You are on page 1of 4

Beteg voltam es te látogattad meg

„Bizony
mondom
néktek:
amennyit eggyel
megtettetek e
legkisebb
testvéreim
közül, velem
tettétek meg”
(Mt 25,31-46)
Róma, 2021 Advent

A BETEGEK ÉS AZ IDŐS SZEMÉLYEK


EGY FÉNYES ÉS REMÉNYTELI JÖVŐ ERŐSTELJES ÉPÍTŐI

Kedves Vincés Család!

Jézus Krisztus kegyelme és békéje legyen velünk mindenkor!

Minden évben az egyház megajándékoz bennünket azzal a kegyelmi időszakkal,


amelyet adventi időnek nevezünk, mely különös módon segít felkészíteni szívünket és
lelkünket a karácsonyra. Páli Szent Vincéről, a „szeretet misztikusáról” való elmélkedést
folytatva, ebben az adventi időben arra hívok mindenkit, hogy arról a tagadhatatlan és
létfontosságú küldetésről elmélkedjünk, melyet a betegek és idősek teljesítenek az egyházban
és a világban, vagyis a mi társaságainkban, egyesületeinkben, közösségeinkben,
csoportjainkban és családjainkban.

A társadalom gyakran nem tekinti hasznosnak a beteg és idős embereket egy fényes és
reményteli jövő építése érdekében, ezzel szemben a Szentírásban Jézus felforgatja ezeket az
előítéleteket, és kiváltságos szerepet szán a betegeknek és időseknek abban a küldetésben,
melyet a mennyei Atya rábíz, vagyis hogy elvezesse hozzá, az Ő szívéhez az egész
emberiséget, Isten országának eljövetelére.

Ez a bibliai „felforgatás” egy radikális különbségtételből származik, mégpedig abból,


hogy tulajdonképpen kit helyeznek a középpontba. Ki az, aki teljes értelmet ad az életünknek,
a tevékenységünknek, annak, aminek odaszenteljük minden adottságunkat és képességünket?
Ki a boldogság és öröm végső forrása? Nem az ember az, akit az első helyre teszünk, hanem
Isten.

A társadalom gyakran az ember személyét helyezi a középpontba, amennyiben


fizikailag és szellemileg képes valamilyen hasznot hozni; Istennek itt nincs helye, vagy ha
mégis, akkor az a harmadik vagy a negyedik hely, az ember saját önző érdeke szerint. A
logikus végkövetkeztetés az, hogy a betegek és idősek egyszer csak – ahogy Ferenc pápa
gyakran mondja – „a társadalom kitaszítottjai” lesznek (Fratelli tutti, 19-20, 278 sz.), akik az
emberiség számára képtelenek hozzájárulni egy fényes és reményteli jövő építéséhez.
Szent Vince különböző helyeken beszél a betegek szerepéről:

„Többször mondtam már, és most sem tudom visszatartani magam, hogy ne


ismételjem meg, hogy a valamilyen betegségtől szenvedő személyek a Társulatban áldásnak
számítanak. E kijelentés igazsága egyértelmű lesz számunkra, ha arra gondolunk, hogy a mi
Urunk, Jézus Krisztus nagyra becsülte a szenvedésnek ezt a formáját, amelyen ő maga
keresztül akart menni úgy, hogy emberré lett és szenvedett.” (SV, Konferencia 1658. június
28.)

„Dicsőítenünk kell Istent, mivel jóságából és irgalmából a Társulatban vannak


betegek, akik az összes erényt előttünk felragyogtatják, és szenvedésükből a türelem iskoláját
formálják. Hálát adunk Istennek, amiért ezeket a személyeket nekünk adta. Elmondtam már
többször, de nem tudom visszatartani magam, hogy ne ismételjem meg: A Társulat betegeit
úgy kell tekintenünk, mint az Ő áldását! A betegségeket és a szenvedéseket egyaránt.” (SV,
55. Konferencia a betegségek hasznosságáról és használatáról)

„A Társulatban, a szegény Társulatban ne tűrjenek meg semmiféle különcködést, sem


étkezésben, sem öltözködésben, kivéve a betegeket, a szegény betegeket, akiknek a
gondozására még a templom kelyheit is el kellene adni. Isten egy irántuk való mély
együttérzést adott nekem, és kérem, hogy a Társulatnak is adja meg ezt a lelkiséget.” (SV,
Konferencia 1959. december 5.)

Ferenc pápa a Nagyszülők és Idősek első Világnapja alkalmából idézi „a szent idős
atyát, aki továbbra is imádkozik és dolgozik az egyházért”, XVI. Benedek emeritus pápát, aki
azt mondja: „Az idősek imája meg tudja védeni a világot, mely talán hatásosabban segít, mint
sokak aggódó tevékenysége.” Ferenc pápa hozzáteszi: „Ezt pápaságának vége felé mondta,
2012-ben. Ez nagyon szép. A te imádságod nagyon értékes erőforrás: egy olyan tüdő,
amelytől az egyház és a világ nem foszthatja meg magát.”

A pápa a következőket is mondja: „nem létezik az az életkor, amikor az evangélium


hirdetéséből nyugdíjba mehetünk”, és meghatározza az idősek hivatását: „Megőrizni a
gyökereket, átadni a hitet a fiataloknak és vigyázni a kicsinyekre” (Ferenc pápa üzenete a
Nagyszülők és Idősek első Világnapjára, 2021. július 25.).

A családról szó katekézis sorozatában Ferenc pápa a következőket mondta: „Az idős
emberek népünk bölcsességi tartalékát képezik! (…) Fel kell ébresztenünk a hála,
megbecsülés, befogadás kollektív érzését, mely az idős embert hozzásegíti, hogy közössége
élő tagjának érezze magát”. Az a társadalom, mely nem tudja kimutatni elismerését és
szeretetét az idősek iránt, „egy magából kifordult társadalom. Az egyház, mely hűséges az
Isten igéjéhez, nem fogadhatja el az ilyen eltorzulásokat”.

„Ahol nem becsülik az időseket, nincs jövője a fiataloknak sem.” Mindenekfölött „az
idős ember nem egy idegen. Az idősek mi magunk vagyunk: egy kis idő múlva, vagy több idő
múlva, még ha nem is gondolunk rá, minden esetre elkerülhetetlenül bekövetkezik. És ha mi
nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, hasonlóképpen fognak velünk is viselkedni” (Ferenc
pápa, Szerdai általános audiencia, 2015. március 4.).
Szent Vince jól megértette ezeket az elveket. A Közös Szabályokban, a
Misszióstársaság első Konstitúcióiban, ezeket írja:

„Mivel a jócselekedetek között, melyeket Krisztus Urunk maga is gyakorolt és azoknak


is ajánlott, kiket szőlőjébe küldött, egyike a legkiválóbbaknak éppen a betegek,
különösképpen a szegény betegek gondozása és látogatása volt, ezért a Társaságnak is
különös gondja legyen arra, hogy a betegeket (…) nemcsak a házban, hanem a házon kívül is
meglátogassa és vigasztalja” (VI, 1).

„Mikor egy beteget meglátogatnak, akár a házban, akár házon kívül, ne tekintsék őt,
mint embert, hanem magát Krisztus Urunkat szemléljék benne, aki saját állítása szerint
minden ilyen szolgálatot úgy fogad, mintha neki tettük volna” (VI, 2).

Páli Szent Vince magukhoz a betegekhez is fordult, a következő szavakkal:

„Saját betegeink pedig gondolják meg, hogy nemcsak azért vannak a betegszobában
és a betegágyban, hogy ápolják őket és felgyógyuljanak, hanem azért is, hogy ott mintegy a
szószékről, legalábbis példájukkal tanítsák a keresztény erényeket, különösen a türelmet és az
Isten akaratában való megnyugvást. Így Krisztus jó illata lesznek mindazok számára, kik őket
meglátogatják vagy ápolják, úgyhogy erényük a betegségben csak még tökéletesebbé lesz”
(VI, 3).

Ebben az adventi időben egyre inkább fedezzük fel közösségeinkben, családjainkban


és csoportjainkban azt az „élő kincset”, melyet betegeink és időseink jelentenek. Ők
mindannyian Jézus élő jelenléte köztünk. Ők Jézus megtestesítői, akihez teljes szeretetünkkel
és mindazzal a gondoskodással kell fordulnunk, melyet emberileg felkínálhatunk. Ők a mi
mestereink, példáink és támogatóink lesznek egy fényes és reményteli jövő építésében, mert
maga Jézus beszél hozzánk általuk, megmutatva azt az alapot, amelyre álmainkat,
reményeinket és céljainkat építhetjük. Nem kell behódolnunk egyes társadalmi közegek
gondolkodásmódjának, ahol úgy tartják, hogy a betegek és idősek a társadalom fölösleges
elemei: a pillanatnyi öröm eltelte után csak a szenvedés, kiábrándultság, frusztráció és egy
értelem nélküli élet marad.

Páli Szent Vince, miközben a „szeretet misztikusává” vált, megértette, és Jézus


példája szerint élte meg a betegekkel és idős személyekkel való kapcsolatot.

Kívánom, hogy ez az adventi időszak egyre inkább Jézus üzenetének elmélyítéséhez


vezessen bennünket a betegekkel és idős személyekkel kapcsolatban, hogy miközben
Üdvözítőnk születésének ünneplésére készülünk, velük együtt építhessünk egy fényes és
reményteli jövőt, az Ő jelenlétének fényében.

Testvéretek Szent Vincében

Tomaž Mavrič, CM
Általános Elöljáró

Vincentian Family Office — Oficina de la Familia Vicenciana — Bureau de la Famille Vincentienne


500 East Chelten Avenue, Philadelphia, PA 19144, USA
+1 (215) 715-3984 VFO@famvin.org http://www.famvin.org