You are on page 1of 9

A fokhagyma gyógyító ereje

A fokhagyma folyékonyabbá teszi a vért, megóvja az ereket az


elmeszesedéstől és véd a szívinfarktustól. A kutatók legújabb felismerései
szerint a fokhagyma hatóanyagai még az öregedési folyamatot is jelentősen
lelassíthatják.

A fokhagyma ízletes fűszer, egyben rendkívül


hatásos gyógyszer is, mely az ifjúság csodaforrása.
Világszerte több mint kétezer orvosi tanulmány
igazolja csodálatos hatását testünkre. A-, E- és C-
vitaminjaival a fokhagyma gondoskodik arról, hogy a
káros LDL-koleszterin az úgynevezett szabad
radikálisok hatására ne sűrűsödjön be, sőt a
fokhagyma allicin hatóanyaga még folyékonyabbá is
teszi a vért.

Egyesek azt is állítják, hogy a fokhagyma egyfajta katalizátorfunkciót tölt be és


ezzel serkenti a test saját enzimjeinek az aktivitását. Ezek az enzimek
megszabadítják a vért az oxigénradikálisoktól, melyek közrejátszanak az
érelmeszesedés kialakulásában. A szív egészsége érdekében évente
mindenkinek legalább egyszer négyhetes fokhagymakúrát kellene tartania. Ez
szabványosított fokhagyma preparátummal a leghatékonyabb, amelyik
garantálja a szükséges hatóanyagtartalmat. Negyvenéves kortól az erek
veszítenek rugalmasságukból. Aki azonban naponta megeszik legalább három
gerezd fokhagymát, vagy szabványosított fokhagyma-preparátumot szed,
átlagosan visszanyeri az erei rugalmasságának mintegy 30 százalékát. A
dohányosok és a diabetikusok számára ez különösen fontos, mert õk már
sokkal hajlamosabbak az érproblémákra, melyek színinfarktust vagy szélütést
okozhatnak. A fokhagyma az előbbieken túl tartósan csökkenti a vérnyomást,
antibakteriális hatású és tartósan aktivizálja az agy szürkeállományának
működését is.

A fokhagyma és a rómaiak
Mikor a római légionáriusok átkeltek az Alpokon, teli zsák fokhagymát hoztak
magukkal. A gumójával fűszerezték az ételeiket, de ismerték gyógyító erejét is.
A fokhagyma jó kondícióban tartotta a légionáriusokat, megvédte őket a
nedves, hideg Germániában a megfázástól és a végtagi fájdalmaktól. A
légionáriusok hittek abban is, hogy a fokhagyma növeli a férfierőt is.
Európában a római időktől kezdve termesztenek fokhagymát. A termesztés a
kolostorok kertjében azonban tilos volt, mert azt hitték, hogy a fokhagyma
ajzószerként szexuális problémákat okoz a szerzeteseknek.

A fokhagyma és az ókori egyiptomiak


Herodotosz (Kr. e. 485-425) görög történetíró kilenc híres könyvének egyikében
arról számol be, hogy a Kheopsz-piramis építésénél a munkások mindennap
kaptak egy fokhagymagumót, hogy egészségesek maradjanak és megőrizzék
teljesítőképességüket. A fokhagyma gyógyhatása tehát már az ókori
egyiptomiak előtt is ismert volt. Herodostosz feljegyzései szerint az egyiptomi
pap orvosok a Kheopsz-piramis építésénél 1600 ezüsttalentumot költöttek
fokhagymára. De a föníciaiak is igen nagyra becsülték a fokhagymát, mint
gyógyszert és ételeik pompás fűszerét.
Fokhagyma-kúra házilag (fokhagyma-szirup formában)

Dr. Domján László orvos-kandidátus és agykontroll-oktató az Elixír folyóiratban korábban közreadta a következő
nagyszerű gyógymódot. Ezen a helyen a további ismertetését azért tartom fontosnak, mert napi munkám során
gyakran találkozom olyan, dohányzásról, illetve más kémiai függőségről leszokni akaró emberrel, aki hasonlóan
súlyos mértékű érelmeszesedésben szenved. Legyen tehát számukra és egészségesebb társaink számára is gyorsan
elérhető, természetes, hatékony segítség. Váljék egészségünkre!

Dr. Domján László elmondása szerint: „dr. Hermann István édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték
megoperálni, mert az ultrahang- és a röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy az
aortája gyakorlatilag törékeny „porceláncsővé” vált. A sebészek attól féltek, hogy a főverőér érintésekor az
menthetetlenül sérül és a beteg elvérzik. István hallott egy ősi receptről, amit egy UNESCO-expedició talált néhány
éve Kínában. Kipróbálta és édesapja aortája –orvosa ugyancsak nagy meglepetésére- teljesen mészmentessé vált,
amint azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte. Orvosi szempontból egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a
legtöbb halálesetet és számtalan súlyos tünettel járó betegséget végső soron az érelmeszesedés okoz, ezért örömmel
adom közre az egyszerű receptet. (Én is rögtön készítettem egy-egy adagot a szüleimnek és magamnak.)

A recept:
33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl 96 %-os
gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma
hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék
tömény, ragacsos fokhagymakivonat.

(Az alkohol töredék-áron beszerezhető dupla adag „mentolos-bedörzsölő” vényre íratásával. (ez 5dl alkoholt jelent).

Adagolás: mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve:

NAP REGGEL DÉLBEN ESTE


1 1 csepp 2 csepp 3 csepp
2 4 csepp 5 csepp 6 csepp
3 7 csepp 8 csepp 9 csepp
4 10 csepp 11 csepp 12 csepp
5 13 csepp 14 csepp 15 csepp
6 15 csepp 14 csepp 13 csepp
7 12 csepp 11 csepp 10 csepp
8 9 csepp 8 csepp 7 csepp
9 6 csepp 5 csepp 4 csepp
10 3 csepp 2 csepp 1 csepp

a 11. naptól: napi 3x25 csepp, amíg el nem fogy.

A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani. Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha
valaki kedvet érez hozzá, javaslom, hogy próbálja ki, hiszen veszélytelen és viszonylag olcsó szerről van szó.

Jó egészséget és sok sikert!


FOKHAGYMA = CSODASZER

Ha lehet a csodaszer elnevezést alkalmazni egy növényre, akkor a fokhagyma méltón megérdemli ezt a
kitüntetést. Ez a föld második legrégibb orvossága a csikófark után, s még mindig a legjobb.

A hagymafélék nemzetségén belül a fokhagyma a legalaposabban megvizsgált és a leghatékonyabb


növény. Noha a hagyományos herbalisták is ismerik a nemzetség egyéb tagjainak - a vöröshagymának, a
mogyoróhagymának, a póréhagymának, a metélőhagymának (snidling) és a salotthagymának - az
értékeit, mégis kevésbé hatékonynak tartják a fokhagymánál. A mai kutatók is hasonló következtetésre
jutottak. A vöröshagymának majdnem annyi gyógyító értéke van, mint a fokhagymának. A többinek viszont
kevesebb.

Barlangok és a sumér agyagtáblák


10.000 évvel ezelőtt lakott barlangokban is találtak fokhagymamaradványokat, de az első javallatot az
ie.3000 körül vésték a sumér ékírásos agyagtáblákba. Az egész ókori világ Spanyolországtól Kínáig
kedvelte, de nem volt nép, amely az egyiptomiaknál jobban szerette volna, s "büdös emberek"-nek hívták
őket a fokhagymafogyasztásnak köszönhetően. Az egyiptomiak úgy esküdtek a fokhagymára, mint
ahogyan mi a Bibliára. A növényt Tutanhamon sírjában is megtalálták, és egy egészséges férfi rabszolga
5 kg-nyi fokhagymát ért.

A fokhagyma kiemelkedő szerepet játszott a piramisokat építő rabszolgák életében. Az egyiptomiak hittek
abban, hogy megelőzi a betegségeket, növeli az erőt és az állóképességet. Rabszolgáiknak naponta
adtak belőle, akik úgy tisztelték, mint gazdáik. A legenda szerint az egyik piramis építésekor a fokhagyma
hiány arra késztette az egyiptomiakat, hogy csökkentsék a rabszolgák számát. Az eredmény a világ első
feljegyzett sztrájkja volt.

A fokhagyma kiemelkedő helyen szerepelt a világ legrégebbi orvosi leírásában, az Ebers-féle


papirusztekercseken. 22 orvosságnak volt az alkotórésze, amelyeket fejfájásra, rovar- és
skorpióharapásokra, menstruációs kellemetlenségekre, bélférgekre, daganatos megbetegedésekre és
szívpanaszokra ajánlott.
Nem sokkal azután, hogy Krisztus előtt 1200 körül Mózes kivezette a zsidó rabszolgákat Egyiptomból, a
rabszolgaéletükben megszokott dolgok - a hal, az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma és a
fokhagyma - hiányára panaszkodtak.

Csatákra és versenyekre
A görög atléták a versenyek előtt fokhagymát ettek, és a görög katonák is csámcsogva rágcsálták a csaták
előtt.
Homérosz Odüsszeiájában Odüsszeusz fokhagymától nyert erőt Kirke boszorkányságai ellen.
Az ógörög bábák fokhagymagerezdeket akasztottak a szülőszoba köré, megvédendő az újszülöttet a
betegségektől és a boszorkányságtól. Évszázadokkal később az európai fokhagymafonatokat erősítettek a
bejárati ajtók közelébe a gonosz lelkek távoltartására. A fokhagymafüzérek felakasztása konyhákban még
ma is élő szokás.

A "bűzlő rózsa"
A görög és római orvosok szerették a fokhagymát. Hippokratész fertőzésekre, sebekre, rákra, leprára és
emésztési problémákra ajánlotta. Dioszkoridész szívpanaszokra írta fel. Plíniusz 61 fokhagymát
tartalmazó orvosságot sorolt fel, amelyek a közönséges megfázástól az epilepsziáig, a leprától a
galandféregségig sok bajt gyógyítottak. Ezek közül számosat a mai tudomány is megerősít.
A felsőbb osztálybeli görögök és rómaiak utálták a "bűzös rózsát". Úgy tekintették a fokhagymás leheletet,
mint az alacsony származás jelét. Ez a vélekedés egészen a XX. századig tartotta magát.
Az ókori India ajurvédikus orvosai által követett gyakorlat, miszerint a leprát fokhagymával kezelték, több
ezer éven át tartotta magát, hasonlóan az ógörögökéhez. Valójában, amikor India brit gyarmat lett, s az
angol nyelvet kezdték használni, a lepra mint "fokhagymahéj" vált ismertté, mivel a leprások oly sok időt
töltöttek a fokhagymagerezdek hámozásával és evésével Az indiaiak a rák kezelésére is használták. A
modern kutatások megerősítik a fokhagyma lepragyógyító és rákmegelőző képességét.

A középkorban a fokhagymával szembeni bizalmatlanság mindennapos volt. A jómódúak elkerülték, de a


parasztok nagy mennyiségben fogyasztottak belőle, és úgy tekintették, hogy az összes betegség
megelőzésére és kúrálására jó. Az Erzsébet-korban az ellenszer latin theriaca szava az angol nyelvben
treacle szóvá változott, aminek a jelentése csodaszer, és a fokhagymát valójában a "paraszt vagy a
szegény ember csodaszerének" nevezték.

A századok múltával a felsőbb osztály is elfogadta a fokhagymát, de csak mint gyógyszert, s elég
korlátozottan. A XVII. századi angol herbalista, Nicholas Culpeper is jóváhagyta "mint a szegény ember
csodaszere... orvosság az össze betegségre és sérülésekre".
Amerika XIX. századi elektikus orvosai osztották a széles körben elterjedt előítéleteket a fokhagyma "erős,
visszataszító szagával... valamint csípős és majdnem maró ízével" kapcsolatban. De egyetértettek abban,
hogy megfázások, köhögések, szamárköhögés és más légzőszervi megbetegedések kezelésében
hatásos. Abban is hittek, hogy a fülre alkalmazott friss fokhagyma-lé gyógyítani tudja a süketséget. Ezt a
kezelési módot néhány gyógynövénnyel foglalkozó szakember szintén ajánlja.

Az orosz penicillin
Az I. világháború során a brit, a francia és az orosz katonai orvosok az elfertőzött sérüléseket fokhagyma-
lével kezelték. Javallták még amőbás hasmenések megelőzésére és kezelésére.
1928-ban Alexander Fleming feltalálta a penicillint és ezzel megkezdődött az antibiotikumok kora. A II.
világháborúban a fertőzött sebek kezelésében a penicillin és szulfamid típusú gyógyszerek már felváltották
a fokhagymát. De az oroszok több mint 20 milliós vesztesége a második világháborúban felemésztette a
penicillinkészleteket. A Vörös Hadsereg orvosai szilárdan hittek a fokhagymában, amelyet orosz
penicillinnek neveztek.
A modern herbalisták a fokhagymát (és egyéb a hagyma nemzetségbe tartozókat) megfázásokra,
köhögésekre, influenzára, lázra, hörghurutra, magas koleszterinszintre, valamint máj-, epe-, hólyag- és
emésztőszervi problémákra ajánlják.

A fokhagyma gyógyhatása
A fokhagyma nem gyógyítja az epilepsziát vagy a süketséget, de a rengeteg tudományos bizonyíték
kétségkívül mutatja, hogy a "szegény ember csodaszere" növényi csodagyógyszer.

Erős antibiotikum
Az I. világháborúban beigazolódott a fokhagyma több ezer éves hagyományos használata. A fertőzött
sebek és az Endamoeba hystolytica protozon által okozott amőbás hasmenés sikeres kezelése
megmutatta a baktérium és protozoák elleni hatása.
A fokhagyma baktériumölő alkotórészéről egészen 1920-ig nem tudtunk semmit. Ekkor a svájci Sandoz
gyógyszergyár kutatói egy alliin nevű anyagot izoláltak a növényből. Az alliinnek magában nincs
gyógyhatása, azonban amikor a fokhagymát rágják, apróra vágják, összezúzzák vagy szétnyomják, az
alliinin érintkezésbe kerül a fokhagyma egyik enzimével (allináz), s ez alakítja át azt egy másik vegyületté
(allicin), ami már hatásos antibiotikum.
A fokhagyma széles spektrumú antibiotikus tulajdonságát szó szerint egy tucat állat- és emberkísérlet
igazolta 1920 óta. A fokhagyma elpusztítja a tuberkulózist, az ételmérgezést okozó és a női húgyhólyagot
fertőző baktériumokat. Megelőzheti a influenzavírusok által okozott fertőzést is.
Kínai kutatók 21, gyakran végzetessé váló, cryptococcusok okozta meningitiszes eset fokhagymával való
sikeres kezeléséről számoltak be. Számos kísérlet igazolta, hogy a gyógynövény hatásos a gombák által
okozott epidermofitózis (lábujjak közötti gombafertőzés: Trichophyton mentagrophytes) valamint a hüvelyi
gombafertőzések (Candida albicans) kezelésében.
Fokhagyma szag
A fokhagyma fő problémája a szaga, továbbra is kellemetlen néhány embernek, habár az utóbbi
évtizedekben a sok fokhagymát használó olasz és ázsiai konyhák egyre nagyobb népszerűségnek
örvendenek, más ország híresebb éttermei is büszkén szolgálnak fel fokhagymával erősen fűszerezett
ételeket.
A fokhagymaszag elnyomására valamilyen hagyományos növényi leheletfrissítőt: petrezselymet,
édesköményt vagy lepkeszeget rágjunk.

Amire vigyáznunk kell!


A fokhagyma vérrögképződést akadályozó hatása segíthet a szívinfarktus és a szívritmussal kapcsolatos
rendellenességek néhány fajtájának megelőzésében, de gyógyszermennyiségben elképzelhetőleg
problémát okoz azoknál, akiknek véralvadási problémáik vannak. Aki ilyen betegségben szenved,
beszéljen orvosával mielőtt a fokhagymát gyógyszermennyiségben használná.
Néhány fokhagymára allergiás embernél bőrkiütés fejlődik ki érintéstől illetve fogyasztástól. Ha a növény
bőrkiütést okoz, ne együnk belőle! Ismeretesek olyan esetek is, amikor gyomorpanaszokat váltott ki.
A fokhagyma bejut a szoptatós anyák tejébe, s ez a csecsemőknél hasmenést okozhat.
Soha nem közöltek olyan adatot, hogy koraszülést vagy szülési rendellenességet okozott volna

Egyéb figyelmeztetések
Az egészséges felnőttek, a nem szoptató és nem terhes nők számára, akiknek nincs véralvadási
problémájuk, a fokhagyma még nagy mennyiségben is biztonságosnak tekinthető.
Gyógyszermennyiségben csak az orvossal beszélve használjuk! Ha kisebb kellemetlenségeket, pl.
gyomorpanaszokat okozna, alkalmazzunk kevesebbet vagy hagyjuk abba használatát. Tudassuk az
orvossal, ha bármilyen kedvezőtlen tapasztalatunk van, vagy a tünetek nem javulnak két héten belül
jelentősen.

Hidegtűrő
A fokhagyma könnyen nő magról vagy gerezdről. Nevelése könnyebb az utóbbiról. Már kora tavasszal
ültessük el 5 cm mélyen, egymástól 15 cm-es távolságra.
Jól tűri a hideget, ezért az utolsó fagyokat megelőzően már 6 héttel korábban el lehet ültetni. Legjobban a
gazdag, mélyen megmunkált, porhanyós talajt szereti. Ne öntözzük túl! A teljes napfény neveli a
legnagyobb gumókat, de elvisel némi árnyékot is. A nyár folyamán a virágnyeleknél vágjuk el, hogy a
növény energiáját a kövér, aromaanyagokban gazdag gumókra tudja fordítani.
A gumókat késő nyáron gyűjtsük össze, hűvös, sötét helyen tároljuk
Vigyázzunk, ne sérüljenek meg, mivel a sérülések vonzzák a rovarokat, és elősegítik a penészesedést.
Koszorúba vagy füzérbe fonva kiakaszthatjuk a konyhában, s amikor szükséges veszünk belőle.

Szívbetegségek, szívroham, vérrög


A szokásosan használt gyógymódok nincs egy sem, ami megfelelő vetélytársa lenne a fokhagymának,
különösen a keringési rizikófaktorok együttes jelentkezésében. Néhány gyógyszer csökkenti a
vérnyomást, míg mások a koleszterinszintet, és vannak amelyek a szívinfarktust és a szívrohamokat
kiváltó belső vérrögök képződésének a valószínűségét csökkentik. A fokhagyma - köszönhetően az
allicinnek és más, a növényben található vegyületeknek (pl. az ajoénnek) - mindezt tudja.
Számos tanulmány, amely még a Sandoz-kísérletektől kelteződik, megerősíti a fokhagyma vérnyomást
csökkentő képességét mind emberben, mind állatokban.
Több mint egy tucat folyóirat közölt a fokhagyma koleszterinszint-csökkentő tulajdonságát dokumentáló
tanulmányokat. Egy megjelent közlemény olyan kísérletről számol be, amelyben a kutatók felkérték az
önként jelentkezőket, hogy egyenek meg olyan ételt, ami 115 gr vajat tartalmaz - ami növeli a
koleszterinszintet. A csoport fele 9 gerezd fokhagymát is megevett. 3 óra múlva a fokhagymát nem
fogyasztó csoportnál az átlagos koleszterinszint 7%-kal nőtt, míg a fokhagymát evőknél 7%-kal csökkent.
A kutatók következtetése:"A fokhagymának nagyon jelentős védőhatása van a magas koleszterinszint
ellen (is)".
Végül a fokhagyma segít megelőzni a szívinfarktust előidéző vérrögök képződését.
Cukorbetegség
A fokhagyma egyaránt csökkenti a laboratóriumi állatok és az emberek vércukorszintjét! A diabétesz
veszélyes betegség, amely szakorvos általi kezelést igényel. Aki cukorbetegségben szenved, minden
veszély nélkül nyugodtan fogyaszthat több fokhagymát az orvos által előírt gyógymód mellett.

Rák
Örömteli bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a fokhagymának szerepe van a rák megelőzésében és
gyógyításában. Egérből származó rákos sejteket két csoportra osztottak. Az egyik kezeletlen maradt, míg
a másikat allicinnel kezelték, majd mindkettőből egerekbe injekcióztak. Azok az egerek, amelyek a
kezeletlen rákos sejteket kapták, gyorsan elpusztultak, viszont a fokhagymakezelést kapott rákos sejtekkel
injekciózott állatok között pusztulás nem fordult elő. Azóta több állatkísérlet mutatott hasonló eredményt.

Az állatkísérletekben kapott eredmények természetesen nem szükségszerűen alkalmazhatók emberre. De


egy megjelent közlemény állítja, hogy a fokhagyma segít megelőzni az emberi gyomorrákot. A kutatók
1800, köztük 685 gyomorrákban szenvedő kínai táplálkozási szokásait tanulmányozták. A rákbetegek
jelentősen kevesebb fokhagymát ettek, mint a többiek. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a
fokhagymában gazdag étrend "jelentősen csökkentheti a gyomorrák kockázatát."

Ólommérgezés
Európai kísérletek azt tanúsítják, hogy a fokhagyma segíti az ólom és más nehézfémek kiürülését a
szervezetből. Az ólom befolyásolja a gondolkodást és más komoly orvosi problémákat is okoz. Az
ólomtartalmú üzemanyagoknak köszönhetően a nehézfém Észak-Amerikában már mindenkinek a
szervezetébe beépült. A gyereke különösen érzékenyek hatásaira. Nyugodtan tegyünk fokhagymát a
spagetti-szószba vagy más ételbe, amelyet a gyereke szeretnek.

Lepra
Az ókori ajurvédikus orvosok fokhagymát használtak a lepra (ma Hansen-kór) kezelésére. Egy kísérlet
során indiai kutatók fokhagymakenőcsöt és nagy mennyiségű fokhagymát tartalmazó ételeket adtak
Hansen-kórban szenvedőknek. Összehasonlítva azokkal, akik nem kaptak e növényből, jelentős javulás
volt kimutatható.

AIDS
Azon tanulmányok eredményei, amelyekben a fokhagymát az AIDS kezelésére próbálják használni, még
csak előzetesek, de izgalmasak. Egy kísérlet során 7 AIDS-es betegnél, akik 3 hónapon keresztül napi
egy gerezd fokhagymát ettek meg, a betegség miatt lecsökkent immunrendszer működésében jelentős
javulást tapasztaltak. A kísérlet ideje alatt a krónikus herpesz-sebek 2 betegnél kitisztultak, míg másik
kettőnél a tartós hasmenés (általános AIDS-tünet) szintén enyhült.

FOKHAGYMARECEPTEK
Hogyan próbálhatjuk ki a fokhagyma erőteljes fertőzést legyőző hatását? - Kisebb fertőzésekre a külsőleg
használt fokhagyma-lé megfelelőnek bizonyulhat, de hiba lenne kizárólag a fokhagymára bízni a fertőző
betegségek kezelését. Nem létezik olyan antibiotikum, beleértve a fokhagymát is, amely az összes
fertőzést okozó mikroorganizmust elpusztítja. a betegség kezelésének legjobb megközelítése, amikor
elvégzik az úgynevezett érzékenységi vizsgálatot; ennek során megnézik, melyik antibiotikum a
leghatásosabb a betegséget okozó mikroorganizmus ellen, s az orvos majd ezt írja fel. Kérjük meg az
orvost, vonja be a fokhagymát is az érzékenységi vizsgálatba. Vagy egyszerűen együnk fokhagymát az
előírt gyógymód mellett!

Kutatók úgy találták, hogy egy közepes méretű gerezd százezer penicillin egység baktériumölő hatásával
egyenértékű. A fertőzés típusától függően a szájon át szedhető penicillindózisok hatszázezertől 1,2 millióig
terjednek. Ezzel 6-12 fokhagymagerezd egyenértékű. A legjobb, ha naponta 2-4-szer három gerezdet
elrágunk.
A magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a belső vérrögképződés valószínűségének
csökkentését segítendő 3-10 gerezd napi fogyasztása ajánlott.
Hogy a gyógyhatásában semleges alliin az antibiotikum allicinné alakuljon át, a fokhagymát vagy meg kell
rágni, vagy apróra vágva összezúzni vagy szétnyomni!

A fokhagyma főzése
A nyers fokhagymának csípős, maró íze van. Néhányan égető érzést tapasztalnak a nyelvükön. A főzés
megszünteti a maró hatást, s ízét lágyabbá teszi.
Használjuk ételek ízesítésére. A gerezdek papírszerű héját könnyen el lehet távolítani, ha a lapos oldalát
késsel megnyomjuk.
Adalék elkészítéséhez vágjunk apróra 6 gerezdet, majd egy pohár hideg vízben hagyjuk állni 6 órát.
Tinktúrához áztassunk be egy pohárnyi szétnyomott fokhagymát egy liter konyakba, s két héten keresztül
naponta rázzuk fel. Naponta legfeljebb 3 leveseskanálnyit vegyünk be.
Két éven aluli gyermeknek csak kellő óvatossággal adható.

Fogyókúrázók fokhagymás túrója


A koplalókúra ritkán jelent élvezetet, de egy ilyen energiaszegény étellel esetenként bűnözhetünk is, ha az
éhség nagyon kínoz bennünket. Ez a különleges ízű túró ugyanúgy illik a zöldségekhez, mint a
Knackbróthoz vagy a diétás kekszhez.
Hozzávalók:
500 g sovány túró,
3 db fokhagymagerezd finomra vágva,
1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld,
1 evőkanál majonéz,
1 evőkanál világos borecet,
zeller-só és bors
Az adalékokat jól keverjük el egymással, végül ízesítsük zeller-sóval és borssal, majd helyezzük néhány
órára hideg helyre. E túróval zeller is tölthető.

A fokhagyma:
Népgyógyászati története:
A fokhagyma az egyik legrégebb óta használt gyógynövény: már az ókori Egyiptomban meghatározott adagokban
osztották a piramist építő munkásoknak, hogy egészségesek és munkaképesek maradjanak. Hippokratész, Plinius és
Dioszkuridész is részletesen írt a fokhagymáról az ókorban.

Nemcsak az emésztés javítására, hanem megfázásos betegségek, bőrproblémák gyógyítására és mérgezések


kezelésére is ajánlották.

Hildegard von Bingen a kolostori orvoslásban arra hívta fel a figyelmet, hogy csak a nyersen fogyasztott fokhagyma
képes teljes mértékben átadni a benne rejlő erőt és kis adagokban ajánlotta fogyasztását „hogy az ember vére ne
melegedjen fel”.

Eredete:
A hagymafélékhez (Alliaceae) tartozik, melyek a liliomfélékhez (Liliaceae) tartoznak.
Közép- és Kelet-Ázsiából származik. Ma már az egész világon, hazánkban is termesztik.
A napos, humuszban gazdag talajt szereti.

Hatóanyaga:
Legfontosabb hatóanyaga a kéntartalmú alliin aminosav, ami szagtalan. Ebből keletkezik a gerezd felaprítása vagy
szétrágása során az allicin, ami a fokhagyma tipikus, édeskés-olajos, enyhén égető szagát adja, s ami egy kéntartalmú
illóolaj. Mivel tehát a hatóanyaga csak akkor érvényesül, ha szétrágjuk vagy felaprítjuk, emiatt javasolják nem
egyben lenyelni a gerezdet. Az allicin olajat a tüdő és a bőr választják ki, tehát ezért fog érződni a fokhagyma szaga
leheletünkön, illetve a bőrünkön bizonyos mennyiség (kb. 2-3 gerezd) fogyasztása után. Pontosan emiatt amennyiben
illatmentes fokhagymaolaj kivonatot tartalmazó kapszulával találkozunk, annak hatóanyagtartalma igencsak kétségbe
vonható.

A fokhagyma nagysága a csípősségéről is árulkodik: a nagyobbak enyhébben csípősek és édeskésebb zamatúak. A


kisebbek csípősebb ízűek.

A néphagyomány szerint úgy csökkentheted a fokhagyma szagodat, ha evés után lassan elrágcsálsz egy kis
petrezselymet (ami egyébként vesekőhajtó, hólyaghurut ellen bevethető, vizelethajtó hatású nagyon hasznos
méregtelenítő növény is egyben).
A szag ellensúlyozására elrágcsálhatunk egy kis fahéjat (ami ugyancsak vírus- és baktériumellenes hatású, emésztést
segíti és fehéríti a fogainkat) vagy 1-2 szem szegfűszeget. Egy pohár minőségi vörösbor is segít a szag
felszámolásában.

Alkalmazása, hatásai:
Ellenjavallatai a fent említett „szagon” kívül nem ismeretesek, mellékhatásaként enyhe gyomor-bélpanaszok
fordulhatnak elő.

Az allicinnek köszönhetően a fokhagyma a következő csodákat tudja:

• oda is eljut, ahova a gyógyszer nem


• antibiotikus hatású, azaz baktériumellenes
• gombaellenes
• külsőleg is kiváló a gomba kezelésére (láb- és körömgomba esetén dunsztkötésben vethetjük be)
• kiváló vírusölő
• emiatt a herpesz egyik ellenszere
• és külsőleg szemölcs kezelésére is alkalmas (lásd talpon lévő szemölcsre fokhagyma dunsztkötésben)
• az egyik legszélesebb spektrumú antibiotikum – csodás, hiszen, mivel természetes, sosem fog rá rezisztencia
kialakulni
• értisztító - szabályosan kisepri az erek faláról a lerakódásokat, tehát érelmeszesedés megelőzésére kiváló
• ezáltal véralvadásgátló
• és koleszterincsökkentő
• magas vérzsír (triglicerid) értékek esetén is fogyasszuk
• vérnyomás csökkentő hatású, amennyiben a magas vérnyomást az okozza, hogy erek falán található
lerakódások miatt az erek összeszűkülnek
• immunstimuláló
• hatékony rákmegelőző
• C-vitamin és szelén tartalma által kiváló antioxidáns, B-vitamint is tartalmaz
• vesegyulladás, bélhurut és tüdőgyulladás esetén is vessük be

Ne feledjük, hogy nyersen és szétrágva, nyállal keveredve hat igazán (hiszen ekkor keletkezik fő hatóanyaga, az
allicin), tehát ha megsütjük, akkor is elveszíti értékes tulajdonságait.

Vérhígító hatású gyógyszer szedése esetén ne fogyasszunk fokhagymaolaj kivonatát tartalmazó étrend-kiegészítőt az
orvosunkkal történő folyamatos ellenőrzés nélkül.
Fokhagyma kúra:
Csináljuk végig a következő fokhagyma kúrát az immunrendszer erősítésére és az
erek kisöprésére (érelmeszesedés elkerülésére és gyógyítására)

* 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk.


* 10 napig áztatjuk 3 dl 96%-os alkoholban, lezárt üvegben.
* Naponta egyszer felrázzunk egy kicsit, hogy a fokhagyma hatóanyagainak
kioldódását ezzel is serkentsük.
* 10 nap leteltével a pépet tiszta ruhán átszűrjük egy üvegbe, így egy tömény,
ragacsos fokhagymakivonatot kapunk.

Mindig étkezés előtt kell meginni kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben
elkeverve a következő módon:

Napok Reggel Délben Este


1. nap 1 csepp 2 csepp 3 csepp
2. nap 4 csepp 5 csepp 6 csepp
3. nap 7 csepp 8 csepp 9 csepp
4. nap 10 csepp 11 csepp 12 csepp
5. nap 13 csepp 14 csepp 15 csepp
6. nap 15 csepp 14 csepp 13 csepp
7. nap 12 csepp 11 csepp 10 csepp
8. nap 9 csepp 8 csepp 7 csepp
9. nap 6 csepp 5 csepp 4 csepp
10. nap 3 csepp 2 csepp 1 csepp
11. naptól 3*25 csepp, amíg el nem fogy

A fokhagyma kúra ideje alatt emeljük meg szokásos napi vízfogyasztásunkat.

2. Értágító, frissítő fokhagymakúra recept olyan variációban, amikor viszonylag jól kezelhető a fokhagyma erős illata
(vagy szaga?) is.
* 30 gerezd fokhagyma
* 5 egész citrom (lehetőleg "bio")
* Összeaprítjuk vagy turmixoljuk!
* 1 l vizet hozzáadunk, rottyanásig melegítjük, nem szabad forralni!
* Leszűrjük egy üvegbe és ha kihűlt hűtőszekrényben tároljuk!
Ajánlott adag: éhgyomorra 1/2 dl
Kúraszerűen: 30 nap 8 nap szünet és újabb 30 nap
Csak az első 2 nap szokatlan, azután egész jó! Mindig fel kell rázni, különben a végére nagyon sűrű marad és úgy
már nem igazán kellemes!