SÉRTET JÁRJA BE KÍ

ísértet járja be Európát, a huszadik század kísértete, energiaitaltól, a világ minden pontján atombiztos jetlagtől, egyre hangosodó pornótól és kétségtelenül globalizálódó mindsettől duzzadó hajszára szövetkezett e kísértet ellen a Facebook összes tinédzsere, az augmented reality trendin félregombolt ingű fejlesztői, a magukat twitterinává unott tinilányok, akik fejüket, melleiket és intelligenciájukat egyszerre tudják elhordani a becsszópecséttel (tudom, hogy félreolvastad, én is többször) ellátott kínai LV-utánzatban meg az amerikai hadsereg. A US Armyra az univerzum kétszer is felhívja egy napon belül a figyelmemet, már csak akkor lenne egyértelműbb, ha detroiti kommandóssal töretné vissza a térdemet, az első jelzésértéket egy elitképzésen súgják meg, miszerint a haderő vezérkarának

008

K

A huszonegyedik századi streetwear legnagyobb ihletője a huszadik századi katonai ruházat...

jelentős része PowerPoint prezentációk gyártásából tartja fent a vezérkari Hummereket. A Hummerek a gyakorlati agymosás remek iskolapéldányai, ülj bele egybe és egy másodperc alatt egyenlőségjelent húzol egy csomag csipsz meg a homokozóban bogarat evő és szappanbuborékot kakáló gyerek között, ezt a laborban még a mai napig nem fejtettük vissza. A felvont szemöldök csak tovább emelkedik, amikor William Gibson is említ, fiktív félmosollyal dobja be új regényében a szomorú tényt: a huszonegyedik századi streetwear legnagyobb ihletője a huszadik századi katonai ruházat, az inspiráció meg annyira jól sikerült, hogy az amerikai hadiruházatnak saját múltjának egészen tartós szellemeivel kell versenyeznie a szabadpiacon. Ami nekünk max annyiban csúcsosodik ki, hogy military boltban oldalzsebest venni olcsóbb, katonábbnak érezhetjük magunkat a járókelőnél, ez a pszichológiai hurok, ami berántott gyakorlatilag mindenkit több évezrede és titokban, de ez adja a bran-

ding és a márkajelzések és márkateremtés gyakorlatiasan okkult alapját, a tervezőket és gyártókat tendereztető titkos katonai divatbemutatók nyilván továbbra is árnyékban maradnak. Ha már itt tartunk: három év után boltokba került William Gibson új könyve, a cyberpunk pápája meg méltó módon hajt fejet Chandler, Jack Bauer meg Kotler előtt egyszerre (egyúttal megvan a nyelviezo újabb igazsága: r végű név férfi, a végű név nő): bekerül a képbe az amerikai hadiruházat ön- és köztudatformáló képe és az azt övező pszichológiai hadviselés; a titkos és eltitkolt, antimarketing–módszerekkel működő secret brand és a Bridge–trilógia után újra megjelenik a minta-, információ– és mémfelderítő és –felismerő magatartás meg képesség. Ami korábban főszerkesztők, art directorok, Ráth–Véghek és polihisztorok sajátja volt, az most piackutatók, trendelemzők és unatkozó, darknetre maszturbáló milliárdosok aranytojást tojója lett, korábban még kísérleti drogok kellettek ahhoz, hogy valaki lássa az élet bukkanói által kiadott mintákat, most álmatlanság és Tumblr. (Jahogy kísértet, igen, halloween-témák vannak. Lapozzatok tovább.) damage planetdamage.com

APRÓ, HALOTT CSÁPOK
Halloween előtti képregényajánlónk mindenről, ami kicsi, fekete és lehetőleg halott. Hazaiból nyilván a pár számmal korábban bemutatott Lencsilányt javasoljuk, ehavi ajánlónkban pedig vágódeszkára kerül Ben Templesmith és Jhonen Vasquez, a kacagó túlvilági abszurd két mestere, akik szerint minden ágy alatt legalább egy állatkertnyi szörny él etetőzacskókkal és megvehető szuvenírfotókkal együtt, a világ elrontására beküldött démonok pedig inkább hotelszobákban ülnek kokainnal jól meghintett bérlányokkal, konzoloznak és néha halkan csöngetnek picit.
pszichiáter magához nyúlna (főleg, ha még egy fa is szerepel rajta). Első kiugrása a mozikból is jól ismert 30 Days of Night vámpírfilm képregényváltozata, amit tovább erősít az előző számban említett Warren Ellisszel közösen készített brilliáns, pszichotikus krimi, a Fell. Templesmith gyakran szerzi is, nem csupán rajzolja képregényeit: első saját munkája, a 2004-es Singularity 7 a világ következő jelentős mozzanataként elképzelt szingularitásnak mutat középső ujjat apokalipszissel és idegen civilizációkkal együtt, a Wormwood-sorozat pedig az elmúlt évtized lassan közhelyes démonvadász-toposzát színesíti (pasztellesíti) el egy kicsit, igaz, kidolgozatlanabb, mint a kultikus, filmre Keanusított Constantine, és jóval abszurdabb, mint a Hotwire. Külön kiemelendő egyik legutóbbi munkája, a kilencvenes évek XAktákig futó összeesküvés-elméleteit gátlástalanul arconélvező Groom Lake, amiből megtudhatjuk, hogy Hollywood összes eddigi alienje igazi volt, legalább nem kellett extrán fizetni a sminkeseket. Rezeg már a fejed magától is kicsit? Remek. Jövő hónapban folytatjuk. damage planetdamage.com

the idea market

Jhonen Vasquez
www.questionsleep.com Modiglianit idéző monokróm rémálmok, szöges Pampersbe ürített amerikai gyermekpszichózis, a klinikai mazochizmus és a halhatatlanság határán egyensúlyozó babszemű nyulak és a szórakoztatóipar kávétól, valamint ihlethiánytól remegő dolgozói: mindez csak apró töredéke Jhonen Vasquez munkásságának. A kora kétezres évek egyik legerősebb szubkulturális örvényemberéről beszélünk, aki pofátlanul szubverzív: a Nickelodeon másfél évadot leadott rajzfilmsorozatából, az Invader Zimből, mielőtt a vezetőség rájött volna, hogy a groteszkum igazi orgiáját sürgősen le kellene tiltani a programról. A fiktív tömeggyilkos Nny történetét megörökítő Johnny The Homicidal Maniac örök kultklasszik, ami mellett szintúgy kimagaslik Squee, a kertvárosi kisfiú, akit ha nem ufók rabolnak el éppen, akkor a Sátán fia hívja meg csendes, kártyázós, pudingevős babazsúrra. Ha meg azt akarjátok tudni, hogy hogyan érzi magát a szerkesztőség lapzárta közben, javasoljuk a Fillerbunnyt, a huszadik század egyik legjobb meta-narratíváját, ami hűen követi az abszurd, halálváró kisállat és rajzolójának complex, számlaterhes viszonyát.

Ben Templesmith
www.templesmith.com Időről időre csak felmerül, hogy Ausztrália jó, mert ők adták nekünk Greg Bear sci-fi írót, a Midnight Oilt meg az Angelspitet, most éppen Ben Templesmith miatt is örülünk a térdzoknis férfiak országának. Ha a Varjúdombi meséket szomorú erdőben, szakítás után harapdált gombára komponálnánk, akkor kapnánk meg Templesmith színfoltokkal és vonalakkal egyaránt alkotó látványvilágát, amitől bármilyen jóravaló

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful