egészségüket, ha el-
kok alapján a homeopátia haté-
kony lenne… Miközben néhány
tanulmány a homeopátia haté-
utasítják vagy késleltetik a gyógy- konyságáról számolt be, számos
kezelést – hívja fel a figyelmet a közülük rossz minõségû volt a
legfõbb ausztrál orvostudományi protokollok alapján, komoly hibái
testület által közzétett jelentés. voltak, nem elegendõ számú részt-
Ezeknek az alternatív gyógy- vevõvel végezték, hogy bizonyít-
módoknak a használói úgy vélik, sák, a homeopátia hatékonyabb,
hogy a betegséghez hasonló tüne- mint egy cukortabletta” – idézte a
teket kiváltó szerek kicsiny ada- szakemberek szerdán közzétett je-
gokban kezelhetik a betegségeket. lentését a The Guardian honlapja.
A szereket vízben vagy alkoholban A brit napilap hozzátette, egy
hígítják úgy, hogy a vegyület a független cég szintén elvégezte a ta-
kapott oldatban már alig van nulmányok felülvizsgálatát, és érté-
jelen, de a teória szerint az oldat kelte a bizonyítékokat az elfogult-
„emlékezik”, azaz megõrzi az ere- ság vádjának kivédése érdekében.
deti szer tulajdonságait, és így a Az Ausztráliai Homeopátiai
szervezetben elindítja a gyógyulás Szövetség (AHA) a jelentésre ki-
folyamatát. adott közleményében arra hívja fel
Már számos tanulmányban a figyelmet: mintegy egymillió em- TESZTELIK A JÖVÕ MARS-UTAZÁSAINAK HAJTÓMÛVÉT. A képen a NASA mérnökei földi teszteléshez készítik elõ az ûrkutatás történetének legnagyobb
próbálták igazolni ezt az állítást, ber használ homeopátiás szereket rakétahajtómûvét az amerikai Utah állambeli Promontoryban lévõ kísérleti telepen. A hajtómû az amerikai ûrhivatal Space Launch System nevû raké-
leginkább sikertelenül. Az ausztrál Ausztráliában. A szövetség azt ta- tájához készült, amelynek egyebek mellett a NASA emberes Mars-missziójában szánnak majd szerepet. A hajtómûvet tegnap a földön tesztelték, ezt a
Nemzeti Egészség- és Orvostudo- nácsolja az NHMRC-nek, hogy át- próbaüzemet pedig 2016-ban egy hasonló követi majd. Ezután a technológia már készen áll arra, hogy a NASA új szuperûrhajóját, az Oriont – egyelõ-
mányi Kutatóintézet (NHMRC) fogóbb megközelítésben vizsgálja re ember nélküli – tesztrepülésekre emelje a világûrbe a hajtómûvekkel ellátott hordozórakéta. Az Orion-program, amely a Naprendszer bolygóihoz
szakemberei 225 témába vágó tu- a homeopátia hatékonyságát. juttatna embert, a NASA legambiciózusabb ûrjármûprogramja a Holdra szállást is lehetõvé tevõ Apollo-program óta. FOTÓ: EUROPRESS/AFP/NASA

You might also like