Bernád Ilona: Gyermekáldás, bábáskodás a magyar néphagyományban 1. Udvarlás, házasság, áldott állapot 2. A szülés szakralitása, helye és módja 3.

A szülés és a gyermekágy 4. Szülésznői vallomás (Utószó helyett)

1. Udvarlás, házasság, áldott állapot

(Bernád Ilona alábbi tanulmánya a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapban jelent meg, folytatásokban. Megérdemli, hogy kiragadjuk a napilapok mulandóságából.) Beküldte: buda

Egy tavaszi könyvbemutatóm hozadékaként [2003] szeptember közepén meghívtak mint egyetlen "határon túlit" Nyíregyházára, a XI. magyar szülésznői konferenciára. Az értekezletet igen nagy érdeklődéssel követte jó négyszáz - többnyire szülésznő - hallgató. A magyar nőgyógyászat jeles egyéniségei, egyetemi tanárok, szülészorvosok, szülésznők beszéltek a szakma különböző vonatkozásairól. Idézzünk néhány témát: Aktualitások a szülészetben (prof. dr. Szabó István), a magzati állapotdiagnosztikáról (prof. dr. Pál Attila), a szülés pszichoszomatikájáról (dr. Szeverényi Péter), a szülésznői tevékenységről "a hatályos jogszabályok" tükrében (dr. Mocsáry Péter) és a XXI. század kihívásai közepette (dr. Bagdány Sándor), a várandósok jogairól, az európai uniós csatlakozás várható következményeiről, a kismamagondozásról és a magzati életről, a gyógytorna hatásáról, az ultrahangos szűrővizsgálatokról, a koraszülésről, a császármetszés jogi és etikai kérdéseiről és arról, hogy végezhető-e császármetszés a szülő nő kérésére (Hajagos Orsolya), a szoptatási akadályokról…és folytathatnánk a közel negyven előadás a maga nemében mind-mind fontos és érdekes témáját. Talán csak az maradt ki a konferencia anyagából, ami korunk legégetőbb kérdése: hogy mit tehet a szülészorvos és a szülésznő a magyarság szinte kórossá vált demográfiai apadása, a születések számának drasztikus csökkenése ellen, az áldott állapotban levő anyák megbecsüléséért, a magzat kihordásáért, az élet szentségének a védelméért. Ezt és a népi hagyományrend vonatkozó, igen gazdag értékeit próbáltam - a lehetőségek miatt, ha csak érintőlegesen is - bevinni Gyermekáldás, bábáskodás a magyar néphagyományban című előadásommal. Emlékeztető nyelv, termékenységi szokások

Nyelvünk mint öreg bölcs őrzi népünk gondolkodásmódját világunkról, az új életről, a születésről. A magyar nyelvben, életszemléletben a gyermek áldás. A gyermek jelentette a jövőt, a folytonosságot. Aki gyermeket vár, áldott (Felvidék, Erdély) vagy boldog (Anyaország, Bakony) állapotban van, várandós (Háromszék), viselős (Moldva), állapotos (Mezőség), másállapotban",úgy" van",a pici bántja a nagyot" (Makfalva). "Hordozósz, teribevaló" vagy "vasztag asszon" , ahogy az sz-elő csángók mondják Moldvában, a magyar nyelvterület keleti szélén. Napjainkban: kismama vagy terhes. A terhesség megnevezést - s ezzel a negatív töltetet - a múlt század közepén kapta e csodálatos és természetes állapot. Ismerjük a szavak mély értelmének hatását a tudatra. Talán többek közt ez a negatív megnevezés s a megváltozott szemlélet az egyik oka a nemzetfogyatkozásnak, a reprodukciós erő csökkenésének, a nemzet elöregedésének. Ma, amikor a várandós asszony megérkezik egy orvosi rendelőbe, azt kérdezik tőle, hogy megtartja-e vagy elveteti. Az orvos szent kötelessége az élet védelme, erre kötelezi esküje is, s mindenképpen arra kellene biztatnia a leendő anyákat, hogy hozzák világra gyermeküket. Mert már a fogamzás is egy csoda! És mit meg nem tettek régen az emberek, hogy megtörténjék ez a csoda! Várták az új életet. Már lakodalomkor termékenységi rítusokkal próbálták biztosítani a gyermekáldást. A moldvai csángóknál Klézsén figyeltem meg 2001 nyarán, hogy hangos "ijjegtetések" (hujjogtatások), ráéneklések közepette vízzel és borral locsolják a menyasszony előtt az utat, búzát hintenek eléje, ahogy új otthonába megérkezik. Sorolhatnánk számtalan termékenységi szokásunkat a Kárpát-medencében, melyek az emberi élet minden területén felbukkannak, és a leggyakoribbak tavasszal, amikor a természet is ébred. Májusfákat állítanak a Kis-Küküllő vidékén, amely a világfa, életfa szimbólumával telítődik. A gyimesi csángóknál az életfa szerelmi szimbólum, lakodalomkor a kapuzábét kétfelől egy-egy magas fenyőfával díszítik. A húsvéti locsolkodás is termékenységi rítus, s a víz tisztító, megtermékenyítő, új életet adó eszköz. A fiúkat is megöntözik vízzel, lelocsolják, hogy ők is termékenyek legyenek. Piros tojást adnak a fiatalok egymásnak, ami szintén termékenységszimbólum. A népköltészet rítusénekei, szerencsekívánó mondókái (pl. a Kis-Küküllő vidékén), a kántálás (regölés), a farsangi bohóságok, Felvidéken a villőzés, a Szent Iván-napi tűzugrás, mely párosító szokás is, Csíkban még a határjárás is a termékenység, a bőség elővetítését szolgálja. Udvarlás, lakodalom Az udvarlás, ismerkedés is csupa játék, jókedv, móka volt. "A legények négyen-öten mentek a fonóba, úgy mentek a fonóházhoz, hogy énekszóval mentek mindig. Ott is énekeltek a leányos házra. Régifajta énekeket énekeltek." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) "A leányok jártak a fonóba, ez volt a negyvenes években s azelőtt. Olyan volt a régi szokás. S az volt a szokás, az orsót elejtette a lány, a fiú felkapta az orsót, s ki kellett váltsa a lány. Meg kellett csókolja a fiút, mert ha nem, az orsót nem kapta vissza. A fonónak a vége játék lett. Később voltak a társasjátékok, pározás, kútba esés, fedőzés meg minden. Ott a fiúk s a lányok összeismerkedtek, ki kit szeretett, annak udvarolni kezdett. De nem úgy volt, mint most, hogy egy udvarlód van. Jó, hogy kiválasztottuk, hogy kit akarunk, de több fiúval is szórakoztunk. Volt egy udvarlónk, de több fiúval szórakoztunk. Nem csak az az egy. Minden fiúval szórakoztunk. Aztán mégiscsak azt az egyet tartottuk magunknak, s abból lett a házasság. Nem udvaroltak sokáig, egy évig udvaroltak a fiúk, utána volt az eljegyzés. Kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap voltak a vizitaesték." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) "Kalákába’ szőtték a pokrócokat, és akkor jártak a fiatalok. A leányok szőttek, s akkor a fiatalemberek is odamentek. Barátkoztak, együtt jártak táncolni… Megismerkedtek. Amelyik megtetszett egymásnak, megkérdezték a szülőktől, hogy belegyeznek-e, hogy eljegyezze. A

legény ment a lány apjától megkérdezni. Kérni az apjától. Az apjával mentek. Egyezzenek meg, hogy jegyezze el a lányt, vagy nem… Volt, hogy a szegénység miatt nem adták oda." (Kárpátalja, Bereg) "A vallásos időben se eljegyzést, se lakodalmat nem csinálunk most sem. Január 7-én kezdődik a farsang, akkor vannak az eljegyzések, esküvők. Farsang után jön a böjt, akkor nincsen házasság. Karácsony másodnapján hirdetik ki az új párokat. Amikor jegybe lépnek, akkor jön a jegyesség ideje, azalatt pap erősíti a fiatalokat, készíti fel a házassági életre, olyan módszerrel, ha egymást nem szeretik, szakítsanak akkor, s ne azután, mikor már összeesküdtek. Amit az Isten összekötött, ember el nem választja. Kihirdeti háromszor. Három-négy vasárnap jártatja előkészítőre." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) A hagyomány, az egyház a családok összetartására, a házasságok tartósságára törekedik. Az esküvő, lakodalom fénypont egy közösség életében. Fontos helye van a népköltészetben, sokféle játék, bohóság, erotikus csujjogtatás fűződik hozzá. Tulajdonképpen egy népi dramatikus játék, amelyben leosztott szerepek vannak (vőfély, nyoszolyólányok stb.). A kérők mennek a leány után, s öregasszonyt hoznak ki helyette, vagy: a vőlegénynek tapogatással kell megállapítania, hogy a kihozott ál- és valós menyasszonyok közül melyik az övé. Az édesanyák elsiratják a leányukat, akit most elveszítenek. A lány énekkel búcsúzik. És amikor viszik a menyasszonyt, elkötik az utat. Hogy továbbmehessenek, meg kell váltani borral, itallal. Vistán (Kalotaszeg) a stafírungot vivő szekereken öregasszonyok álltak, csujjogtattak, nemegyszer erotikus, pikáns szövegeket. A lakodalmi ujjogtatás, ráéneklés tulajdonképpen termékenységvarázslás. A csángóföldi Somoskán a násznép így varázsolja termékennyé a menyasszonyt s vetíti elő az elsőszülött gyermek megérkezését: Esztendőre, kettőre, Legyen baja rengőre. Esztendőre ne teljék, S tekenyőbe bétegyék. Hihuhúhu, huhuhú! Kilenc hónap eltelik, S a tekenyő megtelik. Hihuhú, huhuhú! Klézsén termékenységi rítussal várják az új asszonyt: búzát hintenek eléje, amikor megérkezik. A csángóföldi Nagypatakon két feketére mázolt "cigány" bolondkodva "talicskázza" egymást (a közösülés jelképe). A lakodalom alatt ellopják a menyasszony cipőjét (Makfalva, Erdély; Muzsna, Vajdaság), azt is ki kell váltani. Még az ételfelszolgálásnak is megvannak a játékai, monológjai. Pl. bekötött kézzel jelenik meg a szakácsné, segítséget kér a gyógyuláshoz. S külön ceremónia az ajándékozás. Széken a lakodalomba menők sorban, énekelve viszik az ajándékokat az ünneplő ház felé. A fiatalok nászágyába tréfából elfűrészelt deszkát tesznek be. És szinte a végtelenségig lehetne folytatni a tréfák, játékok, megjátszások sorát. Áldott állapot, magzatvédelem "A szerelem, házasság első gyümölcse a gyermek." (Makfalva, Maros-Torda vármegye) "A megszokott az volt, hogyha egy évre az új párnak gyermeke születik." (Horvátország, Kórógy) "Ha egy asszony gyermeket vár, áldott állapotnak mondták. A férjük örült. Mindenki örült. Az én anyámnak öt volt, örült mind az ötnek. Mi is örültünk mindeniknek, Isten

áldásának tartottuk, de most már az istenáldást megfojtják, nem engedik a világra, az nagy baj a mai világban." (Felvidék, Zsére) "A gyermeket elfogadtuk, ahányat a Jóisten adott. Mert a Jóisten adta őket. Édesapám nagyon gyermekszerető volt, örült nekik." (Felvidék, Kalonda) "Vót öt es, hat es, kilenc es…" (Moldva, Pusztina) "A gyermek kettős öröm. Egyszer öröm, amikor megszületik a saját gyereked. Másodszor hatalmas öröm, amikor megjelennek az unokák. Az ember saját magát keresi a gyerekeiben és unokáiban. Hogy nem találjuk meg magunkat? Azért, mert nem akarjuk megismerni. A viselkedésük s okszor ugyanaz, mint amikor mi gyermekek voltunk, s mégis helytelenítjük, ne azt tedd, vagy ne ezt tedd. Mindenképpen a gyerek a fő!" (Nagyszeben vidéke, Szentágota) "A gyermeket Isten adja, s az öröm. Nem tetették el. Örvendtek. Nagyon sok is volt. Régen öttől kezdve, 11-15-ig is voltak. Melyik családnak hogy sikerült." (Kárpátalja, Bereg) "Kétévenként jöttek a gyermekeim, három hat év alatt. A gyermekáldás áldás. Mindig örvendtünk neki. Akkor még jobban örvendtek, mint most." (Mezőség, Magyarpalatka) "Nekünk biztos, hogy áldás és öröm a gyermek... Áront, a legkisebbiket 44 évesen szültem. Amikor a gyerekeim már úgy kezdtek nagyobbak lenni, akkor már ők is azt mondták, hogy most már, anya, elég lesz, most már vagyunk elegen. S mindig mikor megszületett egy kisbaba, először ágáltak ellene, hogy miért megint, és mikor megszületett egy új élet, akkor olyan nagy örömmel fogadták. Senki nem mondta azt, amikor már megszületett, hogy most miért. Hanem valóban segítettek, ha gond volt, vagy probléma volt egy gyerekkel, egészségügyi problémák, vagy én voltam beteg. A tizenötödik gyermekünk túlzottan lemaradott, késői érettsége okát végül is nem tudta az orvostudomány megállapítani. Ötéves szinten van, és hétéves. Speciális iskolába kell járnia, ővele volt egyedül gond, és sok betegség, sok éjszakázás és sok-sok nehézség. Amióta ő megszületett, azóta úgy érezzük, hogy nagyon-nagyon sok energiát és szeretetet tud belőlünk kiváltani, sokkal többet, mint egy egészséges gyerek. És ezér t mondjuk, hogy ha egy ilyen beteg gyerek születik egy családban, és úgy állnak hozzá, akkor az apa, anya és a család is biztos, hogy felnő ehhez a teherhez, és olyan pozitív értékeket hoz ki a családban, mit egy egészséges gyereknél nem tudtunk. Ő abszolút nem olyan, mint a többi, észrevettük, hogy mennyivel több energiát és ráfigyelést igényel, és ekkor gondoltuk azt, hogy valóban egy beteg gyerek azért áldás - ha ezt is lehet mondani -, mert belőlünk hoz ki olyan sok olyan türelmet, szeretetet és megfelelni akarást, hogy ezt csak úgy lehet elviselni, hogy az ember nő általa. Gazdagodik. Mi így éljük meg, hogy ez az Istennek az akarata, hogy nekem pont ennyit kellett szülni, s úgy kellett az életemnek alakulnia. Néha rámjön, be aranyosok a kis unokák. Már van két unokánk is. Néha úgy fel-fellobban bennem, hogy be jó nekik, szoptatni, etetgetni, fürdetni... Nem szeretnék igazán, de hogyha jönne, akkor elfogadnám." (Magyarország, Nőtincs, tizenhat gyermekes anya) "Legnagyobb boldogság ikres anyának lenni. Nekem két gyerekkel semmivel több gondom nem volt. Szépen neveltem őket, mindenre volt időm. Nekem a három év, a gyes, az volt a legszebb az életemben. Sokan mondták, hogy gyesundorom van, mindig csak be vagyok zárva. Én mindent rendbe raktam, mire a férjem hazajött, mindennel kész lettem, főzéssel, mosással. Pedig kézzel mostam, nekem nem volt automata mosógépem. S eldobós pelenkám sem. S mennyi pelenkát mostam! Nekem öröm volt a két gyerek. Ha ikreim lennének megint, azt sem bánnám." (Anyaország, Debrecen) "Nálunk örvendtünk, mikor születtek. Imádkoztam: kértem a Jóisztent, hogy adjon egészéget, Iszten adjon kedje ménnyi gyermékét, csak egészégesz légyén! Erre kell imádkozzunk örökké, met erősz szok hándikápát (nyomorék) van, régebb nem vót. Ahány gyermeket adott a Jóiszten, örvendtünk neki. A lányimnak is négy gyermeke vót." (Moldva, Újfalu) "Hogy áldás, öröm a gyermek? Nehéz kérdés. Csak azt tudom, hogy nekem igen. Mindenkinek más… Három kisgyermekem van, ha úgy alakul, mindenképpen még vállalok, de azt még nem tudom, hogy mikor vagy mennyit. Még elég kicsik." (Anyaország, Érd)

"Csángóföldön a terhesség szent volt. A terhességet megszakítani nem volt szabad, azt megelőzni sem. Nagyon katolikusok voltak, nagyon vallásosak voltak, nemcsak az asszonyok, a férfiak is. Ha véletlenül valakinek spontán megszakadt a terhessége, az is bűnnek számított. Függetlenül attól, hogy ki volt a hibás, megemelt, előfordult, nem hibáztatták, de az is bűn volt, amiatt szenvedtek, hogy az a gyermek elveszett. Az egy ember, az egy élet, annak élni kell." (Barcaság, Krizba) Volt olyan eset, helyzet is, hogy a várandós asszonyok, nem akartak gyermeket. Egykéző vidékeken (Ormányságban, Kalotaszegen) vagy máshol is a gazdagabb családokban, ahol nem akarták a vagyont szétaprózni",maguknak orsót, gyökereket szúrtak fel." "Vagy valamit megemeltek, vagy forró vízbe ültek." (Marosszék, Makfalva) "Gelencsérre jártak az asszonyok, ördög vót az az asszony, aki elvette." (Felvidék, Zsére) Leányanyák esetében "a gyermek eltetetése nagyon titokban ment. Elvetették a pulyát (babát), hogy senki ne is tudja, hogy a leányka (leányanya) várandós lett." (Kárpátalja, Bereg) "Volt, amikor a legény, akit teherbe ejtett, el kellett vegye. Abban az időben, mikor mi voltunk, nem tette el senki. Ezek a bábák működtek. Lehet, hogy volt olyan is, amelyik odafolyamodott. S volt olyan nő, aki kibírta, s volt, aki belehalt. Ez bűnnek számított. Bűnbe esett az is, aki elkövette vele ezt a gyermekgyilkosságot. Ez nem volt gyakori, hogy az orvoso k által meg tudják csinálni." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) De amint szó volt róla, ezek ritkán fordultak elő. "A rendes családoknál erre mindenki felfigyelt, a szülő anya nehogy dolgozzon, segítették a család, a rokonok, a szomszédok. Ez egy szent dolog volt. Nagy gonddal figyeltek rá." (Felvidék, Kalonda) A magzatvédelmi hiedelmek szerint az anya mind az öt érzékszervén át (látás, hallás, ízlelés, szaglás és tapintás) jöhetnek káros ingerek, amelyek a magzat érzékszervei útján károsíthatják őt. Balázs Lajos idézi Andrek Andreát: "A magzati érzékszervek már az intrautaerin élet során kifejlődnek, és csaknem tökéletesen működnek. A magzatok mozognak, érzékelik a hőmérséklet-változást, a nyomást és a fájdalmat, továbbá ízlelnek, hallanak, valamint látnak." A kis jövevény interaktív lény, az anya negatív lelkiállapotától, ijedtségtől is védték, mert a kicsi megérzi, megsínyli az anyja bárminemű testi-lelki rossz közérzetét. Vidékemen máig megőrzött szokás, hogy az áldott állapotban lévőnek nem mondják meg a rossz híreket, védik a hirtelen felindulástól. Analógiás gondolkodásra példa: (Felvidék, Zsére) "Nem szabadott nézni olyan beteg gyerekre, hogy rá ne csudáljon, hogy ne csúnyorjon vagy valami kutyára." (Felvidék, Kalonda) "Ne nézzen öregasszonyra, mert csúf, hogy a gyereke ne legyen olyan." (Kárpátalja, Bereg) "Nem szabadott a várandós asszonykának egy nyomorékra vagy egy csúnya gyerekre nézni, mert azt mondták, olyan gyereket szül majd." Az egykori bölcsesség, filozófia tükre mellett bizonyára az idős adatközlőktől származó szövegek idővel nyelvtörténeti, nyelvjárási érdekességek lesznek. Külsérelmi tiltások: (Felvidék, Kalonda) "Ha megütik vagy megdobják, anyajegyes lesz a gyermek. Meg ne üsse magát, ne dobjanak hozzá gyümölcsöt, mert anyajegyes lesz." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) "A kötényibe nem szabadott ételfélét tenni. Virágot vagy gyomot nem szabadott vigyen. A gyermeknek foltos lesz az arca." (Kárpátalja, Bereg) "Volt egy olyan szokás, ha valami jegyek vannak a pulyának, az újszülöttnek a testén, azt jelentette, hogy még várandós volt az asszonyka, addig ellopott valakitől valamit, s azon a helyen eldugta, ahol van az a jegy." Még az erkölcsi szabályok sem hiányoznak. A viselős asszony minden ételre vonatkozó kívánságát teljesítették. (Felvidék, Zsére) "Az ételt, mindent megkívánt, meg kellett enni, ha nem, elment a kicsi, rosszul volt, elvetélt, elvérzett. Vót ilyen eset." Az anyát védték az erőlködéstől, hasi prés kifejtésétől: (Felvidék, Zsére) "Nem szabadott a csizmákat lehúzni az öregnek a lábáról." Úgy tartották, hogy (Makfalva) "az anya dolgozhat, a nehéz fizikai munkákat kivéve, emeléstől, megfázástól védték, neki is őrizkednie kellett.

Úgy tartották, hogy ha az asszony dolgozik, könnyebben szül." A mozgás jótékony hatását figyelembe véve, nem is áll távol az igazságtól. (Kárpátalja, Bereg) "Ha valami nehezet felemelt, vagy ilyesmi, és szerencsétlen gyermeke lett, a férj az asszonykát hibáztatta." (Anyaország, Debrecen) "A magas sarkú cipő is tilos, mert a szülés után fájós lábak lesznek." A falusi asszonyok táplálkozásában nem állt be változás, ám valamiféle étrendnek kellett léteznie, főleg az arisztokrácia és a nemesség körében, ugyanis a híres kibédi Mátyus orvosdoktor a középkorban írt Diaetetica című könyvében külön fejezetekben ír "A megviselősödésről és a viselős asszonyok diaetájáról" ",A szüléshez készülő és gyermekágyat fekvő asszonyok diaetájáról" , valamint "A szoptató asszonyok és dajkák diaetetikájáról" : "Mindazokat, melyek a szülésnek óráját igen siettetnék, vagy nagyon késleltetnék, vagy azután a szülést nehézzé tehetnék, most ugyan szorosan eltávoztassa. (…) A szüléshez készülő asszonyok könnyű, emészthető, jól megfőtt ételekkel éljenek, keveset egyenek, csendes elmével, jókedvvel legyenek." Továbbá is életvezetési tanácsok következnek: "A szülésnek terhéről és kétséges kimeneteléről ne gondolkozzanak. Erre nézve egyedül ne mulassanak, hanem idejüket jó beszédes, nyájas emberek közt töltsék. Többet aludjanak, mint vigyázzanak. Hasukat csak egy nap is szorulva maradni ne engedjék." Bábaasszony, bábáskodás A régi időkben falun nagy szerepet játszott az anyák életében a bába (Erdély), csángóföldi megnevezéssel bábaasszon, mosze, Kárpátalján bábaboszorkányra is találtam példát, ahol boszorkának nevezik. Itt féltek is tőle, hogy megrontja az újszülöttet és az anyát. (Erre A szülés fejezetben még visszatérünk.) A bábához kötődik számos közmondásunk is: "sok bába közt elvész a gyermek" ",utoljára a bába mosdatta" (hogyha valaki piszkos)",felvágta a bába a nyelvét" (aki sokat beszél) stb. Gyógynövények nevében is előfordul: bábakalács (Equisetum arvense), amit a nőgyógyászatban használnak. Moldvában a régmúlt időben, de még most is van példa rá, hogy a várandós anyát parasztbába gondozza, időnként vizsgálja, ellátja tanácsokkal. Erdélyben a másállapot idején megkeresték, s a szülésre fogadták fel. A bábaság egyidős az emberiséggel. A szülés körül régen mindig a család idősebb nőtagjai segédkeztek. Maga a bába szó is öregasszonyt jelent. A bába az anyáktól, nagyanyáktól örökölt tudás átörökítője. A népi tudás, amely szerteágazott az élet minden területére, az élővilág, az emberi cselekvés és alkotás minden szintjére, kiterjedt az életadásra, az új élet fogadására is. Mindenre, ami kapcsolatban állott az áldott állapotban lévő asszonnyal, újszülöttel, csecsemővel, azok védelmével, gondozásával és megbetegedésük esetén gyógyításukkal. A szülésnél segédkező asszonyokból kerültek ki az első parasztbábák. A falusi bába gondoskodott a következő bábagenerációról is. Általában a saját lányát oktatta ki a szülések levezetésére: "a bábánk édesanyja is falusi bába volt" (Mezőség, Magyarpalatka). Van rá példa, hogy ismerőst tanított be, pl. Moldvában: "A bábasszony megtanított. Attól tanultam mindent. Nekem is csánta (nekem is levezette a szülésemet). Most én es tudom." (Külsőrekecsin) A bábaasszonyok gyógyító specialisták is egy-egy faluközösségen belül. Egyes ismeretekre, cselekedetekre szakosítottak, beavatottak voltak, ezért ők a társadalom egy külön rétegét alkották. Beletartoztak a közösségbe, családjuk volt, élték a maguk életét, dolgoztak, mezőre jártak. Mikor szükség volt rájuk, hívták őket, és ők azonnal mentek, tudván, hogy ők a vajúdó asszony testi-lelki támaszai. Ismerték a szülésnél fellépő veszélyeket vagy szövődményeket, ilyenkor orvosi segítség után küldtek, vagy a kórházba küldték a szülő nőt.

A bábának külön státusa volt. A közösség sok mindent elvárt tőle: kismamagondozást, a szülés levezetését, a gyermekágyas és az újszülött gondozását, kenést, a gyenge gyermek megkeresztelését, a mellgyulladás gyógyítását, az újszülött templomba kísérését keresztelés céljából, a keresztelő előkészítését, füllyukasztást, szexuális és fogamzásgátlással kapcsolatos tanácsadást, magzatelhajtást, gyógyítást stb. Ezt a népi tudást a tudományosság, az orvostudomány, a gyógyszerészet fejlődésével a tanult ismeretek váltották fel, a kettő között feszültségek is kialakultak, de anélkül, hogy tagadnók a tudomány és a tanult tudás fontosságát, a népi tudás sok ezer éves, átörökített tapasztalatanyagát nem lehet kikapcsolni. A tudósok és a kutatók is visszatérnek a népi megfigyelés, kísérletezés, tapasztalat felfedezte gyógynövény-, gyógyélelmiszerkivonatokhoz, vízkúrákhoz és egyéb gyógymódokhoz. A bábaság az első államilag oktatott, felügyelt és fizetett női foglalkozás volt. A népi emlékezet mellett a levéltári források tudósítanak róla. 1950 körül, a bábaképzés általánosításával, a szülőotthonok, szülészetek létesítésével változtak meg a mesterséggel kapcsolatos körülmények. Addig pontos képet alkothatunk róla, mert 1950-ig töretlenül élt a hagyomány, a hiedelem- és szokásvilág. Erdélyben az 1900-as évek elejéig inkább a parasztbábák működtek. Mária Terézia bábatörvénye (1770) után Erdélyben 1775-ben Kolozsváron kezdődött a magyar nyelvű bábaképzés, ezek voltak az ún. cédulás bábák, akik az 1800-as évek elejétől a megyei főorvosok jelentéseiben is szerepelnek. Erdélyben a monarchia idején, amikor kezdtek megjelenni a képzett szülésznők, gondoskodtak arról, hogy a falvakba küldöttek tudjanak a lakosok anyanyelvén. A parasztbábákról boszorkányperekben is olvashatunk. A tulajdonomban lévő, 1939-ben nyomtatott Magyar Bábakönyv a bábaságot hivatásként említi. Első kiadása 1902-ben jelent meg. Anatómiára, másállapotra, szülésre, gyermekágyra vonatkozó ismereteket tartalmaz. A múlt század közepéig a legtöbb településen mégis a család nőtagjai és a parasztbábák látták el az asszonyokat. A múlt század közepétől, a közegészségügy megszervezésétől létezik Erdélyben kismamagondozás. A körzeti rendelőkre hárult a feladat, hogy kövesse a várandós asszony vagy az embrió, a magzat egészségi állapotát. Addig a család - ha olyan volt a szemlélet - vagy a terhes nő maga - ha volt lehetősége - kímélte magát a szülés előtt. Az egykori asszonyok, bábák ismerték a női menstruációs ciklus holdálláshoz való viszonyát. "Mesélte az édesanyám. Egyszer mondta, hogy újholdtól kezdve számolták, de meddig, nem emlékszem. A napokat kiszámították úgy. Tudták, hogy a menstruációs ciklus, a fogamzás a holdtól függ, s hogy ugyanabban holdciklusban fog a pulya megszületni. Tudták a boszorkák, segítették az asszonyoknak kiszámolni." (Kárpátalja, Bereg) Túlhordás esetén Csíkszentdomokoson a falusi bábák be tudták indítani a szülést. Többféle módszerrel már a szülés előtt megpróbálták megállapítani az újszülött nemét: Nyárád menti (karácsonfalvi) szülésznő kolléganőm mondta, mikor én is vártam a fiamat: "Hogyha nehezen viseled, a derekadnál vastagszik, kerek a hasad, fiad lesz. Hogyha hátulról nézve csinos maradsz, és hegyes, kicsi hasad lesz, kislányod születik." Nálam az előbbit állapította meg. Igaza lett. "Ki mit evett, figyelték. A savanyúságot vagy ilyesmit, ha ették, akkor azt mondták, fiú lesz. Ha édességeket, akkor kislány lesz… Foltosodásból is tudtak következtetni. Azt mondták, ikrek lesznek, ha túl nagy a hasa." (Kárpátalja, Bereg) A parasztbábának nem volt műszere. A kést, amivel elvágta a köldökzsinórt, fertőtlenítés céljából gyertyaláng fölé tartotta (erről később) vagy hagymás vízbe áztatta. A hagymában lévő allicin, természetes antibiotikum, baktérium-, vírus- és gombaölő természet adta szer. Később jelentek meg a bábatáskák. "A bába felszerelése kis táska, ami neki kellett. Kevés volt neki. Hallgatta a hallgatóval a gyermek szívhangját." (Felvidék, Kalonda) "Fertőtlenítőszert használt." (Felvidék, Rapp) Tulajdonomba kerültek a Nagykunságból egy rég elhunyt bába

műszerei. A műszerek korát nem tudom megállapítani, de az ajándékozó személy elmondta, hogy a bába fia idén lett volna százéves. Annyire fontos volt, hogy a bába a hivatását lelkiismeretesen, becsülettel végezze, hogy a régi időben a falu elöljárói feleskették. A falusi bába esküje a régi világban Csíkszentdomokoson: "Az Atya, Fiú, Szent Lélek egy bizony Isten, Boldogságos Szűz Mária, Istennek Szent Anyja és Istennek minden szentjei, úgy engedjék nekem lelkem üdvösségét, és úgy esedezzenek érettem a mennyei szentek, valamely igazán én N. N. a reám bízott hivatalban eljárok: tudni illik a bábaságnak hivataljában. Szegénynek, boldognak, jóakarónak, ellenségemnek igazán, híven, amennyiben én tőlem kitelik, szolgálok, a születendő és született kisdedre vigyázok, hogy gondviseletlenségem miatt meg ne haljon, félszegen ne szülessék, Szent keresztség nélkül ne maradjon, Isten engem úgy segélyen és úgy adja lelkem üdvösségét." (A csíkszentdomokosi római katolikus egyház anyakönyvéből, 1763) Gyűjtöttem még egy, a váci levéltár kisnyomtatványán szereplő bábaesküt a XVIII. század második feléből. Adatközlőim jellemzésében kirajzolódik egy bábakép: "Az anyósomnak még öregebb bábája volt, nem tanult bába. Rendesen levezette a szülést, nem volt semmi baj. Nem volt minden faluban bábaasszony, Keszüben nem volt. Mócsba mentek, Kamaráson volt." (Mezőség, Magyarpalatka) "A bábaasszony jött, mindig jött, hűséges asszony volt." (Mezőség, Magyarpalatka) "A bábaasszony segített az asszonyokon. Ő mindenben kisegített." (Felvidék, Rapp) "A bábaasszony tudott gyógyítani." (Fogarasföld, Kóbor) "Ha az újszülött vagy csecsemő beteg volt, volt ilyen bábaasszony, aki értett hozzá. Ha valaki beteg lett, mentek a bábaasszonyhoz, mert az ezt is érti, azt is érti. Elhíttuk, mert a testvérem vagy a fiam beteg volt." (Mezőség, Vajdakamarás) "Segített az öreg embereken, beteg embereken. Nem mindenkit gyógyított, de akinek tudott, segített. Ráolvasással, gyertyával, gyógynövényekkel. Teákat főzött a füvekből. Kent, masszírozott. Kenőcsöket is főzött. Nélk ülök nem tudtak létezni se. Az embereknek szükségük volt rá." (Kárpátalja, Bereg) Ha gyengének született az újszülött, a bába megkeresztelhette. "Fontos volt még az, hogy ne haljon meg a gyermek kereszteletlenül. Ez egy nagyon fontos dolog volt a csángóknál. Én is megkereszteltem, mert a pap bácsi adott nekem szentelt vizet, s azt mondta, ha úgy látom, hogy a gyermek meghalni való, mindegy, ki kereszteli meg, csak ne haljon meg kereszteletlenül. Elmondtam azt a szöveget. Mikor megszületett, miután már ember volt. Miután már emberszámba megy, akkor ha én úgy láttam, az volt a véleményem, ez a gyermek nem marad meg, akkor az Atyának, a Fiúnak s a Szentlélek Istennek nevében megkereszteltem, amilyen nevet az anyuka gyorsan mondott, s utána elmondtunk egy miatyánkot az anyukával. Az a gyermek már meg volt keresztelve, s azt a pap már nem keresztelte meg. Ez volt az egy dolog, amihez nagyon ragaszkodtak a csángók, hogy a gyermek ne haljon meg kereszteletlenül. Vagy húsz gyermeket kereszteltem. Nem haltak mind meg. Olyan is volt például, hogy az anyuka azér t ragaszkodott, hogy kereszteljem meg, mert ha meg van keresztelve, hátha nem hal meg a gyermek. Volt ilyen valóban, hogy nem halt meg." (Barcaság, Krizba) A szülés intézményesítésével a bába hagyományos tevékenysége a Csángóföld kivételével eltűnt. Eltűnt az a pozitív állapot, hogy a bába a közösség tagja, az asszonyok ismerték, ő is ismerte mindenki gondja-baját, és bármikor hozzá folyamodhattak. Gyűjtésemben szerepel képzett szülésznő (Krizba) és parasztbába (Külsőrekecsin) is.

2. A szülés szakralitása, helye és módja Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2003. december-2004. január Amellett, hogy az áldott állapot egy kegyelmi állapot, az anya a kozmikus biztonságérzetet is megtapasztalhatja, a szülés mindig szorongás-, félelemforrás volt. Szülés előtt így imádkoztak egykor az asszonyok: "Mennynek és földnek teremtője, az első ember vétkiért igaz ítéleted szerint azt akarád, hogy azon fáradtsággal és fájdalommal szülné magzatját. Szent és igaz mindenekben a szent akaratod, ki az örök kárhozatot, melyet első szüleimben érdemlettünk az ideig való kínra és fájdalomra választottad, haragodban és megelégedvén irgalmasságodról: könyörgök, Uram, te néked, te szent Fiadért és szeplőtlen Szűz Máriának teher nélkül való hordozásért, és fájdalmaimban bátoríts engem szent lelkeddel, hogy békességeddel szenteljem fájdalmas szülésnek nyavalyáját. Vigasztalj meg engem e nekem adott gyermeknek ép és egészséges hozására. Oltalmazd meg, Uram, a te szolgálód magvát minden veszedelemtől, bénaságtól, illetlen és éktelen, ábrázattól, hogy a te hasonlatosságodra teremtett gyermeket minden tárgyainak illendő szerivel hozza a világra. Szentkeresztség által megtisztíttassék, néped közébe írassék, az Anyaszentegyházban áldassék. Őrizz meg engem és bennem való ajándékodat, mert csa k a Te kezedre bízom magamat, ki a teljes Szent-Háromságban élsz és uralkodol, most és mindörökkön örökké Ámen." (A nehézkesek imádsága szülés előtt Alcsíkban, Székely László és Kósa József gyűjtése. Megjelent a Székelység VIII., 1938. 4. szám, 44. old.) Kóstelken, Gyimesben a Babba Máriához, ősvallásunkból ismert Boldogasszonyhoz imádkoznak segítségért szüléskor. Erről bővebben később. (...) A szülés könnyítéséért, gyorsításáért egyes esetekben a hőterápiát is alkalmazták. Egy mezőpalatkai adatközlő elmondta, hogy miután elfolyt a magzatvíz, az anyósa a meleg kemence közelébe állította, hogy fájdalmai gyorsabban jöjjenek. A hő, a meleg ellazítja az izmokat, könnyebben nyílik a szülőút. A hőterápia mind a magyar népi gyógyászat, mind a többi hagyományos orvoslások része. Nagymamám, édesanyám mesélte, hogy a Kis-Küküllő vidékén a vajúdó asszonyok altestét párolták, vagy meleg vízbe, gyógynövényekből készült főzetbe ültették, továbbá, hogy a bába járkáltatta őket. Amikor eleink még a jurtában éltek, a középnyílás alá sátortartó oszlopot állítottak, amelynek ága is volt (életfa-, világfaszimbólum is), és a szülő nő kapaszkodni, támaszkodni, állni tudott mellette. A sátoroszlop kívülről is látszik, így a kintlévők is értesülhettek róla, hogy új lélek jön a családba. Ezt a fát Boldogasszony oszlopának vagy lélekfának is nevezték. Ez a megnevezés még ezer év után is fennmaradt, ugyanis a palócoknál a mestergerendát támasztó oszlopot bódoganyának vagy anyafának nevezik. Malonyay leírása szerint a bódoganya tele van cifra berovással, hun-szkíta jegyekkel. Mágikus gyógymód és közmondás is kötődik hozzá. Az afrikai asszonyok is kötélbe, az indiánok liánba kapaszkodva szültek. Egykori szálláshelyünkön, Ázsiában van példa arra is, hogy a vajúdók a jurtaajtó közelében ülve szültek (a pneumatani hitvilág szerint széljárta hely: szél-pneuma-lélek), és mindig a rokon asszonyok voltak jelen. Vagy a tűzhely közelében, amely az ős lakóhelye volt. Az oszlopnak a maradványa lehet az a szülési mód, amelyet Palócvidéken ír le Malonyay: az asszonyok a mestergerendára kötött kötélbe kapaszkodva szültek. A mestergerenda is az ősi magyar istenasszonnyal, a Boldogasszonnyal áll kapcsolatban. László Gyula leírja, hogy a vallásváltás előtt a születéskor, szüléskor istenanya, a Boldogasszony jelenlétében hittek őseink. Daczó Árpád (Páter Lukács O. F. M.) könyvéből megtudjuk, hogy a csíksomlyói búcsús énekben Szép Szűz Máriaként ismert Babba Mária az ősi magyar Boldogasszony továbbélése hitünkben. Erdélyben, Kosteleken még mindig fennmaradt az a szokás, hogy szüléskor Babba Mária segítségéért imádkoznak. "A szaporító és másokat is szaporodáshoz

segítő anyát testesíti meg a szumir Bau vagy Baba istennő, aki a Boldogasszony fogalmában ma is él népünk vallási hagyományaiban" - idézi Kiss Jenőt Daczó. A csíksomlyói kegytemplom oltárán a Napba (férfi princípium) öltöztetett Nagyasszonyunk a hold (női princípium) sarlój án áll, összeköti a nap- és a holdtiszteletet. Jung írja, hogy a Nagy Ősanya minden dolgok eredete, rajta az analitikus pszichológia az anyaarchetípus és az anyakép különleges aspektusát érti. A magyar ősanyának, Hold-istenasszonynak Csíksomlyón volt az egyik kultikus helye. Babba szavunk fennmaradt több helységnévben is, pl. Bábahalma Dicsőszentmárton mellett, Boldogfalva Hátszeg környékén stb. Daczó páter szerint a bába (szülésznő) szavunk eredete összefügg a babbával (széppel, áldottal, anyával). Nálunk, Erdélyben még élő hagyomány, hogy amikor a gyermek megszületik, felajánlják a csíksomlyói oltalmazó Anyának. Amikor tizennégy évvel ezelőtt István fiam csecsemő volt, Gyergyószárhegyen élő dédnagyanyja azt javasolta, hogy vigyük el Somlyóra, és dörgöljük a Máriához, vagyis a kegyszobor lábához. A szülés nehéz, fájdalmas voltát így fejezte ki egy újfalusi csángó asszony: "lebetegedik, kénlódik, kénokba van" . A vajúdás fájdalmaira minden időben kerestek gyógyírt. Kitapasztalták, hogy bizonyos testhelyzetekben könnyebb, fájdalommentesebb a vajúdás: "Én is az első gyermekemmel úgy kuporogtam, amíg jött a kitolás. Valahogy úgy jött, az jobb pozíció volt. Talán nem volt olyan feszítő az a fájdalom. Talán nem fáj. Hiába az egészségügyi nevelés, hiába az akármi, a szülés az csak fáj." (Barcaság, Krizba) Tímár Sándor világszerte ismert táncmesterünk elmondása szerint a Galga mentén azt a táncmotívomot, ahol a leányt guggoltatják, lyuktágítónak nevezik. Máskor: "A bábaasszony annyit segétett, édesanyám nevezte (mondta), hogy tette a bábaasszony, hogy feküdjék, keljen, mozogjon, hogy mondjam én, térgyeltette." (Moldva, Klézse) Hagyományőrző vidékeken, de napjainkban a reneszánszát élő természetgyógyászatban is a gyógyításban, gyógyulásban fontos szerepet tulajdonítanak a hitnek, az imának. A gyógyulni vágyók Isten, Jézus vagy a Szűzanya segítségét kérik. Gyakran búcsúra járnak a betegek gyógyulás reményében, főleg a meddő asszonyok esedeznek ily módon is a gyermekáldásért. Dr. Grynaeus Tamás a honfoglalókról szóló könyvében így ír: a szülésnél jelen lévő asszonyok mindig imádkoztak, énekeltek, úgy jött világra az újszülött. "Bűbájjal, varázzsal, abuj-babujt mormolva, imával könyörögtünk érte." A lélekfa, anyafa megnevezés is azt mutatja, hogy a születés egy transzcendens aktus volt. Moldvában, Kárpátalján (Tasnádon) az asszonyok beszámolnak, hogy "amikor az asszonyka szült, mindig imádkoztak a házban, mindig. A férje is imádkozott, ő is imádkozott, s a boszorka (bába) is." (Moldva, Újfalu) "Mikor szültem, imádkoztam: szabadítszon meg az Iszten, adjon erőt, egészéget, hogy meglegyen a gyermék! Sz osztán úgy montuk: szabadítsza meg az egész világot sz münköt isz!" A csángó szülő anya imádságának egyetemessége elgondolkodtató. "Régebben itthon szültek, de most már nem. Én is itthon szültem bábaasszonnyal. Az én anyókám (nagyanyám) vót a bábaasszony. Mikor fájdalmam volt, jött az anyókám. Négy gyermekem született. Nem vót iskolája, öreg (tapasztalt) vót, az én anyókám vót." (Moldva, Argyevány) Pusztakamaráson (Mezőségen) az adatközlő az édesanyjával szült: "Itthon szültem. Nem vót bábaasszony. Az én anyám jött hozzám. Elhívtam édesanyámat" . "Itthon szültem két léányomot, vót egy bábaasszony, nem tanult. Több bába vót a faluba." (Moldva, Újfalu) "Én otthon születtem, mert akkor, 1927-ben gyermekágyi láz volt a szülészeten." (Debrecen) Tudták, mit kell tenni a családban: "Amikor eljött a szülés ideje, a férj, vagy más családtag, elszaladt a bábaasszony után, s az jött. Fiatal, tanult bábaasszony volt. Ha éjjel, ha nappal, a családban a hozzátartozó ment utána, és gyalog jött, rögtön." (Fogarasföld, Kóbor) Volt, amikor a férj szekéren hozta, Háromszéken volt példa még biciklire is. Később, mikor megalakultak a körzeti rendelők, az ötvenes-hatvanas években, a szülő anyát küldték el, de

tudták például, hogy a második szülésnél nem lehet időt vesztegetni. "A leányommal, a második gyermekkel, a várandósság alatt tanult bába jött hozzám, elküldött szülni Kamarásra. Ott volt nagy diszpenzár. A férjemnek szólt, hogy vigyen el. Ő ment Grigoráshoz, a szomszédhoz, hogy vigyen engem a lóval s szekérrel. Grigorás azt mondta, hogy készül valami füvet hozni a lovaknak a mezőről. Ezt meghallotta az asszonya, és azt mondta az asszony, hogy én nem várhatok, amíg ő jön a mezőről. Az nem utána van. A baba nem tud v árni. Szerencsémre, mert meglett rögtön. Ha elment volna a mezőre, meglett volna az úton. A szomszédasszonyok tudták, mit kell csinálni." (Mezőség, Magyarpalatka) Kárpátalján (Tasnádon) féltek az idegen bejövőtől, még a bábától is, akit boszorkánynak tartottak. Szimbólummal védték a házat és lakóit a gonosztól, tisztátalantól, negatív erőktől: "Mikor várták ezt a boszorkát (bábát) a házhoz, rajzoltak a küszöbön krétával keresztet egy körbe. De az nem látszott. Ha a boszorka átlépte azt a küszöböt, akkor azt jelentette, jó szívvel bejött abba a házba. S ha nem tudta átlépni, vagy valamiért vissza kellett neki fordulni, azt mondták, valami rosszat vitt abba a házba." (Kárpátalja, Bereg) Ezt a szimbólumot Csíkdánfalván a kapufélfára is faragják. A kör és az egyenlő szárú kereszt a magyar népi orvoslás egyik legrégebbi, honfoglalás előtti jelképe. Az ég és a föld egységét jelenti. A kör a teljesség, tökéletesség, egészség, örökkévalóság, a szellem szimbóluma, a világ rendező elve. Az egyenlő szárú kereszt a testé, s földszimbólum is egyben. "Különböző népeknél ősidőktől alkalmazott jel az egyenlő szárú kereszt, s eredetileg égt áj- (évszak)keresztként, mint tér-idő jelkép szolgált." (Jankovics) Eleink úgy tartották, hogy a betegségek okozói a szélben lévő rontó lények, amelyek az embert megrontják, és a rosszat négy világtáj felé szétszórták. Az ősi gyógyászat, amely spirituális és szimbolikus, és főleg az energiák megmozgatásából állt, úgy javította a beteg állapotát, hogy életerőit aktiválta, s a négy világtáj, vagyis a szélrózsa irányában keringette meg. A csángók mai napig megőrizték ezt az orvoslási formát, pl. a fejfájás gyógyítása esetén. Felvidéken, Kárpátalján, csángóföldön még más archaikus mágikus óvó-védő rítust is végeztek a szülés körül. A parasztbába elmondása szerint: "Miután a szülő asszony házához megérkeztem, a kezemet szappannal jól megmostam, s alulról az asszonyt megvizsgáltam." (Moldva, Külsőrekecsin) A szülés menetét követte a bába. Hogyha valami komplikáció jelentkezett, orvost hívtak, vagy küldték a legközelebbi szülészetre, kórházba. "Apáméknál volt egy külön helyiség, tisztaszoba, ahol a fiatalasszonyok szültek. Ott feküdték aztán a Boldogasszony ágyát." (Felvidék, Kalonda) "A szülőasszonyok sátoros ágyban szültek, ebben két hétig feküdtek. Az ágy köré egy szép szőttes lepedőt akasztottak, amelyet csak erre az alkalomra szőttek és csak erre használták. Ez a sátorlepedő védte a szülő asszonyt s később a gyermekágyas anyát az újszülöttel, amíg a sátoros ágyban feküdt." (Felvidék, Losonc) Ez a fertőzésektől is óvta az újszülöttet és a gyermekágyast. A palócoknál szülés után a gyermekágyas "sátort fekszik" , a szülést is sátoros ünnepnek nevezik, s közeledtével a házat kimeszelték, a helyiséget fertőtlenítették. A magyar nyelvterületen máshol is legtöbb helyen a szülés a tisztaszobában történt, viszont szülőgödör előfordulásáról is tudunk Debrecen környékén. A szülés ágyban vagy gyakran aktív testhelyzetben folyt le, miután a bába az asszonyt járatta, vagy ha a koponya nem ereszkedett le, vagy nem fordult be helyesen a szülőcsatornába, akkor nemegyszer szekérre ültették, és rázatták. A bábák külső-belső manőverekkel a gyermeket is meg tudták fordítani, hogy fejtartással jöjjön a világra. "Ágyban szültünk." (Felvidék, Bolyk, Kalonda, Rapp, Moldva, Argyevány) "Ágyban szültek, fekve, magasba tették a fejüket, emelték, és úgy." (Kárpátalja, Bereg) "A gyermeket mindig ágyon szülték. A bábaasszony semmit sem segített, csak várt." (Felvidék, Zsére) "Az ágyon szültem, a lábamat felhúzta a bábaasszony." (Mezőség, Magyarpalatka) "Ágyban szültem, más az ágy mellett. Ha meglennének az öregjeim, megmondanák jobban. Úgy tudom, hogy mondotta édesanyám, hogy vót ezelőtt. Úgy mondta, mikor neki az első

gyereke vót, akkor a zágyba vót, a zágyba szülte. Lement az anyója, akkor elvette a fájás akkor na, a zágyba lefeküdt, s akkor ott meglett az ágyba. Megfogta az ágyat, vagy más letérgyelt, négykézláb, vagy kinek hogy volt, hogy szerette. Lekucorodva is, halltam, ő mondta." (Moldva, Pusztina) "A fődön, letérbültem (letérdepeltem) a fődön." (Moldva, Újfalu) A gyimesközéploki bábaasszony (aki később Krizbára, a Barcaságba költözött) mondta: "Négykézláb, guggolva, térden szültek a csángó anyák. Fájdalmában mászott a szegényke. Mondom, fel kell feküdni, mert ha lekoppan a gyermek erre a cementre, betörik a koponyája. De ő úgy akar szülni. Leguggoltam én is, odakészítettünk egy mosdótálat, kivédtem a gátat, sőt, mi több, aki négykézláb szül például, annak nem feszült olyan nagyon a gátja, mint az, akit hanyatt kényszerítünk, kínozunk. Mert mégis csak könnyebben, mert felül is feszült egy kicsit, s nemcsak lent a gát." (Barcaság, Krizba) Észak-Európában is az asszonyok térden állva szültek, a tolófájdalmak jelentkezésekor négykézlábra ereszkedtek és a gyermeket hátulról segítették a világra. Tibetben is guggolva szültek az anyák. Szobor is maradt fenn guggoló helyzetben szülő istennőről. "Két szék között ülve és az ágyban is szültem a gyermekeket. A bábaasszony két széket a sarokra összetette. S a mosdótálat tette le, abba vizet, langyos vizet, s abba kellett belepottyanjon a kicsi baba, s akkor a bábaasszony kifogta s mosta is meg, s vágta el a köldökzsinórját. A bábaasszony észrevette, hol kell segíteni, mire van a szülésnél szükség. A szülőasszony ült, s a bábaasszony vizsgálta alulról, hogy hallám, hogy áll a szülés. Leguggolt, megnézett, s megvigasztalt." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) A bátorítás, vigasztalás nagyon lényeges, mert a szülő anya vajúdás, szülés alatti lelkiállapota, a szülés folyamata kihat a kis emberpalántára, valamint az ellazult állapot gyorsítja a tágulást. Ránk maradt emlékek szerint a rómaiak időszámításunk előtt száz évvel használták a szülőszéket. A bábaasszony a szülőszéket vitte az egyik helyről a másikra. Egész Európában elterjedt volt. "Az öreg bábasszonyok azt mondták, a régi asszonyok küszöbön szültek, nem azért, mert nem volt helyük, hanem azért, mert a köszöb fölött kitámasztották magukat az ajtófélfában, s úgy tudtak erőlködni. Álltak, guggoltak, vagy így oldalt kifeszítették magukat, az ajtóban meg támaszkodni is tudtak, meg kapaszkodni is. Egy idős bába néni mondta. Tatán élek, a tatabányai kórház pszichiátriai osztályán dolgozom. Több csoport több éven át foglalkozott a falusi bábaasszonyok emlékeivel." (anyaország, Tata) A küszöb a belső és a külső teret, világot választja el. Az archaikus világkép sok hiedelmet formált vele kapcsolatban. A magyar népi gyógyászat legarchaikusabb rétegéhez tartozó sámánisztikus szélterápia mágikus módszerei a széljárta helyekhez, így a küszöbhöz is kötődnek. Ez a réteg a keleti (tibeti, indiai, kínai, arab), a kelta, az indián, valamint az afrikai és az óceániai szigetvilági hagyományos orvoslásokban is jelen van. A legrégebbi mágikus gyógyító aktusainkat gyakran az erősen hagyományőrző népek orvoslásának filozófiájából érthetjük meg, mert a honfoglaló elődeink világképe széttöredezett. Népköltészetünkből (meséinkből, mítoszainkból, gyermekmondókáinkból stb.), népszokásainkból, gyógyításunkból rekonstruálhatjuk. Ipolyi Arnold, Lükő Gábor, dr. Oláh Andor könyveiből megtudjuk, hogy "nyelvünkön a levegő, lég, lehelet, szél, szellő, szellet (= aer, aura, spiritus, ventus), a lélek, szellem (= animus, spiritus) szavak és fogalmakkal azonosulnak. [... ] Így még régi nyelvünkön a szellet (= aura) a mai szellem (= spiritus) értelemben jő elő [... ], eredetileg hason élő, s azonos a lélekkel, vagyis az, mit ma a szellemmel fejezünk ki [... ], némi elevenséget, mozgást tulajdonítanak neki a római kifejezések: forgó, fújó, süvöltő, zúgó, dühös, erős, hirtelen szél... " Első Biblia-fordításunkban (huszita vagy "csángó" Biblia, XV. század) a Szentlelket "szent Szellet" -nek nevezik (Halász Péter közlése). Az adatközlők elmondásai alapján az emberi és állati test éltetője az életerő, szélszerű valami. Erre mondják, hogy ha valaki meghal, kiadja a páráját. A tibetiek, indiaiak (Szusruta Szamhita) szerint a

szülést a szél kormányozza, az élet-szél, életerő-levegő hajtja ki a magzatot az anyából, s ezért helyezik az anyát a széljárta helyre, küszöbre, hogy segítsék ezt a folyamatot. A tibeti, kínai, indiai források szerint a szél megfelel a csinek (Qi), pránának, vagyis az életerőnek. Erről bővebben Egészségünk ért című kötetem Szélterápia fejezetében írtam. Nem ritka az apás szülés: "A férjem volt velem, mikor a fájdalmaim voltak. A gyermekeket kiküldtem az udvarra játszani. Szüléskor nem repedtem be. A méhlepény eltávozott." (Mezőség, Vajdakamarás) De volt eset régen, amikor az asszonyok falun egyedül is megszülték gyermekeiket: "Az én anyám is annyi gyereket szült! Kint a konyhában, vette a kötényibe, levágta a köldökit, megbogozta, befáslizta... " (Mezőség, Pusztakamarás) "Mányim (nagymamám) a pajtában szülte meg apámot. Odavótak siskát (kukoricakórét) vágni nagyszombaton, és béhozta a pendelykéjibe apámot. Elcsípte a kezível a kődökit, s béhozta." (Felvidék, Zsére) Különleges esetek: "Volt, akinek az úton vagy a mezőn (kellett szülnie). Hamar jött, megcsálta hamarabb." (Mezőség, Magyarpalatka) Nehéz időkben, háborús körülmények közötti szülés: "Édesanyám mesélte, hogy háború alatt nagyon sokszor bujkáltak az asszonyok, mezőkön meg még az erdőkben is, és ott szültek, elvágták a köldökzsinórt. Volt, hogy egyedül szült az asszonyka, egyedül is elvágta. Valami volt neki, vitte magával, azzal vágta el. Háború volt, és féltek, a férfiak elmentek háborúzni, ők egyedül voltak, s kellett bujkálni a katonáktól." (Mezőség, Vajdakamarás) "Az első szülésem 1934-ben volt. Ezzel menekültünk." (Nagyszeben vidéke, Vízakna) "Nekem család ez az egy leányom volt. Én olyan időben szültem a gyermekemet, mikor kitört a románokkal a háború. Azon az éjszaka született, amikor a szomszédban ki volt téve a rádió az ablakba. Egész éjszaka hallgattam. A románok bejöttek." (Kárpátalja, Bereg) Rendellenes szülések Volt eset, mikor arctartással vagy fartartással jöttek a gyermekek. "A harmadik gyerek arccal jött, arccal felfele. Vele az utolsó időben már három héttel azelőtt állandó fájásaim voltak. Szülés után belső sérüléseim voltak. Ezt itthon, Kalondán szültem. A belső repedést, sérülést a bába nem varrta be, két év múlva megoperáltak. Összesen négy szülésem volt, Losoncon is szültem, mert 39 évesen jött az utolsó gyerek, és bementem oda, mert féltem, hogy idős vagyok. Ott az orvosnő bevarrt." (Felvidék, Kalonda) "Egyik erős nehezen gyütt, kettőbe gyütt, jöttek a bucai (combjai) elől, s a bábaasszony kihúzta. Akkor is térden vótam, megfogta, jöttek a lábai s osztán a teste." (Moldva, Újfalu) Élesztés "A lányom után hét évre született a fiam. Az is nehezen... Jöttek a fájdalmak, jöttek a fájdalmak. A bába azt mondta: nagy fejű lesz, nagy fejű lesz, orosz lesz... mert megnézett alólról. Szenvedtem vele, majd meghaltam vót. Nem jött, csak a haszontalan fájások jöttek. Ő meg leült és ült. És csak várt. S én csak szenvedtem. Sírtam is... Minden vót... Nem is tudtam, mit csináljak... Az nem gyütt. Egyszer csak azt mondta, hogy hát nem tudja, mi lesz velem... A férjem azt mondta, hogy visszük a kórházba! Nem kell ide kórház, azt mondta, meglesz az, nagy fejű lesz, orosz lesz... Az meg farval jött. Nem is farval, lábbal. Kijött a lába. Nem gyütt a másik. Azt a bába kihúzta... Felakadt a nyaka, berekedt a feje, a köldökzsinór rácsavarodott a nyakára... és akkor megszületett. Akkor már el volt kékülve. Az édesanyám nem is nézhette, az kiment a kertbe, és ott volt egy nagy szalmakazal, ott ült, nem nézhette a nagy fájdalmamat, de nem küldött az orvoshoz se, sehova se küldött. Míg szültem, ott vót egy öregasszony velem, a sógornőnk vót. Itt volt neki egy pruszlikja, azt begyúrtam a számba, azt mind szétrepegettem neki, nem tudtam, hun vagyok. Na megszültem. Az mondja, na, meg van

halva! Én azt mondtam már, hogy nem baj. Egy szikrát nem sajnáltam! Nem gyütt el a szeretet bennem, hogy hát meghalt! Mert abba a nagyon nagy fájdalomba, abba a nagyon nagy vergelődésbe nem is tudtam, hogyan vagyok. Meghalt! Oszt betették őtet a másik asszonnyal a fürdővízbe, ütötték, csapták, ütötték, csapták, egyszer csak megnyikkant, felsírt. Na, azt mondja: Íl! Íl! S aztán másnap reggel vitték keresztelni őtöt. A lábát is a bábaasszony segítette ki, a fejét is, akkor repesztett. Ugye az orvosok vágnak, vagy mit segítenek, de ő repesztett. Nem mertem vizeletelni vagy két hónapig, mert csípett az a vizelet. Nem varrt össze. Nem mondott semmit, hogy szabad-e még gyerek. Örült, hogy megszabadult, el volt kékülve, zöldülve és megnyikkant, hogy él, nem halt meg. Ez a gyermekem is egészséges, de meg vót a nyakán húzódva egy ér, a tornaórán nem tudott tornászni. Azért mozgatta a fejét, csak az az ér megvastagodott, és osztán meghúzódott. Nyitrán felvágták, mikor első áldozó volt, kilencéves. Megvágták neki, s aztán rendes vót." (Felvidék, Zsére) Abban az időben az elmondottak voltak az élesztési módok. 3. A szülés és a gyermekágy FORRÁS: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. február-április A szülés helye és módja Nemcsak a gyimesközéploki szülőotthonban engedték meg, hogy az anyák úgy szüljenek, ahogy nekik könnyebb volt, megtörtént ez Magyarországon is. Így mesél erről egy orvos: "Budapesten születtem 1930-ban, az ’50-es évek elején tanultam a medicinát a budapesti egyetemen. ’56-ig Magyarországon éltem, s itt most Berlinben eszembe jut egy történet. Mikor 1952-ben Kiskunhalason nyári gyakorlaton voltam, és be voltam osztva a szülészeten a szülőszobai ügyeletre, behoztak egy cigányasszonyt, inkább lányt, akinek, sajnos, már voltak gyerekei. S mi ott, ahogy tanultuk a pesti klinikán, megvizsgáltuk, kapott egy infúziót is, lefektettük a szülőágyra, s vártuk, hogy na, fog jönni a gyerek. Az meg csak mozgott ide-oda az ágyon, nem akart ott feküdni, hiába beszéltünk vele. Nem hallgatott ránk. Alighogy egyedül hagytuk, ahogy benéztünk, döbbenettel láttuk, a kollégám is, én is, hogy az ágy végében, sőt a matracon guggol, úgy nyom és himbálja magát ide-oda. Mi úgy megijedtünk, mert az egyetemen úgy tanultuk, hogy ha a szülő asszony ilyen helyzetben van, akkor nagyon erős, súlyos és veszélyes vérzése lehet. Azonnal lenyomtuk a hátára, hogy feküdjön le, felteszi a lábát, és úgy nyomjon. Nem akarta, s még szidott minket cigányul, hagyjuk őt békén, ő azt jobban tudja. Az édesanyja, aki kint volt a folyosón, ő is kért minket, hagyjuk a lányát úgy szülni, így tudja a legjobban kinyomni a gyereket, ha ő ottan fel és le ringatja magát guggoló helyzetben. Hát én nagyon féltem, hogy ebből baj lesz, és nekem ebből bajom lesz, ha ez a fiatal nő egy nagy vérzést kap. Hívtam a szülész ügyeletes orvost, az megnyugtatott, hagyjuk a cigányokat úgy szülni, ahogy akarnak, ők ezt úgy csinálják már több száz éve, és örüljünk annak, hogy bejött egyáltalán a klinikára, s megkap minden gyógyszert, amit kell. Ha nem hagyjuk úgy szülni, ahogy már ezer éve csinálják, az lesz a vége, hogy be se fognak jönni a klinikára, s hogy orvosi ellátásban részesüljenek, az kútba esik, mert az egész cigányságot elriasztjuk a kórháztól, mert ott nem hagyják őket békében úgy szülni, ahogy ők azt látták az idősebb generációktól. Így aztán én ebbe belenyugodtam, hagytam, a vége pedig az lett, hogy az a fiatal lány nagyon gyorsan és minden nagyobb erőlködés nélkül egészséges gyermeket hozott a világra." Ugyancsak a kórházban történt: "Mikor édesanyám engem szült, volt egy olyan beteg, aki ott jött-ment, sétált. Azt mondta az orvos, nagyon messzire ne távolodjon el a teremtől, mert most már percei vannak, és meg kell szülni a gyermeket. A betegtársak rászóltak, miért sétál,

amikor most már szülni kell! S édesanyám, aki mesélte ezt az egész dolgot, arra riadt fel, hogy egy erős ordítás volt, félelmetes erős ordítás volt, akkor látta, hogy a hölgy, aki terhes volt, s nemsokára szülnie kellett, szorította a vaságyat, egy nagyot ordított, s az 5 kiló 10 dekás gyerek egy perc alatt meg volt szülve. A gyermek lepottyant, ő meg összeesett, mert ugye, rosszul lett. És se repedése, semmije nem volt. S akkor mondta az orvosnak, hogy ő mind a hármat így szülte - mert ez már a harmadik szülése volt - lábon állva, és ordított, mert azzal az ordítással meg is született, világra jött a gyermek. Édesanyám azt mondja, nem volt baj a gyermekkel, hogy leesett a földre. Hát nagyon sok gyerek esik le az asztalról. Azt mondják, hogy addig, amíg pár hetes a gyerek, abszolút semmi baja nincs, mert annyira puha és rugalmas a csontja, hogy nem törik be. Persze, mikor már egyéves, akkor baj lehet." (Kolozsvár) A bába beavatkozása A parasztbábák hagyták, hogy a természet tegye a dolgát. Ugyanígy volt a csángóknál is. Kérdésemre, hogy a bába (aki az anyókája volt) mikor jött, mert fájdalma volt, mit csinált, Árgyeványban ezt a választ kaptam: "nem csinált semmit, mit csináljon?" Segítette-e? "Nem!" Másik adatközlőm szerint is "a bábaasszony jóformán semmit nem segített, esetleg nyomkodta a hasát, ha rá volt tekeredve a nyakára a köldökzsinór". (Felvidék, Kalonda) Ellenkező esetek: "A boszorka (bába) könnyítette a szülést, mondta édesanyám." (Kárpátalja, Bereg) "Én az első gyermekemet itthon szültem 1950-ben. Volt bábaasszony. Akkor aratni voltam, ott szakadt el a vizem. Lefeküdtünk délben, és mikor felkeltem, már el volt folyva a víz. Megijedtem, hogy na, most hogy lesz? Túl voltunk a hegyen. Haza kellett jöjjek. Anyósom itthon volt, hazáig jöttem. Akkor nap sütöttünk, volt a sütőkemencének egy nagy fája, és azt mondta anyósom, hogy úgy álljak meg, hogy melegítse a derekamat. Ott ültem, mindjárt jöttek a fájdalmak. Elszakadt a vizem, addig nem, de miután melegedtem, jöttek a fájdalmaim. Aztán el is ment anyósom bábaasszony után. A bába tágította lenn, fenn nyomta a gyermeket. Mikor már ott volt, hamar megszületett, de addig volt a nehéz. A többi gyermekkel aztán a kitanult bábaasszony segített. És az orvosnőhöz mentem a diszpenzárba (orvosi rendelőbe)." (Mezőség, Magyarpalatka) "Hogyha nehezen jő a gyermek, segítek. Kenem (masszírozom) a hasát, derekát is. Addig járkál, osztán szüléskor az ágyba kerül az asszony." (Moldva, Külsőrekecsin) A magyar néphagyományban a bábák sok analógiás mágikus módszerrel is könnyítették a szülést. Gátvédelem Szülésznők mesélték a barcasági Krizbán: "Amikor az anyák szülőasztalon szültek, mindig védtem a gátat. Négykézlábra állítottam őket, ha már nekem nem fogadtak szót, hogy az ágyban szüljenek, akkor le a kezüket a földre, tenyereljen le a földre, hogy tudjak gátat védeni. Különben szinte-szinte nem is kellett gátat védeni ebben a pozícióban, ahogy ők szerettek szülni. Én most, ha például bemennék Brassóba a szülészetre, ott egy szülést nem tudnék levezetni. Nem mindig úgy vezettem le a szülést, ahogy megtanultam, hanem ahogy megszoktam a csángó asszonyok között. Megengedtem, hogy ordítsanak, ha nekik úgy jött, hogy négykézláb, hogy leguggoljon. Ezt tapasztaltam ennyi esztendőn keresztül. Ezt én így láttam, könnyebb. Ha guggol, akkor előre döntöttem, rakja le a tenyereit a földre. Mert nem volt, hogy hozzáférjek. A nagyanyjuktól, anyjuktól tanulták. S ők ezt így érezték." "1962-ben született az én fiam a szülőotthonban, ahol dolgoztam. Volt ott egy öreg bába néni, Tera néni. Nagyon jó bába volt. Olyan szülést levezetett nekem, hogy gátrepedésem sem volt,

sérülésem sem volt. Tera néninek nem voltak különleges módszerei, szintén a térden, négykézláb elveket vallotta, mert azt szokta meg." "Én a szüléseimmel úgy jártam, hogy ez az öreg bába néni, Tera néni úgy kivédte a gátamat, hogy az első 3 kiló 30 dekás gyermekemnél nem volt gátrepedésem. A másodikat Csíkszeredában szültem, szintén 3 kiló felett volt, olyan repedésem volt, egészen végbélig. Nem volt szívhang. Az orvos elkiáltotta: Fogót, mert nincsen szívhang! A fogós gyermekek általában egy kicsit gügyék lesznek... Míg ők a fogót készítették, én két-három kontrakcióval kinyomtam a gyermeket… Persze, nem volt gátvédelem, összeszakadt minden. Ebből is tanul az ember, inkább azt mentsük, amit lehet." Gyermekágy Úgy mondják, hogy a kismama lebabázott, kiállta az anyja kínját (Makfalván, Marosszéken). A gyermekágyast beteg asszonynak nevezik Kárpátalján, Moldvában (Pusztinán), betegágyasnak Klézsén, bennülő asszonynak Barcaságon, Felvidéken gyerekágyat fekszik. A gyermekágyasnak ételt visznek a Nyírségben, Kunságon, poszrikot a Felvidéken, pocitát Marosszéken, radinát Háromszéken, napjainkban látogatóba mennek. A kisbabát újszülöttnek mondják az oroszhegyi, krizbai, debreceni, kalondai, rappi, bolyki adatközlőim, picinynek Zsérén, bubának Pusztinán, Lészpeden, Újfaluban, Argyeványban, babának, pulyának Makfalván, lendecskének régen Magyarországon, pulyának Kárpátalján, most pici babának, kicsi gyermeknek. A bába a szülés után a gyermekágyas anyát és az újszülöttet is ellátta. "Az ágyban egy párnára az újszülöttet az asszony mellé tették." (Kárpátalja, Bereg) "Amikor megszületett a gyerek, a mellére tették. Ha megéhezett és enni kért, rögtön adtak neki szopni. Az előtejet is szopta, ahogy megjött a tej, már szopta." (Felvidék, Kalonda) Ez a szokás az imprinting (bevésődés) szempontjából nagyon helyes, fontos. A népi hagyomány szerint a frissen szült anyát a rokon asszonyok nem hagyták magára, megmasszírozták a halántékát, csuklóját. A gyimesközéploki szülésznő a szülőotthonban két órát nem hagyta aludni. Közösségi, családi összefogás "Az édesanya ez idő alatt segítette. Aki másnap felkelt, az összeesett. Mióta az utolsó szülésemkor egy napra felkeltem, azóta fáj a lábam. Most azért van annyi sok lábfájós asszony, mert nem fekszik ki a gyermekágyat. A régi öregek a nagycsaládban úgy gondolták, hogy az asszony szülés után két hétig kell hogy feküdjön." (Felvidék, Kalonda) "Az anyukát kímélték, sokkal inkább, mint most. Kímélték. Ételt vittek, főleg. Az édesanyja lépett fel nagy segítséggel. Az egy általános szokás és elvárás is volt." (Debrecen) "A sógornők is segítettek." (Mezőség, Vajdakamarás) "Mindennap mentek látogatni a rokonok a szülő asszonyt. Vittek neki húslevest, benne húst, csibét, megköszöntötték. Italat is vittek neki a poszitáig mindennap. Mindennap mások. Így köszöntötték föl: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szerencsésen feküdje ki a gyermekágyat! Aztán a komaasszony utoljára vitt neki egy nagy kalácsot, tíz lepényt, tíz dióst, tíz mákost és négy kuglófot, nagy fazék húslevest, benne tyúkot, egy nagy tál tésztát, üveg pálinkát és bort. Most ajándékot visznek." (Felvidék, Zsére) "Mikor szültünk, amíg nem volt meg a keresztelés, kerestük fel egymást az asszonyokkal. Engemet is a rokonság, én is őket. Te voltál, most én készülök jövő hétre, akkor megyek. Sokszor összetalálkoztak az asszonyok öten-hatan is, még többen is voltunk. Vittünk tésztát, mindenféle jóságot, italt, köménymagos pálinkát, kétféle tésztát (süteményt) is. Teli volt az asztal. Tudták, hogy az anya nem tud felkelni az ágyból, vittek ételt is. A hat hetet betartották.

Volt, aki csak három hetet. Itt így volt. Nem volt szabad vizet merni, nem volt szabad kimenni, ameddig először a templomba kellett menni. Akkor azt mondtuk, na most már kimentem a hetekből, most már mehetek mindenüve, a mezőre is. Ez volt a szokás." (Mezőség, Magyarpalatka) "Mindenki, a rokonok, a komák, a szomszédok vitték a radinát. Volt hús, kolbász, tyúk, pálinka, sör, sütemény, csőröge. Csőröge általában szerepelt." (Barcaság, Krizba) A kalondai, debreceni adatközlő ezeken kívül még a málnaszörpöt is említette. Édesanyám, amikor "pocitát vitt a beteg asszonynak", mindig egy szép, fonott kosárba tette az ételt, italt, szépen elrendezte, és egy, külön erre a célra szőtt, díszített takaróruhával letakarta. "Hat hétben levő asszony beteg ágyban van. Szokás most es, viszünk egyik a másnak ételt. Rokonyoknak, s melikek vagyunk. Viszünk savanyú levest, viszünk galuskát, viszünk húst megsütve, viszünk bort, viszünk pálinkát, viszünk kenyeret. A bubának viszünk ruvácskákot." (Moldva, Pusztina) Moldvában "a beteg asszon nem csinált semmit. Ült szépen. Egy hétig az ágyban!" (Argyevány) A pihenés elősegíti a felépülést, fokozza az anyatej kiválasztódását. A tejtermelés fokozása "Hogy jó teje legyen, azt mondták, egyék hajmát." (Moldva, Klézse) A hagyma a mirigyműködéseket s ezáltal a tejtermelést ösztönzi. "Ilyen keménymagos levesételeket, galuskát (töltikét), savanyú levet, ezeket vittünk…" (Moldva, Pusztina) "Azért hogy sok teje legyen, tejet, tojást és köménymaglevest evett." (Felvidék, Rapp) "Levest, zöldséglevest, köménymaglevest ettünk." (Mezőség, Magyarpalatka) "Ettek tojásos levest, rántott levest, hogy sok teje legyen, krumplilevest, húslevest, köménymaglevest." (Felvidék, Zsére) "Volt tejük, kelletett mindig tejes ennivalót enni, leveseket meg mindenféléket, tejet inni, hogy legyen teje, aki megszült." (Kárpátalja, Bereg) "Rántott levest kellett enni, s azt mondták, azt igyon, amihez kedve van, mert attól lesz a teje. Köménymagteát is ittak, hogy legyen tej." (anyaország, Debrecen) A szülőfalumban, Makfalván, a Kis-Küküllő vidékén köménymag- és ánizsteát ittak, köménymaglevest, madártejet ettek az asszonyok, hogy legyen tejük. Mindkét gyógynövény a tejtermelést serkenti. Amint látjuk, a folyadékpótlás volt a leglényegesebb. Tápláló, de egyszerű, böjtös ételeket is vittek, amelyek elősegítik a gyermekágyas asszony mielőbbi felépülését. Ha az emésztőcsatornát nem terheljük nehéz ételekkel, akkor a szervezet a saját energiáit fel tudja használni a megerősödésre. Felvidéken böjtös, de tápláló ételeket kapott az anya. "A családomban az asszonyok, miután szültek, nehéz ételt, húslevest sem ehettek, mert azt mondták, attól belázasodnak. Nagyon egészségesek voltak. Mindkét dédanyámnak tíz gyereke volt. Akkor még voltak gyermekbetegségek, járványok. Az egyik dédanyám is hetet nevelt fel, a másik is, s az anyósom is. Mindenki betartotta, hogy két hétig kell feküdni. Akkor még sok gyermeket szültek. Még nyolcvanéves korukban is egészségesek voltak. Nagynéném még nyolcvanéves korában is olyan volt, mint az élet. Húslevessel, hússal jóllakni, gyermekágyi lázat, fertőzést okoz." (Felvidék, Kalonda) "Az első és legfontosabb, hogy a baba mindig szopjon, s végül is ez egy önszabályozó dolog, minél gyakoribb és minél erősebb a szívás a mellbimbón, ez serkenti a tejtermelést. Úgyhogy ha a gyereknek kevés a tej, nyilván, többször éhes és többször kér ételt, olyankor többször kell mellre tenni, és egy napon belül megnövekszik az ő igényei szerint a tejmennyiség. Ez a legfontosabb alapszabály. A változatos étkezést nem lehet eléggé hangsúlyozni." (anyaország, Érd)

Méhösszehúzódás "Méhösszehúzódásra is a szoptatást szoktuk javasolni." (anyaország, Érd) Az Őrségben (Kismarton környéke) "málnalevélteát is ittak, amely a méhösszehúzódást segíti". A bába tevékenysége "Szülés után egy hétig járt a bábaasszony füröszteni. Szemmel tartotta a szopást, a gyermek fejlődését, hogy minden jól legyen. Amelyik gyermeket nehezebben szültem, azzal tovább jött." (Mezőség, Vajdakamarás) A bába általában 7-14 napig járt, míg az anya "a boldogasszony ágyát feküdte". Megmasszírozta, megkente szappanos kézzel reggel és este. A masszázs lazító hatású, vér-, nyirokkeringés-aktiváló, -javító módszer. "A szülés mindenképpen egy nehéz fizikai munka" (Anyaország, Érd), így a szüléstől fáradt, legyengült anya könnyebben visszakapja az életerejét. "A bába megkente a beteg asszonynak, a kicsinek es megkenegette a lábacskáját, kezecskéjét, a testét. Megkente, osztán feresztette a kicsikét. Két hétre dudókból (gyógynövényekből) csinált feredőt az asszonynak is, a beteg asszonynak." (Moldva, Pusztina) Szülés után hirtelen hormonszintesés következik be. Az anyukák fáradtak, érzékenyek, szoronganak, sírósak. Mind a masszázs, mind a gyógynövényfürdő segít a hormonháztartás normalizálásában. A meleg víz ellazít. A gyógynövényfürdő erős, sokféle növényi gyógyhatása egyesül. Nemcsak a biológiailag aktív anyagok szívódnak fel a bőrön keresztül, hanem a növények szubtilis gyógyereje feltölti, megerősíti az anyák biomágneses energiatestét. Ezt a fürdőt, ami regenerál, a csángók nehéz fizikai munka utáni fáradtság esetén, ízületi, mozgásszervi, meghűléses betegségekben, sőt hasmenésben is alkalmazzák mind a felnőtteknél, mind a csecsemőknél, gyerekeknél. Az újszülött védelme Az újszülöttet sok mágikus óvó-védő szokáscselekménnyel védték. Ezeknek egy része visszavezet a magyar népi gyógyászat honfoglaláskor előtti, ősi pneumatani rétegéhez. "Az újszülött párnája alá fokhagymát tettek." (Udvarhelyszék, Oroszhegy) "Illatos füvet, a kakukkfüvet használták. A baba párnája alá tették, szintén rosszűző volt. Az első fürdővizibe szoktak tenni dióhéjat, mert az elűzi a gonoszt. Mindig tettek valamit, egy színes rongyot, a gyermek sapkájára egy színes szalagocskát, pirosat általában, hogy ne igézzék meg. Hogy a rongyot nézzék, s ne a gyermeket igézzék. Ha megigézték, szenet öntöttek volt, vagy ólmot öntöttek, s csináltak szenes vizet. Ha nem volt kéznél szén, gyufaszálat dobáltak bele a vízbe." (Barcaság, Krizba) A diófa a honfoglaló magyarok szent fája volt, tehát mágikus erőt tulajdonítottak neki. A szemmel rontás (megigézés) megelőzése, gyógyítása szintén a pneumatikus orvoslás körébe tartozik. A római kereszténység felvétele óta szentelményeket",imádságos könyvet tettünk a párnája alá". (Mezőség, Magyarpalatka) "Kaptak keresztet a templomban, mikor megkeresztelték őket, az mindig volt a bölcsőben." (Kárpátalja, Bereg) "Betették az olvasót a pólyába. Meg kellett szenteljék őket. A rózsafüzért behúzták a pólyafűzőbe, s megszentelték szentelt vízzel. Meglocsolták, s ezzel kicserélték. A vizet a paptól vitték haza." (Felvidék, Zsére) A kicserél szó utal a néphitben szereplő váltott gyerek fogalmára, amely az egész Kárpátmedencében elterjedt. " Az újszülöttet meg se mutatták mindenkinek, betakarták, mert megszólítják (megigézik), betakarták, hogy ne lássák meg." (Kárpátalja, Bereg) "Addig a házba nem hívtak senkit, amíg nem keresztelték meg a pulyát. Nem engedtek senkit leülni az

ágyra, a pulyát vitték ki. Bejöttek, beszélgettek, a pulyát betakarták, amíg nem volt megkeresztelve, addig nem láthatták, nem mutatták meg, amíg meg nem keresztelték." (Felvidék, Zsére) "Nevet adtak neki mindjárt, s vitték keresztelni másnap reggel." (Felvidék, Zsére) De nem mindig volt így. A honfoglalás idején a gyermeknek nem adtak nevet, vagy Nemvalónak, Nemélnek, Csúnyának, Nemtudomkának, nevezték, hogy a gonoszok ne találják meg, és ne ronthassák meg. Őseink névadási szokásai kapcsolatban állnak a mágiával, nevezetesen a névmágiával, névvarázzsal. Ezzel kapcsolatosan mind a mai napig megőrződött a csángóknál a beteges csecsemő jelképes újjászületését célzó rítus. Honfoglaló eleinknél még élt a lélekmegújulás hite. Házasélet, szoptatás ,,A házasélet tilos hat hétig, de ez attól függött, hogy milyen volt a férj, ha agresszív volt, még a hat hetet sem állta meg.” (Felvidék, Zsére) ,,A nap fénypontja volt, mikor hozták szoptatni a gyerekeket. Felváltva szoptattam, hol az egyiket, hol a másikat.” (Magyarország, Debrecen) ,,Szoptattunk egy évig, de legalább három hónapig.” (Mezőség, Magyarpalatka) ,,Elválasztottuk, amikor a gyermek kilenc hónapos volt.” (Moldva, Újfalu) ,,Egy esztendeig szoptattuk, egy esztendeig s félig, de most választják el hamar, sokszor három hét után es. Két évig szoptatták.” (Moldva, Pusztina) ,,Volt két és fél, három évig is.” (Kárpátalja, Bereg) Van olyan gyermekágyas, akinek betegség miatt elapad a teje: ,,Negyedik napon adták szopni a kicsit. Volt tejem, de a magas láztól elégett, nálunk úgy mondják, elégett a tejem, olyan lett, mint a víz, gyenge, nem volt elég a kislányomnak, s akkor etették. Azóta nem is volt. Addig etettem a más pulyáját. Négy napig volt tejem. Ki volt törve az ablak, ahol feküdtem, és hideg volt, attól lettem beteg. Akkor még volt gyógyszer a szülészeten, amikor szültem, de most már mindent be kell vásárolni. Ételt adtak. Most nagyon gyenge étel van. Most megengednek ágyneműt, mindent. De akkor, mikor szültem, nem engedtek. A saját ruhát is le kellett adni a raktárba. Most párnákat is, mindent kell vinni.” (Kárpátalja, Bereg) Az anyatejjel gyógyítottak is. Szülőfalumban, Makfalván kötőhártya-gyulladás esetén, amikor a szem beveresedik, és reggelre beragad, anyatejet fejnek bele, s meggyógyul. Az anyatejben olyan fehérjék is vannak, amelyek még a rákos sejteket is elpusztítják. (Természetgyógyászat magazin) Tejmirigygyulladás ,,Később bekeményedett a mellem. Nagyon megszenvedtem, felért egy szüléssel.” (Anyaország, Debrecen) Általában a bábát keresték meg, de házilag is segítettek rajta. ,,A mellét, ha meg volt gyűve (kelve), nagymama három-négy asszonynak is meggyógyította. Füveket főzött, mint a kását, réáterítette, zilizgyökeret (mályvagyökeret), kamillkát (kamillát).” (Felvidék, Zsére) A begyulladt mellre még vöröshagymából, megfőtt fokhagymából tettek borogatást, melegen tartották. A vörös- és fokhagymában gyulladásgátló, antibakteriális anyagok vannak, amelyek a bőrön át felszívódnak. ,,A túrós pakolást használták, ha a melle fájt. Ecetes vízzel borogatták, reszelt, nyers krumplit raktak rá. Lisztből, tejfölből, mézből kovászt gyúrtak, azt tették rá, hogy megfakadjon, kihúzza a gennyet.” (Marosszék, Makfalva) Kárpátaljai adatközlőm szerint még mosogatórongyot is borítottak rá. Ha a kelés kifakadt, kamillateával mosogatták. Ha nem gyógyult meg, orvoshoz fordultak vele.

Fogamzásgátlás A szoptatás és a fogamzásgátlás között kapcsolatot teremtettek: ,,Mikor szoptattak, nem járt a menstruációjuk.” (Felvidék, Zsére) ,,Úgy volt akkor, azt mondták, ha szoptasszák, akkor többet nem viszelesedik (viselősödik) el.” (Moldva, Pusztina) Volt ellenkező eset is: ,,Rögtön jöttek egymás után a pulyák. Ha terhes volt, a pulya nem akart szopni. Biztos, nem olyan volt a tej. Nem tudták, hogy ha szoptat, nem lesz pulya.” (Kárpátalja, Bereg) Egykéző vidékeken kívül a családos asszonyok körében ritka volt a fogamzásgátlás. Szórványos esetekben előfordult ,,ecetes öblögetés együttlét után”. (Kárpátalja, Bereg) ,,Nagymértékben használták az irrigátort, ecetes irrigálás volt. Az én időmben már gumi volt, de még az édesanyám életében az irrigátor volt. A megszakított közösülést az én időmben fiatalok erősen gyakorolták. Az én fiatal lánykoromban mind azt mondták, hogy ez mennyire nem jó…” (Anyaország, Debrecen) Babakelengye, a bölcső helye Babakelengye: ,,ingecske, pelenka, süsü (sapka), vánkoska (pólya), pólyakötő, köldökkötő, mikor nagyobb, szvetterke. Kétévesek ruhája: szoknyácskák, a gyermeknek (fiúnak) is.” (Felvidék, Zsére) ,,Ing hátul kötve, rékli, sapka, zokni, kiscipő, pelenkák, meleg pólya. Mivel átázott, a pólyának több huzata volt. A pelenkákat akkor mostuk” (anyaország, Debrecen). Az újszülöttnek, csecsemőnek lekötötték kezét-lábát, nem tudott mozogni. Az embert a gyertya és a vászon a születésétől a haláláig végigkíséri. Az újszülött bemutatásakor a templomban, az édesanya avatásakor az avatott kezében tartja, a gyermek mellett ég a gyertya. Ég a keresztelője, esküvője, valamint temetése alatt. A lélekkendőt a gyermek keresztelésekor kapta. A magyar embert bármilyen korban temették, temetése befejezéseképpen a fejfájára, keresztjére helyezték. ,,A bubát téttük a kicsi tekenyőbe, sz énekeltünk neki. A kicsi tekenyőt az ágyba vagy a fődre téttük, met dógoztunk, s így ringattam a lábammal.” (Moldva, Újfalu) Csángóföldön, Felvidéken a bölcsőt a gerendára kötötték. Kárpátalján az állatot mérőműszerül használták a bölcső helyének megjelölésére: ,,Beengedtek a házba egy macskát, s ahová leült vagy lefeküdt, azt mondták, ott lesz jó helye a bölcsőnek.” (Bereg) A macska érzékeny a feltörő földsugárzásra, semlegesíti a negatív feltörő sugarakat. Földünk mélyében titokzatos földáramok vannak, a föld energiavonalai, melyek az ún. tellurikus hálóban egyesülnek. Vannak pozitív kisugárzású és negatív, betegséget okozó geopatogén hálók. A szentélyeket, a régi templomokat a pozitív földsugárzások csomópontjaira építették, a Ley-vonalakra. Ezt a természeti mágiagyakorlatot ismerték az angolok, indiánok, kelták, kínaiak, és ennek szellemében cselekedett a magyar népi hagyományban a család, amikor az újszülött bölcsőjének a helyét kereste. Régen a kútásók magyarófa, azaz varázsvesszővel keresték meg a vízeret, altalajkincseket, nemesfémeket. Még sok példáját sorolhatnánk a népi tellurizmusnak. Névadás, keresztelés, füllyukasztás ,,A gyermeknek a szülők, nagyszülők neveit adták.” ,,Fiúnak örvendtek jobban általában. Ez viszi a nevünket tovább, a férfi az mégiscsak férfi. Erősen férfi beállítottságú társadalom van még ma is.” (anyaország, Debrecen) ,,A babát megkeresztelték hat héten belül. Régen siettek, megkeresztelték, hogy ne haljon meg kereszteletlenül a gyerek. Aztán ment az anya a gyerekkel a templomba.” (Felvidék, Kalonda)

Szülésznő: ,,Az anyuka s apuka felírnak egy listát, hogy ez a nagykoma, ez a kicsi koma, s a többiek a komák. Ideadták nekem, s azokat én kellett meghívjam a keresztelőre. Akkor én vittem a vizet a templomba, szép kancsókában, s akkor a keresztelő után kiöntöttük a vizet az első feresztővízbe. Mikor hazahozzuk, itt nálunk mondják: Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk.” (Barcaság, Krizba) Felvidéken: ,,Pogánykát vittünk, angyalkát hoztunk.” (Zsére) ,,Aki nincs megkeresztelve, pap nem is temetheti el.” (anyaország, Debrecen) A kereszteletlenül meghalt gyermeket a temető árkába vagy elhalt családtag lábához temették el. A füllyukasztás hagyománya nálunk még él. A bábának volt a feladata. Amikor egészségügyi körzeti rendelőben dolgoztam mint szülésznő, sok, gondozásom alatt álló anya hozta el leánycsecsemőjét, hogy a fülét lyukasszam ki. Leányanyaság, csecsemőgyilkosság ,,A csángóknál a leányok is szültek, minden további nélkül, de nagyon fiatalon. Nagyon csodálkoztam. Én az elején nagyon meg voltam lepődve, mert itt más volt a szemérem. Itt nálunk Krizbán nem volt olyan, hogy a leányok szüljenek. Nálunk égbekiáltó nagy dolog volt, ha egy leányanya szült. Ott napirenden volt, de hogy erről beszéljenek, az nem volt szabad. Az tabu volt. Már nem csinálnak itt se kázust.” (Barcaság, Krizba) ,,Leányoknak volt gyermekük régebben is. Haragudott a család, mindenki, a szomszédok pletykáltak róla mindenfélét. Érdeklődtek, hogy ki az apja, meg ilyesmi. Szóval, nem volt könnyű ilyen leánykának. Volt olyan is, hogy miután megszületett a kicsi, feleségül vette. Pár évre rá feleségül vette. Mikor már átélt mindenféle bántódást, meg mindent, akkor mán lett bátor elvenni feleségül a férfi. Vagy más férfi vette feleségül, olyan is volt. Legtöbbször nem vette el feleségül senki. Egyedül nevelte a pulyát. Amíg kicsi volt a gyerek, addig szégyenlősködött, bujkált az emberek elől, de miután nagy lett a gyermek, és minden rendbe volt az ő családjukba, akkor már az emberek másképp néztek rá, hogy bátor volt az az asszonyka felnevelni azt a pulyát. Zabigyereknek hívták, most is úgy hívják. Most is van ilyen. Most is sokszor történik, de most valahogy másképp néznek rá.” (Kárpátalja, Bereg) Szülőfalumban szerelemgyermeknek hívják. Udvarhelyszéki adatközlő szerint a legény azt a leányt, akit teherbe ejtett, el kellett hogy vegye feleségül. Csecsemőgyilkosság nagyon ritkán fordult elő. ,,Csak a háború után tudok róla, a 40-es években volt. Leányanyák főleg.” (Anyaország, Debrecen) Meddő házaspár ,,Nem is tudok róla, hogy a csángóknál lett volna.” (Barcaság, Krizba) ,,Régen nem tudták kivizsgálni, hogy ki a hibás, rendszerint egymást hibáztatták... Inkább az asszonyt! (anyaország, Debrecen) A bábához is folyamodtak segítségért ilyen esetben, aki többek közt megkente, megmasszírozta a meddő asszony hasát, kismedencéjét. A közösség is sok mindent tudott. Így sok helyes, ma is alkalmazható módszerrel próbáltak segíteni magukon a gyermekáldásra vágyakozó asszonyok: életfürdőt vettek, fürdőre jártak, gyógynövényfőzetbe ültek, női teákat (cickafark, árvacsalán, körömvirág, ürömfű) ittak, böjtöltek, búcsúra mentek, ahol imával könyörögtek a Szűzanyához gyermekért. Az életfürdő jótékony hatással van az idegrendszerre, aktiválja az emésztőszerveket, fokozza a bélmozgást, a méregtelenítést. A kismedencei vérkeringést meggyorsítja, így sok gyulladásos nőgyógyászati betegség meggyógyul. A vízkúráknak ősidők óta fontos szerepük van a meddőség gyógyításában, az életerő fokozásában. A cickafark és a körömvirág fitoösztrogéneket, növényi eredetű női hormonokat tartalmaz, amely egyensúlyba hozza a hormonműködést.

Böjttel, méregtelenítéssel kitisztul a szervezet. Többféle fiziológiai funkció megjavul, normalizálódik a hormonműködés, erősödik az immunrendszer. Természetgyógyászok beszámolója szerint sok meddő házaspárnak méregtelenítő kúra után gyereke született. A búcsúnak, a spirituális gyógyászatnak is van szerepe az anyaságra való felkészülésben. A szülői szerepre szellemileg, lelkileg is készülni kell. Minél jobban felkészül valaki a szülői hivatásra, annál tartalmasabb, mélyebb, gazdagabb a gyermek-szülő kapcsolat, annál szebb a gyermek jövendő élete. A gyermekágyas asszony védelme ,,Addig ki nem jártam a kapun, amíg bé nem avatódtam. Mikor eccer megkeresztelték a gyermeket, mentünk a paphoz, s avatott bé. Mit csinál a pap? Szenteli meg, s imádkozik. Vízre nem szabadott ménjünk, amíg gyermekágyba vótunk, míg bé nem avatódtunk, addig vizet nem hoztunk. Se kertbe nem léptünk bé. Azt mondták, hogy nem vagy tiszta. Kapun nem léptünk ki, nem mentünk sehova.” (Moldva, Újfalu) A szövegből kitűnik, hogy a gyermekágyast tisztátalannak tartották, védték a gonosztól, rossztól, és tőle is védték környezetét. A templomban ezért megszentelték, ún. avatási szertartásnak vetették alá. ,,Elment az asszony az egyházhoz, szombaton ment az egyházhoz, beavatta őt a pap az asszonyok közé, mármint asszonynak. Másképp nem mehetett be a templomba. Ott volt a templomcsarnoknál elöl, a kapuban, az ajtóban, amíg bé nem avatták. Úgy ment a picinykével a templomba. Most már mindjárt béavatják, három-négy hétre keresztelik. Az Úrjézust mikor vitte Szűz Mária, maga is beavattatta magát az asszonyok sorába, a többi asszonyok sorába. Az anya ment a babával s a bábaasszonnyal a templomba, a templomajtóban megállt, hozzáment a pap, s megszentelte őket. Valamit imádkozott. Az asszony, gyertya a keziben, az aranyalma, úgy ment a templom s az oltár körül. Imádkoztak, s akkor asszony volt.” (Felvidék, Zsére) ,,Általában meddig tartott a tilalom? Ki mennyit akar. Két-három hetet. Egy-két-négy hét, kinek meddig. A sógornőm három nap után béavattatta magát, mert vitték az emberét katonának.” (Moldva, Újfalu) ,,A gyermekágyas asszony ágyára nem szabad ráülni, mert elviszik a tejét. Valami rongyot téptek valahonnan, volt ilyen.” (Barcaság, Krizba) ,,Hat hétig nem lehetett kútból vizet merítni, mert akkor azt mondták, kiszárad a kutad. Nem engedték, hogy merítsen, nem emelt, nem dolgozott. Hat hétre aztán ment ő…” (Moldva, Pusztina) ,,Nem kelhetett fel, nem dolgozhatott, nem dagaszthatott kenyeret, mert úgy mondták, hogy a kenyértészta nem kel meg; nem mehetett a kútra vízért, mert a víz megnyüvesedik. Hiedelmek? A gyermek szemmel verése ellen: A férfiak azért nem látogatták, nehogy szemmel verjék. Védeni kell a gyermeket, hogy el ne vigye, ki ne cserélje a boszorka, be kellett kenni az ajtófélfát fokhagymával, hogy be ne jöjjön a boszorka.” (Felvidék, Losonc) Tulajdonképpen a megerőltető fizikai munkától védték az újdonsült anyukát. A váltott, kicserélt gyermek fogalma — amint láttuk már — elterjedt az egész magyar nyelvterületen. A fokhagymával való ajtófélfa-bekenés szintén a pneumatikus gyógyászat körébe tartozik. ,,Az ajtóba fokhagymafüzért akasztottak, mikor szült. Állandóan volt az ajtóban. Mikor nőttek a pulyák is. Ilyen rossz erő, vagy hogy mondják, ne menjen be a házba.” (Felvidék, Bereg) A gyermekágyas párnája alá is tettek fokhagymát, kakukkfüvet. Hogyan lesz szülésznő valakiből? ,,Azt hiszem, kell szeretni a gyermekeket. Úgy gondolom legalábbis. Én ezért lettem szülésznő. Elmentem Marosvásárhelyre az egészségügyi szaklíceumba ’53-ban. Akkor ott

volt négy osztály, egy fiúosztály, közegészségügyiek, volt egy általános, s volt egy szülészosztály. Mindenki az általánosra akart menni, én már eleve a szülészetre iratkoztam. Aztán a többieket meggyőzték, hogy legyen egy ötvenes létszámú osztály. A leányokból senki nem akart szülésznő lenni, de én már eleve oda iratkoztam. Kell szeretni a gyermeket!” (Barcaság, Krizba) A hivatás szépsége? ,,Azt mondom, az ember örvend annak, amikor látja, az az anya megmenekült attól a fájdalomtól. Az egyik öröm ez. A másik, amikor látom, hogy az a kicsi kezd sírni. Az olyan édeske, az a kicsi ártatlan pofikája, az a kicsi ügyetlenke, mikor legelőször bekapja az ujjacskáját vagy az öklét, s látja az ember, hogy élni akar. Ártatlan kicsi életke!” Milyen tanulságot von le egy élet bábáskodás után? ,,Feláldoztam a nyugalmamat, szinte a családomat, borzasztó nehéz, nagyon nagyon-igénybe vett. Talán az egészségem is arra ment rá. Ha az én leányom ezt akarta volna csinálni, biztos, nem engedtem volna. Türelem kell, önfeláldozás, át nem aludt éjszakák éveken keresztül. Nem könnyű. Szerettem, mert ha nem szerettem volna, nem csináltam volna. Csinálhattam volna egyebet. A végén már nagyon ki voltam fáradva, már nem csináltam szívesen. Amíg szívesen csináltam, jó volt. Én nagyon gyermekszerető vagyok, imádom a gyermeket, minden veresbéka cigánypurdét meg tudok simogatni. Főleg az újszülötteket szeretem, valószínű, hogy azért választottam ezt a szakmát. Sajnos, olyan hamar vége lett, nem is tudom, hogy. Egy-kettő vége lett ennek az életnek, most már várjuk a koporsót. De ahogy én szeretem a gyermeket, s ha nekem lett volna lehetőségem, tízet szültem volna, szeretném, ha lenne legalább 30—40 unokám…” Az anyák védelme, szülési kedvének növelése mindig létezett, csak egy erdélyi példát említek: a két háború között a Hunyad megyei csíktaplocai Lázár László Kolozsváron saját vagyonából Erdélyi Magyar Anyákat Segélyző Alap elnevezésű alapítványt hozott létre a szegény sorsú anyák segélyezésére, vallási megkülönböztetés nélkül. Aki szült, kapott egy bizonyos pénzbeli segítséget. Azért tette, hogy a nők jobb kedvvel szüljenek. Az alapítványt 1949-ben államosították A rendezvény címe, amelyre ez a tanulmány készült: A szülésznő szerepe az Európai Unióhoz való kapcsolódás során (XI. Országos Szülésznői Konferencia, Nyíregyháza, 2003. szeptember 12—14). Én úgy gondolom, hogy ha a népünk hagyományából, tudáskincséből származó tudást alkalmazzuk, továbbadjuk, azzal mindenki nyer. S értéket viszünk be a közös európai házba. Mert a több ezer éves magyar népi tudás, tapasztalat érték a harmadik évezred elején is. Egy gyermek születése az anya életében, legyen az első szülés vagy sokadik — sorsforduló. Hogyha megbecsüljük és vigyázunk kismamáinkra, a szülési kedv növelésében is van nekünk, szülésznőknek szerepünk.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful