1

Dr. Doreen Virtue

YO-YO DIÉTA
SZINDRÓMA

A kóros étvágy és az elhízás mögött rejlő pszichológiai, fizikai okok és azok orvoslása.

2

Szeretettel nagyanyámnak, Ada Montgomery-nek, aki megtanított arra, hogy a szeretet a szívből, és nem a gyomorból ered, hogy a szeretettől nem kell félni, nem gyanakvással, hanem örömmel fogadni, és táplálni kell. Ő tanított meg rá, hogy minden szeretet leghatalmasabb forrása Isten, aki, mindig mindannyiunkban jelen van – most is.

DOREEN

„Az ember azért eszik, hogy éljen, nem azért él, hogy egyen.” JEAN MOLIÉRE (1622-1673) FRANCIA SZÍMŰÍRÓ

3

. A YO-YO DIÉTA SZINDRÓMA SPIRITUÁLIS MEGOLDÁSOK A YO-YO DIÉTA SZINDRÓMÁRA 4 5 7 10 21 22 23 33 47 60 74 84 MÁSODIK RÉSZ: A TÚLEVÉS ÖT TÍPUSA III. ÉLETSTÍLUS STRATÉGIÁK XII. A STRESSZEN ALAPULÓ TÚLEVÉS VIII. A TESTSÚLY MEGTARTÁSA ÉS AZ A NÉHÁNY UTOLSÓ KILÓ A szerzőről Szómagyarázat 84 94 102 120 127 128 4 . ISMERD FEL.TARTALOMJEGYZÉK Előszó ELSŐ RÉSZ: AZ ÉHES SZÍV I. GYAKORLATI ÚTMUTAÓ A HELYES ÉTKEZÉSHEZ X. MELY TÍPUSÚ YO-YO DIÉTA SZINDRÓMA JELLEMZŐ RÁD IV. II. AZ ÖNBIZALOMHIÁNYOS KÉNYSZEREVŐK VII. LELKI ÉS SZELLEMI GYAKORLATOK XI. AZ EVÉSI ROHAMOK V. TESTI. AZ ÉRZELMI INDÍTTATÁSBÓL EVŐK VI. A LAVINA EFEKTUS HARMADIK RÉSZ: A KÓROS ÉTVÁGY ÉS AZ ELHÍZÁS ORVOSLÁSA IX.

Mialatt a könyvet írtam. tömegével érkeztek az olyan betegek. Spirituális hátteremet édesanyám biztosította. Japánban ez volt az első súlyproblémákkal foglalkozó pszichológia könyv. Így testsúlyod is csökken. és a mellékvesében található kortizol. Újabb kutatásokat végeztek olyan vegyületekkel. Mindez majdnem tíz évvel ezelőtt történt. hogy ezzel az új kiadással ismét személyes és szakmai kockázatot vállalok. hogy ilyen ellentmondásos kérdéskört tárgyalok. és a pszichológia területén szerzett klinikai tapasztalataimmal. hogy a kényszeres evés az elme és az érzelmek által befolyásolt mechanizmus. hiszen nem eszel túl sokat. akik jó néhány kilótól szabadultak meg a pszichoterápia hatására. de bízom abban. és négy nyelven jelent meg. ahol étkezési rendellenességekkel foglalkozom. kényszeres evéssel kapcsolatos személyes és klinikai tapasztalataimra alapoztam. a spirituális gyógyítás olyan széles körben elfogadott jelenség lesz. mintha kiálltam volna az ablakpárkányra egy forgalmas útkereszteződés fölé. A kényszeres evéssel kapcsolatos könyveimben. hogy a test és az elme kapcsolata milyen szerepet tölt be a testsúly szabályozásában. hogy mire a következő kiadást megérjük. Ma már köztudott. Izgalmas. Pszichoterapeutai karrieremet és jó híremet veszélyeztettem azzal az állításommal. Amikor lelked békés. úgy éreztem magam. természetesen nincs olyan nagy étvágyad és mindig azonos szinten. Ez a módszer rendkívül egyszerű-mint sok minden más. valamint vizsgálták ezen anyagok étvággyal kapcsolatos szerepét. Miért ne lehetne így. klinikámra. E sikerek ellenére a könyv eredeti kiadását szkepticizmus fogadta a reklámkampány során.ELŐSZÓ Amikor 1988-ban megírtam e könyv első kiadását (The Yo-Yo Diet Syndrome). új területet vezettem be az étvágy kérdéskörébe: a szellemiséget. hogy az lehízás igazi okai az érzelmek és a stressz – nem a zsír vagy a kalóriák. és többször voltam tanúja csodálatos. Az elmúlt években ötvöztem az anyám mellett megtanult spirituális gyógyítási módszereket az egyetemen tanultakkal. marad. ami az életedben jól működik. aki a Christian Science egyház gyógyítója volt. hiszen napról napra többen fedezzük fel. új eredményekre találtak rá arra vonatkozóan. és folyamatosan voltak betegek a várólistán is. Állításomat sokéves. mint amilyen mára a test és az elme kapcsolata. ima erejével elért fizikai és érzelmi gyógyulásoknak. mely segíti az önbizalom és a belső béke visszanyerését. azzal. A könyvben pontosan bemutatom azokat a spirituális gyógymódokat. melyeket Hay House-nál adtam ki. melyekkel dolgozom. hogy az ima és a tudomány kéz a kézben is dolgozhatnak! DOREEN VIRTUE 5 . Végül mégis bestseller lett. mint az agyban található szerotonin. Talán kissé ironikus. Az eredmény egy nagyon hatékony test-elme-lélek terápia.

annál több az elméhez és a lélekhez. Ha valaki hasimádó. 165 cm-es magassághoz 80 kilót nyomott. A Ginához hasonló emberek esetében a fogyásnak nem sok köze van a diétázáshoz. A Yo-Yo diéta szindróma nem fizikai probléma. Ma már tudjuk. Miért? Mert a súlynak kevés köze van a testhez. „Le kell fogynom 15 kilót. mely a ciklus testsúly-változások és az egészségi állapot közti kapcsolattal foglalkozik. és rövid időre megkönnyebbüljünk a félelemtől. A SCIENCE OF MIND SZERZŐJE Gina. Az újabb kutatások azonban megkérdőjelezik ezt a nézetet. 1994-ben a National Task Force közzé tett egy tanulmányt a Journal of the American Medical Association-ban (az Amerikai Orvosszövetség lapja) a túlsúly megelőzésével és kezelésével kapcsolatos kutatásokról. Például az egyik tanulmányban összehasonlították a Yo-Yo diétán élőket egy kontroll csoporttal. mint valaha. hogy a fogyás az elfogyasztott kalóriák. Akárcsak Gina. csoportokhoz csatlakoztunk. a diétázás szakértői vagyunk. sokan rengeteg fogyókúrás könyvet elolvastunk. Az önmagunkról és az életünkről hordozott lehangoló gondolatokra adott válaszreakció.ELSŐ FEJEZET A YO-YO DIÉTA SZINDRÓMA „Egy normális gondolkozású ember étkezése normális. Gina a Yo-Yo diéta szindrómától szenvedett – azaz testsúlya krónikusan ingadozott az alacsony és a magas érték között. mely szélsőséges viselkedésünkben nyilvánul meg. és hogy a kilók visszaszedése természetes következménye a folyamatos fogyókúrázásnak.és 6 . Nincs meggyőző bizonyíték arra. hogy ellazuljunk. hogy elméje tele van ki nem fejezett vágyakkal. Egyik fogyókúrát a másik után próbálta ki 15 éves kora óta. ahogy rengetegen tudjuk. annak az az oka. a stressztől vagy az érzelmi fájdalmaktól. de egyre csak hízom!” – mondta nekem. hogy tekintsenek át minden tanulmányt. hogy már számon sem tudja tartani. A tudósok megállapították. szénhidrátok és zsírok elégetésével van kapcsolatban – többet kell elégetnünk. vagy kihatna a szív. Felkérték az ország legragyogóbb tudósait.” ERNEST HOLMES (1887-1960). aki minden diétát kipróbált. hogy ne kelljen életcélunkkal foglalkozni. barna hajú nő. hogy a legtöbb korábbi tanulmány súlyos hiányosságokat mutat. A Task Force megállapította: „A tanulmányok legnagyobb része nem támasztja alá a súlyingadozás kedvezőtlen hatását az anyagcserére. és már annyiszor lefogyta és visszahízta felesleges kilóit. Ez a tény azonban értelmetlenné tesz bármilyen összehasonlítást a két csoport között. hogy a kontroll csoport tagjainak múltjában is sok esetben találtak extrém súlyingadozást. mint amennyit fogyasztunk. 42 éves. melyben a résztvevők étkezése viszonylag stabil volt. de egyik sem hozta meg számára a kívánt eredményt. Egy időben népszerű volt az a nézet. hogy jutalmazzuk magunkat. Arra használjuk az ételt. Tudta. hogy a súlyingadozás az emberek testi összetevőire. Ennyi tudással sem tudjuk azonban megakadályozni a leadott kilók visszalopódzását! A jelenlegi kutatások szerint az amerikaiak túlsúlyosabbak. energiafelhasználására kedvezőtlen hatással lenne. hogy a Yo-Yo diétázás renyhévé teszi az anyagcserét. A korábbi tanulmányokból hiányzott a súlyingadozás vagy a „Yo-Yo diéta” egyértelmű meghatározása. melyeket szublimálni próbál. Gina elkeseredetten szeretett volna lefogyni.

A kényszeres túlevés egyetlen kúrája. hogy ne a testükre. Azzal. pozitívabbak és igazabbak legyenek. hogy a Yo-Yo diétán élők – különösen azok. és ma már semmi okunk azt feltételezni. és velük együtt az evés kényszere is. amely felett elvesztetted a kontrollt! 7 . Jelenlegi rendelkezésre álló bizonyítékok. a negatív gondolatok és érzelmek eloszlanak. hogy megpróbálnánk kontrollálni étvágyadat és súlyodat. Azzal. hogy Gina valaha ismét túlsúlyos lesz. hogy a túlsúlyos embereket visszatartsa testsúlyuk kontrollálásától az az aggodalom. A Yo-Yo diéta szindróma egy ördögi kört hoz létre. így azok minél szeretetteljesebbek. segítettem neki az önmagával. Az átlagos lakossághoz viszonyítva a kényszeres evéstől szenvedő emberek: . melyek Ginát a kényszerevésre késztették. mint az átlagos lakosság körében. de nem gyógyítják a mögöttes fájdalmat. Például több tanulmány és saját tapasztalataim is alátámasztják. a súlyukra vagy az ételre koncentráljanak. Ha belefáradtál már az étvágyaddal és a súlyoddal folytatott küzdelembe. Bízz benne. A diéták sebtapaszok. illetve a jövőbeni fogyókúrák hatékonyságára. Súlya így természetes módon lecsökkent.gyakran látják önmagukat és a világot negatív fényben ÉS . hogy a súlyingadozás problémát okozhat. amely sérti mentális és fizikai egészségünket. akiket kényszeres evési rohamok kínoznak – közül sokkal több a depressziós. hogy uralmat szerezz gondolataid felett. pedig mélyíti a depressziót. A Yo-Yo diéta szindróma minden fizikai összefüggése visszavezethető pszichológiai gyökerekre. úgy tűnik. mert a kényszeres evés beteges viselkedés. Eltakarják. hogy rámutattunk az okokra. betegeimet arra ösztönzöm. ahol a depresszió az evéshez vezet. az evés. spirituális és pszichológiai módszerekkel fogunk dolgozni. Megérdemled. ha meggyógyítjuk pszichológiai gyökerét.érrendszeri betegségek rizikó-faktoraira.nagyobb valószínűséggel válaszolnak negatív érzelmeikre túlevéssel. te is meggyógyulhatsz. mely a kényszeres evés gyökerét képezi. hogy felszabadulj étvágyad uralma alól. Azért beszélek gyógyulásról. hogy félelem-alapú gondolkodásodat szeretetalapúvá változtatod. pszichopatalógiás eset.” Mivel a Yo-Yo diéta szindróma pszichológiai énképünkben és nem hibás anyagcserénkben gyökerezik. a testével és az étellel való egészséges kapcsolat megteremtésében. Nem szabad. győzik meg kellőképpen a túlsúlyos embereket a mérsékelt súlycsökkenés lehetséges előnyeiről. hogy képes vagy meggyógyulni. Szerencsére ez a negatív ciklus megállítható és meggyógyítható! Ahelyett.

hogy a Yo-Yo diéta szindrómától szenvedsz. szép otthont vagy tehetségesen forgatott filmet. mert nem érintik a fő okot. Mindenfélét megpróbáltak már. hiszen a túlevés egyik fő oka éppen az. chips. akkor a súlyfelesleg örökre eltűnik. A nők különösen hajlamosak rá. Ezt a módszert részletezem ebben a könyvben. hogy állandóan méricskéltetik velük az ételt. amikor újra és újra lefogyunk. és egészségesen akarja érezni magát. hogy lefogyjanak – kihagytak étkezéseket. Sok tudományos hangvételű tanulmány mutatott rá arra. sportoltak és diétáztak – a túlsúly azonban csak az igazi szindróma tünete. gyermekeiktől. hogy nem baj. szénhidrátokat. hogy meggyógyuljon a pszichológiai fájdalom. vonzó testet. hogy az emberek folyamatosan új fogyókúrás receptek után kutatnak. arra késztetik őket. de férfiak is szenvednek ettől a szindrómától. akkor lehetséges. de most is boldogtalan vagy a súlyod miatt. A Yo-Yo szindrómában szenvedő azt mondja magának: „Nem kezdhetek el igazi céljaimon dolgozni addig. jelentsen az. Ahogy elmarad az étellel és súllyal való foglalkozási kényszer. A társadalom túlságosan is megszállottan keresi a soványságot – írják a szerzők azt sugallva. de sokféleképpen könnyebbé teszi az életet. ahogy vagy. A lehetőség. ami elviszi a fölösleges kilókat. pedig pszichológiai és fizikai minták egyfajta sorozata. házastársaiktól. A fittség nem törli el az élet problémáját. E diéták hosszú távú sikertelenségét mutatja. hogy figyelmen kívül hagyjunk egy ennyire erős társadalmi előítéletet? Valójában valószínűleg mindannyian elfogultak vagyunk az esztétikus szépség irányában. amikor mérges vagy feszült vagy. nem gondolom. első kézből ismered a frusztrációt.” Bár én az elsők között értek egyet azzal. A diétákkal általában sok munka van. Ha bármelyik könyv tartalmazná a Titkot. és azt ígéri. akkor nem lenne szükség újabb könyvekre. ami a túlevés hátterében áll. ha túlsúlyosak vagyunk. lélegzetelállító virágot. Ha így van. Semmi rossz vagy felszínes nincs abban. elegendő indok arra. fűszeres ételek. kenyér. és azonnal visszatéríti őket a chipses zacskókhoz. hogy nem igazságos. mely azzal jár. hogy még többet foglalkozzanak az evéssel és az ételekkel. mégis hatékony módszerre. Ha sok fogyókúrát kipróbáltál már. hogy a varázslatos csodaszert keresed. mintha nem diétáznának. ha bizonyos módon állítod össze az étrendedet. hogy: „Ne aggódj a súlyod miatt! Pont jó vagy úgy. és nem engedi. Spirituális gyógyító módszereken alapul. ha elhagyod a zsírokat. ez. Valójában a legtöbb fogyókúra hozzájárul a diétázók étel-mániájához azzal. ha hajlamos vagy rákattanni egy bizonyos ételre (csoki. ha szeretnéd jobb formába hozni magad.). finomított élelmiszereket vagy tejtermékeket. amíg el nem fogyok”. ha többet eszel. hogy több idejük marad. Szükség lenne egy egyszerű. Ezzel egy időre elnyomjuk a fájdalmat és azon való aggódásunkat. Egyes könyvek azt állítják. sok embert bevallottan megrémít. mely minden kényszeres evőre jellemző. 8 . és nehéz betartani őket néhány hétnél vagy hónapnál hosszabb ideig. munkatársaiktól egyaránt. amiért az emberek kényszeresen túl sokat esznek. Igazságos ez? Természetesen nem.Mi is az a Yo-Yo diéta szindróma? A Yo-Yo diéta szindróma azt a jelenséget takarja. azaz. böjtöltek. és ismét visszahízunk. hogy egyáltalán képesek vagyunk-e betölteni életfeladatunkat. hogy igyekszünk elhalasztani életcélunk megvalósítását. hogy a média hozzájárult a nemzeti fogyási rögeszméhez. sajt stb. automatikusan több időd marad. hogy baj van azzal. A legtöbb fogyókúrás könyv és program pusztán fizikai szinten foglalkozik a problémával. hogy a vékony vagy normál testsúlyú emberek következetesen jobb bánásmódban részesülnek idegenektől. Viszont az. ha valaki egészségesen akar kinézni. Ezeket a könyveket nem alkalmazzák hosszú távon a diétázók. és az egyik bestsellert a másik után veszik meg a témáról. melyekkel sikeresen gyógyítunk fizikai és érzelmi problémákat. hogy visszatérjenek.

E könyv módszerei figyelembe veszik azt. így első kézből szemlélhettem a Yo-Yo diéta szindróma eseteit. ezért ne hagyj ki részeket. Az a bizonyos gyors fogyi-recept mindig elkerült engem. melyek soha nem váltották be ígéreteiket. és lehetőséget kínálnak arra. hogy ők már soha nem lesznek képesek lefogyni. méghozzá tartósan.Ha a súlyod folyamatosan ingadozik. Munkámban egyesül a nyolcéves egyetemi képzés pszichológiából. az emberekkel való kapcsolataidat és a pénztárcádat. saját küzdelmeim a Yo-Yo diéta szindrómával keményen beavattak a végtelen fogyókúrák világába. Gyakorlati megközelítés A könyvben közölt információk több forrásból származnak. hogy mi az oka a túlevésnek ahhoz. különösen akkor. és olvashatsz azokról a változásokról. ha nem is működnek? 9 . Kövesd a sorrendet. mert így fogod felfedezni személyes utad egy egészségesebb és értelmesebb élet felé. érzelmileg és fizikailag egyaránt. Másodszor. melyek elvezethetnek a gyógyuláshoz. Nem csoda. hogy az ima és a spirituális alapelvek segítségével oldjak meg minden látszólagos problémát és nehézséget. Egyik sem nehéz. hogy saját egyedi helyzetednek és étkezési szokásaidnak megfelelő módszert alkalmazz a gyógyuláshoz. de mind lényeges. tartó metafizikai tanulmányaim. tizenhárom éves klinikai gyakorlat. A könyv együttesen alkalmazza a spirituális gyógyítás terápiás módszereit. A könyv célja. Sokféle oka lehet a Yo-Yo diéta szindrómának. a pszichoterápiát és a viselkedésmódosítást. hogy mindenki más. A második részben tanácsot kaphatsz életstílusod átalakításához. Miért okozzunk további traumákat a hagyományos fogyókúrákkal. amelyek a tartós fogyással járnak együtt. Tizenhárom év klinikai gyakorlat után meggyőződtem arról. Nagyon fontos megérteni. és olvashatsz azon spirituális. és miért. ne takard el ezeket az érzéseket ételekkel! Figyelj inkább szíved hangjára. ahogy olvasod. amikor a kliensek meg voltak győződve arról. és lépésenként haladj. Számtalan órát töltöttem el frusztrált fogyókúrázókkal. Először is. és jól érzed majd magad spirituálisan. és tudtam meg. étvágyad természetes leszorítására. ne hagyd figyelmen kívül. Kislány koromban anyám megtanított a megerősítések és vizualizációk alkalmazására. ezért nincs egyetlen jó módszer. valamint egy életen át. mert akkor az étvágyad és testsúlyod is normális szinten marad. hogy az étkezés és fogyás spirituális megközelítése a leghatékonyabb és legkellemesebb módszer. pszichológiai és viselkedési módszerekről. miből esznek túl sokat. Minden feladatot végezz el. hogy egyszerű és hatékony módszereket nyújtson hangulatod egyensúlyban tartására. Kérlek. A könyvben olvasottak valószínűleg mély érzelmi rétegeidet érintik majd meg. ne ugorj át semmit. Olyan esetekben is működött a módszerem. amely mindenkit meggyógyítana. így lefogysz. Elmédben és szívedben legyen béke. Állandóan változó súlyod rombolja önbizalmadat és önértékelésedet. hogy legkorábbi gyermekkori tapasztalataimra támaszkodom a kényszeres evés kezelésében is. A Yo-Yo diéta szindrómában. A könyvben lépésről lépésre leírom a módszereket. Személyes és klinikai tapasztalataim jól belém vésték a tanulságot: a sikeres súlymegtartás a belső béke fenntartásától függ. hogyan lehet tartósan távol tartani a felesleges kilókat. hogy tudjuk. nagy árat fizetsz érte. metafizikával foglalkozó pszichoterapeutaként túlsúlyos emberekkel dolgoztam. Ez a könyv két részből áll: az első részben rátalálhatsz kényszeres evésed okára. úgy neveltek. Spirituális gyógyító lánya vagyok.

ha tanulmányozod és alkalmazod őket. akkor azt ajánlom. E terület kutatói nagyon érdekes anyagokat mutatnak be arról. Klienseim közül sokan szenvedtek vallásuk okozta traumáktól. Ha belefáradtál a Yo-Yo diéta szindrómával való harcba. mivel azon dolgozunk. álszentségtől. ami gyanakvóvá tette őket a vallásokkal és a spiritualitással szemben. működik-e. hogy a hagyományos fogyókúrák miért nem működnek. hogy megbékéljenek önmagukkal. A spirituális gyógyítás vitán felül a legjobb választás a kényszeres túlevés kezelésében. Az itt bemutatott módszerek beváltak nekem és klienseimnek. A könyvben található információk részben a kényszeres viselkedés területén végzett legújabb kutatások eredményeire támaszkodnak. családjukkal és testükkel. Ezek alapvető tények az agy kémiai összetételével kapcsolatban. Lehetőséget ad a belső fájdalom feloldozására. melyek segítenek megérteni a Yo-Yo diéta szindrómát. Egyáltalán nem erről van szó. Neked is segíteni fognak. mely a túlevés elsődleges oka. hogy bárkit meggyőzzek valamilyen hitrendszerről vagy vallásos filozófiáról. megtanulták. 10 .Nem azért hangsúlyozom e könyvben a spirituális megközelítést. hogy megtapasztalhasd. hogyan hasznosítsák a könyvben bemutatott spirituális megközelítéseket. Mégis. adj egy esélyt ennek a módszernek.

bukás és nevetségessé válás fájdalmával. Bár mindet visszautasították. Mélyen legbelül. Ahogy én is tettem. mégis lelkes voltam. és erőt adott. könyveket saját életem viszontagságairól. úgy bizonyára neked is. hogyan tudnék valaha ilyen életet megvalósítani. hogy egészségesebbé és értelmesebbé tegyen az életemet. hogy megtettük. Mindannyian bántuk már. hogy addig folytassam az írást. amiről álmodtam. Könnyebb volt meg sem próbálni álmaim megvalósítását. és szinte észrevétlenül elkezdtem fogyni. és vödörszám ettem a jégkrémet. Féltem megérzéseim követésétől. Bár belső érzéseim világos képet festettek az életről. Megérzéseim azt súgták. hogy felismerd intuitív belső hangodat. munkahelyet változtass. Intuícióm hangja először megijesztett. Ez az energia átvitt 12 év egyetemen. felhívj valakit. hogy engedelmeskedtünk egy illogikus intuitív késztetésnek. hogy a belső hangomat követtem. A jégkrém időlegesen enyhített kényelmetlen érzéseimen. Nem az a lényeg. Hatalmas étvágyuk alatt a félelem és aggodalom vulkánja bújik meg. alkohol vagy 11 . semmivel sem járulok hozzá a világ működéséhez. hogy visszatérj az iskolapadba. Soha nem tartott azonban sokáig. mi az. hogy a végső célt lássuk magunk előtt. úgy éreztem. már most is tudod. Már nem kívántam annyira a jégkrémet. és írjak cikkeket. vagy új hobbival kezdj foglalkozni. beiratkoztam a helyi egyetemre. akkor félelmek tartanak vissza attól. ahol nem bukhatok el. és megint szembe kellett néznem megérzéseim sürgető nyomásával. Mint egy levelező tagozaton: ha befejeztünk egy feladatot. Amikor kövér és depressziós voltam. el sem tudtam képzelni. ami leginkább a be nem teljesített életfeladatból ered. változtasd meg az életed” mondókáját. hogy spiritualitás hatalmasabb. A házimunka és az evés volt számomra a menekülés egy biztonságos világba. hogy elhallgattassam szüntelen „változtasd meg az életed. Ahogy nekem van életcélom. hogy tanuljak pszichológiát. hanem a fokozatosság. hogy ekkor vagy akkor nem hallgattunk belső megérzésünkre egy állással vagy partnerrel kapcsolatosan. megszakíts egy kapcsolatot. és azonnal megkönnyebbültem. míg végül sok-sok sikeres könyvem és cikkem jelent meg. Szinte minden kliensem azzal jön el hozzám. hogyan teljesítsük be álmainkat lépésről lépésre. Ha nem vagy tudatában. Lépésenként kell követnünk megérzéseinket. mint bármilyen anyagi erő”. és később boldogok voltunk. Késztetést érezhetsz arra. mint szembenézni s lehetséges elutasítás. Elkezdtem magazinokba cikkeket írni. akik belátják. ahogy életem a megfelelő vágányra billent. mikor kell változtatnod az életeden.MÁSODIK FEJEZET SPIRITUÁLIS MEGOLDÁSOK A YO-YO DIÉTA SZINDRÓMÁRA „Nagy emberek. hogy megérzéseink megmutatják. RALPH WALDO EMESON (1803-1882) AMERIAKI FILOZÓFUS A belső megérzések csodálatos útmutatóinak. megkapjuk a következőt. elolvass egy bizonyos könyvet. Végül feladtam a harcot megérzéseimmel szemben. Az intuíciód belső megérzések formájában megsúgja azt is. Ma már tudom. Olyan is történt. Megsúgják a legjobb utat életünk minden területén. klienseim elrejtik megérzéseiket – az életcéljukról szóló gazdag információt – ételhegyek. hogy képtelenek kontrollálni az étvágyukat.

és nem gondol kényszeresen az evésre. mint a jobb kapcsolatok és pénzügyi helyzet. Újra fel kell venned a kapcsolatot megérzéseiddel. hogy pozitív változást okozol a világban. az ego által befolyásolt tudatállapotban vagy. Intuíciónk intim kapcsolatban áll spirituális énünkkel. Az a részed – aki kényszeresen eszik. akit Isten teremtett. nagyon lényeges. hogy jobban tudatosíthasd megérzéseidet. Az ego étvágya a fájdalomra Igaz önvalód. mert az nem valóságos. az értelmes cél. a depressziót. A spiritualitás és az ima egyre inkább integrálódik a gyógyítás tradicionális módszereivel. Az ima gyógyítja az aggodalmakat. egészség és a biztos tudat. nincs bűntudata az evés miatt. Íme egy kis táblázat a lényegesebb különbségekről: 12 . Az ilyen viselkedés pont olyan. és vak hitet követelhetnek tőled. nem aggodalmaskodik a súlyod vagy a megjelenésed miatt. mert igaz önvalód – felsőbb éned – az egyetlen. Ahhoz. akit Isten tökéletes képmására teremtett. és bizalmas kapcsolatot kell fenntartanod velük. Az ego nem is igazán a te részed. Ahogy intuitív hangodat követed. Mivel azonban az ego nem része Istennek. nem eszik túl sokat. bizonytalan. mindig éhes. és mekkora ruhát hordasz. mert lényeges. hogy meggyógyulj a Yo-Yo diéta szindrómából. mikor uralkodik el rajtad. Lényegében bármikor. és több száz jól dokumentált tanulmány bizonyítja. E könyvben speciális módszereket teszek közzé. Amint elengedjük az egót. Igaz önvalód csakis a tökéleted békét és szeretetet ismeri. és azt mondod belső hangodnak: „Nem hallak! Nem hallak!” A Yo-Yo diéta szindrómából kigyógyulni sokkal többet jelent annál. vezettetést kapsz életed sok területének kiteljesítésére. Szeretném egy kicsit megtárgyalni az ego működését. eredendően valótlan és ideiglenes. Nem más a helyzet a túlsúlyosság és túlevés esetében sem. így az egyetlen igazán valóságos és örök lény. amikor fájdalmat érzel. az evés kényszere természetes módon lecsökken. ami a túlvevéshez vezet. Az ego az a részünk. Ma már sok orvos imádkozik a betegei egészségéért. de később ezért bőséges jutalomban részesülsz. hogy az ima hatékonyan elősegíti a gyógyulási folyamatot. Minél több ilyen tapasztalatot élsz át. és nem gondol a fájdalomra. annál könnyebb lesz kérdés nélkül követni megérzéseidet. olyanokban. aggódik. bűntudata van. mely valóságosnak látszik.kapcsolati függőség alá. hogy mit eszel. fogyókúrákkal és kilókkal foglalkozik – az egód. hogy megértsd a különbséget az igaz önvaló és az ego között. mint amikor bedugod a füled. Egyes útmutatások megrémíthetnek. hogy észrevedd. mert annyi figyelmet szentelünk neki.

mert amíg megfeledkezünk arról. Felsőbb énünk tudja. elpusztíthatatlan Türelmes. mert valamilyen sértettség vagy ítélet visszarántotta figyelmedet az egódra. mások arroganciából. hogy elérd a belső nyugalmat. Valójában a minket érő támadások minden formája az ego világra vetített bűntudatából ered. hogy Ő hozza meg döntéseinket helyettünk. nem dolgozott elég keményen. vagy valami ehhez hasonló elnyomó gondolatot. azt hiszi. Az ego megpróbálja elhitetni velünk. fél. vagy a felsőbb énben. Vannak. rengeteg tanulmány és saját klinika tapasztalataim is bizonyítják. vagy rosszalló gondolatokkal bombázod magad. hogyha eléggé bűnösnek érezzük magunkat. hogy a negatív gondolatok és érzelmek az evési rohamok fő okozói. ideái vannak Együttműködő. jó humorú Ártatlan. Egyszerre csak az egyik oldalon lehet jelen. Miért hagynánk el az öröm és szeretet forrását? Az ego azonban befektetett abba. „mindenki nyer” elvű Megbocsátó Örömmel fogadja és követi a belső hangot figyelmünk olyan. lelkes. hogy a téged bántalmazó ember ne lenne felelős a tetteiért). Mi köze mindennek a túlevéshez és a Yo-Yo diéta szindrómához? Nagyon is szoros az összefüggés. megint mások lázadásból vagy kísérletező kedvből. hogy ha visszaemlékszünk Istenre. ahol támadva érezheted magad – mondjuk munkahelyi. Mint a kamaszok. akkor büntetésre vársz. akik a „haragos Istentől” való félelmünkben döntöttek így. időleges. Az egóra koncentráltság jelei: ha kevesebbnek vagy többnek érezzük magunkat másoknál. (Ez persze nem jelenti azt. békés. Először is. Tőle elkülönült univerzumot akartunk. hogy lehetetlen és nemkívánatos dolog elkülönülni Istentől. gonosz terveket sző Verseng. nem bízzuk Istenre. és gondolatban újraéli az aznapi eseményeket. adakozó. mert túl keményen dolgozol meditációidban. Ha bűnösnek érzed magad. akkor igazolva leszünk mindazért a fájdalomért. Az elszakadás pillanatában úgy éreztük. Másik példa. kételkedik Bűntudatos. valóságosan tartják az elkülönültséget a tudatunkban. ahol totálisan uralkodhatunk. a javak korlátozottak Haragtartó Fél a belső hangtól Igaz önvaló Szeretet és áldás Valóságod. hogy nyomorban tartson bennünket. Az ego akkor jött létre. vagy otthoni krízist teremtesz. mint egy lézersugár. nem ítél. mégis azonnal kibillensz spirituális utadról. vagy hogy a munkatársai nem szeretik őt. ha frusztrált vagy. vagy bizonytalanná válunk. hogy úgy érzi. hogy milyen tökéletesek és gyönyörűek vagyunk. hálás Intuícióra alapoz Végtelen a kreativitása. összes testvérünkkel együtt. bűntudatunk van. Ez azért történhet meg. Az ego tudja. akkor többé nem figyelünk oda az ő dühöngéseire. amihez hozzáfogok”. amint bekerülsz a „valóságos életbe”. Az ilyen gondolatok szilárdan. örök. Ezzel megteremted életedben azokat a helyzeteket. nyugodt. addig az ego az úr.Ego Fájdalom Valótlan. amikor – olyan régen. vagy az egóban. fél a büntetéstől Ítéleteire alapoz Ármánykodik. elpusztítható Aggódik. hogy tudatalattinkba süllyedt már a pillanat – eldöntöttük hogy inkább elkülönült lények akarunk lenni. Ezek a szavak gyakorlatilag beillesztik az indítókulcsot az 13 . Lehet. „Senki sem ért meg engem. akik saját lakást akarnak. melyet a sok „szörnyű ember” okozott nekünk. Saját. Az ember hazamegy a munkahelyéről. el akartunk különülni Istentől és egymástól. hogy az ego őrült. ha félünk. – mondja magának. Nem vagyok jó semmiben.

egyszerűen a világhoz való viszonyulás egy formája. és magasabb hatalmaddal való együttműködés állandó elégedettséget nyújt. Alkalmatlannak érzi magát. mint művész? Nincs is tehetségem!” Elhallgattatja a belső hangot. amit kerestem!” – mindaddig. míg mások szerint az extrovertált emberek gyakrabban esznek magas zsír és cukor tartalmú ételeket. Igazi célod a művészet területén van. Az ember hamarosan fáradtnak (az ego-konfliktusok fáradtsághoz vezetnek). Ezek az emberek csodálatos társasági lények. nem koncentrálunk belső bölcsességünkre. vagy. azonban csak időleges boldogságot tudnak nyújtani. hogy valami ilyesmit sugall: „Menj el a művészetellátóba. A fogyókúrák is külső forrásai a boldogságkeresésnek. Nem kell hinnünk neki. evéssel. mely extrovertált (kifelé forduló) személyiséggé tesz bennünket. és az ego sürgetésére reagál. Sok embernek segíthetsz az alkotásoddal”. és vegyél alapanyagokat a festéshez. mely félelemmentes. melynek rengetegen bedőltünk. és fontos. Ugyanakkor igaz önvalójának belső hangja megpróbálja elvonni őt e belső vádaskodástól azzal. különösen. akkor megszabadul a fájdalomtól és az értéktelenség érzetétől. Kitekintés Amikor az egónk hangjára hallgatunk. Ez a belső hang azonban megrémíti az embert. abban a hitben. hogy mikor van itt az evés ideje – például az éhség okozta fájdalmakra. Nem jó vagy rossz dolog extrovertáltnak lenni. Ezzel ellentétben a napi ima. de harapni nem tud. és követnie kell saját spirituális útját. Ez az ego hazugsága. hogy „Ez az! Megvan a megoldás. Spirituális szempontból azt tapasztaltam. A legtöbb kényszeres túlevő az extrovertált személyiségtípushoz tartozik. meditáció. Az aggodalmaskodás. amit mindig is szerettél csinálni. hogy a belső ürességet valami tartós dologgal töltsük ki. hogy mások mit gondolnak rólunk. kisebbrendűnek érzi magát – ez az ego egyik elsődleges jellemzője. Egy tanulmány szerint az extrovertált emberek inzulin-szintje megemelkedik az étel látványára. igaz tanításokhoz vezet. Ezek közül egyik tevékenység sem káros. hogy belső iránymutatásukra hagyatkoznánk abban. A Yo-Yo diéta szindróma spirituális gyógyítása megkívánja. Mások véleménye fontosabb. amikor az óra jelzi az ebédidőt. rengeteg ember kerül egyfajta hipnotikus állapotba. Az extrovertált emberek számára az jelenti a gondot. mint a sajátunk. amíg meg nem unják a diétát.ego gyújtásába. „Hogyan tudnék bármi jót is tenni a világnak. és át nem váltanak egy újabb fogyási lehetőségre. Akkor eszünk. hogyha kellően megbünteti magát. Az ego elfordít bennünket intuíciónktól. és jobban élvezik az evést. Az ego csábítóan azt ígéri. mely segít megszabadulni a túlevést okozó félelemtől és aggodalmaktól. ha nem vagyunk éhesek. mert ebédidő van – ahelyett. mint az introvertált típusok. akkor is. meleg és gondoskodó természetűek. hogy megbüntesse magát bűnei miatt. mert csak az ugatása hangos. partnerkapcsolattal vagy akár olvasással. Mindenkinek meg kell találnia. ami fokozza éhségüket. Elkötelezettséget kíván meg a spirituális út mellett. amíg nem hiszünk hamis ígéreteinek. Amikor egy új fogyókúrás könyv megjelenik a piacon. 14 . hogy az extravertált emberek gyakran külső forrásokból próbálják kielégíteni szeretet utáni vágyukat – vásárlással. hogy külső ingerek hatására lesznek éhesek – az étel látványa. akadályozza vállalkozó kedvünket. hogy megbízz intuíciódban.

cicoma – nem rendelkezik már azzal a hatalommal. hírnév. egy olyan helyet. hogy az evéssel töltött időt sokkal hasznosabban is eltölthettük volna. ha csak tizenöt percet szentelünk fontosabb céljaink megvalósításának. Miután túlságosan elmerülünk az étkezésben. mindaddig azonban békén hagy. az intuícióm jól hallható morgásokkal figyelmeztet. hogy elkerülhetjük a test kísértéseit. semmi nem jelent próbát. Semelyik régi módszer – túlevés.A hús vágyainak megszelídítése Minden nagyobb vallási és spirituális irányzat azt tanítja. hogy ha rögeszmésen vágyunk utánuk. az intuícióm úgy rám száll. Néha bort is ittam az ételhez. és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek”. nem utasítanak vissza. hogy legnagyobb céljainkon dolgozzunk. A túlevés volt az én lázadásom a szeretetteljes vezetés ellen. hogy teljesen leblokkolja bennem az igazi célommal kapcsolatos tudatosságot. Így érem el a teljesség érzetét. akkor eltávolodunk a szellemiségtől. hogy még jobban lelakatoljam a belső hangomat. pl. Gyakran szembesülünk olyan kísértésekkel. Sok spirituális tanítás hangsúlyozza. amikor eszünk. és szeretetteljes viselkedést. hogy igazi célomon munkálkodjam. Tudjuk. pénz. Ma már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni belső vezettetésemet. ahol biztosak lehetünk benne. függővé tesznek bennünket. amely arra ösztökélt. vagy az Interneten barangolást. ami épp kéznél volt. és értelmetlen tévéműsorok nézését. amit bennük látunk. Az anyagi javak soha nem hozzák el azt. ahelyett hogy múlandó örömökkel. Már attól is lényegesen jobban érezzük magunkat. vásárlás. Utáltam. bűntudatossá. A szex. A túlevés érzelmi másnapossághoz is vezet. Ennek egy része a kalóriák miatti aggodalom. a biztonságos kényelem mennyországát. A régi időkben elhallgattattam az intuíció hangját valamilyen étellel. akik a belső békét és a tartós boldogságot keresik. a falánkság eltérítenek bennünket valós céljainktól. hogy a tanács magasabb énemtől érkezik saját legjobb érdekemben. mert mélyen belül tudjuk. Lélek szerint járjatok. Ha viszont hosszúra nyújtom a szemöldököm kiszedését. mint az. hogy hazudjak önmagamnak. idegessé válhatunk. írással. természetjárással. Nincs elég önbizalmunk egy új munkahely. amíg értelmes dolgokkal töltöm az időt: meditációval. Ezért küszködünk az étvágyunkkal! Az étel elvonja figyelmünket a nehéz feladatoktól vagy a nyomasztó gondjainktól. hogy nem bukunk el. hogy semmi sem nehéz. Vajon én szörnyen érzem magam. ahol a tiéd: abban a választásban. mint egy díjbeszedő. Amikor halogatok valamit. ha a spiritualitásra koncentrálunk. amiért már nem tudok a túlevés szentélyében epekedni? Egyáltalán nem! Az igazi szentélyem ugyanott található. Ezek az anyagi dolgok azonban nem eredendően rosszak vagy ördögiek. Csak arról van szó. melyek látszólag lerövidítik az utat az üdvösséghez. Pál apostol szavai ezt üzenik: „Mondom pedig. Valahol útközben elvesztettem azt a képességet. az evéssel töltenénk az időt. kapcsolat vagy kaland ismeretlen területein. olvasással. melyek elvonják figyelmünket a magasabb rendű dolgokról – olyan vágyak ezek. hogy az anyagi vágyak vesztükbe viszik azokat. Az étel kevésbé fenyegető alternatíva. Ezek a csapdák lépre csalnak. 15 . presztízs utáni sóvárgás. ezért az ételt választjuk. hogy békés gondolatokat tartok fenn magamban. a hiúság. a gyerekekkel vagy a macskámmal.

Nem az a lényeg. Életcélod megvalósítása egész életedet a helyére teszi. amely a partvonalat csapdossa. A természet ezután átveszi az uralmat igaz önvalónk újjászületésében. hogyan érjük el. Ez a késztetés erős. Egyetlen utunk a belső béke és megelégedés felé az intuitív vezettetés hangjának követése. Egónk mégis képes meggyőzni bennünket arról. Semmit sem kell megszereznünk ahhoz. mely segít felismerni életcélunkat. mert arra késztet. Célunk így beteljesületlenül várakozik. félelmeik és bizonytalanságuk azonban visszatartják őket a cselekvéstől. elveszettnek érzik magukat – mintha valami nagyon lényegesről megfeledkeztek volna -. mint a túlevés vagy az alkoholfogyasztás. intuíciónk állandóan emlékeztet bennünket. Ha követed megérzéseidet. és követni tudjuk a belső hangot célunk természetének és irányának megfelelően. sokkal inkább hozzájárulunk a világ alakulásához. mintha nem érdekelne minket. hogy valamivel hozzájáruljunk a világ alakulásához. speciális kereten belül is. Bizonyos értelemben a Yo-Yo diéta szindróma ajándék. már most minden a rendelkezésünkre áll ahhoz. hogy megvédjük a fájdalomtól és a visszautasítástól. hogy megsértsük belső hangunkat.A Yo-Yo diéta szindróma célja Minden egyes helyzet lehetőség a tanulásra és a fejlődésre. érdeklődési körünkkel és passziónkkal. és az ár. akik még nem azonosították céljukat. Egyeseknek van némi homályos elképzelésük arról. Halogathatjuk az igazi feladatunkkal való foglalkozást azzal is. El kell távolítanunk tudatunkból az ego félelmeit és torz látásmódját. vagy felszínre hozzuk képességeinket. Hogyan akadályozza a túlevés az életfeladatot? Mindannyian rendelkezünk életcéllal. azonnal meghalljuk. hogy azonosítjuk a célt. vagy valamilyen más. Úgy tehetünk. igazi érdeklődésünk kihasználatlanul szunnyad bennünk. Semmilyen egón alapuló félelem vagy viselkedés nem képes azonban teljesen elhallgattatni a belső hangot. hogy kitöltjük az időnket értelmetlen cselekedetekkel. mi is az életcéljuk. Ezekkel az ítéletekkel becsomagoljuk igaz önvalónkat. Életcélunk értelmet és jótékony struktúrát ad életünknek. 16 . Ahogy ezt megtesszük. Elérhetjük ezt a célt karrierünkkel. hogy jobban tudatosítsd intuíciódat és életcélodat. hogy természetes tehetségünk és képességeink nem lehetnek elég értékesek ahhoz. Mindössze annyira van szükség. és jobbnak érzed az életedet. és a kilók eltávoznak. Természetes képességeinkkel. Azok. hanem az. és igazuk is van. Többé nem a súlyod és az étel áll tudatod középpontjában. mint egy kagylóhéjjal. Nem tudjuk azonban teljes mértékben figyelmen kívül hagyni beteljesületlen célunkat. mely kivájja a kanyonok falait. Késztetés hajt bennünket. természetes módon meghallod a belső hangot. mint a szél. hogy beteljesítsük. önkéntes munkával. aggodalmakhoz vezet. automatikusan jobban érzed magad. Valódi célunk megtalálása és megvalósítása egyszerű és természetes folyamat. és mindent áthat – ugyan olyan természeti erő. mert igaz önvalónk hangja. és célunk halogatása depresszióhoz. annál jobban normalizálódik az étvágyad. Szerencsére minél több időt szentelsz életcélodnak. és dolgozzunk rajta késedelem nélkül. és segít dolgozni rajta. hogy egy kis rést üssünk az egón. mialatt kívül kutatunk az után. ami már megvan bennünk. Ahogy elengeded a túlevést. hogy tehetségünk. mintha lenne egy ki nem fizetett számlánk betömhetjük a száját olyan szélsőséges viselkedéssel. hogy nyomot hagyjunk a világban.

alkalmatlanság és érdemtelenség érzetét kelti bennünk. hogy képtelen értelmes és élvezhető munkát találni. hogy nem ismerhessük fel igaz önvalónk határtalanságát. eredetiségét és szeretetteljesítését. és mindenki megtanulhatja. Az ego az egyetlen. hogyan fejlessze ezt a képességét. hogy megérdemlik. hogy igazi érdeklődési körüknek megfelelően dolgozhassanak. vagy bűntudatot éreznek amiatt. Véleményem szerint az emberek szélsőséges viselkedéssel – túlevéssel. vagy nem tartják lehetségesnek az örömteli munkát. Ha csak kis lépést tesznek is előre. 17 . mely életcéljuk elhanyagolásából ered. mely segít elérni életcéljukat. Sok kliensem eleinte ellenáll annak. Bár ezek a változások javítanának életük minőségén. természetes módon leszünk éberebbek megérzéseinkkel kapcsolatosan. Az ego vakít el bennünket. hogy csodálatos dolog olyasmiért pénzt kapni. amit szeretnek csinálni. hiszen a mindennapi események otthon és a munkahelyen kiváltják félelmeinket és bizonytalanságainkat. hogy mindenki eredendően intuitív. Megtanulhatjuk azonban. Az ego elhallgattatása és az intuitív hang felerősítése tehát alapvető fontosságú célod beteljesítéséhez. melyek keretében olyan emberekkel foglalkoztam. Szilárdan hiszek abban. mivel eleven odaadással dolgoznak – csak a hab a tortán. Az anyagi jutalom – ami általában bőséges. hogy hogyan azonosítsuk az egót. alkohollal. hogy elfeledjék az ürességet és fájdalmat. bizonytalansággal és félelemmel. Az ego szorítása nélkül azonnal meghalljuk az intuitív hangot és célunk szinte erőfeszítés nélkül bontakozik ki előttünk. Félnek megbízni intuíciójukban. Nem hiszik el. akiknek sikerült rendbe hozni életüket. intuíciónk természetes módon elvezetne életcélunkhoz. Ha távol tartjuk magunkat az egótól. de egójuk elvakítja őket bénító bűntudattal. Megtanítom klienseimet arra. hogy egy élvezhető életformát alakítson ki saját érdeklődési körének megfelelően. hogy tehetségükből pénzt csinálnak.Azok az emberek. nem érdemlik meg a boldogságot. Ha mindig képesek lennénk valódi tökéletességünkre koncentrálni. hogy elkezdjenek dolgozni rajta. amely akadályoz bennünket életcélunk azonosításában és beteljesítésében. ezért megpróbálják elhallgattatni a hangot azzal. hogy a beteljesületlen életcél áll rengeteg pszichés betegség hátterében. lecsökken a késztetésük a túlevésre és szélsőséges viselkedésre. Segíted klienseimnek abban. hogy figyelmen kívül hagyhassák intuíciójuk sürgetését. félelmet. vagy hogy képesek lennének elegendő pénzt keresni kellemes életformával és értelmes munkával. és vezetni fognak utunkon. Úgy érzik. ezzel együtt csökken a depresszió és az aggodalmak is. hogy álmodozzanak életük és karrierük jobbá tételéről. életcélunk természetes módon felfedi magát. stb. hogy ételt öntenek rá. hogy felismerjék intuíciójuk hangját. „Nem érdemlem meg a boldogságot”. hogy teljes mértékben megszabaduljunk az ego szorításától. bűntudatot. jobban megbízunk bennük. Nem reális dolog elvárni. a hitelesség és szabadság élvezetéhez. és hogyan meneküljünk el előle. Tovább esznek amiatt is. – halogatják céljaik megvalósítását. Sok ember érzi azonban úgy. Az ego azonban lehúz bennünket. Ezeket az anyagokat használják arra. mert hiszek abban. Ezek az ego-érzetek még abban is megakadályozzák őket. és megtanuljanak bízni benne. eleinte mégis ellenállnak a belső vezettetésnek. és alkalmatlannak tartják magukat arra. munkád átalakításához. hogyan koncentráljunk tartósan igaz önvalónkra. izgatottan kelnek fel reggelente azzal a tudattal. hogyan fogadják el intuíciójuk útmutatását. Segítek nekik kigyógyulni az ego ilyenfajta hiedelmiből: „Az élet szenvedés”. hogy változtatniuk kell munkahelyi és otthoni életükön. Ismerik az elméleteket a belső öröm követéséről. Nem érzik érdemesnek magukat a boldogságra. Amint megtanuljuk. akik a karrierükben teljesítik be életcéljukat. Tizenhárom éven keresztül vezettem magánpraxisomat és két bennfekvő pszichiátriai programot. nem is beszélve arról.

és ferdén áthúzza egy vastag vonal. A megbocsátás növeli az intuíció hangjának erejét és tisztaságát. az ember hozta létre. hogy nem tűröm meg a fájdalmat. A szót egy kör fogja körül. Mindössze annyit kell tenned. és nem találod az utat a fényhez. hogy nem veszünk tudomást a fájdalomról. Tessékeld ki rögtön. hogy benned tanyázzanak! Azt jelenti ez. hogy rossz helyen fordultál le életcélod és igaz önvalód autópályájáról. melyekkel azért foglalkozunk. A Yo-Yo szindróma diétán élők a súlyukat és az evést használják fel azzal a „veszéllyel” szemben. Mintha rájönnél. van egy asztal. hogy elengedjük vakfoltjainkat. Semmilyen istentelen gondolatot nem akarok megtűrni a fejemben – és te is jobban jársz. hogy azonnal tudatosítsd.Egyes ego csapdákat „elodázási taktikáknak” szoktam nevezni. Sokkal könnyebb megtanulni azt. amivel igazán foglalkoznom kell az életemben. Azonosíthatjuk a halogatási technikákat. Ilyeneket mondunk magunknak: „Majd akkor kezdek neki annak. mintha nem létezne. hogy ajánljuk fel Istennek. ahol meditálni szoktam. mert a harag és bosszúszomjas gondolatok táplálják az elkülönültség hiedelmét. hiszen ezzel csak annyit tennénk. Segítenek az éberségben. hogy szabadon. és kigyógyulhatunk belőlük. igaz önvalónkban élhessünk. Ez a felirat emlékeztet arra. Ez azt jelenti. előítéleteinket. amikor a legkisebb érzelmi fájdalom megjelenik benned. Klienseimnek is ezt tanítom. hogy elodázhassuk igazi feladatainkat. hogy soha ne engedjem. azzal. Ezek azok az értelmetlen cselekvések és nem létező problémák. A megbocsátás továbbá növeli az önbizalmat és az önmagunkba vetett hitet. Egyszerűen vissza kell találnod az autópályára. azzal nem segítesz a helyzeten. Ha lehordod magad. hanem azt. Ahhoz. hogy felismerd. Ha nem. hogy szembenézzenek valódi életcéljukkal. hogy elkülönültek vagyunk másoktól és Istentől. Ráadásul életünk minden fájdalmas problémája értékes tanulnivalókat tartogat számunkra. hogy bármilyen érzelmi fájdalom menedéket találjon lelkemben vagy testemben. és hallgatunk az intuíciónkra. rajta egy kis tábla. hogy spirituális elvekkel helyettesítjük az evést. hogy nyomjuk el a fájdalmat. hogy úgy teszünk. a problémákkal. az én fájdalomellenes irányelvem is egy módszer arra. A megbocsátás aktusa központi szerepet tölt be az ego elhallgattatásában. meg kell szabadulnunk az ego ítéleteitől. hogy ide eltaláljunk. vagy leadok még öt kilót”. Ne tűrd meg a fájdalmat Ahhoz a helyhez közel. Az igaz önvaló a természetes állapotunk. ha így teszel. melyek azt sugallják nekünk. és neked is ugyanezt ajánlom. nagyon hamar azt érezheted. Nem akarjuk elhalasztani a lehetőséget. hogy mindezt az információt kinyerjük a fájdalomból. ha teljesen őszinték vagyunk magunkkal. különben meghívja a barátait is. és azt mondjuk: 18 . A fájdalom nem Isten teremtménye. és így nyomjuk el a fájdalmat. és arra tanítanak. hogy ne vegyünk tudomást intuíciónkról. Nem azt ajánlom. hogy egy nagyon hosszú és sötét alagút végén állsz. hogy szembenézünk a fájdalommal. hajlamunkat arra. amikor ezen a projekten túl leszek. mikor kerülsz az egód által uralt állapotba. és semmit nem kell ahhoz megszereznünk. Mint a drog-ellenes irányelvek az iskolában. Meg kell szabadulnunk az ego hiedelmeitől. és spirituális segítséget kérünk. elkötelezzük magunkat céljaink mellett. melyen ez a felirat áll: „FÁJDALOM”. vagy tagadjuk a létezését? Nem.

mert pillanatnyilag elvesztetted kapcsolatodat Istennel és a többi lénnyel. Tanulással és klinikai gyakorlattal eltöltött éveim alatt lehetőségem nyílt csaknem minden pszichológiai módszer kipróbálására és tanulmányozására. hogy a Szent Szellem vezessen vissza békés tudatállapotodat. de nyisd is ki az ajtót. a kognitív.és a logoterápiát. a Gestalt módszert. Isten örökké jelenvaló hatalma pontosan tudja. Sok módszer működik. helyettesítsd bármivel. Bármekkora fájdalom esetén működik. A házvezetőnő ebben az esetben a Szent Szellem. hogy ne csak megkérd a Szent Szellemet gondolataid korrigálására. 19 . melyet én is tanítok klienseimnek. Íme az A Course in Mirales módszere. nem segít és nem bölcs dolog letagadni létezését. Mivel egód nem valóságos (abban az értelemben. Lehet az Szellem. Most menj el. és a csendes kérés. akkor még az Ő büntetésétől is tartasz. vagy: „Úgy érzem. hogy az. Ha bármikor fájdalmat érzel – egy kis irritációtól egészen az ölés-vágyig -. hogy az érzelmi fájdalom egód produktuma. hogy „haragvó Isten”-ben hiszel. Ha azt mondod neki: „Ne nézz körül ebben a rendetlenségben! – akkor hogyan tud kitakarítani? Fontos tehát. jó vagy rossz – az ilyen címkék csak erősítik a fájdalmat. Pedig a problémáknak nincsen méretük vagy tömegük. hatásai szintén valótlanok. a humanisztikus. félsz. Egónk megpróbál meggyőzni bennünket arról. Fájdalmat érzel. Kétféleképpen lehet eltüntetni ezt a fájdalmat. Ha érzelmi fájdalmat élsz át. Az első lépés elméd elcsendesítése. de a legtöbb hagyományos módszer legfeljebb időleges javulást hoz. Ne ragaszkodj egyetlen haszontalan egoproduktumhoz sem – adj át mindent a Szent Házvezetőnőnek. Ítélkezés nélkül tudatosítsd a fájdalmat: „Most félelmet érzek”. hogy az egyik probléma nagyobb. ami kényelmes neked. hogy jöjjön el és takarítsa ki a házadat. de hagyd hátra az értékes felismeréseket magad mögött”. Szeretet. gondra vagy problémára. becsaptak”. Egyes klienseim Szent Házvezetőnek hívják. Ha lehívsz egy házvezetőnőt. Isten Hangja. hogy egyetlen bíráló megjegyzést tenne a rendetlenségre. mint a forgószél. mert a fájdalmak területén nincs nehézségi rangsor. Ha úgy neveltek. A második lépés. Univerzum vagy Erő. A rövidebb és hatékonyabb módszer olyan. és elpusztítható). de nem engeded be a házba. rendbe tesz bennünket. az egódban vagy. A hosszabb út az analízisen és önelemzésen át vezet. és van. Ha valamilyen okból a „Szent Szellem” elnevezés zavar téged. Mindenképpen köszönd meg a Szent Szellemnek a csodálatos tisztító munkát. a Szent Szellem úgy érkezik. pedig nem akarod! Az A Course in Miracles (Csodák útján) az általam ismert legjobb megoldást kínálja az érzelmi fájdalomra. amit egónk okozott. hogy befogadó állapotban légy a segítségre.___________________________________________________________________________ „Nem fogadlak el életem részeként. megáld. és teljesen helyreállított állapotban hagy itt bennünket. amíg harmóniába nem kerülnek a tökéletes igazsággal és szeretettel. Anélkül. a jungi. a behaviorizmust. hogy nem Isten teremtette. Ne ítéld meg a félelmedet. beleértve az orvosi módszert. hogy gyorsan korrigálod gondolataidat. és egyedül vagy. hogy bejöhessen és dolgozhasson. azzal. és magam is alkalmazok: Tudd. és rettenetesen időigényes. amelyik nem. Ezt. mint a másik. Ez a módszer szinte azonnali megkönnyebbülést hoz mindenfajta kínra. mint amikor egy profi házvezetőnőt megkérsz. hogyan állítsa helyre a rendet a házad táján. akkor nem lesz valami hatékony a munkája.

tíz évvel fiatalabbnak nézek ki!” „Alig merem elmondani. és segíts.Itt következik az A Course in Miracles szövegén alapuló módszer. megnyitjuk a csatornát Isten akarata előtt. hogy hibás gondolkodásom minden hatása feledésbe merüljön mindenkiben. biztosan helytelen gondolatot választottam. és állandóan ételt követelt.és étkezési nehézségeit Istennek. hogy elkiabálom. hogy meggyógyíthassa életünket. lépj be tudatomba most. tökéletesen biztonságos. korrigáld gondolataimat. Azután várd a csodát. hogy abban a kezedben tartod a fájdalmat vagy problémát amelyikkel írsz ( ez az elengedő kéz). az ok és okozat törvénye szerint. hogy spirituális gyógymóddal gyógyuljanak ki a kényszeres evésből. de az első találkozásunk óta többet nem kelek fel éjszaka enni”. „A szörnyeteg. Kérlek. Ilyen és ezekhez hasonló visszajelzéseket kapok klienseimtől. mint egy csontkovács. hogy egybecsengjenek Isten igazságával. Kérem. Gyógyítsd meg a fájdalmat. Mivel mindenképpen a vártnál jobb eredményt hoz. Amikor már nem akarunk minden helyzetet irányítani. mert nem Isten teremtette. és a világ is megváltozik. és a súlyod is normalizálódni fog. A módszer olyan hatékony. akik készek arra. fájó érzelmek gyötörnek. amit klienseimnek megtanítok (bármilyen vallási háttérből jönnek). mert készen álltak a gyógyulásra. Ha képes vagy elengedni minden félelmet azzal kapcsolatosan. Én úgy gondolok rá. mint a „szél”-re – ne aggódj. ahogy az A Course in Miracles mondja: 20 . hogy belépjen elmédbe. A barátaim azt mondják. Ez csoda!” „Egy hónap alatt fogytam öt kilót anélkül. hogy minden helyzet külső megjelenésében változást hoz. Tudom. szívedbe és meggyógyítson. hogy egyáltalán gondoltam volna rá. csodálatos módon át fog alakulni. Békét szeretnék érezni fájdalom helyett. a Biblia. aki érintett. hogy más fényben lássam a helyzetet. hogy ez a fájdalom nem valóságos. Amikor egy új kliens őszintén és tökéletesen kész átadni súly. Képzeld el. Kérlek. és mondd a következőt: „Szent Szellem. akkor a szellem elfogadja meghívásodat. Az étvágyuk egy találkozás után normalizálódott. a probléma gyakran egyetlen alkalom alatt meggyógyul. Először vegyél egy mély lélegzetet. Változtasd meg a gondolataidat. mintha a Szent Szellem helyreraknak. Az úgynevezett probléma minden összetevője szeretetteljes. mert félek. pedig úgy utal rá. hogy minden a gondolatainkat tükrözi. nincs többé. Ne feledd.” Hamarosan bizsergést vagy borzongást fogsz érezni a testedben. és hunyd be a szemed. akik ezt kundalíni energiának nevezik. hogy azonnal megkönnyebbüljenek bármilyen látszólagos fájdalomtól vagy problémától. Vannak. hogy súlyod és étvágyad kontrollálását teljes mértékben átadd Istennek – ha ezt csak egy pillanatra meg tudod tenni. mely bennem volt.

Isten minden másról gondoskodni fog. amit az Ő Szeretett Fia önmagára vett. Egyik hiba rendbe hozása számára nem nehezebb. részed van. Ha nem fejezzük ki kérésünket. hogy az a küldetés sikertelenül járjon…A Szent Szellem felszabadulást kínál minden probléma alól. kivéve életveszélyes helyzetben. emlékezz erre: Isten neked ajándékozta a Szent Szellemet. amiben úgy gondolod.„Te. 21 . A szabad akarat világában mindig kérnünk kell a segítséget. gyakran a legnehezebb része a spirituális gyógyulásnak. akinek elméjét elsötétíti a kétség és a bűntudat. Lehetetlen. mint a másiké”. Megtanulni. akinek azt a küldetést adta. Miután megfogalmaztad kérésedet. hogyan kérjünk segítséget. az égi erők nem avatkoznak közbe. hogy eltöröljön minden kétséget és a bűntudat minden nyomát.

cukrokat evett. például a fáradtság leküzdésére. az ételt gyakran használják különféle érzések. büszke voltam a külsőmre. MELY TÍPUSÚ YO-YO DIÉTA SZINDRÓMA JELLEMZŐ RÁD „A jól irányított étvágy a szabadság nagy részét teszi ki. Cindy kimerült volt. miután naphosszat újszülöttjét gondozta. édesség. hogy vigasztalódj: érzelmi indíttatásból habzsolsz. jégkrém és fagyasztott joghurt. 3. aki büszke volt arra. Csokoládé. magok. „Mielőtt elkezdtem ezt a munkát. Régi. SZ. valahányszor csokoládé tartalmú ételhez jut. Talán evési rohamok gyötörnek? Vagy érzelmi indíttatásból eszel? Esetleg önbizalomhiány vagy stressz kínoz? Netán a lavina effektus foglya vagy? 1. Ha akkor eszel rengeteget. és azután otthon is gondoskodom kell a családomról. Ha azért eszel sokat. Hillary előtérbe helyezte férjét és a gyerekeit. Házasságának 10 éve alatt Hillary több mint 40 kilót hízott. aki egy biztosítótársaságnál dolgozott. 15 kiló súlyfelesleget eredményezett az elmúlt két évben. hogy jobban érezze magát. „Heti 50 órát dolgozom. melyikbe tartozol. kekszeket. hogy bosszantja a viselkedésük. só ropogtatni valók. mert a kényszeres evés szintén egy módszer volt arra. és még totyogó elsőszülött gyermekét terelgette. Becky. hogy az étellel kezeli a stresszt. Most nézd meg. 4 – I. 65). miért veszti el a kontrollt. hogy nincs elég ideje ahhoz. Hogy elég energiája legyen esténként a vacsora készítéséhez. és eszik mértéktelenül. hogy minden feladatát elvégezze. anélkül. A hétvégeket mosással és bevásárlással töltöm – az egyetlen öröm látszólag az. metafizikai és viselkedési ok húzódik meg. amikor stresszhelyzetbe kerülsz: a testedben a stressz váltja ki a túlevést. hogy mindig jól szervezetten halad és összeszedett. kenyér. 2. hogy jobban érezd magad a bőrödben: önbizalomhiánnyal küzdesz. 4. E. Ha azért eszel. Sajnos Rosalyn választása. mindig úgy érezte. és a kis extra pénzt. nem tudta megérteni. hogy rosszul bánjon önmagával. Lehet. hogy a haragot elfedik vele. minden este azonnal a hűtőhöz ment. de nehezére esett megmondania az embereknek.MÁSODIK RÉSZ A túlevés öt típusa HARMADIK FEJEZET ISMERD FEL. elnyűtt ruhákban járt és gyakran megfeledkezett a sminkről. cukros édességeket. krémes saláta öntetek és fűszeres olasz vagy mexikói ételek gyakran váltanak ki mértéktelen étkezési rohamot. hogy meg ne ette volna az egészet egy ültő helyében. Amellett. Janice stresszes munkahelyén gyakran került kiborító helyzetekbe.” LUCUS SENECA (I. és az egészet kólával öblítette le. rájuk költötte – soha nem önmagára. és amint hazaért. sajt. amikor eszem”. Ha ragaszkodsz bizonyos ételek fogyasztásához: evési rohamok kínoznak. Mindegyik mögött más érzelmi. hogy több típusban is önmagadra ismersz. ami a háztartásában megmaradt. Munka után Janice az egész napi haragját magában hordozta. Rosalyn. Ehhez hasonlóan JoAnn nem tudott a hűtőszekrényben egy doboz jégkrémet tartani. RÓMAI FILOZÓFUS Öt különböző típust különböztetünk meg a Yo-Yo diéta szindrómán belül. Most pedig már semmi időm nem marad testmozgásra 22 .

ha több típusban ismered fel magad) egy 610 cm-es papírra. hogy mennyit eszik. A legtöbb kényszerevő mind az öt típusban felismeri magát időről időre. és az adagjai egyre nagyobbra és nagyobbra nőnek. hogy véglegesen meggyógyulj. A következő öt fejezetben felsorolom a különféle típusok metafizikai jelentéstartalmát. Függetlenül attól. hogy olyan kövér leszek. Azt ajánlom. Ezért ajánlom.vagy arra. Ha a megerősítéseket a második fejezetben javasolt módszerekkel kombinálod. a fürdőruha szezonra – már rettenetesen beleáradt az egészbe. Kiderült. mint amilyen az anyám volt. már nem figyel oda arra. minden télen felszed tíz kilót. „Legalább elrejthetem a télikabát alatt – de nagyon jó lenne végre egyszer ugyanazt a súlyt megtartani egész évben”. mielőtt belekezdesz a programba. 30-40 napon belül a megerősítés fellazítja a kényszeres evéssel kapcsolatos megkeményedett félelmeket. akkor minden típus lépéseit vedd figyelembe. Diane. A Yo-Yo szindrómától szenvedők mind megpróbálják eltakarni a fájdalmat. hogy nem töltik be életfeladatukat. „lavina effektus” gyötör. Ha több típus kombinációját fedezed fel magadban. hogy felkészüljön a nyárra. valamint azzal a fejezettel. akkor minden szükséges eszköz a kezedben lesz ahhoz. Mindegyik esetre megfogalmaztam egy megerősítést. amíg mindent vissza nem hízik. és fenntartani azt a Yo-Yo szindróma nélkül. Tedd ki a lakásodban olyan helyre. 5. tudd. amióta csak emlékszik folyton felszedi és leadja ugyanazt a 7-8 kilót. Darlene. Mindig így van – mondja -. melyik típusba tartozol. hogy Diane úgy fogy le. A különféle típusokban azonban különféle félelmek blokkolják a cél megvalósítását. hogy a teljes könyvet olvasd el. hogy elmenjek egy fogyókúrás klubba. Darlene minden tavasszal elszántan diétázik és tornázik. mely a te típusodnak megfelelő részt tárgyalja. mely ellenszere lehet a túlevés kényszerét okozó félelemnek. akinek ugyanez a problémája. ahol naponta legalább kétszer elolvasod. Amint leadta a 7-8 kilót. azonnal elkezdem visszahízni. hogy egyre kisebb adagokat eszik. Ha fokozatosan növeled az étel mennyiségét: az ún. 23 . írd le a típusodnak megfelelő megerősítést (vagy többet. amint lefogyok. Már majdnem beletörődtem. hogy képes vagy elérni ideális testsúlyodat.

annál jobban vágyott a kekszekre. és lényeges. Amint egy falatot megeszik az adott ételből. és tudta.NEGYEDIK FEJEZET EVÉSI ROHAMOK „Lehetetlenség fájdalom nélkül gyönyört kutatni a testen keresztül… ez az elkerülhetetlen következménye annak. valami erre kényszeríti. azonnal a szekrényben lapuló kekszekre gondolt. Azután arra gondolt. Pamela például mindennél jobban szerette volna magát távolt tartani az édességektől. Életfeladatom egyedül az enyém. rengeteg pénzt elkölthet. A kekszet rágcsálva megkönnyebbülten sóhajtott. egyet igenis megérdemlek”. Óriási távolságot képes megtenni (több kilométeres kitérőket. stb. mely meghívást jelent a fájdalom számára”. hogy a testtel azonosítod magad. hogy mire felfedezi és betölti életfeladatát. Elkapta a kekszes zacskót. azokat az embereket. Minél idegesebb lett. A COURSE IN MIRACLES Mind az öt Yo-Yo diéta szindróma típusnak speciális jellemzői vannak. Még néhány perc eltelt ezzel a belső háborúval. hogy nem lesz elegendő étel számára. mégis minden alkalommal. úgy érzi. igazából nem is akar túl sokat enni. csokoládét. akik evési rohamokban szenvednek: Egy-vagy kétfajta ételt eszik kényszeresen: kenyeret. most nem fogok enni” – gondolta. hogyha megeszik egyet. hogy egy darab nem fog ártani. A következők jellemzik az első típust. Aki evési rohamoktól szenved. Minél többet harcolt önmagával. még mielőtt lebeszélhette volna magát róla. a félelem. 24 . és elindult a szekrény felé – majd egy nagy NEM-mel leállította magát. „nem. valaki más megelőzi. majd mégis – „igen. hogy megtegyem ezt a hozzájárulást. Az evési rohamok hátterében a hiányba vetett hit húzódik meg. Küzdött. hogy nincs elegendő étel vagy más javak. Azon aggódik. Megerősítés az étkezési rohamokban szenvedők részére: „A javak határtalan forrása áll rendelkezésemre és mindenki más rendelkezésére. hogy megszerezze azt a bizonyos ételt. annál idegesebb lett. sajtot vagy sós nassolni valókat.). amikor bement a konyhába. mert az élet zenekara függ minden lény harmonikus összeolvadástól”. étkezési szokásai és étvágya kontrollálhatatlanná válik. hogy távol tartsa magát a kekszektől. és nem lesz rá szükség a világban. A kényszeres evő attól fél. gyakran ok nélkül. akkor meg fog nyugodni.

hogy 17 kilót híztam két év alatt”. barnán. De amint négy órakor hazaért. Ha igazából nem akarod megenni azt a kekszet. amikor a napi teendői lehangolónak. azután meg mindent kihánynak. hogy le kell mondania az édességekről ahhoz. Audrey nem vett tudomást az evéssel kapcsolatos problémájáról. Volt. olasz és thai ételek. Vigaszt nyújtottak neki. Más dolog eldönteni akarattal. fagyasztott joghurtot. egy sötét hajú. 10 órakor kezdődött kedvenc játékos műsora a tévében. pattogatott kukoricára vagy sós kekszre. Mértéktelen evést jelenthet egyetlen keksz is. mert egy téves nézethez ragaszkodott a túlevéssel kapcsolatosan. mindig akkorra halasztotta napi első étkezését. sós falatokat. akik mindent összeesznek három óra alatt. akik Yo-Yo diéta szindrómában. hogy túlzásba vinném az evést!” – panaszkodott. Hogy elhalassza ezt a mindennapi kötelességet. Bár megpróbált csak három-négy chips-et megenni. amikor megadod magad az evés kényszerének. mire eljutott a klinikánkra. csokoládét. Amikor Audrey férje szóvá tette evési rohamait. Kedvenc műsora túl hamar véget ért. sajtokat és szószokat. Audrey nevetett. Az az egy kanál azonban olyan jó ízű volt. és tudta. mégis rákényszerülsz. mint a mexikói. mire rájöttem. „Képtelen vagyok eljutni a vacsoráig anélkül. Azután még egy. ha azt kényszeresen etted meg. pirított magának még néhány muffint – ropogósan. mint a magok. de általában ezek az ételek tartalmaznak édességeket. hogy mindig követte egy második. Yo-Yo diéta szindrómájával. Rhonda minden reggel megígérte magának. Nem kell ahhoz egy tele hűtőszekrényt elfogyasztani. Hihetetlenül frusztrált volt. hogy még többet egyenek. amit akarok. csakhogy nem akartam észrevenni. akkor gyakorlatilag kényszeresen étkezel. Azok. „Elővettem egy doboz jégkrémet. amikor azt a bizonyos ételt ették. hogy már fél dobozzal megettem. és végül legyőzöttséget átélni.Pamela keksz-evése kényszeres. „Az hittem féltékeny arra. mindig elfogyott az egész zacskóval. Andrey. akkor nem tudod kontrollálni az étkezésedet. hogy most megeszel egy kekszet. „Azt hittem azok a kényszeres evők. és ezen belül evési rohamokban szenvednek. és Candace-nak egy kétemeletes házat kellett kitakarítani. és ez az érzés arra késztette őket. kekszet. Minden kényszeres evő más ételre kap rá. fűszeres ételeket. méghozzá chips-et. és utána még áttért sós perecekre. szürkének tűntek. másképpen élte át a mértéktelen evéssel kapcsolatos fájdalmakat. cukorkát. a chips. Melanie jégkrémének. rengeteg vajjal. azonnal a hűtőhöz ment és kényszeresen kutatott valamilyen édesség után. úgyhogy azt hittem nem érint a probléma”. jégkrémet. vagy kenyérféléket. ápolt. és megint más harcolni önmagaddal. képes volt kontrollálni étvágyát reggeli és ebéd alatt. hogy képes legyen lefogyni. hogy csak egy kanállal eszem. 27 éves titkárnő. Kényszeres ételnek nevezünk minden olyan anyagot. mit tettem”. de úgy érzed. Minden este a tévé előtt lazított egy zacskó chips-szel. képtelenek abbahagyni az evést. Melanie négy órai evési rohama végül 15 plusz kilót jelentett számára. ahogy megízlelik a rohamot kiváltó ételt. mert valójában nem akar kekszet enni. Ha bármikor nem fizikai vagy érzelmi éhség miatt eszel. Hónapokig tartó 25 . Rhonda és Candace számára a kényszeres evés akkor kezdődött. Candace. Melanie a jégkrém esetében képtelen volt kontrollálni magát – ez volt az ő kényszeres rohamot kiváltó étele. amikor a gyerekek már elmentek az iskolába. hogy nem eszik több sós ropogtatni valót – és minden este megszegte az ígéretét. Melanie. és megígértem magamnak. Melanie. Másik kliensem. hogy evési rohamod legyen. hozzá valamilyen szósszal. 38 éves háziasszony. Én nem csináltam ezt. Rhonda sós kekszeinek és Candace muffinjainak hatása ugyanaz volt: jobban érezték magukat tőlük. Következzen két újabb példa: Rhonda késő éjjel evett mértéktelenül. amiből mindig többet és többet akarsz. hogy mindent megehetek. és ehhez készített magának vajas angol muffinokat.

Úgy érzed. Minden kétséget kizáróan tudják. és rájössz. most már akár ki is élvezhetem a dolgot”. Lehet. Először is. amit a fogyókúrába fektetnek. Mondjuk. hogy képtelen vagy egy darab után abbahagyni. Mások azt mondják. Azt mondod magadnak: „Hát a mai diétámat már elrontottam. mivel állandó ingadozásban tartja testsúlyukat. Tapasztalataim szerint azonban mindig van legalább egy olyan étel. Első lépés azok számára. és a rengeteg erőfeszítés után is. miután ettem egy falatot ebből az ételből? Csokoládé A „csokoholista” szó vidám másodlagos jelentéssel találta meg a helyét az angol nyelvben. arról később lesz szó. A mértéktelen evők számára azonban a csokoládé nem nevetséges téma. Ha te is étkezési rohamoktól szenvedsz. akik evési rohamokban szenvednek: azonosítsd a kényszeres ételeidet! Vannak. és tényleg így fest. és aztán minden más ételre átterjed. Ezen a ponton indul el a mértéktelen evés. elhatározod. hogy már tudod. Az alábbi leírás segíthet az azonosításban. a csokiban erős stimuláló szerek vannak. ami kiváltja a kényszeres evést. akiknek nem nehéz azonosítani kényszeres ételeiket. és vele együtt az elkerülhetetlen csokis dobozok. fogyás után. a csokis doboz után nyúlsz. a romantikus szerelem állapotában termelt 26 . Három-négyhónapnyi szigorú önfegyelem. Hogy miért. de hogy világosabb legyen a kép. ha ezt az ételt megeszem? Nyugodtnak. érzek utána bűntudatot vagy idegességet? Hányszor folytattam mértéktelen evéssel. Mialatt olvasod. igazán jól érzed magad. minden étkezésnél túl sokat eszel. Tanulmányok segítenek megtalálni a magyarázatot arra. hogy számukra minden étel ilyen. butaság egyetlen darabka csoki miatt aggódni. egy falat abból a bizonyos ételből tönkre tesz minden erőfeszítést. melyik étel jelenti a veszélyt számodra. lehet. Azután jön a vakáció. hogy csokival kezdődik. és 10-15 kiló. tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Hogyan érzem magam attól. a következő rész feltárja az ilyen ételek természetét. mely molekuláris szerkezetében megegyezik az agy által.diéta. Másrészt a csokoládéban van egy feniletilamin nevű vegyület. energikusnak. az első lépés a gyógyulásban a kényszeresen fogyasztott ételek azonosítása. hogy a nyári vakáció előtt fogyókúrázni fogsz. és a testsúlyuk megint váltakozik fel és le. boldognak vagy szomorúnak? Milyen más érzelmeket vált ki belőlem? Képes voltam valaha is csak egyetlen darabot vagy egyetlen falatot enni ebből az ételből? Akarok még belőle másnap vagy a jövő héten? Ha megettem. melyek hirtelen energiatöbblethez juttatnak közvetlenül az evés után. amikor minden nap. ami a közeledben van. Ha te is ezzel a problémával küzdesz. miért kívánjuk néhányan olyan ellenállhatatlanul a csokoládét. hogy képtelenek csak egy szem kesudiót vagy csak egy szelet csokis sütit megenni.

a csokoládé aromája egy másik hangulat-befolyásoló anyagot is tartalmaz. akik házassági vagy szerelmi nehézségekkel küzdenek. miért szereted a cukros ételeket. torták. Amikor belélegezzük. Csokoládé utáni vágyuk valójában a szerelmi érzés utáni vágy. míg mások energikusak szeretnek lenni -. ami szintén hangulatmódosító anyag. ráadásul a hormonális ingadozás sok nőben kiváltja a csokoládé utáni vágyat menstruáció előtt és alatt. Az édes desszertek egy másik összetevője a szénhidrát. hogy azok a klienseim. Egy tanulmány szerint ugyanakkora adag szénhidrát egyes embereket idegessé tesz. jégkrémek. a pirazin aktiválja az agy gyönyörközpontját. sütik és édes üdítők olyan csáberővel rendelkeznek. míg más édességeknek képtelenek ellenállni. gyengéje a fánk volt. Ezt a megfigyelést támasztja alá az a tanulmány is. és eufórikus érzéseket. hogy vesz két tucattal a munkatársainak. amely kimutatta. kekszek és sütemények általában több szénhidrátot tartalmaznak. hogy megeszel egy doboz zsiradék nélkül készült karamellás csokit. hogy átvált zsírtalan csokoládé készítményekre. Ha ez még nem lenne elég. hogy mindenki másik ételre kattan rá. kekszek. míg másokat megnyugtat. A könyv későbbi fejezeteiben szó lesz valódi megoldási javaslatokról. ha szerelmi visszautasítás éri őket. amit pirazinnak neveznek. és hirtelen zuhanásba fordul érzelmi és energetikai szinten egyaránt. Sok csokoholista azzal próbál gátat vetni étvágyának. amely nyugtató hatású. Minden reggel megállt a fánkosnál. Ez csak egy magyarázat arra. nem a munkatársainak. A cukros desszertek. Egyes emberek érzékenyebbek a szénhidrátok által kivált szerotoninra. de mindig ő ette meg a felét. de már még több cukor után. Egyik kliensem. ahogy hangulati választásaik is különböznek – vannak. erősebben kívánják a csokit. annál inkább más cukros édességek. Mivel a nap különböző szakaszaiban mindenkinél más és más az agy kémiai összetétele. Sylviának szembe kellett néznie a ténnyel. Ennél jobb módszerekről lesz szó a kilencedik fejezetben. A cukor nagy adag adrenalinnal látja el a testet. azzal a kifogással. hogy nehezen vagy egyáltalán nem képesek ellenállni elfogyasztásuknak. torták. mint a csokoládés ételek. vagy még többet. Számukra a cukorkák. Észrevettem. A szénhidrátok az agyban aktiválnak egy szerotonin nevű vegyületet. hogy valójában önmagának veszi a fánkokat. Más édességek Egyes kényszeres rohamoktól szenvedő embereket egyáltalán nem vonz a csokoládé. és a megelégedettség érzését váltja ki. érthető. magas energiaszintet vált ki. Kémiai adottságaidtól függ. akik a nyugalmat szeretik. így számukra ezek egyike válik kényszeresen fogyasztott étellé. Ekkor újra kezdődik a vágy. 27 . Sylvia.feniletilaminnal. fánkok. és teljesen kétségbe esnek. hogy a csokoholisták az átlagnál könnyebben esnek szerelembe. mint mások. Könnyen fel lehet azonban szedni plusz 1000 kalóriát azzal. hogyan reagálsz a szénhidrátokra. A szárnyalás hamar véget ér azonban. mint kapcsolati problémáik előtt. és csökkenti a depressziót.

szintén az aromájukban található pirazinra vágynak. Tanulmányok ráadásul azt is kimutatják. Pszichológiai szükséglet él bennünk. hogy a zsiradék tovább marad a gyomorban. akiknek életükből hiányzik az öröm. A pirazin illatanyaga stimulálja az agy gyönyör-központját. Christin például folyamatosan haragudott a férjére. sós perecek. Ez a 28 . az sóvárgáshoz vezethet valamilyen ropogós étel iránt. amikor lecsökkentjük a zsiradékfogyasztást. Mivel a csokoládé tartalmaz pirazint. ekkor kell kitartani. Azok az emberek. gyakran a vigasz igényét jelzik. Mint a többi kényszeres étel esetében is láttuk. 32 éves. nehezen tudják abbahagyni. hogy kielégítse a rágási vágyat. a csokival borított magok különösen gyakori ételek a kényszerevőknél. mert a gyomruk hozzászokott egy bizonyos mennyiségű zsírtartalomhoz. míg a gyerekek felügyelete nélkül rohangáltak a házban. Ez természetesen hozzájárul a kényszerességhez. Ez az aminosav a szerotonin katalizátora. akik a ropogós magas zsiradék tartalmú ételeket kívánják ellenállhatatlanul. gyakran nassolnak magokat kényszeresen. utána könnyebb lesz. Az első három nap a legnehezebb. amitől jól érzed magadat. A sós nassolni valók rendkívül magas zsírtartalmúak. csak úgy magában is ette. és azok. akik mérgükben vagy stresszes állapotban esznek túl sokat. Azok. semmi játékosság életüket. sőt. Általában azzal vigasztalta magát. és több olyan vegyületet is tartalmaznak. állandóan egy bizonyos íróból készült salátaöntetet kívánt. nincs olyan. Akik magokat nassolnak kényszeresen. fagyasztott gyümölcsléből készült jégkrém vagy teljes őrlésű lisztből készült kekszek rágásával is. hiszen nehéz lemondani valamiről. chips-ek azok kedvencei. hogy egy-egy chips-et. a lágy tejtermékek. háromgyerekes háztartásbeli édesanya. Ezt az igényt kielégítheted répa. A tejtermékek állaga megelégedést okoz egyes Yo-Yo diétázók számára. Sandy. mint más ételek. így kémiai úton kompenzálják csupa munka. hogy megevett egy tál vajas pattogatott kukoricát vagy chips-et. és kiváltsa a legerősebb nyugtató hatást. mely csökkenti a depressziót. hajlamosak ropogós nassolni valókat választani. Munkából hazajövet általában alva találta férjét a kanapén. Ennek egyik oka az lehet. és örömérzést okoz. amikor megszagolod.Sós ropogtatni valók A sós magok. krémes ételeket eszel -. A tejtermékekben például nagy mennyiségű L-triptofan nevű anyag van. hogy egy bizonyos mennyiséget elrágjunk nap. és hosszabb ideig okoz teltség érzetet. vagy elfogyasztod a magokat. férje iránti haragja általában elmúlt. Ahhoz azonban. hogy a kényszeresevők vonzódnak a magas zsírtartalmú ételekhez is. Gyakorlatilag mindent ezzel az öntettel evet. és nyugtató hatású. zeller. magot vagy perecet bekapjanak. Tejtermékek Míg a ropogós ételekhez mérgedben fordulsz. amin levezethetik agressziójukat. szénhidrátoknak is jelen kell lenniük a tejtermékek mellett. öntetek. és ezért elcsábulnak. fagyasztott joghurt. hogy az L-triptofan teljes mértékben elvégezze az átalakítást az agyban. Ha ezt a szükségletet nem elégíted ki – ha csak lágy. Sok túlevő az étel zsírtartalmára vágyik. mint nap. mert nem segített a háztartásban. Azok a Yo-Yo diétázók. amikor szomorú vagy. hogy „csak egy darab”. jégkrém. kanállal. mint a tejföl. Ahogy mohón ropogtatott. akik közülük választják a kényszeresen kívánt ételt. a szerotonin pedig az agy hangulat-szabályzó vegyülete. akik megpróbálják távol tartani magukat a sós finomságoktól állandóan éhesnek érezhetik magukat.

Harold. Az emberek azért fordulnak a kenyérhez. nehogy a kiszolgálók rájöjjenek. A mexikói és olasz ételek. Nem elég. Minden alkalommal. Az emelkedett természetesen süllyedés követi. élesztőben gazdag pizzatésztával. pedig nyugodt. olasz. Kenyér és keményítők Pszichoterápiai prakszisomban eltöltött évek folyamán megfigyeltem. marha.kémia kombináció megmagyarázza. hogy két italt is rendeltem. A kényszeresen fogyasztott étel napi kilenc órán keresztül a nyomában volt. Aztán. ki kellett zárnia étrendjéből a mexikói fogásokat – nem a kalóriák vagy a zsírtartalom miatt. hiszen annyira szerves része az étkezéseinknek. Helena például mindig is tudta. A taco árusnál megfogadta. Ez a fajta kényszeres étel is bőségesen tartalmaz tehát hangulat-módosító kémiai anyagokat. boldog érzeteket vált ki. alacsony energiaszint és enyhe depresszió áll be. hogy végül úgy döntött. pizzával vagy más tejtermék és szénhidrát keverékét.és energiaszintet. kukoricával vagy krumplival helyettesíti a kenyeret. amikor a mértéktelen evők egyre több kenyérfélét és más keményítőt esznek. emelik a hangulat. rizshez vagy krumplihoz. thai fogások – is az általános kényszeresen fogyasztott ételek közé tartoznak. Képzeljék csak el. hogy a kenyérevést képtelen volt abbahagyni-kenyérféléket szállított. és végül két-három adagot rendelt.vagy csirkehússal – tele vannak a tiramin nevű vegyülettel. az olvadó sajt illatát. tésztával. hogy úrrá legyen a testsúlyán. megérezte a fűszeres hús. hogy más keményítőkkel – rizzsel. és a túlevő megint vágyni kezd az evésre. hanem mert képtelen volt abbahagyni. tortillával. A legtöbb kényszeres kenyérevő csak úgy képes visszafogni étvágyát. mert ezen ételek magas szénhidrát-tartalma növeli az agy szerotonin-szintjét. ott kell hagynia a pékség területét. „Annyira zavarban voltam. Fűszeres ételek A fűszeres ételek – mexikói. nem is találhatott volna rosszabb munkahelyet. hogy jobban érezzék magukat. A tejtermékek nagy mennyiségű kolint is tartalmaznak. Ráadásul az élesztő és a glukóz is stimuláns hatású. hogy csakis egy darabot fog bekapni. mint amilyen a parmezán és a cheddar. miért képtelen sok ember abbahagyni a sajtevést keksszel. hogy az egészet magamnak kértem” – mesélte. hogy ennyi ételt rendelek. de szinte közel áll a kenyérhez – is benne van rengeteg salátában és főételben. mint kényszeres ételnek nagyon nehéz ellenállni. tésztához. amikor fogyni akart. Az ördögi kör akkor kezdődik. Ez a hatékony stimuláns megemeli a hangulatot és az energiaszintet szinte rögtön az étel elfogyasztása után. hogy jobban érezze magát. ahogy a rendelést felvevő ablaknál állt. hogy diétái a mexikói ételeken buknak meg. kenyérrel. Ez. hogy sok ember a kényszeresen fogyasztott étellel kapcsolatos munkahelyen dolgozik. Nem meglepő. Ez az anyag elősegíti a boldogságért és elégedettségért felelős kémiai anyagok kiváltódását az agyban. amelyek régóta érlelt sajtokat tartalmaznak. hogy szinte minden étel mellé felszolgálják az éttermekben. 29 . Az emelkedett hangulatot azonban mindjárt a vércukorszint esése követi. Egyik kliensem. A kenyérnek. lévén. ahhoz. ha egyszer elkezdett ilyen ételt enni.

Semmilyen étel sem rossz vagy jó – a lényeges kérdés az. finomított cukortól és sótól. annál jobb számodra? Megsózod az ételt. akik letaglózó érzelmi traumától szenvednek. akkor nézd meg a kenyérről és keményítőkről 30 .ha mértéktelen evésre késztet. Ezt kiderítheted azzal. krízishelyzeteket teremteni. ha a számodra ellenállhatatlan étel – mondjuk a sajt vagy a kenyér – az elkészített fogás hozzávalói közé tartozik. Az egyik segítség a fűszeres étel-függőknek. hogy növelik ízlelő bimbóik érzékenységét. ételeikben. hogy végiggondolod. akkor nézd meg a „más édességek”-ről szóló részt. hogy az adott étel melyik kategóriába tartozik. koffein és cigeretta-fogyasztást az étkezés előtt legalább egy órával. hogy kiváltja-e belőled a mértéktelen evés kényszerét. A vízivás. de az egészséges ételek szintén tartalmaznak hangulat-befolyásoló vegyületeket. ami növeli a szervezet kortizol-termelését – ez egy természetes fájdalomcsillapító vegyület. A különösen csípős ételek. Ha szárított gyümölcs vagy természetes cukor. nem ritkán egyik szülő halálán. mert olyan magas bennük az igény a drámai átélésekre. Természetes ételeket fogyasztott. hogy a kényszer akkor áll be. Peggy nevű kliensem magasan képzett nő volt. különösen egy szelet citrommal. mint a chili paprika. akkor ez a te kényszeres ételed. Könyveket gyűjtött a témában. Az egészségesétel-függők általában a korábban felsorolt ételek természetes változatait fogyasztják kényszeresen. Ha müzli szeletek. kapcsolataikban. Sok esetben nemrégen estek túl egy hatalmas veszteségen. Természetesen az evés kényszere a fűszeres ételek iránt akkor is kiváltódik. hogyan birkózzunk meg a fájdalommal és a boldogtalansággal. Meglepő lehet. és sok stimuláló erőre van szükségük az életben. Élvezd kedvenc ételed enyhe lágy ízét. általában magas az ingerküszöbük az izgalommal szemben. A szárított gyümölcsökben található gyümölcscukor (fruktóz). akkor valószínűleg nem a fűszeres ételeket eszel kényszeresen. csokoládé vagy karob. és büszke volt az egészségével és étkezéssel kapcsolatos tudására. Peggy mégis a Yo-Yo diéta szindrómától szenvedett. és olyan jól érzem magam tőlük: egyszerűen nem tudom abbahagyni az evést” – panaszkodott. és általában a borotva élén táncolni. Ehhez ki kell küszöbölni az alkohol. (Az érzelmi fájdalom és a túlevés közötti kapcsolatot a Loosing Your Pounds of Pain című könyvemben tárgyalom. mert mértéktelenül ette az egészséges ételeket. a karobkészítményeket (Szentjános kenyér cseppek) és a müzli szeleteket. hogy a chilihez fordulnak. melyek mentesek voltak a rovarirtó szerektől. olyanokra hatnak ellenállhatatlanul. A fűszeres ételekhez vonzódó emberek hajlamosak érzelmi vagy fizikai rizikókat bevállalni. ha nincs más? Vagy minél fűszeresebb. és a müzli szeletekben található méz váltotta ki benne a mértéktelen evési kényszert. finomított vagy természetes cukor. Ebben az esetben nem maga a fűszeres étel váltja ki a kényszert. zsírmentes vagy magas zsírtartalmú . és leginkább bio-boltokban és kistermelői piacokon vásárolt. amikor az ételek nagy koncentrációban tartalmaznak természetes cukrokat. Megoldatlan bánatuk olyan fájdalmas. még mielőtt megkóstolnád? Ha az első kérdésre igen a válaszod. de megeszed a fűszeresebb verziót is. Legyen az. tisztán tartja a szájpadlást. Egészséges ételek Egyesek számára az egészséges ételek jelentik a kényszeres kategóriát. mik a kedvenceik.Azoknak az embereknek. „Olyan jó ízűek. Peggy étkezési szokásainak vizsgálata során rájöttünk. Mértéktelenül ette a szárított gyümölcsöt.) A későbbi fejezetben szó lesz arról. Az egészségesétel-függőknek meg kell találniuk. és ezzel csökkenti a fűszeres ételek iránti vágyat. akik fűszeres ételeket esznek kényszeresen.

A legjobb. melyik mit vált ki belőled. hogy miután ettél belőle.Észrevetted már. úgyhogy most már úgyis mindegy.Van egy bizonyos típusú étel. Hogy érzed magad. akkor egy-két héten át. Constant Craving (Állandó Vágyódás) című könyvemben még részletesebben tárgyalom annak okait. közvetlenül a kényszeres étel elfogyasztása előtt. Ha még mindig bizonytalan vagy. mely étel a gyengéd. figyelj oda rá. hogy még többet egyél? . Különösen figyelj a szorongásra minden egyes ételnél. mert soha nem figyelték meg igazán. ehetem tovább”. amikor azt gondolod „egy kis kóstoló nem fog ártani”. viszont ráirányítja figyelmedet a különböző ételek által kiváltott reakcióidra. úgyhogy megkérdezheted őket is. hogy az ételek milyen reakciókat váltanak ki belőlük. amit szinte folyamatosan kívánsz? . gondolkodj el a következőkön: . melyik a számodra ellenállhatatlan étel. figyeld meg alaposan étkezési szokásaidat. és ne vezess evés közben). akkor lehet. ha írásban vezeted. Ha nem vagy biztos abban. Ha nyers magok váltják ki a kényszert. a többiek. akikkel együtt étkezel. ne olvass.Akkor is ilyen ételt akarsz enni.szóló részt. amikor salátaöntetet eszel? Szeretnél többet belőle. hogy ez az étel még nem vált ki belőled kényszert. Mindig megvan a tudatos döntés pillanata. mintha nem kaphatnál eleget? Mi a helyzet az esti zsemlével vagy tésztával? Hogy érzed magad. Az intuíció bevonása kényszeres evőknél Belső hangod és a spirituális támogatás segít legyűrni a kötelező evési kényszert. Mely ételek váltanak ki belőled kényszeres evést? Egyeseknél az alább említettek közül kettő-három is szóba jöhet. mielőtt és miután ettél. Természetesen. hogy el tudd különíteni. amit eszel. Minden fajta ételt egyenként fogyassz el. és mit éreztél. és olyan érzés. akkor próbáld az étkezéseidet zavaró körülményektől mentesen elfogyasztani. egy vagy két nap elteltével még többet kívánsz? . A kényszert kiváltó étel azonosítása Egyéniséged. (Ne nézz tévét. Egyetlen pillanat is elég lehet intuíciód szeretetteljes hangjából. kémiai összetevőid. hogy miért kívánunk annyira bizonyos ételeket. de megvan a veszélye a dolognak. akkor olvasd el a sós ropogtatni valókról szóló sorokat. melyik étel az a bizonyos. amikor nem vagy feldúlt. amikor édességet eszel? Figyeld meg az étkezésedben kialakult mintázatokat. mit ettél. hogy visszatérj az egészséges tudatállapotodba. az étellel kapcsolatos tapasztalataid és egyéni ízlésed határozzák meg. Ha csak egy vagy két kérdésre válaszoltál igennek. Egyes emberek nem képesek kiválasztani. és kézben tartani étvágyadat.Amikor ilyet eszel. vagy „már úgyis ettem belőle. már észrevehették melyik étel váltja ki benned a kényszert. Ha nem akarsz naplót vezetni arról. elkap az ellanállhatatlan kényszer. akkor gondolj belső hangodra.Nehezedre esik távol tartani magad ettől a bizonyos típusú ételektől? . Abban a pillanatban. 31 . és nincs stressz az életedben? Ha e kérdések közül legalább háromra igennel válaszolsz. és rá fogsz jönni. Ez kétségtelenül sok munkát jelent. milyen ételeket veszel magadhoz leggyakrabban. akkor megvan a kényszert kiváltó étel.

Ahogy írsz. ha követed az intuitív hangot. Könnyen megkülönböztetheted intuíciód hangját az egoétól. megtanulhatnak ellazulni az ételért való aggódásból. hogyan lehetnék boldogabb és békésebb”. Ha szembefordulnak e mélyen bennük gyökerező hitrendszer illogikus természetével. Ha az egóra támaszkodva hozol döntéseket. hogy nincs elegendő szeretet. fotózz. nem tűnik el attól. ami világos útmutatást ad nekem arról. nyugodt hangon szól. Félnek. ami a te célodnak része. írj le minden kis emlékdarabkát. hogy azt képzelem. Írj le mindent. azok az emberek. ami igazán segít az embereknek. A legfontosabb azonban az. hogy nem. hogy képes vagyok olyan könyvet írni. Minden kényszerevőnek ajánlom. Emlékezni fogsz álmaidra.A második fejezetben szó volt a spirituális segítségkérésről. hogy írj. az is. mielőtt elalszol. vagy evéssel elhallgattatjuk. amikor egy részed csakis enni akar. Tudatod egészséges részével kérdezd meg: „Mit akar üzenni az éhségem?”. hogy tartson az ágya mellett tollat és füzetet. nagyon jól tudnak álmaikból vezettetéshez jutni. ami azt sugallja. vagy valamilyen cselekvésre késztetni. hogy teljesítjük be feladatunkat. még ha a spirituális segítség a legszélsőségesebb esetekben is működik. A kényszeres evők azt hiszik. hogy a hiánytól való feszült félelem elengedése lehetővé teszi a kényszerevő számára. míg étvágyas felett teljesen elveszíted az uralmat. ami eléggé eredeti lenne? Mire én megírok egy könyvet. hogy van miért élned. ha hagyod. Belső hangunk. amit fel tudsz idézni álmaidból. 32 . Úgy érzem. akik ébrenléti óráikban nincsenek tudatában intuíciójuk hangjának. Gondolatban mondd el ezt a mondatot. és nem akar meggyógyulni. hogy könnyebben belevágjak. mielőtt bármi mást tennél. mely arra unszol. hogy magyarázza el az álom jelentését. képes lennék jól írni? Mit mondhatnék egyáltalán. és hogy „jobb. Ez gyakran vezet vissza gyerekkori élményekhez. amint megérzed. csak jobb stílusban”. lehúzó mondatokat is használ. Mindenki álmodik. hogy nem veszünk róla tudomást. A félelem akadályoz meg abban. egyre több és több emlék fog felbukkanni. hogy ez egy versenyszellemű világ. vagy bármi mást tegyél. Érdemes gyakran befelé figyelni. hogy ez a hiány-állapot az élet minden területére kiterjed. hogy elveszíted az uralmat az étvágyad felett – fordulj befelé -. hogy meghallja intuitív belső hangját. Intuíciód valószínűleg szeretne észre vétetni valamit veled. Csak úgy érheted el a belső békét és az érzést. Álmaid és intuíciód vezetni fognak életed minden aspektusában. akkor valószínűleg a félelem és a feszültség lehetnek cselekedeteid indítórugói. Mélyen belül már most is tudod. Ki vagyok én. Sok kényszeres evő azért nem hallgat intuíciójára. ha abban a pillanatban kérsz segítséget. hogy könnyedén emlékezzek álmomra. hogy jusson mindenkinek. hogy energiát kell kifejtenie. hogy megragadhassa ezt a gazdag információforrást. és életedre vonatkozó jelentőségét. Ne várj addig. mielőtt valaki más kaparintja meg”. gyógyíts. majd kérd meg felsőbb éned. elismerés vagy egészség. aki esküszik rá. ha egy papírra leírod a következőt és a párnád alá teszed: „Kérem. pénz. valaki nálam tehetségesebb úgyis megírja a témámat. Reggel. hogy nem tűröd meg magadban a fájdalmat. amikor versengeni kellett az ételért a vacsoraasztalnál. Ez fontos lépés a gyógyulásban. és belül teljesen kiégettnek érzi magát. Intuíciód például ezt mondaná: „Tudom. akkor is megteheted ezt. Ne feledkezz meg arról. Tapasztalataim szerint. mert attól fél. Sok kényszeres evőt bénítanak olyan hiedelmek. be kell iratkoznom egy tanfolyamra. Jobbat teszel önmagaddal. ami feljön. ha mielőbb megszerzem a magamét. amikor a lakmározás vágya feltámad benned. Amint gondolatban megízleled a számodra ellánállhatatlan ételt. mit akar üzenni az intuíciód. míg az utóbbi sértő. hogy tudatosítsd magadban a bölcs tanácsot.” Az ego ezt így mondaná el: „Mindenki könyvet akar írni. mert az előbbi szeretetteljes.

Szerencsére van rá mód. vagy ha csak. hogy megtörjük ezt a folyamatot. A Yo-Yo diéta szindróma lépéseit követve képes leszel fokozatosan visszaépíteni étrendedbe a korábban kényszert kiváltó ételeket. amikor „hizlaló érzelem” támad fel benned (ötödik fejezet). megadják a szükséges segítséget ahhoz. akkor nem kényszeres evési rohamok áldozata vagy. A kényszeres evők jól teszik. hogy jól figyeld. Az ötödik fejezetben a Yo-Yo diéta szindróma második esetét. 33 . amíg a páros asszociációs reakció megtörik. Ekkor kiváltódik a páros asszociációs reakció – először az agyban. Ha azonban képes vagy csak egy darabot megenni egy bizonyos ételből. Vedd észre. hogy az ételekben található hangulat és energiaszint-befolyásoló vegyület egy allergiához hasonló reakciót váltanak ki. akkor csak ilyenkor kell tartózkodnod ezektől az ételektől. Rosszul érezzük magunkat miattuk. kekszet. vizsgáljuk. Visszateszik ránk a kilókat. Ha csak feldúlt állapotban eszel kényszeresen sokat. és figyeld meg. elgyengülünk. Ahogy Szent Ágoston mondta: „A tökéletes önmegtartóztatás könnyebb. mint a tökéletes mérték”. melyek elvesztéséért hónapokig küzdöttünk. hogy kényszeresen megennéd a többit is. chips-et megenni anélkül. amikor nyugodtak.A kényszeres evési rohamokon kívül Ha nyugalmi állapotban képes vagy uralni étvágyadat. aztán a test sejt-emlékezetében. amíg át nem dolgozod a mögöttes okokat. és csak akkor eszel túl sokat. mely ételek váltanak ki kényszeres túlevést. Tehát. A Yo-Yo diéta szindróma lépései. amelyek kiváltják belőled a kényszert. hogy az egyes ételek milyen reakciókat váltanak ki belőled. A kényszeres evési rohamokban szenvedő emberekben a kényszert kiváltó étel akkor is meghozza a hatást. és mégis képes leszel fogyni. elveszítjük a kontrollt. hogy küzdenél a mennyiségekkel. bűntudatunk támad. akkor ehetsz ebből az ételből. Ha képes vagy egyetlen cukrot. és az életedben jelentkező stressz-faktorokkal. melyek az evési rohamokhoz vezettek. Az egyik legjobb módja a kényszeres evési rohamok elkerülésének – amíg meg nem gyógyulsz – azoknak az ételeknek az elkerülése. ami feszültséghez vezet. inkább tartsd távol magad teljes mértékben a kényszeres ételtől. hogy megvalósítsd a tartós fogyást. milyen kapcsolatban áll mindez érzelmeiddel. egyaránt figyelve a testre és a lélekre. ha addig teljes mértékben távol tartják magukat a kényszeres ételtől. hogy képesek legyünk korlátozott mennyiségben élvezni a kényszeres ételt. Ahelyett. Most az a lényeg. Ezután a kényszeres evés miatti aggodalom vezet kontroll nélküli evéshez. akkor nem kell kitörölnöd étrendedből azt a bizonyos ételt. és békében vannak önmagukkal. (Ezt a témát az ötödik fejezet tárgyalja). Ennek oka. akkor eszel túl sokat. amikor felzaklat valami. az érzelmi okból evést. hanem érzelmi okokból eszel. a kényszeres ételeket mindenáron el kell kerülni.

kreatív és konzisztens energiát fektetek életcélom feltárásába és beteljesítésébe. ez azt jelentette. azonban az éberséggel van gond. mi az. csak ezt az egyetlen állatias okát látják életüknek”. 60-140). a második típusú Yo-Yo diéta szindróma jellemzői: Az érzelmi indíttatásból evő személy: . Ennek metafizikai hátterében az a hiedelem áll. Úgy hiszi. munkatársai. ahogy hazaér a munkahelyéről. ami ennyire evésre készteti őket. ha erőteljes érzelmi hatás éri.ÖTÖDIK FEJEZET AZ ÉRZELMI INDÍTTATÁSBÓL EVŐK „Akiknek egyetlen öröme az evés. hogy az illető betöltse életfeladatát. hogy a többi ember folyton ellene tart annak. tanárai. és haragszanak önmagukra elégtelen akaraterejük miatt. íme. Teljes mértékben felelősséget vállalok életem alakításáért. hogy az idő nagy részében éhesnek érzik magukat. amivel az érzelmi evőknek szembe kell nézniük. Az egyik fő probléma. . mondjuk harag vagy depresszió. JUVENAL (I. hogy nincsenek tudatában. . és beszélni róluk.Általában kényelmetlen számára nyíltan felvállalni érzelmeit.Gyakran azonnal túl sokat eszik. hogy ha a gyerekei. szülei vagy szeretője együttműködnének. főnöke. . Most úgy döntök. amikor éhesek voltak. mivel olyan gyakran éhesek. 34 . RÓMAI KÖLTŐ Az érzelmi indíttatásból evők gyakran nem tudják megmagyarázni. és szinte éhen hal. .Néha egészen váratlanul úgy érzi. Valójában. azzal. és fokozatosan meg is híztak. miért szedték vissza kilóikat újra. akkor képes lenne nekilátni életfeladata betöltésének. Megerősítés az érzelmi indíttatásból evők számára: „Én vagyok életem egyedüli megteremtője. amikor unatkozik. Sajnos.Csak akkor eszik túl sokat. E. A múltban minden alkalommal ettek.Mindig eszik. hogy sok ételt fogyasztottak. hogy hihetetlenül éhes. szomszédai. hogy szeretetteljes.

Erőteljesen jelentkezik a vágy. Sürgető Az érzelmen alapuló éhség azonnali evésre sürget. hogy megfigyeld éhségérzeted. 35 . a fizikai éhség rugalmasabb. Egy bizonyos ételre korlátozódik Egy bizonyos ételt kívánsz. a következőben majd éhen halsz. (Holnaptól sportolni. vagy bűntudat. depresszió vagy magány. Úgy érzed. Óriási a különbség az érzelmi éhség és a fizikai éhség között. hogy eljött az evés ideje. unalom. Nem lehet semmi mással helyettesíteni! A nyak felett jelentkezik Az érzelmeken alapuló éhség a szájban és az agyban kezdődik. de nem követeli parancsolóan. a csokit. diétázni fogok. Egy órával később korog. A szád szeretné ízlelni a pizzát. hogy az evés. abban a pillanatban. akárcsak az oxigén belélegzése szükséges viselkedésmód. Fokozatosan jelentkezik Jelez a gyomrod. a süteményt. Éhséged nagyon rövid időn belül óriásit változik. sajtburgereket evett. A gyomorban jelentkezik A fizikai éhséget a gyomor érzeteitől ismerjük fel. ha eszel. hogy elfeledd érzelmeidet. Többféle ételre is nyitott Bár lehetnek kedvenc ételeid. tésztát vagy sajtburgert. és még fájdalmat is okozhat a gyomorban a fizikai éhség. csokit. Elhatározta. ahogy a következő táblázat kiemeli: AZ ÉRZELMI ÉHSÉG NYOLC ISMERTETŐJEGYE: Érzelmi éhség Bűntudattal jár Az érzelmi túlevés paradoxona. szükséged van arra a bizonyos ételre. kihagyok egy-két étkezést stb. Az agyban csak úgy keringenek a gondolatok a vágyott ételről. üresnek érzed.Első lépés az érzelmi evőknek: azonosítsd a „hizlaló érzelmeket” Ha azért eszel. hogy az ember azért eszik. Korog a gyomrod. akkor nincs jelen szégyen. hogy azonnal enyhüljön az érzelmi fájdalom az étkezés által. hogy azonnal egyél. Fizikai éhség Tudja. hogy az evés szükséglet Amikor az evés mögött a fizikai éhség áll. A fizikai éhség egyenletesen növekvő mértékben ad jeleket arról. Több lehetőségre is nyitott vagy. és végül szörnyen elítéli magát.) Hirtelen érkezik Az egyik pillanatban nem is gondolsz az evésre. Türelmes A fizikai éhségnél is hamarosan jó. hogy vezekelni fog. hogy jobban érezze magát. amiért sütiket. Az ember tudja. Ki fog derülni. fáradtság. valójában más: harag. hogy sok minden. amit korábban éhségnek hittél. ezen a ponton lényeges.

bárcsak soha ne lennének mérgesek. de ez természetesen lehetetlen kívánság. A listában csak a hizlaló érzelmekről lesz szó. ezzel a módszerrel egyszerű mintázatokat fedezhetsz fel a túlevés érzelmi hátterében. mert négy vagy öt óra eltelt már. még akkor is. Az érzelmi indíttatásból evőknek tudatossá kell válniuk arról. Az érzelmen alapuló éhség felkavaró helyzetekben jelentkezik. Ez a tudatosítás szükséges ahhoz. hogy megettél egy egész zacskó kekszet (oda sem figyelve eszel). hogy jobban érezd magad. hogy meg tudd különböztetni. Lehet. az ember abbahagyja az evést. nagyon kellemetlen érzelem. vagy úgy tesznek. Az ember teletömi magát. mintha nem lenne bennük harag. és egyetértesz a vezetőséggel. hogyan érzed magad evés előtt. hogy eltakarja a fájdalmas érzéseket. amennyire csak tudsz. és tenné a szádba (automatikus evés). Ennyi nyomás alatt az emberek gyakran azt kívánják. mi készteti őket evésre. Harag A harag gyakrabban áll a túlevés hátterében. ha mosolyogsz. 36 . amit a kényszeres evők leggyakrabban kevernek össze az éhséggel.Felkavaró érzelemmel párosul A főnököd rád kiabált. A harag. Az evés nem áll le a teltség érzettel Az érzelmen alapuló túlevés célja. Automatikusan. alatt és után. A nőknek különösen nehezükre esik a harag felvállalása. hogy analizálod érzelmeidet. hogy ha elég sokáig úgy tesznek. a szádban és a gyomrodban. mintha valaki másnak a keze kanalazná a fagyit. hogy elhallgattassa érzelmeit. hogy csak a fél szendvicsedet eszed meg. Tudatosan döntöd el. Az emberek bajba kerülnek. mióta utoljára ettél. ha egy naplóban lejegyzed. mintha nem is létezne. hogy vitatkoznál!). harmadszor is szedni fog. A legjobb módja ennek. oda figyelve eszel Az érzelmen alapuló evés olyan érzést kelthet. remélve. különösen amikor visszafojtjuk. és másodszor. ha nem vesznek tudomást saját haragjukról. ha a gyomra már fáj a túltelítettségtől. különféle játékszabályok betartása miatt (akkor fogsz előbbre jutni ennél a vállalatnál. Lehet. Ez az érzet azonban csak a vágy. A gyerekedet baj érte az iskolában. hogy táplálékhoz juttassa a testet. vagy az egészet. majd elmúlik az egész. hogy észre sem veszed. a gyomrod ürült-e ki. hogy felépülj a Yo-Yo diéta szindrómából. a társadalmi nyomás. mint bármilyen más érzelem. vagy csak valami felizgatott és csak azért akarsz enni. vagy alacsony energiaszintű állapotot tapasztalsz. A következő hetet töltsd azzal. hogy enyhe szédülést. és ezt a kényelmetlen érzetet gyakran összekeverik az éhséggel. Ahogy ezt a célt elérte. szülői intelmek (fiatal hölgyek nem szoktak haragudni!). A következő oldalakon felsorolok tizenhat olyan érzelmet. hogy eltakarjuk. Fizikai szükség váltja ki A fizikai éhség azért jelentkezik. vagy álcázzuk a kényelmetlen érzést – a haragot. mert a tudatosság kulcsfontosságú ahhoz. A teltség érzettel abbamarad az evés A fizikai éhség célja. Légy olyan őszinte magadhoz. hogyha túlságosan éhes vagy. Akaratlagos döntéseket hozol. és arról. és éberen eszel A fizikai éhség esetében tudatában vagy az ételnek a villádon. ahelyett. miért vezetnek túlevéshez. A kedvesed rossz hangulatban van. amikor éhséget érzel.

és nem képes megvédeni magát. és leküldjük az egész doboz jégkrémet. Leginkább akkor haragudott. hogy haragudtál. gyors. A túlevéstől nem. visszafojtott haragja miatt evett túl sokat. Mire haragudhattál volna? Barbara végül bevallotta magának. akik késő éjjel túleszik magukat.Nem! Természetesen nem! Miért haragudnék? . . Ismerd fel. Fontos. valami ilyesmit válaszoltam neki: .Talán – válaszoltam -. A Yo-Yo diéta szindróma terápia első hónapja alatt Barbara rendszeresen eljött a rendelőmbe.Az érzelmi alapon evők az étellel akarják elhallgattatni a haragot. mert ezek az ételek nyugtató vegyületek szabadítanak fel az agyban. és a későbbi fejezetekben leírt testre és lélekre ható módszerek a legjobb fegyverek a fáradtság leküzdésére. Amikor fáradtak vagyunk. éppen csak egy kicsit feldúlt voltam. hogy enyhítsék a fáradtsággal kapcsolatos idegfeszültséget. éles hangjából. Barbara is érzelmi alapon. de ez a hatás csak átmeneti. Azok. főnökére vagy az anyjára – de úgy érezte. Az étel csak még rosszabbá teszi a dolgokat! 37 . Éjjel szeretnél aludni.Mit éreztél pontosan. ha gondatlanságot vélt felfedezni másokban – olyan pillanatokban. mielőtt megetted a süteményt? . zsírral. mintha kipihented volna magad. hogy amikor fáradt vagy. hogy haragos. egészségesebb étrendből megfeledkezünk. Fáradtság Ha a harag a túlevés elsődleges pszichológiai oka. ideges mozdulataiból jól látszott. akkor kétségkívül a fáradtság a második. Az étel átmenetileg megnöveli a vércukorszintedet. Megint mások azért esznek túl sokat. hogy idegtépő napod volt aznap az irodában. Ekkor jelentkezik a szénhidrátok iránti vágy. ahogy a tested próbál megbirkózni a rengeteg cukorral. Elcsigázottan hallani sem akarunk a kalóriák számolgatásáról.Nem is tudom – jött a válasz.Talán haragudtál is? . amikor úgy érezte. fánkokat evett. Végül megtanulta meggyógyítani a harag forrását. képtelen kifejezni vagy feloldani haragját. a pihenéstől fogod jobban érezni magad. – Talán. hogy a 37 éves fodrásznő nagyon haragos – és ezért eszik túl sokat. Frusztrációjában süteményeket. és sírt túlsúlya és túlevése miatt. Miután meghallgattam a mondanivalóját. késő éjszakáig fenn maradók. szénhidráttal. és túl sok koffeint vagy csokoládét fogyasztottál. kevésbé kevered majd össze az éhséggel. Lehet. vagy munkamániások különösen hajlamosak fáradtság miatt túl sokat enni. ami hasonló érzést kelt. az ebben a könyvben bemutatott módszerek segítségével. így próbálnak hiábavalóan energiával feltöltődni. Ne feledd. csak tegyük fel. melyek segítenek az elalvásban. hogy elterelje figyelmét kényelmetlen érzelmeiről. vagy egy jó tányér spagettit. áldozattá válik. amikor megjelenik. vagy intellektuálisan túlpörgetted magad. fáradt érzeteket okoz. Ráadásul egy evési roham másnap lomha. Váltott műszakban dolgozók. Végül a rendszeres testedzés. a könnyebb. amikor érzelmileg kilúgosodtál. Mélységesen haragudott az „elkövetőre” – férje. milyen érzés az. de túlpörgöttnek érzed magad. Több hónap öngyógyító gyakorlat után Barbara már nem evett haragjában. hogy felismerd magadon a fáradtságot. Amikor ezeket az érzéseket már fáradtságként azonosítod. amikor fáradtak. Meglehetősen nyilvánvaló volt összeszorított ökléből. feszült.

hogy áldozat legyen – senki sem kényszerítette arra. aki napi tizenkét órát dolgozott. kesudió. Amikor rátört a magány. Amikor Donald elkezdte a terápiát. Azzal. Minél többet evet. Katie képes volt 15 kilót lefogyni. és a jövő annyira lesz fájdalmas vagy örömteli. A magokban található pirazin az örömérzettel kapcsolatos vegyületeket aktiválja az agyban. és nem feledd. szinte egy gyógyszerész pontosságával. A tejtermékek hasonló idegi hatást váltanak ki. hogy mindenki követ el hibákat. és reményteljesen nézni a jövőbe. Bizonytalannak. Mivel úgy érezte. vesztesnek érezte magát. Munkahely elvesztése. nagyon egyedül érezte magát. Fizikai kimerültség. Ezek a nagy zsírtartalmú. Önmagad ostorozása. mint az antidepresszáns gyógyszerek. szeretteink halála (háziállataink is beleértve). Bocsáss meg magadnak! Tehetetlen áldozatnak érzed magad. hogy ő az. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. mert kilépett az egyetemről. Katie nem sokkal látta többnek a szerepét az életben. valós vagy képzelt negatív tulajdonságaidra való koncentrálás. A kényszeres evő intuitív módon választ olyan ételeket. hogy azért nem szeretik az emberek. a legtöbb érzelmi alapon evő szeretné jobban érezni magát. Veszteség. A megoldás számukra legtöbbször az ételt jelenti. Ez a fajta depresszió azonnal jól reagál a pihenésre és az egészséges étrendre. magok. hogy szíve vágyai szerint átszervezte az életét. meg volt győződve róla. és erre Donald rettenetesen vágyott. annál jobban elidegenedett a többiektől. miután megházasodott. A pizzára vagy tortilla chips-re olvasztott sajt képe szinte nap. nem bízhat senkiben. aki még fizetést sem kap a munkájáért. Magány Bár Donald egy hatalmas. mogyoró. és minél többet hízott. Nem vagy áldozat. és haragudott a gyerekeire. Mérges volt a férjére. aki nem szereti önmagát. Próbáld figyelmedet pozitív tulajdonságaidra koncentrálni. ebédre és vacsorára is sajtot olvasztott. mint nap bekúszott Katie tudatába. Sajttal ette napi omlettjét. jégkrémet (különösen a csokoládésat) vagy sajtféléket. hogy feladja karrierjét – újra elkezdett tanulni. A depressziónak sok kiváltó oka lehet: A harag visszafojtása (mint Katie esetében). házeladás. Nem sok időbe tellett rámutatni. amilyenné teszed! Te magad teremted saját életed. nehéz ételek mintha kitöltötték volna az űrt Donald életében – néhány pillanatra. és általában tejtermékeket kívánnak. Ezért magában tartotta. és távol tart 38 . betegség.Depresszió Amikor az élet felhős és szürke. mert kövér. alultápláltság. több száz főt foglalkoztató kórházban dolgozott. mint egy házvezetőnőét. napraforgó mag és mogyoróvajas szendvicsek. és végezni a házimunkával is. majdnem fék kiló sajtot tüntetett el naponta. Szembe kellett néznie a ténnyel. ugyanakkor bűntudata volt érzései miatt. az ételhez fordult vigaszért: sütőipari termékek. a jövő reménytelennek tűnik. azonban. melyek enyhítik a depressziót. ahogy próbálta kordában tartani a gyerekeit. hogy Katie esetében a hizlaló érzelem a depresszió. és céljain dolgozni. Az eredmény: depresszió és hatalmas étvágy a sajt iránt. alig tárt fel valamit személyes dolgaiból munkatársai előtt. Egy árucserével foglalkozó férj mellett. és önmaga ellen fordította haragját. és feladta álmait a színészi karrierről. depressziójukban az ételhez fordulnak. válás. Miután Katie többé nem engedte meg magának.

és férjével együtt elkezdtek családterápiára járni. rossz érzés. amíg munkát talál. hogy tapasztaljuk őket.magától mindenki mást. Bizonytalanság. Amint megtanulta szeretni és elfogadni önmagát. Mindig volt valamilyen krízis egy beteggel vagy dolgozóval. én vagyok az egyetlen alkalmatlan ember a világon. üresség-érzet jelentkezik benned. professzorok. Az egyik legnehezebb dolog felvenni a kapcsolatot ezekkel az érzésekkel. hogy segítsek az osztályunkra kerülő alkoholistákon és kábítószerfüggőkön. és Kim nem tudott venni nekik. Aki azért eszik. Négy hónappal a viszony kezdete után azonban. Amikor először került kapcsolatba szeretőjével. hogy lépéseket tennének az érzés csökkentéséért (tanulás. Kimnek ez azt jelentette. házasságon kívüli viszonya miatt érzett bűntudatot. akkor is meg kell próbálnia új emberekkel találkozni. stb. Mardosó bűntudatát sajtos és más tésztafélékbe fojtotta. mert a gyerekeknek új ruhákra lett volna szükségük az iskolához. rengetegszer éreztem magam alkalmatlannak. Tirsha szünet nélkül csokoládét evett a hűtlensége miatti bűntudatból. Üresnek és vesztesnek éreztem magam. akkor valóban alkalmatlanná válok. mint egy hatalmas fekete. Ennek egyik legjobb módja. Tirsha nem gondolta. Attól féltem. és megpróbáltam étellel betömni a tátongó űrt.és alkalmatlanság-érzet olyan érzést kelt. hogy el tudja látni a gyerekeit. sikeres és híres emberek is küzdenek önmagukban való kétségeikkel. A probléma akkor kezdődik. alkalmatlanság-érzet Amikor elkezdtem tanácsadóként dolgozni. kétgyermekes. hogy megszabadulhassanak bűntudatuktól. ahelyett. ima. hogy a hotelszobákban való bujkálás zavarni fogja őt. Az étel és a hízás csak a mögöttes érzelmeket. amikor az érzelmi alapon evők megpróbálnak tudomást sem venni érzelmeikről.) Bűntudat Kim. Kimnek és Tirshának is a probléma gyökerénél kellett cselekednie. Úgy érezte. Az evés természetesen nem oldja meg a bűntudatot. amikor azt hittem. fizetésemelés kérés. és a szeretet hiányt takaró tünetek. Amikor nem érzed magad elég jónak. kiváltó helyzeteket. Minden nap végén úgy éreztem. és vesztesnek érzik magukat időnként. Donaldnak az étvágy is lecsökkent. Tirsha. és nagyon kevés volt a személyzet. ha ez félelmet kelt benne. elvált édesanya munka nélkül volt. doktorok. és mi tanácsadók nem sokat tehettünk. miután szakított a szeretőjével. Hosszú távú tanácsadói tapasztalataim és spirituális hátterem végül segített nézőpontom átalakításában. Kényelmetlen. üres lyuk a bensődben. és elkezdett bízni másokban. hogy pozitív hangulatot tartsunk fenn. Tirsha kezdte jobban érezni magát. a magányt. gazdagok. Az önmagadban való kételkedéssel járó bizonytalanság. cserbenhagyta a családját. voltak idők. hogy megint nem tettem eleget azért. Átható komorság és csüggedtség terjengett mindenütt. Egy másik kliensem. esetleg jótékonysági szervezet formájában. Azon 39 . Az alkalmatlanság érzete teljesen normális érzés! Mindenki. sport vagy bármilyen tanfolyam. hogy lecsökkenti a távolsági telefonálásokat és a ruhavásárlást. valamilyen szervezett tevékenységhez kapcsolódni. Ezért elrejtettem érzéseimet önmagam és mások elől. Egy nagy alkoholistákkal foglalkozó kórházban dolgoztam. és enni akartam. mert sokan nem is akarjuk bevallani. hogyha bevallom ezt az érzésemet – akár csak önmagamnak is -. és az alkalmatlanságot étellel próbálják eltakarni. hogy magányát enyhítse. és aggódott a következő hónap költségei miatt.

általában két okból fordulnak az ételhez. Ez nem jelenti azt. Az ördögi kör megtöréséhez Juliának szembe kellett néznie a ténnyel. valamint abban. hogy az általuk választott irányban vezessék életüket. Bobra. és habzsolni akarják ezt a jó érzést. evett és pihent. hogy új barátnőjével ő a tökéletes szerető. hogy elengedheted azt a téves elképzelést. Féltékenységet válthat ki belőled. Két hónapon belül Kelly fizetésemelést kapott. a felismerés. És ami a legfontosabb. és hogy nem tudod senki más cselekedeteit és érzéseit kontrollálni. Lassan belátta azt is. mint amilyen ő valaha is lehetne. amely hamar elfogy majd. A boldogságot korlátozott forrásnak tekintik. Ne feledd. ahogyan te magadat érzed belül. amikor a dolgok kezdtek végre jól menni körülötte. Ezt én így neveztem el: „ belsőd hasonlítása mások külsejéhez”. megtanulta nem ostorozni magát. Amikor rájött a rendelőmbe. mint Kelly. vékonyabb. Boldogság Kelly a „boldog túlevőkhöz tartozott. amikor olyan embereket látsz. Ez a kényszeres féltékenység Juliát a krémmel töltött csokis kekszek majszolásába hajszolta. hiszen az öröm a valós. magabiztosabbnak és összetartóbbnak látszanak. szintén sok felesleges bűntudattól tud megszabadítani. Bár amikor Julia most mégis biztos volt benne. hogy Bob különleges és romantikus ajándékokkal halmozza el új barátnőjét. aki egy másik lánnyal járt. ha úgy véled. hogy nem te vagy teljes mértékben felelős másokért. és be kell kebelezni. hogy amikor jól mennek a dolgaik. ex-barátjára. természetes létállapotunk: 40 . hogy mindened megvan. amennyit csak lehet.kívül. hogy a külső látszat csalóka lehet. Senkinek sincs ennyi hatalma! Add meg másoknak a bizalmat és lehetőséget. Pihent és evett. mielőtt eltűnik. anyja rákbetegsége gyógyulni kezdett. hogy te vagy a felelős mások boldogságáért magad körül. Elképzelte. és ezt te azzal hasonlítod össze. és mások szemében te is úgy tűnhetsz. okosabb és szexisebb. akik boldogabbnak. valaki másnak az élete sokkal jobb a tiédnél kívülről nézve. Féltékenység Julia féltékeny volt. hogy nemtörődömnek kell lenned. és végre eladta a lakását is. A „boldog túlevők”. akkor nagyon-nagyon jól érzik magukat. hogy feltöltődjenek pozitív érzésekkel. hogy lépéseket teszel a probléma megoldásáért. ahogy a pár együtt vacsorázik és táncol elegáns helyeken. hogy a két hónap alatt több mint tíz kilót felszedett. egyiket a másik után ette. A hozzám járó „féltékenységből evők” közül sokan hasonlítják önmagukat másokhoz. hogy Bob most már valaki mással jár. vagy ha boldogabbnak látszik. ha gyakran megerősítik magukat abban. Segít. csak annyit jelent. hogy az új barátnő csinosabb. ami a boldogsághoz kell. Kelly eksztázisban volt – amíg azon nem kapta magát. és nem hasonlítgatni magát másokhoz folyton. Az első ok. és fantáziaképekkel kínozta magát arról. mint amilyennek te érzed magad. hogy Bob valószínűleg ugyanolyan kevéssé romantikus új barátnőjével. hogy a boldogság határtalan bőségben hozzáférhető. annyit akarnak enni. mint amilyen vele volt. Mindig ez történik. Mivel az ételt is évezik. teljes mértékben képtelen volt étvágyát felügyelni és újonnan meglelt boldogsága nagyon bizonytalan talajra került. Egy évig tartó pénzügyi problémák és családi betegségek után felszabadult lett.

álcázza az étel mennyiségét. Az öröm ráadásul nem fog eltűnni. vagy gondol rám”. Szinte szükségük van a problémákra vagy krízisekre az életben ahhoz. amikor egy lányt szeretett volna meghívni randira. Mintha transzban lenne. és boldogságot hoz mindenkinek. Heather zacskószám ette a szotyolát félévi és év végi vizsgái miatt. az önbizalomhiányos emberek gyakran úgy érzik. nagy mennyiséget fogyasztunk el. a harmadik típus – az önbizalomhiányos kényszerevők csoportja. akik nem elégedettek mással. az ételt relaxálásra használja. beszél velem. A boldogság is lehet ijesztő ismeretlensége miatt. és az én örömöm sokak életét gyógyítja”. akikről a következő fejezetben lesz szó. és engedd el a hiány-tudatot. Idegesség. ne egyél mértéktelenül boldogságod miatt. a túlevő az ételtől várja a megnyugvást. hogy a boldogság korlátozott. Brent azonnal tömni kezdte magába az ételt. az ebben szenvedő emberek hasznát vehetik a hetedik fejezetben leírt. stresszes kényszerevőknek ajánlott első lépésnek. Bár logikátlannak tűnik boldogtalanságra vágyni. Ez is a Yo-Yo diéta szindróma egy fajtája. És ami a legfontosabb. ami azt súgja. Másodszor. hogy ők nem érdemlik meg a sikert vagy a boldogságot. Aki idegességében eszik túl sokat. mielőtt egyáltalán észrevennénk. éhen hal. hogy úgy érezzék. ha nem sokat volt benne részed. hogy a tévében kell népszerűsítenie cégük új termékcsaládját. örömhullámokkal önti el tudatomat. Ha te is a boldog túlevők közé tartozol. helyénvaló dolog a boldogság és a siker megtapasztalása! Ismételd el gyakran a következő megerősítést: „A boldogságom Isten akarat számomra. apró kis falatokat. Mivel azonban ezt folyamatosan tesszük. tudat alatt elszabotálják saját sikereiket. Teresa úgy érezte. Ez a fajta evés. amikor egy üzlet lezárásához közeledett. aggodalom Robin minden alaklommal túl sokat evett.„Boldogság árad ki lényem középpontjából. aki lát engem. Amint kezd valami jól alakulni életükben – mondjuk. ehhez kell alternatív módszereket találni. fontos. értelme van. nem fogják kikapni a kezedből. hogy tudd. testemet és lelkemet. csak a morózus búskomor napokkal. Mivel az idegességből evés olyan közel áll a stressz miatti evéshez. Lazíts. 41 . amikor megtudta. hogy mi történt. vannak. mert csak egészen kis mennyiséget eszünk meg egyszerre. fogyni kezdenek -. Az idegesség és aggodalom a túlevés egy speciális formáját – a csipegetést váltja ki. eredendő jogom van a boldogsághoz.

Csalódás, fájdalom
Elise-nek fájt, hogy az anyja folyton kritizálta őt. Anyja szinte naponta felhívta és panaszkodott amiatt, hogy Elise rossz férjet, munkát választott, és hogy mennyire meghízott. Valójában Elise anyjának mindig volt, valami mondanivalója. Elise testéről gyerekkorától kezdve. Ezek a kritikák fájdalmat okoztak Elise-nek, és rendszeresen megfogadta, hogy jó formába hozza magát, hogy az anyja végre büszke lehessen rá. Ezt azonban sehogy sem tudta elérni, és minél fájdalmasabb volt ez neki, annál gyakrabban fordult az ételhez vigasztalásért. Minél többet evett, annál jobban meghízott. És az ördögi körben minél inkább hízott, anyja annál inkább erőltette, hogy fogyjon le. Az emberek gyakran esznek csalódottságukban. Ha egy barátod cserben hagy, vagy ne, törődik veled, vagy nem kapod meg a fizetésemelésed, vagy nem nyertél a lottón – függetlenül attól, hogy mi váltotta ki, a csalódástól magányosnak érzed magad, és a jövő reménytelennek látszik. Elvesztheted érdeklődésedet önmagad iránt, és nem törődsz magaddal, nehéz távol maradnod az ételtől. A csalódás és fájdalom gyógyításáról a többi hizlaló érzelemmel együtt a könyv harmadik részében lesz szó.

Üresség
Terry mindig hagyta, hogy az élet hozza meg a döntéseket helyette. Egy helyi kereskedelmi iskolába ment rögtön az érettségi után, mert éppen olvasott róla egy hirdetést az újságban. Miután diplomázott, elfogadta az első állásajánlatot, amit kapott. Bár nem igazán szerette a munkáját – sem a lakását -, legalább biztonságot jelentettek neki. Terry számára a biztonság számított igazán. Most, hogy megvolt a biztonsága, miért érezte magát olyan üresnek belül, miért evett rengeteg süteményt, fánkot minden éjjel? Terry úgy érezte, hogy az életének nincs értelme vagy célja. Kliensem, akik Terryhez hasonlóan nem érzik életük irányultságát, mind elégedetlenséggel, ürességgel és krónikus aggodalmakkal küzdenek. Ezek az érzések mind abból a forrásból erednek, hogy az ember mélyen érzi, nem tölti be életfeladatát. Hitem szerint mindannyiunkban vannak késztetések, irányultságok, hogy bizonyos dolgokat véghezvigyünk életünkben, amivel tartozunk önmagunknak. Nem biztos, hogy minden esetben sikerrel járunk, de nagyon lényeges, hogy legalább megpróbáljuk. Amíg nem teszünk lépéseket álmaink és céljaink megvalósításáért, addig kényelmetlen, kellemetlen érzés lakik bennünk. A cél bármi lehet, az érettségitől a doktori diplomáig, a könyvírástól az önkéntes kórházi munkáig. Bármi is legyen a te személyes álmod, tegyél érte! A nagy célokat oszd be kisebb, elérhető célokra, és tegyél meg egy kis lépést ma, hogy közelebb vidd magad ahhoz az élethez, amit élni akarsz. Boldoggá tesz majd, ha így teszel.

42

Bánat
Kérdezd meg önmagadtól, hogy feldolgozatlan fájdalom húzódik-e meg Yo-Yo diéta szindrómád hátterében, hogy meglásd, ha veszteségeidre gondolsz, feltörnek-e benned a következő reakciók: - nehézség, nyomás a mellkasban, - könnyek gyűlnek a szemedbe, - azonnal valami másra szeretnél gondolni, - harag, sértettség, depresszió Ha ezek közül bármelyi jelentkezik, akkor valószínűleg még dolgod van valamilyen veszteséged feldolgozásával. Bár nem a legkellemesebb feladat, ilyenkor az segít, ha időt szánsz arra, hogy gondolataidat e fájdalomra összpontosítsd (terápiában, imában vagy naplóírással) – ez kulcsa lehet a túlevés megállításának. Az egyik legkiemelkedőbb eset, amivel találkoztam, Sally esete volt. Sally nagyon csinos, zöld szemű, barna hajú lány volt, de a 115 kiló sok volt a 162 cm-es magasságához. Sally több mint 50 kilót hízott, mióta tinédzser korában szemtanúja volt anyja halálának. Sally úgy próbálta kitörölni magából anyja életének utolsó pillanatait, hogy magas zsírtartalmú ételekkel tömte magát. A terápia során elolvastuk a leveleket, melyeket valaha az édesanyja írt Sallynek, és egyszerűen hagytuk, hogy sírjon, hogy találkozóink alatt, hétről hétre, elsírassa édesanyja halálát. Amint Sally feldolgozta a veszteségét, a súlyfeleslege egyenletes ütemben eltűnt róla. Mire képes volt úgy elolvasni egy levelet, hogy nem sírt közben, a legtöbb feleslegét leadta, és már nem evett kényszeresen.

Halogatás
Az evés rendkívül jó időhúzó tevékenység. Isteni kifogás a kellemetlen tevékenységek elmulasztására. Ellen például, amint elkészült, hogy új állás-interjúra menjen, hirtelen elviselhetetlenül megéhezett. Az evés miatt rendszerint elkésett a találkozókról, és így soha nem kapott állásajánlatot. A gondolat, hogy munkába menjen – hogy esetleg nevetségessé válhat, butának tűnhet, vagy kirúghatják -, rettegéssel töltötte el. Könnyebb volt otthon maradni és enni. Előfordult már, hogy arra használtad az evést, hogy halogass valami kellemetlen teendőt: felhívni valakit, vagy megírni azt a bizonyos levelet? Hogy elhalassz valami unalmas hétköznapi feladatot? Hogy ne kelljen nekiállnod egy bonyolult vagy nehéz kihívásnak? Ha bármely kérdésre a válaszod igen, akkor már valószínűleg rájöttél, milyen hiábavaló dolog, evéssel halogatni valamit. Függetlenül attól, hogy mennyi ételt nyelsz le, a feladat még mindig megoldásra vár. Azzal, hogy esze, mielőtt nekifognál, csak még rosszabbá teszed a helyzetet. Ettől kövérnek, ápolatlannak, erőtlennek érzed magad, és haragudni fogsz magadra. Ráadásul még mindig szembe kell nézned azzal a bizonyos feladattal. Nem lenne értelmesebb gyorsan túl lenni rajta (esetleg kitalálni azt is, hogy hogyan élvezhetnéd), átadni a feladatot valaki másnak, vagy eldönteni magadban, hogy nem is kell minden áron elvégezned?

43

Félelem
A félelem gyakran vált ki ideges viselkedést, különösen a folyamatos rágcsálást. Hogy levezesse valahogy a felgyülemlett energiáit, Ted azzal töltötte a térdműtétje előtti hetet, hogy mindent felevett a hűtőszekrényből és a spájzból. Rettegett a műtéttől és az altatástól, félt, hogy valami történhet, amíg nincs eszméleténél. Tednek nehezére esett beszélni az érzéseiről, mert nem akart gyengének látszani. Belül azonban félt. Nagyon félt. Úgy tudott együtt élni önmagával az alatt a rettenetesen hosszú hét alatt a műtét előtt, hogy annyit evett, de az ő életében a félelem állandó kísérő volt. Mióta egyszer megverték és megerőszakolták három évvel ezelőtt, Andrea folyton attól rettegett, hogy ez újra megtörténhet. Egész nap cukrokat majszolt, magokat és kekszeket, bármit, ami kicsi, és könnyen bekapható. A rágás segített egy kicsit az idegességén és félelmén, de húsz kiló súlyfelesleget eredményezett három év alatt. Ahogy a könyv harmadik részében részletezni fogjuk, a bűntudat, a bizonytalanság és más hizlaló érzelmek forrása a félelem. Bár hatalmas ellenségnek tűnik, valóban több a füstje, mint a lángja. A könyvben leírt módszerekkel örökre kitilthatod életedből ezt a nem kívánt vendéget!

Unalom
Az idő minden nap súlyosan nehezedett Margaret vállára. Négy unoka 57 éves nagymamája egyszerűen nem tudott elég teendőt találni magának, mióta férje meghalt. Sütiket sütött, és tortákat, csak „arra az esetre”, ha valaki beugrana hozzá. Látogatók azonban ritkán jöttek, és végül Margaret ette meg a süteményeket, mert nem szerette kidobni az ételt. Mire képes volt bevallani magának, hogy tulajdonképpen önmagának süti a süteményeket – nem a feltételezett vendégeknek -, kénytelen volt más tevékenységeket kitalálni, hogy kitöltse a napjait. Akárcsak a halogatók, az unalomból evők is képesek napokat, órákat, hónapokat és éveket eltölteni falatozással. Általában idegesek a szervezetlenségük miatt, és mindig azt keresik, hogy mit csináljanak. Bűntudatuk van, ha nem tevékenykednek valamiben, és az evés számukra megfelelő tevékenység. Ha ez a leírás rád illik, fontos, hogy tudatosítsd magadban a mögöttes okokat. Miért nem lehet néha egyszerűen csak semmittevéssel tölteni az időt? Folyton produktívnak kell lenned ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben? Szeretnél másoknak megfelelni, és elnyerni az elismerésüket azzal, hogy folyton elfoglalod magad? Mi mással foglalkoznál szívesen az evésen kívül? Miért nem teszed most is azt? Milyen lépéseket tudsz megtenni most rögtön, ami értelemmel, céllal és örömmel tölti meg az életedet?

Zavarodottság
Colleen férje, Larry, alkoholista volt, és nagyon utálatosan viselkedett, amikor ivott. Kegyetlen megjegyzéseivel mindig zavarba hozta Colleent, amikor társaságban voltak együtt. „Legszívesebben elsüllyednék, amikor Larry azokat a szörnyűségeket mondja!” – sírt Colleen. Ahelyett, hogy szembeszállt volna Larryvel alkoholizmusa és viselkedése miatt, zavarát és fájdalmát ételbe fojtotta. Hatalmas adagokat evett az éttermekben, a partikon egész este a bárszekrény mellett állt védelmet keresve.

44

a kontrollálatlan étvágy annak a jele.: a szőke hajú vezető szurkoló a kilencedikből). és megváltoztatja munkahelyét vagy szerelmi életét. és nem fognak megzavarni. mert én kövér vagyok” – mesélte. „Meggyőződött arról. Ha nem jut eszedbe a nevük. hogy életed kibillent az egyensúlyából. amely eldugaszolja intuitív hangjukat. Amikor ezt érzed: „Nem bírom tovább! Ennem kell!” vagy: „Éhen halok. (Tegyél ki. Attól fél. Kövesd az intuíciódat! Ahányszor feldúlt vagy és éhes. A megbocsátás gyakorlat segítségével visszaállíthatod intuíciód teljes hatalmát és erejét. akikre évek óta nem gondoltál. hogy boldogságra és egészségre születtél. hogy más emberek negatív véleménye rólad azonos az igazsággal. úgy érzed. hogy visszaállítsd az egyensúlyt. „Most már tudom. amit minden érzelmi okokból túlevő páciensemnek előírok: Menj egy olyan szobába. hogy Larry alkoholizmusa nem az ő hibája. gyógyulásához szükség volt arra. hogy részt vegyen a Névtelen Alkoholisták csoportmunkájában. mert nem hisz abban. John Randolph Price munkájára alapozva következzen egy módszer. Könnyebb a status quo-ban maradni. hogy észrevegyenek. hogyan legyen magabiztos Larryvel szemben. aki először eszedbe jut. és tudomást sem venni az intuitív sürgetésről. hogy soha nem szabad. Micsoda megkönnyebbülés!” A zavarból vagy önbizalomhiányból fakadó túlevés azon a nem reális elváráson alapszik. gondolja. személyes ismeretség. hiszen ilyen érzelmi fájdalom kísérte sok múltbeli tevékenységét. vagy dühbe hozott téged. ki vagyok merülve. akkor elviselhetetlen érzelmi terhekkel kell szembenéznie. Ne feledd. és a saját nevük valahol a lista elején szerepel. hogy összedől a világ. hogy azért iszik. hogy segítséget nyújtson az alkoholisták családtagjainak. és ki vagyok üresedve” – akkor állj meg. Ezután mond el ezt a mondatot minden személynek egyenként (gondolatban vagy hangosan) 45 . Kezd azzal a névvel. hogy változtasson az életén. hogy elég erős a változások véghezviteléhez. egy ne zavarjanak táblát az ajtóra. vagy hogy minden megjegyzést kritikának vegyél. Intuíciód vezetni fog a legjobb úton. és elhiszed. Megtanulta. hogy visszatérjen a lelki békéd.Mivel Colleen problémájához nagy részben hozzájárult az érzelmi fájdalom. hogy a férje alkoholista. és kapcsold ki a telefont). aki valaha irritált. Az érzelmi indíttatásból evők gyakran évek óta felhalmozódott sértettséget és haragot hordoznak magukban. akkor írj le róluk egy jellemző mondatot (pl. vagy eltávozott. és arra is rájött. Valószínűleg olyan emberek nevei is eszedbe fognak jutni. menj egy nyugodt helyre. és normalizálódjon az étvágyad. Írd le egy papírra minden olyan ember vagy állat nevét (élő. ahol egyedül lehetsz. Adj magadnak legalább egy órát. csak a személyiségük. Ez a csoport kifejezetten arra fókuszál. lépj kapcsolatba belső hangoddal és spirituális támogatóiddal. hogy ez csak kifogás volt. Ez a félelem érthető. Sok érzelmi indíttatásból evő nem vesz tudomást intuíciójáról. és az érzelem fájdalom. Ha ezek után tényleg elkövetsz egy hibát – a társaságban vagy az üzletben -. és haladj tovább. hogy ha követi a belső hangot. ahol képes vagy meghallani belső hangodat. A legtöbb embernek nagyon hosszú a listája. vagy számodra ismeretlen).

Így az életed harmonikus lesz.„Teljes mértékben megbocsátok neked. soha nem értené meg. Intuíciód üzenheti pl. mely mindkettőnk legmélyebb igazsága. mellyel megmutatja. Ne feledd. ahová beiratkozhatok. és most felszabadítalak abban a szeretetben. Ha a többiek igazi. bármilyen fájdalmasak is voltak). kivel szemben maradt még benned neheztelés. Ezen a ponton valószínűleg fájdalmasan tudatában vagy a ténynek. A megbocsátás bármi másnál nagyobb megkönnyebbülést hoz testednek és lelkednek egyaránt. mint érzelmi fájdalom. Ez nem véletlen egybeesés. önbizalmad nő. Tudom milyen értékes dolog a belső csendben megpihenni. annál jobbá válik az életed. hogy hibáink minden hatása törlődjön és felejtődjön el mindörökre”.” Az ego ugyanerről a témáról ilyesmit mondana: „Kinek van ideje a relaxálásra? Ha nem teszem a dolgomat. ezért ma félelem nélkül szembenézel belső vezetőd üzenetével. Ahogy megkapod ezeket az emlékeztetőket. és nem spirituális ember? Hogyan érzed magad. hogy folyton kritizál. annál hangosabb lesz intuíciód hangja. Látni fogod. hogy honnan érnek támadások? Az ítélkezés és sértettség. Különben sem akarom. ha az a véleményed róla. Érzelmi éhségből eszel. A gyakorlat elvégzése utáni napokban álmodni vagy találkozni fogsz olyan emberekkel. hogy megkülönbözteted 46 . Minél inkább követed az intuíciódat. Intuíciód átvezet minden látszólagos problémádon. mely kiragyog belőlük. mert fizikailag éhes vagy. javamra válna. hogy magammal törődjek!” Az egón alapuló döntések ritkán vezetnek pozitív eredményre. ha beiratkoznék jógázni. hanem a szellem módszere. Kapcsolatunknak csak gyógyult szereteten alapuló aspektusát őrzöm meg magamban. hogy intuíciód értelmes dolgokat üzen. A Yo-Yo diéta szindróma gyógyításának ezen a pontján valószínűleg jobban tudatában vagy már étkezési szokásaidnak. hogy nem azért eszel.: „Azt hiszem. Hogyan viselkedik Tom. amelyek az érzelmi evéshez vezetnek. Többé nem tömöd be intuíciód hangját étellel! Elkötelezted magad étvágyad és súlyod rendbe hozása mellett. hogy Tom azt higgye. hogy csak a személynek kell megbocsátanod. ha valami olyan önző dologgal foglalkoznék. mindig visszahull ránk. vagy meg is szűnik. hogy miért veszek el időt a családtól. mondd el újra a fenti mondatokat. ha mindig résen kell lenned. szeretetteljesen fogsz viselkedni magaddal és másokkal is. Minél jobban megbocsátasz. Az olvasott információk előhívhatnak hizlaló érzelmeket. és éhessé tehetnek. melyek végül valóra váltják álmaidat karrieredről. Kérem. vagy imában kérj spirituális segítséget. és olyan lépésekhez irányít. A túlevés okainak megértése nagyon lényeges lépés az érzelmi okokból evők számára. hiszen az intuíció nyugodt és szeretetteljes. és nem teremtesz olyan helyzeteket. szerelmi életedről és egészségi állapotodról. szerető és spirituális énjére koncentrálsz. mint a jóga. azzal előhívod ezt az igazi lényeget. nem feltétlenül a tetteiket (melyek csak az ego hamis illúziói. és az evés ellenállhatatlan kényszere csökkeni fog. hogy nem érek semmit. Ha azonban az intuíció hangját követed. akik emlékeztetnek a listádon szereplőkre. hogy képes legyél teljes mértékben megbocsátani. Azzal. amit az ego hordoz magában másokkal szemben. úgyhogy fel is hívom a legközelebbi helyet. akkor szörnyűségek fognak történni a házasságomban és a munkahelyemen. és annyira nem spirituális. az ego viszont sértő és aggodalmas. Meg tudod különböztetni az ego és az intuíció hangját. és az éhséged csökken. és biztosan ezt gondolná. Annyira kritikus.

magadban a fizikai és az érzelmi éhséget. már nem fogsz olyan automatikusan ételhez nyúlni a hizlaló érzelmek jelentkezésekor. nézd meg mennyi az idő. Képes vagy rá! 47 . Mindig tartsd meg a tizenöt perces szabályt: abban a pillanatban. A következő tizenöt percben ne menj semmilyen étel közelébe. Ahogy már korábban említettem. Tarts ki és higgy magadban! Rengeteg erőd van álmaid megvalósításához. speciális eszközöket fogok leírni az érzelmi éhség megszüntetéséhez. hogy gondolataid az étel felé fordulnak.

hogy talán az a sorsuk. túl kövér vagy és túl átlagos”.” LUCIUS SENCA (I. Keményen kritizálják önmagukat súlyfeleslegük miatt. hogy kezdik megdicsérni a külsejét. hogy otthagyják. rendelkezésemre áll ahhoz. hogy neki egyáltalán nincs is életcélja! Mások nem hisznek képességeikben. hogy beteljesítsem életfeladatomat. szüleiknek. vagy kinevetik őket. bárcsak több önbizalmuk lenne. és ezért étellel tömik magukat. vagy megjavítsák nem kielégítő állásukat vagy boldogtalan házasságukat. hogy „Nem érdemlem meg azt a boldogságot és rendezettséget. Mindig vesztesnek érzik magukat. Nincs elég önbizalmuk ahhoz. A túlevés. hogy valaha leadhatnák a felesleges kilókat. vagy elismerő pillantásokat vált ki. Robin soha nem kételkedett 48 . Gyakorlatilag szinte feladták a reményt. hogy kövérek legyenek. ha híznak pár kilót. hogy elérhetnék céljaikat. akire nagy szükség van ebben a világban. ezen típusának hátterében. az a hiedelem áll.” Sok önbizalomhiányos túlevő attól tart. Rettegnek attól. Jellemzők a következők: Azt kívánják. Minden forrás. mint az egyiptomi tolvajok. hogy megítélik. amely életcélom beteljesítéséből eredne. és arra gondolnak. és félnek követni titkos álmaikat és vágyaikat. 65) RÓMAI FILOZÓFUS A Yo-Yo diéta szindróma harmadik típusa az ön-bizalomhiányos kényszerevők csoportja. szeretőjüknek vagy bárki másnak önmagukon kívül. 4 – I. hogy férjhez mész. hogy tetszeni szeretnének a párjuknak. Depressziós.HATODIK FEJEZET AZ ÖNBIZALOMHIÁNYOS KÉNYSZEREVŐK „Az ízlelés örömei olyanok. akiket megölelnek. abban.” Az ön-bizalomhiányos embereknek nincs jó képük önmagukról. Robin jó könyvelő volt. akik megfogják azokat. Negatív eredménnyel hasonlítgatják magukat másokhoz. így még több evéshez vezet. boldogtalan anya lányaként Robin mindig ezt hallotta. kritizálják. Leginkább az motiválja őket a fogyásban. azonnal elkezd visszahízni. amikor azért esznek. Tiszta. úgyhogy meg sem próbálják. E. SZ. Mindez súlyfelesleghez vezet. mert nem törődnek magukkal. Amint az ön-bizalomhiányos ember lefogyott annyira. Az ő megerősítésük a következő: „Isten az ő képére és tökéletességére teremtett engem. amíg gyerek volt: „Soha nem leszel szép! Ne is álmodozz arról. mégsem volt elégedett önmagával. mely még alacsonyabb önbizalmat eredményez. erős és szent lény vagyok. Az ördögi kör akkor uralkodik el.

még mielőtt úgy éreznéd. Szívességet tett másoknak akkor is. Néhány további példa: Lonnie fájdalmasan szégyenlős volt. hogy nincsenek barátai. amikor megengedjük. ahogy senki mást sem szeretünk. aki rosszul bánik velünk. hogyan lehet az. amikor nemtörődömök vagyunk magunkkal szemben. ha ez önzőségnek tűnik. nem érdemli meg. el kell kezdened olyan jól bánni önmagaddal. Esténként és hétvégeken folyamatosan rágcsált valamit. mialatt végig odafigyelsz önmagadra. mert a saját hajadnál fogva kell kihúzni magadat a csávából. elmondta. hogy kész vagy rá. és harminckét éves korában a kékszemű. és kövér maradt. mindannyian azokat az embereket kedveljük. gazdag desszertekkel gyógyította. és kihasználjanak bennünket? Nem szeretjük önmagunkat sem. Mi történik akkor. Egyszerűen nem volt tudatában annak. Gondolj azokra az emberekre az életedben. hogy a többi ember nem szereti őt. Csak beszélt és beszélt negatívan önmagáról. az nem más. akik szépen beszélnek veled. Sértett büszkeségét minden nap végén hatalmas vacsorákkal. hogy nem tudják megszakítani az ördögi kört. és szabadidejét otthonába bezárkózva töltötte egy könyvvel. ezen a ponton önbizalmad már sokkal magasabb értéket ér el. Ennek egyik változata az. vagy beszélgetést kezdeményezni a munkatársaival. hogy érdemesnek érezzék magukat arra. hogy aki a legkevésbé sem szereti Lonnie-t. hogy túl sokat evett. nem volt egyetlen közeli barátja sem. önbizalmad lassan utoléri új hozzáállásodat. mert félt megközelíteni az embereket. hogy jól bánjanak önmagukkal. Kedvesnek kell lenned önmagadhoz akkor is. Lonnie büntette Lonnie-t. Egy-két hónap elteltével azután. Sokáig beszélt arról. amikor kimerült volt. néha azon gondolkodott. és nem jön el hozzám” – panaszkodott. Mivel már annyira hozzászoktak ahhoz. mert nem érezte. hogy vigyáznod kell magadra. Azzal büntette magát. hogy tiszteletlenül bánjanak velünk. hogy kedvesen bánjanak vele. Egy jogi vállalat titkárnőjeként Jane nehezen tudott kiállni a jogaiért. amikor nemtörődömök vagyunk magunkkal? Hogyan érezzük magunkat. akik kedvesek hozzánk. még mielőtt késznek éreznéd magad rá. Annak sem volt tudatában. amennyire csak tudsz. akik mellett jól érzed magad – akikről érzed. hogy segítsek az embereknek önbizalmuk növelésében. barna hajú nő. Ez azt jelenti. Az ön-bizalomhiányos kényszerevés ördögi körének megtörése nehéz feladatnak tűnik. hogy mindenki beléjük rúg – önmagukat is beleértve. Kezded majd elhinni. és bűntudatot ébreszt benned. Egyedül élt egy macskával. Sőt. mint egy lábtörlő. Jane olyan volt másoknak. akiket a legjobban szeretsz – akikkel szívesen töltöd el az idődet (nem feltétlenül szerelmi szempontból). először leginkább abban kell segítenem új klienseimnek. Valószínűleg ezek azok az emberek. amikor nem vagyunk kedvesek saját magunkkal? Hogyan érezzük magunkat. és szívesebben mondott volna nemet. mindig megfelelő mennyiségű rágcsálnivalóval és étellel. Lényeges megérteni az ebben rejlő paradoxont: mielőtt képes lennél növelni önbizalmadat. hogy igazán szeretnek. hogy megérdemled a jó bánásmódot. ami végül tíz kilóval nehezebbé tette a kívánatosnál. amíg világossá nem vált. hogy olyan keveset eszik. és mégis olyan kövér. Ez természetes dolog. mert félt nemet mondani a munkaadójának. Jane szintén önbizalomhiányból evett. amikor az ember úgy érzi. hogy saját rossz természete az oka annak. tényleg úgy hitte.anyja becsmérlő szavaiban. mint… Lonnie. de soha nem gondolt önmagára kényszeres evőként. hogy ronda és nem szerethető. törődnöd kell magaddal. 49 . akik kedvesek veled. mennyi ételt fogyaszt el alkalmanként csak egy kis rágcsálással. Amikor először találkoztam Lonnie-val. miért eszik folyamatosan: hogy elaltassa önmagával kapcsolatos kényelmetlen érzéseit. „Soha senki nem hív fel. és tisztelettel fordulnak hozzád. hogy joga vagy bátorsága lenne kiállni önmagáért. Bár sok időt töltök azzal.

Hidd el nekem. Első rész Ez a rész alapgyakorlatokkal kezdődik. hogyan lehetsz jó önmagadhoz. legcsinosabb ruhákat vedd most meg. ápolt. azután történik meg a dolog valójában. vagy add tovább ronda ruháidat. vonzó testet. ami jó már most. hited legyen önmagadban. Még ha azt tervezted is. Kezd el a következő lépéseket még ma.A most következő részben több utat vázolok fel önbizalmad növelésére. Minden lépés fontos. Ez egy olyan hozzáállás. ne hagyj ki egyet sem – még ha szeretnéd. ha az alaplépésekkel kezded. melyet te magad is értékelni tudsz. hogy nem fogsz lefogyni. hogy leadnád felesleges kilóidat. hogy megakadályozzanak a gyakorlatok elvégzésében. hogy bármennyi kis bizalmad. de ne hagyd. Azt ajánlom. Cseréld le a régi ruháidat. amit megengedhetsz magadnak. hogy erőfeszítéseidért azt kapod. akkor igazán szükséged van ezekre a gyakorlatokra! Ne kövesd el azt a hibát. Lehetetlennek hangzik? Ha igen. vegyél néhány vonzó darabot már ezen a héten. vagy tudomást sem venni róluk. amíg jobban nem kezded érezni magad önmagaddal kapcsolatosan. akkor sem. Ha nem szereted magad. A feladatok elvégzése alatt bűnösnek vagy ostobának érezheted magad. Ne feledd. önmagad szeretetét. Mindenképpen erre van szükséged ahhoz. Ha már hosszú ideje nem voltál jól önmagadhoz. hogy képes legyen lefogyni. mintha szeretnéd magad. amikor eléred az ideális testsúlyodat. amire mindig is vágytál: boldogságot. Kezd el magadévá tenni mindazt. beleértve a pizsamákat és a fehérneműket is. Ha így van. Természetesen az önmagaddal való törődés nem egy átmeneti igény. amit egész hátralevő életedben alkalmaznod kell. akkor szinte lehetetlen. melyek felszínes élvezetednek tűnhetnek elsőre. hogy hozzákezdj! Addig soha nem leszel olyan hangulatban. hogy ezek a gyakorlatok messze nem triviálisak – arra valók. Először úgy viselkedsz. ne próbáld meg elnyomni ezeket az érzéseket. és az önmagaddal való törődésre. hogy akkor veszel majd magadnak új ruhákat. hogy tudod tartani magad valamilyen étkezési vagy sportolási tervhez. Viselkedéseddel megerősíted. melyek kényelmesen illenek rád. Bíznod kell abban. Első lépés az ön-bizalomhiányos kényszerevők számára: Tanuld meg szeretni önmagad Megszeretheted magadat még azelőtt. hogy megtanuld. Olyan ruhákat vegyél. Ne feledd. Különben csak azt mondod: „Mi értelme az egésznek?” És feladod. Más szóval. mostani súlyoddal – a legszebb. Az ön-bizalomhiányos kényszerevő számára ez a lépés rendkívül fontos ahhoz. 1. már most megérdemled őket! Azzal. akkor legjobb. hogy sikeresen lefogyjál. ha valaha élvezni akarod nehéz munkád gyümölcsét: az egészséges. hogy várod a megfelelő hangulatot ahhoz. hogy tölts el minimum két hetet az első résszel és egy hónapot a másodikkal. hogy rengeteg önbizalomra van szükség ahhoz. egészségesebb testet. A most következő ön-bizalomépítő gyakorlatok két részre oszlanak. hogy csak a jövőben leszel elég jó – nem itt és most. ebben a pillanatban! Ahogy gyógyulsz 50 . hogy halogatod a magaddal való törődést. az önbizalom a viselkedésből alakul ki. Dobd ki. Különösen fontos ez. hogy tartósan le tudj fogyni. Kutatások igazolják. és ezt az állapotot megtartani. szinte garantálod.

Ne mindig leértékelt árukból vásárolj. hogy jól nézel ki. 2. Ez is visszahat a testsúlyodra. hogy bőségben vagy. hogy olyan ételeket válassz ki. hogy csak leértékelt árut vegyél „hiánytudatból”. mert megszokod. Kezeld magad különleges emberként. melyek a súlyodból adódtak. és hogy abbahagyd a túlevést. kérj időpontot most azonnal. mert te önmagaddal élsz minden egyes napon. bőrödre. mennyivel jobban vagy. még különlegesebb. és figyeld meg. mennyivel energikusabbnak érzed magad. Legközelebb tankolj tele a benzinkútnál. és kezdesz lefogyni. Vedd elő a legszebb porcelán étkészletedet. Ha a teljes árat kifizeted. Nem kell sok pénzt költened ahhoz. mit csinálnál másként. gondolj úgy rá. Ki lenne az. (Az otthoni erőszak elől menekülőket támogató szervezeteknél mindig jól jönnek a ruhák!) Nem megy kárba pénzed azzal. tanácsadókra és egészségügyi problémáidra. hogy szervezetednek adományozod a ruháidat. Sajnos a legtöbb önbizalomhiányos túlevő másod. add tovább túl nagy méretű ruháidat. fogorvosra.ki a Yo-Yo diéta szindrómából. Próbálj ki egyet-egyet egy hétig minden nap. Megérdemled. adókedvezményhez jutsz. hogy a legszebb étkészletből fogyaszd el a vacsorádat. ahogy mindig egy-egy mérettel kisebb leszel. Ez a hozzáállás inspirálja gazdagodásodat. Megéri a befektetést. Menj el masszázsra. és segítesz a nálad szerencsétlenebbeken. akkor meg is teremted a hiányt az életedben. akiket szeretünk. hogy egy jó vásártól nagyszerűen tudjuk érezni magunkat. hogy fel vagy töltve. amelyek jót tesznek neked -. manikűrösre. miért nem érzik jól magukat a bőrükben. mely sokszoros hasznot hoz majd.vagy harmadrendűnek tekinti magát a legtöbb esetben. ha most telefonálnának neked. Azon kívül. Ehhez a sok pénzhez képest ezek az önbizalom-erősítőlépések nem kerülnek olyan sokba. Ha ragaszkodsz ahhoz. hogy a súlyod csökkenését kísérve végig jól öltözött legyél. az is fontos. nő az önbizalmad. Íme néhány példa apró dolgokról. mint egy befektetésre. és ez önmagad felé is igazzá válik. természetes módon tisztelettel kezelünk. beszédtanácsadóra vagy bármilyen terapeutára. és pozitív visszajelzéseket kapsz majd másoktól is. rágcsálni valókra. hogy ez az ember eljön hozzád egy hétvégére? Most te leszel ez a különleges vendég. és mennyit csökken az étvágyad. azzal azt fejezed ki. melyek nincsenek leértékelve. 51 . és nem értik. fogaidra. és tedd el a műanyag poharakat és csorba tányérokat. másokért cselekszenek. hogy az. mint érzésben. melyek nagy különbséget jelentenek a közérzetedben. Azokat az embereket. Mindig másoknak vásárolnak. Ezek a megerősítések könnyebbé teszik számodra a fogyást. és költesz arra. Mivel ennyire különleges vagy. hogy néha olyan darabokat vegyünk. mennyibe kerül neked. Ha szükséged van egy bőrgyógyászra. fogyókúrás klubokra. Ne elégedj meg másodrendű élettel! Ha egy különleges vendégért megtennél valami különlegeset. hogy minden új méretnél új ruhákat veszel. és arról nem is kell beszélnünk. hogy jobban törődj önmagaddal – ez a szokás természetes úton elvezet oda. Sőt. akit a legbecsesebb vendégként látnál vendégül otthonodban? Az elnök. hogy veszed a fáradtságot. akkor magadért is megteheted. pedikűröshöz. jobban érzed magad a bőrödben. körmeidre és a személyes higénia és jól ápoltság más aspektusaira is. Ráadásul a lehető legjobb dolgot kapod a pénzedért! Attól. különleges bánásmódot érdemelsz. hogy jól bánj magaddal. Nem jelent akkora különbséget pénzben. Azzal. és különleges érzés lesz kristálypohárból kortyolni a vizet. Bár én magam is jól tudom. sminkedre. mennyi pénzt költöttél régebben ételre. manikűröshöz (férfiak is!). figyelj oda a hajadra. ahogy egyre jobban törődsz magaddal. vagy a felesége? Egy filmcsillag? Egy író? Mit vennél. Gondolj csak bele. Azután vegyél megint újakat.

kényelmes. fiatalok. és egy kristálypohárban itallal. egyre kényelmesebben érzed magad saját társaságodban). hogy a csoporttól feltétel nélküli támogatást kapnak. Mindenkinek más típusú érzelmi támaszra van szüksége a gyógyulás ideje alatt. Szükségleteid kielégítése egyedül rajtad múlik. és vegyél magadnak vaj nélküli pattogatott kukoricát. melyeket újra és újra elmondasz. Hölgyeim. alig túlsúlyosak. Öltözz ki egy kicsit az alkalomra. kedvenc helyeidre. hogy még egyszer megpróbáld. Végül megtestesíted ezeket az állításokat. hogy megtaláld a kedvedre valót. Átveszik a helyét a negatív belső párbeszédeknek. pedig az egész gyógyulási folyamatot privát ügyként kezelik. befogadó támaszban lesz részed. mielőtt döntesz. alsónadrágokat és sortokat. csinos fehérneműtök. hogy egy hónapot is rá kell szánnod a most következő lépésekre. Keress érzelmi támaszt. hogy valakire támaszkodnának. nagyon ajánlom. gyertyákkal. Megérdemled. Alkalmazz pozitív megerősítéseket. Menj el egy kis mini-vakációra időnként teljesen egyedül. öregek. nők. Próbálj ki legalább három csoport-találkozót. férfiak. virágszirmokkal. akik képtelenek betartani e könyv javaslatait anélkül. Szerintem tetszeni fognak! 1. még akkor is. Vidd el magad egy randevúra. Lehet ez egy hétvége egy szállodában vagy egy barátod vidéki házában. Ha már voltál ilyen helyen. és be nem illesztetted azokat az életedbe legalább egy héten keresztül. és nő az önbecsülésed.- - - Vegyél egy fürdőt luxuskörülmények között. Ezek önmagukat erősítő mondatok. Tarts mindig otthonodban friss virágot. beépíted őket énképedbe. Második rész Ezzel a résszel várj addig. 3. Ne feledd. Bármire is van szükséged. és lehet. amire annyira vágysz (de a családodat és a barátaidat nem érdekli). Vannak. hogy nem szeretsz egyedül lenni. tartozol magadnak annyival. az alsóneműd minősége befolyásolja közérzetedet. ha azt állítod. Az ilyen negatív belső 52 . hogy valami olyasmit csinálj. Menj el egy új romantikus filmre. hogy legyen elegendő. akár nem. a kedvenc zenéddel vagy könyveddel. és csak egy vagy két nagyon közeli baráttal beszélnek róla. Te döntöd el. vagy leírsz önmagadról. lehet. tanultak és tanulatlanok – mind azt tapasztalják. hogy menj el egy Névtelen Túlevők találkozóra. Mindenféle emberek – rendkívül elhízottak. hogy a férjed és a gyerekeid is jobban érzik magukat. mindenképpen gondoskodjatok arról. (Ahogy az önbizalmad nő. mások. spirituális workshopra vagy balett előadásra. ha te boldogabb leszel. és nem érezted neked valónak. Akár hiszed. Tedd csak be a bevásárlókosaradba a szokásos hizlaló ételek helyett! Vegyél új fehérneműket. hogy csak nem voltál rá kész. ami jót tesz neked. Menj el hosszú autóutakra. „Nem tudom megcsinálni! Mindig belebukok!”. úgyhogy többet is kipróbálhatsz. és ti férfiak is megérdemlitek a kényelmes és szép zoknikat. mert itt meleg. Minden csoportnak megvan a maga egyéni sajátossága. amelyekhez már hozzászokhattál pl. A második rész szintén lényeges a gyógyuláshoz. amíg el nem kezdted az első rész lépéseit. hogy mit szeretnél! Senkinek az engedélye nem kell ahhoz.

nyugodtan. Találj ki magadnak személyre szabottakat. mert ha azt mondod magadnak. Őszinte vagyok önmagammal és másokkal szemben is. Olvasd fel a megerősítéseket. Felelősséget vállalok azért. amit már tíz-húsz éve nem hallottál. hogy boldoggá teszem magam. Azután hallgasd meg a kazettát legalább naponta egyszer harminc napig. vonzónak lenni.: „élvezem a mindennapi sportolást”. hogy megváltoztassam az életemet személyes igényeimnek megfelelően. akkor szinte biztosra veheted. Egy hét eltelte után. hogy az énképed a jelen pillanatban rendkívül negatív. 53 . amivel foglalkozom. hogy mivel töltöm életem pillanatait. hogy fitt a testem. hogy amikor hallgatod. mindössze azt jelzi. hogy mindegyiket egymás után kétszer kell rámondanod a kazettára. Követem a kitűzött céljaimat. kétszer egymás után. Úgy döntök. hogy a folytonos ismétlésekkel programoztad az agyadat évekkel ezelőtt. Megérdemlem. szeretettel. majd te is elismételhesd a kazetta után: Jól érzem magam a bőrömben. hogy úgy is lesz. Szívesen kérem más emberek segítségét. vagy alkalmazd az itt következőket. Sikert érek el mindenben. ahogy mindennap hallgatod a kazettát. képes leszel egyre inkább elfogadni a pozitív üzeneteket. sikeres emberek. melyekre rámondod a pozitív megerősítéseket. amit újra és újara lejátszanak. Boldog ember vagyok. Tudatunk hatalmas programozó erővel bír. mert tudatalattid erre reagál a legjobban. hogy jó vagyok önmagamhoz. ha én boldog vagyok. Ha nem hiszel ebben. Szeretettel és tisztelettel bánok önmagammal. Szeretem. Ne feledd.párbeszéd negatívan befolyásolja mindennapi életedet. Örömmel elfogadok minden jót. amit a számba teszek. hogy megjegyzel egy dalt. Fontos. hogy lefogyjak. Szeretnivaló ember vagyok. Hagyj öt másodpercnyi szünetet két állítás között. Talán volt már ilyen tapasztalatod: hallgatod a rádiót. Készíts el egy kazettát magadnak. Élvezem a sportolást. Biztonságos dolog. nem pedig: „nem hagyom abba a sportolást”. Felelősséget vállalok viselkedésemért. Most következzenek az állítások. gondolj a folyamatra. A legjobb. A pozitív megerősítések ugyanígy műkődnek. A hónap végére már igazán el is fogod hinni. ha a saját hangodat hallod a kazettáról. hogy pozitív állítások legyenek pl. hogy vonzó testem legyen. Jogom van ahhoz. az emberek vonzódnak hozzám. Ma is teszek lépéseket a boldogabb életért. Megérdemlem a boldogságot. Barátaim szeretetteljes. hogy nem fog sikerülni. Ez is rendben van. Kitartó vagyok céljaim elérésében. Megérdemlem. Felelősséget vállalok azért. mégis emlékszel minden szavára. Mindenkinek javára válik. Ennek az az oka. Rendben van. és hirtelen felhangzik egy dal. Gondosan törődöm önmagammal. Először az állítások nevetségesnek és hamisnak tűnhetnek. Megérdemlem a sikert.

Tudok segítséget kérni másoktól. annál jobban élvezem. bármi legyen az. Az a legfontosabb. és előre tekintek a jövőbe. ha megismerkednek velem. Odafigyelek magamra. A többi ember értékel engem pusztán azért a lényért. Minden álmom valóra válik. Érzéseimnek van létjogosultságuk. A többi ember értékeli és tiszteli azt. Saját hitem és értékrendem szerint élem az életem. mint egy királynőt (királyt). amit az élet nyújt nekem. Jó érzés lefogyni. bízom magamban. amit érzek. Elfogadom.Jogom van ahhoz. Megérdemlek minden sikert. Az. Szeretem a testemet. Jó az embereknek. Szeretem magam. Különleges ember vagyok. aki vagyok. Első helyre tudom helyezni magam anélkül. Jól érzem magam. Ha szűkségem van valamire. Kapcsolatom a családommal jobb. hogy mások elfogadnak engem. Ma úgy kezelem magam. 54 . Mások is szeretnek engem. hogy ellazuljak. Értelmes dolgokkal töltöm az időmet. Szeretek fitt. hogy tisztelettel bánjanak velem. Minél többet sportolok. Élvezem a fogyást. ha csodálnak. Értékes ember vagyok. hogy bűntudatom lenne. Én vagyok a saját legjobb barátom. hogy jól érezzem magam a bőrömben. aki igazán vagyok belül. Érezhetem azt. rendben van. amit gondolok magamról. Nyitott és őszinte vagyok. Megérdemlem. jól ápolt és egészséges lenni. Szeretek nevetni. Jogom van kifejezni őszinte érzéseimet. ha megadom azt magamnak. és megengedem magamnak. hogy boldog és egészséges legyek. Megbocsátok magamnak. fontosabb. Arra számítok. mint az étel ízlelése. Szeretek önmagammal lenni. hogy mások közel kerüljenek hozzám. Rendben van számomra. Érdekes ember vagyok. mint valaha.

Egy ingatlanügynök ezt a mondatot alkalmazta „Évente 500 000 dollárt keresek”. légy résen. Az ilyen hozzáállás mindig önbeteljesítő jóslatként működik. Ha már most igazságként fogalmazod meg állításaidat. hogy már szinte meg sem látod. képes vagy egészségesen lefogyni. amit nagy részben pozitív hozzáállásuknak tudnak be a megerősítések hallgatása nyomán. hogy lefogyjak?” Bár az idősödő test anyagcseréje lassuló tendenciát mutat. nem kell hozzá elveszítened az egészségedet erőltetett. 2. és lassabban fogsz enni. Lásd magad úgy. aki szobrász akart lenni és ezt a megerősítést alkalmazta. ahogy a testedet látod. Ezen a ponton válassz egy új képet. Valószínűbb. hogy valahogyan kívül rekednek azon szerencsés kivételezettek körén. szeme színe. Amíg nem vagy képes önmagadat ideális testsúlyodban látni. ha nem hittek volna önmagukban. stb. „Sikeres művész vagyok”. akinek a teste hasonló típusú a tiédhez (haja. hogy óriási adag ételeket esznek. könnyebb ételeket. mert különben fel fogod adni. hogy alacsonyabb kalóriatartalmú ételeket fogsz választani. A vékony emberek nem attól vékonyak. Elvárásaid megerősítésekkel való átprogramozása mellett az is lényeges. vagy fenntartani. hogy vizuálisan átprogramozd magadban azt. hogy lépéseket tegyenek álmaik megvalósításáért – olyan lépéseket. Jelen időben fogalmazd meg a megerősítéseket. úgy fogsz viselkedni. magassága. ha már túl öreg vagyok ahhoz. Ez a hozzáállás segített nekik abban. sok modell viszont kórosan sovány. hogy képesek valóra álmaikat. még mielőtt esélyed lenne a fogyásra. ez nem lehet jó példa senkinek. Ha vékonyabbnak látod magad. akiknek vonzó és fitt a testük.Vedd hozzá a listához személyes céljaidat is. mintha egy bútordarab lenne. mint egy vékonyabb ember. Sok Yo-Yo diéta szindrómától szenvedő úgy érzi mélyen belül. Függetlenül az életkorodtól. akkor valószínűleg. hanem attól. Mi van. Az önmagukba vetett hit arra sarkallta őket. hogy már most úgy cselekszel. Volt például valaki. Kérlek ne egy ultra vékony anorexiás modell képét válaszd ki! A te célod az egészséges testsúly. egyáltalán nem biztos. addig valószínűleg nem is tudod azt elérni. hogy képtelen a fogyásra. mintha már elérted volna ideális testsúlyodat – ahelyett. aki a lefogyásért küzd. Képes vagy rá. Egy idő után annyira hozzá fogsz szokni. Használd a képzelőerődet. Akik nem képesek elérni ideális testsúlyukat. hogy korlátozott mennyiségben esznek. mint egy fiatalabb testé. hogy tényleg mielőbb valóra váltsd őket. hogy higgyenek képességeikben. Egyszerűen nem képesek önmagukat vékonynak látni. hogy fizikai problémával küzdenek. melyek megrémítették volna őket. abban. és a fogyás gondolata eleve abszurd. Ezzel létrehozod a tested. számukra biológiai képtelenség a vékonyság. Tapasztalataim szerint egyértelműen fennáll az összefüggés az ember saját külsejéről alkotott képe és a fogyókúra sikeressége között. Tartsd ezt a képet a tárcádban. természetes állapota (azaz normál testsúlya) ugyanaz. Úgy érzik. mintha már most igazak lennének. melyet belső szemeiddel látsz. A vékony énképpel könnyebb lesz otthagyni az ételt a tányérodon. életkora. Rengetegszer hallottam a következő mondatot: „Olyan régen voltam már vékony. mintha a vékony test számukra elérhetetlen valami lenne. hogy kövér emberként látnád magad. nehogy elszabotáld saját fogyásodat! 55 . Képes vagy elérni az egészséges és fitt testet! Sokan érzik azt. vagy tedd ki a hűtőszekrényre vagy egy tükörre. Vágj ki egy újságból egy képet egy olyan embertől. Mindketten sokat fejlődtek karrierjükben. természetellenes diétázással! Mindenekelőtt azonban hinned kell önmagadban.) és akinek vonzó teste van.

mit változtatnék meg az életemben? Mi akadályoz meg abban. Ahhoz. hogy mással töltsem el az időmet? Milyen érzések tartottak vissza attól. hogy elégedettebb legyek vele? Van olyan tevékenység. VIZSGÁLD MEG A TEVÉKENYSÉGEIDET. Ez a gyakorlat kétségkívül időt és energiát igényel. A hétfői lapon például ez állhat: 11-től 7-ih alvás. stb. 7-től 8-ig rendrakás. amit nem akartam? Ha igen miért? Ha lenne három kívánságom. hogyan töltöd el napjaidat és óráidat. hogy véghezvigyem ezeket a változásokat (félelem. Vegyél elő hét papírlapot. ahogy ezt a hetet töltöttem? Voltak olyan időszakok. de nem merek belevágni? Le tudom bontani ezt az álmot könnyebben megvalósítható komponensekre? Milyen lépéseket tudok – és akarok – tenni ma ahhoz. és tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Elégedett vagyok azzal. 7-től 8-ig készülődés. amikor először végigcsináltam. Miután egy hétig lejegyezted a napjaidat (őszintén jegyezz le mindent). A KAPCSOLATAIDAT. 10-től 11-ig lefekvéshez készülődés. bűntudat. házi feladat készítés a gyerekekkel. a boldogtalanságod egy tünete. hogy lefogyj. amit valami mással tölthettem volna? Milyen gondolatok tartottak vissza attól. 5-től 6 vezetés haza. Minden lapon tüntesd fel az órákat egytől huszonnégyig. Készíts leltárt. 9-től 10-ig olvasás. bizonytalanság. és nem teszel valamit a megoldásért. A következő héten jegyezd le. 6-tól 7-ig vacsorakészítés és evés. Szánj időt jelenlegi élethelyzeted megvizsgálására. nem. Ezzel megvan egy hét minden napja és minden nap minden órája.)? Hogyan kezdhetném el életem átszervezését. Önbizalomhiányos kényszeres evőként súlyod. amiről álmodozom. Válaszolj a később következő kérdésekre. 8-tól 9-ig tévénézés. pedig fordítva. hogy az egyik ilyen elemet valóra váltsam? VIZSGÁLD MEG.3. 8-tól 9-ig vezetés a munkahelyre. 9-től 5-ig munka. gyerekek előkészítése a lefekvéshez. ez azonban nem történhet meg. amíg szembe nem nézel életed problematikus területeivel. Most nézd át kapcsolataidat a következő kérdések segítségével: Kivel töltöm el a legtöbb időt? Hogyan tudnám jellemezni kapcsolatunkat? Kapcsolatunk mely összetevőjét szeretném fejleszteni? Negatív ítélkezem e fölött az ember fölött vagy önmagam fölött? 56 . olvasd át. a mögöttes problémákat kell megoldani. egyet-egyet a hét minden napjára. hogy mással töltsem az időmet? Tettem bármi olyat ezen a héten. de számomra rendkívül jelentős volt.

mely csodálatot ébreszt bennem (az emberiségért tett szolgálataik. Milyen lépéseket tehetek meg ma. helyeket. hogy egészséges. hírnevük. miért nem? (Ha nemet válaszolsz. Vannak bennem olyan érzelmek kapcsolataimról. amiket meg szeretnél venni. hogy átprogramozhasd negatív hitrendszeredet. hogyan tudnád megváltoztatni tevékenységeidet és emberi kapcsolataidat a jövőben. tehetségük. ami leginkább hasonlít ezekhez az emberekhez? Mit kellene tennem ahhoz. külsejük. kreativitásuk. akiktől félek? Védekezek. akiket a legjobban csodálok? Mi az a tulajdonságuk. hogy meggyógyítsam a kapcsolatunkat? Van olyan ismerősöm. hogy megválasszam. mint ők? VIZSGÁLD MEG A SZÁNDÉKAIDAT 2. hogy megérdemlem azt az életet? Ha nem. mivel töltöm az időmet? Ha nem. amihez ragaszkodom? Megvan ahhoz a jogom. ha valaki megismeri az igazi énemet? Ez egy olyan félelem. jövedelmük. pénzügyeiddel. akivel szeretnék több időt együtt tölteni? Mi akadályoz meg ebben? Vannak olyan emberek. amilyen gyakran csak tudod.Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Kik azok az emberek. de ezt először el is kell hinned). nehogy túl közel kerüljek az emberekhez? Mitől tartok. hogy megfogalmazd. akkor mindenképpen hallgasd a megerősítéseket tartalmazó kazettát. mivel és kivel töltöd el az idődet. életstílusuk stb. hogyan fogok élni öt év múlva? Érzem.- Mivel a negatív ítéletek önbeteljesítő természetűek. mi történhet.)? Mi van bennem. Ha nem vagy elégedett azzal. hogy megérdemlem. képes vagyok ezt az embert és önmagamat szeretetteljes lénynek tekinteni. melyek hatnak étkezési szokásaimra és testsúlyomra? Most megvizsgáltad. még ha ez negatív dolgot jelent is). kinek van ehhez joga? Akaratlanul is átadom a hatalmat más embereknek az életem fölött azzal. ahogy most élsz. hogyan lehetnél boldog a jövőben változtatások nélkül? VIZSGÁLD MEG A SZÁNDÉKAIDAT 1. hogy én is olyan életet élhessek. kapcsolataiddal és spirituális utaddal kapcsolatos vágyaidat. tanulmányi terveidet. amihez hozzászoktunk. Mit tervezek.. boldog kapcsolataim legyenek? Harmonikus vagy feszült kapcsolatokban érzem kényelmesebben magam? (Gyakran az a legkényelmesebb számunkra. dolgok. hogy folyton engedélyt kérek tőlük mindenért? Érzem azt. Teljes mértékben megérdemled a sikert. eljött az ideje annak. ahová el szeretnél utazni. hosszú és rövid távú terveim érdekében? - 57 . – Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Mit szeretnék elérni egy hónapon belül? Hat hónapon belül? Egy éven belül? Írj le mindent: lefogyás. karriereddel.

Gondolkodj egy kicsit. hogy megfogalmaztad álmaidat és vágyaidat: miért ne használnád ki a legközelebbi alkalmat. hogy az összes felsorolt tevékenység magában foglalja a másokon való segítést. Olyan magányos vagyok.VIZSGÁLD MEG SZÁNDÉKAIDAT 3. Könyvesboltokban fedezd fel a karriertréningről és különféle hobbikról szóló könyveket. Az egyik legfőbb oka annak. hogy képezd magad az általad vágyott területen? Ha nem tudod. és figyelj mélyen befelé. ha megvalósíthatatlan álomnak tűnnek a jelen pillanatban.) Írj egy listát kb. a világ kultúráinak megismerésével járna. ha rájuk gondolsz. amelyek megdobogtatják a szívedet. Lehet. Bármi legyen is a közös vonás a tevékenységekben. mindenképpen saját szükségleteidet és értékeidet tükrözi. amit valaha csodáltál. hogy hatással lehetnél az emberekre. ami különösen vonzó számodra. vagy más anyagi előnyhöz juttatna. hogy mind olyan aktivitás. Sokszor „engedélyre” vagy bátorításra várnak. Ilyenkor nagyon lényeges. de az is lehet. Még egy kérdés: gyerekkorodban mi akartál lenni? Miért? Mi történt azzal az álommal? Komolyan vedd fontolóra a következőt. tornász. Keress fel pályaválasztási tanácsadókat. A könyvtárakban is találsz katalógusokat főiskolákról. hogy nem bíznak önmagukban. abban rejlik. Mi értelme lenne egyáltalán megpróbálnom?” Vagy: „Senki sem szeret engem. ahol kifejezésre juttathatod kreatív oldaladat. mint a sajátjukat. Lehet. Lehet. hogy az étel az egyetlen vigaszom és barátom”. amely igazán izgalommal tölt el. és örömet okozhatnál a tehetségeddel. gyógyító. és nyomot hagyhatnál benne? Ha így van. akik folyamatosan emlékeztetnek téged eredeti ártatlanságodra és tökéletességedre. író. hogy értelmes életcélt találj magadnak. hegymászó. hogy mindegyik utazással. hogy vegyél egy mély lélegzetet. Ezért meg sem próbálják. Vagy mind nagy anyagi hasznot hozna. Nézd meg újra listát. valószínűleg éget a vágy. és találkozhatsz más művészet iránt érdeklődő társakkal. és túlevéssel leplezik csalódottságukat. hogy az intézetükben fogsz-e tanulni vagy sem. Valahányszor azt gondolod: „Azok. Ezek az emberek szakértők abban. búvár. vagy amiről álmodtál (színész. Azt tapasztaltam. ügyvéd. hol találhatnál hozzá tanfolyamokat. akik lefogynak. hogy az ön-bizalomhiányos kényszerevők nem hallgatnak az intuíciójukra. genetikusan különböznek tőlem. melyekkel megváltoztathatnád a világot. keresd fel a helyi egyetemet vagy szabadidő központot. hogy a szórakoztató iparhoz vonzódsz. és írj le minden olyan munkát. levelező tagozatokról. Sokkal többre értékelik más emberek véleményét. pszichológus. stb. függetlenül attól. hogy elkezdjenek álmaik megvalósításán dolgozni. akkor valószínűleg elégedetlen vagy. szinte kiböki a szemedet? Karikázd be ezeket még akkor is. Használd az intuíciódat! Intuíciód és angyalaid szeretetteljes szurkolóid. elfoglaltságot. 25 különféle tevékenységről. melyekkel valóra válthatnák ezeket. ahol tudod. hogy összepárosítsák az embereket a különféle képzési lehetőségekkel. Ha jelenlegi életstílusodban ezek az igények nem teljesülnek. hobbit vagy hivatást. Csak azokat a tevékenységeket írd le. Keresd meg a közös vonásokat a listádon szereplő tevékenységekben. Van rajta egy-két olyan tevékenység. művész. most. de nem hisznek saját képességeikben. 58 . hogy sok ön-bizalomhiányos kényszerevőnek csodálatos céljai és álmai vannak. A hobbiboltok általában csodálatos tanfolyamokat is kínálnak.

és követem a hangot azzal. Később megbánod majd az ego alapján hozott döntéseket. és hogy te is – ahogy mi mindannyian – morálisan tartozunk azzal. amit az életedben szereplő emberekkel kapcsolatban érzel.Legyél tudatában. ami a sikerhez elvezet. és bíznunk kell abban. hogy Isten támogat utadon. Intuíciód az útmutatás. Ha olyan tevékenységekkel töltöd ki az életed. hogy minden hatalmas eredmény ezernyi apró lépésről épül fel. jó közérzetet és folyamatos lelki nyugalmat. Minél több sikerben van részed. Életed olyan teljessé válik. és kérdezd meg intuíciódat: „Ma milyen apró lépést tudok megtenni álmom elérése érdekében? Majd tedd meg ezt a lépést. A meditáció és csakra-tisztítás sokat segít az intuíció meghallásában. csak az egódban létezik. Bármire sürget is intuíciód. tudva. sokkal kevesebbet fogsz az evésre gondolni. melynek betöltése minden kétséget kizáróan képes vagy. Képes vagy rá. hogy nem véletlenszerűen osztogatja a feladatokat. Minden fájdalom. melyek nem az étkezés körül forognak. mint egy szerető barát vagy edző. mert annyival idősebb vagyok náluk. hogy felsőbb énem új lehetőségeket készít elő számomra. hogy Isten olyan céllal bízott meg. Bízom a vezettetésben. annál jobban hinni fogsz önmagadban. szociális környezetükben. I’d Change My Life If I Had More Time (Megváltosztatnám az életem. hogy egyszerűen nem lesz időd annyit enni! 59 . Intuíciód vezetni fog életed minden területén. hogy életcéloddal sok más embert is szolgálsz. ami még tovább rombolja önbizalmadat. és a Chakra Healing (Csakra tisztítás) című kazettám szintén segít ebben. míg az utóbbi megfélemlítő taktikákkal rabolja meg az önértékelésedet. akik biztosan mind okosabbak nálam? Különben is mindenki ki fog nevetni. ha lenne rá időm) című könyvemben részletesen leírom ezeket a technikákat. és megérdemled a békét. Ha követnéd intuíciód hangját. Rengeteg ön-bizalomhiányos kényszerevő kimerült és apatikus. ezek a csatározások kimerítőek. hogy ne vegyél tudomást intuíciód sürgetéséről. mely lépésről lépésre megadja neked a koordinátákat. és elmegyek beiratkozni a következő szemeszterre”. Még rágondolni is túl fájdalmas”! Amikor az egónkra hallgatunk. Azok a klienseim. hogy életed perceit úgy töltsd. és egy kis gyakorlást igényel annak megtanulása. hogy békés gondolatokkal helyettesítsd őket. de hogyan tudnám felvenni a versenyt azzal a sok diákkal. szeretettel bánnál önmagaddal. amikor meditálni kezdesz. Segíthet. amikor a tartós fogyás a cél. ha észben tartod. Sok félelem és kétség ered abból. érzelmileg legyengítenek. ami abból ered. Intuíciód így beszél: „Úgy érzem. hogy befejezzem a tanulmányaimat. melyekben azt hiszik. Az ön-bizalomhiányosok számára ez abszolút kötelező. melyek életterved elemeit alkotják. Így tehetsz különbséget intuíciód és egód hangja között: az előző olyan. Az eredmény magában foglalja a magasabb energiaszintet. és túlevéshez vezetnek. hogy felhívom az egyetemet. nehogy felkészülj az életedben újonnan megnyíló ajtókra. Ráadásul sok ezoterikus könyvesbolt ajánl tanfolyamokat ebben a témában. Tartozol magadnak azzal. és holnapra kérj újabb útmutatást. tetteink és gondolataink feszültek és nem kreatívak. hogy elengeded önmagad ellen irányuló ego támadásaidat. Felismered majd ezeket a harcias gondolatokat. hogy túl messzire tekintesz előre. Azt hiszem ez egy jel arra. szociális környezetükben. mindig az étvágyuk csökkenésében. Hatékony módszer az ön-bizalomhiányos kényszerevők megerősödéséhez és a bizalom visszanyeréséhez a napi meditáció és csakra-tisztítás. mindig az étvágyuk csökkenéséről számolnak be. Az ego azt akarja. aki táplálja önbizalmadat. akik pozitív változásokat visznek véghez karrierükben. vágj bele teljes hittel. Az ego ehhez képest így beszél: „Miért is maradtam ki az egyetemről? Most már biztos nem iratkozhatok be újra ennyi idő után! Jó lenne megszerezni a diplomát. hogy betöltsük a küldetésünket. Mindannyian fontos szerepet játszunk Isten nagyszabású tervében. Ne feledd. hogy ez boldogságot hozzon neked. hogy a többi ember nyomja el őket. Koncentrálj a mára. a folyamatos belső harcok miatt – harcok. és ez előkészítene a jövőbeni eseményekre. vissza kellene térnem az egyetemre.

hogy jobbá tedd az életed. akkor automatikusan több energia és életerő lesz a jutalmad. Mivel több dolgot tudsz véghezvinni. olyan. 60 . hogy nem tudsz eleget tenni a kötelességeidnek.Ne gondold azt. ha egy kis időt szánsz arra. Valójában ennek az ellenkezője történik. Amikor az életedet jobbá tevő tevékenységeket illesztesz a napi rutinodba. mintha több órából állnának a napjaid. ha buzog benned az életerő.

hogy evéssel enyhítenél a stresszen. Boldogan vállalok felelősséget teljes mértékben tetteimért és időbeosztásomért. Az első a megrekedtség érzése. és kevésbé tudják élvezni az életet. támogatásban van részük. hogy beteljesítsem a célomat”. és mégis azt érzik. hogy bár keményebben dolgoznak. mint valaha.” A stresszes túlevők súlya úgy ingadozik. és keresztezi céljaikat. Olyan elfoglaltak. Inkább az adott problematikus helyzetet kell megoldani. hogy mekkora feszültségnek vannak kitéve otthon vagy a munkahelyen. Következzenek e típus elsődleges jellemzői: Látszólag soha nem jut elég idejük a rendes evésre vagy testedzésre. hogy „Nincs elég időm. akkor a testük is az. pénzem vagy segítségem ahhoz. hogy megtörténjenek bizonyos dolgok. - A stresszen alapuló túlevés háttere az a hiedelem. 61 . ami frusztrációhoz vezet. amikor kimerültnek érzik magukat. a halogatás kényszerét. mert attól kövérnek.” SAMUEL JOHNSON (1709-1784) ANGOL ÍRÓ A Yo-Yo diéta szindróma negyedik típusába azok az emberek tartoznak. hogy néha már az ájulás környékezi őket a fáradtságtól. hogy túl sok felelősség terheli őket. Számukra a következő megerősítés hasznos: „Elengedem a küzdés.HETEDIK FEJEZET A STRESSZEN ALAPULÓ TÚLEVÉS „Aki nem nyugtalankodik a hasa miatt. ahelyett. és nem tudnak sok mindent felmutatni mindezért az idő és energia befektetésért cserébe. és nem elég elismerésben. Általában erőltetik. elakadtak. ahogy újra és újra megfigyelhettem a kényszeres evők életében. A stressz miatt evők haragosak amiatt. nemigen nyugtalankodik más miatt sem. De amikor határidők. folytatniuk kell a helytállást. a szenvedés. amikor szorító helyzetbe kerülnek. mint a barométer. túlzott kötelezettségek feszítik őket. hiszen intenzív természetük taszítja az embereket. Számítok mások segítségére. Úgy érzik. mintha körbe forognának. A második a túlzott munkateljesítmény. Amikor terheik könnyűek. mégis kevesebb eredményt érnek el. Úgy érzik. kapcsolati problémák. A túlevés természetesen csak fokozza a stressz szintet. attól függően. A stressz általában kétféle helyzetben jelenik meg. akkor nő az étvágyuk és a testsúlyuk is. Úgy érzik. Az étel és a koffein tartalmú italok a kedvenceik. mintha csapdába estek volna életük valamely területén. kérem és elfogadom a rengeteg segítséget. akik akkor esznek túl sokat. Végtelen források állnak rendelkezésemre céljaim betöltéséhez. hogy csak az evéssel tudják megszakítani az iramot.

azt is elmondta. ő sohasem elégedett. hogy elveszítené a házukat. hogy enyhítse az érzést. Ez az érzés évente plusz öt kilót rakott rá amúgy is túlsúlyos testére. mintsem hogy vállalná az elszegényedés kockázatát. Egyik kliensem elmondta. hogy alkalmatlan a férji szerepre. és volt saját szerény jövedelme. amit csak akar. és sok energiát fektetett abba. A stresszes kényszerevők gyakran évekig bennemaradnak ilyen helyzetekben. „Rájöttem. hogy mind a három házasságában hízott tizenöt kilót. A megkeseredettség és kövérség érzése Annyiféleképpen érezhetjük magunkat megrekedten. Sokak élnek meg hasonlót Ray esetéhez: Ray. de a Yo-Yo diéta szindrómában szenvedők általában többször akadnak el házassági és munkahelyi problémákban. – „Így van ez már húsz éve. abban bíztam. és nincs kiút. hogy benne marad a beteg házasságban. annál gyakrabban fordult az ételhez. megrekedt. „Nem tudom. hogy majd megváltoznak a dolgok”. mit csinálok rosszul – panaszkodott Ray -. A férfiak is kiveszik ebből a részüket. „Már az esküvőnk előtt tudtam. Sok nő osztozik Jenny problémájában. hogy ugyanakkor fél elveszteni a George által nyújtott anyagi biztonságot. Amikor Jenny összefüggésbe hozta boldogtalanságát a férjével. rögtön a diploma megszerzése után. Mitől változna meg éppen most”? Ray úgy érezte. hogy havonta több száz dollárt költ Gloria ruhatárára és elegáns vacsorákra. ami csak eszembe jut. Megrekedtség érzése a házasságban. és haragszol magadra. hogy milyen rossz férj vagyok. és elmesélte. hogy nem minden tökéletes köztünk – mesélte a harminchat éves ápolónő. Jenny 12 éve volt második férjének. hogy minél frusztráltabb lett Gloria kielégíthetetlen pénzköltési vágyától. mit találhatnék még ki. hogy boldoggá tegye – ami a házasság folyamán nem bizonyult egyszerű feladatnak. Valahogy az ételtől egy időre nem is tűnik olyan szörnyűnek az egész”. De tehetek bármit. Georg-nak a felesége. Ray azt tapasztalta. és nem tudná eltartani a három gyereket. Ezért a hűtőhöz vagy a konyhaszekrényhez fordulnak. és tehetetlennek érzik magukat a változáshoz. hogy kielégítsem az igényeit”. hogy ideiglenesen enyhítsék érzelmi fájdalmaikat. rondának érzed magad. és mindent megveszek Gloriának. csapdába esett. ahány ember él. – Mégis ragaszkodtam hozzá. Gloriát vette el feleségül. Ray nem akart elválni Gloriától. hogy képesek meghozni a helyes döntést házasságukkal kapcsolatosan. hogy boldoggá tegyem”. és mindig több pénzt követel. Természetesen nem csak a nők érezhetik magukat megrekedtnek egy kiüresedett házasságban. mert nem bíznak abban. mert belül halottnak éreztem magam. Rettegett attól. 62 . de nem is volt boldog ebben a kapcsolatban. Elmondta. Bár dolgozott. Az ételhez fordulnak. „Igazán mindent megteszek. és nem tudom.letargikusnak. Egyfolytában arról panaszkodik. ha netán válásra kerülne a sor. hogy azért ettem annyit minden házasságomban – a mostaniban is -. a 40 éves mérnök főiskolai barátnőjét. hogy a férfi mennyire lekicsinyli és sértegeti őt. mégis úgy döntött. Tehetetlennek érezte magát. Ray különösen odaadó volt Gloriával. Ebben a fejezetben más alternatívákat ajánlok a stressz feloldására. hogy képesek legyenek megbirkózni az ilyen egészségtelen párkapcsolatokban keletkező erőteljes érzelmekkel.

és sok pénzt keres vele. képes legyél egy tervet formálni és cselekedni. már csak 12 év. Azt mondja. hogy el tudja vezetni a tulajdonában lévő egészség-klubot. Megrekedtség a munkahelyen Donna ügyvéd volt. hogy elértem a célomat. – „Ahhoz képest. ami miatt még mindig ezen a területen dolgozott. a házra kölcsönt vettem fel. Másik kliensem. amit megkeresek. Másik kliensem. Elvonszolta magát a munkahelyére. és igazában a helyzet hosszú távú megoldására lenne szükség. Al például kézrátételes gyógyító szertett volna lenni. hogy kézrátétellel gyógyítsak. Nicole anyja minimum egyszer telefonált naponta. ahogy korábban képzelte.Kliensemet megtanítom arra. – „Minden fillérre szükségem van. mert a biztonság túlzott hajszolásával nem vett tudomást arról a tényről. Rengeteg embert láttam. hogy ott akarom hagyni az állásomat. és nem tudja. miután megevett egy nagy adag reggelit. és ételt is kell tennem az asztalra. akik úgy érzik. teljes mértékben bízott képességeiben. a csatározásokat és a határidők okozta feszültséget. nagyon büszke rám emiatt a szép. Hogyan mondhatnék fel. hogy mennyi év munkáját fektettem bele ebbe. Erről már szó esett a második fejezetben. hogy az anyja irányítani próbálja az életét. Gyűlölte a papírmunkát. nem ártana-e az egészségének. amit végez. „Egyfajta ürességet érzek” – mesélte. Jillian. Ez a fajta üresség érzés normális jelenség az olyan sikeres embereknél. hogy a házasságban vagy a munkahelyén akadt el. hogyan meneküljön. Az egyetlen dolog. A 33 éves Nicole például azt mesélte. és nyugdíjba megyek” – válaszolta Kim. vannak más olyan életterületek. két gyerekem taníttatom. Megrekedtség más életterületeken Míg a legtöbb ember úgy érzi. biztonságod munkahely miatt. hogy utálja a munkát. Megrekedtél? Az alábbi kérdések segítségedre lehetnek abban. és kereshetnék más munkahelyet? Donna minden reggel rettegéssel és szívében ébredt – hogy megint el kell mennie a bíróságra. de nem tudom. „Nem szeretem a munkámat. beleértve foglalkozásainkat is. csak rövid távú megkönnyebbülést hoz. és azt kívánta. hogy csalódást okoz az apjának. Ha elmondanám neki. Az ima életünk minden területét képes meggyógyítani. a legkevésbé sem illett hozzá a foglalkozása. hogy egy fittnessterem vezetése nem tette őt boldoggá.” Az evés semmilyen helyzetet nem old meg. „Miért nem keresel másik munkahelyet?” – kérdeztem. és minden más elképzelhető témáról. A problémát az okozta. de félt. mit okoznék. Unalmas. hogy az állami állásom a legbiztonságosabb munkahely a világon. hogy kikristályosítsd a gondolkodásodat. összedőlne alatta a világ”. most megmászták a hegyet és rögtön a következő csúcsot keresik. hogyan beszéljen az emberekről. „Szeretném lerázni magamról. és egész nap folyamatosan evett. Kim. 63 . nem tűnik valami nagy ügynek”. bárcsak ne is hallott volna a jogi pályáról. „Apa mindig elmondja nekem. teljes mértékben” – panaszkodott. vagy az irodájába. ahol sokan érzik magukat csapdába esve. ki azért rekedt meg a munkahelyén. mint tudjuk. a magas fizetés volt. és kioktatta a lányát ez evésről. „Csapdába estem. „Hát. biztosítási területen dolgozott. „Csak így tudok megbirkózni a feszültséggel” – magyarázta. és a főnököm lehetetlen alak”. hogy az ima és a spirituális gyógymódok segítségével állítsák helyre kapcsolati problémáikat. a munkáról. most.

ami általában eltartott az éjszakai tévéműsorok végéig. és soha semmit sem tudsz rendesen befejezni. és nem tudod. és ágyba tették a gyerekeket. Jennifer attól félt. és este aztán túl sokat enni. hogy megfelelően foglalkozz önmagaddal. ami megrémít a helyzet megváltoztatásában? Vannak olyan lépések. Miután megvizsgáltuk a feladatait. legyen az könyvelés. Ez különösen hajlamossá tesz a túlevésre. Munka után próbált időt szánni arra is. mert ebből az következett. lehet. miért kell folyton elfoglaltnak és produktívnak lennie: félt attól. és férjével. Ez a félelem gyerekkorából származott. kutyafuttában étkezel. ha kitűnő jegyekkel mentem haza” – emlékezett 64 . és nem sportolsz eleget. és alighanem gyorséttermekben. hogy az étkezést használod eszközként egy kis pihenésre. nem egy külső hatalom kényszeríti valamire. ahogy feladattól feladatig rohansz. adózás és bérelszámolás. hogy ő maga választotta őket. mintha rossz ember lenne. A 33 éves vállalkozó legtöbbször azzal töltötte találkozóinkat. hogyan lassíthatnál az eszeveszett tempón. mint rohanni. hogy mások jóváhagyására van szükséged. hogy a gyerekekkel játsszon. Bár megengedhette volna magának. hogy mások majd lustának tartják. miért? Miért érzed azt. aki ügyvéd. ő volt a hektikus napok és esték megtervezője. megfürdették. Miután ráeszmélt a felelősségére. túlhajszolt életstílusára. valószínűleg nem pihensz. munkamániás szülők nevelték fel. Amikor először találkozott velem. az üzlet menedzselése. Jennifer még mindig nem változtatott azonnal. hogy másmilyen legyen. hogy a stressz második legnagyobb oka. pozitívnak és kényelmesnek? Mi az. Először is megvizsgálta. melyeket már ma megtehetsz (a nézőpont megváltoztatását is beleértve) a javulást vagy az eltávozás érdekében? Lehet. hogy valamilyen formában arra vársz. hogy valaki engedélyt adjon neked e lépések megtételére? Ha igen. hogy ő a felelős ideje megszervezéséért. Nem volt kényelmes dolog ezzel szembenézni. versenyre kelve az idővel. és nincs más választása. Mindeközben valamikor vacsorát készített. Jennifer. hogy túlhajszolt az életed. hogy ha lassít az iramon. akkor valami borzasztó fog történni. hogy megpróbálj mindent teljesíteni. akkor nem szánsz elegendő időt arra. Ha ilyen az életed.- Életed mely területén rekedtél meg? A helyzet melyik összetevője miatt akarsz változtatni? A helyzet mely összetevőit érzed biztonságosnak. ami nagyobb lelki nyugalmat adna neked? Vannak olyan lépések. Ha nem dolgozott. „Csak akkor figyeltek rám. Ezután Jennifer megpróbált leereszteni egy kis evéssel. amelyekkel javíthatsz a helyzeten annyit. A stressz csak nő. A munkával azonosította magát. hiszen ilyenkor előfordulhat. ami egész nap hajszolta őt. kitakarítottak. a gyerekek ébresztése és megreggeliztetése időben. takarítás. akik állandóan elvárták tőle a teljesítményt. hogy elpanaszolta mennyi munkát várnak el tőle otthon és a munkahelyén: papírmunka. és segítsen a házi feladatban. E homályos félelem része volt az is. hogy megváltoztasd a saját életedet? A megrekedtség érzése hogyan hat az étkezésedre és a testsúlyodra? Túlhajszolt életstílus Ha túl sok a tennivalód. kiderül. Kliensem. Minden bizonnyal fel is vagy pörgetve. értéktelennek és bűnösnek érezte magát. túlhajszoltan élt. nem tette meg. hogy elérjék az iskolabuszt. hogy nem kell elmenned? Van lehetőség más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Jennifer azt hitte. hogy segítséget vegyen fel – könyvelőt az üzletükben és házvezetőnőt otthonra -. hogy egy olyan napirend áldozata.

hogy nem vagy egyedül. Ő maga is. Amikor elmagyaráztam neki. egy pillanatra gratulált magának. hogy azért szeretik. ami eltérítette őt a fontos dolgoktól. Ha valami jó sikerült. Mikor én találkoztam vele. találkozókból és elintézni valókból állt. Jennifer ma már más ember. tudd. Ezután átnéztük a listát. és a teste tiltakozni kezdett. napirendje végeláthatatlan feladatokból. Ha jennifer történetének eleje kicsit hasonlít a tiédhez. Elment orvoshoz. hogy saját magának kell megteremtenie a szeretetet és elismerést azzal. hogy – más stressz miatti túlevőkhöz hasonlóan – túlhajszolta magát. és hogy szeretetre méltó ember. hogy gyenge vagy. és a beteg úgy érzi. hogy ez nem jelenti azt. és Jennifernek folyamatosan emlékeztetnie kellett magát a spirituális igazságra a szeretet igazi forrásáról. és arcáról eltűntek a feszült vonások. hogy mi történt vele. Apa egy pillantást vetett csak a négyesemre. Mindenekfölött Jennifer boldog és elégedett magával. bár elmondta. egészséges életmód függvénye. A pánikroham erős szívdobogással. Csodálatosan néz ki. Gyakori tünet azoknál az embereknél. hogy büszke rá. Jennifer ekkor még nem tudta lefékezni az iramot. 33 éves korában. Ha csak szülei felszínes viselkedését tekintette. és amiről Jennifer beszámolt. elismerése. hogy előnye származhat egy nyugodtabb életstílusból. Hogy mihez? Az elismeréshez. amit teljesít. „Valami nincs rendben! Azonnal találkoznunk kell!” Beiktattunk egy sürgősségi találkozót. 65 . megkönnyebbült. Emlékszem. aki ő valójában. egy ego illúziótól függött. Megkértem. hogy lassítson. hogy nem elég. még mielőtt alkalmad lett volna bizonyítani. feltételekhez kötötte szeretetét önmaga felé. nem volt meglepő. hogy újra megtörténhet. „Most mihez kezdjek?” – kérdezte. A Yo-Yo diéta szindróma gyógyítása eleinte nehézséget okozott Jennifernek. hogy nagyon szeretné. A bizonyosságra. amire szüksége lett volna. és többé nem köti feltételekhez önmaga iránti szeretetét. (Végül is. Egyetlen szót sem szólt az ötösökről a többi tantárgyból”. Bár sok mindent elért. Észrevette. hogy ő értéktelen vagy szerethetetlen (ettől rettegett). Jennifer végre elérte a mélypontot. Mindent kivetünk. hogy értékeli Jennifer személyiségét. Ekkor még nem győződött meg teljesen arról. mint amikor megismertem. beleértve a testsúlyát is. szédüléssel és légzési nehézségekkel jár – mintha lyukak lennének a tüdőben -. Miután megértette. hogyan pihenjen. mert szembe kellett néznie azzal. Egyik hétfő reggel csöngött a telefonom. hogy egészsége. de félt attól. még mindig úgy érezte. szívrohamot kap. Ilyen magas mércével – szülei figyelme. amit már megszereztél. a kiegyensúlyozott. hogy szülei felszínes. Jennifer megértette. mintha el kellene veszítened a talajt a lábad alól. és azt mondta. akár a szülei. megengedte magának. ha már tudna lazítani. meg fog halni. ha korán meghalok. vagy megbolondul. már fiatalon saját cége volt. Mindössze annyit jelent. amire anyjától és apjától vágyott. és azonnal lépett tovább a következő feladatra. és nehéz változtatni rajta. egón alapuló viselkedése nem adta meg neki azt a szeretetet és elismerést. nem tudok annyi mindent elvégezni – mondta). nem azért. A szülők igaz önvalója természetesen csupa szeretet. Beiktattunk időt a játékra és a pihenésre. A lassítás egyenértékűnek tűnhet annak elismerésével. Egy ölelésre anyjától. Még mindig félt felhagyni hektikus időbeosztásával. hogy kap-e elegendő szeretetet. akik a kimerültségen túl is hajszolják magukat. hogy mely tevékenységeket iktathatnánk ki a napirendjéből. A túlhajszolt élet nagyban oka lehet a stressz okozta túlevésnek. Jennifer teljesítményével volt arányos – a fiatal lány kezdte azt érezni.vissza feszült arckifejezéssel. Megerősítésre az apjától. hogy mindkét szülő szereti őt. Ijesztő érzés. Az ego – bárkié is legyen – képtelen a szeretet adásra és kimutatásra. csak matekból volt négyesen. hogy tudatosítja: az igazi szeretet a Teremtőtől származik. és hajlandó volt megtanulni. hogy ez alatt az idő alatt írjon össze egy kegyetlenül őszinte listát a prioritásairól. és kivett egy hét szabadságot. nem bírod a feszültséget – mintha elbuknál. Aznap reggel pánikrohama volt. amikor mindenből ötöst kaptam. leadta a 15 kiló felesleget. és amit a szeretetüknek érzett. legközelebb keményebben kell dolgoznom.

kötelességekkel töltjük ki napjainkat. melyek akár fájdalmakat is rejthetnek magukban. hogy rengeteg időnk van. hogy képesek legyünk megkülönböztetni a fontos dolgokat a kevésbé fontosaktól. vagy elutasítunk valamilyen tevékenységet. hogy emlékeztessen arra. Figyelj oda. Az idő sürgetése azt az érzést kelti bennünk.Ahogy már említettük korábban. evésre sarkallnak. és kompromisszumokat kell kötnünk. hogy „nincs elég időm”. ha nemet mondunk. Természetesen vannak következményei. és nem vagyok az idő kényszerítő erejének áldozata. hogy házimunkával. hogy fontosak vagyunk. hogy bármiben is hiányt szenvedtünk. Azok a tevékenységek. sokszor azt értik ez alatt. hogy intim kapcsolatokat alakítsunk ki. de mindig rajtunk múlik. akik rászoknak a krízis-helyzetekkel járó magas adrenalin-szintre. melyik fontos. hogy külső erők kontrollnak bennünket. Csakis az áldozatiságba vetett hitünk tart benne az áldozat szerepében. Mi magunk raboljuk el önmagunktól az időt. Az igazság az. vagy értékes tevékenységeket szüntetsz meg. ránk kényszerítik akaratukat. Az igazság azonban az. hogyan emelkedik az energiaszinted. Intuíciónk úgy vezet minket. és teljes mértékben szabadok vagyunk abban. amikor sok feladatnak kell megfelelnünk. Fizikai szokásaink hatással vannak testünk energiaszintjére. Amikor szembeszállunk ezzel a vezettetéssel. A szoros időbeosztás megakadályoz bennünket abban is. Az adrenalin függőséget okoz. hogy te uralkodhass a szíved felett. és megfosztanak minden szabadidőnktől. és nyílik meg az időbeosztásod. Van. szükség van ránk. Amikor 66 . Minden feszültséget saját magunk teremtünk”. lelohasztjuk életerőnket. amelyek elvégzése után üresnek és haragosnak érzed magad. és melyik kevésbé. hogy mindenre igent mondtunk. A túlhajszoltság tehát fizikailag és érzelmileg egyaránt függőséget okoz. Elfoglaltságod így valójában egy módszer arra. Néha úgy érezzük. a lassítás nem jelenti azt. Próbáljuk eldönteni. senki sem kerülhet túl közel hozzád. hogy nincs elegendő energiájuk. Néha összezavarodunk. hogy elfogadunk. Vannak emberek. hogyan töltjük el. hogy csökken a produktivitásod. Figyeld meg. mint egy lánc egy hullámvasúton. akkor leblokkoljuk önmagunkat. Telezsúfoljuk napjainkat teendőkkel. ami felemészti a napodat. és feljogosítva érezzük magunkat. Ahelyett. és frusztrál téged. amit az életünkben teszünk. Minden feszültséget mi veszünk magunkra. megjelenítjük a hiányt az életünkben. a „Félre az utamból világ! Fontos dolgot kell elintéznem!” hozzáállásra. Hiszen a szabad. szervezetlen idő idegessé tehet bennünket. hiszen elengeded azt a több száz jelentéktelen teendőt. mond azt „rengeteg idő van”. hogy te irányítod a dolgaidat: „Az idő nem az ellenségem. Ha elhisszük. Ez a megerősítés helyet teremt a legfontosabb dolgok véghezvitelére! Az energiaszintünk a kulcs Amikor az emberek azt mondják. Éppen ellenkezőleg. nincs elég idejük. hogy értelmet adjunk nekik. hogy tele legyen az órarendünk. ahol dolgozni szoktál. Minden nap ingyen kapunk 24 órát. Az intuíciónk a mindig jelen lévő tanácsadónk. mit gondolsz és mondasz az időről. Érdemes a következő mondatot kifüggeszteni oda. amikor nem hitelesen viselkedünk. Ha mindig elfoglalod magad valamilyen munkával.

csak nem akarod meghallani. úgy kell megírni a listát. hát nem állnak ott. párunkkal való érintkezéseink nem elégítenek ki minket. Azok a klienseim. Egy olyan nap után. akár nem – tudatában vagyunk megérzéseinknek. Nem oldhatjuk meg ezt a problémát gyógyszerekkel vagy panaszkodással. intuíciónknak. hogy a legtöbb időt a legfontosabb dolgokra szánod. Első lépés a stresszes kényszerevők számára: mérd fel és csökkentsd a stresszt. írd le. hogy frusztrált vagy – mintha ezerrel tekernél. Ha olyan listát írsz. Sokan például szégyellik bevallani. vágyak (jobban érzem magam a bőrömben). hogy óriási segítséget jelentenek annak tisztázásában. Ráadásul motiválnak arra. Amikor az emberek azt mondják nekem. A meditáció segít meghallani és megérteni igaz önvalónk üzeneteit. ami számodra a legfontosabb. a listán. A gyerekeinkkel. és bevallják. és nem jutnál sehova! Ideális esetben a napirended úgy áll össze. Nem csoda. hogy nem bíznak megérzéseik bölcsességében. azt jelezték vissza. amilyet szerinted „kellene”. hogy elvégezhesd a fontos dolgokat. hogy így van. Lehetnek ezek célok (befejezni a diplomát egy éven belül. ami igazán fontos. mint azt az emberek feltételezik. Egy darab papírra írd le azt az öt vagy tíz dolgot. hogy megengedjenek maguknak egy olyan ételt. értékek (több időt tölteni a gyerekekkel) vagy aggodalmak (jobban törődni az egészségemmel). akkor szenvedünk a munkahelyünkön és a párkapcsolatainkban. hogy megvizsgáld még jobban prioritásaidat. hogy el fogsz szörnyedni -. Ilyenkor lecsökkent az energiaszintünk. a vallás nem ál első helyen. hogy mindezt saját magunknak köszönhetjük. vagy nem bízunk benne. majd a következőre. Egyszerűen nincsenek hozzászokva ahhoz. Ha nem állnak ott. Miután elkészült a lista. és mennyit otthoni tanulással. Ez csak kierősítené az ego hangját. mennyi időt töltesz az iskolában. jó segítség egy fontossági lista. amikor a munka területén kompromisszumokra kényszeríttettük magunkat. Egónk hangosan tolakszik a szégyen. Sajnos sokan olyanok. Majd vedd végig a lista többi elemét. ahogy az igazság a valóságot tükrözi. Nagyon ajánlom mindenkinek. Általában beismerik. hogy prioritásaid szerint szervezd át az életed. amelyet általuk szeretett tevékenységekkel töltenek meg. mégis nyugalmasabb legyen az életed. amit a legtöbbre értékelsz az életedben. Az. Félnek a szegénységtől vagy az egyedül maradástól. mielőtt képesek változtatni. Azt mondod lehetetlen? Hallottam már néhány ilyen véleményt – és azt tapasztaltam. írd le. és elnyomná intuíciónkat.nem engedelmeskedünk az intuíciónknak. az egészség. hogy nem hallják intuíciójuk hangját. akkor nem ér semmit. Végül meg fogsz lepődni – lehet. Ahhoz. körülbelül hány órát töltesz el hetente ezekkel a dolgokkal egyenként. A legtöbbet a legfontosabbra. hogy mit akar mondani neked”. hogy általában sokkal inkább lehetséges. Neked biztos nem kell! A következő gyakorlatok elsőre morbidnak tűnhetnek. kimerültek leszünk. nem annyira fontos. 67 . hogy a családjuk. és észre sem vesszük. bizonytalanság. általában azt válaszolom: „De igen. mi az. Ilyenkor levonjuk a következtetést: „Nincs elég szeretet az életemben”. céljuk azonban az. kifizetni a tartozásokat). hogy mi van a listán. milyen kevés időt töltesz azzal. akik kipróbálták a gyakorlatokat. Ha például a diploma befejezése az első a listádon. és így tovább. mert nem lesz igazán a te listád. harag vagy bűntudat érzéseivel. mint Jennifer – el kell érniük a mélypontot. mint a lista őszintesége. Nem kell senkinek megmutatnod. Sokan – akár meditálunk.

Létrehozta a Jane Smith könyvtárat a fogyatékos gyerekek számára. kellemetlen hírekkel: a vizsgálatok eredménye megérkezett. és értelmet adj az utolsó három hónapnak? Mi az első gondolatod ezzel kapcsolatban? Természetesen senki sem tudja. Sok ember attól tart. és mennyi időbe telhet céljaid megvalósítása. mintha egy örökkévalóság állna rendelkezésünkre. hogy vállalom a kockázatot. A három hónap leteltével azonban mindennek vége lesz. és a tények kegyetlenek. és nem érzed majd a betegség jeleit. Milyen változtatásokat vezetnél be az életedben most azonnal. mindig majd holnap – a legmegfelelőbb pillanatban – akarunk hozzákezdeni ahhoz. és ezzel együtt a körülötted élőknek is. 68 . Bár morbidnak hangzik. hogy adományokat gyűjtött a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szervezetek számára. Mégis mindannyian úgy élünk. hogy mit is szeretnél megvalósítani rövid fizikai életutad alatt. Végül szükségtelen frusztrációkkal leszünk tele. Pl. és véghezviszem a változásokat? Mi tart vissza most ezektől a változásoktól? Hogyan befolyásolja étkezésemet jelenlegi életstílusom? Második gyakorlat Írd meg a gyászjelentést önmagadról. mint a gyerekek. hogy rajtunk múlik az olyan dolgok megváltoztatása. ha időt és pénzt áldoz önmaga fejlesztésére vagy pihenésre.: „Jane Smith-re úgy emlékezünk majd. megértheted mennyire bölcs vagy nem bölcs dolog a megvalósítás halogatása.Első gyakorlat Képzeld el. és te felveszed a kagylót. aki Smith Stories néven. hogy cseng a telefon. otthonok építésére. hogy reálisan felméred. Az utolsó hónapokban megőrzöd majd jelenlegi fizikai állapotodat. Döbbenten leteszed a telefont. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Milyen változások jutottak eszembe a gyakorlat alatt? Hogyan éreztem magam. Egyszerűen egy módja életed jobbá tételének. de azzal. saját gyászjelentésed megírása rendkívül hasznos annak tisztázásában. mert félelmetes dolog felelősséget vállalni saját életünkért. mennyi időnk van még hátra itt a Földön. akik a szüleik engedélyére várnak. Az orvos az. amit nem szeretünk. lehet egy óra és lehetnek évtizedek is. Jane-t sokan szerették. amit egy napon szeretnél megvalósítani. Sok embert inspirált jótékonysági munkára heti rádióműsorával. időt és pénzt vonni el családodtól és barátaidtól céljaid eléréséért. mennyi időt állhat rendelkezésedre. hogy saját életüket élhessék. Gyakran nem vesszük észre. mikor arra gondoltam. ami igazán fontos. Halogatjuk életünk megváltoztatását. Nem önző dolog. hogy önzőnek fogják tartani. és természetesen múlt időben fogalmazz. hogy halálod esetén az újságban megjelenjen. Csak három hónapod van hátra. ahogy szeretnéd. Írj bele mindent. Utolsó éveit azzal töltötte. melynek címe „Egy fecske is csinálhat nyarat”. Természetesen senki sem gondol élvezettel saját halandó mivoltára. és mindenkinek hiányozni fog. mint a sikeres vállalkozóra. hihetetlen erőfeszítésekkel létrehozta az egész Amerikában elterjedt használt könyvkereskedés-láncot. hogy élvezhesd. Úgy viselkedünk.

Fontos felderítened azt is. akkor öröm lesz körülötted lenni. Ahogy már említettem. és mindenki számára mást jelent. mert úgy érzem. vagy túlhajszolt vagy. A 27 éves Lynn például egy felsővezetői állásról álmodott a cégnél. és ha elégedetlen vagy. hogy változtasson életstílusán. Ezek a rágcsálni valók napi 10001500 plusz kalóriát jelentettek számára.Mikor eszem többet. mitévő legyél. hogy túlhajszoltsága nagy szerepet játszik étkezési szokásaiban. mintha egy kuktában élné az életét. „Ha nem dolgozom ilyen keményen 69 . Célja elérése érdekében Lynn mindennap túlórázott. Két hétig vezesd a naplót. személyes állapot. Izgalmasnak és stimulálónak élik át. Ez lenne az önzőség? Fontos megérteni. tegyél egy vagy két apró lépést. A harag és depresszió. A negatív hozzáállás fertőző! Másrészről. világos volt számomra. munkanapokon vagy hétvégén? . a társadra és azokra az emberekre. Sok ember élvezi a rohanó életstílust – számukra nem jelent stresszt egyszerre négy dolgot kézben tartani. mivel mindkét dolog közvetlenül összefügg a túlevéssel. amikor kényszeresen sokat eszem? Ha a válasz igen. Legyél nagyon őszinte magadhoz. akik kapcsolatban vannak veled. és nem önmagukért. Amikor Lynn eljött hozzám a Yo-Yo diéta szindrómájával. ahol dolgozott. ami abból ered. Általánosságban Lynn élete célja elérése körül forgott. olyan értékekre tanítod őket. A legjobb módszer erre a napló. vagy. hogy rendes vacsorát készítsen magának. ami nekik is segít boldog felnőttekké válni. ráragad a gyerekeidre. enyhítsünk egy kicsit a nyomáson. Lynn azonnal védekezni kezdet. Amikor stresszhatás alatt vagy. hogyan függ össze az étkezésed a stresszel. akkor különösen nehéz együtt élni velük. elakadt az életed. amikor úgy érzed. Minden este egy-két órán át. Amikor azt javasoltam. Meg kell azonban vizsgálnod. sok stressz alapon kényszerevő ellenáll annak. ami már olyan. hogy felettesei észrevegyék. hogy nem szereted önmagad vagy az életed. majd vizsgáld meg. akkor lehet. amit azzal magyarázott meg magának. hogy javíts helyzeteden.Arra használom az evést. milyen érzést kelt benned jelenlegi életed és időtöltéseid. akkor a borotva élén élsz. hogy otthon vagy a munkahelyen vagyok feszültebb? . hogy halogassak dolgokat. túl sok a teendőm. és vámot szedsz a testeden – súlyoddal és étkezési szokásaiddal. és mindent megtett azért. Nem kell radikálisan megváltoztatnod az életed.Összefügg ez azzal. ha boldog és elégedett vagy az életeddel. hogy állandóan 15 kiló súlyfelesleggel küzdött. önként részt vett különféle cég-bizottságokban. tartó rágcsálással engedett ki. Inspirálni fogod a gyerekeidet.Amikor a Yo-Yo diéta szindrómában szenvedők nem boldogok az életükkel. amikor mások kedvéért élnek.Milyen alternatív stressz-kezelő módszereket alkalmaznék szívesen az étel helyett? Vékonyabban. hogy lejegyezd. vagy teljesen lelassítanod. Szánj időt arra.Vannak bizonyos napszakok. melyben az idegesség és aggodalom keveredik a monotóniával és a kockázatvállalással. hogy munka után túlságosan kimerült ahhoz. alatt és után. hogy az ételt alkalmazom a stressz kezelésére? . hogyan érzed magad evés előtt. nyugalmasabban A stressz a feszült életstílus tünete. A stressz tehát szubjektív. mert nem érzem magma elég feszültnek és motiváltnak az előttem álló feladathoz? . milyen mintázatot tudsz felfedezni étkezési szokásaidban az alábbi kérdések segítségével: . Nem meglepő.

Mindkettőjüket emlékeztettem arra. Legyen lehetősége az ellazulásra. hogy vidámabb legyen az életed? Legyen a mottód a következő: „A szórakozás szükséglet. akik annyi időt töltenek épületekben és autókban. Ha a legjobb képességeinknek megfelelően végezzük a munkánkat. vagy még tovább tartó merev szerkezetből. Beszéltünk azokról a kutatási eredményekről. és továbbra is a célja koncentráljon. ha csak egy kicsit is pihen. intimebbek lettek. Amennyiben ez nincs így. az egyik elérhetetlennek tűnt a másik nélkül. amióta független felnőttek vagyunk. nem úgy vette észre. A fent említett ambiciózus Lynn attól félt. Szemléletmódunkkal. általában biztos és egyenletes lelki beállítottságúak. ne 70 . hogy bűntudata van. hogy elszalasztja a sikert. Az első a bizalmas viszony kialakítása a Felsőbb Énnel. Lynn félt a stresszmentes állapottól. feszült vagy. Ez nyugtatóan hat a kimerült adminisztrátorokra és irodai dolgozókra. kívülről irányítják az életét. Egyvalami azonban érvényes minden Yo-Yo diéta szindrómában szenvedőre: ha úgy érzed. azzal. hogy lehetséges nyugodt életstílusban is megkapni az élettől az érzelmi. Egyik kliensem. amit Earl Nightingale motivációs előadó mondott egyszer: „Mi magunk választjuk meg a munkánkat. Lynn megértett azzal. mentél vidámparkba. kapcsolatainkról és más életterületeinkről. nem luxus!’ A stressz időről időre mindannyiunk életének része. Ami a legjobb. a 33 éves Casandra elmondta. A második. hogy nem a megfelelő munkaterületen vagy poszton dolgozunk”. hogy elfogadja-e a stresszel teli életformát vagy sem. és spirituális beavatkozást kérni. hogy stresszel telt életük nem választásuk eredménye. Szerencsére. Természetesen nem minden stressz „önmagában rossz”. és a súlyfeleslege szinte észrevétlenül tűnt el! Lynn helyzete emlékeztet arra. akkor valami nincs rendben valahol. ami lehetővé tenné számára. Miért ne lehetne kimenni a parkba. Nagyon valószínű. Úgy érezte.–lőtt vissza -. Azt mondta. hogy túlságosan erőltetjük egy cél elérését. hogyan keverte össze a lelkesedést az előrehaladás hajszolásával. Egyes stresszes alapon evők úgy érzik. soha nem érem el az elnöki posztot”. Azzal. az örömmel és szórakozással töltött idő növelése. Erről a második fejezetben volt szó. több időt tölteni a szabadban. Lehet nagyon is motiváló. hogy minden nyomást magunk veszünk magunkra. ha nem dolgozik valamit a háztartásban. hogy hagyott magának egy lélegzetvételnyi időt. mert a bennünk gyűlő feszültség megőrjít bennünket és másokat is. Lynn megértette. Mi magunk döntjük el. Lynn kapcsolatai a munkahelyén melegebbek. ha nem tetszenek elmúlt döntéseink mai eredményei. a lelki nyugalom egyenlő volt számára a letargiával és a bukással. Sokan fedezik fel. a kitörésre a 9-5-ig. Van. hogy jobban élvezze a munkát. hogy félelemből és bűntudatból – nem szeretetből – hozunk döntéseket munkánkról. Tapasztalataim szerint a legtöbb stressz alapon étkező három területen változtathat életén. akkor boldognak kellene lennünk. spirituális és anyagi elismerést. nem volt már annyira éhes esténként. A harmadik. kérlek. Lynn számára a stressz és a siker egy és ugyanaz volt. és nyomorúságosan megbukunk. mekkora stresszben élünk. Senki nem erőlteti ránk. melyek szerint a legsikeresebb emberek. hogy választhat. akkor dönthetünk újra. az üzleti életben is. amiből a dolgozó élete áll. hogy kísérletezni kezd egy kicsit könnyebb hozzáállással. Ezek a vezetők igazi lelkesedésükkel inspirálják dolgozóikat. nyomás alatt vagy. vagy néztél meg egy komédiát a moziban utoljára? Mit tehetsz ma annak érdekében. és azonnali stresszcsökkentést tapasztal. és hintázni? Vagy kergetőzni a szobában és megcsiklandozni egymást? Mikor eregettél sárkányt.

mivel azonnali. Rendszerezni a zenei gyűjteményemet. A sport ezzel szemben különösen hatékony módja a stressz kezelésének. A fenti fejezet az első választással foglalkozott. Vannak olyan stressz alapon evők. ahogy a sokak számára nyilvánvaló. Az én alternatíváim evés helyett: Levelet írni Marynek. akik nem készek még arra. Amikor ezek az időleges érzések elmúlnak. Nem csak abban segít. Számukra rendkívül fontos. hogy eltereld a figyelmedet. Könyvespolcot venni. A listán szerepelhet mindaz. hogy az étel helyett valami máshoz forduljanak a megrekedt. A stresszkezelésnek fokozatai vannak a nagyon egészségtelentől az egészségesig: Út a stressz leküzdéséhez Nagyon egészségtelen – drogok és alkohol (beleértve a cigarettát) Egészségtelen – étel. A hímzésemen dolgozni. mint mielőtt még sportolni kezdtek. meditáció és ima A drogok. mert jól és értelmesen töltötted el az időt a túlevés helyett. Imádkozni és meditálni. Friss virágokat szedni a kertből. Így jól fogod érezni magad. Kitakarítani a halak akváriumát. Kilakkozni a körmömet. a stressz visszatér. munka Nagyon egészséges – pihenés. Egyéb meghozandó döntések A kilók leadásához a stressz alapon evőknek két döntést kell általában meghozniuk: csökkenthetik életükben a stresszt. hogy elengedjenek életükből bizonyos területeket. A legtöbb esetben ezek csak tovább növelik a stresszt. vagy túlhajszolt életből eredő feszültség oldására. de látszólag soha nem volt rá időd. Az emberek mégis ezekhez fordulnak. Találsz más módszert! Készíthetsz egy listát magadnak az alternatív lehetőségekből (kiteheted a hűtőszekrényre). A rendszeresen sportoló emberek kevésbé irritálódnak apró dolgoktól. rövid távú megkönnyebbülést nyújtanak a stressz és a fizikai fájdalom alól. hogy összehasonlítsam a biztosítási árfolyamokat.egyél megoldásképpen. hogy kioldódjon a felhalmozódott harag és sértettség. amit el szeretnél érni. Levágatni a hajamat. sport. ha egy-két kellemes időtöltés is szerepel az alternatívák között. hogy kéznél legyen. Jó. amikor az éhség nem a gyomorból. hanem a stresszből ered. 71 . az alkohol és a munka nem hatékony módszerek a stressz leküzdésére. Használd ezt a listát. vagy változatlan életstílus mellett az étel helyett egészségesebb módszerekhez folyamodhatnak stressz szintjük kontrollálása érdekében. de ellenállóvá is tesz a stresszel szemben. hogy étvágyuk is csökkenjen. amikor a stressz miatt enni akarsz. Körbetelefonálni.

A stressz és a túlhajszolt életmód csökkenti a szerotonin-ellátást és akadályozza a termelődését. Így hatékonyan segíted a fogyást. „Mire kijövök az edzőteremből. Mivel a legtöbb stressz alapon evő az ételhez nyúl egy-egy munkanap végén. Ha edzés közben nem izzadsz. ami egész nap felhalmozódik benne stresszes munkahelyén. szorozd meg ezt a számot 0. de legalábbis megszokják a rendszeres mozgást. tenisz. hogy több idejük marad. egy másik kliensem. és tudom. A tizedik fejezetben mélyebben belemegyünk abba. Corinne például már többször belevágott. „Ez nagyszerű” – mesélte – „amíg tekerem a pedált a szobabiciklin. ami aznap feldühített. még ha csak keveset is. Ez azt jelenti. Ha rendszeresen sportolsz. hogy nincs ideje elmenni. hogy az is motiválja a gyógyulásban. akkor 0. és rögtön munka után odamegyek. de mindig abbahagyta. Sok tanulmány mutatta ki az összefüggést az aerob típusú mozgás és a szerotonin emelt szintű termelődése között. így nincs kifogás. akkor valószínűleg nem dolgozol elég keményen. akkor gyorsíts. ma azt tapasztalja. elmondta.Ha stressz miatt eszel túl sokat. mert kevesebbet töltenek el evéssel és aggódással. Ez a jelenlegi szívritmusszámod. vagy valamilyen testgyakorlás. zsúfolt programjuk mellé. az egyik legjobb dolog. Alakíts ki magadnak edzéstervet. „Én is olyan jól akarok kinézni. Melissa. és a legkevésbé sincs kedvem átöltözni. mivel nő az energiájuk a sok fizikai aktivitás miatt. bármi. azt tapasztalják. Ha üllő életmódot folytatsz. A számodra elérendő szívritmus-érték meghatározása: Vond ki az életkorodat a 220-as számból. és megdolgoztasd a legnagyobb izomcsoportjaidat. Sok ember állítja.75-dal szorozz. Pedig akik edzenek. A másodpercmutató segítségével vagy stopperórával számold meg a pulzusodat hat másodperc alatt. mint ők – mondta -. hogyan kezdjünk el egy fittness rutint. ami idegesített. edzeni. mert túl időigényesnek találta. hogy eljár edzeni. Lehet az. hogy az edzés segít neki kiengedni a sok feldúlt érzést. hogy rendszeresen. majd ezt szorozd meg tízzel. Minden egyes pedálozással érzem. Több idejük marad azért is. Most az autóban tartom az edző cuccomat. evezés vagy aerobik – a lényeg. és nem sportoltál rendszeresen az elmúlt hat hónapban. jelentéktelennek tűnik” – mondta. és a stressz csökkenését. végiggondolok mindent. Ha szívritmusod tíz vagy több dobbanással a célérték alatt marad. a munka utáni edzés kitűnő módja az evéskényszer leküzdésének. újra autóba ülni. és nem eszem esténként”. Ehhez keresd meg a pulzusodat a mutató és középső ujjaddal a nyakadnál vagy a csuklód belsején. Míg korábban Melissa az ételbe fojtotta haragját. hogy beugranak az edzőterembe. hogy látja maga körül a sok fitt nőt. ha edzem. hogy alkalmanként minimum 30-45 percig sportolj. emelt szerotonin-szintet tapasztalnak közvetlenül az edzés után. Sokan azt tapasztalják. aki munka után jár edzeni. amit tehetsz magadért. ahogy a harag távozik a testemből”. hogy ez lehetséges. gyaloglás. Egy hónapnyi rendszeres edzés után legtöbben már élvezik. hogy az edzés új lehetőségeket nyit meg előtte. és elmenni. „Hazaérek a munkából. Akik edzenek. hogy a munkahelyre vagy onnan haza vezető útvonalba a legjobb beilleszteni azt is. bármi – kocogás. ami több előnnyel is jár. amit a sportolás ideje alatt fenn kell tartani. A maradék a te „elérendő maximum szívritmusod” – a percenkénti maximális szívdobbanások száma. Azt ajánlom. Amikor 72 . edzeni. lassíts – de soha ne állj le hirtelen. minimum hetente négyszer kell edzened. vagy emeld karjaidat a fejed fölé. hogy a szívritmusod meghaladja az aerob szintet (lásd az alábbi kiemelt szövegrészt). amit a sportolás ideje alatt el kell érned. Ha bármikor meghaladod a cél szívritmus-értéket. Ez a cél szívritmus-érték – a percenkénti szívdobbanás szám.7-del. Corinne elmondta. az a sportolás.

ténylegesen csökkentik a stressz-szintet. hogy elvesztetted lelki nyugalmadat. kell lenniük ahhoz. Az étel azonban nem. Ha megvetted a kazettát. hogy megtanítják. A meditáció a sportolásnál is hatékonyabbnak bizonyult! A két módszer – meditáció és sportolás együttes alkalmazása a stressz alapon evőknek ideális. hogy tényleg használd is. mint minden mást. emlékezz intuitív hangodra. energiaszinted és étvágyad egyensúlyba kerül. Hamarosan el fog önteni egy belső erő. ha megéhezel. Szánj időt a lazításra… sokat dolgoztál. Ma tudományos adatok bizonyítják. akkor bizonytalanok. hogy új szokásokat alakíts ki a stressz kezelésére – olyan hatásokat. a magas vérnyomást. mint a meditáció és a jóga. akkor válassz egy rövidebbet. ami felváltja feszültségedet és a túlevés utáni vágyat. Az intuíció követése stressz alapon evők számára Intuíciód vezetni fog minden olyan pillanatba. hogy a meditáció jelentősen csökkenti a stressz fizikai tüneteit. nincs időd. hogy hallgatható – és nem csak a tudatalattira ható – kazettát válassz. hogy lassan tested minden egyes izmát ellazítsd. a nehéz légzést és a magas szívritmus számot. hogy megfigyelhesd. Sokan vesznek ilyen kazettákat. Szénhidrátokra éhezünk. fordulj befelé. hogy az étel nem jelent megoldást a stressz kezelésében. Egyik tanulmány szerint heti kétszeri meditáció ugyanolyan hatékony a várható élettartam növelésében. amikor túlevésre adnád a fejed. mert ezek az élelmiszerek növelik a szerotonin-ellátást. az valószínűleg nem más. Az edzés tehát kétszeresen is előnyt jelent. vagy kazettákról hallgatni meditációt. Nem csak elégted a kalóriákat. Ha a stresszről van szó. és árul relaxációs kazettákat. Míg a tudatalatti útján történő tanulás olyan ellentmondásos téma. amikor úgy érzed. hogy csírájában fojtod el a stresszt. Abban a pillanatban. A legjobb talán eljárni közös meditációkra. hogy én nem is szánok rá időt. Ezek a kazetták segítenek abban. Azokban a hektikus. mint mondjuk egy naplementét a tengerparton. Lényeges. vagy próbáld meg átszervezni kora reggeli. Mindkettő abban segít. elkerülöd. A hangkazetták legnagyobb előnye. és vezetett imagináció segítségével. édességet. stresszes pillanatokban. vagy késő esti tevékenységeidet. majd egyszer-kétszer kipróbálják. hogyan lazítsd el magad lépésről lépésre. amely már egészségtelen viselkedéshez vezet. és próbáld meghallani. Ha bármi eredményt tapasztalsz a tudatalatti szinten működő kazettákkal. A meditációt is éppen úgy be kell illesztened a napirendedbe. elengedd aggodalmaidat. és megérdemled a pihenést! És ami a legfontosabb. tudatosan felfoghatóaknak. A lazítás tudománya Az olyan relaxációs technikákat. és félreteszik. A legtöbb könyvesbolt hirdet ilyen tanfolyamokat. nem a stressz akar-e rávenni az evésre. A meditációs kazetta meghallgatása szintén. A legtöbb kutatás szerint a hangoknak és képeknek először. és megjeleníts egy nyugtató képet a tudatodban. Azzal. így a hangulatod. várj 15 percet. kenyeret. Azt ajánlom.a szerotonin-szint alacsony. Ha úgy érzed. legközelebb. hogy azonnal kapcsolatba lépj intuíciód hangjával. mint a dohányzás abbahagyása. muszáj bekapnod valamit. nyűgösek. jégkrémet ennénk. lenyugtasd az elmét. ne feledd. fáradtak vagyunk. A sportolás igen. mint placebo hatás. hogy felhalmozódjon a feszültség olyan mennyisége. de a megfelelő szerotonin-ellátást is biztosítod. hogy a memória rögzítse őket. amint kezded megérezni a feszültséget. Megteheted ezt nyitott 73 . nagyon lényeges. melyek hosszú távon. korábban csak az alternatív életstílus kellékeinek tekintették. izomcsoportonként.

hogy ma félelem nélkül szembenézel belső vezetőd üzenetével. és minél inkább követed a tanácsát. nincs idejük. félelem vagy szereteten alapszik-e. egészségi állapotodról szőtt álmaidat. és csökken az éhséged. el fogom veszíteni az állásomat. akkor a munkahelyi változásokat is megélheted biztonságban. az autómat. annál jobban fejlődik az életed. hogy ülj lótuszban. sőt csodás „véletleneket” tapasztalhatsz meg. amit már egyszer leadott. és engedd meg magadnak. hogy megbízhass az isteni rendben. A következő fejezetben a Yo-Yo diéta szindróma ötödik típusát vizsgáljuk meg: a lavina effektust. hogy a Teremtő intelligenciája tölti meg. és óm-ozzál az irodában a főnököd szeme láttára. azzal. melynek az állásajánlatát egy előző este kaptam a hálózati találkozón”. hogy megfigyeled. Ez az eltávolodási pillanat általában kreatív megoldásokhoz vezet. az otthonomat. melyek az intuitív hang ismertető jegyei. míg végül kialakul egy egészséges szokás. amikor az ego fogalmazza meg ugyanezt: „A főnököm ki nem állhat. A stressz alapon evők gyakran attól tartanak. figyelj. hogy ez az intelligencia mindig jelen van mindannyiunk számára. Kérj spirituális segítséget. az univerzumba. akkor nem fog sikerülni. hogy a tudatod egy csodálatos üres kehely. és maradj laza. annál könnyebben fog menni. 74 . a feszültséget keltő problémát. és engedd ki. az pénzügyi katasztrófához vagy karrierjük összeomlásához vezet. üzleti tárgyalásokon vagy vezetés közben is. nő az önbizalmad. meg fogja venni egy nagyobb cég. Lehet. hogy ha első vezettetésüket követik. vagy nem akarnak időt szakítani az intuitív befelé figyelésre. az erőt és a pozitív fogalmazást. Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól! Vannak. mintha itt lenne a világ vége. Képzeld el. ahol dolgozom. míg végül újra visszaszed mindent.szemmel is. Az intuíció hangja mindig támogató és gyengéd. Az intuitív hang követésével elkötelezed magad a gyógyulásra – ezzel kijelented. Csak annyit kérek. hogy intuíciód értelmes tanácsokat ad. döntéseid és cselekedeteid annak félelmét és feszültségét fogják tükrözni. amely majd elrendez mindent. a fizetésem viszont nem. hogy erőltetni próbáld a dolgok alakulását. a belső hangoddal való kapcsolatfelvétel egyáltalán nem kerül időbe. Rá fogsz jönni. hogy még nem bízol az emberekben. Nem azt kérem tőled. melyek végső soron valóra váltják karrieredről. melyben a felelősségem nagyobb lesz. és vizualizáld. szerelmi életedről. Figyeld meg. Minél inkább hallgatsz intuíciódra. és olyan lépések felé vezet. hogy képes legyél megfelelően viselkedni. mert ha túlságosan meg akarod hallani az intuíció hangját. Minél inkább követed intuíciód hangját. az intuíciód például így fogalmaz egy adott helyzetben: „A vállalatot. melyeket korábban leblokkolt benned az aggodalom. akik azt mondják. hogy csavargóvá váljak”. de bízhatsz az isteni rendben és intelligenciában. Figyelj arra a hajlamra – mely gyakori a stressz alapon evőknél -. Vegyél egy-két mély lélegzetet. Most lenne itt az ideje felvenni a kapcsolatot azzal a másik céggel. és olyan fúzió előtt áll. Bízz abba. Hogyan hozhatnál racionális vagy kreatív döntéseket. Nem sok választ el attól. hogy minden kérdésre megadja a választ. ha szükséges. hogy nagyon őszinte és figyelmes legyél önmagaddal a nap folyamán. ahol az illető egyre nagyobb és nagyobb adagokat fogyaszt. Távolodj el legalább hatvan másodpercig a szituációtól. az ego azonban mindig úgy viselkedik. érezve a vezettetést. Lélegezz. Könnyen megkülönböztetheted az intuíciót az egótól. Figyeld meg ehhez képest milyen. és képtelen leszek a gyerekeim szemébe nézni. amikor rettegsz az anyagi tönkremenéstől? Ha az intuíció hangjára hallgatsz. Ha az ego hangját követed. Míg 20 percnyi meditáció reggel és este nyilvánvalóan segít az intuíció fejlesztésében. és tudd.

Valamilyen krízis miatt kezdenek el diétázni (mondjuk valaki megjegyzést tett a súlyukra. Biztonságos dolog számomra elkötelezni magam e mély tudás mellett. hogy az evés 75 . más nyáron és más télen. Amikor magányosak. akkor annyit ehetnek belőle. bármit elkezdenek rágcsálni. A lavina effektus mögöttes háttere a határozatlanság és aggodalom az életfeladattal kapcsolatosan. hogy hozzájárulhassak valamivel a világ folyásához. ami a kezük ügyébe kerül. A lavina effektusban szenvedő általában két-három elképzelés között ingadozik életfeladatán illetően. és szándékosan meghallom és meglátom életcélom természetét. Phyllis a lavina effektusban szenvedett. . és félúton abbahagyja mindet. természetes tehetségem és képességeim által.Súlyuk évszakok szerint változik. . hogy „rosszul fog dönteni”. vagy meglátták magukat egy családi fotón). valamint mélységes aggodalom amiatt. Most követem intuíciómat. bízva abban. hogy megszabaduljon a YoYo diéta szindróma ismétlődő ritmusától.Két-három adagot is megesznek „diétás”. hogyha már diétás. amire vágyom”. és azért jött el hozzám. nulla zsírtartalmú. mely vezet engem. megszűnik bennük a motiváció a fogyásra. Amióta egyetemre ment tíz évvel ezelőtt. alkalmanként egy-egy lépéssel. A lavinaeffektusban szenvedő súlya azért ingadozik. vagy alacsony kalóriatartalmú ételekből. hogy biztonságosan elvezet mindenhez. először elsőéves egyetemistaként hízott meg. A 28 éves általános iskolai pedagógus. Amint a krízisnek vége. átérezheted a Yo-Yo diéta szindróma ötödik alapesetét.Az evés számukra az egyik legkedvesebb szórakozás.NYOLCADIK FEJEZET A LAVINA EFFEKTUS „Az étvágy az evéssel együtt nő” FRANCOIS RABELAIS (1494-1553). főleg amiatt. mert motivációja a sportolás és kevesebb evés iránt is változik. ahogy gördül le a hegy oldalán. Az a fogyókúrázó tartozik ide. folyamatosan magára szed és lead újra és újra 10-15 kilót. akinek súlya és mérete a folyamatosan növekvő ételadagok miatt változik. mert az hiszik. Gyakran kezd bele új dolgokba. E határozatlanság mögött félelem lapul és ellenállás az intuíció hangjának. amennyit csak akarnak. mint a Yo-Yo. A következő megerősítés használ: „Most lenyugtatom az elmém. mint a legördülő lavináé. . Következzenek e típus főbb jellemzői: . Az ételt szinte társuknak tekintik. FRANCIA HUMANISTA Ha magad elé képzeled egy hógolyóval induló lavina méretét és sebességét.

hogy diétájában alkalmanként 900-1200 kalóriát és maximum 20-25%-nyi zsiradékot vett magához. és úgy gondolta. A kényszeres túlevés. Együtt megvizsgáltuk hízásainak és fogyásainak történetét a legapróbb részletekig. hiszen minden étkezésemet az egyetemi étkezőben fogyasztottam el”. Ez alkalommal kicsit hosszabb idő alatt ugyan. „Megint visszamentem tehát a kollégiumi nővérhez. Többé nem ment el a találkozóra. vajjal. amit a dolgozatok. 35 éves kliensem. Ami ezután következett.” Így is lett. Úgy gondolta. míg ki nem rajzolódott előttünk egy ismétlődő mintázat. mennyire eltér már az eredeti diétától – legalábbis. „Sok támogatást kaptam a klubban” – mesélte – „jó volt látni. a diéta egyszerűen arra való. amíg le nem fogyott. amikor hat hónap múlva azon kapta magát. hogy pontosan követi a diéta által előírt reggelit. ha csatlakoznék egy fogyókúrás klubhoz. Nem volt könnyű. sült krumpli vajjal. amit csak akarnak. vacsorát. az új tanulmányok vitatják ezt az elméletet. követelmények és az otthontól való nagy távolság okozott. hogy a Yo-Yo diéta volt a folyamatos hízás mögött rejlő ok. aki azzal küzd. A tudósok állítása szerint a korábbi kutatások. amiben volt sajt. ami kiváltja a túlevés szakaszokat. hogy alacsonyan tartsa a súlyát. Nem meglepő. és kértem tőle egy újabb fogyókúra programot. Soha nem gondolt arra. hogy nem én vagyok az egyetlen. és borzalommal töltötte el. Phyllis hamar leadta a tíz kiló felesleget. nem voltak elég jól megszervezve. egy lényeges különbséggel: nem figyelt már oda annyira. Phyllis úgy fogyott le. A programot egy női magazinban találta. Ha a diéta azt írta elő például. Ekkor azonban a nővér azt mondta. az egyetlen konzisztensen megjelenő mögöttes adat. Pam például négyhónapnyi diétázással érte el a kitűzött testsúlyt. De ahogy az első fejezetben említettem. saláta reszelt sajttal és gazdag öntettel. Először a kollégiumi nővér állított össze számára egy diétát. akkor be is tartott mindent az utolsó betűig. hatalmas adag salátával. Amint elérte a célul kitűzött testsúlyt.segítségével próbált megbirkózni a feszültséggel. hogy ha egyszer végre vékonyak. Mire én találkoztam vele. Megszokta. ezért tovább folytattam a klub által összeállított diétát” – mesélte. hanem még plusz ötöt is. ezért nem mutatnak érvényes eredményeket. salátával és fogyókúrás salátaöntettel. tészta. hogy segítsen neki lefogyni. mindig egy irányba. és csak azt ettem. „Eltökélt voltam. A klub segített neki abban. az adagokra. hamar abbahagyta a diétázást. melyek a Yo-Yo effektus a lassú anyagcseréhez kötötték. hogy sovány csirkehúst egyen héjában sült krumplival. hogy sokkolóan érte. a pszichológiai és érzelmi okokra mutat. héjában sült krumplival. hogy újra elkötelezze magát a fogyás mellett. ebédet. Egy félév alatt visszahízott. amíg le nem adta az extra kilókat. jobb lenne. és észre sem vette. Phyllis fokozatosan növelte az adagjait és az ízesítőket. Ezen a ponton tovább folytatta ugyan a diétát. mert azt gondolják. és jó jegyeket kapjon”. ugyanez az étel így nézett már ki: több csirkehús. de Phyllis újra megszabadult a felesleges kilóktól. A lavina effektus variációi A lavina effektusban szenvedők gyakran azért híznak meg. amikor életében másodszor megint nem fért bele a ruháiba. akkor már azt ehetnek. hogy nem hízom vissza újra. ha továbbra is ugyanazt eszi. hogy nem csak a korábbi tíz kilót hízta vissza. hogy állandó változásokat is be kellene 76 . Néhány hónapon belül „ugyanaz” a vacsora átalakult egy fél csirkévé bőrével együtt. A klub által meghatározott étrend követése nem tűnt nehéznek Phyllis számára a szigorú kórházi diéta után. mert nem tudtam megtartani a súlyomat. amit előírtak számomra. „Kórházi diéta volt” – mesélte – „betűről betűre betartottam. akkor a súly többé nem jelenthet problémát számára. a tipikus a lavina effektusban szenvedők körében. szárított kenyérkocka és márványsajtos öntet. tejföllel. amíg vissza nem szedett minden leadott kilót. Évekkel ezelőtt azt gondoltuk. és amint újra belefért régi farmerjeibe. már tíz éve tartott ez a Yo-Yo effektus.

” Jackie gyógyulásához szükség volt alternatív. hogy bár az evés élvezetes dolog. Könyörögnek. Egyesek úgy érzik. a soványságért való küzdés oka szűnik meg. szilveszter. Az egyetlen gond az volt. mint bárki más” – gondolta. bármit megehettek. soha nem híztak egy kilót sem. azaz több alkalmat az evésre. és egyáltalán nem pedáloznak tovább. Ha Gary megevett egy óriási bifszteket. azt gondoltam. megint úgy ehetek. és ugyanolyan vékony 14 éves fia. Ezek az új tevékenységek örömet hoztak Jackie életébe. „Gondoltam. és egészen az első őszi levélhullásig nagyszerűen nézett ki. kövérnek lenni sem nem egészséges. A szezonális evők. hogy megkaphassák és meg is. amit ő „normális étel”-nek nevez. és nem az evésen alapul. akik szórakozásból esznek. a 42 éves háztartásbeli asszony. Gyakran kapok leveleket olyan olvasóimtól. mint Roxanne. valahányszor diétázni kezdett: nagyon hamar beleunt az egymást követő monoton diétákba. egészségesebb szórakozások beiktatására. és kevesebbet a kalóriaégetésre. amit olyan nagy gonddal adott le. ehessék. amíg képes volt követni egy diétás programot. mint a férje és a fia. „Most. visszafelé pedálozóknak szoktam nevezni. majd egyszer csak abbahagyják. jótékonysági vagy kreatív tevékenységek. Tim. amit Gary és Tim” – mesélte. de nem veszi el tőlük az evés élvezetét. mint a hobbikat és vakációkat – ez jelentette számára a szórakozást. Jackie. és több otthon ülést jelentenek. mint ők”. Mások megadják magukat a téli ünnepekkel járó kötelező evéseknek – mindenszentek. amit csak akartak. Milyen más időszakban van ennyi evés-orientált ünnep. Azt akarják. Így Pam is annyi sült krumplit és desszertet evett. Azután visszatért ahhoz. egy kivételen alapultak. hogy Pam elképzelése „bárki más” étkezési szokásairól. Vékony testalkatú férje Gary. hogy az ő anyagcseréje sokban különbözik családtagjaiétól – mikor visszaszedte mind a 15 kilót. mely egészséges. Ilyenek az emberi kapcsolatok. kilépjen a házból. de csatlakozott egy fotó-tanfolyamhoz. A legrosszabb idő két hónap volt. Egy másik kliensem. bátorságot merített belőle az üvegfestő és papírkészítő tanfolyamokhoz is. új barátokat és érdekes tennivalókat hoztak az életébe. – „Nincs a világon jobb egy ízletes ételnél. hálaadás. „Imádok enni” – mondta. Jackie hobbi-evő volt. sem nem élvezetes állapot. mindig ugyanazt tapasztalta. Olyan emberek tartoznak ide. hogy a hideg téli hónapok kevesebb fizikai mozgást. amire vágynak. mint Pam. és új emberekkel ismerkedhessen meg. méghozzá hizlaló ételekkel egymástól ilyen kis távolságra? Megint másokban télen megszűnik a motiváció a diétázáshoz. akik csak bizonyos évszakokban híznak meg – általában télen. én is olyan vékony leszek. Természetesen hamar rá kellett jönnie. hogy így egy kicsit szórakozzon. mert olyan biciklistára emlékeztetnek. Azt szoktam válaszolni. több okból esnek áldozatul ennek a jelenségnek. én is azt eszem. Pam is úgy tett. hogy vékony vagyok.vezetnie ahhoz. Ezért olyan fontos olyan örömforrást találni. „Ha még egy falat párolt halat le kell nyelnem. karácsony. Roxanne számára nem jelentett gondot tavasszal lefogyni. amely lehetővé teszi a fogyást. hogy mutassak nekik olyan módszert. Ettől kezdve Jackie számára könnyebb volt betartani a gyógyulási programot. Ha Tim rengeteg palacsintát reggelizett. ha pontosan azt eszem. – „Mivel ők soha nem híztak el. A lavina effektusban szenvedők egy másik csoportja a „szezonális evő”. sikítok!” – mondta. Az ilyen visszafelé pedálozók azonnal visszacsúsznak a túlevésbe. hogy megtartsa a súlyát. Október körül azonban Roxanne étvágya mindig túlnőtt minden határon. amint eltüntetik nehezebb testüket a vastag téli ruhákban. akik keményen pedáloznak felfelé a hegyen. azaz az ételt ugyanúgy tekintette. 77 . Számukra amint véget ér a fürdőruha szezon. korábbi eseménytelen napjait struktúrával töltötték meg. Mivel sikerek érték ebben az új kalandban. Az olyan lavina szindrómában szenvedőket. Kellemetlenül bár. Pam is vele evett. amit ők.

A következő napon aggódva rálép a fürdőszobai mérlegre. nem érdekel. Betty arról panaszkodott. hogy sóvárogva várják a nyarat. Megvizsgálta Betty hízásait és fogyásait. amint lefogyott. aki amint lefogy. Végül természetesen a sok desszertnek megvan az eredménye. Betty. Mindig azért kezdek fogyókúrázni. aki folyamatosan vagy éppen elkezdett. melyek sajnos egyre gyorsabban követik egymást egymás után. energikusabbnak érzed magad. Ilyenkor Irma mindig édesen megátalkodottnak érezte magát. 78 . És csodák csodájára. A test ilyenkor jelez. Bármit tehetett. Ez jelentette a problémát Crystalnak. A Yo-Yo diéta szindróma ötödik típusának újabb variációja az ún. amit a férfiaktól kapott. félt saját reakcióitól mindarra a figyelemre. amikor teljes spektrumú fényben lehetnek. Azért hízott meg mindig újra. különösen a csokoládé utáni kényszeres vágy. A forgatókönyv általában Irma esetéhez hasonló. 80 kilónál Betty férfi munkatársai szexuális érdeklődést. és emelik a vércukorszintet. Sokak számára ez azt jelenti. befejezett. és újra elkezdett kényszeresen enni. Ezek az emberek egyfajta bűvészmutatványt játszanak önmagukkal diétázás alatt. hogy visszameneküljön a kövér testbe. A szezonális depresszió két legáltalánosabb tünete a búskomorság. amíg már csak 56 kiló felesleg van rajta. teljes spektrumon világító fénytesteket. kenyeret. ahogy a Nap a téli hónapokban eltávolodik a Földtől. és amikor nem elegendő szerotonin termelődik. aki kamasz kora óta küzdött a Yo-Yo szindrómával. milyen kárt okozott a dőzsölés. az eredmény depresszió. és mindig azt mondom magamnak: „Ezúttal más lesz. Hízelgett neki. hogy megúszta a „csalást”. mert tudat alatt kövéren nagyobb biztonságban érezte magát. hogy étvágyuk rendeződik. hogy az ok nem fiziológiás – hanem pszichológiai. ezért az illető kívánni kezdi a szénhidrátokat. A lavina effektus újabb típusa a „szégyenlős”. Egy férfi még randevút is kért tőle. hogy kb. abbahagyta a diétát.és kövérség-ciklusba. Nem jutott sehová. hogy lássa. Bármit. a 35 éves vonzó nőnek is. hogy kövér vagyok-e vagy sem. hogy házasságát makulátlanul megtartsa. mert már nem férek bele a ruháimba. és többet eszik. megijed a vékonyságától. Ez a betegség gyakorlatilag a teljes spektrumban sugárzó fény elvonásának egy tünete. ami nem tartozik bele a diétába – banános-fagyis desszertet. fáradtság és irritáltság. arra jutottam.A szezonális depresszió szintén túlevésbe hajszolhatja az embereket a téli hónapokban. akik ebben a szindrómában szenvednek. édességeket és csokoládét. kezdtek tanúsítani iránta. most leadom mind a 15 kilót”. hogy elveszítheti a kontrollt. Kiderült. hogy boldogabbnak. Ez további kis csalásokhoz vezet. de rettegett is attól. mintha egy rossz kislány lenne. A szénhidrátok serkentik a szerotonin termelődést. hogy soha nem tudott 80 kiló alá lefogyni. Ez a tünetcsoport összefüggést mutat a csökkenő szerotonin termeléssel. és Irma megint visszaszedi a kilókat. és csökkenti a szénhidrátok iránti vágyat. aki már eleve azzal küzdött. vagy folytatott egy diétát. Súlyos esetekben az orvos felírhat speciális. csak egy újabb frusztráció. A 33 éves recepciós ilyenkor mindig megeszik valamit. A legtöbben. amint elérte a 80 kilót. A beteg eltölt bizonyos mennyiségű időt ebben a fényben. Bókolnak neki. azt tapasztalják. Irma mindig a legjobb szándékkal kezdett bele a diétázásba. „Ez alkalommal” – ígérte magának – „pontosan végig fogom követni a fogyókúrát. és füttyögnek utána. aki elveszti a motivációt a fogyókúra alatt. Ez a vegyület befolyásolja a hangulatot. és ekkor valami mindig kattan benne. „simlis evő”. a súlya még nem változott! Irma ragyog a boldogságtól. Amikor először találkoztam vele. hogy segítségre van szükség a szerotonin termeléséhez.” Addig így is tesz. Mindkét folyamat azt eredményezi. és szénhidrátok. Betty nevű kliensem is ilyen volt. „Az a probléma” – mesélte – „hogy félúton egyszerűen elfogy belőle a törődés. és viszonyba keveredik valakivel. ami nincs rajta a diétás ételek listáján. a fény enyhíti a depressziót. vagy egy csomag fánkot. A következő típus „a fásult”.

És mindig ugyanaz történik. hogy megfeleljek valaki másnak (szerető. A súlyod napi szinten természetes ingadozást mutat. és aztán feladom az egészet. lehet. Az alábbi 30 ötlet abban segít. amikor az evés pillanatnyi örömével állunk szemben. mint a testsúlyodra figyelni. Crystal megrázta a fejét és mélyet sóhajtott. mely megakadályoz abban. Lehet. hogy a lavina effektusban szenvedők fenntarthassák a gyógyuláshoz szükséges elkötelezettségüket. hogy minden reggel ébredés és pisilés után azonnal megméred magad. hogy hány kiló szeretnél lenni. Ahelyett. és nem vagy jó. amit el kell érni. mert fejleszted az izmaid. hiszen a Yo-Yo szindrómások gyakran úgy híznak vissza sok-sok kilót. változtasd át a helyzetet pozitívvá azzal. vagy a napod értékét sem negatívan. aztán már nem is kell dogoznod érte. de nehéz ezt a célt folyamatosan észben tartani. mint a zsír. megvonsz magadtól valamit. vagy menstruációs ciklus is okozhatja. Ehhez kapcsolódik a pozitív gondolkodás fontossága a fogyás ideje alatt. azaz biztosítják. Írd le. Így a mérlegen és a papíron megjelenő számok közti különbség segít fenntartani benned a motivációt a fogyáshoz. Amikor belekezdesz a következő fejezetben leírt étkezési tervhez. mintsem egy cél. és olyan helyre tedd ki. és ne erkölcsi mérceként használd. hogy fogynál. „Fogyok 5-7 kilót. Sok szempontból lényegesebb tested zsírtartalmára. úgy gondolj rá. mert a válaszok nagyon is összefüggenek a fogyással. Nagyon fontos. és ezt kompenzálva kényszeresen sokat egyél. ha fogysz. ha lelkesedést nem is. amit elérsz. amelyek a test zsírtartalmát. 4. Így folyamatos visszajelzést kapsz arról. Bárcsak kitartana a motivációm a legvégéig!” Első lépés a lavina effektusban szenvedőknek: az elhatározás fenntartása Minden lavina effektustól szenvedőknek szüksége van egy fontos dologra a Yo-Yo szindróma leállításához: folyamatos motivációra. és nem a súlyát mérik. amikor nemet mondasz a hizlaló ételekre. 1. amikor megméred magad. Ne olyan folyókúrákban gondolkozz. ha hízol. valójában igent 79 . A mérleg egyszerűen egy eszköz. hogy tudatosítod. amelyeknek eleje és vége van. mint egy teljes. hogy te elégedett és boldog vagy-e magaddal. 15%). Az ilyen étkezések az egót erősítik. hogy fenntartsák az egészséges étkezési szokásokat és életstílust. mi a célod. sem pozitívan a mérlegen látott számokból kiindulva! Nem vagy rossz. hogy magamnak okozzak örömet? Ezek rendkívül fontos kérdések. szülő. hogy érdemes a test zsírtartalmát kimutató mérleget venned. és hosszú távú változtatásra életstílusodban és étkezésedben. hogy örömet szerezz magadnak. Kérdezd meg magadtól: Miért akarok lefogyni? Azért. vonzó test nem olyasmi. 5. hogy a mérleget eszköznek tekintsd. Mivel az izom nehezebb. Vedd fel azt a szokást. 3. és nem énképed egy szimbólumának. evési és sportolási szokásaid hogyan hatnak a súlyodra. hogy ne vegyél tudomást egy esetleges nagy hízásról. hogy úgy éreznéd. Ha nem azért akarsz lefogyni. szénhidrátok fogyasztásából eredhet. akkor nehéz lesz fenntartani a motivációt.) vagy azért. Erős színnel írd fel egy nagy papírra. Magadért csináld. Vannak olyan mérlegek. A mérleget eszközként. stb. hogy fitté válsz anélkül. hogy érzelmi fájdalmaid legyenek. A tartós fogyás inkább egy folyamat. Vagy mennyi legyen a tested zsírtartalma (pl. 2. ne valaki másért! Mindenekelőtt az számít. hogy észre sem veszik. Ne ítéld meg magad. ami sós ételek. Az egészséges. Ennek oka lehet a vízvisszatartás is. ahol minden reggel láthatod. A hosszú távú fogyás a távlati cél.

20 percre. Ha megfigyeled. hogyan esznek a vékony emberek. az nem ok arra. hogy képes vagy elérni a célodat. Amikor elbátortalanodsz. ami a táplálás. egészséges testre. menj át egy másik szobába. Nem tudom már véghez vinni”. lassabban esznek. ahhoz. amikor a tested jelzi. hogy véletlenül se egyenek többet. Evés közben ne olvass. 10:25-től egy percig. arra. mond magadnak a következőt: „Ebben a percben nem fogok túl sokat enni. Nem számít. és senki nem veszi el előled az ételt. és arra. A lavina szindrómában szenvedőknek emlékeztetőül kell magukat az étel fő funkciójára. Ha van olyan fényképed magadról.mondasz a fitt. Ne aggódj azon. újra tárgyald meg magaddal a dolgot. Sok kalóriát lehet elfogyasztani az alatt a húsz perc alatt. Az ételadagok igazán fontosak! Mivel a lavina effektusban szenvedők nagyszerűen be tudják csapni magukat a folyton növekvő adagokkal kapcsolatosan. csak a jelen pillanatban tudod kontrollálni étvágyadat. ne a vizuális esztétikumra. Ne egyél többször a következő étkezésig. Ne engedd meg magadban az ilyen érzelmi tocsogásokat: „Ma már idősebb vagyok. mint amennyire szükségük van: Rágj lassan. hogy egy tökéletes modell-testet alkoss magadnak. a második már könnyebb. észreveheted. és tedd le a villádat vagy kanaladat két falat között. Sokan úgy esznek. úgyhogy annyi ételt tömnek a szájukba és olyan gyorsan. hogy mennyit eszel. 10:26-ig nem eszem kényszeresen sokat”. Ezt természetesen könnyebb mondani. Ha valami igazán ízletes ételt eszel. amennyit. és ne vitatkozz társaiddal. hanem hogy olyan fittségi és energiaszintet érj el. hogy jól érezd magad külsőddel kapcsolatosan. A következő módszer nagyon jól működik: az étkezés közepén kérj elnézést. Mostantól. melynek pillanatában elégedett voltál a testsúlyoddal. van szüksége. Próbálj olyan időszakban készült képet találni. Ez tényleg működik! Figyelj oda a szádban lévő falat ízére és állagára. Ne feledd. 11. Akik kitörtek már a lavina effektus ördögi köréből. hogy most képes legyél kitartani. hosszabbítsd meg az élményt azzal. 10. de ha túl vagy az első napon. hogy enyhe teltség érzetet tapasztalsz. mint amilyen jó érzés fittnek lenni. mely a jelenleginél jobb érzéssel tölt el. tedd ki ezt a képet a hűtődre. mint megtenni. hogy minden egyes falatot kiélvezel. és ahogyan csak tudnak. ez majd emlékeztet arra. ne vezess autót. bármit is teszel. A fittség érzetére összpontosíts. ne nézz tévét. és vegyél mély lélegzetet két falat között. 8. Valószínűleg hallottál már arról. hogy az agynak kb. hogy kíméletlenül őszinte légy magadhoz abban. hogy regisztrálja a teltség érzetet. Amikor eljön a 10:26. a harmadik még könnyebb. vagy mintha valaki ellopná előlük az el nem fogyasztott falatokat. rendkívül fontos. hogy holnap esetleg megint túl sokat fogsz enni. hogy többet egyél belőle a kelleténél – azaz azon a ponton túl. Emlékezz: semmi sem olyan jó ízű. vagy több időt töltenek beszéddel. Vedd észre. hogy nem az a célod. Ezek a körülmények elvonják figyelmedet az ételről. mennyire teletömted magad. mintha nem jutna elég mindenkinek. vagy egy órára koncentrálj. Egyszerre csak egy napra. hogy jóllakott (sok ember elvesztette a kapcsolatot ezzel az érzettel). Számodra a kétszer szedés fel sem merülhet. 9. és így nem leszel tudatában annak. Pihenj. mennyire ízlik egy étel. mennyit fogyasztottál. mint evéssel. hogy egyáltalán észlelnéd. anélkül. és állj fel az asztaltól. hogy természetes módon. 7. Ha csábulni kezdesz az evés felé. Ne feledd. és így tovább. amikor különösen elégedett voltál magaddal. A diétás étkezés első három napja mindig kényelmetlen. és - 80 . nem ez az utolsó étkezés az életedben. mindig követik az alábbi irányvonalakat. 6.

Ahelyett. amivel hivatalosan kinyilvánítod. Lehet ez egy CD vagy egy könyv a kedvenc szerződtől. keress valami igazán szórakoztató dolgot. hogy minimum egy. akkor is). Ne legyél ilyen. kellemes zenét a felforgató hírműsorok helyett. 13. Ha főként szórakozásból eszel.- nyújtózz egy kicsit. vagy menj el egy vidámparkba. Sok kliensem számára bevált. vagy bármi. hogy ne az evéssel foglalkozz. nem étvágygerjesztő dolgot. és dobd ki a maradék ételt. hogy étkezéseidet mindennap nagyjából ugyanakkor fogyaszd el. ha a súlyodról van szó. Fontos. amikor úgy érzed. kezeiken váladékozó sebekkel. és tegyél friss virágokat az asztalra. Ne tarts otthon egészségtelen ételeket. hogy érzékelje. vagy a lábosból ennéd ki az ebédet. Ha imádkozol égi közbeavatkozásért. 15. hogy ne habzsold az ételt. és figyeld meg az eredményt. Ima. eregess sárkányt. hajózás. hogy nyugalmat és egyfajta szakralitást kölcsönözz az étkezésnek. és ha étterembe mész. Keress valamilyen tanfolyamot – tánc. Akaraterődet kisegítheted azzal. A spirituális segítség hatalmas szövetséges. segíteni fognak a túlevés elkerülésében. Más valaki mászó bogarakat képzelt el a chips-en. A Yo-Yo szindrómában szenvedőknek lényeges. cselekvés helyett. vagy esetleg több kanál ételt a tányérodon hagysz. ha nincs elég akaraterőd. 17. amikor rád tör az éhség. idéznek fel magukban. Ne halogasd tovább a testmozgást. akik az egész életüket tervezgetéssel töltik. egy cigaretta csikket. Ez egy drasztikus módszer. vagy bármilyen más. Vegyél valamilyen kalóriamentes ajándékot magadnak. Ha ezt nehezen tudod megvalósítani. Vegyél ki egy jó videofilmet. hogy a sütiket. Vannak emberek. hogy meggondold magad. hogy elkezd az edzéstervedet. és szép terítékből egyél. és neked is időt ad arra. Ezzel időt adsz az agyadnak. Tartogasd arra a pillanatra. menj el görkorizni egy barátoddal. mielőtt folytatnád az evést. hogy egy konzervdobozból. hogy kellemes környezetet teremtsenek az étkezéshez. Próbáld ezt ki egy héten át. Az asztali áldás csodálatos módszer arra. Ez segít az egészségesebb étkezési szokások kialakításában. fotózás. kezdj bele valami nagyobb lélegzetű feladatba – mondjuk egy régi ház renoválására vagy kiadásra – fess egy forma nélküli képet. hogy a tányérodba teszed összegyűrt szalvétádat. Egyik kliensem azt képzelte. 14. beszélgetés. 18. 19. tele vagy emberi gyengeséggel. tanulj meg lovagolni. csak becsapod magad vele. Tartsd észben: csak rajtad múlik. tested már kezd jóllakni. amely nem az evés körül forog (úszás. amelyikre vágyott undorító szörnyek készítették. vagy vezetés közben fogyasztanád el a gyorséttermi ételt. hogy amikor édességeket kívánnak groteszk belső képeket. amikor édességre vágysz. amit megkívánt. Nincs jobb nap a mai napnál arra. Ne játszd el a régi „majd hétfőn elkezdeni” játszmát. de nagyon hatékony. egyszerűen dobd ki. lépj be egy helyi színjátszó körbe. mert 81 . Cseréld fel a „tisztára kell nyalnom a tányért” szokást azzal az új hozzáállással. ülj le. hogy az étkezés itt véget ért. fotózd a természetet. azonnal kelj fel. A nyugalmas környezet segít abban. amivel színesítheted az életed. Ha van belőlük a hűtőben vagy a konyhaszekrényben. aminek örül a szíved. Mosd meg a fogad (legyen nálad fogkefe a munkahelyen. valamilyen társasjáték). ha netán kezdtél volna túl sokat enni. tegyél valamit. Tegyél fel finom. és kezdj hozzá valamilyen tevékenységhez. 16. Ha lehet. hogy megtörténik-e. További ötletek a szórakozásra: rendezz egy „alacsony kalória partit” – egy olyan bulit. 12. Amint kezdesz jóllakni (de nem vagy még dugig).

26. ha erre a hétre eltérek egy kicsit a diétámtól”. képzelj el egy kis szörny-szerű lényt. és járd végig a belső kis utcáit. Valaki más takarítsa le az asztalt. Légy résen. hogy megszegd a fogadalmad. A legtöbben azt mondják. kis adagokban való evést. amikor betartottad az evéssel és testmozgással kapcsolatos fogadalmaidat. miért akarsz enni. és tégy úgy. testhez álló ruha. Próbáld elkerülni azokat a szociális tevékenységeket. hogy mindjárt enni fogsz. Adj nevet és személyiséget ennek a lénynek. Áldozz egy bizonyos összeget magadra minden alkalommal. akkor menj el autóval egy bevásárló központba. 20. Vagy: „Most már úgyis mindegy. más szavakkal adj neki meghatározható személyiséget önmagadon belül. 25. Tedd a belső képet olyan élővé. azonnal fesd ki a köröd. Amikor meghallod a szörny szabotáló hangját. Amikor legközelebb enni akarsz. egy új ékszert vagy egy könyvet. Majd kérdezd meg magadtól. valami kiegészítőt az autódba. 21. amennyire csak tudod. ahol tartózkodni fogsz. Ha nem érzed biztonságosnak az esti sétálást az utcán. Ha érzed. ha csábító hangokat hallasz. és minden innivalót. Ha ez rád is igaz. Akár új barátokra is szert tehetsz. tarts a kezed ügyében egy pohár vizet. mit szeretnél jobban: az ételt vagy a szép testet. 23. vagy meg tudtad tartani a könnyű. Tényleg éhes vagy. hogy kitartson a terve mellett. akkor alakíts ki saját polcot a hűtőszekrényben. Addig nem tudsz enni. Egy új edzésterv eredménye nem mindig nyilvánvaló az első napokban. Ne feledd. hogy leszokjanak a Yo-Yozásról. számodra tilos. és ez időt ad arra. hogy vacsora után elhatárolod magad a konyhától. mintha ő akarna rávenni arra. Ahelyett. vagy jobb kapcsolatot is kialakíthatsz a szomszédaiddal séta közben. Jutalmazd meg magad minden olyan napon. melyek az evés körül forognak. a pénzt úgyis elköltötted volna – valószínűleg ennivalóra. kimozdulsz a házból (nem vagy kitéve annyira az evés veszélyének) és kalóriákat is elégetsz. amire szükséged lehet még az este folyamán. Vele együtt el kell tűnnie belőled az önbecsapó gondolatoknak is. vidd be magaddal abba a szobába. Ha késő éjjel szeretsz enni. amikor támad az éhség. ma már elrontottam a „diétát”. melyek ilyesmiket mondanak: „Nem nagy gond. milyen kényelmes lesz a tested. bikini. milyen jól fogod érezni magad. amikor befejezel egy edzés programot. cseréld fel az ételek körül forgó gondolataidat önmagad belső képével abban a bizonyos öltözékben. Érezd. miért ne mennétek inkább egy parkba. bármennyi pénzt hajlandók lennének elkölteni. jó befektetés. esetleg valamilyen érzelmi behatás miatt ennél? A férfiak tarthatnak a kezük ügyében munkás kesztyűt arra az esetre. akkor költsd el a pénzt kalóriamentes ajándékokra önmagad számára. Amint észreveszel egy ilyen gondolatot magadban. hogy távol tartsd 82 . hogy átgondold. Vegyél magadnak valami olyasmit. milyen biztonságban vagy. Képzeld el magad egy olyan ruhában. ami nem a te polcodon van. vagy táncolni? 24. Tanuld meg lefülelni önbecsapó gondolataidat a fogyással kapcsolatosan. 22. mond neki (hangosan vagy magadban): „Állj! Azonnal hagyd abba ezt a beszédet!” képzeld el. szopogass egy alacsony kalória tartalmú nyalókát vagy rágózz. Ha hajlamos vagy a kóstolgatásra főzés közben. Képzeld el a többi ember felől érkező elismerő pillantásokat. hogy a szörnyecske félelmében elszalad. és tedd a ládát védőgátként a konyha elé. akkor fogadd meg magadnak most rögtön. és szinte lehetetlenné teszik a nassolást.családod többi tagja szereti ezeket. Vagy tedd az italokat egy hűtőládába. sort vagy szoros farmernadrág. és mindenkinek szüksége van egy kis ösztönzésre. hogy egy étteremben találkoznál a barátoddal. amíg száradnak a körmeid. Nagyszerű ötlet sétálni egyet vacsora után. Az ormótlan kesztyűk megnehezítik az evést. Hidd el. vagy csak megszokásból. amit egyébként nem vennél meg – egy szépen csomagolt fürdősót. amit mindig szerettél volna viselni – miniszoknya.

ahol egy bizonyos összegért annyit ehetsz. Tanulmányok kimutatása szerint a több fogásos büféasztalok kiváltják a túlevést az állatokban – köztük bennünk. ahol főzöl. és még vissza is mész azért az ételért. ha lágy zenét játszol a konyhában. és valósítsd meg őket! olyan csodálatos érzés egész évben ugyanazt a méretet hordani. hogy nincs hited és belső erőd. Az ilyen mondatok fenntartják benned a motivációt: „Meg tudom csinálni!” „Ma nagyszerűen nézek ki!” „Megérdemlem.magad a sajttól. Egy kis negyedórás befektetésért cserébe nagy különbséget fogsz tapasztalni edzettségi szintedben. El nem cserélném ezt a fantasztikus érzést a világ összes ételéért! 29. hogy a nyár a télen felszedett kilók leadásának ideje. amit reszelsz. A lavina effektusban szenvedők gyakran azért utasítják el a befelé fordulást. Az ilyen éttermekben olyan választékát kínálják az ízeknek és állagoknak. két salátát. Segít. Tapasztalataim szerint emberi 83 . Kérlek. és nem arra gondolni. emberekben is. ne várj addig. kétszeresen is lényeges. vagy tedd ki a faladra. Ez mégis roskadásig megrakott tányérokat jelent általában. miután már legalább egy hónapja betartod új diétádat és fittness programodat. 30. 27. okozta túlevést főzés alatt. Ha mégis elmész egy ilyen étterembe. hogy egyszerre csak hatféle ételt fogsz megkóstolni. és bármikor ilyen gondolataid támadnak: „Mi értelme van? Éhes vagyok. A szezonális túlevők tudatában azonnal elindul a hizlaló téli minta. és tedd ki őket mindenfelé a házban. hogy borzasztó dolgok fognak kiderülni róluk. Amikor látod. hogy nem is törődsz már az egészségeddel. ha leírod egy nagy papírra: „Az elkóstolt kalóriák is számítanak!” Tedd ki a papírt arra a területre. és enni akarok!” vagy: „A testedzés egyszerűen nem nekem való” – hagyd abba. hogy a tested fittebb. hogy nagyon csábító mindenből enni – csak egy kicsit. A lavina szindrómában szenvedők különösen hajlamosak arra. Válassz például két fő fogást. vagy a szósztól. esküvőkön. Ebben az évben kezedbe veheted az irányítást. és két köretet. Ha te is ebben a szindrómában szenvedsz. hogy rendszeres kapcsolatban legyenek intuíciójukkal. hogy kitartóan folytasd a diétát és a sportolást. ha extra 15 percet hozzáadsz minden edzéshez. fittségeddel. amint a motivációd egy kicsit meginog – ezt akkor is megteheted. tedd bele a táskádba. munkahelyi partikon is beválik). és megszüntetheted ezt az ismétlődést! Olvasd el újra ezeket a motiváló mondatokat minden ősszel és télen. Legalább az első hónapban kerüld el az olyan éttermeket. amíg motivációd már annyira leromlik. A magadnak írt üzenetek nagyon hatékonyak. hogy ne tedd. Akár mennyire szeretnél csak egy kicsit belekóstolni még valamibe. kövesd a következő tervet: döntsd el. amit éppen csinálsz. Mindenből csak egyszer szedj. az uzsonnád mellé. feszesebb. hogy elveszítsék a kontrollt az ételadagok felett. amit keversz. Az intuíció követése lavina effektusban szenvedők számára Mivel a folyamatos motiváció fenntartása rendkívül fontos a lavina effektusban szenvedők. mikor úgy érzed. fontos. súlyoddal. mert attól tartanak. Azonnal kérj segítséget. egyre motiváltabb leszel abban. Írj magadnak néhány bátorító mondatot. Csökkenthetd a stressz. (Ez a hozzáállás nagy családi vagy baráti összejöveteleken. és figyelj egy kicsit befelé. hogy fitt és vonzó testem legyen!” 28. amint az első őszi levelek lehullanak. A sikerek meggyorsításához jó módszer. amennyi beléd fér. A siker újabb sikereket hoz. ami legjobban ízlett.

amit nem mutatsz meg senkinek. Meg tudod gyógyítani ezt a fájdalmat! Kapcsolataid lehetnek nagyon is harmonikusak és szeretetteljesek – még azokkal az emberekkel is. hogy minden barátom megutál. hogy a kilókkal együtt visszanyerd Sally barátságát is? Ha viszont intuíciód hangját követed. Az intuíciód hangja például így szólhat hozzád: „Úgy érzem Sallynek gondjai. hogy éppen intuíciód vagy egód hangját hallod-e. annál jobban vélekedsz magadról. ha teljesen le fogok fogyni?!” Hogyan fogsz viselkedni Sallyvel annak alapján. és növeli önértékelésedet. lehetnek a házasságával. írd fel az első lap tetejére: „Ma az a szándékom. Érezd a megkönnyebbülést. A pozitív növekedés forrása vezet majd életed minden területén. Ha odafigyelsz belső bölcsességedre. Hamarosan a lavina effektus a véletlenekben fog megmutatkozni. Étvágyadat és testsúlyodat többé nem rajtad kívül álló tényezők fogják meghatározni. Ajánlj fel Istennek minden ítélkezést. az csak az egódban létezik. vagy félelemmel telt. a kapcsolataikban megélt negatív tapasztalataikból ered. Jó módszer az intuitív hang erősítésére. meghívom ebédre. féltékeny rád? Képes ez a hiedelem arra is. figyeld meg az árulkodó jeleket. önbizalmad és motivációd az egészséges. amiért megérdemled a szeretetet és a tiszteletet. hogy azt képzeled. akiket lehetetlen alakoknak. ami életemben megjelenik”. és az egyik fő oka annak. hogy észrevegyek minden véletlent. hogy újra túlevésre késztessen. de együtt érző leszek. Ne feledd. haragot.kapcsolataik gyakran konfliktusokat. amit bárkivel (különösen magaddal) szemben érzel. Biztosan féltékeny. amiért ennyire lefogytam. aki meghallgatja”. hátha szüksége van valakire. milyen pozitívan és szeretetteljesen hangzik mindez – ezek az intuíció alapvető jellemzői. Egy saját kis füzetben. ami valószínűleg elmélyíti barátságotokat. nem a túlevésben. hogy elvesztik bizalmukat a fittség fenntartásának esélyében. Az ego hangja ezzel szemben félelmében így beszél: „Ez a Sally olyan egy sznob! Még csak rám se nézett. mert rengeteg váratlan és kellemes élmény követi majd kinyilvánított szándékodat. Azt hiszem. azért olyan visszahúzódó mostanában. ha egy „véletlen-naplót” vezetsz. Minél inkább észreveszed és leírod ezeket a véletleneket. vagy nagyon kimért embereknek tartasz. Az intuíció hangja erőt és biztonságot sugároz. ahogy felidézed mindazt a valós okot. fitt állapot fenntartásában erős és stabil lesz. Intuíciód átvezet minden személyes és üzleti kapcsolatod látszólagos labirintusán. Ezzel ellentétben az ego vagy haragos. Azután kapaszkodj. Figyeld meg. ahogy elkötelezed magad az önmagaddal való törődésre. hogy bármilyen fájdalmat élsz is meg az életedben szereplő emberekkel kapcsolatosan. annál gyakrabban fognak életedben megismétlődni. és természetes dolog lesz gondosan törődni a testeddel. Lehet. Ha összezavarodsz. 84 . amikor reggel köszöntem neki. szeretetteljesen fogsz viselkedni. Nem fogok tolakodni. Minél jobban tartod magad belső bölcsességedhez. ellenszenvet.

amely maximalizálja koncentrációs képességeidet és intuitív erőidet. mint irányító vágyad. El tudjuk engedni a kényszeres evést. hogy gyorsan felismerd és helyettesítsd negatív gondolataidat. mint egy doboz keksz! A test ellátása Az ebben a könyvben megfogalmazott pszichológiai és spirituális alapelveket bármely diétás étrenddel együtt alkalmazhatjuk. Először is következzen négy általános irányvonal az evéssel kapcsolatosan: 85 . JAMES ALLEN AZ „AS A MAN THINKETH” című KÖNYV SZERZŐJE A fenti idézet alátámasztja azt a meggyőződésemet. E célok eléréséhez olyan étrendet állítunk össze. melyek a kellemetlen hangulatokért felelősek. hogy energiád az optimális szinten maradjon. és segít abban. korlátok nélküli lények vagyunk. és képesnek kell lenned arra. úgyhogy szeretnék megfogalmazni néhány általános irányvonalat. hogy mit egyenek. hogy adjak tanácsot abban. mind domináns törekvésed”. Mégis gyakran kérik az emberek. Ajánlok néhány módszert az intuíció felfedezésére is. hogy stabilizálni kel hangulataidat.HARMADIK RÉSZ A kóros étvágy és az elhízás orvoslása KILENCEDIK FEJEZET GYAKORLATI ÚTMUTATÓ A HELYES ÉTKEZÉSHEZ „Éppoly kicsivé leszel te magad is. és éppoly hatalmassá válsz. hogy képessé tegyen a fogyásra. és meg tudjuk gyógyítani az evés iránti lehengerlő vágyat. A Yo-Yo diéta szindróma kezelésének célja. Hiszen erős és hatalmas. mely annyira megrémített. hogy oda kell figyelnünk gondolataink tartalmára. Ez azt jelenti. hogy leszoktat az érzelmi és stressz alapon bekövetkező túlevésről. és a testsúly megtartására azáltal. hogy csodálatos törekvéseink legyenek. Erősebbek vagyunk. melyek szárnyra keltik képzelőerőnket és energiánkat a legmagasabb magasságokig. hogy étellel takard el magad elől. kiket a Mindenható a maga képére és hasonlatosságára teremtett! Megérdemeljük.

melynek során kalóriát égetsz el – felgyorsult. és depresszióhoz vezet. Ha kihagyod a reggelit. Ha te is ezek közé az emberek közé tartozol. aki zsonglőrködik a pénzzel vagy a csekkekkel. és ne hagyj ki egyetlen főétkezést sem. vagy sem. amikor felfedeztem ezt a „titkot”. ha így teszek!” – mondhatod éppen most. Ez a rendszer azonban nem válik be sem az evésnél. akkor egy gyakori. az ebédet vagy a vacsorát. mert az anyagcseréd – a folyamat. Így ha kihagyod a reggelit. hogy naponta háromszor kell étkezned. Ez a fáradtság a nap folyamán később evési rohamokhoz vezethet. és valószínűleg szédülni fogsz. bár megértem. mondván: „Kövér leszek. alacsony lesz a vércukor-szint. Sok kliensem hallgatta tiltakozva tanácsaimat az étkezésről. hogy fogyókúrás tablettákat szednének. úgyhogy ma kihagyom a reggelit”. Néhány órával a reggeli után azonban azért éhezel meg ismét. ha naponta háromszor eszem”. hogy észrevettem volna. hogy éheznünk kellene. Még egy utolsó kérdés. de hibás megközelítés foglya lettél a fogyással kapcsolatosan. hogy a reggelitől még éhesebbek lesznek. A lomha anyagcsere nem „tünteti el” a tegnap megevett csokitortát. meg fogok hízni – anélkül. vércukorszinted leesik. irritált és gyenge leszel. hosszú távon nagyon nehéz lesz lefogynod. hogy lesz elég lélekjelenléted elkerülni a túlkapásokat a következő étkezéskor. Mindig egyél naponta háromszor. mert már sokan fogytak le nálam ezzel a módszerrel. ahogy a kilók leolvadnak róluk anélkül. hogy lelassul az anyagcseréd. és a kalóriák lassabban égnek el. Ebben a folyamatban az illető különféle okokkal megmagyarázza. akkor kellene még ma is fogyókúráznom? 86 . A kreatív diétázó olyan. Régen azt hittem. hogy ha eszem reggelit. anyagcseréd lelassul. amit a kreatív diétázok. Sokan ebből arra a következtetésre jutnak. mert előbb-utóbb önmagára omlik az egész. feltehetnek maguknak: „Ha ez az én kreatív fogyókúrás módszerem működne. Ilyen körülmények között kevésbé valószínű. vagy különleges ételeket kellene megvenniük. Ha kihagyod a reggelit. „Hízni fogok. mint amilyen szerettem volna lenni. nem éhezel meg kora délután. Egyes emberek hozzáállását az étkezéshez „kreatív diétának” neveztem el. hogy miért hagy ki egy étkezést: „Megettem azt a nagy adag vacsorát a hizlaló desszerttel együtt tegnap. sem a pénznél. hogy a következő alkalommal túl sokat egyél. Az étkezések kihagyása hajlamossá tesz arra. Mindössze annyit érsz el vele. hogy a reggeli elhagyása 5-25 kilóval tett súlyosabbá. gondolkozz el a következőn: „Ha tudnád. Talán észrevetted.Első szabály: mindig fogyassz el napi három fő étkezést Fontos a napi háromszori étkezés. Én is ugyanilyen döbbent voltam. és ezért még több ételt fognak enni. akkor is megennél egy óriási vacsorát vagy desszertet? Vagy kreatív diétád hallgatólagos engedélyt ad számodra a hizlaló ételek fogyasztására? Ha így van. Az étkezések kihagyása nem égeti el a korábbi evési rohamokban felhalmozott kalóriákat. kevésbé törődsz azzal is. hogy bizonyos emberekben ez aggodalmat kelt. hogy lefogysz. Mégis kipróbálták. mint az az ember. nehogy egy is visszahulljon rá. Amikor nem érzed jól magad. A reggelit azért is fontos. Ezek a kliensek döbbenten figyelik. amikor az álmosságot étellel próbálod orvosolni. mert ha kimarad. amely alacsony energiaszinthez. hogyha kihagyod a reggelit.

aztán szinte minden nap elmentem az áruházba az aznapi hozzávalókért.Második szabály: tervezd meg az étkezéseidet. De enni akarok! Ezek a belső viták elkerülhetetlenül olyan rohamokhoz vezetnek. Először is. A családod sem fogja megunni. De egy egészen kicsi nem árthat. azzal a kifogással. Akik fejlesztik különleges képességeiket. ha megtervezed. Ez. Nem szabad. Vannak. Amint már említettük. sokkal könnyebben koncentrálsz meditáció alatt. és türelmetlenül befaltál mindent. Az étkezések megtervezése két okból is segít a fogyásban. akkor nem kell késő este teleenned magad. örökre kiteszed az életedből a „Mit üssek össze vacsorára?” című kínlódást. Hányszor fordult elő. Ragaszkodj ehhez a menühöz. pedig idő-pazarló. hogy kieszel mindent a hűtőből vagy konyhaszekrényből. Nem. Gondolj csak bele. már harmadszor is szedtél. Másodszor. ha egyáltalán soha nem szedsz második adagot. A legkönnyebb módszer a kis adagok betartására. NE TEDD! Legyen ez egy nagyon szigorú szabály. még egy kis öntetet rátenni. azt tapasztalják. nem szedsz semmiből második adagot. Ragaszkodj ehhez a menühöz. drága és hizlaló szokás. feldolgozott élelmiszereket fogsz választani. Azzal. Ha könnyebben étkezel. ha az utolsó pillanatban mész el vásárolni a vacsorához. Tervezz meg 14 napi alacsony zsírtartalmú vacsorát. hogy a könnyű étrend segíti a tisztánlátást. eszem még egy kicsit. A nehéz ételek egyaránt megterhelik a testet és a lelket. ami gyakori a Yo-Yo szindrómában szenvedőknél. micsoda lelki nyugalom 87 . akkor valószínűleg hizlaló. ha a lavina effektusban szenvedsz. Tudom. mielőtt enni kezdesz A legtöbb Yo-Yo diéta szindrómában szenvedő véletlenszerűen. és vásárláskor is ehhez kínálnak. Valószínűleg ismered a következő párbeszédet. amelyek diétás ételeket kínálnak. hogy előre megtervezed. és vásárláskor is ehhez igazodj. Harmadik szabály: egyszerre csak egy adagot egyél Akármennyire is csábító még egy kicsit szedni. többé nem kell majd harcolnod önmagaddal. kevésbé valószínű. hogy egyszer és mindenkorra eldöntöd. hogy úgy jöttél haza a munkából. míg a könnyű ételek ellenkező hatást fejtenek ki. hogy mit fogsz enni. nem ehetek. hogy majd éhen haltál. Ez olyan finom volt. Természetesen mindig bevezethetsz új recepteket is. hogy üres hassal vásárolni nem a legjobb ötlet. különösen. Azzal. éppen le akarok fogyni. Válassz olyan szakácskönyvből és magazinokból. akik bevásárlás előtt eszik tele magukat. hogy nem szabad üres hassal vásárolni menni. össze-vissza eszik. hogy még mielőtt észrevennéd magad. mégis megteszik. A legtöbb ember tudja. hogy mit fogok enni. hiszen egy hónapban csak kétszer eszitek ugyanazt. az adagok kontrollálása alapvetően fontos a fogyáshoz és a súly megtartásához. mert én is ilyen voltam! Csak egy kicsivel vacsoraidő előtt jutott eszembe arra gondolni. ami a kezed ügyébe került? Ha kicsit korábbi időpontra megtervezed egy rendes vacsorát.

itt és most”. és ki kell iktatnod azokat az ételeket. hogy átalakítsd a szakács negatív hatását az ételben. Hangulatossá. és megfogadod. Kísérletezned kell tehát. kérj erőt és megtisztulást negatív érzéseidtől. valami ehhez hasonló: „Ez igazán finom volt. Általánosságokban persze a könnyű és természetes ételek kapcsolhatók hozzá a nyugodt koncentrációs készséghez. melyekre rosszul reagálsz. A rohanva elfogyasztott étel negatív érzéseket. hanem azért is. és sietsz. ha rögtön evés után fogat mosol. hagyd el azt a helyet. sőt betegséget okoz. Mondd ki a következő megerősítést: „Ez a pillanat tele van szeretettel. gondolj a természetre. hogy gazdagabbá tedd az élményt: tegyél fel jó zenét. amikor hozzákezdünk. amit készítesz. melyek kellemetlen érzéseidet kiváltják. Mélyen hiszek abban. hogy a családi asztalnál nincs veszekedés. vagy szeretettel töltsük meg a pillanatot. hogy tudd. Rossz hangulatod átitatja az ételt. melynek segítségével jól érzed magad. mert tested és elméd természetes. állj meg. Ez már az étel előkészítésével megkezdődik. Ha kiiktatod azt az ételt az étrendedből. és ha azonnal elmerülsz valamilyen értelmes tevékenységben. akkor a fogyás természetes módon jelentkezni fog – nem csak azért. optimális szinten fog működni. Az a lényeges. Ki fog alakulni benned egy megszokott gondolkodásmód. Ha az étel megzavarja hangulatodat. akkor azt ajánlom. mialatt elkészíted az ételt. mert a családod nem segít neked. és kapcsolatban maradhatsz 88 .” Elterelheted a figyelmedet a második adagokról azzal is. és hallod. vagy látod. és miután megetted. hogy ehessek még. és vegyél egy mély lélegzetet. Negyedik szabály: szeretettel főzz és egyél Kevesebbet fogyasztunk. hogy vagy nemet mondjunk a dologra. amit nem akarunk megtenni. vagy gyors étkezdébe. tudd. hogy soha nem szabad olyasmit magunkra kényszerítenünk. Étkezési útmutató Milyen típusú étel ajánlott? Ahogy már korábban említettem a Yo-Yo diétából való kigyógyulás folyamata alatt nincsenek „jó” és „rossz” ételek. kellemes zenét teszel fel. Időt kell szánnunk arra. Azonosítsd és helyettesítsd negatív gondolatokat. Ha elmész egy étterembe. hogy az alkalmazottak rosszul érzik magukat. nyugodttá teheted étkezéseidet. Hunyd le inkább a szemed. gyertyát gyújtasz. vagy valami érdekes hangjátékot. és szívesen szednék még egyszer.ered csak abból. még mielőtt belépnél a konyhába. Ez az opció azonban számomra nem létezik. hogyan érzed magad tőle. ha elmondasz egy asztali áldást. Ha te főzöl. mert kevesebb kalóriát fogyasztasz. Képesek vagyunk minden pillanatot áldássá változtatni. ami örömet hoz a szívedbe. Amikor főzöl. stresszt. Ugyanezért légy óvatos az olyan étellel. Várok a következő étkezésig. Mondj el egy imát. Tégy bármit. ha étkezési időnk nyugalomban és szeretetteljes légkörben telik. áld meg az ételt szeretettel. és jobban meg tudjuk emészteni a táplálékot. amit nem szeretettel készítettek el. haragszol. kikapcsolod a tévét. hogy átrendezzük gondolatainkat. rossz hangulatban vagy. miért akarsz egy bizonyos ételt elfogyasztani. keress módot arra. Ha mégis ott eszel. hogy elengeded a másodszor-harmadszor szedéssel kapcsolatos tépelődést. hogy veszekszik a szakács. koncentrálási vagy meditációs képességeidet – akkor az az étel számodra hizlaló. vagy a negatív rádióműsorokat.

Nem kell küzdened és halálra hajszolnod magad ahhoz. 2. Rendszeres testmozgással felgyorsíthatod a folyamatot. amit a csirke vagy pulyka átélt halálakor. hogy e hatásnak része az a szeretet is. hogy abba kéne hagynom a hal fogyasztást is. Azt mondta. A félig vegetáriánus. valamint egy könnyebb. Akárhányszor feltettem ezt a kérdést. Még az én nagyon finnyás kamasz fiam és kevésbé finnyás férjem is szeretik ezeket a vegetáriánus húshelyettesítőket. érzelmi felindulásból. Belső vezetőm elmondta. melyek elfogyasztáskor kellemes érzésekké alakulnak bennünk. A nassolás vég nélküli híddá alakul.intuícióddal nap. 89 . 4 szeretettel egyél és főzzél. hogy ő is erre a következtetésre jutott évekkel korábban. hogy mit eszel. mindig ugyanazt a képet láttam lelki szemeim előtt: csirkehúst. ha rengeteg sajtot és zsíros szószt használsz). Én mindig azt gondoltam. vegetáriánusabb étrendet követsz. Felhívtam egy barátomat. az ebédet a vacsorával. amit az organikus farmokon dolgozó emberek beleadnak a munkájukba. elindul egy sós keksszel. ha zöldségekben. mindig naponta három fő étkezést fogyassz el. és stead-ízű és állagú vegetáriánus ételek egész világát. hogy amikor szárnyashúst fogyasztok (abban az időben nem ettem már vörös húsokat). tervezd meg. stressz miatt nem eszel. majd a harmadik. stabil energiaszint és éles figyelem fenntartását. akkor lehet. hogy lefogyj. mielőtt hozzálátnál. Alkalmazd ezeket a szabályokat. ami összeköti a reggelit az ebéddel. Ha ebben magadra ismersz. mert segíti a nyugodt lelkiállapot. milyen békésen le lehet fogyni. csirkéhez hasonló pástétomok. aki tapasztalt spirituális gyógyító és tanító. nagyon gyakori. miért ez a nem túl étvágygerjesztő látvány. Az első sajtos kekszet követi a második. Mikor már ötödször láttam ugyanezt a képet. A vegetáriánus ételek automatikusan semlegesítik a húsokban található telített zsírokat és kalóriákat (kivéve. Az organikus ételek szinte éteri minőségeket hordoznak. de egyelőre nem kaptam figyelmeztetést belső vezetőmtől. hogy csak tíz kalóriát tartalmaz. hogy a fájdalom átitatja az állat testét. Könnyen elkészíthetők. akkor természetes módon le fogsz fogyni. gyümölcsökben és teljes őrlésű gabonában gazdag ételeket fogyasztasz. először abbahagyják a vörös húsok. Közben felfedeztem a vegetáriánus burgerek. Hogy szembeszállj ezzel a megállás nélküli evéssel. Azt a választ kaptam. Az ilyen embereknél nem létezik egy kis falat. és elmondta. nem tudják abbahagyni. és sok nagyáruházban is. Tényleg máshogy fogod érezni magad. hogy amikor az emberek meditációs gyakorlatokat folytatnak. akik nem tudnak nassolni. megkérdeztem belső vezetőmet. és nagyon jól helyettesítik a húsokat. Ezért lett vegetáriánus – mesélte. Ha követed a négy fő alapszabályt – 1. vagy teljesen vegetáriánus diéta tökéletes választás a Yo-Yo szindrómában szenvedőknek. hogyan tudnám fejleszteni intuitív képességeimet és tudatosságomat. és tapasztald meg. További szabályok: étkezések közti rágcsálás Egyes Yo-Yo diéta szindrómában szenvedők nem tudják. hogyan nassoljanak. Ezeket beszerezhetjük az egészséges élelmiszereket árusító boltok fagyasztott polcain. brokkolit. 3 mindig csak egy adagot egyél. ezúttal egy kis sajttal. Ahányszor enni kezdenek a fő étkezések között. mint nap. és azzal a magyarázattal. míg a „nassolás” egy teljes mértékű habzsolássá dagad. végül a tengeri ételek fogyasztását. „Igaz lehet?” – kérdeztem magamban hitetlenkedve. vagy rágcsálni való. gyakorlatilag megemésztem a fájdalmat. Én abbahagytam a szárnyas ételeket. mert „szükségem van fehérjére”. és a megemésztett fájdalom akadályozza intuitív képességeim teljes kibontakozását. hogy te is azok közé tartozol. Ezután megjelenik a vágy a második iránt. Egy jó szándékú nassolás mondjuk. Meditációban többször megkérdeztem. és meg lehet tartani a súlyodat. majd a szárnyasok. ultra-diétás nassolni valót kell enned (mondjuk nyers répát.

tedd a vizet különleges itallá. akkor hallottad. 90 . Sok vízivással tudod kimosni szervezetedből a sót és a visszatartott vizet. A víz energiát is ad. Ahogy a főételeknél is. Kétcsészényi nyers sárgarépa. akkor szervezeted visszatartja a vizet. Egy a következő gyümölcsök közül: egy közepes alma. hogy naponta igyunk nyolc pohár vizet. idd gyönyörű pohárból. enyhén fűszerezve. hogy a Yo-Yo diéta szindróma gyógyításának lényeges eleme a napi nyolc pohár H2O. felfúvódottnak. - Kielégítő italok Bizonyára te is hallottad már a jól ismert tanácsot. akkor nem fogom megpucolni és felszeletelni egyhamar. hogy „ez csak egy pohár víz”. egy körte. A fogyókúrázók arca gyakran nyúzott. egy közepes banán. megkenve csökkentett zsírtartalmú krémsajttal. amikor édességhez nyúlnál. sütőben ropogósra melegítve (olaj nélkül!). annál energetizálóbb a hatás. Én rászánok egy kicsivel több pénzt. nátriumot fogyasztasz. A top-modellek tudják. egy csészényi cseresznye. Ez a hatás segít abban. Amikor nálunk. mert tudom. Egy zsírmentes tortilla. nehézkesnek érzed magad. Tapasztalataim szerint minél hidegebb a víz. Így amikor leírom. felpuffadás és a víz okozta elhízás ellen. a nassolásnál is egyszerre egy adagnál maradj. Egy mézzel vagy gyümölccsel édesített müzli-szelet. hogy energiához juss. egy nagy őszibarack. vedd figyelembe a következő tényeket: A víz a legjobb védekezés a vízvisszatartás. emelkedik-e az energiaszinted. A sok vízfogyasztás ennek a legjobb ellenszere. tudom. Egy adag zsírmentes joghurt. aztán soha nem ültetted be igazán a gyakorlatba. hogy a rengeteg víz az egyik legjobb szépségrecept a jó közérzethez és ragyogó megjelenéshez. rögtön ott van kéznél az egészséges harapni való. egy fél papya. Két zellerszár. Egy szelet teljes őrlésű pirított kenyér egy kanál gyümölcsös joghurtkrémmel. beesett. és szeletelt répát. olaj vagy vaj nélkül elkészítve. összetöredezve. egy közepes grapefruit. Ez segít a megvonásérzet enyhítésében. egy szelet ananász. kétcsészényi eper. Egy főtt tojás. vagy elfolyik az energiád. A víz bőröd állagát is javítja.zellerszárat. mint én voltam. és hogy mindig igyunk egy pohárral közvetlenül evés előtt? Ha te is olyan vagy. egy közepes sárgadinnyének a fele. Amikor túl sok sót. meg is fontoltad a tanácsot. salsa szósszal. Egy csészényi édesítetlen almaszósz fahéjjal. vaj nélküli pattogatott kukoricát – melyeket mind egy szemmagasságban lévő polcon tarthatsz. Egy adag csökkentett sótartalmú leves. igyál inkább egy pohár jéghideg vizet kávé helyett. Amikor legközelebb letargikus hangulatba kerülsz. hogy ne nassolj. Következzen néhány tanács a nassolási adagokról: Kétcsészényi pattogatott kukorica. egy szelet citrommal ízesítve. Ha lehetséges. amit az a gondolat kelt. zellert veszek. hogy ha egészben veszem meg. a családban valaki rágcsálni akar valamit. két mandarin vagy egy nagyobb szelet görögdinnye. hogy elengeded a füled mellett. és figyeld meg. Mégis kérlek. Egy negyedcsészényi mazsola.

bár ha megteszed. amit sokan tapasztalnak. hogy jól aludjanak éjszaka. jó. és leginkább negatív gondolatokra fókuszál. Amikor sok stimulánst fogyasztok. aggodalmat kelt? Ha igen. hogy valamitől megfosztom magam. Mindenképpen érdemes visszaszorítani a mennyiséget olyan szintre. Ne feledd. Mégsem érzem úgy.Ha nincs a közeledben friss víz a munkahelyeden. többet iszom belőle. Inkább megkönnyebbültem. vagy rendszertelen alváshoz vezethet. hogy kontrollálni tudd saját gondolataidat és hangulataidat. hogy tetszés szerint tudjam alkalmazni koncentrációs képességeimet. a tudatom kisiklik a kontroll alól. hogy mit tartalmaz az üdítő. amelyek cukrot vagy kukorica szirupot tartalmaznak. akkor csökken a szerotonin-szint az agyban. Az a kérdés. viszek magammal 3-4 liter vizet. Fontos a Yo-Yo diétázók számára. Ezért. Egy pohár gyümölcslével nagyszerűen meg lehet birkózni a délután háromórai fáradtság-hullámmal. Amikor könnyen hozzájutok. A gyümölcslé azonban annyira egészséges. mert az agy az álmodás fázisában termeli a legtöbb szerotonint. hogy biztosítsam magam számára a pozitív hangulatot és tapasztalatokat. kólát vagy csokoládét. Ha megszakad az alvás REM fázisa. kellemes előnyökre teszel szert. Ne fogyasztok koffein-tartalmú teát. Meditációs gyakorlataim során arra jutottam. Gyümölcslé A gyümölcslevek viszonylag sok kalóriát tartalmaznak. hogy a legtöbb stimuláló szert ki kell iktatnom az étrendemből. hogy pozitívan gondolkodjon. Győződj meg arról. A szerotonin szabályozza a hangulatot. hogy egy bizonyos étel vagy ital milyen érzést okoz benned? Akadályozza a koncentrációs képességedet? Idegességet. ami szénhidrátok utáni sóvárgáshoz vezet. ha kiiktatod az étrendedből. és a szemem előtt van. akkor vigyél be magaddal. hogy nagyon ajánlom a fogyasztását. Koffein tartalmú italok Mindig is azon a véleményen voltam. úgyhogy határt kell szabnod magadnak az elfogyasztott mennyiségben. Következzen néhány kutatási adat a stimuláló italokról. ami további motivációt jelenthet a koffeinfogyasztás csökkentésében. hogy semmilyen étel vagy ital nem „jó” vagy „rossz”. 91 . ahogy sokan tudják álmatlansághoz. Mára az egyetlen stimuláló anyag. frissítő és éltető (a sok C-vitamin energiával tölt fel). Nem mondom. amikor azt akarom. fenn kell tartanom az éber figyelmet és kontrollt gondolatim tartalma felett. az energiaszintet és az étvágyat. ha azt akarom. mert a tudatom engedelmeskedik nekem. amit magamhoz veszek a reggeli csésze kávé. A koffein. hogy a „teljesen természetes” felirat nem jelenti azt. Fontos azonban elolvasni. Valahányszor házon kívül dolgozom. hogy 100%-os gyümölcslét iszol „gyümölcs ital” és más üdítő italok helyett. hogy 100%-os a gyümölcstartalom. hogy feltétlenül szükséges minden stimuláló szer elkerülése.

mely koffeint és aspartam édesítőszert (NutraSweet néven) tartalmaz. idegességről. Klienseim közül sokan szoktak rá függőségig a diétás kólára. hajlamosak a koffein-függőségre. másrészt arra vágysz. Ebben van a hangulatmódosító kémiai anyag. Sok esetben panaszkodtak szédülésről. hogy édes italt élvezhessenek kalóriák nélkül. Másrészről ez a kémia szer serkenti az agy feniletilamin termelését. ha elolvasod az üdítőkön. Végül több zsírt és kalóriát fogyasztasz a túlságosan sok kávé miatt idegesség okán. A művészien elkészített kávé-italok nagyon ízletesek és vonzóak tudnak lenni. Népszerűségüket bizonyítják az egyre-másra nyíló kávézók az utcasarkokon. A kóla – az eredeti és a diétás egyaránt – kimeríti a test magnézium szintjét. mert nem szeretik a munkájukat. amihez semmi kedved. megemésztése visszaüthet a jó szándékú fogyókúrázóra. ezzel csökken az energia. amikor a lelkük már nem akar dolgozni. 92 . Ez a két stimuláló szer amfetaminszerű lökést ad. A kólákban található foszforsav kapcsolatba lép a magnéziummal. Ugyanez a szerelmi drog található meg a csokoládéban is. hogy több örömben és szórakozásban legyen részed. hogy elfedjék érzelmi fájdalmaikat. játékos pillanatokban termelődnek bennünk. Egy dobozos kóla 36 milligramm magnéziumot von el a fogyasztó testéből Kenneth Weaver orvos kutatásai szerint (East Tennessee University). Ha nem akarod kiiktatni vagy lecsökkenteni a kávéfogyasztást. ugyanazokat. neurózishoz hasonló idegességet. és kialakul az evés utáni vágy. Ezért olyan kellemes a kávé illata – az agy „örömhozó vegyületeit” szippantod be. Természetesen más szénsavas üdítők is tartalmaznak koffeint. jó. Bár a diétázók azért isznak diétás kólát. akkor kávé utáni vágyad valószínűleg két forrásból táplálkozik: egyrészt próbálod ráerőltetni magad egy olyan feladat elvégzésére. Terapeutaként láttam már túl sok kávé okozta. mielőtt legurítod a torkodon. A kávé és az édesítők fokozzák az étvágyat. mesterséges íz-fokozókat és édesítőszereket. miután NutraSweet édesítőt fogyasztottak. megerőszakolják saját testüket azzal. vagy. Sok tanulmány szerint a mesterséges édesítők stimulálják az étvágyat. hogy mit tartalmaznak. letargiáról. szelességről. vagy a kettő keverékét fogyaszthatod. és evési rohamokhoz vezetnek. és kivonja azt a testből. hogy mennyi koffeint fogyasztasz. melyek bolondos. Az aspartman tudatmódosító hatásáról a kutatások vegyes eredményeket hoztak. ez az a vegyület. a mesterséges édesítők. ami egyesek szerint csökkenti az étvágyak.Kólafélék Azok a Yo-Yo szindrómában szenvedők. Ha az utóbbi időben életedet a munka töltötte ki. akik érzékenyen reagálnak a hangulat-módosító kémiai szerekre. és játékra nem maradt időd. Kávé Egyes fogyókúrázók édesített és tejszínes kávét fogyasztanak. amely az agy öröm-központját aktiválja. hogy munkára kényszerítik a koffeinnel. akkor a következő lépéseket teheted meg diétád biztonsága érdekében: Helyettesítheted a kávét koffeinmentes változattal. mely a romantikus szerelem pillanataiban termelődik bennünk. a pirazin. Sajnos azonban. Ha foglalkoztat. hogy ne kívánják annyira a jégkrémet és más édességeket. akárcsak a kóla. Akik azért esznek. A kávé vonzereje ellenállhatatlan aromájának is köszönhető. véleményem szerint a kávé sem jöhet szóba fogyókúrás alternatívaként.

Néha úgy gondolunk a teára. legyen az koffein. 93 . mah huang. hogy az alkohol már kiürült a véráramból. oda kell figyelned a koffein-túladagolásra. valószínűleg ez rossz érzésekkel tölt el. hogy valóban úgy érezzék. Én csak annyit mondhatok. Ne engedd. mert stimuláló növényeket. melatonin vagy éppen kamilla. hogy elkerüld a késői kávézás. Kerüld el a nem tej alapú krémesítő adalékokat. és maximálisan őszintének kell lennünk magunkhoz abban. alma és fahéj. melyek stimulálják bennünk az édesség utáni vágyat. ha bármitől is függeni kezdünk – legyen az csak egy gyógynövény – az önbizalmunk szenved csorbát. vagy kamillateákkal. Hitem szerint. talán ki is próbáltad az úgynevezett fogyókúrás teákat.) Valószínűleg láttad már. A gyógynövény teák nagyszerű alternatívát jelentenek a Yo-Yo diétázók számára. hogy függsz valamilyen szertől. A reggeli órákra korlátozd a kávéfogyasztást. narancs és fűszer. tehát a tea a kedvenceid közé tartozik. Az alkohol megzavarja az alvás REM fázisát. Az én otthonom közelében található teaházban régies tapéta van a falakon. légy óvatos! E teák közül sok azért kéne. A felszínes válasz „természetesen igen”. Tea Amikor e könyvet írom. citrom. és általában nagyon magas zsírtartalmúak. Kipróbálhatsz valamilyen gabona alapú pótkávét – a legtöbb bio-boltban található ilyen. Alkohol Az évek alatt megváltozott a véleményem arról. Akárcsak a koffein. hogy a finom porcelán csészék hamis nyugalmat ébresszenek benned a tea összetevőivel kapcsolatosan. amikor fogyni szeretnél. például mah huang-ot tartalmaznak. Mégpedig a következők miatt: az alkohol hangulatmódosító hatása sokkal azután is fennmarad. a „természetes” stimuláló szerek kiválthatják az idegességen alapuló evési rohamokat. mint a kávé ártatlan. Ez az egyik oka a másnaposság érzetének. Ha mélyen belül tudod. A vendégeket bátorítják még arra is. Személyes tapasztalataim szerint a nagy kereskedelemi teavállalatok által előállított gyógynövény teákból hiányzik az íz és a frissesség. okozta álmatlanságot. bájos unokatestvérére. hogy a Yo-Yo diétázók bevehetik-e az alkoholt sikeres fogyókúrás és súlyfenntartó programjukba. hogy segítsen a fogyásban. Bioboltokban ízletes változataik is kaphatók. Spirituálispszichológiai nézőpontból azonban az absztinenciát ajánlom. Kerüld el a csokoládéízesítésű kávé készítményeket – ezek különösen erősen stimulálnak. melyek általában tele vannak feldolgozott és mesterséges anyagokkal. hogy az ártatlannak tűnő csésze kávé! Ha. Meglepő lehet némelyek számára. hogy magukra öltsék a teaház elegáns. különösen a mesterségeseket. egy letűnt időben kortyolgatják a teát. legalább abban a periódusban. Jó szórakozás kísérletezni a karob. és minden egyes antik asztalon hímzett terítők.- Kerüld el az édesítőket. hogy mi motivál bennünket az ilyen anyagok fogyasztására. (A kamilla csodálatos nyugtató és kellemes ízű növény. Hiszen egy kis alkohol nem jelent sok kalóriát és zsírt. ezért ébredéskor szerotonin-hiányt okoz. régies fejkötőit. Éppen ezért az ilyen anyagokat mérsékelt mennyiségben egészséges fogyasztani. a teaházak egyre jobban divatba jönnek körülöttünk.

Az alkohol teljes mértékben ellene hat annak a képességünknek. és az alkohollal kapcsolatos tevékenységek utáni vágyas természetes módon csökkenni fog. hogy egy doboz csoki jégkrémbe fojtod bánatod. vagy hívj be egy arkangyalt. hogyan juthatnának hozzá az élményhez az élőkön keresztül. aki körül így állandósul egy kedélyromboló jelenlét. hogy az alkohol negatívan befolyásolja az ember ítélőképességét a többi emberrel való kapcsolataiban. hogy nem álltok szóba egymással. világos éberség pillanataiban könnyen azonosítjuk negatív gondolatainkat. 94 . Például alkohol befolyása alatt veszekszel a kedveseddel. ugyanannyira. ami elvon téged attól az izgalomtól. Az alkohol túlfogyasztása bevonzhat földhöz kötött szellemeket is. Másnap különösen mogorva vagy a másnaposság miatt. Így gyors reflex alakulhat ki hangulataink szabályozására. Gondolataink zajos.továbbá ezért jelenik meg a szénhidrátok utáni vágy. mint amikor valaki fizikai testében hat ránk. negatív zűrzavarra emlékeztetnek. Rácsatlakoznak a „házigazdájukra”. Spirituális szempontból az alkohol legyengíti az auránkat. Ezután dönthetünk úgy. Ezen a ponton nagyon valószínű. hogy kontrollálni tudjuk gondolatainkat. amikor még testben éltek. Ilyenkor tisztánlátó és gyógyító képességeid korlátozottá. És igen. mielőtt belépsz. Egyszerűen nem lesz elég érdekes semmi olyan tevékenység.és drogfogyasztó helyeket. és lukakat üt benne. Nem ez a helyzet azonban az alkohol hatása alatt. és mindig azt lesik. következetlenné válhatnak. ha nem fogyasztunk alkoholt. Az ilyen szellemek alkoholisták voltak. Meditálni is nagyon nehéz másnaposan. hogy életfeladatodon dolgozol. vedd körbe magad fehér fénnyel. Ahogy spirituális tudatosságod nő. és elkerüljük a bárokat. Ráadásul az alkohol kimondhat velünk ilyen mondatokat: „A fenébe az egész fogyókúrával!” – és teljesen elhagyjuk magunkat az evésben. akik általában rosszban sántikálnak és megrabolhatják magasabb energiaszintjeidet. és mondj el egy imát. plusz amiatt. mivel a koncentrációs képességed egyszerűen eltűnik a térképről. az alkohol. Terapeutaként meg kell jegyeznem. ezek a szellemek befolyásolják saját hangulatainkat. Ha mégis elmész ilyen helyekre. és miután távozol. vagy más alkohol. mint a fluoridok az ózonrétegben. A normál. hogy a negatív gondolatot pozitívval helyettesítjük. A legjobb módja az ilyen „vendégek” elkerülésének. A becsípettség koffein túlfogyasztáshoz is vezet a következő nap folyamán. és tehetetlenül sodródunk a lehúzó érzelmek ömlő áradatában.

vézna alakokká válhatunk sportolás nélkül. Mivel nem volt hajlandó eleget enni ahhoz. Ennek drámai példája volt egyik kliensem. az aerob típusú mozgás emeli az agyad szerotonin-szintjét. Chris 65 kilóról éheztette le magát jelenlegi. néha széllel szemben kell hajóznunk. kórházba került. Chris példája kiemelt. ami stabilizálja a hangulatodat. Amikor meglátta a fényképet. fényképet készítettek róla álló helyzetben. Több lényeges előnyöd is származhat a sportolásból: gyorsabban fogysz le. eltorzult mása lett. Chris azt hitte. hogy sportolnál. néha széllel együtt. mint a többiek – talán nekik kellett sportolniuk. napközben energikusabbnak érzed magad. LELKI ÉS SZELLEMI GYAKORLATOK „Hogy elérjük a mennyország partjait. Ahogy talán már rá is jötték. A gond csak az volt. hogy túl gyenge volt bármilyen fizikai tevékenységhez. hizlaló érzelmeid intenzitása csökken (jó hír az érzelmi alapon evőknek). Az egyik ilyen mítosz. ha tökéletes lenne a teste. nem sodródni. hogy rálásson. ha ez megtörténne). A sportolás nélkül fogyókúra nem hoz tónusos izmokat vagy vibráló energiaszintet. szinte sokkot kapott. „A csípőm és a combjaim teljesen aránytalanok a testem többi részéhez képest”. Amíg a kórházban volt. csökken a stressz szinted (jó hír a stressz alapon evőknek). ami sajnos fennmaradt. Tényleg így volt. mint sok más fogyókúrázó. és nem lehorgonyozni. könyvek és guruk mítoszokat és legendákat teremtettek a fogyás körül. Azt gondoltam. Tehát szigorú diétázással lefogytam. amíg elég vékony nem lett a testem. az energiaszintedet és az étvágyadat. sokáig küzdöttem a kötelező sportolás elmélete ellen. Chris fogyókúrájának eredménye korábbi énjének rajzfilmfigura-szerű. formás testtel ajándékoznak meg anélkül. amelyek feszes.” OLIVER WENDEL HOLMES (1809-1894) A különféle fogyókúrás klubok. 95 . hogy lehet olyan „zsírégető” ételeket enni. fehérneműben. mert annyira keveset evett. hogy övé lesz a sztár modellek teste. mint egy divatos modellre. a csípőm és a combjaim. hogy néztem ki!” – mondta. mélyebben alszol. hogy a diétától vékony testem petyhüdt lett. és más lehetek. és nassolási rohamaid is megszűnnek. Terápiájában tehát a látszólagos szeretethiányra koncentráltunk spirituális és pszichológiai módszerekkel. „Hihetetlen volt. életveszélyesen alacsony testsúlyáig. Chris. hogy legyőzhetem a törvényeket. aki162 cm magas és 45 kiló volt. Én is. akkor a férje jobban szeretné (és hogy önmagát is jobban tudná szeretni. csökken az étvágyad. mennyire lehetetlen dolog egészséges testet. amilyenről álmodik.TIZEDIK FEJEZET TESTI. különösen a hasam. Soha nem sportolt – azért sem. ha elér egy bizonyos vékonyságot. hogy fenntartsa magát. Chris azt remélte. Csak petyhüdt. ha halálra éheztetjük magunkat. hogy edzés nélkül soha nem lesz olyan feszes hasa és combja. anorexiás nervosában szenvedett. és intravénásan kellett táplálni. Természetesen az anorexia nervosa egy szélsőséges esete a szeretet utáni kínzó vágynak. mennyivel jobban emlékeztet már egy csontvázra. vagy énképet nyernünk abból. Ennek célja az volt. Chrisnek arra kellett rádöbbennie. és frissebben ébredsz. de hajózni kell. de nekem nem kell.

Alakítsd ki saját fittness-programodat A fitness szakértők egyetértenek abban. hogy válasszon mindenki a saját sportágának megfelelően kialakított. hetente négy vagy több alkalommal. Könnyű aerobic Ez a fajta aerobic különbözik a 70-es 80-as évek aerobicjától. mert ez átvisz az anaerob folyamatba. és élvezed is ezt a tevékenységet. és alkalmanként legalább 40 percig edzel ezen a szívritmusszámon. az állóképesség növeléséhez. továbbá tévén és videokazettán is elérhetők. és még kellemesebbé tehető. Érdemes először kipróbálni egy-egy órát. hogy kellemes legyen számodra az oktató. ha inspiráló zenét vagy rádióadást hallgatsz eközben. hogy ez nem elérhető vagy megvalósítható minden olvasó számára. Természetesen bölcs dolog egyeztetni az orvosoddal. hogy sok vizet igyál edzés után. a nagyobb edzőtermek általában széles választékot kínálnak.) Ideális esetben aerob típusú mozgásokat választasz az alábbi leírások szerint. és lazíts utána. de hadd javasoljam erőteljesen. sőt akár alatta is. Tudom azonban. Futhatsz a háztömbök körül. mielőtt belevágsz egy edzésprogramba. Sok specializált óra is létezik ma már. amikor az emberek balesetveszélyes módon ugráltak és tekergették a testüket. hogy kialakuljon benned az a szokás. vagy egy parkban egy tó mellett. úgyhogy alternatív javaslatokkal is szolgálok. mint egy zsémbelő tornatanár. érdemes többfélét kipróbálni. Vállalom a kockázatot. mielőtt hosszabb távú bérletet veszel. jó minőségű sportcipőt. hogy mozgatod a tested. és megizzasztanak . 96 . Lényeges. nem motivált ember számára állítottuk össze. hogy elkerüld a kiszáradást. hogy az aerob típusú tevékenységek – melyek megdobogtatják a szívedet. Lényeges. milyen típusú edzés felel meg számodra legjobban. hogy eldöntsd. felgyorsítják a légzésritmusodat. (A hetedik fejezetből megtudhatod a számodra célnak tekinthető szívritmus számot. Könnyű aerobic órák szinte minden edzőteremben vannak. a szív és érrendszer megedzéséhez. Kocogás Ez nagyszerű testgyakorlás munka előtt vagy után. a szoba hőmérséklete és az edzések időrendje. Legalább öt percen át melegíts be kezdés előtt. Az edzés alatt ne menj a szívritmusszám célértéke fölé.a legjobb módszerek a fogyáshoz. A sportboltokban el tudják magyarázni a különbséget a különféle cipők között. legalább amíg a szívritmusod eléri a célértéknél tizenöttel kevesebb dobbanást percenként. ahol izmot építesz zsírégetés helyett. hogy olyan vagyok. egy pályán valamilyen iskolában.Az alábbi edzésprogramot az ülő-foglalkozású. A lényeg. Ha nincs tapasztalatod. Az alábbi program fokozatosan vezet be a rendszeres mozgás világába. érdemes utánanézni a biztonsági tanácsoknak és technikáknak ilyen témájú könyvekben.

akár hagyományos. kocogást vagy felfelé rohanást a lépcsőn. Egyes tanulmányok szerint a hideg medencében. A siker alatt azt értem. mert a test elraktározza a kalóriákat. így nem unom meg. vagy más festői tájakon való biciklizést. és növeli az állóképességet. vagy egyszerűen a környéken tekerni a naplementében. Leállíthatod a tévé elé. Az ilyen szobabicikliket rengeteg helyen meg lehet venni. vagy bizarrnak érzik a használatát. mert olvashatok edzés közben. Semmi sem olyan nyugtató hatású. hogy kényelmes és elég erős-e. Sokan súlyzókkal együtt ugrálnak. A szobabicikli nagyon hasznos azoknak. megéri a befektetést. mint a profi atléták. és a legtöbb sportboltokban vagy nagyáruházakban kapható – ideális az olyan emberek számára. elektronikus gépek szimulálják a sétálást. hogy élvezik az edzést. Vagy szaladgálhatsz fel-le a sportcsarnok lépcsőin. és a gép segít nekik a fogyásban. és jó eredményeket érnek el vele. akár szobai. Lépcsőmászás Az én kedvencem. amikor kihűl. és utolérem magam az olvasásban. Ezek a kazetták szimulálni tudják a szeles hegyi utakon. ahol csoportos szobabicikli-edzések is vannak (spinning). A biciklizés azért is nagyszerű. Vagy imádják. A legtöbb edzőteremben van lépcsőgép. vagy azzal. Szoba sígép Barátaim és klienseim. Biciklizés Ha nincs biciklid. különböző áron. hogy a vízpumpa ellenállását használod fel. még felső szobabiciklik is léteznek – ami aztán tényleg kényelmes formája a testedzésnek. és végül bent 97 .Ugróasztal Ez a sporteszköz nem olyan drága. Sok kliensem alkalmazta sikerrel a szobabicikliket. Sőt. A lépcsőmászás nagyszerűen feszesíti a feneket és a lábakat. gondold meg. továbbá égeti a kalóriákat. hogy növeljék a kalóriaégetés hatékonyságát. nem olyan intenzív a kalóriaégetés. általában két kategóriába esnek. Ha nincs ilyenre lehetőséged. A jobb. melyek speciálisan a szobabiciklizéshez készítettek. és pedálozhatsz. Azért is szeretem a lépcsőgépet. Úszás Kalóriát égethetsz és tonizálhatod izmaidat az úszással. akik otthon szeretnek edzeni. mint a száraz sportokban. Vannak olyan videokazetták is. amíg a kedvenc műsorodat nézed. mert a családodat is bevonhatod az edzésprogramodba. Vannak olyan edzőtermek. és mivel sok különböző cég ajánlja ezeket. szerintem érdemes kipróbálni vásárlás előtt. akik otthon szeretnek edzeni. mint elbiciklizni a közeli boltba. akiknek ilyen gépük van. Vannak könyvek és kazetták. egy kis dobozra le-fel lépegetve is élvezheted a lépcsőzés előnyeit. melyek különféle módszereket írnak le az ugróasztal használatához.

a mellkas és a váll izmait. Én magam is mohón hajtottam az egysoros korcsolyát. hogy neked pont megfelel egy ilyen gép. Rendkívül jó alkalom a mély beszélgetések és a testedzés kombinálására. hegymászás. amit jól el tudok rakni. vagy késő este. Vannak olyan evezőgépek is. mert ez egy társasági sport. egy igazi hajóban vagy kajakban? Az evezés jól megizzaszt és jó aerob mozgás. miért ne eveznél kint a szabad levegőn. Sokan élvezik azonban a sebességet és szabadságot. míg közben valamilyen kazettát hallgatok. feszesíti a külső és belső combot. amikor nincs kedven kimenni a testgyakorláshoz. mindkettőtöknek ott kell lenni a pályán. és vállalkozó szellemű vagy. melyekből kedvedre válogathatsz. A különféle fittness magazinokból további ötleteket meríthetsz. és a barátokkal való közös edzés segít fenntartani a motivációt. hogy nincs semmiféle kifogás. Partnereddel megegyezhettek. mint bepakolni ezt-azt egy hátizsákba. hogy vegyél egy-két órát. Görkorcsolyázás Emlékszel. ha az egysoros korcsolyát akarod kipróbálni. és körbeszáguldottad a háztömböt? Gyerekkori sportunk mára a felnőttek játéka lett. romantikus kapcsolatok létesítésére. amíg egy-két esés le nem lohasztotta a lelkesedésemet.hagyják az ágyuk alatt.és térdvédők. vagy az edzőteremben használni. ahogy száguldoznak a betonon. Ha folyó vagy tó mellett laksz. Mindenképpen ajánlom. Esős napokon. és nekivágni a természetnek egy baráttal vagy családtaggal? Sok helyen találhatsz sziklamászó tanfolyamokat. lehet. és a feneket. A gyaloglás szintén olyan edzés. Sziklamászás. amelyek szimulátorokkal működnek. imádom a gépet taposni. A korcsolyázás jó edzés. amit a legjobb valamilyen társsal – emberrel vagy állattal – együtt végezni. amikor kiskorodban felvetted a görkoridat. amikor nem használom. továbbá fejleszti a karok. Ha szereted a kihívást és az intenzív edzést. hogy a biztonsági könyök. Most csak néhányat emeltem ki az aerob típusú mozgások közül. mi lehetne jobb. Gyaloglás/taposás Van otthon egy összehajtható taposógépem. és nem használják. túrázás Ha szereted a szabad természetet. mintha valakivel versenyeznél. és ne feledd. valamint a bukósisak mindenképpen kötelező! Tenisz Azért szeretek teniszezni. (A gyaloglásról később lesz még szó). ami szintén jó alkalom új barátok. Evezés Az evezőgépeket szintén lehet otthon tartani. Az 98 .

ne kövesd el azt a hibát.” Akik hat hónapja. és egy teljesebb mértékű. Az otthoni sportolás rettenetes 99 . Ez természetes módja a kalóriaégetésnek. okosan teszik. mert olyan későn érsz haza. akik így gondolkodnak: „Rendben. Csak a desszert-üzletektől tartsd magad távol! De járhatsz helyben is vagy gyalogló gépen. Melyik testgyakorlás van leginkább kedvedre? Kérlek. ha felveszik azt a szokást. Legyen ez egy szigorú szabály önmagad számára. a házból a friss levegőre. bevezethetik a reggeli sétákat. A séta-program három tevékenységgel változtatja meg megszokott napi rutinodat: 1. és fájdalmas emlékeik vannak a döglesztő középiskolai tornaórákról. már nem vagy annyira hajlamos tönkretenni fáradozásaidat túlevéssel. mint szoktál. Menj el. Akik hajlamosak vacsora után túlenni magukat. Ha nem jársz edzőterembe. Ha időbeosztásod miatt nem tudsz sétálni. Vedd rá magad inkább. váltott műszakban dolgozók. és elkerüljék a napközbeni evési rohamokat.edzőtermekben rátalálhatsz új. hogy soha nem jön el. és így könnyebb ellenállni a túlzott evés csábításának ebédidőben. lehet. akkor menj el egy közeli bevásárlóközpontba. Habár ez nem aerob mozgás (hacsak nem gyorsan gyalogolsz). vagy elvihetik a gyalogló cipőt a munkahelyükre. nézd meg a beosztásukat. és lehet. és akik otthonuktól távol dolgoznak. hogy beiratkozz végre valahová. Válaszd a lépcsőt. hogy várod a megfelelő hangulatod megérkezését az edzésprogram elindításához. egészséges belső hozzáálláshoz vezet. mintha a liftre várnál. Lesznek. hogy most azonnal végezz valamilyen fizikai mozgást. a zsír és a kalóriák égetésére. Naponta menj el egy félórás sétára a lakóhelyed vagy munkahelyed környékén. ha nem ugranak bele egy aerob típusú edzésterv megvalósításába. Ajánlom. és valószínűleg gyorsabban célba érsz. hogy később inspirálni fog az aerob típusú mozgások felvételére. szórakoztató módszerekre. mert nem érzed biztonságosnak a környéket a sétához. mert az a nap lehet. vagy. Sokak számára a testedzés kellemetlen kötelesség. szállj le egy megállóval korábban. miközben kedvenc tévéműsorodat nézed. akkor a hatás. ki fogok próbálni mindent. ahol az új ár töredékéért vásárolhatsz házi sporteszközöket. a lift helyet. vagy még hosszabb ideje leginkább csak ülnek. hogy kimennek a konyhából. és biztonságosan megteheted. 2. hogy itt az ideje. A séta fájdalommentes módszer a testedzés fokozatos beiktatására. mégis elindít a helyes irányba. hogy fokozatosan beépítsék a testedzést életstílusukba. Kérj jótállást vagy garanciát. Miután rászántad az időt és a törődést a testedzésre. de ezt a testedzés részt kihagyom. és minden körülmények között ragaszkodj hozzá. Ha vezetsz. ami a könyvben van. Háztartásbeliek. amikor tíz kört kellett lefutni az iskola körül. hogy kiválaszthasd a neked megfelelőt. Nekik arra van szükségük. Ha egyszer beépítetted a testgyakorlást mindennapjaidba. és tehetnek egy gyors sétát ebédszünetben. hogy keress fel használt sport-cikkeket áruló üzleteket is. jól teszik. vagy autóval közlekedsz. Elkerülöd a tömeget. hasonló lesz az egyre növekvő vízgyűrűkhöz. Ha tömegközlekedéssel jársz. 3. hogy beindítsák az anyagcserét. hogy nem mindenki veti bele magát teljes lelkesedéssel egy fittnessprogramba. Séta: vágj neki a helyes irányba Tisztában vagyok vele. ha lehetséges. mindig a parkoló legtávolabbi pontján tedd le az autódat. így sétálva is megközelítheted a célodat.

a jóga. stb. ha megveszem magamnak a lépcsőgépet és a súlyzókat. és nem mernek elmenni egy fittness-klubba. hogy észrevegye a körülötte izzadókat. mert úgy érzik. túrázás vagy gyaloglás. Olyan ez. és leadni felesleges kilóidat. kocogás. tai chi vagy sziklamászás. Igazán fontos. jóga. hogy sportban mutatkozzanak idegenek előtt. amit élvezel. ha izmaid feszesebbek lennének? Akkor számodra ideális a súlyokkal való edzés. túl kövérek ahhoz. hogy megfelelő cipő legyen rajtad. Szeretsz nagy társaságban lenni? Akkor bizonyára szeretni fogod az edzőtermeket. Ráadásul tapasztalataim szerint a legtöbb ember az edzőteremben túlságosan el van foglalva a saját nyomorával ahhoz. és elkerülöm a sorbaállást is. akkor eljött az ideje az edzésnek is. Megértem hogy ez illogikusnak tűnik. Válassz olyan edzőtermet. mielőtt megjön a házvezetőnőd. Szeretsz négy fal között lenni? Akkor olyan sportot válassz magadnak. Szeretnéd. hogy tényleg elmenj legalább hetente négyszer. Másfajta edzéstervek szinte semmibe sem kerülnek. mint mondjuk a gyors gyaloglás. hogy olyan tevékenységet válassz. hiszen én is így gondolkodtam évekkel ezelőtt. hogy olcsóbb. hogy finoman ráveszitek egymást a sportra azokon a napokon is. amikor egyikkőtöknek nincs kedve hozzá. Gondold végig természetes hajlamaidat a döntéshez: Szeretsz egyedül lenni? Akkor valószínűleg legjobb. a csapatsportok. mint például a teniszt. mire megveszed a megfelelő öltözéket. amit edzőteremben. be kell illesztened az edzést a napirendbe. leggyakrabban a lépcsőgépet és a súlyzókat használtam. hogy trehány vagy. Ez emlékeztetni fog. stúdiókban. Végül arra jutottam. Mivel így nem lesz körülötted senki. a biciklizés. Ezeken a helyeken lehetőséged nyílik új barátok megismerésére. jóga. a kocogás homokos talajon. Összepárosíthatod valamivel. harcművészet vagy táncórákat. - - Vannak még további figyelembe veendő szempontok – például a pénz. nehogy azt gondolja. ami már megszokássá vált benned – például a délután négy órai szappanopera vagy a kétórai rádió show. hogy élveznéd a páros sportokat. amikor éppen hozzá akarunk kezdeni első fogyókúrás és fittness-programunkhoz. A stressz-szintedet szeretnéd csökkenteni? Akkor számodra a legjobb a testetlelket-szellemet frissítő program. Ne ess most ebbe a csapdába. kajakozás. Sokan zavarban vannak. mint amikor ki akarsz takarítani. egy aerobic videó – az azonban lényeges. ha otthon sportolsz. cipőt és bérletet. ahol kényelmesen érzed magad. mert különben még nehezebb lesz rábeszélni magad a testedzésre. Egyes edzésprogramok elég sokba is kerülhetnek. mert az edzőtermek azért vannak. bármilyen sportot is választasz. és elég közel van az otthonodhoz vagy a munkahelyedhez. Jobban szeretsz mások társaságában lenni? Akkor lehet. ezzel megtakarítom a bérletet. Jobban szereted a szabad levegőt? Akkor jobban illik hozzád a tenisz. 100 . Ideális. hogy mikor eljön az ideje a sorozatnak.mennyiségű önfegyelmet követel – amely legtöbbünknek nem áll rendelkezésére. ha partnereddel megegyeztek abban. aki az edzésre noszogat. hogy segítsenek feszessé tenni izmaidat. tánctermekben vagy fedett uszodában űzhetsz – vagy gyakorolj otthon. az aerobik. Amikor én is edzőterembe jártam.

melyik napok. amikor sűrűvé válik az élet. A legtöbbünk számára a sportolás folyamatos fenntartása a legnehezebb. de ha egyszer belendülnek. általában visszatérünk a túlevéshez. vagy határoztál el egy edzésprogramot úgy. hogy vonzó. Semmi sem ad több lendületet az induláshoz. hogy többé nem engedik el. amíg nem volt meg az aznapi edzés.) Így több kedved lesz hozzá. hogy ki fogsz tartani! Ne feledd. ennyi sportolás elég volt. amikor sportolsz.” Következzen néhány javaslat.Tartsd fenn a motivációd Hányszor iratkoztál már be egy edzőterembe. Előre tervezd meg. de csak utólag. Isten minden igényedet kielégíti. Illeszd be a sportolást a napi beosztásodba éppen úgy. hogy kihagyod-e az edzést. Formába hozzuk magunkat futással. nehogy frusztráció legyen a vége. amíg megtalálod a neked való tevékenységet. új ruha van rajtad. Vagy tegyél egy százast egy malacperselybe minden alkalommal. mint a legtöbb Yo-Yo szindrómában szenvedő. Például ne edd meg az esti nassolnivalódat. Ne úgy tekintsd az edzést. és hetente vagy havonta egyszer költsd el magadra ezt a pénzt. Nem állsz le vitatkozni magaddal minden nap. Ezzel már többé nincs dolgom. Ahogy sokkal izgalmasabb munkába menni úgy. hogy egy hónappal később abbahagyd az egészet? Ha te is olyan vagy. általában az elsők között marad el. és aztán valamilyen okból abbahagyjuk a mozgást. hogy már nem is emlékszem hányszor. hogy legyen motivációd odafigyelni fizikai testedre. időbe telhet. és elgondolkodsz ilyen formán: „Most nincs időm arra. ha tudod. A sportolást tedd arra az időre. bármivel. Próbálj meg reális lenni az időbeosztásban. Ahelyett. és amikor a sportolást abbahagyjuk. ami miatt a testgyakorlást abba lehetne hagyni. hogy formába jövünk. amiket természetes módon elvégzel. melyik időpontok a legjobbak a sportolásra. Vegyél magadnak új edzőruhát vagy sportcipőt.” A sportolás. tartsd meg az ígéretedet magaddal szemben is. hogy kitartasz mellette. akiknek elkezdeni a legnehezebb. válassz egy másik sportágat. - - - - - - 101 . úgyhogy légy türelmes. például hogy felöltözöl. Próbáld ki. Nem úgy van az. és írd be a naptáradba. ha a mostani nem éppen tökéletes. mint bármi más lényeges tevékenységet. Vannak. Kérj spirituális segítséget. úszással. a válasz valószínűleg így hangzik: „Olyan sokszor. hogy a lehető legjobban nézel ki. Ehhez azonban kérnünk kell. hogyan tervezed. hogy fésülködjek. és fogat mossak”? Nem valószínű. hogy egyáltalán elgondolkozz azon. amikor leginkább csúcsformában vagy (ha például a reggel a te napszakod. hogy egészében felhagynál a sportolással. Netán megállsz. amit választottál. miért nincs időd a sportolásra. Az edzést is tedd ebbe a kategóriába. Jutalmazd meg magad a sportolásért. vettél valamilyen házi sportfelszerelést. annyira élvezik. érzelmi igényeinket is beleértve. akkor valószínűbb. Ez alkalommal határozd el. akkor a reggeli órákra tervezd a sportolást. mint választási lehetőséget. és kicsinosítod magad. állj le! Ne adj magadnak időt arra sem. azok közé a dolgok közé. Ahogy semmiképpen nem hagynád ki azt a fontos találkozót vagy az orvost. és minden alkalommal sportolj. sokkal több kedved lesz a sportoláshoz is. mint ha vonzónak érzed magad. amikor be van írva a naptáradba. ami segít a kitartásban. aztán azt mondhatjuk: „Rendben. Ne feledd. hogy kell-e zuhanyoznod ugye? Természetesen nem. tényleg segítenek! Ha szereted a sportot. Ha elkezded győzködni magad arról. nincs olyan ok. bár igazán lényeges eleme a fogyókúrának.

a szórakozásra. A rendszeres testedzés ugyanolyan fontos. hogy a feszes test az alacsony kalória-tartalmú étrend és a testedzés kombinálásának eredménye. mint egy közelgő visszavágó mérkőzés. hogy igazán nem tudsz most edzeni úgy. és tartsd meg az egyensúlyt a túl kevés és a túl sok között. Vannak. és túlerőltették magukat. vagy megfelelő útvonal.vagy focicsapathoz. és könnyen abbahagyhatod az egészet. Ez az eredmény tovább erősíti benned az élményt. hogy eredménye van az edzésnek. amiért előre kifizette. ahol edzőterem is van a közeli klubban. Mint a fogyókúránál. kocogáshoz. és segítenek fenntartani a motivációt. hogy ne hagyja abba az edzést. Egyik okos barátom három hónapra előre kifizette a személyi edzőjét. A személyi edzők árairól az edzőtermekben érdeklődhetsz. Az edző segít olyan edzéstervet összeállítani. Csak olyan hotelben foglalj szobát. Elutazol a hétvégére kikapcsolódni vagy egy konferenciára? Ne engedd. Gyakorlatilag garantálhatom. mint már olyan sokszor korábban. akár az edzőteremben -. hogy az aerob típusú mozgás fejleszti a kreatív ötleteket. ahogy felbukkannak. Klienseim és én is azt tapasztaltuk. akik azért hagyják abba a sportolást. Ne feledd. Alakíts séta-klubot a szomszédaiddal. Véleményem szerint ennek oka a fokozott oxigénfelvétel és szerotonin termelődés. Keress lehetőséget. vagy növeled a súlyokat. és hogy legyen kivel beszélgetned sportolás közben. úgyhogy ne blicceld el. Ne feledd. Mond magadnak 15 percet sportolok. Semmilyen kifogás nem elfogadható az edzések kihagyására (kivéve betegség vagy sérülés). Kis célokat tűzz ki magad elé. hogy biztonságosan. Semmi sem olyan inspiráló.- - - - - - - A csapatsportok szórakoztatóbbá tehetik a testedzést. az ismét egy módszer a motiváció fenntartására. Ha miután tökéletesen őszinte voltál magadhoz. és hogy rá fogjátok kényszeríteni egymást az edzésterv betartására. ami különösen hasznos a stressz alapon evők számára. és végül végigviszed a 40 perces edzést. Ha négyen-öten gyalogoltok együtt. és légy türelmes. akkor tedd át az edzést a mai napon későbbre. a kifogások nem veszik le rólad a kilókat. akkor leállok. Egyezzetek meg egymással. hogy rögzíthesd az ötleteidet. hogy 15 perc elteltével folytatni akarod majd. Az edző végigkísér a teljes edzési folyamatot – akár otthon. Próbáld meg nem hasonlítgatni magad másokhoz. ami megfelel céljaidnak és igényeidnek. mint bármely más lépés a Yo-Yo diéta szindróma leküzdésében. hogy célokat tűzhess ki magad elé. próbáld ki az én 15 perces módszeremet. Érdemes ezért magaddal vinni egy diktafont vagy papírt-ceruzát. Ha 15 perc után abba akarom hagyni. Ezzel biztosította. Túlságosan is sok tanulmány igazolja. amikor megtervezed az edzésprogramot. miközben fokozatosan növeled a távot. Ráadásul még kedvezményt is kapott. ha igazán kevés már benned a motiváció. az sok. 15 perc is több mint a semmi. Ha egy barátoddal sportolsz együtt. hogy csatlakozhass egy röplabda. Ilyenkor megtörik a megszokott ritmus. és úgy döntesz. mert túlzásba vitték. hogy nem fogadtok el semmilye kifogást. Légy reális. inspiráló beszélgetésre ad lehetőséget. kedvezmény a szálloda vendégei számára. és pontosan végigmenj minden gyakorlaton. hogy ez felborítsa edzéstervedet. ahogy tervezted. gyalogláshoz. hiszen ők gyakran azt állítják. hogy a munkájuk miatt nincs idejük a sportolásra. Vedd fontolóra egy személyi edző alkalmazását. a sportolás nem csak lehetőség! 102 . kivéve abból a célból. a sportolásnál is egyszerre csak egy napra koncentrálj. és biztonságosabb érzés lehet csoportosan sétálni. Végül.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

ÉLETSTÍLUS STRATÉGIÁK
„A túlzott evés hátrányosan hat az egészségre, az ember jó hírére, és az üdvösségre a Mennyben, akadályozza a spirituális érdemek elérését, és gyűlöletes az emberek között, ezért gondosan tartózkodni kell tőle.” HINDUIZMIS, MANU TÖRVÉNYKÖNYVE 2.57

A Yo-Yo diéta szindrómában szenvedők gyakran aggódnak, hogy nehéz elkerülni a túlevést, amikor távol vannak az otthonuktól. A milliárdnyi kísértés és nyomás miatt, mely a külvilágban ér, tényleg oda kell figyelni, hogy elkerüljük a túlzott evést és az azt követő hízást. Nem kétséges – egy fogyókúra-program óriási elkötelezettséget követel, szembenézve a kalóriák kísértésével, a stresszel és az erőteljes érzelmekkel. Ott van a desszerted kocsi, amit a pincér az orrod előtt tol el. A munkahelyi szülinapi torta. Marcsi néni ünnepi süteménye. Az egzotikus ételeket kínáló csábító büfék hajóutakon, esküvőkön és az olyan éttermekben, ahol annyit ehetsz, amennyi beléd fér. Néha olyan, mintha az egész világ összefogna egyetlen nagy erőfeszítésben, hogy rávegyen téged a túlevésre. Mit lehet ilyenkor tenni? Bár volt egy olyan kliensem, aki úgy rendezte be az életét, hogy egyszer se kelljen az otthonán kívül elfogyasztania egy étkezést, legtöbben nem tudjuk, vagy nem akarjuk elkerülni, hogy éttermekben, barátainknál vagy partikon is együnk. Nem is kell! Ez a fejezet arra fókuszál, hogyan tarthatod kontroll alatt Yo-Yo-zó étvágyadat a különféle, elkerülhetetlenül felbukkanó akadályok ellenére. Ahogy növelheted az esélyeidet a szabadulásra, ha előre eltervezed a menekülési útvonalat tűz esetére, ugyanígy segít, ha megtanulod, hogyan kerüld el a szokásos csapdákat. Ez a fejezet eszközöket nyújt a túléléshez, és az étvágyad kézben tartásához. Messze a leghatékonyabb eszköz azonban, amit magaddal vihetsz akár otthon vagy, akár máshol, a tudás, hogy egyedül te vagy a felelős azért, mi megy be a szádon (és rakódik tovább a hasadra vagy a combjaidra). Függetlenül attól, milyen nyomás jelentkezik az életedben, akármilyen bűntudatod is támad, ha valakinek nemet mondasz a főztjére, ne feledd, te vagy a felelős mindazért, amit megeszel.

Könnyű étkezés éttermekben
Amikor vacsorázni mész, nagyon őszintének kell lenned önmagadhoz abban, hogy mennyit fogsz enni. Sok étteremben notóriusan óriási adagokat szolgálnak fel, gyakran kétembernyi adag jelenik meg előtted egy hatalmas tányéron. Mivel a gyógyulási program része, hogy mindig csak egy adagot fogyasztasz el bármiből, abba kell hagynod az evést, amikor kezded érezni, hogy jóllaktál. Emlékeztetned kell magad, hogy a teli tányér nem a pincér hallgatólagos jóváhagyása a túlevésre! Ítéld meg, mennyi étel jelent egy adagot. Igen, tudom, hogy gyakran elsöprő erejű a kísértés, hogy mindent megegyünk, ami a tányéron van, úgyhogy következzen néhány segítő tipp:

103

-

Mielőtt rendelsz, nézd meg, mekkorák az adagok a többi vendég előtt. Normál, közepes vagy óriási adagokról van szó? Ha hatalmas adagokat látsz, kérdezd meg, lehet-e fél adagot rendelni. A legtöbb étteremben boldogan teljesítenek egy ilyen kérést. Ha kisebb adag van előtted, kevésbé valószínű, hogy túl sokat eszel. Ha nem zavar, miért ne feleznéd el az ételt a partnereddel? Lehet, hogy egy kicsit drágább dolog kettéosztott menüt kérni, de a kalóriákat tekintve megéri. Ne feledd, hogy nem jelent pazarlást, ha ételt hagysz a tányérodon. Az már pazarlás, ha túl sokat eszel, és haragszol magadra az esetleges plusz kilók miatt. Koncentrálj az asztalnál folyó beszélgetésre, és fordítsd el figyelmedet az ételről. Gyakorold azt az egészséges szokást, hogy két falat között leteszed az evőeszközeidet az asztalra, így elkerülöd a falatok torlódását a szádban. Amint kezded érezni, hogy jóllaktál (nem dugig), tedd meg valamelyiket a következő javaslatok közül, még mielőtt esélyed lenne gondolkodni a további evésen: dobd rá a szalvétádat a maradék ételre, hogy ne lásd, mi maradt a tányérodon, dobj egy cigaretta csikket az ételre, szórd meg bőven az ételt borssal, sóval, cukorral – bármivel, amitől elmegy az étvágyad.

Ne engedd meg magadnak, hogy eljátszadozz a további evés gondolatával, mikor már jóllaktál, függetlenül attól, mennyire ízletes volt az étel. Told ki a tányérodat az asztal szélére, így jelezd, hogy már végeztél az evéssel, és szeretnéd, ha elvinnék a tányérodat. 10-15 perc elteltével agyad utoléri a gyomrodat, és veszi a jeleket, hogy tele van étellel. Közben elmehetsz a mosdóba fogat mosni (mindig legyen nálad fogkrém és fogkefe.) Azután rendelj egy pohár ásványvizet, vagy tört jéggel kevert gyümölcslét, hogy ne legyen üres a kezed, mialatt asztaltársaid még esznek.

Néhány tanács az evési rohamokkal küszködőknek
Ha evési rohamaid vannak, kérlek, ne játszd azt a játékot, amit olyan sokan: látod, hogy az étteremben felszolgált étel tartalmazza azt az ételt, amit nem tudsz abbahagyni. Ínycsiklandozóan néz ki. Meg akarod enni. Ezért ezt mondod magadnak: „Úgy tehetek, mintha nem tudnám, hogy ez a hozzávaló is rajta van a tányéromon, úgyhogy igazán nem is az én hibám lenne, ha megenném.” Igen, lehet, hogy nem a te „hibád”, hogy megeszed, de te fogsz újra evési rohammal küzdeni. Te fogod magadat kövérnek, szerencsétlennek és kontrolt-vesztettnek érezni. Ezért nagyon lényeges, hogy felelősséget vállalj azért, amit eszel. Akárhányszor rád tör a dilemma: „most megehetem ezt az ételt, amit nem tudok abbahagyni, vagy nem?” – jusson eszedbe, hogy igazából nincs is választási lehetőséged. Ha megeszed, vissza fogsz esni, vagy ma, vagy a következő napokban. Az evési rohamokat nem szabad könnyedén venni, mert nehéz őket leállítani, és rombolóan hatnak az önértékelésre. Ne feledd: csak rajtad múlik, hogy megtörténik-e. Az étterembe menés nem jelent egyet a számodra ellenállhatatlan étellel, való küzdelemmel. Rengeteg módja van, hogy megtartsd diétádat, és mégis elégedettséget okozzon az étel. A legfontosabb, amit észbe kell tartanod, ha vacsorázni mész, hogy a kényszeres ételből a legkisebb falat is kiválthatja az evési rohamot, úgyhogy alaposan tudakold meg, mivel és hogyan készül az étel, amit rendelsz. Ne szégyellj kérdéseket feltenni az étellel kapcsolatosan a pincérnek – munkájuk része, hogy információval szolgálnak az ételről, amit megeszel. Itt felsorolok néhány hasznos kérdést:

104

-

-

-

Aki a kenyérféléknek nem tud ellenállni, kérdezze meg, hogy a hús panírozott-e, és leves sűrítéshez használnak-e lisztet. Kérd, hogy az ételhez járó pirítóst, kétszersültet vagy kenyeret ne hozzák ki, adják az asztaltársadnak, vagy helyettesítsék extra adag zöldséggel. Aki a cukornak nem tud ellenállni, kérdezze meg, van-e az ételben cukor, különösen rejtett formában, szószokban, zöldségekben, öntetekben és salátákban. Aki a sós, ropogós harapnivalóknak nem tud ellenállni, mindenképpen kerülje el az olajban sült, ropogós ételeket, ezért kérdezzék meg, hogy az egyes húsételek hogyan készülnek. Aki a fűszeres ételeknek nem tud ellenállni, kérdezze meg, tudják-e enyhébb ízesítőkkel helyettesíteni a fűszerezést. Manapság a jobb éttermek fel vannak készülve az alacsonyabb sótartalmú ételek elkészítésére, és szívesen fogadják a speciális kéréseket. Nyugodtan kérj olyan ételeket, melyek nem fűszeresek, és látni fogod, hogy szívesen teljesítik a kérésedet. Ha nem, talán érdemes másik étteremet keresned. (Egyes amerikai ételek kevésbé fűszeresek, mint a különféle nemzetek specialitásai.) Aki a tejtermékeknek képtelen ellenállni, kérdezze meg, hogy használtak-e tejet a választott étel elkészítéséhez. Ha sajt a gyengéd, kérd, hogy anélkül szolgálják fel az ételt – nagyon könnyen teljesíthető kérés. Mielőtt rendelsz, bizonyosodj meg arról, hogy az ételt nem öntik-e le fehér szósszal. És természetesen olyan salátaöntetet kérj, amiben nincs tejtermék. Amíg elkerülöd a kényszert, kiváltó ételt, bármilyen étteremben étkezhetsz anélkül, hogy elvesztenéd a kontrollt étvágyad felett.

Tippek utazáshoz, a túlevés elkerülésére
Az étteremnél alkalmazott szabályokat alkalmazhatod utazások közben is. Érdemes magaddal vinned ezt a könyvet, ha elutazol, hogy felüthesd, ha megerősítésre van szükséged. Sokan panaszkodnak arról, hogy meghíznak, ha vakációra mennek, és ennek több oka is van. Az egyik ok, hogy legtöbbünkben irreális elvárások vannak arról, hogyan fogjuk érezni magunkat, mikor elutazunk. Képzelj el, például egy párt, akik tíz éven át, spórolnak azért, hogy lemehessenek egy hajóútra, a Bahamákra. A feleség arról ábrándozik, milyen elegánsnak érzi majd magát, amikor a kapitánnyal vacsorázik, és az estélyi ruhájában táncol, míg a férje azt várja, hogy csak úgy kószálhasson a fedélzeten, és nagyokat aludjon a délutáni napsütésben. Mivel ennek a párnak eltérő belső képei és elvárásai vannak – melyek valószínűleg nem fognak teljes mértékben valóra válni -, valószínűleg kissé cserbenhagyottnak érzik majd magukat, frusztráltak és mérgesek lesznek a hajóút alatt. Annyi takarékoskodás és álmodozás után úgy érezhetik, hogy átverték őket, ha az utazás nem váltja be tökéletesen a reményeiket. Mivel a hajóutakon általában 24 órán keresztül működnek a büféasztalok, mivel fogja tölteni az idejét Mr. és Mrs. Csalódott? Alighanem végeláthatatlan evéssel. Ehhez hasonlóan, az elfoglalt adminisztrátor, aki egész évben arról a két hétről álmodozik, amikor júliusban Mauin pihenhet, valószínűleg előkészíti a talajt az evési rohamhoz. Amint megérkezik a Hawaii szigetre, éppen olyan felpörgetettnek érezheti magát, mint otthon az irodában, ezért enni kezd, hogy megnyugodjon. Vagy kivételesen kellemetlennek éli át a turisták tömegét, ezért azzal próbál lazítani és menekülni, hogy rengeteget eszik a partot övező éttermekben.

105

mint valami varázslatos gyógyírt minden problémádra. vagy túl sok alkoholt fogyasztasz. a fáradtság a második leggyakoribb ok. amennyit csak lehet. hogy reális elképzeléseid legyenek a nyaralásról. melyeket látni fogsz. minden nap végezz valamilyen fizikai tevékenységet. hogy végig eszik az utat a Karib-tengeren. elmegy az étterembe. Ha megtartod a diétádat az utazás alatt is. és a munkától. mely együtt jár az utazással és a felborult napirenddel. nagy valószínűséggel kiváltják az érzelmi alapon evést. valószínűleg pihenni és szórakozni is tudsz majd. kényelmetlenül érezheti magát annyi beosztatlan szabadidővel. Ne használd ki a testedet azzal. mint otthon. Ez önmagában több órát felemészthet egy napból.Beváltatlan elvárásainak a vakációkról csalódáshoz. úszást. ha elvárásaid lent maradnak a földön. könnyen beleeshetnek abba a csapdába. idegességhez. vagy egész éjjel mulatsz. úgyhogy végül „kikapcsolódásként” teletömik magukat. A lavina szindrómában szenvedők gyakran azért esznek rengeteget a vakációk alatt. hogy pihenhess egy-két órát. Ha nincs is lehetőséged ugyanazon a sporteszközön edzeni. Az öröm helyett azonban kövérséget fognak érezni. Aki nem szokott hozzá a lazításhoz. hova menjen aznap vacsorázni. Akik azon aggódnak. ugyanazzal a testtel és személyiséggel. Ha képzeletedet kontrollálod. például táncot. a tested tudatni fogja veled. ami az érzelmi alapon evőket túlevésbe hajszolja. amit érdemelnek. hogy kimerült. akkor nem váltod ki magadból a hizlaló érzelmeket. távol a forgalom zajától. Álmodozz arról. miután bejelentkeztél a szállodába. Igen. mint amennyit a tested elbír. A következő előnyökre számíthatsz: Izmaid feszesek maradnak. teniszezést. Éppen ezért érdemes úgy megtervezni a nyaralást. ami a nyaralás alatt túlzott evéshez vezet. A helyi éttermekről olvas. Ha repülővel egy másik időzónába repülsz. A mások fő ok. Következzen néhány javaslat. és aztán természetesen eszik. hogy kimaradnak valamiből. szórakoztató lehetőségeket. könnyebb lesz elkerülni a stressz vagy érzelmi alapon evést. haraghoz. És ahogy már az érzelmi alapon evésnél említettük. Másrészt a vakációk gyakran azért végződnek óriási súlyfeleslegekkel. búvárkodást. a vakáció csodálatos dolog. és megpróbálja evéssel. Valószínűleg évente csak egyszer. hogy megkapják-e pénzükért. Próbálj ki új. Éppen azért boldog. hogy annyit pihenhess és lazíthass. emlékezetes időszaknak kellene lennie. Alapjában véve az utazás alatt is ugyanaz az ember leszel. És igen. Próbálj kényelmes szállodákban megszállni. a liftektől és a pénzes automatáktól. - 106 . A következő tényező. jobban fogod érezni magad fizikailag és érzelmileg egyaránt. Készülj a szép tájakra. kajakozást. Ha ezeket betartod. mikor valójában alvásra lenne szükségünk. A hajókörutakon még több lehetőség nyílik az evésre – ahogy már említettem -. mert összetévesztik az evést a szórakozással. Tervezd úgy a megérkezést. Nem olyan sok változik. mert általában korlátlan mennyiségű fogyasztásra van lehetőség több helyen és naponta több alkalommal is. ami miatt a nyaralások túlevéshez vezetnek a fáradtság. telefonál. hogy megrendelje az ételt. Lényeges. kapcsolatos tevékenységekkel kitölteni az üres órákat. kérj csendes szobát. legfeljebb a látkép. frusztrációhoz és depresszióhoz vezethetnek – ezek az érzelmek. ami az érzelmi alapon történő evéshez vezet. A lakmározást az utazási örömök részének tekintik. vagy attól félnek. mert az evési rohamokban szenvedők nem tudnak ellenállni a kényszert kiváltó ételnek. rengeteget vezetsz. Ne akarj több órát vezetni. amit érdemes észben tartani utazás alatt: Folytasd a testedzést a vakáció alatt is. Jobban sikerülhet azonban. Evéssel próbáljuk feltölteni magunkat. hogy egész éjjel fent maradsz. hogy az átlagosnál több idő és lehetőség van az evésre. hogy elszakadhatsz majd a telefontól. idegen helyen alszol. Ne úgy tekintsd az utazást. megtervezi. vagy még ritkábban mész vakációra.

hogy jobban kontrollálhasd a mennyisége. hogy unalmadban egyél. és mozogj legalább naponta kétszer. Magasabban tartod az energiaszintedet. ráálltam az evés körül forgó vakációzásra. 107 . mint a szád” szindróma. húsok. Fenntartod a motivációt a fogyókúrához. csakis egy adagot ehetsz! A városnézőknek és autóval utazóknak különösen oda kell figyelniük diétájuk betartására. hogy magasan tartsd az energiaszintedet. sós és nehezen emészthető. nehogy eluralkodjon rajtad a „nagyobb a szemed. mert a vezetés sokakat késztet túlevésre. mielőtt bemész az étterembe. hogy az éttermi látogatások lennének a napjaid csúcspontjai. hogy a normálisnál nagyobb adag ebédet ettem. amely beleillik fogyókúraprogramodba. és kitartok a napi háromszori főétkezés mellett. Először. és vegetáriánus. mi illik a diétádba. és kaliforniai időhöz szokott testem úgy érezte. (Erre a legtöbb légitársaságnál van lehetőség). Ahelyett. Másodszor. Az ilyen menü kevesebb sót. Először is. hogy ne étkezésekkel kapcsolatos időtöltések körül forogjanak a programjaid. az autósok gyakran könnyelműen veszik a dolgokat az étkezések idején. gyümölcsök és zöldségek közül. pedig katasztrofális következményekkel jár a diétát tekintve. évekkel ezelőtt – amikor még az én súlyom is ingadozott – megreggeliztem. fogyasztást. vagy valamilyen egészséges étrendet rendelni. Amikor megérkeztem a szállodába. ami azt jelentette. és jegyezd meg. Így elkerülöm az étkezési idők összezavarodását. úgyhogy ebédeltem. hogy mikor van reggeli-. egy kirándulás vagy híres látnivaló legyen a középpontban. Akik repülővel utaznak. A vakációd napjait úgy tervezd meg. A célállomás időzónája szerint tervezek. mielőtt kimentem a reptérre a reggel tíz órakor Hawaii-ra induló gépemhez. ebéd. előre megtervezem az étkezések idejét. akkor a kilencedik fejezetben felvázolt irányvonalakat kövesd: menj végig először az asztal mellett. Jobban beosztod az idődet. Ha reggel utazom. hogy elkerüld a túlzott vörös hús. és elkerüld a fáradtságot. kevesebb kalóriát és zsírt tartalmaz. ha leggyakrabban gyorséttermekben étkezel. könnyű összekeverni. Mivel a vakációm első napján négy adag főétkezést fogyasztottam el. így frissebben fogsz megérkezni úti célodhoz.és vacsoraidő. És még azon az estén jól bevacsoráztam.- - - - Zsírt és kalóriát égetsz. kalóriamentes szórakozásban van részed. Egyik utazásom alkalmával. tervezd meg étkezéseidet a célállomás időzónája szerint. ezzel elkerülöd. Másodszor. Olvasd el az általad kiválasztott étterem étlapját. Csökkented a hizlaló érzelmeket és a stresszt. mielőtt a reptérre indulok. akkor válaszd a salátákat. Dönts egy olyan étel mellett. hol és mikor fogom a főétkezéseket elfogyasztani. Hogy időt és pénzt takarítsanak meg. A repülőn szintén felszolgáltak reggelit. Ma már. A következő javaslatok segítenek a kitartásban. legjobb előre telefonálni. a szigeten egy óra volt. keményítők. Ha svédasztalnál étkezel. amit meg is ettem. Továbbra is tervezd meg előre az étkezéseidet. ez. anélkül hogy észrevennék. és mit ennél szívesen. ez már majdnem a vacsoraidő (délután négy).és zsírban sült étel. hogy ezt elkerüljem. Amikor a világ egy távoli pontjára utazol. Az utazástól fáradt. hogy tudjam. és 11 nap alatt 5 kilót híztam. és ne feledd. Egészséges. Azután válassz hatféle ételt a tejtermékek. Megteheted ezt nyaralás közben is. ne tarts nassolni valókat az autódban. még mielőtt leülnél az asztalhoz. akkor nem eszem. mivel a repülőkön felszolgált étel általában zsíros. két fontos lépés betartásával csökkenthetik a túlevés veszélyét. Végül szállj ki az autóból a friss levegőre. Edd meg a nassolni valót közvetlenül az ebéd vagy vacsora után.

Túlélési tanácsok evés körül forgó utazásokhoz és szülinapi partikhoz Sok Yo-Yo szindrómában szenvedő emlékszik gyerekkori karácsonyokra. Ruth. hogy irreális elvárásokat támasztunk irántuk. amit szülinapra kapunk. Más szóval az otthonlét neki egyet jelentett azzal. amit isteni sütik evésével töltött. mint bármely más napon. hogy egy napig ne alakítsa zsírrá a felesleges kalóriákat! Ezért nincs különlegeseset. Liz azt meséli. Minden alkalommal. egyenesen a hűtőhöz megy. mintha kéz a kézben járna a legtöbbünk fejében. Ne próbálj szokásodhoz híven minden pillanatot valamilyen tevékenységgel tölteni. akik már nincsenek köztünk hálaadás napján. alig tud ellenállni a „cukorkás fióknak” – annyira él még benne ez a szokás. megjelenik a magány. rohanó élettempódból. hogy mennyi pénzt tudsz megtakarítani a könnyű étkezéssel. Azután a megmaradt pénzt költsd el valami jutalomra. hogy anya főztjét eszi. A tested soha nem megy szabadságra. Stressz és érzelmi alapon evők: mindenképpen biztosítanod kell az elegendő pihenést a vakáció alatt. ha a nagynénikéd direkt neked készített valami finomat! A lavina effektusban szenvedők és az érzelmi alapon evők összepárosítják az ételt az ünnepléssel. az egyenértékű számukra a 108 . húsvétokra és hálaadási ünnepekre. Kislánykorában. amit Liz szívesen meg is tesz. hiszen imádja az anyja süteményeit. különösen nehézzé teszi ezeket az időszakokat az érzelmi alapon evők számára. hogy hazamegyünk. Fontos. mondván: „Liz egyen valamit. az év folyamán. ami túlevéshez vezet. Az érzelmi hullámvasút. Ha nem esznek túl sokat egy különleges alkalomkor. hogy már nem vagy gyerek. Az ünnep és az étel. engedj magadnak egy kis lustálkodást. hogy amikor ünnepekre hazautazik. vagy helikopteres utazás). szomorúság húsvét reggelén. mely nagyon ingoványossá teszi ezeket az időszakokat testsúlyunk szempontjából. amikor hazamegy. hogy a hazatérékor mindig újra kislánynak érzi magát. amíg nyaralsz. és tudat alatt azt várjuk. Ha távol vagy a családtól karácsony idején. Mindezek az elvárások az érzelmi alapon evőkben hizlaló érzelmekhez. hogy az ünnep ugyanolyan boldog legyen. mint egy nehéz ételre. Az ünnepek hasonlóak lehetnek a vakációkhoz abban. Másik kliensem. ami nem étel (egy új ruha. egyik kliensem elmondta. hogy senki nem gondolt a szülinapodra. pedig rengeteget evett. mint ahogy átéltük gyerekkorunkban. anyja azonnal aggodalmaskodni kezd. hogy kapcsolatban maradj lelked és szellemed józanságával. a gyász azokért. amint szüleid házába megérkezel. hogy lelassíts az átlagos. aki szintén Yo-Yo szindrómában szenved elmesélte. színházjegyek. arra jutott. és csalódottság. amikor engedélyezett lenne a túlevés – még akkor sem. Az ünnepek alatt ugyanazokat a szabályokat kell betartanunk. Az ünnep sokunknak azt jelenti. A másik oldalról a boldogság és az ünneplési vágy is evési rohamokhoz vezethet az érzelmi alapon evőknél. és jellemzően megjelenik az evés vágya is. Egyik barátnőm. esetleg társaiddal. hogy az anyja ma is ugyanabban a fiókban tartja a cukorkákat.- Vagy játssz olyan játékot magaddal. ami az ünnepekkel együtt jár. ezért számukra az ünnepek és nyaralások logikus kifogást jelentenek a túlevésre. ürességhez vezethetnek. és spontán tevékenységet minden nap. amikor a lényeg a hatalmas mennyiségű étel elfogyasztása volt. csalódottsághoz. Álmosozunk az ajándékokról. hogy abban a pillanatban. mint amikor még Ruth kislány volt. ahogy beteszi a lábát szülei otthonába (ahol felnőtt). Amikor okot keresett erre a viselkedésre. Tartsd meg napi meditációdat. Ezekre az élményekre sokkal hosszabban fogsz emlékezni.

- A születésnapok szintén nehézséget okoznak. Inkább nem ehető ajándékokat találj ki. Javasolhatod. akkor adj a jelmezeseknek inkább aprót vagy olcsó játékot cukorkák helyett.megvonással. Vásárlás közben maradj távol az édességes pultoktól. hogy nem akarsz szülinapi tortát enni. amikben játék vagy aprópénz van. és nem sértődnek meg. beszélgetsz velük. és rokonaid már a harmadik adagot tüntetik el. hogy a tortára szánt pénzt és erőfeszítést fordítsák másra. valami könnyű nassolni valóra. bonbonokat ajándékozás céljából. Ha tudod. hogy nem vagyok kövér. udvariasan szólj nekik előre. akiknél a cukor kényszeres evést vált ki. és kevesebb időt szánsz az evésre. Ha a Mindenszentek idején szokásos édességosztás csábítást jelent számodra. Hogyan vitatkozhatna veled bárki. hogy odafigyelsz családtagjaidra. Vagy válassz egészséges nassolni valókat. amit valaki direkt neked készített vagy hozott? Időben tudasd ismerőseiddel. aztán szétteregeted a villáddal. vigyázz! Valószínűleg egy csomó tanácsot és figyelmeztetést hallgatsz végig ilyen kérdésekkel: „Minek fogyókúrázol? Nem is vagy kövér!” bár mindannyian szeretünk bókokat kapni. mikor unokatestvéreid. Különben a lavina effektusban szenvedők minden lehetséges ünnepi alkalommal túl sokat fognak enni – és rengeteg ünnep és születésnap van egy évben. Az ajándék-édesség készítés garantált módja a túlevésnek. ezek a jó szándékú mondatok hallgatólagos engedélynek tűnhetnek számunkra. hogy degeszre etted magad? Ha azonban megmondod a családtagjaidnak. Véleményem szerint a legjobb megoldás. hogy úgy tűnjön. Elvégre. Ha húsvéti kosarakat állítasz össze a gyerekeidnek. ha azt állítod. ha a nagybácsi is azt mondta. és ez csoki evést és kísértést jelent számodra. ha az ünnepek alatt a legtöbb időt azzal töltöd. ha nem ennivalót kap ajándékba. Azt tapasztaltam. hogy köszönöd szépen. és azt osztogasd. Hogyan tudnál visszautasítani egy szelet tortát. hanem mondjuk műanyagtojásokat. hogy a látvány és az illatok el ne csábítsanak. akkor biztos úgy is van! További tanácsok az ünnepekhez Mivel a Yo-Yo diétázóknak különösen nehéz átvészelni a különféle ünnepeket. mazsolát. mert valaki biztosan sütni fog egy tortát. ha nem eszel mindenből. hogy már teljesen tele vagy. tedd le az evőeszközödet két falat között. gyümölcssalátára 109 . ha pont a számodra veszélyesen ellenállhatatlan ételről van szó. főtt húsvéti tojásokat. de határozottan mond azt. mintha már ettél volna belőle. hogy megsérted a nagymamát azzal. magokat. amit nem szeretsz. különösen oda kell figyelnünk: Ne készíts süteményeket. Rendkívül lényeges azonosítani és megtörni ezt a fel fogást. hogy venni vagy sütni akarnak neked egyet. kérsz-e még valamiből egy kicsit. Mit lehet tenni ilyen esetekben? Alkalmazhatod a gyerekek által jól ismert taktikát: egy adagot kiszedsz a tányérodra. egyszerűen. hogy fogyókúrázol. Sokkal egészségesebb mindenkinek. még akkor is. amikor olyan rengeteg édességet és süteményt fogyasztunk ebben az időszakban azoknak. Így a te tányérodról még el sem fogy az első adag. hogy degeszre együk magunkat. Ha valaki megkérdezi. de nem kéred. akkor mostantól fogva rendezz cukormentes húsvétokat. szárított gyümölcsöt vagy festett. hogy értékelik az ilyen figyelmeztetést. Egyes családokban szabályosan kötelező rengeteget enni a családi összejövetelek alkalmával. Egyél lassan. Vagy válassz olyan édességet. és igyál rengeteg vizet. Úgy érezheted.

ráadásul nincs a kóstolgatás csábítása főzés közben. sétálni egyet) – vagy valakivel. Jézushoz vagy bárkihez. ha gyerekkorodban is ezt tetted). és hozzáköt a valósághoz. mint egy kislány vagy kisfiú (amitől hajlamossá válnál a túlevésre. amikor a szüleidhez mész. vigyél magaddal munkát. mert a nővéred gyémánt ékszereket kapott a férjétől karácsonyra. milyen lépéseket tehetnél. Ha empatikus hallgatóságod van. De azután menj át egy másik szobába. akkor mindenképpen birkózz meg velük valami más módon. amelyben már felnőtt vagy. vagy ha az a számodra ellenállhatatlan kényszeres étel. Miután megettél két vagy három falatot. szétrobbansz a haragtól amiatt. ahelyett. Ne egyél túl sokat hizlaló érzelmeid miatt – attól csak még rosszabbul érzed magad! Ha a Hálaadás azt jelenti számodra. vagy nem vennél tudomást róluk. legyen a szádban cukormentes rágógumi főzés közben. hogy ne edd meg a számodra veszélyes. Így aztán könnyen visszautasíthatod a második szeletet. amikor ünnepnapokon hazalátogatsz. és abból igyál. és a maradék miatt sem kell aggódni. hogyan változnak meg evési szokásaid. hogy mindenáron enned kelljen? Ha evési rohamokra vagy hajlamos. Először is. ami kiváltja benned az evési rohamokat. hogy óriási családi veszekedést okoznál éppen nem a megfelelő időpontban. Még új tradíciót is teremthetsz a születésnapok ünneplésében – és csökkentheted a túlevési kényszert – azzal. nyilvánítsd ki érzelmeidet azzal. aki nem kritikus hajlamú. akkor gondolkodj el a következőkön: Miért nem mennétek idén inkább étterembe? Így nem fáradnál ki az egész napos főzésben. beszéld meg gondolataidat és érzéseidet ezzel az emberrel (és kérj spirituális segítséget a mérték megtartásában). aki az alacsony kalóriatartalmú szülinapi ebédet bevezeted. ahol egyedül lehetsz (egy hálószobába. hogy ma már felnőttél. mindig valld be érzelmeidet önmagadnak. Az érzelmi alapon evőknek vigyázniuk kell a hizlaló érzelmekkel ünnepekben és születésnapokon. hogy veszel bőségesen a tortából. Ezek az érzelmileg ingatag alkalmak könnyen kiválthatják a túlevést. Ha mégis otthon esztek hálaadás napján.vagy fagyasztott joghurtra. hogy beszélsz az angyalaidhoz. Hogyan tudnál ellenállni a nyomásnak. Vagy azt is megteheted – mint egyik kliensem -. amit nem lehet egyszerre csinálni. nem tudsz beszélni az érzelmeidről anélkül. amikor szüleid vagy más rokonaid házába érkezel. és dobj ki belőle. akivel spirituális kapcsolatban állsz. és jól tudd hallgatni. amit főzöl. amíg otthon vagy? Hogy ne érezd magad úgy. hogy harcolnál velük. Úgy érzed. akkor ehetsz is egy pár falatot. rohamokat kiváltó ételt. ahogy a nagybátyád beszél veled? Rossz a kedved. ahol senki sem lát. Valószínűleg úgy kerülheted el legjobban az automatikus evést. 110 . hogy felkészülsz rá. ha a cukor nyugtalanságot okoz benned. menj el egy olyan helyre. csökkentenie kell az alkoholt? Ha úgy érzed. mert apa túl sok brandyt iszik. Istenhez. pedig az orvos azt mondta. Ez a „felnőtt” anyag emlékeztetni fog arra. Az étel kóstolgatása és a rágózás szerencsére két olyan tevékenység. Néhány falat végül is nem jelent olyan rengeteg kalóriát. te leszel az első. ahelyett hogy kóstolgatnád. Másodszor. Hacsak nem a torta az az étel. Tarts kezed ügyében egy pohár vizet vagy jeges teát. Idézd fel magadban előre. hogy kóstolgatni fogsz az étkezés előtt és után. Ha egyedül vagy. továbbá meg fogsz enni három hatalmas adagot a pulykából. rádobhatod morzsás szalvétádat a maradékra. te meg csak egy turmix gépet a tiédtől? Aggódsz. hogy felajánlod. a hátsó kertbe. A torta akkor jelent problémát. hogy ne is akarj többet enni. fürdőszobába.

Újév napján elhatározzák. és drámaian mondd: „Rettenetesen tele vagyok! Ha még egy falatot lenyelek. fogd meg a hasad. eleinte sérülékenynek érezhetjük magunkat. aztán az este nagy részét a nassolni valók mellett töltötted? Én bizony voltam. miszerint az evés egyet jelent a szórakozással. „szezonális túlevő” alkalmazza. vagy karácsony napja – ugyanúgy hízik. hogy valamit meg kell vonnod magadtól. Nem tud róla. és félelemmel tölthet el. hogy véget vetnek a túlzott evés időszakának. A félelmet azonban hamar felváltja a szeretet és az igazi együttlét. és folyamatosan alakítja zsírrá a felesleges kalóriákat. és nagyobb legyen az esélye. A vacsora előtti éhezés másra nem jó. hogy a tested nem megy szabadságra. Az étel gyakran falat képez. Ha valaki megkérdezi. Az étel gyakran falat képez. Ezt a gyakorlatot különösen sok lavina effektusban szenvedő. vagy fogy. hogy mit fogsz enni Hálaadás napján. ahogy máskor is. és azonnal tedd el a mélyhűtőbe. Mindent összevéve a Yo-Yo diéta szindrómából való kigyógyulás lehetőséget nyújt arra. akkor oszd fel a maradékot kis adagokra. akkor tartsd észben. Sokan elhalasztják a diétájukat az ünnepek alatt. és így nem érzed annyira. hogy túl sokat eszel. ami beleillik a diétába. Vacsora után csomagolj a vendégeknek a maradékból. hogy lepakolod az asztalt. Amíg mások teleeszik magukat. hogy minden áron ragaszkodni fogsz hozzá. hogy valamivel eltereld a figyelmedet. Rendszeresen emlékeztesd magad. és esküdj meg magadnak. Nagyon finom tud lenni. ha hagyományosan éppen olyan ételt szolgálnak fel. iszol egy kis vizet. ami korlátozza az igazi intimitás kialakulását családtagjaikkal és magasabb énünkkel. hogy ma van a születésnapod. Ez a terv csökkenti a túlevés kockázatát. hogy közel kerülünk másokhoz. hogy a hálaadás a háláról és nem az evésről szól elsősorban. Tervezz meg egy személyes menüt magad számára. E kettő közül is a fogadás viszi el az első helyezést. mint máskor. ami a kedvenc desszerted. He eltávolítjuk ezt a falat. ami kapcsolódás áll a középpontban. hogy mire leülsz enni. hogy megváltoztasd azt a hiedelmet. Nem olyan valószínű. Praxisomban több történetet hallottam az esküvői fogadásokon és partikon való túlevésről. kipukkadok!” Mi a teendő. Különösen jellemző ez hálaadás és szilveszter között – ilyenkor hajlamosak az emberek megadni magukat az ételáradatnak. amennyit csak tudsz. Ha te vagy a házigazda. Amikor az étel többé nem a központi kérdés az ünnepnapokon. ünnepléssel vagy társalgással. akkor az emberi és spirituális kapcsolódás áll a középpontban. ami evési rohamot vált ki belőled? Az egyik módszer. Ha lehetséges.- Tervezd meg előre. magadnak szedj utoljára. Mindenképpen egyél reggelit és ebédet hálaadás napján. mint hogy még éhesebb legyél. te foglald el a kezeidet azzal. kikapcsolódással. miért nem szedsz soha másodszor. Így a kis adag a te tányérodon nem lesz olyan feltűnő a többiekéhez képest. Esküvői fogadások Voltár már úgy. Ha ez nem lehetséges. a többiek már jó adagot elfogyasszanak az ételükből. hogy aznap túleszed magad. ahol a 111 . hogy elkerüld a másnapi túlevést. vegyél magadnak előre fagyasztott joghurtot abban az ízben. felteszel valamilyen mély kérdést a nagymamának a családról. hogy elmentél egy esküvői fogadásra vagy partira. ha az étel nem közvetlenül a kezed ügyében van. mint bármilyen más helyzetről. Ha ismerős ez a szokás számodra. vagy játszol a gyerekekkel. hogy ne az étellel foglalkozz.

vagy ajánld fel segítségedet a menyasszony szüleinek. kísértést fog jelenteni neki. amit unokatestvére. hogy a súlyod megakadályoz abban. Ha saját házadban rendezel esküvői partit. nem az alkalomnak megfelelően öltöztem. Egyszerűen túl csábító lenne folyamatosan nassolni. elkísérte az új barátját egy esküvőre. Az esküvők érzelmileg megterhelő események. Úgy érzed. egész nap csak szorongtam. csak én nem”. és olyan rokonok és ismerősök közelgésében. nehogy az izgalom és nyomás miatt túl sokat egyél. akár csak esküvőre vagy partira is vagy hivatalos. míg a barátom jól szórakozott a régi barátaival”). Jeannie. aki érzelmileg fel van kavarodva az eseménytől. Senki sem fog tudni róla senkit nem is érdekel egyáltalán!” Mielőtt lebeszélhette volna magát róla. és a szülők rengeteg pénzt költöttek ételre. Nyolc kilót fogytam erre az esküvőre. akiket nem kedvelsz. hogy. és azt gondolta: „Egy szelettől jobban fogom érezni magam. ahol senki mást nem ismert. szinte már érzékien élvezte krémes állagát. Azt sem tudta. A rengeteg étel ezért gyakran bajt jelent a Yo-Yo szindrómában szenvedőknek. bizonytalanul érezte magát. Féltékeny vagy a menyasszonyra. Sokan élnek át hizlaló érzelmeket az esküvői rendezvényeken. Tudatosodik benned a kontraszt saját házasságod és a most követendő között. virágokra és az esküvői ruhára. – „Mindenki illik ide. a menyasszony kapott. amennyire csak tudsz. Mivel annyira esetlennek és bizonytalannak érezte magát („Úgy éreztem. pedig tudta. vagy a zsebében tartsa. Túl hamar el is fogyott. amikor meghívást kapott unokatestvére esküvőjére. Sally már négy hónapja kigyógyította magát a Yo-Yo szindrómából. hogy a vendégek nem fogják értékelni a rengeteg munkát. egyedül vagy. mert annyira izgult. Nagyon kimerítő. Sally irigyelte a sok pénzt és figyelmet. senki sem figyel oda rád. Attól félsz. hogy az esküvőkön elkerüljék a túlevést? Először is. különösen vigyáznod kell. hogy elfoglaltnak tűnjön. Mire odébb vonszolta magát a maradék szeletektől. 112 . Foglald el a kezeidet egy pohár ásványvízzel. és Sally boldogtalanul vett még egy szeletet. amiért ilyen „pitiáner”. Ennek oka lehet. hogyan viselkedjen ilyen úri környezetben. Kényelmetlenül érzed magad becsípett emberek között. például rengeteget evett. Kívül rekedtnek és csüggedtnek érezte magát. Az is idegtépő lehet. kimaradtál valamiből. Jeannie egész éjjel a büféasztal mellett állt. egy másik kliensem. Ránézett a minden szeleten finom cukorrózsákkal díszített csokitortára. „Mindenki annyira magabiztos” – mondta magában. Ennek egy totális evési roham lett a vége. Óriási partit rendeztek. Ugyanakkor bűntudata volt. bárcsak olyan romantikus életed lehetnek. Elindult a büféasztal felé. ahogy a fogadáson álldogált. maradj olyan távol a büféasztaloktól. Egyik kliensem. ahol nem ismered a többi vendéget. hogy az étel. és odaadóan. Mit tehetnek a Yo-Yo diétázók.Yo-Yo diétázók rendszeresen túleszik magukat. és csokoládémérgezése van. Miután megszámolta a maradék szeleteket – tényleg ennyit megevett volna? -. és esetlennek érzed magad. hogy karba tegye a kezét. Sally undorodott magától. mondjuk az ajándékok vagy asztaldíszek elrendezésében. és nagyon kényelmetlenül. mint a vőlegénynek és a menyasszonynak. hogy valaha is találkozz a Nagy Ő-vel. Jo. úgy érezte cukor-. és még csak észre sem vette senki. hogy: Úgy érzed. Egy szelet torta nem fog kárt tenni bennem. mert minden figyelmet és ajándékot ő kap. Nem tudta. amit az ételek elkészítésébe és a dekorációba fektetett. ha olyan esküvőre vagy hivatalos. máris a szájában volt a torta. Arra vágysz. amikor esküvői fogadást rendezett az otthonában. így kezelve a hizlaló érzelmeket.

ne feledd. ahol hajlamos vagy evéssel elnyomni szorongásodat ahelyett. korsók súlya alatt. aki szintén magányosnak látszik. hogy mindig az evés áll a középpontban. Ha kényelmetlenül érzed magad. és esznek. és kezd el a beszélgetést egy nyitott kérdéssel (olyannal. Vagy elég csak rövid időre megjelenned. hogy az asztalt körüljárva az ételeket csodálják. Érkezz divatos késéssel. Döntsd el előre. vagy éppen ellenkezőleg. nem vagy elégedett a külsőddel. vagy ki a levegőre egyedül. például: „jó ember vagyok”. esetlenül érzed magad a többiek között. vegyél három mély lélegzetet. hogy elvegyülsz a vendégek között. és nem érzed magad a csatlakozás kényszerét Tartsd a kezedben egy pohár ásványvizet citromkarikával. hogy az ne legyen feltűnő. hogy csak könnyedén étkezz a nem vacsorameghívásos partikon. vigyél magaddal alacsony kalóriatartalmú. egészséges ételt. Például: mióta ismered Tomot és Maryt? Hol élsz? Mikor kezd játszani a zenekar? Harmadszor. Ha evési kényszer fog el. zavar. amit hoz és talál. hogy jól is érezzem magam. hogy esetlennek érzed magad üres kézzel. hogy megtöltsd a gyomrodat. egy hatalmas tölgyfa asztal egy megemelt ebédlőben. hogy étellel megrakott tányérokat nyomjanak a kezedbe. vagy „szeretem magamat”. Ha piknikre. Az első és legfontosabb szabály. Az ilyen partikon rendkívül nehéz tartózkodni a túlevéstől. vedd el az érkezők kabátjait. Partik és összejövetelek Bár a partikat vidám eseményeknek szánják. és másokat is megakadályoz abban. A gond csak az. keress valakit. Önts italokat a többi vendégnek. mielőtt elindulsz. hogy elkerülném a barátom és a többi vendég társaságát. Mindezek az érzések könnyen a rágcsálni valókhoz küldenek. különösen. úgy. úgy érzed láthatatlan vagy – mintha senkinek sem számítanál -. mondj magadnak valami vigasztalót. A partikon néha úgy érezheted. Az első. ami még hiányzik a partihoz. Ezzel csökken a kockázat. féltékenység. melyek mind a legvonzóbb és legesztétikusabb ételekkel vannak megrakodva. Így mire odaérsz. grill-partira vagy olyan buliba mész. Imádkozz spirituális - - - 113 . így lesz mit enned. mert akárcsak Jeannie. gyorsan ajánld fel a házigazdának. Az egyik barátom például csodálatosan kidolgozott bulikat rendez. hogy mindenképpen enni kell. a többiek már ettek. tálak. hogy semmit nem fogsz enni a buliban. sok folyadékkal. ha kövérnek érzed magad. hogy segítesz a parti körüli teendőkben. Ha nagyon megéhezel. Legyen könnyű étel. az ételekről beszélnek. ahelyett. alkalmanként kifejezetten sok feszültséget okozhatnak. Mégis. és mégis könnyen étkezzek. megtanultam betartani a következő szabályokat. anélkül hogy tönkretennéd a diétádat. Hunyd le a szemed néhány percre. A vendégek a legtöbb időt azzal töltik. Csak foglalkozz valamivel az evésen kívül! Ha jelentkeznek a hizlaló érzelmek. hogy szembenéznél vele. menj a legközelebbi mosdóba. vagy szaladj el a boltba valamiért. hajtogass szalvétákat. hogy nem kötelező elmenned. harag. hogy otthon fogyaszd el a főétkezésedet. és téged kritizálna.A másik módszer a túlevés elkerülésére. mintha mindenki téged bámulna. Az asztal gyakorlatilag roskadozik az ezüst tálcák. amit valaha láttál. ahol mindenki azt eszik. egy színes zöldség-tálat vagy friss gyümölcssalátát. alatt vagy után hizlaló érzelmek keletkeznek benned. amit megpillantasz ebben a házban. senkit sem ismersz. ha az esküvő előtt. amire nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni).

nem is tudok róla” megoldásként. felpattant az asztaltól. nem fogod most megszakítani a diétádat. hogy a szájában mindig van valamilyen cukormentes édesség. ahol a többiek még könnyen elérik. és az asztala pont szemben volt egy hatalmas édességes állvánnyal. Patty irritált volt. nagyszerű dolog. és néha evett is belőlük. hogy átköltözött a szoba másik végében lévő asztalhoz. étvágyadnak parancsolni. Elmondta munkahelyi barátainak. Valahányszor egy kis szünetet tartott. amiket munkatársai fogyasztanak. akik korán otthagyják a bulikat. térj vissza a társaságba. aki ugyanebben a helyzetben volt. csak egyetlen módon tudta távol tartani magát ezektől: nem vitt magával semmi pénzt a munkahelyére. Ma egy nagy kéztörlővel letakarja a fánkokat. Amióta három hónapja kigyógyította magát a Yo-Yo diéta szindrómából. el tudja terelni a figyelmét azokról a hizlaló ételekről. Állítása szerint azzal. Hope minden nap bámulta a kekszeket. mert az irodai folyosón mindig volt egy nyitott fánkos doboz. ha van. ha erre van szükséged. Mit tehet a Yo-Yo diétázó. aki rászokott az automatákból kapható chips-re és cukorkákra. A diéta megtartása munka közben Legyen az a munkahelyi büfé vagy kávézó. hogy fogyni szeretne. és mindig segítettek neki. amikor túlevésre készült. egy automata vagy egy munkatárs cukorkás doboza. Mindig vannak olyanok.- segítségért és vezettetésért. „Kétszer is odamentem az automatához a folyosó végére” – mesélte – „de a barátaim utánam futottak és azt mondták: „Nem. de még sincs közvetlenül az orra előtt. vagy képtelen vagy. amikor szünetet tart – „ha nem látom. most. Dianna megint máshogy oldotta meg ugyanezt a problémát. a fánkok ott voltak a szeme előtt. és amikor jobban érzed magad. 114 . Ha nem érzed jól magad. Hope egy áruház hátsó irodájában dolgozott. Sonya. melyeket a klienseim ötlöttek ki az evés alatt: Katharine egy csinos dobozban cukormentes. kérj elnézést. hogy segítsenek. hogy valahányszor frusztráció érte a munkahelyén. természetes ízesítésű cukorkákat és rágógumikat tart az asztalán. a munkahely mindig tele van kísértéssel. hogy te is ezt tedd. Bridget-nek az jelentett problémát. Öleld meg önmagadat gondolatban. inkább az üdítős automatához megy. ha meg akarná törni a diétát. nem Dianna. aki el akarja kerülni a túlevést? Elmesélek néhány szellemes ötletet. hogy már ennyit fogytál!” Bár mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk saját étkezésünkért. és megkérte őket. hogy tartsák a fánkos dobozt egy magasabb polcon. Margie. engedd meg magadnak. és menj haza. és vesz egy üveg almalevet. és egyenesen a cukorka-automatához ment. megbeszélte munkatársaival. Szerencsére Diannának igazi barátai vannak (ilyen kéréssel nem lehet csak úgy akárkihez fordulni). aki segít és támogat. Végül úgy oldotta meg a helyzetet.

hogy ha meditál az üzleti találkozók előtt. hogy kevesebbet eszik. Jan inkább saját maga vitte be az ebédjét a munkahelyére. de megérte a fáradtságot. hogy nem fog többé az íróasztalnál enni. Elanie mindig dilemmába került ebédidőben – ebédelni menjen. és elégedettebbnek érzi magát. ami az irodája közelében van. Ezért határozottan eldöntötte. Bár meglepően hangzik. Végül át kellett gondolnia. és ragaszkodott hozzá. Tiffanynak annyira elege volt abból. aki szintén törődik az egészségével. ha ebéd közben is dolgozik. mert ott könnyű mégis ízletes ételeket szolgálnak fel. hogy akaratlanul is túl sokat eszik. a dolgozók étkezdéjében leginkább zsíros húsokat főznek vajas szószokkal. ritkán szolgálnak fel olyan ételt. Hogy megtarthassa diétáját. és a kórházi konyhában tartja. ha fenn akarja tartani a fogyást. Attól kezdve. Jan munkahelyén. ha egy munkatársa nem fogadta el a nemleges választ. A főnök csoport-kedvezményt szerzett a dolgozóknak egy helyi edzőteremben. soha nincs ideje mindkettőre. vagy egészséges salátát készít. és mikrohullámú sütőben melegíti meg. hogy Elaine gyakran kihagyta az ebédet. 115 . amit az asztalán tartott. ami nem ütközik üzleti érdekeivel. Ma. ahol tanít. és megóvja Tiddanyt attól. ha ebéd után tesz egy gyors sétát a középiskola körül. munka után és hétvégeken intézni. Angela tudattalanul rengeteg figyelmet szánt munkatársaira. Továbbá csak abba az étterembe megy el üzleti ebédre. hogy egész nap csak ücsörögnének péksüteményeket rágcsálva. hogy az ebéd kihagyása nem a legjobb lehetőség. hogy odafigyeljenek súlyukra és egészségükre. Ehhez külön tervezgetés szükséges. hogy egy egészségügyi intézményben egészségtelen az étel. Tisztán látta. mindig túl sokat fogyasztott. Ettől ehetetlenné válik. Azt tapasztalta. hogy elfoglalt legyen. hogy adjon neki valamit. ami azt jelentett. mert sikert ért el fogyókúrájával. A kórházi étkezdében. hogy amikor feláll az asztaltól. és együtt mennek az edzőterembe munka után. ne találkozzon a büfékocsival. vagy elintézzen gyorsan még néhány dolgot? Úgy tűnt. amikor a munkatársai nassolnak. ha egy lehetséges kliensét vitte el ebédelni. hogy megegye a kényszeres evést. hogy hizlaló édességeget hozzanak neki. úgyhogy Sarah új barátot is szerzett magának. Az utóbbi időben együtt gyalogolnak egy másik tanárral.Leight rábeszélte a főnökét. úgy szervezi a pihenőit. és ez sok embert arra ösztönzött a vállaltnál. akkor megnyugodnak az idegei. hogy munkatársai állandóan desszertekkel traktálják. Muszáj volt olyan megoldást találnia. Mary úgy osztotta be a munkanapját. Néha elvisz egy könnyű fagyasztott ebédet. fogyókúrás tippeket adnak egymásnak. Angela bevallotta önmagának. és sütiket hagynak az asztalán. amikor tiltakozott süti és édesség ajánlataikkal szemben. ahelyett. így megtanulta elintéznivalóit. Tom arra jött rá. Sarah arra jött rá. Ruth. hogy arra bátorítja munkatársait. amíg eljön az ebédidő. hogy bevitt a munkahelyére egy bors-szórót. és túl sokat evett vacsorára. aki stressz alapon evett. Bár még mindig együtt ebédel a többiekkel. ami beleillik Jan diétájába. mi a fontosabb számára. kiváltó ételt. Tiffany jól megszórta borssal. hogy vezessen be egy edzésprogramot a dolgozók számára.

amikor fogyni szeretnél. hogy könnyebben étkezem. ebéd és vacsora ideje (mint én. hogy túl sokat egyek!” Amikor megtartotta magának törekvéseit. Ez nem jelenti azt. hogy hogyan 116 . ha azért akarsz lefogyni. vagy a vacsorám. A késő délelőtti órákban evés után rögtön el is aludt. ugrató és csábító reakciókban. Hacsak nem az anorexia nervosával együtt járó torz testkép él benned. és úgy fogod érezni. Végül be kellett látnia. vagy más ennivaló ajándékot. vagy kiváltották a túlevést. Mihez kezdesz. amit direkt neked sütött. Minden valószínűség szerint átéltél már ilyen helyzeteket. úgyhogy a legjobb. hogy nem szabad elmondania munkatársainak. mert este kilenc óra van? Ez a zavar sajnos gyakran oda vezetett. hogy megkóstold a tortát. mielőtt munkába indult (reggel 6-kor). Anyád ragaszkodik hozzá. A barátod azt mondja. és megeszem az aznapi első étkezésemet” – magyarázta. csak tarts készenlétben néhány eszközt. és a következő reakciók valamelyikébe ütközöl: A házastársad doboz számra hordja haza kedvenc édességedet. hogy az éjszakai műszak véget vet fogyókúrázási erőfeszítéseinek. ha előre felkészülsz rájuk. ha éppen ő hoz neked csokoládét. Átkérte magát a reggeli műszakra (reggel 7-től 3-ig). Az egészséges testsúly eléréséhez az egyetlen valóban működő motiváció erő. szeretők. neki így tetszel. hogy ez egyáltalán nem segíti a Yo-Yo diéta szindróma megtörését.Lisa gyomra nem vette be a reggelit. Az is valószínű. A legjobb barátod azt mondja. – „Most ez a reggelim. hogy Audrey túl sokat evett. mint egy őr a Buckingham palota előtt – rengeteg időt szántak arra. hogy éppen milyen napszak van. Audrey az éjszakai műszakban dolgozott egy gyárban este 11-től reggel 7-ig. és túlságosan is sovány (bár jól tudod. Korábban ki is hagyta a reggelit. és így képes volt betartani a diétát napi három főétkezéssel. akkor túlságosan sok hatalmat ruházol rájuk saját testsúlyod felett. és megpróbáljanak kísértésbe vinni az étellel. „Ha elmondtam. azután egymás után hozza fel az érveket. Szinte sosem tudta. hátha szükséged lesz rájuk. hogy készülődjek a munkába. mert ez az első étkezésem. hogy nyúzott vagy. napjában túl sokszor. A nővéred részleteket akar megtudni a fogyókúrádról. Házastársak. mennyit fogytál idáig. hogy miért nem fog sikerülni neked. Elbizonytalanodhatsz. hogy bókokat csalj ki a férjedből vagy szertődből. ha nem veszi észre. saját mértékedhez kell igazodnod abban. hogy védekezned kell. rokonok és barátok Valószínűleg neked is volt részed gúnyolódó. hogy vigyázni akar a súlyára. mikor van itt a reggeli. Ahogy a hatodik fejezetben említettem (az érzelmi alapon evőkkel kapcsolatosan). Carol megtanulta. amelyek vagy kényelmetlenséget okoztak. hogy a jövőben is számíthatsz ilyen esetekre. miért akarsz lefogyni. lényeges egészen világosan megértened. Ha azért szeretnél vékony lenni. hogy a kilóid száma még mindig túl sok magassághoz és testalkatodhoz mérve). miközben próbáltál odafigyelni a súlyodra. és rájött. este elkészíti a reggelijét és az ebédjét is. hogy gúnyolódjanak. hogy önmagaddal elégedett legyél. „Felkelek este 9-kor. és egyáltalán nem szereti a vékony nőket. „engedélyt” kaptál a túlevésre. és másnap magával viszi a munkahelyére. akárcsak Carolnak. olyan lettem. amikor más időzónába utazom repülővel). de mióta elkezdte új diétáját. a munkatársai békén hagyták.

de amikor jobban megvizsgáltuk a helyzetet. mit egy csontváz. most már felnőtt vagy. el fog fújni a szél” – általában elbűvölő bókok akarnak lenni. kiderült. Komolyan gondolom. hogy ehetsz-e rengeteget vagy sem. és a minimumra csökkenjen a védekezési kényszer. hogy figyelembe veszed a másik ember érzelmeit. hogy ezt abbahagyd. milyen elkeseredett vagyok. nem. hogy ne foglalkozz annyit a súlyommal.” 117 . és témát válthatsz. gondolatban gyakorold el. Ne feledd. Viselkedj határozottan. de én tudom. biztosan hozzád fogok fordulni. vagy csendben maradhatsz. Ha az emberek túl erőszakosan figyelmeztetnek hogy „most már túl sovány vagy”. ha valaki ennivalót erőltet rád. Ha valaki azt állítja. Hogy lehetsz ilyen figyelmetlen?” Ezzel ellentétben egy határozott ember úgy fogalmazná meg ugyanezt a mondatot. akkor ne is törődj az észrevétellel. aki három hónappal ezelőtt még a hátsód méretével húzott. hogy ilyen érzéketlenül viselkedik. miközben saját érzelmeidről beszélsz. hogyan fogod kontroll alatt tartani az étvágyadat.érzed magad a legjobban. Egyik kliensem például arról panaszkodott. amiért édességet visz neki. amit mondtak. A határozottság az agresszivitással ellentétben azt jelenti. nem hallod meg a kérésemet. milyen súllyal érzem magam legegészségesebben. érzelmileg terhelt helyzetekben? Ha tudod magadról. ha felkészíted magad ugyanúgy. mondjuk egy fizetésemelés kérésre. most meg édességgel kínálgat? És mi legyen szegény anyukáddal. senki másra! Amikor nemet mondasz egy kínálásra. amit anyukádnál fogsz tölteni. hogy úgy tűnik. amivel most csábítgat? Képes lennél még tükörbe nézni. és pontosan fejezd ki. pedig testsúlyod még mindig fölötte áll a táblázatokban ajánlott értéknél. Igazán keményen dolgozom. Egy agresszív ember így beszél például: „Annyira mérges vagyok. csakis a kezeiben tartott ételt.” Vagy mondhatsz valami erőteljesebbet is (ha többszöri próbálkozásra sem tudtad az illetőt leállítani). hogy rád erőltesse az evést. ha nem hagyod abba. hogy nem hozz jégkrémet doboz számra esténként. aki halálra dolgozta magát a desszert elkészítésével. mintha nem hallottad volna. mi készteti arra. Úgy tehetsz. Vagy mondhatsz valami ilyesmit: „Köszönöm az aggodalmat. akik az orrod alá nyomják az ennivalót. hogy úgy nézel ki. hogy hogyan eszel. akkor a legjobban teszed. ami azt jelenti. akkor nem az illetőt utasítod vissza (ez a gondolat kelti bennünk a hizlaló bűntudat-érzést).” Mi legyen azokkal az emberekkel. Ahogy öltözködsz az aznapi vacsorához. Próbáld beleképzelni magad a másik ember bőrébe. hogy jelentkezni fog benned a „diéta szabotőr”. mint bármilyen kihívásra. hogy a férje mindennap az ő kedvenc fánkjával tért haza. milyen érzés neked. hogy hazahozod azokat a rohadt süteményeket. Megköszönheted a bókot. hogy elmondhassam neked. hogy mindenki ellened van. többféleképpen is kezelheted a helyzetet. Nem igaz. Ha a jövőben visszajelzésre lesz szükségem. Eleinte haragudott rá. Most mindennél jobban szükségem lenne a támogatásodra. „Kellemetlen nekem. magasságodhoz és testalkatodhoz képest. mint: „Ha még tovább fogysz. ínycsiklandozó illatokat küldve közvetlenül agyad éhség-központjába? Mi legyen azzal a férfival. és egyedül terád tartozik az. és attól tartok. és ez nagyon nehéz dolog számomra. pedig mércék. amikor a fánkokat eszi. annak eldöntéséhez. hogy valójában megjutalmazza férjét. ha történik vele valami holnap. Így például sokkal jobban hangzik a harag kifejezésre juttatása így: „Szükségem van rá. hogy ne tedd. egyetértő és szeretett teljes. Mindig nagyon boldog. mikor kértelek rá. hogy lefogyjak. és te nem teljesítetted az utolsó kérését? Mi a teendő az ilyen kétségkívül sikamlós. Ez a viselkedés arra bátorította a férjét. ez elronthatja a barátságunkat. hogy lehetőséget teremtsen a kommunikációra. és témát válthatsz. Nagyon fontos nekem. Kezdem rossz néven venni a tolakodásodat. Az ilyen mondatok. hogy minden este vigyen haza az édességből. hogy megértsd. ha most visszautasítod? Mi van. még ha így is érzed néha.

Mindenekelőtt azonban biztosítsd őt arról. barátnőd látja.) Ha nem viselkedsz kihívóan. hogy a féltékenység megzavarja a kapcsolatukat. vagy az ilyen mondatokat: „Olyan féltékeny vagy mostanában” – erre biztosan tagadással és védekezéssel fognak reagálni. hogy nem fogod elhagyni. Különösen így van. hogy olyan feldúlt és aggodalmas. feleséged. Az egész azzal kezdődött. hogy meg fogom csalni. és ne térj vissza régi étkezési és életstílusodhoz. hogy lefogytam. A legjobban úgy birkózhatsz meg szeretteid féltékenységével. hogy szörnyen érezné magát. időbe telhet. de számíthatsz néhány igazságra. szükségessé tehet egy ráhangolódási időszakot szeretteid számára. amikor a feleségéből karcsú szépség lett. vagy megváltoztatták a munkahelyüket. ha radikális és hirtelen változásokat vezettél be viselkedésedben és időbeosztásodban. és kezd valami ilyesmivel: „Úgy érzem. vagy nagyon kihívóan öltözködsz. Bizonytalan lett. amíg hozzászoknak új életstílusodhoz. mit jelent számodra a fittség. hogy nem leszel képes őt magabiztos emberré változtatni. Nem fogod elhagyni őt. Szerencsére rájött. Ha ez nem történik meg. Beszélj arról. Roberta férje. Azt gondolta. meg kell vizsgálnod saját viselkedésedet. ha ő is gazdagítaná valamivel az életét. Senki sem ér annyit. „Olyan bűntudatom van! A férjem biztos benne.” Bár valószínűleg megdöbbent a reakció. és azt sem akarta. és sírni kezdett. még a pozitív is. állj ellen a kísértésnek. hogy lefogytam. ha őszintén megosztjátok egymással kölcsönös érzelmeiteket. hogy amikor gyógyulási folyamatuk részeként visszatértek a tanuláshoz. és nem Roberta szegényes énképét tükrözi. hogy egy ilyen vonzó nő férje legyen. Engem is nagyon felkavar. Ismétlem. hogy amiatt újra elveszítsd a kondíciód. hogy nyíltan flörtölsz a szeme láttára. és utálom látni. Te nagyon megváltoztál. mintha nem érdemelné meg. A nyitó mondatra valószínűleg ilyesféle feleletet fogsz kapni: „Az biztos. hogy mindezek a változások nem jelentenek visszautasítást irányában. Elindítasz egy ilyen beszélgetést azzal. csak hogy visszanyerje otthona nyugalmát. egészségtelen életformával hagytál fel. amikor csak ketten vagytok. Lehet.Amikor a többiek féltékenyen viselkednek Roberta bejött a rendelőmbe. míg partnered hozzászokik új énedhez. miben változtam meg?” Lehet. Ezen a ponton szeretetteljesen osszátok meg egymással érzéseiteket. hogy a válasz meglepő lesz. Bármilyen típusú változás. hogy megosztod mély érzéseidet vele. eleinte fenyegetve érezte pozícióját. akkor valószínűleg partnered személyes bizonytalanságáról van szó. hogy megváltozott valami. most. hogy védekezően ilyet mondj: „Hogy én? Azt gondolod. Mivel a Yo-Yo diéta szindróma meggyógyítása sokkal többet jelent a kalóriák és zsírok csökkentésénél. mint sok más férj. Válassz egy nyugodt pillanatot. Mond el partnerednek. ha megint kövér lenne. nem provokálod-e a féltékenységet (például azzal. és milyen jó lenne. megnyugszik. házastársuk vagy családjuk aggodalmaskodni kezdett. amióta lefogytál. bármennyire féltékeny is a partnered. hogy eljussatok a féltékenység gyökeréig: „Mit gondolsz. hogy visszahízik.” Robertának nem állt szándékában megcsalni a férjét. barátod. most már biztos. 118 . és nem sok köze van hozzád.” Kerüld el a vádaskodást. és szeretnék beszélgetni róla. csak a hizlaló. és hogy férje bizalmatlansága a saját. egy darabig nem zavarhat meg senki. én változtam meg?” Inkább kérj további információkat. hogy el fogja hagyni őt egy hozzá jobban illő férfiért. Sok kliensem tapasztalata. Te csak ragaszkodj továbbra is új diétádhoz. milyen izgalmas így az élet. az utóbbi időben változott valami a kapcsolatunkban. Az idő gyakran meggyógyítja a házastársak bizonytalanságát. A mély bizonytalanság – ami nem reagál a kívülről jövő megerősítésekre – gyakran korai visszautasító élményekben gyökerezik (szülőkkel vagy az első szerelemmel kapcsolatosan). még az is megfordult a fejében. életstílusod megváltozása időlegesen felkavarhatja az egyensúlyt párkapcsolatodban. és hogy megváltoztattad az életedet. Amikor férjed.

szintén fájt a visszautasítás. hogy elutasításban lesz részed. amit fogyás óta átélt. Ha valaki a kinézeted miatt visszautasító veled. hogy haragszanak rám” – mesélte. a másiknak veszítenie kell”. hogy könnyebb diétára térek át. hogy veszteség vagy versengés. A magány és becsapottság érzése többször is majdnem rávette Sandrát a túlevésre. Néha azonban az unokatestvére – egy magas. Ezért lehet. egy igaz barát szeretni fog téged. „Éreztem. Nagyon kedves ember volt. csak beképzeli magának. hizlaló érzelmeket vált ki belőled. Emlékszem egy nyárra. és ezért nem hívtak meg minket az összejövetelekre az utóbbi időben. A férjek csak bámultak rám egész este. és miután leadtam mind a 15 kilót. vagy megharagszol feltételhez kötött szeretetük miatt. ahol nagyon jól eltöltöttük az időt fröcskölődéssel (mind a ketten túlsúlyosak voltunk). Azonos nemű barátaid is irigykedni kezdhetnek. mindannyian annyira támogatóak voltak! Minden alkalommal. „Nagyon fáj erre gondolni – és nagyon hiúnak tűnhetek -. a megjegyzések elutasításba fordultak át.” A társaság viselkedése olyan kellemetlenné vált Sandra számára. Mindannyian nagyon közel kerültünk egymáshoz. megdicsértek. És ne feledd. és sokat voltam sógornőm medencéjében. hanem az ő egója miatt. Amikor egy barátod a féltékenység jeleit mutatja fogyásod miatt. hogy kezdett elmaradozni az ebédekről. és fájdalmat okozhat. hogy szokásos baráti összejöveteleiken kirekesztettnek kezdi érezni magát. Óriási ebédeket ettek desszertekkel. egyszer sem viselkedett gorombán velem.” Mindaddig. amikor 17 kiló túlsúlyt hordtam a testemen. ahogy a szerelmeddel is tennéd. Felsőbb énünk nem ismer olyasmit. és soha. – „Amióta ezek az emberek ismertek. függetlenül attól. akkor soha nem volt igazi barát. Amikor elhatároztam.Nem csak a szerelmi partnerek lehetnek féltékenyek. és engedj el minden bűntudatot. Charlotte eleinte azt gondolta. hogy felsőbb énünk – ahogy barátunk felsőbb énje úgyszintén – képtelen a féltékenység érzésére vagy kifejezésére. akkor beszélj a lelkükre. kivetítettem őket rá. hogy kizárnak maguk közül. akkor lehet. vékony ruhafogas – is bejött közénk a medencébe. soha nem fogsz lefogyni!” Ahogy Sandra továbbra is kis adagokat evett. aki nem a legjobb érdekeidet tartja szeme előtt. de amikor őt láttam. ha a féltékeny barát csak egy ismerős. Ha ez az ember. beszélgettek a gyerekeikről. hogy megpróbálj megfelelni valakinek. és órákon át. hogy véget vess ennek a kapcsolatnak. a korábban leírtak szerint. amit az egód próbál benned felkelteni. Forró nyár volt. hogy tudatosítottam volna ezeket az érzéseket. hogy „Ha valaki nyer. hogy észben tarts néhány dolgot.” Charlotte lesütötte a szemét.” Másik kliensemnek. fontos. úgy bántak velem. Nem kell értékes perceket az életedből azzal töltened. ahogy a tested karcsúsodik. „Harry és én évek óta három másik párral szoktunk összejönni egy italra. „Mintha megszegtem volna valamilyen etikai szabályt azzal. mindig kövér voltam. és nagyon élveztük egymás társaságát. Ahelyett. amíg Charlotte le nem fogyott 15 kilót. 119 . Végül. úgyhogy koncentrálj barátod és a helyzet igazságára. de biztos vagyok benne. akiket a templomi közösségben ismert meg. és akikkel hetente kétszer együtt szoktak ebédelni. A spirituális igazság az. Sandrának. rosszul éreztem magam a bőrömben. hiszen ez az érzelem a hiány-tudaton és azon a gondolaton alapszik. amikor találkoztunk. akkor különösen érdemes elkerülnöd őt. a rossz érzések a barátodban nem miattad keletkeztek. hogy nem ettem degeszre magam velük együtt. „Mindig is küszködtem a súlyommal” – mesélte. Először is. férjeikről és általában az életről. Teste és ruhái miatt – emlékszem – úgy éreztem. Amikor Sandra elkezdett fogyni. Baráti társasága öt másik nőből állt. Ha „féltékeny” barátaid mindig is közel álltak hozzád. vacsorára vagy kártyázni. mint egy királykisasszonnyal. hogy itt az ideje. hogy sovány vagy-e vagy kövér. és kezdte elkerülni őket a templomban. és kihagyta a desszerteket. a többiek ugratni kezdték „Á. hogy lenézem a nőt. hogy két férfira a társaságunkból veszélyesen hat új alakom. hogy jól nézek ki.

A partik nem csak az evés körül foroghatnak. és új dolgokat is tanulhattok.” Sok diétázó adja fel ezeket az összejöveteleket. hogy együtt merüljetek el egy olyan tevékenységben. Gondoskodj magadról legjobb tudásod szerint. Ezzel sok időt nyertek a legutóbbi hírek megvitatására.és találkozási pontban. Iratkozz be barátoddal valamilyen tanfolyamra. de még jól szórakozhattok. hogy féltékenyek legyenek rád. Rendezz jól szervezett játékokat. Egyes társadalmi korlátok praktikus okokból keletkeznek. szép környezetben és égetitek a kalóriákat. hívd a barátodat. a szörfözésről. akit kedvelsz. A barátokkal való vásárlás a mindennapi feladatot jó szórakozássá is változtatja. Nem sokat látod őket. akár felpróbálsz különféle stílusú ruhákat. és senkinek nem fogsz tetszeni. ahová mindenki munkás ruhában érkezik. a ruhavásárlás jó motiváció a fitt test elérésére és megtartására.) Egy olyan partin. hogy ezt válaszolod: „Amikor együtt vacsorázunk. csak azért. hogy iratkozzatok be együtt. Barátság búcsúzás Nem mindenkinek vannak titkos okai ara. Akár vásárolsz.” A fogyás és edzetté válás nem egy gondatlan cselekedet. Például: Rendezz diétás partit! Miért ne rendezhetnél olyan bulit. amivel fájdalmat okozhatsz valakinek. ha rosszul bánnak veled. és velük együtt a lehetőséget is a barátaikkal való együttlétre. spirituális képességeid fejlesztéséről vagy fotózásról? Valószínűleg találsz egy-két barátot. Valószínű. azután tegyetek hosszú sétákat a barátaitokkal. és jól fog esni a változatosság a tömős. Menj el ruhákat venni a barátaiddal. Bár bölcs dolog megérteni az ő nézőpontjukat is. és egy délután alatt kifestitek az egész házat. Állapodjatok meg egy idő. féléves vagy egész éves bérletet abba az edzőterembe. hogy banálisan hangzik. mikor és hol szoktál barátaiddal találkozni. vacsoraasztal mellett üldögélős alkalmak után. jól érezhetitek magatokat. Szintén jó ötlet séta-klubot alakítani. ahol egészséges ételek és italok vannak? Azok a barátaid is örülni fognak az együttlétnek és könnyű étkezésnek. Nem önzőség a szó szokásos értelmében. amiért lefogysz. ami nem az evés körül forog. Gondold végig. mert lefogytál. hogy kísérjenek el az edzőterembe. amióta nem mész velük ebédelni? Miért nem hívsz meg egy-kettőt közülük. kint vagytok a friss levegőn. aki ugyanígy érez. hogy bárki keresztülgázoljon rajtad. - - - - 120 . Mit szólnál egy úszó-partihoz? Vagy egy festő-bulihoz. Miért ne néznél utána. akár kirakatokat nézegetsz. Sportolj együtt a barátaiddal. Vannak azonban lehetőségek baráti társaságod megtartására a túlevés csábítása nélkül is. ahova te jársz. vagy menjenek veled jógázni? Vagy vegyél a legjobb barátodnak születésnapjára egy egyhónapos.Aiszóposz mondta először. és már közhellyé vált. mint a betűrejtvény. és különösen vonatkozik erre a helyzetre: „Próbálj kedvére tenni mindenkinek. és légy te magad a legjobb barát önmagad számára. pedig tényleg élvezetes. vagy hívj élő zenét és csavard fel a szőnyeget egy táncpartihoz! Vagy miért ne énekelhetnétek együtt a zongora körül? (Tudom. Dédelgetsz magadban egy álmot az üvegfestésről. akik nem sokat törődnek az egészségükkel. de nagyon igaz. Nem csak arra lesz lehetőséged. hol találhatsz ilyen tanfolyamokat? Amint összegyűjtötted a szükséges információt. Ezért illogikus dolog másoktól. minél előbb. ne hagyd. ahol nem az étel a központi kérdés.

majd gonoszul lehord a túlevés miatt. Nézz szembe a tényekkel a holnapi nap éppen olyan lesz. hogy felsőbb éned készül átvenni az irányítást. 3:2 Nincs jelen pillanatnál alkalmasabb időpont a fitt.” PÁL APOSTL KOL. erős és hatékony lényre. akiknek élvezed a társaságát. és általánosságban egyre aktívabb leszel. kövesd az alábbi javaslatokat. ne mond. Mondjuk. melyek fenntartják a túlevést. és nincs akaraterőd. hogy rájöttél a hibára. Véletlenül rossz kijáraton hajtasz le. Ez segít emlékezni arra a gyönyörű. Inkább kérj spirituális segítséget. Tudd. hogy izgatottan várod a nap eseményeit? Nincs jobb időpont arra. Ne szóld le magad. Többé nem akarod majd minden idődet evéssel tölteni! TIZENKETTEDIK FEJEZET A TESTSÚLY MEGTARTÁSA ÉS AZ A NÉHÁNY UTOLSÓ KILÓ „Az odafelvalókkal törődjetek. ne add fel. mint a mai. hogy ne most kezdj el lépéseket tenni életed és tested átalakítására. nem a földiekkel. hogy nagyszerű az életed? Nem szeretnél reggelente úgy ebédelni. hogy rossz vagy. hogy egyáltalán nem hallgatsz az ego hangjára. nem szeretnéd úgy érezni. Beszélj vele az evésről. hogy azonnal visszakanyarodj a helyes irányba. Hívj fel egy támogató barátot. Állítsd le ezt az ördögi kört azzal. Ha bármi okból újra elkezdenél túl sokat enni. Továbbra is ebédelhettek és vacsorázhattok együtt. Az egód előhozza majd a hizlaló érzelmeket. Ha a következő napokban mégis belecsúszol a túlevésbe. Hány nyarat akarsz még elmulasztani. hogy megtaláld a megfelelő kijáratot. hogy el kell különülnöd azoktól az emberektől. egyszerűen visszakanyarodsz az útra. mint a mai nap.A fogyás nem jelenti azt. Ne haladj tovább az evési roham útján. ha be tudod tartani a diétádat. hogy újra kiváltsa az evési rohamokat. aki valójában vagy. kérlek. mielőtt formába hozod magad? Még hány ünnepi alkalommal akarod magad kényelmetlenül túlsúlyosnak érezni? És mi van az érettségi találkozókkal? Nem szeretnél csinos és ápolt lenni a következőre? És ami még fontosabb. Szerintem azt fogod tapasztalni. Amikor ez történik. lefelé haladó spirálokat. hogy minél hosszabb ideje tartod a diétádat. hogy pancser vagy. egészséges test elérésére. hogy visszatalálj a helyes útra. hogy minden túlevéssel kapcsolatos bűntudatos érzés az egódból ered. hogy éppen a reptérre vezetsz otthonról. és kérj érzelmi támaszt. Sokkal inkább annak a jele. Ezen a ponton nem folytatod egyszerűen az utat a rossz irányba igaz? Nem! Abban a pillanatban. Az ilyen negatív beszéd csak beindítja a negatív. tanulással akarod tölteni szabadidődet. annál inkább szabad játékkal. Nincs semmi okod arra. hogy egód tudja. - 121 . Pontosan ugyanez a helyzet a Yo-Yo diéta szindrómával. az ego minden erejével és lehetséges eszközével harcol a saját életéért. A bűntudatod nem annak a jele. hogy rendbe hozd az életed.

ő azonnal tudta. hogy majd odaadod valakinek. Amikor elmondtam neki. hogy nekem és az anyjának megfeleljen. pontosan tudta. Ezzel megújul majd eltökéltséged és önmagadba vetett hited. Ha beszélsz róla. hogy ennél a súlynál maradnak. A visszaesés előtt Brian azért tartózkodott a sós ropogtatni valóktól. rettegéssel tölt el. akkor is. hogy nem igazán vevő a javaslatomra. hogy beszélj a csoport előtt arról. nagyon lényeges. hogy valaki kigyógyuljon a Yo-Yo diéta szindrómából. gyorséttermi ételek váltják ki a kényszert. ahogy egyre közelebb és közelebb kerültél a végső célhoz. és az egész dolog. ami evési rohamot vált ki belőled. Olvasd el újra ezt a könyvet. és el nem jött hozzám újra. Ne várj arra. autódból és táskádból. hogy nála nem létezik olyasmi. hogy a kényszeres evési rohamokban szenvedők. ami az emberrel megtörténhet. tudatosítani szeretném. hogy a túlevés egyik ellenszere. teljes mértékben tartózkodott a sós ropogtatni valóktól és gyorséttermi ételektől. hogy teljes mértékben. Mégis. hogy viszonylag könnyen távoztak rólad a kilók. Tudta. Vannak. lépésenként elhagyva azt. Első kézből tapasztalta meg az evési rohamot. a 22 éves egyetemista. akik úgy döntenek. láttam rajta. Le is adott 56 kilót ebben a folyamatban. hogy kipróbálja. Briannel. kezdve egy zacskó burgonya chips-szel. hogy segítségre van szüksége a túlsúlya miatt. hogyha elégedett 122 . amíg hónapokkal később vissza nem tért. ez kell ahhoz. Amikor újra láttam. mert teljes mértékben biztos volt abban. megerősítésért és támaszért. Ezután Briannek el kellett utaznia egy egyetemi kurzusra. és a következő hónapban. de nem nagyon tudta elképzelni. hogy visszaestél. A visszaesési roham után azonban motivációja teljes mértékben belülről fakadt – azért tartóztatta meg magát. melyet. Ahogy elmagyaráztam Briannek a kényszeres evési rohamokat kiváltó ételek koncepcióját. és tudta. vagy bármilyen más kifogásra – most azonnal dobj ki mindent! Bár senkinek nem kívánom a visszaesést. mielőtt elérjük a kényelmes és fitt testet. Eddig a pontig lehet. hogy „csak egy falat”. Ezen a ponton frusztrált és megsemmisült lehetsz. ha megalázónak érzed. most pedig kínzóan megtorpantál. Tüntess el minden olyan ételt otthonodból. vonakodva jött el a terápiára. tudtam. hogy mit kell tennie. Amíg távol volt mindentől. hogyan tud egy pszichoterapeuta segíteni rajta. a kényszert okozó étel első falatja váltott ki belőle. Ha már ott vagy. Az az utolsó néhány kiló A legtöbben tudjuk. Brian. És mivel belelátott saját Yo-Yo diéta szindrómájába. hogy anyja mennyire lefogyott az általam összeállított program segítségével. A különbség ebből a belső motivációból fakad. hogy néha ez a legjobb dolog. milyen nehéz leadni azt az utolsó néhány kilót. Ettől teljes mértékben elhatalmasodott rajta az evési kényszer. sok megértésben és egészséges. megfelelő támaszban fogsz részesülni a csoport tagjaitól. örökre tartózkodnia kell a kényszert kiváltó ételtől – napról napra. ismételten emlékeztette magát arra. Ez természetesen rendben is van. hogy most már meggyőződött róla.- - Menj el a problémákkal szenvedők találkozóira. ami emlékeztette Yo-Yo diéta szindrómájára. Egy új klienssel találkoztam. evett a kényszert kiváltó ételeiből. irodádból. és nem fogynak tovább. és egész addig tartott. Hadd magyarázzam meg. ha teljesen távol tartja magát ezektől a kényszeres ételektől. A visszaesése miatt tökéletesen elfogadta. mert az édesanyja sikert ért el a Yo-Yo diéta szindróma kezelésével. Ezért lehetnek a visszaesések néha jótékony hatásúak. hogy fiának is erre a segítségre lenne szüksége. Mégis beleegyezett. közé tartozik. hogy az ő esetében a sós.

Ha eddigi napi két litert ittál. csak öt kilót fogytam.” Fogyassz még több vizet. és a fogyás egy kicsit lassabban fog bekövetkezni. hogy a rágcsálni valókat kell száműznöd. ne engedd. amit tested természetes módon elért. Ha úgy érzed. hogy korábban teszik a vacsorát. és nem alakítanak ki olyan változást az étrendedben. aminek az egész nap folyamán gondoljuk magunkat. akiknek nem mozdult a súlyuk. és ahogy Ralph Wlado Emerson oly bölcsen mondta: „Azok vagyunk. és a haladásod üteme elégedettséggel tölt el. Ha holtponton vagy. Sokan érnek el jó eredményeket azzal. remekül érzem magam!” Motivációd így fennmarad. vagy gyalogolj kétszer olyan gyorsan. amit el akarsz érni. akkor úgy fogsz étkezni. Voltak olyan klienseim. és így van idejük megemészteni az ételt még lefekvés előtt. akkor nem tudsz túl sok vizet meginni. Vizualizáld magad abban az állapotban. akkor fogyni fogsz. A gyors fogyókúrák egyszerűen nem hoznak tartós eredményt.és marhahúst az étrendjükből. lehet. és tartsd fenn a pozitív motivációt.vagy ezzel a testsúllyal és testzsír %-al. Beleadod a szíved az edzésbe. Hacsak nincs valamilyen egészségügyi okod rá (valamilyen keringési vagy veseprobléma. amióta elkezdtem ezt a fogyókúrát. akkor a következő néhány javaslat segítségével átlendítheted magad a holtponton a végcél felé: Erősítsd az edzés programodat. és elveszteni izmaid tónusát csak azért. 123 . Most a következőre fogok koncentrálni. lehet. hogy ez a program különbözik a többitől. Lehet. hogy viselkedésed passzoljon a belső képhez. Ha elégedett vagy azzal a súllyal. amit idáig elértél. hogy tudod. Ha fittnek látod magad. hogy nem vagy jó formában. mint a kiegyensúlyozott. reális és mértéktartóbb változások. hátha ez meghozza az eredményt. hogy leadd azt a néhány utolsó. és úgy fogsz mozogni. amíg ezt a lépést meg nem tették. Lehet. Tartsd a figyelmed a jelenben. hogy ez a lépés segít. különösen az esti órákból. hogy át kell jelentkezned a haladóba. úgyhogy fontos tudatosítanod. A víz nagyszerűen képes túllendíteni az embereket a fogyókúrás-holtpontokon. és ki nem hagyták teljes mértékben a disznó. amíg el nem érted testsúlyoddal a célértéket. Ha a kezdő step-aerobic csoportba jársz. Teljesen hagyd el a vörös húsokat. mert most frusztrált vagy. makacs kilót. Ha most hetente négyszer edzel. Ráadásul mellékhatásaként csökken az étvágyad. akkor természetes módon könnyebben és lassabban fogsz étkezni. most próbálkozz négy literrel. akkor csak ez számít. hogy elvegye belőled a legjobbat. amiről az orvosod figyelmeztet). Magas az energiaszintem. - - - - - Ha követed a vázolt lépéseket a Yo-Yo diéta szindróma gyógyítására. Soha nem jutok el odáig!” ehelyett egyszerre csak egy kilóra koncentrálj. Ne negatívan tekints eddigi eredményeidre: „Istenem. és még több mint ötöt kell lefogynom. az izmaimban van tónus. hogy képes vagy rá: „Nagyszerű! Szerda óta lefogytam egy kilót. és megszépül a bőröd is. Közelítsd meg úgy. hogy egy ideig heti ötször kell sportolnod. melyek gyorsan olvasztják le a kilókat. Semmiképpen ne add fel! Akármennyire frusztráló is egy holtpont. Ha azonban tényleg szeretnéd lefaragni magadról még azt a néhány kilót. hogy hozzászoktál már a divatos fogyókúrához. lehet. Különben sem lenne logikus visszahívni. Kétszerezd meg a napi séta-távot. mint aki nincs formában.

Fittséged fenntartása
Megcsináltad! Elérted a célodat, most nagyszerűen nézel ki, és remekül érzed magad. Bár lehet, hogy már korábban is elérted ezt az állapotot, most meg is fogod tartani. Emlékszem az utolsó alkalomra, amikor teljesen leadtam a felesleges kilókat. Boldog voltam, természetesen, de arra is számítottam, hogy szép lassan megint vissza fogok hízni. Annyira hozzászoktam már, hogy mihelyt lefogyok, azonnal visszahízok, hogy egyszerűen furcsa volt megőrizni a vékonyságot. Mint amikor az egyensúlyérzéked továbbra is olyan érzést kelt benned, mintha még mindig a hullámokon ringatóznál, miután kiléptél a szárazföldre a hajóból – mintha a tehetetlenségi erő tovább akart volna lökni a régi mintán: fogyni-hízni, fogyni-hízni. Bennem volt azonban az eltökéltség, hogy ezúttal megpróbálok vékony maradni. Azért fogalmaztam úgy, hogy „megpróbálok”, mert mivel soha nem tapasztaltam meg, hogy hosszú ideig fenn tudom tartani a súlyomat, nem voltam teljesen biztos benne, hogy képes vagyok rá. Tudtam, hogy abban van minden reményem, hogy nap, mint nap, csak arra a napra koncentrálva betartom a diétát. Sok olyan segítséget alkalmaztam, ami ebben a könyvben le van írva. Minden segítségre szükségem volt, amit csak el tudtam érni. Mivel mindenki annyira más és más, csak te magad tudhatod, mennyi evéssel és testedzéssel tudod fenntartani jelenlegi formádat. Annak meghatározásában, hogy mi az a fittségi szint, ami neked pont megfelel, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Van elég energiám a nap folyamán? Frissen ébredek? Éber vagyok napközben? Tudok koncentrálni a fontos feladataimra? Van bennem is annyi életerő és lendület (vagy még több), mint másokban? Megfelelően stabil a hangulatom? Ritkán vagy soha nem érzem magam gyengének, szédülősnek? Nem szoktam lesérülni edzés közben? Barátaim, és a családom ritkán panaszkodik arról, hogy keveset eszem? Ha nemmel válaszoltál e kérdések közül legalább kettőre, akkor valami nincs rendben, és ennek oka lehet, hogy az étrendedben vagy edzéstervedben keresendő. A Yo-Yo diéta szindrómából való kigyógyulásban az a lényeg, hogy képes legyél elérni és fenntartani egy olyan szintet, ami jó mentális, fizikai és spirituális egészséget biztosít. Ha azonban túlzásba viszed, túl keveset eszel, nem tápláló ételeket fogyasztasz, túl erőteljesen sportolsz, és nem iszol elég vizet, akkor ez energiaszinted, koncentrációs képességed és hangulatod szenvedi meg. Semmilyen okod nincs arra, hogy drasztikusan csökkentsd az ételmennyiséget, vagy túlzásba vidd a testmozgást. Nincs semmilyen „vékonysági verseny” amit meg kell nyerned, és nagyon kevés potenciális romantikus partner fog vonzódni egy sovány, goromba és elszállt emberhez. A célod ne az legyen, hogy fel tudj venni egy bizonyos méretű farmert, sokkal inkább az, hogy mennyi energia és izgalom van az életedben. Szeretnél jól koncentrálni, ezért természetesen olyan egészséges ételeket választasz, amelyek könnyűek és táplálóak. Mivel szeretnéd, hogy hangulataid stabilak legyenek, napi háromszori egészséges főételt fogyasztasz el. Nagyszerűen akarod érezni magad reggel, amikor felkelsz, úgyhogy csakis pozitív hatású ételeket teszel a szádba, és csakis pozitív gondolatokat engedsz a fejedbe.

124

Ha felszedsz pár kilót…
Szinte lehetetlen mindig pontosan ugyanazt a testsúlyt megtartani apró ingadózások nélkül, amit legtöbbször a vízvisszatartást okoz (különösen menstruációs ciklus idején). Olyan ez, mint amikor egy tökéletesen egyenes úton vezetsz – egy icipicit mindig megmozdítod a kormányt. Ezért nem hibáztasd magad a normál súlyingadozások miatt. Az ilyen negatív belső monológ, tönkreteheti mindazt az eredményt, amit oly nehéz munkával elértél. Csak az éles kanyarokat kell – minden áron – elkerülnöd, melyek az árokba juttatnának. Memorizáld magadban légy szíves: nincs több Yo-Yózás. Ha akarsz, akassz ki egy Yo-Yót ábrázoló képet piros körben, egy nagy piros NEM-mel a közepén. Mivel azonban a Yo-Yózás egy életvezetési szokás, lehetséges, hogy akaratlanul is lehetővé teszed, hogy felszedj néhány kilót. Ha ez megtörténik, először is fontos, hogy feltárd, mi az oka. Ehhez tedd fel magadban a következő néhány kérdést s hízás általános okairól: Azután híztam meg, hogy nemrégen étteremben ettem? Ha így van, akkor valószínűleg túl nagy adagot ettél, vagy olyan ételt, amiben túl sok a só (ázsiai és mexikói ételekben gyakori). Ezután próbáld elkerülni ezt az éttermet, vagy sokkal kisebb adagot rendelj legközelebb, vagy kérd, hogy só nélkül készítsék el az ételeket. Azért híztam meg, mert túl nagy adagokat szedtem magamnak? Egyes emberek, akik bizalmatlanok a könyvben megfogalmazott „Mindig csak egy adagot” szabállyal szemben, kétszeres adagot halmoznak a tányérjukra, és azt hívják egynek. Légy őszinte önmagadhoz az evésben, és figyelj oda az adagokra a tányérodon. Azért híztam meg, mert magas zsír-, kalória- vagy sótartalmú ételeket ettem? Lehet, hogy teljes tejet használsz az alacsonyabb zsírtartalmú helyett, vagy vörös húsokat, olajban sült húst vagy halat, és sajt vagy tejföl alapú szószokat eszel. Egykét egészséges változtatással ebben az esetben máris visszanyerheted a súlyodat. Azért híztam meg, mert nem sportolok eleget? Ha eleresztetted az edzésprogramodat, akkor lassabban égeted a kalóriákat, valószínűleg vizet tart vissza a szervezeted, és feltehetően túl sokat eszel a fáradtság miatt, amit az ülő életmód okoz. Kötelezd el magad újra a fizikai fittség mellett, és ezzel beindítod mindenre kiterjedő wellnessprogramodat. Azért híztam meg, mert kihagytam egy-két étkezést? Ha kihagyod az étkezéseket, akkor tested nem olyan hatékonyan égeti a kalóriákat, és a következő étkezésnél valószínű, hogy túl sokat fogsz enni. Ha belekezdtél a „kreatív fogyókúrába”, akkor érdemes elolvasnod újra a kilencedik fejezetet. Azért híztam meg, mert ettem a kényszert okozó ételemből? A kényszeres evők tapasztalhatják, hogy ha esznek a kényszert kiváltó ételből, akkor minden más étel iránt is megnő az étvágyuk. Ezért lényeges, hogy megtartóztasd magad attól a bizonyos ételtől. Azért híztam meg, mert sok rágcsálni valót ettem? Lehet, hogy a vacsora utáni rágcsálni valók végtelenbe nyúló lakmározássá fajultak? Akkor lehet, hogy te azok közé tartozol, akik nem tudnak csak csipegetve nassolni. Vannak, akik egyszerűen képtelenek abbahagyni az evést, ha bekaptak egy falat nassolni valót. Nekik azonnal meg kell enni azt az ebéd vagy vacsora után, rögtön fogat mosni, és kalóriamentes italoknál maradni (ásványvíz, gyógytea), amíg el nem jön a következő étkezés ideje. Vízvisszatartás miatt híztam meg? Ha nem iszol meg napi nyolc pohár vizet, akkor azért szedsz fel kilókat, mert szervezeted visszatartja a vizet. Különösen így van 125

-

-

-

-

-

-

-

ez, ha sok sót fogyasztasz, vagy naponta több mint két diétás kólát iszol meg. Fontos, hogy sok vizet fogyassz, hogy ki tudd mosni a szervezetedből a felesleges sót és visszatartott vizet.

Képes vagy rá!
Akármit is mondtak neked a múltban, bármilyen negatív hiedelmeket hordozol önmagaddal szemben, tényleg képes vagy formába hozni a testedet. Nem számít, mennyi idős vagy, mennyi pénzed van, mennyi ideig jártál iskolába, hány gyereked van, és más sem – képes egy formába hozni magad, és úgy is maradni! Tartsd észben, hogy valahányszor kezedbe veszed a kanalad vagy a villád, lehetőséged van a választásra. Abban a pillanatban döntést hozol fittségedről. Ha túl sokat eszel, vagy habzsolod a hizlaló ételeket, akkor tested elnehezül. Ha könnyebben és egészségesebben étkezel, a tested is könnyebb lesz. Ez a választás és felelősség egyedül a tiéd. Csak, mert kívánsz valamilyen ételt, vagy nagyon jó lenne még egyszer szedni, nem jelenti azt, hogy meg is kell tenned. Valószínűleg értek már más, önpusztító benyomások is (mondjuk, elgondolkoztál egy szeretői viszony lehetőségén, vagy valamilyen illegális, nem etikus cselekedeten), amit végül tettekben nem követtél. Az evést is tedd bele ugyanebbe a kategóriába, és válaszd szét magadban a vágyat valami iránt és a döntést a véghezvitelre. Ez két tökéletese különböző folyamat. Ugyanígy egy éhségi roham nem feltétlenül azt jelenti, hogy itt az ideje az evésnek. Ahogy a könyvben kifejtettem, amit éhségnek érzünk, gyakran nem más, mint álruhás érzelem vagy stressz. A gyomrodnak körülbelül egy hónapba telik, míg hozzászokik a könnyebb étrendhez. Az éhségi rohamok jelzik, hogy a tested felhasználja a kalóriákat – egy természetes jelzés arról, hogy a test végzi a dolgát. A fittségnek annyi előnye van, ami messze túlszárnyalja a jóízű evés pillanatnyi örömét. A Yo-Yo diéta szindróma ciklusainak megtörésével megélheted, milyen jó: ugyanazt a méretet hordani januárban, mint júliusban, tele lenni energiával és életerővel, fürdőruhát venni társaságban anélkül, hogy el akarnád takarni a tested egy törölközővel megélni, hogy képes vagy elérni más célokat is, amit kitűzöl – életed bármely területén, rövidnadrágot húzni, még mielőtt lebarnultál volna, könnyedén és bizalommal elérni és követni intuitív vezettetésed, élvezettel hordani a legújabb divatot (a testhez simulóbbakat is!), úgy kelni fel az asztaltól, hogy nem vagy teletömve, felpuffadva, és nem vesztetted el a kontrollt, felpróbálni ruhákat úgy, hogy minden szögből jól mutassanak rajtad az öltöző tükrében, közvetlenül megbirkózni az érzelmeiddel, ahelyett hogy étellel némítanád el őket, elismerő pillantásokban részesülni, és bókokat kapni másoktól, több szabadidővel rendelkezni, ami a kényszeres evésből szabadul fel, és hallani, ahogy szeretteid megdicsérik a külsődet.

Az összes külső extrán kívül a legfőbb előnye a Yo-Yo szindróma megtörésének a hatalmas önbizalom önmagadba vetett hit, és önmagad felé érzett tisztelet és szeretet. Ez az elsődleges különbség a mostani és az átlagos étkezési szokásaid között. Tudom, mivel sokszor voltam 126

amikor mindent megtettem volna azért. Voltak olyan pillanatok. hogy boldog legyek. a Yo-Yo diéta szindróma megtanított arra. Más embernek volt szép házuk és autójuk. hogy van lehetőségem másra is. Nem tudtam. De biztosíthatlak – mivel az érem mindkét oldalát ismerem hogy az élet. amikor több mint 25 kiló felesleg volt rajtam. hogy jó legyek önmagamhoz. mint amilyenről mindig is álmodtam. aki értelmes. Más emberek voltak vékonyak és fittek. spirituális és fizikai gazdagságért. fitt állapotot. amit ma élek. Ez a tudás bátorságot adott a kockázatvállaláshoz. Felfedeztem. amit valaha megettem! 127 . a tanulás. ahogy egymáshoz dörzsölődtek járás közben. hogy nem volt felsőfokú végezettségem – a jövőm éppen olyan sivárnak tűnt. hogy életem olyan legyen. egészséges és boldog életet szán! Ma minden napomat betölti a mosoly és a hála mindazért az érzelmi. alig tudtam kifizetni a számláimat. ami megérkezett hozzám. Természetesen rengeteg munkát. hogy képes vagyok úgy alakítani az életemet. a fizikai állapotom és az érzelmek területén. nem tudtam. Ezeket a célokat felmondtam a megerősítéseket tartalmazó kazettámra (lásd hatodik fejezet). Egyszerűen nem hittem benne. Bár gyűlöltem kövér combjaimat. amit a szappanoperák terjesztenek. minimálbérért dolgoztam egy olyan helyen. hogy semmiben sem különbözöm tőled. klienseimmel dolgozni. hogy ennél jobban is lehet élni. Azt szeretném tudatni veled. hogy nekem is esélyem lehet a nagyszerű életre. és naponta meghallgattam őket. hogy ma már másként gondolom. Nem volt az olyan sok évvel ezelőtt. Az egyetlen vigaszom úgy tűnt a csoki-jégkrémes dobozból eredt. csüggedt voltam amiatt. amit lebecsültem. hogy segített lefogyni és fenntartani az egészséges. kreatív. Nem hencegni akarok. néha nagy küzdelmet jelentett nekem. képes voltam minden egyes célomat megvalósítani. és amiért mindenkinek produktív. mint amilyen az életem volt akkor. Megnőtt önbizalmam és az önmagamba vetett hit miatt. fitt emberként. mivel szegényes volt az önmagamról alkotott képem. a pénzügyek. rondának és szerethetetlennek éreztem magam.vékony a múltban. Hálás vagyok Istennek. hogy ki tudtam menekülni önmagam teremtette poklomból. Abban az időben utáltam magamat. mint akárhány falat jégkrém. szeretetteljes életet él Isten kegyelméből. a spirituális. kutakodást kellett belevetnem önmagam megismerésének folyamatába. Annyi éven keresztül egyetemre járni. Azt gondoltam. hogy a boldogság egy mítosz. hogy ehessek egy kis csokoládés jégkrémet. milliószor jobban ízlik. de korábban soha nem tudtam igazán élvezni. Amellett. Kövérnek. Kitűztem magamnak célokat a munka.

Spirituális kutatásainak és tisztánlátó képességeinek köszönhetően Doreen gyakorlati módon tanítja az embereket arra. hogy az angyalokkal kapcsolatba lépve meggyógyíthatják életüket. családjában négy generációig visszamenően vezethető vissza a metafizika iránti érdeklődés.A SZERZŐRŐL Doreen Virtue három fokozaton szerzett diplomát pszichológiából. hogy segítsen klienseinek azonosítani és megvalósítani igaz életcéljukat és vágyaikat. Arra specializálódott. 128 .

hogy pontos és fontos információhoz juttassuk olvasóinkat. efedin. morfin. 100-150 mg/csésze a kávéban). ún. csupán a vegyület neve. erős fázás. Alkaloidok: Jellegzetes fiziológiai hatású. szorongást okozhat. Néhány kutatási eredmény a könyv amerikai megjelenését követően született meg. versenyteljesítményt. így nyilvánvalóan még nem szerepelhetett az eredeti szövegben. Adrenalin: A mellékvesevelő állományának hormonja. de nagyobb mennyiségben már súlyos károsodást vagy halált is okozhatnak. a teljesség igénye nélkül. cukor) a megfelelő vérellátással. bár lassabban! Vannak természetes alapanyagokból összeállított táplálék-kiegészítők. melyek kis mennyiségben is halált vagy bénulást okoznak. melyet már ismertek. Ide tartozik a nikotin (kis adagban élénkítő. és röviden kifejtjük ezeket a könnyebb tájékozódás kedvéért. esetleg gyorsan kialakuló függőséget. ópium. stimuláns. Ma már mesterségesen is előállítják.és zsíranyagcseréért felelős mellékveséket is. fulladás. növeli az önbizalmat. ha kikéred orvosod véleményét. növényi eredetű bázikus. koffein is (kb. A folyamatos kutatásoknak köszönhetően még ma is újabb és újabb adatok kerülnek napvilágra. mely az ereket szűkíti. átmenetileg megkönnyíti a stresszes munkavégzést. a teában található teofillin (mindkettő vizelethajtó).FÜGGELÉK SZÓMAGYARÁZAT Ebben a mellékletben összegyűjtöttünk néhány fontos szakkifejezést. mit tartalmaznak. nadragulya). vagy szakképzett természetgyógyászhoz fordulsz. nikotin. aki segít neked beállítani a helyes adagolást és a fogyókúrád 129 . kis mennyiségben a Tonik nevű üdítőitalban is megtalálható). A fokozott szívműködéshez nagyobb mennyiségű oxigén szükséges. Élettani feladata a véreloszlás megváltoztatása a munkát végző izom javára. erősítő és fogyasztószer. bővebb kifejtést érdemelne az adott szó. és gyógyszerként használják. a kinin (a malária gyógyszere.és unalomérzést. morfin). és a kávéban és teában található. valamint fokozottabb munkára serkenti a szívet is. így erős munka esetén biztosítja az izommunkához szükséges tápanyagokat (zsír. vagy nagyon körültekintően olvasd el. melyekhez bio-boltokban juthatsz hozzá. Fokozott termelést vált ki a lelki izgalom. Több ezer alkaloid vegyület létezik. Az adrenalin fokozottabb működésre fogja a szénhidrát. de szerepére vonatkozóan még szűkösek voltak az ismeretek. így nő az izom vérellátása és tápanyag-felhasználása: tehát a cukor és zsír étetése hatékonyabb. melyet többnyire izzadással adunk le. esetleg gyors futásra is ilyen esetben. szénmonoxid. A pupilla tágításában is szerepet játszik. acetilkolin. inzulin. nyugtalanságot. többnyire veszélyes kábítószerek vagy erős fájdalomcsillapítók (kokain. görcsokozó mérgek. aromás vegyületek. illetve erős mérgek (sztrichnin. és csökkenti a fáradtság. (A legtöbb testsúly-szabályzó szer tartalmazza! – lehetőség kerüld a sportoláshoz ajánlott szereket. Izgatja a központi idegrendszert. de kb. valószínűleg ezek nélkül is lefogysz. Vészhelyzet esetén megnő a vérben az adrenalinszint: ezért vagyunk képesek gyors reakcióra. Közvetlen hatása. ezáltal fokozza a vérnyomást. sokk. és nem habzsolsz egész nap. de a kakaóban levő teobromin. 30 mg már halálos adag). Amfetaminok: Erős serkentő. Egyesek kevésbé veszélyesek kisebb adagokban. Ha eleget mozogsz. serkentő hatása miatt „közkedvelt”. Legjobb. melyekről a szerző említést tesz a könyvben. Más esetekben úgy éreztük. izgató hatású készítmény. vérzés. A fokozott égetés során nő a szervezet hője is. kifejezés. hogy fokozza az éberséget. ezért hatásos a szabad levegőn végzett mozgás.

az üveget. szúrós szagú. éppen ezért nagyon gyorsan függőséghez vezet. Foszforsav: Vízzel jól oldódik. mely éppen az adrenalinnal ellentétes hatású. mély alváshoz. rohamot. kapcsolatban áll az aggyal és a véráramon keresztül a többi belső elválasztású miriggyel. de leginkább kötött formában létezik. például fájdalomcsillapítóként. viaszt oldja. édes ízű vegyület (gyümölcsökben. az ivást. Glukóz (szőlőcukor): Szabad állapotban is előforduló színtelen. a retikuláris rendszerben és a limbikus rendszerben) található ingerületátvivő vegyület. vizes oldata erős sav. kaucsukot. akusztikus hallucinációkat is okozhat. ellenséges viselkedést is kiválthat. hogy ellenálljon az ismétlődő cselekvések végrehajtásának. 130 . melyet csak a cselekvés végrehajtása tud megszüntetni. Vulkáni gázokban fordul elő természetes állapotban. kristályos. mint az Extasy. Vízben jól oldódik. Légköri nyomáson +19. mint az adrenalin és az acetilkolin. az idegrendszerben valósul meg az idegsejtek közötti információ-átvitelben. szorongást érez. (Ha olyan kis tablettákat kínálnak neked. depresszióhoz vezet. ellenőrzi egészségi állapotodat és végigköveti fogyásodat.4-dihidroxifeniletilamin) az agynak az érzelmek szabályozásában szerepet játszó területein (a hipotalamuszban. A sejtek kapcsolódásánál található vegyületek kémiai úton továbbítják. Utóhatásaként erős levertség. de galvanizálásra. Ha ellenáll. de gyorsan múló kellemes érzést vált ki. drasztikus testi és szellemi leépüléssel jár. Ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek): A magasabb rendű szervezetekben a sejtek közti információcsere egyik módja. erős szívdobogás. Aránytalanul sok időt tölt el naponta ezzel a cselekedettel. például a cellulóz és a keményítő alkotóelemeként. vagy rituálék végrehajtására. tudatzavar. vizuális. Huzamos. Röviddel utána túlérzékenység és kellemetlen közérzet lép fel.5 C fokon cseppfolyós lesz. fontos szerepet játszik az érzelmek és a motiváció számos területén – az itt elhelyezkedő központok szabályozzák az evést. magas vérnyomás jelentkezik. vagyis értágító és vérnyomáscsökkentő. depresszió. tud róla. ugyanis ilyen kis színes tablettaként „hozzák forgalomba” az Extay és hasonló tablettákat! Gyógyszertári forgalomban levő gyógyszereken legtöbbször rajta van a gyógyszergyár emblémája vagy apró betűkkel a gyógyszer neve!) Feniletilamin (PEA – „szerelem-hormon”): (3. paranoid téveszméket. Többnyire az újabban „divatos” szintetikus kábítószerek hatóanyaga. nagy adagokban történő alkalmazása összeomláshoz. mely hormonjai és idegi kapcsolatai révén az egész szervezet hormonális szabályozását kontroll alatt tartja. hirtelen jelentkező. nemesfémek kivételével majdnem minden fémet old. ne fogadd el! Az ilyen tabletta általában gyanús. Hipofízis (agyalapi mirigy): Az emberi szervezet fő belső elválasztású mirigye.ütemét. melyek helyreállítják az egyensúlyt. hogy hatását elérje és nagyon rövid ideig tart. melyeken kis figurák vannak. Hipotalamusz: Az agytörzs felett. Intravénásan „felvillanást”. és olyan folyamatok lépnek működésbe. Velejárója az akarat elvesztésének szubjektív élménye. de nem tud tőle szabadulni. de képtelen erre. Sok neurotranszmitter anyag hormon is egyben. hogy ezt a lépést meg tedd!) Egyre nagyobb adagokra van szükség. valamint pszichotikus tüneteket. vagy akár gyilkosságig fajuló agressziót. illetve fluoridokban. A beteg teljes erejével harcol. stb. Különösen nagy túlsúly esetén fontos. Stressz esetén az egyensúly felborul. Fluoridok: A hidrogén-fluorid (folsav) sóinak gyűjtőneve – színtelen. Megtalálható a genetikai kódot tároló anyagban is. nyugtalanság. Nemegyszer skizofréniához hasonló tüneteket. a szexuális viselkedést és a belső elválasztású mirigyek működését az alatta levő agyalapi mirigy (hipofízis) irányítása révén. (A harmadik szem vagy homlok csakra mirigye). rozsdamarásra és szerves vegyületek fluorizálására. maró hatású gáz. Leginkább üvegmaratáshoz használják. főleg szőlőben). Kényszer: Halaszthatatlan sürgetés bizonyos cselekedetek. ipari célokra és gyógyszergyártáshoz használják. az agyféltekék közt található.

reggel 7-8-ra befejeződik a termelés. Önromboló életmóddal: dohányzás. gyógyszernek nem minősülő szer. a sötét beálltával kezd termelődni. A szénhidrát-anyagcserében vesz részt. de természetes formában megtalálható húsokban. szexuális viselkedést (növeli a szexuális cselekvőképesség gyakoriságát. Mesterséges fénnyel csökkenthető a kiválasztása. az „ösztönös” viselkedésért felelős. aromás jellegű vegyület. míg a melatonin az egész szervezetre. - Öregkorban csökken a termelése. felületesebben tudunk aludni. Származékai között több biológiailag hatásos vegyület van. Melatonin: Az agyféltekék között található tobozmirigy által termelt hormonhatású anyag. Limbikus rendszer: Az érzelmekért. Enyhíti a többműszakos munkavégzésből adódó zavarokat – nappal nehezebben tudunk pihenni. ám az evolúció minket sem kímélt meg teljesen – egyesek ezt téli vagy szezonális depresszióként észlelik. a sejtanyagcsere minden szintjére. Csökkenti a rosszindulatú sejtburjánzást. lázcsillapító. kávé. az izmok működésében vesz részt. A szervezet hőmérsékletét csökkenti kb. hajnali 2-4 óra körül van. Kolin: Az élő szervezetben. Megkönnyíti az időzónák átlépését (jet lag jelenség enyhítése – a szervezet a nyugat felé repülést jobban viseli. Mérsékli. mint a kelet felé történőt. Termelési „csúcsa” kb. mely az ecetsavval acetil-kolinná épül az izmok összehúzódásakor. minőségét). sérülése fokozott agresszióhoz vagy teljes érzelemhiányhoz is vezethet. illetve télen. gyömbérgyökérben.Koffein: lásd alkaloidoknál. prizmás kristályokat alkotó. REM alvás rovásár) – ellenkező hatást érhetünk el! C és E vitaminoknak hasonló a hatása. vérnyomáscsökkentő hatású. Az utóbbi időkben táplálék-kiegészítőként is kapható. 10%-kal. altatók. paradicsomban. majd a rögtön alkotóelemeire bomlik. hosszabb alvásmegvonás esetén exponenciálisan nő a mélyalvás aránya az ún. így csak szakaszosabban. a sejtfelépítésben. gabonákban. Szabályozza az élettani alvásfolyamatokat. mivel a második esetben a biológiai órával ellentétesen utazunk). Véd a szabadgyökök sejtkárosító hatása ellen. asztma ellen hatásos alternatív. drogok stb. A női szervezetben befolyásolja a peteérést. 80 éves kor után minimálisra csökken. lassítja az Alzheimer-kór lefolyását. de hosszú távon ez megbosszulja önmagát. mert nincs melatonin kiválasztás: kb. A sejtek kapcsolódási pontjain található vegyület. rizsben. Segít fenntartani a szervezet fiatalságát kronológiai életkortól függetlenül. Mah huang: Táplálék-kiegészítőként alkalmazott szer az USA-ban. 131 . Kortizol (hidrokortizon): A mellékvese egyik fontos hormonja. Pirazin: színtelen. a napi napsütéses órák számának csökkenésével. alváshiány (a szervezet regenerálódása mély alvási fázisban megy végbe. valószínűleg ez okozhatja az idős emberek alvási problémáit. valamint az alapvető szükségletek kielégítését szolgálja. alkohol. Az elektromágneses tér csökkenti a termelését. Egyes emlősállatok ezt téli álommal kompenzálják. de csak egyes sejtekre vannak hatással. Serkenti a szervezet immun-védekezését. fogyasztása. nyugtató hatású gyógyszerek készítéséhez használják. fontos ingerületátvivő anyag. Hatásos gyulladáscsökkentő és reumaellenes szer. Javítja a szív és keringési rendszer munkáját.

pszichés feszültség tapasztalható. „logikátlan”. 1-2 Hz – 3. Ez elérhető rendszeres szellőztetéssel (ablak kinyitása!). 2. látási központjai élénkek. Kb. ízlelési. Legjellemzőbbek a vizuális effektek. javítja a figyelem összpontosítását. és méhösszehúzó hatású. mégis fény derülhet jelentésükre. harmadát alvással. A szaglási. az agy jelentős mértékben el van vágva érzékelő. tölti. Ilyenkor leginkább az agy érzelmi. vagy csak nagyon összevissza szövődnek be a történetbe. figyelmünk összpontosításáért felel. Az alvás során öt szakasz fordul elő – négyféle NREM (nem REM) mélységi szint: 1. a test más részeiről érkező ingerek nem érik el. szellőzetlenség.REM fázis: Az ember életének kb. és kb. Ha közvetlenül ébredés után lejegyezzük ezeket az álmokat. REM (rapid eye movement) szakasz – az ébrenléti. Serdülőkorban beáll a szervezet a felnőtt alvás-ébrenlét mintára: kb. (Természetes vizek környékén. A negatív ionizált levegő ellenben pozitív élettani hatású: csökkenti a vérnyomást. főleg az álmokat. műanyag szőnyeg. Életkortól is függ. fokozza a bélmozgást. vérnyomás emelkedése. 4. mely mindig egyéni „kódokat” tartalmaz. konkrét fájdalomérzet. így bizonyos hormonok termelődése is. pozitív pszichés hangulatot kelt. meglepődés).53 óra is lehet). általában érzelmileg is erősen telítettek (gyakoriak a negatív emóciók: félelem. mely az érzékszervekből származó. szakasz: alvási orsók 12-16 Hz. hogy a nap folyamán milyen az alvás-ébrenlét aránya (24 órában): újszülötteknél szakaszosabb. hogy rendszerint rendkívül narratív. alkoholt. és 8 órányi alvás alatt általában 4-5-ször jelentkezik (az éjszaka folyamán egyre hosszabb. szakasz: alfa-hullám. pedig egyáltalán nincs. Szabadgyökök: O2 és Nitrogén pozitív ionjai. lassú reakciók. egyórányi alvás (90-120 perc) után jelentkezik az első REM szakasz. élénk. ki sem jutnak. 50% REM alvás. szakaszban több mint 50% delta hullám. ózon – A levegő pozitív ionizáltságának hátrányos élettani hatása bizonyított: figyelem csökkenése. Ezt a szakaszt bonyolult agytörzsi folyamatok szabályozzák. 25%-ra és 3-5 éves korra a napi összes alvás 10-12 órára. erdőkben lényegesen nagyobb a negatív ionok koncentrációja!) Szerotonin: Hormonhatású vegyület. eseménydús. álmosság. sokszor bizarr. 8-12 Hz. az agyi ingerület-átvitelben és 132 . 3-4. 7-8 órás alvás. csak a belső szervek és a szem izmai működnek. ne együnk sokat. Az ilyenkor átélt álmok legtöbbször nem a napi eseményeken alapulnak (ez inkább az NREM alvásra igaz). kéreg felé tartó információkat szűri. Inkább relaxáljunk. reggel felé akár 2. emeli a vérnyomást. 2-3 éves korra ez lecsökken kb. Retikuláris rendszer: Az alsó agytörzstől a talamuszig tartó hálózatos rendszer. A szervezetnek szüksége van arra. szokatlan kombinációkban jelentkeznek az élmények. ne szedjünk altatókat. mert ezek komoly zavarokat okozhatnak. mozgásos reprezentációk. az emlékezés és motoros központok szinte teljesen leállnak. szorongás. száraz levegő. fáradékonyság. kimerültség. párologtató készülékkel vagy csobogóval. Rendszerint ebben a fázisban álmodunk. Lefekvés előtt lehetőleg ne fogyasszunk serkentő hatású szereket. Inkább jellemző. dohányfüst. szakaszban 20-50%. hiperasszociatív álmokat élünk át (az események alig összefüggők. kis részbe előfordulnak hallási (főleg beszédhangi). hőérzeti ingerek nagyon ritkán. 20-25%-os REM fázissal (ez utóbbi arány idős korban sem csökken lényegesen). szakasz: delta vagy K-komplex.és mozgási csatornáitól. mert ezek jó hatással vannak az alvásra. hogy minden alvási fázist átéljen. emlékek). Elsősorban az idegsejtekben fordul elő. Béta-hullámoknál is nagyobb frekvenciájú agyi aktivitás. bőr-. plusz egy ötödik az ún. vagy napközben mozogjunk. pszichózisszerű állapot áll be. de összesen 17-18 óra. és később újra elolvassuk feljegyzéseinket. gyors szemmozgásos. élénkíti a reakciókat. szinte teljesen bénák vagyunk. Pozitívan ionizálja a levegőt a légkondicionálás. valamint az éberségi állapotért. hosszú.

mely közvetlen idegi kapcsolatban áll a retinával. eleinte gátolja a szexuális fejlődést. tojás.) Az Egyenlítőtől távolodva egyre gyakoribb az előfordulása a népesség körében. vagy egyes esetekben tartalmazhat emészthetetlen vagy mérgező anyagokat is. tej és egyes tejtermékek. búza stb. teljes értékű fehérjeforrások. a pálcikák. TRIPTOFÁN: A nyolc esszenciális aminosav egyike. Szezonális depresszió (Seasonal Affective Disorder – SAD): Ettől álmosnak érezhetjük magunkat. majd a mellékvesevelő és a hipofízis kontrollja alatt termelődik.a sejtanyagcserében játszik fontos szerepet. szabad levegőn végzett testmozgással (ez növeli a szerotonin termelést. nagyobb az esélye. Teljesen kifejlődött állapotban megtévesztésig hasonló tüneteket produkál.) során lebomolhat. fokozódhat nassolási vágyunk (főként szénhidráttal teli ételekre vágyunk). (A depresszió az immunrendszeren keresztül fogékonnyá teszi a szervezetet a daganatos betegségekre. 25 órára). polarizált fénnyel – a szem fényérzékelő sejtjei. és a hüvelyesek többsége (pl. zöldborsó.) és a zöld színű növények. Álmatlanság. de ezt a vérből közvetlenül ki lehet mutatni. vérnyomáscsökkentő hatású. Az agy normális működéséhez szükséges bizonyos mennyiségű szerotonin. serkenti a pszichés fejlődést. a hipotalamusz egy sejtcsoportja) működését befolyásolja. fényterápia (főként 450-550 nm közötti. A normális adrenalin-koncentráció működésében fordul elő. Leggyakoribb terápiái: napkúra (még kora tavasszal. a vér alvadáskor ez szabadul fel – érszűkítő hatású. mely a melatoninnal ellentétes hatású). mint a húsok (ha nem vagy vegetáriánus). Egyes alkaloidok oldják. A táplálék értékét befolyásolja annak esszenciális aminosav-tartalma. A születés után aktiválódik. Leginkább a 20-40 éves korosztály veszélyeztetett. időjárás is okozhatja. leküzdhető. szórt fénynél. a hatodik életév környékén. elzárva. agresszió. kémiai vagy fizikai kezelés (pl. kukorica. napi kétszer fél óra napozás is hatásos). mivel az emberi szervezet nem tudja más anyagokból felépíteni (ezért esszenciális!). spenót. ezek közül is legjobbak az ún. elveszítjük az élet normális dolgai iránti érdeklődésünket. fájdalomérzet. Fehérjedús táplálékok fogyasztásával juthat hozzá a szervezet. Sietteti a csontok növekedését. „fejtetői szem”: Koronacsakra néven is emlegetik. koncentrációképesség csökkenése is gyakori. táplálkozás. csökken a funkciója. bab. ahol nem követhető a nappalok és éjszakák váltakozása. azonban nem minden fehérjedús táplálék kifogástalan forrás: a tárolás. átalakulhat az aminosav. (Például az LSD a szerotonin hatását utánozza. A vérlemezkékben. „biológiai óra” (diurnális ciklus. Tiramin: Feniletilamin származék. Fontos fehérjeforrások még a gabonafélék (burgonya. szója). pedig beáll kb. a mellékvesében fordul elő. A normális adrenalin-koncentráció működését gátolja. felborul a biológiai ritmus: a menstruáció elmarad. Tobozmirigy. erre a legérzékenyebbek). aluszékonyság. letargia. az adrenalin keletkezéséhez szükséges katalizátor anyag. különösen a hipotalamuszban található nagyobb mennyiség. alvás. ellensúlyozható. (Kísérletek igazolták. hosszútávon azonban komoly károkat okoz!) A pszichés működés széles skálájában játszik fontos szerepet: hangulat. kékeszöld fénnyel. Az ún. napszaki ritmus. Időszaki stressz. rizs. de kb. vagy teljes spektrumú. a napi ciklus. közülük is inkább a nők. hogy ablaktalan helyiségben. Ha egy családban már előfordult. az agyban és egy típusú rosszindulatú daganatokban is előfordul. károsodhat. pörkölés stb. mely szintén a vérképzéshez szükséges anyag. leginkább gátló hatású. Hiánya komoly vérképzési és/vagy vérnyomás-szabályozási zavarokat okozhat. ezért okoznak ellazulást. Ezen táplálékok többsége fontos vasforrás is. Minden esetben gyógyítható. Nagyobb mennyiségben simaizom görcsöt okozhat. rossz kedvünk lehet. hogy más családtagoknál is megjelenik. mint a „hagyományos” értelemben vett depresszió. 133 . főzés. a születés után elsőként működésbe lépő belső elválasztású mirigy.

melyek a szervezetbe kerülő és felszívódó tápanyagokat a megfelelő helyre továbbítják. Ezek a fehérjék képesek felismerni a szállított anyagot. de a szervezetbe bejutó „idegen” anyagokat is gyorsan felismerik és kilökik. citromsav megfelelő mennyisége segíti a vasfelszívódást. ideiglenesen megkötni. mert a triptofán alkotórésze a vérplazmában lévő „szállító” vagy vándorló fehérjéknek is. 134 . A megfelelő esszenciális aminosav-ellátás biztosítja a szervezetben az immunitást és a véralvadást is.A C-vitamin. és a megfelelő helyen elengedni. Ez az allergiás reakciók alapja is. nagy mennyiségben azonban már gátolja.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful